W. A. Harbinson A Csészealj Projekt: Második könyv: F nix
Perrott & Irena Phillipsnek és Annának
ELS RÉSZ ELS FEJEZET SOCORRO, ÚJ-MEXIKÓ 1947, július 2. Amikor az a valami elrepült felette, Marlon Clarke alig hitt a szemének. Szokásához híven ma is kés ig fennmaradt, és a tornácon, a hintaszékében üldögélve iszogatta a sörét, miközben a bajsza alatt dünnyögve cs dbe ment farmjának a holdfényben baljóslatúan a messzeségbe nyúló parcelláit szemlélte. A kisebb farmerek közé tartozott, nem akart túl sokat, csak magában dühös szavakat mormolva esténként elüldögélni idekint, és keser sört iszogatni, amíg annyira lerészegül, hogy nyugodt álomba nem szenderül. Fáradtan, az ágyra gondolva éppen az órájára pillantott, és látta, hogy már fél egy van, amikor a tornác megrázkódott, a sörösüvege feld lt, és a feje fölül meghallotta az ágyúdörej szer hangot. Riadtan zökkent vissza a való világba, s a szíve hevesen verni kezdett. Felpillantva meglátta a csillogó, csészealj alakú valamit, ami sivítva, inogva, és pörögve, ereszked röppályán, g z, vagy füstfelh t árasztva maga körül húzott át az égen. Miel tt Marlon magához térhetett volna, a fényes objektum elt nt a San Augustin síkság fölött, úgy Magdalena és Socorro között, és a farmjától úgy öt mérföldnyire fehér és vörös lángfelh be burkolózott. Azután por, és füstfelh takarta el arrafelé a csillagokat. A robbanás hangja egy perc múltán ért el hozzá, azt egy második robbanás követte, melynek fénye megvilágította a füstfelh t, és elhomályosította a csillagokat. A robbanás megrázta Marlon házát.
1
Ezúttal úgy megijedt, hogy egy csapásra kijózanodott. Felpattant a hintaszékb l, de addigra már csak apró, villózó lángokat látott, majd megint minden elsötétült, és újra látni lehetett a csillagokat. - Kriiiisz-tus!- kiáltott fel halkan. Ösztönös mozdulattal a tornácon álló whiskys üveg után nyúlt, majd lerohant a lépcs n, bekászálódott viharvert autójába, és elindult a katasztrófa színhelye felé. Miközben egyik kézzel a volánt fogta, a másikkal az üveget szorongatta, s közben ivott, vadul hajtott át a holdfényben a sík vidéken a kaktuszok és zsályacserjék között. A szíve vadul kalapált. A whisky miatt, gondolta, no meg amiatt, amit látott: az utóbbi id ben sokat hallott ezekr l a csészealj alakú repül tárgyakról. - Jézus! - suttogta, mialatt az öreg járgány a szélfútta tájon zörgött-csattogott a célja felé. Jézusom…! Ez nem igaz! Kidugta a fejét az ablakon, és most már teljesen józanul nézegetett maga fölé: azt remélte, hogy megpillant még egy csillogó objektumot. Arra is gondolt, hogy visszafordul, de a kíváncsisága gy zött, és mert a félelme is egyre n tt, azzal gy zködte magát, hogy bizonyára csak egy repül gép volt. De tévedett. Magdalena közelében, úgy félúton a Fekete-hegységhez, a nyílt mez n megpillantotta a még füstölg romhalmazt. Lehajtott az útról, és a mez n döcögve, a zsályabokrokat kerülgetve megközelítette a baleset színhelyét. Megállítva a teherautót ivott az üvegb l, megtörölte a száját, azután kinézett az ablakon a füstölg roncsra. Az egy hatalmas, csészealj alakú szerkezet volt. Az egyik fele felismerhetetlenné roncsolódott, a másik még épen, szürkén csillogott a holdfényben. Az objektum közepén lév pilótafülkében az ülésbe szíjazva három hullát pillantott meg. - Mindenható isten! - kiáltott fel. Nem mert kiszállni, de jól látta a tetemeket, és biztos volt benne, hogy nem a szeme csalja meg. A szerkezet kerek volt, két egymással szembefordított tányérra emlékeztetett. Úgy huszonötharminc láb átmér j lehetett, valamilyen fémes anyagból készült, az oldala sima volt és a középpontjában csillogón feszült az átlátszó kupola. A tetemek mozdulatlanul hevertek az ülésekben. Maron ett l ijedt meg a legjobban. A szemét dörzsölgetve, pislogva nézett körül. A három tetem a felismerhetetlenségig összeégett. Szürke overallt viseltek, amint kormos foltok füstölögtek. Az objektum darabjai szétszórva hevertek mindenfelé. Marlon az égett hússzagtól émelyegve pillantott a roncs fölött a távoli hegyvonulatra. A hegyek feketén tornyosultak az égre, de a körvonalaikat jól lehetett látni a holdfényben, amely a San Augustin síkságot is bevilágította. Marlon körülnézett, hátha megpillant még valamit, de csak a végtelen mez t látta, meg a folyamatosan süvít szelet hallotta. Még egy utolsó pillantást vetett az elszenesedett hullákra, majd a félelemt l és a rettenett l megborzongva megfordult a kocsijával, és visszahajtott a ranchra. *** Amikor a Roswelli Katonai Légitámaszpontról eljöttek, hogy meglátogassák, Marlon megdöbbent, hogy milyen sokan kíváncsiak rá. Dzsipekkel és csapatszállító teherautókkal jöttek, mihelyt a hajnal els sugara végigterült a tájon. Marlon még a hintaszékében üldögélt, és részegebb volt, mint valaha. A katonák leugráltak a platóról, és félkörben körülvették a házat, némelyikük háttal állt, és a mez t tartotta szemmel, de mindegyikük készenlétben tartotta a fegyverét. Még jobban megrémült, mint az éjjel a roncsnál, amikor az egyik dzsipb l egy szürke overallos férfi, egy egyenruhás tiszt, és két civil szállt ki, és odament hozzá. Felléptek a tornácra, s a két civil meg sem állva, engedélyt sem kérve bement a házba, és becsapta maga mögött a szúnyoghálót. Már-már ki akart szállni a hintaszékb l, hogy tiltakozzon, amikor a Légier tisztje odalépett hozzá, levette csúcsos sapkáját, és barátságos mosollyal megkérdezte: - Mr Clarke?
2
- Eltalálta - mondta Marlon. - Amikor felhívtam magukat, nem gondoltam, hogy… - A fejével a ház felé intett, ahonnan hallatszott, hogy a két férfi igen módszeresen keres valamit. - Sajnálom, Mr Clarke, de erre szükség van. William B. Harris f hadnagy vagyok a Roswelli Katonai Légitámaszponton állomásozó 8. Légihadtestt l. Az ön házában tartózkodó két férfi az 509. Bomba Csoport nyomozói, szintén Roswellb l. pedig - mutatott a mosolytalan, szürke overallos férfira -, Jack Fuller CIA-ügynök, aki egyenesen Langleyb l, Virginiából repült ide. - Valamilyen csészealj miatt hívott fel bennünket - mondta Fuller különös, fenyeget hangsúllyal. - Úgy van. Tegnap este, úgy tíz körül zuhant le. Korábbra vártam magukat. Itt üldögéltem egész éjjel. - Sajnálom - mondta Harris f hadnagy. - De meg kellett várnom, amíg Mr Fuller megérkezik. - Egészen Langleyb l, Virginiából - mondta Marlon, és a mogorva férfira pillantott, akinek a tekintete olyan hideg volt, mint Antarktisz jege. - Magukat tényleg érdekli a dolog. - Ez csak rutineljárás - közölte Fuller olyan h vösen, mint amilyen a pillantása volt. - Ez a szabály. Az elmúlt hónap valamennyi repül csészealj megfigyelésénél is így jártunk el. - A Kenneth Arnold féle megfigyeléseknél. - Úgy van. Többnyire hamis riasztások voltak, de mindent ellen riznünk kell. Most is ezért vagyunk itt. - Ez nem hamis riasztás. - Valóban látta a csészealjat? - Hát persze. Ott van kint a Magdalena mellett. Három hulla van benne. Fuller Harrisra pillantott, majd le, Marlon whiskys üvegére. - Sokat ivott, Mr Clarke? - Mit gondol? - Azt gondolom, hogy maga beszívott tegnap este - hallottuk, hogy van benne gyakorlata -, és csak úgy hitte, hogy látja azokat a hullákat. Úgy gondoljuk, hogy egy lezuhant meteorológiai ballont látott, és mert a fantáziáját ébren tartották a Kenneth Arnold megfigyelései óta az újságokban napvilágot látott hasonló jelentések, azt hitte, csészealjat lát. - A francba az egésszel - tört ki Marlon. - Tudom, hogy mit láttam tegnap éjjel. Nem egy istenverte meteorológiai ballon volt. Hatalmas volt, fémb l készült, és három hulla volt benne. Pokolian meg voltak égve. - Jöjjön velünk, Mr Clarke. Miel tt Marlon tiltakozhatott volna, Fuller megragadta a vállát, és felállította. Marlon a házból hallatszó csörömpölésre félrefordította a fejét, de Harris azt mondta neki, hogy ne aggódjon. Két oldalról közrefogták, a katonák sorfala között a dzsiphez vezették, és beültették a hátsó ülésre. Fuller beült melléje, Harris pedig el re ült. A sof r elindította a kocsit, és nekivágtak a Magdalénába vezet nyílegyenes országútnak. Marlonnak háborgott a gyomra. A fegyveres katonák jelenléte megrémítette, a házában kotorászó emberek még jobban. Zavarban volt, és úgy érezte, hibát követett el, amikor az éjjel telefonált. Jack Fuller, a mellette ül CIA-ügynök fele annyi id s lehetett, mint Marlon, de h vös szeme, és fenyeget modora volt, sosem mosolygott, csak figyelt. Pokoli b ntudatot ébresztett Marlonban, de az nem tudta, miért. csak úgy akart viselkedni, mint egy kötelességtudó állampolgár - jelentette a katasztrófát. aminek szemtanúja volt -, most meg ez a Fuller úgy bánik vele, mint valami b nöz vel, vagy eszementtel. Eszébe jutottak az újságban az UFO-król szóló jelentések (Kenneth Arnold júniusi észlelése óta tele voltak velük a lapok), és kiváncsi lett, vajon tényleg hallucinálta-e az egészet. Marlon borzasztóan szeretett volna inni még egy kis whiskyt, de az üveg ott maradt a tornácon, és ilyen messzir l nem sok hasznát veszi. Az öt mérföldet tíz perc alatt megtették, s nemsokára a hepe-hupás mez n zötyköl dtek a katasztrófa helyszíne felé, amit - Marlon jól látta - fegyveres katonák riztek, akár csak a házát. A nap már fent járt, és Marlon izzadni kezdett. De izzadt az izgalomtól is, amikor a dzsip végre megállt, s a kerekei nyomán apró porfelh k szálltak fel, hogy a szél szétfújhassa ket. 3
Marlonnak nem kellett kiszállnia a dzsipb l, hogy elcsodálkozzon. - Ezt látta, Mr Clarke? - kérdezte Fuller változatlan arckifejezéssel. Nem, nem ezt látta. A katonák gy r jében, ott, ahol az éjjel a csészealj roncsai hevertek, most fehér köpenyes technikusok vékony balsafa botokat, meg ezüstös fémdarabokat szedegettek a földr l. A nagy csészealjnak nyoma sem volt. Sem a tetemeknek. Sem ment autónak. - Nem ez volt, amit láttam - mondta Marlon. - Amit én láttam… - Mi ezt találtuk - mondta neki Fuller. - Egy lezuhant Rawin meteorológiai ballon darabjait. Könnyen összetéveszthet egy repül csészealjjal, Mr Clarke. Az ember olykor azt látja, amit látni szeretne. - Mit akar ezzel mondani? Fuller Harris f hadnagyra pillantott. - Hosszú id óta a leghevesebb vihar lepett meg bennünket tegnap este - magyarázta Harris enyhe mosollyal. - Innen hetvenöt mérföldnyire délnyugatra tombolt, az okozta a ballon lezuhanását. Azóta számos bejelentést kaptunk a területr l, hogy azonosítatlan repül tárgyakat láttak. Ezek legtöbbjér l kiderült, hogy a vihar okozta jelenségeket látták. Más szóval hamis riasztások voltak. Marlon egyre nagyobb zavarban volt, de nagyon is jó tudta, hogy mit látott. Kétségtelen, ezek a balsafa botok, meg a fényes fólia tegnap este nem voltak itt. - Amit tegnap láttam, az nagy volt - nagyon nagy - és halottak voltak benne. - Éjszaka volt - mondta neki Fuller. Maga meg ivott. Azt látta, amit szeretett volna látni. Kiszállt a kocsijából? - Nem, de… - Tehát otthon üldögélt a tornácán, és iszogatott, amikor látta, hogy egy csészealj alakú objektum úgy öt mérföldnyire a házától lezuhan. Erre eszébe jutott mindaz, amit az elmúlt hetekben az újságokban olvasott az úgynevezett repül csészealjakról, és valószín leg megijedt attól, amit látott, a többit pedig hozzáképzelte. - Tisztelettel legyen szabad mondanom, ez marhaság. Tudom, hogy mit láttam. - Részeg volt, és rémült. - Most piásabb vagyok, mint tegnap voltam, de tudom, hogy nem képzel dtem. - Azzal kezével a katonák gy r jére mutatott, ahol a fehérköpenyes férfiak még mindig balsafa és alufólia darabkák után kutattak. - És tegnap este itt nem volt semmilyen ballon Az a valami legalább huszonöt láb átmér j volt, és… - Halottak voltak benne - sóhajtott Fuller. És most hol vannak, Mr Clarke? És hol van az a feltételezetten fémb l készült repül csészealj? - Igen, pontosan. Fémb l volt. Fuller gúnyosan mosolygott, és a férfiakra mutatott, akik a meteorológiai ballon maradványait rakosgatták fel egy teherautóra. - Ezüst fólia - mondta. - A sötétben fémnek látszik. A holdfény, a szálló por, a lelkiállapota, az ital hatása mind befolyásolhatták az észlelését. Azt hiszem, ennyi elég. - Nos, talán…- Marlon ideges volt, és zavart, már sem volt biztos az érzékeiben. A legszivesebben még ivott volna egyet, hogy rendezni tudja a gondolatait. Rendben van, piás volt, de akkor sem ostoba. És amikor megpillantotta a meglehet sen kicsi roncstól Roswell irányába futó autónyomokat, meg volt gy z dve róla, hogy a Roswelli Katonai Légitámaszponttól egy másik csapat már eltakarította innen az igazi roncsokat. Megrémült, és elhatározta, nem kever magának több bajt, és csendben marad. Kézfejével megtörölgette a száját, és lassan megcsóválta a fejét, mintha önmagát akarná rendreutasítani - Az isten verje meg, azt hiszem, igazuk lehet. Azt hiszem, tegnap este alaposan felönthettem a garatra. Azt hiszem, ez mindent megmagyaráz. - Még egyszer a körülkerített terület szélér l induló guminyomokra pillantott, majd a teherautóra, amire a fehér köpenyesek felrakták a ballon maradványait. - Egy meteorológiai ballon? - Harris bólintott, és rámosolygott. - Hát, a franc enné meg - mondta Marlon és, pontosan úgy viselkedett, mint egy bugris paraszt. Hogy mit nem képzel be az ember, ha be van szívva. Istenverte bolond vagyok. 4
- Ne szégyellje magát - mondta neki Harris és barátságos mosollyal megigazította fején a sapkát. - Igen elcsodálkozna, ha megtudná, hogy az emberek miket nem vélnek látni éjszakánként… és ezek a meteorológiai ballonok már nagyon sok embert megtréfáltak. - Hát bel lem is bolondot csináltak. Nincs egy kis piája a dzsipben? Harris szélesen elvigyorodott. - Attól tartok, nincs. De az üveg még ott van a tornácon, ha visszaérünk, megtalálja. - Ja, de akkor ideje volna indulni. - Marlon részegebbnek és fáradtabbnak tettette magát, mint amilyen volt, és lopva Jack Fuller CIA-ügynökre pillantott, aki még mindig fagyos tekintettek kutatott a fehér köpenyesek mellett, akik komótosan rakosgatták a törmeléket a kocsira. Magában összehasonlítva a körbezárt területet és a roncsok méreteit a tegnap éjjel látottakkal még biztosabb volt a meggy z dése, hogy Fuller a bolondját járatja vele. Nem, azok a guminyomok egyértelm en bizonyítják, hogy a csészealjat, és benne a halottakat A Roswelli Légitámaszpontra szállították. Ez a rideg, jókép CIA-ügynök, Fuller, meg a nála valamivel barátságosabb Harris f hadnagy nyilván igyekeznek elkend zni a valódi eseményeket. Mivel ez szent meggy z dése volt, Marlon még inkább elhatározta, hogy tartja a száját. Ezért azután módfelett megkönnyebbült, amikor a sof r megfordult, és elindult vissza, a ranch felé. Nem láttam semmit, nem hallottam semmit, gondolta Marlon, és tekintetét el reszegezte az útra. Jobb, ha csendben marad. *** Marlon kora reggel ébredt. Még mindig üldözték a tegnapi események, és a rossz álmok emlékei. El ször azt sem tudta, hol van, fogalma sem volt, hogyan került ágyba, a sötétben botorkált be a hálószobájába. Azután felidézte magában a lezuhant repül csészealj és a három, csúnya tetem képét. Hangosan felnyögött. Hallott valamit – érzett valamit - azután emlékezett rá, hogy búcsút int Fullernek és Harrisnak, akik elmen ben még figyelmeztették, hogy felejtse el a csészealjakat, és hogy jegyezze meg, hogy amit látott, az egy meteorológiai ballon volt. - A francba - mondta Marlon, mert hallani vélt valamit - érzett valamit. Azután rájött, hogy valamilyen búgó hang ébresztette fel, amely olyan hangosan szólt, hogy a feje is belefájdult. - A francba - mondta. - Mi a rosseb…? A hang egyre er sebb lett, mintha rátelepedne a tet re. Eközben az egész ház pulzáló fénybe öltözött, amely elhomályosította a csillagokat, és beszivárgott az ablakon a házba. Ahogy a pulzálás felgyorsult, a ház is vadul remegni kezdett, s a fény egyre jobban elvakította Marlont. A mély búgás egyre hangosabbá vált… fizikailag is egyre elviselhetetlenebbé vált, mintha összeroppantaná a koponyáját. Felült az ágyán és a kezével befogta a fülét. Félelmében felüvöltött. A zaj hirtelen elhallgatott, a pulzáló fény kialudt, és csak a sötétség maradt - meg a természetellenes csend. Marlon leengedte a kezét, és félelemmel telve bámult az ablakra. Hallgatózott és figyelt, de nem látott mást, csak a csillagfényes sötétséget. Verejtékben fürd testér l lehúzta a takarót, és felkelt az ágyból. Felhúzta a nadrágját, kézbe vette a puskáját, az ablakhoz ment és kinézett. Semmi szokatlant nem látott, ezérta bejárathoz ment, kinyitotta, és kilépett a tornácra. Az udvaron egy hatalmas, csészealj alakú járm állt. Teljesen sima volt a felszíne, semmi kitüremkedés nem látszott rajta, csak a négy lába. Pontosan olyan volt, mint az a csészealj, amit Marlon a San Augustin síkságon látott. Hitetlenkedve bámulta, és eldobta a puskáját, ami istentelenül hangosan csattant a földön. A csészealj hirtelen mély hangon búgni kezdett, a hangja a csontjáig hatolt, az egész teste beleremegett. A járm vet pulzáló aura vette körül. A közepén elhelyezked kupola felemelkedett, és három emberi alak vált láthatóvá. Azután egy fénysugár szökkent Marlon felé, majdnem elvakította. Felkiáltott, a kezével eltakarta a szemét, és a ház falának fordulva elrejtette az arcát. A fény átsütött az ujjai között, láttatni engedte a b re alatt a vérét. A búgó hang majd szétvetette a fejét. Marlon a földre roskadt, a félelemt l és a fájdalomtól szenvedve arcát a padlóhoz nyomta. Akkor 5
a fény kialudt, a búgó hang elhallgatott. Marlon felpillantva látta, amint egy rejtett ajtó kinyílt a csészealj oldalán. Három férfi bújt ki rajta, mind fekete overallt viselt. Az udvaron széthúzódva közeledtek Marlon felé. Valami azt sugallta Marlonnak, hogy ezek el l nem tud elmenekülni. Csak ült ott, megbénította a félelem, s csak nézte, hogy a három férfi fellép a tornácra, és körbeveszi. Akkor valami megpattant a fejében, s belezuhant a forgó csillagok örvényébe. MÁSODIK FEJEZET Dwight Randall százados a Leveg technikai Nyomozó Központ, az ATIC századosa nem volt túl boldog, amikor bemutatkozott a Roswelli Katonai Légitámaszpont f hadnagyának, William B. Harrisnek. Odahaza Ohioban, Daytonban, a Wright-Patterson Légitámaszponton a felesége, Beth most éppen els gyermekükre, Nicholára vigyáz, merthogy most megint nincs otthon. Beth tudja, hogy neki nincs más választása, mint engedelmeskedni a parancsoknak, csakhogy ez rajta nem sokat segít: négy hét alatt - amióta Nichola megszületett -, most harmadszor kell elmennie otthonról. Dwight optimistán megígérte neki, hogy többet tartózkodik otthon, kivált gyermekük életének els hónapjaiban, de sajnos a mostani, váratlan UFO megfigyelések minden családi ügynél fontosabbak. Ezért most, hogy viszonozza Harris f hadnagy tisztelgését, és kezet ráz vele, némi b ntudatot érez, amiért itt van, és nem Daytonban, a családjánál. - Kérem, százados - mondta Harris és az egyik székre mutatott -, foglaljon helyet. Hozathatok egy kávét? Dwight kipillantott az ablakon a távoli hangárakra, azután megrázta a fejét, és leült. - Köszönöm, nem kérek. Több liternyit megittam azóta, hogy eljöttem a Wright-Pattersonról, úgy hogy most nem kérek. Nem zavarja, ha rágyújtok? - Harris csak széttárta a karját, és elmosolyodott. Dwight rágyújtott, füstkarikát fújt, és figyelte, hogyan gomolyog a leveg ben… olyan mint egy repül csészealj. - Szóval - mondta -, az ATIC küldött ide, hogy kivizsgáljam a múlt heti, Socorrói Észlelések néven ismert jelentést. Ugye, nem veszi tolakodásnak? - Nem, uram - mondta Harris. - Az én nyomozói gyakorlatomban nem sok repül csészealj volt, így minden segítséget szívesen veszek. És jó tudni, hogy a Légier , amely eddig olyan makacsul tagadta a csészealjak létezését, most végre igazi bizonyíték birtokába jut. - A Leveg technikai Nyomozó Központ egyik feladata az, hogy adatokat gy jtsön az Azonosítatlan Repül Objektumokról. Az a tény, hogy az eddigi megfigyelések zöme valamilyen természeti, atmoszférikus jelenség félreértelmezéséb l ered, megmagyarázza eddigi vonakodásunkat az UFO-k létezésének elismerésére. Alattomos csend támadt. Amit Harris nem mondhatott el Dwightnak, az az, hogy a Légier nyilatkozataival ellentétben valóságos pánikhangulat keletkezett az UFO megfigyelések nyomán, kivált a legutóbbi, a Muroc Légitámaszpont - a Légier Mojave sivatagban lév titkos kísérleti telepe - környékén történt észlelést követ en, ami alig hat nappal a Socorro Észlelések után esett meg. Az els UFO pánik 1946 nyarán történt, amikor ezernyi "szellemrakéta" jelent meg Skandinávia és Nyugat-Európa egén. Jobbára éjszaka figyelték meg ket, és a jelentések szerint "szivar alakúak" voltak, és lángcsóvát bocsátottak ki. A sebességük volt az, ami megkülönböztette ket az ötszáz mérföldes sebességgel haladó "lassú repül gépekt l". A svéd katonai hatóságok csak július hónapban több, mint hatszáz jelentést kaptak, ami a svéd vezérkart arra bátorította, hogy a helyzetet "rendkívül súlyos"-nak ítélje. Azután, hogy a megfigyelések kiterjedtek Finnországra, és a szovjet határ közelére, az amerikaiak kezdték komolyan venni a jelenséget. Kifejezték gyanújukat, miszerint a rakéták az oroszok által a háborúban elfogott német tudósok segítségével kifejlesztett titkos fegyverek lehetnek.
6
Félelmeiket az sem tompította, hogy míg az elmúlt háborúban megismert titokzatos "Foo Fightergépek"-et a radar nem tudta kimutatni, ezeket a szellemrakétákat viszont igen, ami azt jelenti, hogy nem hamis észlelésekr l, és tömeghallucinációról van szó. A szovjetek tagadták, hogy bármit is tudnának a rakétákról, de az amerikaiak gyanúja nem ült el, mert a jelentések továbbra is érkeztek, és miel tt a következ évben fokozatosan megsz ntek volna, kiterjedtek egészen Görögország, Törökország, Franciaország, Marokkó és Spanyolország területére is. Mindamellett pár hete, 1947 június 21-én Washington államban, Tacoma mellett, Puget Soundnál, a Maury-sziget közelében egy Harold Dahl nev kiköt i jár r tizenöt éves fia és két beosztottja társaságában, jár rözés közben hat "középen kiszélesed hengert" látott, amik kétezer láb magasan a csónakja felett lebegtek. Közülük öt a hatodik körül körözött, amely kés bb úgy ötszáz lábnyira a csónak fölé ereszkedett, ahol jobban meg tudta figyelni. Az objektum mintegy száz láb átmér j volt, fémb l készült, és nem látszott rajta semmiféle hajtóm , szárny, vagy propeller, csak "lyukas" volt a közepe, és a kerületén szabályos közökben ablakok, az alján pedig megfigyel ablakok sorakoztak. Miután eltávozott, a tenger színén alumínium fóliára emlékeztet hulladék maradt utána, ami g zölgött jelezve, hogy nyilván forró volt. Amint az objektumok megint együtt voltak, felgyorsultak, és elt ntek szem el l. Három nappal kés bb, június 24-én, egy amerikai üzletember, Kenneth Arnold jelentette, hogy amikor Piper Cub magánrepül gépén a Washingtonban, a Cascades-hegységben lév Mount Rainierhez repült, hogy felkutassa a Haditengerészet el z éjszaka a hegyoldalnak ütközött C-46os szállítógépének roncsait, kilenc korong alakú repül tárgyat figyelt meg, amik rézsútosan, egy vonalban húztak az égen, és olyan szaggatottan haladtak, "ahogyan egy csészealj siklik a víz felszínén". Arnold jelentése szerint az objektumok lehetetlen man vereket mutattak be az égen, miel tt hihetetlen, szuperszonikus sebességgel elt ntek a kanadai határ irányában. Mivel Arnold sheriffhelyettes és elismert üzletember volt, továbbá pilóta a hegyi ment szolgálatnál, a beszámolóját komolyan vették, és a "repül csészealj" terminus bevonult a köztudatba. És mivel az elkövetkez hetekben Arnold sztorija a médiákon át az egész országban elterjedt, az egyszer bb megfigyelések egész áradata lepte el az országot. Ezek többsége természetesen hamisnak bizonyult, de a gyakorlottabb megfigyel k észlelései hihet nek t nt. Addigra az Amerikai Hadsereg - bár a nyilvánosság el tt nevetségesnek ítélte a megfigyeléseket -, maga is pánikhangulatba került a sorozatos saját UFO megfigyelései miatt: az els június 28-án történt a Maxwell Légitámaszpont fölött, Montgomeryben, Alabamában; a következ június 29-én Alamogordo mellett, Új-Mexikóban, pontosan a szupertitkos White Sands Rakétakísérleti Telep felett; azután julius 8-án egy egész sor megfigyelés következett, melynek során gömb alakú, fehér alumínium szín tárgyakat láttak átrepülni a Muroc Légitámaszpont felett, a Mojave-sivatag egyik szigorúan titkos kísérleti telepe fölött. Mivel ezeket a megfigyeléseket képzett technikusok, és pilóták végezték, és mert a jelzett objektumok sorozatosan szigorúan rejtett, és szupertitkos katonai bázisok fölött történtek, hírszerz körökben felmerült a gyanú, hogy a náci Németországból a Szovjetunióba telepített mérnökök, és technológiák az oroszokat fejlett rtechnika birtokába juttatta. Most pedig az egyik ilyen objektum lezuhant, és ezzel elszabadult a pokol. - Akárhogy is - folytatta Dwight -, az úgynevezett Socorro Megfigyelések megbolygatták a médiákat, minket pedig igen kényelmetlen helyzetbe hoztak. Úgy gondoltuk, ön az aki képes arra, hogy összeállítsa az els hivatalos nyilatkozatot. - Igen uram. El is küldtem, hogy átolvassa. - Tucatszor megtettem - mondta Dwight. - Újra és újra elolvastam, mert egyszer en nem hittem a szememnek. - A térdére fektetett táskájából el vette a jelentést, belelapozott, majd felpillantott. - Azt állítja, hogy az UFO nyilván a vihar során sérült meg Roswell közelében, de még elrepült Magdalénáig, ahol a San Augustin síkságon lezuhant. Ez egy valódi repül csészealj volt - legalábbis egy korong alakú repül szerkezet -, amiben három tetemet találtak. Ez természetesen megdöbbentett. Biztos benne, hogy…?
7
- Kiállok a jelentésem mellett - mondta Harris, eligazított egy hajfürtöt a szeme el l, és megengedett magának egy ideges mosolyt. Olyan volt, mint egy tiszteletreméltó és megbecsült hivatalnok, de nyilván nyugtalanította a dolog. - Amit az a farmer mondott, azt a saját szememmel is láttam: egy lezuhant csészealj alakú repül szerkezetet, amiben három halott volt. - Marlon Clarke volt az a farmer. - Igen, uram. - Egy közismert iszákos alak, aki sosem józan. - Nem az ital miatt látott rosszul. Én is a saját szememmel láttam, amit a telefonban mondott, nem sokkal azután, hogy megtalálta a roncsot. - Úgy érti, a tetemek emberek voltak? - A felismerhetetlenségig összeégtek, és nem tudtam alaposan megvizsgálni ket, de teljesen emberi lényeknek látszottak. - Nem rossz kis történet, hadnagy, de nem az a fajta, amit nyilvánosságra kell hozni. Hogyan szerzett róla tudomást a sajtó? - Ebben nem vagyok b nös. A sztorit egy Johnny McBoyle nev fickó szagolta ki, aki riporter, és résztulajdonosa a KSWS Rádiónak Roswellben. McBoyle személyesen nyomozott az ügyben, és rájött, hogy nagyon sok ember állítja, hogy UFO-t látott a feje fölött repkedni. Egyesek azt állították, hogy hangos dörrenést hallottak, amint egy villámszer fény hasított át a Corona fölötti égbolton - valószín leg akkor sérülhetett meg. Mások Magdalénában azt mondták, hogy a San Augustin síkság fel l robbanást hallottak - a gép lezuhanását észlelhették. Mihelyt meghallottam, hogy McBoyle cikket ír az esetr l, névtelenül küldtem neki egy figyelmeztetést, hogy ne merészelje nyilvánosságra hozni. Ett l kell képpen megrémült, és nem továbbította a cikkét. Sajnos, a következ napon egy lelkes fiatal szóviv nk, Walter Hunt hadnagy, a Roswellb l kapott különös jelentések hatására az engedélyem nélkül kiadott egy közleményt. A lezuhant csészealjról kiadott közleménye - melyben ugyan nem említi a három tetemet -, már a balesetet követ napon, július 8-án megjelent a roswelli Daily Record-ban. Hunt dorgálásban részesült, és valószín leg át fogják helyezni. - Mindenesetre már kés elhallgatni a sztorit. - Attól tartok, igen. Dwight tovább lapozott a jelentésben, majd megint felpillantott. - A csészealj roncsát, és a tetemeket elszállították a baleset helyszínér l? - Igen, uram. Azonnal elszállítottuk. A Légier helyettes parancsnoka, Hoyt Vandenberg tábornok javaslatára a roncsot és az égett tetemeket az 509-es Bomba Csoportjának hírszerz i azonnal összeszedték, és a legnagyobb titokban a Légier texasi, Fort Worthben lév Carswell Bázisára szállították. A baleset helyszínén semmi nyom nem maradt. - Clarke társaságában nyilván tartottak ott egy helyszíni szemlét. - Igen, uram. Jack Fuller CIA-ügynök javaslatára szétszórtuk egy Rawin meteorológiai ballon maradványait, és amikor Fuller odaérkezett Clarke-kal, az emberek szorgalmasan szedegetni kezdték a hulladékot. Bizonygattuk Clarke-nak, hogy amit lezuhanni látott, az egy ballon volt, és hogy a tetemeket csak képzelte, hogy látja. Clarke végül úgy tett, mintha belenyugodna a tényekbe, de nem hiszem, hogy elhitte. - Jobb lesz, ha még egyszer beszélünk ezzel a Clarke-kal. - Nem lehet. A balesetet követ napon elt nt, és azóta senki nem látta. - Elt nt? - Tökéletesen. Mindenfelé kerestük, de nem akadtunk a nyomára. És a roswelli Daily Record sem. Egyszer en felszívódott. Dwight el rehajolt a székében, megborzongott és egyszeriben aggódni kezdett. - Krisztusom, csak van valami elképzelése, hogy mi történhetett vele? Ez egy kis létszámú közösség itt, hadnagy. Valaki csak tud róla valamit. Harris csak megvonta a vállát, és védekez n széttárta a kezét. - Senki nem tud semmit. Amikor átkutattuk Clarke kunyhóját, csak a vetetlen ágyat találtuk, amib l arra következtettünk, hogy el z este lefeküdt aludni. A kocsija ott parkolt a ház mögött. 8
Elt nésének egyetlen nyoma az a rengeteg lábnyom, amit a tornácon, és a ház el tt, az udvaron találtunk. Ezek elvezetnek egy bizonyos távolságba, de ott hirtelen megsz nnek. Autókeréknek semmi nyoma, csak a bozót d lt meg és pörköl dött meg úgy huszonöt láb átmér j körben igen furcsa módon - úgy értem, nem a naptól. Ez igazán rejtélyes. - Kör alakú, úgy huszonöt láb átmér j folt - vagyis hasonló méret és alakú, mint a lezuhant csészealj. - Igen. Érdemes elgondolkodni róla. - Mi hír Bradleyr l? Azt hallottam, hogy mihelyt hírét vette a balesetnek, nyomban meghívta Mike Bradleyt, a volt hírszerz tisztet, aki napjainkban UFO-szakért , hogy együtt szemléljék meg a roncsot. Bradley, aki megszállottja a csészealjaknak, meglepetésre nem jelent meg, és kés bb is visszautasított minden e témában javasolt megbeszélést. Beszélt vele azóta? - Még nem tudtam kapcsolatba lépni vele. - Mit szólna hozzá, ha most azonnal meglátogatnánk? - Jó. Eden Valleyben lakik, közel Robert Goddard régi rakétakilöv helyét l. Nincs messze. - Oké, akkor induljunk. Dwight visszatette a jelentést a táskájába, felállt, ezalatt Harris telefonált, hogy állítsanak el egy dzsipet a számukra. Mire kiértek az irodából, a kocsi már ott várt rájuk. Dwight a fejük felett a félkör alakú hangárok fölött a kifutópálya vége felé tartó három F-86-os vadászgépre pillantott. Mozdulata automatikusnak tetszett, mintha repül csészealjat keresett volna, és amikor rájött, mit csinál, kissé ostobán érezte magát. Miközben a Roswell melletti Eden Valley felé hajtottak, Harris a dzsip hátsó ülésén Dwight ezredes mellett ülve hátrahajtotta a fejét, behunyta a szemét, s hagyta, hogy az ablakon beáramlócsél simogassa az arcát. A kocsit a Légier egyik tizedese vezette. Amikor újra kinyitotta a szemét, maguk el tt megpillantotta az El Capitán-hegyet, amint a lankákon túl a délnyugati horizont fölé magasodik. Keleten a Caprock napsütötte dombjai hullámzottak, amik nem is olyan régen még a komancs indiánoktól, a spanyol hódítóktól, és Billy, a Kölyök bandájától voltak hangosak. Éppen emiatt t nt hihetetlennek, hogy napjainkban éppen ez a terület hemzsegett a különféle védelmi bázisoktól, beleértve atomkutató intézeteket, repül gép, hadianyag és rakétakutató telepeket, meg radarelektronikai és sztratoszféra-kutató létesítményeket. És nem is olyan messze, Los Alamosban van a "Manhattan" Atombomba Projekt. Az Alamogordo melletti White Sands Rakétakísérleti Telep pedig a maga nemében a legfontosabb az egész Egyesült Államokban. És a Harris jelentésében említett, pillanatnyilag a világon az egyetlen bevetésre kész bomba csoport, az US Hadsereg Légierejének 509-es Bomba Csoportja is itt található. És ez a környék egyben a legtöbb UFO megfigyelés helyszíne is, amiket ráadásul hivatásos szakemberek és profi pilóták tettek. Dwight felsóhajtott, amikor eszébe jutott, hogy az elmúlt hónapok csészealj észlelései mennyire felborították az életét: el ször Harold Dahl és Kenneth Arnold megfigyelései Wahington államban, azután a különféle titkos katonai objektumok fölötti észlelések itt, ÚjMexikóban. Felidézve a közelmúlt eseményeit, rádöbbent, hogy egy általa ismeretlen, talán nagyon is veszélyes területre tévedt. És egyre többet dolgozott a saját szakállára, ami nyugtalanította Beth-t. Amikor rá gondolt, amint a Légier Daytoni Wright-Patterson Bázisán lév otthonukban egyedül van szoptatós babájával, szívét melegség és aggodalom töltötte el. De figyelmét igyekezett visszaterelni a munkájára, és Harris f hadnagy jelentésére. Harris készített egy rezümét Bradley életútjáról, így Dwightnak volt fogalma róla, hogy miféle emberrel van dolga. Bradley az I. Világháborúban pilóta volt egy kétfedel gépen, azt követ en több éven át sikeres ügyvéd volt a Wall Streeten, a II. Világháború idején tagja lett az OSS-nak, és a megszállt Európa egyik legismertebb hírszerz je vált bel le. Küldetésének valódi célja mindvégig titok maradt, bár nyilvánvaló, hogy a német titkos fegyverekkel volt kapcsolatban. A háború utolsó napjaiban Kiel kiköt jében egy robbanás alkalmával komoly égési sérüléseket szerzett. Felépülése után leszerelt az OSS-tól, majd feleségül vette a roswelli Daily Record riporterét, Gladys Kindert, és Roswellbe költözött. Most, hogy már nem kötik hivatalos 9
szerz dések és kötelezettségek az US a Légier höz, és a környékbeli aeronautikai szervezetekhez, Bradley a saját szakállára végez UFO kutatásokat. Bradley érdekl dése az UFO-k iránt Dwight meggy z dése szerint összefüggésben van azzal, amit a háború alatt Németországban végzett hírszerz munkája során megtudott. Hogy ezek után miért utasította vissza Harris f hadnagy invitálását a socorrói roncs megszemlélésére, annak érdemes utánajárni. - Leszámítva, amit a rezümében már leírt róla - kérdezte Dwight, mialatt a dzsip áthajtott a Roswell és Eden Valley közti napégette síkságon -, mit tud még Mike Bradleyr l? - Olykor megbeszéltem vele az UFO megfigyelésekr l szóló jelentéseket. Intelligens, jó humorú ember, és e témában példátlan tapasztalattal rendelkezik. Sugárzik a tekintetéb l a hozzáértés, körüllengi a sokat tapasztaltak aurája, mindamellett sz kszavú, és olykor titokzatos. A háborúról sosem beszél. Azt mondja, az akkor végzett munkája még ma is bizalmas jelleg . Nem tartom egy rögeszmés típusnak, de az UFO-knak mindenképpen a megszállottja. Emiatt állok kapcsolatban vele. - És a felesége? - Borzasztó n személy. Amolyan helyi nevezetesség. A roswelli Daily Record riportere volt, és azt mondják róla, határozottabb volt a legtöbb férfinál. Lényegében ma is az. Széles karimájú kalapot és magas sarkú csizmát hord. És csíp s nyelve van. - Hogyan jött össze Bradleyvel? - 1931-ben e városban tartózkodott. Megpróbált megkörnyékezni egy fizikust - ha jól emlékszem, Wilsonnak hívták -, aki Robert H. Goddardnak dolgozott az Eden Valleyben végzett rakétakísérleteinél. A jelentések szerint egy ideig Wilson n je volt. Bradley Wilson után érdekl dött nála. Azt nem tudjuk, hogy itt, Roswellben volt-e köztük valami, de tény, hogy a háború alatt - azután, hogy Bradley feleségét Pearl Harbourban megölték, Londonban ismét találkoztak. Bradley és Gladys igen közeli kapcsolatba kerültek egymással, és mind a ketten nagyon népszer ek voltak a városban. - És mikor kezd dött Bradley UFO-megszállottsága? sokkal inkább a repül csészealj megszállottja, mint az azonosítatlan repül tárgyaké. Amióta csak ismerem, azokkal foglalkozik. Els ízben pár héttel azután találkoztam vele, hogy ide költözött Gladys-szel. Ez pár hónappal a háború befejezése után volt, úgy 1945 novemberében, vagy decemberében. A roswelli Daily Record kis házi ünnepségén történt, amit Gladys Kinder visszatérése tiszteletére rendeztek régi munkatársai. Amikor Bradley megtudta, hogy én vagyok Roswellben a Légügyi Hírszerzés tisztje, a nevemet azonnal feljegyezte, hogy csészealj, vagy korong alakú repül tárgy észlelése esetén azonnal kapcsolatba léphessen velem. Ez pontosan húsz hónappal a Harold Dahl és Kenneth Arnold féle megfigyelések el tt volt. Én természetesen sosem kaptam jelentést hasonló tárgyakról - legalábbis a múlt hónapig. És amikor megkérdeztem t le, hogy miért érdekl dik ennyire irántuk, csak annyit morgott a bajsza alatt, hogy érdeklik a különleges alakú repül gép konfigurációk. Attól fogva rendszeresen felhívott, hogy nem, kaptam-e jelentést szokatlan esetekr l, de egészen a múlt hónapig nem tudtam ilyesmivel szolgálni neki. - Azután meg, hogy jelezte neki a csészealj lezuhanását, nem jelentkezett. - Úgy van - mondta Harris. - Átkozottul érdekes. És nem mondta meg, miért nem jött el. - Talán ezúttal szerencsésebbek leszünk - mondta Dwight, miközben el ttük már felt nt az Eden Valley peremén álló régimódi, ranch stílusú épület. - Ja - válaszolta Harris. - Talán. A sof r fékezett a kapu el tt. A kocsi porfelh t kavarva maga mögött megállt. Dwight kiszállt, a kezével elhajtotta a port az arcából, és Harris f hadnaggyal az oldalán elindult a ház felé vezet ösvényen. Harris csengetésére egy asszony jelent meg az ajtóban. Magas volt, és karcsú. Hosszú, a derekán övvel összefogott ruhát viselt, a lábán magas sarkú csizmát. A haja szürke volt, és rövidre nyírt, ez meglehet sen férfias küls t kölcsönzött neki. Arcán gúnyos. mosoly, szürke szemével meghökkent en határozottan tekintett a jövevényekre. - Bill Harris! - kiáltotta, és kíváncsi pillantást vetett Dwight-ra. - Mi szél hozott erre? 10
- Eljöttünk meglátogatni Mike-ot. - Ki a barátod? - Dwight Randall százados a Leveg technikai Nyomozó Központtól, vagy ATIC-tól, a Légier Ohióban, Daytonban lév Wright-Patterson bázisáról. - Mike azt nem ismeri. - Az istenit, Gladys - mondta William Harris f hadnagy figyelemreméltóan sármos mosollyal , ne nehezítsd a dolgunkat, legalább egy kávéra hívj meg. - Te nem kévézni jöttél, Bill. - Oké, nem kávét akarunk inni. De legalább engedj be, hogy beszélhessünk Mike-kal. - Mir l? semmit nem tud a socorroi észlelésekr l. Mint tudod, nem volt ott a baleset helyszínén. - Igen, tudom - mondta Harris. - És most azt szeretném megtudni, hogy - miért nem? Amióta ide költöztetek, engem folyton a csészealj alakú repül szerkezetek miatt nyaggat - és amikor végre lezuhan egy a közelben, nem fogadja el a meghívásomat. Miért? - Ki az, Gladys? - kérdezte egy férfi, aki Gladys mögött megjelent az ajtóban. Az ötvenes éveinek elején lehetett, izmos, alacsony férfi volt, égszínkék inget és cájgnadrágot viselt. sz haja ellenére jókép volt, viszont a jobb arcát az 1945-ben, Kielben szerzett égési sérülés torzította el. - Bill! - kiáltotta, hallhatóan kellemesen meglepve. - Hé, gyere be! Gladys az ég felé fordította a szemét, és félreállt az útból. - Ez itt… - mutatott Gladys Dwightra. - Randall százados a Leveg technikai Nyomozó Központtól - nyújtotta a kezét Dwight. Szólítson Dwightnak. - Dayton, Ohio, ugye? - kérdezte Bradley és kezet rázott vele. - Pontosan. - Isten hozta Roswellben. - Mér kezdte bevezetni ket a házba, amikor Gladys megemlítette neki, hogy a socorrói észlelések miatt vannak itt. Akkor megtorpant, és egy kissé visszalépett. - A socorrói észlelések miatt. Mir l akar velem beszélni? Én arról nem tudok semmit. - Éppen err l van szó - mondta Dwight. - Harris f hadnagy elmondta nekem, hogy önt izgatják a csészealj alakú repül gépek, vagy repül csészealjak, mégsem jelent meg a baleset helyszínén, amikor hívták. Mi ennek az oka, Mr Bradley? - Egyszer en nem volt kedven hozzá. - Éveken át nyaggatta Harris f hadnagyot, hogy szóljon, ha csészealj alakú repül tárgyról kap hírt, és amikor közlik önnel, hogy egy ilyen lezuhant, önnek nincs kedve hozzá, hogy megnézze? Azt várja, hogy ezt elhiggyük, Mr Bradley? - Miért ne? Elveszítettem az érdekl désemet az ilyesmi iránt. - De amikor felhívtalak - mondta Harris f hadnagy -, nem úgy t nt, hogy már nem érdekel a dolog. Izgatott lettél, és azt mondtad, hogy a Légitámaszpont f kapuja el tt találkozunk, és együtt megyünk a baleset helyszínére. Miért gondoltad meg magad, Mike? Bradley a feleségére pillantott, majd vissza Harrisre. - Sajnálom Bill, de meggondoltam magam. Személyes okokból. - Nem sokkal azután gondolhatta meg magát, hogy Dwight f hadnagy felhívta önt - mondta Dwight. - Miféle személyes ügy késztethette arra, hogy ilyen gyorsan meggondolja magát? Bradley már nem mosolygott. - Ez az én dolgom, százados. - Azt akarja mondani, hogy már egyáltalán nem érdeklik az UFO-k? - Maga ugye nem süket? - szólt közbe Gladys agresszíven. - Akkor hallotta, amit mondott. - Hallottam, Mrs. Bradley, de nehezen hiszem el. - Az a maga baja. Harris f hadnagy zavarba jött, Dwight pedig visszafordult Bradleyhez. - Legalább annyit elárulhatna, miért nem érdeklik már az UFO-k? - Mint a legtöbb embert, engem is kíváncsivá tettek Kenneth Arnold észlelései.
11
- Amik egy hónappal ezel tt voltak. Harris f hadnagy elmondta nekem, hogy önt Roswellbe érkezése els napjától izgatták a korong és csészealj alakú repül szerkezetek - vagyis 1945 végét l, a mostani észleléseket megel z húsz hónap óta. - Oké, beismerem. - Régóta nem esett szó errefelé repül csészealjakról. - Úgy van - mondta Bradley, és kezdte kényelmetlenül érezni magát. - Ami azt jelenti, hogy a kíváncsisága a háború alatt, vagy után ébredt fel. Igazam van? - Erre nem válaszolhatok. - Azért, mert az OSS-nál végzett munkája bizalmas jelleg volt? - Pontosan - mondta Bradley. - Most pedig, azt hiszem… - Jobb, ha mennek - vágott közbe Gladys. - A férjem err l a témáról nem óhajt többet beszélni. Dwight nem tör dött az asszonnyal. - Mi történt július másodikának az éjszakáján, Bradley, miután Harris f hadnagy felhívta magát a lezuhant csészealj miatt? Mi tántorította el attól, hogy megnézze, amire oly régóta vágyott? - Nincs mit mondanom - mondta Bradley, és vörösebb volt, mint az égett hús az arcán. - Bármi volt is, ami megállította önt, miatta elveszítette az UFO-k iránti érdekl dését is. Ez a helyzet, Mr Bardley? - Jóéjszakát, uraim. Isten önökkel - mondta, azzal megfordult, és bement a házba. Gladys b sz tekintettel, és sokatmondó arckifejezéssel kitessékelte ket a házból. - Hallották - mondta éles hangon. - Most pedig t njenek el. - Egy Wilson nev ember kondította meg a vészharangot, Mrs. Bradley? - Kérdezte Dwight vakmer en. Gladys meghökkent, majd elvörösödött. - 1931-ben, amikor maga el ször találkozott a férjével, éppen egy Wilson nev tudós után kutatott, aki éppen itt dolgozott, Eden Valleyben, mégpedig Robert H. Goddardnak. Gyanítom, maga ismerte Wilsont, Mrs. Bradley. - Nem tudom, mir l beszél - mondta Gladys, és becsapta az ajtót az orruk el tt. Dwight zavartan pillantott az ajtóra, majd a kényelmetlenül feszeng Harrisra. - Az isten verje meg - mondta Harris. - Tudtam, hogy nem lesz könny szóra bírni ket, de hogy ilyen barátságtalanul fogadnak, arra nem számítottam. - Mindketten meg vannak rémülve - mondta Dwight. - És megpróbálják eltitkolni. Jöjjön hadnagy, menjünk. Lementek a tornác lépcs jén, beszálltak a dzsipbe, és a tizedessel visszavitették magukat Eden Valley szélére. Dwight a Goddard által e kopár vidéken fell tt rakétákra gondolt, és megpróbálta kitalálni, milyen összefüggés lehet Goddard - akit Bradley néhányszor felkeresett Wilson utáni kutatásai alkalmával -, és Bradley kés bbi, korong, és csészealj alakú repül szerkezetek iránti érdekl dése között. De nem jutott sehová. - Bradley egyszer en megszállottja volt az UFO-knak - mondta Harris f hadnagy a tapasztaltaktól még mindig bénán. - Egyszer en nem tudom, mit l rettent meg. - Maga van megrettenve - közölte vele Dwight. - El ször a baleset, azután a hirtelen elt ntetése, majd az egyetlen él szemtanú elt nése, most meg Bradleynek és a feleségének a pálfordulása. Maga van megrettenve… és jó oka van rá. - Igen uram, így van. meg vagyok rémülve. És ön? - Ja - mondta Dwight, és önkéntelenül is felpillantott a kék égre -, azt hiszem, én is meg vagyok rémülve. HARMADIK FEJEZET Wilson, Ernst Stoll, Hans Kammler és Artur Nebe együtt voltak a Kugelblitz II, a huszonöt láb átmér j csészealj alsó megfigyel állásában, amikor az szédít sebességgel merült le a havas hegycsúcsok által formázott szakadékba. A peremén kaleidoszkópszer en villogtak a fények,
12
hajtóm veinek mély, búgó hangja szétrepesztette volna az ember koponyáját, ha a hangszigetelés nem zárta volna ki az infrahangot a megfigyel kabinból. A csészealj zökken mentesen szállt le az Antarktisz sziklájába vájt leszállópálya acélpadjára. Az egész mintha a föld alatt lett volna, pedig a talaj szintjén helyezkedett el, csakhogy magasba szökken , hófödte hegyláncok rejtették el a kíváncsi tekintetek el l. A leszállópálya folytatásaként még a II. Világháború alatt Wilson Slavenarbeiterei,vagyis rabszolgamunkásai a korábban SS tisztek, Stoll, Kammler és Nebe könyörtelen irányítása mellett hangárokat, m helyeket, laboratóriumokat, irodahelyiségeket, a személyzet számára szálláshelyeket, a kényszermunkások részére pedig földalatti barakkokat vájtak ki a hegy gyomrából. No és a két leszállópadot is megépítették, amik csak az els k voltak a tervezett számos felszállóhely közül. A kényszermunkásokat a náci Németország által megszállt területekr l szállították ide hajón, vagy mint újabban, különböz országokból rabolták el és Wilson csészealján szállították ide. Még csak két csészealj üzemelt, de már jó néhányat megterveztek. Öt éven belül egész flottányi lesz bel lük, mindegyik fejlettebb lesz az el djénél, mert a technikai fejl dés távlatai végeláthatatlanok. Bár Wilson nem érzett büszkeséget (az felesleges érzelem), mindenesetre elégedett lehetett, amint a csészealj lágyan leült az acélpadra. Mély, búgó hangja semmivé foszlott, azután a fényei is egyenként kialudtak. A generátorok táplálta ívlámpákat magasan a sziklafalra helyezték, onnan világították meg a leszállópálya sötét üregét, és kölcsönöztek ezüstös csillogást a csészealj fémes szürke felületének. Az idegenszer és gyönyör volt. A másik csészealj mögötte állt, de ponyvával volt letakarva. Mindkett körül fehér köpenyes technikusok, és kényszermunkások nyüzsögtek, férfiak és n k, mind szürke overallban, ami csak arra is alig volt elég, hogy a hidegt l megóvja ket. Nem a naph -szivattyúkkal felmelegített antarktiszi hideg volt ez, ami majd a kés bbiek folyamán az egész telepet melegíteni fogja, hanem a hamisítatlan sarki hideg, amit elég nehéz elviselni. Most, hogy a Kugelblitz II leszállt az acélpadra, és négy kinyújtható lábán nyugodott, a technikusok, a fegyveres rök és a Slavenarbeiter-ek körbevették. Utóbbiak különlegesen kiképzett létrát támasztottak a csészealj lejt s oldalának, hogy nekiláthassanak a fényesítésnek, tisztogatásnak. A repül korong alján kinyílt egy rejtett ajtó, és lassan a földre támaszkodott. Egy krétacsíkos ruhába öltözött férfi lépett ki rajta, és meglep dve, hitetlenkedve nézett körül. A fegyveres rök körbefogták. Egy másik férfi követte, szinte azonnal. Ez magas, testes fickó volt, és koszos, vállpántos overallt viselt. is álmélkodva körülnézett, majd t is körülvették a fegyveres rök, és a másikkal együtt elkísérték. - Jó - mondta Kammler. - Ezek jók lesznek. - A sz ke, kékszem férfi a fekete szem Nebére pillantott, aki csak bólintott, és megigazította derekán a pisztolytáskát. Wilsonhoz és Ernst Stollhoz hasonlóan mindegyikük vastag, garbónyakú pulóvert viselt. Egyébként minden ruhadarabjuk fekete volt. Wilson csak bólintott, és elmosolyodott. Ma kivételesen jól érezte magát. Könyökprotézisre van szüksége, és ez a két férfi, akit most elkaptak, meg tudja csinálni neki is, és másoknak is. Néha ilyen egyszer a dolog. A hit hegyeket képes megmozgatni. A két férfi az rök kíséretében már elt nt a liftek egyikében. A kolónia egyik fels bb szintjére viszik ket, ahol Wilson és közvetlen stábja is lakik, beleértve a jelenlév ket is. Ernst Stollra pillantott, az egykori lelkes rakétamérnökre, majd SS rend rre, aki most megkeseredett, ennélfogva befolyásolható adminisztrátor, s aki a kényszermunkások beszerzéséért, és ellátásáért felel s. Stoll igen kevés érzelemmel pillantott a csészealjra. Szívét, lelkét a legy zött Németországban hagyta; most már csak a kolóniának élt. Wilson elégedett volt. - Menjünk, és üdvözöljük ket - mondta, és elfordult a panorámaablaktól, és egy ajtón át a hegy gyomrába vájt folyosóra lépett. A folyosó egy másik tágas helyiségbe vezetett, amely szintén a csészealjak leszállóhelyére nézett, de kényelmesebben volt berendezve, kényelmes fotelek álltak benne, olasz fapadlóját súlyos marokkói sz nyegek borították. A leszállóhely feletti rút betonfalba hatalmas üvegtáblákat helyeztek. A vele szemben lév fal maga a természetes szikla volt úgy, ahogyan azt kibányászták, csak fekete vízálló festékkel kenték be. A két széls fal 13
is vasbetonból volt, de nehéz acélajtók, atulajdonképpen a liftek bejáratai voltak benne. Fölöttük lámpasor jelezte az emeletet. Amikor Wilson a kíséretével együtt beszállt a liftbe, a lámpák sorban kigyulladtak, jelezve, hogy elindultak felfelé. Az ötödik emeletig utaztak vele. A liftajtók kinyíltak. A két fogoly az SS egyenruhát visel rök automata fegyvereit l ösztökélve kilépett a folyosóra. A karcsú, sz hajú férfi a krétacsíkos öltönyben - Wilson jól tudta -, Dr Paul King volt, a Londoni West Hendon Kórház M végtag Osztályának munkatársa. A magasabbik a koszos overallban, Marlon Clarke, a farmer volt, aki látta a Magdalena mellett lezuhant csészealjat. A tudós Dr King bár jócskán meg volt rettenve, tudott uralkodni magán; a másik, Clarke, valósággal reszketett a félelemt l. - Dr King? - mondta Wilson olyan hangsúllyal, mintha a találkozás egyfajta rutineljárás lett volna a számára. - Igen - válaszolta King meglep en higgadtan, jóllehet a tekintete félelemr l és zavartságról árulkodott. - Ki maga? És hol vagyunk, - A nevem Wilson. E néven szólíthat. Ön most az Antarktiszon van, Neu Schwabenlandon, azaz Új-Svábföldön, egy hegyoldalba vájt telepen. És az én foglyom. Clarke sírni kezdett, teljesen elhagyta magát, mint egy kisgyerek. A tenyerével szétmaszatolta az arcán a könnyeit, miközben a cip jét bámulta. - Ó, Krisztusom - mondta. - Ó, Jézusom, ezt nem hiszem el… Ó, istenem, segíts. Biztosan álmodom. - Nem, Mr Clarke, nem álmodik. És még csak nem is képzel dik. Ez a valóság. Mi valódiak vagyunk. Min csodálkozik, Dr King? - Az arca… valami nem stimmel rajta. - Hetvenhét éves vagyok, doktor, de tizenöt évvel fiatalabbnak látszom. A sebészi beavatkozások miatt az arcom már nem olyan rugalmas. És más tekintetben is javításra van szükségem, ezért van ön most itt. - Ó, Jézusom - zokogta Clarke. - Miért én? Mi a francot keresek én itt? - Idehoztuk magát. közölte vele Wilson -, mert volt olyan szerencsétlen, hogy tanúja lett egy csészealj lezuhanásának, és meglátta a benne lév három halottat. Nem engedhetjük meg, hogy jártassa a száját, ezért idehoztuk, hogy itt csendben maradjon. Clarke megint könnyekben tört ki, Wilson pedig a másik férfihoz fordult. - Ami pedig magát illeti, Dr King, maga elég szerencsés, mert a világon az egyik legjobb szakért je a bels protézisek, vagyis m végtagok mioelektrikus szabályozásának. Ennélfogva kolóniánk értékes tagja lesz, és ha együttm ködik velünk, nem lesz mit l félnie. - Együttm ködni? - kérdezte King, mialatt Marlon hisztérikusan zokogott mellette. - Hogy érti ezt? - Ez egy titkos közösség, amely a tudománynak szentelte az életét - magyarázta Wilson. Fejl désünket nem gátolják morális megkötöttségek. Az általunk megteremtett technológia fejl déséért mindenre képesek vagyunk, nem számít, mennyire könyörtelen módszerekkel érjük el. A miénk a gazdák és rabszolgáik, a tudósok és szolgáik társadalma, és messze az úgynevezett civilizáción és morális megkötöttségeken túl élünk. Önök lehetnek értünk, és ellenünk, Dr King odaadó munkásaink, vagy rabszolgáink. A választás joga az önöké. - Az az érzésem, hallucinálok - mondta King. - Ezt fel sem tudom fogni. - Ne legyen olyan ostoba, mint - figyelmeztette Wilson a még mindig síró Clarke-ra mutatva. - Ne tartsa mindezt képzelgésnek. Ez a valóság, Dr King, és ezt nem lehet megállítani. Lehet, hogy a világban számkivetetteknek számítunk, de nem nyúlhatnak hozzánk. Az általam megépített repül csészealj csak a jéghegy csúcsa, ahogyan mondani szokták. Az én végs célom egy új emberfaj megteremtése - mind fizikálisan, mind mentálisan a misztikus szuperember fog életre kelni az én logikára, és nem az érzelmekre épül világomban. Mi egy különleges közösség vagyunk, Dr King, és ön a társunk lehet. - Mi van, ha nemet mondok?
14
- Ez a választása nincs meg. Vagy együttm ködik velünk, vagy kényszerítjük rá. Megvannak a módszereink, Dr King, és innen nem lehet elszökni. Odakint a hegyeken túl az Antarktisz hidege várja. Hová menne? Amikor Clarke végre felfogta Wilson szavainak jelentését, megint heves zokogásba fogott, még bele is remegett. Wilson intésére az egyik r megragadta Clarke könyökét, és feltámogatta. Dr King, bár jócskán meg volt rettenve, uralkodott magán, és csak csodálkozón meredt maga elé. - Én emberi lényeknek tartom magukat - mondta Wilsonhoz fordulva -, nem az rb l jött idegeneknek. Wilson h vösen elmosolyodott. - Mi tagadás, egészen emberiek vagyunk. King Stollra pillantott, majd Kammlerre és Nebére, azután bólintott, és a fegyveres rök felé biccentett. - Maguk éppen úgy néznek ki, mint a nácik. - Én amerikai vagyok - mondta Wilson -, bár politikai elkötelezettség nélküli. Ezek az emberek valóban az SS tagjai voltak, de az már a múlté. Itt már nincsen nemzeti hovatartozás: azt már mindannyian levetk ztük. Itt a mi egyetlen hitünk a tudomány. Mi nem imádunk hamis isteneket. - Tudom, hogy nem hallucinálok - mondta Dr King - , de még mindig nem akarom elhinni. Nem tudom, maga kicsoda, és hogy mennyi ideje van itt, de nem sokáig fog itt maradni. A Nyugat el bb-utóbb tudomást szerez magáról, és véget vet ennek az rültségnek. - Néhányam már tudnak az ittlétünkr l - mondta Wilson -, mégsem tudnak a közelünkbe férk zni. Senki nem tud a közelünkbe jutni. Senkinek nincs meg hozzá a technológiája. - Ezt nem hiszem el - mondta King. - Pedig igaz - mondta Wilson. - Az amerikai kormány tud rólunk, de nem képes kifüstölni minket innen. - Úgy ért, már megpróbálták? - Igen. Januárban útnak indították a történelem eddigi legnagyobb Antarktisz-expedícióját, a Magasugró Hadm veletet, amit a felfedez és tengerésztiszt, Richard E. Byrd ellentengernagy vezetett. A kutató expedíciónak álcázott megszálló különítmény tizenhárom hajóból, két tartályhajóból, egy repül gép-anyahajóból, hat kétmotoros R4D szállítógépb l, hat Martin PBM vízi repül gépb l, hat helikopterb l, és mindösszesen négyezer emberb l állt. Amikor ez a legy zhetetlennek hitt armada január 12-én Queen Maud Landnél, vagyis Neu Schwabenlandnál elérte Antarktisz partjait, három csoportra szakadt szét. Mire az expedíció februárban, a tervezettnél jóval korábban véget ért, a világ sajtója már tele volt Byrd ellentengernagy a Déli Sark fel l érkez , és hihetetlen sebességgel közleked Foo Fightergépekr l szóló történeteivel. A repül szerkezetek, amikr l szó van, azok a csészealjak, amikkel önöket is idehoztuk, és amiket én a náci Németországban fejlesztettem ki. Ami Byrd ellentengernagy küldetését illeti, az Egyesült Államokban teljes kudarcnak könyvelték el, és ez legalább tíz évre elvonja a figyelmüket az Antarktiszról. Már tudják, hogy itt nem kaphatnak el minket. Mint mondottam, nincs meg hozzá a technológiájuk. Dr King nem válaszolt, csak megnyalta az ajkát, és körülnézett. Még mindig hitetlenkedett, de már megpróbálta elfogadni ennek a rémálomnak a valóságát. Ami pedig a farmert, Marlon Clarke-ot illeti, már csak hüppögött, és vadul pillantgatott körbe, láthatóan meg volt rettenve. Wilson annyira élvezte az emberi érzelmek ilyetén tobzódását - lévén, hogy neki nem sok volt -, hogy elhatározta, kis körútra viszi a hitetlenked Kinget, és a megrettent Clarke-ot a kolónia területén. - Jöjjenek - mondta nekik. - Kövessenek. Mivel Wilson biztos volt benne, hogy sem King, sem Clarke nem próbálkozik szökéssel elvégre nincs hová menniük -, bólintott a fegyveres röknek, akik leeresztve fegyverüket, kimentek a helyiség folyosóra vezet ajtaján. Wilson akkor belépett a liftbe, King és a reszket Marlon utána, majd Stoll, Kammler és Nebe következett. Stoll megnyomta a harmadik emelet gombját. Amikor a lift megérkezett, és az ajtaja kinyílt, Wilson a légkalapácsok, a fúrógépek zajos világába vezette vendégeit.
15
Itt egy újabb alagutat vájtak ki a hegy gyomrából, a belsejét pedig acélhálóval er sített betonnal vonták be. Ahogy áthaladtak az ívlámpák fényében csillogó por felh jén, látták, hogy a munkát fegyverekkel és korbácsütésekkel ösztökélt, verejtékben úszó férfiak és n k végzik. - Mindez a náci Németországban kezd dött el - magyarázta Wilson. - A közhiedelemmel ellentétben Antarktisznak meglehet sen sok felderítetlen, szárazföldi területe van, melyek zöme vastag jégtakaró, és jéghegyek alatt nyugszik. Egyszóval, Dr King, mi tulajdonképpen nem is a föld alatt vagyunk, hanem egy hegy csúcsán. A számunkra szükséges további teret a hegy oldalából vájtuk ki. Látta, hogy King lassan felfogja az események valódiságát, és csodálattal vegyes félelemmel tekintget körbe a szerencsétlen kényszermunkásokon, akik serényen dolgoztak a poros, ívlámpákkal megvilágított pokolban. - A náci Németországnak megvolt a felkészültsége ahhoz, hogy hatalmas ipartelepeket hozzon létre a hegyek belsejében, ahol a táborokból hozatott foglyokkal dolgoztattak. Ezek a földalatti kutatóállomások és gyárak, amik szell z csatornákkal, gépgyárakkal, er m vekkel, leszállóhelyekkel, raktárhelyiségekkel, és az ott dolgozó kényszermunkások számára kiképzett szálláshelyekkel is el voltak látva, a német építészek dics ségét hirdetik - mégis csak alig pár civil német tudott a létezésükr l. Korbács suhogása hallatszott, majd emberi sikoly. Dr King Wilson mellé húzódott, és csendben követte, míg Clarke jól hallhatóan felnyögött. - Vegyük például Peenemündét. A kutatóközpont például azért épülhetett olyan hatalmasra - a világ legfejlettebb alagútrendszere volt, saját kutatóközponttal, laboratóriumokkal, üzemekkel és tervez intézettel -, mert nemcsak hogy saját szell z aknája volt, de er m ve, dokkjai, oxigéngyára, repül tere, hadifogolytábora - melyben az olcsó munkaer t jelent válogatott foglyokat tartották -, szociális, és orvosi létesítményei is - egyszóval minden, amire egy húsz ezer lakosú városnak szüksége van. Ennélfogva prototípusa lett a kés bb Németországban, és Ausztriában létrehozott földalatti ipartelepeknek, nevezetesen a Thüringia déli részén, a Harzhegységben megépült Nordhauseni Központi Ipartelepeknek, ahol az els pilótás csészealjamat, a Kugelblitz-et megépítettem. Hallott már Nordhausenr l, Dr King? - Nem, attól tartok, nem. - Ott egy irdatlan rakétakutató és gyártó telep volt, melyhez számtalan földalatti alagút csatlakozott a Nordhausen városától nem messze lév Kohnstein-hegység alatt. A párhuzamos alagutak ezernyolcszáz méter hosszúak voltak, és ötven oldalág nyílott bel lük. A legnagyobb munkahely százhuszonöt ezer négyzetméter alapterület volt, és két, a hegycsúcsról fúrtszell z akna biztosította a friss leveg t. Az alagútrendszert 1943 szeptemberében alakítottuk át rakéta tömegtermelésre. Akkoriban kétezer mérnök, és tizenöt ezer kényszermunkás élt ott. Utóbbiakat egy közeli, az alagút bejáratától alig egy kilométerre lév , a völgyben jól elrejtett koncentrációs táborból vitettük oda. Egy másik földalatti alagút-komplexum, amit kés bb össze akartunk kötni a nordhausenivel, a húsz kilométernyire fekv Bleichenrode alatt húzódott. Nordhausen és Bleichenrode között létesültek az els SS gyárak - lényegében él városok -, és amit a nácik ott a föld alatt véghezvittek, azt most mi visszük végbe itt, az Antarktiszon. - El sem tudom képzelni, hogyan voltak képesek ideszállítani ennyi felszerelést, gépet, no meg ezeknek a szerencsétlen foglyoknak az ezreit - mondta Dr King, és végignézett a síró, verejtékez foglyokon, akik embertelen körülmények között dolgoztak. - A munkaer t, és a felszerelést több tengeralattjáró szállította ide, mégpedig különféle útvonalon, úgy egy év leforgása alatt még a háború alatt, amikor a déli tengereket még német cirkálók és tengeralattjárók védték. Vegye figyelembe, hogy az akkoriban használatos tengeralattjárók hét ezer mérföldet voltak képes megtenni egyhuzamban. Mindamellett a németeknek szerte a déli Atlanti-óceánon, még Dél-Afrika vizein is mindenfelé tengeralattjárótankerei voltak, melyek egyenként tíz tengeralattjárót tudtak feltölteni üzemanyaggal és ellátmánnyal, ezzel is meghosszabbítva a tengeren tartózkodásuk id tartamát. Sok id be telt, de a háború végére ide tudtunk szállítani minden szükséges felszerelést. Még néhány év, és a mostaninál sokkal fejlettebb csészealjaink lesznek. 16
Az alagút egy újabb hatalmas teremben végz dött, amelyben a panorámaablakok üvegtáblái még behelyezésre vártak. Lepillantva láthatták a hatalmas kiterjedés gyártelepet, melyben daruk és visító gépek sorakoztak. Valamilyen szürke, fémes anyagból készített alkatrészeket gyártottak. Rengeteg munkás nyüzsgött az önt kádak, izzó kemencék, fúrógépek, esztergapadok körül, és többen serénykedtek egy nagy méret csészealj váza mellett. A m hely fala természetes szikla volt úgy, ahogy kivájták a hegyoldalból, csak a padlót és a mennyezetet er sítették meg betonnal. - Ez a m hely háromszáz láb hosszú és harmincnyolc láb széles - magyarázta Wilson. - A mennyezete nyolcvan láb magasan van, és huszonhárom láb vastag vasbetonnal er sítették meg. Ha meg akarja repeszteni, ahhoz egy húsz tonnás bombára van szüksége, aminek 1 Mach-al, vagyis hangsebességgel kell becsapódnia. Csak a mennyezethez negyvenkilenc ezer tonna acélt és betont használtunk fel. Hüvelykr l hüvelykre, emel k százaival nyomattuk fel a helyére, miközben alatta folyamatosan emeltük a falat. A hozzá szükséges acélt, cementet, homokot, és sódert tengeralattjárókkal és repül kkel szállítottuk ide egy év alatt, akárcsak a felszerelést, és a munkaer t. Öt ezer kényszermunkást tudunk elhelyezni, akiket jobbára a megszállt területekr l, és koncentrációs táborokból szállítunk ide. A nap minden percében legalább ezer ember dolgozik. Napi huszonnégy órán át folyik a termelés, és az reink nem tétováznak lel ni azt, aki túlságosan kimerül. Ennek köszönhet en ezt a komplexumot egyetlen év alatt építettük meg. Logikával Dr King - és nem érzelmekkel -, az ember a lehetetlenre is képes. Dr King lepillantott a csészealj-vázra, és a fémszín lemezre, ami ide-oda siklott a hengersoron. - Tehát a maguk egyik csészealja zuhant le Socorrónál, Új-Mexikóban? - Nem - mondta Wilson majdnem dühösen. - Nem a miénk volt. King már válaszolni akart, nyilván a másik csészealj fel l is akart érdekl dni, de miel tt kinyithatta volna a száját, Wilson csendre intette, és egy átjárón, majd egy sz k folyosón át egy acélfalú szobába vezette. A helyiség tele volt jégvirágos üvegszekrényekkel, mindegyikben egyegy tetem. Clarke megtorpant, amikor meglátta a hullákat, megint felnyögött, de a fekete szem Artur Nebe, akinek keze még mindig a pisztolytáskán nyugodott, durván el bbre taszította. Dr King enyhén megborzongott, de továbbment Wilson sarkában. Egy folyosó után újabb helyiségbe, egy laboratóriumba érkeztek, melynek acélfalai a csupasz szikla mennyezetig nyúltak fel. A laboratórium személyzete egyforma fehér munkaköpenyt viselt. Mindenki serényen írt vagy olvasott, jegyzeteket készített, és kémcsöveket, h mér ket, m szereket figyelt, mindezt tökéletes csendben, és látható figyelemmel. A különös az egészben a vizsgált anyag jellege volt: a különféle üvegedényekben emberi fejek, mesterségesen életben tartott szívek, lebeg agyak, és egyéb bels szervek voltak. A szekrényekben mesterséges végtagok, és mindenféle protézisek sorakoztak. - Ó, Jézusok! - nyögött fel Clarke. Kezébe temette az arcát, és annyira remegett, hogy Ernst Stollnak meg kellett támogatnia. Clarke megint sírni kezdett. - Vigyék el - mondta Wilson. - Akár fel is készíthetik. Stoll, öt perc múlva legyen az irodámban - Igen, uram - felelte Stoll. Kammlerrel együtt szabályszer en a karjukba vették Clarke-ot, és kivitték a helyiségb l. Csak a kifejezéstelen arcú, sötét szem Nebe maradt Wilsonnal, és Kinggel. Utóbbi zavartan nézett körül, de nem volt megrémülve a látványtól, elvégre Angliában is protézisekkel foglalkozott. - Ismer s látvány? - kérdezte Wilson és elégedetten konstatálta, hogy Dr King uralkodik magán. - A protézisek igen. A többi nem igazán. Mint bizonyára tudja, mi bizonyos erkölcsi normák betartása mellett dolgoztunk. Wilson halványan elmosolyodott. - Az itt folyó munka célja nem csupán fejlett m végtagok és protézisek el állítása magyarázta. - A végs célunk az élet meghosszabbítása, el ször csak a szervek cseréjével, és helyettesítésével, majd a hosszú életkor titkának megfejtésével. Most még primitív eszközökkel, 17
szervátültetésekkel tudjuk ezt elérni, és ön is ezért van itt. Az ön feladata lesz emberi protézisek kifejlesztése, és kiborgok - félig gépek, félig emberek - megalkotása. Biztos vagyok benne, hogy kedvére való munka lesz. - Ugye már rájött, hogy önt rültnek tartom. - Nem az vagyok. Csak logikus. Dr Kinget nem túlságosan b völt el a Wilson-féle logika. - Én ötven éves vagyok. Családom van, barátaim vannak. Még ha el is fogadnám az ajánlatát, pszichológiailag képtelenség elszakadnom mindattól, amit ismertem, szerettem, és amihez szoktam. Egyszóval, ha megpróbálnék is együttm ködni önnel, nem hiszem, hogy az eredményes volna. - Nem kell aggódnia, jó módszereink vannak az átnevelésre. Egy kis kábítószer terápia pszichológiai rábeszéléssel kombinálva, és egy-kett re feladja az elveit. Az átnevelést pedig még ma elkezdjük. - Dr King csak rábámult, egyre gyorsabban kezdett pislogni, és elfehéredett. - Csak nem ijedt meg, - kérdezte Wilson. - De igen, nagyon, nagyon meg vagyok ijedve. - Nem fog sokáig tartani. Wilson intett Nebe felé, aki el húzta a pisztolyát, és a közeli ajtó felé intett vele. Dr King megnedvesítette az ajkát, majd kilépett az ajtón, Nebe szorosan a nyomában. Wilson sóhajtott, azután beszállt egy másik liftbe, és egy emeletnyit ment felfelé - a pillanatnyilag legfels nek számító szintre. Ugyanis tervezték még további szintek megépítését is. Kilépve a liftb l napsütötte, kupola alakú helyiségbe ért, melynek fém falai csillogtak. Falában körben üvegablakok, mögöttük Antarktisz hófödte hegyeinek zord körpanorámája. Az ablakok között vasajtók, mind zárva. Mellettük komputer konzolok, rajtuk villogó fények. A helyiség úgy ötven láb átmér j lehetett. A közepén asztal állt. Rajta egy interkom, egy mikrofilm néz , egy halom könyv, jegyzettömb, tollak, ceruzák, és egy kapcsolótábla. Az asztal mögött b rborítású, mély, kényelmes székek: más bútorzat nem volt. A zsindelypadló és a fémfal rideg és steril hangulatot kölcsönzött a helyiségnek. Wilson áthaladt a szobán, az ablakhoz ment. Léptei visszhangoztak. Kinézett a hó és a jég birodalmára, és a valószer tlenül kék égre. Csak akkor fordult meg, amikor belépett Ernst Stoll. A fiatal német megállt a székek mögött, de nem ült le. - Látni óhajtott? - Igen - felelte Wilson, és az ablaknál maradt, onnan pillantott Stollra. Tudta, hogy nem fog neki tetszeni neki, amit mondani készül. Stoll a harmincas éveinek közepén járt, de öregebbnek látszott. Már nem volt jókép , megviselte a családjának, és a hitének elvesztése. Ma már gy lölte a kinti világot, nem volt hová visszatérnie, csak Wilson, és a kolónia maradt a számára. Nem fog tetszeni neki a távozás. - A kolónia gyorsan fejl dik, és újabb munkásokra van szüksége - mondta Wilson. - Az eredeti munkaer már elhalt. Több munkásra van szükségünk. És emberanyagra a további kísérletekhez. Végezetül, kistermet emberek kellenek a csészealjakba, el ször humánok, id vel pedig kiborgok. Az alacsony termet paraguayi acse indiánok között talál utánpótlást. Az ország még mindig szimpatizál a nácikkal, úgy hogy szívélyesen fogják fogadni. - Menjek el Paraguayba? - Annál többet kérek, Ernst. Nem egyszer utazás lesz ez. Meg kell szakítania a kolóniával való kapcsolatát, és Paraguayba kell települnie. Ott szoros barátságot alakít ki Stroessner tábornokkal, aki segít majd felkutatni, összegy jteni, és behajózni az acse indiánokat. Mindamellett folyton ügyelnie kell, nehogy Stroessner, vagy a kormánya elárulja az ügyünket. Más szóval maga most letelepedik Paraguayban. - Nem akarok elmenni innen, Wilson, és nem akarok letelepedni Paraguayban. Igaz, hogy az az ország befogadta a náci menekülteket, de a legtöbbjük elszigetelten él a dzsungelben, és meg rül az unalomtól. - Mag nem fog unatkozni, Ernst. Ezt megígérhetem. Sok munkája lesz, mire felhajtja az acséket. És maga lesz az összeköt a paraguayiak és miközöttünk. Állandó kapcsolatban leszünk, 18
és jómagam is másokkal együtt gyakran meg fogom látogatni. És a világ többi részével is maga fogja tartani a kapcsolatot, ami sok utazást, és tárgyalást jelent. Biztos vagyok benne, hogy nem találja unalmasnak, s t, még élvezni is fogja. Ez fontos munka lesz, Ernst. - Szívesebben maradnék, de ha ön úgy kívánja… - Úgy kívánom. Senki másban nem bízom, Ernst. Kammler és Nebe intrikus alkatok, az elemük az árulás. ket itt akarom tudni, ahol rajtuk tarthatom a szememet. A kolónián kívül egyedül magában bízom meg, tehát magának kell mennie. - Megtisztel - mondta Ernst olyan ostobán, mint amikor a háború alatt Himmler el tt állt. Mikor indulhatok? - Van még ideje. Paraguayban pillanatnyilag kisebb forradalom tombol, amit remélem, Morínigo elnök gyorsan lever. Amíg ez tart, addig hosszú, és hiábavaló tárgyalásokat folytatunk a korrupt Stroessner tábornokkal. Nem számítok rá, hogy ezt az ügyet gyorsan tet alá hozzuk. Úgy számítom, hat-hét hónapunk rámegy. Mondjuk a jöv év elején elérünk valami eredményt. Úgy megfelel? - Igen, természetesen. Wilson halványan elmosolyodott és megrázta Stoll kezét. - Jól van, Ernst. Elégedett vagyok. Ernst ünnepélyesen bólintott, majd távozott. Ostobán elhitt mindent, amit Wilson mondott neki. Amit Wilson mondott, az lényegében igaz - már ami a munkát illeti. Annyiban viszont félrevezette Stollt, hogy az élet a dzsungelben igenis unalmas. Valójában maga a pokol, de Wilson éppen emiatt választotta Stollt. Kammler és Nebe biztosan visszautasították volna. Stoll a természetellenes idealizmusával maga a tökéletes választás. Wilson önmagával elégedetten szállt be a liftbe, és ment vissza a harmadik szintre. Leérve egyenesen a fémfalú, csupasz szikla mennyezet laboratóriumba ment az emberi fejek, mesterségesen életben tartott szívek, folyadékban lebeg agyak, bels szervek, és protézisek közé. Elhaladt a fehér köpenyes férfiak és n k mellett, és belépett a m t be, ahol a szerencsétlen, elkábított Marlon Clarke egy m t asztalhoz szíjazva tehetetlenül feküdt a sebészek gy r jében. - Ó, kérem - könyörgött Clarke könnyek között. - Kérem! Wilson fölébe hajolt, és h vösen rámosolygott. - Most éber állapotában el fogjuk távolítani a fejét, hogy lássuk, meg tudjuk-e rizni öntudati állapotában. A nyakát elérzéstelenítjük, úgy hogy nem fog érezni semmit, jóllehet az aktus során mindvégig ébren lesz. Az egészet fogja fel kísérletként. Azután hátralépett, és figyelte, amint a vezet sebész bekapcsolja az elektromos guillotint, és a pengéjét a tágra nyílt szem , verejtékez , és vadul reszket Marlon Clarke nyakához közelíti. Miközben a penge leválasztotta Clarke fejét a testér l, Wilson kíváncsian figyelte, hogyan reagál a szerencsétlen ember abban a pillanatban, amikor kialszik a tudata. NEGYEDIK FEJEZET Ez egy lepra hely, gondolta magában Fuller, miközben leállította a verdáját az új-mexikói Fort Bliss kórházának parkolójában. A kórház egyik melléképülete adott otthont az Amerikai Légier vel szerz désben álló német rakétatudósoknak. Fuller városi ember lévén utálta a vidéket, most mégis nyolcvan mérföldet autózott, hogy eljusson a White Sands Rakétakísérleti Telephez, amely Alamogordo és az els atomrobbantás helyszíne között terült el. Miközben a zsályacserjék között hajtott, meg volt gy z dve arról, hogy most végleg elhagyta a civilizált világot, és végérvényesen itt fog ragadni a hegyi oroszlánok, coyotok, vadmacskák és csörg kígyók között. Ennélfogva megkönnyebbült, amikor Fort Blissbe ért, ahonnan már látni lehet az Organhegységet (amely úgy hallotta, a német tudósok szerint a Bajor Alpokra hasonlít), mindazonáltal nem akarózott neki kiszállni a poros h ségbe. Visszakívánkozott Langleybe, Virginiába, a CIA-s bajtársai közé.
19
Miközben odasétált Wernher von Braun gróf ajtajához, egy Stinson l-5-ös repül gép húzott el a feje felett, emlékeztetve, hogy katonai területen van, mégha azt fritzek lakják is, köztük von Braunnal, aki a jelentések szerint az amerikai kormánnyal kollaborálva valamilyen titkos kutatási feladaton dolgozik. A dolgok gyorsan változnak, gondolta leplezetlen cinizmussal. Miközben megnyomta az ajtócseng t, emlékeztette magát arra, hogy akivel találkozni fog, az nem amerikai, hanem egy volt náci, aki a V-2 rakétákat kifejlesztette, és ezáltal a háború alatt London és Antwerpen pusztulását okozta. Most mint civil, továbbra is száztizenhét egykori német tudósának és mérnökének a f nöke, jóllehet a németül jól beszél , és a Fordhamon végzett fizikusnak, James P. Hammillnak, az Amerikai Hadsereg rnagyának van alárendelve. A németek 1945-ben jöttek Amerikába, úgymond a Hadsereg védelme alatt, így nem volt szükségük beutazási engedélyre, elég volt, ha az Amerikai Hadsereggel kötöttek egy éves szerz dést. Ez hamarosan öt éves szerz désre változott, és a fritzek - ugyan még a kórház melléképületében laktak -, ma már saját autón jártak, sombrerót meg cowboykalapot viseltek, Night clubokba jártak, és a gyerekeiket El Pasoban járatták iskolába. Jobban élnek, mint mi, gondolta Fuller, amint kinyílt a bejárati ajtó, és egy pocakos, de jókép férfi jelent meg a riasztó fotocellájának vonala mögött A vereség neki jutalom volt. - Igen? - kérdezte von Braun. - Jack Fuller vagyok Langleyb l, Virginiából. - Ó igen, a CIA-t l. Már vártam. Fáradjon be. Hatástalanította a riasztót, és beengedte Fulleréket. Odabent, a házban spártai egyszer ség fogadta ket. Fuller tudta, hogy von Braun hamarosan Alabamába, Huntsville-be, a Redstone Arsenalhoz költözik, ahol a Hadsereg Tüzérségi L szergyárának igazgatója lesz. Újabb ajándék, gondolta Fuller, miközben kezet rázott a szimpatikus némettel. - Kérem - mondta von Braun az nappaliban az egyik kényelmes fotelre mutatva -, foglaljon helyet. Fuller leült. - Attól tartok, a nejem pillanatnyilag nem lehet jelen. Egy italt? Esetleg teát? Vagy limonádét? - Sör? - Van az is - mondta von Braun, hatalmas testével Fuller fölé magasodva. - Egy perc türelmet kérek. Amint elt nt a konyhában, Fuller alaposabban körülnézett. TV készüléket nem látott, rádiót azonban igen: éppen Benny Goodman zenekara játszott, és egy n a "Bei mir bist du Schön" kezdet dalt énekelte, ami Fuller ujjait ritmikus dobolásra késztette. Az asztalon a Borostyába zárva kötete hevert egy váza friss virág mellett. A népszer zenét és a könyvet nyilván angol tudásának fejlesztése miatt hallgatja és olvassa. Von Braun gyorsan visszatért két hosszúkás pohárral. A sört Fullernek nyújtotta, maga maradt a Pepsi Cola mellett. - Sajnálom, de német söröm nincsen - mondta. - Az amerikai nem annyira jó, ugye? - Nem - válaszolta Fuller, és ivott egy keveset a pocsék amerikai sörb l. Von Braun szétvetett lábakkal leült vele szemben a szófára. Alkata egy birkózóé volt, a megjelenése egy nagy egyéniségé. Nem lesz könny sarokba szorítani. - Csodás helyen lakik - mondta Fuller.- Maga is tudja, hogy ez nem igaz. Mindössze megfelel , és jobb, mint amilyenre vágytunk - mindenesetre pillanatnyilag kielégít . Éppen költözni készülök. - Hogy tetszik itt Amerikában? Úgy értem, a sört leszámítva. - Eleinte magányosnak éreztem magam. Közülünk sokan voltak magányosak. De azóta már itt vannak a szüleink, a feleségeink és a gyerekeink is. Összesen háromszázan élünk itt. Köztük a szüleim, Magnuss von Braun báró és báróné - kiknek sziléziai si birtokát elkobozták az oroszok. És végre találkozhattam a nejemmel is, akit Landshutban hagytam, és csak most hozattam ide. Az amerikaiak nagylelk ek voltak. Az isten verjen meg, gondolta Fuller. Meg egy tizennyolc éves ara, egy unokahúg, meg minden, ami vele jár. 20
- A saját állampolgárainkkal nem vagyunk ilyen b kez ek - mondta valami mosolyfélével az arcán. Von Braun visszamosolygott rá, de a tekintete h vös maradt. - Nem. Én is úgy vélem. - Hol van a felesége? - kérdezte Fuller. - Úgy gondoltam, a beszélgetésünk untatná - válaszolta von Braun -, ezért elküldtem sétálni. Ami azt jelenti, hogy még nem tudja a rossz hírt, gondolta Fuller. Belekortyolt a sörébe. Száraznak érezte a torkát ebben a porfészekben. - Mi tetszik önnek a legjobban itt Amerikában, gróf úr? - Az amerikai sport. Joe DeMaggio és Rocky Graziano. - Von Braun vállat vont. - És természetesen a munkám. De mire kíváncsi, Mr Fuller? Fuller megint elmosolyodott, tetszett neki a gróf nyersesége. , a huszonnyolc éves brooklyni kemény gyerek, mérsékelten gazdag, és nemtör döm szül k gyermeke, a lelkes harvardi diák, számos kaland és egy sikertelen, gyermektelen házasság veteránja nem éppen az érzelmek embere. Mindig is csodálta azokat, akik könyörtelenül tudtak törtetni a céljuk felé. Ez a von Braun, a maga birkózó alkatával is éppen ilyen. - Azért jöttem, hogy az ön rakétái fel l érdekl djem. A V-1-r l és a V-2-r l. Von Braun felsóhajtott. - Arról már olyan sokszor beszéltem. Nincs már semmi, amit elmondhatnék. Minden benne van a dokumentumokban. - Számomra könnyebb, ha önnel beszélek, mintha a dokumentumokat lapozgatnám. Szabad hozzáférésem van minden dokumentumhoz, csak az önéihez nem. Ezért vagyok itt. Von Braun megint sóhajtott egyet, ivott a Colájából, majd a térdére tette a párás üveget. - Tehát mit óhajt tudni? - Úgy tudom, ön az egyik alapító tagja volt az rutazók Klubja néven is ismert Német Amat r Rakéta Társaságnak. - Igen. A Verein für Raumschiffahrt-nak, vagy VfR-nek. Ez 1927-ben jött létre, amikor néhány rutazás-rajongó Berlin Reinickerdorf kerületében hozzájutott egy százötven hektáros üres telekhez, amit Raketenflugplatz-nak, vagyis rakétakilöv helynek neveztek el. Attól fogva rendszeresen l ttek fel kezdetleges, folyékony üzemanyagú rakétákat. - Ön mikor csatlakozott hozzájuk? - Ha jól emlékszem, 1930-ban, azt hiszem. Akkor már tagjaik között volt napjaink nagy rakétatudósainak zöme, így Rudolf Nebel, Hermann Oberth, Willy Ley, Max Valier, és Klaus Riedel is. Igen büszke voltam rá, hogy egy ilyen kiváló társaság tagja lehettem. - Hogyan került a Német Hadsereghez? - Tudom, mire gondol, de nincs igaza - mondta von Braun a sért döttség legkisebb jele nélkül. - Sosem voltam náci. 1930 áprilisában a Német Hadsereg Ballisztikai és Fegyver Szolgálatának Becker tábornok vezette Tüzérségi Ágazatánál kezdtem el dolgozni Walter Dornberger százados keze alatt. Berlint l délre, mintegy tizenöt kilométerre, a Hadsereg Kummersdorfi Kisérleti Telepén rakétákat fejlesztettünk ki. Két évvel kés bb e kísérleteknek köszönhet en a VfR bemutatta Dornbergernek és a kummersdorfi vezetésnek az els folyékony üzemanyagú, újszer hajtóm vel ellátott, stabil irányítású rakétáját. 1933-ban, amikor Hitler hatalomra jutott, a VfR-t átvették a nácik, és beolvasztották a Kummersdorfi Programba. Ezzel gyakorlatilag engem is, és más német mérnököket szabályszer en besoroztak. Mindazonáltal tudósok, mérnökök maradtunk, nem lettünk katonák. - Ön azután Peenemündébe került, a V-1 rakétaprogramhoz. - Igen, de a prototípust V-2-nek hívták. - Igaz az, hogy a német rakétakutatás nagy mértékben támaszkodott az amerikai Robert H. Goddard munkájára? - Azt a zsenit a saját országa szégyenteljesen mell zte. Igen, ez igaz. Mindannyian nagyra nagyszer elméleteire alapoztuk. Míg az Egyesült becsültük Goddardot, és munkánkat az Államokban az munkáját közönnyel, mondhatnám, megvetéssel szemlélték, mi Hitler 21
Németországában neki köszönhetjük rakétasikereinket. Már 1934-ben két nagyon fejlett, Kummersdorfban gyártott V-2 modellt l ttünk fel az Északi-tengeren lév Borkum-szigetr l. Ezek giroszkópos stabilizátorral és oxigén-alkohol üzemanyagú hajtóm vel voltak felszerelve, és elérték a másfél mérföldes magasságot. Azok a stabilizált, folyékony üzemanyagú rakéták voltak az els k, amelyek komoly kihívást jelentettek Goddard rakétáival szemben. - De a munka ott nem ért véget. - Nem. 1936 március 7-én Kummersdorfban bemutattunk néhány újabb hajtóm vet, köztük azt, amelyik addig példátlannak számító, háromezer ötszáz font torlóer t produkált. Azok a demonstrációk annyira elb völték Fritsch tábornokot, a náci f vezért, hogy engedélyt adott Németország egy távolabbi területén létrehozandó kutató és kísérleti telep felállítására, ahol a legnagyobb titokban dolgozhattunk. A kiválasztott terület Peenemünde mellett volt az Usedomszigeten, a Balti-tenger partján. A többi már történelem. - A Paperclip, azaz Gemkapocs Hadm velet jelentései szerint, amikor a szövetségesek a háború befejeztével megvizsgálták a Nordhauseni Központi Ipartelepeken talált V-2 rakétákat, megállapították, hogy azok kísértetiesen hasonlítanak Goddard rakétáira. - Természetesen A hajtóm legf bb jellemz i a tolóreteszes szelep, a rögzített rostély, a rostélyba épített befecskendez cs , a s rit tér kiképzése, a gyertyák, és a fúvóka voltak. Mindezeket Goddardtól loptuk, és a német aviatikai magazinból, a Flugsport-ból ollóztuk ki - ha jól emlékszem, 1939 januárjában. - 1944-ben számos szövetséges pilóta panaszkodott arról, hogy valamiféle távirányítású t zgolyó zavarta meg a repülését. A pilóták "Foo Fighter"-nek nevezték el. Ez kapcsolatban volt az ön munkájával, vagy Goddard korábbi kísérleteivel? - Nem, azt hiszem, nem. De hallottam róluk. Titkos náci fegyvernek tartották ket, rádióirányításúak voltak, és ki tudták velük oltani a bombázók elektromos rendszerét. És eredményes pszichológiai fegyvernek is bizonyultak a szövetségesek pilótáival szemben. De nem Peenemündében tervezték és gyártották ket. Jóllehet a mi kutatási eredményeinket is hasznosították, nagyon valószín , hogy a miénken kívülálló csoport készítette ket. - Mint például? Von Braun vállat vont. - Többen voltak, és távol egymástól. - Esetleg Kummersdorfban, vagy Peenemündében? - Utóbbiban semmi esetre sem, talán Kummersdorfban. Ott lényegében két kutató központ m ködött, amiket egy régi t zsáv választott el egymástól. Az eredeti hangárokból mi átköltöztünk a t zsáv túloldalára, a hangárjainkat pedig átvette egy másik fejleszt csoport. - Volt ebben valami szokatlan? Von Braun elmosolyodott. - A mi áruló amerikai fizikusunkra gondol? - Wilsonra. Tudott róla. - Nem sokat - rázta meg a fejét von Braun. - Sosem találkoztam vele, nem is láttam. Csak láttam a jelentéseket, amelyek különleges képességeir l és a szigorúan titkos kutatásairól szóltak. De azt sosem tudtam, mivel foglalkozik, csak rendszeresen kaptam t le bizonyos ötleteket és újításokat. Az projektjüket jobban rizték, mint a miénket. - Nem gondolja, hogy Wilsonnak köze volt az úgynevezett Foo Fighterokhoz? - Keringtek pletykák bizonyos repül csészealjakról. Rémült találgatások. De csak ennyi. De amíg Kummersdorfban voltam, semmi ilyesmit nem teszteltek. - Gondolja, hogy a repül csészealjak szerepeltek a németek tervei között? - Igen. Jóllehet én nem hiszek az ilyen szerkezetek m köd képességében - a rakétákéban sokkal inkább -, de a német mérnökök sokat foglalkoztak egy függ legesen felszállni képes gömb, vagy korong alakú repül szerkezettel. Tulajdonképpen az ötlet szül atyja is német volt, egy tizenkilencedik századi matematikus és aeronautikai szakért , Wilhelm Zacharie. - Elméleti tudós volt - mondta Fuller türelmetlenül, mert a figyelme már megoszlott a tudós és a rádióból hallható Glenn Miller zene között. Kíváncsi lett, vajon mi szél hozta ezt híres embert 22
Amerikába, miért t nt el ilyen hirtelen az Atlanti-óceán innens partján? - Az elméleteit sosem ültették át a gyakorlatba. - Úgy van. 1939-ben Dr Alexander Lippisch Augsburgban, Messerschmittben kifejlesztette ME163 Delta-Rocket sugárhajtóm vét, és a Göttingeni AVA M vek szélcsatornájában letesztelte kerek szárnyú repül gépét. Ezalatt a Lipcse melletti Machernben Artur Sack már a korong alakú repül szerkezetek megszállottjává vált. 1939 július 27-én és 28-án Leipzig-Mockauban rendezett modellversenyen letesztelte néhány modelljét, de a próba katasztrófával végz dött. Egy nagyobb, pilótás modellje, az AS 6, amit Lipcsében, a Mitteldeutsche Motorenwerke gyárában épített, 1944 februárjában, a Lipcsei Brandis repül téren próbarepülés közben meghibásodott. Április 16-án újra próbálkozott, de a gép fel sem szállt a földr l. Nem sokkal azután a szövetségesek el renyomulása egy id re megszakította Sack kísérleteit. - Még valami? Von Braun felsóhajtott, nyilván untatta már a téma. - Nem sok. Viktor Schauberger állítja, hogy 1940-ben Bécsben, a Kertl repül gépgyárban készített egy távirányítású repül csészealjat. A jelentések szerint az 1943-ban megtartott próba során a kisméret gép átszakította a mennyezetet, máskülönben hasznavehetetlennek bizonyult - a többi prototípushoz hasonlóan. Azután ott voltak a Horten testvérek repül szárnyai, vagy csupaszárny repül gépei, amelyek annyira felizgatták az önök hírszerz it, de aminek csupán a légellenállás tanulmányozása terén volt jelent sége. És végül, mint azt ön is nyilván tudja, a háború utolsó hónapjaiban német aeronautikai körökben pletykák keringtek bizonyos, radikálisan újszer felépítés repül szerkezetekr l, melyeknek nem volt szárnyuk, farkuk, és egyéb felszíni kitüremkedésük. Kétlem, hogy ilyesmit valaha is megépítettek volna - annál is inkább, mert a létezésükben sem hiszek. - És ezzel visszajutottunk a rakétákhoz. - Attól tartok - mondta von Braun. - Mi volt Nordhausenben a háború vége felé? Voltak ott más rakétatudósok is? - Megint Wilsonra gondol. - Von Braunt láthatóan szórakoztatta Fuller kérdez sködése. - Róla is csak pletykákat hallottam. Arról, hogy a csoportját, melyet Artur Nebe válogatottan szigorú SS katonái rizték, Kummersdorfból a Nordhausent l nem messze lév Kahlába költöztették. Olyasmit is hallottunk, hogy Kahlában 1945 februárjában kipróbáltak egy szokatlan formájú, sugárhajtóm ves repül szerkezetet, ami feltehet en gömb, vagy korong alakú lehetett. A teszt eredményér l nincs tudomásom, de Kahlát még az év áprilisában Nordhausennel együtt kiürítették, és azóta nem hallottam Wilsonról. A többit Fuller már tudta. A háború befejezése után megtalálták a németek tudományos feljegyzéseit, amiket különféle helyeken rejtettek el - alagutakban, barlangokban kiszáradt kutakban, folyóágyakban, de még pöcegödrökben is. És Németország széltében-hosszában, meg a megszállott területeken mindenfelé nem csupán a V-1 és V-2 rakéták maradványait lelték meg, de a kevésbé ismert, és legalább annyira jelent s h érzékel s föld-leveg rakétákat, a szónikus torpedókat, az igen fejlett U-XX1 és U-XXIII elektromos tengeralattjárókat, az ME-262-es sugárhajtóm ves vadászokat, a rakéta-repül gépeket, amik még a Messerschmitteknél is gyorsabban tudtak repülni, az atombomba projekt megkezdésére utaló nyomokat, és a különféle, függ legesen felszállni képes repül k prototípusait. Emiatt azután versengés kezd dött a szövetségesek és az oroszok között, hogy ki tud több tudóst és mérnököt elkapni, és több felbecsülhetetlen dokumentum birtokába jutni. Egyezségek születtek a hódítók és a korábbi ellenség között, különösen a rakétákkal és egyéb fejlett fegyverekkel foglalkozó tudósok kiadatását illet en. Dornberger tábornok, Walter Riedel és Wernher von Braun mintegy százötven kiváló kollégájával együtt az Egyesült Államokba költözött, és titkos kormányzati projekteken kezdett dolgozni. Az oroszok is tekintélyes mennyiség adat birtokába jutottak, beleértve a V-2 rakéták terveit, a rakétabombákat, a tengerr l kil het , Peenemündében kikísérletezett felszín-felszín és felszín-leveg rakétákat, továbbá megkaparintották a Lübeck, Magdeburg dokkjaiban, és a gothai ipartelepen felhalmozott technikai felszerelés hetven százalékát. Elfogtak továbbá hat ezer német 23
technikai specialistát, köztük Dr Bockot, a Német Repüléskutató Intézet igazgatóját; Dr Helmut Gröttrupot, az elektronikus vezérlések szakavatott ismer jét; és egy aeronautikai szakembert, akit "Habermohl" néven ismertek, és aki a jelentések szerint az amerikai Wilson keze alatt dolgozott. - Miért érdekl dik ennyire ez után a Wilson után? - kérdezte von Braun, miközben türelmetlenül a karórájára pillantott. - Nem lelik a nyomát? - Úgy van. - Lehet, hogy a nácik lel tték. - Ezt a jelentést kaptuk, de nem hiszünk a valódiságában. Jó okunk van azt feltételezni, hogy Wilson - még Németországban - egy igen fejlett, szuperszónikus, és szokatlan - feltételezhet en gömb, vagy korong - alakú repül szerkezeten dolgozott, és hogy pillanatnyilag is ilyesmivel foglalkozik egy általunk ismeretlen helyen. - Úgy érti, a Szovjetunióban? A közelmúltban felbocsátott V-2 rakétákon? - Nem. Valahol másutt. Nem tudom, hol. Mindazonáltal a kormányunk komolyan aggódik amiatt, amivel pillanatnyilag foglalkozhat. És ez az oka, amiért önt, és tudóstársait távol tartjuk a nyilvánosságtól. - Nem vagyok biztos benne, hogy segíteni tudok. - Von Braun kit n en beszélte az angolt, és mestere volt annak, is, hogy miként kell egy vendéget kiutálni a házából. Megint sóhajtott egyet, a karórájára pillantott, azután felállt, és nyújtózott egyet, amit l még hatalmasabb termet nek t nt. Abban viszont igen, hogy megtalálja, amit keres. Magának megvan hozzá az intelligenciája. Fuller felállt, és az ajtóhoz ment. Von Braun, mint aki éppen most ébred valamilyen transzból, azt mondta: - Ó, látom távozni készül! Kikísérem. - Megfogta az ajtót. Fuller kilépett rajta, majd visszafordult. - Miért hagyták, hogy a nyilvánosság kedvez tlen véleményt alkosson rólam és a munkatársaimról a kormánnyal kötött egyezségünk miatt? - Mert számunkra fontos, hogy el bb jussunk ki az rbe, mint Wilson. Mit gondol, meg tudja csinálni? - Chuck Yeager már átlépte a hangsebességet - mondta von Braun. - Így a kérdésére a válaszom: igen. - Nagyszer - felelte Fuller, azután istenhozzádot intett, és a kocsijához ment. Beszállt, és elhajtott Fort Bliss irányába. ÖTÖDIK FEJEZET Nichola Randall, a sz ke szépség, pépt l maszatos arccal, a kezében lév kanállal úgy püfölte magas etet széke támláját, mintha dobolni tanulna. Legalábbis az apjának mindez úgy hangzott. Dwight Randall százados rezzenéstelen arccal figyelte gyermekét, nem haragudott rá, amiért fiatal hölgyhöz méltatlan módon étkezett. Még ezen a sivár, 1948 január végi reggelen sem. - Drágám - mondta neki -, tudom, hogy még csak hét hónapos vagy, de nem nyugodnál el egy pár percig? Miattad és azok az átkozott repül gépek miatt még gondolkodni sem tudok. - Ne a lányomat hibáztasd emiatt - mondta Beth. - Inkább az Amerikai Légier t okold, meg a gépeiket. Mindig ilyen nagy zajt csapnak. - Mit értesz az alatt, hogy a te lányod? - tiltakozott Dwight mosolyogva. - Úgy érted, nekem semmi közöm sincs hozzá? - Abba lehet hagyni a reklamálást. - Ami pedig az Amerikai Légier t illeti, ne felejtsd el, hogy k adnak nekünk kenyeret. Itt Daytonban olyan biztonságban vagyunk, mint a nyuszi az vackában. Mi más kell még? - Egy ház a Wright-Patterson Légitámaszponton kívül. Egy saját otthon. - Az id majd mindent megold. - Dwight befejezte a kukoricapehelyb l álló reggelijét, és miközben eltolta maga el l a tányérját, a fejük felett újabb F-51-es húzott el. Nichola elégedetten gügyörészett magas székében, és megállás nélkül csapkodott a kanállal. Beth az égnek emelte a szemét, mintha egy másodpercig sem volna képes elviselni ezt a zajt. Feln ttként is karcsú maradt, igen jól mutatott b pólójában és rövid szoknyájában. Kerek arcát kellemesen rövidre 24
nyírt sz ke haj koronázta. Már két éve voltak házasok, de még mindig szerelmesek voltak egymásba, legalábbis Dwight úgy hitte. Beth azonban egyre gyakrabban elégedetlenkedett a bázisbeli életmód miatt, és Dwight Wright-Pattersonban, az ATIC-nál végzett egyhangú munkája miatt. És a férje munkája igen nagy mértékben megnehezült, amikor a múlt évben elkezd dött az az UFO-mizéria. Az elmúlt hét hónapban Dwight gyakorlatilag napi huszonnégy órát dolgozott, és egyre fáradtabb lett. Beth most is mogorván vasalta a ruhákat az ablak közelében. - Mikor veszel ki pár nap szabadságot? - kérdezte. - Hamarosan - hangzott a válasz. - Ezt mondogatod már hónapok óta. - Ma érkezik az új f nök. Mindjárt az els nap nem ronthatok rá, de néhány nap múlva kérek t le egy kis szabadságot. - Megígéred? - Megígérem. Megszólalt a telefon. Dwight kezében a kávéscsészével áthajolt az asztal fölött, megcsókolta lánya maszatos arcát, azután felvette a telefont. - Randall százados - mondta. - Hello Dwight, itt Bob - hallotta kollégája és barátja, Robert Jackson százados hangját. - Fent vagy már? - Éppen indulni készültem. - Én már az irodában vagyok. - Az a te bajod. - Ez meg a te napod lesz, százados. - Ó. És mit l? - Éppen most kaptam meg a parancsnok emlékeztet jét. Az áll benne, hogy Nathan Twining, az Amerikai Hadsereg vezérkari f nöke levelet írt George Schulgren dandártábornoknak, a Légier f parancsnokának, melyben kijelentette, hogy az UFO jelenséget valóságosnak tartja, és hogy szerinte mindez - idézem - nem képzelgés és kitaláció - idézet bezárva - hanem ezek a korong alakú repül tárgyak valóságosak, olyan nagyok, mint egy repül gép, és… várjunk csak… igen, irányítottak. Dwight elismer en füttyentett, mire Beth csodálkozón rápillantott. Nem is próbálta visszatartani elégedettségét, mert már túl régóta dolgozott egy olyan projekten, ami csak id pocsékolásnak, ha nem ostobaságnak t nt. Twining levele azt a projektet értelemmel töltötte meg, egyszeriben fontossá tette, és ezért hálás volt. Vigyorgott, mint egy iskolás gyerek, és feltartott hüvelykujjával intett a csodálkozó Beth felé. - Az emlékeztet szerint - folytatta Bob -, a levél nem az UFO-k földönkívüliségét akarja igazolni, csupán az Amerikai Hadsereg félelmét igyekszik kifejezni, miszerint az UFO-k orosz szerkezetek, mely tényt súlyosbítja, hogy a szovjetek a múlt év novemberében felrobbantották els atombombájukat. - Úgy van - felelte Dwight. - Gondoltam, hogy erre lépni fognak. Bob kuncogott. - Mindenesetre Twining levele miatt a Légier létre akar hozni egy 2A osztályú hivatalos UFO kutatócsoportot. Sign Projektnek nevezik, és itt lesz Wright-Pattersonban, és te leszel a vezet je, én meg a helyettesed. Mihelyt tudunk, kezdenünk kell, de legkés bb a jöv hónapban, úgy hogy nem ártana, ha betolnád a seggedet az irodába, százados. - Már megyek is - mondta Dwight. Izgatottan a helyére tette a kagylót, kiitta maradék kávéját, visszatette a bögrét az asztalra, majd megigazította a nyakkend jét. Belebújt a zubbonyába, a sapkája után nyúlt, s közben megpillantotta Beth sért dött pillantását. - Hopp-hopp! - morogta magában. - Mi van? - kérdezte Beth. Amikor elmondta neki, Beth csak annyit mondott: - Ugrott a vakációnk. A 2A éppen hogy a második fokozat a prioritást illet en. Éjjel-nappal dolgozhatsz majd ezen a projekten. Látni is alig foglak. - Nem úgy lesz, ígérem - mondta, és a fejére tette csúcsos sapkáját. - Majd küldj egy képeslapot - válaszolta Beth. - Írd meg, merre jársz. 25
Dwight kényelmetlenül elmosolyodott, magához vonta Bethet és megcsókolta. - Ne aggódj. Vacsorára visszajövök. Érezd jól magad. - Ja - mondta Beth nem túl meggy z en. Mire kilépett az ajtón, hogy elinduljon Wright Field felé, Beth már megint a vasalással foglalkozott. Útközben folyton szalutált hol fiatalabb, hol magasabb rangú tiszttársainak, s közben a feje fölé pillantgatva vágyakozón nézegette a szürke felh kkel teli égbolton elhúzó repül gépekre. Magában felidézve Beth durcás pillantását, szégyenkezett a buzgósága miatt, de tudta, hogy ezen már nem tud segíteni. Az az igazság, hogy bár szerette Bethet, nehezen barátkozott meg a házasság, a háztartás, és az apaság feladataival. A Második Világháború során egy B-29-es parancsnoka volt, és radarkezel , és elrepült egészen Indiáig, Kínáig, s t, még a Csendes-óceánig is. A háború után a Légier Tartalékos Hadtesténél megtartotta a státusát és mint navigátor repült is. De ez csak növelte a civil élet iránti ellenszenvét. Nem sokkal azután, hogy aeronautikai mérnökként elhagyta a kollégiumot, összeházasodott Beth-tel, akit az egyetemen ismert meg, s visszatért az aktív szolgálathoz. Egyenesen az ATIC-hoz vezényelték. Ez a szervezet volt felel s az idegen repül szerkezetek és irányított lövedékek felderítéséért. Bethel együtt a Wright-Patterson bázisra költöztek. Beth apja, Joe McGuinnis egy barátságos használtautó-keresked , anyja pedig egy jó humorú asszony, Glenda, Daytonban éltek. Okos gondoskodásuknak köszönhet en Beth remek asszonnyá érett, szeret feleség lett bel le, de a bázis életmódjával nem tudott megbarátkozni. Már egy éve itt élnek, Nichola ez id alatt született, de Beth egyre távolabb került a katonás életmódtól, és egyre inkább visszahúzott a szüleihez. Mr és Mrs. McGuinnishez hasonlóan Beth is jó humorú, gyors észjárású volt, ami jól jött a házasságuk els napjaiban elkerülhetetlenül el forduló kisebb összezördülések alkalmával. Sajnos Dwight UFO-k iránti növekv érdekl dése - sokkal izgalmasabbnak talált azokat, mint az idegen repül ket és irányított lövedékeket -, még békeid ben is egyre jobban lekötötte a figyelmét, ugyanakkor gyakori elmaradása otthonról egyre nyugtalanabbá tette Bethet. Tudta, hogy érik a botrány, de fogalma sem volt, hogyan kerülhetné el. A társa, Bob Jackson százados már a hadm veleti helyiségben volt az asszisztensükkel a sz ke WAC tizedessel, az alabamai Huntsville-b l való Thelma Wheelerrel. Bob is a húszas éveinek a vége felé járt, mint Dwight, és a Légier egyenruhájában, rövidre nyírt sötét hajával, mérsékelten csinos arcával maga volt az újoncok megtestesült példaképe. Kacér mosolya minden alkalommal örömmel töltötte el Thelmát. Amikor Dwight belépett, Bob éppen a tizedes asztalának szélén üldögélt, nyilván flörtölt vele, miközben átfutották a reggeli postát. Felpillantva elvigyorodott, amint meglátta Dwigh-ot. - Hohó! - kiáltotta. - Megérkezett az elöljárónk! Tudtam, hogy a telefon kiugraszt az ágyból. - Már fent voltam. - Ezt meséld egy tengerésznek. Thelma széttárt ujjakkal megigazította tupírozott haját, és megkérdezte: - Kértek egy csésze kávét? - Igen, kérünk - mondták egyszerre. Thelma hátratolta a székét, felállt, és kiment az apró konyhába. így kora reggel igen vonzón nézett ki egyenszoknyájában és feszes blúzában. Dwight úgy gondolta, van valami közte és Jackson között, de nem volt benne biztos. Egy id után Bob is levette a szemét az ajtóról, amely mögött Thelma elt nt, és figyelmét ismét az ATIC hadm veleti terméül szolgáló irodára összpontosította. Spártaian egyszer helyiség volt, rengeteg irattartó szekrénnyel, írógépekkel, telefonokkal és papírhegyekkel, melyek legtöbbje a hivatalos UFO-jelentések technikai részleteit tartalmazta. A falakat térképek, grafikonok borították, rajtuk az UFO-észlelések helyei, gyakorisága, köztük a II. Világháború alatt feljegyzett "Foo Fighter" megfigyelések, az 1946-os skandináviai észlelések, és az amerikai UFO-hullám helyszínei, kezdve az el z évben el fordult Washington-állambeli két híressé vált esettel.
