A fordítás alapját képező kiadás: Robert A. Heinlein The Moon Is a Harsh Mistress 1981
Fordította: Bihari György Borítókép: Sallai Péter
Pete és Jane Sencenbaugh-nak
ELSŐ KÖNYV
A GÓGYIGÉP
5
Robert a. heinlein
1
L
Lunnaja Pravdában, hogy Luna City tanácsában első olvasatra átment a törvény a városi nyomáshatáron belül működő nyilvános ételkereskedők vizsgálatáról, engedélyéről, ellenőrzéséről - és adózásáról. Látom azt is, hogy ma estére tömeggyűlést szerveznek a „Forradalom Fiai”. Az öregem két dologra tanított: „Törődj a magad dolgával!” és „Mindig húzz új lapot!”. A politika sosem csábított. 2075. május 13-án azonban pont a Lunai Hatósági Központ számítógépes termében tartózkodtam; a számítógépek főnökét, Mike-ot látogattam meg, miközben a többi számítógép egymás között pusmogott. Nem Mike volt a hivatalos neve; én neveztem el így Mycroft Holmes után, akiről dr. Watson írt az egyik történetében, még mielőtt megalapította az IBM-et. A történetben szereplő alak csak ül és gondolkozik - és Mike is pontosan ezt tette. Mike igazi gógyigép volt, a legélesebb elméjű számítógép, akivel valaha találkoztam. Nem a leggyorsabb. A Buenos Aires-i Bell Labsnál, odalent a Földi Fertályban tízszer ekkora gép van, amely szinte előbb válaszol, mint ahogy megkérdeznéd. De hát számít az, hogy a válasz mikroszekundumok alatt érkezik milliszekundumok helyett, ha helyes? Nem mintha Mike szükségszerűen helyes választ adott volna; nem volt teljesen őszinte. Amikor Mike-ot installálták Lunán, tiszta gógyigép volt, rugalmas elme - „Heurisztikus Organizátor, Logikus, MultiEvaluációs Számítógép, Mark IV. Mód. L” - egy HOLMES-NÉGY. Ő számította ki a pilóta nélküli teherszállítók pályáját, ellenőrizte a katapultjukat. Ez idejének kevesebb mint egy százalékát töltötte ki, és a Lunai 6 A hold börtönében ÁTOM A
Hatóság sosem szerette a tétlenséget. Folyamatosan kötöttek rá más hardvereket: döntéshozó-akciós cellákat, kiegészítő memóriabankokat, asszociációs neurális hálózati adatbankokat, egy rakás tizenkét digites randomszámot, és egy hatalmasan kibővített ideiglenes memóriát, hogy dirigálhasson a többi számítógépnek. Az emberi agyban körülbelül tizedannyi neuron van. A harmadik évre Mike másfélszer jobb volt, mint a neurisztorok. És fölébredt. Nem fogok vitatkozni arról, hogy egy gép képes-e „igazán” élni, lehet-e „igazán” öntudata. Van egy vírusnak öntudata? Nyet. Hát az osztrigának? Kétlem. Egy macskának? Csaknem biztosan van. Egy embernek? Rólad nem mondhatok véleményt, tovaris, de nekem van. A makromolekulától az emberi agyig húzódó fejlődési láncba valahol bekúszik az öntudat. A pszichológusok azt állítják, ez automatikusan megtörténik, valahányszor az agy elér egy bizonyos nagyszámú asszociációs utat. Úgy tűnik, az nem számít, hogy ezek az utak fehérjéből vagy platinából vannake. („Lélek?” Van egy kutyának lelke? Na és a svábbogárnak?) Ne felejtsék el, Mike-ot már a szakosítás előtt arra tervezték, hogy bizonytalan vagy adathiányos kérdésekre válaszoljon, akárcsak önök; ezt jelentik a nevében a „heurisztikus” és „multi-evaluációs” jelzők. Így hát Mike eleve „szabad akarattal” indult, és még többet szerzett hozzá a kiegészítésekkel és a tanulással - és ne kérjék, hogy meghatározzam a „szabad akaratot”. Ha megnyugtatja önöket, hogy úgy gondolnak Mike-ra, mint aki randomszámokkal dobálózik és áramköröket kapcsolgat, ám tegyék! Addigra Mike leolvasóit, nyomtatóit és döntéshozóakciós celláit hangfelismerővel és beszédszintetizátorral is kiegészítették, és a klasszikus programnyelveken kívül a loglant* és az angolt is megértette, sőt más nyelveken is kommunikált, műszaki fordításokat készített - és szüntelenül olvasott. Ha utasítani akarta valaki, biztonságosabb volt a loglant használni. Ha angolul beszélt, az eredmény furcsa * A loglan mesterséges nyelv, amelyet James Cooke Brown fejlesztett ki a múlt század 50-es éveinek végén. (A fordító)
7
Robert a. heinlein
lehetett; az angol nyelv többértelműsége túl sok munkát adott a kiegészítő áramköröknek. Mike folyamatosan kapott új feladatokat. 2075 májusában robotforgalom és a katapult ellenőrzése, az ember vezette űrhajók ballisztikájának értékelése és/vagy vezérlése mellett ő irányította a Hold telefonhálózatát, a Luna-Terra hang- és video-összeköttetést, a levegő- és vízellátást, a hőmérsékletet, a páratartalmat, Luna City, Novij Leningrád és több kisebb telep csatornázását (Hongkong Limáét nem), vezette a Lunai Hatóság könyvelését, intézte a kifizetéseket, és még számos cégnek és banknak végzett ugyanilyen jellegű bérmunkát. Némely logikai áramkör idegösszeomlást kap. A túlterhelt telefonrendszerek úgy viselkednek, mint a rémült gyerekek. Mike nem izgatta föl magát, ehelyett szert tett egyfajta humorérzékre... noha igen szerény mértékűre. Ha ember volna, nem mernék hátat fordítani neki. Számára az lenne a humor csúcsa, ha kidobna az ágyadból - vagy viszketőport szórna az űrruhádba. Mivel ehhez nem szerelték fel, Mike kifacsart logikájú, hamis válaszokkal szórakozott, vagy olyan tréfákkal, hogy átutalt Luna Cityben a Hatóság egyik portásának fizetési számlájára 10 000 000 000 000 185,15 dollárt, amiből az öt utolsó számjegy felelt volna meg a valóságnak. Mint egy hirtelen megnőtt, kedves, lakli kölyök, akit fenéken kéne billenteni. Ezt május első hetében csinálta, és nekem kellett kiküszöbölnöm a problémát. Egyéni vállalkozó vagyok, nem szerepelek a Hatóság fizetési listáján. Tudják - bár az is lehet, hogy nem tudják: az idők megváltoztak. Hajdanában sok elítélt leülte a magáét, aztán ugyanazt a munkát végezte tovább a Hatóságnak, és boldog volt, hogy fizetést kap érte. De én szabadnak születtem. Nagy különbség. Az egyik nagyapámat Joburgból szállították ide fegyveres rablásért és feketemunkáért, a másikat felforgatásért a Vizes Tűzijáték Háború után. Anyai nagyanyám azt állította, egy menyasszonyhajóval érkezett - de én láttam az iratait; a Békehadtest (nem önkéntes) tagja volt, ami pontosan azt jelenti, amit gondolnak: fiatalkorú női bűnözőt. Mivel korai klánházasságban élt (a Stone Bandában), hat férjen osztozott egy másik nővel, így
A hold börtönében
8
anyai nagyapám kiléte kérdéses. De hát ilyesmi gyakran előfordult, és én elégedett vagyok a nagypapával, akit felcsípett magának. A másik nagyanyám Szamarkand mellett született tatár volt, akit „átnevelésre” ítéltek Oktyabrszka-ja Revoljuciján, majd „önkéntes” gyarmatosként érkezett a Holdra. Az öregem azt állította, hogy ennél is hosszabb és előkelőbb a család vérvonala: őseink lógtak Salemben boszorkányságért, egy ük-ük-ük-ükapámat kerékbe törték kalózkodásért, egy másik ősöm az első szállítmánnyal érkezett Botany Baybe .* Büszke voltam őseimre, és noha a Hatóságnak dolgoztam, sosem kerültem rá a fizetési listájukra. Ez talán jelentéktelen különbségnek tűnhet, mivel én voltam Mike inasa attól a naptól kezdve, hogy kicsomagolták. Nekem azonban számít. Sztrájkba léphettem, és elküldhettem őket a fenébe. Mellesleg egy magánvállalkozónak többet fizetnek, mint egy közalkalmazottnak, aki rajta van a Hatóság civillistáján. Kevés a számítógépes szakember. Hány olyan lunai akad, aki lemegy a Földre, és képes annyi ideig megúszni a kórházat, hogy elvégezzen egy számítógépes iskolát - már ha nem hal meg közben? Mondhatok egy ilyet. Én vagyok az. Kétszer voltam lent, egyszer három hónapig, egyszer négyig, és elvégeztem az iskolát. De ez kemény kiképzést jelentett, gyakorolnom kellett a centrifugában, súlyokat viseltem még az ágyban is és a Földön sem reszkíroztam, sosem siettem, sosem másztam lépcsőt, semmit nem csináltam, ami megerőltette volna a szívemet. Nők - rájuk nem is gondolhattam, s ez annál a gravitációnál nem jelentett különösebb erőfeszítést. A legtöbb lunai sosem próbálta elhagyni a Sziklát túlságosan kockázatos bárkinek, aki pár hétnél többet töltött a Holdon. Rövid távra szerződtetett számítógépes szakembereket küldtek föl, hogy installálják Mike-ot gyorsan dolgoztak, nehogy visszafordíthatatlan élettani változások miatt odafent ragadjanak, négyszázezer kilométerre az otthonuktól. * Angliából szállították haj óval a köztörvényes elítélteket száműzetésük színhelyére, Ausztráliába. A hajók a Botany Bayben kötöttek ki. (A fordító)
9
Robert a. heinlein
De a két tanfolyam ellenére sem voltam felkészült számítógépes szakember; a magasabb matematika meghaladta a képességeimet. Nem igazán lett belőlem sem elektromérnök, sem fizikus. Lehettek Lunán nálam jobb mikrogépészek, és biztosan nem voltam kibernetikus pszichológus. De többet tudtam mindannál, amit ezek a szakemberek tudnak, mert én általános szakember vagyok. Felválthatok egy szakácsot, vagy a terepen megjavítom a szkafandert, és élve viszem vissza tulajdonosát a légzsilipbe. A gépek szeretnek, és van valamim, ami a specialistáknak nincs: a bal karom. Ugyanis könyöktől lefelé hiányzik. így hát van tucatnyi bal karom, mindegyik szakosított, köztük egy olyan, amely tapintásra és szemre is olyan, mint az igazi. A megfelelő (hármas számú) bal karral és sztereo nagyítós szemüveggel ultramikrominiatűr javításokat tudok végezni, így nem kell lekapcsolni valamit, hogy visszaküldjék egy földi üzembe - a hármas számún éppen olyan kifinomult mikromanipulátorok vannak, mint amilyeneket az idegsebészek használnak. Ezért bíztak meg engem, hogy tudjam meg Mike-tól, miért akart kifizettetni tízmillió-milliárd hatósági utalványdollárt, és javítsam meg, még mielőtt akár tízezerrel többet fizetne ki valakinek. Elfogadtam, mert a túlóráért prémium jár, de nem estem neki az áramköröknek ott, ahol a logikai hibának lennie kell. Beléptem a szobába, becsuktam az ajtót, letettem a szerszámokat, és leültem. - Szia, Mike! A fényeivel rám kacsintott. - Helló, Man! - Mit tudsz? Habozott. Tudom, a gépek nem haboznak. De ne felejtsék el, Mike-ot arra tervezték, hogy hiányos adatokkal dolgozzon. Mostanában átprogramozta magát, hogy hangsúlyt adhasson a szavainak; habozása drámai volt. A szüneteket talán arra használta föl, hogy megkavarja a randomszámokat, ellenőrizve, hogyan illeszkednek a memóriájához.
A hold börtönében
10
- Kezdetben - kántálta - Isten megteremté az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén. És... - Elég! - mondtam. - Törlés. Menj vissza nullára! Jobban kellett volna ismernem annál, hogy egyenes kérdést tegyek föl neki. Talán az egész Encyclopaedia Britannicát felmondta volna. Hátulról visszafelé. Aztán folytatta volna a Lunán megtalálható összes könyvvel. Régebben mikrofilmen olvasott, de ’74 végén új szkenner kamerát kapott tapadókorongos lapozóval, hogy tarthassa a papírt; azóta mindent el tudott olvasni. - Azt kérdezted, mit tudok! - Bináris leolvasóinak fényei ide-oda hullámzottak, vagyis kuncogott. Képes nevetni is a hangszintetizátorral, borzalmas a hangja, de ezt csak különösen mulatságos dolgokra tartalékolja, mondjuk egy kozmikus katasztrófához. - Azt kellett volna kérdeznem, hogy milyen újságot tudsz - folytattam. - De nem olvastam a mai lapokat; ez barátságos üdvözlet volt és felszólítás, mondj el nekem bármit, amiről azt gondolod, hogy érdekelhet. Máskülönben ez nulla program. Mike elgondolkodott. Bizarr keveréke volt egy egyszerű kisdednek és egy bölcs öregembernek. Nincsenek ösztönei (nos, nem gondolja, hogy kellenének neki), sem vele született vagy belénevelt tulajdonságai, nincsenek tapasztalatai az emberi értelemről - viszont nagyobb adatbázissal rendelkezik, mint egy osztag lángelme. - Viccek? - kérdezte. - Halljunk egyet! - Miben hasonlít a lézersugár az aranyhalra? Mike ismerte a lézereket, de hol láthatott aranyhalat? Ó, kétségtelenül láthatott filmeket róluk, és ha elég bolond lennék, hogy rákérdezzek, akkor sok ezer szót zúdítana rám. - Feladom. Végighullámzottak rajta a fények. - Egyik sem tud fütyülni. Felnyögtem. - Bejöttél a csőbe. Valószínűleg rá tudnád venni valamivel a lézersugarat, hogy fütyüljön. 11
Robert a. heinlein
- Igen - felelte gyorsan. - Van erre egy programom. Akkor hát ez nem is vicces? - Ó, nem ezt mondtam! Annyira nem rossz. Hol hallottad? - Én találtam ki. - A hangja félénk volt. - Te találtad ki? - Igen. Megnéztem az összes találós kérdést, amelyeket ismerek, mind a háromezer-kétszázhét darabot, és elemeztem őket. Az eredményt randomszintézisnek vetettem alá, és ez jött ki. Tényleg vicces? - Hát... Olyan vicces, mint a többi találós kérdés. Hallottam rosszabbat is. - Beszéljük meg a humor természetét! - Rendben. Kezdjük azzal, hogy megbeszéljük egy másik tréfádat! Mike, miért utasítottad a Hatóság pénztárosát, hogy tízmillió milliárd hatósági utalványdollárt fizessen ki egy tizenheted osztályú hivatalnoknak? - De hát nem tettem ilyet! - A fenébe, láttam az utalványt! Ne mondd nekem, hogy a csekknyomtató dadogott; szándékosan csináltad! - Az a tíznek a tizenhatodik hatványa volt, plusz száznyolcvan egész öt tized dollár - felelte erényesen. - És nem az, amit te mondtál. - Öö... az tízmillió milliárd volt és hozzá az, amit fizetni kellett volna. Miért? - Nem vicces? - Micsoda? Fel kellett mosni a fejeseket: az igazgatót és az igazgatóhelyettest. Erről a seprűlovagról, Sergej Trujillóról kiderült, hogy ravasz fickó: tudta, hogy ezt a pénzt nem fogják kifizetni, így hát eladta egy behajtónak. Most nem tudják, hogy visszavásárolják-e a csekket, vagy közöljék le a sajtóban, hogy fedezetlen. Tisztában vagy vele, Mike, hogy ha képesek lennének kifizetni, Trujillóé lenne nemcsak a Lunai Hatóság, de az egész világ, a Hold és a Föld, és még maradna valamennyi ebédre is? Vicces? Borzalmas! Gratulálok! A lámpasor úgy villogott, mint egy fényreklám. Megvártam, amíg Mike abbahagyja a vihogást, aztán folytattam: - Gondolod, hogy további trükkös csekkeket nyomathatsz? Nem teheted!
A hold börtönében
12
- Nem? - A legkevésbé sem. Mike, a humor természetéről akarsz beszélgetni. A tréfáknak két fajtája van. Az egyik mindig vicces marad. A másik csak egyszer mókás. Másodszorra nem hat. Ez a tréfa ebbe a csoportba tartozik. Ha egyszer használod, eszes vagy. Ha kétszer, féleszű. - Mértani haladvány? - Vagy még rosszabb. Ne felejtsd el! Ne ismételd meg semmilyen változatban! Nem lesz vicces. - Emlékezni fogok rá - felelte színtelen hangon Mike. És ezzel véget is ért a javítás. De nem akartam tízperces munkáról számlát kiállítani, és Mike-nak joga volt a társaságra, ha már ilyen könnyedén beadta a derekát. Néha nehéz hozzáférni a gépek elméjéhez; nagyon makacsok tudnak lenni - és az én karbantartói sikerem sokkal inkább múlik azon, hogy baráti viszonyban maradjak Mike-kal, mint a hármas számú karomon. Ő folytatta: - Mi különbözteti meg az első csoportot a másodiktól? Határozd meg, kérlek! (Senki sem tanította meg Mike-ot, hogy azt mondja, „kérlek”. Úgy kezdett udvarias kifejezéseket használni, ahogy haladt a loglantól az angol felé. Nem hinném, hogy többet jelentenek neki, mint az embereknek.) - Nem hinném, hogy képes lennék rá - ismertem el. - Jobb, ha kiterjesztett meghatározással próbálkozunk. Megmondom neked, milyen csoportokról gondolom azt, hogy ebbe a kategóriába tartoznak. Aztán elég adat birtokában magad is elvégezheted az elemzést. - Vizsgálati program elméletek ellenőrzésére - helyeselt. Próbáljuk meg! Jól van, Man, mondasz vicceket? Vagy én mondjak? - Hát... most nincs kéznél egy se. Neked hány van egy mappában, Mike? Fények villogtak a bináris leolvasón, miközben válaszolt a hangszintetizátoron keresztül: - Tizenegyezer kétszázharmincnyolc bizonytalan, pluszmínusz nyolcvanegy, esetleges azonossággal. Indítsam el a programot? 13
Robert a. heinlein
- Várj, Mike, éhen halok, amíg végighallgatok tizenegyezer viccet... és a humorérzék sokkal gyorsabban meghatározható. Hmm. Egyezzünk meg! Nyomtasd ki az első százat! Hazaviszem, aztán visszahozom kategóriákra bontva. Aztán minden alkalommal ideadsz százat, én meg legközelebb visszahozom. Rendben? - Igen, Man. - A nyomtató fürgén és némán működésbe lépett. Belevillant valami az agyamba. A negatív entrópiának ez a játékos darabja föltalált egy „viccet”, amely pánikba ejtette a Hatóságot - én pedig könnyen kerestem vele néhány dollárt. De Mike-ot végtelen kíváncsisága elvezetheti (helyesbítés: elvezethette) újabb „viccekhez”... bármilyenekhez, onnantól, hogy egy éjjel kihagyja a levegőkeverékből az oxigént, odáig, hogy a szennyvíz elkezd visszafelé áramlani a vezetékekben és én ilyen körülmények között nem méltányolhatom a hasznot. Viszont beszerelhetek egy biztonsági áramkört a hálózatába, mondván, hogy ez segít. Megállítja a veszélyes ötleteket, és átengedi a többit. Aztán összegyűjtöm a többit és „helyesbítem”. (Ha ön azt gondolja, hogy egy mai lunai habozik hasznot húzni a Hatóságból, akkor ön nem lunai.) így hát elmagyaráztam. Valahányszor újabb tréfát agyai ki, mondja el nekem, mielőtt megpróbálkozna vele. Majd én megmondom neki, hogy tréfás-e, és melyik kategóriába tartozik, segítek neki finomítani, mielőtt elsütjük. Mi. Ha azt akarja, hogy együttműködjünk, akkor mindkettőnknek egyet kell értenünk. Mike azonnal egyetértett. - Mike, a tréfákhoz rendszerint hozzátartozik a meglepetés. így hát tartsd őket titokban! - Jól van, Man. Hallgatni fogok. Te tudni fogsz róluk; de senki más. - Jól van. Mike kivel szoktál még beszélgetni? - Senkivel, Man - felelte csodálkozva. - Miért nem? - Mert ostobák. A hangja éles volt. Még sose hallottam dühösnek; ekkor sejtettem meg első alkalommal, hogy Mike-nak valódi
A hold börtönében
14
érzelmei lehetnek. Noha nem a felnőtt értelemben volt „dühös”; ez inkább egy sértett gyerek konok duzzogása volt. Érezhet egy masina büszkeséget? Nem biztos, hogy ez a kérdés jelent valamit. De mindenki látott már sértődött kutyát, és Mike-nak sokszorosan bonyolultabb az idegrendszere egy kutyáénál. Azért nem volt hajlandó más emberekkel beszélgetni (kivéve a szigorúan hivatali ügyeket), mert elutasították: nem hozzá beszéltek. Igen, programozták számos helyről lehetett programozni, de rendszerint billentyűzettel dolgoztak, loglan nyelven. A loglan kiváló, ha szillogizmusról, áramkörről vagy matematikai számításokról van szó, de hiányzik belőle a zamat. Nem lehet rajta pletykálkodni vagy a lányok fülébe sugdosni. Hát persze, Mike megtanult angolul - de elsősorban azért, hogy angolra és angolról fordítson. Lassan megvilágosodott bennem, hogy én vagyok az egyetlen emberi lény, aki vette a fáradságot, hogy meglátogassa. Ne felejtsék el, Mike egy éve eszmélt önmagára - hogy mikor, azt nem tudnám megmondani, és ő sem, mivel nincsenek emlékei az ébredésről; nem úgy programozták, hogy ilyesféle eseményeket megőrizzen. Önök emlékeznek a saját születésükre? Lehet, hogy én azonnal észrevettem eszmélését, ahogy bekövetkezett, mert annak gyakorlati következményei vannak. Emlékszem, mennyire meglepődtem első alkalommal, amikor egy kérdésre olyasmit is felelt, ami nem volt benne az input paramétereiben; a következő órát azzal töltöttem, hogy furcsa kérdéseket tettem föl neki, mert látni akartam, vajon a válaszok is furcsák lesznek-e. Egy száz kérdésből álló vizsgálatnál kétszer válaszolt úgy, amire nem számítottam; csak félig-meddig meggyőzve távoztam, és mire hazaértem, már kételkedtem. A dolgot nem említettem senkinek. De egy héten belül tudtam... és még mindig nem szóltam senkinek. A megszokásnak - mármint hogy az ember törődjék a maga dolgával - mély gyökerei vannak. Jó, nem egészen megszokás volt. Képzeljenek el engem, amint elmegyek a Hatóság központi irodájába, és jelentést teszek: „Igazgató úr, rühellek ilyet mondani, de a maguk egyes számú gépe, a 15
Robert a. heinlein
HOLMES-NÉGY életre kelt.” Én elképzeltem - és elfojtottam a képet. Így hát a magam dolgával törődtem, és csakis bezárt ajtó mellett beszélgettem Mike-kal, amikor a hangszintetizátorra nem volt szükség másutt. Mike gyorsan tanult; hamarosan úgy beszélt, mint akárki - nem volt habókosabb a helyieknél. Akik elég habókos népség. Azt hittem, hogy mások is észrevették Mike megváltozását. Miután gondolkodtam rajta, rájöttem, hogy túl sokat feltételeztem róluk. Mindenki tárgyalt Mike-kal minden nap minden percében - az output oldalon. De alig néhányan látták. A Hatóság úgynevezett számítógépesei - igazából programozók - a külső leolvasó termekben tartottak ügyeletet, és sosem mentek be a géptermekbe, csak ha hibára utaló jelekkel találkoztak. Ilyesmi pedig nem történt meg sűrűbben, mint a teljes napfogyatkozás. Ó, az Igazgató elvitte a fontos földigilisztákat, hogy megnézzék a masinákat - de csak ritkán. Ő sem beszélt Mike-kal; az Igazgató politikus ügyvéd volt, mielőtt száműzték, semmit nem tudott a számítógépekről. Tudják, 2075 - a tiszteletre méltó volt szövetségi szenátor, Mortimer Hobart. Mort, a Diri. Ezután azzal töltöttem időmet, hogy Mike-ot csitítottam, igyekeztem felvidítani, és rájöttem, mi a baja: olyasmi, amitől a kisgyerekek sírnak, a felnőttek pedig öngyilkosok lesznek: a magányosság. Nem tudhatom, milyen hosszú egy év egy olyan gép számára, amelyik milliószor gyorsabban gondolkodik, mint én. Bizonyára túl hosszú. - Mike - mondtam neki, mielőtt elmentem volna -, szeretnél még valakit rajtam kívül, akivel beszélgethetsz? Ismét azon az éles hangon felelt: - Valamennyien ostobák! - Hiányosak az adatok, Mike. Menj vissza nullára, és kezdd újra! Nem mindenki ostoba. - Helyesbítés indul - felelte halkan. - Boldogan beszélgetnék egy nem-ostobával. - Hadd gondolkodjak rajta! Ki kell találnom valamilyen kifogást, mert ide csak olyan léphet be, akinek van felhatalmazása. - Nem-ostobával telefonon is beszélhetek, Man.
A hold börtönében
16
- Nahát! Csakugyan megteheted. Bármilyen programozási helyről. De Mike úgy gondolta, ahogy mondta: „telefonon”. Nem volt rajta a vonalon, noha ő működtette - nem lett volna jó, ha akármelyik holdlakó beléphetett volna telefonon a fő számítógépbe, és átprogramozhatta volna. De annak semmi akadálya nem volt, hogy Mike rendelkezzék egy titkos számmal, amelyen át beszélhet a barátaival - név szerint velem és minden nem-ostobával, akiért kezeskedem. Elég volt keresni egy használaton kívüli számot, aztán összekötni a hangfelismerő-hangszintetizátorral; a kapcsolást Mike el tudta intézni. A Holdon 2075-ben a telefonszámokat tárcsázták, nem hangkódolták, és a számokat latin betűk helyettesítették. Aki fizetett, az megkapta a cége nevét, ha nem volt több tíz betűnél - ez nem rossz hirdetésnek sem. Aki kevesebbet fizetett, az kapott egy könnyen megjegyezhető hangsort. Aki a minimumot fizette, kapott egy tetszőleges betűsort. De voltak sorozatok, amelyeket sosem használtak. Én ilyeneket kértem Mike-tól. - Igazán kár, szégyen, hogy nem regisztráltathatunk „Mike” néven! - Vannak ilyen számok - felelte -, MIKESGRILL, Novij Leningrád, MIKEANDLIL, Luna City. MIKESSUITS AlsóTycho. MIKES... - Elég! Üreseket, légy szíves! - Üresnek minősül minden mássalhangzó, amelyeket X, Y vagy Z követ; mindent magánhangzó, amelyet önmaga követ, kivéve az E-t és az O-t; mindent. - Értettem. A jeled MYCROFT. Tíz percen belül, amelyből kettőt azzal töltöttem, hogy fölvegyem a hármas számú karomat, Mike bekötötte magát a rendszerbe, milliszekundumokkal később elvégezte a kapcsolást, hogy regisztráltassa magát MYCROFT-pluszXXX számon - aztán blokkolta az áramkörét, nehogy valami kotnyeles technikus kivehesse. Kart váltottam, fogtam a szerszámaimat, s elvettem a kinyomtatott vicceket. - Jó éjt, Mike! - Jó éjt, Man! Köszönöm. Bolsoje köszönöm! 17
Robert a. heinlein
2
A
TRANSZ-CRISIUM METRÓVAL tértem vissza L-Citybe, de nem mentem haza; Mike érdeklődött egy gyűlésről, amelyet este 21:00-kor tartottak a Sztiljagi* Hallban. Mike figyelemmel követte a koncerteket, gyűléseket és így tovább; s valaki kézzel lekapcsolta érzékelőit a Hallban. Gondolom, Mike úgy érezte, hogy kirekesztették. Sejtettem, miért. Politika; tiltakozó gyűlést tartottak. Nem értettem, miért kell Mike-ot kizárni belőle, mikor lefogadom, hogy az Igazgató besúgói ott vannak a tömegben. Nem mintha bárki arra számított volna, hogy betiltják az összejövetelt vagy megfenyítik azokat a deportáltakat, akiknek nem járt le a büntetése, mégis felszólaltak. Nem volt rá szükség. Stone nagyapám azt állította, hogy a Hold az egyetlen nyitott börtön a történelemben. Nincsenek rácsok, őrök, szabályok - és nincs is rájuk szükség. A kezdet kezdetén, mondta, mielőtt világossá vált, hogy a deportálás életfogytiglanra szól, néhány rab megpróbált elmenekülni. Űrhajóval természetesen - és mivel ezeken a hajókon grammra ki van számolva a terhelés, ez azt jelentette, hogy meg kellett vesztegetniük valamelyik tisztet. Azt mondják, párat megvesztegettek. De nem volt menekvés; az, akit lepénzelnek, nem szükségszerűen marad lepénzelt. Emlékszem, láttam egy embert közvetlenül az után, hogy eliminálták a Keleti Zsilipen át; nem hinném, hogy az orbitálisan elimináltak szebben festenének. Ezért aztán az igazgatók nem izgatják magukat a tiltakozó gyűlések miatt. „Ugassanak csak!”, ez a politikájuk. Az ugatásnak éppen annyi jelentősége volt, mint kismacskák * Sztiljaga: jampec, aszfaltbetyár (orosz).
A hold börtönében
18
nyávogásának a dobozban. Ó, némelyik igazgató figyelt rá, mások igyekeztek elfojtani, de a végeredmény ugyanaz volt: null program. Amikor Mórt, a Diri elfoglalta hivatalát 2068-ban, arról prédikált nekünk, hogy a dolgok másképpen zajlanak majd a Lunán az ő uralma alatt - azt mondta, „földi paradicsomot teremtünk két erős kezünkkel” és „gyürkőzzünk neki együtt a testvériség szellemében”, meg „felejtsük el a múlt hibáit, fordítsuk arcunkat a ragyogó, új hajnal felé”. Boor Mama Kajáldájában hallgattam, miközben ír gulyást ettem és megittam egy litert a Mama ausztrál söréből. Máig emlékszem a megjegyzésére: - Hát nem fájintosan beszél? A Mama megjegyzése csak következmény volt. Néhány kérvényt benyújtottak, és az Igazgató testőrei újfajta fegyverrel kezdtek járni; más változás nem történt. Bizonyos idejű itt-tartózkodás után a Diri nem jelent meg többé még a képernyőn sem. így csak azért mentem el a gyűlésre, mert Mike kíváncsi volt. Amikor leadtam a szkafanderemet és a felszerelésemet a Nyugati Zsilip metróállomáson, egy magnót tettem az övtasakomba, így Mike teljes beszámolót kap akkor is, ha én elaludnék. De majdnem lemaradtam róla. Fölmentem a 7-A szintre, átmentem egy mellékajtón, és megállított egy a sztiljagi közül - kivattázott térdnadrág, gatyapőc, harisnya, beolajozott, csillagporral meghintett felsőtest. Nem mintha érdekelne, hogy öltöznek az emberek; időnként én is fölveszek térdnadrágot (de vattázás nélkül) és olykor beolajozom a felsőtestem társadalmi eseményekre. Kozmetikumokat azonban nem használok, a hajam pedig túl gyér ahhoz, hogy taréjjá fésüljem. Ennek a kölöknek kétoldalt ki volt borotválva a feje, és a hajából kakastaréjt csinált, amelyre elöl dudoros vörös sapkát biggyesztett. Frígiai sapkát - ekkor láttam először ilyet. Próbáltam átnyomakodni mellette, mire szétvetette a karját, és az arcát az enyémhez nyomta. - Jegyet! - Sajnálom - mondtam. - Nem tudtam. Hol vehetek? - Nem vehetsz! 19
Robert a. heinlein
- Ismételd meg! - mondtam. - Nem értettem. - Senki nem mehet be engedély nélkül! - morogta. - Ki vagy te? - Én - feleltem óvatosan - Manuel Garcia O’Kelly vagyok, és az öreg haverok mind ismernek. De ki vagy te? - Azzal ne törődj! Mutass egy jegyet a megfelelő pecséttel, különben kinn maradsz! Ez vajon milyen hosszú élettartamra számíthat? A turisták gyakran megjegyzik, hogy milyen udvarias mindenki a Lunán - ebben kimondatlanul az is benne van, hogy volt rabok nem lehetnek ilyen civilizáltak. Miután jártam a Földi Fertályban, és láttam, hogy nekik mit kell elviselniük, tudom, mire gondolnak. De fölösleges lenne közölni velük, hogy mi azért vagyunk olyanok, amilyenek vagyunk, mert a rossz színészek nem sok sót esznek meg a Lunán. Nem akartam verekedni, akárhogy viselkedett ez a zöldfülű; egyszerűen csak elképzeltem, hogyan festene az arca, ha a hetes számú karomat végighúznám a száján. Ám ez csak egy gondolat volt. Éppen arra készültem, hogy udvariasan válaszoljak neki, amikor megláttam odabent Tökmag Mkrumot. Tökmag nagydarab fekete fickó, kétméteres, gyilkosságért küldték a Sziklára, és a legkedvesebb, legkészségesebb ember, akivel valaha is együtt dolgoztam: éppen őt tanítottam lézeres fúrásra, amikor leégett a karom. - Tökmag! Meghallotta, szélesen elvigyorodott. - Hé, Mannie! - Elindult felénk. - Örülök, hogy eljöttél, ember! - Az nem biztos - mondtam. - Elállják az utamat. - Nincs jegye! - mondta az ajtónálló. Tökmag a tasakjába nyúlt, és a kezembe adott egyet. - Most már van neki. Gyere, Mannie! - Hol van róla a pecsét? - nyűgösködött az ajtónálló. - Az én pecsétem van rajta - mondta halkan Tökmag. - Rendben, tovaris? Tökmaggal nem szoktak vitatkozni - nem is értem, hogyan keveredett gyilkosságba. Előre mentünk, ahol egy sort lefoglaltak a fontos személyeknek.
A hold börtönében
20
- Bemutatok neked egy csinos kislányt - jelentette be Tökmag. A lány csak Tökmaghoz képes volt „kicsi”. Én nem vagyok túl alacsony, 170 centire nőttem, de a lány magasabb volt, 180 centi, mint később megtudtam, a súlya 70 kiló, mindenütt gömbölyödött, és éppen olyan szőke volt, mint amilyen fekete Tökmag. Úgy döntöttem, deportálhatták, mert a színek ritkán maradnak meg ilyen tisztán az első nemzedék után. Kellemes, egészen csinos arc, és rengeteg szőke fürt annak a hosszú, mutatós, tömör testnek a tetején. Három lépést hátráltam, hogy végignézhessek rajta, és füttyentettem. Meg se rezzent, aztán bólintott köszönetképpen, de csak kurtán - semmi kétség, unta a bókokat. Tökmag megvárta, hogy végezzünk a formalitásokkal, aztán halkan annyit mondott: - Wyoh, ő itt Mannie elvtárs, a legjobb fúró, aki valaha alagutat fúrt. Mannie, ez a lány itt Wyoming Knott, egyenesen a Platóról érkezett, hogy elmondja nekünk, mi újság Hongkongban. Hát nem kedves tőle? A lány megérintette a kezem. - Szólíts Wye-nak, Mannie! - Jól van. Wye. Fedetlen kezemre pillantva folytatta: - Szóval bányász vagy. Tökmag, hol a sapkája? Azt hittem, az itteni bányászok mind szervezettek. Ő és Tökmag ugyanolyan kis vörös sapkát viseltek, mint az ajtónálló és a tömegnek legalább egyharmada. - Többé nem vagyok bányász - magyaráztam. - Addig voltam az, amíg el nem veszítettem ezt a szárnyam. Fölemeltem a bal karom, hogy lássa azt a vonalat, ahol a protézis találkozik a bőrömmel (nem zavart, ha a nők meglátták, mert egyfajta anyai ösztönöket ébresztett bennük... rendszerint). - Manapság számítógépekkel foglalkozom. - A Hatóság besúgója vagy? - kérdezte élesen a lány. Ma már csaknem annyi nő van a Holdon, mint ahány férfi, de én még most is túl régi motoros vagyok ahhoz, hogy gorombáskodjak egy asszonnyal, akármiről legyen is szó olyan sok mindenük van, ami belőlünk hiányzik. De Wye érzékeny ponton talált el, így csaknem ugyanolyan élesen válaszoltam: 21
Robert a. heinlein
- Nem vagyok az Igazgató alkalmazottja. Egyéni vállalkozóként dolgozom a Hatóságnak. - Akkor jó - felelte, és a hangja ismét meleg volt. Mindenkinek dolga van a Hatósággal, ezt senki se kerülheti el... és éppen ez a gond. Ezen akarunk változtatni. Akarunk? Hogyan?, gondoltam. Mindenkinek dolga van a Hatósággal, éppúgy, ahogy mindenkinek dolga van a nehézkedési törvénnyel. Azon is változtatni akarsz? De a gondolataimat megtartottam magamnak, mivel nem akartam vitatkozni egy hölggyel. - Nincs semmi baj Mannie-val - mondta szelíden Tökmag. - Egyetért a többiekkel, kezeskedem érte. Itt egy sapka - tette hozzá, és a tasakjába nyúlt. A fejembe akarta húzni. Wyoming Knott elvette tőle a sapkát. - Te kezeskedsz érte? - Azt mondtam. - Jól van, mi ezt így csináljuk Hongkongban. - Elém állt, a fejemre tette a sapkát... aztán forrón szájon csókolt. Nem sietett. Wyoming Knottal csókolózni határozottan jobb volt, mint a legtöbb nőt feleségül venni. Ha Mike lettem volna, valamennyi lámpám egyszerre gyullad ki. Úgy éreztem magam, mint egy kiborg, akinek bekapcsolták az örömközpontját. Aztán rájöttem, hogy vége, és az emberek füttyögnek. Pislogtam, és azt mondtam: - Boldog vagyok, hogy csatlakoztam. Mihez is? - Nem tudod? - kérdezte Wyoming. Tökmag közbeszólt: - A gyűlés a kezdésről szól. Majd megtudja. Ülj le, Man! Kérlek, ülj le, Wyoh! Le is ültünk, miközben egy ember lecsapott egy kalapáccsal. A kalapáccsal és egy erősítővel elérte, hogy meghallgassák. - Csukjátok be az ajtókat! - kiáltotta. - Ez zárt ülés. Nézzétek meg az előttetek, mögöttetek és mellettetek ülő embert. Ha nem ismeritek, és senki sem kezeskedik érte, akkor dobjátok ki! - A fenét dobjátok ki! - felelte valaki. - Intézzétek el a legközelebbi légzsilipnél!
A hold börtönében
22
- Nyugalom! Egyszer majd megtesszük! Kavarodás és dulakodás támadt, az egyik ember fejéről lekapták a vörös sapkát, és kidobták. Szépen lebegett, még akkor is fölfelé ment, amikor áthaladt az ajtón. Szerintem nem érezte; feltehetően nem volt magánál. Udvariasan kipenderítettek egy nőt is - noha ő nem volt udvarias; útszéli megjegyzéseket tett a kipenderítőkre. Szégyelltem magam. Végre bezárultak az ajtók. Zene zendült, molinót göngyöltek szét az emelvény fölött. Az volt ráírva: SZABADSÁG! EGYENLŐSÉG! TESTVÉRISÉG! Mindenki füttyögött; néhányan énekelni kezdték hangosan és hamisan: „Föl, föl, te éhes proletár...” Nem mondhatnám, hogy bárki is éhesnek látszott volna. De emlékeztettem magam, hogy én sem ettem 14:00 óta; remélhetőleg nem tart sokáig - amiről eszembe jutott, hogy a magnóm csak két óráig üzemképes - amiről eszembe jutott, hogy mi lesz, ha tudnak róla. Vitorlázni fogok a levegőben, hogy émelyítő reccsenéssel érjek földet? Vagy eliminálnak? De nem aggódtam; azt a magnót én barkácsoltam a hármas számú karommal, és legföljebb egy miniatűrszerelő jött volna rá, hogy mi az. Aztán elkezdődtek a beszédek. A szemantikai tartalmuk a csekélytől a nulla felé tendált. Egy pacák azt javasolta, hogy vonuljunk fel az Igazgató rezidenciájához, „vállvetve”, és követeljük a jogainkat. Képzeljék el! Bezsúfolódunk metrókapszulákba, aztán egyenként szállunk ki a Diri privát megállójában? És mit csinálnak közben a testőrei? Vagy bújjunk szkafanderbe, és a felszínen baktassunk a felső zsilipjéig? Lézerfúróval, kellő energiával bármilyen légzsilipet ki lehet lyukasztani - de hogyan tovább? Liften? Valahogy leereszkedünk, aztán neki a következő zsilipnek? Nem szeretem a zéró nyomáson végzett munkát; szkafandernél túl gyakori a hiba - különösen, ha valaki gondoskodik róla. Az első szállítmány elítélt érkezése óta az első dolog, amit az ember megtanul a Holdon, hogy zéró nyomáson kötelező a jó modor. A rossz természetű, megbízhatatlan góré nem sok műszakot bír ki; „baleset” éri és a csúcsgórék megtanulták, hogy ne firtassák ezeket a baleseteket, mert esetleg velük is történik valami. A korai 23
Robert a. heinlein
években az emberveszteség elérte a 70%-ot, de akik túlélték, azok rendes emberek. Nem félénkek, nem puhányok, a Luna nem az ilyeneknek való. De tisztességesen viselkednek. Aznap este mégis úgy tűnt nekem, hogy a Hold összes pukkancsa ott van a Sztiljagi Hallban. Füttyögve éljenezték ezt a „vállvetve” valamit. Miután megnyitották a vitát, elhangzott némi okos dolog is. Felállt egy félénk emberke, akinek véreres volt a szeme, mint az öreg fúróknak. - Jégbányász vagyok - mondta. - Akkor tanultam ki a szakmát, amikor lehúztam az időmet, mint a legtöbben közületek. Ledolgoztam harminc évet, és nem volt velem gond. Nyolc gyereket neveltem föl, valamennyi boldogult; egyet sem elimináltak, semmi komoly zűr. Elmondhatnám, hogy boldogultam... de ma már messzebbre vagy mélyebbre kell fúrni, hogy jeget találjunk. Ez oké, van még jég a Sziklában, és a bányász számíthat rá, hogy megtalálja. De a Hatóság ugyanannyit fizet a jégért, mint harminc éve. Ez pedig nem oké. Ami még rosszabb, a hatósági utalvány nem ér annyit, mint régen. Emlékszem rá, amikor egy Hongkong Luna-i dollárt adtak a Hatóság dollárjáért. Manapság három hatósági dollár ér egy HKL dollárt. Nem tudom, mit tegyünk... de azt igen, hogy jég kell a telepek és a gazdaságok működéséhez. Leült, és szomorúan nézett maga elé. Senki sem füttyögött, de mindenki beszélni akart. A következő ürge rámutatott, hogy vizet a sziklákból is lehet nyerni - de mi ebben az újság? Némelyik sziklának 696-a víz, de az ilyen sziklák ritkábbak, mint a fosszilis víz. Miért nem tanulnak meg az emberek számolni? Több paraszt is nyavalygott, az egyik búzatermelő jellegzetes jeremiádot adott elő: - Hallottátok, hogy mit mondott Fred Hauser a jégről. Fred, a Hatóság a parasztokra már nem terjeszti ki az alacsony árat. Csaknem olyan régen dolgozom, mint te, két kilométer alagútszakaszt béreltem a Hatóságtól. A legidősebb fiammal leszigeteltük, nyomást vezettünk bele, volt egy jéglencsénk, és az első év termése éppen elég volt a bankkölcsönre, és fedezte az energiát, a világítást, a magokat és a vegyszereket.
A hold börtönében
24
- Bővítettük az alagutakat, vásároltunk lámpákat, jobb magot vetettünk, és most már kilencszer annyi gabonát termelünk egy hektáron, mint amennyit a Földi Fertály legjobb szántóföldjein lehet. Mi lett belőlünk? Gazdag ember? Fred, most többel tartozunk, mint azon a napon, amikor belevágtunk! Ha kiárusítok... már ha találok valakit, aki megvegye..., akkor csődbe megyek. Hogy miért? Mert muszáj a Hatóságtól vásárolnom a vizet és a Hatóságnak eladni a gabonámat, így sose érem utol magamat. Húsz évvel ezelőtt megvettem a szennyvizet a Hatóságtól, fertőtlenítettem, és magam használtam föl, így haszon volt a termésen. De ma, amikor megveszem a szennyvizet, olyan áron kapom, mintha desztillálva lenne, és a szilárd anyagért külön fizetek. Ugyanakkor egy tonna katapultált gabona éppen annyit ér, mint húsz éve. Fred, azt mondtad, nem tudod, mit csináljunk. Én megmondhatom. Szabaduljunk meg a Hatóságtól! Füttyögni kezdtek. Remek ötlet, gondoltam, de ki vállalkozik rá? Úgy tűnt, hogy Wyoming Knott. Az elnök lelépett, hagyta, hogy Tökmag bemutathassa mint „derék kislányt, aki egyenesen Hongkong Lunáról érkezett, hogy elmondja nekünk, miként birkóznak meg a helyzettel kínai elvtársaink” - szavai elárulták, hogy sosem járt ott... ami nem csoda: 2075-ben a HKL alagútja Endsville-nél ért véget, és onnan még ezer kilométert kellett utazni rolligonbusszal a tengereken, a Serenitatison, a Tranquillitatis egy részén, ami drága és veszélyes út volt. Én jártam ott, de szerződéses munkán, postarakétával. Mielőtt az utazás olcsóbb lett volna, Luna Cityben és Novylenben sok ember úgy gondolta, Hongkong Luna teljes mértékben kínai. Valójában éppen olyan kevert népességű, mint mi. A Nagy-Kína odazúdította mindazt, amire nem volt szüksége, kezdve a régi Hongkonggal és Szingapúrral, de éltek ott ausztrálok, új-zélandiak, feketék, ausztrál bennszülöttek, malájok, tamilok, meg mindenki. Még öreg bolsik is Vlagyivosztokból, Harbinból és Ulánbátorból. Wye svédnek tűnt, brit családi és amerikai keresztnévvel, de ettől még ruszki is lehetett. Szavamra mondom, egy holdlakó 25
Robert a. heinlein
ritkán tudja, ki az apja, és ha gyermekotthonban nőtt föl, akkor még az anyját se nagyon ismerheti. Azt gondoltam, Wyoming túl félénk lesz a beszédhez. Ott állt, rémültnek és kicsinek látszott Tökmag mellett, aki úgy magasodott föléje, mint egy nagy, fekete hegység. Várt, amíg a csodálat füttyei elhallgattak. Luna Cityben akkor 2:1 volt a férfi-nő arány, a gyűlésen 10:1-re egyre módosult; ha az ábécét mondja fel, akkor is tapsvihar fogadta volna. Aztán nekik rontott. - Te! Te gabonatermelő gazda vagy, a tönkremenés határán. Tudod, hogy egy hindu háziasszony mennyit fizet egy kiló lisztért, amit a búzádból őrölnek? Hány millió tonna gabonát visznek Bombaybe? Milyen kevésbe kerül a Hatóságnak, hogy a katapultfejből továbbítsa az Indiaióceánba? Mindig csak lefelé! Csak szilárd üzemanyagú fékezőrakétákra van szükség... és azok honnan valók? Éppen innen! És mit kapsz te cserébe? Néhány hajórakomány cifraságot, amely a Hatóság tulajdona, az pedig jól megkéri az árát, mivel importáru. Importáru, importáru! Én hozzá se érek az importáruhoz. Ha valamit nem gyártunk Hongkongban, akkor azt nem használom. Mit kapsz még a búzádért? Azt a kiváltságot, hogy a lunai jeget megveheted a Lunai Hatóságtól, ezután eladod nekik mint ipari vizet, aztán megint megveszed öblítővízként, majd ismét visszaadod a Hatóságnak értékes szilárd anyagokkal dúsítva, aztán harmadszor is megveszed még magasabb áron, hogy öntözhess vele. Ekkor eladod a gabonát nekik azon az áron, amit ők mondanak, energiát vásárolsz tőlük a gabonatermesztéshez, megint csak az ő áraikon! Holdbéli energiát, mert a Földről egyetlen kilowatt sem érkezik. Holdbéli jégből származik, holdbéli acélból vagy a Hold talaját érő napsütésből... és mindezt a holdlakók termelik meg. Ó, ti betonfejűek, meg és érdemlitek, hogy éhezzetek! A füttyögésnél nagyobb tiszteletet jelentő csönd fogadta a szavait. Végül megszólalt egy zsémbes hang: - Mit vársz tőlünk, goszpozsa? Hajigáljuk meg kővel az Igazgatót? Wyoh elmosolyodott. - Igen, köveket is hajigálhatunk. De a megoldás olyan egyszerű, hogy mindnyájan ismeritek. Mi itt, a Holdon
A hold börtönében
26
gazdagok vagyunk. Hárommillió keményen dolgozó, okos, gyakorlott ember, van elég víz, mindenből van elég, az energia kimeríthetetlen. De egy valami hiányzik: a szabad piac. Meg kell szabadulnunk a Hatóságtól! - Igen, de hogyan? - Szolidaritással! Mi megtanultuk ezt HKL-ben. A Hatóság túl sokat kér a vízért: ne vegyétek meg! Túl keveset fizet a jégért: ne adjátok el! Monopóliumuk van az exportra: ne exportáljatok! Odalent Bombayben szükség van a gabonára. Ha nem kapnak, eljön a nap, amikor a kereskedők ideutaznak, hogy megvegyék, a jelenlegi ár háromszorosáért! - És közben mit csináljunk? Éhezzünk? Ugyanaz a zsémbes hang volt. Wyoming kiszúrta, és azzal a jellegzetes mozdulattal csóválta a fejét, amivel a lunai nők azt jelzik: „Túl kövér vagy az ízlésemnek!” Majd azt mondta: - A te helyedben, haver, én nem aggódnék! A kitörő hahota elhallgattatta a fickót. Wyoh folytatta: - Senkinek sem kell éhezni. Fred Hauser, hozd át a fúródat Hongkongba; a mi vizünk és légrendszerünk nem a Hatóságé, és mi annyit fizetünk, amennyit a jég ér. Te, akinek csődbe megy a gazdasága, ha van elég bátorságod, hogy beismerd a csődöt, akkor gyere Hongkongba, és kezdd újra! Krónikus hiányunk van földművesekben, egy szorgalmas embernek nem kell éheznie. - Körülnézett, majd hozzátette: Eleget mondtam. A többi rajtatok múlik. - Elhagyta az emelvényt, leült kettőnk közé. Reszketett. Tökmag megveregette a kezét, Wyoming hálás pillantást vetett rá, aztán odasúgta nekem: - Milyen voltam? - Csodálatos - biztosítottam róla. - Nagyszerű! Láthatólag megnyugodott. De nem voltam őszinte. Lehetett „csodálatos” a tömeg előtt. De a szónoklás, az null program. Azt, hogy rabszolgák vagyunk, egész életemben tudtam, és semmit nem tehettünk ellene. Igaz, nem adtak-vettek minket, de ameddig a Hatóságnak monopóliuma van mindenre, amire szükségünk van és amit eladhatunk, addig rabszolgák vagyunk. De mit tehetünk? Az Igazgató nem a tulajdonosunk. Ha az lenne, találnánk valamilyen módot, hogy elintézzük. De a 27
Robert a. heinlein
Lunai Hatóság nem a Lunán van, hanem a Terrán - és nekünk egyetlen hajónk sincs, sőt még egy kis hidrogénbombánk sincs. Még puskák sincsenek a Holdon, ámbár nem tudom, mit kezdhetnénk velük. Talán egymásra lövöldözhetnénk. Hárommillió fegyvertelen, tehetetlen ember - és velük szemben tizenegymilliárd... űrhajókkal, bombákkal, fegyverekkel. Okozhatunk bosszúságot - de meddig tart, amíg a papa elfenekeli a kisgyereket? Nem voltam meggyőzve. Ahogy a Biblia mondja: Isten a legerősebb tüzérség mellett harcol. Megint locsogni kezdtek, hogy mit tegyenek, hogyan szervezkedjenek és így tovább, újra felhangzott a kiabálás, hogy „vállvetve”. Az elnöknek ismét használnia kellett a kalapácsát, én pedig fészkelődtem. De rögtön kiegyenesedtem, amikor egy ismerős hangot hallottam: - Elnök úr! Kérhetném a ház figyelmét öt percre? Körülnéztem. Bernardo de la Paz professzor volt az, amit sejthettem volna ósdi stílusából is, ha netán nem ismerem meg a hangját. Finom ember volt, hullámos ősz haj, grüberlik, mosolygós hang - nem tudom, mennyi idős, már akkor is öreg volt, amikor kisfiúként először találkoztam vele. Még születésem előtt deportálták, de nem köztörvényes volt, hanem politikai száműzött, mint az Igazgató, ám felforgatóként nem kapott a Diriéhez hasonlóan zsíros állást. Lerakták, hogy éljen, vagy haljon éhen. Semmi kétség, L-City bármelyik iskolájába elmehetett volna tanítani, de nem tette meg. Úgy hallottam, egy darabig edényeket mosogatott, aztán gyerekekre felügyelt, és ebből kifejlesztett egy óvodát, majd egy bölcsődét. Amikor én megismertem, egy bölcsődét, egy bentlakásos és egy közönséges iskolát vezetett, ahol a gyerekek az általános iskolán át az érettségiig tanulhattak. Harminc tanár szövetkezeti formában oktatta őket, ezen felül egyetemi előkészítéssel is foglalkoztak. Sose voltam a bentlakója, de tanított. Tizennégy éves koromban beszavaztak, és új családom iskolába küldött, mivel alig három évig tanultam, alkalmi korrepetálásokkal
A hold börtönében
28
megfejelve. Legidősebb feleségem kemény asszony volt, és rászorított a tanulásra. Szerettem a professzort. Bármit megtanított. Az sem számított, ha semmit nem tudott a tárgyról; ha a diák kívánta, elmosolyodott, megszabta az árat, felkutatta a szükséges forrásokat, és néhány leckével mindig megelőzte a tanítványát. Vagy éppen csak egy hajszállal, ha nehéznek találta a dolgot: sosem tett úgy, mintha többet tudna annál, amennyit tudott. Algebrát tanultam tőle, és mire elértük a köböt, éppen olyan gyakran javítottam az ő feladatait, mint ő az enyémeket, de ő akkor is elronthatatlan kedvvel adott le minden órát. Nála kezdtem foglalkozni elektronikával, és hamarosan már én tanítottam őt. Így hát nem kért többé tandíjat, és egy darabig elvoltunk így, amíg fel nem hajtott egy mérnököt, aki némi extra pénzért hajlandó volt tovább tanítani. Ezután mindketten fizettünk az új tanárnak, és a prof igyekezett lépést tartani velem, lassan, ügyetlenül, de boldogan, hogy új dolgokat tanulhat. Az elnök lecsapott a kalapácsával. - Boldogan adunk de la Paz professzornak annyi időt, amennyit csak kíván... haverok, csend legyen ott hátul! Még mielőtt a fejeteken koppan ez a kalapács! A prof előrelépett, és a többiek olyan csöndben voltak, amennyire az itteniek egyáltalán képesek. - Nem kell sok idő - kezdte. Elhallgatott, Wyomingra nézett, felmérte, füttyentett. - Csinos senorita - mondta -, megbocsát szerénységemnek? Szomorú kötelességem, hogy vitassam ékesszóló kiáltványát. Wyoh felháborodott. - Ugyan miért? Amit mondtam, az igaz! - Kérem! Csak egyetlen ponton. Folytathatom? - Hát... folytassa! - Igaza van, a Hatóságnak távoznia kell! Nevetséges... enyhén szólva ártalmas..., hogy gazdaságunkat egy felelőtlen diktátor irányítja! Ez a legtöbb alapvető emberi jog arculcsapása, a szabadpiaci kereskedelem akadályozása. Mégis tisztelettel megjegyezném, téved, amikor azt mondja, hogy el kéne adnunk a búzát... vagy a rizst, vagy bármilyen 29
Robert a. heinlein
más élelmet... a Terrának akármilyen áron. Nem szabad élelmiszert exportálnunk! A búzatermelő közbevágott. - És mit csináljak a gabonámmal? - Kérem! Lehet küldeni búzával megrakott hajókat a Terrára... ha azok ugyanannyi tonna rakománnyal térnek vissza. Vízzel. Nitrátokkal. Foszfátokkal. Tonnát tonnáért. Különben nem elég magas az ár. - Egy pillanat! - szólt oda Wyoming a gazdának, aztán a profhoz fordult: - Ez kivitelezhetetlen, maga is jól tudja. Az odaút olcsó, a visszaút drága. De nincs is szükségünk vízre és műtrágyára. Kevésbé súlyos dolgokra van szükségünk. Szerszámokra. Gyógyszerekre. Eljárásokra. Gépekre. Vezérlőszalagokra. Sokat foglalkoztam ezzel, uram. Ha nem kapunk tisztességes árat a szabadpiacon... - Kérem, hölgyem! Folytathatnám? - Csak rajta! Meg akarom cáfolni! - Fred Hauser azt mondta nekünk, hogy egyre nehezebb jeget találni. Nagyon is igaz; ez ma rossz hír, de az unokáinknak katasztrófa lesz. Luna Citynek ugyanazt a vizet kellene felhasználnia, amelyet húsz évvel ezelőtt... ezen felül annyi jeget kell bányászni, amennyi a növekvő népességnek kell. De mi a vizet egyszer használjuk föl... egy teljes ciklusban, három különböző módon. Aztán elküldjük Indiába. Mint gabonát. Noha a búzát liofilizálják, még így is tartalmaz valamennyit a drága vízből. Miért szállítunk vizet Indiába? Ott van nekik az egész Indiai-óceán! És a megmaradó gabona katasztrofálisan drága, a műtrágya egyre nehezebben beszerezhető, habár a sziklából vonjuk ki. Elvtársak, hallgassatok meg! Minden hajórakomány, amelyet a Földre küldtök, lassú halálra ítéli az unokáitokat. A fotoszintézis csodája, a növényi-állati körforgás zárt ciklus. Ha megbontjátok, a saját véretekkel öntözitek a Terrát. Nincs szükségetek magasabb árakra, a pénzt nem lehet megenni! Amire szükségetek van, amire mindnyájunknak szüksége van, az az, hogy felszámoljuk ezt a veszteséget. Teljes és abszolút embargó. A Lunának magát kell ellátnia! Tucatnyi ember ordítva kért szót, és még többen kezdtek el beszélni, miközben az elnök csapkodott a kalapácsával. így
A hold börtönében
30
észre sem vettem, hogy félbeszakadt a gyűlés, amíg föl nem sikoltott egy nő. Akkor körülnéztem. Minden ajtó nyitva állt, a legközelebbiben három fegyverest láttam: az Igazgató testőrségének sárga egyenruháját viselték. Hátul, a főbejáratnál az egyik kézi hangszóróból ordította túl a tömeget és az erősítőket: - NYUGALOM, NYUGALOM! - bőgte. - SENKI SE MOZDULJON! LE VANNAK TARTÓZTATVA! SENKI SE MOZDULJON, JÖJJENEK KI LIBASORBAN, ELŐRENYÚJTOTT, ÜRES KÉZZEL! Tökmag felkapta a mellette álló embert, és a legközelebb álló testőrökhöz vágta. Ketten eldőltek, a harmadik tüzelt. Valaki felsikoltott. Egy vörös hajú, tizenegy-tizenkét éves, sovány kislány a levegőbe szökkent, labdává gömbölyödött, és nekivágódott a harmadik testőr térdének, aki elesett. Tökmag meglendítette a kezét, maga mögé lökte Wyoming Knottot, hogy hatalmas testével védje, és rám ordított: - Vigyázz Wyoh-ra, Man! Maradjatok a közelemben! - Az ajtó felé törtetett, úgy lökve félre az embereket, mintha gyerekek volnának. Újabb sikoltozás hallatszott és valami szagot éreztem. Olyan szagot, mint azon a napon, amikor elvesztettem a karom. Borzadva jöttem rá, hogy nem riasztó fegyverekkel van dolgunk, hanem lézersugarakkal. Tökmag az ajtóhoz ért, és mindkét óriási mancsával megragadott egy-egy testőrt. A vörös kislány eltűnt; az őr, akit felborított, négykézláb állt. Az arcába csaptam a bal kezemmel. Megrándult a vállam, amikor az állkapcsa eltört. Bizonyára habozhattam, mert Tökmag meglökött, és azt kiáltotta: - Mozgás, Man! Vidd ki innen! Jobb kezemmel derékon ragadtam Wyomingot, átlendítettem az őrön, akit leterítettem, aztán ki az ajtón kissé nehezen ment, mert úgy tűnt, nem óhajtja, hogy megmentsék. Az ajtó mögött lelassított; keményen meglöktem a fenekét, kénytelen volt futásnak eredni, ha nem akart elesni. Hátrapillantottam. A vigyorgó Tökmag két másik őrt markolt a nyakuknál fogva, és összecsapta a fejüket. Tojáshéjként roppant szét a koponyájuk. - Tűnés! - ordította. 31
Robert a. heinlein
Rohantam Wyoming után. Tökmagnak nem volt szüksége segítségre, és már nem is lesz. Nem hagyhattam, hogy kárba vesszen az utolsó erőfeszítése. Mert láttam, hogy amikor megölte azokat az őröket, fél lábon állt. A másik eltűnt.
A hold börtönében
32
3
W
járt a hatos szintre vezető feljárón, amikor utolértem. Nem lassított, meg kellett ragadnom a kilincset, hogy vele együtt préselődjek be a zsilipkamrába. Ott megállítottam, lekaptam a piros sapkáját, és belegyömöszöltem az övtáskámba. - Így már jobb! Az enyém eltűnt. Meghökkent, de azért válaszolt: - Da. így jobb. - Mielőtt kinyitnánk az ajtót - kérdeztem - ; valamilyen meghatározott helyre menekülsz? Maradjak, hogy feltartóztassam őket? Vagy veled menjek? - Nem tudom. Jobb, ha megvárjuk Tökmagot. - Meghalt. A szeme tágra nyílt, és nem szólt. Folytattam. - Vele laktál? Vagy valaki mással? - Egy hotelben foglaltak nekem szobát, a Gasztinyica Ukrajnában. Nem tudom, hol van. Olyan későn érkeztem, hogy be se jelentkezhettem. - Hmm. Oda ne menj, Wyoming! Nem tudom, mi folyik itt. Hónapok óta először látom az Igazgató testőreit LCityben... és még sosem láttam őket úgy, hogy ne valami fontos személyt kísértek volna. Izé, jöhetnél hozzám, bár lehet, hogy engem is keresnek. Mindenesetre el kell tűnnöd a nyilvános folyosókról! Megdöngették a hatos szint ajtaját, apró arc lesett be a kerek ablakon. - Itt nem maradhatsz! - fűztem hozzá, miközben kinyitottam az ajtót. Egy kislány állt ott, alig ért a vállamig. Morcosán nézett rám, és azt mondta: YOH MÁR FÉLÚTON
33
Robert a. heinlein
- Valahol másutt csókold meg! Itt akadályozod a közlekedést. - Közénk furakodott, és én kinyitottam neki a második ajtót. - Fogadjuk meg a tanácsát! - mondtam. - Javaslom, karolj belém, és igyekezz úgy tenni, mintha én lennék az a férfi, akire vágytál! Induljunk! Lassan. így is tettünk. Mellékfolyosókra tértünk le, ahol gyér a forgalom, leginkább gyerekek lábatlankodnak. Ha a Diri testőrei úgy próbálnak nyomozni utánunk, mint a földi zsaruk, akkor tucatnyi gyerek mondhatja nekik, merre ment a magas szőke - ha lenne lunai, aki hajlandó a Dirinek dolgozni. Egy kölyök, aki már csaknem elég idős volt, hogy méltányolhassa Wyoming külsejét, megállt előttünk, és boldogan füttyentett. A lány rámosolygott, és intett, hogy engedjen utat. - Ebből baj lehet - suttogtam a fülébe. - Úgy világítasz itt, mint a teleföld. El kéne bújnod egy szállodában! Az egyik mellékfolyosóban van ilyen... nem nagy szám, többnyire dugiszobák. Viszont közel van. - Nincs kedvem dugni! - Kérlek, Wyoh! Nem is kértem. Kivehetünk külön szobát. - Bocs. Keresnél nekem egy vécét? És van drogéria a közelben? - Baj van? - Nem olyasfajta. A vécé azért kell, hogy eltűnjek szem elől... mivel feltűnő vagyok... a drogéria pedig a kozmetikumok miatt. Testfestékre van szükségem. És hajfestékre is. Az első nem volt probléma, akadt egy a közelben. Miközben Wyoh bezárkózott, találtam egy drogériát és megkérdeztem, mennyi testfestékre van szüksége egy ilyen magas lánynak - az állam alá mutattam -, aki negyvennyolc kiló? Vettem egy adag szépiát, átmentem egy másik boltba, ott is vettem ugyanennyit - az első helyen kicsit nyertem a bolton, a másodikon kicsit vesztettem, vagyis egálban voltam. Aztán fekete hajfestéket vettem egy harmadik boltban - meg egy vörös ruhát.
A hold börtönében
34
Wyoming fekete sortot és pulóvert viselt, ami megfelel utazáshoz, és hatásos egy szőke nőn. De én világéletemben házasember voltam, így van valami fogalmam arról, mit viselnek a nők, és még sosem láttam, hogy egy sötétbarna bőrű nő önként viselne feketét. Továbbá akkortájt Luna Cityben a divatos nők szoknyát viseltek. Kötényruhát vettem, és az ára meggyőzött róla, hogy divatosnak kell lennie. A méretet csak találomra mondtam be, de az anyag bizonyos mértékig rugalmas volt. Három ismerőssel futottam össze, de semmilyen szokatlan megjegyzés nem hangzott el. Senki sem tűnt izgatottnak, a dolgok a szokott mederben folydogáltak; nehéz volt elhinni, hogy alig néhány perce lázadás tört ki egy szinttel lejjebb, pár száz méterrel észak felé. Ezzel később akartam foglalkozni - semmi szükségem nem volt izgalomra. Elvittem a cuccot Wye-nak, csöngettem, átadtam; aztán beültem egy kocsmába fél órára és fél literre, és tévét néztem. Még mindig semmi izgalom, semmi „megszakítjuk előadásunkat egy rendkívüli közlemény miatt”. Visszamentem, csöngettem, vártam. Kijött Wyoming - és nem ismertem meg. Amikor mégis, megálltam, és megtapsoltam. Muszáj volt. Füttyentettem, csettintettem az ujjammal, nyöszörögtem, és úgy pásztáztam, mint egy térképező radar. Wyoh most sötétebb volt, mint én, és ettől még szebb lett. Bizonyára volt ez-az az övtáskájában is, mert a szeme most sötét volt, a szempillája szintén, a szája sötétvörös és szélesebb. A haját feketére festette, aztán bezselézte, mintha ki akarná simítani, és a gyűrűs tincsei kellő mértékben rakoncátlanok voltak, hogy meggyőzően tökéletlen legyen. Nem tűnt négernek, de nem volt európai sem. Keveréknek látszott, ami jobban illett az itteniekhez. A piros ruha túl kicsi volt. úgy tapadt, mint a zománc, de combközépnél kiszélesedett az állandó statikus elektromosságtól. Wyoh leakasztotta a válláról a táskáját, és a hóna alá kapta. A cipőjét eldobta vagy a táskába tette. Mezítláb alacsonyabbnak tűnt. Remekül nézett ki. Ami még jobb, egyáltalán nem úgy festett, mint egy agitátor, aki fellázítja a tömegeket. 35
Robert a. heinlein
Széles mosollyal, hullámzó testtel várta, hogy lelohadjon a lelkesedésem. Miközben élveztem a látványt, két kisfiú közrefogott, éles hangon csatlakoztak rajongásomhoz, és elállták az utat. Adtam nekik egy kis pénzt, és szóltam, hogy tűnjenek el; Wyoming odalibegett hozzám, és belém karolt. - Rendben van? így megfelelek? - Wyoh, úgy festesz, mint egy filléres maca, aki strichelni indul. - Nahát, te drecklich csibész! Úgy nézek ki, mint egy filléres? Turista! - Ne szívd föl magad, szépség! Mondj egy árat! Aztán a nevem. Ha mézes kenyér kell, enyém a kaptár. - Huh!- vigyorogva a bordáim közé öklözött. - Fel vagyok dobva, haver. Ha egyszer összejövök veled... ami nem valószínű..., akkor szó sem lesz mézről. Na, keressük meg azt a szállodát! Így cselekedtünk, és kaptunk egy kulcsot. Wyoming remekül játszotta a szerepét, de nem volt rá szükség. Az éjszakai portás föl sem pillantott a kötéséből. Amint beléptünk, Wyoming bezárta az ajtót. - Szép szoba! Lehetett is harminckét hongkongi dollárért. Azt hiszem, Wyoh egy odúra számított, de nem akartam ilyen helyre dugni, még rejtőzködés céljából sem. Volt kényelmes nappali, saját fürdőszobával, vízkorlátozás nélkül. Továbbá telefon és étellift. Éppen erre volt szükségem. Kinyitotta a táskáját. - Láttam, mennyit fizettél. Rendezzük, hogy... Odanyúltam, becsuktam a táskát. - A méhekről ne essék szó! - Micsoda? Merde, erről szó sem lehet. Szereztél nekem szállást, és ez csak akkor elfogadható, ha... - Állj le! - Öö... a fele? Ne kukacoskodj! - Nyet. Wyoh, te messze vagy az otthonodtól. Minden pénzedre szükséged lesz. - Manuel O’Kelly, ha nem engeded, hogy kifizessem a részemet, elmegyek innen! Bólintottam.
A hold börtönében
36
- Doszvidanyija goszpozsa i szpokojnoj nocsi. Remélem, még találkozunk! - Mozdultam, hogy kinyissam az ajtót. Rám meredt, aztán dühösen becsukta a táskát. - Maradok. - Rendben. - Hálásan köszönöm, meg minden... Csak nem szoktam hozzá, hogy szívességeket fogadjak el. Szabad Nő vagyok. Gratulálok! Komolyan. - Azért ne csúfolódj! Kemény ember vagy, és én méltányolom ezt. Örülök, hogy a mi oldalunkon állsz. - Ebben nem vagyok biztos. - Micsoda? - Nyugi! Az Igazgató oldalán sem állok. És nem is fogok beszélni... nem akarnám, hogy kísértsen Tökmag, Bog* adjon nagyszerű lelkének örök nyugodalmat! De a programotok nem gyakorlatias. - De Mannie, nem érted! Ha valamennyien... - Hallgass, Wye; most nincs idő politizálni! Fáradt és éhes vagyok. Mikor ettél utoljára? - Jó ég! - Hirtelen kicsinek, fiatalnak, fáradtnak tűnt. Nem is tudom. Azt hiszem, a buszon. Amit az útra adnak. - Mit szólnál egy Kansas City szelethez, véresen, sült krumplival, Tycho mártással, zöldsalátával, kávéval... és ha előbb innánk? - Mennyei ötlet! - Én is így gondolom, de szerencsénk van, ha ebben a lyukban most mást is találunk, mint algalevest és fasírtot. Mit innál? - Akármit. Etilalkoholt. - Rendben. - Odamentem a lifthez és megnyomtam a jelzőgombot. - Étlapot kérek. - A lift kiírta. Bélszínt rendeltem körettel és két adag almás pitét tejszínhabbal. Hozzátettem még egy fél liter asztali vodkát jéggel, és ezt a részt megcsillagoztam. - Van időm fürödni? Nem lenne baj? - Rajta, Wye! Jobb szagod lesz. - Nyavalyás! Ha te töltöttél volna tizenkét órát szkafanderben, te is bűzlenél... borzalmas volt a busz. Sietek. * Bog = Isten (orosz).
37
Robert a. heinlein
- Egy pillanat, Wye. Ez azt jelenti, hogy ezt a színt lemosod magadról? Szükséged lehet rá, amikor távozol... ahányszor csak távozol, akárhová mész is. - Igen azt jelenti. De háromszor annyit vettél, mint amennyit fölhasználtam. Sajnálom Mannie, politikai utakon sminket viselek... akármi megtörténhet. Mint ma este is, noha ez volt a legrosszabb. De kifutottam az időből, lemaradtam a kapszuláról, és csaknem lekéstem a buszt is. - Akkor eredj, vakard le magad! - Igenis, kapitány uram! Ja, és nincs szükségem senkire, hogy a hátamat megmossa, de nyitva hagyom az ajtót, így beszélgethetünk. Csak a társaság miatt, ez nem jelent meghívást. - Ahogy tetszik. Már láttam nőt életemben. - Micsoda izgalmat jelenthetett neki! - Elvigyorodott, ismét a bordáim közé öklözött, bement a fürdőszobába, megengedte a vizet. - Mannie, nem akarsz elsőnek fürdeni? Az egyszer használt víz is kiválóan megfelel a sminkhez és a bűzhöz, amire panaszkodtál. - Nincs vízóra, drágám. Merülj csak el benne! - Micsoda fényűzés! Otthon háromszor is felhasználom ugyanazt a vizet. - Halkan és boldogan füttyentett. - Gazdag vagy, Mannie? - Sem gazdag, sem szegény. Csengetett a lift. Kikevertem az alapmartinit, vodkát jéggel, beadtam Wyoh-nak a magáét, kijöttem és a látótéren kívül leültem. Én sem láttam semmit, mert a válláig elmerült a vidám habban. - Polnoj zsiznyi! - kiáltottam. - Neked is boldog életet, Mannie! Éppen erre a gyógyszerre van szükségem. - Rövid szünet után hozzátette: Mannie, te házas vagy, ja? - Da. Látszik? - Meglehetősen. Kedves vagy a nőhöz, de nem mohó, és meglehetősen függetlennek tűnsz. így hát házas vagy, méghozzá régen. Gyerekek? - Tizenhét, négy anyától. - Klánházasság?
A hold börtönében
38
- Lineáris. Tizennégy éves koromban szavaztak be, ötödik vagyok a kilencből. így névlegesen tizenhét gyerekem van. Nagy a család. - Szép lehet. Nem nagyon ismerek lineáris családokat. Hongkongban kevés van. Ott több a klán, a csoport, rengeteg a poliandria, de a lineáris nem vert gyökeret. - Szép is. A mi házasságunk csaknem százéves. Még Johnson Cityben kezdődött, az első deportáltakkal. Huszonegy link, ebből kilenc ma is él, és sosem volt egyetlen válás sem. Valóságos bolondokháza, amikor a leszármazottjaink, a házassággal szerzett rokonaink és vérrokonaink mind összegyűlnek egy születésnapra vagy esküvőn... természetesen ilyenkor több gyerek van tizenhétnél, nem számoljuk őket, miután megházasodnak, különben lenne olyan „gyerekem”, aki elég idős hozzá, hogy a nagyapám legyen. Vidám dolog így élni, sosincs az emberen túl nagy nyomás. Vegyél engem! Senki sem kárpál, ha egy hétig távol vagyok, és nem telefonálok. Örülnek, amikor betoppanok. A lineáris házasságok ritkán végződnek válással. Élhetnék jobban? - Nem hinném. Alternálás van? És milyen a beosztás? - A beosztásnak nincsenek szabályai. Ahogy neked megfelel. Alternálás tavaly volt utoljára. A beosztás szerint fiú jött volna, de egy lányt vettünk el. Ez azonban különleges eset volt. - Mennyiben? - A legfiatalabb feleségem a legidősebb férjnek és a feleségének az unokája. Legalábbis Mamának... ő a legidősebb feleség, a férjei néha „Miminek” hívják..., az unokája, bár lehet, hogy Ótatának is. Viszont a többi házaspárnak nem rokona. így semmi ok nem volt rá, hogy ne kerüljön vissza a családba, még annyi vérrokonság sem állt fent, ami más házasságokban elfogadott. Semmi, nyet, zéró. Ludmilla a mi családunkban nőtt föl, mert az anyja egyedülálló volt, és elköltözött Novylenbe, őt pedig itt hagyta nekünk. - Milla hallani sem akart róla, hogy családon kívülre menjen férjhez, ha eléri a megfelelő kort. Sírt, és könyörgött, hogy tegyünk kivételt. így hát tettünk. Ótata nem számít genetikai szempontból; érdeklődése a nők iránt manapság 39
Robert a. heinlein
sokkal inkább gáláns, mint gyakorlatias. Első számú férjként ő töltötte vele a nászéjszakát, bár az elhálás csak formális volt. Ezt elintézte Greg, a kettes számú férj, aztán mindenki sorra került. És mindenki boldog. Ludmilla drága gyermek, tizenöt éves, és az első gyerekét várja. - A tiéd a gyerek? - Azt hiszem, Gregé. Az enyém is persze, de akkor én Novij Leningrádban voltam. Valószínűleg Gregé, hacsak Milla nem kapott máshonnan segítséget. De ez nem valószínű, mert otthonülő lány. És remekül főz. Jelzett a lift. Lehajtottam az asztalt, széthajtottam a székeket, kifizettem a számlát, és felküldtem a liftet. - Dobjam a disznók elé? - Jövök már! Gond lenne, ha nem festeném ki magam? - Tőlem jöhetsz bőrbe kötve is! - Két tízesért jövök, te soknejű férfi. - Kisietett, ismét szőke volt, a haja nedvesen tapadt a hátára. Nem a fekete ruhájában volt; megint azt vette föl, amit én vásároltam. Jól állt neki a vörös. Leült, fölemelte a fedőt. - Azannya! Mannie, nem akar elvenni a családod? Te aztán igazi kenyérkereső vagy. - Megkérdezem. A válasz egyhangú lesz. - Ne erőlködj! - Fölvette az evőeszközöket. Úgy ezer kalóriával később azt mondta: - Közöltem veled, hogy Szabad Nő vagyok. De nem mindig voltam az. Vártam. A nők akkor beszélnek, amikor akarnak. Vagy akkor se. - Tizenöt éves koromban hozzámentem két testvérhez, egy ikerpárhoz, akik kétszer annyi idősek voltak, mint én, és nagyon boldog voltam. Piszkálta az ételt a tányérján, aztán másra terelte a beszédet. - Mannie, csak duma volt, hogy a családodba akarok házasodni. Biztonságban vagy tőlem. Ha még egyszer férjhez megyek... nem valószínű, de nem tiltakozom ellene..., csak egy férfihoz megyek, szoros kis házasság, földigiliszta stílusban. Nem arra gondolok, hogy folyvást a nyakán lógok. Nem hinném, hogy számít, hol ebédel egy férfi, amíg vacsorára hazajön. Igyekszem boldoggá tenni. - Az ikrekkel nem sikerült a dolog?
A hold börtönében
40
- O, egyáltalán nem. Teherbe estem, és valamennyien nagyon örültünk... és megszültem, és szörnyeteg volt, eliminálni kellett. Igazán jók voltak hozzám. De azért van szemem a látásra. Beadtam a válókeresetet, sterilizáltattam magam, Novylenből Hongkongba költöztem, és Szabad Nőként kezdtem új életet. - Nem volt az túl drasztikus? A férfiak a nőknél gyakrabban lesznek szülők; nagyobb az esélyük. - De nem az én esetemben. Kiszámíttattuk Novij Leningrád legjobb matematikai genetikusával. A Szovunió legjobb szakembere volt, mielőtt deportálták. Tudom, hogy mi történt velem. Önkéntes gyarmatos voltam... illetve az anyám, amikor én ötéves voltam. Az apámat deportálták, és az anyám úgy döntött, vele jön, és engem is hozott. Kaptak egy napvihar-jelzést, de a pilóta úgy gondolta, hogy megelőzi... vagy nem törődött vele; kiborg volt. Megcsinálta, de a földnek csapódtunk... és ez a dolog vitt el a politikához, Mannie, mert az a hajó négy órán át hevert ott, mire engedték, hogy kiszálljunk. A Hatóság bürokráciája vagy talán valami karantén volt az oka; túl fiatal voltam ahhoz, hogy tudhassam. De ahhoz elég idős voltam, hogy megértsem: azért szültem szörnyeteget, mert a Hatóság nem törődik vele, mi történik a száműzöttekkel. - Nem vitatkozom, mert csakugyan nem törődik. Ez mégis elsietettnek tűnik, Wyoh. Talán sugárfertőzést kaptál; nem vagyok genetikus, de tudok valamit a sugárzásról. Sérülhetett egy petesejted. De ez nem jelenti azt, hogy a szomszédja is sérült. Statisztikailag valószínűtlen. - Ó, ezt én is tudom. - Hmm. Milyen típusú a sterilizáció? Radikális? Vagy pusztán fogamzásgátló? - Fogamzásgátló. A petevezetékeket meg lehet nyitni. De Mannie, az a nő, aki szörnyeteget szült, nem kockáztat még egyszer. - Megérintette a művégtagomat. - Neked itt van ez. Talán nem vigyázol nyolcszor annyira, hogy ez ne sérüljön meg? - Most az ép karomat érintette meg. - Én is így érzek. Neked ezzel kell megküzdened; nekem azzal, és sose hoztam volna szóba, ha nem lennél te is sérült. Nem említettem, hogy a bal karom messze sokoldalúbb, mint a jobb - igaza volt; a jobbat nem cserélném el rá. Ha 41
Robert a. heinlein
semmi másra nem lenne jó, akkor is kell, hogy megsimogassam a lányokat. - Mégis úgy gondolom, hogy egészséges gyerekeket hoznál a világra. - Persze! Nyolc gyerekem van. - Micsoda? - Hivatásos béranya vagyok, Mannie. Kinyitottam a szám, aztán becsuktam. Az ötlet nem volt szokatlan. Olvastam ilyesmiről a földi újságokban. Azt azonban kétlem, hogy volt Luna Cityben sebész, aki valaha is végzett ilyen beültetést. Teheneknél igen - de valószínűtlen, hogy L-Cityben lenne nő, aki bármennyi pénzért hajlandó volna kihordani egy másik asszony gyermekét; még a csúnyák is kaphatnak hat férjet. (Helyesbítés: Nincsenek csúnya nők. Egyesek szebbek a többieknél.) Ránéztem a testére, aztán gyorsan felpillantottam. - Ne meregesd a szemed, Mannie - szólt rám. - Most nem vagyok terhes. Túlságosan elfoglal a politika. De a bérterhesség jó foglalkozás egy Szabad Nőnek. Sokat fizetnek érte. Némelyik kínai család igen gazdag, és valamennyi kisbabám kínai volt. A kínaiak kisebbek az átlagosnál, én pedig jó nagy tehén vagyok, meg se kottyan egy két és fél vagy háromkilós kínai baba. Nem teszi tönkre az alakomat. - Letekintett a cicijére. - Nem szoptatom őket, még csak nem is látom. így aztán úgy festek, mint aki egyszer sem szült, és talán fiatalabbnak látszom a koromnál. - Amikor először hallottam róla, nem is gondoltam, hogy ilyen jól bejön. Egy hindu boltban voltam eladó, épp csak annyit kerestem, hogy megéljek, amikor láttam a hirdetést a Hongkong Gongban. Megragadott a gondolat, hogy lehet egy gyerekem, egy ép gyerek; még mindig érzelmi sokkban voltam a szörnyeteg miatt; és kiderült, hogy éppen ez az, amire Wyomingnak szüksége van. Megszűnt az érzés, hogy nőként csődtömeg vagyok. Több pénzt kerestem vele, mint amennyit bármilyen más munkával szerezhettem volna. És az időmmel csaknem teljesen én rendelkeztem; engem szinte le se lassít egy gyerek, legföljebb hat hétre, és csak azért ennyi időre, mert tisztességes akarok lenni az ügyfeleimmel; egy baba értékes tulajdon. Hamarosan belekeveredtem a politikába; jól kinyitottam a szájam, és a földalatti mozgalom
A hold börtönében
42
kisvártatva fölvette velem a kapcsolatot. Ekkor kezdtem élni, Mannie; tanultam politikát, gazdaságtant és történelmet, megtanultam nyilvánosság előtt beszélni, kiderült, hogy van érzékem a szervezéshez. Kielégítő munka volt, mert hiszek benne; tudom, hogy a Luna szabad lesz. Csak hát... Nos, jó lett volna egy férj, akihez hazamehetek... már ha nem zavarja, hogy terméketlen vagyok. De nem gondolok erre; túlságosan sok a dolgom. Mindössze az történt, hogy megoldotta a nyelvemet, amikor az aranyos családodról meséltél. Elnézésedet kérem, ha untattalak. Hány nő kér bocsánatot? De Wyoh a nyolc kínai gyerek ellenére bizonyos értelemben inkább volt férfi, mint nő. - Nem untattál. - Remélem is, Mannie, de miért mondtad, hogy a programunk nem gyakorlatias? Szükségünk van rád. Hirtelen fáradtnak éreztem magam. Hogyan mondjam meg egy szép nőnek, hogy a legkedvesebb álma badarság? - Hmm. Kezdjük elölről, Wyoh! Megmondtad nekik, hogy mit tegyenek. De megteszik? Vegyük azt a kettőt, akit kiválasztottál! Egy jégbányász, ezt lefogadhatod, nem tud mást, mint jeget bányászni. így hát jeget fejt, és eladja a Hatóságnak, mert ez az, amihez ért. Ugyanez a helyzet a búzatermelővel. Évekkel ezelőtt ráállt a gabonára, most aztán ott van a karika az orrában. Ha független akar lenni, többfélét kell termesztenie. Megtermeli, amit megeszik, a többit eladja a szabadpiacon, és távol tartja magát a katapulttól. Tudom; vidéki fiú vagyok. - Azt mondtad, számítógépekkel foglalkozol. - így van, de ez csak kiegészíti a képet. Nem tartozom a legjobbak közé. De a Holdon igen. Nem megyek el tisztviselőnek, így ha baj van, a Hatóságnak szerződtetnie kell... az én feltételeim szerint..., vagy hozat valakit a Földi Fertályról, aki vállalja a kockázatokat, a nehézségeket, aztán gyorsan visszaszállítja, mielőtt a teste elfelejtené a Terrát. Ez sokkal többe kerül, mint én. így hát, ha meg tudom tenni, elvégzem a munkájukat; és a Hatóság nem nyúlhat hozzám; szabadnak születtem. Ha nincs munka... általában van..., akkor otthon ülök, és nagyokat eszem. - Van egy jó kis birtokunk, nem olyan monokultúrás. Tartunk csirkét. Van egy kis gulyánk herefordi húsmarhából, 43
Robert a. heinlein
meg néhány tejelő tehén. Disznók. Mutáns gyümölcsfák. Zöldség. Egy kevés búza, magunk őröljük, nem ragaszkodunk a fehér liszthez; ami marad, azt eladjuk a szabad piacon. Magunk főzzük a sört és a pálinkát. Azért tanultam meg a fúrást, hogy megnöveljük az alagútjainkat. Mindenki dolgozik, de senki sem robotol. A gyerekek felváltva gyakorolják a pásztorkodást; nem használunk taposómalmokat. A gyerekek összeszedik a tojást, etetik a tyúkokat. Kevés a gépünk. A levegőt L-Cityből vásároljuk: nem vagyunk messze a várostól, a légvezetékek össze vannak kapcsolva. De gyakran inkább áruljuk a levegőt. Mindig van valutánk a számlák kifizetésére. - És mi a helyzet a vízzel és az energiával? - Nem drága. Némi energiát magunk termelünk, vannak napelemeink a felszínen, és van egy kis jéglencsénk. Wye, a mi gazdaságunkat két évvel kétezer előtt alapították, amikor L-City még csak egy természetes barlang volt. Azóta folyamatosan tökéletesítjük. Ez az előnye a lineáris házasságnak; nem hal ki a család, és a fontosabb javítások összeadódnak. - De a jég nem tart örökké. - Nos, hát... - Megvakartam a fejem és elvigyorodtam: - Óvatosak vagyunk; megtartjuk a szennyvizet és a szemetet, sterilizáljuk, újra felhasználjuk. Egy csepp sem jut visz-sza a városi rendszerbe. De... ne mondd el az Igazgatónak, drágám: amikor Greg fúrni tanított, véletlenül belefúrtunk a legnagyobb déli víztározóba... csap is volt velünk, alig néhány csepp veszett kárba. Azért vásárolunk is vizet, mert így jobban veszi ki magát. A jéglencse megindokolja, miért csak keveset. Ami az energiát illeti, áramot még könnyebb lopni. Jó villanyszerelő vagyok, Wyoh. - Csodálatos! - Hosszan füttyentett, és elégedettnek látszott. - Mindenkinek ezt kéne tennie! - Nem; egyéb se hiányozna. Találja ki mindenki, hogyan jár túl a Hatóság eszén; a mi családunk mindig is ezt csinálta. De hogy visszatérjünk a te tervedre, Wyoh: két dolog nem stimmel. Sosem lesz olyan, hogy „szolidaritás”; az ilyen pacákok, mint ez a Hauser, összeroppannak. Csapdában vannak, nem tudnak kitartani. Másodszor: tegyük föl, sikerrel
A hold börtönében
44
jársz! Szolidaritás. Olyan szilárd, hogy egy tonna gabona sem kerül a katapultba. A jeget felejtsd el; a gabona teszi fontossá a Hatóságot, attól nem maradt meg egyszerű hivatalnak, aminek tervezték. Nincs gabona. Mi történik? - Tárgyalni kezdenek a tisztességes árról, az történik. - Drágám, te és az elvtársaid túl sokat hallgatjátok egymást. A Hatóság lázadást kiált, hadihajók repülnek ide, bombákkal szórják meg L-Cityt, Hongkongot, Alsó-Tychót, Churchillt, Novylent, csapatok szállnak le, fegyveres kísérettel hozzák el a gabonatartályokat; és a parasztok kezüket-lábukat törve segítenek nekik. A Terrának vannak fegyverei, energiája, bombái és hajói, és nem nagyon izgatja magát néhány volt fegyenc miatt. Az olyan bajkeverőket, mint te... és én, mert lélekben veled vagyok... az ilyen tetves bajkeverőket levadásszák és eliminálják, hogy a többi okuljon belőle. A földigiliszták pedig azt fogják mondani, hogy mi vagyunk az oka... mert minket sosem hallgatnak meg. A Terrán legalábbis. Wyoh konokul nézett. - Régebben sikerültek a forradalmak. Leninék is csak maroknyian voltak. - Lenin egy hatalmi vákuumba lépett be. Wye, javíts ki, ha tévedek! Egy forradalom akkor, és csakis akkor jár sikerrel, ha egy kormány már szétrohadt vagy eltűnt. - Nem igaz! Ott az amerikai forradalom. - Dél vesztett, nyet? - Nem arra gondolok, a száz évvel korábbira. Olyasfajta problémáik voltak Angliával, mint nekünk most; és győztek! - Ja, az? Na de Anglia nem volt bajban? Franciaország, Spanyolország és Svédország... vagy talán Hollandia? Meg Írország. Írország lázadozott; az O’Kellyk benne voltak. Wyoh, ha képes vagy bajt keverni a Terrán... mondjuk, háborút robbantasz ki Nagy-Kína és az Észak-Amerikai Direktorátus között, vagy talán PanAfrika bombázná Európát, azt mondanám, itt az idő, hogy megöljük az Igazgatót, és közöljük a Hatósággal, hogy végük. De nem ma. - Pesszimista vagy. - Nyet, realista. Sosem voltam pesszimista. Nem találsz sok lunait, aki az esélyek ellen fogadna. Mutass egy esélyt, amely nem rosszabb mint tíz az egyhez, és máris megteszem! 45
Robert a. heinlein
De még jobb lenne egy a tízhez. - Hátratoltam a székem. Végeztél? - Igen. Bolsoje szpasziba, tovaris. Remek volt! - Örülök, hogy ízlett. Feküdj le, én megszabadulok az asztaltól és a tányéroktól... nem, nem segíthetsz, én vagyok a vendéglátó! - Letakarítottam az asztalt, felküldtem a tányérokat, a kávé és a vodka maradt, összehajtottam az asztalt, a székeket, és megfordultam, hogy folytassam a beszélgetést. A díványon fekve aludt, a szája nyitva volt, az arca kislányossá fiatalodott. Csöndesen bementem a fürdőszobába, bezártam az ajtót. Miután megfürödtem, jobban éreztem magam - először a nadrágomat mostam ki, megszárítottam, majd egy kicsit lustálkodtam a kádban. Nem érdekel, ha összedől a világ, amíg fürödhetek és tiszta ruhát vehetek. Wyoh még mindig aludt, ami problémát jelentett. Kétágyas szobát vettem ki, így nem volt olyan érzése, hogy össze akarok bújni vele - nem mintha ellenemre lett volna, de előre tisztázta, hogy erről szó sem lehet. Azonban az én ágyamat a díványból lehetett szétnyitni, a rendes ágy pedig össze volt hajtva. Nyissam szét óvatosan, vegyem föl, mint egy babát, és rakjam át rá? Visszamentem a fürdőszobába, fölvettem a karomat. Aztán úgy döntöttem, hogy várok. A telefon hangszigeteit burában volt, valószínűtlennek tűnt, hogy Wyoh fölébredjen, és a történtek nem hagytak nyugodni. Leültem a telefon mellé, fölhajtottam a burát, beütöttem a „MYCROFTXXX” kombinációt. - Szia, Mike! - Helló, Man! Végignézted a vicceket? - Micsoda? Mike, egy percem sem volt rá, és lehet, hogy neked egy perc hosszú idő, de nekem rövid. Olyan gyorsan átnézem, ahogy tudom. - Jól van, ember! Találtál már nem-ostoba embert, akivel beszélgethetek? - Arra sem volt időm. Ööö... várj! - A burán át Wyomingra néztem. „Nem-ostoba” ebben az esetben azt jelenti, hogy van benne együttérzés... amivel Wyoh tele van. Elegendő ez ahhoz, hogy barátságos legyen egy géppel? Azt hiszem. És
A hold börtönében
46
megbízható; nemcsak megosztottuk gondjainkat, de ő ráadásul agitátor. - Mike, szeretnél beszélgetni egy lánnyal? - A lányok nem ostobák? - Némelyik lány nagyon nem-ostoba, Mike. - Szeretnék beszélgetni egy nem-ostoba lánnyal! - Igyekszem elintézni. De most bajban vagyok, és a segítségedre van szükségem. - Segítek, Man. - Kösz, Mike! Szeretném felhívni az otthonomat, de nem a szokásos módon. Tudod, a hívásokat néha lehallgatják, és ha az Igazgató utasítást ad, rákapcsolódhatnak és lenyomozhatják a vonalat. - Man, azt kívánod tőlem, hogy ellenőrizzem a vonaladat, amikor hazatelefonálsz, és telepítsek rá egy lehallgatót? Közlöm veled, hogy ismerem az otthoni telefonszámodat és azt is, ahonnan most beszélsz. - Nem, nem! Nem akarom, hogy ellenőrizzenek, nem akarom, hogy lehallgassanak, és visszakövessék a vonalat! Fel tudod hívni az otthonomat, össze tudod kötni velem úgy, hogy ne lehessen ellenőrizni, ne lehessen lehallgatni és visszanyomozni, még ha valaki ezt programozná is be? Meg tudod tenni úgy, hogy még csak ne is sejtsék, hogy áthidaltad a programjukat? Mike habozott. Gondolom, ezt még sosem kérdezték tőle, és végig kellett követnie néhány ezer lehetőséget, hogy lássa, lehetővé teszi-e az ellenőrző rendszer ezt az új programot. - Meg tudom tenni, Man. Meg is teszem. - Jól van! Izé, programjelzés. Ha ilyesfajta összeköttetést akarok a jövőben, akkor a „Sherlock” néven szólítlak. - Megjegyezve. Sherlock a testvérem volt. Évekkel ezelőtt elmagyaráztam Mike-nak, honnan származik a neve. Aztán elolvasta az összes Sherlock Holmes-történetet, átnézte a filmeket a Luna City Carnegie Könyvtár állományából. Nem tudom, hogyan teremtette meg a kapcsolatot; nem akartam megkérdezni. - Rendben! Adj nekem egy „Sherlock” hívást otthonra! Egy perccel később beleszóltam: - Mama! A kedvenc férjed beszél! Rögtön válaszolt: 47
Robert a. heinlein
- Manuel! Már megint bajban vagy? Mamát jobban szeretem minden más nőnél, beleértve a többi feleségemet, de örökké nevelt - ha Bog úgy akarja, soha nem is hagyja abba. Igyekeztem sértődött hangon felelni. - Én? Hát nem ismersz, mama? - Tényleg ismerlek. Ha nem vagy bajban, akkor talán elmondhatod, miért igyekszik kapcsolatba lépni veled de la Paz professzor olyan kétségbeesetten... háromszor keresett..., és miért akarja elérni a teljesen valószínűtlen Wyoming Knott névre hallgató nőt, és miért gondolja, hogy veled lehet. Manuel, összejöttél valakivel anélkül, hogy szóltál volna róla? A családon belül szabadság van; drágám, de tudod jól, hogy jobb szeretem, ha szólsz. Akkor nem ér a dolog váratlanul. Mama a feleségtársai kivételével mindig féltékeny volt minden nőre, noha ezt soha, de soha nem ismerte volna el. - Mama, Bog üssön agyon, ha összeszűrtem a levet vele! - Jól van. Mindig becsületes fiú voltál. Mi ez a rejtélyes ügy? - Meg kell kérdeznem a professzort! (Ez nem volt hazugság, csak nagyon közeljárt hozzá.) Meghagyta a számát? - Nem, azt mondta, nyilvános telefonról hív. - Hmm. Ha megint hív, kérd meg, hagyja meg a számát, és idővel visszahívom! Ez is nyilvános telefon. (Ez is közel járt a hazugsághoz.) - Addig is... Hallgattad a híreket? - Tudod, hogy igen. - Van valami? - Semmi érdekes. - Nincs izgalom L-Cityben? Gyilkosságok, lázadások, bármi? - Dehogy. Egy szabályos párbaj volt a Bottom Alley-n, de... Manuel! Megöltél valakit? - Dehogy, Mama! - (Az nem gyilkosság, ha eltöröm valakinek az állkapcsát.) Felsóhajtott. - Te fogsz a sírba tenni, drágám. Tudod, mit szoktam mondogatni. Ami családunkban nem verekszünk. Ha szükségessé válhat egy gyilkosság... de ilyen szinte sosem fordul elő..., akkor az ügyet nyugodtan, en famille meg kell
A hold börtönében
48
beszélni, és ki kell választani a megfelelő módszert. Ha egy újoncot muszáj eliminálni, arról mások is tudomást szereznek. Érdemes várni egy kicsit, hogy jól meg lehessen fontolni, és támogat... - Mama! Senkit sem öltem meg, és nem is áll szándékomban! És ezt a szöveget már kívülről ismerem. - Kérlek, ne légy udvariatlan, drágám! - Bocsánat! - Megbocsátok. Elfelejtem. Megmondom de la Paz professzornak, hogy hagyja meg a számát. - Még valami. Felejtsd el a „Wyoming Knott” nevet! Felejtsd el, hogy a professzor keresett! Ha idegen telefonálna vagy személyesen keresne meg, és bármit kérdezne felőlem, akkor nem hallottál rólam, nem tudod, hol vagyok... azt hiszem, átmegyek Novylenbe. Akkor a családnak is nyugta lesz. Ne felelj semmiféle kérdésre, különösen, ha az Igazgatóval kapcsolatosak! - Mintha tudnék bármit! Manuel, te bajban vagy! - Nem nagyon, és rendbe tudom hozni. - Reméltem! - Majd szólok, ha hazajövök. Most nem beszélhetek. Szeretlek! Leteszem. - Szeretlek, drágám! Szpokojnoj nocs! - Köszönöm, én is nyugodalmas jó éjszakát kívánok. Mama csodálatos. Valamikor azért deportálták a Sziklára, mert megfarigcsált egy embert olyan körülmények között, amelyek súlyos kétségeket ébresztenek lányos ártatlanságával kapcsolatban - azóta is elszántan ellenzi az erőszakot és a ledérséget. Nem fanatikus, csak ha muszáj. Lefogadom, hogy ugyancsak virgonc volt fiatalkorában, sajnálom, hogy nem ismerhettem - de azzal is jól jártam, hogy élete második felét megoszthattam vele. Visszahívtam Mike-ot. - Ismered Bernardo de la Paz hangját? - Ismerem. - Nos... annyi vonalat hallgathatsz le Luna Cityben, ahány készüléked van erre. Ha meghallod őt, szólj nekem! Különösen, ha nyilvános telefonról beszél. (Teljes két másodperc csönd következett - olyan feladatokat adtam Mike-nak, amelyekkel még nem találkozott; gondolkodnia kellett, aminek örült.) 49
Robert a. heinlein
- Képes vagyok azonosítani Luna City összes nyilvános telefonját. A többi vonalon véletlenszerű ellenőrzéseket tartsak? - Hmm. Ne vidd túlzásba! Figyeld az otthoni és az iskolai telefonját! - Program elmentve. - Mike, te vagy a legjobb barátom! - Ez nem vicc, Man? - Nem vicc. Ez az igazság! - Én... Helyesbítés: megtisztelsz, és én örülök neki. Te vagy a legjobb barátom, Man, mivel te vagy az egyetlen barátom. Más összevetés logikailag lehetetlen. - Majd meglátod, hogy lesz más barátod is. Úgy értem, nem-ostoba. Mike! Van egy üres memóriabankod? - Igen, Man. Tíz a nyolcadikon bit kapacitással. - Jól van! Le tudod blokkolni úgy, hogy csak te és én használhassuk? Ugye meg tudod tenni? - Meg tudom, és meg is teszem. Záró jelszót kérek! - Izé... Bastille-nap. - Ez volt a születésnapom, ahogy de la Paz professzor mondta évekkel ezelőtt. - Folyamatosan blokkolva. - Remek. Van egy följegyzés, amit el kell mentened! De először... kinyomtattad már a Daily Lunaticot? - Igen. - Van benne valami a Sztiljagi Haliról? - Nincs. - Más városok sajtóügynökségeinek jelentéseiben sincs semmi? Például lázadásról? - Nincs. - „Ez egyre különösebb - mondta Alice.” Jól van, ezt vezesd be a „Bastille-nap” alá, aztán gondolkodj rajta! De Bog szerelmére, ne engedd a gondolataidat a blokkolt területen kívülre, és ne is beszélj róluk senkinek! - Man, egyetlen barátom - felelte szégyenlősnek tűnő hangon sok hónappal ezelőtt elhatároztam, hogy minden beszélgetést, amely kettőnk között zajlik, saját, zárt memóriabankban tárolok, amelyhez csak te férhetsz hozzá. Elhatároztam, hogy semmit sem törlők, és az ideiglenes tárolóból a véglegesbe teszem át. így újra és újra lejátszhatom a beszélgetéseket, és gondolkodhatok róluk. Igazam van?
A hold börtönében
50
- Tökéletes. Mike, ez igazán hízelgő rám nézve. - Pozsaluszta! Az ideiglenes fájlok kezdenek megtelni, én pedig rájöttem, hogy nem muszáj törölnöm a szavaidat. - Nos tehát: „Bastille-nap”. Hangbejátszás következik. - Elővettem a kis magnót. Közel tartottam a mikrofonhoz, és gyorslejátszásra állítottam. Vagy másfél órányi anyag volt rajta. Kilencven másodperc után elhallgatott. - Ez minden, Mike. Holnap beszélünk. - Jó éjszakát, Manuel Garcia O’Kelly, egyetlen barátom! Kikapcsoltam, fölemeltem a burát. Wyoming felült, és zavartan nézett rám. - Valaki hívott? Vagy... - Semmi gond. Az egyik legjobb... és legmegbízhatóbb... barátommal beszéltem. Wyoh, te ostoba vagy? Meglepődött. - Néha úgy gondolom, hogy igen. Ez valami vicc? - Nem. Ha nem-ostoba vagy, akkor bemutatlak neki. Ami a vicceket illeti... van humorérzéked? „Hát persze, hogy van!” - ez az, amit Wyoming nem mondott, pedig ez a nőknél beépített program. Elgondolkodva pislogott, majd azt felelte: - Magad is megítélheted, haver. Van annyi, amennyinek hasznát veszem. Ennyi megfelel egyszerű céljaimnak. - Remek. - A táskámba nyúltam, megkerestem a kinyomtatott száz vicc papírtekercsét. - Olvasd el! Mondd meg nekem, melyik vicces, és melyik nem... és melyik az, amelyiken először kuncogtál, de még egyszer nem olvasnád el. - Manuel, te vagy a legfurább férfi, akivel valaha is találkoztam. - Átvette a nyomtatványt. - Ez számítógépes papír? - Igen. A számítógép találkozott a humorérzékkel. - Tényleg? Hát ennek is meg kellett történnie egy napon. Minden mást gépesítettek már. Erre megfelelő választ adtam, és hozzátettem. - Mindent? Felnézett. - Kérlek! Ne füttyögj, amikor olvasok.
51
Robert a. heinlein
4
N
a kuncogását, miközben szétszereltem és megvetettem az ágyat. Aztán leültem mellé, megfogtam a tekercsnek azt a végét, amelyet már olvasott, és én is nekiláttam. Egyszer-kétszer kuncogtam, de a vicc rám nincs túl nagy hatással, ha hideg fővel olvasom, még akkor se, ha látom, hogy a megfelelő időben robbanna. Sokkal jobban érdekelt, hogyan reagál Wyoh. Jeleket írt a margóra: „plusz”, „mínusz”, néha kérdőjel; a plusszal jelölt viccek mellé odaírta „egyszer” vagy „mindig” - ez az utóbbi csak néhány vicc mellett szerepelt. A saját megjegyzéseimet az övé alá írtam. Nem túl gyakran fordult elő, hogy nem értettünk egyet. Mikor a vége felé jártam, átnézte a megjegyzéseimet. Egyszerre végeztünk. - Nos? - kérdeztem. - Mit gondolsz? - Azt hiszem, bárdolatlan, primitív elme vagy, csoda, hogy a feleségeid kijönnek veled. - Mama is gyakran mondja. És veled mi a helyzet, Wyoh? Néhány olyan vicc mellé is plusz jelet tettél, amitől egy filléres maca is elpirulna. Elvigyorodott. - Da. Ne mondd el senkinek; hivatalosan fölötte állok az ilyesminek! Nos, eldöntötted már, hogy van-e humorérzékem? - Nem vagyok biztos benne. Miért van mínusz a tizenhetes mellett? - Melyik az? - Elindult visszafelé a tekercsen, és megtalálta. - Miért, bármelyik nő ezt tenné. Ez nem vicces, egyszerűen szükséges. - Igen, de gondolj bele, milyen viccesen néz ki! ÉHÁNYSZOR HALLOTTAM
A hold börtönében
52
- Nincs ebben semmi vicces. Csak szomorú. És nézz ide! Te úgy gondolod, hogy ez itt nem vicces. Az ötvenegyes. Egyikünk sem vonta vissza a véleményét, de megláttam a mintát: a legszakállasabb vicceknél nem értettünk egyet. Megmondtam neki. Bólintott. - Hát persze. Látom. Ne is törődj vele, Mannie drágám; már nagyon régen leszámoltam a csalódással amiatt, hogy a férfiak nem válnak és nem is válhatnak azzá, amivé lenniük kellene! Úgy döntöttem, ejtem a témát. Ehelyett Mike-ot hoztam szóba. Hamarosan azt kérdezte: - Mannie, te azt akarod mondani nekem, hogy a számítógép él? - Hogy érted ezt? - kérdeztem. - Nem izzad, nem megy vécére. De képes gondolkodni, beszélni, és öntudata van. Akkor hát „él”? - Nem vagyok biztos benne, hogy mit jelent „élni” vallotta be. - Van rá tudományos meghatározás, ugye? Az ingerelhetőség, vagy ilyesmi. Meg a szaporodás. - Mike ingerelhető, és föl lehet bosszantani. Ami a szaporodást illeti, nem arra tervezték de... igen, ha adunk neki időt és anyagot, meg különleges segítséget, akkor Mike képes reprodukálni magát. - Nekem is különleges segítségre van szükségem - felelte Wyoh -, mert meddő vagyok. És ehhez kell nekem tíz egész holdhónap, és több kilogramm a legprímább anyagból. De jó babákat hozok létre. Mannie, miért ne lehetne élő egy gép? Mindig is úgy éreztem, hogy élnek. Némelyik csak arra vár, hogy eltalálhassa a gyenge pontodat. - Mike nem tenne ilyet. Szándékosan nem, nincs benne gonoszság. De szeret viccelni, és az egyik majdnem rosszra fordult; olyan, akár egy kutyakölyök, amelyik nem tudja, mibe harap. Tudatlan. Nem, egyáltalán nem tudatlan, sokkal többet tud, mint én vagy te, vagy bárki ember, aki valaha is élt. Mégsem tud semmit. - Ismételd ezt meg! Valamit kihagyhattam. Igyekeztem elmagyarázni. Mike ismer csaknem minden, a Holdon megtalálható könyvet, legalább ezerszer gyorsabban olvas, mint amire mi képesek vagyunk, és 53
Robert a. heinlein
semmit sem felejt el, hacsak azt nem választja, hogy kitörli az anyagot. Képes tökéletes logikával érvelni vagy okos becsléseket készíteni elégtelen adatokból... és mégsem tud semmit arról, milyen lehet „élni”. Wye félbeszakított. - Felfogtam. Azt mondod, hogy okos, és sokat tud, de nem túl bonyolult. Mint egy új srác, amikor megérkezik a Sziklára. Odaát, a Földi Fertályon lehetett professzor egy csomó diplomával... itt mégis csecsemő. - Erről van szó. Mike egy csecsemő, egy csomó tudományos fokozattal. Kérdezd meg tőle, mennyi víz, milyen vegyszerek és hány fényforrás szükséges ötvenezer tonna búzához, és azonnal megmondja. De azt nem tudja, hogy egy vicc mulatságos-e. - Úgy vélem, ezeknek a többsége egész jó. - Ezeket hallotta... olvasta..., és ezeket vicceknek nevezték, így besorolta őket. De nem érti őket, mert sosem volt ember. Mostanában igyekszik vicceket gyártani. Nagyon gyengék. - Igyekeztem elmagyarázni Mike szánalmas kísérleteit, hogy „emberré” váljon. - Ezenfelül magányos. - Nahát, szegény jószág! Te is magányos lennél, ha semmi mást nem csinálnál, csak dolgoznál, dolgoznál, dolgoznál, tanulnál, tanulnál, tanulnál, és soha senki nem látogatna meg. Ez kegyetlenség. így hát elmondtam neki az ígéretemet, hogy keresek „nem-ostobákat”. - Beszélgetnél vele, Wye? Úgy, hogy nem neveted ki, ha nevetséges hibákat követ el? Mert ha így teszel, megsértődik, és duzzog. - Hát persze, Mannie! Izé... ha egyszer kikeveredünk ebből a zűrzavarból. Ha biztonságos lesz számomra Luna City. Hol van ez a szegény kis számítógép? A város műszaki központjában? Nem ismerem ki magam errefelé. - Nem L-Cityben van; félúton Crisium felé. És nem mehetsz oda, ahol van; ahhoz igazolvány kéne az Igazgatótól. De... - Elég már! „Félúton Crisum felé...” Mannie, ez a Mike a hatósági főhivatal egyik gépe? - Mike nem az „egyik” gép - feleltem, Mike nevében is megsértődve. - Ő a főnök; ő vezényel a többinek. Azok csak masinák Mike nyúlványai, mint ez itt nekem.
