Kovács S. Tibor - Huszárfegyverek a 15-17. században.pdf

Kovács S. Tibor

Huszárfegyverek a 15-17. században

M artin Opitz Kiadó Budapest, 2010

Tartalomjegyzék Előszó..................................................................................................................................... A h u szá sz á rok ro k e r e d e t é r ő l ........... ................ ........... ........... ........... ........... ........... ........... .......... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .......... ........... ........... ..... A magyar hadse reg lovasság lovasságaa az Árp ád-k orba n.................................................... A m agyar hadsere g lovass lovassága ága a 14 14. sz áz ad ba n..................................................... Ne N e h é zlo zl o v aso as o k ,'k ,' k ö n n y ű lov lo v aso as o k és h u s zá ro k a 15. s z á z a d b a n.............................. A hu szár sz árok ok és és nehé ne hézlo zlo vaso va sokk a 16. 16. sz á za d b a n ...... ......... ...... ...... ....... ....... ...... ...... ....... ....... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ....... .... Mi a h u s z á r ? ........... ................. ........... ........... ........... .......... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .......... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .......... ....... T ámadófegyverek................................................................................................................ .......................................................... .............. Szabl Szablyák yák a késő késő középkori M agya rországo n............................................

7 9 11 28 40 54 59 61 63 87

Szab lyák a 16 -17. -1 7. sz áz ad b an ........... ................. ............ ............ ............ ............ ............ ........... ........... ............ ............ ............ ............ .......... .... A hegyestőr, a lóra való pallos és a palloshegyestőr előzményeiről ................. 113 ................................................................... 128 Egy speciális szúrófegyver, a hegyestőr .......................................................... Pallos a m ag yar ya r h us zá r sz o lg ál a tá b an ...... ......... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ..... 149 A bu zogá zo gá ny m in t feg yver és m éltós élt óság ágjelv jelv ény..... én y........ ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ..... 172 Fokos és a balta...............................................................................................................200 K o p ja ......................................... ....................................................................................... ....................................................................................... .........................................205 205 Pisztoly Pisz toly és k a ra b é ly ........................................... ....................................................................................... ............................................................ ................ 212 2 12 V éd ő fe gy ve rz et...... et ............ ............ ........... ........... ............ ............ ............ ............ ............ ............ ........... ........... ............ ............ ............ ............ ............ ............ .......... .... 219 A huszár félvért eredetéről.......................................................................................... 221 A huszársisak és a sodronyos vassapka..................................................................... 239 A so d ro n y in g ........... ................. ............ ............ ............ ........... ........... ............ ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ ............ ........... ........... ............2 ......248 48 A hus h us zá r tá rc s a p a jz s................. s....................... ............ ........... ........... ............ ............ ............ ............ ............ ............ ............ ........... ........... ............ ........ .. 255 Függelék................................................................................................................................ 265 Rövidítés- és irodalomjegyzék.................................................................................... 265 Képjegyzék..................................................................................................................... 279 List o f il lu s tr a ti o n s ........... ................. ............ ............ ............ ............ ............ ............ ............ ........... .......... ........... ............ ........... .......... ........... ............ ...... 282 Személynévmutató....................................................................................................... 285