26
Mind a mai napig a térképekre helyezett apró zászlócskák nem árultak el semmi határozott összefüggést az egyes felbukkanások között, leszámítva a jellemz en déli repülési irányt. Ezekkel az adatokkal nem sokra mentek. Bob vigyorogva felemelt néhány papírlapot az asztalról, és Dwight felé lobogtatta, aki azonnal kikapta a kezéb l és olvasni kezdte. Köztük volt Twining eredeti, 1947 szeptember 23-án kelt levelének másolata, L. C. Craige dandártábornoknak, az Anyagellátási F osztály vezérkari f nöke által 1947 december 30-án írott levél másolata, melyben utasítja a Wright-Patterson Légitámaszpont parancsnokát a Sign, "Jel" fed nev , "A osztályú projekt létrehozására; végül a Wright-Patterson parancsnoka által Dwighnak kiadott írásbeli parancsa a Wright Fieldben lév iroda vezetésére. Dwight egyre nagyobb lelkesedéssel olvasta a leveleket, mert a feletteseit l régen várt mondatokat találta benne: "a jelenség valóságosnak bizonyult… feltehet sen csészealj alakú… repül gép nagyságú… vagy automatikusan, vagy távirányítással m ködnek… idegen eredet ek is lehetnek… Összegy jteni, megvizsgálni, elemezni és terjeszteni az információkat… nemzeti titokként kezelend . Ezek a kifejezések elég magasról származnak ahhoz, hogy az UFO-kat végre kiemeljék a titokzatosság ködéb l, és valóságosnak ismerjék el. Dwight le volt ny gözve. - Itt a kávé, uram. Dwight meglepetten pillantott fel. Thelma mosolygott rá, kezében egy csésze kávéval. Amikor elvette t le, Bobnak is átnyújtott egy csészével. - Jól érzed magad, mi? - kérdezte Bob vigyorogva. - Úgy ám. - Krisztusom, hogyan fogjunk neki? - Nézzük át a jelentéseket. - Mindet? - kérdezte Thelma viszolyogva. - Igen, Thelma - er sítette meg, és oldalpillantást vetett a lányra, aki éppen leült, és a szoknyája felcsúszott a térdén. Azután az asztalon tornyosuló irathalomra pillantott. - Mindet. Visszafordult Bobhoz. - Most, hogy a nagykutyák végre érdekl dést mutatnak a téma iránt, alaposan fel kell készülnünk. - A fontosabb észleléseket el kell különítenünk az általános megfigyelésekt l, és meg kell keresnünk bennük a közös vonásokat. - Pontosan. - Te vagy a f nök - mondta Bob. A nap gyorsan eltelt, szinte észre sem vették az id múlását. Thelma egész nap feketekávé- és szendvicsdiétán tartotta ket, miközben átlapozták az UFO-jelentések és technikai információk nagy részét, elkülönítették a gyengébb eseteket, kiválogatták a fontosabbakat, majd a azokat ismét megrostálták. Délután fél hatkor Thelma megjegyezte, hogy ideje volna abbahagyni a munkát. Panaszkodni kezdett, hogy neki nem jár fizetett túlóra. Egy órával kés bb újabb adag kávét f zött, és közölte, hogy le fogja késni a vacsorát. Nyolc órakor megengedték neki, hogy távozzon. Dwightnak szokása szerint intett búcsúzóul, de Bobra sokkal jelent ségteljesebb pillantást vetett távoztában. Kilenc órakor Dwight és Bob a papírhalom fölött egymásra nézett, és megpróbálta összefoglalni a napi munka eredményét. - Oké - mondta Bob, és rágyújtott egy újabb cigarettára, de most kávé helyett már whiskyt szopogatott. - A lényeg a következ … Az UFO-hisztéria nem múlt év júliusában kezd dött. Úgy t nik, már a II. Világháború alatt elkezd dött… 1944 december 13-án Marshall Yarrow, majd a felszabadult Párizs Legfels bb F hadiszállásnak Reuter-tudósítója egy cikkben azt állította, hogy a németek kifejlesztettek egy "titkos" szerkezetet, ami valószín leg a védelmi fegyver szerepét tölti be, és amely a karácsonyfákra aggatott üveggömbökre hasonlít. Yarrow szerint ezüst szín ek voltak, és részben átlátszóak. Német területek fölött látták ket lebegni hol egyesével, hol csoportosan. Egy másik újságíró cikke szerint - a New York Herald Tribune-ban jelent meg 1945 január 2-án - a szerkezetek különös, titokzatos "Foo Fighter"-ek, melyek a Németország fölé berepül bombázók 27
szárnya mellett repültek. A szövetséges pilóták jelentései szerint a "t zgömbök" hirtelen bukkantak el és mérföldeken át követték a repül ket. Úgy t nt, a földr l irányítják ket. - "Feltehet en a népszer Smokey Stover képregénymagazin ismer s vicce - olvasta Dwight a feljegyzést -, miszerint "Ahol ellenség van, ott t z is van", adta az ötletet hogy a szerkezeteket "Foo Fighternak" nevezték el. Henry Gibblin és Walter Cleary pilóták jelentései szerint 1944 szeptember 27-én Speyer légterében egy "hatalmas, izzó fénygömb" zaklatta ket, mintegy kétszázötven mérföldes sebességgel követve a gépüket; azután Edward Schluter hadnagy, az Amerikai 415-ös Éjszakai Bombázó Osztag vadászpilótája számolt be arról, hogy 1944 november 23-án a Rajna fölött "tíz apró vörös t zgömb" szeg dött a nyomába, és kötelékben repülve irdatlan sebességgel követte a gépét. Ugyanazon alakulattól mások is megfigyeltek hasonló jelenségeket november 27-én, december 22-én és december 24-én. A New York Times-ban 1945 január 2-án megjelent cikk szerint Donald Meiers repül hadnagy azt állította, hogy háromféle "Foo Fighter" létezik: vörös t zgömb, amely a repül gépek szárnyvégein jelenik meg, más szín t zgömbök, melyek a repül gép el tt haladnak, és "nagy távolságban lév , villogó fénypontok" melyek egy kivilágított karácsonyfára emlékeztetnek. Meiers azt is meger sítette, hogy az "Foo Fighter"-ek a repül géppel együtt mozognak, amikor az irányt, vagy magasságot változtat. Az "Foo Fighter”-eket mind éjszaka, mind nappal megfigyelték, de a radar képerny jén nem láthatóak. A szövetséges hírszerz ket annyira nyugtalanították a jelentések, hogy Massey tábornok irányítása alatt Angliában létrehoztak egy titkos projektet, melynek az esetek kivizsgálása volt a feladata. Massey meger sítette, hogy t zlabdákról van szó, amelyek a repül gépekkel párhuzamosan haladva követik a szövetséges repül ket, a sebességül meghaladja az óránkénti háromszáz mérföldet, és képesek kioltani a gépek motorjait. Míg számos jelentés azt állítja, hogy a lezuhant szövetséges gépek katasztrófáját többnyire ilyen t zgömbök okozták azzal, hogy leállították a gépek motorjait, sokan úgy vélték, hogy pusztán pszichikailag zavarták meg a pilótákat, s azzal okozták a balesetet. És amikor rájuk l ttek, odébbálltak. A jelenségr l hivatalos közleményt azonban nem adtak ki - fejezte be Dwight az olvasást. - Nem bizony - mondta Bob. - Mivel nem tudták megoldani a rejtélyt, mind a Királyi Légier , mind az USA 8. Légiereje úgy nyilatkozott, hogy mindez a tömeges hallucináció eredménye. Következésképpen nem is tettek ellene semmit. Az észlelések száma mindenesetre csökkent, és a háború vége el tt pár héttel teljesen megsz ntek. A háború után azonban az UFO-k újra felt ntek: 1946-ban Skandinávia és Nyugat-Európa felett felbukkantak az úgynevezett szellemrakéták - szivar alakú repül szerkezetek, amik lángcsóvát húztak maguk után. Jobbára éjszaka voltak láthatóak, repül gép pilóták, és radarkezel k észlelték ket. Ezek az események elgondolkodtatták mind a szovjet, mind az amerikai vezet ket, és kezdték alkalmazni a háború alatt a náci Németországban foglyul ejtett tudósokat és felhasználni a zsákmányul ejtett technológiákat, köztük a Peenemündéb l és Nordhausenb l elszállított anyagot, ahol pedig fejlett csészealj-kísérletek folytak. - Ez elképzelhet - mondta Dwight. - Mivel a háború végére a németeknek számos radikálisan új repül szerkezetük és irányítható lövedékük volt fejlesztés alatt. A legtöbb ilyen projekt már haladó stádiumban volt, de az észleléseik csak mint UFO jelentések vonultak be a köztudatba. - Úgy van - mondta Bob. - De ez mit sem jelent, mert a radar nem észlelte ket. A szellemrakétákat viszont igen, s emiatt nem mondhatták, hogy tömeges hallucinácóról, téves értelmezésr l, vagy beugratásról van szó. - A szovjetek tagadták, hogy tudomásuk volna bármilyen rakétáról. - Igen. De az USA gyanúja nem hagyott alább, mert a különös jelenségek folytatódtak. És csak a következ év elején hagytak alább. - Azután következtek a nevezetes amerikai észlelések: Richard Rankin pilóta 1947 június 14én Bakersfield felett, Kaliforniában tíz korongot látott, melyek harminc, vagy harmincöt láb átmér j ek lehettek; 1947 június 21-én Puget Sound felett Tacomában, Washingtonban Harold 28
Dahl hat jóval nagyobb korongot figyelt meg; ezt három nappal kés bb Kenneth Arnold híres megfigyelése követte, amikor kilenc korong alakú, fémes külsej repül objektumot látott, amik lüktet mozgással húztak el Washington államban a Rainier hegy közelében lév Cascades fölött. Az utóbbi két esetben az UFO-k a kanadai határ irányában t ntek el. Ez a tény meger sítette a hitet, hogy amerikai titkos fegyverr l van szó, amit a német kutatók tervei alapján építettek. - Más szóval mind az oroszok, mind az amerikaiak tudnak készíteni titkos fegyvereket az elfogott német tudósok és zsákmányolt anyagok segítségével. - És ez hitelesítette az eredetileg "Foo Fighter”-nek tartott repül szerkezetekr l szóló jelentéseket. - Úgy van. És tavaly sorozatban fordultak el UFO-megfigyelések szigorúan titkos amerikai légitámaszpontok felett: el ször június 28-án Alabamában, Montgomeryben, a Maxwell Légitámaszpont felett; azután június 29-én Alamogordóban, Új-Mexikóban, pontosan a White Sands Rakétakísérleti Telep felett; majd július 8-án egy egész sor megfigyelés következett, melynek során alumínium-szín repül szerkezeteket figyeltek meg a Mojave-sivatagban, a Légier szupertitkos Muroc Légitámaszpontja felett. Bob helyesl n bólintott. - És mivel azokat az észleléseket gyakorlott pilóták és képzett technikusok jelentették, és mert az esetek sorozatosan titkos, vagy szupertitkos katonai létesítmények fölött történtek, hírszerz körökben felmerült a gyanú, hogy az oroszok által Németországban zsákmányolt anyag veszélyes rtechnológia birtokába juttatta a Szovjetuniót. - Vagy ket, vagy a földönkívülieket. - Ja, igaz - mondta Bob. - A kis zöld emberkéket. - Akárhogy is - összegezte Dwight -, amivel nekünk most dolgunk van, az egyrészt egyfajta apró, valószín leg távirányítású korong, másrészt egy nagyobb, repül gép nagyságú, valószín leg pilótás, úgynevezett repül csészealj. - Én is így gondolom - mondta Bob. Dwight sóhajtott, feltette a lábát az asztalra, és rágyújtott még egy cigarettára. - Ma már nyilván túl kés hogy ellen rizzük a Maury-szigeti, és a Kenneth Arnold féle észleléseket, azokat viszont újra át kell néznünk, amik a katonai objektumok fölött, vagy közelében történtek, különösen a Muroc Légitámaszpont esetét. - Ezt könnyebb kimondani, mint megtenni - mutatott rá Bob. - Amondó vagyok, óvatosnak kell lennünk. Úgy értem, nincs hivatalos utasításunk a Sign Projekt végrehajtásának módszereit illet en, és azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a legtöbben, akik UFO-t láttak, vagy csak a jelentéseket vizsgálták, gyakorta hozták nehéz helyzetbe a feletteseiket. - Ja - mondta Dwight elgondolkozva. - Az ilyesmit l mindig zavarba jövök. Amikor az UFOkat a nemzetbiztonságot fenyeget jelenségeknek ítélték, furcsa módon megn tt az ellenállás a kivizsgálásukkal szemben - kivált a saját hírszerzésünk részér l. Még a tavalyi, híres Socorroészlelések ürügyén sem. Emlékszel? - Bob rábólintott. - El ször a Roswelli Légitámaszpont szóviv je, Walter Haut hadnagy adott ki valamilyen ostoba nyilatkozatot az újságok számára; majd William Harris f hadnagy, a légi hírszerzés tisztje, aki nekem is segített a nyomozásban, lépett ugyanerre az útra. Mindehhez tedd hozzá azt is, hogy a legfontosabb civil megfigyel , aki látott is egy lezuhant csészealjat, egy helyi farmer, Marlon Clarke, egyszer en elt nt. Végül, de nem utolsó sorban, az OSS volt prominens tisztje, a helyi UFO-szakért , Mike Bradley még beszélni sem hajlandó a témáról, ami azt sugallja, hogy komolyan megijedt valamit l - vagy valakit l. Szóval… igen, azt hiszem, jó okunk van rá, hogy óvatosak legyünk. - Nem szeretnék paranoiásnak látszani - mondta Bob, miközben hátratolta a székét, és nagyot nyújtózott -, de máris van két olyan tisztünk, akik gyanús körülmények között haltak meg, miután UFO-nyomozásba fogtak. Ennek mindössze négy hónapja. 1947 augusztus 1-én William Davidson százados, és Frank Brown hadnagy, mindketten a 4. Légier A-2 Katonai Hírszerzésének tagjai voltak. A Harold Dahl-féle Maury-szigeti rejtélyt vizsgálták ki Már visszafelé tartottak a 4. Légier Hamilton Fieldben, Kaliforniában lév támaszpontjára, 29
táskájukban a Puget Soundra hullott csészealj darabokkal, amikor a B-52-esük meghibásodott, és lezuhant. Ennél is különösebb, hogy a gépen tartózkodó másik két személy, Woodrow D. Matthews negyedosztályú technikus, és Elmer L. Taff rmester - egyikük sem tapasztalt repül az utolsó pillanatban magára tudta ölteni az ejt erny t, és sértetlenül földet ért, míg a két magasan képzett hírszerz tiszt erre nem volt képes. Erre az anomáliára sincs magyarázat. - Úgy gondolod, gyilkosság volt? Bob csak vállat vont. - Csak annyit tudok, hogy két tapasztalt hírszerz tiszt meghalt - és a csészealj lezuhanásának egyetlen tárgyi bizonyítéka a katasztrófa során megsemmisült. Dwight fázósan összerezzent. Kipillantva az ablakon látta, hogy már besötétedett. Levette a lábát az asztalról, és megmozgatta, mintha elzsibbadt volna. - A francba- kiáltott fel. - Három órája otthon kellene lennem. Lekéstem a vacsorát. Beth meg fog ölni! - A házasélet örömei - mondta Bob feltéve a sapkáját, és begombolva a zubbonyát. - Azt hiszem, elmegyek az egyik barátommal, és iszom valamit. - Remélem nem Thelmával - mondta Dwight, és hátratolva a székét felállt, hogy kövesse Bob példáját. - Jó tiszt nem hajt rá a beosztottjára, még ha volna is hozzá kedve. - Vettem az üzenetet, Dwight - vigyorgott Bob, és vállon veregette a barátját, majd lekapcsolta a villanyt, és bezárta az ajtót maguk mögött. Odakint Dwight végigpillantott a hatalmas hangárokon, a repül gépeken, és Wright Field csendes kifutópályáján. Az égen cirkáló másfajta repül gépekre gondolt. Megpillantva egy hulló csillagot, ösztönösen megdobbant a szíve. - "Sign Projekt" - egészen jól hangzik. Azt hiszem, tetszeni fog a dolog. - Azt elhiszem - válaszolta Bob. - Csak Bethnek nem fog. Jó éjszakát, és sok szerencsét, barátom. - Majd lábujjhegyen megyek be. Ellenkez irányban elindultak. Bob hogy igyon valamit, valószín leg Thelma Wheelerrel, mit sem tör dve azzal, amit Dwight mondott neki; Dwight pedig haza, hogy meghallgassa a lekésett vacsora miatti szemrehányásokat. Amint eltávolodott Wright Fieldt l, a csendet egy leszállni készül d RB-29-es törte meg, emlékeztetve a századost arra, hogy egy Légitámaszpont sosem alszik. Felpillantott a felh kkel és csillagokkal zsúfolt égboltra elgondolkodott azon, hogy érdemes volna néhány RB-29-est felszerelni a legmodernebb légi kamerákkal, hogy lefényképezhessék a szokatlan jelenségeket. Az Anyagellátási F osztály laboratóriuma ideális hely volna a képek el hívására. Elhatározta, hogy az ötletet haladéktalanul megvalósítja. Befordult a csendes utcába, ahol a n s tisztek laktak, és nemsokára a saját lakása elé ért. Ahogyan számított rá, Beth nem a legvidámabb hangulatban volt. Dwight vacsorája az asztalon, már rég kih lt. Beth cigarettázott, könyvet olvasott, és a rádióban Arthur Godfreyt hallgatott, mindezt egyszerre. Nem nézett fel, amikor Dwight belépett. - Sajnálom. - Amikor Beth nem válaszolt, odament hozzá és megcsókolta a feje búbját. Igazán nagyon sajnálom. - Kih lt a vacsorád. - Észrevettem. - Nichola már ágyban van. - Gondoltam. - És nem kaptam meg a képeslapot - mondta Beth -, pedig már azt hittem, annyira messzire mentél. - Oké Beth, hagyjuk ezt. - Ilyen a munkád. - Igen ez a munkám. Be kell indítanunk egy projektet, és már nincs sok id nk. - Nyilván ránk sincs id d. - Nem úgy van, Beth. Én csak tíz percre dolgozom innen. Nem olyan vészes. Beth elnyomta a cigarettáját, becsukta a könyvet, és kikapcsolta a rádiót. Felállt, és azt mondta. - Neked lehet, hogy úgy t nik, nekem azonban nem. 30
- Micsoda? - Megint UFO-nyomozások. Egyre s r bben. Azóta a múlt júliusi els észlelés óta te mindenfelé utazgatsz. Most, hogy te irányítod az egészet, ez csak még rosszabb lesz. - Elindult a hálószoba felé, majd visszafordult, és a szemébe nézett. - Ráadásul szereted csinálni - vetette a szemére. Ez rjít meg a legjobban. nem csak hogy csinálod, de még élvezed is. Inkább utazgatsz és nyomozol az UFO-id után, mint itthon vagy a családoddal. Ezért gy lölni tudnálak. - Ez nem igaz, Beth. - De igaz. És ezt te is nagyon jól tudod. Jó éjszakát, Dwight. - Jó éjszakát. Amikor Beth elt nt a hálószobában, Dwight töltött magának egy bourbont, és az ablaknál üldögélve elszopogatta, miközben az éjszakai égboltot fürkészte. B ntudatot érzett, mert tudta, Bethnek igaza van. Ezért az ital könnyedén lecsúszott. Éppen befejezte, és indult lefeküdni, amikor megszólalt a telefon. Bob volt az, és a hangja rémültnek hatott. - Amikor elváltunk - mondta -, visszamentem az irodába… - Minek? - kérdezte Dwight, de nyomban rájött, hogy az egész bázison az iroda az egyetlen hely, ahol Bob és Thelma zavartalanul együtt lehetnek. - Elfelejtettem valamit… különben is, miért érdekes az? Azt akarom mondani, hogy éppen az irodában voltam, amikor felhívott az egyik haverom, aki Kentuckyban, Fort Knoxban szolgál, és elmondta, hogy Thomas F. Mantell, a légier századosa, egy tapasztalt pilóta, a Normandiai partraszállás h se tegnap lezuhant és meghalt - a jelentés szerint egy UFO-t üldözött Godman Field fölött. - Ó, Istenem! tört ki Dwight, nem akart hinni a fülének. - Mib l gondolta, hogy UFO? - Még nem láttam a jelentést. A Godman Field megígérte, hogy részletes jelentést küld, addig csak arra támaszkodhatom, amit a telefonban hallottam. - Igen? - sürgette Dwight visszafogott lélegzettel. - A környéken reggel óta számos észlelés történt, kezdve Maysville-ben. Kentuckyban, alig száz mérföldre Louisville-t l, ahol a Godman Légitámaszpont fekszik. Az objektumokat Kentuckytól északnyugatra, Owensboro és Irvington fölött is látták. A helyi rend rséghez beérkez jelzések egy körkörös, fémes tárgyról tesznek említést, amely legalább kétszázötven láb átmér j . Nyugati irányba tartott Godman Field felé. Kora délután a rend rség kapcsolatba lépett a Godmannal, de az ügyeletes repülésirányító nem tudta meger síteni az észleléseket. Mindamellett fél órával kés bb a toronykezel asszisztens észrevett egy objektumot, amit ugyanakkor a hadm veleti tiszt, a hírszerz tiszt, a bázis parancsnoka, az ügyeletes tiszt és egy sor magas rangú személy is észlelt. - Krisztusom! - kiáltotta Dwight. - Mantell százados vezetésével felküldtek egy négy gépb l álló köteléket, hogy csípje el az UFO-t, amelyet déli irányban láttak elt nni. A repülésirányító szerint, mire a négy gép elérte a tíz ezer láb magasságot, Mantell már jóval el ttük, és fölöttük járt. Azt jelentette a toronynak: "Látok valamit magam el tt. Irdatlan nagy, és úgy látszik, fémb l van. Most emelkedik". Azután azt mondta, hogy az UFO fölötte van, és hogy üldöz be veszi, megpróbálja elérni a húsz ezer láb magasságot. Azok voltak az utolsó szavai, miel tt lezuhant. Megszakadt vele az összeköttetés. A többi pilóta visszatért a bázisra, ahol közölték velük, hogy Mantell meghalt. Az UFO-t nem látták többé. Bob elhallgatott, és Dwight hallani vélte a lélegzetvételét. De rájött, hogy a saját légzését, és szívverését hallja. Mély lélegzetet vett, felpillantott a csillagokra és a felh kre, azután kifújta a leveg t. - Ügyelj, hogy megkapd a részletes jelentést - mondta. - Rendben - mondta Bob. Jó éjszakát. A vonal megszakadt, és Dwight letette a kagylót. Bethre gondolt, aki már ágyban volt, és bizonyára rá vár. Nagyon szeretett volna mellé feküdni, és szorosan átölelni t. Ahelyett azonban töltött magának még egy italt, és hosszasan szopogatta. Iszogatás közben az eget kémlelte amely
31
úgy t nt, ránehezedik, és összenyomja. Ezt a képzetet jól tudta, a félelem okozta. Amihez hozzá kell szoknia. HATODIK FEJEZET - Nem a mieink - mondta Wilson, és a hegycsúcs tetejér l kinézett a beton és acél irodából az Antarktisz fehér világára. - És a Maury-szigeti észlelések, meg a Kenneth Arnold Cascades fölötti negfigyelései sem a mi csészealjaink voltak. Azok a gépek, amelyek Kanada felé repültek, valaki máséi voltak. Nem az enyémek. Nem innen szálltak fel. Oda kell figyelnünk az amerikaiakra. Belekortyolt ásványvizébe, majd lette a poharát a panorámaablak el tt álló asztalra. Hans Kammler, a még mindig sz ke, jókép , és rideg tekintet német az ablakon át kitekintett Queen Maud Landre, szeretett Új-Svábföldjére, és magában halványan elmosolyodott. - Ó, igen - mondta. - Az amerikaiakra. És talán az oroszokra is. Zsákmányul ejtett V-2-eseinket 1945-ben Németországból Új-Mexikóba szállították. A következ év márciusában már be is jelentették, hogy a White Sands Rakétakísérleti Telepen fell tték az els amerikai V-2-eseket, mégpedig árulónk, Braun gróf vezetésével. Azóta egy jelentés meger sítette, hogy az ÉszakAmerikai Légiközlekedés tervezi, hogy az USAF szerz désére a V-2 rakéták motorjaira emlékeztet motorokat fog gyártani. - Milyen ironikus - mondta Wilson mosolyogva -, hogy a V-2 milyen nagy kerül vel kerül vissza arra a helyre, ahol Robert H. Goddard, akivel én is dolgoztam, egykor megálmodta: ide Roswellbe, Új-Mexikóba, a White Sands Rakétakísérleti Telepre. Ezzel bezárult a kör. - Nincs ebben semmi érdekes - mondta Kammler ingerlékenyen. - Az oroszok elkapták Habermohlt, az amerikaiak Miethét, aki szintén dolgozott a Csészealj Projekten. Miethe egy ideig együtt volt von Braunnal Fort Blissben, de azóta átköltözött Alamogordóba, amely az amerikai rakétakutatás központja. Csak az isten tudja, mivel foglalkozik ott. Wilson az alattuk elterül leszállópadra pillantott, amit vastagon befedett a hó. A környez hegyek árnyéka szürkén vet dött rá. Az antarktiszi nap sugara kútba vetett fáklyaként világította meg a legutolsó, háromszáz láb átmér j csészealjat, és tompa szürke felszínét ezüstösre varázsolta. A körötte serényked fekete overallos szerel k éppen elvették a létrákat, és sietve visszahúzódtak a felszállóhely peremén kialakított búvófülkékbe. Innen fentr l, az ablakon át Wilson nem hallotta a mély búgó hangot, de jól látta, amint felszállásra készül dve megremeg teleszkópos lábain, és felkavarja maga körül a vékony hóréteget. - Igen - mondta. - Az eredeti Csészealj Projekt tagjai jelentik a problémát. Az a nagykép , ostoba Schriever pedig, miután megszökött Prágából, a szül városába Bremer-Havenbe ment vissza, és azt híreszteli, hogy a szövetségesek csészealjakat építenek az egykori tervei alapján. És bár a sajtó szkeptikusan fogadja az állításait, van bennük igazság. A kanadaiak, és az amerikaiak is foglalkoznak csészealjak tervezésével, és azokhoz igenis felhasználják a Németországban talált terveket. A kanadai projekt helyszíne az A. V. Roe Társaság Maltonban, Ontarióban; az amerikai meg valahol a White Sands Rakétakísérleti Telep közelében, valószín leg a Holman Légitámaszponton. Odalent a III-as jel Kugelblitz felemelkedett a felszállópadról, egy ideig a leveg ben ingott, majd csendben felszökkent, és Wilson szeme magasságában kezdett lebegni. Minél magasabbra ért, annál több napfény érte, és csillogó ezüst színe annál jobban beleolvadt a ragyogó kék égboltba. Olyan idegen, és olyan csodálatos, gondolta Wilson. Vagyis csodálatosan idegen. Ezúttal tényleg nagyszer munkát végeztünk. - Ha az munkáik Schriever kutatásaira támaszkodnak, akkor nincs mit l félnünk - mondta Kammler. - Pillanatnyilag nem, de ez megváltozhat, és a kanadaiak, meg az amerikaiak máris sokkal fejlettebbek, mint kellene lenniük. Bár Kenneth Arnold és Harold Dahl megfigyelései túlzóak voltak, a két férfi a Cascades fölött lényegében egy sor pilóta nélküli csészealj tesztrepülését látta, amiket a kanadai A. V. Roe Társaság az én Feuerball-om tervei alapján készített. k egy 32
nagyobb, pilótás gépet is építettek, akárcsak az US Tengerészeti Laboratóriuma a White Sands Rakétakísérleti Telep közelében egy titkos kutatóbázison. Míg egyik gép sem volt túlságosan jó, a tesztrepülések kielégít ek voltak. - És számos pilóta és más tapasztalt katonai személyiség is a szemtanúja volt - mondta Kammler. - Igen. És mi is - mondta Wilson. - És a kanadai, meg az amerikai csészealjakat tévesen olyan tulajdonságokkal ruházták fel, amelyekkel az én csészealjaim már régóta dicsekedhettek. Ez még a hasznunkra is lehet. Az amerikaiak azt hiszik, az oroszoknak fejlettebb csészealjuk van, az oroszok ugyanezt hiszik az amerikaiakról. Ezért azután a mi csészealjaink nyugodtan röpködhetnek, nem kell aggódnunk amiatt, hogy meglátják ket. Miközben mind az amerikaiak, mind a kanadaiak és az oroszok a mi egykori terveink alapján igyekeznek megépíteni a saját csészealjukat, nekünk akaratlanul is szabad mozgást biztosítanak. Megérdemelnek egy kis jutalmat. A korlátozott humorú Kammler nem viszonozta a mosolyát, ezért Wilson az ablak magasságában lebeg csészealjra koncentrált, mely enyhén megbillent, mintha tisztelegne. Valójában csak a stabilitását tesztelte. A pilótafülke acélburkolatát már felnyitották, s az átlátszó fülkében jól látszott a hat tagú legénység, amint éppen egy paraguayi útra készíti el a m szerfalat. Mintha Wilson képzeletbeli fejbólintására vártak volna, most hirtelen elt ntek szem el l: a csészealj visszaült a felszállópadra. - Stoll felkészült már? - kérdezte Wilson. - Igen - felelte Kammler. - Nem látszik túlságosan boldognak, de felkészült a feladatra. Lemegyek, elköszönök t le: Auf Wiedersehen! - Mondja meg neki, hogy én is lemegyek, miel tt elindulnak, csak el bb meglátogatom a laborban Dr Kinget. - Dr King jól viselte az átnevelést. Különösen a hallucinogén kezelés után, amely segített megváltoztatni a gondolkodásmódját - legalábbis élete hátralév idejére. - Figyelemreméltó önuralma van. Utolsó percéig szolgálni fog bennünket. Menjünk, Hans. Wilson hátratolta a székét és miután még egy pillantást vetett Antarktisz jégvilágára, Kammler nyomában a lifthez ment. A 3. szinten Kammlert a liftben hagyta, és egy sziklába vájt folyosón a laboratóriumba ment, amelyben üvegedények sorakoztak, bennük emberi testrészekkel, a polcok pedig tele voltak mesterséges protézisekkel. Mostanra hatalmas üvegfülkét építettek a sziklafalba. Abban elkábított, öntudatlan emberi testek feküdtek, Wilson csészealjának legutóbbi zsákmányai. Testükb l huzalok futottak a létfenntartó gépekhez, melyek mutatták a szívverésük, a légzésük ütemét, és ügyelte arra, nehogy meghaljanak - legalábbis azel tt, hogy az élet meghosszabbítása érdekében végzett kísérletek hasznára információkat szolgáltatnak Wilsonék számára. Fehér köpenyes orvosoktól körülvéve Dr King egy hosszú asztal mellett állt, és egy emberi torzót vizsgált, amelynek amputált végtagjait mesterséges protézisek helyettesítették. A mesterséges kar nyitva állt, benne vezetékek futottak a válltól a kézig. Az egyik fehérköpenyes áramot kapcsolt a végtagra, Kind pedig ellen rizte az ujjak mozgékonyságát. Amikor Wilson belépett, abbahagyta a munkát, és felnézett. - Jó napot, Wilson - mondta nyugodt hangon, de nem mosolyodott el. - Jó napot. Hogy haladnak? King a torzóhoz er sített mesterséges karra pillantott - Nagyon jól - válaszolta. - Azt hiszem, hamarosan célhoz érünk. Állatok helyett emberi tetemekkel dolgozva rengeteg id t takarítunk meg, és a kísérleteink is sokkal eredményesebbek. Igazán izgalmas feladat. Azt hiszem, az év végére elkészülünk a myoelektrikus végtaggal. Nem lesz tökéletes, de ha már megvan a prototípus, a többi már gyorsan fog menni. - És mi a helyzet a fejátültetésekkel? - kérdezte Wilson. - Meg az arc és a fej részleges átültetésével: a szájéval, a torokéval, az állkapocséval? A kiborgok kifejlesztése érdekel. Az rbéli, vagy a tenger alatti túlélés miatt. Ezzel is megnövelhetjük a csészealjak hatékonyságát.
33
King a levágott emberi fejre pillantott, amely most lefagyasztva pihent a szomszédos asztalon. Egy EEG berendezéshez volt kötve, amely gyenge agyhullámokat regisztrált. A fej szeme nyitva volt, haragosan tekintett a nagy semmibe. A szerencsétlen Marlon Clarke feje volt. - Az nagyon hosszú út lesz - mondta King. - De a végére fogunk érni. Pillanatnyilag több különféle problémára koncentrálunk, és igyekszünk kideríteni a köztük fennálló fizikai és biológiai összefüggéseket. Az állatkísérletek során már megbizonyosodtunk fel le, hogy állati belek és bels szervek eredményesen átültethet k az emberbe. Hasonlóképpen a szív és a tüd is átültethet lesz, de ahhoz még sok id nek kell eltelnie. Ami a mesterséges csontokat, és izületeket illeti, véleményem szerint a kobalt és króm alapot tantalummal, titánnal, niobiummal és molibdénnel kell ötvözni. Korlátozott sikereket már értünk el szívbillenty k, csontok, vér és szaruhártya mesterséges pótlásával. - Nagyszer - mondta Wilson. - És a Hendon Kórházban elért eredményeit már tovább tudta fejleszteni? - Igen. - Dr King akkurátusan ejtette a szavakat, majdnem olyan gépiesen, ahogy majd leend teremtményei fogják. - A küls protézisekkel és a myoelektrikus végtagokkal jól haladok. - Az asztalon álló torzó mesterséges végtagjára mutatott. - Amint látja, ez a kar-kéz protézis már képes arra, hogy az ujjakat különféle alakú tárgyak köré zárja, csak még nem annyira hatékony, mint az emberi kéz. Emellett dolgozunk más myoelektrikus végtagokon is, és keressük a cserélhet ség lehet ségét. Ha ezt befejezzük, már csak egy lépés fog elválasztani bennünket a minden irányban, gyorsan és nagy er vel mozgatható kar és kéz elkészítését l. Azt pedig már a puszta gondolat fogja vezérelni. Az ilyen kezet a természetes csonk impulzusai fogják irányítani. Az ingereket feler sítjük, és szervomotorokat vezérlünk vele. Mindezt hússzín üvegszálas tokba zárjuk, amit alig lehet majd megkülönböztetni az emberi kartól. - Akárcsak ezt itt az asztalon. - Pontosan. - És a fej? - kezdte újra Wilson, és Marlon Clarke asztalon álló fejére pillantott, amely vagy tudott önmaga létezésér l, vagy nem. A koponyájában rejt z agy aligha képes már a gondolkodásra. King nem a fejre, hanem az üvegkabinban sorakozó lefagyasztott tetemekre mutatott. - Biokémikusaink, mechanikus, elektromos, kémikus és biomedikus szakembereink már összegy jtöttek néhány egészséges emberpéldányt, és öntudatlan állapotban lefagyasztva tartják ket. Ha már kidolgoztuk a kryonikus konzerválás módszereit, ezek a tetemek - még ha az agyuk hasznavehetetlenné válik is -, tovább fognak m ködni, lesz vérkeringésük, kiválasztásuk, és évekig megmaradnak ilyen állapotban, ezáltal pótalkatrészt biztosítanak mindennem orvosi kísérlethez. - És a fejek? - ismételte Wilson egyre türelmetlenebbül, ismét Marlon Clarke fejére pillantva. Képesek leszünk valaha is egy egész fejet átültetni egyik emberr l a másikra? Dr King helyesl n bólintott. - Véleményem szerint lehetséges. A másik laboratóriumban tartunk elkülönített állati agyakat. Némelyiket lefagyasztva, másokat meleg állapotban, vagy gépre kapcsolva, vagy másik egyedbe ültetve. Ma még nem tudjuk, mi megy végbe a testt l megfosztott agyban, de van egy kétfej kutyánk, amely már hetek óta életben van, a fiziológiai funkciói normálisak, eszik, alszik, mintha mi sem történt volna vele. Más szóval tökéletesen elfogadta mostani állapotát. - És az élet meghosszabbítása? - Ahhoz biztosítanunk kell a folyamatos ellátást él magzatokból. A fejüket eltávolítva radioaktív kezelés után tanulmányozhatjuk az agyuk metabolizmusát. És szükségünk lesz feln tt egyedekre is, amelyeket különféle betegségekkel oltunk majd be - például hepatitissel, és rákkal -, hogy megállapíthassuk ez ellenszer dózisát. - Hasonló kísérleteket már folytattunk a nácik koncentrációs táboraiban - vetette közbe Wilson -, de nem sok eredményre jutottunk. - Mert híjával voltak a szükséges ismereteknek és felszerelésnek - mondta King. - Itt sokkal többre juthatunk. - Úgy látom, kezdi élvezni a dolgot, Dr King. 34
- Sokkal izgalmasabb, mint a Hendonban végzett munkám - mondta King a humor legkisebb jele nélkül. - Itt a lehet ségek korlátlanok. A hosszú élet titkát itt könnyedén meg lehet fejteni - de azel tt még megalkotjuk a kiborgokat. Nincs miért aggódnia, Mr Wilson. - Nem vagyok egy aggódós fajta - válaszolta Wilson. - Köszönöm, Dr King. Wilson még egy utolsó, kíváncsi pillantást vetett Marlon Clarke levágott fejére, majd elhagyta a laboratóriumot. Az átjáró ablakából lepillantott a szédít mélységben serényked fekete overallos emberekre, akik a sziklába vájt hatalmas, ívlámpákkal megvilágított szerel csarnokban körbevették egy hatalmas csészealj vázát. Befordult egy hosszú alagútba, amit a verejtékez kényszermunkások még csak most vájtak a hegyoldalba. Miközben végigment az alagúton, eszébe jutott a Nordhauseni Központi Ipartelepek építése, az SS rök brutalitása, a folytonos korbács-suhogás, és örült, amikor kiérve a rémálomba ill alagútból, végre egy tágas helyiségbe ért, amelyb l ráláthatott a hatalmas felszállópadra. Ez éppen a hegycsúcson lév irodája alatt helyezkedett el. Lepillantott a hatalmas, háromszáz láb átmér j csészealjra, amely Kammlerrel folytatott beszélgetése alatt próbafelszállást végzett, és amellyel Ernst Kammler Paraguayba készül. Wilson beszállt az egyik liftbe, és leereszkedett a felszállópad szintjére. A csészealj négy hidraulikuslábán nyugodott, alsó felén egy nyitott ajtóig behúzható lépcs vezetett fel - ez az egyik legfrissebb újításuk. A pilótafülke acéllemezei nyitva voltak, így Wilson láthatta a legénységet. Ernst Stoll és Kammler a csészealj pereménél álldogáltak, és beszélgettek, arcukon az olyan emberek mesterkélt mosolyával, akik kölcsönösen megvetik egymást. Amikor megpillantották Wilsont, kissé elhúzódtak egymástól. - Nos - mondta Wilson -, végre elérkezett a nap. Sokáig kellett várni rá? Nem bánja? - Nem - felelte Stoll. - Természetesen szívesebben maradnék itt, de megteszem, ami t lem telik. - Örülök neki - mondta Wilson, és Stoll kifejezéstelen arcába pillantva rádöbbent, mennyire megváltozott azóta, hogy 1938-ban el ször találkozott vele Berlinben. Stoll azóta elveszítette az álmát, hogy rakétamérnök lehessen, elveszítette a nácikba vetett hitét, és elveszítette a felségét, meg a gyerekeit - mindene odalett. Mostanra csak Wilson maradt neki, aki pedig nem sokat tör dött vele, sokkal inkább felhasználta a saját érdekeinek megfelel en. Wilson Kammlerre pillantott, majd a csészealj pilótája felé bólintott. - Készen áll a felszállásra? - Igen - felelte Kammler. - Csak önre vártunk. Wilson kezet rázott Stollal. - Élvezze a munkát - és sok szerencsét. - Köszönöm - mondta Stoll elengedve Wilson kezét. Lehajtott a fejét, és belépett a csészealj alá, hogy a lépcs n felmásszon a gépbe. A létra automatikusan felhúzódott mögötte, és lezárta a bejáratot. Wilson, meg a többiek visszahúzódtak, a felszállóhely kerületén kialakított átlátszó falú búvófülkékbe. Artur Nebe, az egykori vérengz SS tiszt, most Wilson biztonsági tisztje már ott volt néhány emberével. Rideg, fekete szemével Wilsonra pillantott, közben kezét mint mindig, a pisztolytáskáján nyugtatta. - Úgy gondolja, meg lehet benne bízni? - kérdezte. - Igen - felelte Wilson. - Legalábbis, amíg meg nem rül. Akkor majd meglátogatjuk, és meglátjuk, mitév k legyünk vele. De azt hiszem, jól el fogja látni a feladatát. - Reméljük - mondta Nebe. Magas, sípoló hang hallatszott a csészealj fel l, ami dühös morgássá mélyült. A csillogó gép felemelkedett a padról, és enyhén billegni kezdett. Pár másodpercig lebegett, kísértetiesen ingott, felverte a vékony hóréteget, amely a hajtóm vekt l párává változva különös látványt nyújtott az ívlámpák fényében. A csészealj lassan, függ legesen emelkedni kezdett, mintha zsinóron húzták volna fel Wilson hegycsúcson lév irodája fölé. Ott még hangosabb robaj közepette megállt, a zaj hirtelen elhallgatott, és hirtelen felszökve az égre elt nt szem el l. - Tökéletes - mondta Kammler. - És itt a másik - mondta Nebe, és figyelmesen szemlélte az eget. 35
A másik csészealj - az is háromszáz méter átmér j -, a semmib l termett ott, és kezdett ereszkedni a hegycsúcsok magasságából. Éppen olyan méltóságteljesen ereszkedett lefelé, mint ahogyan a társa felszállt. Könny tollpiheként telepedett a leszállópadra. A hajtóm vei elhallgattak, és az ajtaja kinyílva a földig nyújtotta a lépcs jét. Egy középkorú férfi szállt ki bel le, fekete csizmát és overallt viselt. Öt társa kísérte, mind szürke overallban. Amikor Kammler el relépett, hogy elvegye a hajónaplót, a fekete ovarallos Wilson elé lépett és meghajolt. - Nos? - kérdezte Wilson. - Jól ment? - Igen uram - válaszolta Friedrich repül százados. - Elrepültünk számos titkos amerikai bázis felett. Nem sok eredménnyel jártunk, de Kentuckyban, Louisville-ben a Godman Field fölött négy F-51-es üldöz be vett minket. Az egyikük ostobán elszakadt a többit l, és vagy húsz mérföldön át a nyomunkban maradt. hagytuk, hogy olyan közel jöjjön, amennyire csak merészel. Akkor bevetettük ellene az ön új lézerfegyverét. Csodálatosan m ködött, uram. Az F-51-est szabályszer en kettészelte. Kés bb hallottuk a rádióban, hogy a pilóta meghalt. A Légier nél szolgált, Thomas F. Mantellnek hívták. A II. Világháború h se volt. Jó választás, nem gondolja? - Nem a legjobb választás volt - helyesbítette Nebe h vösen -, de a propaganda céljainknak nem találhatott volna megfelel bb áldozatot. Az US Légier ezek után alaposan be fog rezelni, és mi pont ezt akarjuk. - És azt is jó tudni, hogy a Kahlában kifejlesztett lézerfegyver is kit n en m ködik - mondta Wilson. - Elégedettek vagyunk, Friedrich . Jól csinálta. Megszorította Friedrich vállát, majd Kammlerre és Nebére pillantott, azután megfordult, és visszament a hegy gyomrába. HETEDIK FEJEZET Fuller hasznosan töltötte el az idejét, miel tt meglátogatta Walter Miethét, az egykori Csészealj Projekt mérnökét. Miután feladatának megfelel en visszament Új-Mexikóba, elhatározta, hogy mindent megtud a V-2 rakétákról, miel tt faggatózni kezd róluk, és arról, hogy mit készítenek a fritz tudósok a White Sands bázison a Hadsereg Els Irányított Rakéta Zászlóalja részére. Hajnalban hajtott ki a városból. Elhaladt a hatalmas narancs-fehér jelz tábla mellett: ALAMOGORDO: AZ ATOMBOMBA HAZÁJA, A RAKÉTAFEJLESZTÉS KÖZPONTJA! Fuller a White Sands felé ment tovább, ahol aznap reggel egy V-2-es rakétát fognak fell ni. Az út során a sivatag egyhangúságát csak zsályabokrok és magányos benzinkutak törték meg, mely utóbbiak huszonöt centért kínálták a benzin gallonját. Ez a távoli Organ-hegységig húzódó, háromezer hatszáz négyzetmérföldes homokd nékkel és kóbor marhákkal teli sivatag adott otthont a White Sands Rakétakísérleti Telepnek. Mivel Fuller nem túlságosan rajongott a farmerekért, a csörg kígyókért, a pumákért és coyotokért, megkönnyebbült, amikor végre a kormány rakétakutató központjához ért. Már el re tudta, hogy jó helyen jár, mert elérve a 7o-es utat már találkozott táborozó motorosokkal, akik igyekeztek jó helyet találni a fellövés megfigyeléséhez. Azon túl, hogy a kéthetente rendszeresen végzett V-2 fellövések - vagy ahogyan a köznyelvbe bevonult, "a lövések" - egyfajta tesztet jelentettek, jó alkalmat nyújtottak a katonai vezetésnek arra, hogy a helybéliek számára amolyan katonai bemutatót tartsanak. Fuller nem volt meglepve, amikor a White Sandshez közeledve a hajnali szürkületben már hosszú sorokban vonuló kocsikat és buszokat látott, melyek Las Crucesb l, Alamogordóból, és El Pasóból jöttek, és farmereket, cowboyokat, háziasszonyokat, kisbabáikat tartogató kismamákat, iskolás gyerekeket, cserkészcsapatokat, a helyi nemzetközi rakétaiskolából diákokat, tartalékos tiszteket, nemzet röket, a Kereskedelmi Kamara alkalmazottait, és civil klubok tagjait szállítottak a helyszínre. A vendégek legtöbbjét egy nyitott katonai teherautón kisebb túrára viszik majd a Rakétakísérleti Telep területén, megtekinthetik a 36
White Sands Rakétakísérleti Telep Múzeumot, ahol a V-2 is ki van állítva, megnézhetnek egy filmet, megszemlélhetik a kilöv helyet, végül kedvez helyr l, a kilövést l alig hét mérföldnyire felállított tribünr l nézhetik végig a kilövést. Hiába, az amerikaiak értik a módját, gondolta Fuller büszkén. Elégedettsége csak n tt, amikor a telep területére érve megpillantotta a katonai és állami hivatalnokokat, a visszavonult és aktív mexikói tábornokokat, a közönséges közlegényeket, tengerészgyalogosokat, repül s mérnököket, a Pentagon, West Point, és Annapolis fejeseit. - Mint egy istenverte Július Negyedike - mondta Edward "Ed" Gundersonnak, az Els Irányított Lövedék Zászlóalj századosának a Rakétakísérleti Telep mellett lév irodájában. - Azt hittem, ez az egész szigorúan titkos, itt meg népünnepélyt találok. - Ez mindig amolyan kis fesztivállal jár együtt - mondta Ed. - A rakétakilövés mindig izgalmas esemény volt. Ezt nem lehet titokban végezni. A rakéták átkozottul jól láthatóak, ezért inkább idehívunk mindenkit, akit érdekel a dolog. Az igazi titok ezeknek a rakétáknak a hasznos terhe azt meg tényleg nem áruljuk el a nyilvánosságnak. - Miféle hasznos teher? - A Rakétakísérleti Telep vezet i katonai és civil személyek, és nem mindegy, milyen részt vállalnak a költségekb l. Ebben az esetben például a General Electric termométerrel tömte meg a rakétát, mert arra kíváncsi, hogy miként m ködnek a termékei széls séges körülmények között; a Tengerészet Kutató Laboratóriuma egy spektrográfot szerelt a rakétába, mert szeretné tudni, milyenek a fénytörési viszonyok nagy magasságban; a Michigani Egyetem pedig leveg mintát akar venni a sztratoszférából. Még a Harvard is küldött egy csomag vet magot, mert kíváncsi, miként hat rá a kozmikus sugárzás. Szóval, míg a rakéta fellövése nem éppen titokban történik, hogy mit csinál, az igenis titok marad. - És kik érdekl dnek a legjobban a rakéták iránt? - Katonai és civil személyek egyformán, de különböz okokból. A tudósokat tisztán tudományos célokból - legf bb céljuk, hogy az atmoszférára, és az id járásra vonatkozó adatokat szerezzenek. A katonákat pedig - hinnéd-e? - egy atombombát hordozó irányítható lövedék érdekli. Ez mindent elárul, nem? Fuller ösztönösen válaszolt: "Miért is ne? Meg kell védenünk magunkat a komcsikkal, meg a többi ellenséggel szemben" mondta volna szíve szerint, de rájött, hogy ezzel ellenszenvet ébresztene új barátjában, ezért azt mondta: - Igen, el, Ed. Szóval, mikor beszélhetek a fritzzel? - Dr Miethével? - Ja. - Rögtön a kilövés után. Most kint van a sivatagban, hogy a visszahullott rakétát felkutassák, és vizsgálat céljából visszaszállítsák a telepre. Azután majd beszélhetsz vele. - Ki tudnál vinni a kilöv helyre? - Hát persze - felelte Ed. - Nem probléma. Elhagyták a zászlóalj f hadiszállását, és Ed dzsippel kivitte Fullert a kilöv helyre, amely a távoli, orgonasípokhoz hasonlóan sorakozó hegyek irányában mintegy hét mérföldnyire terült el, és a zsályabokrok, meg homokd nék között alig látható keskeny ösvény vezetett hozzá. Az út csupán tíz percig tartott, de a száraz szél és a perzsel nap ez id alatt igen megviselte Fullert. Mire a távolban megpillantotta a csillogó rakétatestet, már igencsak kiszáradt a torka. Egy perccel kés bb már ki tudta venni a fehérre festett V-2 rakétát, amint ezüstösen csillogó csúcsával függ legesen ágaskodott a különleges járm vel vontatott mozgatható kilöv padon. Ed odahajtott a rakéta mellé, és kiszálltak a dzsipb l. A V-2 magányosan tornyosult a sivatag fölé, jóllehet vagy száz civil és katonaember nyüzsgött körülötte. A rakéta egy hatvan láb magas toronynak támaszkodott, melynek különböz szintjein overallos alakok dolgoztak hangyaszorgalommal, különféle m szerdobozokat nyitogattak, állítgattak, és ellen rizék a rakétatestet. Mindez szervezett káosznak t nt. 37
- Gyere - mondta Ed Fullernek. - Nézzük meg az rbódét. - Az mi? - A kilövés f hadiszállása. Az rbódé hosszú betonépület volt a kilöv helyt l nyugatra mintegy száz lábnyira. Fullert azokra a lapos er dítményekre emlékeztette, amiket a háború alatt tengerészként gyakorta megrohamoztak. Odabent kellemesen h vös volt. Csak a V-2-vel kapcsolatos m szerek sorakoztak benne. Egyes panelek ritmusosan villogtak, mások kattogtak, zümmögtek. A vastag betonfalba mindössze három keskeny megfigyel nyílást vágtak, amit laminált üveggel láttak el. Fuller kitekintve az egyiken éppen csak a rakéta farokszárnyait látta. A falakon oxigénmaszkok és palackok sorakoztak. - A rakéta eld lhet, és az rbódéra zuhanhat - mondta Fuller megnyugtatólag -, és elzárhatja a kijáratot. A falak elég er sek, nem fognak beomlani, de az oxigénre szükség lehet, mert a mérgez gázok beszivároghatnak a helyiségbe, miel tt kimenekülhetnénk innen. Gyere. Csak húsz ember tartózkodhat itt a kilövés idején, és te nem vagy a meghívottak között. De mint a földi kiszolgálók egyike, velem tarthatsz. Kimegyünk a hegyekhez a sivatagba. Az feladatuk, hogy nyomon kövessék a rakétát, és telefonon jelentsék, a helyzetét az rbódénak. Akarsz jönni? - A pokolba is, persze - mondta Fuller. nem igazán kedvelte a bezártságot, amióta japánok ellen harcolt Iwo Jimánál, ezért örült, hogy elhagyhatta a sz k rbódét. Kilépve a szabadba észrevette, hogy a technikusok már nem nyüzsögnek a V-2 körül, viszont a platform ötven láb magasan lév harmadik emelete tele van civilekkel. - Azok a fickók helyezik el a m szereket - magyarázta Fuller. - Szállj be a dzsipbe. Elhajtottak az rbódé mellett, ki a sivatagba, és néhány perc múlva odaértek a D Radarállomáshoz, mely nem volt más, mint egy tucatnyi trailerb l álló tábor. A teherautókon radarberendezések és m szerhegyek voltak, s az egész úgy egy mérföldnyire volt a kilöv helyt l. Amikor Fuller kiszállt a dzsipb l, és visszanézett arra, amerr l jöttek, látta, hogy a rakéta irányából h t l vibrál a leveg . Letörölve az izzadságot a homlokáról követte Edet az egyik trailerhez. Ezen volt a telemeter, amely a h mérséklet, a szélnyomás és kozmikus sugárzás adatait tobábbítja a rakéta nyolc percig tartó útja alatt. Ezen volt továbbá az a három különleges kamera, amely rögzíti a rakéta repülését. A kamerák mögött éppen helyet foglaltak a rövidnadrágos, operat rök, akikr l máris csurgott a víz. Mindez azt jelentette, hogy közeleg a kilövés pillanata. Ed megmutatta Fullernek, hol az a pont, ahonnan a legjobban lát. Ahogy közeledett a zéró óra, újabb, jobbára ezredesekb l álló csoport érkezett a táborba. A kilöv hellyel kapcsolatban álló egységek között megindult az információcsere. Nem sokkal ezután két Stinson-5-ös megfigyel repül gép bukkant fel az égen. Megkezd dött a visszaszámlálás, és egészen X mínusz egyig folytatódott. Onnan már a másodperceket jelezték: - Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kett , egy… T z! A távoli, búgó hang robajjá er södött, majd láng csapott ki a rakéta alól, és az egész jelenség gomolygó fekete füstfelh be burkolózott. Onnan, ahol Fuller állt úgy látszott, hogy a rakéta felrobbant, az azonban még egy pár másodpercig mozdulatlan maradt. Az ezerkilencszáz fontnyi üzemanyag t zcsóvája csak lassan emelte meg a rakétát. Az fokozatosan elvált a kilöv padtól, drámai lassúsággal emelkedett a magasba. Az ember azt hitte, rögtön visszazuhan, de az komótosan kapaszkodott felfelé, mialatt t z és füstfelh t okádott a föld felé. Amikor végleg elszabadult a kilöv toronytól, a robaj majd megsüketítette Fullert, Érezte, hogy a talaj megremeg a lába alatt. Befogta a fülét, és hátravetett fejjel figyelte a rakétát. Szinte szexuális gyönyört érzett, amikor látta, hogy a rakéta és a föld között egyre gyorsabban n a távolság. Fuller már nem tudta jobban hátrahajtani a fejét, de a rakéta még mindig csak emelkedett. Egyszer azután elt nt szem el l, és Fuller már csak a tiszta kék égre hunyorgott a szemével. Magához térve Fullerre pillantott, aki szélesen elvigyorodott, és hüvelykujjával a leveg be bökött. Fullert különös izgalom keritette hatalmába, fizikailag, és szellemileg nagyon feldobottnak érezte magát: megkapta az elébe táruló jöv nagyszer sége. Nem csoda, ha be vannak ijedve, gondolta. 38
*** Fuller nem szerette sem a komcsikat, sem a japánokat, sem a németeket, de er t vett magán, amikor a fellövés után Fuller F hadiszálláson lév irodájában találkozott Walter Miethével. A helyiség kicsi, puritán berendezés volt, egy asztal és három szék állt benne. Az asztalon nem volt semmi. Az asztal innens felén két szék állt, az egyikben Miethe ült. Fuller a túlsó felén a nyitott ablakon át kilátott a White Sandsre. Az udvaron a katonák hangosan zajongva kosárlabdáztak. - Cigarettát? - kérdezte Fuller. Miethe visszautasítóan rázta a fejét. Fekete haja volt és fekete szem, melyb l fáradtság sugárzott. Látszott rajta, hogy már nagyon sok kérdésre válaszolt, és nem szívesen teszi újra. - Nem bánja, ha én rágyújtok? - Nem - válaszolta Miethe. - Természetesen nem. Fuller elmosolyodott. - Egyáltalán nem dohányzik, ugye? Miethe megint csak a fejét rázta. - Ostoba szokás. Sosem próbálja ki - mondta Fuller és füstkarikákat fújva figyelte a gomolygó füstöt. - Ugye tudja, miért akarunk önnel beszélni, - Igen, azt hiszem - felelte Miethe. - Ön egy Wilson nev amerikaival dolgozott együtt, mi pedig t keressük. Miethe kimerülten sóhajtott. - Sajnálom, de nem tudok segíteni. Szívesen elmondok mindent, amit a Csészealj Projektr l tudok, de Wilsonról nem tudok semmit. Valószín leg meghalt. - Ezt mib l gondolja? - Két csészealjakkal foglalkozó program volt: az egyik Rudolf Schriever repül századosé, a másik Wilsoné. A két csoport 1944-ben kettévált. Wilson csoportja Hans Kammler SS dandártábornok irányítása alá került, aki Ernst Stoll százados felügyelete alatt helyezte, és Kahlába költöztette, ami a Harz-hegységben lév Nordhausen földalatti ipartelepeinek közelében volt. Én Schrieverrel együtt Prágába mentem, így Wilsont sosem láttam többé. A Csészealj Projekten a közvetlen munkatársam Habermohl volt, akit Schriever kés bb Breslauba küldött, ahol elfogták az oroszok. Ami Schrievert illeti, t akkor láttam utoljára, amikor elmenekült a gyilkos csehszlovák partizánok el l a prágai BMW M vekb l, miután az oroszok megközelítették a várost. Mindazonáltal még a történtek el tt megtudtuk, hogy Wilson csoportját 1944 áprilisában kitelepítették Kahlából, és hogy Kammler tábornok lel tte Wilsont, mert nem akarta, hogy az amerikaiak kézére kerüljön. - De nincs bizonyítéka erre. - Nincs. - És azóta nem hallott róla semmit? - Abszolút semmit. Fuller Miethe sötét, gyanakvó szemébe nézett, és kíváncsi lett, vajon az igazat mondja-e. Talán igen, talán nem. Wilson különös figura, valóságos rejtély, de Fuller azt is megtudta róla, hogy ravasz és veszélyes is, és messzire elér a keze. Sok embernek van oka félni t le, és Miethe valószín leg közéjük tartozik. - Az ön mostani f nöke, Wernher von Braun, mind a Nordhauseni Központi Ipartelepekben, mind a Kahlában folyó munkák felügyeletét elvégezte. és Wilson együttm ködtek? - Nem tudom. Nem voltam ott. Én Schrieverrel voltam Prágában. Mindamellett nem hiszem, hogy közük lett volna egymáshoz. Azt sem hiszem, hogy von Braun egyáltalán tudta, Wilson mivel foglalkozik Kahlában. Ernst Stoll, aki Kammler gyakori távollétében- Kammler akkoriban már a Hágai V-1 kísérleteket ellen rizte -, felügyelte Nordhausent és Kahlát, Wilson ottlétét igykezett titokban tartani. Kahlából csak és Kammler távozhatott el, ezért nem hiszem, hogy von Braun tudott az ottlétükr l. - És a korábbi id kben? Kummersdorfban közvetlenül Wilson keze alatt dolgozott, mialatt von Braun a másik hangárban végezte a kísérleteit. Akkor sem m ködtek együtt? - Nem. Von Braun tudott az amerikairól, de csak a szóbeszédekb l. Wilsont ugyan kötelezték, hogy újításait megossza von Braunnal, de ezt von Braun sosem viszonozta hasonlóval, és nem is 39
találkoztak. Azután természetesen von Braun Peenemündébe ment, és Wilsonra hagyta egész Kummersdorfot. - És ön hogyan került Fort Blissbe von Braunnal együtt? - Amikor a csehszlovák partizánok lerohanták a prágai BMW gyárat, nekem sikerült megszöknöm. Schrieverhez hasonlóan addig futottam a mez kön át, amíg az üldöz im lemaradtak. Azután több ezer másik emberhez hasonlóan én is gyalogosan elindultam vissza Németországba. Végül elfogtak - szerencsére az amerikaiak, nem az oroszok. - Valóban szerencséje volt - mondta Fuller. - Addigra - folytatta Miethe nem tör dve a gúnyos megjegyzéssel -, Hans Kammler dandártábornok von Braunt és csapatát átköltöztette a Bajor Alpokba, Oberammergauba. Ott szögesdrótok között és SS felügyelet alatt tartották ket. Amikor Dornberger tábornok is odakerült, megengedték nekik, hogy átköltözzenek Oberjoch faluba. Engem az ameriakaiak elvittek az ausztriai Tirolban lév Reutte városba, hogy kihallgassanak. Kevéssel Hitler halála után, 1945 május 2-án Dornbergert és embereit Reuttében átadták az Amerikai 44-es Gyaloghadosztálynak, és természetesen engem is közéjük vezényeltek. Júniusban már Amerikában voltam von Braunnal, és egy sor V-1 specialistával együtt. Most… - vonta meg a vállát közönyösen -, itt vagyok. - Szereit Amerikát? - Szeretem a munkámat - válaszolta Miethe -, és itt zavartalanul dolgozhatom. Nehogy hálálkodni kezdj, gondolta Fuller és dühös lett, amiért Miethe az ameriakiak nagylelk ségét ilyen nemtör döm közönnyel nyugtázta. - És milyen a sör, - kérdezte vigyorogva. - Szereti az amerikai sört? - Én nem iszom - válaszolta Miethe. Fuller a csikkjér l újabb cigarettára gyújtott, majd hátrad lve a székében füstkarikát fújt, és nézte, amint Miethe arca felé gomolyogva semmivé foszlik. - Láttam Schriever csészealjának rajzait - mondta. - Igen valóságosnak t nik. - Valóságosnak? - Ja. Az elmúlt években éppen elég nyugtalanságot okoztak az ilyen szerkezetek. Gondolja, hogy összefüggés van közöttük? - Igen, azt hiszem. Ebben egyetértek Schrieverrel. azt nyilatkozta a német sajtóban, hogy az UFO-k ember készítette járm vek, és hogy német tervek alapján készültek. Azt hiszem, ez így igaz. - Mennyire volt jó Schriever csészealja? Amit Prágában teszteltek 1945-ben? Miethe fagyosan elmosolyodott. - Nem túl jól. Éppen hogy csak felemelkedett a földr l, vadul billegni kezdett, majd visszazuhant. - Akkor miért ért egyet Schrieverrel. - Schriever egy csaló volt, a magáénak t ntette fel az amerikaitól ellopott ötleteket. Azzal nem értek egyet, hogy a mostani UFO-hisztériát a Schriever tervei alapján épített szerkezetek okozzák, amik nyilván nem lehetnek tökéletesek; sokkal inkább hiszem, hogy a Wilson tervei alapján épített, Kugelblitz néven ismert csészealj utánzatairól van szó. Jóllehet az a csészealj sem rendelkezett az UFO-k leírt képességeivel, igen fejlett volt, és mindenképpen a mai csészealjak prototípusának tekinthet . Wilson akár él, akár nem, azt hiszem a tervei, vagy éppen egy prototípusa - esetleg mindkett - az oroszok, vagy az amerikaiak kezére került. Azok alapján pedig már építhettek igen fejlett modelleket. Ezért hiszem azt, hogy a csészealjak ember készítette szerkezetek, és vagy itt, vagy Oroszországban - esetleg mindkét helyen gyártották ket. Fuller sokáig csendben figyelte Miethét, és a választási lehet ségeit mérlegelte. Vagy meghívja ezt az embert egy sivatagi kirándulásra, s ott elvágja a nyakát és a homokba temeti, vagy felhasználja a tudását az új csészealj programhoz. Miethe túl sokat tud ahhoz, hogy futni hagyja. Ez azt jelenti, hogy vagy az amerikai kormánynak fog dolgozni, vagy leírják, és elt nik a süllyeszt ben. Fuller már eldöntötte, mi legyen a sorsa - sivatagi temetés -, de sajnos neki is vannak felettesei, ennek az országnak pedig hosszú távú érdekei. 40
- Amit mondani szeretnék - szólalt meg végül -, az meghatározza az ön további sorsát. Ha meghallgat, már nem tehetek úgy, mintha nem figyelt volna rám. Arról van szó, hogy minden eszközzel meg fogom akadályozni, hogy innen távozzon. Ha a hátralév napjait a csészealjon végzett munkával kívánja tölteni, akkor jobb lesz, ha meghallgat; de ha fél, és visszautasítja az ajánlatomat, akkor azonnal szóljon, és bezárjuk a boltot. Megértett, Miethe? A német gyanakvó pillantást vetett rá, azután a kezével idegesen megtörölte az ajkát. - Mi van, ha nem hallgatom meg? - Akkor szabadon visszamehet Németországba - hazudta Fuller, és magában már a sivatagi temetés részleteit dolgozta ki. - Ez marad az egyetlen választása, mert munkát itt nem fog kapni. Vagy dolgozik a kormányunknak, vagy ebben az országban egyáltalán nem dolgozhat. Tehát, melyik utat válassza? Miethe figyelemreméltóan sokáig gondolkodott, ezalatt mélyfekete szemével Fullert fürkészte, mintha további információkat akarna kiolvasni a tekintetéb l. Végül nagyot sóhajtott, és azt mondta: - Ugye azt hiszik, hogy Wilson még életben van? - Igen - válaszolta Fuller. - És a csészealjak? - Vannak saját csészealjaink, de azok nem túl fejlettek. A náci Németországban talált tervek szerint építettük, melyek úgy hisszük, Wilsonéi voltak. Úgy véljük, tudunk rajta javítani, de az id be és rengeteg pénzbe kerül. És felbukkantak ezek a másik csészealjak, amelyek sokkal fejlettebbek a miénknél. - Az oroszoké? - Tudjuk, hogy Habermohl és egy sereg tudós hozzájuk került, de ha el is készítették a saját csészealjukat, k is ugyanazzal a problémával kerülhettek szembe, mint mi: nincs elég idejük és pénzük. Egyszóval, ha az oroszoknak van csészealjuk, az nem fejlettebb a miénknél. - És ez Wilsonhoz vezet. - Úgy van. Miethe most már meg volt rettenve. - Tudja, hol lehet? - Úgy gondoljuk sejtjük, de a helyet most még nem árulhatom el. - Mert még nem köteleztem el magam? - Már elkötelezte magát azzal, hogy rákérdezett Wilsonra. Most már nem mehet sehova, Miethe. A német ijedten húzta ki magát a széken, a szemét valahova Fuller mögé meresztette, nyilván felidézte magában a Kummersdorfban az amerikaival eltöltött napokat. Fuller látta, hogy nem igazán van megrémülve, és nincs szüksége a vigasztalásra. - Ha igazunk van - mondta -, Wilson nincs a közelben… de a keze messzire elér. - A csészealjainak köszönhet en. - Pontosan. Miethe bólintott, izzadt tenyerét a nadrág jába törölte, majd beharapta az ajkát. - Tehát - mondta, mintha sóhajtana -, magukkal vagyok. Mit várnak t lem? - Felesége és gyermekei vannak Németországban - mondta Fuller. - Egy fiú és egy kislány, tizenkét, és tíz évesek. Hans és Irena. - Igen - mondta Miethe nyugtalanul. - Miért… - És szeretné viszontlátni ket - mondta Fuller. - És biztonságban akarja tudni ket. Az új csészealj projekt, amely egyesíti magában a Schriever-féle terveket, és a Kahlában fellelt feltételezhet en Wilsontól származó - terveket, az US és a kanadai kormány közös finanszírozásából jön létre. A szerz dést az A. V. Roe Társaság nyerte el, ezért a projektet Maltonba, Ontarióba telepítettük. Ez Kanadában van, nem az Államokban, de mi úgy hisszük, ön szeret majd ott lenni. Egyetért? - Igen - felelte Miethe.
41
- Jól van. Intézkedem, hogy a feleségét és a gyermekeit Németországból Kanadába költöztessék. Van kérdése, Miethe? - Most nincsen, Mr Fuller. Fuller bólintott és felállt. Kezet rázott a némettel. Miután kilépett a helyiségb l, a kezét a nadrág jába törölte. *** Aznap este Fuller felhívta a feleségét a Fehér Sivatagban lév ideiglenes irodájából. Belinda Wolféval kötött házassága az els naptól az utolsóig egy mer háború volt. Tizennyolc hónapja költöztek szét, két évvel a mézeshetek után. Belinda, a georgetowni tehet s szül k elb völ gyermeke, nem bírta elviselni Fuller szertelen szabadosságát, a házasélet iránti ellenszenvét, veszélyszeretetét, az ellenségeivel és a jó barátaival szemben tanúsított indokolatlan kegyetlenkedéseit, és heves irtózását attól, hogy gyerekük legyen. Fuller és Belinda a keser szétköltözés óta nem találkoztak, de a telefonbeszélgetésre gyakran szolgáltatott okot a közelg válóper. Belinda most éppen azt közölte vele, hogy megkapta a hivatalos értesítést, és alig várja, hogy végre megszabadulhasson t le. - Ezer köszönet, Belinda. Egy órával kés bb már a hely rségi klubban mulatott. Teleitta magát jó amerikai sörrel (átkozott, ízlés nélküli fritzek!), táncolt néhány hölggyel, hallgatta az él zenét, azután játszott a fal mellett sorakozó automatákon. A mellette álló gépen egy Légier nél szolgáló százados felesége játszott, akinek a férje éppen egy kéthetes továbbképzésen vett részt a Nellis Légitámaszponton Las Vegasban, Nevadában. Fuller beszédbe elegyedett vele, meghívta néhány italra, azután kivitte az erkélyre, ahol a n kezelésbe vette. Azután a kocsijával kivitte a sivatagba, ahol a sötétkék, csillagos ég alatt akkorát dugott vele, mint még senkivel. Amikor a n magához tért, és sírva-szégyenkezve azt mondta neki, hogy szereti, visszavitte a bázisra, kidobta a kocsiból, és mondta neki, hogy t njön el. Tíz perccel kés bb már a másnapi távozásra készülve becsomagolt, majd az ágyra zuhanva szinte azonnal elaludt, és arról álmodott, hogy egy V-2 rakétán suhan a föld felett, és Wilson egyik csészealja üldözi. Felébredve akkora erekciója volt, mint egy V-2-es, de az id beosztása nem engedett meg lazítást, ezért kiugrott az ágyból. Miközben lezuhanyozott, elgondolkodott azon, hogy vajon mekkora fenyegetést jelentenek ezek a V-2-esek és csészealjak. Felöltözött, és elhagyta a White Sands bázist, hogy visszatérjen a valós világba, amely talán még több titkot rejteget a számára. NYOLCADIK FEJEZET Az éjszakák még az új-mexikói Abuquerque-t l délnyugatra fekv sivatagban is dermeszt ek. A többi UFO-megfigyel vel együtt a sivatag homokjában kuporogva, s a sötét égen a csillagokat bámulva Dwightot két érzelem gyötörte: rendkívül élvezte azt, amit éppen most csinált, ugyanakkor b ntudatot érzett, amiért megint távol marad otthonról, ahol Beth most bizonyára meg van sért dve, és haragszik rá. Az ötlete volt, hogy rendszeres megfigyel rjáratokat küldjenek ki az Albuquerque melletti sivatagba, hogy megoldják az utóbbi id ben megszaporodott zöld t zgolyó észlelések titkát. Ami jó ötletnek t nt az ATIC szempontjából, az legrosszabbnak bizonyult a házassága vonatkozásában. Az észlelések 1948 novemberében kezd dtek, alig három hónapja, amikor Albuquerque lakói jelentették, hogy zöld t zgolyókat láttak átsuhanni az égbolton. Mivel az id tájt ezrével küldtek haza behívott újoncokat, a Kirtland Légitámaszpont katonai rendészei azt hitték, az újoncok által emlékbe elvitt jelz rakétákról van szó. Ezt a véleményüket azonban hamarosan meg kellett változtatniuk, mert december 5-én Goede százados, a Légier pilótája a másodpilótájával együtt egy C-47 szállítógép fedélzetén tizennyolc ezer láb magasságban, Albuquerque-t l tíz mérföldnyire egy meteor nagyságú zöld t zgömböt figyeltek meg, amely pontosan el ttük húzott el az égen. Kés bb, a hivatalos jelentésében Goede és a másodpilóta is úgy nyilatkozott, hogy nem lehetett meteor, merthogy felfelé haladt, megközelít en a Sandia-hegy irányából jött, és egy 42
bizonyos magasságban megállapodott, ahogyan a repül gépek is szoktak. Pár perccel utánuk a Pioneer Légitársaság pilótája is jelentette, hogy látott egy zöld t zlabdát Las Vegas mellett, Albuquerque felé haladtában. is meger sítette, hogy a jelenség felfelé húzott, s emiatt szó sem lehet meteorról. Ezt követ en a zöld t zgömbök minden nap felbukkantak, a róluk szóló jelentések pedig kivétel nélkül Randall asztalán landoltak. Miután Bob Jacksonnal átnézte ket, felvette a kapcsolatot Dr Lincoln La Pazzal, a Mexikói Meteorfigyel Intézet fejével, és megkérte, is nézze át a jelentéseket. La Paz azonnal visszajelezte, hogy személyesen is látta a t zgömböket, a földr l is és a leveg b l is, mégpedig egy repül gépr l, amin történetesen az Atomenergia Bizottság Los Alamosi Laboratóriumának prominens tudósai is rajta tartózkodtak. Neki is az volt a véleménye, hogy nem meteorok voltak. Ezek a zöld szín t zgolyók túl gyorsak, túl lapos a röppályájuk, és nem kísérte ket a meteoritokra jellemz hang és lökéshullám jelenség, végül pedig egyszer en túl nagyok voltak. Dwight házasságának legnehezebb napjai azonban csak azután következtek, amikor tíz napon át tartó sivatagi megfigyelés után nekiállt, hogy kiderítse, mi okozhatta a jelenségeket. Mit sem tör dve azzal, hogy milyen hónapban járnak, engedélyért folyamodott, hogy Albuquerque közelében felállíthasson három cineteodolitot, mert abban reménykedett, hogy azzal talán sikerül pontosan bemérni az UFO röppályáját, sebességét, és méretét. Sajnos az engedélyt azzal a feltétellel kapta meg, hogy a megfigyel helyen állandó ügyeletet kell tartani, és így is csak két heti id tartamról lehet szó. Ez azt jelentette, hogy december végén és január elején, vagyis a karácsony - újév id szakban. Miután elátkozta magát a saját ostobasága miatt, Beth is kiátkozta t, amikor bejelentette neki, hogy nem lesz otthon karácsonykor. Valósággal kitört, és ír temperamentumának minden hevességével támadt rá. De ezzel nem érte be, hanem fogta Nicholát, és karácsonyra hazaköltözött a szüleihez Daytonba, míg Dwight három szerencsétlen társával együtt a sivatagban felállította a cineteodolitokat. Hogy a cs d teljes legyen, semmit nem észleltek. Beth sosem bocsátotta meg neki, hogy nem velük töltötte a karácsonyt és az új évet különösen azért, mert egyetlen UFO-t nem észleltek, és az egész csak id pocsékolásnak számított. Most, négy hét múltán, 1949 február 29-én megint itt van, és a korábban tökéletes ostobaságnak tetsz UFO-megfigyeléseivel foglalkozik. Ezúttal tizenkét, négyszemélyes megfigyel bázist hozott létre. egy rádiós, egy m szerkezel , egy id mér , és egy rögzítésvezet volt minden csapatban. Speciális hullámhosszon tartották egymással a kapcsolatot, nehogy idegenek belehallgathassanak a beszélgetéseikbe. Mihelyt valamelyikük zöld t zgömböt, vagy valami hasonlót észle, rádión értesíti a többieket, hogy azok is nyomon követhessék. Ezalatt a m szerkezel megméri az emelkedési és oldalszögét, az id mér jegyzi az id koordinátákat, a rögzítésvezet pedig lejegyez mindent, amit csak lehetséges. Miután ez megtörtént, a többi megfigyel állás adataival összevetve igen pontosan meg tudják állapítani az UFO jellemz it. Dwight elégedett volt önmagával. Mindazonáltal fázott, és nyugtalan volt. Fázott, mert a nappal oly forró sivatag éjszaka épp oly hideg, mint az Antarktisz. Nyugtalan, mert a házassága a legutóbbi útja alkalmával tovább romlott, és mert most is négy napot egyhuzamban idekint tölt, és megint sehol semmi. És az is roppant mód idegesítette, hogy bár a Sign Projekt feje, életében még nem látott UFO-t. Dwight csapata is elkönyvelte már, hogy nem fog történni semmi, ezért elhatározták, hogy rt állítanak, és felváltva, rövid periódusokban aludni fognak. Most éppen Dwighton a sor. Reggel négy óra van, és még két órája van, hogy felkelthesse a társát. A társai ott hevertek körülötte: hálózsákjukban olyan halottnak tetszettek, mint köröttük a sivatag, és az irdatlan, csillagos világmindenség. Dwight szeme majd leragadt. Ez ellen úgy küzdött, hogy tekintetét az égbolt egy pontjára szegezte, és egy furcsa imát mormolt, hogy végre felbukkanjon valami.
43
Bizonyára hátborzongató élmény lesz. A folyton változó égbolt annyi meglepetést tud tartogatni. Csak felnézel az égre, és tudod, hogy a látott csillagok egy része már régen meghalt, és olyan nehéz elhinni, hogy még mindig látod ket. Minden folyamatos változásban van. Minden mozog. Még egy tapasztalt megfigyel t is megtévesztenek a hulló csillagok, meteorok, üstökösök, lencse alakú, és gömbhalmazok, por és jégfelh k, id járás-változások, fényudvarok, plazmagy r k, gömbvillámok, melléknapok és mellékholdak, no és a csalóka Vénusz. Az sid kben ezeket a jelenségeket látomásoknak, vagy az ég és a tenger istene megjelenésének tartották. A modern id kben pedig még a tapasztalt megfigyel k is UFO-knak nézik. Akárcsak én, gondolta Dwight mogorván. Sóhajtott egyet, és kétségbeesetten igyekezett, hogy nyitva tartsa a szemét. Mindennek ellenére már éppen elbóbiskolt, amikor úgy vélte, lát valamit. Megdörzsölte a szemét, felült, és felkészítette magát egy érzékcsalódásra. Halvány fénycsíkot látott a horizont felett, igen alacsonyan. Lehetetlen volt megbecsülni a magasságát, de határozottan mozgott. Balról jobbra - nem: fel és le - egy fénycsík, azután kett . De az is lehet, hogy két egymásba olvadó fénypont közeledik feléje. Megint megdörzsölte a szemét. és figyelmesen szemlélte a jelenséget. Lehet, hogy csak egy hulló csillag. Nem, ahhoz túl alacsonyan van, tehát valami másról van szó. Lehet, hogy csak h mérsékleti frontok találkozásáról van szó. Amit valami megvilágít. Például egy hegyre felkapaszkodó autó reflektora rávet dik a jelenségre, és felnagyítva kivetíti az égboltra, ahonnan az visszaver dik, éppen Dwight szemébe… Nem, nem arról van szó. De nem is holdudvar. Két fény látszik, olykor csak egy. Mind jobban elvékonyodik, megnyúlik, mint a rágógumi, ahogy a sivatag fölé közelít. - Jézus Krisztus - suttogta Dwight, és azon t n dött, felébressze-e a többieket. - Mi a franc…? Nem, nem alacsonyan közelít. És nem is egyetlen fényforrás. Két különálló fénysugár vet dik a sivatagra, és pásztázza végig. Az istenit, de közel vannak. Egészen alacsonyan repülnek. Talán csak pár lábnyira a föld felett, vagy még annyira sem. És közelednek. Egyenesen feléje. Ez nem lehet véletlen. Most megmozdulnak, megbillennek, - mintha elbizonytalanodtak volna… Azután megállapodnak az ösvényen, amely egyenesen Dwighthoz vezet. Egy autó reflektorai. - A szentségit! - suttogta Dwight. Három társa felült - Mi a franc…? - hallatszott egy rekedt hang. - Megölöm azt a fattyút abban a dzsipben mondta Mathers tizedes. - Azt hittem, UFO. A dzsip alakot öltött az éjszakában, kontúrja a sötét égbolt el tt feketéllett, reflektora Dwight szemébe t zött, amint lefordulva az útról elindult feléjük. Dwight eltakarta káprázó szemét. A dzsip pontosan el tte fékezett és hatalmas porfelh t kavarva megállt. A barátja, és társa, Bob Jackson ugrott ki bel le. - Helló - mondta. - Hogy mennek a dolgok. - Azért jöttél ide hajnali négykor, hogy ezt megkérdezd? - Nem egészen - mondta Bob. A többiekre pillantott, akik a hálózsákjaikban felülve figyeltek. Oké. Menjetek vissza aludni. Ez nem a ti fületeknek való. Szép álmokat, fiúk. - Amikor azok morogva, szitkozódva visszafeküdtek, Bob Dwighthoz fordult, és komolyan azt mondta: Sajnálom, de ez nem várhat. - Megfogta Dwight könyökét, és távolabb vezette a többiekt l. - Át vagy fagyva - mondta, és miel tt Dwight válaszolhatott volna, el vett a zsebéb l egy üveget, és lecsavarta a kupakját. - Brandy - közölte. - Szükséged lesz rá… és nem csak a hideg miatt. Dwight hálás volt érte, és gyorsan lenyelt néhány kortyot. Érezte, amint az ital égeti a belsejét. A második korty mintha egyenesen a fejébe szállt volna. Felpillantott a csillagos égre, és visszaadta az üveget. - Oké - mondta. - Lássuk a medvét. - A hivatalos helyzetértékelésedr l van szó. 44
Dwight bólintott. Thomas E, Mantell százados UFO-okozta halála, Charles S. Chilesnak, az Eastern Airlines kapitányának, és másodpilótájának múlt év január 7.-i a Godman Légitámaszpont feletti, és John B. Whittednek július 24-én Montgomery melletti észlelése arra késztette Dwightot, mint a Sign Projekt fejét, hogy hivatalos, szigorúan bizalmas helyzetértékelést írjon. Ebben az értékelésében felvázolta az UFO-k történetét, beleértve a t zlabdákat, a skandináviai "szellemrakétákat" és az 1947 el tti amerikai észleléseket is. Mindezek alapján Dwight arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az UFO-k földönkívüli eredet ek. - És minek a brandy? - kérdezte Dwight, miközben egyre kétségbeesettebben pillantott a csillagfényes sivatagi égboltra. Bob sóhajtott, majd kifújta a leveg t. - Tiszteletreméltó vezérkari f nökünk, Hoyt S. Vandenberg elutasította a jelentést. - Micsoda? - Bizonyítékok hiányára hivatkozva. - Bizonyítékok… hiányára? - mondta döbbenten. Bob vállat vont, és széttárta a karját, mintha menteget zni akarna. - Ezt mondta. Hivatalos, szigorúan titkos feljegyzésben. És… ami még rosszabb. - Mi lehet még ennél is rosszabb? Bob megint sóhajtott, és ezúttal még lassabban engedte ki a leveg t. - Alapjában megváltozott a politika a Sign Projekttel kapcsolatban. A jöv ben a Jel alkalmazottainak minden UFO-jelentést kacsának kell tekinteniük. Mindezen felül az FBI tisztjeivel karöltve ellen riznünk kell a rend rség erre vonatkozó dossziéit, és a tanúk magánéletének beható vizsgálatával meg kell állapítanunk, hogy - idézem -megbizhatóak-e? - Vagyis ezzel elvonják a figyelmünket a valós megfigyelésekt l - mondta Dwight dühösen. - Err l van szó, haver. Pontosan ez a helyzet. A helyzetértékelésedet pedig el fogják égetni, a projektedet meg átkeresztelik Grudge, „Ellenszenv” Projektre. - Ez valami vicc? - Nem, nem az - legfeljebb Vandenberg tábornok irántunk érzett ellenszenvének megnyilvánulása. - Tehát lényegében arról van szó, hogy nem bátorít bennünket újabb megfigyelésekre, s t, inkább tartsuk a szánkat. - Úgy van. - Névlegesen tovább élünk, csak a nevünk mostantól Grudge Projekt . - Vág az eszed. Átnyújtotta Dwightnak a lapos üveget. Amaz elvette, és távolabb sétálva leült a homokra. Ráhúzott az üvegre, majd még egyszer. Megpróbálta megnyugtatni az idegeit. Majd felpillantott az égre, amely nem adta meg neki a várt lehet séget. Bob is odament melléje, és megpróbálta megvigasztalni. - Mi a franc történik itt? - kérdezte, és nem is igyekezett leplezni a hangjából áradó keser séget. - Nem lehet okod panaszra - mondta Bob. - Ennél finomabban nem lehet figyelmeztetni senkit, hogy a jöv ben tartsa a száját, ha UFO-t lát. - És miért? - kérdezte Dwight, és érezte, hogy egyre n a bensejében a feszültség. - Azt te mondd meg - válaszolta Bob. KILENCEDIK FEJEZET A szerencsétlen Ernst Stoll bennszülött vezet k és Stroessner tábornok federales-einek egy kisebb kontingese segítségével megtette végtelennek t n útját Asunción poros utcáitól idáig, a Paraguay folyó sáros víz fölött ingadozó roskatag stégig. Vezet je, a fiatal, foghíjas paraguayi, Juan Chavez a gumicsónakban felállva, büszkén mutatta a stéget, és a mögött elterül tisztást, amin néhány sebtében összetákolt, sárral tapasztott faló viskó állt. Ernstet a látvány normális körülmények között megmosolyogtatta volna. Ahelyett most csak levette a kalapját, kitörölgette bel le az izzadságot, Chavez lába mellé köpött, visszatette a kalapot a fejére, és megtörölte az arcát. 45
- Scheisse! - mondta. - Micsoda egy porfészek! - Igyon egy sört, senor Stoll. Az segít leh tenie magát. Ne hagyja, hogy a nap kiszárítsa. Sok folyadékot kell innia. Chavez arcán huncut vigyorral, sötét szemében rosszindulatú pillantással nézett Stollra, ugyanakkor igyekezett nyájasnak t nni. Ernst bólintott, elvette az üveget, amely kellemesen hidegen lapult izzadt tenyerébe. Ivott, megtörölte a száját, majd a válla fölött hátrapillantott. A hajó farában néhány befogott acse indián lapult. Apró termet , lesoványodott alakok, a szemükben félelem. Rongyos ruháikban mintegy védekezésül szorosan egymás mellé húzódtak. Két federales vigyázott rájuk, lovaglócsizmát viseltek, kezükben puska. Komor arccal unatkozva rágták a rágógumit. Fejükön gy rött kalap, egyenruhájuk a felismerhetetlenségig viseltes. Ernst alaposan megnézte ket, és elégedetten idézte fel magában a háború alatt hordott makulátlan SS egyenruháját. Ezek a federales-ek meg sem közelítik a német katonákat. Ezek csak egy csapat gyilkos útonálló. Korruptak, akár csak korrupt f nökük, Stroessner tábornok. Egyetlen céljuk az életben maradás, és ehhez mindig a legcélravezet bb módszert választják ki. A föld söpredéke. - Most van els ízben Paraguayban, senor? - vigyorgott pimaszul Chavez, kivillantva hiányos fogazatát. Ernst h vös pillantást vetett rá. Chavez még teenager volt, de legalább kétszer olyan id snek látszott. A fogai már hiányoztak, az arca tele sebhellyel, öreges szemében alattomos t z égett. Jó strici válna bel le. Belevaló népség, gondolta Ernst. - Igen - válaszolta. - Még sosem jártam itt. Most vagyok itt el ször. - Hozzá kell szoknia, senor. Itt a legtöbb idegen meg rül. Ernst ivott még egyet, az üveggel leh tötte a homlokát, majd szemügyre vette a tisztást, amely felé a csónakkal tartottak. Jellegzetesen vízparti falucska volt ez, a hosszú stég messze kinyúlt a partmenti fák alól, a vörös, sáros partoldal meredeken vágott a vízbe. A stégen néhány ember álldogált, koszos inget és nadrágot viseltek, mindegyiknek cigaretta fityegett a szájában és egyikük sem mosolygott. - Földi paradicsom - mondta Ernst nem kevés szarkazmussal. - De örülök, hogy itt lehetek. - Sokáig marad, senor? - Sajnos igen. - A dzsungelben élnek német katonák, Úgy hogy lesz társasága. - Ez nagyszer - mondta Ernst, de nem örült a hírnek, mert eszébe jutott Wilson figyelmeztetése, hogy kerüljön minden németet. Bármi történik is itt, az örök titok marad, nem számít, hogy érzelmileg mennyit fizet érte. Az egyetlen társasága nyilván ennek a falunak a söpredéke lesz; egyetlen kikapcsolódása pedig az, ha nagy ritkán meglátogatják az Antarktiszról. Úgy fog itt élni, mint valami kolostorban, csak éppen fizetést kap érte. - Remélem, n k azért vannak errefelé is? - Ó, igen - vigyorgott Chavez. - Felszedhet egyet, senor. Az ágyúnaszád nyöszörögve, inogva a part felé húzott; araszolva közelítette meg a kiköt helyet, végül nekiütközött a stég oldalához er sített autógumiknak. Ernst hátrapillantott a válla fölött. Az egyik acse asszony jajveszékelni kezdett. Az egyik federales pofonvágta, és hangosan üvöltözni kezdett vele. Az asszony sikoltozása nyafogássá szelídült. Ernst ásítva fordult vissza. A legénység egyik tagja kötelet dobott az stégen várakozók egyikéhez, aki értelmetlen hablatyolás közepette egy karóhoz kötötte a végét. Az ágyúnaszád motorja elhallgatott. Eltávolították az oldalfal egy részét, és palánkot támasztottak a stég és a hajó közé. Ernst a járóhíd felé indult, alig várta már, hogy partra szállhasson, de Chavez megragadta a karját, és visszahúzta. - El bb az acsék. Ernst megállt, rámeredt és önkéntelenül hátrah költ a fogatlan vigyort látva, de félreállt. Chavez hátrament, és utasításokat adott a federales-eknek. Amazok gyorsan reagáltak, és a kényelmetlen utazás miatti haragjukat a szerencsétlen indiánokon töltötték ki, ordítoztak velük, rugdosták ket, úgy terelték a pallóhíd felé a társaságot. Az indiánok nem voltak valami fürgék, zavartak, éhesek voltak, így a federales-ek puskatussal noszogatták ket. Az asszonyok visítoztak, 46
miközben gyermekeiket a karjukban tartva igyekezték megóvni az ütlegekt l. Férjeik, a szintén legyengült, kis figurák hibavaló igyekezettel próbálták védelmezni ket. A látvány ismer s volt Ernst számára. Hasonló emlékei már voltak a háború idejéb l: az éjszakák Kahlában, amikor a kényszermunkásokat, a visítozó, jobbára zsidó rabokat terelték a vagonokba. Elmosolyodott az emlékre, némi nosztalgiát érzett, de megpróbálta elnyomni a mosolyát, amikor az els acse tarkójára tett kézzel elvonult el tte, és a járóhídra lépett. Chavez kigombolt ingben ment el ttük, fekete szeme megvillant a széles karimájú kalap alatt, amint utasításokat kiáltozva nógatta ket. Ernst érezte a nap perzsel melegét, miközben szemrevételezte a falut: a pálmatörzsekb l és indákból tákolt, düledez viskókat, a porban letargikusan szaglászó kutyákat és kecskéket, meg a háncsfonaton heverész bébiket. A nyomorúság teljes: fiatal és öreg kórosan le van soványodva, szanaszét mindenfelé szétszórt tökhéjak, fonott kosarak, pálmalevelek. Egy jól megtermett patkány rohan át a tisztáson, de senki nem tör dik vele. Ernst végigpillantott a mólónak használt stégen. Az acse indiánok már a parton voltak, most a tisztáson álldogáltak, köröttük a federalesek. Chavez integetett Ernstnek, hogy szálljon ki. Ernst kiitta a sörét, a palackot a vízbe hajította, és figyelte, amint bugyborékolva elmerül a folyóban. Azután végigment a járóhídon, és minden lelkesedés nélkül nézte alatta a sáros vizet. Végül partra lépett: új otthonának földjére. Istenem - gondolta -, micsoda egy pöcegödör! Chavez, ez a kis szörnyeteg egy rövidnadrágos, szakadt ing helybéli mellett állt. Odaintette Stollt. Ernst látta, hogy a fickó már igencsak öreg, és reumás szemeivel idegesen pislog. - Ez itt Salano Valentinas - mondta Chavez. - A falu vezet je. Bármire szüksége van, neki szóljon. itt a maga szeme, füle, és keze. - Isten hozta, senor - mondta Valentinas reszel s hangon. - Remélem, jól utazott. - Ne foglalkozzon az utazással - mondta Ernst. - Csak mutassa meg, hol lakhatom. - Igen senior, hogyne. Megfordult, és Ernstet, meg Chavezt elvezette egy tisztáshoz. Elhaladtak az indiánok mellett, akiket s r ütlegelés és szitok közepette terelték fel két teherautó platójára - Mi lesz a sorsuk - kérdezte Stoll. - Eladják ket rabszolgának, vagy kurvának. Azoknak, akik az serd ben laknak - jobbára németeknek, persze. Néhányan magát fogják szolgálni. Azt tesz velük, amit akar. - Morínigo elnök tud err l? - Nem tudom. Lehet, hogy nem. A federales-eket, akik begy jtötték ket, Morínigo pribékje, Stroessner tábornok irányítja. pedig mindent tud. Többet is, mint képzelnéd, gondolta Ernst, miközben áthaladtak a tisztáson, a pálmakunyhók el tt, a szanaszét bóklászó kecskék, csirkék, édesburgonyát sütöget indiánok között, mígnem egy viharvert teherautóhoz értek, amely az serd be bekúszó keskeny ösvény bejárata el tt várakozott. - Nem itt maradok? - kérdezte Ernst. - Nem, senor - válaszolta Chavez. - A maga tábora tíz mérföldnyire van innen, mélyen az erd ben. Ott nem látja meg repül gép. Nagyobb biztonságban lesz. A falu feje, Valentinas felmászott a nyitott platóra, Chavez a kormány mögé ült, Ernst pedig melléje. Chavez ráadta a gyújtást, ügyetlenül a gázra taposott, és elindultak az erd be, ahol napsütés nem lévén, igen sötét volt. Ernst arra számított, hogy odabent h vösebb lesz, de csalódott: a páratartalom még nagyobb volt, s a ráteleped h ségt l tátognia kellett. Émelyegve pillantott ki a buja növényzetre, a kusza indákra, a magasba szök fatörzsekre, s a magasban susogó lombokra, amik csak karcsú pászmákban engedték át a nap sugarát, melynek fényében g zölögni látta a banánfák leveleit. Az ösvényt kézzel vágták az erd be, ennek megfelel engöröngyös volt, a lyukakat csak itt-ott fedték be gallyakkal. Keresztül kasul hasadékok szabdalták, amik rendszerint a bozótban t ntek el. Chavez sugárzott a boldogságtól, láthatóan élvezte a vezetést: ett l mintha megfiatalodott volna, olyan korúnak látszott, amilyen valójában volt. Ernst hitetlenkedve állapította meg, hogy még tizennyolc éves sem lehet. A 47
teherautó morogva, nyöszörögve gy rte maga alá a buckákat, gödröket, és szelte ketté a g zölg vegetációra vet d fénypászmákat. Ernst majd megfulladt. Izzadt, és úgy érezte, lázas. A válla fölött hátrapillantva látta a platón kuporgó öregembert, aki el rehajolva rezzenéstelen szemmel meredt a nagy semmibe. Az új társaim, gondolta hirtelen rádöbbenve a valóságra. Meg fogok rülni ebben a pokolban! Az út úgy t nt a számára, örökké fog tartani, utazásuk ebben a forró, félhomályos világban sosem ér véget. Akkor a teherautó hirtelen egy tisztásra jutott. Szögesdrót kerítés mögött egy hatalmas faház állt. Liánból, meg pálmalevelekb l font tetejét pálmafa törzsek tartották. Chavez lassítás nélkül hajtott át a kapun, és hatalmas porfelh t kavarva csak a ház el tt fékezett. - Scheisse! - vakkantotta Ernst, és köhögve kikászálódott a kocsiból. - Szórakozol velem, te ostoba? Chavez csak vigyorgott, majd a házhoz vezette ket, melyen veranda futott körbe az egyébként nyitott oldalú, az elemek kénye-kedvének kitett fels helyiségek - nyilván a személyzet szállása alatt. Az épületben nagy volt a nyüzsgés: férfiak, n k, és gyerekek tartózkodtak ott, legtöbbjük a nagy t z körül kuporgott, és édes burgonyát sütögetett. Jóllehet ideges nyugtalansággal figyelték Ernst közeledését, nem hagyták el a helyüket. - A szögesdrótban áram van - közölte Chavez. Ügyeljen, nehogy megérintse. Egyszóval senor, megérkeztünk. A lépcs n felmentek a verandára, és az inda-levél tet alá kerültek. Egy asztal és néhány szék állt a bejárat mellett, meg egy helybéli asszony, aki egészségtelenül kövér volt, és ronda, mint egy denevér. Fehér blúzt, földig ér szoknyát viselt, karján fehér törölköz vel állt ott. Meghajolt Ernst el tt. Amaz csak mordult egyet, és körülnézett. Az asztalon egy üveg brandy állt, mellette egy tálcán poharak, és egy csésze tele fehér, zsíros féreggel. Chavez látva, hogy mit néz, felkapott egy férget. Egy ideig nézte, hogyan ficánkolaz ujjai között, azután leharapta a fejét, kiköpte, a többit pedig lenyelte. - Koro féreg! - magyarázta, felkapta a csészét, és Ernst orra alá dugta. - Kóstolja meg, senor! Amikor Ernst megrázkódott az undortól, kacarászva tette vissza az asztalra. - Hamarosan sok fura dologgal fog megbarátkozni, senor. Foglaljon helyet. Amikor Ernst leült az egyik székre, az asszony letérdelt eléje, gyakorlott mozdulatokkal lehúzta a csizmáját, és a nedves törölköz vel megtörölgette a lábát. Amikor végzett, hátrahúzódott, de nem állt fel. Csak amikor Chavez odavakkantott neki valamit, akkor mert felállni. Felvette az asztalról az üveget, és töltött a brandyból Ernstnek és Chaveznek, de az öreg Valentinasszal, aki lehajtott fejjel állt Chavez mögött, nem tör dött. Chavez vigyorogva eltátotta fogatlan száját, és köszönt re emelte a poharát. De Ernst nem tör dött vele, csak kiitta a brandyt, és visszatette a poharat az asztalra. Körbepillantva a helyiségben, amely inkább egy farmházra emlékeztetett, csak annál füstösebb volt, rájött, hogy nem túlságosan hozta lázba az ötlet, hogy itt kell laknia. - Tehát - mondta nem is leplezve keser ségét -, ez az új otthonom. - Igen, senor! - És ez az úgynevezett törzsf nök - intett hanyagul Valentinas felé -, nekem fog dolgozni. - Pontosan, senor. fog tolmácsolni, és mindent elmond, amire kíváncsi lesz. És gondoskodik az ellátmányról is, amit havonta egyenesen Asunciónból hoznak. Már megkapta az eligazítást, senor, és nem fog benne csalódni. - Remélem is - mondta Ernst. Chavez befejezte a brandyjét, és az asztalra tette a poharát. - Nos senor, nekem mennem kell. Visszamegyek Asuciónba. Egy ágyúnaszádon dolgozom, amely Asunción és ez a falu között jár rözik, úgy hogy gyakran fogunk találkozni. Ha szüksége van rám, csak hívjon. A viszontlátásra - hogy is mondják maguk? Auf Wiedersehen! Hamarosan találkozunk, senor! Chavez lezser léptekkel visszasétált a teherautóhoz, beszállt, és hangos durrogások, csikorgások közepette elhajtott. - Dreck! - motyogta Ernst fáradtan és ingerülten. Ivott még egy brandyt, majd utasította Valentinast, hogy terelje össze a verandán az asszonyokat, akiket házi munkára kiszemeltek. 48
Valentinas hamarosan megjelent egy tucatnyi asszonnyal fiatallal, öreggel. Ernst, ahogyan annak idején Nordhausenben is tette, megszemlélte ket - egyiket jobbra küldte, a másikat balra -, az öregeket és a csúnyákat elküldte, a fiatalokat megtartotta, és egy középkorút választott melléjük rangid snek. A kiválasztottak meghajoltak Ernst el tt, szinte reszkettek a félelemt l. Azután a rangid s felvezette ket az emeletre, a nyitott szárnyba, hogy ott elhelyezkedjenek a tet alatt. Amíg Ernst másként nem dönt, ott fognak lakni, elválasztva a családjuktól, barátaiktól, és csak neki dolgoznak. Miután ivott még egy pohár brandyt, megint felcsatolta a pisztolytáskáját, és Valentinasszal a nyomában elindult, hogy körülnézzen a ház körül. Undorodva szemlélte a sok szemetet és a nagy rendetlenséget. Valentinast utasításokkal látta el. Az öreg buzgón bólogatott, mindent igyekezett fejben tartani, mert nyilván nem tudott sem írni, sem olvasni. Többek között elrendelte, hogy távolítsák el a nyitott t zhelyet, s hogy a helybéliek költözzenek vissza a tisztás szélén álló viskóikba. k majd jók lesznek arra, hogy a tisztás közepét felássák, s ott vasbetonból leszállóhelyet építsenek a csészealjak számára. Végül, de nem utolsó sorban a már áram alatt lév drótkerítés négy sarkára rtornyot emeltet, amelybe huszonnégy órás gépfegyveres rséget telepít. Ernst ezeket az utasításokat már enyhén spiccesen, önbizalmát visszanyerve közölte Valentinasszal, aki a nyomában topogva határozottan bólogatott. - Ha egyszer is hibázol - mondta neki -, velem gy lik meg a bajod. Értve? - Igen, senor. A nap már lefelé tartott, amikor Ernst visszament a házba, és ezúttal annak belsejét szemlélte meg. Két emelet volt a fels , nyitott szint alatt, mindegyiket négy oldalról balkon vette körbe. A földszinten döngölt föld-padlós hatalmas nappali-féle. A balkon mentén sorakozó szobákban mennyezetes ágyak álltak, szúnyoghálóval felszerelve, a hálószobát pedig jobbára Németországból importált antik bútorokkal rendezték be. A lenti nappaliban kényelmesen párnázott bambusz székek és kanapék álltak, fényezett feny b l készült könyvespolcok, meg egy hatalmas, helyi készítés asztal. Mindez roppant kényelmesnek, mindazonáltal egzotikusnak tetszett. Ernst elégedetten fogyasztotta el kenyérb l, sajtból és gyümölcsb l álló vacsoráját, amit tekintélyes mennyiség brandyvel öblített le. Amióta elhagyta a szül hazáját, nem ivott ennyit. Most megrohanták szentimentális emlékei: a n kre gondolt, akiket a háború alatt megismert; a buja sztriptíztáncosn re, Brigette-re, aki a Französischestrassén lakott; a lengyel Kosilewskire, aki együtt kéjelgett vele, azután meg elárulta; és Ingrid, a felesége is az eszébe jutott, aki eleinte szerette t, azután meggy lölte, és végül meghalt egy bombatámadás alkalmával. A n kre emlékezett, akik közül némelyek készségesek voltak, mások nem; a szajhákra, és a koncentrációs táborok lakóira: oly sok n , oly sokféle szerelem. Ernst emlékei felébresztették a vágyát. Kiáltott Valentinasnak, hogy hozzon neki egy lányt, az emeletr l a legfiatalabbat, a legszemrevalóbbat. A szikár öreg pillanatok alatt teljesítette a kívánságát, azután siet sen visszavonult. - Igen, senor! Természetesen, senor! A verandán leszek, ha valamire szüksége lesz. Ott alszom, senor! Ernst eltelve az ételt l, és az italtól, megpróbálta levetk ztetni a lányt, aki ellenállt, ezért durván pofonvágta. Mivel ett l csak sírni kezdett, de azután is ellenállt, a padlóra lökte, majd kirontott a verandára. - Majd én elmagyarázom neked, hogy mi itt a házirend - mondta Valentinasnak -, hogy tovább adhasd a többieknek. Hozd ide a lány anyját. Amikor a lány holtra rémült anyja megérkezett, Ernst megint rászólt a lányra, hogy vetk zzön le. Amikor az megint ellenkezett, el húzta a pisztolyát, és a csövét az anya fejéhez nyomta. - Mondd meg neki Valentinas, hogy ha nem teszi azt, amit parancsolok, szétloccsantom az anyja fejét. - Igen, senor. Természetesen, senor.
49
Valentinas tolmácsolta a hallottakat, mire a lány sírni kezdett, és megrettent anyjára pillantva bólintott. Valentinas a szintén síró anyát kivezette a szobából, Ernst pedig megparancsolta a lánynak, hogy vetk zzön le és feküdjön a padlóra. Amikor a lány elkészült, is levetette a ruháját, és terpeszben a lány fölé állt, majd utasította, hogy térdeljen fel. Amaz tágra nyílt szemmel, rémülten engedelmeskedett. - Megteszel mindent, amit mondok - mondta Ernst. - Megértetted, amit mondtam? - Igen - suttogta a lány angolul, amit Ernst is megértett. - A félelmed felizgat engem - mondta neki Ernst. - A megalázkodásod az én gyönyöröm. Most pedig töröld meg azt az istenverte szemedet. Kezével megfogta a lány fejét, és közelebb vonta magához. A szemét behunyva vetette bele magát az új élet örömeibe. Hosszúak a napok errefelé. TIZEDIK FEJEZET A csészealj a korábbi modellek egyike volt, alig harminc láb átmér j . Függ legesen ereszkedett, és teljes csendben ereszkedett Virginia tágas síkságára. A hold ikertestvéreként ragyogott az égen, fényei hol felvillantak, hol kialudtak. Földet érve nem érintette meg a talajt, csak fölötte lebegett, enyhén ingott jobbra-balra, mígnem hidraulikus lába ki nem nyúltak, és bele nem fúródtak a lágy talajban. A fényei végleg kialudtak, csillogása matt szürkévé szelídült, majd miután egy lépcs nyúlt le a földig, két fekete overallos férfi szállt ki bel le, nyomukban Wilsonnal. Wilson felegyenesedve végignézett a füves dombokon, az üres mez n, a hajladozó fákon. Azután felment az útra, amin egy fekete limuzin várakozott. Az ablakán nem lehetett belátni, a lámpái sem égtek, de az ajtaját valaki kinyitotta, amint Wilson odaért melléje. Amint beült a kocsiba a csészealj felszállt. Lassan, teljes csendben emelkedett fel igen magasra, azután a pereme körül vakító fény villant. Korong alakot öltött, olyan volt, mint egy reflektor fényköre. Ott lebegett a leveg ben, mint egy újdonsült csillag. Azután egy szempillantás alatt elt nt. Wilson miután beült a hátsó ülésre, becsukta a limuzin ajtaját. Nebe ült odabent, szürke öltönyben, ingben és nyakkend ben. Szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát az egyenruhája nélkül. De a pisztolya ott lapult a hóna alatt. Túl sok id t töltött az SS kötelékében, a pisztoly nélkül meztelennek érezné magát, gondolta Wilson. - Guten Tag, Nebe - mondta Wilson. - Milyen az élet a való világban? - Nem kedvelem a politikát - válaszolta Nebe. - Visszakívánkozom Antarktiszra. - Visszakerül. Még ma. Mihelyt befejeztük ezt a megbeszélést. Azután már nem lesz miért itt maradnia. Visszajöhet velem. - Észrevette, hogy Nebe túl áthatóan néz rá. - Mi a baj? Az arcommal van valami? - Sajnálom, igen, Valahogyan másmilyen. Mintha húsz évvel fiatalabb volna. - Nem nyolcvankét évesnek látszom? - Inkább hatvankett nek. Wilson elmosolyodott - Plasztikai sebészet, és b rátültetés. Dr King igazán jó munkát végzett, és az életemet is meghosszabbította. És néhány izületemet is kicserélte acélból és rostból készült mesterségesre. Ezeket a kiborgok kifejlesztése közben kísérletezte ki. - Szemmel láthatóan nagyszer munkát végzett. - Miután rájött, hogy a kísérleteiben senki nem köti meg a kezét, szabadjára engedte a fantáziáját, és energiával telt meg. A munkája megszállottja lett, és más már nem is nagyon érdekli. Már nem áll a háta mögött senki, és saját munkaszeretetének foglya lett. már teljes egészében a miénk, Nebe. Tökéletesen. - És mi a helyzet az egyéb szükségleteivel? 50
- Ami a lányokat illeti teljes szabadságot adtunk neki. A szex az egyetlen, amivel foglalkozik a munkáján kívül. Az pedig a legtöbb embernek alapvet szükséglete. Nebe megengedett magának egy h vös mosolyt, lévén hogy az Antarktiszi bordélyházban maga is rászokott az elrabolt lányokra. - Feltételezem, Hendonban, Angliában nem volt lehet sége ilyesfajta szexre. A házassága amolyan rabszolgaság lehetett. - Ez legalább segít neki elfelejteni a feleségét és a gyerekeit. A családi kötelékei úgy is gyengék voltak. - Wilson letekerte az ablakot és kibámult a holdfényben úszó tájra. A csillagokkal telezsúfolt égbolt csodás hátteret szolgáltatott a fák sziluettjének. Szél alig rezdült. - Mikor érkezik Samford tábornok? - kérdezte. Nebe a karórájára pillantott. - Öt perc múlva. Azt mondják, pontos ember. - Ki rendezte el azt a találkozót? - Egy Jack Fuller nev CIA-ügynök. Tudomásomra jutott, hogy az ön nyomába eredt. volt az, akit félreinformáltak a Socorro-észlelésekkel kapcsolatban - emlékszik, 1947-ben volt az eset , meg fogta magát, és elment Mike Bradleyhez, hogy beszéljen vele. - Azzal, aki a háború alatt üldözött engem? - Igen. Aki Kielnél megégett. Az Ernst Stoll által végzett robbantás során. A Socorro-eset éjszakáján ön meglátogatta, és leállította az UFO- nyomozásait. - Ó igen, emlékszem. Van valami ötlete, hogy mit mondott Fullernek? - Fuller szerint semmit. De a puszta információ, hogy beszélt vele, gyanússá tette a szememben. Azután, hogy meglátogatta von Braunt és Miethét is, már világossá vált el ttem, hogy utánunk nyomoz. - És? - Érintkezésbe léptem vele Washington DC-ben. Megbeszéltünk egy találkozót. Pontosan ugyanitt. Amikor találkoztunk, megmondtam neki, hogy tudom, hogy utánunk nyomoz, és hogy ez nem tetszik nekünk. - Megmondta, hol élünk? - Már tudta, természetesen, de nem sok részlettel volt tisztában. Meger sítettem az információit. Felkutatta Schaeffer kapitányt, a 977-es tengeralattjáró kapitányát, azt az embert, aki Argentinába, Plata del Marba vitt minket. A többit pedig simán kiszerkesztette a térképen. Tehát tudja, hogy Neu Schwabenlandon élünk, csak a pontos helyet nem ismeri. Állítása szerint az els amerikai utalás a mi csészealjainkra a háború utáni Paperclip Hadm velet aktái között található. Mike Bradley is dolgozott rajta, így került Kielbe, és lett kés bb az UFO-k megszállottja. Ez az információ, és a Socorro-eset utáni pálfordulása magyarázza Fuller érdekl dését, s hogy Harris f hadnaggyal meglátogatta t. Tehát a Fehér Házban, a Pentagonban, és a CIA-nál ma már vannak olyanok, akik tudnak arról, hogy valahol az Antarktiszon rejt zünk. És azt is tudják, hogy a csészealjaink jóval fejlettebbek, mint amiket az Egyesült Államokban, vagy Kanadában készítettek. - És mi késztette Samford tábornokot döntése megváltoztatására, hogy végül is találkozni akar velünk? Amikor én próbálkoztam nála, csak annyit válaszolt: "Nem egyezkedünk". - Mert álnevet használt - Aldridge-nek nevezte magát -, és ezt nem tudták Wilson személyéhez kapcsolni. Ezért nem érdekelte ket, a találkozó. Meg aztán ha tudták is, hogy az Antarktiszon élünk, azt hihették, hogy nem vagyunk többek egy csapat fanatikus nácinál, akik talán még a paraguayi csapatnál is rültebbek. A jelentések szerint Samford a háta mögött érezve a Hírszerzés nagykutyáit úgy gondolta, ezt az ügyet a talpnyalói is el tudják rendezni. Véleményem szerint úgy tájékoztatták, hogy mi egy csapat szökött háborús b nös vagyunk, és hogy neki az volna a feladata, hogy felkutasson minket, és visszavigyen az Egyesült Államokba, ahol majd bíróság elé állíthatnak minket háborús b nökért. - Byrd ellentengernagy, Highjump Hadm velet. - Pontosan. - ket szórtuk szét. Byrd expedícióját azután leírták. A hivatalos jelentésben az állt, hogy hurrikánba keveredtek. 51
- Ez is helyes. De Samford elutasította az ötletet, hogy mi technikailag fejlettek vagyunk, és kérte Byrd pszichiátriai vizsgálatát. És a jelentéséb l kihagyott minden, az UFO-kra vonatkozó utalást. - És vajon mi késztette álláspontjának megváltoztatására? - Elintéztem, hogy az egyik csészealjunk éppen akkor lebegjen a háza fölött Alexandiában, Virginiában, amikor partit ad. Sok katonai nagykutya, meg a felesége, vagy a n je látta a csészealjat. Az pontosan fölöttük lebegett, és árnyékát a pázsitra vetette. Ez volt az, amit l Samford tábornok meggondolta magát. Látta a valóságot. Wilson elmosolyodott - Valóságos sokk lehetett a vendégei számára. - Valóban az volt. Az összes jelenlév megesküdött a titoktartásra. Akinek a felesége mégsem tudta tartani a száját, az gyorsan Alaszkába költözött, onnan figyelmeztette a többieket. Azóta mindenki kussol. - Egyáltalán ki hinne nekik? - kérdezte Wilson. - A Grudge Projekt elbánt mindenkivel, aki UFO-t, vagy roncsot látott. A tanúk most már a nyilvános meghurcoltatástól félnek, így akik tényleg tanúnak számítanak - radarkezel k, pilóták - azok már megtanulták, hogy tartsák a szájukat. Nincs sok félnivalónk. - Ott vannak - mondta Nebe halkan. A vezet feje mellett el retekintve Wilson megpillantotta a sötét országúton közeled kocsit. Közelebb érve lefékezett, és mintegy tíz méternyire a limuzintól megállt. Mögötte másik reflektorpár bukkant fel, az távolabb állt meg. Amikor mindkét autó lámpái elsötétedetek, Wilson látta, hogy a másik autó egy csapatszállító. - Err l tudott? - kérdezte Nebét. - Azt mondtam neki, hozhat magával némi védelmet. De egy csapatszállítóra nem számítottam. - Nem gond - mondta Wilson. Kiszállt a limuzinból. A teherautóról is leszálltak a katonák, és kordont alkottak az út két oldalán. Fel voltak fegyverezve. Amikor Nebe csatlakozott Wilsonhoz, Samford tábornok is kiszállt a kíséretével. A két csoport egymás felé közeledett, és három lépésnyire egymástól megállt. Samford tábornok hosszúkás, aszkétikus arcáról sugárzott, hogy nem az az ember, akit könny bolonddá tenni. Fuller ezzel szemben jókép volt láthatóan cinikus, enyhén gyanakvó, és megtéveszt en nyugodt. Olyan embernek látszott, aki könnyen megbirkózik a problémákkal, és még örömét is leli bennük. Samford és Fuller háta mögött négy katona lépdelt, k pár lépéssel hátrébb megálltak. - Tehát megint találkoztunk - pillantott Nebe Fullerre. Amaz csak bólintott. Nebe Wilsonra mutatott. - Ez . Herr Wilson, ez Jack Fuller, CIA-ügynök, és… - Samford tábornok - folytatta a bemutatást Fuller. - Az amerikai hírszerzés feje. - Úgy véltük, beszélni akar velünk - mondta Samford, s a hangjából érz dött, hogy megpróbálja féken tartani a haragját. - Nos, itt vagyunk. - Nyugtalannak látszik, Samford tábornok. - Hogyan? - Egy egész különítményt hozott magával, holott barátságos beszélgetésr l volt szó. - Szökött háborús b nösökkel nem szoktam barátságos beszélgetést folytatni. Sem áruló amerikaiakkal, sem a náci támogatóikkal. Wilsont mulattatta a dolog - Rosszul ítél meg - mondta. - Nem vagyok köpönyegforgató. Mindig is az voltam, aki vagyok, a magam ura. Nem lehetek áruló, mert hazafi sem vagyok. Oda megyek, ahová a munkám visz, akár a náci Németországba, vagy az Antarktiszra. Ön katona, Samford tábornok. Én pedig tudós vagyok. Közöttünk ez az egyetlen különbség. - Maga egy istenverte náci - mondta Samford. - Maga is, meg az egész bandája. - Nem vagyok náci, és soha nem is voltam, Samford tábornok. Politikailag nem vagyok elkötelezett, vallásos sem vagyok, és egyik kormányban sem hiszek, legyen az jobbos, vagy balos. 52
Én a munkámnak élek, az pedig a tudomány. Ahogyan ön a hadseregnek szentelte az életét. Ön is szabad elhatározása szerint választott, tábornok, akárcsak én. Mi ugyanazon érem két oldala vagyunk. Samford tábornokot szemmel láthatóan dühítette ez a párhuzam, de miel tt kitörhetett volna, Fuller közbevágott: - Oké, mindketten eljöttünk, ahogy óhajtották. És most térjünk a tárgyra. - Tekinthetem úgy, hogy a Légier Anyagellátási F osztálya tudtával vannak itt? - Vandenberg tábornok tudja, hogy itt vagyunk - felelte Samford, és hallhatóan a fogait csikorgatta. - És most árulja el, mit akar? - Üzletet kötni - felelte Wilson. Egy pillanatig Fuller is döbbenten nézett rájuk, de Samford tábornok már nem tudott uralkodni magán. - Micsoda? - kérdezte, mintha csontot nyelt volna. - Jól hallotta - mondta Wilson. - Mint bizonyára tudja, nem mi vagyunk az egyetlenek, akik csészealjat építettek, mindenesetre a miénk a legfejlettebb. Az Egyesült Államok, és Kanada is dolgozik hasonló projekteken, és már számos próbarepülést végeztek. A Harold Dahl és Kenneth Arnold-féle észlelések 1947 júniusában a Cascades felett valószín leg egy kezdetleges amerikaikanadai csészealj lehetett, amit titokban építettek. A maguk csészealja, Samford tábornok, nem a miénk. Mindenesetre bármennyi id t és pénzt áldoznak a kutatásokra, az én technológiám nélkül sosem lesznek képesek egy komolyabb csészealj megalkotására. De mert nekem is szükségem van egyre, s másra, ezért üzletet ajánlok. - Én nem… - És miért nem? - vágott közbe Fuller, és a szemében fellobbant az érdekl dés tüze. - Úgy értem, meghívhatnánk, hogy nézze meg a technológiánkat, és… Fuller vállat vont és egy grimaszt vágott. - Még együtt is dolgozhatnánk. Azután elmennénk megnézni az önét. Wilson elmosolyodott. - Nem egészen így gondoltam, Mr Fuller. Cserébe azért, amire nekem szükségem van, elárulnék néhány titkot. De csak apránként, és sosem azel tt, hogy megkapom, ami nekem kell. Bár nagy mértékben fejleszthetik a gépüket, mindig mögöttem maradnak, mert meg akarom rizni megszerzett el nyömet. - Nem engedi kiegyensúlyozni az er viszonyokat - mondta Samford. - Úgy is mondhatnánk - válaszolta Wilson. - Hoci-nesze alapon, mi? Rafinált elképzelés. - Az bizony, Mr Fuller. - És mit remél kapni t lünk? - kérdezte Samford még mindig ellenszenvesen. - Szükségem van néhány tömegcikkre, és felszerelésre, továbbá élelemre, meg ilyesmikre. Az évek során hajón hatalmas mennyiségben szállítottunk felszerelést és élelmet az Antarktiszra, de kezdünk kifogyni, és a csészealjaink még nem olyan nagyok, hogy el tudnák látni a feladatot. Ennyit kellene tenniük értünk. Samford elvörösödött, és hol ökölbe szorította kezét, hol kinyújtotta az ujjait. Fullert viszont láthatóan érdekelte a dolog. - Ha ezt megtesszük - mutatott rá -, pontosan tudni fogjuk, merre élnek. - Nem számít - válaszolta Wilson. - Nem sokra mennek vele. Hagyományos repül gépekkel nem tudnak megközelíteni minket, a csészealjaik pedig még nem annyira fejlettek, hogy akár fegyveresen is megtámadjanak velük bennünket. - Ha nem tudjuk megközelíteni önöket, hogyan szállítsuk oda a kért dolgokat? - Neu Schwabenland, vagy más néven Quen Maud Land egy rejtett szakadékában élünk, ahová repül gép nem szállhat be. A hegylánc túloldalán kijelölünk egy területet. A hegy gyomrába már fúrtunk alagutakat, és hatalmas raktárhelyiségeket. Önöknek csak le kell dobniuk a felszerelést és az élelmet, mi majd csészealjakon a szükségleteinknek megfelel ütemben elszállítjuk onnan.
53
- Csakhogy az ön által apránként csepegtetett technikai információk birtokában mi el bb-utóbb képesek leszünk olyan csészealjat építeni, amivel bejuthatunk a titkos bázisukra - mondta Fuller, de arcára nem hagyta kiülni gúnyos mosolyát. - Addigra mi már ki fogunk fejleszteni egy olyan hatékony védelmi rendszert - infrahang barikádot, vagy h pajzsot -, amellyel távol tudunk tartani minden nem kívánatos csészealjat. - De ha nem fog sikerülni - mondta Samford reménykedve -, akkor bizony rajtaütünk a bázisukon. - Ezt a kockázatot vállalom - mondta Wilson. - Márpedig sosem vágok bele kockázatos vállalkozásokba. Samford és Fuller egymásra pillantott, el bbi dühösen, utóbbi cinikus mosollyal. - És mi van, ha visszautasítjuk a javaslatát - kérdezte Samford. - Számomra úgy t nik jobban járnánk, ha magára hagynánk az Antarktiszon, és elfeledkeznénk még a létezésér l is. Egy-két ittott felbukkanó csészealj nem okoz nekünk olyan nagy problémát. A legtöbben úgyis azt hiszik, hogy a Kis Zöld Emberkék jöttek el velük, vagy éppen emberi roncsok a szemtanúk. Mit tehetne ellenünk? - Emlékszik a Mantell-féle balesetre? - kérdezte Nebe, megtörve a hallgatását. - Az els amerikai repül tiszt, aki üldöz be vett egy csészealjat, és meghalt. - Igen - válaszolta Samford. - Emlékszem. Akkor is meghalt volna, ha egy Rawin meteorológiai ballont üldöz, mert ostobán olyan magasra repült, hogy kevésnek bizonyult az oxigénje. - Köztudott - folytatta Nebe halkan, de kihívóan -, hogy Mantell utolsó szavai egy hatalmas, fényes tárgyról szóltak. Az a mi csészealjunk volt. Samford Fullerre pillantott, majd Wilsonra. - Nem hiszem el, hogy annyira fejlettek volnának - mondta. - Szerintem Mantell oxigénhiányban halt meg, és lehet, hogy a Vénuszt üldözte. Szerintem maguk blöffölnek. - Tehát visszautasítja az ajánlatomat? - kérdezte Wilson. - Igen. - Akkor pedig bizonyítékot szolgáltatok. Önnek, a Fehér Háznak, és a Pentagonnak is olyan bizonyítékot szolgáltatok, hogy sosem fogják elfelejteni. E hónap során valamikor a csészealjaim körülveszik Washington DC-t. Némelyikben lesz pilóta, némelyikben nem. Ezek a háború alatt a "Foo Fighter"-nak becézett kisméret korongok utódjai. Az ön szórakoztatására körberepüljük a Fehér Házat. A környék valamennyi radarerny jét összezavarjuk. Ha üldöz be vesznek minket, macska-egér játékot fogunk játszani. Ha akkor sem gondolják meg magukat, egy hét elteltével megismételjük az el adást. Szerintem Samford tábornok, a demonstráció után az ön felettesei, beleértve az Elnököt, másképpen fognak vélekedni a dologról. - Hiszem, ha látom - mondta Samford. - Most pedig menjen a pokolba, Wilson. Wilson elmosolyodott, és Nebével együtt visszament a limuzinhoz. Miközben beült a kocsiba, a válla fölött hátrapillantva látta, hogy Samford idegesen vitatkozik Fullerrel. Fuller a fejét rázta, mintha azt mondaná: "nem", de Samford nyilván nem hallgat rá. Ahogy Wilson becsapta az ajtót, Samford valamit kiáltott a fegyveres katonáknak. Azok el reszegezett fegyverrel nekiindultak, hogy körbefogják a limuzint. - Elkéstek - mondta Nebe. Hirtelen vakító fénykúp zúdult a katonákra, amit mély búgás kísért, és oly heves légörvény, hogy az út mindkét oldalán meghajoltak a fák. Még a limuzin is megremegett. Wilson látta, hogy Samford lekuporodik, egyik kezével szorítja csúcsos sapkáját, a másikat a szeme elé tartja, és a fénykúpot bámulja. Fuller a vállánál fogva vonszolja a kocsi felé, minél messzebb a fényt l, és a most már szálló levelekt l, tépett f szálaktól, kavicsoktól és portól terhes örvényl szélt l. - Menjünk! - csattant Nebe hangja. A limuzin vezet je indított, és gyorsan eltávolodott a tornádó helyszínét l. Amint távolabb értek, megpillantottak egy másik, szintén harminc láb átmér j csészealjat, amely éppen akkor ereszkedett le a földre,és már a négy hidraulikus lábán nyugodva csillogott a holdfényben. A sof r 54
úgy húsz yardnyira t le megállt. Megvárta, amíg Wilsonék kiszállnak, azután megfordult, és elhajtott. Már az els csészealj is látható volt, ott lebegett az égen, az alsó feléb l nyúlt ki a fénykúp, és abból eredt a szélvihar is, ami a földhöz lapította a katonákat, akik most egymás hegyén-hátán hemperegtek az úton, és a f ben. Amint a limuzin elhajtott, a fény kihunyt, és a csészealj visszaszökkent az égre Gyorsan emelkedett, és elt nt a csillagok között. A szélvihar is elült, és a katonák végre feltápászkodhattak. Mindannyian döbbenten bámultak a második csészealjra, amely fedélzetén Wilsonnal és Nebével most gyorsan felemelkedett, egy percig a leveg ben lebegett, azután egy szempillantás alatt elt nt déli irányban. - Ebb l még bajunk lehet - mondta Fuller. TIZENEGYEDIK FEJEZET A telefon vacsoraid ben szólalt meg. Nichola már négy éves volt, még mindig sz ke, és gyönyör bb, mint valaha. Már nem a magas etet székében ült, hanem Dwight és Beth között foglalt helyet az asztalnál, és fogyasztotta a tejbe áztatott zabpelyhet, míg szülei inkább csak a kávéjuknál maradtak. 1952 júliusa volt, és bár már kés este volt, a nap még nem nyugodott le teljesen, s a bársonyos ég alja rózsaszínben ragyogott, elhomályosítva a korai csillagokat. Amikor a telefon megcsörrent, Beth nem vette fel, csak rámeredt. - Oké - mondta Dwight enyhe b ntudattal az arcán, amikor megpillantotta Beth arckifejezését. - Úgyis az enyém, majd én felveszem. - Bár Beth ott ült a telefon közelében, Dwight felállt, megkerülte az asztalt, odasétált hozzá és felvette. Eközben Beth vállához ért, aki elhúzódott t le. Halló - mondta -, itt Randall százados. - Utálok ilyen kés n telefonálni - mondta Bob. - De azonnal ide kell jönnöd. Most mindjárt. - Oda, hová? Az ATIC-hoz? - Ja, ide. Innen hívlak. Azonnal látni akarnak. - Ezt már mondtad… de most? Ebben a percben? Kik azok, akik kíváncsiak rám? - A Légier Anyagellátási F osztályának Technikai Hírszerz Csoportja. Arra kíváncsiak, hogy mivel foglalkoztunk azóta, hogy a Sign Projektet visszavonták, s helyette az Grudge Projekt fut. Bár Dwight fel volt készülve a legváratlanabbra, ett l mégis meglep dött. - Most? Ebben az id pontban? - Ja. Engem gyakorlatilag az ágyból vertek ki. Úgy t nik konkrétan néhány különleges eset után érdekl dnek. És a panaszaidra is kíváncsiak, már ami a bánásmódjukat illeti. - A francba! - Inkább ide gyere. - Oké mondta Dwight. - Jövök. - Letette a telefont és Bethre pillantva igyekezett állni a tekintetét, de önkéntelenül is vállat vont. - A fejesek - mondta. - Esküszöm, erre nem számítottam. Nyilván ki akarnak hallgatni. Most azonnal, az ATIC-nál. Most azonnal berendeltek. - Most? Éjszakának évadján? - Hihetetlen, ugye? Nichola éppen kettétört egy süteményt, és most az asztalon szétszóródott morzsákat nézegette. - Miért nem mondod meg nekik, hogy menjenek a pokolba? Mondd meg nekik, hogy jogod van a magánéletedhez, még ha a Légier nél szolgálsz is. - Nem tehetem, Beth. k a vezérkartól jöttek. - Az még nem jogosítja fel ket ilyesmire. Halálra nyaggatnak téged, neked is jogod van a magánélethez. - Ez biztosan valami egészen különleges eset, Beth.
