Jamie McGuire
Red Hill
JAMIE McGUIRE
red hill
Fordította: Szűr-Szabó Katalin Szerkesztő: Nemcsók Adrienn, Vajna Gyöngyi Nyelvi korrektor: Vass Alexandra Műszaki szerkesztő: Szuperák Attila ©Jamie McGuire 2013 © Szűr-Szabó Katalin 2014 © Maxim Könyvkiadó Kft. 2014 A kiadvány a szerző engedélyével készült. Borítóterv: Damonza ISSN: 2063-6989 ISBN: 978 963 261 544 8 (puhatáblás), kiadói kód: MX-893 ISBN: 978 963 261 545 5 (keménytáblás), kiadói kód: MX-894 Kiadja: Maxim Könyvkiadó Kft. Cím: 6728 Szeged, Kollégiumi út 11/H Tel.: (62) 548-444, fax: (62) 548-443, e-mail:
[email protected] Felelős kiadó: Puskás Norbert
2
Jamie McGuire
Red Hill
Prológus Scarlet
Rövid figyelmeztető jelzés volt, éppen csak futólag említették. „A hullákat összeterelték és megsemmisítették”. A rádiós műsorvezetők elsütöttek pár viccet, azzal már jöhetett is a következő hír. Egy pillanatba telt felfognom, hogy a bemondónő mit mond a terepjáróm hangszóróján át: Végre. Zürichben egy tudósnak végre sikerült olyasmit teremtenie, ami - addig a percig - csupán a képzelet szüleménye volt. Elias Klein a tudomány által ismert minden etikai kódexszel dacolva próbált meg éveken át életre kelteni egy holttestet, de nem járt sikerrel. Ő, aki valamikor a világ legintelligensebb embereinek élén állt, most nevetség tárgya lett. De aznap bűnöző vált volna belőle. Ha nem hal meg addigra. Mikor ez elhangzott, a hátsó ülésen nyüzsgő lányaim vitatkozását figyeltem a visszapillantó tükörben, és alig hallottam a két szót, aminek mindent meg kellett volna változtatnia. Két szó, ami ha nem emlékeztettem volna éppen Halle-t, hogy adja át a kirándulásra szóló aláírt engedélyt a tanárnőjének, biztosan úgy felkavart volna, hogy padlógázt adva füstöltem volna el a járda mellől. Hullák. Összeterelték. Így azonban csak arra figyeltem, hogy harmadszor is a lányok szájába rágjam, hogy aznap Andrew, az apjuk hozza el őket az iskolából. Utána egy órát autóznak majd Andersonba, a városba, ahol régen az otthonunk volt, és meghallgatják Bellmon kormányzó beszédét, amit Andrew tűzoltótársainak tart, miközben a helyi újság fotósa képeket készít. Andrew úgy gondolta, a lányoknak ez jó móka lesz, és én egyet is értettem vele, talán első ízben a válásunk óta. Bár Andrew-ból néha hiányzott az érzékenység, kötelességtudó ember volt. Elvitte a lányokat, a tizenhármat épp, hogy betöltő
3
Jamie McGuire
Red Hill
Jennát, aki sokkal szebb (és hangyásabb) volt, mint ami a hasznára vált volna, és a hétéves Halle-t tekézni, étterembe vacsorázni, néha moziba, csak azért, mert úgy érezte, ez a dolga. Andrew számára a gyerekekkel való együttlét munka és nem élvezet volt. Halle megragadta a fejemet, és maga felé fordította az arcomat, hogy édes puszikat nyomjon rá, én meg megigazítottam vastag lencsés, fekete keretes szemüvegét. Nem élveztem ki a pillanatot, nem sejtettem, hogy aznap oly sok minden történik majd, ami feje tetejére állítja a világot, és elválaszt minket. Halle félig ugrálva, félig kocogva ment végig az iskola bejáratához vezető járdán, és közben hangosan énekelt. Egyetlen ilyen embert ismertem, mint ő, aki egyszerre tudott elviselhetetlenül taszító és ennivalóan édes lenni. Néhány esőcsepp fröccsent a szélvédőre, és előrehajoltam, hogy alaposabban szemügyre vegyem a felhőtakarót a fejünk felett. Ernyőt kellett volna adnom Halle-nek. A könnyű kabátban bőrig ázik majd a kora tavaszi záporban. Legközelebb az általános iskola felső tagozatos épülete előtt álltam meg. Jenna szórakozottan egy olvasási feladatról csevegett, miközben azzal a fiúval SMS-ezett, aki mostanában tetszett neki. Amikor beálltunk az iskolabejárathoz kígyózó kocsisorba, még egyszer emlékeztettem, hogy délután az apja veszi fel a szokott helyen, csak előbb még elmegy Halle-ért is. - Az első tíz alkalommal is hallottalak - jegyezte meg Jenna. A hangja a korabeli lányokéhoz képest kicsit mélyebb volt. Barna szeme üres tekintettel meredt rám. Testben ott volt, de lélekben ritkán. Vad képzelettel áldotta meg az ég, ami a legcsodálatosabb módon s véletlenszerűen ugrált, de újabban nem tudtam rávenni, hogy a mobilján kívül másra is figyeljen. Csak húszéves voltam, mikor a világra hoztam. Gyakorlatilag együtt nőttünk fel, és sokat nyugtalankodtam miatta, hogy mindent vagy bármit is helyesen tettem-e, de valahogy mégis jobbá vált, mint ahogy bárki is
4
Jamie McGuire
Red Hill
képzelte volna. - Csak négyszer említettem. Ha tényleg hallottál, akkor mit mondtam? Jenna felsóhajtott, és kifejezéstelen tekintettel lenézett a telefonjára. - Apa jön értünk. Szokott helyre. - És légy kedves a barátnőjéhez. Azt mondta, legutóbb udvariatlan voltál. Jenna rám nézett. - Az a régi barátnő volt. Az újjal még nem voltam nyers. - Apád pár hete mondta - ráncoltam a szemöldökömet. Jenna grimaszt vágott. Nem kellett mindig hangosan kimondanunk, mit gondolunk, és tudtam, hogy ugyanarra gondol, amit én akartam mondani, mégsem tettem. Andrew egy strici. Felsóhajtottam, és előrefordultam. Olyan erősen szorítottam a kormányt, hogy a bütykeim elfehéredtek. Lélekben fogadalmat tettem a gyerekeimnek, amikor két éve aláírtam a válási papírokat, hogy soha nem pocskondiázom előttük Andrew-t. Még akkor sem, ha megérdemli, márpedig gyakran megérdemelte. - Szeretlek - mondtam, és néztem, ahogy Jenna a vállával kinyomja az ajtót. - Vasárnap este találkozunk. - Aha - válaszolta. - És ne vágd be... A terepjáró megremegett a hangos csattanástól, ahogy Jenna bevágta az ajtót. - .az ajtót - fejeztem be. Felsóhajtottam, és kikanyarodtam az útra. A Maine Streeten mentem a kórházba, ahol dolgoztam. Még most is erősen szorítottam a kormányt, és igyekeztem nem Andrew-t szidni minden gondolatommal. Muszáj bemutatnia a lányainknak minden nőt, akivel egynél többször lefekszik? Kértem
5
Jamie McGuire
Red Hill
már, könyörögtem, üvöltöztem vele, hogy ne tegye, de az kellemetlen lett volna számára, hogy a gyerekekkel közös hétvégékre ne vigye el az a heti barátnőt. Kit izgat, hogy hétfőtől péntekig együtt lehet a soros akárkivel. A hab a tortán az volt, hogy ha a nőnek gyerekei is voltak, akikkel Halle és Jenna együtt lehetett, Andrew kihasználta az alkalmat, és a hálószobában „beszélgetett” a csajával. Forrt a vérem. Akár kötelességtudó volt, akár nem, egy seggfej volt, amikor hozzámentem, és mostanra még nagyobb seggfej lett. Beálltam a dolgozóknak fenntartott parkoló utolsó rendes parkolóhelyére, a háttérben pedig hallottam egy mentőkocsi szirénáját, ahogy a sürgősségihez kanyarodik, és beáll a mentőkocsiknak fenntartott helyre. Zuhogni kezdett. Felnyögtem, amikor láttam, hogy a munkatársaim műtősruhája ronggyá ázik, amíg átfutnak az utcán az oldalbejárathoz. Én meg fél háztömbnyire voltam. HIHPV (Hála istennek, hogy péntek van.) HIHPV HIHPV Mielőtt kikapcsoltam volna a motort, még bemondtak egy hírt a rádióban: egy Európában kitört járványt emlegettek. Viszszatekintve mindenki tudta, mi folyik, de régóta viccelődtünk már rajta, és senki nem akarta elhinni, hogy valóban megtörténik. Az élőhalottaktól készült tévéműsorok, képregények, könyvek és filmek után érthetetlen, miért volt meglepő, hogy valaki elég zseniális és őrült volt ahhoz, hogy megpróbáljon zombit teremteni. Tudom, hogy a világnak egy pénteken lett vége. Aznap láttam utoljára a gyerekeimet.
6
Jamie McGuire
Red Hill
Scarlet
Zihálva álltam, miközben a súlyos fémajtó egy dörrenéssel becsapódott mögöttem. Leengedtem a kezemet, és hagytam, hogy a víz a fehér csempepadlóra csepegjen. Korábban középkék kórházi ruhám most sötétkék volt, és teljesen átitatta az esővíz. A tornacipőm cuppogott, ahogy léptem. Brr. Nincs sok roszszabb a vizes ruhánál és cipőnél, én meg úgy éreztem magam, mintha felöltözve ugrottam volna fejest egy medencébe. Még a bugyim is átvizesedett. Alig pár napja köszöntött be a tavasz, és egy hidegfront ért el minket. Az esőt repkedő, jeges haláltüskéknek éreztem. Repkedő, jeges haláltüskék. Horkantás. Jenna teátrális leírásai kezdtek rám ragadni. Átcsúsztattam a kártyaleolvasón a névkártyámat, és megvártam, míg a tetején a kis jelzőfény zöldre vált, éles csipogás hallatszik, majd egy hangos kattanással kinyílik az ajtó. Tisztaerőből kellett húznom a nehéz ajtót, hogy bejussak a főfolyosóra. Többen is megértően mosolyogtak rám, ami némileg enyhített a megalázottságomon. Világos, ki érkezett éppen akkor a műszakváltásra, amikor megnyíltak az ég csatornái, és elöntöttek minket. Kettesével rohantam fel a sebészeti osztályra, besurrantam a női öltözőbe, levetkőztem, és világoskék műtősruhába bújtam. A kézszárító alá tartottam a tornacipőmet, de csak pár percig. A többi röntgenasszisztens már odalent várt. Nyolckor egy felső gyomorbél traktus - vékonybél-átvilágítás várt, és a héten ügyeletes radiológus nagyon morgós volt, ha elmaradt miattunk. Még mindig csikorgó tornacipőben siettem le a lépcsőn, aztán a főfolyosón a radiológiára. Útközben elrohantam a sürgősségi kétszárnyú ajtaja előtt. Chase, a biztonsági őr odaintett, amikor elmentem mellette. - Szia, Scarlet - vetette oda félénk, halvány kis mosollyal.
7
Jamie McGuire
Red Hill
Csak bólintással válaszoltam, mert jobban izgatott a felső gyomor-bél traktus időbeni elkészülése, mint a fecsegés. - Beszélned kéne vele - jegyezte meg Christy, és Chase felé intett a fejével, amikor forgószélként elrohantam mellette és felkötött, hosszú, sárga fürtjei mellett. Megráztam a fejemet, és továbbmentem a vizsgálóba. A padlóhoz ragadó talpam ismerős hangja hasonlóan ismerős ritmust vert. Bármivel is mosták fel a padlót, azzal ki akarták irtani az emberiség számára ismert legborzalmasabb baktériumokat, de az anyagtól ragacsos réteg maradt a padlón. Lehet, hogy azért, hogy emlékeztessenek minket, hogy ott van, vagy hogy újra felkell mosni. A felső szekrényből báriumos kontrasztanyagot tartalmazó üvegeket vettem le, és feltöltöttem őket vízzel. - Ne kezdd! Már mondtam, hogy nem. Tizenötnek látszik. - Huszonhét, és ne viselkedj úgy, mint egy hárpia. Helyes srác, és megpusztul azért, hogy beszélhessen veled. Pajkos mosolya dühítően ragadós volt. - Még gyerek - válaszoltam. - Hozd a beteget. Christy elmosolyodott, és kiment, én meg gondolatban átvettem mindent, amit dr. Hayesnek az asztalra készítettem. Jesszusom, de házsártos tudott lenni, főleg hétfőnként, és még inkább pocsék időben. Szerencsém volt, hogy engem kedvelt. Még hallgató koromban otthoni takarítást vállaltam a radiológusoknál, rendesen kerestem vele, és tökéletesen megfelelt, mivel heti negyven órát voltam a suliban. A dokik kemény faszik voltak, de mindenki másnál többször segítettek ki, amíg átevickéltem a váláson, hagyták, hogy a lányokat behozzam a munkahelyemre, és karácsonykor meg születésnapokon egy kis pluszpénzt is kaptam. Dr. Hayes jól megfizetett azért, hogy kijártam kocsival a farmjára a kansasi semmi közepére, hogy a régi tanyaházát takarítsam. Hosszú volt odáig az út, de nagyszerűen kiszellőztettem
8
Jamie McGuire
Red Hill
a fejemet. Nem volt arrafelé mobilszolgáltatás. Se internet. Se forgalom. Se szomszédok. Egyedül sokszor eltévedtem, míg Halle egy dalt nem irt az útbaigazításról. Hallottam a vékony kis hangját a fejemben, ahogy az ablakon hangosan és édesen kiénekel: Nyugatra a 11-es országúton A mennyországba vezető utunkon Északra a 123-as országúton. 123? 123! Menj át a határon. Nincs vita, barátom! Hagyd el a fehér tornyot, Hogy mami felmossa a padlót. Balra a temetőnél Borzongó-beijedős! Az első jobbra! Úgy van! Red! Hill! Úúúúúúúúúúúút! Azután már akár esett, akár fújt, odataláltunk. Még meg is jegyeztem párszor, hogy egy apokalipszis esetén tökéletes menedékhely lenne. Jennával totál rá voltunk kattanva a posztapokaliptikus dolgokra, és világvége-maratonokat meg felkészítő tévéműsorokat néztünk. Sosem tartósítottunk csirkét, és az erdőben sem ástunk be föld alatti tartályt, de szívesen elnéztük, hogy mások meddig hajlandóak elmenni. Dr. Hayes farmjánál biztonságosabb helyet elképzelni sem tudtam a túlélésre. A konyhaszekrények és a kamra mindig tele volt élelmiszerrel, a pince büszkeséggel töltött volna el egy fegyverbuzit. Az enyhén emelkedő hegyek között nem lehetett a farmházat észrevenni, és három oldalról búzatáblák vették körül. Az út a ház északi oldalától mintegy ötvenméternyire volt, és a vörös földút másik oldalán is búzatábla nyújtózott. Hátul volt egy
9
Jamie McGuire
Red Hill
hatalmas juharfa, de ezt leszámítva háborítatlanul, messze el lehetett látni. Remekül lehetett nézni a naplementét, de egy lélek sem közelíthette meg úgy, hogy a házban levők észre ne vették volna. Christy kinyitotta az ajtót, és várta, hogy bejöjjön a beteg. A fiatal nő belépett az ajtón. Sovány volt - legalább tíz kilóval kevesebb a normálisnál -, a szeme beesett. - Dana Marks, születési ideje nyolcvankilenc, tizenkettedik hó kilenc, jól mondom? - fordult Christy Danához. Dana bólintott, és közben a vékony bőr alatt megfeszültek az inak a nyakán. A bőre betegesen szürke volt, amitől csak jobban látszott a szeme alatti lila árnyék. Christy egy bő, vékony, kék köntöst nyomott a kezébe. - Menjen a függöny mögé, és vetkőzzön le bugyira. Nincs strassz vagy más piercing, ugye? Dana megrázta a fejét, mintha mulattatta volna a feltételezés, aztán lassan hátrament a függöny mögé. Christy felvett egy kazettát, aztán a terem közepén álló röntgenasztalhoz ment, és becsúsztatta a filmet az asztal felszíne és a vezérlés közti fémtálcába. - Legalább annyit mondhatnál, hogy szia. - Szia. - Nem nekem, te süket. Chase-nek. - Még mindig róla van szó? Christy a szemét forgatta. - Igen. Helyes, jó állása van, még nem volt nős, nincs gyereke. Ja, és mondtam, hogy helyes pasi? Az a sötét haj... és a szeme! - Barna. Folytasd. Kíváncsi vagyok, mersz-e még rátenni a barnára. - Nem csak egyszerűen barna. Aranyló mézbarna. Most kéne elhappolnod, mielőtt lecsúszol róla. Tudod, hány szingli nő csorgatja a nyálát utána?
10
Jamie McGuire
Red Hill
- Nem izgatom ezen magam. Christy elmosolyodott, és a fejét csóválta, de megváltozott az arckifejezése, amikor megszólalt a csipogója. Levette a derekáról, és lenézett rá. - A francba. Át kell vinnem a C-kart a kettes műtőből dr. Pollard esetéhez. Figyelj, lehet, hogy kicsit korábban kell elmennem, hogy elvigyem Kate-et a fogszabályzó orvosához. Át tudnád venni a háromórás műtétemet? Gyerekjáték az egész. - Miről van szó? - Csak egy kanülbeültetésről. Gyakorlatilag a C-kart kell kezelned. A C-kar, ami az alakjáról kapta a nevét, megmutatja az orvosoknak, hogy élőben hol tartanak éppen a testben. Mivel sugarakat bocsát ki, nekünk mint röntgenasszisztenseknek kell ott állnunk, nyomnunk, húznunk a kart, és műtét alatt nyomnunk kell a gombot. Ez volt a dolgunk, meg az, hogy az orvos ne sugaraz- za túl a beteget. Nem bántam, ha át kellett vennem, de istenverte nehéz volt. Christy, persze, ugyanezt megtette volna értem, ezért aztán bólintottam. - Természetesen. De add át a csipogódat, mielőtt elmész. Christy felkapott egy ólomkötényt, aztán otthagyott, hogy felmenjen. - Irtó rendes vagy. Dana kórtörténetét ráírtam a vizsgálatkérő lapra. Viszlát később! Kérd el Chase telefonszámát! Dana lassan elővánszorgott a mosdóból, én pedig intettem neki, hogy üljön a röntgenasztal melletti székre. - Elmagyarázta az orvosa a vizsgálatot? - Nem igazán - rázta a fejét Dana. Szívesen mondtam volna pár keresetlen szót. Nem fért a fejembe, hogy küldhet át egy orvos egy pácienst magyarázat nélkül, ahogy az sem, miért nem kérdezi meg a páciens, hogy mi vár rá. - Röntgenfelvételt készítek a hasról, aztán idehívom az orvost.
11
Jamie McGuire
Red Hill
Visszajövök, függőlegesbe állítom az asztalt, maga pedig állva megissza azt a pohár báriumot - mutattam a hátam mögötti pultra tett pohárra -, méghozzá kortyonként, az orvos utasítása szerint. Az orvos fluoroszkópia segítségével végignézi majd, hogy halad a bárium a nyelőcsövön át a gyomorba. A fluoroszkópia gyakorlatilag szintén röntgen, de felvétel helyett élőben videót kapunk a belső szervekről. Amikor ezzel végeztünk, hasonló módon végigvizsgáljuk a vékonybelet. Megissza a maradék báriumot, és felvételeket készítünk, miközben a bárium végighalad a vékonybelén. Dana gyanakvóan nézte a poharat. - Rossz ízű? Sokat hányok, és semmi nem marad meg bennem. A Christy macskakaparásával írt vizsgálatkérő lap ott hevert az üres poharak mellett a pulton. Felvettem, és a következő kérdésemre kerestem a választ. Dana csak két napja volt beteg. Felpillantottam rá, és szemet szúrt a külseje. - Volt már korábban is ilyen beteg? - Válaszképpen a fejét rázta. - Járt valahol mostanában külföldön? - Ismét megrázta a fejét. - Volt Crohn-betegség a családban? Volt anorexiája? Bulimiája? Tenyérrel felfelé elém nyújtotta a karját. Az alsó karon egy tökéletes harapásnyom látszott. Mindegyik fog felsértette a bőrt. Mély, kivörösödött lyukak pettyezték a kart, a félholdalakú nyomok egymás tükörképei voltak, de a harapások körül a bőr még mindig sértetlen volt. A szemébe néztem. - Kutya? - Egy részeg - nevetett erőtlenül. - Kedd este partin voltam. És éppen eljöttünk, amikor egy kint kószáló seggfej egyszerűen elkapta a karomat, és beleharapott. Ki is harapott volna egy darabot, ha a barátom nem üti le. Annyi időre ki is feküdt, míg megtaláltuk a kocsit, és elhajtottunk. Tegnap láttam a híradóban, hogy másokat is megtámadott. Még aznap este, ugyanabban a
12
Jamie McGuire
Red Hill
lakónegyedben. Csakis ő lehetett. - Láthatóan kimerülten ejtette le a karját. - Joey a váróban ül... és halálra rémült, hogy elkaptam valami veszettséget. Most jött vissza az utolsó afganisztáni bevetéséből. Bár már mindent látott, nem bírja, ha hallja, ahogy hányok - nevetett magában csendesen. Vigasztalóan rámosolyogtam. - Megbízható pasinak hangzik. Ugorjon fel ide az asztalra, és feküdjön hanyatt. Dana így tett, de segítség nélkül nem boldogult. Csontos keze jéghideg volt. - Mit is mondott, mennyit fogyott? - kérdeztem, miközben megigazgattam az asztalon. Biztosra vettem, hogy helytelenül olvastam el Christy kórtörténet ismertetését a vizsgálatkérő lapon. Dana elfintorodott, amikor a hideg asztal a gerincéhez és a medencéjéhez ért. - Kér takarót? - kérdeztem, és már húztam is elő a vastag, fehér pamuttakarót a melegítőből. Igen. - Dana dorombolt, miközben beburkoltam a takaróba. - Nagyon köszönöm. Képtelen vagyok átmelegedni. - Hasi fájdalom? - Van. És erős. - Hány kilót fogyott? - Tízet. - Kedd óta? Dana felvonta a szemöldökét. - Higgye el, tudom. Ráadásul eleve sovány voltam. Ugye. nem gondolja, hogy. veszettségem van? - Próbálta nevetéssel elütni, de kihallottam az aggodalmat a hangjából. Elmosolyodtam. - Ha azt hiszik, veszettség, nem küldik át ide felső gastrointestinálisra. - Hála az égnek - sóhajtott fel, és felnézett a mennyezetre.
13
Jamie McGuire
Red Hill
Amint elrendeztem Danát, beállítottam a röntgenlámpát és a gépet a felvételkészítéshez, lenyomtam a gombot, aztán a filmet a képolvasóhoz vittem. A szemem le sem vettem a monitorról, olyan kíváncsi voltam, hogy bélelzáródásról van-e szó, vagy valami idegen test került a szervezetébe. - Mit találtál, cimbora? - kérdezte David mögöttem állva. - Nem vagyok biztos benne. Két nap alatt tíz kilót fogyott. - Képtelenség. - Nem az. - Szegény gyerek - mondta, és a hangjából őszinte szánalom csendült ki. David velem együtt figyelte, ahogy a kép kivilágosodott a képernyőn. Amikor Dana hasi röntgenképe betöltötte a képernyőt, Daviddel döbbenten bámultuk. David az ajkához érintette az ujját. - Képtelenség! Lassan bólintottam. - Nem az. David a fejét csóválta. - Még sosem láttam ilyet. vagyis tankönyvekben igen, de. Jézusom. Micsoda pech. A monitoron látszó kép mágnesként vonzotta a tekintetünket. És még sosem láttam senkit, akinek ilyen bélgáz-mintája lett volna. Még tankönyvben sem láttam hasonlót. - Ma délelőtt sokat emlegették a rádióban azt a vírust Németországban. Azt mondják, mindenfelé terjed. A tévében olyan, mintha háború lenne. Pánikba esett emberek az utcákon. Ijesztő. A homlokomat ráncoltam. - Hallottam, amikor ma iskolába vittem a gyerekeket. - Ugye, nem hiszed, hogy ennek a betegnek is ez van? Nem mondták meg pontosan, mi ez, de ez itt - mutatott a képernyőre
14
Jamie McGuire
Red Hill
- lehetetlen. - Te is éppen olyan jól tudod, hogy folyton új dolgokkal találkozunk. David még pár percig meredt a képernyőre, aztán merengéséből magához térve bólintott. - Hayes csak rád vár. Felkaptam egy ólomkötényt, belebújtam a karnyílásba, aztán a hátam mögött megkötöttem a szalagokat. Átmentem a leolvasó szobába, hogy áthívjam dr. Hayest. Ahogy gondoltam, a monitora előtt ült a székében a sötét szobában, és halkan beszélt a diktafonba. Türelmesen megvártam az ajtaján kívül, míg befejezi, és végre felnéz rám. - Dana Marks, huszonhárom éves, alhasi fájdalommal és szerda óta jelentős súlycsökkenéssel jelentkezett. Hajhullás is volt. Korábban nem volt se hasi betegség, se szívprobléma, nem voltak alhasi műtétei, se alhasi vizsgálatai. Dr. Hayes feltette a képet, amit most készítettem, és összehúzott szemmel nézte. - Mennyire jelentős? - Majdnem tíz kiló. Csak enyhe meglepetés látszott rajta, míg a kép meg nem jelent a képernyőn, de akkor elsápadt. - Ó, istenem! - Tudom. - Hol járt? - Ha úgy érti, hogy külföldön hol, akkor mostanában sehol. Viszont említette, hogy kedd éjjel egy parti után egy részeg megtámadta. - Ez nagyon komoly. Látja itt ezt a gázkarikát? - mutatott a képernyőre. A tekintete felragyogott a felismeréstől. - Vena portae bélgáz. Nézze csak az epevezeték rajzolatát. Bámulatos. - Dr. Hayes előbb feldobott volt, majd egy másodperc alatt ki is
15
Jamie McGuire
Red Hill
józanodott. - Nem látok ilyet gyakran, Scarlet. Ennek a páciensnek nem sok jót jósolok. Nagyot nyeltem, mert majd’ megszakadt a szívem Danáért. Vagy súlyos fertőzése volt, vagy valami más elzárta vagy beszűkítette a bélrendszerében levő ereket. A belei gyakorlatilag elhaltak vagy elsorvadtak. Lehet, hogy már csak négy napja van hátra. Valószínűleg megpróbálnak rajta életmentő műtétet végrehajtani, de minden bizonnyal csak kinyitják, és visszazárják. Tudom. - Ki az orvosa? - Dr. Vance. - Felhívom. Mondja le a belgyógyászati vizsgálatot. Megkell CT-zni. Bólintottam, aztán a folyosón álldogáltam, míg dr. Hayes halkan elmondta dr. Vance-nek, mit talált. - Rendben. Lássunk hozzá - állt fel a székéből. Mindkettőnknek időre volt szükségünk, hogy érzelmileg eltávolodjunk a beteg komor életkilátásaitól. Dr. Hayes a folyosón a vizsgálóba jött velem, ahol Dana várt. - A lányok jól vannak? Bólintottam. - Az apjuknál töltik a hétvégét. Találkoznak a kormányzóval. - Hűha! - Dr. Hayes úgy tett, mintha lenyűgözné a hír. Ő már többször is beszélt a kormányzóval. - Az én lányaim is hazajönnek a hétvégére. Elmosolyodtam, mert örültem a hírnek. A válása óta dr. Ha- yest Miranda és Ashley feleannyiszor sem látogatták meg, mint ahogy szerette volna. Mindketten főiskolára jártak, komoly párkapcsolatban éltek, és az anyjukhoz húztak. Dr. Hayes elkeseredetten vette tudomásul, hogy ami szabadidejük akadt, amit nem a barátjuk vagy a tanulás kötött le, azt az anyjukkal töltötték. Megállt, vett egy mély lélegzetet, kinyitotta a vizsgáló ajtaját, aztán belépett mögöttem. Nem adott időt, hogy rendezzem a szobát,
16
Jamie McGuire
Red Hill
mielőtt visszajött velem, így örültem, hogy töröltük a belgyógyászati vizsgálatot. David a báriumos üvegeket rázta fel. - Kösz, David. Azokra nem lesz szükségünk. David bólintott. Látta már a felvételeket, és jól tudta, miért. Ülő helyzetbe segítettem Danát, aki látható értetlenséggel nézett ránk. - Dana - kezdte dr. Hayes. - Azt mondja, a problémái szerdán kora reggel kezdődtek? - Igen - válaszolta, és a hangja feszült volt az egyre erősebb szorongástól. Dr. Hayes nem válaszolt, hanem rámosolygott Danára, és a kezét a kezére tette. - Ma nem végezzük el a belgyógyászati vizsgálatot. Dr. Vance inkább ad egy időpontot egy CT-re. Öltözzön fel, és menjen vissza a várószobába. Nemsokára szólítják majd. Elkísérte valaki? - A barátom, Joey. - Helyes - paskolta meg az orvos a kezét. - Rendbe jövök? - kérdezte, és keservesen csúszkált csontos fenekén. Dr. Hayes úgy mosolygott, ahogy érzésem szerint a lányaira szokott. - Gondját fogjuk viselni. Ne aggódjon. Segítettem Danának, hogy a padlóra tegye a lábát. - Hagyja magán a köntöst - mondtam sietve, aztán felkaptam egy másikat, és feltartottam. - Bújjon bele ebbe, mintha pongyola lenne. - Vékony karját beledugta a két nyílásba, aztán az irattartó melletti székhez támogattam. - Vegye fel a cipőjét. Mindjárt visszajövök. Próbáljon meg lazítani. - Ühüm - mondta Dana, és igyekezett kényelmesen elhelyezkedni. Felkaptam a pultról a vizsgálatkérő lapot, és átmentem az
17
Jamie McGuire
Red Hill
előhívóba az orvossal. Amint hallótávolságon kívül értünk, dr. Hayes hozzám fordult. - Próbáljon még beszélgetni vele. Hátha ki tud még valamit szedni belőle. - Megpróbálhatom. Az egyetlen szokatlan, amit említett, a harapás volt. - Biztos, hogy nem állat harapta meg? - Azt mondta, hogy egy részeg volt - vontam meg a válla- mat. Fertőzöttnek látszik. Dr. Hayes még egyszer megnézte Dana abnormális gázképét a monitoron. - Nagy kár. Aranyos gyereknek látszik. Komoran bólintottam. Daviddel összenéztünk, aztán nagy levegőt vettem, és lelkileg felkészültem rá, hogy egy ilyen súlyos titkot visszavigyek magammal abba a szobába. Az, hogy eltitkoltam előle a halálát, árulásnak tűnt, noha nem is ismertem. A tornacipőm hangosan szakadt el a padlótól, amikor elindultam vissza. - Mehetünk? - kérdeztem ragyogó mosollyal. - Mire ebédidő lett, Dana már meg is járta a műtőt. Christy elmesélte, hogy csak annyi időre nyitották ki, míg megállapították, hogy nincs mit tenni, aztán ismét visszazárták. Most arra vártak, hogy felébredjen az altatásból, hogy elmondhassák neki: nem lesz jobban. - A barátja még mellette van - mondta Christy. - A szülei rokonlátogatásra utaztak. Nem biztos, hogy időben visszajönnek. - Jézusom! - rándultam össze. El sem tudtam képzelni, hogy egy ilyen helyzetben távol legyek a lányaimtól, és azon tépelődjek, vajon visszaérek-e időben, hogy még utoljára lássam őket. Aztán elhessegettem a gondolatot. Az egészségügyi pályán dolgozók nem engedhetik meg maguknak azt a fényűzést, hogy beleéljék magukat a beteg magánéletébe. Túlságosan közel kerülnénk. Túlságosan valóságossá válna.
18
Jamie McGuire
Red Hill
- Hallottál az influenzáról? - tette fel Christy a kérdést. Minden hírcsatorna ezzel foglalkozik. Megráztam a fejemet. - Szerintem nem influenza. - Azt mondják, azzal az európai tudóssal függ össze. És rendkívül fertőző. - Kik azok, akik ezt mondják? Az én fülemnek egy rakás bajkeverőnek hangzik. Christy elmosolyodott, és a szemét forgatta. - Azt is mondják, hogy már nálunk is van. Kaliforniából jelentettek eseteket. - Komolyan? - Ezt állítják. - Megszólalt a csipogója. - Az ördögbe is, nagy a nyüzsi fent. - Megnyomott egy gombot, felszólt, aztán már ott sem volt. Egy óra múlva már ellepték a kórházat, az emberek magukon kívül voltak. A sürgősségi őrült iramban vette fel a betegeket, a radiológián egy perc pihenőnk sem volt. David behívott egy másik asszisztenst, hogy mi ketten elláthassuk a sürgősségit, mialatt mindenki más a járóbetegekkel meg a bent fekvőkkel foglalkozott. Bármi is történt, a város mintha felbolydult volna. Autóbalesetek, verekedések és a gyorsan fertőző vírus egyszerre csapott le. Amikor hatodszor mentem a sürgősségire, elmentem a röntgen várószobája előtt, és láttam, hogy az emberek összegyűltek a falra szerelt lapos tévé előtt. - David? - intettem neki, hogy jöjjön oda hozzám a várószoba ajtajába. Benézett az üvegfalon, és látta, hogy az egyetlen, aki ülve maradt, egy kerekes székes volt. - Igen? - Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. - A rosszullét kerülgetett, amikor a legfrissebb híreket néztem. - Ma reggel a rádióban is valami ilyesmiről volt szó.
19
Jamie McGuire
Red Hill
- Igen. Az első eseteket fél órája jelentették nálunk. A szemébe néztem. - El kéne mennem, hogy utolérjem a lányokat. Mostanra már félúton járnak Anderson felé. - Kizárt, hogy Anita elenged, amilyen diliház van. Egyébként is nagyon fertőző, de az epidemiológiai központ szerint csak egy vírus, Scarlet. Úgy tudom, azok betegedtek meg, akik influenza elleni védőoltást kaptak. Ettől az egy mondattól - bár semmi sem támasztotta alá - rögtön megnyugodtam. Három éve nem adattam be magamnak oltást, mert mindig rosszul lettem utána, így a lányoknak sem rendeltem meg. Valahogy nem tudtam elfogadni a gondolatot, hogy egy olyan vírus ellen oltassam be magam, ami lehet, hogy véd az éppen soros vírustörzs ellen, de lehet, hogy nem. Épp elég szemét van a szervezetünkben az élelmiszerekben levő hormonokkal meg a hétköznapi szennyező anyagokkal. Nem volt értelme kitenni magunkat még többnek, még ha a kórház biztatott is rá. Daviddel éppen végeztünk a mobilröntgennel készített utolsó felvételekkel, amikor Christy kimerülten befordult a sarkon. - Itt is olyan őrültekháza volt, mint fent? - kérdezte. - Igen - válaszolt David. - Vagy talán még nagyobb. - Meg tudod még csinálni nekem azt a kanülbeültetést? kérdezte Christy könyörgő tekintettel. Davidre pillantottam, aztán ismét Christyre. - Ahogy most mennek a dolgok, ha átveszem a csipogódat, a munkaidő lejártáig bent kell maradnom. Itt tényleg nagy szükség van rám. David az órájára nézett. - Tasha három harminckor jön be. Addig ellátjuk. - Biztos? - kérdeztem, és lassan elvettem a csipogót Christytől. David egy intéssel elhessegetett. - Semmi gond. Átveszem tőled a csipogót, amikor Tasha beér,
20
Jamie McGuire
Red Hill
hogy hazamehess. A műtősnadrágom korcára tűztem a csipogót, és Christynek integetve elindultam felfelé. Christy máris bűntudatosan ráncolta a szemöldökét. - Kösz, ezerszer! Már vagy századszor mentem el Chase mellett. Amint teltek az órák, egyre idegesebbnek látszott. Ahogy mindenki más is. Ahogy a sürgősségin előállt helyzetből le tudtam szűrni, odakint elszabadulhatott a pokol. Próbáltam nézni a tévét is, de amint egy esettel végeztem, már szólt is a csipogóm, hogy átirányítsanak egy másikhoz. Ahogy számítottam is rá, amint a műtőrészlegre értem, láttam, hogy addig nem szabadulok, míg David három harminckor át nem veszi tőlem a műszakot. Egyik eset a másikat követte, a C-kart műtőből műtőbe vittem, néha még egy másikat is kezelnem kellett annak, akit egy szimultán folyó műtéthez hívtak. Egyetlen délután alatt láttam egy szilánkosra tört combcsontot, két törött kart, egy törött csípőt, és egy liftben utaztam egy hordágyra tett beteggel és két ápolónővel, akik a tetőre tartottak. A férfi vénái feketén rajzolódtak ki a bőrén, és fénylett az izzadságtól. A nővérek ideges évődéséből azt vettem ki, hogy a beteget mentőhelikopterrel viszik, hogy a kezét amputálják. Aznap az utolsó esetem a legjobb körülmények között is veszélyes volt. De nem akartam felhívni Davidet, hogy felváltson. A lányok elhagyták a várost az apjukkal, és Davidet egy csinos feleség meg két kisfiú várta haza. Semmi értelme sem volt, hogy időben távozzak, ő meg sokáig bent maradjon, de már négy órával túlléptem a rendes munkaidőmet, és a vezetőség ezt rendszerint nem nézte jó szemmel. Elmentem egy nagydarab asszony mellett, aki egy hordágyon feküdt idegesen és feldúltan. A kezét bekötözték, de nagy vérfolt terjengett a kötésen. Emlékeztem rá, hogy a sürgősségin már
21
Jamie McGuire
Red Hill
láttam, és eltűnődtem, vajon hol lehet a családja. Odalent még mind mellette voltak. Angie, a műtőssegéd sietett felém, és megigazgatta a műtőssapkáját, amit elnagyolt, élénk rózsaszín rúzsnyomok és zsebek díszítettek. Mintha csak igazolni akarná, miért ilyen fejfedőt választott, kihúzott egy ajakfényt, és végighúzta a száján. - Hallom, Chase rólad kérdezősködött. Azonnal zavarba jöttem, és lesütöttem a szememet. - Ne kezdd már te is. - Mindenki annyira unatkozik, gondoltam, hogy nincs jobb dolga, mint a nem létező szerelmi életemről fantáziálni? Annyira szánalmas vagyok, hogy egy barát eshetősége már izgalmasnak tűnik? Rám kacsintott, amikor odaért mellém. - Hívd fel, különben lecsapom a kezedről. - Biztos? - mosolyodtam el. Angie a szemét forgatta, rám mosolygott, aztán rögtön összeszorította a száját. - A fenébe is, bocs, Scarlet! Anyád keres a kettes vonalon. - Az anyám? - Pár perce, mielőtt bejöttél, ide kapcsolták fel. A telefonra pillantottam, és azon törtem a fejemet, mi az ördögért kereshet a munkahelyemen. Alig beszéltünk, így biztos fontos dologról lehet szó. Lehet, hogy a lányok miatt? Majdnem rávetettem magam a telefonra. - Halló? - Jaj, hála istennek, Scarlet! Nézted a híreket? - Csak futólag. Kitört a téboly. De amennyit láttam, abból rosszul fest a helyzet. Láttad a Los Angeles-i Nemzetközi Repülőtéren micsoda pánik tört ki? Az emberek megbetegedtek némelyik járaton. Szerintem így jutott ide is. - Nem sokat izgatnám ezen magam. Az ország belsejében semmi sem szokott történni.
22
Jamie McGuire
Red Hill
- Akkor miért hívtál? - kérdeztem összezavarodva. - A lányokkal minden rendben? - A lányokkal? - mordult fel. Még szuszogni is csak leereszkedően tudott. - Miért hívnálak a lányok miatt? A konyhapadlóm felkunkorodik a hűtő melletti sarokban, és reméltem, hogy megkéred Andrew-t, hogy ragassza vissza. - A hétvégén nála vannak a lányok, anya. Most nem tudok beszélni. A műtőben vagyok. - Tudom! Olyan fontos az életed. Angie-re pillantottam, és láttam, hogy a műtősfiúval már majdnem végeztek. - Megkérdezem, de mint mondtam, nála vannak a lányok. - Sokat vannak nála. Minden hétvégén bárokba jársz, vagy mi? - Nem. - Akkor mi fontosabb, mint a gyerekeidet nevelni? - Mennem kell. - Érzékeny téma. Sosem szeretted, ha megmondták, hogy valamit nem jól csinálsz. - Ez Andrew hétvégéje, anya, mint minden második hétvége. - Hát. Miért esik a hétvégéje arra a két napra, amikor nekem segítségre van szükségem? - Tényleg dolgom van. - Legalább csomagoltál nekik szép ruhát, hogy az apjuk templomba vihesse őket? Hiszen egyedül ő veszi a fáradságot, hogy az Úrral megismertesse őket. - Viszlát, anya. - Akkor tettem le a kagylót, és sóhajtottam fel, amikor dr. Pollard belépett. - Jó napot mindenkinek. Nem tart sokáig - mondta. A kezét ujjakkal felfelé maga elé tartotta, hogy Angie ráadhassa a kesztyűt. - Úgy fest, hogy mind hosszú éjszakának nézünk elébe, ezért remélem, senkinek sincs esti programja. - Igaz? - kérdezte Ally. - A Los Angeles-i reptérrel
23
Jamie McGuire
Red Hill
kapcsolatban? - A Dullesen is ez történt. Az órára pillantottam, aztán a telefonhoz mentem, és bepötyögtem a számokat. Andrew telefonja négyszer kicsöngött, aztán a hangpostája jelentkezett. Felsóhajtottam. - Itt Scarlet. Kérlek, hívj fel a kórházban. A műtőben vagyok, de azért mindenképp hívj, hogy egyeztessünk. Amint itt végzek, hozzátok indulok.
Nathan r
Ujabb nyolc óra, aminek piszkosul semmi értelme nem volt. Amikor végeztem az irodában, a szabadságra kellett volna először is gondolnom, vagy legalább annak kellett volna mosolyt fakasztania, de nem így történt. Lehangolt, hogy az életem egy újabb napját vesztegettem el. Az igazat megvallva, tragikusnak éreztem. Nyomorúságos élet, amikor az ember nap mint nap irodai munkát kénytelen végezni egy villamosszövetkezetben, ami semmit sem számít a világon, aztán meg hazamegy egy feleséghez, aki utálja. Aubrey nem volt mindig ilyen rohadt szuka. Amikor összeházasodtunk, még humorérzéke volt, és alig várta, hogy eljöjjön az este, és ágyba bújhassunk, egymáshoz simuljunk, csókolóz- zunk, simogassuk egymást. Nem azért szopott le, mert a születésnapom volt, hanem mert a kedvemben akart járni. De hét éve megváltozott. Megszületett Zoe, én pedig a kívánatos, imádni való férjből az örökös csalódást okozóvá léptem elő. Képtelen voltam az igényeinek megfelelni. Ha segíteni próbáltam, vagy túl sokat csináltam, vagy nem úgy, ahogy kellett volna. Ha kitértem az útjából, lusta disznó voltam. Aubrey otthagyta az állását, hogy otthon maradjon Zoéval, így az én fizetésem lett az egyetlen jövedelemforrásunk. Aztán egyszer csak az sem volt elég. Mivel nem kerestem annyit, mint amit
24
Jamie McGuire
Red Hill
Aubrey elégnek tartott, elvárta, hogy amint belépek az ajtón, mentesítem a gyerektől. Nem beszélgethettem a feleségemmel. Bevette magát a dolgozószobába, a számítógép előtt ült, és az interneten szerzett barátaival csevegett. Zoét szórakoztattam, míg kivettem a tányérokat a mosogatógépből, és vacsorát készítettem. Segítséget kérni megbocsáthatatlan bűnnek számított, és ha félbeszakítottam a gyerekmentes szünetet, újabb okot szolgáltattam Aubrey-nak, hogy gyűlöljön, mintha még nem lett volna elég. Amikor Zoe óvodába került, reménykedtem, hogy jobbra fordul a helyzet, Aubrey visszamegy dolgozni, és ismét a régi, önmaga lesz. De nem tudott a haragtól szabadulni. Mintha nem is akart volna. Zoénak már csak pár hete volt hátra a második osztályból. Elmentem érte az iskolához, és mindketten reméltük, hogy Aubrey annyi időre elfordul a képernyőtől, hogy észrevegye, hogy hazaértünk. Jó napokon így is volt. Ma azonban nem így történt. A rádió és az internet kora reggel óta ontotta magából a híreket egy járványról. Egy hírekkel teli nap Aubrey számára azt jelentette, hogy fel sem emelte a fenekét az irodai széke kifakult, pecsétes, kék üléséről. Megbeszélte a híreket idegenekkel a fórumokon, közösségi oldalakon barátokkal és távoli rokonokkal, és kommentelt a média weboldalain. Elméletek. Viták. Mindez a házasságunk részévé vált, és engem kitúrt. A nyolcéves kupémban vártam az általános iskola mögött k parkoló kocsisorban. Zoe nem szerette, ha utolsónak mentem érte, ezért sosem mulasztottam el, hogy rögtön munka után érte menjek. Negyven perc várakozás elég volt, hogy átálljak a munkahelyiről privát üzemmódra, és lélekben felkészüljek egy újabb zűrös estére, amit a feleségem segítsége vagy elismerése nélkül kell végigcsinálnom. A DJ hangvétele a szokottnál komolyabbnak tűnt, ezért
25
Jamie McGuire
Red Hill
felerősítettem a hangot. Olyan szót mondott, amit korábban nem hallottam még a szájukból: általános járvány. A fertőzés már bejutott az országba. A Dulles és a Los Angeles-i Nemzetközi Repülőtéren is pánik tört ki, amikor a nemzetközi járatokon megbetegedett utasok megtámadták a repülőtársaságok alkalmazottait, valamint a mentősöket, akik lesegítették őket a repülőgépekről. Valahol a tudatom mélyén sejtettem, mi folyik. A reggeli bemondó egy kutató letartóztatásáról beszélt Európában, és miközben a gondolataim újra meg újra akörül forogtak, hogy ez lehetetlen, mégis tudtam. Belenéztem a visszapillantó tükörbe; ha olyan látott volna most, aki régebben ismert, simán elment volna mellettem. Barna szemem már nem csillogott, a tekintetem már nem volt olyan céltudatos, mint egykor. A szemem alatt sötét karikák. Tizenöt éve még száz kiló izom és magabiztosság voltam,most úgy éreztem, minden nappal egyre megtörtebb leszek. Aubrey-val a középiskolában ismerkedtem meg. Akkoriban még szeretett megérinteni, beszélgetni velem. Nem volt valami izgalmas a történetünk. Én egy kisvárosi focicsapat kezdőcsapatában voltam, ő meg a szurkolócsapat vezetője volt. Mindketten nagyhalak voltunk egy kis pocsolyában. Világosbarna, kócos hajamat meglibbentette egy szélroham, ami befújt az anyósülés felőli leeresztett ablakon. Aubrey régen szerette, hogy ilyen hosszú. Most már csak azért zrikált folyton, hogy miért nem megyek fodrászhoz. Ha jól belegondolok, ha rólam volt szó, minden miatt cseszegetett. Még eljártam az edzőterembe, és a munkahelyemen a nők még kikezdtek velem, de Aubrey mostanában már meg sem látott. Nem tudom, hogy a vele való együtt- lét szívta-e ki belőlem az életet, vagy az évek során elszenvedett csalódások. De minél több év telt el a középiskola óta, annál lehetetlenebbnek tűnt, hogy valamit kezdjek magammal.
26
Jamie McGuire
Red Hill
A rádióban egy utálatos hangra lettem figyelmes. Egy gépies férfihang szólt a kocsim hangszóróiból: - Vörös riasztást hallanak a Veszélyhelyzeti Értesítési Szolgáltatástól. A Canton megyei seriff hivatalának jelentése szerint beigazolódott, hogy az államunkban is felütötte a fejét egy rendkívül fertőző vírus. Ha lehet, maradjanak otthon. Vörös riasztás a Veszélyhelyzeti. A visszapillantó tükrömben mozgásra lettem figyelmes. Egy nő rohant a kocsijától az iskola ajtaja felé. Egy másik kiugrott a kisbuszából, és egy kisgyerekkel a karjában, rövid megtorpanás után szintén futásnak eredt az iskola felé. Édesanyák voltak. Természetesen nem hagyták, hogy a logikus gondolkodás tétovázásra késztesse őket. A világ pokolra szállt, ők pedig biztos helyre akarták menekíteni a gyerekeiket. bárhol is volt az a biztonság. A sebességváltót parkolásba tettem, és kinyitottam az ajtót. Gyors léptekkel indultam el, de amikor az őrjöngő anyák elfutottak mellettem, én is futásnak eredtem. Az épületben az anyák vagy karban vitték ki a gyerekeiket a parkolóba, vagy gyorsan benyitottak az osztálytermekbe, és nem vesztegették az időt azzal, hogy elmagyarázzák a tanároknak, miért mennek el korán. A rémült szülőket kerülgettem, akik kezüknél fogva húzták összezavarodott gyerekeiket. Végül odaértem Zoe osztályterméhez. Az ajtó a betonfalnak csapódott, amikor felszakítottam. A gyerekek elkerekedett szemmel bámultak rám. Még senkit sem vittek haza. - Mr. Oxford? - fordult hozzám Mrs. Earl. Dermedten állt az osztályterem közepén, körülötte miniasztalok és székek és miniemberek. Türelmesen várták, hogy Mrs. Earl kiossza a házi feladatokat, amiket haza kellett vinniük. Feladatokat, amik pár óra múlva már semmit sem fognak jelenteni. - Bocs, de el kell vinnem Zoét. - Zoe is meglepetten bámult
27
Jamie McGuire
Red Hill
rám, mert nem szokta meg, hogy az emberek csak úgy berontanak. Olyan kicsinek látszott, még abban a pici székben is, amiben ült. Világosbarna haja épp csak kicsit visszakunkorodott, és súrolta a vállát, ahogy szerette hordani. A szivárványhártyája zöldjétbarnáját még az osztályterem másikvégéből is láttam. Olyan ártatlannak és sebezhetőnek tűnt, ahogy ott ült. És a többi gyerek is. - Braden? - rontott be Melissa George, és majdnem ledöntött a lábamról. - Gyere, kicsim - nyújtotta a kezét a fia felé. Braden Mrs. Earlre pillantott, aki jóváhagyólag bólintott, aztán a kisfiú felállt, és az anyjához jött. Szó nélkül hagyták el a termet. - Nekünk is mennünk kell - léptem oda Zoe padjához. - De a házim, papa! - Majd később elvisszük, édesem. Zoe kihajolt oldalra, hogy mellettem a szekrényét lássa. - A hátizsákom! Felkaptam a lányomat, és igyekeztem megőrizni a nyugalmamat. Nem tudtam, milyen világ vár odakint az iskola előtt, és nem fogom-e hülyén érezni magam, amikor a kocsimhoz érek. - Mr. Oxford? - szólt ismét Mrs. Earl, de ezúttal odajött hozzám az ajtóban. A fülemhez hajolt, ugyanakkor a szemembe nézett. - Mi folyik itt? Körülnéztem a teremben, a kisdiákok figyelmes tekintetén. Vastag krétával rajzolt kezdetleges rajzok és színes, oktató jellegű plakátok lógtak összevissza a falakon. A padlót a kivágós játék hulladéka borította. A gyerekek rám függesztették a tekintetüket, és várták, hogy megmondom, miért törtem rájuk. Továbbra is várni fognak. Egyikük sem tudta volna felfogni azt a rémálmot, ami mostantól számítva pár óra múlva vár rájuk - már ha volt ennyi időnk -, és nem akartam pánikot kelteni. - Azonnal haza kell juttatnia a gyerekeket, Mrs. Earl. Át kell adnia őket a szüleiknek, aztán menekülnie kell.
28
Jamie McGuire
Red Hill
Nem vártam meg, hogyan reagál, hanem végigrohantam az emberektől nyüzsgő folyosón. A tömeg összetömörödött a főbejáratnál, ezért a vállammal kinyomtam az iskola-előkészítősök játszóterére vezető ajtót, és Zoéval a karomban átugrottam a kerítést. - De papa! Nem szabad átmásznod a kerítésen! - Bocs, szívem. De papa nagyon siet. Fel kell vennünk a mamit, és. Elakadt a szavam, míg Zoét bekapcsoltam az ülésébe. Fogalmam sem volt, hova menjünk. Hol lehet ilyesmi elől elbújni? - Kerülhetünk a benzinkút felé, hogy jégkását vegyünk? - Ma nem, bébi. - Csókot nyomtam a homlokára, mielőtt becsaptam az ajtót. Próbáltam vigyázni, hogy ne rohanva kerüljem meg a kocsit, de a pánik és az adrenalin hajtott. Becsaptam az ajtómat, és kirongyoltam a parkolóból, mert képtelen voltam úrrá lenni a félelmen, ami azt súgta, ha csak egy picit is lassítok, valami iszonyatos történik. Fél kézzel a kormányt fogtam, a másikkal a fülemhez szorítottam a mobilomat. Így vezettem hazáig, fittyet hánytam a közlekedési lámpákra, sebességkorlátozásra, és csak arra ügyeltem, hogy más, pánikba esett autósok ne ütközzenek nekem. - Papa! - kiabálta Zoe, amikor egy fekvőrendőrön nagy sebességgel hajtottam át. - Mit csinálsz? - Bocs, Zoe. A papa nagyon siet. - Elkésünk? Nem egészen tudtam, mit válaszoljak erre. - Remélem, nem. Zoe arckifejezése a rosszallását jelezte. Mindig is próbált nevelni engem és Aubrey-t. Talán azért is, mert Aubrey nem volt igazán alkalmas szülő, rólam meg jobbára lesírt, hogy gőzöm sincs, mit művelek.
29
Jamie McGuire
Red Hill
Beletapostam a gázba, és hazafelé menet igyekeztem elkerülni a főutakat. Valahányszor a mobilomról hívni próbáltam Aubrey-t, furcsa foglalt jelzést kaptam. Amikor odaértem, tudnom kellett volna, hogy baj van. Azonnal hátramenetbe kellett volna tennem a kocsit, és elhúzni onnan, de egyedül az járt a fejemben, hogy tudnám Aubrey-t rávenni, hogy szakadjon le az istenverte számítógépéről, és hogy mi az a pár holmi, amit össze kell szednünk, és erre mennyi időt hagyjak. Egy kósza gondolat futott át a fejemen, hogy mennyi idő van addig, míg megszűnik az internet, és milyen ironikus, hogy egy vírusjárvány menti meg a házasságomat. Olyan sok „volna” sűrűsödött össze abban a pillanatban, én mégis figyelmen kívül hagytam mindet. - Aubrey! - ordítottam, amint benyitottam a házba. Logikus volt, hogy a dolgozószobában néztem meg először. Meglepett, hogy a kék irodai szék üres. Annyira elképedtem, hogy megtorpantam, és úgy meredtem a székre, mintha még volna rá remény, hogy a látásom kitisztul, és Aubrey megjelenik előttem, ahogy nekem háttal, görnyedten gubbaszt az íróasztalnál, és csak annyit mozdul, hogy arrébb tolja az egeret. - Hol a mami? - kérdezte Zoe, még vékonyabb hangon, mint máskor. A riadalom és a kíváncsiság keveréke miatt nem válaszoltam rögtön. Aubrey feneke éveken át kétfelől lefolyt a székről, és a szék ülőkéjébe valóságos krátert vájt. A konyhából síri csönd áradt, a földszinti fürdőszoba ajtaja nyitva volt, odabent sötétség honolt. - Aubrey! - kiáltottam fel a második lépcsőfokról, és vártam, hogy megjelenjen a lépcsőfordulóban, és egyre teátrálisabb léptekkel levonuljon. Bármelyik pillanatban a rá oly jellemző, bosszús sóhajt hallom majd, és szekálni kezd valamiért, bármiért, de várakozás közben egyre nyilvánvalóbb lett, hogy nem jön. - Nagyon elkésünk - nézett fel rám Zoe. Megszorítottam a kezét, és abban a pillanatban egy fehér
30
Jamie McGuire
Red Hill
borítékra esett a tekintetem, ami az ebédlőasztal közepén feküdt. Zoét magammal húztam, mert egy percig sem mertem szem elől téveszteni, és felvettem a borítékot. „Nathan”, ez állt rajta Aubrey kislányos, mégis rendetlen írásával. - Ez most komoly? - mormoltam, és feltéptem a borítékot. Nathan! Mire ezt megkapod, én már órák óta nem vagyok itthon. Valószínűleg a világ legönzőbb emberének tartasz, de engem már az sem bír maradásra, hogy tartok tőle, hogy rosszat gondolsz rólam. Boldogtalan vagyok, és már régóta így érzem magam. Szeretem Zoét, de nem vagyok jó anya. Te akartál apa lenni. Tudtam, hogy jó szülő leszel, és azt hittem, ha te az vagy, én is az leszek, de nem így történt. Képtelen vagyok így tovább élni. Annyi mindent szeretnék kezdeni az életemmel, de az otthon ülés nincs közöttük. Sajnálom, ha ezért most meggyűlölsz, de végre eldöntöttem, hogy ezt el tudom viselni. Sajnálom, hogy ezt el kell magyaráznod Zoénak. Holnap híllak, amikor már berendezkedtem, és segítek neked megértetni vele. Aubrey Hagytam, hogy az összehajtogatott papírlap a kezemből az asztalra hulljon. A „hívlak” szót sosem tudta helyesen írni. A számtalan dolog egyike, ami Aubrey-ban zavart, de aminek sosem adtam hangot. Zoe felnézett rám, és várta a magyarázatot, vagy valami reakciót, de egyikre sem voltam képes. Aubrey elhagyott minket. Visszajöttem ezért a lusta, házsártos, nyomorult picsáért, ő meg kibaszottul itt hagyott minket. Odakint sikoly hallatszott, és Zoe annyira megrémült, hogy átfogta a lábamat, és a valóság abban a pillanatban szakadt ránk, amikor az első golyók átütötték a konyhaablakokat. Lebuktam, és intettem Zoénak, hogy ő is bukjon le. Nem hívom fel Aubrey barátait és rokonait, hogy megtudjam,
31
Jamie McGuire
Red Hill
hol van, és visszakönyörögjem. Biztos helyre kell menekítenem a lányomat. Lehet, hogy Aubrey rossz pillanatot választott a függetlenség kivívására, de ezt akarta, nekem meg egy kislányt kell megvédenem. Újabb sikolyok. Dudálás. Fegyverropogás. Jesszusom. Jeszszusom, Jesszusom, Jesszusom! Megérkezett. Kinyitottam a hallban levő szekrényt, és elővettem a baseballütőmet, aztán a lányomhoz mentem, és letérdeltem, hogy könnyes szemébe nézhessek. - Zoe. Vissza kell jutnunk a kocsihoz. Fogd, kérlek, a kezemet, és mindegy, mit látsz vagy hallasz, el ne engedd, megértetted? Zoe szemébe újabb könnyek gyűltek, de gyorsan bólintott. - Jó kislány - mondtam, és homlokon csókoltam.
Leharapta? - kérdezte Joanne, a nővér, miközben műtétre készítette elő a páciens kezét. - Egy kutya? - Nem tudom - válaszolta Ally. A hangja tompán szűrődött át az arcmaszkon. Frissen végzettként nemrég került a műtéti csapatba. Húszéves volt, de ahogy nagy szemét a beteg kezére szegezte, tizenkettőnél nem látszott többnek. - Valami állat. - A fia - szúrtam közbe. A röntgennel a kezemben vártam a sebészt. Joanne és Ally az ujjízületet bámulták, aminek húsából kiállt a csont. - Elkészítettem a röntgenfelvételt - tettem hozzá. - A beteget eléggé megrázta a dolog, de határozottan állította, hogy a fia harapta le a hüvelykujját. Angie, a törékeny műtősnővér apró léptekkel jött be az ajtón. A műtősruhája nadrágja suhogott lépés közben, mialatt még különböző feladatokat végzett el a helyiségben. - Biztos, hogy a fiát említette? - kérdezte Ally, és feltámadó érdeklődéssel nézte a hiányzó ujj helyét. - A fia a sürgősségin van - mondta Angie. - Veszettség jeleit mutatja. Rajta kívül még többen is. - Ugye, nem gondoljátok, hogy ennek bármi köze lenne ahhoz,
32
Jamie McGuire
Red Hill
amit a hírekben hallottunk? - faggatott minket Ally idegesen. Lehet, hogy ennyi idő alatt ideért Németországból? Elterjedhetett ilyen gyorsan? Abban a pillanatban csend lett a műtőben. Az aneszteziológus kezdettől fogva nem merte altatni Margaret Sisney-t. Ahelyett, hogy szokásához híven a mobilján játszott volna, mellette állt, és árgus szemmel figyelte a mellkasa emelkedését-süllyedését. Néhány másodpercenként félrekapta a fejét, hogy a monitoron levő számokat ellenőrizze,aztán ismét Margaretet figyelte. Nehéz volt megállapítani, mi a helyzet, hiszen a kék műtőslepedők csak az arcát és a nyakát hagyták szabadon, de azok kékek lettek. - Cianotikus - magyarázta az altatóorvos. Több kapcsolón is igazított, aztán felszívott valamit egy fecskendőbe. - Dr. Ingram! A páciens körme! - mutatott oda a nővér. A narancsos-barnás jódos fertőtlenítés ellenére is látszott, hogy Margaret körmei megfeketednek. - A fenébe! - ugrált dr. Ingram tekintete a beteg és a monitor között. - Hiba volt. Piszkosul nagy hiba! Margaret hüvelykujját a terem másik végében jegeltük, hogy vissza lehessen varrni. Az is cianotikus volt, és dr. Ferber utasítása, miszerint hozzuk fel a beteget műtétre, amikor a sürgősségin sem volt teljesen stabil az állapota, még egy olyan frissen végzett röntgenasszisztens szemében is megkérdőjelezhető volt, mint én. Néztem, ahogy Margaret életjelei egyre rosszabbak, és a túlsó fal mellé toltam a készülékeimet, mert tudtam, hogy bármelyik percben kék kódra számíthatunk. A bőrömön éreztem a csipogó rezgését, és a felsőm alá nyúltam, hogy levegyem a műtősruhám korcáról. - A francba, Angie, át kell mennem a négyes műtőbe, aztán pedig mára végeztem. Felküldöm Davidet. Nála lesz a csipogó. - Valószínűleg eltart egy darabig, már ha egyáltalán sor kerül rá - válaszolta Angie, miközben dobozokat nyitott ki, és ide-oda
33
Jamie McGuire
Red Hill
cikázott a műtőben. Magam előtt tolva és magam után húzva a nehéz röntgenkészülékeket a folyosó végébe rohantam. Amint felkészültem a következő páciensre, már meg is hallottam a hangosbemondóban a hangot. - Kék kód. Hetes műtő. Kék kód. Hetes műtő. - A nő hangja nyugodtan és apatikusan zsolozsmázott. Felvettem az ajtó mellett a falra szerelt telefont, és leszóltam az osztályra: - Szia, itt Scarlet. A négyes műtőben felkészültem, de most úgy fest, hogy a hetesre később kerül sor, már ha egyáltalán. Mondd meg Davidnek, hogy a földszinten a déli liftnél találkozunk. Neki kell átvennie ezt az esetet, és át kell adnom neki a csipogót. Végigmentem a folyosón, és közben nővérek, orvosok és altatóorvosok rohantak el mellettem Margaret Sisney-hez. Megnyomtam a lift hívógombját, és lehúztam az arcomról a maszkot. Amikor szétnyílt az ajtó, felsóhajtottam a bent szorongó tömeget látva. - Még van hely neked, Scarlet - mondta Lana a bérszámfejtésről. - Izé. majd inkább a lépcsőn megyek - válaszoltam, és az ujjammal jobbra mutattam. Sarkon fordultam, és átnyomakodtam a műtő dupla ajtaján, aztán a vállammal fogtam fel a lépcsőházba nyíló nehéz ajtó súlyát. - Egy, kettő, három, négy, öt, hat. - számoltam gyorsan, ahogy megtettem egy-egy emeletet. Amikor benyomtam a földszinti folyosóra vezető ajtót, David már a liftnél várt. - Jó mulatást - dobtam oda a csipogót. - Kösz, cimbora. Kellemes napot - válaszolta. A tömeg, amit a liftben hagytam, szinte összenőve hagyta el a liftet, és indult el a folyosón, és ilyen szorosan összebújva halkan és idegesen tárgyalták a járvánnyal kapcsolatos leg-újabb
34
Jamie McGuire
Red Hill
fejleményeket. - Szürke kód, egyes sürgősségi. Szürke kód, egyes sürgősségi - sorolta a nő a hangosbemondóban. A radiológia vezetője, Nancy összefont karral a radiológiai osztály folyosóján állt. Pillanatokon belül a karbantartóktól és minden más osztályról emberek csörtettek be a sürgősségi kétszárnyú, nyitott ajtaján. - Mit jelent a szürke kód, újonc? - kérdezte önelégülten Nancy. - Izé. agresszív beteg? - kérdeztem félig-meddig találgatva. - Helyes! - paskolta meg a hátamat. - Nem fordulnak elő gyakran. - Szürke kód, hatos sürgősségi. Szürke kód, hatos sürgősségi - szólt be a nő a hangosbemondóba. A hangja ezúttal már nem volt olyan közömbös. Nancy végignézett az osztályunk folyosóján. - Valami nem stimmel - jegyezte meg halkan. Julian, a CTkezelő lépett ki a folyosóra. Nancy intett neki, hogy menjen csak tovább a sürgősségire. Julian engedelmeskedett, az arcára kiülő unott kifejezés egy pillanatra eltűnt. Amint kiment, Nancy a női öltöző felé intett. Tedd le a lantot, mielőtt meggondolom magam. - Nem kell kétszer mondanod. - A billentyűzet egyet csipogott, miután beütöttem a kódszámomat, aztán kattant a zár, és beléphettem. Feltűnt, hogy egyedül vagyok az öltözőben. A helyiségben rendszerint rengeteg nő volt, a szekrényeiket nyitogatták, kivették a táskájukat, nevetgéltek és csevegtek,vagy csak átkozták a napot, hogy milyen pocsék volt. Éppen a kombinációs zárat állítottam be, amikor újabb bejelentést hallottam. - Kék kód, hármas sürgősségi. Kék kód, hármas sürgősségi. Szürke kód a mentőbeállónál. Szürke kód a mentőbeállónál. Felkaptam a táskámat, bevágtam magam mögött az ajtót, és
35
Jamie McGuire
Red Hill
végigsiettem a folyosón. Útközben elmentem a radiológiai várószoba mellett, amit egy üvegfal választott el a folyosótól. Odabent néhány beteg még a képernyőt bámulta. A bemondó a szemöldökét ráncolva mondta a híreket, a kép alján pedig egy figyelmeztetés villogott. A betűk aprók voltak, nem tudtam kivenni a szöveget, csak egyet láttam: JÁRVÁNY. A rosszullét kerülgetett, ezért megszaporáztam a lépteimet, és már majdnem futva értem el a személyzeti bejáratot. Amikor az ajtót nyitottam, egy sikolyt hallottam, aztán még többet. Nőket és férfiakat. Nem néztem vissza. A terepjárómhoz futottam, amikor csikorgó fékezés ütötte meg a fülemet. A másodikról egy nővér menekült páni félelemben a kórházból. Rettegett, és nem figyelt a közlekedésre. Az első autó majdnem elütötte, de aztán egy teherautó fordult be nagy sebességgel a sarkon, és a jobb oldali lökhárítójával súrolta a testét. A nővér előrezuhant, tehetetlen teste a járda mellé gurult. A hivatásbeli beidegződés arra sarkallt, hogy menjek oda hozzá, és nézzem meg, van-e pulzusa, de valami megakadályozott, hogy másfelé induljak, mint a parkoló. Angie, a műtősasszisztens bukkant fel a személyzeti bejáró ajtajában. Nyaktól térdig vértől vöröslött a műtősruhája, a tekintete eszelős volt. De óvatosabb volt, amikor átjött, és kerülgette a kocsikat. - Ó, istenem, csak nem Shelly? - kérdezte. A járdához futott, és leguggolt az élettelen test mellé. Az ujját a nővérnyaki verőerére nyomta, aztán felpillantott rám. A szeme elkerekedett. - Meghalt. Nem tudtam, milyen arcot vágok, de Angie előrebökött a fejével, hogy valami reakciót csikarjon ki belőlem. - Láttad, kiütötte el? - kérdezte. - Szerintem nemsokára ez mit sem számít - válaszoltam. Angie felállt, és körülnézett. Egy járőrkocsi száguldott a belváros felé. A kórház alkalmazottai kezdtek előszivárogni, és
36
Jamie McGuire
Red Hill
mindenki a parkoló felé rohant. - El sem hiszem, hogy ez történik - suttogta Angie, és lehúzta a műtőssapkáját szőke hajáról. - A műtősruhád - szólaltam meg. A zöld műtős egyenruha elején egy sötétvörös csík húzódott. A vérből a nyakára és az arcára is fröccsent. Mrs. Sisney-nek megszűnt a szívműködése, aztán felébredt - mesélte kivörösödött, verítékben úszó arccal. - Rátámadt dr. Ingramre. Utána már nem tudom biztosan, mi történt. Eljöttem. Bólintottam, aztán hátrálni kezdtem a parkoló felé. A terepjárómhoz. - Menj haza, Angie. Szedd össze a kislányod, és tűnj el a városból. Válaszképpen bólintott, aztán lenézett a vérre. - Valószínűleg jobb lenne, ha visszamennék. Nem tudom, mennyire fertőző ez. Kate az apámnál van. Ő vigyáz rá. Elfordította a pillantását vérrel átitatott ruhájáról, és a szemembe nézett. Üveges volt a tekintete, és láttam rajta, hogy már feladta. Szerettem volna biztatni, hogy próbálja meg, de amikor megjelent lelki szemeim előtt a gyerekeim arca, rohanni kezdtem a parkoló felé. Az anyósülésre dobtam a táskámat, majd bedugtam a terepjáró önindítójába a kulcsot. Próbáltam hideg fejjel gondolkozni. Péntek volt, a lányok már egy órányira voltak, és a hétvégét az apjuknál töltik. Az agyam sebesen végigvette a lehetséges útvonalakat. És elém villantak az apokalipszis utáni filmekben az országút összes sávjában veszteglő autósor képei is. Elővettem a mobilomat a zsebemből, és beütöttem Andrew számát. Órákig kicsöngött, aztán a hangposta helyett foglalt jelzést adott. - Még csak most kezdődött - mondtam halkan, és betettem a mobilt a pohártartóba. - Még odaérek hozzájuk.
37
Jamie McGuire
Red Hill
A táskámba hajítottam a telefont, megmarkoltam a kormányt, a másik kezemmel meg hátramenetbe tettem a sebességváltót. Valahol ostobának éreztem magam. Az eszemmel szerettem volna azt hinni, hogy túlreagálom a dolgot, de a rádió nem közvetített zenét. Csak a járványról szóló legfrissebb híreket, a halálos áldozatok növekvő számát és a járvány nyomában fellépő pánikot. A terepjáróm hirtelen megállt, és amikor hátranéztem, Lisa Barnest láttam, a személyzeti egészségügyi nővért, ahogy kiguvad a szeme, és a kormányt markolja. Én kihátráltam a helyemről, ő viszont előreindult, így egymásnak ütköztünk. Kinyitottam az ajtómat, és odaszaladtam hozzá. - Jól vagy? - kérdeztem, és kihallottam a hangomból az elfojtott pánikot. - Takarodj az utamból! - ordította, és a sebességváltót megragadva rükvercbe tette. Abban a pillanatban egy kisteherautó száguldott át a parkolón, belecsapódott a terepjárómba, és az utcáig maga előtt tolta. Döbbenten álltam Lisa négyajtósa mellett, többre nem voltam képes. Az agyam nem bírta feldolgozni a szemem elé táruló szürreális jelenetet, amíg észre nem vettem az oldalbejáraton kiáramló tömeget: az emberek az utcára érve szétszóródtak, és másokkal együtt, akik a város más részeiből jöttek, futva próbálták az életüket menteni. A humánerőforrás-igazgatónk, Drew Davidson megbotlott és elesett. Fájdalmában felkiáltott, aztán körülnézett, és segítségért kiabálva a kezét nyújtotta a körülötte levők felé. Senki még csak meg sem állt. Vad tekintetű szempár tűnt ki a tömegből. Mrs. Sisney volt. Gyorsan visszatért a szétszóródó emberek közé, és végre odaért Drew-hoz, aki még a földön volt, és a bokáját fogta. Elborzadva láttam, hogy Mrs. Sisney Drew-nak ugrik,
38
Jamie McGuire
Red Hill
megragadja drága öltönyét, és nagyra tátja a száját. Drew megpróbálta ellökni, de Mrs. Sisney erős asszony volt, és végül a teste súlyával le tudta annyira szorítani Drew karját, hogy egy darabot kiharaphasson a vállából. Drew sikoltásai mást is odavonzottak: egy férfit, akiben ráismertem Mrs. Sisney fiára, meg egy műtősruhát viselő nőt. Odabotorkáltak, ahol Drew a lábával kapálódzott, és falatozni kezdtek belőle. Lisa sikolyai elvegyültek Drew-éval, aztán a kocsija összegyűrődött eleje elsuhant mellettem, és rákanyarodott az útra, én pedig ott maradtam a parkolóban, hogy egyedül nézzem ezt a borzalmat. Hangos dörgés hallatszott a távolban, és ekkor vettem észre több füstoszlopot az égen, amelyek közül a legújabba robbanás helyéről emelkedett fel. A hangzavart közel s távol lövések zaja növelte. A káosz mindenkit megzavart, és minden olyan gyorsan történt, hogy nem maradt időm félni. Fényes, ezüstös kulcsok terültek szét legyező alakban a fü- vön, Drew-tól nem messze. Egy hónapja vett egy Wrangler dzsipet. Csak azért figyeltem fel erre, mert ebéd közben amiatt a dzsip miatt nyavalyogtam, amit a helyi Dodge márkakereskedés bemutatótermében láttam, és Drew is véletlenül az asztalunknál ült. Nem egészen egy héttel később, amikor műszakkezdésre bementem, a parkolóban megpillantottam a dzsipet, és Drew Davidson szállt ki belőle. Megköszönte a tippet, és ez volt az első és utolsó alkalom, hogy valaha is beszéltünk. Egyetlen lépéssel is közeledni ehhez a borzalmas jelenethez elég rémisztő volt, de összeszedtem a bátorságomat, hogy lehajoljak a kulcsaiért, és a dzsiphez rohanjak. Megnyomtam az automata ajtónyitót. Feltéptem az ajtót, és azért imádkoztam, hogy a tank ne legyen teljesen üres. Mrs. Sisney még mindig a Drew nyakából kiharapott húst ette, és a többiek lassan rágódtak Drew most már
39
Jamie McGuire
Red Hill
élettelen testén. Egészen biztosan nem lesz többé szüksége a dzsipjére, gondoltam, amikor kifüstöltem a parkolóból. Nem foglalkoztam a sebességkorlátozással vagy a közlekedési lámpákkal. A kereszteződésekben jobbra-balra néztem, aztán padlógázzal mentem át, amíg el nem értem a városból kivezető főutat. Úgy okoskodtam, hogy a többség az államközit választja, de tévedtem. A négysávos országutat roncsok tarkították. Végig teljes sebességgel mentem, és igyekeztem kerülni a torlódásokat. Próbáltam egy kis időt nyerni, hogy kitaláljam, mit tegyek. Élők és holtak rohangáltak. Lövéseket hallottam a város minden részéből: az emberek újraéledő tetemekre vadásztak a kocsijukból és a verandájukról. Egy villogó lámpa azt jelezte, hogy iskolai körzethez értem. Rögtön elszorult a szívem. Hála istennek, a gyerekeket már jó egy órája elvitték, de az enyémek messze voltak. Ha a járvány ilyen villámgyorsan terjed, valószínűleg a lányok is rémülten menekülnek, gondoltam. Muszáj elérnem őket, határoztam el. Szorosabban markoltam a dzsip kormányát. Ha eljött a világvége, a karomban akarom tartani a kicsikéimet. Felcsavartam a hangerőt, mert azt reméltem, hogy a rádióból ötleteket szerzek, hogyan jussak ki a városból a gyerekeimhez. De biztonsági intézkedések vagy más hasznos ötletek helyet a bemondók nehezen tudták megőrizni a nyugodt profizmusukat, miközben egyik hátborzongató hír a másik után érkezett megtámadott emberekről, autóbalesetekről és az általános zűrzavarról. Csak egyet nem említettek: hogy honnan eredt a járvány. Ha előbb a két parton kezdődött volna, több időm maradt volna, és. az idő volt az egyetlen esélyem.
Miranda N"em fogunk meghalni - biztatott Cooper. - Őrizd meg a
40
Jamie McGuire
Red Hill
nyugalmadat. A hátsó ülésen ült Ashley, a nővérem mellett, átkarolta, és a tekintete ide-oda ugrált, ahogy a Volkswagen Bogaram körül tomboló káoszt figyelte. Ashley-nek dőlt, amikor megint elfutott mellettünk valaki, és nekiütődött a kocsinak. - A francba! - ráncoltam a homlokomat. - Megkarcolják a festéket! Ashley hitetlenkedve pillantott rám, de nem bírtam megállni, hogy hangot ne adjak egy kis irracionális haragnak. A vadonatúj, fényes, fehér Volkswagenemen még meg sem száradt a gyári festés, és ezek a seggfejek, akik elmennek mellette, mind hozzáfenik magukat! - Nem mozdulunk - jegyezte meg Bryce, és igyekezett valahogy előrenézni. Kócos, barna haja súrolta a VW Bogár kabrió mennyezeti kárpitját. A kis Dodge teherautójával akart kimenni apám tanyájára, de apu a Fordot szereti, és nem akartam, hogy egész hétvégén a Dodge Ram teherautó kontra F-150-sek vitát hallgassam köztük. - Ha leeresztenéd a tetőt, jobban előrelátnék. - Az nagy ostobaság lenne - fintorodtam el undorral. A megjegyzésem elterelte Bryce figyelmét a kint rohangáló rémült gyalogosokról. - Micsoda? A válla mögé mutattam. - Valami elől futnak. Nem szeretném, ha védtelenek lennénk azzal a valamivel szemben. Bármi is legyen az. Alig tettünk meg tíz mérföldet, miután rákanyarodtunk az államközire, hogy kiautózzunk a tanyára, amikor a forgalom óránként huszonöt mérföldre lassult, és öt mérfölddel arrébb már meg is torpantunk. Ez félórája történt, és azóta nem mozdultunk. Még akkor sem, amikor az emberek kezdtek kiszállni a kocsijukból, hogy futva meneküljenek. - Csak hajts, Miranda. A francba is, vigyél ki innen minket!
