R. Kelényi Angelika - Váláshelyzet.pdf

Copyright © R. Kelényi Angelika Hungar ian edition © Álomgyár Kiadó Minden jog fenntartva! Illusztrátor : Fekécs Máté Borítóterv: Barna Gergely Szerkesztette: SoósAdrienn Tibor Korr ektor : Hoppe Tör delés: NovaBoo k Felelő s kiadó: Nagypál Viktor Álomgyár Kiadó, Budapest, 2015 www.alomgyar.com ISBN: 978-615-5252-96-9 „Az ember nem »egyszersmindenkorr a ilyen, és semmi lyen más nem lehet«, hanem »mindig másmilyenné is válhat«, és ha elvitatnánk tőle ezt a másmi lyennéválás képességet – még akkor is, ha bűnt követett el, az odaveze tne, hogy akkor a magunk részér ől mi is bűnt követnénk el.” Viktor Emil Frankl

1.

Balajtiné Kemény Karolina a függöny mögül leste az utcát. Tudta, hogy mennyire vénasszonyos, amit tesz, mégsem tudott ellenállni a csábításnak, hogy szerelmi – ha csak kukkolva is, Gabriella de – részese lehessen aa szomszédasszony életének. Kurucz úgy váltogatta partnereit, mint más a fehérneműjét. Legalábbis Karolina így látta. Márpedig ő látott egyet s mást, hiszen egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy leellenőrizze, vajon új férfi vizitel-e a szomszédasszonya szerinte roppantmód látogatott bugyijában. Pedig akár sajnálhatta is volna a nőt, hiszen nem oly régen hagyta el a férje egy fiatal tyúkért. Gabin azonban nem látszott a kétségbeesés. Sőt! Úgy viselkedett, mint aki tehertől szabadult, és a hosszú, házasságban töltött évek után most élné második virágzását. Gondolatmenetében még az sem akadályozta, hogy riválisának gondolt szomszédja két kamasz gyereket nevel teljesen egyedül, ami, lássukNehezen be, eg yáltalán könnyű feladat. vallottanem be magának, hogy rossz szájíze tulajdonképpen az irigységből fakad. Ami Gabinak, meglátása szerint, oly gyakran megadatott, az neki egyre ritkábban. Pedig ápolta a testét, gondoskodott róla, hogy bőre ötvenhat éve ellenére is ruganyos és sima maradjon – már amennyire ebben a korban ez lehetséges a plasztikai sebész segítsége nélkül. Mégis gyakran kapta azon férjét, Jánost, hogy úgy bámulja a szomszédasszonyt, hogy majd elcsöppen a nyála. Őt pedig már olyan ritkán közelíti meg, hog y lassan azt is elfelejt i, hog yan kell azt a bizonyos dolgot csinálni. Szinte száz százalékig biztos volt abban, hogy a férje csak áhítozik Gabi kegyeire, de soha egy morzsáját sem kapta vagy kapja meg a jövőben az asszony bájainak. Na majd pont e z a nyomo rult vénembe r kell neki! – go ndolta, amik or lefékezett egy autó a szomszéd ház előtt. Karolina szinte nekinyomta a homlo kát a függö nynek, hogy jobban lássa, ki szá ll ki a kék kocsiból. Nahát-nahát! – gondolta. – Ez egészen úgy néz ki, mint a polgármest er járgánya . A limuzinból azonban nem szállt ki Kordos Béla, viszont nyílt Gabi házának ajtaja, és kilépett raj ta a nő. – Kétségtelen, hog y csinos, a maga kurvás módján – mormogta magában Balajtiné.

Az ajtóban álló Kurucz Gabriella fáradt harmincasnak látszott, valójában azonban negyvenhét éves volt. A Karolina fogalmai szerint a közönségesség határát súr oló miniszoknyájá t lesimított a, és eg y pillanat ig állva maradt a lépcső tetején, hogy a környező házak lakói megcsodálhassák fantasztikus alakját, különösen elrejthetetlen méret kebleit. – Azért már lóg a térde! Azzal nem tud mit kezdeni a cafka – motyogott tovább az ablaküvegnek Karolina. Felhúzta a köntösét, és lepillantott a saját térdére. Úgy látta, az övé kevésbé lóg . Visszatért a szomszédasszonyhoz, aki akkor sétált le a teraszáról. Csábos mosoly ült az ajkán. Karolina hirtelen úgy érezte, épp őt nézi, rajta nevet, amiér t a függ öny mög ül lesi. Visszaugrott az ablaktól. Ekkor látta, hogy a nő int egyet, és csókot dob fel é. Döbbenten mer edt az ablakra. – Ezt a pimaszságot! Gabi beszállt a rá váró kocsiba, és eltűnt a szeme elől. Milyen férfi lehet az, aki nem száll ki, hogy kinyissa előtte az ajtót? – morfondírozott. – A férje nem lehet, az vett egy lapos sportkocsit, mióta az asszonykát lecserélte a cicamicára. Nyilván nős ember jött érte, nem kétséges. Úgy gondolta, hogy ez a megállapítása igazán helytálló. Amint elporzott a kocsi, összébb húzta magán a lila köntöst, és kilépett az aprócska, utc a felé eső teraszra. János a ház melletti járdát sepregette olyan arccal, mint aki citromba harapott. – Hát te? – kérdezte Karolinát, amikor meghallotta az ajtó nyikkanását. – Hát én? Hát te? – kérdezett vissza a nő, és meglepetten vette tudomásul, hogy a férje nyilván végig Gabin legeltette a szemét. Az is biztosnak látszott, hogy a szomszédasszony neki integetett mosolyogva. – Sepregetek, nem látod? – mordult fel az embere. – De, látom – mondta Karolina, hangjába annyi megvetést sűrítve, amennyit csak bírt. – Baj, hogy seprek? – Seperj csak! Azzal megfordult, és visszament a házba. Nem látta értelmét a

vitának, a szemrehányással pedig végképp nem bosszantotta magát. Balajtiné Kemény Karolina kedvenc helye nem a konyha volt. Ott csak akkor tartózkodott, ha az elkerülhetetlennek látszott, és főzni kényszerült. Sajnos ez – bármennyire is szeretett volna megmenekülni a feladat súlyától – mindennap megtörtént, tekintve, hogy János nem hajlandósult éttermi koszton élni, és Karolina szerencsétlenségére imádta a főztjét. Milyen savanyú volt a pofája – gondolta, miközben elővette a nagy henteskést a fiókból. A hűtőhöz sétált, kinyitotta, és meredten bámulta a tartalmát. – Mi a fenét fő zzek ennek a vén hülyének? A „vén hülye” egy évvel ugyan fiatalabb volt nála, de ezt soha nem vette figyelembe. Már akkor sem hitte magát öregebbnek, amikor megismerkedtek, az eltelt majd harminc év alatt pedig bizonyosságot nyert az az elképzelése, miszerint János öregnek született. Rendes ember volt, azért is ment hozzá: szép jövedelmet tudott felmutatni, elég jóképűnek is tűnt még akkor – a szeme legalábbis csodakék volt (mostanra vizenyőssé vált persze), és a formája sem látszott hízékonynak. Olyannyira nem, hogy inkább egyszálbélűnek nevezte volna bárki, akit a súlycsoportjáról kérdeznek. Karolinát a kövér, tunya férfiak a nagy, szafaládéujjaikkal rettentőmód taszították. El sem tudta képzelni, hogy az a rengeteg nő, akik hatalmas férjükkel élnek, hogyan bírja ezt elviselni. Mi több! A szomszéd Gréta – aki egyébiránt német származású volt – azt hangoztatta, hogy mázsa alatt nem fér fi a fér fi. Bor zalom! János tehát igazán ideális férj lehetett volna, hiszen jó, ha megütötte a hatvan kilót, de felvette azokat az idegesítő szokásait, melyektől Karolina a falr a mászott. Ez a folytonos seprés. De nem csak ez. Hogy a szakállán megül az étel, és ott tárolja addig, amíg rá nem szólok. És akkor még itt van a foga is, ahogy klaffog, amikor eszik. Aztán a kávé… Mert nem is kávét, hanem kávés cukrot iszik. Aztán meg ropogtatja a megmaradt cukrot a klaffogós fogával… Magában, némán bosszankodott a férjén, mert természetesen az utca többi lakója felé kizárólag tökéletesen harmonikus kapcsolatukat fitogtatta. Dehogyis adta meg azt az örömöt Gabinak vagy Grétának, hogy megtudják: bizony a házasságuk már régen unalomba és mély

érdektelenségbe fulladt. Ő ilyen ostobaságot sosem követett volna el. Gabi nyilván irigyelte stabil életéért – ami neki, ugye, leginkább csak nyomokban adatott meg –, míg Gréta ugyan férjnél volt, de a házassága egy igazi pokol lehetett – legalábbis Karolina véleménye szerint. Még mindig a hűtő elő tt állt, és tanácstalanul leste a pol cokat. – Mimajd lenne, ha tésztát kis ha paradicsommártással? kérdezte magától, rájött, hogy főznék az ötletegy jó, de végig kell hallgatnia,–ahogy János beszippantja a spagettiszálakat, valószínűleg felfordul a gyomra. Úgyhogy inkább elvetette a gondolatot. Kihúzta az egyik fiókot, és zöldséget vett elő belőle. A konyha közepén terpeszkedő nagy pulthoz vitte a csomagot, aztán hevesen pucolni kezdett egy r épát. – Mitől volt olyan savanyú a feje vajon? – morfondírozott még mindig férje arckifejezésén. Igaz, hogy az idegeire ment, igaz, hogy belebetegedett, ha hallotta, ahogyan a seprű a falnak koppan, de mégis az övé volt ez az ember. Tudni akarta, mitől van rossz-és mitől van jókedve. Na nem azért, hogy vigasztalja vagy vele örüljön. Annyira azért nem… Csak éppen tisztában akart lenni a helyzettel, hogy tudja, mire számítson. Szeretett mindenről időben értesülni. A szomszédok dolgairól is. Például azt is tudta, hogy Gréta férje, a dagadt Ottó, folyton a kocsmákat járja, aztán hajnal felé felborítgatja az összes kukát az utcában. Ezért Karolina azt gondolta, hogy Gréta meglehetősen boldogtalan lehet, pláne, hogy az a hír járta, Ottóra italosan még inkább rájön a gerjedelem, pedig egyébkén t is elég vérmes fajta. Ennél a pontnál az asszony elgondolkodott, vajon Jánosra hogyan hatna a napi két üveg sörénél több szesz. De aztán arra a következtetésre utott, hogy az ő férje bizony úgy elaludna mellette az ágyban, mint a pinty. Megrázta a fejét, és kipill antott az ablakon. Jánost nem látta. – Nyilván abbahagyta a seprést, és valami egyéb ostoba feladat után nézett – dünnyögte. Szöget ütött a fejében ez a gerjedelem dolog. Nem is lett volna ellenére, de az állott italszagot utálta. János egy üveg sör után már meg sem csókolhatta. Esetleg levegővétel közben, kifújáskor semmiképpen sem. Erre is r égen volt példa, Ján os ug yanis nem er őltette az utóbbi időben a csókolózást sem. Meg mást sem.

Vén hülye! – gondolta megint Karolina, aztán nagy gyakorlattal, sebes mozdulatokkal nekiállt a megtisztított répát karikára vágni. Észre sem vette, hogy már több adagra való zöldséget aprított fel. Csak aprított, aprított gondolataiba merülve. A zöldségkarikák olykor legurultak a vágódeszkáról, volt, amelyik a pulton, néhány pedig a téglaszínű, téglaformájú, téglaméretűröppályáját padlócsempén végezte. Karolina egy karalábészelet figyelve jutott arra az elhatározásra, hogy változtatnia kell az életén. Eddig is tisztában volt vele, hogy majd megfullad a dögunalomtól, de most, a darabka zöldséget lesve úgy határozott, hogy elég volt. Na nem a házasságból! Tudta jól, hogy nem hagyhatja el Jánost, hiszen az ő jövedelme nélkül éhen is halna, mehetne koldulni az aluljáró ba. Nem-nem! Ennyire nem akart változtatni. Igazából nem is volt konkrét elképzelése a jövőjét illetően, csak azt tudta, ha felbukkan a lehetőség, bizo ny élni fog vele, bármi legyen is az! Első lépésként a nagy henteskést belehajította a mosogatóba, ő pedig – szanaszét hagyva a karikára vágott zöldségeket – berohant a hálószobába, onnan is a gardróbba, ahol katonás rendben, szín és évszak szerint sorakoztak a ruhái. Hatalmas lelkesedéssel dobta le magáról lila köntösét, a hálóingét, és egyszer csak ott állt teljesen meztelenül az öltözőszoba nagy tükre előtt. Szorosan összeszorította a szemét, és remélte, hogy amikor kinyitja, az a fiatal, csinos lány fog vele szemközt állni, aki harmi nc-akárhány éve ri pityára tör te a férfi szíveket. Lassan, hunyorogva emelte fel a tekintetét a tükörképére. A mosoly lefagyott az arcáról, különös, már-már groteszk arckifejezés vette át a helyét. Persze tudta, hogy nem húszéves önmagát látja majd viszont (nem hitt a csodákban), de úgy szerette volna, ha legalább egy kicsit jobban néz ki, mint az előző reggelen! Legalább az elhatározás miatt… Sajnos egy szálat sem fiatalodott, és a dereka körüli – nem túl vaskos, de azért létező – úszógumi sem tűnt el. A térde mindenesetre nem lógott úgy, mint Gabinak, aki pedig kilenc évvel vo lt nála fiatalabb. Cafat! – gondolta megint elkomorodva. – Hogy integetett Jánosnak. Csókot dobált, rázta a valagát… Aztán legyintett. – Érdekli a fenét! Persze érdekelte, de nyilvánvalóan nem féltékenységből. Inkább csak enyhe birtokháborításnak vélte azt a könnyedén odahajított csókot.

Felemelte mindkét karját a feje fölé, tett egy tánclépést, aztán megpördült. Megállapította, hogy a mellei egy cseppet sem tűnnek megereszkedettnek, ha a karjait a magasban tartja. Így olyannak látszottak, mintha nem hatna rájuk a gravitáció. Sosem voltak veszettül nagy mellei, még éppen kezelhető méretűvé nőttek. Teltek, de nem orbitális nagy csöcsök. Azt gondolta, hogy mellekben legjobb az arany férfiak mindig dicsérték a domborulatait, hiszen tudta, középút. hogyan Persze mutassaa meg adottságait. Ha akkorára nőttek volna a keblei, mint a szomszédasszonynak, már lógnának. Gabinak nyilván lógnak is, és csak a melltartó tor nyozza fel és tartja egyben őket… Abbahagyta a mórikálást, és a ruhái elé lépett. Egyesével szedte elő a szebbnél szebb öltözékeit – melyek évek óta porosodtak a vállfákon anélkül, hogy magára öltötte volna őket –, majd a bézs színű, barna virágos együttes mellett tette le a voksát, mely pont annyira volt kivágott, hogy megfelelő betekintést nyújtson a mellei közti keskeny völgy rejtekébe. Annyira azonban nem, hogy bárki is túlzottan kihívónak tarthassa. Megigazította aranyszőkére festett haját, tekert belőle egy laza kontyot – ami még ifjúkor át idézte –, aztán kilibegett a gar dró bból, majd a hálószobából, suhant a folyosón egészen a konyháig, hogy folytassa, amibe belekezdett. Elővett egy fazekat, megtöltötte vízzel, és föltette a tűzhelyre főni. Éppen nagy műgonddal a sót szórta bele, amikor belépett a konyhába János. Karolina rápillantott, aztán újra a sózásra fordította a figyelmét. A férfi téblábolt a konyhasziget és a hűtő között, úgy tűnt, mintha nagyon kérdezni akarna valamit. – Na, mi az? – kér dezte a nő, mer t megunta férje sertepertélését. – Semmi… – mondta az, és bekapott egy karika sárgarépát a vágódeszkáról. Akkor vette észre a padlón a szétgurult zöldségeket. – Mi a fene történt itt? – Ezt most hogy érted? – kérdezett vissza az asszony, és magában elmosolyodott, hogy János milyen nevetségesen akarja elővezetni a bókját. Nem éppen a férje széptevésére áhítozott, de kezdetnek megtette volna az is. – Az a sok zöldség itt a padlón. Ez micsoda? – meredt a feleségére, és bosszús arckifejezése az asszony szemmel látható, külsőségekbeli

változásától sem enyhült meg. Megfordult, és kirobogott a konyhából, majd kisvártatva visszatért a seprűvel a kezében. Villámgyorsan összesöpörte a zöldségkarikákat, majd miután ezzel vég zett, elég edett képpel nézett a nejére. – Ebéd mikor lesz? Balajtiné legszívesebben belerúgott tiltotta volna aa férjébe, BalajtiKemény Jánosba, Karolina de mégsem tette. A neveltetése házasságon belüli r ugdosó dást, pofo zkodást, pedig valószínűleg képes lett volna elnáspángolni az urát, tekintve, hogy fél fejjel magasabb és tíz kilóval nehezebb volt nála. Ehelyett beledobta a teljes üvegnyi sót a vízbe, aztán nyugodt, a visszafojtott dühtől talán kissé remegő hangon ennyit mondott: – Amikor megfőzöd, János. Amikor megfőzöd. Az ember azt gondolná, hogy elfutotta a szemét a könny attól a kétségtelen figyelmetlenségtől, melyről a férje tett tanúbizonyságot, de Karolinát nem ilyen fából faragták. Minden körülmények között képes volt higgadtan és elegánsan viselkedni. Az a társaság, mellyel szívesen érintkezett, nem arról volt híres, hogy a valódi gondolatait megosztja a külvilággal. Hogy milyenek is voltak az ő körei? Szerette úgy nevezni, hogy az értelmes középosztály – mert ugye azért értelmiséginek mégsem titulálhatta magát, miután semmiféle ennek megfelelő tanulmányt nem végzett annak idején… Az értelmes középosztály csúcsán a polgármester állt, Kordos Béla – aki épp lecsúszni készült a piedesztálról Karolina reggeli észrevétele miatt –, és a neje, Marica, a valamikori iskolai szépségkirálynő, akin azóta, sajnos, az évek kemény munkát végeztek. A tisztelendőt is megfelelő társaságnak gondolta, bár tudvalévő volt, hogy igencsak szabados életet él, nem tartva a „ne paráználkodj” parancsolatot és a cölibátust önmagára nézve kötelező érvényűnek. Benedek Ervin, a helyi rendőrőrs megbízott vezetője már csak a felesége miatt fért bele a nevezett körbe, mert szerencséjére Benedekné nagyon is kiváló családból származott, és senki nem értette, hogy miért választotta ezt a sehonnai rendőrt férjéül. Persze Benedek Valentina nem volt éppen világrengető szépség, de ha valaki el tudott vonatkoztatni a kisebb krumplit for mázó or rától, akár még csinosnak is mondh atta volna. Hegyi Vilmos, aki csak könnyedén Willnek hívatta magát – és akinek fűszer-csemege üzlete volt a főutcán –, szintén beleillett a Karolina által

elképzelt „jó társaságba”, mivel szép kis vagyonkát gyűjtögetett – a rossznyelvek szerint nemcsak a fűszerek árából. Azt suttogták, hogy mindenféle „gyógyfüveket” is lehet nála vásárolni – ami, egyesek véleményét figyelembe véve, meglehetősen hasonlított a szárított vadkenderre. De Karolina úgy volt vele, hogy ez nyilván csak az irigykedők pletykája. Ő semmi ilyesmiről Hegyi igenis kifogástalan úriemberként viselkedettnem veletudott, mindig. SohaWill okotpedig nem adott a gyanakvásra. Na és természetesen a két szomszédasszony, Kurucz Gabriella és Kaiser Gréta, akikről bármennyire is meg volt Karolina véleménye, mégiscsak számítottak. Hiszen velük találkozott nap mint nap, elvileg ők voltak „barátnői”. Igaz, hogy az egyiket ordas cafatnak, a másikat pedig német betolakodónak tartotta, de még mindig jobban kedvelte őket, mint a környék többi asszonyát… Beviharzott a nappaliba, magához vette a retiküljét, és kirohant az ajtón, melyet egyáltalán nem megszokott módon, igencsak hangosan vágott be maga mögött. Úgy futott, mint a nyúl. Észre sem vette maga körül a csodás napsütésben fürdőző macskaköves utca báját, vagy a tavaszi pipirózsa aranysárga, bársonyos szirmait. Csak szaladt, hajtotta tehetetlen dühe. A kurvának integet, engem meg már észre sem vesz! – Tombolt mérg ében, és majd megfo jtotta az epe. Hegyi Vilmos üzlete előtt repült el éppen, amikor a boltos kilépett az üvegajtón. – Karolina! Karo lina! – kiáltott utána a férfi, de az asszony csak a harmadik „K aro linára” fig yelt fel. Megfordult, de a hirtelen irányváltástól megbillent. Vilmosnak kellett elkapnia, nehogy estében a romantikus macskakő összezúzza a csak aligalig lóg ó térdét. – Mi a baj, Karolina? Üldözik tán? – kérdezte a nő űzött arcát vizsgálva. – Na, jöjjön be egy pillanatra hozzám, aztán mesélje el szépen, mi elől fut! Karolina szó nélkül követte a férfit, akit kedvelt ugyan, de a magánügyeibe nem óhajtotta beavatni. Hegyi úrnál mindenki megfordult, eszébe sem jutott kiteregetni a szennyest. Viszont a baráti gondoskodás ólesett neki. Különösen, amikor Vilmos így szólt: – Milyen fantasztikusan néz ma ki, Karolina!

Ragyogó szemmel nézett az asszonyra, aki elpirult a bóktól, annyira régen kapott már ilyesmit. Dühe azonban nem múlt el, továbbra is szorosan összezárta a száját, pengevékony vonalat képezve ezzel az arcán. – Meg kellene nyugodnia, mert még a végén agyvérzést kap! Mi bőszítette fel ennyire? Összetaposta valamelyik kutya a kertjét? – Will persze mindenből csinált. Úgy viselkedett folyton, mint akinek semmi gondja sincs viccet az égvilágon. – Úgy is mondhatjuk! – mondta feszes hangon a nő. Képtelen volt kiengedni a gő zt. A férfi tudta, hogy egy szót sem fog belőle kihúzni, pedig sejtette, hogy komoly gond lehet otthon, ha az asszony kukta módjára sípolva vágtázik az utcán. Ez nem jellemző Balajtinéra, aki mindig olyan merev volt, mint egy keményített körgallér. – Na várjon csak – kezdte somolyogva. – Tudok én egy jó kis szert a mérgére! – Csak nem valami nyugtatót akar adni? Nem veszek be semmiféle gyóg yszert! – tilt akozott Karo lina. – Ne féljen, nem tömök magába semmilyen pirulát. Van egy különleges füstölőm, ami ig azán hatásos nyugtatószer… – Füstölő? Milyen fajta? Tudja, Will, nem rajongok ezekért a templomi illatokért. Már attól is mindig köhögőrohamot kapok, amikor Bálint atya kalimpál a füstölőjével. – Nahát, ez nem olyan. Ennek olyan illata van, hogy otthonr a is akar majd belőle! – A fűszeres hunyorított egyet, aztán elsétált az üzlet másik végébe. Karolina letelepedett a vendégeknek fenntartott székre, és felvett egy újságot az asztalkáról, hogy legyezhesse vele magát. Milyen kellemes ez a boltocska! – gondolta, miközben a boltos hátsó felét fixírozta, amint az neki háttal kutakodott az alsó po lcon. Hegyi Vilmos negyven, negyvenöt év közötti, elég jóvágású férfi volt. Azt suttogták, hogy a saját nemét szereti, persze amellett, hogy drogot árusít. Ki tudja, hogy melyik volt a nagyobb bűn Gesztenyéskert lakóinak a szemében? Karolina mindenesetre felvilágosult, liberális szellemű nőnek tartotta magát, és különben sem hitte, hogy Will a férfiakat szereti. Annak ellenére, hogy kétségtelen tény volt, hogy nem akadt barátnője – legalábbis olyan nem, akiről a helyi pletykafészkek tudomást szereztek volna…

A férfi megvakarta őszülő üstökét, aztán hajszálcsíkos vászonnadrágja korca és a fűzöld, hosszú ujjú inge között kivillanó kis bőrfelületet is, diadalmasan felhördült, majd hatalmas mosollyal az arcán megfo rdult. Kezében egy henger alakú csomagot szor ongatott. – Megvan! Karolina rá. Úgy elmélázott a hátsóján, hogy váratlanul értemeglepetten e boldogpillantott megnyilatkozás. Will fogta a kincsként szorongatott csomagot, és eltűnt vele a bolt raktárába vezető ajtón át. Karolina tovább legyezgette magát, és nézelődött. Csábítóan sorakoztak egymás mellett a különböző minőségi csokoládék, a déligyümölcsök és illatos potpurrik, dió-és mogyorófélék. Na meg a cserepes, kiültethető, csodásan friss fűszernövények. A szín-és illatorgia némiképp lekötötte fig yelmét, egy másodpercr e meg is feledkezet t csalárd férjéről és „riherongyként” aposztrofált szomszédasszonyáról. De aztán a kezében tartott újságra pillantott, s haragja újfent lángra kapott. A magazin címlapján egy húszas éveiben járó nőszemély mosolygott. Ragyogó, hófehérre retusált fogsorral és dagadó kebellel hívta fel az olvasók figyelmét arra, hogy nincs hatásosabb módszer férjük megtartására, netán újra elcsábítására, mint a levendulaillatú öblítőben áztatott ágynemű. – No hiszen! – dörmögte Balajtiné mérgesen, és lecsapta az újságot. Úgy döntött, hogy nem vár tovább Willre, ezért felállt, és épp kiáltott volna hátra – hisz az illem úgy kívánta, hogy elbúcsúzzon –, amikor a férfi elégedett képpel kilépett a raktárból. Egy tálcán teáskannát, két csészét, aprósüteményt és egy lapos, Karolina számára ismeretlen tárgyat egyensúlyozott. – Csak nem akart itt hagyni, Karolina? – kérdezte kisfiús mosollyal. – Nos, valóban arra készültem, olyan sokáig elmaradt. – Ne tegye ezt velem! Látja, teát is főztem… – Rendben, maradok egy teára. De igazán nem akarom feltartani. Nyilván jobb dolga is akadna, mint engem pátyolgatni. Az asszony visszaült a székre, és jobban megfigyelte a fura tárgyat. Egy hosszúkás, vörös falap volt, közepén egy sínnel. Az egyik vége valamelyest felkunkorodott, a másik végén pedig egy furat látszott. – Mi ez? – Ez? – mutatott a tárg yra a fűszeres. – Kínából hozattam, füstölőtartó. Így a hamu nem pereg szét, hanem gyönyörűen belepotyog a sínbe. Nézze csak!

Leemelt a tálcáról egy fura, barnászöld színű füstölőt, és a szárát beledugta a lyukba. – Valóban nagyon praktikus – állapította meg Karolina, miközben Will már gyújtotta is a végét. A rudacskából az öngyújtó nyomán először könnyű, vékony, kacskaringós, tört anakondává elő, majd ahogy egyre inkább megfogant a ezüstszínű parázs, afüstkígyó kígyócska avanzsálva kezdte megtölteni a teret. Karolina a tenyerével maga felé legyezve próbálta megállapítani, vajon mihez hasonlítható ez a semmihez sem hasonlítható illat, és rájött, hogy valóban: ilyen különös illattal sohasem találkozott még. Nem találta kellemesnek, inkább csípős szagként jellemezte volna, ha egyáltalán valaha is szüksége lett v olna ar ra, hogy j ellemezze. A füst lassan, de biztosan beterítette a helyiséget, rátelepedett a bútorokra, az asztalkára, a cicanőcis újságra és a minőségi csokoládék izgalmas csomagolására. Karolina halványan elmosolyodott, maga sem tudta, hogy mi késztette erre, majd felemelte a teáskannát, és töltött mindkettejük csészéjébe úgy, mintha ő lenne a házigazda. Az az apróság, hogy nem otthon van, teljesen kim ent a fejéből. Mélyet szippantott a füstből, és megállapította, hogy igazán remek nyugtatószer. Hiszen idegessége, rosszkedve, gyilkos hangulata mondhatni, hogy szinte köddé vált, ott gomolygott valahol a szürkeségben. Egy hangyányit megszédült, de ez a szédülés kellemes volt. Olyan, mintha a víz tetején jár na, vagy a f elhőket taposná kö nnyű szaténcipőben. Apró, huncut kis mosollyal a szája szegletében szürcsölt a teából, majd magában csettintett a nyelvével: egzotikusan, majdnem erotikusan finomnak találta. – Isteni ez a tea – mondta. – Hol szerezte? Én is vásárolnék! – Sima csipkebogyótea, Karolina. Nyilván van belőle otthon mag ának is. Karolina felnevetett, hogy valóban, valóban. Aztán ezt annyira viccesnek találta, hogy nem tudta abbahagyni a kacagást, vendéglátója pedig csatlakozott hozzá. Amikor már csillapodni látszott jókedve, rákacsintott a férfira, letette a teáscsészét, és kigombolta a blúza felső gombját. – Hű, de meleg van! – kezdte, aztán így folytatta: – Mondja csak,

maga valóban a saját neméhez vonzódik? A bolto s még hango sabban nevetett. – Én nem, asszonyom. És maga? Karolina az egyszerű kérdéstől újabb nevetőrohamot kapott, szinte fuldokolt. Csapkodta a térdét – ami kevésbé lógott, mint Kurucz Gabrielláé, válaszolt: bár ezzel ő akkor egy cseppet sem törődött már –, úgy – Micsoda nagy lókötő maga, Will! Hogy találhat ki ilyen szamárságot? – Maga kér dezett először, Karolina! – És mondja csak! Igaz, hogy drogo t is árul? – kacagott tovább könnyezve az asszony. Annyira nevetett, hogy komoly nehézséget okozott számára a beszéd. – Én? Hova gondo l? A férfi a hasát fogta, inkább már vinnyogott, mint nevetett. Úgy tűnt, hogy m eglehetős f ájdalmakat áll ki a r ekeszizma. – Mert ezt beszélik… – Maga, ugye, nem hiszi? – Dehogy! Maga igazán rendes ember… Ezen megint olyan jót derültek – különösen Will –, hogy némileg eltorzult arccal a gyomorszájuk környékét tapogatták. Hosszú ideig tartott, mir e némileg m egnyugodtak , és mir e Karoli na észbe kapott. – Na most már tényleg mennem kell, hiszen csak egy teára akartam maradni… Elővett egy kis virágos zsebkendőt a táskájából, hogy megtörölgesse a szemét és az ar cát. – Milyen jó humora van magának! – mosolygott a férfir a, szerencsére már nem viharosan potyogó könnyein k eresztül. – Egy ilyen gyönyörű asszony előcsalo gatja a férfiember rejtett képességeit – jegyezte meg a boltos, és hunyorított is a kijelentéséhez, hogy a nő ér ezze szavai súlyát. – Ne vicceljen már! – legyintett amaz, de azért úgy mosolygott tovább, mint egy jóllakott macska. – Nem viccelek. Ezt komolyan go ndoltam – mondta a férfi, és valóban nem nevetett. Aztán hirtelen megfogta az asszony kezét, és kézfejére könnyű csókot lehelt. Karolina olyan zavarba jött, mint már régen nem, és tűzpiros arccal

viharzott ki a boltból. – Viszlát, Will! – kiáltotta hátra. Az etikettet zavarában sem felejtette el betartani. Kint megütötte a napsütés, és érdekes módon most a macskakő bája és a nyíló pipirózsa is feltűnt neki. Az járt az eszében, hogy lám, van még férfi ezen aférfi! világon, az őbármilyen nőiességét. akármilyen Olyan,akiakiészreveszi megkaphatna nőt aRáadásul világon –nem még is egy olyan cicamicanőcit is az újság címlapjáról. Kinek kell az a vén, klaffogó fog ú János, ha ilyen jóvágású férfi bó kol az embernek… A déli nap sugarai akadálytalanul hatoltak át Karolina laza kontyán, érintették a fejbőrét, a könnyű tavaszi szellő pedig simogató csókot dobott az arcára, amint a macskaköves kis utcán vágtázott. A szíve szaporán vert, mint a riadt állatoké: ki akart szakadni a mellkasából. Tudta, hogy nemcsak a futás következtében került infarktusközeli állapotba, hanem az iménti érthetetlen közjátéktól is, melyet – igazán szokatlan módon – egyáltalán nem nevezett volna kínosnak. Pedig neveltetése egy szemet sem engedélyezte számára azt a fajta döbbenetesen indiszkrét magatartást, melyet tanúsított. Érezte, hogy lángba borul az arca, ha a kérdéseire gondol, melyeket megfontolás nélkül tett fel Willnek nemi hovatartozására és drogárusítási szokásaira vonatkozóan. Ugyanakkor nem csupán azért pirult, mert kellemetlenül érintette saját udvariatlansága, hanem azért is, mert egyértelmű és nyilvánvaló volt számára Will vonzódása. De mit akarhat vajon egy ilyen fiatal férfi egy olyan nem fiatal nőtől, mint ő? Persze tisztában volt vele, hogy a mai napon különösen jól fest, na de mégis! Húsz évet csak nem tagadhat le a korából, bármennyire csinos is a ruhája vagy elegáns a kontya. A Tulipán köz látványosságai nem állították meg futtában. Az utca szerencsére kihalt volt e déli időpontban: Gesztenyéskert lakói az ebédjüket költötték el éppen, vagy valami mást csináltak. Mindenesetre házaikban tartózkodtak, és nem zavarták Karolinát ámokfutásában. Elhaladt Labodáné kötöttáruboltja előtt, aztán vakon trappolt tovább a főtér felé. Megfordult a fejében, hogy talán a Bokréta tér kis méret szökőkútja enyhülést ad majd égő lelkének, mert már úgy érezte, hogy nem is az arca, de az egész bensője lángol a különös eseményektől. Mert különösnek értékelte Will érdeklődését, és még különösebbnek kifordulását önmagából. Ennyire nem bőszíthette fel Gabi, hiszen ez nem az első eset volt, hogy rajtakapta, amint épp az ő tulajdonára vet szemet.

János pedig, a vén majom – aki azt hitte, hogy Gabi férfiassága dicséreteként integet neki –, nem tudhatja, hogy az asszony nyilván csak az ő bosszantására do bálja felé csókjait… Megérkezett a főtérre, és lerogyott a szökőkút melletti padok egyikére. Örömmel vette tudomásul, hogy alig néhány őrült kismama terelgeti csemetéjét délidőben a parkban, tudhatnák, már a tavaszi napsugárzás is végtelenül káros pedig hatással lehet a hogy gyermekek érzékeny bőrére. A szökőkút egyetlen nyomorult kis vízoszlopa vajmi kevés permetet bocsátott a világra és Karolina hűvösre vágyó testére, mégis azt az illúziót keltette, mintha hűs folyó partján könnyű tavaszi szellő bo rzo lná az apró , láthatatlan szőr szálakat az arcán. Belekotor t a táskájába, előhúzt a a m ár ismer t kis virág os zsebkendőt, és újfent megtörölgette vele az arcát. Kezdett magára találni. Szívverése lassult, már majdnem normális ütemben dobogott, és a szeme előtt addig narancsosan, tüzes árnyként lebegő düh, zavarodottság és kéjes izgalom keverékének alkotóelemei is különválni készültek egymástól. Nem tette vissza a zsebkendőt. Arra jutott, hogy az elmúlt egy órában már másodszor volt rá szüksége. Ki tudja, esetleg rövidesen megint elő kell vennie. Így csak leejtette a kezét az ölébe, és maga elé nézett. Fehér, apró murvakövek borították a keskeny járdát, ami a szökőkút előtt kanyargott, és amely elválasztotta a kőmedencét a park üde zöld füves, bokros ligetétől. Tudta, hogy nem történt semmi, ami más emberrel ne történt volna már meg, de ő mégis úgy érezte, hogy az esete egyedi, sajátos és különleges. Kinézett magának egy csillogó kavicsot, és azon legeltette a szemét. Ötvenhat évesen kell r átörnie ennek az érzésnek? Ötvenhat év esen kell újr a megtapasztalnia a féktelen dühöt, a flörtöt egy igazán kellemes férfival, és épp most kell feladnia a beletörődését a megváltoztathatatlanba, melyet az elmúlt néhány évben o ly elszántan építgetett? A szökőkút vízoszlopa egy dundi angyalka összekulcsolt kezeiből tört a magasba – ha azt törésnek nevezhetjük, mert inkább tűnt olybá, mintha egy g yenge nyomású, fáradt locsolócső ből, r ozsdán és pen észen át az eredetileg hűsítőnek szánt folyadék lemondó sóhajjal buggyanna elő. Sosem leszek már délceg oszlop, méterekre lövellő, vad kitörés, zúduló, szivárvány t permetező vízsugár! – go ndolhatná, ha go ndolkodna. És Karolina fejében hasonlómód kergették egymást a gondolatok: épp olyan ő is, mint ez az öreg szökőkút – kitörne, áradna, özönlene, de

gúzsba köti a szokás és a félelem, hogy egyedül marad, egzisztencia, övedelem nélkül… Meg fog halni. Ugyan nem most, de egyszer… Anélkül, hogy nyomot hagyott volna a világban. A sírkövére majd felvésik: kiváló feleség, szerető anya, remek szakácsnő – és unalmas ember volt. Ennyit. Elfelejtik, mintha sohasem született volna erre a világra, mert soha semmivel fel magára figyelmet. elvárásoknak megfelelően élt,nem menthívta férjhez, szült, anevelt, főzöttAzés meghalt. Senkinek nem volt az útjában. Ezért, aki mégis emlékezni fog rá, az úgy, hogy nem sok vizet zavart. Felállt a padról, lesimította a ruháját, a kontyához emelte a kezét, és egy elszabadult tincset, ami a futás hatására vált el a többiektől, a füle mögé kanyarított. Odasétált a szökőkúthoz, leguggolt, és a kezét belemártotta a vízbe. Meglepően hideg volt. Csuklóig nyomta bele a medencébe, és élvezte, ahogy a verőerét védő finom, vékonyka bőrt hűsíti. Bézs és barna vir ágos szoknyája há tul a m urvára ért, de nem törő dött ilyen kicsiséggel. Csak lógatta a kezét, mikor a nevét hallotta az út felől kiáltani: – Karolina! Karolina! Megfordult, és nagyra nyitotta a szemét, mert Kordos Béla neje, Marica állt a kék limuzin mellett, nagy lendülettel integetve neki. Balajtiné lassan visszaintett, és magában megállapította, hogy vagy veszett gyorsan szexel a polgármester, és pillanatok alatt kidobta Gabit a kocsiból, vagy nem is őmellé szállt be az a cafat egy órával ezelőtt.

2.