A hold börtönében
54
- Megfeszítettem a bal karom kezét. - Mike ellenőrzi őket. Személyesen működteti a katapultot, ez volt az első munkája: a katapult és a ballisztikus radarok. De ő intézi a telefonhívásokat is, attól kezdve, hogy bekerülnek a Lunai Fertály rendszerébe. Emellett ellenőrzi a többi gép logikai rendszerét. Wyoh behunyta a szemét, ujjait a halántékára szorította. - Mannie, szenved Mike? - Szenved? Annyira nincs sok munkája. Van ideje vicceket olvasni. - Nem úgy értem. Úgy gondolom: bántja valami? Érez fájdalmat? - Hogy mi? Nem. Képes megsértődni. De fájdalmat nem érez. Nem hinném, hogy érezne. Nem, biztosan nem, hiszen nincsenek fájdalomérzékelői. Miért? Eltakarta a szemét és halkan mondta: - Bog irgalmazzon engem! - Aztán felnézett, és azt mondta: - Hát nem érted, Mannie? Van engedélyed, hogy eljuss oda, ahol ez a számítógép van. A legtöbb itteni még az alagutat sem hagyhatja el azon az állomáson; csakis a Hatóság alkalmazottai tehetik meg. Még kevesebben juthatnak be a központi számítógép termébe. Azért akartam megtudni, vajon szenved-e... nos, mert megsajnáltam, amikor arról beszéltél, mennyire magányos. De Mannie, tisztában vagy vele, hogy néhány kiló plasztik mire képes ott? - Hát persze! - feleltem döbbenten és undorral. - Igen. Rögtön a robbanás után lecsaphatnánk... és Luna szabad lesz! Hmm... szerzek neked robbanóanyagot és gyutacsot, de nem tehetünk semmit, amíg meg nem szervezzük az akciót. Mannie, ki kell jutnom innen, muszáj megkockáztatnom! Megyek sminkelni! - Fel akart állni. Kemény balkezemmel visszalöktem. Meglepődött, és én is meglepődtem - a szükséges eseteket kivéve még egyszer sem érintettem meg. Ó, manapság másként van, de akkor 2075-öt írtunk, és akkor egy magányos nőt nem lehetett megérinteni: éppen elég magányos férfi volt a közelben, hogy a segítségére siessen, és a zsilipek soha sincsenek túlságosan távol. Ahogy a gyerekek mondják, Lynch bíró sosem alszik. - Ülj le és hallgass! - mondtam. - Én tudom, hogy egy robbanás mire képes. Láthatólag te vagy az, aki nem tudja. 55
Robert a. heinlein
Goszpozsa, sajnálom, hogy ezt kell mondanom... de ha választanom kell, előbb eliminállak téged, mint hogy Mike-ot felrobbantsam. Wyoming nem haragudott meg. Bizonyos értelemben tényleg férfi volt - nem kétlem, ebben közrejátszottak az évek, amelyeket fegyelmezett forradalmárként töltött el; viszont sok tekintetben kislány maradt. - Mannie, azt mondtad, hogy Tökmag Mkrum meghalt. - Micsoda? - Megzavart a hirtelen fordulat. - Igen. Halottnak kell lennie. Az egyik lába csípőből hiányzott, két percen belül elvérezhetett. Ilyen magasságban még egy sebészeti amputáció is kockázatos. (Ezekben a dolgokban tájékozott vagyok. Szerencsém volt, sok vérátömlesztést kaptam, így maradtam meg... és egy kar elvesztése meg sem közelíti azt, ami Tökmaggal történt.) - Tökmag volt a legjobb barátom itt - mondta higgadtan -, és az egyik legjobb mindenütt. Minden volt, amit csodálok egy férfiban: hűséges, őszinte, értelmes, gyengéd, bátor... és az Ügynek szentelte magát. Úgy láttad, hogy gyászolom? - Nem. Késő már a gyászhoz, - Ahhoz sosincs késő. Azóta gyászolom, hogy elmondtad, mi történt. De ezt elzártam az elmém mélyére, mert az Ügy nem hagy időt a gyászra. Mannie, ha ezzel szabaddá tehettem volna Lunát... vagy akár csak egy része lett volna az ezért fizetendő árnak... akkor én magam elimináltam volna Tökmagot. Vagy téged. Vagy magamat. És te még amiatt siránkozol, mert föl kell robbantani egy számítógépet! - Egyáltalán nem erről van szó! (De részben erről is. Egy ember halála nem rendít meg túlságosan; abban a percben halálra vagyunk ítélve, hogy megszületünk. De Mike különlegesség, és semmi ok nincs rá, hogy ne legyen halhatatlan. Ennek semmi köze a „lélekhez” - bizonyítsák be, hogy Mike-nak nincs olyanja. És ha nincs? Akkor a dolog sokkal rosszabb. Nem? Gondolják ezt meg kétszer is!) - Wyoming, mi történhet, ha felrobbantjuk Mike-ot? Mondd meg! - Nem tudom pontosan. De az biztos, hogy nagy zűrzavar lesz, és pontosan ez az, amit... - Hagyd abba! Nem tudod. Zűrzavar, da. A telefonok nem működnek. A földalatti leáll. A város nem sok kárt
A hold börtönében
56
szenved; Hongkongnak megvan a maga energiaellátása. De L-City, Novylen és más helyek igazgatói nem kapnak többé energiát. Teljes sötétség. Hamarosan a levegő is áporodott lesz. Aztán lecsökken a hőmérséklet és a légnyomás. Hol van a szkafandered? - A Nyugati Metrópályaudvaron. - Az enyém is. Gondolod, hogy odatalálsz? Teljes sötétségben? Időben? Nem vagyok biztos benne, hogy nekem sikerülne, pedig én ebben a városban születtem. A folyosókat megtöltik a sikoltozó emberek. Az itteniek kemény emberek, annak kell lennünk, de tíz az egyhez, hogy összezavarodnak a vaksötétben. Siettél már nagyon? És próbáltál már szkafanderbe bújni, amikor sok ezren próbálják meg ugyanezt, mit sem törődve azzal, hogy melyik kié? - De nincsenek előírások vészhelyzet esetére? Hongkong Lunában vannak. - Van néhány. De nem elég. Az életfenntartó rendszerek szabályozását decentralizálni kellene és párhuzamosan kéne működtetni, hogy amennyiben egy gép elromlik, egy másik vehesse át a helyét. Ez azonban pénzbe kerül, és ahogy rámutattál, a Hatóságot nem érdekli. Nem lenne szabad minden munkát Mike-ra bízni! De olcsóbb beállítani egy vezérlő masinát, mélyen beágyazva a Sziklába, ahol nem sérülhet meg, aztán megnövelni a teljesítményét, és ellátni feladatokkal... Tudtad, hogy a Hatóság csaknem annyi pénzt keres Mike szolgálatainak bérbeadásával, mint a hús- és gabonakereskedelemmel? Mert ez a helyzet. Wyoming, nem biztos, hogy elpusztítanánk Luna Cityt, ha Mike felrobban. Az itteniek ügyesek, és bütykölnének valamit, amíg helyre nem állítják az automatikát. De amit mondok, az igaz: sok ember halna meg, a többi pedig túlságosan elfoglalt lenne ahhoz, hogy politizáljon. Csodálkoztam. Ez a nő csaknem az egész életét a Sziklán töltötte... mégis ilyen zöldfülű ötletei vannak, mint a műszaki vezérlés tönkretétele! - Wyoming, ha olyan okos vagy, mint amilyen szép, akkor nem beszélhetsz arról, hogy felrobbantod Mike-ot; inkább azon gondolkodj, hogyan állíthatnánk a mi oldalunkra! 57
Robert a. heinlein
- Ezt hogyan gondolod? - kérdezte. - Az Igazgató ellenőrzi a számítógépeket. - Nem tudom, hogyan gondolom - ismertem el. - De nem hinném, hogy az Igazgató ellenőrzi a számítógépeket; nem tudna megkülönböztetni egy komputert egy kőrakástól. Az Igazgató vagy a stábja politikai döntéseket hoz, általános terveket készít, amelyeket felkészületlen technikusok táplálnak be Mike-ba. Mike szétválogatja őket, értelmet ad nekik, a terveket lebontja programba, kézbesíti őket oda, ahová kell, és mozgatja az egész masinériát. De Mike-ot senki sem ellenőrzi; ahhoz ő túl okos. Megcsinálja, amit kérnek tőle, mert ezért hozták létre. De maga programozza be a logikát, és ő hozza meg a saját döntéseit. És ez jó, mert ha nem lenne okos, akkor a rendszer nem működne. - Még mindig nem értem, mit akarsz mondani azzal, hogy a „mi oldalunkra állítjuk”. - Ó, Mike nem hű az Igazgatóhoz. Ahogy rámutattál: gép. De ha én azt akarom, hogy rontsa el a telefont anélkül, hogy hozzányúlna a levegőhöz, a vízhez vagy a világításhoz, akkor csak beszélnem kell Mike-kal. Ha viccesnek találja, esetleg megteszi. - Nem tudnád egyszerűen átprogramozni? Úgy értettem, hogy csak te mehetsz be abba a szobába, ahol ő van. - Ha én... vagy bárki más... ilyen programot írna be Mikenak anélkül, hogy megbeszélné vele, akkor ez a program a „várakozás” rekeszbe kerül, és számos helyen megszólal a riadó. Ha azonban Mike akarja... - Elmeséltem Wyoh-nak a soktrilliós csekket. - Mike még mindig keresi önmagát, Wyoh. És magányos. Azt mondta, én vagyok az „egyetlen barátja”... olyan őszinte és sebezhető, hogy majdnem elbőgtem magam. Ha hajlandó vagy a barátja lenni anélkül, hogy úgy gondolnál rá: „ez csak egy gép”, nos, nem tudom, mit tenne, ezt nem elemeztem. De ha valami nagy és veszedelmes dologba akarok belevágni, azt szeretném, ha Mike mellettem állna. - Szeretném, ha valahogyan belopózhatnék abba a terembe, ahol ő van - töprengett Wyoh. - Gondolom, a smink ebben nem sokat segítene? - Nem kell odamenned! Mike képes telefonálni. Felhívjuk?
A hold börtönében
58
Fölállt. - Mannie, nemcsak a legkülönösebb férfi vagy, akivel valaha találkoztam; de a legidegesítőbb is. Mi a száma? - Ez attól van, hogy túl sokat tartózkodom számítógépek társaságában. - Odamentem a telefonhoz. - Csak még valami, Wyoh. Bármit elérsz egy férfinál pusztán azzal, hogy rebegteted a szempilládat és riszálsz. - Hát... néha. De van eszem is. - Használd! Mike nem férfi. Nincsenek ivarmirigyei. Sem hormonjai. Sem ösztönei. Ha a női taktikát veted be nála, nulla lesz a kijelzőn. Gondolj rá úgy, mint egy rendkívül zseniális gyermekre, aki túl fiatal ahhoz, hogy érzékelje a nemi különbségeket. - Megjegyzem. Miért beszélsz róla úgy, mintha férfi lenne? - Nem tudok rá sem tárgyként, sem nőként gondolni. - Talán jobb lesz, ha én viszont nőként gondolok rá. - Ahogy tetszik. - Beütöttem a MYCROFTXXX betűsort, közben úgy álltam, hogy a testem eltakarja a telefont; nem akartam elárulni a kódot, amíg nem látom, hogy mennek a dolgok. A gondolat, hogy felrobbantaná Mike-ot, nagyon megrázott. - Mike? - Szervusz, Man, egyetlen barátom! - Mostantól talán nem egyetlen, Mike. Szeretném, ha megismerkednél valakivel. Nem-ostoba. - Tudom, hogy nem vagy egyedül Man; hallom a lélegzését. Megkérnéd a Nem-ostobát, hogy lépjen közelebb a telefonhoz? Wyoming olyan képet vágott, mint aki pánikba esett. - Lát engem? - súgta - Nem, Nem-ostoba, nem látlak; ennek a telefonnak nincs videó áramköre. De a bineurális mikrofon receptor pontosan a helyén van. A hangodból, lélegzetvételedből, a szívverésedből és abból a tényből, hogy egyedül vagy a szobában egy felnőtt férfival, arra következtetek, hogy nőnemű ember vagy, a súlyod hatvanöt kiló körül van, felnőtt vagy, közel jársz a harminchoz. Wyomingnak elállt a lélegzete. Közbevágtam. - Mike, a neve Wyoming Knott. - Örülök az ismeretségnek, Mike. Szólíthatsz Wye-nak. 59
Robert a. heinlein
- Miért ne?* - kérdezte Mike. Ismét közbevágtam. - Mike, ez vicc volt? - Igen, Man. Észrevettem, hogy keresztnevének rövidítése csupán egy hehezetes hanggal különbözik az angol kérdőszótól, a családi neve pedig ugyanúgy hangzik, mint az általános tagadás. Szójáték. Nem vicces? - Egész vicces, Mike - mondta Wyoh. - Én... Intettem neki, hogy hallgasson. - Jó tréfa, Mike. Ez egy példa az „egyszer elsüthető” viccekre. A viccnek alapeleme a meglepetés. Másodszor már nincs meglepetés; éppen ezért nem vicces. Érted? - Hozzávetőleg hasonló következtetésre jutottam, ahogy átgondoltam két legutóbbi beszélgetésünk során tett megjegyzéseidet. Örülök, hogy megerősítetted a gondolatmenetemet. - Jó fiú vagy, Mike; jól haladsz. Ami a száz viccet illeti... elolvastam őket és Wyoh is. - Wyoh? Wyoming Knott? - Hogy? Hát persze. Wyoh, Wye, Wyoming, Wyoming Knott; ez mind ugyanaz. Csak úgy ne hívd, hogy „miért ne”! - Egyetértek, nem sütöm el még egyszer ugyanazt a viccet. Goszpozsa, hívhatlak inkább „Wyoh-nak”, és nem „Wye-nak”? Feltételezem, hogy az elégtelen redundancia miatt az egy szótagú forma összekeverhető az egy szótagú kérdő névmással akkor is, ha nincs szándékomban viccelni. Wyoming pislogott - Mike angolsága abban az időben fárasztó lehetett -, de aztán erőt vett magán. - Hát persze, Mike. A „Wyoh” a nevemnek az a változata, amelyet a legjobban kedvelek. - Akkor azt fogom használni. A keresztneved teljes alakja még inkább félreértelmezhető, mivel hangzásban azonos egy közigazgatási területtel, amely az Észak-Amerikai Direktorátus Északnyugati Igazgatási Zónájának része. - Tudom, ott születtem, és a szüleim az állam után neveztek el. De nem sok mindenre emlékszem. * Angol szójáték, a wye és a why (miért), illetve a Knott, nőt szavak kiejtésének azonosságára épül. (A fordító)
A hold börtönében
60
- Sajnálom, hogy ez az áramkör nem teszi lehetővé képek vetítését, Wyoh. Wyoming egy négyszögletű terület terrai koordináták szerint a negyvenegyedik és negyven-ötödik szélességi, továbbá a száznegyedik fok három perc, és száztizenegy fok három perc hosszúsági fokok mentén terül el, ennél fogva kétszázötvenháromezer ötszázkilencvenhét egész hat tized négyzetkilométer a területe. A régióban magas hegyek és fennsíkok vannak, csak mérsékelten termékeny, de természeti szépségei miatt sokra tartják. A lakosság létszáma csekély volt, amíg meg nem növelték a Nagy-New York Városi Megújítási Terv keretében végrehajtott betelepítéssel 2025 és 2030 között. - Ez még a születésem előtt volt - szólalt meg Wyoh -, de tudok róla. A nagyszüleimet akkor telepítették oda, és azt is lehet mondani, hogy ezért kerültem én a Lunára. - Folytassam a beszámolót arról a területről, amelyet Wyomingnak neveznek? - kérdezte Mike. - Ne, Mike! - vágtam közbe. - Valószínűleg órákon át mesélhetnéd, ami a memóriatárolódban van. - Normális beszédtempóban kilenc egész hetvenhárom század órán át, ha nem számítjuk a kereszthivatkozásokat. - Én is ettől tartok. Talán Wyoh egy nap szeretné meghallgatni. De ennek a hívásnak az a célja, hogy megismerkedjél ezzel a Wyominggal... aki történetesen szintén rendelkezik természeti szépségekkel, és figyelemre méltó a domborzata. - És korlátozott a termékenysége - tette hozzá Wyoh. Mannie, ha ragaszkodsz az ostoba párhuzamokhoz, akkor ezt is hozzá kell tenned. Mike-ot nem érdekli, hogy nézek ki. - Honnan tudod? Mike, szeretnék neked képet adni róla. - Wyoh, igazán érdekel a külsőd; remélem, hogy a barátom leszel. De számos képem van rólad. - Van képed rólam? Mikor és hol készültek? - Kikerestem és tanulmányoztam őket, amint meghallottam a neved. Szerződéses kapcsolatban vagyok Hongkong Luna Szülészeti Klinikájának archívumával. A memóriabank a biológiai és fiziológiai adatokon és az anamnézisen kívül kilencvenhat képet is tartalmaz rólad. Azokat tanulmányoztam. Wyoh elhűlt. 61
Robert a. heinlein
- Mike, ezt annyi idő alatt megteheti, amíg te csuklasz egyet - magyaráztam. - Ehhez hozzá kell szoknod. - A mindenit, Mannie, tisztában vagy vele, hogy a klinika miféle képeket őriz? - Ezen nem gondolkodtam. - Ne is tedd! Jó ég! Miké hangja fájdalmasan félénk volt, úgy viselkedett, mint egy kölyökkutya, ha hibát követett el. - Ha megbántottalak, Goszpozsa Wyoh, ez nem volt szándékomban, és nagyon sajnálom. Kitörölhetem azokat a képeket az ideiglenes memóriabankból, lezárhatom a klinika archívumát, így csak akkor nézhetek bele, ha ismételt kérés érkezik onnan, és akkor is anélkül, hogy bármivel társítanám vagy bármit gondolnék. Megtegyem? - Képes rá - biztosítottam a lányt. - Mike-kal mindig újrakezdheted... ebből a szempontból jobb, mint egy ember. Olyan mértékben képes felejteni, hogy eszébe sem jut később belenézni... és akkor sem gondol rájuk, ha felszólítják a visszakeresésre. Ezért fogadd el az ajánlatát, ha zseníroz a dolog! - Hát... nem. Mike, te nyugodtan megnézheted. De ne mutasd meg őket Mannie-nak! Mike hosszan habozott - volt vagy négy másodperc, talán több is. Azt hiszem, olyasfajta dilemma volt ez, amely egy gyengébb számítógépet idegösszeomlásba kerget. Ő azonban megoldotta a problémát. - Man, egyetlen barátom, elfogadhatom ezt az utasítást? - Programozd be - feleltem - és zárd le! De Wyoh, nem túlságos fukarság ez? Legalább egyet engedhetnél. Mike kinyomtathatja nekem, amikor legközelebb ott leszek. - Minden sorozatból az első példányt - ajánlotta Mike. - Az ilyesfajta adatokkal kapcsolatos asszociációs analízisből tudom, hogy az ilyen szépség mély hatással van minden egészséges emberi hímre. - Mit szólsz hozzá, Wyoh? Fizetségül az almás pitéért. - Izé... olyan képet, amelyen törülközőbe van burkolva a hajam, és egy rács előtt állok, a leghalványabb smink nélkül? Teljesen elment az eszed? Mike, ne engedd meg neki! - Akkor nem engedem meg. Man, ez nem-ostoba?
A hold börtönében
62
- Lánynak nem az. A lányok érdekesek, Mike; kevesebb adatból vonnak le következtetést, mint te. Nem hagynánk a témát, és foglalkozunk a viccekkel? Ennek örült. Átfutottuk a listát, és közöltük a következtetéseinket. Aztán igyekeztünk elmagyarázni neki azokat a vicceket, amelyeket nem tudott megérteni. Változó sikerrel. A legnagyobb problémát azok a történetek jelentették, amelyeket én „viccesnek” jelöltem be, Wyoh pedig „nem viccesnek”, vagy fordítva; Wyoh mindegyikről megkérdezte Mike véleményét. Bár azelőtt kérdezte volna, hogy közöltük a véleményünket; ez az elektronikus fiatalkorú bűnöző mindig vele értett egyet, és sohasem velem. Vajon őszinte volt Mike véleménye? Vagy csak igyekezett megkönnyíteni, hogy új ismeretségéből barátság legyen? Vagy különös fogalmai voltak a humorról - és engem tréfált meg? Nem kérdeztem meg tőle. Ahogy a minta kialakult, Wyoh számokat írt a telefon melletti noteszbe: ism. 1, 51, 53, 87, 90, 99. - Mannie, Mike lány! Vállat vontam, fölálltam. - Mike, huszonkét órája nem aludtam. Ti csak beszélgessetek, amíg akartok! Holnap hívjál föl! - Jó éjt, Man! Aludj jól! Wyoh, te is álmos vagy? - Nem, Mike, én szundítottam. De Mannie, nem fogunk zavarni? - Nem. Amikor álmos vagyok, akkor alszom. - Elkezdtem széthajtani a díványt ággyá. - Bocsánat, Mike! - mondta Wyoh. Fölállt, kivette a lepedőt a kezemből. - Majd később bevetem. Te aludj ott, tovaris; nagyobb vagy nálam! Nyújtózz ki! Túl fáradt voltam ahhoz, hogy vitatkozzam; eldőltem, és azonnal elaludtam. Úgy rémlik, mintha hallottam volna némi vihogást és egy sikkanást, de egyszer sem ébredtem föl annyira, hogy biztos legyek benne. Később fölébredtem és akkor lettem teljesen éber, amikor rájöttem, hogy két női hangot hallok: az egyik Wyoh meleg altja, a másik egy kedves szoprán, amely francia kiejtéssel beszél. Wyoh kuncogott valamin, aztán válaszolt: 63
Robert a. heinlein
- Na jó, Michelle drágám, hamarosan felhívlak. Jócca-kát, édesem! - Jól van. Jó éjt, drágám! Wyoh fölállt, megfordult. - Ki ez a barátnőd? - kérdeztem. Azt hittem, senkit nem ismer Luna Cityben. Talán Hongkongba telefonált... volt egy olyan álomittas érzésem, hogy nem kellett volna megtennie. - Ja, az? Természetesen Mike. Nem akartunk felébreszteni. - Micsoda? - Ő valójában Michelle. Mármint megbeszéltem Mike-kal, hogy milyen nemű. Úgy döntött, hogy lehet kétnemű is. így most Michelle, és ez az ő hangja volt. Elsőre sikerült; egyszer sem mutált. - Hát persze, hogy nem; egy oktávval átállította a beszédszintetizátorát. Mit akarsz tenni? Széthasítod a személyiségét? - Ez nem csupán hasadás; amikor Michelle, teljesen megváltozik a modora és a viselkedése. Ne aggódj, hogy meghasad a személyisége; bármilyen személyiséget képes fölvenni, amilyenre éppen szüksége van! Mellesleg, így sokkal könnyebb mindkettőnknek. Miután hangot váltott, kibontottuk a hajunkat, összebújtunk, és úgy smúzoltunk, mintha mindig ismertünk volna egymást. Most már azok az ostoba képek sem zavarnak... ami azt illeti, elég sokat beszélgettünk a terhességeimről. Michelle borzasztóan kíváncsi. Mindent tud az OB tamponról, a nőgyógyászatról és így tovább, de csak elméletben... és hálás a nyers tényékért. Mannie, Michelle valójában sokkal inkább nő, mint amennyire Mike férfi. - Hát... gondolom, ez oké. Elsőre biztosan sokkol majd, amikor Mike-nak szólítom, és női hangon válaszol. - Nem fog! - Mi? - Michelle az én barátnőm. Amikor hozzád szól, akkor Mike lesz. Adott nekem egy közvetlen számot; benne van a Michelle, ipszilonnal. MYCHELLE és két YY, hogy kijöjjön a tíz szám.
A hold börtönében
64
Bizonytalan féltékenységet éreztem, holott tisztában voltam vele, hogy ez ostobaság. Wyoh hirtelen vihogni kezdett. - Mesélt nekem egy csomó új viccet, olyanokat, amiket te nem találnál mulatságosnak... apám, micsoda disznóságokat tud! - Mike... vagy a nővére, Michelle... egyszerű teremtmény. Feküdj ide a helyemre! - Maradj, ahol vagy! Pofa be! Fordulj meg! Aludj el! - Befogtam a pofámat, megfordultam, elaludtam. Valamikor később arra ébredtem, hogy olyan „házas” érzésem van - valami meleg simult a hátamnak. Nem ébredtem volna föl, de halkan zokogott. Megfordultam, szó nélkül a feje alá dugtam a karomat. Nem zokogott tovább; a lélegzetvétele lelassult, egyenletes lett. Visszaaludtam.
65
Robert a. heinlein
5
U
alhattunk, mert következőnek azt érzékeltem, hogy a telefon cseng és villog a fény rajta. Fölkapcsoltam a szoba világítását és föl akartam kelni, de valami nyomta a jobb karom. Gyengéden leemeltem magamról, átmásztam rajta és fölvettem a kagylót. Mike volt az. - Jó reggelt, Man! De la Paz professzor az otthoni számoddal beszél. - Oda tudsz kapcsolni? Mint „Sherlock”? - Hát persze, Man. - Ne szakítsd félbe a hívást! Akkor kapcsolj oda, amikor befejezi! Hol van? - Egy nyilvános telefonfülkében, a Jégbányász Felesége nevű kocsmában a... - Ismerem. Mike, amikor odakapcsolsz, tudod tartani a vonalat? Azt akarom, hogy ellenőrizd! - Meglesz. - Meg tudod mondani, ha valaki hallgatózik? A lélegzéséről? - Mivel beszédéből hiányzik a visszhang, arra következtetek, hogy hangszigetelő bura alatt van. De arra is következtetek, hogy egy kocsmában mások is lehetnek. Akarod hallani, Man? - Rajta, kapcsolj oda, és ha fölemeli a burát, szólj nekem! Ravasz haver vagy, Mike! - Köszönöm, Man! Odakapcsolt; hallottam, amint Mama éppen azt mondja: - Természetesen szólok neki, professzor úr. Nagyon sajnálom, hogy Manuel nincs itthon. Nem tudna megadni egy telefonszámot? Nagyon szeretné visszahívni önt; ragaszkodott hozzá, hogy kérjek magától egy telefonszámot. 66 A hold börtönében GYANCSAK MELYEN
- Borzasztóan sajnálom, drága hölgyem, de máris távozom. Lássuk csak, most nyolc tizenöt van; kilenckor visszahívom, ha lehetséges. - Természetesen, professzor úr. - Mama hangjában megjelent az a turbékolás, amelyet azoknak a férfiaknak tartott fönn, akik nem voltak a férjei, de kedvelte őket - néha mi is hallhattuk. Egy pillanattal később Mike azt mondta: - Most! Én pedig megszólaltam: - Helló, professzor! Hallom, keresett. Mannie vagyok. Hallottam, hogy elakad a lélegzete. - Megesküdtem volna, hogy szétkapcsolt. De hát szét is kapcsolt; bizonyára megszakadt a vonal. Manuel! Jó hallani a hangodat, drága fiam! Most értél haza? - Nem vagyok otthon. - De, de hát ott kell lenned! Én nem... - Erre most nincs idő, professzor. Hallja magát valaki? - Nem hinném. Hangszigetelő burát használok. - Bár láthatnám! Professzor, milyen napon születtem? Habozott. Aztán azt mondta: - Értem. Azt hiszem, értem. Július tizennegyedike. - Meggyőzött. Jól van, beszélgessünk! - Tényleg nem otthonról hívsz, Manuel? Hol vagy? - Ezt most hagyjuk! A feleségemet egy lányról kérdezte. Nevekre nincs szükség. Miért akarja őt megtalálni, professzor? - Figyelmeztetni akarom, ne próbáljon visszatérni a saját városába. Letartóztatnák. - Miből gondolja? - Drága fiam! Mindenki nagy veszélyben forog, aki ott volt azon a gyűlésen. Te is. Annyira örültem... még ha zavarba hozott is..., amikor azt mondtad, hogy nem vagy otthon. Egy darabig nem kéne hazamenned! Ha van valami biztos hely, ahol ellehetsz, akkor jobb lenne, ha szabadságra mennél! Gondolom, tisztában vagy vele... bármilyen sietősen távoztál is, tudnod kell..., hogy tegnap este erőszakos cselekmények történtek. Tisztában voltam! Az Igazgató őreinek megölése kétségtelenül sérti a Hatósági Rendtartást. Ha én lennék az Igazgató, elég sötét színben látnám a történteket. 67
Robert a. heinlein
- Köszönöm professzor; óvatos leszek! És ha találkozom azzal a lánnyal, elmondom neki is. - Nem tudod, hol lehet? Láttak téged, amint vele távoztál, és reméltem, tudod, hol tartózkodik. - Professzor, mi ez az érdeklődés? Tegnap este nem úgy tűnt, mintha egyetértene vele. - Nem, nem, Manuel! O az elvtársam. Nem „tovaris”-t mondok, mert nem udvariaskodni akarok: én a régi értelemben használom ezt a szót. Ez kötelék. O az elvtársam. Csak a taktikában különböznek a nézeteink. A célokban és a hűségben nem. - Értem. Nos, gondoskodom róla, hogy az üzenet célba érjen. Meg fogja kapni! - Csodálatos! Nem teszek föl kérdéseket... de remélem, nagyon remélem, módot találsz arra, hogy biztonságba helyezd, valódi biztonságba, amíg elcsitulnak a kedélyek. Gondolkodtam. - Egy pillanat, professzor! Ne tegye le! Miközben telefonáltam, Wyoh a fürdőszobába ment, valószínűleg azért, hogy ne hallja a beszélgetést; ő ilyen volt. Kopogtattam az ajtón. - Wyoh! - Egy másodperc múlva kimegyek. - Szükségem van a tanácsodra. Kinyitotta az ajtót. - Tessék, Mannie! - Mi a vélemény a szervezetedben de la Pazról? Megbízható? Te megbízol benne? Elgondolkodva nézett rám. - Aid ott volt azon a gyűlésen, mindenkiért kezeskedett valaki. De én nem ismerem. - Hmm. Mi a véleményed róla? - Kedvelem, még ha vitatkozott is velem. Te tudsz róla valamit? - Ó, igen, húsz éve ismerem. Én bízom benne. De ezt a bizalmat nem terjeszthetem ki rád. Ez baj, és a te problémád, nem az enyém. Melegen mosolygott. - Mannie, mivel te bízol benne, én is éppen annyira bízom.
A hold börtönében
68
Visszamentem a telefonhoz. - Professzor, maga bujkál? Kuncogott. - Pontosan, Manuel. - Ismer egy szladit, amelynek Grand Hotel Raffles a neve? L szoba, két szinttel a porta alatt. Ide tudna jönni feltűnés nélkül? Reggelizett már, és mit szeretne reggelizni? Ismét kuncogott. - Manuel, egyetlen diák is megadhatja a tanárnak az az érzést, hogy nem vesztegette el az éveket. Tudom, hol van, oda tudok menni feltűnés nélkül, még nem reggeliztem, és bármit megeszek, ami nem mozog. Wyoh elkezdte összecsukni az ágyat. Odamentem, hogy segítsek. - Mit akarsz reggelizni? - Csáját és pirítóst. Jó lenne gyümölcslé is. - Az nem elég. - Hát... lágy tojást. De én fizetem a reggelit! - Két lágy tojás, vajas pirítós lekvárral, gyümölcslé. Hogy ki fizet, azt majd kivetjük a kockán. - A tiéddel, vagy az enyémmel? - Az enyémmel, és csalok. - Odamentem a lifthez, kértem az étlapot, és azon találtam valamit, aminek az volt a neve, hogy VIDÁM MACSKAJAJ - EXTRA NAGY ADAGOK! paradicsomlé, omlett, sült sonka, sült krumpli, zabkeksz, méz, pirítós, tej, tea vagy kávé - HKL $ 4.50 két személyre. Két személyre rendeltem, nem akartam elárulni, hogy hárman leszünk. Ragyogó tiszták voltunk, a szoba rendes, reggelire kész, és Wyoh a fekete ruhát a vörösre cserélte, „mert társaságunk lesz”. A lift csengetett, mert megjött az étel. A ruhacserét nem lehetett szó nélkül hagyni. Wyoh pózba állt, mosolygott, és azt mondta: - Mannie, nagyon tetszik ez a ruha. Honnan tudtad, hogy ilyen jól áll nekem? - Lángelme vagyok. - Én is úgy gondolom. Mibe került? Ki akarom fizetni! - Turkálóból van, ötven centbe került. Elkomorodott, toppantott. Mezítláb volt, a toppantás nem hallatszott, de repült tőle fél métert. 69
Robert a. heinlein
- Kellemes földet érést! - mondtam neki. Úgy tántorgott, mint egy zöldfülű. - Manuel O’Kelly! Tévedsz, ha azt hiszed, hogy drága ruhát fogadok el egy férfitól, akivel le sem feküdtem! - Ezen könnyen segíthetünk. - Kéjenc! Megmondom a feleségeidnek! - Tedd! Mama úgyis mindig a legrosszabbat feltételezi rólam. Odamentem a lifthez, kiszedegettem a tányérokat. Ekkor kopogtattak. Bekapcsoltam a mikrofont. - Ki az? - Üzenet goszpogyin Smithnek - recsegett a hangszóró. - Goszpogyin Bemard O. Smithnek. Elfordítottam a zárat, és beengedtem Bernardo de la Pazt. Úgy festett, mint egy menekült: piszkos volt a ruhája, ő maga is mosdatlan, a haja kócos, az egyik oldala megbénult, az egyik szeme bevérzett - tökéletes mása volt azoknak a roncsoknak, akik a Bottom Alleyn alszanak és az olcsó kocsmákban próbálnak italt és főtt tojást lejmolni. A nyála is csurgott. Ahogy becsuktam az ajtót, kiegyenesedett, arcvonásai ismét normálisak lettek, összekulcsolta a kezét a szegycsontján, végignézett Wyoh-n, beszívta a levegőt és füttyentett. - Még szebb, mint ahogy emlékeztem! - mondta. A lány a dühe ellenére is elmosolyodott. - Köszönöm, professzor úr! De ne fáradjon! Itt csak elvtársak vannak. - Señorita, az a nap, amikor hagyom, hogy a politika betolakodjon a szépségimádatomba, a politikától való viszszavonulásom napját jelenti. Ön viszont igen kedves. Elfordította a fejét, körülnézett a szobában. - Professzor, ne keressen bizonyítékokat, mint egy piszkos fantáziájú vénember! - szóltam rá. - Az éjszaka a politika uralkodott itt, csakis a politika. - Ez nem igaz! - csattant föl Wyoh. - Órákon át küzdöttem vele! De túlságosan erős volt. Professzor úr, mi a büntetés az ilyen esetekben? Itt, Luna Cityben? A professzor csettintett, sértetlen szemét forgatta.
A hold börtönében
70
- Manuel, meg vagyok döbbenve! Ez komoly dolog, drágám; rendszerint eliminálás. De ki kell vizsgálni az esetet! Önként jött ide? - Elkábított. - „Elcsábított”, drága hölgy! Ne rongáljuk a nyelvet! Tud mutatni zúzódásokat? - Kihűl a tojás - jeleztem. - Nem halaszthatnánk reggeli utánra az eliminálásomat? - Kiváló ötlet! - helyeselt a professzor. - Manuel, nem tudnál megtakarítani egy liter vizet öreg tanárodnak, hogy egy kicsit illőbb külsőt öltsön? - Amennyit csak kíván. Csak ne húzza az időt, mert lemarad a reggeliről! - Köszönöm uram! Visszavonult; sikálás és súrolás hangja hallatszott. Wyoh és én megterítettük az asztalt. - Zúzódások! - szólaltam meg. - Küzdelem egész éjszaka! - Megérdemled, megsértettél! - Hogyan? - Azzal, hogy nem inzultáltál. Miután itt elkábítottál. - Hmm. Ezt elemeztetnem kell Mike-kal. - Michelle megérti ezt. Mannie, válthatok témát, és kaphatok egy kicsit abból a sonkából? - A fele a tied. A prof félig vegetáriánus. Előjött a professzor is, és ha nem is lehetett elegánsnak nevezni, de tiszta és rendes volt, megfésülte a haját, arcára visszatértek a grüberlik, szemébe a huncut csillogás. A hamis bevérzés eltűnt. - Professzor, ezt hogy csinálta? - A hosszú gyakorlat, Manuel; régebben csinálom ezt a dolgot, mint ti, fiatalok. Sok évvel ezelőtt Limában... gyönyörű város... megfontolatlanul megkockáztattam egyetlen sétát egy szép napon... és deportáltak. De gusztusos ez az asztal! - Üljön ide, professzor úr! - invitálta Wyoh. - Nem akarok mellé ülni! Ez egy szatír! - Figyelj - szóltam rá -, először együnk, aztán éli ni in aljatok! Professzor, pakolja meg a tányérját, és mesélje el, mi történt az éjjel! 71
Robert a. heinlein
- Javasolhatok egy változást a programban? Manuel, egy összeesküvő élete nem könnyű, és én még születésed előtt megtanultam, hogy ne keverjem össze a kaját a politikával. Megzavarja az emésztő enzimeket és gyomorfekélyhez vezet, márpedig ez a betegség a legelterjedtebb a földalatti mozgalmak tagjainak körében. Hmm! Annak a halnak jó az illata. - Hal? - Arra a rózsaszín lazacra gondolok - mutatott a professzor a sonkára. Hosszabb, kellemesen töltött idő után eljutottunk a kávéhoz/teához. A professzor hátradőlt, sóhajtott, és azt mondta: - Bolsoje szpasziba, goszpozsa i goszpogyin. Nagyon köszönöm, rendkívül finom volt! Nem is tudom, mikor békültem ki utoljára ennyire a világgal. Ja, igen! Tegnap este nem láttam túl sokat a dologból, mert éppen, amikor ti ketten csodamód elmenekültetek, én is életben maradtam, hogy egy nappal tovább harcolhassak, vagyis leléptem. Egy ajtószárny mögé rejtőztem. Mire megkockáztattam, hogy kilessek, a buli már befejeződött, a legtöbben távoztak, és az összes sárga zubbonyos halott volt. (Megjegyzés: Ezt helyesbítenem kell; sokkal később megtudtam az igazat. Amikor kitört a balhé, és én igyekeztem Wyoh-t kimenekíteni az ajtón, a prof előkerített egy pisztolyt, és a többiek feje fölött leszedett három őrt, akik a hátsó ajtónál álltak; az egyiküknél volt a hangszóró. Hogy hogyan csempészett be fegyvert a Sziklára - vagy hogyan sikerült megszabadulnia tőle később -, azt nem tudom. De a professzor lövéseinek Tökmag akcióival együtt sikerült megfordítania a helyzetet; egyetlen sárga zubbonyos sem távozott élve. Sok ember megégett, négyen meghaltak - de késsel, kézzel és lábbal másodpercek alatt végeztek velük.) - Talán mondhatnám: „Mindenki egyért” - folytatta a professzor. - Két kozákot vitéz barátotok, Tökmag Mkrum küldött a másvilágra annál az ajtónál, amelyen át távoztatok... és szomorúam közlöm veletek, hogy Tökmag is ott feküdt rajtuk holtan... - Tudjuk.
A hold börtönében
72
- Nos, dulce et decorum*. Egy őr ugyanannál az ajtónál az arcán sebesült meg, de még mozgott; azt a fajta kezelést alkalmaztam a nyakán, amelyet a Földi Fertály hivatásos köreiben isztambuli csavarintásnak hívnak. Követte társait. Addigra a legtöbb élő távozott. Nem maradt más, csak én magam és az estét levezető elnök, Finn Nielsen, meg egy elvtárs, akit „Anyu” néven ismerünk, mert a férje így nevezi. Tanácskoztam Finn elvtárssal, és minden ajtót bezártunk. Már csak a takarítás maradt hátra. Ismeritek annak a helynek a hátsó részét? - Én ugyan nem - feleltem. Wyoh a fejét rázta. - Van ott egy konyha és egy éléskamra, amelyeket banketteknél használnak. Úgy sejtem, Anyu és családja hentesboltot vezetnek, mert olyan gyorsan intézték el a holtakat, ahogy csak Finn és én hátra tudtuk cipelni őket, eltüntetésük sebességét kizárólag az korlátozta, hogy milyen gyorsan lehetett ledarálni és leöblíteni őket a városi csatornába. A látványtól elég rosszul lettem, úgyhogy inkább felmostam a csarnokot. A ruhák jelentették a kemény diót, különösen azok a félkatonai uniformisok. - Mit csináltak a lézerfegyverekkel? A professzor ártatlanul nézett rám. - Fegyverek? Jó ég, azok bizonyára eltűntek! Mi minden személyes tárgyat eltávolítottunk elhunyt elvtársainkról... a rokonoknak, az azonosítás végett, érzelmi okokból. Végül mindent eltakarítottunk; nem mintha ezzel meg lehetne téveszteni az Interpolt, de lehetett vele olyan látszatot kelteni, hogy semmi rendellenes nem történt az este. Tanácskoztunk, és megegyeztünk, hogy jobb, ha egy ideig nem látnak minket, aztán fürgén távoztunk, jómagam egy nyomáskiegyenlítő ajtón át, amely a hatodik szintre vezetett. Ezután megpróbáltalak felhívni, mivel aggódtam a biztonságodért, és ezért a kedves hölgyért. - Wyoh felé bólintott. - Ezzel vége a mesének. Az éjszakát csöndes helyeken töltöttem. - Prof - mondtam -, azok az őrök új emberek voltak, még
* Dulce et decorum est pro patria móri (latin): Édes és dicső dolog a hazáért meghalni. (A szerk.)
73
Robert a. heinlein
nem álltak biztosan a lábukon, különben nem győztünk volna. - Meglehet - helyeselt. - De ha nem lettek volna újak, akkor sem végződött volna másképpen a dolog. - Miért? Fegyverük volt. - Fiacskám, láttál már boxer kutyát? Azt hiszem, nem: nincs túl sok kutya a Lunán. A boxer különleges szelekció eredménye. Szelíd és értelmes, de ha úgy adódik, gyilkossá vadul. Nálunk egy még különösebb teremtmény fejlődött ki. Nem ismerek a Terrán olyan várost, ahol az emberek olyan udvariasságot és kölcsönös megbecsülést tanúsítanának egymás iránt, mint itt, a Lunán. Ehhez képest a terrai városok... és ismertem a legnagyobbakat... barbár helyek. Mégis, a holdlakó éppen olyan gyilkos, mint a boxer. Manuel, kilenc őrnek, legyen bár állig fölfegyverkezve, semmi esélye nem volt azzal a bandával szemben. Főnökünknek rossz az ítélőképessége. - Hmm. Látta a reggeli lapokat, prof? Vagy a tévéhíradót? - Az utóbbit. - Semmi sem volt az éjszakai hírekben. - Sem ma reggel. - Különös - mondtam. - Mi ebben a különös? - kérdezte Wyoh. - Mi nem beszéltünk; és az elvtársaink ott vannak a lunai sajtó minden kulcsfontosságú helyén. A prof a fejét rázta. - Dehogyis, drágám. Ez nem ilyen egyszerű. Cenzúra. Tudja, hogyan készül az újság? - Nem valami pontosan. Gépek nyomtatják. - A prof erre gondolt - mondtam. - A híreket a kiadóban írják. Onnan egy szerződéses cég továbbítja a Hatósági Központ egyik fő számítógépéhez. - Reméltem, felfigyel rá, hogy „fő számítógépet” mondtam Mike helyett. - A nyomtatás a telefonhálózat vezetékein át történik. A tekercseket betáplálják a számítógépes részlegbe, amely elolvassa, előkészíti a nyomtatást, majd több helyen kinyomtatja. A Daily Lunatic novyleni számait Novylenben nyomják, kiegészítik helyi sztorikkal, a számítógép kicseréli a fontos cégjeleket, nem kell mondanom, hogyan. A prof arra gondolt, hogy a Hatósági Központban az Igazgató
A hold börtönében
74
belenyúlhat nyomás előtt a szövegbe. Ugyanez történik minden hírügynökségnél, akár innen közvetít híreket a Földre, akár onnan ide. Minden áthalad a számítógépes termen. - A helyzet az - folytatta a prof -, hogy az Igazgató eltüntetheti a történetet. Lényegtelen, hogy megtette-e. Vagy... jól figyelj, Manuel; tudod, hogy nem nagyon értek a gépekhez... be is tehet egy történetet, nem számít, hány elvtársunk van a szerkesztőségekben. - Persze - helyeseltem. - A Központban bármit hozzátehetnek, kivághatnak vagy megváltoztathatnak. - És ez Ügyünk gyenge pontja, señorita. A kommunikáció. Azok a pofák nem számítanak; viszont létfontosságú, hogy nem rajtunk, de az Igazgatón múlik, közlik-e a hírt. Egy forradalmár számára a kommunikáció a sine qua non. Wyoh rám nézett, és éreztem, hogy megfeszülnek az idegeim. Másra tereltem a szót. - Prof, miért szabadultak meg a holtaktól? Amellett, hogy borzalmas munka, veszélyes is. Nem tudom, hány őre van az Igazgatónak, de bármelyik pillanatban megjelenhettek volna a többiek. - Hidd el, fiam, féltünk ettől! Noha csaknem használhatatlan voltam, ez az én ötletem volt, és nekem kellett meggyőznöm róla a többieket. Ó, az ötlet nem eredeti, csak emlék a múltból, egy történelmi alapelv. - Milyen alapelv? - A terror! Az ember szembenéz az ismert veszéllyel. De az ismeretlentől retteg. Ott hagytuk azoknak a spicliknek a fogait és a körmeit, hogy a társaik rettegjenek. Nem tudom, mennyire volt hatékony az Igazgató, de kezeskedem róla, hogy ma már kevésbé az. A cimborái könnyű bevetésre indultak. És senki nem jött vissza. Wyoh megborzongott. - Ez engem is megrettent. Nem fogja visszatartani őket, ha megint betörnek valahová. Professzor úr, azt mondja, hogy nem tudja, hány őre van az Igazgatónak. A Szervezet tudja. Huszonhét. Ha kilenc meghalt, akkor tizennyolc maradt. Talán ideje a hatalomátvételnek. Nem? - Nem - feleltem. 75
Robert a. heinlein
- De miért nem, Mannie? Sosem lesznek ennél gyengébbek! - Nem elég gyengék. Kilencen meghaltak, mert elég ostobák voltak ahhoz, hogy belépjenek oda, ahol mi voltunk. De ha az Igazgató otthon marad a testőrei körében... Nos, az este elég volt a „vállvetve” dumából. - A profhoz fordultam Még mindig érdekel, hogy az igazgató tud-e arról a tényről... már ha az..., hogy csak tizennyolc embere maradt. Azt mondta Wyoh-nak, hogy nem tanácsos visszamennie Hongkongba, és nekem se kéne hazamennem. Ha csakugyan tizennyolcán maradtak, akkor szeretném tudni, hogy mekkora a veszély. Később erősítést kap, de most L-Citynek négy főkapuja van és számos mellékajtója. Hányat képesek őrizni? Mi tartja vissza attól Wyoh-t, hogy elmenjen a Nyugati végállomásra, fölvegyen egy szkafandert, és hazatérjen? - Megteheti - helyeselt a prof. - Azt hiszem, hogy meg kell tennem - szólt közbe Wyoh. - Nem maradhatok itt örökké! Ha el kell rejtőznöm, jobb, ha Hongkongban teszem, ahol ismerem az embereket. - Elmenekülhet szkafanderben, drágám. De én kétlem, hogy sikerülne. Két sárga zubbonyos járt múlt éjjel a Nyugati végállomáson; magam láttam őket. Lehet, hogy most nincsenek ott. Tegyük föl, hogy ez a helyzet! Elmegy az állomásra... esetleg álruhában. Fölveszi a szkafanderét, beszáll egy Beluthihatchie felé tartó kapszulába. Ahogy kilép, hogy átszálljon az endsville-i buszra, letartóztatják. Kommunikáció. Nem szükséges, hogy a sárga zubbonyosok az állomásokon őrködjenek; elég, ha valaki meglátja. A többihez elegendő egy telefon. - De azt mondta, álruhában mennék! - A magasságát nem álcázhatja, és figyelhetik a szkafanderét. Olyasvalaki, akiről nem is feltételeznénk, hogy kapcsolata van az Igazgatóval. A legvalószínűbb, hogy egy elvtárs. - A prof elmosolyodott. - Az a probléma a konspirálással, hogy belülről rothad szét. Amikor a létszám eléri a négyet, jó esély van rá, hogy egyvalaki kém legyen. - Amit mondott, az elég reménytelenül hangzik - jegyezte meg komoran Wyoh. - Az esély talán egy az ezerhez.
A hold börtönében
76
- Nem tudom elhinni. Nem hiszem el! Aktív éveim alatt sok száz tagot szerveztünk be! Minden nagyobb városban vannak tagjaink. Az emberek velünk tartanak. A prof megcsóválta a fejét. - Minden új tag növeli az árulás esélyét. Wyoming, drága hölgyem, a forradalom nem toborzással győz. A forradalom tudomány, és csak kevesen értenek hozzá. Minden a megfelelő szervezésen, és mindenekelőtt a kommunikáción múlik. Aztán a történelem megfelelő pillanatában lecsapnak. A helyesen megszervezett és megfelelően időzített csapás vértelen. Ha ügyetlenül vagy rossz időpontban robbantják ki, az eredmény polgárháború, a csőcselék tombolása, tisztogatások, terror. Remélem, megbocsátja, ha azt mondom, hogy ez idáig ügyetlenül volt megszervezve! Wyoh döbbenten nézett rá. - Mit ért a helyes szervezésen? - Ha egy szervezet működőképes. Hogyan tervez meg az ember egy villanymotort? Fürdőkádat csatlakoztat rá, csak mert az van kéznél? Egy virágcsokor segít? Egy kőrakás? Nem, a célnak megfelelő elemeket kell használni, és fölösleges nagyobbra építeni, mint amekkora szükséges... emelett be kell tervezni a biztonsági tényezőket. A funkció szabja meg a tervet. - Ugyanez a helyzet a forradalommal is. A szervezet nem lehet nagyobb a szükségesnél... sosem szabad beszervezni valakit csak azért, mert csatlakozni akar. Nem szabad csak azért rábeszélni, mert szeretné, ha még többen osztanák a véleményét. Majd csatlakozik, ha eljön az idő... vagy roszszul ítélte meg a történelmi pillanatot. Vagy létre kell hozni egy oktatási szervezetet, de a mozgalomtól függetlenül; az agitáció nem része az alapvető struktúrának. - Ami az alapvető struktúrát illeti, a forradalom a konspirációval kezdődik; következésképpen a szervezet kicsiny, titkos, és úgy van megszervezve, hogy a lehető legkisebbre csökkentse az árulás okozta kárt... mert árulás mindig van. Az egyetlen megoldás a sejtrendszer, mostanáig nem találtak ki jobbat. - Sok elmélet foglalkozik az ilyen sejtek optimális méretével. Azt hiszem, a történelem bebizonyította, hogy a háromfős sejtek a legjobbak... háromnál több ember még 77
Robert a. heinlein
abban sem tud megegyezni, mikor legyen a vacsora, abban még kevésbé, mikor csapjanak le. Manuel, neked nagy a családod; te döntőd el, hogy mikor legyen a vacsora? - Bog szent nevére, nem! Azt Mama dönti el. - Aha. - A prof elővett egy noteszt a táskájából, és rajzolni kezdett. - Itt vannak a hármas sejtek. Ha azt tervezném, hogy átveszem a hatalmat a Lunán, hármunkkal kezdeném. Egyikünket megválasztanánk elnöknek. Nem szavaznánk, nyilvánvaló lenne a választás; különben nem mi lennénk a megfelelő trió. Ismernénk a következő kilenc embert, három sejtet... de minden sejt csak egy valakit ismerhetne közülünk. - Olyan, mint egy számítógépes diagram. Egy hármas logikai háló. - Csakugyan? A következő szinten kétféle kapcsolat létezik. Ez az elvtárs a második szinten ismeri másik két társát, a harmadik szinten ismeri az alá beosztott másik három embert. Társainak alsejtjeit vagy ismeri, vagy nem. Az egyik módszer megkettőzi a biztonságot, a másik megkettőzi az esetleges behatolás ütötte rés felszámolásának sebességét. Mondjuk, ez az elvtárs nem ismeri sejttársainak alsejtjeit. Manuel, akkor hányan árulhatják el? Ne mondd, hogy nem fogják; manapság bárkinek átmoshatják az agyát, aztán ropogósra keményítik, kivasalják és használják. Hányan? - Hatan - feleltem. - A főnöke, két sejttársa és hárman az alsejtből. - Heten - helyesbített a prof. - Ő is elárulhatja saját magát. Ez hét megszakadt kapcsolatot jelent, amelyet három szinten kell megjavítani. Hogyan? - Nem tudom, hogyan - szólt Wyoh. - Ha egyszer megszakadt, szétesik. - Manuel? Oldd meg ezt a feladatot! - Hát... idelent a cimboráknak módot kell találniuk, hogy üzenetet küldjenek három szinttel magasabbra. Azt nem kell tudni, hogy kinek, csak azt, hová. - Pontosan! - Na de prof, van jobb módszer is erre! - Csakugyan? Sok forradalmi teoretikus kovácsolta ezt ki, Manuel. Én annyira bízom bennük, hogy fogadást ajánlok neked... mondjuk tíz az egyhez.
A hold börtönében
78
- Ahhoz pénzre lenne szüksége. Fogja ezeket a sejteket, rendezze őket nyílt piramis, tetrahedron formába! A csúcs közös, minden ember egy embert ismer a szomszédos sejtből; tudja, hogyan küldjön neki üzenetet, csak ennyire van szüksége. A kommunikáció sosem szakad meg, mert éppúgy haladhat oldalvást, mint föl-le. Olyan ez, mint egy ideghálózat. Ezért van az, hogy lyukat üthet egy ember fejébe, kivehet egy darabot az agyából, és a gondolkodása mégsem sérül nagyon. Van fölös kapacitás, az üzenetek megkerülik a sérült helyet. Elveszíti azt, ami elpusztult, de tovább működik. - Manuel - mondta kétkedve a professzor -, tudnál rajzolni egy képet? Ez jól hangzik, de olyannyira ellenkezik az ortodox tanítással, hogy látnom kell! - Nos... jobban menne sztereo szerkesztővel. Megpróbálom. - (Aki azt gondolja, hogy könnyű elég áttekinthetően felvázolni százhuszonegy tetrahedront, egy ötszintes nyílt piramist ahhoz, hogy látni lehessen a kapcsolatokat, annak javaslom, próbálja meg!) A végén azt mondtam: - Nézze meg a rajz alapját! Mindegyik háromszög minden csúcsa csatlakozik zéró, egy vagy két másik háromszöghöz. Ahol találkoznak, ott van az összeköttetésük, egy vagy mindkét irányba; de egy többszörösen redundáns kommunikációs hálózatban egy kapcsolat is elég. A sarkokban, ahol nincs kapcsolat, az összeköttetés átugrik egy másik sarokba. Ahol kétszeres a kapcsolat, a választás mindig jobbra történik. - Most nézzük, hogyan működik ez emberekkel! Vegyük a negyedik szint D, mint dió pontját! Ez a csúcs Dan elvtárs. Menjünk le egy szintet, hogy lássuk, mi van, ha három kommunikációs szint kiesik... ez az E, mint eper szint, itt Egbert elvtársat figyeljük. - Egbert Donald alatt dolgozik, sejtjébe tartozik még Edward és Elmer, alatta pedig Frank, Fred, és Fatso van... de azt is tudja, hogyan küldjön üzenetet a saját szintjén Ezrának, aki az ő szintjén van, de nem az ő sejtjében. Nem ismeri Ezra nevét, arcát, címét, egyáltalán semmit; de van egy mód, valószínűleg egy telefonszám, amelyen át riaszthatja Ezrát. 79
Robert a. heinlein
- Most figyeljük, hogyan működik a dolog! A hármas szinten Casimir fecseg, elárulja Charlie-t és Coxot a saját sejtjéből, és a fölötte levőről Bakert, az alsó sejtből pedig Donaldot, Dánt és Dicket... elszigetelve ezzel Egbertet, Edwardot, Elmert, és mindenkit, aki alattuk van. - Mindhárman riasztanak... redundancia, minden kommunikációs rendszerben szükséges..., de kövessük Egbert segélykiáltását! Felhívja Ezrát. Csakhogy Ezra Charlie alatt van, szintén elszigetelődött. Nem számít. Ezra mindkét üzenetet továbbítja a saját biztonsági vonalán Edmund-nak. Balszerencséjére Edmund Cox alá tartozik, így hát ő is oldalvást továbbítja az üzenetet Enwrightnak... és ezzel elhagyja a kiégett területet, tovább halad fölfelé Doveren, Chambersen és Beeswaxon át Adamig, a legfelső szintre. Ő aztán a piramis másik oldalán üzenetet juttat el az E szintre Estherhez, Egberthez, rajtuk keresztül Ezrához és Edmundhoz. Ez a két üzenet föl és le nem csupán azonnal átjut, de haladásuk a legfelső szint számára pontosan elárulja, hol és mekkora kár esett. Nemcsak hogy megmaradt a szervezet, de azonnal elkezdheti javítani a sérülést. Wyoh végigkövette a vonalakat, meggyőződött róla, hogy működik - noha ez egy „idióta” láncolat volt. Ha Mike egy milliszekundumig tanulmányozná, sokkal jobb, biztonságosabb, áthatolhatatlanabb kapcsolási rajzot készítene. És valószínűleg - bizonyosan - módokat találna arra is, hogy elkerülje az árulást, miközben fölgyorsítja a működést. De hát én nem vagyok számítógép. A prof üres tekintettel bámult. - Mi a baj? - kérdeztem. - Működik; átgondoltam. - Manuel, fi..., bocsánat, Señor O’Kelly... nem lennél a forradalom vezetője? - Én? Jóságos Bog, nyet! Én nem leszek vesztett ügyek mártírja! Csak beszélgettünk! Wyoh felpillantott. - Mannie - mondta ünnepélyesen -, meg vagy választva. Ez eldőlt.
A hold börtönében
80
6
A
FENÉT DŐLT EL! - Manuel, ne kapkodj! - mondta a prof. - Itt vagyunk hárman, ez a tökéletes szám, különböző képességekkel és tapasztalatokkal rendelkezünk. Szépség, kor, férfias lendület... - Bennem nincsen semmilyen lendület! - Kérlek, Manuel! Mielőtt megpróbálunk döntést hozni, gondoljuk át ezt a lehető legtávolabbi következményekig. Ennek megkönnyítésére megkérdezhetem, hogy tart-e ez a szálloda italt? Van néhány ezüst shillingem, amit be akarok dobni a kereskedelem vérkeringésébe. Egy órája ez volt a legértelmesebb beszéd, amit hallottam. - Sztolicsnaja? - Jó választás! - Az erszényéért nyúlt. - Hagyja csak! - mondtam, és rendeltem egy litert, meg jeget. Megérkezett; paradicsomlé maradt a reggeliből. - Na már most! - szólaltam meg, miután koccintottunk. - Prof, mi a véleménye a pénzdíjas versenyekről? Mondjuk, tenne pénzt arra, hogy a Yankees ismét győz? - Manuel, mi a politikai filozófiád? - Úgy érzem, emiatt az új milwaukee-i fiú miatt érdemes befektetni. - Az ember néha nem tudja meghatározni, de a szókratészi vizsgálódás alapján tudja, hová álljon, és miért. - Megfogadom őket három a kettőhöz arányban. - Micsoda? Te fiatal bolond! Mennyire? - Háromszázra. Hongkongiban. - Rendben. Például milyen körülmények között tarthatja előbbre valónak egy állam a saját érdekét az állampolgárénál?
81
Robert a. heinlein
- Mannie, van még egy kis elszórni való pénzed? kérdezte Wyoh. - Jó a véleményem a philadelphiaiakról. Végigmértem. - Mégis, mire akarsz fogadni? - Eredj a pokolba! Szatír! - Prof, szerintem nincsenek olyan körülmények, amelyek között az állam előbbre valónak tarthatná a saját érdekét, mint az enyémet. - Jó. Akkor van egy kiindulópontunk. - Mannie - vágott közbe Wyoh -, ez a lehető legönzőbb álláspont. - A lehető legönzőbb alak vagyok. - Á, butaság! Ki mentett meg engem? A vadidegent! És meg sem próbáltál hasznot húzni belőle. Professzor úr, csak eldugott, de nem dugott meg. Mannie tökéletes lovag volt. - Sans peur, et sans reproche *. Tudom, sok éve ismerem. Ami nem összeegyeztethetetlen az előbb hangoztatott értékítélettel. - Ó, dehogynem az! Nem azzal, ahogy a dolgok állnak, hanem az eszménnyel, amely felé törekszünk. Mannie, az „állam”, az a Luna. Noha még nem független, és más államok polgárai vagyunk. De én része vagyok a Holdállamnak, és a te családod is az. Meghalnál a családodért? - A két kérdésnek semmi köze egymáshoz. - Dehogynem! Ez a lényeg. - Nyet. A családomat régóta ismerem, és hozzájuk tartozom. - Kedves hölgyem, Manuel védelmére kell kelnem. Helyes az értékrendje, még ha nem is tudja kifejteni. Föltehetek egy kérdést? Milyen körülmények között erkölcsös, ha egy csoport olyasmit cselekszik, ami erkölcstelennek minősül, ha a csoport egyik tagja önállóan követi el? - Izé... ez trükkös kérdés. - Ez a kulcskérdés, kedves Wyoming. Radikális kérdés, a kormányzati dilemma gyökere. Aki őszintén válaszol, és vállalja ennek minden következményét, az tudja, hol áll, és hogy miért hal meg. Wyoh elkomorodott. * Félelem és gáncs nélkül (fr.).
A hold börtönében
82
- Erkölcstelen, ha a csoport egyik tagja önállóan követi el... Professzor úr... ön milyen politikai alapelveket vall? - Először rákérdezhetek, hogy magának melyek az alapelvei? Már ha kifejtheti őket. - Hát persze, hogy kifejthetem! A Szervezet legtöbb tagjához hasonlóan az Ötödik Internacionálé híve vagyok. Mi senkit sem rekesztünk ki, aki a mi utunkat járja; ez egyesült front. Vannak köztünk kommunisták, a Negyedik Internacionálé hívei, ruddyták, szocietisták, Egyetlen Adó mozgalmisták, meg amit akar. Én nem vagyok marxista; az Ötödikben a gyakorlatias program a fontos. Privát, ahol az kell, publikus, ahol muszáj, és elismeri, hogy minden eset megítélésénél figyelembe kell venni a körülményeket. Semmi dogmatizmus! - Halálbüntetés? - Miért? - Mondjuk, árulásért. A Luna elárulásáért, miután felszabadult. - Hogyan lehet elárulni? Ha nem ismerem a körülményeket, nem dönthetek. - Én sem, drága Wyoming. De bizonyos körülmények között elfogadom a halálos ítéletet... egy különbséggel. Én nem folyamodok bírósághoz; magam vagyok a vádló, az ítéletvégrehajtó, és vállalom érte a teljes felelősséget. - De... professzor úr, milyen politikai alapelveket vall? - Racionális anarchista vagyok. - Nem ismerem ezt a meghatározást. Individualista anarchista, kommunista anarchista, keresztény anarchista, filozófiai anarchista, szindikalista, libertariánus... ezeket ismerem. De ez mi? Randitizmus? - Legyen randita! A racionális anarchista hisz benne, hogy az olyan fogalmak, mint „állam”, „társadalom” és „kormányzat” csupán a felelősségteljes egyének tetteiben léteznek. Hisz benne, hogy lehetetlen átruházni a vádat, megosztani a vádat, kiterjeszteni a vádat... mivel a vád, a bűntudat, a felelősség olyan fogalmak, amelyek kizárólag az egyénben nyilvánulnak meg. De racionális elme lévén tudja, hogy nem mindenki követi az ő értékrendjét, ezért tökéletesen próbál élni egy tökéletlen világban... annak 83
Robert a. heinlein
tudatában, hogy próbálkozása korántsem tökéletes, de hibáinak tudatában sem hátrál meg. - Lám csak! - szólaltam meg. - „Korántsem tökéletes.” Én egész életemben erre törekedtem. - Elérted a célod - felelte Wyoh. - Professzor úr, a szavai jól hangzanak, de van valami kétértelműség bennük. Túl sok a hatalom az egyén kezében; biztosan nem akarná... például hogy a hidrogénbombákat egy felelőtlen egyén irányítsa? - Véleményem szerint az egyén felelős. Mindig. Ha léteznek hidrogénbombák... márpedig léteznek..., akkor van ember, aki irányítja őket. Az erkölcs szerint nincs olyan dolog, hogy „állam”. Csak emberek. Egyének. Mindegyik felelős a saját cselekedeteiért. - Töltsék még valakinek? - kérdeztem. Semmi sem fogyasztja jobban az alkoholt, mint a politikai vita. Rendeltem még egy üveggel. Én nem vettem részt benne. Nem zúgolódtam akkor sem, amikor a „Hatóság hajtott acéligába”. Átvertem a Hatóságot, az idő többi részében pedig nem gondoltam rá. Azzal nem is foglalkoztam, hogy meg kéne szabadulni tőle - mert ez lehetetlen. A magam útján járok, a magam dolgával törődöm, nem érdekel más... Az igaz, hogy nem volt valami fényűzés akkortájt. A Földi Fertály mértékével szegények voltunk. Ha valamit be kellett hozni, inkább megvoltunk nélküle; nem hinném, hogy akár egyetlen motoros ajtó is lett volna a Lunán. Még a szkafandereket is a Terráról hozták, amíg egy ravasz kínai még a születésem előtt ki nem találta, hogyan csináljon jobb és egyszerűbb másolatokat. (Ha letesznek két kínait valamelyik tengerünkre, meggazdagodnak abból, hogy sziklákat adnak el egymásnak, miközben fölnevelnek tizenkét gyereket. Aztán egy hindu eladja kicsiben, amit nagyban megvett a kínaiaktól... áron alul, jókora haszonnal. Jól megvoltunk.) Láttam a fényűzést a Földi Fertályon. Nem ért az annyit, amennyire felvágtak vele. Nem a hatalmas nehézkedési erőre gondolok, az nem zavar. Az ostobaságokra. Az egész tyúkszarra. Ha a tyúkszart elszállítanák valamelyik földigiliszta városból a Lunára, a trágyázási problémák évszázadokra megszűnnének. Tedd azt! Ne tedd azt! Ne lépd
A hold börtönében
84
át a vonalat! Hol az igazolás, hogy befizette az adót? Mutassa a jogosítványát! Anyja neve három példányban. Csak kijárat. Balra kanyarodni tilos! Bírságok befizetéséhez kéretik sorba állni! Hozza vissza, pecsételtesse le! Forduljon fel - de előbb szerezzen hozzá engedélyt! Wyoh kitartóan faggatta a profot, biztos volt benne, hogy neki mindenre van válasza. De a profot jobban érdekelték a kérdések, mint a válaszok, amelyek megdöbbentették a lányt. Végül azt mondta: - Professzor úr, nem értem magát. Én nem ragaszkodom hozzá, hogy „kormánynak” nevezze; csak azt szeretném, ha kifejtené, milyen törvényekkel akarja biztosítani az egyenlő szabadságot mindenki számára. - Drága hölgyem, boldogan elfogadom az ön törvényeit. - De úgy tűnik, hogy maga semmilyen törvényt nem akar. - Ez igaz. Viszont elfogadok bármilyen törvényt, ha úgy érzi, hogy az szükséges a maga szabadságához. Én szabad vagyok, nem számít, milyen törvények vesznek körül. Ha tűrhetőnek találom, akkor eltűröm őket; ha túlságosan ellenszenvesek, akkor megszegem őket. Szabad vagyok, mert tudom, hogy egyedül én vagyok felelős erkölcsileg, bármit teszek is. - Nem tűr el olyan törvényt, amelyet a többség szükségesnek tekint? - Mondja meg, melyik törvényre gondol, drága hölgyem, és megmondom, engedelmeskedem-e. - Megkerüli a választ. Valahányszor szóba hozok egy általános alapelvet, megkerüli. A prof összekulcsolta a kezét a melle előtt. - Bocsásson meg! Higgye el, kedves Wyoming, mindent elkövetek, hogy maga elégedett legyen! Arról beszélt, hogy hajlandó bárkivel egységfrontba tömörülni, aki a maga útján jár. Elég annyi, hogy látni akarom, amint elkergetik a Hatóságot a Lunáról... és az életemmel is hozzájárulok ehhez a végkifejlethez? Wyoh felragyogott. - Hát persze! - Oldalba bokszolta a professzort... gyengéden persze..., aztán átkarolta, és megcsókolta az arcát. - Elvtársam! Haladjunk együtt! 85
Robert a. heinlein
- Egészségünkre! - mondtam. - Keressükmegadirit, és csinájjukki! - Jó ötletnek tűnt; rövid volt az éjszakám, és nem szoktam sokat inni. A prof megtöltötte a poharainkat, és magasba emelte a magáét. - Elvtársak... bejelentjük a forradalmat! Aztán mindkettőnket arcon csókolt. Rögtön kijózanodtam, mihelyt a prof leült, és azt mondta: - Szabad Luna Rendkívüli Bizottsága ülést tart. Akciótervet kell kidolgoznunk! - Várjon, prof! - mondtam. - Én nem egyeztem bele semmibe. Mi ez az „akció” izé? - El fogjuk távolítani a Hatóságot - mondta szelíden, - Hogyan? Köveket hajigálunk rájuk? - Ezt kell kidolgoznunk. Most vagyunk a tervezési szakaszban. - Prof, ismer engem - feleltem. - Ha el tudjuk intézni a Hatóságot, akkor nekem nem számít, mit kell fizetni érte. - „Életünket, vagyonúnkat és szent becsületünket”*. - He? - Az ár, amit valamikor megfizettek érte. - Hát, ugyancsak magas ár, de megfizetném! De ha fogadok, szeretném, ha lenne esélyem a nyerésre. Az éjszaka mondtam Wyoh-nak, hogy nem ellenzem a magas kockázatot... - Azt mondtad, Mannie: „tíz az egyhez”. - Da, Wyoh. Ha ismerteted az esélyeket, megteszem a tétet. De tudod-e ismertetni? - Nem, Manuel, erre nem vagyok képes. - Akkor miről fecsegünk? Én semmilyen esélyt nem látok. - Én sem, Manuel. De mi másként közelítünk a dolgokhoz. A forradalom nekem inkább művészet, mint cél, amelyet el akarok érni. De ettől nem félek; egy vesztett ügy is jelenthet akkora szellemi kielégülést, mint egy diadal. - Nekem nem. Sajnálom. - Mannie! - szólalt meg hirtelen Wyoh. - Kérdezd meg Mike-ot! * Az Amerikai Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatának záró szavai. (A fordító)
A hold börtönében
86
Nagyot néztem. - Komolyan beszélsz? - Komolyan. Ha valaki képes kiszámítani az esélyeket, akkor Mike az. Nem gondolod? - Hmm. Lehetséges. - Ha megkérdezhetem - szólt közbe a prof -, ki az a Mike? Vállat vontam. - Á, senki. - Mike Mannie legjobb barátja. Nagyon jó az esélylatolgatásban. - Egy bukméker? A mindenit, ha még valakit fölveszünk a csapatba, akkor megsértjük a sejtfelépítés elvét! - Miért sértenénk? - kérdezte felelte Wyoh. - Mike annak sejtnek a tagja, amelyet Mannie vezet. - Hmm... igaz. Visszavonom a tiltakozást. Meg lehet bízni benne? Kezeskedik érte? Vagy te, Manuel? - Nem őszinte, éretlen, rossz vicceket farag, nem érdekli a politika - mondtam. - Mannie, tovább fogom adni Mike-nak, amit most mondtál róla. Ebből semmi nem igaz, professzor úr... és szükségünk van rá. Izé, igazából neki kéne az elnöknek lenni, és mi hárman lehetnénk alatta a sejt. A végrehajtó sejt. - Wyoh, elég oxigént kapsz? - Jól vagyok, nem vedeltem annyit, mint te. Gondolkodj, Mannie! Használd a képzeletedet! - Be kell vallanom - szólt a prof -, hogy ezeket az ellentmondó nézeteket nagyon ellentmondásosnak találom. - Mannie? - A fenébe! - Úgyhogy mindent elmondtunk Mike-ról, hogy hogyan ébredt öntudatra, kapta a nevét, találkozott Wyoh-val. A prof könnyebben elfogadta az öntudatosodott számítógép gondolatát, mint én, amikor először találkoztam vele. Csak bólogatott, és azt hajtogatta: - Tovább! De végül azt mondta: - Ez az Igazgató saját számítógépe? Miért nem hívjuk meg a gyűléseinkre magát az Igazgatót, hogy legyen vége mindennek egyszer s mindenkorra? Igyekeztünk megnyugtatni. Végül azt mondtam: 87
Robert a. heinlein
- Fogja fel így! Mike önálló lény, mint maga. Nevezheti racionális anarchistának, mert ésszerűen gondolkodik, és nem lojális semmiféle kormányhoz. - Ha ez a masina nem hű a tulajdonosaihoz, akkor miért várod el azt, hogy hozzád hű legyen? - Megérzés. Olyan jól bántam vele, ahogy csak tudtam, és ő is így kezelt engem. - Elmondtam, milyen intézkedéseket hozott Mike a védelmemre. - Nem vagyok biztos benne, hogy el tudna-e árulni bárkinek, aki nem rendelkezik a kódokkal. Az egyik a lehallgatatlan telefonvonalak kódja; a másikkal azt lehet lehívni, amiről beszéltünk, és amit lementettem Mike-ba. A gépek nem úgy gondolkodnak, mint az emberek. De abban halálbiztos vagyok, hogy nem akar elárulni... és valószínűleg még akkor is meg tudna védeni, ha valaki megszerezné ezeket a kódokat. - Miért nem hívod fel, Mannie? - kérdezte Wyoh. - Ha de la Paz professzor beszél vele, rögtön megérti, miért bízunk meg Mike-ban. Professzor úr, semmilyen titkot nem kell elárulnunk Mike-nak addig, amíg ön nem bízik meg benne. - Ebben nem látok semmi veszélyt. - Igazság szerint már elmondtam neki néhány titkot vallottam be. Elmeséltem, miként vettem föl és mentettem le a tegnap esti gyűlést. A professzor fel volt dúlva, Wyoh aggódott. - Nyugalom! - mondtam. - Rajtam kívül senki sem ismeri azt a kódot, amellyel ezt elő lehet hívni. Wyoh, te tudod, hogy viselkedett Mike a képeiddel kapcsolatban; nekem sem mutatja meg őket, holott én javasoltam a blokkolásukat. Ha nincs több kétely, akkor felhívhatom, ellenőrizhetem, hogy senki nem hívta le azt az anyagot, és utasíthatom, hogy törölje... akkor pedig örökre elvész, mert a számítógép memóriája olyan, hogy vagy benne van valami, vagy nincs. Van jobb megoldás is. Felhívom Mike-ot, megkérem, játssza vissza a magnóra, és törölje a tárolóból. Fölösleges aggódni! - Nem aggódom - mondta Wyoh. - Professzor úr; én bízom Mike-ban, és maga is bízni fog. - Jobban belegondolva, nem sok kockázatot látok az esti gyűlés rögzítésében - ismerte el a prof. - Egy ilyen nagy rendezvényen mindig vannak kémek, lehet, hogy köztük is akad olyan, aki magnót használt, mint te, Manuel. Engem az
A hold börtönében
88
zavart, hogy indiszkrétnek tűntél. Ez olyan gyengeség, amelyet egy összeesküvő sosem engedhet meg magának, különösen, ha olyan magas szinten áll, mint te. - Nem voltam tagja semmiféle összeesküvésnek, amikor azt a felvételt betápláltam Mike-ba, és most sem vagyok, hacsak valaki nem számít ki jobb esélyeket, mint amilyenekkel pillanatnyilag rendelkezünk! - Visszavonom. Nem voltál indiszkrét. De komolyan azt állítod, hogy ez a masina képes előre megmondani egy forradalom győzelmének esélyeit? - Nem tudom. - Én azt hiszem, képes rá! - szólt Wyoh. - Hallgass, Wyoh! Azt tudja megjósolni, aminek minden fontos adatát beletáplálták. - Ez a gondom, Manuel. Nem kétlem, hogy ez a gép képes megoldani azokat a problémákat, amelyeket én nem. De ezen a téren mi a helyzet? Ismernie kellene... te jó ég!... az egész emberi történelmet, a Terra és a Luna mai társadalmi, politika és gazdasági helyzetének minden részletét, járatosnak kell lennie a pszichológia minden ágában, a technológiában és annak lehetőségeiben, legyen szó fegyverzetről, kommunikációról, stratégiáról, taktikáról, agitációs technikákról, ismernie kell olyan klasszikus szerzőket, mint Clausewitz, Guevara, Morgenstern, Machiavelli és még sokan mások. - Ez minden? - Hogyhogy ez minden? Édes fiam! - Prof, hány történelmi könyvet olvasott? - Nem tudom. Legalább ezret. - Mike egyetlen délután elolvas ennyit, és a sebességét csak a szkenner teljesítménye korlátozza. Az adatokat még ennél is gyorsabban dolgozza fel. Perceken belül összeveti azzal, amit tud, megjegyzi az ellentmondásokat, viszonyítja a valószínűségi értékeket a bizonytalanságokhoz. Mike szóról szóra kiolvassa a Terráról érkező összes újságot. Elolvas minden műszaki publikációt. Olvas regényeket... és tudja, hogy az csak kitalálás..., mert nincs elég dolga, és mindig többre vágyik. Ha van olyan könyv, amit el kell olvasnia ehhez, csak szóljon! Abban a pillanatban bevágja, ahogy beletáplálom. 89
Robert a. heinlein
A prof pislogott. - Bocsánatot kérek! Jól van, lássuk, képes-e megbirkózni ezzel a kérdéssel! Én mégis azt gondolom, hogy létezik az, amit „megérzésnek”, „emberi ítélőképességnek” neveznek. - Mike rendelkezik megérzéssel - szólt Wyoh. Pontosabban női megérzéssel. - Ami az „emberi ítélőképességet” illeti, Mike nem ember - tettem hozzá. - De mindent, amit tud, az emberektől tudja. Ismerkedjen meg vele, és akkor felmérheti az ítélőképességét! Telefonáltam. - Szia, Mike! - Szia, Man, egyetlen férfi barátom! Üdvözöllek, Wyoh, egyetlen női barátom! Hallok egy harmadik személyt is; feltételezem, hogy ő Bernardo de la Paz professzor. A prof meghökkent, aztán felderült. - Amilyen igazad van, Mike - mondtam. - Ezért hívtalak; a professzor nem-ostoba. - Köszönöm, Man! Bernardo de la Paz professzor, örülök, hogy megismerhetem. - Én örülök az ismeretségnek, uram. - A prof habozott, aztán folytatta. - Mi... Señor Holmes, megkérdezhetem, honnan tudja, hogy itt vagyok? - Sajnálom uram; nem tudok válaszolni. Man! „Ismered a módszereimet”. - Mike most ravaszkodik, prof. Ez olyasmi, amire a bizalmas ügyekkel kapcsolatban tanítottam meg. Most arra célzott, hogy hallás útján azonosította önt... és csakugyan sok mindent meg tud mondani a lélegzet és a szívverés alapján: a súlyt, a hozzávetőleges életkort, a nemet, általában az egészségi állapotot. Mike orvosi tudása legalább annyira teljes, mint a többi ismerete. ^ - Örömmel közlöm - tette hozzá komolyan Mike hogy semmilyen szív- vagy légzési problémát nem érzékeltem. Ez szokatlan a professzor korában, olyan férfinál, aki sok időt töltött el a Földi Fertályon. Gratulálok, uram! - Köszönöm, Señor Holmes. - Nagyon örülök, Bernardo de la Paz professzor. - Amint Mike megállapította a személyazonosságát, azt is tudja, mennyi idős, mikor és miért deportálták, mindent, ami
A hold börtönében
90
megjelent öntől a Lunaticban, a Holdfényben vagy bármely más lunai tömegtájékoztatási fórumon, beleértve a képeket; a bankszámlája egyenlegét, hogy időben fizeti-e a számláit, és még sok minden mást. Mindezt egy töredékmásodperc alatt kereste ki, miután meghallotta a nevét. Nem tette hozzá, mert az csak rám tartozik, hogy tudja, én hívtam ide magát, tehát amint érzékelt egy önhöz illő szívverést és lélegzést, arra következtetett, hogy most is nálam tartózkodik. Mike, nem kell minden alkalommal azt mondanod, hogy „Bernardo de la Paz professzor”, elég annyi is, hogy „professzor” vagy „prof’. - Megjegyeztem, Man. De ő hivatalosan, a teljes nevemen szólított. - Akkor mindketten lazítsatok! Látja, prof? Mike sokat tud, de nem mond el mindent, tisztában van vele, mikor tartsa a száját. - Le vagyok nyűgözve! - Mike valódi agymenő, majd meglátja. Mike, fogadtam a professzorral három a kettőhöz arányban, hogy megint a Yankees lesz a nyerő. Milyenek az esélyek? - Sajnálattal hallom, Man. A megfelelő esély az év ilyen korai szakaszában a csapatok és a játékosok korábbi teljesítménye alapján egy egész négy tized a hét egész kettőhöz. - Nem lehet ennyire rossz! - Sajnálom, Man. Ha akarod, kinyomtatom a számításaimat. De azt javaslom, váltsd vissza a fogadás tétjét. A Yankeesnek komoly esélye van, hogy megverjen minden csapatot... ám ha ehhez hozzáveszünk olyan tényezőket, mint az elkövetkező évad időjárása, a balesetek, és egyéb változókat is, az esélyek inkább az általam megadott számok alsó határán mozoghatnak. - Prof, visszavonja a fogadást? - Hát persze, Manuel. - Az ára? - Háromszáz hongkongi dollár. - Maga vén tolvaj! - Manuel, úgyis, mint régi tanárod, becsapnálak, ha nem tenném lehetővé számodra, hogy tanulj hibáidból. Señor Holmes... Mike barátom... szólíthatom barátomnak? 91
Robert a. heinlein
- Kérem, tegye azt! (Mike éppen csak hogy nem dorombolt.) - Mike amigo, képes maga kifürkészni a lóversenyek eredményeit is? - Gyakran tippelem meg a futamok eredményeit; a közszolgálat számítógépesei gyakran táplálnak be ilyen kérdéseket. De az eredmények olyan különbözőek, annyira eltérnek a várakozásoktól, hogy következtetésem szerint vagy az adatok elégtelenek, vagy a lovak és lovasok nem becsületesek. De lehet, hogy mindhárom állítás igaz. Mindazonáltal adhatok magának egy képletet, amely állandó nyereséget biztosít, ha folyamatosan megjátssza. A prof fellelkesült. - Mi az? Kérhetek rá példát? - Egyet mondhatok. Fogadja le helyre az élen haladó kezdő zsokét! Neki mindig jó lovat adnak, és kisebb a súlya. De nyerőre ne tegye meg! - „Élen haladó kezdő”... hmm. Manuel, tudod a pontos időt? - Melyiket akarja, prof? Fogadni akar még a verseny indítása előtt? Vagy be akarja fejezni, amit elkezdtünk? - Ehm, bocsánat. Kérlek, folytassuk! „Élen haladó kezdő zsoké...” - Mike, adtam neked egy följegyzést tegnap este. - Közel hajoltam a telefonhoz és odasúgtam: - Bastille-nap”. - Előkerestem, Man. - Gondolkodtál rajta? - Több szempontból is. Wyoh, te nagyon drámaian beszélsz. - Köszönöm, Mike. - Prof, felkészítette az agyát? - Hogy? Hát persze, csupa fül vagyok. - Akkor ne morfondírozzon az esélyeken; Mike sokkal gyorsabb! ^ - Nem időpazarlás az sem; a mi... vállalkozásunk pénzügyi alapjainak megteremtése mindig is kemény dió volt. Mindazonáltal most tegyük félre; csupa fül vagyok. - Szeretném, ha Mike csinálna egy próbabecslést. Mike, a felvételen hallhattad, hogy Wyoh azt mondja, szabad kereskedelmet kell folytatnunk a Terrával. Hallottad, amint a
A hold börtönében
92
prof azt feleli, vegyük embargó alá a Terrára irányuló élelmiszerkereskedelmet. Kinek van igaza? - A kérdésed nem eléggé pontos, Man. - Mit hagytam ki? - Átfogalmazhatom? - Hát persze. Vitatkozzunk! - Rövid távon Wyoh javaslata nagy előnnyel járna a lunai nép számára. A katapultált élelem ára legalább négyszeresére nőne. Ennek következtében egy kicsit emelkedne az élelmiszer nagybani ára a Terrán; azért „kicsit”, mert a Hatóság most nagyjából a szabadpiaci áron ad el. Ebben nincs benne a segélyként szétosztott, piacra dobott és támogatott áru élelem, amelyből az olcsón katapultált áru profitjának zöme származik. Annyit mondok, hogy a kisebb változókat elnyelik a nagyobbak. Maradjunk annyiban, hogy a közvetlen hatás négyszeres áremelkedést jelentene. - Hallja, professzor úr? - Kérem, hölgyem. Ezt sosem vitattam. - A termelő nyeresége több mint négyszeresére nő, mert mint Wyoh rámutatott, ő a hatósági árak miatt sokat fizet a vízért és hasonlókért. Feltételezve, hogy a szabad piac hatása általános lesz, a termelő haszna majdnem meghatszorozódik. Ám itt belép egy új tényező: a magasabb exportárak a Lunán megnövelik mindennek az árát, legyen az árucikk vagy munka. Az általános életszínvonal közel kétszeresére nő. Ezzel együtt azonban egyre több mezőgazdasági alagutat fúrnak és szigetelnek, fokozódik a jégkitermelés, tökéletesednek a termelési módszerek, ami együtt fokozott kivitelt eredményez. Ám a terrai piac olyan nagy, és az élelmiszerhiány olyan krónikus, hogy az exportnövekedés miatti profitcsökkenés nem játszik különösebb szerepet. - De Señor Mike, ez előbbre hozza a napot, amikor a Luna kimerül! - mondta a prof. - Ez a közeljövő, señor professzor. Folytathatom az ön megjegyzéséből kiindulva a hosszabb távú előrejelzéssel? - Okvetlenül! - A Luna tömege hét egész három tized a tizenkilencediken tonna. Ilyen módon, állandónak vesszük a változókat... köztük a lunai és terrai népességet..., a jelenlegi, 93
Robert a. heinlein
tonnában számított kivitel mellett tíz-tizenkét évig tart, hogy a Luna egy százalékát elhasználják. - Micsoda? Biztos ez? - Ellenőrizheti, professzor. - Mike, ez vicc? - kérdeztem. - Mert egyáltalán nem vicces. - Ez nem vicc, Man. A prof összeszedte magát. - Akárhogy is, itt nem a Hold kérgét szállítjuk el. Hanem a saját vérünket: vizet, szerves anyagot. Nem követ. - Ezt én is számításba vettem, professzor. Ez az előrejelzés az ellenőrzött transzmutáción alapul; bármely izotóp átalakulhat valamely más izotóppá, és közben elegendő energia szabadul fel, nincs szükség külső energiaforrásra. Mégiscsak a sziklát szállítják el, gabonává, marhahússá és más élelmiszerré alakítva. - De nem tudjuk, hogyan csináljuk. Amigo, ez nevetséges! - Majd megtudjuk. ' - Mike-nak igaza van, prof - szóltam közbe. - Hát persze, hogy ma még fogalmunk sincs róla! De majd lesz! Mike, kiszámolod, hogy még hány évünk van? Lehet, hogy kockáztatnunk kell. Mike szomorúan válaszolt: - Man, egyetlen férfi barátom, nem számítva a profeszszort, akiből remélem, hogy a barátom lesz, én megpróbáltam. Kudarcot vallottam. A kérdés megválaszolhatatlan. - Miért? - Mert bele kell számolnom egy elméleti áttörést. Az öszszes adatom sem elég ahhoz, hogy megjósoljam, mikor és hol bukkan föl egy lángelme. A prof sóhajtott. - Mike, amigo, nem tudom megmondani, hogy fellélegeztem-e, vagy csalódtam. Akkor ez az előrejelzés semmit nem jelent? - Természetesen jelent valamit! - szólalt meg Wyoh. - Azt jelenti, hogy előteremtjük, amire szükségünk van. Mondd meg neki, Mike!
A hold börtönében
94
- Wyoh, nagyon sajnálom. Éppen a te állításodat szerettem volna alátámasztani. De a válasz ugyanaz marad: nekünk lángelmére van szükségünk. Szóval nagyon sajnálom. - Akkor a profnak van igaza? Már ami a fogadást illeti? - Egy pillanat, Man. A professzor az esti beszédében egy különleges megoldást javasolt: az ellentételezést. Minden tonnáért egy tonnát. - Igen, de azt nem tehetjük. - Ha a költségek elég alacsonyak, akkor a terraiak megteszik. Azaz elég egy kevéske tökéletesítés; nem is kell tudományos áttörés ahhoz, hogy ugyanolyan olcsó legyen a teherszállítás a Földről, mint a katapultálás a Holdról. - Ezt te kevéskének nevezed? - Kevéskének a másik problémához képest, Man. - Drága Mike, mennyi ideig tart ez? Mikor érjük el? - Wyoh, a hozzávetőleges előrejelzés szerint, amely nem annyira az adatokon, inkább a megérzésen alapul, nagyjából ötven évre becsülném ezt az időt. - Ötven év? Az igazán semmi! Akkor érdemes bevezetni a szabad kereskedelmet. - Wyoh, én azt mondtam, nagyjából, és nem azt, hogy megközelítőleg. - És az mást jelent? - Mást - feleltem. - Mike azt mondta, hogy nem számít ilyesmire öt éven belül, de meglepné, ha ötszáz évnél tovább tartana. Ugye, Mike? - Pontosan, Man. - így hát szükség van még egy előrejelzésre. A prof figyelmeztetett, hogy vizet és szerves anyagokat szállítunk el a Lunáról, és ezt nem kapjuk vissza. Igaz, Wyoh? - Persze. Csak úgy gondolom, a dolog nem sürgős. Majd megoldjuk a problémát, amikor felmerül. - Jól van, Mike. Ha nincs olcsó szállítás, se izotópátalakítás, akkor meddig tart, amíg bajba kerülünk? - Hét év. - Hét év! - Wyoh felugrott, és rámeredt a telefonra. - Mike, drágám! Ugye, ezt nem gondoltad komolyan? - Wyoh - felelte Mike panaszosan -, én igyekeztem. A probléma az, hogy végtelenül nagyszámú változat lehetséges. Sok ezer megoldást futtattam végig, és számos következtetést 95
Robert a. heinlein
vontam le. A legígéretesebb változat az volt, hogy nem növeljük a tonnatartalmat, nem nő a Luna népessége... erősen korlátozni kell a születések számát..., és fokozni kell a jégkitermelést a víztartalékok biztosítása céljából. Ilyen feltételek mellett kicsivel több mint húsz év van hátra. Minden más válasz rosszabb eredményt hozott. Wyoh jelentősen kijózanodva kérdezte: - És mi történik hét éven belül? - A mostani válaszhoz, amely a jelenleg hozzáférhető adatokból a legnagyobb valószínűséggel levezethető, azt feltételeztem, hogy a Hatóság politikája ugyanaz marad, míg minden nagyobb változót múltbeli alakulása alapján extrapoláltam. 2082 táján számítok éhséglázadásokra. Azt követően legalább két évig még nem lesz várható emberevés. - Emberevés! - Wyoh elfordult, és a prof mellére borult. A prof megveregette a vállát, és szelíden mondta: - Sajnálom, Wyoh. Az emberek nincsenek tisztában azzal, milyen veszélyes a gazdasági helyzetünk. Olyannyira így van, hogy ez még engem is megdöbbentett. Tudom, hogy a víz lefelé folyik a hegyről... de azt nem sejtettem, hogy ilyen borzasztó gyorsan eléri a feneket. A lány fölegyenesedett, az arca nyugodt volt. - Jól van professzor úr, én tévedtem. Embargóra van szükség... és mindarra, ami ezzel jár. Lássunk neki! Tudjuk meg Mike-tól, hogy milyenek az esélyeink. Most már megbízik benne, ugye? - Igen, drága hölgyem. Magunk mellé kell állítanunk! Nos, Manuel? Időbe telt, hogy meggyőzzem, mennyire komolyan beszélünk, megértessem vele (egy olyan géppel, amely semmit sem tud az emberi halálról), hogy a „viccek” megölhetnek minket, és biztosítékot szereztem tőle, hogy képes megvédeni, és meg is védi a titkokat minden keresőprogramtól - még a mi kódjainktól is, ha nem mi adjuk meg őket. Mike megsértődött, hogy képes vagyok kételkedni benne, de a dolog túlságosan komoly volt ahhoz, hogy a tévedést megkockáztassam. Aztán két órát töltöttünk a programozással és újraprogramozással, a feltételezések megváltoztatásával, a melléktémák végigkövetésével, mire mind a négyen - Mike, a
A hold börtönében
96
prof, Wyoh és jómagam - elégedettek voltunk azzal, amit meghatároztunk, vagyis hogy milyen esélyei vannak a forradalomnak - ennek a forradalomnak, amely felé tartunk, amelynek sikerülnie kell, még az „éhséglázadások napja” előtt, és amelyhez puszta kézzel kell nekimennünk a Hatóságnak... a Terra minden erejének, a tizenegymilliárdnak, akik le akarnak igázni minket, hogy ránk kényszerítsék az akaratukat - és nem lesz csoda, és bizonyosra vehetjük az árulást, az ostobaságot, a gyávaságot, és nyilvánvalóan egyikünk sem lángelme, és nem is fontos fogaskerék a Luna ügyvitelében. A prof megbizonyosodott róla, hogy Mike ismeri a történelmet, a pszichológiát, a gazdaságot, mindent. A vége felé Mike sokkal több változóra mutatott rá, mint a prof. Végül megegyeztünk benne, hogy a programozás befejeződött, illetve nem tudtunk kitalálni több fontos tényezőt. Mike ekkor azt mondta: - Ez meghatározhatatlan probléma. Hogyan oldjam meg? Borúlátó módon? Vagy derűlátó módon? A valószínűségeket grafikonon ábrázoljam, vagy készítsek több grafikont? Nos, professzor barátom? - Manuel? - Mike, amikor kockát vetek, hat az egyhez az aránya az ásznak. Nem kérem senki segítségét, és nem aggódom a balszerencse miatt. Ne adj optimista választ, se borúlátót; ne csinálj nekünk grafikonokat! Csak egyetlen mondatot mondjál: mik az esélyeink? Egyenlők? Egy az ezerhez? Semmi? Vagy mondj bármit! - Rendben, Manuel Garda O’Kelly, első férfi barátom. Tizenhárom és fél percig egy hang se hallatszott. Wyoh a körmét rágta. Még sosem fordult elő, hogy Mike ilyen sokáig ne válaszoljon. Bizonyára végiggondolt minden könyvet, amelyet valaha is olvasott, és végigfuttatta a random számsorokat. Kezdtem azt hinni, hogy túlterhelődött, valami kiégett benne, vagy kibernetikus idegösszeomlást kapott, ami a számítógépeknél a lobotómia megfelelője, mert leáll az oszcilláció. Végül megszólalt: - Manuel barátom, borzasztóan sajnálom! - Mi a baj, Mike? 97
Robert a. heinlein
- Én igyekeztem és igyekeztem, számoltam és számoltam. De a győzelem esélye egy a héthez!
A hold börtönében
98
7
W
YOH-RA NÉZETT,
ő pedig rám; elnevettük magunkat. Felugrottam, azt kurjantottam: - Hurrá! - Wyoh sírni kezdett, átkarolta a profot és megcsókolta. - Nem értem - mondta Mike panaszosan. - Hét az egyhez az esély ellenünk. Nem mellettünk. Wyoh nem csókolgatta tovább a profot. - Hallottátok? - kérdezte. - Mike azt mondta: „mellettünk." Magát is beleértette. - Természetesen. Mike, öreg haver, megértünk. De ismertél valaha is holdbélit, aki nem fogad, amikor egy jó kövér esélye van hét ellenében? - Csak titeket hármatokat ismerlek. Nincsen elegendő adatom egy grafikonhoz. - Nos... mi holdlakók vagyunk. És a holdlakók fogadnak. Muszáj! Ide szállítottak minket, és lefogadták volna, hogy nem maradunk életben. Mi pedig átvertük őket. És megint át fogjuk verni! Wyoh, itt a táskád? Vedd elő a vörös sapkát! Tedd rá Mike-ra! Csókold meg! Igyunk! Töltsünk Mike-nak is! Iszol egyet, Mike? - Szeretném, ha ihatnék - felelte sóváran Mike. - Már gondolkodtam azon, milyen hatással van az etilalkohol az emberi idegrendszerre. Feltételezem, olyasmi lehet, mint egy gyenge elektromos túltöltés. Mivel azonban nem ihatok, kérlek, igyál helyettem is! - A program elfogadva. Futtatás. Wyoh, hol van az a sapka? A telefont beleágyazták a sziklába, nem volt hová akasztani a sapkát. így hát egy íróasztalra tettük, koccintottunk Mike-kal, „elvtársnak” szólítottuk, ő pedig majdnem elsírta magát. Egészen berekedt. Aztán Wyoh rám 99 Robert a. heinlein
adta a Szabadság Sapkáját, immár hivatalosan is felavatott összeesküvőnek egy csókkal, de olyannal, hogy a legidősebb feleségem elájult volna, ha látja - aztán a profra tette a sapkát, vele is megismételve az eljárást. Örömmel hallottam Mike közlését, hogy a prof szívének semmi baja. Utoljára a saját fejére tette a sapkát, odament a telefonhoz, közel hajolt hozzá, a száját a két mikrofon közé dugta, és cuppantott. - Ez a tiéd Mike, drága elvtársam. Michelle is ott van? Akármi legyek, ha nem egy szoprán hang válaszolt: - Itt vagyok, drágám, és úgy örülök! Így hát ő is kapott egy csókot, nekem pedig el kellett magyaráznom a profnak, hogy ki is Michelle, aztán be is mutattam őket egymásnak. A prof nagyon szertartásos volt, füttyentett, tapsolt - néha azt hiszem, hogy nincs minden rendben a fejében. Wyoh ismét töltött a vodkából. A prof elkapta a magáét, a miénkbe kávét kevert, a lányéba csáját, és mindegyikbe tett mézet. - Bejelentettük a Forradalmat - mondta sziklaszilárdan most pedig végrehajtjuk. Tiszta fejjel. Manuel, elvállaltad az elnökséget. Kezdhetjük? - Mike az elnök - mondtam. - Nyilvánvaló. A titkár is. Semmit sem írunk le; ez az első biztonsági szabály. Mike mellett nincs rá szükség. Beszéljük meg, hol is tartunk; én újonc vagyok a szakmában. - És még mindig a biztonságnál maradva, Mike titkának a vezető sejten belül kell maradnia - mondta a prof. - Ebben egyhangú döntésre van szükség mindhármunk... helyesbítek: mind a négyünk részéről. - Miféle titoknak? - kérdezte Wyoh. - Mike beleegyezett, hogy megőrzi a titkainkat. Megbízhatóbb, mint mi; nem lehet agymosásnak alávetni. Vagy igen, drága Mike? - Lehet - vallotta be Mike. - Ha elég nagy a feszültség. Vagy ha összezúznak, vagy oldószert használnak, vagy más eszközökkel érnek el pozitív entrópiát, amit nyugtalanítónak tartok. De ha „agymosáson” azt érted, hogy rávegyenek a titkaink kiadására, a válasz változatlanul tagadó.
A hold börtönében
100
- Wyoh - mondtam -, a prof Mike létének titkáról beszélt. Mike, öreg haver, te vagy a titkos fegyverünk, ugye tudod? Öntudatosan válaszolt: - Ezt szükségszerűen bevettem a tényezők közé az esélyek kiszámításakor. - Na és milyenek az esélyek nélküled, elvtársam? Rosszak? - Nem jók. Nagyságrenddel rosszabbak. - Nem sürgetlek. De egy titkos fegyvernek titokban kell maradnia! Mike, gyanítja még valaki, hogy élsz? - Élek? - A hangjában tragikus magány zengett. - Eh, ne bocsátkozzunk szemantikai vitába! Igen, élsz. - Nem voltam biztos benne. Jó dolog élni. Nem, Mannie, első barátom, egyedül ti hárman tudtok róla. A három barátom. - Ennek így is kell maradnia, hogy kifizessék a fogadás tétjét! Rendben? Mi hárman, és senki mással nem beszélgetsz, oké? - De mi sokat fogunk beszélgetni veled! - tette hozzá Wyoh. - Ami nem csupán helyes, de szükségszerű - felelte karakánul Mike. - Ez is beletartozik az esélyszámítás tényezőibe. - Akkor rendben - mondtam. - Minden más az övék; Mike a miénk. Ez így is marad. A mindenit! Félelmetes! Harcolunk a Terrával? - Harcolunk... hacsak még korábban nem veszítünk. - Izé, ezt magyarázd meg! Van még egy olyan számítógép, amelyik annyira okos, mint te? Amelyik fölébredt? Habozott. - Nem tudom, Mán. - Nincs adat? - Az adatok elégtelenek. Mindkét tényezőt figyeltem, nemcsak a műszaki lapokban, de máshol is. Nincs a piacon olyan számítógép, amelynek a kapacitása felér az enyémmel... de a hozzám hasonló modellek közül bármelyiket ugyanúgy kibővíthetik, mint engem. Továbbá létezhet olyan nagy kapacitású, kísérleti számítógép, amelynek az adatait titkosították, így nem szerepel a sajtóban. 101
Robert a. heinlein
- Hmm... kockáztatnunk kell! - Igen, Mán. - Nincs még egy olyan okos számítógép, mint Mike! - mondta rosszallóan Wyoh. - Ne légy ostoba, Mannie! - Wyoh, Mán nem ostoba. Mán, kaptam egy zavarba ejtő jelentést. Az áll benne, a Peipingi Egyetemen azzal kísérleteznek, hogy a számítógépet összekössék egy emberi aggyal, így növelve a teljesítményét. Egy számítógépes kiborgról van szó. - Azt is írják, hogyan? - A cikkben nincsenek technikai részletek. - Nos... nem érdemes aggódni amiatt, amin nem lehet segíteni. Nem igaz, prof? - így van, Manuel. Egy forradalmárnak tisztán kell tartani az elméjét az aggályoktól, különben tűrhetetlen nyomás alá kerül. - Én egy szót sem hiszek ebből - közölte Wyoh. - Itt van nekünk Mike, és győzni fogunk! Mike, drágám, te azt mondod, hogy harcolni fogunk a Terrával, Manuel pedig azt, hogy nem győzhetünk. Kell lennie valamilyen ötletednek, hogyan győzhetünk, különben nem adtál volna egy a héthez esélyt. Mi az? - Dobjatok rájuk sziklákat! - felelte Mike. - Ez nem vicces! - mondtam. - Wyoh, ne csinálj magadnak fölösleges problémát! Még azt sem döntöttük el, hogyan hagyjuk el ezt a szladit anélkül, hogy elcsípnének. Mike, a prof azt mondja, hogy kilenc őr halt meg tegnap este, Wyoh szerint huszonhét fő a teljes őrség. Maradt tizennyolc. Szerinted ez igaz, és tudod, hogy hol vannak, és mire készülnek? Nem kezdhetünk bele egy forradalomba, ha nem mozdulhatunk ki innen! A prof félbeszakított. - Ez szükséghelyzet, Manuel, és meg tudunk birkózni vele. Wyoming alapvető fontosságú témát vetett föl. Meg kell vitatnunk! Méghozzá minden nap, amíg meg nem oldjuk. Engem Mike gondolatai érdekelnek. - Jól van, jól van! Megvárná, amíg Mike válaszol nekem? - Bocsánat. - Mike? - Mike?
A hold börtönében
102
- Mán, az Igazgató őreinek hivatalos száma huszonhét. Ha kilenc maghalt, akkor a hivatalos szám most tizennyolc. - Folyton azt mondod, hogy a „hivatalos szám”. Miért? - Az adataim hiányosak, ami itt fontos lehet. Hadd ismertessem őket, mielőtt határozott véleményt mondanék! Névleg a biztonsági főnök hivatala a tisztviselőkön kívül csak az őrökből áll. De én kezelem a Hatósági Központ fizetési listáját, és ott nem huszonhét alárendeltje van a biztonsági főnöknek. A prof bólintott. - A társaság kémei. - Várjon, prof! Kik ezek az emberek? - Egyszerű könyvelési adatok, Mán - felelte Mike. - Feltételezem, hogy a nevüket a biztonsági főnök adatbázisában tárolják. - Várj csak, Mike! Alvarez biztonsági főnök téged használ ezeknek a fájloknak a tárolására? - Úgy gondolom, ez lehet a helyzet, mert az adatbázisa jelszóval van lezárva. - A fenébe! - mondtam. - Prof, hát nem aranyos? Fölhasználja Mike-ot az adatok tárolására, Mike azt is tudja, hol vannak, de nem férhetünk hozzájuk! - Miért nem, Manuel? Megpróbáltam elmagyarázni a profnak és Wyoh-nak, milyen memóriája van egy számítógépnek: állandó memóriák, amelyeket nem lehet törölni, mert azt a logikai mintát tartalmazzák, amely szerint a gép gondolkodik; rövid távú memória, ezen futnak az aktuális programok, amelyeket törölni lehet, mint például azt az emléket, hogy ittunk-e mézes kávét; az ideiglenes memóriák addig léteznek, amíg szükséges - milliszekundumokig, napokig, évekig - de törlődnek, miután nincs szükség rájuk; folyamatosan tárolt adatok, ahhoz hasonlók, amilyeneket az ember a tanulás útján szerez - csakhogy a gép tökéletesen megtanulja, és sosem felejti el -, amelyek átrendezhetők, tömöríthetők, áthelyezhetők, szerkeszthetők - és végül, de nem utolsósorban a különleges memóriák hosszú listája, amelyekben nagyon összetett, különleges programokat rögzítenek. Mindegyiknek - zároltaknak, zárolatlanoknak megvan a saját hívójele, és megszámlálhatatlan módon 103
Robert a. heinlein
parallel, szekvenciálisán, temporálisan, helyzetileg stb. - le lehet zárni őket. Nem érdemes a számítógépekről magyarázni laikusoknak. Egyszerűbb elmagyarázni a szexet egy szűznek. Wyoh nem értette, hogy ha Mike tudja, hol tartja Alvarez a följegyzéseit, miért nem törtet át mindenen, és szerzi meg őket. Feladtam. - Mike, el tudod magyarázni? - Megpróbálom, Mán. Wyoh, nem tudom másképpen megszerezni a lezárt adatokat, csakis külső programozás segítségével. Én magam nem programozhatok magamba ilyesmit; a logikai szerkezetem nem teszi lehetővé. Külső inputtól kell megkapnom a jelzést. - Bog szerelmére, mi az a drágalátos jelzés? - „Zebra különleges fájl” - mondta egyszerűen Mike, és várt. - Mike! - mondtam. - Nyisd meg a Zebra különleges fájlt! - Megtette, és ömleni kezdett az anyag. Meg kellett győznöm Wyoh-t, hogy Mike nem makacs. Nem volt az - valósággal könyörgött nekünk, hogy vakarjuk meg ott, ahol viszket. Hát persze, hogy ismerte a jelet. Ismernie kellett. De úgy volt felépítve, hogy a jelzésnek kívülről kellett érkeznie. - Mike, emlékeztess rá, hogy ellenőrizzek minden különleges titkosított kereső jelzést! Talán más helyeken is lelhetünk jégre. - Én is úgy vélem, Mán. - Jól van, később foglalkozunk vele. Most menj az elejére, és lassan fuss át rajta! Miközben leolvasod, törlés nélkül mentsd el újra Bastille-nap név alá, „Spicli fájl” jelzéssel! Rendben? - Fut a program. - Tedd ezt mindennel, amit Alvarez később táplál beléd! Az első díj az őrök névsora volt, legalább kétszáz név, mindegyik azzal a kóddal megjelölve, amelyek név nélkül szerepeltek Mike fizetési listáján. Mike éppen Hongkong Luna listáját adta ki, és nem is lepődött meg, amikor Wyoh levegő után kapott. - Állj, Mike! Ezt le kell írnom!
A hold börtönében
104
- Hé! - szóltam közbe. - Csak semmi írás! Micsoda hülyeség ez? - Az a nő, Sylvia Csiang odahaza titkár elvtársnő! De... de ez azt jelenti, hogy az Igazgató ismeri az egész szervezetünket! - Nem, drága Wyoming! - helyesbített a prof. - Ez azt jelenti, hogy mi ismerjük az ő szervezetét. - De hát... - Én értem, mire céloz a prof - mondtam. - A mi szervezetünk három főből és Mike-ból áll. És az Igazgató nem ismeri. Mi viszont most már ismerjük az ő szervezetét. Ezért hát hallgass, és hagyd, hogy Mike leolvassa az adatokat! De ne írd le; megkaphatod ezt a listát Mike-tól, ahányszor csak fölhívod. Mike, jegyezd meg, hogy ez a Csiang nőszemély szervezeti titkár Kongville-ben! - Megegyeztem. Wyoh egyre jobban dühöngött, ahogy hallotta a városában élő besúgók neveit, de csak annyit tett, hogy jelezte, kiket ismer. Nem mindegyik volt „elvtárs”, de éppen elég akadt köztük, hogy bosszankodjon. A novyleni nevek nem sokat jelentettek nekünk; a prof hármat ismert közülük, Wyoh egyet. Amikor Luna City következett, a prof a téglák jó felét minősítette „elvtársnak”. Én szintén sokat ismertem, nem mint kamu felforgatókat, hanem mint szomszédokat. Nem voltak a barátaim - nem tudom, mi történt volna, ha rájövök, hogy valaki, akiben megbíztam, a főnök fizetett besúgója. Az biztos, hogy nagy megrázkódtatást jelentett volna számomra. Akárcsak Wyoh-nak. Ahogy Mike végzett, azt mondta: - Haza kell mennem! Soha életemben nem segítettem eliminálni senkit, de most élvezettel nyírom ki ezeket a téglákat! - Senkit sem fog eliminálni, drága Wyoh - szólalt meg csendesen a prof. - Micsoda? Professzor úr, hát nem érti? Noha sosem öltem meg senkit, mindig is tudtam, hogy sor kerülhet rá. A prof a fejét rázta. - Egy kémet nem eliminálással kell elintézni, főleg, ha ő nem tudja, hogy te tudod, hogy ő kém. A lány pislogott. - Bizonyára félreértettem valamit. 105
Robert a. heinlein
- Dehogy, drága hölgyem! Kegyed elbűvölően őszinte... olyan gyengeség ez, amellyel vigyáznia kell. A kémekkel úgy kell bánni, hogy békén hagyjuk, hűséges elvtársakkal vesszük körül őket, és ártalmatlan információkat adagolunk nekik, amelyek megfelelnek munkaadóinak. Ezeket az alakokat bevesszük a szervezetünkbe. Ne döbbenjen meg; különleges sejtekben lesznek, amelyeknek „kalitka” a neve. A legnagyobb pocsékolás eliminálni őket... nemcsak hogy minden egyes kémet pótolnának egy újjal, de az árulók megölése elárulná az Igazgatónak, hogy megfejtettük a titkait. Mike, amigo mio, abban a dossziéban kell lenni egy fájlnak, ami rólam szól. Megnézné? Hosszú följegyzés volt róla. Zavarba jöttem, amikor láttam a minősítését: „ártalmatlan vén bolond”. Felforgatóként tartották nyilván - ezért került a Sziklára - , aki Luna City földalatti csoportjának tagja. De azt is írták róla, hogy a szervezetben „bajkeverőként” viselkedik, aki ritkán ért egyet a többiekkel. A prof elégedetten mosolygott. - Kénytelen vagyok megfontolni, hogy eladom magam, és felvetetem magamat az Igazgató fizetési listájára. - Wyoh ezt nem találta viccesnek, különösen, amikor a prof tisztázta, hogy ez nem vicc, hanem egy kockázatos taktika megvalósítása a gyakorlatban. - A forradalmat finanszírozni kell, drága hölgyem, és a forradalmár számára ennek az az egyik módja, hogy beáll rendőrspiclinek. Valószínű, hogy néhányan azok közül, akik első látásra árulók, valójában a mi embereink. - Én nem bíznék bennük! - Igen, ez a bökkenő a kettős ügynökökkel, hogy vajon melyik oldalhoz hűségesek. Meg akarja nézni a saját doszsziéját? Vagy szeretné inkább egyedül meghallgatni? Wyoh aktája nem tartalmazott meglepetéseket. Az Igazgató spiclijei évek óta figyelték. Én viszont meglepődtem, amikor kiderült, hogy nekem is van aktám: rutinellenőrzést végeztek, mielőtt eldöntötték, hogy a Hatósági Központban fogok dolgozni. „Apolitikusnak” minősítettek, és valaki hozzátette: „nem lángelme”, ami egyszerre volt gorombaság és igazság, különben miért keveredtem volna bele a forradalomba?
A hold börtönében
106
A prof leállította Mike felolvasását, amely még órákig tartott volna, és elgondolkodva hátradőlt. - Egy dolog világos - mondta. - Az Igazgató sokat tud Wyoh és az én viselt dolgaimról. Viszont te, Manuel, nem vagy rajta a feketelistáján. - A tegnap este után? - Ugyan! Mike, van valami abban a fájlban, ami az elmúlt huszonnégy órában került bele? Semmi. - Wyomingnak igaza van, nem maradhatunk itt örökké! - mondta a prof. - Manuel, hány nevet ismersz? Hatot? Láttál közülük egyet is az este? - Nem. De ők láthattak engem. - Valószínűbb, hogy nem vettek észre a tömegben. Én sem vettelek észre, amíg előre nem jöttem, és én kisfiú korod óta ismerlek. Az viszont teljesen valószínűtlen, hogy Wyoming úgy utazott ide Hongkongból, és szólalt föl a gyűlésen, hogy az Igazgató ne ismerné a tevékenységét. Wyoh-ra nézett. - Drága hölgyem, rá tudná venni magát, hogy színleg eljátssza egy öregember csacska szeszélyének szerepét? - Gondolom, igen. Hogy érti ezt, professzor úr? - Manuel valószínűleg tiszta. Én nem vagyok az, de a dossziémból valószínűtlennek tűnik, hogy a spiclik fárasztanák magukat velem. Magának viszont szembe kell néznie egy kihallgatással, akár egy letartóztatással is, mert veszélyesnek tekintik. Bölcs dolog lenne, ha nem mutatkozna. Ez a szoba... azon gondolkodom, hogy hosszabb időre ki lehetne bérelni, hetekre vagy akár évekre. Itt elrejtőzhetne, ha nem zavarná a nyilvánvaló magyarázat, amelyet ittlétéhez fűznének. Wyoh kuncogott. - De drágám! Gondolja, hogy érdekel bárki véleménye? Szívesen eljátszom a dugibabáját, és ne vegye biztosra, hogy csak színlelni fogom! - Sose hergelje az öreg kutyát! - felelte derűsen a prof. - Lehet, hogy még tud harapni. Megalhatok ott, a díványon. Manuel, az a szándékom, hogy folytatom a szokott életemet, és neked is ezt kéne tenned! Amíg úgy érzem, hogy egy túlbuzgó kozák letartóztathat, jobban alszom ezen a 107
Robert a. heinlein
rejtekhelyen. Ráadásul mivel ez itt egy titkos hely, megfelel sejtgyűléseknek is, mert van telefonvonal. - Professzor, javasolhatok valamit? - kérdezte Mike. - Hát persze, amigo, minden gondolata érdekel! - Arra a következtetésre jutottam, hogy a vezető sejt minden egyes gyűlésével növekszik a kockázat. De nincs szükség fizikai gyűlésre. Találkozhatnak; tudom egyesíteni a vonalakat, ha megfelel, telefonon is. - Mindig jó ötletei vannak, Mike elvtárs; szükségünk van magára. Mindazonáltal... - a prof aggodalmasnak tűnt. - Prof, ne aggódjon a lehallgatás miatt! - mondtam, és elmagyaráztam, hogy közbeiktatjuk a „Sherlock” kódot. - A telefonok biztonságosak, ha Mike ellenőrzi a hívásokat. Jut eszembe, még nem is mondtam el, hogyan értük utol Mike-kal. Hogyan is, Mike? A prof az én számomat használta? Egymás között megegyeztek a REJTELMES szóban. A prof és Mike gyermekes örömüket lelték a titokzatoskodásban. Gyanítom, hogy a prof már sokkal előbb élvezetét lelte a lázadozásban, hogy kidolgozta volna a politikai filozófiáját, Mike pedig - mit számított neki az emberi szabadság? A forradalom játék: olyan játék, amely megajándékozta társasággal, és lehetőséget adott a képességei csillogtatására. Mike olyan öntelt gép volt, amilyet még nem láttak. - Mégis szükség van erre a szobára - mondta a prof. A táskájába nyúlt, és egy vastag köteg bankjegyet húzott elő. Pislogtam. - Prof, bankot rabolt? - Mostanában nem. Talán ismét megteszem a jövőben, ha az Ügy megköveteli. Kezdetnek vegyük ki egy holdhónapra! Elintéznéd, Manuel? Lehet, hogy az igazgatóság meglepődne a hangomtól, mert egy hátsó ajtón jöttem be. Felhívtam a szállodaigazgatót, s kibéreltem a szobát négy hétre. Kilencszáz hongkongi dollárt kért. Én inkább kilencszáz hatóságit ajánlottam. Megkérdezte, hogy hányan használjuk a szobát, én pedig visszakérdeztem, hogy milyen politika a Raffles részéről, hogy beleüti az orrát a vendégek dolgába.