41
Jamie McGuire
Red Hill
Nem akarom tudni, mi elől futnak - mondta Ashley, és hosszú, hullámos haját csavargatta. Gyönyörű volt, mint az anyánk: magas, vékony, törékeny. Hamvasszőke haja a vállára omlott, és a Kék lagúnában játszó lányra emlékeztetett. Ha Ashley nem viselt volna inget, az sem számított volna; néhány jól elhelyezett Elmer-féle ragasztópetty és a haja biztosan eltakarta volna a mellét. Kiskoromban mindig irigyeltem a természetes szépségét. Százötven körüli magasságommal duci voltam mellette. Én inkább apámra ütöttem: kerek arc, tompa fényű barna szempár és gesztenyebarna haj. vagyis apu haja inkább vöröses volt, mielőtt megőszült. Bryce jobb szeretett sportos termetűnek nevezni, de ugyan mit értett ő ehhez, hiszen a majdnem kétméteres magasságával hosszúra nyúlt gyerek volt. A kosárlabdaedzője odavolt érte, de amikor együtt voltunk, a magassága mellett az alacsony termetem még szembetűnőbb lett. - Tudod, mi elől futnak - mondtam, és két kézzel markoltam a kormányt. Csak a magukat hitegető menekülők nem voltak tudatában, mi történik. A délutáni óráink a vírus okozta járvány kitöréséről szóló hírek miatt maradtak el. Ashley-nek az a remek ötlete támadt, hogy menjünk el a hétvégére a Beaver Lake-hez,és még a hétvégén elhívta a barátját, Stanley Coopert is. Mivel nem akartam elefánt lenni, én meg elhívtam Bryce-t, bár amint megtudta, hogy Cooper is jön, Bryce eljött volna, akár hívom, akár nem. Kivált azok után, hogy apu megtudta: anyu elutazik a városból, ragaszkodott hozzá, hogy nála töltsük a hétvégét. Bryce tudta, hogy az apámmal mostanában nem valami fényes a kapcsolatom, mert Bryce mindent tudott rólam. A középiskola második éve óta önkéntesen eltűrtük egymást, és kölcsönösen gyönyörű és borzalmas dolgokat tettünk egymásért: elvette a szüzességemet, és segített túljutnom a szüleim válásán, és én törtem össze az első teherautóját. Bryce-t őrült birtokvágy
42
Jamie McGuire
Red Hill
hajtotta, és pontosan ezért is kerültünk egy főiskolára. A birtokvágya nem féltékenységből táplálkozott, inkább megvédett saját magamtól. Kettős kötelességet teljesített: mint barát és mint lelkiismeret. Sosem tagadtam, hogy mindkettőt nagyra tartom. Akárcsak mindenki más, mi is ragaszkodtunk a hétvégi terveinkhez, mert nem hittük el, hogy az ország belsejében elér minket egy ilyen ijesztő és veszélyes járvány. Errefelé sosem történt semmi. A legrosszabb, ami Ashley-vel és velem megesett, a szüleink válása volt. Ezt leszámítva elég unalmas és aggodalomtól mentes volt az életünk. Folyton ezen viccelődtünk Ashley- vel. Hallgattuk a barátaink rémtörténeteit arról, hogy milyen borzalmas volt a gyerekkoruk, vagy hogy üldözték őket a középiskolában, hogy az apjuk iszik, vagy az anyjuk a nyakukra telepszik. Anyánk és apánk sosem veszekedtek előttünk, a válásuk meglepetésként ért minket. Újabb futó húzta végig a festéket. Rádudáltam. - Pöcs! - Miranda. lehet, hogy azt kéne tennünk, amit ők csinálnak? vetette fel Bryce. - A Bogár a születésnapi ajándékom, és apu spéci nekem rendelte. Nem bocsátaná meg, ha enélkül állítanék be. És a tanya kétórányira van. Gyalog sosem érnénk oda. Ashley megragadta az ülésemet tökéletesen manikűrözött kezével. - Esetleg. forduljunk vissza? A szememet forgattam. - Úgy viselkedsz, Ashley, mintha még sosem láttál volna zombis filmet. Egy városban sosem élnénk túl. Apa tanyáján lesz a legjobb. - Miért hajtogatod ezt? Ezek nem zombik! Nevetséges! kiáltotta. - Vírusjárvány. A fertőzöttek embereket támadnak és harapnak
43
Jamie McGuire
Red Hill
meg. Ma reggel holttestekről beszéltek. Mit gondolsz, mégis mi ez, Ash? Herpesz? Ashley beletörődve dőlt hátra, és összefonta a karját a hasán. Cooper megint magához vonta, de senkit sem csapott be. Tágra nyílt, kék szeméből látszott, hogy ugyanúgy meg van rémülve, mint Ashley, de én nem csak félelmet láttam benne. - Nem, Coop - néztem bele a hátrapillantó tükrömbe. - Nem szállsz ki ebből a kocsiból. - De az anyám és a kishúgom! Apám nincs otthon. Egyedül vannak! Meg kéne próbálnom odajutni hozzájuk. Mély levegőt vettem, és próbáltam nem gondolni az anyámra. Belizén voltak a mostohaapámmal, Rickkel. Ezért is terveztük úgy, hogy a hétvégére apám farmjára megyünk. - Texasban élnek, Coop. Menjünk el a farmra, szerezzünk be élelmet, aztán elmegyünk értük, oké? - hazudtam. Cooper talán tudta, hogy apám tanyája északon van, mindenki észak felé menekült, Cooper családja pedig délen volt. Lehet, hogy egy nap majd megpróbálhatja, de mind elég világvége filmet láttunk, hogy tudjuk, hogyan zajlik ez: tömegőrület, teljes káosz és vérfürdő, amíg a lakosságot meg nem tizedeli a járvány. Az élőhalottak akkor fogják elhagyni a városokat, hogy ennivalót keressenek, de addigra mi már berendezkedünk, és kitanuljuk a zombiirtás művészetét. Előbb túl kell élnünk az első pár hetet. A farmnál jobb helyet keresve sem találnánk erre. Egy velünk egykorú srác ütődött az ajtómnak, aztán megbotlott, és elesett, így már nem láttam. - Tűnés innen! - kiabáltam, és előrehajoltam, hogy megpróbáljak szemkontaktust keresni azzal, aki molesztálni akarta a háromnapos autómat. Újabb rohanó, sikoltozó gyalogos csapódott az oldaltükrömnek a csípőjével. Egy nő caplatott mögötte, de aztán megállt, és átmászott a motorháztetőmön. Ismét káromkodtam, majd rükvercbe tettem a
44
Jamie McGuire
Red Hill
sebességváltót. - Ki kell innen evickélnünk. Szét fognak szaggatni minket. - Amikor visszanéztem, hogy lássam, mennyit tolathatok hátra, a szemem sarkából véres, hússzínű kavarodást láttam ott, ahol az első pasi elesett. - Miranda? - szólalt meg tétován Bryce. - Az a férfi. elkapta. Átkukkantottam a kormány fölött, és néztem, ahogy a második férfi megpróbálja kihúzni a karját az első szájából. Eszeveszett birkózásukat sikoltozás és nyögések kísérték. Bryce a homlokához kapta a kezét, amikor az első férfi kiharapott egy nagydarab húst, és visszahúzódott. Az arcára vér fröccsent, a szája és a megharapott karja között megnyúltak az áldozat inai és izmai. Ashley éles sikolya megremegtette a dobhártyámat, és egy pillanatig ez a rezgés kísérte a hallottak elhalóbb változatát. Brycera pillantottam, és láttam, hogy elsápad; a tekintete mindent elmondott, amire nem talált szavakat. Beletapostam a gázba, és csak akkor álltam meg, amikor éreztem, hogy a Bogár nekimegy a mögöttünk álló kocsinak. A következő pillanatban már sebességbe tettem a váltót, és egy utánfutós teherautó meg egy furgon között manővereztem át; mindkettő üres volt. A Bogár feldobott minket, aztán lezöttyent, amikor az aszfalton át a padkára kanyarodott. - Ne állj meg! - kiabálta Ashley. - Csak nyomd, ahogy bírod! Emberek mellett mentünk el, és nem tudtuk megmondani, melyik az üldöző és melyik az üldözött. Szülőket láttam, akik a karjukban vitték a kicsiket, a nagyobbakat meg a kezüknél fogva húzták. Párszor emberek kiabáltak, hogy álljak meg, könyörögtek, hogy segítsek rajtuk, de a filmeken mindig meghal, aki megáll, én pedig még éppen csak pár napja töltöttem be a tizennyolcat. Nem tudtam, meddig maradhatunk életben, de azt igen, hogy nem fogok meghalni az átkozott zombiapokalipszis első napján.
45
Jamie McGuire
Red Hill
Scarlet volt a kétsávos országutat választani, de az államközit leszámítva ezen juthattam el leggyorsabban a gyerekeimhez, az államközi viszont felért volna egy öngyilkossággal. A dzsip egy autókonvojban haladt, aminek sikerült kijutnia a városból. Tíztizenöten lehettünk. Előttem egy ezüstszínű Toyota Camry ment, hátul egy előrenéző gyereküléssel. Csak reménykedtem, hogy gyerek is ül benne. Mérföldeken át megművelt földek suhantak el mellettünk, aztán elöl valaki lassított. Egy hídhoz értünk, és valamilyen oknál fogva az első autó vezetője óvatos volt. Minden porcikámat átjárta a félelem. Nem állhattunk meg! Mindegy, mi volt előttünk, haladnunk kellett. Lehet, hogy dzsipben ültem, de egy dzsip nem kelhet át a folyón. Muszáj volt a hidat választanom. Amíg a hídhoz nem értem, nem láttam, miért lassított az első autó. Egy öreg, jégkék Buick állt az út szélén. Felhúzott ablak mellett egy pár ült benne. A nő üres tekintettel meredt ki az ablakon, és csak akkor moccant meg, amikor a mellette ülő férfi megrántotta, miközben a fogával a húsát marcangolta. Ösztönösen el akartam takarni a gyerekeim szemét, ám azonnal rá is jöttem, hogy nincsenek velem, és olyan erővel tört rám a pánik és az aggodalom, hogy eljussak hozzájuk, meg az, hogy nem tudom, hol vannak, félnek-e, vagy rendben vannak, hogy majdnem képtelen voltam továbbvezetni. - Jövök már, kicsikéim - fojtottam vissza a torkomat szorongató zokogást. Észak felé egy hosszú útszakasz, aztán egy ugyanolyan hoszszú vezetett keletnek a lányaimhoz. Két kisváros választott el minket. Párezres lakosság, már ha egyáltalán annyi volt, de még ez a pár ezer is sok, ha azt veszem, hogy esetleg halottak kóborolnak
46
Jamie McGuire
Red Hill
az utcákon, és rajtuk kell átverekednem magamat. A konvoj nyugat felé fordult, a tanyavilág felé. Én is ezt választottam volna, ha a lányokkal vagyok. Erre volt dr. Hayes farmja is. Csak két jármű meg én fordultunk keletnek; ebben az irányban az egymást követő városok - Kellyville, Fairview és Anderson népesebbek voltak, ráadásul Anderson már az államközi út túloldalára esett. Kíváncsi lettem, kik ülhetnek a két járműben. Előttem a gyereküléses Toyota haladt, mögöttem egy zöld, hetvenesévekbelinek látszó kisteherautó. Nem tudtam megállapítani, hogy egy ember ül-e benne vagy egy egész család, mert a teherautó több kocsihossznyit is lemaradt. Bonnettől öt percre remegni kezdett a kezem. Vajon a másik két vezető is úgy fél, mint én? - kérdeztem magamtól. Lehetetlen egy ilyen járványra felkészülni, még ha évtizedek óta sulykolják is, hogy bekövetkezhet, és a szórakoztatóipar több száz túlélési módszert is kitalált. Élelmiszer, fegyver és orvosság felhalmozása. De egyik sem számít, ha az embert megharapják. vagy megeszik. Amikor Kellyville-be értünk, a Toyota gyorsított egy kicsit. Rettenetesen felspannolt voltam, a homlokomat kiverte a víz. Fel kellett készülnöm, hogy bármelyik pillanatban gyorsan másfelé forduljak, vagy egy manőverrel kikerüljem. Nem tudom, mire számítottam, de a város elhagyatottnak tűnt. Se élőhalottak, se eleven emberek. Se futkosás, se sikoltozás. Reménykedni kezdtem, hogy valami módon esetleg mégis megállították a járvány terjedését. Olyan sértetlenül távoztunk, ahogy érkeztünk, de túl könnyűnek éreztem. Valami nem stimmelt. Felcsavartam a hangerőt, de a rádióban ugyanazok a hírek mentek. Néha bejelentették, hogy valami híres embert holtan találtak, vagy megölték, mert a terjedő járvány őket is elérte, de még a történetek is egyformák voltak.
47
Jamie McGuire
Red Hill
A bemondó akkor közölte, hogy az állam fővárosára is átterjedt a fertőzés, amikor Fairview nyugati végén behajtottunk. A rosszullét kerülgetett, amikor elmentünk a középiskola mellett. A focipályát testek borították, egészben és darabokban. Nem tudtam megállapítani, hogy felnőtteké vagy gyerekeké, vagy ilyen is, olyan is. Nem mertem közelebb menni, hogy lássam. Néhány élőhalott ott bóklászott, de semmi olyat nem láttam, mint amire egy lerohant városban számítottam. Lehet, hogy kijutottak. Az előttem haladó Toyota lassan megállt. Nem tudtam, mit tegyek. A visszapillantó tükörben láttam, hogy a teherautó is megállt, úgy negyedmérföldnyire tőlem. Vártam egy percet, és körülnéztem, hátha meglelem a magyarázatot. Egy másodperc törtrésze alatt többet is kaptam. A sarkon álló templomot feléledt holttestek vették körbe. Nők, férfiak. gyerekek. Néhányuk ruhája tépett és véres volt, néhányuknál meg sem tudtam állapítani, hogy megsérültek-e,de az útról láttam, hogy mindnek opálos a szeme. A látványtól befordultam, és még elkeseredettebben szerettem volna folytatni az utamat. A halottak a bedeszkázott ablakokon és ajtókon dörömböltek. Nehézkesen és esetlenül, de lázas elszántsággal mozogtak. Éhesek voltak. A nyugati falon függőleges véres csík húzódott. Egy sebesült mászott fel a felső szintre. A csík mágnesként vonzotta az összeverődött holtakat. Megértettem, miért állt meg a Toyota. Odabent emberek voltak. Menedéket kerestek a templomban, és valószínűleg nem volt hova menniük. - Ne légy ostoba - mormoltam magam elé. - Gondolj a kocsidban levő kisbabára. A Toyota egyszer dudált, aztán még egyszer, és ezzel felhívta magára a templom bejáratán dörömbölő véres tetemek figyelmét. Néhányszor még rájuk dudált, aztán a vezető felőli ajtó kinyílt, és
48
Jamie McGuire
Red Hill
egy férfi szállt ki. A karját lengette. - Hé! - kiabálta. - Erre gyertek! Ide, ide! Néhányan még felé fordultak, aztán hirtelen felhagytak az igyekezettel, és lassan, nehézkesen megindultak az út felé. Csoszogásuk felkeltette még néhány figyelmét, és egy egész csapat vált ki, hogy a templomtól felénk jöjjön. - A francba! - cikázott a tekintetem a Toyota és a tetemek között. Többször is dudáltam. - Szállj már vissza a kocsidba! Szállj már be! - Az utolsó szavakat már ordítottam, és a tenyeremmel vertem a kormányt. A férfi még párszor le-fel ugrált. - Szállj be, John! Szállj be! - sikoltotta a felesége, és a sebességváltó konzolon áthajolva utánanyúlt. John visszaugrott, és gyorsan elhajtott. Közvetlen mögötte hajtottam, a szívem majdnem kiugrott a mellkasomból, amikor a közeledő élőhalottak mellett elmentem. Több mint egytucatnyian jelentek meg a visszapillantó tükrömben, aztán azt is láttam, hogy több ember - élő ember! rohan át fejvesztve az úton. A zöld teherautó még egy háztömbnyire volt a templomtól. Várt valamire. A szívem nem nyugodott meg azután sem, hogy elhagytuk Fairview-t, mert egyre közelebb voltam a gyerekeimhez, az akadályokhoz is, amiket majd valószínűleg le kell győznöm, hogy eljussak hozzájuk, és megtudjam, élnek-e. Könnyek patakzottak az arcomon, amikor a szülővárosom széléhez vezető felüljáróhoz közeledtünk. Eleinte nem is nyugtalanított, hogy a hadsereg tartalékosainak különféle nagyságú és formájú járműve parkol a felüljáró végén. Túlságosan elvonta a figyelmemet a lenti államközin látott borzalom. - Jézusom - suttogtam. Az történt, amitől tartottam. Egymásba szaladt kocsik, leálló járművek. Néhányan a kocsijuk mellett, a felhajtósávon állva
49
Jamie McGuire
Red Hill
könyörögtek a katonáknak, hogy engedjék át őket. A Toyota megállt egy ellenőrzőpontnak tűnő helyen. John kiszállt a kocsijából, és rögtön éreztem, hogy valami gond van. A katonák idegesek voltak, a szemük ide-oda cikázott egymás, a Toyota és John között. Bellmon kormányzó Andersonban tartózkodott, ezért valószínűleg lezárták a várost, és megszűrték, ki léphet be. Biztosították, hogy a csoszogó holtak ne osonjanak be, és fenyegessék azt, aki talán az állam kormányának egyetlen életben maradt tagja, főleg, ha azt vesszük, hogy az állam fővárosa már elesett. John megpróbált kezet rázni az egyik katonával, de az csak a rohamfegyvere agyát nyújtotta oda. Egyre idegesebb lettem, és minden porcikámmal ugrásra készen álltam. A katonák a szokásostól eltérő módon, idegesen viselkedtek. John a katona mellett előremutatott, aztán vissza a családjára. Láttam, hogy egyre iz- gatottabb. Lenéztem. A lenti államközin egy teherautó feküdt a tetején, tele golyó ütötte nyomokkal. Tőlem balra, úgy ötven méterre a padkától, a füvön is egy nagy teherautó állt telelyuggatva. Hátramenetbe kapcsoltam a dzsipet. - Szállj vissza a kocsiba, John - suttogtam. Amikor a katona nem engedett, John egy lépést tett felé, és meglökte a vállát, mielőtt visszaindult a kocsijához. Még harminc méterről is láttam, hogy csak csalódottságában tette. Johnnak valószínűleg volt valakije Andersonban, akit szeretett, és akihez el akart jutni. Esetleg egy nagyobb gyereke. Végül is mind ezt akartuk: együtt lenni a szeretteinkkel. A harmincméternyi távolság elég volt, hogy lássam, amikor a katona kiadja a parancsot, és a katonák mind John kocsijára fogják automata fegyverüket, és felkészülnek. De a távolság kevés volt, hogy figyelmeztessem. Amint John beült, a katonák tüzet nyitottak, és az ezüst Camryt
50
Jamie McGuire
Red Hill
keresztül-kasul lyuggatták. Ösztönösen a gázpedálra tapostam, de olyan erősen, hogy a mellkasom a kormánykerékhez préselődött. - Ne! Jaj, istenem, ne! - sikoltottam, aztán a sebességváltót előremenetbe tettem, és a kormányt az ellenkező irányba tekertem. Senkit sem engedtek be, és ami még rosszabb,a behajtást automata fegyverrel ellátott, rémült, fiatal katonák őrizték. Vagy azt a parancsot kapták, hogy semmisítsenek meg mindenkit, aki közeledik hozzájuk, vagy a parancsnoksággal nem is egyeztettek. Az utóbbi tűnt valószínűbbnek. és rémisztőbbnek. A könnyeimtől alig láttam. Gyorsan észak felé rántottam a kormányt, és ráfordultam egy mellékútra. Most hogy jutok el a lányaimhoz? A katonák a városban is lelőnek mindenkit? Kényszerítettem magam, hogy a gondolataim ne kalandozzanak el, és a megoldásra tudjak koncentrálni. A cél az volt, hogy bejussak a városba. Anderson a szülővárosom. Jobban ismertem a be- és kijutási lehetőségeket, mint ezek a katonák. Valahogy be kell, hogy jussak! A városba vezető keleti országúttól három mérföldnyire keletre egy földút és egy sűrű erdő volt. Azon túl a városból kivezető főút húzódott, aztán a régi Blackwell Street-i híd. Ha elég közel kerülök az erdős részhez, és aztán átvágok az országúton, eljuthatok a hídhoz, és a Blackwell Streeten hátra, nyugat felé kerülve Andrew házához. De ezt csak úgy tehetem meg, ha sötétedésig várok. A gondolat, hogy a sötétben mászkáljak, miközben ezek a csoszogó élőhalottak mindenütt ott vannak körülöttem, hullámokban hozta rám a hányingert, de mindegy, milyen ijesztő, gondoltam, akkor is csak így érhetem el a gyerekeimet. Három mérföldet mentem kocsival Anderson keleti városszélétől északra, aztán amint úgy éreztem, hogy elég távol vagyok, keletre indultam. A dzsip átpattogott egy felüljárón, ami keskenyebb volt, mint amit a katonák őriztek, aztán a vörös földet
51
Jamie McGuire
Red Hill
felvágva a kiválasztott pont felé haladtam. Három mérföld elég, gondoltam, hogy ne lássanak meg, akik esetleg az északi bevezető utat őrzik. És még csoszogókkal sem találkoztam. A dzsip lassan megállt. Most először döbbentem rá, hogy a táskámat, és benne a telefonomat nem hoztam magammal, és összeszorult a gyomrom. A telefonvonalak valószínűleg süketek, de akkor is elborzasztott, hogy semmilyen módon sem tudom Andrewt vagy akárki mást elérni. Körülnéztem, nem látok-e élőhalottakat, aztán bezártam az ajtókat, és a hátsó ülésre másztam. Felemeltem egy kis szőnyeget, ami alatt a szerelővas volt. Ez meg egy kis elemlámpa volt az egyetlen hasznos dolog a kocsiban. A vezetőülésen vártam, hogy elhajtsak, amint meglátok egy csoszogót. A fülemet hegyeztem minden hangra, az izmaim megfeszültek, ha a szél a leveleket suhogtatta vagy a füvet fújta. Egy rögtönzött dallamot dudorásztam, a körmömet piszkáltam, százszor ellenőriztem, hogy becsomóztam-e duplán a tornacipőm zsinórját, aztán Istennel társalogtam. Amikor a nap lement, a szorongásom szinte az elviselhetetlenségig fokozódott. Kínkeservesen kerültem az emlékképet, ahogy Johnt, a feleségét és a kisbabájukat meggyilkolják. Nem próbáltam meg elképzelni, milyen borzalmas jelenetekbe botolhatok, amint Andersonba érek. A katonák őrizte belépés egyszerre volt áldás és átok. A félelmükben gyorsan tüzelő katonák legalább a minimumra csökkentik a csoszogók veszélyét, gondoltam. A sötétség már árnyékokat festett az erdő fái közé, és amikor feljött a félhold, odakint csökkent a hőmérséklet is. A kezeimet dörzsöltem, aztán átfogtam magam, hogy kicsit felmelegedjek, és azt kívántam, bárcsak lenne nálam valami vastagabb holmi, mint a műtősruhám felsője. Nemsokára mára sötétben gyalogolok, a fülem és a kezembe fogott szerelővas lesz az egyetlen védelmem az ellen, ami odakint vadászik az árnyékban, és a szerelővas nem sokat segít. Bárki, aki ebben a világban él, elárulhatja, hogy egy
52
Jamie McGuire
Red Hill
megállíthatatlan élőhalottat csak úgy lehet megölni, ha az agytörzset kiiktatjuk. Pisztolyra volt szükségem, vagy olyan éles tárgyra, amivel be tudom szakítani a koponyacsontot. Sok időbe telik egy csoszogó fejét beverni, és annyi időm nem volt. Hihetetlen, hogy a képzelet milyen hatással van a szervezetre. A szívem kétszer olyan gyorsan vert, és verítékezni kezdtem. Minél jobban erősödött a félelmem, annál többet hajtogattam magamban, hogy a lányaimnak szükségük van rám. Biztosan halálra rémültek, és mindegy, mi történt vagy milyen állapotban vannak, velük akartam lenni.
Nathan Zoe ösztönösen behúzta a nyakát, de lehet, hogy csak engem utánzott, amikor a kocsihoz futottunk. Két házzal arrébb pisztolylövések dörrentek, és amikor odanéztem, Lyle Edsont, a szomszédomat láttam, aki egy verandájához közeledőnek az arcába lőtt. Egy mentőautó rohant el mellettünk, a hátsó ajtaja nyitva volt és ide-oda lengett, ahogy fényjelzésekkel, szirénázva és kacsázva füstölt végig az utcán. - Papa? - kérdezte Zoe, a hangjában valóságos volt a félelem. Szerettem volna ettől megvédeni, de a világ nem engedte. Nem óvhattam tovább, miközben a pokolra süllyedtünk. Remegett a kezem, amikor a kulcsot megpróbáltam az ajtózárba dugni. - Papa? - hallottam ismét Zoe hangját. - Egy pillanat, drágám - mondtam, és a bajszom alatt a reszkető kezemet átkoztam. A kulcs végre becsúszott a nyílásba, és elfordítottam. Zoe megszorította a kezemet. - Papa! Megfordultam, és azt láttam, hogy egy rendőr közeledik. Lassan csoszogott felénk, az állkapcsa lelógott, a szája nyitva volt. Halk nyögés szakadt ki a torkából. Felkaptam a baseballütőt, amit a
53
Jamie McGuire
Red Hill
kocsinak támasztottam, míg megpróbáltam kinyitni az ajtót, aztán Zoe elé léptem. - Azonnal álljon meg - szóltam rá, de csak jött tovább. Magam elé tartottam az ütőt. - Ha érti, mit mondok, akkor kérem, álljon meg. Megütöm ezzel, ha közelebb jön. Zoe megmarkolta a nadrágomat, én meg az alumíniumütőt. - Hunyd be a szemed, Zoe. A lányom apró keze eleresztette a nadrágom szövetét, én meg hátra és oldalra húztam az ütőt, hogy tökéletesen meg tudjam lendíteni. De mielőtt megüthettem volna, egy lövés dördült, és a rendőr összeesett. Megdermedtem, aztán megláttam, hogy Lyle Edson a bal oldalamon, tőlem pár lépésnyire áll. - Köszönöm - bólintottam. - Vegye magához a rendőr fegyverét, és vigye innen mielőbb ezt a kislányt - mondta Lyle. - Van kedve velünk tartani? Lyle megrázta a fejét. - Odabent van a feleségem. Megharapták. Mellette maradok. Bólintottam, aztán lehajoltam, kinyitottam a rendőr pisztolytáskáját, és kivettem az oldalfegyverét. Aztán elvettem a rádióját is, végül úgy döntöttem, hogy elviszem az egész övét. Zoe kinyitotta a vezetőülés felőli ajtót, és a konzolon átmászott a helyére. Mindketten becsatoltuk magunkat, és beindítottam a motort. A mutató szerint a tank háromnegyedig volt. Nem tudtam, a biztonsághoz mennyire közel jutunk egy háromnegyedes tankkal, de el kellett mennünk a városból. Zoe felnyúlt, hogy lezárja az ajtót. - Zárd be a hátsót is - utasítottam, és én is ezt tettem. Hátramenetben legurultam az utcára, aztán elindultam arra,amerre a mentő ment. Gondoltam, nem árt elmenekülnöm attól, amitől ilyen sietve távoztak.
54
Jamie McGuire
Red Hill
Scarlet
A nap festőién bukott le a láthatár mögé. Félelemtől remegve, lassan léptem ki a dzsipből. A reggeli esőtől még mindig kicsit nedves tornacipőm belesüppedt a sűrű sárba. A szerelővasat a mellemhez szorítottam, és beóvakodtam az erdőbe. Csendes volt az éjszaka. Olyan csendes, hogy úgy hallottam, mintha minden mozdulatom hangos dörrenésként visszhangozna a fák között. Minden zörejre megdermedtem. Látnak vajon a sötétben? A szaglásukra hagyatkoznak, mint az állatok? Csak akkor szedtem össze a bátorságomat, amikor a lányaimra gondoltam, hogy engem várnak. Egy órával később vonszolás hangját hallottam, és annyira megijedtem, hogy egy fához simultam. Átkaroltam, és lehunyt szemmel hallgatóztam, hogy a hangos szívverésemen és a lihegésemen kívül hallok-e mást is. Amikor már azt hittem, mindjárt hiperventillálok, tágra nyílt a szemem, hogy annyi fényt összeszedjek, hogy a tekintetem áthatoljon a koromsötéten. A sötétnél valami még sötétebb és embermagasságú ment egyik fától a másikig tőlem úgy húszméternyire. Még utoljára szorosan lehunytam a szemem, aztán futásnak eredtem, és addig nem is voltam hajlandó megállni, míg a városba vezető széles országút melletti csatornába nem siklottam. A térdem keményen a csatorna falának ütődött, aztán a hasam, a mellkasom, és nem sokkal később az arcom is. Arccal és tenyérrel a sárban a körülöttem levő zajokra füleltem, aztán megfordultam, és sebesen körbekémleltem, hogy lássam, ki vadászhat rám. A mellkasom hullámzott, ahogy a rettegés elviselhetetlenné fokozta az izgalmamat. A torkomban már sikoly készülődött, de a felismerés visszatartott. Elő vagy holt figyelmének felkeltése miatt meghiúsulhat a mentőakcióm, mielőtt még elkezdődne, gondoltam.
55
Jamie McGuire
Red Hill
A férfi a karját kiterjesztve közeledett, hogy elkerülje a sikoltást, amiről látta, hogy rögtön felriasztja Anderson keleti felét. A sötét szempárba kiülő félelmet a szivárványhártya körüli fehér hangsúlyozta. - Pszt! - csitított hangos suttogással. - Nem bántom! Becsúszott mellém, a bőre és a ruhája sáros volt: néhol sár fröccsent rá, másutt át is itatta, mintha napok óta hason csúszott volna az erdőben. Összeszorítottam a számat, hogy elfojtsam a kiáltást, és önkéntelenül végigfutott rajtam a remegés. - Nem bántom! - ismételte meg lihegve. Nem volt szüksége sárra, a bőre elég sötét volt, hogy ne rejtőzhessen el, még ha száznyolcvan centi fölött is volt a magassága. - Nem akartam megijeszteni. Csak megpróbálok bejutni a városba. Akárcsak maga. Bólintottam, mert képtelen voltam szavakat formálni. - Tobinnak hívnak. Jól. jól érzi magát? Mély levegőt vettem, és igyekeztem lecsillapítani az idegeimet. - Scarlet. Tobin gyorsan körülnézett. - Andersonba való? - Régebben itt laktam. Tobin bólintott. - Ugye, itt a családja? - A kislányaim - válaszoltam, és sós könnyek csípték a szememet. Amióta kiszálltam a dzsipből, most először fáztam. A testem szüntelenül remegett, és máris kimerültem. Tobin összeszorította a száját. - A húgom meg a gyerekei itt élnek. Senkijük sincs. A tudat, hogy nem vagyok teljesen egyedül, annyi erőt adott, hogy a tervemre tudtam koncentrálni. Az országút túloldalán egy másik kis erdőre mutattam. - A másik oldalon van egy völgy, ami a folyóval párhuzamos.
56
Jamie McGuire
Red Hill
Innen úgy háromsaroknyira van egy régi híd. Tobin a homlokát ráncolta. - Minden bevezető utat katonák őriznek, és járőröznek az utcákon is. Anderson valamiféle katonai állam lett. - A városban van valahol a kormányzó. Ma látogatott ide. Úgy volt, hogy a lányaim találkoznak vele. Tobin megcsóválta a fejét. - Így már érthető. Nem is tudom, hogy örüljek, vagy a hányinger kerülgessen. Érti, ugye. kit izgat a titulusa, amikor a világ pokolra jut, igaz? Vidámság nélkül nevettem. - Alkalmas az idő, hogy a címével felvágjon. Legalább nem a sárban csúszik-mászik. Tobin halványan elmosolyodott. - Jobb lenne indulni. Lehet, hogy nemsokára megint átnézik az erdőt. - Megint? Tobin végignézett a sáros ruháján, aztán a szemembe nézett. - Egy jó tanács: ha élőhalottat lát, fusson el onnan. Ha katonát, bújjon el. Korábban belelőttek az úton heverő holttestekbe. Gondolom, csak azért, hogy biztosak legyenek a dolgukban. Tobin megvárta, míg átrohantam az úton. A lábam mintha lassított felvételként mozgott volna, de észbe sem kaptam, már át is szeltem a megvilágított négy sávot, és ismét a túloldali sötétben rejtőzködtem. Pár másodperccel később Tobin is csatlakozott hozzám. Még sosem nyújtott ekkora vigaszt, hogy egy vadidegen társaságában lehetek. Ez is olyasmi volt, amit nem lehet a zombifilmekből megtanulni. A folyóparti elburjánzott növényzet takarásában elcaplattunk Tobinnal a sárban a felettünk magasodó Blackwell hídig. Egy katonai teherautó ment át lassan, és kénytelenek voltunka híd alá
57
Jamie McGuire
Red Hill
ugrani, hogy elkerüljük a reflektort, amit a folyóra irányítottak. A kezemet a számhoz kaptam. Egy holttest lebegett arccal lefelé a vízen, nem egészen hatvan centire attól a helytől, ahol Tobinnal egy perce gyalogoltunk. Lövések dördültek, a test görcsösen megrándult, amikor golyók csapódtak bele, aztán a teherautó továbbment, a reflektor a haladási iránnyal párhuzamosan világított. Tobin odanyúlt, és megérintette a karomat. - Minden rendben. Elmentek. Pisilek, aztán továbbindulunk. Furcsán érintettek a szavai. Vártam, és igyekeztem számba venni a szervezetem működését, hogy egyáltalán kiderítsem, ki kell-e mennem. Aztán hirtelen úgy éreztem, mintha a hólyagom szét akarna robbanni. Villámgyorsan csak annyira voltam képes, hogy kibogozzam a műtősruhám nadrágzsinórját, és letoljam a bugyimat, nehogy magamat vizeljem le. Tobinnal a vízparton találkoztunk. Sötét volt, és nem tűnt jó ötletnek, hogy ússzunk, azt azonban nem kockáztathattuk meg, hogy felül, a hídon keljünk át. - Ezt is számításba vette? - kérdezte, a mozgó víztömegre meredve. A reggeli esőtől erősebb lett a sodrás, a vízszint is megemelkedett. - Nem igazán, de nem kaphatnak el minket a hídon. Egy szempillantás alatt felmérik majd, hogy belopóztunk, és ott helyben agyonlőnek minket. - Egyetértek. Régebben itt lakott. Mit gondol, mit kéne tennünk? - Megpróbálhatunk a folyásirányban egy sekélyebb gázlót keresni. Itt is megpróbálhatunk átkelni, vagy a híd másik oldalán levő kötélhintát használni. - A kötélhintát? - ismételte meg kétkedve Tobin. - Amióta az eszemet tudom, lógott egy azon a fán ott. Az itt élő gyerekeknek kötötték fel.
58
Jamie McGuire
Red Hill
Tobin kifejezéstelenül meredt rám. Vállat vontam. - A városi uszoda a város másik felén van. Tobin pislogott egyet. - Miféle isten háta mögötti, suttyó faluba költözött a testvérem?
Nathan
Lyle lelőtt egy zsarut, papa. - Láttam - válaszoltam, mert nem tudtam mást mondani. - Mi történik? - kérdezte Zoe. - Miért harcol mindenki? - Néhányan megbetegedtek - mondtam, és bekapcsoltam a rendőrségi rádiót. - Azt hiszem legalábbis. A jelentések szerint a vírus minden megyét megfertőzött. Kis idő múlva a diszpécser elhallgatott, ezért bekapcsoltam az autórádiót. Az egymással szomszédos negyvennyolc államközül harminckettőből áldozatokat és megbetegedéseket jelentettek. A keleti partról az a hír ékezett, hogy azoknál, akik nem oltatták be magukat influenza ellen, nem jelentkeztek olyan gyorsan a tünetek, mint a beoltottaknál. Egyes jelentések szerint az influenza ellen beoltottakat nem kellett feltétlenül másoknak megharapniuk vagy megtámadniuk, mielőtt elkapták a vírust. És függetlenül attól, hogyan haltak meg, feltámadtak. Zoéra pillantottam. Tojásallergiája volt, akárcsak nekem. A tojásallergiában szenvedőknek nem tanácsolták az oltást, hacsak az oltás után nem maradtak a kórházban megfigyelésen. Bár a tüneteim nem voltak súlyosak, Aubrey-val úgy döntöttünk, hogy a nyereség kisebb, mint a kockázat, mind az én, mind Zoe esetében. Nos, én. szóval Aubrey rám hagyta a döntést. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Ha csak egy dologban döntöttem helyesen, örültem, hogy éppen ez volt az. Az utak akadályversenybe illettek. Ha nem balra rántottam a kormányt, akkor jobbra kellett, embereket, kocsikat és a zűrzavar után maradt szemetet kerülgettem. Aubrey folyton szekált a
59
Jamie McGuire
Red Hill
vezetési stílusom miatt, de már majdnem kiértünk a városból, és még nem ütköztem össze senkivel. Még ha kisebbfajta csoda is volt, Aubrey most nem panaszkodhatott volna a vezetési képességeimre. Zoe előremutatott. Azon kevés, a városból kivezető utak egyikén haladtunk, amiről úgy gondoltam, talán még járható és szabad. Aszfaltozott volt, de pár mérfölddel később földútra változott. Félúton egy vonatátjárót láttam. Nem egészen fél mér- földnyire egy vonat közeledett, és akkor a jelzőlámpa pirosra vált, és leengedik majd a sorompót. Mögöttem is autók voltak, és isten tudja, még mi. Ha a vonat elmegy, nehéz helyzetbe kerülhetünk. A kocsim kerekei nem birkóznának mega köztünk és a következő aszfaltozott út közti búzamezővel. Rátapostam a gázra. - Lassíts, papa! - Nem lehet, Zoe. Nem várhatjuk meg a vonatot. - Odanyúltam, és feljebb rántottam a biztonsági övét, hogy biztosan feszes legyen, aztán két kézzel megmarkoltam a kormányt. A sorompó már kezdett leereszkedni. A vonat kitartóan, szomorúan feljaj- dult. Régebben ezt romantikus hangnak tartottam. Most ez volt az egyetlen, ami visszatartott, hogy a lányomat biztos helyre menekítsem. A pedálra tapostam, és padlóig nyomtam. - Ne, papa! Az első sorompó éppen csak karcolta a karosszérián a festéket, de a másodikat már könnyedén félbetörtük. Zoe megperdült a helyén, és a kezét a szája elé kapta. Belenéztem a visszapillantó tükörbe. A hátam mögött egy borvörös Lincoln városi autónak is ez az ötlete támadhatott, csakhogy egy másodpercet késlekedett. A vonat elkapta a hátsó lökhárítóját, és megpörgette a kocsit. A kocsi körbeforgott, és párszor nekiütközött a szerelvénynek, mielőtt a pörgés ereje kiköpte a búzamezőre. Ha a benn ülők nem is sérültek
60
Jamie McGuire
Red Hill
meg súlyosan, akkor is gyalogolniuk kell ezek után. - Vissza kellene mennünk! Megráztam a fejemet. - Szúnyog bácsihoz és Jill nénihez megyünk. - Szúnyog McGee Aubrey öccse volt. Aubrey szemmel látható utálata miatt Szúnyog csak még jobban kedvelt. Fairview errefelé eső végében, egy apró, szakadt kis kétszobás házban laktak. A város is kicsi volt. Elég kicsi, hogy ne kelljen aggódnunk, hogy élőhalottak csapata vesz körül minket. Zoe icipicit elmosolyodott. Szúnyog és Jill csak pár éve voltak házasok, nem volt gyerekük. Szúnyog úgy imádta Zoét, mintha a saját gyereke lett volna, és Jill is odavolt érte. Még egy okom volt, hogy egyenesen Fairview-ba indultam: Szúnyog lelkes vadász volt, sok pisztolya és puskája volt otthon, temérdek lőszerrel. Tökéletes helynek ígérkezett, ahol megbújhatunk és kivárhatjuk a világvégét. A kétsávos úton nem volt akkora tumultus, mint vártam. Néha meg kellett kerülnöm egy-két tömeges karambolt, amit a kezdeti pánik és a nyugtalanság miatt figyelmetlen autósok okoztak, de jobbára mindenki nyugodt tempóban haladt. Zoe kimutatott az ablakon, amikor az Old Creek hídhoz értünk. Egy férfi meggörnyedve hányt a hetvenhatos Buick Lesabre-ja mellett, a felesége meg mellette állt, és a kezét a hátára tette. Az arckifejezése aggodalomnál és félelemnél többet árult el: az arcát szántó ráncok elmélyültek a beletörődéstől. - Ő is beteg, papai - kérdezte Zoe, ahogy lassan elhaladtunk mellettük. A nő felnézett, a reménytelenség kiült a tekintetébe, aztán besegítette a férjét az anyósülésre. - Nem tudom, kicsim. - Talán meg kellene állnunk, hogy segítsünk nekik. - Nem hiszem, hogy megtehetnénk - válaszoltam, és előkaptam
61
Jamie McGuire
Red Hill
a mobilomat a zsebemből. Megpróbáltam Szúnyogot hívni, hogy figyelmeztessem az érkezésünkre, de csak foglalt jelzést kaptam. Hát persze. A telefonvonalak nem működnek, gondoltam. Egy rövid autósorba kerültünk, a kocsik sorban lassítottak, ahogy Kellyville felé közeledtünk, majd elhagytuk. Egy embert sem láttunk. Nem mertem abban reménykedni, hogy Fairviewban is hasonló lesz a helyzet. Ahogy a város széléhez közeledtünk, minden csendesnek tűnt. Eleinte azt hittem, megelőztük a betegséget, de aztán az előttünk haladó kocsi vezetője a fékre taposott, amikor sikoltozva egy nő rohant át az úton, mögötte egy férfi, aki csupa vér volt, de főként a szája körül. A nőnek csodálatos barna haja volt, ami a gyors futás közben mögötte lobogott, mint egy zászló. Gumik csikorogtak az aszfalton, a sort vezető autó eszeveszetten menekült keresztül a városon. A többi kocsi követte a példáját. Nem tudtam, hogy eredetileg ide akartak-e jönni, de hogy nem akartak maradni, az biztos. Zoéra pillantottam. - Itt betegek vannak, Zoe. Amikor szólok, szeretném, ha kicsatolnád magad, én meg becipellek. Zoe bólintott, néhányszor pislogott is. Láttam rajta, hogy ideges, de nem úgy, mintha az életét féltené. Inkább biztos akart lenni abban, hogy pontosan azt teszi, amit kértem tőle. Zoe mindig nagy figyelmet szentelt a cselekvések módjának, és főként olyankor, ha az szóban elhangzott, és nem csak utaltak rá. Odahaza gondosan lefektettük a szabályokat. Ha egyszer kimond- tunk egy szabályt, nem vontuk vissza. A szabály alóli kivételről nem beszéltünk Zoénak, mert nem volt tisztában a kivétel fogalmával, és ha megpróbáltuk volna elmagyarázni neki, csak felzaklattuk volna. - Zoe? - Igen, papa? - Ideje kicsatolnod magad. Zoe úgy tett, ahogy mondtam, amint befordultam az első
62
Jamie McGuire
Red Hill
keresztutcába, és aztán beálltam Szúnyog felhajtójára. Parkolóba tettem a sebességváltót, felkaptam a derekánál fogva Zoét, és sebesen, de csendben Szúnyog hátsó ajtajához rohantunk. Soha nem jelentkezett senki a bejáratuknál, de ha igen, Szúnyog rögtön tudta, hogy az illető ügynök vagy zsaru, és egyiknek sem nyitott ajtót. Az öklöm élével bedörömböltem a vihar ellen védő ajtón, de Zoe derekát nem eresztettem el. Jill huszonkettesének a csöve tűnt fel, ahogy Jill egy picit elhúzta a függönyt, hogy jobban lássa az arcomat. - Mi vagyunk - mondtam, és magam mögé pillantottam. Kattant a zár, elfordult az ajtógomb, aztán Jill szélesre tárta az ajtót, és intett, hogy jöjjünk be. Letettem Zoét. Csillogós tornacipőjének a talpa nagyot csattant a konyha zöld-sárga linóleumpadlóján. Mély levegőt vettem, hogy kifújhassam magamból a szorongást, ami azalatt gyűlt fel bennem, miközben Zoét kivettem a kocsiból, és a házig futva igyekeztünk életben maradni. Jill közben bezárta mögöttünk az ajtót, és letette a puskát. Vadul átölelt, a karjával átfogott, és olyan erősen szorított, hogy örültem, hogy előtte mély levegőt vettem. - Jaj, istenem, Nate, de örülök, hogy eljöttetek! - Elengedett, aztán lehajolt, hogy megölelje Zoét is. - Szia, madaram! Jól vagy? Zoe egyszer bólintott, Jill pedig félelemmel eltelve nézett fel rám. Hol van Aubrey? - Amikor nem válaszoltam, felállt, és kikukucskált az ablakon. Végül visszafordult felém. - Nate! Hol van Aubrey? - Elhagyott. - Micsoda? Mikor? Vállat vontam, mert nem voltam biztos benne, milyen kifejezés illik a beszélgetésünkhöz. - Ma. - Máskor indokoltnak éreztem volna, hogy elmondjam a hírt a sógornőmnek, de abban a pillanatban ostobának éreztem
63
Jamie McGuire
Red Hill
magam. Az aznap történtek fényében a házasságom összeomlása triviálisnak tűnt. Jill mandulavágású szeme ide-oda járt Zoe és köztem. Aubrey távozása nem ment éppen meglepetésszámba. Régóta küzdött depresszióval. Boldogtalan volt. Nem számított, menynyire töröm magam, vagy hányszor kértem, hogy járjon el tanácsadásra - akár magában, akár velem együtt -, Aubrey már nem az a nő volt, akit feleségül vettem, és mind arra vártunk, hogy az a nő, aki elfoglalta a helyét, végre kimondja, hogy nem tartozik ehhez az élethez. Persze, úgy tettünk, mintha javulna a helyzet, de a kimondatlan igazság mindig hangosabb, mint az, amit szavakkal elmondunk. Jill számára azonban nem tűnt helyénvalónak más arckifejezés, mint a mosoly. Gyönyörű nő volt. Mindig is szürreálisnak éreztem, amikor elnéztem, hogy a porcelánbőrével és hosszú, karcsú ujjaival egy bakot nyúz, vagy harcsát tisztít. Az, hogy ügyesen vadászott vagy horgászott, ideális társsá tette Szúnyog számára, aki annyira szerette, amennyire csak egy férfi egy nőt szerethet. A főiskola óta jártak, és egyik sem bánta, hogy soha nem ismertek mást, soha nem voltak együtt mással. Ha nem Fairview-ba veti őket a sors, Jill sosem lett volna Szúnyog párja, de itt, a semmi közepén Szúnyog McGee-nek még a kezdődő sörhasával és a kócos szakállával is elég volt egy kis vidéki fiús báj, erős izmok és egy rendes állás, hogy megszerezzen egy olyan csodát, mint Jill. És ha már Szúnyognál tartottunk. - Hol van a férjed? - kérdeztem Jilltől. Jill az arcához emelte a kezét. - Fél órája ment el. Az utca végében lakó Barbhoz és Miss Kayhez, hogy megnézze, nincs-e szükségük segítségre. Öregszenek, a férjeik már régen meghaltak. Telente eltakarítja a fel- hajtójukról a havat, megjavít mindent, amit kell. Aggódik miattuk. A kint tomboló borzalomban, gondolta, megpróbálja idehozni őket, hogy a gondjukat viselhesse. - Jill akaratlanul is lenyúlt Zoe kezéért, a
64
Jamie McGuire
Red Hill
tekintetébe kiült a kint kószáló szörnyektől való félelem. - Fegyvert vitt magával? Jill bólintott. - A harminc nulla hatos vadászfegyverét. - Vissza fog jönni.
Nathan
A betegség előtt a várakozás idegőrlő volt. Most, hogy a halottak
már az élők között jártak, a várakozás olyan volt, mintha egyetlen émelyítő érzelmi labdává gyúrták volna össze azt az érzést, amikor kirabolják az embert, a tehetetlenséget, amit akkor érzünk, amikor elveszítünk valami értékeset - a kulcsainkat vagy a jegygyűrűnket -, és az elviselhetetlen rettegést, ami akkor markol a szívünkbe, amikor egy bevásárlóközpontban a gyerekünk eltűnik a szemünk elől. Jill le-fel járkált a konyhában, az ujjai a szájában, és már az összes körmét lerágta. Ellenőriztem az ablakokat és a bejárati ajtót, biztosítottam mindegyiket. Zoe a konyhából a nappaliba vezető ajtóban ült, és szótlanul piszkálgatta hosszú ujjú pólója alját. Ismerős fütty hallatszott a konyhaablak előtt, aztán lövés dörrent. Jill körül sem nézett, csak odarohant, hogy kinyissa az ajtót, Szúnyog pedig izzadtan és lihegve botorkált be. Jill puskája mellé tette a sajátját, míg Jill kulcsra zárta az ajtót, aztán összeölelkeztek és megcsókolták egymást, mintha évek óta nem találkoztak volna. Jill sírdogálni kezdett, Szúnyog meg a két keze közé fogta az arcát. - Ne sírj, Jillycica. Mondtam, hogy visszajövök. - Homlokon csókolta, aztán annyira leguggolva, amennyire csaknem kétméteres magassága és száztíz kilója engedte, kitárta a karját Zoe felé. Zoe azonnal felugrott, odaszaladt hozzá, és szorosan hozzásimult. - Zoe! - nyomott egy puszit Szúnyog a lányom búbjára. -
65
Jamie McGuire
Red Hill
Hiányoztál! - Aztán rám nézett. - Szerintem harminc centit nőtt! Tipikus beszélgetés volt, de egy apokalipszis idején egy tipikus beszélgetés felkavaró. - Hol van Aubrey? - kérdezte. - Megpróbálja beindítania gépet? Jill rám nézett, én meg lenéztem Zoéra. - Nem volt otthon, amikor hazaértünk. Egy levelet hagyott. Szúnyog arckifejezése nehezen megfejthető volt. Nem tudtam eldönteni, hogy összezavarodott-e, vagy megpróbálja feldolgozni, hogy ez mit jelenthet. Jill a férje mellett állt. - Miss Kay? Barb? Szúnyog megjátszott mosollyal válaszolt: - Mindkettőt elvittem a templomba. Érted jöttem vissza. Miközben itt beszélgetünk, bedeszkázzák az ablakokat, és majdnem mindenki vitt valamit. Ételt meg ilyesmit. Fegyvereket. Lőszert. Jó kiserődítmény. - Nem jó ötlet mindenkit egy helyre bezsúfolni, Szúnyog szólaltam meg. - Olyan lesz, mint egy terülj-terülj asztalkám. - Nem vagyunk olyan sokan - szomorodott el egy pillanatra Szúnyog arca. - Dobj be pár váltás ruhát egy hátizsákba. Jill feszengett. - Nem akarom elhagyni a házat, Szúnyog. Nem maradhatnánk itt? Szúnyog még jobban lehalkította a hangját. - Áttörik az ablakokat. Nincs, amivel bedeszkázhatnánk a miénket. - Leszegte az állát, és türelmesen várta Jill beleegyezését. Amikor Jill bólintott, így folytatta: - Annyi ennivalót és vizet vigyünk, amennyit elbírunk. Hozom a fegyvereket és a lőszert. Siess, bébi. Jill bólintott, és átment a ház másik felébe. Szúnyog elnyomakodott mellettem, és bement a nappaliba. Kinyitott egy szekrényajtót, kivett két hatalmas vászonzsákot, és a tévé melletti
66
Jamie McGuire
Red Hill
barna széfhez vitte. A széf magasabb volt, mint Zoe. Majdnem olyan magas, mint Jill. Szúnyog megforgatta a kombinációs zárat, gyorsan kinyitotta a súlyos ajtót, kettesével kikapkodta a pisztolyokat, és egy zsákba szórta őket. Amikor az összes kézifegyvert kivette, kezdte kiemelni a puskákat, teleszkópokat, vadászpuskákat. A másik zsákot lőszerekkel, vadászkésekkel, egy elsősegélycsomaggal és több doboz gyufával töltötte meg. Lepillantottam a földön térdelő sógoromra, és néztem, ahogy összeállítja a túlélőzsákjait. - Jesszusom, Szúnyog, te tudtad, hogy ez lesz? - kérdeztem félig viccesen. - Bárki, aki nem hitte, hogy ez lehetséges, becsapta magát. A technológiai fejlődés mellett ugyan mennyi ideje emlegetik már az emberek a zombikat? Már a születésünk óta. Már akkor tudtam, amikor tavaly ősszel emberi támadásokról beszéltek egykét napig a híradóban, majd mély hallgatás lett. Nem érdekel, mennyire bolondít meg valakit a fürdőhab. nincs olyan drog, ami annyira elvegye az eszemet, hogy lerágjam egy másik ember arcát. - Fürdősó volt, Szúnyog. Azt mondták, a pasi be is vallotta. A szervezetébe került. Szúnyog kétkedve pillantott fel rám. - Te még mindig elhiszed? Összefont karral az ajtógombnak támaszkodtam, és igyekeztem úgy tenni, mintha az elmélete nem kavarna fel teljesen. Kizárt, hogy a kormányunk tudott erről! Ez a betegség nem lehetett jelen ilyen régóta - hónapok óta! - úgy, hogy a kormány ne szóljon róla, míg a helyzet irányítása ki nem csúszott a kezük közül. - Már korábban említették volna a hírekben. Szúnyog egy pillanatra abbahagyta, amit csinált, a földre meredt, és felsóhajtott. - Megtették, Nate. - Újratöltötte a Springfield vadászpuskáját, és felállt.
67
Jamie McGuire
Red Hill
A ház másik végében robajt hallottunk, és Jill felsikoltott. Az ezt követő események mintha percek alatt játszódtak volna le, pedig csak másodpercek voltak. Szúnyog felugrott, és átvágtatott a nappalin a hálószobába. Nagyot ordított, aztán lövések hangzottak. Az érzelmi énem arra gondolt, hogy be kéne fognom Zoe érzékeny fülét, a logikus énem - amelyik végül győzött - túlélő üzemmódra váltott. Felkaptam a lányomat, és addig kapartam a zárat, míg az ajtó ki nem nyílt. Amikor kitártam, valami halott és borzalmas állta az utunkat. Zoe felsikoltott, aztán újabb lövés dörrent, ezúttal nem meszsze a fülemtől. A hangok egyetlen tömör csengéssé olvadtak össze. Szúnyog annak a. valaminek. az arcába lőtt, aztán Jill- lel az egyik karján, a zsákokkal a másikon elnyomakodott mellettem. Valamit ordított, de nem hallottam, mit. Csak a fülem csengett. Szúnyog végül mutogatott, aztán intett, hogy kövessem. Megragadtam Zoe kezét, és bevágtam magunk után az ajtót, abban reménykedve, hogy az, ami bejött a hálószobaablakon, nem bírja majd elcsavarni az ajtógombot.
Miranda Biztonságban leszünk, ha egyszer a farmra érünk. Ezt hajtogattam Ashley-nek, miközben azon igyekeztem, hogy a Bogár ne akadjon el az országúton vagy az országút mellett. Papa vár majd minket. Elsőrangú céllövő, és Bryce évek óta jár vele vadászni, így már ő is elég ügyes. Rengetegszer ugrattam a papát a képtelen lőfegyver- és lőszergyűjteménye miatt. Senkinek sincs ennyire szüksége. Olyan, mintha autókat gyűjtenél. Pazarlás, mondogattam. De az apám ostoba megszállottsága most biztosítaná, hogy fegyvereink legyenek, a konyhaszekrények és a kamra mindig jól fel van töltve, vizet a kútról lehet venni, és ott van még Butch, az apám bikája. Aki nem szereti, ha bárki is az udvaron tartózkodik. Még minket sem tűr meg. Ha kiengedjük, már meg is van a riasztóberendezésünk. Red Hill farmja a legjobb hely, hogy ezt
68
Jamie McGuire
Red Hill
átvészeljük. Csak annyit kell tennünk, hogy odamegyünk, és már sikeresen meg is oldottuk a problémát. Mind megpróbálkoztunk a mobillal. Más-más számmal. Még a 911 -et is hívtuk, de mindenütt foglalt jelzést kaptunk, vagy nem elérhetőt, ahogy Bryce mondta. - Biztosan nem működnek az adótornyok - vélte. - A fenébe is - kesergett Ashley. - És nem működik az internet sem! - Hidd el, pillanatnyilag senki sem ellenőrzi, hogy frissítetted-e az állapotodat a Facebookon - jegyeztem meg. - Csak a hírekre voltam kíváncsi - csattant fel, mert bosszantotta a viccem. - Itt most lehajtok - mondtam. - A hátsó úton közelítem meg. Az államközin nem lesz jobb a helyzet, és ha továbbra is az elválasztón meg a leállósávban megyek, előbb-utóbb kidurran az egyik kerekem. Bryce a homlokát ráncolta. - Már csak húsz mérföld van az andersoni kihajtóig. Az államközin jutunk el leggyorsabban az apádhoz. - Korábban így is volt. De most több száz elakadt vagy megrekedt kocsit hagyunk el, és igyekszünk senkit sem elcsapni. Mit tesz isten, éppen abban a pillanatban egy idősebb férfi lépett ki a kocsik közül. Visszaugrott, amikor elfüstöltem mellette. Nem lassítottam. Még a rémült emberek miatt sem, akik most már gyalog igyekeztek előre, és könyörögtek, hogy segítsünk rajtuk. - Miranda - kérlelt vékonyka hangon Ashley. - Nem mind beteg! Segíthetnénk rajtuk. - Mégis hogyan? Vegyük fel őket? Egy Bogárban ülünk, Ashley. Nincs helyünk. - Ash - szólalt meg Cooper a legmegnyugtatóbb hangján. Igaza van. Mindenki fél. Ha megállunk, lehet, hogy valaki
69
Jamie McGuire
Red Hill
megpróbálja elvenni tőlünk a kocsinkat. - Ezen a lehajtón megyek le - figyelmeztettem őket, és Bryce-ra pillantottam. - Maradj az államközin! - förmedt rám Bryce kétségbeesett hangon. Nem akart seggfej lenni. Nem hibáztattam: amint elhagyjuk az államközit, valami ismeretlennel találjuk szembe magunkat. Ebben a felfordulásban minden ismeretlen kiten rémisztő volt. Valahogy kevésbé tűnt csüggesztőnek, ha több ezer sorstársunkkal ugyanazon az úton maradunk, akikkel azonos a célunk, a túlélés. Így nem voltunk egyedül a félelmünkkel, és egyszerre éreztem ijesztőnek és vigasztalónak, hogy egyetlen autóként suhanunk el ennyi ember mellett. Előnyünk volt velük szemben. Mi voltunk a legnagyobb biztonságban ott, ahol senki sem volt biztonságban. Bár nem tartottam helyesnek, mégis továbbmentem a lehajtón, és folytattam az utat a padkán. Emberek, kocsik és zombik között szlalomoztam, és reménykedtem, hogy a kerekek még bírják húsz mérföldön át. Általában nem voltam olyan, akit palira lehet venni, sőt ami azt illeti, akik ismertek, nehéz esetnek tartottak. De Bryce volt mindig is az egyetlen, akire minden esetben támaszkodni tudtam, és abban a pillanatban szükségem volt a hitre, hogy nem csak én tudok értelmes döntést hozni. Gyerekkoromban az apám mindig dolgozott, az anyám meg egyre újabb dolgokat eszelt ki, hogy magára irányítsa a figyelmét, és ettől úgy éreztem, én vagyok az egyetlen felnőtt a családban. Ashley annyira ráfolyt anyámra, hogy esélyem sem volt, hogy majd engem is kényeztet. Ashley olyan törékeny volt. Ezt a tulajdonságát anyámtól örökölte. Minden akadály tragédia volt, minden küzdelem halálos ítélet. Sosem értettem, miért voltak olyan érzékenyek a stresszre, és végül arra a következtetésre jutottam, hogy apám rég belenyugodott, hogy ez anyám személyiségéhez tartozik. Úgy gondolta, jobb, ha anyát és Ashley-t nem tesszük ki túlzott
70
Jamie McGuire
Red Hill
nyomásnak. Meghagytuk őket abban a hitben, hogy mindegy, mi lesz, apával mi kézben tartjuk a dolgokat. Apa elboldogult anyával. Én meg Ashley-vel. Most, hogy anya újraj férjhez ment, Rickre hárult, hogy örökösen megnyugtassa, és hősies türelemről tegyen tanúbizonyságot, míg Ashley-t továbbra is nekem kellett átsegítenem az érzelmi összezuhaná- sokon. Néha ez könnyebben ment, máskor nehezebben, de amikor a szüleink megráztak minket a válás hírével, helyesnek tűnt, hogy Ashley-re irányuljon a figyelmük. Neki volt a legnagyobb szüksége rájuk. Amikor Bryce-szal úgy határoztunk, hogy barátságnál több van közöttünk, természetesnek vettem - és kicsit meg is könynyebbültem -, hogy rá támaszkodhatok. Sokszor úgy éreztem, hogy ő sokkal inkább a családom, mint a szüleim, vagy akár Ashley. De még így sem volt köztünk az a romantikus lángolás, mint Ashley és Cooper között. A miénk elsősorban barátság volt. Majdnem kötelességként kezeltük a kapcsolatunkat, és nekem jó volt így. Azt hiszem, Bryce-nak is. - Le tudunk Andersonnál hajtani - bizonygatta Bryce, és igyekezett megfeledkezni az út mellett ragadt emberekről.
Scarlet
Körültekintően megindultunk újra a folyó mellett, ezúttal a híd túloldalán. A nagy, ismerős fa felé tartottunk. És ahogy mondtam, a kötél egy vastag faágról lógott, de kopottnak és gyengének látszott. Hogy mennyire, azt majd csak akkor tudjuk meg, ha kilendülünk a hideg folyóvíz fölé, gondoltam. A híd két oldalán az utcai lámpák nem világítottak oda, ahol álltunk. Ha a katonák előli rejtőzködést vettük, ez jó volt, ha az úszást, akkor rossz. A fejünk feletti félhold mellett a víz nemcsak piszkosnak, de olyan feketének tűnt, mintha magába szippantotta volna az éjszakát. És ha ez még nem lett volna elég rémítő, úgy gondoltam, hogy a csoszogók nem vesznek levegőt. A katonák valószínűleg ezért lőttek bele a lebegő
71
Jamie McGuire
Red Hill
holttestekbe, nehogy azok megelevenedjenek, és a partra kimászva bejussanak a városba. Megborzongtam. - Mindjárt megfagy - mondta Tobin, és kibújt a kabátjából. Vegye fel - tartotta elém. Egy pillanatig csak meredtem rá, amíg egyszer meg nem rázta. Csupa sár volt, de gyapjúszövettel bélelték. Megvédett volna a hidegtől. - Fogadja csak el. Tobin rossz néven vette a habozásomat, ezért a váltamra terítette a kabátját. - Köszönöm - mondtam, azt remélve, elég hangosan mondom, hogy meg is hallja. Belebújtam, aztán felhajtottam a ka- bátujjakat, hogy ne takarják el a kezemet, amire ezen az éjszakai utazáson még nagy szükségem volt. Tobin segítségével felkapaszkodtam a fatörzsön. A mászás nehezebb volt, mint amire emlékeztem. Gyerekkoromban a fára mászás semmiség volt. Évek óta nem másztam már semmire sem fel. Tobin szuszogása ki-kihagyott, ahogy megpróbálta keservesen megtartani az egyensúlyát alattam. Sikerült felkapaszkodnom az első ágra, aztán a többit létrának használtam, amíg fel nem jutottam addig az ágig, ami közvetlenül az alatt volt, amire a kötelet kötötték. Tobin jobban zihált, mint percekkel korábban. - Na, ne már - szóltam le. - Nem vagyok ennyire nehéz! - Nem is, asszonyom. - Csípőre vágta a kezét, míg kifújta magát. - Nem nehéz, csak nem vagyok formában, és piszkosul hosszú volt a nap. - Úgy bizony - bólintottam. - Csinált már ilyet? Tobin megrázta a fejét. Rövid, vékony hajfonatai repkedtek a mozdulattól, így könnyebb volt a sötétben felbecsülni a néma reakcióit. - Húzza be a kötelet, és jó erősen markolja meg - mondtam, és közben meg is mutattam. A következőket már nem demonstrálhattam. - Dőljön hátra, aztán lépjen le. Hagyja, hogy a
72
Jamie McGuire
Red Hill
testsúlya átlendítse a vízen. Amikor meglátja odalent a partot, engedje el a kötelet. Amennyire emlékszem, könnyű, de ha tétovázik, akkor visszalendül, és vagy a vízben, vagy a víz felett lengve végzi. A lényeg, hogy ne a vízbe essen. - Rendben van. De. izé. hogy látom meg a partot, ha sötét van? - Nincs olyan sötét. - De azért elég sötét. - Figyelje a hangomat. Szólok majd, mikor eressze el. Tobin bólintott, én meg lendületet vettem. A szívem a torkomban dobogott, miközben némán azért fohászkodtam, hogy akármilyen isten is figyel minket odafentről, intézze el,hogy a száz dolog közül, ami rosszul sülhet el, egyik se következzen be. - Szeretném felnevelni a gyerekeimet - suttogtam. - Kérlek, segíts át a túlsó partra! - Aztán egyszerre lendültem előre, és léptem le az ágról. Erősen markoltam a kötelet, és másodpercekkel később már majdnem a túlsó part fölött voltam. Csak az volt a baj, hogy eddig a pontig tartott az ingamozgás, és a kötél már lendült volna vissza. Eleresztettem, és a lábam keményen nekiütődött a földnek a víz fölé kinyúló rövid sziklapárkány mellett. - Átjutottam! - szóltam át Tobinnak, amilyen halkan csak tudtam. - Nagy lendületet vegyen, messzebb van, mint hittem! Egy másodperccel később újabb járművet láttam, és letérdeltem a magas nádasban. Átnéztem a túloldalra, hogy kiderítsem, hol van Tobin, és abban a pillanatban megláttam, hogy a kötélen csimpaszkodva felém repül. - Ugrás! - kiabáltam olyan hangosan, amennyire mertem. Féltem, hogy a katonák meghallanak. Tobin ügyetlenül esett le a kötélről, és térdre érkezett. A reflektor a víz felett táncolt, aztán megakadt a lengő kötélen. Katonák kiabáltak egymásnak, ajtók csapódtak. Átkutatják a környéket, gondoltam. Talpra kecmeregtem, és Tobint is felsegítettem.
73
Jamie McGuire
Red Hill
- Mennünk kell - suttogtam. - Jöjjön! Tobin besántikált az erdőbe, aztán hason csúsztunk, míg el nem értük a város szélét, azt a pontot, ahol az utcai lámpák megvilágították a szélső fákat. Úgy húszméternyire egy összeeszkábált kerítéssel körülvett ház állt. Próbáltam visszaemlékezni, ki lakhat ott, és van-e kutyája. Valószínűleg van. A városban mindenkinek volt egy istenverte kutyája. A többséget kikötötték a kertben, hogy a tulajoknak ne kelljen törődniük velük. Tobin tompán felnyögött. - Megsérült? - kérdeztem. - Ha azt mondanám, hogy amikor leestem, talán megsérült a bokám, itt hagyna meghalni? - Igen. - Akkor nem. Minden rendben. Elmosolyodtam, és talpra segítettem. - Hol lakik a testvére? - Ezen az úton sosem jöttem be a városba. Nem tudom, hogy innen hogy kell megközelíteni. - Tudja, melyik utca? - Padon utca, azt hiszem. - Keleti vagy nyugati? - Nem tudom biztosan. Felsóhajtottam. - Mesélje el, hogy jut oda a város másik végéből, és megpróbálom kitalálni. - Bejövök a főúton, így - mutogatott a kezével -, aztán a régi fegyverraktárnál jobbra fordulok, aztán addig megyek, míg el nem érem az utcáját, ahol balra fordulok, aztán általában megál- lok egy piros lámpánál. Nem tudom, miért van ott tilos jelzés. Ebben a kibaszott városban nincs is forgalom. - Tobin.
74
Jamie McGuire
Red Hill
Bólintott. - Értem, bocs. Szóval átmegyek a kereszteződésen, elhaladok egy élelmiszerbolt mellett, és az övé a második ház jobbra. - Fura. - Micsoda? - Mert ez közvetlenül a nagyszüleim háza mellett van. - Komolyan? - Igen. Végigmegyünk ezen az utcán, megteszünk úgy ötsaroknyit, aztán balra fordulunk. Bemegy a testvéréhez, én benézek a nagyszüleimhez, aztán elmegyek a lányaimért. - És utána hova készül? - A Red Hill farmra.
Nathan
Jill ráborult Szúnyogra, és a vérző, sebes karját fogta. Könyökben
behajlította, így nem tudtam megállapítani, hogy milyen súlyosak a sérülései. Üvegcsörömpölést hallottunk a sikoltása előtt, ezért egyfolytában abban reménykedtem, hogy csak megvágta magát, és nem harapták meg. Az élőhalottakról szerzett minden értesülés arról szólt, hogy a harapás végzetes. Zoe nehezen bírt lépést tartani Szúnyoggal, ezért a karomba kaptam. Kis lába végig nekem ütődött, míg Szúnyog és Jill nyomában loholtam. Átfutottunk az utcán, majd egy sarkot rohantunk az Első Baptista Egyház templomáig. Kívülről ráfért volna a festés. Nem is értettem, miért nem hozták rendbe: a templom nem volt nagyobb Szúnyog házánál. - Vigyázzatok! - kiabálta Szúnyog, és felemelte a fegyverét. Egy nő közeledett Zoéhoz és hozzám. Nem tudtam, mit tegyek. Két kézzel fogtam Zoét, és odakiáltottam Szúnyognak, miközben olyan sebesen szedtem a lábam, ahogy csak bírtam. Szúnyog csak annyi időre állt meg, hogy elengedhesse Jillt, és célozhasson, majd lőjön, aztán ismét átkarolta a feleségét. Nem néztem meg, hogy
75
Jamie McGuire
Red Hill
Szúnyog célba talált-e. Nem kellett; még sosem láttam, hogy mellélőtt volna. Még egy utolsó pillantást vetett körbe, aztán hanyatt-homlok a templomhátsó bejáratához futott. Több lény is követett minket, és a félelemtől meg az adrenalintól úgy éreztem, hogy a karomban Zoéval helyből a tetőre is felugranék, ha kell. Szúnyog bedörömbölt az ajtón, ami azonnal kinyílt. Alacsony, ősz hajú, sápadt arcú férfi húzódott félre, hogy besorjázhassunk, aztán gyorsan becsukta, és a reteszt is rátolta. Egy másik kopasz férfi, aki kék szabadidőruhát viselt, segített az előbbinek, hogy a masszív fapulpitust az ajtó elé húzzák, és csak aztán fordultak Szúnyoghoz. Szúnyog odabiccentett az alacsony férfinak: - Mathis tiszteletes úr. - majd a másikra pillantott, és a homlokát ráncolta. - Hol van Esther? - A férfi lesütötte a szemét, és csak ekkor vettem észre egy tizenegy-tizenkét éves forma fiút a háta mögött. Mathis tiszteletes a férfi vállára tette a kezét. - Bob és Evan megpróbáltak eljutni hozzá, de kénytelenek voltak hátrahagyni. Evan szipogva megtörölte a szemét, de nem nézett fel. Olyan mozdulatlanul állt, mintha a mozgástól hirtelen valóságossá vált volna minden. Valaki a szomszédos helyiségben kalapált, ami az egész épületben visszhangzott. Néhányan, akik szemmel láthatóan Szúnyog és Jill jó ismerősei voltak, olyan tágra nyílt szemmel és rémülten verődtek ösz- sze, mint mi. A helyiség, ahol álltunk, nyilván egy konyha volt, bár annak is kicsi. A régimódi, foltos pultokat és fémszekrényeket kanárisárga falfesték emelte ki. A vízcsapra is ráfért volna a javítás ezen a helyen, amit a csapból egyenletesen csepegő víz árult el. A konyhában az egyetlen felület, ami nem sárga árnyalatú volt, a
76
Jamie McGuire
Red Hill
kifakult kék szőnyeg, legalábbis addig, míg Jill vére rá nem csorgott. - Édes Istenem, Jill! - kiáltott fel egy nő, és segített Szúnyognak egy összecsukható székhez támogatni Jillt. - Mi történt veled? Jill szipogott. - Néhány váltás ruhát készítettem össze magamnak meg Szúnyognak. Hallottam kint valamit, ezért elhúztam a függönyt, és Shawn Burgess állt közvetlenül az ablak előtt. Valahogy olyan furcsának tűnt, Doris. - Könnyek csorogtak az arcán, miközben Doris nedves törölközőbe csavarta a karját. - Fel sem ocsúdtam, máris nekem rontott, mint egy vadállat. Áttörte az ablakot, és egy másodperc alatt a földre tepert. - Shawn Burgess? Denise fia? - kérdezte Doris, és Szúnyogra nézett. Amikor Szúnyog nem válaszolt, Doris felemelte a törülközőt, és Jill karján látható lett egy nagy seb. Olyan harapásnyomokra számítottam, mint amiket egy kisgyerek hagy, de a karjából egy jókora bőr- és húsdarabot szakítottak ki. - Ó, istenem, drágám. Ezt össze kell ölteni. - Inkább bőrátültetésre lesz szüksége - szúrta közbe Evan. Úgy meredt Jill karjára, mintha lángra lobbant volna. Doris szúrós pillantást vetett rá. -.és antibiotikumot kell szedned. El kell vinnünk dr. Brownhoz. - Jill néni! - kiáltotta Zoe, és Jill ép karja alá bújt. Jill magához szorította, és megpuszilta a homlokát. Az ősz hajú férfi szólalt meg: - Mit gondoltok, szerencsénk lesz, és mindennel felszerelkezve idejön? - Nem - válaszolta Szúnyog. - Korábban, amikor Barbot idehoztam, láttam, hogy Jim Millert üldözi. Szúnyog nézte, ahogy Doris Jill sebét próbálja meg ellátni. Elsötétült a tekintete. Mindketten tudtuk, hogy ma el fogja veszíteni a feleségét. Vagy ha nem ma, hát holnap. Ha bármi is igaz abból,
77
Jamie McGuire
Red Hill
amit a zombikról valaha is állítottak, a dolog nem tart sokáig. A Jill tekintetéből sugárzó elfojtott félelemből láttam, hogy ő is tudja. Szúnyog pislogni kezdett. - Hol van Barb és Miss Kay? Doris a fejével az ajtó felé intett. - A szentélyben. Imádkoznak. Gary és Eric az ablakokat deszkázzák be. - Ügyes ötlet - helyeselt Jill. - Az ablakok láthatóan nem állítják meg őket. Szúnyog letérdelt a felesége mellé. - Átmegyek, hogy beszéljek a fiúkkal, Jillycica. Szeretném, ha hagynának helyet, ahol kidughatom a fegyver csövét. Azonnal visszajövök, aztán rendbe hozunk. - Jill bólintott, Szúnyog meg megcsókolta az arcát. - Itt maradsz Jill nénivel? - kérdezte Zoét. A lányom Jillhez simult, a szemében árnyalatnyi szomorúság tükröződött. Vajon tudja-e, futott át a fejemen, de nem kérdeztem meg. Lehet, hogy csak az anyja hiányzott neki. Követtem Szúnyogot a szentélybe, ahol öregember- és penészszag volt, és közben azon járt a fejem, vajon Szúnyog hogy hihette, hogy ez a rozoga épület a legjobb menedék. Két férfidolgozott a terem két oldalán: eszeveszetten deszkázták be a színes üvegablakokat. Egy-egy oldalon három-három ablakvolt, és már csak egyet-egyet kellett deszkákkal beszögelni. Az üvegre egy tenyér tapadt, ahogy a kint levő esetlenül megpróbált bejutni. Összerezzentem; ideges lettem attól, ahogy lélekszakadva a templomhoz rohantunk. - Most kezdték - jegyezte meg Eric az ablakra mutatva. - Olyan, mintha tudnák, hogy itt vagyunk. Amikor ismét hozzáfogott a kalapáláshoz, odakintről emberek vetettek árnyékot Jézusra és az angyalaira. Be akartak jutni, és felmerült bennem, vajon mennyi időbe telik, mire sikerül nekik. - Valószínűleg idevonzza őket a zaj - túrtam bele a hajamba. Aubrey mindig becsmérlő megjegyzésekkel illette a torzonborz
78
Jamie McGuire
Red Hill
hajamat, és hogy mennyire el kéne már mennem a fodrászhoz. Vajon megnyugszik-e valaha is annyira a világ, hogy hiányozni kezdjen a szekálása? - kérdeztem magamtól. - Nincs választásunk. Hamarosan be fogják törni az üveget. Szúnyog odament két törékeny hölgyhöz, akik egymás mellett ültek egy fapadban. - Még mindig jól vannak, hölgyeim? - tette a kezét az egyik vállára. Az asszony felnyúlt, és megsimogatta a kezét, de nem hagyta abba az imádkozást. Mozgott a szájuk, de nem hallottam a hangjukat. - Nem mondanának el egyet Jillért is? - csuklott el majdnem Szúnyog hangja. Az egyik asszony tovább imádkozott, mintha nem is hallotta volna, de a másik felpillantott. - Jól van? - Megsérült. A konyhában van. egyelőre nincs gond. - Jézus majd vigyáz rá. A szememet forgattam. Pillanatnyilag Jézus senkire sem vigyázott. Szúnyog visszaindult a konyhába, de intettem neki, hogy a hallótávolságon kívül csatlakozzon hozzám a sarokban. - Tudom, mit akarsz mondani - szólalt meg, és összevonta a szemöldökét. - De ne mondd. Bólintottam, aztán néztem, ahogy visszamegy a feleségéhez.
Nathan
Leszegtem a fejem, hogy ki tudjak kukkantani a deszkák közti résen, amit Gary hagyott Szúnyognak. A nap lejjebb ereszkedett az égen. Nemsokára sötét lesz. Ez a gondolat megijesztett. Valamikor aludnunk is kellene, nekik viszont nem kellett. Azok ott e falak másik oldalán nem pihennek, és csak arra várnak, hogy a fogukkal
79
Jamie McGuire
Red Hill
letépjék a csontjainkról a húst. Szúnyog megfogta a vállamat, én meg felugrottam ijedtemben a levegőbe a váratlan mozdulattól. Hűha, csak én vagyok, Nate. Nyugodj meg. Visszaültem, és próbáltam másnak beállítani a félelmemet. Egy dolog zombis filmeket nézni, megint más az ablakunk előtt járó-kelő zombikat figyelni. A filmekben nincs erről szó. Vagyis lehet, hogy van, de nem értetik meg az emberrel, milyen rémítő minden egyes pillanat. Igyekeztem nem gondolnia holnapra, vagy arra, hogy mostantól minden nap az életünkért kell harcolnunk. Zoéra pillantottam, és visszaszorítani a torkomba feltörő szomorúságot. Nem akartam, hogy ilyen világban nőjön fel. A félelem, a harag és a teljes depresszió kerített hatalmába. Szúnyog megszorította a vállamat. Mozdulatlanul ültem, és hagytam, hogy az ujjai belemélyedjenek feszes izmaimba. -Minden rendbe jön. Tényleg? - kérdeztem az ablakon kinézve. - És Jill? Szúnyog felsóhajtott. - Nem tudom. Remélem, hogy a filmekben tévednek, és a harapás csak harapás. - És ha nem? - Nem tudom. Nem akarok erre gondolni. Bólintottam, és közben megpillantottam egy idős férfit, aki elcsoszogott az ablak előtt. A nyakát félig lerágták, hosszú ujjú ingét teljesen átitatta a vér. - Nem maradhatunk itt. Egyhelyben sem. El kell jutnunk vidékre. - A fenébe is, tesó, azt hittem, ott vagyunk! - Úgy értem, el kell távolodnunk a városoktól. Szúnyog egy percig elgondolkodott. - Tudom, de Jill-lel most nem indulhatok útnak. És kocsiba sem ültethetem Zoe mellé, amíg nem tudjuk, hogy jobban lesz-e.
80
Jamie McGuire
Red Hill
Szorosan lehunytam a szemem, és próbáltam hunyorgással kizárni a látottakat. Egy újabb lény döcögött el az ablak előtt. A neve ki volt tűzve a blúzára, és hosszú szoknyát viselt. Még ha közelebb lettem volna, sem tudom elolvasni a nevét, mert csupa vér volt, és húscafatok lógtak rajta. - Jézusom, ez Birdie! - mondta undorral Szúnyog. - A bankban dolgozik. Megugatta egy kutya, annyira biztos távolságból, hogy ne kapják el és egyék meg. Azon át, amit nem fedett deszka, az arra kúszókat figyeltem, tanulmányoztam őket, és igyekeztem mindent megjegyezni. Lassúak, gondoltam azonnal. Nem annyira, mint korábban feltételeztem, de ahhoz eléggé, hogy ha gyalog kellene elmennünk, sikerülne a menekülés, amíg nem eresztünk egyet sem túl közel, vagy nem hagyjuk, hogy körülvegyenek minket. A kiterjedtebb sérülésekkel borítottak még lassabban mozogtak. Az egyiknek csak fél lába volt, mégis tovább vánszorgott a véres csonkon. Nem zavarta őket a fájdalom. - Kíváncsi vagyok, hogy tényleg végezni lehet-e velük az agy kiiktatásával - gondolkoztam fennhangon. Szúnyog felemelte a vadászpuskáját, kidugta két deszka között, és célzott. - Nem tudom. Derítsük ki. - Kiválasztott egy célpontot, aztán mély levegőt vett. - Bocs, Mr. Madison. - Szúnyog meghúzta a ravaszt, és Mr. Madison inge ott, ahol a szíve volt, szétpukkant és szétnyílt. Sötét vér csorgott a sebből, de Mr. Madison mintha észre sem vette volna. - Rendben, akkor ez tehát nem válik be. - Szúnyog ismét meghúzta a ravaszt. Ezúttal azonnal piros petty keletkezett Mr. Madison halántékán, s ezzel egy időben szétpukkadt, és egy tökéletesen egyenetlen szélű, kerek bemenet tűnt fel. A férfi lépés közben megtorpant, amikor a lövés félrerántotta a fejét, majd az oldalára esett.