Gabi hálása n pillantott a sofőr ülésen ülő magas fér fir a, amiért az első munkanapján a meg mentésére si etett. – Köszö nöm, voltam hogy beugrott a rohadt váltó megint vacakol, kénytelen szervizbeértem. vinni aEz kocsit, mielőtt többmár százezret költhetek rá. Lehet, hogy így is… – pillantott ki az ablakon elkomorulva. Igaz, hogy Attila fizeti a javítást, de gyűlölte, ha a váláskor megállapított összegen felül pénzt kellett kérnie. Talán most, hogy végül az iskolában munkát kapott, nem lesz ennyire kiszolgáltatva. Lesimogatta a térdét alig-alig fedő szoknyáját, és útitársára nézett. – Nincs első órája? – kérdezte. – Nincs – mosolygott a férfi, és Gabi tudta, ha lenne, akkor is megoldotta volna, hogy érte jöjjön. Péter már régen szemet vetett rá. Már akkor, amikor még csak a gyerekek jártak hozzá matematikaórára, ő pedig boldognak házasságában Boldog hja!Az – gondolta. – Vajonhittmelyik házasság tobzódott. boldog? Na igen, házasság, az Emmáé. boldog, hál’ istennek! Eszébe jutott, milyen lelkesen integetett neki János, aztán az a röhejes kép is felmerült benne, ahogy Karolina a függöny mögül figyeli. Hülye tyúk! – futott végig rajta. – Azt hitte, hogy nem látom? A szememben mézes-mázos, a hátam mögött meg kibeszél. Egész Gesztenyéskert egy mocskos pletykafészek! Szinte kézzelfoghatóan érezte az irigységét, a féltékenységét, pedig semmi okot nem adott rá – ha csak azt nem, hogy kedvesen viszonozta a férje köszönését. Sajnálta Jánost, aki nem elég, hogy éjt nappallá téve dolgozik, otthon sincs nyugta. Egyszer elpanaszolta neki, hogy még egy sört sem ihat meg szívből, mert amint Karolina megérzi rajta a szagát, rögtön felhúzza az orrát, és hátat fordít neki. Azt mondja, nem állhatja a sörszagot… Újra Péterre pillantott, és megállapította, hogy nem olyan rossz pasi. Persze nem is olyan jó. Igazából egy átlagosan normális, „semmi különös” pasas, akit legalább megfelelő mérettel áldott meg az Úr. De ennyi! Jó magas, és ettől impozáns a megjelenése. Nem mozgatta meg különösebben a fantáziáját. Létezett olyan férfi, a saját férjén kívül, aki igen, de Péter nem tartozott a szerencsések közé. Egyszer, amikor már

tudta, hogy Attila csalja, megfordult a fejében, hogy enged a csábításnak, és lefekszik vele, csak úgy bosszúból, de aztán elvetette az ötletet. Az ember még sem kufircol a gyer ekei matektanárával, ne m ig az? Gyorsan elhagyták a Vadrózsa utcát, az iskola felé tartottak. Itt kapott titkári állást. Remek munka – éhbérért. Nem fizetnek sokat, épp hogy zsebpénznek elég. De legalább úgy belegondolt, érezte, hogy kiszolgáltatva az exférjének. Ha jobban tudta,nincs hogy teljesen mindez csak parasztvakítás. Hiszen az ő életvitelével, a nagy ház költségeivel, nem beszélve két kiskamasz elvárásairól, legalább annyit kellene keresnie – hogy fenntarthassa a mostani színvonalat –, mint egy bankigazgatónak. Mégis. Kellett a saját munka az önbecsülésének. Szerencsér e a gyer ektartás és az a kisebb összeg, amit a válás kimondása után Attila átutalt a számlájára, szűkösen ugyan, de fedezte a mindennapjaikat. Valószínűleg többet is megadott volna, ha harcol, csak szabaduljon, és repülhessen új szívszerelméhez, a majd húsz évvel fiatalabb Tildához. Az üzletkötők gyöngyéhez, aki az eszkimónak eladja a hűtőt, a medvének a bundát és a sasnak az ejtőernyőt. És lehetett bár Gabi melltartókosara tripla D-s, nem mentette meg a házasságát. Mondta is Emmának – aki a legjobb barátnője volt már évek óta –, hogy vannak bizonyos férfiak, akik ha menni akarnak, nem mérlegelnek. Mennek is. Amint a régi vonzalom megkopik (és megkopik, ez elkerülhetetlen) és feltűnik a színen egy új szerelem, nincs az a remek babgulyás vagy brutális mellbőség, ami a felesége mellett tartja őket. Még az együtt töltött évek szépsége vagy akárhány közös gyerek sem akadályozhatja meg benne. És vannak pasik, akik mérlegelnek, és nem engednek a csábításnak. Alex, Emma férje, épp ilyen. Attila meg az előző. Püff neki! Csak azt tudnám, miért kell nekem Gesztenyéskerten rohadnom, a sajnálkozó, lesajnáló, gyanakvó tekintetek kereszttüzében? Felsóhajtott és hátradőlt. Már csak másodpercek választották el attól, hogy megérkezzenek az iskolához. Nem volt túl messze, de gyalog azért fárasztó lett volna tűsarkúban. Örült neki, hogy Péter nem kérdezgette. Nem volt kedve a felületes csevejhez. Szegény pasi! Nem azt érdemli, hogy sofőrnek használjam. A gondolatot tett követte, és széles mosollyal köszönte meg a férfi kedvességét. Egy pillanatra felé is hajolt, hogy enyhe belátást engedélyezzen a dekoltázsába – persze nem mutatott semmit, csak némi bőr felületet –, de a férf i még ebbe is belev ör ösö dött. Na – go ndolta a nő –,

megvolt a napi jó cselekedet. Ennyi „köszönöm” épp elég mára! Péter kapkodva, remegő kézzel zárta az autót, közben Gabi már a kocsi m ellett álldog ált. Mindig szerette ezt az iskolát. És ahhoz képest, hogy a városka néhány lakóját rosszindulatú pletykafészeknek tartotta, szíve szerint pedig inkább fővárosban lakottfák volna, iskolaárnyékot közel állt a szívéhez. Az épületet aöreg, nagy lombú vettékazkörül, adva az udvarnak, melynek egy részét a focipálya foglalta el. Áron itt edzett kétnaponta a óvágású és kisportolt tornatanárral, na és a többi kölyökkel. A jókép edző szintén szemérmetlenül legeltette a szemét Gabin, de ővele sem erőltette a kapcsolatot, és most nem bánta. Végül is kollégák lettek. Igazán semmi szüksége nem volt arra, hogy elmondhassa magáról a két szál férfi tanár, hogy megvolt nekik az iskolatitkár. Egyébként sem csalta meg soha Attilát. Nem tagadta, szeretett flörtölni, élvezte, hogy a férfiaknak nyomban piszkos gondolatai támadnak a látványától. Időnként, ha olyan hangulatban volt, még egy-két csábos pillantást, netán egy lehajolós pucsítást is engedélyezett magának, hogy megőrjítse környezetében a komplett pasipopulációt. De ennél tovább eddig nem ment. Kifejezetten régimódi elveket vallott: úgy gondolta, hogy a házasság szent. Sajnos azonban rá kellett jönnie, hogy az ásó-kapa csak neki jelenti a sírig tartó hűséget. A férje valószínűleg csupán mezőgazdaságban használatos eszközökre asszociált , amikor az esküvőn eme két tárg y szóba került. Gabi legyintett gondolatban: Túl kéne már tennem magam ezen! Pár napja Gréta, a szomszédasszonya azt mondta neki, hogy amíg ül valaki mellette a padon, addig senki nem fog a másik oldalára telepedni. Ezt, persze, úgy értette, hogy amíg Attila miatt itatja az egereket, és kétpercenként jut eszébe, hogy az exférje vajon hogy lehet ekkora gennyláda, addig nem talál új partnert. Világos, hiszen a férfiak is érzik, ha egy nő szíve nem szabad. – Nem akarok új kapcsolatot, Gréta – jelentette ki Gabi határozottan. – Nem baj, ha most nem akarsz. De az Attila-ügyet akkor is le kell zárnod, mer t így nem tudsz továbblépni. Nem szükséges r ög tön egy másik pasi ágyába ugrani – bár tudjuk, hogy kutyaharapást szőrével… –, de ez a visszafelé pislogás megnehezíti az életedet. Engedd már el ezt a történetet! Gréta ilyen bölcsességeket szokott megosztani a környezetével, Gabinak meg különösen gyakran osztotta az észt. Azt gondolta, mindent tud az emberek mentális és lelki problémáiról, mióta elvégzett valami

gyorstalpaló coach-tanfolyamot – ami ráadásul a párkapcsolatokra, azon belül is a nők lélektanára volt kihegyezve. Gabi úgy gondolta, hogy azok árnak gyorsított coach-tanfolyamra, akik nem akarják vagy tudják elvégezni a pszichológia szakot. Viszont rettenetes nagy késztetést éreznek, hogy mások fejében és szívében turkáljanak, és ezzel majdnem pszichológusi praxistengedd működtethessenek. jelszava mostanában ez: „A ro ssz go ndolatokat el, és ne rágó Gréta dj r ajtuk tovább!” Oké, mondhatná azt is, hogy ne vegyél levegőt, vagy ne hányjál, ha gyomorrontásod van. Oldd meg agyból! Gabi, oldalán az impozáns testmagassággal rendelkező Péterrel, besétált az iskola kapuján, melyre éppúgy, ahogy a focipályára, árnyékot vetettek a vastag törzsű fák. Amint a folyosón sétáltak, nem tudta figyelmen kívül hagyni eg y-két tanárnő rosszalló pillantását, lelki füleivel szinte hallotta, ahogy ebédidőben pusmognak majd: – Na tessék! Épp hogy elkezdett itt dolgozni, máris felcsípte Pétert. A büdös kurva! Nem lepték meg az irigy arcok és a kínos műmosolyok. Hozzá volt szokva, hogy amíg nem ismerik meg jobban, azt gondolják róla, biztosan falja a pasikat. Talán Karolina is azért viselkedik olyan mereven a válás óta, mert úgy véli, hogy szemet vetett a férjére? Ettől a gondolattól felszaladtak a ráncok Gabi homlokán, és ha nem lett volna akkora képtelenség az ötlet, hogy ő és János kavarnak, talán még bosszankodott is volna. Így csak újra legyintett magában: Ha Karolina azt gondolja, hogy esélye lehet az uracskájának nálam, akkor teljesen hülye. Az agyával lehet valami baj, ehh ez még coach sem kell… – Gabi! Örülök, hogy itt vagy! – nyújtotta szívélyes mosoly kíséretében a kezét az iskola igazgatónője, Aliz, akin nem látszott, hogy zsigerből utálná. Nyilván az is közrejátszhatott ebben, hogy az igazgatónő nem tűnt komplexusokkal küszködő nőszemélynek. Királynői alakján fantasztikusan mutatott a barna, szűk szoknya és a fehér ingblúz. Mondhatni, tanárnősen öltözött, azonban a kifejezetten szexi kategóriából. Noha ő sem vo lt már mai csir ke (bőven verte a negyv enet), ugyanak kor az érett nők minden előnyös tulajdonságával bírt: önbizalom, magabiztos fellépés, stílus, elegancia. Gabi már a felvételi beszélgetéskor is szimpatizált vele, de a kedvesség, mellyel fogadta, feltette az „i”-re a pontot, és a mai nappal a szívébe zárta főnökét. – Alig várom, hogy munkához láthassak! Ha tudnád, mennyire

hiányzott már, hogy piszkos ruhák folteltávolításán túl egyéb kihívás is legyen az életemben – nevetett Gabi, és megrázta vörös hajzuhatagát. Ettől a mozdulattól a langaléta matektanár, aki természetesen szintén a tanári szoba felé tartott, nyelt egy nagyot, mert elképzelte, ahogy a vörös hajrengeteg a meztelen testét simogatja. Fel, le. Fel, le… Gyorsan az asztalához lépett –tanulmányozni, vélhetően támaszt és zavarában hamar nekiállt a naplót míg keresett a két nő–, boldog egyetértésben átsasszézott az igazgatói iroda melletti titkári szobába, majd magukra zárták az ajtót. Gabiban fel is ötlött, hogy bizonyosan bizalmi állás az övé, hiszen az igazgatónő csukott ajtónál kívánja megosztani vele a napi teendőket. Hamarosan azonban kiderült, hogy egészen más oka volt a bezárkózásnak. Aliz felsóhajtott, és közölte: – Mindjárt akko ra zaj lesz odakint, hog y nem halljuk egymás szavát. Később bemutatlak mindenkinek, de most gyorsan elmondom, hogy mi a napi rutin. Az ad hoc érkező feladatokat persze kreatívan meg kell oldanod, a lehetőségekhez mérten úgy, hogy engem ne macerálj velük. Pláne, ha piszlicsáré ügyek. Nyilván, amihez a jóváhagyásom szükséges vagy nagyobb hor derejű pro bléma, azz al for dulj hozzám, de h a például az egyik vécében elromlik a lehúzókar, akkor légy szíves magadtól küldd oda a karbantartót. Rendben? – Rendben, persze – mondta enyhén lehangoltan Gabi. Az a felemelő érzés, hogy nélkülözhetetlen bizalmasként őrzi majd a főnöke titkait, szertefoszlott. Nem mintha nagy szüksége lett volna Aliz titkaira. Nem mintha nagy szüksége lett volna arra, hogy bárkinek is bemutassák, hiszen az elmúlt tíz évben naponta megfordult az iskolában a két fia miatt. Az igazgatónő elsorolta még a legfontosabb feladatokat, aztán belibegett a saját irodájába, és bezárta az ajtaját. Nocsak! – húzta fel a szemöldökét az új munkaerő. – Mit csinálhat egy iskolaig azgató zárt ajt ók mö gö tt? Hamar megtudta a választ, mert a kiszűrődő zajokból nyilvánvalóvá vált, hogy telefonál. Gabi csak a pályázat szót értette a beszélgetésből, így arra következtetett, Aliz azon munkálkodik, hogy pénzt szerezzen az iskolának. Mély tiszteletet érzett a főnöke iránt, bólintott is magában, hogy tudta ő, miért ide, és nem egy fővárosi intézménybe íratja be a gyerekeit annak idején. Nos, nem a hatalmas, árnyékot adó fák miatt. Bár… azért a kellemes, hangulatos környezet is nyomott a latban, hiszen ki akar egy lepukkant

vagy éppen múlt nélküli iskolát választani? Itt, a felújított, de patinás, oszlopos épületben minden rendezettnek és megbízhatónak tűnt, na és a fák… Nos, romantikus környezetet varázsoltak az iskola köré. Nem beszélve a kis, térköves utcáról, mely az intézmény előtt futott, s melyet olyan színpompás virágrengeteg szegélyezett, hogy a méhek megbolondultak a pazarképezte, választéktól. előtti parkoló az iskolához vezető zsákutca végét vagyisAz az épület autóforgalom itt véget is ért – a továbbiakban kizárólag gyalogszerrel lehetett megközelíteni. Például a pihenőparkon keresztül, mely körülvette. Gabi egyszer-egyszer sétált itt, míg arra várt, hogy a gyerekeknek véget érjen a tanítás. Időnként pedig direkt korán jött, hogy leülhessen az egyik kovácsoltvas padra, és elm erengjen élete különböző történése in. Hol boldog an, hol boldog talanul. Kor ábban inkább boldogan, aztán viszonylag közömbösen, nem gondolva a szerelemre, csak a napi eseményekre, a gyerekekre. Akkor már érezte, hogy kezdetét vette az elhidegülés, csak a megfogalmazás váratott magára. Az utóbbi időben pedig kifejezetten szomorúan bámulta a szép kis tündérrózsás tavat, amelyben pirosasnarancs vagy narancsospiros, kövér halak úszkáltak gondtalanul, gondolattalanul. Soha senki nem mondta volna, hogy Attila és ő különválnak. Azt pláne nem gondolták, hogy a válás oka egy majdnem tinédzser üzletkötő lesz, aki behálózza és szexszel térdre kényszeríti az ő stabilnak hitt férjét. Gabi megállapította magában, hogy soha semmiben sem lehet biztos az ember lánya, és bízni sem lehet ész nélkül mindenkiben. A férfiakban főleg nem, mert a farkuk időnként váratlanul megbolondul, és nincs az a feleség, aki parancsolni tudna neki. Persze tudta, hogy ő is hibás, hiszen az évek során hagyta ellaposodni a kapcsolatukat. Hagyta, hogy beköltözzön az unalom és a megszokás az életükbe. De másoknál tán nem így van? Mások talán naponta szexelnek és buliznak, folyton közös programokat találnak ki, és húsz év házasság után is randevúzgatnak egymással? A tűz kialszik, elhamvad. Jobb esetben marad egy apró parázs a hamu alatt, amit nehéz munkával fel lehet éleszteni, de a legtöbbször már az is elég, ha a házastársak kezdeti szerelme nem fordul utálatba. Ha pedig valamelyik fél találkozik valakivel, aki fellobbantja benne a lángot, amitől megint fiatalnak és élőnek érzi magát, ha újra érzi a vágyat, akkor lepattan, mint a felpuklisodott zománcfesték a kerti lavórról. Ennyi. Nem kell más, mint egy szi kra, és huss! Le vannak szarva az elmúl t évek!

Gabi úgy vélte, hogy ez a magatartás inkább a férfiakra jellemző. Kapuzárási pánik. Amikor a pasi azt hiszi, ha egy fiatal nővel kavar, ő maga is megfiatalodik. Pedig csak hülye, vén kecske lesz, aki folyton kapaszkodik, küzd, hogy megfeleljen ifjú szeretője elvárásainak… Itt van ez a Tilda is. Biztos, hogy Attila sármja mellett számításba vette a vagyoni helyzetét is, azt viszont abszolút figyelmen hagyta, a kiszemelt férfi hátizsákjában nemcsak a pénze, hanem kívül a két fia, no éshogy a felesége is ott csücsül. Gabi el tudta képzelni, ahogy Tilduska nem örül az apás hétvégéknek, amikor a két kamasz fiú birtokba veszi csillivilli belvárosi lakásukat. Sóhajtott, aztán arra gondolt, Grétának nyilván igaza van: le kéne már állnia ezzel a folytonos agyalással, mert tisztára beleőrül. Attila lelépett a csini Tildával. Passz! Neki pedig kénytelen-kelletlen el kell fogadnia ezt. Tetszik, nem tetszik, egyedülálló, elvált anyuka lett, és ezentúl ez így is lesz. Mert úgy érezte, neki többé pasi nem kell. Nem alkalmazkodik senki emberfiához! Sen ki ne mo ndja meg neki, hog y mer re hány méter, de még azt se, mi legyen vacsorára! Majd ő tudja. Ha nem lenne annyira rohad szar, még jó is lenne – gondolta, miközben nekilátott átböngészni az iratokat, melyeket Aliz tett elé, hogy obban képbe kerüljön az iskola ügyeivel kapcsolatban.

3.

Karolina ziláltan és kimelegedve ért haza. A dekoltázsán érezte, hogy egy izzadságcsepp csúszik lefelé a hasa irányába, ezért meglebegtette az anyago t a mellén. Bele isügyfélhez fújt egyet, hátha zselő bőr ét.befejezte Jánost nem találta otthon. Nyilván ment – lehűti perszeper csak miután a seprést. Belépett a házba, és lerogyott az étkezőasztalhoz, melyen semmi nyoma nem volt a szétgurult zöldségeknek. Elhúzta a száját. Biztosan elpakolt a vén hülye! Nem bírja a rendetlenséget. Nem bír ez semmit, ami egy kicsit is elt ér a megszoko ttól! Feltette a lábát a hokedlira, virágos ruháját lesimította, és hátradőlt. Azon járt az esze, vajon mit akarhat tőle a polgármester? A szökőkútnál csak annyit mondott, hogy meg fogja látogatni, mert fontos közlendője akadt, ráadásul olyan, ami nemcsak a városnak, de neki és Jánosnak is lényeges lehet.érkezzen Nagyon jelentőségteljesen hozzá, tehát Karolina várta, hogy Kordos Béla a bólogatott fontos közlendőjével, fekete bajuszkájával és hátranyalt, olaszosan ragyogó fekete hajával… Egy pillanatra elmerengett azon, hogy a polgármester is meglehetősen férfias elenség. Na nem annyira csinos, mint Will, de azért megjárja. Mégis m it akarhat? – mo rfondír ozott, amikor csengettek. – Ennek a Bélának rakéta van a seggében – morogta maga elé, önmagát is meglepve a szóhasználatán. Hiszen ilyen gyorsan megjárni Gabit, majd hazafuvarozni a feleségét és még ide is érni, szerinte csak akkor lehet, ha kero zint tankol a ko csijába. (Vagy r akétát dug a seg gébe.) Mosolyt erőltetett az arcára, és kitárta az ajtót. – Béla! Maga aztán gyor s, mint a villám! – Nem mindenben, nem mindenben, kedves Karolina – nyomult be döcög ő nevetéssel a férfi. Balajtiné csiklandós kis kacajt hallatott. Értette a poént, bár nem szerette túlzottan. De aznap, talán a füstölő mágikus hatására, még mindig felajzott állapotban, képes volt értékelni a férfi enyhén dévaj megjegyzését is. Pláne, amikor Béla megjegyezte: – Különösen csinos ma, készül valahová? Karolina csak a fejét ingatta, és játékosan rálegyintett a polgár mesterr e, jelezve, hogy ugyan már, n e hadováljo n!

– Csak felkaptam egy régi rongyot. De azért jólesett neki a bók, különösen, hogy hites ura még csak észre sem vette virágzó (és nem hervadó!) szépségét. Lám, minden férfinak feltűnt, hogy még nő. Igazi nő, akit igenis meg kell nézni! Sőt! Olyan férfiak csodálják meg, akiknek János a nyomába sem érhet a klaffogó fogsorával! Elhúzta a száját, ahogy a férjére gondolt, mert eszébe jutott, hogy ő ezzel a besavanyodott vénemberrel él ahelyett, hogy válogatna a kiváló úriember ek közö tt, akik ma tették neki a szépet. Kordos polgármester nem várta meg, amíg az asszony hellyel kínálja, csak letelepedett az egyik konyhaszékre, és a méretes aktatáskájából egy dossziét halászott elő. – Kávét? – érdeklődött a bók hatására a megszokottnál kedvesebben a csinosnak nevezett nő, és válaszra sem várva perdült a pult felé, hogy a nemrég beszerzett büszkeségével elkápráztassa vendégét. Oly régóta vágyott egy darálós kávéfőzőre, hogy szinte újra beleszeretett Jánosba, amikor a születésnapjára meglepte egy olasz géppel, mely frissen őrli és főzi a különböző erősségű kávét. (A szerelemérzés, persze, hamar elmúlt, konkrétan az első kávés cukor elszürcsölésekor – a gép azonban továbbra is Karolina boldogságának egyik záloga volt.) Már a darálás része is egy csoda, hiszen a pörkölt kávébab illata önmagában is élmény, a lefőtt fekete nedű aro mája pedig – m inden alkalommal így ér ezte – egy hangulatos kis olasz kávézó teraszára repíti. Mondjuk Toszkánába… Ó, Toszkána! Tobzódó romantika, ahol a férfiak lelkesek, tüzesek, és felpezsdítik az asszonyok vérét! Emellett nyilván képesek élvezni a kávé ízét, és nem tömik meg cukor ral, hogy elvegye különleges zamatá t… Karolina mosolyogva fordult a majdnem olaszos külsővel rendelkező polgármester felé, és mint egy ajándékot tette elé a varázslatos hatással bíró nedűt. Béla beleszippantott a csészébe, és élvezettel csettintett. Látszott rajta, hogy értékeli az ajándékszámba menő frissítőt. A nő elégedetten vette tudomásul, hogy kellően elkápráztatta a férfit, így egy hirtelen ötlettől vezérelve azt mondta: – Béla! Menjünk ki a teraszra! Ott most árnyékos, kellemesebb lesz beszélgetnünk. A polgármester felpattant, hóna alá csapta az aktát, és a kis virágos ruhájában libegő asszony után indult, aki persze meg sem várta a választ, csak vezette vendégét a hátsó kertbe, imádott teraszára. Időnként eszébe

utott, hogy a teraszt jobban szereti, mint Jánost, és ez eleinte elkeserítette. Most azonban egy cseppet sem szomorkodott, hogy bemutathatja legkedvesebb pihenőhelyét az egyre szimpatikusabb polgármesternek. Béla, egyik kezében a kávéval, másikban a méretes táskával, hóna alatt az aktával követte a suhanó asszonyt, bár nem nagyon értette a suhanást a kitüntető kedvességet, eddig Persze egy cseppet jelmögött lemezte az általa és csak fapinaként emlegetett mely Balajtinét. csak asem háta nevezte így. Kultúrember lévén soha nem bántott volna meg egy lassan, de biztosan korosodó asszonyságot. Ma azonban úgy látta, valami történt a nővel, mert az szinte már flörtölt vele. Ez meglepte, noha nem érintette kellemetlenül, mert Karolina verejtéktől csillogó, duzzadó dekoltázsa pozitív irányba terelte a figyelmét. Cöcö! – gondolta magában. – Tán valaki megmasszírozta Balajtinét deréktól lefelé? Röhintett egyet, amit köhintésnek álcázott, azt azonban el kellett ismernie, hogy a nő kivágott ruhája felkeltette az érdeklődését. Ugyanis laza bepillantást nyújtott nem éppen a büszkeségtől dagadó kebleire, melyeket Béla a kávé szervírozása közben hatványozottan észlelt. Nem beszélve a stílusváltásról, mely kifejezetten jót tett az asszony megítélésének. Karolina kecses mozdulattal tárta ki a nappaliból kivezető ajtót, és kacér pillantással intett a polgármesternek, hogy kövesse a mediterrán stílusban megépített és berendezett teraszra. A szellő meglibbentette kis virágos muszlinszoknyáját, s így Kordos Béla legnagyobb megrökönyödésére, egy pillanatra feltárultak a nő combjai, melyek egy cseppet sem tűntek löttyedtnek. Sőt! Kifejezetten fitt formát mutattak. A férfi hirtelen azt sem tudta, hová nézzen, az asszony azonban nem jött zavarba: egyszerűen lefogta a ruhát, és kilépett a műgonddal koptatott kis kockás kőre, majd mo solyog va hellyel kínálta a döbbent polgár mestert. Az már tényleg nem tudta, mi is történhetett Balajtinéval. Egyáltalán: hogyan változhatott fapinából kívánatos nőszeméllyé egy-két nap leforgása alatt? Nem sokáig volt ideje azonban ezen a szemlátomást csodálatos változáson töpr engeni, mert vendéglát ója várakozón nézett rá a csipkésre kovácsolt háttámlával rendelkező kerti székről. Még egy kicsit előre is hajolt, éreztetve a polgármesterrel, hogy figyel. Nagyon figyel. Béla is figyelt, de figyelmét a rendkívül fontos hírről még mindig Karo lina dombor ulatai vonták el.

– Ööö – tért magához végül, és széthajtogatta a dossziét. – Nos, hm, kiváló lehet őséget kapott a váro s, és ezált al a vár os l akói is. – Nocsak – hajolt még közelebb a nő, bár tulajdonképpen nem értette, hogy a település önkor mányzati ügyei hog yan kapcsoló dnak hozzá. – Arr ól van szó – kezdte Béla, hátrasimítva pomádés fekete haját, majd mozdulattal felemelte –, és most ne vágjonnyomatékosító közbe, hallgasson végig, akkor megérti,mutatóujját szóval, a város bűnözőket rehabilitálhat. – Pardon? – húzta fel a szemöldökét az asszony, és mély döbbenettel meredt az addig kifejezett en r okonszenves férfir a. – Igen, igen – bólog atott serényen a polgármester, bár maga sem tudta, mire helyesel. – Azért bocsátottam előre, hogy hallgasson végig, mielőtt bármit is kombinál. Tudtam, hogy így fog reagálni… No kérem, ez egy nagy lehetőség a városnak és a lakóknak egyaránt. A kormány a gazdasági bűnözőket, szabadulásuk előtt néhány hónappal, elhelyezné vidéki kisvárosokban – nyilván csak akkor, ha a város befogadná –, a városlakók pedig munkát biztosítanának nekik. Ebben az a szép, hogy egyetlen erőszakos figura sem kerül hozzánk, viszont akiket kiválasztunk, szép pénzt hoznak a munkaadójuknak… Mondok egy példát. Magának nagy kertje van, gyakran kell füvet nyírni, rózsát metszeni, fene tudja még mi minden teendő akad. Ezért befogad, mondjuk, egy adócsalót, aki mindezt elvégzi. Ezért a munkáért azonban nem ön fizet a munkásnak, hanem az állam fizet önnek. Nem is keveset. Vagyis munka elvégezve, jó pénz a zsebben. Így jobban hangzik? Karolina elgondolkodva nézett a polgármesterre. Hümmögött egyetkettőt, aztán a nevezett kert felé nézett, mely tényleg túl nagy volt ahhoz, hogy egyedül bogarásszon benne. A mediterrán terasz szintén mívesre kovácsolt korlátja felett pislogott a zöldellő, igazán szépen megtervezett, parkosított terület felé, és arra gondolt, mennyi munkája van abban, hogy ma így néz ki. Természetesen a füvet nem ő nyírja – már a ház megvásárlásakor kijelentette, hogy az férfimunka, ezért kénytelenkelletlen János tartotta rendben a gyepet. A számtalan dísznövény gondozása azonban az ő idejét rabolja. Noha tényleg szereti ápolgatni őket, figyelni a fejlődésüket, boldogan észlelni a bimbók pattanását, a sarjadó új életet. Addig sem azon jár az esze, hogy jól elbaltázta az életét, amikor összekötötte Jánoséval. Aki mellesleg a füvet is precízen nyírja, ezt el kellett ismernie. Precizitása azonban nem hevítette eléggé Karolina

érzelmeit. – Hm – hümmögött még egyet, majd a láthatóan izgatott polgármesterre nézett. – És honnan tudhatjuk, hogy kit kapunk? Mert azért akárkit nem engednék be a kertembe, ezt beláthatja. Már ha egyáltalán belemennénk ebbe a képtelenségbe… Nem is tudom, János mit szólna hozzá, ha egy idegen férfi sertepertélne a kertünkben. Ráadásul szeret füvet nyírni… Kordos Béla felélénkült, miután tudatosult benne, hogy nem kapott azonnal kosarat, és lelkesen belevágott mondandója következő részébe. – Aggodalomra semmi ok, kedves Karo lina. Egyrészt teljes személyi anyagot kapunk a delikvensekről, másrészt fotók alapján is válogathatnak a munkaadók. Én sem szeretném, ha a város tele lenne rosszarcú bűnöző kkel, elhiheti. – Fotók? El is hozta őket? – bökött az asztalon lapuló dossziér a a nő. Még ha nem fogadják is el az ajánlatot, azért a börtönviseltek fotóira nagyon is kíváncsi volt. A polgármester arca felragyogott. Úgy érezte, nyerésre áll az ügye, úgyhogy gyorsan, szinte kapkodó mozdulatokkal nyitotta szét az aktát. – Persze, itt vannak a fotók, és meg is nézheti őket. Vannak idősebb és fiatalabb férfiak is, sőt, egy női munkaerőt is tudunk ajánlani. Ámbár őt inkább házvezetésre vagy takarításra, hiszen a kertészfeladatok inkább erősebb férfit igényelnek. Nézze csak! – mutatott egy középkorú, könyvelőnek látszó ember fényképére. – Ő igazán konszolidált megjelenésű, és az anyagából az derül ki, hogy mindössze egy egyszer kis adócsalási ügyben ítélték el. Nem hiszem, hogy mint kertész, bármilyen kár t tudna okozni. Karolina megszemlélte a fotót, de az enyhén hájasodó, szemüveges, vizenyős szemű férfi portréja nem nyerte el a tetszését. – Nem tudom elképzelni, ahogy a füvet nyírja. Szerintem több kárt okozna, mint hasznot. Látszik, hogy életében nem volt a kezében ásó – biggyesztette le a száját. Nemcsak házastársként, de még kertészként sem akart kövér férfit a po rtájára. Egy kósza hajtin cset a füle mögé igazított, és visszaadta a fotót. – Igya közben a kávéját, Béla, mert kihűl. Úgy pedig élvezhetetlen. – Igen, igen, iszo m – mosolygott a férfi, és gyo rsan eltette a csaló képét. Majd egy újabbat vett elő. – Ez a pasas okirat-hamisításért ült, de nem személyi iratokat, csak néhány céges aláírást hamisított a

szerencsétlen. Ráadásul cégvezetői utasításra. Sajnos már több közlekedési kihágása is volt előzőleg, így becsukták, pedig ezért a kis hamisításért alapjáraton legfeljebb felfüggesztettet kapott volna. Nézze! – nyújtotta át a fotót az asszonynak. Karolina ismét csalódott. Veszélyes bűnöző helyett egy nyúlbéla figurát látott, aki úgy magát, mint egy perc kisegér. – Na, ezzel sem összehúzta mennék semmire. Három kapálás után kidőlne. Mondja, nincs valami… ööö… izmosabb? Aki valóban arra termett, hogy fizikai munkát végezzen? Az ilyen irodakukac típusok nem nagyon boldogulnak egy kertben, lássuk be! Miután az „izmosabb” szót kimondta, felrémlett előtte egy kidolgozott, lebarnult, félmeztelen férfitest, ahogy komoly erővel vágja a sövényt, a naaagy sövényvágó ollóval… Ismét melege lett egy kicsit, és nem nagyon értette, mi történik vele. Hiszen az utóbbi időben a férfiak teljes mértékben hidegen hagyták. Legalábbis a környezetében élők. Ebben nyilván az is közrejátszhatott, hogy Jánost már nem kívánta. Sőt, annyira nem kívánta, hogy inkább lemondott még a szex gondolatáról is. A többi férfitól pedig semmiféle jelzést nem kapott, így nem is gondolt arra, hogy létezik még ember ezen a földön, aki őt úgy istenigazából boldoggá akarná tenni – vagy csak állatias vágyával a saját igényei mellett véletlenül az övéit is kielégíteni. Arra gondolt, hogy jelen állás és a mai tapasztalatai alapján, ha egy jóképű, jó testű férfi erősebben magához ölelné, már elszállna. Volt valami abban a füstölőben… – gondolta. – Vagy a teában. Azóta vagyok így felajzva, hogy még a polgármestert is becibálnám az ágyamba. – Nos… – babrált a fotók között Kordos Béla, aki újra kezdett zavarba jönni, hiszen látta Balajtinén, hogy határozottan izgatott lett saját gondolatainak hatására. Nem tudta nem észrevenni, hogy a nő – igaz, csak egy pillanatra, de – lehunyta a szemét, mialatt az irodakukacok alkalmatlanságáró l beszélt – mi közben egyértelmű en nem eg y ir odakukac képe jelent meg előtte. Mi van ezzel a nővel? – tette fel magának a kérdést, és nem tudta levenni a szemét Karolina arcáról. Aztán mégis kénytelen volt, ha nem akarta, hogy észrevegye, milyen döbbenettel vegyes izgalommal bámulja. Úristen, ez egy majdnem öregasszony! Már hatvan felé jár! Mit bámulom én? – rótta meg magát, de hiába. Balajtiné gyökeres változása teljesen megigézte. Ezért inkább gyorsan előkapta a következő fotót: – Íme! Ő sikkasztásér t ül, azelő tt a saját cégét vezett e. De, amint látja,

elég kisportolt. Nem hiszem, hogy egy kis fűnyírás megkottyanna neki. Karolina a fotóra meredt. Egy kifejezetten jóképű, kicsit marcona és veszélyes külsejű férfi nézett rá vissza. Ez az! – gondo lta. – Micsoda pasi! Elmosolyodott, és visszaadta a képet. – Igen. Ez a férfi már közelebb áll ahhoz, ahogy elképzelek egy fizikai munkást – mondta Béladöntünk szeme Jánossal, közé nézve. – Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy úgy szükségünk van egy kertészre. – Na de go ndoljon a pénzre is, amit az állam fizet… Nem elég, ho gy valaki rendben tartja a kertjét, még pénzt is kap érte. Ez azért elég jó üzlet, nem? – Valóban. Mégis nagyon át kell rágnunk, be akarunk-e engedni egy bűnöző t a por tánkra. Nem is dö nthetek János nélkül. Meglegyezgette magát a kezével, az ismét elszabadult hajtincset gyakorlott mozdulattal a füle mögé kanyarította, és újra a polgármester felé hajolt, ezáltal remek belátást engedélyezve a már megcsodált dekoltázsába. – Marica jól van? – kérdezte könnyedén. Kordos Béla úgy érezte, mintha hideg vízzel löttyintették volna nyakon a felesége említésére. Igaz ugyan, hogy Marica és Karolina nagyjából egyidősek voltak, eddig mégis úgy gondolta, hogy a neje mérföldekkel jobb nő Balajtinénál. Az elmúlt fél órában azonban ez a véleménye gyökeresen megváltozott, és döbbenten állapította meg, hogy felesége soha nem volt olyan szexi, mint a vendéglátója. Úgy látszik, teljesen elvesztette a fonalat attól, hogy Karolina a könnyű kis nyári ruhájában, visszafogottan kacér viselkedésével megmutatta a nőiességét. – Jól, igen. Bár néha panaszkodik a derekára. Magának nem fáj a dereka? – Nem, Béla, nem fáj. Tornázom, az pedig jót tesz az izmoknak és az ízületeknek is. Javaslom Maricának is, hogy végezzen gyakorlatokat – válaszolta az asszony mosolyo gva. – Milyen gyakorlatokat végez? – érdeklődött a polgármester, miközben megjelent előtte Karolina ábrándképe szűk tornadresszben, domborodó mellével. – Ó, nagyon egyszerű nyújtó és erősítő gyakor latok. Remekül karbantartanak. A leghatásosabb a guggolás és a négykézláb pozícióban történő lábemelés. Illetve a két kis üveges ásványvízzel végzett tárogatás.

Megmozgatja a hátat, a karokat és a mellizmokat is. Ezt a gyakorlatot be is mutatta, ökölbe szorított kézzel. Szétnyitotta a karját, majd összezárta. Majd szét, és újra össze. Ezzel meg is adta a kegyelemdöfést a polgármesternek, akinek majdnem kicsordult a nyála a feszesen mo zgó mellek látvá nyától. – Köszönöm, gyakor latoka foglalkoztatást? – nyög te, majd kicsit erősebb hangon hozzátette: – remek Akkor átgondolja Megbeszéli este Jánossal? – Igen, átgondolom – bólintott az asszony. Béla felállt, igazából szinte menekülőre fogta, mert érthetetlen vonzódást érzett Karolina iránt, amiről azonban esze ágában sem volt az asszonyt is tájékoztatni. Arra gondolt, valószínűleg a meleg és pillanatnyi elmezavar lehet az oka, hogy kívánatosnak találja Balajtinét, aki holnapra nyilván újra fapina lesz. Miközben a nő Bélát kísérte a kapuhoz, a sikkasztó fotója lebegett a szeme előtt. Jóképű férfi valóban. Elnézegetném a kertemben, ahogy vagdossa a sövényt… – mosolyodott el titkos gondolatán, aztán a bejárathoz érve földbe gyökerezett a lába. Gabi háza előtt a nevezett nőszemély és elegáns öltönyében az irodájából érkezett János bájcsevegett, nevetgélt, sőt, összehajolva pusmogott. Férje úgy viselkedett, mint egy felajzott kakadu, aki épp násztáncot jár a kiválasztott tojó körül. Hadonászott, úgy tűnt, sztorizgat, amin Gabi fennhangon kacagott. Mit kacagott! Vihogott, időnként megtapogatva a férje vállát. Aztán a vörös démon mondott valamit, amin a puccba vágott férj röhögött jóízűt, és nem átallott kezet csókolni neki. Ez megbolondult? – bámult döbbenten Karolina a szerinte mamlasz vénember férjére, aki Gabi mellett valahogy mégsem látszott öregnek. Inkább kifejezetten jó karban lévő, egész vonzó középkorú pasas benyomását keltette, aki remekül képes elszórakoztatni egy nőt. Balajtiné elsápadt a gondolatra, hogy valaki a tulajdonát tapogatja, netán azon töri a fejét, hogy elorozza tőle, ezért tüntető kedvességgel búcsúzott Bélától, remélve, hogy azok ketten a másik oldalon látják, milyen nagy az összhang közöttük. Gabi és János azonban ügyet sem vetettek rá, észre sem vették, hogy bárki is kilépett a kapun. Csak amikor Kordos Béla odaköszönt és megjegyezt e: – János! Beszélj, légy szíves, Karolinával! Nagyon jó lehetőséget vázoltam neki. És Gabi! – fordult a szembe szomszéd felé: – Magával is

szeretnék csevegni ugyane rrő l az ügyr ől. Mikor látogathatnám meg? A párocska a polgármesterrel társalgott, Karolinára rá sem néztek. A felháborodott asszony úgy ment be a házba, hogy senki nem köszönt neki, fel sem tűnt, hogy eg yáltalán ott van. Dúlva-fúlva lépett be az ajtón. Szíve szerint összetört volna valamit, esetleg kést döfött párnába, hogy apró darabokraegy cincálja, de természetesen nem volna tette. egy Mégsem vagdoshat összevissza díszpárnát. Hogy nézne már az ki? Ráadásul neki kéne összetakarítani is… Így azonban majdnem belefulladt a méregbe, ami olyan vadul öntötte el, hogy szinte felrobbant tőle a feje. Milyen lelkesen flörtölt vele Will és Kordos Béla is! Felfedezték benne a kívánatos nőt. A saját férje meg Gabinak csapja vadul a szelet, ő már láthatatlan a számára. Megkeserülöd ezt még, János, megkeserülö d! – sziszegte a fog a közt, és bevágta az ajtót.

4.

– Áron! Hányszor kérjelek, hogy hozd ki a szennyesedet? – or dította Gabi felháborodott hangon a mosókonyhából. Már legalább háromszor szólt fiának, Végül hogy szedje össze a koszos ruháit, de az a füle botjátnagyobbik sem mozdította. dühösen nyitott be Áron szobájába, hogy megrendszabályozza trehány csemetéjét. A tizenöt éves lakli az ágyán feküdt, fülén hatalmas fejhallgatóval, lehunyt szemekkel, kezével és lábával a fülébe bömbölő zene ritmusát verte. Észre sem vette, hogy az anyja vörös képpel, csípőre tett kézzel áll az ajtóban. – Áron! – próbálta Gabi túlharsogni a számára hallhatatlan zajt, de rájött, hogy teljesen feleslegesen túráztatja a hangját. Jobban jár, ha a tettek mezejére lép. Gyors mozdulattal lépett a kamasz mellé, és letépte a fejéről a fejhallgatót. Áron először döbbenten meredt az anyjára, aztán amikor felfogta, hogyinger saját semmittevést, ültenszülője kapta kiszakította a kezéből ameg fülest.a számára oly édes – Na, anya, mi van? Ezt miért csináltad? – Mert fél ór ája or dibálok neked, és nem hallod ettől a szartól! – kiabálta Gabi. – Most miért kiabálsz? Már nincs a fülemen, hallom, amit mondasz. – Ne szemtelenkedj, mert felképellek! – pattogott még mindig az anya, habár a mérge kezdett tovaszállni. Sosem tudott túl sokáig haragudni a gyerekeire, az utóbbi időben, a válás óta pedig még kevésbé. Hiszen őket is rettenetesen megviselte az apjuk távozása. Gabi néha arra gondolt, hogy talán még jobban is, mint őt. E zért pró bált nagyon o dafigyelni a két fiúra, igyekezett, hogy ne bántsa őket ok nélkül, és főleg ne rajtuk vezesse le a frusztrációját. De néha annyira nehéz parancsolni az indulatnak…! – Most komolyan! Azért vagy mérges rám, amiről nem is tehetek? Mégis ho gy hallo ttam volna, hog y szólsz, ha r ajtam vol t a füles? – Jól van, akkor most már add ide a ruháidat!… Mit kell kimosni? A farmerodat biztos – nyúlt a nadrágért, ami az ágy végében csomóba gyűrve hevert. – Csak azt – morog ta a fiú, és visszatette a fejére a fülhallgatót. A szemét is becsukta, hogy érezze az anyja, ezzel befejezettnek nyilvánítja a csevejt.

Gabi a hó na alá kapta a nevezett ruhadar abot, még egy pil lantást vetett a komisz kamaszra, aztán gyors léptekkel kisuhant a tinédzserbarlangból. Az ajtót direkt tárva-nyitva hagyta. Némi elégtétellel hallotta, hogy a fia pufogva patt an fel az ág yró l, és enyhén szólva sem ó vatosan zár ja be. – Bevágni azért mégsem meri – dünnyö gte maga elé a lépcsőn lefelé haladva. Útközben, hogy ne veszítsen időt, elkezdte kikotorni a zsebeket: farzseb – semmi, jobb zseb – gyűrött papír zsebkendő és két százas, bal zseb… – Ez mi a franc? – állt meg, amikor előhúzta az ezüstpapírba csomagolt lapos kis valamit. Döbbenten bámulta az apró csomagot, és viszonylag lassan esett le neki a nyilvánvaló: egy óvszert lát. – Te jó ég! – emelte a mennyezetre a szemét, és még mindig nem tért magához. – Még csak tizenöt éves! Forgatta az óvszert. Egyértelmű volt, hogy egy nagyobb csomag része lehetett valamikor. Döbbenetét hirtelen büszkeség váltotta fel. Gondolko dik! Okos kisfiam! Legalább , ha már szexel, go ndolkodik. Tulajdonképpen nem az taglózta le első pillanatban, hogy egy fiú ilyen idősen szexuális életet él, vagy legalábbis szeretne élni, hanem a tudat, hogy a kisfia nem kisfiú már. Nem ártatlan, nem kiskamasz, nem gyerek… Dehogynem gyerek! – mosolyodott el. – Persze hogy gyerek, csak éppen a szexen jár az esze. De legalább okos – erősítette meg magában még egyszer. Bedobálta a mosógépbe a ruhákat, és elindította a szerkezetet. Felrémlett benne, hogy beszélnie kellene a nagyfiával a szexről, de aztán egy legyintéssel lerázta magáról, hogy minek? Még védekezik is, az apja valószínűleg felvilágosította. Vagy ha nem az apja, akkor a haverjai. Mindegy. A hangsúly a kis ezüst csomagon van, a lényeg megoldott. Persze cseveghetnének arról, hogyan lehet elnyerni egy lány szívét, hogy a lányok mit szeretnek egy fiúban, mit várnak el tőle, hogyan lehet egy kapcsolatot kialakítani, megtartani… De erről ő nem beszélhetne hitelesen, hiszen pont most hagyta el az apja. Ergo: ő aztán ne ossza az észt a szép, tartós kapcsolatokról! Attila meg pláne ne! Egyébként pedig egy tizenöt évesnek még teljesen fölösleges kiselőadást tartani a tartós kapcsolatokról, hiszen az elköteleződésig még rengeteg ideje van élvezni az életet. Áron hűséges típus lesz – gondolta Gabi. – Azért azt remélem, hogy jó sokat csajozik, mielőtt megnősül. Ne utána, két gyerekkel és egy

feleséggel a háta mög ött akarj a kiélni be nem te ljesült ifjúkori vágyait. Keserűen lebiggyesztette a száját. Tudta, hogy magáról beszél magában. Felsóhajtott. – Na, jöhet a mosogatás – motyogta, és a konyha felé vette az irányt. Épp a napokban vette észre, ho gy magában beszél. Mióta Attila elköltözött, felvette a szokást. mintha nemcsakis lenne saját kihezmagával, szólnia, főképpen de annyi mindent ezt kellett magávalNem megbeszélnie, olyan dolgokat, melyeket másnak semmiképpen nem mondott volna el, hogy a gondolatait egyszer csak hangosan is kimondta. Először megr émült, aztán belet ör ődött. – Ez van. Motyogo k magamban, mint a vénasszo nyok… Na, nézzük! – mondta a mosogatónak, szemrevételezve a piszkos edényeket. – Lesz mit mosogatni, úgy látom. Gumikesztyűt vett elő a szekrényből. Tudott gumikesztyűben mosogatni. Ő tudott, pedig sokan nem. De Gabit az első perctől, hogy szivacsot fogott a kezébe, a nagyanyja rákényszerítette a gumikeszty viselésére. Azt mondta, egy úrilánynak ne legyen olyan keze, mint egy mosónőnek! Aki kesztyűt vesz a mosogatáshoz, takarításhoz, megőrzi a kezén a bőre fiatalságát. Igaza volt a mamának – gondolta, miközben megvizsgálta a kezeit. – Tényleg nem látszik rajtuk, hogy ö tezer tányért elmoso gattak már. Ráadásul – ahogy a mama továbbá megjegyezte – a kézfejen látszik az igazi kor. Lehet valakinek sima a képe a krémektől, de ha a keze ráncos, meggyötört, rö gtön kide rül, hogy ör eg, mint az országút . – Nem vagyok öreg – dünnyögte, mikö zben megnyitotta a vizet. – Manapság a negyven az új harminc – bizonygatta magának, és valóban nem érezte, hogy korosodna. Eltekintve azoktól a pillanatoktól, amikor a lelkét a magány mardosta. Mert nem így képzelte. Azt gondolta, hogy Attila és ő ör ökr e együtt maradnak. Kézen fogva, a ker ti padon ücsörö gve, unokákat nézegetve, boldogan öregednek meg, és soha, de soha nem lesznek magányosak. Ehhez képest keményen felfordult az élete, amikor kiderült, hogy a férj megunta a kiszámíthatóságot, és először kalandba, majd szerelembe bonyolódott az ügyes ügynökkel. Gabi elismerte, hogy Tilda valóban hamvas és mosolygós, igazából az ő fiatalabb változata, és arra is rá kellett jönnie, hogy hiába döglenek a pasasok az ő 47 éves testéért, a saját férje elvesztette az érdeklődését iránta. Tudta, hogy nem azért, mert ő ör egedett meg, hanem azért, mert a kapcsolat uk ürült ki.