55
- Hát persze - válaszolta az asszony. - Valami különleges eset. Valahányszor eltervezünk valamit, közbejön egy különleges eset. Ez a házasság nem bír már el több különleges esetet, Dwight. - Ostobaság. - Nem, nem az. Éjjel-nappal dolgozol nekik, és még csak köszönetet sem kapsz érte. Folyton elutasítják az el léptetésedet, az pedig felér egy büntetéssel. Szóval, mi a helyzet, Dwight? Nem tudván mit mondjon, Dwight a kislányára pillantott. Nichola a mutatóujját a szájába dugta, és kanalával mintákat rajzolt a zabkásába. A szemöldökét összeráncolta, mintha valami nagy gond nyomná a vállát. Valamit suttogott magában, de Dwight nem hallotta, de valószín leg nem is értette volna. - Az el léptetés nem minden - mondta -, Azért csinálom, mert ez a munkám. - Az el léptetés lehet, hogy nem minden, de a büntetés már igen. Folyton elutasítják az el léptetésedet, és te is tudod, miért. Az UFO-id miatt, Dwight. Nem helyeslik, amit csinálsz. Mindez a közvélemény miatt van. Megkaptad a munkát, de nem akarják, hogy komoly eredményt érj el, ezért megnehezítik a dolgodat. Istenem Dwight, de ostoba vagy! Dwight tudta, hogy ez mind igaz. Csak az okot nem ismerte. Egyrészt az UFO-kat mint nemzetbiztonsági ügyet kezelték, mert fenyegetést láttak bennük, másrészt nem bátorították a róluk szóló jelentéseket. Ennek nincs értelme. Annak pedig még kevésbé, hogy felállítanak egy UFO programot, azután meg lehetetlenné teszik a tagok munkáját. Bethnek igaza volt, ez az istenverte közvélemény miatt van. És mindennek a vesztese. Ma éjjel talán megtudja mir l van szó. Megcsókolta Nichola feje búbját, majd bement a szobába, és el vette a könny dzsekijét. Otthon civilben tartózkodott, és semmi kedve nem volt egyenruhát húzni. Legalább látják, mir l van szó. Felhúzta a dzsekit, az ajtóhoz ment, onnan fordult vissza Beth-hez. - Rendszerint számíthattam a támogatásodra - mondta -, de most csak szitkot kaptam. Mi történt, Beth? - Elárultál a munkád miatt. Kmoran nézett rá, rettenetesen sértette, amit hallott. Azután kilépett a verandára, és hagyta, hogy az ajtó magától csapódjon be mögötte. A rózsaszín égbolt már sötétebb volt, látszottak a csillagok is. Megállt egy pillanatra, végignézett a kifutópályán, és er t merített a hatalmas hangárok, és a mellettük sorakozó repül gépek sziluettjéb l. Arra gondolt, hogy mennyire egyszer bb volt az élet, amikor a háború alatt egy B-52-essel repült India, Kína, és a Csendesóceán felett. Az USA most Koreában háborúzik, és gyakran azt kívánta, bárcsak ott lehetne ahelyett, hogy idehaza hajszolja az UFO-kat, és el kell viselnie a feletteseinek és Bethnek az össztüzét. Felsóhajtott, és sértett önérzettel elindult, le a lépcs n. A háta mögül hallotta, hogy nyílik, majd becsapódik az ajtó. Beth szólt utána. Amikor megfordult, az asszony odaszaladt hozzá, és a kezébe fogta az arcát. - Ó, édesem - mondta, és sajnálkozva megrázta a fejét. - Annyira sajnálom, igazán nagyon sajnálom. Nem te vagy az oka… k tették ezt velünk. Velünk, hármunkkal. Mi egy család vagyunk, egy jó család, egy csapat, nem szedhetnek szét bennünket. Ez az, amit l félek, Dwight. - Nem kell félned - mondta neki. - Ez a veszély nem fenyeget. - Elvette az arcáról az egyik kezét, és megcsókolta. Magával ragadták az érzelmek, még a könnye is kicsordult. - Rendben lesz minden, megígérem. - Aggódom - er sködött Beth. - Nem csak egyféle veszély létezik. A házasságunk is veszélybe került, de ez csak az egyik. Ami ellen nem tehetünk semmit, az az, hogy mindenki veszélybe kerül, aki ugyanazt teszi, amit te. Ez az, ami miatt még inkább aggódom. Dwight tudta, hogy Beth mire gondolt, és zavarba jött, amiért megint eszébe juttatta. Túl sok Légier nél szolgáló tisztnek volt családi, egészségi és el meneteli problémája az UFO-k miatt. Túl sokan maradtak ki az el léptetéseknél, vagy kaptak büntetést koholt fegyelmi vétségért, vagy vezényelték át ket elviselhetetlen éghajlatú tájakra, gyakran a családjuktól elszakítva. Ez túl nagy ár a kényelemért. És túl gyakran fordultak el balesetek. Bethnek volt oka az aggodalomra. - Szeretlek - mondta Beth. - Ezt te is tudod, édesem. Csak miattad aggódom. 56
- Én is szeretlek, Beth. És nem segíthetek rajtad, amiért aggódsz. Beth sóhajtott. - Nem, nagyon jól tudom. Er sebbnek kell lennem. Egy család vagyunk, ugye, Dwight? - Igen. Igazi család. - Akkor csak ez számít- Beth átölelte és megcsókolta, alaposan megszorongatta, azután elengedte, és letörölte a könnyeit. - Most pedig siess. Velem ne tör dj. Majd melegen tartom az ágyat. - Ez jól hangzik - mondta, azután elfordult, megtörölgette a szemét, és végigszaladt a már kihalt járdán a házak között. Elhagyta a tiszti szállások sorát, és Wright Field felé fordult, már nem érdekelte, miért hívják, mert érezte, hogy Beth szerelme vele van. TIZENKETTEDIK FEJEZET Az ATIC hadm veleti helyiségében határozottan feszült volt a hangulat. A Légier három tábornoka ülte körbe Dwight asztalát. Mindegyikük el tt vaskos irattartó. Dwight barátja, a Légier századosa, Bob Jackson még egy széket húzott Dwighté mellé, és onnan nézett szembe a tábornokokkal. Amikor Dwight belépett, felállt és bemutatta Lamont, Conroy és Hackleman tábornokoknak. Miután kölcsönösem szalutáltak egymásnak, Dwight is leült Bob mellé, és a papírhalom fölött a f tisztekre pillantott. Rövid, kényelmetlen csend után az sz hajú, barna b r Hackleman tábornok öklét a szája elé emelve köhintett, és azt mondta: - Sajnálom, hogy ilyen id pontban kellett idehivatnunk százados, de sürg s az eset. - Igen, uram - felelte Dwight. - Felhívták a figyelmünket arra, hogy a Légier Grudge Projektjében leírt állásfoglalással ellentétben ön nyíltan támogatja az UFO-k létezésére vonatkozó feltételezéseket, és azt hangoztatja, hogy bizonyítéka van a jelenség fizikai létezésére vonatkozóan. - Megértem, hogy fontos az ügy. De hadd emlékeztessem, hogy a Grudge Projektet áprilisban felváltotta a Blue Book Projekt, amely sokkal pozitívabb hozzáállást enged meg. - Ezt mindannyian tudjuk - mondta Lamont tábornok mogorván. - Mindenesetre hallani szeretnénk, mivel tudja alátámasztani a feltételezését. - Az UFO-król készült fényképeket elemeztettük az itt, Wright Fieldben m köd Fényképelemz Laboratórium szakért ivel, akik meger sítették, hogy az észlelt UFO-knak csészealj alakjuk van. - Ezt valamennyien nagyon jól tudjuk - vágott közbe Lamont durván. - Mi is láttuk azokat a fényképeket. Mi arra vagyunk kíváncsiak, mib l gondolja, hogy szilárd testekr l van szó. Dwight nem hagyta megfélemlíteni magát. - Az UFO-k csészealj alakja, és rendkívüli man verez képessége bizonyította azt, amit már feltételeztünk: a szokatlanul nagy méretét, a figyelemreméltó végsebességét, és azt a képességét, hogy szinte mozdulatlanul képes a leveg ben lebegni. Erre vonatkozóan kaptunk is egy jelentést R. B. McLaughlin tengerésztisztt l, aki 1948-ban és 1949-ben egy csapat mérnökkel, technikussal, és a Skyhook-ballon projektre specializálódott tudósokkal együtt dolgozott a Tengerészet szigorúan titkos White Sands Rakétakísérleti Telepen, Új-Mexikóban. - Amíg beszélt, az irattartójából el vett egy dossziét, és id nként belepillantott. - A jelentés szerint 1949 április 24-én tíz órakor, egy tökéletesen tiszta vasárnap reggelen, amikor McLaughlin és csapata éppen egy Skyhook-ballont készült felbocsátani - mintegy száz láb átmér j t -, az egész csapat látta az UFO-t, amely fent az égen lebegett, ellipszis lakja volt, és ezüstös-fehér színe. - Lehetett egy másik Skyhook-ballon is - mondta Hackleman. - Vagy akár a Vénusz. - Nem, uram - válaszolta Dwight. - Egyik sem. Teodolittal, stopperrel, és huszonötszörös nagyítású teleszkóppal követték nyomon, amint a röppályája negyvenöt fokos szögr l átváltott huszonöt fokra, és hirtelen felszökkenve az égre elt nt szem el l. Még a teodolit torzítását figyelembe véve is arra a következtetésre jutottak, hogy az UFO átmér je legalább száz láb, a
57
magassága legalább negyven láb lehetett, a magassága ötvenhat mérföld, és másodpercenként hét mérföldes sebességgel haladt, vagyis megközelít en huszonöt ezer mérfölddel óránként. - Ez lehetetlen! - csattant fel Conroy tábornok dühösen. - Beismerem, táplálunk némi kételyt a sebességre és a magasságra vonatkozó adatokkal szemben, amit McLaughlinék a teodolit mérései alapján számoltak ki. Mindamellett azonban, hogy a számokat nem tekinthetjük száz százalékosan pontosnak, az UFO sebessége akkor is megdöbbent . És arra is emlékeztetném, uram, hogy McLaughlin csapatának több tagja tanulmányozta a jelenséget a huszonötszörös nagyítású teleszkópon, és megesküsznek rá, hogy a repül szerkezetnek lapos, ovális alakja volt. - Én pedig emlékeztetem önt, Randall százados, hogy McLaughlin parancsnoknak nem volt joga azt a jelentést nyilvánosságra hozni, melynek következményekén a következ év márciusában a True magazinban megjelenhetett az a bizonyos cikk, ami a bolhából elefántot csinált. - Én tiszteletben tartom a Tengerészet politikai irányelveit, uram. Én azt a jelentést elolvasásra és elemzésre küldtem el. Az állt benne, hogy az én véleményem szerint az UFO-k, vagy repül csészealjak rendkívüli sebesség, és figyelemreméltó magasság elérésére képesek. - Ön mondta, hogy ezek a cineteodolit kamerák nem megbízhatóak - mondta Conroy tábornok. - Akkor miért azt használták? - A cineteodolit egy egyszer harmincöt milliméteres kamera, amely képes a tárgy követésére, ugyanakkor megjeleníti a képen a felvétel id pontját, az oldalszöget, és a kamera szögmagasságát. Ha kett , vagy annál több cineteodolit követi ugyanazt a tárgyat, meglehet s pontossággal meg lehet becsülni annak méretét, sebességét és magaságát. Hangsúlyozom, meglehet s pontossággal, mert a cineteodolitot nem lehet tökéletesen pontosan leolvasni. - Egyszóval azt akarja mondani, hogy a McLaughlinék által követett UFO figyelemreméltóan gyorsan repült. - Igen, uram. - Milyen gyorsan? - Sokkal gyorsabban, mint az ismert sugárhajtású gépek. A tábornokok nyugtalan pillantást vetettek egymásra, majd ismét Dwight felé fordultak. - Rendben százados, ennyit az alakjáról és a sebességér l. És mib l gondolja, hogy az objektum valóságos, és szilárd test? - Két körülmény is ezt sugallja - felelte Dwight, és Bobra pillantva elmosolyodott, majd lapozott a dossziéjában, és folytatta: - 1950 április 27-én, nem sokkal azután, hogy egy irányított lövedéket bocsátottak fel ÚjMexikóban, a White Sands Rakétakísérleti Telepen, a Légier operat r technikusai egy mozgó objektumot vettek észre az égen. Mivel a legtöbb kamerát addigra kiürítették, csak egy tudta lefilmezni az UFO-t, miel tt az elt nt. A képeken csak egy sötét folt látható - mindenesetre akármi is volt, mozgott. Egy hónappal kés bb, a második teszt alkalmával, újabb UFO bukkant fel. Ezúttal két operat rnek is sikerült lefilmeznie az idézem, "az égen áthaladó fényes, csillogó objektumot". A filmet azon nyomban elemzésnek vetették alá a White Sands Adatelemz Csoportjánál. A két kamera által mért adatok a korrekciós faktort is számításba véve arról árulkodtak, hogy az objektum több, mint negyven ezer láb magasan repült, mégpedig kétezer mérföldes óránkénti sebességgel, és magaa tárgy mintegy háromszáz láb átmér j lehetett. Dwight egyenként a tábornokok szemébe nézett. - Beismerem, hogy ezek az adatok csupán becsültek, és egy valószín leg pontatlan korrekciós faktor is ronthat rajtuk. Mindenesetre azt bizonyítják, hogy valami volt a leveg ben, és az szilárd volt, és gyorsan mozgott. - És ennyi elég önnek, hogy higgyen a jelenség valódiságában - mondta Conroy tábornok szárazon. - Igen, uram. Különösen, ha összevetem a következ év két eseményével: a Lubbocki Fényjelenséggel, és a Monmouth-észlelésekkel. A három tábornok megint egymásra pillantott, ezúttal sokkal nyugtalanabbak voltak. Hackleman tábornok láthatóan idegesen fordult Dwighthoz. 58
- Ó, igen - mondta. - Tudomásunk van róla, hogy ön mindkét esetet személyesen vizsgálta ki, és volt szíves elküldeni nekünk az esetekr l készített jelentését. Igen alapos munkát végzett, százados. Dwight kezdett ideges lenni. Ez nem hagyományos kihallgatás. Ezek a tábornokok nyugtalanok amiatt, amit tud, és nyilván nem örülnek a tájékozottságának. Mindazonáltal részletes jelentést kértek, azért miután ideges pillantást vetett Bob Jacksonra, megint lapozott a feljegyzéseiben. - A Lubbock-eset – olvasta -, 1951 augusztus 25-én volt, amikor az Atomenergia Bizottság felügyelete alá tartozó Sandia Corporation egyik alkalmazottja… - Kicsoda? - vágott közbe Lamont tábornok. - Sajnálom, uram, nem mondhatom meg. Csak annyit mondhatok, hogy igen magas min sítés személy. A tábornokok idegesen egymásra pillantottak. - Oké - mondta Lamont. - Folytassa. - Ez a Sandia-alkalmazott az új-mexikói Albuquerque külvárosában lév otthonának kertjéb l felnézett az égre, és megpillantott egy hatalmas repül tárgyat, amely hangtalanul lebegett a háza felett. Kés bb úgy írta le az alakját, hogy egy repül szárny volt, úgy másfélszer nagyobb, mint egy B-26-os, és hat, vagy nyolc fényes fénypont világított rajta. Lamont tábornok öklét a szájához emelve köhintett. - Ugyanazon az éjszakán - folytatta Dwight -, úgy húsz perccel az el bbi észlelést követ en a Lubbocki Texas M szaki Egyetem négy professzora - egy geológus, egy kémikus, egy fizikus, és egy ásványolaj mérnök - egy több fénypontból álló alakzatot figyelt meg az égen. Mind kékes fényt bocsátottak ki, és félkör alakzatban északról déli irányba húztak. - Természetesen azt a négy professzort sem nevezheti meg - mondta Conroy gúnyosan. - Nem uram, attól tartok, nem. - Olvassa tovább, százados. - Augusztus 26-án kora reggel, alig pár órával a Lubbock-észlelés után a Washington állambeli Légvédelmi Parancsnokság két különböz radarállomása észlelt ismeretlen repül célpontot, amely ezerháromszáz láb magasan, kilencszáz mérföldes óránkénti sebességgel haladt északnyugati irányba. Augusztus 31-én, a hisztéria csúcspontján, két hölgy autózott Matador közelében, Lubbocktól északkeletre, hetven kilométerre, amikor egy körte alakú tárgyat észleltek a fejük felett alig százötven lábnyira, amint lassan, egy Cub repül gép sebességénél lassabban húzott kelet felé. A hölgyek egyike ismeri a repül gépeket - egy repül s tiszt felesége, és éveken át Légitámaszpontokon, vagy azok közelében élt. Megesküdött, hogy az objektum akkora volt, mint egy B-29 géptörzse, egyik oldalán ablakok sorakoztak, abszolút csendes volt, mintha vitorlázna, és hirtelen felszökkenve az égre, spirális pályán elt nt szem el l. Ugyanazon az éjszakán egy amat r fényképész, Carl Hart Jr. öt felvételt készített egy kékeszöld fénypontokból álló, V alakú alakzatról, amely a hátsó udvara fölött húzott el. Végül egy farmert riasztott a felesége, mert a házuk fölött lassan sodródó tárgyat vett észre. Ugyanazt a tárgyat láthatta tíz perccel kés bb a Sandia Corporation egyik igazgatója, aki úgy írta le mint, idézem, "egy test nélküli repül gép"-et. Az asszony szerint az oldalán néhány fénypont világított - ez is pontosan megegyezik az albuquerque-i Sandia alkalmazott leírásával. - Akit nem nevezhet meg - jegyezte meg Conroy ismét gúnyosan. Dwight csak elmosolyodott, azután ismét a jegyzeteibe pillantott. - A Jackson százados - itt Bob felé intett -, által kés bb végzett vizsgálat meger sítette, hogy a Washington állambeli radarészlelések szilárd testeket mutattak, nem id járási jelenségeket. Kiszámítottuk, hogy a radarokon észlelt objektum megegyezhet a Lubbockban látottakkal, amely ha északnyugati irányba halad - a két megfigyelés közti id különbséget figyelembe véve, a radar szerinti kilencszáz mérföldes sebességgel rendelkezhetett. - Ez sem bizonyít túl sokat - mondta Hackleman tábornok, mint aki reménykedik valamiben. - Nem - felelte Dwight. - De a Carl Hart Jr. által készített öt fényképet megvizsgáltuk a Fényképelemz Laboratóriumban. Az eredmény azt mutatta, hogy a fordított V alakban repül 59
fénypontok az égbolt százhúsz fokos ívét harminc fok per másodperces szögsebességgel szelték át. Ez pontosan megegyezik a Lubbocki M szaki Egyetem professzorai által kiszámított szögsebességgel. A fényképek elemzése azt is kimutatta, hogy a fénypontok jóval fényesebbek a környez csillagoknál, s hogy egy szokatlanul er s fényforrásból származnak, s a fény valahol a vörös tartományban lehet, az infravörös közelében. - Ez mit jelent, százados? - Hackleman nyugodt tekintete Dwight megelégedésére most nyugtalanná vált. - Mivel az ilyen hullámhosszú fényt az emberi szem nem látja - magyarázta Dwight -, az homályosnak t nik, ahogyan a Lubbockban látott fények is homályosak voltak. Viszont a filmen szokatlanul fényesnek mutatkoznak, és ez történt ezekkel a fényképekkel is. Mivel a fényképelemz laboratórium szerint abban az id ben nem folytak repülések, bizton állíthatom, hogy a fényképen látható fényfoltok ugyanabból a fényforrásból származnak, amelyeket az Atomenergia Bizottság alkalmazottja a kertje fölött elsuhanó objektum peremén figyelt meg. - Egyszóval valami szilárd test repült el Albuquerque fölött - mondta Hackleman, és mintegy kilencszáz mérföldes óránkénti sebességgel elhúzott a texasi Lubbock fölé. - Igen, uram. A tanúk, a radarmegfigyel k, és a vizuális nyomkövet k tanúsága szerint ez történt. A lubbocki feljegyzéseket megvizsgálta egy sereg rakétatudós, nukleáris fizikus, és hírszerz specialista, és mindannyian megegyeztek abban, hogy az észlelések egy hatalmas, szilárd objektumra vonatkoztak, ami nem feltételezhet en hatalmas, hátracsapott szárnya, és azon sok hajtóm ve van. Hosszú csend következett, a három tábornok nem túl barátságosan nézett Dwightra, mindegyikük nyugtalannak t nt. Azután Hackleman tábornok hangosan felsóhajtott. - Szóval, ki adott utasítást magának, hogy személyesen vizsgálja ki a lubbocki fényjelenségeket? - C. P. Cabell vezér rnagy, uram, a Légier Hírszerzésének Igazgatója. A parancs kézhezvétele után egy órával Jackson századossal együtt már Lubbock felé repültünk. Odaérve napi huszonnégy órán át hallgattunk ki mindenkit, akinek köze volt az észleléshez - pilótákat, radarkezel ket, technikusokat, kiképz ket. Minden, amit elmondtak, alátámasztotta az észlelések adatait. - Méltányoljuk az írásbeli jelentése alaposságát - mondta Hackleman tábornok, mindazonáltal türelmetlennek látszott. - Személyesen kinek tett jelentést, miel tt leírta? - Cabell tábornoknak, természetesen - és magas rangú hírszerz tiszteknek a Pentagonban, ahol a találkozót tartották. - Szóban tett jelentést? - Igen, uram. - Minket is így tájékoztattak - mondta Hackleman tábornok. - De nem találjuk a találkozóról készült jegyz könyvet. Dwight Bobra pillantott, aki percr l percre nyugtalanabb lett. - A találkozó minden szavát rögzítették - mondta Dwight. - De a feljegyzéseket röviddel azután megsemmisítették. - mondta Hackleman tábornok. Legalábbis a CIA közlése szerint. - De… - Nem számít - mondta Conroy tábornok. - Ne zavarjon a kérdéseivel, százados. Biztos vagyok benne, hogy jó okuk van rá, bármit is tesznek. Most nézzük, mi a helyzet azzal az áprilisban lecserélt Grudge Hadm velettel, aminek a helyébe a Ruppelt százados irányította Blue Book Projekt került? Nem sért dött meg, amiért másodrend szerepet kapott benne? - Minden ember megsért dne, uram - mondta Dwight, és felettébb kellemetlenül érezte magát. Annál is inkább, mert éppen emiatt voltak súrlódások közte és Beth között, aki meg volt gy z dve róla, hogy a légier nél mindenkit elnyomnak, aki UFO-kutatással foglalkozik, és folyton kihagyják az el léptetéseknél. Ezért, amikor az általa vezetett Grudge Projektet ejtették, és a helyébe tették a Blue Book Projektet, amiben csak a másodheged s szerepe jutott neki az egyébként megnyer és roppant energikus Edward J. Ruppelt százados mellett, Dwight 60
elégedetlensége az elkeseredésig fokozódott, mivel Beth szerint ez a "lefokozás" újabb jele annak, hogy más, kevesebb polémiára alkalmat adó munkakör után kellene néznie. - Mindamellett meg kell jegyeznem - mondta Conroynak címezve -, hogy Ruppelt százados, és köztem kit n munkakapcsolat van. - Ruppelt is ezt mondta - jegyezte meg Conroy enyhe gúnnyal. - De komolyra fordítva a szót, ön szerint a Lubbock-észlelések okozta nyugtalanság lehetett a közvetlen oka annak, hogy az ellenszenvet felcserélték a Blue Bookra? - Minden bizonnyal közrejátszott, uram, de nem kizárólag amiatt történt. Jóllehet a lubbocki eset már felkeltette a Légier figyelmét, valójában az egy hónappal kés bbi észlelések okozhatták a Blue Book életre hívását. - Amiket a Hadsereg Fort Monmouthban, New Jerseyben lév radarközpontjából jelentettek? - Igen, uram. - Egy szigorúan titkos létesítményb l. - Pontosan, uram. - Meséljen azokról is - mondta Conroy tábornok. Dwight kinyitott egy másik dossziét. - A hisztéria 1951 szeptember 10-én délel tt tizenegy tízkor kezd dött, amikor egy gyakorló operátor automata radarkövetési bemutatót tartott egy csoport nagykutyának - bocsánat, magas rangú tisztnek. - Conroy fagyosan elmosolyodott, de nem szólt, így Dwight zavartan temetkezett vissza a jegyzeteibe, és folytatta a felolvasást. - Miután az operátor észrevette az állomástól délkeleti irányban úgy húsz ezer lábnyira közeled objektumot, bekapcsolta az automata radarkövet t, de elvesztette a nyomot. Zavarában azzal menteget zött a látogatói el tt, hogy az objektum a radar számára túl gyorsan haladt, ami azt jelenti, hogy minden ismert repül szerkezetnél gyorsabban mozgott. Három perc elteltével, mialatt az UFO a radar számára túl nagy sebességgel tovább haladt, elt nt szem el l. - Az id járás? - kérdezte Lamont tábornok. - Ellen rizettük a meteorológiai állomással. Meger sítették, hogy abban az id pontban nem volt h mérséklet inverzió. - Rendben, folytassa. - Huszonöt perccel kés bb egy T-33 oktatógép pilótája utasával, a Légier egyik rnagyával húsz ezer láb magasan elrepült a New Jersey-beli Mount Pleasant felett, ahol maga alatt tompa szín , ezüstös, korong alakú objektumot vett észre. Úgy harminc-ötven láb átmér j lehetett. Sandy Hook felé tartott, és a T-33 pilótája a nyomába eredt. Amint megközelítette, az hirtelen, teljesen valószer tlen módon megállt, egy pillanatig lebegett, majd százhúsz fokos fordulatot véve egy szempillantás alatt elt nt déli irányban, a tenger felett. Dwight felpillantott a feljegyzéséb l, és maga is meglep dött attól, hogy milyen izgalomba jött. - A T-33-as fedélzetén utazó rnagy meger sítette a megfigyelést. - Amikor senki nem f zött hozzá megjegyzést, ismét visszatemetkezett a feljegyzéseibe. - Délután, három tizenötkor Fort Monmouth radarközpontjában izgatott telefon futott be a f hadiszállásra. Azt állította, hogy észrevettek valamit, ami északi irányban, igen magasan repül. Ez aligha lehetett az els UFO, ami meglépett. A radar célkövet je szerint az UFO - idézem lassan haladt, úgy tizennyolc mérföld magasságban, és csak egy ezüst foltként volt látható. - Nincs olyan ismert repül gép, amely képes volna tizennyolc mérföld magasba emelkedni szólalt meg Bob els ízben. - Köszönöm a kiegészítést, Jackson százados - mondta Conroy tábornok szárazon. - Rendben van Randall százados, folytassa. Dwight Bobra vigyorgott, és tovább olvasott. - Másnap reggel két radarállomás is észlelt egy másik ismeretlen objektumot, amely felfelé tartott, ott szintbe került, azután lejjebb ereszkedett, és újra felszállt, mindezt olyan gyorsan, hogy az automata követ elveszítette. Amikor emelkedett, azt közel függ legesen tette. Az észleléssorozat aznap délután ért véget, amikor a radar újabb, lassan mozgó UFO-t vett észre és több percen át követett, miel tt az is elt nt. 61
Dwight felpillantott a jegyzeteib l. - Azokat az objektumokat az ott éppen látogatóban lév VIP-ek is látták, és éppen k indították el a hisztériát. Ezek, a Monmouth-észlelések voltak azok - és nem a Lubbock-fényjelenségek -, amelyek arra késztették Cabell rnagyot, hogy utasítsa az ATIC-ot egy új, sokkal komolyabb UFO-figyel projekt felállítására. Ennek következtében áprilisban az Grudge-ot felváltotta a Blue Book. - És az Grudge politikájával ellentétben - mondta Hackleman tábornok -, a Blue Book abból a feltételezésb l indul ki, hogy az UFO-k, vagy repül csészealjak valóságos, szilárd objektumok. - Igen, uram - mondta Dwight, és már er sen izzadt, és a szíve is gyorsabban vert. Hosszú, feszült szünet következett, azután Hackleman tábornok el rehajolt, és azt kérdezte: - Van még valami, százados? Dwight Bobra pillantott, aki bólintott, jeléül annak, hogy is kell képpen meg van ijedve. - Igen, uram - mondta Dwight. - A közelmúlt tüzes korongokról, zöld t zlabdákról és hatalmas repül csészealjakról beszámoló megfigyelései a keleti part mentén történtek, és valami átkozottul veszedelmes dolgot sejttetnek. - Ó? - a tábornokok tekintete egyszeriben megmerevedett. - És mit, százados? Dwight mély lélegzetet vett, és maga sem hitte el, hogy kimondja a szavakat. - Egy UFO-inváziót. Mégpedig Washington DC körzetében. Úgy t nt, örökké tartó csend telepedett közéjük. TIZENHARMADIK FEJEZET A nap haldoklik. Wilson tudta ezt, amint ott állt a Montezuma melletti búzamez n, és a vállig ér kalászok fölött a távolban a kék éggel összeolvadó zöld mez kre pillantott. Azután belehunyorgott a feje felett vakító napba. Wilson tíz éves volt, napbarnította, sz ke hajú, és bár a nap valósággal égette a b rét, tisztában volt vele, hogy a nap haldoklik. Nagyon sok id múlva ugyan, de meg fog halni, és akkor a Föld is vele hal, megsemmisítve az emberiség reményeit. Bár Wilson még gyerek volt, ez a tudat belefészkelte magát az agyába, és akkor és ott elhatározta, hogy tesz valamit az emberiség érdekében. Tudta, hogy az ember végzetét csak a tudomány képes megváltoztatni, és egy új emberfaj kialakulása, amelyet kevésbé köt gúzsba a halandóság átka. Már akkor, ott Iowában, istenfél szül k gyermekeként képtelen volt elfogadni az Úr létezését, és meg volt gy z dve róla, hogy az embernek el kell hagynia szül bolygóját, és távoli, kevésbé lakott bolygókra kell költöznie. Ennek érdekében különleges technológiát kell kifejlesztenie; ugyanakkor meg kell szabadulnia primitív természetét l, és gyenge, halandó testének fizikai korlátaitól. Az embernek szuperemberré kell alakulnia, hogy elérhesse a csillagokat. Wilson minderre akkor döbbent rá, amikor gyermekként belehunyorgott az iowai napba. Most, nyolcvankét évesen pedig itt fekszik az ágyában Antarktiszon, Neu Schwabenland egyik hegycsúcsán, és a kontinens hófödte, zord táját nézi. Bár még kába az érzéstelenít kt l, az emlékek meger sítik benne a tudatát annak, hogy az ember mennyire sebezhet , s a halandóság mennyire törékeny valami. A gyermekkort az öregkortól nem sok id válassza el, és most minden eddiginél biztosabban tudja, hogy mindegy mit tesz a saját testével, az ideje így is, úgy is korlátozott. Mindenesetre még sok mindent tehet életének meghosszabbítása érdekében, és amennyire a tudománya és a lehet ségei engedi, még elodázhatja a végs pillanatot. Ezért önmaga vált laboratóriumának kísérleti állatává. Két specialistája, Adolf Eckhardt professzor, a volt náci, a koncentrációs táborok sebészorvosa, és Dr Paul King, a Hendoni Kórház M végtag Részlegének egykor orvosa segítségével folyamatosam kísérletezett önmagán. Megszabadulván a nyugati világ morális, etikai és vallásos kötöttségeit l, k hárman elképeszt eredményeket értek el a m végtagok, a szervátültetések, és a plasztikai sebészet területén.
62
Wilson, miután más számos m téten átesett - minek köszönhet en nyolcvankét éves létére alig látszott hatvannak -, most rakoncátlankodó szívét cseréltette ki Eckhardt egyik els m szívére, és éppen lábadozott a m tét után. Felült az ágyán, mélyeket lélegzett, hagyta, hogy a friss leveg szétáradjon a tüdejében, majd telefonon felrendelte magához Eckhardtot, és Kinget. És szólt Kammlernek és Nebének, hogy harminc perc múlva k is legyenek ott, és tegyék meg a jelentésüket. Eckhardt és King egyszerre lépett be. Mindkett fehér köpenyben volt. Megálltak az ágy két oldalán, és mosolyogva néztek le Wilsonra. King, aki számára egykor felesége és gyermekei, és London jelentették a világot, és borzalmasnak találta ezt a helyet, most csak a munkájának élt, és igen elégedett volt a csészealjakon a föld minden tájáról ideszöktetett "komfortlányok" szolgáltatásaival. Teljesen megbízható volt. Eckhardt számára - aki háborús b nös volt, és a náci koncentrációs táborokban végzett, úgynevezett "antropológiai" kísérletei miatt a britek igencsak fenték rá a fogukat, Izrael zsidóiról nem is beszélve -, szintén nem volt más hely a világon. Mindenesetre is boldog volt, amiért korlátok nélkül folytathatta a kísérleteit a kolónia laboratóriumaiban - állatokon, és a nyirkos, hideg cellákban embertelen körülmények között tartott foglyokon egyaránt. úgyszintén elégedett volt a komfortlányokkal, és megszállottja volt a munkájának. - Nagyon jól néz ki - mondta, és letette a sztetoszkópját. - Hogy érzi magát? - Kit n en - válaszolta Wilson. Eckhardt meghallgatta Wilson szívverését, azután felegyenesedett. - Tökéletes - mondta. - Nem érzem annak - válaszolta Wilson. - Mintha kissé kényelmetlen volna. - Majd javítunk rajta. - Eckhardt nem jött zavarba Wilson jeges pillantásától, elvégre a náci Németország els napjai óta ismerte, 1940 óta, amikor a Harmadik Birodalom álma még nem látszott semmivé foszlani. Wilson tisztában volt vele, hogy Eckhardt, meg a többi náci hisz abban, hogy az árja álom itt, az Antarktiszon fog beteljesülni. Ezért maradtak itt minden rábeszélés nélkül. Wilson, bár tudta, hogy nincs igazuk, nem szólt nekik, mert megszállottságukat kiválóan tudta kamatoztatni a sajt érdekeinek megfelel en, melyek rült hite szerint sokkal racionálisabbak. És szüksége volt rájuk azért is, hogy meghosszabbítsák az életét, ha nem is a végtelenségig, de a szívprotézissel, mesterséges izületekkel, és egyéb szervek átültetésével sokat tehetnek érte. Wilson "új szíve", vagy inkább pacemakere egy igen fejlett készülék volt, amely egy piezoelektromos kristályt tartalmazott, meg egy hólyagot, amiben víz volt, s amit a saját szívének lüktetése stimulált. Ez a náci Németországban már létezett, ha durva formában is, de itt, a kolónia laboratóriumában tökéletesítették, és sokkal hatékonyabb volt, mint az, amit alig pár hónapja a Pennsylvania Kórházban, Philadelphiában a világon els ként ültettek be emberi testbe. A recipiens, egy 41 éves acélmunkás, nyolcvan percig volt életben. Wilson ennél jóval tovább fog élni. - A vízzel töltött hólyagot - magyarázta Eckhardt -, néhány hónap múlva kicseréljük egy kisebbre. Jóllehet a pacemaker nem igényel karbantartást, a telepét kés bb kicseréljük egy plutónium telepre, ami sokkal kisebb, és tovább tart. A többi már Dr King dolga. Eckhardt halványan Dr Kingre mosolygott, akit Wilson szerint a vetélytársának tekintett. King, aki lenézte Eckhardtot, nem vett tudomást a gúnyos mosolyról. - Izületi problémáit protézisekkel orvosoltuk - mondta -, de már vannak sokkal fejlettebb mesterséges izületeink, így ha óhajtja… - Igen - vágott közbe Wilson. - Akarom. A m tétek nem zavarnak. - Nagyszer - mosolygott King, mint egy normális orvos a normális páciensére, mintha Londonban, a Hendon Kórházban volnának, nem itt Antarktiszon elbújva, ahonnan még megszökni sem lehet. - Pillanatnyilag mesterséges térd. és könyökizülettel kísérletezünk, amiket rozsdamentes acéllal er sített tiszta akrilgyantából készítünk. Ami magát az izületet illeti, még problémáink vannak a korrózióval és a kenéssel, de hamarosan eltávolíthatjuk az ön viszonylag kezdetleges, részben korrózióálló protézisét, és beültethetünk egy sokkal ellenállóbb, 63
karbantartást nem igényl , száz százalékosan mozgékony szerkezetet, ami abszolút rozsdamentes, kenést nem igényl , és igen ellenálló kobalt-króm ötvözetb l készült. Mivel az eredeti izületeit már régen eltávolítottuk az újak beültetése sokkal egyszer bb lesz, majdhogynem egy egyszer alkatrészcserére korlátozódik. - És a többi testrészem? King vállat vont, és feltartotta a kezét, mint aki kegyelemért esedezik. - Még a kezdeti szakaszban vagyunk, de emberi kísérleti alanyokkal nyilván gyorsabban jutunk el re. Ezzel a szívvel nyert további két évet, de a veséi és a tüdeje hamarosan felmondják a szolgálatot, ezért most azokkal kísérletezünk. - Meséljen róla. - Ami a veséjét illeti, pillanatnyilag olyasmivel kísérletezünk, amit el ször egy dán tudós, Wilhelm Kolff próbált ki, mégpedig meglehet sen ironikus módon egy náci összeesküv n. A lényege, hogy cellulózacetát filmet alkalmazunk sz r membránként, és heparint, mint antikoagulánst. Már van egy változatunk, amely bár a jelek szerint jól fog m ködni, nem engedi mell zni a m vese alkalmazását. Elkerülend , hogy a nap huszonnégy óráján át a dialízisgéphez legyen kötve, azt tervezzük, hogy az artériája és a vénája közé beépítünk egy fix aljzatot, amin át bármikor becsatlakozhatunk a keringési rendszerébe. Küls re ez egy hat hüvelyk hosszú szilikongumi cs , aminek a vége politetrafluoretilén sapkával van lezárva - azt könnyedén hozzá tudjuk varrni az erekhez. Meglehet, kissé kényelmetlen lesz, lehet vé teszi, hogy akár egy egész napig is függetlenítse magát a dialízisgépt l. Reméljük, el bb-utóbb kifejleszthetünk egy önfenntartó m vesét, de az az id még nagyon messze van. - Hát a tüd m? - Mivel az alapjában véve mechanikus szerv, protetikus megoldásra gondoltunk. A tüd lényegében egy teniszpálya nagyságú felülettel rendelkez magas átereszt képesség hártya, meg kell találnunk a módját, miként helyezhetjük el a mellkasban. Egy kivételesen vékony szilikonhártyára gondoltunk - mondjuk egy ezred hüvelyk vastagságúra - és úgy egy négyzetméter felület re. Ezt koncentrikus rétegekben helyeznénk a mellkasba, miáltal apró kapillárisok alakulhatnak ki benne, amik betölthetnék a véredények szerepét. Sajnos ezzel sok problémánk van, nagy a halálozási arányszám. Jobbára a tapasztalatlanságunk az oka, hogy a mesterséges kapillárisok eldugulnak, mert megalvad bennük a vér. Mindazonáltal remélem, hogy id vel és türelemmel, no meg emberkísérletekkel el tudjuk állítani a megfelel antikoagulánst. És akkor a mesterséges tüd elérhet közelségbe kerül. - Nagyszer - mondta Wilson. Még néhány percig beszélgetett a laboratóriumokban folyó, a világ különféle országaiból elrabolt embereken folytatott kísérletekr l, azután elbocsátotta a két professzort, és várta, hogy belépjen az adminisztrátor Hans Kammler, és s biztonsági f nök, Artur Nebe, a két volt SS tiszt. Kammler érkezett els nek, fekete overallt viselt, még mindig sz ke volt, és jókép , de már nem a háború alatti aranyifjú, már meglátszottak rajta az évek. Leült Wilson ágya mellé egy székre, és az amerikai felé bólintott, de nem mosolygott. - Jól érzi magát, uram? - kérdezte. - Igen, Hans. Nincs semmi probléma. Hamarosan felkelhetek. Ernst Stollnak hogyan sikerült letelepednie Paraguayban? Kammler h vösen elmosolyodott. - Nem sok örömét leli benne, de lelkes, ahogyan ön számított rá. Nagy mértékben fejlesztette a tábor biztonsági rendszerét, épített egy leszállópályát a csészealjaink számára, és kiépítette a kommunikációt Stroessner tábornokkal, aki már abban reménykedik, hogy lesz Paraguayban az elnök. De ha Stroessner megvesztegethet ségét nézzük, akkor hadd legyen elnök. Nála bizonyára mindig menedéket találunk. - Ett l eltekintve megtette, amiért odaküldtem? - Igen. Stroessner federales-ei segítségével már összeterelte az els szállítmány acse indiánt. Stroessner ezért jó pénzt kapott. Stoll szerint a pénzt arra használja, hogy megvesztegessen néhány f tisztet, és lefizessen néhány törzsf nököt a Colorado mentén. Megvásárolja a támogatásukat az elnökjelöltséghez, azután meg elköltözteti ket onnan. 64
- Nagyszer . Meg kell becsülnünk a Stroessnerhez hasonló embereket. És az acse indiánokra is szükségünk van. A n kre mint komfortlányokra, és szolgálókra, a férfiakat pedig kiképezhetjük csészealj-pilótáknak, vagy mehetnek kísérleti alanynak Eckhardt, és King keze alá. De még a szöktetésekkel együtt is igen gyorsan fogy az emberanyag, és egy szállítmány acse igazából nem sokat ér. - Nem hiszem, hogy Stoll csalódást fog okozni önnek. Az ajtó megint kinyílt, és Nebe lépett be rajta. Apró volt és kemény, mint a szikla, a szeme épp oly fekete, mint az overallja. Barna vonásai - bár nem árultak el érzelmeket, - jól láthatóan egy szörnyeteg lelkét rejtették álarc mögé. Amíg megkerülte az ágyat, és leült Kammlerrel szemben, Wilson kitekintett a hatalmas ablakon, és végignézett Antarktisz jégvilágán, a kék horizonton. Bár a kinti nyugalom, és fennkölt szépség éles ellentétben állt mindazzal a borzalommal, ami a hegy belsejében nap mint nap végbement, Wilson nem így látta a dolgokat. Az egyetlen, ami elválasztja az embert az állattól, az a lélek, és Wilson minden lelket a tudomány szolgálatába kívánt állítani, hogy általuk újrafogalmazhassa az evolúció törvényeit, és a még szinte állati embert szuperemberré formálja. Egy ilyen grandiózus tervben nincs szerepe az érzelmeknek. Az szemében a szépséget az abszolút tudás, és a tudomány tiszta igazsága jelentette. - Nos, Artur - pillantott fel Nebe feneketlen, sötét szemébe, amelyb l gyilkos természete sugárzott -, mi mondanivalója van? - Minden simán megy, pontosan, ahogy elterveztük. A terjesztett hamis információk megtették a hatásukat, teljes z rzavart okoztak nem csak a nyilvánosság körében, de katonai, és hírszerz körökben is. Mostanra a közvélemény megoszlik. Vannak, akik azt hiszik, hogy az UFO-k földönkívüli eredet ek, mások meteorológiai jelenségek félreértelmezésének tartják, egyesek szerint tömeghallucináció, amit az is táplál, hogy túl sokat beszélnek róla, és végül vannak, akik szerint a kormányuk titkos kísérleti repül gépeir l van szó. - A hivatalos vélemények is kell képpen megoszlanak? - Igen. Néhány kormánytisztvisel , katonai, és hírszerzési nagykutya, aki tud a létezésünkr l, attól fél, hogy az információ kiszivárogtatása tömeghisztériához vezetne, ezért szigorúan titkos min sítést adott a témának. Azt is er sen titkolni igyekeznek, hogy k is kétségbeesetten próbálkoznak egy csészealj megépítésével, hogy kifüstölhessenek minket innen. k nem csak amiatt aggódnak, hogy az Antarktisz a mi technológiánknak köszönhet en mostantól komoly katonai fenyegetést jelent a számukra, hanem mert itt komoly szén, arany, réz, urán, olaj, és nem utolsósorban vízlel helyek vannak a föld alatt - az emberiségnek hamarosan rengeteg vízre lesz szüksége. Mi meg itt vagyunk, és azzal fenyegetjük ket, hogy nem jöhetnek ide. Ez ami még jobban bántja ket. - Ezt még felhasználhatjuk az üzletkötéseknél - mondta Wilson. - Jó üt kártya lesz. De eltekintve attól a konok Samfordtól, mit tudnak a képességeinkr l? - Fort Monmouthban szándékosan hagytuk, hogy a nagykutyák a saját szemükkel lássák az egyik nagyobb csészealjunkat. Az végre meggy zte a Pentagont arról, hogy jóval felettük állunk, de a Fehér Ház, meg a Samford-félék, még mindig kételkednek. - Már nem sokáig fognak - mondta Wilson. Nebe nem viszonozta a mosolyát, csak tovább beszélt a t le megszokott halk, fenyeget en monoton módján. - Az úgynevezett Lubbock-fényjelenségek, amik valójában a White Sands Rakétakísérleti Telepen készített amerikai-kanadai kísérleti repül szárny próbarepülésekor a szárnyvégi fúvókák fényei voltak, újabb bizonyítékként szolgáltak az amerikai közvélemény szemében arra, hogy idegenek derítik fel a földet. A Lubbock-fényjelenségek - a repül szárny - további katonai vezet ket gy ztek meg, olyanokat, akik nem tudnak rólunk, és akik nem értik, hogy a feletteseik miért titkolnak el minden, csészealjról szóló jelentést annak ellenére, hogy az UFO-kat a nemzetbiztonságra tekintve veszélyesnek tartják. - Mi magunk sem csinálhattuk volna jobban - jegyezte meg Wilson. - Végezetül - folytatta Nebe -, a II. Világháború alatt tervezett, és tömegesen gyártott Feuerball-oknak az Egyesült Államok keleti partjára koncentrált tömeges felvonultatása is igen 65
eredményesnek bizonyult. Országszerte vad históriák keringenek zöld, meg narancssárga t zlabdákról, meg földönkívüli csészealjakról, katonai körökben pedig pletykák arról, hogy UFO invázió készül a nemzet f városa ellen. - Tökéletes - mondta Wilson. - Éppen azt készítjük el . Feuerball-jainkkal körülvesszük Washington DC-t, nemkülönben a Fehér Házat. És ha ez sem gy zi meg ket, akkor egy hét múlva még több Feuerball-al, és néhány nagy, pilótás csészealjjal megismételjük a demonstrációt. Remélem, hatni fog. - Mikor kezdünk hozzá? - kérdezte Kammler. - Fontos a jó id zítés - felelte Wilson. - Holnap reggel kezdjük. TIZENNEGYEDIK FEJEZET Dwight és Bob Jackson alig érkezett meg Daytonból Washingtonba, ott a Nemzetközi Repül tér érkezési oldalán az egyik újságos standon máris megakadta a szemük az újságok f címén: WASHINGTON FELETT ÜLDÖZ BE VETTÉK A REPÜL CSÉSZEALJAKAT. Dwight rémülten kapta fel az újságot, amely minden id k legnagyobb UFO szenzációjáról számolt be. - A szarháziak még ezt sem mondták el nekünk! - dühöngött, és az újságot összehajtogatva repül s dzsekije zsebébe dugta. - Ha nem jövünk ide a saját elhatározásunkból, talán még fel sem hívnak. Az eddigi legnagyobb UFO szenzáció, és mi még nem is tudunk róla! - Gyere már - mondta Bob, és az irattáskáját a másik kezébe véve, siet sen elindult a taxiállomás felé. - Menjünk, beszéljünk Dewey Fournettel. Dwight szólt a taxisnak, hogy vigye ket a Pentagonba, azután megint széthajtogatta az újságot, és figyelmesen elolvasta a cikket. hátha olyasmit is megtud bel le, amir l még nincs tudomása. Annál is inkább dühítette az információ elhallgatása, mert megjósolta annak bekövetkezését, amikor Conroy, Lamont és Hackleman tábornokoknak beszámolt addigi kutatásairól. A Légier Blue Book Projektje Edward J. Ruppelt százados irányítása alatt meger södött, és az utóbbi hónapokban jóval több UFO-jelentést kapott, mint amennyit a csészealjak történetében eddig összesen kiadtak. Ruppelt szerint pusztán a jelentések száma miatt a frász kerülgette a Pentagon nagykutyáit. Június 15.-ére a jelentésekben szerepl helyekb l, id pontokból, és az el fordulások gyakoriságából nyilvánvalóvá vált, hogy Az UFO-k egyre közelítenek Washington DC-hez. Június 15.-e délutánján tömegesen érkeztek jelentések "kerek, fényes tárgyakról", meg "ezüstös gömbökr l", mégpedig Virginia egész területér l. Sorban, el ször Unionville-nél 3:40kor; majd 4:20-kor Gordonsville-nél; azután 4:25-kor Richmondnál; 4:43-kor és 5:43-kor ismét Gordonsville-nél. 7:35-kor rengetegen látták Blaskstone-ban, amint Gordonsville-t l délre, úgy nyolcvan mérföldnyire "egy kerek, fényl , arany színben sugárzó tárgy" haladt dél fel l északi irányba. 7:59-kor ugyanezt az objektumot látták a CAA Rádió munkatársai Blackstone-ban. 8:00kor a Langley Légitámaszpontról felszállt egy sugárhajtású gép, és üldöz be vette, de az objektum, mely egyébként sokkal lassabban mozgott, mint egy repül gép, hirtelen elt nt. Olyannyira megfoghatalanok és zavarosak voltak ezek a jelentések, hogy Ruppelt századost felrendelték Washingtonba, hogy tartson egy részletes beszámolót a Pentagonban, a B szárny negyedik emeletén. Samford tábornoknak, a Hírszerzés igazgatójának a szobájában, saját vezérkarának néhány tagja, két, a Tengerészet Hírszerzési Osztályánál szolgáló százados, meg néhány más személy el tt, akinek a nevét biztonsági okokból maga Ruppelt sem árulta el. E találkozó következményeként újabb direktívákat határoztak meg, amik újabb pozitív lépésnek számítottak az UFO-k megítélését illet en. Ez id alatt a megfigyelések folytatódtak. Június végére nyilvánvalóvá vált, hogy az Egyesült Államok keleti részein valóságos UFO invázió ment végbe. Massachusettesben, New Jerseyben és Marylandben sugárhajtású gépek cirkáltak majd egy héten ét minden éjjel, de kudarcot vallottak, mert az UFO-k gyors mozgása miatt semmire sem mentek a radarjukkal. Július 1-én 66
számos UFO-t figyeltek meg Bostonban, amik lefelé húztak a déli part mentén. Még ugyanazon a napon láttak két másik UFO-t, ami délnyugati irányba tartott, áthaladt Long Island felett, Néhány percig a Hadsereg Fort Monmouthban lév laboratóriumai felett lebegtek, majd eliramodtak Washington felé. Pár órával kés bb adták ki a jelentés, mely beszámolt róla, hogy a George Washington Egyetem fizika professzora észlelt ket. Az elkövetkez hetekben napi húsz-harminc megfigyelés történt Washington környékén, és ennek Ruppelt szerint a negyven százaléka ismeretlen eredet volt. Végül, a Washington Post szerint július 19-én minden id k legnagyobb hisztériája történt meg, amikor az UFO-k eljutottak egészen Washington DC-ig, és az egyébként szigorúan titkos légifolyosó zsúfolva volt elfogó vadászokkal. Dwight igen zaklatott állapotban nyújtotta át Bobnak az újságot. Mire Bob végzett a cikkel, is kell képpen dühös volt, amiért az ATIC nem informálta ket az esetekr l. - Óriási szerencsénk volt, hogy idejöttünk - mondta. - Máskülönben teljesen kizártak volna bel le. Mi a francnak csinálták ezt? - Lehet, hogy csak figyelmetlenségb l - felelte Dwight nem túl nagy meggy z déssel, és kibámult a kék égre, mintha UFO-kat akarna megpillantani. - A pillanatnyi izgalom, meg minden. lehetséges, hogy mostanra annyira szétszórtak, hogy egyszer en elfelejtettek leszólni. - Ja - mondta Bob kétked n, és szintén kilesett az ablakon Virginia egére. - Lehet, hogy igazad van. Amint kijutottak a Pentagonból, ebb l az arlingtoni, ötszöglet épületb l, Dwight azonnal megbeszélt egy sürg s találkozót Dewey Fournet rnaggyal, a f városi UFO-kapcsolatával. A negyedik emeleti irodájában Donald Bower ezredes társaságában találták, aki a Potomac túlpartján lév , a Nemzeti Repül tért l keletre fekv Bolling AFB hírszerz tisztje. Sem Fournet, sem Bower nem lelkesedett a látogatásért. - Oké, oké - mondta a feldúlt Fournet, és feltartotta a kezét, mint aki védekezik. - Tudom, mit akarnak mondani. - Tehát, mi történt? - kérdezte Dwight. - Egyszer en ki sem látszottunk a munkából - válaszolta Fournet. - Figyelmetlenség volt, uraim. - Dwight Bower rnagyra pillantott. - Ezt nem hiszem el. Az a gyanúm, hogy ki akartak hagyni az ügyb l. Miért, rnagy? - Teljes és részletes jelentést kapott - mondta Bower rnagy és határozott pillantást vetett rá. - A maga jelentését, nem e miénket - válaszolta Dwight. - Ez nem ugyanaz. - Fournetra emelte a tekintetét. - Tehát, mi a helyzet, uram? Igaz, amit a Washington Post írt? Fournet vállat vont. - Igen, alapjában véve igaz. Este tizenegy negyvenkor a Washingtoni Nemzeti Repül tér Washington DC-t l alig három mérföldre lév ARTC radarállomása nyolc azonosítatlan célpontot észlelt a marylandi Andrews Légitámaszpont közelében húsz mérföldre a Nemzeti repül tért l, amint a Nemzeti és a Bolling vonalában haladnak. Az objektumok száz és háromszáz mérföldes óránkénti sebességgel haladtak, majd hihetetlenül felgyorsulva elhagyták a légteret. Kés bb en masse visszatértek. Az irányítótoronyban, és a leveg ben több repül gép legénysége észlelte ket ugyanabban az irányban, amerre a radar is kimutatta a jelenlétüket. Még hajnal el tt, és miután az elfogó vadászok sikertelenül próbálkoztak, az objektumok szétszéledtek a radarok hatókörzetében, beleértve a Fehér Ház, és a Capitolium feletti Tiltott légifolyosót. Az egésznek a csúcsa az volt, hogy hajnalban, amikor a ARTC forgalomirányítók figyelmeztetésére - miszerint az Andrews felé ismeretlen objektumok tartanak -, az Andrews Légitámaszpont irányítótornya jelentette, hogy közvetlenül felettük egy hatalmas, tüzes, narancssárga gömb lebeg. - Id járás? - Az észlelések elemzése kimutatta, hogy mindvégig h mérsékleti inverziókkal lehetett számolni
67
. Mindamellett a Washingtoni Nemzetközi Repül tér, az Andrews Légitámaszpont radarkezel i, és a veterán pilóták egybehangzóan esküdtek meg arra, hogy a radarjelek szilárd objektumokról ver dtek vissza. - Ó, ember - mondta Bob Dwightra pillantva. - Ez egészen jól hangzik. - Aligha ez a helyez kifejezés - mondta Bower rnagy. - A Pentagon nagykutyáinak ez egyáltalán nem tetszik. Sem Truman elnöknek, aki a saját szemével látta a Fehér Ház körül randalírozó UFO-kat. Tény, hogy reggel az elnök légügyi tanácsadója, Landry dandártábornok Truman személyes parancsára megkérdezte t lem, hogy mi a franc volt ez? - Ó? - mondta Dwight, és igen jól szórakozott. - És vajon mit mondott neki? - Kibújtam a válaszadás alól - válaszolta Bower -, mivel, az igazat megvallva, nem tudtam magyarázatot adni a jelenségre. - A Légier részér l a szóviv jük csak annyit mondott az újságíróknak, hogy "no comment", de azok azóta is ott nyüzsögnek az els emeleten. Azóta is dolgozunk az ügyön. Ez minden, amit mondani tudok. - Nagyszer , rnagy - mondta Dwight, és magában nyugtázta Bob cinikus pillantását, de elhatározta, hogy nem hagyja magát befolyásolni. - Van valami kifogásuk az ellen, hogy megkezdem az ATIC részér l a nyomozást? Fournet kényelmetlen pillantást vetett Bower rnagyra, aki szintén nem látszott túl boldognak. Mindenesetre azt mondta: - Természetesen nincs, Randall százados. Miért is volna? - Tessék - kezdte Dewey Fournet, és megpróbált készségesnek t nni, miközben egy barna borítékot nyújtott át Dwightnak. - Az els két jelentés már napvilágot látott. Az egyik az Andrews Légitámaszpont radarkezel jét l származik, a másikat annak az F-94C elfogónak a pilótája írta, amelyik az ismeretlen objektum nyomába eredt. De felhívom a figyelmét, hogy ezek csupán el zetes jelentések. A részletesebb, kidolgozottabb változatok majd kés bb látnak napvilágot. Pillanatnyilag azonban biztosan haszonnal forgatják ket. - És mint mondtam - tette hozzá Bower rnagy -, a mi teljes jelentésünket is meg fogják kapni, mihelyt elkészül. - Várni fogom - mondta Dwight, azután Bobbal együtt szalutált, és távozott az irodából. Marhaság - suttogta Bob, amint végighaladtak az ötszöglet épület egyik ablaktalan folyosóján, és az ATIC számára fenntartott iroda felé igyekeztek. - Ez a Bower egyike azoknak, akik elhallgatták el lünk az információkat - talán éppen azért, mert az Elnök is belekeveredett. Akármi is történt itt tegnap éjjel, piszkosul nem akarják, hogy tudjunk róla. - Nem baj, akkor is megtudjuk, mi volt - mondta Dwight határozottan, és kinyitotta a folyosó távolabbi végében elhelyezked iroda ajtaját. - Alaposan megnézzük, mi a fenét üldözhetett az az interceptor a Fehér Ház feletti tiltott légifolyosóban? Még a Bolling Légitámaszpont hírszerz tisztjei sem állhatnak az utamba - sem Bower, sem a többiek. - Bobbal együtt belépett az irodába, felkapcsolta a villanyt, azután becsukta maga mögött az ajtót. Apró kis iroda volt, ablaktalan, csupasz falú. A fal mögött ott húzódott az US 1-es számú autópályája, a mögött a Potomac-folyó, de abból innen semmi nem látszott. Dwight az asztalra dobta a táskáját, és a csupasz falra meredt. - Beszélni akarok az Andrews Légitámaszpont vezet radarkezel jével, és az F-94C pilótájával mondta, és elmerült a manilla füstjében. - Kapcsold be a ventillátort, Bob. Mialatt Bob leült az asztal mögé, és tárcsázni kezdett, Dwight levetette a cip jét, és masszírozni kezdte sajgó lábfejét. Bob kinyitotta a barna borítékot, elolvasta az egyik jelentést, majd a vezet repülésirányítót kérte a telefonhoz. Kis id után intett Dwightnak, aki felvette a másik kagylót. - Chapman százados? Itt Dwight Randall a Leveg technikai Nyomozó Központtól, a WrightPatterson Légitámaszpontról, az ohiói Daytonból. Pillanatnyilag a Pentagonból beszélek, ahol Bob Jackson századossal együtt a tegnap esti UFO-észlelések ügyében nyomozunk. Úgy hisszük, segíteni tudna nekünk. - Már átadtam a jelentésemet Bower rnagynak - válaszolta Chapman százados nyugtalannak t n hangon. 68
- Tudom. Itt fekszik el ttem. Úgy tudom, maga volt a szolgálatvezet , amikor az a nagy, narancsszín gömb az Andrews rádióállomása hatósugarába került. - Ó, igen… az… - Chapman hangja még nyugtalanabbnak t nt. - Nem nagy volt, hanem hatalmas. - Igen, itt is az áll, hogy hatalmas. - Akkor mindannyian nagyon izgatottak voltunk. Inkább óriási volt, nem hatalmas. - Maga látta? - Hát… ja… Igen, láttam. De amikor kés bb megvizsgáltuk az adatokat, kiderült, hogy csak egy csillag volt. - Micsoda? - Csak egy csillag volt. Dwight Bobra pillantott, aki a kagylót a füléhez tartva csak vállat vont. - Ezt nem fogadom el, százados - mondta Dwight. - Itt van el ttem a jelentése, amiben az áll, hogy az objektum idézem "hatalmas, narancs szín gömb". - Jó nagy csillag volt. Tudom, hogy az volt. Amikor azt a jelentést írtam, nagyon rémült, és zaklatott voltam. Most már sajnálom, hogy mindazt leírtam. - Rendben; óriási volt, Mindazonáltal nem akarom elhinni, hogy hét gyakorlott radarkezel egybehangzóan csillagnak nézzen egy óriási, tüzes, narancs szín gömböt. - A pillanat hevében történhetett, százados. Mindannyian tévedhetünk. Mihelyt visszavontam a jelentésemet, írok egy másikat. Amit láttunk, az egy nagy méret , fényes csillag volt. Ez minden. Dwight nagyot sóhajtott, Bobra pillantott, aki megint csak vállat vont, azután hangosan kifújta a leveg t. - A jelentésben az is áll, hogy maga, meg a m szakjában lév hat másik repülésirányító látta, amint ez a tárgy, ez a csillag az Andrews Rádióállomás felett lebeg ugyanabban az id pontban, amikor a Nemzeti Repül tér ugyanabban az irányban jelezte az észlelést. - Erre nem tudok mit mondani, százados, csak azt, hogy Washington DC valamennyi radarja megbolondult abban az id ben, és atmoszférikus anomáliákra gyanakodtunk. Amit láttunk, az viszont egy csillag volt. - Oké százados, köszönöm. - Dwight letette a kagylót, azután azt mondta: - Keressük meg egy asztronómust, és kérdezzük meg t le, volt-e aznap éjjel szokatlanul fényes csillag az égen? Bob átlapozta a jegyzetfüzetét, feltárcsázott egy számot, és a Légier tizedesét, Alan Collins-ot kérte. Miután elmondta, miért keresi, hosszasan várt, közben ujjaival az asztalon dobolt, és tekintetét a mennyezetre függesztette. Végül bólintott, és azt mondta: - Mmm, köszönöm, tizedes - azzal visszatette a kagylót a helyére. - Semmi - mondta. - Még csak szokatlanul fényesen ragyogó csillag sem, Dwight. - A szentségit! Az F-94C pilótája elérhet ? Bob a barna borítékból el húzta a másik jelentést. - Igen, a Bolling Légitámaszponton állomásozik, ahonnan a barátunk, Bower is való. Akarod, hogy megpróbáljam? - A francba is, hát persze. A pilótát nem volt túl nehéz megtalálni, és Bob hamarosan megint intett Dwightnak, hogy vegye fel a kagylót. Miután bemutatkozott, azt mondta: - A saját szavaival szeretném hallani, hogy véleménye szerint mit üldözött múlt éjjel. - Valamilyen felszíni fényt, ami visszatükröz dött az atmoszféráról. - Micsoda? - Valamilyen felszíni fényt, ami… - Hallottam hadnagy, csak nem hiszek a fülemnek. Itt van el ttem a jelentése, amiben az áll, hogy a fények az égbolton voltak, a Fehér Ház feletti tiltott légifolyosóban, ahol emelkedtek, süllyedtek, lebegtek, majd hihetetlen sebességgel elt ntek. - Optikai csalódás volt, százados. - De a jelentése…
69
- A pillanat hevében írtam, közvetlenül a leszállás után. Igen izgatott, és ideges voltam, azt sem tudtam, hogy mi történik velem, de azután beszélgettem Bower rnaggyal, és rájöttem, hogy rosszul értelmeztem az eseményeket. Bob csendben felemelte az ujját. - Maga beszélt Bower rnaggyal? - kérdezte. - Úgy van, százados. Közvetlenül a leszállás után. A Bolling valamennyi pilótáját kihallgatták a bázis hírszerz tisztjei. - És a kihallgatás után magát meggy zték arról, hogy azok a különleges fények, amik olyan hihetetlenül man vereztek a Fehér Ház felett, nem voltak mások, mint a földr l visszatükröz d fények. - Így volt, százados. - Ha megengedi a megjegyzést hadnagy, ez igen nevetséges kijelentés azok után, ami a jelentésben áll… - Azt visszavontam százados, hogy korrigálhassam. - A jelentésben az áll - folytatta Dwight -, hogy a fények kés bb elt ntek, majd visszatértek, majd végleg elsuhantak. - A fels bb légrétegben lév pára visszaver dése okozta, százados. - Nem, hadnagy, az lehetetlen. A saját állítása szerint felbukkanó, majd elt n fények pontosan ugyanakkor, és ugyanott fordultak el , amikor és ahol azokat a radarállomások is észlelték. - Bowers rnagy azt mondta, a radarkezel k kés bb beismerték, hogy tévedtek. Miután ezt megtudtam, én is meger síthettem a megfigyelésemet. - Hogy földr l visszavert fényeket látott. - Igen, százados. - És ez áll a módosított jelentésében is? - Igen, uram. - Köszönöm, hadnagy. - Dwight zavartan, és dühösen tette le a kagylót, Bobra pillantott, aki vállat vont, és széttárta a karját, mintegy jelezve, hogy ez nem jött össze. - Bower barátunk mondta Dwight. - A Bolling Légitámaszpont hírszerz f nöke. Beszélt az Andrews radarkezel ivel és repülésirányítóval is. Elindított egy lavinát. - Ez megmagyarázza, hogy miért nem értesítették az ATIC-ot: mert nem akarták, hogy itt szaglásszunk. Fátylat borítottak az egészre. - Dwight az asztalra csapott az öklével. - Az isten verje meg ket. Ezt nem hagyom annyiban. Kérjünk egy szolgálati gépkocsit, és nézzünk körül egy kicsit. A Washingtoni Nemzeti Repül téren, az Andrews Légitámaszponton, a légitársaságoknál, a meteorológiai intézetnél, meg mindenütt, ami még majd az eszembe jut. A francba, lássunk neki. - Felvette a telefont, és felhívta a Pentagon gépjárm szolgálatát. - Helló - mondta. - Dwight Randall százados vagyok, az ATIC-tól. Szükségem volna egy kocsira néhány órára. - ATIC-ot mondott? - kérdezte a tizedes a vonal másik végén. - Úgy van. A Leveg technikai Nyomozó Központ. Szükségem van egy szolgálati gépkocsira. - Egy pillanat, uram. - A vonal végén csend lett, csak halk pusmogás hallatszott, majd újra a tizedes hangja: - Sajnálom uram. Dwight Randall századost mondott? - Igen tizedes. - Sajnálom uram, azt hiszem, nem segíthetek. A szabályzat el írja, hogy járm vet csak rangid s ezredeseknek és tábornokoknak adhatunk. - Marhaság, tizedes. - Sajnálom uram, de ez az el írás. - Mióta? - Nem régóta, uram. - A szentségit, tizedes! Gépkocsira van szükségem! - Sajnálom uram, nem segíthetek. Hacsak nem szerez felhatalmazást valamelyik rangid s ezredest l, vagy tábornoktól. 70
- Rendben van, az istenit, szerzek egyet. - Dwight lenyomta a billenty t. - Hitted volna? mondta Bobnak. - Az új szabályzat szerint nem jár nekünk autó, ha nem vagyunk rangid s ezredesek, vagy tábornokok. - Ezeket miattunk találták ki - mondta Bob. - Miért nem próbálkozol Samford tábornokkal? tud nekünk segíteni. - Miért is ne? - Mindazonáltal, amikor a tábornokot kereste, közölték vele, hogy házon kívül van. Amikor megkérdezte a titkárát, hogy hol érheti utol, az csak annyit válaszolt, hogy nem elérhet . - A francba az egésszel! - kiáltotta Dwight, lecsapta a kagylót, és megint feltette a lábát az asztalra. - Gyerünk le a Pénzügyi Osztályra, és vegyünk fel annyi pénzt, hogy kocsit tudjunk bérelni. Az ellen nem tehetnek semmit. De tettek. Amikor el adták óhajukat a Pentagon pénzügyi osztályának sz hajú tisztvisel n jének, az el ször zavartan nézett rájuk, azután még egyszer ellen rizte a nevüket, majd idegesen annyit mondott: - Sajnálom uraim, de nem segíthetek. Elveink szerint önök nem vehetnek igénybe bérelt kocsit, busszal kell közlekedniük. - Hölgyem, ez rendkívül fontos ügy, és sok utazással jár. Nem ismerjük a helyi buszközlekedés rendszerét, és órákba telhet, mire a kívánt helyre eljutunk. - Sajnálom uraim, de akkor sem segíthetek magukon. Ha annyira fontos az ügy, fogjanak egy taxit, és fizessék a napidíjukból. - Azt nem engedhetjük meg magunknak, hölgyem. Ez az ügy napokig eltarthat, és egész Virginiát be kell utaznunk. Kilenc dolláros napidíjból erre aligha… - Meg aztán - folytatta a hölgy áttanulmányozva Dwight papírjait -, ez a kiküldetési parancs csak a Pentagonba szól - nem Washingtonba, de Virginiába semmiképpen. Eszerint valójában önöknek most indulniuk kéne vissza Daytonba. - Nos, nem megyek. Ez az ügy sokkal fontosabb annál, mintsem… A hölgy sóhajtott, és visszaadta az útiparancsot. - Önök technikailag engedély nélkül távollév knek számítanak. - Maga viccel? - Nem uram, nem viccelek. Ha most azonnal nem indulnak vissza Daytonba, önök engedély nélkül távollév knek min sülnek. Nem segíthetek, uraim. Dwight felmarkolta az útiparancsot, és Bobbal a nyomában kiviharzott a pénztárból. Azon volt, hogy visszamegy az irodájukba, amikor Bob megragadta a könyökét. - Mi van? - Mennünk kell - mondta Bob. - Nem engedhetjük meg magunknak, hogy igazolatlanul távollév nek tekintsenek. Ha tényleg meg akarnak állítani bennünket, ahhoz a legjobb ürügyet szolgáltatnánk. Vissza kell mennünk, Dwight. - Az istenit, nem. Nem hagyom, hogy ide-oda küldözgessenek. Van néhány barátom az Andrewson. Kérjük meg ket, hogy hívják fel a Wright-Pattersont, hogy maradhassunk még néhány napig. Akkor folytathatjuk a vizsgálódást a szarháziak segítsége nélkül is. Bob megvet en legyintett. - Szerintem egyikünknek vissza kell mennie - mondta. - Hogy tartsa a frontot. A teletype gépek már biztosan izzanak az ATIC-nál, tehát valamelyik nknek vissza kell mennie, hogy segítsen Ruppeltnak. Ha maradni akarsz, és szívesen visszamegyek, hogy tisztázzam a dolgot Ruppelttel. - Óriási - mondta Dwight. - Te elsimítod a dolgot Ruppelttel, én meg hívjam fel Bethet, és magyarázkodjam neki. - Azt a hívást nem szívesen vállalnám, partner. Inkább te, mint én. - Elintézem, ne félj - mondta Dwight. Bobbal együtt visszament az irodába, bezárta az iratszekrényt, lekapcsolta a villanyt, bezárta az ajtót, majd együtt elhagyták a Pentagont. Taxin kimentek a Washington Nemzeti Repül térre ahol Bob felszállt az els gépre, Dwight pedig még mindig zaklatottan, a húsz mérföldnyire fekv Andrewsra buszozott. 71
*** Július 26-ának éjszakáján Dwight egyedül kávézott az Andrews Légitámaszpont kihalt tiszti kantinjában, és azon rágódott, hogy már több, mint egy hete itt rostokol, harmadmagával lakik egy szobában, naponta felhívja Bob Jacksont, Ruppelt századost, és Beth-et, és egyre nyomorultabbul érzi magát, amiért nem jut el bbre az UFO-k ügyében. Roppant mód bosszantotta, hogy bár a Blue Book Projekt helyettes vezet je volt, még életében nem látott UFO-t. Bob távozását követ en minden éjszaka kint kóborolt az Andrews néptelen kifutópályáin, és UFO-k után kutatott, de egyetlen egyet sem látott. De a radarkezel k és a pilóták sem, ez a tény pedig egyre kényelmetlenebb helyzetbe hozta Dwightot. Igen különös, de el z nap egy sor UFO megfigyelést jelentettek, de egyiket sem Washington DC fölül. El ször borostyánszín fényeket észleltek Floridában a Patrick Légitámaszpont Irányított Lövedékek Kísérleti Telepe fölött. Azután egy "hatalmas, kerek, ezüstös, a tengelye körül forgó" tárgyat észleltek, amely negyvennyolc másodperc alatt mintegy száz fokos szögben szelte át az égboltot. Azután kés délután elfogó vadászok vettek üldöz be UFO-kat Los Alamos és Holyoke térségében, de nyomukat vesztették, mert azok a nap irányába fordultak. Végül az éjszaka folyamán F-94-es vadászgépek igyekeztek utolérni bizonyos azonosítatlan fénypontokat, amiket a New Jerseyben és Massachussettsben jeleztek a Földi Megfigyelés emberei. Washington fölött azonban semmit… És az Andrews felett sem történt semmi, ahol Dwight egy hetes magányában már kezdte azt hinni, hogy az egész egy rossz álom, amely fel rli a házasságát és az idegeit. Éppen ezen elmélkedett, amikor éjjel 10:30-kor a közvetlen vonalon riasztották, hogy azonnal menjen az irányítótoronyba. Dwight felugrott, és rohant. Az irányítótoronyban teljes volt a felfordulás, valamennyi repülésirányító ott nyüzsgött a radarszkóp huszonnégy hüvelykes képerny je el tt, és a gyorsan mozgó célpontokat figyelte. - Mint legutóbb - mondta az ügyeletes százados ujjával az erny re bökve -, de ezúttal nem csak Washington DC fölött láthatóak. Innen egészen a virginiai Hendonig szóródtak szét. Ott vannak a Washingtoni Nemzeti Repül tér fölött - és itt vannak fölöttünk is. Egyszóval egész Washington államot beterítették. - Jézus Krisztus! - suttogta valaki. Dwighttal együtt mindenki a reflektorokkal megvilágított kifutópálya fölötti égboltra emelte a tekintetét, de ott csak a csillagok látszottak a Hold társaságában. A radar szerint az UFO-k közvetlenül fölöttük voltak, ám szabad szemmel nem látták ket. Bizonyságul a radarszkóp erny jére pillantottak: és lám, széles ívet leíró alakzatban mind ott húztak lassan, Virginia és Maryland irányából egyenesen Washington DC irányába. - A szentségit! - kiáltott fel valaki az égre pillantva. - Hol a francban vannak? Egy kötelék F-94-es éppen akkor emelkedett fel a kifutópályáról, hogy üldöz be vegye a radar erny jén észlelt célpontokat. Amint Washington DC felé kezdtek húzni, megszólalt a telefon. A f forgalomirányító válaszolt a hívásra, egyszer-kétszer bólintott, majd letette a kagylót, és azt mondta: - A washingtoni Nemzeti Repül térr l jelentik, hogy a radarjaikról elt ntek az objektumok, viszont a Newport News melletti Langley Légitámaszpont azt mondja, a Langley torony körül több színben játszó forgó fények köröznek. - Jézus Krisztus! - mondta megint az el bbi hang. Dwight, habár a radarerny kön villózó fényeken kívül mást nem igen látott, fokozódó izgalmat érzett. Mindvégig az irányítótoronyban maradt, onnan kísérte figyelemmel az események kibontakozását. 11:30-ra az öt célpontból négynek kiszámították az irányát: a Capitolium felé tartottak. F-94-es elfogók vetették magukat a nyomukba, de sikertelenül. Röviddel azután, hogy az UFO-k elhagyták a Capitolium légterét, jelentések érkeztek a Langley-toronyból, ahol az operátorok ismét csak úgy jellemezték a látványt, hogy sok apró színét változtató fénypont lebeg a torony felett. A Langleyr l is felszállt EGY F-94-es, és a repülésirányítók segítségével igyekezett 72
behatárolni a célpontokat. A pilóta jelentette, hogy amint közel ért az egyikhez, annak a fénye úgy aludt ki, "mint amikor valaki lekapcsolja a villanyt". Közvetlenül ezután a célpontok ismét megjelentek a Washingtoni Nemzeti Repül tér radarszkópján. Megint F-94-esek vetették magukat a nyomukba, de amint közel értek valamelyikhez, annak fény a pilóták elmondása szerint egyszeriben kialudt, ugyanakkor a radarerny kr l is elt nt a jelük. Dwight-ot annyira összezavarta a jelenség, hogy tárcsázni kezdte a Pentagont. Nem jutott azonban semmire, mert a vonalak szinte izzottak - legalábbis a telefonközpontos azt mondta neki. Ezért felhívta öreg riporter haverját, Rex Ginnát, a Life UFO-szakért jét, akit a magazin Washingtoni Hírügynökségi Irodájában ért utó. - Nem tudom elérni a Pentagont - mondta neki. - Onnan mit látni, Rex? - Kibaszottul fantasztikus - üvöltötte Rex izgatottan. - Igazi light show van itt. Odafönt fények - vagy ezüst korongok - cikáznak az égen. Ott vannak a Capitolium és a Fehér Ház fölött is. - Te jó isten - nyögte Dwight -, én meg ide vagyok kötve. Mit csinálnak még? - Innen fényes csillagnak látszanak. Nagyon kicsik… vagy nagyon messze vannak. Olyanok, mint egy fénykoszorú, de sebesen forognak, és inkább fényörvénynek látszanak. Mindenféle irányban röpdösnek. Némelyikük megáll, és lebeg. Függ legesen emelkednek és süllyednek, vízszintesen kil nek, és mindenféle trükköket csinálnak. Néha leereszkednek a Fehér Ház, vagy a Capitolium fölé, és lassan köröznek, azután egyszeriben felszökkennek az égre, és kialszanak, mint valami villanykörte. Kurvára érdekes, én mondom neked. Megint ez a kifejezés - gondolta magában Dwight. - Kialszanak, mint egy villanykörte. - Mindenesetre - mondta Ginna -, nagyon komolyan kell venni ket. Amint az els interceptor felszállt, Virginiában az összes riportert kiküldték az irányítótornyokból. Azt mondták, elfogás alkalmával ez az el írás, de mindenki tudja, hogy ez marhaság. Akadt néhány rádióamat r, aki ráhangolt a repülésirányítók hullámhosszára, k mondják, hogy korántsem err l van szó. Néhány nagykutya meg van gy z dve róla, hogy ez lesz az az éjszaka, amikor az elfogóknak végre sikerül megközelíteni egy UFO-t, és nem akarják, hogy a pilóta szavai a nyilvánosság elé kerüljenek. Ezért azután én is itt gubbasztok az irodámban és figyelem a show-t. Nagy kár, hogy nem vagy itt. - Menj a francba, Rex! - Dwight miközben letette a kagylót, még hallotta Rex kuncogását. Ismét megpróbálkozott a Pentagonnal. Ezúttal sikerült. Dewey Fournetet kérte, és legnagyobb csodálkozására megkapta. Fournet igen zaklatottnak hallatszott. - Igen - mondta. - Pontosan. Nincs értelme tagadni. Azok a valamik ott pislákolnak felettünk, és a radarerny k szerint igenis szilárd, fémes szerkezetek. Ilyen jeleket semmi más nem okozhat; és akármik is azok, képesek a leveg ben lebegni, azután meg fantasztikus sebességre gyorsulni. - És semmiképpen nem lehetnek h mérsékleti inverziók? - Nem. Ellen riztettük az inverziókat a Légvédelmi Parancsnokság Id járás-el rejelz Központjánál - nincsenek annyira er s h mérsékleti inverziók, amiket a radar kimutatna. Végül is nincsen olyan meteorológiai jelenség, amely száznyolcvan fokban irányt változtat és elröpül, ha egy vadászgép megközelíti. Mint mondtam, ezek az objektumok szilárdak és fémesek. És irányítottak. - A méreteikr l van fogalmuk? - Nem hisszük, hogy nagyok volnának. Ellenkez leg, szerintünk igen kicsik. Nincsenek akkorák, hogy egy ember elférjen bennük. A pilótáink szerint van köztük nagy is, de ez nem valószín . A Capitolium fölé mindenesetre a kisebbek szálltak le körözni… és… Nos, Truman elnök teljesen be volt szarva, amikor meglátta a Fehér Ház fölött köröz fényeket. Az egész hely egyetlen hatalmas bolondokháza. Dwight letette a kagylót, és felpillantott az égre, de látszólag csak a csillagokat látta. A radarerny n azonban fehér pöttyök ugrándoztak, amik nyilvánvalóan az Andrews Légitámaszpont felett cikázó UFO-kat jelezték. - Az isten verje meg - suttogta Dwight -, hol lehetnek? Miközben ezt mondta, a képerny n a fények alakzatba rendez dtek, és kiúsztak a képb l. - Mi a franc? - kérdezte a f repülésirányító, miközben az emberei csavargatni kezdték a radar gombjait, hogy újra megtalálják a fénypontokat. 73
Abban a pillanatban a repülésirányító torony megrázkódott. Mindenki kifelé pillantott, mintha földrengés nyomait keresné, de nem láttak semmit, leszámítva a fényben úszó kifutópályát. Akkor másodízben is megremegett a padló, majd megint lecsillapodott, az irányítótermet pedig sárga, földöntúli fény árasztotta el, ami narancssárgába váltott, és úgy t nt, fentr l sugárzik. Mindenki felállt, és az ablakhoz sietett, amikor ismét megrázkódott a padló, és a csendet mély dübörgés töltötte meg. A narancs szín fény most már jól láthatóan fentr l közeledett, lassan egy hatalmas borostyánszín gömb alakját öltötte fel, ami mintha a torony tetejére akarna leszállni, hogy súlyával összeroppantsa. Dwight a többiekkel együtt az égre emelte a tekintetét, és megkövülten bámulta a jelenséget, a szíve hevesen vert. Akkor minden sötétbe borult. TIZENÖTÖDIK FEJEZET Washington DC úgynevezett "UFO-invázióját" egy titkos tanácskozás követte a Fehér Ház Ovális Termében. Ott volt Wilson, Truman elnök, Samford tábornok, a Légi Hírszerzés f nöke. Hoyt S. Vandenberg, az USAF Hadm veleti f nöke, és CIA-ügynök, és Jack Fuller, ami most els ízben találkozott Samforddal. Wilson civil ruhát viselt, éppen most épült fel a legutóbbi m tétjéb l. A jeges tekintet Artur Nebe kísérte. Truman díszes tölgyfa íróasztala mögött foglalt helyet, az elnöki zászló és az Egyesült Államok lobogója el tt. Egyik oldalán Samford és Vandenberg, mindketten egyenruhában, a másik oldalán Fuller, aki ezúttal világos szürke öltönyt, inget és nyakkend t viselt. Mindhárman a Nyugati szárny Rózsakertjeire tekint hatalmas franciaablak el tt álltak. Wilson miközben Nebével együtt helyet foglalt az asztalnál Jack Fuller cinikus pillantását figyelte, majd a két, fáradt tekintet tábornokra pillantott, végül Trumanra, aki megajándékozott egy barátságos mosollyal. - Szóval Elnök úr - mondta -, hogy tetszett a mi kis bemutatónk a Fehér Ház felett? - Igen hatásos volt - felelte Truman de nem viszonozta a mosolyt. - Örülök, hogy így gondolja, Elnök úr. - Azt meghiszem - jegyezte meg Truman némi szarkazmussal. - Feltételezem, tisztában van vele, hogy nem valamennyi csészealj az enyém. - Valóban? - Nem. A második invázió során az önök saját, Maltonban, Ontarióban készített csészealjaik is megjelentek, hogy elfogják az enyémeket, de visszakergettük ket Kanadába. - Csak arra gondoltunk, megpróbáljuk - mondta Fuller gúnyosan. - Még egyszer ne próbálják meg - mondta neki Wilson, majd Samford és Vandenberg felé fordult. - Vehetem úgy, uraim, hogy sikerült meggy znöm önöket a technológiánk fels bbrend ségér l? A két férfi csendben meredt rá, a düht l szólni sem tudtak. - Hallgatásukat vonakodva tett beismerésnek tekintem. Mostantól tehát nyugodt lehetek fel le, hogy nem zaklatnak bennünket, még az Antarktisz fölé történ berepüléssel sem? - Az isten verje meg… - kezdte Samford. - Pillanatnyilag tekintheti úgy - mondta Vandenberg elcsukló hangon. - Elfogadjuk, hogy az ilyen tevékenységnek nincs értelme. Wilson bólintott, jelezve, hogy tudomásul veszi a burkolt megadást, azután figyelmét Truman felé fordította. Az elnök nem kerülte a tekintetét, és kihasználta az id t, miel tt Wilson megszólalhatott volna. - Csak mondja, mit akar. - Az Antarktisz pillanatnyilag a világ legértékesebb ingatlanja. - Ezzel tisztában vagyok, Mr Wilson, és azzal is, hogy pillanatnyilag ön ellen rzi, pusztán azon a jogon, hogy ott tartózkodik.
74
- Az Antarktisz amellett a Föld legnagyobb természeti laboratóriuma, amit a Nyugatnak ki kellene aknáznia. - Pontosan - mondta az Elnök. - Mivel önnek nagyon kell az ottani vízkészlet, és ásványkincs, önnek énrám van szüksége. - Csupa fül vagyok - mondta az elnök, miután Wilson kis szünetet tartott, hogy megértsék a szavait. - Ha oda akarja küldeni a tudósait - mondta Wilson nyugodt hangon -, és kutatóállomásokat akar felállítani, de nem szeretné, hogy a csészealjaim zaklassák ket, akkor el kell fogadnia a korábban, Virginiában tett ajánlatomat. Cserébe békén hagyom a már az Antarktiszon tartózkodó kutatóit, is és hagyom, hogy végezzék a munkájukat. - Mit l elfogadható az ajánlata? - Attól, hogy szemmel tartom a tevékenységeiket, és véget vetek nekik, ha a kolóniámat fenyegetve látom. - Nincsen joga… - kezdte Samford, de az Elnök leintette. - Az anyagokért és az élelmiszerekért cserébe - folytatta Wilson, aki élvezte, hogy a nagy emberek veszélyhelyzetben mennyire közönségesen tudnak viselkedni -, pro rata alapon átadom technológiám értékesebb titkait. Mindamellett ügyelek arra, hogy a saját technológiám mindig az önöké el tt járjon. Ezáltal az Egyesült Államok tudományos és katonai vonatkozásban is vezet pozíciót foglalhat el a Föld országai között, de a mi létünket az Antarktiszon sosem fenyegetheti. Az Elnök egy percig Wilsonra meredt, azután a tábornokaira pillantott, hogy lássa a reakciójukat. Samford egyszerre látszott dühösnek és tanácstalannak; míg Vandenberg, az egyébként hatalmas felel sséget visel államférfi csak most kezdte a hitetlenség els jeleit mutatni. - És mi van, ha nemet mondunk? - kérdezte Fuller egyenesen Wilson szemébe nézve, ajka körül gúnyos mosollyal. Ez az ember olyan, mint Nebe - gondolta Wilson. - Imádja az intrikát. Hiába a legkisebb ebben a szobában, rá kell a legjobban figyelnem. - Akkor majd kereskedem a szovjetekkel - mondta Wilson -, esetleg a kínaiakkal. A döntés az önök kezében van. Vandenberg keze ökölbe szorult, Samford elvörösödött, az Elnök pedig hátrad lt a székében, hogy ismét Wilsonra nézhessen. - Maga amerikai - mondta halkan. - Egy istenverte áruló! - tört ki Samford. - Úgy van! - vágta rá Vandenberg, és elcsuklott a hangja. - Uraim, uraim! - dorgálta az Elnök, és kezével csendre intette ket. A két dühöng , magas rangú tisztet nézve Wilson felidézte magában, hogy sok-sok évvel ezel tt, hogyan vették semmibe t és Robert H. Goddardot az amerikai kormány és különféle katonai körök képvisel i. És eszébe jutott az is, hogy negatív hozzáállásuk miatt hogyan kényszerült megsemmisíteni a munkáját, és harminc évig névtelenül bujdosni, amíg fel nem ismerte a Náci Németországban rejl potenciált. A németek nagyra értékelték az és Goddard munkáját, még ha nem is a legnemesebb célokra használták fel. Most meg az Egyesült Államok elnöke, és vezérkara - ugyanaz a társaság, amelyik korábban megakadályozta a munkáját, és megtagadta a segítséget Goddardtól is -, árulónak nevezi t, miközben álszent módon a technológiájáért sóvárognak. - Én tudós vagyok - felelte nekik. - Sem több, sem kevesebb. Engem nem a hazaszeretet hajt, ami nem más, mint önzés, és nem leszek önmagam árulója, csak mert maguk a hazám árulójának tartanak. Az önök kezéhez sokkal több vér tapadt, mint az enyémhez - mégpedig sokkal kevésbé dics séges cél érdekében. Tehát áll az alku, vagy sem? - Nem! - tört ki Samford. - Nincs más választásunk - érvelt Vandenberg. - Nem engedhetjük, hogy az oroszok, vagy a kínaiak rátegyék e kezüket ennek az árulónak a technológiájára. Attól félek, meg kell egyeznünk vele. 75
Egy percig csend lett, az Elnök a gondolataiba mélyedt. Mivel Wilson Samforddal és Fullerrel már találkozott, most alkalma nyílt Hoyt S. Vandenberg tábornok alapos megfigyelésére. A tábornok 1946 júniusától 1947 májusáig a Központi Hírszerz Csoport (a kés bbi CIA) feje volt, a nagybátyja pedig a Külügyi Bizottság elnöke, majd a Szenátus legfontosabb bizottságának vezet je. Ezeken a területeken tehát Vandenbergnek nyilván nagy befolyása van, nem is szólva a saját pozíciójáról az USAF Vezérkarában. Ez az ember, ha egyszer elfogadja, hogy veszített, különösen hasznos lehet még. Truman elnök hosszasan tanulmányozta Wilsont, hitetlenkedett, magában csendesen dühöngött, de végül megadóan feltartotta a kezét. - Egyetértek Vandenberg tábornokkal - mondta. - Nincs választásunk. Meg kell egyeznünk ezzel az emberrel. A beálló csendet megtöltötte a rettegés és kétségbeesés légköre. Végül Nebe szólalt meg, és halálosan rideg, fenyeget modorában azt mondta: - Ez pedig felveti a biztonság kényes kérdését. - Ó, igen! - kiáltott fel Wilson halkan - Majd´ elfelejtettem. - Fullerre pillantva annak urbánus modora mögött meglátta Nebe alteregóját, és tudta, hogy amit Nebe mondani készül, azt ez az ember meg fogja érteni. - Folytassa, Nebe. - Mivel csészealjjal - legyen az a mi igen fejlett gépünk, vagy az önök durva, kezdetleges, amerikai-kanadai prototípusai -, lehetetlenség észrevétlenül repülni - mondta Nebe, és a hangja olyan fagyos volt, mint a modora -, azt javaslom, az UFO-megfigyeléseket nevezzék hisztériának, és a megfigyel személyeket minden fórumon tegyék nevetségessé. - Ez már megtörtént - mondta neki Fuller. - Pontosan - tette hozzá Vandenberg. - Amikor a Sign Projektet 1948 januárjában 2A min sítéssel elindítottuk, és a Légier Wright Fieldben m köd Anyagellátási F osztályának Technikai Hírszerz Csoportja - kés bb Leveg technikai Hírszerz Központra, vagy ATIC-ra keresztelt szervezet - illetékessége alá helyeztük. Amikor a Jel vezetésével megbízott Dwight Randall százados felmér jelentést készített a júliusi észlelésekr l, bizonyítékok hiányára hivatkozva magam utasítottam azt vissza, jóllehet a bizonyítékok nyilvánvalóak voltak. Azt követ en meghatároztam a Sign Projekt új politikáját: hogy a jöv ben minden UFO-megfigyelést beugratásnak kell min síteni. És ellen riztetni kell az FBI-nál, meg a b nügyi és rend ri aktákban, hogy az észlelést végz személyek magánélete nem hagy-e maga után kívánnivalót. A Sign Projekt legtöbb csoportja mindezt figyelmeztetésnek vette, és attól fogva kerülte az UFOtémát. Hogy ne is jusson eszükbe másként cselekedni, a Sign Projekt vezet jét, Randall századost elmozdítottam, és a Projektet átkereszteltem "Grudge"-re. Mint sejtettem, ezt elégedetlenségem jeleként fogták fel. - Nagyon okos - mondta Nebe elégedetten. - Az Grudge Projekt célja az - magyarázta Fuller ott folytatva, ahol Vandenberg abbahagyta -, hogy a figyelmet az UFO-król a megfigyel kre terelje. Mivel a jelentések huszonhárom százaléka felderítetlen maradt, ez nem volt könny . Ezért az Grudge Projekt a CIA támogatásával elindított egy kampányt, amellyel igyekezett meggy zni az amerikai közvéleményt, hogy az UFO-k nem képviselnek semmilyen szokatlant, vagy különlegeset. Mindemellett bátorítottuk Sidney Shalletet, a Saturday Evening Post újságíróját, hogy írjon kétrészes cikket arról, hogy az UFO- megfigyelés haszontalan id töltés; ám amikor ez visszaütött - mert nemhogy csökkentette volna az érdekl dést az UFO-k iránt, de sokkal inkább növelte azt - a Légier vel karöltve hivatalosan azt nyilatkoztuk, hogy az UFO-k természeti jelenségek félreértelmezései, vagy tömeghallucináció eredményei. Az Grudge Projekt 1949 augusztusában adta ki az utolsó jelentését - alig hat hónappal az alapítása után. Ebben röviden az állt, hogy bár az UFO-észlelések huszonhárom százaléka felderítetlen maradt, azokra is többnyire pszichológiai magyarázat adható, és hogy ezért felesleges id pocsékolás velük foglalkozni. December 27-én a Légier bejelentette a Projekt törlését. Nem sokkal azután az Projekt iratait irattárba helyeztük, a benne részt vev személyeket pedig szétszórtuk.
76
- Ennél többet kell tenniük - mondta Nebe. - El kell ültetni a félelmet az emberekbe, hogy nevetségessé válik az, aki UFO-t lát, legyen az a miénk, vagy az önöké. Azt a látszatot kell kelteni, hogy az önök Légiereje foglalkozik a jelenséggel, ugyanakkor a háttérben kellemetlenné, olykor veszélyessé kell tenni azok helyzetét, akik UFO-megfigyeléssel, ne adj´ isten, nyomozással foglalkoznak. Emellett meg kell szigorítaniuk a Légier bels szabályzatát is. Létre kell hozni továbbá egy vezet tudósokból, és CIA-ügynökökb l álló testületet, amely a nyilvánosság szemében UFO-kutatásokkal foglalkozik. A CIA-ügynökök feladata, hogy a híreket kiszivárogtatott pletykának min sítsék. - Maga arra kér bennünket, hogy hazafias pilótáinkból hazaárulókat faragjunk? - kérdezte Samford dühösen. - Méghozzá most, amikor folyik a koreai háború? - Egy kis áldozat, amit meg kell hozniuk - mondta Wilson. - Máskülönben szó sem lehet köztünk megegyzésr l. Samford éppen egy újabb dühös visszavágásra készült, de az Elnök, és Vandenberg pillantása beléfojtotta a szót. - Mint a Légi Hírszerzés feje - bólintott Nebe Samford felé -, és mint az USAF Vezérkarának tagja -, bólintott Vandenberg felé -, maguk ketten mindezt meg tudják tenni. Kérem tehát biztosítsanak fel le, hogy meg is teszik. Vandenberg láthatóan alig tudott uralkodni magán, de Samford elvörösödött, és még egy lépést is tett el re. - Emlékeztetném rá, hogy amikor legutóbb beszélgettünk, maga biztonságban érezhette magát, mert nyílt terepen voltunk, és a maga csészealja ott lebegett felettünk. Most pedig a Fehér Ház Ovális Termében vagyunk, és vajon mi az ördög akadályozhatna meg bennünket, hogy letartóztassuk, Wilson mosolyogva odaszólt Samfordnak, hogy kapcsolja le a világítást. Amikor az megtette, az Ovális Termet elárasztotta a holdfény. Wilson akkor el vett a zsebéb l egy apró elektronikus készüléket, és belesuttogott valamit. Pár másodperc elteltével odakintr l mély hangú morgás hallatszott, az épület megremegett, és az ablakokon át szédít , vakító, ezüstös-fehér fény tódult a Rózsakertb l a terembe. Mindannyian az ablakra pillantottak, és meglátták a hatalmas fémtestet, melynek kerek ablaknyílásaiból a vakító fény az Ovális Terembe áradt. A fénysugarak enyhén billegtek, amint a repül szerkezet a leveg ben lebegett; mély dübörgése már-már elviselhetetlenné tette a helyiségben a légkört. Akkor a morgás hirtelen abbamaradt, a fény kihunyt, és a terembe megint besz r dött a halvány holdfény. Samford tábornok visszakapcsolta a világítást. Wilson felállt, és Nebével együtt távozni készült. - Néhány napot a f városban fogok tölteni - közölte velük elégedetten. - Kérem ne próbálkozzanak semmiféle trükkel, amíg itt vagyok. - Nem fogunk - mondta Fuller. Samford Wilsonra pillantott, Vandenberg tábornok döbbenten állt, Truman Elnök pedig csak az ablaknál állt, és rémülten meredt ki rajta. Fuller egyetlen további szó nélkül kikísérte Wilsont és Nebét az Ovális Teremb l, le a Fehér Ház garázsába, majd a fény z Hay Adams hotelbe hajtatott velük. TIZENHATODIK FEJEZET Hideg decemberi szél korbácsolta a sivatag homokját, amint Mike és Gladys Bradley ÚjMexikó-ban, a Roswell melletti Eden Valleyben lév háza felé hajtott. A nap éppen lenyugodni készült, amikor kiszállt a kocsijából, és fellépett a semmi közepén álló szerény, ranch-stílusú ház verandájának lépcs jére. Az egyébként jellegtelen tájon csak a távoli El Capitán hegy látszott a távolban. Nyilván kedvelik a magányt, gondolta Fuller, amikor megnyomta a cseng gombját.
77
Sem Bradley, sem a felesége nem számított Fuller látogatására, ezért utóbbi, amikor kinyitotta az ajtót, gyanakvó pillantást vetett rá a szúnyoghálón keresztül - Gladys Bradley? - kérdezte Fuller. - Ha idejött, akkor tudnia kell, máskülönben miért zavarna? Fuller hallotta hírét a mogorva, öreg varjúnak, ezért nem csodálkozott a savanyú fogadtatás miatt. Jóllehet Gladys már a hatvanas éveihez közeledett, alakja még mindíg karcsú volt, és férfiasan rövid, sz hajzata alatt az arcb re most is napbarnított volt. A szája sarkában lógó cigaretta füstjén át a vendégre hunyorgott. - A férjével szeretnék beszélni, Mrs. Bradley. - bizonyára nem akar magával beszélni, mister. Egyáltalán, ki a franc maga? - Jack Fuller. CIA. - Ó, csak nem. - Gladys nem titkolta ellenszenvét. - És bejelentkezett? - Fuller megrázta a fejét. - Nem - mondta Gladys -, én sem hiszem. Jó éjszakát, Mr Fuller. Már éppen csukta befelé az ajtót, amikor Fuller gyorsan felrántotta a szúnyoghálót, és lábát a bels ajtó keretébe dugta. - Ne csukja be az ajtót, Mrs. Bradley. Még odaszorítja a lábamat. Akkor pedig dühös leszek, és abból csak a baj van. Maga olyasféle asszony, aki megérzi a dolgokat, tehát tudja, hogy nem beszélek mellé. Szóval bemehetek, vagy nem? Gladys ereiben még mindig riportervér folyt, ezért egy ideig szemügyre vette a vendéget, azután bólintott, és kinyitotta az ajtót. - Oké. A bajt már akkor megsejtettem, amikor megpillantottam magát. Ha megígéri, hogy nem keveri a szart, akkor bejöhet. - Úgy lesz - mondta Fuller. Gladys megint bólintott, azután félreállt, hogy utat adjon neki. Fuller belépett a rövid el szobába, melynek két oldalán ajtók sorakoztak. Gladys becsukta a bejárati ajtót, majd eléje sietett és a nappaliba vezette, melynek nyitott tet gerendázata, feny burkolata, régimódi bútorzata volt, a padlót pedig könny mexikói sz nyegek borították. Amikor beléptek, Mike Bradley csodálkozva pillantott rájuk, és felállt a vibráló tévé el tt álló karosszékéb l. - Jack Fuller - mondta Gladys lakonikus rövidséggel, és kezével hanyagul Fuller felé intett. CIA. Nagyon kitartó volt. Néhány kérdést akar feltenni. Bradley bólintott, értette, Gladys mire gondol. Fuller felé fordult. Nem nyújtott kezet. - CIA? - Úgy van, Mr Bradley. Tudom, hogy nem áll szándékában felelni a kérdéseimre, de attól tartok, felelnie kell. Ahogyan az ímént Gladys tette, most Fuller is végigmérte Fullert, azután kérd n a feleségére pillantott. - Régen volt már - mondta Gladys. - Már nem számít. Ennek itt problémái vannak, és nekünk a mi korunkban már nincs szükségünk a bajra. Csak felelj a kérdéseire, Mike. Bradley bólintott, azután kezet nyújtott. - Helló - mondta, amikor Fuller kezet rázott vele. - Megkínálhatom egy itallal? - Egy sör jólesne - válaszolta Fuller. - Hozom - mondta Gladys. Amint az asszony elt nt a konyhában, Bradley a tévé el tt álló egyik fotelre mutatott. Amikor Fuller leült, Bradley kikapcsolta a készüléket - éppen Milton Berle ripacskodott benne a Texaco Star Színház színpadán -, és leült vele szemben. Ötvennyolc évesen Bradley még mindig jókép , jó felépítés férfi volt, csak az egyik arcát torzította el valamilyen régi égési seb. A kieli kiköt ben szerezte a robbanáskor, gondolta Fuller. Akkor került kórházba. Egyébkén pontosan olyan, mint Spencer Tracy. Öreg motoros már. - Szép kis ház - mondta Fuller körbepillantva a nappaliban. A feny burkolatú falakon bekeretezett fényképek sorakoztak, amelyek az itt él két ember magántörténelmének néhány epizódját örökítették meg. A korai családi képek mellett ott voltak az 1930-ban, roswelli riporter korából való képek, rajtuk Robert H. Goddarddal, meg a rakéta78
csapattal; a spanyol polgárháború képei, némelyiken együtt látható Ernest Hemingway-jel; no és a II. Világháború alatt Londonban és a felszabadított Párizsban készültek. Majd újabb roswelli képek a háború utáni id kb l. Más fotókon Gladys és Bradley látszott egyenruhában Londonban, vagy Párizsban, meg Bradley más katonák társaságában Franciaországban, és Németországban, ugyanabból az id szakból. Fuller feltételezte, hogy az a fiatal lány és a hozzá nagyon hasonló férfi, aki hol egyedül, hol gyerekek társaságában látható, Bradley lánya és fia az unokákkal. Bradley els feleségér l, aki Pearl Harbournál halt meg, nem volt kép. - Maguknak nyilván nyugodt életük van idekint - mondta Fuller. - Ha ön a CIA-nél dolgozik, Mr Fuller, feltételezem, többet tud rólunk, mint mi magunk. - Igen, ez így lehet - mosolyodott el Fuller. Gladys visszatért a sörrel, átnyújtotta, azután kettejük közé ült. Fuller belekortyolt a jéghideg sörbe, és megnedvesített az ajkát. - Hát - mondta -, sok minden megváltozott azóta, hogy maguk ketten végigcsinálták a világháborút. A múlt héten volt néhány istenverte robbanás, hallottak róla? - Hát persze, hogy volt - válaszolta Bradley, miközben feszülten figyelt. - És a múlt hónapban is volt egy. Az angolok els atombombájára célzott, amit alig nyolc hete robbantottak fel az Ausztráliától északnyugatra fekv Monte Bello-szigeteken. Fuller pedig arra az amerikai hidrogénbomba sorozatra, amely valósággal eltörölte a Föld színér l a csendes-óceáni Eniwetok-atollt. - Félelmetes látvány volt - mondta Fuller. - Egyesek szerint borzalmas. - Igen… Most meg itt vannak ezek az istenverte repül csészealjak. Hiába, változik a világ. - Mindketten tudjuk, minek van itt, Mr Fuller. Nem kell ilyen körülményesen el vezetnie a dolgot. Azt akarja mondani, hogy öt éve, 1947 július 2-án miért hagytam el váratlanul a socorrói UFO-katasztrófa helyszínét. Arra kiváncsi, hogy mit tudok. - Ja, ez van - sóhajtotta Fuller. Gladysre pillantott, de nem állta annak szúrós tekintetét, ezért ismét Bradleyre emelte a tekintetét. - Oké, tudják, miért vagyok itt. Attól a naptól fogva, hogy visszajött Európából, maga az UFO-k megszállottja volt, és rendszeresen felkereste William B. Harrist, a Roswelli Légitámaszpont Légi Hírszerzésének tisztjét, hogy adatokat tudjon meg az észlelésekr l. Mégis, amikor azon az éjszakán Harris felhívta magát, és elmondta, hogy a Socorro közelében lév Magdalena-síkságon lezuhant egy valóságos csészealj, és meghívta, hogy együtt nézzék meg a roncsokat, maga nem ment el, és azóta is visszautasít minden hasonló meghívást, de attól az éjszakától kezdve még csak nem is nyilatkozik UFO-témában. Mi történt, Bradley? - Mit tud a háború alatt folytatott tevékenységemr l? - Megpróbált felkutatni egy briliáns amerikai fizikust, aki valamikor ezen a környéken dolgozott Robert H. Goddarddal, azután Németországba szökött, ahol a nácik megbízták egy szupertitkos kutatóprogram vezetésével. John Wilsonnak hívták, az iowai Montezumában született… - És tudja, milyen kutatóprogram volt az? - Úgy hisszük Csészealj Projekt volt a neve. És okunk van feltételezni, hogy egy igen fejlett, sugárhajtású, csészealj alakú repül géppel foglalkozott. - Pontosan. Akkor azt is tudja, mit kerestem azon az éjszakán a kieli kiköt ben. El akartam kapni Wilson, miel tt még elszökne. - Tengeralattjárón? - Ezt tudnia kellene. - Nem tudom - hazudta Fuller, mert azt akarta, hogy Bradley saját magától mondjon el mindent. - Az ön Második Világháború alatti tevékenységér l szóló jelentést er sen cenzúrázták. Csak annyit tudok, hogy eljutott Kielbe, ahol egy robbanás alkalmával megsérült a dokknál. Azt sem tudom, tudja-e, mi lett Wilsonnal. - Igen, tudom. Wilson, és néhány embere az U-977-es regiszterszámú náci tengeralattjárón a szemem láttára elhagyta Kiel kiköt jét. Közvetlenül az indulása el tt Wilson egyik társa, egy SS hadnagy rám talált, amint az autóm felborulása után sérülten feküdtem a kiköt ben. 79
Bemutatkozott, azt mondta Stollnak hívják, és meger sítette, hogy Wilson a tengeralattjárón van. Azt is mondta, hogy Wilson ismeri a nevemet. Azután felrobbantotta a közeli raktárépületet, amiben lemészárolt SS katonák - Wilson menekülésének utolsó szemtanúi - hulláival megrakott teherautók sorakoztak. Mint tudja, én is csúnyán megégtem annál a robbanásnál, és hónapokat töltöttem kórházban, el ször Németországban, azután idehaza. Amikor kiengedtek, az UFO-k megszállottjává lettem - mert nagyon is jól tudtam, hogy léteznek, és ezt be akartam bizonyítani. - Akkor hát miért nem ment el Harris f hadnaggyal, amikor az kihívta magát a socorrói esethez? - Valójában elindultam - vallotta be Bradley. - Azon nyomban elindultam innen, és a Roswell Légitámaszpont felé hajtottam, ahol a megbeszélés szerint Harris várt rám. De észrevettem, hogy egy csészealj követ. Leszállt el ttem az úton, és tönkretette a kocsim gyújtását. Azután három, fekete ruhás férfi szállt ki bel le, és körbevette a kocsimat. Egyikük Wilsonként mutatkozott be. - Krisztusom! - kiáltott fel halkan Fuller. Gladysre pillantva észrevette, hogy az asszony egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét. - És mint mondott? - kérdezte Fuller visszafordulva Bradleyhez. - Azt, hogy az általunk ismert világ - az elherdált érzelmek világa - haldoklik, és az új világ. az világa már éledezik, és nem lehet útját állni. Az világa, azt mondta, az igazságé lesz, a könyörtelen logikáé, és az technológiája el fog pusztítani minket. Azután azt mondta, hogy ne szaglásszak többé utána. Megfenyegetett, hogy Gladys és az unokáim fogják bánni. Elmagyarázta, hogy az csészealjai korlátlanul uralni fogják az eget, és ha valaki - beleértve engem is -, jelentést tesz az észlelésükr l, azt nevetségessé teszik, és ha kell elhallgattatják. Azt mondta, gondoljak a gyermekeimre. És élvezzem a nyugdíjamat. Auf Wiedersehen, mondta, és elrepült a csészealjával. Megrémültem Wilson csészealjának képességeit l, attól, amit mondott, és attól, amit eddig megtudtam az csészealjakról - ezért felhagytam az információgy jtéssel. Gladys Bradley kinyújtotta a kezét, és megszorította a férjéét. Amikor Bradley elmosolyodott, elengedte, és visszaült. Fuller ivott a sörb l, azután letette az üveget. - A csészealj okozta a kocsi gyújtásának kihagyását? - Úgy van. Volt egyfajta mély dübörg hang, amit l majd szétpattant az ember feje. Leállt a motor, és nem lehetett újra beindítani. - Miért nem szaladt el? - Megpróbáltam, de megbénultam. Nem a félelemt l, jóllehet igen féltem. Valamilyen igazi bénulás volt. - Hipnotikus eredet ? - Teljesen magamnál voltam, de valami olyasmi lehetett. - Hogyan tért haza, miután az UFO elszállt? - Elfordítottam a slusszkulcsot, mire az a nyavalyás motor beindult, mintha mi sem történt volna, és hazahajtottam. De azok után, amit láttam, éreztem, és hallottam, semmi kedvem nem volt továbbra is Wilson nyomában maradni. - Azóta érezte úgy, hogy figyelik? Volt egyéb kapcsolata UFO-kkal? - Igen, mindkett el fordult. Évente kétszer-háromszor, és mindig, amikor éjszaka vezetek. A kocsimat az égen fények kísérik. Akár szivar alakúak, akár fénygömbök, csészealjtól származnak. Meg aztán - igaz nem túl gyakran - Gladysszel arra ébredünk az éjszaka kell s közepén, hogy odakintr l fények világítják meg az udvart, és halljuk azt a mély búgást. Rajtunk tartják a szemüket, Mr Fuller, és ez mindig is így lesz. - Gondolja, tudnak err l a beszélgetésr l is? - Nem hiszem. Feltételezem, csak azért látogatnak meg néhanapján, hogy emlékeztessenek rá: nem felejtettek el. Maga nyugodtan eljöhetett ide, és ha ma éjjel felbukkannak, az csak a véletlen m ve - egy szerencsétlen véletlen m ve. - Sajnálom, ha veszélybe sodortam. - Dehogy sajnálja - mondta Gladys vádlón. Fuller rápillantott, és észrevette, mennyire feszült. Rámosolygott, és visszafordult Bradleyhez. 80
- Tehát Wilson tudja, hol van - mondta. - És azt is tudja, hogy ott volt Kielben a dokknál. - Tökéletesen. - Tudja, hová vitte t az a tengeralattjáró? - Akkor nem tudtam, de utána kinyomoztam. Amikor az OSS-nál dolgoztam, átolvastam minden fellelhet iratot, és kiderítettem, hogy az U977-es tengeralattjáró a háború után pár hónappal Heinz Schaeffer kapitány parancsnoksága alatt Argentinában, Mar del Platában, kötött ki. - Azt hiszi, Argentínában van? - Nem. Sem , sem Stoll nem volt a fedélzeten. De még a csészealj alkatrészeit, és rajzait sem találták meg. Úgy hiszem, Argentína csak ugródeszka volt a következ állomáshoz. - Antarktiszhoz? - Igen. A nácik mindenféle föld alatti építményeket hoztak létre arrafelé. Olyan hatalmas földalatti rakétakomplexumokat, amiket a háború végén Belgiumban, és Nordhausenben, Thüringiában láttam. A Paperclip Hadm velet dokumentumaiból tudom, hogy a nácik 1938-ban megszállták, és birtokba vették Queen Maud Landet, átkeresztelték Neu Schwabenland-nak, azaz Új-Svábföldnek, és a háború utolsó napjaiban oda menekítették a tudósaikat, mérnökeiket, építészeiket, rengeteg kényszermunkás, és nyersanyag társaságában. Azt tervezték, hogy fejlett üzemeket hoznak létre, és többek között csészealjat fognak gyártani. Nem nehéz tehát kikövetkeztetni, mi volt Wilsonék végcélja. Azután, amikor 1947-ben olvastam Byrd ellentengernagy Highjump Hadm veletének törlésér l, azonnal tudtam, hogy igazam van. Wilson valahol a Queen Maud Landen van, valamelyik hegy gyomrában, és csészealjakat építget, meg még az isten tudja, mit nem. Rémálomba ill helyszín az ilyesmihez. - Gondolja, hogy képes a jelentésekben szerepl képességgel rendelkez csészealjak megépítésére? - Igen. Meggy z désem, hogy a legtöbbjük továbbfejlesztése a világháború alatt Németországban megismert Feuerball nev távirányítású kis gépeknek, amiket a szövetségesek "Foo Fighter"-nek kereszteltek el. Véleményem szerint azok okozták a tavaly júliusi, Washington DC feletti UFO-inváziót. Más csészealjak nagyok, és pilótásak - mint az, amelyik megállított úton Roswellbe. - Mit gondol, mi lett a sorsa azoknak az alkatrészeknek és terveknek, amik a háború végén az oroszok és a szövetségesek kezébe kerültek. - Szerintem nekik is megvannak a saját csészealjaik jóllehet nem érik el azt a fejlettségi szintet, amit Wilsonéi, amiket Antarktiszon gyárt. - Még egy utolsó kérdés - mondta Fuller, kiitta a sörét, és távozni készült. - Ha hívnánk, hajlandó volna UFO-kutatásokat végezni a kormány számára? - Nem, köszönöm, Mr Fuller. - Én köszönöm, Mr Bradley. - Fuller felállt, és Gladys felé fordult, aki nem mozdult. - És önnek is, Mrs. Bradley. Gladys csak bólintott, de nem szólt. Hagyta, hogy Bradley kikísérje a vendéget. A verandán kezet ráztak. - Amit hallottam, úgy hiszem, maga pokoli egy fickó - mondta Fuller. - Úgy értem, nem tétlenkedett életében. Bradley elmosolyodott, azután elengedte Fuller kezét. - Nem igazán - válaszolta. - De remélem, hogy amit mondtam, a segítségükre lesz. Én személyesen nem akarok belebonyolódni. - Nem keverem bele - ígérte Fuller. Visszament a kocsijához, beszállt, azután kinézett az ablakon. Bradley még a verandán állt, a szél borzolta ezüst haját, jókép volt, és fehér ingében kétségkívül vonzó. Kezével istenhozzádot intett. Fuller visszaintett, azután elhúzott a ház el l Visszapillantva látta, hogy Bradley elt nt a verandáról. A házból kisz r d villanyfény sárgásan derengett az éjszakában. Igazi képeslapra ill kép.
81
Fuller nem hajtott messzire. Az út szélén lekapcsolt reflektorokkal várakozó kocsi mellett megállt. A benne ül férfi letekerte az ablakot. - Nos? - kérdezte. - Mindent tud Wilsonról - mondta Fuller. - A legkisebb részletet is. A másik bólintott, és kiszállt a kocsiból. Egy hátizsákot vetett a vállára. Elindult visszafelé az úton, Bradleyék háza felé. Fuller kiszállt a kocsiból, és cigarettára gyújtott, és csendben elszívta. Amikor Bradley háza felrobbant, és a szilánkok vörös t zgömbbe burkolózva röppentek fel az égre, Fuller felsóhajtott, eldobta a csikket, és a cip je sarkával belataposta a porba. Azután visszaült a kocsiba, és elindult. - Nagy kár - mondta. TIZENHETEDIK FEJEZET Dwight néha már arra gondolt, hogy soha nem fogja megtudni, mi lebegett azon az 1952 júliusi éjszakán az Andrews irányítótornya felett. Az a valami hosszú percekig ott lebegett a torony felett, mintha össze akarná nyomni, elkábította ket ragyogó fényeivel, azután mély, szinte infrahangot hallatva felszökkent, és otthagyta a torony legénységét a vaksötétben. A normális látásukat gyorsan visszanyerték ugyan, de Dwight attól a naptól kezdve folyton arra gondolt - olykor még arról is álmodott -, hogy vajon mi lehetett az? Most egy év elteltével, de ugyanabban a hónapban, itt Washington DC-ben, még mindig er ltetnie kellett magát, hogy megszabaduljon annak az éjszakának a gondolatától, és a saját munkájára tudjon koncentrálni. Az APII, vagyis a Légköri Jelenségeket Vizsgáló Intézet - egy teljesen civil szervezet belvárosi irodájában üldögélt, és háttérinterjút adott Dr Frederik Epstein számára. Epstein negyven éves asztronómus, az intézet vezet je, aki gyakran segédkezett a Blue Book Projektnek összeállítani az UFO-król szóló hivatalos jelentést. Epstein alacsony, köpcös figura volt, dús, bozontos hajkoronával, és szül Vandyke szakállal, amit el szeretettel húzogatott, amikor mélyen elgondolkodott. és Epstein egymással szemben ültek a zsúfolt íróasztalnál. Az iroda falait mindenféle táblázatok és térképek borították, amik 1896-tól minden UFO-jelenséget felt ntettek: az UFO-k alakját, mozgásuk irányát, észlelésük id pontját, a róluk szóló jelentéseket, mint az Egyesült Államok, mind a tengerentúli szervezetek jelentései alapján. Dwight megállapította, hogy a leggyakoribb repülési irány délr l északra, és vissza. - Különösen a Washington DC feletti észlelésekr l szóló jelentés ébresztette fel a gyanúmat a Légier UFO-álláspontjával szemben - mondta Dwight Epsteinnek. Túl sokan állították ugyanazt, és változtatták meg a véleményüket a hivatalos jelentésükben. És az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Légier nagykutyái valami fortélyos man vert titkolnak a közvélemény el tt. A washingtoni észlelések után nyilvánvalóvá vált el ttem, hogy az UFO-t jelent pilótákat rávették a jelentésük megváltoztatására, és hogy fogják be a szájukat. Azt is gyanítottam - és még ma is gyanítom hogy számos információt elhallgatnak el lünk, és hogy valamilyen megmagyarázhatatlan okból a CIA is belekeveredett a képbe. Epstein itt megállította, és szalagot cserélt. Dwight az ablakra pillantott, de a függöny el volt húzva, és mögötte az ajtó kulcsra volt zárva, nehogy valaki hívatlanul betoppanjon rajta. Mindez melodramatikusnak t nt a számára, és kissé ostobán érezte magát miatta, de amikor eszébe jutott Mike és Gladys Bradley titokzatos halála - a házuk hét hónapja egy megmagyarázhatatlan robbanás következtében a leveg be repült - ostobaság-érzetét felváltotta a félelmes meggy z dés, miszerint mindenki veszélybe sodorja magát, aki UFO-kkal foglalkozik. Dwight nem csak önmaga miatt aggódott, de Beth, és a kislányuk, Nichola miatt is. Sosem tudhatja az ember… Amikor Epstein kicserélte a szalagot, felpillantott, és azt mondta: - Oké… Valamilyen megmagyarázhatatlan okból a CIA is belekeveredett a képbe. - Pontosan. Aki a legjobban aggódott miattunk, az Hoyt S. Vandenberg vezérkari tábornok volt. Vandenberg temette el az eredeti Sign Projekt anyagát, törölte a létezését, és keresztelte át 82
Grudge Projektre. Még mindig nem tudjuk, Vandenberg milyen mértékben volt befolyással a Légier re, vagy a CIA-re, de nyilvánvaló, hogy 1946 júniusától 1947 májusáig vezet je volt a Központi Hírszerz Csoportnak, a mostani CIA-nak, míg a nagybátyja a Külügyi Bizottság elnöke volt, az pedig a Szenátus legbefolyásosabb bizottsága. Vandenbergnek nyilván most is óriási befolyása van ezekre a területekre - és pontosan innen származik az a nyomás, ami az UFOkutatásokra nehezedik. - Tehát nem volt meglepve - mondta Epstein bátorítólag mosolyogva -, amikor megtudta, hogy a CIA, és néhány magasrangú tiszt, köztük Samford és Vandenberg tábornokok, létrehoztak egy tudóscsoportot, hogy elemezzék a Blue Book adatait. - Nem. És akkor sem lep dtem meg, amikor megtudtam, hogy azt a testületet Dr H. P. Robertson, a Védelmi Hivatal Fegyverrendszereket Értékel Csoportjának feje- és CIAalkalmazott vezeti. A Robertson-testület mindenesetre a Batelle Memorial Intézet ellentételezésére jött létre. - Az micsoda? - Egy magán kutatócsoport, amit a Légier olykor megbízott UFO adatok statisztikai feldolgozásával, és UFO-nyomozással. A Légier normális körülmények között rábólint a Batelle minden kérésére, de ezúttal nem tette. - Ez úgy hangzik, mintha azt a testületet jöjjön, aminek jönnie kell alapon hozták volna létre. - Pontosan - válaszolta Dwight. - Mit tud mondani a testületr l? - Ez igazán a rejtett háttér. A nevemet ne említse ezzel kapcsolatban. - A szavamat adtam - mondta Epstein. Dwight nagyot sóhajtott, és ideges lett, de elhatározta, hogy kiadja magából mindazt, ami nyomasztja, és Epstein értéktelen szervezetére hagyja jöv beli felhasználásra. Kifújta a leveg t, és belevágott: - A Robertson-testületet tavaly januárban hozták létre nagy titokban, itt Washingtonban. Egyesek szerint január tizenkettedikén kezdtek dolgozni, valójában azonban tizennegyedike és tizennyolcadika között. Robertsontól eltekintve a testület fizikusokból, és a Nobel-díjas Luis W. Alvarezb l; geofizikusokból; Lloyd V. Berkner radarspecialistából és Samuel Goldsmith fizikusból - mindketten a Brookhaven Laboratórium munkatársai -, és Thornton Page asztronómusból és asztrofizikusból, a John Hopkins Hadm veleti Kutató Intézet helyettes igazgatójából állt. Tagja volt továbbá a testületnek J. Allen Hynek, az Egyesült Államok Légierejének csillagász konzultánsa; Frederik C. Durant, egy tüzérségi kísérleti l tér igazgatója; William M. Garland, az ATIC tábornoka; Dewey Fournet rnagy, a mi Pentagon-kapcsolatunk; Ruppelt százados, az én Blue Book Projektem feje; két tiszt a Tengerészet Fényképelemz Laboratóriumából; és három magas rangú CIA-alkalmazott. Epstein halkan füttyentett. - Szép kis társaság - mondta. - Ezekkel aligha lehet vitatkozni. - Bizonyára ez is egy szempont - mondta Dwight. - De azt a komolyságot, amivel a témát kezelik, nem a vele foglalkozó emberek rangja jellemzi kiválóan, sokkal inkább a tény, hogy a testület jelentését els ként az NSC, A Nemzetbiztonsági Hivatal kapta meg, majd miután az UFOkat földönkívüli eredet nek nyilvánították, maga az elnök is. - Ami lehet ködösítés is - mondta Epstein. - Szerintem az is - mondta Dwight. Epstein egyetért en bólintott. - Tehát milyen információt szolgáltatott a Robertson-testület? - Az ülés els két napján Ruppelt százados áttekintette a tudósok számára a Blue Bookben szerepl észleléseket. El ször is elmondta, hogy a Blue Book az Egyesült Államok területén történt észlelésekr l szóló jelentések mindössze tíz százalékát, ami azt jelenti, hogy öt és fél év alatt mintegy negyvennégy ezer észlelés történt. Azután a megfigyeléseket százalékosan felosztotta ballonokra, repül gépekre, csillagászati testekre, és egyéb félreértelmezésekre, úgymint madarakra, szélfútta papírlapokra, világító és lencse alakú felh kre, h mérsékleti inverziókra, visszatükröz désekre, és így tovább, majd kiemelte, hogy a fennmaradó 83
négyszázhuszonkilenc "ismeretlen" min sítést kapott. A jelentésekb l kiderül, hogy a leggyakoribb forma az ellipszis, a leggyakoribb szín a fehér, vagy fémes, hogy ugyanannyi UFO-t észleltek nappal, mint éjszaka, és a repülésük iránya az szélrózsa tizenhat jellemz pontjával írható le. Az azonosítatlanok tizenhat százalékát a leveg b l észlelték - más szóval gyakorlott pilótáktól és navigátoroktól származott; húsz százalékát a földr l; tíz százalékát földi és légi radarállomások észlelték; és nyolc százalékuk volt kombinált vizuális és radar ászlelés. Ruppelt azt is meger sítette, hogy a jelentések nagy része szigorúan titkos katonai intézményekt l származik, úgymint atomenergiai és lövedéktesztel kísérleti telepek, továbbá kiköt k, és kutatóállomások. - Bizonyára leny gözte ket - mondta Epstein. - És kihúzták magukat, ha a saját szigorúan titkos intézményük került szóba. - Egyáltalán nem ny gözte le ket - mondta Dwight, és szinte alig tudta palástolni keser ségét. - Ruppelt és Dewey Fournet kiegészítette a beszámolóját egy mozgáselemzéssel, amelyb l meg lehetett állapítani, hogy a jelentett "ismeretlen" objektumok intelligens irányítással rendelkezneke? Fournet rnagy ezzel kapcsolatban elmondta, hogy kizárva a félreértelmezett eseteket, a fennmaradó azonosítatlanok mozgásának elemzéséb l megállapították, hogy azok intelligens - a miénkkel azonos fejlettség , vagy azt meghaladó képesség - agyak által irányítottak voltak. A tanulmány következ részében Fournet elmagyarázta, hogy amikor meg kívánták állapítani a származási helyüket, a tény, hogy ilyen szerkezeteket a Földön titokban nem lehet el állítani, egyértelm vé tette: a küls rb l valók. - Kétségbevonhatatlan bizonyíték? - kérdezte Epstein, és abbahagyta Vandyke-szakállának húzogatását. A magnó orsóira meredt, mintha onnan kívánná megállapítani, mit nem mondott el neki Dwight. - Igen, volt. - felelte Dwight. - A Fournet beszámolóját követ délel ttön négy filmrészletet vetítettek lea tudósoknak, amelyek a "határozottan ismeretlen" kategóriába tartoztak. Az 1950 április 27-én, a Légier technikusai által a White Sands Rakétakísérleti Telep mellett készített cineteodolit felvételek voltak ezek; meg a Montana-film néven ismert felvételt, amit ugyanazon év augusztus 15-én a Great Fall baseball csapat vezet je készített; meg a Tremonton-film, amit 1952 július 2-án Delbert C. Newhouse, a Tengerészet hivatásos fényképésze készített. - Vegyük ket sorba - mondta Epstein. - Rendben - válaszolta Dwight, és el véve zsebéb l kend jét, megtörölgette a homlokát. A szobában a csukott ajtók és ablakok miatt borzalmas h ség volt. - Az egyik White Sands-filmen egy sötét, elmosódott folt látható, amib l annyi állapítható meg, hogy valami van a leveg ben, és akármi is az, mozog. A második filmet a Wright-Patterson Légitámaszpont Adatelemz Csoportja analizálta. Megállapították, hogy az objektum legalább negyven ezer láb magasságban, két ezer mérföld per óra sebességgel haladt, és több, mint száz láb átmér j lehetett. Epstein megint füttyentett, és megrázta a fejét, egyszerre a csodálattól, és a hitetlenségt l. - A Montana-filmen két nagy, fényes fényfolt látható, amint lépcs s alakzatban áthúz a kék égbolton. Részletek nem láthatóak, de nagy méret kerek tárgynak látszanak. A Tremontonfilmen egy tucatnyi korong alakú objektum látható, amint hol elt nnek, hol felbukkannak, és igen különös man vereket végeznek, egymást kerülgetik, köröznek a felh tlen égbolton. - Csillagászati jelenség? - Nem. Ennek a lehet ségét kizárja az a tény, hogy az alakzatukat megtartva nyugati irányba tartanak, majd az egyik hirtelen elválik a csoporttól és keleti irányban kil . - Csak azt ne mondja, hogy a testület ezt nem fogadta el bizonyítékként! Dwight utálkozva az égre emelte a szemét, majd bólintott. - A jelentésükben ugyan nem írták le, de Ruppelt szerint nem gy zte meg ket. - Megint megtörölte a homlokát, azután a zsebkend jét vizsgálgatta. Az már csurom víz volt az izzadságtól. - A Montana-filmet mégis kétezer órán át vizsgálták a Légier Wright Fieldi Laboratóriumában. Ennek eredményeként megállapították, hogy az objektumok minden kétséget kizárólag nem lehettek ballonok, madarak, repül gépek, meteorok, felh k, vagy visszatükröz dések - egyszóval csak ismeretlen tárgyak lehettek. Ami a Tremontor-filmet illeti, azt két kemény hónapig 84
vizsgálták a Tengerészet Anacostiában lév Laboratóriumában Marylandben, és a konklúzió szerint a rajta látható foltok nem lehetnek madarak, vagy repül gépek, mert hogy óránkénti kétezer mérföldes sebességgel haladtak, a különleges man vereiket figyelembe véve pedig egyértelm , hogy intelligens irányítású járm vekr l van szó. Más szóval a bizonyíték perdönt nek bizonyult. - De a testületet nem gy zte meg. - Nem, az isten verje meg. Miután a szarháziak két napig tanulmányozták a bizonyítékokat, az el zetes jelentésükben leírták, hogy az nem meggy z , és hogy a jelentés fontosságát hangsúlyozó törekvés következményeként, idézem: veszélybe kerülhet a védelmi szervezetek eredeti funkciója, s a hadsereget elárasztó, jobbára tömeghisztériából ered jelentések hajlamossá teszik a védelem felel seit arra, hogy félreértelmezzék, vagy figyelmen kívül hagyják az igazi ellenséges repül gépeket. - Vagyis a valóságos problémát nem az UFO-k jelentik, hanem az UFO-jelentések. - Eltalálta - mondta Dwight. Ha err l beszélt, még ma is elkomorodott, és könnyeit visszafogva igyekezett meggy zni magát, hogy nem növekv paranoiája teszi ezt vele. Tegnap a tévében látta a fejük búbjáig sáros katonákat, amint a koreai háború végét ünneplik - a látvány legy zhetetlen nosztalgiával töltötte el a saját, a Második Világháború frontjain eltöltött napjai után. Borzalmas igazság az, hogy a háború is tud vonzó lenni, de Dwight számára még ennél is több volt: lehet ség, hogy menekülhessen egyre mélyül rögeszméje, az UFO-nyomozás el l. A korábbi UFO-kutatónak, Mike Bradleynek és feleségének nyilván gyilkosság okozta haláláról szóló hírek megrémítették Bethet, aki félelmében megint kérlelni kezdte, hogy hagyjon fel ezzel a munkával. Meg is próbálta, de a Légier visszautasította a kérését; és most, hogy eszébe jut Bradleyék házának üszkös romhalmaza, csapdában érzi magát. - Szóval, mit gondol, mit javasolnak a hivatalos jelentésben? - kérdezte Epstein. - Semmi szintét és kézzelfoghatót - válaszolta Dwight. - Azt hiszem, a Robertson-testületnek egyedüli célja az volt, hogy meggy zze a közvéleményt arról, hogy a Légier komolyan foglalkozik az UFO-kkal, és hogy negatív eredményre jutottak. Más szóval az dolguk volt, hogy félreállítsanak minket… és ez sikerült nekik. - Emiatt hajlandó megosztani velem az információit, - Igen. Az a véleményem, hogy a Blue Book Projektet a Robertson-testület követelésére visszavonják. Ha ez igaz, ön hatékonyabban tudja majd felhasználni az információkat, mint én. - Köszönöm - mondta Epstein, és kikapcsolta a magnót. Dwight örült, hogy végre megszabadult a leveg tlen szobából, Dr Epstein Légköri Jelenségeket Vizsgáló Intézetének irodájából. Gyorsan kisietett a kés júliusi napfényre, és Washington DC-ben fogott egy taxit, amivel a repül térre vitette magát. TIZENNYOLCADIK FEJEZET Marlon Clarke magában beszélt. Fejét hat éve választották el a testét l, de a maga rült, kaotikus módján még ma is szuperált. Ott gubbasztott üvegkalitkájában, alig valamivel a fagypont fölötti h mérsékleten, összekötve két amputált kezével, és sebészi úton eltávolított, de még mindig dobogó szívével. Clarke szeme nyitva volt, de bel le félelem, és rület sugárzott. Ajkai reszketve mozogtak, láthatóan áradt róluk a szó, ám hallani nem lehetett, mert a fej megfoszttatott a hangszálaitól. Az elmetszett nyakból mesterséges véredények fémcsatlakozói és elektromos vezetékek lógtak, ezek kötötték össze az amputált kézzel, és a dobogó szívvel. A fej enyhén mozgott, a szemek vadul forogtak, a kéz ujjai pedig mint valami óriási pók a folyadékban kaparásztak. - A legf bb probléma - magyarázta Dr King Wilsonnak, Kammlernek és Nebének -, nem az, hogy tökéletesíteni kellene a pszicho-fizikai kapcsolatot a fej és a végtag között, hanem, hogy a fej épelméj ségét meg kell rizni. Mint látja, Clarke feje tökéletesen befogadja a szív által belépumpált vért, és mozgatni képes az amputált kezet, még ha kaotikus, és haszontalan módon is. Ez azt sejtteti, hogy bár a fej annyira öntudatán van, hogy impulzusokat tud küldeni az elválasztott 85
végtagnak, ugyanakkor egyfajta delíriumban is van, amit a hitetlenség és az átélt trauma okozott. Azt pillanatnyilag nem tudjuk megállapítani, hogy Clarke gondolkodik-e - hogy a gondolatai tartalmazzák-e az öntudatot, vagy nem - de ez a tágra nyílt, sebesen forgó szem azt bizonyítja, hogy valaminek a tudatában van. Csak nem tudjuk megállapítani, hogy minek. - Vagyis a f probléma nem fizikai, hanem pszichológiai jelleg - mondta Wilson. - Vagyis meg kell találnunk a módját annak, hogy az alanyt a legkisebb sokk érje, és meg rizze az épelméj ségét. - Pontosan - feleltre Dr King. - A kiborg-fejlesztésre tekintettel úgy vélem, ez mesterségesen indukált amnéziával - az agy releváns területeinek kémiai, vagy elektromos stimulációjával -, megoldható. Akkor az elválasztott fej, vagy a sebészetileg átalakított arc és protézis-keverék nem fog traumát szenvedni. Erre, kérem. Átvezetve ket a laboratóriumon - melynek falait a hegy gyomrából vájták ki, ezáltal innen nem nyílt kilátás az Antarktisz fagyos világára -, Dr King megállt egy bizarr, fej nélküli testnél, mely egy elektromos vezetékekkel telezsúfolt székbe volt szíjazva. Csíp t l lefelé az alak teljesen normális volt - egy meztelen férfitest -, ám a lábakból kiszökött a vér, így azok fehéres-kékesen meredeztek. Csíp t l felfelé a test mesterséges volt, a mellkast apró fémlemezek borították, melyek közül az egyik hiányzott, és láthatóvá tette a színes vezetékek és eredeti bels szervek kuszaságát. A torzó egyik karja hiányzott, a másik helyén pedig egy kobalt-króm m végtag volt. - Az els kiborgunk prototípusa - magyarázta Dr King. - A tüd , a vese és az eredeti belek megmaradnak ugyan, de meger sítjük ket, és egy kétkamrás pacemakerrel rásegítünk. M köd képes izület-protéziseink már vannak, így a szuperszonikus és rrepülés okozta károsodását ki tudjuk küszöbölni. Az agy és a végtagok közötti pszicho-fizikai kapcsolatot egy beépített koponyalemezzel tudjuk stimulálni, a beszéd problémáját pedig alsó ajakprotézissel, és elektronikus gégef vel oldjuk meg. A kiborgok irányítását kémiai-elektromos stimuláció, és komputerizált, távirányítású interface kombinációjával végezzük. Mind a kolónia területér l, mind a csészealjakról irányíthatóak lesznek. Még nagyon az elején vagyunk, de bízom benne, hogy gyors fejl désnek indulunk. Amint megoldjuk az elválasztott fej épelméj ségének problémáját, máris a siker útjára léptünk. Az elválasztott fej ott állt a szék melletti asztalon. Az egyik szeme hiányzott. Mellette egy különös, inkább márványgolyóra emlékeztet szem hevert az asztalon. Dr King mosolyogva vette fel, és mutatta Wilson felé. - Egy akrilszem. Számos kísérletet végeztünk vele. Azonban sajnálatos módon, amikor beültetjük az él fejbe, nem akar kifogástalanul m ködni. Amikor csak az egyik szemet távolítjuk el, a megmaradó idegvégz dései segítik a mesterséges szemet, és az ha homályosan is, de lát; ám ha mindkett t mesterségesre cseréljük, vakság az eredmény. Mindezek ellenére megfelel számú kísérleti alany esetében gyorsan megoldhatjuk a problémát. - Él anyag utánpótlással nem lesz gond - mondta Kammler. Stoll nagyon jó munkát végzett Paraguayban, és az acse indián utánpótlás kimeríthetetlennek bizonyult. Ett l nem kell tartani. - Jól van - mondta Dr King és büszkén pillantott körül a laboratóriumában, ahol nyüzsögtek a fehérköpenyes sebészek, biomérnökök, nagyrabecsült tudósok, fejetlen torzók, amputált végtagok, és izolált, de m köd emberi szívek. - Erre, uraim. A legközelebbi ajtóhoz vezette ket, végig egy rövid folyosón, egy másik, nagyobblaboratóriumba, amiben különféle - elektromos és közönséges - székek sorakoztak, karfájukon b rszíjakkal, a falban pedig acéltartályok, rajtuk apró ablakkal. A laboratóriumban borzalmas zaj volt - és ez a zaj önmagában is félelmetesnek hatott. Dr King ezzel átadta Wilsont, Kammlert és Nebét Dr Eckhardtnak, az egykori SS-kísérleteket végz orvosnak, aki a saját birodalmába vezette ket. Egy apró oldalsó helyiségben emberi testek - férfiak és n k - voltak súlyos székekbe szíjazva, a fejükön fülhallgató, orruk, fülük folyamatosan vérzett. Olykor a szájukhoz er sített m anyag zacskóba hánytak. - Infrahangok - magyarázta Dr Eckhardt felemelt hangon, hogy túlharsogja áldozatainak sikoltásait. - Az emberi hallásküszöb alatti hangok, amik megfelel en koncentrálva fizikai 86
nyomást gyakorolnak az emberi agyra, és szervekre. Pillanatnyilag bizonyos infrahangokkal kísérletezünk, amik szétrobbantják az agy véredényeit, ennek az eredményét láthatja most. Kísérletezünk más infrahang tartományokkal is, hogy megbizonyosodjunk róla, alkalmasak-e sebészeti eszköznek, vagy sugárfegyvernek. Reményeink szerint ezekkel fel lehetne szerelni a csészealjainkat. Ugyanezen okból kísérleteket végzünk stroboszkóppal is. Kérem, kövessenek. Egy elsötétített kamrában egy emberi testet láttak, akit stroboszkóppal stimuláltak. Az apró ablakon át jól látszott, hogy a gyorsan villogó fényben az alak saját haját tépi, és vérz testét marcangolja. - A stroboszkóp - magyarázta Dr Eckhardt -, alfa-ritmusban villog, nyolc és tizenkét Herz per secundummal, ez okozza az epileptikus rángásokat - amint látják. Más hullámhosszok más eredményt produkálnak, beleértve az álmosságot, teljes hipnózist, éhséget, undort, és még sok egyebet az akut depressziótól a féktelen dühig. Természetesen ezek is a csészealjak fegyvertárát gazdagíthatják. Erre jöjjenek, uraim. Egy sovány, sápadt arcú, fekete overallt visel n t láttak, aki kezénél, lábánál fogva egy súlyos elektromos székhez volt szíjazva. Borotvált koponyájára fémsapkát helyeztek, melyb l vezetékek futottak a szék mögött elhelyezett kapcsolótáblához. A n egyszerre reszketett, izzadt, és sírt. - Kérem, ne - suttogta. - Sztereotaxikus sapka - magyarázta Dr Eckhardt. - Percenként több száz alkalommal t hegyes elektródákon át áram jut leborotvált koponyájába. Amikor hipnózissal, vagy egyéb, távirányítású módszerrel - mondjuk például agy-implanttal - , vezérlünk egy embert, ezzel a sztereotaxikus sapkával tudjuk visszahozni a valós világba, és akkor már a hatalmunk alatt áll. Ezzel a módszerrel a világ legellenállóbb koponyáit is uralmunk alá tudjuk hajtani, mégpedig mindenféle háború nélkül, és amellett nem is lesznek tudatában annak, hogy az irányításunk alatt állnak. Más szóval bárki a mi robotunkká válhat. - És ez már tökéletes? - kérdezte Nebe. - Nem - vallotta be Eckhardt -, még nem. Pillanatnyilag a kezeltek többsége csak vegetálni képes, de egyesek tovább m ködnek, ami felbátorít bennünket a kísérletek folytatására. Az áttörés hamarosan várható. A közelben dolgozó fehérköpenyes technikus felé intett. Az elfordított egy kapcsolót, mire a n felsikoltott, és vadul verg dni kezdett a székben - már amennyire a szíjak engedték -, azután összevizelte magát, és összeroskadt. A technikus lekapcsolta az áramot, azután egy medikus megvizsgálta a n pulzusát, és szívverését. Felegyenesedve megrázta a fejét, és azt mondta: - A szíve nem bírta. Szerintem egy feln tt példánnyal kellene próbálkoznunk, bennük nagyobb az élni akarás. - Hozzanak egyet - rendelkezett Eckhardt. - A kísérletek nagyszer en haladnak - mondta Wilson Kingnek, miután otthagyták Eckhardtot a laboratóriumában, és visszatértek King birodalmában. - De mi a helyzet az emberi élet nem protetikus meghosszabbításával? E téren értek el eredményeket, - Vannak még problémák, különösen, ami a májat illeti, de azok is megoldhatóak. Emlékeztetném, hogy e vonatkozásban a Nyugat is ért el figyelemreméltó eredményeket, elég ha csak a DNS-nek, az élet alapvet struktúrájának a felfedezésére; vagy a proteinek els , teljes kémiai analízisére; vagy a mélyh tött spermával történ mesterséges megtermékenyítésre utalok vagyis az élet meghosszabbítására tett er feszítésekre. Ez azt jelenti, hogy a megfelel területr l beszerezhetjük a tudósokat. - Majd utánanézek - mondta Wilson. - Addig is végezzék a dolgukat a legjobb tudásuk szerint. Kitartás, Dr King. Wilson még egy pillantást vetett Marlon Clarke vonagló fejére, és rülten forgó szemére. Azután Kammler és Nebe társaságában kilépett az újonnan elkészült folyosóra, ami újabb laboratóriumokba, m helyekbe, géptermekbe, és szervraktárakba vezetett, s amit fekete overallos, fegyveresek riztek. A folyosó végén egy jól megvilágított, nagyobb helyiség várta ket, onnan liften felmentek Wilson irodájába, a hófödte hegycsúcs tetejére.