81
Jamie McGuire
Red Hill
Vártam egy pillanatot, hátha megmoccan, de nem történt semmi. - Mit gondolsz, el is kéne égetnünk őket? Szúnyog a homlokát ráncolta, a tekintete a puskája célzóberendezéséről rám villant. - Az már nagy marhaság lenne. - Szúnyog, kedves, azt hiszem, Jill nincs valami jó bőrben szólalt meg mögöttünk Doris. Látható idegességgel tördelte a kezét. Szúnyog felugrott, és átrohant a konyhába. A sarkában loholtam, és megpillantottam Zoét, aki a sarokban ült, és Jill nénikéjét figyelte, aki a széken ült, összegörnyedt, és egy vödörbe hányt. - Zoe? Zoe! Gyere ide. Ülj le ide egy kicsit. - Intettem Zoénak, hogy menjünk át a szentélybe. Zoe lecsusszant a székről, és odajött hozzám, de amikor apró kezével megragadta az ujjamat, meglepett, micsoda erő van a szorításában. Leültünk egy padba Gary mellé, és reméltem, hogy a kalapálás elnyomja majd a konyhából áthallatszó hangokat. Jill a hányást kísérő nyögései közben Szúnyognak könyörgött, hogy segítsen rajta. - Előbb izzadt, papa - mondta Zoe. - Nagyon sokat. - A tekintete csupa aggodalom volt. - Aztán az arca olyan remegős lett, és a padlóra hányt. Azt mondta, úgy fáj minden porcikája, mintha influenzás lenne. Bólintottam. - És ez megijesztett? - Ez az egész megijeszt - válaszolta. A szeme körül megfeszült a bőr, és láttam, mennyire próbálja visszafojtani a könnyeit. Senki sem tudta, hogy konkrétan mi történik majd Jill-lel, de volt egy sejtésem, és nem akartam, hogy ennek Zoe is a tanúja legyen. Ha Szúnyog nem viszi el innen Jillt, akkor csakúgy akadályozhatom meg, hogy Zoe lássa a nagynénje halálát, ha elviszem a templomból. Ez pedig azzal járt, hogy ki kell innen vinnem oda, ahol nem biztonságos.
82
Jamie McGuire
Red Hill
- Bocsáss meg, kicsikém. Bárcsak el tudnám mulasztani ezt az egészet - szorítottam magamhoz, de közben időt is próbáltam nyerni, hogy valami megoldást találjak. Jill most már zokogott. Valószínűleg ő is tisztában volt vele, mi történik. Zoe apró angyalarcát a kezembe fogtam, az arcán elszórt szeplőket, világosbarna haját néztem. Négyéves kora óta ragaszkodott ehhez az egyszerű, vállig érő frizurához. Természetesen hullámos haja általában vidáman röpködött, de most mintha az aggodalom azt is lehúzta volna. - Segítek Szúnyog bácsinak. Szeretném, ha itt maradnál, rendben? Itt biztonságban vagy. Igyekszem vissza. Zoe gyorsan bólintott, és visszanézett Garyre meg Ericre, akik az utolsó szögeket verték be az utolsó deszkákba. - Jó kislány - csókoltam meg a lányom homlokát. Szúnyog fél térdre ereszkedett, és két karjával átölelte a feleségét. Jill a mellkasának dőlt, az arcán vörös foltok ütköztek ki, és erősen izzadt. Szúnyog a földre szegezte a tekintetét, és suttogott neki valamit, tekintetében ugyanazt a reménytelenséget láttam, mint a nőében, aki mellett elmentünk a hídon. Szúnyog fiatal és egészséges felesége a karjában haldoklott, és ezzel mindketten tisztában voltak. Doris vizet öntött egy pohárba, és lehajolt, hogy Jill ajkához tartsa. Jill ivott pár kortyot, aztán kiköpte, lehajolt a vödörhöz, és megint hányt. - Orvost kell hívnunk - javasolta Doris. - Az orvos meghalt - mondta Gary, és a Jill melletti asztalra tette a kalapácsot. - A felesége meg a gyerekei is. Mind odakint járkálnak. Opálos szemmel és harapásnyomokkal. Jill szipogott, aztán felnézett a férjére. - Szúnyog. - Nem - mondta a férje. Leszegte a fejét, és hevesen rázta.
83
Jamie McGuire
Red Hill
- És ha bántom idebent az embereket, Szúnyog? - Nem. - És ha téged bántalak? - Nem! - Mi lesz, ha megölöm Zoét? - kérlelte Jill, és könnyek patakzottak kivörösödött arcán. Kihagyott a lélegzetvétele, és lehúzta magához Szúnyog arcát, hogy a szemébe nézhessen. -Ne hagyd, hogy bántsam ezt a kicsikét, Szúnyog! Szúnyog alsó ajka megremegett. - De mi lesz a mi babánkkal? Kiegyenesedtem, s ellöktem magam az ajtógombtól, aminek támaszkodtam. - Micsoda? - Mit mondtatok? - kérdezte Doris. - Jill terhes - mondta elkeseredetten Szúnyog. - Hetedik hét. Dr. Brown ma reggel közölte vele. Lehajoltam, és megfogtam a térdemet. Elképzelni sem tudtam, micsoda gyötrelmet állhat ki Szúnyog. Ezt nem érdemelték. A nászéjszakájuk óta próbálkoztak, és Szúnyog most mindkettőjüket elveszíti. Jill Szúnyog állának támasztotta a homlokát, aztán gyönge mosollyal felnézett rá. - Együtt leszünk, és várunk rád. Szúnyog összeomlott, és Jill nyakába temette az arcát. - Képtelen vagyok rá, Jillycica - zokogta. A szentélyben betörték az első ablakot, és Szúnyogot kivéve mindenki megdermedt. Kutató kezek kaparászását lehetett hallani a fán, amitől libabőrös lettem. Hátrahajolva láttam, hogy Zoe, Barb és Miss Kay ültükben megfordulnak, és a padlóra hullott üvegcserepet nézik. A deszka tartotta magát, de a szívem még pár percig hevesen dobogott. Eric a törött üveg mellett állt, a deszkaborítást vizsgálta, aztán bólintott, és megnyugtatott minket,
84
Jamie McGuire
Red Hill
hogy kitart. - Várjatok csak - mondta Mathis tiszteletes, és ezzel visszaterelte a figyelmemet a konyhára. - Miről is beszélünk itt? Doris a kezét tördelte. - Nem mondhatom, hogy. nem kellene beszélnünk erről. - Csak nyugodtan - mondta Jill, és a kezével Szúnyogfejét fogta, míg újra hánynia nem kellett. Újabb ablak tört be. Garyre pillantottam. - Az a folyosó hova vezet? - kérdeztem a nyitott ajtóra mutatva, ami a konyha másik oldalán nyílt. Két női és férfimosdó is nyílt onnan, majd egy ajtóból egy sötét folyosóra lehetett átlátni. - Lehet, hogy szükségünk lesz egy másik kijáratra. - A lépcsőhöz. Felkaptam a fejemet. - Milyen lépcsőhöz? Bedeszkáztátok az ablakokat, de a felső szintet nem zártátok le? Gary megvonta a vállát. - Szerintem nem tudnak mászni. - Az Úr házában vagyunk! - kiáltotta Doris. - Nem hagyom, hogy ez történjen! Nem tudjuk, mi ez. Jill állapota javulhat is, Szúnyog! Bob most először szólalt meg. A hangja mély és reszelős volt. - Pontosan tudjuk, mi ez. Mindenki Bob hangja felé fordult. Egy összehajtható fémszéken ült a sarokban, ahol már egy jó órája gubbasztott. A botját a lába közé állította, és a kezével a fogantyújára támaszkodott. Szürke szakálla megrándult beszéd közben. - Ez egy istenverte tragédia. - De Bob! - adta a felháborodottat Doris. - Az igazság az, hogy úgy végzi majd, mint azok a valamik odakint, csak éppen itt lesz bent velünk. Ismét üvegcsörömpölés hallatszott, és ezúttal vérfagyasztó
85
Jamie McGuire
Red Hill
nyögést is hallottunk a szentélyből. Bob tekintete rám siklott, aztán derékmagasságban megállapodott valamin. Ekkor vettem észre, hogy Zoe közvetlenül mögöttem áll. Jill nénikéjét bámulta, gyönyörű barnászöld szemét aznap már sokadszorra futották el a könnyek. Eltűnődtem, vajon lesz-e még valaha boldog. Letérdeltem a lányom mellé, és próbáltam valami katartikusat kitalálni, de a szavak nem mentették meg Jillt, és Jill javulása lett volna az egyetlen, ami ezt a poklot kicsit elviselhetőbbé tette volna Zoe számára. A fejünk felett súlyos robaj hallatszott, és mind a mennyezetre szegeztük a tekintetünket. Szúnyog megcsókolta Jill homlokát, aztán intett Dorisnak, hogy üljön a felesége mellé, ő pedig felkapta a puskáját, Gary meg a kalapácsát. Gyöngéden a tiszte- letes felé toltam Zoét, aztán követtem a sógoromat, Garyt és Ericet az ajtón át a folyosóra. Szúnyog megállt a lépcső aljában, és a puskáját a fenti csukott ajtóra szegezte. Gary felkattintotta a villanykapcsolót. - Lehet, hogy valaki felmászott a tetőre, mert el akart menekülni előlük, és valahogy sikerült bejutnia? Lassú, esetlen lépteket hallottunk, aztán valami felborult. Eric hangosan beszívta a levegőt. - Ugye, nem tudnak mászni? Még nem hallottam, hogy egy zombi tudott volna. - Miért nem? Emberek voltak, azok meg tudnak mászni vélekedett Gary, és áttolta a fogvájót a szája másik sarkába, majd erősebben markolta a kalapácsot. Idegesen a hajamba túrtam. - Nem igazán tudunk bármit is róluk. A találgatás a halálunkat okozhatja. Szerintem szerezzünk még deszkákat, vigyük fel, próbáljuk meg azt, aki odafent van, szóra bírni, és ha nem megy, szögeljük be az ajtót.
86
Jamie McGuire
Red Hill
- Egyszerű lesz - mondta halkan és nyájasan Szúnyog. A hangja arra a néhány alkalomra emlékeztetett, amikor elhívott magával szarvasvadászatra. Ez az erdei hangja volt, amit a vadászműsorokban is használtak a pasik, amikor a győztes vadászkalandjaikról számoltak be. Nem vette le a szemét az ajtóról, mintha arra vadászna, ami mögötte van. - Szúnyog? - szólalt meg Eric, és az idegessége éles ellentétben állt terebélyes, tagbaszakadt alakjával. - Kifogytunk a deszkákból.
Miranda
r
Es most mi lesz? - kérdezte Ashley. Minden mérfölddel nyafogósabb lett a hangja. Nem akartam nyugton maradni. Le akartam fordulni a teljesen bedugult kihajtón, aztán a felüljárón nyugatra menni, elhagyni a katonaságot vagy a tartalékosokat, vagy akárkik is voltak ezek a srácok a zöld terepszínűben, akik az Andersonba bevezető hidat őrizték, és utána az apámhoz akartam menni. Már vagy egy tucat fegyvert szegeztek ránk és mindenki másra, aki a felüljáró alatti kavarodásba cseppent. Három sor kocsit és teherautót állítottak le a fegyveres katonák. Az emberek az autókból kiszállva ordibáltak és könyörögtek, hogy engedjék át őket. A Bogarat olyan közel manővereztem a felhajtóhoz, amenynyire csak tudtam, de a hely hamar elfogyott. Lehetetlen volt keresztüljutni, és elakadtunk az államközi leállósávján. - Mit művelnek? - kérdezte Cooper, aki még mindig magához szorította Ashley-t. Bryce ismét a telefonnal próbálkozott. Amikor megint foglalt jelzést hallott, az ölébe ejtette a mobilt, és a keze élével az ajtóra vágott. - Hé! - szóltam rá. - Bánj vele szépen! Eddig elhozott minket. Egy újabb kis piros teherautó közeledett a fairview-i oldalon. Lassított, aztán megállt. Egy férfi szállt ki, és Anderson felé
87
Jamie McGuire
Red Hill
mutatott. A katonák a fejüket rázták, és intettek, hogy forduljon vissza. A férfi egyre csak Andersonra mutatott, de amikor több mint egy tucat félautomata fegyver szegeződött rá, visszaszállt a teherautójába, és hátramenetbe kapcsolt. Bryce a lejátszódó jelenetet nézte. - Szóval őrzik Andersont. - Úgy fest - hagytam rá. - Akkor miért nincsenek a híd túlsó oldalán? Nem lenne több értelme? Akkor a felhajtót is őrizhetnék. Jobban megnéztem magamnak a katonákat: fiatalok voltak, és amennyire meg tudtam állapítani, idegesek. - Andersonban van egy fegyverraktár. Gondoljátok, hogy tényleg katonák? Nem lehet, hogy csak a városukat védik? - A kormányzó ma Andersonban tartózkodik - szúrta közbe Ashley. Mind megfordultunk, mert leesett az állunk, hogy tud egy ilyen érdekes és a témába vágó részletet. - Hallgatni szoktam a rádiót, amikor reggel a főiskolára készülök. Bemondták a hírekben. Bellmon kormányzó ma Andersonban lesz. Bryce bólintott. - Lehetetlen, hogy máris katonákat vezényelt volna ide. Szedett-vedett városlakók lehetnek. Még alaposabban megnéztem őket, és elállt a szavam. Nem katonai egyenruhát viseltek, hanem Real Tree és MossyOak vadászruhát. - Jézusom! Ijedt kölykök AK-47-esekkel? Ennyire ostoba a kormányzó? - Lehet, hogy nem is ő küldte őket? Lehet, hogy önként vállalták? - vetette fel Cooper. - Végül is mindegy - fordultam meg, hogy kinézzek a hátsó ablakon. Egyelőre semmit sem láttam, ami meg akart minket
88
Jamie McGuire
Red Hill
harapni, de csak idő kérdése volt, hogy utolérjenek minket. Tovább kell mennünk. Alighogy befejeztem a mondatot, amikor ugyanaz a piros teherautó nagy sebességgel felbukkant a fairview-i oldalon, és egyenesen a fegyvereseknek hajtott. - Miranda! - sikoltotta Ashley. Amikor tüzet nyitottak, megragadtam a kormányt. A teherautó szélvédője szétrobbant, aztán a kocsi élesen letért az útjáról, és egyenesen a híd felénk eső vége felé rohant. A felhajtó lejtős oldalán átbukott, átbucskázott három másik autón, aztán a vezetőfülke tetején állt meg. A kerekek még akkor is forogtak, rettenetes, éles, berregő hangon. Mindenki sikoltozott, és azok, akik kiszálltak a kocsijukból, egy pillanatig lekuporodva várták, merre megy a teherautó. Egy darabig mindenki zavart és ideges volt, és nem tudta, mit tegyen, de amint a korábbi eset miatti sokk másodlagossá vált a vágy mögött, hogy hazakerüljenek a családjukhoz, újrakezdődött a kiabálás és a könyörgés. - Esetleg gyalog kerüljük meg őket? - vetette fel Cooper. Bryce a fejét rázta. - Figyelemelterelés kellene. Mintha csak végszóra tenné, egy nagy, fehér kamion közeledett lassan a hídhoz. A fegyveresek rögtön idegesek lettek. A kocsijuk mellett állók hangosabban kezdtek kiabálni, sőt néhá- nyan még cipőkkel vagy más alkalmas tárggyal kezdték dobálni a katonákat, bár egyik sem repült el a hídig. - Jézusom, vissza a kocsiba! - intézkedett Bryce. A sofőr kiszállt, és vitába bonyolódott a fegyveresekkel. Aztán elkapta az egyik fegyveres puskáját. Nem tudom, ki lőtt először, de amint elsült a puska, a katonák mind tüzet nyitottak. A teherautóból kiszálló férfi rángatózott, ahogy a golyók a testébe csapódtak. Amikor a földre zuhant, a fegyveresek a teherautójára is tüzet
89
Jamie McGuire
Red Hill
nyitottak. - Ó, istenem, ó, istenem! - hajtogatta Ashley. A fegyverropogás nem maradt abba. A fegyveresek izgatottak és dühösek lettek, a lenti kiabálás felkeltette a figyelmüket. A felhajtón a kocsijuk mellett álló emberek hirtelen célponttá váltak, amikor sikoltozni kezdtek, és futásnak eredtek. A menekülő családok után a fegyveresek mindenkire lőni kezdtek, aki odalent a dugóban állt. - Ó, istenem! - kiabálta Bryce. - Vigyél ki innen minket, Miranda! Gyerünk! Indulj! Megrántottam a sebváltót, nekitolattam a mögöttem álló kocsinak, aztán megforgattam a kormánykereket, és sebességbe tettem a Bogár váltóját. Néhány majdnem-összecsattanást és még több meghúzást követően a híd alá jutottunk. Nem álltam meg, és abban reménykedtem, hogy a fent tomboló pszichopaták túlságosan el lesznek foglalva a túlsó oldalon levő szerencsétlenekkel, és nem veszik észre, hogy a felhajtón átfüstölök a túloldalra, és padlógázzal berongyolok Fairview-ba. - Mit művelsz? - kiáltott fel Ashley. - Rejtőzz el a híd alatt! - Ott ragadunk majd! - válaszolt helyettem Bryce, mert tudta, hogy túlságosan leköt, hogy elinaljak onnan, és nem lesz időm reagálni. - Menj tovább, Miranda! Ne állj meg! A Bogár kerekei nem is egyszer a levegőben forogtak, miközben felkapaszkodtunk, néha az aszfalton, néha nem, de végül kijutottunk az útra. Cooper buzgón paskolta az ülésemet. - Még csak ide sem figyelnek! Menj csak! Egy mérföldön át meg sem szólaltunk, de amint lőtávolon kívül értünk, Ashley szipogni és pityeregni kezdett. Vérfürdőből menekültünk. Az államközin maradt áldozatok között gyerekek is voltak. - Hát teljesen megbolondult a világ? - kérdezte Ashley.
90
Jamie McGuire
Red Hill
Bryce és Cooper is szipogott. Nem sokkal később forró könynyek csorogtak az arcomon. Es pár pillanattal később már mindannyian zokogtunk. Bryce az ingujjába törölte az orrát, aztán megfogta a jobb kezemet. - Megmentetted az életünket, Miranda. Megszorítottam a kezét. Képtelen voltam megszólalni. Hoszszan, elakadva beszívtam a levegőt, és igyekeztem az útra összpontosítani. Nemsokára beérünk Fairview-ba, gondoltam.
Nathan
Eric hamar visszajött, a karjában deszkákat cipelt. - A fészerben találtam. Annyit hoztam, ahányat elbírtam, mert most már komolyan gyülekeznek a templom körül. Szerintem senkinek sem szabad kimennie. - Biztos tudják, hogy itt vagyunk - jegyeztem meg. - Csak idő kérdése, hogy betörjenek. Gary elkeseredetten húzta ki a fogpiszkálót a szájából. - De Eric most mondta, hogy nem mehetünk el innen. - Azt mondta, hogy szerinte nem kéne kimennünk helyesbítettem, és Szúnyogra pillantottam. - Ez még nem jelenti, hogy nem tehetjük meg. Idebent nem biztonságos. Szúnyog eleresztette a füle mellett a vitánkat, és az ajtóról le sem véve a tekintetét kapaszkodni kezdett a lépcsőn. Megindultunk utána. A ki nem mondott remény, hogy semmit sem találunk fent, hangosabb volt, mint a lépteink alatt lassú szimfóniát recsegő lépcsőfokok. Gary a testsúlyával nekifeszülve elfordította és meghúzta az ajtógombot. Egyikünk sem volt biztos abban, hogy az élőhalottak tudják-e annyira koordinálni a mozgásukat, hogy felmásszanak a
91
Jamie McGuire
Red Hill
tetőre, vagy elfordítsanak egy ajtógombot, de egyetlen hiba is egyenlő lehetett a halállal. Nem akartam kockáztatni, ahogy a társaim sem. Szúnyog felemelte a kezét, és dörömbölni kezdett. - Halló! Szúnyog McGee vagyok. Van bent valaki? A léptek, amiket korábban hallottunk, már percekkel korábban elhaltak. Szúnyog újból próbálkozott. - Fegyverem van, és kész vagyok lőni. Nevezze meg magát! Semmi. - Deszkázzuk be - javasolta Eric, és odébb csúsztatta a deszkákat a karjában. Szúnyog feltartotta a kezét, és intett Ericnek, hogy várjon, aztán az ajtóra szorította a fülét. A tekintete megtalált, és csak akkor rázta meg a fejét. - Semmit sem hallok. Ne mondjátok, hogy ezek a lények el tudnak bújni. Bemegyek. Szúnyog Gary kezére tette a kezét, én viszont elkaptam a karját. - Mit művelsz? És ha többen is vannak odabent? Ha lebírnak minket, és lemennek a templomba? Szúnyog a szájával mosolygott, de a szeméből rosszallás sütött. - Nem hagyom, hogy ez megtörténjen. Ahogy azt sem, hogy ezek felettünk sétálgassanak. Ha itt akarjuk ezt átvészelni, biztosítanunk kell a templomot. Felsóhajtottam, és eleresztettem a karját. - Rendben. Gary? Gary kelletlenül elengedte az ajtógombot, és Szúnyog bement. Bekukkantottam az ajtó mögé, nem rejtőzik-e ott valaki, aztán körülnéztem az üres és nagy osztályteremben, mielőtt megláttam volna, amit Szúnyog már észrevett. Egy húszas évei elején járó fiatal nő feküdt a nyitott ablak és egy feldöntött asztalka mellett. A karját összemarcangolták, sok helyen
92
Jamie McGuire
Red Hill
csontig. - Jézusom, ez Annabelle Stephens! - kiáltott fel Eric, és odafutott mellé. Miután megérintette a nyakát, felnézett ránk. A lányon az állától lefelé nem volt olyan hely, ami ne úszott volna a vérben. A sarokból sírdogálást hallottunk, és Szúnyog rögtön odafordította a fegyvere csövét. Elkaptam a csövet, és lefelé nyomtam, mert hamarabb megláttam a magányos, összegömbölyödött kisfiút. Szúnyog leeresztette a fegyvert. - Szia, kisember. Gary kifújta a levegőt, és Ericre pillantott, aki az egyetlen dologgal, egy kis szőnyeggel takarta le Annabelle arcát, amit a közelben talált. - Craig és Amy Nicholson fia. Szúnyog letérdelt, a fegyvert maga mögé tette, és kitárta a karját. - Amy az osztálytársam volt. Te biztos Connor vagy. Gyere ide, kishaver. Tudom, hogy félsz, de itt biztonságban leszel. Connor gyorsan megrázta a fejét. A térdét a mellkasához szorította, és rátámasztotta az állát, ahogy előre-hátra ingatta a felsőtestét. - Annabelle a nagynénje? - kérdeztem. Szúnyog megrázta a fejét. - Annabelle az elsősök tanítónője az általánosban. - Megmentett - suttogta Connor. - A mamámtól. - Elakadt a hangja, aztán felzokogott. Szúnyog a karjába kapta. - Pszt, cimbora. Most nem érhet baj. Esküszöm, hogy biztonságban vagy. Szúnyog az ablakhoz ment, szélesebbre tárta, aztán kilépett a tetőre. Kimásztam utána. Amennyire láttam, az egész templomot
93
Jamie McGuire
Red Hill
körülvették. - Sokan idáig követtek minket - szólalt meg Connor. Szúnyog bólintott. Észrevette a vonszolás nyomait a tetőn, az ablakpárkányon, és a templomig húzódó vércsíkot a járdán. - Annabelle kivérzett. Valószínűleg a város minden pontjáról idejönnek. Legalább tisztában vagyunk vele, hogy nem tudnak mászni - jegyeztem meg, és a karjukat emelgető és a templomfalán kaparászó csoportra mutattam. Connor szipogott. - Annabelle már a tetőn volt. Látta, hogy futok, és ismét lemászott. Szúnyog magához szorította Connort. - Aranyos hölgy volt. Connor átnézett Szúnyog válla felett az Annabelle-t takaró szőnyegre, és szorosan lehunyta a szemét. - Nem maradhatunk itt - mondtam. - Nem mehetünk el. Várj pár napot, Nate. Tovább fognak menni. - És ha nem? Itt csapdába kerülünk. Szúnyog felsóhajtott, a szabad kezével kivette a fogvájót a szájából, és ledobta a lent gyülekező élőhalottak egyre nagyobb csoportjára. - Nem mozdíthatom Jillt. A szemöldökömet ráncoltam. - És ha rosszabbul lesz? Ha egy ilyenné válik? Szúnyog lenézett, aztán eltökélten rám emelte a tekintetét. - El kéne menned, Nate. Vidd el Zoét valami biztonságos helyre. Nem kéne itt lennie, amikor Jill. de én nem mehetek el, tesó. Amúgy sem lenne miért tovább élnem. Görcsbe rándult a gyomrom, és libabőrös lett a karom. Szúnyog ebben a templomban fog meghalni, a feleségével.
94
Jamie McGuire
Red Hill
- Ki kell vinnem innen Zoét. - Tudom. Szúnyog óvatosan visszamászott Connorral a karjában. Elment Eric és Gary mellett, de megállt az ajtóban. - Deszkázzátok be az ajtót. - De - mutatott Eric a szőnyegre. - azok nem tudnak mászni, Annabelle pedig meghalt. - Arra az esetre, ha élőhalottként feltámadna - magyaráztam az ablakra intve. - Lehet, hogy le kéne dobnunk a tetőről - ráncolta a homlokát Gary. - Nemsokára szaga lesz. - Nem! - sikoltotta Connor. Szúnyog megveregette a hátát. - A szag elnyomja a miénket. Hagyjátok Annabelle-t. És szögeljétek be az ajtót. Gary és Eric bólintott, én meg Szúnyoggal lementem a konyhába, ahol Bob, Evan, Mathis tiszteletes és Doris gyűltek össze. Jillnek ágyat vetettek a padlón, a feje alá egy összegöngyölt törülközőt raktak. - Isten az atyám, Connor Nicholson! Jól vagy, édesem? kérdezte Doris, és elvette a gyereket Szúnyogtól. Connor erősen megölelte Dorist, és újból zokogni kezdett. Láthatóan jól ismerték egymást, de hogy honnan, azt nem tudtam. Doris elhalványult, majd felpillantott Szúnyogra. - Hol van Amy? - Odakint. Connort Annabelle Stephens segítette fel a tetőre. - És.? - nézett körül Doris. - Hol van? Szúnyog megrázta a fejét. - Fent. Nem élte túl. Ezzel egy időben ismét elkezdődött a kalapálás. Doris magához szorította a kisfiút, míg az sírt. Mathis tiszteletes átment a szentélybe, hogy megnézze, hogy van Barb és Miss Kay, Szúnyog
95
Jamie McGuire
Red Hill
pedig leült a padlóra, a felesége mellé. Jill nem volt eszméleténél, félig lehunyt szemhéja keskeny résén át látszott véreres szeme. Zihálva szedte a levegőt, egyre viaszosabb bőrén kiütközött a veríték. Zoe az ajtóban állt, a tekintetét Jill nénikéjére függesztette. Letérdeltem a lányom mellé, és magamhoz húztam. Nem volt mit mondanom, semmi értelme nem lett volna megkérdeznem, minden rendben van-e. Egyikünknél sem volt rendben semmi sem. Szúnyog térden állva, halkan, megnyugtatóan duruzsolt Jillnek. Képtelen voltam tovább nézni, inkább átmentem a szentélybe. Mindhárom fal mentén törött üveg szegélyezte a szőnyeget. Fairview lakói a deszkákon kaparásztak és doboltak, amiket Eric és Gary szögeltek fel az ablakokra. A deszkák sem tartanak örökké, gondoltam, ahogy a kevés ennivaló sem, amit Szúnyogon kívül egy-két embernek eszébe jutott magával hozni. Mathis tiszteletes Barbbal és Miss Kay-vel imádkozott, de egy pillanatra abbahagyta, míg azt nézte, hogy az ablakhoz, megyek. Kikukucskáltam, és megpróbáltam felmérni, milyen mesz- sze lehet a kocsim a templomtól. Szúnyog háza körül nem láttam betegeket, és a ház meg a templom között sem, de ez nem azt jelentette, hogy nem voltak. A legnehezebb még így is az lesz, hogy kimenjünk az ajtón. Visszamentem a konyhába, és elővettem az autóm kulcsait. - Zoéval kirontunk. Egysaroknyira áll az autóm. Két, esetleg három szabad helyünk van, de el kéne terelni a figyelmüket, míg innen kimegyünk. - De nem akarom Jill nénit itt hagyni, papa - tiltakozott Zoe. Doris megrázta a fejét. - En nem megyek ki. Bob a homlokát ráncolta. - Miért nem maradtok itt? Legalább annyira biztonságos, mint másutt.
96
Jamie McGuire
Red Hill
Befogtam Zoe fülét, és halkan beszélni kezdtem. - Mert Annabelle vércsíkot hagyott, ami a templomig vezet, aztán a nyugati falon is végig. Szúnyoggal most voltunk kint a tetőn. A templomot körülvették, és még többen érkeznek. Ki tudja, mikor mennek el, és elmennek-e valaha is? Szúnyog bólintott. - Fegyverre lesz szükséged. Valami könnyűre, ami azért megállítja őket. Vedd ki a zsákomból a támadófegyveremet. A kettőszázhuszonhármasat. És tárakat is vegyél hozzá. Majd én fedezlek. Egy hosszú, terepszínű vászonzsák feküdt a templomi konyha asztala alatt, amibe Szúnyog beletette szinte minden fegyverét. Letérdeltem, hogy kivonszoljam a kopott linóleumon át. Megtaláltam benne a tömzsi csövű puskát, ami kisebb volt, mint a zsákban levő többi fegyver, de legalább olyan ijesztőnek tűnt. - Még sosem lőttem félautomata fegyverrel, Szúnyog. Nem biztos, hogy tudom használni. Szúnyog felnevetett, de mosolyogni nem tudott. - Zoe is elbánik vele. És hagynod kell, hogy gyakoroljon, ha majd biztonságos helyre értek. Minden eshetőségre számítva. Megállt a szívverésem a gondolattól, hogy valami történhet velem, és Zoe akkor magára marad. Olyan kicsi volt, és ha itt hagyjuk Szúnyogot és Jillt, rajtam kívül nem lesz senkije. - Lehet, hogy mégis itt kéne maradnunk? - rebbent a tekintetem a szentélyre. A kintiek még mindig próbáltak bejutni, a deszkákat húzkodták és püfölték. Szúnyog a feleségére pillantott, aztán ismét rám. - Nem. Nem kellene. - Elővettem egy kilenc milliméterest a zsákból, és egy doboz lőszert. - Ezt is elvihetem? - Szúnyog pillantása Zoéra villant. Tudta, mire kell a pisztoly. Nem hagyhattam, hogy Zoe fegyvertelenül szálljon szembe a világgal. - Persze, tesó.
97
Jamie McGuire
Red Hill
Hálásan bólintottam, aztán felálltam. - De el kell, hogy tereljétek a figyelmüket. Doris letette Connort a székre, amin korábban Jill ült. - Lehet, hogy szerencsénk lesz, és valaki áthajt a városon. Az autót vajon követik? Zoe megrángatta a nadrágszáramat. - Nem akarok kimenni, papa. Lehajoltam, és a szemébe néztem. - Tudom. Ijesztő odakint, igaz? Zoe bólintott. - De ez nem a legbiztonságosabb hely a számunkra. Mást kell keresnünk. Zoe keményen összeszorította a száját, és a két szemöldöke között egy kis ránc jelent meg, de nem ellenkezett. - El kéne vinned Evant és Connort - javasolta Szúnyog. Evan Bobra nézett, a tekintete félelemről árulkodott. Connor megrázta a fejét, és Doris mögé bújt. Doris is megrázta a fejét. - Nem akadályozhatom meg, hogy a sógora elvigye a lányát, Szúnyog, de nem engedhetem, hogy ezeket a fiúkat kivigye azokhoz, ott. - Connor - fordult Szúnyog a kisfiúhoz. - Szerintem el ti kéne menned Nathannel. Mindent megteszünk, hogy azokat ne engedjük be ide, de nem biztos, hogy itt biztonságban vagy, kisember. Alig láttam, ahogy Doris mögött Connor tiltakozásul a fejét rázza. Nem hibáztattam azok után, amiken előtte keresztülment. - Bob? - kérdezte Szúnyog. - Biztos, hogy nem akarsz esélyt adni Evannek? Evan Bobra meredt, a szemével könyörgött, hogy hadd maradjon. Bob megveregette a gyerek vállát, aztán megrázta a fejét. Barb talált egy nejlonszatyrot, én meg beletettem néhány doboz golyót és öt üveg vizet, aztán a nadrágom hátuljába dugtam a
98
Jamie McGuire
Red Hill
kilencmilliméterest. Ha egy napja valaki azt mondja, hogy valami ehhez hasonlót csinálok, röhögve kikergettem volna az irodából. Szúnyoggal vadásztam, és lőttem párszor, de sosem volt fontos, hogy legyen egy pisztolyom, és nem elleneztem a fegyverbirtoklás szabályainak szigorítását. Most, hogy a világot az élőhalottak foglalták el, úgy véltem, az Országos Fegyverszövetség bármely tagja jobban jár, mint a többség. Már éppen a karomra tettem a szatyrot, amikor odakintről a felmentő sereg érkezését hallottuk: megszólalt egy autóduda.
Scarlet
A
legtöbb házban sötét volt, a közvilágítás baljós fényt vetett mindenre. A katonaság járőrözött, és Tobinnal időnként bokrok mögé kellett ugranunk, vagy be kellett húzódnunk az árnyékba. Mindez lassította a haladásunkat, ahogy Tobin sérült bokája is. Vajon otthon van-e még valaki, tűnődtem, vagy a katonaság elszállított mindenkit valahova?Erős akarattal elűztem a fejemből ezt a gondolatot, mert azt jelentette volna, hogy a lányaim olyan helyre kerültek, ahol a gyilkos hajlamú őrök mellett lehetetlen lenne elérni őket. Mivel nem voltam hajlandó ezt elfogadni, magammal rángattam Tobint, és keményen tartottam, amikor sántikálás közben majdnem teljes testével rám nehezedett. Próbáltam bátorítással elterelni a figyelmét a fájdalomról. A bokája bedagadt, és percről percre duzzadtabb lett. Nem segített, hogy gyalogolt. Legalább ibuprofent kellett volna szednie, és jegelnie a lábát. - Már nincs messze - biztattam. Tobin az utolsó három-négy saroknyi táv alatt már minden lépésnél visszafojtotta a lélegzetét, de egy szóval sem panaszkodott. - Gondolja, hogy otthon van? - kérdezte. - Remélem. - Nem úgy fest, mintha bárhol is otthon volnának. Van itt
99
Jamie McGuire
Red Hill
valahol egy szükségszállás? Lehet, hogy mindenkit oda szállítottak? - Lehet, persze. Talán a kórházba vagy az általános iskolába. Annak van egy régi atombunkere. - Van egy kisfia, említettem már? Felmosolyogtam rá. - Mesélte, hogy egyedül neveli a gyermekét. Hogy hívják a testvérét? - Taviának. És az unokaöcsém neve Tobin. - Á, névrokon! - Igen - mondta büszkeségtől ragyogva, bár az arcáról csor- gott a veríték. - És nagyon jó gyerek. Sportos. Udvarias. Tavia fantasztikusan neveli. És azt hiszem, ezt még nem is, mondtam neki. - Majd most sort kerít rá - biztattam, és magamban reménykedtem, hogy így lesz. Egy katonai terepjáró fordult be a sarkon, én meg gyorsan a legközelebbi ház megvilágítatlan oldala mellé vontam Tobint. Hallottam, hogy megroppan a bokája. Fájdalmasan elhúzta a száját, és halkan felnyögött. Nehezen vette a levegőt, de igyekezett minél halkabban s tenni. - Fel vannak fegyverezve. Nem fér a fejembe, miért, miért járőröznek az utcákon, ha csak a. hogy is nevezi őket? - Csoszogóknak. - Á, persze, csoszogók. Szóval miért járőröznek a városon belül, ha csak a csoszogókat akarják kívül tartani? Lehet, hogy túlélőket keresnek? Lehet, hogy összeterelik az embereket, hogy egy szükségszállásra vigyék őket? - Nem hiszem, hogy oda kéne mennünk hozzájuk, hogy segítséget kérjünk - húztam magammal, amikor a terepjáróeltűnt. - Én csak azt tudom, hogy egy fekete könnyen lelövetheti magát, ha a sötétben lopakodik.
100
Jamie McGuire
Red Hill
Halványan elmosolyodtam. - Jöjjön csak, mindjárt ott leszünk. Tobin egyre erősebben bicegett. Tavia házától egysaroknyira már szörnyű kínokat állt ki. Minden lépés maga volt a pokol, hangosan nyögött és jajongott. - Ha nem hallgat el, valaki még csoszogónak nézi, és lelő minket az ablakából. - Bocsásson meg - szabadkozott őszinte megbánással. - Csak viccelek. Pihenjünk? - Nem - rázta a fejét. - A lányaihoz kell sietnie. - A testvére házára pillantott, amitől már csak három épület választott el minket. - Bárcsak viszonozhatnám a szívességét. Bárcsak segíthetnék magának megkeresni őket. - Nagy kezével, ami a vállamon nyugodott, gyöngéden megszorított, én meg visszaszorítottam. A Tavia háza bejáratához vezető lépcső előtt álltunk meg. A háznak szúnyoghálós verandája és rozoga szúnyoghálós ajtaja volt. Tobin hangja suttogásnál alig volt erősebb. - Tavia! Tobin vagyok! Itthon vagytok? - Elhallgatott, és várt. Tavia! A nagyszüleim házára mutattam. - A szomszédban leszek. Kiáltson, ha szüksége van rám. Tobin nevetett. - Éppen eleget tett értem. Köszönöm, Scarlet. Biccentettem, aztán a gyepen át a nagyszüleim Felhajtójához mentem. Lassan zöldült már a fű, és a talpam alatt félig puha, félig száraz volt. Hangosan kopogtak a lépteim a csöndes éjszakában. Alig lehetett hallani a tompa zajt, amit Tobin a szomszédban csapott, de én úgy éreztem, mintha minden lélegzetvételemet hangszóró közvetítené. Magam felé húztam a szúnyoghálós ajtót, és nyikorgott, amikor kinyílt. Elfordítottam az ajtógombot, és arra számítottam, hogy az ajtót zárva találom, de nem így volt. Besétáltam, és a szememet
101
Jamie McGuire
Red Hill
erőltettem a sötétben, hogy lássak valamit. - Mema? - Lágyan, egyáltalán nem fenyegetően szólaltam meg. A nagyszüleim öregedni kezdtek. Ha nem nézték volna folyton a híreket, biztos a járványról sem tudtak volna. - Mema, én vagyok, Scarlet. - A nappaliból befordultam a folyosóra, ami a hálószobájukhoz vezetett. A falakon a családunk fényképei szegélyezték az utamat, és egy pillanatra megálltam egy nyolcszor tízes kép előtt, amin Andrew-val és a lányokkal álltam a boldogabb időkben. Vagyis ez hazugság volt. Sosem voltunk boldogok. Amikor felhívtam anyámat, hogy elmeséljem, elhagyom Andrew-t, anyám lehordott. - Nem is sejted, milyen jó dolgod van, Scarlet - mondta. - Nem egy alkoholista, mint az apád. Nem drogozik. Nem ver téged. - De nem szeret - válaszoltam. - Sosincs itthon. Mindig dolgozik. Es amikor itthon van, csak ordibál velem és a gyerekekkel. Úgy viselkedik, mintha gyűlölne minket. - Lehet, hogy ha könnyebb lenne együtt élni veled, többet lenne otthon. A folyosón álltam a fénykép előtt, és összeszorított öklömet a szívemre szorítottam, hogy elmulasszam ezt a sok évvel ezelőtti fájdalmat. Amikor úgy döntöttem, hogy elhagyom Andrew-t, mindenki mellé állt: a saját családja, meg az enyém is. A szemükben kitüntetés volt a jegygyűrűjét viselni. De Andrew dühös, sokszor kegyetlen ember volt. Én ugyan nem hagytam, hogy lábtörlőnek használjon, de a vitákat elmérgesítette, hogy azt sem engedtem, hogy a gyerekeket terrorizálja. Az az ordíto- zás! Istenem! Régi, közös otthonunk csupa szó, zaj és könny volt. Igaz, nem volt részeges, se drogos, és nem is vert. De lelki nyomorúságban élni sem sokkal jobb. Csak azért maradtam olyan sokáig mellette, hogy megvédjem a lányokat. Dühkitörései idején csak én álltam közéjük és Andrew közé. Amikor felkergette Jennát a lépcsőn, és az arcába üvöltött, én
102
Jamie McGuire
Red Hill
utánarohantam, és visszafogtam, hogy ne menjen be a szobájába. A haragját rajtam vezethette le, hogy Jennának ne kelljen félnie a saját otthonában. De Andrew nem vert! Nem bizony. Néha azt kívántam, bárcsak megtenné, hogy legyen valami, amit felmutathatok az anyámnak. Egy kézzelfogható áldozatot, amit a lába elé helyezhettem volna, hogy felfogja, hogy a döntésemet nem az önzés vagy egy olyan sekélyes érzés, mint az unalom befolyásolja. Ezt a mentséget elfogadta volna az anyám, és nem fogta volna Andrew pártját, nem kesergett volna vele, hogy micsoda borzalmas ember vagyok, akivel képtelenség együtt élni, és nem mondta volna, hogy ebben mindketten egyetértenek. Most csendes az otthonunk, az ajtócsapkodást és az ordítozást nevetés, és persze a lányok állandó vitatkozása váltotta fel. De a veszekedés után egy órával már teljes békében, egymáshoz bújva szokták a tévét nézni. Az otthonunk biztos rév volt. Ennyivel tartoztam nekik azután, amin miattam és Andrew miatt keresztülmentek. Az ajtógombra tettem a kezem, és elfordítottam. Nem tudtam, mire számítsak. Mema, anyai nagyanyám kellemesen semleges maradt a válásom témájában. Mindössze bólintott, amikor elmondtam neki, hogy vége a házasságomnak, és azt mondta, hogy Jézus szeret, és járassam továbbra is templomba a lányokat. Neki csak ez számított. Az ajtó lassan kinyílt. Felkészültem arra, hogy valami rám veti magát a sötétből, ahogy arra is, hogy valami szörnyűséget látok. De amikor beláttam kis hálójukba, ahol a régi tapétásfalak között a baldachinos ágyuk állt, kifújtam a beszívott levegőt. Vetett ágyat láttam, amiben nem is aludtak. De ahogy elöntött a megkönnyebbülés, úgy el is tűnt. Mostanra már ágyban kellett volna lenniük. Ez csak azt jelenthette, hogy elvitték őket, és ha a katonák tették, akkor nagyon valószínű, hogy
103
Jamie McGuire
Red Hill
a lányok sincsenek Andrew-nál. Felzokogtam. Addig még nem voltam hajlandó sírni, amíg nem volt miért. Megakadt a szemem a folyosón levő fényképen. A város szélen várakozó dzsipben nem volt az a tárca méretű fénykép a lányaimról, amit a saját kocsimban tartottam. A padlót sem borították a rajzaik és a leckéik. Felnyúltam, megfogtam a keretet, aztán a földre dobtam a képet, hadd törjön el az üveg. Az üvegszilánkok közül gyorsan kihúztam a képet, kétszer félbehajtottam, és a melltartómba dugtam. Minden fényképalbumunk, amink csak volt, otthon maradt, egy fiókos szekrényben. A csecsemőkori képeik, a születésnapokon vagy a kertijáték közben készült pillanatfelvételek. Minden ott maradt. A bőrömet szur- káló kép volt talán az egyetlen, ami megmaradt számomra. Kirontottam a házból, és hagytam, hogy a szúnyoghálós ajtó becsapódjon utánam, amikor kiszaladtam az utcára. Tobin Tavia lépcsőjén állt, és az ajtónak támaszkodott. Rámeredtem, ő meg vissza rám. Tavia sem volt otthon, ahogy a kis Tobin sem. - Megpróbálok visszajönni magáért - ígértem. Halványan, megértően mosolyodott el. - Nem fog. És amúgy sem lenne helyes. Csak lassítanám. Egy pillanatig nem vettem le róla a szemem, de nem láttam rajta, hogy elítélne érte. - A nagyszüleim házában sok orvosság van. Ibuprofen, fájdalomcsillapítók, hashajtók. Nyitva az ajtajuk. Szolgálja ki magát. Tobin felnevetett. - Köszönöm. Remélem, megtalálja a lányait. - Úgy lesz - mondtam, aztán sarkon fordultam, és futásnak eredtem. A következő sarok a Fő utca volt. Anderson főútvonalaként jól
104
Jamie McGuire
Red Hill
megvilágított utca volt, és a város mindössze négy közlekedési lámpás kereszteződésének egyikével büszkélkedett. Négysávos volt, kétoldalt még parkolóhelyet is hagytak, így széles volt. De semmi sem takart. Olyan lendülettel futottam, hogy amikor a sarkon lévő lámpa fényében feltűntem, mint egy szökött rab, csak rohantam tovább, és abban reménykedtem, hogy szerencsém lesz, és senki sem lát meg. Átvágtattam az úton, a járdán, aztán átvágtam a temetkezési vállalkozó hátsó parkolóján, és besiklottam egy sikátorba. A sarkon túl egy törött szék állt, és mielőtt megfordult volna a fejemben, hogy ugorjak, a lábam már felugrott, és átvetettem magam a kerítésen. A tornacipőm és a műtősruhám víztől, sártól nedves volt, lehúzott, de a tudat, hogy a lányaim csak pár mérföldnyire vannak, súlytalanná tett. Tobin hangja többsaroknyi távolságból is odahallatszott. - Fusson, Scarlet! Megtalálja őket! Egészen biztos. Rohanjon! A lábam gyorsabban mozgott, mint életemben valaha, még a középiskolai eredményeimet is lepipáltam, amikor versenyszerűen atlétizáltam, hogy az anyám kedvében járjak, és addig hajtottam magam, míg a tüdőm majdnem szétrobbant, mégis mindig én voltam a leglassúbb, én voltam, aki mindig lemaradt. De aznap éjjel nem így volt. A lányaim szárnyakat adtak. A régi vasútállomás tűnt fel előttem. Átugráltam a síneken, aztán elrohantam a malteros téglafalak maradványai mellett, amin az ANDERSON feliratú tábla volt. A betűk rozsdásak és mocskosak voltak, amilyenné a szülővárosom vált. Mielőtt átfutottam az utcán, csak egyszer pillantottam vissza. Bár a veríték a szemembe csorgott, és már alig kaptam levegőt, nem álltam meg. Még három háztömbnyi a kislányaimhoz. Ott lesznek. Egészen biztosan. Átvágtam egy sikátoron, új erőre kaptam, amikor megérez- tem a talpam alatt az ismerős murva csikorgását. Egy kutya felugatott.
105
Jamie McGuire
Red Hill
Elmosolyodtam. A város másik felén egyetlen kutyát sem hallottam. A katonák még nem érték el a városnak ezt a részét! Jenna és Halle itt várnak rám, én pedig a karomba kapom őket, és olyan erősen szorítom őket magamhoz, hogy más már nem számít majd. A város határán túl tomboló őrület semmivé foszlik. A sikátor végéhez értem, és Andrew háza velem szemben volt. Különálló garázsa és felhajtója közvetlenül előttem sötétlett, de a Toyota terepjáró nem állt ott. Emelkedett-süllyedt a mellkasom, a gyomrom felkavarodott, és megszabadultam a bent összegyűlt, összerázott maradéktól.
Nathan
Ez neked szól, tesó, menjünk! - kiáltotta Szúnyog, és az ablakhoz futott. Ide-oda forgatta a fejét, ahogy megpróbált alaposan körülnézni. - Két kocsi! Közvetlen előttünk! Odakint kiabált valaki, és láttam, hogy a holtak elválnak a faltól, és átdöcögnek az utcán. Az ajtóhoz rohantam, és rátapasztottam a fülemet. Semmi kaparászás, se súrlódás, se nyögések. - Zoe? - szóltam vissza. Zoe mellém futott. Magam mögé húztam, és megragadtam az ajtógombot. - Várj! - kiáltotta a lányom. Jill nénikéjére pillantott, aki élettelenül hevert a földön, csak a szeme jelezte, hogy köztünk van. Nagy keservesen kinyitotta, folyt belőle a könny, és véreres volt, de a tekintete ébernek látszott. - Mennünk kell, Zoe - kaptam el a lányom csuklóját. - Szeretlek! - kiáltotta Zoe. Gyerek volt még, de tudta, hogy nem látja többé a nagynénjét. - Szeretlek, Jill néni! - Könnyek csorogtak az arcán, ahogy tőlem elhajolva a nagynénje felé nyúlt.
106
Jamie McGuire
Red Hill
Jill szája leheletnyi mosolyra húzódott. A bőre alatt kéken, kígyózva rajzolódtak ki az erek, elágaztak, és behálózták a testét, mint a vírus, ami a szervezetében szaporodott. Egyetlen könnycsepp gurult le az arcán, és a pokrócra hullott, amin feküdt. Szúnyog Zoéhoz szaladt, és a karjába kapta. - Ne sírj, kicsim - kérlelte, aztán a hüvelykujjával felemelte Zoe állát, hogy a szemébe nézhessen. - En majd gondoskodom Jillycicáról, rendben? Ugye, tudod, hogy Szúnyog bácsi mennyire szereti Jill nénit, igaz? Zoe bólintott, és a szemöldökét ráncolta. Szúnyog elmosolyodott, és még egyszer megölelte a lányomat. - Szeretünk, Zoe. Hallgass mindig a papádra. Ő majd vigyáz rád. Es most nyugodj meg. - Zoe erősen markolta Szúnyog vállát. Szúnyog elengedte, és felállt. - Menj, Nate. Most azonnal. Bólintottam, a kocsikulcsokat a számba vettem, a tárat belenyomtam a támadófegyverbe, és kinyitottam az ajtót. Kihajoltam, és gyorsan körülnéztem. Tiszta volt a levegő. A fejemmel intettem Zoénak, aztán odabiccentettem Szúnyognak, aki rám kacsintott, én pedig futásnak eredtem, és magammal vonszoltam Zoét. Amikor átszaladtam az úton, láttam, hogy egy fekete Wrangler dzsip hajt sebesen Anderson felé. Nem vártam meg, hogy azok a valamik követik-e. Elengedtem Zoe kezét, és kivettem a kulcsokat a számból. - Ne maradj le, Zoe! - kiáltottam, és magam elé tartottam a kulcsot, hogy rögtön a zárba dughassam, amint a kocsihoz érünk. Nem akartam olyan ostobaságot művelni, hogy elejtem, ezért erősen fogtam a kezemben. Amikor a kocsihoz értünk, eszembe jutott, hogy korábban nem volt időm bezárni, ezért kinyitottam az ajtót, és hátranyúltam, hogy elkapjam Zoét. Valami befordult a ház sarkánál, de nem figyeltem oda, hogy mi, és hányán vannak, csak felemeltem a lányomat, és
107
Jamie McGuire
Red Hill
csaknem bedobtam az anyósülésre. Aztán pontosan azt tettem, amiről azt állítottam, hogy nem fogom. Elejtettem az istenverte kulcsokat. A kocsi alá csúsztak, nem is láttam őket. - Papa! - sikoltotta Zoe. A felém tartó férfira néztem. Felemeltem a fegyvert, meghúztam a ravaszt, és mellélőttem. Aztán ismét meghúztam a ravaszt, és ezúttal nyakon találtam a rongyos, véres ragadozót. A seb azonban meg sem kottyant neki. A következőpillanatban felrobbant a koponyája bal oldala, ő pedig lépésközben elterült a földön. Szúnyog az utca túloldalán állt, és a vadászpuskáját szorongatta. Felemelte az öklét, és kinyújtotta a mutatóujját, kisuj- ját és hüvelykujját. Viszonoztam a mozdulatát, aztán kihalásztam a kulcsot, beugrottam a kocsiba, hátramenetben legurultam a felhajtójáról, és nyugati irányba elindultam az országút felé.
Miranda Negyedóra múlva leállítottam a Bogarat az útpadkán. A szempillafesték csípte a szememet, és egyre nehezebben láttam az utat. Bryce továbbra is kibámult az ablakon. Hátranyújtottam a kezemet, és amikor Ashley kezét megéreztem, megszorítottam. A nővérem volt, de papa mindig azt mondta, hogy én vagyok az erősebb. Ashley nem adott nekem esélyt. Amikor a szüleink elváltak, Ashley más ember lett: mint amikor egy pulóvert beteszünk a mosógépbe, és utána már sosem néz ki ugyanúgy, és elveszti a formáját. Nem volt már az a nevetős, gondtalan lány, akivel együtt nőttem fel. Sértett volt, túlságosan érzelmes és cinikus lett. Amikor most közelhajolt, és rám nézett, szőke haja a szemébe hullott, a hosszú, összetapadt szálak az ölébe lógtak. Még zokogott, az arca foltos volt és könnyes. - Mi lesz, ha Fairview-t is katonák őrzik? - kérdezte dadogva Cooper.
108
Jamie McGuire
Red Hill
Ashley hangja félig dúdolva, félig nyögve csattant fel. - Haza akarok menni, Miranda! Anyát akarom látni! - Fairview-ban nem lesznek katonák. Andersonban is csak a fegyverraktár miatt volt azoknak az idiótáknak puskájuk - mondta türelmetlenül Bryce. Ashley láthatóan kihozta a sodrából. Mintha a hangos zokogás nem lett volna elég idegesítő. - Most mit tegyünk? - kérdezte Ashley. - Nemsokára leszáll az éj. Szerintem a sötétben nem kéne kint lennünk. Bryce-ra pillantottam. - Ebben igaza lehet. Nem értett egyet, de nem is ellenkezett. Ismét felkanyarodtam az útra, és néhány mérföldet haladtam, míg egy régi tanyaházhoz nem értünk. Amikor beálltam elé, majdnem kidöntöttem az egykor fehérre festett, rozsdás postaládát. A Bogár megállt, a sebváltót parkolóállásba tettem. A házra meredtünk, vártuk, hogy valaki ajtót nyit, üdvözöl minket, vagy megpróbál megenni. Az ajtókilincs után nyúltam, de Bryce megragadta a karomat. - Majd én - mondta. Kiszállt mellőlem, és lassan a házoldalához sétált. Körülnéztem. Járműveket nem láttam, de volt egy csűr. Lehet, hogy oda parkoltak, és ezért tűnik elhagyatottnak. Hirtelen magára vonta a figyelmemet két kocsi, amik a tizenegyes úton nyugat felé hajtottak: egy ezüst kocsi és egy fekete, négyajtós Wrangler dzsip. Egy másodperc töredékéig a hátsó ülésen ülő gyereket néztem. Lassan haladt el a szemem előtt, egy játék mackót tartott a levegőbe, és sejtelme sem volt, hogy a világ szarrá ment körülötte. - Jaj, istenem - fordultam meg, és utánuk néztem. - Ó, istenem! - Mi az? - kérdezte Ashley, aki rögtön pánikba esett. - Egyenesen Andersonba mennek. A hídon megölik őket azok az elmebetegek! - Kinyitottam az ajtót, és kiszálltam. - Gyerünk, Bryce! Meg kell állítanunk őket!
109
Jamie McGuire
Red Hill
- Nem menthetünk meg mindenkit, aki arrafelé megy - mondta Ashley, a fejtámlámba kapaszkodva. - De egy. kisbaba volt a kocsiban! Bryce! Bryce összeráncolt szemöldökkel, az ujját a szája elé tartva fordult felém. - De. - vitatkoztam, és néztem, ahogy lassan eltűnnek szem elől. Aztán már nyomuk sem volt. Visszaültem a Bogárba, és becsuktam az ajtót. - Ez a mi sarunk - mondtam, és Ashley-vel találkozott a tekintetünk a visszapillantó tükörben. - Siess már, Bryce - suttogta Cooper inkább csak maga elé. Bryce egy pillantást vetett be az ablakon át, aztán sarkon fordult, leugrott a kis betonozott verandáról, és a Bogárhoz rohant. Bevágta az ajtót, és az útra mutatott. - Menj - lihegte kifulladva. - Mit láttál? - Menj már! - ordította előremutatva. A gázba tapostam, és visszakanyarodtam az országútra. - Mi az? - kérdeztem, amikor már biztonságban az úton voltunk. - Mit láttál? Bryce a fejét rázta. - Vissza kéne fordulnunk. - Nem. - Figyelmeztetnünk kellene azt a családot a hídra. - Nem. - Nem érted, Bryce? Egy kisbaba volt a kocsiban! Vissza kellene fordulnunk. - Abban a házban is volt egy kisbaba! - üvöltötte. Aztán többször mély levegőt vett, hogy lecsillapodjon, és csak utána szólalt meg. - Higgy nekem. Jobban járnak, ha lelövik őket azon a hídon. Egy pillanatig Bryce-ra meredtem, majd ismét a vezetésre figyeltem. Az arca holtsápadt lett, és a hajtövénél kiütközött a
110
Jamie McGuire
Red Hill
veríték. - Mit láttál? - kérdeztem nyugodtabban. Kinézett az ablakon. - Ne akard tudni. Bárcsak kitörölhetném az emlékezetemből. A következő néhány mérföld Fairview felé eseménytelenül telt, de nem volt nehéz megállapítani, mikor értük el a város határát. A vártnál több fertőzött kóborolt egyedül vagy csoportosan. Már majdnem átértünk a városon, amikor a fékre tapostam. - Mi van? - csattant Bryce tenyere a műszerfalon. Egy nő szaladt végig mezítláb az utcán, a karjában egy kislányt vitt, a másikkal egy kilenc-tíz év körüli fiút vonszolt. Piros-fehér pettyes ruhát viselt, sötét haja majdnem teljesen kiszabadult a tarkójára lógó lófarkából. - Bryce - szólaltam meg. - Látom őket. A nő bátran elfutott a fertőzöttek egy nagy csoportja mellett, megállt a sarkon levő templomnál, és felsegítette a kisfiút a légkondi kültéri egységének a tetejére. A fiút nagy nehezen a vállára emelte, aztán felnyomta, és hagyta, hogy felmásszon a tetőre, aztán a magasba tartotta a kislányt. A fiú biztos helyrehúzta a testvérét, aztán a kislány sírva lenyújtotta a kezét a nőnek, és ezzel magára vonta a véres borzalmakból összeverődött tömeget, ami a templom bejáratát püfölte. Több élőhalott is otthagyta a többit, és a nő felé imbolygott. A nő nehezen tudott felkapaszkodni, de a fiú összegörnyedve, a térdét fogva és a nőt biztatva várt. Ekkor pillantottam meg a templom fehérre festett deszkafalán húzódó vércsíkot. Valaki már felmenekült ezen az úton. Valaki, aki minden bizonnyal fertőzött volt. - Segítenünk kell nekik - jelentettem ki ezúttal ellentmondást nem tűrő hangon. - Nézzétek! - nyújtotta ki a kezét kettőnk ülése között Cooper, és a templomra mutatott. - Bedeszkázták az ablakokat! Emberek
111
Jamie McGuire
Red Hill
vannak odabent. Bryce rám nézett. - Alkalmasnak látszik, hogy átvészeljük benne az éjszakát. Néztem, ahogy a nő éppen csak elérte a tetőt, mielőtt a holtak odaértek a kültéri egységhez, amin állt. Kifújtam a levegőt. Észre sem vettem, hogy mostanáig viszszafojtottam. - Rendben van, de hogy jutunk be? Hogy vesszük rá őket, hogy beengedjenek? - Nem valami gyorsak - mutatott Cooper a tetőn kapaszkodó asszonyra. - Az a nő elfutott mellettük. - Nem megyek ki úgy, hogy azok az izék odakint mászkálnak! jajdult fel Ashley. - Szó sem lehet róla! Körülnéztem a Bogárban, nehogy valami meglepetés érjen minket, aztán megnéztem, hol áll a nap az égen. - Sötétedés előtt nem érjük el a tanyát. Odabent már vannak emberek. Valószínűleg van fegyverük és vizük. - És vécéjük - mormolta Cooper. Bryce bólintott. - Nekünk egyik sincs. Bemegyünk. Csak ki kell találnunk, mivel tereljük el a figyelmüket, míg bejutunk. - Ti szálljatok ki itt, gyerekek. Én elhajtok mellettük, leállok a Bogárral, elbújok, aztán egy kerülővel visszajövök. Bryce megrázta a fejét. - Majd én. A nő megpróbálta kinyitni az ablakot, de nem ment. Aztán az ablak hirtelen kinyílt, és a nő visszatartotta a gyerekeit, és a testével védte őket, amíg rá nem ismert arra, aki odabent állt. Egy magas, rosszul öltözött férfi bújt ki az ablakon, és besegítette az asszonyt és a gyerekeit. Elsétált a tető széléig, és lepillantott az odalent tolongó eszelős társaságra. A holtak egymást félrelökve, lármásan próbálták elérni a tetőn lévőket.
112
Jamie McGuire
Red Hill
- Nézzétek! - csodálkoztam el. - Nem tudnak mászni. Bryce kiszállt a Bogárból, és a karját lengette. - Hé! - Mi a fenét csinálsz? - kérdezte Cooper. - Es ha ránk lő? - Segítsen! - kiabálta Bryce Cooper megjegyzését eleresztve a füle mellett. A tetőn álló férfi intett, hogy kerüljünk a templom mögé, aztán a fegyverére mutatott. - Fedez minket. Menjünk. Gyertek! - kiabálta Bryce, és viszszaszállt. Habozás nélkül a gázra tapostam, és a Bogár megugrott. Pillanatokkal később már át is zötyögtünk az utcán, és feljutottunk a templomot körülvevő gyepre. A férfi tenyérrel kifelé feltartotta a kezét, aztán elfordulva mutatta, merre menjünk. Leállítottam a Bogarat a templom mögött, kipattantam, és felhúztam az ülésem hátát, hogy kieresszem Ashley-t. - Menj! Menj már! - kiabáltam, és néztem, ahogy a templom oldalánál álldogáló nem holtak felénk fordulnak, és megindulnak. A templom hátsó ajtaja kinyílt, és megláttam a tetőn álló férfit. Amint besorjáztunk, rögtön rátolta a reteszt az ajtóra. Alacsony, zömök ember volt, világoskék szabadidőruhában. A helyiség tele volt halálra rémült emberekkel: az asszony és a gyerekei, egy másik nő, két másik kisfiú, és öt férfival - azzal, aki megmentett minket, két középkorúval és két idősebbel. - Nagyon köszönöm - hálálkodtam a férfinak, aki beengedett minket. - Szükségünk volt éjszakai szállásra. - Szúnyog McGee - nyújtotta a kezét. Megráztam, aztán odabiccentett Bryce-nak, Coopernek, Ashley-nek, végül az egyik középkorú férfihoz fordult: - Vissza kell szegeznünk a fenti ajtóra a lécet, Gary. Ezúttal csak egyet tegyél fel. Gary bólintott, aztán megfordult, és elnyelte a sötét folyosó. Léptei a konyha felé haltak el, majd kopácsolás hallatszott.
113
Jamie McGuire
Red Hill
A helyiségben tartózkodók összenéztek, aztán Szúnyog a padlón fekvő nő mellé guggolt. Látszott, hogy már nincs sok ideje hátra, és a szája sarkából fehér, habos nyál lógott a takaróra, amin feküdt. - Annabelle már.? - kérdezte az idősebb nő. - Még nem - szakította félbe Szúnyog. - Jó hír. Lehet, hogy Jill nem jön vissza ilyen alakban. Vagy jobban lesz. Nem tudhatjuk, Szúnyog. Kérlek, ne tégy elhamarkodottan semmit. - Nem kell, hogy rizsázz nekem, Doris - mondta Szúnyog, és nagy ujjaival beletúrt Jill nyirkos, szőke hajába, és súgott valamit a fülébe. Doris ránk nézett. - Nahát, ti andersoniak vagytok? - Greenville-be járunk egyetemre. Az apámnak van egy farmja északkeletre innen. Nem nagyon akartunk sötétedés után vezetni. Doris megértően bólogatott. - Nem hibáztatlak érte. Kértek inni, gyerekek? - kérdezte, és már indult is a hűtőhöz. Palackos vizet osztott ki, mi pedig azonnal inni kezdtünk. - Apátoknak farmja van ott? - kérdezte Szúnyog. Ashley elmosolyodott. - A Red Hill tanya. Szúnyog bólintott. - Vadásztam arrafelé. Jó lesz ott. Gary kalapáccsal a kezében bukkant fel a folyosóról. Mindenki elhelyezkedett, ahogy tudott. Doris az anyát és a gyerekeit vigasztalta, Szúnyog hol a padlón fekvő nő mellett volt, hol a másik teremben levő ablakokat ellenőrizte. Felhördültek és összenéztek, amikor odakint egy új alakot láttak, aki a többiekkel együtt bóklászott. Fairview kisváros volt, és logikusnak tűnt, hogy mindenki ismer mindenkit. Kíváncsi voltam, hogy Szúnyognak vajon kije a földön fekvő asszony, és milyen volt az élete a harapás előtt. Még verítékes, kékes bőrével és karikás szemével is láttam,
114
Jamie McGuire
Red Hill
milyen gyönyörű. A Bob nevű ember a másik teremre mutatott. - Az ott a szentély. Sok az ülőhely. - Köszönjük - fogadtam el a felajánlását. A padokban még két nő ült, akik jóval idősebbek voltak. Egy elöl levő padot választottam, és a középső folyosóhoz közel telepedtem le, a törött ablakoktól legtávolabb. Bár bedeszkázták őket, kiborított, hogy hallottam, ahogy a holtak be akartak jönni. Bryce az egyik oldalamra, Ashley a másikra ült, Cooper pedig a nővérem mellé, és megfogta a kezét. Egyszerre sóhajtottunk fel megkönnyebbülésünkben. A fejem Bryce vállára hajtottam, ő pedig a fejemnek támasztotta az övét. Mindazok után, amit láttunk, és amiken keresztülmentünk, azt hittem, sosem fogok elaludni, de minél tovább ültem a kemény, hideg fapadban, annál kényelmesebbnek éreztem, és annál nehezebb volt nyitva tartanom a szememet. Fész- kelődni kezdtem, mire Bryce elfordította a fejét, és csókot nyomott a halántékomra. - Minden rendben. Aludj csak. Most biztonságban vagyunk. - Már sosem leszünk abban - suttogtam, és mindent elkövettem, hogy a szavaim nyomán ne törjön fel még több könnyem. - Elég biztonságos ez a hely, hogy kicsit pihenjünk - súgta vissza. - És most hunyd le a szemed, Miranda. Holnap hosszú napunk lesz. - Amint Red Hillbe érünk, minden rendben lesz, ugye? - A papád valószínűleg ott van már, és halálra, izgulja magát, hogy mi van veletek. Nagyon boldog lelsz, hogy viszontlát téged meg a nővéredet. Távol leszünk mindettől, a kamra tele lesz, és ott van apád őrült fegyvergyűjteménye. Király lesz. Míg beszélt, lecsukódott a szemem, és az álom lehúzott.
Scarlet
A
z Andrew háza körüli épületek ugyanolyan sötétek és elhagyatottak voltak. Átmentem az utcán, amin se autók, se
115
Jamie McGuire
Red Hill
emberek nem voltak. Andrew enyhén emelkedő felhajtóját olyannak éreztem, mintha a futva megtett táv után egy meredek hegyre kellene felmásznom. Vigyáztam, hogy a murva ne csikorogjon hangosan a talpam alatt. Óvatosan lépkedtem, a kapunál megálltam. Amikor benyomtam, nyikorgott. Lassan tettem meg a tízegynéhány lépést Andrew hátsó ajtajához. Csak párszor jártam itt azóta, hogy Andrew beköltözött. A válás után már nem engedhette meg magának az emeletes, renoválásra szoruló házat, amit a szomszéd városban vettünk, és ebbe a két hálószobás korábbi ikerházba költözött. A ház a szó szoros értelemben a sínek rossz oldalán feküdt, Anderson nyugati oldalának mélyén, ahol nem voltak ismeretlenek a droglaborokon való rajtaütések. Andrew önérzetét megtépázta a költözés és a válás, és a láthatásra kijelölt hétvégéken meglepett minket. Lassan elmaradt az ordibálás. A terrort rövid időre fellángoló enyhe bosszúság vagy hosszú sóhajtozások váltották fel. Nem tudtam megállapítani, hogy javarészt a lányoktól távol töltött hónapok csendesítették le a dührohamait, vagy a hiányom hozta el számára a békességet. Felmentem az Andrew hátsó ajtajához vezető két lépcsőfokon, és bekopogtam az ajtó felső részébe ágyazott plexiüvegen. A függöny miatt nem tudtam benézni. Ismét kopogtam, aztán megpróbálkoztam az ajtógombbal. Az ajtó zárva volt. A szívem olyan erősen vert a várakozásteljes izgalomtól, hogy a torkomban éreztem. A ház két oldalán és az ajtó mellett elhelyezkedő ablakok is zárva voltak. A tenyeremmel vertem meg az ebédlőablakot. - Andrew! Halle? Itt a mami! Itthon vagytok? Semmi. A fülemet az ablakhoz szorítottam, és füleltem. A csendtől eleredtek a könnyeim, az alsó ajkam megremegett. Jobban odahajoltam, az üveg lehűtötte a fülemből szétáradó feszültséget,
116
Jamie McGuire
Red Hill
amitől égett a bőröm. Erősen lehunytam a szemem, ahogy azért fohászkodtam, hogy legyen bent valaki, aki eloszlatja a félelmemet. Végül elhúzódtam az ablaktól, és végignéztem az utcán. Könny öntötte el a szememet, egy csepp kicsordult, és legurult az arcomon. Letöröltem, és közben a könyököm nekiütődött az üvegnek. Aztán gondolkodás nélkül lendületet vettem, és másodszor is belevágtam a könyökömet az üvegbe, a csontjaim ütközési pontjába sűrűsödött minden csalódottságom és rettegésem, ami a testemben lüktetett. Az ablak betört. Nem is csaptam akkor zajt, mint amekkorára számítottam. Nagy darabok törtek ki, és részben a lábam elé, részben a házba hullottak. - Andrew? - suttogtam. Bekúsztam, és átkutattam minden szobát, a kamrát, a ház minden zegét-zugát. De valami nem volt rendjén. A lányok kabátja nem hevert összegyűrve a padlón. A fiókjaik nem voltak félig kihúzva, Halle rajzaival nem volt teleszórva az asztal. Ide sem jöttek. Biztos a nagygyűlésre mentek, amit a kormányzó tiszteletére tartottak, ahol aztán kitört a járvány. Valószínűleg a kormányzóval együtt egy szükségszállásra kerültek, vagy Andrew elmenekült velük. Bárhol lehetnek, gondoltam. - A rohadt életbe! - kiabáltam órák óta most először hangosabban. - A francba! - sikoltottam. Felkaptam Andrew ebédlőszékét, és a szoba másik végébe vágtam, aztán elvesztettem az egyensúlyomat, és térdre estem. - Nem! - kiáltottam, és összegömbölyödtem a padlón. Láttam az ártatlan és rémült kis arcukat, ahogy azon töprengenek, hol lehetek, hogy biztonságban vagyok-e, ahogy nekem is csak rajtuk járt az eszem. Képtelen vagyok ezt végigcsinálni, ha nem lehetek velük, gondoltam. Látnom kellett, ahogy Jenna a szemét forgatja, és hallanom, ahogy Halle mindig a szavamba vág. Szükségük volt rám, hogy megnyugtassam őket, hogy minden rendben lesz. Nem élhettük túl a világvégét egymás nélkül. En nem akartam! Olyan erővel gyűlt
117
Jamie McGuire
Red Hill
fel és robbant ki belőlem a zokogás, hogy rázkódott a testem. Valaki csak meghall, gondoltam hirtelen, a sikoltozásom és a zokogásom volt az egyetlen hang, amit az egész istenverte városban hallani lehetett. - Úgy sajnálom - hüppögtem, és hagytam, hogy hatalmába kerítsen a bűntudat és a kétségbeesés. Előrehajoltam, és a homlokomat és a két karomat a szőnyegre támasztottam, a kezemet összekulcsoltam a fejem fölött. Nemsokára a régóta tartó, emberfeletti kimerültség elnyomta és lehúzta az öntudatomat; ilyet még sosem éreztem. Mélység vett körül minden oldalról, aztán végül meleg nyugalommal magába szippantott. Légoltalmi, tornádóra figyelmeztető szirénák hangja. Furcsa. Nem emlékeztem, hogy a meteorológus említett volna aznap reggel készülődő vihart. Nem volt légoltalmi gyakorlat. Csütörtök délben szokott lenni, és ma. nem voltam biztos benne, milyen nap van ma. Amikor a szemem kínkeservesen kinyílt, az első, amit megpillantottam, a lambéria volt, és hogy a szőnyeg a felhoz közel újabb, mint ott, ahol járnak rajta. Gyerekkoromban is észrevettem az ilyesmit, amikor több időt töltöttem tévézéssel, unatkozással a padlón. A gyerekkorom nagyon sok idejét a padlón töltöttem. Felnőttkoromból nem is emlékeztem, mikor láttam ilyen szögből a lakást. De a szőnyeg, amit az ujjaim között fogtam, nem az enyém volt. Égett a szemem. A könnyek lemosták a szempillafestéket, belemosták a szemembe, amitől az kiszáradt és égett. Amint eszembe jutott, miért sírtam, már fel is kaptam a fejemet,és körülnéztem a sötét helyiségben. Üvöltöttek a szirénák. Biztosan elromlottak, gondoltam, vagy megszakadt az áramkör. Négykézláb gyorsan Andrew bejárati ajtajához másztam. Az utca még elhagyatott volt, de a sziréna tovább üvöltött. A fairview-i templom jutott az eszembe, és imádkoztam, hogy hallgasson már el. A hangja mérföldekről idevonzza a csoszo- gókat, gondoltam.
118
Jamie McGuire
Red Hill
Kinyitottam a faajtót, és az arcomat a vihar ellen védő ajtó üvegéhez szorítottam. A lélegzetvételem nedves, gőzölgő lehelet formájában jelent meg, majd gyorsan el is tűnt, és elhomályosította az üveget a szemem előtt. Amikor megláttam az első embert, aki elszaladt előttem, és fel-felbukkant az utcai lámpák fénykörében, a leheletem egyetlen, megszakítás nélküli párává vált. Idősebb lehetett, úgy az ötvenes éveiben járhatott, de élt. Még egy sarokkal arrébb is láttam a szemében a borzalmat. Néhány másodperccel később két férfi, az egyik karjában egy gyermekkel, és egy nő jelent meg, majd elnyelte őket a sötétség. Utánuk öten, majd egy tucatnyian érkeztek. Férfiak, nőkés gyerekek. Legalább ötvenen futottak el előttem, mire megláttam az első csoszogót. Csak azért vettem észre, mert éppen földre rántott valakit az egyik lámpa alatt. Nem sokkal később még több csoszogó vegyült a tömegbe. Először egy-két félbeszakadó sikoltást hallottam, majd kitört a teljes pánik. A tömeg szétszéledt, de mind ugyanarról a helyről jöttek; talán onnan, ahol a kormányzóval együtt őrizték őket. Úgy tűnt, mintha az egész város az utcán rohanna, hogy mentse az életét. Hunyorogva próbáltam megkeresni a tömegben Andrew-t és a lányokat, és reménykedtem, hogy bármelyik pillanatban befordulnak ebbe az utcába a főútról, de ahogy a tömeg gyérülni kezdett, elvesztettem a reményt. Megint könnyek tolultak a szemembe, de hagytam, hogy a harag győzzön. A gyerekeimhez nem tudtam hozzáférni, és ez dühöt ébresztett bennem. Andrew hálószobájába rohantam, és keresgélni kezdtem a szekrényében. Egy vadászfegyvere és egy kilencmilliméterese volt. Arra az esetre, ha mégis visszatérne, otthagytam a vadászpuskát, és kikaptam egy hátizsákot, amit lőszerrel töltöttem meg. Ügyetlenkedtem, amit részben az adrenalin, részben az okozott, hogy a válás óta nem volt fegyver a kezemben. Néhány konzervet is bepakoltam. A konzervnyitó az evőeszközös fiókban volt, de otthagytam, mert abban
119
Jamie McGuire
Red Hill
reménykedtem, hogy Andrew-nak eszébe jut bepakolni, ha még nem indult el. Egy PET-palackot is betettem. A mosókonyhában aztán végre tényleg hasznos dolgokra bukkantam: egy elemlámpára, néhány elemre, egy nagy csavarhúzóra és egy összecsukható bicskára. Felvettem még valamit, behúztam a hátizsák cipzárját, és visszamentem a nappaliba. Leemeltem néhány képet a falról, aztán felráztam a festékszórót. Az aerosol sziszegett, amikor a mutatóujjammal megnyomtam, a karom a búcsúm néma zenéjére mozgott, ahogy a szembeszökő, nagy fekete betűket felírtam:
RED HILL VÁRLAK MAMA Néztem, ahogy a festék lefolyik a betűkről, és reméltem, enynyi elég, hogy a lányaimnak ebben a pokolban eszükbe jusson dr. Hayes farmjának a neve, és elmagyarázzák az apjuknak, hogy kell odajutni. Ha Andrew abban a tömegben volt, amelyik a városházáról rohant, akkor idehozta volna őket. A festékszóró a földre hullott a kezemből, aztán újra kinéztem a bejárati ajtó oldalsó, hosszú üvegén a főútra, és már lassabban csoszogó holtakat láttam végigporoszkálni az úton, ahogy az élők szagát követték. Andrew valahogy kijuttatta a lányainkat, mielőtt az emberek kitörtek. Muszáj volt hinnem ebben, és abban is bíznom kellett, hogy a következő döntésem helyes lesz. Megragadtam a hátizsák vállamra simuló pántjait, és kirohantam a házból, de ostoba módon hagytam, hogy a szúnyoghálós ajtó nagyot csattanjon mögöttem. Megtorpantam, és lassan megfordultam. Láttam, hogy néhány nyugat felé csoszogó gépiesen a zaj felé fordul. Kelet felé szaladtam, a nagyszüleim házához, ha lehet, még gyorsabban, mint korábban, mert tudtam, hogy hamarosan felkel a nap, és nem lesz több árnyék, ahol elrejtőzhetek.
Nathan
Lélegezz lassabban, Zoe - kértem. A lányom már majdnem 120
Jamie McGuire
Red Hill
lihegett, ahogy igyekezett felfogni mindazt, amit aznap látott és tapasztalt, köztük azt is, hogy örökre búcsút kellett vennie Jill nénikéjétől. Átnyúltam hozzá, és megfogtam a kis kezét. - Minden rendben lesz, kicsikém. Találunk valami biztos helyet. - Azt hittem, a templomban nem eshet bajunk - mondta halkan. - Az nem volt elég biztonságos. Olyat kell keresnünk, ahol sokáig ellehetünk. Valahol vidéken, távol a betegektől. - És az hol lesz? Gondolkodási szünetet tartottam, mert nem akartam hazudni neki. - Megtalálom, egyet se félj. Zoe kihúzta a derekát, és felszegte az állát, amikor megpillantott egy zöld teherautót, ami járó motorral az út mellett állt. Én is ugyanakkor figyeltem fel rá. Eleresztettem Zoe kezét, aztán eltakartam a tenyeremmel a lányom szemét, amikor a férfi rászegezte a puskáját a földön vérben és hányásban fekvő aszszonyra. A nő összekent ruhája alól is sötétvörös vér folyt, mintha elvetélt volna, de tudtam, hogy a vér nem onnan folyik. A nő sovány volt, a bőre szürkés, kivéve a szeméből, füléből és orrából folyó vörös csíkokat. A férfi főbe lőtte, de az asszony nem mozdult. Amikor elmentünk mellettük, a férfi arca kifejezéstelen volt. Gyöngéden a karjába emelte az asszonyt, a teherautó fülkéjéhez vitte, befektette, aztán beszállt, és becsapta az ajtót. Leengedtem a szeme elől a kezemet, és visszatettem a kormányra. - Becsatoltad magad? - Igen, papa. - Zoe mindent megtett, hogy ne boruljon ki. Szerettem volna félreállni, hogy magamhoz szorítsam, időt hagyjak, hogy átálljon az új életünkre, a menekülős-életben maradósra, de már sosem lesz elég időnk, gondoltam. Ha csak kicsit is olyan lesz, mint a filmeken, akkor az életünk halálközeli
121
Jamie McGuire
Red Hill
élmények közötti átmenetek sora lesz. - Ügyes vagy. A naplemente előhírnökeként az ég rózsaszín és lilás árnyalatokban játszott. Sehol egy ház, de még egy csűr sem látszott, így nem tudtam, hogy próbáljak-e valami menedéket keresni, vagy örüljek, hogy valószínűleg nem futunk össze egy nagy csapat élőhalottal, legalábbis egyelőre nem. Zoe a levendulaszínű ruhája szegélyével játszott, és olyan halkan dúdolt, hogy alig hallottam, mi az, amit énekel. Ha jól vettem ki, valami Justin Bieber-nótát. Halványan elmosolyodtam. Amióta útnak indultunk, néma volt a rádió. Kíváncsi voltam, vajon hallunk-e még valaha zenét.