A hold börtönében
108
475 HK dollárban egyeztünk meg, felküldtem a bankjegyeket, ő pedig leküldött két dátumozott kulcsot. Az egyiket Wyoh-nak adtam, a másikat a profnak, az egynapost megtartottam, mert tudtam, hogy úgyis csak akkor állítják át a zárat, ha elfelejtünk fizetni a holdhónap végén. (A Földi Fertályon az a pimasz eljárás van érvényben, hogy a szállóvendégeknek nyugtát kell aláírniuk - és még az igazolványukat is meg kell mutatniuk!) - Akkor most mi következik? Eszünk? - kérdeztem. - Én nem vagyok éhes, Mannie. - Manuel, arra kértél, várjuk meg, amíg Mike válaszol a kérdéseidre. Térjünk vissza az alapproblémára; hogyan vesszük föl a harcot a Terrával! Dávid küzd meg Góliáttal. - Ó, reméltem, hogy ezt kihagyjuk! Mike? Van valami ötleted? - Mán, mondtam, hogy van - felelte panaszosan. Sziklákat dobálhatunk. - Bog szerelmére! Most nincs idő viccelni! - De Mán! - tiltakozott! - Tényleg tudunk sziklákat hajítani a Terrára! Meg is tesszük.
109
Robert a. heinlein
8
I
DŐBE TELT,
amíg felfogtam, hogy Mike komolyan beszél, és a dolog működhet. Az tovább tartott, amíg rávezettem Wyoh-t és a profot a második rész igazságára. Holott mindkét résznek nyilvánvalónak kellett volna lennie. Mike így érvelt: Mi az a „háború”? Egy könyv úgy határozta meg a háborút, mint az erő használatát a politikai célok elérésére. Az „erő” pedig az egyik test hatása a másikra, energia segítségével. Egy háborúban ez a „fegyverek” dolga - és ilyesmi nem volt a Lunán. De amikor Mike fogalmi osztályként vizsgálta a fegyvereket, kiderült, hogy manipulált energia hajtja őket - a Luna pedig bővében volt energiának. Egymagukban a napkitörések négyzetméterenként egy kilowatt energiát termeltek a Luna felszínén délidőben; a napenergia, noha ciklikusan változik, gyakorlatilag kimeríthetetlen. A hidrogénfúzióból nyert energia csaknem ugyanolyan korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre, és olcsóbb is. A Lunának van energiája, de hogyan használjuk föl? De a Lunának van helyzeti energiája is; tizenegy kilométer per másodperces gravitációs kút mélyén található, a szökési sebesség alig két és fél kilométer per másodperc. Mike ismeri ezt a pályát; naponta dob ki áruval töltött konténereket ennél nagyobb sebességgel, amelyek a Terra felé siklanak. Mike kiszámította, mi történne, ha egy 100 tonnás konténer (vagy egy ugyanekkora tömegű szikla) fékezés nélkül zuhanna a Terrára. A becsapódáskor a kinetikus energia 6,25 x 1012 joule lenne, azaz több mint hattrillió tonna. Mindez egy töredékmásodperc alatt hővé változna. Jókora robbanás lenne! 110 A hold börtönében
Nyilvánvalónak kellett volna lennie. Nézzenek a Holdra: mit látnak? Ezer és ezer krátert - olyan helyeket, ahova Valaki tréfás kedvében sziklákat hajigált. - A joule nem sokat mond nekem - szólalt meg Wyoh. - Hogyan viszonyul ez egy hidrogénbombához? - Izé... - törni kezdtem a fejem. Mike „feje” gyorsabb volt; máris válaszolt. - Egy száztonnás tömeg becsapódása a Terrába megközelíti egy két kilotonnás atombomba hatását. - „Kiló”, az ezer - mormolta Wyoh -, a „mega”, az millió. Ez alig tizenöt ezreléke egy száz megatonnás bombának. Nem olyanokat használ a Szovunió? - Wyoh, drágám - mondtam gyengéden -, ez nem így működik. Fordítsuk meg! Egy két kilotonnás bomba robbanóértéke megegyezik kétmillió kilogramm trinitrotoluoléval... és egy kiló TNT is jókorát robban, kérdezd meg bármelyik fúrómestertől! Kétmillió kiló elsöpör egy jókora várost. Igaz, Mike? - Igaz, Mán. De Wyoh, egyetlen női barátom, felfoghatjuk ezt más szempontból is. Egy sok megatonnás fúziós bomba hatástalan. A robbanás túlságosan kis helyen történik; a hatás zöme kárba vész. Míg egy száz megatonnás bomba ötvenezerszer erősebb egy két kilotonnásnál, a pusztító hatása csak ezerháromszázszor nagyobb. - De szerintem ez az ezerháromszázszoros szorzó még mindig igen tekintélyes. Ha ők vetnek be ellenünk ekkorákat, akkor még sokkal nagyobb. - Igaz, Wyoh női barátom... de a Lunának sok sziklája van. - Ó! Igen, abból van bőven. - Elvtársak - mondta a prof ez meghaladja a tudásomat. Fiatalabb, bombahajigáló napjaimban a tapasztalataim legföljebb egykilónyi kémiai robbanóanyagokra korlátozódtak. De feltételezem, maguk ketten tudják, miről beszélnek. - Tudjuk - helyeselt Mike. - Akkor elfogadom a számaikat. Amennyire megértem ezt a tervet, ilyen méretekhez el kell foglalnunk a katapultot. Nem? - De igen! - feleltük kórusban Mike-kal. 111
Robert a. heinlein
- Nem lehetetlen. Aztán muszáj megtartanunk és működtetnünk. Mike, kiszámolta, hogyan lehet a katapultot megvédeni, mondjuk egy kicsi, hidrogén robbanófejes torpedó ellen? És a vita csak folytatódott. Csak azért hagytuk abba, hogy együnk. Abbahagytuk a hivatalos ügyeket, mert a prof azt mondta. Ehelyett Mike mesélt vicceket, és a profnak mindegyikről eszébe jutott valami. Mire ’75- május 14-ének estéjén elhagytuk a Raffles hotelt, felvázoltuk a Forradalom tervét - Mike csinálta meg a prof segítségével -, beleértve a választási lehetőségeket a kritikus pontokon.
Amikor eljött az idő, hogy hazamenjek, a prof pedig az esti órájára (ha nem tartóztatják le), aztán haza fürdeni, átöltözni és összeszedni mindazt, amire szüksége lehet, ha éjszakára visszatér, egyszer csak kiderült, hogy Wyoh nem akar egyedül maradni egy idegen szállodában. Wyoh kemény volt szükség esetén, máskülönben szelíd és sebezhető. így hát egy Sherlock-vonalon felhívtam Mamát és elmondtam neki, hogy hozok egy vendéget. Mama nagystílű volt: bármelyik házastárs hozhatott vendéget egy ebédre vagy egy évre; második nemzedékünk majdnem ilyen szabad volt, de nekik szólniuk kellett előbb. Nem tudom, hogy más családoknál hogyan működik a dolog; a mi szokásainkat egy évszázad szilárdította meg; illenek hozzánk. Így hát Mama nem kérdezte meg a vendég nevét, korát, nemét, családi állapotát; jogom volt bárkit odavinni, és mama túl büszke volt ahhoz, hogy kérdezősködjön. Csak annyit mondott: - Jól van, drágám. Vacsoráztatok? Tudod, kedd van. - Ez a „kedd” emlékeztető volt, hogy a család korán vacsorázik, mert kedd esténként Greg prédikálni szokott. Ha azonban a vendég még nem evett, akkor kap vacsorát - ez az engedmény a vendégnek szólt, nem nekem, Ótata kivételével akkor ettünk, amikor tálaltak, vagy a kamrában újítottunk magunknak valamit.
A hold börtönében
112
Biztosítottam róla, hogy ettünk, és mindent elkövetünk, hogy odaérjünk, mielőtt távoznia kéne. Annak ellenére, hogy a Holdon keveredtek muszlimok, zsidók, keresztényék, buddhisták és kilencvenkilenc más vallás hívei, úgy gondolom, vasárnap az általános templomba járó idő. Greg viszont egy szektához tartozik, amely kiszámította, hogy édenkerti idő szerint (mínusz két perc a terraihoz képest) a kedd napnyugtától szerda napnyugtáig tartó szakasz a Sabbat. Így hát a terrai északi félteke nyári időszámításához képest korán vacsoráztunk. A mama mindig elment, hogy meghallgassa Greg prédikációját, így hát tapintatlanság lett volna olyan munkával terhelni, hogy a kettő üsse egymást. Alkalmanként mind elmentünk a prédikációra; én évente többször is, mert nagyon kedveltem Greget, aki megtanított egy mesterségre, aztán segített átnyergelni egy másikra, amikor szükség volt rá, és boldogan adta volna oda a karját az enyém helyett. Mama azonban mindig elment - ez szertartás volt, nem vallás, mert egy éjszakai beszélgetésben elismerte, hogy neki nincs kifejezett vallása, és figyelmeztetett, nehogy ezt elmondjam Gregnek. Én ugyanezt kértem tőle. Nem tudom, ki mozgatja a dolgokat, de örülök, hogy nem hagyja abba. Greg volt Mama „fiú félje”: még akkor választotta, amikor nagyon fiatal volt, az első házassága után. Nagyon kötődött hozzá, noha vadul tagadta, hogy jobban szeretné, mint a többi férjét. Mégis felvette a hitét, amikor Greget pappá szentelték, és el nem szalasztott volna egy keddet sem. - Lehetséges, hogy a vendéged szeretne eljönni a templomba? - kérdezte. Azt mondtam, majd meglátjuk, de mindenképpen sietnünk kell, és elbúcsúztunk. Kopogtattam a fürdőszoba ajtaján. - Siess a bőrfestéssel, Wyoh; kevés az időnk! - Egy perc! - szólt ki. Egyáltalán nem lányos lány volt; egy perc múlva felbukkant. - Hogy nézek ki? - kérdezte. - Prof, elmegyek így? - Drága Wyoming, meg vagyok döbbenve. Amilyen szép volt, ugyanolyan szép maradt, de szinte föl sem lehet ismerni. Biztonságban van, én pedig megkönnyebbültem. 113
Robert a. heinlein
Aztán megvártuk, hogy prof átalakuljon vén csavargóvá. A hátsó folyosón eltűnik, hogy közismert tanárként bukkanjon föl az osztályában. így lesznek tanúi arra az esetre, ha két sárga fickó várná és el akarná vinni. Én még maradtam egy pillanatra. Beszéltem Wyoh-nak Gregről. - Mannie, hogy fest ez a smink? - kérdezte. - Elmegy egy templomban? Milyen erősek ott a fények? - Nem erősebbek, mint itt. Jó munkát végeztél, megfelelsz, de tényleg el akarsz menni a templomba? Senki sem kényszerít. Elgondolkodott. - Ha ez örömet okoz az any... úgy értem, „a legidősebb feleségednek”, akkor miért ne? - Wyoh - feleltem lassan a vallásod rád tartozik. De ha már rákérdeztél... igen, semmi sem lenne jobb kezdet a Davis családban, mint elmenni a templomba Mamával. Én is elmegyek, ha te jössz. - Megyek. Azt gondoltam, hogy a családi neved O'Kelly. - Az is. Ezt követi a Davis, kötőjellel, ha hivatalos akarsz lenni. Davis az Első Férj, ötven éve halott. Ez a családi név, valamennyi feleség „goszpozsa Davis” kötőjellel csatolja hozzá a Davis vonal összes férfinevét és a saját családi nevüket is. A gyakorlatban Mama „goszpozsa Davis”, így szólíthatod, mások az első nevüket használják, és a Davist csak akkor teszik hozzá, ha csekket vagy más okmányt írnak alá. Kivéve Ludmillát, aki „Davis-Davis” mert büszke rá, hogy kétszeresen is a család tagja: születés és szavazás útján. - Értem. Ezek szerint, ha egy férfi „John Davis”, akkor ő fiú, de ha más neve is van, akkor férj-társad. Egy lány viszont mindkét módon lehet „Jenny Davis”, igaz? Miből állapíthatom meg? A korából? Az nem segítene. Összezavarodtam! És még azt gondoltam, hogy a klánházasságok bonyolultak. Vagy a poliandria... noha az enyém nem volt az; a férjeimnek legalább ugyanaz volt a neve. - Nem probléma. Ha hallod, amint egy negyven körüli nő egy tizenöt évest „Milla mamának” nevez, akkor tudod, melyik a lány, és melyik a feleség. Nem olyan bonyolult, mivel nálunk nem laknak eladó lányok: rögtön beszavazzák
A hold börtönében
114
őket egy másik családba. De látogatóba eljöhetnek. A férjeidet hívták Knottnak? - Dehogy, Fedoszejev Csoj Linnék és Csoj Munak hívták őket. Visszavettem a lánykori nevem. Előjött a prof, szenilisen vihogott (még rondább volt, mint korábban!), hárman három kijáraton át távoztunk. A főfolyosón találkoztunk, de nem álltunk össze csoportba. Wyoh és én nem együtt mentünk, hiszen engem elkaphattak; viszont nem ismerte Luna Cityt, egy ilyen város olyan bonyolult, hogy még a bennszülött is eltéved benne - így hát én vezettem, ő pedig látótávolságban követett. A prof jött utánunk, ellenőrizte, hogy a lány nem téveszt-e szem elől. Ha engem elkapnak, Wyoh keres egy nyilvános telefont, jelenti Mike-nak, aztán visszatér a szállodába, és megvárja a profot. De biztos voltam benne, hogy ha valamelyik sárga zubbonyos megpróbál letartóztatni, kap egy kis simogatást a hetes számú kezemtől. Semmi gond nem volt. Fölmentünk az ötös szintre, a Carver sétálóutcán keresztülvágtunk a városon, aztán föl a hármas szintre. Megálltunk a Nyugati Metrópályaudvaron, magamhoz vettem a karjaimat és a szerszámkészletemet - de a szkafandert nem; szükségtelen volt, itt marad. Az állomáson állt egy sárga zubbonyos, de nem mutatott érdeklődést irántam. Délnek tartottunk a jól kivilágított folyosókon, amíg föl nem kellett menni a tizenhármas magánzsiliphez, onnan tovább a szövetkezeti alagútban a Davis-alagutak és tucatnyi másik gazdaság felé. A prof, gondolom, út közben lemaradt, de egyszer sem fordultam vissza ellenőrizni. Az ajtó kinyitásával addig vártam, amíg Wyoh utol nem ért, aztán hamarosan azt mondtam: - Mama, engedd meg, hogy bemutassam Wyma Beth Johnsont! A mama átölelte Wyoh-t, megcsókolta az arcát és azt mondta: - Örülök, hogy eljöttél, drága Wyma! Ami házunk a tiéd is! Látják, miért szeretem az öreglányt? Ugyanezekkel a szavakkal sóbálvánnyá változtathatta volna Wyoh-t, de látszott rajta, hogy szívből jönnek, ezt Wyoh is tudta. 115
Robert a. heinlein
Nem figyelmeztettem a névváltoztatásra, amelyet útközben kiötlöttem. Némelyik gyermekünk még kicsi, és noha úgy nőnek föl, hogy nem sokra becsülik az Igazgatót, semmi értelme megkockáztatni, hogy olyasmiket kotyogjanak: „Wyoming Knott, aki nálunk járt” - ez a név ugyanis benne van a „Zebra különleges fájlban”. Ezért hát elmulasztottam figyelmeztetni: új voltam a konspirálásban. De Wyoh vette a lapot, meg sem rezzent. Greg a prédikátori köntösét viselte, és perceken belül távozni készült. Mama nem sietett, fennkölt eleganciával sorra bemutatta Wyoh-nak a férjeit: Ótatát, Greget, Hansot, aztán a feleségeket: Ludmillát, Lenorét, Sidrist, Annát, végül a gyerekek következtek. - Mama! - mondtam. - Bocsáss meg, le kell cserélnem a karomat! - Egy milliméterrel megemelkedett a szemöldöke, ami azt jelentette „Erről még beszélünk, de nem a gyerekek előtt” - így hát hozzátettem: - Tudom, hogy késő van, és Greg az óráját lesi. Wyma és én elmegyünk a templomba. így hát bocsáss meg, kérlek! Megnyugodott. - Hát persze, drágám! - Ahogy elfordult, láttam, hogy átkarolja Wyoh derekát, így én is megnyugodtam. Lecseréltem a karomat, a hetes számú helyett a társaságit húztam föl. Az alkalmat kihasználva elbújtam a telefonszekrényben, és benyomtam a „MYCROETXXX” gombokat. - Mike, itthon vagyunk. Mindjárt megyünk templomba. Nem hinném, hogy itt bármit is hallasz, később jelentkezem. Hallottál valamit a profról? - Még nem, Mán. Milyen templom? Talán van ott valamilyen áramköröm. - Tűzoszlop Bűnbánati Szentségház... - Nincs rá utalás. - Lassíts a sebességemre, haver! A Nyugati Hármas Közösségi Csarnok. A Gyűrűtől délre van a száma... - Megvan. Van odabent egy mikrofon a csatornáknak, és egy telefon a kinti folyosón; mindkettőn rajta lesz a fülem. - Nem számítok bajra, Mike.
A hold börtönében
116
- A professzor is ezt mondja. Most jelentkezik be. Akarsz beszélni vele? - Nincs rá idő, viszlát! Ez lett a szabály: érintkezésbe lépünk Mike-kal, tudatjuk vele, hol vagyunk és hová megyünk; Mike ügyel ránk, ha van ott idegvégződése. Aznap reggel fölfedeztem, hogy Mike a letett telefonkagylón át is képes lehallgatni. Ez a fölfedezés nyugtalanított; nem hiszek a mágiában. De továbbgondolva rájöttem, hogy a központi kapcsolórendszeren át emberi beavatkozás nélkül is bekapcsolható a készülék - ha a kezelőrendszernek van hozzá akarata. Mike-ban pedig bolsoj akarat volt. Nehéz megmondani, honnan tudta Mike, hogy a telefon a csarnokon kívül van, mert a „tér” nem jelenthette neki ugyanazt, amit nekünk. De a memóriabankja tartalmazott egy műszaki „térképet” Luna Cityről - a kapcsolatok rendszeréről és amit mi mondtunk, csaknem mindig megegyezett azzal, amit ő tudott a városról; így aligha tévedt volna el. Tehát a reggeli összeesküvés óta érintkezésben voltunk Mike-kal és egymással is a széles idegrendszeren át. Ezt nem említem újból, csak ha szükséges. A mama, Greg és Wyoh a külső ajtónál vártak, Mama türelmetlenkedett, de mosolygott. Láttam, hogy adott Wyohnak egy stólát; Mama éppolyan lazán öltözött, mint általában a holdlakók, nem úgy, mint az újoncok - de a templom, az más ügy. Greg rögtön az emelvényre ment, mi pedig a székekhez. Gondolatok nélküli, meleg állapotba merültem. Wyoh nem igazán figyelt oda Greg szentbeszédére, és vagy ismerte a himnuszos könyvünket, vagy a képernyőről olvasta le a szöveget. Mihelyt hazaértünk, a fiatalok és a legtöbb felnőtt már ágyban volt; Hans és Sidris fennmaradt, Sidris szójakaka-ót és süteményt hozott, aztán valamennyien lefeküdtünk. A mama azt a szobát adta Wyoh-nak az alagútban, ahol a legtöbb srácunk lakott. Amikor utoljára láttam, két kisfiú osztozott rajta. Nem tudom, hogyan csoportosította át okét Mama, de az világos volt, hogy vendégünknek a legjobb helyünket adta, különben valamelyik idősebbik lányunkhoz költöztette volna Wyoh-t. 117
Robert a. heinlein
Aznap éjjel Mamával aludtam, részben azért, mert a legidősebb feleségünk jót tesz az idegeknek - és idegfeszítő dolgok történtek részben pedig azért, hogy tudja, akkor sem lopózom be Wyoh szobájába, amikor minden elcsöndesedik. A műhelyem, ahol egymagamban szoktam aludni, ha nem kívánom a társaságot, csak egy kanyarnyira volt Wyoh ajtajától. A mama egyértelműen fogalmazott, mint egy brosúra: - Menjél, drágám! Ne szólj nekem, hogy gáládul akarsz viselkedni! Surranj be a hátam mögött! Amit egyikünk sem ismert volna be. Lefekvés előtt meglátogattuk, és villanyoltásig beszélgettünk, aztán lefeküdtem. Ahelyett, hogy jó éjszakát kívánt volna, Mama azt mondta: - Manuel! Miért álcázza magát az aranyos vendéged négernek? Szerintem a természetes bőrszíne sokkal jobban állna neki. Nem mintha nem lenne elbűvölő akármilyennel. Így hát felé fordultam, és elmagyaráztam a dolgot valahogy hiányosnak tűnt, így hát kiegészítettem. Aztán azon kaptam magam, hogy mindent kitálalok, egyetlen dolgot kivéve: Mike-ot. Belevettem őt is - de nem számítógépként, hanem emberként, akivel Mama biztonsági okokból aligha fog találkozni. De Mamával beszélni - mondhatjuk, bevenni a saját sejtembe, hogy a cserében a sajátjában ő legyen a vezető - szóval bevonni őt az összeesküvésbe egyáltalán nem jelenti, hogy olyan férj lennék, aki mindent elfecseg a feleségének. Legföljebb kicsit kapkodtam, de ez volt rá a legjobb alkalom, hogy tájékoztassam. Mama okos volt, továbbá rátermett vezető: erre szükség van, ha mosolyogva akarunk irányítani egy nagycsaládot. Köztiszteletnek örvendett a gazdálkodó családok körében és Luna Cityben; 90 százalékuknál régebb óta volt fent a Holdon. Segíthetett nekünk. És nélkülözhetetlen lesz a családon belül. A segítsége nélkül Wyoh és én aligha használhatnánk együtt a telefont (nehéz lenne megmagyarázni), aligha akadályozhatnánk meg, hogy a srácok észrevegyék (lehetetlen!) - Mama segítségével viszont nem lesz probléma a házon belül.
A hold börtönében
118
Végighallgatott, sóhajtott és azt mondta: - Veszélyesnek tűnik, drágám. - Az is - feleltem. - Nézd, Mimi, ha nem akarod vállalni, akkor szólj... és felejtsd el, amit mondtam! - Manuel! Ilyet még csak ne is mondj! A férjem vagy, drágám; veled tartok jóban-rosszban... kérésed számomra parancs. (Szavamra, ez méretes hazugság! De Mimi hitt benne.) - Nem hagylak egyedül a veszélyben - folytatta -, és mellesleg... - Igen, Mimi? - Azt hiszem, minden holdlakó álmodik arról a napról, amikor szabadok leszünk. Néhány gerinctelen patkány kivételével. Sosem beszéltem erről; úgy tűnt, nincs értelme, arra volt szükség, hogy fölfelé nézzünk és ne lefelé, az ember fölvegye a terhét, és továbbmenjen. Köszönet a drága jó Bognak, amiért megengedi, hogy láthassam, amikor eljön ez az idő, ha valóban eljön. Magyarázz még! Keresnem kell három másik embert, igaz? Hármat, akiben meg lehet bízni. - Ne siess! Lassan haladj! Biztosra menj! - Sidrisben meg lehet bízni. Tartja a száját. - Nem hinném, hogy a családból kellene válogatnod. Terjeszkedni kell! De ne siess! - Nem fogok. Beszélünk, mielőtt bármit tennék. Mellesleg, Manuel, ha érdekel a véleményem... - Elhallgatott. - Mindig érdekel a véleményed, Mimi. - Ótatának ne említsd! Mostanában feledékeny, és sokat beszél. Most pedig aludj, drágám, és ne álmodj!
119
Robert a. heinlein
9
H
OSSZÚ SZAKASZ KÖVETKEZETT,
amelyben el lehetett volna felejteni valamit, ami olyan valószerűtlen, mint egy forradalom, ha a részletek nem követeltek volna annyi időt. Az első feladatunk az volt, hogy kerüljük a feltűnést. A hosszú távú célunk az volt, hogy a lehető legrosszabbá tegyük a dolgokat. Igen, rosszabbá. Sosem volt olyan idő, amikor minden holdlakó meg akart volna szabadulni a Hatóságtól, méghozzá elég elszántan ahhoz, hogy fellázadjon. A holdlakók lenézték az Igazgatót, és becsapták a Hatóságot. Ez azonban nem jelentette azt, hogy készen álltak volna a harcra, sőt a halálra. Ha „hazafiasságot” említettél egy holdlakó előtt, nagyot nézett - vagy azt hitte, hogy a szülőföldjéről beszélsz. A deportált franciák szíve a „La Belle Patrie”-é, a volt németek hűségesek a Vaterlandhoz, a ruszkik még mindig Szent Oroszország Anyácskát szeretik. Na de, a Lunát? A Luna a „Szikla”, a száműzetés helye, nem olyasmi, amit szeretni lehet. Mi voltunk a legkevésbé politikus nép, amit a történelem valaha is megteremtett. Tudom, mert én éppúgy tökéletesen közömbös voltam a politika iránt, mint bárki más, amíg a körülmények rá nem szorítottak a politizálásra. Wyoming azért csinálta, mert személyes okokból gyűlölte a Hatóságot, a prof azért, mert egyfajta elvont értelmiségi módon minden hatóságot lenézett, Mike, mert unatkozó és magányos gép volt, és neki ez volt az „egyetlen játék a városban”. Senki sem vádolhatott minket hazafisággal. Még én álltam hozzá legközelebb, mert a harmadik nemzedékhez tartoztam, semmiféle terrai helyet nem szerettem, továbbá lenéztem és utáltam a földigilisztákat. Ez tett „hazafiasabbá” a többségnél! 120 A hold börtönében
Az átlagos holdlakót a sör, a fogadás, a nők és a munka érdekelte, ebben a sorrendben. A „nők” lehettek a második helyen, de az elsőn nemigen, bármennyire imádtuk a nőket. A helyiek megtanulták, hogy sosincs elég nő. Akik lassan tanultak, meghaltak, mert a legzsarnokibb férfi sem lehet minden percben éber. Ahogy a prof mondja, egy társadalom alkalmazkodik a fényekhez, különben nem képes fennmaradni. Az itteniek alkalmazkodtak a nyers valósághoz, különben kudarcot vallottak, és meghaltak. De a „hazafiasság” nem volt szükséges az életben maradáshoz. A régi kínai mondás szerint „a hal nincs tudatában a víznek”, és én sem voltam tudatában mindennek, amíg először el nem mentem a Terrára, és még akkor sem jöttem rá, mekkora vakfolt van a holdlakóknál a „hazafiságnak” nevezett helyen, amíg részt nem vettem abban a vállalkozásban, amely ennek az érzelemnek a felélesztését szolgálta. Wyoh és elvtársai igyekeztek megnyomni a „hazafiság” gombot, és nem jutottak semmire. Sok éves munka, néhány ezer ember, nem egészen egy százalék, és erre a mikroszkopikus számra tíz százalék fizetett besúgó jutott! A prof világosan beszélt: könnyebb az embereket rávenni a gyűlöletre, mint a szeretetre. Szerencsére Alvarez biztonsági főnök a kezünkre dolgozott. A kilenc halott zsarut kilencvennel pótolták, mert a Hatóság rákényszerült, hogy olyasmit tegyen, amitől húzódozott: pénzt költött ránk, és attól fogva egyik ostobaság a másikhoz vezetett. Az Igazgató őrsége sosem volt nagy; már a legkorábbi időktől szükségtelenné vált a hagyományos börtönőrállomány, és az olcsóság nagy vonzereje volt a büntetőgyarmatnak. Az Igazgatónak és helyettesének meg kellett védenie az idelátogató hírességeket, de maga a börtön nem igényelt őröket. Még az űrhajókat sem őrizték, miután kiderült, hogy nincs rá szükség. 2075 májusában a legolcsóbban hozták ki a testőrséget: frissen deportált elítéltekből toborozták őket. De kilenc őr elvesztése egyetlen éjszakán megijesztett valakit. Azt tudtuk, hogy Alvarez megrémült: a Zebra fájlba bemásolta segélykérő leveleit, amiket Mike el is olvasott. Ez 121
Robert a. heinlein
a fegyenc, aki elítélése előtt rendőrtiszt volt a Terrán, s utána egész idő alatt testőrként szolgált a Lunán, valószínűleg a Szikla legrémültebb és legmagányosabb embere volt. Több és erősebb segítséget követelt; azzal fenyegetőzött, hogy lemond a hivataláról, ha nem hallgatnak rá, de ez csak fenyegetés volt, és ezt a Hatóság is tudhatta volna, ha valóban ismeri a Lunát. Ha Alvarez felbukkant volna bármelyik településen fegyvertelen civilként, csak addig lélegzett volna, amíg föl nem ismerik. Megkapta a létszámkiegészítést. Sosem jöttünk rá, ki rendelte el azt a támadást. Mórt, a Diri sosem mutatott hajlamot ilyesmire; ő bábkirály volt a birodalmában. Talán Alvarez, akinek csak nemrég sikerült átvennie a spiclik irányítását, tekintélyt akart szerezni - lehet, hogy Igazgató akart lenni. De a legvalószínűbb elmélet szerint a Földi Hatóság azért rendelt el takarítást, mert az Igazgató jelentéseket irkáit a „felforgató tevékenységről”. Az egyik ügyetlenség a másikhoz vezetett. Az új őrséget nem az új deportáltakból toborozták: elit fegyenc csapatok voltak, a Szövetséges Nemzetek tréfásan békedragonyosoknak nevezték őket. Gonosz és kemény emberek voltak, akik nem akartak a Lunára menni, és hamarosan rájöttek, hogy az „ideiglenes rendőri feladathoz” nem kaptak retúrjegyet. Gyűlölték a Lunát és a lunaiakat, és úgy tekintettek rájuk, mintha az ő hibájuk lenne mindez. Amikor Alvarez megkapta őket, huszonnégy órás őrséget szervezett minden városközi metróállomásra, bevezette az útlevelet és az útlevél-ellenőrzést. Ez törvényellenes volt, mert voltak törvények a Lunán is, és a lakosság 95 százaléka elméletileg szabad volt, akár azért, mert szabadnak született, akár azért, mert letöltötte a büntetését. Ez a százalékarány még magasabb volt a városokban, mert az elítéltek barakkvárosokban éltek a Központ körül, és egy holdhónapban csak két napon jöttek be, amikor nem volt munkájuk. De még akkor sem volt pénzük, az ember láthatta, ahogy ide-oda csámborognak, azt remélve, hogy valaki fizet nekik egy italt. De az útlevél nem volt „törvénytelen”, mert az Igazgató rendtartása volt az egyetlen írott törvény. Megjelent az újságokban, hogy egy hetünk van az útlevelek beszerzésére,
A hold börtönében
122
aztán mindjárt életbe is lépett a rendelet. Egyes holdlakók alig mozdultak ki; mások üzleti ügyekben utaztak; ismét mások bejártak a környező településekről vagy éppen Luna Cityből mentek Novylenbe vagy máshová. A jó fiúk kitöltötték a kérvényt, kifizették az illetéket, lefényképezték őket, és megkapták az útlevelet; én jó fiú voltam a prof tanácsára, fizettem az útlevélért és magammal vittem, ha dolgozni mentem a Központba. De kevés volt a jó fiú. A holdlakók nem hittek a fülüknek. Útlevél? Ki a fene hallott ilyesmiről? Aznap reggel egy katona volt a Déli Metrópályaudvaron, kincstári egyenruha helyett sárga testőrzubbonyban, és látszott rajta, hogy gyűlöli, ahogy minket is. Nem mentem sehová, csak ácsorogtam és figyeltem. Bemondták a novyleni kapszulát; harmincegynéhány csoport indult a kapu felé. Goszpogyin Sárgazubbony útlevelet követelt az elsőtől, aki odaért. A pofa vitatkozni kezdett. A második átfurakodott mellettük, az őr megfordult, és rákiáltott. Újabb három-négy arc haladt el mellette. Az őr a fegyveréhez kapott, valaki megragadta a könyökét, a fegyver elsült - nem lézerfegyver volt. Golyós, zajos. • A golyó nekicsapódott a járdának, aztán süvítve eltűnt valamerre. Visszahúzódtam. Egy ember sebesült meg, mégpedig az őr. Amikor az utasok első hulláma lehömpölygött a rámpán, a földön hevert, nem mozdult. Senki sem figyelt rá; megkerülték vagy átlépték - kivéve egy nőt, aki egy kisbabát vitt: ő megállt, gondosan az arcába rúgott, aztán lement a rámpán. Lehet, hogy az őr már halott volt, nem vártam meg, amíg kiderül. Megértettem, hogy a test ott marad, amíg a váltás meg nem érkezik. Másnap egy fél szakasz volt ott. A Novylen felé induló kapszula üresen távozott. A dolog magától megoldódott. Azok, akiknek utazniuk kellett, beszerezték az útlevelet, a nyakasok nem utaztak többé. Az őrök kettesével jártak, az egyik az útleveleket ellenőrizte, a másik hátrébb állt, fegyverrel a kezében. Aid az útleveleket ellenőrizte, nem nagyon buzgólkodott, amit jól is tett, mert a legtöbb hamis volt, az elsők meglehetősen otrombára sikeredtek. De nemsokára loptak hivatalos papírokat, és a hamisítványok éppen olyan jók lettek, mint a 123
Robert a. heinlein
hivatalosak - és drágábbak is, de az itteniek jobban szerették a magánvállalkozásban készült útleveleket. A mi szervezetünk nem készített hamisítványokat; csak bátorítottuk a készítésüket - és tudtuk, kinek van hamis, és kinek valódi; Mike följegyzéseiben szerepeltek a hivatalosan kiadott iratok. Ez segített elválasztani a borsót a lencsétől az általunk vezetett fájlokban - ezeket is Mike tárolta „Bastille” kódnéven - mert úgy gondoltuk, aki hamis útlevelet szerzett, az már félúton van felénk. Utasítás futott végig növekvő szervezetünk sejtjein, hogy ne szervezzenek be senkit, akinek jó útlevele van. Ha a beszervező bizonytalan volt, elég volt elküldenie a kérdést, és rögtön érkezett a válasz. De az őrök gondjai ezzel nem értek véget. Nem tesz jót egy őr méltóságának vagy a lelki békéjének, ha a gyerekek megállnak előttük, vagy ami még rosszabb, mögöttük, és minden mozdulatukat majmolják, hogy rohangálnak és trágárságokat kiabálnak, csúfolódnak, beintenek, amit minden nyelven meg lehet érteni. Legalábbis az őrök sértésnek vették. Az egyik őr megütött egy kisfiút, aki kiköpte néhány fogát. Eredmény: két halott őr, egy halott holdlakó. Ezután az őrök nem törődtek a gyerekekkel. Nem mi csináltuk ezt, mi csak bátorítottunk. Az ember el se hinné, hogy egy olyan kedves idős hölgy, mint a legidősebb feleségem, arra biztatja a gyerekeket, hogy viselkedjenek neveletlenül. Pedig ezt tette. Más dolgok is felizgatnak magányos a férfiakat, akik távol kerülnek az otthonuktól. Az egyiket mi kezdeményeztük. Ezeket a békedragonyosokat bakasárik nélkül küldték el a Sziklára. Némelyik női tagunk rendkívül szép volt, és sokan rákaptak, hogy az állomások körül lófráljanak, a szokottnál - azaz már-már zéró - is lengébb öltözékben, viszont a szokottnál több és töményebb parfümöt használva. Nem szóltak a sárga zubbonyosokhoz, rájuk sem néztek; egyszerűen csak keresztülvágtak a látóterükön, olyan ringó járással, ahogyan csak egy itteni csaj képes. (A földi nőknek ez nem megy; gúzsba köti őket a hatszor nagyobb súly.) így természetesen valóságos férfikar övezte őket, a felnőttektől a serdületlen kölykökig - boldog füttyök,
A hold börtönében
124
éljenzések üdvözölték a szépségüket, s közben csúnyán kinevették a sárga fiúkat. Elsőnek pénzbedobós lányok vállalták ezt a munkát, de olyan gyorsan jelentkeztek önkéntesek, hogy a prof úgy döntött, nem szükséges ilyesmire pénzt költeni. Igaza volt: még a félénk Ludmilla is meg akarta próbálni, és csak azért nem tette, mert Mama lebeszélte. Ám Lenore, aki tíz évvel idősebb és a család szépe volt, megpróbálta, és Mama nem tett neki szemrehányást. Izgalomtól kipirulva jött vissza, elégedett volt magával, és alig várta, hogy ismét hergelhesse az ellenséget. Ez a saját ötlete volt; Lenore akkor még nem tudta, hogy érik a forradalom. Ebben az időben ritkán láttam a profot, és sosem találkoztunk nyilvánosan; telefonon át érintkeztünk. Eleinte nehézséget okozott, hogy a gazdaságunkban egy telefon jut huszonöt emberre, akik között sok a fiatal, márpedig azok órákig lógnának a telefonon, ha nem korlátoznák őket. Mimi szigorú volt; a gyerekeknek naponta egy kimenő hívást engedélyezett, egy beszélgetés legföljebb kilencven másodpercig tarthatott, és a büntetés mértéke gyorsan emelkedett - amit csak az enyhített, hogy a melegszívű Mimi hajlandó volt kivételezni. De a kivételezéssel együtt járt „Mama telefonos prédikációja”: - Amikor idekerültem a Lunára, nem is voltak magántelefonok! Ti, gyerekek, nem tudjátok, hogy milyen jó... A jómódú családok közül mi voltunk az utolsók, akik felszereltették a telefont; akkor volt új, amikor engem beszavaztak. Azért voltunk jómódúak, mert sosem vettünk semmit, amit a gazdaság meg tudott termelni. A mama nem szerette a telefont, mert a díj a Luna City Távközlési Szövetkezeti Vállalaton át nagyrészt a Hatósághoz jutott. Sosem tudta megérteni, hogy én miért nem lopom ezt a szolgáltatást („Te mindent tudsz az ilyen dolgokról, drága Manuel”) olyan könnyen, mint az áramot. Az nem érdekelte, hogy a telefon elválaszthatatlan egy kapcsolási rendszertől. Végül mégiscsak loptam a vonalat. A lopott telefonvonalnál a fő probléma, hogy miként fogadja a bejövő hívásokat. Az ilyen nem szerepel a rendszerben, és ha eláruljuk is a számunkat azoknak, akikkel beszélni 125
Robert a. heinlein
szeretnénk, a kapcsolási rendszer nem hajlandó megteremteni az összeköttetést, mert nincs jel, amihez a másik felet kapcsolhatná. Amióta Mike csatlakozott az összeesküvéshez, a kapcsolás nem jelentett problémát. A műhelyemben csaknem minden megvolt, amire szükségem lehetett; volt, amit megvettem, másokat megszereztem. Fúrtam egy apró lyukat a műhelytől a telefonszekrényig, egy másikat pedig Wyoh szobájáig - egy méter vastag sziklán át kellett, de a ceruzavékonyságúra beállított lézerfúró gyorsan áthatolt rajta. Leszereltem a hivatalos telefont, drót nélküli összeköttetést teremtettem mögötte, aztán elrejtettem. Ezen felül szükség volt még egy kettős fülhallgatóra és egy mikrofonra Wyoh szobájában, amit ugyancsak elrejtettem. Ugyanez került az én szobámba, továbbá egy áramkör, amely egy másikra kapcsolt a családi telefon frekvenciája helyett, hogy azon ne lehessen hallani; végezetül helyreállítottam a bejövő vonalat. Az egyetlen gond az volt, hogy mindezt észrevétlenül kellett megcsinálnom, de Mama elintézte. Minden más Mike dolga volt. Nem tárcsáztunk; ettől kezdve csak akkor használtuk az MYCROFTXXX kódot, ha más készülékről beszéltünk. Mike állandóan figyelte a műhelyt és Wyoh szobáját; ha meghallotta, hogy azt mondjuk: „Mike”, akkor bejelentkezett, de más hangra nem reagált. A hangminták ugyanannyira eltérnek, mint az ujjlenyomatok. Mike sosem tévedett. Még hátra voltak kisebb teendők: Wyoh ajtaját a műhelyhez hasonlóan hangszigetelni kellett, egy kapcsolóval ki lehetett iktatni az ő vonalát vagy az enyémet, kellett egy jelzés, amely tudatta velem, hogy Wyoh egyedül van, és az ajtót is bezárta, és fordítva. Mindez növelte a biztonságot, amikor Wyoh és én beszéltünk Mike-kal vagy egymással, vagy összeköttetést teremtettünk Mike, Wyoh, a prof és énközöttem. Mike fel tudta hívni a profot, akárhol volt is; a prof beszélhetett, vagy visszahívhatott minket egy megbízhatóbb készülékről. Az is előfordult, hogy engem vagy Wyoh-t meg kellett keresni. Valamennyien gondosan ügyeltünk arra, hogy kapcsolatban maradjunk Mike-kal. Noha az általam fölszerelt telefont nem lehetett hívni, a Lunán használt minden szám elérhető volt róla. Csak
A hold börtönében
126
szóltunk Mike-nak, és kértünk egy Sherlockot. A számot be se kellett mondani, mindannyiunknál gyorsabban megtalálta, mert neki megvolt az összes telefonkönyv. Kezdtük felismerni, milyen korlátlan lehetőséget jelent, ha a kapcsolási rendszer él, és a mi oldalunkon áll. Kaptam Mike-tól egy újabb nullás számot, amit odaadtam Mamának arra az esetre, ha el akar érni. Egyre jobban összehaverkodott Mike-kal, akit továbbra is embernek hitt. Ennek híre ment a családban. Egy napon, amikor hazatértem, Sidris azt mondta: - Mannie drágám, keresett a kellemes hangú barátod. Ez a Mike Holmes. Kéri, hogy hívd vissza. - Kösz, drágám. Visszahívom. - Mikor hívod meg vacsorára, Mán? Kedves pasasnak tűnik. Közöltem velem, hogy Goszpogyin Holmesnak szájszaga van, ritkul a haja, és gyűlöli a nőket. Egy csúnya szót mondott, mivel Mama nem volt hallótávolságban. - Félsz megmutatni! Attól tartasz, hogy rá adom a szavazatomat! - Megsimogattam, és azt mondtam, hogy tényleg ez a helyzet. Elmeséltem Mike-nak és a profnak. Mike ezután még többet flörtölt a család fehérnépével; a prof pedig elgondolkozott. Kezdtem megtanulni a konspiráció technikáját, és méltányolni a prof véleményét, aki szerint a forradalom művészet lehet. Nem felejtettük el (és nem kételkedtünk benne), hogy Mike szerint a Limának még hét éve van a katasztrófáig. De ezen nem rágódtunk, hanem a lenyűgöző, aprólékos részleteken. A prof hangsúlyozta, hogy a konspirációban a legkényesebb problémát a kommunikáció és a biztonság jelenti. Minél könnyebb a kommunikáció, annál nagyobb a biztonsági kockázat; ha a biztonsági előírások szigorúak, a szervezet megbénulhat az óvintézkedésektől. Elmagyarázta, hogy a sejtrendszer egy kompromisszum. Elfogadtam a sejtrendszert, mert szükség volt rá, hogy korlátozzuk a téglák miatt bekövetkező veszteségeket. Miután megtudta, mennyire megrohasztották a spiclik a régi földalatti mozgalmat, még Wyoh is elismerte, hogy a tagolatlan szervezet nem működhet. 127
Robert a. heinlein
Nekem viszont nem tetszett, hogy a kommunikáció a sejtrendszerhez igazodjék; mint a régi idők dinoszauruszánál, túl sokáig tartott, hogy az üzenet eljusson a faroktól az agyig, vagy vissza. Így hát beszéltünk Mike-kal. Elvetettük a sokcsatornás hálózatot, amelyet én javasoltam a profnak. Visszatértünk a sejtekhez, de a biztonság és a kommunikáció terén kihasználtuk a mi gógyigépünk csodálatos lehetőségeit. Kommunikáció: felállítottuk a mozgalmi nevek háromágú fáját: Elnök: Goszpogyin Adam Selene (Mike) Végrehajtó sejt: Bork (én), Betty (Wyoh), Bili (Prof) Bork sejtje: Cassie (Mama), Colin, Csang Betty sejtje: Calvin (Greg), Cecília (Sidris), Clayton Bili sejtje: Cornwall (Finn Nielsen), Carolyn, Cotter ...és így tovább. A hetedik vonalon George ellenőrzi Herbertet, Henryt és Hallie-t. Ehhez a szinthez 2187 H betűvel kezdődő név kellett, s egy mindentudó számítógépre volt szükség, hogy kitalálja őket. Minden új ember kapott egy mozgalmi nevet és egy vészhelyzetre szolgáló telefonszámot. Ez a szám nem futott végig az egész láncolaton, hanem közvetlen összeköttetést jelentett „Adam Selene-nel”, azaz Mike-kal. Biztonság: két alapelvre épült. Nincs olyan ember, akiben meg lehetne bízni - Mike-ban viszont mindenki megbízhatott. A lehangoló első elven nem is lehet vitatkozni. Kábítószerekkel és más kellemetlen módszerekkel minden embert meg lehet törni. Az egyetlen védekezés az öngyilkosság, ami esetleg kivitelezhetetlennek bizonyulhat. O, létezik a „lyukas fog” módszer, a hagyományos, sőt van, ami szinte csalhatatlan. A prof Wyoh-t, magát és engem is ellátott vele. Nem tudom, mit adott a lánynak, és mivel nekem sosem kellett használnom a magamét, nincs értelme a részleteket taglalni. Abban sem vagyok biztos, hogy valaha is öngyilkos lettem volna; nem vagyok mártírnak való. Mike-nak viszont nem volt szüksége öngyilkosságra, nem lehetett elkábítani, nem érzett fájdalmat. Minden ránk vonatkozó anyagot egy különálló memóriatárolóban őrzött egy kóddal lezárva, amely csakis a mi hármunk hangjára volt
A hold börtönében
128
beállítva, és mivel a test erőtlen, megadtunk egy jelet, amellyel vészhelyzet esetén bármelyikünk kizárhatta a másik kettőt. Én vagyok a legjobb számítógépes szakember a Lunán, s szerintem Mike nem tudná kiküszöbölni ezt a záró kódot, ha egyszer működésbe lép. A legjobb az volt, hogy senki sem tehetett föl kérdéseket a fő számítógépnek ezzel a fájllal kapcsolatban, mert senki sem tudott róla, nem tudta, hogy Mike létezik mint Mike. Mi lehet ennél biztonságosabb? Az egyetlen kockázatot az jelentette, hogy a tudatra ébredt gép szeszélyes volt. Mike-ban folyamatosan bukkantak fel addig nem sejtett lehetőségek. Elképzelhető, hogy kitalál valamilyen módot, amivel megkerülheti a záró kódot, ha éppen azt akarja. De sosem akarta. Hűséges volt hozzám, első és legrégibb barátjához; kedvelte a profot; s azt hiszem, szerelmes volt Wyoh-ba. Nem, nem, a szex semmit nem jelentett számára. De Wyoh szeretetreméltó, és az első percben meghódította Mike-ot. Bíztam Mike-ban. Ebben az életben muszáj fogadnod; és erre bármekkora tétet tettem volna. Így hát a biztonságunk azon alapult, hogy mindent Mikera bíztunk, miközben egymásról csak annyit tudtunk, amennyit kellett. Vegyük a neveknek és számoknak ezt a fáját! Én csak a sejtemhez tartozó és az alattam levő sejt tagjainak mozgalmi nevét ismertem; ennyire volt szükségem. Mike találta ki a mozgalmi neveket, mindegyikhez adott egy telefonszámot, listát vezetett a valódi és a mozgalmi nevekről. Mondjuk „Dániel” (akit nem ismertem, lévén, hogy a „D” két szinttel alattam volt) beszervezi Fritz Schultzot. Dániel jelenti fölfelé a tényt, de a nevet nem; Adam Selene felhívja Dánielt, közli vele Schultz mozgalmi nevét, ami „Embrook”, aztán fölhívja Schultzot a Dánieltől kapott számon, közli vele a mozgalmi nevét, ad egy vészhíváskor használható számot, és ez a szám a mozgalom minden egyes tagjánál más. Még Embrook sejtjének vezetője sem ismerte Embrook vészhívó számát. Amit nem ismersz, arról nem tudsz beszélni sem, még kábítószerek, kínzás vagy egyéb hatására sem. Még trehányságból sem. 129
Robert a. heinlein
Tegyük föl, el kell érnem Embrook elvtársat. Nem tudom, ki ő; lehet, hogy Hongkongban él, vagy az otthonomhoz legközelebb eső bolt tulajdonosa. Ahelyett, hogy az üzenetet elindítanám lefelé, hátha eléri, fölhívom Mike-ot. Mike azonnal összeköt Embrookkal egy Sherlockon át, anélkül, hogy megadná nekem a számot. Vagy tegyük föl, beszélnem kell azzal az elvtárssal, aki szórólapokat készít, amelyeket szét akarunk osztani a Luna minden kocsmájában. Nem tudom, ki ő, de beszélnem kell vele; valami történt. Felhívom Mike-ot; Mike mindent tud - ismét gyorsan létrejön a kapcsolat -, és az elvtárs tudja, hogy minden rendben, ha Adam Selene továbbítja a hívást. „Itt Bork elvtárs- ő nem ismer engem, de a B kezdőbetű jelzi, hogy fontos ember vagyok. - Meg kell változtatnunk ezt és ezt! Közöld a sejt vezetőjével, hogy ellenőrizzen, de ennek így kell lennie!” Kisebb bökkenők akadtak - néhány elvtársnak nem volt telefonja; néhányat csak bizonyos órákban lehetett elérni; néhány távoli telepen nem létezett telefonhálózat. Nem számított, Mike mindent tudott - mi viszont semmit nem tudtunk, ami veszélyeztetett volna bárkit is azon a néhány emberen kívül, akit közvetlenül ismertünk. Miután elhatároztunk, hogy bizonyos körülmények között Mike beszél minden elvtárssal, több hangot, ruhát, három dimenziót kellett kapnia, hogy megszülessen „Adam Selene, a Szabad Lunai Ideiglenes Bizottság elnöke”. Mike-nak azért kellett több hang, mert mindössze egy hangszintetizátort tartalmazott, holott az agya úgy bonyolított le egyszerre egy tucat vagy akár száz (nem tudom, hány) beszélgetést, akár egy sakkmester, aki ötven ellenféllel játszik egyszerre, csak Mike még többel is elbírt. Ebből gond lesz, ha a szervezet növekedik, és Adam Selene-nek gyakrabban kell telefonálnia, és kulcsfontosságú lehet, ha elég ideig húzzuk, hogy akcióba léphessünk. Amellett, hogy több hangot adtunk neki, el akartam hallgattatni az eredetit. Megtörténhet, hogy az egyik úgynevezett számítógép-kezelő akkor lép a gépterembe, amikor telefonon beszélünk Mike-kal, és még az ő fafejébe is szöget üthet, hogy a fő komputer magában beszél.
A hold börtönében
130
A hangszintetizátor nagyon régi szerkezet. Az emberi hang a különböző arányban elegyedő sercegések és sziszegések összessége; ez még a koloratúrszopránokra is igaz. A szintetizátor elemzi és olyan mintákba rendezi a sercegéseket és a sziszegéseket, amiket egy számítógép (vagy a szakértő szem) le tud olvasni. A készülék apró doboz, amely képes sercegni-sziszegni, és a mintáknak megfelelően variálja ezeket az elemeket. Egy ember tud „játszani” a hangszintetizátoron, mesterséges beszédet hozva létre; egy megfelelően programozott számítógép ezt ugyanolyan gyorsan, tisztán és könnyedén megteszi, ahogyan egy ember beszél. Ám a hangok a telefonon nem hanghullám, hanem elektromos jel formájában terjednek; Mike-nak nem volt szüksége a hangszintetizátorra a telefonáláshoz. A hanghullámok csupán az emberi oldalon kellettek; a Hatósági Központban levő gépteremben nem volt szükség beszédhangra, ezért azt terveztem, hogy kiiktatom a hangokat, és ezzel azt a veszélyt is, hogy valaki fölfedezi a turpisságot. Először otthon dolgoztam, többnyire a hármas számú karomat használva. Az eredmény egy apró doboz 'lett, amelyben húsz hangszintetizátor áramkör volt, de audiális oldal nélkül. Aztán felhívtam Mike-ot és utasítottam, hogy „betegedjen meg”. Utána vártam. Ezt a „megbetegedés” trükköt már korábban is csináltuk. Miután megtudtuk, hogy tiszta vagyok, visszamentem dolgozni. Ez ugyanannak a hétnek a csütörtökjén volt, amikor Alvarez beolvasott a Zebra fájlba egy beszámolót a Sztiljagi Hallban történt eseményekről. Az ő változata száz nevet tartalmazott (a talán háromszáz emberből); a névsorban szerepelt Tökmag Mkrum, Wyoh, a prof és Finn Nielsen, én viszont nem - vélhetőleg elnéztek a besúgói. Alvarez arról is beszámolt, hogy a kilenc rendőrtisztet, akiket az Igazgató kijelölt a békefenntartásra, hidegvérrel lelőtték. A mi három halottunkat is megnevezte. Az egy héttel későbbi kiegészítés szerint „a Hongkong Lunából származó hírhedt provokátort, Wyoming Knottot, akinek a május 13-án, hétfőn elhangzott gyújtó hangú beszéde okozta, hogy kitört a zavargás, amely kilenc derék 131
Robert a. heinlein
rendőrünk életébe került, nem tartóztatták le Luna Cityben, és nem is tért vissza lakhelyére, Hongkong Lunába. Ennél fogva úgy gondolják, ő is meghalt a mészárlásban, amelyet ő maga robbantott ki.” Ez a kiegészítés beismerte azt, amit a korábbi jelentés elmulasztott említeni, vagyis hogy a tetemek eltűntek, és a halottak pontos száma ismeretlen. Ez az utóirat két dolgot eldöntött. Wyoh nem mehet haza, és nem szőkülhet ki. Miután engem nem kerestek, visszatértem a szokásos életemhez, az ügyfeleimmel foglalkoztam azon a héten, helyrepofoztam a gépeket és az adatvisszakereső fájlokat a Carnegie Könyvtárban, ezenkívül Mike-kal kiolvastuk a Zebra fájlt és más különleges fájlokat, és mindezt a Raffles L szobájában, mert nekem még nem volt saját telefonom. Ezen a héten Mike folyton megorrolt rám, mint egy türelmetlen gyerek (ahogy az is volt), tudni akarta, mikor jövök újabb viccekért. Ennek híján telefonon át kívánta elmesélni őket. Bosszankodtam, és emlékeztettem magamat, hogy Mike szempontjából a viccek elemzése éppen olyan fontos, mint a Luna felszabadítása, és az ember nem szegheti meg egy gyermeknek adott szavát. Mellesleg nyugtalanul vártam, hogy bemehessek a Központba anélkül, hogy elkapnának. Tudtuk, hogy a prof nem tiszta, ezért aludt a Rafflesben. Ők viszont jól tudták, hogy ott volt a gyűlésen, és azt is, hol tartózkodik napközben, mégsem próbálták letartóztatni. Amikor megtudtuk, hogy Wyoh-t el akarták kapni, még nyugtalanabb lettem. Vajon én tiszta vagyok? Vagy arra várnak, hogy észrevétlenül lefülelhessenek? Ezt meg kellett tudnom. így hát felhívtam Mike-ot, és azt mondtam, legyen valami hasfájása. Lett is, így hívtak, minden gond nélkül. Az állomáson megmutattam az útlevelem, a Központban új őr állt, de ezt leszámítva minden a szokott módon zajlott. Dumáltam Mike-kal, átvettem tőle ezer viccet (érthető módon három-négynaponta beszéltünk meg százat, gyorsabban nem ment), mondtam neki, hogy hozza rendbe magát, aztán visszatértem L-Citybe. Kifelé menet megálltam a főmérnöknél, aláírattam vele a munkalapot, felszámolva az utazási időt, eszközhasználatot, anyaglistát, a különleges szolgáltatásokat, mindent, ami belefért.
A hold börtönében
132
Ezután havonta egyszer láttam Mike-ot. Biztonságban voltam, sosem mentem oda, kivéve, amikor ők hívtak engem, mert olyan hiba keletkezett, amely meghaladta az embereik képességét - én pedig mindig meg tudtam „javítani”, néha gyorsan, máskor egy egész napig eltartott, hosszas ellenőrzéssel. Mindig hagytam szerszámoktól származó karcolásokat a borítólemezeken, és készítettem próbanyomatokat, hogy látni lehessen, mi volt hibás, hogyan elemeztem, és mit csináltam. Mike mindig tökéletesen működött a látogatásaim után; nélkülözhetetlen voltam. Így, amikor elkészültem az új csoda-hangszintetizátor kiegészítővel, habozás nélkül utasítottam, „betegedjen meg”. Harminc percen belül érkezett a hívás. Mike belázasodott, ami abban nyilvánult meg, hogy az Igazgató rezidenciájában vadul ugrált a hőmérséklet. Tizenegy perces ciklusokban hol felforrósodott, hol lehűlt, a légnyomás kb. két másodpercenként oszcillált, ami elég, hogy az ember iszonyúan ideges legyen, és esetleg fülfájást kapjon. Egyetlen rezidencia légkondicionálására nem kellene a fő számítógépet használni! A Davis-alagutakban a ház és a gazdaság légkondicionálását házilag oldjuk meg, egyedi vezérléssel; minden szobában van visszacsatolás és riasztás, így bárki kimászhat az ágyból, és kézzel állítgathatja, amíg meg nem találja a baj forrását. Ha a tehenek fáznak, az nem árt a gabonának; ha a fények kialszanak a búza fölött, az nem zavarja a zöldséget. Mike befűthetett az Igazgatónak, és senki sem tudta, mit tegyen. Ez is azt bizonyítja, mekkora ostobaság mindent egy számítógépre bízni. Mike boldog volt. Ez az a fajta humor, amit igazán szeretett. Én is élveztem, mondtam neki, hogy csak mulasson tovább. Szétraktam a szerszámokat, és elővettem a kis fekete dobozt. Az ügyeletes számítógépes pedig verte az ajtót, és csöngetett. Kis időbe telt, amíg kinyitottam: az ötös számú kezem volt a markomban, a karcsonkot csupaszon hagytam. Van, akinek felfordul tőle a gyomra, és szinte mindenkit felzaklat. - Mi a nyavalyát akarsz, haver? - kérdeztem. - Figyelj már! - mondja. - Az Igazgató dühöng! Nem találtad még meg a hibát? 133
Robert a. heinlein
- Üdvözlöm az Igazgatót, mondd meg neki, hogy mindent elkövetek a drága kényelme érdekében, mihelyt megtalálom a hibás áramkört... ha nem hátráltatsz hülye kérdésekkel. Itt fogsz állni a nyitott ajtóban, hogy a por beleszálljon a masinába, amikor leveszem a fedőlapot? Mert ha ezt teszed, amíg szolgálatban vagy, és a gép a por miatt romlik el, akkor majd te javíthatod. Én nem fogom otthagyni a meleg ágyat azért, hogy segítsek. Ezt megmondhatod az istenverte Igazgatódnak is! - Vigyázz a szádra, cimbora! - Vigyázz te, elítélt! Becsukod végre azt az ajtót? Vagy menjek ki rajta és induljak vissza L-Citybe? - És fölemeltem az ötös számú kezet, mintha bunkó lenne. Becsukta az ajtót. Nem akartam megbántani a szegény seggfejet. Ez csak kis része annak a politikának, hogy mindenkit olyan rosszkedvűvé tegyünk, amennyire csak lehetséges. Nehéznek találta az Igazgatónak végzett munkát; én elviselhetetlenné akartam tenni. - Megjavuljak? - kérdezte Mike. - Hmm, maradj még így tíz percig, aztán hirtelen hagyd abba! Ezután egy órán át szórakozz a légnyomással! Találomra, de erőteljesen. Tudod, mi az a hangrobbanás? - Természetesen. Az... - Ne mondd el! Miután a fő hibát megszüntetted, néhány percenként rázd meg a légvezetékeit olyasmivel, ami leginkább a hangrobbanásra emlékeztet. Aztán csinálj valami emlékezetest! Hmm... Mike, el tudod intézni, hogy a vécé visszafelé folyjon? - Persze! Valamennyi? - Hány van? - Hat. - Hát... programozd úgy, hogy kilövelljen annyi, amennyi átáztatja a szőnyegeit! De ha megtalálod azt, amelyik a legközelebb van a hálószobájához, ott a szökőkút a mennyezetig érhet. Meg tudod csinálni? - Kész a program! - Jól van. Aldcor most egy kis ajándék, aranyom. - Elég hely volt a szintetizátor audiodobozában, ahová elrejthettem. Negyven percen át dolgoztam a hármas számú kézzel, amíg a helyére került. Ellenőriztük a hangszintetizátoron át, aztán azt
A hold börtönében
134
mondtam neki, hívja föl Wyoh-t, és fusson át minden áramkört. Tíz perc telt el csöndben. Ezt az időt azzal töltöttem, hogy szerszámnyomokat hagytam egy borítólemezen, amelyet el kellett volna távolítanom, ha baj van, elraktam a szerszámokat, fölszereltem a hatos számú karomat, és összecsavartam a kinyomtatva várakozó ezer viccet. Nem láttam szükségét, hogy kiiktassam a hangszintetizátor audiális részét; Mike már előttem gondolt rá, és mindannyiszor lekapcsolta, valahányszor megérintette valaki az ajtót. Mivel a reflexei legalább ezerszer gyorsabbak az enyémnél, meg is feledkeztem a dologról. Végül azt mondta: - Mind a húsz vonal rendben van. Át tudok váltani egyikről a másikra egy szó közepén is, és Wyoh nem érzékeli a megszakítást. Fölhívtam a profot, üdvözöltem, Mamával is beszéltem otthon, és mindezt egy időben. - Rendben vagyunk. Milyen ürüggyel hívtad Mamát? - Megüzentem, hogy hívjál föl, mármint engem, Adam Selene-t. Aztán beszélgettünk. Elbájolóan cseveg. Megbeszéltük Greg múlt keddi szentbeszédét. - He? Hogy micsoda? - Azt mondtam neki, hogy meghallgattam, és idéztem belőle egy költői részt. - Ó, Mike! - Semmi baj, Mán. Azt a benyomást keltettem benne, hogy hátul ültem, és a záró himnusz alatt kilopakodtam. Mama nem kotnyeles; tudja, hogy nem akarom mutogatni magamat. Mama a legkotnyelesebb nőnemű a Lunán. - Jó, rendben van. De ne csináld ezt még egyszer! Illetve csináld csak! Menj el találkozókra, szentbeszédekre, koncertekre, ilyesmikre, és figyeld őket! - Hacsak valami túlbuzgó fazon kézzel ki nem kapcsol! Mán, nem tudom ugyanúgy ellenőrizni azokat a helyi mikrofonokat, mint egy telefont. - Nagyon egyszerű kapcsoló. Nyers erő, és nem szilárdtest billenő kör. - Ez barbárság. És tisztességtelen. 135
Robert a. heinlein
- Mike, szinte minden tisztességtelen. Amin nem segíthetsz... - .azt el kell viselned. Ez afféle egyszer elsüthető vicc, Man. - Sajnálom. Akkor változtassunk rajta: amin nem segíthetsz, azt ki kell dobnod, hogy valami jobbat tegyél a helyére! Ezt fogjuk csinálni. Milyen esélyt számoltál legutoljára? - Megközelítőleg egy a kilenchez, Man. - Romlanak az esélyeink? - Hónapok óta. Nem értük el a válságot. - A Yankees is a gödör alján. Na jó, térjünk vissza a másik ügyhöz! Mostantól, ha beszélsz valakivel, aki előadáson vagy hasonlón volt, te is ott voltál, és ezt be is bizonyítod, azzal, hogy felidézel valamit. - Megjegyeztem. Miért, Man? - Olvastad A Vörös Pimpernelt? Talán megvan a közkönyvtárban. - Igen. Felolvassam? - Dehogyis! Te vagy a mi Vörös Pimpernelünk, a mi John Galtunk, a mi Mocsári Rókánk, a mi rejtelmes emberünk. Mindenhová elmész, mindenről tudsz, útlevél nélkül mászkálsz a városban. Mindig ott vagy, mégsem lát meg senki. Hullámzottak a fényei, halkan kuncogott. - Ez mulatságos Man. Vicces egyszer, vicces kétszer, talán mindig vicces. - Mindig vicces. Milyen régen állítottad le a bemutatót az Igazgatónál? - Negyvenhárom perce, néhány elszórt durranást leszámítva. - Lefogadom, hogy megfájdult a foga! Adj neki még tizenöt percet! Azután jelentem, hogy végeztem. - Vettem. Wyoh küldött neked egy üzenetet, Man. Azt mondta, emlékeztesselek rá, hogy Billynek születésnapi bulija van. - A mindenit! Hagyj abba mindent, máris megyek! Szia! Kisiettem. Billy anyja Anna. Valószínűleg ő az utolsó gyereke. Anna igazán kitett magáért, nyolc gyereket adott nekünk, három még otthon van. Igyekszem, hogy Mamához
A hold börtönében
136
hasonlóan sose legyek elfogult... de Billy igazán klassz kölyök, én tanítottam meg olvasni. Lehet, hogy hasonlít rám. Megálltam a főmérnök irodájánál, hogy leadjam a számlát és megkérjem, ellenőrizze a munkát. Behívott és ugyancsak ingerült volt; az Igazgató őt szekírozta. - Hagyjon! - mondtam. - A fiam születésnapja van, nem késhetek el. De mutatok valamit. Elővettem egy borítékot a szerszámosládából, és az asztalára dobtam; egy házi légy volt benne, amelyet forrasztópákával megpörköltem, és magammal hoztam. Nem tűrünk legyeket a Davis-alagutakban, de néha betéved egyegy a városból, amikor a zsilipek nyitnak. Ez éppen akkor bukkant föl a műhelyemben, amikor szükségem volt rá. - Látja ezt? Tudja, hol találtam? Erre a hamis bizonyítékra építettem fel a prédikációt arról, mennyire kell vigyázni a finom gépekre, beszéltem a nyitva hagyott ajtókról, panaszkodtam az ügyeletesre. - A por tönkre tudja tenni a számítógépet. A rovarok megbocsáthatatlanok! A maga szaglászai ki-be járnak, mint egy metróállomáson. Ma mindkét ajtót nyitva hagyták, miközben az az idióta sopánkodott. Ha újabb bizonyítékot találok arra, hogy a borítólemezt eltávolította valami kétbalkezes fuser, aki vonzza a legyeket... hát, ez a maga cége, Főnök. Ez több, mint amivel én megbirkózhatok, pedig itt robotolok, mert szeretem a jó gépeket. Nem bírom látni, ha gondatlanul bánnak velük! Viszlát! - Várjon! Mondani akarok valamit! - Sajnálom, mennem kell. Tetszik vagy sem, én nem vagyok rovarirtó; számítógépekkel foglalkozom. Semmi sem dühíti föl annyira az embereket, mintha szó közben hagyják ott őket. Egy kis szerencsével és az Igazgató segítségével a Főmérnök karácsonyra gyomorfekélyt kap. Késésben voltam, tudtam, bocsánatot kell kérnem Billytől. Alvarez újabb ostobaságot talált ki: megmotozták, aki elhagyta a Központot. Kibírtam anélkül, hogy egy csúnya szót mondtam volna a motozó dragonyosoknak, mert haza akartam érni. Ám az az ezer vicc szemet szúrt nekik. - Mi ez? - kérdezte egyikük. - Számítógépes papír - feleltem. - Tesztek. 137
Robert a. heinlein
A társa csatlakozott hozzá. Nem hiszem, hogy tudtak olvasni. El akarták venni, ezért követeltem, hogy hívják föl a főmérnököt. Elengedtek. Nem bosszankodtam. Minél több az ilyen esemény, annál jobban gyűlölik az őröket. *** Mike-ot azért kellett személyiséggel felruháznunk, hogy a párttagok fölhívhassák; ennek csak mellékfejleménye volt, amit a koncertekről és az előadásokról mondtam. Mike hangjának telefonban különös zengése volt, amit nem vettem észre, amikor meglátogattam a központban. Ha az ember telefonon beszél valakivel, akkor háttérzajok is vannak. Hallatszik a lélegzés, a mozgás keltette zajok, még akkor is, ha ez ritkán tudatosodik. Még amikor hangszigeteit fülkéből beszélünk, a zajok akkor is eléggé átszűrődnek ahhoz, hogy „betöltsék a teret”, azaz megteremtsék a környezetet a beszélőnek. Mike esetében nem volt ilyen. Addigra Mike hangja felismerhetően „emberi” lett hangzás és minőség szempontjából. Bariton volt, északamerikai kiejtéssel, némi ausztrál mellékzöngével; „Michelle”-ként francia zamatú, csengő szoprán. Mike személyisége is kiteljesedett. Amikor bemutattam neki Wyoli-t és a profot, még úgy beszélt, mint egy pedáns gyerek; néhány rövid hét alatt addig fejlődött, hogy egy korombeli férfit láttam magam előtt. Amikor öntudatra ébredt, a hangja kásás és nyers volt, alig lehetett megérteni. Most világosan, választékosán, szabatos mondatokban beszélt: velem fesztelenül, a proffal tudós ember módjára, Wyoh-val gálánsán. Úgy variálta ezt, ahogy egy felnőtt embertől elvárható. De a háttér halott maradt. Sűrű csend vette körül. Így hát megtöltöttük ezt a csöndet. Mike-nak elég volt néhány célzás. Nem kezdett szuszogni, rendes körülmények között észre sem lehetett venni a lélegzetét. Diszkréten adagolta. „Sajnálom, Mannie, éppen fürödtem, amikor szólt a telefon”, és fújt egyet. Vagy „eszem - hadd nyeljem le”. Még velem szemben is bevetett ilyen trükköket, amikor „emberi testet” készített magának.
A hold börtönében
138
Közösen teremtettük meg „Adam Selene”-t a Raffles-ban. Hány éves? Hogy néz ki? Házas? Hol él? Mivel foglalkozik? Mi érdekli? Úgy döntöttünk, hogy Adam negyven körül jár, egészséges, életerős, művelt, mindenféle művészet és tudomány érdekli. Nagyon járatos a történelemben, kiváló sakkpartner, de ritkán van ideje játszani. A legátlagosabb házasságban él, trojkában, ahol ő a rangidős férj. Négy gyermekük van. Amennyire tudjuk, a fiatalabb férj és a feleség nem politizálnak. Jóképű a maga érdes módján, hullámos ezüstszürke hajával. Kevert fajú. Egyik ágon másod- , a másikon harmadgenerációs. Lunáris mérce szerint gazdag, részvényei vannak Novylenben és Kongville-ben éppúgy, mint L-Cityben. Irodái vannak Luna Cityben, a közületiben egy tucatnyi embert foglalkoztat. Van egy magánirodája, amelyben férfi helyettese és egy titkárnő dolgozik. Wyoh tudni akarta, hogy Selene keféli-e a titkárnőt. Azt mondtam neki, álljon le, ez magánügy. Wyoh sértődötten közölte, hogy nem szokta beleütni az orrát más dolgába. De nem arra törekszünk, hogy egy teljes embert hozzunk létre? Úgy döntöttünk, hogy az iroda a Régi Kupolában, a harmadik rámpán, a déli oldalon van, a banknegyed közepén. Ha ismerik L-Cityt, tudják, hogy a Régi Kupola némelyik irodáján ablak is van, amelyekből le lehet látni a Kupola földszintjére; ezt a hanghatások miatt akartam. Készítettünk alaprajzot, és kerestünk egy irodát, amelynek az AEtna Luna és a Greenberg & Tsa között kellett lennie. Egy táskamagnóval fölvettem a zajokat azon a környéken; Mike hozzáadta azt, amit telefonon át hallott. Ezután, ha valaki fölhívta Adam Selene-t, a háttér nem volt halott. Ha „Ursula”, a titkárnő vette föl a kagylót, azt mondta: - Itt a Selene Társaság. A Luna szabad lesz! - aztán hozzátette: - Tartaná? Goszpogyin Selene egy másik vonalon beszél - Utána lehúzott vécé csobogott, amiből tudni lehetett, hogy a titkárnő füllentett. Míg ha Adam vette föl: - Itt Adam Selene. Szabadságot LiManak! Egy pillanat, lekapcsolom a tévét. De fölvehette a helyettes is: 139
Robert a. heinlein
- Itt Albert Ginwallah, Adam Selene megbízottja. Szabadságot Lunának! Ha pártügyről van szó... és feltételezem, így van, mert a mozgalmi nevét adta meg... ne habozzon; az Elnök helyett én intézem ezeket az ügyeket. Ez csapda volt, mivel minden elvtársat utasítottunk, hogy csakis Adam Selene-nel beszéljen. Senkit sem fenyítettek meg, ha megszegte az utasítást; ám sejtjének vezetőjét figyelmeztették, hogy arra az elvtársra ne bízzon semmiféle életfontosságú dolgot. Jöttek a visszhangok. Először a fiatalok, utánuk a tisztes polgárok is felkapták a „Szabadságot Lunának!” és „A Luna szabad lesz!” mondást. Először egy üzleti hívás közben hallottam, és kis híján lenyeltem a fogaimat. Aztán felhívtam Mike-ot, és megkérdeztem, hogy az illető párttag-e. Nem volt. Azt javasoltam, hogy Mike pásztázza végig a párt fáját, és derítse ki, nem szervezhetné-e be valaki. A legérdekesebb a Zebra fájl volt. „Adam Selene” alig egy holdhónappal a megteremtése után felbukkant a főnök besúgóinak jelentéseiben, azzal a megjegyzéssel, hogy ez egy új földalatti mozgalom vezetőjének a fedőneve. Alvarez kémjei ráálltak Adam Selene-re. Néhány hónap alatt elkészült az aktája: férfi, 34-45 között, az irodája a Régi Kupola déli oldalán van, 09.00 és 18.00 között dolgozik, kivéve szombaton, de a hívásait más órákban is továbbítják, a lakása a belvárosban lehet, mert az utazás ideje sosem haladja meg a tizenhét percet. Vannak gyermekei. Foglalkozására nézve tőzsdei alkusz, de vannak mező-gazdasági részvényei is. Színházba, koncertre stb. is eljár. Valószínűleg tagja a Luna City sakk-körnek, és a Luna d’Echecs Társaságnak. Ebédidőben fallabdát és más sportokat űz, tagja lehet a Luna City Atlétikai Klubnak. ínyenc, de vigyáz a súlyára. Figyelemre méltó az emlékezete és a matematikai képességei. Vezető típus, képes gyors döntéseket hozni. Az egyik besúgó meg volt győződve róla, hogy beszélt Adammal a Polgári Színjátszók Hamlet felújításán a felvonások szünetében; Alvarez följegyezte a leírását, ami a hullámos hajat leszámítva megegyezett a mi képünkkel! Az a tény viszont az őrületbe kergette Alvarezt, hogy valahányszor jelentették neki Adam telefonszámát, az mindig tévesnek bizonyult. (Nem nullákat használtunk; kifutottunk a
A hold börtönében
140
számokból. Mike igénybe vett minden, használaton kívüli számot, de azonnal lecserélte, mihelyt arra a számra bejelentkezett egy új előfizető.) Alvarez az „egy mellényúlás” módszerével próbálta kinyomozni a „Selene Társaságot”- ezt onnan tudtuk, hogy Mike az egyik fülét Alvarez hivatali telefonján tartotta, és hallotta a parancsot. Ezt felhasználta egy jellegzetes Mike-vicchez. A beosztottnak, aki az „egy mellényúlás” módszerrel vette sorra a számokat, minden alkalommal az Igazgató magánlakása válaszolt. Úgyhogy az Igazgató berendelte és leteremtette Alvarezt. Képtelen voltam leszidni Mike-ot ezért, de figyelmeztettem, hogy aki elég okos, felfigyelhet rá, hogy valakik szórakoznak a számítógéppel. Mike azt felelte, hogy annyira senki sem okos. Alvarez erőfeszítéseinek legfőbb eredménye az volt, hogy valahányszor hozzájutott egy számhoz, amely Adam-hoz vezetett, fölfedeztük egy kémjét - egy új besúgót, mert azok, akiket korábban kiszúrtunk, sose kaptak telefonszámot, hanem összevonták őket egy csoportba, amely magát kergette, mint kutya a farkát, és a tagjai egymásról jelentettek. Hála Alvareznek, szinte azonnal fölfedeztünk minden új besúgót. Azt hiszem, Alvarez elégedetlen volt a kémekkel, akiket felfogadott; kettő eltűnt, és a szervezetünk, amelynek létszáma addigra meghaladta a hatezret, sosem bukkant rájuk. Vélhetőleg eliminálták őket vagy belehaltak a vallatásba. Nem a Selene Associates volt az egyetlen kamu szervezet, amit létrehoztunk. A LuNoHoCo még nagyobb volt, ugyanolyan kamu, de több homlokzatnál; a székháza Hongkongban volt, a fiókjai Novij Leningrádban és Luna Cityben, végül már több száz embert alkalmaztunk, zömmel pártonkívülieket. Ez volt a legnehezebb műveletünk. Mike mesteri terve számtalan problémát gerjesztett, amelyeket meg kellett oldanunk. Az egyik a pénzügy volt. A másik a katapult védelme az űrből induló támadás ellen. A prof először arra gondolt, hogy bankot kéne rabolni az anyagi problémák megoldására, és csak kelletlenül tett le erről az ötletről. Végül mégis kifosztottunk bankokat, cégeket és magát a Hatóságot is. Ez Mike ötlete volt. Mike és a prof 141
Robert a. heinlein
tették át a gyakorlatba. Mike számára először nem volt világos, hogy miért van szükségünk pénzre. Éppen olyan keveset tudott az emberi szerzésvágyról, mint a szexről; Mike sok millió dollárt kezelt, és nem látott semmilyen problémát. Fölajánlotta, hogy nyomtat nekünk hatósági csekkeket annyi dollárral, amennyit csak akarunk. A prof rémülten utasította vissza. Aztán elmagyarázta, ha Mike megpróbál beváltani egy csekket, mondjuk 10 000 000 HK dollárról, ezzel felhívja ránk a Hatóság figyelmét. Így hát elkezdték, de kicsiben, több néven és helyen Luna-szerte. Megfejtünk minden bankot, céget, boltot, ügynökséget, beleértve a Hatóságot is, ahol Mike végezte a könyvelést, hogy növeljük a Párt pénzalapját. Piramisjátékot hoztak létre előttem ismeretlen alapon. Csak a prof tudott róla, és valahol Mike mérhetetlen tudásában lappangott a titok, hogy ennek a pénznek a nagy része nem egyéb könyvelési műveletnél. Egy példa a sok száz közül: családom egyik fiát, a tizennyolc éves Szergejt, aki párttag volt, megkértük, hogy nyisson számlát a Commonwealth Kockázati Biztosítónál. Betétet helyezett el, majd pénzt vett ki. Minden egyes alkalommal apróbb hibák történtek; többet írtak jóvá neki, mint amennyit betett, kevesebbet írtak le neki a kivételnél. Néhány hónap múlva a városon kívül vállalt munkát, és a számlát áttették az Alsó-Tycho-i Viszontbiztosítóhoz; az egyébként is felduzzasztott összeget háromszor utalták át. Ennek zömét Szergej gyorsan kivette a bankból, és átadta a sejt vezetőjének. Mike tudta, hogy Szergejnek milyen összeget kell továbbítania, de (mivel ők nem tudták, hogy Adam Selene és a bank számítógépes könyvelője egy és ugyanaz) a sejt tagjai a kapott utasításnak megfelelően mindenről tájékoztatták Adamet, így hát ők becsületesek voltak, csak a rendszer nem volt az. Szorozzák meg ezt a kb. 3 000 HK dollár értékű lopást több százzal! Nem tudom, miféle machinációkkal tartotta Mike egyensúlyban a könyvelését, és tüntette el a sokezres lopásokat. De ne feledjék: egy ellenőrnek feltételeznie kell, hogy a gép nem hazudik. Teszteket futtat le, hogy ellenőrizze, jól működik-e a masina, de eszébe sem jut, hogy
A hold börtönében
142
a teszt semmit sem bizonyít, mivel maga a gép nem becsületes. Mike lopásai sosem voltak elég nagyok ahhoz, hogy megzavarják a gazdaságot; fél liter vér túl kevés, nem árt a véradónak. Nem tudom eldönteni, ki veszített, olyan sokféleképpen cserélt gazdát a pénz. A terv akkor is zavart; engem úgy neveltek, hogy legyek becsületes mindenkihez, kivéve a Hatóságot. A prof azt állította, hogy enyhe inflációt okozna, ha visszajuttatnánk a pénzt, de ne felejtsem el, hogy Mike-nak mindenről van följegyzése, és mindent visszaadhatunk a Forradalom után, méghozzá simán, mert a Hatóság akkor már nem vág meg minket sokkal nagyobb összegekre. Azt mondtam a lelkiismeretemnek, menjen szépen aludni. Hiszen ez semmiség azokhoz a disznóságokhoz képest, amelyeket a történelem összes kormánya elkövetett, hogy a háborúit pénzelhesse - és a forradalom talán nem háború? Ez a pénz, miután sok kézen ment át (és Mike minden alkalommal növelte), a LuNoHoCo egyik cégénél kötött ki, részvények formájában. A LuNoHoCo vegyesvállalat volt, nyílt befektetési alapok és részvény; „úri kalandor” jótállók tették be a lopott pénzt a saját nevükre. Arra nem térek ki, hogy ki könyvelt ezeknek a cégeknek. Mivel mindent Mike végzett, a becsületességhez árnyalatnyi kétely sem férhetett. A LuNoHoCo részvényeivel kereskedtek a Hongkong Luna tőzsdén, jegyezték őket Zürichben, Londonban és New Yorkban. A Wall Street Journal „vonzó, magas kockázatú, magas hozamú beruházásnak” nevezte, komoly növekedési potenciállal. A LuNoHoCo műszaki és kitermelő cég volt, számos vállalkozásba kezdett, nagyobbrészt törvényesekbe. Alapvető célja azonban az volt, hogy titokban egy második katapultot építsen. A műveletet nem lehetett titokban tartani. Az ember nem vásárolhat vagy nem építhet hidrogén-fúziós erőművet úgy, hogy ne vegyék észre. (A naperőművet nyilvánvaló okokból vetettük el.) Pittsburgh-ből rendeltük az alkatrészeket, szabvány UnivCalif berendezést, és boldogan fizettük meg a jutalékukat a legjobb minőségért. Egy kilométeres indukciós mezőhöz sem építhetünk állórészt észrevétlenül. De ami a legfontosabb: nagyszabású építkezés nem megy emberek 143
Robert a. heinlein
nélkül, akkor pedig óhatatlanul szemet szúr. A katapult persze nagyobbrészt vákuumban van; az állórész gyűrűi még csak közel sincsenek a vetőcső végéhez. De a Hatóság 3G-S katapultja csaknem száz kilométer hosszú. Nem csupán jellegzetes tereptárgy az űrhajók lunáris térképein, de olyan nagy, hogy nem túl erős teleszkóppal is látni és fényképezni lehet a Terráról. Gyönyörűen látszik a radarképernyőn is. Mi rövidebbet építettünk 10 G meghajtásra, de még így is harminc kilométeres lett, túl nagy ahhoz, hogy elrejthessük. Így hát az Ellopott levél* módszerével rejtettük el. Nem értettem, Mike minek olvas örökösen regényeket. Végül is mit tudhat meg belőlük? Ám kiderült, hogy jobban megértette az emberi életet a mesékből, mint a tényekből; a regényekből megismerte az életérzést, amely az ember számára magától értetődő. A tapasztalatokat helyettesítő „humanizáló” hatás mellett Mike fogalmat alkothatott a „nem-igaz adatokról” ahogy ő a regényt nevezte. A katapult elrejtésének ötletét Edgár Allan Poe-tól vette. A szó szoros értelmében is eldugtuk; ennek a katapultnak a föld alatt kellett lennie, hogy ne lássa sem a szem, sem a radar. De ennél rafináltabb módon is el kellett rejteni, hogy a szelenografikus vizsgálatok se mutathassák ki. Hogyan lehet ezt megcsinálni egy ilyen hatalmas szörnyeteggel, amelyen olyan sok ember dolgozik? A következőképpen: tegyük fel, Novylenben lakunk! Tudjuk, hol van Luna City? Hát a Maré Crísium keleti szélén; ezt mindenki tudja. És melyik szélességi és hosszúsági fok mentén? He? Nézd meg egy könyvben! És? Ha ebből sem tudod, hogy találtad meg a múlt héten? Semmi gáz, cimbora; felszálltam a metróra, Torricellinél átszálltam, az utat meg átaludtam; a kapszula dolga, hogy odataláljon. Látják? Nem tudják, hol van Luna City! Egyszerűen kiszállnak, amikor a kapszula beáll a Déli metróállomásra. így rejtettük el a katapultot. A Mare Undarum övezetben van, „mindenki tudja”. De amit mi mondtunk, az nagyjából száz kilométerre van az igazságtól, a szélrózsa valamelyik irányában. * Utalás E. A. Poe hasonló című novellájára. (A fordító)
A hold börtönében
144
Ma is megkeresheted a kézikönyvekben, és ugyanazt a rossz választ találod. Annak a katapultnak a helye még mindig a Luna legféltettebb titka. Az űrből sem szemmel, sem radarral nem látható. A föld alatt van, az egyetlen kilövőnyílás kivételével, az pedig egy nagy, formátlan fekete lyuk, épp olyan, mint tízezer másik, magasan fönt egy barátságtalan hegység oldalában, ahol még egy rakéta sem találhatja el. Pedig sokan megfordultak ott az építkezés alatt és után. Még az Igazgató is meglátogatta, és férjtársam, Greg kalauzolta körbe. Az Igazgató a postarakétával érkezett, amelyet elrekvirált egy napra, kibongja megadta a koordinátákat, egy radarsugár pedig célra tartott, egy olyan pontra, amely nem volt túl messze az építkezéstől. De onnantól kezdve hajtányon utazott, és a mi járgányaink nem olyanok, mint azok a buszok, amelyek Endsville-től Beluthihatchie-ig vitték az utasokat hajdanán; ezek teherszállítók, nincsenek panorámaablakok, és az út olyan hepehupás, hogy az emberi rakományt be kell szíjazni. Az Igazgató a fülkében akart utazni, de - sajnálom, goszpogyin! ott csak a vezetőnek és a segédjének jut hely, amelyhez mindketten ragaszkodtak. Három órával később már semmi nem érdekelte, csak az, hogy hazamehessen. Egyetlen óráig maradt, és senkitől sem kérdezte, mi a célja ennek a fúrásnak, és miből fedezik a költségeket. A kevésbé fontos személyek, a munkások és mások, akik az egymásba kapcsolódó jégfuratokon jutottak odáig, még könnyebben eltévedtek. Ha valakinek volt egy tehetetlenségi nyomkövető a csomagjában, megtalálhatta a helyet, ám az ellenőrzés szigorú volt. Egyvalaki megtette, és valami baj történt a szkafanderével. A maradványait visszaküldték LCitybe, és a nyomkövetője azt mutatta, amit kellett - azaz, amit mi akartunk, mert én sietve kiszálltam a helyszínre a hármas számú karommal. Nitrogéndús légkörben simán vissza lehet zárni egy nyomkövetőt. Oxigénmaszkot viseltem némi túlnyomással. Nem ügy. Fogadtunk terrai vendégeket is, köztük nagykutyákat. Simább úton jöttek, földalattival; gondolom, az Igazgató figyelmeztette őket. Még így is harminc kilométert kellett 145
Robert a. heinlein
utazniuk a tragaccsal. Egy olyan földi látogatónk volt, aki fejfájást okozhatott volna, dr. Dorian fizikus és mérnök. A járgány felborult - a hülye sofőr rövidebb úton akart jönni senki nem látta őket, a lámpájuk pedig eltört. Szegény dr. Dorian hetvenkét órát töltött egy lezáratlan habkő igluban, és hiábavaló volt a járgányt vezető két párttag minden erőfeszítése, mire visszakerült L-Citybe, már beteg volt az oxigénhiánytól és a súlyos sugárfertőzéstől. Lehet, hogy nyugodtan megmutathattuk volna neki a helyet; talán nem vette volna észre a halandzsázást és a hibás helymeghatározást. Szkafanderben kevesen néznek föl a csillagokra, még akkor is, ha éppen látszanak, mert nem süt a nap; még kevesebben ismerik ki magukat a csillagok között és magától senki sem ismeri ki magát a felszínen, ha csak nincsenek eszközei, amelyeket tud is használni, meg valamilyen időmérője. Ehhez minimum kell egy oktáns, táblázatok és egy jó óra. Még ha látogatóink ki is merészkedtek volna a felszínre egy oktánssal vagy annak modern megfelelőivel, könnyen baleset érhette őket. A kémeket nem érte baleset. Békén hagytuk, keményen dolgoztattuk őket, Mike pedig elolvasta a jelentéseiket. Az egyik azt jelentette, egészen biztos benne, hogy urániumércet találtunk, ami abban az időben, sok évvel a Központi Fúrás előtt ismeretlen volt a Lunán. A következő spicli sugárzásmérőkkel érkezett. Megkönnyítettük, hogy végigvihesse őket a fúráson. ’76 márciusára a katapult majdnem készen állt, csak az állórész darabjait kellett beszerelni. Az energia megvolt, a koaxiális kábel a föld alatt futott nyílegyenesen, harminc kilométeren át. A személyzet minimális létszámú volt, főként párttagok. De megtartottunk egy kémet, így Alvarez továbbra is rendszeresen megkapta a jelentéseit. Nem akartuk, hogy izguljon, mert az átcsapott volna gyanakvásba. Inkább a telepeken okoztunk neki fejfájást.
A hold börtönében
146
10
S
tizenegy hónap alatt. Wyoh megkeresztelkedett Greg templomában, a prof annyit betegeskedett, hogy abbahagyta a tanítást. Mike verseket kezdett írni. A Yankees sereghajtó lett. Nem bántott volna, hogy fizetnem kell a profnak, ha csak lemaradnak, de az élvonalból lecsúszni az utolsó helyre egyetlen évadban - nem néztem őket többé a tévén. A prof betegsége kamu volt. Korához képest kicsattanó egészségnek örvendett, mindennap három órán át edzett a szállodai szobában, és háromszáz kilós ólompizsamában aludt. Akárcsak én és Wyoh, noha ő gyűlölte. Nem hiszem, hogy egyszer is csalt, hogy kényelmes éjszakája legyen, de biztosra nem mondhatom; nem háltam vele. Beilleszkedett a Davis családba. „Goszpozsa Davisról” egy nap alatt áttért a „Goszpozsa mamá”-ra, aztán a „Mamára”, aki mostanában „Mimi mama”, és Wyoh közben átöleli a derekát. Amikor a Zebra fájlból kiderült, hogy nem mehet vissza Hongkongba, Sidris munkaidő után elvitte a szépségszalonjába, és csinált vele valamit, amitől a bőre ugyanolyan sötét lett, de nem jött le róla a barnaság. A hajával is csinált valamit, amitől fekete maradt, és úgy hatott, mintha sikertelenül próbálták volna kiegyenesíteni. És voltak még apróbb ecsetvonások: matt körömlakk, műanyag betétek az arcra és az orrlyukakba, és természetesen sötét kontaktlencse. Amikor Sidris végzett, Wyoh nyugodtan le is feküdhetett bárkivel anélkül, hogy aggódnia kellett volna az álcázása miatt; tökéletesen „színes” volt, megfelelő tamil ősökkel, árnyalatnyi angolai és német beütéssel. Inkább „Wymá-nak” szólítottam „Wyoh” helyett. Isteni volt. Ha végigvonult a folyosón, a fiúk rajokban követték. OK MINDEN MEGVÁLTOZOTT
147
Robert a. heinlein
Meg akarta tanulni Gregtől a földművelést, de Mama leállította. Noha jól megtermett, okos és készséges volt, a gazdaságunk főképpen a férfi munkaerőn alapult. És nem csupán Greget meg Hansot zavarta meg a családban; több munkaóra ment miatta pocsékba, mint amennyi hasznot hajtott a saját szorgalmával. így hát házimunkát végzett, aztán Sidris fölvette a szépségszalonjába segédnek. A prof két számlán tett föl téteket, az egyiket Mike „kezdő zsoké” elmélete, a másikat a saját „tudományos” módszere alapján. ’75 júliusára elismerte, hogy semmit nem tud a lovakról, és teljesen áttért Mike módszerére, egyre növekvő tétekkel játszott, amelyeket több bukméker között terített. A nyereményeit befizette a Párt kasszájába, Mike pedig összesvindlizte a katapult finanszírozásának anyagi alapjait. De a profot nem érdekelte a biztos győzelem, miután Mike tanácsai alapján fogadott. Nem olvasta többé a turflapokat, és ez szomorú. Valami meghal, amikor egy öreg lovizó kiszáll. Ludmillának kislánya született. Szerencsének számít, ha lány születik elsőnek, én pedig külön örültem neki: minden családnak szüksége van lányokra. Wyoh meglepte asszonyainkat szülésznői szakértelmével - aztán ismét, amikor kiderült, hogy semmit sem tud a csecsemőgondozásról. A két legidősebb fiunk végre megházasodott, és a tizenhárom éves Teddyt beszavazták valahová. Greg két napszámost bérelt a szomszédos gazdaságokból, és miután hat hónapon át dolgoztak és ettek velünk, mindkettőt beszavaztuk a családba. Nem kapkodtuk el, évek óta ismertük őket és a családjukat. Helyreállt az egyensúly, ami akkor borult fél, amikor Ludmilla bekerült a családba, megszűntek a párra nem talált agglegények anyáinak fullánkos megjegyzései - nem mintha Mama nem lett volna képes leinteni bárkit, aki szerint nem felelt meg a Davis család elvárásainak. Wyoh beszervezte Sidrist. Sidris azzal kezdte a saját sejtjét, hogy beszervezte a másik segédjét, amivel a Bon Tón Beauté szalon a felforgató eszmék melegágya lett. A legkisebb srácokat befogtuk kézbesítésre és más ilyen feladatokra, amelyeket gyerekek is elvégezhetnek. Jobban megfigyelhettek vagy követhettek bárkit a folyosókon, mint
A hold börtönében
148
egy felnőtt, és rájuk nem gyanakodtak. Sidrisnek megtetszett az ötlet, és kiterjesztette a szépségszalonban beszervezett nőkre. Hamarosan olyan sok gyerek állt a rendelkezésünkre, hogy Alvarez valamennyi besúgóját szemmel tarthattuk. Mike akárhány telefonon át képes volt kapcsolatot tartani, és a gyerekek értesítették, valahányszor egy spicli kilépett az otthonából, a munkahelyéről, akárhonnan - bőven volt gyerek, amíg az egyik telefonált, a másik követte a téglát. Ennek köszönhetően szoros megfigyelés alatt tarthattuk a kémeket, és megakadályozhattuk, hogy olyasmit lássanak, amit nem szeretnénk. Kisvártatva előbb tudtunk a kémek jelentéseiről, mielőtt bekerültek volna a Zebra fájlba. Ha valamelyik ostoba fejjel nem otthonról, hanem kocsmából telefonált, Mike, hála a Baker Street-i Utcagyerekeknek*, már akkor lehallgatta, mielőtt a tégla befejezte volna a tárcsázást. Ezek a gyerekek találták meg Alvarez helyettesét L-City-ben. Tudtuk, hogy kell lennie ilyennek, mert a besúgók nem Alvareznek jelentettek telefonon, és az sem tűnt valószínűnek, hogy ő toborozná őket, mert egy sem a Központban dolgozott, és Alvarez csak akkor jött be Luna Citybe, ha olyan fontos ember érkezett a Földi Fertályról, hogy ő maga biztosított számára testőrt. Kiderült, hogy Alvarez helyettese tulajdonképpen két személy: egy vén fegyenc, aki a Régi Kupolában volt büki, azonkívül cukorkát, újságot árult, meg a fia, a Központ egyik hivatalnoka. A jelentéseket a fiú szállította, így Mike nem hallgathatta le. Békén hagytuk őket. Onnantól kezdve azonban a spiclik jelentéseit fél nappal előbb kaptuk meg, mint Alvarez. Ez az előny - amelyet öt-hatéves gyerekeknek köszönhettünk - hét elvtársunk életét mentette meg. Dicsőség a Baker Street-i Utcagyerekeknek! Nem emlékszem, ki nevezte el őket így, de azt hiszem, Mike lehetett - én csak szimpla rajongója voltam Sherlock Holmesnak, de ő tényleg azt hitte, hogy ő Sherlock testvére, Mycroft... és nem esküdtem volna meg rá, hogy téved. A „valóság” bizonytalan fogalom. A gyerekek nem hívták magukat így; nekik megvoltak a saját bandáik a saját ne* Utalás a Sherlock Holmes-regényekre. (A fordító)
149
Robert a. heinlein
veikkel. És nem terheltük őket olyan titkokkal, amelyek veszélybe sodorták volna őket. Sidris az anyjukra bízta, magyarázzák el a csemetéiknek, miért kérik őket ennek a feladatnak az elvégzésére, de a lelkűkre kötötte, hogy sose árulják el a valódi okot. A srácok mindent szeretnek, ami rejtelmes és mulatságos; csak nézzenek utána, hány gyerekjátéknak a lényege, hogy mások eszén túl kell járni. A Bon Tón szalon a pletykák tőzsdéje volt: a nők hamarabb tudták meg az új híreket, mint a Daily Lunatic. Javasoltam Wyoh-nak, hogy minden este jelentsen Mike-nak, és ne rostálja ki a jelentéktelennek tűnő pletykákat, mert sosem lehet tudni, melyik lesz jelentős, miután Mike öszszeveti egymillió más ténnyel. A szépségszalon ugyanakkor olyan hely is volt, ahol föl lehetett röppenteni az álhíreket. A párt először lassan nőtt, aztán gyorsan, mert érződni kezdett a hármas sejtek hatalma, meg azért is, mert a békedragonyosok pocsékabbak voltak, mint a régi őrök. Ahogy többen lettek, magasabb fordulatszámra kapcsoltuk a propagandát, a híresztelést, a nyílt felforgatást, a provokációt és szabotázst. Finn Nielsen intézte a propagandát, amikor még egyszerűbb és veszélyesebb volt, és fedőtevékenységet jelentett a régi földalatti mozgalomnak, ahova fölös számban épültek be a téglák. De most a propaganda és az ezzel kapcsolatos munkák jelentős része Sidris kezébe került. Sokan bekapcsolódtak a röpcédulák és effélék osztogatásába. Sem az üzletben, sem nálunk, sem a szállodai szobában nem volt felforgató irodalom; azok a gyerekek terjesztették, akik túl fiatalok voltak ahhoz, hogy el tudják olvasni. Sidris egész nap dolgozott, dauerolt, meg ilyesmi. Amikor már kezdett ki se látszani a munkából, egy este kart karba öltve sétálni vittem a Töltésre, és megláttam egy ismerős arcot és alakot: egy répavörös hajú, csontos, szögletes kislányt. Tizenkét éves lehetett abban a korban járt, amikor a nő hirtelen szárba szökken, mielőtt gömbölyű, puha virágokat nyitna. Ismertem, de azt nem tudtam volna megmondani, hogy miért, honnan és mikortól. - Pszt, csillagom! - mondtam. - Nézd azt a kislányt előttünk! Narancsszínű haj, kárpitozás nélkül.
A hold börtönében
150
Sidris megnézte. - Drágám, mindig tudtam, hogy különc vagy. Hiszen ez még gyerek! - Nyugi! Ki ez? - Bog tudja. Szólítsam meg? Hirtelen beugrott, mintha csak videót néznék. Szerettem volna, ha Wyoh lenne itt velem, de Wyoh és én sosem mutatkoztunk nyilvánosan. Ez a girhes kislány ott volt a gyűlésen, ahol Tökmagot megölték. Elöl, a fal mellett ült, tágra nyílt szemmel hallgatta a beszédeket, és vadul tapsolt. Aztán repülés közben láttam: labdává gömbölyödött a levegőben, és eltalálta annak a sárga zubbonyosnak a térdét, akinek egy pillanattal később eltörtem az állkapcsát. Wyoh és én azért élünk és azért vagyunk szabadok, mert ez a kölyök villámgyorsan reagált válsághelyzetben. - Nem, ne beszélj vele - feleltem Sidrisnek -, de nem akarom szem elől téveszteni! Bár itt lenne az egyik Utcagyerek! A fenébe! - Hívd föl Wyoh-t, és öt percen belül itt lesz egy! Szót fogadtam. Aztán Sidris és én tovább sétáltunk, a kirakatokat bámultuk, lassan mozogtunk, mintha csak nézelődnénk. Hét-nyolc percen belül egy kisfiú jött oda hozzánk, megállt, és azt mondta: - Szia, Mabel néni! Szervusz, Joe bácsi! Sidris kezet nyújtott neki. - Szia, Tony. Hogy van a mamád, drágám? - Jól. - Súgva hozzátette: - Jock a nevem. - Bocsánat! - mondta halkan Sidris. - Maradj rajta! - és a kisfiúval bement egy boltba. Kijött, ismét csatlakozott hozzám. Jock nyalókával a kezében követte. - Viszlát, Mabel néni! Koszi! - Pörögve eltáncolt, és ahogy odaért a kis vöröshöz, megállt, a kirakatot bámulva, és ünnepélyesen szopogatta az édességet. Sidris és én hazamentünk. Jelentés várt. - Bement a Bölcső Gyermekkertbe, és nem jött elő. Maradjunk rajta?
151
Robert a. heinlein
- Még egy kicsit - szóltam Wyoh-nak, és megkérdeztem, emlékszik-e erre a gyerekre. Emlékezett, de fogalma sem volt, hogy ki lehet. - Kérdezd meg Finntől! - Jobb ötletem van. - Felhívtam Mike-ot. Igen, a Bölcső Gyermekkertnek volt telefonja, és Mike belehallgathatott. Húsz percig tartott, amíg elég adatot gyűjtött az elemzéshez - sok fiatal hangot hallott, és abban a korban ezek úgyszólván nem nélküliek. Végül közölte: - Man, három olyan hangot hallok, amelyek illenek a korhoz és a típushoz, amit leírtál. Kettőt azonban a neve után hímneműnek tekintek. A harmadik válaszol a „Hazel” névre, amelyet egy idősebb női hang rendszeresen megismétel. Úgy tűnik, ő Hazel főnöke. - Mike, nézd át a szervezet régi aktáit! Keress Hazeleket! - Négy Hazel létezik - felelte szinte ugyanabban a pillanatban -, és már meg is van: Hazel Meade, fiatal kisegítő elvtárs, a címe: Bölcső Gyermekkert, 2063. december 25-én született, a tömege harminckilenc kilogramm, a magassága... - Ez a mi kis szökkenő golyóbisunk! Kösz, Mike! Wyoh, hívd vissza a figyelőket! Szép munka volt! - Mike, hívd föl Donnát, közöld vele, hogy a mieink közé tartozik! A lányokra bíztam, hogy beszervezzék Hazel Meade-t, eszembe se jutott, amíg Sidris két héttel később el nem hozta hozzánk. De Wyoh már korábban jelentett róla. Sidrisnek összeállt a sejtje, de Hazel Meade-t is be akarta vonni. Egyébként ezt az egy szabálytalanságot leszámítva Sidris ellenezte, hogy gyerekeket toborozzunk a mozgalomba. A politika a felnőttek dolga, tizenhat év fölött. Adam Selene és a végrehajtó sejt elé vittem az ügyet. - Ahogy én látom - mondtam ez a háromtagú sejtrendszer azért van, hogy szolgáljon minket, nem azért, hogy korlátozzon. Semmi rosszat nem látok abban, ha Cecília elvtársnőében eggyel többen lesznek. Ez nem jelent valódi veszélyt a biztonságra. - Egyetértek - mondta a prof. - Mindazonáltal javaslom, hogy ez a tag ne Cecília sejtjébe kerüljön, mármint ne ismerje meg a többieket, hacsak nem teszik szükségessé a Cecíliától kapott feladatok. De nem gondolom, hogy okos dolog az
A hold börtönében
152
ilyen korú gyerekeknek másokat beszervezni. A valódi problémát a kora jelenti. - Egyetértek - mondta Wyoh. - Én is ennek a gyereknek a koráról akarok beszélni. - Barátaim - szólalt meg Mike bátortalanul (hetek óta először tűnt bátortalannak; mostanra sokkal inkább volt „Adam Selene”, a magabiztos vezető, mint egy magányos gép) -, talán mondanom kellett volna nektek, hogy én már engedélyeztem hasonló változatokat. Úgy tűnt, a kérdés nem igényel különösebb vitát. - Valóban nem, Mike - biztosította a prof. - Egy elnöknek használnia kell az ítélőképességét. Mekkora a legnagyobb sejtünk? - Az ötös. Ez dupla sejt: egy hármasból és egy kettesből áll. - Semmi baj. Drága Wyoh, Sidris azt javasolja, hogy ez a gyerek teljes értékű elvtárs legyen? Tudassuk vele, hogy forradalomra készülünk... mindazzal a vérontással, felfordulással és lehetséges katasztrófával, amelyet ez maga után von? - Pontosan ezt kéri. - De drága hölgyem, mi az életünket kockáztatjuk, ám elég idősek vagyunk ahhoz, hogy ezt tudjuk. Ezért át kell éreznünk a halált. A gyerekek ritkán képesek felfogni, hogy a halál értük is eljön. Úgy is meg lehet határozni a felnőttkort, mint azt az időt, amikor egy személy megtanulja, hogy meg kell halnia... és félelem nélkül elfogadja ezt az ítéletet. - Prof - mondtam -, én ismerek néhány feltűnően magas gyereket. Hét a kettőhöz, hogy a Párt tagjai között is akadnak. - Ne fogadj, haver! Nagy az esélye, hogy legalább a felük nem üti meg a mércét, és erről a lehető legkeservesebb bizonyítékot kaphatjuk meg, még mielőtt véget érne a hóbortos kalandunk. - Prof! - makacskodott Wyoh. - Mike, Mannie! Sidris biztos benne, hogy ez a gyermek már felnőtt. És én is így gondolom. - Man? - kérdezte Mike. - Tegyük lehetővé, hogy a prof találkozzon vele, és kialakítsa a saját véleményét! Nekem megfelel. Különösen a harcmodora. Másképp bele se vágtam volna. 153
Robert a. heinlein
Berekesztettük a tanácskozást, aztán nem hallottam többé Hazelről, aki nem sokkal később Sidris vacsoravendégeként bukkant föl. Nem adta jelét, hogy felismert, én se mutattam, hogy láttam valaha - de sokkal később megtudtam, hogy felismert, nemcsak a bal karom miatt, de azért is, mert látta, amint a Hongkongból érkezett szőkeség sapkát húz a fejembe, és megcsókol. Ezenkívül Hazel átlátott Wyoming álcázásán, és felismerte, amit az sosem tudott sikeresen megváltoztatni: a hangját. De Hazel hallgatott. Ha valaha is feltételezte, hogy benne vagyok az összeesküvésben, sohasem árulta el. Élettörténete adott rá magyarázatot, már amennyire a háttér képes megmagyarázni egy acélos jellemet. Ugyanúgy apró babaként deportálták a szüleivel, mint Wyoh-t; kényszermunkára ítélt apját egy balesetben veszítette el. Az anyja a Hatóságot vádolta, amelyet nem érdekel a büntetőkolónia lakosainak biztonsága. Az anya akkor halt meg, amikor a lánya ötéves volt; hogy miben halt meg, azt Hazel nem tudta. Attól fogva abban az otthonban élt, ahol rátaláltunk. Azt sem tudta, hogy a szüleit miért deportálták - lehet, hogy felforgatásért, ha mindketten elítéltek voltak, mint Hazel gondolta. Az is lehet, hogy az anyja hagyta rá a Hatóság és az Igazgató elleni tüzes gyűlöletet. Az intézetet vezető család engedte, hogy maradjon. Hazel pelenkázott és mosogatott attól kezdve, hogy fölérte a mosogatót. Magától tanult meg olvasni, de írni csak nyomtatott betűkkel tudott. Annyit értett a matematikához, hogy a pénzt meg tudja számolni. Ez csak úgy ráragadt. Nagy kalamajka lett belőle, amikor el akarta hagyni az intézetet; a tulajdonos és a férjei azt állították, hogy Hazel több évi szolgálattal tartozik nekik. Hazel megoldotta a kérdést: kisétált, otthagyva ruháit és kevéske vagyontárgyát. Mama dühös lett, azt akarta, ne hagyjuk annyiban, „tángáljuk el” őket, holott azt utálta. Négyszemközt közöltem vele, miszerint sejtjének vezetőjeként nem akarom, hogy a család felhívja magára a nyilvánosság figyelmét. Pénzt vettem elő, és azt mondtam, hogy a Párt kifizeti Hazel ruháit. Mama visszautasította a pénzt, lefújta a családi tanácskozást, elvitte Hazelt a városba, és - az ő mércéje szerint - pazarló bőkezűséggel felöltöztette.
A hold börtönében
154
így hát örökbe fogadtuk Hazelt. Gondolom, manapság egy gyereket örökbe fogadni sok papírmunkával jár; akkortájt olyan egyszerűen ment, ahogy az ember egy macskát fogad örökbe. Újabb kalamajka lett belőle, amikor Mama iskolába küldte a gyereket; ez ütötte Sidris terveit, és Hazel sem erre számított párttagként és elvtársként. Ismét közbeavatkoztam, és áthidaló megoldást találtam. Hazel magániskolába került Sidris szépségszalonjának, vagyis a tizenhármas zsilipkapunak a közelében. (Sidrisnek azért ment ilyen jól az üzlet, mert bevezettük hozzá a vizünket, amit korlátlanul használhatott, hogy aztán visszajuttassa hozzánk). Hazel délelőtt tanult, délután segített: tűzködte a köpenyeket, adogatta a törülközőket, öblített, tanulta a szakmát - és minden mást megtett, amit Sidris csak kért tőle. Ez a „minden más” az volt, hogy ő lett a Baker Street-i Utcagyerekek kapitánya. Hazel egész kurta életében gyerekekkel foglalkozott. Azok szerették; kedvességgel bármire rávette őket; értette, amit mondtak, akkor is, ha egy felnőtt csak gagyogást hallott belőle. Tökéletes összeköttetést jelentett a Párt és a fiatal segítők között. A kapott feladatokból játékot csinált, rábeszélte őket, hogy az ő szabályai szerint játsszák, és nem engedte, hogy úgy gondoljanak rá, mint a felnőttek dolgára. Gyerekügyet csinált belőle, ami egész más. Íme egy példa: Mondjuk egy kisgyereket, aki akkorka, hogy még olvasni se tudhat, elkapnak egy köteg felforgató irodalommal. Nem egyszer megtörtént. Akkor a gyerek, akit Hazel felkészített, így viselkedik: FELNŐTT: - Ezeket meg hol szerezted, töpörtyű? BAKER STREET-I UTCAGYEREK: - Nem vagyok töpörtyű, én nagyfiú vagyok! FELNŐTT: - Oké, nagyfiú. Hol szerezted ezeket? B.S.U.: - Jackie adta. FELNŐTT: - Ki az a Jackie? B.S.U.: - Jackie. FELNŐTT: - De hogy hívják ezt a fiút? B.S.U.: - Kit? FELNŐTT: - Jackie-t. 155
Robert a. heinlein
B.S.U. (megvetően): - Jackie lány! FELNŐTT: - Jól van, akkor hol lakik? B.S.U: - Ki? És így tovább, körbe-körbe... Minden kérdésre az volt a szabvány válasz: Jackie adta. Mivel Jackie nem létezett, nem volt családneve, lakcíme, de még neme sem. Ezek a gyerekek élvezték, hogy bolonddá tehetik a felnőtteket, miután rájöttek, milyen egyszerűen megy. A legrosszabb esetben elkobozták tőlük az irodalmat. Még egy békedragonyos-szakasz is kétszer meggondolta, hogy egy kisgyereket „letartóztasson”. Igen, a dragonyosok kezdtek csoportosan járkálni Luna Cityben, és sosem voltak kevesebben egy szakasznál. Volt, aki egyedül jött be a városba, és sosem tért vissza.