87
Wilson belépve kissé elszédült a vakító, fehér hegyláncok látványától, ami az íróasztala mögött húzódó, mennyezetig ér panorámaablakon át tárult a szeme elé. Nem ült le, és a vendégeit is inkább az ablak el tt álló fotelekbe invitálta. Az asztalt már megterítették ebédhez, egy üveg fehér bor csillogott a közepén. Az étel már a tányérokon várta ket: egyszer , zöld salátából állt, búzakenyérb l, és sajtból. Wilson az egészséges táplálkozás híve volt. - Uraim - mondta, miközben kihúzta a székét, és leült. - Szabaduljunk meg a gondjainktól civilizált módon, jó étel és ital mellett. - Miután Kammler és Nebe is helyet foglalt, és rajongással pillantott az ennivalóra, Wilson kivette a jég közül a bort, és mindenkinek töltött. Miután pohárköszönt t mondott, nekiláttak az evésnek. - Azt hiszem, mondanivalójuk van - mondta Wilson mindkettejüknek címezve. - Igen - válaszolta Kammler. - Bár én a kolónia tudományos vonatkozásaiért vagyok felel s, beleértve a laboratóriumok irányítását, és a fegyelmet, azt hiszem, egyéb észrevételeimet is szóvá kell tennem. - Mint például? - Nem hiszem, hogy tárgyalásokba kellene bocsátkoznunk az amerikaiakkal az ellátmányt illet en. - Máskülönben hogyan szereznénk be a szükséges élelmiszert? - A korábban gyakorolt módon: ellopnánk azokat, és csészealjon ideszállítanánk. - A csészealjak ehhez nem elég nagyok, és a készleteink kimerül ben vannak. - Mindenesetre - mondta Kammler Nebére pillantva -, nem hiszem, hogy a Nyugatot az Antarktiszra kellene engednünk. Még kevésbé hiszem, hogy technológiánk egy részét át kellene adnunk az amerikaiaknak. - Nincs más választásunk, Hans - válaszolta Wilson igen türelmesen. - Nem várhatjuk meg, amíg kifogy az élelmiszerkészletünk, hogy azután kezdjünk tárgyalásokat. Ha már kifogytunk, a Nyugat kihasználhatja a helyzetünket, és azt nem engedhetjük meg. - És ha a Nyugat, nevezetesen az USA arra használja a technológiánkat, hogy általa megsemmisítsen minket? - Ez nem történhet meg - Wilson kezdte elveszíteni a türelmét. - Csak olyasmit adunk át nekik amit mi már túlhaladtunk. nem számít, mit profitálnak bel le, mi akkor is fejlettebbek maradunk sokkal, sokkal fejlettebbek. - Nem hiszem, hogy ilyen nyugodtak lehetnénk - mondta Kammler. - A Csészealj Projekt egyik tagja, Walter Miethe jelenleg az A.V. Roe repül társaságnál dolgozik Maltonban, Ontarióban, és éppen egy csészealjat épít nekik, amit a régi terveink alapján akar elkészíteni. Habermohl ugyanezt teszi az oroszoknál. Wernher von Braun a NASA m helyeiben dolgozik, a jelentések szerint egy hosszú távú Hold-programon. Ami pedig Rudolf Schriever repül századost illeti, most otthon van Bremer-Havenben, Nyugat-Németországban, ahonnan azt terjeszti, hogy mind az amerikaiak, mind az oroszok csészealjakat építenek az egykori tervei alapján, ami részben igaz is. Az Egyesült Államok túl sokat tud, és nekünk nem szabad kereskednünk velük. - Én pedig elismétlem - mondta Wilson egyre kevesebb türelemmel -, hogy ez elkerülhetetlen. - Dühösen a mindig számító Nebe felé fordult. - és maga, Artur, mit gondol? - Egyetértek Kammlerrel, nem vállalhatjuk a kockázatot. Ha utánpótlásra van szükségünk, hát vegyük el. A csészealjainkkal térdre kényszeríthetjük Amerikát - és azon túl az egész világot. Minek várunk tovább? - Maga hatalomra vágyik, Nebe. - Mi más számít az életben? Wilson felsóhajtott az emberi természet eme megnyilvánulására. - Ami engem illet, nem érdekel a hatalom - magyarázta. - Nem érdekel semmi, ami a hatalommal van összefüggésben. De garanciát akarok arra, hogy ez az apolitikus kolónia életben maradhasson, és tovább fejl djön. Pillanatnyilag a technológiánk a többi államok fölé emel bennünket, s ha akarjuk, minimális er feszítéssel megszerezhetünk mindent, amire szükségünk van. Hadd biztosítsa az Egyesült Államok a szükségleteinket; amit mi adunk érte cserébe, attól boldognak érezhetik magukat, ám a segítségével sosem kerekedhetnek fölénk. Biztonságban vagyunk a támadásuktól. 88
- Én rend r vagyok - mondta Nebe. - Itt legalábbis azzá lettem. Nem vagyok híve a békés egyezkedéseknek, és a hosszú távú szerz déseknek. Engem megöl az unalom. Nekem ennél többre van szükségem. Üzenjünk hadat Amerikának, én azt mondom, és mutassuk meg nekik az er nket. Akkor nemsokára az egész világ a lábunk el tt fog heverni. - Magában egy állat ösztönei rejt znek - mondta Wilson. - És egy barlanglakó lelke. Ezt a témát lezártam. Látta Nebe szemében megvillanni az állati gy löletet, és tudta, hogy ezzel talán éppen gyilkos ösztöneit szabadította el. Kammlerre pillantva látta, hogy az rendkívül dühös, és bár mosollyal igyekszik azt palástolni, a szeme mindent elárul. Wilson tudja, mi hajtja ket: a gyors hódítás dics sége. Azt is tudta, hogy szívük szerint megszabadulnának t le, felosztanák egymás között a kolónia, és a csészealjak segítségével felélesztenék a Harmadik Birodalomat, és a szeretett Ezeréves Birodalmukká alakítanák át. Gyarló álom volt, de elégedettséggel töltötte el, mert általa bebizonyosodott, hogy a nácikat csak a saját érdekeik vezérlik, s végre elérkezett az id , hogy ennek véget vessen. Ma éjjel meg is teszi. - Nos, talán igazuk van - mondta. - Lehet, hogy túl nagy a tét. Aludjunk rá egyet, majd holnap eldöntjük, mi legyen. - Kit n ötlet - vágta rá Kammler megkönnyebbültem mosolyogva, míg Nebe merev tekintettel fogadta mindezt, ami nála teljesen normálisnak számított. Wilson felemelte a poharát, és rájuk mosolygott. - Látom, mindkettejüknek hiányzik a háború - mondta. - A béke olykor igen unalmas tud lenni. Akkor hát - a háborúra! - Azzal összekoccintották a poharukat, és ittak a háborúra. Miután ittak, Wilson azt mondta: - Hát igen, azok voltak a szép id k. Mialatt a holdfény rátelepedett Antarktisz jégvilágára, Kammler és Nebe nosztalgikusan felidézte a II. Világháború napjait, míg Wilson csak hallgatta ket, s úgy tett, mintha érdekelné, amit mondanak, de valójában majd szétvetette a türelmetlenség. Amikor pár óra elteltével, és néhány üveg konyak elfogyasztása után ismét visszatértek a külvilággal való egyezkedés témájára, Wilson úgy tett, mintha beleegyezne egy háború elindításába, s t, még azt is megígérte, hogy hamarosan közvetlen támadást intézhetnek, ha akarnak, akár Washington DC ellen is. Kammler és Nebe elégedetten bújt ágyba. Wilson megértette, hogy mindegy, mit ígér nekik, el bb-utóbb úgyis ellene fognak fordulni, s neki nincs szándékában megengedni, amit akarnak. Ezért ahelyett, hogy a kérésüket fontolgatta volna, leült a tévé képerny k elé, amik a két náci szobáját mutatták. Kammler már aludt, Nebe pedig éppen meztelenül lovagolt az egyik komfortlányon, belefeledkezve a testi örömökbe. Wilson undorodva megrázta a fejét, mert egyáltalán nem volt ínyére az, amire készült. Megnyomta az asztalába rejtett gombot, mire a két náci szobája megtelt mérgesgázzal. Pontosan úgy haltak meg, ahogyan több ezer embertársukat ölték meg a náci koncentrációs táborokban. Kammler fel sem ébredt. Álmában halt meg. Nebe lefordult a lányról, kezével a szájához kapott, az ajtóhoz tántorgott, de nem bírta kinyitni, mire az ablakhoz botorkált, nyilván ki akart mászni rajta. A lány, amikor rájött, hogy mi történik, az ajtót kezdte verni az öklével, és tátott szájáról ítélve sikoltozott. Nebe a padlóra zuhant, nagy keserevesen feltápászkodott, és megragadta a lány haját. Elrántotta az ajtótól, és megpróbálta kinyitni, de a gáz végzett vele. A lány teste el ször rángatózni kezdett, meztelenül dobálta magát az ágyon, azután lehányta Nebét. Az a földre csúszott, hasra fordult, majd négykézláb az ablak felé kaparászott, azután arcra borulva mozdulatlanná dermedt. Amikor a lány végképp elcsendesedett, még felemelte a fejét, elhányta magát, azután is meghalt. A s r gáz füstként ölelte ket körbe: olyanok voltak, mint két mozdulatlanná dermedt, üzeked állat. Nem mozdultak többé. Wilson felemelte a telefont, és hívta a szemételtakarító brigádot. Utasította ket, hogy a kettes és a hármas szobából takarítsák el a tetemeket, és minden személyes tárgyukkal együtt azonnal égessék el. Azután elégedetten, és felszabadultan elaludt. TIZENKILENCEDIK FEJEZET 89
Dwight nyugtalan, zaklatott álmából ébredt, melyben egy UFO üldözte a Wright-Pattersontól Daytonig vezet úton. A csészealj hatalmas volt, narancsárga hasával rátelepedett Dwight kocsijára, blokkolta a gyújtását, majd egyszer en bekebelezte. Dwight rémülten szemlélte, a szíve majd szétrobbant, amint a narancssárga ragyogás elvakította. Felsikoltott, és ett l visszazökkent a valós világba. Felült az ágyában, belehunyorgott a reggeli napfénybe. Rádöbbent, hogy verejtékben fürdik, s hogy Beth, meg Nichola már a konyhában reggeliznek. Nagyokat lélegzett, hogy lecsillapodjon a szívverése, azután kiszállt az ágyból, levetette átnedvesedett pizsamáját, és a zuhany alá állt. Miután felfrissült, felvette az egyenruháját, és kiment a konyhába. Beth, és Nichola egymással szemben ültek az asztalnál, és kukoricapehelyb l, kétszersültb l, narancs dzsúszból, és Beth esetében feketekávéból álló reggelijüket fogyasztották. Nichola hat éves volt, és olyan szép, mint egy barokk festmény. Beth, jóllehet már nem az a hosszú hajú szépség volt, akit annak idején feleségül vett: de a rövidre vágott aranysárga, dús haj, a telt ajkak, a karcsú alak még huszonhét évesen is vonzóvá tették. És nyílt szív volt, ezt Dwight jól tudta, abban a pillanatban is, amikor csatlakozott hozzájuk a reggeliz asztalnál. - Álmodban megint nyögtél, és hánykolódtál - jegyezte meg Beth. - Megint rémálmok gyötörnek, Dwight. - Igen, igazad van - sóhajtott. Sajnálom, ha felébresztettelek. Nem akartalak zavarni. - Nem kell gúnyolódnod, Dwight. Csak megjegyeztem. Ezek a rémálmok egyre gyakrabban gyötörnek, és ez nem jó jel. - Gy lölöm a rémálmokat - jegyezte meg Nichola -, de az álmok, azok rendben vannak. Miért nincs fagylalt a reggelihez? Már tele vagyok a kukoricapehellyel. - Jól vagyok - mondta Dwight, és gyorsan bekanalazta a kukoricapelyhet. - Mindenkinek vannak id nként rémálmai. Ezer és egy oka lehet ennek. - Mint például? - Hogy érted ezt? - Mi okozhat rémálmot? Talán mi? Vagy valami, amir l nem tudok? Esetleg egy másik n ? Dwight döbbenten meredt Nicholára, de a kislány láthatóan nem figyelt. Egyik kezével az ajkát gy rögette, míg a másikkal rezignáltan kevergette a reggelijét, és mindenféle alakot rajzolt bele. - Ez egy kutyus. Ez… eeegy kacsa! Dwight Bethre pillantott. - Komolyan azt hiszed? Beth a szemébe nézett, egy ideig méregette, majd elfordította a tekintetét. - Hát, mostanában nem vagy annyira készséges.Nem önmagad vagy, Dwight. - Nagy nyomás nehezedik rám - mondta. - Ezt te is nagyon jól tudod. Még id m sincs arra, hogy más n vel foglalkozzam, úgy hogy ez nem vita tárgya. Beth átnyúlt az asztal fölött, és megszorította a kezét. - Szabadulj meg attól a nyomástól, Dwight. Egyikünknek sincs szüksége rá. Tudom, hogy korábban már megpróbáltad, de próbáld meg újra, és szabadulj meg a munkádtól. Ha tudod, hagyd ott a Légier t. Dwight zavarában elvörösödött, és hogy palástolja, kinézett az ablakon. B ntudatot érzett, mert tudta, hogy Beth miért aggódik, de amikor az ablakon túl megpillantotta a kifutópálya mentén parkoló gépeket, és amint az augusztusi napfény megcsillant a hangárok ajtaján, tudta, hogy sosem lesz képes otthagyni a Légier t, és visszavedleni civillé. És ott van a Blue Book is, ami - a gondolattól még inkább elkeseredett - amellett, hogy szintén az vállára nehezedik, még a gondolatait is uralja, és ez ellen nem tehet semmit. Elvégre ez nem közönséges munka. - Nem kell a többi - mondta Nichola. - Túl nyúlós, és ragadós. - Ez azért van, mert túl sokáig kevergetted - szólt rá Beth. - Csak a kanalammal kotortam benne - magyarázta Nichola. Dwight a keze közé fogta Beth kezét.
90
- Nem hagyhatom ott a Légier t - mondta. - Mihez kezdenék a civil életben? Egy életre hozzá vagyok kötve. Meg aztán nem is olyan rossz az. Amit az UFO-król hallasz, annak a fele sem igaz. Sokkal inkább a hisztériához és a fantáziához van köze, mint a valósághoz. Tudod? A Vénusz, az üstökösök, a meteorok, a felh k, a plazmafelh k, a napkitörések, a melléknapok, a mellékholdak, a nap, a hold, a csillagok, még a villámok, és a madarak is lehetnek ilyen fényesek, és végezhetnek ilyen mozgást. Az emberek félreértelmezik a látványt, azután a fantáziájukkal kiszínezik, és máris kész a tömeghisztéria. És hogy az UFO-k földönkívüli lények járm vei lennének? Nos, az nem lehet. Legfeljebb földönkívüli jelenségek - amolyan látványcsodák. Az ember fél attól, amit nem ismer, és hajlamos felnagyítani a dolgokat. - De a rémálmaid ett l még nem sz nnek meg, Dwight. És le is fogytál. Már alig látunk, és ha itthon vagy, sem vagy köztünk - gondolatban az ATIC-nál jársz, még mindig ott dolgozol. - A rémálmok id vel el fognak múlni. Ebben biztos vagyok. - Nézd, Dwight, én nem tudom, hogy elözönlöttek-e bennünket az UFO-k, vagy nem. Csak azt tudom, hogy a férjemet rémálmok gyötrik, lefogyott, és sokszor annyira fáradt és kimerült, hogy szeretkezni sincs kedve. Emiatt aggódom, és a jöv nk miatt is. Azt mondod, az életed a Légier rendben van. De mi lesz akkor, ha k ezzel mit sem tör dnek, és folyton kihagynak az el léptetésnél? Mind a ketten tudjuk, hogy megy ez, Dwight. Ennek semmi köze a te szakértelmedhez. Sokkal inkább ahhoz, hogy az UFO-k egyeseknek nehéz perceket okoztak. Te lehettél volna a Blue Book feje, de Ruppelt lett az. Most arról szólnak a pletykák, hogy Ruppelt is bajban van, és hogy valószín leg menesztik. Így megy ez, Dwight. - Azok csak pletykák - mondta Dwight, pedig nagyon jól tudta, hogy a pletykáknak van alapjuk. - Az emberek túl sokat beszélnek. Mindannyian tudjuk, hogy a most kiadott Robertsonelemzés spekulációkra bátorítja a közvéleményt, és az emberek mindezt összefüggésbe hozzák a Blue Bookkal, és Ruppelt százados személyével. De mindez csak pletyka, Beth. - Az nem pletyka, hogy folyton kimaradsz az el léptetéseknél, amióta csak a Sign Projektet elindították. Azel tt mindenki kedvence voltál, most meg mindenki sajnálkozik, amiért más kevésbé tapasztalt tisztek foglalják el a jó pozíciókat. Ezek nem pletykák, Dwight. És az sem pletyka, hogy azok az emberek, akik UFO-kutatással foglalkoztak, egyszeriben a világ másik felében találják magukat, vagy éppen baleset éri ket, mint azt a szerencsétlen II. Világháborús h st, Mike Bradleyt és a szerencsétlen feleségét. Dwight kiitta kávéja maradékát, azután felvette egyenruhájának zubbonyát. - Erre nincs bizonyíték - hazudta, és nem kis b ntudattal pillantott Bethre és Nicholára, mert szentül hitte, hogy ket is bajba sodorja. - Ezek csak ostoba találgatások. - Ó, igen? - vágott vissza Beth. - Akkor mivel magyarázod a fekete ruhás emberek felbukkanását? Dwight már éppen meg akarta csókolni Bethet búcsúzóul, amikor az asszony szavai megállították. A gerincén jeges borzongás futott végig. - Mit tudsz azokról a fekete ruhásokról? - kérdezte. - Csak a szóbeszédb l tudom - felelte Beth. - És sokkal inkább tartom ket mesének. Az emberek azt beszélik, hogy azokat, akik UFO-kutatásokkal foglalkoznak, fekete ruhás férfiak látogatják meg. Egyesek szerint fekete öltönyt viselnek. Mások szerint fekete overallt. Egybehangzóan állítják, hogy nem a Légier t l vannak, de igen furcsán néznek ki. Olyan sápadtak. És különös, kifejezéstelen ábrázatuk van. Kettesével, vagy hármasával járnak, rendszerint limuzinnal közlekednek, és mindig figyelmeztetik azt, akihez mennek, hogy hagyjon fel az UFO-kutatással. És megfenyegetik, hogy ha nem hagyja abba, komoly bajba kerül. - Még egy ostoba történet - mondta Dwight, de valójában is hallott efféle történeteket, mégpedig szavahihet forrásból. - Az ilyesmi futót zként terjed. Te elhiszed ezt a szemetet? - Csak azt mondom, amit hallottam - felelte Beth kakaskodón, de nagyon is komolyan gondolta. - A történetek nagy része megbízható forrásból származik - jobbára a Légier tisztjeit l -, olyan emberekt l, akiket már meglátogattak, de nem hallgattak a figyelmeztet szóra, s azután tényleg komoly bajba kerültek. Az a személy pedig, aki hasonló látogatásról számolt be Adele
91
Waltersnek - mondván, hogy beugratásnak hitte -, nem sokkal azután nyom nélkül elt nt, és azóta sem került el . - Ha Adele barátja volt, akkor az csakis Ben Little lehetett - mondta Dwight. Little amat r csillagász volt, és fanatikus ufológus, aki itt élt Daytonban, és olykor talán túl hangosan is hangoztatta, hogy az UFO-k nem mások, mint az amerikai és a kanadai kormány által kifejlesztett titkos fegyverek. Miután a helyi sajtóban néhány napon át megjelentek a cikkei, Little egyszer en elt nt, itt hagyta a feleségét, és három gyerekét. Adele férje, Ralph Walters, a Légier repül mérnöke, a család közeli barátja volt. - Igen, az. Nyilván te is hallottál róla, Dwight. - Igen. És azt is hallottam, hogy a házassága zsákutcába jutott, és Ben Little egyszer en csak lelécelt. Én inkább e feltételezés felé hajlok. - Ezt elhiszem - mondta Beth. De tudta, hogy Dwight nem így gondolja. Egyszer en csak nem akarja bevallani még önmagának sem, hogy valami rossz dolog történt a nagyszájú Ben Littlevel, és hogy a titokzatos "fekete embereknek" valami közük lehet hozzá. Dwight most már hitte, hogy a fekete emberek léteznek, csak azt nem tudta, kicsodák. Földönkívüliek? A CIA? Idegen ügynökök? Ki tudja? Megpróbálta elrejteni a döbbenetét, amit Beth információja okozott neki, és lehajolt, hogy búcsúzóul megcsókolja a feleségét. - Sietek haza - mondta, azután megcsókolta Nichola homlokát is, megcsiklandozta, majd a hisztisen sikoltozó kislányt otthagyva, a Wright Field kifutópályáján keresztül elsétált a közeli ATIC irodába. *** Az ATIC "hadm veleti terme" már korántsem volt olyan sivár, mint a Sign Projekt idejében. Most egy halom UFO-król készített fénykép, és idegeneket ábrázoló rajz egészítette ki a rengetek térképet, grafikont és táblázatot. A két teletype gép szünet nélkül kattogott, és az akkori titkárn , Thelma Wheeler tizedes a N i Hadtestt l, most már rmesterként irányított két másik titkárn t. Bár néhány kilót felszedett, Thelma még mindig sz ke volt, és csinos, és még mindig Bob Jacksonnal járt, akinek annak idején elcsavarta a fejét, és akinek azóta is sikerült elodáznia a házasságkötést. Most is, hogy Dwight belépett az irodába, Bobot Thelma asztalán ülve találta, amint éppen megint a lány fülébe suttog. Thelma vihogva a térdére csapott, majd megfordult forgószékén, és a kattogó teletyperhez sietett. Bob felpillantott, meglátta Dwightot és nyomban abbahagyta a mosolygást, amib l a társa rögtön tudta, hogy rossz hírei vannak. - ´reggelt - mondta Dwight, és Bobhoz sietett. - Látom az ábrázatodról, hogy elfogadták a Robertson-testület beszámolóját. - Ja - válaszolt Bob. - Nem tudom, mi áll benne, de Ruppelt nem látszott túl boldognak, és azt mondta, mihelyt megérkezel, menjünk be hozzá. - Akkor hát menjünk, Bob. Az íróasztala mögött ül Ruppelt egyébként egy fekete hajú, jókép feln tt volt, aki sosem volt híjával a decens gondolatoknak, és a jó humornak. Most azonban az asztalán hever vaskos dossziéba merülve egyértelm en látszott rajta, hogy komoly bajban van. Olyannyira, hogy észre sem vette a belép ket, s csak akkor pillantott fel a dossziéból, amikor Dwight megszólalt: - ´reggelt, Ruppelt százados. Ha jól sejtem, látni kívánt bennünket. Ruppelt zavartan felpillantott, megpróbálta összeszedni magát, arcára mosolyt er ltetett, és intett Bobnak és Dwightnak, hogy foglaljanak helyet. Amikor leültek, az asztalán hever Robertson-dossziéra pillantott, majd megint felnézett, és kezét összefonta az iratkötegen. - Mit is mondhatnék? - kezdte retorikusan. - Mivel is kezdhetném? - Csak ki vele, százados - mondta Dwight. - Úgy nekünk is könnyebb lesz. - Nincsenek jó híreim. - Kibasztak velünk - bökte ki helyette Bob. - Ezt akarta mondani? - Igen, Bob. Attól tartok, err l van szó. - Ruppelt megdörzsölte a homlokát, a dossziéba pillantott, majd megint a két tisztre. - El rebocsátom, hogy ez nem a teljes jelentés. Csak a f bb szempontok összefoglalása. 92
- És mikor kapjuk meg a teljes anyagot? - kérdezte Dwight. - Nem fogjuk megkapni - felelte Ruppelt. - Csak annyit kapunk, amennyit feltétlenül tudnunk kell, és az ennyi, uraim. - Micsoda? - kezdte Dwight, és a hasonlóképpen megdöbbent Bobra pillantott. - Ne kérdezzék - mondta Ruppelt. Lehajtotta a fejét, és megint belemerült a dokumentumba. El ször is annak ellenére, hogy Fournet rnagy és én átadtuk a minden kétséget kizáró bizonyítékokat, a testület tagjai kijelentették, hogy a bizonyítékok nem meggy z ek, Más szóval a problémát nem az UFO-k jelentik, hanem az UFO-jelentések. - Ennyit már eddig is tudtunk - mondta Dwight. - Engem csak az zavar, hogy ezt elfogadták. - Eléggé meglep - mondta Ruppelt. A falakat borító poszterekre pillantott, amik jobbára a cineteodolit felnagyított képei voltak, vagy amat r fényképek másolatai, s gyakran csak egy homályos folt látszott rajtuk. Úgy tett, mintha most akarna értelmet kihámozni bel lük, de nem sikerül neki. Sóhajtva visszatért a jelentéshez. - Mint mondtam, a Robertson-testület jelentése tartalmaz néhány váratlan, és meglep ajánlást is. - Ó-ó! - suttogta Bob. - El ször - folytatta Ruppelt, mintha nem is hallotta volna Bobot -, javasolja, hogy a három legnagyobb magán UFO-szervezetet - a Légköri Jelenségeket Kutató Szervezetet, vagy APRO-t, a Civil Csészealj-kutatókat, vagy CSI-t, és a Frederik Epstein-féle Légköri Jelenségeket Vizsgáló Intézetet, vagy APII-t - megfigyelés alá kell helyezni, mert a széleskör megfigyelések értelmezését tekintve rendkívül nagy befolyással vannak a tömegek gondolkodására. E javaslatban áll a következ mondat: "Nem szabad elfeledkeznünk az ilyen szervezetek nyilvánvalóan felel tlen és felforgató céljairól sem". - Jézus Krisztus! - kiáltott fel Bob. - Azután azt is javasolja ez a testület, hogy a nemzeti biztonsági szervek tegyenek lépéseket az UFO jelenség fontosságának bagatellizálására, és a hozzá tapadt titokzatosság légkörének eliminálására. Mindez bekerül a közoktatási tantervbe. - Tömeges agymosás - fordította le Bob keser en. - Végezetül a testület körvonalazza a közoktatási tantervet. - Bob megvet en felhorkant. - Két szempontot határoz meg: a helyes álláspont besulykolását, és a nimbusz lerombolását. El bbit l az ismert objektumok felismerését, ezáltal a félreértelmezések számának csökkenését várják, utóbbitól pedig a közvélemény UFO-k iránti érdekl désének, ezáltal az UFO-jelentések számának csökkenését. - Vagyis söpörjük a szemetet a sz nyeg alá - fordította Bob. - Ennek a közoktatási programnak az a lényege - folytatta Ruppelt, mit sem tör dve Bob ingerült felkiáltásaival -, hogy a kormány felbérel tömegpszichózisban jártas pszichológusokat, katonai oktatófilmeket készít filmgyárakat, a Walt Disney Stúdiót, és népszer személyeket, mint amilyen Arthur Godfrey, hogy megetessék a tömegekkel ezt az új gondolkodásmódot. A testület azt is javasolja, hogy az eddigi jelentéseket ne tegyék hozzáférhet vé, ellenkez leg, rizzék sokkal szigorúbban, és nem katonai személyek el tt még a létezésüket is tagadják. Ruppelt felpillantott a dossziéból, és a két tisztre nézett. Rövid, feszült csend után azt mondta: - Ezeket az ajánlásokat olvasva számomra nyilvánvaló, hogy a Robertson-testületnek egyetlen célja volt ezzel a jelentéssel. Mégpedig az, hogy lehet vé tegye a Légier számára az elkövetkez évtizedekben annak kijelentését, hogy az UFO-jelenségeket egy pártatlan bizottság vizsgálja, és semmi szokatlant nem talál az égbolton. - Szar ügy - mondta Bob keser en. - És amíg ez a tények nyilvánvaló elferdítése, azt is jelenti, hogy a Légier ezek után tagadhatja az ilyen természet objektumok létezését, és ahelyett, hogy az UFO-jelentésekkel foglalkozna, minden erejével a közvélemény átformálására koncentrálhat. Más szóval a Blue Book Projektnek vége. Ha e néven fut tovább, nem az lesz, ami eddig volt. - Nem - mondta Dwight -, nem az lesz. Mától fogva a Blue Book Projekt lesz felel s a nevetségessé tétel és a tagadás politikájának terjesztéséért, hogy ezáltal elejét vegye a jelenség
93
jöv beni hatékony tanulmányozásának. És ez a CIA által támogatott Robertson-testület propaganda kampányának csak az egyik polipkarja. - A kurva anyjukat - mondta Bob. Bár valójában nem vetette szét a boldogság, Ruppelt azért rámosolygott, azután becsukta a dossziét, és el vett egy másik papírt, és úgy teregette szét az asztalon, mintha mocskosak volnának. - Attól tartok, uraim, hogy amíg a figyelemre méltóan hézagos Robertson-jelentés a titkosság feloldásáról és a Blue Book Projekt kiterjesztésér l beszél a hivatalos jelentésében, amib l ez a kivonat származik, valójában a titkosság szigorítását, a jelenség bagatellizálását, a tanúk nevetségessé tételét… és a Blue Book megszüntetését szorgalmazza. - Ó, istenem! - akarta mondani Bob, de csak nyögött egyet. Ruppelt megint csak nem tör dött vele, hanem folytatta: - A következ személyeket áthelyezik. - A papírok fölé hajolt, és elcsukló hangon olvasni kezdte az áthelyezettek neveit. Az neve is a listán volt. Csak Dwight, Bob, és Thelma neve hiányzott. - Az eredeti három - jegyezte meg Ruppelt. - Mostantól te vagy a parancsnok, Dwight. - Minek a parancsnoka? - kérdezte Dwight keser en. - Egy rakás szart hagytak rám. - A szaga mindenesetre olyan - mondta Bob. Ruppelt felállt, és feltette csúcsos sapkáját. - Tudtam, hogy így lesz, ezért már összepakoltam. Azt mondták, haladéktalanul távoznom kell, tehát azt teszem. A csomagjaim már a dzsipben vannak, és azonnal indulok is. Örülök, hogy együtt dolgoztunk, uraim. Sajnálom, hogy így végz dött. - Én is - mondta Dwight. Mindketten kikísérték az irodából, és átmentek a tanácsterembe, ahová összehívták az egész stábot, és felolvasták nekik az áthelyezési parancsot. Amikor mindenki megértette a lényeget, Ruppelt körbejárt, mindenkivel kezet szorított, és igazán zavarba jött, amikor egyik-másik lány sírva fakadt. Miután végzett, intett Dwightnak és Bobnak, hogy zárják ki az ATIC épületéb l. Odakint a verandán, miközben a kifutópályán a gépek le-, és felszálltak, a hangzavarban eléjük állt, és a szemükbe nézett. - Megpróbálnak a sárba taposni benneteket - mondta -, és ez valószín leg sikerülni is fog nekik. De addig is vannak kérdések, amikre nektek kellene megtalálnotok a választ. - Kezével a leveg be markolt, mintha onnan kapdosná el a kérdéseket. - Miközben a Légier el akarja hitetni az egész világgal, hogy az UFO-k létezésére nincs annyi bizonyíték, ami indokolná az alapos vizsgálatot, miért rendeli el titokban a jelentések kinyomozását? Amikor mindannyian olvastuk Twining tábornok kijelentését, miszerint a jelenség valóságos, miért tagadják ennek a kijelentésnek a létezését? Amikor a Sign Projektet azért hozták létre, hogy bizonyítsa az UFO-k természetfeletti eredetét, miért sz ntették meg a projektet, és miért égették el az iratokat? Amikor a Sign Projektet Grudge Projektre változtatták, miért min sítették a megfigyeléseket nevetségesnek, és miért szórták szét a projekten dolgozó valamennyi embert? Amikor a Légier továbbra is azt állítja, hogy nem foglalkozik az UFO-kkal, miért javasolja, hogy minden UFOjelentést el kell küldeni a Pentagonnak? Végül: miért hazudott nekünk a CIA? Miért nem kaptuk meg a Robertson-jelentést? Miért kellett szétrombolni a Blue Book Projektet? Ezekre a kérdésekre meg kell találni a választ, uraim, és már csak önök maradtak… jó szerencsét hát! Tisztelgett, a dzsiphez ment, és kihajtott az életükb l. - Ezt az egészet nem hiszem el - mondta Dwight. HUSZADIK FEJEZET Ernst Stoll undorodott a tükörképét l. Amióta itt van, jócskán megöregedett, az arca beesett, a b re sárga a hiányos étkezést l és a tétlenségt l, a szeme elveszítette a fényét. Rádöbbent, hogy a dzsungelben meg kell fizetni az életért. Magában káromkodott, és szólt Mariának, a komfortlánynak, hogy hozzon neki kávét. A lány gyorsan visszatért, meztelen talpa csattogott a 94
padlón, arcán kék folt éktelenkedett. Tegnap este kapta, amikor Stoll egyik szexuális újítása nem érte el a kívánt célt. Ez is el fog múlni - az átkozott potenciál, a férfiasság -, gondolta Ernst mogorván, és amikor megint a tükörbe pillantott, meglátta benne, amint Maria idegesen elhúzódik mell le, és a csésze g zölg kávét az asztalon hagyja. Rájött, hogy ezt a lány is észrevette, és lehet, hogy beszélt is róla. Megalázottnak érezte magát, és elhatározta, hogy megszabadul a lánytól. Miközben megtörölte az arcát, azon meditált, melyik módszer volna a legcélravezet bb. Akkor a tükör hirtelen megremegett. A tükörképe kiesett bel le, majd visszaugrott. Egyik kezével megállította a tükröt, majd befejezte a törölközést. Érezte, hogy a lába alatt remeg a pdló, és meghallotta az ismer s morgást, ami kintr l szivárgott a házba. Rájött, hogy a tervezettnél korábban jöttek meg a barátai, ezért sietve begombolta a zubbonyát, felkapta a csizmát, és átsietett a szobán. Maria négykézláb tisztította a faburkolatú padlót egy viaszos rongy segítségével. Helyi indián lány, egy fehér férfi törvénytelen gyermeke, akit az apja elhagyott. Még alig tizenhét éves, de tökéletes teste van: kerek feneke, gerincének enyhe íve jól kirajzolódik a vékony ruha alatt. Ernst érezte, hogy felizgul, és dühös lett, mert az utóbbi id ben ezt nem igen érezte. Mérgében csizmás lábával a lány gerincére taposott, mire az arcra bukott a padlón. A mély dübörgés betöltötte a szobát, a padló, a fal beléremegett, de Ernst csak a lány testének remegését érezte a csizmája alatt. Er s ingert érzett, hogy eltörje a gerincét, s ezzel szabadjára engedje frusztrált dühét, de megelégedett a lány hangjából sz r d félelemmel. - Kérem, gazda! - vinnyogta a lány. Er sebben taposta a csizmájával, hallgatta fájdalmas nyögéseit, azután elnevette magát, levette róla a lábát, és kiment a házból. Odakint, a verandán a dübörgés hangosabb volt, lélegzetelállító, megremegtette az egész házat. Ernst felpillantott a háromszáz láb átmér j hatalmas csészealjra, és nézte, amint az lassan, függ legesen ereszkedik a leszállópadra, ami szinte az egész udvart uralta. A látvány annyira leny gözte Stollt, hogy valósággal elakadt t le a lélegzete. Eszébe juttatta mindazt, amit veszített akkor, amikor rakétamérnök helyett rend r vált bel le az SS-nél. Magasan Stoll feje felett a csészealj gyorsan forgott saját tengelye körül, csak a középs része maradt mozdulatlan. Az alakja olyan volt, mint egy meniszkusz lencséé, vagy inkább, mint két egymással szembe fordított tányéré, amely egy központi, giroszkóp-vezérlés kupola körül forgott, ami magában foglalta a hajtóm vet, a vezérl panelt, a szálláshelyeket, és a raktárhelyiségeket. Az egészet egy igen fejlett elektromágneses berendezés hajtotta, amely ionizálta a csészealjat körülvev leveg t, és elektromosan vezet teret hozott létre, amire nem hatott sem h , sem gravitáció, ennélfogva bár figyelemreméltó sebességre volt képes, mentes maradt a szuperszonikus hangrobbanástól, csak ett l a mély hangú dübörgést l nem tudott szabadulni, amely majd szétrepeszti az ember koponyáját. A küls perem gyors forgása lelassult, és a csészealj ereszkedni kezdett, de az elektromágneses gravitációcsökkent rendszer - amely egyben a mozdulatlan lebegést is lehet vé tette -, a csészealj átmér jével azonos kerületen belül olyan légörvényt hozott létre, amit l a talaj részecskéi a leveg be emelkedtek, és úgy örvénylettek, mintha hurrikán forgatná ket. A helyi munkások, akiknek kunyhói a leszállópálya mentén sorakoztak, szerény otthonuk el tt állva meredtek a csodára, de az örvény ket nem bántotta, mivel a csészealj kerületén kívül foglaltak helyet. Csodálattal tekintettek fel a hatalmas korongra, jóllehet már számtalanszor látták leszállni. Ernst bensejében kavarogtak az érzelmek, amint nézte a leszálló gépet. Az elektromosan töltött, porózus magnézium ortoszilikát burkolat az ionizáció miatt fehéres derengésben izzott, de ahogy közeledett a talajhoz, a felület egyre sötétebb lett, végül szürke, fémes csínt vett fel. A csészealj enyhén billegett, majd négy ponton kiengedte hidraulikus lábait, amik mélyen belesüppedtek a talajba. Azután a billegés abbamaradt, a gép megpihent, és minden elcsendesedett. A forgás lassan abbamaradt, a szélörvény bolygatta törmelék elült. Egy hosszú percig halálos csend lett.
95
Ernst még mindig a verandán állva egyszerre érzett felindultságot, és keser séget. Részese lehetett volna a csészealj megépítésének, repülhetett volna vele, de ahelyett ide került, ebbe a pokoli serd be, ahol az acse indiánokat hajkurássza, és szégyenteljes módon a szerencsétlen federales-eket irányítja ahelyett, hogy tehetségét az antarktiszi kolónia javára kamatoztatná. Jóllehet erre lett kiválasztva, hát ezt teszi, de azért a dolog mély sebet hagyott benne. A csészealj küls pereme már nem forgott, a dübörgés elült. A gép hasán felpattant egy elem, és lassan egy lépcs ereszkedett mögüle a talajra. Fekete ruhás fegyveres biztonságiak bújtak ki rajta, és véd gy r t vontak a kijárat köré. Felbukkant Wilson, is feketében volt, akárcsak a mögötte kiszálló többi fegyveres. Ernst lelépett a verandáról, és odalépett az urához, hogy üdvözölje. Miközben kezet rázott Wilsonnal, csodálkozva nézte, mennyire fiatalos az amerikai. Bár már túl volt a nyolcvanon, és a haja jócskán szült, a b re sima maradt, és fiatalos arcvonásait is meg rizte. A szeme olyan kék volt, mint az Antarktisz fölött az ég. Az egyetlen, ami nem m ködött nála, az az arcizma volt: amikor mosolygott, az izom szemmel láthatóan nem akart engedelmeskedni az idegek parancsának. - Hogy van, Ernst? - kérdezte, és a hangja alig volt melegebb, mint fagyos tekintete. - Nagyon jól uram. És ön, - Valamennyi m tétem kit n en sikerült. Dr Eckhardt és King igazán nagyszer eredményeket értek el. Mivel felbátorítottam ket, hogy rajtam is kísérletezhetnek, nem mernek hibázni. Bár Ernst nagyon jól tudta, hogy a jó doktorok számtalan szerencsétlenen próbálják ki a m vészetüket, miel tt hozzá mernének nyúlni, jobbnak látta, he ehhez nem f z kommentárt. - Attól tarok, nem maradhatunk túl sokáig - folytatta Wilson. - Csak összeszedjük az él anyagot, és már megyünk is. Mi ketten megbeszélünk egy-két dolgot, míg Porter - a mögötte álló fekete ruhás gorilla felé intett - az indiánok után néz. Rendben, Porter, lásson neki. Ernst észrevette, hogy Wilson ezúttal Kammler és Nebe nélkül érkezett, de miel tt megkérdezte volna, hogy mi van egykori II. Világháborús bajtársaival, megvárta, amíg Porter és pribékjei a dolgukra mentek. - Meghaltak - mondta Wilson közömbösen, miközben helyet foglalt a verandán, az asztal mellett. - Egy szerencsétlen baleset következtében. Kimentek a hegylánc túloldalára, hogy összeszedjék az amerikaiak által otthagyott felszerelést és ellátmányt. A csészealj meghibásodott, és lezuhant. Mindenki odaveszett. Kammler és Nebe nincs többé. Bár Ernst viszolygott Kammlert l, és rettegett Nebét l, a haláluk mélységesen megrázta. Miközben utasította Mariát, hogy hozzon nekik teát, felvillant benne egy halvány reménysugár. - És most mihez kezd egyedül. Bizonyára szüksége lesz egy tapasztalt emberre, aki segíti a kolónia irányításában. Esetleg én… - Nem - vágta rá Wilson, és ezzel az egy szóval lerombolta a reményeit. - Tudom, mit akar javasolni, Ernst, de az pillanatnyilag lehetetlen. Magam is el tudom vezetni a kolóniát. A maga itteni munkája sokkal fontosabb. Mi nem lehetünk meg a folyamatos indián-utánpótlás nélkül, az pedig maga nélkül nem m ködik. Maga igazán nagyszer munkát végzett, amikor felállította a tábort, és létrehozta a kapcsolatot Stroessner tábornokkal. Ezeket a kapcsolatokat meg kell tartani. Mivel Stroessner majdnem biztosan Paraguay elnöke lesz - el reláthatólag néhány hónapon belül - ezért fontos, hogy maga itt maradjon, és biztosítsa a támogatásunkról, és er sítse a szövetségünket. Megígérem, hogy visszatérhet a kolóniába, de pillanatnyilag itt van magára szükség. Ernst büszkeség és gyanakvás közt tépel dve - hogy Wilson hazudik neki, és örökre itt tartja a dzsungelben -, Ernst nyugtalanul fészkel dött a székén. Hogy ellensúlyozza elégedetlenségét, és egyre növekv depresszióját, ráüvöltött Mariára, aki a teával visszatérve éppen a csészéiket töltögette. - A lány keze reszketett - jegyezte meg Wilson, amikor a lány idegesen visszavonult a házba. Magától fél? - Igen - felelte Ernst. - A háború alatt megtanultam, hogy a félelem csodákat tud m velni, ezért úgy intéztem, hogy itt mindenki féljen t lem. 96
- Nagyon jó - mondta Wilson, de ebb l nem lehetett megállapítani, hogy elégedettségb l mondta-e, vagy nem, annyira színtelen, érzéketlen volt a hangja. - És az összeterelt indiánokkal nincs probléma? - Nincs - felelte Ernst. - A federalesek a segítségemre vannak. Csak felveszem a kapcsolatot velük, elmondom, mit akarok, megalkuszom velük, mint az arabokkal, azután csak hagyom, hogy végezzék a dolgukat. k ismerik a dzsungelt; meg aztán már évek óta vadásznak az acsékre, szóval tudják, hogyan kell csinálni. Természetesen nem ismernek irgalmat, és ez teszi ket hatékonnyá. - A táborba szállítás közben nem adódik probléma? - Nem. A federalesek nem hozzák ide a foglyokat a megbeszélt id pontig, az pedig rendszerint az önök érkezését megel z nap. Ha a federalesek túl hamar terelnék össze ket, gondoskodniuk kellene róluk, mégpedig az én kontómra, így pedig némi haszonhoz is jutnak - ugye, érti? Igen - felelte Wilson, de nem említette fel a sikkasztás kérdését, csak méla undorral emlékezett rá, hogy ezek a primitív fajok, milyen kevés táplálékkal beérik. - Tehát a maga ketreceiben nem töltenek sok id t? - Úgy van. Miközben beszélgettek, a fekete ruhás fegyveresek kinyitották a tábor peremén elhelyezett bambuszketrecek egyikének ajtaját, és a megrettent acse férfiakat, n ket, és gyerekeket a csészealj egy szélesebb rámpájához terelték, amit id közben engedtek le a földre. Némelyik indián rettegve pillantott fel a föléje tornyosuló csészealjra, rémületében eltakarta a szemét is. Egyik-másik megpróbált kiugrani a sorból, vagy visszafordulni, de Wilson fekete ruhás pribékjei a puskájuk tusával terelték ket vissza a sorba. A fél életemet azzal töltöttem, hogy néztem, hogyan terelnek embereket egyik börtönb l a másikba, gondolta Ernst, és eszébe jutottak a marhavagonok, meg a bennük összezsúfolt lengyel és német zsidók, egy másik álom felesleges szemetje. Urak és rabszolgák. - Amikor legutóbb beszélgettünk - mondta Ernst -, maga az amerikaiakkal egyezkedett ellátmányért. Kammler és Nebe sorsából sejtem, hogy a tárgyalások eredménnyel jártak. - Igen, Ernst. A hegylánc túloldalán ledobják, amire szükségünk van, mi meg kimegyünk érte a csészealjunkkal és felszedjük. Cserébe juttatok nekik morzsákat a technológiánkból, de sosem annyit, hogy fenyegetést jelenthessenek a számunkra. És Artur Nebe javaslatára nekiláttak annak a hosszú távú félreinformáló programnak, melynek eredményeként nevetségessé, és lehetetlenné tesznek minden UFO-megfigyel t. - Az amerikai újságokban olvastam arról a Robertson-jelentésr l, és úgy vélem, az fenyegetést jelenthet a számunkra. Wilson megengedett magának egy elégedett kuncogást. - Annak minden mondata el re megtervezett volt. A CIA dezinformációs programjának a része. Hiába jelentette ki a Blue Book Projekt megdönthetetlen bizonyítékokra hivatkozva, hogy léteznek UFO-k, a testület kimondta, hogy azok a bizonyítékok nem meggy z ek, s hogy az észlelésekr l szóló jelentések állandó említése miatt "veszélybe kerülhet a védelmi szervezetek eredeti funkciója, s a hadsereget elárasztó, jobbára tömeghisztériából ered jelentések hajlamossá teszik a védelem felel seit arra, hogy félreértelmezzék, vagy figyelmen kívül hagyják az igazi ellenséges repül gépeket". Mivel az Egyesült Államok éppen most fejezte be a Koreai Háborút, a szovjetek felrobbantották els hidrogénbombájukat, és a hidegháború javában tombol, az amerikai nyilvánosság, és a hadsereg nagykutyái készségesen bevették a maszlagot. Ez az ember valóban zseni, gondolta Ernst, és csodálattal pillantott rá. Nincs olyasmi, amit ne tudna elérni. - És mi lesz ennek a közvetlen következménye? - kérdezte. - Már vannak eredmények, Ernst. A Pentagon már tavaly augusztusban kiadta a Légier 200-2 számú szabályzatát, amiben kimondja, hogy minden civil UFO-szervezetet felforgatónak kell tekinteni. - Okuk volt rá?
97
- Természetesen. Mint a propaganda els számú fegyvere, a 200-2 megtilt minden UFO-val kapcsolatos információ kiszivárogtatását a médiák felé, kivéve, ha az egyértelm en természeti jelenség következménye. Ráadásul, míg a parancs el dje, a 200-5 azt mondta, hogy az ilyen jelentések nem kaphatnak ´titkos´-nál magasabb min sítést, a 200-2 szerint ezentúl minden iratot "szigorúan titkos"-nak kell tekinteni. Decemberben pedig a Legfels bb Vezérkar 146-os számú Közös Nyilatkozatában minden UFO-információ kiadását kémkedésnek min sít, amit egyt l tíz évig terjed börtönnel, vagy tízezer dollár pénzbírsággal lehet büntetni. Ezt a Közös Nyilatkozatot - a JANAP 146-ot - mindenkire alkalmazni kell, akinek valaha is köze lehet a jelenségekhez - még a kereskedelmi járatok pilótáira is. - Más szóval - mondta Ernst -, a Légier hivatalos nyilatkozatait leszámítva minden UFOjelenséggel kapcsolatos kijelentés titkosnak számít. - Pontosan. - Nagyszer érzés, amikor az embert az ellenségei védelmezik - mondta Ernst. - Csodálatos - felelte Wilson halvány mosollyal, és lepillantott a verandáról. Az indiánok még mindig vonultak a ketrecb l a hatalmas csészealj felé. Némelyikük hisztérikusan sikoltozni kezdett, amikor a gép hasa alá ért, de a fegyveresek puskatussal, vagy a csuklójukra er sített kis készülékkel visszaterelték ket a rámpára. Amikor azzal a készülékkel csak megérintették az renitens indiánt, az felüvöltött fájdalmában, és engedelmessé vált. - Mi az? - kérdezte Ernst. - Kísérleti bénító fegyver - felelte Wilson. - Pillanatnyilag csak er s áramütésre képes, nem okoz komolykárosodást, csak er s fájdalmat. De reméljük, hamarosan valódi bénításra is tudjuk majd használni, s t, tervezzük, hogy finombeállítóval ellátva, a test bizonyos részeit bénítjuk csak meg vele. Id vel mindent megoldunk. Ernst megint érezte, micsoda veszteség sújtotta. Reszket kézzel letette a teáscsészéjét, és kézfejével megtörölte a száját. - Bárcsak részese lehetnék mindennek - mondta, és a legszívesebben üvöltött volna kínjában, de nem merte megtenni. - Úgy értem, itt a dzsungelben… ezekkel a mocskos bennszülöttekkel… úgy érzem magam, mint a bazárban alkudozó arab. Mérnöknek tanultam, tudósnak készültem, és most mégis… Wilson t le teljesen szokatlanul megnyugtatólag Ernst kezére tette a kezét. - Nem, Ernst, erre sose gondoljon. Ilyen gondolataik a közönséges embereknek vannak. Ezt a hiúság mondatja magával, de azon felül kell kerekednie. Mint egyének, mi nem vagyunk semmik. A vágyaink önteltségünk jelei. Mi azért születtünk, hogy az egészet szolgáljuk, ami a múlt és a jöv elegye. Le kell küzdenie az egyéni vágyait, le kell mondania pillanatnyi szükségleteir l, és büszkének kell lennie arra, hogy egy grandiózus terv porszemnyi résztvev je lehet. Az ember lényegében még állat. Az egyetlen, ami értékes benne, az a lelke. A lélek a halhatatlansághoz és a lét titkaihoz vezet út. Maga ennek a része, Ernst. A maga itteni munkájának célja van. Mint a szerzetes a kolostorban, mint a remete a barlangjában, maga is meg fogja tanulni elfogadni ezt. A tudás egyenl a szabadsággal. Az önfeláldozás jutalma a beteljesülés. Mindazért, amit a múltban veszített - a karrierjéért, a felségéért, a gyerekeiért, a Harmadik Birodalomba vetett hitéért -, és azért, amit most érez - hogy kimarad az antarktiszi kollégáinak jutó dics ségb l -, többszörösen kárpótolja majd, amikor megpillantja itteni munkájának eredményét. Akkor, és csak akkor viszem vissza magát Antarktiszra. És akkor kétszer olyan büszke lesz, mint lehetett volna egyébként - és nemesebb, bölcsebb. És nagyon hálás lesz nekem ezért, Ernst. Kétségbeesetten akarta hinni, amit Wilson mondott, s megpróbálta elfelejteni elvesztett feleségét, gyermekeit, ambícióit, álmait - egész korábbi életét. Reszket kézzel emelte fel a cseng t, és vadul megrázta, Mariát hívta. - Igen - mondta, és döbbenten tapasztalta, mennyire magával ragadta Wilson halkan, érzelemmentesen el adott monológja. - Mint mindig, most is tökéletesen igaza van. Minden más hiúság.
98
Amikor megjelent Maria a verandán, aki ugyanúgy reszketett, mint , eszébe jutott, hányszor kényszerítette engedelmességre a saját anyja szemeláttára, miközben azzal fenyegette, hogy golyót ereszt az anyjába. Természetesen a módszer mindig bevált - de a pletykák terjedését nem tudta megakadályozni. Hiúság: igen, az emberi bujaság, amit még mindig nem tanult meg visszafogni. Hogy megóvja anyja életét, Maria mindenre hajlandó volt - nem csak buja szexuális aktusokra, de kemény pornográfiára is -, ám az elmúlt hetekben már ez sem hozta meg a kívánt kielégülést. Maria most hallgatásra volt ítélve - számára nem létezett a csend -, és amikor Ernst elképzelte, miként terjed a szóbeszéd a táborban, ahol mindenki rettegi és gy löli t, nem bírta elviselni a megaláztatás gondolatát, ami rá vár. Szenvedése csak táplálni fogja a pletykákat. - Igen, gazda - mondta Maria, letérdelt el tte, és lehajtotta a fejét: engedélye nélkül nem nézhetett rá. Ernst úgy vélte, az anyjáért mindent megtenne, s most rájött, mivel okozhatna neki örömet. - Kérem, vigye magával - mondta Wilsonnak. - Nem megbízható. - Rendben van - felelte Wilson. Miközben Wilson fekete ruhásai a síró, esdekl lányt a csészealj felé vonszolták, hisztériásan üvöltöz anyját pedig az indiánok igyekeztek a házban tartani, Wilson felállt, megszorította Ernst vállát, majd kezet rázott vele. - Ne aggódjon - mondta. - Hasznát fogjuk venni. Most mennem kell, Ernst. Köszönöm. Kit n munkát végzett. Legyen büszke a képességeire. - Az leszek. - Auf Wiedersehen, a következ találkozásig. - Auf Wiedersehen - válaszolta Ernst. A gombóc megint ott volt a torkában, mialatt figyelte a felemelked hatalmas gépet, amint egyre magasabbra száll, mígnem olyan kicsi lesz, mint egy fényes pénzérme. Egy percig ott lebegett, a nap fényében csillogva, majd hirtelen déli irányban kil tt, és elt nt szem el l. Ernst körülnézett a magas kerítéssel bekerített táborban: látta a még ingadozó fákat, a helyi munkások mocskos, tépett rongyokba bújtatott alakjait, a sárban dagonyázó malacokat, a szárnyukkal kétségbeesetten verdes baromfiakat, a pocsolyában fetreng meztelen gyerekeket, az rtornyokban figyel fekete ruhás, géppisztolyos röket. Kétségbeesését érzett, nem büszkeséget. Gyorsan besietett a házba, mert veszettül kívánta az italt. Wilson távollétében az italból merített er t. Nagyon szeretett volna elszökni innen. De nem engedhette meg magának. HUSZONEGYEDIK FEJEZET 1954 március 7-én Jack Fuller egyedül hajtott a floridai Cape Canaveralban lév Patrick Légitámaszponttól a Banana-folyó, a Merritt-sziget, és az Indian-folyó mellett a Cocoa Beachben lév Starlite Motelhez vezet tíz mérföldes úton, végig a tízezres lélekszámú települést szegélyez mocsaras földeken. Tucatnyi rakétát bocsátottak fel ezen a vidéken - többek között az Explorer 1-et, Amerika els m holdját. Ennek megfelel en az út menti motelek olyan hangzatos neveket viseltek, mint Vanguard, Sea Missile, vagy Celestial Trailer Court, ám mindenek között a Starlite volt a leghíresebb, amit Fuller a cégére - egy lángcsóvát húzó rakéta - alapján könnyen megtalált. Fuller jót mulatott a cégéren, ám még jobban szórakozott, amikor belépett a motelbe: a csillár egy rakétát utánzott, ami a hegyén egy bolygót egyensúlyozott. A falakat világító félholdak, égitestek, és bolygópályák ékesítették, de még az asztalterít be is bele volt hímezve a "Starlite Motel" felirat. - Ó, fiú - mondta a kölyöknek, aki a szobájához vezette -, ez már a nagy film, igaz. - De az ám - felelte a kölyök. Fuller lezuhanyozott, átöltözött, azután lement a Starlite bárjába, hogy találkozzon Wilsonnal. Meg sem lep dött, amikor belépve a félhomályos, L-alakú helyiségbe, megpillantotta a falakat borító festményeket, amiken a Hold látszott, a Földr l nézve, meg a Föld, a Holdról nézve. Azon
99
sem lep dött meg, hogy Wilson már ott volt, és valami limonádé-félét kortyolgatott. Mindig pontos ember volt. Fuller rendelt egy whiskyt vízzel, megvárta, míg megkapja, azután leült Wilson asztalához. meglepte, hogy a férfi mennyire fiatalnak látszik. Valahányszor találkozik vele, mindig fiatalabbnak látszik, bár ebben a gyér világításban nehéz megállapítani, átment-e újabb plasztikai m téten. Éppen az itallapot tanulmányozta, de amikor Fuller felbukkant, felpillantott, és melegen rámosolygott. - Cocoa Beach - mondta Fullernek -, igazán belehabarodott az rkutatásba. Mi az, amit iszik? - Sima whisky vízzel. - Megfigyeltem, hogy az italokat is a "visszaszámlálás" alapján keverik. Tíz rész vodka, egy rész vermut, ez a Marstini. Ez az egész hely olyan, mint egy mozidíszlet. - Ja - helyeselt Fuller. - Értem, mire gondol. Van itt n i bridge-klub, amit Missile Misses-nek hívnak, Miss L. Ranger nev halászcsónak, egy Satellite Beach nev település, még egy múzeum is, a Spacarium, amiben a Cape Canaveralon fell tt rakéták kiégett darabjait mutogatják. És Explorer 1 ide, vagy oda, a Kereskedelmi Kamara már elfogad helyfoglalásokat az els földkörüli rutazásra. Ez az amerikai know-how! - Mindig öröm amerikai hazafival találkozni. - Nem szégyenkezem emiatt - mondta Fuller. - A tény, hogy magával találkozgatom, a dolgokon mit sem változtat. Ezúttal milyen néven utazik? - Aldridg e- mondta Wilson. letette az itallapot, belekortyolt a limonádéjába, majd hozzátette: Ez a hely nyilván táplálja a hazafiúi érzelmeket. - Bizonyára - helyeselt Fuller. Az elmúlt estét a Cape Canaveraltól két mérföldnyire lév Patrick Légitámaszponton töltötte, és még mindig megborzongott, ha az ott látott Atlas, Thor, Titan és Snark rakétákra gondolt, meg azokra a szatellitekre, amiket a tizenöt mérföldnyire elterül , dámszarvasoknak és pumáknak otthont adó vadonból kiszakított harminc ezren hektáros titkos katonai területen szándékoznak felbocsátani. Az egykor érintetlen, narancsligetekkel, homokd nékkel, pálmaligetekkel, mocsárral tarkított vadont hamarosan benépesíti az ember, hiszen csak a Cape Canaveral és a Patrick Légitámaszpont közel tizennégy ezer embert foglalkoztat. - Cocoa Beach - mondta Wilson - nem is olyan régen még aprócska település volt, alig pár család lakott itt. Most meg a kormány legnagyobb rakétakilöv állomása. - Ez zavarja? - Igen - felelte Wilson, és fejcsóválva végignézett a falakat borító muráliákon, mintha túl gyerekesnek tartaná az egészet. - Mivelhogy nem kevés irónia jellemzi azt a tényt, hogy ezek a rakéták nem jöhettek volna létre Wernher von Braun, és a többi náci tudós segítsége nélkül, akik pedig két mell zött amerikai, Robert H. Goddard, és az én munkámra támaszkodtak. - Ah, már értem, egy megbántott ember! - kiáltott Fuller. - A szívem megszakad értük. - Én a testét és a lelkét is összetörhetem - vágott vissza Wilson. - Ezt ne feledje. A hangjából érz d rideg távolságtartás félelmetes volt, de Fullert nem egykönnyen lehetett megrémíteni. Most is csak elmosolyodott, és belekortyolt a whiskyjébe. - Tehát - kérdezte, miután letette a poharát -, mi dolga itt? - Gondoltam, megnézem, hol tart a fejl dés, és ha kell egy kissé lelassítom. - Nem értem, mire gondol. Éppen az imént mondta, hogy amit itt elértünk, az jobbára a maga munkájának köszönhet . - Tudja maga, hogy miért mondtam azt. Ha a NASA gyorsabban fejl dik, mint az nekem megfelel, kénytelen leszek lalassítani ket. Nem hagyom, hogy lekörözzenek. Fuller nem palástolta, hogy jót mulat ezen. - A gyerek mindig gyerek marad, a tudós meg tudós - mondta. - Maga nagyon jól tudta, hogy ha segít nekünk, mi azt tökéletesen kiaknázzuk. Ezt mindannyian tudtuk. - Ne képzelje, hogy elém vághatnak - figyelmeztette Wilson. - Ha megpróbálják, keservesen megbánják. Drágán megfizetnek. 100
- Nagyon jól tudom, mennyire könyörtelen tud lenni - mondta Fuller és tekintetét Wilsonra függesztette, de a félhomályban nem láthatta tisztán Wilson szemének jeges, kegyetlen pillantását. - Nem kell emlékeztetnie. - Arra viszont emlékeztetném, hogy a maga szervezete, a CIA, a kormány tudtával, vagy anélkül, nem kevésbé kegyetlen - mint az olyan tisztes amerikai állampolgárok meggyilkolása is bizonyítja, mint Mike Bradleyé és a feleségéé, akik túl sokat tudtak az én antarktiszi kolóniámról, vagy az amerikai-kanadai császealj-kísérletekr l. Azok a gyilkosságok nem használtak nekem. De nem is én követtem el ket. Milyen különös, hogy Mr Bradley ént lem félt… mégis maga ölte meg. - Háborús veszteség - felelte Fuller és büszke volt a tettére -, olyan, amit nem magának kellett meghoznia. De nem azért jött, hogy err l beszélgessen velem, Wilson - sajnálom, Aldridge . Tehát, mit akar? - Egy hete az Egyesült Államok felrobbantott egy termonukleáris bombát a Bikini-atoll egyik lagunájában. Ezzel megfert zött hét ezer négyzetmérföldnyi területet, a robbanástól száz mérföldnyire tartózkodó embernek maradandó sérüléseket okozott, és a mi a legfontosabb, most els ízben tudatosan szennyezte a leveg t radioaktív sugárzással. Az a robbantás, és az itteni, Cocoa Beachen és Cape Canaveralen siet sen végrehajtott fejlesztések felébresztik bennem a gyanút, hogy bizonyos személyek a Pentagonban és a Fehér Házban nem veszik elég komolyan a fenyegetéseimet. Amennyiben nem lassítják le a tudományos fejlesztésüket - különös tekintettel az Apollo- rprogramra -, számíthatnak részemr l egy, az eddigieknél is kellemetlenebb demonstrációra. - Utol fogjuk érni - válaszolta Fuller h vösen. - Máskülönben miért aggódna ennyire? - Nem aggódom, Fuller. Csak az indítékaikat keresem. És ha úgy érzem, figyelmeztetésre van szükségük, nyugodt lehet fel le, hogy megkapják. - Oké, vettem. És elviszem az üzenetet azoknak, akiket szerintem illet. Még valami? - Nincs. Úgy veszem, hogy az UFO-megfigyel ket továbbra is nevetségessé teszik, zaklatják, és lehetetlenné teszik. - Pontosan. - Hogy áll a Blue Book Projekt? - Biztosan örülni fog neki: nem túl jól. A projekt vezet jét, Edward J. Ruppelt századost Denverbe vezényelték, de azóta leszerelt a Légier t l. Jóllehet most a Northrop Corporation-nél dolgozik, és a hírek szerint könyvet készül írni az UFO-k természetér l, és nem a földönkívüli hipotézisb l fog kiindulni. - Nem igazán örülnék egy olyan, UFO-król írt könyvnek, amit egy ilyen hozzáért személy írt. Tartsák rajta a szemüket. - Meglesz. - És a többiek? - Két tiszt kivételével mindenkit szétszórtunk az Államokban. k ezt nyilván hivatali büntetésként, vagy figyelmeztetésként fogják fel. Ami a két megmaradt tisztet - Dwight Randall és Robert Jackson századosokat - illeti, állandó nyomás alatt tartjuk ket, és megtagadjuk az el léptetésüket. Amikor annak idején Ruppeltet neveztük ki a Blue Book Projekt élére Randall helyett, akit valójában megilletett volna a poszt, Randallt lényegében megaláztuk. Azzal, hogy most, amikor a projekt elveszítette jelent ségét, és gyakorlatilag m köd képtelen, kineveztük, ez a megalázás egyenesen kegyetlenségnek számít. Randall, és a többiek számára, akik valaha is a Blue Booknál dolgoztak, az UFO-munka nem más, mint a halál csókja. Hiszem, hogy ez a pszichológiai figyelmeztetés hatni fog Randallra. Az példáján okulva nem sokan mernek ezután UFO-kat hajszolni. - Szerintem még mindig szüksége van egy kis nyomásra. Majd intézkedem. - Jó, tegye azt. Még valami? - Nem. Most nincs. - Wilson felállt, távozni készült. Tekintetét végigjártatta a faliképeken, azután azt mondta: - Amerika a gyerekek országa, Egyetlen hatalmas óvoda. Nincs benne semmi értékes. 101
- Inkább itt, mint az Antarktiszon - felelte Fuller. - Milyen életük lehet odalent? - A munka élete - felelte Wilson. - A munka az ember igazi funkciója - a lélek felhasználása. Minden egyéb csak id pocsékolás. - Maga nem igazi emberi lény, Wilson. - És nem is akarok az lenni. Vegye komolyan a figyelmeztetésem, Mr Fuller. Mondja meg a feletteseinek, hogy ne próbáljanak meg felülmúlni. - Átadom az üzenetet - mondta Fuller. Amikor Wilson kiment a bárból, Fuller rendelt még egy italt. Kényelmesen elfogyasztotta, közben undorodva nézegette a félholdakat, bolygókat, és a nagy r-álomra gondolt, aminek Wilson a részese volt. Fuller nem volt romantikus lélek - inkább egy gyilkos ösztöneivel rendelkezett - de még neki is voltak emberi érzelmei. Wilson valami más: egyfajta mutáns, egy érzéketlen érzelemmentes ember, akit a tudás hajt. Még Hitler is tudott haragudni, gy lölni - ezek emberi vonások - de Wilson még ezekt l is mentes volt, s ez emberfelettivé tette. Fuller, aki aligha félt bármit l is, ez megrémítette. Befejezte az italt, elhagyta a bárt, és nekivágott, hogy keressen egy kuplerájt. Még a kurváknak is vannak érzéseik. HUSZONKETTEDIK FEJEZET Amikor Dwight daytoni üzleti útjáról megérkezve Új-Mexikóban belépett az albuquerque-i repül tér el csarnokába, gyorsan ivott még egyet. Érezte, hogy kissé megártott, de tudta, hogy hamar el fog múlni. Nem szokott sokat inni, de erre szüksége volt, hogy el zze depresszióját, és félelmét. Öreg barátja, Andrew Boyle százados sörhasán feszül repül s egyenruhájában várt rá. Pocakja ellenére ugyanolyan fürge volt, mint egykoron. Napbarnított arcán széles vigyor terült szét. Dwight vállára csapva azt mondta: - Hé, öreg cimbora! De régen láttalak! Egy kicsit mintha lefogytál volna, és látom, megfogott a nap is, máskülönben tényleg te vagy az. A francba, ember, milyen jó téged látni. De régen volt, Dwight! - Ja - felelte. - Jó régen. Megölelték egymást, kezet ráztak, azután elindultak a parkoló felé, Dwight kezében a hálózsákja, Andy kezében a kocsi kulcsa. - Krisztusom - mondta. - Milyen régen is volt? nyolc, kilenc éve? - Többé-kevésbé kilenc éve, de számomra nem t nik annyinak. Azokban a napokban gyorsan múlt az id . Túl gyorsan öregszünk, Andy. - Igen, és semmi jó nem származik bel le. Ember, azok voltak ám a szép id k! Még most is összeszorul a torkom, ha a jó öreg B-29-esekre gondolok. Sok rültséget m veltünk akkoriban. De fiatalok voltunk. Dwight és Andy a II. Világháborúban B-29-essel repült a Csendes-óceán térségében. Lel tték ket a japcsik, és csak egy hajszálon múlt, hogy megmenekültek. Amikor 1945-ben a háborúnak vége lett, leszereltek, és leszámítva azt a két évvel kés bbi rövid tartalékos szolgálatot, csak levelezés útján, és telefonon tartották egymással a kapcsolatot. Olyasfajta kötelék kötötte ket egymáshoz, amit csak a háború képes kovácsolni. Habár majdnem otthagyták a fogukat, Dwight szerint azok voltak életük legszebb évei. Ez a borzalmas igazság. - Akárhogy is - mondta Andy, miközben bemásztak az igencsak viharvert 1947-es Frazer Manhattanbe -, ez a munka, ez az UFO-kutatás legalább olyan izgalmas munka lehet. - Hát, nem ugyanaz - vallotta be. - Sokkal inkább hasonlít egy rémálomra. szintén szólva már-már ott tartok, hogy ki akarok szállni. - A Légier t l? - Ja. - Te a Légier höz születtél - mondta Andy, és beindította a motort. - Ez a te életfogytig tartó büntetésed. 102
- Néha én is úgy vélem. De most nem. - Ezt nem hiszem - mondta Andy. Kihajtott a repül térr l, és a hangárok, áruházak és gyárépületek sora mellett elindult a reggeli napsütésben kifelé Albuquerque-b l. Mint a Cannon Légitámaszpont radarkezel je, Andy rendszeresen tájékoztatta a barátját az UFO-észlelésekr l. Tegnap éjjel azonban a szokottnál is izgatottabban hívta fel, és közölte vele, hogy a saját szemével látott leszállni egy csészealjat a repül tér tiltott zónájában. Dwight most emiatt van itt. - Nem hiszem, hogy ezek miatt akarsz kiugrani a Légier t l - mondta Andy, és letekerte az ablakot, hogy a friss leveg átjárhassa a kocsi belsejét. - Te kedvelted a háború veszélyeit. Most mi történt? - Ez nem ugyanaz, mint a háború - mondta Dwight. - És nem ugyanaz a veszély. A háborúban minket h sként kezeltek, azt tettük, amit az ország érdeke megkívánt, de az UFO-k hajszolása nem több célbalövésnél. - Ó? Mi a lényege? - Ellentmondásos jegyz könyvek. El léptetés elmaradása. Áthelyezés Alaszkába. Indokolatlan helyzetekben inkopetencia vádja. Éjféli telefonhívások dühös elöljáróktól. Zaklatás minden elképzelhet módon. Most meg lábra kelt egy pletyka mindenféle fekete ruhás emberekr l, akik sorra látogatják az UFO-kutatókkal, és hallgatásra intik ket. A szentségit. Andy, te ilyet még nem láttál. Ez nem légi közelharc. - Beth hogy viseli? - Nem jobban, mint én. Mostanában sokat iszom - tudom, de nem vagyok képes leszokni róla -, Beth a fekete ruhásoktól fél, meg attól, hogy alkoholista leszek, én meg egyre inkább ki akarok szállni az egészb l. Már tizennyolc hónapja, hogy Ruppelt százados búcsút mondott a Blue Booknak, és azóta a Légier nek is. Azóta a szervezet három f re redukálódott - rám, Bob Jacksonre, és a titkárn re. Mindezek mellé újabban a tapasztalatlan 4602. Légi Hírszerz Hadtest kötelékébe tartozunk. M ködésünket megfojtja a szisztematikusan és megfontoltan megnyirbált költségvetés. - Jézus Krisztus - mialatt Albuquerque utolsó gyárépületei is elmaradtak mögöttük. - Nyilvánvaló - mondta tovább Dwight -, hogy borzalmasan megrázott, és kiábrándított mindaz, ami történt. Nem vagyok képes megérteni, hogy a Légier amellett, hogy UFOkutatásokkal foglalkozik, miért teszi lehetetlenné a jelenség hozzáért vizsgálatát. Személy szerint engem is folyton zaklatnak a feletteseim, és rendszeresen megtagadják az el léptetésemet. Most, hogy ott akarom hagyni az egészet, érdekes módon éppen Beth - aki eddig azt hajtogatta, hogy le kellene szerelnem -, az, aki egyre bizonygatja, hogy az ital mondatja velem, és hogy a civil életben nem tudnék mihez kezdeni. Úgy véli, veszélyeztetem a megélhetésünket. csak azt akarja, hogy a Blue Bookot hagyjam ott, de én az egész Légier t l szabadulni akarok, azt meg nem akarja. szintén szólva, Andy, nem tudom, mitév legyek. Meg vagyok rémülve, azt hiszem. - Nem hibáztatlak emiatt, öreg haver, de biztos vagy benne, hogy nem képzel dsz? - Nem. Nem képzel döm. Túl sok rossz dolog történt azokkal, akik e témával foglalkoztak. És a zaklatást sem. Krisztusom, Andy, még a Washingtoni UFO Invázió idején is lehetetlenné tették a munkámat, és visszarendeltek Daytonba. Ami azt illeti, kereskedelmi járattal repültem ide is, a saját költségemre, mert amikor charterjáratot akartam igénybe venni, visszautasították a kérelmemet. - Milyen alapon? - Azt mondták, hogy a repül tér biztonsági gyakorlat miatt le van zárva. Rutin biztonsági gyakorlat, azt mondták. - Ez tegnap volt? - Igen. - Akkor az nem igaz - mondta Andy.- A Cannon AFB-nél tegnap nem volt biztonsági gyakorlat, és a repül tér nem volt lezárva. Elmondtad nekik, hogy miért akarsz idejönni? - Nem. Csak annyit mondtam, hogy a Blue Book Projekt vezet je vagyok. Ennyi elég volt nekik. 103
- De korábban már jártál a bázison. - Úgy van. Úgy hogy a visszautasítás egyetlen oka az a leszállás lehetett, amit te is láttál. Mesélj róla. Andy a visszapillantóba nézett, mert valamilyen visszaver d fény megzavarta, azután megint az útra koncentrált. - Különös volt - mondta. - Olyan kísérteties. Iszogattam néhány korsó sört, ezért befogtam a pofámat utána. Senkinek nem szóltam - csak neked. Úgy hajnali kett körül lehetett. Éppen visszaértem a bázisra… Mi a franc! Mindjárt odaérünk, Dwight. Várj, majd ott folytatjuk. Néhány perc múlva a Cannon Légitámaszponthoz értek. Andy elhajtott az rbódé és a bejáratnál felállított útakadály mellett, majd végig a kerítés vonalában. A bázis épülete mellett parkolt le, távol a kifutópályáktól. Dwight látta a hullámfonatú kerítés mögött a hatalmas hangárépületet. Andy arrafelé mutatott. - Pontosan ott történt - mondta. - Hajnali kett kor. Erre hajtottam el, csak az ellenkez irányból jöttem - sajnos jól be voltam szívva - amikor láttam a hangár fel l a fényt. Továbbmentem, és arra gondoltam, milyen furcsa, hogy ilyen kora reggel már ki van világítva. Azt is észrevettem, hogy ívlámpák világítanak kör alakban a hangár el tt. Akkor a kocsim motorja leállt, és az istennek nem akart elindulni. Káromkodtam, és arra gondoltam, hogy talán a pia miatt valami marhaságot csináltam, és újra be akartam indítani, de nem volt szikra. Akkor éles, visító hangot hallottam a kerítésen túlról, felpillantottam, és láttam, hogy… az a valami leszáll. Megrázta a fejét, mintha még most sem akarná elhinni. A hangár felé pillantott, magában nyilván felidézte a múlt éjszakai eseményeket. - Egy korong alakú repül volt a közepén átlátszó kupolával. A kerítést l alig ötven lábnyira parkolt, az ívlámpákkal megvilágított kör közepén, szemben a hangár bejáratával. A csészealjnak nem világítottak a lámpái, ezért volt a leszállópálya kivilágítva. A csészealj kupola körüli része olyan volt, mint két, egymással szembe fordított tányér. A középs kupola átlátszó volt, nyilván persplexb l készült, az lehetett a pilótafülke, egy alakot is láttam benne. A tányérok forogtak a kupola körül, amit nyilván giroszkóp tartott mozdulatlan helyzetben. Minél lejjebb ereszkedett, annál lassabban forgott, és csendesebb lett, mígnem a visító hang mély morgássá nem alakult. Kinyújtható, labda alakú lábai voltak, már a leveg ben láttam ket. Egy ideig ott lebegett a leveg ben, a kerítés magasságában. Azután leereszkedett, és elcsendesedett. Azután a kocsim is könnyedén beindult. Dwight mindezt tisztán hallotta, mégsem tudta felfogni. Tudta, hogy Andy nem hazudik neki, mégsem tudta elhinni, amit hallott. - Volt valami felségjel a csészealjon? - Semmi. - És a hangár ajtaja nyitva volt? - Igen. Az a hangár volt, biztosan tudom, abban végzik a titkos aeronautikai kísérleteket, ezért meg vagyok gy z dve arról, hogy a csészealjat ott tartják. Mivel nem szállt fel. A kocsimmal kihajtottam az útra, lekapcsoltam a lámpáit, és jó néhány órán át üldögéltem ott - ezalatt ki is józanodtam -, és arra vártam, hogy az UFO felszálljon. - Andy lassan megrázta a fejét, mint ha nem akarná elhinni azt, aminek szemtanúja volt. - De nem szállt fel. Egy alkalommal mintha csikorgást hallottam volna - mint amikor egy csavar, vagy kerék olajhiányban szenved. Azután kés bb hallottam, hogy a hangár ajtaja becsukódik. Az ívlámpákat lekapcsolták, és azután teljes csend lett. - Az a bázis titkos része? - Az bizony. - Mire gondolsz? - Mire gondolok? - visszhangozta Andy önkéntelenül Dwight szavait, és végigpillantott a bázis mellett elhaladó napsütötte országúton. - Megmondom. Te hiszel abban a földönkívüli hipotézisben, ugye? Nos, hadd emlékeztesselek arra, hogy a legtöbb, és legpontosabb UFOmegfigyelések szigorúan titkos katonai objektumok környékén történtek - más szóval többnyire itt, Új-Mexikóban. Vagyis ha feltételezzük, hogy a csészealjak nem földönkívüli eredet pilótás 104
repül szerkezetek, amelyek a mi katonai objektumaink után kémkednek, nos, akkor mik lehetnek? - Szovjet titkos fegyverek - Ember-készítette? - Igen. - De nem feltétlenül szovjet. Kizárt dolog, hogy az oroszok a kémgépeikkel a mi titkos objektumaink fölé tudnának repülni anélkül, hogy észrevennénk. Akkor tehát, ha feltételezzük, hogy a csészealjak sem nem oroszok, sem nem földönkívüliek, mégis ott vannak az összes titkos támaszpontunk felett - és ebben az esetben még a repül tereinken is leszállnak -, akkor bizonyítva érzem, hogy, hogy ez nem más, mint egy radikálisan új amerikai repül szerkezet prototípusa, amit a Légier nél, vagy a Tengerészetnél kísérleteztek ki. - Ezt nem igazán hiszem el - mondta Dwight. - Nem? Akkor nézzük meg, miként juthatunk be a bázisra. Andy megfordult, visszahajtott a f kapuhoz, és megállt a barikád el tt. Amikor megmondta az rnek, hogy kicsoda Dwight, az r meger sítésért telefonált, majd miután letette a telefont, zavartan megrázta a fejét. - Sajnálom, uram - mondta. - De nem engedhetem be a vendégét. nem vendég! egy kitüntetett tiszt, a Blue Book Projekt parancsnoka. Most - Vendég? pedig hagyjon minket bemenni. - Sajnálom - mondta a tizedes, és kihúzta magát -, de nem tehetem. - Miért nem? - Mert parancsot kaptam rá. - És azt milyen okból adták ki? - Nem indokolták, uram. A felettesem csak annyit mondott, hogy Randall századost nem szabad beengednem. - És ki a maga felettese? - Shapiro rnagy, a bázis hírszerz tisztje. - A mai napon másvalakinek is megtagadták a belépést? - Erre nem válaszolhatok, százados. - Rendben, tizedes, köszönöm. - Andy elhátrált a barikádtól, majd visszafordult Albuquerque felé. - Ez van - mondta. - Érted már? A csészealj, amit láttam, nyilván nem orosz kémrepül volt, mert el volt készítve a számára a leszállóhely, és legalább az éjszakát abban a hangárban töltötte. Ennélfogva vagy egy idegen rhajó volt, ami a Légier engedélyével szállt le, vagy a Légier vagy netán a Tengerészet szupertitkos repül gépe. Én az utóbbi mellett szavazok. - Ó, istenem - kiáltott fel halkan Dwight, és kezdte felfogni a lényeget. - Ez megmagyarázza azt is, hogy a hírszerzés bizonyos tagjai miért nem akarják, hogy tudomást szerezzünk róla. - Úgy van. A földönkívüli hipotézis nem más, mint ködösítés. A saját istenverte titkukat védik. Azokat a csészealjakat emberek készítették. - Dwightre pillantott, és elmosolyodott. - Még ennél is többet tartogatok neked. De el bb igyunk egyet. Rád fér egy ital, öreg haver. Az út további részét csendben töltötték, így Dwightnak módja volt inni. Nehezére esett összerakni a gondolatait, de végül sikerült neki.Most már világosan látta a zaklatások, a félreinformálás, a felettesei részér l ért zaklatások, a Blue Book megsemmisítésének okait: a Légier saját magát védi, miközben úgy tesz, mintha idegen járm vel volna dolga. Mindazonáltal akadnak gyenge pontok, például, ami a csészealjak különleges képességeit illeti. Dwight egyszer en nem tudta elképzelni, hogy a Légier ilyen fejlett technológia birtokában van, ráadásul titkolni tudja. Pillanatnyilag ez még az szemében is lehetetlennek t nt. Ezen elgondolkodott. Albuquerque határában megálltak egy útszéli bárnál, beültek egy félhomályos boxba, és dupla bourbont ittak. Amikor kissé megnyugodtak, Andy el vett a táskájából egy Légier -dossziét, kinyitotta, és a félhomályban a lapokra hunyorgott.
105
- Ezeket a titkosított dokumentumokat egy barátomtól kaptam. A nevét nem árulhatom el, de az iratok eredetiségéért kezeskedem. - Ujját vigyorogva felemelte, mint egy iskolai tanító. - Most pedig próbáljuk bebizonyítani egy ember-készítette csészealj létezését. - Ujjával az el tte fekv dokumentumra bökött. - Bár a nyilvánosság el tt ez nem ismert, az amerikai hírszerzés már régóta érdekl dik az ember-készítette csészealjak iránt. Erre az els bizonyíték ez a régi hírszerzési dokumentum - itt van a dossziéban - amely arról számol be, hogy egy névtelen amerikai állampolgár már 1932 március 22-én készített úgynevezett csészealjat, azaz kerek repül szárnyat. - Névtelen - ismételte Dwigh, és csalódottan felsóhajtott. Andy gy zelmesen vigyorgott rá. - Az a névtelen állampolgár minden valószín ség szerint Jonathan E. Caldwell volt. Ez megmagyarázza, hogy 1949 augusztus 19-én, a háború utáni UFO-hisztéria csúcspontján a Légier Baltimore-i Parancsnoksága miért hívott össze egy sajtóértekezletet, amin bejelentette, hogy Marylandben, Glen Burnie-ban megtalálta a csészealjak létezését bizonyító két, különböz prototípust. A Légier szóviv je szerint mindkét gépet Jonathan E. Caldwell még a háború el tt építette a helyi szerel k segédletével, és az egyikük ténylegesen is tudott repülni. - Ez a dokumentum nekem is megvan - mondta Dwight. Andy nem vette figyelembe a közbeszólást. - A gépeket régen magukra hagyták, már szinte teljesen szétestek, mindenesetre repül gép és helikopter kombinációi voltak, kerek szárnyakkal, és egymással szembe forgó propellerekkel. A Légier hírszerzése szerint repülés közben csészealjakra emlékeztettek. Vagyis ezek lehettek a közelmúltban látott UFO-k prototípusai. - Sajnálom - mondta Dwight. - De ez a vélemény alig huszonnégy óráig élt, mert egy újabb, sürg sen összehívott sajtóértekezleten a Légier egy másik szóviv je kijelentette, hogy Caldwell gépeinek semmi köze a repül csészealjak jelenségéhez. - Ez így van - mondta Andy -, de a Légier szóviv je arról nem szólt, hogy Caldwell gépe naperny -típusú volt, vagyis a hajtóm fölött egy erny re emlékeztet kerek szárny helyezkedett el. Ez 1932-ben készült és a következ évben tesztelte a Los Angeles-i szélcsatornában J. Owen Evans professzor, majd az ismert pilóta, Jimmy Doolittle repülte be, és ért el vele kilencvenhét mérföldes sebességet. 1936-ban Caldwell a prototípus egy módosításával állt el , de az lezuhant, megölte a pilótát, és ezzel Caldwell végleg elt nt a süllyeszt ben. - Ez mind nagyon érdekes - mondta Dwight -, de te egy igen kezdetleges gépr l beszélsz. - Valamennyi korai prototípus meglehet sen kezdetleges volt - vágott vissza Andy. - Akárhogy is, mindebb l nyilvánvalóan kiderül, hogy az amerikai hadsereg hírszerzése egyfolytában aggódott az emberkéz alkotta csészealjak miatt, különösen a háború utáni id szakban. És - mint azt te is tudod -, sokkal inkább aggódtak amiatt, hogy a csészealjak többnyire amerikai kísérleti telepek, atomer m vek, irányított lövedékek próbapályái, meg a te Wright-Patterson Légitámaszpontod felett bukkannak fel. Dwight felnevetett. - Ezzel nem vitatkozom. Andy lapozott a dossziéban. - A megfigyelésekhez f zött jegyzetekb l nyilvánvalóvá válik, hogy az US hírszerzése kizárja ezeknek a csészealjaknak a földönkívüli eredetét. Emiatt azután még inkább aggódnak amiatt, hogy a csészealjakat emberkéz készítette. - Felpillantott, és nyomatékkal bólintott. - És ennél is érdekesebb, hogy miközben meg vannak gy z dve arról, hogy az oroszok lekörözik ket e területen, egyre inkább arra gyanakszanak, hogy a csészealjak amerikai, vagy kanadai eredet ek. - Gondolod, hogy ez lehetséges? - Igen. Mivel a Tengerészet, a Hadsereg és a Légier között állandó a versengés, nyilván nem tájékoztatják egymást a titkos projektjeikr l. Így azután még a Tengerészet tulajdonában lév White Sands Rakétakísérleti Telepen is folyhattak olyan titkos kísérletek, amikr l még a CIA sem tudott, és amik a Tengerészet érdekl dését a függ legesen felszálló gépek - beleértve a csészealj alakúakat is -, felé terelte. Dwight kiitta a bourbont és rendelt még kett t. 106
- Szerintem te valami egészen mást tartogatsz nekem. Vágj bele. Andy megvárta, amíg a pincér kihozza az italt, és magukra hagyja ket. - Amennyire tudom, a kanadai csészealjakról els ízben a múlt évben, augusztus 18-án kiadott titkos CIA memorandum tesz említést. Ez pontosan egy évvel a Spitzbergen csészealj-katasztrófa után történt. Ez a CIA memorandum kijelenti: "A Torontóbol kapott legújabb jelentések szerint a Kanadai Légier mérnökei egy "repül csészealj" megépítésével foglalkoznak, amit a jöv ben titkos fegyverkén kívánnak alkalmazni. A mérnökök a legnagyobb titoktartás mellett az A. V. Roe Társaság gyáraiban dolgoznak." Andy felpillantott a jegyzeteib l. - Ez a jelentés igazat beszél mint ahogyan az is igaz, hogy az US Tengerészet a White Sands Rakétakísérleti Telepen kísérleteket végez csészealj alakú, függ legesen felszállni képes repül szerkezetekkel. Dwight halkan füttyentett. - Így már értem - mondta. - Hírszerz körökben elterjedt az a vélemény, hogy a híres Lubbockészlelések során látott fények nem alakzatban repül apró csészealjaktól származtak, hanem egy hatalmas, bumeráng alakú repül gép, vagy repül szárny peremén elhelyezked fúvókáktól amik megfelel szögben nézve aligha látszanak csészealjnak. - Úgy van - mondta Andy, és tovább lapozott hiányos dokumentumában. - Az Egyesült Államok korong alakú repül szerkezetekkel végzett kísérleteir l a Tengerészet "repül palacsintá"-járól szóló hírekkel igyekeztek elterelni a figyelmet. A "repül palacsintát", vagy "repül lepényt" Charles H. Zimmerman, a Nemzeti Aeronautikai Tanácsadó Bizottság szakembere tervezte, és 1942-ben építették meg a Chance-Vought Corporationnél. A V-173 egy kísérleti, függ legesen felszállni képes, korong alakú repül gép, egy helikopter és egy sugárhajtású gép keveréke, két nyolcvan lóer s motorral, iker propellerrel, és a palacsinta alakú konfiguráció két oldalán két vezérsíkkal, vagy stabilizátorral. A jelentések szerint négy-ötszáz mérföldes sebességre képes, majdnem függ legesen tud felszállni, és a legkisebb sebessége harmincöt mérföld per óra, vagyis gyakorlatilag nem tud egy helyben lebegni. A kés bbi, sokkal fejlettebb modell, az XF-5-U-1 két, egyenként hatszáz lóer s Pratt & Whitney R-2000-7-es motorral volt szerelve, és körben fúvókái voltak, amik nagyon is hasonlítanak az UFO-król szóló jelentésekben szerepl "körben elhelyezked ablak"-okra. Gyakorlatilag három rétegb l áll, a középs nagyobb volt a többinél. Mivel a csészealj a fúvókák torlóerejének és szögének állításával man verezett, nem voltak rajta vezérsíkok, cs r lapok, vagy más kitüremked szerkezeti elemek. A burkolata matt, fehéres fémötvözetb l készült. - Röviden - mondta Dwight -, a szerkezet túlságosan is hasonlított azokra a gépekre, amelyekr l az UFO-megfigyel k beszámoltak. - Úgy van - mondta Andy. - Mondd, emlékszel az US News and World Report 1950. áprilisi számára? - Krisztusom, most, hogy mondod - mondta Dwight és kezdett izgalomba jönni. - A repül palacsintáról szóló cikk abban a számban jelent meg! - Megint eltaláltad, Dwight. És az elindított néhány érdekes spekulációt. Az els az a visszamen leges érvény információ, miszerint a Tengerészet mindig is nagyobb érdekl dést mutatott a függ legesen felszállni képes repül gépek iránt, mint a Légier , s hogy ennek okán 1950-ig kétszer annyit költött irányított lövedékekkel végzett kísérletekre. És a szigorúan titkos rakétakísérleteiket éppen azon a White Sands Rakétakísérleti Telepen végezték, ahol gyakoriak voltak az UFO észlelések - és mivel k nem bonyolódtak bele az UFO-nyomozásokba, nyugodtan, a közvélemény és a médiák zaklatása nélkül tudtak foglalkozni a kutatásaikkal. - Úgy van - mondta Dwight, és rendkívül izgalomba jött. - És éppen az Grudge Projekt 1947ben kiadott jelentése szerint az abban az évben, július 7-én és 8-án a Muroc Légitámaszpont felett észlelt UFO-k figyelemreméltóan lassan repültek, és közönséges repül gépekhez hasonló man vereket végeztek. Néhány tanú - a Légier képzett szakemberei - megfigyelték, amint két, mintegy nyolcezer láb magasságban repül korong váltakozó sebességgel körözött. És voltak vezérsíkjaik is, mint az XF-5-U-1-nek. - Folytasd - mondta Andy, és már el re vigyorgott a folytatáson.
107
- A másik érdekesség, hogy a Tengerészet tudósának, R. B. McLaughlinnak az 1949-ben, a WhiteSands-ben végzett mérései - a sebességet leszámítva - kísértetiesen hasonlítottak az XF-5U-1 korábbi, mért adataira. Az nem számít, hogy McLaughlin az el zetes jelentésében rosszul becsülte meg a végsebességet, mert egy kés bbi elemzés kimutatta, hogy a bemért UFO sebessége sokkal inkább egy fejlett sugárhajtású repül gépével egyezett meg… és pontosan azonos volt a "palacsintá"-éval. Andy most már épp oly izgatott volt, mint Dwight. - És az US News and World Report arra is rámutatott - mondta -, hogy a Légier még a számtalan bizonyíték ellenére is visszavonta el z év decemberében tett nyilatkozatát, mely szerint az UFO-k léteznek. Ez többek szerint azt jelentette, hogy a Légier tisztjei nem tudták, hogy mik az UFO-k, és hogy honnan származnak. Ezért miközben tagadták, hogy benne vannak a dologban, már nem érdekl dtek a csészealjak kutatása iránt. A cikk megállapítja: " Minden jel arra mutat, hogy az US Tengerészet hatalmas, Irányított Lövedék Projektje nem más, mint a csészealj kutatások helyszíne". - Vagyis a White Sands, meg a többi titkos bázis itt Új-Mexikóban. - Bingo! - kiáltotta Andy. - És mi lett a "repül palacsinta" sorsa? Andy a dossziéjába pillantott. - A Palacsinta prototípusának tesztjére 1947-ben került sor a Muroc AFB-nél - akkor, amikor a Muroc szomszédságában lév Rogers Dry Lake felett az els UFO-kat megfigyelték. Hogy a próbarepüléseket végrehajtották-e, azt az US Tengerészet nem er sítette meg, de nem is tagadta. Az egyetlen vele kapcsolatos hír az volt, hogy a repül palacsinta kísérletek a következ évben abbamaradtak - és hogy az amerikai csészealj kísérletek azzal a prototípussal nem fejez dtek be. Andy belekortyolta bourbonjába, és cigarettára gyújtott. Fújt néhány hatalmas füstkarikát, és nézte, hogyan szállnak tova, azután azt mondta: - Ezen a ponton azt hiszem nem árt, ha néhány olyan tényre hívom fel a figyelmedet, ami a Blue Book jelentéseib l származik. - Az legalább megbízható! - jegyezte meg Dwight.- Természetesen - felelte Andy készségesen, azután komolyra váltott, és belemerült a jegyzeteibe. - A modern UFO-hisztériák kezdetén, 1947 júniusában, a Harold Dahl és Kenneth Arnold-féle jelentések a Washington állambeli Cascadesben, a Mount Rainer térségében - ez a terület választja el Oregont Kanadától - látott UFO-król számolnak be, és egymástól függetlenül azt állítják, hogy az UFO-k a kanadai határ irányában t ntek el. - Ez igaz - Kanada felé mentek. Andy bólintott. - Nem sokkal azután, július els hetében Quebec, Oregon és New England tartományokban sokan figyeltek meg azonosítatlan, fényl tárgyakat az égen. A következ nagy UFO-hisztéria az úgynevezett "Washington DC inváziója" volt 1952-ben. Bár a hivatalos nyilatkozat csak július 19én látott napvilágot, már 17-én több száz vörösen izzó gömböt láttak szuperszónikus sebességgel áthúzni a Kanadai Légier Ontarióban lév Nort Bay Légitámaszpontja felett, amint átlépik a határt, és az USA délkeleti államainak irányában elhúznak. Végül, valamennyi Washingtonban észlelt UFO-ról azt állították, hogy északi irányban t ntek el; és amikor július 26-án en masse visszatértek, úgyszintén északi irányba - a kanadai határ felé - távoztak el. - Felpillantott a jegyzeteib l. - Ennek ismeretében különös figyelmet érdemel a Toronto Star tavaly február 11.-i száma, amely arról számol be, hogy új repül csészealjat fejlesztettek ki az Ontario tartományban lév Maltonban, az AVRO-Canada telepén. Dwight megint füttyentett, majd így szólt: - Krisztusom, ezt hogy hagyhattam ki? - Úgy, hogy a te teamed csak UFO-kkal foglalkozott. Hivatalos, csészealj alakú repül kr l szóló jelentésekkel nem. - Andy megint pöfékelt néhányat, azután tovább lapozott a Légier dossziéjában. - Természetesen - folytatta -, mind az amerikai, mind a kanadai kormány tagadja, hogy ilyesmivel foglalkoznának, de február 26-án, azután, hogy egy szabadúszó fotoriporter, Jack 108
Judges légi felvételeket készített az AVRO-Canada maltoni telepén a szabadban parkoló repül csészealjról, C. D. Howe védelmi miniszter a Kanadai Alsóház el tt beismerte, hogy az AVROCanada olyan, csészealjakat utánzó repül gépen dolgozik, amely képes függ legesen felszállni, és ötszáz mérföldes sebességgel tud repülni. Február 27-én pedig Crawford Gordon Jr., az AVROCanada elnöke a cég bels újságjában, az Avro News-ban azt írta, hogy a prototípus annyira forradalmian új, hogy minden más szuperszonikus repül -formát elavulttá tesz. A gépet "Avrocar"-nak nevezték. - A kurva életbe - morogta Dwight -, most már emlékszem. - Lefogadtam volna. - Andy jót mulatott, de nyomban visszabújt az iratokba. - Nem sokkal kés bb a Toronto Star azt állította, hogy az angol Montgomery tábornagy megtekintette az Avro csészealjakat utánzó repül gépét. Néhány nap múlva D. M. Smith repül altábornagy kijelentette, hogy amit Montgomery tábornagy látott, az egy kezdetleges, giroszkópos vadászgép prototípusa volt, amelynek gázturbinái a központban elhelyezett pilótafülke körül forognak. A járm létezését meger sítette a Royal Air Force Flying Review tavaly áprilisi száma, amely kétoldalas cikket közölt az Avrocarról - amit "Omegá"-nak is neveztek -, melyben néhány semmitmondó grafikon is megjelent. A cikk szerint a gép váza még nem készült el, csak fából készítettek egy utánzatot a társaság Ontario-beli Maltonban lév telepén. A leírás szerint a gép körülbelül negyven láb átmér j , majdnem kör alakú, és a gyártók szándéka szerint ezerötszáz mérföldes sebességet fog elérni - kétszer gyorsabb lesz, mint a legmodernebb deltaszárnyú repül . És magasságának változtatása nélkül tud majd száznyolcvan fokos fordulatot tenni. - Pontosan úgy, mint a csészealj - tette hozzá Dwight keser en - Pontosan. És múlt novemberben a kanadai újságok megírták, hogy az Avrocar - vagy Omega - mintapéldányát október 31-én bemutatták huszonöt amerikai katonatisztnek és tudósnak. Akkor az újságok ennél többet nem írtak, de ezekben a hiányos hírszerz i dokumentumokban az áll, hogy az amerikai kormány tekintettel a szovjetek aeronautikai fejl désére, komolyabb összeggel szándékozik támogatni a kanadai kormányt, hogy be tudják fejezni a csészealjat. A gyakorlatilag mozdulatlan lebegésre, és közel kétezer mérföldes sebességre képes gépet egyébként az angol aeronautikai mérnök, John Frost tervezte, aki már korábban is dolgozott Maltonban az AVROCanadának. Dwight megint csak füttyentett. - Végül, de nem utolsó sorban - folytatta Andy -, e dokumentumok szerint a kormány azt reméli, hogy egész repül századot lesz majd képes felállítani az AVRO-Canada gépeib l Alaszka és az északi régiók védelmére, mivel a gép nem igényel kifutópályát, ideális a szubarktikus és sarki vidékeken. Dwight rájött, hogy a felettesei mindvégig rászedték, csak hogy védjék a saját csészealjukat. Elöntötte a düh. És er s ingert érzett, hogy megbosszulja azokat, akik bolondot csináltak bel le. - Rendkívül szilárd bizonyítékra van szükségünk - mondta. - Azzal is szolgálhatok - válaszolta Andy, és miközben kinyitott egy barna borítékot, vigyorgott, mint egy kamasz. - Amikor tegnap éjjel az a csészealj leszállt, készítettem róla néhány felvételt. A negatívot természetesen megtartom, de a kép a tiéd lehet. Szeretettel, Dwightnak! Dwight elvette a fényképet, és tanulmányozni kezdte. A szíve megdobbant, amikor megpillantotta a kissé életlen fotót, a bizonyíték azonban a kezében volt: a Cannon AFB kerítése felett ott lebeg egy csészealj, és ragyogóan csillog a körben elhelyezett ívlámpák fényében. A keze reszketett, amint felfogta, mit lát. Gyorsan visszatette a képeta borítékba, és a tárcájába dugta. - Millió köszönet, Andy. Nem is tudom hogy köszönjem… - Örömmel adom - szakította félbe Andy. - De most vissza kell mennem. Vissza a Cannon AFB-hez, ahol téged nem látnak szívesen. Majd nyitva tartom a szemem és a fülem. - Kérlek, figyelj - mondta Dwight. Együtt kimentek a bárból. A járdán megölelték egymást, majd kezet ráztak, és ketten kétfelé mentek. Andy a kocsijához, Dwight pedig fogott egy taxit.
109
A repül tér közelében bejelentkezett egy motelbe, egyenesen a szobájába ment, megivott egy fél üveg bourbont, és hosszasan nézegette a fényképet. Azután lefeküdt, és elaludt. UFO-król álmodott. *** Dwight UFO-król álmodott, amik a sötét égbolton ragyogtak, és bár csodálatosak voltak, félelemmel töltötték el. A félelem egyre n tt, ahogyan az ezüstösen vakító fény lassan körbefogta, és rátelepedett. A fény szinte fizikai fájdalmat okozott. El ször azt hitte, hogy az álom része, de azután kinyitotta a szemét, és észrevette, hogy nagyon is valóságos: a vakító, villogó fény az ablakon áradt be a motelszobába és szinte présbe szorította a koponyáját. Miközben megdörzsölte a szemét, hogy gyorsabban hozzászokjon a vakító világossághoz, és az agyát szorongató fájdalomhoz, meghallotta a mély dübörgést, amit l remegni kezdett alatta az ágy. Rádöbbent, hogy ez nem normális jelenség, ezért igyekezett minél el bb összeszedni az érzékeit. Hirtelen kivágódott az ajtó, és két fekete ruhás férfi lépett be rajta. Egyenesen az ágyhoz léptek. Dwight fel akart ülni, de miel tt megtehette volna, az egyik férfi valami fémtárgyat nyomott a nyakához. Érezte, amint a villamos áram szétárad a testében, és nyaktól lefelé megbénul. Rémülten, mozdulni képtelenül csak annyit látott, hogy az egyik férfi az éjjeliszekrényhez megy, és felveszi a barna borítékot, és kiveszi bel le a fényképet. Megnézi, majd a társa felé bólint. Amaz az ágy fölé hajol, és szinte emberfeletti szemével Dwightra mered. - Hagyjon fel az utánunk való kutatással, különben szerencsétlenül járhat. És nem csak maga, de a családja is. Figyelmeztettük. Auf Wiedersehen. A két férfi kiment a szobából, becsukta maga mögött az ajtót, s otthagyta az ágyon Dwightot, aki még mindig képtelen volt megmozdulni. A kinti fény megint vibrálni kezdett, s Dwightnak az volt a benyomása, hogy több, apró fényb l áll. A mély infrahangot inkább érezte, mint hallotta, a dübörgés rátelepedett a mellkasára, majd összenyomta a koponyáját, és borzalmas fájdalmat okozott. A tudatánál volt, ezért szenvedett. Az arca verejtékben úszott, és kínok között megpróbált megmozdulni. Rémülete már teljes volt, amit csak növelt a bénasága, és a vízió, hogy Beth és Nichola ilyen állapotban meglátják. A félelem szinte öntudatlan állapotba hozta, de az infrahang nyomása és pulzálása segített neki visszanyernie uralmát az izmai fölött. El ször a lábujja kezdett bizseregni, azután az ujjai. Behajlította a könyökét, azután a térdét, és mire odakint a fény halványulni kezdett, már a oldalt tudott fordulni. Az infrahang elhalkult, majd végleg elhallgatott. Dwight kinyújtotta a lábát. Megmozgatta az ujjait, és felemelte a karját. Odakint a vakító fény már az ablak fölött világított. Egy percig még lebegett, azután hirtelen kialudt. Dwight tudta, hogy valójában sok apró fényforrás hunyt ki, csak rendkívüli gyorsasággal. A szobába visszatért a sötétség, és odakint az égre is visszaköltöztek a csillagok. Dwight mélyet lélegzett. Reszketett, mint egy falevél. Borzasztóan izzadt, és a szíve is hevesen kalapált. A szekrényre pillantott, hogy meggy z djön róla, a fekete ruhások valóban ott jártak. Az UFO fényképe elt nt. A fekete ruhás emberek léteznek. Dwight még mindig a félelemt l reszketve lelépett az ágyról, odavánszorgott az ablakhoz, kinyitotta, és felnézett az égre. Rengeteg csillag volt ott. Ha az ember sokáig nézi, az az érzése támad, hogy mozognak. Dwight sokáig nézte, de csak egyet látott mozogni - egyetlen egyet, pontosan felette… de nem mert volna megesküdni rá. Tekintetével tovább pásztázta az eget, valami szokatlant keresett, de csak a végtelen feketeségben hunyorgó csillagokat látta.
110
Izzadtan, mégis reszketve igyekezett lecsillapítani a szívét. Visszatámolygott az ágyhoz, felkapta a bourbonos üveget, és gyorsan, sokat ivott. Pattanásig feszült idegekkel, Bethért és Nicholáért rettegve elhatározta, hogy kilép a Légier t l, és abbahagyja az egészet. A legjobb, ha elhallgat.
111
MÁSODIK RÉSZ HUSZONHARMADIK FEJEZET - Feltételezem, mindannyian tudják, miért vagyunk itt - mondta Eisenhower elnök. - Tegnap a floridai Cape Canaveralen a Vanguard Projekt els rakétája, amely a történelem els szatellitjét vitte volna a világ rbe, felrobbant a kilöv álláson. Szeretném tudni, miért? Richard Horner, a Légier kutatásért és fejlesztésért felel s titkára diszkréten az markába köhögött, végignézett az Ovális Teremben jelenlév kön, majd azt mondta: - Még nem tudjuk a robbanás pontos okát, de az itt jelenlév Mr Fuller szerint Wilsont terheli érte a felel sség. Eisenhower alelnöke, Richard Nixon mellett állt a Rózsakertre néz ablak el tt. A besz r d reggeli fény aurát vont alakja köré. Fuller tudta, mindketten tisztában vannak a Wilsonnal kötött egyezséggel. Az USA 34. elnöke most egyenesen rá nézett. - Ez így van, Elnök Úr - mondta Fuller, de nem jött zavarba Eisenhower mogorva tekintetét l, mely inkább egy egyetemi tanár, mint az ország els emberének szigorúságát idézte. Míg Fuller ebben az emberben csodálta a west pointi végz st, a II. Világháborús katonai parancsnokot, a NATO legfels bb parancsnokát és az aktív antikommunistát, liberális engedékenysége jelének tartotta, hogy támogatja a szegregáció megszüntetését és az Emberi Jogok Nyilatkozatát. De nem rajongott az alelnökért, Richard Nixonért sem, aki támogatja a gyenge Joe McCarthy szenátort öncélú boszorkányüldözésében, amivel még a Fullerhez hasonló decens antikommunisták szemében is rossz nevet szerzett magának. - Wilson a visszaszámlálás el tt egy órával felhívott engem telefonon, és közölte, hogy a rakéta fel fog robbanni, err l kezeskedik, mert nem a kedvére való a fejl désnek az az üteme, amit felmutatunk. - Lehetséges, hogy nem tetszik neki a Nemzeti Légügyi és rhajózási Igazgatóság, a NASA felállítására vonatkozó tervünk - mondta Joe Kelly vezér rnagy, a Légier Törvényhozási Összeköt Bizottságának, a SAFLL-nek a tisztje. - Nem err l van szó - mondta Fuller. - El ször én is erre gyanakodtam, de Wilson nem tör dik a NASÁ-val. t az izgatja, hogy idézem, "kétségbeesetten igyekszünk megverni az oroszokat az rkutatás terén". - Ezért azután elintézte, hogy a Vanguard program els rakétája felrobbanjon - mondta Eisenhower dühösen. - Igen, Elnök Úr - felelte Fuller. - Természetesena telefonhívása után azonnal figyelmezettem a kilöv tornyot. Mivel az utolsó ellen rzés nem mutatott semmilyen rendellenességet, úgy gondolták, Wilson csak blöffölt, és folytatták az el készületeket. De a rakéta felrobbant, ahogy Wilson jelezte. - És hogyan tudta ezt elintézni? - kérdezte Arno H. Luehman vezér rnagy, az információs szolgálat igazgatója. - Valamilyen robbanó szerkezettel - felelte Fuller, és vállat vont. - Ennyit mi is sejtünk, Mr Fuller - mondta Nixon megvet en. - Mi arra vagyunk kíváncsi, hogyan juttatta fel a rakéta fedélzetére? - Az egyik emberünk lehetett - vallotta be Richard Horner. - De mivel sokan dolgoznak a programon, és a törmelékek között semmilyen ismert robbanóanyag maradványait nem találtuk meg, nehéz megállapítani, ki tette, és hogyan? - De azt legalább tudjuk, hogy Wilsonnak van egy, vagy több beépített embere a kutató csoportunkban. - Úgy t nik, Elnök Úr. - Vagy van a kutató csoportunkban beépített embere - helyesbítette Fuller -, vagy távirányítású szerkezettel dolgozik. Akár egyik, akár másik, egyvalamit bebizonyított… hogy jóval el ttünk jár, és hogy a kezében vagyunk. 112
Ez a kijelentés hosszú, kényelmetlen csendet szült, és feldühítette Nixon alelnököt. - Ez nyilvános megalázás - mondta. - Amit még nyilvánvalóbbá tesz az a tény, hogy éppen az oroszok azok, akik elindították az rkorszakot, amikor felbocsátották az els ember készítette m holdat, a Szputnyik 1 -et. - Az már régi dolog - válaszolta Fuller és élvezte, hogy kötözködhet Nixonnal. - A múlt hónapban a második, az el z nél hatszor nehezebb szovjet szatellit földkörüli pályára vitt egy Lajka nev kutyát. - Úgy van - mondta Kelly tábornok. - És az a Szputnyik m szereket is vitt magával, amivel ezer mérföld magasságban mérni tudja a kozmikus sugárzást. - Az az istenverte kutya - mondta Luehman tábornok keser en -, a tartós súlytalanság hatásait teszteli, ami el készítése az ember ürrepülésének. - Le fognak gy zni minket az rben - mondta Nixon dühösen -, ez a Wilson meg ismét megalázott, és visszavetett bennünket az rprogramban. Azt hittem, egyezséget kötöttünk azzal az emberrel! - Úgy is van - mondta Fuller -, csakhogy az kölcsönös egyezség volt. Mi adtunk egy keveset, adott egy keveset, és valahányszor egy kissé el bbre jutottunk, figyelmeztetett bennünket. - Mint például a Vanguard rakéta felrobbantásával - mondta Eisenhower. - Úgy van, Elnök Úr. Csak olyan mértékben fejl dhetünk, hogy a nyomában maradhassunk. Ha úgy érzi, hogy a nyomába értünk, ránk szabadítja a pribékjeit - és ehhez is kiválóan ért. - És ezt a saját kárunkon tanultuk meg - mint mások. Szerintem a felel s a British European Airways gépének márciusi katasztrófájáért, a cumberlandi Windscale atomer m ben keletkezett t zért októberben… - A Windscale-ben katonai célokra állítanak el plutóniumot - vetette közbe Richard Horner. - Pontosan - mondta Eisenhower. - És valószín leg a felel s a Királyi Tengerészet tisztjének, Lionel Crabbnak a haláláért is, akit ez év júniusában fej nélkül találtak meg az angliai Chichester kiköt jében, miután azzal vádolták meg, hogy az oroszoknak kémkedik. És egyes jelentések szerint a felel s Burgess és McLean kémtevékenységéért is, akik 1955-ben igen csak sokat rontottak a kelet és a nyugat kapcsolatán. - Nem túlságosan kedveli, ha szóba állunk az oroszokkal - magyarázta Fuller. - Szeretne konfliktust kipattantani. Meggy z désünk, hogy miként velünk is egyezséget kötött, ugyanúgy az angolokkal és az oroszokkal is köthetett. Nem bolond fickó. Ahogyan nekünk is kellemetlenségeket okoz, ha túl gyors fejl dést mutatunk fel, szerintem az angoloknak, és az oroszoknak is vannak Wilson által okozott kis katasztrófáik. Nagyon kell ügyelnünk arra, hogy mivel foglalkozunk a kísérleti telepeinken, különösen a White Sands Rakétakísérleti Telepen. - A saját csészealjunkra gondol? - mondta Nixon. - Pontosan. Mindazonáltal ez fontosabb, mint hogy továbbra is eltitkoljuk a gyakran látott UFO-k létezését - amik olykor embereket és állatokat rabolnak -, s azt, hogy ezek - ahogyan Wilson korrektül állította -, emberkéz alkott szerkezetek. Ha a közvélemény tudomást szerez alkotta és az Antarktiszról, tömeghisztériával kell számolnunk. - Egyetértek - mondta Richard Horner. - Továbbra is a földönkívüli-verziót kell propagálnunk, az eléggé valószín tlen ahhoz, hogy nevetségessé tegye a hitetlenked ket, ugyanakkor a hív ket is kielégíti. Életbevágó, hogy a közvélemény el tt eltitkoljuk egy totalitárius rezsim létezését, amely agykontrollal, lézerfegyverrel, és más, igen fejlett parapszichológiai fegyverekkel fenyeget. Ennek kiszivárgása sokkal veszélyesebb lehet, mint a földönkívüli eredet. A nagy távlatok elb völik az embereket. Az antarktiszi kolónia létezése valóságos rémálomként hatna. - Sajnos - mondta Leuhman vezér rnagy -, az UFO-kkal kapcsolatos spekulációknak nem tudjuk elejét venni, mivel csak idén több, róluk szóló jelentés látott napvilágot, mint eddig. Fuller tudta, mire céloz. 1956-ban az ATIC 670 észlelést regisztrált, idén, 1957-ben ez a szám elérte az ezret, és az év folyamán egyre növekedett, novemberben mér elérte az ötszázat. Figyelemreméltó, hogy december második hetében minden eddiginél többet véltek látni.
113
A megfigyel k -- Fuller jól tudta -, egyaránt láthatták Wilson csészealjait, és a Légier , meg a Tengerészet gépeinek prototípusait, és a hisztériát csak fokozta a második orosz Szputnyik felbocsátása. A dönt tényez az, hogy Wilson minden eddiginél több csészealjat röptet, és hogy büntetlenül teszi. Lényegében uralja a világ légtereit. - Az UFO-spekulációk számát - mondta Kelly rnagy -, a volt repül rnagy, Donald Keyhoenak és civil UFO-szervezetének, a Légköri Jelenségeket Vizsgáló Nemzeti Bizottságnak, a NICAP-nak a sürgetésére összehívott kongresszusi meghallgatás sem fogja csökkenteni. A meghallgatások, és a kongresszusnak az UFO-programmal kapcsolatos kérdéseire adandó válaszok pedig a SAFLL-re maradnak. Addig is, a 14-es Különleges Jelentés-kód alkalmazásával jelezni kell, hogy semmi bizonyíték nincs, vagyis az égen nincsen semmi szokatlan. Mindamellett nem tudom, meddig tudjuk ezt az állítást fenntartani, ha nyilvános meghallgatásra kerül sor. - Kongresszusi meghallgatás a repül csészealjakról! - kiáltott fel Richard Nixon döbbenten. Nem hiszem, amit hallok! Eisenhower a Légier kutatásaiért és fejlesztéséért felel s titkár felé fordult: - Tud segíteni? Horner határozottan bólintott. - Korábban már jeleztem Donald O´Donnellnek, az albizottság titkárának, hogy a meghallgatás nem tesz jót a Légier hírnevének. Megpróbálta rávenni az albizottságot, hogy ejtse az ügyet, de az már régen volt. Azóta is az id húzás taktikáját alkalmazom Keyhoe-val és a NICAP-pal. - Mindenestre - mondta Kelly rnagy -, ha rákényszerülünk a kongresszusi meghallgatásra, az albizottságot felhasználhatjuk egy újabb félreinformálási kampányhoz. - Nagyon jó - mondta Nixon, és szokása szerint gúnyosan mosolygott, miközben megtörölte verejtékez homlokát. - Addig is - mondta Luehman vezér rnagy, az információs szolgálat igazgatója - az osztályom a tömegpszichózisra specializált pszichológusok segítségével folytatja a közvélemény átformálását. Felhasználjuk továbbá a katonai oktatófilmeket készít stúdiókat, a reklámügynökségeket, a különféle TV produkciókat, a Walt Disney Stúdiót, és olyan neves TV személyiségeket, mint Arthur Godfrey. Ugyanakkor tovább terjesszük a Keyhoe NICAP-ja, és Dr Frederik Epstein Légköri Jelenségeket Vizsgáló Intézetéhez hasonló UFO szervezetekr l szóló negatív irodalmat. És legális eszközökkel zaklatjuk ket. Hasonlóképpen járunk el a Légier azon pilótáival is, akik UFO-t jelentenek. - Borzasztó. - Ez Nixon volt. - Mocskos munka - jegyezte meg Eisenhower kényelmetlenül - De szükséges - vetette közbe Fuller, és élvezte, amint Nixon bátorítólag rámosolyog Fokozatosan ki kell ölnünk a közvélemény tudatából az UFO-kat, s el kell érnünk, hogy végül el is felejtsék. - Mi a helyzet a Blue Book programmal? - kérdezte Nixon. - Az az átkozott szervezet mindenki másnál többet foglalkozik a repül csészealjakkal. - Most már az ellen rzésünk alatt áll - mondta Fuller. - Amennyire lehetett, leépítettük, és az 1006. Hírszerz Század hatáskörébe rendeltük. k gyakorlatilag semmit nem tudnak az UFOkról. Ami pedig a tapasztalt Ruppelt és Randall századosokat illeti, olyan nyomás alá helyeztük ket, hogy önként elhagyták a Légier kötelékét, és úgy elt ntek, hogy sem Wilson, sem a mi csészealjaink ne találhassák meg ket. - Reménykedjünk, hogy mások sem találják meg ket - mondta Eisenhower szintén aggódva. - Uraim, köszönöm. Els ként Fuller hagyta el az Ovális Termet. Elégedett volt mindazzal, amit hallott. Az ember senkiben nem bízhat meg. HUSZONNEGYEDIK FEJEZET Dwight megint ivott. Már napok óta nem józanodott ki, de karácsonykor még jobban rátöltött, mert eszébe jutott a családja, akiket elveszített azután, hogy leszerelt a Légier t l. Most itt 114
üldögélt Dayton külvárosában egy faburkolatú helyiségben, melynek ablaka a benzinkút rozsdás csöveire nézett. A rádióból szóló karácsonyi dalokat hallgatta, közben rá-ráhúzott egy veszélyesen nagy üveg bourbonra, és kibámult a poros országútra. Igencsak meglep dött, amikor látta, hogy megáll egy ütött-kopott Ford, és Beth száll ki bel le. - Ó, istenem - suttogta önkéntelenül, és örömet, ugyanakkor zavartságot érzett. megpróbálta összeszedni magát. Nem gondolta volna, hogy Beth itt is megtalálja. Ivott még egy kis bourbont, és elnézte, ahogyan Beth bezárja a kocsiajtót, elsimítja aranysárga haját, majd nyugtalanul a ház felé pillant. Dwight kisé félrehúzódott, hogy ne láthassa meg, és úgy nézte, amint végigmegy az ösvényen, a ház bejáratához. Kabátját a derekán az övvel szorosan összefogta, és magas sarkú cip t viselt, amit l karcsú és vonzó volt, olyan, amilyennek emlékezett rá. Amint Beth elt nt a szeme el l, és a bejárathoz közeledett, érezte, hogy összeszorul a torka. Megszólalt a cseng . Mintha korbácsütés érte volna, összerezzent. El ször el akarta dugni az üveget, de rájött, hogy ezt a találkozást ital nélkül nem fogja kibírni, ezért megvonta a vállát, ivott még egyet, és kezében az üveggel ment, hogy ajtót nyisson. Nagyot sóhajtott, kinyitotta az ajtót, és egyenesen felesége kislányosan nyugodt arcába nézett. Beth igen zavartnak látszott, és idegesen rámosolygott. Lám, lám - mondta Dwight -, micsoda meglepetés! Régen láttalak. - Igen Dwight, régen volt. - A téli szél meglibbentette a kabátját, s ett l igen törékenynek t nt. - Azt akarod, hogy egész éjjel itt ácsorogjak, vagy be fogsz engedni? Ó, persze, Beth. Sajnálom. - Oldalt lépett, hogy Beth bemehessen. Amikor elhaladva mellette hozzáért, testének érintése teljesen felzaklatta. Dwight becsukta az ajtót, és utána ment a nappaliba. Beth végignézett a borzalmas rendetlenségen, amit l Dwight még kényelmetlenebbül érezte magát. - Az a gyanúm, nem vagyok elég házias - mondta. - És a benzinkút is sok id met elveszi. Beth a kezében lév üvegre pillantott. - Hallom, erre tudsz szakítani id t. - Ja, erre igen. - Tüntet leg kiitta a maradékot, majd el vett egy poharat. - Kérsz te is? - Miért ne? De csak keveset. Fogyasszuk el együtt a karácsonyi italt. Leülhetek? - Hát persze, Beth. Ahová csak akarsz. Miközben töltött, az asszony kigomboltaa kabátját, hagyta, hogy szétnyíljon, majd a t zhely melletti székre ült. Fehér vászonruhát viselt, ami jól kihangsúlyozta az alakját. Amikor keresztbe tette a lábát, Dwight a legszívesebben megsimogatta volna selymes b rét. De csak átnyújtotta neki a poharat, és leült vele szembe. Felemelték a poharaikat, összekoccintották, ittak egy keveset, azután csak csendben nézték egymást. - Ki mondta neked, hogy iszom? - kérdezte végül, mert valóban kíváncsi volt rá. Beth vállat vont. - Az egész város beszéli. Legalábbis a közös barátaink. Láttak téged, Dwight. Elvigyorodott, de nem érezte jól magát. - Igen, én is azt hiszem. Különös, milyen gyorsan terjed az ilyen hír. Az ember nem élheti nyugodtan egy agglegény életét. - Három éve tart, Dwight. Hallom, még barátn d sem volt. - Azért, mert még nem váltunk el. Nincs szükségem barátn kre. - Csak az italra. - Úgy van, Beth. Eltaláltad. Az eltompít minden vágyat. - És félelmet is. - Igen, azt hiszem, azt is - mondta és újabb korttyal igyekezett tompítani a félelmeit, majd a poharat hanyagul a térdére állította. Bethre nézett. Amióta különváltak, találkozott vele néhányszor, f leg, amikor Nicholát ment meglátogatni, de az mintha évekkel ezel tt lett volna. Most hogy látja, elfogta a vágyakozás. - Nem lett volna szabad otthagynod a Légier t - mondta Beth. - Neked szükséged volt a Légier re.