Elhúzta a száját, és kipillantott a mosogató fölötti ablakon. A ház előtti kis, parkos kerten át az utcára látott, épp Balajtiék portájára. Na, az ő életük sem fenékig tejfel! Játszhatja Karol a mintafeleséget, János is másfelé kacsingat! Szomorúan elmosolyodott. Nekem jutnak a meg nemegy értett, ör egedő férjek és a matektanárok. Sivár–kilátások, miközben Attila kiscsajjal újraéli a fiatalságát. Végzett a mosogatással, erős mozdulatokkal áttörölte a mosogató fémmedencéjét, a csapot, hogy ne száradjon pöttyösre, felakasztotta a ro ngyot, aztán újra az ablakon kémlelt kifelé. – A fiam szexel, a szomszéd meg akar dugni (és a matektanár is, és Zsolt is, és az edző is), csak a férjemnek nem kellek. Ráadásul bűnözőket telepítenek a városba! Nem nézte meg a fotókat, amiket a polgármester próbált mutogatni neki. Nem akart a két kamasz fia közelébe semmiféle börtönviselt fazont. Még akkor se, ha csak ropit lopott a kisközértből. Mert mi van, ha a gyerekek összehaverkodnak vele? Mit tanulnának tőle? Nem, nem! – rázta meg a fejét, és elfordult. Ez a Kordos Béla nem normális! Biztosan jó pénzt húz le ebből a projektből, és nyilván aprópénzt juttat a munkáltató lakóknak. Az is eszébe jutott, hogy dolgozik, egész nap nincs itthon, egy vadidegen sittes ne sétálgasson az ő házában, kertjében. Jól jött volna az a pénz, amit a foglalkoztatásért fizetnek, elkelne a kertben egy férfikéz is. És ó lenne, ha valaki megjavítana ezt-azt a házban, most, hogy Attila már csak a kapuig jön láthatáskor… De akkor sem! Egyedülálló anyaként nem mehet bele egy ilyen őrültségbe. – De Gabi! Magának pont jól jönne egy ilyen ember, aki karbantartaná a házat, lenyírná a füvet, ilyesmi… – győzködte a polg ármester, de a nő hajthatatlannak tűnt. – Majd a fiúk lenyírják. Ehhez nem kell segítség. Értse meg, Béla, nem akarok a házamba idegent befogadni. – Nem kell a házába fogadni. Lesz nekik szállásuk. Csak dolgoztatnia kellene, és persze mindezzel pénzt keresni. – Értem, és nagyon jól hangzik, de akkor sem! – kötötte az ebet a karóhoz, és nem volt hajlandó sem az elítéltek aktáiba betekinteni, sem pedig a f ényképeiket nyálazgatni. Rövid úton ki is dobta Bélát. Nem látta értelmét a további társalgásnak, pláne, hogy a jóember a beszélgetés alatt folyamatosan a

mellét stírölte. Megszokta már, hogy ez elkerülhetetlenül bekövetkezik. Azonban voltak napok, amikor nem érintette kellemesen a csodálat ilyetén megnyilvánulása. Kordos Béla épp ilyen volt. Gabi hidegrázást kapott tőle. Hátranyalt fekete haja és piros, húsos szája pedig erőteljesen taszította… Miutánmégis végzett a mosogatással, leült a konyhaasztalhoz, és azon merengett, milyen hülye ötlet vezérelhette a tisztviselőket ebben az ügyben. Véleménye szerint senki, de senki nem fogad be bűnelkövetőket, lett légyen az csak bolti szarka vagy adócsaló… Arra riadt, hogy megkocogtatják a teraszajtót. Gréta állt ott. Szőke haját borzolta a könnyű tavaszi szellő, mindig pirosas, kicsi arcán hatalmas vigyo r ült. – Helló! – kiabált be vaskos német akcentusával. Hiába élt már itt évek óta és beszélte fo lyékonyan a nyelvet, nem tudt a elhag yni. – Bejöhetek? Nem várta meg a választ, belépett, és magas sarkú papucsában az asztalig kopog ott. – Na mi van? Nagyon elábr ándoztál. Csak nem az új munkahelyen történt egy s más? Péter? – Ugyan! – vigyor go tt Gabi is a matektanár említésére. Grétának folyton a szexen járt az esze, fel sem merült benne, hogy másnak nem olyan lényeges kérdés a testiség. – Kordos járt itt nemrég, azon go ndolkodta m, amit mo ndott. – Pont ezért jöttem. Nálam is járt. Mit szólsz a dologho z? – érdeklődött szomszédja, miközben letette magát az egyik konyhaszékre. Gabi felállt, és a kávéfőzőhöz lépett. – Iszunk egy kávét, igaz? – Igaz. Bedobta a kapszulát a hiperszuper kávégépébe, aztán, miközben csurgo tt a koffeinb omba, visszafor dult a szomszéda sszonyhoz. – Nem hiszem, hogy bárki is adna munkát ezeknek – kezdte. – Mégiscsak a börtönből jönnek, a franc tudja, hogy milyen figurák. Lehet, hogy kis bűntényeket követtek el, de bármivé formálódhattak a sitten, nem? – Nem tudom – válaszolta a szőke bar átnő enyhe bizonytalansággal a hangjában, aztán újra elvigyorodott. – Láttad a fotókat? – Nem. Eszemben sem volt megnézni. Nem alkalmazhatok egy börtönviselt embert úgy, hogy két kamasz anyja vagyok. Ráadásul arra is

gondolnom kell, hogy végül is egyedül, férfi nélkül élek, akár meg is támadhat. – Szóval nem láttad a fotókat… – mo solygott tovább Gréta. – Nem. Miért? – Gabi az asztalhoz vitte a két csészét, és visszaült a helyére. Mert akkor nem láttadszomszédasszony az egyik pasi fotóját, amit pedig érdemes islett volna– megnézni – csettintett a nyelvével, és továbbra sejtelmesen som olyg ott. Folyton a szex járt a fejében, noha szexben aztán nem szenvedett hiányt, tekintve, hogy a férje, Ottó, akár naponta kitett magáért. Gréta mindettől függetlenül azt mondta, hogy vakságot nem fogadott, és bár otthon eszi meg a főételt, előételnek éppen megfelel számára a nyálcsor gatás, ha megfelelő alanyra lel. – Én nagyon ör ülnék, ha azt a szép példányt valaki befogadná – folytatta. – Én is örökbe fogadnám, de tudod, nem tehetem. Ottó kitekerné az én nyakamat is, meg a szépfi úét is. – Nocsak! Ennyire? – Ennyire. Mondtam, hogy meg kellett volna nézned a fotót! Akkor most nem csodálkoznál, hanem tervezgetnéd a napi kerti mozit. Képzeld el, mennyivel üdítőbb még a mo sog atás is, ha a konyhaab lakból egy i zmos felsőtestet bámulhatsz a tuják helyett. – Tojok az izmos felsőtestekre. Épp nem vagyok abban a passzban, hogy bö rtöntöltelék izomagyak izgassanak . – Már mondtam, hogy hagyd el valahol a frusztrációdat, mert nem lesz nor mális életed , amíg Attila után sóváro gsz. – Nem sóvárgo k… – motyogta Gabi, de a szemét lesütötte, mert tudta, a barátnője pontosan tisztában van az érzelmeivel. – Nem a fenét! Még mindig a régi életedet sírod vissza. Nem kell az már neked – jelentette ki határozottan a szőkeség. – Tessék a kutyaharapást szőrével gyógyítani! – Na de épp egy sittes fickóval? Ettől még az is életképesebb ötlet lenne, ha Pétert ajánlg atnád. – Ugyan! Nem is izgat téged az a pasi! Csak egy a sok mellbámuló lúzer közül. Te válassz, ne téged válasszanak! Az sokkal izgisebb. Becserkészni, levadászni, megszerezni, aztán helyzettől függően megtartani vagy kihajítani az életedből. Tadám!… Vedd a kezedbe a szerelmi életedet, nem savanyodhatsz meg, mint Karol. Csak nézd meg,

milyen képet vág mindig. Mint aki citromba harapott – bökött a fejével a szomszéd ház felé Gréta. – Én például nemcsak azért vagyok folyton ókedvű, mert ilyen az alaptermészetem, hanem azért is, mert megkapom, amit akarok. Ottót semmi pénzért nem hagynám el, még akkor sem, ha olykor felönt a garat ra. –– Hogy Még örbírod ülökaiskilengéseit? neki, amikor időnként kiereszti a gőzt. Utána sokkal áldozatkészebb – vigyorgott. – Szégyelli magát, vagy bűntudata van, nem is tudom. De egy-egy átmulatott éjszaka ut án hetekig lesi a kívánság aimat. – Mert szeret. – Persze. Miér t ne szeretne? Én sem hagyom parlagon, ennyi év után is hatalmas ágyjeleneteink vannak. Ugyanakkor szex közben nem mindig Ottót látom magam előtt. Gréta elgondolkodva kavargatta a kávéját, és azon merengett, milyen szerencsés a többiekhez képest. Igaz, hogy Ottó egy nagy medve, de arany szíve van, és imádja őt. – Hanem? – mosolygott Gabi, mer t elképzelte, ahogy a szomszédasszony gyűri a lepedőt nagydarab férjével, miközben valaki teljesen másra gondol. – Hát, mikor kire. Ennyi idő után már kell valami szokatlan. Előfordul, hogy látok egy filmben egy dögös színészt, akkor arra. De volt már olyan is, hogy Will-lel álmodtam, aki, megjegyzem, addig eszembe sem jutott, és másnap csak rá tudtam gondolni szex közben. – Jézusom! – nevetett fel Gabi. – Mit álmodtál? – Nos, csak érzések maradtak, de azok nagyon mélyen – pillantott elentőségteljesen barátnőjére. – Nyilván szexeltünk, de így konkrétan semmire nem emlékszem. Csak arra, hogy nagyon kielégülten ébredtem. Na, aznap este Willt láttam lelki szemeim előtt, amikor Ottó benyúlt a lábam közé. Mondhatom, eget rengető élvezetben volt részem. – Uh, Gréta! Ez több információ, mint amire szükségem volt – hahotázott Gabi. – Ne legyél már prűd, és ne mondd, hogy nem hiányzik a szex, mer t az nem igaz! Mi van például Attila haverjával, Csabával, akiről azt mesélted, hog y csak csettintened kellene? Gabi elhúzta a száját. Csaba igazán izgató pasi, de alkalmatlan a párkapcsolatra. – Nem alkalmas arra, hogy hosszú távon tervezzek vele.

– Minek akarsz hosszú távra tervezni? Jó, hogy már elváltál. Nem is készültél fel még arra, hogy valaki beköltözzön az életedbe. Ugyanakkor go ndolnod kell az egészségedre is… – Az egészségemre? Makkegészséges vagyok. Gréta jelentőségteljesen nézett Gabira. – Akia nem szexel, hamar abb meghal. Ez biztos. kielégítő szexuális élete, sokáig fiatal marad. Ezek Akinek tények, kellemes, nem a kisujjamból szo ptam. – Menj már ! Most tényleg azt javaslod, hogy feküdjek le akárkivel? – Nem, kisanyám. Azt javaslom, hog y feküdj le olyan pasival, akit kívánsz! Hogy érezd, még élsz! Tartsd fitten a libidódat, de ne kötelezd el magad! Majd annak is eljön az ideje. – Eh! Senkit nem kívánok. Pont leszarom a pasikat. Sokkal jobban érdekel, hogy Áron gatyájában kotont találtam. Gréta előszö r nagy szemeket mer esztett, aztán felnevetett. – Mit nevetsz? – értetlenkedett Gabi. – Egyáltalán nem olyan vicces, hogy a nagyobbik fiam már szexuális életet é l. Könyör göm! Tizenöt éves! Én ebben a koromban csak álmodoztam a fiúkról, még csak nem is csókolóztam! – Más világot élünk, ez már nem a középkor. Amúgy meg a fiúknál ez mindig másképp volt. – A fiúknak lányok is kellenek a szexhez, úgyho gy nagyjából ugyanannyi kamasz lány szexel, mint kamasz fiú. Jó esetben. Remélem, nem valami érett nőszemély kapta a karmai közé a fiamat. – Miért? Inkább ör ülnél, hogy megtanítják rendesen szeretkezni, és nem pornófilmek alapján gyakorolja az ágytornát. Mondjuk, jókép gyerek Áron, és egy kicsit idősebbnek is látszik a koránál. Szóval nem harapnám meg a kisujjam, hogy valamelyik osztálytársa anyukája tanítgatja – vig yor go tt Gréta. – Na, azt adja annak a nőnek az úristen! Fel is jelentem, de még az is lehet, hogy kinyírom! – Gabi belegondolni sem akart, hogy a kicsi fia valami harmincas asszonnyal bújik ágyba. Pfuj! – Nem értelek. Egy harmincas nő nagyon is megfelelő tanár lenne a gyereknek. Inkább szerencsétlenkedjen egy korabeli szűz kislánnyal? Vagy még r osszabb: egy kor abeli már r ég nem szűz kis ribizlivel? – A franc tudja! – sóhajtott nagyot Gabi. – Bárcsak inkább kisfiú lenne még. Emellett persze nagyon büszke vagyok rá, hogy védekezik. Pedig

nem is beszéltem neki a veszélyekről. – Hehe! Valószínűleg el is hajtott volna, ha nekiállsz felvilágo sítani. A mai gyerekek mindent tudnak a netről, a tévéből meg egymástól. Jobban, mint mi. – Mindenesetre remélem, hogy Attila tartott neki egy kiselőadást. Amit a netről összeszednek mai gyerekek, az nem biztos,gyorsan, hogy épp megfelelő információ. Meg isa kérdezem Attilát… – mondta és a felhajtotta a mar adék kávét. – Ne már! Egy jó indok, hogy felhívd? – Nem, ez nem az, amire gondo lsz. Egyszerűen arról van szó, hogy a fiúk miatt egyébként is örök kapocs van közöttünk. Elszakíthatatlan kapocs. És ez pont az a téma, amit két szülőnek meg kell beszélnie – bizonygatta Gabi, de ő is érezte, hogy átlátszó. Mert amúgy minek hívná Attilát? Tulajdonképpen Áront is megkérdezhetné. Elég szoros a kapcsolatuk, simán felvethetné a témát a koton okán. Tőle is megtudhatná, hogy mennyire jó l info rmált a szexuá lis élettel kapcsolatb an. – Jó lenne ezt az ör ök kapcsot lazítani részedről – mondta halkan Gréta, és kikanalazta a maradék cukrot a csészéje aljáról. Beszélhet ő Gabinak! Addig úgysem szakad le az exférjéről, amíg nincs más a láthatáron. – Na – zárta le a témát, látva, hogy úgysem ér el eredményt –, visszatérve a bör töntöltelékek re, mélyen remélem, hogy valaki kihalássza a jóképűt. Engem már az is izgatna, ha a városban tudhatnám azt a dögös rosszfiút. Gabi csak moso lygo tt Gréta kívánságán.

5.

Karolina tudta, hogy János nem érti, miért haragszik rá. Persze hogy nem érti, mert annyira hülye, hogy észre sem veszi, merre tart a házasságuk. Hogy kihalt belőle minden,haami összetartotta. Jó – gondolta. – Rendben. Majd észreveszel, márvalaha késő lesz. Majd rájössz, hogy micsoda egy riherongy kurvára pazarolod a jópofaságaidat. Itthon bezzeg, legfeljebb sepregetsz, a szomszédasszonyt azonban leporolnád, mi? Majd meglátod, János, meglátod, hogy nyüszítve könyörögsz a bocsánatomért. De akkor már hiába! Így morgott magában, miközben fel s alá járkált a hálószobában. Hallotta, hogy János bejött az ajtón – korábban nyilván érzelmes búcsút vett Gabitól –, ledobta az előszoba kisasztalára a kocsikulcsot, és a háló felé tar tott. – Na, jön átöltözni. Öltönyben mégsem seperhet, nem igaz? – dünnyögte gunyorosan az asszony. aki csak foghegyr ől vetett oda – Szia!magában – köszönt János a feleségének, valamit, ami akár „dögölj meg” is lehetett. A férfi megtorpant, és az asszonyra meredt. – Mi bajod van már megint? – Közben meglazítva a nyakkendőjét, kibújt belőle. Karolina nem válaszolt. Az ablak felé fordult, és az utcát nézte. Szokás szerint semmi forgalom nem volt. A szépen kiépített kis lakóparkot kettéválasztó út mindkét oldalát bimbózó rózsafák díszítették. Karolina go ndolta is, hogy r övidesen a bimbók kinyílnak , és az egész utca t obzódik majd az illat or giában. Ekkor tolta ki Gabi kisebbik fia a biciklijét a kapun, felpattant rá, és már ott sem volt. Bárcsak én is felpattanhatnék egy biciklire, és kitekerhetnék az életemből! Felsóhajtott, és a férje felé fordult. – Semmi – mondta végül, aztán hozzátette: – Itt járt Kordos Béla, láttad? – Láttam. Mit akart? – Ajánlatot tett – jött a kétértelmű válasz, de látszott, hog y Jánosban semmiféle huncut gondolat nem vert gyökeret. Fel sem merült benne, hogy másképp értelmezze a mondatot, mint amit az valójában jelentett. – No – nyugtázta. Mindig ezt mondta, ha egyben nyugtázott és

érdeklődésének adott hangot. – Felvehetnénk egy kertészt, aki elvégzi a nehezebb munkákat – mondta Karolina óvatosan, mert a fejében már megfogalmazódott egy terv. – Kertészt? Mi vagy te? Grófnő? Jó, hog y házvezetőnőt meg szobalányt akarsz. Eszem ágában sincs fizetni avalamiért, amit mi is meg tudunknem oldani. – János bosszúsan meresztette szemét. Az asszony tudta, hogy most nem ugorhat a férjének, higgadtan, észérvekkel kell elővezetnie a dolgot. Akarta a jóképű börtönviseltet, és nem csak azért, mert megtetszett neki a fotón a marcona arc. – Nem kell fizetni a munkáér t. Az önkor mányzat fizet nekünk, ha alkalmazzuk. – Mi? Na, ilyet még nem hallottam. Ez valami átverés lesz. Hol a bibi? – Ez egy rehabilitációs program. Olyan bűnözőket hoznának a városba, akik pár hónap múlva szabadulnak a börtönből, és így próbálják őket visszavezetni a társadalomba. Adócsalók, hamisítók, sikkasztók, ilyesmi. Rablókat, gyilkosokat nem hoznak. – Nor mális vagy? Egy börtöntölteléket akarsz beeng edni a házunkba? – János döbbenten bámult a feleségére. – Ezek egyszerű ember ek, akik lebuktak. Ki nem csal adót? Ki nem hamisított már buszbérletet? – Én – vágta rá a fér fi. – Na igen… De nem jár második esély? Letöltötték a büntetésüket, nem is nevezném őket bűnözőnek. Nekünk viszont szép pénzt fizetnének azért, ha dolgoztatjuk valamelyiket. Ráadásul nem kellene többé füvet nyírnod – győzködte az urát Karolina. Még odáig is elment, hogy közelebb lépjen hozzá és megsimítsa a karját. Ezzel a mozdulattal azonban nem érte el a célját, mert János elhúzódott, és kifürkészhetetlenül nézett rá. Úristen! – gondolta az asszony. – Ennyire undorodik tőlem? Ő, tőlem? Már az ér intésemet sem viseli el? Ebben a pillanatban lett biztos abban, hogy János egy másik nőt szeret. Nem szólt, csak hátrébb lépett. A fejében megfogalmazódott terv megvalósítása hirtelen életbevágónak tetszett. Az a kérdés, hogy hogyan utott idáig a házasságuk, nem volt megválaszolatlan számára. Egyszerűen belefulladt az unalomba, pláne, hogy olyan nagy szerelem sosem lángolt

közöttük. Eleinte, persze, működött a szex, és Emília megszületése környékén valamiféle meghitt szeretet is beköltözött a házukba, de szép lassan az is kihunyt. Karolina gyakran gondolt arra, ha újrakezdhetné, nem maradna háztartásbeli. Biztos, hogy állást vállalna, tanulna, új emberekkel ismerkedne, barátokat szerezne. Nem volt egy igazi barátja sem. A lánykori elmaradoztak, mindenki a azonban családjával és egy a családi barátokkalbarátnői tartotta inkább a kapcsolatot. Mivel János csepp hajlandóságot sem mutatott arra, hogy új ismeretségeket kössön, ők csak maradtak kettecskén, magnak. Kizárólag a környékbeliekkel érintkeztek, de velük is bizonyos távolságtartással. Bár – gondolta – Gabival igen jó nexusba keveredett János. Meglepő lenne a férjétől ez a baráti érdeklődés, ha Karolina nem érezte volna százszázalékosan, hogy ez a kapcsolat túlmegy a jószomszédi viszonyon. Gabi, ugye, elvált. Vagyis a férje elhagyta egy fiatalka cicamica nőciért. János pedig buzgón vigasztalja. Az előbbi mozdulatából ítélve, jóval többet érez Gabi iránt, mint hitte. És mi van, ha már nem csak plátói érzéseket táplál? Olyan bizalmasan fogdosták egymás karját, mintha ezer éve országos cimborák lennének… Csakhogy férfi és nő között haveri viszony elég ritkán alakul ki. Nem beszélve arról, hogy egy olyan nő iránt, mint Gabi, a legritkább esetben éreznek barátságot a férfiak. – Csinálj, amit akarsz! De ha eltűnik valami a házból, akkor megnézheted magad! – vetette oda a férje végül, és kiment a szobából. – Várj! – kiáltott utána a nő. – Ugye nem felejtetted el a ma estét? – Nem. Nem felejtettem el – morogta maga elé a férfi, és meg sem fordulva haladt tovább a nappali felé. – A franc essen a rohadt ótékonysági bálba! Karolina maga elé meredt. Megvan. Elintézte! Most már csak azt remélte, hogy más nem csapott le a jóképű sittesre. Mégsem tudott felhőtlenül örülni, mert ennyire nyíltan, ennyire félreérthetetlenül még soha nem mutatta ki János az iránta való közönyét. – Istenkém! – fohászkodott. – Remélem, még nem késő. A jótékonysági bált minden évben az általános iskola rendezte, ezzel gyűjtve adományokat azoknak a gyerekeknek, akiknek az étkeztetését a család nehezen vagy egyáltalán nem tudta megoldani. A gesztenyéskerti polgárok szívesen áldoztak a szegény gyerekek javára, emellett persze az esemény komoly társadalmi súllyal bírt, hiszen itt mindenki megjelent, aki számított. És tudjuk, hogy Balajtiné Kemény Karolinának kik szám ítottak.

Az iskola auláját csodálatosan feldíszítették a rendezők, akik egyébként a helyi jótékonykodó asszonyok közül kerültek ki. Ők szervezték az éves nyári fesztivált is, melyet a templomkertben tartottak, és úgyszintén a rossz körülmények között élő családokat segítették a bevétellel. Karolina már elkészítette a részéről három muffinokat tálca süteményt, mellyel minden évben nagy sikert aratott.vállalt Elképesztő sütött, különleges, édes, színes krémekkel a tetejükön, melyekre egyszer a plébános azt mondta, hogy nagyobb kísértést jelentenek számára, mint bármi más a világ on. Az asszony go ndolta is, hogy szegény tiszt elendőnek nyilván soha életében nem volt alkalma közelebbi kapcsolatba kerülni egy igazán tüzes nő testével, ha a muffinok ilyen szinten lehengerelték. A sütemények az emeletes alpakkatálcákon ücsörögtek, várva, hogy megjelenhessenek a nagyközönség előtt, és ismét bűnbe vigyék a papot… Az asszony viszont egy szál bugyiban álldogált, és elkeseredetten ráncolta a homlokát az előbbi közjáték okán. Tudta, hogy sokkal jobban kell kinéznie ma este, mint eddig bármikor, hiszen a házassága a tét. És hitte, hogy képes lehet hűtlen férje érdeklődését felkelteni, ha az látja, hogy az ö sszes többi fér fi – már amelyiket kor ban egyáltalán megér intheti érett bája – utána sóvárog. Mélyen remélte, hogy Gabi nem tűnik fel a színen, mert az ő bujaságával nem versenyezhet, pláne, ha az a riherongy még ki is öltözik. Tavaly nem vett részt a bálon. Teljesen lefoglalta, hogy a férjével balhézzon, így esélyes volt, hogy most sem ér dekli a jótékonyk odás. Elhúzta gardróbszekrénye nagy tükrös ajtaját, és kiemelte belőle a fényes, mohazöld, lágy esésű anyagból készült, térdét éppen elfedő ruháját, mely szabadon hagyta a vállát, finoman simult a derekára, de nem hangsúlyozta enyhe úszógumiját, mely oly sok fejfájást okozott neki az utóbbi idő ben. Eddig nem érdekelte túlzottan teltsége, de tegnap óta valami megváltozott benne. Tetszeni akart. Megfogalmazódott benne a vágy, hogy magára vonja a férfiszemeket, és igenis vetélytársnak tekintsék a nők. Ha obban magába nézett, tudta, hogy meg akarja tartani Jánost, noha nem szerette. Nem is azért ment h ozzá, mert fo rr ongo tt a szerelemtől, akár egy kitörni kész vulkán. Inkább észérvekkel győzte meg magát arról, hogy ez a házasság épp megfelelő lesz számára. Ma reggel elhatározta, hogy naponta ki fog járni kocogni a környező utcákba. A megvalósítást holnaptól datálta, hiszen ma a bálra kellett

készülődnie, és egy napon már amúgy sem múlik semmi. Ráadásul valamiféle edzőruhát is be kellett szereznie: pamutotthonkában vagy csinos ruhában mégsem mehet sportolni. Már meg is fogant a fejében, hogy ellátogat a Cinege utcába, ahol a fiatal butikos nő – hogy is hívják, talán Janka; nemrég költözött ide – sportos cuccokat is árul, és bevásárol magának egy tornacipőt,hiszen térdnadrágot izzadságtűrő felvehet térdnadrágot, igazán és csinos a bokája,pólót. és aNyugodtan térde is, ugyebár… Ezzel az elhatározással állt be a zuhany alá, hogy illatosan és jó alaposan betestápolózva húzhassa magára a már régóta a fiókban árválkodó mídert, mely remekül leszorította a derék körüli hájacskáját. Megállapította, hogy még míderben is egészen jól néz ki. Épp azért vette meg hirtelen felindu lásból, mer t inkább hasonlít ott egy dögö s fűzőr e, mint alakformáló fehérneműre. Persze fogalma sem volt róla annak idején, hogy hová is fogja felvenni, hisz nem izgatta, mit gondol róla Gesztenyéskert férfinépe. Az meg pláne nem, hogy Jánosnak tetszik-e. De most örült, hogy valaha úgy érezte, egyszer még szüksége lehet egy ilyen ruhadarabra. Éppen a hasszorítót kapcsozgatta, amikor megcsörrent a telefon lent, a nappaliban. Hagyta, hadd csörögjön. Végezni akart a nem túl egyszer művelettel, János azo nban felkiabált: – Gyere, Emi keres! – Ó – go ndolta Karo lina, és bekapcsolta az utolsó kis akasztót. Majd lesietett a lépcsőn, úgy, ahogy volt: bugyiban, fűzőben. Minden alkalommal, amikor a lánya hívta, boldogság öntötte el a szívét. Egy anya mindig anya marad, ha a lánya már a saját útját járja, akkor is. És mindig nagy öröm, ha szüksége van rá. Emília két éve költözött el, az egyetem elvégzése után a fővárosban kapott állást. Noha havonta meglátogatta őket, az asszony még is úgy érezte, mintha a fél kar ját leszakították v olna. Imádta a gyerekét; minden szeretetét neki adta, másnak nem is jutott egy csepp se. Emília azonban ezt nem értékelte eléggé. Legalábbis Karolina szerint, különben nem akart volna huszonöt évesen elmenni a háztól. Azt mondta, hogy szüksége van arra, hogy egyedül is kipróbálja az életet, úgy, hogy nem intéz el helyette mindent az anyja, és nem szol gálja ki senki. Amióta nem élt velük, Karolina nem találta a helyét a világban. Nem volt dolga, ha nem számítjuk a főzést és a takarítást, amiből a sepregetést, ugye, János levett e a vállár ól.

– Édesem! – szó lt a telefonba az asszony. – Szia, anya! Azért hívlak, mert a jövő hétvégén hazameg yek. – Remek! – kiáltott boldogan az anya. – De nem egyedül… – folytatta Emília. – Ha nem go nd, hazavinnék valakit bemutatni. – Tényleg? – Karoszámba lina lassan kérdés, inkább időhúzás ment.ejtette ki a szót, mely nem is igazán – Tényleg. Ideje, ho gy megismerjétek a lakótársamat. – Van lakó társad? – Van. Két hónapja, csak nem mondtam. Azt go ndoltam, hogy nem helyeselnétek. Eleinte csak a költségmegosztás miatt adtam fel a hirdetést, de aztán igazán jó ban lettünk, sőt… Szóval mo st már bemutatnám. – Aha – szólt nem nagy meggyőződéssel az anya. – És ho gy hívják a lakótársadat? – Marián. – Mariann…? – visszhangozta Karolina döbbenten. Emi.

– Marián, anya, nem Mariann – mondta enyhe kioktató hangsúllyal

– Az mindegy! – vágta rá az asszony, és a szeme elhomályosult a rossz hír től. Leszbikus lett a lánya! Ezt a szégyent! – Akkor egy hét múlva találkozunk! – fejezte be a beszélgetést a lány, és már meg is szakította a vonalat. Karolina a homlokára szorította a kezét, és döbbenten meredt a kicsi mobiltelefonra. – János! – harsogta hirtelen. – Ide figyelj, János! Nagy baj van! A férfi a beszélgetés közben a dolgozószobájába ment, hogy felöltözzön a nemszeretem eseményre. Az ő ruhái lent voltak. Nem fértek el a nagyszekrényben a felesége brutális mennyiségű rongya mellett, ahogy ő nevezte az asszony ruháit. A hangoskodásra kidugta a fejét az ajtón, és kérdőn nézett nejére, aki úgy állt előtte a fűzőjében és hozzá színben tökéletesen passzoló bugyijában, mint egy bézs színű selyembe szorosan becsomagolt szaloncukor. – A lányunk leszbikus – ordította Karolina. – Mi? – kérdezett vissza János, aki nem értette, mir e ez a nagy felháborodás. – Most mondta, hogy hazahozza bemutatni a Mariann nevű lakótársát, akivel nagyon jóban lettek, sőt… Én még azt sem tudtam, hogy lakótársa

van. Te tudtad? – nézett vádlón. – Nem – válaszolta a férj, és visszafordult a dolgozóba, majd onnan morogta: – Nem mindegy, hogy nővel vagy pasival él? Egyébként meg fogadd el úgy, ahogy van! Ha leszbikus, hát leszbikus! A szerelem nem kiszámítható. Ha neki így esik jól, akkor így esik jól. Kész-passz! – De ezmajd nemrólunk? nor mális! És hogy lesz így unokánk? egyáltalán?haMit gondolnak Egész Gesztenyéskert erről fogÉspletykálni, kiderül, hogy a világszép lányunk egy nővel hetyeg. Istenem, miért versz engem? – ő rjöngö tt tovább az asszony . – Mit érdekel téged, mit sutyorognak az előítéletes pletykafészkek? – dörmögte János. – A szerelem váratlanul csap le az emberre, és nem tehet ellene semmit. El lehet nyomni, de érdemes-e? Csak egyszer élünk, ebben az egy életünkben kell boldognak lennünk. Emília nem árt senkinek a szerelmével, nincs férje, nincs gyereke. Éljen hát úgy, ahogy neki a legjobb! – De nagy szerelemszakértő lettél! – vágta oda Karolina dühösen, mert kiértette a férje szavaiból, hogy nem csupán a lányukról beszél, hanem jó eséllyel saját magáról is. Ami nagy baj, mert ha már megfogalmazódott benne az „egyszer élünk” elmélet, akkor lépéseket fontolgat. Azok a lépések pedig neki rettenetes következményekkel árhatnak!

6.

A kora esti nap sugarai utolsó erejükkel a hálószoba szőnyegére festették a ház előtt magasodó fák lombjának árnyait. A késő tavaszi szellő megmozgatta foltokat, néha fényjátékát erősebben engedve a fényt,derékkal néha teljesen kitakarva azt. aGabi a levelek figyelve,beegyenes ült a nagy franciaágyon, melyet nap mint nap le akart cserélni, de érdekes módo n sosem jutott ideje rá, hog y elmenjen e gy bútor boltba és v ásáro ljon egy újat. Most is az járt a fejében, hogy ez az ágy már nem alkalmas arra, hogy őt szolgálja, hiszen másra sem emlékezteti, mint azokra az időkre, amikor Attilával közösen birtokolták. Ő a jobb oldalt, Attila a bal oldalt. Néha cseréltek, hogy a matrac kiegyenlítődjön, tekintve, hogy nem azonos súllyal nyomták alvás közben. Végigsimított királykék, mélyen dekoltált kisestélyi ruháján, amit olyan nagy örömmel viselt mindig, ha a volt férjével valamilyen eseményen megjelent. Ilyenkor nem bánta, hogy ugyanakkor magára vonzza férfitekinteteket, Attila pedig az agyvérzés határán, rettentőa büszkén feszített mellette, mert tudta, hogy minden férfi az ő feleségét kívánja a teremben. Nem volt éppen szégyellős. Amikor kamaszévei legvégén megduzzadtak a mellei, kikerekedett a csípője, nem takargatta a bájait. Tisztában volt vele, hogy az adottságai felhívják rá a figyelmet. Szerette a figyelmet. Élvezte, ha megbámulják, és élvezte az elismerést is, amit a teste váltott ki. Ugyanakkor tudta, hogy a pasik többnyire eddig látnak, és nem tovább, ha ránéznek. Csakhogy őt ez egy cseppet sem zavarta, eszében sem volt másoknak megmutatni, ki is ő valójában. Pont megfelelt neki a szexi, viszont megközelíthetetlen bombázó szerepe, akiért epekedhetnek, de soha nem kapják meg. Az sem izgatta, hogy a nők utálták, többnyire. Persze azok, akiket elég önbizalommal áldott meg a sors, nem annyira, sőt! Ott van például Emma vagy Gréta, akik kifejezetten szerették. De soha nem mondhatta el magáról, hogy nagy népszerűségnek örvendett volna valaha is a nőtársai köreiben. Ettől az egy-két kivételtől eltekintve… Felállt, és a fésülködőasztala elé lépett. Megigazította zabolázhatatlan vörös hajzuhatagát, és rámosolygott a tükörképére. Negyvenhét évesen még mindig elégedett volt a külsejével. Nem, nem fogom tovább siratni Attilát! – gondolta, és az ágyra

pillantott. – Holnap lesz a napja, hogy lecserélem ezt a szart. Töprengései közepette arra is rádöbbent, hogy tulajdonképpen nem magát a férjét hiányolja, hanem azt a biztonságot, nyugodt jövőképet és az életformát, amiben élt. Most – úgy érezte – újra ott áll a nagyvilágban egyedül, csak magára számítva, bizonytalan végkimenetelű élettel. Gréta szavai jutottak eszébe,eltemetsz ahogy okoskodva, minden coach-képességét vetve közli: „Amikor egy szerelmet, esélye d nyílik r á, hoglatba y egy új, boldogabb szerelemnek nyiss kaput.” Gréta közhelygyáros lett, mióta a nők lelki problémáival foglalkozott. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a közhelygyártás kifizetődő, hiszen annyi rajongója volt már a Facebookon, mint egy rocksztárnak. Ilyen és ehhez hasonló bölcsességeket oszt meg nap nap után, az esetek többségében nyálas, ritkábban tényleg elgondolkodtató képekkel felturbózva. És annyi lájkot kap, mintha legalábbis megszülte volna Jézust! Gabi gyakran gondolt arra, az emberek mennyire ki lehetnek éhezve a nyilvánvaló kimondására, ha ezek a rettentő fontos életvezetési tanácsok ilyen lázba hozzák őket. Ő viszont csak vonogatta a vállát a lélekbe vágó mondatokra, melyekkel Gréta kérés nélkül bombázta, mióta Attila lelépett az ügynökkirálynővel. Pontosan tudta, hogy túl kell lendülnie a nyomorán, különben belefásul, belesavanyodik, ahelyett, hogy elkezdene élni. Erről eszébe is jutott Pásztor Anna kultikus slágere, a Márti dala, úgyhogy dúdolgatni kezdte: Kezdjetek el élni, hogy legyen mit remélni… vagy valami ilyesmi. Hát – gondolta –, tényleg ideje lenne elkezdeni élni, és eldobni végre azt a kényszerű késztetést, hogy folyton a biztonságot keresem ahelyett, hogy izgalmas kalandokba vet ném magam. Ha gyerekkorában a háziorvosként praktizáló, enyhén alkoholista apja nem csalja az anyját az asszisztensével, aztán a megyei tisztiorvossal, miközben az anyja belehalt a kétségekbe és a fájdalomba, talán másképp kezelte volna az életét. (Egyébként az anyja méhnyakrákban halt meg, de Gabi szentül hitte, hogy a betegségének elsősorban pszichés okai voltak, melyeket az apja f olyamatos hűtlensége váltott ki.) A temetés óta nem is akart hallani az apjáról, akiről mindössze annyit tudott, hogy a megyei tisztiorvos mellett sem maradt meg, és tán azóta sem nős, gyerekei sincsenek, Gabi kivételével. Az unokáit sem látta soha. És nem is fog ja, ha rajta mú lik. Parfümöt szórt magára, aztán felvette a gyöngyös kistáskáját, amit

csak ritka alkalmakkor viselt, hisz semmi nem fért bele a mobiltelefonon, a kulcson és egy papír zsebkendőn kívül. Végignézett a pezsgőbarna hálószobán, melynek színeit Attilával együtt találták ki, és bólintott, csak úgy, saját magának. Mert eltökélte, hogy az ágyon kívül a tapétát és a szőnyeget is lecse réli vidám, nőies színe kre, vir ágokr a, méghozzá vint age stílusban – hogy se mar adjon itt! semmi ne emlékeztesse a házasságára. Attilának írmagja

7.

Az aula zsongott a kiöltözött emberektől, mint egy méhkas. Parfümillat és ételszag keveredett. Mindenki hozott magával valamit, ki süteményt, hideg tálat, kiGabi töltött káposztát , melynek a bukéja azérnevezett t kiverte egyeseknél ki a biztosítékot. vajbabsalátával és fasírtgolyókkal az eseményre, míg Karolina a maga három tálcára való habos-krémes muffinjaival, melyeket egy hosszú, a terem teljes szélességében futó asztalon helyeztek el a szervező hölgyek, megköszönve mindenkinek az áldozatos sütés-főzést. A töltöttkáposztásnak is, mert a hölgyek jól neveltek voltak. Karolina János mellett lépdelt, kezében egy tálcával (Jánosnál a maradék kettő). Nem, nem lépdelt, sokkal inkább vonult, és mosolya elrejtette a kínos tényt, hogy a lánya istennek korántsem tetsző szerelmi életet él, mely információ erősen felkavarta egyébként sem fényes kilátásait. Hiszen között azt isviszony szinte van biztosra vette már, hogy a férje és a szomszédasszony kialakulóban. Úgy érkezett az estre, hogy remélte, Gabi nem jelenik meg, de mélyen csalódott, amikor meglátta a vetélytársának hitt nőt ragyogó királykékben parádézva. Rápillantott Jánosra, akinek szeme visszaverte a szexi kisestélyi ragyogását, és aki olyan átszellemülten bámulta a vörös démont, mint egy földre szállt angyalt vagy egy tál spagettit a kedvenc mártásával megöntözve. Szinte felfalta a szemével. Karolina már majdnem elkedvetlenedett, amikor feltűnt a színen Will, a drága fűszeres, akinek a meglepően szexi tegnapját köszönhette, és széles vigyorral közeledett feléjük. Kikapta a muffinokat az asszony kezéből, az asztalhoz pörgött vele, majd visszatért, hogy köszöntse a párt. Elsősorban Karolina foglalkoztatta, ez nyomban látszott. Ámulva jegyezte meg, milyen csodásan fest ma este, még csodásabban, mint tegnap, pedig akkor is cso dás volt. Az asszony elégedett mosollyal nyugtázta a bókokat, de nyomban lehervadt, amikor Jánosra nézett, hogy ellenőrizze, ő is jól hallotta-e Will széptevését. A gonosz férj azonban oda sem bagózott, még mindig Gabit fixíro zta magasztos mo sollyal a szája szeglet ében. Épp oldalba akarta bökni szakállas párját, amikor Kordos Béla fújt bele a mikr ofo nba a színpad ként szolgáló emelvényen.