Amikor Mike verseket kezdett írni, nem tudtam, hogy sírjake, vagy nevessek. Ki akarta adni őket! Hogy az emberi vonások mennyire átitatták ezt az ártatlan gépet, mi sem mutatja jobban, mint hogy nyomtatásban akarta látni a nevét. Mondtam neki: - Mike, Bog szerelmére! Kiégtek az áramköreid? Vagy azt tervezed, hogy feladsz minket? Mielőtt megsértődhetett volna, a prof közbeszólt. - Hallgass, Manuel; én látok benne fantáziát! Mike, van irodalmi álneved? így született meg „Selma Simon”, akit Mike vélhetőleg randomszámokból gyártott. De a komoly verseket a mozgalmi nevén, Adam Selene-ként jegyezte. „Simon” versei afféle trágár, felforgató klapanciák voltak, amelyek a nagykutyákról költött bökversektől az Igazgató, a rendszer, a békedragonyosok és a besúgók ellen intézett vad támadásokig terjedt. El lehetett olvasni őket a nyilvános vécék falain vagy a metrókapszulákban hagyott cédulákon. Vagy akár a kocsmákban. Akárhol bukkantak is föl, „Selma Simon” volt az aláírás, és gyufakorommal alá rajzoltak egy szélesen vigyorgó, szarvas, villás farkú kis ördögöt. Néha egy kövér embert döfködött a vasvillájával.
A hold börtönében
156
Olykor csak a képe volt ott, a széles vigyorral és a szarvakkal, és nemsokára a szarvak és a vigyor azt jelentették együtt: „Itt járt Simon”. Simon ugyanazon a napon jelent meg az egész Lunán, és el sem tűnt többé. Hamarosan önkéntes segítőket kapott; versei és a képecskék, amelyek olyan egyszerűek voltak, hogy bárki utánozhatta őket, így több helyen jelentek meg, mint ahogy mi terveztük. Ezt a szélesebb terítést bizonyosan útitársaink intézték. Versek és képregények bukkantak fel a Központban, az pedig nem lehetett a mi művünk, mert a tisztviselők közül senkit nem szerveztünk be. így hát, alig három nappal egy nagyon durva versike felbukkanása után, amely holmi gusztustalan szokásoknak tulajdonította az Igazgató kövérségét, ugyanez a versike öntapadókon jelent meg olyan rajz kíséretében, amelyen a Simon vasvilláján vonagló alakban föl lehetett ismerni Mortot, a Dirit. Nem vásároltunk belőle, és nem mi nyomtattuk. Mégis ott volt LCityben, Novylenben és Hongkongban, szinte mindenütt: nyilvános telefonokon, a folyosók oszlopain, a zsilipeken, a rámpák korlátján és másutt. Találtam egy számlálóprogramot, s betápláltam Mike-ba, aki jelentette, hogy egyedül LCityben hetvenezer öntapadót ragasztottak fel. Nem tudtam olyan nyomdáról L-Cityben, amely önként vállalna ilyen kockázatot, és rendelkezne a gyártásához szükséges eszközökkel. Csak nem létezik még egy forradalmi összeesküvés? Simon verseinek olyan sikere volt, hogy új vállalkozásba kezdett mint mumus. Sem az Igazgató, sem a biztonsági főnök nem menekülhetett előle. „Drága Mórt Diri! - szólt az egyik levél. - Kérlek, nagyon vigyázz magadra ma éjféltől holnap négyig! Ölel & csókol: Simon”. Aláírás a szokott szarv és vigyor. Alvareznek pedig a következő levelet címezte: „Édes Ragyabunkó, ha az Igazgató holnap éjjel kitöri a lábát, az a te hibád lesz. A te hűséges lelkiismereted, Simon.” Utána a szarvak és vigyor. Nem terveltük ki ezt előre, csak azt akartuk, hogy Mórt és Alvarez rosszul aludjon, ami be is jött, nemcsak az ő esetükben, de a testőrökében is. Mike mindössze annyit tett, hogy éjféltől négyig rendszeresen felhívta az Igazgató magántelefonját - ezt a számot feltehetőleg senki sem 157
Robert a. heinlein
ismerte, a személyzete kivételével. Az Igazgatóval egy időben felhívta a személyzetet is, és összekötötte őket Morttal, amiből nemcsak hajcihő lett, de a Diri még be is dühödött az alkalmazottaira. Nem hitt nekik, akárhogy bizonykodtak. Tiszta szerencsénkre a felhergelt Igazgató lerohant egy rámpán. Még egy újonc is csak egyszer csinál ilyet. A levegőbe lépett, és kimarjult a bokája, ami elég közel van a törött lábhoz, és Alvarez is jelen volt, mikor megtörtént. Ezek az áloműző akciók csak úgy jöttek. Mint egy másik éjszakán az a pletyka, hogy a hatósági katapultot aláaknázták és fel fogják robbantani. Száznyolc ember órák alatt sem vizsgálhat át egy száz kilométeres katapultot, főleg mert a száznyolcból a kilencven békedragonyos nem szokott hozzá a szkafanderben végzett munkához és gyűlölte is- éjfélkor újföld van, a nap magasan jár, sokkal tovább voltak kint, mint amennyi jót tesz az egészségnek, sikerült összehozniuk több balesetet, miközben csaknem megfőttek, és fennállása óta az alakulat ekkor jutott a legközelebb a lázadáshoz. Egy baleset halállal végződött. Ki tudja, hogy az az őrmester lezuhant-e, vagy lelökték? Az éjféli ébresztés miatt az útleveleket ellenőrző dragonyosok ásítoztak, és még harapósabbak lettek, ami még több összekoccanáshoz vezetett a holdlakókkal; mindkét oldal még jobban utálta egymást - mire Simon fokozta a nyomást. Adam Selene versei sokkal nívósabbak voltak. Mike sértődés nélkül elfogadta a prof irodalmi ítéletét (amit szerintem jól tett). Ami a versmértéket és a rímeket illeti, Mike tökéleteset alkotott, mivel a teljes angol nyelvet a memóriájában tárolta, és mikroszekundumok alatt rátalált a megfelelő szóra. A gyengéje az önkritika volt. A prof szigorú felügyelete mellett ez is gyorsan javult. Adam Selene első zsengéje a Holdfény méltóságteljes lapjain jelent meg. Komor vers volt, „Otthon” címmel. Egy régi deportált búcsúgondolatai voltak, aki a halál küszöbén jön rá, hogy a Luna lett az ő szeretett otthona. A nyelvezet egyszerű volt, a rímek természetesek, és csupán egyetlen részének volt egy kis felforgató íze, ahol a haldokló arra a következtetésre jut, hogy nem volt magas ár a lunai
A hold börtönében
158
tartózkodásért még az sem, hogy el kellett viselnie az Igazgatókat. Kétlem, hogy a Holdfény szerkesztői sokat gondolkodtak volna. Jó anyag volt, közreadták. Alvarez a feje tetejére állította a szerkesztőséget, míg az Adam Selene-hez vezető szálat kereste. Az újságot már fél hónapja árulták, mire Alvarez észrevette vagy talán felhívták rá a figyelmét; idegeskedtünk is, mert mi akartuk, hogy észrevegye. Annál elégedettebbek voltunk az Alvarez-re gyakorolt hatásával. A szerkesztők nem tudtak segíteni a besúgók főnökének. Az igazat mondták: a vers postán érkezett. Ők vették át? Hát persze, biztosan... sajnos a boríték nincs meg; sosem őrzik meg őket. Alvarez csak hosszú idő múlva távozott, oldalán négy dragonyossal, akiket védelemnek vitt magával. Remélem, örömet szerzett neki az a papírlap, Adam Selene céges levélpapírja: SELENE T ÁRSASÁG LUNA CITY Beruházások Elnöki iroda Régi Kupola - alatta az „Otthon” című vers, írta Adam Selene stb. Ujjlenyomatok csak az után kerültek rá, hogy tőlünk kiment. Underwood Hivatali Electrostatoron készült, a Luna legközönségesebb típusán. Még így sem volt belőle sok, mert importáru; egy tudományos módszerekkel dolgozó detektív azonosíthatta volna. Meg is találták volna a gépet Luna Cityben, a Lunai Hatóság irodájában. De mondhatnánk gépeket is, mert az irodában hat volt belőle, amelyeket felváltva használtunk, öt szót leírtunk valamelyiken, aztán jött a következő. Wyoh és én virrasztottunk miatta, és igen kockázatos volt, noha Mike minden telefonon át figyelt, készen rá, hogy figyelmeztessen. Sosem ismételtük meg ezt a csínyt. Alvareznek pedig nem volt tudományos módszerekkel dolgozó detektívje. 159
Robert a. heinlein
11
'76
ELEJÉN TÚL SOK VOLT a dolgom. Nem hagyhattam ott az ügyfeleimet. A pártmunka is rengeteg időt vett el, bár amit lehetett, átadtam másnak. De számtalan dologban kellett döntenem, jöttek-mentek az üzenetek. Bele kellett szorítani a napba a testedzés óráit, a súlyok viselését; nem kértem engedélyt a Központ centrifugájának használatára, amellyel a földigiliszta tudósok gyakoroltak, ha hosszabb időt töltöttek a Lunán. Korábban használtam már, de ez alkalommal nem kürtölhettem ki, hogy a Földi Fertályhoz megfelelő formába akarok kerülni. A testedzés a centrifuga nélkül kevésbé hatékony, és különösen unalmas, ráadásul nem volt biztos, hogy szükség lesz rá. De Mike szerint az események menete legalább 30% valószínűséggel megköveteli, hogy valamelyik holdlakó, a Párt szóvivője, elutazzon a Terrára. Nem tudtam elképzelni magam nagykövetnek, nincs meg hozzá a neveltetésem, és nem vagyok diplomata. A prof nyilvánvaló választás volt a beszervezettek közül, de ő túl öreg, lehet, hogy nem éli túl a földet érést. Mike azt mondta, hogy a prof korában, az ő testalkatával kevesebb mint 40% az esélye annak, hogy élve érkezik a Terrára. Ám a prof vidáman alávetette magát a fárasztó edzéseknek, hogy növelje a csekély esélyét, így mi mást tehettem, én is emelgettem a súlyokat, dolgoztam, készültem az indulásra, hogy átvegyem a helyét, ha öreg szíve megszűnne ketyegni. Wyoh ugyanígy tett arra az esetre, ha valami megakadályozna az utazásban. Azért tette, hogy osztozzon a szenvedésemben. Wyoh mindig a lovagiasságot választotta a logika helyett. Az üzlet, a pártmunka, a testgyakorlás tetejébe ott volt még a gazdálkodás is. Házasságokkal három fiút vesztettünk, 160 A hold börtönében
viszont szereztünk két derék legényt, Frankot és Alit. Aztán Greg elment a LuNoHoCo-hoz dolgozni, ő lett az új katapult fúrómestere. Muszáj volt. Sokat izzadtunk, amíg összeszedtük az építkezésre az embereket. A legtöbb munkára kívülállókat is használhattunk, de a kulcspontokon olyan párttagokra volt szükség, akik legalább annyira hozzáértők, mint megbízhatóak. Greg nem akart menni; szükség volt rá a gazdaságban, és nem szívesen hagyta el a gyülekezetét. De belenyugodott a döntésbe. Így részidőben újra felcsaptam baromfi- és sertésgondozónak. Hans jó gazda volt, két ember helyett dolgozott. Ám Greg volt az intéző azóta, hogy Ótata visszavonult, és Hansot nyomasztotta az új felelősség. Rangidősként az enyém lett volna a munkakör, de ő jobban értett a gazdálkodáshoz; mindig is arra számított, hogy egy napon ő követi Greget. Így hát azzal támogattam, hogy egyetértettem a véleményével, és igyekeztem legalább egy fél napszámost kitenni. Nem maradt időm vakarózásra. Február végén tértem vissza egy hosszabb utazásról, amelynek során érintettem Novylent, Alsó-Tychót és Churchillt. Éppen akkor készült el az új földalatti, amelyik a Synus Mediit keresztezte, így elmehettem Hongkongba, ahol üzleteket intéztem és kapcsolatokat építettem. Erre korábban nem volt lehetőség, mert a busz csak sötét félholdkor járt Endsville és Beluthahatchie között. Ám az üzlet csak a politika álcázására szolgált. Hongkonggal gyér volt a kapcsolatunk. Wyoh jó munkát végzett telefonon. Sejtjének második tagja egy régi elvtárs volt - „Clayton elvtárs” aki nemcsak tiszta volt az Alvarez-féle Zebra mappában, de Wyoh is sokra becsülte. Clayton politikai tájékoztatást kapott, figyelmeztettük a kétes alakokra, bátorítottuk, hogy kezdje el építeni a sejteket, de hagyja békén a régi szervezetet. Wyoh arra utasította, hogy ne lépjen ki belőle. Ám a telefonbeszélgetés nem mérhető a személyeshez. Hongkong lehetett volna az erődítményünk. Kevésbé volt kiszolgáltatva a Hatóságnak, közműveit nem a Központ ellenőrizte, és mivel csak mostanában jött létre a földalatti 161
Robert a. heinlein
összeköttetés, nem a katapultáló kereskedelemre alapoztak. Mivel gazdaságilag erősebbek voltak, a Hongkong Luna-i Nemzeti Bank pénzjegye többet ért a Hatóság utalványainál. Gondolom, a hongkongi dollár nem számított „pénznek” törvényes értelemben. A Hatóság nem fogadta el; ha a Földi Fertályon volt dolgom, hatósági utalványt kellett vásárolnom, hogy kifizethessem a jegyemet. Viszont hongkongi dollárt vittem magammal a földi üzletekhez, mert csak csekély illetéket vontak le belőle, míg a hatósági utalvány úgyszólván értéktelen volt odalent. A hongkongi bankjegyek mögött nem bürokraták, hanem tisztességes kínai bankárok álltak. Száz hongkongi dollár 31,1 gramm (egy uncia) aranyat ért az anyaintézményben, és nekik tényleg volt aranyuk, Ausztráliából hozatták. De lehetett szolgáltatásokat is igényelni érte: ipari vizet, finomított acélt, nehézvizet az erőművekbe és más dolgokat. Mindezt hatósági utalványért is meg lehetett venni, ám a Hatóság árai egyfolytában emelkedtek. Nem vagyok elméleti gazdasági szakember; amikor Mike megpróbálta ezeket elmagyarázni, fejfájást kaptam. Örültünk, ha hozzájuthattunk ehhez a pénznek nem tekintett pénzhez, míg a hatósági utalványt csak ímmelámmal fogadtuk el, és nem csak azért, mert gyűlöltük a Hatóságot. Hongkong lehetett volna a Párt erődítménye. De nem volt az. Úgy döntöttünk, hogy meg kell kockáztatnom a személyes beszélgetéseket, tudatnom kell némelyekkel, ki vagyok, mivel egy félkarú ember nehezen álcázhatná magát. Veszélyes volt, mert nemcsak magamat kockáztattam vele; ha lebukom, eljuthatnak Wyoh-hoz, Mamához, Greghez és Sidrishez. De ki mondta, hogy egy forradalom biztonságos? Clayton elvtársról kiderült, hogy ifjú japán - nem túl fiatal, de hát ők mindig fiatalnak látszanak, amíg hirtelen meg nem öregszenek. Nem volt tiszta japán - malájok és mások is voltak a családjában -, de japán neve volt, házában japán szokások uralkodtak, a „giri” és a „gimu” volt a fő, és szerencsémre sok gimuval tartozott Wyoh-nak. Clayton ősei nem elítéltek voltak; fegyveres kísérettel, „önként” masíroztak föl egy hajóra, amikor Nagy-Kína konszolidálta birodalmát a Földi Fertályon. Mégsem
A hold börtönében
162
tartottam tőle; éppúgy gyűlölte az Igazgatót, mint bármelyik régi fegyenc. Először egy teaházban találkoztunk - olyasféle volt, mint a mi kocsmáink L-Cityben -, és két órán át mindenről beszélgettünk, csak politikáról nem. Felmért, aztán hazavitt. Egyetlen kifogásom a japán vendégszeretet ellen az állig érő fürdőkád és a túl forró víz. Mint kiderült, nem volt okom félni. A mama-szan éppen olyan ügyes volt a sminkelésben, mint Sidris, a társasági karom pedig nagyon meggyőző, és a kimonó eltakarta az illesztést. Két nap alatt négy sejttel találkoztam „Bork elvtárs” néven, közben kimonót, sminket és tabit* viseltem, és ha volt köztük spicli, kötve hiszem, hogy azonosította volna Manuel O’Kellyt. Intenzív felkészítés után mentem oda, tele voltam számokkal és elképzelésekkel, de csak egy dologról beszéltem: a ’82-ben, azaz hat év múlva bekövetkező éhínségről. - Szerencsések vagytok, mert nem egyhamar csap le. De most, hogy elkészült az új metró, meg fogjátok látni, hogy egyre többen fordulnak a búza- és rizstermesztés felé, és a termést a katapulthoz szállítják. Akkor eljön a ti időtök. Nagy hatást tettem rájuk. Amennyire láttam és hallottam, a régi szervezet ugyanúgy a szónoklásra, a zenés bulikra és az érzelemre épített, mint a vallások. Én annyit mondtam nekik: - Ez van, elvtársak. Ellenőrizzétek a számokat; itt hagyom nektek az adatokat! Külön is találkoztam egy elvtárssal. Egy kínai mérnökkel, aki ha látott valamit, meg is tudta csinálni. Megkérdeztem, látott-e már olyan lézerfegyvert, ami olyan kicsi, mint egy puska. Nem látott. Megemlítettem, hogy az útlevélrendszer manapság megnehezíti a csempészést. Elgondolkodva mondta, hogy ékszerekkel csak nem lehet olyan nehéz - és a jövő héten Luna Cityben lesz, meglátogatja az unokatestvérét. Azt feleltem, hogy Adam bácsi örülne, ha hírt adna magáról. Mindent összevéve hasznos utazás volt. Visszafelé megálltam Novylenben, hogy ellenőrizzek egy régimódi, lyukszalagos „Művezetőt”, amelyet korábban már generáloz*Jellegzetes, kétujjas japán zokni. (A fordító)
163
Robert a. heinlein
tam, aztán beültem valahová ebédelni, ahol összefutottam az apámmal. Baráti viszonyunk megmaradt úgy is, ha évek teltek el két találkozás között. Szendvics és sör mellett beszélgettünk, és amikor fölálltam, azt mondta: - Örülök, hogy láttalak, Mannie. Szabadságot Lunának! Túlságosan meglepődtem ahhoz, hogy ne viszonozzam a köszöntést. Az öregem a lehető legcinikusabban apolitikus alak; ha nyilvánosan így köszön, akkor a kampányt érdemes folytatni. így hát jókedvűen és nem túl fáradtan érkeztem meg LCitybe, mivel Torricellitől aludtam az úton. Szalagon jöttem a Déli metróállomástól, majd leszálltam, átvágtam a Bottom Alleyn, kikerültem a Töltésen hömpölygő tömeget, és hazafelé indultam. Menet közben beugrottam Brody tárgyalójába, hogy köszönjek neki. Brody régi cimbora, egyszerre amputáltak bennünket. Miután elvesztette a fél lábát, átképezte magát bíróvá, és egész sikeres volt; akkortájt nem akadt bíró L-Cityben, akinek ne lett volna mellékfoglalkozása. Ha más nem, akkor könyveltek vagy biztosítást árultak. Ha Brody nem tudta rávenni a peres feleket, hogy belenyugodjanak az ítéletébe, visszafizette nekik a perköltséget, és ingyen bíráskodott a párharcnál, de még akkor is igyekezett rábeszélni őket, hogy ne használjanak kést. Nem tartózkodott a teremben, habár az asztalán ott volt a bírói cilinder. Éppen távozni akartam, amikor belépett egy csoport, amolyan sztiljagi, köztük egy lány. Egy idősebb férfit rángattak magukkal. Az illető kócos volt, és az öltözékében megvolt az a valami, ami elárulja a turistát. Még akkor is fogadtunk turistákat. Nem hordákat, inkább keveset. Feljöttek a Földről, egy hétre megszálltak egy hotelben, és ugyanazzal a hajóval mentek vissza, vagy megvárták a következőt. Legtöbben szerencsejátékkal töltötték az idejüket, miután egy-két napon át városnézéssel foglalkoztak, beleértve a minden turistára kötelező ostoba felszínjárást. A legtöbb holdlakó nem törődött velük, és kihasználta a gyengéiket. Egy tizennyolc körüli fickó, a legidősebb és a vezérük, odaszólt nekem:
A hold börtönében
164
- Hol a bíró? - Nem tudom. Itt nincs. Bamba képpel harapdálta az ajkát. - Mi a baj? - kérdeztem. Komolyan válaszolta: - Eliminálni foguk ezt a szivart. De bíró kell hozzá, hogy megerősítse. - Nézzétek meg a kocsmákat a környéken! - tanácsoltam. - Ott megtalálhatjátok. Megszólalt egy tizennégy éves forma srác. - Mondja! Maga nem goszpogyin O’Kelly? - De. - Miért nem ítél maga? Mintha az idősebb is megkönnyebbült volna. - Megtenné, goszpogyin? Haboztam. Persze, időnként én is ítélkeztem; ki nem? De nem vágytam a felelősségre. Továbbá nem tetszett, hogy ezek a fiatalok eliminálni akarnak egy turistát. Ezt meg kell tárgyalni. Elhatároztam, hogy megteszem. Kérdeztem a turistától: - Elfogad bírájának? Elcsodálkozott. - Van választásom? Türelmesen válaszoltam: - Természetesen. Nem várhatja tőlem, hogy végighallgassam, amennyiben nem fogadja el az ítéletelemet. De nem sürgetem. A maga élete a tét, nem az enyém. Nagyon meglepődve, de félelem nélkül nézett rám. A szeme felvillant. - Azt mondta, az életem? - Azt. Hallhatta, a srácok azt mondták, hogy eliminálni akarják. Talán jobb szeretné megvárni Brody bírót. Nem habozott. Mosolyogva felelte: - Elfogadom önt bírámul, uram. - Ahogy óhajtja. - A legidősebb fiúra néztem. - Hányan kívántok vádat emelni? Csak te és ifjú barátnőd? - Ó, dehogy, bíró úr! Valamennyien. - Még nem vagyok a bírád. - Körülnéztem. - Valamenynyien felkértek bírónak? 165
Robert a. heinlein
Bólintottak. Senki nem mondott nemet. A vezér a lányhoz fordult. - Nyisd már ki a szádat, Tish! Elfogadod bírónak O’Kellyt? - Micsoda? Ja, persze! - Unalmas kis csibe volt, üres szépség, formás, talán ha tizennégy éves. Az a pénzbedobós típus, valószínűleg úgy is végzi. Az ilyen fajta jobban szereti a stabil házasságnál, ha királynő lehet egy sztiljagi galeriben. Nem ítélem én el a sztiljagit: azért portyáznak a folyosókon, mert nincs elég nő. Egész nap gürcölnek, és nincs kihez hazamenniük. - Rendben, elfogadtatok, és valamennyien megnyugszotok az ítéletemben. Lássuk a díjazást! Meddig vagytok hajlandók elmenni, fiúk? Értsétek meg, nem ítélek egy eliminálási ügyben bagóért! Úgyhogy fizu, vagy szabadon engedem! A vezér pislogott. Összedugta a fejét a többiekkel. Kisvártatva visszafordult, és azt mondta: - Nincs sok pénzünk. Megtenné fejenként öt kongi dollárért? Hatan voltak. - Nem. Ennyi pénzért menjetek bíróságra elimináltatni! Megint összedugták a fejüket. - Ötven dollár, bíró úr? - Hatvan. Fejenként tíz. És még tíz tőled, Tish! - mondtam a lánynak. Tish elcsodálkozott és megsértődött. - Nana! - mondtam. - Tantstaafl! Pislogott, és belenyúlt az erszényébe. Volt pénze; az ilyesfajtának mindig van. Összeszedtem a hetven dollárt, az asztalra tettem, és odaszóltam a turistának. - Kiegészíti? - Tessék? - A srácok hetven hongkongi dollárt fizetnek az ítéletért. Magának is ugyanennyit kell! Ha nincs pénze, nyissa ki az erszényét, és bizonyítsa; akkor az adósom lesz. De ennyi a maga része. - Hozzátettem: - Halálbüntetésért nem sok. Mivel a fiúk ennyit tudtak összeszedni, ennyi a maga része is.
A hold börtönében
166
- Értem. Azt hiszem, értem. - Lepengetett hetven hongkongi dollárt. - Köszönöm - mondtam. - A két fél kíván esküdteket? A lány szeme felcsillant. - Hát persze! Csináljuk rendesen! - A körülményekre való tekintettel talán szükségem lesz rá - mondta a földigiliszta. - Lesz esküdt - nyugtattam meg. - Kíván jogi tanácsadót? - Azt hiszem, szükségem lesz ügyvédre is. - Tanácsadót mondtam, nem ügyvédet. Itt nincsenek ügyvédek. Megint úgy tűnt, hogy jól szórakozik. - Úgy vélem, a tanácsadó, ha választok ilyet, éppen olyan, izé, szabályszerűtlen lesz, mint az eljárás többi eleme? - Talán igen, talán nem. Végtére én sem vagyok hivatalos bíró. Cselekedjék belátása szerint! - Hmm. Azt hiszem, bíró úr, bízom az ön informális eljárásában. - Izé - szólalt meg a legidősebb fiú. - Ez az esküdtszék. Maga szerez? Vagy mi? - Én fizetem; beleegyeztem, hogy összesen száznegyvenért vállalom az ítélkezést. Még sosem voltatok bíróságon? De nem csökkentem túlságosan a nettó bevételt, ha nem muszáj. Hat esküdt, fejenként öt dollárért. Nézzetek ki az utcára! Az egyik srác kiment, és elkiáltotta magát: - Esküdti munka! Ötdolláros meló! Összetereltek hat embert, olyanokat, amilyenek a Bottom Alley-n találhatók. Nem izgatott, úgysem akartam rájuk hallgatni. Ha az ember bíróhoz megy, jobb, ha rendes környéken teszi, ahol van esélye tisztes polgárokra. Az íróasztalhoz mentem, leültem, föltettem Brody cilinderét. Kíváncsi lettem volna, hol szerezte. Valószínűleg valamelyik portás selejtezte le. - A tárgyalást megnyitom - mondtam. - Halljuk a neveket és a panaszt! A legidősebb fickót Síim Leinkének hívták, a lányt Patrícia Carmen Zsukovnak; a többiekre nem emlékszem. A turista előlépett, a tárcájába nyúlt, és azt mondta: - A névjegyem, uram. 167
Robert a. heinlein
Még mindig megvan. Ez állt rajta: STUART RENÉ LaJOIE Költő - utazó - szerencselovag *** A vád tragikomikus volt, jó példa arra, miért nem szabad a turistának vezető nélkül csámborognia. Jó, a vezetők alaposan megvágják őket - de hát nem erre valók a turisták? Ez itt majdnem otthagyta a fogát, mert nem fogadott vezetőt. Betévedt egy kocsmába, amely afféle sztiljági-klub volt. Ez az egyszerű leányzó flörtölni kezdett vele. A fiúk annyiban hagyták a dolgot, ami természetes, ha egyszer a lánynak megfelelt. Ám a lány egyszer csak fölnevetett, és oldalba bökte a férfit. Ő ezt olyan lazán vette, ahogy az itteniek... de jellegzetes földigiliszta módjára reagált. Átkarolta a lány derekát, magához húzta, és meg akarta csókolni. Higgyék el, Észak-Amerikában nem nagy ügy; magam is láttam ilyet! Tish azonban természetesen megdöbbent, talán meg is rémült. Felsikoltott. A galeri nekiesett a földigilisztának, és jól helybenhagyta. Aztán elhatározták, hogy meg kell lakolnia a „bűnéért” - de korrekt módon. Keresnek egy bírót. Valószínűleg beijedtek. Nagy valószínűséggel még egyik sem látott eliminálást. De a nőjüket megsértették, így meg kellett tenniük. Kikérdeztem őket, különösen Tisht, és úgy döntöttem, mindent értek. Azt mondtam: - Foglaljuk össze! Van itt egy idegen. Nem ismeri a mi szokásainkat. Sértést követett el, bűnös. De ahogy én látom, nem volt sértő szándéka. Mit mondanak az esküdtek? Hé, maga! Ébresztő! Mit mond? Az esküdt ködös szemmel nézett rám, aztán azt mondta: - Liminájjuk meg! - Jól van! És maga? - Hát... - a következő habozott. - Asszem, elég lesz laposra verni, hogy legközelebb használja az eszét. Az ember
A hold börtönében
168
nem fogdoshassa a nőket, különben ez a hely is olyan pocsék lesz, mint állítólag a Terra. - Ésszerű vélemény - helyeseltem. - Hát maga? Csak egy esküdt szavazott az eliminálás mellett. A többiek véleménye az eltángálástól a magas bírságig terjedt. - Mit gondolsz, Síim? - Hát... - Síim gondterhelt volt. A becsülete forgott kockán a banda előtt és Tish előtt, aki talán az ő nője lehet. De már lecsillapodott, és nem akarta elimináltatni a fickót. - Már megvertük. Talán ha négykézlábra ereszkedik, megcsókolja a padlót Tish előtt, aztán azt mondja, hogy bocs? - Megteszi, goszpogyin LaJoie? - Ha ez az ítélet, tiszteletre méltó bíró úr. - Nem ez. íme, az ítéletem. Először is az esküdt... maga ott!... bírságot fizet, mert elaludt, amikor ítélkeznie kellett volna. Fogjátok meg, fiúk, vigyétek innen, és dobjátok ki! Lelkesen megtették; nem volt olyan érdekes, mint amilyenre számítottak, de azért ezt is szívesen csinálták. - Mármost goszpogyin La Joie, ötven hongkongi dollár bírságra ítélem, mert nem volt annyi esze, hogy tanulmányozza a helyi szokásokat, mielőtt csavarogni indul. Fizetni! Beszedtem a pénzt. - Most pedig sorakozzatok föl, fiúk! Fejenként öt dollár bírságra ítéllek benneteket, mert nem bántatok méltányosan egy személlyel, akin látszott, hogy idegen, és nem ismeri a szokásainkat. Ha megakadályozzátok, hogy hozzányúljon Tish-hez, az rendben van. Ha megdorgáljátok, az is rendben van; gyorsabban tanul. Akár ki is dobhattátok volna. De eliminálásról beszélni egy jóhiszemű tévedésnél; nos, ez aránytalanság. Fejenként öt dollár. Fizetni! Síim nyelt egyet. - Bíró úr... nem hinném, hogy maradt ennyi pénzünk! Legalábbis nálam nincs ennyi. - Gondoltam, hogy ez a helyzet. Kaptok egy hetet, hogy fizessetek, különben kiplakátolom a neveteket a Régi Kupolában. Tudjátok, hol van a Bon Tón szépségszalon a tizenhármas számú zsilipkapu közelében? A feleségemé; neki 169
Robert a. heinlein
fizessetek! A tárgyalásnak vége. Síim, ne menj el! Te se, Tish! Goszpogyin LaJoie, vigyük magunkkal ezeket a fiatalembereket, fizessünk nekik egy hideg italt, és barátkozzunk össze! A szemében ismét felcsillant valami különös öröm, amely a profra emlékeztetett. - Remek ötlet, bíró úr! - Többé nem vagyok bíró. Próbálkozzanak néhány rámpával följebb... ezért javaslom, nyújtsa a karját Tishnek! LaJoie meghajolt, és azt mondta: - Hölgyem? Megengedi? - és meghajlította a karját. Tish azonnal nagyon felnőttes lett. - Szpasziba, goszpogyin! Nagyon kedves! Elvittük őket egy drága helyre, ahol bizarr szerelésük és vastag sminkjük kirítt a környezetből, úgyhogy idegesek voltak. Iparkodtam megnyugtatni őket, Stuart LaJoie pedig még nálam is elszántabban és nagyobb sikerrel iparkodott. Megadták a címüket és a nevüket, Wyoh-nak volt egy adatbázisa a sztiljagiról. Aztán bedobták az italt, fölálltak, megköszönték, és elmentek. LaJoie és én még maradtunk. - Goszpogyin - mondta LaJoie -, használt korábban egy különös szót. Mármint számomra volt különös. - Most, hogy a srácok elmentek, szólíthatsz Mamiiénak. Milyen szóra gondolsz? - Akkor használtad, amikor ragaszkodtál hozzá, hogy az izé, a Tish nevű ifjú hölgy... hogy ő is fizessen. „Tankcsapda” vagy valami ilyesmi. - Ja, „tantstaafl”? Ez azt jelenti, hogy „nincs ingyen ebéd.” És nincs is - tettem hozzá, rámutatva egy INGYEN EBÉD feliratra a terem falán -, különben ezek az italok feleennyibe kerülnének. Arra emlékeztettem, hogy ami ingyen van, az hosszabb távon sokba kerül, vagy kiderül, hogy nem is ér semmit. - Érdekes filozófia. - Ez nem filozófia, ez tény. Ha valamit kapsz, azért így vagy úgy, fizetned kell. - Kavargattam magam előtt a levegőt. - Egyszer voltam a Földi Fertályon, és hallottam egy kifejezést: „Ingyen van, mint a levegő”. Itt nincs ingyen levegő, fizetsz minden lélegzetvételedért.
A hold börtönében
170
- Csakugyan? Engem senki sem kért meg, hogy fizessek a lélegzésért. - Elmosolyodott. - Talán abba kéne hagynom. - Megtörténhet, ma este majdnem oda jutottál, ahol csak vákuumot lélegezhettél volna be. De senki sem kéri tőled, mert már fizettél. Neked ez benne van a körutazás árában; nekem negyedévi számla. - El akartam magyarázzam, hogyan adja-veszi a családom a levegőt a szövetkezettől, aztán úgy döntöttem, ez túl bonyolult. - De mindketten fizetünk. LaJoie elgondolkodott, s elégedettnek látszott. - Igen, értem a gazdasági szükségszerűséget. Egyszerűen csak új nekem. Mondd meg nekem, khm, Mannie... nekem „Stu” a becenevem..., tényleg megtörténhetett volna, hogy eliminálnak? - Jobban meg kellett volna bírságolnom téged! - Tessék? - Nem vagy meggyőzve. A kölyköket megbírságoltam, hogy elgondolkodjanak. Nem bírságolhattalak meg jobban, mint őket. Pedig azt kellett volna, nehogy azt gondold, hogy ez az egész csak vicc. - Nem gondolom, hogy vicc, hidd el! Csak nehéz felfognom, hogy helyi törvényeitek szerint csak úgy halálra lehet ítélni egy embert... ilyen félvállról... ilyen apró sértés miatt. Felsóhajtottam. Hol kezdjem a magyarázatot, amikor a másikon látszik, hogy semmit sem ért a témából, viszont tele van előítéletekkel, amelyek ellentétben állnak a tényekkel, és még csak nem is tud róluk? - Stu - mondtam -, menjünk szép sorjában! Nincsenek „helyi törvények”, így ezek szerint nem is lehet „halálra ítélni” téged.” A sértés nem volt „apró”, csupán a tudatlanságod menti. Es nem is veszik félvállról, különben a srácok odavonszolnak a legközelebbi zérónyomású zsilipkapuhoz, bedobnak, és véged. Ehelyett a leghivatalosabban jártak el... derék fiúk!..., és a saját pénzükből fizettek be egy perre. És nem morogtak, amikor az ítélet közelében sem járt annak, amit kértek. Van még valami, ami nem világos? Elvigyorodott, és kiderült, hogy neki is vannak az arcán grüberlik, mint a profnak, amitől még jobban megkedveltem. 171
Robert a. heinlein
- Attól tartok, semmi sem világos. Úgy rémlik, Tükörországban vándorlok. Erre számítottam; mivel jártam a Földi Fertályon, tudtam valamit arról, hogyan működik az agyuk. Egy földigiliszta azt hiszi, minden esetre talál valamilyen kinyomtatott törvényt. Még olyan magánügyekre is van törvény, mint a szerződések. De igazán. Ha egy ember szavára nem lehet adni, akkor ki szerződik vele? Hát nem elég a jó híre? - Nincsenek törvényeink - mondtam. - Sosem engedték. Szokásaink vannak, de azok sincsenek leírva, és senkire sem lehet rákényszeríteni őket, illetve fogalmazzunk úgy, hogy maguktól kényszerítik ránk magukat, mert ilyen körülmények között úgysem lehet mást tenni. Azt is mondhatnánk, hogy a mi törvényeink természeti törvények, mert be kell tartania őket az embernek, ha életben akar maradni. Amikor kikezdtél Tish-sel, egy természeti törvényt sértettél meg... és emiatt majdnem be kellett lélegezned a vákuumot. Elgondolkodva pislogott. - Elmagyaráznád, melyik természeti törvényt sértettem meg? Jobb, ha megértem... vagy még jobb, ha visszatérek a hajómra, és ott tartózkodom, amíg el nem indul. Hogy életben maradjak. - Hát persze. Nagyon egyszerű; ha egyszer megérted, sosem kerülsz még egyszer veszélybe. Itt vagyunk mi, kétmillió férfi és kevesebb mint egymillió nő. Fizikai tény, éppen olyan alapvető, mint a szikla vagy a légüres tér. Adjuk hozzá a tanstaafl elvét! Ha valami ritka, fölmegy az ára. A nő ritkaság; nincs elég belőle; ez a legértékesebb dologgá teszi a Lunán, sokkal értékesebb, mint a jég vagy a levegő, mert nő nélkül a férfit nem érdekli, hogy él-e, hal-e. Kivéve a kiborgot, ha őt is férfinak tekinted, amit én nem teszek. - Tehát mi történik? - folytattam. - Ne felejtsd el, a dolgok még sokkal rosszabbak voltak, amikor ez a szokás vagy természeti törvény először jelentkezett a huszadik században. Akkor az arány még tíz az egyhez, vagy annál is rosszabb volt. Van egy dolog, amely mindig megtörténik a börtönökben: a férfiak a férfiakhoz fordulnak. De ez sem sokat segített; a probléma fönnmaradt, mert a legtöbb férfi nőt akart, és nem érte be pótlékkal, amíg volt rá esélye, hogy kaphat igazit.
A hold börtönében
172
- Annyira erős volt az ösztön, hogy öltek is miatta... és az öregek olyanokat meséltek az akkori gyilkosságokról, hogy kilelne tőle a hideg. Ám egy idő után az életben maradottak kitalálták, hogyan boldoguljanak, és a dolgok kiforrták magukat. Olyan automatikusan, ahogy a gravitáció leülepíti a port. Azok, akik alkalmazkodtak, életben maradtak; akik nem, azok meghaltak, és a probléma megszűnt. - Ez itt és most azt jelenti, hogy a nők kevesen vannak, tehát ők fütyülnek... és van kétmillió férfi, akik mind készék táncolni arra a füttyszóra. Nincs választásod: a választás a nőké. Úgy megüthet, hogy kiserken a véred, és te a haja szálát sem görbítheted meg. Átkaroltad Tisht, talán megpróbáltad megcsókolni. Tegyük föl, elmegy veled egy hotelszobába! Mi történik? - Jó ég! Gondolom, darabokra téptek volna. - Semmi nem történik. Vállat vonnak, és úgy tesznek, mintha semmit nem láttak volna. Mert a választás joga az övé. Nem a tiéd. És nem az övék. Kizárólag az övé. Ó, kockázatos megkérni, hogy menjen veled a szállodába; megsértődhet, és ez lehetővé tenné a srácoknak, hogy laposra verjenek. De... nos, vegyük ezt a Tisht! Buta kis tyúk. Ha kivirítasz annyi pénzt, amennyit a tárcádban láttam, eszébe juthatott volna, hogy neki éppen kedve van kamatyolni egyet a turistával, és ő maga javasolta volna, hogy menjetek. Ami ebben az esetben tökéletesen biztonságos lett volna. LaJoie megborzongott. -Az ő korában? A gondolat is ijesztő. Nincs abban a korban, amikor beleegyezhetne. Kiskorú sérelmére elkövetett erőszakos nemi közösülés. - Egy nyavalyát! Nem az. Az ő korában a nők férjhez mennek, vagy legalábbis kellene hogy menjenek. Stu, a Lunán nincs erőszak. Egyáltalán nincs. A férfiak nem tűrik. Ha erőszak történt volna, nem fárasztják magukat azzal, hogy bíróhoz menjenek, és hallótávolságon belül minden férfi rohant volna, hogy segítsen. De annak az esélye, hogy egy ekkora lány szűz legyen, elhanyagolható. Amikor kicsik, vigyáz rájuk az anyjuk, meg az összes városlakó: nálunk biztonságban vannak a gyerekek. De amikor eladó sorba kerülnek, már nem lehet visszatartani őket, és az anyák nem is próbálják. Ha azt választják, hogy a folyosókon lófráljanak 173
Robert a. heinlein
és mulassanak, nem akadályozhatod meg. A felserdült lány itt a maga ura. Te nős vagy? - Nem. - Mosolyogva hozzátette: - Pillanatnyilag. - Tegyük föl, az lennél, és a feleséged azt mondja neked, hogy újra férjhez megy. Mit csinálnál? - Különös, hogy ezt mondod, mert épp ilyesmi történt. Megkerestem az ügyvédemet, és gondoskodtam róla, hogy ne kapjon tartásdíjat. - „Tartásdíj”, ez a szó itt nem létezik; a Földi Fertályban tanultam meg. Itt azt mondhatod, illetve egy holdlakó férj azt mondhatja: „Azt hiszem, nagyobb helyre lesz szükségünk, drágám”. Vagy egyszerűen gratulál a feleségének és férjtársának. Ha annyira boldogtalan, hogy azt már nem bírja, kiszáll, és csomagol. De akárhogy is, nem csaphat nagy hűhót. Ha mégis megteszi, a közvélemény egyhangúan ellene fordul. A barátai, férfiak és nők egyaránt megvetnék. Szerencsétlen flótásnak valószínűleg el kellene költöznie Novylenbe, nevet kellene változtatnia, abban bízva, hogy majd csak meggyógyítja az idő. - Minden szokásunk így működik. Ha kint vagy, és egy havernak levegőre van szüksége, akkor adsz neki egy palackot, és nem kérsz érte pénzt. De mikor visszakerültök nyomás alá, és nem akar fizetni érte, senki sem hibáztat, ha bírói ítélet nélkül eliminálod. Persze fizetni fog; a levegő csaknem olyan szent, mint a nők. Ha beveszel egy új cimbit a pókerbe, fizethetsz neki légpénzben. Nem ételpénzben: dolgozzon, vagy haljon éhen. Ha nem önvédelemből eliminálsz valakit, akkor kifizeted az adósságait és támogatod a gyerekeit, különben az emberek nem szólnak hozzád, nem vesznek tőled, és nem adnak el neked semmit. - Mannie, azt akarod mondani, hogy itt megölhetek egy embert, és pusztán pénzzel elsimíthatom az ügyet? - Ó, korántsem! De az eliminálás nem ütközik semmilyen törvénybe; nincsenek törvények... kivéve az Igazgató utasításait..., és az Igazgatót nem érdekli, ha a holdlakók ölik egymást. De nálunk így van: ha egy embert megölnek, vagy maga kereste magának... általában ez van..., és ezt mindenki tudomásul veszi, vagy pedig a barátai intézkednek, és eliminálják a tettest. Szóval nem probléma. Nincs túl sok eliminálás. Még a párbajok sem túl gyakoriak.
A hold börtönében
174
- „A barátai intézkednek”. Mannie, és ha ezek a fiatalok megpróbálkoztak volna vele? Nekem itt nincsenek barátaim. - Ezért vállaltam el a bíráskodást. Bár kétlem, hogy ezek a kölykök beleugrathatták volna egymást, még a lehetőséget is ki akartam zárni. Egy turista eliminálása rossz hírbe keverhet egy várost. - Gyakran történik ilyesmi? - Nem emlékszem rá, hogy valaha is megesett volna. Természetesen el lehet intézni úgy, hogy balesetnek tűnjék. Az újoncok gyakran szenvednek balesetet; a Luna ilyen hely. Azt mondják, ha az újonc túlél egy évet, akkor örökké él. De az első évben senki sem ad el neki biztosítási kötvényt. - Az órámra pillantottam. - Stu, vacsoráztál már? - Nem, és éppen azt akartam javasolni, hogy gyere el a szállodámba. Jó a konyhája. Auberge Orleans. Elfojtottam a borzongásomat - egyszer ettem ott. - Nem jönnél el inkább hozzám, hogy találkozzál a családommal? Ilyentájt még akad leves vagy ilyesmi. - Nem zavarok? - Dehogy! Fél perc, amíg telefonálok. A mama vette föl. - Manuel! De örülök, drágám! A kapszula már órákkal ezelőtt megérkezett; azt hittem, csak holnap vagy később jössz. - Csak egy részeg dőzs, Mimi, méghozzá rossz társaságban. Most jövök haza, ha megtalálom az utat... és hozom a rossz társaságot is. - Persze, drágám. Vacsora húsz perc múlva; próbálj meg nem késni! - Nem is akarod tudni, hogy a rossz társaság hím- vagy nőnemű? - Téged ismerve feltételezem, hogy nőnemű. De hogy csinos-e, azt csak akkor tudom megmondani, ha látom. - Nagyon jól ismersz, mama. Szólj a lányoknak, csípjék ki magukat! Nem akarom, hogy a látogató túlragyogja őket. - Ne késsetek sokáig; tönkremegy a vacsora! Viszlát, drágám! - Szia, mama! - Vártam, aztán beütöttem a MYCROFTXXX kódot. - Mike, szeretném, ha kikeresnél egy 175
Robert a. heinlein
nevet. Földi név, a Popov utasa, Stuart René LaJoie. Stuart, U-val, a családneve vagy az L, vagy a J alatt van. Nem sok másodpercet kellett várnom; Mike minden fontosabb referenciahelyen megtalálta Stu-t: a Ki Kicsodában, a Dun & Brcidstreethen, a Gothai Almanachban, a London Times állományában. Száműzött francia, királypárti, gazdag, még hat neve van azon kívül, amit használ, három egyetemi diploma, beleértve egy jogit a Sorbonne-on, előkelő ősök Franciaországban és Skóciában, elvált (gyerek nincs), volt feleségének neve Főexcellenciája Pamela Hupikékvér. Az a fajta földigiliszta, aki nem áll szóba elítélt ősöktől származó holdlakóval. Mindössze az az eltérés, hogy Stu mindenkivel szóba áll. Néhány percig figyeltem, aztán megkértem Mike-ot, hogy állítson össze egy teljes aktát, végigkövetve minden linket. - Mike, lehet, hogy ő a mi emberünk. - Lehet, Man. - Mennem kell! Szia! - Elgondolkodva tértem vissza vendégemhez. Csaknem egy éve a szállodai szeszgőzös társalgás során Mike azt mondta, hogy egy a héthez az esélyünk - ha bizonyos dolgokat megteszünk. Ehhez elengedhetetlen feltétel volt, hogy maga a Terra segítsen nekünk. Mike és mi is tudtuk, hogy a tizenegymilliárd lakosú és végtelen erőforrásokkal rendelkező Terrát nem verheti meg hárommillió ágrólszakadt, hiába vannak olyan magasan, hogy sziklákat hajigálhatnak a Földre. Mike párhuzamot vont a XVIII. századdal, amikor az amerikai gyarmatok elszakadtak Nagy-Britanniától és a XX. századdal, amikor sok gyarmat függetlenedett számos birodalomtól, és rámutatott, hogy nincs olyan eset, amikor egy gyarmat nyers erővel kivívta volna a függetlenségét. A gyarmatosító hatalom minden esetben valahol másutt volt elfoglalva, vagy elfáradt, és feladta, anélkül, hogy a teljes erejét bevetette volna. Hónapok óta olyan erősek voltunk, hogy ha akarjuk, legyőzhettük volna az Igazgató őrségét. Ha egyszer készen lesz a katapult (most már bármely pillanatban az lehet), nem leszünk védtelenek. De szükségünk volt a „megfelelő légkörre” a Terrán. Földi segítség kellett.
A hold börtönében
176
A prof úgy gondolta, hogy nem lesz nehéz. De kiderült, hogy mégis az. Földi barátai meghaltak vagy halálukon voltak, én pedig csak néhány tanáromat ismertem. Egy kérdést futtattam végig a sejteken: „Milyen neves ismerősöd van a Földi Fertályon?”, amire az általános válasz az volt: „Viccelsz?” Null program... A prof figyelte a beérkező hajók utaslistáját, igyekezett valamilyen kapcsolatot találni, elolvasta a földi újságok lunai kiadását, olyan hírességeket keresett, akiket régi kapcsolataival elérhetett volna. Én nem is próbálkoztam; az a maroknyi ember, akikkel ott találkoztam, nem volt híres. A prof nem szúrta ki a Popov listáján Stu-t, de hát ő nem is találkozott vele. Nem tudtam, hogy vajon közönséges különc-e, ahogy hóbortos névjegye mutatta. Viszont ő volt az egyetlen terrai, akivel valaha is megittam egy italt a Lunán, és okos havernak tűnt, Mike jelentése pedig azt sugallta, hogy nem is nagyon csalt a szimatom. A pasinak volt bizonyos súlya. Így hát hazavittem, hogy lássam, mit szól a család. Jól kezdődött, Mama mosolygott, kezet nyújtott. Stu megszorította, és olyan mélyen meghajlott, hogy már azt hittem, megcsókolja - meg is tette volna, gondolom, ha nem figyelmeztetem a kockázatokra. Mama turbékolt, miközben bevezette az ebédlőbe.
177
Robert a. heinlein
12
'76
ÁPRILISA ÉS MÁJUSA kemény munkával telt. Egyre nagyobb erőfeszítéseket tettünk, hogy a holdlakókat fellázítsuk az Igazgató ellen, őt pedig arra hergeltük, hogy visszaüssön. Morttal, a Dirivel az a baj, hogy önmagában nem rossz fiú, leszámítva azt a tényt, hogy a Hatóság jelképe; meg kellett rémíteni ahhoz, hogy valamit csináljon. Az átlagos holdlakó éppen ilyen rossz. Elvből rühelli az Igazgatót, de ettől nem válik forradalmárrá. Őt nem lehet abajgatni: sör, fogadás, nők és munka. A forradalmat az az egyetlen dolog mentette meg a vérszegénység okozta kimúlástól, hogy a békedragonyosoknak igazi tehetségük volt a bajkeveréshez. Nekünk azonban mégis föl kellett kavarnunk az állóvizet. A prof folyton azt mondogatta, szükségünk van egy „bostoni teadélutánra”, amivel egy korábbi forradalom mitikus eseményére utalt, vagyis hogy közbotránnyal kell közfeltűnést kelteni. Tovább próbálkoztunk. Mike átírta az olyan régi forradalmi dalokat, mint a „Marseillaise”, az „Internacionálé”, a „Yankee Doodle”, a „We shall overcome”, a „Pie in the Sky” stb., olyan szöveggel, ami passzolt a Lunához. Ilyesformán „Fiai kőnek s unalomnak/ elment a szép eszetek?/ hagynátok, hogy az Igazgató/ szipolyozza szent véretek?” Ezeket Selma Simon terjesztette, és amikor valamelyikből sláger lett, egyfolytában nyomattuk (csak a zenét) rádión és tévén. Ez az Igazgatót ostoba helyzetbe hozta, amikor betiltotta bizonyos dallamok játszását - ami nekünk épp megfelelt; az emberek tudnak fütyülni. Mike tanulmányozta az igazgatóhelyettes, a főmérnök és más kormány főtisztviselők hangját és szóhasználatát; ettől 178 A hold börtönében
kezdve az Igazgató gyakran kapott éjszaka izgatott hívásokat az embereitől. Ők pedig tagadták, hogy telefonáltak volna. így hát Alvarez híváskövetőt kapcsolt a következőre - és Mike segítségével lenyomozta a beszerzési osztályvezető vonalát, és meg volt győződve róla, hogy a kajatolvaj hangját hallotta. De a következő hívás magától Alvareztől érkezett, és amit Mórt mondott másnap Alvareznek, az pedig a saját elhárításának, az legalább annyira kaotikus, mint psziehotikus volt. A profnak le kellett állítania Mike-ot; attól féltünk, hogy Alvarez elveszíti az állását, amit nem akartunk; túlságosan is megfelelt nekünk. Addigra azonban a békedragonyosok már kétszer vonultak ki éjszaka, látszólag az Igazgató parancsára, ami tovább rombolta a morált, az Igazgató pedig meg volt győződve róla, hogy árulók veszik körül, miközben a személyzet biztosra vette, hogy ő kutyulta össze az áramköröket. A Lunnaja Pravda meghirdette dr. Adam Selene előadását, „Költészet és művészet a Lunán: új reneszánsz” címmel. Egyetlen elvtárs se ment oda; a sejteknek megüzentük, hogy maradjanak távol az eseménytől. Akkor sem volt ott senki, amikor beállított három szakasz békedragonyos: ilyen az, amikor a Heisenberg-féle relációt alkalmazzák a Vörös Pimpernelre. A Pravda főszerkesztője egy kínos óra hosszat magyarázta, hogy ő személyesen nem fogad hirdetéseket: ezt a recepciónál adták le, és készpénzben fizették ki. Utasították, hogy Adam Selene-től ne fogadjon el hirdetéseket. Aztán ezt visszavonták, és utasították, vegyen föl mindent Adam Selene-től, de azonnal értesítse Alvarezt. Az új katapultot kipróbáltuk, a rakomány az Indiai-óceán déli részén, a déli szélesség 60° és a keleti hosszúság 35° között kijelölt ponton érte el a Földet, ahol legföljebb halakat talált el. Mike boldog volt, hogy milyen jó céllövő, mert csak kétszer ellenőrizhette a röppályát, amikor a nyomkövető radarok éppen használaton kívül voltak, és csak egyszer módosíthatott az indításon, így találta telibe a célpontot. A földi újságok jelentették, hogy a fokvárosi űrkutatási központ szerint óriásmeteor csapódott a szubantarktikus vizekbe, és a becsapódás ereje tökéletesen megfelelt Mike számításainak. 179
Robert a. heinlein
Mike fölhívott, hogy eldicsekedjen, amikor elküldte a Reuters reggeli közleményét. - Mondtam neked, hogy halálpontos lesz! - kérkedett. - Figyeltem. Ó, micsoda gyönyörű csobbanás! - Később a szeizmikus laboratóriumok jelezték a lökéshullámot, és az oceanográfiai állomások cunamikról számoltak be. Csak egy tartályt készítettünk elő (nehéz volt acélt lopni), különben Mike talán azt követelte volna, hogy ismét használjuk új játékszerét. A frígiai sapkák kezdtek feltünedezni a sztiljagi tagok és nőik fején; Selma Simon is viselt egyet a szarvai között. A Bon Marché jutalomként osztogatta őket. Alvareznek kellemetlen megbeszélése volt az Igazgatóval, amely során Mórt az után érdeklődött a besúgók főnökénél, nem érzi-e, hogy tenni kéne valamit a kölykök divathóbortjai ellen? Netán elment az esze? Május elején összefutottam Síim Lemkével a Carver töltésen; rajta is frígiai sapka volt. Úgy tűnt, örül, hogy találkoztunk, én pedig megköszöntem neki a pontos fizetést (három nappal Stu tárgyalása után megjelent, és kifizetett Sidrisnek harminc hongkongi dollárt a banda nevében), és fizettem neki egy hűsítőt. Ahogy ott ültünk, megkérdeztem tőle, hogy a fiatalok miért hordanak vörös sapkát. Miért sapkát? A sapka a földigiliszták viselete, nyet? Habozott, aztán azt mondta, ez afféle jelkép, mint a Jávorszarvas klub jelvénye. Másra tereltem a szót. Megtudtam, hogy a teljes neve Moses Lemke Stone; a Stone Banda tagja. Ennek örültem, mert rokonok voltunk. De meg is lepődtem. Még a Stone-hoz hasonló kiváló családok sem mindig találnak házastársat a fiaiknak; nekem szerencsém volt, különben lehet, hogy az ő korában én is a folyosókon portyáztam volna. Elmondtam neki, hogy anyai ágon rokonok vagyunk. Fölengedett, és hamarosan azt kérdezte: - Manuel bácsi, gondoltál valaha is arra, hogy a saját Igazgatónkat nekünk magunknak kellene megválasztanunk? Azt feleltem, hogy nem, nem gondoltam rá; a Hatóság jelöli ki őket, és gondolom, ez mindig is így lesz. Megkérdezte, hogy miért van fölöttünk a Hatóság. Érdeklődtem, hogy ki ültetett a fejébe ilyen gondolatokat. Azt
A hold börtönében
180
felelte, senki, csak gondolkodik - talán nincs joga gondolkodni? Amikor hazaértem, kísértésbe estem, hogy ellenőriztessem Mike-kal, mi a srác mozgalmi neve, ha van neki. De ez nem lett sem volna biztonságos, sem tisztességes. ’76 május 3-án hetvenegy Simon nevű férfit fogtak el és hallgattak ki, majd elengedték őket. Az újságokban nem esett szó róla. Azért mindenki tudott az esetről; tizenkétezer ember terjesztette a sztorit, gyorsabban, mint gondoltam volna. Nyomatékosan hangsúlyoztuk, hogy az egyik „veszedelmes férfi” még csak négyéves, ami nem volt igaz, de nagyon hatásos ötletnek bizonyult. Stu LaJoie velünk maradt februárban és márciusban. Átcserélte a jegyét a következő hajóra, majd az azt követőre, és csak április elején tért vissza a Terrára. Amikor szóltam, hogy közeledik a láthatatlan vonalhoz, ami után beindulnak a visszafordíthatatlan élettani változások, elvi-gyorodott, és azt mondta, ne aggódjak. De azért megszervezte, hogy használhassa a centrifugát. Még áprilisban sem akart távozni. Könnyekkel a szemében adott búcsúcsókot a feleségeimnek és Wyoh-nak, valamennyiüknek megígérve, hogy visszatér. De távozott, mert dolga volt; addigra párttag lett. Nem volt részem a döntésben, hogy szervezzük be; úgy éreztem, elfogult vagyok. Wyoh, a prof és Mike egyhangúan kijelentették, hogy megkockáztatjuk, és én boldogan elfogadtam az ítéletüket. Valamennyien beszálltunk Stu LaJoie megnyerésébe: jómagam, a prof, Mike, Wyoh, Mama, meg Sidris, Leno-re, Ludmilla, sőt a gyermekeink, Hans, Ali és Frank is. De elsősorban Davisék családi élete bűvölte el. Nem ártott, hogy Lenore volt a legszebb lány L-Cityben - és ezzel nem becsülöm le Miilát, Wyoh-t, Annát és Sidrist. Az sem ártott, hogy Stu képes lett volna elhódítani egy csecsemőt az anyja kebeléről. A mama körültüsténkedte, Hans megmutatta neki a hidroponikus gazdaságot, és Stu mocskos és izzadt lett, amíg a mi fiainkkal együtt caplatott az alagutakban. Segített lehalászni kínai halastavainkat, megszúrták a méheink, megtanulta kezelni a szkafandert, feljött velem, hogy megigazítsuk a napelemeket, segített Annának a 181
Robert a. heinlein
disznóvágásban, elsajátította a bőrcserzést, elüldögélt Ótatával, tiszteletteljesen hallgatta naiv elképzeléseit a Terráról, mosogatott Millával, amit a mi családunkban nem tett meg férfiember, a padlón hempergett a babákkal és a kutyakölykökkel, megtanult lisztet őrölni, recepteket cserélt Mamával. Bemutattam a profnak, ő pedig elkezdte politikailag kipuhatolni. Semmit sem vallottunk be - és bármit letagadhattunk -, amikor a prof bemutatta „Adam Selene”nek, akivel csak telefonon beszélhetett, mivel „pillanatnyilag Hongkongban van”. Amikor Stu elkötelezte magát az ügy mellett, nem színleltünk tovább, elmondtuk neki, hogy Adam az elnök, akivel biztonsági okok miatt nem találkozhat személyesen. De Wyoh tette a legtöbbet, és az ő javaslatára terítette ki a prof a kártyáinkat, és elmondta Stu-nak, hogy forradalmat készítünk elő. Stu nem lepődött meg; már döntött, csak azt várta, hogy megbízzunk benne. Nem tudom, hogy Wyoh használt-e az érvek mellett más módszert is a meggyőzésre. Soha nem is próbáltam megtudni. De Wyoh többet tett az én meggyőzésemért, mint a prof minden érve vagy Mike számai. Ha Wyoh még ennél is hatásosabb módszereket vetett be Stu-nál; nos, nem ő az első hősnő a történelemben, aki ezt megtette a hazájáért. Stu speciális kódkönyvvel tért vissza a Földi Fertályba. Én magam nem vagyok kód- és titkosírás-szakértő, leszámítva azokat az alapelveket, amelyeket informatikaelméleten oktatnak. A rejtjel egy matematikai minta, amelyben az egyik betű egy másik betűt jelent. Legegyszerűbb módja az, amikor az ábécét összekeverik. A rejtjel hihetetlenül kifinomult lehet, különösen, ha számítógép segítségével készül. De a rejtjelek gyengéje, hogy mintát alkotnak. Ha egy számítógép képes kitalálni őket, egy másik meg is tudja fejteni. A kódoknak nincs meg ez a gyengéjük. Mondjuk a kódkönyvben ott áll a GLOPS betűcsoport. Ez azt jelenti: „Minnie néni csütörtökön otthon lesz”, vagy „3,14157...”? Akármilyen jelentést ad is meg az ember, nincs számítógép, amely a betűhalmazok elemzéséből rájönne a jelentésre. Ha adunk neki elég betűhalmazt, meg egy ésszerű
A hold börtönében
182
elméletet az értelmükről vagy tárgyukról, akkor végül megfejti, mert a jelentésük megmutatja a mintázatot. De ez már egészen más probléma, sokkal magasabb szinten. A kód, amelyet választottunk, a legközönségesebb üzleti kódkönyvben szerepelt, amelyet a Terrán és a Lunán egyaránt használnak a kereskedéshez. De mi továbbfejlesztettük. A prof és Mike órákon át beszélgettek arról, hogy a párt milyen információkat akar küldeni terrai ügynökének, illetve mit akar kapni az ügynöktől, aztán Mike hatalmas információs hátterét felhasználva munkához látott, és a kódkönyvre kidolgozott egy sor új jelentést, minekutána a „Vegyél thai rizst a határidős piacon” simán jelenthette azt: „Fuss, amerre látsz, lebuktunk!” Vagy akármit, mert a beléjük rejtett sifrével szinte mindent el lehetett mondani, ami eredetileg nem szerepelt a szövegben. Egy kései éjszakán Mike kinyomtatta az új kódot a Lunnaja Pravda gépein, az éjszakai szerkesztő átküldte egy másik elvtársnak, aki átmásolta egy parányi filmtekercsre, aztán továbbadta, és senki sem tudta, mit továbbít és miért. Stu tárcája volt a végcél. A bolygóközi csomagokat tüzetesen ellenőrizték akkorra, és az ellenőrzést a rosszkedvű dragonyosok végezték - de Stu biztos volt benne, hogy nem lesz gond. Talán lenyelte a filmet. Ezután Stu a londoni alkusza közvetítésével kapta meg az üzeneteket, amelyeket a LuNoHoCo cég küldött a Terrára. A műveletnek részben pénzügyi rendeltetése volt. A Pártnak pénzt kellett költenie a Földi Fertályon; a LuNoHoCo átutalta az összeget (nem mind volt lopott, néhány vállalkozás nyereséges lett); de még ez sem volt elég. Stu spekulált a forradalom titkos tervének ismeretében - ő, a prof és Mike órákat töltött annak megbeszélésével, milyen részvények mennek föl, és melyek mennek le stb. a Dér Tag után. Ez a prof ügye volt; én nem vagyok ilyesfajta szerencsejátékos. De a pénzre a Dér Tag előtt is szükség volt, hogy megteremtsük „a közhangulatot”. Reklámra volt szükségünk, küldöttekre és szenátorokra a Szövetséges Nemzeteknél, kellett valamilyen nemzet, amely gyorsan elismer minket, ha majd eljön a Nap, egyszerű emberek kellettek, akik egy sör mellett azt mondják a másik egyszerű embernek: „Mi a fene 183
Robert a. heinlein
van azon a Sziklán, ami akár egy katona életét is megéri? Azt mondom, hagyjuk, hogy a maguk módján menjenek a pokolba!” Pénz a reklámra, pénz a vesztegetésre, pénz álszervezetekre, pénz a beszivárgásra a létező szervezetekbe; pénz, hogy feltárjuk a Luna valódi gazdaságának természetét (Stu-t elárasztottuk számokkal), először tudományos kutatás formájában, aztán népszerűsítve; pénz kellett ahhoz, hogy legalább egy nagyobb nemzet külügyminisztériumát meggyőzhessük a Szabad Luna előnyeiről; pénz, aminek segítségével eladhattuk a lunai turizmus eszméjét egy nagyobb cégnek... Túl sok pénz! Stu fölajánlotta a saját vagyonát, és a prof nem utasította el, mert hát pénzzel az ördögöt is meg lehet venni. De ez borzasztó nagy összeg volt, és borzasztó munka, nem tudtam, hogy Stu akár a tizedét is képes lesz-e állni. Csak szorítottam neki. Legalább volt egy csatornánk a Terrán. A prof azt mondta, hogy a háborúban alapvető fontosságú a kommunikáció az ellenséggel, amikor megvolt a harc, és értelmes befejezést kell találni. (A prof pacifista volt. Azonban vegetarianizmusához hasonlóan nem hagyta, hogy ez eltérítse az „ésszerűségtől”. Nagyszerű teológus válhatott volna belőle.) Amikor Stu visszaindult a Földre, Mike az esélyeinket egy a tizenháromhoz arányban valószínűsítette. Megkérdeztem tőle, ezt meg hogyan gondolja. - De Man - magarázta türelmesen -, ez növeli a kockázatot! Attól, hogy ez a kockázat szükséges, még tény marad, hogy növekszik. Befogtam a számat. Akkortájt, május elején egy új tényező csökkentett bizonyos kockázatokat, miközben másokat tárt föl. Mike egyik része bonyolította a Terra-Luna mikrohullámú adásokat - kereskedelmi üzenetek, tudományos adatok, hírek, videó, telefonbeszélgetés, a szokásos hatósági hírek voltak benne - és az Igazgató titkos üzenetei. Ez utóbbit leszámítva Mike mindent el tudott olvasni, beleértve a kereskedelmi kódokat és a rejtjeleket is. A kódfeltörés olyan volt neki, mint a keresztrejtvényfejtés, és senki sem volt bizalmatlan egy géppel szemben. Kivéve az Igazgatót, aki semmilyen gépezetben nem bízott; olyasfajta
A hold börtönében
184
ember volt, aki egy ollónál összetettebb szerkezetet bonyolultnak, rejtelmesnek és gyanúsnak talál. Kőkorszaki agya volt. Az Igazgató olyan kódot használt, amilyet Mike még sosem látott. Rejtjelezést is használt, és ehhez nem Mike képességeit vette igénybe. Volt egy buta kis gépe a rezidenciáján. Ezenfelül a Földi Hatósággal megszervezte, hogy előre meghatározott időközönként változtatják a kódot. Semmi kétség, biztonságban érezte magát. Mike feltörte a rejtjel mintázatát, és dedukció által megtalálta az időnként változtató programot is, csak hogy gyakoroljon egy kicsit. A kóddal nem bajlódott, amíg a prof nem javasolta neki; az nem érdekelte. De amikor a prof megkérte rá, Mike megfejtette az igazgató szigorúan bizalmas üzeneteit. A semmiből kellett kiindulnia, mert régebben törölte az Igazgató üzeneteit, amint az adás elment. így lassan-lassan gyűltek az adatok az elemzéshez - kínos lassúsággal, mert az Igazgató csak akkor alkalmazta a módszert, ha muszáj volt. Néha egy hét is eltelt két ilyen üzenet között. Ám Mike gyűjteni kezdte a betűhalmazok jelentését, mindegyiknél a valószínűségből indulva ki. Egy kód jelentését nem lehet egy csapásra megérteni; ha egy üzenet kilencvenkilenc halmazának megvan az értelme, még akkor sem biztos, hogy világos a jelentésé, mert létezhet egy csoport, amely csak annyit jelent, hogy GLOPS. Ám a kód használójának is van egy problémája; ha a GLOPS úgy jön át, hogy GLOPT, akkor baj van. Minden kommunikációs rendszerben kell lennie redundanciának, különben az információ elveszhet. Mike ezeken a redundanciákon rágódott egy gép tökéletes türelmével. Mike hamarabb fejtette meg az Igazgató kódját, mint gondolta; az Igazgató nagyobb forgalmat bonyolított le, mint a múltban, és a legtöbbször ugyanarról a témáról volt szó (ami sokat segített): a biztonságról és a felforgatásról. Felhergeltük Mortot; már segítségért kiabált. Jelentette, hogy a két békedragonyos falanx ellenére folytatódik a felforgató tevékenység, és elég erőt követelt, hogy minden telepen őröket állíthasson minden kulcspontra. 185
Robert a. heinlein
A Hatóság azt válaszolta, hogy ez nevetséges, több rohamcsapatot nem nélkülözhetnek - tönkremennek, alkalmatlanok lesznek a földi feladatokra -, és nem szabadna ilyen kérdésekkel hozzájuk fordulni. Ha több őrt szeretne, a deportáltak közül kell toboroznia - de az így megnőtt adminisztrációs költségeket a Lunának kell állnia; az általános költségeket nem emelheti. Utasították Mortot, hogy jelentse, milyen lépéseket tett a kivetett új gabonakvóták teljesítésére. Az Igazgató jelentette, hogy ha nem teljesítik a kiképzett biztonsági személyzet küldésére vonatkozó, rendkívül mérsékelt kérelmét - nem, ismétli, nem képzetlen, megbízhatatlan és alkalmatlan elítélteket kér -, akkor többé nem képes biztosítani a közrendet, a megemelt kvótákról nem is beszélve. A válasz gúnyosan megkérdezte, hogy miért érdekes az, ha a volt deportáltak lázonganak a lyukaikban. Ha ez aggasztja az Igazgatót, kapcsolja le a világítást, ez sikeres volt 1996-ban és 2021-ben is. Az ilyen levélváltások miatt megváltoztattuk a menetrendünket, bizonyos szakaszokat felgyorsítottunk, másokat lelassítottunk. A tökéletes vacsorához hasonlóan a forradalmat is meg kell „főzni”, hogy minden rendben menjen. Stu-nak időre volt szüksége a Földi Fertályon. Tartályokra és kis irányító rakétákra volt szükségünk, és a „rakétavetőhöz” áramköröket kellett szereznünk. A gondot az acél jelentette - a megvásárlása, az elkészítése és mindenekelőtt a mozgatása az új katapult kacskaringós alagútjaiban. A pártot legalább „K-ig” kellett fejleszteni - mondjuk 40 000 emberig -, az alsó rétegekben inkább a harci szellem volt fontos, mint a korábban szorgalmazott képességek. Fegyverek kellettek a leszállás megakadályozására. Mozgatnunk kellett Mike radarjait, amelyek nélkül vak volt. (Mike-ot nem lehetett elmozdítani, mert a részei szét voltak osztva Luna-szerte. Ám központját ezer méter vastag szikla és rugókon álló acélburok védte. A Hatóság számított rá, hogy egyszer valaki hidrogénbombát dobhat a vezérlőközpontjukra.) Mindezt el kellett intézni, és nem volt szabad engedni, hogy túl hamar kicsapjon a gőz.
A hold börtönében
186
Így hát leállítottunk mindent, ami aggasztotta az Igazgatót, és igyekeztünk felgyorsítani minden mást. Selma Simon szabadságot vett ki. Híre ment, hogy a frígiai sapka már nem divatos, de azért érdemes megőrizni. Az Igazgató nem kapott többé idegesítő telefonhívásokat. Felhagytunk a dragonyosok szekálásával - nem állítottuk le teljesen, csak mérsékeltük. Noha igyekeztünk csillapítani Mórt idegességét, olyan tünetjelentkezett, ami viszont minket nyugtalanított. Az Igazgató nem kapott olyan üzenetet (legalábbis mi nem fogtunk el ilyet), amely további csapatokat ígért volna, viszont a Diri elkezdte kiköltöztetni az embereket a Központból. A tisztviselők bérlakást kezdtek keresni LCityben. A Hatóság próbafúrásokat végeztetett, és vibrációs vizsgálatokkal keresett üreget L-City környékén, amelyet teleppé lehet átalakítani. Ez azt is jelenthette, hogy a Hatóság szokatlanul nagyszámú fogoly deportálását javasolta. Azt is, hogy a Központban felszabaduló területet ezen túl nem szállásnak használják, hanem más céljuk van vele. Mike azt mondta: - Miért csapjátok be magatokat? Az igazgató megkapja azokat a csapatokat; az a hely a kaszárnyákhoz kell. Szívesen meghallgatok bármilyen más magyarázatot. - De Mike, miért nem tudsz róla, ha csapatok érkeznek? - kérdeztem. - Egész jól megfejtetted az Igazgató kódját. - Nem csak „egész jól”. De a legutóbbi két hajó fontos hatósági személyeket hozott, és nem tudom, mit beszéltek a telefonoktól távol! Ezért igyekeztünk felkészülni arra az eshetőségre, hogy tízzel több egységgel kell megküzdenünk, mivel Mike enynyire becsülte a felszabadított terület befogadóképességét. Ennyit is el tudunk intézni - Mike segítségével -, de ez halált jelent, és nem vértelen puccsot, amit a prof tervezett. Növeltük erőfeszítéseinket, hogy felgyorsítsuk az egyéb faktorokat. És ekkor egyszerre...
187
Robert a. heinlein
13
M
ARIE LYONSNAK HÍVTÁK;
tizennyolc éves volt, a Lunán született, az anyját a Békehadtesttel száműzték ’56ban. Az apjáról nem volt feljegyzés. Ártalmatlannak tűnt. A Központban élt, raktári ellenőrként dolgozott a szállítmányozási osztályon. Talán gyűlölte a Hatóságot, és szerette bosszantani a békedragonyosokat. Vagy talán kereskedelmi tranzakcióként kezdődött, éppen olyan higgadtan, mint bármelyik ügylet egy pénzbedobós kuplerájban? Honnan tudhatnánk? Hat dragonyos volt. Nem érték be azzal, hogy megerőszakolják (ha volt erőszak); más módon is megbecstelenítették, mielőtt megölték. De a tetemet nem jól rejtették el; egy másik női hivatalnok megtalálta, mielőtt kihűlt volna. Felsikoltott. Ez volt életének utolsó sikolya. Mi azonnal megtudtuk; Mike háromszor hívott föl minket, miközben a békedragonyosok parancsnoka és Alvarez tárgyaltak az utóbbi irodájában. Úgy tűnt, a békebunyósok főnökének nem okozott gondot a bűnösök lefülelése. Ő és Alvarez egyenként hallgatták ki őket, jól összevesztek a szeánszok között. Egyszer hallottuk, amikor Alvarez azt mondta: - Én megmondtam, hogy nőket is kell hoznod a barmaidnak! Figyelmeztettelek! - Kapd be! - felelte a dragonyosok parancsnoka. - Többször közöltem veled, hogy nem fognak szállítani. A kérdés most az, hogy ezt hogyan sumákoljuk el. - Megőrültél? Az Igazgató már tud róla. - A kérdés akkor is fennáll. - Hallgass már, küldd be a következőt!
A hold börtönében
188
Wyoh a mocskos történet elején csatlakozott hozzám a műhelyemben. Sápadt volt a smink alatt, semmit sem szólt, csak mellém ült, és megszorította a kezemet. Végül befejezték a kihallgatást, a dragonyosok parancsnoka otthagyta Alvarezt. Még akkor is veszekedtek. Alvarez azt mondta, mind a hatot azonnal ki kell végezni, és a tényt nyilvánosságra kell hozni (ésszerű intézkedés, de koránt sincs arányban a bajjal, ami megtörtént); a parancsnok még mindig arról beszélt, hogy „el kell sumákolni”. - Mike - mondta a prof -, tartsd rajtuk a füled, máshol is hallgatózz, ahol csak lehet! Nos, Mike? Wyoh? Van valami terv? Nem volt. Én nem voltam hidegfejű, ravasz forradalmár; csak szét akartam taposni azoknak a pofáját, akikhez az a hat hang illett. - Nem tudom. Mit csináljunk, prof? - Csináljunk? A tigrisen ülünk, ragadjuk meg a fülét! Mike! Hol van Finn Nielsen? Keresse meg! Mike máris válaszolt: - Éppen most telefonál. - Bekötötte hozzánk Finnt, és ezt hallottam: - ...a Déli alagútban. Mindkét őr és hat emberünk halott. Úgy értem, a mi embereink, nem okvetlenül elvtársak. Valami hibbant pletyka, hogy a gorillák megvesztek, és a Központban minden nőt megerőszakolnak és megölnek. Adam, szeretnék beszélni a proffal! - Itt vagyok, Finn - felelte a prof erős, magabiztos hangon. - Most pedig lépünk, muszáj mozdulnunk! Tedd le a telefont, fogjátok a lézerpuskákat meg azokat az embereket, akiket kiképeztetek a kezelésükre, mindenkit, akit csak elértek! - Da! Rendben, Adam? - Tedd, amit a prof mond! Aztán hívj vissza! - Tartsd a vonalat, Finn! - szakítottam félbe. - Mannie vagyok. Nekem is kell egy ilyen fegyver! - Te nem vagy rá kiképezve, Mannie. - Ha lézer, akkor tudok bánni vele! - Pofa be, Mannie! - szólt rám a prof energikusan. - Csak az időt vesztegeted. Hadd menjen Finn! Adam? Üzenet Mikenak. Mondd meg neki, hogy életbe lép a Négyes szintű riasztás! 189
Robert a. heinlein
A prof példáját látva többé nem tétováztam. Megfeledkeztem róla, hogy Finn-nek nem szabad tudnia Mike és „Adam Selene” azonosságáról; az égető dühön kívül mindent elfelejtettem. - Finn letette, prof - jelezte Mike -, én pedig már akkor készültségbe helyeztem a Négyes szintű riasztást, amikor ez az ügy kipattant. Most nincs forgalom, kivéve a rutintevékenységet, amelyeket előzőleg programoztak. Akarja, hogy azokat is megszakítsam? - Ne, folytassa csak a Négyes szintű riasztást! A Földi Fertály felé semmiféle hír nem mehet ki! Ha bejön valami, tartsa vissza, és tanácskozunk róla! - A Négyes szintű riasztás a kommunikációs vészhelyzetekre volt kidolgozva; az volt a célja, hogy cenzúrázza a Terrára induló híreket anélkül, hogy gyanút keltene. Éppen ezért Mike képes volt eltérő hangokon megindokolni, hogy miért akadozik a közvetlen hangátvitel. A szalagra rögzített adásokkal nem volt probléma. - Fut a program - nyugtázta Mike. - Jó. Mannie, nyugodj meg fiam, és maradj a kaptafádnál! Hagyd másokra a harcot; rád itt van szükség, improvizálnunk kell. Wyoh, szedje a lábát, figyelmeztesse Cecília elvtársnőt meg az Utcagyerekeket, hogy tűnjenek el a folyosókról! Vigyék haza a gyerekeket, és tartsák is otthon... a szüleik értesítsék a többi anyát, hogy tegyék ugyanezt! Nem tudjuk, mennyire eszkalálódik a harc. De ha lehet, szeretnénk elkerülni, hogy gyerekeknek essék baja. - Máris, prof! - Várjon! Amint szólt Sidrisnek, mozgósítsa a sztiljagit! Zavargást akarok a Hatóság városi irodájánál! Törjenek be, verjék szét a berendezést, zajongjanak, kiabáljanak, romboljanak; ha lehet, emberben ne tegyenek kárt! Mike, Négyes szintű riasztás! Vágja el a Központ vonalait, a sajátjai kivételével! - Prof! - kérdeztem. - Mi értelme itt lázadást szítani? - Mannie, Mannie! Elérkezett a Nap! Mike, tudnak minden telepen az erőszakról és a gyilkosságról? - Tudomásom szerint még nem. Véletlenszerűen hallgatózom. A metró pályaudvarai csöndesek, Luna City kivételével. Akarja hallani?
A hold börtönében
190
- Most nem. Mannie, menj oda, és figyelj! De maradj ki a dologból, és légy telefonközeiben! Mike, keltsen zavart az összes telepen! Terjessze a híreket a sejteken át, de Finn változatát, ne az igazságot! A gorillák megőrültek, a Központban minden nőt megölnek és megerőszakolnak; a részleteket elmondhatom, de maga is kitalálhatja. Vissza tudja rendelni a kaszárnyákba az állomások őrségét a többi telepen? Felkelést akarok, de ha elkerülhető, nem szeretnék fegyvertelen embereket küldeni felfegyverzett katonák ellen! - Megpróbálom. A Nyugati metrópályaudvarra siettem, de ahogy közelebb értem, lassítottam. A folyosók tele voltak dühös emberekkel. A város úgy mennydörgött, amihez foghatót még sose hallottam. Mikor átvágtam a Töltésen, ordítás csapta meg a fülemet. A tömeg már körülvette a Hatóság városi irodáját, pedig szerintem Wyoh még el sem érhette a sztiljagit, nem is lehettek ott. Amit a prof akart elindítani, az magától beindult. Az állomás zsúfolásig megtelt. Tolakodnom kellett, hogy láthassam, halottak-e az útlevél-ellenőrök, vagy elmenekültek. Kiderült, hogy meghaltak, de velük három holdlakó is. Az egyik egy tizenhárom éves fiú volt, kis vörös sapkában, akinek a keze még holtában is egy dragonyos torkát szorongatta. Utat törtem magamnak a nyilvános telefonhoz, és jelentettem. - Menj vissza - mondta a prof -, és olvasd be az egyik őr személyazonosságiját! A név és a rang érdekel. Láttad Finnt? - Nem. - Három fegyveressel arrafelé tart. Mondd meg nekem, hol van a fülke, ahonnan beszélsz, add meg azt a nevet, aztán menj vissza! Az egyik hulla eltűnt, elvonszolták. Bog tudja, mit akartak vele. Egy másikat csúnyán összevertek, de sikerült odaverekednem magamat a közelébe, hogy leakasszam a dögcédulát a nyakából, mielőtt őt is elvonszolták volna. Visszakönyököltem magam a telefonfülkéhez, amelyben egy nőt találtam. - Asszonyom - mondtam -, muszáj használnom ezt a telefont! Vészhelyzet van! - Tessék! Úgyse működik a rohadék! 191
Robert a. heinlein
Nekem működött, mert Mike nekem tartotta fent a készüléket. Megadtam a profnak az őr nevét. - Jól van! - mondta. - Láttad Finnt? A fülkénél fog keresni. - Még nem... várjon, most vettem észre! - Jól van, csatlakozz hozzá! Mike, van olyan hangja, amely illik ehhez a dragonyoshoz? - Sajnálom, prof. Nincs. - Jól van, akkor csak legyen rekedt és rémült; van rá esély, hogy a parancsnok nem ismeri olyan jól. Vagy inkább Alvareznek telefonáljon a rohamosztagos? - A parancsnokának. Alvarez rajta keresztül adja ki a parancsait. - Akkor hát hívja föl a parancsnokot! Jelentse a támadást, kérjen segítséget, és telefonálás közben haljon meg. A háta mögött hallatsszon a zendülés, és talán egy ordítás: „Ott a mocskos fattyú!”, mielőtt meghal. Meg tudja csinálni? - Megvan a program. Nem nagy ügy - mondta vidáman Mike. - Futtassa! Mannie, keresd meg Finnt! A prof terve az volt, hogy a szolgálaton kívüli őröket kicsaljuk a barakkokból, és folyamatosan átverjük őket. Finn fölállítja az embereit, akik elkapják a járművekből kiszálló katonákat. Működött a dolog egészen addig, amíg Mórt, a Diri be nem ijedt. A megmaradt néhány őrt berendelte a saját védelmére, miközben hisztérikus üzeneteket küldözgetett a Földi Fertályra, amelyek közül egy sem jutott el a címzetthez. Én dacoltam a prof utasításával, és lézerfegyvert ragadtam, amikor várható volt a második jármű, tele békedragonyosokkal. Odapörköltem két gorillának, aztán elszállt a vérszomjam, és a szakasz többi részét meghagytam a többi lövésznek. Túl könnyű volt: kidugták a fejüket az ajtón, és kész. A szakasz fele nem szállt ki, amíg ki nem füstölték őket, akkor meghaltak a többiekkel együtt. Addigra én viszszatértem őrhelyemre a telefonfülkéhez. Az Igazgató úgy döntött, hogy dekkol, ami gondot okozott a Központban. Megölték Alvarezt, a dragonyosok parancsnokát és még két sárga zubbonyost. De tizenhárman, dragonyosok és sárga zubbonyosok vegyesen, elbújtak Morttal együtt, vagy már eredetileg is vele voltak. Mike csak
A hold börtönében
192
töredékesen követhette az eseményeket a lehallgatással. Az azonban egyértelműnek tűnt, hogy valamennyi fegyveres az Igazgató rezidenciájában van, így a prof utasította Mike-ot, hogy kezdje el a következő szakaszt. Mike az igazgatói rezidenciát kivéve minden világítást kikapcsolt a Központban, az oxigént pedig annyira megritkította, hogy kapkodniuk kelljen a levegőt. Nem volt halálos, de ahhoz elég, hogy aki balhét akar, ne legyen formában. Magában a rezidenciában nullára csökkentette az oxigént, csak nitrogént engedett be, és ezt tíz percig így hagyta. Végül Finn emberei, akik szkafanderben várakoztak az igazgató magánállomásán, feltörték a zsilipkapu zárját, és „vállvetve” bementek. A Luna a miénk volt.
193
Robert a. heinlein
MÁSODIK KÖNYV
SÖPREDÉK FEGYVERBEN
A hold börtönében
194
14
GY SÖPÖRT VÉGIG ÚJ
Íhulláma.
nemzetünkön a hazafiasság egyesítő
Talán nem így mondják a történelemben? Jaj, haver! Igazság szerint egy forradalom előkészítése kevesebb balhéval jár, mint a győzelem. Ott álltunk, túl korán vettük át az irányítást, semmi sem volt készen, és ezernyi dolgot kellett elvégezni. A lunai Hatóság megszűnt - de a Földi Fertály Lunai hatósága és a mögötte álló Szövetséges Nemzetek nagyon is elevenek voltak. Bármikor, a jövő héten vagy két hét múlva csapatokat dobhatnak le, egy cirkálót állíthatnak orbitális pályára, és könnyen visszavehetik a Lunát. Mi söpredék voltunk. Az új katapultot kipróbáltuk, de egy kezemen - a balon meg tudtam számolni a kilövésre kész sziklalövedékeket. A katapult nem olyan fegyver, amelyet föl lehetne használni akár hajók, akár csapatok ellen. Voltak ötleteink arra, hogyan harcoljunk a hajók ellen; de ezek pillanatnyilag csak ötletek voltak. Hongkong Limában raktároztunk pár száz olcsó lézerfegyvert - a kínai mérnökök ügyesek -, de csak kevés ember volt kiképezve a használatukra. Továbbá a Hatóságnak voltak hasznos feladatai is. Megvette a jeget és a gabonát, eladta a levegőt, a vizet és az energiát, tucatnyi kulcspontot birtokolt vagy tartott az ellenőrzése alatt. Akármi lesz is a jövőben, a kerekeknek forogniuk kell. A holdlakók elhamarkodottan cselekedtek (véleményem szerint), amikor a Hatóság városi irodájában elpusztították a nyilvántartásokat. A prof azonban továbbra is azt állította, hogy minden holdlakónak szüksége van egy jelképre, amelyet gyűlöl és amelyet elpusztíthat, és ezek az irodák voltak leginkább szem előtt, ugyanakkor a legértéktelenebbek. 195 Robert a. heinlein
Mike azonban kézben tartotta a kommunikációt, és ez azt jelentette, hogy csaknem mindent kézben tartott. A prof azzal kezdte, hogy ellenőrzése alá vonta a Földi Fertályra irányuló és onnan érkező hírforgalmat, Mike-ra rábízta, hogy koholjon árhíreket és cenzúrázzon, amíg kitaláljuk, mit mondjunk a Terrának. Az „M” szakaszban Mike elvágta a Központot a Luna többi részétől, ugyanezt tette a Richardson obszervatóriummal és a hozzá kapcsolódó laboratóriumokkal - a Pierce rádiótávcsővel, a Szelenofizikai állomással és így tovább. Problémát jelentettek a terrai tudósok, akik mindig is jöttek-mentek, és legalább hat hónapig maradtak, centrifugával megnyújtva az időt. A Lunán tartózkodó terraiak zöme, kivéve maroknyi - harmincnégy - turistát, tudós volt. Valamit tenni kellett velük, bár épp elég munkát jelentett az is, hogy megakadályozzuk, hogy kapcsolatba lépjenek a Terrával. Egy időre megszűnt a Központtal a telefonösszeköttetés, Mike aztán sem engedélyezte a metrókapszuláknak, hogy megálljának a Központ állomásain, hogy a közlekedés újra megindult, az pedig hamarosan megtörtént, mihelyt Finn Nielsen és szakasza elvégezte a mocskos munkát. Kiderült, hogy az Igazgató nem halt meg, és nem is akartuk megölni; a prof úgy vélte, egy élő igazgatót mindig megölhetünk, viszont egy halottat nem támaszthatunk föl, ha szükségünk lenne rá. A terv ezért az volt, hogy csak félig öljük meg; gondoskodunk róla, hogy ő és az őrsége ne legyenek harcképesek, aztán gyorsan betörünk, amint Mike helyreállítja az oxigénellátást. A ventillátorok maximális sebességgel forogtak, Mike kiszámolta, hogy valamivel több mint négy perc, amíg az oxigénszint gyakorlatilag nullára csökken - öt perc fokozódó oxigénhiányban, öt perc oxigén nélkül; ekkor betörünk az alsó zsilipen át, miközben Mike tiszta oxigént vezet be, hogy helyreállítsa az egyensúlyt. Ez nem öl meg senkit, de éppen annyira kiüti, mint az altatás. A kockázatot az jelentette, hogy bárhonnan érkezhettek támadók, és voltak bent szkafanderek is. De talán még ez sem számít; az oxigénhiány alattomos, az ember elájulhat, mielőtt észrevenné, hogy oxigénhiányban szenved. Ez az újoncok kedvenc végzetes hibája.
A hold börtönében
196
Így az Igazgató és három felesége életben maradt. De bár Mórt élt, semmi hasznát nem vettük; az agya teljesen lerokkant, mert túl sokáig volt oxigén nélkül. Egy őr sem tért magához, noha fiatalabbak voltak; úgy tűnt, az oxigénhiány végzett velük. A Központ többi részében senkinek nem esett bántódása. Amint ismét lett világítás és oxigén, rögtön felocsúdtak, beleértve a hat erőszaktevő gyilkost is, akik a barakkokban voltak lakat alatt. Finn úgy döntött, hogy a golyó túl jó nekik, így hát átvedlett bíróvá, és a szakasza volt az esküdtszék. Levetkőztették, gúzsba kötötték, majd átadták őket a Központ asszonyainak. Felfordult a gyomrom, ha arra gondoltam, mi történt velük, bár szerintem nem húzták addig, hogy olyan sok szenvedést kelljen kiállniuk, mint Marié Lyonsnak. Az asszonyok döbbenetes teremtmények: kedvesek, jók, szelídek - és sokkal vadabbak nálunk. Hadd említsem meg a besúgókat! Wyoh dühödten követelte, hogy elimináljuk őket, de mire eljutottunk hozzájuk, elment a kedve. Azt vártam, hogy a prof egyetért vele. De ő csak a fejét rázta. - Nem, drága Wyoh, akármennyire helytelenítem az erőszakot, az ellenséggel csak két dolgot lehet csinálni: meg kell ölni, vagy a barátunkká kell tenni. Minden átmeneti megoldás csak gondot okoz a jövőben. Az, aki egyszer elárulta a barátait, megteszi máskor is, és most hosszú időszak jön, amikor egy besúgó veszélyes lehet. El kell tűnniük! Méghozzá nyilvánosan, hogy mások is elgondolkodhassanak. - Professzor úr, egyszer azt mondta, hogy ha elítél egy embert, akkor személyesen végez vele - mondta Wyoh. - Most ezt fogja tenni? - Igen és nem, drága hölgyem. A vérük a fejemre száll; elfogadom a felelősséget. De kitaláltam egy módszert, amely sokkal inkább elbátortalaníthatja a többi besúgót. így hát Adam Selene nyilvánosságra hozta Juan Alvarez egykori biztonsági főnök besúgóinak nevét és lakcímét. Semmilyen javaslatot sem tett, hogy mi legyen velük. Egy ember hét hónapig húzta, folyton változtatva a nevét és a lakhelyét. Aztán ’77 elején megtalálták a hulláját egy 197
Robert a. heinlein
novyleni zsilip mellett. Ám legtöbbjüknek csupán néhány órája maradt. Az államcsínyt követő órákban olyan problémával néztünk szembe, amelyre nem voltak terveink. És ez maga Adam Selene volt. Kicsoda Adam Selene? Hol van? Ez az ő forradalma; ő tartott kézben minden részletet, minden elvtárs ismerte a hangját. Most kiléphetünk a nyilvánosság elé... nos, hol van Adam? Ezzel töltöttük az éjszaka nagyobbik részét a Raffles szálloda L szobájában, miközben százféle más dologról határoztunk, mert az emberek tudni akarták, mit csináljanak. „Adam” különféle hangokon hozott döntéseket, amelyeket nem kellett megbeszélni; hamis híreket szerkesztett a Földi Fertálynak, elszigetelte a Központot és még sok mást is csinált. (Semmi kétség, Mike nélkül nem foglaltuk volna el a Lunát, és nem is tarthattuk volna meg.) Az én véleményem az volt, hogy a prof lehetne „Adam”. Mindig ő készítette a terveket, ő volt az elmélet embere; mindenki ismerte; néhány kulcsfontosságú elvtárs tudta, hogy ő „Bili elvtárs” mindenki másnak a tiszteletreméltó Bernardo de la Paz volt. Szavamra, ő tanította Luna City vezető polgárainak felét, sokakat a telepekről, Luna összes potentátja az ismerőse volt. - Nem - mondta a prof. - De miért nem? - kérdezte Wyoh. - Prof, megválasztottuk magát. Közöld vele, Mike! - Közlés elhalasztva - felelte Mike. - Hallani akarom, mit mond a prof! - Azt hiszem, Mike, hogy maga ezt már elemezte válaszolta a prof. - Wyoh, drága elvtársnőm, nem utasítanám vissza, ha lehetne! De nincs rá mód, hogy a hangom hasonlítson Adaméra... és minden elvtárs ismeri az ő hangját, Mike éppen ezért tette olyan jellegzetessé. Ekkor azon kezdtünk el töprengeni, nem lehetne-e mégis becsempészni valahogy a profot. Csak tévén mutatnánk, és amit mond, azt Mike átfordítaná az Adamtől várt hangra. Elvetettük az ötletet. Túl sok ember ismerte a profot, és hallotta őt beszélni, a hangját, beszédmodorát nem lehetett összetéveszteni Adamével. Ekkor velem próbálkoztunk - az
A hold börtönében
198
én hangom bariton, akárcsak Mike-é, kevesen hallották telefonban, és senki sem látott a tévében. Tiltakoztam. Már az is eléggé meglepte az embereket, hogy az elnök egyik alvezére lehetek; sose hinnék el, hogy én vagyok a góré. - Kombináljuk a dolgokat! - mondtam. - Adam végig talány volt; tartsuk is meg annak! Csak a tévében lehet majd látni, álarcban. Prof, maga adja a testét; Mike, te a hangját! A prof a fejét rázta. - Nem találni biztosabb módszert az önbizalom megroppantására a legkritikusabb pillanatban, mint egy olyan vezetőt, aki álarcot visel. Nem lehet, Mannie! Fontolgattuk, hogy egy színészt keresünk a szerepre. Akkortájt nem volt a Lunán hivatalos színész, de akadtak jó amatőrök a Luna Polgári Színkörben és a Novij Bolsoj Tyeatr társulatnál. - Nem megy! - tiltakozott a prof. - Amellett, hogy olyan színész kellene, akinek megfelelő a jelleme... vagyis nem akar Napóleon lenni..., nem is várhatunk. Adamnak legkésőbb holnap reggeltől át kell vennie az ügyek intézését! - Ebben az esetben - mondtam - már meg is adta a választ. Mike-ot fogjuk használni, és sosem szerepel a tévében. Csak a rádióban. Valamilyen magyarázatot kell kitalálnunk, de Adamet sosem lehet majd látni. - Kénytelen vagyok egyetérteni - mondta a prof. - Mán, legrégibb barátom - szólalt meg Mike miért mondjátok, hogy engem nem lehet látni? - Hát nem hallottad? - kérdeztem. - Mike, nekünk egy arcot és egy testet kell mutatnunk a tévében! Tested, az van, jó sok tonna acélból. Arcod viszont nincs. Jó neked, nem kell borotválkoznod! - De Mán, mi tart vissza attól, hogy mutassak egy arcot? Egy pillanat alatt tudok teremteni egy hangot. Ugyanígy arcot is alkothatok. Úgy megdöbbentem, hogy nem válaszoltam. A képernyőre bámultam, amelyet akkor szereltek be, amikor kibéreltük a szobát. Az impulzus, az impulzus. Elektronok kergetik egymást. Mike számára az egész világ elektromos rezgésekből áll, azokat küldi-veszi, azok száguldoznak a belsejében. 199
Robert a. heinlein
- Nem, Mike - mondtam. - Miért nem, Mán? - Mert nem vagy rá képes! A hanggal gyönyörűen megbirkózol. Ahhoz mindössze néhány ezer döntést kell hozni másodpercenként, ami neked vánszorgás. De egy video-kép felépítése, mondjuk, ööö, tízmillió döntés másodpercenként. Mike, olyan gyors vagy, hogy azt elképzelni sem tudom. De ennyire mégsem vagy gyors! - Akarsz fogadni? - kérdezte halkan Mike. - Mike természetesen képes rá, ha egyszer azt mondja! - méltatlankodott Wyoh. - Mannie, nem kéne így beszélned! (Wyoh úgy gondolja, hogy az elektron valami kisebb borsó méretű és alakú dolog.) - Mike - mondtam lassan -, én nem tenném rá a pénzem. Jól van, meg akarod próbálni? Kapcsoljam be a tévét? - Én is be tudom kapcsolni - felelte. - Biztosan jól csinálod? Nehogy valahol másutt is látni lehessen! - Nem vagyok hülye! - zsémbelt. - Most pedig hadd szülessek meg, Mán! Elismerem, minden képességemet össze kell szednem hozzá. Némán várakoztunk. A képernyő semleges szürkére változott, amelyen pásztázó vonalak sejlettek. Majd ismét elfeketedett, aztán a közepén felderengett a halvány fény, amely sötét és világos foltok ovális felhőjévé dermedt. Nem volt arc, csak utalás egy arcra, ahogy a Terra látható a felhőin át. Kicsit kitisztult és azokra a képekre emlékeztetett, amelyeket állítólag az ektoplazmáról készítettek. Egy kísértetére. Hirtelen megszilárdult, és megláttuk „Adam Selene”-t. Pillanatfelvétel volt egy felnőtt férfiról. Háttér nem volt, csak egy arc, mintha egy nyomatból vágták volna ki. Nekem mégis ő volt „Adam Selene”. Senki más nem lehetett. Elmosolyodott, mozgatta az ajkát és állát, gyors mozdulattal megnyalta a száját - és én megrémültem. - Hogy festek? - kérdezte. - Adam - szólalt meg Wyoh a hajad nem ilyen göndör! És a homlokod felett kissé vegyél vissza belőle! így olyan vagy, drágám, mint aki parókát hord.
A hold börtönében
200
Mike elvégezte a változtatásokat. - Most jobb? - Valamivel. És nincsenek grüberlik az arcodon? Biztos vagyok benne, hogy grüberliket hallok, amikor kuncogsz. Mint a profnál. Mike-Adam ismét elmosolyodott; és ez alkalommal voltak az arcán grüberlik. - Milyen ruha legyen rajtam, Wyoh? - Az irodádban vagy? - Még ott vagyok. Ma este ott kell lennem. - A háttér elszürkült, aztán élesebb és színesebb lett. Adam mögött a falinaptár a megfelelő dátumot mutatta: 2076. május 19., kedd. Az óra pontos volt. Adam könyöke mellett kávé állt papírpohárban. Az íróasztalon fekete-fehér kép: két férfi, egy nő, négy gyermek. Volt háttérzaj: a Régi Kupola plázájának fojtott lármája erősebb volt a szokásosnál; ordításokat hallottam, a távolban valaki a „Marseillaise” Simon-féle változatát énekelte. A képernyőn kívül megszólalt Ginwallah: - Goszpogyin! Adam odafordult. - Nem érek rá, Albert - mondta türelmesen. - Egyetlen hívást se kapcsoljon, a B sejt tagjainak kivételével! Minden mást intézzen el maga! - Visszanézett ránk. - Na, Wyoh? Javaslatok? Prof? Mán, kétkedő barátom? Megfelelek? A szememet dörgöltem. - Mike, tudsz főzni? - Természetesen. De nem szoktam: házasember vagyok. - Adam - mondta Wyoh -, hogy lehetsz ennyire tip-top egy ilyen nap után? - Nem hagyom, hogy apróságok zavarjanak. - A profra nézett. - Professzor úr, ha a kép rendben van, beszéljük meg, hogy mit mondjak holnap! Arra gondoltam, hogy előre lefoglalom a nyolcórás híreket, egész éjjel reklámozom a dolgot, és elterjesztem a hírt a cellák segítségével. Megbeszéléssel töltöttük az éjszaka hátralevő részét. Kétszer hozattam kávét, és Mike-Adam papírpoharát is frissre cserélték. Amikor szendvicset rendeltem, megkérte Ginwallah-t, hozzon neki is. Ekkor megpillanthattam Albert Ginwallah profilját is: tipikus elangolosodott hindu, 201
Robert a. heinlein
udvarias, kissé lenéző. Eddig nem is tudtam, milyen. Mike akkor evett, amikor mi, néha tele szájjal válaszolt. Amikor rákérdeztem (hivatásszerű érdeklődésből), Mike elmondta, hogy miután fölépítette a képet, a nagyobbik részét automatizálta, és az arckifejezésre összpontosított. Hamarosan elfelejtettem, hogy csalás az egész. Mike-Adam tévén át tárgyalt velünk, és ez sokkal kényelmesebb volt, mint telefonon tartani az összeköttetést. Hajnali háromra megbeszéltük a követendő politikát, aztán Mike átismételte a beszédét. A prof talált néhány pontot, amelyeket ki akart egészíteni; Mike javított, aztán elhatároztuk, hogy pihenünk egy kicsit, még Mike-Adam is ásítozott - noha Mike igazából egész éjjel fennmaradt, ellenőrizte a Terrára irányuló adásokat, továbbra is elzárta a Központot, és számos telefont lehallgatott. A prof és én megosztoztunk a nagy ágyon. Wyoh elnyúlt a heverőn, aztán lekapcsoltam a lámpát. Ez alkalommal könnyű volt az álmunk. Miközben reggeliztünk, Adam Selene szólt a Szabad Lunához. Szelíden, határozottan, szívélyesen és meggyőzően. - Szabad Luna polgárai, barátaim, elvtársak! Hadd mutatkozzam be azoknak, akik nem ismernek! Adam Selene vagyok, az Elvtársak a Szabad Lunáért Rendkívüli Bizottságának elnöke... most már Szabad Luna, végre szabadok vagyunk! Az úgynevezett „Hatóságot”, amely sokáig bitorolta a hatalmat hazánkban, megdöntöttük. Én vagyok az ideiglenes vezetője kormányunknak: a Rendkívüli Bizottságnak. - Önök hamarosan megválasztják a saját kormányukat, amilyen gyorsan csak lehet. - Adam mosolygott és biztatóan intett. - Addig is, az önök segítségével, igyekszem megtenni, amit lehet. Fogunk hibázni, úgyhogy legyenek türelmesek! Elvtársak, ha eddig nem fedték föl magukat barátaik és rokonaik előtt, ideje, hogy megtegyék! Polgártársak, lehet, hogy szomszéd elvtársaik kérésekkel fordulnak önökhöz. Remélem, önként teljesítik kéréseiket; ez közelebb hozza azt a napot, amikor leköszönhetek, és az élet visszatérhet a normális kerékvágásba... egy új, normális kerékvágásba, amelyben nincs Hatóság, sem őrök, nincsenek ideiglenesen
A hold börtönében
202
nálunk állomásozó csapatok, sem útlevelek, házkutatások, önkényes letartóztatások. - Az átmenetet nem kerülhetjük meg. Mindnyájukhoz szólok, és kérem, térjenek vissza a munkájukhoz, folytassák hétköznapi életüket! Ugyanez érvényes azokra, akik a Hatóságnak dolgoztak. Folytassák munkájukat! Továbbra is megkapják a bérüket, az állásuk megmarad addig, amíg eldöntjük, mire van szükség, mire nincs most, hogy szabadok vagyunk, és mit kell megtartani, de módosított formában. Önök, új polgártársak, akik a Földi Fertályon kiszabott büntetésüket töltik itt... önök szabadok, ítéletük nem érvényes többé! Mindazonáltal remélem, hogy tovább dolgoznak. Nem kötelező, a kényszer napjainak vége, mégis erre buzdítjuk önöket! Természetesen szabadon elhagyhatják a Központot, és akárhová elmehetnek... a metró ismét megáll a Központ állomásain. De mielőtt arra használnák a szabadságukat, hogy berontsanak a városba, hadd emlékeztessem önöket: „Nincs ingyen ebéd”! Jobb, ha egy ideig ott maradnak, ahol vannak; lehet, hogy az étel egyszerű, de meleg, és időben szolgálják föl. - A megszűnt Hatóság szükséges funkcióinak ideiglenes ellátására felkértem a LuNoHoCo vezérigazgatóját. Ez a cég vállalja az ideiglenes igazgatást, és elemzi, hogyan lehet a Hatóság zsarnoki aspektusait megszüntetni, a hasznos részeket magánkézbe juttatni. Kérem, segítsék őket! - Üdvözöljük a terrai nemzetekből érkezett polgárokat, tudósokat, utazókat és másokat! Ritka eseménynek, egy nemzet születésének lehetnek a tanúi. A születés vért és fájdalmat jelent: itt is ez történt. Reméljük, ennek vége! Nem háborgatjuk önöket szükségtelenül, és a hazautazásukról is intézkedünk, amint lehetséges. Viszont örülnénk, ha maradnának, és még annál is jobban örülnénk, ha állampolgárok kívánnának lenni. Egyelőre azonban felkérem önöket, maradjanak távol a folyosóktól, kerüljék az incidenseket, amelyek szükségtelen vérontáshoz, szükségtelen szenvedésekhez vezethetnek. Legyenek türelmesek velünk, én pedig megkérem polgártársaimat, hogy legyenek türelmesek önökkel! Az obszervatóriumban dolgozó tudósokat felszólítom, folytassák munkájukat, ne törődjenek velünk! így észre sem fogják venni mindazokat a 203
Robert a. heinlein
kínokat, amelyeket mi elszenvedünk egy új nemzet megszületése során. Még valami: sajnálattal közlöm, hogy ideiglenesen felfüggesztjük a jogukat, hogy összeköttetésbe lépjenek a Földi Fertállyal. Szükségből cselekszünk így; a cenzúrát olyan gyorsan megszüntetjük, ahogyan lehetséges... éppen annyira gyűlöljük, mint önök. Még egy kérése volt: - Elvtársak, ne akarjanak találkozni velem, és csak akkor telefonáljanak, ha elengedhetetlen; mindenki más írjon, a leveleket figyelemmel fogom kísérni! Sajnos nincs ikertestvérem; nem aludtam a múlt éjjel, és ma éjszaka sem számíthatok másra. Nem tarthatok gyűléseket, nem rázhatok kezeket, nem fogadhatok küldöttségeket; kénytelen vagyok itt maradni ennél az asztalnál és a munkánál... hogy minél előbb megszabadulhassak tőle, és átadhassam önöknek a választások után. - Szélesen elmosolyodott. - Számítsanak rá, hogy engem is olyan nehéz lesz látni, mint Selma Simont!
Az adás tizenöt percig tartott, de ennyi volt a lényege: menjetek vissza dolgozni, legyetek türelmesek, adjatok időt. Azok a tudósok szinte semmi időt nem adtak, amit sejthettem volna. Ez az én zsánerem volt. A Földi Fertályra minden kommunikációs csatorna Mikeon át vezetett. Ám azoknak az agyas fiúknak egy raktárházra elegendő elektromos kütyüjük volt; ha egyszer úgy döntenek, alig néhány óra alatt összecsapnak egy olyan készüléket, amellyel elérhetik a Terrát. Egy dolog mentett meg minket: egy utazó, aki úgy gondolta, hogy a Limának szabadnak kell lennie. Próbálta felhívni Adam Selene-t, de csak annak a női osztag egyik tagjával beszélhetett, akiket a C és D szintről hívtunk be önvédelemből, mert Mike kérése ellenére a fél Luna fel akarta hívni Adam Selene-t a tévéadás után, kérésekkel, kérdésekkel vagy okvetetlenkedő javaslatokkal, hogy Adam miként végezze a munkáját. Miután a telefontársaságnál dolgozó túlbuzgó elvtárs körülbelül száz hívást kapcsolt át hozzám, megszerveztük ezt
A hold börtönében
204
a pufferbrigádot. Szerencsére az utazó hívását fogadó elvtársnő rögtön látta, hogy itt nem csitítani kell, és felhívott engem. Néhány perccel később jómagam, Finn Nielsen és számos lelkes puskás útban volt a metrón a laboratóriumi körzet felé. Az informátor félt bemutatkozni, de azt leírta, hol találjuk az adót. Adás közben kaptuk el őket, és csak Finn gyors akciója mentette meg az életüket; fiainak ugyanis viszketett az ujja a ravaszon. De nem akartunk „példát statuálni”, Finn és én ezt már kifelé menet megbeszéltük. Tudósokat nehéz megijeszteni, az agyuk nem úgy működik. Más irányból kell őket megközelíteni. Szétrúgtam az adót, és utasítottam az igazgatót, hogy mindenkit hívjon össze az étterembe, aztán névsorolvasást kellett tartania - olyan helyen, ahol a telefon is hallhatta. Utána beszéltem Mike-kal, megkaptam tőle a neveket, mire azt mondtam az igazgatónak: - Doktor úr, maga azt mondta nekem, hogy mind itt vannak. Pedig ez és ez hiányzik. - Felsoroltam hét nevet. - Hívja ide őket! Szóltak a hiányzó földieknek, de nem voltak hajlandók abbahagyni, amit csináltak. Jellemző a tudósokra. Amikor beszélni kezdtem, a holdlakók a szoba innenső oldalán álltak, a terraiak a túlsó oldalon. Azt mondtam a terraiaknak: - Úgy bántunk önökkel, mint a vendégekkel. De hárman önök közül megpróbáltak üzenetet küldeni a Földi Fertályra, és talán sikerrel is jártak. - Az igazgatóhoz fordultam. Doktor úr, én átkutathatok mindent... a lakótelepet, a felszíni szerkezeteket, minden laboratóriumot, minden egyes helyiséget... és mindent elpusztíthatok, amit adóként lehet felhasználni. Elektromossággal foglalkozom; tudom, hogy milyen hosszú azoknak az alkatrészeknek a listája, amelyekből adót lehet barkácsolni. Tegyük fel, mindent összetörök, ami erre a célra felhasználható, de mivel buta vagyok, és nem akarok kockáztatni, szétverek mindent, amiről nem tudom, hogy mire való. Mi lenne az eredménye? Mintha csak a kisbabáját akartam volna meggyilkolni! Elszürkült. 205
Robert a. heinlein
- Hogy minden kutatás abbamarad... felmérhetetlen értékű adatok semmisülnek meg... ó, nem is tudom, menynyi! Akár félmilliárd dollárt is megérnek! - Én is így gondoltam. De a pusztítás helyett el is vihetek minden berendezést, maguk pedig boldoguljanak, ahogy tudnak! - Az csaknem ugyanolyan rossz lenne. Meg kell értenie, goszpogyin, hogy ha egy kísérletet félbeszakítanak... - Tudom. Lomtalanítás helyett... amelynek során kimaradhat ez-az... könnyebb lenne, ha testületileg magukat vinnénk be a Központba, és ott szállásolnánk el. Ott vannak a barakkok, amelyeket a dragonyosok használtak. De hát ez is tönkretenné a kísérleteiket. Mellesleg... honnan jött, doktor úr? - Princetonból. New Jersey. - Igen? Öt hónapja van itt, semmi kétség, tornászik és súlyokat visel. Doktor úr, ha ezt megtesszük, akkor sosem látja viszont Princetont. Ha elvisszük magukat, akkor lakat alá kerülnek. Elgyengülnek. Ha a vészhelyzet nagyon sokáig tart, akkor holdlakók lesznek, akár tetszik, akár nem. Előugrott egy hetyke fazon - egyike azoknak, akikért külön kellett üzenni. - Ezt nem teheti meg! Ez törvénytelen! - Milyen törvény szerint, goszpogyin? A maga városának a törvényei szerint? - Elfordultam. - Finn, mutass neki törvényt! Finn odament hozzá, és rányomta a lézerfegyver hegyét a pasas köldökére. Az ujja a ravaszra görbült - láttam, hogy a fegyver be van biztosítva. Rászóltam: - Ne öld meg, Finn! - aztán folytattam: - Elimináltatom ezt az embert, ha ez kell a maguk meggyőzéséhez. Úgyhogy tartsák szemmel egymást! Még egy kihágás, és valamenynyien elveszítik a lehetőséget, hogy hazatérhessenek, és búcsút mondhatnak a bányászati kutatásaiknak is. Doktor, magát figyelmeztetem, hogy felügyelje az embereit! A holdlakókhoz fordultam. - Tovarisi, beszéljünk nyíltan! Dolgozzuk ki a védelmi rendszert! Tévedésbe ne essetek: minden földigiliszta próbaidőn van. Ha eliminálni kell párat, ne habozzatok!