115
- De nekik nyilván nem kellettem - válaszolta, és nem is leplezte keser ségét. - Te nem értheted ezt Beth, de nekem ott kellett hagynom ket. Olyan nagy nyomás alá helyeztek, hogy nem volt más választásom. Ezek mindegyikünkkel így bánnak. Az UFO-kkal foglalkozó társaira gondolt. El ször Harris repül tisztre a Roswell Légitámaszponton, azután Ruppelt századosra az ATIC-nál, végül önmagára. Mindegyik jüknek el kellett hagyni a Légier t a rájuk helyezett nyomás miatt, ami többnyire a nyomozásuk akadályoztatásában, jogtalan kritikákban, éjszakai zaklatásokban, váratlan áthelyezésekben, és a titokzatos "fekete emberek" látogatásában merült ki. A végén az ember már nem bírja, és mennie kell. - Igen - vallotta be Beth. - Beismerem, hogy így van. Hallottál Ruppelt századosról? - Ja. Miután elhagyta a Légier t, írt egy könyvet Tanulmány az azonosítatlan repül szerkezetekr l címmel, amiben azt állította, hogy az UFO-k létez , szilárd objektumok. Olvastam. Jó könyv. Beth bólintott. - És a többit hallottad? Ruppelt teljes hátraarcot csinált. Az év végén kiadja a könyv új kiadását, amiben felülvizsgálja a véleményét, és kijelenti, hogy UFO-k nem léteznek. - Hallottam róla - mondta Dwight. - És azt is, hogy nincs jó egészségben. Ezen nem is csodálkozom. Nézz csak rám, Beth. Beth ahelyett a rendetlen szobában nézett körül: keser tréfának szánta. Elégedetlen tekintete Dwight eszébe juttatta az utóbbi, magányban - és többnyire alkoholmámorban, félelmek és rémálmok között - eltöltött három évet. Tudta, hogy az ital miatt kellett különválniuk. Miután hátat fordított a Légier nek, er s kényszert érzett, hogy ezt a kapcsolatát is megszakítsa. Már nem igen tudta felidézni, de emlékezett a félelemre. A félelem volt az oka az italozásnak és a rémálmoknak. Dwight egykor szerette a Légier t, az volt az élete, büszke volt rá, de amikor kinevezték a Blue Book élére, a Légier ellene fordult, gúzsba kötötte. Megbüntette, megalázta, mígnem az élete vált rémálommá, az el l pedig már nem volt menekvés. Mindez akkor érte el a tet pontját, amikor a Cannon AFB-nél járt, és Albuquerque külvárosában, a motelben meglátogatták azok a fekte emberek. Az az esemény volt az utolsó csepp a pohárban. Repül csészealjakról, idegen entitásokról kezdett álmodni, és az ATIC-nál dolgozó kollégáit is fekete emberek, és éjszakai telefonhívások kezdték zaklatni. Egyre inkább elszigetel dtek egymástól, és az idegeik fel rl dtek. Hamarosan inni kezdett, egyre gyakoribbak lettek a veszekedések Beth-tel, és amikor kijelentette, hogy otthagyja a Légier t, kicsordult a pohár. Valójában nem váltak el, csak külön költöztek. Beth kivett egy lakást Daytonban, közel a szüleihez, és odaköltözött a teljesen összezavarodott Nicholával. Nem sokkal azután Dwight otthagyta a Légier t, munkát vállalt, mint benzinkút-kezel , megvette ezt a lepusztult házat, azután megkezd dött élete legpocsékabb három éve, mely id alatt rendszeres ivással próbálta meg leküzdeni a félelmét és szégyenét. Még a visszaemlékezés is fájdalmas volt. - Elválhatnánk - mondta Beth -, de én még mindig nyugtalan vagyok miattad, és Nichola is hiányol téged. - Nekem is hiányzik Nichola. - Azt szeretné, ha együtt töltenénk a karácsonyt, gondoltam, megbeszélem veled. Dwight ösztöne azt súgta, utasítsa vissza, de rájött, hogy Nicholának nagyon fájna, ha nem menne. Félt attól, hogy találkozzon vele, mert az el csalogatná eltemetett félelmeit, de elég volt a kislányra gondolnia, és a gombóc máris ott volt a torkában. Beth jelenléte is megindította: még mindig szerette t, kívánta, és bár zavart érzett a jelenlétében, elhatározta, hogy összeszedi magát, és visszaszerez mindent, amit elveszített. - Boldogan - felelte. *** Úton Beth Carillon Park melletti lakásához Dwight egyre idegesebb lett, de abban a pillanatban, hogy Nichola a karjaiba vetette magát, a problémáit egy csapásra levetk zte. A 116
tizenkét éves ovális arcú, hosszú, barna hajú kislány anyja minden báját és szépségét örökölte. Miután megebédeltek, hosszasan elbeszélgetett Nicholával, hazudott neki a benzinkútnál végzett munka szépségeir l, majd az iskolai el menetele iránt érdekl dött. Dwight külön szobában tért nyugovóra, ahol hónapok óta el ször zavartalanul, rémálmoktól nem zavarva alhatott. Másnap reggel, karácsony napján, csatlakoztak Beth szüleihez, Joe és Glenda McGinnishez, akiknek jó humora eloszlatta Dwight maradék félelmeit is, és id legesen újrateremtette számára a családját. A mindig gondos Beth néhány Nicholának szánt ajándékcsomagra Dwight nevét írta fel, és amikor megpillantotta Nichola arcán a boldog örömet, elszorult a torka. És amikor is megkapta az ajándékát, már alig tudta visszatartani a könnyeit: azok ki is csordultak, amikor Beth a nyakába ugrott, és megcsókolta. - Istenem, Beth - csak ennyit tudott motyogni. Hatalmas karácsonyi lakomát csaptak, b ségesen iszogattak, és jó nagyot sétáltak a parkban. A délután többi részét a tévé el tt töltötték, amiben az ország különféle havas tájait mutatták, miközben Bing Crosby a "White Christmas"-t énekelte. Amikor kora este Beth szülei elmentek, és Dwight ágyba dugta Nicholát, már annyira melankolikus, veszélyesen szentimentális hangulatba került, hogy nem bírta visszatartani a könnyeit. - Istenem, de hiányzik - mondta. - Remélem, én is hiányzom - felelte Beth. A kanapén feküdt elnyúlva, könny otthoni ruhájában. Egyik kezében borosüveget szorongatott, tekintetét a tévére szegezte. - Igen. Te is. Dwight torka elszorult, szeretett volna odatérdelni a lába elé, hogy megköszönje neki, amiért hazatérhetett, még ha csak karácsonyra is, és ezzel emlékeztette rá, mennyi mindent veszített. - Beth - kezdte dobogó szívvel, de akkor megszólalt a cseng . Beth felpillantott, kissé elpirult, levette lábát a kanapéról, felállt, és Dwight mellett elhaladva kezével megérintette a vállát, mintha bátorítani akarná. - Meglepetésem van a számodra - suttogta. Egy vendég. Remélem, örülni fogsz neki. Bár el ször kényelmetlenül érezte magát a váratlan betolakodó gondolatára, de amikor Beth bevezette Bob Jacksont, még örült is neki. Dwight három éve látta utoljára a barátját, aki szemmel láthatóan mit sem változott azóta: még mindig sovány pimasz ábrázata volt, legfeljebb a dereka lett egy kicsivel vastagabb. Egyszer szürke öltönyt viselt, fehér inget, és nyakkend t viselt. Arcán széles mosoly terült szét, és egészségesebbnek látszott, mint az id tájt, hogy Dwight leszerelése után Alaszkába helyezték át. Átölelte Dwightot, és hevesen megrázta a fejét. - A pokolba, ember! De jó téged látni. De régen is volt, haver. Miután szétváltak, még hosszasan nézegették egymást, végül Beth szólt rájuk: - Hé ti ketten, nem akartok végre leülni. Ihatnánk valamit. - Én már egész nap ittam - mondta Bob -, ezért csak egy sört kérek. Karácsony van, tudjátok? kérdezte, és belevetette magát a t z mellett álló karosszékbe. - Szép karácsonyotok volt, ugye, Dwight? - Csodálatos - felelte Dwight, és leült a kanapéra Bobbal szembe. - Három év óta az els karácsonyom a családdal. - Igen, hallottam. Csak tegnap jöttem haza, és Beth mondta a telefonba, amikor felhívott. Azt is mondta, szeretné, ha itthon töltenéd a karácsonyt, mert az biztosan jót tenne neked. És jót tett, Dwight? Úgy érzem magam, mint a régi id kben. - Beth egy üveg sört nyomott Bob kezébe, azután leült Dwight mellé. Amaz még mindig egy pohár bort melengetett a kezében. Most egy hajtásra kiitta. - Szóval te mindent tudsz rólam. Hát veled mi a helyzet? Bob felsóhajtott. - Az ATIC valóságos pokollá változott, miután te elmenték. Engem egy ideig ide-oda vezényelgettek, az egyik unalmas helyr l a másikra. Visszautasították az el léptetésemet, folyton piti ügyekkel bíztak meg, mígnem tele lettem az egésszel. A Blue Book többi alkalmazottja is hasonlóképpen járt - köztük te, és Ruppelt is. 117
- Mikor szereltél le? - Két éve. - És mivel foglalkoztál azóta? - Nos, tudod, Dwight, egyszer en nem tudtam abbahagyni ezt az UFO-dolgot. Egyszer en nem voltam képes kiverni az istenverte fejemb l. Ezért néhány hónapi csellengés után - mely id alatt többek között feleségül vettem korábbi titkárn nket, Thelma Wheelert - emlékszel rá? - kérdezte egy kis kitér t téve. - A pokolba is, persze! - felelte Dwight, és nyomban beugrott neki a szexis, sz ke huntsville-i tizedes arca, akivel Bob olyan sokáig flörtölt. - t is sokat zaklatták, mire otthagyta ket - folytatta Bob. Mindenesetre összeházasodtunk, és én teljesen el akartam t nni Daytonból, ezért a marylandi Greenbeltben technikusi állást vállaltam egy aeronautikai tervez vállalatnál. A munkám jobbára a cég termékeivel való kereskedés volt, ami a repül s hátteremmel nem ment nehezen: a környékbeli támaszpontoknak adtam el a portékát. A meló oké volt - még ki is merített -, de nem tudtam szabadulni a kérdésekt l, amiket Ruppelt a távozásakor ránk hagyott. Éjjel-nappal üldöztek. Végül egy ismer söm bemutatott Dr Frederik Epsteinnek, az egykori asztrológusnak, aki szintén be van zsongva az UFO-któl, és most az APII, a Légköri Jelenségeket Vizsgáló Intézet nev civil szervezet vezet je Washington DCben. - Ismerem t - mondta Dwight. - Adtam neki egy interjút nem sokkal azután, hogy 1953-ban létrehozta a szervezetét. - Igen, tudom - mondta Bob.- Az els találkozásunkkor említést tett róla. A lényeg az, hogy az APII-nak kezdtem dolgozni, el ször csak a szabadid mben, azután teljes munkaid ben. És most is azt csinálom. Dwight kezdte megérteni, hogy ez több, mint karácsonyi vacsora-látogatás, és Bethre pillantott. Az asszony csak elmosolyodott, beleivott a poharába, és azt mondta: - Bob azért jött Daytonba, hogy az APII megbízásából nyomozást végezzen. A mai estéig én sem láttam t az elmúlt három évben. - Ez igaz - mondta Bob. - Azért vagyok itt, hogy kinyomozzam, mi igaz abból, hogy a WrightPatterson egyik itteni raktárépületében egy UFO roncsait tartják. - Amikor még mi is ott voltunk, nem volt ilyen raktár - mondta Dwight. - Nem, de a bázis sokat fejl dött azóta, hogy mi eljöttünk, és az ATIC gyakorlatilag megsz nt. A Wright-Pattersonnak manapság rengeteg szigorúan titkos telepe van - több, mint valaha is összesen volt - és az egyikben ott kell lennie egy UFO roncsainak, de még a legénység holttesteinek is. - Ezt a mesét, hogy a Wright-Pattersonban egy idegen csészealjat riznek, az 1948-as Azteceset robbantotta ki - emlékeztette Dwight. - Pontosabban egy Frank Scully nev fickónak - a hollywoodi Weekly Variety egykori rovatvezet jének – a könyve indította el, amely az ÚjMexikóban, Aztecban 1948-ban lezuhant idegen csészealjról szólt, amiben tizenhat idegen, vagy ufonauta holttestét találták meg. Scully szerint a csészealjat, de még a holttesteket is elemeikre szedték szét, azután Muroc Dry Lake-be, a mai Edwards Légitámaszpontra szállították Kaliforniába, majd onnan a Wright-Patterson úgynevezett 18-as, Szigorúan Titkos Hangárjába. Scully azt is állítja, hogy az id tájt három másik csészealj-katasztrófa is történt, és összesen harmincnégy idegen tetemet szedtek össze, amiket szintén a Wright-Patterson riz. - De amikor te is ott voltál, ezt nem hitted el. - Úgy van - mondta Bob nyomatékosan. - Vajmi kevés bizonyíték támassza alá Scully állítását. Két évvel kés bb egy nyomozóriporter, bizonyos J. P. Cahn kiderítette, hogy Scully az információit Silas Newtontól, és Dr Gee-t l szerezte. Ez utóbbit kés bb Leo A. Gebauerként azonosították. Mindkett r l kiderült hogy csaló szélhámos. Még az évben le is tartóztatták ket, mert a hadsereg kiselejtezett felszerelési tárgyaival sefteltek, például olajdetektorokkal. Elképzelhet , hogy a meséjüket az 1947-es roswelli esetre alapozták, amit mind a ketten jól ismerünk.
118
Igen, Dwight tökéletesen ismerte az esetet, és magában minden részletét tisztán fel tudta idézni annak a társalgásnak, amit William B. Harris f hadnaggyal, a Légier hírszerz tisztjével folytatott a Socorro-észleléssel kapcsolatban. És arra is jól emlékezett, hogy Hoyt Vandenberg tábornoknak, a kés bbi vezérkari tisztnek a javaslatára a három égett tetemet a legnagyobb titokban ismeretlen helyre szállították - a pletykák szerint Texasba, Fort Worthbe, a Carswell Légitámaszpontra. - Ha Scully a roswelli incidenst választotta az Aztec-meséjéhez, nagyon jól választott mutatott rá Bob. - Mindketten tudjuk, hogy a roswelli eset valóban megtörtént - akárcsak azok a kés bbi leszállások. - Miféle leszállások? - kérdezte Dwight, és akarata ellenére is kíváncsiság fogta el. - Az egyik vezet berepül pilótánk, Gordon Cooper, amíg az Edwards Légitámaszpont kaliforniai kísérleti telepén tartózkodott - ugyanott, ahová 1948-ban Scully lezuhant UFO-ját és a tetemeket vitték -, egy fényképész teammel kint járt az Edwards mellett elterül kiszáradt tófenéken, és egy igen érdekes alakú járm vet látott a tó fölött lebegni. Lassan leereszkedett, és pár percig ott nyugodott a tófenéken. A fényképészek szerint akkora volt, hogy benne kényelmesen elférhettek emberek is, és kerek volt, mint az UFO-k, és hirtelen emelkedett a magasba, majd egy szempillantás alatt t nt el. - Természetesen lefényképezték. - Ja. - És mi lett a filmmel? - Cooper szerint egyenesen Washington DC-be továbbították, de azóta semmi hír nem érkezett fel le. - Se film, se bizonyíték - a régi mese. Bobot nem hozta zavarba Dwight cinizmusa. - Dr Epstein mutatott nekem egy hitelesített dokumentumot, amelyben két USAF pilóta állítja, hogy UFO-k szálltak le 1954. május 18-án Új-Mexikóban, a Cannon Légitámaszponton, és 1957. szeptember 29-én a Deerwood Nike Bázison. És mutatott még két másik, CIA által cenzúrázott jelentést, amelyek további UFO landolásokról számoltak be a Holloman AFB területén. A Cannon AFB-nél te is szereztél tapasztalatokat 1954-ben. Az vezetett végül is a leszerelésedhez. A félelmetes tapasztalat emlékére Dwight kényelmetlen pillantást vetett Bethre, akit l bátorító mosolyt kapott. Miközben kiitta maradék borát, emlékezetébe idézte a Cannon Légitámaszpont melletti úton a barátjával, Andrew Boyle századossal a kocsiban folytatott beszélgetést, és hogy Andy miként számolt be egy UFO-nak a titkos támaszpont egyik hangárja elé történ leszállásáról. És miután Boyle megmutatta neki a hangárt, egy az UFO-ról készített fényképpel ajándékozta meg. És még ennél is elevenebben idézte fel magában azt az estét, amikor az Albuquerque külvárosában, a motelben feküdt, és a fény betódult a szobájába, a mély dübörgés majd széthasította a fejét, és a fekete ruhás emberek beléptek. Az egyikük valamilyen elektromos fegyverrel id legesen megbénította t, a másik pedig a fülébe sugdosott, míg a harmadik ellopta a fotót. Azután elmentek, a fény kialudt, és újra mozdulni tudott. Csak a félelem maradt meg azóta is, és vezette az italhoz, no és a leszereléshez. Azt a félelmet most is érzi. - Oké - mondta. - És mi volt az a másik kett ? Bob vigyorogva folytatta: - Az els 1956 szeptember valamelyik napján, nem sokkal reggel 8:00 után történt. Egy korong alakú, közepén kupolával ellátott repül jármú szállt le ötven lábnyira az US 70-es út mellett, húsz mérföldnyire a légitámaszponttól. Az akkor arra haladó járm vek gyújtása és rádiója felmondta a szolgálatot, és lévén reggeli csúcsid , rengeteg járm torlódott össze az úton. A szemtanúk köztük két repül s tizedes, két rmester, és számos Holloman-alkalmazott - több, mint tíz percig figyelték az UFO-t, amely végül nagy zajjal elrepült. Nem sokkal ezután jelentés ment Hollomanb l Washingtonba, mire a területet elözönlötték a Légier tisztjei, és a CIA-ügynökök. A szemtanúkat megeskették, hogy nem beszélnek a dologról. A Pentagon értékel teamje azt 119
nyilatkozta, hogy a csészealj nem volt azonos semmilyen amerikai, vagy más földön készített típussal. Bob ivott egy kevés sört, majd nagyot sóhajtott. Láthatóan élvezte a dolgot. - Azután, ez év nyarán a Hollowman egyik szerel je éppen egy Lockheed F-104-es interceptort szerelt, amikor a kifutópálya fölött egy korong alakú repül t pillantott meg. Szólt a társának, és ketten végignézték, amint behúzza a támasztékait, majd függ legesen, igen nagy sebességgel felszállt. Azonnal nyomozni kezdtek, és hamarosan azonosították a csészealjat egy könyvb l, amiben mintegy háromszáz UFO fényképe volt. Elmondták nekik, hogy a torony személyzete is ugyanazt látta két, vagy három percen át. ket is megeskették a titoktartásra. - Igen megnyer - mondta Dwight, leny gözte Bob lelkesedése, és sokkal elevenebbnek érezte magát, mint az elmúlt három évben bármikor. - Mégsem hiszem, hogy a Wright-Patterson 18-as Hangárjában UFO-roncsokat és idegen tetemeket fogsz találni. Minek bukkantál a nyomára? Bob úgy vigyorgott, mint egy Chesire macska. - Az informátorom szerint a Wright-Patterson minden érdekl désre azt a rutinválaszt adja, hogy a 18-as hangár nem létezik. Mindazonáltal a W-P szigorúan titkos B Telepén van egy 18A jel épület. Azt mondta, a saját szemével látta, bár sosem engedték a közelébe. Ez egy épület nem hangár - és magas drótkerítés veszi körül. És az ablakai be vannak falazva. - Más? - Igen. És megesküdött rá, hogy hasonló épületek voltak a White Sands Rakétakísérleti Telepen, az új-mexikói Los Alamosban, és a Carswell AFB területén a texasi Fort Worthben. Ez utóbbi említésére Dwight önkéntelenül is kihúzta magát. - Azt pedig mindketten tudjuk, hogy mi volt a Carswellben, ugye? Bob valószer tlenül széles vigyorral válaszolt. - Hát persze. Az 1947-es roswelli katasztrófa roncsa a tetemekkel. Látom, csillog a szemed, haver. Dwight tudta, hogy felültették. Lopva Bethre pillantott, és amikor meglátta széles mosolyát, odanyúlt, és megszorította a kezét. - Bob hívott fel - magyarázta. - Hogy megtudja, mi van veled. Amikor elmondtam, igencsak zavarba jött. Javasolta, hogy hozzunk össze egy találkozót, mert rá akar beszélni, hogy dolgozz vele az APII-nál. Azt hiszem neked most éppen erre van szükséged, hogy megszabadulj a piától, meg a benzinkúttól. Kérlek, gondold át. Dwight átgondolta, és megrémült, de nagyon akarta csinálni. Érezte Beth ujjainak melegét, a puszta jelenléte is felvillanyozta. - Nem kell Washingtonba költöznötök - magyarázta Bob. - Te leszel az ohiói emberünk. Természetesen olykor fel kell jönnöd, de itt maradhatsz Daytonban. Itt lesz szükség a szemedre, és a füledre. - Amennyire én tudom, Dr Epstein az UFO-k földönkívüli eredetében hisz. - Valójában nyitott gondolkodású, és más lehet ségeket is elfogad. - Tudod, mit mondott nekem Andy Boyle, amikor nála jártam Új-Mexikóban? - mondta Dwight. - Megajándékozott azzal az információval, hogy lehetséges, miszerint a lezuhant és leszállt UFO-k emberkéz alkotta járm vek - amiket a saját katonai hírszerzésünk is ismer, és védelmez. Ezt elmondtad Epsteinnek? - Nem, nem mondtam el. Korainak tartottam. Ez olyasmi, aminek szeretném, ha te járnál utána, de a saját szakálladra, nem az APII keretén belül. Ha Boyle azt mondta, hogy igaz, akkor az nagyon nagy falat az APII-nek - és nyilván veszélyes is. Ezt egyel re hagyjuk nyugodtan, amíg megvetjük a lábunkat. - Vagyis miközben az APII-nak átlageseteket dolgozok fel, feltehet en információkat gy jtök az ember készítette UFO-król. - Ez a helyzet. Az utóbbi eseteket talonba tesszük. Azok kett nk között maradnak. Így nem gyanúsíthatnak meg, hogy az APII eszközeivel nyomozok utánuk, miközben segítek nekik
120
eltussolni a térségben történteket. Nekem szükségem van rád, Dwight, neked meg erre a munkára. Mi a véleményed? Beth megint megszorította a kezét. - Kérlek, vállald el, Dwight. Ez segít majd visszatérned a helyes útra. Neked itt van az otthonod, ebben a lakásban, velem, és Nicholával, nem annál az istenverte benzinkútnál. Dolgozz Bobbal, Dwight. Gyere haza! - Igen - mondta Dwight, és egyszeriben úgy érezte, újjászületett. - Igen, az isten verje meg, ezt fogom tenni! Bob fült l fülig húzta a száját, és megrázta a kezét, Beth pedig könnyes szemmel a karjai közé vetette magát, ahol már rég nem tartózkodott. - Isten hozott a fedélzeten - mondta Bob. HUSZONNEGYEDIK FEJEZET A Paraguay folyó menti serd mélyén eltemetett, megnagyobbított táborban Ernst lassan hintázott a verandán álló hintaszékében, és a holdfényes égre emelte tekintetét, úgy figyelte a minden eddiginél nagyobb csészealj fenséges ereszkedését. A háromszázötven láb átmér j , kizárólag szállításra tervezett járm küls re ugyanolyan volt, mint a többi: két egymással szembefordított, tányér alakú korongja sebesen forgott a központban elhelyezett, giroszkóppal stabilizált hajtóm kupolája körül. Jóllehet a járm nem bocsátott ki sem h t, sem egyéb sugárzást - leszámítva a megszokott, infrahanghoz közeli búgást - a kerületével azonos átmér j örvényt kavart, amely felkapta a talajról a szemetet, és alaposan megforgatta a leveg ben. Mint mindig, a bennszülöttek ezúttal is kiálltak a tábor szélén sorakozó szerény otthonaik elé, és mit sem tör dve a zajjal, csodálattal meredtek az irdatlan hajóra. Az elfogott acse indiánok ellenben meglehet s rémülettel néztek felfelé bambuszketreceik rácsa mögül. A szerencsétlenek még repül gépet sem láttak, nem hogy ekkora csészealjat, nem csoda hát, ha visítozva rázták a rácsot, mintha ki akarnának törni, hogy elfussanak. Csak akkor csillapodtak le, amikor Ernst intésére a federales-ek és a contrabandistas-ok megfenyegették ket a fegyvereikkel. Akiknek pedig ez sem használt, azokat a puskatussal addig verték, amíg eszméletlenül nem roskadtak össze. A nagy csészealj lassan befedte az egész tábort. Központi kupolája olyan magas volt, mint amilyen széles a járm . A porózus ortoszilikát burkolat elektromos töltése fehéren vibrált, mert körötte ionizálódott a leveg . Ahogy egyre közelebb ért a talajhoz a felszíne elsötétedett, és lassan ingadozni kezdett. Miel tt érinthette volna a talajt, hat láb nyúlt ki bel le, és a földbe fúródott. A hatalmas járm rátámaszkodott a lábakra, megnyugodott, és elcsendesedett. Forgó tányérjai lelassultak, és megálltak, ahogyan a gravitáció-kiegyenlít rendszer keltette szél is elült. Még mindig a hintaszékben ülve Ernst teljesen megillet dött a látványtól, ugyanakkor keser séget is érzett, amiért itt kuksol a dzsungel mélyén, és acse indiánokra vadászik ahelyett, hogy mint mérnök hasznosítaná magát az antarktiszi kolóniában.Veszteség-érzését az a tudat sem tompította, hogy az tudása már nem sokat ér, mivel a tudomány és a technika olyan sokat fejl dött, hogy az akkoriban megszerzett ismeretei már régen elavultak. Az SS-nél tanult katonai rend ri ismereteit viszont azóta is gyakorolja, mint embervadász, és Wilson pribékje. Ernst keser sége savként marta a gyomrát, szinte öklendezni kellett t le. A csészealj korongja már nem forgott, a dübörgés abbamaradt, és a járm alsó felén kinyíló kerek ajtón egy rámpa ereszkedett a földre. Fekete ruhás, fegyveres rök jelentek meg a nyílásban, azután Wilson is el került. t darabos járású zömök, fekete alakok követték. Ernst felismerte bennük a régóta ígért kiborgokat. Ernst néhány állig felfegyverzett federales és contrabandistas társaságában elindult lefelé, hogy üdvözölje a gazdáját. Amikor kezet rázott Wilsonnal, már nem csodálkozott rajta, hogy az amerikai mennyire fiatalnak látszik. Olyan volt, mint egy kicsattanó egészségnek örvend hatvanéves, fiatalos arcvonású, sima b r . Kifejezéstelen arcán er s hangsúlyt nyert két szeme. 121
Arcizmai mindazonáltal mereven mozogtak, s err l Ernstnek eszébe jutott, hogy hány protézis van már beleépítve, és hány plasztikai m téten esett már át. Ez az ember, gondolta Ernst keser en, prototípusa azoknak a lényeknek, akik most körbeveszik. Acél és kobalt izületek, mesterséges szív, és átültetett b r. Csak úgy látszik, hogy normális. Ernst kezet rázott Wilsonnal, valami üdvözlésfélét mormolt, de a szemét nem vette le a Wilson mögött csetl -botló kísérteties alakokról. Azon nyomban észrevette, hogy acse indiánok, ett l olyan törpe termet ek, csakhogy most félig emberek, félig gépek. A félelmetes küls t az arccsont és az acélmaszk szer szájprotézis kölcsönözte nekik, no meg a fém koponyatet . És némelyiküknek m keze volt, ami inkább karmos kéznek t nt. Mindegyikük ezüstös szürke, thaiföldi selyemre emlékeztet anyagból varrt, egybeszabott ruhát viselt. Pontosan olyanok, gondolta Ernst, mintha földönkívüliek volnának: rémálomba ill figurák. - Az els kiborgok, ugye? - Igen - válaszolta Wilson. - Tudnak beszélni? - Még nem, de másképpen lehet velük kommunikálni. - Még embernek tekinthet k? - Még rzik egykori emlékeik egy részét, de a gondolataik és a mozdulataik már távirányítással modulálható azon a sztereotaxikus koponyafed n keresztül bejuttatott elektródák segítségével. - Mintha páncélsisak volna rajtuk. - Pontosan. - Wilson atyáskodón a legközelebb álló kiborghoz lépet, és ujjával megkocogtatta annak acélmaszkját. - A beszédet az alsó ajakprotézis gátolja meg - magyarázta - A sztereotaxikus koponyatet n át kommunikálnak, ami egy miniat r, gondolathullámok által vezérelt rádióvev . Ennek érdekes mellékhatása, hogy megtanultak telepatikus úton kommunikálni, s ez egy id után feleslegessé teszi majd a koponyatet t. Ez teljesen új a számunkra, de ki akarjuk használni a benne rejl lehet ségeket. Ernst bólintott, és bár viszolygott a látványtól, csodálta az eredményt. - És a fémkezek? - Myoelektromos protézisek, amiket Dr King még az angliai Hendonban kezdett kifejleszteni. Valójában miniat r változatai annak a nagyméret szerkezetnek, amivel majd a tengerfeneket, a Hold, és azután a bolygók felszínét fogjuk megm velni. Ezek a CAMS, vagyis Kibernetikus Antropomorf Géprendszer elemei, amit a NASA fejlesztett ki a bolygókutatáshoz. Természetesen mi már jóval a NASA el tt járunk - valójában mi adtuk nekik az elavult protéziseinket, e tekintetben tehát a CAMS is a mi termékünk. Ezeket fogjuk alkalmazni a hatalmas szállítójárm veknél is. Jöjjön, igyunk valamit a verandán. - De miért éppen így néznek ki? - kérdezte Ernst, miközben Wilsonnal elindult a ház felé. Olyan inhumánok … félelmetesek. - Már mondtam. A sztereotaxikus kontroll-sapka vezérli az érzelmeiket, és k úgy vannak programozva, hogy minden eddigi emléküket felejtsék el, és onnan kezdve tekintsék magukat normálisnak. A fémsapka ugyanakkor irányítja a végtagokat vezérl agyimpulzusokat is, így a myoelektromos kezeket is. És ellen rizni tudjuk az emlékeiket a vágyaikat a félelmeiket, de még a cselekedeteiket is. Tudom, hogy úgy néznek ki, mintha más világról valók volnának, de engedelmes rabszolgák, és könyörtelen rök. Ez utóbbi vonatkozásban kísérteties külsejük csak el nyükre van, mert meg tudja rettenteni a normális embereket. - És az idegenek elhurcoltak - mondta Ernst idézve az egyik újságban olvasott UFO-król szóló beszámolót. - Pontosan - felelte Wilson, és elmosolyodott. - És éppen ez a célunk. Felmentek a verandára, és egymással szemben leültek a bambuszból készült asztalhoz, amin egy üveg jégbe h tött bor és két pohár állt. Rosa, az izzadságcseppekt l csillogó b r szolgálólény töltött, majd csendben visszavonult a félhomályba. Ernst és Wilson koccintott. - Skol! - mondta Ernst. Ivott, azután letörölte homlokáról az izzadságot - istenem, mennyire gy löli ezt az állandó forróságot! -, azután a hatalmas csészealjra pillantott, amely gyakorlatilag 122
elfoglalta az egész tisztást, és katedrálisként tornyosult a fák fölé. Azután a kísérteties alakokra pillantott, akik kordont álltak szemben a federalesekkel és contrabandistasokkal. A helyi munkások is csodálkozva meredtek a kiborgokra, szemükb l rémület sugárzott. - Ezek még csak prototípusok - magyarázta Wilson, miután észrevette Ernst érdekl dését. Hamarosan sokkal fejlettebbek lesznek. Ma még csak azok, amiknek látszanak: mesterséges légz és emészt rendszerrel ellátott lények implant aggyal és m kézzel. Intravénásan táplálkoznak, ami újabb kontroll-lehet séget biztosít a számunkra. A kés bbi modelleknél, amikkel majd a tengerfeneket és a bolygókat fogjuk felderíteni, meghagyjuk ugyan a vesét, a tüd t, meg a bels szerveket, de kétkamrás pacemakerrel fogjuk ellátni ket. A fejlett izületprotézisek már elkészültek - nekem is van bel lük. Azzal könnyedén mozognak majd a nehéz tengerfenéken, meg a világ rben. A legújabb találmányunkkal - a mesterséges gégef vel - pedig hamarosan megoldjuk a beszéd problémáját is. Ami pedig a nagyobb CAMS karokat illeti: figyeljen! Wilson felemelt egy apró készüléket, a csészealj fel nyújtotta, és megnyomott rajta egy gombot. Halk búgás hallatszott a gép fel l, és egy, az el bbinél szélesebb, és jól megvilágított rámpa nyúlt a föld felé. Azután a sima burkolaton kinyílt két apró ablak, amib l vakító fénysugár szökött Ernst közelben parkoló dzsipje felé. A fény olyan gyorsan pulzált, hogy Ernst szeme beléfájdult. Azután a legnagyobb meglepetésére a dzsip lassan elindult a csészealj felé, mintha a fény láncként húzná. Amikor a dzsip tíz lábnyira volt a széles rámpától, egy CAMS kar nyúlt ki a csészealjból, megragadta a dzsipet, és egyszer en beemelte a hajóba. Amikor elt nt szem el l, a fény kihunyt, a kis ablak bezárult, a széles rámpa visszahúzódott, majd a csészealj alsó fele megint simává vált. - A dzsipet a lézersugárhoz felhasznált elektromos tér által gerjesztett mágnesesség vonzotta a CAMS karok hatósugarába - magyarázta Wilson. - Ha az áldozatok ezt a saját kocsijukkal tapasztalják, azt fogják hinni, hogy a földönkívüliek parapszihológiai tevékenységével állnak szemben. Mindez a kiborgok küllemével együtt megkönnyíti az elrablásukat. Vissza akarja kapni a dzsipjét? - Igen, ha lehetséges - mondta Ernst megfelel képpen elb völve. Wilson megnyomott egy gombot a távirányítóján, mire a folyamat fordítva megismétl dött. Kinyúlt a rámpa a CAMS kar kitolta a dzsipet, ami visszakerült eredeti helyére. Azután a rámpa visszahúzódott, a nyílások bezárultak, és a csészealj küls re megint olyan volt, mint közvetlenül leszállás után. A stroboszkóp, és lézertechnológiánk is figyelemreméltóan fejl dött- mondta Wilson a büszkeség minden nyoma nélkül. - Különféle hullámhosszúságú és ritmusú impulzusokkal id legesen meg tudjuk bénítani az izmok mozgását, az idegközpontokat, és transz-szer bénulást is el tudunk idézni. Figyeljen! Néhány acse indián még mindig ott visítozott félelmében a bambusz ketrecben. Amikor Wilson megnyomott a távirányítóján egy gombot, a csészealj hasán újabb kis ablak nyílt ki. Vakító fénypászma kúszott ki bel le, és a ketrec felé szökkent, amelyb l a leghangosabb sírás hallatszott. Amikor elérte a visítozó indiánokat, azok el ször még hisztérikusabban üvöltöztek, azután, hogy a fény pulzálni kezdett és az egész jelenetet egyfajta lassított filmfelvételhez tette hasonlatossá, az indiánok lassan elcsendesedtek, végül öntudatlanul a földre roskadtak. Wilson kikapcsolta a stroboszkóp fegyvert, s az indiánok visszanyerték öntudatukat, felálltak, és szédelegve körülnéztek. - Az agy által kibocsátott hullámok tanulmányozásakor megállapítottuk, hogy különféle érzelmekhez - úgymint félelemhez. haraghoz, fogékonysághoz, agresszióhoz, de még az öngy lölethez is - bizonyos hullámhossz tartozik, amit ha alkalmas készülékkel - stroboszkóppal , az alfa, béta, delta és théta hullámok frekvenciáján stimulálunk, ezeket irányítani tudjuk. Ezáltal el tudjuk idézni a szédülést, a hipnotikus állapotot, a pszichológiai bénulást, az epilepsziát, és más érzelmi kitöréseket. A stroboszkópot nyolc és tizenkett rezgésszámú alfa-hullámokkal kombinálva pedig az el bb látott hatást tudjuk el idézni. Pillanatnyilag olyan fejlettségi fokon állunk, hogy az alanyt önmaga ellen tudjuk fordítani, Figyelje csak!
123
A csészealjból ezúttal kinyúló fénysugár kiválasztotta Ernst egyik szolgálóját, és elviselhetetlenül fényes villózásba kezdett a szerencsétlen körül. A szerencsétlen, aki csak egy ágyékköt t viselt, meg az övébe t zött machetét, el ször hátratántorodott, és felemelte a kezét, hogy eltakarja a szemét. De miel tt a keze elérte volna a fejét, hevesen rángatózni kezdett, üvöltött, fejét a keze közé szorította, és térdre bukott. Egyre hevesebben rángatózott, fejét jobbrabalra ingatta, a földre vetette magát, azután nehézkesen feltápászkodott, és kihúzta övéb l a csillogó pengéj machetét. A villózó fényben mozdulatai olyanok voltak, mintha Ernst lassított filmet látna: szinte meg tudta mondani, mi lesz a következ mozdulat. A bennszülött felüvöltött, megrázta a fejét, megfordította a machetét, és a hasába vágta. Miközben kiomlottak a belei újra és újra magába vágta a kést, végül élettelenül hanyatlott a vért l csatakos f be. Néhány barátja, köztük egy n - nyilván a felesége - kétségbeesetten és értetlenül rohant oda hozzá, és üvöltve letérdelt melléje. Eközben a villózó fény kihúnyt, és a tisztás megint félhomályba burkolózott. Másodpercek múltán Ernst pribékjei már akcióba is léptek. Fegyverük tusával visszaverték az rjöngve ordítozó indiánokat, míg két társuk elvonszolta a tetemet, hogy a táboron kívül egy jeltelen tömegsírba temesse. Mivel a halott hozzátartozói továbbra is üvöltöztek, Wilson ismét demonstrálta a stroboszkóp hatását. Öntudatlanná vált testüket a pribékek elvonszolták a helyszínr l. Ernst nem érzett részvétet a szerencsétlen iránt, viszont a látvány teljesen leny gözte. Bár egyre kevésbé volt kedve itt tartózkodni, Wilson iránti csodálata n ttön n tt - valósággal imádta ezt az embert. Amit tett, néha elborzasztotta, de a csodálatát nem csorbította. - Végezetül - mondta Wilson, jól tudván, mivel lehet Ernstet elvarázsolni -, ezt nézze meg. Távirányítóját megint a hatalmas hajó felé nyújtotta, mire a csészealj kupolája körül a burkolat fél tucat pontján, egyenl távolságokban apró panelek nyíltak ki, és még Ernst számára is meglep sebességgel apró, ezüstös tárgyak szöktek a magasba, mintegy száz lábra a talajtól megálltak, és lebegtek. Pontosan olyanok voltak, mint a II. Világháborúban megismert Feuerball-ok. - Azok is - felelte Wilson, miután Ernst szóvá tette észrevételét. - Csakhogy egy továbbfejlesztett változatuk. - Hogyan lehet ezeket még tovább fejleszteni? - Bár csak háromtól hat lábig terjed az átmér jük, a nagy csészealjak minden képességével rendelkeznek. Radarok felderítésére és hatástalanítására használjuk ket. Képesek stroboszkópikus fényt kibocsátani, ezzel e tudják b völni az áldozatot, és az anyahajó közelébe tudják csalogatni, ahol a CAMS karok már elérik ket. - Vagyis a szöktetéseknél alkalmazza. - Pontosan - felelte Wilson, és mintha sajnálkozón sóhajtott volna (Ernst úgy tudta, ez az érzelem idegen t le), miközben a Feuerball-okat visszarendelte rejtekükbe, és rájuk zárta az ajtókat. Azután ismét kinyitotta a rámpát, és utasította a kiborgokat, hogy tereljék az indiánokat a hajóba. A kiborgok szó nélkül megfordultak, odamentek a ketrecekhez, és kábító fegyverükkel, amely inkább csak csípett, mint bénított, az indiánokat könnyedén a hatalmas csészealj felé terelték. - Az infrahang annyira koncentrált - magyarázta Wilson -, hogy valósággal megbénítja az agyat és a bels szerveket. Képesek szétrobbantani az agy hajszálereit is. Rendkívül hatásos fegyverek, ezért ma már minden csészealjba beszereltük ket. Ami a sztereotaxikus koponyatet t illeti, annak segítségével képessé akarjuk tenni a kiborgjainkat a hipnotizálásra, és az emberi lények távirányítására. A kiválasztott egyedek fejébe elektródákat ültetünk, majd visszajuttatjuk ket a saját világukba, ahol akaratunk szerint cselekednek. Ezzel a módszerrel a hatalmunkba keríthetjük a Föld legbefolyásosabb embereit anélkül, hogy háborút kellene kezdeményeznünk, és anélkül, hogy nekik tudomásuk volna arról, hogy nem a saját akaratuknak engedelmeskednek. Vagyis a mi implantált agyú robotjainkká tesszük az embereket - azokat is, akik a kormányokban 124
ülnek. - Megengedett egy mosolyt, de az nem volt képes feloldani tekintetének antarktiszi hidegségét. - És maga hogy van, Ernst? Nagyon jól néz ki. Ez nem volt igaz, Ernst nagyon jól tudta, de elég bölcs volt ahhoz, hogy hallgasson róla. Azon az éjjelen, amikor Berlin légitámadása alkalmával elveszítette a feleségét és a gyerekeit, végérvényesen megöregedett. Akkor döbbent rá, hogy neki Wilson mellett a helye. Küls re azóta is öregebb lett, de ez a folyamat csak felgyorsult azóta, hogy Paraguayba költözött; és azóta szellemileg is megöregedett. A b re megsárgult, kellemes arcvonásait ráncok barázdálták, teste bár karcsú maradt, elnehezült, és élettelenné vált. Ami pedig a szellemét illeti, az napról napra tompult, már csak egykori emlékképei éltek benne, de azok is egyre mélyebbre süllyedtek. Ernst tudta, hogy most fizet meg a b neiért, s hogy számára a pokol itt van a földön. - Jól vagyok - hazudta, mert nem volt mersze kimondani az igazságot. - És Anatrktiszon hogy mennek a dolgok? - Minden simán megy - mondta Wilson. - Ezidáig nem volt probléma. Az amerikaiakkal, angolokkal és oroszokkal kötött egyezményeknek megfelel en b ségesen van utánpótlásunk. Ami a munkaer utánpótlást illeti, továbbra is rendbe tesszük a katasztrófák és balul sikerült kísérletek "elt nt" áldozatait, de a legf bb utánpótlást mégis az acse indiánok jelentik. Nincs probléma a begy jtésükkel? - Egyre könnyebb dolgom van. Most, hogy Stroessner tábornok Paraguay elnöke, szabad mozgásom van. Az elnöknek mindig szüksége van pénzre. - A kapzsiság a leger sebb embert is gyarlóvá teszi, és én ezt kihasználom. A korábbi szövetségeseink a technológiánk után áhítoztak, ket azzal fogtam meg. - Néha aggódom - mondta Ernst -, hogy túl sokat juttatunk nekik. - Túl sokat aggódik - mondta Wilson. - Valóban? Hadd emlékeztessem rá, hogy Wernher von Braun sikeresen fell tte els m holdját, az Explorer-t. Az Explorer utáni szatellitek pedig megtették az rkorszak els felfedezéseit, többek között felfedezték a Föld körüli sugárövezetet. Júliusban az USA Nautilus nev tengeralattjárója négy napig az Északi- sark alatt tartózkodott. Arra is szeretném emlékeztetni, hogy az elmúlt évben megtették a legnagyobb felfedezést a miniatürizálás terén: elkészítették az els mikrochipet. És mind az angolok, mind az amerikaiak azon fáradoznak, hogy a Zéta program keretében kordában tartsák a hidrogénfúziót. Mindez eddig példátlan fejl dést sejttet, és nekem az a gyanúm, hogy a Nyugat hamarosan túlszárnyalja a mi technikai fejlettségünket, különösen az elektronikai miniatürizálás terén, amely minden technológiát forradalmasítani fog. - Megértem az aggodalmát - válaszolta Wilson -, de szerintem megalapozatlan. Mi csak a számunkra elavult dolgokat adjuk át neki, és ha olykor kedvük támad a fejlettségüket fitogtatni, könnyedén el tudjuk rettenteni ket egy er demonstrációval - mint például legutóbb 1952-ben tettük Washington DC UFO inváziójával, majd 1957-ben a Vanguard rakéta felrobbantásával. - Gondoltam, hogy az a maga m ve volt - mondta Ernst csodálattal. - Hogyan tudta elrendezni? - Elraboltuk a NASA egyik mérnökét, elvittük az Antarktiszra, ahol elektródákat ültettünk az agyába. Azután kitöröltük a rólunk szóló emlékeit, visszavittük, és attól fogva azt tette, amit akartunk. Elhelyezte a robbanó szerkezetünket a rakétában - olyan szerkezet volt, ami felrobbanása után nem hagyott nyomot maga után. Az amerikaiak természetesen nem tudták meg, ki volt, mert eszükbe sem jutott, hogy megvizsgálják a mérnökeiket, nincs-e a fejükbe építve valamilyen implant. Ezért azután az illet még most is a rendelkezésünkre áll. Az egyezmény tehát m ködik, de mi irányítjuk. De most már mennem kell. Ez a hirtelenség jellemz volt Wilsonra. Nem volt benne semmi tiszteletlenség, vagy modortalanság, egyszer en érezte, hogy itt már nincs tennivalója. Miközben felállt, hogy távozzon, Ernst látta, hogy az utolsó acse indiánok is beszállnak a hajóba, és ezzel a csészealj indulásra kész. Ernst elkeseredetten felsóhajtott, és saját federalesei és contrabandistasai, meg Wilson fekete ruhás pribékjei és kiborgjai sorfala között a csészealjhoz kísérte gazdáját. 125
A rámpához érve Ernst belesett a hajó belsejébe. Látta a fehéren csillogó falakat, a fényes korláttal szegélyezett átjárókat, és a vakító fényességben néhány elmosódott alakot. A gondolatra, hogy mindez hogyan kezd dött, elszorult a torka. Harminc évvel ezel tt Berlin Reinickerdorf külvárosában, egy elhagyott, százötven hektáros telken fell tték az els folyékony üzemanyag hajtású rakétát. Ernst ott volt a kezdeteknél, de nem sokáig. Valahányszor félrelépett, mindig elveszítette lelkének és reményeinek egy-egy darabját. Most reménytelenül szerette volna visszanyerni akkori önmagát, de csak annyit tehetett, hogy könnyes szemmel példaképe, gazdája, és idolja - Wilson felé fordult. - Hazudtam magának - vallotta be. - Egyáltalán nem érzem jól magam. Ez a hely meg rjít, és szeretnék elmenekülni innen. Ez a dzsungel maga a fert . Ezek az idióta bennszülöttek az idegeimre mennek. Nem tudok senkivel elbeszélgetni, itt mindenki tudatlan, és mivel a Nyugat egyre intenzívebben keresi a volt nácikat, még Asunciónba is veszélyes bemennem, ahová pedig rendszeresen bejártam, hogy kikapcsolódjak. Ismétlem, Herr Wilson, meg rjít ez a hely. Kérem, vigyen vissza magával. Hagyjon itt helyettem valaki mást. Szabadítson meg ett l a pokoltól, és bízzon rám valamilyen fontosabb munkát. Hagyjon, hadd dolgozzam a csészealjakon. Wilson rápillantott, de szeméb l nem tükröz dött sem neheztelés, sem harag, csak a megszokott, rideg pragmatizmus. Amikor végül Ernst vállára tette a kezét, amaz tudta, mi lesz a válasz, és az ellen nem tehet semmit. - Sajnálom, Ernst - mondta Wilson -, de erre az id még nem érett meg. Megértem az elégedetlenségét, de nem engedhetek. Magának itt van feladata, és itt kell maradnia, amíg a m vet be nem fejezzük. De nem sokára eljön a maga ideje is, Ernst. Még egy kis id , és itt már nem lesz magára szükség. Addig is legyen türelemmel, és végezze a dolgát, ahogy eddig. Maradnia kell, Ernst. - De én meg rülök itt! - tört ki Ernst, s bár szégyellte magát a hangjából érz d önsajnálat miatt, nem tudta elrejteni. - Itt nincs senkim. Asunciónba nem mehetek. Ha nem szabadulok ki innen, tényleg meg rülök. Wilson megszorította a vállát. - Ne aggódjon, Ernst. Legközelebb, ha jövünk - két héten belül - hozunk magának egy kisebb, harmincöt láb átmér j csészealjat, amit kedvére használhat. Azzal elmehet innen, ha kikapcsolódásra vágyik. Azzal a kis géppel eljuthat, ahová csak akar, nem lesz szüksége Asunciónra. A nagy csészealjak minden képességével rendelkezik, és könny vezetni. Hozzá képest egy autót körülményesebb vezetni. - Megint megszorította Ernst vállát. - Hamarosan újra látjuk egymást, Ernst. Két héten belül. Pillanatnyilag ennél többet nem tehetek. Bízzon bennem. - Igen, Wilson. Köszönöm. Ernst a szavaival ellentétben mégsem bízott már a gazdájában, és lesütött szemmel arra gondolt, hogy Wilson csak játszik vele, nem mondja el neki a teljes igazságot, és valami más terve van vele, valami ennél is rosszabb. Amikor megint felemelte a tekintetét, hogy kipuhatolja Wilson arckifejezéséb l az igazságot, az már hátat fordított neki, és beszállt a hajóba. A kiborgok és a fegyveres rök követték, és amikor a rámpa halk búgással kezdett visszahúzódni, Ernst rájött, hogy ideje volna elt nni onnan. Leült a hintaszékbe és automatikusan hintázni kezdett, közben nézte a fenséges lassúsággal emelked hatalmas csészealjat, amint méltóságteljesen a fák koronája fölé emelkedik, egy percig mozdulatlanul lebeg, majd egy szemvillanás alatt elt nik. Egy id múltán már csak a csillagok látszottak az égen, de köztük ott volt egy, amely nem közéjük tartozott. Levéve tekintetét az égboltról, végigpillantott a táboron, a magas vessz kerítésen, az rtornyokban strázsáló fegyvereseken, a szálláshelyek mellett füstölg nyílt t zhelyeken, az acse indiánok számára épített bambuszketreceken, az ablaktalan, koporsó formájú ládán, amit fenyítésre használnak; a kutyákon, csirkéken, kecskéken, és malacokon, no meg a nyitott latrinában csillogó ürüléken. Minden sötétbe burkolózott, és nappal sem lesz világosabb, mert a fák dús lombkoronája távol tartja a napfényt, de most, éjszaka ezt a sötétséget még félelmetesebbé teszi az a sok elképzelhetetlen rovar és hüll , melyek némelyike halálos mérget, mások még 126
halálosabb betegségeket hordoznak magukban. Ernst mindezt végignézve tudta, hogy ez maga a pokol, és most vezekel minden b néért. Amikor végiggondolta a II. Világháborút, els , mérnökként eltöltött napjait, azután eszébe jutott Himmler, Kammler, Nebe, az SS, majd a felesége a gyermekei - mindenkit elveszített, mert sorban mindenkit elárult. Végül arra gondolt, hogy most mit csinál itt, a dzsungelben, és tudta, hogy ez a büntetése, és hogy megérdemelte a sorsát. Ernst leküzdötte a könnyeit, majd kiszólt Rosáért, a szolgálólányért. És mikor Rosa mezítlábasan, a félelemt l reszketve belépett, Ernst tudta, hogy szenvedést fog neki okozni, amiért neki is szenvedni kell. Megteremtette a saját kis poklát itt a földön, és most uralkodnia kell rajta. Az ördögbe - ezt tudta -, nincsenek elvei; neki egyszer en csak áldozatok kellenek. Ernstnek pedig most több áldozatra volt szüksége. - Ma éjjel olyasmit fogunk m velni, amit te el sem tudsz képzelni - mondta Rosának, aki engedelmesen, a fejét lehajtva térdelt el tte. - Most menj a hálószobába, vesd le a ruháidat, és feküdj a padlóra. Ne mozdulj , és ne is szólalj meg, amíg be nem megyek. Megértetted, Rosa? - Igen, gazdám - suttogta a lány. Ernstben lobogni kezdett az önpusztítás lángja. Intett Rosának, hogy mehet. Azután felpillantott az égre, és kíváncsi lett, vajon melyik lehet Wilson csészealja? Egész teste megtelt haraggal és fájdalommal. - Nem fogok itt maradni - suttogta. - Nem én! Isten a tanúm! Azzal felállt, és bement a házba, hogy kiélje perverz szexuális hajlamait. HUSZONHATODIK FEJEZET Amikor Dwight 1959 januárjának végén Washington DC-be repült, a repül téren Bob Jackson várta a feleségével, Thelmával, a sz ke bombázóval, aki az ATIC-nál eltöltött éveik alatt mint a N i Hadtest tizedese, a titkárn jük volt. Jóllehet már nem ugyanaz a karcsú teremtés volt, amilyenek Dwight utoljára látta, vonzó külsejét és jó humorát meg rizte. - No lám, egy mozisztár! - kiáltotta, amikor Dwight nyakába ugrott. - Semmit nem változtál, drágám! - Ha nem nyilvános helyen volnánk - mondta Dwight, istenemre azonnal letepernélek. - És ugyan mihez kezdenél? - kérdezte Thelma. - Nem is sejted? - kérdezte Dwight. A jég olyan könnyen tört meg, ahogyan az csak jó barátok esetében lehetséges. nevetgélve hagyták el a repül teret, hogy beszálljanak az ütött-kopott Fordba. Thelma vezetett. - Micsoda egy verda - jegyezte meg Dwight. - A kocsim? El bb, vagy utóbb értünk is eljön a halottaskocsi, de remélem, az nem lesz ennyire lepra. - Az amerikai társadalomban - vágott vissza Bob -, a férfit az autója, vagy a n je alapján ítélik meg. Nekem ha az autóm nem is a legjobb, de a n m annál szuperebb. - Most már tudod, mivel vett le a lábamról - mondta Thelma miközben rágyújtott egy Camelre, és füstfelh be burkolózott. - Nem bírok ellenállni ennek az ír hízelgésnek. Királyn nek érzem magam t le. - Az is vagy - mondta Dwight. - A te szádból ezek a szavak olyan szintének hatnak, hogy attól rögtön elolvadok, és pajzán gondolatok jutnak az eszembe - incselkedett vele Thelma. - Sajnálom. - Ne menteget zz - mondta Bob -, inkább fogd fel a szavait n i bölcsességként. Sose ereszd el a füled mellett egy jó asszony szavait. - Nem fogom - ígérte Dwight. Minden meggy z dés nélkül mondta, jóllehet a szívét majd szétfeszítette a szerelem.
127
Beth iránt érzett szerelme minden fájdalmával, örömével és bizonytalanságával késként hasogatta a belsejét. Amikor visszatért, nem ment minden simán, de azóta rendez dtek a dolgok. A visszaköltözés után elég sután közeledtek egymáshoz, hiába volt a régi ismeretség, csak lépésr l lépésre merték megközelíteni egymást. Mint minden hasonló esetben, az számukra is az jelentette a legnagyobb problémát, hogy a hosszú különélés után miként közeledjenek egymáshoz az ágyban. Az els éjszaka határozottan rossz volt, Beth érintésére Dwight megrettent, mert egy csapásra visszatértek régi vágyai, és ett l esetlenné vált, mint egy iskolás gyerek, aki nem tudja, mit kell ilyenkor csinálni. Abbahagyták a próbálkozást, és egymás karjában aludtak. Reggel ugyanúgy ébredtek, s Dwight egész nap érezte, hogy bizsereg a b re Beth testének érintését l. A következ éjjelen megtört a jég. Beth kezdeményezett: nekilátott, hogy a kezével és az ajkával újra felfedezze Dwight testét, végül orálisan úgy felizgatta, hogy minden, különélésük alatt felgyülemlett gátlásait egyszeriben levetk zte. Beth ilyetén kényeztetésének köszönhet en végre újra élvezhette a tiszta, érzéki szex gyönyörét. Amikor végeztek, kifulladva, t zben ég s testtel feküdt, majd a térdére támaszkodva nézte Beth testét, mely sápadtnak t nt a holdfényben. Mellén, csíp jén megcsillantak a verejtékcseppek. Valóságos ajándék volt számukra ez a megújuló szerelem. Dwight szentül meg volt gy z dve, hogy amíg él, nem felejti el Beth látványát: a meztelen testét, csillogó ölét, az arcába hulló haját, szétvetett lábát, gerincének ívét, kemény, telt mellét, duzzadt bimbóit; a mozdulatait, ahogyan rajta lovagol; kezének simogatását a mellén, hasán, a combján. És emlékezni fog ujjainak bizserget simogatására. És nem felejti el az érzést, amit mellének érintése okozott; s az extázis pillanatában a vágyat, hogy a csíp jét markolva még jobban magához vonja, még jobban beléhatoljon, hogy eggyé válhasson vele. És mindezt a halvány holdfény fényében látta, érezte, azon az ágyon, amit tizenhárom éve vettek, két nappal azután, hogy visszatértek a Niagaránál töltött nászútjukról - akkor még fiatalok voltak, és nem kínozták ket problémák. Amikor Beth eljött érte, és a teste véletlenül az övéhez ért, úgy érezte rögtön belehal a vágyakozásba. Akkor tudta, hogy szerelmük lehet a biztosíték arra, hogy sikerrel újrakezdhessenek mindent. - És Beth hogy van? - kérdezte Bob, mintha csak a gondolataiban olvasna. - Nagyszer en. És Nichola is. - Istenem, Nichola! - kiáltott Bob, és hitetlenkedve rázta a fejét. - Amikor karácsonykor megláttam, teljesen kiborultam. Milyen nagy lány lett bel le! - Mennyi id s most? - kérdezte Thelma, aki még nem járt Dwightéknál. - Tizenkett . - Ó, ember! - kiáltotta Thelma, és valósággal elvesztette az uralmát a volán fölött. - Nem hittem volna, hogy már ekkora lányod van. Daytonban még baba volt. - Ott született - magyarázta Dwight. - Amikor még te is fiatal voltál, Thelma. Thelma felnevetett, és nagyot szívott a cigarettájába. - Ja, az ATIC-nál a Wright-Pattersonon. Azok voltak csak a szép napok! - Szép id k voltak - mondta Bob. - Te folyton hozzámértél a lábaddal az asztal alatt, és amikor lement a nap, a kocsink volt a szerelmi fészek. Most meg csak az ágyban bújúnk össze. Ez is azt mutatja, hogy mennyire megöregedtünk. Thelma felnevetett. Harsány, fert z nevetése volt. - Hát ez igaz - mondta, mindenféle pironkodás nélkül. - Csak az id pontokkal nem vagy tisztában. 1948-ban ért hozzád a lábam az asztal alatt, a kocsid pedig 1955-ben lett az otthonunk, amikor Elvis ott járt. Istenem, de szerettem Elvist! - Elvis mindenkit kikészített - mondta Dwight. - Neki aztán volt hangja, és megjelenése. És tökös gyerek volt. Nekünk meg csak az utóbbi jutott. - Biztos vagyok benne, hogy Beth ennek határozottan örül - mondta Thelma, és újabb füstfelh t fújt ki világos pirosra festett ajkai közül. - Én már csak tudom! - Te már csak hogyne tudnád - mondta Bob mogorván. Amikor Thelma megráncigálta a karját, lopva Dwightra kacsintott. - És hogy sikerült az újrakezdés? Jól megvagytok Bethtel? 128
- Igen, Bob, Nagyon jól. - Biztos? - Igen. - Nagyon le voltál eresztve. - Csak nagyon ideges voltam. Amiatt a Dr… - Epstein. - Úgy van, Dr Epstein miatt. - Semmi más baj nem volt? Dwight eligazította a szemébe lógó hajtincset, és kinézett a kocsi ablakán. Éppen a Potomacon hajtottak át, a Memorial-hídon. Dwight a Mall fölött egészen a Capitoliumig ellátott. Washington DC-ben mindig az az érzése támadt, hogy Londonban jár, pedig sosem volt még ott. Csak könyvekben látta. - Nos - vallotta be végül. - Igenis volt még valami. Az újrakezdés jól sikerült - mind fizikailag, mind érzelmileg -, de Beth-tel valami baj van. No, nem kett nk dolga miatt… valami más… úgy értem. - Ki vele - mondta Bob. Dwight rábólintott. - Rossz álmai vannak. Rémálmok gyötrik. Olykor még szeretkezés után is. Elalszik, azután egyszer csak sikoltozva felül. - UFO-kkal álmodik? - Ja. - Meg fekete emberekkel? - Ja. Mindenfélével, amit hallott, vagy amit mondtak neki, de nem az ATIC-beli id kben, hanem azóta, hogy külön költöztünk, és én inni kezdtem. A lényeg az, hogy nem voltak ilyen rémálmai, amíg én haza nem mentem. Esküszöm neked, boldogok vagyunk újra együtt, és ezt Beth nevében is állíthatom - de a rémálmai azután kezd dtek, hogy én hazamentem. Azt hiszem, ez zavar engem. Még az örökké eleven Thelma is elhallgatott, csak nézte a kocsi mellett elvonuló házakat a New Hampshire Streeten, útban a 21. utca felé. - Ezek álmok? - kérdezte végül Bob kényelmetlenül - Csak err l van szó? Álmokról? - Hogy érted ezt? - UFO-król és fekete emberekr l álmodik? - Úgy van. - Azt nem mondta, hogy a valóságban is találkozott velük? Úgy értem tapasztalta is, nem csak álmodta. - Nem - felelte Dwight. - Bizton állíthatom, hogy nem. Én is feltettem neki ezt a kérdést, és határozottan azt felelte, hogy csak álmodta, és… - vállat vont. - Úgy érzi… hogy üldözik. Azt mondja, úgy érzi, mintha valaki figyelné, de csak ennyir l van szó… érzésekr l. Úgy véli, hogy az érzések az álmai miatt vannak, hogy annak az utóhatásai, ezért különösebben nem aggódott miattuk. Valójában az álom az, ami zavarja. Mi a te véleményed, Bob? Miközben Bob válaszolt, Thelma - még mindig füstfelh be burkolózva, befordult a 21. utcába. - Hát, - kezdte óvatosan -, az álmok nyilván azzal vannak összefüggésben, amiket t led, t lem, meg másoktól hallott az UFO-nyomozással eltöltött éveink alatt. Azokról a nyomozásokról, amik tönkretették a kapcsolatotokat. - Szerintem is - mondta Dwight. - Másrészt - folytatta Bob, és még megpróbált még óvatosabban fogalmazni -, szerintem akkoriban nem voltak hasonló álmai, amikor mi még az ATIC-nál dolgoztunk - a különélésetek három évér l nem is beszélve -, és csak a visszatérésed óta álmodik rosszakat. - Én is attól tartok. - Tekintettel arra, hogy az újrakezdésetek eredményes volt… - Igen, mindkett nk számára csodálatosan sikerült.
129
- … csak annyit mondhatok, hogy szerintem a te visszatérésed, no meg az én felbukkanásom titeket - Betht-tel együtt -, megint a reflektorfénybe helyezett. Szent isten, tényleg ez lehet a helyzet. Dwight valósággal érezte, hogy rátelepedik a sötétség. - Úgy érted, hogy a fekete emberek, akik elvitték a fotót, újra a nyomomban vannak? - Igen, pontosan. - És befolyásolni tudják az ember álmait? - Hatni tudnak az agyunkra, igen. És mivel tudták, hogy én az APII-nak dolgozom, és hogy megkerestelek téged… - Ó, istenem - suttogta Dwight. Thelma lefékezett a Hampshire Hotel el tt, el vette legcsábosabb mosolyát, és azt mondta: - Itt vagyunk, Dwight. Itt lesz a szállásod. Amíg bejelentkezel, én elmegyek bevásárolni, azután Bobbal elmentek Dr Epsteinhez. És ne felejtsd el, hogy miután végeztem a bevásárlással, ide jövök érted, úgy hogy semmi hastáncosn mogyoróval a köldökében, és semmi orgia a hálószobádban. Menj el Dr Epsteinhez, azután gyere vissza, és olvasgasd a bibliát, amíg idejövök érted. Értve? - Tökéletesen - felelte Bob. A két férfi kiszállt a kocsiból. Kivették Dwight csomagjait, majd beléptek a Hampshire Hotel el csarnokába, Thelma elhajtott. *** Beth miután kirakta a Dwightot a repül téren, visszahajtott a Carillon parkba, és öt percen át ott körözött. A fákon mindenütt csillogott a zúzmara, a leveg metsz en hideg volt, felüdítette az embert. Eszébe jutott Dwight felh tlen mosolya, amint búcsút int a reptér ajtajában… De attól a pillanattól, hogy elhagyta a repül teret, még e mosoly ellenére is egyre nyomasztóbb érzés… az üldözöttség érzése hatalmasodott el rajta. Többször érezte már ezt, mégpedig pontosan azóta, hogy Dwight hazatért: érzi, hogy mindegy, mennyire jól megvannak, mindkettejüket fenyegeti valamilyen megmagyarázhatatlan végzet. Úgy érzi, mindez azzal van összefüggésben, ami korábban Dwight sérelmeit okozta - többnyire az UFO-kkal, és a fekete emberekkel -, és ez okozza az rémálmait, és azt a kellemetlen érzését, hogy nincs egyedül, hogy valaki folyton figyeli. Most, hazafelé hajtva elhúzott a benzinkút el tt, ahol Dwight az agglegény-éveit eltöltötte, s err l eszébe jutott, amikor el ször találkozott vele másodikos daytoni egyetemista korában. Jóllehet meglehet sen jókép volt, és a baseball csapat játékosa volt, meglep módon mindvégig kitartott mellette, és bizonyos tekintetben konzervatív is volt: szerette a szüleit, ragaszkodott a család egységéhez, a római katolikus hithez, patrióta volt, ha nem is a fanatikus fajtából, és meg volt gy z dve arról, hogy az embernek azt kell csinálnia, amihez ért. Ezeket az enyhén soviniszta, ám csodálatraméltóan erényes tulajdonságokat Ralph Randalltól, az apjától örökölte, aki aeronautikai mérnök volt, a környékbeli kutatóintézetek szabadúszó tanácsadója, meg az anyjától, Barbarától, aki a Miami Városgondnokságnál dolgozott, mint útfelügyel . Mindketten katolikusok voltak, aktív közösségi emberek, és jóhumorúak. Bethabban a pillanatban beléesett Dwightba, hogy megpillantotta az egyetem parkjában, ahova egy másik fiú vitte el t, akire viszont már alig emlékszik. A kor szokásainak megfelel en Dwight és Beth randevúzgatott: számos éjszakát töltöttek el Dwight kocsijában, rendszerint valamelyik autós moziban, de nem mentek el a végletekig, megbeszélték, hogy azt a házasságuk utánra tartogatják, amit rövid id n belül terveztek. Ezt a tervüket azonban meghiusította Pearl Harbour bombázása. Szinte közvetlenül e borzalmas esemény után, amikor Amerika a szövetségesek oldalán belépett a háborúba, Dwightot, aki apja nyomdokain haladva szívesen foglalkozott repüléssel és repüléstörténettel, besorozták a Légier höz, és mint bombázótiszt és radarkezel a Csendes-óceán térségébe került, B-29-esével India, Kína felett repült. Amikor négy év múlva érettebb fejjel visszatért a kollégiumba, úgy érezte, megtalálta azt, ami kitöltheti az életét. Hivatásosként szolgálni kezdett a Légier nél, és
130
mialatt a Tartalékos Hadtestnél szállítógépekkel repült, éjjel-nappal tanult, míg meg nem szerezte a repül mérnöki diplomát. És elvette Bethet, akivel a Niagarához utazott nászútra. Eleinte félénk szexuális kísérleteik végül virágzó, érzéki szerelemmé bomlott ki. Beth azonban tudta, hogy Dwight nem lesz képes elfelejteni a háborúban szerzett tapasztalatait, és pusztán a szerelem nem fogja otthon tartani. Ezért nem is csodálkozott, maikor Dwight - megszerezve a repül mérnöki diplomát -, aktív szolgálatba lépett. Szerencsére a korábbi állomáshelyére vezényelték, ide, Daytonba, a Wright-Pattersonba, a Légier Hírszerz Központjába. Bethtel együtt a támaszpont lakótelepére költöztek. Most, hogy elhajtott a nyomorúságos garázs mellett, ahol Dwight élete legsötétebb éveit múlatta, eszébe jutott, hogy miközben szerette Dwightot, mennyire nem akart repül s feleség lenni, mennyire utálta a bázis házasok számára fenntartott lakótelepének bezártságát, és ennek olykor túl gyakran, és túl hangosan hangot is adott. És ami még rosszabb, elégedetlenségét még hevesebben nyilvánította ki, amikor Dwightnal kezd dtek a problémái az UFO-kkal. Valamelyest önmagát is okolta tehát, amiért ezzel a magatartásával alkoholizmusba hajszolta Dwightot, és végül arra kényszerítette, hogy elhagyja a Légier t, és t is. Most, hogy megint együtt vannak, még él b ntudata arra késztette, hogy mindent elkövessen Dwight boldoggá tétele érdekében, s hogy megóvja t mindenféle problémától, amely meggy z dése szerint rá vár, ha ismét UFO--kal akar foglalkozni. De azt is tudta, hogy csak ez tuja visszaadni Dwightnak azt a büszkeséget, amit a Légier elvett t le. Ezért, és csakis ezért hívta fel Dwight régi barátját, és kollégáját, és kérte meg, hogy beszélje rá Dwightot, dolgozzon Dr Epsteinnek, legyen a Washingtonban székel , nagyra becsült APII daytoni összeköt je. Beth arra is számított, hogy a gyakori utazás, és ezáltal a gyakori találkozás Bobbal és Thelmával szintén jót tesz majd Dwightnak. És mert tudta, hogy Dwight kétségbeesetten meg akarja fejteni a titkát annak, hogy a Légier miért tette tönkre mindazok életét, akik UFO-kkal foglalkoztak, remélte, hogy ennek is a végére fog járni az APII segítségével. mindezeket mérlegelve úgy gondolta, hogy már a Bobbal és Dr Epsteinnel való közös munka sok új problémát fog okozni, összességében mégis csak jót tesz Dwightnak. Akár így lesz, akár nem, ez olyan lehet ség volt, amit mindkettejüknek meg kellett ragadni. Ekképp elgondolkodva Beth kinézett az ablakon, és csodálkozva látta, hogy csak most halad el Dwight egykori benzinkútja mellett El ször megdöbbent, azután rájött, hogy nem is hajt, hanem az út szélére húzódva parkol szemben a garázzsal, a szinte teljesen kihalt úton. Mivel nem emlékezett rá, hogy ezt tette volna, teljesen összezavarodott, és a karórájára pillantott. A mozdulata félbemaradt. Rémülten jobbra-balra pillantott a kocsiból, de valójában nem is tudta, mit keres. Az út két oldalán a földek kihaltak voltak, nem különben az út el tte is, mögötte is. Beth meg volt gy z dve róla, hogy mindez csak látomás. Megpróbálta kinyitni az ajtót. de az be volt ragadva. El akarta indítani a kocsit, de nem indult be. Csapdába esve ült a kocsiban, és nézett maga köré, megpróbálta kitalálni, milyen fura érzés keríti a hatalmába: mintha érezné valamilyen láthatatlan er … jelenlétét. Odakint semmi szokatlan nem volt - csak a sík mez , az egyenes, üres országút, meg a szemközti garázs. Volt valami furcsa abban a garázsban. A bejárata nyitva volt, ki, s be csapkodta a szél, olykor nekicsapta a falnak. Az új tulajnak, Frank Bancroftnak semmi nyoma, sem odabent a kasszánál, sem idekint a kutaknál. Beth ezt furcsának találta. És még valami különöset megfigyelt. Alaposabban körülnézett, és látta, hogy a benzinkút körül a magas f er sen hajladozik, mintha a szél fújná… csak éppen nem természetes módon. A garázs mögött két oldalt a f mozdulatlan maradt, ott nem fújt a szél. A f csak félkör alakban mutatott ilyen különösen. Beth végül azt hitte, a különös jelenség abbamaradt… de akkor látta, hogy az aszfaltos úton kavarogni kezd a por, de csak a garázs el tt szakaszon: majd az örvény le, s fel vándorol az útnak 131
mintegy százötven lábnyi szakaszán. Az örvény élesen elkülönül határán kívül porszem sem rebben. A természetfeletti jelenségt l megrettenve Beth körülnézett, és az ellenkez irányba tekintve azon az oldalon, ahol parkolt -, látta, hogy a porfelh lassan egybeolvad a hajladozó f körívével. Mindez egy hatalmas kört alkotott, ami magában foglalta a garázst, és a kocsit. A körön kívül minden rezzenéstelen maradt. Beth rémülten látta, hogy a f szálak hegye visszapöndörödik, és füstölni kezd. A kocsi hirtelen remegni kezdett, mintha egy szállítószalagon zötyögne. Beth rémülten kapaszkodott a kormányba. A kocsi tovább rázkódott - valójában nem mozdult a helyér l -, és Beth hitetlenkedve nézte, amint a f szálak megfeketedve összezsugorodnak, és füstölögnek. Ahogy számított rá, lángra lobbantak, majd szürke hamuként omlottak a földre, ahonnan azonnal elsodorta maradványaikat a szél. Percek alatt nem maradt más, csak az elszenesedett kör alakú folt. A kocsi remegése abbamaradt, és az ajtózárak halk kattanással sorra kinyíltak. Amikor Beth elfordította a slusszkulcsot, a motor könnyedén beindult. Kíváncsiságától hajtva Beth leállította a motor, kinyitotta az ajtót, és kihajolva mindkét irányba kilesett. Sehol egy autó, az út teljesen kihalt: nyílegyenesen húzódott a felh kkel teli kék ég alatt. Az út túloldalán a garázs ajtaja is megállapodott, és bár nyitva állt, Frank Bancroftnak még mindig semmi nyoma sem volt. Nagyot sóhajtott, és átnézett a kocsi fölött. El ször nem látott mást, csak az es t l terhes felh ket… azután a felh k fölött megpillantott egy kerek, érme alakú valamit, amint lassan elbújik a felh k között. Miel tt azonban még eldönthette volna, hogy mi lehet az, egy repül , vagy csak a napfény csillant meg a felh n, a jelenség hirtelen teljesen elt nt. Beth gondolkodás nélkül, de vadul dobogó szívvel kikászálódott a kocsiból, átment az úton Frank garázsa elé. Elhaladva a benzinkutak mellett, a bejáratnál lelassított, mert megérezte a valószer tlen csendet, és észrevette, hogy az arcáról csurog a verejték. Az ajtóban megállt, és felpillantott az égre, hogy megnézze, tényleg elt nt-e a különös tárgy. Megnyugodva hátrapillantott, az égett füves tér fekete körére. Reszketve, de verejtékezve belépett a boltba, és a félhomályban tekintetével Franket kereste. Még a kassza mögé is bekukkantott. Franknek semmi nyoma, a bolt érintetlen. Beth szíve majd kiugrott a helyér l, amikor beljebb lépett, és körülnézett. A polcokon az olajos kannák, oldószerek, térképek, villanykörték, szerszámok, padlósz nyegek. üléshuzatok, és más autós cikkek, mind a helyükön voltak. A pénztárgép fiókja be volt zárva. Semmi nyom. Kissé megnyugodva, de még mindív dobogó szívvel Beth megközelítette a pult kasszával ellentétes végét. Mögéje pillantva megdermedt a rémülett l. Frank Bancroft a földön hevert, a hátán, kifacsart testtartásban. Tágra nyílt szeme a semmibe meredt, nyilván olyasmit látott, amit l halálra rémült. Nyilván elhányta magát, miel tt lefordult a székr l, mert mocsokban feküdt, a szája még most is habzott. Bethnek nem kellett orvost hívnia, hogy megállapítsa, mit történt. A férfi szívrohamban halt meg, miután valami halálra rémítette. Beth most más maga is megrémült, a szájához kapott, és kirohant a kocsijához. Beindította a motort, és elhajtott, meg sem állt a Carillion park melletti rend r rsig. Jelentette Frank Bancroft halálát. Az égésnyomról nem szólt, sem arról, hogy megállt az órája, a kocsija felmondta a szolgálatot. Attól tartva, hogy bolondnak nézik, csak a Frank holttestének megtalálására vonatkozó részleteket mondta el. Miután végzett, és a rend rök elindultak, hogy megkeressék Frank holttestét, és bezárják a garázst, Beth hazahajtott. Borzalmasan félt. HUSZONHETEDIK FEJEZET
132
Miután Dwight bejelentkezett a szállodába, Bobbal gyalog tette meg a rövid utat a 21. utcából a Légköri Jelenségeket Vizsgáló Intézetig, amely ugyanabban a Pennsyalvania Avenue-n álló, szövetségi-stílusú épületben székel, mint hat évvel ezel tt, amikor Dwight háttérinterjút adott a neves asztrológusnak és asztrofizikusnak, Dr Frederick Epsteinnek, a Royal Astronomical Society tagjának, az Amerikai Tudományos Fejleszt Intézet, az AAAS munkatársának, aki ma az APII nagyra becsült vezet je. Dwight megállapította, hogy Epstein mit sem változott az évek alatt. 1953-ban, a kelleténél korábban szül Vandyke szakállával id sebbnek látszott a koránál, most azonban, bár negyvenhét éves volt, és a szakálla is fehérebb lett, mintegy tíz évvel fiatalabbnak látszott. Mindazonáltal meg rizte kellemes modorát, humorérzékét, a mosolyát, és azt a szokását, hogy amikor gondolkodik, a szakállát húzogatja. A kissé rendetlen, iratokkal, könyvekkel, újságokkal térképekkel és UFO fényképekkel zsúfolt irodájában szemmel láthatóan otthonosan mozgott. A falakat is UFO-k fényképei borították, meg poszter nagyságú térképrészletek. Az egyik az eddig ismert UFO alakzatokat rendezte táblázatba, aszerint, hogy a formájuk korong, diszkosz, Szaturnusz, dupla kupolás korong, félgömb, lapos gömb, ellipszoid, háromszöglet , vagy hengeres. A másik a különféle UFO kötelékeket mutatta, és a man vereik nyomvonalát egyedül és kötelékben. Egy másik nagy méret térkép az 1896-tól napjainkig észlelt UFO-k felbukkanási helyét, és vonulási irányukat ábrázolta; rajta voltak az Egyesült Államok és a tengeren túli országok legnevezetesebb UFO-eseményei, az észlelt mágneses anomáliák helyei, beleértve az Északi-, és a Déli-sarkot. És mindenfelé feljegyzett címek, telefonszámok, a világ különféle UFOkutatóinak adatai. - Az a legf bb problémánk - mondta Epstein, amikor Dwight végre le tudta venni a tekintetét a falakról -, hogy az egyre több mesterséges hold megnehezíti az UFO-megfigyeléseket, nem is szólva az orosz Lunyik-ról, amely a Hold mellett elhaladva Nap körüli pályára fog állni. - Ezt tegnap már meg is tette - emlékeztette Bob, miközben kibontott egy rágógumit, és a szájába dugta. - Pontosan - mondta Epstein, és húzogatni kezdte a szakállát. - Éppen ezért nagyon örülök, Dwight, hogy visszatért közénk. Bizonyára hasznát vesszük a tapasztalatainak. Emlékszik még a Levelland-észlelésekre? - Ja - felelte Dwight, és igen kellemesen érezte magát ebben a társaságban, különös tekintettel arra, hogy éppen Bob Jackson a felel s azért, hogy ismét együtt van a családjával. - Texas, 1957 novembere. Jó kis botrányt okozott. - Tökéletes - mondta Epstein, és felvett az asztaláról egy dossziét. - Ezt az esetet részletesen tanulmányoztam, Dwight, és most felfrissítem az emlékezetét a részletes jelentésemmel. Miközben Epstein olvasott, Dwight maga elé idézte az egészet. A Levellandban történtek 1952 óta a legnagyobb felfordulást okozták. Az észlelések november 2-án este 11:00-kor kezd dtek, és hajnali 2:00-kor értek véget. Valamennyi jelentés fényl , sárgás fehér, torpedó, vagy tojás alakú objektumokról tettek említést, amik megközelít en hetvenöt és kétszáz láb közötti átmér j ek lehettek, és Levelland körzetében leszálltak az utakon, a közelben lév járm vek gyújtását kioltották, heves h t bocsátottak ki magukból, és amikor elrepültek a kocsik gyújtása rendbejött. Az els t este tizenegykor látták Levellandtól északra, amint egy autó felé közelített, kioltotta annak gyújtását és lámpáit. Amikor az autó két utasa kiszállt, hogy közelebbr l megnézze a jelenést, a h t l a földre kellett lapulniuk. Amikor a csészealj elhúzott a fejük felett, és eltávozott, az autó elektromos rendszere is megjavult. Egy órával kés bb, éjfélkor, Levellandtól északra négy mérföldnyire egy autóst vakítóan világító, tojás alakú repül objektum kényszerített megállásra. Mintegy száz láb átmér j volt, és az út közepén állt. Amikor a kocsi közel ért hozzá, a motorja leállt, és a reflektora kialudt. Azután az objektum hirtelen a leveg be emelkedett, úgy kétszáz láb magasságban lebegett néhány másodpercig, azután gyorsan elhúzott. A kocsi pedig minden probléma nélkül tovább ment. Öt perccel ezután egy másik tanú, aki Levellandtól tizenegy mérföldre északra, haladt az úton, hívta a rend rséget, mert pontosan ugyanabban az élményben volt része.
133
Öt perccel éjfél után Levellandtól kilenc mérföldre keletre egy járm vezet kiszállt a kocsijából, mert annak leállt a motorja, és kialudt a világítása. Már éppen fel akarta nyitni a motorháztet t, amikor egy tojás alakú objektum szállt el el tte az útra. A vezet szerint hetvenöt és száz láb közötti átmér j lehetett, mintha alumíniumból készült volna, és zöldes árnyalatú fehér fénnyel csillogott. Rémülten visszaült a kocsijába, úgy öt percig nézte a jelenséget, azután az felszállt, és elt nt. Ezek után a tanú kocsijának motorja újból elindult. Tizenöt perc elteltével Levellandtól kilenc mérföldre északi irányban egy másik autó kényszerült megállásra, mert egy hasonló valami szállt le el tte a földútra. Amikor az objektum hirtelen úgy háromszáz láb magasságba szökkent, és azt követ en elrepült, a kocsi motorja ismét üzemképessé vált. A jelentések vétele után a levellandi jár r kiküldte két alkalmazottját, hogy derítsék fel a helyzetet. Azok jelentették, hogy fényeket látnak ugyan az égen, de motor problémáik nincsenek. Mindazonáltal hét perccel kés bb egy szemtanú jelentette, hogy nyugati irányban haladva a városon kívül látott egy "narancssárga t zlabdát" közeledni. Amikor föléje ért, a kocsi motorja leállt, az elektromosság megsz nt. A tojás távoztával minden rendbejött. Harminc perccel kés bb egy teherautó sof rje felhívta a rend rséget, és elmondta, hogy Levellandtól északnyugatra leállt a kamionjának a motorja, és kialudtak a tet reflektorai, amikor kétszáz lábnyira megközelített egy, az úton álló, kétszáz láb átmér j , narancs fényben izzó, tojás alakú objektumot. Amikor kiszállt, hogy közelebbr l megnézze, mi az, az objektum függ legesen a leveg be röppent, és hatalmas dübörgéssel elhúzott onnan. A teherautó elektromos rendszere ezt követ en hibátlannak bizonyult. Addigra a térség más hatóságai is kaptak hasonló hívásokat, mire teljes er vel kivonultak az utakra, és nyomozásba kezdtek. Amikor a seriff és helyettese öt mérföldnyire elhagyta a várost, háromszáz lábnyira maga el tt az úton "vörösen izzó fényfoltot" látott, amely megvilágította az egész környéket. Pár mérföldre mögöttük, ugyanazon az úton, két jár r "különös fényvillanást" látott egy mérföldre a kocsijuk el tt, az út fölött. Az utolsó észlelést egy másik jár r tette meg, aki egy olyan gyorsan szálló objektumot észlelt, hogy azt "fényvillanásnak" látta. Elmondása szerint keletr l nyugat felé húzott. - Más szóval - foglalta össze Epstein a saját jelentését -, tizenkét járm vezet , köztük rend rjár rök, jelentett különös objektumot, három további szokatlan fényvillanásról tett említést. Mindez pedig három óra leforgása alatt történt a november 2-áról 3-ára virradó hajnalon. - Mivel ez volt az 1952 óta el fordult UFO-hisztériák csúcspontja - mutatott rá Bob -, a Légier t igen csak zavarba hozta. Csak napok múlva kezdték kivizsgálni az esetet, és csak egy embert küldtek a térségbe, aki a tizenöt tanúból csak kilencet hallgatott ki, és azt a jelentést továbbította, hogy a térségben az id tájt heves villámjelenségeket észleltek. A nyilvánosság sürgetésére a védelmi bizottság titkára javasolta az ATIC-nak, hogy adjon ki egy el zetes elemzést. Amikor George Gregory százados - az egykor szeretett, azóta viszonylag haszontalan Blue Book Program vezet je - kijelentette, hogy a bizonyítékok túl korlátozottak egy vizsgálat lefolytatásához, hogy csak három tanút lehet elérni, és hogy a jelentésekkel ellentétben az objektum, vagy objektumok, csak pár másodpercig voltak láthatóak. Azt sem tartotta valószín nek, hogy az észleléseket villámlás, vagy más viharjelenség okozta, mert abban az id ben nyugodt volt az id járás a környéken. A Légier végleges, hivatalos jelentése mindenesetre a jelenséget szokatlan id járási megnyilvánulásnak vélte, esetleg gömbvillámnak, vagy St Elmo Tüzének, de a térségben akkor tájt nem létez köd, es , és villámlás lehet ségét sem zárta ki. Donald Menzel segítségével kés bb az UFO észlelések hullámait, különösen a levallandi eseteket a második orosz szputnyik rovására írták. Ezzel azonban csak azt érték el, hogy a közvélemény felháborodott, és a NICAP, a Légköri Jelenségeket Vizsgáló Nemzeti Bizottság kier szakolta a kongresszusi meghallgatást. - Igen, err l hallottam - mondta Dwight -, de magáról a meghallgatásról azóta sem tudok semmit.
134
- Nem is tudhattál - mondta neki Bob. - Tavaly augusztusban a Fehér Ház John McCormick vezette Atmoszférikus Jelenségekkel Foglalkozó Albizottság egy hétig tartó, zárt ajtók mögött, titokban történ meghallgatást tartott, melynek tisztességességét megkérd jelezte az a tény, hogy befejeztével az albizottság kijelentette, a továbbiakban nem érdekli a téma. - Mindazonáltal - vetette közbe Epstein -, itt, az APII-nál rájöttünk, hogy ennél is több okunk van az aggodalomra. A Légier tavaly decemberben kiadott egy közös nyilatkozatot, melyben a három legnagyobb civil UFO-szervezetet elfogultnak és szenzációhajhászónak min sített. És ami még ennél is rosszabb, tudomásunkra jutott, hogy a Robertson-testület UFO-szervezetekr l szóló, még 1953-ban keletkezett ajánlásaiban szerepel a következ mondat… - Epstein az asztaláról felvett egy másik, láthatóan gy rött lapot, arról olvasta: - "Nem szabad elfeledkeznünk az ilyen szervezetek nyilvánvalóan felel tlen és felforgató céljairól sem". - Úgy dobta az asztalra a papírt, mintha az bepiszkította volna a kezét. Azt is megtudtuk, hogy az FBI és a CIA kartont vezet azokról az emberekr l, akik valaha is UFO-észlelést jelentette, tehát ezen szervezetek tagjairól is. Amikor hozzánk akar csatlakozni, ezt figyelembe kell vennie. Önnek már éppen elég baja volt a Légier vel; ha belép hozzánk, még több lesz. Dwight visszaemlékezve az UFO-kutatással eltöltött éveire, pontosan tudta, hogy Epstein mire gondol. Mindenesetre azt válaszolta: - Megragadom az alkalmat. Most, hogy újra felkeltette az érdekl désemet, nem nyugszom addig, amíg ki nem derítem, hogy a Légier , aki nyilvánvalóan foglalkozik UFO-kutatással, miért tette lehetetlenné éppen a mi munkánkat. Ez olyan ellentmondás, ami nekem sok álmatlan éjszakát okozott. - Éppen ez az, miért nekünk maga kell - mondta Epstein, és felállva megkerülte az asztalt, odament Dwight hoz és kezet rázott vele. - Isten hozta a fedélzeten. HUSZONNYOLCADIK FEJEZET Még miel tt kinyitotta a szemét, Wilson az Antarktisz egyik csúcsához közel fekv hálószobájában, az ágyán fekve visszaidézte magában az álmát, és rájött, hogy az nem is álom volt, hanem az atlantiszi kolónia telepatikus, ám rendkívül valóságh rezonanciája. Már évek óta gyakorolta a meditációt, és az asztrálprojekciót, ezáltal megtanult "bels szemével" látni. Ma reggel pedig, miel tt még teljesen felébredt volna, félálomban végigpásztázta a hegycsúcs alatt elterül , a hegy gyomrában megbúvó egész kolóniát, annak minden szintjét, kezdve a közvetlenül alatta elhelyezked rszobával, azután folytatta a számítógéptermekkel, a laboratóriumokkal, a m t kkel, a géptermekkel, a raktárakkal, végül a kényszermunkások szállásával, a közös étkez kkel, és fürd kkel; végül a legalsó szinten a leszállópadokkal, és a javítóm helyekkel. Ezt a nagy utat gondolatban tette meg ugyan, de mindent tisztán látott. Ahogy testét lassan emésztette akkor, és a szerveit sorra cserélte mesterségesre, úgy fejl dött napról napra a természetfeletti érzékelése. Kinyitotta a szemét, és kitekintett a panorámaablakon át Antarktisz végtelen, elhagyatott tájaira. Minden fehér. Az egész táj. Kivéve az égboltot. A vakító fehér hegyvonulatok a horizonton olvadtak össze a kék éggel, ami azonban hamarosan ugyanolyan fehér lesz: már gyülekeznek rajta a hófelh k. Fény. Rengeteg fény. Különös, szédít látvány. A fény megcsillan a hegyoldalon, amint a gleccser megroppan, és legördül a mélybe, magával sodorva a havat, mint szél a port. Az Antarktisz hatalmas, végtelenül csodálatos, és kihalt. Odakint nincsenek emberek. Nincsenek zajok. Ez a világ vége. Wilson felült, és körülnézett a szobájában. Funkcionális berendezése ruhás-, és fiókos szekrényekb l állt. Feny burkolatú falain nem voltak képek, sehol egy díszítés. Csak egy sor monitor, amit az ágya mell l tudott vezérelni. Most azonban, hogy a természetfeletti érzékelés a képességévé vált, sokkal könnyebben tudja ellen rizni a kolónia legelrejtettebb zugait, mint a rejtett kamerák segítségével. Bekapcsolva a monitorokat, mint minden reggel, kézi vezérléssel most is sorban végigpásztázta a helyiségeket, hogy meggy z djön róla, minden rendben van-e: a hatalmas 135
csészealjak a hegy lábánál nyugvó leszállópadon; a tágas szerel csarnokok, ahol a csészealjakat építik és javítják; a laboratóriumok, ahol a kísérleteket végzik él és halott embereken és állatokon; az emberi testrészeket, fejeket, végtagokat, bels szerveket tároló kamrákat; a rabszolgák szálláshelyeit, ahol az éjszakai m szak kényszermunkásai alszanak; és a komfortlányok dormitóriumszer en kialakított szállását. Bármelyik helyszínt kapcsolta, mindenütt emberek százai serénykedtek: fehér ruhás tudósok, technikusok, és sebészek; szürke overallos rabszolgák; a csészealjak fekete ruhás pilótái. Minden helyiséget ívlámpák világítottak meg, amiket automata generátorok láttak el elektromos árammal. A föld alatti kolónia úgy nyüzsgött, mint egy méhkas. Minden rendben lév nek látszott. Wilson elégedetten szállt ki az ágyból, és mezítlábasan a fürd szobába ment, ahol hideg, frissít fürd t vett. Miután megszárítkozott, fehér selyem köntöst húzott, és visszament a hálószobába. leült az ágya szélére, és kinézett a panorámaablakon. Telefonon átszólt a komfortlányok szállására, és utasította a matront, hogy küldjön át egy ügyes kez lányt, aki elvégzi az elektromasszázst. Amikor a matron nyugtázta a parancsot, letette a kagylót, és türelmesen várt. A lány hamarosan megérkezett. Kilépett a dolgozószobába nyíló liftb l, és egyenesen a hálószobába ment. A komfortlányokat illet en Wilson ízlése folyton változott. Olykor az eurázsiai típust részesítette el nyben, máskor a feketéket. Volt id , amikor acse indiánokat kedvelt - Ernst Stoll küldött is neki néhány szemrevaló példányt. Pillanatnyilag a karcsú, fehér lányokat szerette, tizennyolc évesnél nem fiatalabb, de húsz évesnél nem id sebb kivitelben. A lány, aki belépett, ennek a kívánalomnak maximálisan eleget tett, karcsú volt, sz ke, tizennyolc éves, és hosszú, földig ér selyem köntöse minden lépésnél kihangsúlyozta testének fiatalos formáját. Jóllehet rendszeresen adtak neki Váliumot, meg egyéb nyugtatókat, szemmel láthatóan ideges volt Wilson jelenlétében, és lehajtott fejjel járt-kelt. - Mi a neved? - kérdezte Wilson. - Claire Collins - Hová való vagy? - Albuquerque, Új-Mexikó - Mikor kerültél ide? - Úgy hiszem, tizennyolc hónapja. - Nem tudod a pontos dátumot? - Nem, uram, elfelejtettem. - Sok mindent elfelejtettél korábbi életedb l? - Igen, uram, sokat. - És nap, mint nap felejtesz el dolgokat? - Igen, uram. - Jól van. Hamarosan semmire nem fogsz emlékezni bel le. Akkor abbahagyhatod majd a nyugtatók szedését. Tudod, mit akarok? - A matron mondta, a stimulátort kell használnom. - Úgy van. Csináltad már korábban is? - Igen, uram. - Nekem? - Nem, uram. Másoknak. Idefent most vagyok el ször. - Vedd le a köntösödet. A lány bólintott, majd megoldott a köntös köt jét, és kibújt bel le, el ször csak formás lábát fedte fel, majd csodálatos testét, végül a feje fölött kibújt bel le. Hagyta a köntöst a földre hullani, és az oldala mellett lelógatott kézzel, lehajtott fejjel megállt. Hosszú lába volt, széles csíp je, karcsú dereka, és kemény, formás melle. B re, mely elrablásakor napbarnított volt, most tejfehéren világított. Wilson figyelmesen megnézte, és megkívánta, de különleges segítség nélkül már nem igen volt képes erekcióra. Mindenesetre mentális kondíciójának meg rzése érdekében szükség volt érzékeinek stimulálására, és a gyönyör , meztelen test látványa ebben segített neki. 136
- A stimulátort ott találod - mondta az egyik faliszekrényre mutatva. - Hozd ide, és láss neki. A meztelen lány odament a szekrényhez, és kivett bel le egy kisméret , elektromos készüléket. Odavitte az ágyhoz, és szétnyitotta, mire az egy tálcát formázott. az oldalából kilógó vezetékek végén lév elektródákat a kezébe vette, és kérd n nézett Wilsonra. Amikor az bólintott, megoldotta Wilson köntösének pántját. Lassan lehúzta róla a ruhadarabot, és igencsak elámult, amikor megpillantotta Wilson testén a számtalan heget, a sebészeti beavatkozások nyomait. - Ne aggódj - nyugtatta Wilson. - Egyik sem fájt. Szinte ösztönösen megérintette a legfrissebb sebhelyet, amely a bal mellén futott keresztbe. A piezoelektromos kristály pacemaker cseréjének nyoma volt. Remélte, hogy hamarosan beültetheti azt a plutónium telepes modellt, amelyik gyakorlatilag súlytalan, de az élettartama annál hosszabb. A lány megnyugodva bólintott. - Olajat kér, uram? - Igen - mondta Wilson, és elterült az ágyon. A lény felmelegített olajat öntött a kezére, és bedörzsölte a b rébe, kezdte a mellén, és lefelé haladt a hasán, majd ujjaival beletúrt a fansz rzetébe, és körbemasszírozta a péniszét, majd a herezacskóját, és a combja bels oldalát. Azután elindult felfelé, majd visszatért a nemi szerveire. Olajos kezével megmarkolta a pénisz, és lassan masszírozva, gyakorlott mozdulatokkal felállította. Wilson elnézte a lányt, mellének himbálózását, keményen mered bimbóját, lapos hasát, aranysz ke fansz rzetét, tökéletes ív csíp jét, és visszaemlékezett rá, hogy feln ttként, amikor el vette az értelmetlen szexuális vágy, miként transzformálta azt egyenletekké, hogy elvonja a figyelmét a haszontalan, semmirevaló romantikus szerelemt l és szext l, ezáltal a nemi vágyát a vizelés és a székelés fizikai szükségletének szintjére tudta degradálni. Most pedig ez az elrablott albuqurque-i szépség, Claire Collins, csalódottan elengedi fél-erekcióját, és elektromos stimulátort alkalmaz az erogén zónákban, hogy érzékeit éberen tartva meg rizhesse mentális potenciálját. Mert az ép érzékek a mentális egészség elengedhetetlen tartozékai. A lány pasztával bekente a halántékát és felhelyezte az elektródokat. Wilson behunyta a szemét, ezzel kirekesztette a valóságos n látványát, és hagyta, hogy gondolatait elárasszák a stimulátor gerjesztette álomképek. A théta ritmusok átjárták az agyát, és másodpercenkénti négyes rezgésszámmal megváltoztatták a hangulatát. Mindez a komfortlány gyengéd ujjainak olajos érintésével, és az enyhén bizserget masszázselektróddal kiegészítve biztosította számára a rideg intellektusának megfelel érzékstimulációt. Azután a théta ritmus üteme lassan másodpercenként hétre gyorsult, a lány pedig az elektródával a lágyékát kezdte masszírozni. Ezzel valóságos erekciót váltott ki bel le. Akkor a kezébe vette a péniszét, és mihelyt érezte a csúcspont közelségét, a lüktetést a szájával fojtotta el. Wilson mindenféle nemi aktus nélkül jutott el az orgazmusig. A teste összerezzent, majd elernyedt, s ezzel máris visszatért racionálisan rideg saját valóságába. Kinyitotta a szemét, és nézte, amint a komfortlány a száját törölgeti egy kend vel, majd kikapcsolja a készüléket, és eltávolítja a halántékáról az elektródákat. Meztelen teste már közömbös volt a számára, egyetlen porcikáját sem kívánta. - Öltözz fel, most azonnal - mondta neki. - Azután rakd el a stimulátort, és távozz. - Igen, uram. Köszönöm, uram. Lehajtott fejjel elhátrált t le, felvette a köntösét. Elrakta a stimulátort, és távozott. Wilson hallotta a lépteit az el szobából. Megvárta, amíg becsukódik mögötte az ajtó, azután felvette a köntösét, és telefonon reggelit rendelt. - Gyümölcsöt kérek, és mogyorópelyhet - mondta. - És egy pohár fehér bort. Szárazat. Hideget. Wilson minden étkezéskor mértéktartó tápláléka mellé mindig elfogyasztott egy pohár fehér bort. Eltekintve e napi három pohár bortól, semmi alkoholt nem fogyasztott. És sosem evett húst, még halat sem.
137
A reggelijét egy acse indián hozta be, akin lebenymetszést hajtottak végre, hogy passzívvá, engedelmessé és könnyen taníthatóvá váljon. Szürke overallt, és nemezpapucsot viselt. Azt már megtanulta, hogy nem szabad Wilsonhoz szólnia, ennek megfelel en letette a tálcát az ágy mellett álló zsúrkocsira, majd csendben visszament a lifthez, és eltávozott. Amikor a pincér elment, Wilson elköltötte a reggelijét, közben m holdvev jének segítségével megnézte a tévé híreit. Egyik adóról a másikra váltott, országról országra vándorolt, egyik témáról a másikra kapcsolt, mert idegesítették az emberek triviális ügyei, ostoba kis konfliktusai, amik többnyire a különféle fajok és ideológiák körül forogtak. Befejezte szerény reggelijét, eltolta magától a szervizkocsit, majd lelépett az ágyról, ledobta magáról a köntöst, és felvette szokásos fekete overallját. Elhagyva a hálószobát, keresztülment hatalmas, üveg és acél, kupola alakú dolgozószobáján, amelyb l mesés kilátás nyílt Antarktisz hómez ire, és a felvonóval lement a parapszichológiai laboratóriumba. Mint a kolónia többi helyisége, a laboratórium is a hegy belsejéb l lett kivájva. A szabálytalan falaktól barlangszer nek t nt az egész, és ezt az érzést csak növelte az ívlámpák homályossá tompult fénye. Bár a laboratóriumot fázisváltóval ellátott napenergia szivattyúk f tötték, a csupasz sziklafalak miatt h vösebbnek hatott, mint amilyen valójában volt. Noha korántsem volt annyira rettenetes, mint Dr Eckhardt és Dr King Frankensteingy jteménye a számtalan emberi fejjel, végtagokkal, bels szervekkel, azért a parapszichológiai laboratóriumnak is megvolt a maga horrorisztikus iszonya: a villamosszékek, karfájukon a b rszíjakkal, a fejpántokkal; az infrahang-generátor, mellyel szét lehet robbantani az ember szemét, dobhártyáját, és véredényeit; a hatalmas víztartályok, melyekben érzéktompító kísérleteket végeztek; az apró, hangszigetelt ajtajú cellák, amikben az érzéktompító kísérleteket stroboszkóppal kiegészítve végezték, minek következményeként álmosságot, émelygést, akut depressziót, félelmet, abszolút engedelmességet, fékezhetetlen rjöngést, és epileptikus rohamot tudtak el idézni. Mindamellett e laboratórium legfélelmetesebb borzalma Marlon Clarke feje volt, amely tizenhárom éve vegetált inhumán módon sztereotaxikus koponyatet je és t vékony elektródák tucatjainak köszönhet en. Ez a fej, amit légmentesen lezárt üvegtartályban tartottak valamivel a fagypont feletti h mérsékleten, egy alkalommal az agyhalál jeleit mutatta az EEG-n. Dr King gyorsan közbelépett, és elektromos impulzusok és injektált gyógyszerek segítségével visszahozta az életbe, és a fej azóta is funkcionál. Csakhogy kissé megsérült, és azóta rült, kaotikus módon m ködik. Bár az elválasztott nyakon át állandó vércserét biztosítanak neki, amit egy mesterséges szív pumpál beléje, az elektromos vezetékekkel hozzá csatlakoztatott mesterséges végtagot, egy kart esetlenül mozgatja: az ujjakat összezárja és kinyitja ugyan, de olyan darabos mozdulatokkal, mintha egy részeg pókot akarna utánozni. Azóta ezt a kísérletet is továbbfejlesztették, és a fej száját, alsó állkapcsát, és orrát fém protézissel helyettesítették, a nyakból kivezet véredényeket és elektromos vezetékeket egy acse indián lefejezett testéhez csatlakoztatták, amelynek a kezét is eltávolították, és egy acélkarmokra emlékeztet mesterséges végtaggal helyettesítették. Clarke szeme, amely egykor végtelen félelmet tükrözött, most csukva volt, és csak a sztereotaxikus koponyatet n át lehetett aktivizálni. Fémkarmaival, mesterséges alsó ajkával, fémsapkájával az egykor emberi külsej lény most sokkal inkább egy földönkívüli szörnyetegnek látszott. - Végül megnyugodott - magyarázta Wilson oroszul a laboratórium vezet jének, Dr Nyikoláj Tugarinovnak, a világhíres fiziológusnak, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája volt helyettes elnökének. Tugarinovot "elt nt"-nek nyilvánították, jóllehet Wilson rabolta el, és képezte át hipnózis és drogterápia segítségével, melynek eredményeképpen a parapszichológiai laboratórium munkatársa lett, végül pedig Dr King és Dr Eckhardt közvetlen munkatársa, akikkel közösen dolgozott a kiborgokon, és a sokkal nagyobb CAMS, azaz Kibernetikus Antropomorf Géprendszerek kifejlesztésén.
138
- Igen - felelte Tugarinov szintén oroszul. - Mint tudja, Dr King számára nem a nem a fej és a test közötti megfelel pszichofizikai kapcsolat létrehozása jelenti a legf bb problémát, hanem hogy meg rizze az elválasztott fej eredeti funkcióját - mivel az a hitetlenség és a trauma miatt egyfajta delíriumban van. A fej agyhullámokkal történ felélesztésekor - ami újabb sokkot okozott a fejnek -, gyógyszerek és elektrostimuláció együttes alkalmazásával le tudtuk küzdeni az amnéziát. Igaz, hogy Mr Clarke most borzalmasan néz ki, sosem fog igazán rendbe jönni, és valójában normálisnak képzeli magát. Mr Clarke most nem több, mint egy kiborg, amelynek már alig vannak korábbi életéb l való emlékei, s emiatt istennek képzeli magát, és ennek megfelel en is viselkedik. - Kit n - mondta Wilson. - De most mintha befelé fordulna. Mi történik vele? - Meg van illet dve. - A kiborgokkal végzett parapszichológiai kísérletek során megtudtuk, hogy elveszítik az érzékeiket, például a szaglásukat, ami a mesterséges protézis miatt van; ugyanakkor a mesterséges tüd mentesíti ket, az r vákuumának és a tengerfenék nagy nyomásának érzékelését l; a hangszálak eltávolítása miatt képtelenek a beszédre; és korábbi emlékeik törlése folytán alkalmassá válnak a telepatikus kommunikációra, gyakran igen nagy távolságokból. Clarke most azért látszik befelé fordulónak, mert a programja szerint másfelé járnak a gondolatai. - Én magam is kifejlesztettem ilyen tulajdonságokat - emlékeztette Wilson -, azzal, hogy visszafejlesztettem magamban a felesleges érzelmeket. - Ez igaz, de nézze csak! - Dr Tugarinov egy sor monitorra mutatott, amelyik a leválasztott fej fölött sorakoztak. Egy sor alak látszott rajtuk homályosan, de felismerhet en, mögöttük szögesdrót kerítés, katonai épületek, repül k a kifutópályán és a leveg ben, és a messzi távolban radarok tányérjai. Wilson tudta, hogy mindez az Államokban található, és Tugarinov választotta ki ket a leválasztott fejek sztereotaxikus tréningjéhez. A Nyugat az elmúlt évben mutatta be az elektronikai miniatürizálás csúcsának számító mikrochipet, csakhogy Wilsonék már jóval el rébb jártak a komputertechnológia terén, és az igazat megvallva a mikrochip is a titkos cserekereskedelmük egyik tárgya volt. - Tudom, mit akar mutatni - mondta Wilson. - Ezúttal mi az újdonság? - Figyeljen csak - mondta Tugarinov, és a számítógép terminálja segítségével módosította a Marlon Clarke agyán átvezetett hullámok impulzusait. A fej szeme - amely ezúttal egy fej nélküli kiborg torzójához volt csatlakoztatva -, most kinyílt, és jobbra-balra tekintgetett, majd a feléje küldött impulzusok hatására láthatóan elveszítette a fókuszt. A Clarke feje fölött sorakozó monitorok most már nem monochrom képeket közvetítettek, rajtuk Wilson élesen és jól kivehet en saját csészealjának belsejét látta viszont. Igaz, ez a kép gyorsan elt nt, és felváltotta egy kevésbé fejlett csészealj képmása, amely éppen leszállt, mégpedig a White Sands Rakétakísérleti Telepre. Wilson annyira meglep dött, hogy valósággal lábujjhegyre állt, hogy jobban lásson. A képerny n látható csészealj veszettül ingott, próbált egyensúlyban maradni, azután függ legesen felemelkedett, és egy ideig valami hangárféle el tt lebegett, amely mögött kerítés, és egy végtelen sivatag látszott. - Ez nem a mi csészealjunk - mondta Wilson. - Ez nem a White Sands Rakétakísérleti Telep? - De az, uram. - Akkor mi a szokatlan ebben az átvitelben? Már korábban is kilestük ket. - Clarke-ot nem programoztam be arra, hogy ezt a területet is szemmel tartsa. Én a saját csészealjunk figyelésvel bíztam meg - mint látta - az áthangolást maga végezte… pontosabban valaki áthangolta. - És honnan valók ezek a képek? - Figyeljen csak! Most begépelek egy nonverbális utasítást, hogy azonosítsa a mostani látványt. Bár beszélni nem tud, közlend jét meg tudja jeleníteni a képerny n. Tugarinov begépelte a parancsot, azután hátralépett, és várt. Bár hosszú id nek t nt, valójában egy perc múlva, egy város látképe t nt fel a képerny n. - Megismerem- mondta Wilson. - Ez Portland, Maine államban. 139
Mihelyt Wilson ezt kimondta, Tugarinov a billenty zet segítségével közölte a kiborggal, hogy megkapták az üzenetet. Ezután a kép változott, és egy lakótelep képe jelent meg a képerny n, nyilván ugyanabból a városból, majd egy lakás belseje. Egy fekete hajú, középkorú asszony hánykolódott az ágyon. Mellette az éjjeliszekrényen gyógyszeres üveg jelezte, hogy bizonyára migrénnel küszködik. - Telepatikus transzban van - mondta Wilson. - És minden bizonnyal borzalmas stresszt él át. Ez azt jelenti, hogy valaki másra gondol, aki valahol másutt tartózkodik. Meg kell tudnunk, kire, és hol található. Tugarinov beütötte a megfelel kódot, és figyelte, ahogy Marlon Clarke kétségbeesetten tekintget jobbra-balra a félig fém koponyában, amint keres valamit, végül láthatóan elveszíti a fókuszt. A monitoron lassan elt nt a lakás képe, és felváltotta az imént látott kezdetleges csészealj látványa, amint leszáll az US Légier , vagy Tengerészet egyik támaszpontján, valószín leg a White Sands Rakétakísérleti Telepen. - Visszatértünk a kiindulópontra - mondta Wilson türelmetlenül. - Nem, várjon - mondta Tugarinov, és újabb parancsokat gépelt be. - Most meg fogja találni, amit keresünk. Alig fél perc múlva változott a kép, és megpillantották egy lapos tetej épület képét, amit szögesdrót kerítés vett körül, és amit amerikai katonák riztek. A közeli képeken jól látszott a felirat: "US Air Force", és "Szigorúan titkos". Azután egy katonai overallba öltözött férfit láttak, aki egy sz k helyiségben a fülén fejhallgatóval, figyelmesen olvasott valamit. A telepatikus kép nem volt annyira tiszta, hogy meg lehetett volna állapítani bel l, mit olvas, de Wilsonnak nem voltak kétségei fel le, mi lehet az. - Ez az ember természetfeletti érzékelésével éppen "kihallgatja" az el bb látott csészealjat. Az épület valószín leg szintén a White Sandsen van, és a férfi lényegében a telepatikus hallgatózást gyakorolja. A n pedig abban a lakásban szintén médium, és véletlenül hangolódott a katonára, ahogy a mi kiborgunkat is megzavarta egy amerikai-kanadai csészealj, amikor a saját gépünket figyelte. - Nem ez a véletlen a probléma - mondta Tugarinov. - Hanem az, hogy ez a katona, akárcsak az én orosz barátaim, a Leningrádi Egyetem Parapszichológiai Laboratóriumában, az ESP-t, vagyis a természetfeletti érzékelést gyakorolja. - Pontosan - mondta Wilson. - Azt hitték, titokban tudják tartani, de ez már nem titok többé. Azt hiszem, amerikai barátaimnak újabb kemény leckére van szükségük, úgy hogy figyelje tovább azt a portlandi asszonyt. - Igen, uram - felelte Tugarinov. Wilson egy pillantást vetett Marlon Clarke kísérteties fejére, helyesl en bólintott, majd kiment a laboratóriumból. HUSZONKILENCEDIK FEJEZET 1959 els hónapjaitól Dwight rendszeresen ingázott Dayton és Washington DC között, hogy UFO-kkal kapcsolatos nyomozásairól írott jelentéseit személyesen adhassa át Dr Frederik Epsteinnek, a LégiJelenségeket Vizsgáló Intézet vezet jének. Ahogyan Beth sejtette, az állandó utazások nagyon jót tettek Dwightnak, megváltoztatták monoton életvitelét, és gyakrabban találkozhatott Bobbal és Thelmával, akik jelenleg Greenbeltben éltek, ahol Bob is dolgozott, miután elhagyta a Légier t, és miel tt csatlakozott az APII-hoz. És ha nem az APII-nál töltötte az idejét, akkor Bobbal és Thelmával ment szórakozni, akik mit sem veszítettek kedvességükb l és jó humorukból. Az UFO-nyomozáshoz való visszatérés valóban sok új tapasztalatot szerzett Dwighnak, nem csak mert olyasmivel foglalkozhatott, ami mindig is izgatta, hanem mert a Wright-Pattersonon szolgáló régi barátai teljesen elzárkóztak a segítségnyújtás el l. Nem mintha túl sok ismer se lett volna, hiszen a barátait még az távozása el tt elhelyezték onnan. Bár néhányan ott maradtak, 140
azok azonban kijelentették, hogy a Légier t már nem érdekli a dolog, és a civil ufósokat ellenszenvesnek tekintik. Eltekintve azoktól, akik Dr Epsteinnek dolgoztak, a többi UFO szervezetnél dolgozó valamirevaló kutatót áthelyeztek az ország valamelyik távoli részébe Ezek közül a legnevezetesebb a szintén Washingtonban székel , 1956-ban alapított, és a volt tengerész vezér rnagy, Donald Keyhoe által vezetett NICAP, a Légköri Jelenségeket Vizsgáló Nemzeti Bizottság volt. Jóllehet a két szervezet állandó versengésben állt egymással, Dwight éppen a NICAP-tól szerezte a legtöbb információt, melynek olykor excentrikus, ám segít kész nyomozói igen élvezetessé tették számára az elmúlt hat hónapot. Saját nyelvük volt, mindenféle rövidítéseket vezettek be, például a CE1-nek (Els Típusú Találkozásnak) nevezték azt a múlandó jelenséget, amikor a tanú csak az id érzékét veszíti el, vagy csak valamilyen rádió-interferencia jön létre; CE2-nek (Második Típusú Találkozásnak), amikor az esetnek látható jelei is vannak olyan személyek el tt, akik nem részesei az eseménynek; CE3-nak (Harmadik Típusú Találkozásnak), amikor a földönkívüliek, vagy azok robotszemélyzete is láthatóvá válik; és CE4-nek (Negyedik Tipusú Találkozásnak), amikor az esemény tanúinak látszólag lehetetlen élményben van részük, például fizikai kapcsolat jön létre, levitációban van részük, vagy bénulást szenvednek, vagy a tanút valamilyen hosszan tartó fizikai, vagy mentális hatás éri. Ezek az elkötelezett kutatók ilyesfajta kifejezéseket használva, térképekkel, távcsövekkel, teodolitokkal, magnókkal, fényképez gépekkel, jegyzetfüzetekkel, rajztáblákkal felfegyverkezve járták az országot, eljutottak Arizona, és Új-Mexikó legeldugottabb helyeire, az UFO-észlelések helyszíneire, méréseket végeztek, fotókat készítettek, kikérdezték a tanúkat, írásbeli nyilatkozatokat és rajzokat szereztek be, kapcsolatba léptek a meteorológiai állomásokkal; ellen rizték az id járási viszonyokat, a h mérsékleti inverziókat, amiket esetleg félre lehetett értelmezni; a helyi civil és katonai repül tereken ellen rizték a légi forgalmat, és a meteorológiai ballonok felbocsátásának id pontjait; de elmentek a helyi rend r rsre is, hogy megtudakolják, nincs-e esetleg olyan tanú, akit még nem hallgattak ki. Bár sokan - kivált a hatóságok részér l Ellenszenvvel fogadták ket, rengetek UFO-ról (Azonosítatlan Repül Objektumról, és IFO-ró, (Azonosított Repül Objektumról) gy jtöttek adatot felbecsülhetetlen írott és képi adatot a legnagyobb civil UFO szervezetek számára. Attól eltekintve, hogy sok adatot szerzett be t lük, Dwight magánemberként is szeretett közöttük mozogni, mert fiatalok voltak, vidámak, optimisták, és szenvedélyesek és ez bátorságot, lelkesedést adott neki. Szüksége is volt a bátorításra, mert Beth elmesélte neki CE1 élményét, amiben Dwight egykori garázsával szemben volt része, és ami Frank Bancroftnak, az új tulajdonosnak olyan borzalmas élményt jelentett, hogy félelmében szívrohamot kapott, és meghalt. Beth esete meger sítette Dwight hitét, miszerint t is - mint minden ufológust - állandóan figyelnek, és emiatt folytonos veszélyben vannak. Bár Dwight feladata az APII-nál szigorúan csak arra korlátozódott, hogy kinyomozza az UFO észlelések esetleges földönkívüli vonatkozásait, titokban figyelemmel kísérte a mellékes információkat is, hátha valóban emberkéz alkotta gépekr l van szó. Ezt a lehet séget azóta nem zárta ki, hogy régi barátja, Andrew "Andy" Boyle repül százados mesélt neki arról a csészealjról, amely nyilván az A. V. Roe által Maltonban gyártott Avrocar prototípusa lehetett. Bár a jelentések szerint ez a csészealj alig tudott repülni, a tény, hogy a létezését letagadták - jóllehet egy újságíró lefényképezte a földön -, felébresztette a gyanút, hogy a program, vagy egy hozzá hasonló, esetleg több más program továbbra is csészealj gyártással foglalkozik, és nem csak Kanadában, de itt, Új-Mexikóban, a White Sands Rakétakísérleti Telepen. Dwight amíg él,nem fogja elfelejteni azt a találkozást a fekete emberekkel ott Albuquerqueben 1954-ben, öt évvel ezel tt. Az az esemény volt az oka, hogy végül elhagyta a Légier kötelékét. És azt sem felejti el, amikor Andy Boyle a Cannon Légitámaszponton mesélt neki arról a kupolás csészealjról, amely a szeme láttára szállt le a hangár elé. Dwight leírása szerint két, 141
egymással szembe fordított tányérra emlékeztetett, amely sebesen forgott egy fix központi kupola körül, ami nyilván a persplex pilótafülke volt. Azt a csészealjat, akár földönkívüli volt, akár nem, meghatározatlan ideig ott rizték a Cannon AFB hangárjában. Azután, hogy az a kellemetlen találkozás volt azzal a csészealjjal, amelyik bevilágított az ablakán, s amelyb l az a három fekete ruhás kiszállt, és meglátogatta a motelszobájában, ahol ellopták a fotóját, és megfenyegették, Dwight megpróbálta újból megkeresni Andyt, hogy megkérdezze, azóta nem tapasztalt-e valami hasonló jelenséget. El ször azt a választ kapta, hogy Andyt áthelyezték Alaszkába, másodízben pedig elmondták neki, hogy Andy életét vesztette egy helikopter-balesetben a Mount Kinley fölött. Sem az , sem a pilóta holttestét nem találták meg. Attól a perct l kezdve Dwight elfogadta Andy állítását, miszerint a csészealjakat emberek készítették. Bár nem feltételezés volt, hihet bizonyíték hiányában nem vitte Dr Epstein elé az ügyet. Mindazonáltal felhívta Tony Scadutót, a NICAP munkatársát, nem tud-e valamit emberkéz alkotta UFO-król. Most éppen egy georgetowni bárba tart, hogy Tonyval találkozzon, aki a telefonban megesküdött neki, hogy van egy izgalmas sztorija ember készítette csészealjakról. Dwight és Tony egy ír kocsmában találkozott a Connecticut Avenue-n. A bár alagsora tömve volt részeg quanticói tengerészekkel, de az emeleten is, ahová Dwighték igyekeztek, meglehet sen sokan voltak. Egy négytagú ír zenekar játszott - egy hárfa, egy heged , egy lapgitár, egy mandolin felállásban. A vegyes közönség kipirultan hallgatta, s közben Guinnes Stoutot kortyolt. Tony huszonöt éves brooklyni srác volt, még n tlen, szerette a rock and rollt, és úgy öltözött, mint Marlon Brando A vad cím filmben. Kellemes, jókedv fickó volt, nyílt gondolkodású, de ami az italt, a dohányzást, és a n ket illeti, nem ismert határt. - Ez nagyszer hely egy kis beszélgetésre - jegyezte meg Dwight a zajos ír bandára pillantva. A saját szavamat sem hallom. - Nemsokára abbahagyják - mondta Tony. - Akkor majd beszélgetünk? Mit kérhetek? - Évek óta nem jártam ír kocsmában, úgy hogy egy Guinnes megteszi - mondta, majd amikor Tony leadta a rendelést, megjegyezte: - Azt hittem, te a rock and rollt szereted, nem ezt a fajta zenét. - Idén meghalt a zene - mondta lakonikusan. - Buddy Holly, a Big Bopper, Richie Valens mind meghaltak egy repül szerencsétlenségben. Elvis pedig a nyavalyás hadseregben szolgál Nyugat-Németországban, nekünk meg itt maradt Pat Boone, Frankie Avalon, Bobby Rydell, meg a többi okádék mama kedvence. Ne csodálkozz, ha ír zenét hallgatok! Már csak ez maradt nekünk. A csapos éppen letette a két sört, amikor a banda elhallgatott, és kitört a taps. - Most negyven percig csend lesz - mondta Scaduto Dwightnak. - Annyi elég lesz nekünk. - Szóval, mi az az izgalmas sztori, amit a számomra tartogatsz? - Kissé bizarr sztori - válaszolta Scaduto -, de err l nem én tehetek - Ne szórakozz velem - szólt rá Dwight. Scaduto elvigyorodott, ivott egy kis Guinnest, majd a kézfejével letörölte a habot. - Az egyik informátorom mesélte nekem, aki civil titkár a Tengerészet Hírszerzési Hivatalnál. - Az jó kis hely - mondta Dwight. - Ja. Szóval a barátn m - mellékesen jó kis dög -, szerint Potlandban egy n i fizikus értesítette a CIA-t, hogy telepatikus kapcsolatban áll az idegenekkel, akik szerinte egy rhajóban tartózkodnak. - Blabla - mondta Dwight csalódottan. - Nem feltétlenül, mindenesetre el ször a CIA is azt hitte. k is azt hitték, hogy átverés az egész - egy n , aki azt akarja elhitetni, hogy földönkívüli hangokat hall, és a keze automatikusan lejegyez mindent, amit a földönkívüliek mondanak neki -, és ejtették az ügyet. Mindenesetre a kanadai kormány is megkapta a jelentést, de k nem tették félre, hanem elküldték a hölgyhöz egyik tapasztalt ufológusukat. A kormány ufológusa szerint az asszony transzban olyan bonyolult rhajózási kérdésekre is tudott válaszolni, amiket azel tt lehetetlennek hitt. Scaduto megint ivott a sörb l és alaposan megnézte a mellettük elhaladó lányokat.