5

Előszó A huszárság Hunyadi Mátyás uralkodása alatt vált jól hasznosítható és elfogadott fegyvernemmé. A mohácsi csata után pedig egyedüli záloga lett Magyarország vé delmén ek. Enn ek a nem zetün k számára oly oly kedve kedvess és híres híres fegyvernemnek a tárgyi tárgyi emléka nyagát - szinte szinte kizárólagosan - a Magyar Nem zeti M úzeum Fegyvertára Fegyvertára őrz őrzii a 18. századdal bezárólag. 1913-ban került a Magyar Nemzeti Múzeum Hadtörténelmi Gyűjteményéhez Tó th Zoltán (1888-1958), aki 1934-ben jele nte tte m eg a h u szárság szárság erede téről írott - jelentő s vitát kivált kiváltóó - dolg oza tát.1A huszárság délszlá délszlávv gyökereiről és az őket érő török h atásró l írott sorai sorai a mai nap ig szinte általánosan el fogadottak a magyar történetírásban. A tárgyi emlékanyag tekintetében a legfonto sabb sabb áttekintő m unk a Kalm ár Ján os (1899-1977) tollából jele n t meg 1971-ben.2 K almár 1935-ben került került a Magyar Nem zeti Múzeum ba és és eredeti végzettsége végzettsége - gé pé p é s z m é rn ö k - lévé lé vén, n, j ó érzé ér zékk kkel el d o lg o z ta fel fe l a k ü lön lö n féle fé le fegy fe gy vere ve reke kett és szám sz ámos os d o l  gozatot jele nte tett m eg, am elyeket 1971-ben kiad ott fő művében egységesí egységesítet tett. t. Az 1930-as években zajló, a huszárság eredetéről szóló vita során egyértelművé vált, vált, hogy a könnyűlovas fegyvernem fegyvernem soh a nem enyészett enyészett el Magyarországon, Magyarországon, no ha - kisebb számban ugyan, de - csatadöntő elem egészen Mohácsig a nehézlovasság volt. A huszárság mellett a 15. század „másik” könnyűlovas fegyverneme a telekka tonaságb an és a band érium okb an keresendő. Úgy tűnik, a kopjás kopjás,, valamint az íjá íjász sz könnyűlovasság egymás egymás m ellett létezett a 15. század század folyamán, folyamán, ezt D arkó Je n ő jó l biz b izoo n y íto ít o tta tt a 1 9 37 -ben -b en m e g je len le n t, a h u s z á rsá rs á g ró l íro ír o tt d o lg o z a tá b a n .3 A h u sz á r leg le g  fontosabb támadófegyvere a szablya és a kopja, de mellettük felbukkant a 16. szá zadtól a hegyestőr, a csákányfokos és a buzogány is. A védőfegyverek közül a pajzs, sodronying , valam int a husz ár félvért a legismertebb ek. A moh ácsi csata csata utá n a fegy fegy verzet gyors gyors átalakulását átalakulását jól tükrözik a tárgyi emlékek m ellett a magy ar nemesi vég  ren de lete k és a főúri főúri kinc stárak inv entárium ai. Az Az ingósági jegyzék eken kívül fontos források m ég - a fegyve fegyverek rek kutatása szempon tjából - a mag yar udvartartási és vá sárlási könyvek, limitációk, levelezések, naplók, sőt önéletrajzok is, amelyekből fény derü l a fegyverek fegyverek beszerzésének beszerzésének m ódjára, form ájára és vételárára is. A képi ábrázo lások közül elsőrangúak a síremlékek, korabeli címerképek, metszetek, festmények és lavírozott tusrajzok. A fenti képi források elárulják a fegyverek rögzítésének, vi selésének selésének és ado tt esetben ha sználatának m ódjait. ódjait. Jelen könyv összeállítása során számos esetben használtunk fel szemelvényeket is, mert ezek sodró stílusa, nyelvezete, valamint tartalma nélkül munkánk kevésbé lenne életszerű. Az egyes fejezetek nem csupán a különböző fegyverek katalógusjellegű leírását adják, hanem a legújabb eredmények felhasználásával készült össze foglalást is tartalmaznak. Szükséges hangsúlyozni, hogy számos huszárfegyver köztük köztük jó néhány unikálisnak unikálisnak mo ndh ató darab - előszö előszörr ebben a könyvben könyvben került pu p u b lik li k á lásr lá sra. a. A huszárság magyarországi magyarországi térhód ítása során néhá ny új fegyvertípus fegyvertípus jele n t meg, amelyeket a könnyűlovas könnyűlovas fegyvernem közvetített közvetített a m agyar nem ességhez és a gyalo gos hajdúkho z is. is. Jele n m unk ában ezért találkozunk találkozunk számos számos főúri főúri és uralkodó i fegy fegy verrel, mert ezek is a huszártípusba tartoznak, jóllehet nem huszárok viselték és hasz nálták őket. A főúri fegyvertárak számos számos családi családi fegyvert fegyvert őriztek meg, ez azo n ba b a n sajn sa jnos os n e m m o n d h a t ó el v ég v á rain ra inkk feg fe g y v erk er k a m ráir rá ira, a, m e r t a b e n n ü k ő rzö rz ö tt d a  rabok véglegesen elkallódtak elkallódtak vagy vagy koh ókban végezték sorsukat. sorsukat. A fent leírtak m iatt pé p é ld á u l a 1 5 -17 -1 7 . száz sz ázad adbó bóll k izá iz á ró lag la g csak cs ak fő ú ri n y erg er g ek m a ra d t a k fen fe n n , egys eg ysze zerű rű,, a 1 T ó t h 1934, 129-196; K o v á c s S. 2002, 348. 2 K a l m á r .1971. . 1971. 3 D a r k ó 1937, 162-165.