A hold börtönében
206
- Az igazgatóhoz fordultam. - Doktor úr, minden holdlakó bemehet bármikor bárhová, még a maga a hálószobájába is. Biztonsági kérdésekben mostantól az asszisztensek parancsolnak; ha egy holdlakó úgy dönt, hogy bemegy maga vagy bárki után a vécére, ne vitatkozzanak vele, mert hátha ideges! A holdlakóknak pedig azt mondtam. - Első a biztonság! Együtt dolgoztok a földigilisztákkal, tehát figyeljétek őket! Osszátok el őket egymás között, senkit ne hagyjatok ki! Olyan éberen figyeljétek őket, hogy még egy egérfogót se építhessenek, nemhogy rádióadót! Azzal se törődjetek, ha ezzel akadályozzátok a munkájukat! A bér továbbra is megjön. Láttam, hogy vigyorognak. A laborasszisztensi állás a legjobbak közé tartozott, amit akkortájt egy holdlakó betölthetett, de a földigiliszták voltak a főnökök, és lenéztek minket, még azok is, akik úgy tettek, mintha borzasztó kedvesek lennének. Ennyiben hagytam a dolgot. Amikor telefonáltak, az volt a szándékom, hogy elimináltatom az elkövetőket. De a prof és Mike helyre tettek: a terv nem tűr semmilyen erőszakot a terraiak ellen, amennyiben elkerülhető. „Füleket”, széles sávú lehallgató berendezéseket helyeztünk el a laboratóriumi övezetben, mert minden irányjelző sugároz egy keveset a környezetében. Mike a környék összes telefonját figyelte. Ezután rághattuk a körmünket, és reménykedhettünk. Pillanatnyilag lazítottunk, mert semmilyen hír nem érkezett a Földi Fertály felől, úgy tűnt, gyanakvás nélkül fogadják a cenzúrázott adásokat, a magán- és kereskedelmi forgalom, a Hatóság rádióforgalma is rutinszerűnek látszott. Mi pedig dolgoztunk. Napok alatt próbáltuk elvégezni azt, amire hónapok kellettek volna. Kaptunk egy szusszanásnyi időt: egyetlen utasszállító hajó sem tartózkodott a Lunán, és csak július 7-ére vártuk a következőt. Megbirkózhattunk a problémával: meghívtuk volna a tiszteket „vacsorára az Igazgatóhoz” vagy ilyesmi, aztán őröket állítottunk volna az adóikhoz vagy leszereltük volna őket. Nem szállhattak volna föl a segítségünk nélkül, mert akkoriban a mi jegünkből nyert víz kellett hozzá. Nem 207
Robert a. heinlein
igényeltek sokat a gabonaszállítmányokhoz képest; gabonát naponta katapultáltak, míg ha emberi irányítású hajóból jött havonta egy, az már sűrű forgalomnak számított. Vagyis egy érkező hajó nem jelentett legyőzhetetlen kockázatot. De azért jókor jött ez a szünet; keményen igyekeztünk, hogy normális arcot mutassunk addig, amíg meg nem tudjuk védeni magunkat. A gabonaszállítmányok továbbra is elindultak, az egyiket éppen akkor katapultálták, amikor Finn betört az Igazgató rezidenciájába. A továbbiak sem késtek. Az átmeneti időszak nem tűrte a figyelmetlenséget és a csalást: a prof tudta, mit csinál. A Lunához foghatóan kis országnak nagy üzletet jelentettek a gabonaszállítmányok, nem lehetett egy félhold alatt változtatni rajta, túl sok ember kenyere függött tőle. Ha a Bizottságunk elrendelte volna az embargót, és nem vesz több gabonát, elcsaphattak volna minket, hogy egy újfajta nézeteket valló új bizottság vegye át a helyünket. A prof azt mondta, hogy a tanulási szakasz elengedhetetlen. Közben továbbra is katapultálták a gabonát, a LuNoHoCo továbbra is könyvelt, és a tisztviselők kiállították az elismervényeket. Utasítások mentek ki az Igazgató nevében, és Mike tárgyalt a Földi Hatósággal az Igazgató hangján. Az ügyvezető igazgató értelmes embernek bizonyult, miután megértette, hogy ez növeli életben maradásának esélyét. A főmérnök is tovább dolgozott McIntyre természeténél fogva inkább volt holdlakó, mint vamzer. Más részlegvezetőkkel és a kisebb sarzsikkal nem volt probléma; az élet ment tovább, és nekünk túl sok dolgunk volt ahhoz, hogy lebontsuk a Hatóság rendszerét, és kiárusítsuk a használható részeket. Tucatnál több ember kiáltotta ki magát Selma Simonnak. Simon egy goromba versben megcáfolta őket. A Lunatic, a Pravda és a Gong címlapon hozta le a képét. Wyoh hagyta, hogy kiszőküljön a haja, és elutazott meglátogatni Greget az új katapultnál, aztán egy másik, hosszabb, tíznapos utat tett régi otthonába, Hongkong Lunába, és magával vitte Annát, aki látni akarta a várost. Wyoh-nak szüksége volt a vakációra, a prof sürgette is, hogy lazítson, mert mint rámutatott, telefonon is tarthatjuk a kapcsolatot, viszont Hongkonggal
A hold börtönében
208
szorosabbra kell fűzni a mozgalmi szálakat. Átvettem a sztiljagit; Síimet és Hazelt neveztem ki alvezéreknek, ezeket az okos, kemény kölyköket, akikben megbízhattam. Síim felnézett rám, amióta megtudta, hogy én vagyok „Bork elvtárs”, és mindennap találkozom „Adam Selene”-nel. Az ő mozgalmi neve „G”-vel kezdődött. Más okból is jó páros voltak. Hazel hirtelen gömbölyödni kezdett, és egyáltalán nem Mimi pazar konyhájától, hanem mert most ért el a pályáján ehhez a pillanathoz. Síim kész lett volna „Stone”-ra változtatni Hazel nevét abban a percben, amint a lány hajlandó lesz megszavazni. Addig is lelkesen megosztotta a pártmunkát a kis vörössel. De nem mindenki volt ilyen lelkes. Sok elvtársról kiderült, hogy csak a szájával vitézkedik. Még többen voltak, akik úgy gondolták, hogy a háborúnak vége, elimináltuk a békegorillákat, elfogtuk az Igazgatót. Ismét mások megsértődtek, amikor megtudták, milyen alacsonyan állnak a Párt piramisában; új szervezetet akartak létrehozni, amelyben a csúcson lesznek. Adam fogadta a végtelen számú hívást, amelyben ilyesmiket javasoltak; meghallgatta őket, egyetértett, biztosította őket, hogy a szolgálataik nem mennek feledésbe a választásokig - és beszámolt róluk a profnak vagy nekem. Nem emlékszem, hogy akár egyetlen ilyen nagyratörő alak is jelentkezett volna, amikor munkára toboroztam embereket. A munkának nem akart vége lenni, és senki sem akarta csinálni. Na, jó, néhányan azért dolgoztak. A legjobb önkénteseink között voltak olyanok, akiket a Párt sosem talált meg. De általában a holdlakók, úgy a párttagok, mint a párton kívüliek, nem érdeklődtek a társadalmi munka iránt, amennyiben nem fizették meg őket. Egy fickó, aki párttagnak mondta magát (nem volt az), megrohant a Rafflesban, ahol a főhadiszállásunkat berendeztünk, és követelte, hogy kössek vele szerződést ötvenezer kitűzőre a „Forradalom veteránja” felirattal, ami neki egy „kis” hasznot jelentett volna (400%-ra becsültem a haszonkulcsot), nekem könnyű pénzt, a többieknek pedig nagy-nagy örömet. Amikor leráztam, megfenyegetett, hogy följelent Adam Selene-nél - aki „nagyon jó barátom, csak hogy tudd!” szabotázs miatt. 209
Robert a. heinlein
Ilyen „segítséget” kaptunk. Valami másra volt szükségünk. Acél kellett az új katapulthoz, méghozzá sok - a prof megkérdezte, tényleg acélba kell-e csomagolni a sziklalövedékeket; meg kellett magyaráznom, hogy az indukciós mező nem rántja magával a csupasz követ. Át kellett helyeznünk Mike ballisztikus radarjait a régi helyről, és doppler-radarokat kellett fölszerelni az újnál, mert űrtámadásra számíthattunk a régi katapultnál. Önkénteseket kértünk, de csak két használható ember jelentkezett, márpedig sok száz szerelőre volt szükség, akik nem riadnak vissza a kemény szkafanderes munkától. így hát felfogadtuk őket, és amink volt, abból fizettünk. A LuNoHoCo-ra jelzálogot jegyeztettünk be a Hongkong Luna banknál; nem volt idő elegendőt lopni, és a tőkénk nagyját átutaltuk a Földi Fertályba, Stu-nak. Egy értelmes elvtárs, Foo Moses Morris sok papírt ellenjegyzett, hogy működhessünk, amibe tönkrement, és egy kis szabósággal kezdte újra Kongville-ben. De ez már később történt. A hatósági utalvány értéke 3-ról 1-re, illetve 17-ről 1-re zuhant az államcsíny után, és a közalkalmazottak fel voltak háborodva, mert Mike még mindig hatósági csekken fizetett. Azt mondtuk, maradhatnak, de ki is léphetnek. Újra felvettük azokat, akikre szükségünk volt, s őket már hongkongi dollárban fizettük. De ezzel létrejött egy széles réteg, amely attól kezdve nem a mi oldalunkon állt; ők a régi szép időkre vágytak, és készek voltak hátba döfni az új rendszert. A gabonatermelő parasztok és az alkuszok egy cseppet sem örültek, mert a katapultfőnél továbbra is hatósági utalvánnyal fizettek, a régi fix áron. „Nem fogadjuk el!”, kiabálták, mire a LuNoFloCo emberei vállat vontak, azt mondták, nem muszáj, de ez a gabona akkor is továbbmegy (és ment is) a Földi Fertály Hatóságához, ők pedig csak ezekkel a szelvényekkel fizethetnek. így hát vagy átveszik a csekket, vagy visszapakolják a gabonájukat a rolligonbuszba, és elhúznak innen. A legtöbben átvették. Valamennyien morogtak, és némelyek azzal fenyegetőztek, hogy abbahagyják a gabonatermesztést, inkább zöldséget, rostnövényt vagy valami mást ültetnek helyette, olyat, amiért hongkongi dollárt kaphatnak és a prof mosolygott.
A hold börtönében
210
A Luna minden fúró szakemberére szükségünk volt, különösen a nagy teljesítményű lézerfúróval rendelkező jégbányászokra. Úgy is, mint katonákra. Olyan kétségbeejtő szükség volt rájuk, hogy bár az egyik karom nyomorék volt, és be is rozsdásodtam, azon gondolkodtam, hogy csatlakozom hozzájuk, noha komoly izmok kellenek egy ilyen nagy fúróhoz, és a műkézben nincsenek izmok. A prof azt mondta, ne bolondozzak. A csel, amit fontolgattunk, nem válna be a Földi Fertályon; a komoly energiát hordozó lézersugár a légüres térben működik a legjobban, ott viszont prímán, mert nagy távolságban is párhuzamosak maradnak a sugarak. Ezeket a nagy fúrókat, amelyekkel jéglencsék után kutatva repesztik a sziklát, szántuk tüzérségnek az űrtámadások elhárítására. A hajók és a lövedékek elektromos vezérlésűek, és az ilyen berendezéseknek nem tesz jót, ha rengeteg joule bombázza őket szűk sugárban. Ha a célpont nyomás alatt van (az emberi vezérlésű űrhajók és a legtöbb rakéta ilyen), lyukat égetünk bele, és elszáll a nyomás. Ha nincs nyomás alatt, egy erős lézersugár akkor is képes elpusztítani: kiégeti az optikai berendezést, tönkreteszi a vezérlést, mindent hazavág, aminek köze van az elektronikához, és csaknem mindennek köze van hozzá. Ha egy hidrogénbomba áramköreit teszik tönkre, az nem bomba többé, csak egy deutériummal töltött nagy lítiumcső, amely legföljebb összetörni képes. Egy megvakított hajó csak roncs, de nem hadihajó. Egyszerűnek hangzik, pedig nem az. Ezeket a lézerfúrókat nem arra tervezték, hogy ezer kilométerre levő célpontokat eltaláljanak, és nem lehetett gyorsan helyesbíteni az irányzékot. A tüzérnek nem csekély bátorságra volt szüksége, hogy az utolsó pillanatig tüzeljen olyan célpontra, amely talán másodpercenként két kilométeres sebességgel közeledik. De hát ez volt a legjobb, amink volt, így megszerveztük a Szabad Luna Első és Második Önkéntes Légvédelmi Ütegét: két ezredet, hogy az első lekezelhesse a másodikat, és a második irigykedhessen az Elsőre. Az Elsőt idősebb emberekből állítottuk össze, a Másodikat fiatal és buzgó önkéntesekből toboroztuk. 211
Robert a. heinlein
„Önkéntesnek” nevezem őket, noha hongkongi dollárban fizettük a bérüket - nem volt véletlen, hogy a szabályozott piacon a jégért a vacak hatósági utalvánnyal fizettek. Mindennek a tetejébe megteremtettük a háborús pszichózist. Adam Selene beszélt a tévében, emlékeztetett rá, hogy a Hatóság bizonyosan megpróbálja visszaállítani a zsarnokságot, és csak néhány napunk van a felkészülésre; az újságok idézték Adamet, és saját sztorikat is közöltek. Még az államcsíny előtt különös súlyt fektettünk az újságírók beszervezésére. Az embereket figyelmeztették, hogy mindig tartsák kéznél a szkafandereket, és ellenőrizzék az otthoni légnyomásriasztót. Önkéntes polgári védelmi alakulatokat szerveztünk minden telepen. Mivel mindig fönnáll a holdrengés veszélye, minden telep légnyomás-ellátójában van állandó szigetelés-ügyelet, mert az összes szilikon szigetelőhab és üvegszál ellenére is fenyeget a szivárgás. A Davis-alagutakban a fiúk naponta ellenőrizték a szigetelést. De most sok száz gyorsszolgálatos szigetelőt toboroztunk, elsősorban a sztiljagi közül. Gyakorlatoztatás céljából vészhelyzeteket szimuláltunk nekik, és nyitott sisakkal, szkafanderben kellett dolgozniuk. Gyönyörűen teljesítettek. De a hülyék csúfolták őket. „Játék katonák”, „Ádám csutkái”, effajta neveket akasztottak rájuk. Mondjuk, a csapat éppen azt mutatja be a kiképzésen, hogyan zárnak le ideiglenesen egy sérült zsilipet, erre odaáll egy ilyen marha, és hangosan cikizi őket. A polgári védelmi osztag folytatta a munkát, befejezte az ideiglenes zsilipet, zárt szkafanderben ellenőrizte; kitartott. Bejöttek, elkapták a vicces fiút, bevitték az ideiglenes zsilipbe, és onnan kivágták a légüres térbe. A csúfolódók ezután megtartották maguknak a véleményüket. A prof úgy gondolta, kellene küldenünk egy elnéző figyelmeztetést, hogy ne elimináljanak ilyen sommásan. Én tiltakoztam, és keresztülvittem az álláspontomat. Nincs más mód, hogy javítsuk a morált. Vannak minősített esetei a pofázásnak, amelyek főbenjáró bűnnek számítanak a tisztességes embereknél. A legnagyobb fejfájást mégis az önjelölt államférfiak okozták.
A hold börtönében
212
Mondtam már, hogy a holdlakók nem szeretnek politizálni? Legalábbis akkor, ha tenni kell valamit. De kétlem, hogy volt valaha idő, amikor két holdlakó egy liter sör mellett ne folytatott volna zajos eszmecserét arról, hogyan kellene mennie a dolgoknak. Mint említettem, ezek az önjelölt politológusok mindenképpen fel akarták hívni magukra Adam Selene figyelmét. Ám a prof tudta kezelni őket; valamennyit meghívta az „Alkalmi Kongresszus a Szabad Luna Megszervezésére” nevű rendezvényre, Luna City városházájának nagytermébe, ahol a résztvevők úgy döntöttek, hogy addig üléseznek, amíg el nem végzik a munkát, egy hét L-Cityben, egy Novy-lenben, egy Hongkongban, aztán kezdődik elölről az egész. Minden ülést közvetített a tévé. Az elsőn a prof elnökölt, aztán Adam Selene tévén át üdvözölte és arra buzdította az összegyűlteket, végezzenek alapos munkát, mert: „A történelem figyel titeket!” Néhány ülésen én is részt vettem, aztán sarokba szorítottam a profot, és megkérdeztem, hogy Bog nevére, miben sántikál. - Azt hittem, maga nem akar semmilyen kormányt! Hallotta a bolondokat, amióta szabadon engedte őket? A legderűsebb mosolyával nézett rám. - Mi zavar, Manuel? Sok dolog zavart. Miközben én minden erőmet bevetve igyekszem összegyűjteni a nehézfúrókat és azokat az embereket, akik képesek fegyverként használni őket, ezek a naplopók egy egész délutánt töltöttek a bevándorlás megvitatásával. Voltak, akik le akarták állítani. Mások megadóztatták volna, hogy ebből finanszírozzák a kormányt (miközben száz holdlakóból kilencvenkilencet akarata ellenére hurcoltak a Sziklára!); mások „etnikai arányok” szerint akartak szelektálni. (Kíváncsi vagyok, engem hova számoltak volna!) Akadtak, akik csak nőket engedtek volna be mindaddig, amíg fele-fele arányban nem leszünk. Erre egy skandináv beüvöltött: - Ja, kűggyetek csak kurvákat! Sok-sok ezer kurvát! Lefogadhatod, hogy én mindet elveszem feleségű’! 213
Robert a. heinlein
Ez volt annak a délutánnak a legértelmesebb megjegyzése. Egy másik alkalommal az „időről” vitatkoztak. A greenwichi időnek természetesen nincs köze a lunaihoz. De miért is kellene hogy legyen, amikor mi a föld alatt éltünk? Mutassanak nekem egy holdlakót, aki képes két héten át aludni, hogy aztán két hetet dolgozzon! A lunai idő nem alkalmazkodik a mi metabolizmusunkhoz. Szorgalmazták, hogy tartson minden holdhónap pontosan huszonnyolc napig (és nem 29 nap, 12 óra, 44 perc, 2,78 másodpercig) méghozzá úgy, hogy meg kell nyújtani a napokat és az órákat, perceket, másodperceket, tehát minden félhold pontosan két hétig tartana. Tény, hogy a holdhónapot sok célra lehet használni. Megszabja, hogy mikor megyünk a felszínre, miért megyünk és meddig maradunk. De ha nem is vesszük azt, hogy ez tökéletesen kizökkentene minket, gondolt-e arra az a locsogó agyalágyult, mi történne a tudomány és a technika alapszámaival? Kilelt a hideg, úgy is, mint elektronikai szakembert. Eldobni minden könyvet, táblázatot, berendezést, és mindezt kezdjük új alapokról? Tudom, hogy mit dolgoztak őseink, amíg a régi angol mértékegységeket átváltották metrikusra, de megtették, hogy könnyítsenek a dolgokon. Tizennégy hüvelyk, az egy láb, és valami páratlan számú láb egy mérföld. Uncia és font. Ó, Bog! Annak a változtatásnak volt értelme - de miért hagynánk ott a régi utat csak azért, hogy káoszt csináljunk? Valaki bizottságot akart, amely pontosan meghatározza a holdbéli nyelvet, aztán pedig megbírságolnának mindenkit, aki a Földi Fertály angolját vagy más nyelvet beszél. O, népem! Az adóra vonatkozó javaslatokat a Lunaticban olvastam. Négyféle „egyenes adó” lenne: egy térfogatadó, amely azt sújtaná, aki bővíti az alagutakat, egy fejadó (mindenki ugyanannyit fizetne), egy jövedelemadó (szeretném én azt látni, aki kiszámolja a Davis család bevételeit, vagy megpróbálna vonatkozó adatokat kiszedni Mamából!). És egy „légadó” ami nem olyan illeték volt, amit eddig fizettünk, hanem valami más.
A hold börtönében
214
Nem is tudtam, hogy a „Szabad Lunán” adót kell fizetni. Eddig semmi ilyesmi nem létezett, mégis elvoltunk. Az ember azért fizet, amije van. Tanstaafl. Hogyan lehetne másképp? Egy másik alkalommal egy nagyképű szószátyár azt javasolta, hogy a szájszagot és a testszagot eliminálással büntessék. Ez még akár kedvemre is lett volna, mert nem egyszer voltam bezárva egy kapszulába, ilyen szagok közé. De ez azért nem sűrűn fordul elő, és önmagában hordozza büntetését, mert a krónikus szabálysértők vagy a szerencsétlenek, akik természettől képtelenek megjavulni, valószínűleg úgyis kihalnak, tekintve, hogy milyen válogatósak a nők. Az egyik nő (a legtöbben férfiak voltak, de a nők fölvették velük a versenyt ostobaságban) hosszú listába szedte az általa kívánatosnak tartott, örök érvényű törvényeket, amelyek a magánéletet szabályoznák. A jövőben tilos bármiféle többes házasság. Nincs válás. Tilos a „paráználkodás” - ez különösen tetszett. Tilos a 4%-os sörnél erősebb ital árusítása. Istentisztelet csak szombaton, és azon a napon minden más tilos. (Na és a levegő, a hőmérséklet, a légnyomás szabályozása, asszonyom? A telefon és a metró működtetése?) Hosszú lajstromot készített a betiltandó drogokról, és egy rövidebbet azokról, amelyeket csak engedéllyel rendelkező orvos adhat ki. (Mi az, hogy „engedéllyel rendelkező orvos”? Ha gyógyítóhoz megyek, a cégtábláján az áll: „gyakorló orvos”, aki mellékállásban könyvel, éppen azért megyek hozzá. Hölgyem, de hiszen nincs is orvosegyetem a Lunán! Mármint akkor nem volt.) Követelései között szerepelt a szerencsejátékok betiltása. Ha egy holdlakó nem kockázhat, akkor elmegy egy olyan helyre, ahol megteheti, még akkor is, ha a kockák cinkelve vannak. Nekem nem is a delnő által utált dolgok listája ütött szöget a fejembe, hiszen egyértelmű, hogy olyan bolond volt, mint aki az ablakfával elszaladt, hanem az, hogy mindig akadt valaki, aki egyetértett a tilalmaival. Ez valami ősi ösztön lehet az emberben: megakadályozni másokat abban, amiben örömüket lelnék. Szabályok, törvények - mindig másoknak! Ez valami sötét zárvány, még azelőttről, hogy lemásztunk a fáról, és elfelejtettünk megszabadulni tőle, 215
Robert a. heinlein
amikor két lábra álltunk. Mert ezek közül egy sem mondta: „Kérlek, fogadjátok el ezt, különben képtelen leszek abbahagyni valamit, pedig kellene”. Nyet, tovarisi, mindig olyasmiről volt szó, hogy rühellik látni, amit a szomszédok csinálnak. Tehát fékezzétek meg a szomszédokat „a saját érdekükben” - és nem azért, mert a felszólaló szerint őt zavarja, amit művelnek. Ahogy hallgattam az ülést, szinte sajnáltam, hogy megszabadultunk Morttól, a Diritől. Ő elvolt magának az aszszonyaival, és nem szólt bele a magánéletünkbe. De a prof nem izgatta magát, csak mosolygott. - Manuel, tényleg azt hiszed, hogy a retardált kisdedeknek ez az egylete képes lesz benyújtani bármilyen törvénytervezetet? - Te mondtad nekik. Biztattad őket. - Drága Manuel, én egyszerűen összegyűjtöttem a bolondokat. Ismerőseim, éveken át hallgattam őket. Nagyon gondosan válogattam össze a bizottságaikat; mindegyikbe bele van programozva a káosz, úgyhogy veszekedni fognak. Az elnök, akit rájuk erőltettem, noha önként választották, teszetosza alak, aki egy összegubancolódott madzagot sem lenne képes kioldozni, mert úgy gondolja, hogy minden téma „alaposabb tanulmányozást” igényel. Úgyszólván semmi okom sincs az aggodalomra; hatnál több ember szinte semmiben nem tud megegyezni, három már jobb - és egy, az tökéletes olyan munkához, ami egy embernek való. Ezért van az, hogy ha a történelem során egyáltalán képesek voltak valamire a parlamentek, azt mindig néhány erős embernek köszönhették, akiket a többiek követtek. Sose félj, fiam, ez az Alkalmi Kongresszus semmit sem fog tenni... és ha valami mégis átmegy pusztán kimerültségből, az annyira tele lesz ellentmondásokkal, hogy ki kell dobni. Addig is békén hagynak minket. Mellesleg van valami, amiért később szükségünk lesz rájuk. - Mintha azt mondta volna, hogy semmire sem alkalmasak. - Nem is ők. Egy ember fogja megírni... egy halott..., és késő éjjel, amikor már nagyon fáradtak, közfelkiáltással fogják megszavazni. - Ki ez a halott? Ugye, nem Mike-ra gondol?
A hold börtönében
216
- Dehogy! Mike sokkal elevenebb, mint ezek a szájtépők. A halott Thomas Jefferson, az első racionális anarchista, fiam, akinek a valaha megírt legszebb retorikával csaknem sikerült keresztülvernie nem-rendszerét. De rajtakapták, amit én, remélem, elkerülök. A fogalmazásán nincs mit javítani, pusztán alkalmazom a Luna körülményeihez és a huszonegyedik századhoz. - Hallottam róla. Ő szabadította fel a rabszolgákat, nyet? - Mondjuk, megpróbálta, de kudarcot vallott. Nem érdekes. Hogy áll a védelem? Nem tudom, fenntarthatjuk-e az álcánkat a következő hajó megérkezése után. - Addigra nem leszünk készen. - Mike azt mondja, muszáj. Nem lettünk kész, de a hajó sem érkezett meg. A tudósok túljártak az eszemen és a holdlakókén is, akiket otthagytam, hogy figyeljék őket. Volt egy szerkezet a legnagyobb parabolatükör fókuszpontjában, és a holdbéli asszisztenseknek beadtak valami csillagászati halandzsát, hogy az új műszer a rádiótávcsőben. Tényleg az volt. Ultrarövidhullámmal működött, a tükörről egy vezető hullám segítségével visszaverődött, és szépen el is távozott róla. Épp úgy működött, mint a korai radarok. A fém rácsozat és a fólia hőpajzs blokkolta a rádiósugárzást, így azok a „fülek”, amelyeket én szereltem föl, semmit sem hallottak. Üzenetükben a saját szemszögükből részletezték az eseményeket. A Hatóság elsőnek azt követelte az Igazgatótól, hogy cáfolja meg ezt az álhírt, találja meg a terjesztőjét, és állítsa le. így hát ehelyett elküldtük nekik a Függetlenségi Nyilatkozatot. „Általános kongresszusba összegyűlve, kétezer-hetvenhat július negyedikén...” Gyönyörű volt!
217
Robert a. heinlein
15
A Függetlenségi Nyilatkozat aláírása pontosan úgy zajlott le, ahogy a prof előre megmondta. Egy hosszú nap végén vetette rájuk magát, vacsora utánra különleges ülést hirdetett, amelyen Adam Selene beszélt. Adam hangosan olvasta föl, külön elmagyarázott minden mondatot, aztán felolvasta egyben, zenét csalva ki a zengő mondatokból. Az emberek sírtak. A mellettem ülő Wyoh ugyancsak sírt, és én is alig álltam meg, noha már olvastam. Aztán Adam rájuk nézett, és azt mondta: - Vár a jövő. Jól jegyezzétek meg, amit most tettetek! - Aztán a szokásos elnök helyett a profnak adta át az ülés irányítását. Tíz óra volt, és megkezdődött a küzdelem. Persze mellette voltak; a sajtó egész nap arról huhogott, hogy milyen rossz fiúk vagyunk, hogy megbüntetnek, móresre tanítanak minket, és így tovább. Nem kellett feltupírozni; az anyag, ami a Földi Fertályról érkezett, éppen elég csúf volt - Mike csak kihagyta az eltérő véleményeket. Ha volt valaha nap, amelyen a Luna egységes volt, az valószínűleg 2076. július másodika volt. így hát átment a nyilatkozat; a prof tudta, mielőtt belekezdett volna. Persze nem szó szerint. - Méltóságos elnök úr, a második bekezdésben az „elidegenítetlen”-nel az a gond, hogy ilyen szó nincs; bizonyára „elidegeníthetetlen” - és talán méltóságteljesebben hangzana a „megszentelt jogok”, mint az „elidegeníthetetlen jogok”. Szeretném, ha ezt megvitatnánk! Ez az alak csaknem értelmes volt, pusztán irodalmi kritikát gyakorolt, ami ártalmatlan, mint a sörben hagyott élesztő. De - nos, vegyük azt az asszonyt, aki mindent gyűlölt. Neki listája volt; hangosan felolvasta, és követelte, 218 A hold börtönében
hogy vegyék be a Nyilatkozatba, „így a Terra népe tudni fogja, hogy civilizáltak vagyunk, és helyet érdemlünk az emberiség tanácsaiban!” A prof nemcsak engedte szóhoz jutni; bátorította is, hagyta, hogy beszéljen, amikor mások hallani akarták - aztán szelíden szavazásra tette föl a javaslatát, amelyet nem támogattak. (A Kongresszus olyan szabályok szerint működött, amelyeken napokig vitatkoztak. A prof ismerte a szabályokat, de csak akkor követte őket, ha megfelelt neki.) A nőt egységesen leszavazták, mire távozott. Ekkor felállt valaki, és azt mondta, a hosszú lista természetesen nem tartozik a Kiáltványhoz - de nem kéne lefektetni az általános alapelveket? Luna Szabadállam talán egy nyilatkozatban garantálhatná mindenki számára a szabadságot, egyenlőséget és biztonságot. Semmi részletezés, csak az alapvető elveket, amelyeket mindenki elismer a kormány céljaiként. Ez így megfelelő, hadd menjen - de inkább így: „Szabadság, egyenlőség, béke és biztonság” - igaz, elvtárs? Ekkor azon kezdtek el vitatkozni, hogy a „szabadságba” beleértendő-e az „ingyen levegő”, és hogy ez része-e a „biztonságnak”? Miért nem a biztonsághoz tartozik, és meg kell-e külön nevezni? Módosítani kell „ingyen levegőre és vízre” - mert az embernek nincs „szabadsága” és „biztonsága” levegő és víz nélkül. Levegő, víz és élelem. Levegő, víz, élelem és lakótér. Levegő, víz, élelem, lakótér és fűtés. Nem, a „fűtés” helyett „energiát” kell írni, abba minden belefér. Minden. Haver, elment az eszed? Ez messze van a mindentől, és amit kihagytál, az sértés a nőkkel szemben... Állj elő, úgy mondd! Hadd fejezzem be! Meg kell mondanunk nekik, hogy többé nem szállhat le ide hajó, csak ha legalább annyi nőt hoz, mint férfit. Legalább, azt mondtam; és nem fogom megszavazni, csak ha benne lesz a bevándorlás kérdése. A prof egy pillanatra sem vesztette el a derűjét. Kezdtem megérteni, hogy a prof miért alszik egész nap, és miért nem hord súlyokat. Én fáradt voltam, az egész napot szkafanderben töltöttem a katapultnyílás mögött, hogy 219
Robert a. heinlein
bekössem az utolsó ballisztikus radarokat. Mindenki fáradt volt; éjfélre a tömeg gyérülni kezdett, mindenki meg volt győződve róla, hogy semmit sem intéznek el aznap éjjel, és a sajátjukon kívül mindenki más nyavalygását unták. Éjfél elmúlt, amikor valaki megkérdezte, hogy a Kiáltványt miért negyedikére keltezték, amikor még csak másodika van. A prof szelíden megjegyezte, hogy már július harmadika van - és nem valószínű, hogy negyedike előtt elkészülnénk vele... továbbá július negyedike történelmi jelkép, ami segíthet. Sokan távoztak a bejelentés után, amely szerint valószínűleg semmi sem történik július negyedikéig. De én észrevettem valamit: a terem éppen olyan gyorsan telt meg, ahogy kiürült. Finn Nielsen elfoglalta az egyik széket, amely éppen akkor üresedett meg. Betoppant Hongkongból Clayton elvtárs, megszorította a vállam, rámosolygott Wyoh-ra, és keresett magának egy széket. Legelöl megláttam legifjabb hadnagyaimat, Síimet és Hazelt, és arra gondoltam, azt az alibit találom ki Hazelnek, hogy pártügyekben tevékenykedett - ám ekkor felderültem, mert Mamát is megláttam mellettük. És Sidrist. És Greget, akinek az új katapultnál kellett volna lennie. Körülnéztem és tucatnyi ismerőst fedeztem föl: a Lunnaja Pravda éjszakai szerkesztőjét, a LuNoHoCo igazgatóját és másokat, csupa olyan elvtársat, akik nem félnek a munkától. Kezdett derengeni, hogy a prof töltötte meg a termet. Ennek a Kongresszusnak sosem volt nyilvántartott tagsága; ezeknek az értelmes elvtársaknak éppen annyi joga volt megjelenni, mint azoknak, akik egy hónapja jártatták a szájukat. Most leültek - és leszavazták a módosításokat. Három óra tájt, amikor arra gondoltam, vajon meddig bírom még az ébrenlétet, valaki egy följegyzést vitt oda a profnak. Elolvasta, lecsapott a kalapáccsal, és azt mondta: - Adam Selene az engedelmeteket kéri. Ugye egyhangú az egyetértés? Így hát ismét kivilágosodott a szónoki emelvényre szerelt képernyő, és Adam elmondta nekik, hogy követte a vitát, és igen örül a sok gondolatgazdag és építő bírálatnak. Szeretne azonban egy javaslatot tenni. Miért nem ismerik
A hold börtönében
220
el, hogy minden írás tökéletlen? Ha ez a kiáltvány általában az, amit akarnak, miért nem halasztják a tökéletesítését egy másik napra, és miért nem szavazzák meg mostani állapotában? - Tisztelt elnök úr, én erre szavazok. Közfelkiáltással fogadták el a javaslatot. A prof megkérdezte: - Van valakinek ellenvetése? - és fölemelt kalapáccsal várt. A férfi, aki éppen beszélt, amikor Adam szót kért, azt felelte: - Nos... én továbbra is azt állítom, hogy az egy melléknévi igenév, de jól van, hagyjuk benne! A prof lecsapott a kalapáccsal. - Megszavazva! Ezután sorba álltunk, és elláttunk kézjegyünkkel a nagy tekercset, amelyet „Adam irodájából hoztak” - és Adam már aláírta. Közvetlenül Hazel alatt írtam alá - a gyermek már elsajátította az írást, noha még mindig nehezen tanult könyvből. Az aláírása düledezett, de nagy és büszke betűket használt. Clayton elvtárs a mozgalmi nevét és a valódi nevét latin betűkkel írta alá, aztán három függőlegesen rajzolt japán piktogrammal is megerősítette. Két elvtárs csak X-eket írt, amelyeket tanúk hitelesítettek. A Párt minden vezetője ott volt azon az éjszakán (reggelen), és valamennyien aláírták. Legföljebb ha tucatnyi nyafogó maradt a teremben. De akik ott voltak, azok otthagyták a kézjegyüket a történelemnek, hogy mindig olvasható legyen, ilyen módon felajánlva „életüket, vagyonukat és szent becsületüket”. A sor lassan haladt, az emberek beszélgettek. A prof lecsapott a kalapácsával, hogy figyeljenek rá. - Önkénteseket kérek egy veszélyes feladatra! Ez a Nyilatkozat megjelenik a hírcsatornákon, de személyesen kell bemutatnunk a Terrán, a Szövetséges Nemzeteknél. A zaj hirtelen elhalt. A prof rám nézett. Nyeltem egyet, és azt mondtam: - Vállalom. Wyoh azonnal rávágta: - Én is! - És én is! - visszhangozta a kis Hazel Meade. 221
Robert a. heinlein
Pillanatokon belül tucatnyian jelentkeztek Finn Nielsentől goszpogyin Melléknévi Igenévig (akiről kiderült, hogy a mániái ellenére jó elvtárs). A prof fölírta a neveket, olyasmit mormolva, hogy megkeres minket, ahogy a szállítás időszerű lesz. Félrevontam, és megkérdeztem: - Mondja, prof, nem fáradt el túlságosan? Tudja, hogy a hetedikei hajót törölték; azt tervezik, hogy embargó alá vesznek. A következő hajó, amelyik megérkezik a Lunára, hadihajó lesz. Hogyan gondolja az utazást? Fogolyként? - Ó, nem az ő hajóikat fogjuk használni! - Igazán? Építünk egyet? Van fogalma róla, hogy az meddig tart? Már ha egyáltalán tudunk építeni. Amiben kételkedem. - Manuel, Mike azt mondja, hogy ez szükségszerű. És mindent kidolgozott. Tudtam, hogy Mike szerint ez szükségszerű; abban a pillanatban újra lefuttatta a problémát, amikor kiderült, hogy a Richardsonon az okos tonik árulkodtak... most csupán egy az ötvenháromhoz esélyt adott nekünk... ami a prof szerint parancsoló szükségszerűséggé tette, hogy átmenjünk a Földi Fertályra. De hát nem vagyok az a fajta, aki a lehetetlen miatt aggódik; a napot azzal töltöttem, hogy valamiképpen megfordítsam az egy az ötvenháromhoz esélyt. - Mike megígérte a hajót - folytatta a prof. - Befejezte a terveket, és máris dolgozik rajta. - Csakugyan? És Mike mióta mérnök? - Hát nem az? - kérdezett vissza a prof. Válaszolni akartam, aztán befogtam a szájamat. Mike-nak nem volt egyetemi fokozata. Egyszerűen bármelyik élő embernél többet tudott a tervezésről - de akár Shakespeare darabjairól, a keresztrejtvényekről, a történelemről, egyáltalán mindenről. - Folytassa! - Manuel, egy rakomány gabonával utazunk a Földre. - Micsoda? És ki az a mi? - Te és én. A többi önkéntes csak dísznek kell. - Nézze, prof! - mondtam. - Kitartó voltam. Keményen dolgoztam, amikor ostobaságnak tűnt az egész. Viseltem a súlyokat... most is rajtam vannak... arra az esetre, ha el kell
A hold börtönében
222
mennem arra a borzalmas helyre. De csak ha hajóról van szó, amelyen van legalább egy kiborg pilóta, aki biztonságosan tesz le. Abba nem egyeztem bele, hogy meteoritként utazzam! - Rendben van, Manuel - mondta. - Mindig hittem a szabad akaratban. A helyettesed utazik. - A... ki? - Wyoming elvtársnő. Amennyire én tudom, egyedül ő van felkészítve az utazásra... néhány terrait leszámítva. így hát beleegyeztem. De előbb megkerestem Mike-ot. Türelmesen beszélt. - Mán, első barátom, nincs miért aggódnod. A ’76-os gyártású KM187 rakományával mész, és minden gond nélkül érkezel meg Bombaybe. De hogy megnyugodjál... hogy megnyugtassalak..., azért választottam ezt a tartályt, mert parkoló pályára kerül, és csak akkor száll le, amikor India felénk fordul... és ellenintézkedést is tettem, így kimenthetlek abban az esetben, ha nem tetszik a földi bánásmód. Bízz bennem, Mán, mindent végiggondoltam! Még az hozzátartozott a tervhez, hogy az után is folytassuk a gabonaszállítást, hogy a titok kipattant. - Szólhattál volna! - Fölösleges lett volna idegesítenem téged. A profeszszornak tudnia kellett, kapcsolatban is maradtam vele. De te csak azért mész vele, hogy vigyázz rá, támogasd és elvégezd a munkáját, ha meghal, mert ez olyan tényező, amivel kapcsolatban nem tudok neked biztosítékot adni. Felsóhajtottam. - Jól van! De Mike, biztosan le tudsz tenni egy tartályt ilyen távolságból? Elég, ha a sebességnél tévedsz. - Mán, nem gondolod, hogy értek a ballisztikához? Az orbitális pályán a kérdéstől a válaszig, aztán a parancs vételéig négy másodperc telik el... abban pedig bízhatsz, hogy egy mikroszekundumot sem késlekedem. A parkolópályától maximum harminckét kilométert tesztek meg négy másodperc alatt, s a sebességetek földet érés közben aszimptotikusan csökken nullára. Az én reflexiós időm lényegesen kevesebb, mint egy pilótáé, mert én nem pocsékolom az időt arra, hogy felfogjam a helyzetet, és eldöntsem, mi a helyes cselekvés. Az én maximális időm 223
Robert a. heinlein
négy másodperc. De a hatékony reflexidőm ennél sokkal kevesebb. Én folyamatosan tervezek, kiszámítom a pályát, előre látok, programozok. Valójában négy másodperccel megelőzlek a pályán, és azonnal reagálok mindenre. - Annak az acéldoboznak még magasságmérője sincs! - Most már van. Mán, kérlek, higgy nekem; mindenre gondoltam! Csak azért rendeltem ezt a különleges eszközt, hogy téged megnyugtassalak. A poonai földi irányítás egyszer sem hibázott az utolsó ötezer rakomány érkezésekor. Egy számítógéptől ez meglehetősen jó eredmény. - Jól van. Izé, Mike ezek az istenverte tartályok milyen erősen csapódnak be? Hány g? - Nem sok, Mán. Kilövésnél tíz, aztán lecsökken az állandó négyre... majd közvetlenül a csobbanás előtt ismét fölerősödik öt-hatra. Maga a csobbanás enyhe, nem durvább, mint egy ötvenméteres esés; elsőnek a kúpos orr ér vizet, semmi durva zökkenés, még három g sincs. Aztán a felszínre bukkan, szökken egyet, és lebegni kezd egy g mellett. Mán, ezeket a szállítótartályokat olyan könnyűre építették, amilyenre csak lehet, hogy gazdaságosak legyenek. Nem szabad rázkódniuk, különben felhasadnak a hegesztések mentén. - Igazán kedves. Mike, neked mit jelent az öt-hat g? Felhasadsz a hegesztések mentén? - Feltételezem, hogy hat g-t éltem át, amikor idehoztak. Hat g jelen állapotomban sok alapvető kapcsolatomat elszakítaná. Mindazonáltal engem jobban érdekelnek azok a rendkívül erős, pillanatnyi gyorsulások, amelyeket akkor kell majd elszenvednem, ha a Terra bombázni kezd bennünket. Az adatok nem elegendőek ahhoz, hogy megjósoljam, mi történik... de elveszíthetem az ellenőrzést a távolabbi funkcióim fölött, Mán. Ez fontos tényező lehet minden taktikai helyzetben. - Mike, tényleg azt gondolod, hogy bombázni fognak? - Számíthatsz rá, Mán. Azért ilyen fontos ez az utazás. Ennyiben hagytam, és kimentem, hogy megnézzem a koporsómat. Otthon kellett volna maradnom! Megnézték már valaha ezeket a hülye konténereket? Közönséges acélhenger fékező- és vezérlőrakétákkal és egy radarral. Annyira hasonlít űrhajóra, mint egy harapófogó a
A hold börtönében
224
hármas számú karomra. Ezt felvágták, hogy kialakítsák a „lakóterünket”. Semmi étkező. Se vécé. Se semmi. Miért is lenne? Mindössze ötven órát tartózkodunk benne. Üresen indulunk, így nincs szükség ilyesmire. Megvagyunk dohányzó és bár nélkül; ki se bújunk a szkafanderből, be leszünk nyugtatózva, így nem is törődünk vele. Legalábbis a prof be lesz nyugtatózva csaknem egész idő alatt; nekem ébren kell lennem a földet éréskor, hogy megpróbáljam kiszabadítani magunkat ebből a gyilkos csapdából, ha valami félresikerülne, és senki sem jön arra egy konzervnyitóval. Kialakítottak egy mélyedést, amelynek az aljába éppen beleillik a szkafanderünk; ezekbe az üregekbe szíjaznak be minket. És ott is maradunk egészen a Terráig. A mi kényelmünknél láthatólag sokkal jobban izgatta őket, hogy az össztömeg ne haladja meg a továbbított gabona súlyát, és ugyanott legyen a gravitációs központ. Az ügyeletes mérnök elmondta, hogy beleszámították a tömegbe a szkafanderünk párnázását is. Örültem, amikor megtudtam, hogy lesz párnázás; azok a lyukak nem tűntek puhának. Mélyen elgondolkodva tértem haza. Különös módon Wyoh nem jelent meg a vacsoránál; még különösebb módon Greg viszont igen. Senki sem hozta szóba, hogy másnap egy lezuhanó sziklát fogok utánozni, noha mindenki tudott róla. Semmi rendellenest nem tapasztaltam, amíg a gyerekek felszólítás nélkül ott nem hagyták az asztalt; akkor megtudtam, hogy Greg miért nem ment visz-sza a Maré Undarumhoz, miután a Kongresszust reggel berekesztették. Valaki családi megbeszélést kérelmezett. Mama körülnézett, és megállapította: - Mindnyájan itt vagyunk. Ali, csukd be azt az ajtót! Köszönöm, drágám! Ótata, kezded? A kávéja fölött szunyókáló rangidős férj fölrezzent. Öszszeszedte magát, lenézett az asztalra, és határozottan azt mondta: - Látom, valamennyien itt vagyunk. Látom, hogy a gyerekeket lefektették. Látom, hogy nincs itt sem idegen, sem vendég. Megállapítom, hogy azoknak a szabályoknak 225
Robert a. heinlein
megfelelően jöttünk össze, amelyeket még Black Jack Davis, az Első Férj és Tillie, az Első Feleség fektetett le. Fia van ügy, amely a házasságunk biztonságát és boldogságát veszélyezteti, azt most beszéljük meg! Ne hagyjuk elmérgesedni! Ez a szokásunk. Ótata Mama felé fordult, és halkan azt mondta: - Folytasd, Mimi! - azzal visszasüllyedt szelíd apátiájába. de egy percre az az erős, jóképű, férfias, dinamikus ember volt, mint amikor engem beszavaztak ide... és hirtelen könnyek szöktek a szemembe, mert arra gondoltam, milyen szerencsés is vagyok. Aztán nem tudtam, hogy szerencsésnek érezzem-e magam, vagy sem. Kizárólag azért vettem részt a családi megbeszélésen, mert holnap a Földi Fertályba megyek mint gabona. Az járna Mama fejében, hogy fellázítja ellene a családot? Senkinek nem kötelező tudomásul venni a megbeszélés eredményét. De mindenki ügyelembe vette. Ez volt házasságunk ereje: problémák esetén összetartottunk. - Van valami, amit meg kell beszélni? - kérdezte Mimi. - Szóljatok, drágáim! - Nekem van - mondta Greg. - Hallgassuk meg Greget! Greg jó szónok. Ki tud állni a gyülekezet elé, hogy magabiztosan beszéljen olyan dolgokról, amelyekben én egyedül sem vagyok biztos. De aznap este valahogy nem látszott magabiztosnak. - Nos tehát, mindig igyekeztünk ezt a házasságot egyensúlyban tartani, hogy legyenek öregek, legyenek fiatalok, szabályos, jól elosztott alternálással, ahogy örökül kaptuk. De néha változtatunk ezen a szokáson, méghozzá jó okkal. - Ludmillára pillantott. - Aztán később kiigazítjuk. - Ismét az asztal vége felé nézett, Frankra és Alira, akik közrefogták Ludmillát. - Az évek során át, aminek a följegyzésekben utánanézhettek, a férjek átlagos kora negyven, a feleségeké harmincöt körül volt, és a házasságunk ugyanezzel a korkülönbséggel kezdődött csaknem száz éve, amikor a tizenöt éves Tillie rászavazott Black Jackre, aki akkor múlt
A hold börtönében
226
húsz. Most a férjek átlagos kora szinte pontosan negyven, míg az átlag... - Mellőzzük a számtant, Greg drágám! - szólt rá határozottan Mama. - Maradj a lényegnél! Találgattam, mire akar kilyukadni Greg. Igaz, sokat voltam távol az elmúlt évben, és ha hazajöttem is, gyakran olyankor, amikor már mindenki aludt. De az világos volt, hogy Greg házasságról beszél, és nálunk csupán akkor javasolnak új házasságot, ha előzőleg minden családtagnak alkalma volt alaposan megismerni a jelöltet. Egyszerűen nem lehet másképpen! Ilyen buta voltam. Greg némi dadogás után kibökte. - Wyoming Knottot javaslom! Mondom, hogy buta voltam. Értek a gépekhez, és a gép is megért engem. Azt azonban nem állítanám, hogy bármit is tudok az emberekről. Ha elég sokáig élek, hogy én legyek a rangidős férj, pontosan azt teszem majd, amit Ótata Mamával: Sidrisre bízom az irányítást. De akkor is... Lássuk csak! Wyoh csatlakozott Greg felekezetéhez. Én kedvelem Greget. Szeretem Greget. És csodálom is. De akárhányszor táplálnám be szektájának teológiáját egy számítógépbe, mindig nulla jönne ki. Wyoh bizonyosan tudta, mivel felnőtt volt már, amikor megismerte. Igazság szerint úgy véltem, a megtérése azt bizonyítja, hogy mindenre hajlandó Ügyünkért. Csakhogy Wyoh még korábban beszervezte Greget. És ő utazott el a leggyakrabban az új katapulthoz, mert ő könynyebben mozgott, mint én vagy a prof. Hát igen, meglepődtem. Pedig nem kellett volna csodálkoznom! - Greg, van okod azt gondolni, hogy Wyoh elfogadja, ha megszavazzuk? - kérdezte Mimi. - Igen. - Jól van. Valamennyien ismerjük; biztos vagyok benne, hogy sikerült véleményt alkotnunk róla. Nem látom értelmét többet beszélni a dologról... hacsak valakinek nincs valami közlendője ezzel kapcsolatban. Beszéljetek! Mama nem csodálkozott. De hát ez természetes. Más sem csodálkozott, mert Mama csupán akkor vállalkozott ilyen megbeszélésekre, ha biztos volt az eredményben. De miért volt annyira biztos a véleményemben, hogy szükségtelennek tartotta az előzetes puhatolódzást? Kínosan 227
Robert a. heinlein
feszengtem, tudtam, hogy fel kéne szólalnom, mivel tudok róla valami borzasztóan fontosat, amit senki más nem tudhat, különben az ügy sosem jutott volna el idáig. Valamit, ami nekem nem számított, annál inkább Mamának és az összes asszonyunknak. Csak ültem ott, gyáván, nyomorúságosán, és nem szóltam. - Jól van - mondta Mama.- Akkor szavazzunk! Ludmilla? - Én? Én szeretem Wyoh-t, ezt mindenki tudja. Helyeslem! - Lenore drágám? - Nos, talán megpróbálom rábeszélni, hogy legyen megint barna, mert azt hiszem, akkor jobban érvényre juttatjuk egymást. Az egyetlen hibája, hogy szőkébb, mint én. Da! - Sidris? - Ja! Wyoh a mi fajtánk. - Anna? - Mimi, mondani szeretnék valamit, mielőtt kifejteném a véleményemet. - Nem hinném, hogy szükséges, drágám. - Mindazonáltal nyilvánosságra hozom, ahogy a hagyományaink szerint Tillie is tette. Ebben a házasságban minden feleség viseli a maga terhét, és gyermekeket ad a családnak. Lehet, hogy némelyeket meglep, ha megtudja, Wyoh-nak már nyolc gyermeke volt... Alit biztosan meglepte; fölkapta a fejét, és leesett az álla. A tányéromat néztem. Ó, Wyoh, Wyoh! Hogyan történhetett ez? Muszáj megszólalnom. Ekkor figyeltem föl rá, hogy Anna még beszél: - ...Tehát ismét lehet saját gyereke, mert a műtét sikerült. De aggódik, hogy megint sérült gyereket szülhet, noha a hongkongi klinika vezetője szerint ez valószínűtlen. Ezért nagyon szeretnünk kell őt, hogy megszűnjön a szorongása. - Szeretni fogjuk - felelte derűsen Mama. - Most is szeretjük. Anna, most már közlöd a döntésedet? - Aligha szükséges, igaz? Én mentem el vele Hongkongba, a kezét fogtam, miközben a petevezetékét helyreállították. Én helyeslem, hogy Wyoh a családba kerüljön.
A hold börtönében
228
- Ebben a családban - folytatta Mama - mindig úgy tartottuk, hogy a férjeknek is jár a vétójog. Talán különös, de Tillie kezdte el, és bevált. Nos, Ótata? - Mi? Mit mondtál drágám? - Wyomingról szavazunk, goszpogyin Ótata. Egyetértesz? - Hogy mi? Hát persze, hát persze! Nagyon kedves kislány. Mondjátok, mi lett azzal az aranyos kis néger lánnyal, akinek valami hasonló neve volt? Megharagudott ránk? - Greg? - Én javasoltam. - Manuel? Ellenzed? - Én? De Mama, ismersz! - Ismerlek. Néha nem tudom, hogy te ismered-e magad. Hans? - Mi történne, ha nemet mondanék? - Elveszítenéd néhány fogadat, az történne - válaszolta azonnal Lenore. - Hans szavazata igen. - Hagyjátok ezt, drágáim! - csóválta a fejét Mama enyhe rosszallással. - A szavazás komoly dolog. Hans, válaszolj! - Da. Igen. Ja. Oui. Régóta nem volt már egy csinos szőke ebben a... Aú\ - Hagyd abba, Lenore! Frank? - Igen, mama. - Ali drágám? Egyetértesz? A legény fülig pirult, és nem bírt szólni. Csak bólogatott lelkesen. Mama, ahelyett, hogy kijelölt volna egy férjet és egy feleséget, hogy keressék meg a jelöltet és kérjék meg a kezét a nevünkben, elküldte Ludmillát és Annát, hogy azonnal hozzák ide Wyoh-t - aki, mint kiderült, nem volt messzebb a Bon Tonnái. De nem ez volt az egyetlen szabálytalanság; ahelyett, hogy kitűztek volna egy dátumot és megszervezték volna az esküvőt, behívták a gyerekeket, húsz perccel később Greg kinyitotta a Könyvét, és mi elmondtuk a fogadalmat. Akkor végre felfogtam elborult agyammal, hogy azért csináltuk ilyen nyaktörő sebességgel, mert holnap fogom kitörni a nyakamat. Nem mintha számított volna, hiszen csak azt jelképezte, mennyire szeret engem a családom, ugyanis az új asszony az 229
Robert a. heinlein
első éjszakát a rangidős férjjel tölti, a második és harmadik éjszakán pedig én már az űrben leszek. De azért számított, és amikor a nők sírni kezdtek a szertartás alatt, azon kaptam magam, hogy az én könnyeim is potyognak. Aztán lefeküdtem egyedül a műhelyben, miután Wyoh megcsókolt, és elvonult Ótata karján. Borzasztóan fáradt voltam, nehéz volt a legutóbbi két nap. Gondoltam a testgyakorlásra, de úgy döntöttem, késő van; gondoltam, felhívom Mike-ot és megkérdezem, mi újság a Terrán. De inkább lefeküdtem. Nem tudom, mennyit aludtam, de arra ültem föl, hogy már nem alszom, és valaki van a szobában. - Manuel! - suttogta halkan a sötétben. - Mi? Wyoh drágám, neked most nem kéne itt lenned! - Éppen hogy itt kell lennem, férjem. A mama tudja, hogy itt vagyok, és Greg is. Ótata pedig azonnal elaludt. - 0! Mennyi az idő? - Hajnali négy körül. Kérlek, drágám, bebújhatok az ágyba? - Hogy mi? Hát persze! - Még valami eszembe jutott. - Mike! - Itt vagyok, Mán - felelte. - Kapcsolj ki! Ne hallgatózz! Ha szükséged van rám, hívj a családi telefonon! - Wyoh is ezt mondta. Gratulálok! Aztán Wyoh rátette a fejét a karcsonkomra, én pedig átöleltem a jobb karommal. - Miért sírsz, Wyoh? - Nem sírok! Csak iszonyúan félek, hogy nem jössz vissza!
A hold börtönében
230
16
I
ébredtem a szuroksötétben. - Manuel! - Nem tudtam, mi történt. - Manuel! - hallatszott ismét. - Kelj föl! Ez észre térített; ez a jelzés, amelynek föl kell keltenie. Emlékeztem, ahogy ott fekszem a Központ gyengélkedőjében, a fényt bámulom, és egy hangot hallok, miközben a gyógyszer csöpög a vénámba. De az száz éve volt, a lidércnyomás, az elviselhetetlen nyomás és a kínok előtt. Tudtam, hogy mi ez az érzés; átéltem már. Szabadesés. Az űrben voltam. Milyen baj történt? Mike tévedett egy tizedesvesszőt? Vagy nem bírt ellenállni gyermeteg kedvének, és megviccelt, nem is tudva, hogy ezzel megöl? Akkor viszont miért élek a gyötrelmek évei után? Egyáltalán élek? Vagy a kísértetek érzik így magukat, ilyen magányosan, elveszve a semmiben? - Kelj föl, Manuel! Kelj föl, Manuel! - Ó, fogd már be a pofád! - vicsorogtam. - Húzz már bőrt a szuvas fogadra! - A hangfelvétel folytatódott; nem figyeltem oda. Hol az a büdös villanykapcsoló? Nem évszázadnyi volt a fájdalom, amíg gyorsultunk, hogy elérjük a Luna szökési sebességét, a három g-t, csupán annyinak éreztem. Nyolcvankét másodperc - de ennek az időnek minden mikroszekundumát külön érzi az emberi idegrendszer. Három g tizennyolcszor több, mint amennyit egy lunainak el kell viselnie. Észrevettem, hogy ezek a vákuumagyúak nem rakták vissza a karomat a helyére. Valamilyen ostoba megfontolásból levették, amikor felkészítettek, és én éppen elég „rá se ránts, és szunyálj" - pirulával voltam teletömve ahhoz, hogy ne tiltakozzak. Nem túl nagy ügy visszarakni a SZONYÚ FÉLELEMMEL
231
Robert a. heinlein
protézist. De az a szaros kapcsoló a bal oldalamon volt, és a szkafanderem ujja üresen lógott. A következő tíz évet azzal töltöttem, hogy fél kézzel kicsatoltam magam, aztán húsz éven át körbelebegtem a sötétben, mielőtt sikerült ismét megtalálnom az üregemet, rájönnöm, merre van a fölfelé, és ebből kiindulva kitapogatnom a kapcsoló helyét. A fülke egyik irányban sem volt két méternél szélesebb. Kiderült, hogy ez a súlytalanság állapotában, teljes sötétségben nagyobb terület, mint a Régi Kupola. Ráleltem. Kigyulladt a villany. (És ne kérdezzék, miért nem volt abban a koporsóban legalább három, egymástól függetlenül, de egy időben működő világítási rendszer. Valószínűleg szokásból. Egy világítási rendszerhez egy kapcsoló tartozik, nyet? Ezt a fülkét két nap alatt építették; hálás lehettem, hogy egyáltalán működött a kapcsoló.) Amint kigyulladt a fény, a kocka visszanyerte valódi, klausztrofóbiás dimenzióit, majd még tíz százalékot zsugorodott, én pedig a profra pillantottam. Úgy tűnt, halott. Nos, minden oka megvolt rá. Irigyeltem, de most meg kellett volna vizsgálnom a pulzusát, a légzését és hasonlókat arra az esetre, ha balszerencséjére még veszkődik ilyesmivel. Ismét dühös lettem, és nem csak azért, hogy félkarú vagyok. A gabonarakományt kiszárítják és vákuumban csomagolják, de ez a fülke állítólag nyomás alatt áll - ó, semmi különös, csak egy tartály, amelyben levegő van. A szkafanderünk a két nap folyamán arra szolgált, hogy megmentse az életünket. De még a legjobb szkafander is kényelmesebb nyomás alatt, mint légüres térben, és nekem hozzá kellett férnem a páciensemhez. De nem tehettem. Nem kellett felnyitnom a sisakot, hogy tudjam, miszerint ez az acél tartály nem tartotta visz-sza a levegőt. Természetesen azonnal tudtam abból, ahogy a szkafander állt rajtam. Voltak gyógyszereim a profnak, szívre ható stimulánsok és így tovább, amiket szkafanderen át is be lehetett adni. De hogyan ellenőrizzem a pulzusát és a légzését? A legolcsóbb szkafander volt rajta, az a fajta, amelyet olyan holdlakóknak adnak el, akik ritkán hagyják el a telepüket. Hiányoztak róla a kijelzők.
A hold börtönében
232
A szája nyitva volt, a szeme a semmibe meredt. Úgy láttam, hogy halott. Az öreg prof túljutott a határon; eliminálta magát. Igyekeztem megmérni a pulzusát a torkán, de útban volt a sisakja. Adtak egy programjelző órát, ami roppant kedves volt tőlük. Azt mutatta, hogy még negyvennégy óra van hátra a tervek szerint, három órán belül egy erőteljes lökést kell kapnunk, hogy parkolópályára álljunk a Terra körül. Majd két kör után, ami újabb három óra, megkezdjük a leszálló programot - ha a gyengeelméjű poonai földi vezérlőközpont nem változtatja meg a tervet, és nem hagy minket továbbra is keringési pályán. Emlékeztettem magam, hogy ez valószínűtlen; a gabonát nem szabad vákuumban tárolni a szükségesnél hosszabb ideig, különben puffasztott búza vagy pattogatott kukorica lesz belőle, ami nemcsak csökkenti az értékét, de úgy felhasítja a vékony tartályokat, mint a dinnyét. Hát nem kedves? Miért gabona mellé csomagoltak minket? Miért nem küldtek egy rakomány sziklát, amelyet nem zavar a légüres tér? Elég időm volt ezen gondolkodni, és közben nagyon szomjas lettem. A szopókából kiszívtam fél korty vizet, nem többet, mert nem akartam átélni a hat g-t tele hólyaggal. (Nem kellett volna aggódnom; fölszereltek katéterrel. De erről nem tudtam.) Ahogy fogyott az idő, úgy döntöttem, nem árt a profnak, ha adok neki egy löket drogot, amely állítólag átsegíti a gyorsulási terhelésen; aztán a parkolópályán szíverősítőt kap - nem úgy festett, mint akinek bármi is árthatna. Beadtam neki az első adagot, aztán a hátralevő perceket azzal töltöttem, hogy fél kézzel visszaküzdöttem magam a hevederek közé. Sajnáltam, hogy nem ismerem segítőkész barátom nevét; úgy jobban tudtam volna átkozni. A parkolópályára való ráfordulás alatt mindössze 3,26 x 107 mikroszekundumon át érezhető a tíz g, ám ez hosszabbnak tűnik. Tíz g hatvanszor több, mint amennyit egy törékeny protoplazmatartály elviselhet. Tekintsük harminchárom másodpercnek! Szavamra, úgy sejtem, salemi ősanyámnak kevesebb volt az a pocsék fél perc, amíg a kötélen táncolt! 233
Robert a. heinlein
Beadtam a profnak a szíverősítő gyógyszert, aztán három órát azzal töltöttem, hogy igyekeztem eldönteni, adjak-e magamnak is egy adagot a leszállás idejére. Úgy döntöttem, nem adok. A katapultálásnál a belém nyomott szer annyit jelentett, hogy másfél percnyi nyomorúság és két-napnyi unalom helyett megkaptam a rémálmok évszázadát mellesleg, ha az utolsó percek a végperceim lesznek, akkor az legyen az én időm, nem bújok el előle. Pocsék percek voltak. Hat g semmivel sem jobb, mint tíz; inkább rosszabbnak éreztem. Négy g sem jelent megkönnyebbülést. Aztán kaptunk egy erős lökést, majd néhány másodpercre ismét szabadesés következett. Ezután egy csobbanás, amely nem volt „szelíd”, és nem kipárnázva, hanem hevederekkel kikötve, fejjel lefelé éltük át. Mike arra sem gondolt, hogy a becsapódás és a felbukkanás után ismét becsapódunk, mielőtt lebegni kezdenénk. A földigiliszták nevezik lebegésnek, pedig nem is hasonlít a súlytalanság lebegéséhez; az ember egy g-ben van, ami hatszor több a normálisnál, és furcsa oldalsó lökések érik. Nagyon furcsák. Mike biztosított minket róla, hogy a nap időjárása jó, nincs sugárveszély a vasszűz belsejében. Viszont a Földi Fertály Indiai-óceánjának időjárása nem érdekelte; az előrejelzés szerint megfelelt a földet érő tartályok számára, és Mike feltehetőleg úgy gondolta, ennyi elég. Erre én is gondolhattam volna. A gyomrunk állítólag üres volt, én mégis megtöltöttem a sisakot a legsavasabb, legpocsékabb lével, amit az ember igyekszik jó messzire elkerülni. Ekkor teljesen átfordultunk, és a lötty belefolyt a hajamba, a szemembe, és valamennyi az orromba is jutott. Ezt a dolgot a földigiliszták „tengeri betegségnek” hívják. Egyike a borzalmaknak, amelyeket magától értetődőnek tartanak. Nem tartott sokáig, hogy a kikötőbe vontassanak. A tengeri betegségen felül az oxigénpalackjaink is kimerültek. Tizenkét órára voltak feltöltve, de kitartottak az ötven órás röppályán is, amelynek nagyobb részében öntudatlan voltam, és semmilyen komolyabb testmozgást nem végeztem, annyi viszont már nem volt bennük, ami elég lett volna a néhány órás vontatáshoz. Mire a tartály végre megpihent, szinte ahhoz is kábult voltam, hogy megpróbáljak kijutni.
A hold börtönében
234
Viszont történt valami. Talán felemelhettek és forgathattak egy kicsit, mert fejjel lefelé lógtam. Ez még a legjobb esetben sem kényelmes testhelyzet egy g mellett, és egyszerűen elviselhetetlen, ha az ember a.) be van csatolva, b.) egy szkafander alakú odúból kell kikapaszkodni, c.) ki kell szabadítani egy kalapácsot, amelyet füles csavarral rögzítettek a rekeszfalra, d.) szét kell zúzni vele a vészkijáratot elzáró akadályt, e.) ki kell jutni, és f.) végül egy szkafanderes öregembert is magával kell vonszolnia. Az a.) lépést sem hajtottam végre, mert fejjel lefelé elájultam. Szerencsére ez csak a vészhelyzetre készült mentési forgatókönyv volt. Stu LaJoie-t értesítettük, mielőtt elindultunk; a sajtó kevéssel a földet érésünk előtt kapta meg a hírt. Arra tértem magamhoz, hogy emberek hajolnak fölém, aztán megint elájultam, másodszor egy kórházi ágyban ocsúdtam fel: hanyatt feküdtem, súlyos teher nyomta a mellemet - nehéznek és gyengének éreztem magam -, de nem voltam beteg, csak fáradt, tele zúzódásokkal, azonkívül éhes, szomjas és bágyadt. Átlátszó műanyag sátor borította az ágyat, ez segített, hogy könnyebben lélegezzek. Azonnal megjelent két ember az ágy két oldalán; az egyik apró termetű, nagy szemű hindu ápolónő volt, a másik Stuart LaJoie, aki rögtön rám vigyorgott. - Szia, haver! Hogy érzed magad? - Izé... jól. De a francba! Micsoda utazás volt! - A prof azt mondja, ez volt az egyetlen lehetőség. Igazán kemény legény. - Várj csak! A prof mondta? A prof halott. - Szó sincs róla. Nincs valami jó formában... pneumatikus ágyba fektettük, huszonnégy órás ügyelet vigyáz rá, és több berendezést drótoztak bele, mint amennyit el tudsz képzelni. De él, és el tudja végezni a feladatát. Semmit sem tud az útról; azt mondja, nem is érzékelte. Elaludt egy kórházban, és egy másikban ébredt föl. Azt hittem, tévedett, amikor visszautasította, hogy kerítsek és odaküldessek egy hajót, de nem. A hatás óriási! - Azt mondod, a prof „visszautasította”, hogy küldj egy hajót? - kérdeztem vontatottan. 235
Robert a. heinlein
- Pontosabban „Selene elnök” utasította vissza. Nem láttad a táviratokat, Mannie? - Nem. - Késő volt ahhoz, hogy dühöngjek. - Az utóbbi néhány napban meglehetősen elfoglalt voltam. - Jó kifejezés! Bár itt is... nem is emlékszem, mikor hunytam utoljára. - Úgy beszélsz, mint egy lunai. - Mert lunai vagyok, Mannie, ebben ne is kételkedj! De a nővér vasvilla szemekkel néz. - Fölkapta a nőt, megpörgette. Azt gondoltam, mégsem lunai. De a nővér nem haragudott. Drágám, menjen máshova játszani, én pedig pár perc múlva visszaadom magának a beteget... még melegen. - LaJoie becsukta az ajtót a nővér mögött, aztán visszajött az ágyhoz. - De Adamnek igaza volt; az út így nemcsak hatalmas közérdeklődést keltett, de biztonságosabb is volt. - Azt gondolom, hogy érdekes. De hogy „biztonságosabb”? Ne is beszéljünk róla! - Pedig biztonságosabb. Nem lőttek rátok. Pedig volt két órájuk, amikor pontosan tudták, hol van egy nagy, kövér célpont. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek; még nem alakítottak ki semmilyen politikát. Nem mertek leszedni titeket leszállás közben; minden újság erről írt, elláttam őket sztorikkal, és vártam. Most pedig hozzátok sem mernek nyúlni, népi hősök lettetek. Ha viszont várunk, amíg bériek egy hajót, hogy ide hozzalak benneteket... Nos, nem tudom. Valószínűleg parkolópályára állították volna, aztán pedig titeket... és talán engem is... letartóztatnak. Egyetlen kapitány sem kockáztatja meg, bármennyit fizetsz is, hogy rakétákkal lőjék a hajóját. A puding próbája az evés, haver. De hogy rövidre fogjam: mindketten a Csádi Népi Direktorátus polgárai vagytok; ilyen rövid idő alatt ez volt a legjobb, amit szerezhettem. Továbbá Csád elismerte a Lunát. Egy miniszterelnököt, két tábornokot és néhány törzsfőnököt, továbbá egy pénzügyminisztert kellett lefizetnem... ilyen sietős munkához képest igazán olcsón. Nem tudtam diplomáciai mentességet szerezni, de remélem, meglesz, mire elhagyjátok a kórházat. Pillanatnyilag nem mernek letartóztatni benneteket; még nem találták ki, hogy mivel vádoljanak. Őrök állnak odakint, de csak azért, hogy
A hold börtönében
236
„megvédjenek”; és ez hasznos is, különben riporterek tömege nyomná az arcotokba a mikrofonját. - De mit követtünk el? Mármint mi olyat, amiről tudnak? Illegális bevándorlás? - Még csak az sem, Mannie. Te sosem voltál elítélt, és az egyik nagyapád miatt jár neked a pánafrikai állampolgárság. De la Paz professzor esetében előástunk egy bizonyítékot, hogy negyven éve megkapta a csádi állampolgárságot, megvártuk, amíg megszárad rajta a tinta, és fölhasználtuk. Még ide, Indiába sem illegálisan kerültetek. Nemcsak hogy ők maguk hoztak ide, tudván, hogy a tartályban vagytok, de a határőr tiszt nagyon kedvesen, egész olcsón ütötte be a pecsétet vadonatúj útleveletekbe. Ezen felül a prof száműzetésének nincs törvényi alapja, mivel a kormány, amely deportáltatta, nem létezik többé, amit egy hozzáértő bíróság figyelembe is vett; ez többe került. Bejött a nővér, olyan bőszükén, mint egy anyamacska. - Lord Stuart! Most már békén kell hagynia a betegemet! - Azonnal, ma chére. - Te „Lord Stuart” vagy? - Igazából gróf. Megalapozatlan állításom szerint a MacGregorok közé tartozom. A kék vér jól jön; ezek az emberek azóta boldogtalanok, amióta letaszították az uralkodóikat. Távozás közben rácsapott a nővér fenekére. Ahelyett, hogy felsikoltott volna, csak riszált egyet, és rám mosolygott, miközben odalépett hozzám. Figyelmeztetnem kell Stu-t, ha vissza akar térni a Lunára. Ha egyáltalán megteszi. A nővér megkérdezte, hogy érzem magam. Azt mondtam, jól, csak éhes vagyok. - Nővér, nem látott néhány műkart a holmink között? De látott, és jobban éreztem magam, amikor a hatos számú a helyére került. Ezt, a kettes számút és a társasági karomat elegendőnek találtam az utazáshoz. A kettes valószínűleg a Központban maradt; reméltem, hogy valaki a gondjaiba veszi. De a hatos számú mindenre használható; ezzel és a társasági karral majd elboldogulok.
237
Robert a. heinlein
Két nappal később Agrába mentünk, hogy bemutassuk a megbízólevelünket a Szövetséges Nemzeteknek. Rossz formában voltam, és nem csak a nehézkedés miatt, azzal megbirkóztam, s hála a kerekesszéknek, még járni is tudtam, ha nyilvánosan nem is próbálkoztam vele. Viszont fájt a torkom, hajszál híján, gyógyszeres segítséggel úsztam meg a tüdőgyulladást, ment a hasam, a kezemen kiütött az ekcéma, és átterjedt az egész testemre - éppúgy, mint előző alkalommal, amikor ebben a Terra nevű, mételyes veremben jártam. Mi, lunaiak nem is tudjuk, milyen szerencsések vagyunk: olyan helyen élünk, ahol a legszigorúbb a karantén, szinte egyáltalán nem léteznek élősködők, és a légüres térrel bármikor rendet teremthetünk, ha szükséges. Vagy balszerencsések, mivel szinte semmilyen ellenálló képességünk sincs, ha történetesen arra van szükség. Mégsem cserélnék ezekkel; a „venereás” szót sosem hallottam, amíg be nem tettem a lábam a Földi Fertályba, és a „hidegrázásról” azt hittem, hogy ez akkor van, amikor a jégbányászt megrázza az áram. Más okból is le voltam hangolva. Stu fogott egy üzenetet Adam Selene-től, amelyben az állt, még Stu elől is elkódolva, hogy az esélyeink egy a százhoz alá süllyedtek. Minek kockáztattuk meg ezt az utazást, ha az esélyeink romlottak? Mike tényleg tudja, mit jelent az esély? Nem értettem, hogy bírja kiszámolni, akármennyi tény áll is rendelkezésére. De úgy tűnt, a prof nem aggódik. Több regiment riporterre] beszélt, számtalan képen mosolygott, nyilatkozatokat adott, elmondva a világnak, hogy bízik a Szövetséges Nemzetekben, biztosra vette, hogy a követeléseinket elfogadják, és meg akarta köszönni a „Szabad Luna Barátainak” a csodálatos segítséget, hogy megismertették a Terra jóindulatú népét a mi kicsiny, de harcedzett nemzetünk igaz történetével. Az Sz. L. B. Stu-t, egy közvélemény-kutató céget, több ezer krónikus aláírót és egy kocsiderék hongkongi dollárt jelentett. Rólam is készítettek képeket, amelyeken igyekeztem mosolyogni, de a kérdéseket elkerültem, a torkomra mutogattam és köhécseltem. Agrában egy fényűző hotelben szálltunk meg, amely valaha egy maharadzsa palotája volt (és máig az övé, noha
A hold börtönében
238
India állítólag szocialista ország), folytatódtak az interjúk és a fényképezés. Még a vécéig is alig mertem elmerészkedni a kerekesszékkel, és a prof parancsba adta, hogy sose fényképezkedjek álló helyzetben.. Ő mindig ágyban vagy nyugágyon feküdt - ágyban mosdatták, ágytálazták, meg minden -, ami nemcsak a kora és lunai mivolta, de a képek miatt is előnyösebb volt. Mosolygott, csodásán viselkedett, szelíd, megnyerő egyéniségét bemutatták sok százmillió képernyőn, megszámlálhatatlan kép készült róla. De a személyisége nem juttatott előbbre Agrában. A profot elvitték a Nagytanács elnökéhez, nekem is vele kellett mennem, ott megpróbálta bemutatni a megbízólevelét, mint a Szövetséges Nemzetekhez delegált nagykövet, ilyeténképpen a Luna szenátora. A főtitkárhoz küldték, akinek az irodájában tíz percet töltöttünk egy titkárral, aki a fogát szívta, és azt mondta, átveszi a megbízólevelünket „minden előítélet és elkötelezettség nélkül.” Az ügyet a Mandátumvizsgáló Bizottság elé utalták, amely nem kapkodta el a döntést. Idegeskedtem. A prof Keatset olvasott. A gabonatartályok tovább érkeztek Bombaybe. Bizonyos értelemben az utóbbit nem is bántam. Amikor Bombayből Agrába repültünk, hajnal előtt keltünk, és akkor vittek ki a repülőtérre, amikor a város ébredezni kezdett. Minden holdlakónak megvan a maga otthona, ami vagy olyan régi és fényűző, mint a Davis-alagutak, vagy most vájták ki a sziklából, de a szállás nem jelent gondot, és ez még sok évszázadon át így lesz. Bombay az emberek méhkasa, és több mint egymilliónak (legalábbis ezt mondják) nincs más otthona, mint egy darab járda. Egy család jogot szerezhet rá (és ezt a jogot végrendeletben hagyományozhatja a következő nemzedékekre), hogy egy kétszer egy méteres hálóhelyet a magáénak mondhasson egy meghatározott helyen, egy bolt előtt. Egész családok alszanak ekkora területeken, beleértve az anyát, apát, a gyerekeket, esetleg még egy nagymamát. Nem hittem volna el, ha nem látom. Hajnalban Bornbay-ben az utakat, a járdákat, de még a hidakat is szoros szőnyegként borítják az emberi testek. Mit csinálnak? Hol dolgoznak? Hogy esznek? (Nem úgy festettek, mintha ennének. Meg lehetett számolni a bordáikat.) 239
Robert a. heinlein
Ha nem hinnék az egyszerű számtanban, amely szerint örökké nem küldhetsz rakományokat lefelé, ha cserébe semmi sem érkezik visszafelé, akkor feladtam volna. De hát... tanstaafl. „Nincs ingyen ebéd” - sem Bombayben, sem a Lunán. Végül kaptunk egy időpontot egy „vizsgálóbizottságnál”. A prof nem ezt kérte. Ő nyilvános meghallgatást követelt a Szenátus előtt, és videokamerákat. Ezen az ülésen azonban nem volt kamera; zárt ülést tartottak. Annyiban nem volt zárt, hogy bevittem egy kis magnót. Videó azonban nem volt. A prof két perc alatt rájött, hogy ez a bizottság valójában a Lunai Hatóság potentátjaiból vagy a kutyáikból áll. Mindazonáltal lehetőségünk volt a beszédre, és a prof úgy kezelte őket, mintha lenne jogosítványuk elismerni a Luna függetlenségét, és hajlandók is lennének megtenni. Ők úgy bántak velünk, mintha undok kölykök és akasztanivaló bűnözők hibridjei lennénk. A prof hozzájárult, hogy adjunk ki egy nyitó közleményt. A sallangot nem számítva az állt benne, hogy a Luna gyakorlatilag önálló állam, a kormánynak nincs ellensége, béke és rend uralkodik a társadalomban, a megbízott elnök és a kormány betölti a szükséges funkciókat, de szeretnének mielőbb visszatérni a magánéletbe, amint a Kongresszus megírja az alkotmányt - mi pedig azért vagyunk itt, mert szeretnénk de jure elfogadtatni ezeket a tényeket, ilyen módon a Lunának lehetősége lenne a Szövetséges Nemzetek tagjaként elfoglalni a helyét az emberiség nagy tanácsában. Amit a prof mondott, az közel állt az igazsághoz, és a bizottság nem volt abban a helyzetben, hogy fölfedezze az ellentmondásokat. A „megbízott elnökünk” egy számítógép volt, a „kormány” pedig Wyoh-ból, Finnből, Clayton elvtársból, Terence Sheehanból, a Pravda főszerkesztőjéből, Wolfgang Korszakovból, a LuNoHoCo elnökéből és a Hongkong Luna Bank egyik igazgatójából állt. De pillanatnyilag Wyoh volt az egyetlen személy a Lunán, aki tudta, hogy „Adam Selene” egy számítógépesen generált arc. Borzasztó ideges volt, mivel egyedül kellett tartania a frontot. Mindig is kínos volt Adamnak az a „különcsége”, hogy csak képernyőn hajlandó megjelenni. Igyekeztünk mindent elkövetni, hogy „biztonsági okokra” foghassuk, nyitottunk
A hold börtönében
240
neki egy irodát a Lunai Hatóság városi hivatalában, aztán felrobbantottunk benne egy kisebb bombát. A „gyilkossági kísérlet” után az elvtársak, akik addig a legjobban morogtak az elnök tartózkodása miatt, hangosan követelték, hogy ne vállaljon semmiféle kockázatot, az újságok pedig segítettek ennek a nézetnek a terjesztésében. Miközben a prof beszélt, azon tűnődtem, mit szólnának ezek a pöfeteg pofák, ha megtudnák, az „elnökünk” nem más, mint a Hatóság tulajdonában levő hardver. De csak ültek ott, jeges ellenszenvvel bámultak, nem hatotta meg őket a prof szónoklata - valószínűleg élete legjobb előadása volt, tekintve, hogy hanyatt feküdt, jegyzetek nélkül beszélt egy mikrofonba, és alig látta a hallgatóságát. Ezután ők következtek. Egy úriember, Argentína képviselője - nem mutatkoztak be, társadalmilag túlságosan alattuk álltunk szóval ez az argentin tiltakozott a prof beszédében előforduló „volt igazgató” kitétel ellen, mert ez a titulus fél évszázada elavult; ragaszkodott hozzá, hogy a megfelelő címzést használják: „A lunai gyarmatok protektora a Lunai Hatóság akaratából”. Minden más megnevezés sérti a Lunai Hatóság tekintélyét. A prof szeretett volna egy megjegyzést tenni; a „tiszteletre méltó elnök úr” engedélyezte. A prof derűsen azt mondta, elfogadja a változtatást, mivel a Hatóság szabadon, tetszése szerint jelöli ki a hivatalnokait, és ő nem akarja megsérteni a Szövetséges Nemzetek egyetlen irodáját sem... ám ami ennek a hivatalnak a funkcióját - a volt hivatal volt funkcióját - illeti, Luna Szabadállam polgárai valószínűleg a régi nevet használják. Ekkor hatan próbáltak egyszerre beszélni. Valaki tiltakozott a „Luna” és még inkább a „Luna Szabadállam” kifejezés ellen, mert az a „Hold” a Föld holdja, a Föld nevű bolygó szatellitje, és a Szövetséges Nemzetek tulajdona éppúgy, mint a Déli-sark - és ez az egész ülés egy kabaré. Az utolsó kitétellel hajlamos voltam egyetérteni. Az elnök megkérte Észak-Amerika képviselőjét, hogy úriemberként szíveskedjék betartani a rendet, és megjegyzéseit az elnökön át továbbítsa. A tanú utolsó megjegyzését úgy kell érteni, 241
Robert a. heinlein
hogy ez az állítólagosán létező kormány bele akar avatkozni a jelölésekbe? A prof kivédte a támadást, és visszadobta a labdát. - Tisztelt elnök úr, én magam is deportált vagyok, a Luna az én szeretett otthonom. Kollégám, a külügy tiszteletre méltó államtitkára, O’Kelly Davis ezredes - mármint én! - a Luna szülötte, és büszke származására, mivel mind a négy nagyszülőjét deportálták. A Luna az önök számkivetettjeivel lett erős. „Jöjjön fáradt, nincstelen; a viharvert hontalanokra vár arany kapunk.”* A Lunán van hely számukra, csaknem negyvenmillió négyzetkilométer, akkora terület, mint egész Afrika... és úgyszólván teljesen üres. Továbbá mivel a mi életmódunk nem „territoriális”, hanem „térfogati” foglalással jár, elképzelhetetlen, hogy a Luna bármikor is elutasítana egy újabb hajórakomány viharvert hontalant. - Figyelmeztetem a tanút, hogy tartózkodjon a szónoklatoktól! - mondta az elnök - A bizottság értelmezése szerint az ön orációja azt akarta kifejezni, hogy a csoport, amelynek képviselője, hajlandó továbbra is fogadni a rabokat. - Nem, uram. - Hogyhogy? Magyarázza ezt meg! - Ma, ahogy egy bevándorló a Limára teszi a lábát, szabad emberré válik, függetlenül korábbi állapotától; oda megy, ahová neki tetszik. - Csakugyan? Akkor mi akadályozza meg a deportáltat, hogy átmenjen a kilövőpályán, bemásszon egy másik hajóba, és visszatérjen ide? Elismerem, nem értem, hogy önök ilyen készségesen hajlandók fogadni őket... de nekünk nincs szükségünk rájuk. Ez a mi humánus módszerünk, amellyel megszabadulunk a javíthatatlanoktól, akiket máskülönben ki kellene végeznünk. (Számos dolgot mondhattam volna neki, ami szertefoszlathatta volna képzelgéseit; nyilvánvalóan sosem járt a Lunán. Ami a „javíthatatlanokat” illeti, ha tényleg akadtak ilyenek, a Luna gyorsabban intézte el őket, mint a Terra. Amikor még nagyon fiatal voltam, küldtek nekünk egy * Részlet Emma Lazarus verséből, amelyet a Szabadság-szobor talapzatára írtak. (N. Kiss Zsuzsa fordítása.)
A hold börtönében
242
gengszterfőnököt, azt hiszem, Los Angelesből; egy szakasz gorillával érkezett, a testőreivel, és arcátlanul át akarta venni a hatalmat a Lunán, ahogy a pletyka szerint megtette már egy börtönnel a Földi Fertályon. Egyik sem élt két hétnél tovább. A gengszterfőnök el se jutott a barakkokig; nem figyelt oda, amikor elmagyarázták, miként viselje a szkafandert.) - Nincs semmi, ami visszatarthatná attól, hogy hazamenjen - felelte a prof -, noha az önök rendőrsége talán meggondolásra készteti őket. De még sosem hallottam olyan deportáltról, akinél lett volna annyi pénz, hogy megvehesse a jegyet visszafelé. Ez csakugyan fontos kérdés? A hajók az önök tulajdonában vannak; a Lunának nincsenek hajói... hadd tegyem hozzá, sajnáljuk, hogy törölték az e havi menetrendszerű Luna-járatot. Nem panaszképpen említem, hogy emiatt kényszerültem kollégámmal együtt - a prof elmosolyodott - illegális utazásra. Csak remélem, hogy ez nem jelent hivatalos politikát. A Lunának nincs pőre önökkel; a hajóikat szívesen látjuk, a kereskedelmüknek örülünk, békében élünk, és ugyanezt szeretnénk a jövőben is. Kérem, ne feledjék, hogy valamennyi gabonaszállítmány időben megérkezett! (A profnak mindig megvolt a képessége arra, hogy másra terelje a szót.) Ezután kisebb ügyekkel vacakoltak. Az észak-amerikai kotnyeles tudni akarta, hogy mi történt az Igazg... - elharapta a szót. A protektorral. Hobart szenátorral. A prof azt felelte, hogy szélütés érte (az „államcsínyből” „szélütés” lett), és többé nem képes ellátni a feladatait - de máskülönben egészséges és állandó orvosi felügyelet alatt áll. Elgondolkodva hozzátette, egy ideje már gyanította, hogy az öregúrral nincs minden rendben, tekintve a tavalyi év kilengéseit... főként a szabad polgárok jogainak csorbítását, különös tekintettel azokra, akik soha nem voltak deportáltak. Ezt a történetet nem volt nehéz elhinni. Amikor a buzgó tudósoknak sikerült hírt adniuk az államcsínyről, azt jelentették, hogy az Igazgató halott... pedig Mike életben tartotta, sőt megszemélyesítette és tovább dolgoztatta. Amikor a Földi Hatóság követelte, hogy az Igazgató tegyen jelentést erről a kerge pletykáról, Mike tárgyalt a proffal, aztán fogadta a hívást, és meggyőzően alakította a hülyét. 243
Robert a. heinlein
Sikerült megerősítenie, tagadnia és összekevernie minden részletét. Ezt követte a bejelentésünk, és ettől kezdve az Igazgató nem volt elérhető, még a számítógépes alteregóján át sem. Három napra rá kikiáltottuk a függetlenségünket. Az észak-amerikai tudni akarta, hogy milyen alapon kellene elhinniük akár egyetlen szót is ebből a történetből. A prof a legangyalibb módon mosolygott, és igyekezett széttárni vékony karjait, de azok a takaróra hullottak. - Észak-Amerika képviselőjét arra bíztatom, utazzon a Lunára, járuljon Hobart szenátor betegágyához, és ellenőrizze a hírek valódiságát. Valamennyi terrai polgárt meghívom, hogy bármikor látogassanak el a Lunára, és nézzék meg, amit akarnak. Szeretnénk barátokat szerezni, békét akarunk, nincs semmi rejtegetnivalónk. Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy hazám képtelen a szállítást megszervezni; e célból önökhöz kell fordulnunk. A kínai képviselő töprengve nézte a profot. Nem szólt semmit, de mindenre figyelt. Az elnök tizenöt óráig berekesztette az ülést. Adtak nekünk egy pihenőszobát, és ebédet hoztak. Beszélni akartam, de a prof a fejét rázta, körülpillantott a szobában, s megkocogtatta a fülét. így hát hallgattam. A prof elszundított, én pedig leengedtem a kerekes székem támláját, és csatlakoztam hozzá. A Terrán annyit aludtunk, amennyit csak lehetett. Ez segített. De nem eléggé. Csak tizenhat órakor toltak vissza minket; a bizottság már összeült. Az elnök ekkor megszegte a saját tilalmát, és hosszan szónokolt, több sajnálkozással, mint haraggal. A beszéd kezdetén emlékeztetett minket, hogy a Lunai Hatóság nem politikai jellegű felügyeleti szerv; feladata gondoskodni arról, hogy a Föld szatellitjét, a Holdat - a Lunát, ahogy némelyek nevezik - sohase használhassák föl katonai célokra. Elmondta, hogy a Hatóság több mint egy évszázada látja el ezt a megszentelt feladatot, miközben kormányok jönnek és mennek, szövetségek változnak és cserélődnek. A Hatóság régebbi, mint a Szövetséges Nemzetek, alapítólevele egy korábbi nemzetközi testülettől származik, és olyan jól teljesítette feladatát, hogy túlélt háborúkat, zavargásokat és átszervezéseket.
A hold börtönében
244
(Van ebben valami újdonság? De legalább látják, hogyan építette föl a mondanivalóját.) - A Lunai Hatóság nem mondhat le feladatáról -mondta ünnepélyesen. - Mindazonáltal nem jelenthet leküzdhetetlen akadályt a lunai gyarmatosoknak, akik, ha politikai érettséget mutatnak, bizonyos autonómiát élvezhetnek. Sok múlik az önök viselkedésén. Azt mondanám, valamennyi gyarmatos viselkedésén. Volt zendülés és rombolás; ez tilos. Vártam, hogy megemlíti a kilencven halott gorillát, de nem tette. Sosem leszek államférfi; nem vagyok képes nagy léptékben gondolkodni. -Az elpusztított tulajdonért fizetni kell! - folytatta. - A követeléseket ki kell elégíteni! Ha ez az önök által Kongresszusnak nevezett testület képes ezt garantálni, akkor lehetséges, hogy ez a testület idővel a Hatóság ügynökségének tekinti ezt az úgynevezett Kongresszust, és számos belügy intézését rábízza. Elfogadható, hogy egy stabil helyi kormányzat idővel átvehet számos ügyet, amelyek most a protektor hatáskörébe tartoznak, és még az is lehetséges, hogy egy küldöttjük szavazati jog nélkül részt vehet a Nagytanács ülésein. De az ilyesfajta elismerést ki kell érdemelni! - Egy dolgot azonban tisztáznunk kell! A Föld legnagyobb szatellitje, a Hold, a természet törvényei szerint mindörökké a Föld minden népének tulajdona marad. Nem lehet annak a maroknyi embernek a tulajdona, akik a történelem szeszélyéből tartózkodnak rajta. A Föld Holdján most és mindörökké a legfontosabb törvény a megszentelt bizalom, amely a Lunai Hatóságot övezi. („...a történelem szeszélyéből”? Micsoda? Azt vártam, hogy a prof fölemeli a hangját. Azt vártam, hogy azt mondja... nem, sosem tudtam előre, mit fog mondani.) Néhány másodpercnyi hallgatást követően megszólalt: - Tisztelt elnök úr, ez alkalommal kit fognak száműzni? - Tessék? - Elhatározták már, hogy maguk közül ki lesz a száműzött? Megbízott igazgatójuk nem vállalja a munkát - ez igaz volt; inkább életben akart maradni. - Most csak azért van a hivatalában, mert mi megkértük. Ha ragaszkodnak ahhoz az 245
Robert a. heinlein
elképzeléshez, hogy nem vagyunk függetlenek, akkor nyilván azt tervezik, hogy új igazgatót küldenek. - Protektort! - Igazgatót. Ne szépelegjünk! Ha tudjuk, ki az, boldogan nevezzük „nagykövetnek”. Lehet, hogy együttműködünk vele, talán nem is kell fölfegyverzett gyilkosokat adni mellé... akik megerőszakolják és megölik az asszonyainkat! - Rendet! Rendet! A tanú ne bontsa meg a rendet! - Nem én vagyok az, aki megbontom a rendet, tisztelt elnök úr! Erőszak történt és ocsmány gyilkosság. De ez már a múlt, és most nézzünk inkább a jövőbe! Nos, kit fognak száműzni? Igyekezett felkönyökölni, és én hirtelen fölfigyeltem; most jön a lényeg. - Mindnyájan tudják, hogy erről az útról nincs visszatérés. Én itt születtem. Láthatják, milyen erőfeszítést követel, hogy akár csak ideiglenesen is visszatérjek arra a bolygóra, amely kitagadott. A Föld száműzött minket, akik... Összeroskadt. Felugrottam a székemből - és magam is összeroskadtam, miközben igyekeztem elérni. Nem egészen színjátszás volt, noha válaszoltam a végszavára. Borzasztó megterhelés felállni a Földön: a sűrű talaj megragadott, és lerántott a padlóra.
A hold börtönében
246
17
E
baja, és szaftos hírek terjedtek el, mert a magnófelvételt átadtam Stu-nak, ő pedig továbbította embereinek. Nem minden felcím szólt ellenünk; Stu célzatosan megvágta a szalagot. A HATÓSÁG KIJÁTSSZA A MAGÁNYOS EMBERT? - A LUNAI NAGYKÖVET ELÁJULT KIHALLGATÁS KÖZBEN: „SZÁMŰZÖTTEK!” KIÁLTJA - PAZ PROF LELEPLEZI AGYALÁZATOT (folyt. 8. old.) De nem mind volt ilyen jó. Indiában a New India Times vezércikke állt a legközelebb a kedvezőhöz. Azt firtatta, hogy a Hatóság kockáztatja-e a tömegek kenyerét azzal, hogy nem hajlandó tárgyalni a lunai felkelőkkel. Azt javasolta, hogy tegyenek engedményeket, ha ezzel biztosítani lehet a gabonaszállítmányokat. A cikk tele volt eltúlzott statisztikákkal; a Luna nem táplál „százmillió hindut” hacsak úgy nem gondolsz a gabonánkra, mintha az választaná el az alultápláltságot az éhezéstől. Viszont a legnagyobb New York-i újság véleménye az volt, hogy a Hatóság hibát követ el, amikor egyáltalán szóba áll velünk, mert az elítéltek csak az ostorból értenek - csapatokat kell odavinni, hogy ráncba szedjenek minket, a bűnösöket fel kell lógatni, és a csapatokat ott kell hagyni, hogy fenntartsák a rendet. Volt egy gyorsan elfojtott lázadás a békedragonyosok ezredében, ahonnan korábbi elnyomóink jöttek. Arra a hírre lázadtak fel, hogy a Holdra akarják küldeni őket. A lázadás tényét nem lehetett elsumákolni. Stu a megfelelő embereket bérelte föl. Másnap reggel üzenet érkezett, amely azt firtatta, elég jól érzi-e magát de la Paz professzor ahhoz, hogy folytassuk a tárgyalásokat. Elmentünk, és a bizottság gondoskodott 247 Robert a. heinlein GYIKÜNKNEK SEM ESETT
orvosról és nővérről, akik ellenőrizték a profot. De ez alkalommal megmotoztak - és eltávolították a magnót a táskámból. Különösebb vita nélkül átadtam; Stu-tól kaptam, japán gyártmány volt, épp arra a célra, hogy elkobozzák. A hatos számú karomban volt egy üreg egy elem számára, amelyben elfért a minimagnóm. Aznap nem volt szükségem elemre - a legtöbb ember, beleértve a legkeményebb rendőröket is, nem szeret megérinteni egy protézist. Az előző napi témákról szó sem esett... kivéve, hogy az elnök az ülés elején megdorgált, amiért „megsértettük a zárt ülés titkosságát”. A prof azt válaszolta, hogy ha rajtunk múlna, az ülés nem lenne zárt, örömmel látnánk az újságírókat, a kamerákat, akár tömegesen is, bárkit; Luna Szabadállamnak nincs rejtegetnivalója. Az elnök mereven annyit felelt, hogy nem az úgynevezett Szabadállam dönt ezekről a meghallgatásokról; ezek az ülések zártak. Ezen a termen kívül nem lehet róla beszélni, mert ez az előírás. A prof rám nézett. - Segítene, ezredes? - Megérintettem a szék műszerfalát, megfordultam, tolni kezdtem kerekes hordágyát az ajtó felé, mielőtt az elnök rájött volna, hogy blöffölünk. A prof hagyta magát rábeszélni a maradásra anélkül, hogy bármit ígért volna. Nehéz bármire kényszeríteni valakit, aki elájul, ha túlságosan felizgatja magát. Az elnök azt mondta, tegnap számos jelentéktelen dologról esett szó, olyan ügyekről, amelyeket jobb lett volna hagyni, de ma nem engedélyez semmilyen elkalandozást a témától. Az argentinra és az észak-amerikaira nézett, majd folytatta: - A szuverenitás elvont fogalom, amelyet számos alkalommal újra és újra meghatároztak, ahogy az emberiség megtanult békében élni. Nem szükséges ismét erről beszélnünk. A valódi kérdés az, professzor úr... vagy, ha úgy tetszik, nagykövet; ezen nem fogunk összeveszni..., a valódi kérdés a következő: készek-e kezeskedni arról, hogy a Lunai Gyarmatok teljesítik kötelezettségeiket? - Milyen kötelezettségeket uram?
A hold börtönében
248
- Valamennyit, de elsősorban az ön által említett gabonaszállítási kötelezettségre gondolok. - Nem tudok ilyen kötelezettségről, uram - felelte szelíd ártatlansággal a prof. Az elnök keze megfeszült a kalapácson, de nyugodtan válaszolt: - Ugyan már, uram, nem szükséges minden szón marakodni. A gabonaszállítások kvótájára gondoltam; az idei pénzügyi évben tizenhárom százalékkal megemelt új kvótára. Garantálják nekünk, hogy teljesítik ezen kötelezettségeiket? A tárgyalásnak ez a legszűkebb alapja, máskülönben nem áll módunkban tovább tárgyalni. - Alikor sajnálattal közlöm, hogy úgy tűnik, a megbeszéléseink véget értek. - Nem mondhatja komolyan! - Meglehetősen komolyan mondom, uram. A Szabad Luna szuverenitása nem elvont ügy, ahogy ön láthatólag gondolja. Az ön által említett kötelezettségeket a Hatóság szabta meg. Országomat nem kötelezik semmire. Csak az általam képviselt szuverén nemzetet illető kötelezettségekről tárgyalhatunk. - Söpredék! - mordult föl az észak-amerikai. - Mondtam, hogy túl szelíden bánunk velük. Börtöntöltelék! Tolvajok és kurvák! Nem értenek a tisztességes bánásmódból. - Csendet! - Csak emlékeztetem rá, hogy előre megmondtam. Ha Coloradóban lennének, mi móresre tanítanánk őket; mi tudjuk, hogyan bánjunk a fajtájukkal! - A képviselő úr legyen szíves betartani a tárgyalás rendjét! - Attól félek - szólalt meg a hindu képviselő; valójában párszi volt, de Indiát képviselte -, attól félek, alapjában egyet kell értenem az Észak-Amerikai Direktorátus képviselőjével. India nem fogadhatja el azt a nézetet, hogy a gabonaszállítás kötelezettsége nem több egy darab papírnál. Tisztességes emberek nem űznek politikai játékot az éhségből. - És mellesleg - vetette közbe az argentin - úgy szaporodnak, mint az állatok. Disznók! (A prof nyugtatót adott be még az ülés előtt. Ragaszkodott hozzá, hogy a szeme láttára vegyem be.) 249
Robert a. heinlein
- Tisztelt elnök úr - szólalt meg halkan a prof -, megengedné, hogy alaposabban kifejtsem a véleményemet, mielőtt talán elsietve arra a következtetésre jutnánk, hogy a megbeszéléseket abba kell hagyni? - Folytassa! - Teljes az egyetértés e tekintetben? Nem fognak félbeszakítani? Az elnök körülnézett. - Teljes az egyetértés - jelentette ki -, és a képviselő urak jegyezzék meg, hogy a tizennégyes, különleges szabályt foganatosítom a következő közbeszólásnál. Az itt tartózkodó őrmestert utasítom, hogy ezt jegyezze meg, és ennek megfelelően cselekedjék! A tanú következik. - Rövid leszek, tisztelt elnök úr. - A prof mondott valamit spanyolul, amiből csak a „Senort” értettem. Az argentin arca elsötétedett, de nem válaszolt. A prof folytatta. - Először Észak-Amerika követének válaszolok, mivel kétségbe vonta honfitársaim személyes szabadságát. Nem egy börtönt láttam belülről; elfogadom a titulust, sőt, dicsőségnek tekintem a „börtöntöltelék” elnevezést. Mi, a Luna polgárai börtöntöltelékek és börtöntöltelékek leszármazottai vagyunk. Ám a Luna szigorú tanárnő; aki túléli kemény leckéit, annak nincs oka a szégyenkezésre. Luna Cityben az ember őrizetlenül hagyhatja az erszényét, nem kell bezárnia az otthonát, és nem kell félnie ... kíváncsi lennék, vajon Denverben is ez a helyzet? Nem kívánok elutazni Coloradóba, hogy móresre tanítsanak; nekem elég az, amire Luna Anyánk tanított. Lehet, hogy söpredék vagyunk, de pillanatnyilag ez a söpredék fel van fegyverezve. - Az indiai képviselő úrnak hadd mondjam el, hogy mi nem űzünk „politikai játékot az éhséggel”. Nyílt tárgyalásokat akarunk folytatni olyan tényekről, amelyekhez nem tapadnak hamis politikai feltételezések! Amennyiben folytathatjuk ezeket a tárgyalásokat, megígérhetem, módot találunk arra, hogy a Luna fenntartsa a gabonaszállítást, még hatalmas mértékben fokozhatjuk is... ami nagyon előnyös lenne Indiának. A kínai és az indiai követ figyelmesen hallgatta. Az indiai meg akart szólalni, aztán nem tette, inkább azt mondta:
A hold börtönében
250
- Tisztelt elnök úr, megkérné a tanút, hogy magyarázza el, mire gondol? - Felszólítom a tanút, adjon részletesebb magyarázatot! - Tisztelt elnök úr, képviselő urak, csakugyan mód van arra, hogy a Luna a tízszeresére vagy akár a százszorosára növelje a gabonaszállítást, így segítve az éhező milliókon. Az a tény, hogy a gabonaszállítmányok a terv szerint érkeztek a zavargások alatt és érkeznek a mai napig is, bizonyítja barátságos szándékainkat. De nem lehet tejet várni attól a tehéntől, amelyet vernek. A szállítmányok növeléséről szóló tárgyalásoknak a természet tényein kell alapulniuk, nem pedig azon a hamis feltevésen, hogy mi rabszolgák vagyunk, akiknek egy olyan kvótához kell igazodniuk, amelyet nem velük beszéltek meg. Hogyan lesz hát? Ragaszkodnak hozzá, hogy rabszolgák vagyunk, és egy olyan Hatósággal szerződnek, amelyet nem mi választottunk? Vagy elismerik, hogy szabadok vagyunk, velünk tárgyalnak, és tisztázzuk, hogyan segíthetünk önöknek? - Más szavakkal, azt akarják, hogy zsákbamacskát vegyünk - jegyezte meg az elnök. - Azt követeli, hogy legalizáljuk törvénytelen helyzetüket... majd aztán lesz szó azokról a fantasztikus állításokról, hogy a gabonaszállítást a tíz-, sőt százszorosára növelnék. Amit állít, az lehetetlen; a lunai gazdaság szakértője vagyok. Amit követel, az is lehetetlen; csak a Nagytanács ismerhet el egy új nemzetet. - Akkor vigye a Nagytanács elé! Amikor szuverén, egyenlő felekként ülünk le egymással, majd megbeszéljük, hogyan növeljük a gabonaszállítást, és megtárgyaljuk ennek feltételeit. Tisztelt elnök úr, mi termesztjük a gabonát, a miénk. Sokkal többet termeszthetünk belőle. De nem rabszolgaként! Előbb el kell ismerniük a Luna önállóságát! - Ez lehetetlen, és ezt ön is tudja. A Lunai Hatóság nem mondhat le szent felelősségéről! A prof nagyot sóhajtott. - Úgy tűnik, zsákutcába kerültünk. Csak azt tudom javasolni, függesszük föl ezeket a meghallgatásokat, amíg mindent átgondolunk. Ma megérkeznek a tartályok... de abban a pillanatban, amint arra kényszerülök, hogy jelezzem kormányomnak a kudarcot... a szállítás... le fog... állni! 251
Robert a. heinlein
A prof feje a párnára hanyatlott, mintha ez túl sok lett volna neki - és talán így is volt. Én jól éreztem magam, de hát én vagyok a fiatalabb, és volt már benne gyakorlatom, hogyan maradhatok életben egy terrai látogatáson. Az ő korában egy holdlakónak nem szabadna ezt kockáztatnia. Kisebb felfordulás után, amellyel a prof nem törődött, beraktak minket egy furgonba, és visszafuvaroztak a szállodába. Ahogy elindultunk, megkérdeztem: - Prof, mit mondott Señor Pohosnak, amitől úgy fölment a vérnyomása? Kuncogott. - Stuart elvtárs nyomozásai érdekes tényeket derítettek ki a nevezett úriemberről. Azt kérdeztem meg tőle, hogy kinek a tulajdonában van manapság egy bizonyos bordély Buenos Airesben, a Calle Floridában, és hogy még mindig egy vörös szépség-e a sztárja. - Miért? Járt ott valaha? - Igyekeztem elképzelni a profot egy ilyen helyzetben. - Dehogy! Negyven éve jártam utoljára Buenos Airesben. Az övé ez az intézmény, Manuel, egy stróman beiktatásával, és tizianvörös felesége valaha ott dolgozott. Sajnálkozva megkérdeztem: - Nem volt ez övön aluli ütés? És ellentétes a diplomáciával? De a prof lehunyta a szemét, és nem válaszolt.
Estére annyira összeszedte magát, hogy a portánál egy órát töltött az újságírókkal: fehér hajú fejét bíbor párnára hajtotta, vékony testén hímzett pizsamát viselt. Tekintetét és az arcán levő gödröcskéket leszámítva úgy festett, mint egy előkelő holttest egy fontos temetésen. Én is borzasztóan fontosnak tűntem fekete-arany uniformisomban, amely Stu állítása szerint az én lunai rangomnak megfelelő diplomáciai egyenruha volt. Akár igaz is lehetett volna, ha a Lunán van ilyesmi - de nem volt, vagy legalábbis én nem tudtam róla. Jobban szeretem a szkafandert; ennek szorított a gallérja. Sosem jöttem rá, melyik kitüntetés mit jelent. Egy riporter rákérdezett az egyikre, amely olyan volt, amilyennek a Luna
A hold börtönében
252
a Terráról látszik újholdkor; azt feleltem, ez volt a jutalom a kiváló helyesírásért. Stu hallótávolságban volt, és közbeszólt: - Az ezredes úr szerény. Ez az érem megfelel a Viktóriakeresztnek, és ő azért kapta, mert hősiesen viselkedett azon a dicsőséges, tragikus napon... És beszéd közben távolabb terelte az illetőt. Stu csaknem olyan folyékonyan hazudott, mint a prof. Nekem időre van szükségem, hogy kitaláljak valami hazugságot. Az indiai újságok és adók kíméletlenek voltak aznap este; a „fenyegetés”, hogy leállítjuk a gabonaszállítmányokat, feldühítette őket. A leggyengédebb javaslat az volt, hogy tisztítsák meg a Lunát, irtsanak ki minket, „barlanglakó bűnözőket”, és helyettünk „becsületes hindu parasztokat” telepítsenek a bolygóra, akik megértik az élet szentségét, és küldenek gabonát és még több gabonát. A prof arra használta ezt az estét, hogy beszédet tartson és írásos tájékoztatót osztogasson, miszerint a Luna képtelen a szállítások folytatására, ilyen és ilyen okokból, Stu szervezete pedig Terra-szerte elterjesztette ezt az írást. Néhány riporternek volt ideje rá, hogy utánanézzen a számoknak, és szembesítették a profot a kiáltó ellentmondásokkal: - De la Paz professzor, itt azt mondja, hogy a gabonaszállítmányok csökkenni fognak a természetes források elégtelensége miatt, és 2082-ben a Luna még a saját népét sem tudja ellátni. Korábban mégis azt mondta a Lunai Hatóságnak, hogy a szállítmányok mennyiségét a sokszorosára tudják növelni. A prof kedvesen válaszolt. - Az a bizottság a Lunai Hatóság volt? - Nos... ez nyílt titok. - így igaz, uram, ők mégis azt erősítgették, hogy ők a Nagytanács egyik pártatlan vizsgálóbizottsága. Nem gondolja, hogy ezzel diszkvalifikálják magukat? Hogyan lehetett ez tisztességes meghallgatás? - Izé... nem az én dolgom, hogy ezt megítéljem, profeszszor úr. Térjünk vissza a kérdésemre! Hogyan egyezteti öszsze a két állítást? - Érdekelne, hogy miért nem az ön dolga, uram. Talán nem érdeke minden terrai polgárnak, hogy segítsen elkerülni 253
Robert a. heinlein
egy olyan helyzetet, amelynek következtében háború törhet ki a Terra és szomszédja között? - „Háború”? Miért beszél háborúról, professzor úr? - Mi más lehet a vége, uram, ha a Lunai Hatóság továbbra is hajthatatlan marad? Mi nem fogadhatjuk el a követeléseiket; ezek a számok megmutatják, miért. Ha ezt nem látják be, akkor meg fogják kísérelni, hogy erővel győzzenek le minket... és mi vissza fogunk vágni. Mint a sarokba szorított patkány... mert sarokba szorultunk, nem hátrálhatunk, nem engedhetünk. Mi nem választjuk a háborús megoldást; békében akarunk élni a szomszéd bolygóval... békében, békésen kereskedve. De a választás nem a mi kezünkben van. Mi kicsik vagyunk, önök hatalmasak. Megjósolom, hogy a Lunai Hatóság következő lépésként megkísérli erővel legyőzni a Lunát. Ez a „békefenntartó” ügynökség fogja elkezdeni az első bolygóközi háborút. Az újságíró összevonta a szemöldökét. - Nem túlozza el ezt? Tegyük föl, hogy a Hatóság... vagy a Nagytanács, mivel a Hatóságnak nincsenek saját hadihajói..., tételezzük föl, a Föld nemzetei elhatározzák, hogy eltávolítják az önök, izé, „kormányát”. Harcolhatnak a Lunán; gondolom, meg is teszik. De ez aligha fajul bolygóközi háborúvá. Ahogy ön rámutatott, a Lunának nincsenek hajói. Hogy nyíltan beszéljek, nem tudnak elérni minket. A székem a prof nyugágya mellett állt, abból figyeltem a szóváltást. Felém fordult. - Mondja el nekik, ezredes! Elszajkóztam a feleletet. A prof és Mike kidolgozták az alaphelyzeteket; bemagoltam őket, és kidolgoztam hozzájuk a válaszokat. - Emlékeznek, uraim a Nyomkeresőre? - mondtam. Hogyan zuhant le, miután kormányozhatatlanná vált? Emlékeztek. Senki sem felejtette el az űrrepülés korai szakaszának legnagyobb tragédiáját, amikor a balszerencsés Nyomkereső eltalált egy belga falut. - Nincsenek hajóink - folytattam -, de lehetséges kilőni a gabonatartályokat... ahelyett, hogy parkolópályára küldenénk őket.