Nathan
N"em egészen félórával később egy kis táblát vettem észre, amin az állt, hogy 123-as országút. Egy újabb kis kétsávos út, ami egészen az északi államhatárig vezetett. Alig egyórányira volt, és ha Szúnyoggal közös legutolsó vadászatunk idejéből jól emlékeztem, csak egy kisváros volt a mostani helyzetünk és az államhatár között. Azon túl nem volt más, csak mérföldeken át tanyák és termőföldek. Ha szerencsénk van, találunk egy elhagyott tanyaépületet a semmi közepén, ahol letelepedhetünk. Lehet még nagyobb szerencsénk is, és a ház nem lesz elhagyott, hanem az új vagy régi tulajdonosok megengedik, hogy maradjunk. Az elmém már el-elkalandozott, amikor ráfordultam az országútra, így talán az ösztöneim súgták, vagy legalább tudat alatt választottam így. Akár egyik, akár másik, de Zoéval észak felé indultunk. - Nem megyünk vissza a házi feladataimért, ügye? - kérdezte Zoe, és nem is próbálta leplezni a csalódottságát. - Ne haragudj, kicsikém. Szerintem nem lenne biztonságos.
122
Jamie McGuire
Red Hill
- Akkor holnap nem is megyek iskolába? - Nem. - Nem fognak letartóztatni, hogy nem viszel iskolába? - Nem, ha senki más sem megy. A válasz egy pillanatra kielégítette Zoét, de tudtam, hogy újabb kérdéseken töri a fejét, amikkel majd később bombázhat. A világvége mindenki számára nehéz. Kivált a gyerekeknek. Még inkább az olyanoknak, mint Zoe, akik rosszul bírják a változásokat. A lányom születésétől fogva ragaszkodott a rutinhoz. A szabályok és a határok biztos menedéket jelentettek számára. Fogalmam sem volt, hogy biztosítom majd ezt. Néztem, ahogy Zoe feje finoman a fejében szóló zene ritmusára mozog. Időnként az orra körüli szeplők megmozdultak, amikor az orrát ráncolva szipogott egyet. - Csak nem fáztál meg? Zoe megrázta a fejét. Nem bánta, hogy semmiségekről akarok beszélgetni. - Nem hiszem. Gyakran mosok kezet. - Helyes. - bólintottam, de aztán elhallgattam. Eszrevettem valamit előttünk. Először azt hittem, egy kocsi akadt el, de aztán mozgásra lettem figyelmes. Sok, lassú és gördülékenymozgásra. Amikor közelebb értünk, láttam, hogy egy élőhalott nyáj vesz körbe egy járművet. Bömbölt a riasztó, és a halottakat felzaklatta a zaj. Vadul igyekeztek bejutni a kocsiba. Nem láttam - de nem is akartam látni -, hogy van-e bent valaki. - Papa? - Várj egy kicsit, Zoe - kértem, és az országútról behajtottam a városba. Az első házak egysaroknyira voltak az országúttól. Gyorsabban hajtottam, mint kellett volna, de azt reméltem, hogy jelentős időveszteség nélkül meg tudom kerülni a nyájat, és vissza tudok jutni a százhuszonhármasra. Nemsokára lemegy a nap, és nem akartam, hogy a sötétben ezeknek a valamiknek a közelében legyünk.
123
Jamie McGuire
Red Hill
Minden út, amire ráfordultam, vagy visszavitt egy másik útra, ami közel volta csoporthoz, vagy egy másik társasághoz, ami a főfalka felé tartott. A harmadik éles kanyar után egy csilingelő hanggal kísért sárga lámpa kigyulladása a műszerfalon csaknem pánikot váltott ki belőlem. Kevés volt a benzin, esteledett, és nem ismertem a várost annyira, hogy éjszakára biztos menedéket keressek Zoé- nak és magamnak. Azóta, hogy eljöttünk a templomból, most először fogott el a félelem, hogy rosszul döntöttem. Zsákutcához értünk, és a fékre tapostam, amikor megpillantottam az utca végében levő egyetlen ház verandáján egy benzineskannát. Az utolsó két háztömbhöz murvával felszórt út vezetett, és sok mindent nem láttam. A város lakói az országúton verődtek össze. - Odamegyek, Zoe, azért a benzineskannáért, és töltök egy kicsit a tankba, hogy megtegyük a hátralevő utat. - Igen, de hova? - Mindjárt jövök, drágám. Ne szállj ki a kocsiból, rendben? Zoe bólintott, én pedig gyorsan körbekémleltem, mielőtt kiszálltam. Szapora léptekkel a verandához mentem, és minden lépésnél abban reménykedtem, hogy tényleg benzin van abban a piros műanyag kannában. Felsiettem a lépcsőn, és lehajoltam, de amikor a fogantyúra tettem a kezem, nyílt az ajtó, és egy vadászpuska kakasának jól felismerhető kattanását hallottam. Lehunytam a szemem. - Kérem, ne tegye. A kislányom minket figyel. - Kis szünetet követően rájöttem, hogy még, nem haltam meg, ezért felpillantottam. A vadászpuskát egy öregember tartotta. Izzadt volt és koszos, több számmal nagyobb kék és fehér csíkos overallt viselt, és most elhúzta a fegyver csövét a halántékomtól. - Hagyja, hogy a gyereke nézze, ahogy lop? - Nem akartam lopni - mondtam. Lassan kiegyenesedtem, a kezemet fel- és a testemtől eltartottam. A célom az volt, hogy a
124
Jamie McGuire
Red Hill
legkevésbé legyek fenyegető. - Az üzemanyagjelző most szólalt meg. Sötétedik. Csak valami biztonságos helyet keresünk éjszakára. A férfi hunyorogva megvakarta fehér borostáját az állán, aztán leeresztette a fegyvert. - Menjen a lányáért, és hozza be. De nem árt, ha siet. Egy- kettő gyakran erre csámborog. Szerettem volna felkapni Zoét, és gondolkodás nélkül bevinni az öregember otthonába. Ugyanakkor percekkel előbb még fegyvert szegezett a halántékomnak. Egy asszony kukkantott ki az ajtó mögül, aztán kijött a verandára. Kis teremtésvolt, rövid, őszes haját úgy vágatta, mint Zoe. - Jaj, istenem, Walter! Engedd be ezeket a szegény embereket. - Már behívtam őket, szívem. Csak álldogál itt. Az asszony lenyomta a fegyver csövét. - Tedd el a puskádat, ostoba! - Kezet nyújtott. - Joy vagyok. - Nathan Oxford. Zoe lányom a kocsiban van. Örvendek. Walter a homlokát ráncolta. - Mindez nagyon szép, fiam, de legjobb, ha azonnal összeszedi a gyereket, és bejönnek. Bólintottam, és egy nagy lépéssel leugrottam a verandáról, kikapcsoltam a motort, és becsalogattam Zoét. Zoe látta, hogy Walter fegyvert fogott rám, és ő sem tartotta jó ötletnek, hogy bemenjünk. Végül követtük Joyt a házba, és Walter bezárta mögöttünk az ajtót. Joy a nadrágjába törölte a kezét, és megállt a nappali közepén. A házban tökéletes rend uralkodott, de a szőnyeg legalább harmincéves volt, és olyan is volt a szaga. - Lent alszunk a pincében. Walter éjszakára beszögeli az ajtót. - És ha bejutnak a házba? - kérdeztem halkan. Walter maga mellé engedte a fegyvert. - Van lent étel és víz. Joy most hozott még. De mintha észre sem vennék a házat. Valami a város másik végébe vonzotta őket. - Az országúton egy autónak megszólalt a riasztója. A köré
125
Jamie McGuire
Red Hill
csoportosulnak. Walter a gondolataiba merült, és a homlokát ráncolta. - Szóval vonzza őket a zaj. Akkor majd csendben leszünk. Nem lesz okuk itt szórakozni. Szerintem nem próbálnak meg bemászni az ablakokon, hacsak nem hívjuk fel magunkra a figyelmet. Idegesített a tudat, hogy nincs más menekülési útvonalunk, de a semminél jobb volt, és biztonságosabb, mint az emeleten aludni. Zoéval segítettünk Joy-nak ennivalót és vizet levinni a pincébe. A cipekedést egy kanapéval és néhány dönthető támlájú székkel fejeztük be, amiket a lapos képernyős tévével szemben helyeztünk el. Walter örömtelenül felnevetett: - Joy vette nekem tavaly karácsonyra. Most csak hangyákat lehet nézni rajta. Zoéval egy sárga-barna kockás kanapén helyezkedtünk el, míg Walter beszögelte a pinceajtót, aztán egy hatvanszor egy méter húszas deszkát szögelt fel középen keresztben. Joy betakart minket egy pléddel, ami szintén a hetvenes éveket idézte, és Zoe rekordidő alatt ellazult és elszunnyadt a karomban. Féltem, hogy nem jön majd álom a szemére, mert idegen helyen voltunk, de kimerült. Az arcomat a hajára fektettem. Világosbarna haja összetapadt, és kócos lett, és erről eszembe jutott az otthonunk kényelme, amiben már nem lehetett részünk. Olyan egyszerű dolgok, mint egy hajkefe. - Szép a kislánya - suttogta mosolyogva Joy. - Darla lányom Midlandben él. Járt már arra? Megráztam a fejemet. - Ezen a hétvégén készültünk hozzájuk. Tegnap akartunk indulni, de biztos akartam lenni abban, hogy lesz, aki locsolja a virágaimat. Felsóhajtott, és könnyek futották el a szemét. Lehet, hogy már sosem látom sem őt, sem a kisunokáimat. Az átkozott virágok miatt. - Lehet, hogy még látja őket. - Komolyan mondja? - kérdezte óvatos reménykedéssel.
126
Jamie McGuire
Red Hill
Elmosolyodtam, megcsókoltam Zoe halántékát, aztán hátrahajtottam a fejemet a párnára. - Köszönöm. Hogy ma éjjel itt maradhattunk. - Maradjanak, ameddig csak jólesik - suttogta Joy, és felpillantott a férjére, aki még mindig az ajtót szögelte. - Kitudja, mikor rendeződik ez az egész. vagy rendeződik-e egyáltalán.
Miranda Cinyitottam a szemem, de még így is sötét volt. A holtak kaparászása és bóklászása abbamaradt, Bryce pedig ébren volt, és egyenesen maga elé meredt. Felültem, és próbáltam ellazítani a görcsbe rándult hátamat. - Aludtál? - kérdeztem halkan. Bryce megrázta a fejét, aztán mosolyogva rám nézett. - Lehet, hogy pár percre elszundítottam. De örülök, hogy te aludtál. - Odahajolt hozzám, és huszonnégy órája először csókolt szájon. - Fantasztikus voltál tegnap. Nem is sejtettem, hogy így tudsz vezetni. Átfogtam magam, hogy felmelegedjek a kora hajnali hűvösben. Bryce magához vont. Nem volt olyan izmos típus, de sportos volt az alakja, és kedves mosolya miatt lehetetlen volt rá sokáig haragudni. Már két hónapja le kellett volna vágatnia a sötét haját, és amikor odahajolt hozzám, hogy megcsókoljon, a haja a szemébe hullott. Az ujjaival fésülte meg, és szerencsére nem dobta olyan bosszantóan hátra, mint a legtöbb srác, amikor a hajuk a homlokukba hullott. Mintha idegrángásuk lenne - mondogatta mindig. Én sem rajongtam ezért a fejrázásért, de nem érdekelt, ha láthattam Bryce kék szemét. Bryce mosolya őrületes volt, és igazán nemes lelkű fiú volt, de a szemét szerettem benne a legjobban. Azt hiszem, a szemébe szerettem bele, mielőtt még őbelé magába beleszerettem volna. Ashley és Cooper összebújtak. Ashley sem készült fel jobban a hűvös időre a kardigánjában, fehér pólójában és divatos világoskék
127
Jamie McGuire
Red Hill
sáljában, mint én a pamuttrikómban és a könnyűkabátomban. A fiúkon nem látszott, hogy fáznának. - Mi ez a zaj? - kérdezte Cooper, és jobb fülét a konyha felé fordította. Hallgatózás közben ide-oda járt a tekintete. Bryce megfogta a kezemet, felállt, és a konyha ajtajához vezetett. Bent is sötét volt, de körben gyertyákat gyújtottak. A kis lángok csak annyi fényt adtak, hogy megpillanthattuk Szúnyog McGeet, aki a földön fekvő asszony mellett térdelt és zokogott. Próbált csendben maradni, és ha néha nem szívta volna be hangosan a levegőt, nem is tudtam volna, hogy sír. - Ó, istenem! - mondta Ashley. Bryce lepisszegte, aztán ismét Szúnyogra nézett. - Meg.? - kérdezte. Doris egy takarót hozott a folyosóról, és ráterítette az asszony felsőtestére. - Isten áldása kísérjen, Jill. Kívánom, hogy Isten tárt karokkal fogadjon, és maga mellett tartson. Ott álltunk mind, és kínos csendben figyeltük, amíg Szúnyog még vagy húsz percig siratta az asszonyt. Azután levegőt vett, és megtörölte az arcát. - Gondolom. szól, azt hiszem, jobb, ha eltemetjük. Doris idegesen feszengett. - Es hogy csináljuk úgy, hogy azok kint vannak? Egy ősz hajú, idősebb férfi válaszolt. - Nem dobhatjuk ki, Doris, és idebent sem maradhat. Doris tovább állt egyik lábáról a másikra, végül a szájához kapta a kezét. - En. borzasztóan sajnálom, Szúnyog, de képtelen vagyok kimenni. - Majd én - ajánlkozott Bryce. Szúnyog könnyes szemmel pillantott fel rá. - Segítek magának. Kell valaki, aki vigyáz ránk, és esetleg eltereli a figyelmet rólunk, de segítek megásnia sírt. Összefontam a karomat, és próbáltam magamba fojtani a szavakat,
128
Jamie McGuire
Red Hill
amik kikívánkoztak, de nem jártam sikerrel. - En is segítek. Elterelem a figyelmüket. - Légy te az őrszem - javasolta Bryce. - Coop atletizált. Ő lehet a figyelemelterelés. - Micsoda? - kerekedett el Cooper szeme. - En? Ashley belecsimpaszkodott. - Nem - ráncolta a homlokát, és a hangja kétségbeesésről árulkodott. - Nem küldjük ki csalinak! Cooper átkarolta Ashley-t, és a pillantása Szúnyogra esett. - Nagyra értékelem, ember, hogy korábban segített nekünk, de a sötétben kimenni szükségtelen kockázatot jelent. Mi van, ha azok bejönnek, mi meg mind kint vagyunk, és sírt ásunk? Asszonyok és gyerekek is vannak idebent. - Eltemetem a feleségemet - állt fel Szúnyog. Olyan magas volt, mint Bryce, de sokkal félelmetesebb. - Nem kérek segítséget senkitől. - Tudom - csillapította Bryce. - De azért várjunk egy percet, és agyaljunk ki egy tervet, hogyan legyen mindenki biztonságban. Szúnyog megtörölte a szemét, és bólintott. Az ősz hajú férfi odament az asszony holttestéhez, és halkan imádkozni kezdett. - Nemsokára hajnalodik - szólaltam meg. - Állítsunk össze egy tervet, és amikor feljön a nap, eltemetjük Jillt. Szúnyog bólintott. - Köszönöm. A legfiatalabbak és a legidősebbek békésen aludtak, míg Jill temetését megterveztük. A templom temetője nem volt ötvenméternyire. Szúnyog ott akarta örök nyugalomra helyezni. A szívem már attól majdnem kiugrott a helyéről, ha arra gondoltam, hogy a reggeli ködben egy temetőben állok majd, és zom- bik közeledését lesem. Ez hajazott minden hollywoodi rémtörténetre. - A nagypapája mellé temetem - mondta Szúnyog. - A nyugati oldalon temették el. Bryce bólintott.
129
Jamie McGuire
Red Hill
- Rendben, akkor Eric és Gary felmennek a tetőre, és elzavarják őket a hátsó ajtótól. Coop kirohan, és ráveszi őket, hogy a nyomába szegődjenek, míg be nem fejezzük. Mit gondoltok, mennyi idő lesz? - nyelt egy nagyot Coop. - Mármint a sírásás. Bryce vállat vont. - Tart, ameddig tart. Igyekszünk, ahogy tudunk. Ashley felsóhajtott. - Ez nem jó ötlet. - Őrködöm, míg ástok - ajánlottam. - Cooper körberohangál, mint egy elveszett zombicsali. - Mondok pár szót - tette hozzá a tiszteletes, és megigazította a nyakkendőjét. Ashley-nél is idegesebbnek látszott. - Aztán behúzzuk a csíkot. - De addig nem - szívta be gyorsan a levegőt Szúnyog -, amíg nem bizonyosodom meg arról, hogy nem jön vissza, és föld takarja. Bólintottam. A terv megszületett. Semmi esély nem volt rá, hogy működik majd, de legalább volt tervünk.
Scarlet
Az Andersonból való menekülésem kísérőzenéjét szaggatott puskaropogás szolgáltatta, ahogy a járőrök minden bizonnyal pánikba estek az utcákon kószáló élőhalottak tömegétől. Viszszamentem Tavia házához. Arra gondoltam, ráveszem Tobint, hogy jöjjön velem a doktor tanyájára. Amikor átmentem a kereszteződésben a nagyszüleim előkertjének a gyepére, és elhagytam az utcai lámpákat, egy sötét alakot pillantottam meg a földön. - Tobin? - kérdeztem csendesen. Addig még reménykedtem, hogy nem a barátom, amíg meg nem láttam a minden irányba meredező hajfonatokat.
130
Jamie McGuire
Red Hill
- Tobin? - ismételtem meg a kérdést. Óvatosan közeledtem hozzá. Az oldalán feküdt, háttal nekem. Felkészültem rá, hogy elfutok, ha felém indul. Nem tudtam, hogy Tobin micsoda. Tavia házára pillantottam, és ekkor vettem észre a golyóütötte lyukakat, amelyek átjárták a deszkaburkolatot, az ablakokat és a vihar ellen védő ajtót. Lehajoltam, és láttam, hogy Tobin testét ugyanúgy felszaggatták a golyók. Visszafojtottam a könnyeimet és a gyomromból feltörő epét. Ugyanazok a mocskok, akik a hídnál legéppuskázták azt a családot, végeztek Tobinnal is. Nem akartam az előkertben hagyni, de mit tehettem volna? Néhány saroknyira abban a pillanatban indítottak be egy dízelmotoros autót. - Bocsáss meg, barátom - búcsúztam el. Megint futásnak eredtem, és úgy rohantam, ahogy csak bírtam. Ugyanazon az útvonalon mentem, amin jöttünk, és nem tudtam, mitől rettegtem jobban: attól, hogy elkapnak, vagy hogy egyedül, a sötétben kell elmenekülnöm az erdőn át. A városon átkelve meg kellett kockáztatnom, hogy a hídon fussak át, s aztán lerohanjak az úton, mert ez biztonságosabbnak tűnt, mint a folyóparti magas fűben menekülni. A katonák teherautójának hangját nem lehetett hallani, ezért átcikáztam az országúton, aztán az erdőn át a kocsimhoz siettem. Bevágtam az ajtót, bezártam, majd gyorsan körülnéztem, mielőtt a féktelen zokogás rázni kezdett volna. Nem készültem fel lelkileg, milyen lehet a gyerekeim nélkül elhagyni Andersont, vagy Tobin golyólyuggatta testét látni, vagy túlélni valamit, ami elviselhetetlen félelmet ébresztett bennem. A dzsip fényszórója alagutat fúrt a sötétbe, ahogy a tizenegyes országúton suhantam. Nem egészen fél órával később, amikor ráfordultam a százhuszonhármas útra, egy autóriasztó éles jajongását hallottam. A hang éles sikolyban végződött, majd hirtelen elhalt, mint a sci-fi filmekben a kioltott fénykard hangja.
131
Jamie McGuire
Red Hill
Anyám imádta azokat a filmeket. Egy filmet szeretnék megnézni, Scarlet. Nem találsz valamit, amivel elszórakozhatsz, ahelyett, hogy engem nyúznál egész nap? Soha nem lehet egy percem sem saját magamra? Menj innen! mondogatta az anyám. Kétségbeesett, nyolcéves kis hangom válasza csendült a fülemben: Egész nap dolgoztál! Szeretném a filmet nézni! Magányos vagyok! - sírdogáltam halkan. Nem akartam, hogy meghalljon. Azt szerettem volna, ha lát. Felemelte a kezében tartott távirányítót, és felerősítette a hangot, az arcára kiült az undor. Az Elveszve az űrben talán az egyetlen boldogságforrás lehetett számára a három részmunkaidős állás és aközött, hogy egyedülálló anyaként fel kellett nevelnie. Úgy tűnt, tönkreteszi az életét, hogy a figyelmére áhítoztam. Torkig vagyok veled, Scarlet. Olyan vagy, mint apád. Nála önzőbb embert keveset ismertem mondogatta, és ezzel majdnem tönkretette az én életemet is. A szavai mintegy utógondolatok voltak, a lelkében felgyülemlett harag levezetése, de nekem átégették a ruhámat, megperzselték a bőrömet, és olyan eltávolíthatatlan bélyeg nyomát hagyták rajtam, hogy még akkor is fájt, amikor a világvégét próbáltam kínkeservesen túlélni. Önző lennék, kérdeztem magamtól, amiért elhagyom Andersont? Ott kellett volna maradnom, és meg kellett volna, hogy várjam őket? Vajon ez a döntés olyan életre ítél, amelyben már soha többé nem látom az édes kis arcukat? A dzsip fényszórója több tucat csoszogót világított meg. Az országút közepén kószáltak céltalanul, mint egy birkanyáj. Öszszerándultam, amikor gyerekeket pillantottam meg közöttük. Néhánynak látható harapásnyom volt a nyaki verőerén. Mások bőréből vagy húsából haraptak ki darabokat, s mindet korábbi énjük vére borította. Jenna és Halle arca villant fel lelki szemeim előtt,
132
Jamie McGuire
Red Hill
aztán kivetítettem őket ezeknek a gyerekeknek az arcára. Forró könnyek patakzottak a szememből. A fékre léptem, és megragadtam a kormánykereket. Ha úgy döntök, hogy áthajtok rajtuk, és valamiért kénytelen vagyok megállni, körülvehetik a dzsipet. Az egyik oldalon füves dombocskát pillantottam meg. A szelíd kis domb tetején egy szikla volt, rajta kőbe vésve a városka neve: Shallot. Kezdett feljönni a nap, így éppen csak ki tudtam venni, hogy még több csoszogó kel át a városnévtáblán, és igyekszik lefelé az útra, a vijjogó autó felé. A zaj vonzotta őket. Bal oldalon távolba nyúló gabonaföldek, amiket a tegnap reggeli zápor áztatott át. Ha el akartam jutni a tanyára, három választásom volt: áthajtok a nyájon, felmegyek a dombra, és reménykedem, hogy ha elütöm valamelyiket, nem töri át a szélvédőt, és zuhan be, vagy nem akadok el a felázott búzamezőn. Lassan szedtem össze a bátorságomat. Minden szívdobbanásomat robbanásnak éreztem, ahogy a kezemet dudálásra készen a kormány közepén tartottam. Mély levegőt vettem, aztán egyszer dudáltam. Több tucat élőhalott tekerte felém a fejét. A mellkasomban a dobbanások ezernyi kis szilánkra hasadtak, és kapkodni kezdtem a levegőt. Bár rövid szünet után botorkálni és döcögni kezdtek felém, újra dudáltam, aztán vártam. Bár alig húsz méterre voltak tőlem, a tenyerem élét továbbra is a dudára nyomtam, amíg a legutolsó rohadék is nyögve nyújtotta a kezét az étel felé, ami, úgy látszik, alig várta, hogy elfogyasszák. A félelem tartotta ott a kezemet, miközben vártam, és reménykedtem, hogy gyorsabban jönnek, én meg elhajthatok mellettük, az új mozgásukkal ellenkező irányba. Amikor a csoszogók már csak karnyújtásnyira voltak, balra rántottam a kormányt, és nekivágtam a búzaföldnek. - Ne akadj el! Ne akadj el! - ismételgettem. Jobbra kaptam a kormányt, hogy egy nagy kört írjak le a nyáj körül, és pánikba
133
Jamie McGuire
Red Hill
estem, amikor a dzsip kerekei akadozni kezdtek a sárban. Gyerünk! - ordítottam, és az ujjam belemélyedt a kormánykerék szivacsos anyagába. A dzsip előre-hátra ingott, kifarolt, és félő volt, hogy irányíthatatlanná válik, de a terepgumik végül kivonszolták a kocsit az esőtől megdagadt sárból, és visszataláltak az útra. Miután nem is egyszer visszacsúszott a keréknyomba, a dzsip egy idő múlva egyenesbe került, és én diadalittasan üvöltve száguldottam a fehér torony felé. A nap éppen felbukkant a láthatáron, amikor megpillantottam a fák fölé magasodó víztornyot. Halle édes éneklése járt a fejemben, miközben elfordítottam a kormányt. Még sosem voltam ilyen boldog, amikor elértem a földutat. Mire jobbra fordultam a temetőnél, a tiszta, ragyogóan kék ég megfutamította az éjszakai sötétséget. Az előző napi viharfelhők is elvonultak. Ha nem lett volna közben vége a világnak, csodálatos napra ébredhettünk volna. A dzsip nehezen vette be az első mérföld után a jobbra ívelő kanyart, de nem lassíthattam. Minél közelebb értem a menedékhez, annál jobban féltem. Tövig nyomtam a gázpedált, a dzsip motorja viszont csak felbőgött, ahelyett, hogy a jármű gyorsabban ment volna. Talán csak öt perc telhetett el azóta, hogy megpillantottam a fehértornyot, mégis szinte örökkévalóságnak tűnt. Amikor ráfordultam a felhajtóra, ösztönösen lekaptam a lábamat a gázpedálról. Dr. Hayes teherautója az udvaron állt, és mellette az ezüst Mercedes. A doktor otthon volt. Arra sem vettem a fáradságot, hogy bezárjam a dzsip ajtaját. Amint a lábam földet ért, futásnak eredtem, és csak akkor álltam meg, amikor a kezem az ajtóhoz ért. - Dr. Hayes? En vagyok az, Scarlet! - Az öklöm élével vertem meg a szúnyoghálós ajtó fakeretét. - Dr. Hayes? Scarlet vagyok! Nem vagyok beteg. kérem. engedjen be! Ahogy teltek a percek, a megkönnyebbülésem és az izgalmam
134
Jamie McGuire
Red Hill
csalódottságnak adta át a helyét. Az isten szerelmére, hiszen a doktor röntgenszakorvos volt, és nem csak egy lerobbant teherautóra telt neki. Dr. Hayes és a barátnője, Leah csak dr. Hayes szabad hete alatt laktak a farmon. A radiológusok egy hetet dolgoztak, egy hetet nem, és mindnek volt egy farmja vagy gazdasága, ahova a hét nagy becsben tartott napon elbújhatott. Leah ügyvéd volt, és északi irányban kétórányira lakott. Általában az azelőtti hétvégén kellett kitakarítanom, hogy megfelezték a távolságot kettejük között, és a farmon találkoztak. Az udvaron Leah Mercedese állt. Valószínűleg itt találkoztak, aztán a doktor kocsijával elmentek valahova. Talán dr. Hayes lányaiért. A csűrön villódzni kezdett a lámpa, aztán kialudt. Nem maradhattam kint tovább. Lassan kinyitottam az ajtót, és összerándultam a hangos nyikorgás hallatán. Elfordítottam az ajtógombot, óvatosan benyomtam az ajtót, aztán hallgatóztam. - Dr. Hayes? - szólongattam halkan, és félig abban reménykedtem, hogy meghall, félig meg abban, hogy nem. A ház érintetlennek tűnt. A szobák pontosan úgy néztek ki, mint az előző hétvégén, amikor itt takarítottam. Miután végigjártam minden szobát, és megállapítottam, hogy senki sincs otthon, kiballagtam a hátsó verandára, felhúzódzkodtam a szárítóra, és azon kezdtem törni a fejemet, hogy mivel tegyem a házat biztonságosabbá. Deszkázzam be talán az ablakokat? Nem az én házam, hogy változtassak rajta, gondoltam, de még ha dr. Hayes vissza is jön a lányaival, Ashley-vel és Mirandával, esetleg szívesen veszi majd, hogy a munka egy részét már elvégeztem. A pillantásom a padlóra tévedt,és egyszerre futott át rajtam a megkönnyebbülés és a félelem.:Sáros lábnyomokat láttam az oldalsó zárt teraszra vezető ajtón kívül. Leugrottam a szárítóról, és kinéztem az ajtó felső felébe illesztett plexiüvegen. Valami szétfröccsent a teraszon. Valami, ami darabos volt, tehát
135
Jamie McGuire
Red Hill
kétségkívül hányás lehetett. A lábnyomok befelé vezettek, majd tőlem jobbra lementek a lépcsőn, a pincébe. Már sokszor takarítottam a pincében. Tárolásra használták, szőnyeg borította a padlót, a falakat lefestették, és a helyiség cseppet sem volt ijesztő, de abban a pillanatban rettegtem tőle, hogy le kell mennem. A sáros és más nyomokra meredtem, aztán végre leóvakodtam az első fokon. Nyikorgott alattam, és szorosan lehunytam a szemem; reménykedtem, hogy semmi sem ugrik rám büntetésképpen, hogy zajt csapok. Amikor semmi sem történt, felpattant a szemem, és azonnal fegyver után néztem. A legjobbnak egy a padlón szétnyitva hagyott piros szerszámosládára tett kalapács volt. Gyorsan felkaptam, megbizonyosodtam róla, hogy jól simul a markomba, aztán lementem a lépcsőn, és igyekeztem lelkileg felkészülni arra, amit lent fogadhat. Ha életben van, ne üsd meg. Ne csak lendítsd a kalapácsot. Ne csak reagálj. A gondolatok minden lépéssel végtelenítve ismétlődtek a fejemben, és egyre hangosabbak lettek, ami miatt képtelen voltam hallgatózni és észrevenni olyasmit, ami azt jelezheti, hogy ellenválaszként muszáj lesz meglendítenem a kalapácsot. Kinyílt az ajtó, és előrehajoltam, hogy benézzek. Azonnal észrevettem a földön elnyúló két lábat. Leah lába volt, és bárcsak a lábát láttam, meg tudtam állapítani, hogy hason fekszik. Gyorsan jobbra-balra néztem, aztán a nyomokat követve beléptem. Dr. Hayes a falnak támaszkodva ült, a nyakán hatalmas seb tátongott, a halántékán egyetlen, golyó ütötte lyuk. Számtalan kézifegyverének egyike mellette feküdt, szétnyílt,élettelen tenyere mellett. Leah-nak is fejsebe volt, ami hasonlított dr. Haye- séhez, de az álla és a mellkasa véres volt, és a szájából kikandikált a dr. Hayes nyakából hiányzó darab. A vér mindent összefröcskölt: a sarokban levő nyitott
136
Jamie McGuire
Red Hill
fegyvertartó széfet, a falat és a padlót. Amennyire össze tudtam rakni a történetet, dr. Hayes lejött a pincébe, hogy valamivel megvédje magát, de Leah itt ütött rajta, és megtámadta. Leah hamar elkaphatta a vírust. Dr. Hayes biztosan menekült előle. Tudhatta, hogy elkapta a fertőzést, ezért előbb lelőtte Leah-t, aztán önmagával is végzett. Logikusnak tűnt. Hirtelen nyakamba szakadt a magány. Meg sem fordult a fejemben, hogy a tanyán senki sem lesz rajtam kívül. Nem voltak itt a doktor lányai. Leah meghalt. Vajon a családja megpróbál eljutni ebbe a biztos menedékbe? Úgy volt, hogy Miranda és Ashley nála töltik ezt a hétvégét. Lehet, hogy már úton vannak ide. Ha nem, akkor is esetleg ugyanaz az ötletük támadt, mint nekem, és az anyjukkal együtt ide jönnek. A tanya kétségkívül a legjobb hely volt, és bár a lányok nem látogatták meg gyakran, mint minden lánynak, nekik is az apjuk, dr. Hayes volt a védelmezőjük. Logikusnak tűnt, hogy megpróbálnak idejutni. Mindenesetre ebben reménykedtem. Dr. Hayes előző reggel csak mosolygott, amikor a lányai látogatásáról beszéltünk. El sem hittem, hogy most egy-két méterre tőlem a vérében ül. Olyan szürreális volt! Nem találtam szót arra az érzésre, amit ez a helyzet kiváltott belőlem. Nem bírtam levenni a szemem a hátborzongató jelenetről, amíg végre rá nem eszméltem, hogy ha a lányok ideérnek a tanyára, nem láthatják így az apjukat. - A fenébe - morogtam. Az agyam megmagyarázhatatlan módon olyan emlékeket dobott felszínre, amikor a doktort fánkevés közben láttam. Testes ember volt, és sejtelmem sem volt róla, hogyan vonszolom fel a lépcsőn. Közelebb mentem hozzá, és felvettem a pisztolyt a földről. Ki volt biztosítva. A lábammal megböktem Leah csípőjét, s közben a tarkójára szegeztem a fegyvert. A kimeneti nyílás elég nagy volt, de nem akartam meglepetést. Előrerándult a teste, aztán nem mozdult,
137
Jamie McGuire
Red Hill
így újra bebiztosítottam a fegyvert. Amikor megnyugodtam, hogy nem támadhatnak rám, fegyverrel a kézben felmentem, aztán átsétáltam a házon a homlokzati verandához. Álltam a deszkaburkolaton, felmértem a környezetemet, és próbáltam eldönteni, mit tegyek először. Hirtelen rám tört a kimerültség, és úgy zöttyentem le a lépcsőre, hogy megfájdult a fenekem. Véghezvittem. Azt mondtuk, ez az a hely, ahova jönnünk kell egy apokalipszis esetén. Az apokalipszis bekövetkezett, én itt voltam. A lányaim nélkül. Elhessegettem a gondolatot. Eldöntöttem, hogy nem hullatok több könnyet. Ide tartanak, és elő kell készítenem mindent a fogadásukra. Láthatóan rengeteg munka várt rám, de tudtam, hogy hamarosan leterít a fáradtság, és bizonyos óvintézkedéseket meg kellett tennem, mielőtt nyugodtan álomra hajtom a fejemet. A csűrben régi deszkák voltak, de oda zárták be a bikát is. Mielőtt lefekszem, biztosítanom kellett az ablakokat és a tanya környékét, és el kell temetnem Leah-t és a doktort. Mindez legalább egy napba telik, gondoltam. Felálltam, nagy levegőt vettem, és arra gondoltam, vajon meddig bírom még hajszolni magamat, mielőtt a szervezetem feladja. Hátramentem a fészerhez, kerestem egy ásót, aztán kinéztem egy szép helyet a ház déli oldalánál növő nagy juharfa alatt, és ásni kezdtem.
Nathan Cimeredt a szemem, és pislogni kezdtem, hogy tisztán lássak, és rájöjjek, hol vagyunk. Pokoli rémálmom volt, és Zoe még a karomban aludt, de a penészes szagból tudtam, hogy nem vagyunk otthon. Amikor végre kiélesedett a kép, egyszerre tört rám a megkönnyebbülés és a rettegés. Az utóbbi könnyedén maga alá gyűrte az előbbit. Mentjük az irhánkat. Jill vagy már halott, vagy
138
Jamie McGuire
Red Hill
nemsokára meghal, a feleségem elment, Zoe meg én menekülőben vagyunk. Tőlem jobbra ült az idős pár, Walter és Joy. Walter a dönthető fotelben aludt, és horkolt. Az orrán át szívta be a levegőt, aztán a száján fújta ki, az arca felfújódott, míg a levegő elő nem robbant. Joy ébren volt, és mosolyogva figyelt engem. - Mindig is így horkolt - mondta csendesen. - Régen megőrjített vele. Most megnyugtat. Felültem, és vigyáztam, nehogy felébresszem Zoét. A nap a mennyezet közelében levő kis négyszögletes ablakon át sütött be. A tévé működött, de a hangot levették. - Szerintem nem lesz műsor, de legalább van még villany. Bólintottam, és a mellemen keresztbe fontam a karomat. - Kérdés, hogy kap-e majd számlát? Joy kurtán felkacagott. - Kétlem. Tegnap délután láttam elmenni a postást a ház előtt. Ezt nagyon furcsának találtam, bár pokolian morbid volt, és képtelen voltam elfojtani a kitörő nevetésemet. Joy is kuncogni kezdett. A nevetésünk inkább csak szuszogásból és rázkódásokból állt, nehogy felébresszük Zoét és Waltert. Joy szeme köny- nyes lett. - Főzök egy kávét - állt fel. - Kér? Bólintottam. - Jobb, ha magával megyek. Jól betakargattam Zoét, aztán követtem Joyt. Csendben feltette főni a kávét, én meg körülnéztem. Nem találtam betört ablakokat vagy ajtókat, és egyetlen beteget sem pillantottam meg. Éppen csak ki tudtam venni az országút irányából a riasztó hangját. Még mindig szólt. Szúnyog, Jill, még Aubrey is eszembe jutottak, hogy hol lehetnek, biztonságban vannak-e, pihenteke előző éjszaka. Az életemből mások is felbukkantak az emlékezetemben. A főnököm, aki egy hatalmas seggfej, de a felesége meg a gyerekei aranyosak
139
Jamie McGuire
Red Hill
voltak, Brandon unokatestvérem és a hat gyereke, a szomszédaink, aztán Mrs. Grace, a másodikos tanítónőm. Lehet, hogy mindenki, akit valaha ismertem, meghalt. Vagy. a halál egyik változatában leledzett. Joy gőzölgő feketekávét öntött egy bögrébe, amikor visszamentem a konyhába. - Komolyan gondoltam, amit tegnap este mondtam. - Biztatott, hogy üljek le. - Szívesen látjuk Zoéval együtt, hogy maradjanak, amíg akarnak. Tejszínport és cukrot tettem a kávémba, és megkavartam egy kiskanállal. - Igazán hálás vagyok érte. De nem gondolja, hogy a városban ezt nagyon veszélyes átvészelni? Most jövünk Fairview-ból. Többekkel egy templomba húzódtunk. A betegek megpróbálták szétszedni. Azért jöttünk el Zoéval, mert csak idő kérdése volt, mikor jutnak be. - Elképzelni sem tudom, hogy elmenjek innen. Nem tudom, hova mehetnénk. - Ismer valakit, akinek errefelé földje van? Tanyája, ami távol esik a főútvonalaktól? Abban reménykedtem, hogy ilyen helyet találunk. Joy elgondolkodott. Válasz helyett belekortyolt a kávéjába. A tekintete kedves volt, szivárványhártyája világoskékjét kiemelte az arcát keretező ősz haj, de el is árulta. Valamit titkolt. Nem ismertem ezeket az embereket, de úgy tűnt, az egyetlen alkalom, amikor megtudhattam, mit titkol előlem, most volt, amikor kettesben ültünk a konyhában. - Megértem. Nem ismer sem engem, sem Zoét. Nem akartam kíváncsiskodni. Joy látható dilemmában vergődve ráncolta a homlokát. - Ó, nem erről van szó, Nathan. Csak nem vagyok biztos. - Miben?
140
Jamie McGuire
Red Hill
Nyílt a pinceajtó. - Fölébredt a kislánya, Nathan. Próbáltam beszélni vele, de összezavarodott. Esetleg menjen le, mielőtt túlságosan felizgatja magát - tanácsolta Walter. - Hozza fel reggelizni. Majd megpróbáljuk elterelni a figyelmét a dolgokról. Elismerően mosolyogva bólintottam, aztán felálltam, és reménykedtem, hogy nem ez volt az egyetlen esélyem.
Scarlet
A hűtőben egy egész rekesz csak palackos vízzel volt tele. Kivettem az első üveget, lecsavartam a kupakot, és felhajtottam az egészet. Két napja még egy délelőtt alatt ittam volna meg ennyit, de most úgy éreztem, mintha hetek óta egy kortyot sem ittam volna. Kinyitottam még egy üveget, és addig döntöttem magamba, míg már csak a víz negyede maradt. Majdnem az egész délelőttöm ráment, hogy megássak egy gödröt, és még ott volt a másik is, meg egy tucat egyéb tennivaló, amit el kellett végeznem, mielőtt lepihenhettem. Több mint huszonnégy órája nem aludtam. Fizikailag, szellemileg és érzelmileg is az erőm végére értem. Visszabandukoltam a hátsó udvarra, és azzal kezdtem, hogy dr. Hayest meg Leah-t, a barátnőjét egymás mellé fektettem. A doktor testét felvonszolni a pincéből talán életem egyik legnagyobb erőfeszítése volt, és sorban a szülés után következett. Félúton megálltam pihenni, és majdnem kicsúszott a kezemből. Egyedül az hajtott előre, hogy mérlegeltem a másik lehetőséget: szétdarabolom, és a kisebb darabokat felviszem. Igaz, könnyebb lett volna, de sokkal több mocsokkal jár. A fának dőltem. Szédülést éreztem. A szervezetem pihenés után ordított. Mielőtt azonban sebezhetően kinyúltam volna a
141
Jamie McGuire
Red Hill
szabadban, az önfenntartási ösztönöm azt súgta, hogy menjek vissza a házba. Már csak egy cél lebegett a szemem előtt, ezért lebotorkáltam a mosókonyhába, lementem a lépcsőn, és bezárkóztam a pincébe. Utolsó erőmmel az ajtó elé húztam a régi kétszemélyes kanapét. Lerogytam a szúrós párnákra, és mielőtt bármi is eszembe juthatott volna, elvesztettem az eszméletemet. Amikor felfeszítettem a szemhéjamat, a sárgásbarna, mocskos szőnyeg és a hozzá csatlakozó fal hol kiélesedett, hol elhomályosult a tekintetem előtt. Teljes volt a némaság, még a levegőnek sem volt hangja. A tekintetem addig kószált, míg meg nem pillantottam a doktor és Leah testével való viaskodásom darabos maradványait. A szívem abban a pillanatban millió darabra tört. Nem tudtam, hány óra vagy milyen nap van, de tudtam, hogy a pokolba kerültem. A gyerekeim valahol másutt voltak, ahol nem védhettem meg őket, én pedig itt feküdtem egyedül. Hosszabb időbe került meggyászolni a helyzetemet, de elég időt hagytam magamnak, hogy kisírjam magam, aztán a doktor széfjéhez mentem. Több is volt, de ezt találtam nyitva. Egy puskát vettem észre, ami jól illett a markomba, ezért felvittem a földszintre. Eleinte megzavart a nap állása. Magasabban állt keleten az égbolton, mint amikor a pihenés mellett döntöttem. Lehetetlen gondoltam. De az volt az egyetlen elfogadható magyarázat, hogy átaludtam a farmon töltött első napomat és az egész éjszakát. A doktor véres inge átnedvesedett a harmattól. Nyugtalanságot keltett bennem a gondolat, hogy olyan sokáig kint volt, és érzelmek árját szabadította el bennem. Mivel töltötték a lányok az előző napot, és az éjszakát? Úrrá lett rajtam az irracionális félelem, hogy ha nem nyugtalankodom miattuk minden pillanatban, akkor nem maradnak életben. Miután többet már képtelen voltam feldolgozni, Leah-t a sírjába görgettem, aztán felvettem az ásót, hogy betemessem. A munka végeztével már égett és fájt a tenyerem, amihez az előző napi ásás
142
Jamie McGuire
Red Hill
is hozzájárult. Leah arccal lefelé feküdt a gödörben, és lassan eltűnt a föld alatt. Amint egy sírt betemettem, nekiláttam, hogy megássam a következőt. Dr. Hayes gödrét kicsit kiszélesítettem és ki mélyítettem. Addig ástam, míg az agyagréteg miatt már nem boldogultam, aztán őt is belegörgettem a sírba. A lába megmerevedett, ezért kénytelenvoltam behajlítani, hogy rendesen feküdjön. Délre már el is készültem. Mondtam pár búcsúszót a barátaimról, készítettem magamnak egy szendvicset, aztán kötelet, zsineget kerestem, és előhoztam Leah összegyűjtött újrahasznosítható konzervdobozait. Úgy terveztem, hogy a telekhatárt felfűzött konzervdobozokkal szegélyezem, hogy ha egy csoszogó átjut a „védelmi vonalon”, a zörgés figyelmeztessen. Nem volt bombabiztos megoldás, de lefoglalt. Három nap telt el, mire megpillantottam az első csoszogót. Csak egy háziköntös volt rajta, és egyedül botorkált végig az úton. A puskacsövem követte a mozgását, amíg el nem tűnt szem elől. Átfutott a fejemen, hogy lelövöm, de mivel láttam, hogyan reagáltak a csoszogók a kocsi riasztójára Shallotban, és attól féltem, a lövés még többet csődít ide. Hagytam, hogy elmenjen, és azért fohászkodtam, hogy a gyávaságom következtében ne legyen esélye, hogy valahol megtámadhasson valakit. Minden nap a lányokat lestem az úton. Az időt takarítással, átrendezéssel, átszervezéssel töltöttem, leírtam, hogy kell beosztani az ételt és az italt. A lányok egész biztosan idejönnek, és gondoskodnom kellett róla, hogy elég élelmiszerünk legyen, amikor ideérnek, Halle számára sajtos hamburgerből, Jennának meg dupla vajas pattogatott kukoricából. A hetedik nap merhetetlenül lehangolt. A lelkem mélyén szerettem volna abban hinni, hogy a lányok egyenesen a farmra jönnek, de minden nappal egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem így lesz. Nem tudtam biztosan, hogy eddig miért nem érkeztek meg.
143
Jamie McGuire
Red Hill
Mivel nem voltam hajlandó a legrosszabb változatot elfogadni, a dolgot azzal magyaráztam magamnak, hogy Andrew nem kapkodja el a gyermekeink védelmét. A járvány előtt sosem volt elég idő. Most, ahogy lassan vánszorogtak a napok, és egyre magányosabbnak éreztem magam, eltűnődtem, hogy nem én maradtam-e csak életben. És ennek nyomán fájdalmas kérdések merültek fel bennem: vajon az, hogy. Christy hamarabb lépett le, segítségére volt-e, hogy Kate lányával biztos helyre meneküljenek, hogy Daviddel és a családjával minden rendben van-e, és vajon David egyáltalán el tudta-e hagyni a kórházat? Ha Mrs. Sisney esetén dolgozott, és az asszony kint is megtámadott embereket. Megborzongtam, és elhessegettem a lehetséges képeket a fejemből, igyekeztem más, kevésbé nyugtalanító dolgokra gondolni. Az anyám egyedül volt otthon, ahogy a szomszédasz- szonyom, Mrs. Chebesky is. Szerettem volna felhívni őket, hogy jól vannak-e. Még az első este meg azt követően minden nap próbáltam telefonálni a doktor vonalas készülékéről, de az automatikusan kapott jelzés kísérteties, végtelenbe nyúló foglalt jelzésre váltott, aztán már nem is volt tárcsahang. A nyolcadik napon újabb csoszogót láttam. Megint szerettem volna gyakorolni rajta a célba lövést, de ismét csak féltem, hogy ezzel idevonzom a többit. Elrejtőztem a házban, a nő pedig minden további nélkül elment a szomszéd földön át. Büszkeség töltött el, hogy beigazolódott az elméletem. A doktor tanyája valóban tökéletesen megfelelt annak, hogy itt túlélje az ember a világvégét. De ha a lányaim nem lehettek velem, túlélni sem akartam. Figyeltem hát tovább az utat, és néha annyira meregettem a szemem, hogy szinte már láttam őket. De aznap reggel nem az úton pillantottam meg valakit, hanem a dombon túl.
Nathan P apa! - Zoe hangja félig haragos, félig ijedt volt. A megrovó
144
Jamie McGuire
Red Hill
hangvételét használta, amit olyankor alkalmazott, ha valami szabályszegésért rám vagy Aubrey-ra akart pirítani. - Magamra hagytál! - kiáltotta. A szeme már dagadt volt a sírástól, és csupa könny volt az arca. - Itt hagytál! - Nem mentem el - bizonygattam, és gyorsan térdre ereszkedtem előtte a kanapénál. Igyekeztem nyugodtan és csillapítóan beszélni. - Csak odafent beszélgettem Miss Joy-jal. Felelőtlenség volt tőlem, hogy hagytam Zoét egy idegen helyen egyedül felébredni. A lányom sok mindenre - anyagokra, zajokra, helyzetekre - érzékenyen reagált, és a napirendünk általában megnyugtatta. Csaknem egy év telt el Zoe legutolsó „esete” óta, ahogy az iskolai nevelési tanácsadó nevezte, de mindig megéreztem, mikor készülődik nála egy következő. Miután tisztában voltam vele, hogy az életben maradáshoz arra van szükség, hogy csendben legyünk, Zoe nem engedhette szabadjára esetleges túlingereltségét, ahogy korábban tette. Mindazonáltal nem voltam hajlandó ebből szabályt csinálni. Addig semmiképpen sem, míg Zoe nem talál másféle levezetési módot. - Zoe - kezdtem behízelgően. Aubrey-nak nem volt ehhez türelme, de „cukros” hangja sem, ahogy ő nevezte. Zoe sokkal kezelhetőbb volt azzal a bársonyos, mézes-mázos hanggal, amit ilyen alkalmakra tartogattam. Zoe ökölbe szorította a kezét, és a váltamba bokszolt. Nem fájt az ütése. Nem is akart fájdalmat okozni, csak a pattanásig feszült érzéseit akarta levezetni, amiket máshogy nem tudott feldolgozni. - Soha ne hagyj el! - Nem foglak. Soha nem hagylak el. Ne haragudj, hogy megijedtél, amikor felébredtél. Az én hibám. A másik kezével is megütött. - Igenis féltem! Féltem bizony! - Helyes - bátorítottam. - Öntsd csak szavakba! Zoe nagy levegőt vett, ami mindig jó jelnek számított.
145
Jamie McGuire
Red Hill
- Rosszat álmodtam! Nem tudtam, hol vagyok! Azt hittem, meghaltál! Bólintottam. A tekintete zilált volt, egész testében remegett, ami azt jelentette, hogy még nem vesztette el az önkontrollt, de már erősen afelé haladt. - Soha többé ne tedd! - Tudod, hogy nem ígérhetek semmit, Zoe. - Nem! Ígérd meg! - sikoltotta. Bólintottam. - Annyit ígérhetek, hogy többé nem hagylak magadra úgy, hogy nem szólok előre. Mindig tudni fogod, hol vagyok. Megegyeztünk? Zoe kapkodva beszívta a levegőt, aztán kifújta. Párszor pislogott, aztán elsimult a tekintete. Kitártam a karomat, hogy megöleljem. Egyébként sem engedte volna, amíg nem áll készen rá. Az évek során megtanultam, hogy ajánlkozzak fel, és várjak. Amikor kis teste hozzám bújt, szorosan átöleltem. - Bocsáss meg, kicsim. Biztonságban vagy, és szeretlek. Biztonság és szeretet. Zoe hozzám simult, és pityeregni kezdett. Kimerítő és rémisztő volt számára, amikor így elvesztette a fejét, és ha nem most ébredt volna, e krízis után bizonyára lefekszik egyet szundítani. Megtöröltem a szemét, és kézen fogtam. - Miss Joy reggelit készített. Felvezettem a lépcsőn, de lehetetlen volt nem észrevennem, milyen pillantásokat vált Walter és Joy. Már hozzászoktam az ilyesmihez. Azok, akik egy-egy ilyen esetnek tanúi voltak, általában vagy bosszúsan, vagy együtt érzően viselkedtek, köztes állapot nem volt. A bevásárlóközpontban egy nő egyszer odajött Aubrey-hoz, és azt tanácsolta, hogy Zoét rögtön helyretenné, ha alaposan elfenekelnénk. Úgy tűnt, hogy mindazok, akik nem értették a helyzetet, jobban tudták, hogy kell Zoét nevelni, mint mi. Még hanem is mondták, a tekintetük akkor is elárulta. Zoe mintha
146
Jamie McGuire
Red Hill
sosem vette volna ezt észre. Reméltem, hogy soha nem is fogja. - Tessék, Zoe. Fahéjas tekercs. Remélem, szereted. - De mennyire! - válaszolta Zoe, a szeme nagyra kerekedett, és szélesen elmosolyodott. A tekintetével követte a tányért, amíg elé nem tették, aztán habozás nélkül két kézzel felkapta a tekercset, és a szájába tömte. Joy elmosolyodott. - Nem is gondoltam, hogy villára lenne szüksége! - Nem bizony - mondtam. - Nem lehetek önöknek elég hálás. - Papa? A mami hol van? - kérdezte tele szájjal Zoe. - Hát. - dadogtam, és Joyra pillantottam. - Elutazott. - Visszajön? Hogy talál meg minket? Elhúztam a számat. - Nem tudom, kicsim. Zoe lenézett a fahéjas tekercsre. Láthatóan megpróbálta feldolgozni a hírt. Egy kiskutya kezdett csaholni. Eleinte csak párat, aztán folyamatosan. Joy elmosolyodott. - Ez Hercegnő. Carsonéké, akik a szomszédjaink. Etetem, kieresztem a hátsó udvarra. Szeretnél nekem segíteni, Zoe, megetetni Hercegnőt? Zoe buzgón bólogatott, aztán gyorsan magába tömte a maradék tekercset, és eltolta a székét az asztaltól. A szék lába csikor- gott a padlón, én meg szorosan lehunytam az egyik szemem a hang hallatán. - A padlónk már túlélt három unokát, akik közül kettő fiú. Szerintem Zoét is elviseli. A nap hátralevő részét beszélgetéssel és az út figyelésével töltöttük. Miután Joy és Zoe megetették Hercegnőt, Joy társasjátékokat meg kártyát keresett elő, és Zoéval Fekete Péterezett. Nyugalom volt, csak néha Shallotból arra bóklászott egy opálos szemű, mindig harapásnyomot viselő lény. Eltűnődtem,
147
Jamie McGuire
Red Hill
vajon a megharapottak lassan változnak-e át, és aztán kisétálnak-e az útra. Miután az utolsó halott is elment, Walterrel kiültünk a verandára két egyforma fa hintaszékbe. Joy szendvicset és almaszeleteket hozott ki. Megköszöntem, és feltettem magamnak a kérdést, vajon mikor lesz megint alkalmam rákérdezni arra, amit reggel nem mondott el. - Az Jesse Biggins volt - mondta Walter, és leharapott egy darabot az almából. Megcsóválta a fejét. - Nagy vadász. Sok fegyver van a házában. Esetleg nézzünk be hozzá? - Van családja? Walter megrázta a fejét. - A felesége évekkel ezelőtt meghalt. A gyerekei a városba költöztek. Megéri benézni hozzá. Bólintottam. - Esetleg utánanézhetnénk valami ellátmánynak is? - Csak egy vegyesboltunk van. Nem is igazán bolt, de csak ennyi van. Nem tudom, ki maradt még egészséges. Lehet, hogy már semmi sem maradt. - Hányan élnek itt? Csak úgy hozzávetőlegesen. Töprengés közben Walter az orrán fújta ki a levegőt. - Százan. Bőven számoltam. - Az úton látott csoportból ítélve alig kevesebb, mint a fele elment. Walter lesütötte a szemét. - Ettől tartottam. Miután hosszan beszéltem Zoéval, hogy hova megyünk és miért, és pontosan mikor jövünk vissza, Walterrel úgy döntöttünk, gyalog elindulunk. Üres zsákokat és két benzineskannát vittünk magunkkal. Joy Zoe mögött állt, és a vállára tette a kezét, míg Zoe búcsút intett. Az üzlet csak pár saroknyira volt, Jesse háza pedig azon túl még néhánnyal, ezért feltételeztük, hogy gyorsan
148
Jamie McGuire
Red Hill
visszaérünk. Ahogy számítottam rá, a vegyesbolt csaknem tele volt áruval, de ember egy sem volt benne. Végső megoldásként fegyvert - Walter vadászpuskáját és az én félautomatámat - is magunkkal hoztuk, gondolva arra, hogy a betegek összegyűlnek a zajra. Walter fészerében kisbalták is voltak, így mindketten hoztunk egyet-egyet, hogy megvédhessük magunkat. Walter egyenesen a kávéspolcokhoz ment. En annyi üveg vizet tettem a zsákomba, amennyit elbírtam, meg tartós élelmiszert. Gyufát, az összes öngyújtót, amijük csak volt, elemlámpákat, elemeket, harisnyanadrágot, maxi sebtapaszt. - A harisnyával kötözni lehet, valamit megszűrni, meg kitudja, még mit. A tapasz a bőrhöz tapad, és nedvszívó. Sebre jó lesz. Walter bólintott. - Már azt hittem, transzvesztita - jegyezte meg, aztán felkapott néhány elsősegélycsomagot. - En nem vagyok olyan kreatív, maradok ezeknél. Elmosolyodtam. A zsákjaim majdnem tele voltak, és még nem jártunk Jesse-nél. - Lehet, hogy érdemes lenne ezt hazavinni. Letesszük, aztán elmegyünk a fegyverekért, vagy holnapra hagyjuk. - Innen már nincs messze. Essünk túl rajta. - Híres végszavak! Látott már zombifilmet? Amit most mondott, rendszerint azt jelzi, hogy mindjárt valami rossz történik, ha a szereplők folytatják, amit csinálnak. Döntöttem. Visszamegyünk. Walter összeráncolta a szemöldökét, de mosolygott. Hirtelen megszólalt a csengő az ajtó felett, és Walter mosolya lehervadt. Sokatmondóan néztünk össze, amikor lassú, esetlen vonszolás zaja ütötte meg a fülünket. A hátsó ajtóra mutattam, és némán a kijárat szót formáltam a számmal. Walter gyorsan bólintott, én meg a kétszárnyú lengőajtón át
149
Jamie McGuire
Red Hill
követtem egy raktárhelyiségbe. A baltámat markoltam, ahogy ő is. De sikerült kimenekülnünk a szabadba anélkül, hogy láttuk volna, mi látogatott be a boltba. - Mit gondol, tudta, hogy ott vagyunk? - kérdezte Walter, és gyorsabban szedte a lábát, mint odafelé. - Lehet, hogy kiszimatolt minket? - Lehet, hogy csak magát. Én zuhanyoztam. Kurtán felnevettem, és próbáltam az öreggel lépést tartani.
Miranda
Elnehezült a szemhéjam. Bár arra készültünk, hogy több tucat
halotton keresztül, akik csak arra várnak, hogy megharapjanak minket, kivisszük Szúnyog feleségét, az idő mintha megállt volna. A csap lassan csöpögött, és idegesítő zajjal töltötte meg a csendet. Bryce és Szúnyog a stratégiát beszélték meg, miközben a tiszteletes és a többiek feszülten figyeltek. Ashley Coopert próbálta meg lebeszélni, hogy ne menjen bele a halottaknak szánt csali szerepébe, és ne csalja el őket a templom közeléből, az asszonyok meg igyekeztek meleg és kényelmes vackot készíteni a gyerekeknek a folyosón, hogy átaludják az egészet. Jillt nejlon asztalterítőkbe göngyölték, amikor Szúnyog végre el tudott búcsúzni tőle. Eleinte zavarta, hogy letakartuk Jillt, panaszkodott, hogy Jill nem kap levegőt. Tudta, persze, ahogy mi is, hogy Jill már nem él, de lelkileg még nem szokott hozzá. Senki sem hibáztatta; türelmesen várta mindenki, hogy felkészüljön. Egy összecsukható fémszéken ültem az asztal mellett, az államat a tenyerem sarkára támasztottam. Képtelenség, de azon járt az eszem, mekkora hülyeség, hogy az apokalipszis előtti éjszakán nem aludtam többet. Sokáig fent voltam, és egy tesztre magoltam, amit aztán meg sem írtunk, mert a járvány miatt hamarabb elengedtek minket az iskolából. Így most az kergetőzött a fejemben, hogy lehet kettős és hármas integrált számítani. Azelőtt sosem használtam
150
Jamie McGuire
Red Hill
volna őket. Most már kiten nem fogom. A gondolat, hogy mennyi időt pazaroltam arra, hogy olyasmi szarságot tanuljak, ami már nem számít, feldühített. Hátizsákkal beutazhattam volna Európát. Most már nagy volt az esély, hogy sosem látom. - Miranda? Pislogva húztam ki magam. - Igen? - Készen állsz? Hajnalodik. Pár percen belül olyan világos lesz, hogy kivihetjük Jillt. - Igen, készen állok. Csak rád vártam. - Felálltam, és néztem, ahogy a tiszteletes feszeng, és akkora lélegzetet vesz, ami idegességnél többre mutatott. Mielőtt több lépést tettem volna a teremben, hogy segítsek Bryce-nak és Szúnyognak Jillt cipelni, halk nyögés visszhangzott a padláson. Minden tekintet lassan felkúszott, és megállapodott valamin, amit a mennyezet túloldalán nem láthattunk. A következő pillanatban egy robaj azt jelezte, hogy valaki elesett. Gary lepillantott Szúnyogra. - Mondtam. Annabelle. Szúnyog lenézett a Jillt takaró térítőre, aztán előkapott egy puskát a vászonzsákjából. Elég veszélyes fegyvernek látszott. Apám biztos odalett volna érte. - Előbb Jillről kell gondoskodnunk. April, az anya átfogta magát. - Egyszerűen csak itt hagytok minket azzal a fent bóklászó valamivel? Es ha áttöri az ajtót? - Bedeszkáztuk - nyugtatta meg Gary. - A férjem is bedeszkázta a házunk ablakait. Látják, hogy most nincs itt - emelkedett egy oktávot a hangja. - Rendben - mondta halkan Szúnyog. - Akkor kiiktatjuk Annabelle-t, utána gondoskodom Jillről, mielőtt kivisszük. Egy
151
Jamie McGuire
Red Hill
időben harapták meg őket, és Jill nem viselné el, ha hagynám, hogy bárkit is bántson. - De ne a templomban! Tiszteletes, mondd meg nekik! Mathis tiszteletes odabiccentett Dorisnak. - Nem kockáztathatjuk meg, hogy megpróbáljuk Annabelle-t kivinni, de Szúnyog. talán várhatnál azzal, hogy Jillt végső nyugalomra helyezd, amíg ki nem visszük. - Ugyanakkor harapták meg őket - vetette közbe Bryce, de Doris félbeszakította. - Szegény Annabelle - patakzottak a könnyek az arcán. Szúnyog kibiztosította a fegyverét. - Essünk túl rajta. Bryce csókot nyomott a szám sarkára, aztán szaporán követte Szúnyogot, Garyt és Ericet az emeletre. A vita közepén Evan is felébredt, és a folyosóról bebotorkált a konyhába. Nem telt sok időbe, hogy rájöjjön, valami baj van, és belecsimpaszkodott Bob karjába. - Mi történik, nagypapa? Bob Evan vállára tette a kezét. - Annabelle felébredt. - Felébredt? - Most olyan, mint azok odakint. A rettegés, amit éreztünk, kiült Evan arcára. Már mind láttunk sétáló halottakat, de valami egészen más volt látni valakinek a halálát, aztán nézni vagy hallani, hogy feléled. Az, akiben bíztunk, és akit szerettünk, egy állattá vált, csak arra várva, hogy elevenen felfaljon minket. Nem ismertem Annabelle-t, sosem láttam, de hallottam, hogy biztonságba jutott, aztán mégis mindent kockára tett, hogy megmentse Collint, és ebből tudtam, hogy drága teremtés lehetett. Hihetetlen volt, amikor most a fejünk felett hallottam az esetlen lépteit, miközben a betegség azt diktálta agyhalott testének, hogy menjen, és keressen ennivalót. Annabelle feláldozta az életét,
152
Jamie McGuire
Red Hill
hogy megmentse Collint, és a lény, akivé átalakult, egy pillanatig sem habozott volna, hogy letépje a húst Collin csontjairól. A folyosón át hallottuk, hogy odafent leszaggatják a deszkákat az ajtófélfáról. - Nem akarom, hogy te is menj, Cooper - mondta Ashley. Nem kell ezt tenned. - Tudom. Én sem akarok menni. - Akkor ne menj. Ingerülten felsóhajtottam, bosszantott a sokadszorra hallott párbeszéd. - Nekik sem kellett volna megengedniük, hogy itt maradjunk. Ezt az egyet megtehetjük értük. - Ezt az egyet? - kérdezte Ashley. Általában nem szállt szembe velem, így a mostani hangja meglepett. - Ez az egy az életébe kerülhet! - Cooper három éve nem veszített versenyen, Ashley. Nem fárad el futás közben. Legyen egy kis hited. - Nem - ráncolta a homlokát Ashley. - Bryce meg én is kimegyünk. Ha Cooper nem vonzza el őket onnan, megölhetnek minket. - Te döntöttél így. - Micsoda elkényeztetett alak vagy! - Te meg egy rohadt dög! Ki segített, hogy csapatkapitány légy? - Ashley. - szólt rá Cooper. - Csapatkapitány? Ez nem a pomponlányok felkészítője, Ashley! Köztudott, hogy ilyen helyzetekben senki sem maradhat egyedül életben. Össze kell fognunk. Ne légy ennyire ostoba. - Miranda? - erősködött Cooper. - Pofa be, Cooper! - dörrentünk rá egyszerre Ashley-vel. - Uram, Atyám az égben! - szorította a kezét a szívére Doris. Ekkor hallottuk meg a most már jól hallható nejlonzizegést, ami a Jillt beburkoló térítők felől jött. Evan hátratántorodott, és a
153
Jamie McGuire
Red Hill
falhoz simult. Bob védelmezőn elé állt, mi meg összezavarodva, döbbenten bámultunk. Mindegy, hányszor bizonygattam magamnak, hogy igaz, mégis azt látni, hogy az, akiről tudom, hogy halott, mozog, hihetetlen volt. Képtelen voltam megmozdulni. Képtelen voltam Bryce-ért kiáltani. Csak meredtem, míg Jill lassan elővergődött a térítők alól. Opálos szemmel körülnézett a szobában, aztán esetlenül megpróbált felállni. - Fú, a fenébe - szólalt meg Cooper, és maga mögé rántotta Ashley-t. - Mit tegyünk? - kérdezte Doris. Evan felkiáltott, aztán az ajtóhoz futott, és kétségbeesetten kaparni kezdte az ajtógombot. - Nem! Ott vannak az ajtón túl! - A szavak lassítva buktak ki a számon. Mire elkezdtem a mondatot, Evan már elérte a reteszt, és az ajtó a következő pillanatban kitárult. Kidugta a fejét, aztán egy másodperc múlva kiegyenesedett, és becsapta az ajtót, de valami visszanyomta a túloldalról, és az ismerős nyögések kíséretében különböző hosszúságú karok nyúltak be. Odafent elsült Szúnyog fegyvere, amitől a szürkés karok még elkeseredettebben igyekeztek bejutni. - Evan! - kiáltotta Bob, és odarohant, hogy segítsen neki. Együtt próbálták becsukni az ajtót, de annyian nyomták a másik oldalról! Tudták, hogy bent vagyunk, és éhesek voltak. April befutott a folyosóra, hogy felkeltse a gyerekeit, és Jill felfigyelt rá. Egy lépést tett a folyosó felé, ám ekkor megjelent Miss Kay. Mielőtt Miss Kay reagálhatott volna, Jill rátámadt, és a földre teperte. Az öregasszony sikoltásai pánikot keltettek közöttünk, de csak felfelé menekülhettünk. Bob megvetette a lábát. - Menj, Evan! Menj, én tartom az ajtót! - Nem! - kiáltotta Evan.
154
Jamie McGuire
Red Hill
Ösztönösen megragadtam Evan pólóját, és bevonszoltam a folyosóra, aztán rohanni kezdtem April és a gyerekei után. Doris, Ashley és Cooper mögöttünk jöttek. Bob felordított, aztán fájdalmasan felkiáltott. A sikolyai egybemosódtak Miss Kay, és nem sokkal később Barb sikolyaival. Szúnyog kinyitotta az ajtót a lépcső tetején, Cooper pedig becsukta mögöttünk. - Mi az ördögi - kiáltotta Szúnyog. - Jill! - válaszolta Doris. - És nyitva a hátsó ajtó! Mind besereglenek! Szúnyog arckifejezése előbb zavarodott, majd eltökélt lett. - Az elöl gyülekező harapósak hátra fognak menni a többihez. Lemászhattok mind a tetőn, és kijuthattok innen. Nekem még rendeznem kell Jill dolgát. Cooper marokra fogta Szúnyog pólóját. - Odalent minden tele van velük! Nem mehet le! Szúnyog a homlokát ráncolta. - Ígéretet tettem a feleségemnek. Meg is fogom tartani. Bryce kinyitotta az ablakot, és kisegítette Aprilt és a gyerekeket a tetőre. - Coopnak igaza van - szólt hátra Szúnyognak. - Jill biztos nem akarná, hogy megölje magát. Szúnyog felhúzta a kakast. - Az a kettő, ami kedves a szívemnek, odalent van: a feleségem és a fegyvereim. Lemegyek. Szúnyog kinyitotta az ajtót, és azonnal lőni kezdett. Eric bezárta mögötte az ajtót, Gary pedig segített neki egy irattartószekrényt az ajtó elé húzni. Az, ami Annabelle-ből maradt, az ablak mellett a padlón feküdt. Mindenkinek át kellett lépnie, hogy az ablakhoz jusson. Ahogy Szúnyog megjósolta, a holtak többsége követte a többieket a hátsó ajtóhoz, hogy bejusson a templomba. Gary és Eric
155
Jamie McGuire
Red Hill
ugrottak le a tetőről elsőként, aztán Bryce és Cooper mindenkit lesegítettek, majd ők is leugrottak. Az egész menekülésünk még egy perc sem volt, és Szúnyog puskája még mindig dörgött a templomban. A nap teljesen felemelkedett a láthatár fölé, és néztem, ahogy Fairview utolsó élő lakosai szétfutnak a szélrózsa minden irányába. Beugrottunk a Bogárba, és elhajtottam. A szívem olyan gyorsan kalapált, hogy akár felröppenhetett volna, és megelőzhetett volna minket a farmon. - Várj csak, várj! - kiabált Bryce, és a szemközti sávra mutatott. - Lassíts! Minden porcikámmal az ellenkezőjét szerettem volna tenni, de azért a fékre tapostam a zöld kisteherautó mellett. Egy velünk egykorú srác ült benne. Letekertem az ablakot. - Mi művelsz itt? A város tele van ezekkel a valamikkel! - Nem válaszolt. - Hé. Hé! Felpillantott. - Megharaptak? A fejét rázta, aztán az ablaknak támasztotta a fejét, és az úton heverő szörnyűséget nézte. A lány kórházi ruhát viselt, csupa csont és bőr volt, és az utcán feküdt egy hatalmas lyukkal a fején, amiből az agyvelő a kocsiútra fröccsent. A srác is letekerte az ablakát. A szeme bedagadt. Láthatóan sírt, valószínűleg az úttesten fekvő lány miatt. - Elfogyott a benzinem. Körülnéztem. Nem hagyhattuk itt meghalni. - Szállj be.
156
Jamie McGuire
Red Hill
Nathan
Joy lassan térdre ereszkedett a padlón, hogy lesegítse róla a bakancsát. Walter megizzadt az erőltetett kocogástól a hazafelé vezető úton. Joy felnyögött, valahányszor rántott egyet a bakancson, amíg végre le nem húzta mindkettőt. Walter hátradőlt a székében. - Hozz, kérlek, egy pohár vizet, drágám. Kiszáradtam. - Máris - mondta Joy kíváncsian. - Úgy néztek ki, mintha visszafelé kergettek volna. Zoe a szoba másik végéből figyelt minket, s időnként kipillantott az eltolható üvegajtón. Joy megjegyzése után Zoe tekintete bejárt minden fűszálat odakint. Az ajtóból a zárt belső udvarra, onnan pedig a ház másik oldalán levő szobába lehetett látni. A hálószoba is eltolható ajtóval nyílt a hátsó udvarra, de a világ legrondább függönye takarta el. - Ne aggódj, Zoe. Még az országúton vannak. Joy két pohár vizet tett a konyhaasztalra, aztán csípőre vágta a kezét. - Nos? Azt hiszem, elég türelmesek voltunk, igaz, Zoe? Zoe elfordult az üvegajtótól, bólintott, aztán folytatta az őrködést. Walter megköszörülte a torkát, aztán a zsákokra mutatott. - Hoztunk ezt-azt. Későre járt, és Cukipofa nem akart harisnyanadrág nélkül távozni. Joy értetlenül ráncolta a homlokát, és tőlem várt magyarázatot. - Sok mindenre használható. Nem fogom felvenni. Bár az sem kizárt, ha hidegebbre fordul az idő. Jól szigetel. Joy és Walter várták, hogy maximálisan bohócot csináljak magamból. - Mi van? - kérdeztem. - Kiscserkész voltam. Walter kurtán felnevetett.
157
Jamie McGuire
Red Hill
- Es mind ez idáig azért aggódtak, hogy a melegek beszivárognak a soraikba, és ilyen szexis, menő dolgokat tanítanak nekik! - A vezetőnk szerintem titkos túlélőbajnok is volt. Sokat tanultam tőle. - Na de harisnyanadrág? - hitetlenkedett Walter, és a hangja egy oktávot emelkedett. Megvontam a vállamat. - Ha egyszer melegünk van, nem sokat érdekel, hogy mit viselünk. - Akkor egész télen finom melegben leszek - jegyezte meg Joy. Az arca ellágyult, amikor Zoéra nézett. - Gyere, kicsim. Hercegnő már biztosan nagyon éhes. Zoe bólintott, és kiment vele. Walterrel kiültünk az utcai verandára, a hintaszékekbe, és megbeszéltünk, mi legyen a következő lépésünk. Úgy döntöttünk, hogy másnap megpróbálkozunk Jesse házával. A benzineskannákat is tele kellett töltenünk. Walternek láthatóan nem volt sürgős a dolog, bár emlékeztettem, hogy nemsokára elmegyünk. Úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Másnap elgyalogoltunk Jesse házához. Walternek igaza volt: Jessenek több volt a fegyvere, mint Szúnyognak. Annyit vittünk el, amennyit elbírtunk, hozzá a megfelelő lőszert, és már húztuk is vissza a csíkot Walterékhez. Három napon át ismételtük ezt meg. A pince kezdett fegyverarzenálhoz hasonlítani. Több puskát és néhány kézifegyvert betettem a kocsimba; ezzel emlékeztettem Waltert, hogy Zoéval nem maradunk. Kezdtek hosszabbodni a nappalok, és pánikba ejtett, amikor kétszer is bele kellett gondolnom, milyen nap van. Az idő csak abból a szempontból számított, hogy nem érhette az embert az este a szabadban. A hétvégék érdektelenek voltak. Minden nap a túlélésről szólt. Walter és Joy fedele alatt nem is volt olyan rossz az apokalipszis, még úgy sem, hogy néha arra botorkált egy-egy
158
Jamie McGuire
Red Hill
fertőzött. Mégis olyan helyre akartam vinni Zoét, ami távol esett a településektől, és közben egyszer sem adódott olyan nyugalmas pillanat, amikor kiszedhettem volna Joyból, hogy tud-e letelepedésre alkalmas helyet a közelben. - Nem hisz nekem, igaz? - suttogtam. Walterrel egy fertőzöttet néztünk, aki előttünk ment el. Az elmúlt napokban megtanultuk, hogy ha csendben, mozdulatlanul ülünk, a betegek továbbmennek. Walter nem válaszolt, amíg a fertőzött el nem haladt, aztán megrázta a fejét. - Többet kell aludnia. Se füle, se farka annak, amit mond. - Ki-kirándulok majd a városból - jelentettem be. - Felderítem a környéket. Meglátjuk, akad-e valami farm, amin ház is áll. - Itt a ház, maga bolond - morogta Walter. Joy a nyitott ajtóba telepedett le, és jelentőségteljesen Walter- re mosolygott, aki alig észrevehetően megrázta a fejét. Ha közben nem vág felém a tekintetével, kételyek merültek volna fel bennem, hogy egyáltalán láttam-e. Valamiben nem jutottak egyetértésre. Joy odament Walterhez, megállt mögötte, megnyugtatóan megveregette a vállát, és így szólt: - Kérdezett egy félreeső helyről. - Úgy van - egyenesedtem ki rögtön, és alig vártam, hogy elmondja, amit akar. - Van egy orvos, aki néha bejár a vegyesboltba. Nagyban vásárolja az árut. Csak egyszer beszéltem vele. Józan gondolkodású embernek látszott, nem olyannak, mint amilyennek egy nagyvárosi orvost képzel az ember. Tudom, hogy két lánya van, és innen északkeletre lakik. Több mérföldre innen, így talán elég biztonságos magának és Zoénak. Walter rosszalló tekintettel meredt a feleségére. - Tudja, Walter, hogy sosem erőltetném rá magukra a társaságunkat. Remélem, megérti. De meg kell találnom azt a helyet,
159
Jamie McGuire
Red Hill
ahol a legnagyobb biztonságban nevelhetem fel Zoét. Joy elmosolyodott. - Nem erről van szó. Walter örül neki, hogy itt vannak. Nem akarja, hogy elmenjenek. Walter keresztbe fonta a karját, és boldogtalanul hátradőlt a székben. - Komolyan? - Nem volt okos ötlet magamra haragítani Wal- tert, de túl nagy volt a kísértés, hogy ezt a poént kihagyjam. - Menjen a pokolba - ráncolta a homlokát. Joy kotkodácsolva felnevetett, és megcsóválta a fejét. - Ó, te makacs ember! - masszírozta meg a férje vállát. Walter hirtelen a puskával a kezében felpattant. Igyekeztem közömbösen reagálni. - Mi az? Walter hunyorogva nézett bele az irányzékba. - Gyerekek.