– Figyelem! Egy-kettő-három! – számolt, mintha háromra kellett volna odanézni, de nem, csak a mikrofont próbálta ki. Ennek ellenére minden szem felé fordult. A polgármester jól szabott öltönyében, szépen hátrapomádézott, ragyogó fekete hajával és nem kevésbé kulturáltan ápolt bajuszkájával, melyek valószínűleg hajfestéknek köszönhették múlhatatlan sötétségüket, megkocogtatta a mikrofon fejét. A doboló hang után szerkezet enyhén besípolt, de aztán rendeződött a hangosítás, és aa középkorú asszonyok szerint olaszosan jóképű Béla szólásra nyitotta húsos ajkait. – Hölg yeim és uraim! – kezdte, miközben köszöntésre tárta kar jait. – Köszöntöm önöket harmincnegyedik jótékonysági estünkön, melyet minden évb en az éhező gyer ekek javára rendezünk meg. Köszönöm, ho gy idén is ilyen szép szá mmal képviselt etik maguka t városunk polgár ai, ör öm tudni, hogy ilyen sok szociálisan érzékeny lakója van településünknek. Ennél a pontnál úgy tűnt, Béla mindjárt elmorzsol egy könnycseppet a szeme sar kában, de aztán folytatt a: – Remélem, hog y ismét összegyűlik annyi adomány, melyből a városunk minden hátrányos helyzetű gyermekét megebédeltethetjük az iskolaév során. A polgármesteri hivatal is felajánl erre a célra egymillió forintot. E végszóra Borika, a polgármester titkárnője ugrott az emelvényre, átnyújtva neki egy kemény karto nlapot, melyet Kor dos büszkén felemel t. A kartonlap egy banki befizetési csekket formázott, melyen jó nagy számokkal volt olvashat ó az összeg. Karolina új keletű szimpátiája mellett is arra gondolt, vajon a városvezető mennyit adományoz a saját vagyonából? Kordos Béla azonban erről nem ejtett szót, ellenben azt mondta: – Mint sokuk előtt már ismeretes, nagy lehetőséget kapott a város a kormánytól arra, hogy tovább erősítse vagyoni helyzetét, és külön öröm, hogy ebből a támogatásból jócskán részesülhetnek Gesztenyéskert polgárai is. Amint már személyes beszélgetések során elővezettem, egy rehabilitációs programban vehetünk részt, amely szép jövedelmet hoz azoknak a családoknak, akik munkát biztosítanak a kijelölt emberek számára. Mivel már mindannyian tisztában vannak a feltételekkel, kérem, hogy döntésükről tájékoztassanak. A tanári szobában várom a elentkezőket, és nagy örömömre szolgálna, ha minél többen lennének. Hiszen a program után a városnak járó támogatásból új játszótereket

építhetünk, és mint tudják, az utcáinkra is ráfér a felújítás, nem beszélve a teniszpályákról. Újra színpadiasan széttárta a karját, majd hívó mozdulatot tett, mintegy buzdításul, aztán még egy r övidke mono lóg ra rag adtatta mag át: – Nem is fűzöm tovább a szót, hiszen szórakozni, beszélgetni jöttek. Na és pazar perszes üteményeit, azért, hogymelyeket ismét megízleljék lakótársaink ételeit, a büféasztalnál találnak. fenomenális Karolina szerint kifejezetten az ő muffinjaira mutatott. Ettől büszkeség öntötte el a szívét, dagadt a keble, hogy megint lefőzte az összes asszonyt hab os-kr émes cso dáival. – A fogyasztás természetesen most is ingyenes. Az adományokat, kérem, szokás szerint a regisztrációs asztalkánál szíveskedjenek leadni. Borika mindenkinek nyugtát ad a befizetett összegről. A terem felmorajlott, szinte kézzelfogható volt a feszültség, melyet a polgármester szavai váltottak ki. Na nem az éhező gyerekek megsegítésével, hanem a bűnöző k betelepítésével kapcsolatban. – Ti mit szóltok ehhez? Befogadtok valakit? Na de mégiscsak bűnözők… Istenem, ellepik a várost a börtöntöltelékek… Ilyen és hasonló megjegyzések zúgtak a levegőben. Ugyanakkor Karo lina felfig yelt arr a, hog y néhányan a tanári szoba felé vett ék az ir ányt. Felötlött benne, hogy épp az ő jóképű sittesét akarják elhappolni, ezért Jánosra rá sem nézve megindult a lampionok alatt a fehér rózsákkal díszített ajtó felé, mely a polgármester és a marcona börtöntöltelék felé vezetett. Ketten ácsorogtak Kordos Béla ideiglenes íróasztala előtt: Bálint tisztelendő és Janka, a butikos lány, akinél Karolina sportruházatot szándékozott vásárolni. Épp a pap beszélt, amikor az asszony belépett. Azt ecsetelte, hogy mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy újrakezdje az életét, úgyhogy ő szívesen alkalmazná az egyik embert. – …Arr a a nőszemélyre go ndolok… Arr a a barna hajú, szomorú arcúra, akinek a kisgyereke állami gondozásba került. Felvenném a parókiára takarítani. Hédike úgysem bírja már a főzést, takarítást, elkelne mellette a segítség. Karolina végignézett Bálint atyán. Ha nem tudta volna, hogy pap, az öltözékéből rá nem jött volna. Ugyanis sötét öltönyt viselt, papi kör gallér ját pedig a fehér inge alatt h or dta, így semmi nem látszott belőle. Puhánynak tűnt, olyan se hús, se hal embernek, akinek, ha belenyomja az

ujját a karjába, azt hinné, hogy megmarad a lyuk. A fehér bőr, az őszes, kese haj, vizenyős szemek és a lágy húsú, kicsit hájas, de semmi esetre sem elhízott test ezt az érzést váltotta ki az asszonyban. Megborzongott a gondolatra, hogy Bálint enyhén izzadt bőre valamilyen oknál fogva az övéhez ér, és elképzelni sem tudta, hogy a házvezetőnői mit esznek rajta. Pedig érte, csak persze semtávon maradt sokáig,sem mertfelelt a titkos viszonyodavoltak és a „házvezetőnő” státuszegyik hosszú egyiknek meg. A pap pedig mást nem ajánlhatott fel. Így sűrűn jöttek-mentek az asszonyok Bálint háza táján, kivéve Hédit, aki már legalább három éve szolgálta Isten szolgáját. Talán a vallásos hevület szerelembe csapott át a háztartási alkalmazottak részéről, ki tudja, mindenesetre mind bűnt követtek el. A legnagyobbat az atya, azzal, hogy megszegte a hatodik parancsolatot. Bár ő biztosan mindig tisztára mossa magát a főnöke előtt: ó sokat imádkozik, bűnbocsánatért esdekel, és feloldozza magát. Akár még arra is hivatkozhat, hogy az ördögi asszonyok kísértésének nem tudott ellenállni, mert hát emberből van, ugye… Karolina m egr ázta a fejét e kö zépkor i g ondolatra, aztán eszé be jutott, hogy ezt másképp is indokolhatja a pap. Mondjuk azzal, hogy idejétmúlt ostobaságnak tartja a cölibátust, és úgy gondolja, hogy senkinek nem árt egy kis szexszel. Pont annyira Isten szolgája és báránykái lelki vezetője marad akkor is, ha időnként meghág egy-két házvezetőnőt, és nem csak a vágy kínozza utánuk. Ezzel Balajtiné mindenképpen egyetértett. A hithez számára nem sok köze volt a papi cölibátusnak, és úgy érezte, minden embernek joga, hogy a természetéből fakadóan szerelmes legyen, és szeretkezzen azzal, akivel akar. Mennyivel jobb az, hogy egyes hírek szerint a katolikus egyházban évszázadok óta jelen van a homoszexualitás és a pedofília? Borzalom! Inkább hagynák szegény papokat is nyugodtan szerelmeskedn i, mindjár t kevesebb lenne az aberr áció! Ekkor újra belehasított a tudat, hogy a lánya leszbikus lett. Az ő világ szép, oko s, tanult lánya, akire annyir a büszke. Volt. Végigsimított a homlokán. Úgy érezte, hogy ez túl sok neki, összecsapnak a feje fölött a hullámok. Már csak az új kertészében reménykedhetett, akivel komoly tervei voltak azon túl is, hogy egy jókép rosszfiú tesz-vesz az ablaka alatt nap mint nap… A pap közben aláírta az orra alá dugott nyilatkozatot, miszerint vállalj a, hog y munkát biztosít a nőnek, majd a butikos lány kö vetkezett, aki egyáltalán nem a témába vágó módon arról kérdezte a polgármestert,

hogy kaphat-e engedélyt üzletbővítésre, hiszen a szomszéd üzlethelyiség tulajdonosa meghalt, a régi bolt üresen áll, neki pedig jól jönne. Mert egy fogyasztógépet tervezne oda betenni, a helyi asszonyok nagy megelégedésére. A polg ármester felhúzta a szemöl dökét, jelezve, hogy mo st nem ezért vannak itt. – Talán, ha megtenné, hogy a jegyzőhöz fordul ügyfélfogadási időben… – mondta bosszankodva, de aztán szépített, mert látta, hogy a lány zavarba jön. Atyáskodó hangon folytatta: – Én úgysem tudom, hogy áll a hag yatéki ügy. Jobb lenne, ha vele beszélné meg! A lány eloldalgott, Kordos Béla pedig hellyel kínálta Karolinát. A nő nyugodt eleganciával tette le magát a tipikusan iskolákban alkalmazott, zöld fémrudakkal összetákolt faülőkés és háttámlás székre. Megigazította mohazöld, lágy esésű ruháját, mely így, ülve, felfedte, mint már ismeretes, ó karban lévő térdkalácsait. Mélyen Kordos Béla szemébe nézett, és így szólt: – Béla! – búgta. – Nem tudtam ellenállni az agitálásának, és úgy döntöttem, megseg ítem a vár ost. Munkát biztosítok az eg yik elítéltnek. A polgármester ismét megérezte az asszony vonzerejét. Enyhén melege lett, ezért meg is húzogatta a nyakkendője csomóját. Mi a fene történt ezzel a nővel? – gondolta újra, mint számtalanszor az elmúlt napon. Mióta nála járt, folyton felrémlett előtte az a pillanat, amikor Karolina szoknyáját fellebbentette a huzat. Nem értette, mi változott, csak azt tudta, ha Balajtiné öt méternél közelebb volt hozzá, leverte a víz, és legszívesebben benyúlt volna a duzzadt mellek közé, végigsimította volna az érzékeny mellbimbókat , belemarkolt vo lna a feszes combo kba… Ahogy azt ő elképzelte. Furcsállta, hogy ilyen kívánatosnak látja a nőt, hiszen eddig szinte észre sem vette. Egy középkorú, besavanyodott asszonyságnak tartotta, mint Marica összes ismerősét, barátnőjét, és szerencsésn ek go ndolta magát, amiért a felesége még úgy-ahogy kinézet t. Most azonban Marica csak egy kisvárosi banyának tűnt Balajtiné mellett, aki már megint olyan varázslatosan dögösnek látszott, hogy a polgár mesternek majd a nyála csor dult ki. Megdör zsölte a homlo kát, hogy elhessegesse a kínzó vágyat, amit tilos volt éreznie, majd megemberelte magát, és kérdőn nézett az asszonyra. – És? Ki lenne a szerencsés? – Nos, nem emlékszem a nevére. Tudja, elég elutasító módon

viselkedtem, így meg sem néztem rendesen a fotókat. Megmutatná még egyszer ő ket? – Persze – kapott Béla a dossziéért, és már húzta is magához. Kinyitotta, és Karolina felé fo rdította a mappát. – Nos? Balajtiné sebesen lapozgatott. Tudta jól, kit keres, na és persze azt is, hogy miért. Átsiklott a könyvelő, az marco adócsaló a kétlónői bűnöző felett, majd diadalmasan rácsapott a jó képű nát és ábrázo képre. – Őt akarom! – jelentette ki, de aztán hirtelen, érezve hogy túlzó a viselkedése, visszavett a lelkesedéséből. – Ez a férfi elég jó fizikumúnak látszik. Nem hinném, hogy a kerti munka gondot okozna neki. Kordo s maga felé fo rdította a fotót, és rábökö tt. – Sikkasztó. – Mit sikkasztott? – Pénzt. Mi mást? – Aha – nyugtázta Karolina. – Hát… nem gyilkos, ugye…? – Nem, dehogy. Itt az anyaga, megnézheti, miért ítélték el – lapozott egyet a fejjel lefelé álló aktában a férfi. – A neve Tábori Attila. Cégvezetőként elsikkasztotta a kft. vagyonát. A saját társa jelentette fel. Biztos szerencsejátékra kellett neki, vagy nőkre. – Nem tudja? – Nem. Az nem áll itt, hog y mir e költötte, csak az, hogy elvette a pénzt, és elköltötte. Így sikkasztásért egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, illetve két évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Tudja, csak azt osztották meg velünk, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a polgárok dönteni tudjanak, és lássák, nem gyilkosokat, bankrablókat rehabilitálna a város. – Értem – bólintott Karolina. Nem érdekelte túlzottan, hog y mit követett el Tábori Attila, azon túl, hogy nem pedofil, gyilkos vagy szexuális ragadozó. Bár… ez utóbbit nem is feltételezte róla. Biztos volt benne, hogy minden nőt megkapott, akit csak akart. Azt az apróságot nem vette figyelembe, hogy egy beteg elme impozáns testben is csak beteg elme. Erről azonban szó sem volt: a pasas egyszerűen elvitt egy bizonyos összeget a saját cégéből. Az asszony azonban ezt valahogy nem érezte lopásnak vagy rablásnak. Akarta a férfit, és kész. – Akkor? Most mi a teendő? A polg ármester összehajto tta a dosszi ét, és egy nyomtatványt vett elő. – Ezt a nyilatkozatot kérem kitölteni, és meg is vag yunk.

Balajtiné megfogta az asztalon árválkodó egyetlen tollat, és nekifogott az írásnak. Gyorsan töltötte meg betűkkel és számokkal a rubrikákat, hamar végzett. A megfelelő helyre odafirkantotta az aláírását, és már vissza is to lta a nyomtatványt Béla elé. A férfi rápillantott, majd egy fejbólintással jelezte, hogy rendben, és berakta az iratok közé a lapot. – Végeztünk? Mikor érkezik a kertészem? – kérdezte mosolyogva a nő, és már fel is állt a kényelmet len, fenékpróbáló székről. A polgár mester is feltápászkodott. Élvezte, hogy magasabb az asszonynál, ha nem is sokkal. Egy pillanatra felmerült benne, vajon miért kötött ki ez a királynői termetű nő a csoffadt kis János mellett. – Pár nap múlva. Reggel intézkedem. Talán már holnapután itt is lehet az embere. Karolina kezet nyújtott, mint aki jó szerződést kötött, amit meg kell pecsételni, a polgármester azonban nem rázta meg a felé nyújtott kacsót, hanem érzéki csókot lehelt rá. A nő meglepődött, noha egyáltalán nem érezte kellemetlennek Béla élveteg szájának érintését. Finoman megborzongott, és arra gondolt, hogy akár a polgármestert is megkaphatná. De meg ám!

8.

Ha Emma nem jött volna el velem, most nagyon szarul érezném magam – gondolta mosolyogva Gabi, miközben királykék ruhájának dekoltázsán egyetcsoda, feltűnés Egynem kicsit lefogyott utóbbi időben, ami igazított nem is volt de nélkül. ettől még ütötte meg aazbotsáska mércét. Csupán a combjai és a dereka vékonyodott. Úgy látta, hogy az nem is baj. Valószínűleg Balajti János is egyetértett a gondolataival, mert azt vette észre, hogy báván bámulja, téblábol a terem közepén, mint egy kisfiú, akinek a plázában elengedte az anyja a kezét. Gabi Emma felé fordult, aki volt szíves sutba dobni aznapi programját, hogy elkísérje őt erre a semmiképpen sem szórakoztató eseményre. Bár úgy látta, hogy a barátnője egyáltalán nem érzi vacakul magát, sőt kifejezetten nagy érdeklődést mutat a rendezvény iránt. – Te! Az aJános pasi feszt téged bámul. Ki az a szakállas krapek? – bökte oldalba Emma, felé pillantva. – A szembe szomszéd. Tudod, akinek a feleségéről a múltkor meséltem. Hogy teljesen megbolondult, mióta Attila lelépett. Azt hiszi, le akarom nyúlni a nyomi uracskáját . – Ja! – vigyor odott el a barátnő. – Mégis mit gondol? Neked akármi ó, csak melegítsék az ágyadat? – Valószínűleg igen. De tudod, hogy a legtöbb nő, aki nem ismer, azt hiszi, hogy a férjekre hajtok, és zabálom reggelire a házasságokat. Pedig… – legyintett lemondóan. – Pont nem érdekel egyik béna férj sem, akik a környéken szaladgálnak. Egy valamirevaló pasit sem láttam már hónapok óta. – Kivéve Farkas Zsoltit – bökte meg újra Emma. – Hagyjál már! Semmire nem jó. Egy-két numerára én sem vállalok be egy ilyen idiótát. Különben is béka segge alatt a libidóm, a szex érdekel most a legkevésbé. – Ezen, mondjuk, sürgősen változtatnod kell, különben savanyú leszel, mint a szakállas kampó neje. – Jut eszembe, mostanában nem is olyan savanyú. Láttam, amikor bevonult. Hát, bakker, majdnem leesett az állam. Nézd csak! – intett a szemöldökével a tanári ajtaja felé, mely rózsapergolát formázott. – Ott

ön. Balajtiné elégedet t, majdhogynem ö nelégült arckifejezéssel, magasr a tartott fejjel lépett ki a tanári szobából. Látszott rajta, hogy sikeres tárgyalást folytatott Kordos Bélával. Azt, persze, senki sem sejtette, hogy a napokban visszaszerzett önbizalmát keményen megerősítette a polgármester és Willanyagi leplezetlen vágyakozása. Gabi leginkább arra csodáló gondolt, tekintete hogy valamiféle természetű megbeszélése lehetett a váro s vezetőjével. – Ez az a savanyú banya, akiről beszéltél? – hökkent meg Emma. – Banyek, ez a nő egy MILF. Odanézz, hogy masíroz! Minden mozdulata arr ól ár ulkodik, hogy „iden ézzetek, mennyire dög ös vagyok!” – Igen. Pár napja teljesen megváltozott. Azóta sminkel, frizurázik, előnyös cuccokat hord, vigyorog, mint a tejbetök, és sugárzik belőle az életerő. Előtte meg egy fáradt vénasszony volt, lógó hajjal, béna otthonkákban, mogorva fejjel. Tényleg nem tudom, mi lelte. Mindenesetre ót tett neki, bármi történt is. – Szia, Gabi! – lépett melléjük a nevezett MILF. – Jól hallottam? Itt dolgozol az iskolában? Gabi meglepődött, hogy a szomszédasszony beszélgetést kezdeményez vele, hiszen az utóbbi időben kifejezetten kerülte, és fog hegyrő l köszö nt neki, ha egyált alán vette rá a fár adságot. – Igen, pár napja kezdtem iskolatitkárként – válaszolta kicsit kimértebben, mint illett volna. Közben azért, átgondolva a helyzetet, arra utott, hogy a pozitív külsőségekbeli változás talán a kapcsolatukra is kihatással van. – Iskolatitkárként? – kérdezte a másik némileg lekezelő hangnemben. – Nem azt mondtad, hogy közgazdászdiplomád van? Ebben az iskolában nem vár komo ly karrier. – Nem is vágyom rá. Évek óta nem dolgoztam a szakmámban, egy kicsit lejjebb kellett adnom. – Gabi már kezdett dühöngeni: Nincs itt semmi változás. Ez a picsa belém akar döfni, semmi kétség! – Nos… – mosolygott negédesen az álkedves asszony. – Nem irigyellek. Biztosan megviselt a válás, és még egy unalmas munkahely is a nyakadba szakadt. Nem beszélve a két kamaszr ól… – Ó! – tért magához Gabi. – Nem lenne muszáj dolgoznom, de egyszerűen képtelen vagyok otthon növeszteni a valagamat egész nap. Félek, hogy besavanyodok, és nem lesz más szórakozásom, mint a

függö ny mögül kukkolni mások életét . Az utolsó mondat csak úgy kiszaladt a száján, de annyira bosszantotta a fennhéjázó asszony, akinek tán soha, egyetlen munkahelye sem volt, hog y nem tudta türtőztetni magát. Balajtiné felhúzta a szemöldökét, egy pillanatig úgy tűnt, hogy visszavág, végül azonban győzöttintett, a józan eszeellibegett. és a neveltetése, úgyhogy inkább fensőbbséges mosollyal majd Az intését akár legyintésként is lehetett értelmezni, és Gabi úgy is értelmezte. – Ez most mire volt jó? – meresztette a szemét Emma. – Csak érdeklődött. – Nem tűnt fel, milyen hangnemben érdeklődött? Jó, hogy azt nem mondta: „De szerencsétlen vagy! Itt hagyott a férjed, most meg el kell vállalnod akármilyen kulimunkát. Vége a jó világnak!… Bezzeg én! Eltart a férjem, és nem is adom alább, az fix!” – Én nem így értelmeztem a kérdéseit… Nem mondom, hog y őszinte érdeklődést éreztem a hangjában, de kulturáltan beszélt. Szerintem te sokkal többet gondolsz bele a nő fejébe, mint ami benne van. – Jaj, az a te naiv jóindulatod! Két napja még a köszönésemet is alig fogadta, most meg gondolod, hogy barátkozni akar? Ugyan már! Karol nem hülye. Tudja, hogy János rám van kattanva, csak a vak nem látja. Egyszerűen féltékeny. Attól tart, hogy elszeretem tőle az aranyat tojó tyúkját. Vagy… ööö… kakasát. – A kakasok nem tojnak. Legfeljebb gör bét. – De hülye vagy! – nevetett fel Gabi. – Mindegy. Egyébként az aranynak nem a formája, hanem a súlya számít. Érted, mire gondolok. Még neked is feltűnt, hogy a pasi le nem vette rólam a szemét, mióta belépett az aulába. – Látom, persze. De mi lenne, ha most nem ezzel foglalkoznánk? Vizsgáljuk már meg azt a hosszú büféasztalt ott a fal mellett, mielőtt teljesen kiürül, jó ? Gabi az ételek felé nézett, és meg kellett állapítania, hogy tényleg csábítóak a felsorakoztatott formák és ízek, nem beszélve az illatokról. A fehér damasztabrosszal leterített iskolai asztalok roskadoztak a hidegtálaktól, salátáktól, a süteményektől. Mindenki kitett magáért, aki hozott valamit, hiszen olyan volt ez Gesztenyéskerten, mint egy verseny vagy fesztivál, ahol a háziasszonyok megmutathatták tudományukat. A szervező hölgyek asztalonként egy-egy vékonyka vázába egy-egy szál

gerberát is biggyesztettek, nem gondolva arra, hogy esetleg hullani kezdenek a szirmai, melyek épp valamelyik közeli ételben landolnak majd. Részletkérdés… – Odanézz, valaki libamájas szendvicset is hozott… – ragyog ott Emma arca, aki igazi gourmet-ként nyomban a különleges szendvicsekre vetette melyeket – Gabi sejtése szerint –marhanyelves Marica, a polgármesterné gyártottmagát, jó minőségű hozzávalókból. – Úristen, szendvics! Gabi mosolyogva nézte tobzódó barátnőjét, és arra gondolt, ha ő ennyit enne, már rég nem férne be az ajtón. Emmán meg némi bébihájon kívül más változás nem mutatkozik, akkor sem, ha hetekig zabálja a szalonnát a zsíro s kenyérr el. – Amúgy – kezdte a barátnő, kezét a szája előtt tartva, mely épp tele volt libamájjal – nézegessünk már pasikat! Nem hiszem, hogy ez az egy szakállka meg a festett hajú polgár mester az összes fér fi a kö rnyéken. Körbepillantott, és fel is fedezte Hegyi Vilmost, amint Karolina körül sündörgött. – Ő nem olyan rossz – intett szemével Will felé, aki épp valami vicceset mondhatott az asszonynak, mert az fejét hátravetve, búgó hangon kacagott, miközben János döbbenten meredt rá, úgy, mint aki el sem hiszi, hogy a neje képes ilyen frivol m ódon ko kettálni bárkivel is. – Szerintem homár – szögezte le Gabi. – De ha nem, akkor sem az esetem. Nekem nem elég férfias. – Elhúzta a száját, aztán így folytatta: – Hagyjuk már a szerelmi életemet! Inkább azt mondd meg, mi a helyzet a durván jóképű, csíkszemű főnököddel. Hajt még rád? Mostanában nem beszéltél ró la. – Mert nincs itthon, folyton Londonban lóg. Egyébként tiszteletben tartja a házasságomat, úgyhogy nem tudom, mit gondol. Engem nem avat be. Miért? Kéne? – Nem mutattál be neki, úgyhog y honnan tudjam? – Bemutassalak? – Egyszer… talán. Bár nem szeretnék szamár lenni ló helyett, úgyhogy lehet, jobb hanyagolni. Ő téged akart, és aki téged akar, az nem akar engem. Ez egyértelmű. És mint mondtam, kósza kufircokra nincs energiám. – Legyintett. – Pedig, ahogy leírtad, megérhet egy-két ajtócsapkodást, és nekem senki sem csapkodná most az ajtót. Arra viszont tényleg nincs szükségem, hogy pótlék legyek vagy alkalmi szexpartner. – Oké, akkor feledjük! De ez a jó seggű pasas, aki a banyát fűzi,

tényleg meleg ? – Nem biztos, de azt pletykálják. Különleges fűszerüzlete van. Már ez is milyen? Egy férfi, aki fűszernövényekkel pepecsel… És azt rebesgetik, hogy drogot is árul. Azt speciel nem tudom, kinek… Nézz körül! Itt mindenki olyan… konszolidált – pillantott körbe, és nyugtázta magában, hogy Gesztenyéskerten Hál’ kicsi istennek! az esély– rá, hogy valaki megélne a kábítószer-terjesztésből. gondolta. Így legalább a fiai sincsenek kitéve a veszélynek. Emma teli szájjal bólogatott. Épp Balajtiné muffinjait kóstolta, melyekről először azt gondolta, csak teszteli, hisz a muffin nem volt a kedvenc süteménye, tekintve, hogy inkább a habos-krémes édességeket részesítette előnyben. Ám meg kellett állapítania, hogy ezek a mázas, bóbitás apró ságok ig azán kedvére valók. – Kicsit sokat eszel – jegyezte meg nevetve Gabi, mert teljesen elámult barátnője étvágyán. – Igen? – nézett Emma meglepetten. – Észre sem vettem. – Terhes vagy? – Mi? Ja, nem hinném. Bár… Elgondolko dó ar cot vágott. Gabi szint e hallotta az apró fog askerekek súrló dását az agyában, ah ogy visszaszá mol, és… – Baszki! Lehet… – meredt rá barátnőjére. – Lehet – ismételte meg, egy fokkal határozottabban, ugyanakkor halkabban, inkább csak önmag ának. – El kell m ennem venni egy tesztet! Van itt gyóg yszertár ? – Van. De nincs nyitva. Nézd! – mutatott egy szemüveges, zsir áfnyakú férfir a. – Ő a gyógyszerész. – Akkor nyittassuk ki vele a patikát! – mondta Emma eltökélten. – Nem lehetek bizonytalanságban! – Te tiszta hülye vagy! Hazafelé állj meg egy ügyeletes patikánál. Nem gondolod, hogy elküldöm a patikust egy terhességi tesztért? – nevetett Gabi, hiszen tudta, hogy a barátnője sem gondolta komolyan a gyógyszerész zaklatását. – Istenem, hogy bírom én ezt ki? – nyavalygott Emma, két kezébe temetve az ar cát. – Meddig maradunk? – Menjünk? Tőlem mehetünk. Nincs itt semmi érdekes. Csak munkakör i kö telességből jöttem eg yébként is. Nyugtató mozdulattal meglapogatta Emma vállát, és elindult az ajtó felé. Kedvesen bólintott János felé, amikor elhaladtak mellette, már csak

Karolina bosszantására is. Intett az igazgatónőnek, aki viszont egyáltalán nem foglalkozott vele, annyira belefeledkezett a táncba markáns arcú, délceg tartású férjével. Akadálytalanul jutottak ki a kora esti, kellemesen balzsamos levegőre, melyet a tavaszi virágok illata fűszerezett, és elindultak a dús lombú, árnyat adó gesztenyefák alatt a kikövezett kis úton a parkoló felé.

9.

Karolina magára vette Gabi megjegyzését. Érezte az iróniát a nő hangjában, amikor az visszav ágott neki, miszerint nem szeretne úgy jár ni, mint más szórakozása sincs már,Tekintve, mint leskelődni a függöny mögül,ő, akinek és mások életén csámcsogni. hogy neki nincs. Semmilyen se. Csakhogy Gabi még nem tudta azt, amit Karolina már néhány napja nagyon is. Nem tudhatta, hogy igenis van élete. Legalábbis lesz, hamarosan, hiszen minden összeállt ahhoz, hogy megváltoztassa a sorsát. Bár kisebb fennakadást okoz János rajongása a löttyedt térd vöröske iránt, de mindezt – Karolina tisztában volt vele –, mint a hurrikán, úgy elsöpri majd Tábori Attila meglepő felbukkanása. És ez a felbukkanás nem várat sokat magár a. A polgármester már másnap hívta, hogy a nyilatkozatát továbbította, és meg is kapta a választ e-mailben. Azaz a szerencsés börtöntölteléket városukba deportálják hamarosan. Karolina kíváncsian kérdezte, vajon ily módon szerzett munkaerő hol fog lakni, mert azt ugyan hallotta, hogyaz nem a háznál, ahol dolgozik, de akkor mégis hol? Nem is értette, hogy nem jutott ez a kérdés korábban az eszébe, hiszen ez egy fontos információ. Talán azért, mert annyira a tervére koncentrált, hogy minden más lényeg telennek tűnt, míg m eg nem szerezte a kertészét. Kiderült, hogy a régi, ma már nem működő habselyemgyár területén áll egy munkásszálló, mely megfelelő állapotban van. Ezt felhasználhatja a város erre a célra. Kiváló hely, főképpen azért, mert nem a lakóházak között helyezkedik el, és egyébként zárható is, ha arról van szó. De persze err ől szó nincs. Épp az az elképzelés, hog y a rö videsen szabaduló fog lyok beilleszkedjenek, vagyis ellenőrzik őket, de nem zárják. Aki azonban meglép, annak annyi: mehet vissza a dutyiba sok évre. Úgyhogy nem éri meg elszö kni a munka és a hat alom vaskeze elől. Karolina meg is nyugodott e téren, noha aggályai – mióta tudatosította magában, hogy közel a házassága vége, ha nem tesz valamit sürgősen – nem voltak már olyan erősek, mint eleinte. Amikor még csak azt gondolta, sok-sok házaspárhoz hasonlóan ők is elhidegültek egymástól. A valós veszély azonban megsemmisítette a félelmét attól, hogy rettenetes bűntényeket követnek majd el a városukban tartózkodó sittesek. Például legott megerőszakolják őt vagy valamelyik szerencsétlen

sorstársát. Ennél a gondolatnál elidőzött egy pillanatra, mert nem is tűnt olyan kellemetlen kilátásnak, hogy Tábori Attila vadul rátámad és a szexuális gerjedelmével ostromolja. Úgy érezte, hogy egy aprócskát megló dult a szíve , és a lépteit is g yor sabbra vette a felmerülő kép hatására, amint a marcona bűnöző karjaiban tehetetlenül piheg, míg az veszett szenvedéllyel a magáéváhogy teszi.bevásároljon Mondhatni az stílusosan, futólépésben érkezett a sportbolthoz, eljövendőszinte időszakra, mely teljes átalakulása jegyében telik. Zihálva nyitott be a kicsi, barátságos üzlet ajtaján. A bejárat nyitására felhangzó jelzőcsengő csilingelése térítette vissza a valóságba, vagyis csupán megfelelő tréningcucc beszerzésére készül, és jelen pillanatban nem fenyegeti semmi újabban kevéssé őrzött erényét. A pult mögött a fiatal nő, Janka ácsorgott, pólóban és feszes sportnadrágban – mely Karolina megállapítása szerint nem állt rajta olyan csodásan, hogy felvehette volna. Magában meg is állapította, hogy az ifjú hölgy önkri tikája a nullával egyenlő. N oha kor ábban valószínű leg spor tos alakja lehetett, mára enyhén eltunyult, így némileg megnövekedett tepsiseggét igazán nem kellene ennyire előtérbe helyeznie. Mindettől függetlenül kedves mosollyal köszöntötte az eladót, és biztos volt benne, hogy kritikus go ndolatai nem ültek k i az ar cára. – Egy komplett futófelszerelést szeretnék. Nadrágot, felsőt, zoknit és cipőt is. Mit ajánl? – kérdezte, de közben már ki is nézett egy fehértürkizkék futócipőt a polcon, amely ugyan feltűnő volt, ugyanakkor nagyon nőies. – Úgy látom, szemez a legújabb modellünkkel. Nem is ajánlhatnék ennél kiválóbb terméket, ha kényelmes, strapabíró lábbelire vágyik. Gondolom, nem versenyfutásra készül, inkább csak úgy lassacskán kocogna – jegyezte meg Janka, aki legalább huszonöt évvel lehetett fiatalabb Karolinánál. Hátradobta szőke haját. Egyenesre vágott frufruval keretezett arcán szolgálatkészség ült. – Nos, ez a legjobb választás, ha olykor rendetlenkednek az ízületei vagy fájdogál a háta. Karolina rámeredt a nőre. Mit képzel ez a tohonya picsa? – járt a fejében, de udvariasan válaszolt: – Nem, nem fáj semmim. Mindazonáltal ez a cipő valóban tetszik. Van harmincnyolcas m éretben? – Ó, persze, hog yne. Az a legátlagosabb méret, abból mindig többet tartok. Szinte mindenkinek ekkora lába van – kuncogott, mintha hatalmas

szakmai titkot árult volna el. – Akkor felpróbálnék egyet – vetette oda Balajtiné fahangon, mer t kezdte idegesíteni, hogy az eladó úgy beszél vele, mint egy hóbortos öregasszonnyal, aki nyilván túl vén ahhoz, hogy futásra adja a fejét. Nem beszélve arr ól, hog y átlago s lábmérete va n. Ühümóvatosan – biccentett és előhúzott egy dobozt alól. – Ugye tudja,– hogy kell Janka, hozzáfognia a futáshoz? Nehogya pult meghúzódjon vagy túlterhelje az izmait, esetleg a szívét… – Ugyan, kérem! – Gyilkos mosoly jelent meg Karolina szája szegletében. – Egész életemben sportoltam, talán majd eldöntöm, mennyi az annyi. De köszönöm az aggodalmát – fejezte be, holott magában teljesen mást válaszolt. Nem mondott igazat, hiszen soha nem futott. De még az anno oly divatos aerobic is kimaradt az életéből. Sőt, semmit sem sportolt, ha nem volt muszáj – de csak nem adhatta meg az elég tételt ennek a nőszemélynek, hogy kioktathassa. Így is mindig csinos volt, formás combokkal, most is csak azt a klimaxos bébihájat kívánta ledolgozni a kocogással, ami – elhatározta – semmi esetre sem lesz vénasszonyos. Fitt lesz és karcsú, pont, mint húsz éve, és János újra belészeret. Nem mintha kívánta volna a szerelmét – az általa nyújtott biztonságot és státuszt azonban annál inkább. Eszében sem volt feladni nyugodt, kényelmes kis életét, albérletbe költözni, és ne adj’ isten takarítani járni valahová, hogy fenn tudja tartani magát. Nem értett semmihez, csak a háztartáshoz. Ha lesz egyáltalán nyugdíja, az is csak annyi, hogy pont éhen halhasson belőle. Nem engedheti, hogy a férje elhagyja egy fiatalabbért. Őt már nem alkalmaznák sehol, hacsak nem házvezetőnőként. Amit nem kívánt, nagyon nem kívánt. Soha nem akarta más mocskát takarítani, pont elég volt neki János gatyáit mosni, vasalni. Mert még azt is vasalni kellett, sőt, a zoknikat is! A férje megkívánta, ha már a felesége háztartásbeli, legalább a ruhái frissek és ropogósak legyenek. Az asztalon meleg étel, a házban csillogó tisztaság várja. Ezzel nem is volt probléma, hisz nem durván követelte mindezt. Karolina egyébként is megtette volna: szerette a rendet és a tisztaságot. Ráadásul János időnként besegített: ha mást nem is tett, hát söpört. Azt viszont elő szeretettel. Kényszeresen. Hm – gondolta az asszony. – Tényleg kényszeres egy ideje, mintha valamiféle pótcselekvést végezne. Lehet, hogy így vezeti le a feszültséget. Persze sokkal jobb lenne, ha inkább testépítéssel vezetné le, hogy

esztétikusabb legyen a külseje. Vagy például ő is futhatna. Tán épülne valami izom azokra a pipaszár lábaira, vagy kikerekedne a feneke, mint Willnek… Will biztosan fut. Vagy testépít. Esetleg mindkettő… Lelki szemei előtt megjelent a fűszeres kerek hátsója, amint a füstölőt kereste a bolt polcain. Na igen. Willnek igazán kellemes és milyen vehemensen udvarol! – mosolyodott el, amit perszea akülseje, sportboltos lány nem látott, hiszen Karolina éppen lehajtott fejjel a menő türkiz-fehér cipőt próbálta. – Tud adni színben hozzá illő ruhát is? – kér dezte végül. – Hogyne – készségeskedett a lány. – Tréningruhára gondo l? – Valami feszesre. Nehogy lógós mackót adjon! Jön a nyár, nem akarok beöltözni. Olyat szeretnék, ami szívja a verejtéket. – Feszesr e? Nem lesz az egy kicsit… ööö… meglepő? – Mi olyan meglepő egy futóruhán? Maga tán bundában fut? – Hát, nem. De gondoltam, kor ának megfelelő lenne egy szép nadrág, egy cipzáras felsővel vagy póló val, ha túl meleg van. Karolina összehúzta a szemö ldökét. – Tegye ki a pultra a szokásos futór uhákat! Nem kérek otthoni melegítőt. Kifejezetten csinos sportruházatot akarok venni. Janka zavarba jött. Azt hitte, hogy ötven fölött már nem akarja az ember mutogatni a formáját, inkább elrejtené a testét. De úgy látszik, Balajtiné megbolondult. – Persze, adom már… Tessék, egy fekete térdnadrág türkiz csíkkal, mellrészen erősített top. Ezen is felbukkan a türkiz, sőt, ezt egy fehér sáv is díszíti… Ennél a szettnél semmi sem adja ki jobban az alakját, ráadásul olyan anyagból készült, ami a kissé problémásabb területeket leszorítja. Az utolsó pár szótól elege is lett a vásárlásból Karolinának. Gyorsan kifizette a mutatós ö ltözéket, és kilépett a boltból. Miért hiszik a huszonéve sek, hogy egy ö tvenes nő már ör eg, és nincs más dolga az életben, mint várni a halált? – Mérgesen fújt egyet. – Mi olyan meglepő abban, ha valaki ötven fölött is jól akar kinézni? Még jó, hogy nem tette hozzá a nagy seggű tyúk, hogy tartós tejet már ne vegyek.

10.

– Bikinit? Minek? Nincs még olyan meleg… – mondta a telefonba Gabi, melyet a bal kezével szorított a füléhez, miközben a jobbal a lábát borotválta. – Szerintem Eszemben sincs napozni. bőven elég egy térdnadrág meg egy póló. – Vannak szélcsendes helyek a szigeten, ahol akár harminc fok is lehet napsütésben. Meg fo gsz sülni – hall atszott Emma hang ja. – Nem baj. Akkor legalább égetem a zsíromat. – Az izzadástól nem ég a zsír, legfeljebb vizet vesztesz. – Tudom, csak vicceltem… Figyelj, inkább azt mondd már, hogy mi a teszt eredménye! – Majd megmondom, ha odaértem. – Szívatsz? – Aha – nevetett Emma. – Egy óra múlva, oké? Ne tökölj! –– Nem Julit hívtad? Igen. tökölök. Külön kocsival jön, egy kicsit később. Még van valami dolga. – Jó. Várlak. Addig fényesre borotválom a lábszáramat. – Bikinit hozzál! – Nem hozok. Gabi a fürdőkádba pillantott. Apró sörték pöttyözték a mindig rag yogó an tiszta felületet . Gyantáztatni kellene! – gondolta, de soha nem tudta rávenni magát, hogy kivárja, amíg elég hosszúra nőnek a szőrszálak ahhoz, hogy befeküdhessen egy kozmetikushoz. Felsóhajtott, és befejezte a műveletet. Elmosta a hatalmas és szögletes mosdókagylóban a női borotvát, és belepillantott a felülről megvilágított gigantikus tükörbe. Jó szarul nézek ki – állapította meg, mint mindig, amikor a fürdőszobában nézte magát. A felülről érkező fény árnyékot vetett rá, ettől táskásnak látszottak a szemei, fáradtnak és petyhüdtnek az arcbőre. Csak a haja lángolt. Vörös fürtjei saját életet éltek. Gyakran gondolt arra, mi lenne, ha az emberek nem használnának tükröket. Egyáltalán sehol sem látnák a saját arcképüket, és nem szembesülnének nap mint nap a test öregedésével, az újabb és újabb ráncok megjelenésével, a bőr fonnyadásával. Hanem épp olyan fiatalnak hinnék magukat, amennyire a szívükben fiatalok, és nem annyira öregnek,

amennyire a tükör mutatja őket. Mi lenne, ha az ember, aki valamilyen örömteli esemény folytán hatvanévesen hirtelen húszévesnek érzi magát, venné a bátor ságo t, és úgy is vi selkedne, mint egy húszéves? V ajon hányan gondolnák magukat évekkel fiatalabbnak, ha eltűnnének a rohadt tükrök? Az is felmerült benne, mi lenne, ha olyan tükröket fejlesztenének ki a tudósok, melyek a valós mutatják: azaz összevetve mentálisnéző és a fizikai egészséget, olyan életkort képet, mely pontosan modellezi aa tükörbe aktuális állapotát. Vajon hány harmincéves nézne ki ötvennek és hány ötvenes huszonötnek? Egy fehér hajpánttal hátratolta a rakoncátlan tincseket, és megtisztította az arcát. Eszébe jutott a nagymamája, aki minden mosakodás alkalmával elmondta neki, hogy jó alaposan szappanozza meg a bőrét, de vörösre ám, hogy elég tiszta legyen. Később persze rájött, hogy a babaszappan is kiszárítja, nem még a r égi j ó Amo vagy a Vörö s és Fekete. Azóta csak tiszta vízzel vagy sminklemosóval ért az arcbőréhez. Nem is értette, hogy nagyanyjának hogyan lehetett olyan ragyogó az arca, hisz minden este és reggel felhabosított szappannal dörzsölte. Neki mégis gyönyör ű bőr e volt, még kilencve néves kor ában is… Jéghideg vízzel lemosta a sminkeltávolító tejet, majd külön erre a célra alkalmazott vastag, olívzöld törülközővel óvatosan megtörölte. Dehogyis dörzsölte! Bekente az egyetlen igazi luxusának számító méregdrága Lancome krémmel, aztán otthagyta a fürdőszobát. Egyébként sem volt nagy szüksége sminkre, de egy ilyen kirándulásra vétek lett volna kendőzni az arcát. Sárga kaprinadrágot húzott, hozzá fehér fodros topot, olyat, ami egyébként is méretes kebleit még inkább kiemelte. Nem rejtegette az adottságait. Megszokta, hogy mindenki, még a nők is a mellét bámulják meg először – teljesen fölösleges lett volna eldugni valami bő, lógós póló alá. Ha már a jóisten így elhalmozta, ki akarta élvezni az előnyét. – Na? Elmondod a teszt eredményét? – huppant be Emma mellé. – Nem mintha nem tudnám… Barátnője nem tűnt szomorúnak vagy ijedtnek. Sőt! Igazából Gabi úgy érezte, hogy izgatott. – Igen, pozitív lett – mondta maga elé, kifürkészhetetlen arccal. – Aszta! – nyögte Gabi, és nem nagyon tudta, hogy ezen kívül mit is mondhatna. A barátnőj e negyvenöt éves, és mo st gyer eke lesz. – Oké, nem kell ekkora üdvrivalgás… – jegyezte meg Emma pikírten.

– Nem is az, csak meglepődtem. Nem arról volt szó, hog y egyelőre nem döntöt tél ar ró l, bevállalj-e még eg y babát? – De igen. Csakhogy, úgy látszik, a sors közbeszólt. – Ne csináld! A sors adja a szádba a fogamzásgátlót vagy húzza a gumit Alex farkár a? – Nem,mégsem persze. estem De már egy Most jó ideje gyógyszert, teherbe. meg,nem paff,szedtem dirr-durr,amúgy és itt asem pozitív teszt. – Örülsz? – Be vagyok szarva. Alex viszont iszonyú boldog , úgyhogy elég ambivalens érzések kavarognak bennem. Kezdhetem elölről az egész hercehurcát. Hét hónap múlva bálna leszek, két évig nem alszom, és ott a munkám is, nem beszélve Flóráról. Plusz nem vagyok épp naposcsibe, szóval lehet, hogy belerokkanok. Viszont egy babaszagú baba… – édes, ellágyult mosol lyal nézett a másikra. – Bizony, a babáknak babaszaguk van. Semminek sincs olyan jó illata, mint a kisbabáknak. Különösen, amikor befosnak. – Jól van már! Tudom, hogy hülyeség negyvenöt évesen gyereket szülni, de olyan boldogok vagyunk… Hátha túlélem… Emma reménykedve nézett rá. Várta a megerősítést, hogy igen, biztosan túléled, te is, a baba is, a házasságod is, meg minden, és Gabi nem is okozott neki csalódást. Ha már úgyis eldöntötte, hogy gyereke lesz, akkor pont ő legyen az, aki lebeszéli? Esze ágában sem volt. – Túléled! Erős vagy, mint egy sör ösló – bizonygatta. – A plusz húsz kilódat majd leadod, amikor rohangálsz a két gyerek után. Alex dagadtan is imádni fog, a munkádat pedig nyugodtan végezheted otthonról is. Akkor mi is a go nd? – Hát… – motyogta maga elé Emma. – Nem lesz rettentő ciki a gyereknek, hogy a nagyanyjának néznek az oviban? Gabi hátradobta magát az ülésen, úgy kacagott. – Te? Soha senki nagyanyjának nem fogsz látszani. Nálad jobb génjei senkinek nincsenek. Még hatvanévesen is simán elmész negyvennek ezzel a fejjel. Emma valóban kifejezetten fiatalos arcot kapott a teremtőtől, melyet tizenévesen meglehetősen utált is, hisz folyton magyarázkodnia kellett a moziban és a diszkóban, ha be akart jutni. Tizenhat évesen tizenkettőnek látszott, és ez egyáltalán nem tette boldoggá, hiába mondták a szülei, hogy

fog ő még örülni a kislányos arcának. Tinédzserként nemigen értékelte, hogy a fiúk legfeljebb haverkodtak vele, miközben a fejlettebb lányokért döglöttek, őt pedig nem vették nőszámba. Ma már, természetesen, kamaszkori hátránya az előnye. Különösen, hogy a férje még csak most töltötte be a negyvenet, mégsem látszik egy perccel sem fiatalabbnak nála. Rövidesen a szigeten robogtak. A sűrűn nagy lombú fák árnyékot vetettekmár az egyenesen futó úttestre, akárhaültetett, egy alagúton keresztül hatolnának a sziget végső pontja felé. Emma kicsi, gyors autója falta a kilométereket, közben a gazdájának be nem állt a szája. Csak beszélt, csacsogott, kétségeit, boldogságát, félelmeit ecsetelte, Gabi pedig a rohanó tájat szemlélte. Alig szólt, tudta, a barátnőjének most inkább a figyelmére, semmint a tanácsaira van szüksége. Emma inkább csak magával viaskodott, kereste az okokat, amelyek biztosítják afelől, hogy jól döntött, nem vállal túl sok kockázatot, nem teszi ki sem magát, sem a születendő gyermekét veszélynek. – Azért lássuk be, hogy negyvenöt évesen gyereket vállalni sokak szerint felelőtlensé g – mo ndta végül. – Ugyan már! – legyintett Gabi. – Hány színésznő szül ötvenévesen, és semmi bajuk. – Na igen. De nekik tuti, hogy or vosok állnak a házuk küszöbén, ha szükség lenne rájuk. Nekünk soha nem lesz annyi pénzünk, hogy beköltöztessünk egy külön bejáratú nőgyógyászt a házunkba. – Akkor bízz a jó szerencsédben! Mindig szerencsés vo ltál. – Nincs más, bíznom kell. Flórával sem volt semmi gond, pedig negyven voltam, hogy megszületett. Emlékszel, még hányingerem se volt. – Emlékszem – bólogatott Gabi, aki irigyelte is Emmát, amiért ilyen könnyű terhesség jutott neki. Ő megszenvedett mindkét fiúval: folytonos émelygés gyö törte, bed agadtak a lábai, a melleirő l nem is szó lva, ráadásul hízott legalább huszonöt kilót mindkét esetben. Olyan érzése volt, mintha felfújták volna, mint egy gigantikus lufit, melyet a szülés után fél évvel kezdtek leereszteni. De hát fiatal volt, nem törődött vele. Egyszerűen a boldogság elsöpörte az összes problémáját. A fák kezdtek ritkulni, a nap utat tört a szélvédőn keresztül, és nyári kegyetlenséggel égette Gabi arcát. – Lehúznád az ablakot? – kérdezte, mer t úgy ér ezte, lángol a feje. – Naná! Én is égek, mint a Reichstag – válaszolta Emma, és leengedte mindkét oldalsó szélvédőt. A huzat berontott a kocsiba, és felborzolta a

hajukat. Összenevettek, mer t abban a pillanatban ugyanar ra go ndoltak. – Emlékszel, amikor Velencére mentünk azzal a régi, pitiáner pasimmal? – vigyorgott Gabi. – Hátul kuporogtál azon a fél ülésen, és miután megálltunk, egy órán át próbáltad rendbe tenni a hajadat. – Balázsnak hívták, ugye? Hogy tetszett a Bogár kabriója! Persze a hátsó–ülésen nemvolt. vo lt olyan pr aktikus: majd levi tte a huzat a fejemet. Piti alak – Az. Jó, hogy meghívatta magát velünk abba a méregdrága csárdába ebédelni. A gatyánk ráment. Még szerencse, hogy vezetett, így nem ihatott. Ki se tudtuk volna fizetni a fo gyasztását. – Viszont baromi jó pasi volt. – Gabi bólogatott. – Bizony. De csak külsőre. Bár tudnám feledni minden egyéb tulajdonságát. Beleértve a képességeit is. Érted, mire gondolok – nézett jelentőségteljesen Emmára. – Aha, mondtad. Azért adtál neki három hetet. – Csak mer t annyira istenien nézett ki. – Valóban. Mint egy dögö s szörfös. – Az – nyugtázta Gabi. A kocsi begördült a sziget utolsó, apró falucskájába, mely még elválasztotta őket a parttól. Az út mentén étkezdék, üzletek, fagyizó, virágzó tornyocskák, járdaszigetek hívogatták a turistákat. – Idilli – motyogta Emma, és lelassított. – Együnk fagyit? – Nem kérek. Haladjunk inkább. – A fiúk miko r jönnek haza? – Csak holnap. Attila két napra vitte el őket. Azt mondta, szeretné, ha több időt töltenének velük. VELÜK! Nem vele, hanem a nőjével is. Biztos rö videsen elveszi. – Gondolod? – Bele van zúgva, mint az állat. Úgy beszél róla, akár egy kegytárgyról. Tilda így, Tilda úgy – húzta el a száját Gabi bosszúsan. Hallgattak. A nő próbálta elhessegetni a rossz érzést, amit Attila említése kiváltott belőle, barátnője pedig nem akarta feszegetni a kérdést. Inkább témát váltott: – Milyen a meló? Gabi felélénkü lt: örült, hogy másró l beszélnek . – Nem rossz. Nem elégít ki teljesen, de a semminél sokkal jobb. Mégis érzem, hogy némi önállóságra tettem szert. Nem függök annyira Attila pénzétől. Nem mintha betegre keresném magam, de azért ezt-azt

meg tudok venni belőle. A ház költségeit persze nem fedezi, de tudod, hogy én kisebb lakásba akartam költözni, csak Attila nem engedte. Azt mondta, hogy a fiúk már megszokták, szeretnek ott lakni, ne akarjam elvinni őket valami kétszobás lyukba. Inkább állja a fenntartást. Nyilván ezzel nyugtatja a lelkiismeretét. Mintha legalábbis pénzzel meg lehetne váltani a bűneit. – Na jó, szarjuk már le Attilát! Folyton visszakanyarodunk hozzá… Szóval milyen a munka ? A főnök nor mális? – Igen, teljesen jó fej. A kollégák még azt hiszik, hog y r ejtegetni kell előlem a férjeiket, és Péter, a matektanár is új erőre kapott. Valószínűleg esélyt lát rá, hogy igent mondok neki most, hogy Attila… Ó, bocsi – nevetett. – Szóval, ho gy szingli lettem. Pláne, hog y együtt dolgo zunk. – És? – Esélytelen. Olyan bumfordi. Én a határozottabb, férfiasabb palikat szeretem. Nem vesz le a lábamr ól a kisfiús sármszer űség. – Szegény… – ingatta a fejét Emma. – Szegény… – csatlakozott Gabi is. Emma lefékezett, mert a partra vezető földútra kanyarodtak. Lassan haladtak a ligetes, sűrű növényzettel szegélyezett csapáson, mely egy széles tisztásba torkollott. Néhány autó állt csak a parkolóban, mely nyáron, kánikulában általában dugig megtelt. Kiszálltak, Emma pedig felnyitotta a csomagtartót. – Mi a pihe! – sikkantott Gabi, és megdöbbenve bámulta a megpakolt csomagter et. – Mi mindent hoztál? – Hogyhogy? Piknikplédet, kaját, kemping széket, magazinokat. – De mennyi kaját? – hajolt közelebb a nő a feltankolt fedeles kosár hoz. – Itt alszunk? – Majd meglátod! Nem olyan sok az. Főleg gyümölcs, sör, egy-két szendvics… – Sör ? – Nekem alkoholmentes, nektek citromos. Szereted, nem? – Szeretem, de… – Semmi de. Csajo s pikniket csapunk – zárta le a beszélgetést Emma, és már vette is a vállára a takarót. Aztán kikapta a kempingszéket is, és Gabinak a kezébe nyomta a kosarat. – Mehetünk! – jelentette ki, és már el is indult a part felé vezető ösvényen. Gabi követte, és megállapította, hogy Emma kétségtelenül neki adta a nehezét, mert majd leszakadt a karja a

kosártól. Komótosan bandukoltak az erdős, árnyékos sétányon. Hamarosan szétnyíltak a fák, és eléjük tárult a fantasztikus látvány. A széles, világosszürke, napszítta apró kavicsos partsáv és a Duna kéklő, kristálytiszta szalagjának találkozása meglepő módon a horvát tengerpartot érve a folyóhoz feltűntek a pici kagylóhéjak, melyeket a idézte. folytonKözelebb változó vízszint és a széltől bukdácsoló hullámok mostak ki a kövek közé. Valóban erősen sütött a nap, májushoz képest. Gabi kezdte sajnálni, hogy nem hozta a bikinijét. – Nézd, ott egy klassz hely! – mutatott Emma a víztől úgy harminc méterre elterülő, ritkás fákkal tarkított kis ligetre, ahonnan csodálatos kilátás nyílt az egész szigetcsúcsra, és ahonnan jól látszott a visegrádi vár is. Lerakodtak, kiterítették a plédet, kinyitották az egyetlen kempingszéket, és letelepedtek. Gabi lehúzta a papucsát, és a naptól felmelegedett kavicságyra nyomta a talpát. – Talpmasszázs – vigyorgott. A parton alig voltak. Egy kutyás, kisgyerekes család csatangolt a másik oldalon, épp eltűnve a szemük elől. Nem túl messze egy párocska csókolózott egymásba feledkezve, egy apuka pedig a kisfiával a sekély vízben gázolva papírhajót úsztatott. – Nincs az a nagy tömeg… – állapította meg Emma. – Ezt szeretem. Utálom, amiko r heringek mó djára hevernek a népek a st randon. – Én is. Ez így tökéletes – bólogatott Gabi, aztán eszébe jutott, kit várnak m ég. – Juli nem küldött üzenetet? Barátnője előhalászta a telefonját, és ránézett. – De. Ideért. Most parkol. – Na, ezzel az erővel jöhetett volna velünk is. – Aha, de valami fontos reggelije volt valami fo ntos emberrel. Gabi felhúzta a szemöldökét. Juli nyilván bepasizott, mert különben hétvégén nem reggelizgetne senkivel, hanem rohant volna velük piknikezni. Csakhogy meglepően hamar végzett az „étkezéssel”. – Kicsit hamar végeztek, nem? – mondta ki a gondolatait hangosan Emma. – De. Elpusztulok a kíváncsiságtól. Kisvártatva megjelent Ju li. Már m esszirő l látszott, hogy l óg az or ra – nem úgy siker ülhetett a r eggeli míting, ahogy elképzelte.