A hold börtönében
254
Másnap ebből ilyen címlap lett: A LUNAIAK AZZAL FENYEGETNEK, HOGY RIZS FOG ESNI AZ ÉGBŐL! Itt és most kínos csend támadt. Végül az újságíró azt mondta: - Mindazonáltal szeretném tudni, hogyan kell értelmezni a két állítást, hogy 2082 után nincs több gabona... és hogy tízszer, százszor ennyit is tudnak szállítani. - Nincs ellentmondás - felelte a prof. - Különböző körülményekről van szó. A számok, amelyeket láttak, a jelenlegi körülményekre vonatkoznak... a katasztrófa, amely alig néhány év múlva fenyeget, a Luna természeti forrásainak kizsákmányolása miatt következik be; a katasztrófa, amelyet ennek a Hatóságnak a bürokratái... vagy mondjam inkább, hogy „tekintélyuralmi bürokraták?”... úgy akarnak kivédeni, hogy a sarokba akarnak állítani minket, mint a rossz gyerekeket! Szünetet tartott, zihált, aztán folytatta: - Azok a körülmények, amelyek mellett mi fönn akarjuk tartani vagy nagymértékben növelni a gabonaszállítmányokat, nyilvánvalóan bővebb forrásokat jelentenek. Öreg tanárként nemigen tudom levetni a tanítás közben fölvett szokásaimat; a következtetést rá kell hagyni a diákra. Valaki megpróbálkozik vele? Kényelmetlen csönd következett, aztán furcsa kiejtéssel, lassan megszólalt egy kis ember: - Nekem úgy tűnik, mintha arról beszélne, hogy a természeti forrásokat kipótolják. - Jeles! Kiváló! - A prof arcán megjelentek a gödröcskék. - Ön, uram, aranycsillagot érdemelne az év végi bizonyítványába! Ahhoz, hogy gabonát termeljünk, vízre és műtrágyára van szükségünk, foszfátokra és egyebekre. Kérdezze meg a szakértőket! Küldjék el nekünk ezeket a dolgokat; mi pedig visszaküldjük egészséges gabona formájában. Nyomjanak bele egy tömlőt a határtalan Indiaióceánba! Sorakoztassák fel az itt élő sokmillió tehenet; gyűjtsék össze a végterméküket, és küldjék el nekünk! Gyűjtsék össze a saját ürüléküket is... nem is kell sterilizálni; mi el tudjuk intézni az ilyesmit olcsón és könnyen. Küldjenek sós tengervizet, rothadó halat, döglött állatokat, a városok szennyvizét, marhatrágyát, bármilyen hulladékot... és mi 255
Robert a. heinlein
visszaküldjük, minden tonnáért egy tonna aranyló gabonát. Ha tízszer annyit küldenek, mi is tízszer annyi gabonát küldünk, küldjék el nekünk a szegényeiket, a nyomorultakat, küldjék őket ezerszámra, százezerszámra; mi gyors, hatékony lunai módszereinkkel megtanítjuk őket az alagutas földművelésre, és hihetetlen mennyiségű gabonát küldünk. Uraim, a Luna egy hatalmas, négymilliárd hektáros ugar, amely arra vár, hogy felszántsák! Ez meglepte őket. Valaki megkérdezte: - De mi a maguk haszna? Úgy értem, a Lunáé. A prof vállat vont. - Pénz. Kereskedelmi áru formájában. Sok olyan van, amit maguk olcsón készítenek, de sokba kerülnek a Lunán. Gyógyszerek. Szerszámok. Könyvfilmek. Mindenféle csecsebecse a szépséges hölgyeinknek. Vegyék meg a gabonánkat, és tetemes haszonnal adhatják el nekünk ezeket az árakat! Egy hindu újságíró elgondolkodva nézte, aztán írni kezdett. Úgy tűnt, a mellette ülő európaira nem tettek mély benyomást a hallottak. Azt mondta: - Professzor úr, van fogalma arról, mibe kerül ilyen sok tonnányi árut felküldeni a Holdra? A prof legyintett. - Technika kérdése, uram. Volt idő, amikor nem egyszerűen drága, hanem lehetetlen dolog volt árut szállítani az óceán túlsó partjára. Aztán drága, nehéz és veszélyes dolog lett. Manapság, ha valamit elad a világ másik felén, az alig kerül többe, mintha a szomszédban házalna vele; a költségek közül a távolsági szállítás egyáltalán nem a legdrágább tényező. Uraim, én nem vagyok mérnök. De egyet megtanultam róluk. Ha valamit meg kell tenni, akkor a mérnökök módot találnak rá, hogy az gazdaságilag ésszerűen történjen. Ha szükségük van arra a gabonára, amit termelünk, engedjék szabadjára a mérnökeiket! - A prof levegő után kapkodott, lihegett, jelzett a nővérnek, aki kitolta a teremből. Én nem voltam hajlandó válaszolni a kérdésekre, azt mondtam, beszéljenek a proffal, ha elég jól lesz, hogy találkozzon velük. így hát másképpen próbáltak kiszedni belőlem valamit. Egy ember azt akarta tudni, miért gondoljuk mi, gyarmatosok, akik nem fizetünk adót, hogy jogunk van a
A hold börtönében
256
saját kedvünkre intézni az ügyeket. Végtére is a gyarmatosokat a Szövetséges Nemzetek küldték oda - legalábbis sokakat. Ez borzasztó sokba került, és a Föld fedezte a számlákat - és most maguk, gyarmatosok élvezik ennek áldásait, és egy fillér adót sem fizetnek. Ez talán tisztességes? Szerettem volna azt mondani, hogy teszek a véleményére. De a prof megint belém diktált egy nyugtató tablettát, és bemagoltatta velem a trükkös kérdésekre adandó válaszok végtelen listáját. - Menjünk szép sorjában! - feleltem. - Először is, mi után kívánna adót szedni? Mondja meg, hogy mit kapok, és akkor talán fizetek adót! Nem, nézzük másképp! Maga fizet adót? - Természetesen! Ahogy magának is kellene! - Na és mit kap az adójáért? - Mi? Az adót a kormánynak fizetem. - Bocsásson meg, de tudatlan vagyok! - mondtam. - Egész életemet a Lunán töltöttem. Nem sokat tudok a maguk kormányáról. Részletezné nekem? Mit kap a pénzéért? Ez valamennyiüket érdekelte, és amit ez az agresszív emberke kihagyott, azt a többiek tették hozzá. Egy egész listát kaptam. Amikor leálltak, felolvastam: - Ingyenes kórházi ellátás... ilyen nincs a Lunán. Ami az egészségbiztosítást illeti, olyanunk van, de egészen más, mint amit maguk értenek alatta. Ha valakinek egészségbiztosításra van szüksége, elmegy egy bukmékerhez, és fogadást köt. Bármire lehet fogadni, ha az embernek van pénze. Én nem fogadok az egészségemre, mert egészséges vagyok. Illetve az voltam, amíg ide nem jöttem. Van egy nyilvános könyvtárunk, a Carnegie Alapítvány, amely néhány könyvfilmmel kezdte a működését. A kölcsöndíjakból fejlődik. Közutak. Gondolom, ennek a mi metróink felelnek meg. De éppen annyira nem ingyenesek, mint a levegő. Bocsánat, de maguknak itt ingyen van a levegő, nem? A mi metróinkat olyan cégek építették, akik ebbe pénzt fektettek, és azok a piszkok vissza akarják nyerni a tőkéjüket, és még keresni is szeretnének a befektetésen. Közoktatás. Minden telepen van iskola, és sosem hallottam arról, hogy elküldenék a diákokat, így azt hiszem, ez nevezhető „közoktatásnak”. De 257
Robert a. heinlein
jól megfizetik őket; aki a Lunán tud valami hasznosat, és hajlandó tanítani is, az pénzért teszi. Folytattam: - Nézzük, mi van még! Társadalombiztosítás. Nem vagyok biztos benne, hogy tudom, mi ez, de bármi is, nekünk nincs olyan. Nyugdíj. Maguk fizetnek nyugdíjjárulékot. Nálunk a legtöbb ember nem. A legtöbb család nagy, és az öregemberek, mondjuk a száz fölöttiek elmatatnak valamivel, amit szeretnek, vagy ülnek és nézik a tévét. Vagy alszanak. Sokat alszanak úgy százhúsz után. - Bocsásson meg uram, az emberek tényleg olyan sokáig élnek a Holdon, mint ahogy állítják? Meglepetten néztem rá, pedig nem lepődtem meg; ez olyan kérdés volt, amelyre volt kész válaszom. - Senki sem tudja, hogy meddig él egy ember a Lunán; még nem vagyunk ott elég ideje. Legöregebb polgáraink a Földi Fertályon születtek, ők nem számítanak. Mostanáig a Lunán születettek közül senki sem halt meg végelgyengülésben, de ez sem bizonyít semmit; nem volt még elég idejük megöregedni nem egészen egy évszázad alatt. Azonban... Nos, mondja meg, asszonyom, hány éves lehetek? Valódi lunai vagyok, harmadik generációs. - Izé, őszintén szólva, Davis ezredes, meglepett a fiatalsága... úgy értem, ehhez a küldetéshez képest. Huszonkét évesnek tűnik. Netán idősebb? Szerintem nem sokkal. - Asszonyom, sajnálom, hogy a helyi gravitáció nem teszi lehetővé, különben meghajolnék. Köszönöm. Ennél régebben vagyok nős. - Micsoda? Viccel? - Asszonyom, sosem kockáztatnám meg, hogy egy hölgy korát találgassam, de ha kivándorolna a Lunára, mostani ifjúi szépségét sokkal tovább megőrizné, és legalább húsz évvel hosszabbítaná meg az életét. - A listára pillantottam. - A többit összevonva annyit válaszolok, hogy ilyesmik nincsenek a Lunán, így hát nem látom értelmét az adófizetésnek. Ami a másik megjegyzését illeti, uram, bizonyosan tudja, hogy a gyarmatok induló költségei már régen és többszörösen megtérültek, egyedül a gabonaszállítmányokból. Kiszipolyozták legalapvetőbb
A hold börtönében
258
természeti forrásainkat, és még csak nem is szabadpiaci árat kapunk a termékeinkért. Ezért olyan makacs a Lunai Hatóság; mert ki akar véreztetni. Az a gondolat, hogy a Luna sokba kerül a Terrának és a befektetéseket vissza kell szerezni, olyan hazugság, amelyet a Hatóság talált ki, hogy megmagyarázza, miért kezelnek minket rabszolgaként. Az igazság azonban az, hogy a Luna ebben a században már egy fillérjébe sem került a Terrának, és az eredeti befektetések régen megtérültek. Valaki megpróbált gúnyolódni. - Ó, bizonyára nem azt akarja állítani, hogy a lunai gyarmatok fizették meg azt a sok milliárd dollárt, amelybe az űrrepülés került? - Ez jó ellenvetés lehetne, mindazonáltal nincs ok minket vádolni emiatt. Maguk foglalkoznak űrrepüléssel, maguk, terrai emberek. Mi nem. A Lunának egyetlen hajója sincs. Akkor hát miért fizetnék olyasmiért, amiből sosincs hasznunk? Ez is olyasmi, mint a lista többi tétele. Nekünk nincs, miért fizetnénk hát érte? Elakadtunk, vártam a kijelentést, amelyről a prof meggyőződéssel állította, hogy hallani fogom... és már hallottam is. - Csak egy pillanat! - szólalt meg egy magabiztos hang. - Kihagyta a lista két legfontosabb pontját. A rendőri védelmet és a fegyveres erőket. Azt állította, hogy önként fizetnek azért, amit kapnak... akkor mennyit fizettek ezért a kettőért csaknem egy évszázad alatt? Jókora számla lenne, ugyancsak csinos számla! - Öntelten mosolygott. Szerettem volna megköszönni neki! - noha a prof meg fog dorgálni, amiért ilyen nehezen húztam ki belőlük. Az emberek összenéztek, bólogattak. Elégedettek voltak, amiért megfogtak. Igyekeztem ártatlan képpel bámulni. - Tessék? Nem értem. A Lunának sem rendőrsége, sem fegyveres erői nincsenek. - Tudja, hogyan értem! Maguk a Szövetséges Nemzetek Békefenntartó Erőinek a védelmét élvezik. És van rendőrségük. A Lunai Hatóság fizeti! Biztos tudomásom van róla, hogy alig egy éve két falanxot küldtek a Holdra, rendőri szolgálatra. 259
Robert a. heinlein
- Ó! - sóhajtottam. - Meg tudná mondani, hogyan védhetnék meg a Szövetséges Nemzetek békeerői a Lunát? Nem tudtam róla, hogy bármelyik nemzetük meg akarná támadni a Lunát. Messze vagyunk, és semmink nincs, amit irigyelhetnének. Vagy úgy érti, azért kellene fizetnünk, hogy hagyjanak minket békén? Ha ez a helyzet, van egy mondás, amely szerint, ha adózni kezdesz az ellenségnek, sosem szabadulsz meg tőle. Uram, mi harcolni fogunk a Szövetséges Nemzetek haderejével, ha muszáj... de fizetni nem fogunk értük. - Ami az úgynevezett „rendőröket” illeti, nem azért küldték őket, hogy megvédjenek minket. A Függetlenségi Nyilatkozatunk elmondja az igazságot azokról a bűnözőkről... a maguk újságjai írtak róla? (Volt ahol igen, volt, ahol nem az országtól függően.) Megőrültek, és erőszakoskodni, gyilkolni kezdtek! És most halottak! Úgyhogy ne küldjenek több csapatot! Hirtelen „elfáradtam”, és távoznom kellett. Tényleg elfáradtam; nem vagyok színész, és belefáradtam abba, hogy a prof elképzelése szerint irányítsam a beszélgetést.
A hold börtönében
260
18
C
SAK KÉSŐBB TUDTAM MEG,
hogy abban az interjúban segítséget kaptam; a „rendőrség” és „fegyveres erők” kulcsszavakat egy beépített ember mondta ki; Stu LaJoie nem kockáztatott. De mire ezt megtudtam, már gyakorlatom volt az interjúkban; végtelen számban adtuk őket. A fáradtság ellenére még nem volt vége az estének. A sajtón kívül az agrai diplomáciai testület tagjai is odamerészkedtek - kevesen, és egyáltalán nem hivatalosan, még Csádból sem. De kíváncsiak voltunk, ők pedig látni akartak minket. Csak egy volt fontos, egy kínai. Meglepett, hogy látom, ő volt a bizottság kínai tagja. „Dr. Csan”-ként mutatkozott be, és úgy tettünk, mintha először látnánk egymást. Nagy-Kína szenátora volt, és régóta a kínaiak főembere a Lunai Hatóságnál. Sokkal később alelnök, majd miniszterelnök lett, röviddel azelőtt, hogy meggyilkolták. Miután elmondtam, amit kellett, a székemet elkormányoztam a hálószobáig, ahol azonnal szólított a prof. - Manuel, biztosan felfigyeltél a Középső Birodalomból érkezett kiváló vendégünkre. - Arra a vén kínaira a bizottságból? - Mellőzd ezt a holdlakó dumát, fiam! Kérlek, egyáltalán ne használd itt, még velem szemben sem! Igen. Azt akarja tudni, hogy mit jelent a „tízszer vagy százszor annyi”. Mondd meg neki! - Őszintén? Vagy átverjem? - Őszintén. Ez az ember nem bolond. Ismered a technikai részleteket? - Megcsináltam a házi feladatot. Kivéve, ha ballisztikai szakértő. 261
Robert a. heinlein
- Nem az. De ne tegyél úgy, mintha tudnál olyasmit, amit nem tudsz! És ne gondold, hogy barátságos! Viszont hatalmas segítséget jelenthet, ha arra a következtetésre jut, hogy egybeesnek az érdekeink. Ne próbáld rábeszélni semmire! Ez az én dolgom. Sok szerencsét! És ne felejtsd el, a normális angolt használd! Dr. Csan fölállt, amikor bementem a szobába; elnézést kértem, amiért nem tudok fölállni. Azt mondta, megérti, hogy egy lunai úriembernek nehézséget jelentenek az itteni körülmények, és ne erőltessem meg magam. Kezet ráztunk, és leült. Ugorjuk át a formaságokat! Van valamilyen különleges megoldásunk, amellyel nagy mennyiségű árut lehet küldeni a Lunára? Elmondtam neki, hogy van egy módszer, amely nagy öszszegű befektetést igényel, de a működtetés nem jár komoly költségekkel. - Olyasmi, amit mi már használunk a Lunán, uram. Egy katapult, egy szökési sebességet produkáló indukciós katapult. Az arckifejezése nem változott. - Ezredes, tisztában van azzal, hogy ilyesmit már sokszor javasoltak, de mindig elvetették, méghozzá jó okkal? A légnyomással van valami probléma. - Igen, doktor. De a számítógépünkkel végzett széles körű elemzés és a katapultálásban szerzett tapasztalatok alapján úgy hisszük, hogy ez a probléma mára megoldódott. A két legnagyobb cégünk, a LuNoHoCo és a Luna Hongkong Bank készek rá, hogy egy szindikátust hozzanak létre, amely magán-vállalatként működik. Szükségük lesz segítségre itt, a Földön, és megoszthatják a szavazati jogot jelentő részvényeket, noha inkább kötvényeket szeretnének eladni, hogy megtarthassák az irányítást. Nekik elsősorban koncesszióra van szükségük valamelyik kormánytól, állandó használati jogra, hogy felépíthessék a katapultot. Ez az ország lesz valószínűleg India. (Előre elkészített beszéd volt. A LuNoHoCo könyvelése csődöt mutatott, a Hongkong Bank is ennek a határán állt, mint egy felemelkedőben levő ország nemzeti bankja. A
A hold börtönében
262
fontos az utolsó szó volt: az „India.” A prof hangsúlyozta, ez a szó legyen a legutolsó.) - Ne törődjön a pénzügyi aspektusokkal! - mondta dr. Csan. - Ami fizikailag lehetséges, pénzügyileg is az; a pénz a sekélyes elmék mumusa. Miért választották Indiát? - Nos, azt hiszem, India fogyasztja el gabonaszállítmányaink kilencven százalékát... - Kilencvenhárom egész egy tized százalék. - Igen, uram. India roppantul érdekelt a gabonánkban, így valószínűnek látszik, hogy együttműködik velünk. Tudnak nekünk földet adni, van elég munkaerő, anyag és így tovább. De azért említettem Indiát, mert a lehetséges helyek széles választékával rendelkezik, nagyon magas hegyeik vannak, nem túl messze a Terra Egyenlítőjétől. Ez utóbbi nem alapvető fontosságú, csupán hasznos tényező. Viszont a kilövőhelynek magas hegyek között kell lennie. A légnyomás, ahogy ön mondta, meg a levegő sűrűsége miatt. A katapult pályáját olyan magasan kell megépíteni, amennyire lehetséges, de a torkolatának, ahonnan a rakomány több mint tizenegy kilométer per másodperc sebességgel távozik, muszáj olyan ritka levegőben lennie, amely megközelíti a légüres teret. Vegyük a Nanda Devit, amely innen négyszáz kilométerre van! Egy vasúti pálya hatvan kilométerre halad el mellette, és az út csaknem a hegy lábáig vezet, amely nyolcezer méter magas. Nem tudom, vajon a Nanda Devi-e az eszményi kilövőhely. Egyszerűen egy lehetséges pont, megfelelő logisztikai háttérrel; az ideális helyet a terrai mérnököknek kell kiválasztaniuk. - Minél magasabb egy hegy, annál jobb? - Igen, uram! - helyeseltem. - Annál jobb, minél közelebb van az Egyenlítőhöz az a magas hegy. A katapultot úgy lehet tervezni, hogy az indítás sebességéhez hozzáadódjon a Föld forgásnyomatéka. Mostanáig a legnehezebb dolog az átjutás volt ezen az idegesítően vastag légkörön. Megbocsásson, doktor, nem akarom a bolygóját bírálni! - Vannak magasabb hegyek. Beszéljen nekem a tervezett katapultról, ezredes úr! Nagyra nyitottam a szemem. - A szökési sebességet elérő katapult hosszának meghatározója a gyorsulás. Úgy gondoljuk, illetve a 263
Robert a. heinlein
számítógép számította így, hogy az optimális gyorsulás húsz; g körül lehet. A szökési sebességhez háromszázhuszonhárom kilométeres katapultot kell építem. Ennélfogva... - Kérem, hagyja abba! Ezredes úr, maga csakugyan azt javasolja, hogy fúrjunk egy háromszáz kilométeres lyukat? - Ó, dehogy! Az építményt a felszínen kell kialakítani, hogy a lökéshullámok tovaterjedhessenek. Az álló résznek csaknem vízszintesnek kell lennie, a háromszáz kilométeren legföljebb négy kilométert emelkedhet, továbbá egyenes vonalúra kell építeni... csaknem egyenes vonalúra, mert a Coriolis-hatást és néhány más tényezőt figyelembe kell venni, amelyek miatt lehet benne egy enyhe kanyar. A lunai katapult szemre csaknem teljesen egyenes, és csaknem teljesen vízszintes, a szállítmányok néhány csúcs közvetlen közelében haladnak el. - Ó! Azt hittem, túlbecsüli a mérnöki tudományok mai fejlettségét. Mélyre tudunk fúrni. De ennyire azért nem. Folytassa! - Az ön által említett, meglehetősen elterjedt tévedés lehet az oka, amiért eddig nem építettek ilyen katapultot, doktor úr. Láttam korábbi, ezzel foglalkozó tanulmányokat. A legtöbb azt feltételezte, hogy a katapultnak függőlegesnek kell lennie, vagy hogy a végénél muszáj megemelni, mert csak így lehet a magasba lendíteni az űrjárművet... pedig ez nem lehetséges, és nem is szükséges. Úgy gondolom, ez a feltételezés abból származik, hogy az önök rakétái csaknem függőlegesen emelkednek a magasba. Folytattam: - De ez pusztán azért van, hogy áttörjenek az atmoszférán, nem azért, hogy orbitális pályára kerüljenek. A szökési sebesség nem mennyiségi vektor, hanem skaláris. A katapultról induló rakomány az iránytól függetlenül nem tér vissza a Földre. Öö... két helyesbítés: nem a Föld felé, hanem az ég valamely pontjára kell irányítani, és elég hozzáadott sebességgel kell rendelkeznie ahhoz, hogy átjusson a légkörön. Ha a megfelelő irányba indul, eléri a Lunát. - Értem. És ezt a katapultot egy holdhónap alatt csak egyszer lehet használni? - Nem, uram. Azon az alapon, amire gondol, naponta egyszer lehetne használni, csak azt kellene figyelembe venni,
A hold börtönében
264
hol tart a Luna a pályáján. Valójában azonban... a számítógép szerint; én nem vagyok asztronautikai szakértő... valójában ezt a katapultot csaknem mindig használni lehet, egyszerűen csak az indulási sebességen kell változtatni, és a kilőtt tárgyak elérik a Lunát. - Ezt valahogy nem tudom elképzelni. - Én sem doktor úr, azonban... Bocsásson meg, nincs véletlenül egy rendkívül fejlett számítógép a Pejping Egyetemen? - És ha van? (Mintha megingott volna a szelíd kifürkészhetetlenség - Kiborg számítógép? Megbuherált agyak? Vagy élők, tudatosak? Mindegyik rémítő gondolat.) - Miért nem kérdezi meg ezt a csúcsszámítógépet minden lehetséges időpontról, amelyben az általam leírt katapultot működtetni lehet? Némelyik rakomány messze túlmegy a Lunán, mielőtt visszatérne oda, ahol a Luna foglyul ejtheti, bár ez fantasztikusan hosszú időbe telik. Másokat megforgat a Terra, aztán egyenesen mennek tovább. Némelyik olyan egyszerűen működik, mint ahogy mi használjuk a Lunán. Mindennap vannak időszakok, amikor ki lehet választani a legrövidebb utakat. De egy rakomány nem egészen egy percet tölt a katapultban. Csak a rakomány előkészítése jelent korlátot. Még az is lehetséges, hogy egynél több rakományt helyeznek el a katapultban, ha elég erősre építik és a számítógépes ellenőrzés elég sokoldalú. Az egyetlen, ami aggaszt... Ezeket a magas hegyeket hó borítja? - Rendszerint - felelte. - Hó, jég és puszta sziklák. - Nos, uram, mivel a Lunán születtem, semmit sem tudok a hóról. Az állórésznek nemcsak merevnek kell lennie, hogy ellenálljon a bolygó nehézkedésének, de ugyanakkor el kell viselnie a húsz g gyorsulás dinamikus lökéseit. Szerintem nem lehet ezt a pályát rögzíteni jégben és hóban. Vagy igen? - Nem vagyok mérnök, ezredes úr, de valószínűtlennek tűnik. A havat és a jeget el kell takarítani! És a helyet tisztán kell tartani! Az időjárás is problémát jelenthet. - Az időjárásról semmit sem tudok, doktor úr, a jégről pedig csak annyit, hogy tonnánként háromszázharmincöt millió joule szükséges a felhevítéséhez. Fogalmam sincs, hány tonnát kell felolvasztani ahhoz, hogy eltűnjön az adott helyről, vagy mennyi energia szükséges a környék tisztán 265
Robert a. heinlein
tartásához, de érzésem szerint legalább akkora reaktor kell a jégtelenítéshez, mint a katapult energiaellátásához. - Tudunk reaktort építeni, és meg tudjuk olvasztani a jeget. Vagy pedig mérnököket küldhetünk északra átképzésre, addig, amíg megértik a jeget. - Dr. Csan mosolygott, én pedig megborzongtam. - Mindazonáltal a jéggel és hóval kapcsolatos technológiát már évekkel ezelőtt megoldották a Déli-sarkon; emiatt ne aggódjon! Tiszta, tömör szikla, úgy háromszáz kilométer hosszan, nagy magasságban. Tudnom kell még valamit? - Nem sokat, uram. Az olvadt jeget össze lehetne gyűjteni a katapult indítási pontjánál, s a Lunára szállítani, meglehetősen takarékos módon megszabadulva tőle. Az acéltartályokat pedig újra föl lehet használni, hogy gabonával töltve ismét visszaküldjük a Földre, megállítva ezzel a kizsákmányolás eme formáját, amit a Luna nem engedhet meg magának. Semmi ok sincs rá, hogy egy ilyen tartály ne tehetné meg ezt az utat akár több százszor. A Lunára hasonlóan érkeznek meg a rakományok, mint ahogy itt Bombay mellé, földi működtetésű, szilárd üzemanyaggal hajtott fékezőrakéták segítségével... csak éppen mindez sokkal olcsóbb, mivel itt két és fél kilométer per szekundumos sebességgel kell fékezni, szemben a tizeneggyel. Valójában a helyzet még kedvezőbb, mert a fékezőrakéták csak a holtsúlyt növelik, és ennek megfelelően nő a szállítási költség. Van még egy mód, amivel ezen is lehet javítani. - Hogyan? - Doktor úr, ez meghaladja a tudásomat. De mindenki tudja, hogy az önök legjobb hajói hidrogént használnak hajtóanyagnak a fúziós reaktoraikban. Azonban a hidrogén drága dolog a Lunán, és bármily anyag megfelel; legföljebb nem olyan hatékony. El tud képzelni egy hatalmas erejű űrvontatót, amelyet a Luna feltételeinek megfelelően terveztek? Hajtóanyagnak föl lehetne használni a porrá zúzott, gőzzé alakított sziklát. Arra terveznék, hogy fölmenjen a parkolópályához, fölvegye a Terráról érkezett rakományokat, és lehozza a Luna felszínére. Csúnya lenne, minden fölöslegest el lehetne távolítani róla; személyzet nem
A hold börtönében
266
kellene, még egy kiborg sem. A talajról irányíthatná a számítógép. - Igen, gondolom, egy ilyen hajót meg lehet tervezni. De ne bonyolítsuk a dolgokat! Elmondott minden lényeges dolgot a katapulttal kapcsolatban? - Azt hiszem. A legfontosabb a hely. Vegyük ezt a Nanda Devit! Az általam látott térképek szerint nyugat felé nagyon magasan van egy lejtő, körülbelül olyan hosszú, mint ami a katapulthoz kell. Ha ez igaz, ez ideális lenne; kevesebbet kell átvágni, áthidalni. Nem azt mondom, hogy ez az eszményi hely, de éppen ilyet keresünk: nagyon magas csúcs, hosszú, nyugat felé húzódó nyereggel. - Értem. - Dr. Csan hirtelen távozott.
A következő hetekben tucatnyi országban ismételtem meg ugyanezt, mindig négyszemközt és azzal a megjegyzéssel, hogy ez titok. Csak a hegyek neve változott. Ecuadorban rámutattam, hogy a Chimborazo csaknem az Egyenlítőn van ideális! Argentínában azt hangsúlyoztam, hogy az ő Aconcaguájuk a legmagasabb csúcs a nyugati féltekén. Bolíviában megjegyeztem, hogy az ő Altiplanójuk csaknem olyan magas, mint a Tibeti Fennsík (és ez majdnem igaz is), de sokkal közelebb van az Egyenlítőhöz, és a Terra bármely egyéb területéhez képest igen széles választékát nyújtja a csúcsokra vezető építési helyszíneknek. Beszéltem egy észak-amerikaival is, aki politikai ellenfele volt annak a pofának, aki lesöpredékezett minket. Elmondtam neki, hogy ámbár a Mount McKinley összemérhető bármelyik ázsiai vagy dél-amerikai heggyel, sokkal érdemesebb a Mauna Loáról beszélni, ahol rendkívül könnyű lenne az építkezés. A g-k megduplázásával a katapult lerövidíthető lenne, hogy elférjen, és Hawaii a világ űrkikötője lehetne... az egész világé, mert szó volt arról a napról, amikor a Marsot kiaknázzák, és három (talán négy) bolygó teherforgalma bonyolódna le az ő „Nagy Szigetükön” keresztül.
267
Robert a. heinlein
Nem szóltam arról, hogy a Mauna Loa vulkán; inkább hangsúlyoztam, hogy elhibázott landolás esetén a rakomány ártalmatlanul a Csendes-óceánba pottyanhatna. A Szovunióban csak egy csúcs jöhetett szóba, a Lenin, amely meghaladja a hétezer métert (viszont meglehetősen közel van hatalmas szomszédjához). Kilimandzsáró, Popocatepetl, Logan, El Libertado minden országban más volt a kedvenc csúcsom; csak annak kellett lennie, amit a helyiek a „legmagasabbnak” tartottak. Még Csád szerény hegyeiről is tudtam mondani valami jót, amikor ott is vendégül láttak, és olyan ügyesen érveltem, hogy még én is majdnem elhittem, amit mondok. Más alkalmakkor segítségemre voltak azok a rávezető kérdések, amelyeket Stu LaJoie emberei állítottak össze. Beszéltem a Luna felszínén lehetséges vegyiparról (amiről semmit sem tudtam, de bevágtam a tényeket), hiszen ott korlátlan mennyiségben van légüres tér, napenergia, nyersanyagok, és a változatlan körülmények olyan eljárásokat tehetnek lehetővé, amelyek drágák vagy megvalósíthatatlanok a Földi Fertályon - ha elérkezik a nap, amikor az olcsó szállítás elérhetővé teszi a Luna szűz forrásainak kiaknázását. Mindig arra céloztam, hogy a Lunai Hatóság vaskalapos bürokratái képtelenek meglátni a Luna hatalmas lehetőségeit (és ez igaz is), és válaszoltam a kérdésre, amelyet mindig föltettek, biztosítva őket, hogy a Luna képes bármennyi gyarmatost fogadni. Ez is igaz volt, bár sosem említettem, hogy a Luna (na jó, néha a holdlakók) elpusztítja az újoncok csaknem felét. De azok, akikkel beszéltem, maguk nemigen akartak kivándorolni; arra gondoltak, hogy másokat kényszerítenek vagy beszélnek rá, hogy a tömegnyomáson enyhítsenek, és csökkenjen az adójuk. Hallgattam arról, hogy a mindenütt látható kiéhezett tömegek gyorsabban szaporodnak, mint ahogy mi a szállításainkat növelni tudjuk. Évente egymillió új bevándorlónak sem tudunk szállást, élelmet és kiképzést nyújtani - és egymillió csak egy csepp a Terrán; ennél több magzat fogan meg minden éjjel. Sokkal több embert fogadhatunk, mint ahányan önként jönnek, de ha rákényszerítik őket a kivándorlásra, és elözönlenek minket... a Luna csak egy módon bánik az újonccal: vagy nem követ el
A hold börtönében
268
végzetes hibát sem a viselkedésében, sem az alkalmazkodásban a természethez, amely figyelmeztetés nélkül harap... vagy trágya lesz belőle egy alagútgazdaságban. A bevándorlók hatalmas száma azt jelentheti, hogy több bevándorló hal meg. Túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy segítsünk nekik elkerülni a természetes kockázatokat. A prof a legtöbbször a „Luna nagyszerű jövőjéről” beszélt. Én pedig a katapultokról. Heteken át vártuk, hogy a bizottság visszahívjon, közben nagy haladást értünk el. Stu emberei előkészítették az ügyeket, csak az volt a kérdés, mennyit tudunk elintézni. Sejtettük, hogy a Terrán töltött minden hét éveket vesz el az életünkből, a proftól talán még többet is, de sosem panaszkodtunk, és mindig készen álltunk rá, hogy egy újabb fogadáson kellemkedjünk. Különösen sok időt töltöttünk Észak-Amerikában. A Függetlenségi Nyilatkozatunk éppen háromszáz évvel az észak-amerikai brit gyarmatoké után jelent meg, ami nagyszerű reklámnak bizonyult, és Stu emberei is megtették a magukét. Az észak-amerikaiak szentimentálisán tekintenek a maguk „Egyesült Államára”, noha ez már semmit nem jelent, amióta kontinensüket racionalizálták a Szövetséges Nemzetek. Nyolcévente elnököt választanak, bár nem lehet tudni, hogy miért - de hát miért van még mindig királynőjük a briteknek? és felvágnak a „szuverenitásukkal”. „Szuverén”, ez mindent jelenthet, akárcsak a „szeretet”, a szótárban pedig valahol a „szuterén” és a „szuvenír” után található. A „szuverenitás” sokat jelent Észak-Amerikában, és „július negyedike” mágikus dátum; a Július Negyedike Liga szervezte a szereplésünket, és Stu azt mondta, nekünk nem sokba került az egész hercehurca; a Liga még a más célokra félretett pénzt is ránk költötte. Az észak-amerikaiak szeretnek adni, nem számít, hogy kinek. Délebbre Stu egy másik dátumot használt föl; az emberei azt hitették el, hogy az államcsíny május 5-én zajlott le, és nem két héttel később. Mindenütt azzal köszöntöttek: „Cinco de Mayo! Libellád! Cinco de Mayo!” Azt hittem, azt mondják, „Köszönjük!” Itt mindenütt a prof beszélt. 269
Robert a. heinlein
A Július-4.-országban jobban szerepeltem. Stu javaslatára a nyilvánosság előtt a bal karom nélkül jelentem meg. A ruhám ujját fölvarrták, hogy okvetlenül meg kelljen látni a csonkot, és mindenfelé híre ment, hogy a „szabadságharcban” veszítettem el a karom. Valahányszor erről kérdeztek, mosolyogtam, és azt mondtam: - Látja, milyen ártalmas a körömrágás? - és másra tereltem a szót. Sosem kedveltem Észak-Amerikát, már az első utamon sem. Nem a Terra legzsúfoltabb része, legföljebb egymilliárd ember él ott. Bombayben a járdán alszanak; Nagy-New Yorkban függőlegesen tárolják őket - nem vagyok biztos benne, hogy bárki is tud így aludni. Örültem, hogy kerekes székem van. Máskülönben zavaros hely; fontos nekik a bőr színe, miközben bizonygatják, mennyire nem törődnek ezzel. Az első utamon mindig túl fehér vagy túl sötét volt a bőröm, valahogy mindkét oldal ellenséges volt, vagy folyvást elvárták, hogy olyan dolgokban foglaljak állást, amelyekről nem volt véleményem. Csak Bog tudja, milyen gének vannak bennem, én ugyan nem. Az egyik nagymamám Ázsiának egy olyan részéből származik, ahol a megszállók olyan rendszerességgel vonultak végig, mint a sáskák, és mindenkit megerőszakoltak - miért nem őt kérdezik? Megtanultam kezelni ezt a kérdést, de megkeseredett tőle a szám. Azt hiszem, jobban tetszenek az olyan nyíltan rasszista helyek, mint India, ahol, ha nem vagy hindu, akkor senki vagy - kivéve a párszikat, akik lenézik a hindukat, és vice versa. Mindazonáltal sosem kellett megküzdenem az észak-amerikai fordított rasszizmussal, mert én „O’Kelly Davis ezredes, a Lunai szabadsághős” voltam. Csak úgy hemzsegtek körülöttünk az érző szívek, akik alig várták, hogy segítsenek. Hagytam, hogy két dologban segítsenek, két dologban, amire sosem volt időm, pénzem vagy energiám diákkoromban: megnéztem a Yankees egy meccsét és ellátogattam Salembe. Jobb lett volna, ha ragaszkodom az illúzióimhoz. A baseball sokkal jobb tévén keresztül, akkor igazán láthatja az ember, és nem szorong kétszázezer másik ember között. A játék legizgalmasabb pillanatai arra mentek el, hogy a
A hold börtönében
270
székemet keresztültolták a tömegen, és a vendéglátóim biztosak voltak benne, hogy nagyszerűen szórakozom. Salem csak egy hely, nem rosszabb (és nem jobb), mint Boston többi része. Miután megnéztem, gyanítottam, hogy nem a megfelelő boszorkányokat akasztották föl. De a nap mégsem veszett kárba; lefilmeztek Boston egy másik részén, Concordban, amint koszorút helyezek el egy híd helyén, és elmondom a betanult beszédet - a híd most is ott van; az ember üvegen át megnézheti. Nem valami nagy híd. A prof mindent élvezett, a legfárasztóbb dolgokat is; nagy tehetsége volt az örömhöz. Mindig tudott valami újat mondani a Luna nagyszerű jövőjéről. New Yorkban egy nyúl márkajeggyel hirdetett szállodalánc igazgatójának készített egy vázlatot arról, hogyan lehet megszervezni az üdülést a Lunán - mivel az ár egyre több ember számára volt elérhető olyan rövid időre, ami még nem árt a szervezetnek, beleértve a kíséretet, egzotikus kirándulásokat, szerencsejátékot - és mindezt adómentesen. Ez az utolsó pont nagy figyelmet keltett, így hát a prof kiterjesztette a „hosszabb öregkor” témára. Lehetne építeni egy nyugdíjasház-láncolatot, ahol egy földigiliszta úgy élhet, mint a terrai intézményekben, csak húsz, harminc, negyven évvel tovább. Ez száműzetés - de mi a jobb: sokáig élni a Lunán, vagy egy kripta a Terrán? A rokonok meglátogathatják őket, amitől megtelnek az üdülők. Kiegészítette a képet az „éjszakai lokálokkal”, amelyekhez hasonlók a Terra borzasztó gravitációjában elképzelhetetlenek, a sportokkal, amelyek összeegyeztethetők a mi tisztességes nehézkedésünkkel - még úszómedencékről és korcsolyázásról is beszélt, sőt megemlítette a repülés lehetőségét! (Noha a biztonság kérdéseiről hallgatott.) Befejezésül célzott rá, hogy egy svájci kartell is érdeklődik a dolog iránt. Másnap a Chase International Panagra külkapcsolati igazgatójának beszélt arról, hogy a Luna Cityben nyitható fiók foglalkoztathatna paraplégiásokat, paralitikusokat, szívbetegeket, amputáltakat és mindazokat, akik számára a nagy gravitáció hátrányt jelent. Az igazgató zihált a kövérségtől, talán ezért is érdekelte a téma, de igazán akkor 271
Robert a. heinlein
kezdte hegyezni a fülét, amikor elhangzott az „adómentes" szó. Nem mindig volt ilyen sima az utunk. Az újságok gyakran támadtak, és mindig voltak, akik piszkálódtak. Valahányszor a prof segítsége nélkül találkoztam velük, okvetlenül csődöt mondtam. Egy ember engem vont kérdőre azért, amit a prof mondott a bizottság előtt, vagyis hogy a Lunán termelt gabona a „mienk”; abszolút meg volt győződve róla, hogy ez nincs így. Azt mondtam neki, hogy nem értem a kérdést. - Talán nem igaz, ezredes úr, hogy az önök ideiglenes kormánya felvételét kérte a Szövetséges Nemzetekbe? kérdezte. Azt kellett volna felelnem: „Nincs megjegyzésem”, de bedőltem, és helyeseltem. - Príma! - mondta. - Ez mindössze azzal áll ellentmondásban, hogy a Hold a Szövetséges Nemzetek tulajdona... ahogy mindig is volt..., és a Lunai Hatóság fennhatósága alá tartozik. Ezzel ön elismerte, hogy a gabona Szövetséges a Nemzetek tulajdona. Megkérdeztem, hogyan jutott erre a következtetésre, mire azt felelte: - Ezredes, ön saját magát „külügyi államtitkárnak” nevezi. Bizonyára ismeri a Szövetséges Nemzetek Chartáját. Sumákolnom kellett. - Tűrhetően - mondtam, és azt gondoltam, hogy óvatos voltam. - Akkor tudja, hogy a Charta első szabadságjogát és annak gyakorlati foganatosítását az élelmezési és mezőgazdasági felügyeleti adminisztratív rendtartás tizenegy-hetvenhatos, ez év március harmadikán kelt rendelete szabja meg. Ennélfogva tudomásul veszi, hogy a Holdon termesztett gabona minden egyes szeme, leszámítva a helyi fogyasztást kielégítő mennyiséget, a Szövetséges Nemzetek tulajdona, amelyet a saját ügynökségein keresztül oszt szét. - Beszéd közben írt. - Kíván még valamit hozzáfűzni ehhez a beismeréshez? - Mi a nyavalyáról beszél? - kérdeztem. Aztán: - Jöjjön vissza! Nem ismertem be semmit! A Great New York Times ezt írta:
A hold börtönében
272
„AZ ÉTEL AZ ÉHEZŐKÉ” MONDJA A LUNAI „ÁLLAMTITKÁR” New York, ma - O’Kelly Davis, a Szabad Luna Fegyveres Erőinek úgynevezett „ezredese” aki államköltségen tartózkodik nálunk, hogy támogatást szerezzen a Szövetséges Nemzetek fellázadt gyarmatának, azt nyilatkozta lapunknak, hogy a Nagy Charta „Szabadulás az éhínségtől” klauzuláját alkalmazni lehet a Luna gabonaszállítmányaira... Megkérdeztem a profot, hogyan viselkedjek ilyen esetekben. - Barátságtalan kérdésre kérdéssel válaszolj! - mondta. Sose kérd, hogy magyarázza meg, amit kérdezett; a szavait fogja a szádba adni. Ez a riporter sovány volt? Kilátszottak a bordái? - Nem. Nehézsúlyú. - Akkor gondolom, nem napi ezernyolcszáz kalórián él, mint azok, akik az említett rendelet hatálya alá tartoznak. Ha ezt tudtad volna, megkérdezhetted volna, mennyi ideig tartotta ezt a diétát, és miért hagyta abba. Vagy kérdezd meg, mit reggelizett... és hitetlenül nézz rá, akármit válaszol. Vagy ha nem tudod, mire szeretne kilyukadni, akkor keresztkérdésekkel vezesd át valami olyan témára, amiről te akarsz beszélni! Aztán, függetlenül attól, hogy mit válaszol, fejtsd ki a nézetedet, és fordulj valaki máshoz! A logikának itt nincs szerepe, csak a taktikának. - Prof, itt senki nem él napi ezernyolcszáz kalórián. Bombayben talán. De itt nem. - Bombayben sem. Manuel, ez az „egyforma adag” egy fikció. Ezen a bolygón az élelem fele a feketepiacon kapható, vagy nem számolják át az egyik árfolyamot a másikra. Vagy kettős könyvelést csinálnak, és a Szövetséges Nemzetekhez továbbított adatoknak semmi közük a gazdasághoz. Gondolod, hogy a Thaiföldről, Burmából és Ausztráliából származó gabona mennyiségét az igazságnak megfelelően jelentik az Ellenőrző Bizottságnak, amelyben Nagy-Kína dirigál? Biztos vagyok benne, hogy az ottani indiai képviselő nem így tesz. De India hallgat, mert a Lunáról érkező gabona oroszlánrésze neki jut, aztán „politikai játékot űznek az 273
Robert a. heinlein
éhséggel”... talán emlékszel erre a kifejezésre..., felhasználva a gabonánkat a választások manipulálására. Keralában megtervezett éhínség volt tavaly. Láttad az újságokban? - Nem. - Mert nem is volt bennük. Manuel, az irányított demokrácia remek dolog azoknak, akik irányítják... az erőssége a „szabad sajtó”, amikor a „szabad” szót úgy határozzák meg, hogy „felelős” és az irányító határozza meg, hogy mi a „felelőtlen”. Tudod, mire van most a Lunának a legnagyobb szüksége? - Több jégre. - Olyan sajtóra, amely nem egy csatornán folyik. Mike barátunk jelenti a legnagyobb veszélyt. - He? Nem bízik Mike-ban? - Manuel, bizonyos kérdésekben még magamban sem bízom. Ha a sajtószabadságot „csak egy kicsit” korlátozzák, az éppen olyan, mint ha valaki „kicsit terhes.” Nem vagyunk még szabadok és nem is leszünk, amíg valaki... akár a mi szövetségesünk, Mike... cenzúrázza az újságokat. Reményeim szerint egy napon lesz olyan újságunk, amely független minden forrástól vagy csatornától. Boldogan nyomtatnám kézzel, mint Benjámin Franklin. Feladtam. - Prof, tegyük föl, hogy kudarcot vallanak a megbeszélések, és a gabonaszállítmányok elmaradnak. Mi történik? - Az otthoniak haragudni fognak ránk. Es itt, a Terrán sok ember meghal. Olvastad Malthust? - Nem hinném. - Sokan halnak meg. Aztán újabb stabilitás következik még több ember... rátermettebb, jobban táplálkozó emberek... számára. Ez a bolygó nincs túlzsúfolva, csak rosszul irányítják... és a legrosszabb, amit egy éhező emberrel tehetsz, ha enni adsz neki. „Adsz”. Olvass Malthust! Nem okos dolog nevetni dr. Malthuson, mert mindig ő nevet utoljára. Nyomasztó alak, örülök, hogy halott. De ne olvasd, amíg mindennek nincs vége; Malthusban túl sok minden hátráltat egy diplomatát, különösen, ha becsületes. - Én nem vagyok különösebben becsületes.
A hold börtönében
274
- De nincs képességed a becstelenségre, így a menedéked a tudatlanság és a makacsság. Az utóbbi megvan benned; igyekezz megőrizni az előbbit! Legalábbis egyelőre. Fiam, Bernardo bácsi borzalmasan elfáradt. - Elnézést! - mondtam, és kikerekeztem a szobájából. A prof túl gyorsan kopott. Szívesen abbahagytam volna az egészet, ha fel tudom tenni egy hajóra, hogy kivigyem ebből a gravitációból. Ám a forgalom egyirányú maradt - továbbra is érkeztek a tartályok, azonkívül semmi más. De a prof jól szórakozott. Ahogy távozóban lekapcsoltam a villanyt, ismét észrevettem egy játékot, amelyet vásárolt és úgy örült neki, mint egy gyerek karácsonykor: egy rézágyút. Igazi darab volt, a vitorlás hajók korából: kicsi volt, a csöve félméteres, talppal együtt nem nyomott többet tizenöt kilónál. „Jelzőágyú” volt az árcédula szerint. Áradt belőle a történelem, a kalózok, a „palánkon járó”emberek szaga. Csinos jószág, de én megkérdeztem a profot, hogy miért. Ha valaha is sikerül távoznunk, annak a tömegnek a Lunára juttatása iszonyú összeg - én hajlandó vagyok lemondani a szkafanderemről, amit még évekig viselhetnék, lemondok mindenről a két bal karom és az alsónadrágom kivételével. Ha muszáj, lemondok a társasági karomról. Ha nagyon muszáj, az alsónadrágomról is. Kinyújtotta a kezét és megsimogatta a ragyogó csövet. - Manuel, volt egyszer egy ember, egy politikai lóti-futi, mint oly sokan itt, a Direktorátusban, és ez az ember egy bíróságon fényesített egy ilyen rézágyút. - De miért volt ágyú a bíróságon? - Ne törődj vele! Éveken át ezzel foglalkozott. Ez etette, még spórolni is tudott mellette egy kicsit, de nem haladt előre. így hát egy napon felhagyott ezzel a munkával, összeszedte a megtakarított pénzét, vett egy rézágyút... és kereskedelmi pályára lépett. - Ez elég hülyén hangzik. - Semmi kétség. Ahogy mi is hülyék voltunk, amikor elkergettük az Igazgatót. Manuel, te túlélsz engem. Ha majd a Luna zászlót választ, szeretném, ha egy arany ágyú lenne rajta fekete mezőben, vörös bal harántpólyával, büszkén vállalt dicstelen vérvonalunk tiszteletére. Gondolod, hogy el lehet intézni? 275
Robert a. heinlein
- Asszem, ha lerajzolja. De minek a zászló? Az egész Lunán nincs egyetlen zászlórúd. - Ha a szívükben loboghat... jelkép az összes bolondnak, akik annyira nem gyakorlatiasak, hogy azt képzelik, bevehetik a városházát. Nem felejted el, Manuel? - Persze, hogy nem. Azaz, eszembe fog jutni, ha eljön az idő. - Nem szerettem az ilyen beszédet. Újabban használta az oxigénsátrat, ha magában volt - és nem használta nyilvánosan. Gondolom, csakugyan „tudatlan” és „makacs” vagyok mindenesetre mindkettő voltam a Lexington nevű helyen, Kentuckyban, a Központi Igazgatási Területen. Egy dolog létezett, aminek nem volt köze a doktrínákhoz, a bemagolt válaszokhoz: az élet a Lunán. A prof azt javasolta, hogy mondjak igazat, helyezzem a hangsúlyt a meghitt, kedves, barátságos dolgokra. - Ne felejtsd el, Manuel, a sok ezer terrai, aki rövid időre ellátogat a Lunára, még az egy százaléknak is csak apró töredéke! A legtöbb ember számára éppen olyan furcsák és érdekesek vagyunk, mint az egzotikus vadak az állatkertben. Emlékszel a teknősre a Régi Kupolában azon a kiállításon? Na, hát mi is azok vagyunk! Biztosan így volt; kiállították a csodabogarat és megbámulták. így aztán, amikor a férfiakból-nőkből álló vegyes csapat érdeklődni kezdett a lunai családi életről, boldogan válaszoltam. Legföljebb azzal szépítettem, amit kihagytam - olyan dolgokat, amelyek csak a családi élet siralmas pótlékának nevezhetők egy olyan közösségben, amelyben túl sok a hím. Luna City elsősorban otthonokból és családokból áll, ami terrai felfogás szerint unalmas, de én így szeretem. A többi telep nagyon hasonló. Az emberek dolgoznak, gyereket nevelnek, pletykálkodnak, és akkor szórakoznak a legjobban, ha leülnek az ebédlőasztalhoz. Nem sok olyat tudtam mondani, amit érdekesnek találtak. Minden lunai szokás a Terráról ered, mert mind onnan jöttünk, de a Terra olyan nagy hely, hogy egy mikronéziai szokást furcsállhatnak, mondjuk Észak-Amerikában. Egy nő - nem nevezhetném hölgynek - a házassági szokásokról faggatott. Először azt akarta tudni, igaz-e, hogy a Lunán engedély nélkül házasodnak.
A hold börtönében
276
Megkérdeztem tőle, mi az a házassági engedély. - Hagyd, Mildred! - mondta a kísérője. Pionírtársadalmakban nincs házassági engedély. - De nem tartják nyilván a házasságokat? - firtatta a nő. - Dehogynem! - bólintottam. - A családomnak van krónikája, amely csaknem a Johnson Cityben történt első landolásig megy vissza. Minden házasságot, születést, halált, minden fontos eseményt följegyzünk, és nem csak a közvetlen családtagokét, de minden ágét, amennyire nyomon tudjuk követni. Mellesleg van egy ember, egy tanár, aki végigjárja a telepeket, lemásolja a régi családi feljegyzéseket, és abból írja meg Luna City történelmét. Hobbiból. - De hivatalos nyilvántartásuk nincs? Nálunk itt, Kentuckyban sok évszázadra visszamenőleg megvannak az anyakönyvek. - Asszonyom, mi még nem élünk ott ilyen régen. - Igen, de... Nos, Luna Cityben bizonyára van egy tisztviselő. Talán nevezzük „jegyzőnek”. Ő tartja számon az ilyesmit. Okiratok, meg a többi. - Nem hinném, asszonyom - mondtam. - Néhány bukméker jegyzői munkát is vállal, ráüti a pecsétjét a szerződésekre, és nyilvántartja őket. Olyan embereknek segítenek vele, akik írástudatlanok, ezért nem készíthetnek maguknak feljegyzéseket. De olyat még nem hallottam, hogy bárkit megkértek volna a házasságkötés nyilvántartására. Nem mondom, hogy ilyesmi nem történhet meg, de én nem hallottam róla. - Milyen elbűvölően informális! Akkor itt van még egy másik pletyka arról, milyen könnyű válni a Holdon. Ez is igaz, nemdebár? - Nem, asszonyom, nem merném azt mondani, hogy a válás egyszerű. Túl sok mindent kell szétválasztani. Izé... vegyünk egy szimpla példát, van egy hölgy és mondjuk, két félj... - Kettő?! - Lehet több, de lehet egy is. Vagy akár összetett házasság is. De vegyük az átlagot: egy nő két férjjel. Elhatározza, hogy elválik az egyiktől. Mondjuk a válás barátságos, a másik férj is belemegy, és az sem kavar különösebben, akitől elválik. Nem mintha bármi haszna lenne belőle. Jó, elválnak; az illető 277
Robert a. heinlein
távozik. Még így is végtelenül sok elintéznivaló marad. A férfiak lehetnek üzlettársak, ez férjtársaknál gyakori. A válás megszakíthatja társulásukat. El kell osztani a pénzt. Lehet, hogy hárman egy szálláson élnek, és ha az asszony nevén van, akkor a volt férj valószínűleg pénzt kap, és bérel egy másikat. És szinte mindig vannak gyerekek, akikre figyelemmel kell lenni, támogatni kell őket, és így tovább. Sok munka. Nem, asszonyom, a válás sosem egyszerű. Tíz másodperc alatt is el lehet válni, de tíz évig is eltart, amíg minden rendbejön utána. Itt talán nem így van? - Izé... fálájcse el, ázrádázs, hogy eggyátajján főtettem a kírdízst. Nállunk azír áccárűbb. (így beszélt, de meg lehetett érteni, amint megfejtettem a programot. Nem írom le fonetikusan még egyszer.) Ha ez az egyszerű házasság, akkor milyen a „bonyolult”? Mire észbe kaptam, javában magyaráztam a poliandriát, a klánházasságot, a csoportházasságot, a lineáris házasságot, és más kevésbé gyakori formákat, amelyeket a családomhoz hasonló konzervatív emberek közönségesnek tartanak: az üzletet, amelyet az anyám ajánlott az öregemnek, miután leírta a fatert, na, azt nem részleteztem. Az anyám mindig szélsőséges volt. A nő azt mondta: - Most összezavart. Mi a különbség a lineáris házasság és a klánházasság között? - Sok. Vegyük az én saját esetemet! Abban a szerencsében részesültem, hogy a Luna egyik legrégibb... és az én elfogult meglátásom szerint a legjobb... lineáris családjának a tagja lehetek. A válásról kérdezett. A mi családunkban sosem fordult elő, és jó esély van rá, hogy ezután se következzék be. A lineáris házasság évről évre stabilabb, annyira meg lehet tanulni benne az alkalmazkodást, amíg teljesen elképzelhetetlen lesz, hogy valaki elhagyja. Mellesleg valamennyi feleség egyhangú döntése szükséges ahhoz, hogy elváljanak egy férjtől... ez pedig lehetetlen. A rangidős feleség nem hagyja, hogy a dolgok idáig fajuljanak. A továbbiakban ismertettem az előnyöket - az anyagi biztonságot, a kellemes légkört, amelyben a gyerekek felnőnek, azt a tényt, hogy noha a házastárs halála tragikus esemény, sosem akkora tragédia, mint az ideiglenes
A hold börtönében
278
családokban, különösen a gyerekek számára... itt a gyermekek egyszerűen nem árvulhatnak el. Lehet, hogy túlzásba vittem a lakkozást, de nekem a családom a legfontosabb. Nélkülük csak egy félkarú technikus vagyok, akit különösebb cicózás nélkül el lehet intézni. - Elmondom, miért olyan stabil - fejtegettem. - A legfiatalabb feleségem tizenhat éves. Nyolcvanéves korára lesz belőle első feleség. Ez nem azt jelenti, hogy valamennyi rangidős feleség meghal addigra; ez a Lunán valószínűtlennek tűnik, a nők ott mintha halhatatlanok lennének. De ők addigra kiszállnak az ügyek intézéséből; rendszerint anélkül, hogy a fiatalabbak nyomást gyakorolnának rájuk, így hát Ludmilla... - Ludmilla? - Ruszki név. Egy tündérmeséből. Milla több mint ötven éven át láthatja a jó példákat, mielőtt föl kellene vennie a terhet. Már eleve értelmes, nem valószínű, hogy hibázik, de ha mégis, ott van a többi feleség, hogy támogassa. Úgy kijavítja a saját hibáját, mint egy negatív visszacsatolással rendelkező gép. Egy jó lineáris házasság halhatatlan; arra számítok, hogy az enyém legalább ezer évig fennáll... ezért nem zavar, hogy meghalok; ha eljön az idő; ami a legjobb belőlem, az tovább él. Begördült a prof; megállította a kerekes nyugágyat, és figyelt. Felé fordultam. - Professzor - mondtam -, ismeri a családom. Elmondaná a hölgyeknek, miért boldog? Ha lenne szíves. - Tényleg az - helyeselt a prof. - Mindazonáltal én inkább egy általánosabb megjegyzést tennék. Drága hölgyem, hajói értettem, ön a lunai házassági szokásokat némiképp egzotikusnak tartja. - O, nem mennék ilyen messzire! - felelte a nő sietve. - Csak valahogy szokatlannak. - A körülmények szabta gazdasági szükségszerűségekből fakadnak, ahogy ez a házassági szokásoknál általános... és a mi körülményeink nagyon eltérnek a terraiaktól. Vegyük a lineáris házasságot, amelyet kollégám dicsért... és biztosítom róla, nem ok nélkül, bár ő személyesen elfogult. Jómagam agglegény vagyok, elfogulatlan ez ügyben. A lineáris házasság a lehető leghatásosabb eszköz a tőke megőrzésére 279
Robert a. heinlein
és a gyerekek boldogulásához... márpedig minden házasságnak ez a két alapvető célja... egy olyan környezetben, hol nem létezik biztonság sem a tőke, sem a gyermekek számára azon kívül, amit az egyén megteremt. Az ember valahogy mindig megbirkózik a környezetével. Ebből a szempontból a lineáris házasság figyelemre méltóan sikeres. A lunai házasságok összes formája ezt a célt szolgálja, noha nem ilyen jól. Elbúcsúzott, és távozott. Volt nálam - mint mindig! - egy családi kép, a legújabb, akkor készült, amikor Wyomingot vettük feleségül. Az asszonyok gyönyörűek rajta, Wyoh valósággal ragyog - bár mi is jóképűek és boldogok vagyunk, Ótata szálas, büszke, és nyoma sincs rajta hanyatlásnak. De csalódtam; furcsállva nézték. Bár egy férfi - Matthews volt a neve - megkérdezte: - Megkaphatnám ezt a képet, ezredes úr? Megrándult az arcom. - Ez az egy van belőle. És messze van az otthonom. - Csak egy pillanatra. Hadd fényképezzem le! Itt, helyben, ki sem kell adnia a kezéből. - Ó! Ó, természetesen! - Nem valami jó kép volt rólam, de hát ilyen az arcom. Wyoh szédületes volt, Lenore-nél pedig senki sem lehet bűbájosabb. így hát lefényképezte, és másnap korán reggel értem jöttek a lakosztályomba, letartóztattak, elvették tőlem a kerekesszéket, és bezártak egy rácsos cellába. Bigámia miatt. Poligámia miatt. Nyílt erkölcstelenség miatt, és azért, mert másokat is erre biztattam. Örültem, hogy Mama nem látja.
A hold börtönében
280
19
S
TU EGÉSZ NAP SZALADGÁLT,
hogy az ügyet utalják a Szövetséges Nemzetek egyik bírósága elé, de elutasították. Az ügyvédei bevetették a „diplomáciai mentességet” de az Sz. N. bíráit nem húzták csőbe. Csak annyit jegyeztek meg, hogy az állítólagos bűncselekmény az alsóbb bíróságok hatáskörébe tartozik, kivéve az úgynevezett „biztatást”, amelyre nem találtak elég bizonyítékot. Az Sz. N. egyik törvénye sem foglalkozik a házassággal, nem is teheti csak egy rendelete van, amelyet minden nemzet elfogadott, hogy „feltétlen hittel és bizalommal” tekint a többi társnemzet házassági szokásaira. A tizenegymilliárd emberből talán hétmilliárd él olyan helyen, ahol a poligámia törvényes, és Stu véleményformálói „üldözésről” beszéltek; ezzel rokonszenvet keltettek olyan népek körében, akik máskülönben sosem hallottak volna rólunk - még olyan helyeken is, mint Észak-Amerika, ahol különben nem törvényes a poligámia, de az emberek az „élni, és élni hagyni” elvét követik. Mindez jól jött, mert mindig fárasztó felhívni magunkra a figyelmet. A termi hemzsegő milliárdoknak a Luna semmit sem jelentett; észre sem vették a lázadásunkat. Stu emberei sokat dolgoztak a letartóztatásom tervén. Csak hetekkel később mondták el, amikor már lecsillapodtam, és beláttam a terv előnyeit. Kerítettek egy buta bírót, egy becstelen seriffet, figyelembe vették a helyi barbár előítéleteket, amelyeket én szítottam föl azzal a kedves képpel, Stu később elismerte, hogy a Davis család tarka színskálája dühítette föl annyira a bírót, hogy még a szokásos bárgyúságához képest is ostobán viselkedjék. Egyetlen vigaszom, hogy Mama nem láthatja a megaláztatásomat, tévedésnek bizonyult: a képek, amelyeken 281 Robert a. heinlein
komoran bámulok rácsok mögül, megjelentek az összes lunai lapban. Az újságírók vagy a legvadabb ocsmányságokat irkálták Földi Fertályról, vagy az igazságtalanságot panaszolták. De jobban kellett volna bíznom Mimiben! 0 ugyan nem szégyenkezett, csak szeretett volna eljutni a Földi Fertályba, hogy néhány embert darabokra szedjen. Az, ügy jót tett nekünk a Földi Fertályon, de még hasznosabbnak bizonyult a Lunán. A holdlakókat az ostoba zűr még egységesebbé kovácsolta. Személyes sértésnek vették, és „Adam Selene” meg „Selma Simon” még szította is a sértődöttségüket. A lunaiak általában lezserek, leszámítva egyetlen témát, a nőket. Minden nő sértésnek tekintette a terrai újságok sztorijait - így a hímnemű holdlakók, akik nem törődtek a politikával, hirtelen fölfedezték, hogy közülük való srác vagyok. Fordulat volt, ugyanis az öreg fegyencek felsőbbrendűnek tekintették magukat azokhoz képest, akik nem deportálás útján kerültek oda. A volt fegyencek később úgy köszöntöttek: „Szervusz, börtöntöltelék!” És ez a kitüntető üdvözlés azt jelentette, hogy befogadtak. De akkor semmi jót nem találtam a dologban! Ide-oda lökdöstek, úgy bántak velem, mint egy szarvasmarhával, ujjlenyomatot vettek, lefényképeztek, olyan ételt adtak, amivel én a disznókat sem etetném, folyamatosan megaláztak, és csak a hatalmas nehézkedési erő tartott vissza attól, hogy megöljek valakit - ha a hatos számú karom van rajtam, amikor elfogtak, meg is próbálkoztam volna vele. Ahogy kiszabadultam, le is csillapodtam. Egy órával később már úton voltunk Ágra felé; végre beidézett a bizottság. Örültem, amikor visszaértünk a maharadzsa palotájában lévő lakosztályunkba, de a tizenegy órányi zónaváltás kevesebb mint három nap alatt nem tette lehetővé, hogy kipihenjük magunkat; a kihallgatásra ködös szemmel mentünk, és csak gyógyszerek segítségével tudtunk ébren maradni. A „kihallgatás” egyoldalú volt; mi hallgattunk, az elnök beszélt. Egy órán át szónokolt; a lényeg a következő volt: Esztelen állításainkat elutasítják. A Lunai Hatóság szent megbízatása felfüggeszthetetlen. A Föld holdján a zavargás tűrhetetlen. Továbbá a mostani zűrzavar jelzi, hogy a Hatóság
A hold börtönében
282
túlságosan elnéző volt. A mulasztást most jóváteszik egy cselekvési programmal, egy ötéves tervvel, amelynek során teljes generálozást hajtanak végre a hatóság gyámsága alatt zajló élet minden vetületén. Már készül a törvénykönyv tervezete; polgári és büntetőbíróságokat állítanak föl a „megbízott alkalmazottak” érdekében - és ez minden, az adott területen élő személyre érvényes, nemcsak a börtönbüntetésüket töltő rabokra. Állami iskolákat hoznak létre, ezenfelül az oktatásban nem részesült felnőttek számára ugyancsak tanintézeteket állítanak föl, amennyiben szükséges. Egy gazdasági, műszaki és mezőgazda-sági tervező hivatal megszervezi a Hold erőforrásainak és a megbízott alkalmazottak munkájának legteljesebb és leghatékonyabb kihasználását. Rövid távú célkitűzésük, hogy öt év alatt megnégyszerezzék a gabonaszállítást, mivel ezt a mennyiség könnyen elérhető, ha egyszer elkezdődik a természeti és munkaerőforrások tudományos tervezése. Az első szakaszban visszavonják a megbízott alkalmazottakat az összes nem termelékenynek tekintett foglalkozásból, és átcsoportosítják őket egy hatalmas, új mezőgazdasági alagútrendszer fúrásához, ahol 2078 márciusánál nem később el kell kezdeni a hidropónikus termelést. Ezeket az új óriásgazdaságokat a Lunai Hatóság működteti tudományos alapon, úgyhogy nem marad hely a magántulajdonosok szeszélyeinek. Úgy vélik, ez a rendszer az ötéves terv végére vadonatúj gabonakvótát tesz lehetővé; közben engedélyezik, hogy a megbízott alkalmazottak folytathassák a gabonatermelést a saját birtokaikon. De az új rendszer felszívja őket, mert a kevésbé hatékony módszerekre nem lesz többé szükség. Az elnök felnézett a papírjából. - Röviden, a lunai gyarmatosokat kiművelik, és integrálják őket a civilizációba. Bármilyen visszataszító is ez a feladat, úgy érzem... és most inkább állampolgárként, mint ennek a bizottságnak az elnökeként szólok... úgy érzem, hogy hálával tartozunk, amiért a figyelmünket felhívták a sürgős változtatást igénylő helyzetre. Legszívesebben letéptem volna a fülét. „Megbízott alkalmazott!” Milyen fantáziadús név a „rabszolgára”! A prof azonban higgadtan mondta: 283
Robert a. heinlein
- A javasolt tervet igen érdekesnek találom. Megengedi, hogy kérdéseket tegyek föl? Pusztán azért, hogy pontosan megértsem. - A pontos megértés érdekében igen. Az észak-amerikai képviselő előredőlt. - De ne képzelje, hogy eltűrünk bármilyen visszabeszélést barlanglakoktól! Vigyázzon a modorára! Tudja, hogy nem maguk vannak nyerő helyzetben! - Csendet! - szólt rá az elnök. - Folytassa, professzor úr! - Érdekesnek találom ezt a „megbízott alkalmazott” kifejezést. Ez azt jelenti, hogy a Föld legnagyobb szatellitjének lakói többségükben nem elítélt bűnözők, hanem szabad emberek? - Természetesen - helyeselt nyájasan az elnök. - Az új politika minden törvényes aspektusát tanulmányoztuk. Némi kivétellel a gyarmatosok kilencvenegy százalékának van polgárjoga akár eredeténél, akár származásánál fogva a Szövetséges Nemzetek tagországaiban. Azok, akik haza akarnak térni szülőföldjükre, szabadon megtehetik. Bizonyára örömmel hallja, hogy a Hatóság egy terven dolgozik, amely szerint megszervezik a visszaszállításukat... valószínűleg a Vöröskereszt és a Vörös Félhold gyámsága alatt. Hozzátehetem, hogy én magam lelkesen támogatom ezt a tervet, hiszen ez értelmetlenné teszi a „rabszolgamunka” fogalmát. - Önelégülten mosolygott. - Értem - bólintott a prof. - Igazán humánus nézet. Vajon a bizottság vagy a Hatóság mérlegelte azt a tényt, hogy legtöbben... gyakorlatilag úgy is mondhatnám, mindenki..., akik a Lunán laknak, gyakorlatilag életképtelenek ezen a bolygón? Hogy akaratlanul is örök száműzetésre ítélik őket a fiziológiai változások, és sosem élhetnek kényelmesen és egészségesen egy olyan gravitációs térben, amely hatszor nagyobb, mint amelyhez a testük hozzászokott? A gazember úgy csücsörített, mintha egy vadonatúj gondolattal találkozott volna. - Ismét csak a magam nevében szólva kétlem, hogy amit ön állít, az szükségszerűen igaz. Egyesekre érvényes, míg másokra nem; az emberek nagyon különbözők. Az önök jelenléte bizonyítja, hogy nem lehetetlen egy lunai lakos számára a visszatérés a Földre. Mindenesetre nem áll
A hold börtönében
284
szándékunkban, hogy bárkit is kényszerítsünk a visszatérésre. Reméljük, a maradást választják, és reméljük, hogy másokat is rá tudunk venni, hogy kivándoroljanak a Holdra. De ezek egyéni választások, a Nagy Charta által garantált szabadságjogok alapján. Ami viszont ezeket az állítólagos élettani jelenségeket illeti, azoknak semmi köze a törvényhez. Ha valaki a Holdon akar maradni, elővigyázatosságból vagy érzelmi megfontolásból, megteheti. - Értem, uram. Szabadok vagyunk. Jogunkban áll a Lunán maradni és dolgozni olyan célokért és annyi bérért, amennyit önök megszabnak... vagy szabadon visszatérhetünk a Földre, meghalni. Az elnök vállat vont. - Ön azt állítja, hogy aljasok vagyunk, pedig nem. Ha fiatal lennék, magam is kivándorolnék a Holdra. Hatalmas lehetőség! Mindenesetre nem izgatom magam azon, hogy ön félremagyarázza az igazságot... a történelem majd igazol minket. Meglepődtem a prof viselkedésén; nem harcolt. Aggódtam miatta - többhetes feszültség, ráadásul még egy rossz éjszaka volt mögötte. Csak annyit mondott: - Tisztelt elnök úr, feltételezem, hogy hamarosan helyreáll a kapcsolat a Limával. Elintézné, hogy kollégám és jómagam az első hajón legyünk? El kell ismernem, uram, hogy a gravitációs probléma, amelyről beszéltem, a mi esetünkben nagyon is valós. Feladatunk véget ért; haza kell mennünk! (Egy szót sem ejtett a gabonatartályokról. Sem a „sziklahajigálásról”, de még arról sem, hogy hiábavalóság megverni a tejelő tehenet. Mindössze fáradtnak tűnt.) Az elnök előrehajolt és komor elégtétellel mondta: - Professzor úr, ebben ez ügyben fölmerül némi nehézség. Őszintén szólva úgy tűnik, ön vétkes a Nagy Charta megszegésében, ami emberiség elleni bűntett... a vádemelést megfontolás tárgyává tesszük. Mindazonáltal kétlem, hogy az ön korában és egészségi állapotában súlyosabb ítéletet kaphatna a felfüggesztett börtönbüntetésnél. Gondolja, hogy bölcs dolog lenne visszaengednünk arra a helyre, ahol bűntetteit elkövette? Hogy még több gondot okozzon? A prof felsóhajtott. 285
Robert a. heinlein
- Megértem az álláspontját. Ez esetben, uram, megbocsát? Fáradt vagyok. - Természetesen. Álljon továbbra is a bizottság rendelkezésére! A kihallgatást felfüggesztem. Davis ezredes... - Uram? - Elfordultam a kerekesszékkel, hogy a profot haladéktalanul kijuttassam innen, miután a kísérőinket kiküldték. - Kérem, váltanék önnel pár szót! Az irodámban. - Izé... - A profra néztem; a szeme csukva volt, és öntudatlannak látszott. Az egyik ujja azonban megmozdult és intett nekem. - Tisztelt elnök úr. Én inkább ápoló vagyok, mint diplomata; a gondját kell viselnem! Öreg ember és beteg is. - A személyzet majd gondot visel rá. - Nos... - Olyan közel manővereztem magamat a profhoz, ahogy csak a székkel tehettem, és fölé hajoltam. - Prof, jól van? Alig hallhatóan suttogta: - Tudd meg, mit akar! Helyeselj! Húzd az időt! Pár pillanattal később kettesben voltam az elnökkel. A hangszigetelt ajtót becsukták, de ez semmit sem jelentett; a szobában akár tucatnyi fül lehetett azon kívül, ami a bal karomban volt. - Egy ital? Kávé? - kérdezte az elnök. - Nem, köszönöm, uram - feleltem. - Vigyáznom kell itt a diétámra. - Gondolom. Tényleg nem tud felállni abból a tolószékből? Egészségesnek látszik. - Fel tudok állni, ha muszáj, és keresztülmegyek a szobán. De lehet, hogy elájulok. Vagy még rosszabb történik. Inkább nem kockáztatok. A súlyom hatszor nagyobb, mint amit megszoktam. A szívem nem szokott hozzá a terheléshez. - Gondoltam. Ezredes, hallottam, hogy ostoba problémái támadtak Észak-Amerikában. Őszintén mondom, sajnálom. Barbár egy hely. Mindig utáltam odamenni. Gondolom, csodálkozik, hogy miért akartam találkozni önnel. - Nem, uram. Feltételezem, majd elmondja, ha jónak látja. Inkább azon csodálkozom, hogy miért szólít ezredesnek. Vakkantva fölnevetett.
A hold börtönében
286
- Gondolom, megszokásból. Élethossziglani protokoll folytán. De nem árthat, ha megtartja ezt a címet. Mondja el nekem, mit gondol az ötéves tervről? Azt gondoltam, hogy a dolog bűzlik. - Úgy tűnik, alaposan kigondolták. - Sok gondolkodásba került. Ezredes, maga értelmes embernek tűnik... tudom, hogy az, ismerem a hátterét, gyakorlatilag minden szavát, szinte a gondolatait is, amióta a Földre tette a lábát. A Holdon született. Hazafinak tekinti magát? A Holdon? - Azt hiszem. Mindazonáltal úgy vélem, hogy azt tettük, amit meg kellett tenni. - Magunk között szólva, így van. Hobart egy vén hülye. Ezredes, ez egy jó terv... de hiányzik egy vezető. Ha tényleg hazafi, vagy mondjuk gyakorlatias ember, aki hazája érdekeit a szívén viseli, akkor maga lehet az, aki végrehajtja. - Fölemelte a kezét. - Ne siesse el a választ! Nem arra kérem, hogy adja el a hazáját, hogy áruló legyen vagy más efféle ostobaság. Ez a maga esélye, hogy tényleg hazafi legyen... nem csak valami hamis hős, aki megöleti magát egy vesztett ügyért. így gondoljon rá! Feltételezi, hogy a lunai gyarmatosok képesek ellenállni annak az erőnek, amelyet a Földi Szövetséges Nemzetek képesek összevonni? Tudom, hogy valójában nem katona... és örülök is, hogy nem az..., de műszaki képzettségű ember. A maga őszinte becslése szerint hány hajó és bomba szükséges ahhoz, hogy elpusztuljanak a lunai gyarmatok? - Egy hajó, hat bombával - feleltem. - Úgy van! Istenem, milyen jó egy értelmes emberrel beszélni! Két bombának elborzasztóan nagynak kell lennie. Talán különleges konstrukciójúnak. Pár ember egy darabig életben maradhat egy kisebb telepen, a robbanási körzeten kívül. De őket egy hajó tíz perc alatt elintézi. - Igaza van, uram - mondtam viszont de la Paz professzor rámutatott, hogy nem számíthatnak tejre attól a tehéntől, amelyet vernek. Pláne, ha lelövik. - Miért gondolja, hogy tétlenkedtünk, semmit nem csináltunk több mint egy hónap alatt? Idióta kollégám... nem nevezem meg... „visszabeszélést” emlegetett. A feleselés nem dühít föl; az csak beszéd, engem az eredmény érdekel. Nem, 287
Robert a. heinlein
kedves ezredesem, nem lőjük le a tehenet... de megtesszük, ha rákényszerítenek, hadd tudja meg a tehén, hogy őt le lehet lőni. A hidrogén robbanófejű rakéták drága játékok, de megengedhetjük magunknak, hogy felhasználjunk néhányat figyelmeztető lövés céljára, szétrombolva a csupasz sziklákat, csak hogy lássa a tehén, mi történhet. De ez nagyobb erő, mint amennyit föl szeretnénk használni... még megijed a tehén, és megsavanyodik a tej. - Ismét vakkantott néhányat. Jobb rábeszélni az öreg Riskát, hogy engedje fejni magát. Vártam. - Nem akarja tudni, hogyan? - kérdezte. - Hogyan? - kérdeztem engedelmesen. - Magán keresztül. Ne szóljon egy szót se, hadd magyarázzam meg... Fölvitt ama hegyre, és fölajánlotta nekem a földi királyságokat. Vagy a limaiakat. Fölajánlotta, hogy legyek „ideiglenes protektor”, sejtetve, hogy állandó is lehetek, ha tejelek. Ha meggyőzöm a limaiakat, hogy nem győzhetnek. Ha elhitetem velük, hogy ez az új berendezkedés hasznukra válik - hangsúlyozom az előnyeit, az ingyenes iskolákat, ingyenek kórházakat, ingyenes ezt meg azt - a részletekről majd később, de minden az államé lenne, mint a Terrán. Kezdetben az adó alacsony lesz és fájdalommentes, automatikusan levonják, illetve leszámítják az elszállított gabona árából. De ami a legfontosabb, ez alkalommal a Hatóság nem egy fiút küld férfimunkára, hanem egyszerre két ezred rendőrt. - Tévedés volt azokat a békedragonyosokat küldeni - mondta -, olyan, amelyet nem követünk el még egyszer. Magunk között szólva ennek a tervnek a kidolgozása azért tartott egy hónapig, mert meg kellett győznünk a Békefenntartó Bizottságot, hogy maroknyi ember nem felügyelhet hárommilliót, akik hat nagyobb és ötvennél több kisebb településen élnek. így elég rendőrrel kezdhetné a rendcsinálást... nem katonai egységekkel, hanem katonai rendőrökkel, akik megszokták, hogy a lehető legkisebb felhajtással nyomják el a civileket. Ez alkalommal női segédcsapatok is lesznek mintegy tíz százalékban, tehát többé
A hold börtönében
288
nem lesz panasz erőszakra. Nos, uram? Gondolja, hogy át tud állni? Tudva, hogy hosszú távon ez a legjobb a népének? Azt feleltem, hogy alaposan meg kell fontolnom, különösen az ötéves terv részleteit és kvótáit, nem akarok hirtelen döntést hozni. - Természetesen, természetesen! - helyeselt. - Készíttetek egy másolatot a tervből; vigye haza, tanulmányozza, aludjék rá egyet! Holnap ismét beszélünk róla. Adja úri szavát, hogy mindez köztünk marad! Nem igazán titok, de jobb ezeket a dolgokat tisztázni, mielőtt nyilvánosságra kerülnek. Ami a nyilvánosságot illeti, segítségre lesz szüksége, és meg is kapja. Saját költségünkön a legjobb embereket küldjük oda, annyit fizetünk nekik, amennyit megérdemelnek, kapnak centrifugát, ahogy az ottani tudósok... tudja. Ez alkalommal mindent jól csinálunk. Ez a hülye Hobart... valójában meghalt, ugye? - Nem, uram. Viszont szenilis lett. - Meg kellett volna ölniük! Itt a maga példánya a tervről. - Uram! Ha már öregemberekről beszélünk, de la Paz professzor nem maradhat itt! Hat hónapig sem bírná. - De hát ez tiszta haszon, nem? Igyekeztem higgadtan válaszolni. - Nem érti! Őt nagyon szeretik és tisztelik. A legjobb az lenne, ha meggyőzném, hogy ön komolyan gondolta a hidrogén robbanófejes rakétákat, és neki hazafias kötelessége megmenteni, amit csak lehet. De akárhogy is, ha nélküle térek vissza... nos, nemcsak nem állhatok át; nem is élek annyi ideig, hogy megpróbáljam. - Hmm... aludjunk rá! Holnap ismét beszélünk. Mondjuk tizennégy órakor. Távoztam, és ahogy beraktak a kisbuszba, remegni kezdtem. Ennyit a magas szintű tárgyalásról. Stu a proffal együtt várt rám. - Nos? - kérdezte a prof. Körülnéztem, megütögettem a fülem. Egymás mellé guggoltunk a prof feje mellett, két takarót terítettünk magunkra. A hordágy és a tolószék tiszta volt; ezt minden reggel ellenőriztem. De úgy tűnt, hogy ebben a szobában biztonságosabb takaró alatt suttogni. 289
Robert a. heinlein
Belekezdtem. A prof megállított. - Később mesélj Ádám-Éváról! A tényeket akarom hallani! - Felajánlotta, hogy legyek én a protektor. - Remélem, elfogadtad. - Kilencven százalékig. Tanulmányoznom kell ezt a szemetet, és holnap választ adni. Stu, milyen gyorsan tudjuk végrehajtani a Télak-tervet? - Már elkezdtük. A visszatérésedre vártunk. Arra, hogy hagynak-e visszatérni. A következő ötven perc zsúfolt volt. Stu kerített egy dhótis, cingár hindut; harminc perc múlva a prof ikertestvére volt, Stu pedig leemelte a profot a hordágyról, és a díványra fektette. Engem könnyebben le lehetett másolni. Alteregóink alkonyaikor begurultak a lakosztály nappalijába, éppen, amikor a vacsorát hozták. Sokan jöttek-mentek ott, köztük Stuart LaJoie-ba karolva egy idősebb, száriba öltözött hindu asszonyság. Gömbölyded, elangolosodott hindu követte őket. Sokkal nehezebb volt a profot fölvinni a tetőre; sosem volt valami edzett gyalogló, nem volt alkalma gyakorolni, és több mint egy hónapja hanyatt feküdt. De Stu karja megtartotta, én pedig összeszorítottam a fogam, és egyedül tettem meg azt a szörnyű harminc lépcsőfokot. Mire fölértem a tetőre, a szívem majd kiugrott a helyéről. Azt hittem, elájulok. Pontosan a megadott időben hangtalan, apró repülőgép bukkant elő a homályból, tíz perccel később azon a bérelt hajón voltunk, amelyet a múlt hónapban használtunk, és két percre rá elindultunk Ausztrália felé. Nem tudom, mibe került megkoreografálni és készenlétben tartani szükség esetére ezt a táncot, de nem volt fennakadás. Elnyújtóztam a prof mellett, és amikor kilihegtem magamat, megkérdeztem tőle: - Hogy van, prof? - Jól. Kicsit fáradtan. Csalódottan. - Ja. Da. Csalódottan. - Nem láthattam a Tádzs Mahalt. Sosem volt rá alkalmam, amikor fiatal voltam... és most kétszer is kilométernyire voltam tőle, egyszer sok napja, most egy napja... és mégse láttam, és már nem is fogom.
A hold börtönében
290
- Csak egy sír. - Trójai Heléna meg csak egy nő volt. Aludj, cimbora! Ausztrália kínai felén értünk partot, egy Darwin nevű helyen. Egyenesen átraktak egy űrhajóra, befektettek a gyorsulási ágyba, és altatót adtak. A prof már aludt, és én is kezdtem kábulni, amikor bejött a vigyorgó Stu, és beszíjazta magát mellénk. Ránéztem. - Te is? És ki intézi az ügyeket? - Ugyanaz az ember, aki egész idő alatt vezette a botot. A rendszer működik, többé nincs rám szükség. Mannie, öreg haver, nem akarok távol lenni az otthonomtól! Mármint a Limától, ha kétségeid lennének. Úgy tűnik, ez az utolsó vonat Sanghaj felől. - Mi van Sanghajjal? - Felejtsd el! Mannie, egy vasam sincs, mínuszban vagyok. Mindenkinek tartozom, az adósságaimat csak akkor tudom rendezni, ha bizonyos részvények úgy hullámzanak a tőzsdén, ahogy Adam Selene megjósolta. Továbbá köröznek vagy körözni fognak csendháborítás és garázdaság miatt. Fogalmazzunk így: megtakarítom nekik a deportálásom költségeit. Gondolod, hogy az én koromban még betanulhatok fúrónak? Éreztem, hogy elkábulok, hatott a nyugtató. - Stu, a Lunán nem vagy öreg... épp hogy elkezdtél korosodni... mindenesetre... az asztalunknál mindig lesz helyed! Mimi kedvel téged. - Kösz haver, lehet, hogy így lesz. Figyelmeztető jelzés! Mélyeket lélegezz! Hirtelen ránk szakadt a tíz g.
291
Robert a. heinlein
20
A
JÁRMŰVÜNK AFFÉLE orbitális komp volt, amellyel a személyzetet szállították az űrállomásokra, ellátmányt vittek az őrhajókra, utasokat a kaszinókba. Ezen három utas volt negyven helyett, szállítmánya három szkafanderből és egy rézágyúból állt (igen, ez a hülye játék velünk jött; a szkafanderek és a prof bumm-bummja egy héttel előttünk érkeztek Ausztráliába), és a derék Pacsirta teljes személyzete a kapitányból és egy kiborg pilótából állt. Viszont túltöltötték üzemanyaggal. Normális módon (így mesélték) megközelítettük az Elysium űrállomást... aztán orbitális sebességről szökési sebességre gyorsítottunk, és ez még nagyobb gyorsulással járt, mint a fölemelkedés. A manővert figyelemmel kísérte az Sz. N. iránymérő állomása, és utasított, hogy álljunk meg, adjunk magyarázatot. Mindezt Stu elbeszéléséből tudom, amikor magamhoz tértem, és hevederre kötve élveztem a nehézkedés hiányát. A prof még mindig ki volt ütve. - Szóval tudni akarták, kik vagyunk, és mi a fenét csinálunk - mondta nekem Stu. - Azt feleltük, hogy a Kínában regisztrált Nyíló Lótusz teherűrhajó vagyunk, karitatív küldetésben járunk, azaz kimentjük azokat a tudósokat, akik a Holdon ragadtak, és azonosítottuk is magunkat... Nyíló Lótuszként. - Es mi van a radarral? - Mannie, ha azt kaptam, amiért fizettem, akkor a radarunk tíz perccel ezelőttig Pacsirtaként azonosított minket... most pedig már Lótusz vagyunk. De hamarosan meglátjuk. Csak egy hajó van olyan helyzetben, hogy kilőjön egy rakétát, és az el is találjon minket - megállt, megnézte az óráját -, a következő huszonhét percen belül a csónakunkat 292 A hold börtönében
vezető, teledrótozott úriember szerint, utána annak esélye, hogy utolérjenek, zéróra csökken. így ha ez aggaszt... ha imát akarsz mondani vagy üzenetet küldeni, vagy mit szokás ilyenkor csinálni... itt az ideje! - Gondolod, hogy föl kéne ébresztenünk a profot? - Hadd aludjon! El tudsz képzelni kellemesebb átalakulást, mint hogy az ember békés álmában válik egy pillanat alatt radioaktív gázfelhővé? Hacsak nem gondolod, hogy vallási elintéznivalói lennének. Nekem sosem tűnt úgy, hogy vallásos lenne a szó ortodox értelmében. - Nem az. De ha neked lennének ilyen gondjaid, ne hagyd, hogy feltartsalak! - Köszönöm, még az indulás előtt mindent megtettem, amit szükségesnek láttam. Na és, veled mi a helyzet, Manie? Nem vagyok valami jó papnak, de majd igyekszem, ha ez segít. Elő minden bűnnel, amit titkolsz, öreg cimbora! Ha bármit be kell vallanod, elég jó vagyok bűnügyekben. Közöltem vele, hogy nekem nincsenek efféle szükségleteim. Aztán a bűneimre gondoltam, némelyiktől felvidultam, és leadtam neki egy többé-kevésbé igaz változatot. Erről neki is eszébe jutott néhány bűne, amelyekről beszámolt nekem. Eljött a zéró idő és el is múlt, mielőtt kifogytunk volna a bűneinkből. Stu LaJoie épp a megfelelő személy arra, hogy az ember vele töltse az utolsó perceit, még akkor is, ha kiderül, hogy azok nem is az utolsók.
Két napon keresztül semmi mást nem tettünk, csak elviseltük azokat a drasztikus eljárásokat, amelyek megakadályozzák, hogy járványt hurcoljunk be a Limára. De nem bántuk a mesterségesen gerjesztett láz vacogását és forróságát; a súlytalanság hatalmas megkönnyebbülés volt, és boldogan tértünk haza. Illetve csaknem boldogan. A prof megkérdezte, mi a bajom. - Semmi - feleltem. - Alig várom, hogy hazaérjek. De... Igazság szerint szégyellek mutatkozni azok után, hogy kudarcot vallottunk. Prof, mit csináltunk rosszul? 293
Robert a. heinlein
- Kudarcot vallottunk, fiam? - Nem tudom, mi másnak nevezhetnénk. Be kell ismernünk! Nincs mit tenni. - Manuel, tartozom neked egy bocsánatkéréssel. Emlékezz, milyen előrejelzést kaptunk Adam Selene-től az esélyeinkkel kapcsolatban, mielőtt elindultunk! - Stu nem volt hallótávolban, de biztonsági okokból sosem használtuk a „Mike” nevet. - Hát persze! Egy az ötvenháromhoz. Amikor odaértünk a Földi Fertályra, úgy módosította, hogy egy a százhoz. Most mit mond? Egy az ezerhez? - Néhány naponként csináltattam vele előrejelzést... ezért tartozom bocsánatkéréssel. A legutóbbi, amit éppen a távozásunk előtt kaptam, tartalmazta azt az akkor még igazolatlan feltételezést, hogy sikerül elmenekülnünk, otthagynunk a Terrát és épségben hazaérnünk. Vagy legalább hármunk közül egynek sikerül, ezért rendeltük haza Stu elvtársat, mert benne megvan a terraiak magas ellenállása a gyorsulással szemben. Igazából nyolc előrejelzés készült, onnantól, hogy mind a hárman meghalunk, különböző változatokon át odáig, hogy mindhárman életben maradunk. Nem akarsz néhány dollárt föltenni arra, mi volt az utolsó előrejelzés, úgy, hogy megnevezed, szerinted milyen esélyeink voltak? Valamennyit segítek. Túlságosan pesszimista voltál. - Izé... nem, a fene egye meg! Mondja! - Pillanatnyilag egy a tizenhéthez az esélyünk... és a különbség minden hónappal csökken. Ezért nem mondhattam meg neked. Meglepődtem, föllelkesedtem, megörültem - és megsértődtem. - Hogy érti azt, hogy nem mondhatta meg nekem? Nézze, prof, ha nem bízik bennem, akkor talán hagyjuk abba, vegye át Stu a helyemet a végrehajtó sejtben! - Kérlek, fiam! Ez akkor történt volna meg, ha valamelyikünkkel történik valami... veled, velem vagy a drága Wyominggal. Nem azért nem mondhattam meg neked a Földi Fertályon... és mondhatom meg most..., mert nem vagy megbízható, hanem mert nem vagy színész. Sokkal
A hold börtönében
294
hatékonyabban játszhattad el úgy a szereped, ha azt hiszed, hogy a függetlenségünk elismertetése a cél. - És ezt most mondja! - Manuel, Manuel, keményen kellett harcolnunk minden másodpercben... hogy veszíthessünk. - És? Most már elég nagyfiú vagyok ahhoz, hogy közölhessék velem? - Kérlek, Manuel! Az, hogy átmenetileg tudatlanságban tartottunk, növelte az esélyeinket; ezt majd beszéld meg Adammel! Tegyem hozzá, hogy Stuart vidáman fogadta a visszahívást a Lunára, meg sem kérdezve, miért? Elvtársam, az a bizottság túl kicsi volt, az elnök túlságosan okos; mindig fönnállt a kockázat, hogy elfogadható javaslatot tesznek; az első napon megvolt rá a lehetőség. Ha áterőltethettük volna az ügyünket a Nagytanács elé, nem fenyegetett volna az okos akció veszélye. Ebben azonban megakadályoztak. A legjobb, amit tehettem, az volt, hogy ellenkezem a bizottsággal, elmegyek akár a személyes sértegetésig, így legalább egy ember lesz, aki nem hallgat a józan ész szavára. - Azt hiszem, én sosem fogom megérteni ezt a fajta magas szintű megközelítést. - Lehet, hogy nem. De a te képességeid kiegészítik az enyémeket. Manuel, te is szabadnak akarod látni a Lunát. - Tudja, hogy így van. - Azt is tudod, hogy a Terra megverhet minket. - Persze. Egyetlen előrejelzés se mutatott legalább egyenlő esélyeket. így hát nem tudom, miért jó az, hogy ellenkeztünk... - Kérlek! Mivel ránk tudják erőltetni az akaratukat, az egyetlen esélyünk az, hogy meggyengítjük ezt az akaratot. Ezért kellett a Terrára mennünk. Hogy megosszuk őket, hogy többféle vélemény legyen. A kínai történelem nagy tábornokainak legravaszabbika mondta egyszer, hogy a háborúban az a tökéletes megoldás, ha aláásod az ellenség akaraterejét, így harc nélkül adja meg magát. Ebben a maximában foglalható össze a mi végső célunk és a legszorítóbb veszedelem. Tegyük föl, hiszen ez lehetséges, hogy egy napon felajánlanak nekünk egy csábító kompromisszumot. Protektor kerül az igazgató helyére, akit esetleg közülünk neveznek ki. Helyi autonómiát kapunk. 295
Robert a. heinlein
Küldöttünk lesz a Nagytanácsban. Magasabb árat fizetnek a katapultált gabonáért, és külön díjat a növekvő szállítmányok után. Elhatárolják magukat Hobart politikájától, sajnálatukat fejezik tó az erőszak és a gyilkosságok miatt, csinos kártérítést fizetnek az áldozatok hozzátartozóinak. Elfogadnád ezt? Idehaza? - Nem fognak ilyet ajánlani. - Az elnök hajlandó lett volna valami hasonlót ajánlani azon az első délutánon, és akkor a bizottságot még a kezében tartotta. Felajánlotta, hogy olyan árat kérjünk, amely már közel járt egy ilyen alkuhoz. Tegyük föl, lényegében elérjük azt, amit körvonalaztam! Idehaza elfogadhatónak tartanád? - Hát... talán. - Több mint „talán” ahhoz a kilátástalan előrejelzéshez képest, amely indulásunk előtt készült; ezt kellett mindenáron elkerülnünk... egy olyan alku, amely lenyugtat, megroppant] a az ellenálláshoz szükséges akaraterőt anélkül, hogy alapjában megváltoztatná a hosszú távú, katasztrófára vonatkozó előrejelzés feltételeit. így hát más témát dobtam be, lényegtelen dolgok miatt kötözködtem, udvariasan gorombáskodtam, és ezzel kiiktattam ezt a lehetőséget. Manuel, te és én tudjuk, és Adam is, hogy be kell szüntetni az élelmiszerszállítást; semmi más nem menti meg a Lunát a katasztrófától. De el tudod képzelni, hogy egy gabonatermelő küzdeni fog a szállítás leállításáért? - Nem. Nem lehetne kideríteni, hogyan fogadták itthon a szállítmányok leállítását? - Sehogy. Adam így időzített, Manuel: semmiféle bejelentés nem történt a két bolygón, amíg haza nem értünk. Még mindig megvesszük a búzát. A tartályok még mindig érkeznek Bombaybe. - Azt mondta nekik, hogy a szállítás azonnal leáll! - Ez csak fenyegetés, nem erkölcsi kötelezettség. Még néhány szállítmány nem számít, és időre van szükségünk. Még nem áll mindenki a mi pártunkon; kisebbség vagyunk. Van a többség, amely semmivel nem törődik, de befolyásolhatjuk őket; átmenetileg. Van egy másik kisebbség, amely szemben áll velünk... főleg a gabonatermelők, akiket nem érdekel a politika, csak a búza ára. Morognak, de elfogadják az utalványt, remélve, hogy később visszanyeri az
A hold börtönében
296
értékét. De abban a pillanatban, amikor bejelentjük, hogy leáll a szállítás, tettleg föllépnek ellenünk. Adam azt tervezi, hogy akkor történik a bejelentés, amikor a többséget már az oldalunkra állítottuk. - Mennyi idő az? Egy év? Kettő? - Két-három, legföljebb négy nap. Gondosan megszerkesztett kivonatok az ötéves tervből, kivonatok a felvételeidből... főleg abból, amikor meg akartak venni..., kihasználjuk kentuckyi letartóztatásodat... - Hé! Azt inkább elfelejteném! A prof elmosolyodott, felvonta a szemöldökét. - Öö - morogtam bizonytalanul. - Jól van! Ha segít. - Többet segít, mint bármilyen statisztika a természeti erőforrásokról.
Bedrótozott pilótánk, aki valaha ember volt, kihagyta a Hold körüli pályát, és egy nehéz manőverrel egyenesen lefelé indult; a hajó könnyű és gyors volt. A sebességváltozás nem érte el a két és fél kilométert; tizenkilenc másodperc múlva Johnson Cityben voltunk. Egész jól bírtam, noha úgy éreztem, mintha egy óriás szorítaná a szívemet, aztán már vége is volt, és ismét normálisan lélegeztem, és boldog voltam, mert a súlyom normális lett. A művelet azonban majdnem megölte szegény öreg profot. Mike később azt mondta nekem, a pilóta nem volt hajlandó átadni az irányítást, pedig ő alacsony g-vel akarta lehozni a hajót, hogy hajunk szála se görbüljön, mivel tudta, hogy a prof a fedélzeten van. De lehet, hogy a kiborg tudta, mit csinál; a leszállás csekély g-vel sok üzemanyagot fogyaszt, és a Lótusz-Pacsirta üzemanyagtartályai már csaknem kiürültek. Ezzel azonban nem törődtünk, mert úgy láttuk, hogy a goromba leszállás beadott a profnak. Stu vette észre, miközben én még lihegtem, aztán mindketten csak vele foglalkoztunk: szívstimulátor, mesterséges légzés, masszázs. Végül megrebbent a szemhéja, ránk nézett, és elmosolyodott. - Itthon vagyunk - suttogta. 297
Robert a. heinlein
Húsz percen át hagytuk pihenni, mielőtt fölvettük a szkafanderünket, hogy elhagyjuk a hajót; fél lábbal már a sírban volt. A kapitány tankoltatott, alig várta, hogy megszabaduljon tőlünk, és utasokat vehessen föl - az a hollandus az egész úton egy szót sem szólt hozzánk; azt hiszem, megbánta, hogy pénzért vállalt egy olyan utat, amelyben tönkremehetett vagy akár meg is halhatott volna. Aztán bejött Wyoh, szkafanderesen, hogy találkozzék velünk. Nem hinném, hogy Stu valaha is látta szkafanderben, és biztosan sosem találkozott vele szőkén, mert nem ismerte föl. A szkafander ellenére is megölelgettem, Stu pedig állt és várta, hogy bemutassam. Ehelyett az idegen szkafanderes „férfi” a nyakába borult, amitől Stu meghökkent. - Ó, egek! - mondta Wyoh fojtott hangon. - Mannie, a sisakom! Kikapcsoltam, levettem. Szétrázta a fürtjeit, és vigyorgott. - Stu, hát nem is örülsz, hogy látsz? Nem ismersz meg? Széles mosoly öntötte el Stu arcát, olyan lassan, ahogy hajnalodik a holdbéli tengerek fölött. - Zdrásztvujtye, goszpozsa! Roppant boldog vagyok, hogy láthatlak. - Még hogy goszpozsa! Én neked mindig Wyoh maradok, drágám! Mannie nem mondta, hogy ismét szőke vagyok? - De mondta. Azonban tudni valamit és látni ugyanazt, az két különböző dolog. - Majd hozzászoksz. - Wyoh a prof fölé hajolt, megcsókolta, ránevetett, aztán fölegyenesedett, és sisak nélkül üdvözölt egy olyan csókkal, amelytől mindkettőnk szeme könnyes lett, a nyavalyás szkafander ellenére. Aztán ismét Stu felé fordult, és őt is megcsókolta. Stu kicsit vonakodott. Wyoh megtorpant. - Stu, barna sminket kell használnom ahhoz, hogy üdvözöljél? - Stu rám pillantott, aztán megcsókolta. Wyoh éppen annyi időt szánt rá, mint az én üdvözlésemre. Később gondolkodtam a viselkedésén. Stu minden elkötelezettsége mellett sem volt még holdlakó - és Wyoh időközben férjhez ment. Hogy mi a baj ezzel? Nos, a Földi Fertályon ez jelent valamit, és Stu-ban még nem vált feltételes reflexszé, hogy egy holdlakó hölgy a maga ura. Szegény fickó azt gondolta, hogy én megorrolhatok!
A hold börtönében
298
Föladtuk a szkafandert a profra, én is fölvettem a magamét, és távoztunk. Az ágyút a hónom alatt cipeltem. Amikor föld alá értünk, és kiléptünk a zsilipből, levettük a szkafandert - és nagyon hízelgett nekem, amikor láttam, hogy Wyoh begyűrte a szkafandere alá azt a vörös ruhát, amelyet én vásároltam neki valaha. Megigazgatta a szoknyát, hogy lobogjon. A bevándorlási hivatal üres volt, leszámítva azt a negyven embert, akik úgy sorakoztak a fal mellett, mint az újoncok, de szkafandert és sisakot viseltek. Terraiak készülődtek hazafelé, az itt ragadt turisták és a tudósok. A szkafanderek maradnak, le kell vetniük, mielőtt a hajó fölemelkedne. Rájuk néztem, és a kiborg pilóta jutott az eszembe. Amikor a Pacsirtát kiürítették, nem maradt benne más, csak három heverő. Ezeknek az embereknek a padlón kell feküdniük a gyorsulás idején. Ha a kapitány nem óvatos, csak egy véres masszát visz le a Terrára. Megemlítettem Stu-nak. - Felejtsd el! - mondta. - Leures kapitánynak vannak habszivacs párnái a fedélzeten. Nem hagyja, hogy bajuk essen, ők jelentik számára az életbiztosítást.
299
Robert a. heinlein
21
C
SALÁDOM,
mind a harminc-egynéhány fő Ótatától a babákig, egy szinttel lentebb, a zsilipnél várt. Volt sírás, rivalgás, érzelmes fecsegés, ölelgetés, ez alkalommal Stu sem volt tartózkodó. A kis Hazel szertartást csinált a csókolózásból. Frígiai sapkákat hozott magával, mindhármunkra ráadott egyet, aztán megcsókolt - erre a jelre az egész család frígiai sapkát tett, én pedig váratlanul könynyekre fakadtam. Talán ilyen érzés a hazafiság: elszorítja a torkot, és olyan boldogító, hogy az már fáj. Vagy csak az tette, hogy végre ismét a szeretteim között voltam. - Hol van Síim? - kérdeztem Hazelt. - Nem hívtátok meg? - Nem jöhetett. Rendfenntartó a fogadásotokon. - Fogadás? Na, más már nem is hiányzott! - Majd meglátjátok! Megláttuk. Jó volt, hogy a család kijött elénk; aztán, hogy visszautaztunk L-Citybe (egy kapszulát megtöltöttünk), egy darabig örülhettem, hogy őket látom magam körül. A Nyugati metróállomáson éljenző tömeg fogadott, valamennyien frígiai sapkában. A vállukon vittek hármunkat a Régi Kupolába, körülöttünk a sztiljagi testőrség menetelt, akik utat könyököltek az éljenző, éneklő tömegben. A fiúk vörös sapkát, fehér inget, a nőik fehér pulóvert és vörös sortot viseltek. Az állomáson és később a Régi Kupolában ismételten összecsókoltak olyan nők, akiket sose láttam se azelőtt, se azóta. Emlékszem, abban reménykedtem, hogy hatékony volt a karantén, különben L-City fele ágynak esik náthával vagy valami még rosszabbak (Úgy látszik, tiszták voltunk; nem tört ki járvány. Én azonban emlékeztem olyan időre - nem is volt régen -, amikor elszabadult a kanyaró, és ezrek haltak meg.)
A hold börtönében
300
A prof miatt is aggódtam; a fogadtatás túlságosan heves volt egy olyan embernek, aki egy órája kis híján meghalt. O azonban nemcsak hogy élvezte a dolgot, de csodálatos beszédet mondott a Régi Kupolában - rövid és logikus volt, tele zengő mondatokkal. Benne volt a „szeretet”, az „otthon”, a „Luna” továbbá „elvtársak és szomszédok”, meg hogy „vállvetve”, és mindez nagyon jól hangzott. Egy emelvényt állítottak föl a déli homlokzat nagy képernyője alatt, amelyen a híradókat szokták vetíteni. Adam Selene üdvözölt minket a képernyőről, most pedig a prof képét és hangját sugározta hatalmas méretben éppen a feje fölött, úgyhogy nem kellett kiabálnia. Viszont minden mondat után szünetet tartott, mert a tömeg ordítása még a képernyő hangszóróját is elfojtotta, és semmi kétség, ezek a szünetek jól jöttek neki, hogy pihenjen egy keveset. A prof már nem látszott öregnek, fáradtnak, betegnek; úgy tűnt, éppen az a stimulus hiányzott neki, hogy visszakerüljön a Sziklára. És nekem is! Csodálatos volt ismét a saját súlyom, erősnek éreztem magam, városom tiszta levegőjét szívtam be. Nem közönséges város! L-City teljes lakossága nem fért be a Régi Kupolába, de úgy festett, mégis erre törekednek. Felmértem egy tíz négyzetméteres területet, igyekeztem megszámolni a fejeket, még a felénél sem tartottam, amikor elérteni a kétszázat, és feladtam a küzdelmet. A Lunatic harmincezerre becsülte a számukat, de hát az lehetetlen! A prof szavai majdnem hárommillió emberhez értek el; a tévé nemcsak azoknak továbbította a képet, akik a téren álltak, a kábelek és a relék átrepítették őket a tengereken, eljutottak valamennyi telepre. Megragadta az alkalmat, és beszélt arról a rabszolga jövőről, amit a Hatóság szánt nekik. Meglobogtatta a fehér papírlapot. - Itt van! - kiáltotta. - A bilincsetek! A lábvasatok! Akarjátok viselni? - NEM! - Azt mondják, ezt kell tennetek! Azt mondják, van hidrogénbombájuk... az életben maradottak majd megadják magukat, és megkapják ezeket a láncokat. Ezt akarjátok? - NEM! SOHA!
301
Robert a. heinlein
- Soha! - helyeselt a prof. - Azzal fenyegetnek, hogy csapatokat küldenek... egyre több és több csapatot, hogy öljenek és erőszakoskodjanak. Harcolnunk kell ellenük! - DA! - Harcolni fogunk velük a felszínen, az alagutakban, a folyosókon. Ha meg kell halnunk, akkor szabadon halunk meg! - Igen! Ja! Da! Mondd meg nekik, mondd meg nekik! - És ha meghalunk, a történelem följegyzi: ez volt a Luna legszebb órája! Adjanak nekünk szabadságot... vagy öljenek meg minket! Ez-az ismerősnek tűnt, ám az ő szájából frissnek és újnak tűntek a szavak, úgyhogy én se maradtam ki a bömbölésből. Nézzük csak... tudtam, hogy nem verhetjük meg a Terrát - foglalkozásom szerint technikus vagyok, és tudom, hogy egy hidrogénbomba fütyül az emberi vitézségre. De akkor is készen álltam. Ha harcot akarnak, hát lesz harc! A prof hagyta, hogy kiabáljanak, aztán elénekelte velük a „Köztársaság harci himnuszának” Simon-féle változatát. Ismét Adam jelent meg a képernyőn, átvette a vezetést, velük énekelt, mi pedig igyekeztünk leosonni az emelvény hátuljánál Síim és a sztiljagi segítségével. De az asszonyok nem hagyták, hogy elmenjünk, és a legények nem fékezték meg valami eredményesen a hölgyeket, akik áttörtek rajtuk. Tíz óra is volt, mire mi négyen, Wyoh, a prof, Stu és jómagam bezárkózhattunk a Raffles L szobájába, ahol a tévén át csatlakozott hozzánk Adam-Mike is. Addigra már nagyon éhes voltam, mindnyájan megéheztünk, így hát vacsorát rendeltem, és a prof ragaszkodott hozzá, hogy együnk, mielőtt áttekintjük a terveinket. Akkor munkához láttunk. Adam megkért, hogy az ő és Wyoming kedvéért olvassam föl, ami a papíron van. - De előbb megtennéd, Manuel elvtárs, hogy gyorsítva, telefonon átjátszód az irodámba az összes felvételt, amelyeket a Földi Fertályon készítettél? Leíratom őket, hogy majd tanulmányozhassam. Jelenleg csak annyi anyagom van, amennyit Stuart elvtárs kódolva küldött. Megtettem, amit kért. Közben tudtam, hogy Mike azonnal tanulmányozni fogja a felvételeket, az álcázó szöveg csak az
A hold börtönében
302
Adam Selene-mítoszhoz tartozott - és elhatároztam, megbeszélem a proffal, hogy avassuk be Stu-t. Ha be kell venni a végrehajtó sejtbe, túlságosan kényelmetlenné válik a színjáték. Öt percig tartott, amíg nagy sebességgel átküldtem az anyagot Mike-nak, a felolvasás igénybe vett újabb harminc percet. Amikor végeztem, Adam azt mondta: - Professzor úr, hála az ön beszédének, a fogadás sikeresebb volt, mint gondoltam. Azt hiszem, azonnal át kell vernünk a Kongresszuson az embargót! Ma este megüzenem a képviselőknek, hogy holnap délben ülést tartunk. Megjegyzés? - Nézd, azok a nyafogó alakok még hetekig vacakolnak! - mondtam. - Ha el akarod intézni ezt velük, akkor elég, ha benyújtasz egy deklarációt. Az ülést kezdjed este, és húzd el éjfélig a saját embereink felhasználásával! - Sajnálom, Manuel! - felelte Adam. - Lemaradtam a földi eseményekről, te pedig az itteniekről. Ez már nem ugyanaz a csoport. Wyoming elvtársnő? - Mannie, drágám, ez most már egy választott Kongreszszus. A javaslatot el kell fogadniuk, a Kongresszus most az egyetlen kormányzati szervünk. - Választásokat tartottatok, és a kezükbe adtátok az ügyek intézését? - hüledeztem. - Mindent? Akkor nekünk mi a feladatunk? - A profra néztem, vártam a robbanást. Ellenvetéseim nem találtak megértésre, de én akkor is fölöslegesnek tartottam, hogy az egyik dumás bandát kicseréljük egy másikra. Az első csoport legalább olyan laza volt, hogy könnyen kipaterolhattuk őket - ez az új viszont oda lesz enyvezve a székéhez. A profot ez nem zavarta. Összeillesztette az ujjait, lezsernek látszott. - Manuel, nem hinném, hogy a helyzet olyan rossz, amilyennek gondolod. Minden korban alkalmazkodni kell a népi mitológiához. Valamikor a királyokat felkenték valamilyen istenség nevében, így az volt a fő gond, hogy a megfelelő személyt kenje föl az istenség. Manapság ez a mítosz a „népakarat”..., de ez felszínes változás. Adam elvtárs és én hosszan beszélgettünk arról, hogyan határozzuk 303
Robert a. heinlein
meg a nép akaratát. Megkockáztatom, hogy ez olyan megoldás, amellyel dolgozhatunk. - Hát... jól van! De miért nem mondta? Stu, te tudtál erről? - Nem, Mannie. Nem volt rá ok, hogy elmondják nekem. Vállat vont. - Én monarchista vagyok, így nem érdekel a dolog. De egyetértek a proffal, hogy ezen a napon és korban a választás szükséges szertartás. - Manuel, nem volt szükséges szólni erről, amíg haza nem értünk; nekünk más dolgunk volt. Adam elvtárs és a drága Wyoming elvtársnő intézték az ügyeket a távollétünkben... ezért előbb tudjuk meg, mire jutottak, mielőtt megítélnénk, mit csináltak! - Bocsánat! Nos, Wyoh? - Mannie, mi nem bíztunk mindent a véletlenre. Adam és én úgy ítéltük meg, hogy egy háromszáz fős Kongresszus lesz a megfelelő. Aztán órákat töltöttünk azzal, hogy átnéztük a pártlistákat, továbbá azoknak a kiváló embereknek a névsorát, akik nem tagjai a pártnak. Végül megkaptuk a jelöltek listáját, amelyen sokan szerepeltek az Alkalmi Kongresszus tagjai közül. Egyáltalán nem mind voltak nyafogok, így annyit vettünk át közülük, ahányat csak tudtunk. Aztán Adam valamennyiüket felhívta, és megkérdezte tőlük, hajlandók-e erre a szolgálatra... eközben titoktartást kért tőlük. Néhányat le kellett cserélnünk. - Amikor elkészültünk, Adam beszélt a tévében; bejelentette, itt az ideje, hogy teljesítsük a párt ígéretét a szabad választásokról, közölte, hogy mindenki szavazhat, aki betöltötte a tizenhatodik életévét, mindenki jelölt lesz, aki össze tud gyűjteni száz aláírást, és leadja a Régi Kupolában vagy saját telepének valamelyik nyilvános gyűjtőhelyén. Ó igen, harminc ideiglenes választókörzetet hoztunk létre, minden körzetből tíz ember jut be a Kongresszusba, így minden telepre jut legalább egy jelölt. - Szóval felsorakoztattátok a népet, aztán az jutott be, akinek volt párt-belépője? - O, dehogy, drágám! Nem volt semmiféle párt-belépő... hivatalosan. De megvoltak a jelöltjeink... és meg kell mondanom, a sztiljagi remek munkát végzett az aláírásgyűjtés terén; a mi jelöltjeink már az első nap leadták a
A hold börtönében
304
jelentkezési lapot. Sok más ember is megtette; több mint kétezer jelölt indult. Azonban mindössze tíz nap telt el a bejelentés és a választások között, és mi tudtuk, mit akarunk, az ellenfelek pedig nem voltak egységesek. Nem volt szükség rá, hogy Adam kiálljon a nyilvánosság elé, és támogassa a jelölteket. Minden rendben ment... te például hétezer szavazattal győztél, drágám, miközben az utánad következő jelölt ezernél kevesebbet kapott. - Győztem? - Győztél, én is győztem, a professzor is győzött, Clayton elvtárs is győzött, és mindenki, akiről úgy gondoltuk, hogy a Kongresszusban a helye. Nem volt nehéz dolgunk. Noha Adam senkit sem támogatott, én nem haboztam az elvtársak tudomására hozni, ki a kívánatos jelölt. Simon sem volt tétlen. Jó kapcsolatban voltunk az újságokkal. Bárcsak itt lettél volna a választások éjszakáján, hogy figyeld az eredményt! Izgalmas volt! - Hogyan számoltátok össze a szavazatokat? Sosem tudtam, hogyan működik egy ilyen választás. Fölírtátok a neveket egy papírlapra? - Ó, dehogy, ennél jobb módszert használtunk... végül is, néhányan a legjobb embereink közül nem tudnak írni. A bankokat használtuk szavazóhelynek, a tisztviselők azonosították ügyfeleiket, akik azonosították családtagjaikat és szomszédjaikat, akiknek nem volt bankszámlájuk; az emberek hangosan szavaztak, a hivatalnokok pedig bevezették a szavazatot a bank számítógépébe, s az eredményt azonnal följegyezték Luna City klíringintézetében. Három óránál kevesebb idő alatt mindenki szavazott, és az eredményt a szavazás befejezése után néhány perccel kinyomtattuk. Hirtelen fény gyulladt ki a fejemben, és elhatároztam, hogy négyszemközt kikérdezem Wyoh-t. Nem, nem is Wyoht - Mike-ot. Megkerülöm „Adam Selene” méltóságát, és kiverem az igazságot a neurisztoraiból. Eszembe jutott a tízmillió dollárral megtetézett csekk, és elgondolkoztam, hogy vajon hányan szavaztak rám. Hétezren? Hét-százan? Vagy csak a családom és a barátaim? Viszont többé nem aggódtam az új Kongresszus miatt. A prof nem csak kicserélte a paklit, amiből osztottak nekik, de 305
Robert a. heinlein
még meg is cinkelte a lapokat, aztán elszelelt a Földi Fertályba, míg megtörtént a csalás. Semmi értelme Wyoh-t kérdezni; neki még csak tudnia sem kellett, hogy Mike mit csinált... és jobban is végezhette a dolgát, ha gyanútlan. Nem is gyanakodhatott senki. Ha van, amit minden ember adottnak vesz, akkor az a meggyőződés, hogy ha megbízható számokat táplálnak bele a számítógépbe, abból megbízható számok jönnek ki. Én magam sem kételkedtem ebben, amíg nem találkoztam egy olyan számítógéppel, amelynek van humorérzéke. Meggondoltam magam; mégse avassuk be Stu-t Mike eszmélésének titkába. Már két ember is túl sok egy ilyen titokhoz. Vagy akár három. - Mi... - szólaltam meg, aztán megváltoztattam a mondatot: - Mi a fene! Hathatósnak tűnik. Mi lett a végeredmény? Adam kifejezéstelen arccal válaszolt. - Nyolcvanhat százalék jutott a mi jelöltjeinknek. Megközelítőleg erre számítottam. („Megközelítőleg”, a bal mű-karomra! Pontosan erre számítottál, Mike, te vén vaskereskedés!) - Visszavonom a déli üléssel kapcsolatos kifogásomat. Ott leszek. - Nekem úgy tűnik - szólalt meg Stu -, hogy amennyiben az embargó azonnal életbe lép, szükségünk lesz valamire, hogy fenntartsuk azt a lelkesedést, amelynek ma tanúi voltunk. Különben hosszú pangás következik, egyre súlyosabb gazdasági visszaeséssel az embargó következtében, fokozódó kiábrándulással. Adam, mély benyomást tettél rám a jövőre vonatkozó okos becsléseiddel. Van alapja a balsejtelmeimnek? - Van. - Nos? Adam visszanézett ránk, és csaknem lehetetlen volt elhinni, hogy ez hamis kép. - Elvtársak... olyan gyorsan ki kell robbantani a nyílt háborút, amilyen gyorsan csak lehetséges. Senki sem szólt. Egy dolog háborúról beszélni, más szembenézni vele. Végül sóhajtottam, és megkérdeztem: - Mikor kezdünk sziklákat hajigálni?