Miranda Mire a százhuszonhármas országútról észak felé kanyarodtunk, a nap már erősen ragyogott le ránk és minden másra. Remegett a kezem, amikor arra gondoltam, hogy még közelebb vagyunk apám farmjához. Elképzeltem, mit szól majd, ha meglátja az udvarra befutó Bogarat, és milyen érzés lesz, amikor a karjával erősen és melegen átölel. Az arca nedves lesz a szorongás keltette örömteli könnyektől. Nem tudtam pontosan, miért őt okolom a válásért. Anya döntött úgy, hogy nem óhajt tovább apám hivatásához kötve élni. Amikor megmondta, hogy vége, összetörte apám szívét, én meg - ki tudja, miért - anyám pártját fogtam. Anya törékenyebbnek tűnt, aki kevésbé képes a saját lábára állni, és egyedül boldogulni. Nem egészen tudtam, apa mit tehetett volna másképpen. Otthagyhatta volna a munkahelyét? Eldobhatta volna az évtizedes tanulmányait? Es akkor mihez fogott volna? Amíg meg nem kezdtem a főiskolán a másodévet, nem jöttem rá, hogy nem csak partikról és barátokról szól
160
Jamie McGuire
Red Hill
a felsőoktatás. Rengeteg tanulás, szorongás, dolgozatírás, ami talán nem megy át más, mint a professzor kezén. Mégis apámat hibáztattam. A távolmaradásommal büntettem. Könnyek tolultak a szemembe, ahogy a fékre tapostam, hogy lassan megállítsam a kocsit úgy százméternyire egy nagycsapat élőhalottól. Az autóriasztó összezavart. Fülsértő volt, ennek ellenére annyira elmerültem az apámmal kapcsolatos gondolataimban, hogy a hang és a felvillanó, kialvó fényszórók, amiket a botorkáló testeken át látni lehetett, csak akkor tudatosultak, amikor már majdnem beléjük szaladtam. - Mit akarsz tenni? - kérdezte Bryce halkan. - Kapcsold ki a fényszórókat - mondta az útközben felszedett srác fáradt, szomorú hangon. Nem árulta el a nevét, és senki sem vette a fáradságot, hogy megkérdezze. Gondolom, fontosabb dolgok is akadtak, amiken izgathattuk magunkat, mégis furcsán érintett. Újabb emlékeztető, hogy a környezetpár nap alatt megváltoztatott minket. Ashley nemrégen még kuncogott és hetykén fecsegett volna, és első kérdése a fiú neve lett volna. Most viszont szinte észre sem vette, hogy a kocsiban van, bár félig az ő, félig Cooper ölében ült. Felnyúltam, hogy elfordítsam a fényszóró kapcsológombját, és halkan járattam a motort. A jobbra elterülő gabonaföld még nedves volt az esőtől. Hatalmas, egyes helyeken nagyon mély keréknyomok látszódtak. Jobbra egy füves domb terpeszkedett. Átfutott a fejemen, vajon a keréknyomokat hagyó miért választotta a búzatáblát. Aztán megpillantottam a Shallot nevű kisvárosba elágazó utat. Ashley-vel számtalanszor mentünk el úgy a városka és a búzamező mellett, hogy észre sem vettük. A búzamező most veszélyesnek tűnt, a városka ijesztően ismeretlennek. A domb részben elrejtette a szem elől a házakat, és a búzamezőn látott keréknyomok azt a gondolatot keltették bennem, hogy az előttünk haladó olyan messze akart kerülni attól a dombtól, amennyire csak lehetséges volt. A műszerfal csipogása vonzotta magára a tekintetemet. Az
161
Jamie McGuire
Red Hill
üzemanyagjelző mutatója egy centire volt a vörös vonal jobb oldalától. - Hát persze - szólalt meg Ashley. - Hogy is alakíthatnánk főszerepet egy horrorfilmben valami ilyen katalizáló esemény nélkül? - Katalizáló? - kérdezett vissza mosolyogva Cooper. - Pofa be - vakkantott rá Ashley a játékos ugratásra ügyet sem vetve. Az igazság az, hogy Ashley sokkal jobban teljesített a főiskolai felvételi vizsgáján, mint én. Világéletében színjeles volt, a középiskolában már főiskolai tárgyakat tanult. Apánk eszét, de anyánk stresszkezelő képességének hiányát örökölte. Érzelmi roncs volt, csupa könny és ideg. Cooper egyszer megosztotta velem, hogy az anyja is ilyen, ezért volt azon kevesek egyike a suliban, aki nem találta fárasztónak Ashley-t. Egy késő éjszakai, részeg beszélgetésben, amikor már mindenki kiütötte magát, Cooper azt is elmondta, hogy megnyugtatónak találta Ashley érzelmi nyomorát és örökös vágyát a megerősítésre, ami. hát, kissé fura volt, és talán kölcsönös függésre mutatott, de így tökéletesen kiegészítették egymást. Cooper megértette Ashley-t, és olyan boldoggá tette, ahogy más nem tudta volna. Egymásba kapaszkodtak, mert ők is hittek ebben. Nem is tudom. Édesnek találtam. Még a furcsa emberek is megérdemlik, hogy boldogok legyenek. - Hát - leheltem, és utáltam magam azért, amit mondani készültem - nézzük a dolog jó oldalát. Shallotban van benzinkút. - De olyan közel vagyunk! - nyafogott Ashley. - Kerüljük meg, és menjünk haza. - Nem lenne elég az üzemanyag hazáig. Az egyik halottnak mintha feltűnt volna a Bogár, és lassan egy lépést tett felénk. Fiatal volt, hosszú, szőke haja olyan gyönyörű lett volna, mint Ashley-é, ha nem lett volna csimbókos és véres, és nem akadt volna bele. mindenféle. A mozgása felkeltette egy másik halott
162
Jamie McGuire
Red Hill
figyelmét, aztán még egyét. Hamarosan többen is lassan, de elszántan elindultak felénk. A szemük fehéres volt és élettelen, de a szájuk nyitva volt. Némelyiknek remegett a felső ajka, mint egy acsargó kutyának. A szőke felém nyúlt, és halk, de izgatott nyögés szakadt ki a torkából. Hátrarántottam a sebváltót, és padlógázt adtam. Pár napja még a semmi közepén parkoltam le a Bogárral, hogy ne nyissa, neki senki az ajtaját, most úgy hajtottam, mintha gokartoznék. Hátrapörköltem, aztán elkerültem a halottakat, végül rákanyarodtam a Shallotba vezető jobb kéz felőli útra, és imádkoztam, hogy ne legyen egy másik csődület a domb túloldalán, és ne kerüljünk két tűz közé. - Hűha! - kiáltotta Bryce, amikor átrepültem egy középső elválasztó sávon. Rajtam kívül mindenki felpattant a mennyezetig. - Bocs! - Gyorsan két kézzel markoltam meg a kormányt, ahogy fordulás közben megpróbáltam ura maradni a kocsinak. - Vegyél vissza, kicsim - szólt rám Bryce. - Elmúlt a veszély. A város üres volt, és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor megláttam egy vegyesboltot, mögötte pedig egy benzinkutat. Hátrakanyarodtam a kúthoz, és mind kiszálltunk, hogy kicsit kinyújtóztassuk a tagjainkat, és fellélegezzünk. Még a kora reggel ellenére is melegebb volt, mint előző nap. Az eső nyomában hidegfront tört be, és aggódtam, hogy Ashley meg én iszonyúan átfázunk, mire apához érünk. Még az is megfordult a fejemben, hogy előkapom a mobilt, és megnézem az időjáráselőrejelzést, de akkor jöttem rá, hogy tegnap óta nincs szolgáltatás. Egyikünknél sem. Bryce megkerült minket, a kocsi kerekeit vizsgálta. - Összetörtem? - kérdeztem. - Nem, de nem árt óvatosabban vezetned. - Megijedtem. Nem tudtam, mi van a domb mögött. Láttad a keréknyomokat a mezőn? - Igen - csak ennyit mondott, aztán a pillantása bejárta a
163
Jamie McGuire
Red Hill
környéket. Amikor megnyugodott, hogy nem fenyeget minket közvetlen életveszély, észrevette, hogy a kúttal bajlódom. - Nem működik? - kérdezte. Dühösen a Bogár tankjába dugott töltőpisztolyra meredtem. - Izgatott voltam, mert ez az izé halál antik. Még kártyalehúzója sincs. - Beugrom. Körülnézek, hátha van valami kapcsoló, amit fel kell pöccenteni. Gyorsan szájon csókolt, aztán a kis betonplaccon át az épülethez kocogott. Benyomta az ajtót, és átugrott a pulton. Erősen koncentrálva átkutatta a pénztárt és a közvetlen környezetét, és mielőtt még tudatosan gondolat formálódhatott volna a fejemben, ösztönösen a benzinkút épülete felé iramodtam. - Bryce! - sikoltottam. Találkozott a tekintetünk, és biztos, hogy a reakciója ugyanaz volt, mint az enyém. Szembefordult a halottal, aki mögé lépett. Amikor kinyitottam az ajtót, a NEM szó robbant ki belőlem. Bryce a férfi mellkasához szorította az alkarját, hogy csattogó állkapcsát távol tartsa magától, aztán átnyúlt a pulton, hogy a madzaggal a pénztárgéphez kötözött tollat elkapja. Leszakította, és a következő pillanatban a férfi arcába döfött. A férfi nem hagyott fel a támadással, ezért Bryce ismét beledöfött, és a toll ezúttal a szeme sarkánál fúródott a fejébe. A férfirárogyott Bryce-ra. Balról mozgást észleltem, és amikor odapillantottam, két halottat, egy nőt és egy gyereket láttam felém csoszogni. A nő elhízott volt, a bokáját verdeső szoknyáját a padlón húzta,és megfeketedett, rászáradt vér és kosz borította. Az arcáról és a szájáról lerágták a húst. Ettek belőle, mielőtt visszatért. A kislányon nem láttam sebet, de a szeme opálos volt, akárcsak a nőé. - Bryce! - sikoltottam ismét. Bryce lelökte magáról a férfit, és átugrott a pulton. A karomat elkapva egy mozdulattal feltépte az ajtót, és a Bogár felé vonszolt.
164
Jamie McGuire
Red Hill
- Gyerünk! Szálljatok be! - Bryce a szabad kezével vadul gesztikulált, ahogy a Bogár körül állókat beparancsolta a kocsiba. Mindenki rémülten tülekedett, hogy beszállhasson, csak én nem. A vezetőülés felőli oldalon, a nyitott ajtónál álltam, és azt figyeltem, ahogy a halottak a benzinkút épületének két-szárnyú ajtaját kaparásszák. - Miranda! - sikította Ashley. - Nézzétek! - mondtam halkan, csodálkozva. Nem tudtak kijutni. Bár az ajtó résnyire kinyílt, amikor nekiveselkedtek, nem tudták annyira koordinálni a mozgásukat, hogy jobban előrenyomják, és kijöjjenek. Az ajtó visszacsukódott rájuk, ezért úgy kaparták, mintha egy fal lenne. A nő hatalmas hasa az ajtónak ütődött, és visszaborzadtam, amikor rájöttem, hogy nem kövér, hanem az utolsó hetekben járó terhes asszony. Beültem a kocsiba, becsuktam az ajtót. Még mindig kapkodtam a levegőt. - Találtál kapcsolót? Bryce megrázta a fejét. - Nem tudunk eljutni apádhoz? - Szerintem nem kéne megkísérelnünk. Elakadhatunk. - Túl veszélyes gyalog. Ki kell találnunk, hogy juthatunk be és kapcsolhatjuk be azt a kutat. - Nálam van ez - mutatta fel a pisztolyát a srác. - Láttad már azokat a kocsi körül? Vonzza őket a zaj. Szeme sem rebbent. - Átkutathatjuk a házakat, hátha akad valami csendesebb. Baseballütő, olló, konyhakés. Bryce egy tollal iktatta ki azt odabent. - Napokba kerülhet - vetettem ellen. Megvonta a vállát. - Készülsz valahova? - Ami azt illeti, igen.
165
Jamie McGuire
Red Hill
- Addig nem, míg fel nem töltöd a tankot. Sértődötten fordultam előre. Igaza volt, de nem tetszett a nagyokos megjegyzése. A visszapillantó tükörből dühösen szemügyre vettem. Magas volt, és lehetetlenül festett, ahogy hátul, felhúzott térddel ült, ami majdnem a fejéig ért. Mélyen ülő, sötét szeme volt, az arcán még mindig annak a lánynak a vére. Tüsi hajával, izmos testével inkább sorozatgyilkosnak látszott, én meg beengedtem a kocsimba. Amennyire tudtuk, akár meg is ölhette azt a lányt, mielőtt a lány átváltozott. - Egyébként mi a neved? - Joey. - Es miért ilyen a séród, Joey? - Most jöttem vissza Afganisztánból. - Ó! - A reakcióm rosszindulatúbbra sikerült, mint akartam. Nem szerettem volna elárulni a meglepetésemet vagy hirtelen támadt csodálatomat. - Haver! - rikkantott fel Cooper. Nem is leplezte, menynyire lenyűgözi a srác. Megrázta Joey kezét. - Nagyra becsüllek, ember. Es egyszerre nagyobb biztonságban érzem magam. - Ne tedd - mondta Joey. - Csak annyim van, ami a tárban maradt. - Akkor is - erősködött Cooper. - Kemény csávó vagy. Nem tudtam volna megmondani, hogy Joey Bryce-t is annyira lenyűgözte, mint Coopert, és csak hozzám hasonlóan titkolni szerette volna, vagy egyáltalán nem volt rá hatással. Láttam, hogy a szemét forgatja Cooper szavai hallatán, és oldalba böktem a könyökömmel. Összemosolyogtunk. Gyakran előfordult, hogy kitaláltuk egymás gondolatait. Olyan régen együtt voltunk, és olyan sok időt töltöttünk együtt, hogy az sem lepett volna meg, ha Bryce tudja, mit gondolok, mielőtt még nekem eszembe jutott volna a gondolat. Ezért is nem kerülhetett terítékre a házasság kérdése a diplomázás utánig. Sokszor vágták a fejünkhöz, hogy úgy viselkedünk, mint az öreg házasok. - Senki se mozduljon - mormoltam, és a visszapillantótükrömben
166
Jamie McGuire
Red Hill
néztem, ahogy egy halott lassan keresztülmegy az úton. Az országút felé tartott. Szobormereven ültünk. A nők meg a benzinkút ajtaját kaparták, és reménykedtem, hogy nem hívják fel magukra az új halott figyelmét. A halott bokája eltört, húzta a lábát, és még a többinél is lassúbb volt. Ashley már majdnem megfordult, hogy szemmel kövesse, de Cooper megakadályozta benne. Bryce megállta, hogy ne szóljon Ashley-re. A halott elment. Felzaklatva szálltunk ki újra a repedezett betonra. A nap egyre magasabbra kúszott az égen, és egyre melegebben sütött. Lehámoztam magamról a kabátot, a derekamra terítettem, és az ujjakat duplán összecsomóztam. A tiszta ég kékjét csak néhány kóbor felhő törte meg. Régen nem láttam az eget ilyen kéknek, vagy csak régóta nem figyeltem fel rá. Szelíd szellő mozgatta a leveleket; olyan volt a hangja, mintha lusta hullámok nyaldosnák a partot. Bármilyen szép és nyugalmas volt ez a kisváros, a szabadban lenni veszélyes volt, és a tökéletes napot az autók hiánya vagy néha egy kóbor kutya is félelmetessé tette. A távolból lövéseket hallottunk, a hang olyan sokszor visszhangzott és verődött vissza, hogy nem tudtuk, melyik irányból jöttek. Messzire volt ahhoz, hogy a városban lövöldözzenek, de Joeyt kivéve mind feszélyezetten néztünk körül. Nem tudtuk, hogyan reagáljunk. - Szedjük össze, amire szükségünk van, és húzzuk el innen a csíkot - javasoltam. Mindenki egyetértően bólintott, és elindultunk a vegyesbolt felé, ám ezúttal körültekintőbbek voltunk, mert tudtuk, hogy Shallot halott polgárai az országúton vijjogó autóhoz igyekeznek. Joey két kézzel fogta a fegyverét, és maga elé tartotta, miközben oldalvást araszolt, ahogy a moziban látni. Szexi volt, bár ettől függetlenül továbbra is arrogáns seggfejnek tartottam. Anyám szívesen megosztotta velem, amit a randiportálokon tanult, és újra meg újra elmondta, hogy egy bizonyos személyiség szokta a katonai, rendőri és tűzoltói hivatást
167
Jamie McGuire
Red Hill
választani. Egyikhez sem vonzódtam, de ki tudja, miért, Joey akcióhősmozgása a lelkem mélyén sikítozó tinilánnyá változtatott. Cooper mindent kirámolt a vászonzsákjából. Egyik kezében a zsákot vitte, a másikkal Ashley kezét fogta. Az ajtó előtt mind megtorpantunk, és idegesen egyik lábunkról a másikra álltunk. Nem vigasztalt, hogy nem tudom, mire számítsak, főként akkor, amikor olyasmi lehetett bent, ami elevenen felakart falni, és gondolom, mindenkinek ez járt a fejében. Joey lepillantott Cooper vászontáskájára. - Víz, fegyverek és lőszer, ennivaló. Ebben a sorrendben. Egyszerre bólintottunk. Joey lekucorodott, és Cooper utánozta. Úgy viselkedett, mint egy kisfiú, aki a kedvenc szuperhősét majmolja. Felfűzte a lábára a zsák nejlon fogantyúját, és a lábával húzta maga után. Mit művelsz? - mondta néma szájmozgással Joey, aki rögtön reagált a zajra, amit a földön vonszolt vászonzsák csapott Cooper minden lépésénél. Cooper feltartotta a kezét. Hogy szabad legyen a kezem - felelte hangtalanul. Joey a szemét forgatta, és megrázta a fejét. Cooper olyan képet vágott, mint egy megszidott kiskutya, aztán kibújtatta a lábát a fogantyúból, és felvette a zsákot. Pár perccel később zajt hallottunk a bolt végéből. A négy pár szem kitágult, és Ashley rögtön Cooperhez simult. Joey bevette magát az egyik rövidebb polcsor közé. Egy csomóban álltunk, és nem tudtuk, mit csináljunk. Joey nyugodt tartással, leeresztett fegyverrel jött vissza. - Egy állat lehetett. Nem találtam semmit. - Lássunk munkához - mondta Bryce. Felvett egy kis kosarat, ami tökéletesen megfelelte az apró bolt méreteinek, én meg követtem, amikor elindult a polcok között. Palackos vizet, kon- zerveket,
168
Jamie McGuire
Red Hill
Ramen leveseszacskókat szedett össze - ami főiskolásként amúgy is a fő táplálékunk volt -, néhány nagyobb csavarhúzót, különféle nagyságú késeket, egy húsklopfolót, egy ernyőt és néhány seprűt. - Takarításra készülsz? - ugrattam. Bryce lecsavarta a nyélről a partvisfejet, aztán felkapott egy kést. - Dárda. Mosolyogva bólintottam. - Lenyűgöző! Rám kacsintott, aztán csatlakoztunk a bolt bejáratánál a többiekhez. Joey pár doboz óvszert, egy elsősegélycsomagot, gyufát, egy doboz szemeteszsákot és négy üveg vizet cipelt. Amikor Bryce megpillantotta az óvszereket, rögtön védekező magatartást vett fel. - Ez most komoly? Joey-nak szeme sem rebbent. - Mindegyik két liter vizet bír el. Komoly. Bryce megnyugodott. - Kitolhatjuk az egészet a kocsihoz - nézett rám. - Biztos nem teszi senki szóvá. - Vicces - jegyeztem meg. Amikor visszamentünk a kocsihoz, és a pakolós Tetris- játékokon edzett képességeinket megcsillogtattuk a szerzeményeink bezsúfolásánál a csomagtartóba, a fiúk arról kezdtek el beszélgetni, hogy át kéne kutatni a házakat és a garázsokat, hátha akadnak benzineskannák. Joey felvetette, hogy ha szükséges, a kocsik tankjából is leszívhatunk üzemanyagot. - Most arról beszélünk, hogy attól függően, mit találunk, és milyen gyorsan, néhány éjszakát itt kell töltenünk. - Nem! - kiáltott fel Ashley. - Mondd meg nekik, Miranda. El kell jutnunk apához. Bryce-ra pillantottam.
169
Jamie McGuire
Red Hill
- Apa valószínűleg halálra aggódja magát. Joey nem várta meg Bryce válaszát. - Nem megyünk sehova, amíg nem szerzünk üzemanyagot, és szerintem mind egyetértünk abban, hogy egy teli tanknál többre van szükségünk. Álljunk ésszel ehhez a kérdéshez. Itt vannak készletek. Használjuk ki, mielőtt továbbmegyünk. Bryce grimaszt vágott. - Amikor rád találtunk, éppen kifogytál az üzemanyagból. - Ahogy mondod - csapott le rá Joey. - Tanuljatok a hibámból. Nem vicces egy kocsiban ragadni úgy, hogy ezek körülvesznek, és megpróbálnak hozzád férkőzni. Ráadásul ez az autó sportkocsi, és nem véd meg minket. - Azok még egy lengőajtóval sem boldogulnak - csattant fel Bryce. - Meg akarod kockáztatni? - kérdezte Joey. Bryce rám nézett, aztán megint Joey-ra, és megrázta a fejét. - Nem. - Akkor megbeszéltük. Addig keresünk, míg fel nem tudjuk tölteni a tankot, és össze nem szedünk annyi felesleget, ameny- nyit csak tudunk. Rendeződjetek párokba, hogy ha nem át akarjátok, hogy a lányok egyedül keresgéljenek. - Én egyedül megyek - mondtam. - Nem - reagált rögtön Bryce. - Nem vagyok mulya. Értek a fegyverekhez. Bryce a kezem után nyúlt. - Lehet, hogy én nem akarok egyedül menni. - A legelbűvö- lőbb mosolyát villantotta rám, aminek sosem tudtam ellenállni. Bólintottam, mire megszorította a kezemet. Joey megdörgölte a tarkóját. - Vegyük szépen sorjába. Először is tábort kell ütnünk. Az ideális hely egy olyan ház, ami távol van a többitől. Mondjuk a város szélén. - Rendben - mondta Ashley. - Az úgy kétsaroknyira van innen.
170
Jamie McGuire
Red Hill
- Menjünk gyalog - javasoltam. - Találni fogunk valamit. Joey séta közben is beszélt: - Több kijárata kell, hogy legyen. Zavartalan legyen a kilátás. - Ez már szőrszálhasogatás - jegyeztem meg. Joey rám mosolygott. Nem akartam, de aztán viszonoztam a mosolyát. Ashley-nek igaza volt. Úgy húsz percünkbe telt egy olyan helyet találni, amire illett Joey leírása. Egy házakkal teli, hosszú utca végén álló sárga épület volt, de nagy füves terület volt előtte, és mögötte is, és két üres telek közte és a következő ház között. A hátsó kertet kerítés vette körül, és a föld feletti kisablak- ok pincét jeleztek. Felmentünk a veranda lépcsőjén, és bekopogtam. Mindenki úgy bámult rám, mintha elment volna az eszem. - Mi az? - Hadd tegyem világossá: előbb dobjunk le mindent, amink van, aztán menjünk csak vissza a többiért. Bryce intett Joey-nak, hogy menjen be. Csúnya arcot vágtam rá. Joey csak azt szerette volna, ha nem esik bántódásunk, ő meg ostobán állt hozzá. Joey sokáig bent maradt. Amikor már azt forgattam a fejemben, hogy be kéne mennünk megnézni, mi van vele, felbukkant az ajtóban. Tiszta a levegő. - Véres lettél - mondta Cooper. - Véresebb, mint az előbb voltál. Joey felhúzta a pólóját - és kivillantotta egy pillanatra a kockahasát -, hogy megtörölje az arcát, aztán visszaengedte. Hát. most már minden oké bent. Nem hallottunk pisztolylövést - akadékoskodott Bryce. Villát használtam. Cooper elismerő mosollyal bólintott. Ügyes húzás.
171
Jamie McGuire
Red Hill
Nathan
Gyerekek? - kérdeztem. - A sarkon levő háznál. Hárman. nem, inkább négyen. Két fiú, két lány. Ha jól látom, tinédzserek. Élők. Leeresztettem a fegyveremet, és intettem Zoénak, hogy maradjon a házban. - Akkor valószínűleg be kell mutatkoznunk. Átmentem az úton, és egysaroknyit gyalogoltam. Igyekeztem laza testtartással, leengedett fegyverrel közeledni. Csak egy srácot láttam, egy sötét, dróthajú gyereket. Csupa izom és tesztoszteron tüzelte harciasság volt, mint én az ő korában. Megálltam az utcasarkon, és feltartottam a kezemet. - Sziasztok. Barátsággal jöttünk. Ne aggódjatok. A fiú nem szólt semmit, csak engem figyelt. Kilépett mögüle egy szőke, halvány bőrű, csodálatosan szép lány, a tekintete bizonytalanul járt ide-oda az övéi és köztem meg Walter között. Walter mellém lépett, és lecövekelt. - Shallotiak? - kérdeztem. - Nem. - Hm - kezdtem. - Jól vagytok, gyerekek? Egy lány lépett elő. Alacsonyabb volt, a haja hosszú és vörösesbarna. Barna volt a szeme, és átnézett rajtam. - Nem tudjuk működtetni a töltőállomáson a kutakat. - Elfogyott a benzinetek? - érdeklődtem. A gyerekek összenéztek. Vagy tényleg okosak voltak, vagy nem akarták, hogy potyán utazzak velük, vagy csak féltek megszólalni. A vörös hajú esetében egy percig sem hittem, hogy ez lenne a helyzet. Biztosra vettem, hogy életében mindig kimondta, amire gondolt. Walter szúnyoghálós ajtaja becsapódott mögöttünk, és amikor hátrafordultam, láttam, hogy Zoe Joy mellett áll. Láthatóan
172
Jamie McGuire
Red Hill
otthagyta volna a biztonságos verandát is, hogy közelebb legyen hozzám, de Joy gyöngéden visszatartotta a vállánál fogva. Nem hallottam, mit mondott Zoénak, de megnyugtatta a lányomat. Visszafordultam a fiatalhoz. - Akkor csak átutaztok a városon? - Igen, de mint mondtam, üzemanyagra van szükségünk. A kutak nem működnek - mondta Vöröske. - Tudnak erről valamit? Belevéstem az emlékezetembe mindegyiküket. A legmagasabb olyannak látszott, mint aki kapott katonai kiképzést. A magasságban utána következőnek szimpatikus volt az arca. A cipőjéről, kezéről meg tudtam állapítani, hogy gazdag kölyök, de a szeme alapján láttam, hogy rendes srác. A másik fiú sportolónak tűnt, valószínűleg egyetemista volt és diákszövetségi tag. A katonával kellett vigyázni, bár a másik kettő sem volt teljesen veszélytelen. Még ennyi izommal és élőerővel is igazán a vöröshajú lány tűnt a főnöknek, bár ötük közül ő bízott meg legjobban másokban. Walterre pillantottam. - Nekem is tankolnom kell - mondtam, és a gyerekekre néztem. - A lányommal, Zoéval utazom - mutattam a verandára. Nemsokára indulunk. Félreeső helyet keresek. Ahol biztonságban vagyunk. Az egyik fiú Zoéra mosolygott, és integetett neki. Keményen ránéztem, mire rögtön összekapta magát. - Van egy vele egykorú kishúgom - magyarázta. - Eléggé kiesik ez a város - jegyeztem meg. - Hova készültök? Megint összenéztek. Volt úti céljuk. Jó hely lehetett, ha titkolták. - A benzin tekintetében segíthetünk - szólalt meg Walter. Cserébe segítsetek Nathannek és Zoénak biztonságosabb helyet keresni. A szavamat adom, hogy jó ember. Bevallom, nem szeretném, ha elmennének, de igaza van. Messzebb kell kerülniük
173
Jamie McGuire
Red Hill
azoktól. Mind minket figyeltek, főként Vöröske és a katona. - Átgondoljuk - mondta a lány, aztán elfordult, és elterelte a többieket. Otthagytak minket. Párban vonultak el, csak a katona ment egyedül, ő zárta a sort. A vörös hajú a második legmagasabbal volt, a szőke a sportolóval, és eltűnődtem, vajon hogy illik ebbe a katona. Amikor láttam őket, hogy körülállják a Bogarat, akkor aztán tényleg erősen kezdte fúrni az oldalamat a kíváncsiság. Walterrel visszamentünk a verandára Zoéhoz és Joyhoz. A hintaszékbe telepedtem, Zoe az ölembe ült, és nézte a kocsi körül beszélgető srácokat. - Kedvesnek látszanak - mondta egyszerűen. - Szerintem is. De nem igazán ismerem őket. - Idegenek? - Felteszem, igen. - Nem szabad idegennel szóba állnunk. - Úgy van, a gyerekeknek nem szabad idegennel beszélniük. Zoe felém fordult, és összeráncolta a szemöldökét. - De mi van akkor, ha az idegenek gyerekek? Puszit nyomtam az arcára, és magamhoz vontam. Hintáztattam, és nem érdekelt, hogy a sarka a sípcsontomba mélyed. A haja már nem volt samponillatú, inkább az izzadt test szagára emlékeztetett. Gondolom, nekem sem volt kellemesebb szagom. - Joy? - Igen, kedves? - Használhatnánk a fürdőszobáját? Szeretnék jó benyomást tenni arra az orvosra. Joy kuncogott. - Kétlem, hogy ő is ünneplőben lenne, ha érti, mire gondolok. - Igaza van. Joy a fejét csóválta, és elfintorodott.
174
Jamie McGuire
Red Hill
- Az Úr legyen irgalmas hozzám, milyen udvariatlan vagyok! A folyosóról nyíló fürdőszobában van zuhanyozó. Hozok maguknak törölközőket. - Köszönöm - bólintottam. A szőke közönyösen ült Walter verandájának legalsó lépcsőfokán, a többiek előttünk álltak. Kicsit félelmetes volt, hogy ennyi szempár szegeződik ránk, még ha csak gyerekek is voltak. Lepillantottam ingemen támadt pecsétre. Most, hogy Zoéval frissen fürödtünk, a ruhánknak borzalmas bűze lett, a kosztól és az izzadtságtól nehéznek éreztem. Joy felajánlotta, hogy kimossa őket, de attól féltem, nem szárad meg időben, a gyerekek pedig be lesznek sózva, hogy minél előbb továbbinduljanak, és itt hagynak minket. A vörös hajú szólalt meg elsőnek. - Miranda Hayes vagyok, ő a nővérem, Ashley - intett a fejével a lépcsőn ülő szőkére. - Az apánk dr. Hayes. Északra úgy kilenc mérföldre innen lakik, az úton felfelé, aztán vissza nyugatra. Tökéletes lenne magának meg Zoénak. Ha segít feltölteni a tankunkat, és kaphatunk pár kanna benzint, követhetnek minket. De nem ígérhetem, hogy az apám engedi, hogy ott maradjanak. - Nem áll az alku - húztam össze a szememet. - Nagy valószínűséggel meg fogja engedni - nézett fel végre Ashley. - Nem fogja elküldeni a kislányát. - De nem tudjuk, hány emberen segített már eddig. Feltehetően megengedi, de nem ígérhetem. Megérti? - És mi van a srácokkal, akik veletek vannak? Hogy veszitek rá apátokat, hogy ott maradhassanak? - Állandó meghívásunk van - mondta a sportoló. - Vagyis őt kivéve. A katonára célzott. Biztos útközben szedték fel. Arra a következtetésre jutottam, hogy ha vele megtették, talán úgy vélik, az apjuk szívesen lát másokat is. - Megkockáztatom.
175
Jamie McGuire
Red Hill
- Későre jár - jegyezte meg Walter. - Találkozzunk holnap a benzinkútnál. Van órátok? A katona bólintott. - Reggel nyolckor találkozunk.
Miranda r
O, otthon, édes otthon! - mondta Ashley. Egy üres üdítősdobozt tartott a kezében, és felnézett a vegyesbolttól csak négysaroknyira levő házra. - Hát, nem igazán - mondta Cooper, és megmozgatta a vállát, hogy kényelmesebb helyre igazítsa a degeszre tömött hátizsák pántját. Megráztam a fejemet. Miért ragaszkodnak ahhoz a pasik, hogy mindent, ami egy hétvégére kell, egyetlen kis hátizsákba gyömöszöljenek? Nem elég férfias, ha úgy tűnik, többre van szükségük, mint egy váltás tiszta ruhára? A ház nem volt semmi különös. Az ablakokat piszkos roló takarta. A házon és a betonverandán a lepattogzott festék hosszú évek elhanyagoltságáról árulkodott. Csak a ház előtti kis bocsánatkérő kertecske jelezte a látogatóknak, hogy még nem veszett el minden. Még ha az épület többi részének rendben tartása meg is haladta a tulajdonos erejét, az a hatvanszor hatvanas földdarab a létező mindenféle színű árvácskától pompázott. Egyetlen szál gyom sem verte fel. A négyzetnyi virágoskert szélén gondosan lenyírtak minden fűszálat, és nem is olyan régen friss földet terítettek rá. Az otthon egy zsákutca végén volt. Tovább is mehettünk volna, de csak a magas prérifüvön és mintegy száz marhán át. Csak egy ház volt jó pár telekkel arrébb, az utca másik oldalán, a szemben levő sarkon. Az első éjszaka bútorokkal torlaszoltuk el a bejáratokat, és az utcán távolabb levő fa kerítéselemekkel deszkáztuk be az ablakokat, aztán a pincében aludtunk, és kétórás
176
Jamie McGuire
Red Hill
váltásban őrködtünk. Kivéve persze Joey-t, akinek mintha sosem lett volna szüksége alvásra. Az első reggelen biztosítottuk az ablakokat és az ajtókat, de éjjel továbbra is a pincében aludtunk, ahova levonszoltuk a matracokat. Biztonságosabbnak éreztük, főleg azután, hogy láttuk Nathant és az öreget pár nappal korábban fegyveresen végigmenni az utcán, aztán még legalább tizenöt fegyverrel visszatérni. Amikor másnap láttuk, hogy megint megjelennek, figyeltük, hova mennek, megvártuk, míg elhagyták a következő háztömbben levő vörös téglaházat, aztán mi is átkutattuk. Nem tartott sokáig, hogy rájöjjünk, miért tették meg az utat. A házat megtöltötték a mindenféle-fajta lőfegyverek. Apám gyűjteményénél is nagyobb volt. Bármilyennél, amit valaha is láttam, és apám elcipelt az egyik fegyvergyűjtő haverjáét is megnézni. Néhány darabot mi is magunkhoz vettünk, hozzájuk lőszert is, és gyorsan visszamentünk a menedékünkbe. Amikor a párost ismét megláttuk a vörös téglás ház környékén, követtük őket a város másik végébe. Alig húszperces séta volt. Akkor vettek észre minket, és akkor egyeztünk meg Nathannel, hogy elvezetjük apám farmjához, ha cserébe segít nekünk benzint tankolni. Ashley nyomában felmentem a lépcsőn, de Joey keresztbe tette előttünk a karját. - Várjatok. Előbb körülnézek. Vártunk. Ashley közben a körmét rágta, én meg az „Isten hozott” feliratú lábtörlőt rugdostam, mintha abszolút rendjén való lenne, hogy egy éppen csak megismert katona kutatja át kíváncsi élőhalottat keresve az átmeneti otthonunkat. Megéreztem Bryce bosszúságát, és megfordultam. Az arca belső felét rágta, és azt a bizonyos képet vágta, ami eltorzította gyönyörű, zöld szemét, és dühösen villogó, apró és idegen smaragdkővé tette. - Mi az? - kérdeztem. Bryce mondani készült valamit, de Joey halvány mosollyal kikukkantott az ajtón.
177
Jamie McGuire
Red Hill
- Tiszta a levegő. Joey óvszeres csomagjaitól a pattogatott kukoricás konzervekig kipakoltuk a kincseinket. Bryce átment a hátsó hálóba, és leült az ágyra. Ökölbe szorította a kezét, aztán kinyújtóztatta az ujjait, aztán megint ökölbe szorította a kezét. - Bökd ki - kértem, mert tudtam, hogy ha még valamit magába fojt, szétrobban. Bryce felállt, tett egy lépést, ráütött az ajtóra, ami hangosan bevágódott, én meg összerezzentem. - Úgy értsem, felizgattad magad? - Ki ez a pasi? - mutatott a csukott ajtóra. - Felszedjük a szaros teherautójából, előtte a lány, akit megölt, aztán egyszerre az amerikai közkatona dirigál mindenkinek? - Szerinted ezt teszi? - kérdeztem higgadtan. Bryce csak kieresztette a gőzt. Mindig így tett, ha hosszabb időn át nyomás alatt volt, mint amikor az apja otthagyta az anyját Danielle, a műkörmös miatt, hogy aztán pár hét múlva rájöjjön, hogy már a legnagyszerűbb nő férje, akit csak valaha találhat. Akkor is üvöltött velem a telefonban, mint ahogy abban a hálószobában is, ahol Cooper kishúga iszonyú rosszul lett, és Bryce felajánlotta, hogy kocsival hazaviszi Coopert. Aztán a telefonbeszélgetés végére már zokogott, és alig bírta elmondani, mennyire feldúlta, hogy Cooper és a családja hogy aggódik, és milyen szomorú. Bryce bízott abban, hogy így is szeretem, még amikor a legrémesebben viselkedik, akkor is, ahogy velem is történt, amikor olyasmikért förmedtem az apámra, amikre nem volt befolyása. Apa mindig türelmesen végighallgatott, nem érdekelte, mit mondok vagy mekkora dühvel, mindig feltétlen szeretettel reagált. Miután anyával elváltak, ez volt az egyetlen bizalmi dolog, aminek a visszaszerzésére nem kényszerítettem, és ő véresen komolyan vette, hogy felelősséggel tartozik a bizalmamért. Nem ez volt az egyetlen,
178
Jamie McGuire
Red Hill
amivel kapcsolatban úgy tettem, mintha nem tőle tanultam volna. - Várjatok - utánozta Bryce Joey mély hangját, és elém tartotta a karját. Nevetséges, öntelt képet vágott, és ezerszer arro- gánsabb volt Joey-nál. - Tiszta a levegő - mondta, aztán a szemét forgatta. - Most tért vissza egy afganisztáni bevetésről. A seregben így beszélnek, nem? - De kit érdekel? - dühöngött Bryce. - Állandóan előírja, mit csináljunk. Kibaszottul torkig vagyok vele! Valahogy megvoltunk addig is, míg fel nem bukkant. - Nincs szükségünk rá. Itt kéne hagynunk. Biztos tudja, hogy indítson be slusszkulcs nélkül egy kocsit. Itt több tucat közül választhat. - Amikor nem reagáltam, Bryce összeráncolta a homlokát, és a fejét leszegve a szemembe nézett. - Mit akarsz mondani? Szeretnéd, ha velünk maradna? Bryce-szal olyan régen együtt voltunk, hogy nem kellett semmit sem mondanom. Ez volt az egyik, amit a sok jó tulajdonsága közül nagyra értékeltem. - Katona. Nem gondolod, hogy logikus, ha magunk mellett tartjuk? - Joey a félelmet ébresztő magasságával és átható tekintetével, pusztán a külsejével el tudott riasztani bárki élőt, aki kárt akart volna tenni bennünk, és különleges szakértelme révén a holtak ellen is kész főnyeremény volt. Bryce majdnem olyan magas volt, mint Joey, de a karizmai nem dagadtak úgy, mint Joey-é. És ha jól belegondoltam, Joey izmai másutt is kidagadtak a ruhájából. - Nem! - ordította Bryce hitetlenkedve. - Nem így gondolom! A haragja kizökkentett a Joey kidolgozott testrészeiről folytatott ábrándozásomból, amin jóformán az egész testét értettem. Bryce le-fel járkált, majd néhány perc múlva egyenletesebbé vált a lélegzése, és már képes volt egy helyben maradni. - Tényleg. komolyan úgy gondolod, hogy szükségünk van rá? Vállat vontam.
179
Jamie McGuire
Red Hill
- Nem, ha te másképp gondolod. De jól lő. És eszes. Inkább ő menjen be elsőként egy házba, mint te. Bryce alulról felfelé rám nézett, és próbálta elfojtani a mosolyát. - Ugye, tudod, hogy szeretlek? Átöleltem a derekát, ahogy fölém tornyosult. - Úgy is kell. Fantasztikus vagyok. Vagy legalábbis így hallottam. Kurtán felnevetett. - Valószínűleg tőlem. Vagyis egészen biztosan. Én vagyok a legnagyobb rajongód. - A legmagasabb - tettem hozzá mosolyogva, és lábujjhegyre ágaskodva megcsókoltam, amikor lehajolt. Lágy ajka az enyémhez ért, és szebb napokra emlékeztetett. Normális napokra. Bryce lehúzott magával az ágyra, és a hepehupás rugókra és fára húzott vékony anyagon feküdtünk. Lehúzta a kabátom cipzárját, én pedig megcsókoltam, és némán igent mondtam néma kérdésére. - Akár meg is keresztelhetnénk a zombiapokalipszist - súgta a fülembe. - Milyen romantikus vagy - mondtam, és mosolyogva néztem, ahogy lehúzza a farmeromat előbb a csípőmről, aztán a térdemről, végül kibújtatja a lábamat. Bryce a lábamnál állva kicsatolta az övét, aztán kigombolta a farmerját. A jobb lábujjaival lehúzta a bal edzőcipőjét, aztán ezt megismételte fordítva, majd félrerúgta a cipőt. A fején át lehúzta krémszínű Henley-jét, és az egyre nagyobb ruhakupacra dobta. Lenyúltam a bugyim két oldalára, és a csípőmet megemelve ugyanazzal a mozdulattal letoltam magamról. Már egy éve nem volt romantikus számára, hogy levetkőztessen, és ez volt az egyik, ami az elmúlt napokban nem változott. Néhányszor meglengettem a lábfejemet, míg a bugyim el nem szállt egy sötét sarokba, aztán Bryce lenyúlt, hogy ugyanabban a pillanatban lehúzza a zoknimat. Lustán és kényelmesen mosolyogtunk, a szexkalandjaink jóval ez
180
Jamie McGuire
Red Hill
előtt az este előtt megszűntek izgatóak vagy kínosak lenni. Miután letolta a nadrágját, és kilépett belőle, fölém ereszkedett, és megcsókolta a szám sarkát. Meglepett, hogy tovább csókolt, és nem vándorolt tovább más testrészemre. Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy minden rendben van-e, a feje lekó- kadt, és az arcát a nyakamba temette. - Nem megy. - Nem.? A hátára fordult mellettem a matracon, és felbámult a menynyezetre. - Túl nagy a nyomás rajtam. Vagy fáradt vagyok. Vagy mindkettő. - Ó! Ó! - Nem kellett volna úgy meglepődnöm. Néha meccs előtt sem tudta felállítani. A világvége határozottan stresszhelyzetnek minősült. Azt hiszem, hogy az, hogy már egy hete történt, arra a feltételezésre vezetett, hogy túljutott ezen a ponton. - Nincs gond - bújtam a mellkasára. - Így is szeretek együtt lenni veled. Bryce mély levegőt vett, és kifújta, amitől a hajam megcsiklandozta az arcomat. - Holnap már apádnál leszünk. Lehet, hogy többé nem lehetünk együtt. Egyáltalán nem oké. Kuncogtam. - Máskor is összehoztuk titokban. Bryce átölelt a két karjával, és megcsókolta a halántékomat. - Tudod, nem akarnék máshol lenni. Örülök, hogy így történt. - Igen? - Máskülönben halálra izgultam volna magam miattad. Lehunytam a szemem, és Bryce lélegzését hallgattam. A szokottnál többet nyüzsgött. Számtalan oknál fogva nyugtalanság gyötörte. Elképzeltem, milyen arcot vág apa, amikor felhajtunk a házhoz, és eltöprengtem, mit szól majd Nathanhez és Zoé-hoz.
181
Jamie McGuire
Red Hill
Biztos nem küldi el Zoét, de nehéz időkben az emberek fura dolgokat művelnek. - Baromság! - kiáltotta Cooper a nappaliban. Bryce-szal felkeltünk, magunkra kapkodtuk a ruhánkat, és feszélyezetten visszasomfordáltunk a világba, mert úgy éreztük, mindenki tudja, mit műveltünk, pedig nem is. Az ujjaim elakadtak a hajamban, miközben rendetlen kontyba fogtam össze, és leültem a padlóra, a nővérem mellé. Ashley mellett Cooper ült, Joey pedig az ablaknál állt, és időnként kilesett a résen. Joey derűsen, halványan elmosolyodott. - Pedig teljesen komolyan mondtam. - Mit? - kérdeztem, és feltűnt, hogy Bryce máris közönyös arcot vág. Cooper bokában keresztezte a lábát, és hátradőlt a kanapén, Ashley meg követte a példáját. - Joey háborús sztorikat mesél. - Titkos információ - tréfált Joey. - Piknikeztek? - kérdeztem a kiürült kis chipseszacskókra pillantva a padlón, amik mellett üres üdítős dobozok hevertek. - Pattogatott kukorica kéne - jegyezte meg Ashley. - Joey nagy mesélő. Joey mesterkélt tiltakozó hangot adott ki, aztán kinézett megint az ablakon. - Van valami kint? - kérdezte Bryce. Joey bólintott. - Korábban átment egy nő a kereszteződésben. Valószínűleg most változott át, és az országút felé tart. Megborzongtam. Bárki is volt az a nő, biztos megharapták, máskülönben már régen az országúton lett volna. - Kíváncsi lennék, miért más. - Mi más? - kérdezte Joey. - Hogy mennyi időbe telik, míg átváltoznak. Egyeseknek pár
182
Jamie McGuire
Red Hill
napig tart. Másoknak csak órákig. Ashley a hüvelykujj körmét rágta. - Jill nem halt meg rögtön, miután megtámadták, igaz? - De nagyon rosszul volt - emlékeztettem. - Lehet, hogy. a haláluk után egy bizonyos idővel felélednek töprengett. - Mennyi ideje volt Jill halott? Megrántottam a vállamat. - És mi volt a helyzet azzal a nővel a padláson? Anabethszel? Ana. valamivel. - Anabelle-lel - segített ki Cooper a padlóra meredve. - Egyénenként változó - szólalt meg Joey, és a hangjából eltűnt minden tréfálkozás. - Mielőtt leállt a rádióadás, bemondták, hogy az influenza elleni védőoltáshoz van köze. Azok, akik megkapták, gyorsabban átváltoznak. - És a lány, akivel voltál? - kérdezte Bryce. - Meghalt - közölte Joey tárgyilagosan. Bryce nem erőltette a témát, hanem az élelmiszer-tartalékhoz ment, és addig válogatott, míg meg nem találta, amit keresett. Pár perc múlva két mogyoróvajas szendvicset és két langyos Sprite-ot hozott oda. - Szeretlek - haraptam bele a szendvicsbe. Fel sem tűnt, milyen éhes vagyok, míg a számhoz emelt szendvics illata meg nem csapta az orromat. - Élvezd ki - mondta tele szájjal Bryce. - Ki tudja, eszünk-e még valaha kenyeret, miután ez a cipó elfogyott. - Lehangoló - mondta Ashley. - De nem olyan elkeserítő, mint amikor nem lesz többé csokoládé. Cooper elfintorodott. - Várj csak, mi lesz, ha elfogy a vécépapír! Összenéztünk. - Hát ezt megszívtuk - szögezte le Ashley, és ebben mindegyetértettünk.
183
Jamie McGuire
Red Hill
Joey-val a padló közepén ültünk, egymástól pár méterre. A ház, amiben éjszakáztunk, az első házak egyike lehetett, amiket Shallotban építettek. Régebbi volt a többinél, nyikorgott és sóhajtozott, mint egy nagymama, akit az ízületi fájdalom kínoz. Az eredeti tulajdonosok biztosan nagyszülők voltak, amit köny- nyen ki lehetett következtetni a csaknem minden asztalt és falfelületet borító, egymáshoz nem illő keretű fényképekből. Üvegtől védve, még elevenen és mosolyogva, különböző korokba dermedve körülvettek minket a szeretteik. Némelyik fénykép több évtizedes volt, némelyik új. Az élénk és vidám falak kizárták a kinti poklot. Az aranyszínű kanapé karfája kopott volt, és jól illett a ház többi részéhez. Az ülőpárnák barátok és családtagok évtizedeken át tett látogatásai alatt süppedtek be. A padlóra telepedtem, mert helytelennek éreztem, hogy a bútorukra üljek. Ez a ház nem volt az enyém, még ha a tulajdonosaik céltalanul és esetlenül botorkáltak is az országúton, megfeledkezve mindenről, ami korábban drága volt a szívüknek. Nem voltam biztos benne, hogy a képeken melyik idős pár volt az otthon tulajdonosa, de kedveltem őket. A ház, amit hátrahagytak, biztonságérzetet ébresztett bennem, a szeretet, amit otthagytak, reményt árasztott. A képeken látott idegenek megvívták a maguk harcait, hogy életben maradhassanak, ahogy mi is tettük, és minden bizonnyal igyekeztek eljutni is egymáshoz. Legalábbis szerettem volna ezt hinni. Felerősödött a szél, és annyira mozgatta a házat, hogy újrakezdődött a sóhajtozás. Kísérteties volt, mint a holtak nyögései, amikor észreveszik a prédát, és izgatottá teszi őket a kilátás, hogy ehetnek. Ezt leszámítva csendes volt az éjszaka. Még Joey mozdulatai is hangtalanok voltak. Bryce órákkal korábban elaludt lent. Próbáltam ellazulni mellette, de csak tágra nyílt szemmel meredtem a sötétbe, ahogy az ódon ház zajait hallgattam és igyekeztem beazonosítani. Végül
184
Jamie McGuire
Red Hill
óvatosan lehámoztam magamról a takarót, és felmentem a pincéből Joey-hoz, aki a nappaliban őrködött. Kötelességtudóan állt a deszkák közti kedvenc résénél, és a szemét meresztette, hogy lásson valamit a sötétben. Nekimentem egy kanapé melletti asztalkának, és halkan felkiáltottam, ő pedig rögtön megkérdezte, hogy jól vagyok-e, majd felajánlotta, hogy a szoba közepén megosztja velem az elemlámpafényét. - Bocs - szabadkozott, és leült velem szemben. - Még nem tudtam megállapítani, hogy vonzza-e őket a fény. Vállat vontam, bár sok értelme nem volt, hiszen feltehetően úgysem látta a mozdulatomat. Még most sem éreztem szükségét, hogy hangosan válaszoljak. Annyi időt töltöttem már Bryce mellett, aki mindig kitalálta a következő gondolatomat. Egy darabig szótlanul üldögéltünk, de a csend egyikünket sem zavarta. Füleltem, nem hallok-e olyasmit, ami veszélyt jelez, és feltételeztem, hogy ő is ezt teszi. A haja most kezdett nőni a fura katonai séró után. A halvány fény jó ürügyet szolgáltatott, hogy szemügyre vegyem az arcát: előreugró állát középen egy halvány bemélyedéssel, a felső ajkát, ami kicsit keskeny volt. A szeme mélyen ülő volt és csöppet kiguvadó, de ettől nem veszített a vonzerejéből. Valójában nem tudtam volna olyasmit találni rajta, ami ne lett volna vonzó. Minden illett hozzá, és csak javított az összképen, mint ahogy egy házat is karakteressé tesznek a tökéletlenségek. A szél süvöltött a fák között, és a távolból halk dörgés hallatszott. - A francba. Dörög! Joey bólintott, és párszor a pisztolyával odamutatott. - Azt hiszem, tőlünk délre vonul el. Kibontottam egy doboz kesudiót, és bedobtam egyet a számba. - Folyton azon jár az eszem, hol lehet az anyám. Hogy jól vane. Vajon visszajön-e még ide.
185
Jamie McGuire
Red Hill
- Hol van most? - A mostohaapámmal Belize-be utaztak. - Ó! - Gondolsz arra, mi lehet a szüleiddel? - Persze. - És a középiskolai barátaidra? - Hosszú ideig voltam távol. Rögtön érettségi után bevonultam a légierőhöz. Elvesztettem velük a kapcsolatot. Fárasztó volt vele beszélgetni. Egy szemernyi extra információt sem adott. - És nem aggódsz miattuk? Mármint a szüleid miatt? - Az anyám egy hadiözvegy lánya, aki maga is hadiözvegy lett. Ha ezt a mostani dolgot bárki túlélheti, akkor ő lesz az. - Komolyan úgy gondolod, hogy túlélte? - Észak-karolinaiak vagyunk, és a járvány a partokon tört ki először. Mindenféle őrült dolgokról számolt be, de a szomszédjánál volt, aki egy volt tengerészgyalogos, és kemény csávó. Hiszem, hogy vigyáz anyámra. Muszáj ebben hinnem. - Minden ismerősöd katona? Kuncogva rázta a fejét. - Nem mindenki. Én Jacksonville-ben laktam, közvetlenül Camp Lejeune mellett, ami véletlenül a keleti part legnagyobb tengerészgyalogos támaszpontja. Szerintem anyámnak jó esélye van. Elmosolyodtam. - Biztos igazad van. Szóval tengerészgyalogos vagy? Még azt a különvéleményt is meg merném kockáztatni, hogy nem vagy a légierőnél. Ő is elmosolyodott. - Mi alapján mondod ezt? - Nem is tudom. Amikor a légierőre gondolok, szemüveges, hórihorgas pilóta jut az eszembe. Te meg inkább bőrnyakúnak
186
Jamie McGuire
Red Hill
tűnsz. - Tényleg? - Ha nem akarsz válaszolni, mondd csak meg nyugodtan. - Csak élvezem a fejtegetést. Valójában a légierőnél vagyok. PJ vagyok. - PJ. Felteszem, nem a pizsamafélére érted. Halkan nevetett. - Nem. Légi paramedikális mentő vagyok. - Ó! - „Ó!” Úgy mondod, mintha tudnád, mit jelent. - Van némi fogalmam - bizonygattam védekezőbben, mint akartam. - Rendben - tartotta fel a kezét Joey. - Az emberek többsége nem tudja. Vagy legalábbis egyesek nem tudják. - Egyesek. Úgy érted, a nők. - Igen, pontosan erre gondoltam. A szememet forgattam. - Ó, szóval olyan pasi vagy. Megrázta a fejét. - Nem én. Ne skatulyázz be. Nagy tisztelettel viseltetem a. - A lány iránt, aki a teherautódban ült? - szúrtam közbe, és a reakcióját lestem. - Dana. - Összevonta a szemöldökét, és a bakancsát piszkálta. Éppen csak visszatértem, és a barátaink bulit szerveztek a fogadásomra. Butaság volt. Egyszerűen otthon kellett volna maradnom vele. Jól érezni magunkat. Amúgy is csak őt akartam látni. - A szerelmed volt. Bólintott, félrehúzta a száját, aztán gyorsan felpillantott, és szipogott. - Igen. A buli után támadták meg. Nagyon beteg lett. - Ezért volt kórházi ruhában?
187
Jamie McGuire
Red Hill
- Megbeszélt időpontra ment valami vizsgálatra. Az eredmény rossz lett. Pár nap alatt tíz kilót fogyott, ezért tudtam, tudtam, hogy. azonnal megműtötték. Bármeddig vártam volna, amíg csak kell. De még egy órát sem volt bent. Kinyitották, és visszacsukták. A belei elhaltak. Nem tehettek érte semmit. - Figyeltem, ahogy az emlékek átsuhannak a fején, aztán eltorzult az arca, a fájdalma betöltötte a szobát, és alig tudtam levegőt venni. - Nem sokkal azután, hogy felébredt az altatásból, a kórházban kitört a téboly. Azok a lények ide-odarohangáltak, megtámadták az embereket, és miután beszéltem telefonon anyámmal, már tudtam, mi folyik. Nem tudtam, mi más tehetnék. Felkaptam Danát, és elmenekültem. Az átkozott teherautóm tankjából Fairview után kifogyott a benzin, ezért csak magamhoz öleltem. Hol magánál volt, hol nem, de amikor eszméleténél volt, szörnyű fájdalmai voltak. Összekapcsolták csak a sebét, és pocsék munkát végeztek. Talán arra gondoltak, pár óra múlva már úgyis mindegy lesz. Sokakat láttam átváltozni, miközben Danát tartottam a karomban a teherautóban, így amikor elment. szóval, amikor elment, akkor tudtam, hogy végeznem kell vele. A Glockom az ülés alatt volt. A fegyver csövét a halántékának nyomta, mintha ki akarta volna piszkálni a gondolatot a fejéből. - Rettenetes. A tekintetét felkapta a földről, hogy elszakadjon a fejében nyüzsgő szörnyű rémálomtól. - Két katonai bevetésen is részt vettem. Láttam letépett végtagokat, kiálló csontokat. összezúzottakat, gyerekek megcsonkított testét, akiket betettek és kivettek a helikopteremből. Nem egyszer láttam, ahogy valakinek kifordultak a belei. Láttam kilógó szemet, láttam, ahogy felnőtt férfiak zokognak, és az anyjukat kérik, hogy mentse meg őket a haláltól, amiről tudták, hogy már csak percek kérdése. Iszonyatos dolgokat láttam. A nő, akivel le akartam élni az életemet, a karom közt halt meg, aztán
188
Jamie McGuire
Red Hill
meghalt még egyszer, amikor főbelőttem. Kibaszottul borzalmas volt. Megnémulva meredtem Joey-ra. Minden szó, amit a száján kiejtett, minden kép, amit a szavai lefestettek, sisteregve égett bele az agyamba. Sírni szerettem volna, vagy hányni, vagy kifutni a világból. Ehelyett rávetettem magam erre az idegenre, aki velem szemben ült, és magamhoz szorítottam. Megmarkoltam a pólóját, és abban reménykedtem, minél erősebben ölelem, annál kevesebb fájdalmat érez majd. Az álla belenyomódott a kulcscsontom és a vállizmom közti puha részbe, de a fájdalmam semmi volt az övéhez képest. Az első megrázkódtatás után ő is magához szorított, és rázkódott a teste, ahogy a sok veszteségét siratta. Amikor már túl erősen szorított, tovább kapaszkodtam bele, és hagytam, hadd tegye, ami a gyászhoz szükséges. Amikor elengedett, köszönetképpen csak bólintott, és felállt. Odament az ablakhoz, hogy folytassa az őrködést. A levegő hirtelen feszültséggel telt meg, és nem jó értelemben. Az együtt átélt percek - bármily ártatlanok voltak is - meghittebbek voltak, mint megengedett lett volna, és ezt egyikünk sem fogta fel, míg túl nem estünk rajtuk. Elviselhetetlenül kínos volt vele egy helyiségben maradni. - Izé. én most lefekszem - suttogtam olyan halkan, hogy kétlem, hogy Joey hallotta volna. Még a megjegyzésem is illetlenül hangzott, és összerezzenve abban reménykedtem, hogy nem veszi felhívásnak. Megfordultam, és feltápászkodtam a padlóról, de beleütköztem az ajtóban álló alakba. Először megrémültem, de amikor ráismertem Bryce-ra, megnyugodtam. A megkönnyebbülésem azonban csak addig tartott, míg meg nem láttam az arckifejezését. Rám sem nézett, csak vasvillaszemekkel meredt Joey-ra. - Gyere - noszogattam. - Feküdjünk le. Merev volt a keze, mintha nem a kezemet fogná, hanem egy
189
Jamie McGuire
Red Hill
tüzes vasat. Lefeküdt mellém, de nem azért, mert ezt szerette volna, hanem mert nem volt hova mennie. Nem kellett kimondania, az, hogy elárultam, úgy sugárzott belőle, mint a forróság az aszfaltból. Fogalmam sem volt, hány óra, de nem vonzott a lehetőség, hogy olyan beszélgetésbe kezdjek, ami nagy valószínűséggel vitába torkollik, ezért lehunytam a szemem, és azért fohászkodtam, hogy a falak nyikorgása ellenére is el tudjak aludni. Mindegy, mit mondtam volna Bryce-nak, a lecsillapodása után is nehezen tudtam volna meggyőzni, hogy egy ilyen bizalmas ölelés nem az, aminek látszik, és lehetetlen vállalkozás lett volna, amikor ilyen dühös volt. Mindössze órákkal ezelőtt vallotta be, mennyire utálja azt az embert, akit percekkel előbb átöleltem. Még az is átfutott a fejemen, hogy Bryce nem lenne-e szívesebben kint a holtak között, mint mellettem az ágyban.
Nathan
Jó
reggelt - köszöntötte puskával a kezében Walter a gyerekeket. Miranda - láthatóan fáradtan és rosszkedvűen - kipréselt magából egy mosolyt. - Ő a barátom, Bryce. Ő pedig Cooper. Odabiccentettem nekik. - Most, hogy túlestünk a formalitásokon, úgy látszik, probléma adódott - intett a benzinkútra. Egyértelmű volt, hogy miért akadt gondjuk. A kút irodáján két fertőzött volt, és izgatottan lökdösték a kétszárnyú üvegajtót. Az egyik egy Zoénál nem sokkal idősebb kislány volt. Walter intett a fiúknak, hogy kövessék. - Jobb, ha ezt mi intézzük, Nate. Nem akarom, hogy valahányszor Zoéra nézel, ez jusson az eszedbe. Nem törődtem azzal, hogy gyávának tartanak-e. Hátat
190
Jamie McGuire
Red Hill
fordítottam, és próbáltam meg sem hallani, ahogy Walter és a fiúk leterítették a kút épületében tartózkodó fertőzötteket. Miranda figyelte az eseményeket, de Ashley hozzám hasonlóan elfordította a fejét. - Tiszta - jelentette ki a katona. A szóhasználat és a hangvétel megerősítette a gyanúmat. A lányokkal maradtam, míg Walter segített a fiataloknak megkeresni a kapcsolót, amivel üzembe helyezhették a kutat. Kapóra jött nekünk, hogy a tulaj nem volt hajlandó műszaki újításokat bevezetni. Kétlem, hogy sikerült volna beindítanunk, ha egy modernebb kúttal van dolgunk. - Rendben! - kiáltotta Walter. - Nyomd meg a pisztolyt, és fülelj! - Mire? - kérdezte Miranda. Megnyomtam a töltőpisztolyt, és az zúgni kezdett. - Erre. Miranda széles vigyorral tölteni kezdte a tankot, Ashley pedig kinyitotta a csomagtartót, és elővett három benzineskannát. - Végre sínen vagyunk! - kiáltotta oda Miranda a barátjának. A fiú odakocogott mellé, aztán összefont ujjait a fejére tette, amikor a saját szemével is látta. - Jaj, hála Istennek! - Idejövök a kocsimmal, és én is feltankolok, aztán indulhatunk is. Odahajthattok a házhoz, és megvárhattok, míg itt végzek. Pakoljatok össze, amit csak tudtok. - Úgy lesz - bólintott Miranda. Mind ugráltak, mosolyogtak. Izgatottak voltak, hogy nemsokára mehetünk. Amint átsiettem Walter házához, csak odaintettem Joynak és Zoénak, aztán beugrottam a kocsimba, ami még mindig a zsákutca közepén parkolt. - Tankolok, aztán rögtön visszajövök érted - mondtam. Zoe rám mosolygott.
191
Jamie McGuire
Red Hill
- Összecsomagolok néhány apróságot - mondta Joy. Ő is mosolygott, de a szeme csupa szomorúság volt. Bryce az utolsó kannát töltötte tele, amikor odaértem. Útközben összefutottam Walterrel, de fel sem nézett. Gondolom, neki is nehéz volt a szíve, és súlyként nehezedett rá a tudat, hogy egyedül maradtak életben. Kegyetlen bűntudatom volt, de ez sem ingatott meg az elhatározásomban. Velünk is jöhetnének, vagy engedélyt kérhetünk az orvostól, és később visszajöhetünk értük, gondoltam. Shallotban nem volt olyan rossz a helyzet, hogy ne maradhattak volna még egy-két napig életben. Legalábbis addig, míg az országúton a kocsi riasztója ott tartja a fertőzötteket. Bryce az utolsó kannát is a csomagtartóba tette, aztán mind bezsúfolódtak a Bogárba. Ashley a hátsó ülésen kuporgott, félig Cooperen, félig a katonán ülve. Pokolian kényelmetlennek látszott. Miranda elmosolyodott. - Walternél találkozunk. - Nem akar egyikőtök vagy akár ketten is átszállni hozzánk? Kicsit szűknek tűnik a hely. Miranda a mellette levő ülésen ülő fiúra, aztán a mögötte ülőkre pillantott. - Hát, igen, szerintem Joey jobban beférne a kocsijába. Joey felemelte a kezét. - Joey vagyok. - Örvendek - biccentettem. A kútról rákanyarodtak az utcára, én pedig megnyomtam a töltőpisztolyt, és vártam, hogy zúgni kezdjen. Nem történt semmi. Bekocogtam az épületbe, és lenyomtam, amit a kapcsolónak véltem, de nem voltam jelen, amikor Walter megmutatta a fiúknak, ezért nem voltam benne biztos, hogy jót nyomok-e. Alig mentem át a parkolón és léptem ki az utcára, amikor megláttam egy fertőzöttet: a nő az országút felé tartott. Sarkon fordultam, és visszaszaladtam a kocsimhoz, aztán benyúltam a
192
Jamie McGuire
Red Hill
fegyverekkel teli zsákért, amit Szúnyogtól kaptam. Szúnyog. Útközben egyre a sógoromon és a sógornőmön járt az eszem. Most már minden bizonnyal mindketten halottak. És valószínűleg Aubrey is. Aubrey és Szúnyog szülei sok évvel korábban meghaltak, de a tudat, hogy már nincsenek az élők sorában, még jobban elszomorított. Zoe volt az egyetlen, aki élt a családból. Amikor a verandához értem, Walter tetszelegve somolygott rám. - Elfelejtett valamit? - intett a fejével a még mindig a kútnál parkoló kocsimra. Kurtán felnevettem; örültem, hogy elterelte a figyelmemet a bánatomról. Walter és Joy jó emberek voltak. Még most is fennállt a lehetőség, hogy rá tudom venni őket, hogy csatlakozzanak hozzánk az orvos farmján. Elhatároztam, hogy amint Zoe otthonosabban érzi ott magát, eljövök értük. - A kút nem működik. - Nem? - csodálkozott el Walter. - Visszamehetek, hogy megnézzem, mi a gond. - Lenne kedves? Walter a korlátra támaszkodva lejött a verandalépcsőn. - Nem mintha jobb dolgom akadna, fiam. Miranda és a társai beszélgetve állták körül a kocsijukat. Joy és Zoe közben visszajöttek a verandára. Zoe vállán egy kis telecsomagolt zsák lógott. Walterrel alig léptünk ki az utcára, amikor lövések dörrentek. Nap mint nap hallottuk a távolból, de ezúttal közelebbinek tűntek. Sokkal közelebbinek. Nemsokára egy felbőgő motor hallatszott a csendes utcákon, aztán egy autó száguldott végig majdnem két keréken a főutcán, a fara szinte irányíthatatlanul csúszkált ide-oda. - Papa! - sikoltotta Zoe, amikor az autó oldalról telibe találta az én kocsimat, majd mindkét autó nekicsapódott a kútnak. Hatalmas robbanás, majd egy azt követő iszonyú dörej támadt a
193
Jamie McGuire
Red Hill
benzinkút helyén. Amint a tűzgömb felszállt, egy pillanatra látni lehetett az elszenesedett kocsikat, majd azonnal sűrű, fekete füst takart el mindent, és lángnyelvek csaptak fel onnan, ahol a kutak voltak. - Mit tegyünk? - kapta a szájához a kezét Joy. A gyerekek döbbent bénultsággal álltak a kocsijuk mellett, én meg két kézzel a fejemhez kaptam a kezem, és a hajamba markoltam. - Ne! NE! - üvöltöttem másodszor is. Nem akartam hinni a szememnek. Tudtam, hogy a kocsimnak annyi, de minden másodperccel valóságosabbá vált, mit is jelent kocsi nélkül maradni. Csapdába estünk, gyalogosan lehetetlen nekivágni az útnak, és ami még rosszabb, az országúton bandukoló fertőzötteket a robbanás visszacsábítja majd a városba. Es amikor ez eszembe jutott, már meg is láttam az első fertőzöttet. Egyik a másik után botorkált lefelé az úton, amíg egyegy fertőzöttet követően már egész csoportok tűntek fel, végül az élőholtak serege egy csapatban vonult felénk. - Nathan? - szólalt meg Miranda. A látványtól dermedt félelem ült ki az arcára. Benyúlt a kocsijába, és előhúzott egy fegyvert. A többiek ugyanazt tették, miközben lassan visszavonultak a verandára, de a szemüket egy percre sem vették le a mocskos, véres menetről. - Lassan mozogjon - figyelmeztetett Walter halkan, ahogy az utcáról a ház felé hátráltunk. - Ne hívja fel ránk a figyelmüket. A gyerekeknek legalább volt annyi eszük, hogy kerülték a hirtelen mozdulatokat. Felpillantottam Zoéra, aki kifejezéstelen arccal bámult, mintha mindezt már vagy százszor látta volna. Automatikusan eszembe jutott, hogy a következő terápiáján megemlítem a pszichiáterének a reakcióhiányát, de rögtön eszembe villant, hogy nincs több tanácsadó, értékelés, se személyre szabott oktatási terv.
194
Jamie McGuire
Red Hill
Amint rájöttünk, hogy Zoe nem olyan, mint a gyerekek többsége, az életünket találkozók és orvosi vizsgálatok, gondozási tervek és viselkedési zavarok kezelése emésztették fel. Az élet azoknak is rettenetesen nehéz, akik normálisan fel tudják dolgozni a stresszt és a túlingereltséget. Még amikor úgy tűnt, korlátlan eszközök állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy Zoénak segítsünk elhárítani vagy legyőzni a kiborulásait, az élet még akkor sem látszott egyszerűnek a lányunk számára. Másféle pánik fogott el, amitől nem menekülhettünk: azok, amiket biztosra vettünk, többé nem álltak rendelkezésünkre. Ennek az igazságnak a felismerése nyomán a rettegéshulláma söpört át rajtam. Zoe csak a rutin, a megszokás talaján fejlődött kellőképpen, most pedig kezelés nélkül maradt az ismerős világ megtizedelése idején. Egy hónapokig, esetleg évekig. vagy örökké tartó járványban. Zoénak mindkettőt túl kellett élnie. - A pincében átvészelhetjük - vetette fel Walter, s ezzel viszszarántott a pillanatnyi problémához. Elcsukló hangjából arra következtettem, hogy a szavaiban még ő sem hisz. Megragadtam a fegyverekkel teli zsákot, és hálát adtam az égnek, hogy legalább ezt kivettem a kocsiból. - Nem maradhatunk itt, Walter. Ennyi élőhalottal egy városba zárva nem biztonságos. Joy tekintete rólam a férjére siklott. Beletörődés tükröződött a tekintetében. - Talán sosem volt az. Walter keményen összeszorította a száját. - A fenébe! Az ördög vigye ezeket! Mind visszahúzódtunk a házba. Joy ide-oda futkosott, és pakolt, a fiúk az ablaknál álltak, és őrködtek. Miranda és Ashley Joynak segítettek, hogy amennyi élelmiszert csak tudnak, szatyrokba tömjenek. Aztán a konyhában találkoztunk. - Nincs. sok helyem a kocsimban - dadogta Miranda.
195
Jamie McGuire
Red Hill
- A Taurusom a garázsban áll - kapott le egy kulcscsomót Walter, ami egy szögön lógott, az ORLANDO feliratú szivárványszínű műanyag karikán. - Rendben van. Zoe és én Walterrel és Joyjal utazunk. Probléma megoldva. Miranda idegesen bólintott. - Kezdenek szétszóródni! - kiáltotta Bryce. A szomszédból tompán szűrődött át az éles hangú ugatás. Megdermedtünk. Joy elsápadt. - Édes istenem, ez Hercegnő! Bryce és Cooper az ablaknak dőltek, hogy jobban lássanak. Hercegnő izgatottan tovább ugatta a rémisztő felvonulást. Nem telt sok időbe, hogy az első felfigyeljen az ugatásra, és elszakadjon a többitől. - Nem várhatunk - szólalt meg Bryce. - Most kell indulnunk, mielőtt még többen jönnek be a zsákutcába. Miranda bólintott, aztán rám nézett. - Igaza van, Nate. Ideje mennünk. - De mi lesz Hercegnővel? - kérdezte Zoe. Joy könnyes szemmel hajolt le Zoéhoz. - Majd visszajövünk érte, édesem. Walter a felesége felé nyújtotta a kezét, aztán mind kimentünk utánuk a garázsba. Miranda és Joey felnyitották a garázsajtót, Ashley és Bryce betették Joy szatyrait a csomagtartóba. Zo- éval beültünk a Taurus hátsó ülésére, és vártuk, hogy Walter beindítsa a motort. Néhány másodperc múlva a motor betegesen felberregett, Walter pedig felém fordult. - Walter? - kérdeztem. - Nem. nem is tudom. Kicseréltem az olajat és a szűrőt is, mert úgy volt, hogy Darláékhoz megyünk. - Próbálja még egyszer - mondtam, és igyekeztem, hogy a
196
Jamie McGuire
Red Hill
hangom nyugodt maradjon. - Jönnek! - kiáltotta Ashley. - A francba, a francba! - kiabálta Cooper, és a kezénél fogva a ház felé húzta Ashley-t. Walter még egyszer próbálkozott az indítással, de ezúttal a Taurus néma maradt. - Lehet, hogy a. váltakozó áramú generátor. Tavaly is. gond volt vele. - Nincs időnk utánajárni, menjünk! - nyitottam ki az ajtót, és magammal húztam Zoét. Bryce és Joey már néhány fertőzöttel viaskodtak, mire bejutottunk a házba. Egy lövés dördült, aztán mindketten berohantak. Cooper arcán zavarodottság látszott. - Bocs - mondta, a kezében fegyver volt. - Majdnem megharapta Joey-t. Az ablakhoz rohantam. Egyre többen sorjáztak végig az utcán. Hercegnő még élesebben ugatott, amikor a fertőzöttek felkapaszkodtak a verandára, és az ablakot tapogatták, amil mögött ő ágaskodott. Bryce és Miranda a garázsba vezető konyhaajtó elé vonszolták a hűtőt. Tucatnál is több fertőzött nyüzsgött a verandán és a veranda körül, a bejárati ajtót verték meg az ablakokat. Az üveg betört, én pedig a vállamra dobtam Zoét. - A hálószobákba! Kerüljetek hátra! Amikor a hálóba értünk, a gyerekek már a hálószobaajtó elé húzták a toalettasztalt, és Joy egy hosszú fakarót húzott ki az eltolható üvegajtó sínjéből. Felállt, és elfogta a pánik. - Walter? Walter! - kiabálta. Walter a teraszra vezető másik ajtón kívül állt, és teljes erőből próbálta eltolni. Másfelé indult, nem utánunk, és senki sem volt vele, hogy elbarikádozza az ajtót, mialatt ő megpróbálta kinyitni. Fertőzöttek bukkantak fel mögötte. A szeme hatalmasra tágult,
197
Jamie McGuire
Red Hill
amikor marcangolni kezdték, de tovább rángatta az ajtót. Későn jött rá, hogy nem vette ki a faéket, amit védekezésül odatettek. Joy mögöttem állt, és a férjét figyelmeztető hangos sikoltásaitól csengett a jobb fülem. A fertőzöttek az ajtónak lökték Wal- tert, és beleharaptak. Walter felsikoltott, és a hangtól, bár az üveg tompította, a tarkómon felállt a szőr. - Walter! - zokogta Joy, és az arcán patakzottak a könnyek. Előbb kaparta, aztán feltépte az ajtót. A szomszéd ajtóhoz rohant, és kétségbeesetten igyekezett, hogy kiszabadítsa a férjét. - Joy! Joy! Joy! - bömbölte Zoe, és a barátnője felé nyújtotta a karját. A szavai le-fel ugráltak, valahányszor a lábam a földet érte. Erősen kapaszkodtam a lányomba, mert attól féltem, kibújik a karomból. Joey kinyitotta a kerítés hátsó kapuját, és a Bogárhoz vezette a gyerekeket. Néztem, ahogy bezsúfolódnak, aztán Bryce becsapta az ajtót. i Akkor döbbentem rá, milyen sors vár ránk. - Kérlek, vigyétek magatokkal! - álltam meg az anyósülés felőli ajtónál. Miranda beindította a motort. Bryce a hátunk mögött azt nézte, ahogy minden bizonnyal egy fertőzöttekből összeverődött tömeg tart felénk. - Nincs helyünk. Sajnálom. - Papa, ne! - sikította Zoe. Ökölbe szorított apró kezével markolta az ingemet, de olyan erősen, hogy remegett a karja. - Kérlek! - néztem egyenesen Miranda szemébe. - Sehogyan sem tudom innen kimenekíteni. Kicsi. Bárhova befér. Miranda Bryce-ra nézett, aki megrázta a fejét. - Menjünk, Miranda. Indulj már! Miranda sebességbe tette a váltót, de Cooper előrenyomta Bryce üléstámláját, és a kilincs után kapott. Amint elérte, márki is nyitotta
198
Jamie McGuire
Red Hill
az ajtót, és kiugrott. - Mit csinálsz? - kiáltott fel Ashley. - Ülhet a helyemre - mondta Cooper Bryce-nak. - Ne, Coop! - tiltakozott Bryce, és elkerekedett szemmel figyelte, ami a hátunk mögött zajlott. - Erre most nincs idő, menjünk már! Cooper egy kézzel kitépte a kezeim közül Zoét, a másik kezével előrerántotta Bryce üléstámláját, és benyomta Zoét a hátsó ülésre. Zoe birkózott vele, de Joey elkapta. Cooper becsapta az ajtót. - Segíthetek Nathannek eljutni Red Hillbe. - Tíz mérföld innen, Coop! Ne tedd! - nyomakodott át Ashley az első ülések között, hogy elérje. - Papa! - sikoltotta Zoe, és elhajolt Joey-tól. - Nemsokára találkozunk, kicsim. Minden rendben. Hamarosan viszontlátsz. Cooper megérintette a vállamat. - Ismerem az utat, Zoe. Ígérem, hogy odaviszem a papádat, rendben? Ne aggódj. - Mennünk kell! - szakította félbe Bryce. - Ha azt akarjuk, hogy bármelyikünknek is esélye legyen, most azonnal indulnunk kell, Miranda! Miranda arca elfacsarodott a lelkifurdalástól. - Gyorsan fuss, Coop. Cooper bólintott, aztán Ashley-re kacsintott. - Egy óra alatt lefutom a tíz mérföldet, bébi. Gond egy szál sem. - Kérlek, ne hagyd itt, Miranda! - könyörgött Ashley, és a karját nyújtotta. - Kérlek! Ne! - A sikolyai a távolodó kocsi mögött úsztak. Cooper felemelte a puskáját, és mögém lőtt. Amikor megfordultam, láttam, hogy egy fertőzött a földre zuhan. - Az állam legjobb futója voltam négy éven át a középiskolában. Ellenem kellett mindenkinek kiállnia a főiskolán. Remélem, tudsz
199
Jamie McGuire
Red Hill
futni, Nathan, mert ígéretet tettem Zoénak. - Én is - bólintottam.
Scarlet Az éjjeli lepkék és a szentjánosbogarak nem messze tőlem, a prérifű tetején ugráltak és csúszkáltak. A homlokzati verandaként szolgáló, deszkával fedett terasz legfelső lépcsőjén üldögéltem, és a fülembe zümmögő szúnyogokat hajtottam el. A lemenő nap fényében felragyogott a dombtetőn a vörös földút, ami felé talán Jenna és Halle közeledtek. Olyan sok változón múlt, hogy eljussanak Red Hill biztos menedékébe. És ha Andrew nem ment vissza a házába, és nem látta meg a festékszóróval falra festett üzenetemet? És ha a lányok feldúltságukban nem tudták, mit jelent? És ha elfelejtették Halle dalát? Súlyos teherként cipeltem magammal éjjelnappal ezeket a gondolatokat, és miattuk túl könnyen tepert le a kimerültség, de azért lefoglaltam magam a ház takarításával és a lányok érkezésére való felkészüléssel. Fakarókkal és horgászzsinórral - ezeket a csűrben találtam - egy kezdetleges riasztóberendezéssel vettem körül a házat. Az előző napi esőtől felázott a talaj, így viszonylag könnyű volt beverni a cölöpöket a földbe. Alig fél nap alatt végigmentem a telken, feltekertem a zsinórt a karókra, a konzervdobozokba lyukakat fúrtam, és felfűztem őket a zsinórra, aztán pár méterrel arrébb mentem a következő karóhoz, és kezdtem az egészet elölről. A kerítés elég messze volt a háztól, hogy ha éjjel a zajra ébrednék, legyen időm fegyvert ragadni, és megvédeni magamat. A kerítést elkészíteni könnyű volt, az volt nehéz, hogy ne feküdjek ébren a sötétben, és várjam, hogy valami megzörgeti. A világvége után még hat nappal sem zörgette semmi. Az a néhány csoszogó, aki a közelben elhaladt, valami ismeretlen oknál fogva nem tért le az országútról. Lehet, hogy már más házakkal is
200
Jamie McGuire
Red Hill
találkoztak, és rájöttek, hogy egy ház nem jelent okvetlen élelmet. Ha csendben maradtam, a többség nem foglalkozott velem. A verandán üldögéltem, és tudtam, hogy a ház háta mögül gyönyörű naplementében gyönyörködhetnék, de amikor nem az ablakokra szögezett fadeszkákat ellenőriztem, ettem, aludtam, vagy dr. Hayes fegyvereivel gyakoroltam, akkor mindiga vörös földutat figyeltem, és azt vártam, hogy Andrew fehér Tahoe-ja siettében, hogy végre célba érjen, átrepül a dombtetőn, vagy hogy a gyerekeim feje kibukkan a dombon, és minden lépésükkel jobban látható lesz. Naponta százszor is elképzeltem ezt a pillanatot: elnyűttek és piszkosak lesznek, de nagyon is élnek. Még azt sem bántam, hogy az érkezésük azt jelenti, hogy ismét Andrew-val kell élnem. Ha ez azzal jár, hogy visszakaphatom a kicsikéimet, még örültem is neki. Minden este elvesztettem a reményemet, és összetört a szívem. Sosem adtam fel addig, míg annyira be nem sötétedett, hogy már nem lehetett biztonságosan közlekedni. De ilyenkor indultak meg a könnyeim. A kezemben tartott kis botot piszkáltam, és küzdöttem a kétségbeesés és a tehetetlenség ellen, ami maga alá gyűrt. Napközben azt hittem, mennydörgést hallok, de a hang keletről visszhangzott, a viharfelhők pedig nyugat felé haladtak. Eleinte azt hittem, csak képzeltem a hangot, de aztán lassan magasba emelkedett egy magas füstoszlop; a fák tetejénél feljebb kúszott. Imádkoztam Istenhez, hogy bármi is, semmi köze se legyen Jennához és Halle-hez. Amikor közvetlenül a ház előtt, a domb túloldaláról hallottam a zajt, már bíztam a fülemben. Időnként egy hang kiabált. Aztán egy másik felelgetett neki. Összehúzott szemmel figyeltem, és megdobbant a szívem, amikor két fejet láttam ugrálni a magas prérifű felett. Amikor két férfi rajzolódott ki, felálltam. Amint elhagyták a dombot, és a nyomukban felbukkant egy csapat csoszogó, mérgemben káromkodni kezdtem, és bementem a házba.