– Helló, csajok! – köszönt kriptaszomorú hangon, és lehuppant a takaróra. – Az isten…! – nyögte aztán, és megtapogatta a fenekét. – Mi a szarra raktátok ezt a plédet? – Itt mindenütt kő, kavics, uszadék fa, gyökér és kagyló van. Biztos rátesteltél egy gyökérre! – vonogatta a vállát Emma. – Na, anyám, fejénekkorára, találtad mint a szöget! Ez pont történt. Rátesteltem egy gyökérre. És nem ez, hanem egyígygigagyökérre. Egy brutálgiga gyökérre. És nem most, hanem tegnap éjjel. – A másik két nő rögtön értette, hogy a reggelizőpartnerről beszél. Juli ledobta a ruháit, és felfedte királynői alakját. Magas, vékony, modelleket megszégyenítő testén egy gramm zsírt sem találtak volna, ha nagyítóval nézik, akkor sem. Tény, tett is érte, hogy így nézzen ki. Hétből öt nap biztos, hogy megfordult az edzőteremben vagy a futópályán. Barátai irigyelték is a kitartását, bár az is kétségtelen volt, hogy egyedülállóként, gyerek, kutya, macska, férj és egyéb kötelezettségek nélkül azért mégis könnyebb ennyit áldozni a sportnak. Tudták, hogy a család nem kifogás, ugyanakkor megbeszélték, hogy az ilyen intenzitású alakformáláshoz elhivatottság is szükséges, nem csupán erőfeszítés. Emma és Gabi mozgásszegény életmódjukat ráfogták arra, hogy semmi idejük és energiájuk a gyerekek és a háztartás, no meg a napi gályázás mellett még edzeni is. Persze tisztában voltak vele, hogy mindez parasztvakítás, hisz akár otthon is elvégezhettek volna néhány gyakorlatot. Akár a házukat is körbefuthatták volna párszor, mégsem tették. Itt jött képbe remek magyarázatként az elhivatottság, mellyel ők nem rendelkeztek. Sajnos. – Mesélj! – nézett Julira Gabi. – Semmi különös, csak azt hittem, megtaláltam a nagy Ő-t. Ásó-kapa, gyer ekáldás… És meg int lukr a futottam… – Legyintett . – Gabikám! Neked is kéne már valami pasi, nem go ndolod? Senki ninc s a láthatáro n? – Ilyen? Kösz, nem. Olyan, aki kellene, meg nincs. Különben sem hiszem, hogy új kapcsolatba kellene fognom. Most élvezem az egyedüllétet. – Felemelte az ujját, és nyomatékosította mondandóját: – Nem magányt mondtam, csupán egyedüllétet. Hisz ott vannak a fiúk! Nem hagyják, hogy besüllyedjek, ne féljetek! – De félünk, mert egészség ügyi szempontból nagyon helytelen a cölibátus. A papokat se értem… – ing atta a fejét komo lyan Juli. – Ne féltsd te a papokat! Legalábbis a miénket ne! Neki biztosan

nincsenek egészségügyi problémái – nevetett Gabi. – Nem mondod… – De mondom. Úgy váltogatja a házvezetőnőit, mint más az alsógatyáját. Emiatt persze az vessen rá követ, aki kibírná a helyében szex nélkül. De legalább nem a kisfiúkra pályázik. – Jézusom, szemtelenül Emma.hogy mondhatsz már ilyet egy papról – vigyor gott Gabi nem válaszolt, csak felhúzta a szemöldökét. Aztán kiterült a pléden. – Gyerekek! Folyik a hájam! – közölte. – Megmo ndtam, hogy hozz bikinit, vagy megmondtam? – rázta a fejét Emma, és elterült ő is a barátnője mellett.

11.

Karo lina izg atottan kávézott az árnyékos teraszo n. Időnként felpattant, lesétált a pergolás díszkertbe, és a kerítés felé kémlelt. Várt. Régen nem érzett szintesebességgel szétrobbantotta a feszültség. arca kipirult,ilyen és aidegességet, szíve is veszett vert. János nem voltAzotthon. Szerdánként mindig sokáig dolgozott, amit az asszony most nem is bánt. Máskor se nagyon: egy ideje jobban ör ült, ha a fér je későn ér t haza, addig is a saját dolgaival lehetett elfoglalva. Nyugtalansága a macskára is átragadt: amikor ő felug ro tt, a cirm os is tett vele egy kör t. Minden oka megvolt az izgatottságra, hisz az imént telefonált Kordos Béla, és bejelentette, hogy bármikor betoppanhat az új kertésze, aki már úton van felügyelőtisztjével a házukhoz. Bármikor. De mit jelent az a bármikor? Öt percet? Fél órát? Két órát? Karolina nem tudta. Annyira utált várni, de annyira, hogy majd megette az ideg. Leült, belekortyolt a kávéba, aztán újra felállt. Téblábolt. Nem tudott mit kezdeni a végtagjaival. Bement a konyhába, aztán a fürdőszobába. Megigazította a kontyát, majd újra kiment a teraszra. Ekkor fékezett egy kocsi a ház előtt. Beszaladt, kikémlelt a konyhaablakon, és látta, amint kiszáll egy rendőr, majd a hátsó ülésről egy férfi. De micsoda férfi! A pasas legalább százkilencven centi magas volt, széles, izmos vállakkal. Az arcát először nem látta, csak a piszkosszőke üstökét. Aztán a fér fi a ház felé nézett. – Te jó ég! – sóhajtott Karolina megbűvölten. Markánsan jóképű arc fordult felé. Negyvenöt és ötven év közötti lehetett, de nagyon jól tartotta magát. Az erős állkapocs feletti szépen ívelt száj mondott valamit a zsarunak, majd elindultak az ajtó felé. Az asszony még mindig a függöny mögül leskelődött, amikor megszólalt a csengő. A bejárathoz lépett, nagy levegőt vett, és nyugalmat erőltetett a vonásaira. Udvarias, de nem túlzottan szívélyes mosollyal nyitotta ki az ajtót. Mégsem örvendezhet látványosan egy bűnözőnek, nem igaz? – Üdvözlöm, asszonyom. Meghoztam az új kertészét – mondta hivatalos hangon az egyenr uhás. – Pár percig rabolhatnám az idejét , hog y elmondjam a legfo ntosabb dolgo kat?

– Természetesen – búgta Karo lina, mert bár igyekezett közömbösen viselkedni, a nagydarab bűnöző egy cseppet sem hagyta hidegen. – Fáradjanak belj ebb! – nyitotta szélesr e a fehér kazettás ajtót. A két férf i belépett, és betöltötték az elő teret. – Kérem, jöjjenek, foglaljanak helyet – mutatott a nappaliban a vaskos, mohazöld ülőgarnitúrára. – Kávét, teát? el a rendőr, és nyomban – Köszönöm, semmit nem kérek – hárította belevágott a mondandójába. – Nos, a fogvatartott Tábori Attila mostantól az ön kertésze. Két fontos szabályt kérünk betartani. Ad egy: a fogvatartott napi nyolc órát dolgozik, teljes mértékben az ön igényei szerint. Azaz ön határozza meg, hogy mikor kezd, mikor végez, és mi a feladata. Minden utasítását köteles betartani. Ad kettő: a munkaidő lejárta után nem tartózkodhat a házban vagy a kertben, hanem köteles a szállására menni, amit természetesen nem kell önnek ellenőriznie. Azt ő is tudja, hogy obban teszi, ha nem csámborog – nézett szigorúan összevont szemöldökkel Tábo ri Attilára, aki válaszképp en elfor dult. – Értem – mondta Karo lina. – Vagyis napi nyolc ór át tölt nálunk, utána pedig sehová nem mehet , kizáró lag a szállására? – Így van. Ellenőrizni fogjuk, hogy a fogvatartott betartja-e a szabályokat. Ha nem, annak súlyos következményei lesznek… Tehát nyolc órán át ön tartja szemmel, ha mondhatom így, utána pedig a szálló megfigyelőrendszere. – Van a szálló nak megfig yelőrendszere? – Ter mészetesen. Tegnap kamer ákat építettünk be minden helyiségbe, a kamerák pedig a központba küldik a jelet. Emellett nyomkövetős bokapántot kaptak a fogvatartottak, így amikor nem a szállón tartózkodnak, akkor is tudjuk, merre járnak. Így folyamatosan szemmel tarthatjuk őket. – Ó! – közölte Karolina, nyugtázva a tényt, hog y a technika ma már mi mindenre képes. – Remek. Még egy kérdésem van: az étkezést hogyan oldják meg? – Ne aggódjon, hölgyem, reggel a szálláson megkapják a csomagjukat. Azt azonban nem tiltjuk, hogy a munkaadó megkínálja a dolgozót meleg étellel. Viszont nem muszáj. Vagyis, ha nem óhajtja ebédeltetni az alkalmazottját, akkor nem szükséges. – Megkérdezhetem, hogy hányan érkeztek? – Nem titok. Az önök városában hét család biztosít munkát az

elítélteknek. Ebből következik, hogy heten laknak a szálláson. Egyszerűbb a dolgunk a női fogvatartottakkal, mert ők többnyire háztartási munkát végeznek, így ott esznek a munkaadójuknál. A férfiakkal egy kicsit más a helyzet. – Nos, mivel mindennap főzök, belefér, hogy Tábori úr nálunk megebédeljen mondta Karolina elbűvölően. A rendőr –bólogatott, majd felállt, és elindult az ajtó felé. Az asszony azonban megállította: – Bocsásson meg, még egy utolsó kérdésem lenne. Ha nem kerti munkát adok Tábori úrnak, hanem a bevásárlásban, karbantartásban kellene seg édkeznie, azt is meg tehetem? Azaz elkísér het a boltba esetleg? – Természetesen. Ön rendelkezik az idejével, így olyan munkára fogja be, amire csak akarja. Ha pedig késő délutáni elfoglaltságot kíván rábízni, azt is megteheti, az a fontos csak, hogy a nyolc munkaóráját kitöltse, és este ny olctól a szálláson tartózkodjon – válaszolta mosol yogva a felügyelőtiszt, majd illedelmesen elköszönt, aztán kilépett az ajtón. Balajtiné és Tábori Attila, a bűnöző, kettesben maradt. Az asszony zavarban volt, a férfi egyáltalán nem. Figyelte a nőt, ahogy bezárja az ajtót, és amikor szembefordult vele, mélyen a szemébe nézett. Karolina ledermedt, mint éjszaka az őz, ami reflektorfénybe kerül. Az átható, sötétkék szemekben semmi érzelem nem látszott, az egyenes, határozott pillantás közömbösen, talán némi várakozással tekintett rá. Az asszony tudta, hogy mondania kellene valamit, de csak nehezen szedte össze magát. Teljesen a férfi hatása alá került, és úgy érezte, hogy ez egy cseppet sem véletlen: Tábori Attilának egész pontosan ez volt a célja vele. Csakhogy itt nem lehet ez a férfi fölényben, neki kell felülkerekednie, hisz ő akar tőle valamit , és nem for dítva! Egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy kikerüljön az új kertész bűvköréből, és ráncba szedte a gondolatait. Ésszel, Karol, ésszel! – kántálta magában, és mire újra a férfira emelte a tekintetét, már a jól ismert nyugodt és magabiztos pillantással nézett rá. Kezet nyújtott. – Nos, úgy tűnik, sok időt fogunk együtt tölteni az elkövetkezendő időben, úgyhogy nem árt, ha beszélgetünk egy kicsit – kezdte, és a terasz felé intett. – Jöjjön, innen látjuk a kertet is, és megbeszélhetjük a napi menetrendet. Tábori Attila még mindig nem szólalt meg, tette, amit a nő kért:

követte a teraszra. Karolina hellyel kínálta. – Elmondaná, kérem, hog y mihez is ért pontosan? Mert a fizikuma valóban alkalmas a kertészkedéshez, én azonban azt gondolom, hogy mielőtt… ööö… lecsukták, valami egészen mással foglalkozhatott. Nem igaz? A férfi lassan elmosolyodott. A kert felé nézett, aztán a kezére, majd Karolinára. – Valóban. Valóban nem kertészkedtem. Egészen mással foglalkoztam – kezdte, az asszony pedig majdnem leesett a székről, olyan erotikus erő vel vágta mellbe a férfi mély hangja. Megköszörülte a torkát, mert úgy érezte, menten elájul. Évek óta nem volt példa arra, hogy bárki is egyetlen pillantásával és három mondatával teljesen a padlóra küldje. Ugyanakkor tudta, nem az a feladata, hogy magának szerezze meg ezt az embert, bármennyire kívánja is. Hisz egyrészt legalább tíz évvel fiatalabb nála, másrészt nem fért bele a terveibe a saját libidójával való foglalatoskodás. Tábori Attilát másra akarta használni, ehhez azonban el kellett nyernie a bizalmát. Sőt, a férfinak eléggé meg kellett őt kedvelnie ahhoz, hogy hideg fejjel végrehajtsa azt, amit vár tőle. – Megtudhatom, hogy mivel? – hajolt előre, és a már hideg kávéját kavargatva pillantott az új „munkaerőre”. Tábori Attila ismét elmosolyodott. A mosolya nem volt sem vidám, sem kedves, még csak udvarias s em: inkább keserű gr imasznak tűnt. – Gondolom, el kellene mondanom… – bökte ki kényszeredetten, mint aki nem szeret magáról beszélni, pláne nem akarja egy idegen nő orrára kötni a magánügyeit. Karolina megértette, hisz senki nem szívesen számol be a rossz döntéseiről. Sokan csak akkor vallják be saját maguknak is, hogy hibáztak, ha már fény derült rá. És elsősorban nem azt bánják, hogy elkövették, hanem azt, hog y lebuktak vele. – Fontos lenne. Mégiscsak rengeteg időt töltünk majd együtt. Nos? A férfi lehajtotta a fejét. Látszott, hogy nem azért, mert szégyelli magát, sokkal inkább azért, hogy Karolina ne lássa az arcát. Nem tűnt megtörtnek vagy bűnbánónak, ezért a nőt egyre jobban érdekelte, hogy mi történt vele. – Átvertek. Számítástechnikával foglalkozó cégem volt, közösen egy barátommal. – A barát szót gúnyosan ejtette ki. – A cég vagyonából

szükségem volt egy bizonyos összegre, melyet a tudtával kivettem a kasszából, ezután rövidesen feljelentett sikkasztásért. Tisztában volt vele, hogy nem tudok elszámolni a pénzzel, így el is ítéltek. A szűkszavú magyarázat ugyan nem elégítette ki a nő kíváncsiságát. Nagyon szerette volna tudni, mire kellett a pénz a férfinak, de sejtette, hogy most nemfajta, fogjaezért kiszedni belőle.a Felfogta, Tábori Attila nem azezta beszédes hanyagolta miérteket.hogy Úgy gondolta, hogy idővel ez is tisztázódik. Számára az volt a legfontosabb, hogy az ő értelmezése és erkölcsi normái szerint tulajdonképpen nem is követett el semmi megbocsáthatatlant. Végül i s csak a saját pénzét használt a… – Rendben. Tehát tényleg nem erőszakos bűntényért ítélték el – nyugtázta. – Nem. Gazdasági bűncselekményért ker ültem bör tönbe. Elégedett? – kérdezte a férfi fanyarul. A hangjában ismét enyhe gúny érződött. – Miért tette ezt magával a barátja? – tett fel az asszony mégis egy utolsó kérdést, amely nem hagyta nyugodni. Hogy tehet valaki ilyet a saját barátjával? Tulajdonképpen nem sok köze volt a terveihez, leginkább a személyes érdeklődés hajtotta. – Nyilván az én részemre is szüksége volt a cégből, de igazság szerint nem tudom pontosan, mert azóta nem beszéltem vele – morogta a férfi, de a nő gyanította, hogy nem mond igazat. Volt egy olyan sejtése, hogy kacifántosabb ez a történet annál, mint amennyit Tábori Attila vele ebből mego szt. – Tervezi? – Mit? Hogy megkérdezem erről? – Igen. – Tervezem – mondta Attila sötét arckifejezéssel. Ebben az egy szóban annyi bosszúvágy volt, hogy Karolina megborzongott. Egy pillanatig hallgatott, majd felállt, és körbemutatott a hatalmas díszkerten. – Nos, ez a kertünk. Jöjjön! Körbevezetem, és elmondo m, hogy mi lesz a feladata. Remélem, tud bánni a sövénynyír óval! – Nem hiszem, hogy diploma kell hozzá, valahogy elboldogulok vele… – mosolyodo tt el a férf i előszö r őszintén, noha ez a vála sz sem volt mentes az ir óniától. Balajtiné úgy érezte, nem lesz könnyű megnyernie. Egyelőre olyan messze volt tőle ez a pasas, hogy ezzel az erővel akár a Holdon is lehetett volna. Remélte, hogy hamarosan közvetlenebbé válik a kapcsolatuk,

hiszen szüksége volt a bizalmára. És főképpen arra, hogy ő is bízhasson benne. Hagyta, hogy előtte haladjon, így hátulról alaposan megszemlélhette. Döglesztő! – gondolta, ahogy végignézett hosszú, izmos lábain és kerek fenekén, melyen világoskék farmer feszült. Széles hátán, majd a tarkóján állapodott meg a tekintete, melyet a sötétszőke haj valamivel világosabb, milliméteres borostája borított. Biztos szőrös a mellkasa is – nyelt egyet aztán. Ekkor megfordult a valószínűleg szőrös mellkas tulajdonosa, Karolina pedig majdnem beleütközött. Zavartan lesütötte a szemét. Attól tartott, hogy a pillantása elárulja a gondolatait, melyek cseppet sem voltak kapcsolatban a kerti munkákkal. – Nagy kert – mondta halkan Tábori Attila. Nem kellett kiabálnia, hiszen a nő centikr e állt tőle, és l etagadhatatlanul őt bámulta. – Nagy – nyögte az asszony, majd gyor san folytatta: – Lesz dolga bőven. Ráadásul nincs traktorunk, csak kézi fűnyírónk, így maga a fűnyírás is jó darabig eltart. Kéthetente szükséges nyírni, különösképp, ha sok a csapadék. Gyorsan elfordult, hogy összeszedje a gondolatait. Tudta, hogy nem lehet rá ilyen hat ással a fér fi, különben semmi, de semmi ér telme nem lesz az ittlétének. Hacsak az nem, hogy neki örömet okozzon. Azzal azonban nemhogy kijön a szo aréból, hanem még mélyebbre süllyed.

12.

A kocsi valószínűleg magától talált haza az iskolától, mert Gabinak fog alma sem vol t, hogy milyen útv onalon közlekedett, annyira lefo glalták aÁronnal gondolatai. Attila és azt nyugodjon mondta, amikor hazahozta a fiúkat, beszélt a gumiról, meg, minden rendben van.hogy A gyerek tudja, mit csinál. Arra a kérdésre, hogy van-e egy bizonyos leányzó, akivel a kotont alkalmazni kívánja, nem kapott választ. Az exférje úgy gondolta, hogy ilyen indiszkr ét kérdést nem tehet fel a fi uknak. Még hogy indiszkrét? Akkor mi a fenét kérdezett? Hogy tudja-e, mire lehet használni az óvszert? Vagy hogy ugye nem lufinak akarja felfújni, esetleg vizes bombát gyártani belőle? Tizenöt éves elmúlt, nyilván nem átéknak szerezte, hanem konkrét célja van vele. És nem mindegy, hogy az iskola lánypopulációját tervezi-e felpróbálni, vagy egy meghatározott kislányt. És milyen kislány az, meg lehet dugni? Természetesen Gabi tisztában voltakit vele,tizenöt hogy aévesen mai kamasz lányok nem olyanok, mint ő volt ebben a korban. Teljesen más az értékrendjük. Na de ilyen fiatalon?! Mindettől függetlenül büszke volt Áron előrelátására: legalább nem ejt teherbe senkit. Biztos volt benne, hogy a nagyon jóképű és a sporttól remek felépítésű fia a csajok kedvence. Úgy is viselkedik: vagány és laza. És míg a tizenkét éves öccse a biciklijébe szerelmes, ő, amikor ilyen idős volt, már figyelgette a lányokat. Nem egyformák a gyerekek, ez egyértelmű, és örült, hogy Áron nem a gyógyegér kategóriába tartozik. Mert bizony a gyógyegereknek meggyűlik a bajuk a középiskolai évekkel – leginkább a népszerűség terén. Felmerült benne, hogy talán csak azért tagló zta le ez a kotondolo g annyira, mer t érzi, hog y elszalad fele tte az idő, és lassan már a gyerekeinek sem lesz rá szükségük. Elkezdik élni a saját életüket, szép lassan kizárva őt belőle. Pedig annyira igyekezett, hogy elmondjanak neki mindent, most mégis talált egy óvszert. Amelyről bizony Áron nem számolt be, és ettől nagyon elszomorodott. Mert megértette, hogy a fiúnak titkai vannak, melyeket esze ágában sincs vele megosztani. Lassan csak annyit tud róla, amennyit a szomszéd gyerekről – kivéve persze, ha mosás közben kiesik ez meg az a zsebéből, és ő kikövetkezteti a tör ténteket. Az elmúlt pár napban jobban fig yelte Áro nt, de

semmi különöset nem vett észre rajta. Sajnos tudta, hogy nem is nagyon fog. Lefékezett a házuk előtt, és gondolataiba merülve szállt ki a kocsiból, amikor Balajtiné röppent mellé. Meglepetten hőkölt vissza, mert a látvány, melyet a szomszédasszony nyújtott, felért egy ízléskatasztrófával, és teljességgel szokatlanviselt. volt a nőtől, korának megfelelő öltözéket Bár…akiazmindig utóbbielegáns, időbenszigor lazult úaésszigor: nagyobb dek oltázs, rö videbb szoknya ke rült valahogy r á, de még mindig a ó ízlés határain belül. Ez azonban… Karolina feszes, térdig érő futónadrágban, nagyon-nagyon feszes topban és egy türkizszínű cipőben pattant a kocsijához. A mozgást továbbra sem hagyta abba, helyben kocogott, míg kislányos lófarka ideoda libegett a feje mellett. Gabi döbbenten bámulta a jelenséget. Úristen! Akár egy kötözött sonka! – meresztette a szemét a szomszédra, akinek valóban furcsán összeszorultak a porcikái. Mondhatni, nem minden került a helyére a szoros ruházatban. Némi hasi hájrész feljebb csúszott, mint normális, a csípő körüli enyhe zsírterület pedig két részre szakadt a nadrág és a top gumis dereka által. A melle viszont majdnem kiesett a kivágásból a túl szűk felsőrész gravitációt megszégyenítő súlyemelő hatása miatt. Három számmal kisebbet vett, mint kellett volna? – morfondírozott. – Ó, Karol, hog y vagy? – mosolygott kényszer edetten a nőre, aki továbbra is ugrabugrált. A dekoltázsából kikandikáló keblei viharos óceánként hullámozt ak, egyéb, alapból mo zgó testrészei azonban meg sem rezzentek a valószínűleg betonból készült futóruhában. – Remekül! Épp futni indulo k! – válaszolta az kismér tékben zihálva. Gabi bólintott. – A spor t nagyon egészséges, fel is frissíti az ember t – mondta, mert gő ze sem volt, mit kellene reagálnia err e a szürr eális élmény re. – És most már időm is van rá, mert megérkezett a segítségem – folytatta Balajtiné, és a kerítés felé bökött, ahol épp Tábori Attila nyeste a sövényt. Gabi a mutatott irányba nézett, és újra kikerekedett a szeme. Hol szerezte Karolina ezt a fickót? – Nahát… – nyögte ki, mert egyrészt életében nem látott még ilyen jó pasit, másrészt honnan kapott elő a szomszédasszony egy saját kertészt? Aztán megvilágosodott. Hiszen neki is felajánlotta Kordos Béla, hogy

foglalkoztasson egy rabot! Ez a hülye picsa Karol meg jó dolgában be is vállalta! Mintha legalábbis nem lenne ideje r endben tartani a kertjét! – Bizony! Tegnap érkezett, és ma már munkába is állt. Ha tudnád, milyen ügyes! Még soha nem nyírt sövény, mégsem akasztotta meg a feladat. Figyeled, hogy nyírja? – büszkélkedett Balajtiné lelkesen új szerzeményével. Gabi meglepetését csak tovább hizlalta a valóban döbbenetes tény, hogy Karolina o lyan kedvesen cseverészik vele, mint rég en, amikor Attila még velük lakott, és szinte baráti kapcsolatot tartottak fenn. Legalábbis jó szomszédi viszonyt. Azaz időnként fecsegtek erről-arról, apró-cseprő ügyekről. A gyerekekről – főleg, amikor Emi még itthon lakott – és a kertről. Különösképpen akkor, amikor valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva mindkettejüknél jobblétre szenderültek a büdöskék… – Figyelem – mondta, és tényleg fig yelte. Nagyon figyelte, mert ilyen esztétikai élményben már régen lehetett része. Az ő Attilájának sem volt soha ilyen teste, holott kétnaponta járt sqasholni – már ha egyáltalán oda ment, és nem Tildát fúrta. A többi, körülötte legyeskedő jóembernek meg gondolni sem akart a formájára – a kertészhez képest mind csak plöttyedt aktatologatónak látszottak. Kivéve talán a fo ciedzőt… – mer engett. – Remek – mosolyodott el Balajtiné, de amikor szomszédja kérdőn nézett rá, így folytatta. – Remek, hogy valaki végre leveszi a vállamról ezt a nem túl nőies feladatot. – Aha – reagált Gabi nem túl meggyőzően. Még mindig nem értette, mi lehet ez a pálfordulás. Aztán magában megvonta a vállát, és arra gondolt, hogy mindegy is. A lényegen nem változtat. Mégis kellemesebb, ha normálisan elbeszélgetnek néha, mintha folyton kerülgetnék egymást. – Bocsi, de mennem kell! Két kö rt le kell futnom itt, az utcában, ez a mai tervem – búcsúzott a sportlédi, és gyorsabbra vette a helyben futást. – Hajrá! – intett bizonytalanul Gabi, aztán a fejét rázva a kocsi csomagtartója felé fordult, hogy kivegye a megpakolt szatyrokat, melyeket a szupermarketben töltött meg élelmiszerrel. Lopva még egy pillantást vetett a sövény felé, de óvatossága hiábavalónak bizonyult: a férfi épp felé nézett, és ös szeakadt a tekintetük. Gabi úg y érezte, mintha belenyúlt volna a kett őhúszba: villám cikázott végig a testén, belemarva az alhasába, ahonnan izgatott bizsergés indult a combjai felé. Az áramütésszerű érzés megállította a kezét a levegőben, csomagokért nyúló karjai lehullottak, és döbbenten konstatálta, hogy a

szomszéd kertészének már a pillantása is úgy felizgatta, ahogy már nagyon régóta egyetlen pasas sem. Úristen! – gondolta. – De baromi régen szexeltem! Tudta, hogy a férfi látta a reakcióját, így zavartan elfordult, és kapkodva pakolta ki a csomagtartót. Hátra sem nézve rohant be a házba, a szatyrokat ledobta ajtó mellé, a konyhaablakhoz settenkedett, még egyetlen percigaznézhesse eztésa pompás példányt. Ám a kertészthogy már nem látta. Azt viszont igen, hogy Karolina visszafelé kocog az utcában, és megér tő mo sollyal a konyhaablaka felé integet . – Bassza meg! – mordult fel. – Látta, hog y itt leskelődök. Tisztára olyan vagyok, mint ő! Elfordult az ablaktól, tudomást sem véve a szomszédasszony leleplező mozdulatáról. Remélte, hogy Balajtiné nem látott valójában semmit, csak nagyképűen blöffölt, amikor intett neki. Lerogyott a konyhaasztalhoz, és megpróbálta rendezni a gondolatait, melyek összevissza száguldottak. Számtalanszor felidézte a férfi pillantását, melytől még mindig sajgott az alhasa. Rövid morfondírozás után arra jutott, hogy na, püff neki, megcsodált egy izgalmas hapsit! És akkor mi van? Ha legközelebb látja, már nyilván nem éri meglepetésként, és nem is lesz rá ilyen hatással. E gondolat eredményeképpen meg is nyugodott. Azt viszont megértette, hogy bármennyire tagadja a barátnői és önmaga előtt is, bizony hiányzik neki egy férfi érintése, és nagyon úgy tűnik, hogy a libidója csak alszik, nem veszett oda Attilával örökre. Illetve aludt, mert abban a pillanatban, ott a széken, nem törődve semmivel – az exférjével különösen nem –, ismeretlenü l is bo ldogan hagyta volna, hogy a jó vágású sövényvágó a magáévá tegye. Akár a konyhaasztalon. Vagy a kanapén… Körülnézett, és a szeme megakadt a vastag szövésű, bézs színű szőnyegen. Vagy akár ott… Megnyalta a száját. Úgy érezte, teljesen kiszáradt, majd beharapta az alsó ajkát. Igen – gondolta. – Ez a szőnyeg remek lenne… Lehunyta a szemét, és látta maga előtt a szeretkező testeket, ahogy a padlón összeforrva… – Anya! Anya! Rosszul vagy? Kinyitotta a szemét. Dávid állt előtte, szeméből csak úgy sugárzott az aggodalom.

– Semmi, semmi baj, csak kifáradtam – hebegte Gabi, és rekor dsebességgel kapta össze az agyát. – Jó – mondta Dávid, de a szemét nem vette le az anyjár ól. – Mert olyan nagyon pir os vagy, azért kérdezem. – Kimelegedtem. Ennyi – válaszolta az anya. Aztán gyorsan elfor dult acsomago szatyrokért, hogy aa isgyerek lássa A a válla zavarát. Nekilátott kat, továbbr háttal ne a fiának. fö lött kérdezte:kipakolni a – Minden rendben volt a suliban? – Persze. A szokásos. – Megírtad a holnapi leckét? – Meg. Kimehetek bicajozni? Gabi tudta, hogy megbízhat a kisebbik gyerekében. Dávid eddig még soha nem hazudott neki. Legalábbis nem kapta rajta. Ráadásul kitűnően tanult, ha leszámítjuk az irodalmat, ami egyáltalán nem érdekelte. Nem úgy, mint például a reál tárgyak. Magában kis tudósnak nevezte, hisz az összes iskolai fizika-, kémiaversenyt megnyerte, és ezért mérhetetlenül büszke is volt r á. – Menj csak! De vacsorára gyere haza! – mondta, miközben megfordult. Úgy érezte, már nem látszik rajta korábbi felajzottsága. – Finomat készítek – mosolygott Dávidra. – Oké, hétre hazaérek – kiáltotta a gyerek, és már ott sem volt. Gabi újra magára maradt a gondolataival, melyek a kis közjáték alatt némileg rendeződtek, és izgatottsága is alábbhagyott. Ennek ellenére újra a konyhaablakhoz lépett, mintha a fiát akarná figyelni, ahogy elbiciklizik. Helyette azonban Karolináék háza felé nézett. Most sem látta a férfit. Teljesen eltűnt a sövény felé eső oldaláról.

13.

Balajtiné nem várta ezt a napot. Noha Tábori Attila ottléte megédesítette legalább nyolc óráját minden hétköznapon, a szombat katasztrófának látta a várható tragédia eleit, és nagyonígérkezett. furcsánakJános találtaviselkedésén azt is, hogy nem a férje egyetlenegyszer sem vitázott vele az új kertész miatt. Bár tulajdonképpen nem is találkoztak, amit persze Karolina rendezett el így. Úgy szabta meg segítője munkarendjét, hogy éppen egybeessen az ura munkaidejével. Esze ágában sem volt összeereszteni a két férfit, pláne, hogy a terve szerint Jánosnak rövidesen őrülten féltékenynek kell lennie Attilára. Aki viszont egyelőre nem mutatta fikarcnyi jelét sem az érdeklődésnek. Na jó! Talán egy fikarcnyit, amikor tegnap reggel kávéval kínálta, és mélyen belebámult a dekoltázsába kortyintás közben. Természetesen tudatosan öltözött fel új és rendkívül előnyös sportruhájába, szerinte Szájhúzogatva valóban leszorította a rezgő részekethogy és kidomborította mely az adottságait. meg kellett állapítania, Jankának, a szemtelen sportboltosnak igaza volt abban, hogy ez az ancug roppant jó alakformáló, és az eredeti elvárásoknak megfelelően kiválóan alkalmas a futáshoz is. Tehát felvette a szűk ruházatot, mely első pillanatban szinte elszorította a vérkeringését és a torkáig feltolta a melleit, de a tükörbe nézve nyomban el is hessegette ezt a kellemetlen gondolatot, hiszen csodásan festett benne. Helyreigazította a tornyosuló keblet, és még Tábori Attila érkezése előtt gyorsan lefőzött egy kávét. Azt a r emek fajtá t, amitől mindenki elájul, aki meg kóstolja. Amikor megérkezett a kertész, már készen állt, hogy csábosan és sportosan fogadja. Tisztában volt azzal, hogy nem fogja tudni magába bolondítani a férfit. Nem ment el teljesen az esze. Sejtette, hogy ez a pasas bárkit megkaphatott valaha, és ezek után is bárkit elérhet, akit csak kiszemel magának, így nyilván nem egy tíz évvel idősebb, férjes asszonyra fog hajtani. Ugyanakkor mégis remélte, hogy ideig-óráig élvezheti a figyelmét. Rettenetesen felizgatta a tudat, hogy egy ilyen gyönyörű, marcona ember dol go zik neki, ő a fő nöke, és szint e bármir e utasíthatja. Arr a, hogy le akarjon vele feküdni, sajnos nem, de azt gondolta, ő nem olyan eldobni való nő, hogy egy kiéhezett hím semmit se érezzen az ágyéka környékén,

ha ránéz. Jelen állapotában. Nem az otthonkás, anyus szerelésben, hanem a futóruhában vagy a mélyen kivágott muszlinruhájában. Szóval mesterkedett, mesterkedett, mígnem tegnap kapott egy mellbenézést, ami elégedettséggel töltötte el. Hisz úgy tűnt, a pasi észrevette, hogy hová érdemes pillantania. Amíg nem találkozik Gabi gigamelleivel – gondolta hirtelen, de ettőlszerelmének egy cseppet sem lett levert. volt Vagyamégis? kicsit.János Nem Tábori Attila megszerzése célja, Egy hanem megtartása. Ehhez azonban nem ártott, ha a férje észreveszi, hogy bármilyen szuper fér fit képes lenne levadá szni, olyan bomba nő … Most azonban nem a szoros tréningcuccot, hanem egy viszonylag konszolidált öltözéket viselt, hiszen a lányát várta, az imádottat, aki szégyenteljes módon leszbikus lett. És mindez nem elég, ma elhozza ebédre a választottját is, akit M ariann-nak hívnak. Ennél a blamánál Karolina nemigen élt meg súlyosabbat. Ha kiderül, az egész város erről fog sutyorogni, és nyilván az ő nevelési módszereit bírálják majd. Pedig mi köze a nevelésnek ehhez? Hát semmi! Utánanézett, és egy cikkben azt olvasta, hogy a homoszexualitás nem a környezet, hanem egyes gének másságából alakul ki. És már gyerekkorban felfedezhető a hajlam. Azt, mondjuk, nem értette, hogy ő miért nem fedezte fel a lányán ezt a fajta irányultságot, de valamelyes könnyebbséget elentett a számára, hogy nem ő tehet róla. Ettől azonban még nem nyugodott meg teljesen, noha a korábbi vélekedését – miszerint igenis a környezet, illetve a manapság oly divatos liberális nevelés hozta felszínre ezt a rengeteg meleget, akik nem átallják még hirdetni is a másságukat – nagyvonal úan elfelejtette. Nem is olyan régen még mélyen felháborodott azon, hogy egyes államok már megengedik, hogy házasságot kössenek, mi több, gyereket vállaljanak, nem gondolva arra, hogy ettől csak még több homokos lesz, és lassan kihal az emberiség. Legalábbis az európai típusú, mert egyesek meg szaporodnak, mint a nyulak. Akkor mondta is Jánosnak, hogy figyelje meg, a földet el fogják árasztani a feketék, a félfeketék, a sárgák meg a buzik, a fehérek meg eltűnnek, mintha soha nem is lettek volna. János ezen csak nevetett, és azt válaszolta, hogy mit foglalkozik ezzel a hülyeséggel. Nostradamus helyett inkább olvasson valami romantikusan nyálasan szentimentálisan csöpög ős regényt, attól legalább jó l alszik. Ma már azonban egészen másképp gondolta. Legalábbis a környezet és nevelés hatását. Mivel érintett lett az ügyben, sokkal inkább mérlegre

helyezte a homoszexuálisok gyerekvállalásával kapcsolatos nézeteit is. Ráébredt, hogy nem szeretne unoka nélkül maradni. És ha Emi leszbikus is lett, hát akkor sincs semmi, mert spermabank viszont van. És amíg a férfiak osztogatják a spermájukat, neki igenis lehet esélye a nagymamaságra. A férfiak pedig előszeretettel osztogatják, ez nem kétséges. Kiment a konyhába, és leterítette a nagy faasztalt azzal a kellemes, kis virágos terítővel, amit egy házaló asszonytól vásárolt úgy hat éve. Az apró, lila ibolyák vidámságot és kedves, vidékies hangulatot adtak az étkezőasztalnak. Nem erőltette a szertartásosságot, hisz alapvetően kínos lesz az egész ebéd, nem hiányzik még a merev, hófehér damasztabrosz is hozzá. Elképzelni sem tudta, hogyan kezelje a lánya barátnőjét. Talán úgy, mint egy sima barátnőt, vagy úgy, mint a gyereke szerelmét? Esetleg összehúzott szemöldökkel méregesse, ahogy szíve szerint tenné, netán fogadja rögtön a szívébe, legalábbis látszólag?… Nem tudta. Úgy gondolta, hogy rábízza a sorsra: úgyis kiderül első blikkre, hogy szimpatikus-e neki a lány, vagy sem. Kirakta az asztalra az evőeszközöket, és egyesével áttörölte őket egy tiszta konyharuhával. Morgolódott. A vacak mosogatógép nem mossa el rendesen az evőeszközöket, mindig foltosak maradnak. Ha pedig nem a legeslegjobb mosószert tölti bele, hát képesek bemattulni. A poharakról nem is beszélve, melyek opálosan fehér réteget kapnak. Miután végzett a fényesítéssel, a tányérokat rakosgatta – na nem a stafírungjából származó hollóházi porcelánt, csak azt a szupermarketes fehéret, amit mindennapra használnak. Úgy volt vele, hogy nincs értelme nagy fel hajtást csinálni. Mindenkinek jobb, ha nem veszi elő. És, persze, az agyában az is ott motoszkált, hogy egy leszbinek – itt nem a lányára go ndolt – nem fo gja az asztalt a legdr ágább por celánjával megteríteni… Rápillantott a faliórára, és megállapította, hogy egy kávéra még van ideje, hiszen csak fél óra múlva érkezik Emi és az a másik. Löttyintett magának a kedvenc csészéjébe, megédesítette – na nem annyira, mint János, éppen hogy csak, úgy, hogy ne vegye el a kávé egyedi aromáját –, majd egy csepp tejet öntött hozzá, és kiköltözött egy női magazinnal a teraszra. Az ebéd készen volt, az egybe sült csirke ropogósan ücsörgött a sütőben, a krumplipüré a tálban, a majonézes kukorica a hűtőben. Vagyis semmi egyéb dolg a nem volt, mint várni.