7

A HUSZÁROK EREDETÉRŐ L

forrásokb an is sokat emlegetett katona- vagy huszárnyereggel nem is találkozunk. A könyv m egírása során nagy hang súlyt fektettünk a p ontos kronológiára. Az egyes alfejezeteket mindig a legnagyobb számban fen nm arad t fegyvertípussal kezd jü k, m in t péld ául a támadófegyverek ese té ben a szablyákkal. Ez a m ódszer term é szetesen ne m jelö l fontossági sorrend et, d e m utat egy bizonyos arány t az azonos fegyvertípusokon belül. Komoly motivációt adott, hog y azon szerencsés em berek közé tartozom , aki m un  kahelye, szakmája, valamint érdeklődési köre révén Tóth Zoltán és Kalmár János utódjának m ond hatja m agát. Azokat a műtárgyakat foghattam a kezembe és jó né  hány olyan kö tetet forgathattam, amelyeket a magy ar fegyverek egykori jeles k uta tói is használtak kitűnő tanulm ányaik megírásakor. Célom azt volt, hogy a fen nm arad t tárgyi em lékanyagot a m egfelelő történeti környezetbe helyezzem, és ez által a lehető legteljesebb képet nyújtsak a „legmagyarabb fegy vern em ” korai évszázadairól. A szerző


A magyar hadse reg lovassága az Árp ád-korb an A magyar ha dtörtén etírásban először 1934-ben Tó th Zoltán tollából jele n t m eg olyan dolgozat, amely a középko ri M agyarországon jelenlévő nehéz- és könnyűlovasság szerepét, arányait, alkalmazási módjait, valamint jelentőségét a forrásokon kívül a fennmaradt tárgyi emlékanyag bevonásával is vizsgálta. Tóth tanulmányának első két lapján - igen som másan - a következőképp en foglalja össze a fent em lített kér désk örről a véleményét: „ Sokszorosan kifejtett tétel, minő lekicsinylésben részesültek a nem lovagi rendű katonaele mek a javaközépkor egész folyamán. Hosszú évszázadokon át egyedül a lovagnak já rt ki az ókori harcos gyűjtőneve, a „miles”. A Nyugat keresztény nemzeteinek forrásírói kivétel nélkül őt glorifikálják, gyalogos, könnyű lovas, ha itt-ott, s mindig valamely speciális okból fel is tűnt, illetve szerephez jutott, csak valami csőcselékfélének számított. Az 11 46-iki lajtamenti csatában pedig az osztrák roham, lévén a végrehajtói „quasi gygantes... in equis arduis et optimis”- minden szójellegzetes itt - tulajdonképpen semmi akadályra sem talál a magyar előhadban, mert a „Bisseni pessimi et Siculi vilissimi, omnes parit.er fugierunt sicut oves a lupis”. Megnyeri ellenben az ütközetet Belus bán lovagi módon küzdő dan dára, mely „irruens super agmina teutonicorum percussit eos” s teljessé teszik a győzelmet a közvetlenül a csata előtt karddal övezett, azaz lovaggá avatott, ifjú király válogatott fegyvere sei „electi milites