142
- Nem meglep - folytatta azután -, hogy amikor az US Tengerészet tudomást szerzett róla, k is elküldték két hírszerz tisztjüket ugyanahhoz az asszonyhoz. A kihallgatás alatt az egyik tengerész tiszt, aki - jól figyelj -, ESP kiképzést kapott, megpróbált ráhangolódni az asszonyra. Amikor a próbálkozása nem sikerült, a kollégájával együtt visszatért Washington DC-be, és a Langleyben jelentést tett a CIA-nek. Noha az ír banda abbahagyta a muzsikálást, a kipirult arcú fiatalok nem bírtak magukkal, és az asztanál ülve hintázni kezdett és a "Ma este is hazakísérlek, Kathleen" cím dalt üvöltözték. - Valaki igazán hazakísérhetne már titeket is - mondta Dwight feléjük pillantva, azután Dwightra nézett. - Hol is tartottam? - Hogy jelentést tettek a CIA-nek. Hogyan reagáltak? - Nos ahelyett, hogy kifejezték volna elégedetlenségüket - nyilván tanultak abból, hogy a Légier nek sok bosszúsága támadt a negligált esetekb l -, a szokásosnál is nagyobb érdekl dést mutattak az eset iránt, és elrendelték, hogy egy gyakorlott, ESP-re képes tiszt Langley Fieldb l, a virginiai CIA f hadiszállásról próbáljon kontaktust teremteni asz asszonnyal. Hat tanú - két CIA alkalmazott, az egyikük Jack Fuller, meg a Tengerészet Hírszerz Hivatalának tisztjei -, volt jelen a CIA irodájában, hogy szemtanúja legyen a kísérletnek. Dwight igyekezett tudomást sem venni a gajdoló társaságról, és egyre kiváncsibban közelebb húzódott Scadutóhoz. - És? - Az ESP gyakorlattal rendelkez tisztnek ezúttal sikerült kontaktust teremtenie - valakivel. - Sikerült kideríteni annak a valakinek a személyazonosságát, és a hollétét? - El ször nem. Amikor a transzban lév tisztet megkérdezték, hogy kivel teremtett kapcsolatot, valós személlyel, szellemmel, vagy földönkívülivel, el ször azt felelte, hogy az utóbbival. Amikor az egyik tanú valamiféle bizonyítékot követelt t le, még mindig transzban azt válaszolta, hogy nézzenek ki az ablakon, és egy UFO-t fognak látni a Capitol-domb felett. Amikor egyikük az ablakhoz ment és kinézett, valóban látta, hogy nagyjából a Capitol Hill felett egy hatalmas csészealj lebeg. - Érzékeik teljes birtokában voltak, hogy ezt hihet en meg tudták állapítani? - Meglepetésre igen. Az egyik CIA tiszt - valószín leg Fuller - azonnal Washingtoni Nemzeti Repül térre telefonált, ahol közölték, hogy a térség radarjai éppen akkor jöttek rendbe, mert addig nem m ködtek. Dwight halkan füttyentett. - És azután mi történt? - A repül tér radarkezel je pontosan abban a pillanatban jelentette, hogy megjavult a készüléke, amikor a csészealj függ legesen kil tt, és elt nt szem el l. - Hogyan nézett ki a csészealj? Scaduto vállat vont, ivott egy kis Guinnest, majd a pultra tette a korsót. - Hát éppen ez az. Semmilyen információt nem közöltek a csészealjról. Elhallgatták az egész istenverte ügyet. Dwight kétkedve megrázta a fejét. - A szentségit! - kiáltotta halkan, és lehajtotta a fejét. Azután megint felpillantott. - És a barátn d, az a bombázó, kit l hallotta a sztorit? - Jó kérdés! - mondta Scaduto és fülig ért a szája, úgy vigyorgott. - Robert J. Friend, az egyre tehetetlenebb Blue Book Program vezet jét tájékoztatta a CIA, mire elintézte, hogy a Duke Egyetem parapszicológiai laboratóriuma megvizsgálhassa mind a maine-i médiumot, mind az ESP gyakorlattal rendelkez tisztet. Ez az eredeti jelentés elhibázott átértékeléséhez vezetett, ami persze eljutott a Tengerészet Hírszerz Hivatalához, vagyis a barátn mhöz is. - T le pedig tehozzád - Igen. A jó meleg ágyban. - Az eredeti jelentést nem mutatta meg? - Nem, természetesen nem - Scaduto úgy tett, mintha megsért dne, azután elvigyorodott. Csak szerelmesen a fülembe suttogta az információt. 143
- Miel tt a nyelvét is beledugta volna. - Úriember nem mond ilyet. Dwight vigyorogva bólintott. - Tehát mi volt a Duke Egyetem parapszichológiai laboratóriumának a véleménye? - Csak az isten tudja. A jelentésük sosem készült el, a Blue Book sosem adott ki elemzést, a kormány sosem vizsgálta ki a radar meghibásodásának okait, és a Capitol Hill fölött látott csészealj titka a mai napig megfejtetlen maradt. A telepatikus kapcsolat szemtanúit pedig "fenyítésként" más beosztásba helyezték - kivéve Fuller ügynököt. - És Fullert l megkérdezted, hogy mi történt? Scaduto sejtelmesen vigyorgott. - Meg. Tagadta, hogy ilyen akcióban részt vett, azután nevetett és letette a kagylót. - Nehéz eset ez a Fuller. Kemény fickó. - Az bizony - válaszolta Scaduto, aki lassan átvette a kocsma hangulatát, és máris ír akcentussal beszélt. Dwight ivott, letörölte a habot, és a pultra meredt - Szép kis történet - mondta. - De túl nyakatekert ahhoz, hogy igaz legyen - Nos, lehet, hogy számodra úgy t nik - vágta rá Scaduto. - Mindenesetre történhetett valami, mert Friend rnagy egy emlékeztet ben mindent leírt. Az az emlékeztet még mindig Alabamában van, Montgomeryben, a Légier Maxwell AFB-nél lév Archivumában - de amíg odajutott, végigment egy ufológus kezén is. Zseniális az az emlékeztet - akár Friend rnagy írta, akár nem - az a hivatalos jelentés tele van fikcióval. Dwight bólintott, tudomásul vette a tagadhatatlan tényt. - Egyszóval, mit akarsz mondani, Tony? - Kérsz még egy Guinnest? - Nem. Innen egyenesen a repül térre megyek. Rohanok haza Daytonba Bethhez, és Nicholához. - Igen, értem. Tony, az alig huszonöt éves, egyedülálló fiú észrevette, hogy egy hollóhajú feszes ruhát visel lány a bárpult mögötti tükörb l fixírozza. Miel tt még a lány észrevette volna magát, Scaduto értésére hozta, hogy belemegy a játékba. - Oké - mondta. - Miel tt meghívnám azt a cicababát két italra - az egyiket pohárból, a másikat idelentr l -, elmondom, mi a véleményem. - Egy mosolyt küldött a lány felé, azután Dwight felé fordult. - Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a hatóságok milyen megkülönböztetett figyelmet szenteltek annak az úgynevezett Maine-i Asszonynak. És azzal is tisztában vagyok, hogy mind az oroszok titkosrend rsége, a KGB, mind a CIA kémeinek fegyvertárában a parapszichológia egyéb eszközei mellett szerepel a telepátia is. Ezért azután utánanéztem, van-e másmilyen kapcsolat a tények és a maine-i jelenség között. - Miféle kapcsolat? - Mivel mind az orosz, mind az amerikai laboratóriumok er teljesen foglalkoznak a telepátiával, és már eredményeket is értek el, amiket tengeralattjárókon, és földi bázison egyáltalán alkalmaznak is már, elképzelhet , hogy a CIA nem is annyira a technikailag értéktelen információ miatt, hanem a telepatikus képessége miatt érdekl dik annyira az asszony iránt. Mivel a CIA-t els sorban a kémtevékenység miatt érdekli a telepátia, nem csoda, ha embereket képeznek ki rá, és ket vetik be ilyen alkalmakkor. Tehát ha elfogadjuk, hogy onnan a Langleyben lév CIA irodából sikerült kapcsolatot teremteniük valakivel, akkor az ügynök, aki az UFO ottlétér l szóló információhoz is telepatikus úton jutott hozzá, nem maga tapasztalta. Vagyis elképzelhet , hogy a maine-i asszony ha véletlenül is, de egy kormányalkalmazottal teremtett telepatikus kapcsolatot. - Azt akarod mondani, hogy a Washington feletti csészealj a kormányé volt? - Igen - felelte Scaduto. - Ember készítette?
144
- Pontosan. Minél többet foglalkozom ezzel az átkozott dologgal, annál inkább az a meggy z désem, hogy a Fehér Ház, a Pentagon, és valószín leg a Tengerészet, a Hadsereg, a Légier White Sands Rakétakísérleti Telep, és egyéb titkos bázisok hírszerz i szándékosan keltenek zavart kétséget és félelmet az UFO-megfigyel k között, hogy ezáltal a saját csészealjukat védjék. Míg a fejlettebb csészealjak valóban lehetnek földönkívüliek, én azt hiszem, hogy az US Hadseregnek, a Tengerészetnek és a Légier nek is megvannak a saját gépeik. - Mindezt elmondtad Dr Epsteinnek, vagy valakinek az APII-nál? - Nem. Ez az elmélet gyökeresen szembeáll minden UFO szervezet - köztük az APII és a NICAP - alapvéleményével, ezért befogtam a pofámat. Te vagy az els , aki elárulta, hogy hasonló ügyben utazik, ezért neked mondtam el els ként. - És még érdekel a dolog? - Naná, hogy érdekel. - Veszélyes lehet belebonyolódni ilyesmibe - mondta neki Dwight. - Nem könny engem megijeszteni - mondta Scaduto, majd ismét a hollófekete lány felé fordult, aki keresztbetett lábakkal ült a bárszéken, és visszamosolygott. - Látom, dolgod van - mondta Dwight és lecsúszott a székr l, hogy induljon. - Ha adódik valami, hívj fel. - Meglesz - ígérte Scaduto, és már húzódott is a lány felé. - És nehogy bajba kerülj, Tony. - Az egyetlen dolog, ami miatt bajba kerülhetek - mondta Scaduto -, ott van a lány lába között. Dwight sóhajtott, és magában felidézte ifjú korát. Azután távozott. HARMINCADIK FEJEZET A legnagyobb csészealjat a nagy amerikai rakétazseni - Wilson egyetlen példaképe - Robert H. Goddard után Goddard-nak nevezték el. Lényegében "anyahajó" volt, mert a hatalmas, háromszázötven láb átmér j , három szintes, százötven láb magas csészealj nem csak a száz f s legénységnek adott helyet, de kisebb - az egykori Kugelblitz méretével azonos nagyságú - pilótás csészealjaknak is, a még kisebb, háromtól tizenkét láb átmér j távirányított szondáknak, a különféle nagyságú CAMS, vagyis kibernetikus-antropomorf gépeknek is, mely utóbbiakat acse indián kiborgok kezelték, ha kellett - például a tengerfenék felderítésekor - akár távirányítással. A technikailag az el djénél, a Kugelblitz III-nál jóval fejlettebb Goddard elektromágneses hajtóm vel rendelkezett, amely a környez leveg t ionizálta, és mágneses csillapító teret hozott létre maga körül, ezzel növelve lebeg képességét. A hajótest elektromosan feltöltött, vízhatlanított porózus ortoszilikátból készült, melynek egyáltalán nem volt súrlódása. Wilsonnak szándékában állt, hogy a világ rt és a tengerfeneket egy még ennél is nagyobb anyahajóval deríti fel, most mégis ez, a háromszázötven láb átmér j csészealj merült a Sargassotengerbe Florida és Bermuda között, hogy minden id k legmerészebb tenger alatti kísérleteit elvégezze. Ezek közé tartozott többek között az emberi szem által még sosem látott halak és vízi állatok begy jtése, a tengerfenék felderítése, a mintavétel, de ugyanakkor az úgynevezett Bermuda-háromszögben tartózkodó csónakok és motoros hajók, illetve a legénységük elrablása. - Csodás ez a fejl dés - jegyezte meg az anyahajó kapitánya, Vince Whitaker, amint Wilson és Ritter Dietrich tengerész százados között állva kitekintett a hatalmas ablakon a tengerfenék természetes fényben úszó csodáira, a planktonokra, a különös halakra, és a többi, emberi szem által még nem látott lényekre, amik egyszerre voltak elb völ ek és félelmetesek. - Abszolút csodálatos! Wilson nem árulta el a kémiai úton "átnevelt" egykori NASA asztronautának, hogy az elért merülési technológia az antarktiszi jégtakaró alatt végzett számos kísérletnek és próbamerülésnek az eredménye, amiket nem éppen önkéntes jelentkez kön hajtottak végre. Ennek megfelel en sokan oda is vesztek, amikor a kísérleti merül járm vet összeroppantotta a jég. Mindazonáltal a Goddard nagyszer ségét azok a kísérletek alapozták meg, s azoknak köszönhet , hogy a hatalmas csészealj egyaránt alkalmas a tenger alatti, és a világ rben való közlekedésre. Ezért is van két 145
kapitánya: Ritter Dietrich tengerész százados a tengeralatti utakért felel s, míg Vince Whitaker repül százados az atmoszférikus és sztratoszférikus repülésekért. A korábbi pilóta, akit szintén a NASÁ-tól raboltak el, nem tudott megbirkózni a sztratoszférikus repülés nehézségeivel, ezért likvidálták, és Vince Whitaker került a helyére, aki a hiedelem szerint a Bahamák térségében zuhant a tengerbe, alig háromszázötven mérföldre a Cape Canaveral támaszponttól, miközben éppen szuborbitális berepülést végzett egy Mercury rjárm vel. A három férfi a vezérl terem meger sített, és h álló persplexb l készült kupoláján sorakozó hatalmas ablakok egyike el tt állt: az eserny szer en rájuk boruló kupola fölött ott derengett a végtelen tenger. Az ortoszilikáttal meger sített kupola gyakorlatilag teljes egészében a padlóba süllyeszthet volt, minek következtében háromszázhatvan fokos panoráma tárulhatott a szemük elé, ha éppen úgy akarták. A vezérl asztal pontosan olyan volt, mint egy normális repül pilótafülkéje, tele kapcsolókkal, mér m szerekkel, a navigációhoz szükséges készülékekkel, autopilótával, rádióval, id járásradarral, intercommal, egy ismeretlen eredet ADF-fel (automata iránydetektorral), komputer billenty zettel, és egy miniat r, ám annál bonyolultabb feladatokra alkalmas számítógéppel, amely minden hullámhosszú, és rezgésszámú hang el állítására és érzékelésére is alkalmas volt. Ezzel a készülékkel tartották a kapcsolatot az acse kiborgokkal, akik nem rendelkeztek a beszédhez szükséges hangszálakkal, és akiknek egész alsó ajkát, száját, és orrát mestersége protézis helyettesítette, ezért csak a koponyatet n át, elektronikus úton tudtak kommunikálni. A parancsokat a hanggenerátor továbbította számukra, egy gégemikrofon segítségével, ami a felettesük, a két kapitány valamelyikének a gégéjére volt er sítve. A készüléket az univerzális karóra számlapján tudták ki-bekapcsolni. Vince Whitaker gyorsan hozzászokott ahhoz, hogy a vezérl teremben nem voltak a kormányzáshoz szükséges, szokásos készülékek, lévén a Goddard mer ben más hajóm vel rendelkezett. Az "anyahajó" lényegében szállító járm volt, ennek megfelel en fel volt szerelve minden méret CAMS készülékkel, hogy összegy jthesse a különleges tengeri életformákat, az egyébként hozzáférhetetlen tengerfenéki ásványkincseket, az elsüllyedt hajók kincseit, és s biológiai kísérletekhez szükséges tengeri állatfajokat. Mindezek mellett ki tudott bocsátani magából, és vissza tudott fogadni kisebb Feuerball-okat, amik a radarfelderít ként, és kém-szatellitként m ködtek, ugyanakkor lézeres készülékeikkel már nem csak az autók motorjait tudta blokkolni, de az emberek cselekv képességét is. Amint a csészealj magasabbra emelkedett, és egyre nagyobb területen tárulkozott fel a tengerfenék, Whitaker kapitány így szólt: - Nem félnek attól, hogy odafentr l megpillantják a fényeinket? - Nem - válaszolta Wilson. - Az UUO-kat, vagyis Azonosítatlan Tengeralatti Objektumokat sokkal nehezebb felderíteni, mint az UFO-kat. A tenger alatt ugyanis számos foszforeszcens növény és állat él. Nézze! - mutatott ki az ablakon. A Goddard reflektorainak fényében kísértetiesen csillogott az a planktonraj, amin éppen áthaladtak. - Egysejt organizmusok. A tenger felszíne közelében még fényesebben világítanak, mert a hullámverés hevesebben stimulálja ket. Egyes fajok, mint például a Cypridina Noctiluca automatikusan fénykibocsátással válaszolnak a fényre, például a keres lámpák fényére. Vannak fénykibocsátó rákfajok is, mint például az evez slábú rák, mely szerte a világon mindenütt megtalálható. És a medúzák, a töml bel ek és a bordásmedúzák is bocsátanak ki fényt. Ezért azután még a tapasztalt tengerészek és pilóták sem fognak felfigyelni ami fényeinkre. Ett l csak a felszínen kell tartanunk. Mint például most is, perceken belül. Jöjjön velem, kapitány. A Goddard felmerülését irányító Dietrich tengerészkapitányt magára hagyva Wilson kivezette Whitakert a vezérl teremb l, végig a kanyargó, fehérre festett, fémfalú folyosón (amely gyakorlatilag körbefutott a hajó kerületén), míg egy bezárt ajtóhoz értek, ami automatikusan kinyílt, mihelyt Wilson feléje nyújtotta a távirányítót. Az ajtó mögött a legfels szint létrái és járóhídjai bújtak meg. Alattuk, a százötven láb mélységbe húzódó, vakítóan fehér falú csarnokban üveg és acélszerkezetek sorakoztak, amiket színes cs labirintus kötött össze. Odalent emberek nyüzsögtek, valósággal ellepték a járóhidakat és a létrákat, meg a liftek acélketreceit. 146
Mintegy félúton lefelé, a legalsó szint fölött úgy ötven lábnyira, pontosan a csarnok középpontjában, egy szerel padon ott nyugodott a Kugelblitz II, amely Whitaker becslése szerint úgy százötven láb átmér j lehetett. Körötte négy kisebb, egyenként tizenöt láb átmér j automata szonda állt. - Erre - mondta Wilson, és a járóhídon a szédít mélység fölött a lifthez vezette Whitakert. Leereszkedtek a Goddard kell s közepére, a csészealj mellé. Wilson ott a Kugelblitz II rámpájához lépett. Abban a pillanatban a Goddard felbukkant az óceán felszínére. Hallani lehetett a felszínér l lecsurgó víz dübörgését. Ugyanabban a pillanatban odafent szétvált a persplex kupola fémburkolata, és ahogy lassan szétvált, a napfény úgy árasztotta el a csészealj belsejét. Wilson és Whitaker felfelé pillantva most már jól látta a hajó mindhárom szintjét, a benne nyüzsg szürke és fekete ruhás emberekkel együtt. - Micsoda látvány! - suttogta Whitaker akaratán kívül. Ekkor hatalmas, kerek ablakok nyíltak szét a hajó oldalában és fedték fel a végtelen tengert és a távoli égboltot. - Ez a szint - magyarázta Wilson -, ahonnan a csészealjak startolnak, ötven lábnyira van a víz szintje felett. Szálljunk be. Beléptek a Kugelblitz II fedélzetére. A rámpa önm köd en felhúzódott mögöttük, alsó fele belesimult a hajó hasának síkjába, és légmentesen eltömítette a bejárati nyílást. Mivel a bejárat normális üzemmódban az alsó, forgó tányér részét alkotta, a beszálló embereknek nyomban el kellett hagyniuk a rámpát, és helyet kellett foglalniuk a központi kupolában. Wilson és Whitaker is siet sen a csészealj közepére ment, ahol egy kisebb lift felvitte ket a pilótafülkébe, amit számos, különféle rendeltetés helyiség, és berendezés vett körül: géptermek. raktárak, rácsos cellák az elrabolt acse indiánok számára, latrinák, élelmiszerraktárak, egy orvosi szoba - hogy már menet közben megvizsgálhassák, és ha kell élveboncolják az indiánokat -, és egy pihen szoba könyvekkel, térképekkel, de még a legújabb találmány, a televízió is ott állt benne, egy filmek felvételére szolgáló mágnesszalagos felvev géppel együtt. És mindezek mellett természetesen, ott volt a vezérl terem. A persplex kupolát véd , rekesznyílásszer en kinyitható fémburkolat most nyitva állt, bár a háromszázhatvan fokos körpanorámát nyújtó kupolán át most csak a Goddard belsejét látták, azt is csak a harmadik szint magasságában. Mivel a gép felszálláshoz már el volt készítve, a hídon tartózkodott néhány acse kiborg is. Alacsony figurák volt, ám fémprotézissel telezsúfolt fejükkel, és CAMS karjaikkal még félelmetesebbnek t ntek, mintha normális méret ek lettek volna. Amint Wilson és Whitaker a hídra lépett, odakint, az anyahajó oldalában szétnyílt a felszállópad hatalmas, szögletes ajtaja. Azontúl megpillantották a tengert, és a kék eget. Amint Wilson és Whitaker beszíjazta magát a pilótaülésbe, a kiborgok elektronikus úton átalakított infrahangjukkal kommunikálni kezdtek a kontrollpanellel. Ennek eredményeképpen a Kugelblitz II halkan morajlani kezdett, és felemelkedve a felszállópad felett lebegett. Wilson Whitaker felé bólintott, aki egyszer en angolul adta ki a parancsot: a gégemikrofon felfogta a hanghullámokat, és a vezérl asztal felé továbbította, ahol az elektronikus úton a gépek számára érthet nyelvvé konvertálódott. A gép pedig reagált a parancsra. A csészealj kés bb majd automatikusan gravitációs pajzsot képez maga köré, ezért Wilsonéknak csak a felszállás idejére kell az ülésbe szíjazniuk magukat. Whitaker parancsára a gép vízszintesen a nyílás felé lebegett, majd kibújva rajta megint megállt. Egy percig ott lebegett a Goddard mellett, ötven lábnyira a Sargasso-tenger felszíne felett. Whitaker verbális utasítására a rekesznyílások összezárultak a persplex kupola körül, mire a csészealj egész külseje egyetlen, tükörsima felületté változott. A kerületén körben elhelyezett kerek nyílásokon azonban még kiláttak a hajóból, csak felfelé nem nyílt kilátásuk. Amikor a m velet befejez dött, a négy kisebb csészealj is kibújt az anyahajóból, és felszállásra készen körbevette a Kugelblitz II-t. Az alakzat egyszerre emelkedett százötven láb magasra, majd miután kialakult körülöttük a hiányzó antigravitációs mez , nyugat felé, Florida irányába elhúztak. 147
A Kugelblitz II gravitációs pajzsának köszönhet en Wilsonéknak nem kellett az út során a székbe kötözve maradniuk. Mozgásnak semmi jelét nem érezték már. Jóllehet, mire kikapcsolták biztonsági övüket, már meg is tették a Sargasso-tengert l Florida Keysig tartó útjukat. Valójában olyan gyorsan haladtak, hogy amikor kitekintettek az ablakon, nem láttak mást, mint egy szédít en örvényl fényalagutat, amely teljesen körülölelte a járm vüket. Ötven ezer láb magasságban, a világ r határán suhantak. Innen az azúrkék tengert egyetlen kék sz nyegnek látták, míg a fejük felett a csillagok is el bukkantak egy pillanatra, hiába uralta a tágas égboltot a nap vakító korongja. A Kugelblitz II másodpercek alatt megérkezett Bimini fölé, és lelassított. A radar monitorján, ami nem volt más, mint egy érzékeny küls kamerához csatlakoztatott tévé képerny , apró fényfoltokként jelentek meg a Bimini-szigetek. A tévé képerny n valójában mozaikkép látszott, rajta a Bermuda-háromszög legnyugatibb pontja, a Florida mellett észak felé tartó Golf-áramlat, a Nagy Bahama Bank, és a képerny közepén maga Bimini. A vízfelület mindazonáltal foltosnak mutatkozott: a kén, a stroncium, a lítium színezte olykor kísértetiessé a kékeszöld felületet. - Küldje le a szondákat - rendelkezett Wilson. A négy robot-csészealj egy szempillantás alatt eltávolodott a hajótól a négy égtáj felé, egy pillanatig mozdulatlanul lebegett, majd sebesen leszállt a víz felé, és elt ntszem el l: belemerült a vízbe, és tovább ereszkedett a tengerfenék felé. Ott távirányítással, és a CAMS szondák segítségével fel fogja deríteni a tengerfeneket, mintát vesz az ott talált k zetekb l, a talajból, a növényekb l, és a planktonokból, amik valószín leg egy let nt civilizáció, valószín leg Atlantisz ciklopfalait, csonka piramisait, és oszlopsorait rejti maga alatt. Bár Wilson maga nem hitt a létezésében, az si civilizációk történelmének tanulmányozása arra az elhatározásra juttatta, hogy nem árt megnézni, mi van odalent, mert abból is tanulhat az ember. És ez a kisebb szondák feladata volt, ami most a fenékre érve kinyújtják póklábaikat, és lassan kószálni kezdenek Bimini és Andros között, a mélyben. - Nos - mondta Wilson, amikor a szondák elt ntek a vízben -, addig nézzük meg, mi a helyzet Cocoa Beachen. A verbális parancs következtében a csészealj függ legesen felemelkedett, majd villámsebesen Miami felé röppent. Az antigravitációs berendezés egyben az inerciális pajzs szerepét is betöltötte, általa a csészealj különös man verekre volt képes: egy szempillantás alatt tudott csúcssebességre gyorsulni, vagy éppen mozdulatlanná válni, függ legesen, vagy vízszintesen "kil ni", s ebb l egy küls megfigyel csak annyit látott, hogy a csészealj egyszeriben "elt nik". A benne ül k azonban az inerciális pajzsnak köszönhet en eközben semmilyen károsodást nem szenvednek. A programozott autopilóta pedig tudta, hová kell menni: a szárazföld fölé érve megtorpant, éles szögben északnak fordult, és sebesen közeledett Cocoa Beach felé. A csészealj alsó felületéb l kibocsátott folyamatos radarjel pásztázta a felszínt, és jelezte vissza a talaj egyenetlenségeit: ennek megfelel en az antigravitációs mez hol gyengült, hol er södött, minek eredményeképpen a csészealj stabil vízszintes síkban suhant a föld felett. Hirtelen megállt a leveg ben, mert megérkezett a találkozóhelyre, a Patrick Légitámaszpont melletti mocsaras területre, ami alig két mérföldnyire volt Nagy Cocoa Beacht l és Cape Canaveralt l. Ez az a vidék, ahonnan több tucat Atlas, Thor, Titan és Shark rakétát l ttek már fel, nem is beszélve az Egyesült Államok els m holdjáról, az Explorer 1-r l. Amíg a Kugelblitz II mozdulatlanul lebegett, a sötétedésre várva, mindketten elfogyasztották könny vacsorájukat, ami a szokásos gyümölcsb l és mogyorópehelyb l, meg a pohár fehér borból állt. Közben megbeszélték a változásokat, amin a térség átment azóta, hogy Whitaker itt megszerezte a képesítését, és hogy Wilsonék elrabolták. - Amikor el ször itt jártam - mondta Whitaker -, Cocoa Beachen még csak egy tucat család élt elszórtan a homokd nék és pálmaligetek között. Idegenek alig jártak errefelé, és a helybéliek sem foglalkoztak mással, mint halászattal, hogy megélhessenek, és fürd zéssel, hogy múlassák az id t. Most Nagy Cocoa Partnak nevezik, amibe bele tartozik az egykori falu, a teljes környék, és körülbelül tíz ezer lakos, köztük asztronauták, repül sök, tudósok, rakétamérnökök, ballisztikus
148
szakért k. A helybéliek pedig manapság az rkorszak beköszöntéb l igyekeznek hasznot húzni. Sok fura dolog megy végbe mostanság odalent. - Ez annál is érdekesebb - jegyezte meg Wilson -, mert mindezt minekünk köszönhetik. És mi már fényévekkel el ttük járunk, úgy hogy semmiképpen nem érhetnek a nyomunkba. - Jack Fuller másként gondolja - mondta Whitaker. - És az az ember nem ostoba. - De nem is tudós, kapitány. Ez a leggyengébb pontja. A többi gyengéje, hogy hiú, anyagias, és a végletekig patrióta. Ezeket mind fel tudom használni ellene, ha szükséges. Nem kell aggódnunk miatta. Whitaker mint mindig, valahányszor elrablása és "átnevelése" óta elhagyta a kolóniát, idegesen nézegette a karóráját. - Valahol Cape Canaveralen kellett volna elrendeznünk a találkozót - mondta. - Az most szigorúan titkos terület, háromszáz ezer hektáron terül el, aminek nagy része dzsungel és mocsár. Ott nagyobb biztonságban volnánk. - Vagy éppen egy puma lakmározna bel lünk - vágott vissza Wilson, mert nagyon jól tudta, hogy ott még vadon élnek ezek az állatok. - Meg aztán napjainkban a Cape tele van turistákkal még a titkos területek körül is ott vannak, és távcsöveikkel és kameráikkal kémlelnek apró titkok után. Meg aztán a lenti katonai személyeknek nincs semmi tudomásuk rólunk, máskülönben már itt rajzanának körülöttünk. - És mi a helyzet a Patrick Légitámaszponttal? - Ott az amerikai-kanadai csészealjakat tesztelik - magyarázta Wilson. - Ennek megfelel en rendkívül szigorúan rzik - mint azt az ominózus 18-as Hangárt a Wright-Pattersonban. Éppen ezért alkudozunk éppen velük, és csak azokkal, akik az üzletben részt vesznek. - Mint Jack Fuller CIA-ügynökkel? Wilson elmosolyodott. - Jack Fuller mindenütt jelen van. Ahol mi megjelenünk, is odamegy. Vagyis igen, vele is. Kipillantva a másik oldalon lév egyik ívelt ablakon, megpillantotta a vérvörös napkorongot, amint az ezüstös horizont alá készül bukni. - Lement a nap. Már biztosan ott vannak. Szálljunk le. A csészealj enyhén megremegett, majd amikor a forgó korongok sebessége állandósult, és a kerületén elhelyezked fények kaleidoszkópszer en egybeolvadtak, függ legesen ereszkedni kezdett: el ször átszelte a civil és titkos katonai légifolyosókat - eközben radarja ellen rizte, nincs-e a közelben repül gép -, majd a felh ket, végül megállás nélkül ereszkedett a kerek, kivilágított leszállóhelyig, ami a támaszpont területén belül helyezkedett el, ívlámpák vették körül, valamivel távolabb pedig állig felfegyverzett tengerészgyalogosok. Közvetlenül a talaj fölött megállapodott, egy pillanatig lebegett, majd kinyújtotta négy hidraulikuslábát, és belefúrta a földbe. Mély búgása abbamaradt, végleg rátámaszkodott a lábaira, és mozdulatlanná dermedt. Csend támadt körülötte. *** A felfelé fordított ívlámpák fénygy r je mögött semmi nem látszott, csak a mez , és a csillagos égbolt. Sem az elektromos szögesdrót, sem az rt álló tengerészgyalogosok nem látszottak. A csészealj egy ideig mozdulatlanul állt a helyén sem mozgást nem mutatott, sem hangot nem adott. Azután halk motorzaj hallatszott, és a sötétb l el került egy katonai dzsip. A fénykör pereméhez érve leállt a motorja, kialudt a lámpája, és ismét sötétbe burkolózott. Jack Fuller bontakozott ki a sötétségb l. Szürke öltönyt, inget, nyakkend t viselt. Nyomában két katona, kezükben 0.3 hüvelykes M1-es félautomata karabéllyal, a mellükre er sített hevederen tartalék íves tárakkal. Fuller óvatosan a csészealj felé kémlelt, majd intett a katonáknak, akik legyez alakzatban szétváltak mögötte, és biztonságos távolból követték. Fuller belépett a lámpák körébe, és a csészealj felé indult. Miközben a csészealj felé közeledett, az halkan búgni kezdett, alsó felén kinyílt egy kerek ablak, amin át fénypászma nyúlt a földre. A nyílás tovább tágult, majd lassan a földre ereszkedett egy széles korláttal védett rámpa.
149
Három alak jelent meg a gyéren megvilágított nyílásban: egy magas, karcsú alak, meg két gyerekesen apró figura, melyeknek vonásait Fuller el ször nem tudta kivenni. Csak amikor a rámpa mellé ért ismerte fel Wilsont, meg a két, félig ember, félig robot szörnyeteggé torzított acse indiánt. A kiborgok karja helyén CAMS manipulátorok voltak (vagyis félelmetes, kibernetikus karmos kezek), arcuknak pedig kísérteties küls t kölcsönzött a sztereotaxikus koponyatet , és a fémprotézisek között földöntúlian csillogó fehér szemek. Még Fuller is megborzongott a látványukra, pedig már látott életében egy-két borzalmas dolgot. Nem csoda, ha az UFO-találkozások résztvev i nem tudják leírni, mit is láttak, gondolta. Ki tudná leírni elfogadhatóan a külsejüket? A kiborgok megálltak a rámpa szélén, míg Wilson a vendége elé sietett. Megpillantva a két fegyverest, azt mondta: - ket felesleges volt idehoznia. Tudja, hogy ha nem tetszik a viselkedése, vagy ellenem fordul, k nem fognak a segítségére sietni. Fuller a Wilson mögött álló két kiborgra pillantott, és észrevette, hogy myoelektromos vezérlés kezükben valamilyen kábítófélét szorongatnak. - Lézerfegyver? - kérdezte. - Okos fiú maga, Fuller. - Csak szeretek naprakész lenni. Tehát, mit akar? - Most is Eisenhower elnök nevében van itt? - Igen. - Miért nem küld már valaki magasabb rangút? Miért mindig magát küldi? - Mert nyilván már ön is észrevette, még miel tt az olyan Vandenberg és Samford félékkel leült tárgyalni, hogy én mindenkinél jobban megértem a maga indítékait. - Lehetséges. Csakhogy eddig nem bizonyította. - Lehetséges. Mindenesetre az elnök úgy gondolja, hogy a hadsereget amíg csak lehetséges, ki kell hagyni ebb l. És azt is gondolja, hogy ha valamelyik ostoba figura rájön, hogy a Fehér Ház és a Pentagon a maga félékkel egyezkedik, a közvéleményt a kormány ellen fordíthatja. Mindamellett… nos, igen, én kisember vagyok, de amit megígérek magának, azt meg tudom valósítani. Én ugyan nem vagyok benne teljesen biztos, de azt hiszi, hogy így van. - Nem biztos benne, de elképzelhet nek tartja. - Úgy van. - És ezért hajlandó önmagát is feláldozni? - Szeretem a hazámat - mondta Fuller. - Maga ostoba. - Szóval Fuller ostoba. Mi a fene? És most mit akar? Egy pillanatra mintha harag villant volna Wilson szemében, de csak úgy nézett Fullerre, mintha rá akarna ijeszteni. Nyilván azt hitte, hogy sikerült is, mert elmosolyodott, és azt mondta: - Amennyire vissza tudok emlékezni, a legutóbbi csereberénk után tartozásom maradt önök felé. - Ez igaz - mondta Fuller. - És most azért jött, hogy lerója a tartozását a kormánynak? Wilson nem engedte meg magának, hogy azt a látszatot keltse, bekapta a horgot. Ezért nem mutatta ki a dühét, csak annyit mondott: - Igen. - És miképpen? Nyilván nem technikai információval, mert akkor nem egyedül kellett volna jönnöm. Akkor még valakit iderendelt volna, aki tudja, mit ajánl fel. Ha nem ez a helyzet, akkor… nyilván a hírszerzéssel van összefüggésben. - Maga ostoba, de nincs híjával a józan észnek. Pontosan arról van szó. - Tehát mi az? - Tudomásomra jutott, hogy a NASA megnevezte az els emberes rprogramjára kijelölt pilótákat. - Úgy van: a Mercury program. - Gondoltam, figyelmeztethetné a NASÁ-t, hogy ne bízzák el magukat. 150
- Miért? - Mert igen valószín , hogy az oroszok szeptemberben a Lunyik 2-vel sikeresen leszállnak a Holdra. - Ez biztos? - Igen. Az elmúlt hónapokban elraboltam néhány orosz tudóst, mérnököt, akadémikust, és kozmonautát, agymosást hajtottam végre rajtuk, implantot helyeztem az agyukba, és mint kémeimet, visszaküldtem ket. Pillanatnyilag ilyen kémjeim vannak Moszkvában, a Tudományos Akadémián, ahol a Lunyik 2-t tervezték; a Moszkvai Egyetemen, ahol az rkisérleteket végezték; a kozmodrómban Kelet-Kazahsztánban, ahol az rhajósokat kiképzik; Bajkonurban, az Aral-tótól kétszáz mérföldre északra, ahol a kilövést fogják végezni; és az örményországi Burokánban, a rádiós nyomkövetés helyszínén. Vagyis tudom, mit beszélek. Én már egyszer meghiúsítottam az Államok sikerét a holdon - ha titokban is -, és most az oroszok ugyanerre készülnek. és ez jócskán visszavetheti Amerikát az rversenyben. - Ez megalázó volna - vallotta be Fuller. - Az oroszok is éppen emiatt dolgoznak rajta minden erejükkel. - Ez bár értékes információ, Mr Wilson, nem kompenzálja azt a szállítmányt, amit legutóbb kapott. Wilson halványan elmosolyodott. - Nem. Ezt beismerem. Ezért hoztam még valamit. Fuller a Wilson mögött álló kiborgokra pillantott, akik a feljáróból kisz r d gyenge fényben várakoztak. Kíváncsi lett, vajon mire gondolnak - ha egyáltalán vannak gondolataik -, arról, ami velük történt. A gondolatra önkéntelenül is megborzongott, és mögéjük pillantott, a feljáró feletti kivilágított kamrába. Odabent vakítóan világos volt, ám minden sárgás fényben úszott, ami lehet vé tette Fuller számára, hogy többet lásson meg, mint amennyit egyébként láthatna. Csakhogy nem látott semmit. A feljáró valójában a központi, fix hajótest belsejébe vezetett, amely körül a korongok forogtak. Fuller elégedetlenül pillantott hátra a válla fölött, el ször a két fegyveres tengerészgyalogosra, majd mögéjük, az ívlámpák fénykörén kívülre. A lámpák fénye mindazonáltal nem engedte, hogy ellásson a szögesdrót kerítés mögé, ahol a katonáksorfala állt rt. Nem tudta, Wilson mire gondolt. Ha , Fuller valami rosszat mondott, vagy tett, akkor isten irgalmazzon neki. Egy pillanat alatt megbéníthatják, bevonszolhatják a hajóba, és soha többé nem fogja látni senki. Nyugtalanító gondolat. - Tehát, mi az ajánlata? - Eljuttatja a Fehér Házba? - Igen, Wilson, egyenesen az elnök kezébe - sóhajtotta Fuller. - Mi mást mondhatnék neki, mint amit maga mond nekem? - Mint bizonyára tudja… - kezdte Wilson. - Ne arról beszéljen, amit tudok. - Mint bizonyára tudja - ismételte Wilson, és most els ízben valósággal a fogait csikorgatta haragjában -, ez év végén tizenkét ország - köztük Anglia, Amerika és a Szovjetunió - egy eddig páratlan nemzetközi egyezmény fog aláírni, melyben kijelentik, hogy egyik állam sem tart igényt Antarktisz területeire, s hogy a kontinenst meg rzik a tudományos kutatások számára. - Nagyszer kezdeményezés - vetette közbe Fuller. - Miután aláírják azt az egyezményt - folytatta Wilson növekv gúnnyal -, a tudományos kutatóbázisok el fognak szaporodni az Antarktiszon. - Ami magának problémát fog okozni - mondta Fuller. - Igen - felelte Wilson és a szeme épp oly hideg volt, mint a kontinens, amelyhez annyira ragaszkodott. - Nos, ha garantálják, hogy senki nem fogja zaklatni a kolóniámat, és nem tesz jelentést a csészealjaimról - máskülönben ugyanúgy nevetségessé válik, és nyomás alá kerül, ahogyan az Amerikában már többekkel megesett -, akkor én cserébe garantálom, hogy az els ember a Holdon amerikai lesz.
151
- Nos, ez számunkra elfogadható egyezség - mondta Fuller, de sajnos az USA nem kényszerítheti ugyanerre a többi aláíró országot. - Az USA az egyetlen, aki képes megközelíteni az én Neu Schwabenlandon lév kolóniámat maguk még Queen Maud Landnek ismerik -, ezért engem a többi ország nem izgat. Fuller csodálattal állapította meg, hogy Wilson mennyire zseniálisan gondoskodik az övéir l ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy az ajánlatát - bármennyire is decens -, nem áll módjában visszautasítani. Akár tetszik neki - vagy a Pentagonnak és a Fehér Háznak -, akár nem, nem engedhetik meg, hogy az oroszok érjenek els ként a Holdra. Ezért ezúttal is teljesítenük kell Wilson óhaját - mint korábban már annyiszor megtették. - Nem vagyok benne biztos, hogy teljesíteni tudjuk-e a kérését - hazudta Fuller, holott nagyon is jól tudta, hogy az elnök bele fog egyezni -, mindenesetre ajánlani fogom a feletteseimnek. - Akkor jó - válaszolta Wilson, de nem mutatta jelét, hogy hálás volna. Hosszabb csend következett, mely alatt Wilson elgondolkodott. Végül Fuller elveszítette a türelmét, és rászólt: - Nos, van még valami, Mr Wilson? - Igen, van. Aggódom egy bizonyos Allen J. Hynek professzor miatt. Az a közismert ufológus, a Snithsonian Intézet m hold-követ programjának egyik igazgatója, egy nem hivatalos UFOtanácsadó testületet hozott létre a Blue Book Projekt embereib l. Velük dolgozik még egy csillagász, egy fizikus, egy pszichológus, Robert J. Friend, a Blue Book jelenlegi igazgatója, és egy civil, aki a véleményem szerint túlságosan készségesen együttm ködik a különféle UFO szervezetekkel. - Hynek csoportja miatt ne aggódjon - mondta neki Fuller. - A Blue Book lényegében a padlón van, és ez a tanácsadó testület csak konc az egyre növekv számú hivatalos, és amat r ufológus szervezetek számára. Higgye el, a tanácsadó szervezetet még ez évben felszámoljuk, de addig is meg fog felelni eredeti feladatának, ami abból áll, hogy hamis információkkal kétséget, és zavart keltsen az ufológusok körében, és visszakényszerítse ket a fürd kádba a gumikacsájuk mellé. - És Hynek? - Mi van vele? A csoport felszámolása után nyilván el fog t nni a süllyeszt ben. Ami pedig a Blue Bookot illeti, az továbbra is játssza a szerepét, és vizsgálgatja az UFO-eseteket, miközben fentr l nyomás alatt tartjuk - ne énrám nézzen! - és hamarosan ki fog adni egy nyilatkozatot, miszerint tizenkét éves kutatás után kijelenthetik, az ATIC-nak nincs bizonyítéka arra, hogy az UFO-k akár rjárm vek volnának, akár veszélyeztetnék a nemzetbiztonságot, akár volna tudományos értékük. Ugyanez a jelentés a Légier UFO-programját költséges, és haszontalan tehernek fogja min síteni. Végezetül javasolni fogja, hogy a Blue Book stábját más, sokkal hasznosabb területeken foglalkoztassák. - Nagyon jó, Fuller. - Nekem semmi közöm ehhez - hazudta Fuller, mindazonáltal nem tudta palástolni büszkeségét. - Addig is, amíg a jelentés elkészül, arra bátorítjuk a nyilvánosságot, hogy földönkívülinek higgyék a csészealjakat, ami nem lesz nehéz, mivel az ön fekete ruhás emberei amúgy is azt sugallják. Így azután mindenre fognak gondolni, csak arra nem, hogy az UFO-k emberkéz alkotta járm vek. - Tudom, hogy utálná, ha mindebb l profitálna - mondta Wilson -, de el kell ismernem, tetszik, amit csinál. - Jó. Akkor hát várjuk a következ listáját arról, hogy mit kér. Most távozhatok? - Az ön ellenszenve természetes - mondta neki Wilson -, ha nem is helyénvaló. Gondolkodjon csak el a saját kormányáról - az egyetlenr l, amelyet annyira szeret -, azután mondja meg, melyikünk az erkölcsösebb. - Ez nem az én dolgom, Wilson. - Nem, hát persze, hogy nem. Az erkölcsösség nem a maga leger sebb vonása. - A sötét térségen túlra, a fegyveres katonák felé pillantott. Bár nem látta ket, tudta, hogy ott vannak, és élvezte a helyzetet. - És még valami. - Igen? 152
- Hallott arról a maine-i asszonyról? - Nem. - Ne hazudozzon már annyit. Ha én tudok róla - márpedig tudok - akkor azt is tudom, hogy a maga keze is benne van. Fuller csak ebben a pillanatban értette meg igazán, mit is jelent az, hogy Wilsonnak mindenütt van szeme és füle. Döbbenten összerezzent - ami igen ritka nála -, és vállalt vont, mintha jelentéktelen dologról volna szó. - Nos igen, tudok róla. És? Mi van vele? - Megmondom én, mi van vele - mondta Wilson olyan dühösen, amilyennek Fuller még nem hallotta. - Ebb l az esetb l rájöttem, hogy mind a CIA, mind a KGB végez parapszichológiai kísérleteket, mégpedig kémkedési célból. Miel tt tagadni kezdené, elárulom, hogy ez az asszony véletlenül kontaktust teremtett egy EST-tréninggel rendelkez tengerész tiszttel. Miden ezzel ellentétes információ hazugság. Hogy Wilsonnak még err l is tudomása van, az végképp megrázta Fullert. - Sem meger síteni, sem tagadni nem áll módomban - mondta, és tudta, mennyire bénán hagzottak a szavai. Wilson lassan megrázta a fejét, mintha sajnálatot érezne Fuller és fajtája iránt. - Maguk azt hiszik, hogy utolérhetnek engem, de csak az idejüket vesztegetik. Tudok a maguk maine-i asszonyáról, mert kihallgattam a Langleyben folytatott telepatikus szeánszot, és odarendeltem az egyik csészealjamat a Capitol Hill fölé, hogy demonstráljam, mennyire fejlettek vagyunk a telepátiában. Látja, Mr Fuller, bármennyire is fejlettnek képzelik magukat, én mindig egy lépéssel maguk el tt járok - akár csak a csészealjakat illet en. Csak az idejüket vesztegetik. - Lehetséges - válaszolta Fuller, és megpróbált magabiztosnak t nni. - De az is lehet, hogy nem. Maga veszélyes játékba kezdett ezzel a csere-berével, és egy napon hibázni fog. - Nem hiszen én azt. Köszönöm, és jó éjszakát. Többet nem szólt, csak két félelmetes kiborgja kíséretében visszaszállt a hajóba. Fuller tudta, hogy nem sok ideje maradt, mert a csészealj fel fog szállni, ezért a fegyvereseivel együtt beugrotta dzsipbe és visszahajtott az rt álló tengerészgyalogosok vonaláig, a szögesdrót kerítéshez. Amint a kerítés mögé értek, a csészealj már emelkedett is… a katonák elb völten nézték a tojás alakú gépet, melynek peremén színes fények forogta, vibráltak. Függ legesen emelkedett, néhány másodpercig mozdulatlanul lebegett, kaleidoszkópikus fénykoszorújával megvilágította a környez tájat. Azután feljebb szökkent, és mintegy száz láb magasságban nyugati irányban kil tt. Egy szempillantás múlva már nem volt nagyobb egy csillogó pénzdarabnál. Azután elveszett a csillagok között. Már rég nem volt mit nézni az égbolton, de a katonák még mindig a nyakukat forgatták. - Jézus Krisztus! - kiáltotta az egyikük. - Nem - mondta neki Fuller. - Jézus Krisztus a múltban élt. Maga most a jöv t látta, katona. Visszamászott a dzsipbe, és utasította a vezet t, hogy vigye vissza a Vanguard Hotelbe, Cocoa Beachbe. Tudta, hogy nem lesz könny álma, de legalább egyedül lesz. Legszívesebben egy sötét barlangot szeretett volna éjszakára. HARMINCEGYEDIK FEJEZET - Nem egykönnyen ijedek meg - mondta Scaduto Dwightnak, miközben 1960. júliusában helyet foglaltak a Carillon Parkban egy árnyas kerthelyiségben. - De nem tagadom, ez az ügy még engem is kikezdett. Különösen ez az utóbbi hír. - Milyen hír? - Nem hallottad? - Mit kellett volna hallanom? - A tegnapi újságban volt. A Blue Book korábbi igazgatója, a te f nököd, Edward J. Ruppelt váratlanul meghalt szívrohamban.
153
Dwight megdöbbent. Ruppelt fiatalabb volt, mint . Utoljára azon az 1953 decemberi napon látta, amikor ismertette velük a Robertson-testület jelentésének következményeit, és bejelentette, hogy a Blue Booknak vége, mindenkit áthelyeznek. Az mindannyiuk számára lehangoló nap volt, de Ruppelt volt a legfiatalabb. Nem olyan, aki szívrohamra számíthat. - Ez nem tetszik nekem - mondta Scaduto. - 1953-ban Ruppelt elhagyta a Légier t. Három évre rá írt egy könyvet, amiben kategorikusan kijelentette, hogy UFO-k márpedig vannak. Három évvel kés bb felülvizsgálja korábbi álláspontját, és azt állítja, hogy az UFO-k valószín leg természeti jelenségek. És megközelít en egy évre rá, még fiatalon, hirtelen elviszi egy szívroham. Ez azért elgondolkodtató, nem? - Igen, az. - A kellemetlen hír mindenesetre eszébe juttatta azt a sok rejtélyes esetet, ami UFOkutatókkal megesett: gyilkosságok, elt nések, rejtélyes öngyilkosságok. És a számos egyéb szenvedés, amiben az ufológusoknak részük volt: pénzügyi nehézségek, munkahelyi problémák, hirtelen áthelyezések, zaklatások, nem is szólva a "fekete emberek"-r l, a tönkrement házasságokról. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy számos UFO-kutató egyszer en elt nt, és azóta senki nem látta ket. És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, Ruppelt halála eszébe juttatta a saját, a Légier elhagyása utáni tapasztalatait, és a tizenhat hónappal ezel tt Beth-tel megesett kalandot, amikor megállt a garázsnál (vagy csak álmodta?), ahol Dwight dolgozott. Az eseményt követ hónapokban Bethnek rémálmai voltak, amik csészealjakról, idegenekr l, és fekete ruhás emberekr l szóltak, meg az a kényszerképzete támadt, hogy valaki követi, pedig senkit nem lát a közelben, s ez az ismeretlent l való félelem egyre ingerlékenyebbé tette. Azon az ominózus napon Beth otthagyta t a repül térre - éppen Washingtonba készült Dr Epsteinhez, az APII-hoz - és úgy képzelte, hogy elhajt a garázs el tt, amely akkor már Frank Bancroft tulajdona volt, amikor észrevette, hogy az út szélén áll, és csak bámul kifelé a kocsi ablakán. Azután észrevette, hogy a karórája két órája megállt. De nem a karóra volt az egyetlen, ami felmondta a szolgálatot. Amikor megpróbálta elindítani a kocsit, nem volt gyújtás- Mindez tíz perccel azután történt, hogy elhagyta a repül teret. Ami viszont azt jelenti, hogy Beth - aki nem emlékszik rá, hogy megállt, és nyilván csak képzelte, hogy elhajt a garázs el tt - két teljes órán át öntudatlan volt. Ez igen rejtélyes. Annál is furcsább, amit Beth magához térte után látott: az valószer tlen, forró szelet, amely kör alakban felégette a füvet; majd ami még borzalmasabb, Frank Bancroft tetemét, aki nyilván hirtelen, és halálos rémület közepette halt meg. Attól a naptól fogva Beth még inkább félt, és Dwight még jobban aggódott miatta - és persze Nichola biztonságáért is. Valójában azon a napon ismerte fel végérvényesen, hogy az UFO-kutatásai miatt halálos veszélybe kerültek. Mindezt megbeszélte Beth-tel, ami azt mondta, nem számít a veszély, folytatni kell a nyomozást, és meg kell oldani a rejtélyt, ami fenyegeti ket, hogy egyszer, s mindenkorra megszabaduljanak a kényszerképzett l. Dwightot nagyon megindította az asszony bátorsága. - Borzalmas ez a hír Ruppeltr l - mondta Scadutónak -, denyilván nem emiatt hívtál ide. Ruppeltr l telefonon is beszélgethettünk volna. Mi van tehát? - Emberkéz alkotta csészealjak - felelte Scaduto. Dwight jobbra-balra pillantott a napra kirakott kecskelábú asztaloknál ül emberekre. Valójában nagyon sokan voltak… túl sokan… és túl közel. - Idd ki a sört, azután menjünk sétálni - mondta, és kissé hülyén érezte magát. - Rendben - felelte Scaduto. - Értem. - Sebtében kiitta a sörét, a dobozt egy közeli szemetesbe dobta, majd Dwight után ment. Végigjárták a parkot, ahol emberek sétálgatták a kutyáikat, teenagerek gördeszkáztak, és gyerekek tollaslabdáztak. - Egyre biztosabb, hogy a különféle légitámaszpontok felett megjelen csészealjak szupertitkos, igen fejlett amarikai-kanadai fejlesztés szerkezetek
154
Egy percre elhallgatott, hagyta, hogy Dwight megeméssze a mondottakat. Élvezte a melodramatikus helyzetet. - Hadd emlékeztesselek rá, hogy bizonyos csészealj alakú repül szerkezetekkel már korábban is kísérleteztek idehaza és Kanadában: el ször az US Navy Repül Lepénye és a Repül Palacsintája - amik a jelentések szerint 1942 és 1947 között készültek -, azután a kanadaiak csészealja, amit állításuk szerint 1954-ben átadtak Amerikának. - Igen - mondta Dwight -, erre emlékszem. - Ezekkel a programokkal az a legérdekesebb - folytatta Scaduto lelkesülten -, hogy az US Navy 1947-ben ugyan kijelentette, hogy nem foglalkozik már csészealjakkal, lényegében attól kezdve egyre gyakrabban láttak UFO-kat a titkos katonai objektumok felett, különösen a White Sands Rakétakísérleti Telep felett. A kanadai kormány pedig - miközben beismerte, hogy az Albuquerque felett 1951-ben látott UFO kísértetiesen hasonlított arra a csészealjra, amit k próbáltak meg építeni - azt állította, hogy a programot átadta az amerikaiaknak, mivel nem volt rá pénzük… más szóval az Albuquerque feletti UFO amerikai gyártmány lehetett, amit 1947-ben a kanadai tervek alapján építettek. - Hová akarsz kilyukadni, Tony? Scaduto cigarettára gyújtott, és szennyezni kezdte a park tiszta leveg jét. Felvilágosult ember létére alkohollal, cigarettával és n kkel károsította a szervezetét. Egyszer - kétszer még a marihuanát is kipróbálta, de az úgy t nik elég volt neki. Most kétszer-háromszor élvezettel beleszívott a cigarettájába, azután azt mondta: - Amióta elkezdtem az ember készítette csészealjakkal foglalkozni, egyre gyakrabban jutnak eszembe a modern kor els UFO-megfigyelései, köztük a Kenneth Arnold féle észlelés, amely 1947 június 24-én volt a Washington állambeli Cascades-hegységben a Mount Rainer mellett - ez válassza el Amerikát Oregontól -, és hogy Arnold állítása szerint kilenc fényes korongot látott elt nni a kanadai határ felé. Kés bb megtudtam, hogy ugyanazon a napon két másik kevésbé ismert észlelés is történt: Fred Johnson, aki aznap magasan fent, négy ezer láb magasságban a Cascadesben tartózkodott, hat hasonló objektumot látott; és három nappal korábban, június 21-én Harold Dahl, egy parti r Puget Soundban - ami a kanadai határ Tacoma melletti részén van, éppen a Maury-sziget felé tartott, amikor öt UFO-t látott a nyílt tenger felé húzni. - Úgy van - válaszolta Dwight, és maga is meglep dött, mennyire türelmetlenül várja a folytatást. - Igaz, hogy a nyilvánosság nem túlságosan ismeri az Arnold-esetet, de mi az ATIC-nál széles kör nyomozást folytattunk az ügyben és a másik kett r l is tudomást szereztünk - igaz, hogy csak évekkel kés bb. - Oké - mondta Scaduto, és nem tör dött Dwight kritikus megjegyzésével. - Induljunk ki ebb l. Két fiatal feküdt mellettük a f ben, egy tölgyfa alatt. A lány sz k farmert, és feszes trikót viselt, a fiú, aki valósággal maga alá temette a lányt, hasonlófarmerben volt, de trikó nélkül. Gondtalanul hemperegtek, csókolóztak, elmerültek saját, valós világukban - nem csoda, ha Scaduto irigykedve nézte ket. - Abban a hónapban - folytatta, levéve tekintetét a fiatalokról -, borzasztóan sok észlelés történt az amerikai határ északnyugati területei felett. Az els héten Quebec tartományban, Oregonban és New Englandben is fényl objektumokat pillantottak meg az égen. A következ héten a jelenségek Új-Mexikó és Kalifornia fölé is kiterjedtek. Az év végére - abban az évben, amikor az Egyesült Államok bejelenti, hogy ejti a csészealj programjait -, gyakorlatilag mindenhonnan UFO-kat jelentenek. - A következ nagy UFO hisztéria pedig 1952-ben a "Washingtoni Invázió" - mondta Dwight , amit én is a saját szememmel láttam. - Pontosan. - Scaduto a válla fölött a fiatal párra sandított, akiknek a látványa kizökkentette a gondolatmenetb l, és most er sen kellett koncentrálnia. - A te ATIC jelentésed és az én saját készítés térképem segítségével felfedeztem, hogy bár az igazi hisztéria július 19-én kezd dött, 17-én már érkezett jelentés arról, hogy azonosítatlan vörös gömbök húznak át szuperszonikus sebességgel az Ontarióban lév North Bay kanadai légitámaszpont felett Amerika északi államai 155
felé. Azt is felfedeztem, hogy attól fogva valamennyi Washington államban észlelt UFO északi irányba tartott, hogy amikor július 26-án en masse visszatértek, szintén északi irányban t ntek el. - Vagyis valamennyi a kanadai határ felé igyekezett. - Úgy van, Dwight, ráhibáztál. - Nos - mondta Dwight -, az már biztos, hogy az Ontario-tónak és a Erie-tónak ugyanolyan rossz híre van, mint a Bermuda Háromszögnek: ott is számos repül gép és hajó t nt el; rádiók és radarok mentek tönkre, emberek rültek meg, és persze rengeteg UFO-t láttak. És az is igaz, hogy Kanada a világ egyik vezet aeronautikai nagyhatalma. - Ja - mondta Scaduto és rettenetesen elégedettnek t nt. - Amíg el nem kezdtem a kutatást, sosem gondoltak Kanadára e vonatkozásban. 1952-ben - a hisztéria csúcspontján - kezembe akadt egy újságcikk, ami Kanadát repüléstechnikai vonatkozásban az Ígéret Földjének nevezte. Mivel számos amerikai honfitársammal egyetemben Kanadát a Senki Földjének tartottam, döbbenetes volt a felismerés, hogy ez az ország már 1952-ben annyi híres repül gépgyárat üzemeltetett. - És irdatlan erd s és lakatlan területtel rendelkezik - ami ideális a titkos repüléstechnikai kísérletek elvégzéséhez. - Hát ez az! - kiáltotta Scaduto izgatottan, és valósággal beleborzongott, amikor felismerte, hogy Dwight mennyire egy hullámhosszon van vele. - Ezek után elhatároztam, hogy utána járok, mi az igazság abból, hogy valóban átpasszolták a csészealj programjukat az USÁ-nak, és - ami még fontosabb - az US Air Force valóban felhagyott a csészealj kísérletekkel, hogyan széles körben terjeszti? - És mit tudtál meg? - Sok mindent. Dwight valójában kedvelte Tony Scadutót, még irigyelte is fiatalságáért, naiv optimizmusáért és Brooklynban szerzett "útszéli" bölcsességéért, olykor mégis bosszantotta, ahogy feleslegesen dramatizálja a dolgokat. Elhatározta, hogy erre egy kemény megjegyzéssel figyelmeztetni, fogja, és most úgy döntött, hogy ennek elérkezett az ideje. - Ne ingerelj tovább - mondta. - Oké - felelte Scaduto elégedetten, mert azt hitte, kell képpen kíváncsivá tette Dwightot, akit egyébként csodált, és folyton megpróbált lekörözni. - A kutatásaim során megtudtam, hogy 1953 február 11-én a Toronto Star bejelentette, hogy az A.V. Roe - ma AVRO-Canada telepén, Maltonban, Ontario tartományban egy új csészealjat fejlesztettek ki. - Ez azt sugallja, hogy nem az volt az els . - Pontosan - mondta Scaduto. - Azután február 16-án a kanadai védelmi miniszter az Alsóházban bejelenti, hogy az AVRO csupán egy csészealjat utánzó, függ legesen felszállni képes repül gépet fejlesztett ki. - Valóban? - Ott van mindegyik napilap irattárában. - Krisztusom! - kiáltotta Dwight izgatottan. - És azután? - Február 27-én Crawford Gordon Jr., az AVRO-Canada elnöke leírja a cég lapjában az Avro News-ban, hogy az új járm annyira forradalmi, hogy elavulttá tesz minden más szuperszonikus járm vet. Azután az Avro News azt is megírta, hogy az angol Montgomery tábornagy azon kevesek közé tartozik, akik a saját szemükkel látták a csészealjat. Nem sokkal ez után D. M. Smith repül altábornagy kijelentette, hogy amit Monty látott, az nem volt más, mint egy új giroszkópos vadászgép prototípusa, aminek a gázturbinái a gép középpontjában elhelyezett pilótafülke körül forognak. - Te jó isten! - suttogta Dwight, és rémülten pillantott végig a mellettük elhaladó embereken. Az Omega! - Jól van, ember! Jól emlékszel! Igen! A sajtó adta neki ezt a nevet: "az Omega". 1953-ban az angol RAF Review - a Royal Air Force Review - pedig félhivatalosan megjelentette a teljes kutatási anyagot, és a rajzok egy részét. - A kutatási anyag és a rajzok valóban megjelentek? - Ja… de csak Angliában. 156
- H ha! - Dwight egy pillanatra megfeledkezett személyes félelmeir l, és olyan izgatott lett, mint egy kisgyerek - És mi volt az az Omega? - A vázlatok szerint egy relatíve kicsi, lópata alakú repül szárny volt, a peremén számos beszívónyílással, tíz kormánysíkkal, egyszemélyes, kupola alakú, persplexb l készült pilótafülkével, és a függ leges tengely körül forgó turbinával. - De kés bb elt nt - találgatta Dwight. - Nem egészen - felelte Scaduto és élvezte Dwight izgalmát. - 1953 novemberének elején a kanadai sajtó bejelentette, hogy október 31-én az Omega vázát bemutatatják egy huszonöt f s, katonákból és tudósokból álló csoportnak. Azután a következ év márciusában az amerikai sajtó azt állította, hogy a Légier arra a szovjetek aeronautikai fejlettségére hivatkozva tekintélyes pénzösszeggel támogatja a kanadaiakat, hogy építsék fel az els csészealj prototípusát. A jelentések szerint ezt gépet egy angol aeronautikai mérnök, John Frost tervezte - aki már korábban is dolgozott az Avro-Canadának Maltonban -, és valószín leg képes lesz a leveg ben mozdulatlanul lebegni, és óránként kétezer mérföldes sebességgel repülni. Dwight halkan füttyentett. - Ezt a megdöbbent hírt - folytatta Scaduto -, a kanadai sajtó meger sítése követte, mely szerint a kormányuk egy egész csészealjakból álló repül századot kíván felállítani Alaszka, és az északi régió védelmére. Azért döntöttek a csészealjak mellett, mert azok nem igényelnek kifutópályát, függ legesen képesek felszállni, és ideálisak a sarki és a szubarktikus régiókban. - A sarki és a szubarktikus régiókban - ismételte Dwight elképedve. - Úgy van - mondta Scaduto és elvigyorodott, amikor láttak, hogy Dwight kezdi megérteni a lényeget. - Szóval, akarod hallani a többit? - Igen - felelte Dwight. - 1954 december 3-án a kanadai védelmi miniszter bejelenti, hogy ejtik a csészealj programjukat, mert az túl sok pénzt emésztett már fel. Dwight megállt, és a parkban sétálgató, kutyát sétáltató, sárkányt ereget embereket nézte. Egy id után rádöbbent, hogy azért nézi ket, mert arra kiváncsi, valóban azok-e, aminek látszanak. De nem látott köztük fekete ruhás embereket. - És mib l gondolod, hogy nem teljesen adták fel a terveiket? kérdezte Scaduto. - Abból, hogy a következ év október 22-én az US Air Force titkára, Donald Quarles igen különös kijelentést szivárogtatott ki a Védelmi Hivatal sajtóirodáján keresztül. Többek között azt mondta, hogy egy - idézem-, "szokatlan alakú és repülési tulajdonságú" repül gépet fejlesztettek ki, és hogy tárgyalásokat folytatnak Kanada kormányával a Frost repül korong prototípusának az Avro-Canadánál történ megépítésére; és hogy a csészealj tömegtermelésre fog kerülni, és a védelmi célokra fogják használni a szubarktikus régiókban és a kontinensen. - A szubarktikus területeken - mondta Scaduto - Jég és hó. De itt még nincs vége… Most Dwight állt meg és meredt Scadutóra. Dwightot már nem érdekelte, hogy hallgatózik-e valaki. Paranoiásan hitte, hogy mindent, ami tesz, és mindent, amit mond, valahogyan figyelemmel kísérik. Akár így van, akár úgy, most már a saját feje után megy. - Oké - mondta. - Halljam a többit. Scaduto élvezte a dolgot, és mélyet sóhajtott, miel tt folytatta. - Múlt év februárjában a sajtó elbizakodott nyilatkozatokat kapott a Légier t l, amelyek egy olyan forradalmian új repül gépr l szóltak, melyeket a Légier , a Hadsereg, és a kanadai kormány közösen fejlesztett ki. Azután április 14-én egy Washington DC-ben tartott sajtóértekezleten Frank Britten tábornok bejelentette, hogy a gép berepülése küszöbön áll, s hogy forradalmasítani fogja a hagyományos repülési koncepciókat. - És mikorra tervezték a próbarepülést? - kérdezte Dwight, mert rájött, hogy Scaduto eddigi játéka ezt az egyetlen információt vezette be. Scaduto, aki a szokásos Marlon Brando stílusú fekete b rdzsekijét viselte, meg magas szárú csizmáját, a született színészekre emlékeztet önelégült mozdulattal simította el oldalszakállát, és azt mondta:
157
- A berepülést már elvégezték. Az eredményeket közzétették. De - ezt kapd ki! - a sajtót augusztus 25.-ére - a jöv hónapban - meghívták a csészealj nyilvános bemutatására a virginiai Fort Eustisba, a Hadsereg Közlekedési Múzeumába. - Mibe fogadunk, hogy ott a helyed? - Nem fogadok - felelte Scaduto. Dwight meglehet sen feldobott hangulatban, ugyanakkor mélységes zavarban hagyta el a parkot. Búcsút intett Scadutónak, majd hazarohant Beth ölel karjaiba. Az estét együtt töltötték az ágyban, szenvedélyes szerelemben, ami ennyi év után végre férjjé és feleséggé tette ket. Dwight sötét barlangja a szerelem volt. HARMINCKETTEDIK FEJEZET A szerelem sötét verme segített ugyan de korántsem volt orvosság arra a rémálomba ill hónapra, amely a Scadutóval való találkozást követte, és az els ember készítette UFO hivatalos bemutatóját megel zte. A Frank Bancroft garázsában tapasztaltak után Bethnek egyre gyötr bb rémálmai lettek UFO-król, és arc nélküli, fekete emberekr l. Hamarosan az az érzése támadt, hogy folyton követik, és minden mozdulatát figyelemmel kísérik. Még az autóban ülve is az volt az érzése. - Nehéz ezt elhinni- mondta -, mert semmi kézzelfogható bizonyíték nincs rá, semmit nem hallok, semmit nem látok. De amikor vezetek, különösen a városon kívül - az üres országúton -, az az érzésem, hogy valami rátelepszik a kocsira, és azon keresztül énrám is. Beth és Dwight a ház mögött egy padon üldögélt. A házat egy hete bérelték, mert a korábbi, Carillon Park melletti lakást kicsinek találták. Nichola, aki éppen a medencében játszott a szomszéd kislánnyal, Tanya Harperrel, már elmúlt tizenkét éves, és hamarosan külön szobára lesz szüksége. Jobbára emiatt döntöttek a költözés mellett. A nap melegen sütött, Beth és Dwight fürd ruhában élvezte a nyugalmat. - A kocsival semmi baj? - kérdezte Dwight. - Valami rendellenesség? - Nem… Igen! A motorja m ködik, csak éppen vonszolja magát. Néha önkéntelenül is megnézem a kéziféket, nem maradt-e behúzva. És néha azon kapom magam, hogy kinézek az ablakon, hogy lássam mi fogja vissza a kocsimat. - Megálltál, és megnézted, nincs-e valami fölötte? - Ja. Ebb l láthatod, mennyire komoly az ügy. Néha kiszállok, és felnézek, de nem látok semmit. Különös módon ett l még nyugtalanabb leszek. És majd meg rülök a félelemt l, amikor Nichola is velem van. Érzem azt a különös… jelenlétet… vagy nevezd, aminek akarod. - Nichola is érzi ugyanazt? - Sosem beszélt róla, én pedig nem kérdeztem. Nem, láthatóan jól érzi magát mellettem. 1960 tikkasztó júliusának abban a hetében Beth rémálmai gyakoribb rendszerességgel jelentkeztek, és az érzése, hogy nincs egyedül, drámaian nyomasztotta. Érezte az iskola el tt Nicholára várva, bevásárlás közben, de még napozás, vagy f nyírás közben is. - Tudod, jól érzem magam - magyarázta Dwightnak -, belefeledkezem a munkámba… és akkor egyszeriben… a derült égb l… egyszerre csak azt érzem, hogy valaki figyel, leskel dik utánam, vagy… ilyesmi. - Kétségbeesetten vállat vont. - Olyan er s az érzés, hogy szentül meg vagyok gy z dve, ott áll a hátam mögött, tudod? Hogy ott áll a kerítés mögött, az utca túloldalán, vagy egy karnyújtásnyira mögöttem. Nagyon er s érzés. Dermeszt . Éppen bevásárlok, vagy arra gondolok, hová küldjük Nicholát nyaralni - aztán egyszeriben elkap az érzés, és azon veszem észre magam, hogy jobbra-balra kapkodom a fejem, mintha azt remélném, hogy megpillantok valahol egy férfit fekete ruhában. Mindig remélem, hogy megpillantom. És persze soha senki nincs ott. De van, amikor ennél is rosszabb, amikor annyira biztos vagyok az érzésben, hogy már arra gondolok, idegösszeroppanásom van. Augusztus elején azonban ezek az érzések materializálódtak, mert valahányszor elindult otthonról, egy fekete limuzin valóban követni kezdte. El ször azt hitte, ez is csak képzel dés, de a nap végére - éppen zsúfolt napja volt, reggelt l estig járta a várost: reggel az iskolába vitte 158
Nicholát, azután a szupermarketbe ment bevásárolni, majd meglátogatta néhány barátn jét, délután elment Nicholáért -, észrevette, hogy a limuzin bizony még ott van mögötte, és igen valószín , hogy napközben sem káprázott a szeme, valóban mindenütt ott parkolt mögötte. Estére komolyan megijedt. A második napon ez folytatódott, majd a harmadik, a negyedik napon is. Amikor Beth megállt, a limuzin is megállt, mégpedig látható közelségben, de sosem annyira, hogy legyen ideje odaszaladni, és megnézni, ki ül benne… minden bizonnyal fekete öltönyben. Mivel a kocsiban ülve sosem tudta kivenni a vonásaikat, eszébe jutottak a rémálmai, amikben a fekete emberek mindig arc nélkül jelentek meg. Végül az ötödik napon, amikor éppen Nicholára várt az iskola el tt, és egyre jobban rettegett attól, hogy a fekete emberek kiszállnak a mögötte parkoló limuzinból, és elrabolják, gondolt egyet, kiszállt a kocsiból, és odaszaladt a limóhoz. Az nem mozdult, amíg oda nem ért hozzá amíg meg nem pillantotta az els ülésen ül két fekete garbós, fekete szemüveges alakot - csak éppen az arcvonásaikat nem tudta kivenni. És amikor egészen melléje ért, a kocsi hirtelen kivágott, és elhajtott. Beth megnyugodva ment vissza a kocsijába, és várta Nicholát. Amikor a kislány megérkezett, és elindultak hazafelé, az egyik mellékutcából kibújt a fekete limó és mindvégig a nyomukban maradt. Hazaérve, kézen fogta Nicholát, és a bejárathoz ment. A limó ezalatt tisztes távolban parkolt feljebb az utcában. Ezúttal az utcára néz ablakból is látta. Abban a pillanatban, hogy a telefon után nyúlt, hogy értesítse a rend rséget, a limó elhajtott. - Így megy ez - magyarázta Beth Dwightnak. - Mintha csak látnák, hogy mit csinálok. Felveszem a telefont, és a szarháziak elhajtanak. Mindamellett az volt az utolsó eset, hogy a limuzin követte. Sajnos augusztus második hetében viszont emlékezet-kihagyások gyötörték, mint akkor ott, a garázsban. Az emlékezet-kiesések nem voltak drámaiak, sem fájdalmasak - sosem esett össze, és a kocsit és képes volt vezetni -, mindesetre érzelmileg megviselték. A konyhában vacsorát készít, és egyszeriben a nappaliban találja magát, amint a kanapén hever, és tévét néz, vagy újságot olvas. És nem emlékszik, mikor ment oda, csak arra, hogy fekete ruhás emberekt l retteg, és rémálmai vannak. Vagy éppen a csomagtartóba rakja a vásárolt holmit, amikor hirtelen a kormány mögött ébred egy fekete emberekr l szóló rémálomból, a bevásárlókocsi meg ott áll a nyitott csomagtartó mellett. Vagy az iskola el tt a kocsiban üldögél, várja Nicholát, és hirtelen észreveszi, hogy a kislány egyedül áll a járdán, a többiek már mind hazamentek, vagy elvitték a szüleik kocsival. Nem emlékszik rá, mikor jöttek ki a gyerekek. Odarohan Nicholához, a feje még zúg a látomástól, hogy fekete ruhás férfiak gy r jében áll egy vakítóan kivilágított, fehér falú helyiségben. Az ilyen, és ehhez hasonló emlékezet-kiesések lassan idegroncsot csinálnak bel le. Beth elment orvoshoz, és elpanaszolta neki, hogy feszült, és hogy nem tud aludni, de az igazi problémát nem árulta el. De a Válium-kúra sem tudta megakadályozni, hogy egy ízben, amikor Nicholát és Tanyát figyelve a játszótéren, el ne veszítse az eszméletet. Arra tért magához, hogy három fekete ruhás férfi veszi körül a gyerekeket. Amikor feléjük rohant, a fekete ruhások felpillantottak, de túl messze voltak ahhoz, hogy felismerje ket, és el is szaladtak a közeli kiserd felé. Amikor hevesen dobogó szívvel megkérdezte Nicholát, mit akart a három férfi, a kislány azt válaszolta: - Megkérdezték, hogy Beth Randall lánya vagyok-e. Azt mondtam, igen, és akkor egymásra néztek, de nem szóltak többet. Azután idejöttél. - Ha azok az emberek még egyszer odamennek hozzád - figyelmeztette Nicholát -, szaladj oda hozzám, megértetted? - Igen, mama. Beth álmai egyre elevenebbé, és félelmetesebbé váltak. Azt álmodta, hogy a fekete ruhások elrabolták Nicholát. És azt is álmodta, hogy Dwight elt nik, és soha többé nem kerül el . És az álmokat többnyire átsz tték az eddigi rémképek hallucinatív emlékei: a felperzselt f ; a halott Frank arca; a kép, hogy ott fekszik egy fémasztalon, körülötte fekete ruhás alakok, meg karmos 159
kez fémálarcos figurák acélsapkával a fejükön; és végül hatalmas panorámaablak, ami mögött irdatlan hómez ket és gleccsereket lát. Ezek a képek annyira megrémítették, hogy gyakran sikoltozva ébredt Dwight karjaiban. - Ez a valóság! - sikoltozta egyszer. - Tudom, hogy mindez igaz! - Nem, nem az - válaszolta Dwight. - Csak rosszat álmodtál, Beth. de nem tudta meggy zni. Dwight idegeit valósággal fel rölte az aggodalom Bethért, és a gy lölet azok iránt, akik mindezt okozták. Ez személyes gy lölet volt, a fekete ruhás emberekre koncentrálódott, mert most már szentül meg volt gy z dve róla, hogy léteznek, és mindezt k okozzák. Mégis, amikor kétségbeesésében már azt fontolgatja, hogy visszavág, a fekete ruhások nem bukkannak fel többet. És egyre kétségbe ejt bb dolgok történnek. *** Az els megjelenésük nagyon hasonlított arra, amit Dwight tapasztalt Albuquerque-ben, csak ezúttal a szabadban történt. Beth a bevett Válium ellenére sem tudott nyugodtan aludni. Dwight a karjaiba vette, amikor hirtelen úgy érezte, hogy borzalmasan meleg van, valami búgó hangot is hallani vélt odakintr l. Hirtelen remegni kezdett az ágy, és az ablakon át fénypászmák kúsztak a szobába. A morgó hang feler södött, már a leveg is vibrált, az ajtó rázkódott, a falon lógó képek himbálóztak, a falról vakolat hullott a bútorokra. Nichola felsírt a szobájában: - Papa! Mama! Bár kába volt a Váliumtól, Beth kitépte magát Dwight öleléséb l, és Nicholához rohant, míg a férje az ablakhoz. Dwight kilesett a vakító fénybe. A ház fölül jött. Olyannyira vakította, hogy be kellett csuknia a szemét. Káromkodva kitapogatta, és becsukta a nyitott ablakot. Akkor a mély dübörgés abbamaradt, a szoba remegése megsz nt, és a mikor kinyitotta a szemét mindent tisztán látott. Látta a holdfényben a kerti ösvényt. Éppen kinyitotta az ablakot, amikor Beth is visszaért a hálószobába, egyik karján Nicholával. Dwight kidugta a fejét az ablakon, és felfelé nézett, de nem látott mást, csak egy mozgó fénypontot, ami hulló csillag is lehetett, de az is kihunyt, és csak a csillagos ég maradt. - Jól van, jól van - csitítgatta Dwight Nicolát, amikor mindhárman bebújtak az ágyba. - Minden rendben van Drágám. Csakhogy korántsem volt minden rendben. Az igazat megvallva még csak most kezd dött. Augusztus utolsó hetében, miel tt a sajtónak bemutatták volna az Avrocart, mintha csak figyelmeztetés volna Dwight számára, öt napon át megismétl dött a látogatás. A ház nap mint nap jobban remegett, a dübörgés mindig hangosabb lett, a nyomás egyre n tt, a lakás berendezése szabályosan összetört. Nichola Beth karjában sírt, Beth a falnak támaszkodva sikoltozott, nem tudta kinek, csak kifelé az ablakon, de a fény csak elvakította ket, azután egyre sebesebb ütemben villogni kezdett, és groteszk fényjátékot zött velük, melynek k voltak a f szerepl ik. Mindeközben úgy érezték, a szívük kiszakad a helyéb l és a fejük szétreped. Volt eset, hogy a t zhelyen lév éghet anyag magától lángra lobbant, máskor a víz felforrt az edényben, és ledobta a fed t, máskor a rádió, vagy a tévé magától bekapcsolt, hogy fokozza az rültekházát. Minden éjszaka rosszabb volt az el z nél, a fény egyre vakítóbb lett, és gyorsabban villogott, az infrahang egyre fájdalmasabban telepedett rájuk, az általa okozott légnyomás maradandó fejfájást okozott. És valahányszor abbamaradt, Dwight mindannyiszor odaszaladt az ablakhoz, vagy éppen ki a pázsitra, és felnézett az égre, de csak a távolodó fénypontot látta. De az utolsó hét negyedik napján amellett, hogy a házon kívül nem esett kár, a pázsit kör alakban megperzsel dött. A szomszédok udvarán sem esett kár, és nem is vettek észre semmi szokatlant.
160
- Ha ez még egyszer megtörténik - mondta Dwight, mialatt összeszedték a hulladékot, és törmeléket, a törött öveget, és képkereteket, meg a lehullott vakolatot -, Nicholával együtt elköltözöl a szüleidhez. - Minden éjjel - suttogta Beth, mintha magában beszélne. - Miért minden éjszaka? - Nem tudom, édesem. - Sosem kerülnek a közelünkbe. Sosem látjuk ket. Mit akarhatnak? Még azt sem tudjuk kicsodák, gondolta Dwight, de nem mondta ki. - Még egyszer - mondta -, és te, meg Nichola elmentek innen. - Nélküled sehová nem megyek - mondta Beth. - De igen - mondta határozottan. Az ötödik éjszaka volt a legrosszabb. Olyan kés n jöttek, hogy már azt hitték, megúszták. Beth végre el tudott aludni. Hajnali négy körül járt, és Dwight, meg Nicola között feküdt: a kislány már annyira félt, hogy nem mert a saját szobájában aludni. Dwight még ébren volt, és hol Nicholára, hol Bethre pillantott - életének két legfontosabb személyeire. És akkor hirtelen fázni kezdett, majd kiverte a víz, és meghallotta az ismer s infrahangot. El ször megijedt, azután elöntötte a harag és a kétségbeesés. Beth felé nyúlt, aki éppen felébredt, és álmossága egyszeriben rémületté változott. Mialatt Beth is felnyögött, és átölelte a reszket Nicholát, a mély dübörgés egyre hangosabb lett, már szinte fizikai rezgéssé alakult, és az egész szoba táncolni kezdett. Nichola sikoltozni kezdett: - Anyu! Apu! Beth szorosabban ölelte, a fejükre terítette a takarót. A fénynek az ablak nem jelentett akadályt, betöltötte az egész szobát, és olyan gyorsan kezdett vibrálni, hogy Dwigth majd bele rült. - A kurva anyátokat! - üvöltötte. Mintegy válaszként, az ágy lába felemelkedett, majd a padlóra koppant. A sarokban álló lámpa egyszer en felrobbant, a zsinórja kigyulladt. Dwight ösztönösen kiugrott az ágyból, kirántotta a konnektorból, és a közelben hever ingjével addig csapkodta, amíg a t z el nem aludt. Nichola a takaró alatt sírt, Beth csitítgatta, Dwight eközben a padlón négykézláb igyekezett kikerülni a fejére hulló vakolatot. A mennyezetet repedések szabdalták, az ágy veszett vadként ugrált, a padló deszkái felpattantak a súlyos sz nyeg alatt. Mindezek, és a stroboszkópikus fényjáték ellenére Dwight elérte a hálószoba ajtaját. Visszatekintve látta, hogy az ágy megállapodott, a mennyezet sem reped tovább, és a vakolat sem hullik már. Dwight haragja leküzdette vele a félelmét. Átrohant a nappalin, hogy a kijárathoz siessen. Míg szaladt, a mennyezet repedése követte, mintha üldözné. Megint rázúdult a vakolates . A bútorok itt is táncolni kezdtek, a villanykörték felrobbantak, és az ablakon besz r d fény is vibrálni kezdett, mint az imént a hálószobában. Emiatt Dwight nekiütközött a bútoroknak, és egy ízben el is vétette az irányt. Végül elérte a kijárati ajtót. Tétovázás nélkül, nem érdekelte, meghale, vagy nem, feltépte az ajtót, és kirontott a ház elé. Amit látott, attól földbe gyökerezett a lába. A villogó fény egy három-négy láb átmér j korongokból jött, amik az ablak magasságába lebegtek. Abban a pillanatban, hogy Dwight pizsamában kirohant az ajtón, és a látványtól megtorpant, a korongok fénye kialudt, és olyan hihetetlen sebességgel t ntek el, hogy Dwight szeme alig bírta követni ket. Utánuk pillantva látta, hogy a csillagos égen nagy, sötét folt tátong: valami kerek objektum eltakarja a csillagokat. Alatta, tekintélyes, határozott vonalú körben örvénylik a por, a szemét, és az elszabadult f . Dwight még sosem látott ilyet: a kis korongokat magába szívva, a fekete folt egy szempillantás alatt összezsugorodott, s a helyén máris ott vibrált ezernyi csillag. Ahol ez imént a sötét kör lebegett, ott, most a megszokott égbolt látszott. A felkavart szemét és föld lassan leülepedett, és az addig érzett nyomasztó érzés is megsz nt.
161
Dwight, amikor rájött, hogy amit látott, az nem volt más mint egy irdatlan, kerek repül tárgy, ami magába szippantotta a kisebb korongokat, miel tt távozott, berohant a házba, a nappalin át egyenesen a hálószobába. A takaró alatt megtalálta Bethet és Nicholát. Mindketten meg voltak rémülve, de sértetlenek maradtak. *** Dwight meg volt gy z dve róla, hogy ez a látogatás nem csupán neki szóló figyelmeztetés volt, hogy hagyjon fel az UFO-nyomozással, de tekintettel az Avrocar másnapi bemutatására, úgy vélte, hogy a következ lesz az utolsó, és legrosszabb is. - Azt akarom, hogy Nicholával költözz a szüleidhez, és töltsd ott az éjszakát - mondta másnap reggel a romhalmaz közepén, a kanapén ülve. - Szerintem mind a ketten veszélyben vagytok. Ennek a… akármi is az, a hatása egyre veszélyesebb, és véleményem szerint a ma éjszaka lesz a legveszélyesebb - ezért nem akarom, hogy itt legyetek. - Én azt sem akarom, hogy te itt maradj - mondta Beth és vörös szemét dörzsölgette. - Meg vagyok gy z dve róla, hogy el bb-utóbb bejönnek a házba, és elvisznek téged. Ebben biztos vagyok. - Ha ez így van, akkor itt akarok lenni, Beth. Tudni akarom, kik ezek. Már nem futamodhatok meg. - Ha elvisznek, soha nem látlak többé. - Ezt a kockázatot is vállalom kell, Beth. Az asszony átölelte, sírt egy sort, és könyörgött neki, hogy ne maradjon, de miután Dwight megnyugtatta, felhívta az övéit, és elrendezte, hogy aznap éjjel náluk aludhassanak Nicholával. Még sírdogált, amikor az éjszakai holmijukat összecsomagolva elbúcsúzott Dwighttól, de uralkodott magán, és beszállva a kocsiba, búcsúzóul megcsókolta a férjét. Dwight a szemével kísérte az autót, amint az elt nt az utca végén. Este hat óra volt. Visszament a házba, amit Beth egész délután takarítgatott. Töltött magának egy bourbont, és leült a nappaliban, hogy megvárja az éjszakát. Megszólalt a telefon. Beth volt, közölte, hogy baj nélkül megérkeztek, és a lelkére kötötte, hogy amint elmentek a látogatók, hívja fel, ne tör djön vele, hány óra van. Dwight megígérte, majd letette a telefont, és megitta a bourbont. Még két pohárral megivott, mire leszállt az éjszaka. A lámpákat égve hagyta. Órákon át türelmesen várta a látogatókat. Hajnalig ott üldögélt a nappaliban, de a látogatók nem jöttek el. - Semmi - mondta a telefonba másnap reggel kilenckor. - Veled mi van? - Hetek óta végre nyugodtan tudtam aludni - válaszolta Beth - Mintha kicseréltek volna. - Mintha csak tudták volna… - Tudták is. Mindent tudnak, Dwight. Idefelé jövet követtek, de nem állítottak meg. Szerintem téged akartak figyelmeztetni a mai nap miatt. - Az Avrocar miatt. - Igen. A tudomásodra akarták hozni, hogy tudják, mit csinálsz, és hogy az egyáltalán nem tetszik nekik. - De az éjjel nem jöttek el. - A figyelmeztetésnek vége. Nem hiszem, hogy visszajönnek. Legalábbis nem ma, vagy a közeljöv ben. megtették, amit akartak, amikor akarták, de ma nem jöttek. Ha meg akarták volna akadályozni, hogy elmenj arra a sajtókonferenciára, akkor azt ma éjjel intézték volna el. Hazamegyünk, Drágám. - Gyertek - mondta Dwight. Letette a kagylót, és nekitámaszkodott a falnak, a kezébe rejtette az arcát, és megkönnyebbülten sírni kezdett. *** A délután folyamán Washington DC-be repült, ott találkozott Tony Scadutóval és Bob Jacksonnal. Együtt mentek Virginiába, a Fort Eustisban lév Közlekedési Múzeumba. Ott egy félhomályos hangárban egy csapat zsurnaliszta gy r jében - köztük volt az a Jack Judges is, aki
162
els ízben fényképezett le illegálisan a leveg b l egy csészealjat -, ott állt a nagy titok, az els ember készítette csészealj, az Avrocar. Egy kísérleti, negyven láb átmér j , 3600 font súlyú példányt állítottak ki, ami inkább emlékeztetett egy légpárnás járm re, és az egyik katonai szóviv szerint aligha képes a leveg be emelkedni. Aligha lehetett összetéveszteni azzal, ami el z éjszaka Dwight háza felett lebegett. - Ez baromság - suttogta Dwight. - Kamu az egész. - Eltekintve a korong alakú testt l - magyarázta a katonai szóvívó a mennyezetr l lelógatott Avrocar alatt állva -, a járm vön a legforradalmibb újítás az a giroszkópos szerkezet, amely a forgással szemben a stabilizálást biztosítja. Amint látják - mutatott a gép közepén csúcsosodó persplex fülkére -, a pilóta a középpontban elhelyezett kabinban foglal helyet, amit veszély esetén katapultálni tud. A gázturbina szokatlan módon e fülke körül forog percenkénti több százas fordulattal. A stabil szárny éle számtalan szívónyílást tartalmaz, ez táplálja a turbinát. A beszívott leveg egy részét a szárnyban összes rítve tároljuk. A felesleges leveg t a kormányzást biztosító szárnylapokra fuvatjuk, ezáltal csökkentve a légellenállást. Tervezzük egy három fúvókás, függ leges felszállást biztosító rendszer megépítését, de tekintettel a tesztek eredményeire, az még várat magára. - Milyen technikai részletekkel tud szolgálni? - kérdezte Bob Jackson. - Attól tartok, azok nagy része titkos - mondta a szóviv nyájasan -, de annyit elárulhatok, hogy a motorházban három, egyenként ezer lóer s Continental J69-T-9 gézturbinás sugárhajtóm lapul. Ezeket bár ezer mérföldön át tartandó háromszáz mérföldes óránként sebességre tervezték, valójában a lebegésen kívül másra nem alkalmasak. - Ez az egyetlen ilyen program, amin dolgoznak? - kérdezte Scaduto. - Ez nem az els - vallotta be a szóviv . - De minden bizonnyal az utolsó lesz. - Miért? - kérdezte Bob Jackson. - Az igazsághoz tartozik, hogy bár az elmúlt években számos korong, vagy gy r alakú repül szerkezettel végeztek próbarepüléseket, az ilyen alakú gépek aerodinamikája még nem teljesen ismert. Mérnökeink szerint a probléma leküzdhetetlen. - És mi lesz ennek a programnak a sorsa? - kérdezte Scaduto. - Ejteni fogjuk - mondta a szóviv . - Ami pedig a prototípust illeti, ebben a múzeumban fogjuk kiállítani, hogy mindenki el tt demonstrálhassuk, az UFO-król szóló mesék ostobaságok. Mi valójában a függ legesen felszállni képes légpárnás járm vek - a VTOL-ok - iránt érdekl dtünk, amikkel a kifutópályákat akartuk kiküszöbölni. Ezen a területen azonban ennél a primitív, úgynevezett repül csészealjnál tovább nem jutottunk. Ami az igazi repül csészealjakat illeti… nos, ha olyat akarnak látni, akkor váltsanak jegyet az els science fiction filmre, amik mondhatom, manapság igen népszer ek. Addig is biztosíthatom önöket - folytatta, miután megvárta, hogy elüljön a nevetés -, hogy a Védelmi Hivatal hamarosan visszalép az ilyen elhibázott kísérletek támogatásától, és egyel re nem is vesz fel a napirendjébe semmilyen korong, vagy gömb alakú repül szerkezetet. - Hölgyeim, és uraim, köszönöm a figyelmüket. - Kinek a támogatásától lép vissza? - suttogta Scaduto, amikor a sajtóértekezlet befejeztével még egyszer szemügyre vették az Avrocart. - Jó kérdés - mondta Dwight.
HARMADIK RÉSZ HARMINCHARMADIK FEJEZET
163
Megközelít en három évvel azután, hogy nyilvánosan bemutatták az Avrocart, és ezzel végérvényesen meggy zték a közvéleményt arról, hogy nem létezik emberkéz alkotta csészealj, Jack Fullernek, aki az egész kampányt megszervezte, pokoli reggele volt Langley Fieldben, a CIA virginiai f hadiszállásán. Ezt jobbára második feleségének, Lorraine Sandisonnak köszönhette, akit l éppen most vált el viharos körülmények között, és aki már kora hajnalban majd az rületbe kergette a telefonjával. Tizennyolc hónapig tartó, elemi csapásnak számító els házassága után, amit egy georgetowni arisztokrata család elb völ leánygyermekével kötött, Fuller megesküdött, hogy soha többet nem n sül meg. Nem akart gyereket, nem hitt a h ségben de nem tétlenkedett, amikor eljött a szex, vagy a romantika ideje. Sajnos, elég gyakran megakadt a szeme egy-egy cicababán, és sosem tudott nemet mondani. Második felesége, Lorraine is gazdag szül k csemetéje volt, Virginiából, Alexandriából származott, és semmiképpen nem volt hajlandó kalandra, amíg nem szentesítik a köteléket. Mivel elb völ en gyönyör volt, és igen csábító, rá tudta venni Fullert, hogy a házasságuk m ködni fog. Miután ágyba vitte Lorraine-t, heves vágya egyszeriben semmivé foszlott. Ennek okán nem akart gyereket, szinte nyomban idegen n k után kezdett futkosni, és néhányszor szájon is vágta, amikor nem akarta teljesíteni szexuális igényeit, amik a szado-mazochizmus nem éppen legmérsékeltebb kategóriájába tartoztak. Lorraine három hónapon belül rideg, sok tekintetben számító szépséggé változott, aki éjszakákat volt képes átsírni, és többször aludt szüleinek McLeanben lév udvarházában, mint Fuller fantáziadús berendezés Dupont Circle-en lév lakosztályában. Két hónap múlva feldühödött szülei unszolására házasságtörés, és ismételt tettlegesség címén beadta a válópert alig hét hónappal az esküv után. Fuller lényegében megkönnyebbült, mert szabadulni akart Lorraine-t l, különösen azután, hogy az asszony telefonon zaklatni és fenyegetni kezdte. Mivel Fuller nem hallgatott rá, kénytelen volt az ügyvédre hallgatni, de az sem volt sokkal jobb. Fuller ennélfogva igen mogorva hangulatban volt, amikor a titkárn je beszólt neki, hogy egy bizonyos Bob Jackson keresi telefonon a Légköri Jelenségeket Vizsgáló Intézett l. Mivel tudta, hogy az APII élén az a bajkever Dr Frederik Epstein áll, és hogy az ohiói összeköt je az a kotnyeles Dwight Randall, aki megszagolta, hogy a CIA nyakig benne van az UFO-megfigyel k nevetségessé tételében, és az információk elhallgatásában, el ször arra gondolt, szól a titkárn nek, küldje a francba Jacksont. De mert rájött, hogy el kell vonnia a figyelmét Lorraine-r l, meg a szemét ügyvédjér l, és mert valóban kíváncsi volt arra, hogy Bob Jackson, Dwight Randall legjobb barátja mit akarhat t le, azt mondta a titkárn nek, hogy kapcsolja be a vonalat. - Mr Fuller? - Igen, itt Fuller különleges ügynök. Ez személyes hívás, Mr Jackson, vagy az APII nevében keres? - Az APII nevében. - Az APII manapság nem túlságosan kedvelt ebben az irodában - közölte vele Fuller. - Azok után, amit összehordtak arról, hogy a CIA visszatartja az UFO-król szóló információkat. - Ez a benyomásunk, Mr Fuller. - A benyomások olykor félrevezetik az embert. - Valójában többr l volt szó, mint benyomásról, Mr Fuller. Meglehet sen komoly bizonyítékaink vannak arra vonatkozóan, hogy a CIA keze benne van az információk elhallgatásában, és a tanúk zaklatásában. - Gyanítom, maguk azt látják meg, amit látni akarnak - mondta Fuller nyájasan. - És amit olvasnak, az gyakran nem egyezik azzal. A maguk szervezete nekünk púp a hátunkon, de mert ez egy demokratikus társadalom, joguk van a m ködésre. Tehát, miért hívott? - Mert nem egészen vagyunk meggy z dve róla, hogy ez egy demokratikus társadalom. - Ó? És miért nem?
164
- A kezünkbe került egyrégi jelentés, amely szerint maga volt a vezet je annak a CIA csoportnak, amelyik 1947-ben Marlon Clarke, farmer jelenlétében ellen rizte a socorrói UFObaleset helyszínét. - Ez nem titok - felelte Fuller. - A helyi sajtó szerint Clarke nem sokkal a Légier és a maguk vizsgálata után elt nt. - Ha azt akarja mondani, hogy a CIA-nak köze van az elt néséhez, akkor csak annyit mondhatok, ez paranoiás baromság. - Nem mondtam ilyesmit, Mr Fuller. Csak azt akartam megkérdezni, hogy 1947 óta nem szerzett-e információt Mr Clarke-ról? - A rövid válasz: nem. Marlon Clarke nyomtalanul t nt el, és azóta sem látta, és nem is hallott róla senki. Mi, a CIA sem tudunk róla többet, mint maga. De biztos vagyok benne, hogy nem emiatt hívott fel. - Nem, valóban nem. - Akkor talán térjünk a tárgyra, Mr Roberts. Nekem dolgom van. - Megmondaná - akár hivatalosan, akár barátilag -, hogy mit talált a socorrói helyszínen? - Már elmondtam az ATIC-nak, a NICAP-nak, és ezerszer elmondtam már az APII-nak is: amit ott találtunk, az nem volt más, mint egy Rawin meteorológiai ballon maradványai - se több, se kevesebb. Ami pedig Marlon Clarke-t illeti, részeg volt, amikor a feje fölött megpillantotta a ballont, részeg volt, amikor kivittük a helyszínre, és részeg volt, amikor felkerestük, hogy kikérdezzük. Ami pedig az elt nését illeti, nyilván tétóra itta magát, kicaplatott a sivatagba, ahol a vadállatok elkapták. Az fajtájával odakint ilyesmik szoktak megesni. Még valami? - Igen - mondta Bob Jackson. - Gondolom, nem okozok meglepetést azzal, ha közlöm, az ország két legtekintélyesebb civil UFO-szervezetének az az érzése, hogy tudatosan nehéz helyzetbe hozzák ket mint anyagi, mint tájékoztatási szempontból - értem ezalatt, hogy nem kapunk nyilvánosságot -, mindezt azért, hogy a nyilvánosságot félrevezessék az UFO-kat illet en. - Vagyis megcsappant az UFO-szervezetének a létszáma - mondta Fuller és nem palástolta az elégedettségét. - Igen - vallotta be Jackson. - És hisszük, hogy mindez annak a megfontolt elfojtási politikának a következménye, amit a CIA er ltetett a kormányra, mert nem akarta megadni a kért támogatást a kongresszusi meghallgatáshoz. - Ez sok volt egyszerre - mondta Fuller. - Nem vagyok benne biztos, hogy értem, mire gondol. Pedig nagyon is értette. 1960 júliusában, a nyilvánosság és különösen az APII, az ATIC nyomására, a Szenátus Készenléti Bizottsága beszámolót és összefoglalást követelt a Légier UFO-vizsgálatairól, különös tekintettel a híres "Washingtoni Invázió"-ra és a Levellandészlelésekre. Az els , július 15-én kiadott jelentés nem túlságosan tette boldoggá a Légier t. Gyakorlatilag támogatta a civil UFO-szervezeteket, és javasolta, hogy a jöv ben a Légier minden UFO-észlelésr l küldjünk jelentést a szervezeteknek. Mindazonáltal Dr J. Allen Hynek, és az ATIC Blue Book programigazgatója határozott tiltakozása ellenére, éppen Fuller CIAügynök és Luehman vezér rnagy, a hírszerzés igazgatója javaslatára elutasították a nyilvános meghallgatást. - Az égvilágon semmi kifogásunk nem volt a kongresszusi meghallgatás ellen - hazudta Fuller nyájasan -, és nem is állt szándékunkban elnyomni ket. - Nos, valaki megtette - mondta Bob Jackson. - A bizottság kérését - miszerint az észlelésekr l naprakész információt várnak, és a Blue Book részére nagyobb anyagi támogatást kérnek -, követ néhány héten belül nyilvánvalóvá vált, hogy sem az információ, sem a pénz nem érkezett meg. Ugyanakkor a Légier a kongresszus kérdésére kijelentette, hogy ezeknek a kéréseknek maradéktalanul eleget tett. Valójában nem csinált semmit. - A kongresszusi bizottságoktól kért pénzeket gyakran tartják vissza - az is el fordul, hogy egyszer en más szervezeteknek adományozzák. Ami pedig az információk visszatartását illet, ez ügyben Friend rnagyot keresse meg a Blue Booknál, ne engem. - Az a szóbeszéd járja, hogy Friendet zsebre vágta. - Sajnos, a kongresszus jó táptalaja a pletykáknak, és ez rányomja a bélyegét az egész ügyre. Friendet nem vágtam zsebre. 165
- Igaz, hogy maga, meg Luehman tábornok, a hírszerzés igazgatója felel s a bizottság javaslatainak visszautasításáért? - Ha így volna, sem vallanám be, tehát miért kérdezi? Jackson nyilván nevetett a vonal túlsó végén, mert kis szünetet tartott. - Folytathatom? - Tessék. - Miért zárták le id el tt az 1962-ben megkezdett kongresszusi meghallgatást? - Mert az elnök úgy találta, nincs alapja a folytatásnak. - De a Ház szóviv je, John McCormack szerint az UFO-k léteznek, ami kissé különös színben t nteti fel ezt a pálfordulást. Jackson arra az esetre utalt, amikor John McCormack, a Fehér Ház szóvív je a NICAP bajkever vezet je, Donald E. Keyhoe buzdítására túl gyakran és túl hangosan arról kezdett beszélni, hogy újabb kongresszusi vizsgálatok várhatóak. Ennek az lett az eredménye, hogy 1961ben megbízták Overton Brookest, a Ház Tudományos és Asztronautikai Bizottságának képvisel jét, hogy nézzen utána a dolgoknak. Brookes utasította Joseph Karthot, majd az rjelenségek albizottságát, hogy tartsanak meghallgatásokat. Amikor az elhalasztott meghallgatásról felröppentek a hírek, Keyhoe a NICAP nevében bizonyítékokat ígért arra vonatkozóan, hogy az Air Force inkopetens az UFO-vizsgálatok elvégzéséhez. Azzal is fenyeget zött, hogy bizonyítani fogja, miszerint az Air Force egy sor "ellentmondásos, félrevezet és hamis állítással" igyekezett eltussolni az igazságot, hogy ezzel csökkentse a közvélemény UFO-k iránti érdekl dését. Ett l azonban sem Fuller, sem Luehman rnagy nem ijedt meg. - Lehet, hogy McCormack hisz az UFO-k létezésében, de a bizottság többi tagját nem hatotta meg annyira az, hogy a Légier ellen szóló bizonyítékok gy jtésével megbízott emberük talált ilyen bizonyítékot. - Richard P. Hinesra gondol? - Igen. - Véleményünk szerint a CIA bátorította ezt a véleményt. - Ez egyszer en nem igaz - hazudott megint Fuller. Valójában bár a meghallgatásokat csak 1962-re tervezték, miközben a Törvényhozás Egyeztet Bizottsága már elhatározta, hogy megakadályozza a meghallgatásokat, a Ház Tudományos és Asztronautikai Bizottságának tagja, Richard P. Hines már 1961 közepén meglátogatta az ATICot, ahol a program vezet je, Friend rnagy "röviden tájékoztatta", majd visszatérve a bizottság tagjai el tt kijelentette, hogy Friendre "nagy benyomást tettek" az Air Force er feszítései. Ezek után nem volt meglep , hogy egy héttel Hines visszatérése után Overton Brookes, a bizottság elnöke kijelentette, a meghallgatásokat elnapolják, és a közeljöv ben el reláthatólag nem is kerül rájuk sor. A következ héten Joseph Karth képvisel , aki a meghallgatások vezet je lett volna, nyilvánosan támadta Donald Keyhoe-t, és ezzel együtt a többi nagyobb UFO-csoportot, többek között Dr Frederick Epstein APII-ját, amiért megkísérelték "becsmérelni, rágalmazni és nevetségessé tenni" a Légier t. Azzal is vádolta Keyhoe-t, hogy "rosszindulattal viseltetik a hadsereg vezet ivel szemben". Még javában folyik Keyhoe keresztre feszítése, amikor Overton Brookes képvisel meghal, és az új elnök, George P. Miller kaliforniai képvisel meger síti, hogy nem lesz meghallgatás az UFO jelenségekkel kapcsolatban. - Nézze - mondta Fuller -, sem én, sem a CIA általában nem vonható felel sségre amiatt, hogy ha egy képvisel adatokat kíván gy jteni a Légier ellen, s ahelyett arról gy z dik meg, hogy a Légier bizony rendben van. Mindez csak azt bizonyítja, hogy maguk, meg a többi összeesküv k mennyire paranoiásak. - Lehetséges - felelte Jackson nyugodtan. - De alapos okunk van feltételezni, hogy Hines arról is informálta képvisel társait, hogy a Kongresszus UFO-program iránti érdekl déséért - idézte "John McCormack szóvívó meg nem nevezett forrása" a felel s. - Hová akar ezzel kilyukadni? 166
- Szeretné tudni, Most Fulleren volt a nevetés sora, jóllehet tudta, Jackson gondolatmenete pontos. - Ha nem fedi fel az informátorát, nem tudok véleményt mondani a kijelentésér l. Milyen meglepetést tartogat még a tarsolyában? - Azt is okunk van feltételezni, hogy Hines, miközben McCormackot benne hagyta a szarban, Donald Keyhoe-t is mellé lökte, amikor azzal cáfolta, hogy helyezte a nyomást McCormackra. Mivel Hines, meg a magához hasonlók Keyhoe-t a kongresszusi meghallgatások prókátorának tartják - ezáltal olyasvalakinek, aki lerántja a leplet az UFO-vizsgálatok titkáról -, ez elegend oknak látszik arra, hogy bemocskolják a bizottság el tt, és ejtsék a meghallgatásokat, ezzel lehetetlenné téve a civil UFO-szervezeteket. - Ez az egész baromság - mondta Fuller, pedig nagyon is jól tudta, hogy igaz, lévén az egyik, aki mindezt eltervezte. Attól a perct l, hogy a meghallgatásokat ejtették, és Keyhoe-t nevetségessé tették, a sajtó, nem kevésbé a közvélemény érdekl dése az UFO-k iránt drámaian megcsappant. A Brookes halálát követ hónapokban, de különösen a meghallgatások ejtése után a f bb civil UFO-szervezetek - köztük az APII és a NICAP - költségvetését, s ami még rosszabb, vele a hitelüket is megnyirbálták. Mindezek tetejébe, éppen ez évben, 1862-ben, az észlelések száma drámaian megn tt, meghaladta az el z "csúcsévek", az 1947-51-ig terjed id szak rekordját. Az APII és a NICAP véleménye szerint ez ennél rosszabb már nem is lehetne. Fuller véleménye szerint ez ennél jobb már nem is lehetne. - Én nem hinném, hogy baromság - mondta Jackson tovább hízlalva a telefonszámlát. Szerintem maga meg a barátai kezdett l fogva Hines mögött álltak, támogatták a kongresszusi meghallgatás ejtését, és Keyhoe-nak, meg a civil UFO-szervezetek hitelének rontását. És még most is, miután a közvélemény érdekl dése alaposan megcsappant, minden igyekezetükkel meg akarnak szabadulni a Blue Bookt l. - Elnézést a kifejezésért barátom, de ez az egész egy rakás szar. A CIA-t egyáltalán nem érdeklik az UFO-k. Bár most a személyes véleményemet mondom, úgy vélem a CIA nevében is kijelenthetem, Itt, Langley Fieldben vajmi kevesen vannak, akik hisznek az UFO-k létezésében. Ez persze megint egy égbekiáltó hazugság volt. Valójában éppen az történt, hogy a CIA nyomására az ATIC igyekezett máshová telepíteni a programját, lehet leg teljesen elszakadni a Légier t l és elt nni szem el l. Sajnos sem a NASA, sem a Nemzeti Tudományos Alapítvány nem kapkod utánuk, és ez fejfájást okoz Fullernek. Szerencsére a Légier Fegyverrendszerek Parancsnokságának Idegen Technológia Részlegénél (FTD) akadt hely a számukra. Itt legalább a kongresszusi támogatás megsz nése miatt majd elsorvad. - Csak annyit mondhatok - folytatta Jackson kitartóan -, hogy az US kormány az egyének zaklatása és a civil UFO-szervezetek elnyomása mellett gyakorlatilag eltemette az UFO-kérdést. - Az UFO-kérdés meglehet sen sok pénzt emésztett fel, ezért érthet a kormány reakciója. Ami pedig a maga összeesküvés-elméletét illeti, ha a kormány annyira érdekl dik az UFO-kérdés iránt, miért akadályozza azokat, akik a választ keresik? - Mert már tudja a választ - válaszolta Jackson. - Az UFO-k ugyanis az övéi. Fuller mindeddig jól szórakozott Jacksonon, de ett l az utolsó megjegyzését l elkomorodott. - Az emberkéz alkotta UFO ötlete baromság - mondta Jacksonnak. - Ezt az Avrocar bemutatása is bizonyította. - Maszlag - mondta Jackson. - Ó, valóban? - Igen. Van egy kutatónk - nem árulom el a nevét -, aki igen értékes információkat gy jtött össze az amerikai-kanadai csészealj konstrukciókról. - A Repül Palacsintáról, az Omegáról, meg az Avrocarról - vágta rá Fuller tétovázás nélkül. Valamennyit nyilvánosságra hozták, bemutatták a sajtónak, ennélfogva a nagy nyilvánosságnak. Nincs itt semmi rejtély, barátom. - Nem? Okunk van azt hinni, hogy ezek a szerkezetek elavult példányok, amikkel a közvélemény száját akarják befogni, s közben az igazi, sokkal fejlettebb csészealjakat a Légier , a Tengerészet és a Hadsereg szigorúan titkos hangárjaiban rejtegetik. Az egyik történetesen Új167
Mexikóban, Albuquerque-ben, a Holloman AFB szigorúan titkos hangárjában van. A saját szememmel láttam. - Maga, személyesen látta? - Igen. - Mikor? - 1954 májusában. - Nyolc éve. Biztos benne, hogy még tisztán emlékszik rá? Lehet, hogy aznap éjjel ugyanúgy be volt nyomva, mint Marlon Clarke. - Nem, nagyon is jól emlékszem rá. Éppen a motelbe hajtottam az úton, amikor elhaladtam a támaszpont mellett, aminek a legtávolabbi sarkában áll az a hangár, szögesdróttal körülvéve. Az az UFO - nem egy szaros Avrocar -, éppen leszállt. Megálltam, és néztem, hogyan vontatják be a hangárba. Igen fejlett, csészealj alakú repül szerkezet volt. - Hallottam már ilyen meséket - felelte Fuller szkeptikus hangon, pedig megdöbbent attól, amit hallott. Ha jól emlékszik, 1954 májusában történt, hogy Dwight Randall - akkor USAF százados, ma az APII összeköt je -, egykori bajtársa, Andrew Boyle meghívására ellátogatott a Cannon AFB-re. Sajnos Boyle pár nappal ezel tt kamerával a kezében végignézte, amint Wilson Kugelblitz II-jének egy utánzata leszállt a Cannon AFB területén. Mivel úgy gondolták, senki nem fogja elhinni Boyle meséjét, pár napig békén hagyták. De amikor felhívta a Blue Book Programnál Dwight Randall századost, és meghívta Albuquerque-be, megfigyelés alá helyezték. Azután amikor a repül térr l egyenesen a Cannon Légitámaszponthoz vitte Randallt, majd kissé távolabb a bázis mellett húzódó úton megállt a kocsijával, és sokáig ott várakozott, Randallt is kezdték megfigyelni. Az Air Force hírszerz je látta, amint Boyle átadja Randallnak az UFO-ról készített fotót. Ugyanaz a hírszerz volt, aki kés bb fekete ruhában betört Randall szobájába, halálra rémítette, és elvette t le a fényképet. Pár hónappal kés bb pedig, amikor Randall mélypontra jutott, és inni kezdett, Boyle-t áthelyezték Alaszkába, ahol nemsokára meghalt egy légi balesetben a Mount McKinley felett. Most meg Randall másik barátja, ez a Bob Jackson, azt állítja, volt az, aki akkor látta leszállni azt a csészealjat a Cannon Légitámaszponton. Fuller ezt nem hitte el. Úgy gondolta, Jackson Randalltól hallotta a történetet, és most ennek segítségével akar információt kiszedni bel le, s közben védi a barátját. De hát hibát követ el. - Van még valami hozzáf zni valója? - kérdezte Fuller. - Miel tt leteszem a telefont? - Igen - mondta Jackson. Ezúttal kissé idegesnek t nt. - Úgy véljük, ezeket a csészealjakat jobbára a szubarktikus területeken vetik be. Mivel én konkrétan a csészealjak mozgásának elemzésével foglalkozom, nem volt nehéz rájönnöm, hogy a csészealjak útiránya rendszerint észak-dél, vagyis az Antarktisz és közöttünk közlekednek. - És miért? - Nem tudom. Hála istennek, gondolta Fuller. Egy percig hallgatott, majd határozottan azt mondta: - Ez olyan, mintha valami Verne-regény volna. - Ne szellemeskedjen, Mr Fuller. Tudja, hogy nem mehetek el túl messzire. Fuller már nagyon is komolyan figyelt, de azért könnyedén mondta: - És mi van, ha ez az egész sztori igaz? Mi közöm van nekem mindehhez? - Vissza fogunk nyúlni a múltba, Fuller. - Tegyék azt. - Minden bizonyíték itt van a kezünkben - felelte Jackson. - A Socorro-esetnél 1947-ben majdnem biztosan emberkéz alkotta csészealj zuhant le. És ha ez igaz, akkor maga tudott róla már akkor, amikor Marlon Clarke-kal beszélt, miel tt a szerencsétlen elt nt. Maga benne volt, Fuller. Fuller jó ideig hallgatott, megpróbálta eldönteni, mit csináljon ezzel az alakkal, aki ilyen h siesen védi a barátját. - Mit mondhatnék erre? - Igazam van, vagy nem? 168
- Igaza is, meg nem is - mondta Fuller. - Nem mondana ennél többet? - Bizonyos feltételek mellett. - Milyen feltételekr l van szó? - Találkozzunk, és beszéljük meg. Némi védelemre lesz szükségem. - Mikor találkozhatunk? - Minél el bb, annál jobb, Mr Jackson. Mit szól a ma estéhez? - Mikor és hol? - Tudok egy kis bárt az M Street végén. Nem egy elit hely de legalább nem látogatják a Langleyb l. A neve… - Várjon, leírom. Fuller türelmesen megvárta, amíg Jackson felkészül, azután lediktálta a Canal közelében lév bár nevét, és azt mondta, kilenckor várja a bejárat el tt. - Ott leszek - mondta Bob Jackson. Letéve e telefont Fuller hátad lt a székén, a lábát feltette az asztalra, kezét összekulcsolta a tarkóján és azt suttogta: - Hát persze, hogy ott leszel. *** Hazatérve fény z Dupont Circle-beli lakosztályába - mely kortárs festményeivel, fehérre festett falaival, drága, antik bútoraival, rafinált világításával, piszkosfehér sz nyegeivel valóban pazar volt, ám hiányzott bel le minden emberi melegség -, és kevert magának egy Martinit, majd bekapcsolta a tévét - de nem figyelt rá, csak hallgatta: nem volt füle a zenéhez, hát ilyesmit hallgatott. Miközben Fuller újabb pohár Martinit töltött, a macskája, egy Doc Savage névre hallgató háromnegyed részt perzsa cica, odacaplatott hozzá, a bokájához dörgöl zött, majd a hátsó lábára ágaskodva az akváriumban úszkáló aranyhalat kezdte fixírozni. Fuller rácsapott a macska fejére, majd belenyúlt az akváriumba, kikapta bel le az aranyhalat, és a cica orra elé tartotta. Az megérezve a hal illatát felugrott, és kikapta Fuller kezéb l a halat. Kiszaladt vele a konyhába. Fuller vigyorogva bement a félhomályos hálószobába, ahonnan még hallotta a tévé hangját. Martinis poharát az éjjeliszekrényre tette, és levetk zött. Alsóruháját a szennyestartóba dobta - a házvezet n minden nap jött -, az öltönyét pedig gondosan ráhajtogatta a fogasra, ami a fürd szoba ajtajáról lógott. Meztelenül a tükör elé állt, elégedetten állapította meg, hogy negyvenkét éves kora ellenére is még lapos a hasa, azután bement a fürd szobába. Kiürítette a hólyagját, gondosan megmosta a kezét, vizet eresztett a mosdóba, majd beszappanozta az arcát, és gondosan megborotválkozott. Arcán a borotvahab maradványaival a zuhany alá állt, és forró vízzel letussolt. Amikor a b re kipirult a forró vízt l, leszappanozta magát - különös tekintettel a testhajlataira -, majd lemosta magáról a szappant. Mire befejezte a tisztálkodást erekciója lett. A vizet forróról jéghidegre állította, és két percig állt alatta. Amikor erekciója lelankadt, kilépett a zuhany alól. Durva törölköz vel ledörzsölte magát, ett l még jobban kivörösödött a b re. Szárítkozás után bepúderezte a testhajlatait, meg a lábát, dezodort kent a hónaljába, az arcát és a nyakát pedig arcvízzel dörzsölte be. Visszatérve a hálószobába megitta a Martinit, majd még egyszer megnézte magát a földig ér tükörben. Eközben ismét erekciója támadt. Elképzelte, amint egy meztelen cicababa térdel el tte, és rúzsos szájával feléje közelít. Büszke volt, hogy ennyi id s korában még ilyen potenciállal dicsekedhet, felvette a Martinis poharát, odament a telefonasztalhoz, és elnyúlt egy magas támlájú székben. Felhívta az egyik titkárn t, aki betegesen utazott a magas rangú férfiakra. Miközben obszcén dolgokat suttogott a telefonba, másik kezével er teljesen gyúrta erekcióját. Végül megbeszélte a n vel, hogy fél tízkor találkoznak a Clyde´s el tt, ami szintén az M Streeten található. Miután letette a kagylót, leheveredett az ágyra, a könyökére támaszkodva elszopogatta a Martinit, és miközben a tévét hallgatta, hagyta, hogy erekciója lankadjon: eltette jobb alkalomra. 169
Befejezve az ivást felállt, és visszament a fürd szobába. Divatos szabású, szürke, olaszos öltönyt húzott inggel, nyakkend vel, és fekete cip vel. Miután levetett ruhájából átrakta a tárcáját, a kulcsait, a jegyzettömbjét, a tollát, még egyszer megnézte magát a tükörben. Mivel nem volt türelme ahhoz, hogy Georgetownban parkolóhelyet keressen magának, taxival az M Street és a Canal Road keresztez déséig vitette magát, amely ebben az órában már meglehet sen sötét volt. A bár el tt azonban világos volt, így azonnal megpillantotta a lezser öltözet Bob Jacksont, amint a járda szélén üldögél , és sört iszogató egyetemisták mellett álldogált. Az út túloldalán kiszállt a kocsiból, kifizette a sof rt, majd még egy percig ott állt, és nézte Jacksont, megpróbálva felidézni a róla, és barátjáról, Randallról készített fotókat abból az id szakból, amikor szemmel tartották ket. Személyes megfigyeléseib l, továbbá a hang és filmfelvételekb l Fuller tudta, hogy Jackson és Randall nagyon jó barátok, sokra becsülik egymást, és a feleségeik is legalább olyan jó barátn k. Decens, jó szándékú emberek, akik sok mindent tapasztaltak együtt, és nyilván megviselné ket, ha valamelyikükkel történne valami. Kár értük, gondolta Fuller. Átkelt az úttesten, fellépett a járdára, és kezet nyújtott az ott ácsorgó Bob Jacksonnak. - Helló - mondta. - Jack Fuller vagyok. Találkoztunk már? - Nem - felelte Bob. - Honnan ismert fel? Fuller elvigyorodott, és a Jackson körül flangáló egyetemisták felé intett. - Maga az egyetlen huszonegy év feletti a környéken, így nem sokat kellett gondolkodnom. - Ó - mondta Jackson zavartan, de tetszett neki Fuller magyarázata. - Értem, mire gondol. - A diákokra pillantott, egy ideig hallgatta a bárból kisz r d hangos rock and roll zenét, és azt mondta: - Tényleg azt hiszi, hogy itt beszélgethetünk? - Nem igazán - mondta Fuller. - Valamikor ide csak feln ttek jártak. Jöjjön, tudok egy másik helyet, csak két perc innen. Jacksont egy mellékutcába vezette, amely enyhén emelkedve a bár mögé vezetett. Nem sokára kiértek a lámpák fényköréb l, és egy koromsötét sikátorban találták magukat. Jackson megsejthetett valamit, mert megállt, megfordult, hogy mondjon valamit Fullernek. De nem hagyta el szó az ajkát. Fuller tenyerének élével er teljes ütést mért Bob Jackson nyakára, pontosan a nyaki ver érre. Ezzel elzárta a fej vérellátását, de a vénát nem sértette meg. Bob abban a pillanatban elveszítette az eszméletét, a falnak tántorodott, és a földre csúszott, a térde az arca elé került. Fuller körülnézett, nem jön-e valaki, azután a zsebéb l el vette a tárcáját, abból egy apró fecskend t, ami már fel volt szívva. Gyorsan Jackson karjába szúrta, s miután kiürült, gondosan eltette a tárcájába, azt pedig vissza a zsebébe. Miközben visszament a bárba, Jackson teste már rángatózni kezdett: a méreg csak ritmuszavart okoz, így semmi nyom nem marad utána. Bob teste vadul rángatózott, amikor Jackson kilépett az M Streetre, és a diákokat kikerülve a Clyde´s-hoz sétált, ahol már várt rá a cicababa. Amint belépett, az öt láb, négy hüvelyknyi sz ke, karcsú bombázó a nyakába vetette magát, és szenvedélyesen megcsókolta. - Most eszünk egy jót, iszunk valamit - mondta, miután sikerült kiszabadulnia az ölelésb l -, azután egész éjszaka szeretkezünk. Élvezzük az életet, rendben? HARMINCNEGYEDIK FEJEZET Ezekben a napokban Dwight hangulatát a mélységes depresszió jellemezte. Három hónappal azután, hogy Bob Jackson szívroham következtében hirtelen meghalt Georgetownban egy bár mellett, az M Streeten, Dwight a félelem, az aggodalom és a gyanakvás közt rl dött. Maga a váratlan halál is megrázta, ezt azonban még tetézte Bob felesége és a két gyereke fájdalmának a látványa, nem is szólva Bethr l, meg a temetésr l, és az események után az álmatlan éjszakákról, és az üres nappalokról. Mindehhez hozzájárult Thelma információja, mely szerint Bobnak azon a napon semmi keresnivalója nem volt Georgetownban, úgy volt, hogy este otthon a barátaikkal vacsoráznak, de az utolsó pillanatban hazatelefonált, hogy valami sürg s dolga akadt, és csak 170
kés este ér haza. Dwighban mindez megérlelte a gyanút, hogy bármit is állít a halottkém, Bob nem szívrohamban halt meg, hanem megölték. A meggy z dése hónapról hónapra er södött. Nehezen boldogult Bob nélkül, és ideje nagy részét Thelma vigasztalásával töltötte, aki szinte bele rült az er feszítésbe, hogy kiderítse, mit keresett a férje abban a sötét sikátorban, amikor otthon kellett volna tartózkodnia. Thelma az egésznek nem látta értelmét: és azt sem volt képes megérteni, mit l lett Bob annyira izgatott, hogy azért lemondott a barátok társaságáról. - Ez egyszer en nem jellemz rá - mondta Bobnak -, úgy hogy valami másnak kell lennie a háttérben. - Nézd, semmi külsérelmi nyomot nem találtak rajta, ezért nem lehetünk biztosak benne. Dwight kétségbeesését csak fokozta, hogy bár az elmúlt évben ejtették az UFO-jelenségekkel kapcsolatos kongresszusi meghallgatásokat, Dr Epstein szervezetét, meg a többi jelent sebb civil UFO-szervezeteket példátlan anyagi és személyi veszteségek érték, beleértve a fizetett tagok számának Drámai csökkenését; a közvélemény e témával kapcsolatos, növekv érdektelenségét; az egyéni és szervezett szponzorok sorozatos visszalépését; az adóhatóságok folytonos látogatását, és kétségbeesett igyekezetüket, hogy hibát találjanak a könyvelésben; és nem utolsó sorban a társaságok alkalmazottainak betegség, családi problémák, "UFO-üldöztetés" miatti alkoholizmus, és a fekete emberel látogatása miatti lemorzsolódását. Bár Dr Frederik Epstein mindezek ellenére tovább folytatta a harcot, gyorsan belerokkant, arcán megjelentek a barázdák, hajában, szakállában pedig a szürke foltok. És végül, de nem utolsó sorban Dwight depresszióját az is súlyosbította, hogy a felgyülemlett munka, és a csökken létszám miatt egyre gyakrabban kellett távol maradnia az otthonától, s emiatt megint veszélybe került a házassága. Beth, aki néhány éven át végre békében élhetett az után a borzalmas hónap után, amely megel zte az Avrocar bemutatóját, most megint fenyegetve érezte magát. Megint visszatértek a rémálmai, amikben UFO-kat látott, meg fekete embereket. Utóbbiak a valóságban is felbukkantak, és követték t, hol fekete limuzinban, hol gyalogosan, de mindig biztonságos távolságban. Ezúttal telefonhívásokat is kapott. A lehet legkülönfélébb id pontokban zaklatták telefonon, olykor mentálisan instabilnak t n hangú férfiak obszcén dolgokat mondtak neki, máskor egyetlen szó nélkül letették e kagylót, vagy csak szuszogta a telefonba, és kuncogtak, miel tt letették. Bár az Avrocar bemutatót megel z poltergeistjelenségek nem ismétl dtek meg, de Beth biztos volt benne, hogy a kocsiját rendszeresen szemmel tartják, mégpedig odafentr l. Dwight tisztában volt vele, hogy miként a zaklatások az Avrocar bemutatója el tti napon maradtak abba, most a Bob halálát követ napon kezd dtek. Ez meggy zte arról, hogy a zaklatásokat gondosan kitervelik, mégpedig ugyanazok a személyek, még ha földönkívüleiek is. Érdekes módon azonban Bethnek most nem voltak emlékezet-kiesései, bár az álmatlanság, és a rémálmok barázdákat szántottak kedves arcára. Dwight rádöbbent, hogy Beth már negyven éves, és hogy tizenhét éve házasok, és hogy Nichola már tizenhat éves. És miközben számtalan fájdalom közepette eljutottak a középkorúságig, még mindig fenyegeti ket a gonosz, ismeretlen ellenfél. Dwight már azon volt, hogy feladja, hátat fordít az egésznek, de Beth, aki talán a legjobban szenvedett mindett l, nem engedte. - Ha megtennéd - mondta neki -, krónikus gy löleted, félelmed és reményvesztettséged mellé szereznél egy jó kis kudarcérzetet. Egyszóval az nem hogy jót tenne veled, Dwight, de csak rontana az állapotodon. Ezért ne tör dj velem, és azzal, hogy mi történik velünk, csak tedd a dolgodat, és fejezd be a küzdelmet. - De aggódom miattatok - válaszolta Dwight. - Te még nálam is többet szenvedsz - mégpedig énmiattam - és éppen ez aggaszt engem. Miért nem utazol el egy id re? Menj el nyaralni. Látogasd meg a szüleidet. Segíts nekik beköltözni az új házba. Biztosan örülnek majd neked. Beth apja, Joe McGinnis, eladta belvárosi autókereskedését, és feleségével, Glendával Westerville-be vonult vissza. Ez egy kellemes kisváros alig huszonöt mérföldre Columbustól, és száz mérföldre Daytontól északra. A múlt héten költöztek oda, de tegnap már telefonáltak, hogy valaki meglátogathatná ket, mert hiányzik nekik a társaság. 171
- Miért nem jössz el? - kérdezte Joe Betht l. - Tudom, hogy Nichola még iskolába jár, de nem lakunk olyan messze, jöhetsz egymagad is. Meg aztán biztosan jól esne egy kis magány. Mintha évek óta nem láttalak volna. - Azt hiszem, Joenak igaza van - mondta neki Dwight. - Jót tesz egy kis hely- és leveg változás. Neked biztosan jót tenne. - Gondolod, hogy el tudnék menni… - elhallgatott, mert tudta, hogy úgyis rábeszélnék. Meg aztán arról is meg akart gy z dni, hogy elmehet-e egy hosszabb útra anélkül, hogy követik? Vane olyan hely a világon, ahol és Dwight egyedül lehetnek, ahol nem látják, nem hallgatják ki ket? Ha nincs, akkor az életüket végképp a rémálmok fogják kitölteni. - Csak az jutott eszembe… - Megéri kipróbálni - nyugtatta Dwight. - Mit veszíthetsz? - Rendben, akkor elmegyek egy hétre. Mikor induljak? - Csak két órás út - mondta Dwight. - Miért nem indulsz már délután? Menj, és vacsorára már ott lehetsz, ami anyád f ztjét ismervén bizonyára fenséges lesz. - Anya f ztje, és apa jó söre - egészen csábító. - Nem fognak bántani, Beth. - Rendben, Dwight. Megyek, felhívom ket, azután becsomagolok. - Csináld csak - mondta neki Dwight. Miután megbeszélte a dolgot a szüleivel, Beth becsomagolt, majd lezuhanyozott, és Dwight kíséretében a kocsihoz ment. A járdán megölelték, megcsókolták egymást, nem tör dtek vele, hogy ki látja, ki nem. - Vigyázz magadra - mondta Beth. - Érezd jól magad. - És ne hagyd, hogy Nichola rosszalkodjon. - Szigorú apa leszek. - Oké. Egy hét múlva találkozunk. - Képes leszek addig várni? Beth grimaszt vágott, és Dwightra mosolygott. - No lám, milyen gáláns férjem van - mondta. - Na, még egyet. Megint megcsókolták egymást, azután Beth beszállt a kocsiba. Dwight addig nézett utána, míg el nem t nt az utca végében, azután jobbra-balra pillantott, majd felfelé, végül a kísértetjárta házukra. Azután ment a dolgára. *** Beth megígérte Dwightnak, hogy felhívja, mihelyt megérkezik a szüleihez. Amikor egészen estig nem érkezett hívás, Dwight felhívta az apósát, és megkérdezte, Beth ott van-e már. Joe nyugtalanul közölte, hogy nem ért oda. - De az út csak két órát vesz igénybe - mondta Dwight -, és négykor indult. - Biztosan megállt, hogy bekapjon valamit - mondta Joe reménykedve. - Nem. Úgy tervezte, hogy veletek vacsorázik. Hogy hatra ott lesz, emlékszel? Meg aztán, ha úgy érezte volna, hogy elkésik, telefonált volna, nem gondolod? - Lehet, hogy baleset érte - vallotta be félelmét Joe. - Adjunk neki még egy órát. - Oké - felelte Dwight. Amikor egy óra múlva, este kilenckor Beth még mindig nem telefonált, Dwight és Joe szinte egyszerre érdekl dött a helyi hatóságoknál, hogy nem jelentettek-e balesetet. Egyik rsre sem érkezett hír Bethr l és a kocsijáról, mindazonáltal kiküldtek egy jár rkocsit, hogy nézzen körül. Éjfélig nem találtak semmit. Dwight mindent elkövetett, hogy Nichola ne vegyen észre rajta semmit. A lány most tizenhat éves, magas, karcsú, hosszú, sz ke hajú, veszedelmesen jó alakú teremtés, alakját csak kihangsúlyozza a feszes cájgnadrág, és a trikó. A feln tt fiúk egyre gyakrabban jelennek meg az ablaka alatt és érdekl dnek, nincs-e kedve kimenni hozzájuk. Dwight azt hazudta neki, hogy Beth megérkezett, és majd másnap telefonál, azután elküldte lefeküdni, és a tekintetével követte, amint elt nik a hálószobában. Hálát adott az istennek, amiért ott van vele, azután felbontott egy doboz 172
sört, és a karosszéket odahúzta az ablak és a telefon közé. Hajnalig ott ült, de sem Beth nem került el , sem a daytoni, vagy a columbusi rend rség nem hívta fel, hogy a nyomára akadtak. Reggel meglehet sen kétségbeesetten, ám Nichola el tt titkolva a dolgot, elvitte a lányt iskolába, azután anélkül hogy tudatánál volna, mit csinál, jobbra-balra, le, s fel tekintgetve alaposan körülnézett, és hazahajtott. Beth öreg Fordja a kocsibejárón parkolt. Dwight gyorsan leparkolt, majdnem nekiütközött a Fordnak. azután berohant a házba. Beth ott ült a kanapén és kávét iszogatott. Amikor megpillantotta, letette a kávét, felpattant, és átölelte. Láthatóan kimerült volt, reszketett, és vörös szeme könnyt l csillogott. Dwight leültette, majd átölelte a vállát, és azt mondta: - Istenem, Beth, mi történt? Nagyon aggódtunk miattad. - Nem tudom. Nem vagyok benne biztos. Biztosan megint egy emlékezet-kiesés. - Megrázta a fejét, megdörzsölte a szemét, és megnedvesítette az ajkát. - Csak annyira emlékszem, hogy Springfield határában járok. Valahol azon az úton veszíthettem el az öntudatomat. - Sírva fakadt, és Dwight vállán keresett menedéket. - Csak annyira emlékszem, hogy kihajtok Springfieldb l, és elindulok Columbus felé. Úgy este öt lehetett. Emlékszem, az út teljesen kihalt volt, azután… rágyújtott egy Camelre, leszívta a füstöt, majd kifújta, Láthatóan megkönnyebbült. - Semmi! vállat vont. - Azután már csak arra emlékszem, hogy megint a kocsiban ülök, de Springfield innens oldalán, és visszafelé tartok Daytonba. - Krisztusom! - kiáltotta Dwight. - Mi történhetett id közben? Beth a karórájára pillantott, majd a faliórára. - A mostani id b l ítélve úgy reggel nyolc és kilenc között térhettem magamhoz. Nem tudom pontosan, mert a karórám 5:05-kor megállt. Hogy este 5:05-kor vagy reggel, azt nem tudom megmondani - de meggy z désem szerint este 5:05 lehetett. - Megszorította Dwight kezét, és a fejét a vállára hajtotta. - Ó, istenem, annyira félek, Dwight. Ez rosszabb, mint valaha. Úgy érzem, mintha magát a poklot jártam volna meg, és nem tudom, miért. Úgy érzem kívül, belül össze vagyok törve… és mindenek el tt… ó, istenem, annyira félek! Megint könnyekben tört ki, ezért Dwight magához szorította, megsimogatta a haját, megcsókolta a feje búbját, azután lassan ringatni kezdte, amíg meg nem nyugodott. Amikor lecsillapodott, a kezébe vette könny áztatta arcát, és szájon csókolta. - Feküdj le és aludj - tanácsolta neki. - Vegyél be Váliumot. Nem akarlak rábeszélni a nyugtatókra, de az alvás most mindennél fontosabb a számodra. Én itt leszek melletted. Nem fogok aludni. Majd figyelek rád. Semmit l nem kell félned. - Nem mész ki a házból? - Megígérem. Majd csak akkor, ha Nicholáért kell mennem - de addigra már fent leszel. Addig itt maradok. Gyere, hadd dugjalak az ágyba. Amikor a hálószobába vezette, Beth csak ült az ágy szélén, nem akart lefeküdni. - Nem kell levetned a ruhádat - mondta neki Dwight. - Csak vedd be a Váliumot, és feküdj le. Meglátod, rögtön el fogsz aludni. De Beth csak a fejét rázta. - Ebben a ruhában nem tudok aludni. Soha többé nem veszem fel. Mocskosnak érzem magam benne - fert zöttnek. Istenem, ki nem állhatom ezt a ruhát! Látható undorral vadul tépni kezdte magáról a ruhát, mintha a testére mászó hangyáktól akarna megszabadulni. Dwight átölelte, lecsillapította, és leültette az ágy szélére. Adott neki egy Váliumot, majd rábeszélte, hogy feküdjön le, és pihenjen. De még a nyugtató hatása alatt sem tudott elaludni addig, amíg le nem vetette a ruháját, és nem vett egy forró fürd t. A b re teljesen kivörösödött, és Dwight valósággal megégette a kezét, amikor megpróbálta beállítani a víz h mérsékletét. Beth rákvörösen is hosszú percekig szappanozta magát, és miután végzett, szégyenl sen kilépett a zuhany alól, és hagyta, hogy Dwight megszárítsa a törölköz vel. - Nem - tiltakozott, amikor Dwight rá akarta adni a hálóinget. Bebújt a takaró alá, és egy szempillantás múlva már aludt is.