Menet közben bekukkantott a nappaliba. János a kanapén feküdt, és a mobiltelefonján babrált valamit. Karolina úgy hitte, sakkozik, vagy az időjárás-jelentést böngészi. Mindig azt csinálta, ha a mobilját nyomkodta. Kisétált a teraszra, és egy pillanatig elgyönyörködött a látványban. Ez igen! – go ndolta. – Látszik, hogy ig azi férfi erő munkálkodik a kertben. A sövény felőli valóban egyenletesen, formásan húzódott kerítés mellett. utca Végre nemrésze girbegurbán, összevissza nőtt ágakkal, hanema igazán r endezetten festett. – Most üzent a gyerek, hogy eg y per c és itt vannak – lépett ki János a teraszra. – De hát csak fél ór a múlva kéne érkezniük! – bosszankodott Karolina. – Eddig mindig örültél, ha kor ábban ideér t. Egyébként azt hitte, hogy dugó lesz. Így hamarabb elindultak, nehogy idegeskedj, hogy kihűl az ebéd – csóválta a fejét a férj. – Igen, eddig mindig ör ültem, most azonban egy kicsit más a helyzet – morgo tt a nő, de nem volt alkalma a további zsörtölődésre, mert hallotta, hogy megáll egy kocsi a ház előtt. Már a hangjából tudta, hogy nem Emi autójával érkeztek, hisz annak olyan repedtfazék hangja volt, hogy ezer közül megismerte volna. Most viszont egy olyan jármű hangját hallotta, melynek nem lyukas a kipufogója. Felállt, és kénytelen-kelletlen elindult, hogy üdvözö lje az érkezőket. Kivágódott a bejárati ajtó, és belibbent rajta Emília, aki anyja kiköpött mása volt huszonöt évvel fiatalabb kiadásban. Ugyanaz a magas termet, arányos alak, csinos, szabályos arc, szőke, hosszú haj. Fekete vonallal kihúzott tengerkék szeme ragyogott. Olyan szép volt, mint mindig, amikor boldog. Karolinának eszébe jutott, amikor pici lányként kapott egy kismacskát, amiért már évek óta könyörgött, vagy amikor megnyerte a szavalóversenyt, amikor felvették az egyetemre – és minden ellenállása eltűnt. Csak a gyönyörű lányát látta, akit mindenkinél és mindennél jo bban szeretett. Átölelték egymást, aztán a lány eltolta egy pillanatra az anyját, és meglepetten nézett rá. – Anya! Te milyen szép vagy! – kiáltotta ár adozva. – Mi történt veled az elmúlt három hétben? Tán szerelmes vagy? – kacsintott az apjára, aztán hatalmas mo sollyal ö lelte át őt is. Karolina meghatottan nézte őket, teljesen elfelejtkezett róla, hogy

valaki más is jött Emíliával. Valaki más, aki még kint ácsorgott, enyhén zavartan. – Jaj, anya, apa! Hadd mutassam be nektek Mariánt – mondta a lány, és odarohant az ajtóhoz. Kézen fogva húzta be társát, aki, Karolina legnagyobb meg döbbenésére, fiú vol t. – lakunk, Ő Marián, akiről telefonban meséltem – lelkendezett – Együtt és hát… egya ideje nem csak lakótár saként – kuncogEmília. ott. – De ő egy fiú! – nyögte ki Karo lina, mert ekkora meglepetéstől még ő is elveszítette a híres hidegvérét. – Persze hogy fiú. Mit gondoltál, egy lányba vagyok szerelmes? – hahotázott Emi, err e a fiú is elmoso lyodott. – Sokakat megtéveszt a nevem. Tessék elhinni, magam is gyakran a szüleim szemére vetem. – Én azt hittem, leszbikus lettél… – dadogta Karo lina, de már kezdett derengeni neki a tévedés, és a megkönnyebbülés olyan erővel öntötte el, hogy kevés hiányzot t hozzá, hogy elsír ja mag át. Emília annyira nevetett, hogy potyogtak a könnyei, úgy mondta: – Sejtettem. Ezért nem erősködtem, hogy a Marián fiúnév. Volt egy megér zésem, hogy teljesen két ségbe fo gsz esni, és jól meglephetlek. Azért ez egy elég kellemes meglepetés, nem, anya? Karolina se köpni, se nyelni nem tudott. Egész héten próbálta megemészteni, hogy a lánya leszbikus, és a homoszexualitás valamilyen szinten elfogadhat ó, er re kiderül, hogy még sem leszbiku s. Sóhajtott egy nagyot, és arra gondolt, hogy gondosan elnyomott ellenérzését a melegekkel, a meleg házasságokkal és a gyerekvállalásukkal kapcsolatban újra szabadjára engedheti.

14.

– Ez teljességgel lehetetlen – dünnyög te Gabi az íróasztalnak. – Nem go ndolhatok fo lyton egy o lyan pasira, akit nem is ismer ek. Bah! Nemhogy nem ismerem, még ésbűnöző Megrázta de a fejét, próbálti s.a munkájára koncentrálni. – Szabó Ákos, 3. B, beteg, ebéd kihúzva a hétre… Boronyiszki Mira, 3. B, beteg, ebéd kihúzva a hétre… Az egész 3. B beteg? – mormogta, aztán a gondolatai ismét a kertész felé indultak. Mindennap látta. Úgy érezte, hogy a férfi keresi az alkalmat, hogy találkozzanak, hisz valamilyen oknál fogva a hazaérkezésekor mindig az utcafronton tett-vett. Legutóbb, konkrétan pénteken, amikor beköszöntött a nagy meleg, egy farmerban és meztelen felsőtesttel nyírta a füvet. Gabi lehunyta a szemét, és maga elé képzelte Tábori Attila kemény izmait, szőrös mellkasát. Aztán rájött, ezt mégsem kellene munkaidőben, mert csak kimelegszik tőle.mosolyt, A znap ami mégnem egy ismoso is küldött felé férisfi. Egy amolyan szexi, lassú tűnt lyt először annak, és aazt csak később tudatosította magában, hogy neki szólt. Ő is várta a találkozásokat, noha ezt nehezen vallotta be magának. Tudta, hogy semmi értelme a vonzalmának, de lehet egy vonzalomnak értelme egyáltalán? A vonzalom vagy van, vagy nincs. Teljes mértékben szabályozhatatlan, hogy ki iránt érezzük. Nem lehet erőltetni és elnyomni sem – a kémia dolgozik, a józan ész pe dig megáll . Mindennap sietett haza, hogy lássa a férfit, mielőtt letelik a munkaideje. Ráadásul egyre többet tudott róla. Balajtiné ugyanis közlékeny lett, kedves és barátságos. És futott. Pont akkor, amikor ő hazaért. Kijött a házból a feszülős szerelésében, odakocogott hozzá, és feltartotta. Fecsegett összevissza, jópofizott, mintha mi sem történt volna, mintha mindig is ilyen jóban lettek volna. Gabi először furcsállta ugyan, de nem sokáig gondolkodott rajta. Egyébként sem volt soha haragtartó. Egyszerűen örült, hogy rendeződött a kapcsolatuk, és amúgy is szívesen ácsorgott mostanában legálisan a háza előtt, ha a szexi kertész épp a környéken dolgozott. Így nem kellett kukucskálnia az ablakon, vagy kitalálnia valami hülyeséget, hogy miért tesz-vesz az előkertben, holott sosem szokott. Különösen, hogy nincs is semmi az előkertben füvön és néhány formás díszsziklán kívül.

Ugyanakkor igyekezett titkolni, főképpen Karolina előtt, hogy mennyire tetszik neki az alkalmazottja, mert hiába kedveskedett a szomszédasszony, bizalmas barátnőjének nem hitte. Gréta előtt azonban majdhogynem elszólta magát. Nem lett volna nehéz, hisz Gréta az előző hétvégén olyan lelkesedéssel támadta meg, mintha legalábbis egy világsztár költözött volnaamikor az utcába. – Láttad? Láttad? – rontott rá eg yik este, épp a fiúk vacsoráját készítette. Nem kopogott, nem csengetett, simán berontott. Ez is annak a ele volt, hogy az izgatottsága nem ismer határt. – Káp-rá-za-tos! – súgta csillogó szemmel. – Hmmm – hümmögött Gabi az orra alatt, de az arckifejezése elárulta, pont osan tudja , kir ől van szó. – Láttad! – konstatálta Gréta. – Elképesztő pasi, igaz? – Igaz. Ugyanakkor egy bűnöző, ezt tartsuk észben! Ki tudja, mit követett el? Senkit nem csuknak le o k nélkül. – Persze. De lehet, hog y egy semmiségért ítélték el. Végül is itt van, Karolina munkát is adott neki, vagyis elég valószínű, hogy valami kisstíl bűnügybe keveredett. – Kisstílű vagy nagystílű, az mindegy, nem? Két kamasz fiam van, könyör gö m! Nem helyes, hogy egy sittes közelében legyenek . – Nem a fiúkat kell a közelébe engedni… – vigyorgo tt a szöszi szomszéd. – Lásd be, hogy fantasztikusan szexi. Ma póló nélkül nyírta a füvet. Az a test… – álmodozott. Gabi előtt felrémlett Ottó hatalmas, pocakos alakja, és megértette a barátnőjét. – Rendben, valóban szexi, kisportolt, csodás meg minden. De ettől még bűnöző … – Azért nézni csak lehet, nem? Legalább lesz kire gondo lnom szex közben. Ezerszer jobb pasi, mint Will… Valószínűleg megvesznék, ha egyszer a lábam közé nyúlna. Sőt! Be se kéne nyúlnia, elég lenne egy mélyreható pillantása közvetlen közelről, és elélveznék – kuncogott Gréta, és a konyhaablakhoz lépett. – Sajnos hétvégén nem dolgozik – szontyolodott el, miközben visszalibbentette a függönyt. – Nem sajno s. Ilyenkor egész nap itthon vannak a fiúk, és Dávid ráadásul folyton itt bicajozik az utcában. – És? Mitől tartasz? Hogy ellopja Dávid bicaját? – Természetesen nem. Attól, hogy rossz hatással lesz a gyerekekre.

– Mivel? A szexi testével? Ugyan már, Gabi, felfújod ezt a dolgot. Mindenkinek jár második esély, te is tudod. Ráadásul épp te mo ndtad, hog y fog almad sincs, miért zárták b ör tönbe. – Igaz is! Képzeld, Karol újabban bratyizik velem – váltott témát Gabi. –– Nocsak! nem beszerezte akarod elszedni a férjét? megváltozott a GőzömRájött, sincs.hogy Amint a kertészt, viselkedése velem szemben. Még azt is felajánlotta, hogy kölcsönadja, ha füvet kell nyírni, vagy ilyesmi. – Óóáááá! Kérd már kölcsön, légyszi! Átjövök én is – nyerített Gréta, és hatalmas izgatottság lett rajta úrrá a gondolatra, hogy testközelből bámulhatja az alfahímet. – Nem kérem. Nem akarom, hogy idejöjjön. Mondtam, a fiúk miatt… – Mitől félsz te tulajdonképpen? – nézett rá a szőke szo mszéd hirtelen elkomolyodva. Egy pillanatra elhallgatott, közben barátnője arcát fürkészte. – Te saját magadtól félsz! – állapította meg, és látszott, hogy elégedett a diagnózissal. – Azért nem akarod, hogy füvet nyírjon nálad, mert bejövős. Neked tetszik ez az ürge! – És vigyorgott mindentudó arckifejezéssel. Gabi csak legyintett, válaszra sem méltatta. Tudta, ha elkezd védekezni, Gréta nyomban átlát rajta, és rájön, hogy akarata ellenére úgy vonzza ez a férfi, mint a legyet a légypapír. Csak sajnos azzal is tisztában volt, hogy pont úgy végezné , mint a nyomo rult r ovaro k: az édes élmén yért nagy árat fizetne. Már ha egyáltalán a légypapírnak titulált Tábori Attila szeretne légypa pír lenni. Egy moso ly még semmit nem jelent , még az sem biztos, hogy mosoly volt egyáltalán. Lehet, hogy csak udvarias érdeklődéssel tekint rá, mint egy akármilyen emberre, aki annak a szomszédságában lakik, akinek ő dolgozik. Végtére is az a program célja, hogy a bűnözőket visszavezesse a társadalomba. Elképzelhető, hogy a kertész is épp azon fáradozik, hogy a környezete befogadja. Aztán ki tudja, mit tesz? Gabit emésztette a kíváncsiság, hogy miért ítélték el a férfit, de nem akart rákérdezni Karolinánál, nehogy az felfedezze, hogy érdeklődik iránta, és kaján vigyorral kihasználja esendőségét. Mert esendő, ezt belátta. Másra sem tudott gondolni, csak arra a mosolyra, amitől még órákkal később is bi zsulált az egész teste. – Na jó, ha mégis kölcsönkéred, azért szólj! Ne hag yj ki a buliból! –

fenyegette meg a mutatóujjával Gréta. – Amúgy mi a helyzet Áron szexuális életével? – fordított a beszélgetésen. – Nem tudom. Attila beszélt vele, és azt mondta, hog y minden rendben. Ne aggódjak! Több infor mációval azonban nem szolgálhat, mert megíg érte Áronnak, hogy nem kür töli szét a magánélet ét. –– És megnyugodtál? Dehogy – vágta rá Gabi gyor san. – Ki fogo m deríteni, mi a helyzet. Csak ezt úgy kell csinálnom, hogy ne veszítsem el Áron bizalmát. Még nem tudom, mit teszek. – Felsóhajtott, és megdörzsölte a homlokát. – Te mit csinálnál? Gréta a tenyerébe támasztotta az állát. – Nem tudom – mondta elgondo lkodva. – Nincs kamasz fiam. De szerintem megpróbálnék beszélni vele a dologról, hátha nem lenne elutasító. Óvatosan. Ha pedig nagyon bezárkózik, akkor csak figyelnék. Például mondhatnád neki, hogy ha lesz egyszer barátnője, akkor szívesen megismernéd. Nyugodtan hozza ide hozzátok, nem akadsz ki. – Én is valami ilyesmire gondoltam. Ezzel talán nem mászom bele a nagy kamasztitkaiba. Ráadásul jó fejnek i s tűnnék. – Jaja. Akkor lecsekkolhatnád a csajt. – Aha, ez nem rossz. Megpróbálom – bólogatott Gabi. – Kérsz amúgy egy kávét? Vagy teát? Ekkor jutott eszébe, hogy meg sem kínálta a barátnőjét, annyira lefoglalta a Tábori Attilával kapcsolatos beszélgetésük. – Nem, kösz, már kávéztam. Csak a pasi miatt ugr ottam be, mert nem bírtam magammal – vigyorgott Gréta, és felállt. – Megyek is! Ottó már valószínűleg farkaséhes… Gondolataiból a fő nöke r iasztotta fel. – Készen van az ebédrendelés? – kérdezte, mikö zben megállt az asztala elő tt. Gabi hirtelen visszaröppent az iskolatitkári székébe a szombati beszélgetésből, és felpillantott. – Még egy percet kérek. Csak összesítem a táblázatot, és kész – mondta szolgálatkészen. Ránézett a monitorra, és enyhén kétségbeesve állapította meg, hogy az Excel-táblázat majdnem üresen bámul vissza rá. – Leszaladok egy cigire. Mire visszaérek, megleszel? – érdeklődött Aliz türelmesen. – Hogyne! Igyekszem! – vágta rá túl gyorsan, aztán, amint a nő

kihúzta a lábát az irodából, sebesen nekilátott az adatok feldolgozásának. Tudta, hogy csak tíz perce van, de reménykedett, hogy szokás szerint útközben feltartja valaki az igazgatónőt, és így elhúzódik a cigiszünete. Neki pedig lesz i deje befejezni a munkát.

15.

Balajtiné szíve szerint kimágnesezte volna a hűtőre a jelmondatait, de azt mégsem tehette, hiszen nem tartozott senkire. A hálószoba tükrös asztalkája előtt üldögélt, és amég fontostöbbet feladatain gondolkodott. Aztán eszébe utott, hogy Gréta, amikor beszéltek, mindig azt szajkózta, hogy gyakran és erősen kell akarnia azt, amit be szeretne vonzani az életébe. Tehát a rossz dolgokat az embernek muszáj kisöpörnie az agyából, és csak azokra koncentrálnia, melyeket meg kíván valósítani. Persze a cél eléréséhez eszközök is szükségesek. Ilyen eszköz például Tábori Attila is, aki, úgy látszik, a legkiválóbb választás volt. Tekintve, hogy egy keresztbe szalmát sem kell tennie, mégis pontosan azt teszi, amire alkalmazta. Na nem árt majd beszélni is vele, hogy mindezt hatékonyabban tegye, de a lényeg en nem változtat: látványosan tetszik neki a vörös szajha, és bizony nem úgy tűnik, hogy akadályba ütközik a vágya. szájába a tolltörtént végét, az és kinézett órakor még Anem sok vette minden utcában.azAablakon. május Reggel lassan ahétvégéhez közeledett, a korai kánikula miatt minden ablakot kinyitott, hogy jó alaposan átszellőzzön a ház. János már egy félórája elment. Nyolcra járt, és bár a legritkább esetben került dugóba, ő mégis minden áldott nap rettegett, hogy elkésik. Vicces – gondolta az asszony –, milyen hülye beidegződései vannak az embernek. Hosszú évek óta senki nem ellenőrizte, hogy János mikor ér be, ő mégis kínosan ügyelt rá, hogy egy perccel se jelenjen meg később, mint a hivatalos munkakezdés. Aztán természetesen ő jött el utoljára, nehogy szó érje a ház elejét, hogy a főnök nem dolgozik annyit, mint a beosztottjai. Azt vallotta, hogy minél magasabb pozícióba kerül valaki, annál többet kell tennie a cég boldogulásáért. Hiszen ezért olyan magas a fizetése, és ezért kapja a kiváltságokat. Ezt a maximalizmust tisztelték a cég tulajdonosai, de annál kevésbé a középvezetők, akiket feszélyezett a nagy elhivatottság. Karolina nem bánta, szeretett egyedül lenni. Az utóbbi években különösen. János társasága inkább terhes volt számára, mint kellemes, sokkal jobb volt, ha nem kell beleütköznie sehol a házban. Most, hogy idekerült Attila, különösen jól jött neki a férje munkamániája. János egyre

később járt haza, de őt ez egy cseppet sem zavarta. Addig sem a szomszédasszony után kajtatott. Megrágcsálta a toll végét, aztán sebesen leírta az első jelmondatot: „Tartsd magadhoz közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet!” ügyben márjóelég mol y előr elépést tett, amikor nyitott Gabi felé. Nos, Úgy ez érezte, hogy útonkohalad: a riherongy kezdi elhinni, hogy tényleg nem haragszik, amiér t nyíltan flörtöl a férjével. Újra kipillantott az ablakon, és látta, hogy szomszédja épp kilép az ajtón. Csinos, szűk, halványzöld ruhát viselt. Karolina észrevette, hogy amióta Attila nála dolgozik, jobban odafigyel a külsejére – bár eddig is túlontúl kihívóan öltözködött, kifejezetten hangsúlyozva brutális méret melleit. Nos, ez az öltözék sem hagyott sokat a férfiak képzeletére, hisz a különleges, szögletes vállrészből induló, majd ék alakban a mellei közé húzódó dekoltázsa minden figyelmet eme testrészére irányított. Bozontos, feltűnően vörös haja meglebbent, ahogy beült a kocsijába. Dolgozni megy. Ebben a ruhában. Hát nem csoda, hogy az a hír járja, a kolléganői ki nem állhatják. Kivéve persze Alizt. De ez egyáltalán nem furcsa: ő is jó nagy ribanc hírében állt, mielőtt elszedte a feleségétől azt a pesti ügyvédet. Persze akkor még csak tanítónőcske volt. Mióta iskolaigazgató, vigyáz a jó hírére. Viszont kutyából nem lesz szalonna: a ribanc csak ribanc marad, akkor is, ha egy időre (látszólag) tisztességes útra tér… Azt is mondják, hogy kurvából lesz a legjobb feleség, bár ezt nyilván a férfiak találták ki. Az ilyen nők már annyi farkat fogtak, mint más kilincset – nem kétséges, hogy tudnak valamit az ágyban. És hogy lehet a férfiakat a legkönnyebben megfogni? Nem a hasukon keresztül, ez nagyon nagy tévhit… Gabi azonban valamit nagyon elbénázott, ha a férje lecserélte egy fiatalabbra – fanyalgott magában Balajtiné. Azt most nem tette hozzá, hogy János esetében épp ettől fél, és az egész kertészügyet leginkább ennek megakadályozására vette a vállára. Ámbár ő sosem volt ribanc, tehát ha János másfelé kacsingat, mert kevesli vagy túlzo ttan konzer vatívnak tartja a szexet, hát az lehet. Tekintve, hog y ő sem kívánta már a férjét évek óta, és igazság szerint régebben sem ment érte a falnak. János nem az a figura, akiért megvesznek a nők. Olyan jó férjnek való anyag volt mindig, soha nem izgatta fel annyira, mint akár Tábori Attila enyhén szőrös mellkasának a látványa. Itt eszébe jutott, hogy milyen jól is gondolta, amikor a tarkóján

megfig yelt világosszőke hajsör téből arr a következtetett, hogy bizony az új kertésznek valószínűleg a felsőtestén is göndörödik néhány szőrszál. És valóban. Nem volt csupasztest-rajongó, mindig is a férfias férfiak tetszettek neki – és Jáno s szintén nem tarto zott ebbe a kategó riába. Máskor jobban bosszantotta volna Gabi öltözéke, most azonban kifejezetten örült valószínűleg neki, hogy így kirakta ha Attila délután meglátja, a nyála is mindenét. elcsöppen. Arra Nohagondolt, eddig semmiféle érzelmet nem látott a férfin, még Gabival kapcsolatban sem, azt azért észrevette, hogy az utca felőli feladatokat mindig délutánra hagyja. És azt is megfi gyelte, hog y abban az időszakba n, amikor Gabi haza szokott érni, gyakrabban pillantgat abba az irányba, ahonnan érkeznie kell. Na, akkor kell majd beszélnie vele! Arra hamar rájött, hogy Tábori Attila nem mutat iránta érdeklődést, így az eredeti elképzelése, hogy féltékennyé tegye vele Jánost, dugába dőlt. Ám ez nem szegte a kedvét, csak éppen egy másik irányt vett a terv. Valószínűleg képesek lesznek üzletet kötni, hisz igazán kellemes feladatot kívánt rábízni. Úgy képzelte, hogy egy börtönben kiéhezett férfi számára a szomszédasszonya igazi csemege lenne, és Attila ezért sem fog tudni ellenállni az ajánlatának. Jóllehet, egyáltalán nem tűnt kiéhezettnek, inkább hidegnek és távolságtartónak, de Karolina úgy érezte, ezt inkább a fegyelmezettségének köszönheti. A lelke mélyén azonban vad vágyak tombolnak, melyek kis segítséggel felszínr e tör hetnek. A vad vágyak gondolatára egy kicsit megugrott a pulzusa, mert igazság szerint nem bánta volna, ha rajta éli ki elfojtott szenvedélyét. De azt tudta, hogy erre nincs sok esély, és valójában nem is illik a tervbe. Habár… Lehunyta a szemét, és elmerengett a lehetőségen, hogy Gabi szédítése mellett akár őt is ölelhetné titokban, amikor senki nem látja. Attila nem marad nála örökké, pár hónap az egész program. Azalatt kielégíthetné régóta szunnyadó, az utóbbi időben azonban újjáéledt vágyait, és miután elment, soha senki nem tudná meg, milyen vad pásztorórákat éltek át. A gondolatra megbizsergett a belső combja. Mélyet sóhajtott, akkorát, hogy majd szétszakadt a mellkasa. Tisztában volt vele, hogy soha nem vállalna fel egy ilyen kapcsolatot. Nemcsak azért, mert a férfi jóval fiatalabb nála, hanem azért sem, mert azt a biztonságot, amit János nyújtott neki, egy volt börtöntöltelék soha nem tudná számára megadni. Az fel sem merült benne, hogy Tábori Attila nem kívánja. Nem merült fel, mert egy

lehetetlen viszonynak nem érdemes megvizsgálni minden oldalát. Bőven elég a saját szemszögéből látni a dolgokat, mert akkor, ha más nem is, legalább az ábrándkép tisztán megmaradhat. Az a kissé elferdített tudat, hogy ő döntött, elégedettséggel töltheti el. Megpróbált újra a jelmondataira koncentrálni, de dugába dőlt az elhatározása, megérkezett Az arra, asszony döntött, hogy kezébe veszi mert az ügyét, hisz kétAttila. hete vár hogyúgya férfi bizalmat mutasson iránta. Esetleg kér valamit, amit ő persze nem utasít vissza, akkor viszont értelemszerűen ő is elvárhat tőle egy szívességet. Kéz kezet mos alapon. Csakhogy Tábori Attila még egy tányér leveset sem kért soha. Ő kínálgatta, a jóképű pedig vagy elfogadta, vagy nem. Többnyire nem. Figyelte az ablakon keresztül, ahogy a bejárati ajtót kihagyva egyenesen a kert felé vette az irányt. Még arra sem vette a fáradságot, hogy bekopogjon hozzá. Hogy ezt azért intézte így, mert nem akarta zavarni, vagy azér t, mert látni sem kívánta, Karolina nem tudta. Nem tudott semmit a férfiról. Az elmúlt két hétben sem lett közlékenyebb, mint az első napon. Amit kérdezett tőle, arra felelt, de ha nem érdeklődött, magától nem beszélt. Felállt a szépítkezőasztalkájától, és a papírlapot a fiókba süllyesztette. Még az hiányzik, hogy János meglássa!… Ma is szép idő ígérkezett, napos, kicsit talán tikkasztó is, kicsit talán melegebb is, mint május végén szokásos. De nem bánta, mert így órákon át csodálhatta a kertész izmos mellkasát. Természetesen csak közvetve, hisz mégsem ülhetett egész délelőtt a teraszon! De szerencsére több ablak is a kertre nézett, így titokban figyelhette a kényszerű napozástól egyre szebben lebarnuló felsőtestet. Ó! – gondolta. – Szegénynek biztosan hófehérek a lábai. Nem ártana azt is napoztatni… Magánban kuncogott. Remélte, hogy egyre melegebb lesz, és a férfi r övidnadrágba kény szerül. Kilépett a teraszra, és behúzta maga mögött az ajtót. Attila épp a pólój ától szabad ult meg, és a zavar legkisebb jele nélkül köszönt. – Jó reggelt! – mosolygott r á Karolina, és leült az asztalhoz. – Iszik velem egy kávét? – tette fel a szokásos kérdést. Már várta, hogy ismét elutasításban lesz része, de meg lepetten hallo tta a választ: – Köszö nöm, elfog adom. Balajtiné látta, hogy a férfi gyor s mo zdulatokkal készül visszabú jni a pólójába, és szinte sikoltott belül, hogy neeeeee! Ugyanakkor

megállapította, hogy a kertésze igazi úriember, hisz nem ülünk meztelenül asztalhoz, pláne nem egy félidegennel. – Mondja – kezdte Karolina, miután hozott két csésze kávét –, hogyan tudja elviselni, hogy egy idegen nő kertjét ápolgatja, miközben a saját cégét kellene vezetnie? férfi összevonta a szemöldökét, mint akit bosszant a kérdés, de aztánAsóhajtott egyet, és nyugodt hangon, lassan válaszolt: – Teljesen mindegy, hog y mit csinálok jelen pillanatban. A börtönnél ez is j obb. Legalább viszonylag szabadon mozo ghatok. – És? Mi lesz, ha szabadul? Visszaveszi a vállalkozását? – ér deklődött tovább a kényes témáról a nő. – Ez nem ilyen egyszerű. Pillanatnyilag semmim sincs. Újra kell építenem az életemet . Priusszal ez nem lesz eg yszerű. Lemondó pillantása meglepte, ugyanakkor felvillanyozta a nőt. Rájött, hogy a pénz a kulcs hozzá. Ez a gyenge pontja! Ha bosszút akar állni a barátján, ahhoz pénzre lesz szüksége. Karolina a bankszámlájára go ndolt. Arr a a dugipénzre, amit évek óta gyűjtögetett, amennyiben esetleg történne valami. Ahhoz kevés, hogy évekig a megszokott színvonalon éljen, ha János elhagyja, de egy vállalkozás bein dításához – természet esen egy mikro vállalkozásra g ondolt – akár elég is lehet. – Ühüm – hümmögött, aztán megfejthetetlen pillantással így szólt: – Talán tudunk egymásnak segíteni, ha maga is akarja… Attila felhúzta a bal szemöldökét, nem szólt, de enyhén lesajnáló tekintete mindent elmondott. „Ugyan hogy segíthetne nekem egy kisvárosi háziasszony? És nekem vajon milyen szolgáltatást kellene nyújtanom ezért a segítségér t?” Karolina önkéntelen mozdulattal összébb húzta a rövid ujjú kardigánját a mellén. Értette a pillantást: a férfi azt gondolja, hogy a testére pályázik. – Nos, van egy apró problémám. Ha megoldja, már pedig nem hiszem, hogy nehezére esne, akkor én a szabadulása után beszállok az új vállalko zásába csendestársként. Én adom a pénzt, maga a szakér telmet. Karolina eredeti tervében ugyan semmiféle vállalkozás nem szerepelt, arra azonban rájött, hogy ezt a férfit aprópénzzel nem lehet kifizetni. Ennek valami olyasmit kell felajánlania, ami számít, ami újra elindíthatja azon az úton, melyről egy gazember miatt le kellett térnie.

Tulajdonképpen két legyet üthet egy csapásra. Beszállhat egy vállalkozásba, ami megteremtené számára a függetlenséget, és addig, amíg ez nem teljesül, Gabit is eltávolíthatná az útból. Ragyogó mosolyra húzódott a szája a korszakalkotó ötlettől. Amennyiben pedig nem sikerül a terve – ez persze nem opció –, megmarad a pénzecskéje, valami mást. Nem is ismer… – Attila – Miért adna pénzt és a kitalál vállalkozásomhoz? döbbenten bámult a nőre. Ki az a hülye, aki egy idegennek pénzt adna anélkül, hogy tisztában lenne a megtérüléssel, a mutatókkal, a számokkal, bármivel? – Nem. De szívesen megismerem. Azt már elmondta, hog y olyan sikeres volt a cége, hogy a partnerének az ön részére is fájt a foga. Nos, újra megcsinálhatja. Kockáztatok. Hívjon csak angyal befektetőnek. Így nevezik, nem? – Üzleti angyal. Így nevezik. De még mindig nem értem, miért épp engem választott? Nincs eg y családtagja, akit támog athatna? – Ön segíthet nekem a magam ügyében. A családtagjaim ebben nem tudnak. Így mind a ketten jól járunk. Mennyi pénzre van szüksége az induláshoz? A férfi megvakarta a fejét, aztán megdörzsölte az állát is. Hitetlenkedve nézett a nőr e, és meg rázta a fejét. – Nem sokra. Szerencsére a legtöbb külföldi partnerrel én tárg yaltam, én tartottam velük a kapcsolatot. Egyesekkel szinte baráti viszonyba kerültem, így jó eséllyel visszaszerezhetem a bizalmukat. De a bank azt a nem sokat sem adná meg nekem ezzel a háttérrel. – Ezért vagyok én – bólog atott elégedetten Karo lina. Közben azért tudta, hogy egy ilyen vállalkozás nem egyhamar hoz pénzt. Hosszú távú befektetésnek azonban, főleg úgy, hogy Jánosnak sejtése sem volt erről az összegről, nem is találhatna jobbat. – Azt viszont szeretném tudni, miért vette ki a pénzt a cége kasszájából. Mire kellett? Nőkre? Szerencsejátékra? Valaki megszorongatta? A férfi tekintete elkomorult. Egy darabig nem szólt, látszott rajta, vívódik, beavassa-e az asszonyt a titkaiba. Végül azonban mégis beszélni kezdett. Ebből Balajtiné azt szűrte le, hogy nyilván győzött benne a bosszú lehetősége és az újrakezdés vágya. – A bátyámnak adtam. Bajba ker ült – mondta halkan. – Tudhatom, milyen bajba? – élénkült fel Karo lina.

– Rossz üzletet kötött rossz ember ekkel. A befektetői pénze elúszott, vissza kellett volna fizetnie, azonban nem volt miből. Az üzletfelei pedig nem úriemberek voltak. És akkor még enyhén fogalmaztam. Hamar megtudták, hogy a bátyám mellényúlt, és elvesztette a befektetett összegeket. Akkor fordult hozzám, amikor már a családját is fenyegették. Nem tehettem mást, kellett. Kéttudta, gyereke Tiszta, őszinte tekintettel nézett Karosegítenem lina szemébe. A nő hog van… y nem –hazudik. – Értem – mondta nagyot nyelve. – Így inkább leült egy évet, elvesztette a cégét, viszo nt a bátyja és a csal ádja meg menekült. A férfi bólintott. – Ezt a helyzetet használta ki a társam. Ha kor rekt és nem döf hátba, már rég visszatermeltem volna a pénzt a cégnek. Neki viszont kapóra jött ez a történet. – Lebiggyesztette a száját. – Nem hittem, hogy nem bízhatok benne. Együtt építettük fel a vállalkozást, eg yütt lettünk sikeresek, évek ó ta együtt dolgoztunk ezért a cégért. Fel sem merült, hogy átver. – Nos, úgy tűnik, senkiben sem bízhatunk. Még abban sem, akivel a fél életünket leéljük – gondolt Karolina a saját esetére. – Most már azonban nagyon kíváncsi lennék rá, hog y mit vár el cserébe! – mozgatta meg ho sszú lábát Attila. Balajtiné érezte, hogy a férfi nem annyira lelkes, mint elvárható lenne egy ilyen ajánlat hallatán. Nyilván bizalmatlan mindenkivel, ami nem is csoda, azok után, hogy a barátjának hitt ember átverte. Na és még nem tudja, hogy mit kell tennie azért, hogy visszatérhessen az üzleti életbe. Arr a go ndolt, a biza lmat majd a közös terv szövög etése közben kiép íti, és mindjárt lelkesebb lesz a partnere is, ha látja, nem a levegőbe beszélt, hanem nagyon is komo lyan gondol ta, amit mondott . – Bagatell! – mosolygott. – El kell csábítania a szomszédasszonyt. A férfi először csak meglepetten bámult, majd hangosan felnevetett. Karo lina egy pillanatra meg rö könyödött : attól félt, hogy m indent elro ntott az egyenes válasszal. Attila azonban hirtelen elkomolyodott, majd magabiztosan, gúnyosan elvigyorodott: – Bagatell… Vegye úgy, hogy el van intézve.

16.

Nem sietett. A fiúkat elvitte Attila. A férje Attila, persze, nem a bűnöző Attila. E gondolat közben nyomban megfeddte magát, amiért egyáltalán eszébe jut az exével időben magának. emlegetni Hisz a szomszéd alkalmazottját, de aztán azonnal meg isegy bocsátott volt házastársa vétkezett ellene, a kertész pedig nem tett semmit, amiért haragudhatna rá. Az utóbbi néhány napban előfordult, hogy be kellett magának vallania: bizony ő sem tett semmit, hogy a házassága ne haljon hamvába. Eleinte, amikor a gyerekek megszülettek, leginkább a fiúk körüli teendők töltötték ki a napját, és a férjére szinte csak akkor gondolt, amikor az szembejö tt vele. Egyébként nem. Elmúlt a var ázs, és a szür ke hétköznapok, a babázás, aztán a rengeteg különóra, a brutális mennyiségű mosnivaló, a háztartás, főzés teljesen elvette az erejét, és szívesebben nézett esténként sorozatokat, semmint Attilához bújjon. Később pedig, amikor a fiúk viszonylag lettek,jutott, egyszerűen belekényelmesedett megszokott rendszerbe. önállóak Eszébe sem hogy ők nemcsak anya ésa apa, hanem házaspár is, noha Attila próbálkozott… De milyen bénán próbálkozott! A romantika fel sem merült benne: egyszerűen átnyúlt az ágyon, ha véletlenül egy időben voltak ébren, és rutinszerűen ráfordult. Persze Gabi azt is tudta, ha ő csak egy kicsit is odaadóbb, ha csak egy hangyányit is érezte volna rajta a férje, hogy vágyik rá, hogy még mindig szexi férfinak tartja, akkor talán nem megy el. Talán… Erre, természetesen, semmi biztosíték nincs… Aztán azon is elmélázott, mi lett volna, ha az ő szívét lobbantja lángra valaki. Ha neki udvarol egy olyan férfi, akiért már ránézésre lekaparja a falat… Akkor mit tett volna? Pici mosolyra húzódott a szája, amint eszébe jutott, hogy tulajdonképpen felrázta a néma flört, ami hetek óta folyt közte és a kertész között. Noha Gabi nem is tervezte, hogy tovább megy a vágyakozó pillantásoknál – pláne, hogy egy szót sem beszéltek mind a mai napig –, a naponta ismétlődő rövid találkozások előtt, közben és után, érzéki érintések, vad csókok jártak a fejében. Ma azonban visszafogta magát. – Csak semmi szex, csak semmi szex! – mormogta. Nem gondo lhatott a szexre. Legalábbis nem folyton. Nem r ohant, nem kapkodott, hogy még Karo linánál érje a férfit. Úgy

döntött, hogy ideje átgondolnia a dolgait. Megállni egy percre, és elmerengeni azon, vajon miért is van rá ilyen elementáris hatással egy csaló vagy sikkasztó, vagy ki tudja, mi? Aztán megrázta a fejét, hiszen egyáltalán nem érezte úgy, hogy Tábori Attila bűnöző lenne. Egyáltalán. A női megérzései egészen mást súgtak. Semmi esetre sem azt, hogy féltenie kellene tőle bárki erkölcseit kikényszerítené, – hacsak a sajátjait nem. És azt sem mert a pasi esetleg erőszakosan hogy akarata, elveiazért, ellenére viszonyt kezdjen vele. Hanem azért, mert tudta, hogy egy megfelelően intim helyzetben nem állna neki ellent. Nemhogy nem állna ellen, még ő provokálná. Eszelősen kívánta. Már-már kínzásszámba ment minden pillanat, amit azzal töltött, hogy rá gondolt, nem beszélve azokról a percekről, amikor hazaért. Olyankor egymás szemébe mélyedtek pár másodpercre, hagyta, hogy a férfi pillantásával érkező villám végigcikázzon a testén, jóleső bizsergést idézve elő, aztán próbált – lehetőleg feltűnés nélkül – minél lassabban bemenni a házba. Nevetséges! – gondolta. Utoljára kamaszkorában érzett így, amikor a gimi leghelyesebb fiúja szemezett vele nagyszünetben. Megrugdosott egy fehér kavicsot, mely a keskeny parki sétány térkövén törvénytelenkedett. A kavics alól két összeragadt bodobács farolt ki. A látványra majdnem felnevetett. Még ezek a ronda kis rovarok is folyton szexelnek, nem töprengenek azon, hogy helyes vagy nem helyes, amit tesznek. Egyszerűen engednek a természet szavának, és összeragadnak. Nagyot só hajtott, lehunyta a szemét, és a nap felé emel te az arcát. – Helló! – hallotta a köszönést, és még mielőtt kinyithatta volna a szemét, érezte, hogy lehuppan mellé valaki a padra. Felpillantott, és elmosolyodott. Lívia, a jó negyvenes angoltanár pottyant mellé a semmiből. Gabi bírta a tanárnőt, Aliz után ő volt vele a legközvetlenebb. Talán azért, mert nem kellett tőle senkit féltenie, születésekor pedig nem kapott irigységet a teremtőtől. Így ez a nagyon is emberi érzelem nem befolyásolta abban, hogy akarja-e kedvelni az új iskolatitkárt, avagy se. Lívia szélesen mosolygott pirosra rúzsozott, kifejezetten nagy szájával, kivillantotta tökéletes fogsorát, aztán hátrarázta vörösesbarna haját. Milyen helyes – gondolta Gabi, és nem értette, hogy lehet ez az életvidám nő egyedül. – Szia! Hát te? – pillantott rá. – Halkan jársz, nem is vettem észre,

hogy jössz! – Nem én járok halkan, te méláztál nagyon. Gondoltam, leülök melléd egy kicsit kifújni a gő zt. – Történt valami? – fordult felé érdeklődéssel Gabi. – Á, semmi érdemleges. Mármint a sulival kapcsolatban. Viszo nt otthon… – No! – Képzeld, egyik napr ól a másikra meg szálltak. – Kik? – meresztette a szemét Gabi. – Bogarak. Tudod, abban a négyemeletes házban lakom, a Réce utcában. Azt képzeld el, hogy egyik nap arra lettem figyelmes, hogy ha felkapcsolo m a villanyt, barna, o csmány bogarak kezdenek e l hemzsegni a lakásban. – Jézusom! – Ja. Ki is akadtam. Úgyhogy írtam egy levelet a nagyon szimpatikus közös képviselőnek, hogy szállóvendégeim lettek. Barnák, villanyfényre aktivizálódnak, és bármennyit teszek is ki belőlük, a kétszerese jön vissza. Érdeklődtem továbbá, hogy mások is jeleztek-e hasonló problémát, és lesz-e irtás valamikor, illetve kik lehetnek ezek? Gabi felnevetett az akkurátusan megfogalmazott beadványon. – Két nap múlva kaptam a választ – folytatta Lívia –, hogy a közös képviselő megkérdezett egy szakembert az üggyel kapcsolatban, a szakember pedig azt mondta, ezek barna svábbogarak, magyarán csótányok. De nem szükséges az irtás, mert csak időszakosan jönnek, és rövidesen, úgy két hét múlva, elmennek… Én is így meresztettem a szememet az e-mailre, mint most te rám… Vissza is írtam a képviselőnek, hogy értem, na de hová mennek? Mégiscsak érdekelt, hogy mire számíthatok. Mert ha, mondjuk, nem túl messzire, akkor bármikor visszatérhetnek, nem igaz? Gabi együtt érző arccal bó log atott. – Erre azonnal jött a válasz, mely nagyjából így hangzott: „Nem tudom, nem kö vetem a vonulásuk útját. ” Van humor a a pasinak, mi ? Gabi újfent bólogatott. – És most mit csinálsz? Együtt élsz velük, míg el nem vonulnak? – Vettem nyolc darab biocsótánycsapdát, de azokkal is meggyűlt a bajom. Mivel semmiféle vegyszert nem tartalmaznak, gondoltam, jó lesz. Nem szennyezem a környezetet, és magamat sem veszélyeztetem.