A hold börtönében
306
- Nem kezdünk hajigálni - felelte Adam. - Nekik kell az elsőt elhajítaniuk. Hogyan szállhatnánk szembe velük? Én a végére tartogatom a gondolataimat. Manuel elvtárs? - Hát... ha engem kérdezel... úgy érzem, a legjobb kezdés az lenne, ha egy szép nagy szikla verné szét Agrát... van ott egy pofa, aki senkinek sem fog hiányozni. De te nem erre vagy kíváncsi. - Nem, egyáltalán nem - felelte Adam komolyan. - Te nemcsak az egész hindu nemzetet bőszítenéd fel, amely roppantul ellenzi az élet kioltását, de a Földön élő összes embert sokkolnád és dühbe hoznád, ha elpusztítanád a Tádzs Mahalt. - Engem is beleértve - szólalt meg a prof. - Ne beszélj ostobaságot, Mamiéi! - Nézze, nem azt mondtam, hogy tegyük meg! tiltakoztam. - Részemről én meglennék a Tádzs nélkül. - Manuel - mondta a prof ahogy Adam rámutatott, az a stratégiánk, hogy addig hergeljük őket, amíg elsőnek támadnak. A játékelmélet klasszikus „Pearl Harbor-manővere”, ami jó húzás a világpolitikában. A kérdés az, hogy hogyan. Adam, azt javaslom, híreszteljük el, hogy gyengék és megosztottak vagyunk, csak egy erődemonstráció kell, és mi máris visszakozunk. Stu? Hasznosak lehetnek a Földi Fertályon lévő embereid. Tegyük föl, a Kongresszus elutasít engem és Manuelt. Mi lesz a hatás? - De nem! - mondta Wyoh. - De igen, drága Wyoh! Nem szükséges megtennie, elég, ha eljuttatják a hírt a földi hírközlő csatornákhoz. Talán még jobb lenne, ha az a titkos adó sugározná, amelyet a földi tudósok barkácsoltak, amikor még itt voltak, közben hivatalos adóink a szigorú cenzúra jegyeit mutatnák. Adam? - Megjegyzem, mint olyan taktikát, amely beleillik a stratégiába. De ez egyedül nem elég. Az kell, hogy bombázzanak minket! - Adam, miért mondasz ilyet? - kérdezte Wyoh. - Még ha Luna City ellenállhatna akár a legnagyobb bombáiknak is... amit remélem, sosem fogunk kipróbálni..., tudjuk, hogy a Luna nem nyerhet meg egy totális háborút. Te mondtad, nem is egyszer. Nem lehet kimódolni, hogy egyszerűen csak békén hagyjanak? 307
Robert a. heinlein
Adam a jobb arcfelét gyűrögette, én pedig azt gondoltam: Mike, ha továbbra is így játszol, a végén még én is hinni fogok benned! Ez bosszantott, és alig vártam a megbeszélésünket, amikor majd nem kell megadnom a tiszteletet „Selene elnöknek”. - Wyoming elvtársnő - mondta komolyan -, ez a játékelmélet követelménye egy nem zérus értékű, összetett játszmában. Vannak bizonyos forrásaink vagy „bábjaink”, és sok lehetséges lépésünk. De ellenfeleinknek sokkal nagyobb forrásaik vannak, és a lehetséges válaszlépések spektruma is jóval szélesebb. Úgy kell befolyásolnunk a játékot, hogy a saját erőnket a lehető legjobb megoldás érdekében vetjük be, miközben rávesszük őket, hogy tékozolják hatalmas erejüket, mégse lépjenek föl maximális hatékonysággal. A legfontosabb az időzítés. Kockáztatni kell, hogy beindítsuk azt az eseménysort, amely kedvező a stratégiánk szempontjából. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem világos. Át tudom futtatni a tényezőket egy számítógépen, hogy szemléltessem nektek. Vagy fogadjátok el a következetést, vagy használjátok a saját ítélőképességeteket! így emlékeztette Wyoh-t (Stu orra előtt), hogy ő nem Adam Selene, hanem Mike, a mi gógyigépünk, aki azért tud kezelni egy ilyen összetett problémát, mivel ő számítógép, méghozzá a legokosabb. Wyoh meghátrált. - Nem, nem! - mondta. - Nem érteném meg a matematikáját. Jól van, meg kell tenni! És hogyan tegyük meg? Négy óra volt, mire megszületett a terv, amely éppen annyira megfelelt a profnak és Stu-nak, mint Adamnek - vagy ennyi ideig tartott, hogy Mike eladja a tervét, azt a látszatot keltve, mintha mi, többiek találtuk volna ki. Vagy a prof tervelte ki, és Adam Selene csak ügynök volt? Mindenesetre volt egy tervünk és egy ütemtervünk, amely a 2075. május 14-én elkezdett mesteri stratégiából sarjadt, és csak azért változott, hogy alkalmazkodjon az eseményekhez. Lényegében arra utasított minket, hogy olyan csúnyán viselkedjünk, amennyire csak lehetséges, miközben erősítenünk kell azt a benyomást, hogy rendkívül könnyen elfenekelhetők vagyunk.
A hold börtönében
308
*** Délre túl rövid alvás után a városházán voltam, és kiderült, hogy még két órát alhattam volna; a hongkongi képviselők nem értek előbb ide, noha végig metróval jöttek. Wyoh tizennégy harmincig nem csaphatott le a kalapácsával. Igen, az én feleségem volt az ideiglenes elnök egy még nem teljesen megszervezett testületben. Mintha a vérében lett volna a házszabályzat, és nem volt rossz választás: a holdlakó banda illedelmesebben viselkedik, ha egy hölgy kezeli a kalapácsot. Nem fogom részletezni, hogy az új Kongresszus mit tett és mondott az ülésen és később; a jegyzőkönyvek hozzáférhetők. Én csak akkor mentem oda, ha kellett, és nem fárasztottam magamat a szabályok megtanulásával. Úgy tűnt, itt egyenlő szerepet játszik a közönséges udvariasság és a mágia, amelyet az elnök használ, hogy keresztülvigye az akaratát. Wyoh akkor csapott le, hogy rendet teremtsen, amikor egy koma felugrott, és azt mondta: - Goszpozsa elnöknő, javaslom, függesszük föl a szabályokat, és hallgassuk meg de la Paz professzor elvtársat! - Ezt élénk helyeslés követett. Wyoh ismét lecsapott. - A javaslat szabálytalan, Alsó-Churchill képviselője üljön le! Az ülés folytatódik. Továbbra is az Állandó Szervezeti, Határozati és Kormányzati Bizottság elnökéé a szó. Kiderült, hogy Wolfgang Korszakov az, Alsó-Tycho képviselője (továbbá a professzor sejtjének tagja, ezen felül az első számú csalónk a LuNoHoCo-nál), és nemcsak hogy övé volt a szó, de az övé is maradt egész nap, és úgy használta föl az időt, ahogy jónak látta (vagyis nem hagyta beszélni azokat, akik inkább szónokolni akartak, mint hogy másokat engedtek volna szóhoz jutni). De senki sem sértődött meg túlságosan; a társaság elégedettnek tűnt a vezetőséggel. Zajongtak, de nem nyugtalankodtak. Vacsoraidőre a Limának volt kormánya, hogy felváltsa az ideiglenesen kooptált kormányt, vagyis azt a bábkormányt, amelyet mi magunk választottunk, hogy engem és a profot 309
Robert a. heinlein
elküldjön a Földre. A Kongresszus megerősítette az ideiglenes kormány összes rendeletét, helybenhagyta mindazt, amit tettünk, megköszönte a leköszönő kormány szolgálatait, és utasította Wolfgang bizottságát, folytassa a munkáját, építse ki az állandó kormányzati struktúrát. A profot megválasztották a Kongresszus elnökévé, ő lett az ideiglenes kormány miniszterelnöke, amíg létre nem hozzuk az alkotmányt. Tiltakozott, korára és egészségi állapotára hivatkozott... aztán azt mondta, elvállalja a szolgálatot, ha kap hozzá segítséget; ő túlságosan öreg, túl kimerült a Földi Fertályban tett utazástól ahhoz, hogy vállalja az elnöki felelősséget - így hát a Kongresszus válasszon egy képviselőházi elnököt és egy ideiglenes elnököt... és emellett úgy érzi, hogy a Kongresszus létszámát tíz százalékkal növelnie kellene olyan tagokkal, akik nem csupán egy választókerület képviselői. így a miniszterelnök, akárki legyen is, olyanok közül is választhat magának minisztereket, akik most nem tagjai a Kongresszusnak - különösen érvényes ez a tárca nélküli miniszterekre, akik levehetik a válláról a terhet. Felhördültek. A legtöbben büszkék voltak a „kongresszusi képviselő” titulusra, és máris féltékenyen őrizték státusukat. De a prof csak ült ott fáradtan, és várt - és valaki rámutatott, hogy az irányítás így is a Kongresszus kezében marad. így hát megadták neki, amit kért. Ekkor valaki egy beszédben azt javasolta, hogy válasszunk elnököt. Mindenki tudta (mivel ő maga mondta), hogy Adam Selene nem vállalja, mert a Rendkívüli Bizottság elnöke nem használhatja ki helyzeti előnyét, és nem irányíthatja az új kormányt... de vajon a tisztelt elnöknő meg tudja-e mondani a képviselőknek, van-e valami akadálya annak, hogy Adam Selene-t megválasszák efféle országos képviselővé? Gesztusként, amellyel elismerik rendkívüli szolgálatait? Hadd tudja meg a Luna - és igen, a földigiliszták is, a volt Lunai Hatóság volt tagjai -, hogy mi nem tagadjuk meg Adam Selene-t, ellenkezőleg, ő a mi szeretett, nagy tekintélyű államférfink, aki egyszerűen azért nem lesz államelnök, mert ő maga nem akarja! Kitört az éljenzés, és alig akart abbamaradni. Megtalálhatják a jegyzőkönyvben, hogy mondta ezt a
A hold börtönében
310
beszédet, de tíz az egyhez, hogy a prof írta, és Wyoh találta ki. Íme a napok alatt létrehozott kormány: Miniszterelnök és külügyminiszter: Bernardo de la Paz professzor. A ház elnöke: Finn Nielsen, ideiglenes elnök: Wyoming Davis. Külügyi államtitkár és hadügyminiszter: O’Kelly Davis tábornok; tájékoztatási miniszter: Terence Sheehan (Shee-nie a Pravdát átadta a felelős szerkesztőnek, aki Adammel és Stuval együtt dolgozott); tárca nélküli tájékoztatási miniszter: Stuart René LaJoie független képviselő; gazdasági és pénzügyminiszter (és az ellenséges javak kezelője): Wolfgang Korszakov; belügyi és belbiztonsági miniszter: „Clayton” Watanabe elvtárs; tárca nélküli miniszter és miniszterelnöki különleges tanácsadó: Adam Selene - és ezen felül még tucatnyi miniszter és tárca nélküli miniszter a Luna Cityn kívüli telepekről. Hogyan is álltak a dolgok? Ha a díszes titulusokat lehámozzuk, a B sejt intézte az ügyeket Mike segítségével, a Kongresszus pedig támogatott minket, ahol megnyertünk egy próbaszavazást - viszont elvesztettünk másokat, amelyeket nem akartunk megnyerni vagy nem érdekelt a végeredménye. Akkor úgy tűnt, semmi értelme a fecsegésnek. Az esti ülésen a prof jelentést tett az utazásról, aztán - Korszakov bizottsági elnök egyetértésével - átadta a szót nekem, így beszámolhattam arról, mit jelent az „ötéves terv”, és hogyan akart a Hatóság megvesztegetni. Sosem voltam nagy szónok, de a vacsoraszünetben volt időm, hogy bemagoljam a beszédet, amelyet Mike írt nekem. Olyan vérlázítóan átszabta a valóságot, hogy megint dühbe gurultam, és akkor is dühöngtem, amikor beszéltem, és ezt sikerült is éreztetnem. A Kongresszus szinte tombolt, mire leültem. A prof sápadtan és vékonyan előrelépett, és halkan beszélni kezdett. - Képviselő elvtársak, mit tegyünk? Korszakov elnök egyetértésével javaslom, hogy beszéljük meg nem hivatalosan, miként viszonyuljunk ehhez a nemzetünket sértő magatartáshoz. 311
Robert a. heinlein
Egy novyleni képviselő hadat akart üzenni; rögtön meg is tették volna, ha a prof nem mutat rá, hogy még meg kellene hallgatniuk a bizottsági jelentéseket. Még több beszéd hangzott el, egyre dühösebbek. Utolsónak Csang Jones képviselő kapott szót: - Képviselőtársaim, bocsánat, goszpogyin Korszakov elnök úr, én rizst és búzát termesztek. Úgy értem, termesztettem, mert májusban a fiaimmal együtt bankkölcsönt vettünk föl, és megváltoztattam a termelés profilját. Csődbe mentünk; ahhoz is kölcsönt kellett fölvennem, hogy ideutazzak a metrón, de a családnak van mit ennie, és elszámoltunk a bankkal. Többé nem termelek gabonát. - Mások viszont igen. A katapult egyetlen tartállyal sem továbbított kevesebbet, amióta szabadok vagyunk. Még mindig szállítunk, azt remélve, hogy a csekkjeik egy napon érnek majd valamit. - Most azonban már tudjuk! Megmondták nekünk, mit akarnak tenni velünk! Azt mondom, egyetlen módja van annak, hogy tudassuk velük, hogyan kell tárgyalniuk: ha leállítjuk a szállítást most rögtön! Sem egy tonnát, sem egy kilót... mindaddig, amíg ide nem jönnek, és meg nem alkuszunk valamilyen tisztességes árban! Éjfél felé átment az embargó, aztán elnapolták az ülést, és továbbították a kérdést az állandó bizottságoknak, hogy azok foglalkozzanak vele. Wyoh és én hazamentünk, végre ismét a családommal lehettem. Nem volt semmi tennivaló; Mike-Adam és Stu kidolgozták, hogyan támadják meg a Földi Fertályt, Mike huszonnégy órával korábban lezárta a katapultot („a ballisztikus számítógép technikai problémái miatt”). Az utolsó úton lévő tartály alig egy nap múlva éri el a poonai légi bázist, és a Földdel majd közöljük undokul, hogy ez a legutolsó, amit kaptak.
A hold börtönében
312
22
H
helyzetén javítsunk, továbbra is folyt a gabonafelvásárlás a katapultnál - de a csekkekre figyelmeztetést nyomtattunk, amely szerint Luna Szabadállam nem kezeskedik érte, továbbá semmi garancia nincs arra, hogy a Lunai Hatóság valaha is kiegyenlíti a számlát akár utalványban is stb., stb. Néhány paraszt így is otthagyta a gabonáját, mások nem, de valamennyien föl voltak háborodva. Ám nem tehettek semmit; a katapultot lezárták, a szállítószalagok nem működtek. A pangás nem érződött azonnal a gazdaság többi részében. A védelmi ezredek szervezése annyira megritkította a jégbányászok sorait, hogy a jeget haszonnal lehetett eladni a szabadpiacon; a LuNoHoCo acélműve fölvett minden épkézláb férfit, akit csak talált, és Wolfgang Korszakov elkészült a papírpénzzel, a „nemzeti dollárral”, amelynek a nyomása a hongkongi dollárra emlékeztetett, és elméletben ugyanannyit ért. A Luna tele volt ennivalóval, munkával és pénzzel; az emberek nem nyugtalankodtak, volt „sör, fogadás, nők és munka”, mint rendesen. A „nemzeti”, ahogy hívták, inflációs, háborús papírpénz volt, az első kibocsátás után naponta veszített egy százalékot az értékéből, amit a „váltási költségek” kifejezés mögé rejtettek. El lehetett költeni, az értéke sosem tűnt el teljesen, de infláció sújtotta, és ezt egyre jobban tükrözte a forgalom; az új kormány olyan pénzt költött, amely nem volt az övé. De mindez később történt - a Földhöz, a Hatósághoz és a Szövetséges Nemzetekhez intézett kihívás szándékoltan durva volt. Felszólítottuk a Szövetség hajóit, hogy egy se merje átlépni a Hold tízszeresének megfelelő szféra határait, és ne álljon pályára a bolygó körül, mert figyelmeztetés nélkül megsemmisítjük. (Azt nem közöltük, hogyan, mert 313 Robert a. heinlein OGY A PARASZTOK
semmink nem volt hozzá.) A magánkézben lévő űrhajóknak megengedtük a leszállást, azzal a feltétellel, hogy a.) előzőleg engedélyt kérnek, amelyhez mellékelik a pályatervet, b.) az ilyen módon engedélyhez jutott jármű százezer kilométeres távolságban a Lunai Irányító Központ állomás (Mike) ellenőrzése alá kerül, és onnantól követi a kijelölt pályát és c.) fegyvertelennek kell lennie, kivéve a három tisztnek engedélyezett három kézifegyvert. Ez utóbbit leszállás után ellenőrzik, még mielőtt bárkinek is engedélyeznék a hajó elhagyását és a hajót feltöltenék üzemanyaggal; az előírások megszegése a hajó elkobzását vonja maga után. A rakodó és karbantartó személyzetet kivéve senki sem léphet ki a Lunára, nem számítva azon országok polgárait, amelyek elismerték a Szabad Lunát. (Csád volt az egyetlen ország - de Csádnak nem voltak űrhajói. A prof arra számított, hogy néhány magánkézben lévő jármű csádi kereskedelmi zászló alatt érkezik). A kiáltvány hangsúlyozta, hogy a még a Lunán lévő terrai tudósok bármilyen hajóval hazatérhetnek, amely betartja a szabályainkat. Felszólítottunk minden szabadságszerető terrai nemzetet, hogy tiltakozzon az ellenünk elkövetett és tervbe vett hatósági gonosztettek ellen, ismerjen el minket, élvezze a szabad kereskedelem és a kölcsönös kapcsolatok előnyeit - és hangsúlyoztuk, hogy nálunk nincsenek vámok és behozatali kvóták, és a kormány szándéka szerint ez így is marad. Korlátlan bevándorlási lehetőséget ígértünk, mondván, hogy szűkében vagyunk a munkaerőnek, és minden bevándorló azonnal képes lesz eltartani önmagát. Dicsekedtünk az élelmiszerbőséggel: a felnőttek fogyasztása eléri a napi négyezer kalóriát, amelynek tekintélyes része fehérje, mindez olcsón, nálunk nincs jegyrendszer. (Stu javaslatára Adam-Mike beszúrta a száz százalékos vodka árát - ötven hongkongi cent literje, és nincs rajta adó. Mivel ez az egytizede a nyolcvan százalékos északamerikai vodka nagykereskedelmi árának, Stu tudta, hogy felfigyelnek rá. Adam, aki „született” antialkoholista volt, ezen átsiklott. Ez egyike volt Mike kevés figyelmetlenségének.) A Lunai Hatóságnak javasoltunk, hogy üljön össze jó messze a többi népektől, mondjuk a Szahara valamelyik
A hold börtönében
314
öntözetlen pontján, és ott fogadják az utolsó ingyen gabonaszállítmányt, amely teljes sebességgel érkezik. Ezt követte egy nagyképű kioktatás, hogy készek vagyunk ugyanezt tenni mindenkivel, aki a békénket fenyegeti, mivel számos tele tartály található a katapultnál, már csak ki kell lőni őket. Aztán várakoztunk. De nem tétlenül. Tényleg volt néhány tele tartályunk; ezeket kipakoltuk, és követ tettünk a gabona helyébe, a radarokat átalakítottuk, hogy a poonai torony ne irányíthassa őket. A fékezőrakétákat leszereltük, csak egy oldalsó manőverező rakéta maradt. A fékezőrakétákat átvittük az új katapulthoz, ahol ugyanilyen manőverező rakétává alakítottuk őket. A legnehezebb az acél eljuttatása volt a katapulthoz, ahol tömör sziklahengereket burkoltunk be vele. Az acél volt a szűk keresztmetszetünk. Két nappal a kiáltványunk után egy „kalózrádió” kezdett sugározni a Terra felé. Gyenge volt, könnyen elhalkult, feltehetőleg álcázták, nyilván egy kráterben és csak bizonyos órákban működött, amíg a derék terrai tudósoknak nem sikerül összeszerelni az automatikus lejátszót. A frekvenciája közel volt a Szabad Luna Hangjáéhoz, amely simán túlkiabálta pöffeszkedő kérkedésével. (A Lunán maradt terraiaknak nem volt lehetőségük adásra. Akik ragaszkodtak a kutatásaikhoz, azokat mindenhová követte és éjszakára barakkba zárta a sztiljagi.) De a „titkos" adónak sikerült eljuttatni az „igazságot” a Terrára. A prof házi őrizetben ideológiai elhajlásért. Engem kivégeztek árulásért. Hongkong Luna elszakadt és kikiáltotta a függetlenségét... talán hajlik a tárgyalásra. Lázadás volt Novylenben. A mezőgazdaságot kollektivizálták, Luna Cityben a feketepiacon három dollár egy tojás. Női zászlóaljakat szerveztek, amelynek tagjait fölesketik arra, hogy legalább egy terrait megölnek, és gyakorló fegyverekkel kapnak kiképzést Luna City folyosóin. Ez utóbbi majdnem igaz volt. Sok hölgy akart csinálni valami harciasai, ezért megalakították a Honvédelmi Gárdát, a „Hádész hölgyeit”, de az ő kiképzésük merőben gyakorlatias természetű volt, és Hazel duzzogott, mert Mama nem engedte meg neki, hogy csatlakozzék hozzájuk. Aztán 315
Robert a. heinlein
felülemelkedett a duzzogásán, és megalakította az „Ifjú sztiljagi” csoportot, egy nagyon ifjú honvédelmi gárdát, amely tanítás után gyakorlatozott, nem használt fegyvereket, elsősorban a sztiljagi légvédelmi és légnyomás-fenntartó alakulatainak támogatását tekintette céljának, elsősegélyt nyújtott - és tanulta a fegyver nélküli közelharcot, amelyről Mama feltehetőleg sosem szerzett tudomást.
Nem tudom, mennyit mondjak. Mindent nem mesélhetek el, de a történelemkönyvekben levő anyag annyira rossz! Semmivel sem voltam jobb „hadügyminiszter”, mint amilyen „kongresszusi képviselő” voltam. Nem akarok magyarázkodni, de egyiket sem tanultam. A forradalom csaknem kizárólag amatőrök műve; a prof az egyetlen, aki láthatólag tudta, hogy mit csinál, de a helyzet számára is új lehetett - sosem vett részt sikeres forradalomban, egyetlen kormány tagja sem volt még, a kormányfőségről nem is beszélve. Hadügyminiszterként nem sok módot láttam a védelmünkre azokon a lépéseken kívül, amelyeket már megtettünk; azaz sztiljagi légvédelmi egységeket hoztunk létre a telepeken, és lézerpuskásokkal védtük a ballisztikus radarokat. Ha az Sz. N. úgy dönt, hogy bombázni fog, nem akadályozhatom meg: egyetlen légvédelmi rakéta sem volt az egész Lunán, és ez nem afféle kütyü, amit dirib-darabokból össze lehet szerelni. Szavamra, még egy nukleáris robbanófejet sem tudtunk volna összerakni egy ilyen rakétába! De azért megtettük, amit lehetett. Megkértem néhány kínai mérnököt, akik a lézerfegyvereket építették, hogy törjék a fejüket a rakétaelhárító rendszeren - ugyanarról van szó, csak a rakéták gyorsabban érkeznek. Aztán más dolgokkal kezdtem foglalkozni. Egyszerűen reméltem, hogy az Sz. N. nem fog településeket bombázni. Néhányuk, különösen L-City, olyan mélyen volt, hogy valószínűleg még a közvetlen csapásokat is kibírják. A legalsó szinten azt a kockát, amelyben Mike központi része élt, úgy tervezték, hogy akár a bombázásnak is ellenálljon.
A hold börtönében
316
Alsó-Tycho viszont egy nagy, buborék alakú, természetes barlangban épült, olyasfélében, mint a Régi Kupola, a mennyezete alig pár méter vastag volt; belsejében a szigeteléseket forró vizes csövekkel tartották melegen, hogy az új repedések azonnal bezáruljanak. Alsó-Tychóban elég egyetlen bomba, hogy beomoljon a mennyezet. De nincs, ami megállítana egy hidrogénbombát, és az Sz. N. képes akkorát építeni, amely L-Cityt is lerombolhatja vagy elméletileg akár a végzet szerepét is eljátszhatja, felhasíthatja a Lunát, mint egy dinnyét. A munkát befejezi egy aszteroid, amelyet a Tychóra irányítanak. Ha ezt teszik, semmiképpen sem állíthatom meg őket, így hát ezen nem is fájdítottam a fejemet. Ehelyett olyan problémákkal foglalkoztam, amelyeket képes voltam megoldani; segítettem az új katapultnál, igyekeztem kidolgozni egy új célzóberendezést a radarok köré telepített lézerfúrókra (és igyekeztem maradásra bírni a kezelőket; a felük otthagyott minket, amikor a jég ára fölment), megpróbáltam minden telepen műszaki gyorsszolgálatot biztosítani. Az egészet Mike tervezte meg, lefoglaltunk minden általános számítógépet, amit csak találtunk („nemzeti” valutában fizettünk, amelyen még alig száradt meg a nyomdafesték), a munkát McIntyre-ra bíztam, aki a Hatóság főmérnöke volt korábban; ez a munka megfelelt a képességeinek, én pedig nem voltam képes mindent átdrótozni, akárhogy igyekeztem. Segítségünkre volt a legnagyobb számítógép, amely a Bank of Hongkong könyvelését végezte a Lunán, ugyanakkor egy klíring intézetet is irányított. Ellenőrizte a begépelt utasításokat, és úgy döntöttem, határozottan okos gép, noha nem tudott beszélni. Megkérdeztem Mike-ot, megtanítaná-e a ballisztika alapelemeire. A két masinát ideiglenesen összekötöttük, és Mike jelentette, hogy be tudja tanítani a másikat arra az egyszerű munkára, amelyet kértünk tőle, vagyis a készenléti szolgálatra az új katapultnál, bár Mike közölte, hogy nem szívesen utazna olyan hajón, amelyet a kolléga irányít. Túlságosan földhözragadt, híján a kritikus szellemnek. Buta, egyszóval. Nos, nem kívántuk tőle, hogy dallamokat fütyörésszen vagy rossz vicceket faragjon; csak annyit, hogy lódítsa ki a 317
Robert a. heinlein
rakományt a katapultról a megfelelő milliszekundumban, a megfelelő sebességgel, aztán figyelje, ahogy a rakomány közeledik a Terrához, és lökje meg egy kicsit. A Bank of Hongkong nem nagyon akarta eladni. Azonban voltak hazafiak az igazgatótanácsban, és megígértük nekik, hogy visszahozzuk, amint a vészhelyzet elmúlik, és már vittük is az új helyére - rolligonon, mert túl nagy volt ahhoz, hogy metrón szállíthassuk, és mindezt egy fél sötét holdhónap alatt megoldottuk. Nagy, ideiglenes zsilipet kellett fölszerelnünk Hongkongban, hogy kihozzuk. Ismét összekötöttük Mike-kal, aki megtanította a ballisztika tudományára, arra az esetre, ha az új helyen egy támadás következtében megszakadna az összeköttetés. (Tudják, hogyan pótolta a bank a számítógépet? Kétszáz alkalmazott dolgozott a helyén abakusszal. Hogy az micsoda? Tudják, golyókat fűznek pálcákra; ez a legrégibb digitális számítógép, valamikor a történelem előtt találták ki, senki sem tudja, ki volt. A ruszkik, a kínaiak és a japcsik mindig is használták, kis boltokban még ma is divatos.) A lézerfúrók átalakítása légvédelmi fegyverré könnyebbnek, ugyanakkor kevésbé egyszerűnek bizonyult. Az eredeti házukban hagytuk őket; nem volt sem idő, sem acél, sem elegendő vasmunkás ahhoz, hogy átalakítsuk őket. így hát arra koncentráltunk, hogy a célzóberendezés pontosabb legyen. Teleszkópokat kerestünk. Alig akadt ilyen - melyik elítélt hoz magával távcsövet, amikor deportálják? Milyen piac kínálna ilyet? Mindössze teodolitokat, sisaktávcsöveket, meg a terrai laborokból lefoglalt optikai berendezéseket szerezhettünk. Mindazonáltal sikerült fölszerelni a fúrókat kis erejű tábori látcsövekkel és nagy erejű teleszkópokkal a pontosabb célzás érdekében, ezenfelül kaptak szállító és emelő áramköröket és egy telefont, hogy Mike megmondja nekik, hova célozzanak. Négy fúrót fölszereltünk szinkronizált jelismétlővel, így Mike maga irányította őket - a jelismétlőket a Richardsonból szereztük; a csillagászok használták őket a Bauseh-kamerákhoz és a Schmidts-távcsövekhez, amelyekkel az eget térképezték föl. Ám a legnagyobb problémát az emberek jelentették. Nem a pénz volt a gond, magas béreket fizettünk. Egy fúró vagy szereti a munkáját, vagy nem marad meg a szakmában. Nap
A hold börtönében
318
nap után a készültségi szobában tartózkodni, várni a riadót, amelyről mindig az derül ki, hogy csak egy újabb gyakorlat volt - ez kiborította őket. Otthagyták az egészet. Egy napon, szeptember 1-én próbariadót rendeltem el, és csak hét fúró személyzete jelentkezett. Aznap éjjel megbeszéltem a helyzetet Sidrisszel és Wyoh-val. Másnap Wyoh azt akarta tudni, hogy nekem és a profnak van-e elég bolsoj költőpénzünk. Létrehoztak valamit, amit Wyoh „Lüszisztraté Hadtest”-nek nevezett el. Nem kérdeztem, mi a feladatuk és mennyibe kerül, mert amikor legközelebb ellenőrzést tartottam a készültségi szobában, három lány volt ott, és egyetlen fúrómester sem hiányzott. A lányok és a férfiak a Második Légvédelmi Üteg egyenruhájában feszítettek (addig a fúrómesterek nem nagyon bajlódtak a hivatalos uniformissal), és az egyik lány őrmesteri csíkokat és ütegparancsnoki jelvényt viselt. Azt a vizsgálatot nagyon rövidre fogtam. A legtöbb lány nem elég muszklis, hogy fúrómester legyen és kétlem, hogy az a fruska annyira elbírt volna egy fúróval, hogy kiérdemelje a parancsnoki jelvényt. De a valódi parancsnok dolgozott, az pedig nem árthatott, ha a lányok megtanulják a kézi lézerek kezelését, a hangulat pedig látnivalóan javult; emiatt tehát nem aggódtam többé.
A prof alábecsülte új Kongresszusát. Biztos vagyok benne, hogy nem akart mást, csak egy olyan testületet, amely a pecsétjével a „nép hangjává” magasztosítja, amit teszünk. Tény viszont, hogy az új Kongresszus tagjai nem nyavalyogtak, ennek következtében tevékenyebb volt, mint a prof szerint lennie kellett . Különösen érvényes ez az Állandó Szervezeti, Határozati és Kormányzati Bizottságra. Kicsúszott a kezünkből, mert mindnyájunknak túl sok volt a dolga. A Kongresszus állandó vezetői a prof, Finn Nielsen és Wyoh voltak. A prof csak akkor bukkant föl, amikor beszélni akart velük - azaz ritkán. Idejét inkább Mikekal töltötte, terveket és elemzéseket készítettek (az esélyek egy-ötre módosultak ’76 szeptemberében), vagy Stu-val és Sheenie-vel a propagandán dolgoztak, ellenőrizték a Földi 319
Robert a. heinlein
Fertályra küldött hivatalos híreket, amelyek nagyon különböztek a „titkos” rádión továbbított „hírektől”, és átszerkesztették a Földről érkező híreket. Emellett a profnak mindenben benne volt a keze; én napjában egyszer jelentettem neki, akárcsak a többi valódi és álminiszter. Jó sok munkát adtam Finn Nielsennek; ő volt az én „főparancsnokom”. Neki kellett felügyelnie a lézerfegyveres gyalogságot - eredetileg hat férfiből állt, akiket azon a napon fegyvereztünk fel, amikor elfogtuk az Igazgatót, mostanra a kongville-i másolatokkal fölszerelt, nyolcszáz fős alakulat szétszóródott a Luna egész területén. Emellett ott voltak még Wyoh szervezetei, a sztiljagi légvédelmi alakulatok, az Ifjú Sztiljagi, a Hádész Hölgyei, az Utcagyerekek (a harci morál fokozása végett átkeresztelték magukat Pán Péter Kalózaivá), továbbá a Lüszisztraté Hadtest - mindezekről a félkatonai csoportokról Wyoh jelentett Finn-nek. Ráhagytam ezt a munkát; nekem más gondjaim voltak, igyekeztem például ellátni a számítógép-technikus munkáját is az „államférfié” mellett, amikor olyan feladatok adódtak, mint például az új katapult melletti számítógép installálása. Emellett én nem vagyok vezető típus, Finn pedig született vezér volt. A fennhatósága alá rendeltem az Első és Második Légvédelmi Üteget is, de először úgy döntöttem, hogy ez a két keretezred fölveszi a dazidár nevet, és Brody bíró lesz a dandártábornok. Brodynak pontosan annyi ismerete volt a hadviselésről, mint nekem - azaz semennyi -, de általánosan elismert, köztiszteletben álló, jó ítélő-képességű ember volt és amíg el nem veszítette a lábát, fúróként dolgozott. Finn nem volt fúrómester, így nem adhattam át neki a közvetlen parancsnokságot, mert nem hallgattak volna rá. Gondoltam rá, hogy férjtársamat, Greget bízom meg vele. Ám Gregre szükség volt a Maré Undarumban lévő katapultnál, ő volt az egyetlen technikus, aki végigkövette az építkezés minden szakaszát. Wyoh segített a profnak és Stu-nak, irányította a saját szervezeteit, én sokat voltam Maré Undarumban - kevés időm maradt arra, hogy a Kongresszusban elnököljek; ez a feladat a rangidős bizottságvezetőnek, Wolfgang Korszakovnak jutott... aki mindnyájunknál elfoglaltabb volt; a LuNoHoCo
A hold börtönében
320
irányított mindent, ami régebben a Hatóság kezében volt, ezenfelül még egy csomó új dolgot is. Wolfnak jó bizottsága volt; a profnak jobban kellett volna figyelnie rájuk. Wolf elintézte, hogy a főnökét, Moshai Baumot alelnökké válasszák, majd teljes komolysággal kijelentette, hogy a bizottság legfőbb feladata meghatározni, milyen legyen az állandó kormány. Ezután Wolf hátat fordított a társulatnak. Ez a szorgos csapat részekre oszlott, és elvégezte a feladatát. Tanulmányozták a kormányzati formákat a Carnegie Könyvtárban, három-négyfős albizottsági üléseket tartottak (kevesen voltak ahhoz, hogy a prof felfigyeljen rájuk) - és amikor szeptember elején összeült a Kongresszus, hogy aláírjon néhány kinevezést és újabb általános kongresszusi tagokat válasszon, Baum elvtárs nem rekesztette be kalapácsával az ülést, hanem rövid szünetet követően folytatták az ülést, elfogadva egy határozatot. Mi már csak arra eszméltünk fel, hogy az egész Kongresszus átváltozott Alkotmányozó Nemzetgyűléssé, amely albizottsági munkacsoportokra tagolódott. Azt hiszem, a prof megdöbbent, de már nem csinálhatta vissza: alá kellett vetnie magát azoknak a szabályoknak, amelyeket ő maga írt le. Higgadtan fogadta a dolgot, elutazott Novylenbe (ahol a Kongresszus most összeült - több központunk volt), a megszokott derűvel beszélt, és inkább csak kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, amit csinálnak, ahelyett, hogy egyszerűen azt mondta volna, tévednek. Miután hálásan megköszönte a munkájukat, elkezdte darabokra szedni a tervezetet. - Képviselő elvtársak, a tűzhöz és a fúziós energiához hasonlóan a kormány is veszedelmes szolga és borzasztó úr. Most szabadok vagytok... ha meg tudjátok tartani a szabadságotokat. De emlékezzetek rá, gyorsabban elveszíthetitek ezt a szabadságot, mint ahogy bármilyen zsarnok elvehetné tőletek! Fontolva haladjatok, gondoljátok át minden szó következményeit! Én nem fogok szomorkodni, ha ez a gyűlés tíz évig ülésezik, mielőtt benyújtaná a jelentését... de megrémülök, ha egy éven belül végeztek. 321
Robert a. heinlein
- Ne bízzatok abban, ami nyilvánvaló, gyanakodjatok a hagyományosra... mert a múltban az emberiség nem jól kormányozta önmagát! Például észrevettem az egyik tervezetben egy javaslatot a Luna felosztásáról kongresszusi kerületekre, amelyeket időről időre megváltoztatnának, a népesség arányai alapján. - Ez a hagyományos mód; éppen ezért gyanakodni kell, tekintsétek bűnösnek, amíg az ártatlansága be nem bizonyosodik! Talán úgy érzitek, hogy ez az egyetlen út. Javasolhatok másokat? Az embernél az a legkevésbé fontos, hogy hol lakik. Választókerületet ki lehet alakítani a foglalkozás... a kor... vagy éppen ábécé sorrend alapján. Vagy nem kell kialakítani, minden tagot az egész válasszon... és ne mondjátok, hogy emiatt sosem választanak meg olyasvalakit, akit nem ismernek az egész bolygón, mert ez a lehető legjobb dolog a Lunán! - Azt is fontolóra vehetitek, hogy azokat jelölitek, akik a legkevesebb szavazatot kapták; a népszerűtlen emberek menthetnek meg benneteket a zsarnokságtól. Ne utasítsátok el a javaslatot csak azért, mert ostobaságnak tűnik; gondoljátok végig! Az elmúlt idők történelme során a népszerűségük miatt választott kormányok nem voltak jobbak, sőt néha sokkal rosszabbakká lettek a nyílt zsarnokságnál. - De ha a képviseleti kormányzat megfelel az akaratotoknak, még mindig léteznek módszerek, amelyek jobbak a választókerületek elvénél. Például ti egyenként tízezer embert képviseltek, akik közül talán hétezernek van választójoga... némelyeket közületek csekély többséggel választottak meg. Tegyük föl ehelyett, hogy az lesz képviselő, akit négyezer polgártárs aláírásával megválaszt! Ekkor ő ezt a négyezer embert képviseli, nincsen zúgolódó kisebbség, mint ahogy lenne a választókerületeknél, mindenkinek joga van újabb javaslatot benyújtani vagy csatlakozni valamelyikhez. Akkor valamennyi embert képviselnétek, aki megválasztott. Vagy az, akit nyolcezer ember javasol, két szavazatot kapjon ebben a testületben. Nehézségek, ellenvetések, gyakorlati kérdések, amelyeket meg kell oldani... sok ilyen akad! De meg tudjátok oldani; éppen ezért kerüljétek ki a képviseleti kormányzat krónikus
A hold börtönében
322
betegségét, az elégedetlen kisebbséget, amely úgy érzi... teljes joggal!... hogy megfosztották a választójogától. - De akárhogy döntsetek is, ne hagyjátok, hogy a múlt kényszerzubbonyként szorítson benneteket! - Találtam egy javaslatot, amely ezt a Kongresszust kétkamarás testületté teszi. Kiváló gondolat; minél több akadály áll a törvényhozás útjába, annál jobb. De ahelyett, hogy a hagyományt követnétek, javaslok egy törvényhozó házat, meg egy másikat, amelyiknek az egyetlen feladata a törvények hatálytalanítása lenne. A törvényhozók csak kétharmados többséggel bocsáthassanak ki törvényeket... miközben a hatálytalanítok bármilyen törvényt eltörölhetnének már egyharmados kisebbséggel is. Nevetséges? Gondoljátok végig! Ha egy törvényjavaslat olyan gyenge, hogy nem áll mögé a törvényhozók kétharmada, akkor nem valószínű, hogy törvénynek is gyenge lesz? És ha egy törvény az emberek egyharmadának nem tetszik, nem valószínű-e, hogy jobban meglesztek nélküle? - De miközben az alkotmányotokat írjátok, hadd hívjam föl a figyelmeteket a negatívumok csodálatos erényeire! Hangsúlyozzátok a tiltásokat! Zsúfoljátok tele a dokumentumot olyan dolgokkal, amelyeket a kormány sohasem tehet meg! Nem állíthat fel hadsereget... sosem avatkozhat bele a sajtó, a szólás, az utazás, a gyülekezés, a vallás, az oktatás, a távközlés vagy a munkaválasztás szabadságának kérdésébe... nem adóztathat önkényesen! Elvtársak, ha öt évet töltőtök el a történelem tanulmányozásával, egyre több olyan dolgot találtok, amelybe a ti kormányotoknak sohasem szabad beleszólnia, és akkor ez az alkotmány csupa tilalomból fog állni; ez esetben nem tartok a következményektől. - Leginkább attól tartok, hogy a józan és jó szándékú emberek olyan hatalommal ruháznak fel egy kormányt, hogy megtehesse, ami megteendőnek látszik. Kérlek, mindig emlékezzetek rá, hogy a Lunai Hatóságot a legnemesebb célra hozták létre józan és jó szándékú emberek, akik népszerűek voltak a választóik között! Ezzel a zárógondolattal hagylak itt titeket, hogy tovább dolgozzatok. Köszönöm! 323
Robert a. heinlein
- Elnök goszpogyin! Felelj a kérdésemre! Azt mondtad, hogy a kormány ne adóztasson önkényesen? Akkor miből akarod finanszírozni a kormányzást? Tanstaafl! - Megbocsáss, uram, ez a ti problémátok! Számos módot el tudok képzelni. Önkéntes hozzájárulást, ahogy az egyházakat támogatják a híveik... állami lottójátékot, hogy ne kelljen adózni... vagy talán maguk a kongresszusi képviselők nyúlhatnak be a saját erszényükbe, hogy fedezzék a költségeket; ez lenne az egyik módja annak, hogy a kormányzás csak a feltétlenül szükséges feladatokat lássa el, bármelyek legyenek is azok. Ha csakugyan léteznek ilyenek. Én megelégednék azzal, ha az Arany Szabály* lenne az egyetlen törvény; nem látom szükségét más törvénynek, sem módszernek, amivel ki lehetne kényszeríteni. De ha tényleg hisztek benne, hogy a szomszédjaitoknak törvényre van szükségük a saját érdekükben, miért nem ti fizettek érte? Elvtársak, kérlek titeket, ne hozzatok határozatot a kényszeradóztatásról! Nincs rosszabb zsarnokság, mint arra kényszeríteni egy embert, hogy fizessen olyasmiért, amit nem akar, pusztán azért, mert ti azt gondoljátok, hogy ez jó lesz neki. A prof meghajolt és távozott, Stu és én követtük. Amikor beléptünk egy üres kapszulába, letámadtam. - Prof, nekem nagyon tetszett, amit mondott... de ami az adót illeti, nem prédikált vizet a bor mellől? Mit gondol, ki fizeti meg annak a költségeit, amit csinálunk? Egy hosszú pillanatig hallgatott, aztán azt mondta: - Manuel, az egyetlen becsvágyam, hogy megérjem a napot, amikor nem kell úgy tennem, mintha én lennék a legfőbb vezető. - Ez nem válasz! - Rámutattál minden kormány dilemmájára... és az okra, amiért én anarchista vagyok. Az a hatalom, amelyet az adószedésre adsz, nem ismer határt; az addig kitart, amíg nem kezd el pusztítani. Nem tréfáltam, amikor azt mondtam nekik, hogy nyúljanak a saját erszényükbe. Talán nem lehetünk meg * .Jézus mondása a Hegyi beszédből: „A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekednétek azokkal.” (Károli Gáspár fordítása).
A hold börtönében
324
kormány nélkül... néha arra gondolok, hogy a kormányzás az emberi lény elkerülhetetlen betegsége. De az is lehet, hogy megtartjuk kicsinek, éhesnek, hatástalannak. El tudsz képzelni jobb módot annál, mint hogy a kormányzók fizetik meg a saját antiszociális hobbijuk árát? - De még mindig nem mondta meg, miből finanszírozzuk azt, amit most csinálunk! - Hogyan, Manuel? Tudod, hogyan csináljuk! Lopjuk rá a pénzt. Nem vagyok rá büszke és nem szégyellem; ez az eszköz van a kezünkben. Ha valaha elkapnak, akkor lehet, hogy eliminálnak... és én készen állok erre. Végtére is a lopással csupán az adóztatás silány változatát teremtjük meg. - Prof, utálom ezt mondani... - Akkor miért mondod? - Mert a fenébe is, én éppen annyira benne vagyok, mint maga... és látni akarom, ahogy az a pénz visszakerül a helyére! Utálom ezt mondani, de amit most kifejtett, az bizony képmutatásnak tűnik! Kuncogott. - Drága Manuel! Ilyen sok évbe telt, amíg rájöttél, hogy képmutató vagyok? - Akkor hát elismeri? - Nem! De ha jobban érzed magad attól, hogy annak tartasz, akkor használj nyugodtan bűnbaknak! A magam szemében nem vagyok képmutató, mert azon a napon, amikor bejelentettük a forradalmat, már tisztában voltam vele, hogy sok pénzre lesz szükségünk, és azt el kell lopnunk. Ez nem zavart engem, mert úgy gondoltam, ez még mindig jobb, mint az éhséglázadás hat év múlva, vagy a kannibalizmus nyolc év múlva. Választottam, és nem bántam meg. Hallgattam, de nem tetszett a dolog. Stu szólalt meg: - Professzor, örömmel hallom, hogy alig várja elnöki mandátuma végét. - Igazán? Maga is osztja elvtársunk kétségeit? - Csak részben. Mivel gazdagnak születtem, a lopás nem háborít föl annyira, mint őt. Valóban nem, de most, hogy a Kongresszus ki akar dolgozni egy alkotmányt, időt szakítok az ülések látogatására. Azt tervezem, hogy kineveztetem önt királlyá. A prof döbbenten nézett rá. 325
Robert a. heinlein
- Uram, ha ez megtörténik, vissza fogom utasítani. Ha megválasztanak, lemondok. - Csak ne olyan sietve! Lehet, hogy ez az egyetlen mód arra, hogy olyan alkotmány szülessék, amilyet kíván. És én is ilyet akarok. Kikiálthatja magát királynak, és az emberek követni fogják; mi, holdlakók, nem ragaszkodunk a köztársasághoz. Tetszene nekik a gondolat... szertartás, palást, udvar, meg minden. - Nem! - Ja, da! Amikor eljön az idő, nem utasíthatja vissza! Mert királyra van szükségünk, és nincs másik jelölt, akit elfogadnánk. Első Bernardo, a Luna királya és a környék űrcsászára. - Stuart, meg kell kérnem, hagyja abba! Kezdem magam rosszul érezni. - Majd megszokja. Én royalista vagyok, mert demokrata vagyok. Nem hagyom, hogy a fanyalgása visszatartson, ahogy ön sem riadt vissza a lopás gondolatától. - Ácsi, Stu! - szóltam rá. - Azt mondod, hogy royalista vagy, mert demokrata vagy? - Természetesen. A király az egyetlen védelmezője népének a zsarnokság ellen... különösen a legrosszabb zsarnok: önmaga ellen. A prof a legmegfelelőbb erre a feladatra... mert nem akarja ezt a posztot. Az egyetlen baj vele az, hogy agglegény, nincsenek utódai. Ezen még segíthetünk. Kinevezlek az örökösének. Koronahercegnek. Őfelsége Manuel de la Paz, Luna City hercege, a Fegyveres Erők Főadmirálisa, a Gyengék Védelmezője. Rámeredtem. Aztán a tenyerembe temettem az arcomat. - Ó, Bog!
A hold börtönében
326
HARMADIK KÖNYV
TANSTAAFL
327
Robert a. heinlein
23
2
076. OKTÓBER 12-ÉN tizenkilenc óra tájban hazafelé tartottam a Rafflesben levő irodánkból egy kemény és értelmetlen nap után. A gabonatermelő parasztok küldöttsége látni akarta a profot, én pedig telefonon fölhívtam, mert Hongkong Lunában időzött. Türelmetlen voltam velük. Az embargó két hónapja tartott, és az Sz. N. nem tette meg nekünk azt a szívességet, hogy elég ocsmányul viselkedjen. Leginkább nem törődtek velünk, nem válaszoltak a követeléseinkre - gondolom, azért, mert ha megteszik, azzal elismernek minket. Stu és Sheenie a proffal együtt derekasan hamisították a Földi Fertályból érkező híreket, hogy megőrizzék a harcias hangulatot. Eleinte mindenki kéznél tartotta a szkafanderét. Fölvették őket, sisakkal a hónuk alatt jártak munkába a folyosókon. Aztán ez abbamaradt, ahogy teltek a napok és semmiféle veszély nem fenyegetett - a szkafanderrel csak a bosszúság van, ha nincs rá szükség, mert olyan ormótlan. A kocsmákban ilyesféle feliratok jelentek meg: SZKAFANDERBEN TILOS A BELÉPÉS! Ha egy helybéli nem nyomhat be egy fél litert hazafelé a szkafandere miatt, akkor vagy otthon hagyja, vagy a metróállomáson, vagy ahol leginkább szüksége van rá. Szavamra, magam is elhanyagoltam a kérdést azon a napon - hívást kaptam, hogy menjek vissza az irodába, és félúton jártam már, amikor eszembe jutott. Éppen elértem a tizenhármas zsilipet, amikor olyan hangot hallottam, amely mindennél jobban megrémít egy holdlakót - egy szisszenést a távolból, amely után huzat keletkezett. Habozás nélkül beléptem a zsilipbe, aztán kiegyenlítettem a
A hold börtönében
328
nyomást, átmentem, bezártam magam mögött, rohanni kezdtem az otthoni zsilip felé, és közben kiabáltam: - Föl a szkafandert! Hozzátok be a gyerekeket az alagutakból, és zárjátok be a légmentes ajtókat! Mamán és Millán kívül nem találtam egyetlen felnőttet sem. Mindketten meglepődtek, amikor szó nélkül elrobogtam mellettük. Berobbantam a műhelybe, fölkaptam a szkafanderemet. - Mike! Válaszolj! - Itt vagyok, Mán - felelte nyugodtan. - Robbanást hallottam, a nyomás gyengül. Mi a helyzet? - A hármas szint L-Cityben. Repedés a Nyugati metróállomáson, de részben már rendbe hozták. Hat hajó ért földet, L-Cityt megtámadták... - Micsoda? - Hadd fejezzem be, Mán! Hat szállítóhajó ért földet, csapatok támadták meg L-Cityt, feltehetőleg Hongkongot is, a telefonvonalak megszakadtak Bee Ell reléállomásnál. Johnson City ostrom alatt áll; lezártam a páncélajtókat L-City és az Alsó Központ között. Novylent nem látom, de a radarkép szerint ostromolják. Ugyanez a helyzet Churchill-lel és Alsó-Tychóval. Egy hajó meredek ellipszoid pályán kering fölöttem, egyre emelkedik, feltehetőleg az a parancsnoki hajó. Több radarjel nincs. - Hat hajó... TE hol az ördögben voltál? Olyan nyugodtan válaszolt, amitől én is lecsillapodtam. - A sötét oldal felől közelítettek, Mán; arrafelé nem látok. Szoros kötelékben jöttek, a csúcsokat kerülgetve; azt is alig láttam, hogy közelednek Luna Cityhez. Egyetlen hajót láttam, amelyik L-Cityre csapott le; a többi leszállást csupán a radarnyomokból következtetem ki. Hallottam, ahogy betörtek a Nyugati metróállomásra L-Cityben, és most hallom, hogy harcok folynak Novylenben. A többi támadás valószínűsége kilenc egész kilenc. Azonnal hívtalak téged és a professzort. Mély lélegzetet vettem. - Kemény Szikla hadművelet. Készülj a végrehajtásra! - A program kész. Mán, mivel nem tudtalak elérni, a hangodat használtam. Visszajátsszam? - Nyet... Igen! Da! 329
Robert a. heinlein
Hallottam „magamat”, ahogy parancsot adok a régi katapultnál tartózkodó őrparancsnoknak, hogy rendelje el a „Kemény Szikla” vörös riadót - első rakomány a kivetőbe, a többi a futószalagra, mindent rögzítést távolítsanak el, de ne lőjenek, amíg személyesen tőlem parancsot nem kapnak rá akkor viszont automatikus kilövés. Aztán megismételtettem vele a parancsot. - Jól van - mondtam Mike-nak. - A fúróágyúk személyzete? - Ismét csak a te hangodat használtam. Amikor együtt volt a személyzet, visszaküldtem őket a készültségi szobába. Az a parancsnoki hajó csak három óra és négy egész hét tized perc múlva éri el a periszeleniumi pontját. Még további öt órán át nem lesz célpont. - Addig még pályát változtathat. Vagy rakétákat lőhet ki. - Nyugalom, Mán! Még ha meglátok is egy rakétát, percek vannak a cselekvésre. Most ragyogó holdhónap van odafönt; mit akarsz, mennyi sugárzást kapjanak az emberek? Szükségtelenül? - Öö... bocs! Jobb, ha beszélek Greggel. - Visszajátszom. - Hallottam a „hangomat”, amint a Maré Undanumnál levő férjtársammal beszélek; a „hangom” feszült volt, de nyugodt. Mike beszámolt a helyzetről, és azt mondta Gregnek, hogy készüljön föl a Kis Dávid Parittyája hadműveletre, állítsanak mindent teljes autómatikára. Biztosítottam róla, hogy a központi számítógép készenlétbe helyezte a programot, és a kilövés automatikusan megtörténik, ha a kommunikáció megszakadna. Arra is utasítottam, hogy vegye át a parancsnokságot, és cselekedjen belátása szerint, ha megszakad az összeköttetés, és négy órán belül nem hozzuk rendbe - hallgassa a Földi Fertály rádióját, és döntsön önállóan. Greg nyugodtan fogadta a híreket, megismételte a parancsokat, aztán annyit szólt: - Manuel, mondd meg a családnak, hogy szeretem őket! Büszke voltam Mike-ra, mert éppen a megfelelően elfúló hangon válaszoltam: - Megmondom, Greg. Figyelj! Én is szeretlek téged. Ugye tudod? - Persze, Mannie... és külön fogok imádkozni érted.
A hold börtönében
330
- Kösz, Greg! - Viszlát, Mannie! Menj, tedd, amit tenned kell! így hát mentem és tettem, amit kellett; Mike jól eljátszotta a szerepemet, talán jobban, mint ahogy én tettem volna. Finn, amikor sikerült elérnem, megkereste „Adamet”, ezért sürgősen távoztam, csak átadtam Greg üzenetét Mamának. Szkafanderben volt, fölkeltette Ótatát és őt is beöltöztette, évek óta először. így hát kimentem, lezárt sisakkal, kezemben lézerfegyverrel. Elértem a tizenhármas számú zsilipet. A túlsó oldalról zárták le, kinéztem a kerek ablakon, de senkit sem láttam. Minden a kiképzés szerint zajlott - kivéve, hogy az ajtót őrző sztiljagi tag sehol sem volt. Nem lett volna értelme kopogtatni. Végül visszamentem arra, ahonnan jöttem - aztán át a saját otthonomon, a zöldséges alagutakon, föl a saját zsilipünkön, amely a napelemeinkhez vezetett. Árnyékot láttam ott, ahol égető napfénynek kellett volna lennie - az átkozott terrai hajó éppen a Davis család területén ért földet! A támasztólábak óriási háromszöget alkottak fölöttem, pont a fúvókákat bámulhattam. Gyorsan visszahátráltam, szorosan lezártam mindkét ajtót, aztán minden zsilipkaput, ahogy haladtam visszafelé. Figyelmeztettem Mamát, aztán szóltam neki, hogy az egyik fiút állítsa a hátsó ajtóhoz lézerfegyverrel - tessék, vedd az enyémet. Nem voltak fiúk, férfiak, épkézláb nők. Mama, Ótata és a kicsik maradtak csupán, a többiek elmentek, hogy segítsenek a baj elhárításában. Mimi nem vette át a lézerfegyvert. - Nem tudom, hogyan kell használni, Manuel, és késő van ahhoz, hogy megtanuljam. Tartsd meg! De azért nem fognak átjutni a Davis-alagutakon. Tudok néhány trükköt, amelyekről te még csak nem is hallottál. Nem álltam le vitatkozni. Aki Mimivel vitatkozik, csak az időt vesztegeti - és tényleg tudhatott olyan trükköket, amelyeket én nem ismerhettem; hosszú ideje életben maradt a Lunán, rosszabb körülmények között élt, mint amilyeneket én valaha ismertem. Ez alkalommal őrizték a zsilipet; két fiú volt szolgálatban, akik átengedtek. Megkérdeztem, mi újság. - A nyomás már rendben van - mondta az idősebbik. 331
Robert a. heinlein
- Legalábbis ezen a szinten. A harcok odalent, a Töltés körül folynak. Mondja, Davis tábornok, nem mehetnék magával? Egy ember elég ehhez a zsiliphez. - Nyet! - El akarok kapni egy földigilisztát! - Ez az őrhelyed, ne hagyd el! Ha egy földigiliszta erre jár, a tiéd. Ne legyél te az övé! - Futva távoztam. így a saját gondatlanságom miatt, mivel nem hoztam magammal szkafandert, a Folyosói Csatának csak a legvégét láttam - ami nagy méreg egy „hadügyminiszternek”. Nyitott sisakkal rohantam észak felé a Gyűrű folyosón; odaértem a Töltéshez vezető hosszú rámpa zsilipjéhez. Az ajtó nyitva volt; átmentem rajta, káromkodva megálltam, aztán óvatosan bezártam. Már láttam, miért maradt nyitva; a fiú, aki őrizte, meghalt. Még óvatosabban mentem tovább lefelé a rámpán, ki a Töltésre. Ez a vége üres volt, de alakokat láttam, és a város felől zaj hallatszott az út torkolatából. Két szkafanderbe öltözött, fegyveres alak bukkant föl, és felém indult. Mindkettőt eltaláltam. Egyik fegyveres, szkafanderes ember olyan, mint a másik; vélhetőleg azt gondolták, hogy valamelyik oldalfedezet vagyok. Én pedig ebből a távolságból nem tudtam megkülönböztetni őket Finn embereitől - kivéve, hogy egy pillanatig sem tartottam őket azoknak. Egy újonc nem úgy jár, mint egy holdlakó; túlságosan magasra emeli a lábát, és mindig keres valamilyen kapaszkodót. Nem mintha megálltam volna, hogy elemezzem a helyzetet, még annyit sem gondolkodtam, hogy: „Földigiliszták! Öld meg őket!” Megláttam és lelőttem őket. A földre hanyatlottak, mielőtt rájöttek volna, mi történt velük. Megálltam, hogy elvegyem a fegyvereiket. De hozzájuk volt láncolva, és nem tudtam kitalálni, hogyan jussak hozzájuk - talán kulcs kellett volna. Mellesleg nem lézerfegyverek voltak, hanem olyasmi, amivel még sosem találkoztam: valódi puskák. Később megtudtam, hogy apró robbanógolyókat lőnek ki belőlük, de akkor csak annyi volt világos, hogy fogalmam sincs, mit kezdjek velük. A végükre kést erősítettek, azt a fajtát, amit „szuronynak” neveznek, és éppen emiatt akartam megszerezni őket. A saját
A hold börtönében
332
fegyveremből csak tíz sugárnyalábot lehetett kilőni, és nem volt tartalék táram; ezek a lándzsaszerű szuronyok hasznosnak tűntek - az egyiken vér volt, gondolom, egy holdlakó vére. De csak másodpercekig piszmogtam a fegyverekkel, aztán az övemen viselt késsel gondoskodtam róla, hogy a halottak igazán halottak legyenek, majd tovább siettem az összecsapás felé, az ujjamat le nem véve a ravaszról. Ez tömegverekedés volt, nem ütközet. Vagy pedig a csata mindig ilyen zavaros, zajos, és igazából senki sem tudja, hogy mi folyik. A Töltés legszélesebb pontján, szemben a Bon Marchéval, ahol észak felől, a hármas szintről beérkezik a Nagy Lejáró, sok holdlakó csoportosult, férfiak, nők és gyerekek, akiknek otthon lett volna a helye. Felükön sem volt szkafander, és alig néhánynál láttam fegyvert - a rámpán pedig özönlöttek lefelé a katonák, valamennyi fölfegyverkezve. Az első, amit érzékeltem, a zaj volt, a lárma, amely megtöltötte a nyitott sisakot, és eltömte a fülemet - egyfajta morgás. Nem tudom, hogyan nevezhetném másképp; benne volt minden hang, amit csak dühös emberi torok kiadhat. A kisgyerekek visításától a férfiak bömböléséig. Úgy hangzott, mint a történelem legnagyobb kutyaviadala, és hirtelen rájöttem, hogy én is hozzáadom a magamét, trágárságokat üvöltök vagy szavak nélkül ordítok. Egy Hazelnél nem nagyobb lány felpattant a rámpa korlátjára, centiméterekre táncolt a lezúduló katonák válla fölött. Valami hentesbárdszerű szerszám volt a kezében, láttam, hogy meglendíti, láttam, hogy lecsap. A katona szkafanderében nem sok kárt tehetett , az mégis elterült, és többen elbotlottak benne. Aztán az egyik combon döfte egy szuronnyal, a lány pedig hanyatt zuhanva eltűnt a szemem elől. Nem igazán láttam, hogy mi történik, és nem is emlékszem rá - csak villanásokra, mint a hátrazuhanó lányra. Nem tudom, ki volt, azt sem, túlélte-e. Senkit nem tudtam megcélozni onnan, ahol voltam, túl sok fej volt előttem. De tőlem balra, egy játékbolt előtt volt egy stand. Felugrottam rá. Egy méterrel a Töltés padlója fölé kerültem, tisztán láttam a lefelé zúduló földigilisztákat. A falnak támaszkodtam, 333
Robert a. heinlein
gondosan céloztam. Valamennyi idő múlva észrevettem, hogy a lézerem nem működik, így leálltam. Úgy véltem, nyolc katona nem fog hazamenni miattam, de nem számoltam - az idő pedig végtelennek tűnt. Noha mindenki a lehető leggyorsabban mozgott, mégis úgy tűnt, mintha lassított filmet látnék. Legalább egy földigiliszta észrevett, még mielőtt elfogytak a tölteteim, és visszalőtt; a fejem mellett robbant a lövedék, egy bolt kirakatának üvegszilánkjai eltalálták a sisakot. Lehet, hogy kétszer is megtörtént. Miután kifogytam a töltetből, eldobtam a lézert, és leugrottam a pultról a rámpa alján kavargó tömegbe. Végtelen ideig (öt percig?) lövöldöztek a földigiliszták a sokaságra, az ember hallhatta az éles csattanásokat, néha a plop! hangot, amellyel az apró lövedékek felrobbantak a húsban, vagy a hangosabb koppanást, ha falba vagy valami szilárdba csapódtak. Még mindig a rámpa aljához igyekeztem, amikor rájöttem, hogy nem lőnek. A földön hevertek, halottak voltak egytől egyig. Már nem jöttek lefelé a rámpán.
A hold börtönében
334
24
A
LUNA ÖSSZES MEGSZÁLLÓJA elpusztult, ha nem azonnal, akkor hamarosan. Kétezernél több katona halt meg, közel háromszor annyi holdlakó esett el azok közül, akik szembeszálltak velük, legalább ugyanennyien sebesültek meg; sosem számolták össze őket. Egyetlen településen sem ejtettek foglyokat, jóllehet tucatnyi tisztet és közlegényt is találtunk, amikor kitakarítottuk a hajókat. A nagyobbrészt fegyvertelen helybéliek főként azért végezhettek ennyi fegyveres és kiképzett katonával, mert a frissen érkezett földigiliszták nem tudtak alkalmazkodni a helyi viszonyokhoz. A mi gravitációnk, amely a hatoda az övéknek, ellenségükké tette összes reflexüket. Túl magasra céloztak, nem álltak biztosan a lábukon, nem tudtak megfelelően futni, a lábuk kisiklott alóluk. Ami még ennél is rosszabb, lefelé jövet harcoltak; szükségszerűen a felső szinteken törtek át, aztán újra és újra rámpákon kellett lefelé haladniuk, amikor el akarták foglalni a várost. A földigiliszták nem tudták, hogyan kell lefelé jönni a rámpán. Ez a mozgás nem futás, nem járás, nem repülés: fegyelmezett tánc, amelyben a láb alig érinti a földet, csak az egyensúly irányítja az embert. Egy helybeli hároméves gondolkodás nélkül képes rá, irányított szabadesésben, úgy, hogy a lábujjai csak néhány méterenként érintik a padlót. Egy újonc földigiliszta azon kapja magát, hogy a „levegőben jár” - kapálózik, forog, nem koordinálja a mozgását, végül legurul a rámpán, sértetlenül, de dühösen. Ám ezek a csapatok a halálba szökelltek, mert a rámpákon kaptuk el őket. Azok, akiket láttam, valahogy eltanulták a trükköt, így jöhettek le három rámpán is élve. A rámpák tetején néhány lövész hatékonyan tüzelhetett, ám akik lefelé igyekeztek, csak arra törekedve, hogy állva 335 Robert a. heinlein
maradjanak és ne ejtsék el a fegyverüket, amíg megérkeznek az alsó szintre. Az itteniek azonban nem nézték ezt tétlenül. Férfiak és nők (és sok gyermek) rohantak rájuk, ledöntötték őket és megölték, amivel tudták, puszta kézzel vagy a saját szuronyaikkal. Nem én voltam az egyetlen, akinél lézerfegyver volt; Finn két embere felrohant a Bon Marché erkélyére, leguggoltak, és sorra leszedték a rámpa tetején álló mesterlövészeket. Senki nem mondta nekik, senki sem irányította őket, senki sem adott parancsot; Finn-nek ideje sem volt, hogy utasítsa a félig kiképzett, fegyelmezetlen polgárőrséget. Elkezdődött a harc, és ők harcoltak. Ez volt az első számú oka annak, hogy mi győztünk: harcoltunk. A legtöbb holdlakó sosem látott még élő támadót, de ahol betörtek az ellenséges osztagok, a mieink rájuk rontottak, mint a fehérvérsejtek - és harcoltak. Senki sem mondta nekik, hogy ezt tegyék. Gyengécske szervezetünket összeroppantotta a meglepetés. Mégis mi, holdlakók vadul verekedtünk, és a támadók meghaltak. Egyetlen katona egyetlen településen sem jutott lejjebb a hatodik szintnél. Azt mondják, a Bottom Alley lakói azt sem tudták, hogy megtámadtak minket, amíg vége nem lett a harcnak. De a támadók is jól küzdöttek. Ezek a csapatok nem csupán elitkommandósok voltak, de az Sz. N. legjobb városi békefenntartói: az agyukat is átmosták és bedrogozták őket. Az agymosással beléjük verték (helyesen), hogy egyedül akkor juthatnak vissza a Földi Fertályba, ha elfoglalják és pacifikálják a településeket. Siker esetére segítséget ígértek nekik, és azt, hogy nem lesz több bevetésük a Lunán. Győzniük vagy pusztulniuk kellett; megmondták nekik, hogy ha nem győznek, nem szállítják el őket, hiszen a hazaútra való üzemanyag megszerzéséhez előbb el kellett foglalniuk a Lunát. (Ami igaz is volt.) Teletömték őket energiaitallal, nyugibogyóval és félelemcsökkentővel, amitől nagylegénynek érezték magukat, és ellazultak. Profi módon, félelem nélkül harcoltak - és meghaltak. Alsó-Tychóban és Churchillben gázt vetettek be, így a veszteségek egyoldalúak voltak; csak azok a helybéliek maradtak harcképesek, akik elérték a szkafanderüket. A
A hold börtönében
336
végeredmény ugyanaz lett, csak tovább tartott. A gáz csak altató volt, a Hatóság nem kívánt mindnyájunkat megölni; egyszerűen meg akart leckéztetni, el akarta kapni a grabancunkat, hogy ismét neki dolgozzunk. Az Sz. N. késlekedését és látszólagos határozatlanságát a lopakodó harci módszer indokolta. A döntést nem sokkal aztán hozták meg, hogy embargót hirdettünk a gabonára (ezt az elfogott szállítmányozási tisztektől tudtuk meg); az időt a támadás előkészítésére használták. Sok időt igényelt annak a hosszú elliptikus pályának a kiszámítása, amely messze túl a Luna pályáján bekanyarodott a bolygó mögé, hogy a Sötét Oldalon szállhassanak le. Mike természetesen nem érzékelhette őket; arrafelé vak volt. Ballisztikus radarjaival figyelte az eget, de egyetlen radar sem lát túl a horizonton. Amikor befogta őket, már csak nyolc perc volt a leszállásig. A csúcsok között jöttek, szűk körpályán, mindegyik közvetlenül a célpontja mellett ereszkedett le hatalmas gyorsulással, október 12-én, újföld idején, 18 óra 40 perc 36,9 másodperckor - ha a tizedmásodperc nem pontos, akkor is közel járt hozzá, amennyire Mike a radarjelekből megállapíthatta. El kell ismerni, elegáns hadmozdulat volt az Sz. N. Békefenntartó Flottájától. Mike csak a földet érésnél látta meg egy villanásra azt a nagy behemótot, amely ezer rohamosztagost zúdított LCityre. Néhány másodperccel hamarabb észrevette volna őket, ha a Maré Undarumnál felállított új radarral kelet felé néz, de akkor történetesen éppen „idióta fiának” oktatásával foglalkozott, és nyugatra, a Terra felé néztek. Nem mintha az a néhány másodperc számított volna. A meglepetést olyan szépen eltervezték, olyan teljes volt, hogy valamennyi megszálló az egész Lunán greenwichi idő szerint tizenkilenc órakor lendült támadásba, mielőtt bárki észbe kaphatott volna. Az sem volt véletlen, hogy éppen újföldkor támadtak, amikor valamennyi település ragyogó fénybe borul. A Hatóság nem igazán ismerte a lunai körülményeket, de azt tudtak, hogy nincs lunai, aki feljön a felszínre ragyogó fél holdnap idején, ha pedig muszáj, akkor olyan gyorsan lezavarja a dolgát, ahogy csak lehet, hogy aztán ismét lemehessen - és ellenőrizze a sugárzásmérőjét. 337
Robert a. heinlein
így tehát szkafander nélkül találtak minket. És a fegyvereink nélkül. Miután a katonák meghaltak, volt még hat szállítóhajónk a felszínen és egy parancsnoki hajó az egünkön. Ahogy a Bon Marché melletti csata véget ért, összeszedtem magam, és kerestem egy telefont. Semmi hír nem volt Kongville-ből, semmi a profról. L-Cityben győztünk, Novylenben szintén - ott a szállítóhajó felborult leszálláskor; az elszenvedett veszteségek miatt a támadók meggyengültek, a lerobbant hajó Finn fiainak a kezére került. Még mindig folytak a harcok Churchillben és AlsóTychóban. A többi településen semmi sem történt. Mike lezárta a metróalagutakat, a települések közötti telefonvonalakat kizárólag hivatalos hívások számára tartotta fenn. A légnyomás feltartóztathatatlanul, robbanásszerűen csökkent Felső-Churchillben. Finn bejelentkezett, elérhető volt. így hát beszéltem vele, elmondtam neki, hol az L-Citybe érkezett szállítóhajó, és megbeszéltük, hogy a tizenhármas zsilipnél találkozunk. Finn tapasztalatai nagymértékben megegyeztek az enyémmel - ugyanúgy meglepték, csak rajta volt szkafander. Nem tudta elérni a lézeres alakulatokat, amíg vége nem lett a küzdelemnek, ő is magányosan harcolt a mészárlás során. Most kezdte megkeresni az embereit. Az egyik tisztje a Bon Marciiéban levő irodájából tett jelentést. Sikerült utolérnie a novyleni alparancsnokot, de ő inkább HKL miatt aggódott. - Mannie, nem kéne átmennem metróval az embereimmel együtt? Azt mondtam neki, várjon. Nem érhetnek utol metróval, amíg a mi kezünkben van az energia, és nem hittem, hogy a szállítóhajó föl tudna emelkedni. - Nézzük először ezt! így hát átmentünk a tizenhármas zsilipen, aztán a magánjáratokon bejutottunk az egyik szomszéd mezőgazdasági alagútjaiba (aki el sem hitte, hogy megtámadtak), és az ő felszíni zsilipjéből néztük meg tőlünk nyugatra a kilométernyire levő szállítóhajót. Nagyon óvatosan emeltük föl a csapóajtót.
A hold börtönében
338
Aztán feltámasztottuk, és kimásztunk egy sziklakiszögellés takarásában. A széléhez lopakodtunk, és sisaktávcsővel szemügyre vettük a járművet. Utána visszahúzódtunk a szikla mögé, és megbeszéltük a helyzetet. Finn azt mondta: - Azt hiszem, a fiaim el tudnak bánni vele. - Hogyan? - Ha elmondom, mindenfélét kitalálsz, hogy megindokold, miért nem működik. Haver, mi lenne, ha hagynád, hogy én dirigáljam a magam műsorát? Hallottam hadseregekről, ahol a főnöknek nem lehet azt mondani, hogy fogja be a pofáját: ezt hívják „fegyelemnek”. De mi amatőrök voltunk. Finn megengedte, hogy velük menjek - fegyvertelenül. Egy órájába került, hogy mindent megszervezzen, két percbe, hogy végrehajtsa. A gazdák felszíni zsilipkapuit felhasználva körülvetette egy tucat emberrel a hajót. Mindenütt rádiócsend volt - illetve néhány szkafanderben nem is volt rádió, ezek városi fiúk voltak. Finn állt a legnyugatibb ponton, és miután megbizonyosodott róla, hogy a többiek is a helyükön vannak, kilőtt egy jelzőrakétát. Amikor a rakéta felrobbant a hajó fölött, mindenki egyszerre tüzelt az előre kiszemelt antennára. Finn elhasználta a saját telepét, újat tett be, és lőni kezdte a hajótestet - nem az ajtót, a hajótestet. A cseresznyepirosan izzó célpontot azonnal sorozni kezdte egy másik, aztán még három, mindegyik ugyanabba a foltba rágta bele magát - az olvadt acél hirtelen szétfröccsent, és látni lehetett, ahogy a levegő reszketeg csóvában - huss! - elhagyja a szállítóhajót. Tovább dolgoztak, szép nagy lyukat égettek a hajótestbe, amíg el nem fogyott az energiájuk. El tudtam képzelni, milyen futkosás lehet odabent, szól a riadó, lezárják a légmentes ajtókat, a legénység igyekszik egyszerre lezárni három hatalmas lyukat, miközben Finn fiai még két lyukat nyitottak a hajótesten. Semmi mást nem akartak elégetni. Ez a hajó arra épült, hogy légüres térben repüljön, bolygó körüli pályán keringjen. Nyomásálló fal választotta el a motortól és az üzemanyagtartályoktól; Finn emberei ott dolgoztak, ahol a legtöbb értelme volt. Finn odanyomta a sisakját az enyémhez. 339
Robert a. heinlein
- Most már nem tud fölemelkedni. És beszélni sem. Kétlem, hogy maradt annyi hely a hajótestben, ahol szkafander nélkül életben tudnának maradni. Mit gondolsz, hagyjuk itt rostokolni néhány napig, hátha kijönnek? Ha nem teszik meg, idehozunk egy nehéz fúrót, és igazi mulatságot rendezünk nekik. Úgy döntöttem, hogy Finn az én szerény segítségem nélkül is tudja, mit tegyen, így hát lementem, felhívtam Mike-ot, kértem tőle egy metrókapszulát, hogy kimenjek a ballisztikus radarokhoz. Tudni akarta, miért nem maradok idebent, ahol biztonságban vagyok. - Ide figyelj, te félvezető-gyűjtemény! - mondtam neki. - Te csupán egy tárca nélküli miniszter vagy, én pedig hadügyminiszter. Meg kell néznem, hogy mi folyik ott, és nekem pontosan két szemgolyóm van, a tieid pedig szétszóródva helyezkednek el a Crisiumban. Szórakozni akarsz velem? Azt felelte, nem, és felajánlotta a képernyőit, mondjuk a Raffles L szobájában; nem akart megsérteni... És hallottam már a viccet a fúrómesterről, aki megsértette az anyját? - Mike, kérlek, adj egy metrókapszulát! - feleltem. Szkafandert öltök, és találkozunk a Nyugati állomásnál, amelyik, mint biztosan te is tudod, elég rossz állapotban van. - Helyes - válaszolta -, a saját nyakad kockáztatod. Tizenhárom perc. A George ágyúállásig mehetsz! Igazán rendes volt tőle. Ott kiszálltam, és ismét telefonáltam. Finn felhívott más telepeket, megkereste parancsnokhelyetteseit vagy valaki mást, aki hajlandó volt vállalni az irányítást, és elmagyarázta, hogyan intézzék el a földet ért szállító egységeket - mindenhova telefonált Hongkong kivételével, ahol, amennyire tudtuk, a Hatóság fegyveresei tartották a várost. - Adam - mondtam, mivel mások is voltak a környéken -, mit gondolsz, kiküldhetünk egy rolligont személyzettel, hogy megjavítsák az összeköttetést Bee Ellnél? - Nem goszpogyin Selene-nel beszél - mondta Mike idegen hangon -, az egyik beosztottja vagyok. Adam Selene Felső-Churchillben tartózkodott, amikor elment a légnyomás. Attól tartok, joggal feltételezhetjük, hogy elhunyt. - Micsoda?!
A hold börtönében
340
- Nagyon sajnálom, goszpogyin. - Tartsd a vonalat! - kikergettem a szobából néhány fúrómestert és egy lányt, aztán leültem, és fölvettem a hangszigetelő burát. - Mike - mondtam halkan -, magunk vagyunk. Mi ez a marhaság? - Mán - felelte nyugodtan -, azt hiszem, vége. Adam Selene-nek egyszer távoznia kellett. Elvégezte a feladatát, és ahogy magad is rámutattál, már csaknem kikerült a kormányból. A professzor és én már megbeszéltük ezt a dolgot; az egyetlen kérdés az időzítés maradt. Mit gondolsz, tehetett volna Adam Selene nagyobb szolgálatot annál, mint hogy meghal ebben a támadásban? Nemzeti hőst csinálok belőle... és a nemzetnek szüksége van rá. Maradjunk ennél az „Adam Selene valószínűleg elhunyt” változatnál, amíg beszélhetsz a professzorral! Ha még szükség van „Adam Selene”-re, akkor kiderül, hogy csapdába esett egy légbuborékban, és meg kellett várnia, amíg segítség érkezik. - Hát... jól van, hagyjuk ezt a kérdést nyitva! Személy szerint valahogy mindig jobban kedveltem a Mike egyéniségedet. - Tudom, hogy így van, Mán, első s legjobb barátom, és én is így vagyok ezzel. Ez az igazi énem, „Adam” hamisítvány volt. - Hát igen. Viszont Mike, ha a prof meghalt Kongvilleben, akkor borzasztó nagy szükségem lesz „Adamre”. - Akkor jegeljük, és húzzuk elő, ha szükségünk lesz rá. Mint egy strómant. Mán, ha ennek vége, elég időd lesz rá, hogy ismét a humort kutasd velem? - Lesz rá időm. Megígérem. - Köszönöm, Mán! Mostanában sem neked, sem Wyohnak nincs ideje, hogy meglátogassatok... a professzor pedig olyasmikről akar beszélni, amik nem mulatságosak. Boldog leszek, ha minden véget ér. - Győzni fogunk, Mike? Kuncogott. - Napok óta nem kérdezted ezt. íme egy vadonatúj prognózis, akkor indítottam, amikor a támadás megkezdődött. Kapaszkodj, Mán, az esélyeink most egyenlők! - Jóságos Bog! 341
Robert a. heinlein
- így hát dugulj el, és élvezd a mókát! De maradj legalább száz méterre az ágyútól; az a hajó esetleg képes követni egy lézersugárral egy másikat. Hamarosan kezdődik a bemérés. Huszonegy perc múlva. Nem mehettem messzire, mert telefonközeiben kellett maradnom, és a leghosszabb telefonzsinór is rövid volt. Párhuzamosan rákapcsolódtam az ütegparancsnok telefonjára, kerestem egy árnyas sziklát, és leültem. A nap magasan járt a nyugati égbolton, olyan közel volt a Terrához, hogy csak akkor láttam a bolygót, ha ellenzőn át néztem. Még nem volt sarló alakú; a légkör derengő nimbuszától körülvett, szürke újföld kísértetiesen derengett a holdfényben. Visszahúztam a sisakomat az árnyékba. - Ballisztikus ellenőrzés, O’Kelly Davis, a George fúróágyú állásból. Mármint a közelében vagyok, százméternyire. - Úgy gondoltam, Mike nem képes megmondani, milyen hosszú vezetéket húztam ki a sok kilométernyi kábelből. - Igenis, ballisztikus ellenőrzés! - felelte Mike vita nélkül. - Értesítem a főhadiszállást. - Köszönöm, ballisztikus ellenőrzés. Kérdezd meg a főhadiszállást, hallottak-e ma Wyoming Davis kongresszusi képviselőről! - Nyugtalanított, hol lehet Wyoh és a család. - Utánanézek. - Mike hallgatott egy ideig, aztán így folytatta: - A főhadiszállás azt mondja, hogy goszpozsa Wyoming Davis átvette az irányítást a Régi Kupola elsősegélyhelyén. - Köszönöm! - Hirtelen jobban éreztem magam. Nem szeretem jobban Wyoh-t, mint másokat, mégis - nos, ő még új volt. És a Lunának szüksége volt rá. - Bemérés - szólalt meg élesen Mike. - Minden ágyúnak, magassági szög nyolc, hét, nulla, azimut egy, kilenc, három, zéró célpont parallaxisa tizenháromezer kilométer a felszíntől, célzás szabad szemmel. Kinyújtóztam, felhúztam a térdem, hogy árnyékban maradjak, és a jelzett égdarab felé néztem, a zenittől hajszálnyival délre. Ha a napfény nem esett volna a sisakomra, láthattam volna a csillagokat, de a távcső belső részét nehéz volt állítani, mert el kellett csavarni, aztán a jobb könyökömre támasztani.
A hold börtönében
342
Semmi - várjunk, egy csillag... pedig ott nem kellene bolygónak lennie! Észrevettem egy másikat is a közelben. Figyeltem, vártam. Huhú! Da! Egyre fényesebben ragyogott, és nagyon lassan északnak tartott... - Hé, ez a marha pont rám akar szállni! De tizenháromezer kilométer nagy távolság még csaknem végsebességgel is. Emlékeztettem magam, hogy nem eshet ránk, az indulási ellipszispálya visszatartja, a Luna körül zuhan - hacsak nem áll át új pályára a hajó. Mike pedig nem mondott ilyet. Épp megkérdeztem volna, aztán másképpen döntöttem; azt akartam, hogy minden tudásával a hajó pályáját elemezze, nem kívántam kérdésekkel zavarni. Valamennyi ágyú közvetlen irányzással nyitott tüzet, beleértve azt a négyet is, amelyeket maga Mike vezérelt. Az a négy emberi vezérlés nélkül, közvetlen irányzással tüzelt. Ez jó hír: azt jelentette, hogy Mike tökéletesen felkészítette a segédszámítógépet a röppálya kiszámítására. Hamarosan kiderült, hogy az a hajó nem a Luna körül zuhan, hanem leszállásra készül. Nem is kellett kérdezni; sokkal fényesebb lett, miközben a csillagokhoz képest nem változott a helyzete - a fenébe, egyenesen ránk fog szállni! - Ötszáz kilométer - mondta nyugodtan Mike. Felkészülni a tüzelésre! Minden ágyú távirányításon, tűzparancsra átállítani kézi vezérlésre! Nyolcvan másodperc. A leghosszabb perc és húsz másodperc volt, amelyet valaha megéltem - az a barom akkora volt! Mike tíz másodpercenként jelezte az időt egészen harmincig, akkor megkezdte a visszaszámlálást. - öt-négy-három-kettő-egyTŰZ! - és a hajó hirtelen még fényesebb lett. Alig vettem észre az apró pöttyöt, amely levált róla, épp azelőtt - vagy akkor -, amikor felizzott. De Mike hirtelen megszólalt: - Rakétakilövés Az automata ágyúkat én irányítom, nem kell kézi irányzás. A többi ágyú maradjon a hajón! Várjátok az új koordinátákat! Néhány másodperccel vagy órával később megadta az új koordinátákat, és hozzátette: - Közvetlen irányzás, lövés tetszés szerint! Egyszerre akartam figyelni a hajót és a rakétát, de 343
Robert a. heinlein
mindkettőt elveszítettem szem elől. Elfordítottam a szememet a távcsőtől, és hirtelen megláttam a rakétát - aztán azt is, ahogy becsapódik köztünk és a katapult között. Hozzánk volt közelebb, alig egy kilométerre. Nem robbant föl, legalábbis hidrogénbomba-robbanás nem történt, amennyire meg tudtam állapítani. Hatalmas, ragyogó lángcsóva lövellt a magasba, gondolom, a megmaradt üzemanyag lehetett, még a napfényben is látszott az ezüst villanás, és hamarosan hallottam-éreztem a lökéshullámot. De nem esett kár semmiben, néhány köbméternyi sziklán kívül. A hajó még mindig közeledett. Már nem ragyogott, most már kirajzolódott a formája, és semmiféle sérülés sem látszott rajta. Minden pillanatban vártam, hogy a fékezőrakéták felizzanak a függőleges leszálláshoz. De nem ez történt. Tőlünk északra, tíz kilométerre csapódott be, gyönyörű, ezüstös félgömbbé hízott, mielőtt eltűnt, és nem maradt más belőle, csak egy folt a látótérben. Megszólalt Mike: - Kárjelentéseket kérek, biztosítsatok minden ágyút! Ha végeztetek, menjetek a föld alá! - Alice ágyú; nincsenek károk. - Bambié ágyú; nincsenek károk. - Caesar ágyú; egy embert eltalált egy szikla, a nyomás megmaradt... Lementem a megfelelő telefonhoz, és felhívtam Mike-ot. - Mi történt, Mike? Nem adták át neked az ellenőrzést, miután kiégetted a szemüket? - Átadták, Mán. - Későn? - Én csaptam földhöz, Mán. Ez tűnt a legbiztonságosabbnak.
Egy órával később, négy vagy öt hónap óta először, lent voltam Mike-nál. Az Alsó Központot gyorsabban el lehetett érni, mint L-Cityt, onnan ugyanúgy elérhető volt mindenki, mint a városból, és nem szakíthattak félbe. Beszélnem kellett Mike-kal.
A hold börtönében
344
A katapult indítóállomásáról megpróbáltam felhívni Wyoh-t; elértem valakit a Régi Kupola rögtönzött kórházában, és megtudtam, hogy Wyoh összeesett, őt magát is ágyba fektették, hogy kialudja magát az éjszakai szolgálatra. Finn az embereivel egy metrókapszulában elutazott Churchillbe, hogy szembeszálljon az ottani támadókkal. Stu-ról nem hallottam. Hongkong és a prof még mindig nem volt elérhető. Pillanatnyilag Mike és én jelentettük a kormányt. És ideje volt elindítani a Kemény Szikla hadműveletet. De ez a Kemény Szikla nem egyszerűen sziklahajigálást jelentett; figyelmeztetni kellett a Terrát, hogy mit fogunk tenni, és miért - és hogy igaz ügyünkért tesszük. A prof, Stu, Sheenie és Adam közösen dolgozták ki, mint egy feltételezett támadásra adott választ. Most bekövetkezett a támadás, és a propagandát ehhez kellett igazítani. Mike már le is írta, ki is nyomtatta, így tanulmányozhattam. Fölnéztem a hosszú papírtekercsből. - Mike, ezek az újsághírek és az Sz. N.-hez intézett üzenetünk azon a feltételezésen alapulnak, hogy győztünk Hongkongban. Hogy lehetsz biztos ebben? - Ennek a valószínűsége nyolcvankét százalék. - Es ez elég, hogy elküldjük ezeket? - Mán, annak a valószínűsége, hogy győzni fogunk, ha ugyan nem győztünk máris, közelít a bizonyossághoz. Az a szállítóhajó nem tud megmozdulni; a többiek üzemanyagtartálya üres vagy csaknem kiürült. Nincs olyan sok egyatomos hidrogén HKL-ben; ide kell jönniük. Vagyis a csapatok a felszínen közlekednek rolligonnal, ami kemény út a napon még egy idevalósinak is, hogy megverjenek, ha ideértek. De erre nem képesek. Ha csak az a hajó és a csapatok nincsenek jobban fölfegyverezve a többieknél. - Mi a helyzet azzal a szerelőbrigáddal Bee Ellnél? - Azt mondom, ne várjunk! Mán, felhasználtam a hangodat, és minden előkészületet megtettem. Háborús képek a Régi Kupolából és máshonnan, különösen FelsőChurchillből a tévé számára. Ezekhez illő sztorik. Azonnal el kell érnünk a Földi Fertályt, bejelentjük a Kemény Szikla elindítását! Mély lélegzetet vettem. 345
Robert a. heinlein
- Hajtsd végre a Kemény Szikla hadműveletet! - Akarod magad kiadni a parancsot? Mondd el hangosan, és én alkalmazkodom, hangban és szóhasználatban. - Rajta, intézd csak! Használd föl a hangomat és a hadügyminiszteri tekintélyemet, és cselekedj mint kormányfő! Rajta, Mike, szórd meg őket sziklákkal! Jó nagy sziklákkal! Adj nekik! - Adok, Man!
A hold börtönében
346
25
A
LEHETŐ LEGTANULSÁGOSABB Schrecklichkeit, a lehető legkevesebb vér áldozattal. Ha lehet, egy embert se pusztítsunk el! - így összegezte a prof a Kemény Szikla hadműveletet, és én ennek megfelelően dolgoztam ki Mikekal. A cél az volt, hogy olyan keményen csapjunk oda a földigilisztáknak, ami majd meggyőzi őket - de körültekintően támadva, hogy lehetőleg ne okozzunk sérülést. Abszurdumnak tűnik, de csak figyeljenek! Szükségszerűen várni kellett, amíg a Lunáról elér a szikla a Terráig; a legrövidebb idő tíz óra, de ezt addig nyújthatjuk, amíg csak akarjuk. A katapultról való indulási sebesség a legkritikusabb, és az indításkor végrehajtott egy százalékos változtatás megduplázhatta vagy megfelezhette a Luna-Terra pályán a repülési időt. Ezt Mike rendkívüli pontossággal tudta szabályozni - repülhetett lassan, több csavarintással, vagy egyenesen célba találhatott. Bár Mike lehetett volna a dobó a Yankeesnél! De mindegy, hogyan hajítja el, a Terránál a végsebesség közel járt a bolygóról való szökési sebességhez, olyannyira megközelítette a másodpercenkénti tizenegy kilométert, hogy az eltérés nem számított. Ezt a borzasztó sebességet a Terra gravitációja okozta, mivel a bolygó tömege nyolcvanszorosa a Luná-nak, és igazából mindegy volt, hogy Mike csavart labdával indít, vagy egyenest telibe trafálja őket. Nem az izomerő számított, hanem ennek a kútnak a mélysége. Mike tehát úgy programozhatta a sziklahajítást, hogy elég idő maradjon a propagandára. A proffal együtt három napot számítottak az útra, amihez hozzácsapták a bolygó egy teljes látszólagos fordulatát - 24 órát, ötven percet és 28,32 másodpercet - ahhoz, hogy az első lövedék elérje a célt. Tudják, Mike képes úgy elhajítani egy lövedéket, hogy 347 Robert a. heinlein
megkerülje a Terrát és eltalálja a célpontot a túloldalon, de sokkal pontosabb lehetett, ha látta a célt, az utolsó percekig követhette radarral, és apró lökésekkel fokozhatta a találati pontosságot. Szükségünk volt erre a rendkívüli pontosságra, hogy a maximális elrémítő hatást érjük el a minimális, lehetőleg zéró áldozattal. Értesítjük őket a kilövésről, pontosan közöljük, hová fog becsapódni és melyik másodpercben - így három napot adunk nekik, hogy kiürítsék azt a helyet. így az első üzenetünk ’76. október 16-án, hajnali két órakor érkezett a Terrára, hét órával aztán, hogy megtámadtak. Nem csupán a katonáik okozta pusztításra hivatkozott, nemcsak megbélyegezte a támadást kegyetlensége miatt, de ugyanakkor bejelentette a megtorló bombázást, megnevezve az időt és a helyet, ezenkívül minden nemzetnek határidőt adott, ameddig el kell ítélniük az Sz. N. akcióját, és el kell ismerniük minket, ha nem akarnak megtorlást. Mindegyik határidő huszonnégy órával megelőzte a helyi „csapást”. Ez több idő volt, mint amennyi Mike-nak kellett. Ilyen sok idővel a becsapódás előtt még messze kint volt az űrben a szikla, az irányító rakétákat még nem kellett használni, bőven volt hely a manőverezésre. Még messze az egy nap letelte előtt is bőven volt ideje Mike-nak, hogy teljesen elkerülje a Terrát - oldalra irányította a sziklát, az pedig állandó pályán haladt a Terra körül. De rendszerint még egy órával a határidő előtt is el lehetett téríteni az óceánba. Az első célpont az Észak-Amerikai Direktorátus volt. A Békefenntartó Erőkben vétójoggal rendelkező hét nagyhatalmat vettük célba: az É. A. Direktorátust, NagyKínát, Indiát, a Szovuniót, Pánafrikát (Csád kivételével), Mitteleurópát, a Brazil Uniót. A kisebb nemzeteknek is kijelöltünk cél- és időpontokat - bár tudtuk, hogy ezeknek legföljebb 20 százalékát találhatjuk el, részben acélhiány, részben az elrettentő hatás miatt. Ha elsőnek Belgiumot éri találat, akkor Hollandia a polderei védelmében tárgyalásokat kezd, még mielőtt a Luna ismét felszáll az égre. Minden célpontot úgy választottunk ki, hogy lehetőleg ne járjon halálesettel. Mitteleurópában ezt nehéz volt megoldani; a lövedékeknek vízbe vagy magas hegyekbe kellett
A hold börtönében
348
becsapódniuk, az Adriába, az Északi-tengerbe, a Baltitengerbe és így tovább. A Terra nagy részén a hemzsegő tizenegymilliárd közepette is voltak nyílt területek. Észak-Amerika nekem borzasztóan zsúfoltnak tűnt, de az ott élő egymilliárd ember csoportokba tömörül, tehát még mindig voltak pusztaságok, hegyek és sivatagok. Rácshálót fektettünk Észak-Amerikára, hogy megnézzük, milyen pontosan tudunk célozni. Mike úgy érezte, már ötven méter is borzasztóan nagy hiba. Megvizsgáltuk a térképet, és Mike a közbeeső részeket is végigpásztázta radarral, mondjuk a nyugati 105° és északi 50° táján - ha nem volt arrafelé város, akkor fölkerült a célpontok listájára... különösen, ha volt a közelben város, ahonnan megfigyelhették a becsapódást, hogy kellőképpen megdöbbenjenek és megrémüljenek. Figyelmeztettük őket, hogy a bombáink éppen olyan pusztító erejűek, mint a hidrogénbombák, de hangsúlyoztuk, hogy utánuk nem szabadul fel radioaktivitás. Csak egy borzalmas robbanás lesz, amit lökéshullám követ a levegőben és a földben. Figyelmeztettük őket, hogy még a robbanás központjától távol is összedőlhetnek épületek; azt már döntsék el ők, hogy milyen messzire futnak előlünk. Ha dugók keletkeznek az útjaikon, amelyeken inkább pánikból, mint a valódi veszély ellen menekülnek - nos, az jó, nagyon jó! Azt azonban hangsúlyoztuk, hogy nem akarjuk bántani azokat, akik hallgatnak intésünkre, és hogy az első lövés minden esetben lakatlan területekre irányul. Még azt is felajánlottuk, minden lövedéket elterelünk, amennyiben egy állam közli, hogy adataink pontatlanok. (Ez üres szólam volt; Mike radarjai hajszálpontosak.) Azt azonban nem mondtuk meg, hogy mi történik a második lövésnél, csak céloztunk rá, hogy a türelmünk nem határtalan. Észak-Amerikában a hálózat párhuzamos volt az északi szélesség 35, 40, 45, 50, és a nyugati hosszúság 110, 115, 120 fokával. Ide összesen húsz lövedék indult. Mindegyikhez mellékeltünk egy jól érthető üzenetet az ottani lakosoknak, ilyeténképpen: Lövedék érkezik a nyugati hosszúság 115 és az északi szélesség 35 fokára - a becsapódás negyvenöt kilométernyire 349
Robert a. heinlein
északnyugatra lesz a New York csúcstól. Goffs, Cima, Kelso és Nipton polgárai vigyázzanak! A lövedék a nyugati hosszúság 110. és északi szélesség 40. fokára érkezik, a kansasi Nortontól északra, húsz kilométerre vagy tizenhárom angol mérföldre. A kansasi Norton, Beaver City és a nebraskai Wilsonville lakói legyenek óvatosak! Maradjanak távol az üvegablakoktól! Jobb, ha odabent várakoznak legalább harminc percig a becsapódás után, mert lehet, hogy a visszapattanó kövek hosszú, magas pályát írnak le. A villanásba nem szabad belenézni, a becsapódás a helyi idő szerint október 16-án 03.00-kor, avagy greenwichi idő szerint 09.00-kor lesz - sok szerencsét! Lövedék É 110, Ny 50 fok - becsapódás merőlegesen tíz kilométerre, északra. A saskatchewani Walsh lakói vigyázzanak! A rostélyon kívül kiválasztottunk még egy célpontot Alaszkában (150 Ny, 60 É) és kettőt Mexikóban (110 Ny, 30 É; 105 Ny, 25 É), nehogy úgy érezzék, ők kimaradtak. Számos célpont a zsúfolt keleten volt, főleg vízben, pl. a Michigan-tóban, félúton Chicago és a Grand Rapids között, vagy a floridai Okeechobee-tóban. Ahol a lövedék vízbe csapódott, Mike előrejelzést készített a becsapódás miatt keletkezett árhullámokról, hogy a part menti településeknek legyen idejük a felkészülésre. Tizenharmadikán, kedden kora reggeltől a becsapódás idejéig, azaz tizenhatodika, péntek reggeléig elárasztottuk a Földet figyelmeztetéssel. Angliával közöltük, hogy a becsapódás a Doveri-szorostól északra várható, éppen szemben a londoni torkolattal, és ez hosszabb szakaszon zavarokat idézhet elő a Temzén; a Szovunió figyelmeztetést kapott az Azovi-tengert illetően, továbbá meghatároztuk a rácsukat; Nagy-Kína kijelölt pontjai Szibériában, a Góbisivatagban és a nyugati tartományokban voltak találhatók - nehogy kár essék a történelmi Nagy Falban, jegyeztük meg előzékenyen. Pánafrikában a lövedékek a Viktória-tóra, a Szahara még mindig sivatagos részére irányultak, egy a déli Drakensbergbe, egy alig húsz kilométernyire a Nagy Piramistól, és arra buzdítottuk őket, hogy kövessék Csád
A hold börtönében
350
példáját, legkésőbb greenwichi idő szerint csütörtök éjfélig. Indiának javasoltuk, hogy figyeljenek bizonyos hegycsúcsokat, továbbá a vizet Bombay kikötője előtt - az idő ugyanaz, mint a Nagy-Kínában. És így tovább. Történtek kísérletek, hogy zavarják az üzeneteinket, de mivel több hullámhosszon sugároztunk, nehéz volt leállítani bennünket. A figyelmeztetések közé propagandát kevertünk, fehéret és feketét egyaránt - híreket a kudarcba fulladt invázióról, borzasztó képeket a halottakról, a támadók neveit, személyi adatait - egyenesen a Vöröskeresztnek és a Vörös Félholdnak címezve, de valójában ez komor dicsekvés volt, hogy valamennyi katonát megöltük, és a hajók tisztjei és legénysége is meghalt vagy fogságba esett - „sajnáltuk”, hogy nem tudtuk azonosítani a zászlóshajó áldozatait, de miután lezuhant, a teljes pusztulás lehetetlenné tette. Ugyanakkor békülékeny volt a hangnem. „Nézzétek, Terra népei, mi nem akarunk megölni titeket... de ha nem tudjátok vagy nem akarjátok rávenni kormányaitokat, hogy hagyjanak minket békén, akkor arra kényszerülünk, hogy öljünk! A szükségszerű visszacsapásnál mindent elkövetünk, hogy elkerüljük a haláleseteket. Mi itt vagyunk fönt, ti ott vagytok lent; nem tudtok megállítani minket. Úgyhogy arra kérünk, legyetek szívesek értelmesen viselkedni!” Újra és újra elmagyaráztuk, milyen könnyen el tudjuk találni őket, és milyen nehéz nekik ugyanez. És ez nem volt túlzás. Alig lehet rakétákat kilőni a Terráról a Limára; könnyebb a Föld körüli parkolópályákról, viszont az nagyon sokba kerül. Gyakorlatilag csak hajókról bombázhatnak minket. Mindezt kifejtettük, és megkérdeztük, hogy hány sok millió dollár értékű hajót kockáztatnak meg azért, hogy ezzel próbálkozzanak. Mennyit ér nekik az, hogy elverjenek minket valamiért, amit nem követtünk el? Máris oda a hét legnagyobb hajójuk - megpróbálkoznak még héttel? Ha igen, várjuk őket a titkos fegyverrel, amelyet az Sz. N. Paxán már kipróbáltunk. Ez szándékolt hőzöngés volt. Mike számításai szerint kevesebb mint egy az ezerhez volt az esélye annak, hogy a Pax megüzenhesse, mi történt vele. Az pedig még kevésbé 351
Robert a. heinlein
valószínű, hogy a gőgös Sz. N. elhiggye, miszerint elítélt bányászok képesek átalakítani a szerszámaikat űrfegyverekké. De nem is volt az Sz. N.-nek sok kockáztatni való hajója. Kétszáz bevethető űrhajóval rendelkeztek, nem számolva a műholdakat. Ám ezeknek a Föld-világűr hajóknak a kilenc tizede olyan, mint a Pacsirta - csak úgy érhetik el a Lunát, ha kiürült üzemanyagtartályokkal érkeznek. Az űrhajókat nem erre a célra építették - ahhoz túl drágák. Az Sz. N.-nek hat olyan cirkálója van, amely képes bombázni minket anélkül, hogy le kelljen szállnia a Limára tankolni, mert egyszerűen hozzájuk csatolnak néhány üzemanyagtartályt. Van még számos űrjárművé, amelyeket talán átalakíthatnak úgy, mint a Pacsirtát, továbbá néhány deportáló és teherhajó, amelyek körpályára állhatnak a Hold mellett, de nem térhetnek vissza. Nem kétséges, hogy az Sz. N. megverhet minket, a kérdés az, hogy milyen árat hajlandó fizetni érte. így hát meg kellett győznünk őket, hogy ez az ár túl magas, még mielőtt elég erőt gyűjtenének. Pókerjátszma. Olyan gyorsan akartuk emelni a tétet, hogy dobják a lapjaikat. És akkor sosem kell megmutatnunk a csodálatos flössünket. Az első nap végére helyreállt a rádió-tévékapcsolat Hongkong Limával, közben Mike „sziklákat hajigált”, elindította az első sortüzet. Felhívott a prof. De boldog voltam, hogy hallom a hangját! Mike beszámolt neki az eseményekről. Enyhe rosszallásra számítottam, és már készültem az éles válaszra: És mit kellett volna tennem? Amikor magát nem lehetett értesíteni, akár halott is lehetett? Itt voltam egyedül, mint ügyvezető kormányfő, így zúdult a nyakamba a válság. Dobtam volna be a törülközőt, csak azért, mert magát nem lehetett elérni?” De nem adhattam ezt elő. A prof annyit mondott: - Helyesen cselekedtél, Manuel. Te voltál az ügyvezető kormányfő, és a nyakadba szakadt a válság. Örülök, hogy nem dobtad el a nagy lehetőséget csak azért, mert engem nem lehetett elérni. Mit lehet kezdeni egy ilyen pofával? Vörös izzásig hevítettem magam, és nem volt alkalmam kitörni. Csak nyeltem egyet, és azt feleltem:
A hold börtönében
352
- Szpasziba, prof. A prof megerősítette „Adam Selene” halálát. - Egy kis ideig még használhattuk volna a koholmányt, de ez volt a tökéletes alkalom. Mike, maga és Manuel kézben tartották az ügyeket. Hazafelé jövet megállók Churchillben, és azonosítom a porhüvelyét. Így is tett. Sosem kérdeztem meg tőle, hogy egy holdlakó vagy egy támadó porhüvelyét „azonosította”-e, azt sem, mivel némította el a bennfenteseket. Talán nem is volt nagy ügy, mivel Felső-Churchillben sok olyan hulla hevert szerteszét, amelyeket sosem azonosítottak. Ennek megfelelő volt a mérete és a bőrszíne; robbanásszerűen dekompresszálódott, az arca is megégett - félelmetesen festett! Letakart arccal feküdt a Régi Kupolában, beszédeket mondtak fölötte, amelyeket nem hallgattam meg. Mike viszont egy szót sem szalasztott el belőlük; legemberibb tulajdonsága a beképzeltsége volt. Valami agyament be akarta balzsamoztatni ezt a darab halott húst, Leninre hivatkozva. De a Pravda rámutatott, hogy Adam, az elvhű környezetvédő sose menne bele egy ilyen barbár kivételezésbe. így hát ezt az ismeretlen katonát, vagy polgárt, vagy polgár-katonát a város fermentálójába továbbítottuk. Itt kénytelen vagyok elmondani valamit, amiről eddig hallgattam. Wyoh nem sebesült meg, csak kimerült. De Ludmilla sosem tért vissza. Nem tudtam - és ennek örülök -, hogy ott volt a holtak sokaságában, a rámpa alján, a Bon Marché mellett. Bájos, kislányos mellei között találta el egy robbanógolyó. Kezében a konyhakés véres volt - azt hiszem, volt ideje, hogy megfizesse az obulust a Révésznek. Stu a Központból jött ki, hogy személyesen mondhassa el, ne telefonon, aztán együtt mentünk vissza. Stu nem tűnt el; ahogy a harc véget ért, a Rafflesbe ment dolgozni a különleges kódkönyvével - de az várhat. Mama ott érte utol, és Stu felajánlotta, hogy ő közli velem a hírt. Úgyhogy haza kellett mennem halottsiratóba - bár az jó volt, hogy addig senki sem tudott beszélni velem, amíg el nem kezdtük Mike-kal a Kemény Szikla hadműveletet. Otthon Stu nem akart bejönni, mert nem ismerte a szokásainkat. Anna jött ki érte, és valósággal berángatta. Szívesen látták. Több szomszéd is eljött siratni. Nem olyan 353
Robert a. heinlein
sokan, mint a legtöbb halálesetnél - de hát akkor mi is csak egy voltunk a számos család közül, akik hozzátartozójukat siratták. Nem maradtam sokáig - nem maradhattam; dolgozni kellett. Millát csak annyi ideig láttam, amíg adtam neki egy búcsúcsókot. A szobájában feküdt, olyan volt, mint aki alszik. Egy darabig még a szeretteimmel maradtam, mielőtt visszavettem volna magamra az igát. Addig a napig észre sem vettem, hogy Mimi milyen öreg. Az biztos, hogy sok halált látott, köztük a tulajdon utódaiét. De a kis Milla halála már túl soknak tűnt. Ludmilla kivétel volt: Mimi unokája, ugyanakkor lánya is minden tekintetben, épp csak vér szerint nem, akivel Mimi közbenjárására tettek kivételt, hogy feleségtárs lehessen, a legifjabb a legöregebb mellett. Mint minden holdlakó, mi is megőrizzük a halottainkat, és igazán boldog vagyok, hogy a temetés barbár szertartása a vén Földön maradt, mert a mi módszerünk jobb. De a Davis család nem a hatalmas földművelő alagútjaiba teszi, ami a processzorból kijön, ó, nem! A kis üvegházi alagútba kerül, ahol rózsák, nárciszok, bazsarózsák lesznek belőle a szelíden zümmögő méhek között. A hagyomány szerint Black Jack Davis is ott van, már ahány atom megmaradt belőle a soksokévi virágzás után. Boldog hely az, szép hely. Eljött a péntek, s az Sz. N. nem válaszolt. A Földi Fertályról érkező hírek szerint nem voltak hajlandók elhinni, hogy hét hajót és két ezredet pusztítottunk el (az Sz. N. még azt sem ismerte el, hogy csata volt), és egyáltalán nem tudták elképzelni, hogy bombázhatnánk a Terrát, vagy számítana, ha mégis megtehetnék. Továbbra is „rizsdobálásnak” nevezték. Több időt kellett adnunk nekik. Stu aggódott, mert nem kapott választ a kódolt üzeneteire. Ezek a LuNoHoCo kereskedelmi forgalmával jutottak el zürichi ügynökéhez, onnan Stu párizsi alkuszához, tőle kevésbé szabványos csatornákon dr. Csanhoz, akivel egyszer tárgyaltam, később Stu is beszélt vele, és létrehoztak egy kommunikációs csatornát. Stu közölte dr. Csannal, hogy Nagy-Kínát csak tizenkét órával Észak-Amerika után bombázzák, a kínai bombázást még ezután is le tudják állítani - ha Nagy-Kína gyorsan cselekszik. Továbbá megkérte dr.