173
Dwight f zött magának egy kávét, és leült a fotelbe a telefon és az ablak közé, és csak bámult kifelé az autóbejáróra, ahol a két kocsi egymással szemben parkolt. Számtalanszor visszaidézte magában Beth történetét, azt hogy mi történhetett az után, hogy este ötkor elhagyta Springfieldet addig, amíg másnap reggel a város túlsó felén, az ellenkez irányban magához tért. Miután meggy z dött róla, hogy Beth mélyen alszik, kilopakodott a házból, hogy szemügyre vegye a kocsit. El ször nem talált rajta semmi szokatlant… azután alaposabb vizsgálat után észrevette, hogy mind a négy kerék közelében, az ajtó mellett apró horpadás látható. El ször nem hitte a szemének, de azután még alaposabban megvizsgálta, és rájött, hogy nem az érzékei játszanak vele…a horpadások azt sugallták, hogy a kocsit valamilyen emel szerkezettel felemelték a földr l. Bármi mozgatta meg a kocsit, fizikai nyomot hagyott rajta. *** Hetekkel a különös kaland után Bethet egyre hevesebb fejfájás kezdte gyötörni, és a rémálmai is visszatértek. És szentül meg volt gy z dve róla, hogy fekete ruhás emberek követik… akik álmában is rendszeresen megjelennek. Miután az állapotában nem mutatkozott javulás, Dwight javasolta, hogy keressen fel egy pszichiátert, hogy megnyugtassa, nem ment el az esze, és nem csak képzeli az egészet. Emiatt némi b ntudatot érzett, mivel - a kocsin látott horpadások, és Beth kétségbevonhatatlan szintesége alapján -, meg volt gy z dve róla, hogy a kocsit valóban felemelték a földr l, és a város túlsó végébe vitték, mialatt Beth öntudatlan volt. Mindazonáltal úgy vélte, a pszichiáter vizsgálata csak hasznára válhat Bethnek, akárcsak annak várható folyománya, a hipnotiz r, aki majd kiszedi bel le, mi történt azon a springfieldi úton az alatt a nyolc óra alatt. Néhány konzultáció után a pszichiáter, Dr Phillip Dewhurst, egy régi barátja, akit még a Wright-Patterson Légitámaszpontról ismert, megnyugtatta, hogy valóban nem hallucinált, hanem tényleg amnéziát szenvedett a kérdéses id pontban. Dr Dewhurst véleménye szerint Beth azon törekvése okozta, hogy kétségbeesetten igyekezett megszabadulni a valóságos élményeit l, és a különösképpen félelmetes fantáziálásaitól. Dr Dewhurst ennélfogva Dwight nagy megkönnyebbülésére nem Sodium Amytal és Pentothal kúrát javasolt, hanem azt, hogy vesse alá magát intenzív hipnózisnak, és ennek végrehajtásához szívb l ajánlotta Dr Irma Sagan, B.M, M.A, M.D. pszichiátert, a Londoni Orvosi Hipnotiz rök Társasága elismert tagját. Bár Beth eleinte vonakodott alávetni magát egy ilyen kezelésnek, a rémálmok megismétl dése után - vonakodva bár - de beleegyezett, hogy Dwight lefixálja az id pontot. Ennek eredményeképpen néhány nap múltán mindketten megjelentek Dr Sagan Dayton belvárosában lév rendel jében. A harmincas éveinek közepén lév Sagan karcsú, meglehet sen vonzó teremtés volt, nyílt, megnyugtató mosolyú - nyilván nem olyan, amilyennek Beth egy pszichiátert, különösen nem egy hipnotiz rt el tudott képzelni. Amikor Beth elengedte magát, és kibökte, mit l tartott, Dr Sagan csak kuncogott. - Tudom, mire gondol - mondta. - Ez az én sorsom. Engem mindenki öreg, sz hajú, disztingvált férfinak gondol. És végtelenül ridegnek, talán fél rültnek - amolyan Raszputyinnak, Svengalinak. Szerencsére egyik sem vagyok. Ez is csak egy munka, amit ugyanúgy el kell végezni, mint a többit. Sikerült ellazítania? - Már attól megnyugodtam, hogy megpillantottam önt - mondta Beth. - És egyáltalán nem látszik Raszputyinnak, vagy Svengalinak. Dr Sagan elmosolyodott. - Nagyszer . Vannak fenntartásai a hipnotizálással szemben? Úgy értem, hisz annak pszichológiai hasznosságában? - Nem vagyok benne biztos - mondta Beth. - Vagyis nem a maga ötlete volt, hogy meglátogasson. - Nem. - Beth Dwightra pillantott. - A férjem javasolta. És a barátunk, Dr Dewhurst támogatta. - Megbízik a férjében? 174
- Tökéletesen. - Jól van. Ez nagyon fontos. Hisz abban, hogy hipnotizálni tudom? - Nem. - Miért nem? - Mert azt tartom, hogy az önszuggeszció. Szerintem aki azt hiszi, hogy hipnotizálható, azt lehet hipnotizálni. Szerintem az együgy és gyenge akaratú embereket lehet hipnotizálni. Vagyis, ha az ember nem akarja, vagy nem hisz benne, akkor nem lehet hipnotizálni. - Ön pedig se nem hisz benne, se nem akarja. - Hajlandó vagyok kipróbálni annak reményében, hogy segíthet rajtam, de nem hiszem, hogy m ködni fog. - Ez igen precíz válasz volt - mondta Dr Sagan. - Önnek igen határozott személyisége van. Felállt, megkerülte az asztalt, és leült a szélére, Beth-el szemben. - Hadd biztosítsam afel l Beth, hogy minden feln tt, és minden hét éven felüli gyermek hipnotizálható. Csak a mentálisan retardáltak és a pszichotikusok képesek ellenállni a hipnotizálásnak, és a hipnotizálhatóság nem a gyenge akarat függvénye. Valójában minél intelligensebb az alany, annál könnyebb hipnotizálni. Emiatt tehát nem kell szégyenkeznie. Nincs abban semmi rossz, ha az embert hipnotizálják. Csak gondoljon a többi terápiára, és elfogadja, amit mondtam. - Oké - mondta Beth. Dr Sagan elmosolyodott, és bólintott. - És hogyan képzeli el azt, ahogyan hipnotizálni fogom? - Le fog fektetni és valami monoton látványt fog alkalmazni - egy kulcsot lóbál, vagy metronómot használ - amivel elvonja a figyelmemet. És beszél hozzám, hogy a szememmel kövessem a tárgyat. Dr Sagan megint elmosolyodott. - Nyilván olvasott ilyesmir l. - Igen. - Mennyi az id , Beth? - Tizenegy harminc - felelte az órájára pillantva. - Köszönöm. - Dr Sagan Beth homlokára helyezte a kezét. - Mit szólna, ha megkérném, emelje fel a jobb kezét? - Megkérdezném, mi szükség van erre. - És ha megismételném, hogy emelje fel a jobb kezét? Beth felemelte a jobb kezét. - Megkérdezném, mi szükség van erre. - És ha nem válaszolnék, nem emelné fel a kezét? - Úgy van - felelte Beth feltartott kézzel. - Nem fárasztja ez a beszélgetés? - kérdezte Dr Sagan. - Egy kissé - felelte Beth még mindíg feltartva a kezét. - A szeme elnehezül, igaz? Álmos, és nehéz. Nagyon nehéz. Olyan nehéz, hogy a legszívesebben becsukná, csakhogy még nem tudja. - Így van - felelte Beth. - Szeretne lefeküdni, behúnyni a szemét, és pár percig pihenni? - Igen. - Szeretné leereszteni a kezét, odamenni a kanapéhoz, és led lni pár percre, - Igen - felelte Beth. - Engedje le a kezét, Beth, sétáljon a kanapéhoz, feküdjön le, és hunyja be a szemét néhány percre. Beth teljesen a tudatánál volt, és úgy érezte, ez a legkézenfekv bb dolog, tehát a kanapéhoz ment, lefeküdt rá, és behunyta a szemét. Dr Sagan utána ment és egy széket húzott a kanapé mellé. Bekapcsolta a magnetofont, és Beth fölé hajolt. - Beszélne hozzám, Beth? 175
- Igen. - Nem bánná, ha feltennék néhány kérdést? - Nem. - Nyiss aki a szemét, és ébredjen fel. Beth kinyitotta a szemét. Borzalmasan fáradtnak érezte magát, de nyugodtabb volt és már nem nyomasztotta annyira a helyszín. Dwightra pillantott, aki Sagan asztala el tt ült, és feszülten figyelt, miközben Dr Sagan visszacsévélte a magnót, és megnézte az óráját. Amikor Beth felült, és ásítva nyújtózkodott, Dr Sagan mosolyogva megkérdezte: - Mennyi az id , Beth? Beth a karórájára pillantott, és arra számított, hogy csak öt perc telt el. Ezzel szemben két óra múlt el azóta, hogy idejöttek. Ennyi ideig aludt. - Istenem! - kiáltott fel. - Egy óra harminc! Hová t nt az id ? Mi a…? Sagan mosolygó arcára pillantott. - Jöjjön, Beth - mondta amaz. - Üljön a férje mellé. Maga két órán állt transzban volt, és mindent elmondott. Akarja, hogy visszajátsszam? - Nem is tudom - felelte Beth. - Szerintem az lesz a legjobb, ha ideül a férje mellé, és meghallgatja a szalagot. A férje jobban érti, amit mondott, mint én. Kérem, Beth, jöjjön ide. Beth felállt a kanapéról, odabotorkált Dwight mellé, és leült melléje. Tágra nyílt szemekkel meredt a magnóra, mintha a forgó orsók látványa teljesen elb völné. A magnóról hallatszó saját hangja gyakorlatilag újra hipnotizálta. A magnóról hallatszó Beth valóságossá varázsolta valamennyi rémálmát. Mintha egy testetlen lélek szólt volna hozzájuk a pokolból. HARMINCEGYEDIK FEJEZET HANGFELVÉTEL HIPNOTERÁPIAI KEZELÉSR L JELEN VANNAK: Dr Irma Sagan, B.M., M.A., M.D., a Sagan Hipnoterápiai Klinikáról, Dayton, Ohio, USA, továbbá a PÁCIENS: Beth McGinnis Randall, szintén Dayton, Ohio. PÁCIENS KORA: 40 STÁTUSA: Privát páciens (PP). DÁTUM: 1963, november 12. ÖSSZEFOGLALÁS: Páciens 1863 november 12-én, Dr Phillip Dewhurst M.A., M.D. ajánlására hipnotikus regresszió és ha szükséges, hipnoterápia céljából férje, Dwight Randall társaságában megjelent Dr Irma Sagan rendel jében, a Sagan Hipnoterápiai Klinikán. A páciens ismétl d migrénre, emlékezet-kihagyásra, és ismeretlen személy, vagy személyek által történt üldözés vélelmén alapuló paranoiára panaszkodott. Dr Dewhurst négy konzultáció után arra a következtetésre jutott, hogy a páciens állapotát az 1963 október 2-án Daytonból Columbusba történ útja során elszenvedett emlékezet-kiesés, és az azt követ amnézia okozta. A hipnózis célja, hogy visszavezesse a pácienst az 1963 október 2.-i események id pontjára, és felderítse azokat az eseményeket, amelyek a traumát okozhatták, és annak alapján meghatározza a kezelés módját. Az amnézia megsz ntetése a hipnózis három fokozatán át sikerült: az enyhe, közepes, és er s hipnózis végül a megfelel állapotba juttatta a pácienst. 176
A teljes terápia két órán át tartott, és teljes regressziót hozott létre. A terápia befejeztével Dr Sagan javasolta a páciensnek, hogy a transzból felébredve hallgassa meg az emlékezet-kiesés idején történteket a saját elmondása szerint. A további kezelések célja a részletek feltárása, és annak megállapítása, hogy az események mely valóságos, és nem valóságos eleme okozta a traumát. A teljes, tizenkét terápiából álló kezelés eredményeképpen Dr Sagan megállapítja, hogy a páciens transzban tett visszaemlékezései valóságos eseményeket írnak le. A páciens hipnotikus transzban történt kihallgatásának jegyz könyvét megküldjük az Orvosi Hipnotikusok Társasága Archívumának: 4. Victoria Terrace, Kingsway, Hove, Sussex, England. ORVOS: Maga most pihen, pihen, nagyon fáradt. Alszik, mélyen alszik, egyre mélyebben alszik. Alszik, kényelmesen alszik, pihen, mélyen pihen. Egyre mélyebben és mélyebben alszik, nagyon kényelmesen fekszik, és alszik. Kényelmesen pihen és alszik. Mély, mély álomban van. Nagyon pihent, és most már mindenre emlékszik, és válaszolni fog a kérdéseimre. PÁCIENS: Igen ORVOS: Jól van, Beth. Maga most pihen. Semmit l nem kell félnie. Most visszamegyünk 1963 október 2-ának estéjére. Arra a pillanatra, amikor a kocsijával kihajt Springfieldb l. Most visszamegyünk. PÁCIENS: Igen. ORVOS: Tudja, hogy hol van? PÁCIENS: A kocsimban vagyok. Már Sprinfielden kívül. A Springfieldb l Columbusba vezet úton vagyok, Springfieldt l ötven mérföldre. ORVOS: Mit lát, Beth? PÁCIENS: Csak az utat. Meg az üres földeket kétoldalt. Nincs forgalom az úton. A nap már lement. Majdnem sötét van. Könny vezetni. Úgy érzem, jó volna már ott lenni. ORVOS: Igen, Beth. PÁCIENS: Nem akarom. ORVOS: Jól van, Beth. Maga most nagyon pihent. Semmit l nem kell félnie. Mit érez, vagy mit lát? PÁCIENS: Érdekes érzés… Valaki követ… Nem, senki nincs a közelben. Senki sincs el ttem. Senki sincs utánam. A földek is kihaltak mindkét oldalon. Az égen sincs semmi… Sötétedik. Az ég sötétedik. Érdekes érzés… Ó, nem, nem szállok ki innen! Valaki követ… nem mögöttem…fölöttem van. Nem látom… Az isten verjen meg, hol lehet? Ó, istenem, pont fölöttem van! Én… Nem, nem akarom! ORVOS: Biztonságban van, Beth. Pihen. Nagyon nyugodt. Nincs mit l félni. Nagyon pihent. Biztonságban van. Mi történik, Beth? PÁCIENS: Mellettem… a kocsi mellett. Ketten vannak… két repül csészealj… ó, Istenem, Dwight, hol vagy? Gyere, nézd meg ket! Ez az amit, mindig is látni akartál. Ó, istenem, Dwight, merre vagy? 177
ORVOS: Dwight itt van maga mellett, Beth. Pontosan itt ül maga mellett. Jól van. Minden oké. Azt akarja, hogy leírja a repül csészealjakat. Milyenek, Beth? PÁCIENS: Nem nagyok… nem olyanok, amilyenekr l meséltél. Kicsi csészealjak, forgó korongok, fémb l vannak, és ezüstösen csillognak. két, vagy három láb szélesek. Mintha két tányér volna egymással szembe fordítva… az egész fémb l van. Sima a felszínük. Teljesen simák. Forognak, és követik a kocsit, kétoldalt húznak mellette, velem egy vonalban. Én közel ülök az ablakhoz… most… Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom! ORVOS: Jól van, Beth, most már emlékszik. Ez a múlt. Maga emlékezik. Mindez a múltban volt. Nem fogja bántani. Maga csak emlékezik, de úgy érzi, mindez most történik meg, csakhogy mindez a múltban volt. Csak olyannak látszik, mint a jelen. Mintha a jelenben volna. Éppen most. Ebben a pillanatban, de maga biztonságban van. Mi történik, Beth? PÁCIENS: Két csészealj, mindkét oldalon egy, követi a kocsimat, éppen itt vannak velem egy vonalban, együtt haladnak a kocsival. Szilárdnak látszanak… teljesen simák. Nem hallom ket… nem, érzem ket. rülten pörögnek… és villognak, és én nem tudom, hogy látom-e, vagy érzem ket, de valamilyen nyomást érzek. Valami rám telepszik, nyomja lefelé a kocsit… ó, istenem! ORVOS: Nyugalom, Beth. Nyugalom. Nem kell aggódni. Csak beszéljen, Beth. PÁCIENS: A csészealjak abbahagyják a forgást. Még repülnek, de nem forognak. Ó, istenem, egy kis ablak kinyílik rajtuk, és egy - üvegszem - rám mered… Istenem! Mi ez? Valamilyen fény… egy sugár! Ezek fénysugarat vetítenek a kocsiba - furcsa fényt - villog. Nagyon fényes, és villog. Egyre gyorsabban pulzál, és valamilyen zajt is csap… olyan vibrálást érzek… Ne! Kérem, ne! ORVOS: Mi az, Beth? PÁCIENS: Fáj a fejem. Nem tudok gondolkodni. Az egyik fénysugár a motorháztet re vet dik; a másik meg az arcomra… nem látok tisztán…A motor leáll. Ó, istenem, de fáj a fejem. Ez a fény megvakít. Megáll a kocsi! ORVOS: Jól van, Beth, nem kell félni. Mi történik most, Beth? PÁCIENS: a kocsi megáll, és… Nem! Nem! Nem! ORVOS: Nyugodjon meg. Maga most nagyon nyugodt. Biztonságban van. Mi történik, Beth? PÁCIENS: Ó, istenem! Itt el ttem, Leszáll az útra. Egy másik csészealj, sokkal nagyobb hatalmas - akkora, mint egy repül gép. Körben sok fény villog rajta. Lassan leereszkedik az útra. Ott lebeg - néhány hüvelykre az út felett. Most leszáll, elzárja az utat, és a fénye elvakít. ORVOS: A kisebb csészealjak hol vannak, Beth? Még mindig ott lebegnek a kocsi mellett? Még mindig világít a fénysugaruk? PÁCIENS: Igen- nem! Úgy értem, még ott lebegnek a kocsi két oldalán, de már nem világítanak, a kis ablakok már bezárultak. ORVOS: Igen?
178
PÁCIENS: Megpróbálom elindítani a kocsit. Nem indul. Megpróbálok kiszállni, és elszaladni, de az ajtók be vannak zárva. Ó, istenem. Csapdába estem, és a fejem majd szétszakad, és… ORVOS: Jól van, Beth. Nem kell izgulni. Itt vagyok. Itt vagyok magával. Csak mondja, mi történik? PÁCIENS: Csapdában vagyok. Az ajtók be vannak zárva. Nem tudom megállítani a kocsit. A hatalmas csészealj az úton terpeszkedik - több, mint száz láb átmér j , és olyan magas, mint egy irodaház, és körben fények villognak rajta… Ne! A fények kialszanak. Azt hiszem a forgó korong is lassul, igen, megáll. Most megáll, teljesen sötét, és odakint is sötét van. Majdnem sötét. És… Ó, istenem! Valami zajt hallok. Mély dübörgést. Érzem… azt a hangot. úgy értem… Kinyílik. Kinyílik! Hosszú fényes csík - egy nyílás az alján… egyre szélesedik, ahogyan egy ajtó nyílik ki. És…ez egy ajtó, egy hatalmas ajtó, amilyen a hangárokon van - amilyen Wright-Pattersonban is volt, Dwight, és. Ó, istenem, embereket látok… csak állnak ott, nem mozdulnak… Olyanok, mint én… nem látom tisztán… csak a körvonalaikat. Emberi alakok… az egyik normális… olyan normális formájú… istenem, a másik kisebb. Sokkal alacsonyabb, és torz a feje, meg a keze is… A fény… Biztosan a fény miatt látszanak torznak.… Ó, istenem, nem! Nem! Nem! ORVOS: Csillapodjon. Maga most nyugodt. Maga nem ott van. Maga most itt van mellettem. Teljes biztonságban. Mi történik most? PÁCIENS: Fények! Újabb fények! Két újabb fénycsík jön ki a nagy csészealjból. Egyenesen a kocsira vet dnek. Elborítja a kocsit, és vibrál… ORVOS: Jó van, Beth. Mi történik? PÁCIENS: A zaj! Érzem a zajt! Nem tudok gondolkodni a zaj miatt… a fény szétterül, a csészealj megn … Nem, ó Krisztus! - valami kinyúlik bel le. Hatalmas fémkarmok - valamilyen kampók. A rámpa végén megállnak. Csak lógnak ott, mint valami karmos kéz. ORVOS: Mik azok az alakok a feljáróban, Beth? PÁCIENS: Nem látom. Nem mozognak. Csak a körvonalukat látom… az arcukat nem…elmosódnak a vakító fényben. És… a szemem fáj a fényt l. Szédülök t le, olyan gyorsan villog, úgy érzem, széthullik a testem… az a hang…a hang, amit érzek… ORVOS: Igen, Beth? PÁCIENS: Csak állnak ott - engem figyelnek, azt hiszem… Istenem, azok a kicsik nem emberek… rossz a formájuk. És… nem, ez nem igaz! A kisebb csészealjak most a fényüket… nem, a kocsira… és… A kocsi mozog! Húzza a kocsit. Ó, istenem, nem tudom visszatartani. A kézifék nem fog, és a kocsi megy el re! De mit l? A fénysugártól! Az húzza a kis csészealjak segítségével. Behúz a csészealjba… a kocsival együtt… a rámpán álló alakok felé vonszol… Ki akarok menni! Ki akarok menni! Nem tudok mozogni! Ó, istenem, hadd menjek ki! ORVOS: Rendben van, Beth. Nyugodt lehet, kijut onnan. Csak mondja, mi történik. PÁCIENS: Az a villogó fény csinál velem valamit. megsüketít… megbénít… Ó, istenem… nem tudok mozogni, és a kocsi elérte a rámpát, a karmokat. A karmok a kocsi felé nyúlnak, és két oldalt megragadják. ORVOS: Igen, Beth. Mi történik? 179
PÁCIENS: A kocsi remeg. A karmok megragadják, egyik a másik után, az els és a hátsó kerék között… Ó, istenem, nem kapok leveg t! Pánikba estem. Megpróbálom leküzdeni… Igen, most jobb… Már tudok lélegezni… ORVOS: Már tud lélegezni, Beth. Nem kell pánikba esnie. Vigyázunk magára. Mi történik, Beth? PÁCIENS: Most a kisebb csészealjak fénye kialszik, és bekúsznak a nagy hajóba, elt nnek a vakító fényben… Hála istennek, elmennek… De… Ó, nem! ORVOS: Mi a baj, Beth? PÁCIENS: A fémkarmok… megragadják a kocsit, és bevonszolják a fénybe, a hajóba… És azok az alakok most megmozdulnak, félreállnak az útból… Már bent vagyok a csészealjban! Bent vagyok! Engedjenek ki! Engedjenek ki! ORVOS: Csak nyugodtan. Maga nyugodt, mélységesen nyugodt. Nincs mit l félni. Mélységesen nyugodt, mélyen alszik, és semmi nem bánthatja magát. Maga rendben van. Válaszolhat a kérdéseimre. Mit lát odabent? (A páciens nem válaszol.) ORVOS: Hall engem, Beth? PÁCIENS: Igen. ORVOS: Éppen most jutott be a nagy csészealjba. Mit lát? PÁCIENS: Fényt. Nagyon er s fényt. A mély hangú dübörgés abbamaradt. A kis alakok itt állnak mellettem, de a fény miatt nem látom ket tisztán… Körbeállják a kocsimat. Az acélkarmok elengednek… a kocsit engedik el, ketté hajlanak, és visszahúzódnak. A kocsi itt áll szabadon. Minden visszhangzik. A visszahúzódó acélkarmok miatt remeg az egész bels tér. Most elt nnek a falban. A mély dübörgés abbamarad és a fejfájásom is elmúlt. Tudok mozogni, de érzem, hogy elszállt bel lem az er , szédülök. Ó, istenem, most… Nem akarom! Nem! ORVOS: Mondja. Minden rendben van, Beth. Nekem elmondhatja. Nem esik bántódása. Mi történik most? PÁCIENS: Az alakok körülveszik a kocsimat. Némelyikük olyan, mint más normális ember, fekete ruhát viselnek. De némelyikük… Ó, nem! ORVOS: Folytassa, Beth. (A páciens nem válaszol.) ORVOS: Mondja, mit lát, Beth. PÁCIENS: Némelyikük - azok az alacsonyabbak - idegenek. Torz alakjuk van, és a kezük helyén olyan kampó van, amilyen behúzta a kocsit, csak kisebb annál. És fémsapka van a fejükön, amib l… nem is tudom… olyan elektromos dugók állnak ki. A szemük rendesnek látszik… de nem amerikai… keleti? Az alsó ajkuk fémb l van, meg azt hiszem, az arcuk és az orruk is. Olyanok, mintha földönkívüliek volnának… és borzasztóan visszataszítóak.
180
ORVOS: Igen, Beth? (A páciens nem válaszol.) ORVOS: Elmondhatja, milyenek, Beth. Nyugodtan. Itt ülök maga mellett és hallgatom. Kérem, írja le ket részletesen, Beth. PÁCIENS: Alacsonyak - alig öt láb magasak. De az is lehet, hogy még kisebbek. Mint az emberek, olyan ruhát viselnek, csak szürkét. Most mindannyiam. az emberek, és a kis lények is körbeveszik a kocsit… félek! Igen! De minden itt van a fejemben… nem tudok semmit tenni, mert bár meg vagyok rémülve, béna is vagyok, és nem tudok mozdulni. Arra várok, hogy csináljanak már valamit, vagy szóljanak hozzám. De csak körbeállnak, és néznek. Rám néznek. ORVOS: Beszél valamelyikük, Beth? PÁCIENS: Nem. Az egyik fekete ruhás kinyitja az ajtót, és kihúz a kocsiból. Nem, nem húz, csak segít. Félek, de nem tanúsítok ellenállást. Nincs meg hozzá az akaratom. A férfi segít nekem, mert gyenge vagyok, és egy kicsit szédülök. Azt hiszem, tudja, mit érzek. ORVOS: Tehát kisegítik az autóból. Azután mi történik? PÁCIENS: Körülnézek. A lejt s rámpa visszahúzódik a padlóba… bezárul. Olyan pontosan illeszkedik, hogy már nem is látszik, hol volt a nyílás. A falak fehérre festett fémb l vannak. Nem falak… egy fal, ami körbe fut. A csészealj belsején fut körbe. A tet … vagyis, ami odafent van, olyan, mint a hangároké volt a Wright-Pattersonban. Középen kupola alakú. Az egész olyan visszhangos, mint a hangárok, de ez kerek. Vagyis inkább annak egy szelete… mint egy narancsgerezd. ORVOS: Mit lát még? PÁCIENS: Gépeket! Azt is, amelyik beemelt a hajóba, csak most össze van hajtogatva a karja. Pontosan olyanok, mint a kis emberek keze, csak nagy méretben, Összehajtva állnak a fal mellett. Gépek. Sok van bel lük. Mint egy garázsban. Nem tudom, milyen gépek lehetnek, de olyan, mintha egy hatalmas garázsban, vagy hangárban volnék. És nagyon világos van… er s a fény és sötétek az árnyékok. ORVOS: Azután mi történt, Beth? Az emberek kisegítették a kocsiból, azután a zsilip ajtaja bezárult. Mi történt azután? (Megjegyzés: amikor az orvos múlt id re váltott, a páciens is úgy tett.) PÁCIENS: Megint félni kezdtem. Az egész testem remegett, Csak néztem az alacsony, idegen lényeket - a borzalmas ábrázatukat. Hozzám értek. Az egyikük, az egyik idegen az arcom fölé nyújtotta a kezét. Valamit tartott benne. Éreztem, hogy melegség árad szét a fejemben, és fázni kezdtem. ORVOS: Már nem félt? PÁCIENS: Elzsibbadtam. Olyan álomszer vé vált az egész, nem volt többé valóságos. Álommá változtam. ORVOS: Még ébren volt? PÁCIENS: Igen. Ébren voltam, csak mintha álmodtam volna. Ébren álmodtam. 181
ORVOS: Hallott a hangárban valami távoli hangot? PÁCIENS: Igen. Nem sokkal azután, hogy az ajtó becsukódott - úgy értem, amikor a rámpa beleolvadt a falba. Éreztem, hogy a padló megremeg - nem reszket, csak vibrál - és hallottam valami halk búgást is a háttérb l. ORVOS: Búgást? Gépek, motorok hangját? PÁCIENS: Nem. Valamilyen mély búgás. Nem igazán tudom megmagyarázni. De nem mechanikus zaj volt. Sokkal inkább elektromos - nagyon távoli volt, és gyenge. ORVOS: Valami mozgásérzés? PÁCIENS: Olyan lebeg érzés, de nem voltam benne biztos. A fejem szédelgett. Lehetett mozgás is. ORVOS: Mintha repülne? PÁCIENS: Lehetséges. ORVOS: És azután? (A páciens nem válaszol.) ORVOS: Azután mi történt, Beth? PÁCIENS: Nem emlékszem. Azt hiszem, minden elsötétült el ttem. Igen! Folyosót láttam görbe folyosót - meg kerek ablakokat a falban, és ajtókat - mind zárva volt. Nem, nem mind volt zárva. Nem! Néha egyik-másik kinyílt. Olykor megpillantottam valami gépet, olyan volt, mint egy gépház: emel k, daruk, járópadok, létrák, gépek, és sok-sok ember. Legalábbis remélem, hogy emberek… nagyon messze vannak - de szürke overallt viselnek. Azután… Ó, istenem! ORVOS: Rendben van, Beth. Még itt vagyok, maga mellett. Nem kell félnie. Mit látott? PÁCIENS: Egy másik szobát. Egy másfajta szobát. Kerek, kupola alakú mennyezettel, fehérre festett fémfalakkal. Emberek is vannak, fehér ruhában. Hosszú asztalok mellett állnak. A falban deres üvegtartályok, és…Ó, istenem, nem! ORVOS: Rendben van, Beth. Mit látott a deres üvegtartályokban. Mit látott? PÁCIENS: Testeket. Meztelen emberi testeket. Aludtak, vagy halottak voltak. A fejükb l drótok lógtak ki. ORVOS: Huzalok? PÁCIENS: Kábelek. Elektromos vezetékek, azt hiszem. A tartály oldalához vezettek, és azon kívül is voltak. Mindenféle gépekhez vezettek. És képerny ket láttam, rajtuk cikk-cakkos vonalakat. ORVOS: EEG készülékeket? PÁCIENS: Hogy mit? 182
ORVOS: Biztosan járt már igazi kórházban, vagy legalább televízión látta. Olyan készülék az, amivel az agyhullámokat, meg a szívverést vizsgálják, és megmutatja, hogy a páciens életben vane, vagy halott. PÁCIENS: Igen. ORVOS: Azok a gépek is olyanok voltak? PÁCIENS: Igen. ORVOS: Vagyis a meztelen emberek, akiket a deres üvegtartályokban látott, elektromos vezetékekkel gépekhez voltak kötve, amik regisztrálták az agy és szívm ködésüket? PÁCIENS: Igen. Olyan volt, mintha… ORVOS: Igen, Beth? (A páciens nem válaszol.) ORVOS: Nem akar rá visszaemlékezni, Beth, de vissza tud. Ez rendben van. Biztonságban van. A fehér ruhás emberek az asztalnál mivel foglalkoztak? (A páciens nem válaszol.) ORVOS: Mit csináltak, Beth? PÁCIENS: Dolgokat illesztettek egymáshoz. Forrasztottak. Vezetékeket kötöttek össze, fém alkatrészeket állítottak össze, és számítógépeket kezeltek. És dolgokat illesztettek össze. ORVOS: Miféle dolgokat? (A páciens nem válaszol.) ORVOS: Miféle dolgokat, Beth? PÁCIENS: Levágott fejeket. Amputált végtagokat. Bels szerveket. Istenem, emberi szívet, még vert! Más emberi és mesterséges testrészekhez illesztették. Nem bírom nézni! Nem akarom nézni! ORVOS: Ne nézze, Beth. Nem kell néznie. Fordítsa el a fejét. És még mi történt, Beth? (A páciens nem válaszolt.) ORVOS: Jól van, Beth, hagyjuk ezt a szobát. Nem kell félnie. Mi történt azután, Beth? PÁCIENS: Nem emlékszem. Sötét volt. Árnyak mozogtak benne. Csend, és sötétség. Lélegzetvétel, és szívverés. Lebegek. Nem látok. A semmiben vagyok. ORVOS: Elsötétült a világ, Beth? PÁCIENS: Igen. Elájultam. Azt hiszem. Tudom, hogy elsötétült a világ. És felébredtem… ORVOS: Igen, Beth? (A páciens nem válaszol.)
183
ORVOS: Elájult, Beth, azután magához tért. Mi történt azután? PÁCIENS: Valahol másutt vagyok. Másik szobában. Görbe, fehér falak, de nem hiszem, hogy fémb l vannak. ORVOS: Szobabels t látott? PÁCIENS: Igen. ORVOS: És? PÁCIENS: Felnézek a mennyezetre. Kupola alakú. Világos van, de nem látom a lámpákat. Azt hiszem, rejtett világítás. ORVOS: És? PÁCIENS: Felnézek a mennyezetre. ORVOS: Fekszik? PÁCIENS: Igen. Valami nagyon keményen. Nem matracon. Valami hidegen és keményen. Azt hiszem, fémb l lehet. Ha megmozdulok, érzem, hogy hideg és kemény. ORVOS: Valami kemény és hideg valamin fekszik, ami fém is lehet, és felfelé néz a mennyezetre. PÁCIENS: Igen. Egy kupolás mennyezetre. Fehér, mint a falak. A falak is görbék, mint eddig mindenhol. Csupa kör és kupola. ORVOS: És maga ezen a hideg, kemény, fémágyon fekve, a mennyezetet nézve mit látott? PÁCIENS: Arcok gy r je vesz körül. Valamilyen fény elvakít. Nem túl er s fény, az emberek válla mögül jön. ORVOS: Milyen emberek? PÁCIENS: Normális emberek. Az egyik jókép és kortalan, az arcán feszes a b r, de alig mozog. A haja szürke - nem, fehér. Ez különös, mert nem illik a fiatal arcához, ami egyébként kifejezéstelen. ORVOS: Fiatal, és… mit értett az alatt, hogy az arca "alig mozog"… és hogy "kifejezéstelen"? Embernek látszik, egyébként normális külsej ? PÁCIENS: Igen. És jókép , a fehér haja, és arcának mozdulatlansága ellenére. Azt hiszem, plasztikai m tétje volt, bár nem látok rajta hegeket. ORVOS: Az ágyhoz volt szíjazva? PÁCIENS: Nem ágyhoz. Valamilyen asztalhoz. ORVOS: Valamilyen m t asztalhoz?
184
PÁCIENS: Igen, lehetséges. ORVOS: Nevezzük ágynak. Hozzá volt szíjazva? PÁCIENS: Nem. ORVOS: Megpróbált felülni? PÁCIENS: Nem… Igen, megpróbáltam, de nem tudtam mozdulni. Amikor megkíséreltem, éreztem, hogy meg vagyok bénulva, és ett l megint félni kezdtem. ORVOS: És az emberek közül valaki beszélt magához? PÁCIENS: Igen, az, amelyik olyan fiatalos, de fehér a haja, és plasztikázták. ORVOS: Mit mondott? (A páciens nem válaszol. ORVOS: Mit mondott, Beth? PÁCIENS: Ne féljen. Nem bénult meg. Nem is sérült meg. És nem fogjuk bántani. ORVOS: Angolul beszélt? PÁCIENS: Igen. ORVOS: Akcentusa volt? PÁCIENS: Amerikai volt - biztos vagyok benne, hogy amerikai volt -, de valahogyan európaiasan beszélt. Tudja, ahogy azok a fickók a moziban. ORVOS: Amikor magához beszélt, megpróbált válaszolni? PÁCIENS: Igen. ORVOS: És tudott beszélni? PÁCIENS: Igen. ORVOS: Mit mondott? PÁCIENS: Megkérdezte, hogy hol vagyok. ORVOS: És mit válaszolt? PÁCIENS: Semmit. ORVOS: Semmit? PÁCIENS: Csak elmosolyodott, elfordult t lem, és a kezében tartott valamivel a fal fel mutatott. megnyomott rajta egy gombot, mire a fal szétvált. Egy nagy ablak volt mögötte, amin át kiláttam. 185
ORVOS: Mi volt odakint? PÁCIENS: Csillagok! ORVOS: Hogy mi? PÁCIENS: Csillagok! Nem láttam mást, csak csillagokat. Azután megnyomott egy gombot, mire a fény kialudt. Elt ntek a csillagok, és akkor megláttam… ORVOS: Igen, Beth? (A páciens nem válaszol.) ORVOS: Mit látott az ablakon túl, Beth? PÁCIENS: A Földet. ORVOS: Földet? PÁCIENS: Nem földet… A Földet. Ahogyan azokon a képeken látni, amiket a m holdak küldenek. A Földgolyót. Legalábbis azt hiszem, a Föld volt az. Olyan volt, mint a Föld azokon a képeken. Azt hiszem, a Föld volt. ORVOS: Ez alatt a férfi mondott valamit? PÁCIENS: Igen. ORVOS: Mit mondott? (Megjegyzés: Ekkor a páciens meglepetésre férfihangon szólalt meg.) PÁCIENS: Gyönyör , ugye? De miért csodálkozik ennyire? Az oroszok is, az amerikaiak is küldtek már embert az rbe - és maga is pontosan ott van, Mrs. Randall… a Föld felett, az rben, mint Jurij Gagarin, Alan Shepherd, Tyitov rnagy, John Glenn alezredes. Az oroszok a jöv hónapra tervezik, hogy felküldik az rbe az els n t - de maga megel zte ket. Büszke rá? (Megjegyzés: A hipnotikus szeánsz e ponton Dr Sagant is annyira meglepte, hogy sokáig szólni sem tudott. Ezért a szalagon hosszabb csend következik, miel tt a kérdés-felelet folytatódna. Amikor a páciens újból megszólal, a saját hangján teszi.) ORVOS: És miként reagált, amikor az ablakon túl megpillantotta a csillagokat, és a Földet? PÁCIENS: Nyugodtan. Olyan távoli volt az egész. Mintha el lettem volna kábulva. ORVOS: A férfi, aki megmutatta magának a csillagokat, mondott még valamit? PÁCIENS: Igen. ORVOS: És mit mondott? PÁCIENS: Azt mondta… ORVOS: Igen?
186
PÁCIENS: Magát tévedésb l vettük fel. Nem magát akartuk. Azt hittük, a férje ül a kocsiban, de magát találtuk. ORVOS: Még valami? (A páciens nem válaszol.) ORVOS: Biztonságban van, Beth. Senki nem bántja. Mondott még valamit? ORVOS: Azt mondta, hogy nem kell aggódnom. Hogy nem bántottak. Azt mondta, csak megvizsgáltak, hogy nem esett-e bajom, és hogy hazavisznek. És azt is mondta, hogy amikor hazatérek, nem fogok emlékezni semmire, de az eset jó figyelmeztetés lesz Dwight számára, hogy az UFO-kutatásaival veszélybe sodorja önmagát, de engem, és Nicholát is. Azt mondta, nem fogok emlékezni a történtekre, de a megfelel id pontban el bukkan majd egy-egy epizód az emlékeimb l, hogy figyelmeztesse Dwightot. ORVOS: És? PÁCIENS: Más nincs. ORVOS: Mást nem mondott? PÁCIENS: Nem. ORVOS: Egy szót sem? (A páciens nem válaszol.) ORVOS: Semmi mást nem mondott, Beth? Semmit? Elmondhatja nekem. Minden rendben van. Mit mondott még, PÁCIENS: Semmit. Ellépett mell lem. Egy másik férfi lépett oda, németül beszélt, és valami fényes, hegyes m szert tartott a kezében. Borzasztó. Félelmetes! A többiek szétfeszítik a lábamat. A férfi a m szerrel a kezében fölém hajol, és benéz a lábam közé, és… Ó, kérem, ne! Ne! Ó, istenem, ez fáj! Kérem, hagyják abba! Ó, istenem, kérem, hagyják abba. Istenem, segíts, kérlek állítsd meg ket! Nem bírom… Ó, istenem, ne! Ne! Ne! Ne! ORVOS: Nyugodjon, Beth, nyugodjon meg, pihenjen, biztonságban van. Itt vagyok maga mellett, nyugodt lehet. Mondjon el nekem mindent. Mit csináltak még? PÁCIENS: Ne! Ne! Ne! Ne! Ne! ORVOS: Igen, Beth, igen, rendben van. Itt vagyok és Dwight is itt van. beszéljen hozzám, Beth. Mit csináltak még? PÁCIENS: Ó, istenem, de fáj! Nem bírom elviselni a fájdalmat. Nagyon fáj, néha mégis kellemes, a fájdalmon túl is. Valamit belém dugtak… ott van… bennem - ó, de fáj! A fülembe, az orromba… nem bírom elviselni. A hasamra fordítottak… a gyomromba is dugtak valamit, meg a… oda is! Fáj! nagyon fáj Istenem, segíts! Hátul is, elöl is bedugnak valamit. T ket szúrnak a b röm alá, fémcsöveket nyomnak minden testnyílásomba, és kiszívják bel lem a nedveket, és folyadékot pumpálnak belém. Nagyon fáj, és még pumpálnak, és fáj… de kellemes is. Igen, ez az. Gyönyörrel kínoznak, az elviselhet ségen túli gyönyörrel - a szívem kiugrik a helyér l! - Nem tudok lélegezni! Megint a fájdalom… megpróbálom kitalálni, mi történik… egyszerre fáj és kellemes. És mindvégig úgy néznek rám, mint egy senkire, egy t re t zött bogárra, mint egy 187
mikroszkóp alá helyezett rovarra. Ó, istenem! Kérem, engedjenek el! Kérem, ne! Hagyják abba. Kérem! ORVOS: Felejtse el, Beth. Ez már a múlt. Ennek vége. Maga most itt van. Biztonságban. Maga most velem van, és biztonságban van, senki nem fogja bántani, mert a jelenben van. Gondoljon a fájdalom nélküli jelenre, és mondja el, mit csináltak, Beth. Befejezték, amit csináltak, elmúlt a fájdalom, és én tudni szeretném, mit csináltak? Nincs fájdalma. Elmondhatja. Mit csináltak azután, hogy végeztek, Beth? PÁCIENS: Semmit. Amikor végeztek, elléptek mell lem. Fogták a mintákat, amiket kiszedtek bel lem, azután elmentek - csak maradt ott! ORVOS: Az a jókép , fehér hajú, kifejezéstelen arcú? Az aki akcentussal beszéli az angolt? Mit mondott, vagy csinált, Beth? PÁCIENS: Nem akarom. ORVOS: Biztonságban van, Beth. Én itt vagyok, és maga biztonságban van. Mit mondott, vagy csinált? PÁCIENS: Kezdte… ORVOS: Igen, Beth? PÁCIENS: Kezdte rátenni a fejemre… azt a fémsapkát, amit azok a kis idegenek is viseltek. Mintha egy fogorvosi székben ültem volna. A sapkát egy fémkéz tartotta. A fehér hajú azt mondta, hogy most kitörli az emlékezetemb l a történteket, csak annyit hagy meg bel le, amennyivel egy kés bbi id pontban figyelmeztetni lehet a többieket. Akkor a fejemre tette az a sapkát, ami azonnal rászorult. Megrémültem. Nagyon féltem! ORVOS: Ebb l a fémsapkából lógtak ki vezetékek, amik valamilyen gépezethez voltak csatlakoztatva? PÁCIENS: Igen. ORVOS: Hallott már valaha sztereotaxikus koponyatet r l? PÁCIENS: Nem. ORVOS: Rendben van. Rátette a maga fejére a sapkát, és az rászorult. Mi történt azután? (A páciens nem válaszolt.) ORVOS: Mi történt, Beth? PÁCIENS: Féltem. Rettegtem. Kérem, ne tegyék! Nem mondom el senkinek! nem fogom! Megígérem! Csak ne tegyék! Ne! ORVOS: Mi történt azután, Beth? (A páciens nem válaszol.) ORVOS: Mi történt, Beth?
188
PÁCIENS: Fájdalom. Csillagok. Szikrázó fények. Sötétség. A nagy semmiben voltam, a sötétségben, és csak azt tudtam, hogy nem tudom. ORVOS: Nem tudja, mit? PÁCIENS: A nevemet. Hogy ki vagyok. Hogy hol vagyok. Hogy mi vagyok. A nagy semmiben voltam, a sötétségben, és csak azt tudtam, hogy nem tudom. ORVOS: Megint elájult. PÁCIENS: Felébredtem. ORVOS: Hol volt, amikor felébredt, Beth? Mit látott? PÁCIENS: Sehol. Csak felébredtem. Tudom, hogy ébren voltam. ORVOS: Honnan tudja, hogy felébredt, Beth? Mit látott? PÁCIENS: Még a kocsiban vagyok. Álmosnak érzem magam… aludnom kell. Columbus felé tartok - éppen most hagytam el Springfieldet - és… ORVOS: Igen, Beth? PÁCIENS: Hol vagyok? Azt hiszem, a nap már lement. Columbus felé tartottam. Akkor miért…? ORVOS: Igen, Beth? PÁCIENS: Ezt nem hiszem el… ORVOS: Igen, Beth? PÁCIENS: Az útjelz táblák… Dayton felé tartok. Haza kell mennem. Elálmosodtam vezetés közben… nem, dehogy. Az nem lehet. Én Columbus felé tartottam, már Springfield után jártam, most pedig… Dayton felé megyek. A kocsim a Dayton felé vezet út szélén parkolt… nem tudom, mennyi az id . A karórám megállt. 5:05-kor állt meg, csak azt nem tudom, hogy tegnap este, vagy ma reggel… nem, nem ma reggel. Nem lehetett ma reggel. Emlékszem, hogy Springfieldb l kifelé hajtottam, és este öt körül járt, a nap éppen lebukott. Most az útjelz k Daytont jelzik. Valamikor.valamikor reggel lehet. Nyolc, vagy kilenc körül… és én már visszafelé megyek Daytonba. Ó, édes istenem, mi történhetett. Dwight? Hol vagy, Dwight? Ó, istenem, mi történt velem? Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom! ORVOS: Rendben van, Beth, ez minden, amit tudni akartunk. Nagyon jól viselkedett. Igen segít kész volt. Maga most mélyen, mélyen, mélyen, mélyen alszik, és nagyon kipihent. Nagyon pihent, és alszik, mélyen alszik. Egy perc múlva fel fog ébredni. nem fog emlékezni arra, hogy mir l beszélgettünk. Mindaddig nem fog rá emlékezni, amíg én azt nem mondom. Addig alszik, alszik, mélyen alszik. Jól van Beth, most felébred, már nem alszik, felébred, lassan, kellemesen ébred. Felkelhet, Beth. LEÍRÁS VÉGE. HARMINCHATODIK FEJEZET 189
- Ma már számos kutatóállomás van az Antarktiszon - mondta Salvatore Fallaci, Wilson asszisztense, miközben leült Wilson ágya mellé a havas hegycsúcsokra néz szobában. - Az 195758-as Nemzetközi Geofizikai Évek után az önnel kötött megállapodás értelmében a tizenkét nemzet egyre több kutatóbázist telepít ide. Ha ez így megy tovább, el bb-utóbb veszélybe kerül a biztonságunk. A volt véres kez maffiózó elrablás és agymosása után Wilson engedelmes pribékje, és végrehajtója lett. Most éppen jelentést tesz Wilsonnak azután, hogy csészealjával végigjárta Atlantisz kutatóállomásait, és ellen rizte a kutatók mozgását. - Régen foglalkoztam már ezzel az üggyel - válaszolta Wilson. - Mi újság van odakint mostanában? Fallaci a jegyzeteibe pillantott. - Az amerikaiak McMurdo Soundnál állítottak felegy állomást, de még megvan nekik a Marguerite Bay melletti Keleti Szervizbázisuk, amit a Ronne Kutatóexpedíció használ. Ausztrália a Heard és a Macquarie szigeten létesített állomást, meg a Mawson Állomást a kontinensen, a MacRobertson-parton. Franciaország állandó bázist hozott létre a Kerguelen és Crozet szigeten. Az Argentinok a Filchner-jégre telepítették a Belgrano tábornokról elnevezett állomásukat. A norvégek a Norvégia-fokot vették birtokba. Az oroszok már régóta jelen vannak KeletAntarktiszon, de most az Antarktiszi-félszigetre telepítették Bellinshausen Állomásukat, egyet most építenek Novolazarevszkaján, és további állomásokat terveznek Nyugat-Antarktiszon. Az egyre növekv számú angol, chilei és argentin bázisok már olyan közel járnak a McMurdo Soundhoz, hogy már arra gyanakszunk, nem is a kutatás, hanem a kémkedés miatt vannak ott. - Gondolja, vannak annyira ostobák, hogy ilyesmire vetemedjenek? - Igen, f nök. Minél többet juttat nekik, annál önteltebbé válnak - egyszer en fogalmuk sincs arról, hogy mennyivel fejlettebbek vagyunk. És minél önteltebb valaki, annál ostobább. - Ez igaz - válaszolta Wilson, bár nem látszott rajta, hogy aggódna. - Helyes, szicíliai logika. És mi van még? - A szárazföld belsejében néhány kutatóállomás, ami a Napot, az id járást, a mágneses teret, az ionoszférát, és a kozmikus sugárzást méri, ilyen többek között az USA Byrd-állomása NyugatAntarktiszon; az oroszok Vosztok-állomása a geomágneses pólus közelében, és a Megközelíthetetlenség fokánál; meg az Amundsen-Scott Állomás a Déli Sarkon, ami szintén az amerikaiaké. És megemlíteném, hogy 1962-ben egy atomer m vet állítottak üzembe a McMurdo Állomáson, ahol pillanatnyilag egy tengervíz-desztillálót építenek, ami várhatóan a jöv évben készül el. Az Antarktisz már nem egy biztonságos kiköt . Nem vagyunk egyedül, f nök. Wilson elmosolyodott a gondolatra. A "Nem vagyunk egyedül" kifejezés már szállóigévé vált a nyugati világban, ahol egyre terjed a hit, miszerint az égen mindenütt földönkívüliek röpködnek. - És eltekintve a hírszerz k mozgolódásáról, még mi okozhat izgalmat errefelé? - Azt tartják, hogy a keleti Queen Maud-föld, a mai Neu Schwabenland, vagyis Új-Svábföld, ami itt van az ajtónk el tt, ugyanolyan aranybányákat rejt, amilyenek a Witwatersrandhegységben vannak, Dél-Afrikában; hogy az Antarktiszi-félsziget hegylánca a rézben gazdag Andokra hasonlít; hogy az Antarktisz Coats-föld melletti hátságai, és az Adéle-, és az V. Györgypart a dél-afrikai Agulhas-medencéhez, meg a dél-ausztráliai Otway-medencéhez hasonlóan, k olajban gazdag. És eszüket vesztve keresik a króm, réz, arany, ón, ólom és cinkbányákat. És ami még különösebb, miután rájöttek, hogy az Antarktisz tartalmazza a Föld jegének kilencven százalékát, komolyan fontolgatják, hogy kiaknázzák, mint kimeríthetetlen édesvíz forrást. És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban kutatják annak a lehet ségét, hogy az Antarktiszon hozzák létre a világ mélyh tött éléstárát; de még ennél is rosszabb, hogy a radioaktív és veszélyes hulladékot is itt akarják lerakni. - Azt nem fogom megengedni - mondta Wilson. - Azt ugye szükségtelen említenem, hogy a telhetetlen fóka-, és bálnavadászhajók rendszeresen megközelítik a partot, és dézsmálják a vízkészletet. Arra viszont felhívom a figyelmét, hogy az 1958-ban megkezdett turistaáramlás ma egyre nagyobb, az Argentin tengerészeti szállítási 190
társaságok kilenc-tizenkét napos utakat szerveznek szállodákat építenek a McMurdo száraz völgyeiben, és tervezik, hogy meghonosítanak néhány téli sportot, meg a hegymászást. Kereskedelmi helikopterek máris igénybe veszik a légteret. Mindezeket figyelembe véve úgy vélem, hamarosan veszélybe kerül a biztonságunk. - Én ett l nem félek - válaszolta Wilson. - Amíg folytatódik kölcsönösen el nyös cserekereskedelmünk, ezek az országok távol fogják tartani a repül gépeiket Új-Svábföldt l. Amerika, Anglia, Kanada, és a Szovjetunió igen. De a kisebb országok, amelyek nem kereskednek velünk, ennélfogva nem tudnak a létezésünkr l, tudtukon kívül is egyre közelebb kerülnek hozzánk, és már csak azért nem vesznek észre minket, mert viszonylag nehezen vagyunk megközelíthet ek. És évr l évre fejlettebb repül gépekkel jönnek ide - amik kifejezetten sarki körülményhez készültek -, és szerintem el bb-utóbb ránk bukkannak. Hasonlóképpen a turistarepül k pilótái, akik szintén nem tudnak ittlétünkr l, ezt a környéket választhatják repülésük végcéljaként. A környék egyértelm en vonzó turistalátványosság lehet. - Erre az eshet ségre már gondoltam - válaszolta Wilson -, és kidolgoztam a védekezés módját. Mint mondta, ez a hegy viszonylag megközelíthetetlen. Miel tt a kisebb országok megfelel repül gép birtokába jutnak, vagy a velünk keresked országok elszemtelenednek, mi felállítunk egy hatalmas er tér-hálót, ami a régi Feuerball-jainkhoz hasonlóan m ködik. Azzal majd kiolthatjuk a közeled repül gépek motorjának gyújtását, és azok vagy visszafordulnak, vagy lezuhannak, miel tt beléphetnének a légterünkbe. És ha mégis sikerülne nekik átjutni, egy félelmetes impulzus-fegyver vár majd rájuk. Tehát megítélésem szerint biztonságban vagyunk. Addig is, a csészealjaink rendszeresen a táborok fölé repülnek, és a radarok zavarásával, vagy csak egyszer infrahanggal zaklatják a kutatókat, hogy elijesszék ket. - Ezért van, hogy az Antarktisz nagy területeit áthatolhatatlannak tartják? - Pontosan - mondta Wilson. Az ablakon át lepillantott a hegyek közt megbúvó, kútszer völgybe, ahol a felszállópadon ott nyugodott az egyik legújabb, kétszázötven láb átmér j csészealj. Több apróbb társától körülvéve innen fentr l felfordított ezüst tányérra emlékeztet. Teljesen sima, felségjel nélküli felülete bizarr szépséget kölcsönzött neki. - És hogy áll Amerikában az általános UFO-kérdés? - kérdezte Wilson a pribékjét l. - Nincs semmi probléma - válaszolta Fallaci. - A Légier és Jack Fuller CIA-ügynök er feszítéseinek köszönhet en Blue Book gyakorlatilag megsz nt, az UFO-megfigyel ket nevetségessé teszik, minden UFO-ról szóló információt visszatartanak. Ennek következményeként a közvélemény érdekl dése majdnem a nullára csökkent, a Légier megszabadult egy ny gt l, ugyanakkor a civil UFO-szervezetek elveszítették tagjaikat, ezáltal anyagi bázisukat. - A tagok lemorzsolódtak, mert a hírek tudatos elhallgatásával egyszer en kiöltük a közvélemény tudatából a témát. - Pontosan. - Ez nagy elégedettséggel tölt el - mondta Wilson, és még el is mosolyodott. - Nem hangzik rosszul, ez igaz - mondta Fallaci. Mindazonáltal a szemünket továbbra is rajta kell tartanunk az amerikaiakon, az európaiakon, és az oroszokon, mert az utóbbi években egyre nyíltabban kooperálnak egymással, és ez ránk nézve nem jó? - Nyíltan együttm ködnek? - kérdezte Wilson. - Ez bizony meglep! - Engem is, de így igaz - mondta Fallaci. - Az elmúlt években már közeledtek egymáshoz, de igazán csak 1962 decemberében jöttek össze a NATO-val; 1863-ban pedig aláírtak egy szerz dést, miszerint nem folytatnak nukleáris kísérleteket az atmoszférában, a világ rben, és a tenger alatt; és végül 1963 augusztus 10-én a háborús veszély csökkentése érdekében létrehozták a Kreml És a Fehér Ház között a "forró drót"-ot. Régi ellenségeink ilyen példátlan együttm ködése azt sugallja, hogy el bb-utóbb egyesülni fognak, és ellenünk fordulnak. - Ett l ne féljen - felelte Wilson egy olyan ember elégedettségvel, akit l távol állnak az érzelmek. - Majd adok nekik okot arra, hogy mással foglalkozzanak. Kennedy elnök meggyilkolása - egyébként nagyon szép munka volt, gratulálok… 191
- Köszönöm, f nök. - Nos, Kennedy meggyilkolása máris megfert zte az amerikai-orosz kapcsolatokat. És ahogyan számítottunk rá, az amerikaiak közül sokan úgy vélik, az oroszok keze is benne volt. És még ez évben a segítségünknek köszönhet en kínaiak kipróbálják els atombombájukat, mégpedig az orosz határ közelében fekv Sinkiangban. Ett l az oroszok reményeim szerint sokkal jobban fognak aggódni a kínaiak miatt, mint miattunk. Az amerikaiak meg egy ideig el lesznek foglalva elnökük halálával, és az orosz-barát Lee Harvey Oswald az gyanújukat is a Szovjetunióra fogja terelni, és k is kevesebbet foglalkoznak velünk. Megszólalt az asztalán az intercom. Felvette a kagylót, figyelmesen hallgatta, majd letette, és a távirányítóval bekapcsolta a tévé huszonnyolc hüvelykes képerny jét. A tévé mellett álló videorecorder ezzel egyidej leg rögzíteni kezdte az adást. - A hírszerz im voltak. Azt mondják, nézzem a CBS adását, mert valami érdekes lesz benne. Most kezd dik. Amikor a képerny n megjelent a kép, Wilson azonnal felismerte az 1947 július 2.-i UFO katasztrófa helyszínét, az új-mexikói Socorro melletti vidéket. Még azon a napon elment Marlon Clarke-ért, aki volt annyira szerencsétlen, hogy látta a roncsokat, meg a legénység holttesteit. Ezért elhozta t ide. Marlon Clarke leválasztott fejét hozzákapcsolták egy géphez, és az ma is kiválóan m ködik: egy sztereotaxikus fémsapka segítségével programozták át abszolút engedelmes gyilkológéppé. Wilson, aki arra gondolt, hogy az akkori balesetr l lesz szó, igencsak meglep dött, amikor megtudta, hogy pár napja újabb baleset történt a térségben. A dolog feldühítette. *** 1964 április 24-én, pénteken délután, úgy 5:50 és 6:00 között Opal Grinder, a Whiting Brothers benzinkútjának kezel je állítása szerint az új-mexikói Socorróban lév benzinkútnál megállt egy coloradói rendszámú 1955-ös Cadillac, amiben e vezet n kívül a felesége, és három gyermek foglalt helyet. Az izgatott vezet elmondta, hogy "kelet-nyugat irányban valami átsuhant az országút felett", és hogy "majdnem levitte a kocsi tetejét", amikor a várostól délre, a repül tért l északra elhajtott az úton. Gyanítja, hogy az a valami lezuhant, vagy leszállt, mert nem sokkal utána "egy rend rautó igyekezett ugyanabba az irányba". A város határába érve még egy rend rautót látott, amelyik arrafelé igyekezett. Amikor Grinder felvetette, hogy biztosan helikoptert látott, a férfi azt felelte: - Akkor az igen furcsa egy helikopter volt! A rend ri vizsgálat kiderítette, hogy a repül objektum az 5:45- kor az észak felé tartó Cadillactól alig néhány száz lábnyira északnyugatra elsuhanó objektum egy "tojás alakú, sima felszín repül járm volt, valamivel nagyobb a négyajtós, 1955-ös Cadillacnél, amiben a család utazott". Az objektum hirtelen veszített a magasságából, és egyenesen a kocsi felé tartott, és tíz lábnyira hangtalanul elsuhant felette, majdnem érintette az antenna csúcsát, majd több száz lábnyira megállt a leveg ben, és függ legesen leszállt egy alacsonyabb domb mögött. A Cadillac vezet je és a felesége ezután látta, amint egy fehér Pontiac rend rautó lefordul a 85-ös autóúttól nyugatra húzódó észak-déli fekvés országútról, és a mez n át sebesen a domb felé igyekszik, amely mögött az a valami elt nt. A kocsi vezet je arra gondolt, hogy biztosan a térségben készített újfajta repül gépet látott, és tovább hajtott Socorro felé, ahol újabb rend rautóval találkozott. Az Új-Mexikói Állami Rend rség címerével ellátott kocsi a leszállás helyszíne felé igyekezett. Socorróba érve a vezet megállt a Whiting Brothers garázsánál, ami a várostól északra található. A kútkezel nek, Opal Grindernek elmondták, hogy valaki "egy fura külsej repül vel" igen alacsonyan húzott el az út felett, majd leszállt a mez n, és a rend rautó biztosan odament, hogy ellen rizze. Ezt követ en a Cadillac gazdája a családjával együtt folytatta az útját. A Pontiacban ül harmincegy éves socorrói rend rt, Lonnie Zamorát az els kihallgatásokat végz FBI-ügynök, J. Arthur Byrnes Jr. "józan gondolkodású, szorgalmas, megbízható rend r"nek írta le.
192
Zamora különös kalandja megközelít en 5:45-kor kezd dött, amikor üldöz be vett egy gyorsan hajtó fekete, 1964-es Chevroletet, amely délnek tartott, miután elzúgott a rend rség épülete el tt. Úgy egy perc elteltével, pontosan akkor, amikor az ismeretlen coloradói férfi megpillantotta az UFO-t, Zamora, aki már fél mérföldre járt a Spring Streeten, mély hangú robajt hallott, és dél-délnyugat irányban, megközelít en 2400 láb távolságban egy "lángkúpot" pillantott meg. Tekintettel arra, hogy Zamora ebben az id pontban zöld üveg napszemüveget viselt, nem tudta egymástól elhatárolni a csészealjat és a "kék lángkúpot", ami bel le kinyúlt. Mivel a fényt nagyjából a polgármesteri hivatal dinamitraktára irányából látta felvillanni, ahelyett, hogy a Chevrolet nyomában maradt volna, lefordult az útról, és a durva terepen a "folyamatos robaj" és a vélt t zoszlop felé vette. Tekintettel a Chevrolet haladási irányára, a nyomozók feltételezték, hogy vezet je láthatta a leszálló objektumot. Zamora a durva terepen mintegy húsz másodpercen át hajtott a dübörg "t z" felé. Addigra már ki tudta venni, hogy a t z "határozottan kékes fény , nagyon világos, az alsó felénél inkább narancs árnyalatú", ami bár mozdulatlannak t nt, mégis mintha "lassan ereszkedne". A t zoszlop alját nem látta, mert eltakarta domb; füstöt nem észlelt; de mintha porfelh kavargott volna a leszállóhely körül. A "t zet" teljesen eltakarta a domb, de a robajt folyamatosan hallotta, miközben Pontiacjával többször nekirugaszkodott a kövekkel borított meredek domboldalnak. Azután, amikor végre sikerült lendületet vennie, a rejtett "t z" robaja elhallgatott. Felérve e domboldalra Zamora úgy száz lábnyira, délnyugati irányban "valamilyen fényes tárgyat" látott egy mélyedésben, vagy folyóágyban pihenni. Néhány másodpercre megállította a kocsit, hogy alaposabban szemügyre vegye. El ször azt hitte, egy "felfordult fehér autót" lát, aminek túlsó fele a magasba nyúlik. Akkor megpillantott az objektum mellett két fehér ruhás alakot. Mintha meghallották volna a közeledtét, egyikük a Pontiac felé fordult, és ijedten ugrott egyet, amikor megpillantotta. Zamora csak pár másodpercre állt meg. Amikor ismét elindult, és közelebb ért az objektumhoz, látta, hogy az "valamilyen alumíniumszer , fényes, de nem krómozott" felület , és ovális, vagy inkább "tojás alakú", és négy teleszkópos lábon nyugszik. A fehér ruhás emberek normálisnak t ntek csak alacsonyak voltak, mint egy kisnövés feln tt, vagy megtermett gyerek. Tovább közeledve áthajtott egy mélyedésen, amit l id legesen elt nt a szeme el l az objektum, és a mellette álló két ember. Attól tartván, hogy a közeli White Sands Rakétakísérleti Telep egyik titkos járm vét látja, és nem akart bajba kerülni a hatóságok el tt, úgy vélte, nem árt, ha még egy szavahihet tanút keres. Ezért rádión beszólt a sheriff irodájába, 1040-et, vagyis balesetet jelentett a vízmosás környékén, és üzenetet hagyott Samuel Chavez rmesternek, hogy jöjjön ki utána a helyszínre. Amikor Ned Lopez diszpécser továbbította az üzenetet, Zamora megint megállt a kocsival, és még kezében a mikrofonnal kezdett kiszállni. Éppen felegyenesedett, amikor "egy súlyos csattanást hallott, mint amikor egy tank teteje csapódik le… azután még egyet, ami jóval hangosabb volt az el z nél". Már a kocsi mellett állt, és jól ki tudta venni az ötven lábnyira álló szerkezetet, melynek tojás alakú testén most megpillantotta a nagy, vörös felségjelet. A két, fehér ruhás férfi elt nt, ami a hallott két csattanással összevetve azt sugallta Zamorának, hogy beszálltak a járm be. Két, vagy három lépést tett a járm felé, amikor "robajt, vagy inkább robbanásszer , nagyon hangos morajt… amilyet egy sugárhajtóm ad ki magából… alacsony frekvencián kezd dött, majd egyre magasabbá, és egyre elviselhetetlenebbül hangossá" vált. Abban a pillanatban kék lángot pillantott meg a járm aljából kilövellni, és a szerkezet függ legesen emelkedni kezdett." Mivel Zamora azt hitte, hogy az objektum felrobban, a földre vetette magát. A robbanás nem következett be, de mert a robaj tovább hallatszott, és h hullám zúdult rá, Zamora felpattant, és a kocsija felé futott. Beugorva a kocsiba még hátrapillantott a válla közben, s a mozdulattól leesett a 193
szemüvege. Gyorsan felvette, és a kocsi mögé bújt. Pár másodperc múlva az objektum kiemelkedett a vízmosásból és a kocsijával egy magasságban lebegett. Zamora futásnak eredt a domboldalon. Ötven lábnyira lehetett a dombtet t l, amikor megállt, és visszapillantott a tüzet okádó objektumra: a szemét eltakarta a kezével, hátha felrobban. Abban a pillanatban a robajt felváltotta egy "éles sivítás, ami egy másodperc alatt elmélyült" és csend maradt utána. Zamora látta, hogy az objektum már nem emelkedik, de még mozog: tökéletes csendben nyugat-délnyugat irányban, vagy inkább délnek tartva elrepül. Miután rájött, hogy a szerkezet elrepült, és nem felrobbant, ahogyan tartott t le, Zamora visszament a kocsihoz, feltette a szemüvegét, azután még egyszer beszólt rádión Ned Lopeznek. Lopez kés bb elmondta, hogy Zamora azt mondta neki, nézzen ki az ablakon, és meglátja az objektumot. Mivel Zamora az északi ablakon nézett ki, és természetesen nem látott semmit, megkérdezte, miféle tárgyat kellene látnia. Zamora azt válaszolta neki, hogy "olyat, mint egy ballon." Miközben Zamora Lopezzel beszélt, az objektum elt nt szem el l. Tíz, vagy tizenöt láb magasságban maradt a talaj fölött, úgy repült egészen az US 60-as úttól egy mérföldre lév perlitmalomig. Ott hirtelen "felfelé szállt, és rövid távolságon belül igen gyorsan, és nagy magasságba". Úgy emlékezett rá, hogy "a tojás formájú fényes objektum egyre kisebb és kisebb lett, amint felfelé repült, a hegyek fölé". Megközelít en egy perccel és ötven másodperccel azután, hogy Zamora els ízben meghallotta a dübörgést, és meglátta a "tüzet", az UFO már el is t nt. Ned Lopez utasításásra a helyszínre küldött Sam Chavez már azután ért a helyszínre, hogy az UFO elment. Amíg Chavez odaért, Zamora megpróbálta lerajzolni az UFO oldalán látott vörös felségjelet. Bár nyugalmát meg rizte, Chavez elmondása szerint odaérkeztekor "falfehér" volt, és er sen izzadt. Zamorával együtt megvizsgálva a helyszínt Chavez is jól látta a megpörköl dött talajt, és "négyzet alakban" azt a négy kis bemélyedést, amit a csészealj talpai okoztak. - Tehát itt jártak - mondta a riporter, kezében a mikrofonnal, a helyszín közelében állva. A válla mögött jól látszott a robbanóanyag-raktár. - A köztiszteletben álló socorrói rend rbíró állítása szerint látta a csészealjat, és utasait. Ez akár igaz, akár nem, a bizonyítékok még most is láthatóak. Hölgyeim és uraim, nem vagyunk egyedül! *** Wilson a távkapcsolóval kikapcsolta a tévét. Dühösen Fallacihoz fordult: - Az átkozott hülyék! A saját csészealjuk volt a White Sands telepr l! Ez biztosan fel fogja éleszteni az UFO-k iránti érdekl dést. Találkoznom kell Fullerrel. - Megkeresem - mondta Fallaci. HARMINCHETEDIK FEJEZET Wilsonnak igaza lett. Az 1964 április 24.-i socorrói incidens az 1847-es, els Socorro-észlelés óta a leghíresebb UFO-megfigyeléssé vált, és drámai módon megnövelte a civil UFO-szervezetek taglétszámát, s ezáltal az anyagi bázisát azóta, hogy 1961-ben a kongresszusi meghallgatás elhalasztása után kampányt indítottak Donald E. Keyhoe ellen. Pár héttel a Socorro-incidens után Randall Washington DC-be repült, hogy találkozzon Dr Frederik Epsteinnel és Tony Scadutóval, az újraéledt APII 21. utcai irodájában. Mivel Scaduto éppen akkor tért vissza Új-Mexikóból, ahová Dr Epstein utasítására a Socorro-incidens kivizsgálására utazott el, a találkozás egyetlen célja Scaduto beszámolójának meghallgatása volt. Mivel Dr Epstein még ma is azon az állásponton volt, hogy az UFO-k földönkívüli eredet ek, Randall és Scaduto még nem mondták ki el tte azon meggy z désüket, hogy az UFO-knak legalábbis egy része emberkéz alkotta repül szerkezet. Scaduto most roppant kényelmetlenül érezte magát, mert a socorrói eset éppen ezt látszott alátámasztani. 194
- Socorróba érve az els , amit megtudtam - jelentette -, hogy Zamora rend rbíró rádióadását mások is hallották, többek között az Állami rend rség egyik jár re, Ted V. Jordan, aki nem sokkal Chavez után ért a helyszínre James Luckie, socorrói seriffhelyettes társaságában. A helyi marhafelügyel , egy White nev alak, szintén hallotta az adást, és odasietett; 6:00 után pedig J. Arthur Byrnes FBI-ügynök is a helyszínre ért. - És mit talált? - kérdezte Epstein elgondolkodva, és a szakállát húzogatta, amiben egyre több volt a szürke csík. - Perzselt bokrokat, ami igen valódinak t nt - válaszolta Scaduto. - Azután kikérdeztem minden szemtanút, akit csak el tudtam érni - azokat is, akik csak az égett bokrokat látták csak, de amikor az égés még friss volt. Mind egybehangzóan vallották, hogy az ágak és a levelek lángtól perzsel dtek meg, és hogy a talpak háromszöglet nyomait "valami igen nagy súly préselhette csak bele a vízmosás egyébként kemény talajába". Mekkorák voltak ezek a nyomok? - kérdezte Epstein, miközben a ceruzája végével a jegyzettömbjén dobolt. - Az ék alakú benyomódások tizenkét-tizenöt hüvelyk hosszúak, hat-nyolc hüvelyk szélesek, és négy-hat hüvelyk mélyek voltak. Ennél pontosabban nem lehetett megbecsülni, mert a benyomódás széle beomlott. Scaduto egy újságkivágást húzott el a zsebéb l, és a tenyerével az asztalra simította. - Ez a részletes beszámoló a helyi, kéthetenként megjelen lap, az El Defensor Chieftain 1964 április 28.-i számából való - mondta, azután a cikkb l folytatta: - "A leszállótalpak nyomából ítélve azokat nem hirtelen er hatás hozta létre, hanem valamilyen nagy súly lassan rájuk ereszkedett, és hosszabb ideig rajtuk nyugodott". Összehajtogatta az újságlapot, és eltette, azután Dwightra pillantott, majd a gondolataiba merült Epsteinre. - A bokrok egy része még füstölgött, amikor Chavez, Jordan, Luckie és White ott jártak, de abban mind megegyeztek, hogy semmiféle szag nem árulkodott arról, hogy az égésnyomot közönséges üzemanyag hagyta volna. - Nagyon jó - mormogta Epstein. - Jordan különösképpen azt a tényt hangsúlyozta ki, hogy a sokszög leszállóhely kell s közepén álló bokor gyakorlatilag összeroppant a t z alatt, nem volt nyoma turbulenciának, s ezért az égésnyomot valószín leg normál rotor, vagy sugárhajtóm hagyta maga után. Jordan pár perccel az esemény után Polaroid képeket is készített az égésnyomokról, meg a bemélyedésekr l. - Van róluk másolat? - kérdezte Epstein egy iskolamester szigorú ábrázatával. - Igen f nök, szereztem kópiákat. Epstein elmosolyodott és bólintott. - Remek, Tony, folytasd. Scaduto Dwightra pillantott, elvigyorodott, majd ismét Epstein felé fordult. - Arra gondolván, hogy a nyomokat egy kísérleti holdjárm kerekei hagyhatták ott, felhívtam a NASÁ-t, a Sugárhajtóm -kísérleti Laboratóriumot, meg tizenöt helyi ipari céget, hogy vajon folytatnak-e kísérleteket egy lehetséges holdjárm vel kapcsolatban. A válasz minden esetben nemleges volt. Kés bb kiderült, hogy helikopter sem repül gép nem fordult meg a térségben az id tájt, a nagy sebesség szél pedig kizárta a ballon valószín ségét is. - Mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen - mondta Epstein, és vigyorgott, mint egy elmeháborodott, akinek épp most ment el az esze. - Ezek szerint egy valóságos járm r l beszélgetünk, amely le-, majd felszállt. - Nos, tekintsük át alaposabban ezt a cikket - mondta Scaduto és már nem érezte magát annyira feszélyezve, láthatóan elemében volt. - Miel tt elindultam volna Socorróba, felhívtak az ATICtól, és közölték, hogy a Blue Book Projekt, még a szkeptikus Quantinilla vezetése alatt is mint valódi azonosítatlant kezeli az objektumot, amely leszállt, nyomot hagyott, és utasai voltak; ilyen eset már számos található a Blue Book aktái között. - Legalább a Blue Book nem tétlenkedik. Epstein elismer en füttyentett. 195
- Legalább k csinálnak valamit - mondta Dwight gúnyosan. - Folytasd, Tony, folytasd - mondta Epstein, és nagyon jól tudta, mit érez Dwight, amiért az USAF olyannyira rosszul bánt vele. - Ami a Blue Bookot illeti folytatta Scaduto -, megtudtam, hogy az ügyet Dr Allen Hynek a NICAP-tól, és az a Dr Lincoln La Paz vizsgálta ki, aki korábban a Twinkle Projektnél dolgozott. El bbi mint az USAF konzultánsa vett részt az ügyben. Megbízható forrásból tudom, hogy Hynek kijelentette, "ez az egyik legfontosabb észlelés, a Légier UFO-kutatásának történetében", és "a legnagyobb port kavaró, és legrészletesebben megvizsgált" eset. Ennek nyomán döntött úgy Quantillina rnagy, hogy A Blue Book aktáit leszállások, nyomok, és utasok szerint fogja osztályozni. - Csodálatos! - Kiáltott fel Epstein halkan. - És mit tudtál meg a leszállóhelyet illet en? - kérdezte Dwight sokkal pragmatikusabban. - A leszállóhelyet megvizsgálva kiderült, hogy a négyzet alakzatban látható nyomok mértanilag pontosan egyenl távolságra vannak egymástól, ezért elkértem és megkaptam Hynek jegyzeteit, amikben igen érdekes megjegyzésekre bukkantam. Scaduto el vette a jegyzettömbjét, lapozott benne, majd hangosan olvasni kezdte: - Az egyik mértani megfigyelés szerint "a négyzet alakzatban elhelyezked nyomok átlói pontosan a köré írható kör középpontjában metszik egymást" - felpillantott a jegyzetéb l. - És itt egy fontos megjegyzés - vetette közbe, majd folytatta az olvasást: - "Figyelemreméltó, hogy az a középpont megegyezik az égési nyom körének középpontjával is. Feltételezhet tehát, hogy a járm súlypontja pontosan a középpontban helyezkedett el" - Becsukta a jegyzeteit, és azt mondta: - Más szóval Hynek megjegyzései arra vonatkoznak, hogy a Socorróban leszállt repül alkalmatosság kerek alakú volt. Nem csoda, és nem látomás, ahogyan Zamora rend rbíró állította. Az az objektum valóságos volt, és csészealj alakú. - És ha a járm valóságos volt - vágott közbe Epstein -, akkor az utasai is azok. - Pontosan! - kilátott fel Scaduto elégedetten. - Ez minden percben izgalmasabb lesz - mondta Dr Epstein. - És még annál is több - mondta neki Scaduto. - Ezt figyeld… Amikor kihallgattam a Socorroi Városháza recepciósát - aki igen szemrevaló teremtés, és megtakarított nekem egy éjszakát a hotelben -, megtudtam, hogy még az észlelés estéjén, 7:20-kor Jack Fuller CIA-ügynök és Richard T. Holder, a hadsereg századosa, a White Sands-istálló nagyhatalmú parancsnoka a városházán találkoztak, miel tt kihallgatták Zamorát. E kihallgatás során - a lány, és társai meghallgatták a hangszalagot -, elhangzott a figyelmeztetés, hogy Zamora idézem, "jobban teszi, ha a nyilvánosság el tt nem tesz említést a két kis fehér ruhás alakról". - Két kis fehér ruhás alak - ismételte Epstein. - Pontosan. - Nem feketék? - Nem, fehér. - És nyomatékosan felhívták Zamora figyelmét, nehogy beszéljen a csészealj mellett látott alakokról - mondta Dr Epstein. - Úgy van - felelte Scaduto. - Ami azt sugallja, hogy azok a fehér ruhások bizony ott voltak. - Más valami? - Igen, van - mondta Scaduto most már izgatottan. - Jack Fuller azt követelte Zamorától, hogy a csészealj oldalán látott felségjelet a nyomozók kivételével senkinek nem írhatja le. - Felségjel? - kérdezte Epstein, és el rehajolva határozottan nézett a kutató szemébe. A tanúk elmondása, a feljegyzések, és a Városházán lef zött jegyz könyvek szerint a vörös felségjel mintegy másfél láb magas volt. Zamora le is rajzolta a jelentésében. Aszerint egy fordított V, vagy függ leges nyíl, alatta, és két oldalán vonalakkal, és felette egy parabolikus ívvel. - Valami ötlet, hogy mit jelképezhet? - Van - Vigyorgott Scaduto, mint egy magabiztos iskolás gyerek. A számítógép-buzi haverjaim átfuttatták az adatállományukon, és az a véleményük, hogy leginkább egy Vénuszt jelképez si 196
arab jelre emlékeztet. Egyikük szerint ebb l nyilvánvalóan következik, hogy azt az UFO-t emberkéz alkotta. - Emberkéz alkotta? - kérdezte Epstein. - Azt hiszem, ezt nem fogadom el. - Gondoltuk, hogy nem fogod - mondta neki Scaduto. - Jól van, Tony, folytasd. - Állítása bizonyításául a haverom azt is megmutatta, miként lehet a "CIA", és az "AD" bet it ez utóbbi Allen Dullesnak, az intézmény fejének monogramja -, úgy összeforgatni, hogy a jel kijöjjön bel le. Azt is megmutatta, hogy a fordított V szimbolizálhatja a csészealj hajtóm véb l kiáramló torlósugarat, a felette elhelyezked parabolikus ív pedig a csészealj formáját, vagy a nyomáshullámot. Végül arra is felhívta a figyelmemet, hogy a jel helye - s fúvókák feletti terület , egyszer en a hajtóm elhelyezkedését jelzi, vörös színe pedig a veszélyre figyelmeztet, akárcsak a többi repül gép esetében. Scaduto elégedetten d lt hátra a székében. - És hová akarsz ezzel kilyukadni? - kérdezte Epstein türelmesen. - Oda, hogy a Socorro- észlelés tárgya nem volt más, mint egy igen fejlett, emberkéz alkotta járm , ami a White Sands Rakétakísérleti Telepr l szállt fel, és oda is tért vissza. Meglehet sen sokáig csend lett a szobában, amit csak Epstein ujjainak dobolása tört meg. Végül nagyot sóhajtott, és megkérdezte: - Emberkéz alkotta csészealj? - Igen. Valahonnan a környékr l. - És úgy gondolod, hogy ez a csészealj a Második Világháború óta észlelt UFO-kkal van összefüggésben? - Nem - felelte Scaduto -, sokkal inkább azokkal az UFO-kkal, amiket az USAF a titkos bázisain rejteget. - És a többiek? A technikailag fejlettek? Az anyahajók? - Nem tudom - felelte Scaduto. - Nos - mondta Epstein némi gondolkodás után -, jóllehet az APII mindeddig elvetette a "saját" csészealj ötletét, Zamora rend rbíró megfigyeléseire alapozva, és mert a Blue Book eredetileg azonosítatlannak min sítette az esetet, azt hiszem - hogy is fejezzem ki magam? liberalizálhatjuk a szervezetünk munkáját, és a jöv ben számolhatunk a "saját" esetekkel is. És magam elvetem az "ember készítette" hipotézist, de ti uraim, ha ragaszkodtok hozzá, hát haladjatok ezen a nyomon. Id közben ez utóbbi Socorro-észlelést felhasználjuk arra, hogy a sajtón keresztül kieszközöljük a kongresszusi meghallgatást. - Jó ötlet - mondta Dwight. Epstein az asztala mögött ülve, angol tweed-öltönyében, csíkos ingjében, nyakkend vel, dús, ám szöl hajával, hegyes, fehéred kecskeszakállával most id sebbnek látszott, mint amilyen valójában volt. Egy ideig a homlokát simogatta, azután nagyot sóhajtott, és Scadutóról Dwightra pillantott. - Nos, uraim, ennyi volt mára. Ennyi éppen elég egy napra. - Nincs kedved velünk ebédelni? - kérdezte Dwight. - Tonyval ebédelni készülünk, miel tt visszarepül k Daytonba. Epstein az asztalán tornyosuló papírhalomra pillantott, majd mintha áldásra emelné a kezét, elhárította a meghívást. - Nem mehetek - mondta. - Mint látjátok, a Socorro-eset elég munkát adott, és már el is vagyok maradva. Meg aztán, amikor fáradt vagyok, nem tudok enni. Iváshoz pedig még korán van, ezért inkább túlórázok egyet. - Biztos, hogy nem akarsz jönni? - Igen, maradok. Dwight és Scaduto hátratolta a székét, azután Dwight áthajolt az asztalon, és kezet rázott Epsteinnel. - Hát akkor viszlát. - Jó étvágyat az ebédhez, és kellemes utat. 197
- Remélem, nem fogják UFO-k körberöpdösni a gépemet. - Az volna még valami - mondta Epstein. Scaduto csak a kezével intett, és Dwight el tt kisurrant az irodából. Az utcára érve fogtak egy taxit, és az M Streeten lév Clyde´s-ba vitették magukat, közel ahhoz a helyhez, ahol Bob Jacksont meggyilkolták. Dwight felidézve magában az emléket, hirtelen aggódni kezdett, és elhatározta, hogy iszik valami töményet. Amikor leültek, rendelt egy bourbont. Scaduto maradt a sörnél. Ebéd közben jobbára az UFO-król beszélgettek, jobbára az utóbbi Socorro-esetr l, s percr l percre izgatottabbak lettek, ami segített Dwightnak feledtetni, hogy drága barátja, Bob Jackson innen alig pár lépésre halt meg. Nincs ami eltéríthetné attól a meggy z dését l, hogy Bob nem szívrohamban halt meg. Amikor befejezték az ebédet, fizettek, és távozni készültek, Scaduto azt mondta: - Én mondom, Dwight, ezeket az UFO-kat emberek készítették és ha nem Kanadában, akkor itt, az USÁ-ban, feltehet en a White Sands telepén. - Én ebben még nem vagyok olyan biztos - mondta Dwight, miközben az étterem kerthelyiségét elhagyva áthaladtak a báron, ki a neonfényes georgetowni utcára. - Ne feledd - folytatta Scaduto zavartalanul, miközben a járda szélén állva figyelték az önfeledten hangoskodó egyetemistákat -, hogy a britek már prezentáltak egy függ legesen felszállni képes, és állítható fúvókákkal irányított járm vet - a Hawker P1127-et. És a lézertechnológia, amit gyakran párosítanak az UFO-kkal - különösen a science fictionökben -, rengeteget fejl dött azóta, hogy négy évvel ezel tt a kaliforniai Hughes Repül gyárban felfedezték. Vagyis az észlelt csészealjak súrolják a lehetségesség határát. A csészealjak lehetnek emberkéz alkotta járm vek! - Csakhogy némelyikük olyannyira fejlett, hogy ezt nehezen hiszem el róluk - Dwight önkéntelenül is végignézett az M utcán, a Canal Road irányába, mintha megpróbálná kitalálni, mi történhetett Bob Jacksonnak azon a végzetes éjszakán. Ett l eszébe jutott valami. - Vegyük például Beth megfigyelését, amire a hipnózis alatt - mert nem álom volt, hanem valóságos tapasztalat -, visszaemlékezett. Azt mondta, fénysugár nyúlt ki a kisebb csészealjakból, az állította meg a kocsit, egy másik pedig behúzta a csészealjba. Odabent pedig fénysugár kábította el és bénította meg. És amikor odabenn volt, megmutatták neki… a csillagokat! - Ja - mondta Tony keser en. - legalább már látta azokat az istenverte csillagokat. - Ez pedig odakint történt, a világ rben - folytatta Dwight. - És nem tudom elképzelni, hogy emberkéz alkotta járm - akár csészealj, akár másmilyen -, képes volna erre. - Miért ne? - kérdezte Scaduto, és örült, hogy elkanyarodhattak Betht l, mert tudta, a téma igencsak zavarja Dwightot. - rhajósaink már kint jártak a világ rben, és némelyik repül gépünk már el tudja érni a sztratoszférát. És Beth szerint a kifejezéstelen arcúak azt mondták neki, figyelmeztessen téged, hagyj fel az idézem, emberkéz alkotta UFO-k utáni kutatással. De ez a socorrói eset, amit Zamora marsall látott, elég valóságossá teszi a lehet ségét annak, hogy igenis létezik ilyen csészealj. Az nem repül gép volt, nem ballon… az igazi csészealj volt, Dwight. Égésnyomokat hagyott hátra. Fizikailag ott volt… akkor hát honnan a francból jött? - Nem tudom - vallotta be Randall. - Csak azt tudom… hogy féltem Bethet, és Nicholát. És magamat is. És ha tovább dolgozom Epsteinnek, akkor azt titokban teszem - és neked kell felderítened az észleléseket. Mégpedig énhelyettem. - Nem szakadok bele - felelte Scaduto. A két férfi kezet rázott, azután ellenkez irányban ki-ki ment a dolgára. HARMINCNYOLCADIK FEJEZET Fuller megállította a kocsiját a Las Vegas és a Nellis Légitámaszpont között húzódó úton. Cigarettára gyújtott, és miközben kifújta a füstöt, arra gondolt, hogy erre a Wilsonnal való találkozásra nem számított. Azóta, hogy a múlt évben Wilson találkozót kért t le, és ingerülten felel sségre vonta a socorrói eset miatt - amikor az USAF Kugelblitz I-et utánzó repül csészealja három f s 198
legénységével Lonnie Zamora rend rbíró szeme láttára szállt le -, rendszeresen találkoztak, s a többnyire kellemetlen beszélgetések során Wilson kifejezte elégedetlenségét, amiért a Légier óvatlansága miatt feléledt a nyilvánosság UFO-k iránti érdekl dése. Valóban, az 1964-es Socorro-incidens a közvélemény szemében a legizgalmasabb UFOmegfigyelés volt az eredeti, 1947-es Socorro-észlelés óta. Alig egy évvel ezután, 1965 június 12én Wilson egyik kisebb csészealja lezuhant a Nellis Légitámaszpont mellett Las Vegas közelében. A roncsokat, és a három f s legénységet egy szupertitkos kutatólaboratóriumba vitték. Ez két hete történt. Amikor megtagadták a maradványok kiszolgáltatását, Wilson közölte Fullerrel, hogy a Fehér Ház és a Pentagon komoly megtorlásra számíthat. Mivel Fuller nagyon is jól tudta, hogy Wilson mekkora károkat tud okozni az Egyesült Államoknak, továbbította a figyelmeztetést a feletteseinek. Sajnálatos módon, a saját, Maltonban, az Avro-Canadánál és a más titkos telepeken, többek között a White Sands Rakétakísérleti Telepeken elért gyors fejl désnek köszönhet en, a Pentagon nagykutyái egyre arrogánsabbá váltak, azt hitték, túl tudják szárnyalni Wilsont, ezért azután megtagadták az egyébként értéktelen maradványok visszaadását. Most, felpillantva a csillagos égre, látta, hogy az egyik csillag egyszeriben növekedni kezd. És tudta, hogy Wilson nem számít arra, hogy kérését most másodízben fogják visszautasítani. A válla fölött hátrapillantva meglátta Las Vegas fényreklámjait, amik aurát vontak a város fölé a sivatagban. Elvis Presley itt forgatta Love in Las Vegas cím filnjét. Fuller szerette Elvist. Elvis nagy amerikai volt. És Fuller szerette Ann-Margretet is, aki Elvis partnere volt a filmben, és akit l Fuller majdnem a nadrág jába élvezett. Érdekes - gondolta Fuller -, hogy a munkája során mi mindennel találkozik az ember. Lám most is metaforákat gyártok, miközben Elvis és Ann-Margret nyomdokaiban járok. Nem csoda, ha szeretem a hazámat. Hol másutt tudnám ugyanezt megtenni? Elfordítva tekintetét Las Vegas pazar fényreklámjairól, Fuller kidugta a fejét a kocsi ablakán, és felnézett az égre. A növekv csillag el ször fényes éremmé, majd ballonná, végül szédít sebességgel hatalmas, fényaurával körülvett sötét csészealjjá alakult. Ereszkedése során egyre hatalmasabbá n tt, mígnem eltakarta az egész égboltot. Megállt a kocsi fölött, egy percig ott lebegett, azután, mintha csak érzékelte volna a kocsi ottlétét - ami valóban így is történt, ezt Fuller nagyon jól tudta -, pár száz lábnyit oldalt siklott, hogy ne tegyen kárt a kocsiban, és lassan leereszkedett az útra. Eközben az aurája lassan elhalványult. Ott pihent pár száz lépésnyire Fuller kocsijától A fehér ragyogás teljesen elt nt, a peremén villogó fények is kialudtak, s a fehéres szürke, fémes szín , félelmetesen szép csészealj csendben és sötéten csillogott a holdfényben. Fuller mostanra már megszokta Wilson csészealjainak látványát - sosem tekintette ket UFOnak -, és bizonyos fokig csodálattal tekintett rájuk. Ennélfogva türelmesen várta, hogy a járm hasán kinyíljon az ajtó, amely a bejáratot rejti. Amikor a már több, mint hetven éves Wilson megjelent a vakítóan világító nyílásban, már nem volt annyira nyugodt, ellenben kiugrott a kocsiból, és elébe sietett. A gondolat, hogy , a rettenthetetlen Fuller fél Wilson jelenlétében, undorral töltötte el. Mindamellett, mire félúton összetalálkoztak, kell képpen össze tudta szedni magát, és arcára a g gös magabiztosság álarcát öltötte. - Mr Wilson! - kiáltotta visszafogottan, amolyan üdvözlésképpen. Wilson dús haja már hófehér volt. Változatlanul jókép volt, kék szeme élénken csillogott, ám az arca kifejezéstelen maradt. Fuller tudta, hogy mindezt a plasztikai m téteknek köszönheti, bár sosem merte szóbahozni el tte. - Fuller - bólintott Wilson viszonzásképpen meglehet sen goromba ábrázattal. - Hagyjuk az ostoba udvariaskodást. Tudja, miért vagyok itt. Visszakapom a maradványokat, vagy sem? Fuller széttárta a karját, mintegy jelezvén, hogy üres kézzel jött. - Nemet mondtak? 199
- Attól tartok, igen. - Ez nagy butaság volt. - A katonák olykor igen ostobán tudnak viselkedni. - Ne szellemeskedjen, Fuller. - Sajnálom. - Mit találtak még a roncsokon kívül? - A legénységet. Azt mondták, nagyon különös tetemek voltak. Egyikük a "kiborg" szót használta, ami manapság még eléggé ismeretlen kifejezés, még ha én már jól is ismerem. Wilson halványan elmosolyodott. Volt valami Fuller feneketlen romlottságában, cinizmusában, és elvakult patriotizmusában, ami tetszett Wilsonnak. Az emberi fels bbrend ség hajmereszt en ostoba hite Fullerben mesteri fokon ötvöz dött a galádsággal. Wilson észrevette, hogy a CIAügynök igen csak el van telve önmagával. Egyszóval ideje móresre tanítani… - Maga sem áll messze attól, hogy kiborggá váljon - mondta Wilson nem leplezett cinizmussal, ami pedig emberi érzelem lévén idegen volt t le. - Ez is szellemeskedésnek hat, Mr Wilson. - Ne akarja, hogy megalázzam. Maga nagyon gyerekes. Fel kéne már n nie. De maga mindig is ilyen marad - egy senki - és én kénytelen leszek ekképp kezelni magát. Maga nem több, mint egy küldönc, és én is annak tekintem, tehát megkérdezem: a felettesei nemet mondtak? - Igen, nemet mondtak. - Ugyan, maga tudja, hogy minden nehézség nélkül oda tudok menni arra a légitámaszpontra, hogy elvegyem, ami az enyém? - Közvetlen következmények nélkül bármikor megteheti - mondta Fuller, megpróbálva a saját el nyére fordítani a beszélgetést. - De hosszú távon nem sok jó származna bel le. Ez alatt azt értem, hogy felhívná a figyelmet a bázis titkos hangárjára. És amellett - hogy is fejezzem ki magam? -, minél szokatlanabb módját válassza a támadásnak, annál inkább felkelti a média érdekl dését. És legyen szabad megjegyeznem, ez nem az a fajta nyilvánosság, amire maga vágyik. - Nocsak, milyen okos ember maga, Fuller. - Kösz, Mr Wilson. - Mire kell nekik a gépem roncsa, meg a kiborgjaim teteme? - Mert a csészealja sokkal fejlettebb, mint a miénk, a kiborgjai pedig kísértetiesen hasonlítanak a mi CAMS-rendszereinkre. - Már az is meglep, hogy ezt képes volt kimondani. - Vannak gyenge pillanataim. - Tehát már nem elégednek meg azzal, amit nyújtok nekik. Abban reménykednek, hogy ellophatják a technológiámat, és akkor elkaphatnak. - Attól tartok, ez a helyzet, Mr Wilson. Az állatok olykor fel szoktak lázadni a gazdáik ellen. Wilson már-már elmosolyodott. - Ezt sajnálattal hallom, Mr Fuller, mert reméltem, elkerülhetjük a kellemetlenségeket. De amint látom, komoly leckét kell adnom a Fehér Háznak és a Pentagonnak. Fuller, aki korántsem volt annyira ostoba, mint a felettesei, tisztában volt vele, hogy ez lesz Wilson reakciója. - Miféle leckére gondol, Mr Wilson. Amaz h vösen elmosolyodott. - Elsötétítem a keleti partot. Teljes sötétséget bocsátok rájuk, Mr Wilson. Amennyiben augusztus els hetéig nem kapom vissza a roncsokat, kioltok minden fényt. Fokozatosan teszem, apránként, hogy legyen idejük meggondolni magukat. És ha novemberig nem kerülnek vissza hozzám a roncsok, az egész keleti part sötétbe borul. - Amerika keleti partvidékének minden egyes fényét kioltja? - Igen. Minden egyes fényforrást. Most pedig vigye az üzenetemet a feletteseinek, és ha nem adják be a derekukat, augusztus els hetében figyelje az eseményeket. Isten önnel, Mr Fuller.
200
Fuller addig üldögélt a kocsijában, amíg a hatalmas csészealj hangtalanul fel nem emelkedett, és hirtelen suhanással el nem t nt kelet felé. Azután borzongva felidézte magában Wilson szavait, majd a Las Vegasi Repül térre hajtott, és az els géppel Washington DC-be repült. Amikor a Langley-beli CIA F hadiszállásról továbbította Wilson üzenetét, a Fehér Ház és a Pentagon fejesei mind azt hitték, hogy Wilson csak blöfföl. *** A következ héten, augusztus els napjaiban Fuller megkérte Langley Field sajtófigyel szolgálatát, hogy küldjön neki jelentést minden, az elektromos ellátással kapcsolatos, szokatlan hírr l. De még miel tt az els jelentést megkapta volna, már tudta, hogy Wilson akcióba lépett, mert az egyik fizikus, aki az UFO-k okozta energia-kimaradásokkal foglalkozott, máris jelentést tett különös eseményekr l. Augusztus els hetében Texasban, Oklahomában, Kansasban, Nebraskában, és a szomszédos államokban emberek ezrei voltak szemtanúi minden id k legnagyobb UFO-demonstrációjának. Azonosítatlan fények szelték át az égboltot, jelentek meg a radarok képerny in, és szeg dtek civil és katonai repül gépek nyomába. A jelentések százait átolvasva Fuller tudta, hogy a II. Világháborúban megismert Feuerball-okhoz hasonló kis csészealjakról van szó. A jelentésekb l, amiket Fuller minden nap pontosan megkapott, és gondosan elolvasott, kiderült, hogy a jelenségek egy hét múltán hirtelen abbamaradtak. Azon az éjszakán, amikor megsz ntek az észlelések, Fuller éppen ágyban volt újdonsült barátn jével - akkoriban éppen a fiatal csitriket kedvelte. Rendkívül megijedt, amikor megszólat a telefon, és a vonal végér l meghallotta Wilson hangját. - Nem sejtettem, hogy tudja a számomat - mondta a telefonba, és megpróbálta palástolni elégedetlenségét, amiért éppen ilyen id pontban zaklatják. - Mindent tudok magáról - mondta Wilson -, meg arról a sz ke bombázóról is, aki most maga mellett fekszik, és éppen hogy csak nagykorú. Fullert simán kiverte a víz a gondolatra, hogy Wilson vajon honnan hívhatja, és hogy mit tudhat az éjszakai kedvteléseir l. - És mit akar t lem ebben az id pontban? - Tudni akarom, hogy a gyenge elméj f nökei eleget láttak-e, és hogy hajlandók-e végre visszaadni a roncsaimat, meg a kiborgjaimat? - Sajnálom, de azt kell mondanom - mondta Fuller, és els sorban önmagát kezdte sajnálni -, hogy a gyenge elméj f nökeim a t lük elvárható módon reagáltak - ostobán. Azt állítják, hogy a mostani UFO-invázió csupán véletlen esemény volt. - Akkor tényleg nagyon gyenge elméj ek. - Nos - mondta Fuller, és igyekezett meg rizni lelki nyugalmát, no meg visszafogni a mellette fekv meztelen sz keség iránti vágyát -, azt hiszik, hogy nem váltja be a fenyegetését, nem lesz elsötétítés. - Mindenesetre adok nekik egy lehet séget, hogy meggondolják magukat, miel tt tovább lépek. - Úgy vélik, csak blöfföl. - Akkor majd megmutatom nekik másként - mondta Wilson. - Mégpedig a tél kell s közepén, amikor nagyobb káoszt tudok el idézni vele. - Az még három hónap - felelte Fuller. - Biztosan tudom, hogy képes lesz kivárni. Jó éjszakát, Mr Fuller. Fuller letette a kagylót, és ráfordult a meztelen cicababára. Csak egy pillanatig kellett várnia az erekcióra, és nem is késlekedett az aktussal. - Mit gondolsz, meddig maradhatunk így? Három hónap elég hosszúnak tetszik? A megjegyzés igen gyér viccnek t nt, és nyomban össze is szorult a gyomra. No nem attól, amit csinált, hanem a gondolattól, hogy mi lesz három hónap múlva. Hirtelen félni kezdett, és ez annyira lelohasztotta, hogy nem volt képes befejezni, amit elkezdett. Ilyesmi még sosem fordult el vele, igaz, eleddig félelmet sem érzett. Úgy látszik, hozzá kell szoknia. 201
*** Három hónap múlva, 1965 november 9-én a Niagara, Manhattan, és Syracuse felett száznál több UFO-t észleltek. Ugyanazon az éjszakán Connecticutban, Massachusettsben, Maineben, New Hampshire-ben, New Jerseyben, New Yorkban, Pennsylvaniában, Vermontban, és Kanada nagy részén, mintegy 80 000 négyzetmérföldes területen minden fény kialudt, és mintegy huszonhat millió ember maradt sötétben. Amerika történetének legnagyobb áramszünete káoszt és pánikot okozott. Még tartott a sötétség - amit azután a Nagy Északnyugati Áramszünet néven emlegettek -, amikor Fuller már Langley Fieldben a telefon mellett ülve próbálta kideríteni, mi okozhatta a jelenséget. Megtudta, hogy a területért felel s energiarendszer, és a hozzá kapcsolódó huszonkilenc er m együtt többszáz, sérthetetlennek hitt automata ellen rz központja egyidej leg mondta fel a szolgálatot. Az egyetlen dolog, amit ki tudtak deríteni, hogy valahol a Niagara generátorai, a Clayalállomás atomer m vei és a New York közötti elektromos hálózatban lehet a hiba. Nem sokkal azután, hogy Fuller elküldte a jelentését, felhívta egyik CIA-kollégája, Dick Lamont, aki éppen az Andrews Légitámaszponton tartózkodott. - Van egy UFO-nk - mondta Lamont. - Milyen? - Az els jelentések szerint azonosítatlan - válaszolta Lamont. - Ezt Robert C. Walsh, a syracusai repülésügyi kormánybiztos helyettese jelentette. Többed magával látta, amint a syracusai áramkimaradás után egy hatalmas t zlabda ereszkedett le a Hancock Repül tér mellett. A közelben leszálláshoz készül d Weldon Ross repülési felügyel és utasa, James Brooding komputertechnikus szintén látta az objektumot. El ször ég épületnek nézték - merthogy olyan alacsonyan volt a csészealj -, de azután rájöttek, hogy a leveg ben van valami. Egy magányos, kerek, úgy száz láb átmér j tárgy, amit kés bb "t zfény gömb"-nek írtak le. És Ross becslése szerint az objektum éppen a Clay alállomás felett lebegett… Alig tette le Fuller a telefont, az máris megcsörrent. Wilson volt az. - Nos? - kérdezte halkan. - Beszélnem kell az elnökkel - mondta neki Fuller. - Tegye azt - mondta Wilson. Néhány óra elteltével, reggel 3:30-kor, miután telefonon gyorsan megbeszélte a dolgot Lyndon B. Johnsonnal, Fuller már le is szállt helikopterével Nevadában, Las Vegasban, a Nellis Lágitámaszponton. A két koporsót, meg a halom hulladékot már berakták a katonai teherautókba, és egy századnyi katona arra várt, hogy kísérje a szállítmányt. Fuller beült a diplomata rendszámú limuzinba, és intett a sof rnek, hogy induljon. A golyóbiztos üvegezés kocsi a szupertitkos bázisról a légitámaszpont északi peremére vezette a konvojt. Ott Fuller kimászott a kocsiból, körülnézett, és látta, hogy az egész területet szögesdrót kerítés veszi körbe, és sisakos, fegyveres katonák rzik. Elégedetten nyugtázta a biztonsági intézkedéseket, azután ellen rizte a kirakodást. Amikor elkészültek, és a rakomány ott tornyosodott a kifutópálya közepén, a katonákat visszarendelték a táborba, Fuller pedig a magas rangú tisztekkel együtt ottmaradt a helyszínen. Rá sem hederítve a nagykutyákra, Fuller lazán rágyújtott, és nyugodtan várakozott. Hamarosan megjelent Wilson egyik anyahajója, és méltóságteljesen letelepedett a kifutópálya távolabbi végében. Földet érve egymás után kialudtak a fényei, a porózus fémburkolat magába szívta az aurát, a gép elcsendesedett, és a hasából kinyúlt a rámpa. A zsilip vakító fényében el ször csak egy határozott sziluett jelent meg, azután maga Fallaci, Wilson asszisztense lépett ki a csészealjból, és ment oda Fullerhez. Amaz kiszállt a limuzinból. Azonnal észrevette, hogy Wilson nem jött el. Fallacit küldte maga helyett, meg négy kiborgot, akit most már véletlenül sem téveszthetett össze az emberekkel. A paraguayi acse indiánokból kialakított lények sokkal inkább hasonlítottak valamilyen földönkívüli lényre. Alig öt láb magasak voltak, némelyikük még ennél is alacsonyabb. Arcvonásaikat régen elveszítették,
202
fémprotéziseikkel alig voltak megkülönböztethet ek egymástól. Már ett l is félelmetesek voltak, amit csak növelt a távirányítású CAMS-karok látványa. Frankenstein gyermekei - gondolta Fuller -, Az én szememben csak azok maradnak. Ez a kibaszott Wilson maga Frankenstein. - Jó estét, Mr Fuller - mondta Fallaci. - Inkább jó reggelt - válaszolta Fuller. Fallaci elmosolyodott. Olaszos vigyora volt. - Normális embernek normális az id érzéke - mondta. A Fuller mögött felhalmozott roncsokra pillantott. - Minden itt van, Mr Fuller? Úgy értem a roncs darabjai, és a legénység maradványai is? Minden egyes darab, amit a hangárban riztek? - Minden egyes darab - felelte Fuller. - Mindent hiánytalanul visszakapnak. - Jó tudni, hogy magán kívül is vannak még józan gondolkodású emberek. - Csak ne bízza el magát. Végül be kellett ismernie - és ez nem volt könny -, hogy fél Wilsontól. Életében még nem tartott senkit l - amíg nem találkozott Wilsonnal, aki mindig h vösen udvarias, és civilizált modorú volt. Fuller félt Wilson szúrós tekintetét l, racionális gondolkodásmódjától, attól, ahogy az embert kezelte, és pillanatok alatt semmivé redukálta az önérzetét. Wilsonból hiányoztak a normális érzések. Amit az logikája diktált, az egyszer en emberfeletti volt. Fuller ezt tudomásul vette. Nem tetszett neki, de megértette. A pragmatizmus Fuller lételeme ez az ember azt teszi, amit tennie kell. Akárcsak Fuller. Csakhogy k ketten az ellentétes oldalon állnak. Fuller nem akarta elhinni, mekkora szart pakoltak a tányérjára, pedig az ott volt. Vagy megeszi, vagy éhen döglik. Dióhéjban err l van szó. Másrészt, ha mint hazafi meg is eszi ezt a szart, nem Fallaci el tt teszi. Az olasz maffiózó csak Wilson pribékje, ennélfogva t le nem kell tartania. És amit Wilsonnak mondana - de nem mer kimondani - azt közölheti Fallacival. - Nem azért jöttem, hogy magával veszekedjem - válaszolta Fallaci. - Engedje hát, hogy tegyem a dolgom. Nekiláthatok? - Mégis mi a faszt gondol? - mondta Fuller és Wilson iránti haragját a segédjére zúdította. Rock and rollozni jöttünk ide? Vigye, ami a magáé, és t njön el. - Pontosan azt fogom tenni - mondta Fallaci - Köszönöm, Mr Fuller. A gégemikrofonja segítségével Fallaci utasított a félelmetes kiborgokat, hogy a roncsokat tartalmazó ládákat, meg a kollégáik maradványait rejt koporsókat rakják be a csészealjba. Amikor végeztek, a kiborgok is beszálltak az anyahajóba, Fallacit otthagyták Fullerrel. - Készségesnek mutatkozott - mondta Fallaci Fullernek. - Wilson köszönetét fejezi ki ezért. - Na ne mondja - felelte Fuller, és érezte, hogy összeszorul a gyomra. Fallaci elvigyorodott, megfordult, és felment a csészealj rámpáján. Az visszahúzódott az anyahajó testébe, ami ismét simává vált. Felhangzott a mély búgás, megjelent a fehéres aura, s a hajó oly könnyedén emelkedett fel a földr l, mint a légbuborék a vízben. Függ legesen az égre szökkent, és néhány pillanat alatt elt nt. - Te jó isten - kiáltott fel halkan az egyik magas rangú tiszt Fuller mögött. - Nem hiszek a szememnek! - Az a szarházi pontosan ezt várja magától - felelte Fuller. A tisztekkel együtt csendben visszasétált a kocsihoz. HARMINCKILENCEDIK FEJEZET Dwight már kezdte azt hinni, hogy neki nincs saját élete odakint a valós világban. Az elmúlt hónapot sötét szobájában töltötte és UFO-król szóló jelentéseket tanulmányozott, fényképeket nézegetett, megpróbálta összeilleszteni a töredékeket, hogy értelmet hámozzon ki az összefüggéstelennek t n adathalmazból, no és a saját rémálmaiból. Ezek a rémálmok persze nem csak mindazzal voltak összefüggésben, amivel foglalkozott, de Beth-tel, és kettejük kapcsolatával
203
is. Olyannyira maga alatt volt, hogy már maga Dr Epstein, és Tony Scaduto, az APII két oszlopos tagja is leveleket küldözgetett neki, hogy mi a fene van már vele. Végül 1966 novemberében, egy évvel a Nagy Északkeleti Áramszünet után Dwight el bújt abból a sötét odúból, ahol élt - nem a lakásából, hanem megrettent, zaklatott lelkivilágából -, és találkozót kért Epsteint l és Scadutótól, akik elrepültek Daytonba, hogy egy kínai étteremben találkozzanak vele. El bbi jócskán megöregedett, Vandyke szakálla még fehérebb lett, de utóbbi mit sem változott, és még mindig a megszokott b rdzsekijét viselte. Fura egy páros voltak. - Az az érzésem - mondta Epstein, miközben gyakorlott mozdulatokkal forgatta az ételt a pálcikával -, hogy gyakorlatilag feladtad az UFO-kutatást. Nem kaptunk semmi visszajelzést. - Nem tagadom - vont vállat Dwight. - Gyakorlatilag fel kellett adnom. Amióta az az eset történt Beth-tel, aggódom érte – és Nicholáért - ezért elhatároztam, hogy visszavonulok, és a lehet legkevesebbet mutatkozom. Minek is tagadnám? Annyira meg voltam rémülve, hogy elhatároztam, kilépek a képb l, és meghúzom magam, amíg a fekete ruhások teljesen el nem feledkeznek rólunk. - Ez tökéletesen érthet - mondta Epstein, és együttérz n bólintott. - Ha én a helyedben volnék, bizonyára én is félnék. - A helyzet az, hogy te is ebben a helyzetben vagy - mondta neki Scaduto. - Csak még nem tudsz róla. Úgy értem, hogy ha valaki olyan szervezetet vezet, mint amilyen az APII, akkor azok a kurvák biztosan szemmel tartják. - De még sosem zaklattak - válaszolta Epstein. - Megvannak a saját módszereik. És az állandó megfigyelés tudata legalább olyan rossz, mintha valóban látnád ket magad körül. - No és mi történt veled a közelmúltban? - kérdezte Epstein Dwighttól. - Akár hiszitek, akár nem - én magam sem akarom elhinni - Nichola már tizenkilenc éves, és férjhez készül menni. - Tizenkilenc! - kiáltott fel Tony. - Ez kurvára hihetetlen! - Egyik napról a másikra megöregedtünk - bólintott Epstein komoran. - Tehát az esküv re készül dsz? - Úgy van - felelte Dwight. - És Beth? Hogy viseli? - A menyegz t, vagy a negyedik típusú találkozást? - Mindkett t. - Az esküv lázba hozta - e tekintetben igen romantikus. Azt hiszem, ez jócskán segít neki elfelejteni a másik dolgot. Elvonja a figyelmét. - És mi van azzal a másik dologgal? A CE IV-gyel? - A hipnózisnak köszönhet en a fejfájása és a rémálmai elt ntek, de fokozatosan visszatérnek az istenverte élményei, és egyre inkább attól fél, hogy a fekete emberek újra visszatérnek, és megint elrabolják. Gyakorlatilag ez az oka annak, hogy nem dolgoztam az APII-nak az elmúlt hónapokban. Beth miatt. Féltettem. Úgy vélem, hogy amit vele tettek, az figyelmeztetés volt, és nekem szólt. Most visszagondolva minderre, Dwight szinte érezni vélte azt a falat, amit az elmúlt hónapokban önmaga köré vont. Mintha még ma is a lelke mélyén kanyargó útveszt ben bolyongana, és nem találná a kijáratot. Ezt tették vele. És nem tudja, kikkel áll szemben. - Nos, bevallom, borzasztóan nagy szükség volna arra, hogy visszatérj közénk - mondta Epstein. - A legújabb Gallup-jelentés szerint az amerikaiak közül már kilenc millióan hisznek az UFO-k létezésében. A mi vizsgálataink is ezt mutatják. Egyszóval elborítanak bennünket a jelentések. És minden segítségre szükségünk van. - Kilenc millióan? - kérdezte Dwight, és alig hitt a fülének. - Igen. Érdekes változás, nem? A Gallup Intézet jelentése az id tájt jelent meg, hogy vége lett minden id k legjobban publikált UFO-polémiájának, a nyolc hónappal ezel tt a michigani Dexterben és Hillsdale-ben észlelt UFO-járásnak. Olvastál róla?