Megvettem aranyárban. Azt hittem, diszkrét kis csapdák, de nem. Leszedtem a csomagolást: kiderült, hogy házikót vagy sátrat kell építenem belőle. Tudod, ez a nyissa ki, húzza fel, rögzítse stb. El is készítettem nagy nehezen a nyolc sátrat, majd szinte közvetlenül utána kiderült, hogy vendégeim jönnek. Mégsem fogadhatom őket kis csótánysátrakkal a lakásomban! fogtam az egész hóbelevancot, és kiraktam az erkélyre. MostÚgyhogy a csótányok buliznak a lakásomban, a sátraik a balkonon figyelnek, a vendégek meg, remélem, nem vesznek észre semmit. Majd nem gyújtok villanyt. – A tanárnő újra nevetgélt. – Aztán ha később elkaptam őket a szuperbio csapdával, az egész népséget áttranszportálom a rendkívül szimpatikus közös képviselőnek. Akkor majd megfigyelheti a vonulásuk útját! Gabi is kuncogott, mert bár borzalmas lehet csótányokkal küzdeni, Lívia napsugaras természete még ezen az irtózatos helyzeten is képes volt felülemelkedni. – És te? Min töprengsz? – váltott témát az angoltanár. – Semmi különös. Számadást készítek magamban arról, mi a helyes, és mi nem. Mit tegyek, ha mást súg az agyam, mint a szívem, mit vár el tőlem a kör nyezetem, mi a jó a fiaimnak, mi a jó nekem… Ilyesmi. Lívia meghökkenve nézett rá. – Bocs, hogy ezt mondom, de elég öreg vagy ahhoz, hogy ne azzal foglalkozz, mit vár el tőled a környezeted. Gondoltál már arra, hogy ha továbbra is úgy élsz, ahogy mások szeri nt helyes, akkor mindent kihagysz az életedből, amit szíved szerint kipróbálnál? A sok rossz beidegződés, a megfelelni vágyás kiveszi az emberből az életkedvet. Én például nem azért nem mentem férjhez, mert nem volt rá alkalmam, hanem azért, mert nem akartam olyan kompromisszumot kötni, ami megkeserítette volna az életemet. Inkább vagyok egyedül, mint egy rossz kapcsolatban, azon diózva, hogyan törjek ki belőle, hogy újra önmagam lehessek. Soha nem akartam unott vagy megunt feleség és szétgyepált anya sem lenni. És mivel nem találkoztam még olyan férfival, akiről azt gondolhattam volna, hogy együtt jobb életünk lesz, mint külön-külön, inkább az egyedült választottam. Megmondom őszintén, olyan sem jött szembe, aki annyira felpezsdítette volna a véremet, hogy csapot-papot, elvet, tervet hagytam volna a francba, csak hogy ő öleljen minden éjjel. Nem. Sajnálom, hogy eddig így esett, de nekem legalább van reményem arra, hogy egyszer megtörténik. A sok fáradt, kizsigerelt feleségnek, akik ülnek a jó esetben

csak unalmas házasságukban, esélyük sincs, hogy beessen egy igazi nagy ő. Úgy vagyok vele, ha csak egy kis időre kapom is meg a szerelmet – az igazit, nem a képzeltet, amit a kétségbeesés és a biológiai óra ketyegése vizionál a semmire –, akkor már volt miért élnem. Gyerekem meg van annyi, hogy több is, mint elég – utalt végül tanár mivoltára. –– Egy Mársaját nem.gyerek Volt nem idő, hiányzik? amikor nagyon szerettem volna, de ahogy mondtam, nem találkoztam a megfelelő férfival. Egyedül pedig nem akartam vállalni. Egy gyereknek apa is kell. Gabi egyetértett. Egy gyereknek apa is kell. Különösen a fiúgyereknek, akinek az apja kellene hogy legyen a példaképe. – Szóval szerintem azzal foglalkozz, ami neked a legjobb, a többivel meg ne – tért vissza Lívia a korábban felvetett témára. Gabi eltöprengett a hallottakon. – Sok igazság van abban, amit mondasz, de nekem azért a fiaimra is gondolnom kell. Az a legfontosabb, hogy nekik nyugalmat teremtsek. Én már minidig csak a második leszek, akármilyen vágyaim vannak is. Elsősor ban anya vagyok. – Szerintem a kettő összeegyeztethető. Talán a gyerekeidnek is az a ó, ha te boldo g vag y. Nem? – De igen. Valószínűleg nekik is jobb, ha az anyjuk élvezi az életét és nem csak vegetál. – Na ugye! – paskolta meg kolléganője térdét Lívia, aztán felállt. – Megyek. Gyűjtök még néhány csótányt, hog y legyen mit küldenem a közö s képviselőnek. Fél ór a múlva Gabi i s fékezett a háza előtt. Nem nézett Karolina ker tje felé. Tudta, hogy ilyenkor már lejárt Attila munkaideje, és egyébként is azon gondolkodott, amit Lívia mondott. Igazat adott neki abban, hogy egyszer élünk, és nem szabad kihagyni a lehetőségeket. De nehezére esett elhinni, hogy ő, aki mindig odafigyelt arra, hogy másokat ne bántson a tetteivel, képes lenne a környezete véleményét figyelmen kívül hagyva élni. És itt nem elsőso rban a kertész ir ánt feltámadt vágya számí tott, hanem összességében az életvitele. Elege volt az egyhangú mindennapokból, abból meg különösen, hogy mintaélete ellenére mégis mindenki azt hiszi róla, hogy könnyűvérű, csélcsap nőszemély, akinek mások családja, házassága nem szent. – Ha már úgyis azt gondolják rólam, hogy nagy életet élek, meg is

kéne tennem. Akkor legalább volna miért pletykálni rólam – morogta, miközben begyalogo lt a házba. Ledobta a szandálját, és előhúzta a mobilját a táskájából. Kiballagott a kertbe, miközben már ütögette is be Emma számát. Valakivel beszélnie kellett. Valakinek el kellett végre mondania, hogy tombol a vére, és valakivel kellettMég osztania izgatottságot, egy bűnözősemmi kertész idézett előmeg benne. akkoraztis,azha racionálisanamit gondolkodva értelme az egésznek, és ny ilván semmi nem is l esz az egészből. A füléhez szorította a telefont, és leült fonott foteljébe, amit még a szüleitől hozott el ezer éve. Attila annak idején azt mondta, hogy kényelmetlen szar, és inkább vegyenek valami divatos rattan kerti bútort, de ő szerette a vesszőből készült garnitúrát. A nagy üveglapos asztalt és a hozzá tartozó négy fotelt. Otthonosnak érezte, és úgy gondolta, ha már ultramodern a házuk, legalább a kertben legyen egy kis ódon melegség, ami a gyer ekkorár a emlékezteti. – Ráérsz? – szólt a telefonba, miután Emma belehallózott. – Az túlzás. De azért csak beszéljünk! Majd tolom egy kicsit a feladatokat. Mi a helyzet? – Figyelj! Tudom, hogy hülyén hangzik, de teljesen rá vagyok kattanva egy pasir a. – Aki nem Attila? Hurr á! – lelkendezett a barátnő, bár némileg meglepődött a gyor s változáson. – De, Attila. Csak egy másik. Az a gáz, hog y… emlékszel, a ótékonysági esten a polgár mester beszélt arr ól, ho gy bűnözőket hoznak a városba r ehabilitálni. – Ühüm. – Te eszel közben? – tért el a tárgytól Gabi, mert hallotta, hogy Emma teli szájjal hümmög . – Aha, folyton. Rövidesen kihízom a házat… Folytasd! – Szóval Karo lináékhoz került egy fickó , aki a kertjét tartja rendben. Ha láttál már isteni pasit, akkor azt szorozd meg kettővel. Iszonyú vonzó, olyan, mint a mágnes. Majd elájulok, amikor rám néz. – A büdös banya ker tésze egy bűnöző, akitől felébr edt a libidód? – Igen. Most mondd meg! Baszki! Álmodozom róla úgy, hogy egyetlen szó t sem beszéltünk. – Az igen! És mit követett el, amúgy? Remélhetőleg nem valami piti tolvaj.

– Nem. Karo lina nagyon közlékeny lett az utóbbi időben, és azt mondta, átverte egy barátja, és megvádolta sikkasztással. Nagy cége volt, a partnere meg akarta kaparintani az ő részét is, így börtönbe csukatta. Részleteket nem tudok, de nyil ván senkit nem sittelnek le csak azért, mer t a haverja úgy akarja. – Persze. az ügy, mint ahogy azt a nagyon ér telmesValószínűleg szom szédodsokkal előadtaösszetettebb . – Valószínűleg. De akkor is. Mondd meg nekem, miért nem éreztem ezt a matektanár, vagy Zsolt, vagy bárki közelében, akikkel még akár nor mális kapcsolatom i s lehetett volna? – Zsolt? És a normális kapcsolat? Megőrültél? A legyet is röptében… Az a faszi pont nem normális. És az unalmas matektanár? Figyelj! Én megér tem, hogy egy macsór a ger jedsz, tényleg. – Igen? És ettől nekem jó? – nevetett Gabi. – Csak mert totálisan lefoglalja a gondolataimat újabban, miközben teljes mértékben ki van zárva köztünk minden kapcsolat. – Miért is? – Mert sittes! Te Flóra közelébe engednél egy bör töntölteléket? – Drágám! Attól függ, mit követett el és miért. Illetve a legfontosabb, hogy milyen ember. Ráadásul a te fiaid már nem óvodások. – Nem. De mit go ndolnának rólam, ha összekavar odnék egy kifogásolható életvitelű emberrel? És Attila? A férjem Attila. Neki is van beleszólása, hog y kit engedek a gyerekei kö zelébe… – Az exférjed. Kezdjük ott. Másrészt pedig baromira semmi köze a magánéletedhez. Nem azt mondom, hogy egy gyilkossal kavarj, de azért nem ártana jobban utánanézni ennek a fickónak. Legalább megismerned, ha már ennyire odavagy érte. Lehet, hogy érdemes lenne megtudnod, ki is ő valójában. Nem? Egy esély? Második esély? – Nem tudom. Azt se, hogy akar-e tőlem valamit, vagy csak éppen kiszabadult a rács mögül, és az első nőre rágerjed, aki szembejön vele. Lehet, hogy csak felfújom az egészet. – Mint mondtam – magyarázta Emma. – Meg kellene tudnod, mit is érzel való jában. Amíg nem beszélsz vele, nincs is mit go ndolkodnod r ajta. Vagy élvezed a plátói kamas zszerelmet? – Ez nem szerelem. Szex. Mocskos szex jár az agyamban – motyogta Gabi. – A szerelem is csak a kémiával kezdődik. Két ember vagy érez

valamit, amikor egymásra néz, vagy nem. Ha nem, akkor később se nagyon fog. Amikor Alexszel találkoztam, nyomban le akartam vele feküdni, és szerencsére, miután megismertem, ez az érzés csak erősödött bennem. De már az első pillantáskor megvolt az alapkémia. Meg sem akartam volna ismerni, ha r ánézésre nem m ozg at meg benne m valamit. – Ez igaz. Háromszor férjhez mehettem volna, kiderült, hogy egy pö cs. De a franc se akarja egy o lyan pasimióta gaty áitAttiláról mosni, aki annyira érdekel, mint egy tál müzli. Jó, ha van otthon, de nem megyek a falnak, ha nincs. – Erről magyarázok… – kezdte Emma, de ekkor csengettek. – Várj! Megnézem, ki az – mondta Gabi gyor san, és az ajtóhoz lépett. Kinyitotta, és nagyra meresztette a szemét. Impozánsan ácsorgott előtte vágya tárgya. – Helló – köszönt a férfi mély hangon, mély pillantással, és a nő el is alélt, pont , ahogy Balajtiné, amikor először hallotta Attila or gánumát. – Helló! – nyög te Gabi, aztán a telefonba szólt. – Le kell tennem! Hívlak majd. – Elnézést a zavarásért! – kezdte a pasas. – Karolina küldött át. Azt mondta, kérdezzem meg, nincs-e szüksége fűnyírásra. – Sziklaszilárdan, mint egy hegyomlás állt az ajtókeretben, a nő pedig úgy szemlélte, akár egy rámázott festményt. – Fűnyírásra? – suttogta. – Most? – Nem. Holnap – jött a válasz. Gabinak száguldottak a gondolatai. Itt áll előtte ez a félisten, és a gyerekek nincsenek itthon. Füvet akar nyírni. Karolina küldte. Észrevette, hogy nem a mellét bámulja, a tekintetét tartja fogva. Bizsergett a bőre, úgy érezte, mintha a szemeik teljesen másról beszélnének, mint a szájuk. – Beszélhetnénk egy percet? – kérdezte a fér fi. Mit akarhat mondani? Miért van itt valójában? Gabi teljesen összezavarodott, de beinvitálta. – Jöjjön – mondta, és félreállt az ajtóból. A konyhaszékre mutatott, majd ő is leült, mert a lábai elkocsonyásodtak, teljesen elhagyta az ereje. – Ne haragudjon, hogy így magára török, de volna itt valami, amit nem árt, ha tud. – Tábori Attila letelepedett vele szemben, és egyenesen a szemébe nézett. Gabi elfordította a fejét, mert tisztában volt vele, hogy a tekintetéből csak a hülye nem tudna most olvasni. – Elsősorban nem a

fűnyírás miatt jöttem, bár a szomszédja azt mondta, hogy ezzel a szöveggel próbálkozzak – folytatta lassan a férfi. Gabi összeszedte magát, és kérdőn nézett rá. – El kell csábítanom. – Hogy mi? – döbbent meg a nő, fel sem fogta a mondat értelmét. Csak a csábítani szót ér tette, azt azonban nag yon is. – Karolina kérte,– ismételte hogy csábítsam el, és ezzel a manőverrel iktassam ki a férje azt életéből meg Attila. Gabi hangosan felnevetett. Úristen! – gondolta. – Ez a nő megőrült! – Semmi közöm Jánoshoz – mondta bosszúsan. – És honnan vette az a bolond némber, hogy el tudna csábítani? – Nem tudnám? – mosolyodott el a férfi is, amitől szexi ráncocskák gyűltek a szeme sarkában. – Természetesen nem – vágta rá Gabi túl gyor san. – Mégis mit képzel az az idióta liba? – Bármire képes, hogy megtartsa a férjét. Pénzt ajánlott, ha siker ül ágyba vinnem – komolyodott el Attila. – Kétségbe van esve. Azt hiszi, maga miatt h anyago lja a fér je, sőt, el akarja hagyni, hogy ö nnel éljen . – Ez teljesen hülye! Majd pont Jánossal kezdek, mikor … – Gabi félbehagyta a mondatot. Lassan teljesen magához tért. Ez itt egy összeesküvés, és Tábori Attila épp felfedi előtte a részleteit. – Nos, hogy kíván belekezdeni? N yilván nem jö nne ro sszul a pénz a szabadulása után . – Nagyon jól jönne, mert újraépíthetném a cégemet. De nem bízom benne. Szerintem bármit beígér, csak leválasszam magát a férjéről. Egyébként egy cseppet sem esne nehezemre ez a feladat. – Végigpillantott a nőn, Gabi pedig úgy érezte, mintha megsimogatta volna minden porcikáját. – Akkor? Mit szeretne? Füvet nyírni? – kérdezte élesebb hangon, mint szerette volna. Próbálta titkolni, milyen hatással van rá a férfi, de nagyon koncentrálnia kellet t, hogy ez siker üljön is. – Szeretném, ha eljátszaná, hogy kedvel. Átnyúlt az asztal fölött, és megfogta Gabi kezét. A nő majdnem lefordult a székről: villámcsapás villámcsapás hátán! – Miért? A férfi megvonta a vállát, aztán közelebb hajolt, és halkan válaszolt: – Ráférne egy kis lecke Karolinára, nem go ndolja? Gabi elkapta a kezét, és felpattant. Egyszerűen túl gyors volt neki ez az egész. Az egyik pillanatban még ábrándozik a kertészről, a másik

pillanatban pedig már egy hülye terv részese. – Ez annyira gyerekes, nem go ndolja? Ezt bírta kieszelni Karol? Ha megkérdezett volna, megmondom neki, hogy nincs semmi János és köztem. Vajon miért hiszi minden feleség, hogy pont az ő férjére pályázom? – Én értem –gyönyörű. mondta a férfi, ő is felállt. Közelebbnőlépett Gabihoz. Ön észvesztően Nem és csoda, hogy minden féltékeny, ha – megjelenik. Gabinak megro gyott a térde. A férfi szeméből perzselő vágy kiütötte, minden gondolat kifutott a fejéből, és csak az érzékei dolgoztak. Önkéntelenül megnyalta, majd beharapta a szája szélét. Nem tudta levenni a szemét a férfi ajkairól. Közel állt hozzá. Annyira közel, hogy érezte a teste melegét. Tudta, ha kinyújtja a kezét, az izmos mellkasba ütközik, és akkor vége. A teste úgy lüktetett, hogy már a fájdalom határát súrolta, a szívverése is felgyorsult, bár a férfi megjelenése óta egyébként sem volt éppen alacsony a pulzusa. Bármit, bármit engedett volna, amit a másik csak akar. De az nem rohanta le. Felemelte a kezét, és mutatóujjával végigsimította a nő arcát. Gabi beleremegett az érintésbe, és lehunyta a szemét. Legyen, aminek lennie kell! – g ondolta, és elengedte mag át. – Akkor holnap átjöhetnék füvet nyírni? – kérdezte Attila halkan, és amikor Gabi felpillantott, rámosolygott. – Szövetkezünk? Gabi mérhetetlen zavart érzett. Először azért, mert a szövetkezünk szót szeretkezünknek értette, utána azért, amiért így kiadta magát, ilyen nyíltan felvállalta az érzelmeit. Néhány másodperc elteltével azonban megr ázta a fejét, és ő is elmoso lyodott. Várt egy kicsit , hog y visszatérjen a hangja, és valamelyes lehiggadjon. Remélte, hogy Attila azt hiszi, gondolkodik. – Rendben. Higgye csak Karolina, hogy nyert! – válaszolta rekedten. Amint Attila elhagyta a helyiséget, összerogyott. Úristen, milyen hatással van rám ez a pasi! – gondolta, aztán nagy nehezen feltápászkodott, és kiment a teraszra a telefonjáért. Remegő kézzel nyomta meg az újrahívás gombot.

17.

Karolina a függöny mögül leste a Gabi házát. Látta, amint a nő kinyitja az ajtót, majd rövidesen beinvitálja Tábori Attilát. A abüdös kurva! haladt – gondolta, tudta, hogy örömöt kellene éreznie, hiszen terve szépen a magaésútján. Nem lepte meg túlzottan, hogy a kertész igent mondott a lehetőségre, hiszen ennél jobb alkalmat keresve sem találhatna arra, hogy visszatérjen az üzleti életbe. Áldotta a nagy eszét, amiért rájött, hogy mi a gyenge pontja, és mi az, amit képtelen lesz visszautasítani. Hisz így egyrészt újraépítheti a karrierjét, másrészt bosszút állhat a galád baráton. És lássuk be: nem kért tőle nagy áldozatot ezért. Az már csak hab a tortán, hogy ha mindez be is jön, akkor függetlenítheti magát Jánostól. Lehet, hogy ez nem is a hab, hanem az igazi nagy dobás, amivel két legyet üt egy csapásra. Most, hogy rádöbbent, még mindig igazi nő, és megkaphatna szinte bárkit, férje, opció,meg teljesen kiesett amert pikszisből. Addiga viszont,amíg az mint üzlet szerelmi be nem indul, kell tartania, nem várhatja híd alatt, hogy ripsz-ropsz bevétele legyen egy induló számítástechnikai cégből. Karolina nem volt álmodozó, meglehetősen stabilan érzékelte maga körül a világot, és Jánostól azt is tudta, hogy minden üzletnek átfutása van. Egy-két év, és gazdag lesz. Persze ha Tábori Attila nem veri át. Nagyon remélte, hogy ko rr ekt emberr el akadt össze. Ha mégsem, leg alább Gabi ki lesz iktatva a képből, ami végül is az eredeti terv volt… Vigyázott, ne libbenjen meg a függöny, nehogy valaki észrevegye, hogy kukkol. Nem sok ideje volt, János rövidesen hazaérhet, noha újabban tényleg nagyon későn érkezett. Még csak nem is hivatkozott munkahelyi gondokra vagy túlórára, egyszerűen bement a nappaliba, ledobta magát a kanapéra, úgy felöltözve, és nekilátott kapcsolgatni a tévét vagy nyomkodni a telefonját. Ez a sok telefonos játék teljesen lefoglalta. Mióta okos mobilja lett, ki sem engedte a kezéből. Karolina nem kérdezte, miért jár haza órákkal később, mint korábban, nem érdekelte, és esze ágában sem volt végighallgatni az üzleti fejtegetéseit, tárgyalásainak történetét és a hülye munkatársak kínjait. Nem érdekelte. Egyáltalán nem. Régebben persze mindent megbeszéltek. János is közlékenyebb volt,

őt is jobban foglalkoztatta, hogy mivel töltötte a napjait, milyen üzleteket kötött, kivel tárgyalt, mirő l. De ma már nem. Még mindig bent vannak – gondolta. – Csak nem dugnak máris? Izgatott volt, amikor belegondolt, hogy a gyönyörű férfi a szomszédasszony elcsábításán dolgozik éppen. Látta lelki szemei előtt, ahogy Gabi Attila izmos karjába omlik egy éspillantásától, nem tud ellenállni a tomboló tesztoszteronbombának, egy perc elteltével megadja magát. Látta, amint a férfi letépi a ruhát róla, és vadul magáévá teszi a konyhaasztalon, majd laza csókot lehel az alélt nő szájára, aki totálisan megsemmi sül a tornádószerű támadá stól. Meglepődött saját magán, hog y így felajzo tta már a szex go ndolata is. Nem örült, mert szívesebben lett volna Gabi helyében, mint a magáéban. Nem örült, hogy a függönyön át kell ábrándoznia a csodálatos férfitestről ahelyett, hogy megtapasztalná, milyen egy igazi macsóval a féktelen, vadállatias szex. Neki most csak János fonnyadt teste jutott. Már abban is kételkedett, hogy annak idején egyáltalán kívánta-e, vagy csak széttette a lábát, mert az volt asszonyi kötelessége… Észrevette, hogy a kertésze kilépett az ajtón. Nem integetett, nem dobált csókokat Gabi felé – ezt persze nem is feltételezte róla, nem tűnt túlzó, szentimentális típusnak –, simán csak eljött, és már sétált is tovább. Nem kellett hozzá visszamennie. Megbeszélték, hogy az akció után a szállására tér. Attila felpillant ott az ablak ra, ahol Karo lina ácsor go tt, a nő pedig úgy érezte, hogy látja. Mintha intett volna a szemével, mintha még egy gúnyos kis mosoly is játszott volna az ajkán, habár a nő ezt nem látta pontosan. A függöny kis virágos mintája valamelyest eltorzította a jóképű arcot. Mindez csak egy másodpercig tartott, aztán már csak a széles hátát és a fél kézzel hátára vetett keki hátizsákot láthatta. Szinte végszóra megérkezett János ezüst Fordja, majd el is tűnt a ház alatti garázsban. Karolina eljött az ablaktól, és megnézte magát a tükörben. Megújult önmaga tekintett vissza rá: a csinos, formás asszony, jól szabott, elegáns ruhában. Lesétált az emeletről, és a konyhába indult, hogy tálalja a vacsor át, melyet minden este megtett, hosszú-hosszú évek ó ta. Bekapcsolta a tűzhelyet, és feltette rá a párolt zöldséget melegedni. János nem szerette a mikrót: azt mondta, hogy más íze lesz az ételnek, ha abban melegíti. Az asszony ezt nem így gondolta, de most nem akart vitatkozni. Nyugodt, feszültségmentes estére törekedett, hogy a férje

érezze az otthon melegét, és eszébe se jusson máshová menni. Pláne nem a szomszédhoz… – Megjöttem – mondta János a konyhába lépve, teljesen fölöslegesen. – Ne melegíts kaját, nem vagyok éhes. Karolina bosszúsan pillantott rá, összevonva a szemöldökét. Ilyen még soha nem fordult volt, elő hogy a közös életük során!meleg Hiszételt az kért, egyik mindennapos szertartása hazaérve azonnal ha éppen nem mentek el máshová vacsorázni. Visszafordult a tűzhelyhez, hogy kikapcsolja. – Történt valami? – kérdezte hátra sem fordulva. – Nem. Semmi olyan, ami ne történne majd mindennap – jö tt a válasz. Karolina megpördült, mert János ezt annyira máshogy mondta, mint megszokta. Üres volt a hangja, csak úgy kongott, mintha teljesen máshol árna. – Menjünk el a kávézóba – nézett kifür készhetetlen arccal a feleségére. Karolina elképedt. Erre sem volt évek óta példa! Tény, hogy korábban gyakran elugrottak együtt kávézni, vacsorázni, de az utóbbi időben soha. Nem is beszélgettek. Minek mentek volna még egy kávézóba is, ahol semmit nem lehet csinálni, csak inni a kávét és beszélgetni? – Minek? – kérdezte végül. – Beszélni szeretnék veled. – Itthon nem tudsz? – Nem. Szer etnék elmenni a kávézóba – mondta a férfi, és már ment is vissza a gar ázsba. Karolina megijedt. Érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Jánosra nem jellemző a meglepetés. Komoly mondandója lehet, ha itthon nem akarja előadni. Első gondolata az volt, hogy kirúgták. A második rögtön Gabi. Úristen, csak nem most fogja bevallani, hogy beleszeretett a szomszédasszonyba? Feszülten szedte össze magát, majd kilépett a házból, és a járdán várta, amíg János kiáll a g arázsból. A rövid utat csendben tették meg. Mindketten a gondolataikba mélyedtek, egymásra sem néztek. Az asszony tudta, hogy ez most nem tréfa. Baj van. És ez elsősorban neki baj. János is mogorva képpel vezetett, egyszer sem pillantott a feleségére. Csak nem mérges, amiért flörtöl velem a polgármester és Will? Lehet, hogy féltékeny? – merült fel a

nőben, de aztán elvetette a dolgot. Nem hitte, hogy János rettenetesen féltené a szerel müket. Ami nincs is. Hamar megérkeztek, helyet is kaptak rögtön a kis kávézóban, kint a teraszon. A balzsamos levegő belengte a kiülős helyiséget. A korláton mindenütt virágládák sorakoztak, tele pipirózsával, de Karolinát most sem érdekelte szépségük. Letelepedtek a kis, mozaikokkal kirakott, mediterr án astílusú, kétszemélyes asztalkához, kér tek két hosszúkávét. Balajtiné szorongott. Izzadt a keze, sőt egy kicsit remegett is, amint elegáns mozdulattal a szájához emelte a csészét. Várakozón tekintett a férjére. János szokása szerint teletömte a kávét cukorral, megkavarta, teljesen fölöslegesen – ennyi cukor egyszerűen nem tudott feloldódni benne –, aztán egyenesen a fel esége s zemébe nézett. – Te is érzed, Karol, hogy ez így nem mehet tovább? Egyszerűen olyanok vagyunk, mint az idegenek: teljesen elhidegültünk egymástól – kezdte, s kavart még egyet a fekete folyadékon, hátha mégis fel tudja benne oldani a cukrot. Aztán folytatta: – Nem vagyok boldog, és te sem. Egy ideje már gondolkodom azon, hogy valamit tennünk kellene, mert úgy látom, hogy se te, se én nem így szeretnénk leélni az életünk hátralevő részét. Karolina figyelt. Hirtelen bizakodni kezdett, hogy János esetleg a házasságuk megmentése érdekében próbál lépéseket tenni, ezért egyetértőn bólogatott. De hamar rájött, hogy hiú reményt táplált. – Változtatnunk kell az életünkön, hogy a még hátralévő húszhuszonöt évünket boldogan éljük le! – jelentette ki a férfi, aztán elhallgatott. A csend megfeszült közöttük, szinte tapintható volt mindkettejük idegessége. János kinézett a korláton át a városka főterére, ahol gyerekek átszottak, emberek sétáltak, együtt, egymásba karolva, vagy csak hallgatva a másikat. Átnézett a padra, ahol egy idős nő ücsörgött magában, aztán a kutyasétáltató fiatal lányra, majd vissza Karolinára. – Váljunk el – vetette oda, és elfordult. Nem akar t a felesége szemébe nézni. Karolina először nem fogta fel, hogy mit mondott. A lelke mélyén erre is számított, de nem akarta elinni, hogy ez mégis meg fog történni. Ezzel a lehetőséggel nem akart foglalkozni. Ezt a mondatot ő akarta kimondani. Csak nem most, hanem két év múlva, amikor már lesz hová mennie.

Rámeredt a férjére, de szinte nem is látta, csak az őszes szakállát a szája körül, mely kimondta az ítéletet. – Micsoda? – kérdezte bambán. Úgy érezte, letaglózták, és ott rögtön szívinfar ktust kap, vagy agyvér zést. Mindegy. Valami halálo sat. – Azt mondtam, hogy váljunk el – ismételte meg János. – Nem lehet így élni, és azt gondolom, hogy nincs semmi, ami ezt a házasságot megmenthetné. – Nem hagyhatsz el! – suttogta a nő, és a rémület könnyei gyűltek a szemében, melyeket szokásos önuralmával visszatoloncolt a könnycsatornáiba. – De igen, Karol, elhagyhatlak. A te érdekedben is. Új életet kezdhetsz, találhatsz még valakit, akivel szeretitek egymást, és nem kell egy olyan emberrel élned, akivel már csak vegetálsz. Aki nem tud érzelmeket adni neked. Már nem szeretlek. Te sem szeretsz engem, de ez nem hiszem, hogy újdonság számodr a. – János! – hörögte a nő. – Ennyi év után nem hagyhatsz csak úgy magamra! Ezt egyszerűen nem teheted meg! És ne hivatkozz arra, hogy nekem is jobb lesz. Honnan tudhatnád, hogy nekem mi a jó? – élesedett meg hangja. – A kurváddal akar sz együtt élni? Ez az oka? János nem válaszol t azonnal. Meglepetten nézett a feleségér e. – Tudsz róla? Egyébként ne nevezd kurvának! Nagyon rendes asszony. – Persze hog y tudok. Azt hitted, nincs szemem? Csak éppen nagyon rosszul fogsz vele járni. Ő sem szeret téged, csak kihasznál. Nem te kellesz neki, hanem a pénzed – Annyi rosszindulattal fröcsögte, amennyit csak bele tudott sűríteni rövid mondandójába. – Ne legyél közönséges, nem így ismerlek. Nem a pénzemet akarja, de mindegy is. Nem szeretném veled kitárgyalni az ügyet. A lényeg az, hogy válni akarok, ezt értsd meg! Néhány hétig még együtt kell élnünk, de azt akartam, hogy tudj róla. Már nem bírtam tovább hazudni. Szeretném, ha megértenél, és átgondolnád a helyzetet. Üdvös lenne, ha te magad is rádöbbennél, hogy mindkettőnknek jobb lesz így. – Üdvös? – kiáltotta Karolina kivörösödve, nem törődve azzal, hogy a körülöttük ülők mind feléjük kapták a fejüket. Felpattant, és kirohant a kávézóból. Futott hazafelé, épp, mint amikor Willbe ütközött. Futott, mert nem tudta, mitévő legyen, mi a helyes. Könyörögjön? Tartsa magát?

Teljesen leizzadva ért haza. Berontott a házba, és kitört belőle a zokog ás. Összegömbö lyödött a napp ali kanapé ján úgy, hog y még a cipőjét sem húzta le, a fejét nyöszörögve a díszpárnába temette. Nem sírt. Egy csepp könnyet sem bírt ejteni, és ez nagyon kínozta. Nem a házasságát sajnálta, nem is azt, hogy elhagyja a férfi, akire mindent ráépített, hanem a tehetetlenség, a félelem Rettegett jövőtől. Semmije nincs,kilátástalanság és már esélyeéssincs, hogy gyötörte. legyen addig, mire aegyedül marad. Tehetetlen dühében a párnát ütötte, olyan erővel, mintha legalábbis a férje fejét csépelné. Miután lecsillapodott, már bánta, hogy nem hallgatta végig Jánost. Talán mondott volna valami biztatót. Például, hogy nem kell elköltöznie, vagy tetemes asszonytartást kap, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét. Nem várta meg, hogy a férje bármit is megmagyarázzon, inkább elr ohant, hog y enyhüljön a feszültség . De nem enyhült. Összeszedte magát, és felállt a kanapéról. Lezuhanyozott és átöltözött. Nem akarta, hogy János ilyen nyomorultnak lássa. Egyenlő partnerként akart mutatkozni, amikor hazaér. Csakhogy nem jött haza. Karolina éjfélig várta, hogy nyíljon az ajtó, de nem nyílt. Újra átöltözött, felvette a hálóingét, és bebújt az ágyba. A megszokott mozdulatok megnyugtatták, az elmúlt órák várakozása pedig új ötleteket adott arra, miként fordíthatná vissza a férjét. Hajnali kettő körül nyomta el az álom, és remélte, hogy a stratégiája beválik. Nem kellett ehhez más, csak az, hogy Tábori Attila felgyorsítsa az eseményeket. Reggel tűkön ülve várta a sármos rabot. Beszélnie kellett vele az új fejleménye krő l, és a mego ldásró l is, melyet érzései szerint megta lált. Amikor a férfi belépett, egyből letámadta. – Láttam tegnap, hogy jól mentek a dolgok – kezdte. – Igen. Elég jól – mondta zárkózottan Attila. – Nos, történt tegnap este ez meg az, szóval fel kell gyor sítanunk a kivitelezést – tör delte Karolina a kezét. – Kér eg y kávét? – Kérek – mondta a férfi, és leült a teraszon. Az elmúlt napokban egy kicsit lazább lett. Mióta tudta, hogy bajban hiszi magát a nő, már nem tartotta olyan mereven a távolságot. Az asszony térült-fordult, és már meg is jelent a két gőzölgő csészével. Ő is leült, és kertelés nélkül belefogott. – Úgy látszik, jól go ndoltam, mert a férjem kijelentette tegnap, hogy

el akar válni. Nem is aludt itthon. Nagyon remélem, hogy nem Gabinál töltötte az éjszakát. Igyekezett összeszedettnek tűnni, ér zelemmentesnek. Esze ágában sem volt kimutatni, mennyire megviselte az éjszaka. Egyébiránt nem is kellett: látszott rajta, hogy nem sokat aludt, és a bedagadt szemei is jelezték, hogy órákon át gyötrődött. – Arr a szeretném kérni, hog y ma este, a fűnyírás után, csókolja meg Gabit az ajtóban. De minimum egy ölelést hozzon össze. A férfi egy pillanatig nem szólt. Beleivott a csészébe, és csak utána válaszolt: – Azért ez elég gyors iram, nem gondolja? Még csak tegnap ismerkedtem meg a szomszédasszonyával. Nem biztos, hogy nyilvánosan csókoló zna velem… – Meg kell oldania! Fontos! Le kell lepleznem Gabit a férjem előtt, hogy lássa, kivel van d olg a! – Értem én, de ezt akkor sem lesz könnyű kiviteleznem. – Nekem az is elég, ha nem kéri a beleeg yezését, csak hirtelen elkapja. A lényeg, hogy látványos legyen. Nagyon fontos! – nyomatékosított Karolina. – Ez az egyetlen esélyem. Sajnos túl gyorsan haladnak a dolgok, és János nagyon eltökélt. – Rendben, megpr óbálom – mondta a férfi halkan, maga elé meredve. – Van valami egyéb kívánsága? – kérdezte kicsivel később, enyhe iróniával a hangjában. – Semmi. Sőt! Ma munka sincs, mindent elvégzett. Úgyhog y inkább gondolja ki, hogyan veszi rá Gabit a csókra. Azon is elmerenghet, miként kezdi újra felépíteni a cégét. Már csak két hónapja van a szabadulásig. Ott a laptop a nappaliban, használja bátran! Attila rámeredt a nőre. Valóban ennyire komolyan gondolta, hogy beszáll egy közös vállalkozásba egy vadidegennel? Igen. Valóban. A férfi érezte, hogy a kétségbeesése mellett próbál logikusan gondolkodni, igyekszik biztosítani a jövőjét. Megsajnálta Karolinát. Képes rábízni az összekuporgatott pénzét egy bör tönviselt emberr e, aki még csak túl kedv es sem volt hozzá.

18.

– Van valami kaja? – rontott be Áro n a házba, és ledobta a sporttáskáját. Fociedzésről jött, Gabi tudta, hogy nagyon éhes lesz. A fiú csapzott és kipirult arca is arról árulkodott, az edző ma is jóés alaposan haja megdolgoztatta őket. Milyen jóképű hogy gyerek! – gondolta, elmosolyodott. – Persze – mondta, és már tette is a gyerek elé a nagy tányér sült csirkemellet krumplival, káposztasalátával. Áron azonban nem kezdett hozzá, fülel t. – Mi ez a zaj? – pattant fel, és a terasz felé indult. Megállt az ajtóban, majd meglepett képpel visszafordult. – Ez Karolina embere, és itt nyírja a füvet – állapította meg elker ekedett szemmel. – Igen – válaszolta Gabi egyszerűen. – Karolina volt olyan kedves, és átküldte, hogy nálunk is tegye r endbe a gyepet. – Oké –nem telepedett Teljesen kielégítette a magyarázat. – Legalább nekemvissza kell. –a gyerek. Nekilátott az ételnek, az anyja pedig leült vele szemben, és nézte. Áron úgy lapátolta a kaját, ahogy csak a kamaszok tudnak falni: szinte habzsolta az ételt. – Figyelj, Áron – kezdte Gabi. – Ugye tudod, hog y velem mindent megbeszélhetsz? A fiú felnézett, de nem hagyta abba az evést. – Persze. Tudom – mondta teli szájjal. – Jó. Csak azt akartam, hogy tudd. Bármi problémád akad, csak szólj, és közösen megoldjuk. Rendben? – Rendben – motyogta a gyerek, és lapátolt tovább. Gabi azt remélte, hogy ezzel elindítja kettejük közt a kommunikációt, de úgy tűnt, ha nem kérdez rá egyenesen, soha nem tudja meg, hogy szerelmes-e a fia, vagy csak szór akozik a lányokkal. – A lányügyeket is – pendítette meg. – Oké – mondta lassan a fiú, és fürkészni kezdte az anyját. – Mire gondolsz? – Hát arra, hog y ha esetleg van egy barátnőd, akkor szívesen megismer ném. Nyugodtan elh ívhatod ho zzánk – mo solygo tt rá Gabi. – Jó. Majd szólok, ha aktuális – bólogatott. – Anya! Mostantól itt lesz a kertész?

– Nem hinném. Csak füvet nyírni jött – válaszolta a nő, és az üveges teraszajtó felé pillantott. Amint hazaért az iskolából, nyomban megjelent Attila. A nő most is azt érezte, mint előző nap: szíve szerint rávetette volna magát. – Helló! – köszö nt a férfi, és közel lépett hozzá. – Helló! –közöttük suttogta aanő, és nem lépett hátrébb. Sistergett levegő, cikázott az elektromosság. Gabi tudta, hogy Attila ugyanazt érzi, amit ő. Olyan vágyat látott a szemében, melyet még a férje tekintetében sem – legalábbis az utóbbi években már biztosan nem. – Akkor – kezdte halkan a fér fi. – Lenyírnám a füvet. – Oké – tért magához a nő. – A szerszámos házban van a fűnyíró, hátul. Beljebb lépett az előszobában, és a falról lógó kis kulcsot odaadta a férfinak. Véletlenül (vagy mégsem?) összeért a kezük. Gabi testén villám cikázott át, s noha tudta, hogy gyorsan el kellene húznia, a végtagja nem engedelmeskedett. Attila átfogta a kulcsot tartó kezet, és mélyen a szemébe nézett. – Van valami fejlemény? – kérdezte Gabi zavarában. – Van – mondta a férfi, és lassan átvette a kulcso t. – Az új feladatom, hogy megcsókoljam. – Igen? – érdeklődött a nő, minden észér vet sutba dobva. – Igen – jött halkan a válasz. – Ön szerint menni fog? – Nos, gondolom… Gabi mosolygott, élvezve a gondolatot, de aztán hirtelen felfogta, hogy mi t csinál. – Vagyis mit beszélek! Dehogyis! – fordított egyet előző mondatán. – Ez biztos? – nevetett fel a férfi. – Tudja, ezt muszáj megtennünk. Nekem nem nagy áldozat – vigyorgott szemtelenül. – És önnek? – Na, menjen, és nyírja a füvet! – legyintett felé Gabi. Tetszett neki ez a játékos flört és a folyamatos izgalom. – Mindjárt hazaér a nagyfiam fociedzésről. És Attila most a füvet nyírta. Áron pedig nem nyilatkozott a csajáról, viszont nem zavarta, hogy Attila a füvet nyírja. Sőt, még örült is, hogy megszabadult a nemszeretem munkától. Gabi újra a terasz felé pillantott. Felállt, és kivett egy ásványvizet a hűtőből, majd töltött egy pohárral, és kisétált a kertbe.

– Hoztam egy kis vizet. Biztosan megszomjazott – mondta. A férfi leállíto tta a fűnyíró t, és átvette a pohár vizet. Egy hajtásr a kiitta a gyö ngyöző folyadékot, majd há lásan nézett a nőr e. – Tikkasztó meleg van. Fülledt. Ezt olyan pillantással kísérte, hogy Gabi nyomban a fülledt erotikára asszociált, negyvenhét éves létére – Az. és Kor án jött a kánikula. Azbelepirult. ember már nem tudja, mit vegyen le magáról… – Én azért tudnám! – vigyor go tt megint a férfi, aztán Gabi zavarát látva felnevetett. – Ne mondja, ho gy ezt nem dir ekt fog almazta meg így. – Nem, nem, dehogy – ellenkezett a nő, de közben ismét elvö rösödött. – Ezt szokták mondani, amikor nagy meleg van. – Persze – hagyta helyben a kertész, de a vigyor nem akart eltűnni az arcáról. Mennyire szexi, amikor nevet! – gondolta Gabi. – Szexi és férfias a szeme körüli ráncokkal, és azzal a vikingesen szőkés hajával. Istenem, totál o davagyok érte! – Na jó, akkor megyek – mondta hangosan. – Még nem beszéltük meg a csókot – állította meg a férfi. – Tudja, a feladatom… – Tudom – emelte az ég felé a szemét Gabi, mintha legalábbis megterhelő lenne a számára a feladat. – Mi a pontos elképzelés? – Búcsúzóul az ajtóban minimum meg kell ölelnem, de a csók hatásosabb. Ha nem akar beleegyezni, akkor kérdés nélkül kell elkapnom. – Ne mondja! – hüledezett a nő. – Ki kell erőszakolnia egy csókot? – Legalábbis egy csóknak látszó testhelyzetet – bólogatott. – Karolina nyilván épp akkor akarja a férjének megmutatni, hogy ön nem érdemli meg a szerelmét. – Értem – mondta Gabi, és válasz nélkül otthagyta a férfit. Csak nem mondhatja neki, hogy oké, csókolózzunk a bejárati ajtóban ország-világ szeme láttára… Bár boldogan megtette volna, és talán meg is teszi. Így legalább ráfo ghatja a projektre az egészet. Ez a rohadt kényszer! – kuncogott magában. – Ez visz rá a bujaságra! – Anya! Mit keres itt az a pasas? – várta a teraszajtóban a kisebbik gyerek. Dávid éppen megjött a szokásos biciklizésből, és érdeklődve nézett az anyjára. Nem számonkérő hangon kérdezte mindezt, csupán valódi érdeklődéssel.