201
Jamie McGuire
Red Hill
- Segítsenek! - kiabálta az egyik férfi. Felkaptam dr. Hayes vadászpuskáját, és belekukucskáltam az irányzékba. Az első férfi fiatalabb volt, talán a tízes évei végén, húszas évei elején járhatott. A másik egy fejjel magasabb volt, de idősebb nála, talán a harmincas évei közepén járt, akárcsak én, bozontos, sötétszőke haja lengett futás közben. Öltönyt viselt és meglazított nyakkendőt, a fiatalabb pedig pólóban, farmerben meg bakancsban volt. A bakancs sem akadályozta a gyors futásban. Valószínűleg mérföldeket futhatott, mégis képes volt tartani a kimerítő tempót. Az idősebb férfi sem maradt le sokkal mögötte, de lihegett, és folyt róla az izzadtság. Felhúztam a fegyver kakasát, és célba vettem a legközelebbi csoszogót. - A rohadt életbe - morogtam, mert tudtam, hogy a hang messzire száll, és a közeli két városból odacsődítheti a fertőzötteket. Meghúztam a ravaszt, és kilőttem az istenvertét. A férfiak lassítás nélkül eltakarták a fejüket, és behúzták a nyakukat. A csoszogók sebessége a séta és a kocogás közé esett. Az idősebb férfi úgy öt méterrel előzte meg a leggyorsabb csoszogót, de mindketten a tanya felé vezették az élőhalottakat. - Ne lőjenek le! - kiabálta a fiatalember, a karját lengetve. - Én vagyok az! Mi az ördögről beszél? Feltételeztem, hogy rémült, és ostobaságokat hord össze. Újratöltöttem a puskát, aztán rálőttem a sorban következő csoszogóra. Célt tévesztettem. A szívem vadul kalapált a mellkasomban. A verandára kivittem magammal egy doboz lőszert, de a férfiakat legalább harminc csoszogó követte a domb lejtőjén. Hat nap gyakorlástól még nem lettem mesterlövész. A fiatalabb férfi belebotlott a horgászzsinórba, de miközben megpróbált szabadulni, még jobban belegabalyodott. A másik férfi hátrasandított, hogy mennyire vannak a csoszogók, aztán lehajolt, és próbált segíteni.
202
Jamie McGuire
Red Hill
- Ne szívassatok! - morogtam. Megtámasztottam a fegyvert a vállamon, és belenéztem a célgömb előtti irányzókba. Igyekeztem nem elkapkodni a dolgot, de öt másodperc múlva vagy fél tucat csoszogó érte volna be őket. Meghúztam a ravaszt, és éreztem, hogy a markolat visszarúg, és megüti a csontomat. Az első csoszogó eldőlt, a másodikat eltévesztettem, de eltaláltam a harmadik lövéssel, a következő kettő pedig egyenesen belesétált a lővonalamba. Mielőtt hatodszor is elsüthettem volna a puskát, a gyerek kiszabadult, és mindketten a házhoz rohantak. - Hol a Bogár? - kérdezte a fiatalember összezavarodva, amikor meglátott. A ház felé intettem a fejemmel. - Majd később elmagyarázom. Puskákat találnak a kanapén. Kapjanak fel egyet-egyet, aztán húzzák ide vissza a belüket. Egy perc múlva már az ajtón fognak kopogtatni. - Ismét belenéztem az irányzókba, és folytattam a lövöldözést. Hamarosan jobbról és balról is eldördültek a lövések. Mire a horgászzsinórhoz értek, a nyáj már inkább, egy kis csapat lett. A fegyvereink hangos dörejei ritmikusan szóltak. Később úgy ítéltem, nagy szerencsénk volt, hogy mindkét férfi értett a fegyverforgatáshoz. Abban a pillanatban nem ez lett volna az első kérdésem. Addig lőttünk, míg mind el nem estek. Egy percig bámultam a csoszogókat, hogy megbizonyosodjam, tényleg kilőttük-e mindet. Amikor egy teljes percen át semmi mozgást nem észleltem, felnéztem a mellettem kétoldalt álló rémült férfiakra. Az ajtóhoz hátráltam, és feléjük tartottam a fegyveremet, nehogy ráébredjenek, hogy egyedül vagyok, és kiraboljanak, vagy még rosszabbra vetemedjenek. - Stanley Cooper vagyok. Ashley barátja. Találkozott vele? Jártak itt? - Mielőtt válaszolhattam volna, a fiú pánikba esett, és a tarkóját dörzsölve nézett körül. - Nincsenek itt, Nate. Nem sikerült
203
Jamie McGuire
Red Hill
nekik! Nate is tisztában volt a helyzettel. Egy másodperc töredékéig a fegyveremre pillantott, majd az utat figyelte. A szeme összeszűkült, és azzal a kétségbeesett, reménykedő pillantással nézte a dombtetőre felfutó vörös utat, amivel én is az elmúlt hat napban. - Rendben - mondta Nate. - Akkor most elindulunk az úton, és megkeressük őket. - Várjanak csak - eresztettem le kicsit a fegyvert. - Ashley Hayesről van szó? - Igen! - kiáltott fel Stanley. - Látta? - Nem. A fiatalember arca megnyúlt, ahogy az utolsó reménye is elszállt. - Mostanra már ide kellett volna érniük! - Mindjárt besötétedik - jegyeztem meg. - Nem kéne elmenniük. Éjjel többet járnak-kelnek. Ha hangtalanul becserkészik magukat, az a halálukat jelentheti. Stanley összefonta az ujjait a fején, és némi töprengés után kijelentette: - Nekivágok - nézett Nate-re. Nate bólintott, aztán rám nézett. - Van elemlámpája, amit elkérhetünk? Bólintottam. Átmentem a konyhába, előkaptam egy elemlámpát a mosogató alól, aztán egy másikat a hálóból, és visszamentem a verandára. Kikapták őket a kezemből. Nate nagy levegőt vett. Kimerült volt, de valamilyen oknál fogva hasonló buzgalommal igyekezett megkeresni Ashley-t. - Visszahozzuk a fegyvereket. Nem válaszoltam, mert tudtam, hogy nem kellene kimondanom, amit gondolok: hogy nem térnek vissza. A sötétben kóborlás egyet jelentett a biztos halállal. Összehúzott szemmel lestem az utat, ahova készültek. A halványuló alkonyi fényben alig lehetett látni,
204
Jamie McGuire
Red Hill
hogy közvetlen az út felett vörös porfelhő száll. - Várjanak. Várjanak! Nézzék! - mutattam oda. Nate és Stanley éppen csak lementek a verandáról, hogy futva nekivágjanak a visszafelé útnak, amikor megpillantották a dombtetőn levegőbe repülve áthaladó Bogarat. A kocsi rángó mozgással jött végig a felhajtón, mintha kergetnék, és minden kátyú megdobta, mire csúszva megállt. Stanley a kocsi egyik ajtajához, Nate a másikhoz szaladt. A kocsit Miranda, Ashley húga vezette, és a barátja, Bryce szállt ki az anyósülésről. Korábban csak egyszer találkoztam vele. Stan- leyvel még egyszer sem, és amikor láttam, hogy húzza ki Ashley-t a hátsó ülésről, megfordult a fejemben,hogy Ashley- nek talán ő az új barátja, mert úgy emlékeztem,hogy dr. Hayes más néven emlegette. Ashley majdnem hisztérikus állapotban volt: jajveszékelt és görcsösen kapaszkodott Stanley pólójába. A szeme duzzadt és vörös volt, a különválásuk óta elsírt könnyei marták ki. Nate benyúlt a kocsiba, és előhúzott egy kislányt a hátsó ülésről. A gyerek az apja köré fonta a karját-lábát, ahogy csak tudta, és érzelmileg láthatóan kimerültén, hangtalanul sírdogált. Elszorult a szívem, amikor megláttam. Akkora volt, mint Halle, és rögtön láttam, hogy Nate lánya. Egymásra találásuk elviselhetetlenné tette a lányaim hiányát. A hátsó ülésről még egy fiatalember mászott ki, aki egy fejjel magasabb volt mindenkinél, az egy Bryce-t kivéve. Gyanakvó tekintettel méregette a házat, amitől rögtön ideges lettem. Más volt, mint a többiek. Máshogy mozgott, a tekintete alaposan feltérképezett mindent. - Hol voltatok? - fakadt ki Stanley. Miranda arca rögtön bosszús lett. - Ashley megvárakoztatott minket a sarki víztoronynál. Végül rábeszéltem, hogy sötétedéskor induljunk tovább. Stanley döbbenten fordult Ashley felé.
205
Jamie McGuire
Red Hill
- Hiszen megmondtam, hogy itt találkozunk! - rótta meg. Ésszerűbb volt átvágnunk. Miért vártatok az úton? Elment az eszetek? Ashley kipirosodott arcán újabb könnypatak csörgött végig. Miranda felvonta a szemöldökét. - Én is ezt mondtam neki. Már rég apával lehetnénk, és nem Zoe hisztijét kellett volna négy órán át hallgatnunk! Nate szorosabban ölelte a lányát. A névtelen férfi somolygott. Jóval magasabb volt a többieknél. Már a puszta látványától szorosabban markoltam a fegyveremet. A vérrel pettyezett fehér póló ráfeszült izmos mellkasára. Vérfoltos volt a farmerja is: pettyektől a nagy foltokig mindenféle volt rajta. - Most értetek ide? - kérdezte. Láthatóan nem nyűgözte le a futva megtett idő. Stanley a domb teteje felé intett a fejével, aztán az udvaron heverő testekre. - Nem vezet ide egyenes út, és társaságot is kaptunk. Több domb és egy patak is útba esett. Igyekeztünk a háztól más irányba vezetni a nyomunkba szegődőket, de még többel találkoztunk. És Nathannek párszor meg kellett pihennie. Á, szóval Nathan a neve, gondoltam. Egyébként jobban is illett hozzá. - Honnan futottak? - kérdeztem. Nathan nem válaszolt azonnal, előbb valamit súgott a lánya fülébe. - Shallotból. Toronyiránt tíz mérföldnyire van. Körülnéztem, aztán kikaptam Nathan kezéből az elemlámpát, és odakocogtam a horgászzsinórhoz. A csoszogók meglazították, és némelyik szakasza leereszkedett a földre. Kihúztam a zsinórt a csoszogók oszladozó bokája alól, aztán a karókra tekerve újra megfeszítettem. Átfutott a fejemen, hogy a kilőtt csoszogókat ki kellene
206
Jamie McGuire
Red Hill
vonszolni a mezőre, és fel kellene gyújtani őket, de már majdnem leszállt az éjszaka. Belenyugodtam, hogy ezt másnapra kell halasztani, és csatlakoztam a többiekhez a házban. Miranda az ajtóban várt. - Hol az apám? Ashley-re pillantottam. A testvérek már megjárták a poklot, és nem akartam rontani a lelkiállapotukon. Kicsit megráztam a fejemet. Képtelen voltam a szavakat kimondani. Miranda leszegte az állát. - Mi az? - Amikor ideértem, ő már. Leah meg. eltemettem őket. A fa alá. Miranda sarkon fordult, a nappalin és a konyhán át beszaladt a mosókonyhába, és kicsapta a vihar ellen védő ajtót. Bryce utána futott. Odamentem az ablakhoz, és kikukucskáltam a deszkák résein át. Miranda térdre hullott, és a tenyerébe temette az arcát. Bryce megérintette az arcát, aztán úgy láttam, mintha nem tudná eldönteni, hova tegye a kezét, s végül a sajátnyakára tette. Fel- alá járkált, és vigasztaló szavakat mondott. Ashley szipogott, és csendesen sírt. Aznapra valószínűleg elfogyott már minden könnye. - Mirandának be kellene jönnie - jegyeztem meg halkan. - Nem biztonságos odakint. - Köszönöm - hálálkodott Nathan. A hangja megnyugtató és behízelgő volt -, hogy segített nekünk. Le a kalappal. - Szívesen - válaszoltam. - Örülök, hogy mindenki épségben ideért. Nathan a felsőtestét ringatva arrébb ment, s közben valamit suttogott a lánya fülébe. Velem egyforma magas volt, bozontos haja nem illett a szürke öltönyhöz és a jellegtelen nyakkendőhöz. Visszapillantott rám, én meg elkaptam a tekintetemet, mert abban a percben döbbentem rá, hogy bámulom. Jó ideje nem éreztem már mást, mint félelmet. Az éber lidércnyomás után, amiben
207
Jamie McGuire
Red Hill
valamennyien éltünk, a zavar nem is tűnt olyan rossz alternatívának. A szemem sarkából néztem Nathant, és vigyáztam, nehogy megint rajtakapjon. A kislány pillája kezdett elnehezülni, és hirtelen feltámadt a kíváncsiságom a helyzetüket illetően: hol lehet az anya? Úgy maradtak kettesben, ahogy Andrew a lányokkal? - Rendes ember - suttogta Stanley. A hangja fáradt volt és szomorú, de a szája sarka mosolyra kunkorodott. - Ha esetleg kíváncsi lenne. - Nem vagyok - mondtam a fejemet rázva, és lesütöttem a szememet.
Nathan N" égy óra aggódás és az ismeretlen környezet minden tekintetben maximálisan kimerítette Zoét, és miközben a tűzvörös hajú és villogó kék szemű asszonyt néztem, aki tapintatosan próbálta közölni Mirandával és Ashley-vel az apjuk halálhírét, felfigyeltem egy szárnyas ajtóra, ami a nappaliból nyílt, és amikor bekukkantottam, egy hatalmas ágyat pillantottam meg, ami majdnem elfoglalta az egész szobát. Ruhák hevertek mindenfelé, az fésülködőasztal fiókjait kihúzkodták, de nem tolták vissza. Furcsa volt, mert amúgy a házban makulátlan tisztaság és rend uralkodott. Zoe meg sem rezzent, amikor félrehajtottam a takarót, és hagytam, hogy a teste belesüppedjen a puha felső matracba. A fényűző, tollal töltött párna és a kiváló minőségű lepedők és huzatok nem illettek a házhoz. Amikor eszembe jutotta rendelésre, fatörzsből készült asztal a nappaliban és a százhetvenöt centi átmérőjű lapos tévé, úgy döntöttem, hogy ez mégsem igaz. Néhány feltűnő, drága holmi volt csak elszórva a régimódi, kopottas házban. Mindez töprengésre késztetett, ahogy a hihetetlenül bátor kis nő is a nappaliban a puskájával. Megvártam, míg Zoe mélyen aludt, aztán átmentem a nappaliba,
208
Jamie McGuire
Red Hill
és hallgattam, ahogy Ashley csendesen sír Cooper vállán. A rejtélyes nőt kérdezgette, hogyan halt meg az apja, és egy Leah nevű asszonyról akart tudni. A válaszok homályosak voltak, gondolom, szándékosan. A részletek nem igazán számítottak, csupán az, hogy a két lány elvesztette az apját, és vele együtt minden odalett, amiben ideérve reménykedtek. Cooper a jajongó, rázkódó Ashley-t ölelte, az arcát és a hátát simogatta, ahogy Ashley kétségbeesés és harag között hánykolódott. Ashley végül felpillantott a nőre. - És te mit keresel itt, Scarlet? Scarlet felsóhajtott, aztán megvakarta a fejét. - Ez tűnt a legbiztonságosabb helynek, és tudtam, hogy esély van rá, hogy idejönnek a lányaim. Ashley felült, amikor Scarlet letelepedett a kanapéra. Hirtelen kimerültnek látszott, mintha e szavak kiejtésével az utolsó csepp ereje is elfogyott volna. Ashley szipogott, és a kabátujjával megtörölte az orrát. - Miért nincsenek itt veled? Megacéloztam a szívem, míg a válaszát vártam. Scarlet feszengve próbált küzdeni a kiborulás ellen. Arra következtettem, hogy Ashley-vel ismerik egymást, de abból, amit a korábbi beszélgetésükből leszűrtem, az apa választottja odakint feküdt eltemetve. A kanapén ülő nő nem volt családtag, így azon törtem a fejemet, vajon hogy tudhatott erről a házról, ami olyan messze esik mindentől. - Scarlet? - nógatta Ashley. - Hol vannak a lányaid? - Ide tartanak. - Ide? - csodálkozott Ashley. - Honnan tudod? - Mert üzenetet hagytam nekik. Andrew falán. A beszélgetés előrehaladtával egyre kevésbé értettem bármit is, és láthatóan Ashley sem értette. Scarlet zaklatottan felpattant, és eltűnt a ház hátsó részében. Ashley és Cooper összenéztek, aztán
209
Jamie McGuire
Red Hill
mind arrafelé kaptuk a fejünket, amerre az apa sírhelyéhez vezető ajtó nyílt. Bryce bevezette Mirandát a házba, és becsukta a faajtót. Az ajtó alsó fele fából, a felső plexiüvegből készült. - Azt be kell deszkáznunk - jegyeztem meg. - Még ma este. Joey bólintott, és felállt a sarokban. Olyan csendben volt, hogy el is felejtettem, hogy ott van. - Majd én segítek. Bryce az ajtó felé intett a fejével, de nem eresztette el Mirandát. - Maradt még fa a csűrben. De csak óvatosan! Egy bikát tartanak ott. Amikor Joey elment Miranda mellett, Miranda utánanézett, és abból, ahogy aztán lesütötte a szemét, megéreztem, hogy valami nincs rendjén. Aubrey éveken át arra tanított, hogy felfigyeljek és kiiktassak problémákat, mielőtt még kicsúszik a kezünkből az irányítás. Ezek az emberek idegenek voltak számomra, de nagyon is valóságosnak tűnt a félelmem, hogy ha a csoportunkban fennálló kényes egyensúly felborul, Joey-nak, a lányomnak és nekem kell először távoznunk. A többiek láthatóan ismerték egymást. Mi voltunk a kívülállók, nekem pedig biztosítanom kellett itt Zoe és a magam helyét. A Scarlettől kapott elemlámpával körbevilágítottam a sötétben, míg ki nem rajzolódott a csűr oldalfala. Máris hallottam a bika mocorgását és fújtatását. A deszkák szerencsére a csűr másik részében voltak, és nem ott, ahova az állatot zárták. - Fogjuk, amiért jöttünk, és siessünk vissza - javasoltam. - Nem szeretnénk, ha valami hátulról becserkészne minket. Joey bólintott, és egy nyögéssel felemelt egy halom deszkát. Én is felmarkoltam egy csomót, és visszamentünk a házba. Scarlet egy piros kis hordozható szerszámosládát hozott elő, és a szárítógép tetejére tette. - Nem deszkáztam be, mert nem sok szög maradt. - Megoldjuk - nyugtattam meg, és elővettem a kalapácsot. Amikor ráütöttem a szög fejére, és néztem, ahogy könnyedén
210
Jamie McGuire
Red Hill
átmegy a deszkalapon, és beleáll a túloldalon levő fába, a fairview-i templomból Garyre és Ericre gondoltam, hogy vajon élnek-e még. Aztán eszembe jutott Szúnyog és Jill, meg a meg nem született kisbabájuk. Nem volt időm még meggyászolni őket, ezért a haragomra és a fájdalmamra hagyatkozva vertem be tövig a szögeket a deszkákba. Az utolsó szöggel a plexiüveg közepén vízszintesen feltett deszkát akartam rögzíteni. Nem volt elég, de addig biztosan feltartóztatja a betörni akarót, amíg összeszedjük magunkat, és reagálunk. A maradék deszkát a mosókonyhában hagytuk, és visszamentünk a nappaliba, ahol Miranda és Ashley egymást vigasztalták. Scarlet is csatlakozott hozzájuk, és ott ült, ahol alig félórája még képtelen volt állni. Eltűnődtem, mi lehet a lányaival, és miért nincsenek vele, de a kérdésemmel nem akartam újra felzaklatni. Láttam, hogy egy gyűrött, bekeretezett fényképet néz a szoba túlsó felében, ami a falon függött, és Scarlet, egy férfi és két kislány volt rajta. A tanyaépületet olyan sűrű sötétség vette körül, amit csak a városi fényektől távoli helyeken lehet látni. A vastag felhőréteg még a holdat is eltakarta. Scarlet felállt, és szorgosan sötét drapériát húzott a bedeszkázott ablakok elé, aztán gyufát hozott, és meggyújtott néhány gyertyát a szoba különböző pontjain. Örökkévalóságnak tűnő ideig üldögéltünk szótlanul, aztán mérfölddel távolabbról halk dörgés hallatszott. Ashley körülnézett. - Mennydörgés - jegyezte meg. - Szép sötét felhőket láttam arrafelé - bökött a hüvelykujjával kelet felé Scarlet. - A szél nyugati irányba fuj. - Ezúttal nem hagy ki minket - mondta Joey. Scarlet a katonára pillantott, és a tekintetében hirtelen felismerés tükröződött. Joey a szemébe nézett, s láthatóan reménykedett, hogy
211
Jamie McGuire
Red Hill
Scarlet mond valamit. Először Scarlet fordította el a tekintetét. A társaságban érezhető kölcsönös feszültségek halálosan idegesítettek. - Ti akkor rokonok vagytok? - kérdeztem Mirandától, és Scarletre mutattam. Miranda megrázta a fejét. - Scarlet az apám kollégája. vagyis az volt. Scarlet bólintott, és elmosolyodott. - Röntgenasszisztens vagyok. Miranda apja dr. Hayes... - Dr. Hayes volt - helyesbített Miranda, és a dohányzóasztalra állított gyertya táncoló lángjába meredt. - Elég ebből - sziszegte oda Ashley. - Olyan aljasul viselkedtem vele szemben - emelte remegő kezét a szájához Miranda. - Már sosem kérhetek tőle bocsánatot. Többé már nem beszélhetek vele. Bryce magához szorította. Az ő szeme is könnyes volt, és láttam, hogy a fiúk is közel állhatták a doktorhoz. - Tudta, hogy megviselt a válás. Tudta, hogy szereted. - Komolyan? Ashley nem bírta tovább visszafojtani a zokogását. Letérdelt Miranda elé, és a húga ölébe hajtotta a fejét. Scarlet bólintott. - Tudta, Miranda. Erre akár meg is esküszöm. Miranda és Ashley együtt sírtak, a két fiú meg közrefogta őket. - A dr. Hayesszel együtt dolgozók mind tudták, hogy hol lakik? - tettem fel a kérdést. Minél tovább beszélgettek, annál jobban összezavarodtam. Kíváncsiskodó kérdésem mulattatta Scarletet. - Amikor röntgenasszisztensnek tanultam, takarítottam dr. Hayesnél. - Könnyes lett a szeme. - Nagyon jó volt hozzám. Rendesen bántak velem mindketten. - Mindketten?
212
Jamie McGuire
Red Hill
- Wes és Leah - mondta Scarlet. Ashley Coopernek dőlt, miközben szeretettel gondolt mindkettejükre. - Leah az apám barátnője volt. Nagyon édes teremtés volt. - Úgy van - bólintott Cooper. Ashley lassan megrázta a fejét. - El sem hiszem, hogy már nem él. Hogy egyikük sem él. - A testvérére pillantott. - Úgy gyűlölöm ezt! Szeretnék felébredni, és csak egy rossz álomnak tekinteni ezt az egészet! - Előre- hátra ingatta a felsőtestét, ahogy az újfajta valósággal küszködött, amellyel mindannyiunknak szembe kellett néznünk. - Nem akarom ezt. - Egyikünk sem akarja - csattant fel Miranda. Felsóhajtott, amikor rádöbbent, milyen kíméletlen volt. - Hosszú napunk volt. Bryce-szal a szobámban alszunk. Ashley és Coop a magukéban. Gondolom, apa szobájában aludtál eddig, Scarlet? Scarlet bólintott. - Igen, de most a kislány alszik ott. Majd én a kanapén töltöm az éjszakát. - Biztosan nem gond? Scarlet halványan elmosolyodott, aztán Joey-ra nézett. - A pincében is van egy kanapé, de lehet, hogy nem elég hosszú neked. Helyet is cserélhetünk, ha akarod. Joey megrázta a fejét. - Megfelel a pince. Ha kell, összetákolok egy fekhelyet. - Megmutatom az ágyneműs szekrényt - állt fel Scarlet, mire mindenki felállt, és Scarlet minden vidámság nélkül felnevetett. - Örülök, hogy mindenkinek sikerült elvergődnie ide - mondta, és elcsuklott a hangja. - Féltem, hogy csak én maradtam életben. Scarlet láthatóan tudott magára vigyázni, és cseppet sem volt törékeny virágszál, mégis az, ahogy a hangja megtört, felébresztette a vágyat bennem, hogy magamhoz húzzam, és megöleljem. Elment
213
Jamie McGuire
Red Hill
Joey-val, és ahogy távolodott, úgy akartam egyre kevésbé megvigasztalni. A fejemet csóválva szidtam magam. Még csak most ismertem meg és valószínűleg amúgy sincs senkire se szüksége, hogy jobban érezze magát, nem mintha ilyen időkben bármivel is javítani lehetne olyasvalakinek a lelkiállapotán, aki elszakadt a gyerekeitől. Bementem a doktor szobájába, és becsuktam magam mögött az üvegezett ajtót, aztán csendesen bebújtam Zoe mellé. Még miközben az elmúlt napok borzalmaira gondoltam, elöntött a melegség és megvigasztalt a tudat, hogy ez a legbiztosabb hely, ahol felnevelhetem a kislányomat. Legalábbis addig, míg nem fedezi fel valaki annak a betegségnek a gyógymódját, ami e fedél alatt mindenkitől oly sokat vett el. Jó volt tudni, hogy nem vagyunk egyedül, és még másokat is várunk; ez adott igazi vigaszt. Majd segítek Scarletnek, hogy ebbe a reménybe kapaszkodjon, gondoltam.
Miranda
A z elmúlt héten olyan sokszor képzeltem el, milyen lesz végre a saját ágyamban feküdni, érezni a falak nyújtotta biztonságot, amit apám háza jelentett, de még az ismerős takaró alatt és a párnán sem éreztem otthon magam. Nyomorult hontalannak éreztem magam, és féltem. Bryce mögöttem feküdt, hátulról hozzám simulva. Majdnem teljesen összegömbölyödtem, de Bryce így is gondoskodott róla, hogy a teste melege és a szerelme körül vegyen, mintha ezzel ki tudta volna rekeszteni a valóságot. - Nem emlékszem, mi volt az utolsó szavam hozzá, de nem hiszem, hogy kedvesség volt - suttogtam. - Izgatottan várt ide. Ha nem voltál kedves hozzá, nyilván nem
214
Jamie McGuire
Red Hill
vette észre. - Szerettem volna megölelni - szipogtam, és elfordítottam a fejemet, hogy a cipzáras, kapucnis felsőm ujja több könnyet itasson fel. - Úgy gondoltam, ha ideérünk, a ház azért lesz biztonságos, mert ő megvéd. Nem tudom, hol az anyám, az apám pedig meghalt. Leah is. Senkim sincs. Bryce felkönyökölt. - Itt van Ashley és én. A szavai meg kellett volna, hogy vigasztaljanak, de nem így történt. Ott feküdtem, míg az eső verni nem kezdte a tetőt, és Bryce szuszogása egyenletes és lassú nem lett. A villámok gyorsan váltakozó fényt és árnyékot vetítettek a falra, köztük az enyémet is, amikor hangtalanul az ajtóhoz osontam, és átmentem a nappaliba. Scarlet a kanapén aludt, a puskát a karjában tartotta, mintha egy gyereket ölelne. Mindig kedves volt hozzánk, a kislányai édes gyerekek voltak. Egyszer, amikor apa rám meg Ashley-re bízta a levágott ágak elégetését, Jenna és Halle is segítettek, és olyan remekül elszórakoztattak minket, hogy úgy tűnt, amint elkezdtük, már végeztünk is. A bejárati ajtóhoz settenkedtem, és elfordítottam az ajtógombot. - Én nem tenném - suttogta Scarlet a sötétben. Összerezzentem, aztán amikor a szívem már nem akart kiugrani a mellkasomból, a hintaszékbe ültem a kanapé mellé, amin Scarlet pihent. - Ügyes megoldás volt. Mármint a konzervek. Nekem nem jutott volna az eszembe. Scarlet nem emelte fel a fejét, és ha pár pillanattal korábban nem szólalt volna meg, azt hittem volna, hogy még alszik. Egy másodpercig villám vonta fénybe a szobát, és megláttam, hogy Scarlet orra hegyén egy könnycsepp ül. - Biztos ők is aggódnak miattad - mondtam. Jobban éreztem magam attól, hogy valaki mást próbáltam meg vigasztalni. Elterelte
215
Jamie McGuire
Red Hill
a figyelmemet arról, hogy gyakorlatilag árva lettem. - Valószínűleg - ült fel Scarlet -, azért nyugtalankodom, hogy a szabad ég alatt vannak ebben az időben. Aggódom, hogy Andrew megsérült, vagy megölték, és magukra maradtak. - Az aggódással nem segítesz rajtuk. - Tudom - válaszolta csendesen. - Nem lenne szabad kimenned. Éjszaka sokszor őrködtem az ablakból. Néha láttam cso- szogókat a földeken. Nem olyan gyorsak, és nem is okosak. Akkor kapnak el valakit, ha nem figyel. Vagy ha egy nagy csoportba kerül, mint például az országúton. - Shallotnál? Scarlet bólintott. - Ott töltöttünk pár napot. Shallotban. Mind az országúton voltak, de már bejöttek a városba. - Biztos? - Valaki nekirohant a benzinkútnak a kocsijával. Felrobbant. A hang visszavonzotta őket. Scarlet a szemöldökét ráncolta, aztán lehunyta a szemét. - Egy fehér Tahoe-val? - Tessék? - A benzinkútba rohanó autó. Egy fehér Tahoe volt? - Nem. Az exednek ilyen autója van? Scarlet kinyitotta a szemét, és nagyot sóhajtott. - Akkor hát vele vannak. Scarlet kis szünet után a térdére támaszkodott. - Remélem. Andrew ment értük az iskola elé. Mire eljöttem a munkahelyemről, és elszabadult a pokol, ők már Andersonban voltak. Vártam. Néztem, ahogy a tekintete a sötétséget kutatta. - Próbáltam eljutni hozzájuk - mondta, és elakadt a hangja. Belopakodtam a városba. Nem voltak otthon. A várost elözönlötték. Nem tudtam, mit tegyek - csuklott el a hangja, és remegő
216
Jamie McGuire
Red Hill
kezével eltakarta a száját. - Üzenetet hagytam, hogy jöjjenek ide. Nem tudom, ez volt-e a helyes döntés, hogy eljöttem onnan. Vajon magukra hagytam őket? - Láttalak - szólaltam meg. Scarlet felkapta a fejét, és a szemembe nézett. - Abban a dzsipben. Láttalak, amikor az országúton Fairview felé indultál. Hogy kerülted meg őket? - Kiket? - kérdezte Scarlet. - A fegyveres srácokat. A hídon. - Hát, igen - sütötte le a szemét Scarlet. - Kikerültem őket. - Szerencséd volt. Mi a felüljáró alá szorultunk. Mindenkire tüzet nyitottak. Scarlet fáradtan, halványan elmosolyodott. - Gondolom, nektek is szerencsétek volt. - Ki lőtt rád? - kérdezte egy mély hang. Amikor felpillantottam, Joey-t láttam a sötét konyhaajtóban. - Jesszusom! - fújt egyet Scarlet. - Halálra ijesztettél! - Férfiak, vagyis inkább fiatal srácok őrizték az Andersonba vezető hidat, és mindenkit lelőttek, aki megpróbált a városba bejutni - válaszoltam, és néztem, ahogy Joey letelepszik mellém a padlóra. - Még jó, hogy kifogyott a benzin. Éppen Andersonba mentünk. Dana apja ott lakott. - Kicsi a világ - hervadt le Scarlet mosolya. Joey felsóhajtott. - Most már még kisebb. Egy darabig csendben üldögéltünk, hallgattuk a mennydörgést, néztük a lefutó villámokat. Megnyíltak az ég csatornái, és eleredt az eső. Áztatta egy darabig a házat, aztán lassan továbbvonult Shallot, majd Fairview felé. Az élőhalottakra gondoltam: vajon észrevettéke a vihart? És a shalloti opálos szemű kisgyerekek, akik pár napja még megrémültek a mennydörgéstől és a villámlástól, most semmiről sem tudva bóklásztak az esőben, a szélben, mit sem
217
Jamie McGuire
Red Hill
sejtve a mellettük ballagó szörnyetegekről. - Dana szerette a vihart - mondta váratlanul Joey. - Biztos kiment volna, hogy az esőben táncoljon. - Dana a feleséged? - kérdezte Scarlet. - Úgy volt, hogy az lesz. - Elvesztetted - jegyezte meg inkább kijelentés, mint kérdés gyanánt Scarlet. - Néhányszor. Scarlet összevonta a szemöldökét. Megfordult a fejemben, hogy elmagyarázom, de nem az én történetem volt, hogy elmondjam. - Találkoztál apámmal? - kérdeztem. - Bent a kórházban - mesélte Scarlet. - Izgatottan várta a hétvégét, hogy jöttök hozzá. Másról sem beszélt. Megint könnyek csípték a szememet. - Rengeteg volt a munka, ezért nem nagyon tudtam vele beszélni. Inkább csak reggel. - Scarlet mintha elmerült volna a gondolataiban, aztán hirtelen felpillantott. - Joey? - Igen? - Azt mondtad, hogy a barátnődet Danának hívták? - Joey bólintott, és Scarlet megcsóválta a fejét. - Pénteken bent volt a kórházban? Joey bólintott. - Találkoztam vele! - mondta Scarlet. Elmosolyodott, és magára mutatott. - Én készítettem róla röntgenfelvételt! És Miranda apjával is találkozott! Scarlet mosolya nem illett a beszélgetésünkhöz, de én Joey reakcióját vártam. Eleinte csak kifejezéstelen arccal bámult viszsza Scarletre, aztán kicsit elmosolyodott. - Gyönyörű volt. Scarlet nyomatékosan bólintott. - Ó, istenem, de mennyire! És odavolt érted. Sokat segített neki, hogy ott voltál vele.
218
Jamie McGuire
Red Hill
Joey bólintott. Még a félhomályban is láttam, hogy könnyes lesz a szeme. Scarlet ásított egyet. - Hú, kész őrület, ahogy idekerültünk. - Elnyúlt a kanapén, és behajlított karjára fektette a fejét, mintha párna lenne. Joey-val mintegy végszóra felálltunk. Joey tett pár lépést a mosókonyha felé, aztán megállt, és megfordult. - Nem sokat szoktam aludni. Ha gondolod, lejöhetsz hozzám, hogy ne legyél egyedül. Tudtam, hogy nem szabadna. Scarletre pillantottam, és roszszallást vagy tanácsot vártam tőle, de már lehunyta a szemét. - Rendben - mondtam, és követtem Joey-t a pincébe. Sokszor jártam le-fel a lépcsőn, amióta apám megvette ezt a tanyát, de most más volt a helyzet. A vér az arcomba szökött, és minden lépéssel vörösebb lettem. Amikor leértünk a bet pince hatalmas terébe, Joey felemelte a karját. - Isten hozott a lakhelyemen. - A szó szoros értelmében véve ez az én lakhelyem - mosolyodtam el. Joey a padlóra ült, én a kanapéra. Jobbra-balra pillantottam, és derűsen arra gondoltam, hogy Scarlet nem tudta, elfér-e itt Joey. A lába combtól lefelé lelógott volna. Órákig beszélgettünk arról, hogy apámnak mennyi ideje volt meg a tanya, hogy Ashley-vel itt töltöttük a nyarakat, és micsoda ostoba helyzetekbe keveredtünk, mint például akkor, amikor Ashley elvesztette az egyik cipőjét, mert beleragadt a sárba, amikor éjnek idején kiszöktünk a házból, hogy Bryce-szal és a haverjaival találkozzunk, akik el akartak vinni minket a Diversion gáthoz Matt Painter hordós sörivó bulijára. Olyan jó volt nevetni és apróságokra emlékezni, amik akkoriban még semmit sem jelentettek. Most a jó emlékek a világot jelentették.
219
Jamie McGuire
Red Hill
Joey szeme kezdett kivörösödni, és le-lecsukódott, és én is kezdtem érezni a fáradtságot. Valami miatt mégis megálltam, és visszafordultam. - Joey? - Igen? - Miért tett olyan boldoggá, hogy Scarlet készítette el Danáról a röntgent? Nem volt akkor már nagyon beteg? Joey bólintott. - De igen, csakhogy. nem is tudom. Olyasvalakivel beszélni, aki ismerte Danát, amikor még élt, valóságossá teszi, érted? Könnyű megfeledkezni arról, hogy a régi életünk nem csak egy álom volt. Ez nem a valóság, nem így kellene élnünk, és nem ezek vagyunk. Azok, akik hét napja voltunk. azok vagyunk mi, és ez attól válik igazzá, hogy Scarlet emlékszik Danára. Megráztam a fejemet. Még mindig nem értettem. Joey vállat vont. - Jó érzés tudni, hogy más emlékezetében is él. Halványan elmosolyodtam, aztán a kapucnis felsőm zsebébe süllyesztettem a kezemet. - Jó éjt!
Nathan N"émi erőfeszítéssel, lassan kinyitottam a szememet, és egy percbe telt, hogy felidézzem, hol vagyok, és miért. Ezzel együtt eszembe jutott az is, hogy Zoénak mellettem kellene aludnia, majd azonnal rájöttem, hogy nem fekszik mellettem. Rémülten átmásztam az ágyon, és kirontottam a nappaliba az üvegajtón keresztül. Zoe az asztalfőn ült, cukrozott, teljes kiőrlésű falatkákat rágott, és lyukat beszélt Scarlet hasába. Scarlet a Zoe melletti széken ült, az asztalra könyökölve a tenyerébe támasztotta az állát, és figyelmesen hallgatta a lányom minden szavát. Zoe és Scarlet egyformán boldogok voltak abban a pillanatban, és elszorult a torkom, amikor megláttam őket. Zoe édes
220
Jamie McGuire
Red Hill
mosolya visszatért, Scarlet tűzvörös haja ragyogott a deszkák résein át beáradó reggeli napsütésben. Nem tudom, láttam-e ehhez foghatóan szépet. Amint megpillantott, Scarlet eltolta a székét az asztaltól, és kiment. Zoe bekapott egy falatot, én meg rákacsintottam, mielőtt kimentem Scarlethez a verandára. Az utat bámulta; valószínűleg a lányai után sóvárgott. - Halle, a lányom alig valamivel idősebb Zoénál - takarta el néhány ujjával a száját. Rózsaszín körömlakkja már majdnem lepattogzott, de az ujjai elegánsak maradtak. - És a másik hány éves? Két lányod van, nem? Scarlet meglepetten nézett rám. - A kép a falon. - Csak kettő - mondta Scarlet tartózkodó mosollyal. - Jenna tizenhárom. - Megértően felnevettem, mire Scarlet bólintott. - Nem semmi! - Elképzelni sem tudom. - Majd el fogod - mondta, és eltűnt a mosolya. - Úgy volt, hogy ha történik valami, itt találkozunk. Az apjuknál voltak, amikor. nem tudtam eljutni hozzájuk. - Tudják az utat? Scarlet bólintott. - Halle írt egy dalt. Mindenre szokott egyet írni. Azelőtt falra másztam tőle. Most megpróbálom felidézni őket, de nem megy. Az utolsó szavakat már suttogta. - Teljesen kiborultam attól, hogy Halle iskolai rajzaival és dísztárgyaival volt tele a terepjáróm. Emlékszem, hányszor hordtam le miatta. Most meg arra vágyom, bárcsak volna legalább egy. Az a fénykép az egyetlen, ami megmaradt belőlük. Kék szeme csillogott a könnyektől, és el kellett fojtanom a vágyat, hogy átöleljem. De mielőtt végiggondoltam volna, puha vörös haja már az állam alatt volt, a kezét összekulcsolta a
221
Jamie McGuire
Red Hill
derekamon. Egy pillanat volt, mire ráeszméltem, mi történt, de aztán a hajára fektettem az arcomat, és erősen magamhoz szorítottam. Halkan sírt a karomban, én meg türelmesen vártam, amíg a remegése csillapul. Ő engedett el először. Megtörölte a szemét. - Bocsáss meg. Gondolom, furcsállod, amit most csináltam. - Én már semmit sem furcsállok - válaszoltam féloldalas mosollyal. Felnevetett, talán először, amióta ez az egész elkezdődött. Olyan volt, mint a zene és a napsütés összegyúrva. - Igaz - mondta. A pillantása ismét a dombtetőre vándorolt, és egy darabig szótlanul várakoztunk, amíg Zoe be nem hívott. Magára hagytam Scarletet, amíg a lányomnak segítettem. Zoe egy óra múlva megrángatta a nadrágomat. - Egész nap kint marad? - kérdezte. - Nem tudom - válaszoltam. Scarlet nem mozdult. Úgy leste az utat, mintha arra számítana, hogy a lányai bármelyik pillanatban felbukkanhatnak. Scarlet pár perccel később nagy nehezen otthagyta a verandai őrhelyét, és bejött. Ellenőrizte, hogy a szögek jól tartanak-e, aztán rendezkedni és takarítani kezdett. Miranda és Bryce is előjöttek a szobájukból. Miranda szeme dagadt volt, látszott, hogy megint sírt. Bryce a kezét fogta, és mielőtt elengedte, hogy reggelit készítsen, még egyszer megszorította. - Be kéne osztanunk az ennivalót - vetette fel Joey. - Előbbutóbb biztos vissza kell mennünk Shallotba, utánpótlásért. - Egy darabig még nem - mondta Bryce, és kinyitotta a szekrényt. Tele volt. - És kamra is van. Jó nagy. - Mi a helyzet a vízzel? - Kút - válaszolta Ashley, aki Cooper nyomában jött ki a
222
Jamie McGuire
Red Hill
szobájukból. Sokkal szeretetteljesebben viselkedtek egymással, mint Bryce és Miranda. Újra meg újra megérintették egymást, mint amikor egy delfin felúszik a víz színére levegőt venni. - Milyen? - kérdezte Joey. - Fúrt kút - mosolygott Ashley. - Villannyal működik? - kérdezte Joey. - A pumpa igen - felelte Scarlet. - Miért? - Vajon meddig lesz még áram, és mi lesz a vízzel, ha már nem lesz? - kérdezte Joey tárgyilagosan. Mind összenéztünk. Osztoztam a többiek meglepettségében. Meg sem fordult a fejemben, hogy csak idő kérdése, hogy kikapcsolják az áramot. Ashley Joey-ra nézett. - Mit gondolsz, mennyi időnk van még hátra? - Attól függ, hogy a gépkezelőket és a közüzemeket figyelmeztették-e időben, intézkedjenek arról, hogy egy darabig működjön minden - vettem magamhoz a szót. - Majdnem biztos vagyok benne, hogy ezt a környéket egy vízerőmű látja el árammal, különben már régen lekapcsoltak volna minket. - Honnan tudod? - firtatta Miranda. - Ez a foglalkozásom - válaszoltam. - Vagyis ez volt. Ha a gépkezelőknek volt idejük elszigetelni a hálózat kulcsfontosságú részeit, hogy az összeköttetések számát csökkentsék, aztán pedig teljesen megszüntették az áramszolgáltatást a potenciális vízlevezetésre hajlamos területekre, akkor egy vízerőmű akár hetekig vagy hónapokig is könnyen működhet. Elméletben - ha normális esőzést veszünk alapul - korlátlan a fűtőanyag-ellátásuk. Gyakorlatilag egy nélkülözhetetlen alkatrész meghibásodása vagy elfáradása jöhet csak közbe. - Akkor hát fel kell készülnünk - vonta le a következtetést Joey. - Van ennivalónk, fegyvereink, de ezek mit sem számítanak, ha nincs vizünk.
223
Jamie McGuire
Red Hill
- Keressünk kannákat, és kezdjük feltölteni őket? - kérdezte Cooper. Joey bólintott. - Egy ideig kihúzhatjuk így, de végül valami hosszabb távra szóló megoldást kell találnunk. Valami vízszűrő berendezésre van szükségünk. Ashley leült az asztalhoz. - Meddig megy ez még? Nem kell állandóra készülnünk. vagy igen? Megjavítják majd. - Kik? - kérdezte Joey. - Hát a kormány - vágta rá Cooper. Joey megrázta a fejét. - Nem szabad hinnünk abban, hogy átmeneti dologról van szó. Most kell lépéseket tennünk, hogy. - Szeretném tudni, ki a franc halt meg, és hagyta rád a vezetést! - fojtotta bele Bryce a szót Joey-ba. - Bryce. - intette le Miranda. - Rendben - emeltem fel a kezemet. - Fáradtak és feszültek vagyunk. Biztosra veszem, hogy az éjszakai vihar miatt senki sem pihente ki magát. Igazad van, Bryce. Együtt kell működnünk, és ki kell dolgoznunk egy tervet. Úgy fest, Joey, hogy tudod, miről beszélsz. Kiképzést kaptál? - Most jött vissza Afganisztánból - kotyogott közbe Miranda. A közbeszólása tovább hergelte Bryce-t. Rendben - folytattam, hogy elkerüljek egy újabb jelenetet. - Kérlek, Joey, nézz körül, és gondold át, mit tudnál kitalálni. Valami víztároló medencét kell kialakítanunk, és be kell mennünk a városba egy mechanikusan működtethető vízszűrő berendezésért, pótszűrőkért, és ha sikerül rájuk találni, víztisztító tablettákért. - Túl magasra helyezzük a mércét - vélte Miranda. - Mindezt egy nagy kempingáruházban be lehet szerezni. A legközelebbi, ami eszembe jut, kétórányira van.
224
Jamie McGuire
Red Hill
- Régebben néztem a tévében a felkészítő műsorokat - mesélte Scarlet. - Egyszer mutatták, hogy valaki homokon szűrte át a vizet, aztán vásznat tett az aljára. A homok nagyon jó szűrőrendszer. És a telek végében faszén is van. Csak egy nagy hordóra vagy kancsóra van szükség, aztán durva és finom homokra, faszénre, és az edény száját vászonnal kell letakarni. Megfordítjuk az egészet, és lám! Kész a vízszűrő. mármint elméletben. - Remek kis elmélet - mosolyodtam el. Scarlet visszamosolygott rám. - Azért még elmélet - morogta Bryce. Joey Bryce-ra pillantott, az állkapcsa rángatózott kicsit, aztán biccentett, és az oldalajtón kiment. Miranda dühösen Bryce-ra meredt, aztán tovább készítette a müzlijét. Bryce felemelte a kezét. - Most meg mi van? Észrevettem, hogy Scarlet szótlanul visszavonult a verandára, és ugyanoda állt, ahova reggel is: az utat nézte rezzenetlenül. Férfipólót viselt, amiben elveszett, hozzá tengerészkék műtősnadrágot. - Tudom, miért van akkora rendetlenség a doktor hálójában ugrattam. - Átkutattad a doktor szekrényét. Scarlet végignézett sebtében összeválogatott öltözékén, aztán szórakozottan a füle mögé húzta egy hajtincsét, és a többit lesimította. - Csak ezt az egy pólót vettem el - vallotta be. - Nem kutattam át a szobáját. Úgy történt, hogy ki akartam ott is takarítani, muszáj is volt, miután már mindent végigtakarítottam, és nem volt mivel lefoglalnom magam, de aztán arra gondoltam, ez az ő szobája, és valamiért úgy kellett hagynom, ahogy volt. Talán a lányok miatt. - Az ő lányai miatt?
225
Jamie McGuire
Red Hill
Igenlően bólintott, aztán összevonta a szemöldökét, és később ébredtem rá, hogy a tisztázásra vonatkozó egyszerű kérdésem eszébe juttatta, kikre is vár. - El sem tudom képzelni, hogy Zoéra várok, s közben azon emésztem magam, rendben van-e, vagy egyáltalán idejön-e. Scarlet kurtán felnevetett. - Nem sokat segítesz! - De hinned kell abban, hogy idejönnek. Lehunyta a szemét, és egy könnycsepp gördült ki az egyik szemhéja alól. - Hiszek is. - Rám emelte a tekintetét. - Hidd el, nagyon is hiszek benne. Andrew csapnivaló férj volt, és őszintén szólva, apának sem első osztályú, de ami az együttérzés és a türelem tekintetében hiányzott belőle, azt eredményességgel és józan ésszel pótolta. Nagyon okos, érted? Gyors észjárású. Hamar feltalálja magát. Ha valaki el tudja idáig hozni a lányaimat, akkor az ő. - Biztos, hogy igazad van. Egy pillanatig a földet nézte, a reménykedő mosoly hol feltűnt az arcán, hol letörlődött, aztán megint az utat figyelte. Csendben álldogáltunk, együtt néztük a dombot, amíg Zoe be nem hívott. Kis műanyag lovakkal játszott, és Cooper büszke mosollyal állt mellette. - Ashley-é voltak - magyarázta. Bólintottam. - Nagyon kedves tőled. - Nagyon emlékeztet a kishúgomra - pillantott fel rám. - Ashley kisgyermekkori gondozás és nevelés szakon végzett, de a próbatanítást még nem kezdte el. még csak az alapoknál tart, de nagyszerűen megy neki. Lefogadom, hogy naponta tudna egy kicsit foglalkozni Zoéval. Ashley valahova menet elhaladt Cooper mellett, és felé nyújtotta a kezét. A fiú hátra sem nézett, csak hátranyújtotta a kezét, és
226
Jamie McGuire
Red Hill
ahogy Ashley elment, az ujjhegyeik súrolták egymást. Abban sem voltam biztos, hogy Cooper tudta, hogy Ashley közeledik. - Tudnék, persze - jegyezte meg Ashley, és az ebédlőn át kiment a hátsó előtérbe. A hálószobája valahol arra volt, így feltételeztem, hogy oda igyekszik. - Jót tesz majd neki. Fogalmad sincs, mennyire. Nem is tudom meghálálni. - Cooperhez beszéltem, de Ashley-nek szántam a szavaimat. Ha az ember az egyikhez beszélt, mintha a másiknak is mondta volna. Felkavaró volt elnézni, ahogy kommunikálnak egymással, ahogy egymás körül mozognak, mint egy idős házaspár, akik ötvenvalahány éve élnek együtt. Ha létezik reinkarnáció, gondoltam, ezek a gyerekek számtalan alkalommal találták már meg az egymáshoz vezető utat. Scarlet egy óra múlva jött be. Rámosolygott Zoéra. - Lovaid vannak? - kérdezte. Zoe két kézzel tartott fel egy-egy lovat. - Csak ezek. Scarlet bólintott, az arckifejezése cseppet sem volt leereszkedő. - Jobb, mint odakint az a bika, az egyszer biztos. - Butch? - kérdezte Cooper. - Nem rossz a természete, csak nem bírja a bezártságot az istállóban. Ugye, etetted? - Van bent széna és víz. De nyugtalanít, hogy esetleg idevonzza a csoszogókat. - Kiket? - nevetett Cooper. Scarlet rám pillantott, aztán vissza Cooperre. A kérdés készületlenül érte. - Csoszogókat. Képtelen vagyok zombiknak nevezni őket forgatta a szemét, amikor a szót kiejtette. - A zombikat Hollywood találta ki. Nem valóságosak. Azoknak odakint olyan név kell, ami igazi. - Igen, de mégis csoszogók? - fintorgott Cooper.
227
Jamie McGuire
Red Hill
- De hiszen csoszognak! - védekezett Scarlet. A beszélgetés odavonzotta a többieket is, és mind összegyűltek a nappaliban. - Én betegeknek vagy fertőzötteknek hívom őket - mondtam. - Azok - szólalt meg Ashley. Mindenki felé fordította a fejét. Ashley vállat vont. - Én ennek hívom őket. Azok. - Harapósak - dobta be Joey. - Ez tetszik - mondta Miranda. - Nekem meg a csoszogók tetszik. Mert csoszognak bizonygatta Scarlet. Joey komoran felnevetett. - És harapnak is. Scarlet a homlokát ráncolta, de mindenki mást mulattatott a beszélgetés. - Szerintem teheneknek kéne hívni őket - mondta Zoe, aki még mindig a lovakkal játszott. - Olyan hangot adnak ki. Felnevettem. - Nyögnek. - Hm. - törte a fejét erősen Zoe. - És ha hatottnak hívnánk őket? Az rímel a halottra. Ott egy hatott! Bújjatok el! Fuss, Cooper! Lődd le a hatottat, Scarlet! - Arcokat vágott aszerint, hogy melyik jelenetet játszotta el, amiben kórusban kiálthattuk, hogy hatott. Mindenki mosolygott, csak Scarlet nem. - Miért én? Miért nekem kell lelőnöm a hatottat? - kérdezte. - Mert te célzol a legjobban - válaszolta Zoe. - Szeretlek - mondta Scarlet, de csak a szemében ült mosoly. - Én is - erősítette meg Zoe. Scarlet karja felemelkedett, aztán lehullott. - Rendben, legyen hatott. Ellenvélemények? Mind a fejünket ráztuk. - Ügyes választás, Zoe - dicsérte meg Cooper. Zoe arcán felragyogott egy széles mosoly, amit már évek óta
228
Jamie McGuire
Red Hill
nem láttam, és abban a pillanatban könnyű volt hinni abban, hogy minden rendben lesz.
Nathan
A z Ashley-vel tartott órák előtt és után Zoe sok időt töltött a verandán. Nem tudom, miért, de talán Scarletet követte. Amikor megkérdezték, mit csinál, nemigen adott magyarázatot. - Várok - válaszolta ilyenkor. Hol az ölébe ejtett kezén az ujjait nézegette, hol a dombon túli tájat vizsgálta összehúzott szemmel. Régen megtanultam, hogy ne kérdezgessem, mire vár. Úgysem árulta el. Aggódtam, hogy az anyja hiányzik neki,de ha nem Aubrey volt az, akire vagy amire várt, akkor nem akartam felzaklatni azzal, hogy felhívom rá a figyelmét. Nyugtalanított, hogy a biztonság nem minden a lányom számára. Igaz viszont, hogy boldognak látszott, és több mint egy hete nem volt rohama: az is lehet, hogy annyira hozzászoktam a miatta való aggódáshoz, hogy már mindenfélét beképzeltem magamnak. - Zoe? - szólítottam meg, amikor kimentem hozzá a verandára. Már majdnem fél órája ült kint csendben, és Ashley az asztalnál várt rá. - Miss Ashley szorzást gyakorló tanulókártyákat készített neked, hogy kipróbáld. - Nem nagyon szeretem a matematikát - húzódozott Zoe. Elmosolyodtam. - Én sem, de néha olyasmit is csinálnunk kell, ami nem mulatság. Elgondolkodó arcot vágott. - Nem is kevésszer. - Némelyik napon többet, mint máskor. Mehetünk? Zoe megrázta a fejét. Ez váratlanul ért. Eddig még sosem mondott kereken nemet, ha kértem tőle valamit. Nem tudtam, hogyan reagáljak.
229
Jamie McGuire
Red Hill
- Miért nem? Az útra mutatott. Megfordultam, és egy férfit meg egy lányt láttam; akkor bukkantak ki a dombtetőn. Először megriadtam, de aztán rájöttem, hogy nem betegek. - Ők talán Scarlet családja? - faggatott Zoe. - Nem. Úgy értem, nem emlékeztetnek rájuk. - A férfi nagyon magas volt és szikár testalkatú, kopaszodó feje búbja jól látszott a reggeli napsütésben, és kétségkívül le is égett. A karja lehetetlenül hosszú volt, és minél közelebb értek, annál hosz- szabbnak látszott. - Scarlet! - kiabáltam, és amint kiejtettem a nevét, legszívesebben pofon vágtam volna magam. És az is történt, amitől féltem: futva jelent meg az ajtóban, a reménykedéstől és a várakozásteljes izgalomtól máris kapkodta a levegőt. - Megjöttek? - kérdezte, amikor a páros futni kezdett a tanya felé. - Jaj, istenem! Nem, ne haragudj - szabadkoztam, és idiótának éreztem magam. Scarlet le nem vette a szemét a párosról, és hangosan nyelt egy nagyot, amikor közelebb értek. A teste megfeszült, és úgy hajolt előre, mintha a szíve ki akarna robbanni a mellkasából. Megfogtam a kezét. Nem tudtam, mi mást tehetnék érte. - Jó napot - köszönt a férfi, aki lazán fogta a lány kezét. A férfi fejét, száját és orrát rettenetesen megégette a nap, a szeme beesett, az arccsontjai erősen kiugrottak. A lányt nem viselték meg annyira az elemek és az éhezés, mint a férfit, de nem emelte fel a tekintetét a földről. Bár a kezüknél fogva összekapcsolódtak, a lány nem állt szorosan a férfi mellé. - Kevin vagyok, ő a lányom, Elleny - mutatkozott be a férfi mosolyogva, és nehezen kapkodta a levegőt. - Szia, Elleny - köszöntötte a lányt Scarlet. Anyáskodó szavai könnyedén, természetesen csengtek a szájából. Amikor Elleny meg sem rezzent, Kevin vállat vont. - Sok mindenen ment keresztül.
230
Jamie McGuire
Red Hill
Scarlet fél térdre ereszkedett a lány előtt. - Hány éves vagy, Elleny? - Tizennégy - válaszolt helyette Kevin. - Ez a maga háza? Scarlet Kevinre pillantott, aztán rám. A férfi kicsit furcsán viselkedett, de Scarlettel biztosan tudtuk, hogy sosem küldenénk el egy gyereket. - Többé-kevésbé. Odabent van étel és víz - mutatott Scarlet az ajtóra. - De a fegyvert kint kell hagynia - pillantott a piszkavasra, amit Kevin a jobb kezében tartott. Kevin gondolkodás nélkül letette a piszkavasat, és magával húzta Ellenyt. Scarlet mindent megmutatott nekik a konyhában, én meg leültettem Zoét Ashley mellé. - Kik ezek? - súgta oda Ashley. - Túlélők - súgtam vissza. - Apa és lánya. Ashley grimaszt vágott. Tudtam, mire gondol. Kevin olyan volt, mint egy csontváz, Elleny meg majdnem dundi, a babahájtól gömbölyű volt az orcája, amitől tizennégy événél fiatalabb- nak látszott. Zöld szeme volt és gesztenyebarna haja, Kevinnek viszont átható kék szeme. A lány pufók arca élesen elütött az apa csontos arcától és hegyes orrától. - Zoe sem hasonlít rám. - Dehogynem - mosolygott le Ashley a lányomra, aki viszszamosolygott rá. Ashley és Zoe az órarend szerint haladtak, és egy fél órát olvastak, aztán Ashley egy régi kirakós játékán kirakták az Egyesült Államok mind az ötven államát, Amint végeztek, Zoe ismét kiment a verandára. - Mi a véleményed? - kérdeztem Scarletet, aki a hűtőt takarította, és kidobálta az el nem fogyasztott ételeket. - Hogy istenverte pazarlás. - Kevinről.
231
Jamie McGuire
Red Hill
- Azt mondtam, hogy a doktor ágyában alhatnak, amíg átgondoljuk a beosztást. Nem mondta, hogy maradnak-e, vagy továbbmennek. Gondoltam, egyelőre lent alhatnátok Zoéval. Nem akartam, hogy az élelmiszerek és a fegyverek közelében legyenek. Hacsak úgy nem véled, hogy ez felzaklatná Zoét? - Nem, nem. Majd elmagyarázom neki. Bőven lesz ideje ráhangolódni. - Benéztem a nappaliba, és megláttam, hogy Elleny egyedül ül a kanapén. Visszaindultam a verandára, hogy nekifogjak Zoe felkészítésének a költözésre, és láttam, hogy Kevin szorosan a lányom mellett ül a legfelső fokon. A kezével kicsit Zoe mögött támaszkodott a verandán. - Zoe! - nyitottam ki gyorsan az ajtót. - Szeretném, ha bejönnél. Beszélnünk kell. Kevin azonnal elhúzta a kezét, de az arckifejezése nyugodt és fesztelen maradt. - Aranyos kislányod van. Bólintottam, aztán tartottam az ajtót, hogy Zoe bejöhessen. Ashley ajtajához mentünk, és bekopogtam. Ashley ajtót nyitott, és beengedett minket, bár láttam rajta, hogy meglepődött. - Zoe - térdeltem le a lányom elé. - Először is még nem ismerjük Kevint, így amíg nem nevezem másnak, ki ő? - Idegen - vágta rá magabiztosan Zoe. - És mi a szabály az idegenekkel kapcsolatban? - Nem beszélünk idegenekkel. Bólintottam. - Ügyes vagy. - Elmondtam a szabályt Kevinnek, de azt mondta, rendes ember, és téged is ismer, így ő nem idegen. Ettől felfordult a gyomrom, bár úgy okoskodtam, hogy Ke- vinnek is van egy lánya, és talán csak jól ért a gyerekek nyelvén. - Más dolog megismerkedni valakivel és más, ha jól ismerjük. Amíg nem mondom, hogy minden rendben, nem akarom, hogy
232
Jamie McGuire
Red Hill
kettesben maradj Kevinnel, megegyeztünk? - Meg - mondta Zoe. Ashley és Cooper némán kommunikálva álltak mellettünk. Komoly beszélgetésünk egy-egy pontján összenéztek, de egyszer sem szólaltak meg, ám ettől függetlenül párbeszéd folyt közöttük. - Más. Meg kell beszélnünk, hogy Kevinnek és Ellenynek aludnia kell valahol, így átadjuk a szobánkat, és leköltözünk a pincébe. Zoe kelletlen képet vágott, de felkészülten fogadtam. - Tetszik a szobánk - mondta Zoe. - Nekem is. Csak kis időre szól, aztán visszakapjuk. Zoe a homlokát ráncolta. Ashley letérdelt mellénk. - Mit szólnál, Zoe, ha segítenék levinni a dolgaidat a pincébe, és kedved szerint együtt feldíszítenénk? Zoe elmorfondírozott ezen, aztán bólintott. Továbbra sem örült a költözésnek, de komoly sikerként könyveltem el, hogy máris beleegyezett, méghozzá heves tiltakozás nélkül. Nem rejtettem véka alá az Ashley iránti elismerésemet, így amikor felálltunk, fél kézzel magamhoz húztam, és a fejemet a hajára fektetve az oldalamhoz húztam. Ashley segített Zoénak összeszedni a holmiját, Cooperrel meg átmentünk a nappaliba, ahol Kevin és Elleny egy szendvicset ettek. - Csinálj másikat - biztattam Kevint, aki hihetetlenül sovány volt. Nem értettem, miért nem készít magának külön. Talán azt gondolta, kinézzük őket, ha egyszerre túl sokat esznek. - Mindenen megosztozunk, igaz? - paskolta meg szeretetteljesen Elleny combját. Elleny nem válaszolt, meg sem rezdült. Ült Kevin mellett, és a falatot rágta, amit Kevin neki adott. Arra gondoltam, hogy talán elvesztette az édesanyját, vagy valaki mást, azért zárkózott magába. Amióta megérkeztek, Scarlet is megpróbált beszédbe elegyedni vele, de Elleny a saját világában maradt, és mindent és mindenkit kizárt
233
Jamie McGuire
Red Hill
belőle. Mégis valahol meg tudtam érteni. Azt viszont nem, ahogy Kevin átsiklott a viselkedése felett. Elleny vacsora közben sem szólt, bár többet evett, mint korábban, ráadásul a saját tányérjából. Lassan rágott, mintha minden falatot ki akart volna élvezni. Nem beszélgettünk semmiről, amiről általában szoktunk. Anélkül, hogy összebeszéltünk volna, tudtuk, hogyan kell óvni a házunkat, a titkainkat, a családunkat az idegenektől. Még egy hajléktalannak tűnő férfitól és a furcsa kislányától is. Kevin készült el előbb. - Hú, de fáradt vagyok! Mikor szoktatok errefelé ágyba bújni? - Attól függ - mondta Scarlet. - De nem kell minket megvárnotok. Kevin Ellenyre tette a kezét. - Lefekszünk? Elleny evett még egy falatot. Kevin megpaskolta a kezét. - No, gyere már - nógatta. - Eleget ettél. Ideje aludnunk. A kislány a szájához emelt egy kanál rizst. - Még nagyon éhes vagyok. - Alig hallhatóan lehelte a választ. Kevin bosszús lett. - Nem is vagy olyan éhes! Én viszont fáradt vagyok. Feküdjünk le. Scarlet rákönyökölt az asztalra. - Tudom, hogy nem ismersz minket, de Nathan meg én is szülők vagyunk. Vigyázunk, hogy Ellenynek ne essen baja. Amint végzett, beküldjük a szobátokba. Kevint egy pillanatra cserbenhagyta a nyugalma. - Megvárom. - Elleny ismét lassan evett egy falatot, és valamennyien igyekeztünk kivonni magunkat az egyre kínosabb helyzet hatása alól. Tíz perc elteltével Kevin felállt, és a karjánál fogva felhúzta Ellenyt.
234
Jamie McGuire
Red Hill
- Most már eleget ettél. Mehetünk. Elleny kelletlenül, de vele tartott. - Én. még. - mondta, de Kevin belefojtotta a szót, mielőtt befejezhette volna. Bementek a hálóba. Kevin becsukta az üvegajtót, mi meg felálltunk, hogy leszedjük az asztalt vacsora után. - Furcsa volt - összegezte a csapot kinyitva Joey. Ebben mind egyetértettünk. Igyekeztünk a szokásos módon folytatni az életünket, különös vendégeink ellenére is. Scarlet úgy súrolta el a tányérokat meg a lábasokat, mintha a munkával az idegesség miatt felgyülemlett energiáját akarná levezetni. Egyszer az egyik éppen elmosogatott edény nekicsapódott a többinek. Ökölbe szorított kezeivel letámaszkodott a pultra, mély levegőt vett, aztán újrakezdte a munkát. Lassabban, ha lehet - kérte Joey, aki öblített és törölgetett. - Nem bírom a tempót. - Bocs - mentegetőzött Scarlet, aki még mindig elfojtott dühvel súrolt. - Mi a gond? - mentem oda mögé. Az állam valamivel a válla fölött volt, de nem tiltakozott. - Nem tudom. - Dehogynem. - Valami nem stimmel. - Egyetértek. Lekísértem Zoét, és hátrahajtottam a takarót, míg levetkőzött, és pizsamát húzott. Ágyba bújt, én meg betakargattam. - Dúdolj, papa. Féloldalasan elmosolyodtam. A pokolra szállásunk óta nem dúdoltam Zoénak. Részben azért, mert feszültséggel terhes, zsúfolt napjaink voltak, és emiatt Zoe általában azonnal elaludt. Részben azért, mert akkor sem tudtam volna egy dallamot eldúdolni, ha az életem múlt volna rajta. Soha nem dúdoltam felismerhető dalt, csak
235
Jamie McGuire
Red Hill
le-fel hullámzott a hangom, és ez valamiért úgy megnyugtatta Zoét, hogy elaludt. Zümmögni kezdtem, és Zoe lehunyta a szemét. Nem is tudom, miért hívtam úgy magamban ezt az időszakot, hogy pokolra szállás. Ennek is megvoltak a jó oldalai. Reggeltől estig a lányommal lehettem, nem kellett a munkám vagy a számlák kifizetése miatt szoronganom, és megismerkedtem Scarlettel. Igaz, a tanya határán túl ijesztő dolgok voltak, de sokkal, sokkal rosszabb is lehetett volna. Néha kiten jó vásárnak tekintettem, ami történt. Zoe egyenletesen kezdett szuszogni. Lehajoltam, hogy puszit nyomjak a kis gomborrára, aztán felkapaszkodtam a lépcsőn. Joey odafent ült a mosógépen. - Scarlet ágyat vetett nekem a nappali padlóján. Feszélyezett volna, ha veletek alszom a pincében. - Rendben - ráztam meg egyszer a kezét. - Bocs, haver. - Semmi gond. - Leugrott a mosógépről, és kijött velem a nappaliba. A padlóra huzatot és párnát terítettek, Scarlet pedig kint ült a verandán. Joey betelepedett a lábtartós, dönthető fotelbe. Összefontam a karomat. - Szeretnék kimenni hozzá, de úgy érzem, túlságosan rátelepszem. Ilyenkor szeret magában Joey elmosolyodott. - Szerintem meg azt szereti, ha kint vagy vele. Lehet, hogy többek között ez adja neki az erőt, hogy folytassa. - Nem - ráztam a fejemet. - Azért megy ki oda, mert tudja, hogy nemsokára felbukkannak azon a dombtetőn. - Tényleg így gondolod, cimbora? Nem is tudom. Elég sok idő telt el. - Nekem meg Coopernek egy egész napba telt Shallotból idejutni, pedig mi rendesen nyomtuk. Nem sima a terep. Patakok, sziklák, elhagyott épületek, régi mezőgazdasági gépek. és zombik. - Ugyan! - ugratott, és elutasítóan legyintett. - Úgy mondod,
236
Jamie McGuire
Red Hill
mintha nehéz lenne. Scarlet lépett be. Sápadt volt, a szeme könnyes, bár nem látszott szomorúnak. Elállt a szavam az arckifejezésétől, és rögtön arra gondoltam, hogy valami történt a lányokkal. Még a töredékét sem töltötte kint annak az időnek, amit szokott. - Mi történt? - kérdeztem halkan, és egy lépést tettem felé. Nem akartam a doki szobájában levő apát s lányát megijeszteni. Scarlet a fogát csikorgatta, és legördült egy könnycsepp az arcán. - Megölöm azt a rohadt szemétládát! Gyors léptekkel átment a szobán, felkapta a puskáját, és mielőtt megállíthattam volna, berontott az üvegajtón. Utánakiabáltam, hogy álljon meg, de abban a pillanatban megláttam, hogy a fegyvert Kevin tarkójának szegezi. Kevin abszolút illetlen helyzetben, ing nélkül hajolt Elleny fölé. Elleny halkan sírdogált. Még így is egy percbe telt, hogy felfogjam, mi zajlik, mintha az agyam nem hitt volna annak, amit a szemem látott. Kelj fel! - üvöltött rá Scarlet. - Kifelé a nappaliba! MOST! - A hangja elcsuklott, amikor az utolsó szót ordította. Kevin csupasz, csontos hátát lehetett csak látni a lepedő fölött, ahogy mozdulatlanná dermedt a kamaszlány fölött. Joey lépett mögém. - Mi a franc? Földbe gyökerezett lábbal álltam, ahogy Kevin feltartott kézzel kiugrott az ágyból. Meztelen volt. Abban a pillanatban felfordult a gyomrom, s attól féltem, ott helyben viszontlátom a vacsorámat. Kevin feltartott kézzel átrohant a nappaliba, Scarlet pedig követte. A puskával megcélozta a mellkasát. - Egy szörnyeteg vagy! Rosszabb, mint azok odakint. Hordd el magad, hogy ne kelljen kipucolnom a véredet a szőnyegből fröcsögött Scarlet. - Csak nem.? - kérdezte Joey, és előbb Kevinre, aztán a
237
Jamie McGuire
Red Hill
hálószobaajtóra pillantott. Miranda, Bryce, Cooper és Ashley sereglettek be a nappaliba; a zaj és a nappaliban zajló események megdöbbentették őket. - Hűha, mi az ördög folyik itt? - kérdezte Bryce. - Ne akard tudni - válaszolta Joey. - Lődd le, Scarlet. - Elmegyek! - fogadkozott feltartott kézzel Kevin. - De mennyire! Kevin Scarleten túl a hálószobaajtóra pillantott. - De nem megyek el a lányom nélkül. - Dehogynem mész, a rohadt életbe! - háborodott fel Joey. Nagyobb biztonságban van velünk, mint veled. - Na, ne már, legalább a ruhámat hadd vegyem fel! - siránkozott Kevin. - Hüp-hüp, te perverz rohadék! - hitetlenkedett Scarlet. Felhúzta a kakast, és a puskacsövet Kevin hasába nyomta, aztán háttal kitolta az ajtón a házból. Nézte egy pillanatig, aztán sarkon fordult, és bement a hálóba. - Figyeld, hova megy - vetette oda Joey-nak. Joey őrt állt az ajtóban. Scarlet az ágy végéhez ment. - Az az ember az apád, Elleny? Elleny, akit csak az állig felhúzott lepedő takart, megrázta a fejét. Scarlet bólintott. - Én is így gondoltam. Mindjárt jövök. - Scarlet! - figyelmeztettem. Eleresztette a füle mellett, és mielőtt kiment a házból, még megállt Joey mellett. - Dél felé indult - jelentette Joey. Scarlet kinyitotta az ajtót, mi pedig összenéztünk. Nem tudtuk, mit kellene tennünk. - Talán. menjek utána? - vetettem fel Bryce-ra és Joey-ra nézve. Még a szavak megformálása is nehezemre esett. Délről sikoltás visszhangzott, amit egyetlen lövés követett. A hang hallatán összerezzentünk. Néhány másodpercre rá újabb lövés
238
Jamie McGuire
Red Hill
dörrent. Kiszaladtam az ajtón, a nyomomban a többiek. Amikor Scarlet megjelent, megtorpantunk. Megállt, a fegyver csövét leeresztette. - Megölted? - kérdezte idegességtől elvékonyodó Ashley. Scarletnek a szeme sem rebbent. - Nem hagyhattam, hogy szabadon távozzon, amikor odakint vannak a lányaim. - Erőteljes léptekkel elment mellettünk, és bevágta maga mögött az ajtót. Némi döbbent hallgatás után bementünk utána. Scarlet a hálóban volt, és Ellenyvel beszélgetett, akinek a sírdogálása jajveszékelésbe fordult. - Mit tegyünk? - kérdezte Miranda. - Úgy fest, már rendeződött a dolog - mondta Bryce. Megrángatta Miranda kezét, aztán visszamentek a szobájukba. Cooper és Ashley követték a példájukat, bár Ashley még mindig feldúlt volt, és kérdezősködött. Joey-val kettesben maradtunk a nappaliban, és hallgattuk, ahogy Scarlet nyugodtan beszélget Ellenyvel a hálóban. Scarlet egy óra múlva jött elő. - Elaludt - mondta. - Ez. Még életemben nem láttam ilyet, és ti? - csóválta a fejét Joey. - Nem - válaszoltam, de már az felzaklatott, hogy egyáltalán meg kellett kérdeznie. - Mindegyiknek ugyanúgy kellene végeznie - támasztotta le a fegyvert Scarlet az ajtó mellé, aztán elnyúlt a kanapén, a vetett ágy tetején. - Aludjunk. Ma este már nem temethetjük el, így holnap lesz vele munkánk. - Kétszer lőttél - jegyeztem meg. - Gondoskodtál róla, hogy ne jöjjön vissza? Scarlet bólintott.
239
Jamie McGuire
Red Hill
- De előbb tökön lőttem. Joey elégedetten ingatta a fejét. - Szemétláda. Hogy csinálta? A felfordulásban elragadta? Scarlet mély levegőt vett. - A szülei meghaltak. A férfi az utcájuk végén lakott. Elleny még azután is, hogy. úgy gondolta, nincs más választása. De most már biztonságban van. Rendbe fog jönni. Letérdeltem mellé. - Ritka az ilyesmi, ugye, tisztában vagy vele? Andrew Jennával és Halle-vel van, és nem érheti őket bántódás. Scarlet bólintott. Most egy kicsit mindenki nagyobb biztonságban van.
Miranda
Elleny úgy követte Scarletet, mint egy rémült kisgyerek, még aztán is, hogy eltemették Kevint. Még napokig kábultak voltunk. Nem tudtam eldönteni, az döbbentett-e meg jobban, amit Kevin tett, és amin rajtakapták, vagy hogy Scarlet megölte. A ház utána már nem volt a régi, és nem tudtam, hogy az új, félszeg lakó miatte, vagy, mert rá kellett eszmélnünk, hogy nem csak a hatottaktól kell félnünk. Ellenyt nem lehetett jobban megismerni, mert szinte rátapadt Scarletre, és távol tartotta magát mindenki mástól. Én egyébként sem tudtam, hogy beszélgessek vele. Sosem ismertem senkit, aki ilyesmin esett át. Nem akartam valamibe beletenyerelni, ezért inkább nem mondtam semmit. Nathan és Zoe visszaköltöztek a homlokzati hálóba, de Scarlet leköltözött a pincébe Ellenyvel. Joey a kanapén aludt, így nekem is könnyebb volt éjszakánként fent maradnom és beszélgetnem vele, és abba a hitbe ringathattam magam, hogy csak barátok vagyunk,
240
Jamie McGuire
Red Hill
akik eldumálgatnak, ahelyett, hogy - nem barátokként - a pincébe osonok le hozzá. A nem barátszó helyett azt a másikat ki sem tudtam mondani, annyira rossz érzést ébresztett bennem. Bármi is volt, nem tagadhattam, hogy szeretek Joey közelében lenni. A”szeretek”-nél talán még többről is szó volt. A lopott pillanatokat sem bántam, amikor senki sem látta. Bryce őrült dühös lett már attól is, ha meglátta, hogy semmiségekről fecsegünk, ezért aztán beértem azzal, ami adódott, mert ha túl sokáig nem lehettünk kettesben, úgy éreztem,mindjárt megfulladok. Ezzel egyébként mások is így voltak. Túléltünk, de minden nappal egyre kevésbé tűnt életnek az élet. Scarlet minden reggel és este kiállt a verandára, amit apám épített, és várta, hogy a lányai felbukkanjanak a vörös dombtetején. Nathan is együtt várt vele, és azt bizonygatta neki, hogy meg fognak érkezni. Ashley tanárnősdit játszott. A srácok a ház körüli munkákkal foglalták le magukat, felváltva járőröztek a ház környékén. Joey-val szándékosan nem vettünk tudomást egymásról, de amit eleinte biztos menedéknek hittünk, egyre inkább börtönnek tűnt számunkra. Nathant azonban ez mintha nem nyomasztotta volna annyira, mint minket. Scarlettel órákat beszélgettek. Egyszer elsétáltam az ajtó mellett, és láttam, hogy egymás kezét fogják a verandán, ahol együtt várakoztak. Később igyekeztek kihasználni a lopott pillanatokat, hogy kettesben legyenek, titkokat osztottak meg egymással, suttogva tréfálkoztak, bár a vicceket csak ők találták mulatságosnak. Joey-val egyik este későig fent voltunk, és a sötét nappaliban beszélgettünk, és összerezzentünk, amikor nyílt az üvegajtó, és felbukkant Scarlet. - Sziasztok - köszönt olyan arccal, mint akit rajtakaptak. - Csak beszélgettünk. Vállat vontam, ahogy Joey is. - Mi is - mondtam.
241
Jamie McGuire
Red Hill
Scarlet bólintott, majd lement a pincébe Ellenyhez. Joey rám nézett. Alig tudtam kivenni a gyér megvilágításban, hogy felvonja a szemöldökét. - Szerinted.? - Nem. Zoe is bent van. - Na és? - Nem - ráztam meg a fejemet Zoe miatt is felháborodva. Emlékszem, hogy egyszer rányitottam az ajtót a szüleimre. Egy életre nyomot hagyott bennem. - Az én szüleim négyéves koromban mentek szét - mondta Joey. - Nem emlékszem, milyen az, amikor mindkét szülővel együtt élsz. - Anyád nem járt senkivel? - Egyszer-kétszer próbálkozott. De elég ügyesen elriasztottam a pasikat. Utálatos kis szarzsák voltam. - Elhiszem - mosolyodtam el.