regis”. S ami a legnevezetesebb, ez ellen a beállítás ellen nemcsak forrás-, de tárgykritikai szempontból sem tehető semmiféle észrevétel. Nemcsak az ízig-vérig nyugati szerző, Freisingi Ottó erősíti meg a maga módján, de az 1167-iki szerémségi csatában az irányadó byzanci forrás, Kinnamos is egyenesen feltűnően, szinte gyanúsan nyugati fellépésűnek és kül sejűnek írja le a magyar sereget. A lajtamenti küzdelemben még legalább elővéd volt, valame lyes taktikai tagozódás. Itt egy tömegbe szorított lándzsaerdő az egész magyar hadtest, közepén a Felső-Itáliából átplántált carroccio hordta a hadizászlót, s ugyanő, Kinnamos, kiemelendő nek ítélte azt a számára idegen s általa magyarnak vélt szokást is, hogy a legelőkelőbb és leg kiválóbb harcosok az élen lovagolnak. A byzanci megfigyelő s éppen ez ad leírásának tökéletes hiteltérdemlőséget, szemmelláthatóan nem tudta miről van szó. A középkori Európa haditörté netének ismerői viszont meglepődve kell, hogy konstatálják: íme a Nyugat a Száváig ért. ”4 A középkori N yugat-Európ a legjellegzetesebb lovasa a ka rdda l és lándzsával ha r coló, testét páncéllal, pajzzsal védő nehézfegyverzetű lovag volt. Kálmán király (1096-1115) törvényeinek 40. cikkelye igen fontos adatokat tartalmaz, hiszen előírja a várispánok számára, hogy 100 pensánként egy páncélos (loricatus) lovaskatonát kell felszerelniük a birtokuk on élő em berekből. 40 p ensa jöved elem utá n p ed ig egy vért (lorica) nélküli harcost kell kiállítani.5A 12. században a m agyar h ad erő be n je  lenlévő nehézfegyverzetű lovagok a Tó th által is meg em lített 1146-os lajtamen ti üt közetben mozdulatlanul bevárták Henrik osztrák herceg csapatát, majd bátor ellentám adás ukk al m egse m m isítették az osztrák lovagi sereget.6 Az 1167. július 8-án Zimonynál a m agyarok és a bizánciak kö zött lezajlott ütközetet két bizánci történ et író is megö rökítette. A csatáról részletesebben író K innamos szerint a D énes ispán vezette 15.000 főből álló seregben nehézlovasok, íjászok és gyalogosok is részt vet tek. A magyarok a hadrend élére a nehézlovasságot tették, míg a bizánciak a bese nyő és szeldzsuk íjász könnyű lovasságot. A bizánci leírásban található „zászlós kocsi”, olasz nevén „caroccio” azért jelentős elem, m ert jól igazolja, hogy egy ny ugat-európ ai katonai újítás már a 12. században megjelent a magyar seregben, hiszen a királyi 4 T ó t h 1934, 129-130. 5 Zá v o d s z k y 1904, 188; B o r o s y 1984, 52; V e s z p r é m y 1995, 3. 6 B o r o s y 1962, 147; B o r o s y 1984, 53; K r i s t ó 1986, 79-80 ; V e s z pr é m y 2000, 28.