– Füvet nyír, édesem – felelte lazán Gabi. – Amint látod. – Aha! – hagyta helyben a fiú. – Hogyhogy? – Karolina néni küldte, mert nála most nincs munka. – Aha! – tartotta kordában a szókincsét Dávid, és továbbra is figyelte Attilát. Aztán bőbeszédűbb lett. – A suliban mondták, hogy vannak a városban Az a nőA is, aki Bálint atyánál az ember egy rabló?bűnözők. Vagy gyilkos? többiek szerint biztos,dolgozik… mert olyanEzbrutálisnak látszik. Gabi izgalmat fedezett fel a fia hangjában. – Nem, nem is rabló, nem is gyilkos. De még csak nem is valami kemény bűnöző . Karolina azt mondta, hog y átverték. – Tényleg? Úgy is börtönbe lehet kerülni? – csodálkozott a gyerek, és megvakarta rö vidre nyír t kefehaját. – Igen. Lehet. Ha elkövet valaki egy hibát, más pedig kihasználja és ellene for dítja. – Honnan tudod, hogy nem gyilko s? – Tudom. A polgármester nekem is elmondta, hog y az ideköltöztetett emberek nem erőszakos bűnözők – magyarázta az anya. – Többnyire gazdaság i bűntetteket követtek el, abbó l is az enyhébb fajtát. És Karolina is elmesélt ezt-azt ennek a férfinak az előéletéről. – Akkor beszélhetek vele? – emelte a gyerek Gabira hatalmas őzikeszemeit. – Miről akarsz vele beszélni? – Hát, megkérdezném, hogy milyen a bör tön, és azt is, hog y mit sportol, hogy ilyen izmos lett – vágta rá Dávid. Gabinak olyan érzése támadt, hogy régóta fontolgatja ezt a gyerek, és most kapóra jött neki, hogy a saját kertjükben látja érdeklődése tárgyát. Szeretettel nézett csenevészebb fiára, aki most árulta el neki először, hogy inkább izmos lenne, mint o kos. Elmosolyodo tt. Még van idej e. A kettő pedig nem zár ja ki eg ymást. – Szerintem hagyjuk dolgo zni! – mondta, megsimogatva a gyerek fejét. – Nem is biztos, hogy szívesen beszél a börtönről, másrészt nem ismerj ük annyira, hogy beszélgessünk vele. – De te is beszélgettél, sőt nevettél is vele. Láttam! – vágott az vissza. – Akkor én miért nem…? – Mert a nyúl szőrös és nem bor otválkozik – mondta Gabi, és megbillentette a fiú fejét. – Esetleg valamikor később, amikor már többet

tudunk róla, kikérdezheted. Most azonban menj vacsorázni, aztán sipirc a szobádba leckét írni! – De… – kezdte volna újra Dávid, Gabi viszont hajthatatlan volt. – Indulj, amíg szépen mondom! – húzta össze a szemö ldökét, mir e a fiú eloldalgo tt. Miközbenmindenki a vacsorátúgyszedte ki, elgondolkodott a gyerek szavain. Valószínűleg okoskodik, ahogy a suliban a kölykök. Izgalommal vegyes érdeklődéssel figyelik Attilát. A nőknek nyilván csorog a nyáluk – ahogy neki is, ezt belátta –, a férfiak féltékenyek, a gyerekek pedig valamiféle akciófilmbe illő bűntényt feltételeznek róla. Pedig Gabi egyre inkább úgy érezte, hogy nem követett el semmi megbocsáthatatlant. Az azonban nem meglepő, hogy a férfi külseje romantikus képzelgésre sarkallja Gesztenyéskert lakóit. Ettől függetlenül azonban mégis börtönviselt ember, a társadalom szemében bűnöző – de hiába, ha neki annyira bejön, hogy szinte fáj. Érezte, hogy a gyerek egyszer kérdései nyomán gyengül az ellenállása. Az előítélet ronda dolog, de a legtöbb emberben él, akk or is, ha pró bálja elnyomni. Sőt még akkor is, ha oka sem volna rá. Gabi soha nem tartotta magát előítéletesnek, és igazság szerint, ha nem lennének a fiúk, egy percig sem gondolkodna azon, hogy berángassa-e a férfit a hálószobájába. Így azonban, két fejlődésben lévő kamasz anyjaként, minden lépését kétszer is meggondolta. Persze hasztalan, hisz elég volt Attila egyetlen mozdulata, vagy akár csak egy pillantása, és ő szűzlányos zavarba jött. Elfelejtette minden kétségét, és adta volna magát úgy, ahogy a jóisten megteremtette. Ez a kémia, amiről az utóbbi években csak halvány emlékei vo ltak. Talán tényleg beszélgetnie kellene vele. Egy beszélgetés sok mindenre rávilágíthatna. Akár még észhez is térhetne, ha kiderül, hogy Attila nem olyan ember, amilyennek feltételezi. Illetve a libidója feltételezi, mert az agya sajnos abszolút használhatatlan a közelében. Rövidesen egyedül maradt a konyhában. Dávid is a szobájába zárkózott, ő pedig egyre izgatottabban várta, hogy újdonsült kertésze befejezze a fűnyírást, és sor kerüljön a búcsúra. Úgy döntött, nem tervezi meg, hogy engedi-e a csókot, vagy megtiltja. Egyébként sem valószínű, hogy bárki látná Karolinán kívül. Csak nem figyeli egész Gesztenyéskert az ő bejárati ajtaját? Ha pedig igen, hát kapják be a kukkolók! Épp elegen hiszik, hogy váltogatja a férfiakat az

életében, na, most legalább alapot szolgáltat a pletykának. A nőket pedig rágja csak szét az irigység! Mind széttenné a lábát ennek szexi macsónak, még ha nem vallják is be. Látta, hogy a férfi elteszi a fűnyírót, bezárja a kis szerszámost, és ruganyos léptekkel indul a ház felé. Felkészült. A szíve a torkában dobog– ott, gyor san– aszólalt mosogmeg ató felé fo tte rdult, ne lássa Attila, –hogy rá. a Végeztem mögö a mély or gánum. Hovávártegyem kulcsot? Gabi megtör ölte a kezét a konyha ruhában, majd felé fo rdult. – Adja csak ide – mondta, és örült, hog y a hangja nem hagyta cserben. A férfi hozzá lépett, megfogta a kezét, úgy tette bele a kulcsot. Gabi elveszett. Ha már egy érintéstől ennyire kikészül, vajon szex közben elájulna, morfo ndíro zott, és belepirult a gondolatba . – Mennem kell. Kikísér? – kérdezte a kertész, és mélyen belenézett a nő szemébe. – Ki – nyögte Gabi, és tudta, hogy ennél velősebb válasz úgysem jön ki a száján: az elméje megint a gonosz libidó csapdájába esett. Attila kilépett a kis előkertbe, Gabi utána, majd behúzta maga mögött az ajtót. Tudta, mi következik. Legalábbis sejtette, de arra a robbanásra, amit akkor érzett, amikor a férfi átkarolta, magához szorította, és először lassan, majd sürgető vággyal birtokba vette a száját, aztán finoman a nyakát, miközben a keze a hátán a melle vonaláig siklott, hogy egy másodpercre megsimítsa a telt keblek oldalát – arra nem számított. Nem számíthatott. Az érintéstől nem so k hiányzott, hogy elélvezzen. Úgy érezte, minden sejtje lüktet, a combjai között pedig koncentrálódik ez az érzés. Nem tudta, meddig csókolóztak. Talán csak másodpercekig, de ez idő alatt megszűnt a külvilág, eltűnt minden félelem és kétség. Csak a csók volt, és a két egymásra vágyó test. – Úristen! – nyögte a férfi, és elengedte a nőt. Gabi nem szólalt meg. Egyszerűen egy hang sem jött ki a torkán, teljesen a csók hatása alatt állt. Elárvult, amikor a férfi elengedte. – Gabi – simított végig az arcán Attila. – Hé! – Igen? – kérdezett vissza a nő úgy, mint aki a víz alól bukkan föl éppen. – Szia! – mosolygott rá a fér fi. – Szia – felelte ő, és kezdett magához térni.

Az ajtóban állva nézte végig, ahogy Attila kisétál a kapun, majd visszaint. Gabi csak bólintott, aztán „a világ legtüzesebben csókoló férfija” cím birtokosa eltűnt az utcán. Egy kis ideig még transzban ácsorgott. Az esti szellő simogatta az arcát, nagyokat lélegzett, próbálta lassítani dörömbölő szívét. Nekitámasztotta a hátát ajtónak, keresztbe fonta a melleévesen előtt. Azon kapta magát, hogyazújra képesésgondolkodni. Háta karját negyvenhét kell megtapasztalnia ezt? Eddig azt hitte, hogy jó volt a szex a férjével, de ez az egy csók önmagában izgatóbb volt, mint az exével a szeretkezés. A legfurcsábbnak mégis azt találta a saját viselkedésében, hogy egy cseppet sem érdekelte, János és Karolina végignézték-e a szenvedélyes elenetet.

19.

Balajtiné a szemére szorította a kis kompakt gépet, és Gabi ajtajára zoomolt. Már fél órája állt így az ablaknál, a függönyt kihúzta. Nem érdekelte, ki lAttilában. átja. Feszülten a fejleményeket. Bízotthogy Tábori Úgy várta gondolta, hogy neki épp annyira érdeke lebuktatni saját magukat János előtt, mint neki. Hisz ezáltal megteremtheti újra az egziszten ciáját, ő pedig meg tarthatja a f érjét. Várt. Már zsibbadt a keze, de nem engedte le a gépet, nehogy elszalassza a pillanatot. Egyik lábáról a másikra állt, kezdett megfájdulni a csípője a mer ev tartástól. Aztán nyílt az ajtó. Először a férfi lépett ki, majd Gabi. A reggeli halványzöld ruháját és egy kis kardigánt viselt. Karolina elkezdett kattogtatni. Nem veszíthetett egyetlen pillanatot sem. Most örült csak igazán, hogy János annak idején megvette neki ezt a kis digitális szerkezetet, amivel lövöldözhetett, nem kelletta előhívni. Nem látta jól, gond hogy nélkül mi történik, annyira lefoglalta fotózás. Annyit azonban érzékelt, hogy a párocska összeborult, aztán néhány másodperc múltán szétvált, majd Tábo ri Attila elindult az utcán a szállása fel é. Amint Gabi elvonult, Karolina nyomban lefutott a nappaliba, és rácsatlakoztatta a fényképezőgépet a laptopra. Már csak azon diózott, hogy ki is nyomtassa-e a legkompromittálóbb fotót, vagy egyszerűen állítsa be háttérképnek. Végül is János, ha hazaeszi a fene, száz százalék, hogy belenéz a gépbe. Ezért úgy döntött, hogy kiváló lecke lesz neki, ha kinyitva a laptopot, a szeretője és a kertész szenvedélyes ölelkezése néz vele farkasszemet… Csengetett a gép, elkészült a letöltés. Az asztalhoz telepedett, és kezdte átnézni a képeket, hogy kiválaszthassa a legjobbat. Legalább harminc fotót készített, egymás után pörgetve szinte filmként látta a szerelmes jelenetet. Ahogy a férfi átkarolja a vörös démont, magához szorítja, majd az ajkára tapasztja a száját. A következő képen egymás szemébe mélyednek, és még a nem túl jó minőségű képen is átjött, hogy szinte izzik közöttük a levegő. – Basszus! – só hajtott fel Karolina. – Ezt velem kellene csinálnia, nem János kur vájával! Most látta először ilyen helyzetben a kertészét, és bár ábrándozott róla, a valóság azonban minden képzeletét felülmúlta.

Elhessegette a bosszús gondolatokat, és inkább a feladatával foglalkozott. Arra jutott, hogy montázst készít – persze nem profit, csak olyan barkácsolósat. Néhány képet még ő is egymás mellé tudott helyezni. Még jó, hogy megtanulta, amikor a családi fényképeket rendezgette! Szépen, időrendben helyezte el a fotókat, úgy, hogy aki nézi a kis összeállítást, érezze szenvedélyt és a vágyat, ami két embert meg őt – de ezt mostainkább igyekezett kiikt atni aztaagyábó l. feszíti. Na Egészen pofás montázst gyártott, majd miután elégedetten megszemlélte m űvét, egy kattintással beáll ította háttérképnek. – Na, ezzel is megvagyunk! – motyogta. – Most már csak jöjjön haza János! Reggel óta azon gondolkodott, vajon hol aludhatott. Nyilvánvalóan nem Gabinál. Ezt nem is feltételezte, a két fiú miatt, na meg akkor már elentette volna neki Tábori Attila, hogy nem kivitelezhető a terv. Elég valószínűnek tartotta, hogy kivett a városban egy szobát, hogy ne kelljen vele töltenie az este hátralévő részét. Biztosan nem akart veszekedni. Egyébként is elég konfliktuskerülő típus, az ilyen kemény helyzeteket meg különösen utálja. Nem véletlenül vallotta be a szeretőjét a kávézóban. Tudta, hogy felesége nyilvános helyen nem fog nagyjelenetet rendezni. – Mondjuk, így is elég feltűnően távoztam – dörmögte az asszony. Hét óra körül meglett a háttérképpel. Megint várt. Már este nyolc volt, amikor hallotta a kocsit megállni a ház előtt. János nem hajtott le a garázsba, az utcán parkolt. Karolina tudta, ez azt jelenti, hogy nem hosszú időre tért haza. Beszaladt a lenti fürdőszobába, és belenézett a tükörbe, látszik-e még az arcán, hogy mennyire megviselte az éjszaka. Nem akarta, hogy János csúnyának vagy ö reg nek lássa, b ár a nap folyamán egyszer az is az eszébe jutott, hogy bazírozhatna a sajnálatára, hogy átérezze, mit tett. De aztán arra gondolt, hogy egy szerelmes férfit csak még jobban taszítana egy lestrapált feleség, úgyhogy jobb híján összeszedte magát. Nem nézett ki rosszul, pláne ahhoz képest, hogy jottányit sem aludt, ami reggel még elég rendesen látszott a szemein. A dagadás elmúlt, segített rajta a feketetea-filter, amit egy órán keresztül tartott rajta, és persze a hajmosás. Mindenesetre most úgy érezte, egyenrangú partnerként tud szembenézni a férjével. Mit egyenrangú! Ezerszer jobb nőnek érezte magát, mint amilyen pasi János valaha is volt. Sajnos azonban tudta, lehet bármilyen csinos asszony, a külsejéből megélni ötvenhat évesen már nem fog…

Hallotta, amint a férje belépett az ajtón és valamit szöszmötölt. Otthagyta a tükröt, és lassan a bejárat felé indult, hogy szembenézzen az elkerülhetetlennel. Némi izgatott várakozást érzett, ha arra gondolt, hogy János rövidesen felfedezi a nője csalárdságát, de ez a kis izgalom sem tudta elnyomni a félelmét. Egy kicsit remegett a keze, mely hideg volt, mint János a jég csap, vagyésmint amikotudta, r kesztyű nyúlt anem hóbavolt télen. ránézett, Karolina hogynélkül aggodalma alaptalan, mert a tekintetében egy cseppnyi ér zelmet sem fedezett fel. – Szia, Karol! – mondta fahangon. – Remélem, most már tudunk értelmesen beszélni. – Nem álltál be a garázsba – válaszolta a nő, figyelembe sem véve, mit mondott a férje. – Nem – jelentette ki az, de nem indokolta meg, hogy miért. Letette az aktatáskáját, és a nappali felé indult. Karolina pedig utána, és remélte, hogy János jó szokása szerint ránéz a laptopra. Még-férje azonban csak leült a kanapéra. Mint egy idegen. Mint aki nem is hazaérkezett, hanem vendégségbe egy kellemetlen helyre, ahonnan mihamarabb távozni szeretne. – Ülj le, kér lek, és beszéljük meg a helyzetet! – Kérsz egy kávét? – tette fel a kérdést a nő. Elbizonytalanodott. Ha János nem néz rá a gépre, akkor a beszélgetésük nem a megfelelő irányt veszi. Esetleg amíg ő kávét főz, a férj belekukkant a laptopba. – Nem kérek. Késő van. Ilyenkor nem szoktam, hisz tudod – nézett türelmetlenül. – Légy szíves, ülj le! – Akkor főzök teát! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Karolina. – Addig megnézheted, nem jött-e neked e-mail! Nem akarta ilyen direktben rávezetni a férjét a bizonyítékra, de nem volt más választása. Meg sem várva a választ, kiment a konyhába. A háta mögül hallotta, hogy János felsóhajt, majd feláll, és elindul az íróasztal felé. Esze ágában sem volt teát főzni: az ajtó mögül leskelődött. Látta, amint a férje felnyitja a gép tetejét, majd szótlanul mered a képernyőre. Karo lina először nem tudott olvasni az arcár ól. A férfi csak állt, és üveges tekintettel bámulta a háttérképet, melyen szívszerelme éppen megcsalja. Úgy gondolta, János nyilván sokkot kapott. Nem bír ta tovább, és viss zalépett a nappaliba. – Látod? – szólt diadalmasan, de mosolytalanul. – Ezért a ribancér t akarsz elhagyni, aki a kertéssze l kefél, míg te dolgo zol. Gratulálok!

Nem tudta visszaszorítani a szavaiból a gúnyos felhangot, pedig szerette volna. Jobban vette volna ki magát, ha inkább együtt érző a hangja, és nem ir onikus. De a győzelem megr észegítette. János lassan emelte rá a tekintetét, szemeiben undor és némi szánalom tükrö ződött. – Szánalmas vagy,a Karo l –súlya mondta lesajnálóan, hogyvagy. a nő majdnem összegörnyedt szavak alatt. olyan – Mocskosul szánalmas – Én vagyok szánalmas? – kiáltott fel az asszony. – Én? Én akarlak tán elhagyni egy bárcás kurváér t? – És közönségesen viselkedsz – tetézte a férj. – Mit akartál ezzel elérni? – Hogy lásd, kivel van dolgod. Hogy lásd, kiért akarod elhagyni a feleségedet, aki harminc éve a társad! Ezt akartam elérni, és el is értem. Most már láthatod, milyen nőért dobnád el az eddigi életedet! – A nő már motyogo tt a végén, mert zavarba jö tt attól, hog y János ő t pocskondiáz za a szeretője helyett. Hát nem érti, hogy megcsalták, hogy kihasználták? Még őt bántja? Őt, aki meg akarja menteni élete legnagyobb baklövésétől? A férfi elhúzta a száját, és ell épett a géptől. – Tudod, mi a legviccesebb? Hazajöttem, hogy megbeszéljük a továbbiakat. Hogy megértessem veled: mindkettőnknek jobb lesz, ha különválunk. Hogy megmondjam, nem hagylak magadra, mert tudom, hogy nem boldogulnál nélkülem. És erre te ezzel a mocsokkal vársz! Ez ellemző rád, Karol! Ez a kisstílűség, amit folyton a merev eleganciád látszata mö gé r ejtesz, de azért az igazi ö nmagad mindig elő bújik. A gunyoros hangtól Karolina még jobban összezsugorodott. Most döbbent rá, ho gy elvesztette a férj ét. Tényleg elvesztette, és a mesterkedése csak r ontott a helyzetén. – Hát meglepetésem van a számodr a – folytatta a férfi, mikö zben a ruhásszekrénye felé tartott. – Nem Gabi miatt hagylak el. Évek óta mást szeretek, de az a valaki nem a szomszédasszony. Hogy lehetsz ennyire vak? Ennyire hülye ráadásul, hogy azt hiszed, az orrod előtt csallak meg, pont a szomszéddal? Persze! – legyintett. – Az soha nem érdekelt, hogy mit gondolok, mit érzek, mit csinálok, csak a saját érdekeidet tartottad szem előtt. Most sem azért harcoltál, hogy engem visszakapj, csak a velem együtt járó kényelemért küzdöttél, igaz? Hát, arról lemondhatsz. Úgyhogy hiába bérelted fel a bűnöző kertészedet, hogy lebuktasd az állítólagos szeretőmet.

– Nem Gabi? Nem? – hüledezett Karolina. – Akkor ki? Ki az? – Régóta szeretjük egymást Judittal – mondta egyszerűen a férfi, miközben egy sporttáskába dobálta a ruháit. – Judit? – döbbent meg a nő. – A kövér titkárnőd? – Igen. Judit, a titkárnőm. Aki megért, aki mindig mellettem állt, akivel tudokveled. beszélgetni, és aki szeret, mióta csak együtt dolgozunk. Ellentétben Karolina úgy érezte, mintha letaglózták volna. Hogy nem vette észre!? Hog y nem tűnt fel neki ez a viszony? – Ezt soha nem go ndoltam volna – nyögte ki. – Az a nő egy slampos hájtömeg… Legalább jobb nőt találtál volna, vagy fiatalabbat… De hogy egy ilyenért elhagysz, ro hadt megalázó! – Még mindig nem érted? – nézett rá János. – Lehet egy nő bármilyen csinos , ha belül r ohad. A bűz egy i dő után átüt a mutatós bur kon. És bizony ez fordítva is igaz. Na, ez a te bajod! Azt hiszed, nem vettem észre, hogy nem vagyok neked elég jó ? Soha nem is voltam. Tudom, hogy miér t jöttél hozzám, és azt is tudom, én annak idején miért vettelek el. Akkor még úgy hittem, hogy van összefüggés a külső és a belső szépség között. Ma már tudom, hogy nincs. Meg kellett tapasztalnom. Mellesleg mindig is tetszettek a teltebb nők… Sokat tanultam melletted, és jobb, ha tudod, a férfiak sem olyan egyszerűek, mint hiszed. Csak nekünk időbe telik a felismerés, és nem traktáljuk a fél világot a gondolatainkkal. Aztán egyszer csak találkozunk egy emberrel, aki ráébreszt: nem muszáj beletörődnünk abba, hogy az életünk egy rakás szar. Karolina emésztette a hallottakat. Szinte gyomorgörcse volt attól, hogy ilyen csúnyán mellétrafált, attól meg pláne, hogy minden elveszett, amiért az utóbbi hetekben küzdött. Vesztesnek, nyomorult vesztesnek érezte magát. – Mégis mikor döntötted el, hogy elhagysz? János nem gondolkodott, nyomban rávágta a választ: – Amikor Emi elhozta a fiúját. Akkor döntöttem úgy, hog y neki már nincs szüksége arra, hogy a szülei együtt legyenek. Nem ártok neki, ha felvállalom a másik életemet. Emellett azt láttam, hogy kezdesz magadra találni, ki is virultál egy kicsit. Azt gondoltam, te is úgy találod, hogy változtatnunk kell . – A másik életedet… – ismételte a nő halkan. – Mióta van másik életed?

– Nem mindegy? Évek óta. Csak Emília miatt mar adtam veled, és tartottam fenn a l átszatot. – Évek óta… – ismételte megint magába roskadva és hitetlenkedve Karolina. És ő ebből semmit nem vett észre! Azt hitte, csak elhidegültek egymástól, és mint sok házaspár, életük végéig unják majd egymást szép csendesen. János végzett a pakolással, és megállt a szoba közepén. – Nézd, Karol! Sok évet töltöttünk együtt, de ezt a mai akciódat még le kell rendeznem magamban valahogy. Ha átgondoltam a helyzetet, elentkezem… Vagy én, vagy az ügyvédem – tette hozzá úgy, hogy rá sem nézett a feleségére. – Most elköltözöm. Számíts rá, hogy el akarom adni a házat. – Micsoda? – csattant fel a nő. Ha János ostorral csap rá sem fájt volna jobban neki, mint ez a pár szó. – Ezt hogy képzeled? És én? Velem mi lesz? Férje az ajtó felé for dult, és elindult k ifelé. – Tudtommal a ház az enyém, és nem akarok ide visszajönni. Az, hogy veled mi lesz… nos… valami majd lesz – mondta érzelmek nélkül, és kilépett az előkertbe. Nyugodt léptekkel sétált a kocsijához. Egyszer sem for dult hátra. Karolina az ajtóból nézte, és érezte, hogy elönti a kétségbeesés. Még sokáig állt ott, bénán, lefagyva a döbbenettől, majd nehézkesen, imbolyogva, mint akit mázsás teher nyom, visszavánszorgott a konyhába. Milyen jó lenne most ordítani! – gondolta, de aztán inkább gépies mozdulatokkal feltette a teavizet a tűzhelyre, egy csészét vett elő, aztán a pultnak támaszkodva várta, hogy felforrjon a víz. Az agya kiürült. Abban a pillanatban csak ürességet érzett. Reménytelen ürességet, és azt, hogy nincs oka rá, hogy éljen. Nem azért, mert János megcsalta, hanem mert a fél élete hazugság vo lt. Nem sírt. Száraz szemmel bámulta a korzikai mintázatú apró csempét, mely a pult és a szekrény között húzódott. Hirtelen bevillant neki, hogy nyilván sokkot kapott. Aztán az is, hogy de jó volna most egy barát. Egy igazi, szívbéli, akinek elpanaszolhatná, milyen rútul és érdemtelenül bánt el vele a férje. Ak i vigasztalná , hog y János egy segg fej, és meg i s érdemli, hogy egy túlsúlyos macával töltse az életét. Ő pedig örüljön, hogy megszabadult ettől a totyakos lúzertől… De neki egy barátja sem volt. Ismerősei persze igen, de egy olyat sem talált volna közöttük, akinek

kiönthette volna a szí vét. A víz bugyogása térítette magához. Lekapcsolta a tűzhelyet, de nem készítette el a teát, inkább hagyta az egészet, és a hálószoba felé vette az irányt. Úgy, ahogy volt, ruhástul befeküdt a vetett ágyba, és összegö mbölyödö tt, mint kislány kor ában, amikor bántotta valami.

20.

A hajnal ébren találta. Nem kelt fel. Feküdt felöltözve az ágyban, nyakáig húzott paplannal, és vacogott. Didergett a fáradtságtól, az ürességtől, és elveszített járt aafejében. Mi de lesznem vele? Mi leszkiaasorsa? Hallotta, hogy Attilaélete kinyitja kertkaput, mászott takaró alól. Összegömbölyödve feküdt, úgy, ahogy éjszaka. Talán meg sem mozdult órák óta. Nem érzett fájdalmat, csak ólmos fáradtságot. Attila kopogtatott a teraszajtón, de nem reagált. A kopogás egyre sürgetőbb lett, hangos és gyors, mintha egy hatalmas kalapáccsal ütötték volna a fejét. Lassan kikászálódott, magára húzta a köntösét, és lebotorkált. Félt, hogy a kertész betöri az ajtót. Megállt az üveg mögött, és rábámult a férfira. Attila döbbent tekintete tükörként mutatta, milyen szö rnyű állapotban lehet. K ikattintotta a zárat, de nem nyitotta ki az ajtót. Megfordult, és a konyha felé vonszolta magát. A férfi belépett. – Karolina! Mi történt magával? – hallo tta az aggódó hangot, de nem állt meg. A tegnapi teavíz a tűzhelyen maradt, bekapcsolta alatta az égőt. – Karo lina! – szólított a újr a a ker tész. Balajtiné hirtelen megfordult, és a férfi szemébe nézett. Az szinte hátrahőkölt. A csinos, ápolt ötvenes nő helyett egy öregasszony nézett vele farkasszemet. A haja kócosan lógott, az arca gyűrött, puffadt és ráncos volt, a szemei pedig üresek, mint egy zombinak. – Hogy mi történt? – kérdezte a nő fáradtan, aztán közelebb lépett a másikhoz. – Most már nevethetnek rajtam Gabival! Mert eddig is csak nevettek, igaz? Vén hülye vesztes. Igaz? – és csak úgy sistergett a hangja. Vagy csak ő érezte úgy, hogy sistereg. Attila a f ejét csóválta. – Senki nem nevet magán. Megmondja, mi történt? – Nos – fordult vissza a bugyo gó teavízhez a nő –, Jánosnak nem Gabi a szeretője, hanem a titkárnője. Elhagyott, és el akarja adni a házat. Csak ennyi tör tént. Nemcsak a f érjemet veszítettem el, hanem a házamat, az eddigi életemet. Az értelmet az életemben, mindent. – A végére már szinte suttogott. – Sajnálom – mondta a fér fi, és a hangjában valóban sajnálat csengett. – Segíthetek valamit?

– Egyszerűen hagyjon békén! – mondta Karolina, még mindig háttal. Akkurátus mozdulatokkal elkészítette a teáját, és mire megfordult, Attila már eltűnt. Teltek a napok. Lassan engedett a bénultság, kezdte összeszedni magát. János nem jelentkezett, pedig már több mint egy hete történt, hogy otthon járt.hogy Néha ablakon,Látta, csakhogy úgy Gabi rutinból: nem gyakran nagyon érdekelte, mi kinézett folyik azazutcában. és Attila beszélgetnek, mosolyognak, figyelte, hogy izzik köztük a levegő, de nem érzett semmit. Még irigységet sem. Depressziós vagyo k – go ndolta. Keveset evett, azt is csak a mardosó gyomorfájása miatt. Le is fogyott, az arca is beesett. Kerülte a tükröket: ha véletlenül megpillantotta magát, egy vénasszony nézett rá vissza. Attilával keveset beszélt, csak a legszükségesebbeket. Egy hét elteltével azonban kezdtek újra visszatérni a gondolatai. Az ürességet megszokta, vagy átlépett rajta. Nem tudta, de észrevette, hogy újra forog az agya. Egy nap a postás levelet hozott. Alá kellett írnia átvételkor. Tudta, hog y mi lehet benne, de nem tiltakozo tt, átvette. Igen, jó l gondo lta: a válási papírokat r ejtette a bor íték. Kiterítette maga elé, aztán sokáig csak nézte. – Íme, új szakasz kezdődik – motyogta, és eler edtek a könnyei. Tudta, hogy ezek a könnyek gyógyítják, ezért hagyta, hogy teljesen átjárja az elkeseredés és a gyász. Meg kellett gyászolnia az elmúlt harminc évet, el kellett engednie a reményeit, hogy új reményeknek adhasson helyet a lelkében. Órákig sírt, aztán elaludt. Másnap kipihentebben és nyugodtabban ébredt, mint az elmúlt hetekben bármikor. Felöltözött, és amennyire tudta, rendbe hozta az arcát. Végignézett magán, és gúnyos mosolyra húzódott a szája. Néhány hete még ö nelégülten go ndolta, hog y a térdei kevésb é lóg nak… – Istenem, mennyire lényegtelen, hogy kinek mennyire lóg a térde! – sóhajtotta. A dagadt Judit térdei nyilván hájasak, mégis el tudta szeretni a férjét. – Kicsi dolgok, lényegtelen dolgok, érdektelen dolgok… – motyogta. Nem ment ki Attilát üdvözölni. Rendet tett a lakásban, a gondolatait próbálta elterelni a házimunkával. Nehezen ment, hisz máson sem kattogott az agya, mint azon, hogyan fogja fenntartani magát, ha a válás hivatalos lesz. János még nem nyilatkozott a ház eladásával kapcsolatban.

Semmi híre nem volt róla, csak az, hogy ügyvédet fogadott, aki nyomban beadta a válási papírokat… Nagy erővel súrolta a konyha padlóját, most valahogy piszkosabbnak látta, mint eddig bármikor: egyszerűen nem elégedett meg egy sima felmosással. Pedig tudta, hogy teljesen fölöslegesen töri magát, ez már nem az ő otthona. Egyik napról a másikra eltűntMár belőle az o tthon érkészült zése, hideg szál lás lett csupán. a körömkefét kihozni a fürdőből, hogy még alaposabban felsikálja a mediterrán téglalapokat, amikor csörgött a telefonja. Először nem akarta felvenni, de aztán győzött a megszokás. Ránézett a kijelzőre, és látta, hogy János keresi. Nagyon lassan nyomta meg a zö ld go mbot, a vére a fülében dobolt. Úgy érezte, egy kicsit meg is süketült. Távolról hallotta a férje hangját: – Karolina! Megkaptad a papírokat? – Meg – válaszolta keményen. Minden erejét beleadta, hogy ne remegjen a hangja. – Rendben. A ház eladását átadtam egy ingatlanosnak. Számíts rá, kérlek, hogy jelentke zni fog . – Értem – felelt kicsit kevésbé keményen a nő. A házeladás érzékenyebben érintette, mint a férje csalárdsága. – Figyelj! – folytatta János hivatalos hangnemben. Karo lina úgy érezte, mintha egy idegennel beszélne. – Gondolkodtam. Tisztában vagyok vele, hogy el vagy keseredve, és nem tudod, mitévő légy. Megnyugtatlak, nem hagylak fedél nélkül. Amíg a házat áruljuk, benne lakhatsz, ha akarsz. Utána pedig az ára egy részéből veszek neked egy lakást. Emellett egy bizonyos kisebb összeget is utalok minden hónapban valamiféle asszonytartás címen. E ttől azonban még való színűleg dolg oznod kell, mert az igényeidre kevés lesz. – És mit dolgozzak? – kérdezte fagyos hangon. – Amit más. Keress állást! Butikban eladó vagy bébiszitter különösebb gyakorlat nélkül is lehetsz – ajánlotta, és Karolina érezte, hogy komolyan is g ondolja. – Kösz a tippet! Majd utánanézek, hogy nem kell-e új házvezetőnő Bálint atyának. Arra talán még jó vagyok. Bár… ő a fiatalabbakat szereti… Ha hanggal ölni lehetett volna, János már kétségtelenül nem él. Karolina azonban némileg megnyugodott. Nem marad fedél nélkül, és van egy kis pénze is, ami t persze o daígér t Attilának. Valóban… – Van már ügyvéded? – János figyelmen kívül hagyta a vitriolos

megjegyzést. – Szeretném mihamarabb lebonyolítani ezt az egészet. Mindkettőnknek jo bb, ha nem húzzuk a végtelenség ig. – Nincs. – Akkor keress egyet, légy szíves! A jogászok majd minden részletet pontosítanak – fejezte be a beszélgetést a férj . Karolina kinyomta a telefont, a konyhaasztalra dobta. valami Ennyit elentett a férjének harminc együtt és töltött év. Egy kis lakást, nevetséges havi apanázst és egy rövid telefonhívást. Ennyi. Megbor zongo tt, pedig a lakásban legalább huszonöt fok vol t. Magára kanyarította a szürke cirmos kardigánját, és a teraszhoz sétált. Attila, neki háttal, a virágágyásnál guggolt, kesztyűben tépkedte a gyomot. Meghallotta, amikor kisétált a teraszra, és felállt. A kezéből napellenzőt formázott, úgy nézett az asszonyra. – Úgy látom, jobban van egy kicsit – mondta mosolyogva. – Egy kicsit – válaszolta halványan a nő. – Jöjjö n, beszélgessünk! – Azzal leült az asztalhoz. Kezét az ölébe ejtette. Sehol nem vo lt már a dög ös díva, akit az elmúlt időszakban alakított. Egy megtört, meggyötört nő nézett a férfira. – Rövidesen szabadul. Akkor odaadom magának a pénzt. Attila leült vele szemben, és meg rázta a fejét. – Nem fogadhatom el. Minden fillérre szüksége lesz. Karolina ér ezte, hogy a fér fi sajnálja. N em kért belőle, nem sajnálatra volt most szüksége. – De igen – jelentette ki határozottan –, ragaszkodom hozzá. Nem maga miatt. Nem vagyok semmiféle szeretetszolgálat. Befektetésnek szánom. Mit gondol, mennyi idő után termelne a cég? – Úgy hiszem, egy éven belül jó eséllyel – bólintott az. – Biztosra nem mondhatom, de az eddigi tapasztalataim szerint ennyi idő alatt felfuthat. Ez egy folyamatosan fejlődő iparág, ezért az újaknak vagy megújulóknak is van keresnivalójuk a piacon. Persze leginkább azoknak, akik értenek hozzá. – És maga ért hozzá, igaz? A férfi bólintott. – Értek. Csak ehhez ér tek – válaszolta magabiztosan. – Ugyan, Attila, maga kertésznek is kiváló. Figyeltem, hog y milyen kitartással végzi még ezt a munkát is. Biztos vagyok benne, ha a szívét és a lelkét is beleteszi a cégbe, akkor hamar sikeres lehet újra. És én is… – mosolyodott el most már Karolina is.

21.

Gabi minden reggel úgy ébredt, hogy Attila arcát látta maga előtt, fölött vagy alatt. A csók óta nem érintették meg egymást, de egyetlen napot sem ki, hogy beszélgettek volna, amikor az iskolából Tőlehagyta tudta kmeg, hogynemennyire kikészült Karolina,ő hazaért hogy Jánosnak a . titkárnője a szeretője, aki miatt el is hagyta a szomszédasszonyt. Gondolt rá, hogy átmegy hozzá, megpróbál lelket önteni belé, hisz most ugyanabban a cipőben jár, mint ő a válása idején, de a férfi le akarta beszélni. Azt mondta, szerinte Karolina senkit sem akar látni, boldog embereket meg pláne nem. Gabi azonban hajthatatlan maradt. Egy kicsit bűnösnek érezte magát, amiért nem mondta meg neki időben, hogy Jánossal nincs közük egymáshoz. Sőt, még reményt is csepegtetett belé, amikor bevállalta Attilával a látványos csókot. Számtalanszor látta, hogy az asszony fásult, reményvesztett arccaljóban kinézvoltak… az ablakon, és rettenetesen sajnálta a magánya miatt. Valaha egész Eszébe jutott, hogy milyen jólesett neki, amikor a barátai mellé álltak a nehéz időszakban, nem hagyták magába roskadni, noha egyébként sem roskadhatott nagyon, hisz a két fia miatt muszáj volt talpon maradnia. Úgy döntött, hogy süt egy tepsi pog ácsát, és átviszi neki. Este átsétált a szomszédba, és becsengetett. A kazettás ajtót nézte egy darabig, de Karolina nem jött kinyitni. Újra csengetett, kicsit tovább nyomva a gombot, hátha fürdik vagy mosogat, aztán újra várt. Ismét eltelt egy kis idő, mire meghallotta a motoszkálást. Kitárult az ajtó, és szeme Balajtiné gyanakvó tekintetével találkozott. Tipikusan a „mit akar ez itt?” pillantást érezte magán, amitől némileg elbizonytalanodott, de aztán megerősítette az elhatározását, és kedvesen elmosolyodott. – Szia, Karol! – kezdte. – Sütöttem pogácsát. Mit szólnál hozzá, ha ketten ennénk meg ?… Karolina meglepetten hallgatta Gabit. Észrevette, hogy a nő zavarban van. Valószínűleg fogalma sem volt, milyen reakciót vált ki az ajánlata. Balajtinénak viszont hirtelen eszébe jutott, hogy amikor Gabiék ideköltöztek, akkor is pogácsát sütött, azzal jött bemutatkozni. Átkozottul rossz pogácsával. Kemény volt, mint a kő. Ölni lehetett volna vele. Elég valószínű, hog y azóta sem tanu lt meg sütni – mo rfondír ozott.

Először arra gondolt, hogy elküldi. Semmi szüksége rá, hogy kárör vendjen, szánakozzon, jól feltöltődjön att ól, ho gy ni, a g onosz banya is jól megjárta! Aki másnak vermet ás, maga esik bele, és a többi és a többi… Később pedig kibeszélje Grétával a nyomorát. De aztán az is bevillant neki, hogy tényleg nincs egyetlen barátja sem. Ránézett Gabira, és az arcát fürkészte. mosolyt látott rajta, szánakozásnak, kárörömnek egyetlen jelét Őszinte sem. Ezért elhatározta, hogya kockáztat. Végül is mi baja lehet? Ennél már úgysincs lejjebb… – Szia – válaszolta, de az arca nem árult el érzelmeket. – Gyere be! Ellépett az ajtóból, és beengedte a vendéget. Gabit a házban már a szokásos rend fogadta, nyoma sem volt az önsajnálat idejében dúló kuplerájnak. – Menjünk a teraszra! – invitálta az asszo ny tartózkodó hangon. Gabi letette az asztalra a pogácsát, és leült. Kínos volt a helyzet, kellemetlenül érezte magát. Látszott Karolinán a bizalmatlanság, és az is, hogy az elmúlt hetek eseményei keményen összetörték. Nagyon sajnálta. Tudta, milyen érzés, amikor az embernek váratlanul összeomlik a övőképe. – Sajnálom, Karol… – kezdte, de a nő egy mozdulattal leintette. – Ugyan! – mondta szomorúan. – Ha jobban figyeltem volna, talán meg sem történik. De nem figyeltem. Csak a látszatra adtam, nem go ndoltam bele mélyebben a d olg okba. – Senki sem gondo l bele – bólogatott Gabi. – Azt hisszük, hogy ismerjük a másikat, és lankad a figyelmünk. – Sosem hittem volna, hogy a titkárnőjével viszonya van. Azt gondoltam, rád hajt. Még nevettem is rajta, hogy milyen vén hülye. Mit akarhat egy ilyen nőtől, mint te? – Nem volt hozzá közöm, ugye tudod? – Most már tudom. Szólhattál volna… – nézett Gabira, de a tekintetében továbbr a is csak bánat és fásultság látszott, vád nem. – Igen. Sajnálom. – Tudom, hogy elutasító voltam. Haragudtam rád, amiért a férfiak odavannak érted. – Annyira nincsenek oda – mosolyodott el Gabi. – Ha tudnád, mennyit szenvedtem, mi után Attila elhagyo tt… Egy pasir a sem tudtam ránézni. – Azért a másik Attila csak kihozta belőled, amit lehetett – moso lyodott el Karo lina is.

– Ő az első a válásom óta. Neked köszönhetem, bár nyilván nem így tervezted. – Nem, de most már nem báno m. Szép pár vagytok. Gabi úgy érezte, nem is ugyanazzal a nővel beszélget, mint aki a ótékonysági esten igyekezett őt megalázni. Akkor még magas lóról lökte oda neki a sértéseket, most azonban úgy tűnt, belátja, hogy hibázott, amikor bántotta. – Pog ácsát? – kínálta vendéglátóját, aki azonban nevetve rázta a fejét. – Meg akarsz ölni? Nálad rosszabbul senki nem süt. Inkább hozok kekszet, az legalább ehető. Gabi is felnevetett. Igazat kellett adnia Karolinának. Valóban csapnivalóan sütött, soha nem sikerült még egyetlen süteménye sem. Boldogan ment haza a beszélgetés után. Karolina szép lassan feloldódott, és elmesélte, hogy állnak Jánossal, mik a lehetőségei, sőt, még az Attilával kapcsolatos terveibe is beavatta. Sokkal közelebb kerültek egymáshoz, mint addig akármikor. A sorsközösség, noha az ő esetében már szépen alakultak a dolgok, összekötötte őket. Balajtiné pedig örült, hogy végre kibeszélhette a bánatát. Szidta Jánost, a kövér titkárnőt, a sorsot, semmiféle toleranciát nem tanúsított a férje és az általa ribancként aposztrofált irodai alkalmazott iránt. Nem tudott önmagából teljesen kifordulni, de Gabi ezt is megértette. Épp ennyire gyűlölte a férje szeretőjét, amikor bor ult a bili. Megnyugodott. A lelkiismerete kevésbé háborgott, miután egyfajta támaszt nyújthatott az idősebb nőnek, és megtudta, hogy új tervei vannak, új reményei éledtek. Néhány nap múlva kikerült Balajtiék házára az ELADÓ tábla, még angolul is, hogy For Sale, hátha külföldi érdeklődik iránta. És Gabi látta, hogy időnként idegenek fordulnak meg nála. Mivel gyakran beszéltek, tudta, hogy az ingatlanos folyamatosan hordja oda a vevőjelölteket, és bizony van i s valaki, aki beleszer etett az épületbe. Gabi ideges lett, hiszen a ház eladásával Attila munkája is megszűnik, noha közben már csak percek voltak hátra a büntetéséből. Ez azonban még inkább jelezte, hogy lassan vége. A ház azonban mégsem kelt el hamarabb, mint hogy Attilát visszarendelték a börtönbe. Az utolsó napon Gabi ugyanúgy érkezett haza, mint korábban mindig. Megállt, és Karolina kertje felé kémlelt, de nem látta a férfit. Csak nem ment el köszönés nélkül? – jajdult fel magában.

Aztán kétségek törtek utat az agyában. Próbálta elhessegetni a negatív érzéseket, próbált racionálisan gondolkodni, visszatekinteni az elmúlt napokra, a beszélgetéseikre, melyek őszintének tűntek. De nem tudta kitör ölni a fejéből az agg ályait. Talán csak azért történt minden, mert unatkozott? Mert nem volt más nő a környéken? gyötörte magát. Talán neki nemújra is volt az egész, hisz nem er –őlkö dött, hog y átmehessen hozzá füvetfontos nyírni ez vagy akármilyen munkát elvégezni. Pedig Karolina a dolgok mostani állása szerint valószínűleg átengedte volna. Csak meg tudta volna oldani, hogy legalább elk öszönjö n… A férfi nem bukkant fel. Bement a házba, szomorúan, csalódottan lépett ki a kertbe, amikor csengettek. Az ajtóban Attila állt, útra készen. Gabinak felragyogott az arca: minden bizonyt alanságát elsöpör te a fér fi j elenléte. – Búcsúzni jöttem. Beengedsz? – kérdezte halkan a férfi. Gabi félreállt az útból. Remegett az idegességtől. – A fiúk? – Még nincsenek itthon – mondta halkan a nő, és felnézett rá. A férfi nem teketóriázott. Átölelte, és olyan szenvedéllyel csókolta meg, mint akiben hetek, hónapok vágya gyűlt össze, hogy ebben az egy csókban adhassa ki magából. Gabi beleszédült ebbe a vadságba, meg is tántorodott, amikor Attila elengedte. Aztán újra átölelte, finoman, mint egy porcelánbabát, az arcát pedig a vörös hajzuhatagba temette. – Gabi – mormogta. – Megvársz? Mondd, hogy megvársz! Egy-két hét, és teljesen szabad leszek. – Megvárlak! Hogyne várnálak meg – sóhajtotta a nő boldogan, és a fejét az izmos vállba fúrta, hogy a f érfi ne lássa a könnyeit . Kedves Olvasó! Nagyon boldog vagyok, hogy a regényemet a kezedben tartod, és remélem, hogy amikor a történetet végigolvastad, mosolyogva, elégedetten teszed a szórakoztató könyveid polcára. Nőkről, női sorsokról írok – nem csak nőknek. Akkor mégis kinek szólnak az írásaim? Minden nőnek és férfinak, aki nevetni akar, miközben így bólogat: ezt a szituációt én is ismer em! 2014-ben jelent meg Az agyam eldobom – Nő pánikban, és a Negyven felé pártában – Nőcik a pácban, 2015-ben pedig Az egy hajszálon

múlt – Amikor a feleség megőrül című regényem. Mindhárom könyv olyan élethelyzeteket dolgoz fel humoros formában, melyek önmagukban egyáltalán nem viccesek – nagyon is létező elemei az életünknek, bárki könnyedén belesodródhat, de legalábbis ismer olyat, aki már átélt hasonlót. Ezért gyakran hallom az Olvasóktól, hogy magukra ismertek egy-egy Nemtörténetben, szakítottamszituációban. meg a hagyományt új regényem esetében sem: ismét egy mindenki számára ismerős problémát boncolgatok a magam stílusában, egy csipetnyi romantikával, egy kiskanál vitriollal és egy adag humor ral. Noha kicsú folo m szer eplőimet, egyben s zeretem is őket minden hibájukkal, gyarlóságukkal együtt. Remélem, hogy te is így érzed majd, amikor Karolina és Gabi harcáról o lvasol. Fontosnak tartom a visszajelzésedet, szeretném megismerni a véleményedet, melyet örömmel venném, ha megosztanál velem a Facebook o ldalamon. Köszönetnyilvánítás Szeretnék köszönetet mondani F-nek, aki mellettem áll, nem morog, ha beletemetkezem az írásba, és az összes bolondériámat elviseli. A könyv mágikus eszköz. Az író a bűvész, a toll pedig a varázspálca. A jó „bűvész” magán tudja tartani a figyelmet, és az olvasó reméli, hogy még sokáig a bűvkörében mar adhat. A 2012-ben alapított Álomgyár Kiadó ezeket a bűvészeket keresi. Azokat, akik fantáziájukkal olyan helyekre merészkednek, ahová mások nem képesek. Akik le merik írni, amit a többiek nem, és ezt világgá is akarják kürtölni. Az Álomg yár ír ókat keres, nekik segít ír ásaik könyv vé for málásában , kiadásában, terj esztésében. Bárki jelentkezhet kéziratával, és együtt megtaláljuk az utat, amely a könyvespolcokhoz vezet! [email protected]