Nathan
Nem akartam folyton párhuzamokat vonni, de Aubrey volt az
első az életemben, akit szerettem. Ezért aztán felmerült bennem a kérdés most, hogy ilyen érzéseket tápláltam Scarlet iránt, hogy máshogy szeretem-e, mint Aubrey-t, vagy esetleg sosem szerettem igazán a feleségemet. Az életem csalódással terhes napok sora volt, és az idő múlását úgy mértem, hogy mennyi időt tölthettem Scarlettel, és mennyi idő múlt el két közös pillanat között. Üldögéltünk a verandán, együtt vártunk, ő a lányairól mesélt, hogy milyen mulatságos, eszes és tehetséges gyerekek, és milyen volt világra hozni őket. Említette a házasságát is, és azt, hogy ő döntött úgy, hogy elhagyja a férjét. Már addig is a legerősebb, legbátrabb nőnek gondoltam, akivel csak összehozott a sors, de amikor azt hallottam, hogy a döntése nyomán mennyire magára maradt, és senki sem állt mellette, már-
242
Jamie McGuire
Red Hill
már tiszteletteljes áhítattal néztem fel rá. Minden este fokozatosan összeszedtem a bátorságomat, hogy végre megérintsem. Néha egy oldalba bökéssel vagy a lábára adott játékos legyintéssel ütöttem el a dolgot, és Scarlet nem bánta, hogy ennél nem mentem tovább. Gyerekes dolog, de megfélemlített. és elvette az eszemet a szépsége. Nehezen álltam meg, hogy ne bámuljam, és örültem az este beköszöntével támadt félhomálynak, hogy a sötétségre hivatkozva mereven nézhettem a száját, míg beszélt. Furcsa volt. ez a boldogság, amire rátaláltam ezekben a sötét időkben. De most, hogy Zoe elégedetten élt az új otthonunkban, a kialakított házirendünk szerint, és hogy ráleltem Scarletre, az egyetlen, ami bántott, hogy milyen lehetett volna az élet, ha a halál nem keríti hatalmába a világot. Mit számított, hogy rám mosolygott a jó szerencse, amikor annyian mindenüket elvesztették? Ültem a legfelső lépcsőfokon, Scarlet mellett, és könnyen megfeledkeztem a lidércnyomásról, ami a dombon túl tanyázott, és arról, hogy nem azért van odakint, hogy csak velem legyen, hanem mert valahogy el akarta ütni az időt, míg a gyerekeire várt, az egyetlenekre, akiket igazán szeretett. - Még mindig izzadok - jegyezte meg. Elengedte a kezemet, hogy a pólója gallérját felhúzza a homlokához. - Most tombol igazán a nyár. A kabócák és a tücskök folytatták a zenélést, ahol a madarak abbahagyták. - Idén is nagy meleg lesz. - Harminc fölött. Már megint. Nagy valószínűséggel. Odanyúlt, és összefonta az ujjainkat. A számhoz emeltem a kezét. Elviselhetetlenül vágytam rá, hogy az ölembe vonjam, és végigsimogassam minden porciká- ját. Ostoba, de nagyon is valóságos vágy volt. Olyasmi, amit Aubreyval kapcsolatban sosem éreztem.
243
Jamie McGuire
Red Hill
- Volt kapcsolatod? Azelőtt? - Ezt az általános kifejezést használtuk mindenre, ami megelőzte a járvány kitörésének első napját. Scarlet megrázta a fejét. - Nem. Élveztem, hogy szingli vagyok. - Ó! Nevetett, és megszorította a kezemet. - Lehet, hogy csak nem ismertem a megfelelő embert! Még. - Lehet, hogy nem - vigyorogtam, mint a bolond. - Valószínűleg azért, mert a megfelelő személy még nős volt. Egy pillanatra elkomorultam, de aztán kisimítottam a homlokomat, mielőtt észrevette volna. A szó legszorosabb értelmében nem voltam egyedülálló, és elfogott a szorongás, hogy Scarlet emiatt kevesebbre becsül majd. - És ez zavar? Scarlet egy pillanatra elgondolkozott, aztán megrázta a fejét. - A világ most teljesen megváltozott. A feleséged hagyott egy üzenetet, amiben azt mondta, vége a házasságotoknak. Szerintem a mostani időkben ez felér egy válással. De azért Zoe miatt aggódom, te nem? Ezért külön szerettem. - Még semmit sem tud. - Ó, szerintem többet tud, mint amit tartasz róla.' - Gondolod? - Tudom. A lányaim mindent tudtak, amit nem akartam. Szerintem ez olyan női dolog. Elmosolyodtam. - Megdönthetetlen érv. - Scarlet felnézett a szemembe, én pedig pislogtam, mert most láttam csak, milyen közel vagyunk egymáshoz. Egy szemernyit közelebb hajoltam, és égő vágy fogott el egy csók után. Scarlet a vállamra fektette a fejét.
244
Jamie McGuire
Red Hill
- Szükségem van arra, hogy a lányok itt legyenek. Kifújtam a levegőt, a visszautasítása lehervasztott. - Tudom. - Nem érted. Azt akarom mondani, hogy. szükségem van rájuk, hogy itt legyenek. Biztonságban. Másképp nem érzem helyénvalónak, hogy boldog legyek. Értettem, mire céloz, és most először eszméltem rá, hogy eddig becsaptam magam. Senki sem volt, akit ne érintett volna a fertőzés.
Miranda
Bryce a kerítésen ült, és nézte, ahogy Butch a földet piszkálja az orrával. Már nemigen volt mit beszélgetnünk. Minden gondolatomat és érzésemet Joey-val osztottam meg, és Bryce már felhagyott vele, hogy megismételtesse velem őket. Amúgy is felesleges és szükségtelen volt. A tizennégy éves énem szerette volna Bryce-t megölelni, és megnyugtatni, hogy amíg élek, szeretni fogom. A tizennyolc éves énem bocsánatot akart kérni azért, hogy Bryce egy olyan lányhoz van kötve, aki mérhetetlen önzésében nem lát túl az ösztönei diktálta vágyain. Gyáva voltam mindkettőhöz, ezért továbbra is úgy tettem Bryce előtt - elég átlátszóan -, mintha minden a legnagyobb rendben volna. És sötétedés után kiosontam, hogy Joey társaságában legyek. Én már alig bírtam magamra nézni, Scarlet pedig már nem bírta egy nappal sem tovább az utat figyelni. A látványdühöt ébresztett benne, és egyre több időt töltött azzal, hogy ugyanazt a pontot nézte, hátha meglátja a gyerekeit. Egy szempillantás alatt lendült át egyik hangulatból a másikba, és egy idő múlva már Nathan józansága és behízelgő hangja sem tudta nyugalomra késztetni. Már nem engedte, hogy Nathan együtt várakozzon vele, de Nathan az ajtó közelében, a kanapé karfáján kucorgott, hátha Scarlet sírva fakad, ami néha meg is történt. Miután három hétig néztem, ahogy Scarlet várakozik, egyszer
245
Jamie McGuire
Red Hill
csak azt láttam, hogy bejön, felkapja a puskáját és egy hátizsákot, és teletömi lőszerrel. Nathan felállt a kanapé karfájáról. - Scarlet? Scarlet még pár dobozt, egy zacskó krumpliszirmot, két palack vizet nyomott a hátizsákba, aztán felhúzta a cipzárt. - Láttam egy hatottat, dél felé ment a mezőn. - És mit akarsz tenni, utoléred és kinyírod? Azt hittem, megegyeztünk, hogy felesleges kockázattal jár. Scarlet felvette a hátizsákot, aztán felkapott a bejárati ajtó mögül egy kisbaltát. - Odakint vannak a lányaim, Nathan. - Igaz, de nem tudod, miért nem értek még ide, vagy hogy mikor érkeznek meg. - Lehet, hogy nem tudnak. Lehet, hogy egyedül vannak, és túlságosan félnek átkelni Shalloton. Képtelen vagyok tovább itt ülni. Nathan felsóhajtott. - Rendben. Megértem, hogy frusztrált vagy, de beszélnünk kéne erről. Scarlet összeráncolta a homlokát. - Minek erről beszélni? Megyek. - Rendben, elmész, de nem lehet előbb megbeszélni? Egy tervet összeállítani? Scarlet vállat vont. - Megyek az úton, és lelövöm a hatottakat. Mi más tervre lenne szükségem? - Nem biztonságos egyedül. Scarlet megrázta a fejét, és a kilincs után nyúlt. - Nem vállalok felelősséget azért, ha bajod esik, Nathan. Fel kell nevelned a lányodat. - Neked kettő van.
246
Jamie McGuire
Red Hill
Scarlet végignézett rajtunk. - Elmagyarázná valaki Nathannek, hogy ez halva született ötlet? - Veled tartok - szólalt meg csendesen Elleny. Scarlet elmosolyodott, és megsimogatta az arcát. - Azt akarom, hogy itt maradj, ahol biztonságban vagy. Nem tudok koncentrálni, ha rád is vigyáznom kell, érted? Elleny láthatóan nem fogta fel, de bólintott. Joey felállt. - Én is veled tartok. Scarlet kinyújtotta a tenyerét. - Őt már magammal viszem - mondta, aztán a tenyerével Nathanre mutatott -, de te itt maradsz. - Ne kényszeríts erre - kérte Nathan. Néhány lépéssel Scarlet mellett termett, az ujjaival megérintette a karját, és visszafogott kétségbeeséssel suttogott a fülébe. Zaklatott lett, ami nem volt jellemző rá. - Mire? - kérdezte Scarlet rögtön védekezésbe vonulva. - Hogy közted és a lányom között válasszak. Scarlet nem jutott szóhoz, ahogy mi sem. Végül elhúzódott tőle, és csak akkor válaszolt: - Sosem kérnélek ilyesmire. Ez nem választás kérdése, Nathan. - Kezdte kinyitni az ajtót. Nathan azonban megfogta a csuklóját. Engedj el - kérte nyugodtan Scarlet. - Könyörgök, Scarlet. Ne tedd ezt. - Nem várok itt tovább a lányokra. Muszáj segítenem nekik. És csak így tudok. - És mi lesz, ha meghalsz, és ők megjönnek? Mit mondjak nekik? Hogy hiába tettek meg ekkora utat? Scarlet Nathanre meredt, aztán kirángatta a kezét Nathan szorításából, és Joey-ra nézett. - Jössz vagy sem? - Már itt is vagyok. - Joey követte Scarletet, de megállt az
247
Jamie McGuire
Red Hill
ajtónál. - Vigyázok rá, Nate. Nathan bólintott. Bryce puszit nyomott az arcomra. - Én is megyek. - Micsoda? - kiáltottam fel. - Miért? - Szeretném, ha nem csinálná ki magát, mielőtt a gyerekei ideérnek. Egy hónapja nézem, ahogy minden nap a verandán várakozik. Dögöljek meg, ha azért nem láthatja viszont őket, mert nem segítettünk neki. - Akkor én is megyek! - jelentettem ki. Bryce a fejét rázta. - Nem. Ashley-vel itt maradtok a lányok mellett. Coop? - Igen - jelentkezett Cooper. Odahajolt Ashley-hez, és megcsókolta. Ashley állhatatos könyörgése ellenére felkapott egy baseballütőt, és kiment Bryce után az ajtón. Amint becsukódott mögötte az ajtó, a ház hirtelen kísértetiesen csendes lett. Nathan leültette az asztalhoz Zoét és Ellenyt, majd kezdte elővenni a reggelire valót. Ashley az ajtónál állt, és az úton távolodó Coopert nézte. - Tényleg úgy gondolod, hogy a gyerekei odakint vannak? kérdezte Ashley. Nem vette le a szemét a távolodó csoportról. Hiszel abban, hogy még életben vannak? - Igen - mondta Nathan a konyhából. - Nem lett volna szabad elengedned - förmedtem rá Nathanre. Akit csak szeretünk, odakint van. Nathan nyugtalan tekintete ellágyult, amikor lenézett a lányára. - Hogy beszélhetném le, amikor a helyében ugyanezt tenném?
Scarlet
Csak a négy pár cipőtalp súrlódását-csikorgását lehetett hallani.
Nem beszélgettünk, mialatt kelet felé felkaptattunk a poros, vörös dombra, aztán leereszkedtünk az útkereszteződés felé, majd a
248
Jamie McGuire
Red Hill
következő mérföldkőnél északra, a temető irányába. Bryce és Cooper úgy három méterrel maradtak le mögöttem és Joey mögött. Gondolom, szándékosan. Bár eltökéltem, hogy kizárom a gondolataimból Nathan maradásra bíró könyörgését, mégis folyton ezen járt az agyam. Amikor visszanéztem, láttam az ajtóban Ashley-t, és felmerült bennem, hol lehet Nathan, és hogy haragszik-e rám. Ha volt férfitípus, amire gerjedtem, Nathan nem tartozott bele. Azonnal tudtam, amikor meglazított nyakkendőben és nadrágban, lezseren jelent meg. Az előtt a nap előtt, amikor örökre megváltozott az életünk, kis ideig méltányoltam volna az izmos fizikumáért, mielőtt elutasítottam volna. Amíg Nathant meg nem ismertem, úgy véltem, hogy egy férfi, aki sok időt tölt az edzőteremben, az vagy hiú, vagy gondjai vannak az önbecsülésével. Jobban szerettem a sötét hajú férfiakat, akiknek a szeméről nem tudja az ember elfordítani a tekintetét, és akik legalább egy fejjel magasabbak nálam, bár magas sarkúban Andrew fölé tornyosultam. Ha Andrew bármire is megtanított, az az volt, hogy mit ne szeressek egy férfiban. Néha a követelmények szigorúan betartott listája alapján szorítottam vissza a potenciális érdeklődést. Egyedülálló anyaként válogatósnak kellett lennem. Ennyivel tartoztam Jennának és Hallenek, akiket már olyan sokszor cserbenhagytam. Még az sem volt elég indok, hogy elvessem a listát, hogy a lakosság fele vagy annál is nagyobb része elpusztult, függetlenül attól, hogy milyen különös izgalom fogott el, valahányszor egy szobában voltam Nathannel. Még egy mérföldnyire sem távolodtunk el a tanya bejáratától, amikor Joey megkocogtatta a vállamat, és a bal kéz felőli földre mutatott. Valószínűleg nem a legjobb ötlet volt, hogy ilyen kora reggel indultunk útnak, amikor a szemünkbe sütött a nap, de még így is láttam a nőt, aki a térdig érő búzakalászok között vánszorgott.
249
Jamie McGuire
Red Hill
- Hatott tíz óránál - szólt vissza Joey a többieknek. Óvatosan közelítettük meg. Alighogy megláttuk, ő is észrevett minket, azonnal felénk fordult, és halk nyögésekkel jelezte az éhség csillapításának lehetősége feletti izgalmát. Menet közben felénk nyújtotta a kezét, én meg erősen megmarkoltam a kisbaltát, amikor nekitámadtam. Magasba emeltem a baltát, és mielőtt elkaphatott volna, teljes erőmből lesújtottam a fejére. Az acél áttörte a koponyacsontot, és könnyen behatolt a lágy agyállományba. Az élőhalott rögtön megdermedt, aztán a földre hullott. Fölé hajoltam, a fejére tettem a lábamat, hogy megtámaszkodjam, aztán kiszabadítottam a fejéből a szekercét. Joey, Cooper és Bryce arcán az undortól a bámulatig sokféle kifejezés tükröződött. - Mi az? Joey a többi fiúra pillantott, aztán ismét rám. - Most már maradéktalanul meg vagyok győződve róla, hogy csak azért hoztál magaddal minket, hogy elszórakoztassunk. Felnevettem, aztán továbbindultam. - Gyerünk. Nem ezt a hatottat láttam a verandáról. Van még egy idekint. Dél felé. Átmentünk a mezőn, hogy megkeressük azt a nagydarab férfit, akit a búzamezőn láttam csámborogni. Ugyanúgy végezte, mint az előző hatott, de onnan már vissza akartam menni az útra. A lányok csak Halle nótájából tudták az utat a tanyára, így először az utakat kellett megtisztítanom. Ebédidőig vagy tucatnyi halottat irtottunk ki. Megálltunk pihenni és a krumpliszirmból megebédelni, amit a hátizsákomba gyömöszöltem. - Szóval. Nathan. - kezdte Cooper mosolyogva. - Mi van vele? - kérdeztem, és ittam egy korty vizet. - Úgy láttam, hogy nagyon aggódik miattad. Jól kijöttök
250
Jamie McGuire
Red Hill
egymással. A kézfejemmel megtöröltem a számat, aztán felvontam a szemöldökömet. - Ne már, tényleg házasságközvetítőt akarsz játszani? Cooper a fékezhetetlen nevetés közben kiköpött egy falatot a szendvicséből. Bryce és Joey is nevetni kezdtek. Égnek emeltem a tekintetemet. - Hagyjátok abba. Minden rendben, Scarlet. Nem kell folyton keménykedned - mondta Joey. - Mégis, mit akarsz ezzel mondani? - szegeztem neki a kérdést. Bryce odanyújtotta a maradékot, hogy tegyem a zsákomba. - Nathan jó fej. Kevés jobb van nála. Már ezelőtt is az volt. Nem kéne olyan kemény kézzel bánnod vele. - Kemény kézzel? - kérdeztem kissé sértődötten. Mennyiben bántam szívtelenül vele? Csak azért, mert nem vetettem rá magam? Már az egy vicc volt, hogy ezt a beszélgetést egy rakás, a kamaszkoron éppen csak túllendülő fiúval folytattam. - Nincs abban semmi rossz, Scarlet, ha az ember boldog mosolyodott el Joey. - És te boldog vagy, Joey? - Amint kiejtettem ezeket a szavakat a számon, már meg is bántam. Letöröltem a mosolyt Joey arcáról, a többiek is elhallgattak. - Bocsáss meg. Jaj, istenem, de sajnálom! kérleltem. - Nem érdekes - állt fel Joey. - Ideje indulnunk. Én is felálltam, és lesöpörtem a nadrágomról a rátapadt száraz füvet. - Nathan tényleg oké. Joey ismét halványan elmosolyodott, aztán az egyik szemét lehunyta, hogy a nap ellenére is jól lásson. - Akkor hát kedveled? - Egy kicsit. Azt hiszem.
251
Jamie McGuire
Red Hill
- Én meg azt hiszem, nagyon is - ugratott Cooper. - Fogd be a szád - szóltam rá. - És ha valami baja történne? - faggatott Bryce. Sokáig hallgattam, aztán csak ennyit válaszoltam: - Abba belehalnék. Vacsoraidőig folytattuk. Mire visszamentünk a házhoz, már tizennégyet iktattam ki, a fiúk meg fejenként legalább tízet. Mielőtt az országútra kiértünk, belefutottunk egy nyájba, amivel jelentősen növeltük az aznapi kvótánkat. Ashley csaknem ledöntötte a lábáról Coopert, amikor beléptünk a házba. Mindenki tiszta ruhát szedett elő, aztán szétszóródva mosakodóhelyet kerestünk. Mocskos voltam, izzadság, kosz és a csoszogók sűrű, megalvadt vére borított. A mosókonyha ajtaján át kimentem a ház oldalánál levő teraszra, és kibújtam a pólómból. Hagytam, hogy a földre csapódjon. A lábam segítségével vetettem le a teniszcipőimet, aztán tekeregve kibújtam a farmerből is. Leah farmerja volt, kicsit szűk volt rám, de a műtősnadrágom nem épp egy apokalipszisre készült, és már a második héten szétszakadt. Letekertem a kerti locsolócsövet, és elfordítottam a csapot. A víz nagy erővel spriccelt elő, éppen akkor, amikor Nathan kilépett a házból. A tekintete mohón siklott végig a testemen. Egy hónapja még zavarba ejtett volna, ha csak melltartóban és bugyiban állok egy idegen előtt, de most más világban éltünk. Tulajdonképpen én is férfinak éreztem magam. Nathan abban a pillanatban mégis úgy nézett rám, ahogy egy másik férfira biztos nem nézett volna. Kivette a locsolócsövet a kezemből, én meg lehajoltam, hogy lespriccelhesse a hátamat és a hajamat. - Úgy látom, eredményes utatok volt - jegyezte meg. Felálltam, és az arcomat dörgöltem, miközben vízzel fröcskölt, aztán kézzel ledörzsöltem a karomat és a lábamat is.
252
Jamie McGuire
Red Hill
- Úgy ám. Belefutottunk egy nyájba. Nem biztos, hogy holnap sikerül felülmúlnom a mai eredményemet. - Holnap, Scarlet. Szembefordultam vele. - Megértem, hogy nem akarod, hogy elmenjek, de muszáj ezt tennem. - Tudom - mondta, és egy lépést tett felém. Előrehajolt, hogy felvegye a halom tiszta ruhát az ajtó melletti elrozsdásodott kerti grillről, ahova ledobtam őket, és odaadja nekem. - De nem bírok a házban lenni, amíg te kint vagy. - Egészen közel volt hozzám. Bár meleg volt a szabadban, mégis libabőrös lettem. Az egyik kezét a csípőmre tette, a másikkal megfogta az arcomat. A szája már csak centikre volt az enyémtől, így gyöngéden a mellkasára tettem az ujjaimat, és megállítottam. - Szeretted? - A kérdés fájdalmasan nem helyénvaló volt, ennek ellenére fel kellett tennem. Lehet, hogy már kinőttem a bizonytalan kamaszkorból, és megeshet, hogy a világon kevesen maradtak rajtunk kívül életben, mégis indokolt aggodalom volt számomra, hogy eldöntsem, a körülmények sodortak csak egymáshoz, vagy őszinték az érzései. Lehet, hogy egyáltalán nem számított. - Már régen nem, és soha nem úgy, mint téged. Jóllehet felfogtam, hogy esetleg ugyanígy érzek, a szavai megleptek. Úgy láttam, arra vár, hogy viszonozzam az érzéseit, és amikor nem tettem, sietve megcsókolt; igyekezett kitölteni a feszélyezett csendet, amennyiben kínos visszavonuláshoz vezet. Hagytam, hogy csupasz bőrömet magához húzza. Szétnyitottam az ajkaimat, ő pedig gondolkodás nélkül becsúsztatta a nyelvét, és felderítette a szám minden pontját. Sosem fordult meg a fejemben, hogy jól csókol-e vagy sem, de olyan jól csókolt, hogy ez nemcsak meglepett, hanem még többet szerettem volna. Hátrafelé araszoltam a házhoz, ő pedig követett, és egy pillanatra sem szakította meg a csókot. Az ujjait víztől sötét, nedves
253
Jamie McGuire
Red Hill
fürtjeimbe fúrta, amikor háttal a ház deszkaborításához szorított. Szorosan egymáshoz tapadtunk, én mégis egyre közelebb húztam magamhoz. A combom köze lüktetve sóvárgott a farmerja alatti keménység után. Lenyúltam, és kicsatoltam az övét, aztán kigomboltam a farmerját, majd rögtön lerántottam a cipzárt, hogy aztán lehúzzam kicsit a nadrágot. Nathan egy pillanatra elengedett, aztán gyorsan körülnézett, és a hüvelykujját a farmerja korcába akasztva lehúzta annyira, amennyire kellett. Aztán ismét lenyúlt, felhúzta a lábamat a csípőjére, és a másik kezével lecsúsztatta a kis anyagdarabot arról, amire vágyott. A bőre hegye megérintett, és azonnal felnyögtem csók közben. Addig a pillanatig nem is sejtettem, mennyire kívánom, vagy mennyire hiányzott a szex. Megtámaszkodott, aztán fel és előre mozgatta a csípőjét, és belém hatolt. Ismét felnyögtem. Nem tudtam, azért-e, mert csaknem egy éve nem voltam férfival, vagy annyira jó érzésvolt. Nathan elhúzta a száját, aztán magához ölelt, s közben még mélyebbre hatolt belém. A lábam, amire a testsúlyom nehezedett, fájt az erőfeszítéstől, de nem vettem róla tudomást. Nathan még keményebben belém hatolt, amitől a fenekem a faborításhoz csapódott. A leghajmeresztőbb, legkényelmetlenebb pozícióban hatolt belém újra meg újra. A fülcimpámat nyalogatta és harapdálta, én meg a hátába mélyesztettem az ujjaimat, és az ajkamat harapdáltam, nehogy felsikoltsak, olyan hihetetlenül csodálatos érzés volt. Amikor már érzéketlenné vált a combom, és remegett a kimerültségtől, Nathan keményen a nyakamba fúrta az arcát, aztán hangosan felnyögött, és még néhányszor belém hatolt. Így álltunk egy pillanatig, aztán egyszerre ernyedt el a lábunk, és hullottunk óvatosan a földre. Nathan felnézett rám, én meg lehajoltam, szájon csókoltam, ami már amúgy is kivörösödött attól, amennyit csókolt.
254
Jamie McGuire
Red Hill
Elmosolyodott, aztán teljesen lehúzta a bugyimat. - Késő már, nem gondolod? - vigyorodtam el negédesen. Megragadta a csípőmet, és magára húzott. Lovagló ülésben rátelepedtem, felemelkedtem, aztán lassan, óvatosan még egyszer összeilleszkedtünk. Kijöttem a gyakorlatból, de Nathan ezúttal lassabban együtt mozgott velem. Lehúzott magához, hogy szájon csókoljam, aztán beszívta az alsó ajkamat, a fogai közé, és csekély nyomást gyakorolt. Gyorsabban kezdtem mozogni, és keményebben préselődtem hozzá, aztán megfeszült a testem, és az orgazmus tovább tartott, mint gondoltam. Végül lerogytam a mellkasára, ő meg átölelt. - Őrült vagyok, hogy arra gondolok, a világvége a legjobb, amit történhetett velem? - kérdezte, és megsimogatta az arcomat. Elmosolyodtam, és azt kívántam, bárcsak én is ezt mondhatnám.
Miranda
A
z asztalon feküdt, mintha ott lenne a helye, mintha egy virágváza vagy egy toll lenne, vagy egy gyermekjáték. Zoe társasjátékot játszott a földön Ellenyvel, és alig másfél méterre tőlük egy töltött kilencmilliméteres Glock feküdt az asztalon. Felvettem, és ellenőriztem, hogy rá van-e tolva a biztonsági zár. Nem volt. A francba is, tudja valaki, kié ez? - tartottam fel a fegyvert. - Melyik seggfej hagyott egy töltött fegyvert kibiztosítva a gyerekek közelében? Nathan jött be a konyhából, feltehetően a kíváncsiságtól hajtva, mert tudtam, neki több esze van, minthogy ilyet tegyen. Scarlet lépett be mögötte, aztán Joey. - Ó, az az enyém - mondta Joey. - A pincéből hoztam fel. Csak kimentem könnyíteni magamon, és már jöttem is visszaérte.
255
Jamie McGuire
Red Hill
Feltűnően a biztonsági zárra mutattam. - És ha valamelyik gyerek megkaparintotta volna? El kéne fenekelni! - Bocs - hőkölt hátra a haragom láttán. - Csak egy pillanatra tettem le. Még egyszer nem fordul elő. - Felvette az asztalról a fegyvert, aztán a mosókonyhán keresztül elhagyta a házat. Scarlet és Nathan összenéztek. - Kösz, hogy megtakarítottál nekem egy prédikációt - mondta Scarlet. - Kezdesz anyaoroszlán lenni! - Aha - válaszoltam pipán, mert feldühített, hogy még mindig ki vagyok akadva. Kimentem a verandára, és ott álldogáltam, hátha a friss levegő lehűt, de egyre nagyobb volt a forróság. Az ingerültségemnek nemcsak a meleg volt az oka, hanem az is, hogy eszembe juttatta az apámmal itt töltött nyarakat. Azzal az apával, akit már soha nem fogok látni, mert a barátnője megharapta. Lövés dörrent. A szemem sarkából észrevettem, hogy Joey konzervdobozokra lövöldöz, amiket a kerítésre állított. Párszor még lőtt, aztán a kerítéshez sétált, hogy a helyükre tegye a dobozokat. Odamentem hozzá. Nem vett rólam tudomást. - Bocs - mentegetőztem. - Kicsit erős volt. - Erős? Azt hittem, mindjárt körbeforog a fejed, és tüzet kezdesz okádni. - Ne rinyálj már, azért ennyire nem volt rémes! Azt akarod mondani, hogy Dana sosem ordította le a fejed? - Azt. Ami azt illeti, nagyszerűen kijöttünk egymással. - Biztos nem hagytál szerteszét lőfegyvereket, amikor még Danával éltél. - Valószínűleg nem. Belátom, hogy hülyeség volt tőlem. Felnéztem az égre, és visszahőköltem a fényes nap láttán. Nem tudtam pontosan, de közel lehettünk a júniushoz, ha már nem jártunk benne. Éreztem, ahogy izzadságcseppek ütköznek ki a
256
Jamie McGuire
Red Hill
hajam alatt. Istenem, de hiányzott a dezodor! Joey két kézzel felemelte a Glockot, célzott, és lőtt. Bumm, bumm, bumm, bumm. A sorba állított négy doboz pörögve leesett a kerítésről. - Szép lövések - jegyeztem meg a szememet árnyékolva a naptól. - Megpróbálhatom? - Nem. A pisztolyom allergiás a házsártos nőkre. - Házsártosnak nevezel? - Nem, csak azt mondtam, hogy úgy viselkedsz. Van különbség. - Nem igazán. - Elvettem tőle a fegyvert, és magam elé tartottam. Lőttem egyszer, eltévesztettem, aztán a következő három sikerült. - Nem rossz - mondta Joey. - Bryce-szal gyakoroltam. - Tudom. Láttalak benneteket. - Tényleg? - Igen. Kezdesz egészen jó lenni. - Kösz. - Nincs mit. Attól még mindig házsártos vagy. Összevontam a szemöldökömet. - Te meg egy balfasz. Joey is a szemöldökét ráncolta. A sárgásbarna pólóját már átitatta az izzadság. A karizmai megfeszültek és megvonaglottak, valahányszor megmozdította a karját, és akaratlanul is felmerült bennem, vajon milyen lehet a teste. - Miért vagy mindig undok? - szegezte nekem a kérdést, és leköpött maga mellé a földre. - Azért talán, mert így akarod leplezni, hogy kívánsz? A francba. Nagyon arrogáns volt. - Akkor sem kívánnálak, ha te lennél az utolsó férfi a Földön. - Ez aztán nagyon utálatos volt. - Látszott rajta a megbántottság. A szeme elárulta. Meglepetésemre ez egy kicsit ellágyított.
257
Jamie McGuire
Red Hill
Felsóhajtottam. - Csak nem akarom, hogy tudd. kedvellek. Egy kicsit. Nem nagyon. - Kedvelsz. - Kijelentés volt, nem kérdés. - Nem nagyon - pontosítottam. - Úgy tudtam, Bryce-szal gyerekkorotoktól fogva együtt jártok, nem? - Majdnem. - Ő nem kedvel. - Nem igazán - csóváltam a fejemet. - Ezért? Mert tudja, mit érzel irántam? - Nem tudom. Még én sem tudom, mit érzek. - Most mondtad, hogy kedvelsz. Vállat vontam. - Mindenkit kedvelek. - Nem. - Igaz. Joey rátolta a fegyverre a biztonsági zárat, aztán egy lépéssel közelebb jött. Olyan közel volt, hogy éreztem a leheletét az arcomon, és láttam az izzadságcseppeket a borostája sűrű, sötét szőrszálain. Annyira más volt, mint bárki, akihez addig vonzódtam, igaz viszont, hogy fogalmam sem volt, kihez vonzódnék, mivel olyan régóta együtt voltam Bryce-szal. - Én is kedvellek - mondta, aztán elsétált, és otthagyott egy érzelmi válság és egy rakás illetlen gondolat közepén. Pár pillanat múlva odamentem a verandához, és leültem a legfelső lépcsőre. Nyílt és csukódott a vihar ellen védő ajtó, de amíg meg nem láttam magam mellett két tökéletesen formás lábat, nem tudtam, kijött ki. - Szia - mondta Ashley. - Szia. - Tudod, mi hiányzik?
258
Jamie McGuire
Red Hill
- A hajvasalód? - A randiesténk. Amikor kicsípjük magunkat, és Bryce-szal meg Cooperrel találkozunk valami jó helyen. Jól érezzük magunkat, dumálunk azokról a butaságokról, amikről gyerekkorunkban. Elmosolyodtam. - Hát igen, az remek móka volt. - És tudod, mi hiányzik még? A zene. - A sajtburger. - A Facebook. - A letölthető filmek. Ashley nevetett, és megrázta a fejét. - A bevásárlóközpont. - Egy hét múlva már a fogkrém is hiányozni fog. Ashley elszörnyedve nézett rám. - Komolyan beszélsz? Vállat vontam. - Apa tartott pár dobozzal, de kilencen vagyunk. majdnem elfogyott. - És tudod, mi hiányzik még? - kérdezte. Vártam. - Hogy szerelmes vagy Bryce-ba. A nyakamat tekerve néztem fel rá. Rezzenetlenül viszonozta dühös tekintetemet. - Semmit sem tudsz, Ashley. - Tudom, hogy mit láttam egy perce a földeken. Nem ártana vigyáznod. Az a srác odabent az életénél is jobban szeret. Nem akarom, hogy ezt elrontsd. - Igyekszem nem elrontani. - Akkor hagyd abba. - Te hagyd abba. Ashley összehúzta a szemét, aztán megrázta a fejét. - Itt ragadtunk. Nincs értelme mindenkinek megkeseríteni az életét.
259
Jamie McGuire
Red Hill
A körmömet piszkáltam. - Nem, csak az én életemet, igaz? - Te nyomorúságosan érzed magad Bryce mellett? - Nem. - Jól van hát - mondta, azzal felállt, és bement. Felfigyeltem valami mozgásra a mezőn, de mielőtt kiabálhattam volna a többieknek, Scarlet már kirohant mellettem a kisbal- tával. Elintézte a hatottat, aztán visszajött a verandára, mintha csak egy virágot vágott volna le. Megállt mellettem, és az utat bámulta. Mivel már úgyis kint volt, valószínűleg úgy gondolta, hogy akár most is várhatja a lányait. - Még mindig úgy érzed, hogy megjönnek? - kérdeztem, de azonnal rémesen éreztem magam, ahogy kiejtettem a szavakat a számon. - Igen - felelte gondolkodás nélkül. Nathan jött ki, és megállt mellette. A szememmel egy vonalban volt a kezük, és láttam, hogy megérintik egymást, aztán öszszefonódnak az ujjaik. - Azt hiszem, bemegyek - mondtam senkihez sem címezve a szavaimat. Cooper és Bryce a konyhában főzött Zoéval, amikor elmentem mellettük. Vagyis Zoe a pulton ült, Cooper szórakoztatta, míg Bryce főzött. Leültem az asztalhoz, és felsóhajtottam. - Bryce azt mondta, hogy házsártos vagy - jegyezte meg tárgyilagosan Zoe. Bryce megdermedt, aztán rám sandított, hogy lássa, hogyan reagálok. Joey-ra néztem, aki kuncogott. - Így van, azt hiszem - sóhajtottam fel még egyszer. - Miért? - kérdezte Zoe. - Nem tudom. Meghalt az apám. A világnak vége. Beszorultunk ebbe a házba, és együtt várjuk, hogy Scarlet teljesen kiboruljon,
260
Jamie McGuire
Red Hill
amikor rájön, hogy a lányai mégsem jönnek. - Azt akarod mondani, hogy biztonságban vagyunk, és itt vagyunk egymásnak? - kérdezte Zoe. Felpillantottam, és elfogott a bűntudat, édes mosolya mégis felvidított. - Igen. Pontosan ezt akartam mondani.
Scarlet megvárta, míg Zoe elaludt, aztán mosolyogva átjött a mosókonyhába, és rám kacsintott. Elleny is elaludt lent, én meg a szárítón ültem, és őt vártam. Nathan a lábam közé állt, és megcsókolt. - Mi a terv? - kérdeztem. - Melletted akarok elaludni. - Csak ennyi? - mosolyogtam, és hagytam, hogy átvezessen a nagy hálóba. Olyan hihetetlenül édes volt! Eltűnődtem, micsoda ostoba liba lehetett az, aki a felesége volt. Zoe halkan hortyo- gott az orrán át a hatalmas ágy túlsó végében. Nathan középre mászott, én meg lefeküdtem mellé, és a bal oldalamra fordultam. Átkarolt, és az arcát a hajamba temette. Mély levegőt vett. - Egész nap erről ábrándoztam. Elmosolyodtam. - Tényleg? Én egész nap a tegnapra gondoltam. - Ne is emlékeztess. A sötétben nem ragadhatlak el, és vihetlek a hátsó udvarra. - Megszorított, amitől még jobban összesimultunk. Elcsendesedtünk, mert egyikünk sem érezte szükségét, hogy lényegtelen ostobaságokkal töltsük ki a csendet. Nathan hamarabb elaludt, mint gondoltam, a lélegzetvétele egyenletessé vált, a karja elnehezült. Néha meg-megfeszült a keze, erősebben szorította a karomat, vagy összerándult a teste. Régen nem aludtam már a
261
Jamie McGuire
Red Hill
lányokon kívül senkivel, és már elfelejtettem, hogy ilyesmit a felnőttek is csinálnak. A lányok. Hetek óta nem láttam őket. Lelkifurdalásom lett, hogy boldogan itt fekszem Nathan mellett, ők meg valószínűleg halálra rémülten kucorognak valahol. A környéken a járőrözés legalább azt az érzést keltette bennem, hogy olyasmit teszek, amivel segítek nekik Red Hillbe jutni, de ez nem volt elég. Ha nem érnek ide hamarosan, nekem kell megkeresnem őket, gondoltam. Vigyázva, hogy ne ébresszem fel Nathant, felkeltem, és kisurrantam a szobából. Mire a konyhához értem, már nyílt is a hálószoba üvegajtaja. - Scarlet - suttogta Nathan. Nem aludhatott sokat, de a tekintete álmos volt. - Minden rendben? - Igen, csak lemegyek az ágyamba. - Nem maradsz velem ma éjjel? - Nem tartom helyesnek. Felzaklathatja Zoét. Elmosolyodott. - Aranyos tőled, hogy rá gondolsz, de szerintem nem ez az ok. Mondd el nyugodtan. - Pár lépést tett a nappaliban. - Holnap beviszem a fiúkat Shallotba. Csak szeretném ma éjjel kipihenni magamat. Még nem szoktam hozzá, hogy veled aludjak. Amúgy is nehezen alsz. - Shallotba? Úgy érted, bemész Shallotba? - Megrázta a fejét, és még közelebb jött hozzám. - De hát azt ellepték! - Azért kell kitakarítanunk. Mi lesz, ha Andrew odaviszi a lányokat ellátmányért, vagy ott keresnek menedéket? Nathan gyöngéden megfogta a két vállamat. - Scarlet, te nem láttad azt a várost. Mindenki átváltozott. Az legalább háromszáz fertőzöttet jelent. - Hatottat. - Mindegy. Nem tisztíthatod meg azt a várost. Meg fognak ölni.
262
Jamie McGuire
Red Hill
Odamentem hozzá, és mosolyogva arcon csókoltam. - Még most sem tanultad meg, hogy tudok vigyázni magamra? Hallottad, miket meséltek a fiúk vacsora közben. - De hallottam, és a frászt hozták rám. Próbáltam megértően viszonyulni ehhez, Scarlet, de nem engedhetem, hogy ezt tedd. Ez meggondolatlanság. - A hangja most először volt határozott. Égett az arcom. - Nem írhatod elő nekem, mit tegyek, csak mert basztunk az udvaron! A reakcióm meglepte, de csak a homlokát ráncolta. - Ne tedd ezt. Ez váratlanul ért. Andrew mindig olyan dühös szavakkal vágott vissza, hogy nem voltam felkészülve; egy kiprovokált veszekedésre olyasvalakivel, aki megőrizte a nyugalmát. - Akkor ne írd elő, mit tegyek. Gyöngéden megfogta a kezemet, és megcsókolta a tenyeremet. Próbáltam elhúzni a kezemet, de nem eresztett. - Meg sem próbálom elképzelni, nap mint nap min mehetsz keresztül, miközben a lányaidat várod. Nem ismerem őket, és megöl miattuk az aggodalom. Egész nap eltaszíthatsz, de akkor is szerelmes vagyok beléd, Scarlet. Szeretlek, és belepusztulnék, ha bármi bajod esne. Egy pillanatig hagytam, hogy a lelkifurdalás beszivárogjon a bensőmbe a szavai nyomán. Ez alatt a pillanat alatt elképzeltem, hogy itt maradok vele, ahol biztonságban vagyok. Arra gondoltam, hogy várom a lányokat, ezért is itt kell lennem, amikor megérkeznek. De aztán eszembe jutott, hogy Jennának és Hallenek át kell jönnie Shalloton, és bármikor beleütközhetnek egy nyájba. Még egy kisebb is felér egy halálos ítélettel. Még csak kislányok! jajdultam fel magamban. Nem lehettem biztos abban, hogy Andrew velük van, hogy megvédje őket, vagy segítsen nekik döntéseket hozni.
263
Jamie McGuire
Red Hill
- Nem tehetem - szabadítottam ki a kezemet. - Mit nem tehetsz? - Ezt. Megzavarja a koncentrációmat. Megrázta a fejét. - Nem tudom, mire célzol. - Muszáj aggódnom miattuk, Nathan. Muszáj kint állnom, és egyfolytában rájuk gondolnom, és minden percben miattuk nyugtalankodnom, mert attól félek, hogy ha nem teszem, valami rettenetes történik velük. Ismét megrázta a fejét. Láthatóan összezavarta a locsogásom. - Tudom, hogy ellentmond a józan észnek. Látom az arcodon, és érzem mindenütt, kivéve a szívemet. Az tartja őket életben, hogy rájuk gondolok. - Rendben van. Értem, amit mondasz, de az aggodalom csak az egyik fele. A kockázatos vállalkozások. - Ez az egész eltereli a figyelmemet. Megzavarsz. Már nem gondolok olyan gyakran rájuk. Néha eszembe jutsz te, vagy Zoe, vagy. Nem szerethetlek. Elfeledteted velem azt, amit meg kell tennem, hogy Jenna és Halle hazaérjenek. Nem vállalhatok felelősséget az érzéseidért. A gyerekeim az elsők. Mindig ők lesznek az elsők. - Ez természetes! Így is kell, de. - Akkor hát megérted, hogy nem tehetem ezt. Veled. Nem tehetem. - Scarlet - nyújtotta felém a kezét. A hangja kétségbeesett volt. Csak. találjunk ki valami mást. Egy másik módszert. - De nincs másik. Nathan kissé szétnyílt szájjal, egyenetlenül kapkodta a levegőt, és láthatóan próbált kieszelni valamit, hogy rávegyen, hogy mindkét döntésemet illetően gondoljam meg magam. Lenézett maga elé, a sötétben kereste a szavakat. - Nem tarthatok veled. Zoéval kell maradnom. Én.
264
Jamie McGuire
Red Hill
- Tudom. A szemembe nézett. Az elkeseredése még a sötétben is kivehető volt. - Veled együtt gondolok rájuk. Az ördög vigye! Az ördög vigye Nathant és a tisztességét. Már majdnem rávett, hogy ismerjem be, viszontszeretem, de nem tehettem. Ha hagyom, hogy tekintettel legyek az érzéseire, az megakadályozott volna abban, amiről tudtam, hogy meg kell tennem, hogy a lányaimat biztonságban tudjam itt, a tanyán. - Az ép eszemből már csak ennyi maradt, Nathan. Ne vedd el tőlem. Gyorsan otthagytam, és lesiettem a pincelépcsőn. Nem tudtam, ott áll-e még döbbenten a nappaliban, vagy inkább dühösen, zavartan vagy utálkozva. Nem mertem visszanézni. Amint hajnalodott, elindultunk Red Hillből. Ha az egész napot Shallotban töltjük, akkor sem érünk el észrevehető létszámcsökkenést a hatottak között, ezért olyan hamar akartam indulni, amint biztonságos. Nathan ugyan kiugrott az ágyból, és integetett utánunk, amikor meghallotta az első ajtónyitást, de nem szólt hozzám, és nem is csókolt meg búcsúzóul. Egy óra múlva már az országútra értünk, de komoly erőfeszítésnek tűnt, ha el akartunk érni Shallotba, tisztogatni akartunk, és sötétedés előtt még vissza is szerettünk volna érni. A kezdő tempót lassú kocogásra állítottam be. Cooper negyven perccel később beleerősített, de az én tempóm továbbra is inkább gyors séta volt. Mindnyájan hátizsákkal jöttünk, de Coopernek az egész meg sem kottyant, ami határozottan feldühített. Koromhoz képest jó formában voltam. Futottam is. néha. Sokszor ebéd vagy pihenés nélkül lótottam-futottam abban az istenverte kórházban. Azt hittem, a shalloti kiruccanás munka lesz, de kény- szerítenem kellett magamat, hogy egyik lábamat a másik elé tegyem, és még félúton sem jártunk.
265
Jamie McGuire
Red Hill
- Muszáj pihennem - mondtam végül. - Kinek az ötlete volt a gyaloglás? - kérdezte mosolyogva Joey. - Mind egyetértettünk - válaszoltam. - Csak a vészhelyzet esetén használjuk menekülésre a járműveket. - Nekem meglehetősen vészhelyzetben levőnek látszol mosolygott még mindig Joey. Fenyegető tekintettel néztem fel rá. - Pofa be. - Pihenést beiktatva nem érünk vissza sötétedésig - szólt vissza Cooper. - Ilyen megerőltető gyaloglással pedig a tisztogatásra nem marad energiánk - jegyezte meg Bryce. - Keresnünk kéne egy helyet, ahol éjszakára meghúzhatjuk magunkat. - Shallotban? - kérdeztem a térdemet megmarkolva. Felálltam, és rákényszerítettem magam, hogy megtegyem az első lépést. Nem azt mondtátok, hogy az ismerőseitek meghaltak ott? - Nathan ismerősei - pontosított Joey. Bólintottam, de nem szóltam semmit. Hol gyalogoltunk, hol kocogtunk, végre aztán megpillantottam azt az istenverte autót az országút közepén. A riasztót elhallgattatták, vagy lemerült az akku. A hatottak szétszéledtek. A dzsip mélyen benyomódó keréknyomai még mindig látszottak a túlsó oldalon. Mintha egy örökkévalóság telt volna el az óta a nap óta. - Gyertek - sürgettem őket. - Lassan közelítjük meg. És maradjunk együtt.
Nathan
Késő délután már önkéntelenül is a dombtetőt vagy a mező legmagasabb pontját figyeltem, valahányszor elmentem a bejárat előtt. Vacsoraidőben már munkával kellett lekötnöm magam, hogy
266
Jamie McGuire
Red Hill
eltitkoljam az aggodalmamat. A helyzeten nem javított, hogy Ashley ötpercenként nyugtalanul kérdezősködött, de amikor Zoe megemlítette, hogy nemsokára besötétedik, lassan derengeni kezdett az igazság. - Mostanra már itt kellene lenniük - mondta halkan, de szorongva Elleny. - A sötétben nem gyalogolnának, i. igaz? Már lement a nap! Ashley leült az asztalhoz, és lehunyta a szemét. - Ne aggódj, Elleny, vissza fognak jönni. Lehetetlen, hogy mindegyikőjüknek bajuk esett. Még ha történt is valami, akkor is visszajön valamelyik. Tudod, hogy mit jelent ez? Hogy mind jól vannak. - Azt ígérték, hogy ma este visszajönnek. Ha nem jönnek, bajuk esett - mondta Zoe, akinek meg sem fordult a fejében, hogy a szavai milyen hatással vannak az asztal körül ülőkre. Elleny a sírással küszködött, Ashley a szája elé kapta a kezét. - Mindenki higgadjon le - szóltam rájuk, noha én is a hisztéria szélén álltam. - Shallot majdnem tizenöt mérföldre van innen. Túlzottan derűlátó becslés volt részükről azt hinni, hogy egyetlen nap alatt gyalog megtehetnek harminc mérföldet, és még tisztogatnak is. Ez még nem jelenti azt, hogy baj van, csak, hogy okosan gondolkoznak, és nem kockáztatják meg, hogy éjjel gyalogoljanak. Elleny bólintott. - Scarlet sosem tenne ilyet. Majd reggel visszajönnek bizonygatta, és evett egy kis krumplipürét. - Úgy van - erősítettem meg. Ashley bólintott. - Lehet, hogy ma este visszaküldik Coopert, hogy értesítsenek minket. Gyorsabban visszaér, mint a többiek. - Lehet - hagyta rá Miranda. - De ne borulj ki, ha nem jön meg. Ne izgassuk magunkat addig, míg nincs min.
267
Jamie McGuire
Red Hill
Miranda nyugodt hangon beszélt, de a pillantása, amit rám vetett, arról árulkodott, hogy csak segít nekem a többiek nyugalmát megőrizni. Pontosan annyira nem tudta, hazajönnek-e, mint mi. Éppen az első falatnál tartottam, amikor elment az áram. Zoe és Elleny felsikoltott. - Csitt! - szóltam rájuk. - Tudtuk, hogy előbb-utóbb bekövetkezik. Ne essetek pánikba. Üljetek nyugodtan. - Hozok gyertyákat - mondta. - Gyere velem, Elleny. Ashley az asztalnál maradt Zoéval, és fogta a kezét. Rájuk mosolyogtam. - Semmiben sem különbözik más estéktől. Mindig sötétben alszunk - nyugtattam meg őket. - De ha fel akartuk gyújtani a villanyt, megtehettük? - mondta Zoe feldúltan. Ashley magához húzta. - Ne izgasd magad. Itt vagyok melletted. Eltapogatóztam a konyhaszekrényekig, benyúltam a mosogató alá, és kikaptam két elemlámpát. Az egyiket bekapcsoltam, a másikat odaadtam Mirandának. - És én is itt vagyok neked - paskolta meg Zoe Ashley kezét.
Scarlet
Ide! - mondtam Joey-nak és Bryce-nak, és fogtam az ajtót, hogy
bejöhessenek. Cooper ahhoz a házhoz vezetett minket, amiben korábban is meghúzták magukat. Az ablakokat-ajtókat itt már bedeszkázták, és a fiúk elmondása szerint csak pár háznyira volt egy másiktól, amiben sok lőfegyver és lőszer volt. Bryce és Joey egy nagyobb hatott nyáj figyelmét felkeltve elterelték őket a védett háztól, aztán kerülő úton visszajöttek. Amint beléptek, megpróbáltam felgyújtani a villanyt. De nem történt semmi. - Nincs áram? - kérdezte Joey. Levette a hátizsákját, és elővett egy kis zseblámpát. - A mosogató alatt gyertyák vannak, de nincs
268
Jamie McGuire
Red Hill
gyufám. - Nekem van - húztam el a zsákom cipzárját. Körben letelepedtünk a padlóra, vizet kortyolgattunk, és próbáltuk kifújni magunkat. Mire Shallotba értünk, már csak egy órát dolgozhattunk, mielőtt vissza kellett volna indulnunk. Shallot annyira tele volt hatottakkal, hogy nem figyeltük az idő múlását, aztán már késő volt, hogy akár fontolóra vegyük a visz- szatérést. Egészen sötétedésig tisztogattunk, és még akkor is több mint a fele hátra volt. Joey nem pihent sokáig, hanem felállt. - Ellenőrzőm az ablakokat és az ajtókat. És megnézem, hogy minden deszka tart-e, és hogy van-e vészkijárat. Bryce a szemét forgatta, és amikor Joey eltűnt, maga elé mormolta. - G.I. Joe, a megmentőnk. - Ne már - ittam egy kortyot. - Ma nem is egyszer megmentette az irhánkat. Légy vele kedvesebb. Bryce a térdére fektette a karját, és boldogtalan képet vágott. - Gyerekek.? - lépett be Joey. Feltartotta a kezét, és mivel csak gyertyák világították meg a szobát, csak őt láttam, és egy puskacsövet, amit a fejéhez szorítottak. Cooper, Bryce meg én felálltunk, és előkaptuk a fegyverünket. Joey a férfi előtt állt, aki túszul ejtette. - Az anyátok nem tanított meg titeket, hogy ne lépjetek be valaki házába kopogás nélkül? - Bocs - mondtam. - Elmegyünk. - Hogy kerültetek ide? - kérdezte. - Kocsival? - Nem - válaszoltam. - Gyalog. Elnézést kérünk. Csak hagyja, hadd távozzunk. - Leeresztettem a fegyveremet. - Látja? Nem akarjuk, hogy bárki is megsérüljön. - Ahhoz már késő - mondta a férfi. Joey szorosan lehunyta a szemét, de semmi sem történt. Megragadtam az elemlámpámat, és a
269
Jamie McGuire
Red Hill
férfi szemébe világítottam. Visszahőkölt a fénytől. A haja bozontos volt, az ujjai, körmei feketéllettek a piszoktól,és csupa vér volt a terepszínű overallja és a kabátja. Joey fölé magasodott, és azon töprengtem, le tudjuk-e teperni, ha mindegyszerre rontunk rá. - Szúnyog? - szólalt meg Bryce. A férfi az elemlámpám fényét kerülgetve próbálta kideríteni, ki szólította a nevén. - Ki az? - Én vagyok, Bryce! Coop is itt van! El sem hiszem, hogy sikerült kijutnod! Felemeltem a lámpát, hogy a fény a mennyezetről verődjön vissza ránk, és halvány fényt szórjon szét a szobában. Szúnyog elfordította a fegyverét Joey-ról, aztán megrázta Bryce és Cooper kezét is. - A fenébe is, fiúk! - kapta le a kalapját Szúnyog. - Mit keresel itt? - vigyorgott szélesen Cooper. Teljesen összezavarodtam. Bryce és Cooper láthatóan ismerték a férfit, de Joey nem. - Szúnyog McGee vagyok, örvendek az ismeretségnek - rázta meg Joey kezét. - Bocs az előbbiért. Összefutottam pár seggfejjel. Tudod, hogy megy az ilyesmi. Joey elképedve rázta meg a kezét. - Tudtam, hogy a lányok öregének a kecója valahol errefelé van. Gondoltam, utánatok jövök, de itt ragadtam. Nyüzsögnek itt a kúszók! - Kúszók! - nevetett Cooper. - Ez tetszik. - Nem, mi hatottaknak hívjuk őket - szóltam közbe. - Zoe nem örülne, ha változtatnánk rajta. Szúnyog arca megnyúlt, és elfehéredett. - Mit mondott? Körülnéztem. Úgy vettem észre, senki sem tudja, mi volt a hirtelen hangulatváltozása oka, és elfogott a nyugtalanság, hogy a
270
Jamie McGuire
Red Hill
fiúk talán nem ismerik olyan jól, mint hitték. Akár ismerték a fiúk, akár nem, meg kellett védenünk mindenkit,akit otthon hagytunk. - Közösen döntöttünk, hogy így hívjuk ezeket. Tulajdonképpen butaság. - Nem, asszonyom. Most mondta, hogy Zoe. Kis Zoe, úgy ilyen magas. Világosbarna haj? - Karatemozdulattal az álla vonalánál mutatta a haj hosszát. - Honnan ismeri Zoét? - kérdeztem rögtön gyanakvóan. Szúnyog odarohant hozzám. - Az unokahúgom. Találkozott vele? Hol van? Az apjával? - Az unokahúga? - kérdeztem, és azon töprengtem, Nathan miért nem említette a testvérét. - Aubrey a húgom. Nathan felesége. Találkozott velük? Ez fájt. Nathan felesége. - Igen, ismerjük őket - szólt közbe Bryce. - Biztonságban vannak. Szúnyog felnevetett, aztán tétován egy lépést hátrált, és lerogyott a kanapéra. - Jaj, hála Istennek! - szorította a tenyerét az arcára. Pár pillanat múlva a tenyerébe temette az arcát, derékból előregörnyedt, és a megtermett, erős férfi sírva fakadt. Összenéztünk. Nem tudtuk, mit tegyünk. Egy dologban voltam csak biztos: attól a perctől kezdve a létszámunk tíz főre emelkedett. - Szúnyog? - kérdeztem. - Szúnyog. Holnap visszamegyünk, miután elvégeztük a tisztogatást. Szívesen magunkkal visszük. - Tisztogatnak? - Igen. A lányaimat várom Red Hillbe, és gondoskodunk arról, hogy ne kerüljenek bajba. Bólintott. - Akkor én is segítek. Másnap nagyobb volt a hőség, mint előző nap. Napkelte után két órával már fülledt, párás idő volt. A kontyomból kiszabaduló
271
Jamie McGuire
Red Hill
tincsek hátul a nyakamhoz tapadtak, és délibáb hullámzott előttem az aszfalton. Nem hittem volna, hogy ilyesmi lehetséges, de az emelkedő hőmérséklettől a ruhánkat átitató orrfacsaró bűz szállni kezdett a levegőben, és rothadó étel meg rossz lehelet szörnyű keverékét alkotta. Alig bírtam a saját szagomat, ezért igyekeztem minél távolabb húzódni a többiektől. Shallotban mind fejenként ötöt iktattunk ki, aztán visszaindultunk a tanyára. Szúnyog elmesélte, hogy vágta át magát a zombik tömegén, amíg el nem jutott a feleségéhez, aki átváltozott, hogy lelője, nehogy bárkit is bántson. Minél tovább beszélt, annál jobban megkedveltem, és azon tűnődtem, vajon Aubrey hasonlít-e a testvérére. Most már nem tűnt olyan esztelenségnek, hogy megmondjam Nathannek, mindennek vége közöttünk. Most, hogy Szúnyog is beköltözik, amúgy is furcsán venné ki magát, gondoltam. Nagyon lehangolt, hogy úgy kell mostantól Nathan közelében lennem, hogy nem hoztam rendbe, amit tettem. Minél közelebb értünk a tanyához, annál pocsékabbul éreztem magam. - El sem hiszem, hogy ismeri Nate-et. Kész őrület - jegyezte meg Cooper. - Fura, hogy mind összefutottatok. A templomnál hajszál híján kerültétek el egymást - mondta Szúnyog. - A templomban volt? - derült Bryce. - Igen, ott. Az első adandó alkalommal elmenekült Zoé-val, mert tudta, hogy csak idő kérdése, hogy bejussanak. - Melyik templomról van szó? - kérdeztem az út közepén megtorpanva. - A fairview-i Első Baptista Templomról - vigyorodott el Szúnyog. - Azt a mindenit! - döbbentem meg, mert most jöttem rá, hogy a templomból kirohanó emberek, akiket láttam, nagyvalószínűséggel Nathan és Zoe voltak. Szúnyog bólintott.
272
Jamie McGuire
Red Hill
- Úgy ám, a mindenit. Felváltva kocogtunk és gyalogoltunk. Cooper alig várta, hogy hazaérjen Ashley-hez, mert félt, hogy Ashley magán kívül van az aggodalomtól. Amikor a dombtetőre értünk, visszapillantottam, és abban reménykedtem, hogy a kicsikéim hamarosan ugyanezt teszik majd. Ashley rontott ki a bejárati ajtón, végigszaladt a felhajtón, és Cooper karjai közé vetette magát. Azonnal sírva fakadt. Elleny leugrott a verandáról, és megölelt, miközben a könnyeivel küszködött. Nathan, Miranda és Zoe a verandán álltak. Meghökkentek a sor végén jövő nyers fickó láttán. - Szúnyog? - kiáltott fel Nathan. Pusztán a szavaiból kilehetett venni, hogy nem hisz a szemének. - Szúnyog bácsi! - rikkantotta Zoe, és a lépcsőn lefutva Szúnyog karjába ugrott. Amint Szúnyog is megölelte, Zoe elfintorította az orrát. - Büdös vagy! Szúnyog felnevetett. - Tudom! Undorító, mi? Nathan lejött a lépcsőn, és átölelte a sógorát. - Én nem is. Egyszerűen nem hiszem el! A férfiak egy darabig átölelve tartották egymást, aztán mind sorban összeölelkeztünk. Amikor Nathan hozzám ért, szorosan magához ölelt, aztán az enyémre szorította a száját. Egy másodpercnyi döbbenet után ellazulva simultam hozzá. Az ujjait a hátamba mélyesztette, én meg magamhoz húztam. - Úgy röstellem - suttogtam a szájához tapadva. Csukott szemmel megrázta a fejét. - Ne sajnáld. Egy szót sem akarok hallani. Csak engedd, hogy öleljelek. A nyakába temettem az arcomat, és hetek óta most először éreztem magam a legnagyobb biztonságban. Nathan jobban szeretett, mint szabad lett volna azok után, amiket mondtam.
273
Jamie McGuire
Red Hill
Remélhetőleg nem kérek túl sokat Istentől, gondoltam, ha még egy csodáért könyörgöm. Bryce felkapaszkodott Mirandához, és futó puszit nyomott az arcára. - Szent ég - szólalt meg komor hangon Szúnyog. - Nem ártott volna figyelmeztetnetek. - Mire? - kérdezte Bryce. Hogy két vörös hajú van a házban - sóhajtott fel Szúnyog. - Shallotban jobbak voltak az esélyeim. Miranda összehúzta a szemét, én viszont felnevettem. - Feltehetően igazad van. - Úgy örülök, hogy visszaértél - ölelt meg újra Nathan. Arcon csókolt, aztán kézen fogva behúzott a házba. Csak annyi időre hagyott magamra, míg Szúnyognak megmutatta, mi hol van, aztán tiszta ruhát keresett elő neki, majd visszajött hozzám. - Rossz hírem van. Nincs áram. Próbáltam a biztosítékot, de nem működik. Bólintottam. - Tudtuk, hogy csak ideig-óráig lesz, nemi Nathan is bólintott. - Szóval összeismerkedtél a sógorommal? Nem semmi, mi? - Nem bizony. Nem lesz neked. kínos? - Dehogy. Szúnyog tudja, hogy Aubrey elhagyott. És előtte is tudta, hogy régen vége. Jól vagy? - Igen - öleltem magamhoz. A vállához szorítottam az arcomat, és örültem, hogy semmit sem vett komolyan, amit korábban mondtam. - Amit indulás előtt mondtam. azt én. Nathan megrázta a fejét. - Hagyd. felejtsd el. Nincs semmi gond. - De van. Borzalmas, amit mondtam, és rettenetesen bánom. A világvége előtt sem ment valami fényesen, és úgy látszik, azóta sem értek hozzá jobban.
274
Jamie McGuire
Red Hill
- Mihez? - Hogy szeressek valakit. Felvonta a szemöldökét, elmosolyodott, a karjába vett, és gyöngéden szájon csókolt. - Sosem vártam tőled tökélyt. Halkan felnevettem. - Mégis megkaptam. Két tenyerem közé fogtam Nathan arcát, magamhoz húztam, és szájon csókoltam. Csak egyvalami tehette jobbá az életemet, és sajgott a szívem a lányaim után. Alig vártam, hogy ideérjenek, hogy mind együtt lehessünk. - Nem a tökély. Még nem teljesen. - De az lesz - biztosított Nathan, aki egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy megnyugtasson. - Gyere, Szúnyog bácsi, bemutatlak Butchnak - hívta Zoe. Szúnyog éppen kilépett a fürdőszobából, a bőre fényes, a haja vizes volt. Az arca még kicsit piszkosnak látszott, de csak a szeme körül, a napszemüveg miatti fehér karika miatt. - Ki az a Butch? - kérdezte Szúnyog, és begombolta a tiszta inge utolsó gombját. Meghúzkodta, ahol az ing túlságosan ráfeszült. Drága holmi volt, fehér alapon vízszintes haj-szálcsíkos. Nem tűnt olyannak, amit Szúnyog általában viselt. Zoe a kezénél fogva húzta, és Szúnyog úgy tett, mintha Zoe erősebb lenne nála. - Egy tehén! - Úgy érted, bika? - kérdezte Szúnyog, és színlelt aggodalommal pillantott Nathanre. Nevettem. - Rendes embernek látszik. - Az is - figyelte őket Nathan. - Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek Aubrey-t leírtad. - Nyomokban sem hasonlít rá. De az elején Aubrey sem olyan
275
Jamie McGuire
Red Hill
volt. Szúnyog úgy tett, mintha félne Butchtól, és eljátszotta, mintha megpróbálna Zoe kezének a szorításából szabadulni. - Ért a gyerekek nyelvén. Neki is voltak gyerekei? - Még nem - szomorodott el hirtelen Nathan. - A felesége terhes volt, amikor minden összeomlott. - Rám nézett. - Jillnek hívták. A legdrágább teremtés volt a Földön. - Ne haragudj - szabadkoztam, és pofon tudtam volna vágni magam, hogy felhoztam a témát. Nathan megpuszilt. - Mind elvesztettünk valakit. Most ilyen a világ. Cooper és Ashley léptek ki. Megölelték, megcsókolták egymást, mint mindig, amikor Cooperen volt a sor, hogy járőröz- zön. - Hátha rá tudjátok beszélni Nate-et, hogy ma este csirkét grillezzen - kacsintott rá Cooper Nathanre, mielőtt a puskát a vállára vetette. Megsimogattam Nathan karját. - Nincs nálad jobb szakácsunk. - Szeretlek! - kiabálta Ashley. - Én még jobban szeretlek! - kiáltott vissza Cooper, aztán kitárta a karját, és elfutott kelet felé. - Felfordul tőletek a gyomrom - ugrattam Ashley-t. Kiöltötte a nyelvét. - Ne légy félti! - Félti? - kérdezett rá Nathan. - Féltékeny - segítettem ki. - Majd megtanulod te is, amikor Zoe nagyobb lesz. Bólintott, és némán formált egy Ahá!-t. Szúnyog kocogott oda hozzánk, a Zoéval folytatott játék miatt kifulladva. - Nem is olyan ijesztő a bika. Szerintem meg kéne főznünk. - Nem vicces! - szólt rá Ashley, bár mosolygott közben. Sarkon
276
Jamie McGuire
Red Hill
fordult, hogy bemenjen. - Butch egy házi kedvenc! Nathan oldalba bökte a sógorát. - Nagy a szád, amikor karámban van. Esetleg engedjük ki, és lássuk, ki az erősebb? Szúnyog megszívta az orrát. - Én. Nevettünk, aztán Nathan feltartotta az ujját, és kissé oldalra dőlt, mintha a fülét hegyezné. Aztán én is meghallottam: valaki kiabált. Körülnéztünk, és Nathan az egyik irányba mutatott. Cooper teljes erőből rohant, közben mutogatott és torkaszakadtából ordított. Először nem értettem, mit, de aztán Nathan megdermedt. Elakadt a lélegzete. - Ó, istenem! Zoe! Nathan eredt elsőként futásnak, aztán a nyomában Szúnyog és én. Dél felé szaladtunk, amerre Cooper is, bár a csűr eltakarta előlünk a kilátást. Elszörnyedve pillantottam meg Zoét, aki szélesre tárt karral, lassan körbe-körbeforgott, és alig három méterre tőle egy férfi botorkált felé. Cooper megint ordított. - Zoe! A hátad mögött! Fuss! Zoe megállt, de háttal volt a lénynek. - Zoe! - kiabálta futás közben Nathan. - Figyelj rám! Szaladj ide hozzám, kicsim! Fuss papához, amilyen gyorsan csak bírsz! Zoe kérdőn az apjára nézett, aztán megfordult, és megpillantotta a közeledő hatottat. Mégsem mozdult. Minden olyan lassítva történt, mint egy álomban. Akármilyen sebesen szedtem a lábamat, nem bírtam elég gyorsan odaérni hozzá. A szívem mintha szét akart volna robbanni, ahogy a félelem és a vágy hajtotta, hogy minél gyorsabban szaladjak. Hallottam a halk morgást, amit a hatottak akkor adtak ki, ha izgatottak voltak. És csak akkor voltak azok, ha valami feltűnt a láthatáron, amivel állandó éhségüket csillapíthatták. Zoéért nyúlt,
277
Jamie McGuire
Red Hill
de Zoe még ekkor sem mozdult. - Fuss, Zoe! - sikoltotta Nathan, és elcsuklott a hangja. Tudtam, hogy sír, ahogy én is sírtam. Amikor az élőhalott lehajolt, hogy megragadja Zoét, Cooper a testével földre döntötte. Zoe is rájuk esett. Nathan ismét felsikoltott, a karját lengette, de még mindig jó másfél méternyire volt tőlük. Amikor végre odaértünk, Zoe hanyatt feküdt, és az égre bámult, Cooper pedig a puskatussal verte szét a fertőzött fejét. Nathan felállította Zoét, és végignézte. - Megharapott? -kérdezte. Megvizsgálta Zoe karját és lábát, aztán felhúzta a szoknyáját, és megnézte a hátát is. Megragadta az állkapcsát, és ide-oda forgatta a fejét, hogy a nyakát is szemügyre vehesse. Zoe ekkor kezdett el bőgni, és Nathan a karjába szorította. Szúnyoggal lassítottunk, és megláttuk, hogy Cooper micsoda mocskot csinált. Cooper a szemembe nézett, és ekkor pillantottam meg az élénkvörös vért a vállán. Cooper a sebre nézett, aztán a földre zuhant. Letérdeltem mellé, hogy megvizsgáljam a feltépett bőrt és izmot. A váll elülső részéből egészen a csontig egy nagy darabot haraptak ki. Szúnyog a fején át kibújt az ingéből, és gombóccá gyűrve a kezembe nyomta. Erősen a sebre nyomtam, de a többiekhez hasonlóan én is tudtam, hogy színház az egész. Cooper összerezzent, amikor a sebre nyomtam az inget, aztán a szemembe nézett. - Cooper? - kiabált Ashley még a távolból. A hangjából kiérződött a félelem. Tudta, hogy baj van. Cooper rám nézett. - Ne hagyd, hogy lássa. Bólintottam, és felnéztem Szúnyogra. - Tartsd távol.
278
Jamie McGuire
Red Hill
- Mondd meg neki, hogy szeretem - kérlelt Cooper, és megremegett az ajka. A könnyeimtől elhomályosult a tekintetem. - Tudja, Coop. Minden nap minden másodpercben a tudtára adtad. Mosolyogva bólintott, miközben Ashley Szúnyoggal kiabált, és azért szidalmazta, hogy nem engedi oda. - Rendbe fog jönni! - kiabálta valahol a látókörömön túl. Scarlet! Rendbe jön! Ne merd bántani! Gyűlölni fog! - mondtam. Cooper előrehajolt, a homlokát az arcomhoz érintette; megölelt az egyetlen módon, ahogy tudott. - Nem akarom megkockáztatni, hogy átváltozom, és megtámadlak valamelyikőtöket. Tedd meg most. Nathan felemelte Zoét, aztán megtörölte a szemét. Köszönöm, Cooper. Megmentetted a kislányomat. Cooper bólintott. Vigyázz Ashley-re, rendben? Viszonozd a szívességet. Az életem árán is megőrzőm a biztonságát - ígérte Nathan. - Az adósod vagyok. Ne bántsátok! - jajdult fel Ashley. - Kérlek! Lehajoltam, és megpusziltam Coopert, aztán felálltam, a halántékára céloztam, és meghúztam a ravaszt.
Miranda Naplementekor a fa alatt gyűltünk össze, közel ahhoz a helyhez, ahova apámat és Leah-t temették. Most egy új sírhant fölött. Ashley készítette a keresztet, zsineggel kötötte össze középen a két lécet, és a zsinegbe vadvirágokat font. Órákig dolgozott rajta, díszítéseket vésett bele, és Cooper nevét: III. Stanley Leonard Cooper. Csak akkor szólt bárkihez is, amikor nem engedte, hogy megrendezzük a
279
Jamie McGuire
Red Hill
temetést, amíg el nem készül a kereszt. Nem volt időnk eltemetni Jillt, Scarlet eltemette apámat, mielőtt ideértünk, így most ez volt az első temetésünk. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy Coopert temetjük. Ő volt a legerősebb és a legkedvesebb közöttünk, és nem volt igazságos, hogy ő ment el. Szúnyog, Nathan és Bryce az ásástól, és attól, hogy kivitték Cooper testét a mezőre, összepiszkolódtak. Én odabent vigasztalni próbáltam a csaknem vigasztalhatatlan nővéremet. Amikor befejezte a keresztet, és a fiúk ásni kezdték a sírt, hirtelen szakadt rá a valóság, és a nap nagy részében hisztérikus állapotban volt. Most, amikor hízelgéssel valahogy rávettem, hogy kijöjjön, Ashley egy szót sem szólt. Mind összegyűltünk. Végül Nathan megköszörülte a torkát. - Stanley Cooper volt a legjobb közöttünk. Minden áldott nap azért kell törnünk magunkat, hogy olyan szorgalmasak, kedvesek és szerető szívűek legyünk, mint ő. Jó barát volt, jó testvér, és. - Jó férj - suttogta Ashley. Elfacsarodott az arca, és a testét néma zokogás rázta. - És jó férj - ismételte meg Nathan elcsukló hangon. - Egy hős volt. Megmentett egy életet. És mindnyájunk célja az kell hogy legyen, hogy hozzá hasonlóan éljünk, hogy viszontláthassuk majd a mennyben. - Cooper egyszer mesélt a kishúgáról, Savannah-ról. Elmondta, milyen közel álltak egymáshoz, mennyire szerette, és hogy minden nap aggódott, hogy ő meg az édesanyja életben vannak-e. Ha nem, akkor most megint velük lehet. Ebből talán vigaszt meríthetünk. Bryce elmosolyodott. - Emlékszem, amikor megismertem Coopot. Óránk volt, ő pedig Ashley-t bámulta. Én Ashley húgával jártam, így amint értesült róla, automatikusan a legjobb barátom lett. Csakhogy tudjátok, nemcsak megjátszotta a barátságot, hanem a legjobb jó
280
Jamie McGuire
Red Hill
barát volt. A legjobb. - Megköszörülte a torkát. - Hiányozni fog. A világ már sosem lesz olyan jó nélküle, de a mennyország jól járt vele. Scarlet elmosolyodott. - Ez szép volt. - Ne szólalj meg - mondta Ashley. - Te itt ne beszélj, Scarlet. Nathan egy lépést tett Ashley felé, aki elhúzódott tőle. - Nem Scarlet hibája - mondta Nathan. - Te is tudod, hogy meg kellett tennie. - Hagyd csak - intette le Scarlet Nathant. - Joga van haragudni. - Te csak ne legyél kedves hozzám - csattant fel Ashley, és az érzelmi állapota villámgyorsan romlott. - Kibaszottul ne légy rendes velem, Scarlet. Ne is szólalj meg. Nem akarom a hangodat hallani, megértetted? Scarlet lesütötte a szemét, és bólintott. Nála erősebb nőt alig ismertem, mégis hagyta, hogy Ashley a többiek előtt így beszéljen vele. Bár mind tudtuk, hogy Ashley nem gondolja komolyan, azért mégis tisztelettel adóztam Scarlet türelmének. Nathan ismét felemelte a hangját Scarlet védelmében, de Scarlet megfogta a karját, és a fejét rázta. Egy fél órát álldogáltunk a sír körül, sírtunk, történeteket meséltünk, nevettünk és emlékeztünk. Ashley előre-hátra dülöngélt, mert érzelmileg annyira kimerült, hogy alig állt alábán. Bekísértem a házba; menet közben teljes súlyával rám nehezedett. Azonnal lefeküdt, és álomba sírta magát. - Szia - mondta Bryce, amikor becsuktam Ashley ajtaját. A számhoz emeltem az ujjamat. Bryce bólintott, aztán suttogva folytatta: - Hogy van? - Ugyanúgy. - És te? - Én is. Bryce átkarolta a vállamat, és bevezetett az üres nappaliba.
281
Jamie McGuire
Red Hill
- Hol vannak a többiek? - Joey őrködik. Scarlet jó ötletnek tartotta, ha fel tudunk menni a tetőre, ezért Joey keresett egy létrát, és felmászott. Azt mondja, sokkal messzebb ellát. Így riasztást kaphatunk. Bólintottam. - Nathan a lányokkal van. Szúnyog és Scarlet elindultak az úton. - Tisztogatnak? Bryce bólintott. - Csak ketten? Azok után, ami történt? - Velük megyek. Csak meg akartam bizonyosodni, hogy jól vagy. Mély levegőt vettem. - Megértem, hogy Scarlet szükségét érzi, hogy ezt tegye, de szerintem ideje beletörődnünk, hogy a lányok nem jönnek. Már majdnem négy hónapja várunk. Bryce vállat vont. - Nem tudom. Nate-nek és Coopnak csaknem egy napba telt tizenöt mérföldet megtenniük. Két gyalogosan közlekedő kislánynak ez hosszú út. Szerintem akkor jelenthetjük ki, hogy nincs tovább, ha a tél kezdetéig nem érnek ide. - Az még hosszú idő, amit reménykedéssel kell töltenie. Ha engem kérdezel, nem elég hosszú. - Homlokon csókolt. - Viszlát nemsokára. - Légy óvatos. Néztem, ahogy elkocog, hogy utolérje Scarletet és Szúnyogot, akik már eltűntek szem elől az úton. A gyomrom liftezni kezdett, amikor felmerült bennem, jó ötlet volt-e még arra a pár percre is magára hagyni, míg utoléri őket. Amint eltűnt szem elől a dombtető után, kinyitottam az ajtót, és rögtön észrevettem a létrát. A kezeimet egymás elé rakva kapaszkodtam fel a tetejére, és láttam, hogy Joey a tetőnyergen ül
282
Jamie McGuire
Red Hill
vadászpuskával az ölében, mellette egy dobozlőszer, és biztosra vettem, hogy apám legjobban célzó puskája. - Csatlakozhatok? - kérdeztem. - Mindig - nézett fel hunyorogva a napba. Leültem, de onnan láttam Cooper sírjának alsó részét, ezért közelebb húzódtam a ház közepéhez. Nathan a lányokkal Butch karámjánál állt, és nézte, ahogy a lányok beszélgetnek a bikával. Csak annyi időre vette le a szemét róluk, amíg gyorsan körbenézett, aztán ismét rájuk függesztette a tekintetét. - Zoénak láthatóan semmi baja. Elég fura - jegyezte meg Joey. - Szerintem nem olyan, mint mi. - Csak úgy, hogy kicsit más. Joey bólintott. - Nathan egy szent. Örülök, hogy Scarlettel ott vannak egymásnak. - Én is - mosolyodtam el. Minden irányban körülnézett, aztán felemelte az ujját. - Nézd! Az északi mező közepén egyetlen fa állt. A rajta gubbasztó madarak egyszerre rebbentek fel az ágakról. Joey belenézett az irányzékba, és felhúzta a kakast. - Négyen vannak, látod? Összehúztam a szemem, mert a gabona már magas volt és aranyszínű, csaknem aratásra érett. A magas vetésben könnyen észre lehetett venni a botorkáló hatottat. Joey-ra pillantottam. Három fejet láttam, és egy alacsonyabb negyedik körül is hullámzott a vetés. Vagy egy nagyon alacsony hatott volt, vagy egy gyerek. - Látod őket? Hatottak, igaz? Nem emberek? - Egyértelműen hatottak. - Megvannak? - Meg - vette célba őket. Egy. Újratöltés.
283
Jamie McGuire
Red Hill
Kettő. Újratöltés. Három. Újratöltés. Kis szünet után négy. Joey felpillantott az irányzókról, gyorsan még egyszer körülnézett a környéken, aztán visszatette a puskát az ölébe. Nathan összeterelte a lányokat, és felkiáltott lentről Joey-nak. - Tiszta? - Tiszta - kiáltott vissza Joey. - Látod Scarletet? - Nem. Nathan csalódottnak látszott. Cooper halála szembesített minket a kegyetlen valósággal. Egyikünk sem beszélhette le Scarletet a tisztogatásról, mert az okfejtésére nem voltak ellenérveink, mégis hatalmas kockázatot vállaltunk vele. Joey egy piszkos ronggyal megtörölte a homlokát. Még a tölgyfa viszonylagos félárnyékában is majdnem megsültünk fent. Joey letámasztotta maga mögé a két kezét, és hátradőlt. A mutatóujja súrolta a kisujjamat, aztán összekulcsolta a kezét az enyémmel. Nem vettünk róla tudomást, nem beszélgettünk, csak ültünk ott, izzadságban fürödve, elégedetten, hogy egy pillanatig nem kellett színlelnünk.
Scarlet ordított fel Szúnyog. Szélirányban voltunk, és azonnal megcsapta az orrunkat a közeledő rothadó tetemek bűze. Ezúttal azonban kivételesen förtelmes volt a szag. Az első gondolatom az volt, hogy a nyár legmelegebb időszaka közeledik, de aztán megláttam őket. Szúnyog kurtán felnevetett. - Feketére égtek és ropogósra sültek. Mint Nathan sült csirkéi! - Csak éppen nem csirkeszaguk van - hőkölt hátra undorral Bryce.