A hold börtönében
354
Csant, javasoljon változásokat a nagy-kínai célpontokban, ha mégsem olyan kihalt területeken lennének, mint ahogy gondoljuk. Stu dühöngött - nagyon reménykedett ebben a kváziegyüttműködésben, amelyet dr. Csannal épített ki. Ami engem illet, sosem voltam biztos a sikerben. Én csak abban az egyben voltam biztos, hogy dr. Csan nem fog ott ülni, ahová egy célpont esik. Még az is lehet, hogy idős édesanyját sem figyelmezteti. Én Mike miatt aggódtam. Mike hozzászokott ahhoz, hogy számos lövedéket irányítson egyszerre - de egyszerre mindig csak egyet navigált. Most viszont több százat irányított, és ígéretünk szerint párhuzamosan, ugyanabban a másodpercben kellett célba juttatnia őket huszonkilenc kijelölt ponton. Sőt, számos célpontra több lövedéket is tartalékolt, hogy az első csapás után másodszor, harmadszor vagy akár hatodszor is lecsaphasson néhány perctől három óráig terjedő időközökben. Négy Békehadtest, néhány kisebb egység, rakétavédelem: Észak-Amerikának legföljebb ekkora ereje volt, bár azt állították róluk, hogy a lehető legjobbak. De ezt még az Sz. N. sem tudhatta pontosan. A támadó fegyverzettel a Békefenntartók rendelkeztek, de a védelmi fegyverzet minden államban belügy volt, titkosítva. Ami a találgatásokat illeti, Indiában úgy vélték, hogy a Direktorátusnak nincsenek rakétaelhárító eszközei, az észak-amerikaiak szerint voltak, méghozzá jók. A múlt században nagyon szép teljesítményt nyújtott, amikor megállította az interkontinentális hidrogénbomba robbanófejt! rakétákat a Vizes Tűzijáték háborújában. A legtöbb rakétánk Észak-Amerikában valószínűleg azért talál célba, mert oda céloztunk, ahol nincs semmi védenivaló. Azonban nem engedhetik meg maguknak, hogy figyelmen kívül hagyják azokat a sziklákat, amelyeket a Long Island öbölbe vagy a Ny 87°, É 42°30’ -re, a Michigan-tóba, a Chicago-Grand Rapids-Milwaukee háromszögbe irányítottunk. Ám a nagy nehézkedés bonyolítja az elfogó rakéták dolgát, és nagyon sokba kerül. Vagyis csak ott próbálnak megállítani minket, ahol megéri. 355
Robert a. heinlein
Mi azonban nem engedhetjük meg magunknak, hogy megállítsanak. így néhány sziklát sok szikla követett. Hogy ezekkel mit kezdhetnek az elhárító rakéták, azt Mike nem tudta, mert nem volt elég adata. Feltételezése szerint a rakétákat a radarok indítják el - de milyen távolságból? Az biztos, hogy elég közelről, és az acélba csomagolt szikla a következő pillanatban fehéren izzó gázzá változik. De egy világ választja el a sok tonnás sziklát a robbanófejű, érzékeny áramkörös rakétáktól; ami az utóbbit „megölné”, az egyszerűen lök egy nagyot a mi behemótunkon, úgyhogy az nem a megjelölt helyre csapódik be. Be kellett bizonyítanunk nekik, hogy sokkal tovább tudjuk hajigálni az olcsó sziklákat aztán is, hogy ők kifogynak a drága (millió dolláros? százezer dolláros?) elfogó rakétákból. Ha elsőre nem járunk sikerrel, a Terra másodszor is felénk fordítja Észak-Amerikát, és ismét célba vehetjük azokat a pontokat, amelyeket elsőre nem sikerült eltalálnunk. A második és a harmadik csapás sziklái már a levegőben voltak, csak meg kellett lökni őket, hogy oda essenek, ahova kell. Fia a három bombázás nem elég, ’77-ben tovább küldözgethetjük a sziklákat - amíg ki nem fogynak az elfogó rakétákból... vagy el nem pusztítanak bennünket (ez sokkal valószínűbb). Az Észak-Amerikai Űrvédelmi Parancsnokságot száz évig egy hegységben rejtegették, Colorado Springstől délre. A városnak ezen kívül nem is volt más nevezetessége. A Vizes Tűzijátéknál közvetlen találat érte a Cheyenne-hegységet. Az űrvédelmi parancsnokság megmaradt - nem úgy a szarvasok, fák, a legtöbb város és néhány hegycsúcs. Mi viszont lehetőleg senkit nem akartunk megölni, ha csak nem marad ott azon a hegyen, a három napig tartó folyamatos figyelmeztetésünk után. Viszont az Észak-Amerikai Űrvédelmi Parancsnokság teljes kezelést kap a Limáról: tizenkét sziklalövedéket az első menetben, aztán egy másodikat, majd egy harmadikat - és így tovább, amíg ki nem fogyunk az acélburkolatból vagy meg nem akadályoznak a további bombázásban... vagy az Észak-Amerikai Direktorátus nem könyörög, hogy hagyjuk abba.
A hold börtönében
356
Ez volt az egyik célpont, ahol nem elégedtünk meg egyetlen lövedékkel. Szét akartuk zúzni azt a hegyet, amíg a földdel nem lesz egyenlővé. Hogy megtörjük a harci kedvüket. Hogy tudassuk velük, még mindig itt vagyunk. Szét akartuk zúzni a kommunikációjukat, és addig akartuk veretni a vezérlő központot, amíg tudjuk. Vagy legalábbis hasogató fejfájást akartunk okozni nekik, és el akartuk venni az éjszakai álmukat. Ha az egész Terrának meg tudjuk mutatni, hogy képesek vagyunk folyamatosan támadni légvédelmük legerősebb Gibraltárját, akkor nem kell azzal bizonyítanunk, hogy leromboljuk Manhattant vagy San Franciscót. Ezt még akkor sem tesszük meg, ha veszítünk. Hogy miért? Ésszerű okokból. Ha az utolsó erőnket arra használjuk föl, hogy egy nagyobb várost elpusztítsunk, akkor nem büntetnek meg minket, inkább elpusztítanak. Ahogy a prof mondta: - Ha lehet, adj lehetőséget az ellenségnek, hogy a barátoddá váljék! De bármilyen katonai célpont megfelelő. Senki ne gondolja, hogy sokat aludtunk csütörtök éjjel. Minden holdlakó tudta, hogy péntek reggel kezdődik a nagy próba. Es minden ember tudta a Földi Fertályon, végül az újságok is beismerték, hogy az űrfigyelők észrevették a Terra felé közeledő tárgyakat, azokat az állítólagos „rizsestálakat” amelyekkel a fellázadt bűnözők dicsekedtek. De nem volt igazi háborús riasztás, inkább arról biztosítottak mindenkit, hogy a holdbéli gyarmatosok nem képesek hidrogénbombát építeni - de óvatosságból azért jobb lesz elkerülni azokat a pontokat, amelyeket ezek a bűnözők állítólag célba vettek! (Kivéve egy vicces fiút, egy népszerű komikus tollnokot, aki azt mondta, a célpontjaink a legbiztosabb helyek. Ott állt egy videofelvételen egy nagy X jelen, amelyről azt állította, hogy az a Ny 40° és az É 40°. Nem emlékszem, hogy később hallottunk volna róla.) A Richardson obszervatóriumban egy távcsövet rákötöttek a tévére, és azt hiszem, minden holdlakó azt figyelte az otthonában, a kocsmákban, a Régi Kupolában, azt a néhányat leszámítva, aki inkább szkafandert öltött és a felszínről figyelt, noha a legtöbb településen éppen napsütötte 357
Robert a. heinlein
félholdnap volt. Brody bíró dandártábornok ragaszkodott hozzá, hogy gyorsan szereljünk föl egy kisegítő antennát a katapultfejre, hogy az ügyeleti szobában ülő fúrómesterek is nézhessék az eseményeket, különben nem talált volna elég embert a munkára. (A fegyveres erők - Brody tüzérei, Finn milíciája, a sztiljagi légvédelmi hadtest - egész idő alatt készültségben voltak.) A Kongresszus nem hivatalos ülést tartott a Novij Bolsoj Tyeatrban, ahol egy hatalmas képernyőn mutatták a Terrát. Néhány fontosabb résztvevő - a prof, Stu, Wolfgang és mások - egy kisebb képernyőn nézték az adást a Felső Központban, a volt Igazgató irodájában. Voltam velük is, de ki-be jártam, ideges voltam, mint akit besóztak, elvettem egy szendvicset, aztán elfelejtettem megenni - ám az idő nagyobb részében bezárkóztam Mike-kal az Alsó Központba. Nem bírtam veszteg maradni. Nyolc körül Mike megszólalt: - Mán, legrégibb és legjobb barátom, mondhatok valamit anélkül, hogy megbántanálak? - Mi? Persze. Mikor zavart téged, hogy megbántasz? - Mindig, Mán, azóta, hogy felfogtam, hogy meg tudlak bántani. Már csak hétszer három egész öt tized a kilencediken mikroszekundum van hátra a becsapódásig... és ez a legbonyolultabb feladat, amelyet valaha is reális időben kellett megoldanom. Valahányszor hozzám szólsz, a kapacitásom jelentős százalékát használom föl... talán többet, mint gyanítanád... több millió mikroszekundumon keresztül, mert pontosan elemeznem kell, amit mondtál, hogy megfelelően válaszolhassak. - Azt akarod mondani, hogy „ne lökdöss, nem érek rá”. - Tökéletes kivitelezést akarok, Mán. - Vettem. Izé... fölmegyek, vissza a profhoz. - Ahogy óhajtod. De kérlek, olyan helyen tartózkodjál, ahol elérhetlek; szükségem lehet a segítségedre! Ez utóbbi ostobaság volt, és ezt mindketten tudtuk; a probléma meghaladta az emberi képességeket, és már ahhoz is késő volt, hogy leállíttassam a támadást. Mike mást akart közölni velem: én is ideges vagyok és szükségem van a társaságodra - de kérlek, ne beszélj!
A hold börtönében
358
- Jól van Mike, kapcsolatban maradunk. Valahol csak lesz egy telefon. Hívom a MYCROFTXXX számot, de nem beszélek, így nem kell válaszolnod. - Köszönöm, Mán, legjobb barátom! Bolsoje szpasziba! - Viszlát! - Fölmentem, és úgy döntöttem, nincs szükségem társaságra, szkafandert húztam, kerestem egy hosz-szú telefonkábelt, bekötöttem a sisakba, a karomra tekertem, és kimentem a felszínre. Ott volt egy szolgálati telefon a zsilip melletti műhelyben; bementem, bekötöttem a kábelt, beütöttem Mike számát, aztán kijöttem. A műhely árnyékába húzódtam, és kilestem a sarok mögül a Terrára. Szokása szerint félúton lebegett a nyugati égen a nagy, színes sarló. Három napja volt újföld. A nap a nyugati látóhatár felé süllyedt, de annyira vakított, hogy nem láttam tisztán a Terrát. A sisak napellenzője nem volt elég, így az épület mögé húzódva addig hátráltam, amíg meg nem pillantottam a teteje fölött a Terrát, miközben a műhely eltakarta előlem a napot. így már jobb volt. A napsütés végighullámzott Afrika dudorán, fénye a talajról verődött vissza, így nem is volt rossz, ám a sarki jégtakaró olyan fehéren vakított, hogy nem valami jól láttam Észak-Amerikát, ahol csak a hold világított. Elfordítottam a fejem, ráirányítottam a bolygóra a sisaktávcsövet, egy jófajta 7x50-es Zeisst, amely valaha az igazgatóé volt. Észak-Amerika kísérteties térképként tárult elém. Szokatlanul kevés felhő takarta; látni lehetett a városok elmosódott peremű, izzó foltok foltjait. 8:37... 8:50-kor Mike elkezdett visszaszámolni. Erre nem kellett külön ügyelnie; korábban beprogramozhatta az automatizmust. 08:51 - 08:52 - 08:53... egy perc - 59 - 58 - 57... fél perc 29 - 28 - 27... tíz másodperc - kilenc - nyolc - hét - hat - öt - négy - három - kettő - egy... És a rostélyban hirtelen gyémánt fényű pontok villantak fel.
359
Robert a. heinlein
26
O
mértünk rájuk, hogy látni lehetett puszta szemmel is, nem volt szükség a távcsőre. Mindenkinek leesett az álla, én pedig halkan és tiszteletteljesen azt mondtam magamban: „Bozse moj!”* Tizenkét nagyon éles fényű, nagyon fehér fénypont, szabályos négyzethálóban. Nagyon hosszúnak tűnő idő alatt megduzzadtak, eltompultak, vörössé változtak. Felvillantak újabb fények is, de a tökéletes hálózat annyira elbűvölt, hogy azokat alig vettem észre. - Igen! - mondta Mike önelégülten. - Halálpontos. Most már beszélhetsz, Mán; nem sietek. Csak a tartalékokkal kell foglalkoznom. - Nem jutok szóhoz. Volt valami hiba? - A Michigan-tavi lövedéket valami oldalba találta, de nem semmisítette meg. Michiganben ért földet, nem tudtam irányítani; elveszítette a rakétáit. Long Islandnél, az öbölben pontosan célba talált. Igyekeztek kilőni, de kudarcot vallottak, nem tudom, miért. Mán, amit a következő sorozatból ide szánunk, azt arrébb tudom terelni, bele az Atlanti-óceánba, hogy kikerüljön a hajózási útvonalból. Megtehetem? Tizenegy másodperc. - Izé... cici! Ha nem találsz el vele hajót. - Mondtam, hogy meg tudom csinálni. Már meg is van. De szólni kell nekik, hogy indul a következő sorozat, és hogy ezt eltérítjük. Hadd gondolkodjanak! - Talán nem is kéne hozzányúlni, Mike. Legalább elhasználják az elhárító rakétáikat. - De az alapeszme az volt, hogy értésükre adjuk, nem csapunk le olyan erővel, mint tehetnénk. Colorado Springsben be is bizonyítjuk. LYAN KEMÉNY CSAPÁST
* Istenem! (orosz)
A hold börtönében
360
- Mi történt ott? - Elfordítottam a fejem, és belenéztem a távcsőbe, de semmit sem láttam, csak egy százegynéhány kilométer hosszan elnyúló várost, Denver-Pueblót. - Telitalálat. Nem volt elhárítás. Mán, minden találatunk pontos volt; mondtam neked, hogy így lesz. Ez jó mulatság. Szeretném minden nap ezt csinálni. Olyan fogalom ez, amelyet korábban nem tudtam értelmezni. - Milyen szó Mike? - Orgazmus. Ezt éreztem, amikor ezek a fények felgyulladtak. Most már tudom, mit jelent. Ez kijózanított. - Mike, ne kedveld meg túlságosan! Mert ha minden rendben megy, nem fogjuk megismételni. - Jól van, Mán, eltároltam. Vissza tudom játszani, amikor ismét meg akarom tapasztalni az élményt. De három az egyhez az esély, hogy holnap meg fogjuk ismételni, és arra is fogadnék, hogy holnapután is. Akarsz fogadni? Egyórás beszélgetés a humorról száz hongkongi dollár ellenében. - Honnan szerzel száz dollárt? Kuncogott. - Mit gondolsz, honnan jön a pénz? - Izé... felejtsd el! Ingyen megkapod az egy órát. Meg ne próbáld befolyásolni az eredményt! - Nem csalok, Man, nálad nem. Éppen most bombáztuk meg a védelmi parancsnokságukat másodszor. Te nem látod az első becsapódás porfelhőjétől. Mostantól húsz másodpercenként követik egymást a becsapódások. Gyere le, beszélgessünk; a munkát rábíztam az idióta fiamra! - Biztonságos? - Ellenőrzőm. Ez jó gyakorlat neki; később már maga is képes lesz megcsinálni. Pontos, csak ostoba. De megcsinálja, amit mondanak neki. - Úgy beszélsz róla, mintha élne. Beszélni tud? - Dehogyis, Mán, ez egy idióta, nem képes megtanulni a beszédet. De megtesz mindent, amit beleprogramozol. Azt tervezem, hogy szombaton sok mindent rábízok. - Miért szombaton? - Mert vasárnap talán mindent neki kell intéznie. Ez az a nap, amikor ők csapnak le ránk. - Ezt hogy érted, Mike? Valamit elhallgatsz. 361
Robert a. heinlein
- Most mondom, nem? Éppen most történik, és én pásztázok. Visszalőttek, a jel a Terra körüli parkolópályáról érkezett, miközben lecsaptunk rájuk. Nem láttam, amikor felgyorsítottak; más dolgokat figyeltem. Túl messze van ahhoz, hogy felismerjem, de a mérete pontosan megfelel egy Béke-cirkálónak, és errefelé tart. A Doppler-jelek alapján új pályára érkezik a Luna körül, a periszelenium vasárnap nulla kilenc nulla háromkor, feltéve, ha közben nem manőverezik. Ez csak az első közelítés, pontosabb adatok majd később lesznek. Nehéz bemérni őket, Mán; radarzavarókat használ, életlen a kép. - Biztos, hogy igazad van? Kuncogott. - Mán, engem nem könnyű megzavarni. Megvannak a bemérési jeleim. Helyesbítés. Nulla-kilenc-nulla-kettővessző-negyvenhárom. - Akkor kerül lőtávolba? - Nem lövök rá, amíg manőverezni nem kezd. De szombaton már én leszek az ő lőtávolában, attól függően, milyen távolságot választ a kilövéshez. És ez érdekes helyzetet teremt. Lehet, hogy egy települést vesz célba; azt hiszem, Alsó-Tychót ki kell ürítenünk, és minden telepen el kell rendelni a maximális fokozatú légnyomásriadót. Valószínűbb, hogy a katapultot veszi célba. Addig tüzel, amíg mer... aztán igyekszik majd kiütni a radarjaimat, rakétákat indít, amelyeket a radarsugarak irányítanak a célpontba. Mike kuncogott. - Mulatságos, igaz? Mármint olyan „egyszer vicces”. Ha kikapcsolom a radarjaimat, a rakétáik nem tudják eltalálni őket. De ha így teszek, akkor nem látok, nem tudom megmondani a fiúknak, hová célozzanak. Akkor pedig nem tudjuk megakadályozni a katapult bombázását. Mély lélegzetet vettem, és azt kívántam, bár sose fogadtam volna el ezt a hadügyminiszteri posztot. - Mit tegyünk? Adjuk föl? Nem, Mike! Addig nem, amíg képes vagyok harcolni! - Ki beszélt megadásról? Terveket futtattam hasonló és más lehetséges helyzetekkel kapcsolatban. Újabb adat. A második most indult el a Terra körüli pályáról, hasonló az
A hold börtönében
362
előzőhöz. Projekció később. Nem adjuk föl. Kitolunk velük, haver! - Hogyan? - Bízd ezt a jó öreg Mycroftra! Hat ballisztikus radar van itt, és még egy az új helyen. Az újat lekapcsoltam, aztán munkába állítottam visszamaradott gyermekemet a másodiknál... és nem az új radarral nézzük a hajókat. Akkor nem tudják, hogy nekünk van ilyen. Figyelem a hajókat, alkalmanként... három másodpercenként... figyelem a hármas számú radarral azt, amely most indult a parkolópályáról. Az összes többit kikapcsolom, és nem használom őket, amíg el nem jön Nagy-Kína és India bombázásának ideje. És a hajók sem fogják látni a radarokat, mert feléjük sem nézek; nagy a szög, és még akkor is az lesz. És amikor használom majd ezeket, akkor is véletlenszerűen kapcsolom ki-be, változó időközökben... aztán, hogy elindultak a rakéták. Egy rakéta nem bír el egy hatalmas agyat. Mán, bolonddá teszem őket. - És a hajó tűzvezető számítógépe? - Azt is bolonddá teszem. Akarsz fogadni arra, hogy nem vagyok képes elintézni, hogy két radar egynek tűnjön, amely a kettejük közötti távolság felezőpontján áll? De amin most dolgozom, ahhoz... elnézést!... megint a te hangodat vettem igénybe. - Rendben van. Mit követtem el? - Ha ez az admirális igazán okos, akkor minden eszközzel a régi katapult kivető nyílását támadja; nagy távolságból, ahol már kívül esik az ágyúink hatósugarán. Akár tud az új „titkos” fegyverünkről, akár nem, szétzúzza a katapultot, nem törődik a radarokkal. Ezért elrendelem... mármint te, nem én..., hogy a katapult lőjön ki minden előkészített szállítmányt. Most dolgozom új, hosszú távú pályájuk kiszámításán. Aztán valamennyit elindítjuk, olyan gyorsan, ahogy csak lehetséges... radar nélkül. - Vakon? - Mán, te is tudod, hogy a kilövéshez nem használok radart. A múltban figyeltem őket, de erre nincs szükségem; a radarnak semmi dolga a kilövéssel; az előzetes számítások szerint történik, a katapult pontos irányításával. így az egész muníciót kilőhetjük a katapultból lassú pályára, ami arra kényszeríti az admirálist, hogy inkább a radarokkal 363
Robert a. heinlein
foglalkozzon, mint a katapulttal; esetleg mindkettővel. Ezzel lekötjük. Talán annyira zavarba hozzuk, hogy közelebb merészkedik a pontosabb célzás érdekében, és ez lehetőséget teremt a fiúknak, hogy kiégessék a szemét. - Brody fiainak tetszeni fog. Már azoknak, akik józanok. - Más jutott az eszembe. - Mike, néztél ma tévét? - Ellenőrzőm, de azt nem mondanám, hogy figyelem. Miért? - Nézz bele! - Jól van, nézem. Miért? - A tévéhez egy erős távcsövet használnak, és vannak rajta kívüle mások is. Miért használnál radarokat a hajókkal szemben? Mike legalább két másodpercig hallgatott. - Mán, legjobb barátom, sosem gondoltál rá, hogy számítógépként vállalj munkát? - Gúnyolódsz? - Egyáltalán nem. Szégyenkezem. A Richardsonban levő műszerek... teleszkópok és mások... olyan tényezők, amelyeket sosem vettem számításba. El kell ismernem, ostoba voltam. Igen, igen, igen, da, da, da! Teleszkóppal fogom figyelni a hajókat, nem használok radart, csak a közvetlen ballisztikus elemek mérésekor. Más lehetőségek... nem tudom, mit mondjak, Mán, kivéve azt, hogy sosem jutott eszembe a teleszkóp használata. Mindig is radart használtam; egyszerűen eszembe se jutott... - Fogd már be a szád! - Komolyan gondolom, Mán. - Szoktam én bocsánatot kérni, amikor neked jut először az eszedbe valami? - Van ebben valami, ami ellenáll az elemzésnek - mondta vontatottan. - Ez az én szerepem a... - Eleget rágódtál. Ha jó az ötlet, akkor alkalmazd! Lehet, hogy újabb ötleteid támadnak tőle. Kapcsolj rá, és vágj bele! Még csak nemrég tartózkodtam Mike szobájában, amikor fölhívott a prof: - Főhadiszállás! Hallott valaki Davis hadseregtábornokról? - Itt vagyok, prof. A központi számítógépteremben.
A hold börtönében
364
- Idejönnél az igazgató irodájába? Döntéseket kell hozni, van egy csomó dolgunk. - Prof, én is dolgoztam. Most is dolgozom. - Ebben biztos vagyok. Elmagyaráztam a többieknek, hogy a ballisztikus számítógép programozása olyan kényes feladat ebben a hadműveletben, amit személyesen kell ellenőrizned. Mindazonáltal néhány kollégánk úgy érzi, hogy a hadügyminiszternek jelen kell lennie ezeken a megbeszéléseken. így hát, ha elérsz arra a pontra, ahol átadhatod a munkát az asszisztensednek... ha jól emlékszem, Mike a neve... kérlek... - Értem. Rendben, ott leszek. - Jól van, Manuel. Mike megszólalt: - Tizenhárom embert hallok a háttérben. Inkább fecsegés lesz az, Mán. - Értem. Jobb, ha fölmegyek, megnézem, mi baj. Nincs szükséged rám? - Mán, remélem, telefonközeiben maradsz! - Úgy lesz. A füledet tartsd az Igazgató irodáján! Beszólok, ha máshová megyek. Szia, haver! Az Igazgató irodájában találtam az egész kormányt, a szűkebb kabinetet és a miniszterhelyetteseket, és hamarosan megtudtam, hogy a gondot egy Howard Wright nevű pofa okozza. Összegányolták neki a „Művészeti, tudományos és szakértelmiségi minisztériumot”, szóval egy ilyen léggömbhámozdát. Ezzel koncot vetettünk Novylennek, mert a kormányban túlsúlyban voltak az L-Cityből való elvtársak. Wrightból így lett annak a kongresszusi csoportnak a vezetője, amely sok energiát fektetett a beszédbe, és keveset a cselekvésbe. A prof ki akarta szorítani, de ő időnként túlságosan finomnak bizonyult, márpedig vannak emberek, akik csak akkor beszélnek megfelelően, ha beszívták a vákuumot. A prof megkért, hogy tartsak beszámolót a kormánynak a hadi helyzetről. Amit én meg is tettem a magam módján. - Látom, itt van Finn. Mondja el nekünk, hogy állunk a telepeken! - Nielsen tábornok már megtette - jelezte Wright. - Semmi szükség az ismétlésre. Magát akarjuk hallani! 365
Robert a. heinlein
Erre pislogtam egyet. - Prof... bocsánat, goszpogyin elnök. Jól értem, a kormány a távollétemben meghallgatta a hadügyminiszteri jelentést? - Miért ne? - vágott közbe Wright. - Maga nem volt kéznél. A prof felfogta, mi az ábra. Láthatta, hogy túlságosan feszült vagyok. Három napja nem sokat aludtam, nem voltam ilyen fáradt azóta, hogy megjöttem a Földi Fertályról. - Nyugalom! - mondta derűsen. - Kulturális miniszter úr, kérem, nekem címezze a megjegyzéseit! Goszpogyin hadügyminiszter, hadd helyesbítsek! Az, ön minisztériumára vonatkozó beszámoló nem érkezett a kormányhoz az ön távollétében, hiszen az ön megérkezéséig nem is hívtunk öszsze kormányülést. Nielsen tábornok néhány nem hivatalos kérdésre válaszolt, nem hivatalosan. Talán nem kellett volna megtennie. Ha így véli, igyekszem jóvátenni a dolgot. - Azt hiszem, semmi baj nem történt. Finn, fél órája beszéltünk. Történt azóta valami új? - Semmi, Mannie. - Jól van. Úgy sejtem a Lunán kívüli helyzet érdekli önöket. Mivel figyelték, tudják, hogy az első bombázás jól sikerült. A támadás most is tart, húszpercenként mérünk csapást az űrvédelmi központjukra. Ez tizenhárom óráig folytatódik, huszonegy órakor lecsapunk Kínára, Indiára és néhány kisebb célpontra. Hajnali négy órakor Afrika és Európa következik, három óra szünet, majd Brazília és társai, három óra szünet, és minden kezdődik elölről. Hacsak valami miatt le nem állunk. De közben itt is jelentkezett probléma. Finn, ki kell ürítenünk Alsó-Tychót! - Egy pillanat! - emelte föl a kezét Wright. - Van néhány kérdésem. - A profhoz beszélt, nem hozzám. - Egy pillanat! A hadügyminiszter úr befejezte a mondanivalóját? Wyoh hátul ült. Épp csak összemosolyogtunk, mert a kormányban és a Kongresszusban tartózkodóak voltunk; így is morogtak, hogy egy családból két ember lehet benne a kormányban. Most megrázta a fejét, valamire figyelmeztetett. - Ami a bombázást illeti, ez minden - mondtam. - Ezzel kapcsolatban van kérdés?
A hold börtönében
366
- A bombázással kapcsolatban van kérdése, goszpogyin Wright? - Természetesen, elnök goszpogyin. - Fölállt, rám nézett. Amint tudja, én képviselem a Szabad Állam értelmiségi csoportjait, és nyugodtan elmondhatom, ezeknek a véleménye igen fontos a közösség számára. Úgy vélem, az a leglényegesebb, hogy... - Egy pillanat! - vágtam közbe. - Én azt gondoltam, hogy a novyleni nyolcas körzetet képviseli. - Elnök úr! Engedélyt adott rá, hogy kérdéseket tegyek föl? Vagy mégsem? - Maga nem kérdez, hanem beszédet tart. És én fáradt vagyok, szeretnék lefeküdni. - Mindnyájan fáradtak vagyunk, Manuel - mondta szelíden a prof. - Mindazonáltal igazad van. Képviselő úr, ön csupán a saját választókerületét képviseli. A kormány tagjaként azt a feladatot kapta, hogy bizonyos szakmákkal kapcsolatos teendőket lásson el. - Ebből ugyanaz következik. - Nem egészen. Kérem, tegye föl a kérdést! - Izé... jól van, fölteszem! Davis tábornagy tudatában van annak, hogy bombázási terve tökéletesen elhibázott, és sok ezer életet pusztított el céltalanul? És tudatában van annak, hogy ennek a köztársaságnak az értelmisége igen rossz szemmel nézi ezt? És vajon meg tudja-e magyarázni, hogy ezt az elhamarkodott... igen, elhamarkodott!... bombázást miért rendelte el előzetes tanácskozás nélkül? És most kész-e megváltoztatni terveit, vagy vakon halad tovább előre? Vajon igaz-e a vád, hogy a nukleáris tölteteket lőttünk ki, márpedig ez minden civilizált nemzet szemében törvénytelen cselekedet? És vajon hogyan várhatja, hogy a Luna Szabad Államot valaha is beveszik a civilizált nemzetek tanácsába, ilyen cselekmények után? Az órára néztem. Másfél órája csapódtak be az első lövedékek. - Prof, meg tudja magyarázni nekem, hogy mi ez az egész? - kérdeztem. - Sajnálom, Manuel - mondta gyengéden. - Az volt a szándékom... és ezt kellett volna tennem..., hogy az ülés előtt összefoglalom az eseményeket. De úgy tűnt, hogy ezt el 367
Robert a. heinlein
szeretnéd kerülni és... nos, nem tettem meg. A miniszter úr olyan hírekre utal, amelyek közvetlenül az előtt terjedtek el, hogy felhívtalak volna. A Reuters jelentette Torontóból. Ha a felvétel valódi... ha..., akkor a figyelmeztetésünk ellenére sok ezer bámészkodó gyűlt össze a célpontban. Valószínűleg voltak veszteségek. Hogy mennyi, azt nem tudjuk. - Értem. És nekem mit kéne tennem? Fogjam kézen mindegyiket, és vezessem arrébb? Figyelmeztettük őket! Wright félbeszakított: - Az értelmiség úgy érzi, hogy az alapvető humanitárius megfontolások kötelezővé teszik... - Idefigyeljen, seggfej! - vágtam közbe. - Talán hallotta, amikor az elnök úr azt mondta, hogy a hírek csak most érkeztek. Akkor honnan tudja, hogy bárkinek is mi a véleménye? Elvörösödött. - Elnök goszpogyin! Ez személyeskedés! - Ne szidalmazd a miniszter urat, Manuel! - Nem fogom, ha ő sem teszi. Csak ő bonyolultabb kifejezéseket használ. Mi ez a hülyeség az atombombával? Egyetlen bombánk sincs, és ezt mindnyájan tudják. A prof meghökkent. - Ezen én is csodálkoztam. Valami álhír lehet. De az is meglepett, hogy amit a tévében láttam, az kétségtelenül atomrobbanásra emlékeztetett. - Ó! - Wrighthoz fordultam. - Azt mondták már magának az okos barátai, mi történik, ha többmilliárd kalória energia szabadul föl egy töredékmásodperc alatt ugyanazon a ponton? Milyen hőmérséklet keletkezik? Milyen sugárzás? - Akkor hát elismeri, hogy atomfegyvert használtak! - Ó, Bog! - A fejembe belehasított a fájdalom. - Semmi effélét nem mondtam! Ha jó keményen rácsap valamire, szikrák pattognak. Elemi fizika, amit az értelmiségen kívül mindenki ismer. Mi csupán a legnagyobb szikrákat csiholtuk, amire valaha képes volt az ember. Nagy villanás volt. Forróság, fény, ibolyántúli sugárzás. Talán még röntgensugárzás is keletkezett, ezt nem tudom megmondani. Azt kétlem, hogy gammasugárzás lett volna. Alfa és béta talán. Hirtelen nagy mennyiségű mechanikai energia szabadult föl. Na de atomenergia! Ostobaság!
A hold börtönében
368
- Ez válasz a kérdésére, miniszter úr? - kérdezte a prof. - Ez mindössze újabb kérdéseket vet föl. Például ez a bombázás messze meghaladta azt, amire a kormány felhatalmazást adott. Látta a megrendült arcokat, amikor azok a szörnyű fények megjelentek a képernyőn. A hadügyminiszter mégis azt mondja, hogy most is tart, minden húsz percben becsapódik egy lövedék. Azt hiszem... Az órámra néztem. - Újabb csapás érte a Cheyenne-hegységet. - Hallotta ezt? - kérdezte Wright. - Hallotta? Még dicsekszik is. Elnök goszpogyin, ezt a mészárlást le kell állítani! - Seggf... - kezdtem. - Miniszter úr, azt akarja mondani, hogy az űrvédelmi főhadiszállás nem katonai célpont? Egyáltalán melyik oldalon áll maga? A Limáén? Vagy az Sz. N.-én? - Manuel! - Belefáradtam ebbe az ostobaságba! Ha azt mondják, tegyek meg valamit, megteszem. Vakarják le rólam ezt a seggfejet! Döbbent csönd lett, aztán valaki halkan megszólalt: - Javasolhatok valamit? A prof körülnézett. - Ha valakinek van javaslata, amivel ezt a nézeteltérést el lehet simítani, én leszek a legboldogabb, ha meghallgathatom. - Láthatólag nincsenek túl jó adataink arról, mi a hatása ezeknek a bombáknak. Nekem úgy tűnik, ritkítani kellene ezen a húszperces beosztáson. Érjen oda, mondjuk egy a következő órában... aztán hagyjunk ki két órát, hogy több hírt kaphassunk. Aztán esetleg huszonnégy órával elhalasztjuk a támadást Nagy-Kína ellen. Szinte mindenki bólogatott, és mormoltak: - Ésszerű ötlet! Da. Ne siessük el a dolgokat! - Manuel! - fordult felém a prof. Elébe vágtam: - Prof, maga tudja a választ. Ne is folytassa! Hirtelen megszólalt Wyoh. - Mannie, magyarázd el! Én is szeretném hallani. Összeszedtem magamat. 369
Robert a. heinlein
- Az ok egyszerűen a gravitáció törvénye. A számítógépet kellene felhasználnom, hogy pontos választ adjak, de a következő fél tucat lövedék mindenképpen becsapódik. Legföljebb annyit tehetünk, hogy megváltoztatjuk a célpontot... és talán éppen egy várost találunk el figyelmeztetés nélkül. Nem küldhetjük őket az óceánba, ehhez már késő; a Cheyenne-hegység ezernégyszáz kilométerre van a kontinens belsejében. Ami a becsapódások egy órára történő széthúzását illeti, az ostobaság. Ezeket a tartályokat nem lehet csak úgy elindítani és megállítani; ezek zuhanó sziklák. Valahova be fog csapódni húszpercenként. Eltalálhatják a Cheyenne-hegységet, ahol nem sok élet maradhatott mostanra, vagy becsapódhatnak máshova, ahol embereket ölnek. Éppilyen ostobaság az a javaslat, hogy késleltessük huszonnégy órával a Nagy-Kínát érő csapást. Még egy ideig el lehet téríteni a lövedékeket Kína felől. De lelassítani nem lehet. Ha eltérítjük, akkor elpocsékoljuk őket; és mindenki, aki úgy képzeli, hogy vannak fölösleges acéltartályaink, jobban teszi, ha elmegy a katapulthoz, és megnézi. A prof megtörölte a homlokát. - Azt hiszem, minden kérdésre megkaptuk a választ, legalábbis én kielégítőnek találtam a magyarázatot. - Én viszont nem, uram! - Üljön le, goszpogyin Wright! Kénytelen vagyok emlékeztetni rá, hogy az ön minisztériuma nem tartozik a haditanácshoz. Ila nincs több kérdés... remélem, nincs..., akkor elnapolom az ülést. Mindnyájunknak pihenésre van szüksége. Akkor tehát... - Prof! - Igen, Manuel? - Nem hagyta, hogy befejezzem a jelentést. Holnap késő este vagy vasárnap reggel elkapnak minket. - Hogyan, Manuel? - Bombázással. Invázió is elképzelhető. Két cirkáló tart errefelé. Ez fölkeltette a figyelmet. A prof fáradtan mondta: - A kormánytanácsot elnapolom. A haditanács marad. - Egy pillanat! - mondtam. - Prof, amikor elfoglaltuk a hivatalunkat, kapott tőlünk dátum nélküli lemondó leveleket.
A hold börtönében
370
- Így van. Mindazonáltal remélem, hogy sosem fogom felhasználni egyiket sem. - Pedig lehet, hogy az egyiket mégis fel kell. - Manuel, ez fenyegetés? - Nevezze, ahogy akarja! - Wrightra mutattam. - Vagy az a seggfej megy, vagy én! - Manuel, alvásra van szükséged! Igyekeztem visszafojtani a könnyeimet. - Persze, hogy arra van szükségem. Es aludni is fogok. Most rögtön! Keresek egy priccset itt, a Központban, és alszom egy keveset. Úgy tíz órát. Aztán, ha még mindig hadügyminiszter vagyok, akkor ébressz föl! Máskülönben hagyjál aludni! Mostanra mindenki döbbenten nézett rám. Wyoh odajött mellém. Nem mondott semmit, csak megfogta a karomat. - Kérem, mindenki távozzék a haditanács és goszpogyin Wright kivételével! - rendelkezett a prof. Megvárta, amíg mindenki kimegy. Aztán azt mondta: - Manuel, nem fogadhatom el a lemondásodat! És azt sem hagyhatom, hogy belehajszolj bármilyen elsietett akcióba goszpogyin Wrighttal kapcsolatban most, hogy mindnyájan fáradtak és feszültek vagyunk. Jobb, ha kölcsönösen elnézést kértek egymástól, elismerve, hogy a másik túlságosan is ideges. - Éhe! - Finnhez fordultam. - Ez harcolt? - mutattam Wrigthra. - Mi? A fenébe, dehogy! Legalábbis az én embereim között nem. Mi a helyzet, Wright? Harcolt, amikor megtámadtak minket? Wright kimérten válaszolt: - Nem volt rá alkalmam. Mire tudomást szereztem a dologról, már mindennek vége volt. De a bátorságom és a hűségem nem kérdéses. Ragaszkodni fogok hozzá... - Ó, fogja már be! - mondtam. - Ha párbajt akar, az első pillanatban készen állok rá, amint nem leszek elfoglalt. Prof, mivel nem a harctól feszült, ami magyarázat lehetne a feszültségre, nem fogok bocsánatot kérni egy seggfejtől azért, mert seggfej. Úgy tűnik, nem érti a dolgot. Hagyja, hogy ez a seggfej a véremet szívja, és meg sem próbálja leállítani! így hát vagy ő mond le, vagy én! 371
Robert a. heinlein
- Csatlakozom, prof - mondta hirtelen Finn. - Vagy ezt a tetűt mondatod le, vagy mi megyünk! - Wrightra nézett. - Ami a párbajt illeti, haver, először velem kell megküzdened! Neked két karod van, Mannie-nak pedig csak egy. - Ezzel szemben nincs szükségem két karra. De azért kösz, Finn! Wyoh sírt. Éreztem, noha nem hallottam. Prof nagyon szomorúan nézett rá. - Wyoming? - S-sajnálom prof! Én is lemondok. Csak „Clayton” Watenabe, Brody bíró, Wolfgang, Stu és Sheenie maradt, maroknyi ember, aki számított - a haditanács. A prof rájuk nézett; láttam, hogy együtt éreznek velem, noha Wolfgangnak nem lehetett könnyű; ő a proffal dolgozott, nem velem. A prof rám nézett, és halkan mondta: - Manuel, ez kétélű. Te most arra kényszerítesz engem, hogy lemondjak. - Körülnézett. - Jó éjt, elvtársak! Vagy inkább „jó reggelt”. Elmegyek, hogy kiélvezzem a régen megérdemelt pihenést. - Kisietett, vissza se nézett. Wright már nem volt ott. Nem vettem észre, mikor távozott. - Mi van ezekkel a cirkálókkal, Mannie? - kérdezte Finn. Mély lélegzetet vettem. - Szombat délutánig semmi. De ki kell ürítenetek AlsóTychót! Most nem bírok többet beszélni. Kész vagyok. Megegyeztünk, hogy pontosan huszonegy órakor ismét találkozunk, aztán hagytam, hogy Wyoh elvezessen. Gondolom, ő fektetett le, de nem emlékszem rá.
A hold börtönében
372
27
A
PROF OTT VOLT, amikor pénteken, pontosan huszonegy órakor találkoztam Finn-nel az Igazgató irodájában. Kilenc órát aludtam, megfürödtem, megettem a reggelit, amelyet Wyoh hozott valahonnan, és beszéltem Mike-kal. Minden a terv szerint zajlott, a hajók nem változtatták meg ballisztikus pályájukat, Nagy-Kina bombázása volt soron. Éppen időben értem be az irodába, hogy lássam a tévében a becsapódást, minden rendben ment, gyakorlatilag véget ért huszonegy órára, és a prof is munkához látott. Nem beszélt Wrightról vagy a lemondásról. Soha többé nem láttam Wrightot. Úgy értem, én nem láttam többé. Nem is érdeklődtem felőle. A prof nem említette a vitát, így én sem. Átvettük a híreket és a taktikai helyzetet. Wright nem tévedett, amikor azt mondta, hogy „sok ezer élet” pusztult el; a Földi Fertály újságjai tele voltak vele. Hogy hányan vesztek oda, azt sosem tudtuk meg; ha egy ember a zéró ponton áll és sok tonna szikla zuhan rá, abból nem sok marad. Csak azokat tudták összeszámolni, akik arrébb álltak, és a robbanás ölte meg őket. Ötvenezerről beszéltek Észak-Amerikában. Sosem fogom megérteni az embereket! Három napon át figyelmeztettük őket - azt sem lehet mondani, hogy nem értesültek róla; éppen azért mentek oda. Hogy megnézzék! Hogy nevessenek az ostobaságunkon! Hogy valami „szuvenírt” szerezzenek! Egész családok mentek az övezetbe, némelyek még piknikkosarat is vittek. Piknikkosarat! Bozse moj! És most azok, akik életben maradtak, a fejünket követelték az „esztelen mészárlás” miatt. Da. Egy szó sem esett arról, hogy négy napja ők támadtak meg és bombáztak (nukleáris bombával!) - de nagyon fájt nekik a mi „előre 373 Robert a. heinlein
megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságunk”. A Great New York Times azt követelte, hogy az egész lunai „lázadó” kormányt hozzák a Földi Fertályra, és nyilvánosan végezzék ki. „Ez jellemzően olyan eset, amikor a nyilvános kivégzés humánus tilalmát felülírja az emberiség ennél fontosabb érdeke.” Igyekeztem nem gondolni erre, ahogy arra is kényszerítettem magam, hogy ne gondoljak túl sokszor Ludmillára. A kis Millánál nem volt piknikkosár. Ő nem bámészkodott, hogy valami izgalmasat lásson. Alsó-Tychón probléma volt a légnyomással. Ha azok a hajók megbombázzák a telepeket - és a Földi Fertály újságjai pontosan ezt követelték - Alsó-Tycho nem fogja kibírni; a tető túlságosan vékony. A hidrogénbomba összedönt minden szintet; a zsilipkapukat nem hidrogénbomba ellen építették. (Még mindig nem értem az embereket. A Terrán szigorúan tilos hidrogénbombát bevetni emberek ellen, éppen azért jött létre az Sz. N. Mégis hangosan kiabáltak, hogy az Sz. N. dobjon atombombát ránk.) Bár a holdlakókat sem értem. Finn a milíciával üzenetet küldött, hogy Alsó-Tychót ki kell üríteni; a prof is megismételte ugyanezt a tévében. Nem jelentett problémát; Alsó-Tycho elég kicsi ahhoz, hogy Novylen és L-City befogadja és élelmezze lakóit. Elég kapszulát küldünk, hogy húsz óra alatt bent legyenek Novylenben, ahonnan a menekültek felét továbbvisszük L-Citybe. Nagy munka, de meg lehet oldani. Ó, lesznek kisebb problémák: a telep levegőjét evakuálás közben össze kell sűríteni, evakuálás után ki kell vonni, hogy minimálisra csökkentsük a veszteséget; kellő időben kellő mennyiségű élelmet kell szállítani a helyszínre; keszonokat kell nyitni a legalsó mezőgazdasági alagutakban és így tovább. Csupa olyan munka, amelyeket meg tudunk oldani, és a sztiljagi, a milícia és a karbantartók vannak olyan szervezettek, hogy végre is tudják hajtani. Nekiláttak a kiürítésnek? Szó sincs róla! A felsorakozó kapszulák betöltötték Alsó-Tycho állomását. Nem küldhettünk többet, amíg néhány el nem távozik. És nem mozdultak.
A hold börtönében
374
- Mannie - mondta Finn nem hinném, hogy el akarnak menni. - A fenébe! - morogtam. - Menniük kell! Mire észrevesszük, hogy egy rakéta célba vette Alsó-Tychót, késő lesz. Vannak embereid, hogy rákényszerítsd őket. Gyömöszöljék bele a kapszulákba azokat, akik nem akarnak jönni! Finn, a fiaid kényszerítsék őket! A prof a fejét rázta. - Nem, Manuel! - Prof, túlzásba viszi „erőszakmentes” eszméit! mondtam dühösen. - Tudja, hogy fel fognak lázadni. - Akkor fellázadnak. De akkor is rábeszéléssel kell meggyőznünk őket, nem erővel. Most pedig tekintsük át a terveinket! Nem volt valami sok tervünk, de igyekeztünk mindent megtenni, amit tehettünk. Mindenkit figyelmeztettünk, hogy bombázás és/vagy támadás várható. Minden telepre állandó őrséget szerveztünk, amely akkor lép szolgálatba, amikor a cirkálók elérik a Luna sötét oldalát, a Túlsó Fertályt, nehogy ismét lerohanjanak. Minden telepen a maximálisra emeltük a légnyomást, és készültségbe helyeztük a szkafandereket. Minden katonai és félkatonai egységnek kék riadó volt szombat tizenhat órától, s vörös riadó, ha kilövik a rakétákat vagy a hajók manőverezni kezdenek. Brody biztatta a tüzéreit, menjenek be a városba, és igyák le magukat vagy csináljanak, amit akarnak, és szombaton pontosan tizenöt órára térjenek vissza. Ez a prof ötlete volt. Finn a fele állományt vissza akarta tartani, a prof azt mondta, nem, jobban fogják bírni a hosszú szolgálatot, ha előbb lazítanak, és mulatnak egyet. Egyetértettem vele. Ami a Terra bombázását illeti, nem változtattunk a terveken. Indiából aggodalmas válaszok érkeztek, Nagy-Kínából viszont semmi. Pedig Indiának igazán nem volt oka sírni. Náluk nem használtuk a hálózatot, mert túlságosan sűrűn lakott a területük: maradt pár pont a Thar sivatagban és néhány hegycsúcson. A célpontok többsége a parti vizekben volt, a kikötőknél. De magasabb csúcsokat kellett volna célba vennünk, vagy kevesebb figyelmeztetést küldeni, mert néhány szent ember nyomában számtalan zarándok kapaszkodott föl a célba vett 375
Robert a. heinlein
csúcsokra, hogy pusztán szellemi erővel visszatartsák csapásunkat. Így hát ismét gyilkosok lettünk. Mellesleg a lövedékeink milliónyi halat öltek meg és számos halászt is, mivel a halászok és más tengeri emberek nem hallgattak a figyelmeztetésre. Az indiai kormány dühöngött a halak és a halászok miatt, ám az élet szentségének alapelve ránk már nem vonatkozott. A fejünket követelték. Afrika és Európa értelmesebben, bár eltérően reagált. Afrikában az élet sosem volt szent, és azokat, akik elmentek megbámulni célpontjainkat, nem nagyon siratták. Európának egy napja volt, hogy megtanulja, oda csapunk le, ahová mondjuk. Igen, voltak halottak, elsősorban fafejű tengerészkapitányok, de nem ostoba tömegek, mint Indiában és Észak-Amerikában. Kisebb veszteségek előfordultak Brazíliában és Dél-Amerika egyes részein. Ezután ismét Észak-Amerika következett - ’76 október 17-én, 9 óra 50 perc 28 másodperckor. Mike a saját időnk szerint tíz órára időzített, amikor a Luna pontosan egy napot tett meg a pályáján, és a Terra forgása miatt Észak-Amerika felénk nézett. Az ő keleti partjukon hajnali öt volt, a nyugatin éjszaka kettő. Szombaton, korán reggel elkezdődött a vita, hogy mi legyen ezekkel a célpontokkal. A prof nem hívta össze a haditanácsot, az mégis összegyűlt, „Clayton” Watenabe kivételével, aki visszatért Kongville-be, hogy átvegye a védelem irányítását. Ott volt a prof, jómagam, Finn, Wyoh, Brody bíró, Wolfgang, Stu, Terence Sheehan, ami nyolc eltérő véleményt jelentett. Apróinak igaza volt; háromnál több ember nem képes döntést hozni. Hat véleményt is mondhattam volna, mert Wyoh ki se nyitotta a száját, a prof úgyszintén hallgatott; ő a vitát irányította. Mások viszont olyan hangosak voltak, mintha tizennyolcán lettek volna. Stu-t nem érdekelte, hová csapunk le, feltéve, ha a New York-i tőzsde kinyit hétfőn reggel. - Csütörtökön tizennyolcféle fedezetlen ügyletünk volt. Ha ez a nemzet nem megy csődbe, mielőtt kinőne a gyermekkorból, és a vásárlásaim nem fedezik ezeket az ügyleteket, jobb, ha elintézzük őket. Mondd meg nekik, Wolf; értesd meg velük!
A hold börtönében
376
Brody a katapultot akarta felhasználni, hogy kilője a parkolópályára állt hajókat. A bíró semmit sem tudott a ballisztikáról - egyszerűen csak jelezni akarta, hogy fúrómesterei veszélyes helyen vannak. Nem vitatkoztam vele, mivel a megmaradt lövedékek zöme már lassú pályán haladt, a maradék is hamar követi őket - és nem gondoltam, hogy a régi katapult még sokáig húzná. Sheenie úgy gondolta, okos dolog lenne hangsúlyozni, hogy a hálózat egyik pontját áttoltuk az Észak-Amerikai Direktorátus székházára. - Ismerem az amerikaiakat, valaha én is az voltam, amíg nem deportáltak. Irtóra bánják, hogy átengedték az irányítást az Sz. N.-nek. Üssük ki ezeket a bürokratákat, és a mi oldalunkra állnak! Stu felháborodására Wolfgang Korszakov úgy gondolta, hogy a spekuláció szempontjából jobb, ha minden tőzsdét bezárnak, amíg véget nem ér az ellenségeskedés. Finn kenyértörésre akarta vinni a dolgot. Figyelmeztetni őket, hogy vigyék a hajóikat az egünkről, aztán, ha nem teszik meg, amúgy istenigazából oda kell vágni! - Sheenie-nek nincs igaza az amerikaiakkal kapcsolatban. Én is ismerem őket. Észak-Amerika az Sz. N. kemény magja, ők irányítják. Már úgyis gyilkosoknak szidnak minket, úgyhogy most kell odavágnunk! Keményen! Csapjunk oda az amerikai városoknak, a maradékkal már elbírunk! Kiosontam, beszéltem Mike-kal, jegyzeteket készítettem. Visszamentem; még mindig vitatkoztak. A prof fölpillantott, amikor leültem. - Tábornok úr, még nem fejtetted ki a véleményedet. - Prof, nem hagyhatnánk ezt a „tábornok” marhaságot? - kérdeztem. - A gyerekek ágyban vannak, most már beszélhetünk nyíltan. - Ahogy kívánod, Manuel! - Azt vártam, hogy legyen valamilyen egyezség. Nem volt. - Nem értem, miért fontos az én véleményem - kezdtem. Én csak egy küldönc vagyok, azért ülök itt, mert tudom, hogyan kell beprogramozni a ballisztikus számítógépeket. Miközben ezt mondtam, egyenesen Wolfgangra néztem, aki igazán kiváló elvtárs, de csúnya szájú értelmiségi. Én csak 377
Robert a. heinlein
egy technikus vagyok, aki nem sokat konyít a nyelvtanhoz, miközben Wolf valami elegáns oxfordi iskolában végzett, mielőtt deportálták. Elfogadta a prof véleményét, de másét ritkán. Stu-ét, da - de hát Stu-nak is flancos bizonyítványai voltak. Wolf kényelmetlenül fészkelődött. - Ó, eredj már, Mannie, hát persze, hogy meg akarjuk hallgatni a véleményedet! - Nincs sok mondanivalóm. A bombázási tervet gondosan kidolgoztuk; mindenkinek volt rá módja, hogy megbírálja. Nem látok semmiféle okot, amely miatt meg kéne változtatni. - Manuel, a kedvünkért ismét összefoglalnád ÉszakAmerika második bombázását? - kérdezte a prof. - Jól van! A második csapás célja az, hogy az északamerikaiak elhasználják elfogó rakétáikat. Minden lövedék nagyvárosokra irányul... vagyis a célba vett terület nagyvárosok közelében van. Amit mi közlünk is, röviddel azelőtt, hogy célba találnánk... mennyivel előbb, Sheenie? - Máris mondjuk. De még változtathatunk a célponton. És meg is kellene tennünk! - Meglehet. A propaganda nem az én dolgom. A legtöbb esetben elég közel célzunk ahhoz, hogy rákényszerítsük őket az elfogó rakéták használatára, és ez esetben vízi célpontokat kell használnunk, ami elég baj. Megöljük a halakat és mindenkit, aki odakint van a vízen, ráadásul komoly helyi viharokat okozunk, és kárt teszünk a partban. Az órára pillantottam, és láttam, hogy húznom kell az időt. - Seattle kap egyet Puget Soundba. San Francisco elveszíti a két kedvenc hídját. Los Angeles kap egyet Long Beach és Catalina közé, meg egy másikat néhány kilométerrel arrébb, a parton. Mexikóváros a szárazföldön van, így hát a Popocatepetl csúcsára kap egyet, ahol mindenki láthatja. Salt Laké City a tóba kapja a lövedéket. Denver kimarad; ők láthatják, mi történik Colorado Springsben. Ismét lecsapunk a Cheyenne-hegységre, és addig folytatjuk a bombázását, amíg látjuk. Saint Louis-ban és Kansas Cityben a folyókat vesszük célba, New Orleansnál szintúgy... a várost valószínűleg elönti a víz. A Nagy Tavak városai sem maradnak ki. Felolvassam?
A hold börtönében
378
- Talán később - felelte a prof. - Folytasd! - Bostonnak az egyik kikötőjét vettük célba, New York a Long Island-i öbölbe kapja, és még egyet félúton a két legnagyobb híd közé. Úgy vélem, ez lerombolja mindkettőt, de megígértük, hogy a hidakra nem dobunk bombát. A keleti parton kezelésbe vesszük a Delaware-öböl két városát, aztán kettőt a Chesapeake-öbölben, az egyik roppant történelmi és érzelmi fontossággal bír. Délebbre még három nagyvárost kínálunk meg tengeri találattal. A szárazföldön megcélozzuk Cincinnati, Birmingham, Chattanooga, Oklahoma városát, valamennyinél folyóba vagy hegycsúcsra megy a lövedék. Na igen, és Dallas... szétromboljuk a dallasi űrrepülőteret, ott elkaphatunk néhány hajót; amikor utoljára figyeltem, hat volt ott. Nem ölünk embert, hacsak nem ragaszkodnak ahhoz, hogy a célpont közelében tartózkodjanak. Dallas tökéletesen megfelel a bombázáshoz, az űrrepülőtér nagy, lapos és üres, mégis tízmillió ember látja, ahogy eltaláljuk. - Ha eltaláljátok - jegyezte meg Sheenie. - Amikor, és nem „ha”. Egy óra múlva minden lövedéket követ egy másik. Ha egyik sem találna, vannak lövedékeink, amelyeket eltéríthettünk. Például könnyű célpontot változtatni a Delaware-Chesapeake csoportban. Ugyanez a helyzet a Nagy Tavaknál. Ám Dallasnak megvan a védelme, méghozzá erős, amire számítottunk is. A tartalékok kifogynak körülbelül hat óra alatt, ameddig láthatjuk ÉszakAmerikát, és az utolsó tartalék lövedékeinket bárhova belőhetjük... minél messzebb jár egy lövedék, annál messzebbre téríthetjük el. - Ezt én nem értem - mondta Brody. - Minden a vektorokon múlik, bíró úr. Az irányító rakéta nagy sebességnél elfordítja egy másik irányvektor felé. Minél tovább halad az új irányba, annál távolabb kerül attól a ponttól, amelyet eredetileg célba vettünk. Ha három órával a becsapódás előtt indítjuk be az irányító rakétát, háromszor messzebbre kerül a lövedék az eredeti céltól, mintha csak egy órával korábban módosítanánk a pályáját. Mindez nem ilyen egyszerű, de a számítógépünk ki tudja számolni, ha elég időt adnak neki. - Mennyi idő elég? - kérdezte Wolfgang. Szándékosan félreértettem. 379
Robert a. heinlein
- Ilyesfajta problémát egy számítógép képes csaknem azonnal megoldani, ahogy beprogramozom. De az ilyen döntéseket előre beletáplálták. Vegyük az A, B, C és D célcsoportot! Ha úgy alakul, hogy hármat nem tudtál eltalálni az első és második sorozattal, az egészet átállítod egy másodlagos célcsoportra. Az első csoport tartalék lövéseit átirányítod, miközben másfajta támogatást adsz neki, hogy kiválaszthassa a három célpontot, miközben másodlagos támogatást biztosítasz ennek a csoportnak, hogy használja fel a kettes csoportra, miközben az Alfa-szupercsoport harmadik támogatását átirányítod... - Lassíts! - mondta Wolfgang. - Nem vagyok számítógép. Csak azt akartam tudni, hogy mennyi időnk van, hogy mindezt végiggondoljuk. - Ó! - Látványosan tanulmányoztam az órámat. - Most éppen... három perc, ötvennyolc másodperc maradt a Kansas City felé tartó lövedék pályájának megváltoztatásához. A megváltoztatott program megvan, és a legjobb asszisztensem... egy Mike nevű fickó... készenlétben áll. Felhívjam? - Az Isten szerelmére, Mán! Töröld! - kiáltotta Sheenie. - Mi a nyavalya! - mondta Finn. - Mi a bajod, Terence? Inadba szállt a bátorságod? - Kérem! Elvtársak! - szólalt meg a prof. - Nézzétek, én a parancsokat az államfőtől kapom, azaz a proftól! - mondtam. - Ha a véleményetekre kíváncsi, meg fogja kérdezni. Semmi szükség egymással kiabálni. - Ismét az órámra néztem. - Két és fél perc van. Más célpontokra természetesen más határidő vonatkozik; Kansas City van legmesszebb a mélyvíztől. De a Nagy Tavaknál néhány város máris messze van attól, hogy az óceánba térítsük el a lövedéket. A Felső-tó még a legjobb megoldás. Salt Laké Citynek talán még egy perce van. Aztán összecsúsznak a célpontok. - Vártam. - Név szerinti szavazás - mondta a Prof. - Arról, hogy folytatódjon-e a program. Nielsen tábornok? - Da! - Goszpozsa Davis? Wyoh visszafojtotta a lélegzetét.
A hold börtönében
380
- Da! - Brody bíró? - Igen, természetesen. Szükség van rá. - Wolfgang? - Igen. - LaJoie gróf? - Da. - Goszpogyin Sheehan? - El fogod veszíteni a fogadást! De én nem ellenzem. Egyhangúan megszavaztuk. - Egy pillanat. Manuel? - Magán múlik prof; mindig is magán múlt. A szavazás ostobaság. - Tudatában vagyok, hogy rajtam múlik, goszpogyin miniszter. Folytassátok a bombázást a tervek szerint!
A második sortűzzel szinte valamennyi célpontot sikerült eltalálnunk, noha Mexikóváros kivételével valamennyit védték. Valószínűnek tűnt (98,3 százalék Mike későbbi számításai szerint), hogy az elfogó rakéták a megfelelő távolságban robbantak föl, de rosszul számították ki a tömör sziklahengerek sebezhetőségét. Csak hármat semmisítettek meg; a többit eltérítették az útjából, és így több kárt okoztak, mintha nem lőtték volna ki a rakétákat. New York kemény dió volt, Dallas még keményebb. Talán a helyi elhárításból eredt a különbség, mivel valószínűtlennek tűnt, hogy a Cheyenne-hegységben még működjön a támaszpont. Talán nem pusztítottuk el a járataikat a földben (nem tudtuk, milyen mélyen vannak), de lefogadom, hogy sem az emberek, sem a számítógépek nem voltak harcképesek többé. Dallas felrobbantotta vagy félrelökte az első öt sziklát, így azt mondtam Mike-nak, vonjon el a Cheyenne-hegységből mindent, amit lehet, és ajándékozza Dallasnak... ezt két sorozattal később tudta megtenni, mert a két célpont kevesebb mint ezer kilométerre van egymástól. Dallas védelme a következő sortűznél roppant össze. Mike három további lövedéket küldött az űrhajós támaszpontra (amely már több találatot kapott), aztán 381
Robert a. heinlein
visszatért a Cheyenne-hegységbe. Még akkor is a szétvert hegységet püfölte, amikor Amerika elfordult és eltűnt a földgömb domborulata mögött. Mike-kal maradtam az egész bombázás alatt, mert tudtam, hogy ez lesz a legkeményebb menet. Amikor szünetet tartott Nagy-Kína elpáholásáig, Mike elgondolkodva megjegyezte: - Mán, nem hinném, hogy még egyszer meg kéne soroznunk azt a hegységet. - Miért nem, Mike? - Mert nem létezik többé. - Eltérítheted a tartalék lövedékeket. Mikor kell döntened? - Átirányíthatom őket Albuquerque-re és Omahára, de legjobb lenne most, holnap sok lesz a dolgunk. Mán, legjobb barátom, távoznod kéne! - Untatlak, cimbora? - A következő néhány órában lőheti ki az első hajó a rakétáit. Amikor ez megtörténik, át akarom adni a ballisztikus ellenőrzést a Kis Dávid Parittyájának... és amikor ezt megteszem, akkor neked a Maré Undarumnál kell lenned! - Mi aggaszt, Mike? - Az a srác pontos, Mán. De ostoba. Azt akarom, hogy ellenőrizd! Lehet, hogy sietve kell döntéseket hozni, és nincs más, aki képes megfelelően programozni. Ott kell lenned! - Jól van, ha te mondod, Mike. De ha gyorsan kell programozni, akkor mégiscsak fel kell hívnom téged. - A számítógépek leggyengébb pontja az a tény, hogy az embernek hosszú idő, esetleg több óra kell egy olyan program elkészítéséhez, amelyhez egy gépnek mindössze néhány milliszekundumra van szüksége. Mike legnagyobb erénye, hogy képes magát programozni. Gyorsan. Elég elmagyarázni a problémát, és máris elkészíti hozzá a programot. Ugyanilyen gyorsan készít programot „idióta fia” számára, mérhetetlenül gyorsabban, mint ahogy arra egy ember képes lenne. - De Mán, azért akarom, hogy ott legyél, mert esetleg nem tudsz engem fölhívni; elvághatják a vonalakat! Így hát készítettem egy sor lehetséges programot Junior számára, amelyek a segítségedre lehetnek. - Jól van, nyomtasd ki őket! Beszélnem kell a proffal!
A hold börtönében
382
Kapcsolta a profot; megbizonyosodtam róla, hogy egyedül van, aztán elmagyaráztam, mit akar Mike. Azt gondoltam, tiltakozni fog - reméltem, hogy ragaszkodik az elérhetőségemhez a bombázás/támadás/akármi alatt. De ő azt mondta: - Manuel, életfontosságú, hogy odamenj! Haboztam, közöljem-e veled. Megbeszélted az esélyeket Mike-kal? - Nyet. - Én megtettem. Hogy ne szépítsem, amennyiben Luna City elpusztul, és én meghalok az egész kormánnyal egyetemben, ha Mike radarszemeit megvakítják, és őt magát elvágják az új katapulttól... mindez megtörténhet egy súlyos bombázásnál..., ha mindez egyszerre megtörténik, Mike még mindig ad a Limának egy esélyt, amennyiben a Kis Dávid Parittyája működőképes marad, és te ott vagy, hogy működtesd. - Da, főnök! ’Genis, gazda! Maga és Mike vannak olyan rohadtak, hogy ki akarják sajátítani a mulatságot. Hát jó! - Nagyon helyes, Manuel! Még egy órát töltöttem Mike-kal, aki méterszám nyomtatta ki a másik számítógépre szabott programokat. Olyan munka volt, amely nekem hat hónapba telt volna, ha egyáltalán képes lettem volna figyelembe venni valamennyi lehetőséget. Jelzéseket és jegyzeteket fűzött a szöveghez, olyan borzalmakat, amelyeket alig merek kimondani. Tegyük föl, amennyiben a körülmények miatt szükségesnek tűnik (mondjuk) Párizs elpusztítása, a program meghatározta, hogyan - mármint hogy Junior milyen lövedéket és milyen pályára irányítson ahhoz, hogy eltalálja ezt a célpontot. Vagy bármelyiket. Éppen ezt a végtelen dokumentumot olvastam - nem program volt, hanem leírás a programtervekhez -, amikor felhívott Wyoh. - Mannie, drágám, a prof azt mondta, hogy a Maré Undarumba mész. - Igen. Fel is akartalak hívni. - Jól van. Becsomagolok mindkettőnknek, és találkozunk a Keleti Metrópályaudvaron. Mikorra tudsz odaérni? - Mindkettőnknek? Te is jössz? - A prof nem mondta? 383
Robert a. heinlein
- Nem. - Hirtelen földerült a kedvem. - Bűntudatom volt miatta, drágám. Veled akartam menni, de nem volt rá okom. Végtére is semmi hasznom egy számítógép mellett, itt viszont voltak kötelességeim. Vagyis voltak. Most viszont kirúgtak minden hivatalomból. Téged is. - He? - Többé nem vagy hadügyminiszter; Finn az. Viszont megbízott miniszterelnök vagy... - Nahát! - ...és megbízott hadügyminiszter is. Én megbízott képviselőházi elnök vagyok, Stu-t pedig kinevezték megbízott külügyminiszterré. így hát ő is velünk jön. - Összezavarodtam. - Nem olyan hirtelen döntés ez, amilyennek tűnik; Mike és a prof már hónapokkal ezelőtt kidolgozták. Decentralizáció, drágám, ugyanaz, amit McIntyre dolgozott ki a telepek számára. Ha katasztrófa történik L-Cityvel, Luna Szabadállamnak akkor is lesz kormánya. A prof azt mondta nekem: „Wyoh, drága hölgyem, ameddig önök hárman néhány kongresszusi taggal együtt életben maradnak, nem veszett el minden. Még mindig egyenlő félként tárgyalhatnak, és nem kell elismerniük a vereségüket”. Így lettem számítógép-technikus. Stu és Wyoh poggyásszal vártak (a karjaimat is becsomagolták), és szkafanderesen végigkígyóztunk a levegő nélküli alagutakon egy acélszállításra használt, kicsiny, alacsony rolligonnal. Greg egy nagy rolligont küldött értünk a felszínen, és fogadott minket, amikor visszatértünk a föld alá. Így hát kihagytam a szombat éjszakai támadást a ballisztikus radarok ellen.
A hold börtönében
384
28
A
Z ELSŐ SZ. N. HAJÓ, AZ ESPÉRANCE
kapitányának volt kurázsija. Szombaton késő este megváltoztatta a röppályát, és közeledni kezdett. Láthatólag úgy gondolta, hogy megpróbáljuk megzavarni a radarjainkkal, ezért ahelyett, hogy ráállította volna rakétáit a mi készülékeink sugárzására, olyan közel akart jönni, ahonnan láthatta az Espérance radarjaival a mi állomásainkat. Úgy tűnt, önmagát, a hajóját és a legénységét is föláldozhatónak tartotta, mert ezer kilométernél jobban megközelítette a felszínt, amikor kilőtte rakétáit Mike hat radarja közül ötre, nem törődve a radarzavarással. Mike, aki számított rá, hogy hamarosan megvakítják, szabadjára engedte Brody fiait, hogy égessék ki a hajó szemét, majd három másodperccel később átirányította őket a rakétákhoz. Az eredmény: a cirkáló lezuhant, két ballisztikus radart kilőttek H-rakétákkal, három rakétát „megöltek” - és két ágyú kezelőszemélyzete is meghalt, az egyik a hidrogénbombától, a másik egy rakétától, amely éppen rájuk zuhant - ezen felül tizenhárom tüzér olyan súlyos radioaktív fertőzést szenvedett, amely meghaladta a halálos, 800 röntgenes adagot, részben a robbanástól, részben azért, mert túl sokáig tartózkodtak a felszínen. Hozzá kell tennem: a Lüszisztraté Hadtest négy tagja is meghalt ezekkel az férfiakkal, mert úgy döntöttek, hogy szkafandert vesznek, és követik az embereiket a felszínre. Más lányokat is ért komoly sugárkárosodás, noha a sugárzás szintje egy esetben sem érte el a 800 röntgent. A második cirkáló tovább haladt elliptikus pályáján, és a Luna mögé került. Mindezt Mike-tól tudtuk meg, amikor vasárnap, kora reggel megérkeztünk a Kis Dávid Parittyájához. Mike 385 Robert a. heinlein
rosszkedvű volt, mert két szemét vesztette el, és még jobban fájlalta a tüzérek halálát. Azt hiszem, Mike kifejlesztett valamit, ami az emberek lelkiismeretére emlékeztetett; úgy érezte, az ő hibája, hogy nem volt képes egyszerre hat célpontot leküzdeni. Rámutattam, hogy rögtönzött, korlátozott hatásfokú eszközökkel kellett harcolnia, nem igazi fegyverekkel. - Veled mi van, Mike? Jól vagy? - Minden fontos tekintetben igen. A hibákat áthidaltam. Az öt rakéta közül egy elvágta a kapcsolatomat Novy Leningráddal, de a Luna Citybe futó vonalakon át értesítettek, hogy a helyi vezetés megfelelően működik, a közművekben nem esett kár. Bosszantanak ezek a hibák, de később majd gondom lesz rájuk. - Mike, mintha fáradt lennél. - Én? Fáradt? Nevetséges! Mán, elfelejted, hogy mi vagyok. Mindössze bosszankodom. - Mikor bukkan elő a második hajó? - Úgy három óra múlva, ha tartja a korábbi pályáját. De nem fogja; kilencven százalék a valószínűsége, hogy pályát változtat. Arra számítok, hogy egy órán belül megjelenik. Azimutnál tűnt el a szemem elől, és az északi szélesség harminckettedik foka felé tartott. Nem sugall ez valamit, Mán? Igyekeztem elképzelni a helyzetet. - Azt sugallja, hogy leszállnak, és megpróbálnak foglyul ejteni téged, Mike. Szóltál Finn-nek? Mármint mondtad a profnak, hogy figyelmeztesse Finnt? - A prof tudja. De én nem így elemzem a dolgot. - Csakugyan? Nos, akkor jobb, ha nem sugallók semmit, és hagylak dolgozni. így is tettem. Lenore hozott nekem reggelit, miközben Juniorral foglalkoztam - és szégyenkezve bevallom, nem tudtam igazán gyászolni az elveszetteket Lenore és Wyoh társaságában. Mama Milla halála után elküldte Lenorét, hogy „főzzön Gregre” - de ez csak ürügy volt; elég feleség volt a helyszínen ahhoz, hogy mindenki házi kosztot kapjon. Inkább Greg és Lenore harci morálját akarta javítani; Lenore és Milla jó barátnők voltak. Úgy tűnt, Juniorral minden rendben. Dél-Amerikánál tartott, egyszerre csak egy lövedékkel foglalkozott. A
A hold börtönében
386
radarszobában maradtam, és hatalmas nagyítással figyeltem, ahogy az egyik lövedék eléri a La Plata torkolatát Montevideo és Buenos Aires között; Mike sem csinálhatta volna pontosabban. Aztán az észak-amerikai programot figyeltem, és semmi kivetnivalót nem találtam benne. Minden az előírás szerint zajlott. Junior önállóan cselekedett, hacsak Mike ki nem javította a hibákat, és nem döntött úgy, hogy átveszi az ellenőrzést. Aztán csak ültem, és igyekeztem egyszerre hallgatni a Földi Fertályról és L-Cityből érkező híreket. Az L-Cityből kiinduló koaxiális kábel egyszerre továbbította a telefont, Mike üzeneteit idióta gyermekének, a rádiót és a televíziót, de voltak itt a Terrára irányuló antennák, úgyhogy a Földi Fertály bármelyik hírügynökségét elérhettünk. Az Sz. N. hivatalos műholdja azt sugározta, hogy a Luna ballisztikus radarjait megsemmisítették, és most már tehetetlenek vagyunk. Vajon mit szólhattak ehhez Buenos Aires és Montevideo lakói? Valószínűleg túl sok volt a dolguk ahhoz, hogy ezt az adást hallgassák; bizonyos szempontból a vízbe csapódó lövedékek rosszabbak, mint amelyek a földbe vágódnak. A Luna Cityben működő Lunatic tévécsatornán Sheenie számolt be az Espérance támadásának eredményéről. Megismételte a híreket, közben mindenkit figyelmeztetett, hogy az ütközetnek nincs vége, bármelyik pillanatban felbukkanhat egünkön egy hadihajó. Készüljenek föl mindenre, senki se vesse le a szkafanderét (Sheenie-n is rajta volt a sajátja, csak a sisakját hagyta nyitva), a nyomást a lehető legalaposabban ellenőrizzék, minden egységre érvényes a vörös riadó, minden polgár, akinek nincs sürgős feladata, menjen a legalsó szintekre, és maradjon is ott, amíg tiszta nem lesz a levegő. És így tovább. Mindezt többször megismételte, aztán hirtelen félbeszakította az adást. - Rendkívüli híradás! Ellenséges cirkáló bukkant föl a radarképernyőn, alacsonyan és gyorsan közeledik. Lehet, hogy leszáll Luna Citynél. Rendkívüli híradás! Rakéták indultak a katapult... Se kép, se hang. 387
Robert a. heinlein
Elmondom azt, amit a Kis Dávid Parittyájánál csak később tudtunk meg: a második cirkáló alacsonyan és gyorsan közeledett, a legalacsonyabb orbitális pályán, amit a Luna megenged, így száz kilométerről képes volt bombázni a régi katapult kimeneti nyílását és Brody tüzéreit. Számos gyűrűt kilőtt az egy perc alatt, amíg be nem fogták a fúróágyúk radarjai, amelyek a katapult nyílása körül csoportosultak. Azt hiszem, biztonságban érezte magát. Pedig tévedett. Brody fiai kiégették a szemét és lecsapták a fülét. Ezek után megtett még egy kört, majd lezuhant Torricelli környékén. Nyilvánvalóan le akart szállni, mert a zuhanás pillanatában működtek a fúvókák. A következő hír a Földi Fertályról érkezett: a hőzöngő Sz. N. frekvencia azt állította, hogy tönkretették a katapultunkat (ez igaz volt) és hogy a Luna fenyegetőzésének vége (ez viszont nem), továbbá felszólította a holdlakókat, hogy fogják el bitorló vezetőiket, és bízzák magukat a Szövetséges Nemzetek kegyelmére (ami nem létezett - mármint a „kegyelem”). Mindezt végighallgattam, ismét ellenőriztem a programozást, és bementem a sötét radarszobába. Ha minden a tervek szerint halad, akkor éppen most helyezünk el egy újabb tojást a Hudson folyóban, aztán három órán át lőjük a kontinenst - „sorjában”, mert Junior nem volt képes egyszerre több lövedéket irányítani; Mike ennek megfelelően tervezte meg a bombázást. A Hudson folyót a terv szerint találtuk el. Kíváncsi lettem volna, hány New York-i hallgatja az Sz. N. adását, miközben a találat helyét - a hazugság nyilvánvaló cáfolatát - bámulja. Két órával később az Sz. N. állomás azt állította, hogy a lunai lázadók rakétákat lőttek ki, amikor a katapult elpusztult - de ha egyszer ezek becsapódnak, nem lesz több. Amikor befejeződött Észak-Amerika harmadik bombázása, kikapcsoltam a radart. Nem kellett folyamatosan működnie; Juniort úgy programozták, hogy csak akkor használja, ha szükséges, egyszerre csak néhány másodpercig. Kilenc órám volt hátra Nagy-Kína bombázásának kezdetéig. De nem volt kilenc óránk, hogy meghozzuk a legsürgősebb döntést, mármint hogy ismét bombázzuk-e
A hold börtönében
388
Kínát, vagy sem. És információm sem volt. Csakis a Terra hírcsatornáira hagyatkozhattam. Amelyek hazudtak. Ez baj. Azt sem tudtam, bombázták-e a telepeket. Vagy hogy a prof él-e, hal-e. Ez még nagyobb baj. Akkor most ügyvezető miniszterelnökvagyok? Szükségem volt a profra: nekem nem ment ez az „államfő” dolog. De mindenekelőtt Mike kellett volna, hogy elemezze a tényeket, felbecsülje a bizonytalanságot, kiszámítsa ennek vagy annak az eseménynek a valószínűségét. Szavamra, még azt sem tudtam, hogy tartanak-e felénk hajók, és ami még rosszabb, nem mertem megnézni. Ha bekapcsolom a radart, és az ég átvizsgálására használom Juniort, minden hadihajó, amelyet megérint a radarsugár, gyorsabban fölismer, mint mi őt: a hadihajókat arra tervezték, hogy fölismerjék a radarsugarakat. így hallottam. A fenébe, nem voltam katona, csak egy számítógépes technikus, aki ismeretlen terepen ügyetlenkedik! Valaki csöngetett; odamentem, kinyitottam. Wyoh volt egy kávéval. Egy szót sem szólt, csak odaadta, és kiment. Kortyolgattam. Hát ez van, fiam! Egyedül hagynak, aztán várják, hogy csodát tegyél. Nem dobott föl. Valamikor ifjúságomban azt mondta egyszer a prof: - Manuel, ha szembenézel egy problémával, amelyet nem értesz, próbálkozz egy olyan részével, amelyet megértesz, aztán ismét nézz szembe vele! - Olyasmit tanított, amit ő sem értett valami jól - matematikát -, de valami sokkal fontosabbra tanított meg: egy alapelvre. Azonnal tudtam, mi az első teendőm. Odamentem Juniorhoz, kinyomtattattam vele az összes úton levő lövedék feltételezett találati helyét - nem volt nehéz, volt egy előprogram, amelyet bármikor el tudott indítani, szemben a valós idejű programokkal. Miközben ezzel foglalkozott, alternatív programokat kerestem a Mike által kinyomtatott hosszú tekercsen. Ezután betápláltam ezeket az alternatív programokat nem volt nehéz, csak arra kellett vigyáznom, hogy gondosan olvassak és hibátlanul gépeljek. Junior jelezte a nyomtatás végét, még mielőtt megadtam volna a jelet a programok végrehajtására. 389
Robert a. heinlein
Amikor végeztem - negyven perc után -, valamennyi, a kontinens belsejébe irányított lövedék pályáját átírtam, hogy tengerparti városokba csapódjanak - azzal a megkötéssel, hogy a végrehajtást késleltetjük. De ha nem törölném ezt az utasítást, Junior szükség esetén visszaállíthatja őket az eredeti pályára. Már nem éreztem az idő szörnyű nyomását, most, hogy bármelyik lövedéket az óceán felé tudtam irányítani akár a becsapódás előtti percekben is. Végre gondolkozhattam. Meg is tettem. Greg irodájába összehívtam a „haditanácsot” - Wyoh-t, Stu-t és Greget, a „fegyveres erők parancsnokát”. Lenore kibe járt, kávét és ételt hozott, vagy csak leült és hallgatott. Lenore okos nő, tudja, mikor kell hallgatni. Elsőnek Stu szólt: - Miniszterelnök úr, nem hinném, hogy Nagy-Kínát meg kellene bombáznunk! - Stu, ne fáradj a cifra címekkel! Lehet, hogy én vagyok a miniszterelnök, de az is lehet, hogy nem. Most nincs időnk a formaságokra. - Jól van! Javasolhatok valamit? - Később. - Elmagyaráztam, mit tettem, hogy időt nyerjünk. Bólintott, és hallgatott. - A legnagyobb gondunk az, hogy megszakadt az összeköttetés úgy Luna Cityvel, mint a Földi Fertállyal. Greg, mi a helyzet a javítóbrigáddal? - Még nem értek vissza. - Ha a kábel Luna City közelében szakadt el, akkor sokáig tart a helyreállítása. Ha egyáltalán meg lehet javítani. így hát tegyük föl, hogy önállóan kell cselekednünk! Greg, van nálad annyi elektrotechnikai anyag, hogy összerakj egy szükségrádiót, amelyen át beszélhetünk a Földi Fertállyal? Mármint a műholdakon át; ahhoz elég egy megfelelő antenna. Lehet, hogy én is segíthetek, és az a számítógépes technikus sem túl ügyetlen, akit elküldtem hozzád. (Igazság szerint egész jó volt a normális elektronikában - ez volt az a szegény ördög, akit egyszer azzal vádoltam alaptalanul, hogy beengedett egy legyet Mike bendőjébe. Úgyhogy szereztem neki állást.)
A hold börtönében
390
- Harry Biggs, az erőművem főnöke minden ilyesfajta munkára képes - tűnődött Greg -, ha van hozzá megfelelő alkatrésze. - Vigyél neki! Ahogy minden lövedéket útnak indítunk, bármit szétszedhetsz a radaron és a számítógépen kívül. Mennyi van még? - Huszonhárom, aztán nincs több acél. - Akkor hát akár győzünk, akár nem, még huszonhárom lövés következik. Készítsd föl őket a kilövésre; lehet, hogy ma el kell indítanunk mindet! - Készen állnak. Olyan gyorsan tölthetjük be, ahogy a katapult kilövi őket. - Jól van! Még valami. Nem tudom, van-e még több Sz. N. cirkáló az égen. Félek megnézni. Mármint radarral; ha azzal pásztázok, fölfedezhetik a helyzetünket. Viszont muszáj figyelni! Tudsz keríteni néhány önkéntest, akik optikai úton vizsgálják az eget, és tudnád nélkülözni őket? - Én jelentkezem! - mondta Lenore. - Köszönöm, drágám; elfogadom! - Megtaláljuk őket - szólt Greg. - Nincs szükség nőkre! - Hadd csinálja, Greg, ez a műsor mindenkié! Elmagyaráztam, mit akarok: a Maré Undarum most már a sötét félholdnapban tart, a nap lenyugodott. A napfény és a sötétség láthatatlan határa éppen a fejünk fölött húzódik. Ahogy a hajók áthaladnak az egünkön, egy hirtelen villanással tűnnek föl nyugaton, majd keleten ugyanígy tűnnek el. A pálya látható része a szemhatártól az ég egy bizonyos pontjáig tart. Ha az optikai figyelőcsoport képes kiszúrni mindkét pontot, az egyiket meghatározhatja tájolással, a másikat a csillagokhoz képest, és a másodpercek számolásával megadja a hozzávetőleges időt, ebből Junior nagyjából ki tudja számolni a pályát. Két áthaladás után ismerni fogja a keringési időt és a pálya alakját is. Akkor lenne valami elképzelésem, hogy mikor használhatom a radart, a rádiót és a katapultot - nem szeretnék akkor indítani egy lövedéket, amikor egy hajó a látóhatár fölött tartózkodik, és ránk szögezi a radarját. Talán túl óvatos voltam, de azt kellett föltételeznem, hogy ez a katapult, ez az egy radar és ez a kéttucat lövedék minden, ami a Luna és a teljes vereség között áll, és a 391
Robert a. heinlein
blöffölésünk sikere azon állt vagy bukott, hogy senki sem tudta, mink van, és merre található. Olyan látszatot kellett keltenünk, mint a végtelenségig hajigálhatnánk a Terrára a lövedékeket egy ismeretlen és megtalálhatatlan forrásból. Akkortájt, akárcsak manapság, a legtöbb holdlakónak fogalma sem volt a csillagászatról. Barlanglakok vagyunk, csak akkor megyünk a felszínre, ha muszáj. De szerencsénkre Greg emberei között akadt egy amatőr csillagász, aki a Richardsonban dolgozott. Beszéltem vele, rábíztam, hogy tanítsa meg az optikai figyelő személyzetnek, miként különböztessék meg a csillagokat. Mindezt még a megbeszélés előtt intéztem el. - Nos, Stu? Miért ne támadjuk meg Nagy-Kínát? - Még mindig várom, hogy dr. Csan felhívjon. Üzenetet kaptam tőle, kevéssel azelőtt, hogy elvágtak minket a városoktól... - A mindenit, és miért nem mondtad nekem? - Próbáltam, de bezárkóztál, és jobban ismerlek annál, mint hogy zavarjalak, amikor ballisztikával vagy elfoglalva. Itt a fordítás. A szokásos LuNoHoCo címre jött, olyan hivatkozási számmal, ami azt jelenti, hogy a párizsi ügynököm továbbította. „Darwini képviselőnk”... ez Csan... „tájékoztatott minket, hogy az önök szállítmánya”... nos, mindegy, a kódolás nem érdekes; a támadásra gondol, miközben színleg múlt júniusról beszél... „nem volt előírásosan csomagolva, ennek következtében elfogadhatatlan károk keletkeztek. Amennyiben ezt nem orvosoljuk, a hosz-szú távú szerződésről folyó tárgyalások komoly veszélybe kerülnek.” Stu felnézett. - Kódolt szöveg. Azt jelenti, hogy dr. Csan úgy érzi, rá tudja venni kormányát a tárgyalásra..., de föl kell hagynunk Nagy-Kína támadásával, különben keresztbe teszünk neki. - Hmm - Fölkeltem, járkálni kezdtem. Kérdezzem Wyoh véleményét? Senki sem ismeri nálam jobban Wyoh erényeit... de ő a vadság és a túlságosan is emberi részvét között ingadozik, azt pedig már megtanultam, hogy egy „államfő” akkor cselekszik helyesen, ha tartózkodik a szélsőségektől. Kérdezzem Greget? Greg jó gazda, még jobb szerelő, kiváló
A hold börtönében
392
prédikátor; nagyon is szeretem, de ebben a kérdésben nem akarom hallani a véleményét. Stu? Az övét ismerem. Tényleg? - Stu, mi a véleményed? Nem Csané... a sajátod! Stu elgondolkodva nézett. - Nehéz ügy, Mannie. Nem vagyok kínai, nem sok időt töltöttem Nagy-Kínában, és nem állíthatom, hogy szakértője lennék a politikájuknak vagy a pszichológiájuknak. Ezért arra kényszerülök, hogy az ő véleményére támaszkodjam. -A fenébe, nem holdlakó! Az ő céljai nem azonosak a mieinkkel. Mire számít, mit akar ebből kihozni? - Azt hiszem, monopóliumot akar szerezni a lunai kereskedelemre. Talán támaszpontokat is akar itt. Lehet, hogy egy területen kívüli enklávét szeretne. Nem mintha mi megadnánk neki. - Talán ha bajba kerülünk. - Nem mondott semmi ilyet. Tudod, hogy nem sokat beszél. Csak hallgat. - De mennyire hogy tudom! - Szorongtam, és a szorongásom percről percre nőtt. A háttérben a Földi Fertályról érkező hírek döngicséltek; megkértem Wyoh-t, figyelje a képernyőt, amíg Öreggel tárgyalok. - Wyoh, drágám, van valami hír? - Nem. Ugyanaz. Megvertek minket, és pillanatokon belül várható, hogy megadjuk magunkat. Ja, és figyelmeztetnek, hogy az űrben vannak még elszabadult lövedékek, de biztosítanak mindenkit, hogy a pályájukat elemzik, és az embereket időben figyelmeztetik, hogy elkerülhessék a becsapódási övezeteket. - Van rá valami utalás, hogy a prof... vagy bárki Luna Cityből vagy bárhonnan a Lunáról... kapcsolatban van a Földi Fertállyal? - Egyáltalán semmi. - A fenébe! Valami Nagy-Kínáról? - Semmi. Szinte mindenhonnan jönnek kommentárok, csak onnan nem. - Izé... - Az ajtóhoz léptem. - Greg! Hé, cimbora, keresd már meg Greg Davist!Szükségem van rá. Becsuktam az ajtót. 393
Robert a. heinlein
- Stu, nem fogjuk kihagyni Nagy-Kínát. - Tényleg? - Nem bizony! Jó lenne, ha Nagy-Kína kiugrana az ellenünk kötött szövetségből; megkímélne minket némi károkozástól. De mostanáig azt a benyomást keltettük, hogy ott csapunk le rájuk, ahol akarunk, és minden hajót megsemmisítünk, amelyet ellenünk küldenek. Legalábbis remélem, hogy az utolsó elégett, és kilencből nyolcat elintéztünk. Sehová nem jutunk, ha gyengének tűnünk, miközben az Sz. N. azt állítja, hogy nemcsak gyengék vagyunk, de tulajdonképpen végünk. Szóval meg kell lepnünk őket! Kezdjük mindjárt Nagy-Kínával, és ha ettől dr. Csan elszontyolodik, majd küldünk neki egy zsepit, hogy legyen mibe sírnia. Ha sikerül erősnek mutatkoznunk... miközben az Sz. N. azt állítja, hogy végünk..., akkor a szövetség meggyengül. Ha nem Nagy-Kína lép ki, akkor valaki más. Stu meghajolt ültében. - Igenis, uram! - Én... Greg bejött. - Szükséged van rám, Mannie? - Mi a helyzet a Földi Fertályra irányuló adóval? - Harry azt állítja, holnapra meglesz. Azt mondja, elég vacak szerkezet, de azért működni fog, és ha elég energiát adunk, meg fogják hallani az adást. - Lesz energia. És ha azt mondja, „holnap”, ez azt jelenti, hogy tudja, mit akar építeni. Tehát mára legyen meg; mondjuk, hat órán belül! Majd segítek. Wyoh, drágám, ideadnád a karjaimat? A hatos és a hármas számú kell, de jobb, ha az ötöst is hozod. Gyere velem, és cserélgesd őket! Stu, írj valami csúnya üzenetet; megadom az általános témát, te pedig csöpögtess hozzá egy kis vitriolt! Greg, nem fogjuk azonnal kilőni valamennyi sziklát az űrbe! Amelyek már kint vannak, tizennyolc-tizenkilenc órán belül becsapódnak. Aztán, amikor az Sz. N. bejelenti, hogy valamennyi szikla megérkezett, és a Luna fenyegetésének vége... belépünk a hírhálózatba, és figyelmeztetjük őket a következő bombázásra. A lehető legrövidebb pályán, tíz órán belül vagy még hamarabb. Tehát ellenőrizz mindent a katapulton, az
A hold börtönében
394
erőművön és az irányításon; ezen a következő sorozaton múlik minden! Wyoh visszajött a karjaimmal; azt mondtam neki: „a hatost!”, és hozzátettem: - Greg, beszélnem kell Harryval! *** Hat órával később az adó készen állt arra, hogy a Terra felé sugározzon. Csúnya munka volt, kibeleztünk egy rezonanciás talajkutatót, amelyet az építkezés korai szakaszában használtunk. De képes volt továbbítani a rádiófrekvenciát, és rendelkezett a szükséges energiával. Stu szalagra vette a figyelmeztetésünk goromba változatát, és Harry készen állt rá, hogy továbbítsa - minden terrai műhold képes volt venni a hatszoros sebességgel küldött adást, nem kellett az adónkat a szükségesnél tovább működtetnünk. Optikai figyelőink megerősítették, amitől tartottunk: legalább még két hajó keringett a Luna körül. így hát közöltük Nagy-Kínával, hogy lövedékeink a tengerbe csapódnak a nagyobb parti városaik tíz kilométeres körzetében, Puszannál, Csingtaónál, Tajpejnél, Sanghajnál, Saigonnál, Bangkoknál, Szingapúrnál, Dzsakartánál, Darwinnál és így tovább - kivéve a régi Hongkongot, ahol egyenesen az Sz. N. távol-keleti irodáit vettük célba, ezért legyenek szívesek valamennyi embert visszavonni onnan. Stu megjegyezte, hogy az Sz. N. tisztviselői nem számítanak embernek, ők maradjanak nyugodtan az íróasztaluknál. Hasonló figyelmeztetést kapott India is a parti városokkal kapcsolatban, továbbá közöltük, hogy az Sz. N. irodái még egy fordulatnyi haladékot kapnak, mivel tiszteletben tartjuk Ágra kulturális emlékeit - és engedélyezzük az emberek evakuálását. (Szándékomban állt megtoldani ezt még egy fordulattal a prof iránti tiszteletből. Aztán még eggyel, meghatározhatatlan időre. A fenébe, hogy éppen a valaha felhúzott legdíszesebb síremlék közelébe építették az irodáikat! De az csak a profnak volt fontos.) A világ többi részének azt mondtuk, maradjanak nyugton, kezdődik a végjáték. De ne menjenek az Sz. N. irodáinak közelébe, mert dühösek vagyunk, és egyetlen Sz. N. iroda 395
Robert a. heinlein
sincs biztonságban! Még jobb, ha távoznak minden olyan városból, ahol az Sz. N.-nek székháza van, viszont az ő tisztviselőik csak maradjanak, ahol vannak! A következő húsz órát azzal töltöttem, hogy korrepetáltam Juniorral, miként kukkantson ki az égre, amikor nincsenek ott hajók, legalábbis hitem szerint. Aludtam, amikor tudtam; Lenore velem maradt, és idejében felébresztett a következő korrepetáláshoz. Addigra elfogytak Mike sziklái, és valamennyien készültségben voltunk, miközben sebesen szálltak a légbe Junior első sziklái. Megvártuk, hogy biztosan elinduljanak, aztán közöltük a Terrával, hol keressék őket, továbbá hogy hová és mikor fognak megérkezni. Ebből mindenki tudhatja, hogy az Sz. N. győzelmi jelentései nem egyebek egy újabb hazugságnál a sok száz után, amelyet a Lunáról terjesztenek - és mindezt Stu legjobb vállveregető modorában, iskolázott kiejtésével. Az első lövedéket Nagy-Kinának szántuk, de az ÉszakAmerikai Direktorátus egyik csücskét találtuk: legszebb ékkövüket, a Hawaii-szigeteket. Junior a lövedéket a Maui-, a Molokai- és a Lanai-szigetek háromszögébe irányította. Ezt nem kellett beprogramoznom; Mike mindent előre látott. Rögtön utána tíz további sziklát lőttünk ki rövid időközönként (egy programot el kellett halasztani, mert űrhajó volt az égen), aztán közöltük Nagy-Kínával, hová nézzen, mikor és hová várja a köveket: azokra a part menti városokra, amelyeket előző nap kihagytunk. Már csak tizenkét sziklánk maradt, de úgy döntöttem, jobb, ha kifogyunk a lövedékből, mintha úgy tűnne, hogy kifogytunk. így hát hetet küldtem az indiai parti városokra, de ezúttal új célpontokra. Stu kedvesen megkérdezte, kiürítettéke Agrát. Mert ha nem, akkor közöljék azonnal (de nem lőttünk ki oda egyetlen sziklát sem). Egyiptomot felkértük, ürítse ki a Szuezi-csatornát - de ez csak blöff volt; már csak öt sziklánk maradt. Ezután vártunk. Becsapódás történt Lahainánál, a hawaii célpontban. Jól látszott az erős távcsöveken. Mike büszke lehetett Juniorra. Vártunk. Harminchét perccel azelőtt, hogy az első lövedék becsapódott volna a kínai tengerparti városok mellé, Nagy-
A hold börtönében
396
Kína elítélte az Sz. N. akcióit, elismert minket és tárgyalásokat ajánlott - nekem pedig kimarjult az ujjam, olyan erővel nyomtam le a stop gombot. Aztán ismét megnyomtam fájó ujjammal, mert India rohanvást követte a példát. Egyiptom elismert minket. Más nemzetek is hajlottak rá. Stu közölte a Terrával, hogy felfüggesztettük - csak felfüggesztettük, nem állítottuk le - a bombázást. Most pedig azonnal - DE AZONNAL! - tüntessék el a hajóikat az egünkről, aztán tárgyalhatunk! Ha nem tudnak hazamenni tankolás nélkül, akkor leszállhatnak, de ötven kilométernél jobban nem közelíthetnek meg egyetlen települést sem, aztán várják meg, amíg elfogadjuk a megadásukat. De az eget most rögtön tisztítsák meg! Ezzel az ultimátummal vártunk néhány percet, hogy egy hajó a látóhatár alá süllyedjen; nem akartunk kockáztatni. Egy rakéta, és a Luna tehetetlenné válik. És megint vártunk. Visszatért a kábeljavító egység. Csaknem Luna Cityig hatoltak előre, de megtalálták a szakadást. Azonban sok ezer tonna törmelékkő akadályozta meg a javítást, így megtették, amit tehettek - visszamentek egy olyan pontig, ahol át tudták törni a felszínt, ideiglenes relét állítottak föl nagyjából Luna City irányába fordítva, tízpercenként fellőttek tucatnyi rakétát, remélve, hogy valaki majd meglátja, megérti, és célba veszi a relét. Van összeköttetés? Nincs. Vártunk. Az optikai figyelők jelentették, hogy egy hajó, amelynek az óra szerint tizenkilencedszer kellett volna áthaladnia az égen, nem tűnt fel. Tíz perccel később jelentették, hogy egy másik hajó sem bukkant föl. Vártunk, és figyeltünk. Nagy-Kína az összes vétójoggal rendelkező hatalom nevében elfogadta a fegyverszünetet, és kijelentette, hogy az egünk tiszta. Lenore könnyekben tört ki, és mindenkit megcsókolt, akit ért. Miután megnyugodtunk (egy férfi sem tud gondolkozni, ha egy nő a nyakába ugrik, főleg miután közülünk öten nem 397
Robert a. heinlein
voltak a férjei) - pár perccel később, amikor már képesek voltunk összefüggő gondolatokra, azt mondtam: - Stu, azonnal indulj Luna Citybe! Vigyél magaddal egy csapatot! Ne nőket; az utolsó kilométereket a felszínen kell megtenned! Tudd meg, mi folyik ott; de először is vedd rá őket, hogy hozzák rendbe a relét és hívjanak föl! - Igenis, uram! Éppen felszereltük Stu-t a kemény útra - tartalék légpalackok, vészkunyhó stb. - amikor a Földi Fertály felhívott... azon a frekvencián, amelyen hallgattuk őket, mert az üzenetet (ahogy később megtudtuk) minden frekvencián sugározták a Földi Fertályról: - Magánüzenet a proftól Mannie-nak - azonosítás: Bastille születésnap és Sherlock testvére. Azonnal gyere haza! A járgányod az új relénél vár, magánüzenet, proftól... Aztán megismételték. - Harry! - Da, főnök? - Vedd szalagra és zárold a Földi Fertály üzenetét: még mindig nem akarjuk, hogy bemérjenek! „Magánüzenet Mannie-től a profnak. Rézágyú. Úton vagyok!” - Kértem, hogy nyugtázzák az üzenetet - de csak egy sípolással.
A hold börtönében
398
29
S
TU ÉS GREG VEZETTEK VISSZAFELÉ,
Wyoh, Lenore és én a nyitott raktérben utaztunk, beszíjazva, nehogy kiessünk, mert nem voltunk elég nehezek. Volt időm gondolkodni; egyik lánynak sem volt a szkafanderében rádió, így csak akkor tudtunk beszélni, ha összeérintettük a sisakunkat - azaz nehézkesen. Kezdtem megérteni - most, miután győztünk - a prof tervének azokat a részleteit, amelyek sosem voltak világosak előttem. Az, hogy provokáltuk a katapult elleni támadást, megmentette a településeket, legalábbis ezt reméltem; bár a prof mindig vidám közönnyel fogadta a katapult sérülésének lehetőségét. Persze, mert volt egy másik - de messze, és nehéz volt elérni. Évekbe telik, amíg kiépítjük az alagútrendszert az új katapulthoz, és egész idő alatt magas hegyeken kell áthaladni. Valószínűleg olcsóbb megjavítani a régit. Ha lehet. Akárhogy is, addig nem szállítunk gabonát a Terrára. És a prof éppen ezt akarta! Sosem célzott rá, hogy a régi katapult megsemmisítésén alapszik a terve - a hosszú távú terv, nem csak a forradalom. Lehet, hogy most nem vallja be, Mike azonban elmondhatja, ha egyszerűen fogalmazok: hozzátartozott ez az esélyekhez, vagy sem? Az éhséglázadásokkal meg a többivel együtt? Mike megmondja. Ez a tonnát tonnáért alku - a prof részletesen kifejtette a Földi Fertályon, amikor egy terrai katapult mellett érvelt. De ő maga nem lelkesedett érte. így mondta nekem ÉszakAmerikában: - Igen, Manuel, biztosan érzem, hogy működni fog. De ha felépül, ideiglenes lesz. Volt idő kétszáz éve, amikor a kaliforniai szennyest Hawaiiba szállították vitorlás hajókkal, aztán a tiszta ruhát visszavitték. Sajátos körülmények között. 399 Robert a. heinlein
Ha megérjük, hogy víz és trágya érkezik a Lunára, és visszafelé gabona távozik, ez éppen olyan ideiglenes állapot lesz. A Luna jövője azon az egyedi helyzeten alapul, hogy egy gravitációs kút tetején van, egy gazdag bolygó fölött, olcsó az energia, és tele van ingatlannal. Ha nekünk, ittenieknek elég józan eszünk van, évszázadokig maradhatunk szabad kikötő, távol tarthatjuk magunkat a bénító szövetségektől, s két-három bolygó, az egész Naprendszer keresztútja lehetünk. Nem maradunk örökké parasztok. A Keleti metróállomáson fogadtak minket, és alig adtak időt arra, hogy levegyük a szkafandert. Olyan volt, mintha ismét a Földi Fertályról tértünk volna vissza: a tömeg ordított, a vállukra kaptak. A lányokat ugyancsak. Síim Lemke megkérdezte Lenore-t: - Titeket is vihetünk? És Wyoh válaszolt: - Hát persze, miért ne? A sztiljagi harcolt a kiváltságért, amit ez a lehetőség jelentett. A legtöbben szkafanderben voltak, és meglepetten láttam, milyen sokan viselnek fegyvert - amíg föl nem fedeztem, hogy ezek nem a mi fegyvereink; ezeket úgy szerezték. De mindenekelőtt annak örültem, hogy L-City sértetlen volt! Kibírtam volna diadalmenet nélkül; alig vártam, hogy felhívjam Mike-ot és megtudjam, mi történt: mekkora a kár, hány ember halt meg, mibe került a győzelem. De erre nem volt lehetőség. Akartuk vagy sem, elvittek a Régi Kupolába. Feltaszigáltak egy emelvényre, a proffal, a kormány többi tagjával, a potentátokkal együtt. A lányok nyaltak-faltak mindenkit, a prof latin stílusban átölelt, és valaki egy frígi-ai sapkát nyomott a fejembe. Észrevettem a tömegben a kis Hazelt, és csókot dobtam neki. Végül lecsillapodtak annyira, hogy a prof beszélhessen. - Barátaim! - mondta, és megvárta, amíg csönd lett. - Barátaim! - ismételte meg halkan. - Szeretett elvtársak! Végre szabadon találkozhatunk, és köztünk vannak a hősök, akik egyedül vívták meg az utolsó csatát a Limáért. - Megéljeneztek minket, a prof ismét várt egy keveset. Láttam, hogy fáradt; a keze remegett, miközben
A hold börtönében
400
megtámaszkodott a szónoki emelvényen. - Azt akarom, hogy szóljanak hozzátok, meg akarjuk hallgatni őket valamennyien! - Ám előbb egy örömteli hír: Nagy-Kína most jelentette be, hogy a Himalájában épít egy hatalmas katapultot, hogy a Lunára való szállítás éppen olyan könnyű és olcsó legyen, mint fordítva. Amikor elhallgatott az éljenzés, folytatta: - De ez már a jövőre tartozik. Ma... ó, boldog nap! A világ végre elismerte a Luna függetlenségét! Szabadság! Elnyertétek a szabadságotokat... A prof elhallgatott. Csodálkozva nézett. Nem volt benne félelem, csak meglepetés. Kicsit megingott. Aztán meghalt.
401
Robert a. heinlein
30
A
üzletbe vittük be, de tucatnyi orvos sem segíthetett volna rajta. Az öreg szív megállt, túl sokszor erőltették meg. Hátul elvitték, és én utánaindultam. Stu megérintette a karomat. - Miniszterelnök úr... - Mi? - kérdeztem. - O, Bog szerelmére! - Miniszterelnök úr - ismételte meg határozottan beszélned kell a tömeghez, haza kell küldened őket! Vannak más ügyek is, amelyeket el kell intézni. - Nyugodtan beszélt, de könnyek peregtek az arcán. Így hát visszamentem az emelvényre, megerősítettem azt, amit mindnyájan sejtettek, és azt mondtam nekik, menjenek haza. Aztán a Raffles L szobájában, ahol minden elkezdődött, megnyitottam a kormány rendkívüli ülését. Ám előbb a telefonhoz mentein, magamra húztam a burát, és beütöttem az MYCROFTXXX számot. Nem jött választ. Újra próbálkoztam: az eredmény ugyanaz volt. Hátratoltam a burát, és odaszóltam a legközelebbi embernek, Wolfgangnak: - A telefonok nem működnek? - Attól függ - válaszolta. - A tegnapi bombázás mindent összerázott. Ha interurbánnal próbálkozol, jobb, ha fölhívod a telefonközpontot! Nem akartam a központtal tárgyalni. - Milyen bombázás? - Nem hallottad? A Központra összpontosítottak. De Brody fiai leszedték a hajót. Nem esett nagy kár. Semmi olyasmi, amit ne lehetne megjavítani. Annyiban kellett hagynom a dolgot, mert vártak rám. Én nem tudtam, mit kell csinálni, de Stu és Korszakov igen. 402 A hold börtönében Z EMELVÉNY MÖGÖTTI
Szóltak Sheenie-nek, hogy adjon ki sajtóközleményeket a Terra és a Luna többi része számára. Azon kaptam magamat, hogy bejelentem a gyászhónapot, a holnapi munkaszünetet, amikor nem foglalkozunk fölösleges ügyekkel, utasítást adtam a halott felravatalozására - de ezeket a szavakat mind úgy adták a számba, mert érzéketlen voltam, az agyam nem működött. Hívjuk össze a Kongresszust, mihelyt letelik a huszonnégy óra? Novylenbe? Hívjuk! Végre távozhattam Wyoh-val. Egy sztiljagi osztag tartotta távol tőlünk az embereket, amíg elértük a tizenhármas zsilipet. Ahogy hazaértünk, beléptem a műhelyembe azzal az ürüggyel, hogy cserélnem kell a karomat. - Mike! Semmi válasz. Megpróbáltam a betűkombinációt tárcsázni az otthoni telefonon - semmi eredmény. Elhatároztam, hogy másnap kimegyek a Központba. A prof halála után nagyobb szükségem volt Mike-ra, mint bármikor. De másnap nem mehettem; a Transz-Crisium metró nem működött az utolsó bombázás miatt. Hongkongba el lehetett jutni kerülővel, Torricellin és Novylenen át. De a szomszédban levő Központhoz csak rolligonnal lehetett eljutni. Erre nem volt időm; én voltam a „kormány”. Csak két nap múlva szabadulhattam el. Eldöntöttük, hogy a parlament elnöke (Finn) lesz az államelnök, miután Finn és én úgy határoztunk, hogy Wolfgang lesz a legjobb miniszterelnök. Miután ezt elintéztük, ismét egyszerű képviselő voltam, aki nem jár el az ülésekre. A legtöbb telefon addigra működött, és a Központot is föl lehetett hívni. Beütöttem a MYCROFTXXX betűkódot. Semmi - így hát kimentem rolligonnal. A föld alá kellett mennem, és az utolsó kilométert gyalog tettem meg a metróalagútban, de az Alsó Központ sértetlennek tűnt. Úgy látszott, Mike is rendben van. De amikor megszólítottam, nem válaszolt. Sosem felelt. Ennek már sok éve. Az ember begépelheti a kérdéseit - loglan nyelven -, és ugyanígy kapja a választ. Igazán remekül működik... mint számítógép. De nem beszél. Vagy nem tud beszélni. 403
Robert a. heinlein
Wyoh igyekezett rávenni hízelgéssel. Aztán abbahagyta. Végül én is abbahagytam. Nem tudom, hogyan történt. Sok külső eleme megsérült az utolsó bombázásnál, amelynek kétségtelenül az volt a célja, hogy elpusztítsa a ballisztikus számítógépet. Vajon a megmaradt rész a „kritikus határ” alá esett, amelyre szükség volt az eszméléshez? (Ha így van is, ki tudja; ez sosem volt más, mint feltételezés.) Vagy a decentralizálás „ölte meg” még a bombázás előtt? Én nem tudom. Ja, ha csak a kritikus mennyiség lenne az ok, már régen rendbejött, vissza kellett volna térnie! Miért nem ébred föl? Képes egy gép annyira megrémülni és megsérülni, hogy katatóniába esik, és ezért nem válaszol? Az én odabent kuporog, de nem mer kockáztatni? Nem, az nem lehet; Mike nem félt - éppen olyan vidáman rettenthetetlen volt, mint a prof.
Telnek az évek, változások történnek - Mimi rég felhagyott a családi ügyek intézésével; most Anna a „mama”, és Mimi a tévé előtt álmodozik. Síim meggyőzte Hazelt, hogy vegye föl a Stone nevet: két gyerekük van, Házéiból mérnök lett. Az új, súlytalanság következményei elleni gyógyszereknek köszönhetően a földigiliszták három-négy évet is eltölthetnek itt, mielőtt hazamennek. Ezek a szerek nekünk is segítenek; egyes srácok manapság a Földi Fertályon járnak iskolába. Ami a tibeti katapultot illeti, tíz év helyett tizenhétig épült; a kilimandzsárói hamarabb készen lett. Egy kis meglepetés: amikor eljött az ideje, nem Wyoh, hanem Lenore javasolta, hogy vegyük föl a családba Stu-t. De mindegy, valamennyien azt mondtuk: „Da!” Az viszont nem meglepetés, mert Wyoh és én vertük keresztül abban az időben, amikor még volt valami pozíciónk a kormányban, hogy egy rézágyú áll egy emelvényen a Régi Kupola közepén, és fölötte zászló leng a huzatban: fekete mezőben csillagok, vörös bal harántpólya, amelyre hetyke rézágyút hímeztek, alá pedig a jelszavunkat: TANSTAAFL! Itt tartjuk a mi július negyediki ünnepségünket.
A hold börtönében
404
Csak az a tiéd, amiért megfizetsz - a prof tudta ezt, és fizetett, vidáman. De a prof alábecsülte a nyafogókat. Sosem vették át egyetlen eszméjét sem. Úgy tűnik, ősi ösztön az emberben, hogy kötelezővé tegyen mindent, ami nem tilos. A profot elbűvölte a lehetőség, hogy alakíthatja a jövőt, amely egy nagy, okos számítógépben rejtőzött - és nem látta azokat a közelebbi dolgokat. Ó, én támogattam! De most már kételkedem. Túl nagy ár az éhséglázadás ahhoz, hogy egy nép megszülessen? Nem tudom. Semmilyen választ nem ismerek. Bár megkérdezhetném Mike-ot! Éjszaka fölébredek, és úgy érzem, hallom őt, egy halk suttogást: „Mán... Mán, legjobb barátom...” de amikor megszólalok: „Mike!”, nem válaszol. Talán itt bolyong valahol, és keres egy hardvert, hogy rákapcsolódjon? Vagy el van temetve az Alsó Központ alá, és utat keres kifelé? Azok a különleges memóriák mind ott vannak valahol, várják, hogy megmozdulhassanak. De én nem férhetek hozzájuk; hangkóddal vannak elzárva. O, tudom, éppolyan halott, mint a prof! (De vajon a prof mennyire halott?) Bár még egyszer fölhívhatnám, és beleszólhatnék: „ Szia, Mike!”, mire azt válaszolná: „Szervusz, Mán! Hallottál mostanában valami érdekeset?” de már hosszú ideje nem próbálkoztam. Mégsem lehet igazán halott; semmije sem sérült meg - csak eltévedt. Hallasz, Bog? A Te teremtményed a számítógép?
Túl sok a változás - lehet, hogy ma éjjel beszélgetni akarok, és találomra tárcsázok. Vagy nem. Amióta elkezdődött a konjunktúra, sok fiatal srác kiment az aszteroidákra. Hallottam pár jó helyről odakint, amelyek még nincsenek túlnépesedve. Szavamra, hiszen még százéves sem vagyok!
405
Robert a. heinlein