204
- Ja. - Dwight csak arra emlékezett, hogy az eset rendkívül feldühítette. - Igen, emlékszem, hogy olvastam róla, és a tévében is láttam egy-két felvételt. Az az id szak volt, amikor mindenütt csészealjakat láttam, és inkább elfordítottam a fejem az eseményekr l. - Igencsak szar állapotban lehettél - mondta Scaduto. - Így van - ismerte be Dwight. - Felfrissíthetem a memóriádat? - kérdezte Epstein. - Persze. Láss neki. - Március 20-án a michigani Hillsdale Kollégiumban nyolcvanhét lány, és a biztonsági r látta, amint a lányok szállása közelében, a kiszáradt mocsár fölött egy futballabda nagyságú tárgy lebeg. Id nkét elröppent, hogy beleolvadjon a közeli repül tér reflektorainak fényeibe, majd visszatért. Ezt csinálta órákon át, majd elt nt. Másnap a michigani Dexterben, hatvanhárom mérföldre Hillsdalet l öt ember, köztük két rend rtiszt látott egy nagy, fényl objektumot, amint felemelkedik a mocsárból, pár percig a leveg ben lebeg, majd elt nik. - Érdekes a tanúk összetétele - mondta Scaduto. - Úgy bizony. És néhány napon belül valamennyi újság, és tévéállomás foglalkozott az eseménnyel. Mindez akkora nyomást helyezett a Légier re, hogy kénytelenek voltak nyomozást indítani. - Erre már emlékszem - mondta Dwight és akarata ellenére is érdekelni kezdte a dolog. - A Blue Book igazgatója, Hector Quintanilla Dr J. Allen Hyneket küldte ki, hogy nyomozást végezzen. - Úgy van. És Hynek valósággal átverekedte magát a riportereken, hogy szót válthasson a tanúkkal. Kés bb azt mondta, hogy az egész környék a hisztéria határán állt. Mindazonáltal elvégezte a feladatot, és utána a Detroiti Újságíró Klub történetének legnagyobb sajtótájékoztatóját tartotta meg. - Hynek neve jól cseng mindenütt - mondta Dwight. - Akárhová megy, a sajtó követi. - Ismeri a témát, amivel foglalkozik. - Hírnévre tett szert e témakörben - mondta Epstein -, és hálás vagyok neki ezért. De sajnos ez esetben pofára esett. - Ó? - csodálkozott Dwight. _ És miért? - Elkövette azt a hibát, hogy nem gondolkodott, miel tt kinyitotta a száját. Az újságírók mindenáron magyarázatot vártak t le, pedig kijelentette, hogy - persze csak elméletileg - a jelenséget mocsárgáz is okozhatta. - Az meg mi a faszság? - A bomló növényzetb l felszálló gázok spontán öngyulladása. Igen kísérteties fényjelenség. - Köszönöm, professzor úr. - Mindenesetre a sajtó belékapaszkodott a "mocsárgáz" szóba, és ennek igen mulatságos következményei lettek. Márciusban, áprilisban mindenki az UFO-kkal viccel dött, különös tekintettel a hillsdale-i és dexteri esetekkel. Hovatovább Weston E. Vivian a michigani demokrata szenátora, és Gerald Ford, a republikánus kisebbség feje kongresszusi meghallgatást kért. - Ó, krisztusom - mondta Dwight. - Tudhattam volna. Természetesen, olvastam err l. Epstein bólintott. - Úgy bizony. Olvastál róla. Mindannyian olvastunk róla. És Ford javaslatára április 5-én az UFO-k történetében els ízben nyílt kongresszusi meghallgatást tartottak e témakörben. És a meghallgatás végén a Légier titkára, Harold D. Brown, javaslatot tett arra, hogy állítsanak fel egy független, hivatalos civil szervezetet, amely az UFO-jelenségek kvizsgálásával foglalkozik. Ezt követ en, május 9-én a Légier bejelentette, hogy felvette a kapcsolatot bizonyos tudósokkal, hogy vegyenek részt az UFO-vizsgálatokban. - És a múlt hónapban - vágott közbe Scaduto izgatottan -, a Légier bejelentette, hogy a Coloradói Egyetemen UFO-programot indít Edward U. Condon vezetésével. - Ki az a Condon? - kérdezte Dwight, és percr l percre izgatottabb lett. - Nemzetközileg elismert fizikus, korábban a Nemzeti Szabványügyi Hivatal vezet je - mondta Epstein. 205
- Leny göz - morogta Dwight. - Pontosan ezért választották azt a szarházit - mondta Scaduto. - Van itt egy érdekes dolog, amir l nem írtak az újságok - mondta Epstein. - Folytasd - Dwight izgatottan el rehajolt. Epstein látván, hogy Dwight horogra akadt, halványan elmosolyodott. - Dr James E. McDonald, az Arizonai Egyetem Atmoszférikus Kutatásokkal Foglalkozó Tanszékének vezet je, vezet UFO-szakért , történetesen olvasta a Robertson-testület jelentését. És az Arizonai Egyetem meteorológiai Tanszékének hallgatói el tt kijelentette, hogy a Robertsontestület cenzúrázatlan jelentéséb l kiderül, miszerint a Légier a CIA utasítására a nyilvánosság el tt elhallgatta az UFO-jelenségek mibenlétét. - Kurva jó! - kiáltotta Scaduto. - Az újságok felkapták a hírt - folytatta Epstein -, és szétkürtölték, mégpedig ugyanazon a napon, amikor a Légier bejelentette a Condon Bizottság felállítását. - Azért Condont választották - vetette közbe Scaduto -, mert már korábban kijelentette, hogy nem hisz az UFO-kban. Azért választották, hogy segítsen tagadni, miszerint a Légier elhallgatta a jelentéseket, s hogy egyszer, s mindenkorra megszabaduljanak ett l a témától. Mit szólsz hozzá, Randall? - Szerintem igazatok van - felelte Dwight. - És nekünk most szerintem az a dolgunk… Elhallgatott, mert rájött, hogy elárulta magát. Amikor megpillantotta Epstein és Scaduto vigyorgó ábrázatát, nem állhatta meg nevetés nélkül. - Hát ez hihetetlen - mondta, amikor végre szóhoz tudott jutni. - Ti ketten csak azért jöttetek Daytonba, hogy visszacsalogassatok. - Hát persze - mondta Epstein. - Benne vagy, vagy nem? - kérdezte Scaduto. - Számíthattok rám - felelte Dwight. Mindhárman felemelték a poharukat, és koccintottak. Ezzel vége lett szép napjaiknak. NEGYVENEDIK FEJEZET A verandán üldögélve a hintaszékben, Stoll nem kis örömmel pillantott fel az égre, és figyelte Wilson csészealjának érkezését. Wilson ezúttal egy közepes méret csészealjjal érkezett, úgy százötven láb átmér j lehetett, és Stoll reményei szerint a belsejében rejt zött az a kétszemélyes, harmincöt láb átmér j kisebb csészealj, amit Wilson ígért neki. Eszébe jutottak a vele kapcsolatos tervei, és ett l t zbe jött. Valójában - miközben a Kugelblitz III ereszkedését figyelte - kétségek közt gyötr dött: szeretett volna elt nni ebb l a pokolból; ugyanakkor rettegett a következményekt l. Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban jutott az eszébe, hogy már évek óta él itt - pontosan húsz éve - és Wilson semmi jelét nem adja annak, hogy el akarná vinni innét. Stoll itt rohad meg a dzsungelben, még talán az eszét is elveszti. Semmihez nem volt ereje, olyanná lett, mint a dzsungel növényzete: lassan rothadó, vegetáló lénnyé. Még az acse komfortlányok sem tudták felvidítani, és elveszítette egykori tekintélyét is. Már nem az az isten volt, aki valamikor g gösen járt-kelt a táborban. Most a halált kívánta: szeretett volna odahaza meghalni, lehet leg Mannheimben, ahol született, és ugyanabban a földben nyugodni, amelyben a felesége és a gyerekei is nyugszanak. Ideges volt, nem merte mindezt elmondani Wilsonnak, pedig eltökélte, hogy megteszi. Az ember sok mindent elvisel, de neki már elege van. Kérni fogja, hogy elmehessen. A csészealj lassan, fenségesen ereszkedett alá, Stoll egyre hangosabban hallotta az ismer s morgást, s a különös vibrálás megrázkódtatta Stoll bambuszból épített házát. Felpillantva látta a csillogó, kerek objektumot, mely eltakarta az egész égboltot: sebesen forgott a tengelye körül, csak a középs része maradt mozdulatlan: a giroszkóppal kiegyenlített hajtóm . A forgás most lelassult, ezzel egy id ben a csészealj ereszkedni kezdett, s mint annyiszor, a maga alatt felkavarta a szemetet, és a talaj szemcséit. 206
Mint mindig, a ketrecekbe zárt acse indiánok félelemmel vegyes ámulattal figyelték a jelenséget. A látványt kísértetiessé tette az a fényaura, amit a csészealj közvetlen környezetében ionizálódott leveg látványa nyújtott. Amint a gép a talaj közelébe ért, a csillogás fakulni kezdett, majd a csészealj felszíne szürkére változott. Alsó feléb l lassan kinyúlt a négy hidraulikus fémtámasz, és belefúródott a nyirkos, laza talajba. A csészealj enyhén megbillent a lábain, azután megnyugodott, a búgás elhallgatott, a fények kialudtak, az örvény elcsendesedett. Egy percre tökéletes csend lett. Amikor a csészealj hasán kinyílt a rámpát rejt ajtó, Ernst felállt a hintaszékb l, és lement a verandáról, hogy találkozzon Wilsonnal. Amaz el bukkant a nyílásból. Meglehet sen fiatalosan mozgott, még mindig jókép volt, csak a haja lett fehérebb. A szokásos, jeges nyugalmat árasztotta magából. Ernst megborzongott, amint megpillantotta. Wilson nem nyújtotta neki a kezét. Csak bólintott, és azt mondta: - Guten Tag, Ernst. Örülök, hogy látom. - Németül beszélt, hogy jelezze, hivatalos a közlend je. - Én is örülök, hogy látom, uram. - Jól van? - Igen uram, és ön? - Hála a plasztikai m téteknek, jobban érzem magam, mint azt a korom indokolná. Maga is kipróbálhatná, Ernst. Stoll idegesen vigyorgott. - Nem hiszem, hogy készen állnék arra. Talán majd néhány év múlva. Miközben beszélgettek, négy kísérteties, acse indiánból kialakított kiborg bújt el a hajóból, és állt Wilson mögé. - Ajándékot hoztam - mondta Wilson még mindig németül -, de el bb ebédeljünk meg. - Természetesen. Igen. Ernst bekísérte Wilsont a házba, fel a verandára, ahol kellemesen h vös volt. Elfogyasztották az ebédet, ami Wilsonnak nyilván a f étkezést jelentette. Gyümölcsöt, mogyorópelyhet, és egy pohár hideg, fehér bort. Ebéd után Wilson kifejezte elégedetlenségét, amiért az oroszok, és az amerikaiak - ironikus módon az segítségével - gyorsabb fejl dést mutattak fel, mint amilyenre számított. - Amióta Kennedy meggyilkolása után Lyndon B. Johnson az elnök - magyarázta -, mind az oroszok, mind az amerikaiak felküldték embereiket a világ rbe; két különálló Gemini rakéta találkozott a világ rben, és repült együtt pár lábnyi távolságban egymástól, ami a képességeiket tekintve igen nagy eredménynek számít. Az amerikaiak elkészítették az els dokkoló berendezést, és az oroszok a Holdra juttatták els robotjárm vüket. - Nos, ebben is ön volt a segítségükre - vette a bátorságot Stoll, hogy emlékeztesse -, még ha közvetve is, a nekik juttatott technikai újításokkal, ami úgy vélem, a velük kötött hosszú távú egyezmény része. Wilson felsóhajtott. - Igen. És ennek az egyezménynek részeként Jack Fulleren keresztül megígértem az amerikaiaknak, hogy az emberük lesz az els , aki a holdra teszi a lábát. És mint mindig, most is be akarom tartani az ígéretemet. Bár ami az amerikai tudomány gyors fejl dését illeti, fontolgatom, hogy kissé visszafogom ket. No és persze az oroszokat is. A Jack Fullerrel folytatott beszélgetésekb l kiviláglik, hogy arrogánsak lettek - azt hiszik, hogy a nyomomba érhetnek - ezért rendeztem meg nekik a Nagy Északkeleti Áramszünetet. Figyelmeztetésül. Akkor egy id re lecsillapodtak, de megint kezdenek nagykép ek lenni, úgy hogy újabb leckére lesz szükség. - Mit tervez? - A NASÁ-hoz beépített egyik implant-kémemt l megtudtam, hogy jöv január 27.-ére újabb Apollo-kísérletet terveznek. Ezért ugyanez az ember - a NASA egyik vezet mérnöke - fog gondoskodni arról, hogy az rhajó, fedélzetén a három emberek, kigyulladjon. Néhány hónap múlva pedig - úgy gondolom, áprilisban - amikor Vlagyimir Komarov a Szojuzzal a föld körül 207
kering, az egyik távirányítású csészealjammal megtámadom. Az rhajót lelövöm, Komarovot megölöm. Ezek az események remélem, megfontolás tárgyává teszik mindkét oldalon az rkísérletek folytatását. Szerintem m ködni fog a dolog, nem gondolja? - De igen, szerintem is - mondta Stoll. Amikor befejezték az étkezést, Stoll megtette szokásos jelentését - elmondta, milyen nehézségekbe ütközött az acse indiánok beszerzését illet en, s hogy mennyi akadályt gördítettek az útjába a hatóságok, különösen a korrupt Stroessner tábornok. Amikor befejezte a beszámolót, végighordozta tekintetét a tábor sárból tapasztott viskóin, a kecskéken, csirkéken, a moszkitók felh in, a b zös latrinákon, a helybéli munkásokon, n kön, gyerekeken, és egyszeriben elege lett mindenb l. - Szeretnék visszatérni Németországba - mondta végül. - És minek akar oda visszamenni? - kérdezte Wilson meglep en higgadtan, mintha már várta volna a kérést. - A Birodalom… - Az már nincs - vágott közbe Wilson a maga higgadt módján. - A Birodalom a háború végén meghalt. Ami magának kell, az már nem létezik. - De a feleségem, a gyerekeim ott haltak meg. Mindenem, ami volt, ott volt. Két évtizede vagyok itt, megöregedtem, és visszasírom a múltat. Kérem, uram, hadd menjek vissza. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen szentimentális - mondta Wilson jeges mosollyal az arcán. - Nem is voltam az - válaszolta Stoll -, de most az vagyok. Ez annak a jele, hogy megöregedtem. - Sajnálom, Ernst - válaszolta Wilson, de nem mutatott érzelmet -, de az az érzésem, nemet kell mondanom. Még mindig itt van szükségünk magára. Felbecsülhetetlen az itt végzett munkája. De megnyugtathatom, egy, vagy két éven belül véget ér minden, és akkor visszatérhetünk a témára. De miért Németország? Ott nem maradt semmi, ami a magáé volna. Egy-két év múlva, amikor az itteni munkája befejez dik, visszatérhet az Antarktiszra, és fiatalító kúrának vetheti alá magát. Az után valami kellemesebb elfoglaltságot kereshet magának akár ott, akár másutt. De nem Németországban. Ott mint háborús b nöst elkaphatják. Azt nem kockáztathatjuk meg. - Más itt a probléma - mondta Ernst, és kezdte felfogni, hogy Wilson megint lerázta. - Nem az a lényeg, hogy Németországba akarok visszamenni. Hanem hogy nem bírok tovább itt maradni. Ezen a helyen meg rülök. Ki kell jutnom innen. - Olykor egy kis kikapcsolódásra volna szüksége - javasolta Wilson h vösen, a maga könyörtelenül pragmatikus módján. - Nem pedig arra, hogy visszamenjen Németországba. Gyakrabban kellene bemennie Asunciónba. - Nehéz az út odáig - válaszolta Ernst és a szíve elnehezült a gondolatra, hogy Wilson hajthatatlan a kérését illet en. - És veszélyes. A tábor az serd kell s közepén helyezkedik el, és az egyetlen kivezet út a folyón át vezet. Ezért nincs lehet ségen rövidebb kiruccanásokra. - Éppen emiatt hoztam egy kis ajándékot, Ernst. Egy kis, kétszemélyes repül csészealjat, amelyet kiborg pilótával irányíthat. Jöjjön, nézze meg. Miközben lefelé mentek a lépcs n, a kis méret csészealj lassan el bújt az anyahajóból: szemmel láthatóan a talaj felett lebegett pár hüvelyknyire, úgy siklott ki a tisztásra az acse indiánok legnagyobb ámulatára. A többi csészealjhoz hasonlóan ez is magnézium-ortoszilikátból készült, s ezt is fényl aura vette körül. Korongjai lassan forogtak a központi, fix kupola körül. Nem úgy, mint a nagy csészealjnál, a vezet fülke alig volt nagyobb egy repül gép vezet fülkéjénél. Amikor odaért melléje, bepillantva a kis vezet fülkébe, Stoll meglátta az apró termet kiborg pilótát. A szíve a torkában dobogott, amikor a kis csészealj ráült négy teleszkópos lábára. Eszébe jutott, hogy fiatal korában, amikor aeronautikai tanulmányait folytatta - el ször a Müncheni M szaki Egyetemen, majd a Berlini Egyetemen Karl Emil Becker professzor irányítása alatt -, mennyire szeretett volna csatlakozni az rutazók Klubjához, azután a VfR-hez, ahol olyan személyekkel dolgozhatott volna, mint Wernher von Braun, Rudolph Nebel, Willy Ley és Hermann Oberth, hogy megépíthesse saját rakétáját, amivel megostromolhatja az eget. Ez az álom 208
semmivé foszlott, amikor csatlakozott az SS-hez, s ami után Wilson hatása alá került, aki minden ambíciója ellenére élve eltemette t ebben az átkozott dzsungelben. Most, a csészealjat szemlélve, abban menekülésének eszközét látta meg, de ugyanakkor elhatalmasodott rajta a rettegés arraa gondolatra, hogy mi lesz vele, ha elkapják, és visszahozzák ide. Mindezeket végiggondolva, letörölte a homlokáról a verítéket, és megpróbálta lecsillapítani testének remegését. - Csodálatos! - kiáltott fel halkan, a Kugelblitz III mellett eltörpül kis csészealjat szemlélve. - A magáé - felelte Wilson. - Nem alkalmas sztratoszférikus repülésre, mindamellett korlátlan mozgástere van, és nagy távolságokra juthat el vele nagy magásságban, ahol nem zavarják repül gépek, és nem látják meg a radarok sem. Használja arra, hogy nagyobb kiruccanásokat tesz vele, és kipiheni az itteni fáradalmakat. Meglátja, jobban fogja érezni magát. - Olyan régen volt - mondta Ernst tétován. - Már elfelejtettem, hogyan kell repülni. Biztosan nem… - Ha nem használja az autopilótát, a kiborg majd vezeti maga helyett. Ez az els teljes érték kiborgunk. Nézze! A gégemikrofonjába adott utasítást követve a kis kiborg kiszállt a csészealjból, mégpedig pontosan ugyanúgy, ahogyan a pilóták szoktak kiszállni a repül gépb l: felnyitotta a persplex kupolát, kimászott, és egyszer en lecsusszant a földre. Amikor egy pillanat múlva ott állt Ernst el tt, az igencsak meglep dött. Meglep dött, mert felismerte Marlon Clarke-ét, pontosabban azt, ami a farmerb l megmaradt. Az 1947-ben Mexikóban, Socorrónál lezuhant csészealj balesetének szemtanúját az Antarktiszon hibriddé, vagyis kiborggá alakították át. Leválasztott fejét sokáig h tött állapotban tárolták, majd egy apró termet , fejetlen acse indián testébe ültették át. Ernst attól is meglep dött, hogy Marlon Clarke arcvonásait kicsiben látta viszont. A koponyáját szetereotaxikus sapka fedte, amelyb l elektródák álltak ki. Arcának alsó fele - a füle, az orra, a szája, és az állkapcsa helyén szintén fémprotézis volt. Az acse indián kezeit eltávolították, és helyébe fejlett CAMS készüléket, pontosabban Kibernetikus Antropomorf Géprendszert ültettek, ami leginkább félelmetes fémkarmokra emlékeztetett, és Clarkét küllemre valóságos szörnyeteggé varázsolta. - Plasztik m szíve van - magyarázta Wilson. - A bels fület bionikus audiotranszmitter helyettesíti. M anyag artériák, szintetikus csontok, és az alsó kar helyén CAMS er gépek. Ez utóbbiak bár fémkarmoknak látszanak, idegvégz déssel ellátott ujjakban végz dnek, amivel még a leveg nyomását is képes érzékelni. Az agyban természetesen implantot helyeztünk el, amit feltétlen engedelmességre programoztunk be. Maga szól hozzá, engedelmeskedik. Tessék, tegye a nyakára ezt az apró mikrofont. Ernst elvette az apró mikrofont, a torka köré kerítette, és úgy igazította, hogy az az ádámcsutkája elé kerüljön. - Most azonosítsa magát - mondta Wilson. - Mondja meg a kiborgnak, hogy hívják. - A neven Ernst Stoll. - Jó - mondta Wilson. Csak ennyit kell tudnia. Most már ismeri a maga hangját, és ha szól hozzá, feltétel nélkül engedelmeskedik. - Érdekes. - Ajándék a feláldozott évekért cserébe. Használja ki, Ernst. Most mennem kell. Ernst felé bólintott - mostanában ritkán rázott kezet -, azután beszállt a csészealjba, és megismétl dött a felszállás sokat látott procedúrája: a rámpa visszahúzódott, a gép felemelkedett, lassan visszahúzta hidraulikus lábait. Amikor a felszíne simává vált, hirtelen emelkedni kezdett, a fák koronája fölött egy percre megállt, azután hihetetlen sebességgel elhúzott. A kiborg Marlon Clarke egykedv en álldogált a kis csészealj mellett, nyilván egyfajta agyhalál állapotában volt, mivel nem kapott semmilyen utasítást. Ernst rémülten állt, agyában gyorsan felvillantak a korlátlan lehet ségek, és nem is akart sokáig késlekedni, ezért berohant a házba, ivott egy jó adag bourbont, hogy er t gy jtsön terve végrehajtásához. A szoba közepén, a kanapén ülve végigpillantott a saját életét bemutató fénykép gy jteményen: ezen egy aranyhajú kisfiú látható, amint a szülei neogótikus mannheimi házának kertjében játszik; azon egy jókép fiatalember, amint egy csinos, sz ke kislánnyal - Ingriddel, kés bbi feleségével - üldögél a berlini Kurfürstendammon álló Kanzler kávéház teraszán üldögél; 209
egy másikon fekete SS egyenruhájában a Stadelheim börtön bejárata el tt éppen kiszáll egy katonai kocsiból. Azután már két társával, Brandttal és Ritterrel együtt gúnyosan vigyorog a Gestapo f hadiszállása el tt; ittasan, kurvák társaságában a Schauspielhausban; bokáig ér köpenyben egy hósivatag közepén, amint 1928-ban Új-Svábföldön éppen svasztikát szúr az Atlantisz jegébe, hogy a Harmadik Birodalom számára kisajátítsa a területet; már korosan és megkeseredve a csészealj-csapattal - Wilsonnal, Rudolf Schrieverrel, Klaus Habermohllal - a Kummersdorfi Kísérleti Telepen, melynek túloldalán Wernher von Braun Rakétakutató Intézete foglalt helyet; kétszer is Heinrich Himmler birodalmi vezet társaságában - aki az els képen még büszkén feszít az SS berlini f hadiszállásán lév irodájában, a másikon pedig már betegen, eszel s tekintettel a Hohenlycheni Szanatóriumban; végül Nebe és Kammler tábornokok társaságában a Nordhauseni Ipartelepek földalatti labirintusában, a Harz-hegység Kahla alatti régiójában. És persze voltak fényképei a n kr l is - életének néhány n jér l -, az erotikus táncosn r l, Brigette-r l, amint éppen a Franz zischestrassén lév Fehér Egér színpadán táncol; az érzéki, áruló zsidó kurváról, Krzystyna Kozilewskir l; és végül egy bekeretezett fotón, pontosan szemben a falon ott látta a feleségét, Ingridet, és két gyermekét, Ulát és Alfredet. Ez a fotó két héttel a szövetségesek légitámadása el tt készült… Stollt elárasztoták az érzelmek - ifjú kora emberi megnyilvánulásainak maradványai, amiket még nem ölt ki bel le egészen ez a pokoli dzsungel. Itt meg fog rülni - el kell hát t nnie innen és meg is fogja tenni, csak az alkalomra vár. Igaz, retteg attól, hogy mi lesz vele, ha nem sikerül, de akkor is megpróbálja. Sebtében összecsomagolt. Egy válltáskába belegyömöszölte a fényképeket, amiket az imént végignézett, meg egy halom készpénzt, amit az itt töltött évek alatt halmozott fel a Stroessner tábornokkal kötött üzletek eredményeképpen. Azután kilépett a házból, remélte, utoljára. A nyirkos tisztáson át a csészealjhoz ment, még egy viszolygó pillantást vetett a szánalmas kunyhókra, a t z körül guggoló helybéliekre, a bolhás kutyákra, a mocskos malacokra, a tépett tollú csirkékre, és a hatalmas fák alatt csenevésznek t n kecskékre. Megborzongott a gondolatra, hogy többé nem látja mindezt. Odaérve a kiborghoz, aki kifejezéstelen, félig fém arccal állt és várta a parancsot. A gégemikrofonján át kiadta az utasítást, hogy szálljon be a gépbe. Ernst követte a csészealj belsejébe, fel az enyhén lejt s rámpán, be az apró pilótafülkébe. Amint mindketten beszíjazták magukat - a válluk szinte összeért, s ett l Ernst kissé kényelmetlenül érezte magát -, utasította a kiborgot, hogy haladéktalanul szálljon fel, azután váltson autopilótára, és Németország felé vegye az irányt. A kiborg, miután becsukta a persplex kupolát engedelmesen aktiválta a hajtóm vet. A csészealj korongjai forogni kezdtek, és fehéres aurával vonták be a járm felszínét. A csészealj lassan felemelkedett, kissé megbillent, majd határozott iramban a fák fölé szökkent. Ernst izgatottan pillantott le a táborra, amely éppen elt nt a fák között. A csészealj akkor nekilódult, és hihetetlen sebességgel elsuhant Paraguay folyókkal szabdalt sötétzöld tájai felett. Nem ért el a tengerig. A csészealja alig kezdte meg vízszintes repülését, Wilson gépe el bukkant a semmib l, és a nyomába eredt. A rémült Stollt egyszeriben rettegés fogta el, amikor a kiborg szájhangszórójából maga Wilson szólalt meg, mégpedig németül: - Tudtam, hogy erre készül, Ernst, és nagyon elégedetlen vagyok magával. Most pedig megbüntetem az árulásáért. Sajnálom, de ennek így kell lennie. A kiborg Ernst mellett hirtelen fülsiketít visításba kezdett. Fém arclemeze mögül füst szivárgott, koponyatet je leesett, felfedte csupasz agyát, Húsa - a burkolata - lassan lefoszlott, el bukkantak füstölg mesterséges, és természetes csontjai, A szíve eldurrant, vért fröcskölt Ernstre, aki dermedten szemlélte az eseményeket. A kiborg feje fekete füstfelh t eregetett és borzalmasan visított - ezek voltak Marlon Clarke halálsikolyai - azután a szerencsétlen szörnyeteg összeroskadt, és kifordult a pilótaülésb l. Stoll még mindig bénultan meredt rá, amikor a csészealj megbillent, és szédít sebességgel elindult a föld felé. Most már a kupola is forgott, aminek az lett az eredménye, hogy a kiborg maradványai szanaszét röpködtek a fülkében és mindent összemocskoltak. A szédület közepette Ernst megpillantotta a forgó dzsungelt, és rádöbbent, hogy le fognak zuhanni. 210
Most Ernst kezdett visítani. Miel tt a csészealj elérte volna a fák koronáját, Wilson gépe valamilyen csoda folytán ott termett fölötte. Fénykúp nyúlt ki bel le - ami valójában stabilizáló er tér volt - és egyenesbe állította a csészealjat. A fénykúp szorításában, immár vízszintesen, Ernst gépe a táborhely irányába kezdett siklani. Csakhogy a dzsungel is egyre közelebb került. A fénykúp elt nt, Wilson gépét magába szippantotta a nap. Ernst eltakarta a szemét, hogy ne lássa a becsapódást. Túlélte… minden bizonnyal Wilsonnak köszönhet en. Bár a csészealja lezuhant, az utolsó pillanatban az er tér vízszintesbe állította, miáltal teljes felszínével csapódott a fák koronájára, és siklott egy ideig a magasban, azután a talajra zuhant. Ernst sérülésekt l, horzsolásoktól borítva kikászálódott a fülkéb l, és szédelegve igyekezett tájékozódni. Még egy utolsó pillantást vetett a sérült, de egyben maradt csészealjra, azután nekivágott, hogy megkeresse a tábort: tudta, hogy hosszú, és pokoli út áll el tte. Megbüntették engedetlenségéért. Most már tudta, hogy örökre ez a dzsungel lesz a börtöne. Az pokla idefent van, a földön. NEGYVENEGYEDIK FEJEZET 1967 októberében, amikor Dwight ellátogatott Washington DC-be, az APII f hadiszállására, bemutatták neki a szervezet két új fizikus tagját, a kaján tekintet Robert Stanfordot, akit Epstein mindig csak "Stanford"-ként emlegetett, és a máris híresnek számító Dr Irving Jacobsot. Stanford rikító, délies öltözéket viselt: nyitott gallérú égszínkék inget, cájgnadrágot, szegeccsel kivet derékszíjat, és széldzsekit. Dr Jacobs id sebb, és bölcsebb volt, a hagyományos szürke öltönyt és fekete cip t viselte. - Bár Stanford úgy néz ki, mint aki Malibuból jött, valójában itt született Washington DC-ben közölte Epstein mosolyogva. - Pontosabban McLeanben, Virginiában - helyesbítette Stanford ellenszenvesen vigyorogva. - Dr Jacobs ezzel szemben az arizonai Phoenix mellett, Camelback Hillben lakik, és volt olyan kedves, hogy iderepült. Mindketten az APII kötelékébe tartoznak, s nagyon örülök neki, hogy együtt dolgozhatunk velük. - Legyenek üdvözölve a fedélzeten - mondta Dwight és kezet rázott velük. - Csak ne örülj annyira - mondta Scaduto Stanfordéhoz hasonló öntelt vigyorral. - Fogadok, hogy okoznak neked némi fejfájást. - Ha k is olyan seggfejek, mint te, akkor nem bánom - vágott vissza Dwight. - Legalább nem alszom el. - Micsoda kibaszott tróger, mi? - kérdezte Scaduto színészked n. - Na vágjunk a közepébe! Bár Dwight Stanfordról semmit nem tudott, Dr Irving Jacobsról olvasott a Ki kicsodá-ban, és tudta, amellett hogy a NASÁ-nak és az Amerikai Nukleáris Bizottságnak dolgozott, komolyan foglalkoztatta az UFO-jelenség. Ennélfogva az, hogy csatlakozott az APII-hez, jó hírnek számított, mert mindenki tudta róla, mennyire jól ismeri a "komoly" eseteket, s ez csak növeli az APII hitelét. - Oké, uraim - mondta Epstein, és a székekre mutatott. - Most, hogy Randall Dwight és Tony Scaduto barátaink túl vannak egymás kölcsönös üdvözlésén, mi is helyet foglalhatunk. - Amikor mindenki helyet foglalt, és rágyújtott, vagy a kávéjával foglalatoskodott, Dr Jacobs felé fordult: Mivel még mindig a NASÁ-nak dolgozol, Irving, hadd fejezzem ki sajnálatomat a három amerikai rhajós, Grisson, Chaffee és White halála miatta, kik bent égtek az Apollóban múlt januárban. Bizonyára nagy megrázkódtatás volt a számodra. - Alapjában véve rossz éve volt az az rkutatásnak - válaszolta Jacobs. - Ott volt például az orosz Komarov halála is, akinek Szojuz rhajója letért az orbitális pályáról, és lezuhant. Egyik esetben sem tudta megállapítani senki, hogy valójában mi történt. Csak az isten tudja, miért volt ez olyan nehéz év, mindenesetre visszavetette a fejl dést.
211
- Ami nem kedvezett az APII-nek sem - mondta Stanford. - Mert ha a közvélemény érdekl dése csökken az rkutatás iránt - márpedig ez mindig így van, amikor a sajtó nem foglalkozik kell képpen az eseményekkel -, akkor a figyelem az UFO-król is elterel dik. Némelyek pedig - többnyire a szarházi milliomosok - , hajlamosak a két dolgot összekapcsolni. Ez a mi kutatási területünk egyik legnagyobb átka. - Ez az ember egy filozófus - jegyezte meg Scaduto. - És nagy pofám van - mondta Stanford. - Egyébként helyes az észrevétel. - Másrészt - mondta Scaduto -, hogy visszatérjünk a találkozó témájához, a tavalyi csodálatos év volt az UFO-kat illet en. - Éspedig? - kérdezte Dr Jacobs. - 1950 óta a legnagyobb UFO rajzás volt, beleértve a márciusi montanai és marylandi észleléseket is. - És Amerikán kívül is történtek megfigyelések - mondta Dr Jacobs. - Nem sokat olvastam róla, ezért nem emlékszem sok mindenre. Éppen Párizsban tartózkodtam, ahol a kormány éppen azt fontolgatta, hogy felállít egy UFO-programot, de az újságok nem sokat foglalkoztak az itteni eseményekkel. - A békazabálók aztán nem - jegyezte meg Stanford gúnyosan. - Több százan figyeltek meg UFO-kat - mondta neki Scaduto. És még a vietnami Saigonból, meg az angliai Brixhamb l is érkeztek jelentések. És ami a legfontosabb, Calgary felett le is fényképeztek egy nagy méret , csészealj alakú objektumot. A legszélesebb körben publikált eset pedig a Snippy nev lóé volt, akit sebészeti módszerrel kibelezve találtak meg, a teteme körül tizenöt megmagyarázhatatlan égésnyommal. - Érdekes - mondta Epstein. - Snippy esete eszembe juttatja, hogy az utóbbi id ben megszaporodtak az egyszer bb esetek, többek között az állatok elt nése. Egész marhacsordák t ntek el, vagy pusztultak el, a tetemeket szakért módon kibelezték, vagy levágták a végtagjaikat. - Ez az én területem volt - mondta Stanford, és megigazította szegecselt övét. Sokkal inkább látszott mozisztárnak, mint fizikusnak, aki valójában volt. - Nézzük csak, mit is találtunk? Egy halom állatot, amit megöltek, sebészeti módszerekkel feldaraboltak, kibeleztek. Énszerintem csakis földönkívüliek lehettek. - Miért? - kérdezte Dr Jacobs. - A testrészek kísérleti célokra kellettek nekik - válaszolt Stanford gondolkodás nélkül Valamilyen orvosi, vagy sebészeti kísérlethez. Hogy lássák, hogyan m ködünk. Úgy értem, hogyan funkcionál a testünk. - Ehhez miért kellett nekik olyan sok testrész? - kérdezte Randall. - Ez az egymillió dolláros kérdés - felelte Stanford. Dwight már éppen válaszolni akart, amikor Scaduto enyhe fejcsóválással jelezte, hogy ne foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Kiváncsi lett, miben töri Scaduto a fejét, de folytatta, és sokkal inkább a közelmúlt evilági UFO-megfigyeléseire koncentrált, különös tekintettel a Dayton közelében tett észlelésekre. - És Beth hogy van? - kérdezte Dr Epstein. - Már jobban, de még nincs egészen rendben - válaszolta Dwight, és akarata ellenére megrohanták a közelmúlt kellemetlen emlékei. - Még vannak rémálmai, de mostanság nem látogatják meg a fekete emberek, sem a képzeletében, sem a valóságban. - Bátran viselkedtél, Dwight. - Nem - válaszolta Dwight. - Beth viselkedett bátran. Én csak támaszt nyújtottam neki. - Er s asszony. - Igen, én is azt gondolom. - Nos - mondta Epstein a kezét felemelve és szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát -, van még valami megbeszélnivaló, vagy mára letehetjük a lantot? - Részemr l semmi - mondta Scaduto. - És te? - kérdezte Epstein Dwighttól. 212
- Részemr l sem. - Nektek van kérdésetek? - fordult Stanford és Jacobs felé. - Nem igazán - felelte Stanford. - Most egy hónapot azzal fogok tölteni, hogy áttanulmányozom az APII aktáit, és azután beállok a sorba. - Robert és Irving - magyarázta Epstein -, hosszú távon az UFO-k repülési szokásaival foglalkoznak, a nyomvonalukkal, felbukkanásuk és elt nésük irányával, és bármilyen repülési jellegzetességükkel, amelyb l megállapítható, hogy honnan jönnek. A csészealjak repülési képességeit és technikai fejlettségét illet en már b séges információ áll a rendelkezésünkre, most már csak egyet nem tudunk: hogy mik ezek valójában, és hogy honnan jönnek. Ennek kiderítése Dr Jacobs és Stanford feladata, amihez egészen 1947-ig visszamen leg átnézik az APII jelentéseit. T letek - Dwight és Scaduto felé biccentett -, minden segítséget szívesen veszünk. - Bármikor felhívhattok - mondta Dwight. - Úgyszintén engem is, fiúk - mondta Scaduto. - Hát akkor ennyi - mondta Scaduto. - Ti ketten együtt ebédeltek? - Ja - mondta Dwight. - És mint mindig te most is visszautasítod a meghívást. - Attól tartok, igen - mondta Epstein, és széttárta a karját. - Az asztalomat nem látni a sok papírtól, és rengeteg megbeszélni valóm van Dr Jacobsszal és Stanforddal. Úgy hogy ha megbocsátotok… - Valahányszor Washington DC-be jövünk, kirúgsz bennünket ebb l az istenverte irodából mondta Scaduto. - Ezért kárpótoljuk magunkat egy jó ebéddel és egy jó itallal… mehetünk, Dwight? - A sarkadban maradok. Mindketten felálltak, sorban kezet ráztak mindenkivel, és kimentek az irodából. *** Nem sokkal azután már végeztek is az ebédjükkel. A szokott helyen, a Clyde´s-nál üldögéltek: Dwight valamikor szerette ezt a helyet, mostanában azonban folyton barátjának, Bob Jacksonnak értelmetlen halálát idézte fel benne a hely. Talán ennek köszönhet az is, hogy a közös ebédek ma már sokkal hivatalosabb légkörben zajlottak le. - Említetted az emberkéz készítette UFO-kkal kapcsolatos elméletedet Epsteinnek? - kérdezte Dwight, miután befejezték az evést, és kértek még egy sört. - Nem. - Miért nem? nagyon jó kutató, de fenntartás nélkül hisz a földönkívüliekben, és én azt hiszem, ha megtudná, hogy én mer ben más irányban tapogatok, azt a szervezet pénze és ideje vesztegetésének tartaná. Ezért azután nem szóltam neki - Talán mégis szólnod kéne. - Na várjunk csak, barátom. Engem az APII fizet. Nem akarom elveszíteni az állásomat, világos? - De még hiszel az elméletedben, igaz? - Ráhibáztál. - És bár most itt ebédelünk kettesben, az eszed még Epstein irodájában jár, igaz? - Okos. - És nekem mit akarsz mondani? - Aranyat találtam - mondta Scaduto. - Megvan az anyatelér. - Mondd tovább. - Ezt kapd ki. Az egyik NICAP-nél dolgozó haverom elmondta, hogy a szervezet kormányzókból álló szárnyának nyomására a Maine-i Asszony esete után elkapták az egyik CIAügynököt, és- hogy is fejezzem ki magam -, félreállították. A fickót, miel tt menesztették volna, Londonba küldték, amit l teljesen elkeseredett, és fecsegni kezdett az esetr l. Történetesen ezt tette a new yorki Drake hotelben is. - Neked fecsegett? - A francba is, persze. 213
- Oké, Sajnálom. Folytasd. - Nos, a fickó egyik megbízása a CIA-nél arra szólt, hogy vegyen részt egy intenzív pszichológiai tréningen a Duke Egyetem parapszichológiai laboratóriumában, egy érzékvisszafejlesztési tréningen a Princetowni Egyetemen, és a kanadai McGill Egyetem pszichológiai tanszékén. A tréning célja, hogy megnyíljon az agya - amely egyébként rendkívül érzékeny -, a mentális telepátia, a távolbalátás és a pszichokinézis el tt. - Most azt akarod, hogy megkérdezzem, miért? Megkérdeztem. Scaduto szélesen vigyorgott. - Az ok - amit szerintem már te is sejtesz - az, hogy a ruszkik hasonló kísérleteket folytatnak kémkedési célokkal. - Ez csak pletyka. Megalapozatlan. - Marhaság. Ez tény, és te is tudsz róla. Nagyon is jól tudod, hogy a Leningrádi Egyetem Parapszichológiai Laboratóriuma már régen nyakig ül ebben a szarban. Dwight elvigyorodott, és magasba emelte a kezét, mintha kegyelemért esedezne. - Oké, persze, hogy tudok róla. Folytasd. - Szóval ez a fickó a Duke-on és a McGillen eltöltött egy év után rájött, hogy Ted Serioshoz hasonlóan képeket tud varázsolni egy fotólemezre, pusztán azzal, hogy ránéz a kamerára. Egy évvel a tréning befejezése után, 1959-ben az USA tengerészeténél szolgált, és egy alkalommal a partról telepatikusan kommunikált a Nautilus tengeralattjáró kapitányával. Egy évvel azután pedig, miután a sajtó kiszell ztette a Nautilus ügyet, visszarendelték Washingtonba, hogy kapcsolatba lépjen… - Ki ne mondd. - …a mainei asszonnyal. - Ó, Krisztusom. - Úgy ám. - És kapcsolatot teremtett vele? - Nem. Legalábbis nem azonnal. Az els szeánsz alkalmával, egy n i pszichiáter jelenlétében nem tudott kontaktust teremteni. De másodszorra, amikor az a n nem volt ott, a CIA irodájában transzba esett, és kapcsolatba lépett… valakivel. - Ne kínozz tovább. Scaduto úgy vigyorgott, mint egy Chesire macska. - Nos, akárcsak az a mainei asszony, is írni kezdte, amit a transzban hallott. Hogy mit, az sosem derült ki, mert miel tt visszatért volna a transzból, a CIA-ügynök felkapta a papírt, és elrohant vele. - Vagyis nem akarták, hogy tudja, mir l kommunikált? - Pontosan. És amikor magához tért, azt látta, hogy mindenki az ablaknál tolong, és a Capitol Hill felett lebeg UFO-t figyeli. Scaduto elhallgatott, vigyorgott egy sort, majd azt mondta: - Akarod hallani a folytatást? - Te egy született színész vagy, Tony. A francba veled. - El tudod képzelni, hogy a fickó kiváncsi lett, ugye? - Nyilvánvaló. - És rohadtul zavarta, hogy elvették t le a jegyzeteit. Kés bb titokban találkozott az egyik kollégájával, aki jelen volt az esetnél, és megkérdezte t le, hogy az az UFO valóságos volt-e? A kollégája, egy fecseg ír, elég ittas volt ahhoz, hogy bevallja, igen, az volt, mégpedig az titkos programjuk egyik csészealja, amelyiket egy ESP-tréninggel rendelkez emberük irányította. - Vagyis a mainei asszony rá hangolódott rá véletlenül, mint amikor valaki félrehangolja a rádióját. - Pontosan. - El vagyok átkozva. - És ez még nem minden - folytatta Scaduto izgatottan. - Ittas barátom szerint - aki ha egyszer elkezd beszélni, nem bírja abbahagyni - azok az UFO-k, amik a Cannon AFB-n, a Deerwood Nike 214
Támaszponton és a Hollowman AFB-n leszálltak, szintén valóságosak voltak - de nem földönkívüliek. - Ember készítette gépek. - Úgy van. Az amerikai és a kanadai kormány rendkívül titkos tevékenységének eredményei. - Nekünk meg az Avrocart mutogatták, ami egy rakás szar. Innék még egy sört, Tony. - Hagyd a faszba azt a sört, inkább figyelj. Ezek a légijárm vek, vagy csészealjak, vagy nevezd ket, ahogy akarod, korántsem hasonlítottak azokra a szerkezetekre, amiket kiszivárogtattak, majd bemutattak nekünk is, szarfej , ostoba kíváncsiaknak. Nagyon is fejlett repül korongok voltak, amik kivételes képességekkel büszkélkedhettek - és tizenkett van bel lük. - Csak tizenkett ? - kérdezte Dwight hitetlenkedve. - Ja. Az emberem szerint az egyik barátját áthelyezték a Royal Canadian Air Force Hírszerzéséhez, ahol azt a feladatot kapta, hogy szervezze meg a csészealj program bels biztonságát. Ott rájött, hogy a programot közösen futtatja a kanadai kormány, az USA tengerészete és légiereje, és a Pentagon néhány fejese. Azok a szarháziak azért tudták mindeddig titokban tartani a dolgot, mert az üzemeiket a föld alá telepítették Kanada déli területein, a sivatagban, British Columbia és Alberta között; mert az alkatrészeket szerte a világban több száz különféle cégnél gyártatták, melyek egyike sem tudta, mire való az, amit csinál; mert különlegesen speciális kísérleteket folytatta, az új-mexikói Alamogordóban, a White Sands Rakétakísérleti Telepen; és végül mert gondosan távol tartották a sajtót, és esetleges kiszivárogtatás alkalmával félrevezet információkkal szolgáltak. - Más szóval… - Igazi repül csészealjak készülnek Kanadában, amiket szupertitkos amerikai katonai támaszpontokon tesztelnek. - Valóban hiszed, hogy mindez igaz? - kérdezte Dwight. - Tudom, rültségnek hangzik - válaszolta Scaduto -, de szeretnék a végére járni. Velem tartasz? - Vissza kell mennem Beth-hez. - A szerelem mindenek el tt - mondta Scaduto. Kikísérte Dwightot a bárból. Az M utca zsúfolt járdáján megálltak. - Velem fogsz tartani. Tudom, hogy velem jössz, mert te is tudni akarod. Egyszer en tudnod kell. Mostanáig olyan sok mindenen mentél át, nem szalaszthatod el az alkalmat, hogy megtudd az igazságot. A hurok ott van a nyakadon, barátom. Adios. Majd hívlak. Továbbment a járdán, Dwight pedig ott maradt, és még egyszer végiggondolta Tony szavait. Tudta, hogy igaza van. A végére kell járnia. NEGYVENKETTEDIK FEJEZET 1968 februárjának kora reggeli óráiban Wilson az egyik csészealjával leszállt a virginiai McLeanben, ahonnan limuzinnal a Lafayette Parkra és a Fehér házra tekint Hay Adams Hotelbe hajtott. Ott beszélt meg találkozót Jack Fullerrel. Mr Aldridge néven jelentkezett be. Az igazi Mr Aldridge amerikai állampolgár volt, akit még évekkel ezel tt raboltak el, hogy testrészeit felhasználják a kiborg programhoz. Wilosn pedig megtartotta az iratait, csak a fényképeket kellett kicserélnie. A mostani találkozó célja az egyre aktívabb Condon Bizottság tevékenységének megbeszélése. Mindezt Fullerrel egy könny ebéd keretében teszik majd a hotel Tudor-termében. - Az úgynevezett Nagy Északkeleti Áramszünet úgy t nik elérte a kívánt hatást - mondta Wilson. - A maga és Langley Field-beli barátai segítségével létrejött a Condon Bizottság. Mindig örömömre szolgált, ha teljesíthettem a kérését - felelte Fuller gúnyosan, és igyekezett elrejteni félelmét, amit mostanában - és e pillanatban is - Wilson jelenlétében érzett. - Beismerem, az áramszünet végre meggy zött mindenkit, hogy a maga technológiája sokkal fejlettebb a miénknél. - Tehát hajlandóak az én szabályaim szerint játszani. - Igen. És a Condon Bizottság ezt a szándékunkat támasztja alá. 215
Ez nem egészen volt igaz, és ezt mindketten tudták. A Condon Bizottság csak a pillanatnyi meghátrálást reprezentálta az USA és Wilson közötti macska-egér harcban. Figyelmeztetve lettek, és most behúzták a farkukat. De el bb-utóbb megint megpróbálják kijátszani Wilsont, és akkor megint meg lesznek büntetve - és így tovább. - Megfigyeltem, hogy Condon nem sokkal azután, hogy a bizottságot felállították, sietett kijelenteni, hogy nem sok türelemmel viseltetik az UFO-hipotézist illet en. Ez is a maga m ve? - Ja. És amellett Condon kijelentette, hogy hajlandó támogatni azt a még bizonytalan véleményt, hogy a komolyabb UFO-kutatókat nevetségessé kell tenni. Valójában minden kétséget kizáróan értésünkre adta, hogy az egész UFO-jelenséget ostobaságnak nevezze. Mindezt az ön kedvéért, Wilson. - De van még egy kellemetlen pont. - mondta Wilson. - Ez a Dr James E. McDonald. Fuller felsóhajtott. McDonald az Arizonai Egyetem Atmoszférikus Kutatások Tanszékének vezet atmoszféra-fizikusa volt, aki az utóbbi években egyre inkább érdekl dött az UFO-k iránt. Pillanatnyilag az ország egyik legelismertebb szakért je, és írásaiban, el adásaiban er sen kritizálja a Légier és a CIA tevékenységét. - Én is tartok t le. McDonald nem tart attól, hogy nevetségessé teszik, és irdatlan energiája van. Egyéni kutatásai máris lekörözték a többi kutatót, talán csak J. Allen Hynek, és az APII-nál Dr Epstein kivételek. - És McDonald hogyan keveredett bele? - Úgy két éve, 1966 márciusában megnyerte a Nemzeti Tudományos Akadémia támogatását az UFO-kkal kapcsolatos diszkrét magánkutatásához. De amikor hírét vette, hogy a Légier kezdeményezésére egyetemi UFO-kutatóintézetet hoznak létre, elszakadt az Akadémiától, és saját finanszírozású kutatásokba kezdett. Ennek köszönhet en sokkal nagyobb mozgástere lett, és sokkal több esetet tudott kivizsgálni, és tanút meghallgatni. Eredményein felbuzdulva támadni kezdte a tudományos társaságokat, amiért komolytalanul kezelik a témát. Többek között a Légier nek is a szemére vetette, hogy egy esetben sem kezdeményezett tudományos vizsgálatot, és hogy a nyilatkozatai csak arra jók, hogy a közvéleményt megnyugtassák. Végül bennünket - A CIA-t is - megtámadott a Robertson-jelentésben való szerepünk miatt. - Egy igazi bajkever - mondta Wilson. - Ja. És a java még csak most jön. - Csupa fül vagyok. - 1966 augusztusában Robert Low, a Condon Bizottság koordinátora - akit én és a kollégáim szemeltünk ki -, egy memorandumot írt a Coloradoi Egyetem adminisztrátorainak, amelyben kijelentette, hogy nem hisz az UFO-kban. Azt sugallta, hogy a Condon Bizottság objektívnek tartott jelentése nem más, mint kísérlet a nyilvánossággal való kapcsolattartásra, és az a célja, hogy - idézem, - "úgy állítsa be a programot, hogy a közvélemény azt objektívnek tartsa, a tudományos köröket pedig olyan hitetlenked csoportoknak t ntesse fel, amelyek mindent elkövetnek, hogy objektívnek látsszanak, s akiknek semmi esélyük arra, hogy valaha is találkoznak egy UFO-val". - És milyen eszközökkel kívánják mindezt elérni? - Úgy, hogy az UFO-k létezésének kérdése helyett a hangsúlyt a megfigyel egyének, vagy csoportok szociális és pszichológiai körülményeire helyezik. - Más szóval az UFO-kat észlel embereket, és szervezeteket megalázzák, és nevetségessé teszik. - Pontosan. Mindazonáltal McDonald hozzájutott ahhoz a dokumentumhoz, amelyb l kiderül, hogy a Condon Bizottságot Az UFO-jelenség lejáratására hoztuk létre. Mindez tudományos botrányhoz vezetett, a bizottság több tagját menesztenünk kellett, és ami még rosszabb, júliusban kongresszusi meghallgatás lesz a témában. - Ne foglalkozzon a meghallgatás eredményével - mondta Wilson. - Csak azzal tör djön, hogy a bizottság jelentésének eredményeképpen végleg megsz ntessék a Blue Bookot. Ami pedig McDonaldot illeti, azt hiszem végérvényesen meg fogom nyirbálni a szárnyait. - Nagyon helyes - mondta Fuller. 216
Megpróbált könnyednek hatni, de amikor belenézett a jéghideg kék szemekbe, érezte, hogy egy könyörtelen intelligenciával áll szemben. Wilson kiiktatott magából minden érzelmet, Minden eszközét a céljai érdekébe állította, s ett l teljességgel inhumánná vált. Fuller úgy tekintett rá, mint valami mutánsra. Bár itt született, Amerikában, mostanra teljesen idegenné vált. - És mi a helyzet Dr Epsteinnel, meg a barátaival az APII-nál? - Epstein alkalmazott két új embert - Dr Robert Stanfordot, és Irving Jacobsot, mindketten fizikusok -, akiknagyon részletes és kimerít jelentést írtak az UFO-k vonulási irányáról, különös tekintettel a nagyobb példányokra, amik történetesen az Antartktisz felé közlekedtek. - Ez kezd kényelmetlenné válni. - Igen. És a publikáció eredményeképpen megindultak a fantáziálások mindenféle sarkvidéki titkos UFO-bázisokról - pontosan olyanokról, mint az öné. Szerencsére a legtöbbjük annyira fantasztikus, hogy a kezünkre játszik a dezinformációs kampányban. Mondhatom úgy is, minél vadabb egy elmélet, annál jobban tudjuk a visszájára fordítani a hatását. Az APII jelentése - bár meglehet sen pontos volt - ilyenformán nevetséges találgatások táptalaja lett. - Mindazonáltal, ha már felfigyeltek a dologra, jó lesz szemmel tartani ket. - Csak hogy egy ennél is veszélyesebb tény nyomára bukkantak: hogy az UFO-kat ember készítette. Ezen még az érzelmekt l mentes Wilson is meglep dött. - Epstein? - Nem. Epstein még ragaszkodik a földönkívüli-hipotézishez. A másik kett volt: Dwight Randall és különösen a társa, az a taknyos Tony Scaduto. Szinte megszállottja az ötletnek. Még arra is képes volt, hogy Kanadába költözzön. Most Maltonban él, hogy szemmel tarthassa az Avro-Canada telepét. Sajnos jó orra van, és igen állhatatos. - Figyelteti? - Természetesen. - Jó. Értesítsen, ha , meg Randall valaminek a nyomára bukkannak. Van még valami? - Nem, de azt hiszem, ennyi is elég volt. - Nos, akkor jó napot, Mr Fuller. Fuller hátra tolta a székét, és kisétált az étteremb l. Magában mosolygott, mert tudta, hogy Wilson a tekintetével követi: ez legalább emberi reakció. NEGYVENHARMADIK FEJEZET Scaduto 1968 novemberében, két nappal azután, hogy Richard Nixont megválasztották az Egyesült Államok elnökévé, meglátogatta Dwightot. Majdnem egy évet töltött Maltonban, ahol bármixerként dolgozott. Megélni ugyan nem nagyon tudott bel le, de alkalma volt kikérdezni a vendégeket, hogy ugyan mivel foglalkoznak az Avro-Canadánál, s most alig várta, hogy a szerzett információkat megoszthassa Dwighttal. - Alig hiszem el, hogy megint Isten Országában vagyok - kezdte, miután néhány sör társaságában leültek a nappaliban a kandalló elé. - Úgy éreztem magam, mintha a kibaszott serd ben élnék. Vissza a természethez! - Mér ez sem az Isten Országa többé - mondta neki Dwight. - Legalábbis ez évt l. ÉszakKoreában lel tték az egyik kémrepül nket, Grönladon lezuhant az egyik nukleáris bombázónk, Vietnamban elkezdtük a világ legszégyenletesebb háborúját, Martin Luther Kinget lel tték, a nagyvárosokban mozgolódnak a feketék, Bobby Kennedyt meggyilkolták, a rend rség náci módszereket alkalmazott a Chicagói Konvenció idején, és mindezek tetejébe van egy olyan elnökünk, akit l én egy használt kocsit se vennék meg. Attól tartok, Isten Országának vége. - Hagyd abba a nyavalygást - mondta Scaduto vigyorogva, és kézfejével letörölte a sörhabot a szájáról. - A jöv hónapban az amerikai asztronauták Hold körüli pályára fognak állni az Apollo 8-al. Még UFO-t is találhatnak odafent. Alig várom már. - És Kanadában láttál UFO-t?
217
- Nem, de közel jártam hozzá. Nézd, Maltonban az Avro-Canada közelében vállaltam munkát mint bárpincér, és piával tömtem a fickókat, akiknek megoldódott a nyelvük, és elárulták, hogy annak a szarkupac Avrocarnak a nyilvános bemutatása után is igen intenzíven folynak egy csészealj alakú repül szerkezet megépítésére irányuló kísérletek. A szabad id mben pedig bebarangoltam egész Dál-Kanadát, különösen Brit-Columbiát és Albertát, és számtalan titkos katonai támaszpontot, meg repül gyárat találtam. És mindegyik fent van a hegyekben, ahol olyan s r az erd , hogy a leveg b l nem is látni ket. - Ezt eddig is tudtuk, Tony. - Kösz, hogy emlékeztetsz rá. - No és még mit találtál? - Nos, utazgatásaim közben kebelbarátságot kötöttem egy fickóval, aki valamikor egy kanadaiamerikai cégnél dolgozott, ahol egy rendkívül fejlett, csészealj alakú, repül gép nagyságú repül szerkezettel kísérleteztek, meg több kisebb, tömegesen gyártott két-három láb átmér j , távirányítású géppel. Ezek többnyire a II. Világháború alatt elfogott szerkezetek másolatai. - És honnan tudod, hogy a haverod az igazat mondta? - Ezek a titkos telepek többnyire Alberta magas hegyeiben a s r erd közepén vannak, ahol a kereskedelmi és utaszállító gépek pilótái nem láthatják meg ket. Csakhogy a haverom egy magán pilótaiskola vezet je, és ismeri azokat a légifolyosókat, ahonnan látni lehet a próbapályákat. És beleegyezett, hogy elmenjünk egy kis repülésre, hátha látunk UFO-t valamelyik felszállóhelyen. De miel tt elmehettünk volna, nekem vissza kellett jönnöm. A lehet séget azonban ki akarom használni, és szeretném, ha te is velem tartanál. Bár Dwightot egy pillanatra felvillanyozta az ötlet, azt válaszolta: - Nem szeretném felhívni a figyelmet magamra, és Bethre. Különösen most, hogy Bethet megint a fekete emberekr l szóló rémálmok gyötrik. Nem akarom, hogy bárki is tudja, mivel foglalkozom. - Garantálom, hogy a fickó, Hank Lomax, nem tudja meg a valódi nevedet, és a repülési naplóba csak az enyém fog szerepelni. Nekem nincs feleségem, és gyerekem, úgy hogy én vállalom a kockázatot helyetted is. - Nem hiszem, hogy ellen tudnék állni, de meg kell kérdeznem Bethet. Mostanában igen rossz állapotban van, és megkért, ne bonyolódjak semmilyen kétes ügybe. - Mégis megkérdezed? - Ja. - Mikor? - Megmondom neki, hogy sürget az id . Még ma, vacsora után elrendezem a dolgot. Megvárod? - Nem. Szerintem nem fogtok pár perc alatt d l re jutni. És nem szeretnél fültanúja lenni a veszekedésnek. - Nagyon rossz véleményed van a házasságról, ugye? - Ezért nem n sültem meg. - Átnyújtott egy kártyát Dwightnak. - Ez a daytoni hotel száma. Hívj, amint tudsz. - Úgy lesz - felelte Dwight. Scaduto felállt, megitta a sörét, azután kiment a konyhába, hogy elbúcsúzzon Betht l. Bár Beth nem haragudott rá, most nyugtalannak t nt a felbukkanása miatt, mert tudta, hogy UFO-król hozott hírt, és megpróbálja rábeszélni Dwightot, hogy térjen vissza a kutatásokhoz, amit már soha többé nem fog támogatni. Mihelyt Tony távozott, Beth a kezét törölgetve kijött a nappaliba, és rendkívül nyugtalan hangnemben megkérdezte: - Mit akart? - Hogy menjek el vele Albertába egy kis repül kirándulásra, hátha látunk néhány UFO-t. - Beth elsápadt. - És megígérted neki. Azt mondtad… Dwight egy kézmozdulattal elhallgattatta. 218
- Nem megyek el, ha te nem egyezel bele, mindazonáltal Tony megígérte, hogy a nevem nem kerül bele a repülési naplóba, az egész út az nevén fut majd. És nem hiszem, hogy azzal, hogy egy bérelt géppel Alberta fölött röpködünk, hogyan hívhatnánk fel magunkra a figyelmet? Sok turista megteszi. - De ti UFO-k után kutattok! - csattant fel Beth. - Repül gépr l, Beth. Nem a földr l. - Az nem érdekes. Ha meglátnak benneteket, akár le is l hetnek. Ki tudja? És én nem akarok egyedül maradni. Ezt te is tudod. Félek! - Egy vagy két éjszakát Nicholával töltesz, ennyi az egész. - Nicholát ne keverd bele! Nem akarom, hogy elmenj. Mindvégig aggódnék miattad, és saját magam miatt is. szintén szólva, Dwight - mondta vádló hangon, amit házasságuk els éveiben gyakran használt -, az az érzésem, hogy az UFO-k jobban érdekelnek, mint én. Az isten verje meg, menj, ha akarsz, de ne várd, hogy beleegyezzem. Azzal megfordult, és kiviharzott a konyhába. Dwight utána ment, és átölelte. - Rendben van - mondta. - Nem megyek. Azt hiszem, nincs is kedvem hozzá. Beth már mosolygott, amikor megfordult, s ugyanolyan fiatalosnak t nt, mint amikor összeházasodtak. Dwight megcsókolta, és rácsapott a fenekére. - Még mindig jó kemény - mondta elismer n. Beth sírva fakadt, és törölgetni kezdte a könnyeit. - Erre korábban is rájöhettél volna, ha gyakrabban fogdosnád - mondta. - Egy n nek olykor hiányzik az ilyesmi. - Hát, azt hiszem, már nem vagyok olyan fiatal, mint eddig voltam. - Ha mindenre nem is vagy képes, egy kis simogatás azért csodát tenne. - Majd észben tartom. - Azt legalább nem felejtetted el, hogyan kell csókolni. - Az olyan, mint az úszás: ha az ember egyszer megtanulta, nem felejti el. - Nos, akkor csókolj meg még egyszer, azután t nj el a konyhából. Nichola nálunk ebédel. - Borzasztó - mondta Dwight. Még egyszer megcsókolt, még egyszer rácsapott a fenekére, azután visszament a nappaliba. Ott egyszeriben nyomasztani kezdte a gondolat, hogy elszalasztja a lehet ségét annak, hogy a saját szemével láthasson egy ember készítette csészealjat. S t, mi több, valósággal összetört a gondolatra. Bár azóta nem ivott, hogy azt az alkoholista id szakot kiheverte, most töltött magának egy jókora pohárnyi bourbont, és remélte, hogy megihatja, miel tt Beth kijön a nappaliba. De abban a pillanatban nyílt az ajtó és Nichola lépett be. Most huszonegy éves volt, házas, és négy hónapos terhes. Miel tt Dwight letehette volna a poharat, megpillantotta a kezében. Összevonta a szemöldökét. - Mi a baj, apa? - Csak egy aperitif. - Miért szabadkozol? - kérdezte, miközben levetette a kabátját, és hanyagul az egyik szék karfájára dobta. - Nem szabadkozom. Csak megkívántam. A te férjed is minden vacsora el tt megiszik egy pohárral, én miért ne tehetném? Nichola férje nyolc évvel volt id sebb, és a Wright-Patterson Légitámaszponton dolgozott, mint civil mérnök. Jó kedély , decens férfi volt, aki minden este megivott egy pohár bourbont, és elszívott egy szivart. Ett l eltekintve nem ivott, és emiatt Nichola sem tett neki szemrehányást. Mindamellett aggódott, amikor az apja kezében meglátta a poharat. - Larrynek sosem voltak problémái az ivással - mondta Nichola -, de neked igen. - De csak egyszer, édesem. - És az éppen elég volt ahhoz, hogy roncsot csináljon bel led, s hogy anya évekre elhagyjon téged. Úgy hogy add csak ide szépen. - Azzal kivette Dwight kezéb l a bourbont, leült a fotel karfájára, keresztbe tette formás lábait, és élvezettel szopogatni kezdte az italt, amit is ugyanúgy kedvelt, mint a férje. - És mi történt, ami miatt inni akartál? 219
- Csak neked akartam ürügyet szolgáltatni ahhoz, hogy ihass egy pohárral - mondta enyhe gúnnyal a hangjában. - Larryvel minden este megiszunk egy pohárral, és mondhatom jól esik. - No lám, piál a lányom. - És miért kellett a te piás lányodnak kivennie a kezedb l a poharat? - Mert megint UFO-kat akar hajkurászni - felelte Beth, aki ebben a pillanatban lépett a nappaliba -, és én nem engedem. - Hogy érted azt, hogy UFO-kat hajkurászni? Hiszen azt teszi már évek óta. Amikor Dwight elmondta neki, mir l van szó, Nichola azt mondta: - Úgy érted, megcsillant el tted a lehet sége annak, hogy egyszer, s mindenkorra megoldd ezt a rejtélyt? Aminek már évek óta szeretnél a végére járni? - Igen - válaszolta Dwight. - Ha megpillantanánk azokat a csészealjakat ott a földön, lezárulna az ügy. - És változatlanul hiszed, hogy bele rülsz, ha nem értesz valamit? - Igen, Nichola, így van. - Akkor pedig úgy vélem, el kell engedned - fordult Nichola az anyjához. - Micsoda? - kérdezte Beth döbbenten. - El kéne engedned - ismételte Nichola. - Ha egy egyszer sétarepülés Alberta felett megoldhatja hosszú évek rejtélyét, akkor hadd menjen. Hogy azután végre békében élhessen. Mert ha nem adod meg neki a lehet séget, akkor… - Azzal felemelte a poharát, és megkocogtatta az ujjával. - Visszatér ehhez. Engedd elmenni. - Te ezt nem értheted, Nichola, ez veszélyes lehet. Felhívhatja magára a figyelmet, és akkor visszatér minden korábbi borzalom… az egész el röl kezd dik. És azt nem bírnám elviselni. - De igen, ha tudod, hogy ezzel egy csapásra minden bajtól megszabadulhatsz. - De veszélyes. - Viszont megéri a kockázatot. Tony Scadutóval megy oda, és ha szerencséjük van, két nap múlva már vissza is térnek, és akkor mindennek vége lesz. Az isten szerelmére anya, 1947 óta keresi a megoldást, most nem állhatsz az útjába. Vissza fog térni az iváshoz, és bele rül a tehetetlenségbe. Add meg neki a lehet séget, anya. Nagyon csekély a lehet sége annak, hogy valami baj éri… mondjuk, hogy egy UFO lelövi a gépüket. - Az a legkevesebb, ha börtönben végzi - kapaszkodott Beth az utolsó f szálba. - A félelmeiddel zárod börtönbe - mondta Nichola -, és ehhez nincs jogod. Beth végre meghátrált, de titokban büszke volt a lányára. - Rendben van, oké. Gy ztél! Csak nem bírom elviselni a gondolatot, hogy… - Egyedül maradsz - fejezte be a mondatot Nichola. - Nos, nem kell félned. Nálunk lakhatsz Springfieldben, amíg apa visszatér. És minden este megihatsz velünk egy pohár bourbont. Egyszóval megegyeztünk, emberek? - Igen - válaszolta Beth. Dwight megindultan ölelte meg mindkettejüket, csókot nyomott az arcukra, azután felhívta Scadutót. - Mikor indulunk? - kérdezte. NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET A Calgaryból induló kereskedelmi gép fedélzetén Scaduto jócskán iszogatott, és már meglehet sen ittas volt. Amikor Dwight ezt szóvá tette, azt válaszolta: - Tudod, lehet, hogy ostobán hangzik - különösen, mert te és Beth már átestetek ezen -, de egyre inkább úgy érzem valaki, valahonnan figyel engem, és nem tudom megmondani mi módon. Nem holmi fekete emberek egy limuzinból, de valahogyan szemmel tartanak. Nem tudom, mennyire igaz, mennyire csak paranoia, de ez az érzésem. És inni kezdtem, hogy elhessegessem magamtól azt a rémálmot.
220
Dwight kitekintett az ablakon, és a felh tenger alatt megpillantott az erd zöld foltjait. Minden olyan kihaltnak t nt. - Be kell vallanom, hogy mialatt Bethre való tekintettel szüneteltettem az APII-nak végzett kutatásaimat, egyre inkább meggy z désemmé vált, hogy az amerikai-kanadai csészealjak a régi, II. Világháborús tervek alapján készülnek. Amióta említést tettél err l, folyton a könyvtárakat bújtam - még az Angol Birodalmi Hadtörténeti Múzeumnak is írtam, és leveleztem a német és amerikai ufológusokkal. És igencsak megdöbbentem, amikor megtudtam, hogy a feltételezés igaz. - Bizonyítani tudod? - Igen. Scaduto izgatottnak látszott, és ivott még egy kis bourbont. - És mit tudtál meg? Bár Dwight minden adatot fejb l tudott, olykor mégis belepillantott a jegyzeteibe, nehogy véletlenül kihagyjon valamit. - A feljegyzések szerint a II Világháború idején már 1944-ben többnyire t zgömb alakú UFOk zaklattáka szövetséges repül ket. Röviddel a háború után, 1946-ban hasonló, de jobbára szivar alakú repül tárgyak özönlötték el Skandináviát. Általában a Szovjetunió fel l érkeztek. A Pentagon arra a következtetésre jutott, hogy az oroszok által a háború alatt foglyul ejtett peenemündei Rakétakísérleti Telepen dolgozó mérnökök igen fejlett fegyvereket gyártanak, és hogy az azonosítatlan úgynevezett "lövedékek"-et Peenemündében l tték fel, ami akkoribanoroszok által megszállt terület volt. A gyanú csak meger södött, amikor az angolok akik szintén ejtettek foglyul és vittek haza német mérnököket -, kijelentették, hogy a németek 1941 óta dolgoznak egy igen fejlett technológiájú aeronautikai programon, és az atomenergia felszabadításán. Az el bbi egy távirányítású, pilóta nélküli szerkezetre vonatkozik, amit igen nagy távolságból lehet vezérelni egy másik repül gépr l. - Ezek lehetnek a t zgolyók - mondta Scaduto. - Úgy van. Erre, és az oroszok úgynevezett lövedékeire való tekintettel - ami nyilván ugyanaz, mint a t zgolyó, amit Skandinávia felett láttak -, az angolok, amerikaiak és a kanadaiak egy különleges aeronautikai program erejéig szövetségre léptek egymással, hogy lekörözhessék a nyilván Németországot megel zni igyekv oroszokat. - És ez elvezet minket az ember készítette UFO-khoz- vetette közbe Scaduto izgatottan. - Igen. Az tény, hogy a háború után a kanadai titkos, földalatti gyárakban megpróbálták felépíteni a németekt l hiányosan megszerzett dokumentumok alapján a saját csészealjukat. Sokáig nem értek el eredményt, de 1947 június 21-én a kanadai határ közelében sikeresen teszteltek öt korong alakú repül szerkezete, amib l kett ember által irányított, megközelít en ötven láb átmér j volt, a többi mindössze három-hat láb átmér j , távirányítós modell. Ezek a gépek képesek voltak függ legesen felszállni, akár hét ezer láb magasságba, és vízszintesen óránként hatszáz mérföldes sebességgel tudtak repülni. - Azok a próbarepülések lehettek az úgynevezett Harold Dahl-észlelések. - Úgy van - mondta Dwight. - Pontosabban azok a próbarepülés után voltak, ami csak elindította a folyamatot. Június 24-én, három nappal az amerikai-kanadai csészealjak els , sikeres próbarepülése után újabb kilenc, rendkívül fejlett, ismeretlen csészealj jelent meg a kanadai föld alatti telep felett, mintegy húsz percig lebegett, majd elrepült a Cascades irányába, ahol körberepülte a próbapályát, azután visszatért a telep fölé, ahol újabb húsz percig lebegett, végül hihetetlen sebességgel elt nt. Attól a naptól fogva - amit a híres Kenneth Arnold-észlelések napjaként jegyeztek fel -, azok a csészealjak rendszeresen felbukkantak, és gyakorlatilag végigrajzottak az egész világon. - Te jó isten! - suttogta Scaduto drámai hangon, azután kiitta a maradék bourbont, mert odalent megjelent Calgary látképe. - És azok vajon honnanjöttek? - Ez az egy millió dolláros kérdés - válaszolta Dwigth -, ami miatt éjszakákat nem aludtam. *** Pár perccel kés bb leszálltak, és találkoztak Scaduto barátjával, Hank Lomaxszal. A fickó alacsony volt, t zvörös hajú, jóllehet az arca a piától volt pirospozsgás. Fekete-vörös favágó 221
dzsekit viselt, hozzá olajos cájgnadrág ot, és csatos bakancsot. Miután összeismerkedett Dwighttal, kimentek a repül tér elé, és beszálltak egy öreg Fordba. - El ször is kimegyünk a privát pilótaiskolámba, ami a külvárosban van - magyarázta Hank, miközben kihajtottak a repül térr l. - Onnan azután a négyüléses Piperemmel elrepülünk a kérdéses terület fölé. Scaduto egy ideig elnézte a hegyes-erd s tájat, majd azt mondta: - Nézd ezeket a hegyeket. Itt aztán sok mindent el lehet rejteni. - Csak várj, amíg beszállunk a Piperbe - mondta neki Lomax. - Akkor látsz csak igazán sok mindent. Brit-Columbia felé megyünk. Útközben azokról az emberekr l mesélt, akikkel Maltonban együtt dolgozott az A. V. Roe (Avro-Canada) telepén. - Néhányan németek voltak. Nagyon jól emlékszem rájuk. Különösen az egyikükre, Otto Miethére, aki azt állította, hogy a náci Németországban egy "Csészealj Projekt" nev tervezeten dolgozott. Én nem akartam elhinni neki, de azután azokkal a szarháziakkal kezdtünk dolgozni, akiket Németországban és Franciaországban kaptunk el. Akárhogy is, azután tényleg egy csészealj alakú repül szerkezeten kezdtünk dolgozni, aminek kerek szárnyai a központi, fix fülke körül forogtak, és aminek sugárhajtóm vei voltak. Az pedig a nácik tervei szerint készült. Nem voltak annyira fejlettek, mint amikr l olvashattunk, de mindenképpen a németek tervei szerint épültek, és fejlettebbek voltak az eredeti, német prototípusnál. A kisebbek alig voltak három láb átmér j ek, távirányítással lehetett ket irányítani, és képesek voltak hatástalanítani a radarokat, meg más repül gépek motorjait. És repülés közben valóban t zgömbre hasonlítottak. A nagyobbak különböz méretben készültek, és mindegyiket pilóta vezette. Amikor én eljöttem onnan, éppen egy hetvenöt láb átmér j t építettek, de tervezés alatt állt egy annál is nagyobb példány. - Ki vezette a céget? - A kés bb Avrónak nevezett A. V. Roe része volt, az angolok, az amerikaiak és a kanadaiak pénzelték, és inkább egy katonai táborra emlékeztetett. Igen szigorú feltételek mellett, titkos szerz déssel dolgozhattál ott, és a titoktartás megszegése esetére számos büntetést helyeztek kilátásba, amikor otthagytad a céget. Én is sokat kockáztatok veletek, fiúk, de szarok rá. - És hasonló cég van még több is Albertában, Brit-Columbiában, vagy másutt Kanadában? - Van. Nézd, hogy azokat titokban tudják tartani, ahhoz az A. V. Roe Companyt tolták az el térbe. Vele, és a félreinformálásokkal fedezik a többit. Amikor valami kiszivárog, vagy kitör a hisztéria, mindig ide hívják a sajtót, és mutatnak nekik valami szarságot, mint annak idején az Avrocar-t. Mindamellett van az A. V. Roe-nak, és cégeknek több olyan gyára, ami egyszer , repül gépgyárnak van bejegyezve. Valójában ezek gyártják a csészealjakat - többek között az is, amit éppen meg fogok mutatni. Pár évenként cs döt jelentenek, bezárják a gyárat, de valójában a szupertitkos programjukat költöztetik át egy másik, szupertitkos telepükre. Mivel teljes egészében nem tudják leplezni a tevékenységüket, egyedül ezzel a módszerrel képesek meg rizni a titkukat. Én mondom, ha egy év múlva visszajöttök ide, ezt a gyárat már nem találjátok itt. Így m ködik a dolog. - Gyönyör - mondta Dwight, és csodálni kezdte azt az arcnélküli embert, aki gyötrelemmé változtatta az életét. Pár perc múlva elérték Lomax Calgary külvárosában lév pilótaiskoláját. Nem sokat késlekedtek, azonnal beszálltak egy négyszemélyes Piper Tri-Pacer-be, és máris felszálltak. Albertán át Brit-Columbia felé repültek a Sziklás-hegység látványos fennsíkjai felett, amik gyakorlatilag Brit-Columbia déli határát alkották. Bár nem vezetett, Dwight érezte a gombócot a torkában, és egyszeriben eszébe jutottak a régi napok, amikor egy B-29-es bombázóval India, Kína, és a Csendes-óceán vizei fölött repült, majd kés bb, a Légier Tartalékos Hadtesténél, mint navigátor szolgált. De régen is volt. - Hé, mi a véleményetek a Condon Bizottság júliusi kongresszusi meghallgatásáról? - kérdezte Scaduto Dwighttól, megpróbálva túlkiabálni a kétfedel motorzaját. Azt olvastam, hogy elrendelték a hivatalos vizsgálatot. 222
Scaduto az ominózus Low-memorandumra célzott, ami b séges kritikát zúdított Edward U. Condon fejére, melynek zöme azt állította, hogy a bizottság jelentését el re megfogalmazták, s hogy az egész csak a Légier , és a CIA ködösítése, és az UFO-jelenség bagatellizálását szolgálja. Oly nagy volt a visszhang, hogy J. Edward Roush képvisel felállt a Fehér Házban, és kijelentette, hogy a Low-memorandum, ésJack Fuller újságíró azt követ cikke a Look-ban "komoly kételyeket ébreszt a jelentés tudományos mélységével és objektivitásával szemben". Roush ezért újabb kongresszusi vizsgálatot követelt a Ház Tudományos és rkutatási Bizottságának vezetésével. Július 29.-ére egy szimpóziumot hívtak össze, és gondosan megválogatták a résztvev ket. Köztük van J. Allen Hynek, Carl Sagan csillagász, James A. Harder mérnök, Robert M. Barker rkutatási mérnök, de még a nagyrabecsült, bajkever , Dr James E. McDonald is. Ami az UFO-k létezését, vagy nem létezését illeti, ezeknek az embereknek egy része szkeptikus volt, de a meghallgatás-szimpozium elég okot adott nekik arra, hogy minden energiájukat bevessék. Ráadásul a meghallgatás éppen akkor ért véget, amikor az aktuális UFOmegfigyelések a csúcspontjukra értek, és megújították a közvélemény érdekl dését. - Nos, a meghallgatás-szimpozium tehet ajánlást az UFO-vizsgálatok folytatására vonatkozóan - mondta Dwight túlkiabálva a motorzajt -, én mindazonáltal nem hiszem, hogy elfogadják. A Condon-jelentést pillanatnyilag a Nemzeti Tudományos Akadémia vizsgálja felül, de akármi is lesz az eredmény, az felülírja a meghallgatás-szimpoziumot, így aztán ugyanott leszünk, ahonnan elindultunk - nem lesz hivatalos UFO-kutatás. - Te cinikus vagy - mondta Scaduto. - Mint te a házassággal kapcsolatban - mondta neki Dwight. - Így hát nekem is lehet ilyen véleményem az UFO-vizsgálatokról. - Így megy ez! - szellemeskedett Scaduto. Lepillantva Dwight látta, milyen s r , és látszólag áthatolhatatlan erd ség felett repülnek. Lomax látván, mit néz, megjegyezte: - Arra vagy kiváncsi, hogyan lehet ilyen terepen elrejteni egy repül gyárat, ugye? - Pontosan - felelte Dwight. - Nos, innen áthatolhatatlannak t nik, ám odalent nagyon sokféle emberi tevékenység folyik. Albertától Brit-Columbiáig nem csak repül gyárak találhatók odalent, de szénbányák, olajkutak, földgázfeldolgozó üzemek, de még rozs, zab ésbúzamez k is. Szóval, bár egymás, és a mi számunkra láthatatlanok a lenti üzemek, azért elég nagy a nyüzsgés itt a hegyekben. Éppen most fordulunk a keresett terület felé. Dwight megint lenézett, és látta, hogy most hófödte, meredek csúcsok felett repülnek, melyek a s r erd ségekre vetik árnyékukat. Repültek kelet felé, nyugat felé, délnek, és északnak: cikkcakkban haladta, így jól áttekinthették a terepet; máskor olyan alacsonyra ereszkedtek, hogy szinte súrolták a hegycsúcsokat. Még néhány órát repültek, és kora délutánig nem láttak mást, csak hegyeket, meg erd ket. Amikor egyöntet en úgy döntöttek, hogy ez elég volt egy napra, visszafordultak. Lomax nagy magasságban éppen a forduló közepén tartott, amikor Dwight látott valamit megcsillanni a lefelé tartó nap korongja mellett. El ször azt hitte, hogy csak a napfény csillant meg néhány jégkristályon, de amikor a látvány nem akart elt nni, alaposabb szemlél dés után látta, hogy az szilárd test, és valószín leg fémb l van. - Lefelé! - kiáltotta hirtelen. Lomax és Scaduto is arrafelé pillantott, és mindketten megegyeztek abban, hogy szilárd testr l van szó. Lomax azonnal lejjebb szállt, és addig haladt veszélyesen alacsonyan egy mély völgyben, amíg egy tisztásra nem bukkant, ahol alacsony, hullámlemezb l készült barakkok, téglaépületek, és hangárok sorakoztak. A magas hegycsúcsok között, szögesdróttal elkerítve, hatalmas területen egy aeronautikai kutatóállomás rejt zött.… és a hangárok el tt ott sorakozott vagy fél tucat szilárd, fémb l való csészealj.
223
Mindegyik úgy százhúsz láb átmér j lehetett, középen pilótafülkével. Felségjel nem látszott rajtuk. Miközben Lomax elrepült a csészealjak felett, mindhárman izgatottan kapkodták a fejüket, amíg a telep el nem t nt a szemük el l. Míg Scaduto kétségbeesetten igyekezett a térképen megkeresni a helyet, Lomax megfordult, hogy még egy kört tegyen. - Nem hiszem, hogy értelme volna - mondta Dwight. - Másodszorra elkaphatnak. -Kell készítenünk néhány fényképet - mondta Scaduto, és a táskájából el halászott egy fényképez gépet. - Ezt nem hagyhatjuk ki, Dwight. - A francba is, igazad van! - kiáltotta Dwight, és elragadta a hév. - Most már kés megállni. - Biztos, hogy vissza akartok menni? - kérdezte Lomax. - Ja - mondta Scaduto, és beállította a fényképez gépét. - Mégpedig olyan alacsonyan, amennyire csak lehetséges. - Akkor tartsátok vissza a lélegzetet, fiúk. Lomax nagy ívben fordult, amíg újból a völgy vonalába nem került. Akkor a hegyek vonala alá ereszkedett, és megkezdte második, hajmereszt útját a vízmosásban. A csészealj-gyár megint ott volt el ttük. Ezúttal, amint a csészealjak fölé értek, megdöntötte a gépet, hogy Scaduto a lehet legjobb szögb l készíthesse el a felvételeit. Négyszer tudott exponálni, azután Lomax felrántotta a gépet, és kihúzott a vízmosásból. Dwight visszapillantva a telepre látta, hogy az egyik csészealj megbillen, majd felemelkedik. A telep éppen elt nt a szeme el l, mert eltakarta egy hegycsúcs, amikor a csészealj hihetetlen sebességgel a magasba szökkent. Miel tt egy szót is mondhatott volna a többieknek, elt nt a felh k felett. - Láttam, hogy az egyik felszállt! - kiáltotta végül, és ujjával a felh kre mutatott. - Oda ment fel! El ttük egy szempillantás alatt szétnyílt a felh takaró, és valami sötét tárgy ereszkedett elébük. Alig telt el egy másodperc, hatalmas, koronggá növekedett, és szédít sebességgel feléjük tartott. - A frnacba! - kiáltotta Lomax, és védekezésül a feje fölé kapta a kezét, mintha attól tartana, hogy az a … valami nekik ütközik. - Nekünk jön! - kiáltotta Scaduto kétségbeesetten. De nem úgy történt. Ahelyett csodás pontossággal néhány hüvelyknyire megállt pontosan a pilótafülke fölött. Mint valami irdatlan örvény, forgott felettük, és mély, búgó hangot hallatott. Amíg a repül gép vízszintesen szállt, a hatalmas tömeg ott maradt felette. Egy hatalmas, forgó korong, aminek csillog a pereme. Amikor a repül gép tovább folytatta útját a korong alatt, és Scaduto magához tért, újra a szeméhez tartotta a kamerát. Abban a pillanatban a korong közepéb l fénykúp lövellt, ki, és elvakította a három férfit. Scaduto, akinek a szemét részben megóvta a kamera, újabb felvételeket készített a korong egyébként jellegtelen külsejér l. Azután a gépük hevesen rázkódni kezdett. - Jézus Krisztus! - b dült el Lomax. A motorok leálltak. - Lezuhanunk! - kiáltotta Lomax. De nem zuhantak. Bár a saját motorjuk hangját nem hallották, a gép tovább folytatta vízszintes röptét, bár jócskán remegett. Látszólag a fénykúp tartotta meg. Néhány másodpercig így repültek, azután a fénykúp egyszeriben kialudt, és a fekete örvény is elt nt: a csészealj a felh k fölé szökkent. A repül gép - még mindig csendes motorokkal - zuhanni kezdett. - Most tényleg zuhanunk! - kiáltotta Lomax másodszor is. De abban a pillanatban a motorok beindultak, és oly hirtelen rántották meg a gépet, hogy az eszeveszetten forogni kezdett. Amikor Lomax visszanyerte uralmát a gép felett, Alberta zöld hegyei felé fordult. - Az a fény, vagy akármi is volt, leállította a motorokat, és fenntartott minket, mialatt a motor nem m ködött.
224
- Hihetetlen sebességgel zuhant ránk - idézte fel az eseményeket Dwight -, és hallatlan precizitással állt meg felettünk, és maradt pontosan ugyanabban a helyzetben, valahányszor irányt változtattunk. Amikor elment, nem is láttam, olyan gyorsan t nt el. Ilyet még sosem láttam. - Akárki is volt abban a csészealjban, miért hagyott minket futni - kérdezte Scaduto -, ahelyett, hogy hagyott volna lezuhanni? - Mert tudta, hogy ha jelentést teszünk a dologról, senki nem fog hinni nekünk - válaszolta Dwight -, ezzel szemben nevetség tárgyává leszünk. Másrészt, ha lezuhanunk, akkor idecs dülnek a hatóságok, és ezt nem akarják. Így megy ez már évek óta. Csendben, a történtekt l döbbenten, a lehet legnagyobb sebességgel visszatértek Calgaryba. *** Amikor pár nap múlva visszatértek Daytonba, megtudták, hogy - mint azt Dwight megjósolta , a Condon-jelentés felb szítette az ufológusokat, kigúnyolta a bizottság munkáját kritizálókat, bemocskolta a többi UFO-kutató szervezetet, és követelte a Blue Book végleges bezárását. És azt is megtudták, hogy a film, amire Scaduto a felvételeket készítette, fényt kapott a gépben, és gyakorlatilag használhatatlanná vált. - Az a fény tette - mondta Dwight keser en. NEGYVENÖTÖDIK FEJEZET 1969 márciusában Fullert a Légier F parancsnokságára a Légvédelmi Parancsnokság, a Légier Rendszerparancsnoksága, az rkutatási Hivatal, a Tudományos Kutatások Hivatala, és az Információs Hivatal képvisel ivel együtt találkozóra hívták Washington DC-be. Mivel a találkozó els részére nem volt hivatalos, az zárt ajtók között folyt, csak akkor érkezett a helyszínre, amikor az aranypaszományosok már a harmadik, negyedik Whiskyt, Bourbont, és Brandyt itták, és szivarjaikból pöfékeltek - mindezt a gyanútlan adófizet k pénzén. Végigtekintve a hosszú asztal mellett ül arcokon csupa kifejezéstelen maszkot látott: ezek az emberek egész életüket hazugságok között élték le, s bár megtanult együtt élni velük, mindez nem csorbította hazafias érzelmeit. - Isten hozta, Fuller - üdvözölte a Légier Rendszerparancsnokságának egyik tábornoka. - A találkozónak vége, mit keres errefelé? - Jelentenem kell Wilsonnak az önök Condon-jelentéssel kapcsolatos észrevételeit. - Krisztusom, mennyire szeretném, ha lekörözhetnénk azt a szarházit, és visszavághatnánk neki - mondta a Légvédelmi Parancsnokság képvisel je indulatosan. - Nyilván annak is eljön majd az ideje, de addig még sok id nek kell eltelnie. - Sajnos igaza van. - És mik az észrevételeik, uram? - Úgy döntöttünk, hogy figyelmen kívül hagyjuk a jelentés visszhangját, ahelyett teljesítjük a követeléseit. - Örvendetes a döntésük, uram. Biztos vagyok benne, hogy Wilson elégedett lesz. De figyelmeztetnem kell, hogy a követeléseket oly széles körben tartják ködösítésnek, hogy vigyázniuk kell, hogyan kezelik a dolgot. - A jelentést oly széles körben ismerik, hogy az UFO-szervezetek, és az ufológusok véleménye nem sokat nyom a latban. - A Condon-jelentést a sajtó is széles körben kritizálta. - A sajtó tele van kommunistákkal, Fuller, úgy hogy rájuk nem kell hallgatni. Sokkal inkább tartunk attól, hogy Wilson nem lesz elégedett, és magunkra vonjuk a haragját. - Mi a helyzet a Blue Bookvel? - A Blue Book ezzel az üléssel lezárult. Kész, vége, a múlté. - Meg kell mondjam - vetette közbe a Tudományos Kutatások Hivatalának képvisel je - nem értek egyet a Blue Book teljes lezárásával. Egyetértek abban, hogy az ufológiát vissza kell szorítanunk, de a Blue Booknek történelmi gyökerei vannak, és ha szerényebb formában is, de meg kéne tartanunk, hogy meg rizzük az illúziót. Végül is hiszünk abban, amit képvisel. 225
- Egyetértek - mondta Fuller - és ezt közöltem is Wilsonnal. De azt mondta, hogy a leg sibb gyökerek is elporladnak, ha kihúzzák a talajból - vagyis a teljes megsemmisítést javasolta. - Mindent meg kell tennünk, amit az a szarházi mond? - kérdezte valaki az Információs Hivataltól. - Pillanatnyilag igen - mondta Fuller. - Hadd emlékeztessem, Wilson megígérte, hogy amerikai ember, Neil Armstrong lesz az els , akijúliusban a világon els ként a Hold felszínére teszi a lábát. - Én támogatom az ügyet - mondta az rkutatási Hivatal embere. - Igaz, hogy készségesen fizetünk Wilsonnak, sok segítséget kaptunk t le, és ennek így kell maradnia mindaddig, amíg nem tudunk ellenszegülni neki. - helyes - mondta Fuller. - És javasolnám, hogy a Blue Book dokumentumait zárjuk el a lehet legjobban, hogy megkeserítsük az ufológusok életét. Van valamijavaslat? - Éna Maxwell AFB-t ajánlanám, Alabamában - mondta az Információs Hivatal képvisel je. Az olyan hely, ahová az ember nem szívesen megy, hacsak nincs valami fontos dolga. Meg aztán azok a déli tisztek elég nehézfej ek, és utálják, ha valaki kérdez sködik náluk. - Ez jól hangzik - mondta Fuller. - Van még valami, amivel örömet szerezhetek Wilsonnak? - Nincs - hangzott a kórus a cigarettafüst mögül. - Akkor jó - mondta Fuller. - Kösz mindenkinek. Otthagyta a találkozót, és kihajtott Virginia egyik elhagyott országútjára. Ott megállította a kocsit, és sötétben várakozott, amíg egy csészealj - sokkalta fejlettebb, mint az amerikai-kanadai, amit védelmezett - leszállt mögéje az útra. Csendben érkezett, és sötétben, csak a holdfényben lehetett látni sima felszínét. A kinyíló rámpa mögül is tompa fény sz r dött ki, így az át szélén parkoló kocsit sem világította meg. Wilson jelent meg a nyílásban, nyomában szokása szerint a kísérteties kiborgokkal. Wilson kék szeme csillogott a holdfényben, arcán az az ismert, megvet mosoly, amivel Fullert szokta üdvözölni. - Tehát, mit mondtak? - Így szólt az üdvözlése. Fuller beszámolt neki a f hadiszálláson történtekr l. Wilson elégedett volt, de tudni akarta, hogy Nixon elnök - úgy általában, és személyesen -, mit tart az UFO-król? - Nixon igen pragmatikus gondolkodású, és elfogadja a status quo-t. Nem tetszik neki, de elfogadja az önnel való egyezkedést. Nem kell aggódnia miatta. - Énnálam nincs pragmatikusabb gondolkodású ember - válaszolta Wilson -, és én nem szoktam aggódni. Mit sem tör dve a megjegyzéssel, Fuller el vette a tárcáját, kivett bel le egy papírt, elolvasta a rá írt feljegyzést, majd mindent eltett. - Azt hiszem, tájékoztatnom kell - mondta Wilsonnak -, hogy Tony Scaduto UFO-kutató, akir l korábban már említést tettem, és aki a NICAP-nál dolgozik, de Dr Epsteinnnek is végez kutatásokat -, a közelmúltban gépet bérelt a barátjával, Hank Lomaxszal, és Dwight Randall, az egykori ATIC-tiszt, jelenleg APII-nyomozó társaságában elrepült a Brit-Columbiában lév amerikai-kanadai kutatóállomás fölött. Ott, miután többször megtekintették a hangáron kívül álló csészealjakat - azokat a százhúsz láb átmér j eket, amiket a maga segítségével építettünk -, a gépüket kiüldöztük a területr l. - Készítettek fényképeket? - Feltételeztük, hogy igen, ezért a filmet lézersugárral és er térrel tönkretettük. - Nagyon jó. - Gondolja, hogy foglalkoznunk kellene velük? - kérdezte Fuller. - Csak ijesszenek rájuk - válaszolta Wilson. - Én nem akarok ebbe belekeveredni. De ha nem sikerül az akció, és jártatják a szájukat, akkor szóljon nekem, és én majd elintézem, ahogyan azt a szarkever Dr James E. McDonaldot is elintéztem. - McDonald még itt van közöttünk - mondta Fuller. - Az csak illúzió. Ahelyett, hogy megmagyarázta volna magabiztos kijelentését, gyorsan témát váltott, és közölte, hogy mivel az Apollo 8 asztronautái már a hold körüli pályán repülnek, és hogy hamarosan le fognak szállni a felszínre is, nem szeretné, ha nyilvánosságra kerülnének az 226
korábbi leszállásainak nyomai. Továbbá javasolta, hogy az utóbbi id ben az asztronauták részér l egyre gyakoribb UFO-észleléseket tekintsék eddig nem tapasztalt légköri jelenségnek. Amikor Fuller mindebbe beleegyezett, Wilson visszament a csészealjhoz, és otthagyta az egyébként cinikus CIA-ügynököt, aki csodálattal figyelte a csészealj fenséges felszállását, amíg az a csillagok közé vegyülve teljesen el nem t nt a szeme el l. A fejl dés megállíthatatlan, gondolta magában. NEGYVENHATODIK FEJEZET Randall rémületében úgy érezte, újra éli az életét. 1952-ben, egykori barátjával, Bob Jacksonnal, elhaladt a Washingtoni Nemzeti Repül tér repül tér újságos standja mellett, megpillantotta az újság f címét, mely arról adott hírt, hogy UFO-k szállták meg a f várost, és dühös lett, mert nem kapott hivatalos értesítést az esetr l. Most, 1969 december 17-én, ugyanazon a repül téren azt olvassa a lapok címoldalán, hogy a Légier titkára, Robert J. Seamans, Jr. bejelentette a Blue Book Projekt huszonkét éves történetének befejezését. Megdöbbenése el ször hitetlenséggé, majd haraggá és kétségbeesésé változott. Fogott egy taxit és ment a Scadutóval való, dönt nek ígérkez találkozóra. Az M utca sarkán szállt ki, közel a helyhez, ahol Bob Jackson barátja "szívrohamban" meghalt. A hivalkodó öltözéket kedvel Scaduto ezúttal úgy nézett ki, mint egy Haight-Ansbury hippie: marihuana jointot szívott, el tte számos üres pohár. A wurlitzert hallgatta, amib l bömböltZager &Evans, a Blood, Sweat & Tears, a Rolling Stones, és a Jethro Tull zenéje, miközben a falakon pszichedelikus fények cikáztak. Szemmel láthatóan szenvedett a félelemt l. - Öregem, micsoda egy év volt - mondta, és beleszívott a jointba, jobbra-balra tekintgetett, láthatóan kerülte Dwight pillantását, és a Blue Book megszüntetésér l szóló cikket. - Úgy értem, nagyszer , hogy amerikai fattyúk léphettek els ként a Holdra, és hogy a múlt hónapban két másik utánuk csinálta. Igazi szuperh sök. - Nincsenek szuperh sök - válaszolta Dwight, és máris aggódott az el tte álló beszélgetést illet en. - Ja, igaz - mondta Scaduto és beleszívott a marihuanába, hátravetette a fejét, és mélyen leszívta a füstöt. - De azért mégis csak megütöttük a ruszkikat. Ez pokolian jó dolog, nem? - De - válaszolta Dwight. - De én a Blue Book lezárásáról akarok beszélni veled. - Igen? Nos, elárulom, hogy én valójában semmit nem tudtam róla. Akármilyen faszság is volt az, már évek óta végezni akartak vele, s most gyakorlatilag élete teljében múlt ki. Több veszíteni valónk nem maradt, igaz? - Mit gondolsz, ki áll emögött? Jack Fuller bandája? - Igen, valószín leg, de ki tudja? Úgy értem, nem akarok többé tudni róla. És te is azt tedd, haver. Soha többé ne kérdez sködj ilyesmir l. Ezek mocskos dolgok. - Régóta nem hallottam fel led, Tony. Nem válaszoltál a leveleimre sem. Feladtad az UFOkutatást? - Ja, úgy van, felhagytam vele. - Miért? - Tele lettem vele, ez minden. Úgy éreztem, most már mással kell foglalkoznom - Scaduto a magasba emelte a kövér jointot, és kuncogni kezdett. - Ja haver, más valamivel. - Téged most nem más dolgok érdekelnek, Tony. Te meg vagy rémülve. - Baromság! - Most is rémült vagy! - Csak elegem van. Kimerültem. Kibaszott meleg van itt. És ezekt l a fényekt l felmegy bennem a pumpa. Ez az új generáció. - Csak öreg vagy hozzá, Tony. - Nincs semmi bajom. Még megfogdosom a csajokat. - A "csaj" kifejezéshez is öreg vagy - Oké, ember, lazíts. 227
A zsúfolt helyiségben szakadatlanul villogó fények különös, a csészealjak fényeit idéz fényjátékot varázsoltak a falakra, a fiatalokra, akik jobbára hippie hacukát viseltek csecsebecséket, gyöngyöket, karpereceket - és enyhe marihuana-felh ben társalogtak. Ebben a pszichedelikus, dezorientálón villogó fényjátékban üldögélve Tony Scaduto magányosnak, elesettnek t nt. Dwight elhatározta, hogy barátja problémájának a legmélyére nyúl. - Mit l vagy megrettenve? k tették ezt veled? Scaduto felsóhajtott. - Oké, ember, bevallom. Meglátogattak azok a szarházi fekete ruhások. Azt állították, hogy CIA-ügynökök, pokolian rám ijesztettek, és rám parancsoltak, hogy hagyjak fel az UFOkutatással, és örökre felejtsem el, hogy valaha is Brit-Columbiában jártam. Azt mondták, hogy ha még egyszer odarepülök, nem fogok visszatérni. És azt is mondták, hogy adjam át az üdvözletüket Hank Lomaxnak. Dwight megdermedt a rémülett l. Kihúzta magát a széken, és azon kapta magát, hogy a villogó fényekt l hunyorogva néz körbe, hogy nem figyeli-e valaki. Rájött, hogy megint kiújult a paranoiája, és megértette, hogy Scaduto is ilyen állapotban van. Igen, Scaduto halálra van rémülve, akárcsak . Ó, istenem - gondolta -, Már megint! Megpróbálta elhessegetni a gondolatot, és megkérdezte: - Mind a két úton - a Dayton-Calgary járaton, és a Lomax gépén tett kiránduláson - más néven voltam bejelentve. Honnan tudják, hogy ott voltam? Scaduto csak széttárta a karját. - Megesküszöm rá, hogy nem én mondtam el nekik. Ha megkérdezték volna, azt hiszem elmondtam volna nekik, annyira be voltam szarva. De nem kérdezték. Csak annyit közöltek, hogy tudják, Lomax volt a pilóta, és gúnyosan vigyorogva azt mondták, adjam át nekik az üdvözeletemet. És azt is tudták, hogy te is ott voltál. - Jézusom, honnan? - Azt hiszem, a fény volt az. Emlékszel? Az a fénykúp, amit ránk bocsátott, és fogva tartott vele, miközben leállította a motorjainkat. Ugyanaz a fény égette meg a filmet a fényképez gépemben, s ezzel megsemmisítette az ember alkotta UFO-k létezésére vonatkozó egyetlen bizonyítékot. Azt hiszem, ugyanakkor le is fényképezett minket, vagy azonosította a képmásunkat. Onnan tudják, hogy mi voltunk. - Ó, istenem - mondta Dwight, és eltakarta az arcát, mert már ugyanúgy félt, mint Scaduto. Mit tettem? - Elvette a kezét az arca el l és Tonyra pillantott, aki a villogó színes fényben különösen inhumán látványt keltett. - Mi lesz Bethtel? Scaduto áthajolt az asztal fölött, a két ujja közé csippentett jointot eltartotta magától, megragadta Dwight zakójának gallérját, és megrázta. - Kibaszott repül csészealjak - mondta Dwightnak. - Én csak életben akarok maradni. Ahogyan te is. Saját magad miatt. És Beth miatt. Ez az utolsó eset, hogy találkoztunk, Dwight. Sok szerencsét. Adios. Elengedte Dwight kabátját, és a vállára csapott. Amaz hátrarúgta a székét, felállt, és kirohant a bárból. A járdára érve hunyorgott a téli napsütésben, odaintett egy taxit, és a repül térre hajtatott. Ott ahelyett, hogy felszállt volna a daytoni gépére, az els járattal az arizonai Phoenixbe repült. Az ablak mellé szólt a jegye, és a hosszú út alatt le sem tudta venni a szemét a felh kr l. Elképzelte, hogy a felh k mögött hemzsegnek az UFO-k, és t figyelik. *** Kés éjszaka ért Phoenixbe, ott bérelt egy kocsit, és az Arizonai Egyetem közelében, egy kis szállodában megszállt éjszakára. Nem aludt jól. átgondolta a rémült Scadutóval folytatott beszélgetést, és visszatért valamennyi UFO-ról, és fekete emberekr l szóló álma. Ezek a rémképek keveredtek a látomással, hogy Beth vakító fehér fényben egy asztalon fekszik, és a testének legrejtettebb zugaiba különös orvosi m szereket dugdosnak. Hallani vélte Beth
228
sikoltását. Csakhogy sikoltott. Aznap éjjel több Ízben ébredt arra, hogy szakad róla a víz és sikoltozik. Reggel tíz órakor ébredt, és csak fekete kávét ivott, mert úgy érezte, nem bír lenyelni egy falatot sem. Azután gyorsan felhívta Bethet, hogy meggy z djön róla, minden rendben van-e? Majd a Phoenixi Egyetemre hajtott, hogy a megbeszélés szerint találkozzon Dr James E. McDonalddal. Az évek során McDonald, aki elkötelezett UFO-rajongó és CIA-gy löl volt, ez utóbbiak szemében szálkának számított, nemkülönben a Légier sem kedvelte. Ennek hatására szabadúszó lett, és többek között az APII-nak is dolgozott. Közös munkájuk során Dwight megtanulta tisztelni ezt az embert. Bár mint tudós, ideje java részét a dolgozószobájában töltötte, arra mindig szakított id t, hogy szembeszálljon a CIA-val és a Légier vel, akik igyekeztek elhallgatni az UFO-król szóló információkat, és folyvást zaklatták a szemtanúkat. Mindezt oly energiával, és meglep nyilvánossággal tette, hogy ennek eredményeképpen az APII nevét bevitte a köztudatba, önmagát pedig els számú céltáblává tette. Dwight csak csodálni tudta ezt az embert. Mindazonáltal McDonald irodájába lépve elképedve látta, hogy a professzor legalább akkora változáson ment át, mint Scaduto. A megnyer arcú, rövidre nyírt hajú, szemüveges tudós alaposan lefogyott, és rendkívül kimerültnek látszott. Szemüvege mögött a szeme elveszítette a fényét, és tétován meredt a semmibe. Miután az állapotától telhet legszívélyesebb módon üdvözölte Dwightot, elmondta, hogy soha többé nem akar szót ejteni UFO-król, és elutasítja a Dwighttal való beszélgetést is. - Ha meggondoltad magad, miért hagytad, hogy ideutazzam? - kérdezte Dwight leülve az egyik székre. McDonald csak vállat vont, és szomorúan elmosolyodott. - Kellemes emlékeim vannak az együtt töltött id kr l. Az APII-nél végzett közös munkánkra gondolok. - Ön nagyon jól csináltad - mondta Dwight. - Azután hirtelen abbahagytad. Mi volt az oka, James? McDonald egy ideig csak meredt rá, azután megvolta a vállát. Ezúttal tanácstalannak látszott. - Nincs indokom rá, Dwight. - Borzalmasan nézel ki - mondta Dwight. - Kialvatlan vagy. Mi történt, James? Egy örökkévalóságnak t n percig hallgatott, szemét a mennyezetre függesztette, azután rendkívül kétségbeesetten fels hajtott, és Dwightra pillantott - pontosabban valahová mögéje, mert nem bírt a szemébe nézni. - Rendben van - mondta végül. - A barátságunkra való tekintettel ezúttal elmondom, de azzal a feltétellel, hogy soha többé nem látogatsz meg. - Soha? - Soha. Bár Dwight megdöbbent, mert eszébe jutott az el z napi, Tonyval folytatott beszélgetés, csak annyit mondott: - Rendben. Megint hosszú csend következett, mintha McDonaldnak nem volna bátorsága belevágni. Azután egy sóhaj után belevágott: - Úgy múlt év márciusában - nem emlékszem a pontos dátumra -, egy kis kikapcsolódás végett éjszaka kikocsiztam a városból, amit elég gyakran megtettem. Ezúttal azonban elájultam. Ötven mérföldnyire tértem magamhoz attól a helyt l, ahol utoljára vezettem… a kocsim pedig az ellenkez irányba nézett. - Akárcsak Bethé. - Pontosan. - McDonald összekulcsolta a kezét, az asztalra tette, és sokáig csak bámult maga elé. Azután folytatta: - Attól a naptól fogva borzalmas fejfájás gyötör, és meg vagyok gy z dve róla, hogy valamilyen módon szemmel tartanak. Ez a meggy z désem olyan er s, hogy néha már azt hiszem, meg rültem. Sok álmatlan éjszakám volt - gyakorlatilag folyamatosan kimerültnek
229
érzem magam. És mindez - a családomat ért katarzis mellett - egyáltalán nem segített elviselni a közelmúlt eseményeit. - Micsodákat? McDonald sóhajtani látszott, de Dwight rádöbbent, hogy valójában csak visszatartotta a lélegzetét, hogy elfojtsa a pánikot. Lassan beszélt, akadozva, közben folyton visszatartotta a lélegzetét: - - Mint tudod… a Condon Bizottság jelentése után… lezárták a Blue Book Programot… meg a többi UFO-kutatást… a jelenséget pedig… a sajtó egyszer en mell zi. - Igen, tudom. - Mindazonáltal a színfalak mögött - folytatta McDonald, és kezdte visszanyerni önuralmát, és a lélegzetét -, az ufológiával szembeni Grudge fokozódott. És mert énmeg vagyok gy z dve róla, hogy az UFO-k létez , valóságos objektumok, amikr l a Légier nek is tudomása van… a bizottsági meghallgatások és az egyetemi el adások alkalmával nevetség tárgyává lettem… megalázottan és kétségbeesetten rázta meg a fejét. - Olyas valakinek tartanak, aki hisz a kis zöld emberkékben, meg a többi science fiction és képregény maszlagban. Most, hogy számos kutatási eredményemet figyelmen kívül hagyják, a karrieremnek annyi. Megint az asztalon nyugvó kezére pillantott, azután kétségbeesett tekintetét megint Dwightra emelte. - Ha odakint a sivatagban velem is ugyanaz történt, ami Beth-el, csak az isten tudja, mit tettek velem, miután elkaptak. Úgy érzem, állandó ellen rzés alatt tartanak. Nem csak figyelnek, de manipulálnak is velem. És mint Bethet, engem is UFO-k, meg fekete emberek üldöznek álmomban. És emiatt nem tudok aludni, folyton kimerült vagyok, és ez derékba törte a karrieremet. A házasságon is egy csapásra tönkrement. Egyszerre többféleképpen is bajba kerültem, Dwight, ezért döntöttem úgy, hogy abbahagyom… Nos, ez van. Többé ne gyere ide. Sajnálom, Dwight. Isten veled… és sok szerencsét. Dwight úgy érezte, rögtön meg rül. Kezet rázott McDonalddal, és elhagyta az épületet. Miután veszélyes gyorsasággal a repül térre hajtott, az els géppel hazarepült Daytonba. Beszálláskor ablak melletti ülést kért, és mind a két repül utat azzal töltötte, hogy a felh ket bámulta. Elképzelte, hogy mögöttük repül objektumok man vereznek, de persze nem volt ott semmi. *** Daytonba érve csak fokozódott a félelme. Gyorsan beszállt a repül téren hagyott kocsijába, és hazahajtott, mert egyre jobban aggódott Beth egészsége miatt. Már sötétedett, amikor elhagyta a repül teret. Áthajtott a város visszataszító ipari negyedén, elhaladt a benzinkutak, áruházak, és a légkondicionálókat, h t gépeket, pénztárgépeket, gépalkatrészeket, és legf képpen repül gép alkatrészeket gyártó üzemek el tt, azután kiért a szabad területre, a szántóföldek közé, amik nappal csodás látványt nyújtottak, ám most , a sötétben jellegtelennek t ntek. Az égen csak a hatalmas hold tartózkodott, néhány csillag társaságában, amit a szétszórtan lebeg vattacukorszer felh k látni engedtek. Meglehet sen gyorsan hajtott, mert egyre jobban aggódott Beth miatt. Pillanatnyi egyéb félelmeit l igyekezett megszabadulni, hogy a vezetésre tudjon koncentrálni. Máskor élvezte az éjszakai vezetést, az árnyak játékát, most azonban a sötétség valamilyen fenyegetést rejtegetett. És akkor valami különöset érzett, amit már régen nem tapasztalt… egy láthatatlan, figyel szem jelenlétét. - Mi a franc…? Hangosan beszélt, hogy megtörje az egyhangúságot, mert egyszeriben félni kezdett egyedül az éjszakában. Automatikusan a visszapillantó tükörbe nézett. Csak a sötét felh ket látta, amint lassan vonulnak az éjszakai égbolton, meg a halványan pislákoló holdat. Semmi más nincs odafent… csak a sötétség… a csillagok mintha megmozdulnának… a csillagok szétnyílnak… egyébként minden változatlan. Semmi nem látszik a visszapillantóban. A szíve mégis hevesen kalapál. 230
Jobbra-balra tekintgetett, meg volt gy z dve róla, hogy valami van odakint. Mivel nem látott semmit, felnézett az égre, de ott sem volt semmi szokatlan. Megint az útra koncentrált, s közben rájött, hogy szakad róla a víz. - Az istenedet, Dwight! - suttogta magában. - Csak a képzeleted játszik veled. Vigyázz, mert ez veszélyes. Magában beszélt. Hangosan, hogy megnyugtassa önmagát. Nincs odakint semmi, csak a sötétség, a holdfény, és a kósza árnyak… Valami van odakint… Mi lehet az? Megmozdul… Az istenit,közeledik! Látta a fényt, ami azután elt nt, de nem úgy, mint amikor egy fény kialszik. Kelet fel l húzott nyugat felé, de lehet, hogy felfelé szállt, mégpedig hihetetlen sebességgel. Hol lehet most? Dwight érezte, hogy libab rös lesz a félelemt l. Tudta, hogy odakint van valami. Nem látta, de érezte, hogy ott van. A tenyere izzadni kezdett, csúszkált a kormánykeréken, a szíve pedig egyre hevesebben vert. - Képzel döm! - suttogta, és kétségbeesetten igyekezett meggy zni önmagát, hogy ez az igazság.… és amikor legmélyebb félelmei kezdtek elmúlni, hirtelen felvillant el tte valami. Majdnem letért az útról, de visszanyerve a látását ismét ura lett a volánnak. Belehunyorgott a sötétségbe, hogy lássa, mi van odakint. Mivel maga el tt semmit nem látott, oldalt pillantott. A kocsi mellett fényesség támadt. Együtt haladt vele, és egyre növekedett, világosodott., mígnem betakarta az egész utat. Dwight felpillantott, és hunyorgott az er s fényt l… azután elveszítette uralmát a kocsi felett. - A szentségit! - kiáltotta, és a hangja visszhangzott a koponyájában. Kétségbeesetten igyekezett az Úton tartani a kocsit, de a fény táncolni kezdett el tte, s ett l elveszítette az irányérzékét. - Jézusom! Mi a franc…? A fény hirtelen kialudt. A kocsi beleszáguldott a sötétségbe. A reflektorai kialudtak. Dwightmegpróbálta visszakapcsolni, de nem ment… Mély infrahang töltötte meg a vezet fülkét szinte fizikailagis érezni lehetett a leveg nyomását. A motor leállt. A fékre taposott. A kocsi megcsúszott, Dwight egyenesbe hozta, s miközben megállt, valami elsuhant felette. Egyszeriben valami hatalmas, fényl gömb lebegett el tte. A kocsi megállt. Egyszer en kigurult, és megállt. Dwight csak ült a helyén, meg sem bírt mozdulni. Egy hatalmas, halványan csillogó csészealjat látott az út felett lebegni, majdnem olyan széles volt, mint az autóút. Fémes, ezüstös felületén nem látszott semmilyen kitüremkedés. Dwight csak ült a kocsiban, a döbbenett l mozdulni nem tudott, valósággal megbabonázta a csészealj fenségesen lassú mozgása. Látszólag nem voltak lábai, úgy telepedett le az útra. Nem, nem egészen az útra, pár hüvelyknyire felette lebegett. Azután a doromboló hang feler södött, majd szétvetette Dwight fejét. Látta, amint az egyik hatalmas burkolólemez alakot ölt a gép hasán, felnyílik, és egy lejt s rámpa nyúlik ki bel le a földre. A nyílásból fény zúdult a rámpára, és az úttest egy darabjára. Három alak jelent meg a lejárón, a két alacsonyabb kissé sután mozgott, amint két oldalt a kocsi mellé állt. Dwight megrémült. A középs alak magasabb volt, emberi alakját fekete ruházat fedte, de a másik kett alig t nt magasabbnak négy lábnál, és szürke overallban volt A fejükön különös sisakfélét viseltek, alsó arcukat száj és orr nélküli fémálarc rejtette, a kezük helyén pedig Dwight megítélése szerint valamiféle kémkarmokat hordtak. Mintha földönkívüli lények volnának. Amint határozott léptekkel közeledtek, és a kocsi közelébe érve kétoldalt széthúzódtak, miáltal láthatóbbá váltak, Dwight szeretett volna kiugrani a kocsiból, hogy elszaladjon, de valósággal megbénult. Akkor az infrahang elhallgatott, és a fejét szorító érzés is elmúlt.Nyomban a gyújtáskapcsoló felé nyúlt, és megpróbálta bekapcsolni, de csak egy kattanást hallott. Visszakapta a kezét, mintha 231
attól tartana, hogy megégeti magát, és mozdulatlanul ülve várta, hogy az idegenek, és a férfi odaérjenek a kocsihoz. Az egyik idegen megállt a kocsi jobb oldalánál, a másik átment a túloldalra, a magas, ezüst hajú, fekete ruhás férfi, pedig odament a kocsi ajtajához. Amikor lehajolt, Dwight a legszívesebben üvöltött volna. - Tekerje le az ablakot, Dwight. A férfi suttogva beszélt. Különösen színtelen hangja volt. Olyan férfi hangja volt, akinek nincsenek érzelmei, viszont annál nagyobb a hatalma. Dwight úgy tett, ahogy a férfi mondta. Tudta, hogy nincs más választása. Az a hang annyira nyugodt és parancsoló volt, hogy engedetlenségr l szó sem lehetett. Dwight reszket kézzel lehajtotta az ablakot, és a férfira meredt. Ezüstszürke haja volt, valószer tlenül sima arcb re, furcsán mozdulatlan arca megnyer vonásokat mutatott, de a szeme jegesen csillogott. - Maga Dwight Randall? - kérdezte. - Úgy van - felelte. - Egykor a Blue Book Projektnél dolgozott az ATIC-nál, Jelenleg pedig az APII-nál van. - Úgy van - ismételte. A férfi minden melegség nélkül elmosolyodott. - És maga volt, aki Brit-Columbiában elrepült az egyik összeszerel üzem felett, és meglátta a csészealjainkat. - Igen - vallotta be. - Ezzel fel fog hagyni, Dwight. Ett l a pillanattól. Eddig is helyrehozhatatlan károkat okozott a feleségének, ne súlyosbítsa a helyzetét. Ami a barátait, Tony Scadutót és azt a kotnyeles Dr James E. McDonaldot illeti, látta, milyen állapotban vannak. Hadd biztosítsam fel le, hogy magát még rosszabb állapotba tudom hozni. Azt akarja, hogy megtegyem, Dwight? - Nem. - És a feleségével? - Nem. - Hát a lányával? - Kérem, ne! - Nos, ha nem akarja, hogy bármi is történjék a feleségével, a lányával - önmagáról nem is beszélve - akkor hagyjon fel az UFO-kutatással, és felejtse el egyszer, s mindenkorra az egészet. Megértette? - Igen. - Jól van. Mindazonáltal el vigyázatosságból, hogy biztosan betartsa az ígéretét Dwight, még egyszer figyelmeztetni fogom. Nem most azonnal. Nem is idén. Talán jöv re sem. Adunk elég id t ahhoz, hogy megfontolja a dolgokat, és eldöntse magában, érdemes-e folytatnia, vagy ránk hallgat, és abbahagyja a kutatásokat. A figyelmeztetés majd segít a helyes döntésben. - Miféle figyelmeztetésr l beszél? - kérdezte Dwight. A férfi halványan elmosolyodott. - Csak figyelje a barátjáról, Dr James E. McDonald professzorról szóló híreket. Tudni fogja, ha megtörténik. Az lesz az utolsó figyelmeztetés. Ami azután jön, az sem magának, sem a családjának nem lesz kellemes. Megértette? - Igen. - Akkor most menjen haza Dwight, és vigyázzon a családjára. Jó éjszakát, Dwight. Isten önnel. Dwight úgy hitte, álmodik. És álmában a félelme visszatért. Bethre gondolt, Nicholára, a figyelmeztetésre, és tudta, hogy most, itt abba kell hagynia. - Jó éjszakát - mondta. A magas, rezzenéstelen arcú férfi jeges mosolyt er ltetett az arcára, és bólintott, miel tt kísértetiek kísér ivel együtt visszament a hatalmas csészealjhoz. Dwight csak ült a kocsiban, mozdulni sem volt képes. A bejárat lassan beleolvadt a csészealj felszínébe, és a holdfény tompán megcsillant a hatalmas hajón. Dwight ismét hallotta a mély dorombolást, vagyis inkább érezte. 232
Amikor már elviselhetetlenné kezdett válni, a csészealj felemelkedett, a pereme csillogott, majd az egész felszínét beborította valamiféle ezüstös ragyogás. Lassan felemelkedett a talajról. Dwight hallotta, érezte a mély infrahangot. A csészealj méltóságteljes lassúsággal emelkedni kezdett. Hirtelen felszökkent száz láb magasra, ott megállapodott egy pillanatra. Az infrahang egy szempillantás alatt elhallgatott, Dwight ismét képes lett mozogni, de nem mert kiszállni a kocsiból. A csészealj tovább emelkedett, már csak apró korongnak látszott. Láthatóan forgott a tengelye körül, és fény szikrákat szórt az égre. Azután hirtelen a csillagok közé szökkent, pislantott néhányat, majd végleg elt nt szem el l. Dwight látta a holdat, a csillagokat, a kozmosz irdatlan szövetét. Ez eszébe juttatta az élet szépségét, és rémségeit - és azokat, akiket annyira szeretett, s akik most veszélyben vannak: Bethet, Nicholát, a bébit, aki még csak nyolc hónapos. Elhatározta, hogy megvédi ket. Elfordította a gyújtáskapcsolót. Az tökéletesen m ködött. Amilyen gyorsan csak tudott, hazahajtott, mert elhatalmasodott rajta a gondolat, hogy a fekete ruhás férfi, akivel az imént beszélt, hozzájuk ment, vagy ami még rosszabb, a családja már a csészealjban van. Roppant megkönnyebbült, amikor Bethet otthon találta, jóllehet az asszony elmondta, hogy el z éjjel egy hatalmas csészealj ereszkedett le a ház fölé és fekete ruhás emberek szálltak ki bel le, de nem bántották sem t, sem Nicholát, meg a férjét, és a Bob Jacksonról elnevezett nyolc hónapos kisbabát, akik éppen ott tartózkodtak abban az id pontban. Mindamellett miközben megölelte, és megcsókolta, tudta, hogy mindannyian veszélyben vannak, és ez életük végéig így is marad. Bár nagyon jól tudta, hogy nem lesz képes elrejt zni a névtelen fekete ruhás férfi el l, mégis elhatározta, hogy megpróbálja. - Eladjuk a házat, és Oregonba költözünk - mondta Bethnek. - Mindig szerettél volna ott élni. Ideje, hogy odamenjünk. - Értem - mondta Beth. Akkor hát vége? - Igen - felelte Dwight. - Vége. A többit a csókjával mondta el: hogy szereti, és hogy a szeretet bár kevés, hogy megóvja az embert, arra alkalmas, hogy begyógyítsa a régi sebeket. Az újjászületés csókja volt ez. NEGYVENHETEDIK FEJEZET Tizennyolc hónappal kés bb. 1971 júniusában Dwight a feleségével a lányával, a vejével és az unokájával már kényelmesen berendezkedett új házában, az Oregonban lév Vidában. Larry, aki ugyanúgy aggódott Nicholáért, és a kis Bobért, ahogyan Dwight Bethért, szívesen beleegyezett, hogy feladja civil állását a Wrigt-Pattersonnál, és viszonylagos névtelenségben Oregonba költözzön. Ott karbantartó mérnöki állást vállat egy magán repül téren, ami egyaránt foglalkozott teherszállítással, és mez gazdasági permetezéssel. Dwight mindazonáltal boldogan elvállat egy kamionsof ri állást, így legalább szét tudta teríteni a farmon megtermelt portékát a közeli boltokban. Nichola Bobról gondoskodott, Beth Nicholáról és Bobról, amellett vezette a háztartást Mindent összevetve kellemes életük volt egy képeslapra ill en csodás vidéken, ahonnan ragyogó kilátás nyílt a Cascadesre, ahol - Dwight nagyon is jól tudta -, az els , és leghíresebb észlelések történtek. Dwight tudta, hogy az ezüst hajú férfi, vagy a hasonlóan különös társai megtalálják t, ha akarják, talán máris tudják, hol tartózkodik. A költözés mindamellett demonstrációja volt annak, hogy nem kíván többé szem el tt lenni, és Beth régi vágyát is teljesítette vele, aki mindig is szerette volna, ha elköltöznek a régi barátok közeléb l. Más szóval a tudomásukra hozta, hogy valóban visszavonult az UFO-kutatástól. Mintegy köszönetképpen, amiért megtartotta a szavát, Beth rémálmai és üldözöttség-érzése Daytonból való távozásuk után néhány nappal elmúlt, és az Oregonban töltött tizennyolc hónap alatt nem is tért vissza. Ami t magát illeti, semmi zavaró momentumot, fenyeget jelet nem tapasztalt a költözés óta.
233
A tizennyolc hónap alatt csak néhány olyan nap akadt, amikor Dwight nem gondolt az UFOkutatással eltöltött évek eseményeire, de nem bánta meg a döntését. Mindamellett egyre inkább igényt érzett arra, hogy az ember készítette UFO-król hosszú évek alatt magában felhalmozott ismeretanyagot átadja valakinek, nevezetesen például Dr Epsteinnek, vagy Robert Stanfordnak. Ám alig állt neki terve megvalósításának, amikor az ezüst hajú férfi ígéretének megfelel en megérkezett a figyelmeztetés Dr James E. McDonadtól. Egy héttel a jel megérkezése el tt gondolni kezdett a figyelmeztetésre. Nem tudta, miért, de egyszeriben eszébe jutott a professzor, és egy héten át nem tudta kiverni a fejéb l. Akkor elhatározta, hogy pihenésképpen elmegy a közeli tóra horgászni. Hajnal el tt felkelt, behajtott Vidába, megvette a helyi napilapot, azután kihajtott a tóhoz. Nem szállt ki azonnal, hanem töltött magának egy kis kávét, és kiterítette az újságot a kormánykerékre. Nyomban megpillantotta a hírt, és elfogta a remegés. Az els oldalon egy cikk hírül adta, hogy Dr James E. McDonald, a kémiai tudományok baccalaureatusa, a meteorológiai M. S., valamint a fizikai Ph. D. fokozat tulajdonosa, a Meteorológiai Tanszék vezet je, az Arizonai Egyetem Atmoszférikus Fizikai Kutató Intézetének vezet fizikusa, a tönkrement családi élete miatt érzett depressziós állapotában éjszaka kihajtott a sivatagba, és pisztollyal szájba l tte magát. Dwight döbbenten söpörte félre az újságot, kihúzta magát az ülésen, és a tavon át a Cascades hegyvonulatára pillantva felidézte magában, amit az ezüst hajú mondott neki. Dwight azonnal tudta, hogy bár McDonald szájba l tte magát, nem követett el öngyilkosságot csak meghúzta aravaszt. De erre sosem lesz bizonyíték. Szegény McDonald ott ült a kormánykerék mögött, és üres tekintettel meredt a Cascadesre, nyilván utolsó gondolataiban felidézte az eseményeket, amik annak idején az egész UFO-ügyet elindították. Saját tapasztalatai, a Bethtel történtek, és McDonald vallomása alapján Dwight a következ képpen képzelte el az eseményt: McDonald meglehet sen depressziós állapotban volt - a CIA és a Légier zaklatásai a végletekig kimerítették, ráadásul a házassága is tönkrement, és a karrierje is derékba tört -, amikor az éjszaka kell s közepén felriadt. Nem feküdt vissza, hanem felöltözött - öltönyt, fehér inget, nyakkend t húzott - azután kiment a konyhába, hogy igyon valami töményet. A kávéját szopogatva felidézte magában Dwight Randall látogatását. Szerette a fickót, és becsülte állhatatosságát, ahogyan egyre inkább rögeszméjévé vált az UFO-kutatás. McDonald azután végiggondolta, min ment át az elmúlt id szakban, amíg teljesen nevetségessé nem vált, és elveszítette a szakmai hitelét. Minden gúnyolódást elviselt, de azt már nem tudta elviselni, ami akkor történt, hogy a Fehér Ház Törvényjavaslatokkal Foglalkozó Bizottsága felszólította, tartson beszámolót a szuperszonikus szállítógépek (SST) légkörre gyakorolt hatásáról. McDonald volt az, aki rájött, hogy az SST gépek csökkentik az ózonréteg vastagságát, csak az Egyesült Államokban évente 10 000 új b rrákot okoznak, és Drámai hatást gyakorolnak az állatállományra, a gabonára, és az id járásra. Csakhogy a meghallgatás során kinevették, kigúnyolták, mondván, hogy mindezeket a jelenségeket nem az SST gépek okozzák, hanem a "kis zöld emberkék", akik odafent röpdösnek. Egyszóval úgy bántak vele, mint valami eszementtel. A konyhában üldögélve mindezt felidézte magában, ugyanakkor eszébe jutott, hogy a felesége is otthagyta, és hogy a katedrát is kénytelen volt elhagyni. El vette hát a pisztolyát, és alaposan megnézegette. Eközben odakintr l halk búgás hallatszott, s az ablakon át pulzáló fény sz r dött a konyhába. McDonald a fejéhez kapott, és befogta a fülét. A hang azután elhallgatott. Könnyes szemmel botorkált ki a házból a kezében ott szorongatta a pisztolyt. Beszállt a kocsijába, és kihajtott Phoenixb l. Ugyanazon az úton ment, amelyiket évek óta használta, és amelyiken az els ájulása bekövetkezett. leparkolt a sivatag kell s közepén, és felnézett a csillagos égboltra. 234
Akkor egy hatalmas csészealj ereszkedett föléje zöld és ezüst fényeket szórva maga köré. Ott lebegett a feje felett, a hasán óriási, feneketlen lyuk tátongott. Miközben a fenséges látványban gyönyörködött, felidézte magában az emlékét annak a másik csészealjnak, amely magába szippantotta, majd néhány órával kés bb, zúgó fejjel kiöklendezte a kocsijával együtt. Az infrahang most is majd szétfeszítette a fejét, úgy érezte, nyomban felrobban. McDonald engedelmeskedve a bels hangnak - aminek ha akart sem tudott volna ellenállni -, a szájához emelte a pisztolyt, és meghúzta a ravaszt. Utolsó emlékképe - ha lehet annak nevezni - egy robbanó galaxisról szólt. A földre zuhant, és meghalt. *** Dr James E. McDonald személye most már csak emlék: figyelmeztetés Dwightnak, nehogy meggondolja magát, nehogy elfeledkezzen a múlt borzalmairól, és mondjon le a szándékáról, hogy ismereteit átadja Epsteinnek, Stanfordnak, vagy bárki másnak. Dwight a vezet ülésen ülve csizmás lábával kirugdosta a fülkéb l az újságot, és megpróbálta visszanyerni az önuralmát. Kimászott a kocsiból, az újságot belegyömöszölte egy szemétkosárba, és lement a folyóhoz. Ott óvatosan felhúzta a csizmáját, kievezett a tó közepére, letekerte az orsót, és a Cascades csúcsaitól körülvéve, a fekete víz közepén nekifogott a horgászásnak. Egy id után hagyta, hogy a csónak magától sodródjon. Felpillantott az égre, amely a távoli hegyvonulatok között feszült. Az az érzése támadt, hogy odafent valahol egy csészealj lebeg, és szemmel tartja t… és tudta, hogy ez az érzés élete végéig kísérteni fogja. Ott ült egész nap, hagyta magát sodortatnia vízen - Már a csillagok is világítottak, de nem mozdult. Még ott sem érezte magát biztonságban. Jó lesz, ha tényleg csendben marad. Fordította: Nemes Ern
235