284
Jamie McGuire
Red Hill
Még el sem értük az országutat, és máris belefutottunk egy kisebb nyájba. Délről jöttek, és mialatt szorgalmasan csépeltem a kisbaltával a fejük tetejét és oldalát, azon töprengtem, miért látunk annyival többet belőlük. Hetek óta tisztogattunk, és egyszerűen érthetetlen volt, és halálosan bosszantott, hogy többen vannak az úton. Szúnyog és Bryce segítettek a rothadó testeket az árokba vonszolni. Akkor állítottam fel ezt a szabályt, amikor nekifogtunk ennek. Túlságosan nagy munka volt eltemetni őket, az meg, hogy halomba rakjuk és elégessük őket, a hőség, a szél és a csapadékhiány miatt volt kockázatos. Mindössze azt nem akartam, hogy a lányoknak át kelljen lépkedniük rajtuk, amikor majd elindulnak a tanya felé. Felálltam. Nehezen kaptam levegőt, a port és a verítéket törölgettem az arcomról. - Azt hiszem, Shallotból jönnek. - Én is erre gondoltam - erősítette meg Szúnyog. - Ezek itt túl közel voltak a benzinkút felrobbanása utáni tűzhöz. Bryce dél felé intett a fejével. - A tűz már kialudhatott, és semmi sincs, ami a városba vonzaná őket. - És éheznek - fűztem hozzá a nem egészen negyed mérfölddel arrébb, az országúton caplató másik kis nyáj felé intve. Csupa csont és bőr voltak. Nem voltam biztos abban, hogy tényleg szükségük van az evésre, vagy ez csak a bomlással természetesen együtt járó állapot, de határozottan kiéhezettnek látszottak. - Nézzétek csak őket! Lehet, hogy végül széthullnak, vagy a tápanyag hiányától a testük felmondja a szolgálatot. - Biztató gondolat - jegyezte meg Szúnyog. - Hagyjuk őket továbbmenni. Megráztam a fejemet. - Lehet, hogy látta valaki azt, amelyik Coopert elkapta, és
285
Jamie McGuire
Red Hill
hagyta továbbmenni. Mindet lekaszaboljuk. Ahányat csak tudunk.
Nathan
A nappaliban járkáltam fel és alá, míg készült a vacsora, és néhány másodpercenként ellenőriztem az ajtót, nem látom-e őket visszatérni. Előbb aggódtam, aztán dühös lettem, majd csalódott, végül elfogott a pánik. - Most már bármelyik percben visszaérhetnek - nyugtatott meg Miranda. - Odaég a vacsora. A mosókonyhán keresztül kiszaladtam az oldalsó ajtón át a grillhez. - A fenébe! - kiáltottam, és puszta kézzel kaptam le róla a csirkét. Megnyaltam megégett ujjaimat, aztán megráztam őket, mintha az segítene. Miranda az ajtóban állt. - Tudom, milyen nehéz lehet, hogy végig kell nézned, ahogy Scarlet ilyen veszélybe sodorja magát. Gyorsan körülnéztem. Szokásommá vált, hogy mindig a hátam mögé nézek; már nem is tudom, mikor kezdtem el, de valahányszor kiléptem a házból, idegességemben előjött ez a szokás. - Bryce is kint van, és. Joey is. Miranda elvörösödött, és hátranézett, mielőtt teljesen kijött. - Ennyire nyilvánvaló? - A pillantásom hatására szégyenkezve leszegte a fejét. - Nem akartam, hogy így legyen. Csak megtörtént. - Bonyolult szituáció - mondtam. - Nem vagyok abban a helyzetben, hogy ítélkezhessek. - Nem tudom, mit tegyek. Nincs kivel beszélnem. - Velem beszélhetsz. Nem tudom, mennyit segíthetek, de meghallgatlak. Miranda elmosolyodott, és az ajtófélfának támasztotta a fejét. - Kösz, Nate. Behoztam a tálon a csirkét, és nagy sóhajjal a három üres székre
286
Jamie McGuire
Red Hill
pillantottam. Miranda elment, hogy szóljon Ashley-nek, de egyedül jött vissza. - Nincs kedve enni. Bólintottam. - Ma este nem zaklatom, de nemsokára muszáj ennie. Miranda bólintott. Leültünk vacsorázni. Elleny és Zoe a napjukat beszélték meg. Nagyon jól kijöttek egymással. Elleny nem volt bőbeszédű, de aranyos lány volt. Próbáltam szóba hozni a családját, de nem volt hajlandó beszélni róluk. Scarlet azt mondta, hogy csak egyszer beszélt a szüleiről, de az is nehéz pillanat volt, és Scarlet többé nem igyekezett Ellenyt szóra bírni. Reménykedtem, hogy talán megnyílik majd valaki előtt, miután felgyógyult abból, amin átment a miatt a szörnyeteg miatt. Túl nagyfájdalmat cipelt, kislány létére. - Es aztán Butch azt mondta: mrrrrrrrr - kuncogott Zoe. Elleny is kuncogott, és hamarosan mind hangosan nevettünk. - Papa! - térdelt fel Zoe a székén, és az ajtóra mutatott. Bryce nyitott be. Joey lépett be mögötte, aztán Scarlet. Odaszaladtam hozzá, és a karomba szorítottam. Valahányszor a tisztogatásból visszatért, az első pár másodperc alatt mindig rettenetes súly gördült le a vállamról. Ismét levegőt tudtam kapni. - Trutyis vagyok! - figyelmeztetett. - Nem érdekel - válaszoltam, és előbb magamhoz szorítottam, aztán szájon csókoltam. Scarlet elhúzódott, és leszegte az állát. - Elhagyják Shallotot. Vándorolnak. - Ennivalót keresnek - mondtam elgondolkodva. - Ha vadásznak, akkor fokoznom kell az erőfeszítéseimet. - Scarlet - kezdtem, de feltartotta a kezét, és elmosolyodott. - Előbb megmosakszom. Később majd beszélünk. Elment, én meg felsóhajtottam. Már döntésre jutott.
287
Jamie McGuire
Red Hill
Vacsora közben Scarlet körvonalazta a tervét. Vacsora után, az ágyban részletesebben is előadta. Azt remélte, egyetértek, hogy ez az egyetlen helyes lépés, de én már kezdtem kifogyni az érvekből, amikkel lebeszélhettem volna a veszéllyel való napi kacérkodásáról. - A jövő héten az út megtisztítására koncentrálunk - suttogta -, így egyet sem hagyunk ki, akik ezen az oldalon jönnek elő Shallotból. Aztán a végén még egyszer be kell mennünk Shallotba. Szerintem már nem sokan maradhattak a városban. Te mit gondolsz? Megráztam a fejemet. - Nehéz megmondani. - Azt hiszem, már meggyérült a számuk. Shallotban maradunk, míg meg nem tisztítjuk, aztán a Shallotot a másik ország- úttal összekötő utat tisztítjuk meg. Felültem. - A srácoknak is elmondtad ezt? - Hazafelé jövet említettem. Szúnyog és Bryce benne vannak. Majd megkérdezem Joey-t is, hogy akar-e csatlakozni. - Jézusom, Scarlet, mikor lesz ennek vége? Mikor lesz végre elég? - Beszélj halkabban. - Próbálok. Isten a megmondhatója, hogy igyekszem, de meg kell mondanod, mikor lesz vége ennek a kis vállalkozásodnak. - Kis vállalkozásomnak? A homlokomat ráncoltam. - Van fogalmad róla, min megyek keresztül minden reggel, amikor elmész? Mit élek át napközben, míg haza nem érsz? - Igen, van róla fogalmam - mászott ki az ágyból. - Istenem, Scarlet. - Borzalmasan éreztem magam. - Bocsáss meg. Szó nélkül otthagyott, én meg visszafeküdtem a párnára, és a
288
Jamie McGuire
Red Hill
mennyezetet bámultam, miközben a lelkifurdalástól fuldokoltam.
Miranda
Miután nyolc napon át egyvégtében tisztogattak, Scarlet és a fiúk szabadnapot vettek ki. Mindnyájan nagyon vártuk már. Míg távol voltak, Nathannel felváltva tartottuk szemmel a környéket. Olyan pokoli volt a hőség, hogy még vizet kortyolva is napszúrásunk volt, mire este lemásztunk. És a lányokat is figyelnünk kellett. Elképzelni sem tudtam, milyen lehet a fiúknak. Ashley bevitte az ennivalót a szobájába, de aznap kimerészkedett az ebédlőbe. Magától értetődően igyekeztünk semleges, könnyed témákról beszélgetni. Ashley nem sokat evett vagy beszélt, de már az is nagy lépés volt, hogy leült közénk az asztalhoz, és ezzel mind tisztában voltunk. Én voltam soron a mosogatásban. Joey behozott kintről egy vödör vizet, aztán ott maradt törölgetni, míg én mosogattam. - Remélem, nemsokára esik - jegyezte meg. - Nem sok víz maradt a ciszternában. A tetőn töltött nap óta kevés időnk volt kettesben maradni, és bár igyekeztem leplezni az érzéseimet, és rossz hírrel jött be, valósággal szédültem a boldogságtól, amikor felajánlotta, hogy törölget. - Milyen házias kezdesz lenni - ugrattam. Joey könyökkel oldalba bökött, én meg kuncogtam. Bryce jött be, és felkapott egy konyharuhát. - Majd én megcsinálom - mondta Joey-nak. - Már nincs sok hátra - vágtam közbe, és reménykedtem, hogy nem úgy hangzik, mintha ott szeretném marasztalni Joey-t a konyhában, holott pontosan ezt akartam. Bryce várakozásteljesen nézett ránk, aztán Joey-val összenéztünk.
289
Jamie McGuire
Red Hill
- Amúgy is a célba lövést akartam gyakorolni - mondta Joey. Néhány hete ennek ürügyén tudtunk pár percre kettesben maradni, így most elmosolyodtam, mert tudtam, hogy ezt meghívásnak szánta. - Figyelmeztesd Szúnyogot - kiáltott utána Bryce. - Nem akarom, hogy véletlenül lelőjön - mormolta a bajsza alatt. Amint becsapódott a vihar ellen védő ajtó, már azon törtem a fejemet, hogy mehetnék ki Joey-hoz. Bryce-szal befejeztük a mosogatást, Bryce elrakta az edényeket. Scarlet, Nathan és Zoe valami házilagosan összeeszkábált táblás társasjátékot játszottak a nappali padlóján. - Ashley az előbb kiment, Miranda. Amint végzek, megnézem, hogy van - csukott be egy konyhaszekrényajtót Bryce. - Majd én - ajánlottam, és vigyáztam, hogy a hangomból ne süssön az a lelkesedés, amit éreztem. Remegett a kezem, és hálás voltam, hogy van ürügyem kimenni, az pedig, hogy Bryce szolgáltatta, izgalommal töltött el. Bryce így később kevesebb kérdést tesz fel, gondoltam. Igyekeztem nemtörődöm módon, fesztelenül kisétálni az ajtón. Joey nem volt a ház mögött, ahol a legutóbb találkoztunk. Nem telt sok időbe, hogy rájöjjek, hogy se Joey-t, se. Ashley-t nem látom. - Szia, Szúnyog - néztem fel a tetőre. Szúnyog feje felbukkant a tető szélén. - Nem láttad Joey-t vagy Ashley-t? Szúnyog déli irányba mutatott, de nem szólt semmit. A csűrhöz sétáltam, de csak Butch és én voltunk a környéken. Érzelmek törtek fel bennem: zavar, aggodalom, még gyanakvás is. A csűr mögül hallatszó hangok felkeltették a kíváncsiságomat, ezért kikémleltem a saroknál. Joey és Ashley a mezőn álltak. Ashley egy puskát tartott, Joey pedig segített neki, hogy helyesen fogja. Joey mondott valamit, amitől Ashley kissé a föld felé fordította a puskacsövet. A másodperc töredékéig Ashley csípőjére
290
Jamie McGuire
Red Hill
csúszott a keze. Nevetni kezdtek, olyan undokul, amitől az embernek kicsordulnak a könnyei. Joey még kétrét is görnyedt, és a térdére támaszkodott. Azonnal elpirultam, és könnyek szöktek a szemembe. Először is Ashley-re haragudtam. Jóformán kómás állapotban járt-kelt a házban, nem reagált semmire és senkire. Tíz napja mást sem tett, mint sírt és aludt. Valahányszor beszélni próbáltam vele, csak dühös lett rám. De a mezőn Joey társaságában ismét önmaga volt. Nevetett és tréfálkozott, mintha Coopert nem is lőtték volna főbe két hete a szeme láttára. Joey-val kettesben hirtelen visz- szatért a régi énje. Visszafojtottam a zokogásomat, és hagytam, hogy teljesen eluralkodjon rajtam a féltékenység, majd a bűntudat. Ashley természetesen megérdemli, hogy mást is tegyen, és ne csak nyomorúságosan tengesse az életét. Hogy állíthatom, hogy szeretem, aztán meg dühös vagyok rá, hogy egy kis békességet élvez? Lassan lecsúsztam a fal mellett a földre, és letottyantam a porba. A hajamnál verítékcseppek ütköztek ki, és egy csepp végül legurult a fülem előtt. Még az árnyékban is kemence- forróság volt, de Ashley és Joey észre sem vették, hogy az egyenesen rájuk tűző napon sülnek. Ashley magára maradt, ahogy Joey is. Beszélgetnek majd, vigaszt merítenek egymásból, én meg kénytelen leszek mindezt végignézni, mert nincs hova mennem. Lehunytam a szemem, és a fejem hátracsuklott a csűr falának. Istenem, micsoda ocsmány, önző rohadék vagyok! Joey és Ashley hangja közelebbről hallatszott, és hirtelen ráébredtem, hogy felém tartanak. Nem moccantam, levegőt sem vettem, és attól féltem, hogy hallgatózáson és azon érnek, hogy bőgök miattuk, mint akinek elment az esze. Biztos voltam benne, hogy mindketten átlátnának rajtam, amint megpillantanak. Szerencsére mindkettőt lekötötte, hogy mély benyomást tegyen a
291
Jamie McGuire
Red Hill
másikra, és nem láttak meg, hanem továbbmentek a ház felé. Végül mély levegőt vettem, és halkan elsírtam magam. Egyszer azt mondtam, akkor sem akarnám Joey-t, ha ő lenne az utolsó férfi a földön. Most olyan szörnyeteg lettem, aki azt kívánja, bárcsak mi lennénk az utolsók a földön, hogy csak az enyém legyen. Aznap este Joey és Ashley egymás mellett ültek a vacsoránál. A délutánjukról csacsogtak, meg hogy milyen rémesen lő Ashley. Semmi okom nem volt rá, mégis felbosszantott Ashley hangja és az egész beszélgetés. Senki sem folyt bele, csak hallgatták őket, ahogy mondták csak mondták, hogy milyen mulatságos volt ez, meg milyen röhejes az, és azzal hencegtek, milyen sok segítségre van Ashley-nek szüksége. - Elhatároztuk, hogy komoly gyakorlásba fog. Napi szinten tartunk lőpróbákat, amíg nem lesz ügyesebb. - Jó ötletnek hangzik - bólintott Nathan. - Lőttél már korábban is, Ashley. Nem értem, miért megy olyan rosszul - szólaltam meg. Ashley kuncogott, aztán rájött, hogy nem tréfálkozom, és abbahagyta. - Nem lőttem olyan sokszor. - Annyiszor, mint én. Most viszont úgy hangzik, mintha azt sem tudnád, hogy fogd a kezedbe. - Miranda - figyelmeztetett Nathan idegesítően behízelgő hangon. - Csak kíváncsi vagyok. - Mosollyal próbálkoztam, mert azt reméltem, hogy elrejthetem vele, milyen eszementnek érzem magam, és milyen borzalmas állapotba taszít az, hogy dühít a nővérem boldogsága. Ashley lenézett az asztalra, a szemében kihunyt a visszatért fény. - Soha nem értettem igazán hozzá. Vonallá keskenyedett a szája, és kedvetlenül piszkálta a
292
Jamie McGuire
Red Hill
tányérján az ételt. Ugyanolyan élettelen, üres héj lett, mint amilyen Cooper halála óta volt. Bryce egy pillantást vetett rám. Meg sem kellett kérdeznem, mit gondol. Tudtam, hogy haragszik, amiért olyan könyörtelenül bántam Ashley-vel, és joggal tette. Én is mérges voltam magamra. - Bocs, Ashley. Nem gondoltam komolyan. - Nem érdekes - mondta, és az arcán nem tükröződött érzelem. Hátradőltem a székemen, a többiek elítélő véleménye felém áradt. Megérdemeltem, így aztán hagytam, hogy kedvükre meregessék a szemüket, bámuljanak, vagy a fejüket rázzák. Nem voltam biztos benne, ki a legmérgesebb. Nem volt annyi bátorságom, hogy felpillantsak a tányéromról. Amikor eloltották a gyertyákat, Bryce megpróbált felhúzni a dönthető fotelból. - Jössz lefeküdni? - kérdezte. Bólintottam. - Mindjárt ott vagyok. Még nem vagyok fáradt. Beletörődve bólintott. Miután végigment a folyosón, és becsukódott mögötte az ajtónk, felálltam. Joey nehezen, de ütemesen vette a levegőt, és a padlón egy fekvőtámasz utolsó felénél tartott. Az arca verítékes volt, és kivörösödött, és szokás szerint meztelen volt a felsőteste. A karján és a kézfején kidagadtak az erek. Amikor szemmagasságban meglátta a lábamat, felnézett rám. - Beszélhetnénk kint egy percet? - kérdeztem, és a veranda felé indultam. Joey is kijött, és csendesen becsukta az ajtót. Most, hogy négyszemközt voltunk, és félmeztelen volt, nehezen idéztem fel, miért is voltam dühös. - Mi bajod? - kérdezte. - Láttalak. - Mi van? - Ashley-vel. Korábban. Mégis, mit művelsz?
293
Jamie McGuire
Red Hill
Joey összefonta a karját a melle előtt, és idegesen állt egyik lábáról a másikra. - Izé. lőni tanítom? Vidámság nélkül nevettem fel. - Marhaság. Engem is tanítottál már lőni. És nem emlékszem, hogy így fogdostál volna. - Miről beszélsz? - Jól hallottad. Láttalak! Joey meglepett arckifejezése kissé haragossá vált. - Nem fogdostam. Nevetségesen viselkedsz, Miranda. És nagyon jól tudtad, mit csinálsz, mielőtt kimentünk gyakorolni, mert lőttél már azelőtt is. - Ahogy Ashley is! - Akkor nem olyan ügyes, mint te! - Ashley szomorú, Joey. Mégis mit képzelsz? Ne tedd. - Mit ne tegyek? Lehet, hogy ostoba vagyok, de pontosan el kell magyaráznod, mire célzol. - Védekező magatartást vett fel, ami csak olaj volt a haragom tüzére. - Azt mondom, hogy Ashley a nővérem. Szeretem. Most vesztette el az élete szerelmét, és nagyon sebezhető. Nem tudom, mennyivel világosabban fogalmazhatnék, de csak egyet mondok: nem akarom, hogy kihasználd. - Te sem gondolod komolyan, hogy ilyesmit tennék! dühöngött Joey. Amikor nem válaszoltam, ismét megváltozott az arckifejezése. - Tényleg olyan kevésre becsülsz, hogy megpróbálom sunyin behízelegni magam a kegyeibe, hogy lefektessem? Miközben gyászol? - Én nem ezt állítottam, csak. - Rendben, mert ha tényleg ekkora trógernek tartasz, akkor mi mit műveltünk? - Semmit! - Pontosan tudod, mire gondolok!
294
Jamie McGuire
Red Hill
- Várjunk csak. Azt akarod mondani, hogy ha majd már nem gyászol, akkor megpróbálod lefektetni? - Micsoda?! - csattant fel, és láthatóan igyekezett felidézni, mikor mondott közel is ehhez hasonlót. Teljesen összezavarodva ingatta a fejét. - Ennél csak jobban ismersz! Tudnod kell, mit érzek irántad. Ashley a nővéred. Soha eszembe se. - Igen, ismerlek, és tudom, hogy te is elvesztettél valakit, ezért úgy éreztem, talán úgy gondolod, ez a közös nevezőtök. - Szóval nem gondolod, hogy ilyen mocsok dologra ragadtatnám magamat, hanem csak figyelmeztetni akartál, hogyne ragadtassam magam ilyen szemétségre. - Nem! Nem nézlek seggfejnek, csak úgy érzem, mindketten. talán csak nem fordul meg a fejedben, mit jelent, hacsak azért jöttök össze, mert magányosak vagytok. - Ezért hát idejöttél, hogy gondoskodj róla, hogy ne próbáljak meg a nővéred közelébe férkőzni, mert nem gondoltad, hogy megpróbálok a nővéred közelébe férkőzni! - Igen! - De ennek semmi értelme! - Hátat fordított nekem, és pár lépést tett a másik irányba, aztán hirtelen visszafordult felém. Vagy talán mégis van. Hosszan néztem. Nem tudtam biztosan, hogy zavarban vagyoke, vagy haragszom, vagy mindkettő, de az az önhitt mosolya, amit annyira gyűlöltem és szerettem, szétterült az arcán. Egy csuklómozdulattal feltartottam a középső ujjamat. - Lehet, hogy mégis seggfej vagy. - Sarkon fordultam, hogy felsiessek a lépcsőn, de Joey megperdített, aztán a szája az enyémre tapadt. A meglepődésem elmúltával belekapaszkodtam a bőrébe, és magamhoz húztam, miközben a nyelve becsúszott a számba. Áporodott izzadság- és mosdatlanság szaga volt, és biztos nekem is, de nem tudtam elég közel kerülni hozzá. Szerettem volna, ha még jobban érzem a száját az enyémen, még jobban ölel, a keze
295
Jamie McGuire
Red Hill
még többet simogat, de elhúzódott. Az arckifejezése és a szemében tükröződő szomorúság, amit az váltott ki, hogy megcsókolt, felidézett bennem egy emléket. Lehet, hogy megérdemeltem, hogy olyasvalakit szeretek, aki mást szeret. - Húha, bocsánat - suttogta, és pár lépést botladozott hátra. - El sem hiszem, hogy ezt tettem. - Nem történt semmi baj - nyúltam utána, mert nagyon szerettem volna elűzni a lelkifurdalását. - Nem tehetem ezt meg Danával. Könnyes lett a szemem. - Nem teszel semmi rosszat. Tudom, hogy szeretted, de Dana nincs itt. - De Bryce itt van. A szavai úgy hasítottak belém, mint egy kés. Ő nem tett roszszat, de én igen. - Holnap visszamegyünk Shallotba - mondta. - Korán kell kelnem, hosszú, nehéz napom lesz, és amikor visszaérünk, Szúnyog árkot akar ásni az udvar körül. Pihennem kell. Bólintottam, és párszor hátrább léptem, mielőtt végre kinyitottam az ajtót. Amilyen balszerencsés voltam, könnyen összefuthattam volna valakivel, még akár Bryce-szal is, miközben könnytől nedves arccal visszamentem a nappaliba. De nem találtam bent senkit. Nathan és Zoe valószínűleg hallottak minket kint, és hallották a kiabálásunkat is. Biztos mindenki hallott minket. Gyorsan megtöröltem a szemem és elindultam a mosókonyha felé. Hallottam a fejemben Scarlet suttogását. Én nem tenném. Ha még Andrew felesége volna, és egy házban élne vele és Nathannel, talán megtenné. Elvesztettem a bátorságomat, és visszaosontam a szobámba. Egy pillantást vetettem Bryce-ra, aki az ágy rám eső felén aludt, és leültem a sarokban álló székre. Bryce rendszerint azonnal elaludt, amint a fejét a párnára fektette, ezért általában akkor aludt így,
296
Jamie McGuire
Red Hill
amikor engem várt, hogy lefeküdjek, mert tudta, hogy amint felhajtom a takarót, hogy bemásszak a saját térfelemre, fel fog ébredni. Nem tudtam eldönteni, hogy azért maradtam-e vele ilyen sokáig, mert szeretem, vagy csak nincs rá elég jó okom, hogy kilépjek a kapcsolatunkból. Akár így, akár úgy, de bebújtam a férfi mellé, aki szeretett, miközben azt kívántam, bárcsak az a férfi volna, akit szeretek.
Nathan
Kiérsz még egy kis vizet? - kiáltott fel Miranda. Kikukkantottam a tető széle felett. - Hát persze - válaszoltam. Nehéz volt a tetőn ülve megsaccolni, milyen meleg lehet, de meg mertem volna kockáztatni, hogy negyven fok felé járhat. Miranda felkapaszkodott a létrán egy újabb nagy pohárral, és elvette tőlem az üreset. - Tudod, mi hiányzik? - kérdeztem. - A jég. Miranda elmosolyodott. - Ó, istenem, nekem is! De biztos lesz benne részünk idén télen, és akkor majd nem fog annyira hiányozni. - Igazad lehet! - nevettem. Miranda visszamászott, én pedig hunyorogtam az erős napfényben. Scarlet és a többiek három napja tisztogattak, és reménykedtem, hogy hamarosan visszaérnek. Délelőtt korábban egy füstoszlopot láttam abban az irányban, és magamban azért fohászkodtam, nehogy esetleg a segítségkérést jelezzék vele. Nem számoltam be róla Mirandának. Nem kockáztathattuk meg, hogy elvigyük a lányokat, az meg különben is túl veszélyes lett volna, ha csak egyikünk megy, egyedül. A tetőn ebédeltem, aztán lemásztam, és megvártam, míg Miranda elhelyezkedik odafent, mielőtt bementem. Elleny leszedett
297
Jamie McGuire
Red Hill
és elmosogatott ebéd után, Zoe pedig a krétáiból maradt csonkokkal színezett. Reméltem, hogy ha Scarletnek van ideje benézni a shalloti boltba, eszébe jut, hogy hozzon Zoénak krétát, már ha tartottak ilyesmit. Aztán felnevettem, olyan normális gondolatnak tűnt. - Nathan! Látom őket! - kiabálta Miranda. Tompán szűrődött le a hangja, ezért kérdeztem vissza, mert nem voltam biztos benne, hogy jól hallottam. - Látod őket? - Kiléptem a verandára. Miranda nem válaszolt, ezért felmásztam a létrán. A távcsőbe bámult, és remegett az ajka. - Mi az? Mit látsz? - Miranda rám nézett, a szeme kipirosodott, és látszott, hogy mindjárt elsírja magát. Amikor kicsit közelebb értek, hunyorogva néztem feléjük. - Csak semmi pánik - biztattam, mert rájöttem, mi dúlta fel ennyire. - Lehet, hogy nem az, amit hiszel. Megfordultam, és néztem, ahogy a csapat átvág az udvaron. Lemásztam a létrán, Miranda meg közvetlenül utánam. A veranda előtt találkoztam Scarlettel. Láttam, hogy rossz híre van. - Bocsáss meg - mondta Mirandára pillantva. - Úgy sajnálom. Miranda keze remegett, amikor a szájához kapta. - Nem - suttogta. - Körülzártak minket. Úgy volt, hogy eltereli őket, de nem tért vissza. Miranda beszívta a levegőt. Elleny és Zoe kijöttek. Elleny erősen megölelte Scarletet, Zoe pedig Szúnyogot. - Biztos? Kerestétek? - faggattam őket. Szúnyog szomorú tekintettel bólintott. - Én találtam meg. Lelőttem. Miranda térdre rogyott, és az arcát a tenyerébe temetve jajgatni kezdett. Ashley tágra nyílt szemmel lépett ki, és letérdelt a testvére mellé. - Mi baj? - kérdezte, aztán felnézett ránk. - Hol van Joey?
298
Jamie McGuire
Red Hill
Bryce kifejezéstelen arccal nézett le Mirandára. - Nem sikerült neki. Miranda előredőlt, és sikoltozott. Képtelen volt leplezni a fájdalmát. Ashley átölelte Mirandát, és felpillantott Bryce-ra. Bryce szívét összetörte, hogy azt látta, a barátnője úgy gyászolja Joey-t, ahogy Ashley Coopert. Végül nem bírta tovább, és bement a házba. Szúnyog összevont szemöldöke alól pillantott rám. - Csak én nem értem? - Igen - válaszoltam, mert nem tudtam, mi mást mondhatnék. - Lehet, hogy nem is ő volt - szipogott Miranda. A tekintete felfénylett a reménykedéstől. - De ő volt - mondta Scarlet. - Bocsáss meg. Az én hibám. Miranda vonásai megkeményedtek. Felállt, és eltolta magától Ashley-t. - Kibaszottul igazad van, hogy a te hibád! Mindenki engem tart önző ribancnak, de te viszed a pálmát, Scarlet! Elpusztítottad! És mindezt miért? A halott kölykeidért? - Elég ebből, Miranda! - mordultam rá. A hangvételem még engem is meglepett. Miranda az orrán át beszívta a levegőt. Ashley ismét utánanyúlt. - Szállj le rólam! - kiáltotta Miranda, és apró zokogásokkal fújta ki a levegőt. - Szállj le rólam. - Felmászott a tetőre, és egyedül sírt. Scarlet nagyot nyelt, és alulról felfelé rám nézett. - Igaza van? - Nincs - válaszoltam keresetlen egyszerűséggel, és átöleltem. Megcsókoltam a haját, mert nem tudtam, még mit mondhatnék.
Scarlet
Egyikünknek
sem volt kedve enni, ezért mogyoróvajas szendvicset kentem a lányoknak, és ennyiben hagytam. A kanapén ültem, vizet kortyoltam, és igyekeztem kitörölni az emlékezetemből, hogy nézett ki Joey, mielőtt Szúnyogfejbe lőtte. Szúnyog nem mesélte el Mirandának a teljes igazságot. Joey
299
Jamie McGuire
Red Hill
tényleg elvezette a hatottakat a védett háztól, aztán nem tért vissza, de amikor hajnalhasadáskor elindultunk megkeresni, én találtam meg. Csak képtelen voltam meghúzni a ravaszt. Joey botorkálva tartott felém, a nyakáról és a karjáról helyenként csontig lerágták a húst. Tudtam, hogy az én hibám, hogy meghalt, és nem bírtam még egyszer magamra vállalni a felelősséget a haláláért. Szúnyog átfogott a karjával, míg lelőtte Joey-t. Ittam még egy kortyot, aztán kimentem a verandára. Várni. Hallottam a tetőn Mirandát. Bár tudtam, hogy bárkit szívesebben látna, mint engem, azért mégis felmentem hozzá. - Szia - mondtam, amikor felértem az utolsó létrafokra. Miranda arra sem vette a fáradságot, hogy válaszoljon, csak hitetlenkedve felkacagott. Pár lépésnyire tőle ültem le. Nem beszélgettünk. Én csak egy olyan helyen szerettem volna várakozni, ahonnan messzebbre láthatok az úton. Úgy tíz perc múlva megváltozott az ég színe, ami a naplemente kezdetét jelezte. - Azért csinálod, hogy lássam, még mindig bízol benne, hogy életben vannak. Hogy Joey nem halt meg hiába. - Nem, csak várom a lányaimat. - Odabent is van kettő. Felsóhajtottam. - Igen, bent is van még kettő. - Tudod, mit mondok? Nem számít, hogy azt gondolod, hogy élnek-e vagy sem. Az életük nem fontosabb Joey vagy Bryce vagy Szúnyog. vagy Nathan életénél. - Nathanénál? - Belehal majd, ha valami történik veled. Látod, milyen Ashley? Üres és reményvesztett? A közeljövőben Nathan is ilyen lesz, miután megöleted magad. A szavaitól a rosszullét környékezett, de nem másítottam meg az elhatározásomat.
300
Jamie McGuire
Red Hill
- Teljes mértékben magamra vállalom a felelősséget Joey miatt. Igazad van. Az én hibám. De nem kérhetek bocsánatot azért, hogy erőm szerint mindent megteszek a kislányaimért, hogy épségben eljussanak hozzám, és nem utasítok vissza senkit, aki segíteni akar. Miranda felém nyújtotta a nyakát. - Más nem mondja ki, Scarlet, de én ki fogom: rohadj meg az ostoba ötleteddel együtt, hogy megtisztítod az utat a lányaid előtt. Több odakint a fertőzött, mint az ember. Sosem fogod mindet elpusztítani, és egy nap majd a baltáddal széthasítod valamelyik fejét, és később jössz rá, hogy Jenna vagy Halle volt. De mit sem számít majd, mert kibaszottul halottak lesznek! - Az utolsó szavakat már üvöltötte. A szemét szorosan lehunyta, és megrázta a fejét, a haja az izzadságtól az arcához tapadt. Én is lehunytam a szemem, és igyekeztem megakadályozni, hogy az ordítása nyomán képek villanjanak be az elmémbe. - Miranda. - Beismered végre? - szegezte nekem a kérdést. A tekintetéből harag és kétségbeesés sütött. - Nem tudom. Nem tudom, mi történik majd velem, ha kénytelen leszek elismerni, hogy nem jönnek. - Nem. Jönnek. Legördült egy könnycsepp a szememből. Gyorsan letöröltem. - Nem hiszem, hogy így van. - Scarlet! - kiabált fel Nathan a verandáról. Felmászott a létrán, a szeme elkerekedett. - Látod? - Mit? - Nézd csak, nézd a hegyet! Összehúztam a szememet, hogy élesebben lássak, és két kis alakot láttam a vörös dombról lefelé jönni. Szúnyog az udvaron állt, kiabált, és széles mozdulatokkal integetett. A két alakfutásnak eredt, és akkor döbbentem rá, hogy Jenna és Halle az. Zokogás tört fel a torkomból.
301
Jamie McGuire
Red Hill
- Ó, istenem! - kiáltottam. - Ők azok! A kicsikéim! Egyedül voltak. Alig bírtam feldolgozni, hogy ez mit jelenthet, vagy min mehettek keresztül, de abban a pillanatban csak egy dologra voltam képes: négykézláb a létrához mászni. Nathan lemászott pár fokot, s onnan leugrott, mert tudta, hogy sietek. - Scarlet? Scarlet! - sikoltotta Miranda. Ránéztem, aztán a földekre, ahova mutatott, és egy körülbelül huszonnégy fős nyájat pillantottam meg: a lányaim felé botorkáltak és sántikáltak. - Jézusom, ne, ne! - Mászni kezdtem lefelé, de Nathan megállított. - Maradj a tetőn! Te vagy a legjobb lövész! Én majd értük megyek! Vonakodva bólintottam, aztán visszamásztam a tetőn elfoglalt magaslati helyemre. Tudtam, hogy igaza van, és a legjobbat akkor teszem a lányaimért, ha fentről szedem le a fertőzötteket. Nathan, Szúnyog és Bryce különféle fegyvereket szorongatva rohantak el, hogy a nyáj előtt elérjék a lányaimat. Jenna és Halle még mindig a ház felé rohantak, de látni lehetett, hogy az útjukat elvágja majd a mezőn feléjük tartó csapat. Fogalmuk sem volt, mi rejtőzik a búza között, de nem álltak meg még akkor sem, amikor lövöldözni kezdtem a búzatáblába. - Jézusom, Jézusom, Scarlet! - kiáltotta Miranda. Négykézláb gyorsan a létrához mászott, lekúszott rajta, és teljes sebességgel a lányok felé rohant, és kiabált nekik, hogy siessenek. Ashley is utánaszaladt, de alig tett meg pár lépést, Miranda félig hátrafordulva a házra mutatott. - Maradj a gyerekekkel, Ashley! Maradj mellettük! Ashley egy pisztolyt dobott oda a húgának, aztán felnézett rám. Az arcomat a puskához szorítottam, és belenéztem az irányzékba. Hátrahúztam a kakast, céloztam, és meghúztam a ravaszt. Leterítettem az első fertőzöttet. Elhúztam a fejemet a fegyvertől.
302
Jamie McGuire
Red Hill
- Fuss, Jenna! Fuss a házhoz! A földeken vannak! A földeken! Jenna lassított, és körülnézett, de nem látta, hogy közelednek. - Fuss! - ordítottam. Jenna hátranézett, megfogta Halle kezét, és elindult Nathan és Szúnyog felé. Hallottam, hogy a fiúk a lányaimnak kiabálnak, és integetnek, hogy siessenek. A meleg és párás nyári estében elért hozzám Halle ijedt sikolya. Ismét hátrahúztam a kakast, céloztam, és lőttem. Felkaptam egy töltényt, betöltöttem a tárba, és megismételtem az előbbi mozdulatsort. Nyáron akkora gyakorlatra tettem szert, hogy alig kellett odanéznem, amikor betöltöttem a tárba, mégis minél több csoszogót terítettem le, mintha annál többen lettek volna. Az első fertőzött kibukkant a búza közül. Jenna megtorpant, és olyan hirtelen hőkölt hátra, hogy a földre zuhant, és magával rántotta Halle-t is. Egyfolytában lőttem, a fiúk és Miranda pedig kiabálva próbálták a nyáj figyelmét elterelni. A barátaim és a lányaim között testekből fal keletkezett, a fertőzöttek minden irányba szétszéledtek. A lányok átölelték egymást, és kiabálni kezdtek: - Mami! - ordította Jenna. - Mami! Elfojtottam a félelmemet, és tovább lőttem; azokra az élőhalottakra koncentráltam, akik a lányaim után nyúltak. Biztos voltam abban, hogy Nathan és Szúnyog minden halottat megölnek, akik az útjukba kerülnek, de a lányok védtelenek voltak. A kezem remegett, miközben újratöltöttem a fegyvert, mégis minden erőmmel a feladatra összpontosítottam, és lelőttem mindent, ami a gyerekeim közelébe ment. A szemközti búzatáblából váratlanul Nathan bukkant elő, és megragadta a lányokat, akik először felsikoltottak, de aztán Nathan magamögé rántotta őket. Megcéloztam a Nathanhez legközelebbi fertőzöttet, és leterítettem, de még három volt mögötte, és képtelen voltam elég gyorsan újratölteni a puskámat.
303
Jamie McGuire
Red Hill
Nathan ellökte a legközelebbit, de miközben újratöltöttem, lövés dörrent. A fertőzött összeesett. Szúnyog újratöltött, és megint lőtt. A távcsövemen át láttam, hogy Nathan mond valamit a lányoknak. Jenna és Halle bólintottak, aztán eltűntek az északra eső búzatáblában. A szívem majdnem kiugrott, amikor elvesztettem őket szem elől, de folyamatosan szedtem le azokat, akik megpróbáltak a nyomukba eredni. Borzalmas, fájdalommal teli ordítás hallatszott, és eszelősen kezdtem pásztázni a távcsövemen át a környéket. Végül megállapodtam Bryce-on, aki az előtte felbukkanó csoszogókkal küzdött, de közben hátulról is megtámadták. Miranda közvetlen közelről halántékon lőtte Bryce támadóját, aztán a barátjával együtt a földre zuhant. Nem tudtam megállapítani, hogy Bryce hol sebesült meg, de mindkettőjüket Bryce vére borította. Felemeltem az államat a puskáról, aztán az erőmet összeszedve újratöltöttem, és ismét megkerestem őket. Miranda hátrafelé kezdett kúszni, és az egyik kezével Bryce-t húzta maga után, a másikkal meg lőtt. - Ne! - kiáltotta, és az őket bekerítő csoszogókra célzott. Segítsetek! Egyiket a másik után lőttem le. Szúnyog is, de Mirandának csak két lövést sikerült leadnia, mielőtt fél tucat szörny eltakarta a szemem elől, és falni nem kezdett. Amikor a mérhetetlen kínról árulkodó sikolyai a fülemet kezdték hasogatni, szorosan lehunytam a szemem. Szúnyog puskájából lövés pukkant, de még azután is, hogy Szúnyog véget vetett a szenvedésének, néhány pillanatig visszhangzottak a sikoltásai a környező búzamezőkön. Felpillantottam, és megláttam Nathant, Jennát és Halle-t, ahogy kibukkannak a vetésből, és az úton átszaladva a veranda felé rohannak. Néztem a lányokat, míg Ashley be nem terelte őket a ház menedékébe, aztán ismét belenéztem az irányzékba. Nathan a kisbaltámmal futott vissza a nyáj felé, hogy segítsen a sógorának.
304
Jamie McGuire
Red Hill
Bármennyire szerettem volna bemenni a házba, és megölelni a kicsinyeimet, tudtam, hogy egyikünk sincs biztonságban addig, míg az utolsó fertőzöttet is le nem vadásszuk. Az egyik pillanatban még úgy tűnt, soha nem fogynak el, a következőben meg már alig voltak. Én is irtottam őket, Szúnyog is, Nathan pedig a kisbaltát hajigálta. Az úton és az árkokban testek hevertek. Olyan volt, mintha egy horrorfilmet látnék: vérfürdőt rendeztünk. Nathan és Szúnyog nem mentek vissza a házba, hanem megálltak Miranda és Bryce holtteste mellett. Összeharapdálva, véresen feküdtek egymás mellett. Szúnyog elővette a kézifegyverét, és főbe lőtte Bryce-t. Miranda szenvedésének már véget vetett, és nem kellett erre golyót pazarolnia. Lemásztam a létrán, és sokkos állapotban néztem, ahogy Jenna és Halle kijönnek a szúnyoghálós ajtón, és hozzám szorítják az arcukat. Nem tudtam, hogy én estem-e össze, vagy ők, de mind zokogva ölelkeztünk a verandán. Ashley egy darabig ott állt mellettünk, aztán az út felé futott. A jajveszékelése volt a gyerekeimmel való boldog találkozásom háttérzenéje. Elleny és Zoe döbbenten álltak az ajtóban, egyikük sem értette, mi történt az előbb, és mi ez most a verandán. Mintha mindenki sírt volna, ki boldog, ki szomorú könnyeket. Leszállt az este, és Szúnyog meg Nathan visszavezették Ashley-t a házba. Ashley zokogott, és birkózott velük, hogy a testvére mellett maradhasson. Szúnyog erővel vonszolta be a házba. Nathan Ashley-t és Szúnyogot figyelte, amíg el nem tűntek a házban, aztán lepillantott a családomra, és halványan elmosolyodott. - Hihetetlen gyerekeid vannak. - Miranda? - kérdeztem, bár már tudtam a választ. Felsóhajtott. - Bryce-t megtámadták. Miranda megpróbálta megmenteni. Nem jutottam el hozzájuk időben.
305
Jamie McGuire
Red Hill
Halle bebújt a karom alá, koszos körmét a bőrömbe vájta. Megcsókoltam a feje búbját. - Gyertek, lányok. Itt vagytok végre velem. Menjünk be. Nathan felsegített minket, és együtt bementünk. A lányok mocskosak voltak, és bár nem voltam benne biztos, de mintha még abban a ruhában lettek volna, amit azon a reggelen vettek fel, amikor utoljára láttam őket. Nem bírtam levenni róluk a szememet, egyre csak mosolyogtam. Valahogy nem tűnt valóságosnak. - Láttuk az üzenetedet - mondta Jenna a könnyeivel küszködve. Megcsóváltam a fejemet. - Hol van Andrew? - Megharapták - suttogta vékonyka hangon Halle. - Ránk parancsolt, hogy hagyjuk ott - mesélte remegő hangon Jenna. - Kényszerített minket. - Csitt - öleltem meg őket. - Mennyi ideje vagytok egyedül? - Nem tudom, miért kérdeztem. Még abban sem voltam biztos, hogy tudni szeretném, vagy hogy számít-e egyáltalán. - Nem tudom - válaszolta Jenna. - Talán egy hete? - Hűha! - kiáltott fel Szúnyog. - Kemények, akárcsak a mamájuk. Jenna elmosolyodott, és bólintott, aztán a mellkasomnak támasztotta a fejét. - Apám is ezt mondta, amikor otthagytuk. Azt mondta, hogy meg tudjuk tenni, mert szívósak vagyunk, mint te. Nathanre néztem, aki Zoét és Ellenyt ölelte magához. Rosz- szul voltam a gondolattól, hogy az én édes kislányaim ilyen sokáig egyedül voltak, és abban sem voltam biztos, hogy tudni akarom, min mentek keresztül ez alatt az idő alatt. - Ha nem tisztítottad volna meg az utat előttük, már Shalloton is nehéz lett volna, ha nem lehetetlen átjutniuk. Igazad volt. Nem hiába volt ez az egész.
306
Jamie McGuire
Red Hill
Bólintottam, és ismét megöleltem a lányaimat. - Gyertek, kicsikéim. Mosakodjatok le. - Halle siránkozott, de csókot nyomtam a hajára. - Most már biztonságban vagytok. - Jennára pillantottam. - Mikor ettetek utoljára? Vagy mikor aludtatok? Elgondolkodva vonta össze a szemöldökét. - Jó ideje. Magamhoz vontam. - Rendben. Minden rendben, most már vége. Nathan? - Máris csinálom - mondta, és eltűnt a konyhában. Segítettem a lányoknak lemosakodni, kikeféltem a hajukat. Olyan különös volt, hogy ilyen hétköznapi dolgot művelek, miközben ijesztő utazásukat hallgatom. Ültem az asztalnál, és néztem, ahogy magukba lapátolják az ételt, és amint megtömték a hasukat, bevezettem őket Bryce és Miranda szobájába, lefektettem és betakargattam őket. Hallottam, ahogy a másik szobában Nathan Ellenynek és Zoénak dúdol. Halle ujjai szorosan a csuklómra fonódtak. - Ne hagyj itt, mami. Megráztam a fejemet, a kezét a számhoz húztam és megcsókoltam. - Soha többé nem válunk el egymástól. - Ígéred? - Ígérem. Olyan bátrak vagytok - mondtam, és megcsókoltam Halle homlokát, aztán Jenna szemébe néztem, és megismételtem. Olyan bátrak. A lányok elhelyezkedtek, és tíz perc múlva már mélyen aludtak. Nathan bejött, és egy pillanatig mosolyogva nézte őket. - Gyönyörűek. - Köszönöm - mondtam, és mély levegőt vettem, hogy ne szakadjon fel belőlem a zokogás.
307
Jamie McGuire
Red Hill
- Idebent alszol? - kérdezte. Bólintottam. - Igen, a fotelben. Hogy itt legyek, amikor felébrednek. Valószínűleg elfelejtik, hol vannak. Nathan letérdelt mellém, és megcsókolta a fülem mögötti selymes bőrt. Nekidőltem. - Ashley hol van? - Szúnyog mellette van. Ashley-re kicsit rászakadt a magány. - El tudom képzelni - sóhajtottam fel. - Mindketten elvesztették életük egyetlen szerelmét. Ez a szörnyűség közös az életükben, és segíthetnek egymásnak túljutni rajta. Egy ideig átöleltük egymást, és néztük a kicsikéimet, ahogy alszanak. Jenna néha összerándult; képtelen volt a túlélésért vívott küzdelemtől szabadulni, még álmában sem tudta elfelejteni. Reménykedtem, hogy az idő múlásával majd ismét nyugodtan tud pihenni. Mind nyugodtan tudunk majd pihenni. - Nem tudom levenni róluk a szememet - suttogtam. - A lelkem mélyén úgy érzem, ha elfordítom a tekintetemet, vagy elalszom, eltűnnek. - Nyugodj meg, itt vannak. Biztonságban. És vigyázunk, hogy abban is maradjanak. Ránéztem, megérintettem az arcát, aztán szájon csókoltam. - Nem igazán értettem, amikor azt mondtad, hogy a világvége a legjobb dolog, ami veled történt, és hogy ez így majdnem maga a tökély. De most, hogy a családunkból mindenki itt van. és biztonságban van. már én is értem. - A családunkból, mi? - mosolygott. - Végre itt vannak - ingattam hitetlenkedve a fejemet. Elvigyorodtam, amikor egy kósza gondolat átsuhant a fejemen. - Négy lány! Számszerű fölénybe kerültünk.
308
Jamie McGuire
Red Hill
- Elviselem. Kurtán felnevettem. - Szeretlek. Összevonta a szemöldökét, és úgy mosolygott, mintha ez a szó olyan boldoggá tenné, hogy az már fáj. - Most tényleg maga a tökély.
309
Jamie McGuire
Red Hill
-
Epilógus Scarlet
J enna koncentrált, és nem vett tudomást a nagy, barna szemébe csöpögő izzadságról. A puskatust a vállához támasztotta. A tizenötödik születésnapja volt, és Szúnyog bármikor szólíthatja, hogy sétáljon ki vele a mezőre. Ki tudja, mi okból, de Szúnyog azt találta ki, hogy mindenki születésnapján kihívja az illetőt egy céllövő versenyre. A győztes egy doboz őszibarackkonzervet kap, a különleges alkalmakra tartogatott finomságunkat. Nem tudom, hogyan, de Szúnyog, aki mindenkit meg tudott verni a saját születésnapján, egy hajszálnyival mindig lemaradt a többiek születésnapján. - Az idén tényleg legyőzöm, mami. - Ne mondd! - néztem körül a telken. Rajtam volt az őrködésben a sor, bár már egy év telt el a járvány kitörése óta, és a ritkán felbukkanó és erre botorkáló hatottak már annyira oszlásnak indultak, hogy nem kellett nagy erőfeszítés ahhoz, hogy végezzünk velük. Általában elég volt földre dönteni őket, és széttaposni a fejüket. Olyasmi érzés volt, mint egy üres üdítősdobozt eltaposni: a belsejük már pépes volt. Még Elleny is kiiktatott közülük párat. De azért továbbra is őrködtünk a tanyaház tetejéről. A meglepetésszerűen bekövetkező támadás továbbra is veszélyt jelentett, különösen egy olyan napon, mint a mai, amikor mindenki összevissza rohangál, ünnepel, és megfeledkezik az óvatosságról. Ashley jött le a verandáról, és felpillantott Jennára meg rám. A kezével árnyékot vetett a szemére, hogy az éles nap ne süssön bele. - Jöttök, vagy mi lesz? - mosolygott. Jenna halványan visszamosolygott. - Csak beállítom az irányzékot.
310
Jamie McGuire
Red Hill
- Meg fogod lepni - böktem meg a karját. - És a többieket is. Jenna óvatosan lekúszott a létrán, és lemászott a verandára. Nemsokára beérte Ellenyt, és egymásba karoltak. Az elmúlt évben megszerették egymást, és a legjobb barátnők lettek; mindkettőn nyomot hagyott az igazság, amit egyetlen, velük egykorúgyereknek sem szabadna megismernie. Elleny átélte a Kevin miatti borzalmakat, Jennát pedig lelkifurdalás gyötörte, hogy hagyta az apját meghalni. Az első itteni éjszaka után hónapokon át egy éjszakát sem aludt végig. Az apjával töltött utolsó percek kínozták. Elleny megértette a fájdalmát, ahogy más nem tudta volna, és a két lány elválaszthatatlan lett. - Mami! - kiabált fel Halle, és feltolta az orrára a szemüvegét. Lejössz? - Nem, asszonyom. Őrségben vagyok. - Jaj! - nyafogott, és a port rugdosta. Nathan lépett le a verandáról. Zoe az egyik karján ült, a másikkal felkapta Halle-t, és megpuszilta a lányom arcát. - Majd én odaviszlek, kicsim. - Nathan felpillantott rám, aztán kacsintott, és elindult Elleny és Jenna után a nyílt mezőre. Körülnéztem a ház környékén, és az irányzékon át alaposan végigvizslattam mindent, aztán megfordultam, és néztem, ahogy a boldog családom elsétál arra a helyre, amit Szúnyogkijelölt a versenyre. Ashley kicsit hátramaradt: az apja, a testvére és Cooper sírjánál álldogált. Nézte a kereszteket, amiket fáradságot nem kímélve, szeretettel összeeszkábált számukra, és mozgott a szája, de nem hallottam, mit mondott. Végül csapódott a bejárati ajtó, és Szúnyog is megjelent. Odalépett Ashley mögé, és gyöngéden átkarolta a derekát. Így álltak egy pillanatig. Ashley nekidőlt a mellkasának, Szúnyog pedig megcsókolta az arcát, aztán kézen fogta, és elvezette.
311
Jamie McGuire
Red Hill
Szúnyog és Ashley sokáig merítettek erőt egymásból, miután mindenkit elvesztettünk. Nem jelentett nagy meglepetést, hogy a barátság átalakult valami mássá, de érdekes volt látni, ahogy egymást szeretik, miközben még Coopert és Jillt gyászolják. Különös új világban éltünk, ahol még a kapcsolatokat is újra kellett értelmezni. Miközben a szeretteim kéz a kézben vagy egymásba karolva sétáltak, ismerős, mégis furcsa hang támadt a messzeségben. Amint meghallottam, máris tudtam, mi az, de mivel olyan régen nem hallottunk vagy láttunk repülőgépet, könnyen hihettem, hogy csak a képzeletem játszik velem. Felálltam a tetőn, és próbáltam kideríteni, melyik irányból érkezik a levegő tompán odaszűrődő örvénylése. A repülőgépek hangja odahallatszott, de maguk a gépek nem látszottak. Nathan, a lányok, Ashley és Szúnyog a mezőn álltak, és mind az eget nézték. A hang egyre közeledett, és éppen akkor, amikor elért minket, két vadászgép húzott el egymás mellett északi irányba. Ösztönösen leszóltam Jennának, ő pedig szintén ösztönösen kikapta Halle-t Nathan karjából, és a ház felé futott. Mindenki a veranda felé indult, s közben izgatottan beszéltek. - Mit gondolsz, hova tartanak? - kérdezte Ashley hangosan, nagy valószínűséggel tőlem. - Úgy fest, hogy Wichitába. Abban az irányban negyvenöt percnyire lehet, nem? - kérdeztem. Jenna felnoszogatta Halle-t a létrán, majd mindketten szorosan mellém telepedtek. A gépek eltűntek szem elől, de nem vettük le a tekintetünket a láthatárról. Nathan letette a földre Zoét. - Ilyen sebesség mellett az ember azt hihetné, hogy már odaértek. Nathan éppen befejezte a mondatot, amikor egy éles fény elhomályosította a napot, majd gombafelhő keletkezett,és
312
Jamie McGuire
Red Hill
emelkedett sok mérföldnyire a magasba. Eszembe jutott, hogy láttam a tévében gombafelhőt, de hogy a valóságban is lássak. valószerűtlennek tűnt. - Mi az? - kérdezte végül a csendet megtörve Halle. - Atombomba? - kérdezte Ashley, és a hangja feltámadó páni rémületéről árulkodott. - Mégis mennyire vagyunk Wichitától? Mérföldekben - tette hozzá Szúnyog. Nathan vállat vont. - Lefogadom, hogy legalább ötvenre. - Be kéne mennünk. Nem tudom, miféle bomba ez, de. - Jaj, istenem! - kiáltottam fel, amikor a láthatáron megláttam a porfelhő közeledő hullámát. Felénk tartott. - Fuss, Jenna! Fuss! Nathannel segítettünk a lányoknak lemászni a tetőről, aztán lementem pár fokot, s a végén leugrottam, amikor észrevettem, hogy a porfelhő gyorsan közeledik. - Menjetek be! - ordítottam. Becsuktam az ajtót, és aztán elrohantam törölközőkért, hogy a réseket betömködjem. Ashley és Szúnyog elhúzták a takarókat, amikkel éjszaka elfedtük az ablakokat, Nathan pedig a hátsó ajtó alá tömte be a törölközőket. A nappaliban álltunk. Lihegtünk, és egymásra néztünk. Nathan felé fordulva megráztam a fejemet, mert egyszerűen nem találtam szavakat. Odakint bömbölés hallatszott, Jenna, Halle és Elleny odafutottak hozzám, én meg magamhoz szorítottam őket, míg Nathan ugyanezt tette Zoéval. Ashley Szúnyog karja alá bújt, és felnézett rá. - Mit tegyünk? Szúnyog az egyre hangosabb bömbölést túlkiabálva szólalt meg: - Mindenki feküdjön a földre! Összebújva vártuk, hogy a hullám elérjen minket. A tanyaház faváza nyikorgott a szélrohamban, a por az északi külső falon kopogott. Azon az oldalon berobbantak az ablakok, és a
313
Jamie McGuire
Red Hill
lökéshullám üvegszilánkokkal terítette be az ebédlőasztalt és a padlót. Lenyomtam a lányok fejét, és azt kívántam, bárcsak ennyi lenne az egész. Amint elért minket a hullám, már tovább is gördült. Lassan felpillantottunk és összenéztünk. Azon törtük a fejünket, hogyan tovább. - Ha sugárzás van, elég messze vagyunk? - szipogott Ashley. - Egyszerűen nem hiszem el - mondta indulatosan Nathan. Nem hiszem el, hogy bombázták a várost! Egy évvel azután, hogy ez az egész elkezdődött? Ennek semmi értelme! - Lehet, hogy a városok elvesztek, és így végzik a tisztogatást? kérdezte Szúnyog. - Ezzel sok hatottat tüntethetnek el. - Akkor ez azt jelenti, hogy nincs rá ellenszer? - kérdezte Elleny. - Még semmit sem tudunk - mondtam. Halle remegve összekucorodott az ölemben. - Csitt, kisbabám. Mindenrendben lesz. - Minket is bombáznak majd? - kérdezte Jenna. - Nem - nyugtattam meg. - Olyan messze vagyunk mindentől. - És mi lesz Shallottal? - kérdezte Elleny. - Tele volt hatottakkal. Mi lesz, ha ilyen közel hozzánk dobnak le egy bombát? Megráztam a fejemet. - Szerintem nem fognak, drágám. A hatottak többsége már elvándorolt onnan. Valószínűleg Wichitába. - Remélem, nem voltak túlélők - mondta Ashley. - Rettenetes lenne ilyen sokáig megmaradni, hogy aztán ilyesmi történjen. - Szerintem a városokban senki sem maradt sokáig életben vélekedett Szúnyog. - Azt javaslom, hogy egyelőre maradjunk mind idebent. Várjuk meg, míg kitisztul a levegő. Figyeljük meg Butch viselkedését a következő pár napban,és ügyeljünk az esetleges radioaktív esőre, hamura. Mellesleg nem látom be, miért kockáztatnának meg egy atombombát. Egy hagyományos is
314
Jamie McGuire
Red Hill
megteszi. Nathan bólintott. - Egyetértek. Nincs értelme felhúzni magunkat. - Rendben - álltam fel, és magammal húztam a lányokat is. Hallottátok? A szülinapi bulit idebent rendezzük meg. Jenna elhúzta a száját. Két kezembe fogtam az arcát. - Kezdjük a lényeggel. Az őszibarackbefőtt nem tűnt el. - Adsz egyet, Jenna? Légyszi-légyszi! - könyörgött Halle. Lementem a pincébe, és átkutattam a kamrát. Nathan lejött utánam. Levettem egy dobozt a polcról, és alulról felfelé felpillantottam rá. - Ugye, nem azért maradtunk életben ilyen sokáig, hogy most radioaktív sugárzástól haljunk meg?Nem azért mondtad, ugye, hogy megnyugtass minket? Nathan megrázta a fejét, és átölelt. - Nem, szerelmem. Szúnyognak igaza van. Mi értelme volna egy atombombát ledobni? Hacsak nem valami különleges okból tennék, szerintem teljesen értelmetlen lenne. - Biztos? - Biztos. Nagy levegőt vettem, és erősen magamhoz szorítottam. Az ígérete ellenére is fojtogató félelem lett úrrá rajtam. Jenna és Elleny az ablakhoz kúsztak, és félrevonták a takarót. - Mami! Ez hó? Felálltam, és az ablakhoz mentem. Kikukkantottam a deszkák közti résen. - Nem - mondtam alig hallhatóan, és a bolyhos, sötét pernyét néztem, ami a földre szitált. - Hamueső, igaz? - kérdezte Szúnyog. Nathan lehajolt, hogy a legnagyobb résen át jobban meg tudja nézni. - A hamueső önmagában nem radioaktív. Lehet, hogy csak por és törmelék, amit a robbanás juttatott a levegőbe.
315
Jamie McGuire
Red Hill
Aznap éjjel levitte mindenki a takaróját és a párnáját a pincébe; reménykedtünk, hogy így egy szinttel több van köztünk és a füvet takaró hamu között. Mire beesteledett, annyi gyűlt össze a földön, hogy úgy nézett ki, mintha piszkos gyapjútakarót terítettek volna le. Miután a gyerekek elaludtak, Szúnyog és Nathan arról beszélgettek, mi történhet a vízkészletünkkel az akár radioaktív, akár nem radioaktív hamueső miatt. Más ijesztő dolgokról is szó volt, amíg Ashley arra nem kérte őket, hogy hagyják abba. De addigra már késő volt, és még miután elhelyezkedtünk és megpróbáltunk aludni, csak a mennyezetet bámultam és aggódtam. Nathan megcsókolta a halántékomat. - Szerintem minden rendben lesz, Scarlet. Komolyan mondom. - És ha mégsem? Hogy óvhatom meg a gyerekeinket ettől? Nathan nem válaszolt, ami még jobban megijesztett. Már kezdett annyira elnehezülni a szemhéjam, hogy a szemem csukva is maradjon, amikor Szúnyog felmászott az egyik kis ablakhoz, amik a keleti fal mentén sorakoztak egymás mellett. Lábujjhegyre állt, és még így is alig látott ki. - Megáll az eszem - mondta halkan. - Mi az? - kérdezte Nathan, aki nem volt olyan magas, mint Szúnyog, ezért egyszer fel kellett ugrania a levegőbe. A két férfi összenézett. - Mit láttok? - kérdeztem felkönyökölve. A férfiak a lépcsőhöz siettek. A lépteiket csak akkor szaporázták meg, amikor átsiettek a konyhán és a nappalin. Feltápászkodtam a földre vetett ágyamról, és utánuk mentem. Elakadt a lélegzetem, amikor megláttam azt, ami úgy elképesztette őket. Az égből, ami olyan szürke volt, mintha egy felhős téli nap lett volna, még most is hullott a hamu. - Vihar lesz? - kérdeztem. - Nem - felelte Nathan, és a tekintete ide-oda ugrált a szállingózó és a földön felhalmozódó hamu között. - A törmelék a
316
Jamie McGuire
Red Hill
légkörben van. - És meddig lesz ez így? - faggattam. - Nem tudom, drágám - csóválta a fejét. Rám nézett, és most először láttam őszinte aggodalmat a tekintetében. - Nem tudom. Hat nappal a robbanás után már kezdett jelentkezni nálunk a bezártság hatása. A gyerekek vitatkoztak, a felnőttek hamar dühbejöttek, s mivel nem tudtunk vadászni, kénytelenek voltunk jelentősen megcsapolni a kamrában tartott konzervkészletünket. A pincében álltam három doboz babkonzervvel, és szabad folyást engedtem a könnyeimnek. Ashley elvette tőlem a konzerveket, és az arcát az enyémhez simította. - Ugye, minden rendben lesz? Csak ideges vagy, de minden rendben lesz? Bólintottam, és megtöröltem a szememet, aztán visszavettem a dobozokat. - Igen. Nem lesz semmi gond. - Akkor jó - sóhajtotta megkönnyebbülten Ashley. Nem mondtam éppen meggyőzően, de annyira akart hinni nekem, hogy könnyen be tudtam csapni. Együtt mentünk fel, és üdvözöltük a gyerekeket, akik már az ebédlőasztal körül ültek. Nathan jobban megnézett, és rögtön észrevette, hogy valami felzaklatott. Kivettem a konzerv-nyitót a fiókból, és kezdtem szétosztani a babot. Feltűnt, hogy elmarad az asztal körüli vidám beszélgetés, illetve semmilyen beszélgetés sincs. A lányok elveszetten a tányérjukba bámultak, de Szúnyog és Nathan sem tudott vigasztaló szavakkal szolgálni. - Amint kitisztul az idő odakint, befejezzük Jenna születésnapi buliját - jelentettem be, amikor leültem a többiek közé. - Mindent elkövetett, hogy legyőzzön, Szúnyog. Szúnyog kényszeredetten elmosolyodott. - Ez komoly, Jenna? Jenna fel sem nézett a tányérjából, és nem szólt egy szót sem.
317
Jamie McGuire
Red Hill
Az arcára kiülő reményvesztettség láttán meghasadt a szívem. - Kicsim - szólítottam meg halkan. Őzikeszemével végre rám nézett. - Nem tart örökké. Esküszöm. Jenna lassan a nappali felé fordult, hogy kinézzen az ablakon. A szeme elkerekedett. Felállt. - Mami! Egy hete most először nem hullott hamu az égből. Jennára pillantottam, aztán Nathanre. Mindenki egyszerre pattant fel, és szaladt az ablakhoz, aztán megkönnyebbült sóhajtásokat és nevetést lehetett hallani. Elleny az ajtó után nyúlt, de Nathan megállította. - Még ne. - Hogy érted? Miért ne? - kérdezte Jenna, és rögtön elfutották a könnyek a szemét. Nathan már éppen válaszolni akart, de aztán elhallgatott. A beállt csendet távoli, ismétlődő robaj törte meg. - Mi ez? - kapta fel a fejét Ashley, aztán ismét a fölét hegyezte. - Az, aminek képzelem? Egy fekete helikopter szállt el felettünk, majd nagy ívben visszakanyarodott. Megilletődötten bámultuk, ahogy visszajött, egy pillanatig az út fölött lebegett, aztán leereszkedett, és valamivel a felhajtó bejáratánál leszállt. Négy fegyveres ugrott ki belőle, és hirtelen még jobban megrettentem tőlük, mint a hamutól. A pázsiton át a verandához ügettek, és összerándultunk a hangos dörömböléstől. - Vidd le a lányokat a pincébe, Elleny - parancsoltam, de nem vettem le a szemem az ajtóról. - De. - kezdte. Nyílt az ajtó, és Nathan védelmezőn eltakart a testével. Nem katonák voltak, inkább kommandósoknak látszottak a tetőtől talpig fekete ruhában, sisakban és a nagy, átlátszó arcmaszkban. Az első visszapillantott a társaira; ugyanúgy
318
Jamie McGuire
Red Hill
meglepődtek, hogy megláttak minket, mint mi, amikor leszálltak. A helikopter lapátjai még forogtak és zümmögtek, így az első férfi hangosan szólalt meg: - Riley Davis tizedes, uram! Szúnyog McGeet keresem! Ashley megragadta Szúnyog karját, és elkerekedett a szeme. - Én vagyok az - mondta Szúnyog. - Egy Mrs. April Keeling van a helikopterben. Fairview-ban vettük fel. Ő említette, hogy itt is lehetnek túlélők, köztük ön is, uram! - mondta a tizedes, és elmosolyodott. - Örömmel látom, hogy igaza volt! Szúnyog Ashley-hez fordult. - April! A templomból! - Visszafordult a tizedeshez. - És a gyerekei? - Mind jól vannak, uram. - És a hamu - szólalt meg Nathan. - A robbanás. Tud róla valamit? - Igen, uram. A légierő rendelte el, hogy a fertőzöttek legnagyobb koncentrációját bombázzák, uram. - De ez radioaktív? - kérdeztem. - Nem, asszonyom - válaszolta a tizedes. - A hamu csak az első robbanás hamuesője. Az összes nagyvárost bombázták. - És semmi sem maradt? Semmiből? - kérdeztem. - Elözönlötték a városokat - világosított fel Davis tizedes. Most mindent felégetnek. De a városoktól távolabb még felveszünk túlélőket. Nathanre néztem, aztán ismét Davis tizedesre. - Határozza meg pontosan! Mekkora kiterjedésű a járvány? A tizedes arca megnyúlt. - Mindenhova eljutott, asszonyom. Mindenütt van. Nathan egyik lábáról a másikra állt. - A városokon kívül is fognak bombázni? - Ne aggódjanak, a vidéket nem érinti a bombázás - nyugtatott
319
Jamie McGuire
Red Hill
meg minket a tizedes, és a vállára akasztotta a fegyverét. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, és hátranéztem a konyhába. A lányok kíváncsian kikandikáltak. Intettem nekik, hogy nyugodtan kijöhetnek. Némi tétovázás után egyenként odarohantak hozzám. A tizedes a gyerekekre pillantott. - Már napokkal ezelőtt eljöttünk volna magukért, de a hamu eltömíti a helikoptereket. Elnézést, uram, de nincs sok időnk. Ennyien vannak összesen a táborukban? Azt a parancsot kaptuk, hogy gyűjtsük össze az önként csatlakozó túlélőket, és vigyük be őket a központba. Nathan rám nézett, aztán vissza a tizedesre. - Központba? És az hol van? - Úgy hetven kilométerre innen, uram. A McKinney kórház területén. - Az nem egy központ - jegyeztem meg, és a gondolataim egymást kergették. Olyan régen nem láttunk már embert, hogy így hirtelen sok volt, amit meg kellett emésztenünk. A tizedes elmosolyodott. - Most már az. Falakat húztunk fel, és ismét van folyó víz. Most az áram helyreállításán dolgozunk. Ashley széles mosollyal nézett fel Szúnyogra a hihetetlen fényűzés hallatán. - Eddig hány túlélő van? - tette fel a kérdést Nathan. A tizedes elhúzta a száját. Láttam, hogy kellemesebb hírrel szeretne szolgálni. - Nem annyi, ahányat szeretnénk, de minden nap érkeznek új civilek. Elnézést, uram, de indulnunk kellene. Hamarosan besötétedik, és kevés az üzemanyagunk. Nathan és Szúnyog összenéztek, aztán Nathan hozzám fordult. - Mi a véleményed? Megráztam a fejemet. Túlságosan nagy horderejű döntés volt,
320
Jamie McGuire
Red Hill
hogy egy pillanat alatt határozzunk. Nem tudtuk, kik ezek az emberek. Lehet, hogy elmegyünk a McKinney-be, és kiderül, hogy inkább egy börtön, vagy az is lehet, hogy menedéket találunk ott. A lányokra néztem. - Biztos helyre akarnak vinni minket. Jenna a homlokát ráncolta. - Itt biztonságban vagyunk. Zoe felnézett Jennára, és ugyanolyan arcot vágott. - És valószínűleg nem engedik, hogy magunkkal vigyük Butchot. Elmosolyodtam, megpusziltam a homlokukat, aztán Nathanhez fordultam. Bólintott, aztán Szúnyogra és Ashley-re pillantott. - Maradunk? - fürkészte Ashley az arcokat, majd mélylevegőt vett, és beletörődő mosoly jelent meg az arcán. A tizedeshez fordult. - Maradunk. - Uram? - fordult a tizedes Szúnyoghoz. Szúnyog magához húzta Ashley-t. - Kérem, mondja meg Aprilnek, hogy igazán méltányoljuk, hogy ideküldte magukat, fiúkat, de jól megvagyunk itt. A tizedes hátranézett az embereire, akik láthatóan zavart és csalódott arcot vágtak, aztán ismét ránk nézett. - Ha meggondolják magukat, kössenek ki valami élénk színűt, mondjuk, egy takarót a tetőre. Rendszeresen körbejárunk. Sok szerencsét, uram! A tizedes egy rádiót tartott a szájához. - Pedro a központnak. Indulunk vissza, vége. Hallottuk, ahogy a recsegő rádióban a másik visszaigazolja a hallottakat. - Igen, Red Hillben vagyunk. A civilek úgy döntöttek, nem jönnek. Vége. Kis szünet után ismét recsegni kezdett a rádió. - Vettem.
321
Jamie McGuire
Red Hill
A tizedes egy biccentéssel elköszönt, és visszatért a helikopterhez az embereivel. Pillanatokon belül a levegőbe emelkedtek, és eltűntek szem elől. - Vannak emberek! - vigyorodott el Zoe. Összecsapta a tenyerét, aztán összefonta az ujjait. Az ég már majdnem kitisztult, végre nem láttuk már a robbanás poresőjét. Felkapaszkodtam a létrán, és a többiek egyenként követtek. Fent álltunk a tetőn, és mérföldekre elláttunk minden irányban. Az elmúlt hónapokban egyre kevesebb élőhalottat láttunk. A robbanás előtt is csaknem egy hónap telt el, hogy az utolsó elég közel került a tanyához. Nem voltunk biztosak benne, hogy ennek mi volt az oka. Lehet, hogy mind elvándoroltak a városba, vagy talán hozzánk hasonlóan mások is módszeresen, nap mint nap egyre több csoszogót irtottak ki. A világ végre megszabadul majd tőlük. Nem kell örökös félelemben élnünk. Nathan a kezem után nyúlt, és felsóhajtott. Osztozott a ki nem mondott megkönnyebbülésemben, hogy helyesen döntöttünk. Red Hillben saját sorsunk kovácsai lettünk, a lehető legnagyobb biztonságban neveltük a gyerekeinket, és védelmeztük egymást egy olyan világban, ahol a rémálom és a bizonytalanság volt az úr. Nyolcan helyet teremtettünk itt magunknak, és a túlélésnél többet értünk el. Éltünk. Zoe és Halle a lábamba kapaszkodtak, és az idegen tájat nézték. A tanyát és a környékét teljesen beborította a hamu, amitől minden sivár és egyszínű lett, kivéve azt a kis útszakaszt, ahol a piros földútról a helikopter lapátjai lefújták a hamut. Pontosan úgy nézett ki minden, mint ahogy a világvégén várná az ember. Elmosolyodtam, és megszorítottam Nathan kezét. A múlt év egyvalamire biztosan megtanított: valaminek a vége mindig egy másik dologhoz vezet - a kezdethez.
322
Jamie McGuire
Red Hill
Köszönetnyilvánítások A regényírás többnyire magányos foglalkozás, de egyetlen szerző sem végzi egyedül. Ha nem volna a menedzserem, a legnagyszerűbb szurkolócsapat-vezető és a legerősebb támaszom, az élet zavaró momentumai annyi időre sem húzódnának a háttérbe, hogy akár egyetlen mondatot is le tudjak írni, nem hogy egy egész regényt. Számomra a férjem ez az ember. Köszönöm, hogy mindig elsimítod a háborgó vizeket, drágám. Hálás köszönet Wes Hughesnak a töretlen kedvességéért. 2008ban Te enyhítettél az anyagi gondjaimon, amikor még diákként nehézségekkel küzdöttem, és 2013-ban Te hagytad, hogy a határidők szorításában vergődő szerzőként a vendégházadban fejezzem be a RedHillt. Sosem felejtem el mosolygó arcodat és szüntelenül bátorító szavaidat. És hálás vagyok Amy Tannenbaumnak, aki ellenvetés nélkül birkózik meg mindennel, amivel szembesítem, legyen az reggeli nevetés vagy késő éjszakai rémült SMS-ek. Nemcsak a nagyszerű szerkesztőmből lett ügynököm vagy, de az egyik legdrágább barátom is. Korábban már említettem, hogy nélküled egy pillanatát sem élvezném a pályámnak, és ez most is igaz. Buzdító beszédeid és észérveid hallatán sajnálom azokat, akiknek nincs egy ilyen ember az életében. És nagyrabecsülésem Chris Prestiának és a Jane Rotrosen Ügynökségnél az egész társaságnak mindazért, amit tesztek. Greer Hendricks idén februárban lett a szerkesztőm, amikor felváltotta Amyt. Amy biztosított róla, hogy Greer tökéletesen megfelel majd nekem, és mint mindig, most is igaza lett. Greer újszintre emelte az íráskészségemet, és míg egy dedikálásra tartva a forgalmi dugóban ültünk, a fiamat szórakoztatta a hátsó ülésen, valamint szó szerint megmentette egy kéziratomat (hozzáteszem: nyaralás közben). Köszönöm, Greer. Nem rajongok a
323
Jamie McGuire
Red Hill
változásokért, de kedvességeddel ezt a legcsodálatosabb átmenetté varázsoltad, amit csak remélhettem. Hat regénnyel a hátam mögött megbocsáthatatlan, hogy a köszönetnyilvánításokba eddig nem vettem bele Nicole Lambertet. Nicole segített elkészítenem a legelső weboldalamat, amikor egy et posztoltam Az őrző írása idején, mielőtt felfedeztem volna az önálló könyvkiadást. Szégyenem még nagyobb, hiszen egyetlenegyszer sem emlékeztetett erre. Szeretlek, Nicole. Csodálatos barát vagy. Egy éve New Yorkban jártam, és az Atria Books zsenijeivel találkoztam. Óriási volt a pocakom, izzadtam, mint a ló (augusztus volt), a tetejében még szörnyen ideges is voltam. Az előcsarnokban Ariele Fredman várt mosolyogva, tréfálkozva és mérhetetlenül megnyugtatóan. Se vége, se hossza mindannak, amit értem tesz, de tudom, hogy szerző nála jobb reklámmenedzsert nem is kívánhat. Kösz mindenért, Sellő. Óriási hálával tartozom a kiadómnak, Judith Currnek, aki gyöngéd vasszigorral uralkodik az Atriánál. Kevés hozzá hasonlóan intelligens és érdekes emberrel találkoztam életem során, valóságos természeti erő, mégis nála találhatok biztos menedéket, ha azt szeretném, hogy minden rendben menjen. Köszönöm, Judith. A tiédnél jobb kézben nem is lehetne a pályám irányítása! Hatalmas köszönet az atriás csapatomnak! Ha mindenkit felsorolnék, aki segített e regényt a mostani állapotába igazítani, egy egész stáblista futhatna a művem végén! Mégis megragadom az alkalmat, hogy néhányatoknak tudtára adjam őszinte hálámat: Isolde Sauernek, Ben Lee-nek, Sarah Cantinnek, Hillary Tismannek, Jackie Jou-nak és Kimberly Goldsteinnek. Szeretnék köszönetet mondani a titkáromnak, Coltonnak. Nem is tudom, hogy intéztem eddig a pályámat, és az életemet. Köszönöm mindazt, amit értem teszel! E szavakat köszöntőm a
324
Jamie McGuire
Red Hill
közösen megtett még több ijesztő (és biztonságos) repülőutunk- ra! Dr. Ross Vanhooser azok közé tartozik, akiknek a neve már felfelbukkant a köszönetnyilvánításaimban. Ha nem hitt volna bennem, és nem bátorított volna egy olyan világban, ahol rajta kívül senki sem bízott a tehetségemben, az életem és az írói pályám is máshol tartana. Ezúttal a Red Hillhez szükséges orvosi kutatásban segített. Mindig felbecsülhetetlen tanácsokkal látott el, jóságosan támogatott, és a lelkesedése lankadatlan. Nagyon szépen köszönöm. Sosem felejtem el a kedvességét. Szeretnék még Sharon Ronkcknak is köszönetet mondani. Amikor arra kérték, hogy ne dicsérjen agyba-főbe, büszkén megkettőzte az erőfeszítéseit. Megtiszteltetésnek érzem, hogy beváltottam a hozzám fűzött reményeidet! Több ilyen hatalmas szívű ember kellene erre a világra. Leah-nak, Mirandának és Ashley-nek a nevük kölcsönvételé- ért tartozom hálával, és azért is, hogy engedték, hogy fiktív tulajdonságokkal színesítsem a karakterüket. Colleen Hoover, Karly Lane, Lani Wendt Young, Eyvonna Rains és Tracey Garvis Graves alkotóknak köszönöm, hogy elolvasták a Red Hillt, és egyetértettek velem, hogy nem ment el teljesen az eszem, amikor az ösztöneimre hallgattam, és merőben új irányban indultam el. Végtelenül nagyra becsülöm, hogy időt szántatok rám, és lelkesen támogattatok. Végül szeretném megköszönni a lányaimnak, hogy olyan óriási, bámulatos egyéniségek, és megengedték, hogy írjak róluk. Amikor megjelentetek az életemben, megtanultam, mit jelent a feltétlen, mindent felemésztő szeretet. 1999 óta a szívem a testemen kívül dobog. 2005 óta megkettőződött bennem az öröm, a félelem és az állandó aggodalom. Remélem, hogy ha egyszer úgy döntötök, hogy édesanyák lesztek, a gyermekeitek legalább feleannyi örömöt okoznak nektek, mint amivel ti megajándékoztatok. Lehet, hogy akkor majd megértitek, miért nézek rátok úgy, ahogy szoktam.
325
Jamie McGuire
Red Hill
Kösz, hogy ezen a könyvön velem együtt dolgoztál, Krumplibogár. Egy nap - nem is olyan sokára - le fogsz hagyni. És a kisembernek: magad vagy a tökély. Az életemben a három legjobb dolog egyike vagy! Végtelen örömömre szolgál, hogy sosem fogod megtudni, milyen volt az élet, mielőtt az álmaink valóra váltak, és olyan boldog vagyok, hogy a rajongóimnak köszönhetően otthon dolgozhatok, és így annyi időt tölt- hetek veled, amennyit csak akarok, mert nem is akarom, hogy ez máshogy legyen. Sok szeretetet küldök az olvasóimnak! Lehetővé tettétek számomra és a családom számára a lehetetlent! Egy elveszett, kisvárosi lány a The New York Times bestsellerlistáján feltornázta magát az első helyre! Ha ez nem valóságos csoda, akkor nem tudom, mi az.
326