11


zászlót a magyarok szekéren vitték a bizánciak elleni ütközetbe. A magyarok veresé gével gével záruló csatáb an a bizánciak megszerezték a királyi királyi hadizászlót hadizászlót,, Dénes ispán lovát telj teljes es fegyverzette fegyverzettel, l, valam int kéte zer p áncélt, számos sisakot sisakot,, pajzsot és kard ot zsákmányoltak.7A fenti adatok szerint a 12. 12. században a király királyii seregben m ár jelen voltak a nehézlovasok, akik a nyugat-európaival teljesen megegyező fegyverzettel rendelkeztek. rendelkeztek. Term észetesen fontos hangsúlyozni, hangsúlyozni, hogy a zimonyi csatában - m ind en valószínűség szerint - stájer nehézlovasok is is harcoltak, de a mag yar had sereg ben gyökeret vert a nehézlovas h arcmodor. A zimonyi csata csata másik fontos tanulság a a h arc ren d rögz ítésében keresendő. Dénes ispán ugyanis az az „acies” alapján, azaz tagolatla nul állította fel nehézlovasságát és támadáskor az „ék” formát alkalmazta: „a parancsn para ncsnoksá oksága ga alatt ala tt lévő serege seregett nem osztotta osztotta jobb és balszárnyakra, nem különítette különít ette oszta gokra és szakaszokra, hanem egy akkora hadat egyetlen egységbe gyúrva-tömörítve, ahogyan volt és feltornyosítva, mint fekete felhőt, úgy közeledett, durva elhivalkodottsággal eltelten”. Ezt Ezt a nehézlovasságra jellemző ún. cuneus (ék) ék) ha rcren det a lándzsahasználat új ala po p o k ra h ely el y ezés ez ésee te tte tt e leh le h etőv et őv é. A 12. század első feléig a nyugat-európai nehézlovasság kb. 2 méter hosszú lánd zsát használt, amelyet sokszor vetett az ellenfélre, vagy feje felé emelve döfött vele. A 12. század második felétől általános lett az ún. „frank” lándzsatartás, azaz a szál fegyvert fegyvert a harcos a hón a alá szorította szorította.. Ezzel Ezzel egyidejűleg egyidejűleg jelentő sen m egnő tt a lán d zsa hossza és átalak ult a lófelszerelés lófelszerelés is is. A 12. század első felétől jelen jel en tek m eg a mag as kápájú nyergek, amelyek a 13. századra, mintegy „vályúszerűen” ölelték körül a ne hézlovast. hézlovast. A döfés erejé t a ló mozgási energ iája okozza, s ezé rt új, új, e lőreny újtott láb tartással és biztosabb nyereggel kellett a lovagnak rendelkeznie, mert a lándzsa hasz nálatak or m eg k ellett akadályozni a földre esést. esést. A 13. 13. századi királyi királyi oklevelek oklevelek között számos olyan akad, amely a birtokadományozást lovagi haditettekkel indo kolta kolta.. 1267-ben p éldáu l Iván fia fia András tárno km ester a Kemény fia fia Lőrinc elleni üt közetben az elsők között terítette le lándzsájával az ellenfél zászlótartóját és ha son lók ép pe n cselekedett két másik nehézfeg yverzetű lovaggal is is. 1293-ban a Béc Bécss vára alatti harcokban Pái comes egy német nehézlovast vetett ki lándzsájával harci mén je nyergébő l.8A lándzsaharc eredm ényesség ét nagyb an növelte, hogy a korábbi rombusz alakú hegy kisebb lett, de ezzel párhuzamosan pengéje jelentősen meg hosszab bodo tt. A 13. 13. század végétől a szálfegy szálfegyver ver nyelén egy vájatot vájatot alak ítottak ki a hónaljrésznél, sőt a 14. század elejétől egy kis tárcsát is alkalmaztak a lándzsa nye lén. A magyarországi lovagi lovagi fegyver fegyverzet zet legkorábbi legkorábbi fe nn m ara dt áb rázolása rázolása az a vörös márvány sírkőtöredék, amely az 1967 és 1984 között folyt ásatások során került elő az egykori egykori pilisi pilisi apátság káp talanterm ébő l (1. kép). Az 1230-as évekre datálható sír emlék egy teljesen felfegyverzett lovagot ábrázol, aki lánccsuklyát visel, míg testét sodronypáncél fedi. A lovag védőfegyverzetére ráncolt, ujjatlan fegyverköpenyt öltött, míg job b kezében kard ot tart, balját balját pe dig do m borod ó pajzsának tetején nyugtatja. nyugtatja. Igen érdekes, hogy b al kezével kezével és és csuklójá csuklójával val egy lándzsá t is tart, am elynek rom busz form ájú csúcsa a síremlék síremlék job b felső felső sarká ban látható. A királyi királyi alapítású pilisi pilisi ap át ság ság káp talanterm ében eltem etett vilá világi gi szemé személy lytt m ind enk épp en a kegyúr kegyúrii jog ot gya korló királyi királyi család tagjai tagjai között kell keresnün k. Ezzel Ezzel kapcso latban - a sírem sírem lék készítési készítési idejét is figyelembe véve - két leh etősé g m erü lt fel. fel. Az Az egyik egyik hipo tézis az, 7 G y ó n i 1938, 66-67; R o s e 1 9 3 7 - 1 9 3 9 , 7 8 - 8 1 ; B o r o s y 1984, 53; M o r a v c s i k 1 9 8 4, 4, 2 4 2 - 2 4 5 , 2 8 8 - 2 9 0 ; K r i s t ó 1986, 90-95; V e s z pr p r é m y 1995, 209-210; B. Sz a b ó - S o m o g y i 1999, 88-90; B. Sz a b ó 2 0 0 1 , 8 4 87; B. S z a b ó 2007, 70-71. 8 J á h s 1878, 39-40; B o e h e i m 1890, 310-310; E l l e h a u g e 1948, 31-32; B o r o s y 1985, 529-534; K o v á c s 1986,, 26 0-261 ; Ve s z p r é m y 1995, 8-10; V e s z p r é m y 2000, 2 9, 43; B. Sz a b ó 2007, 72-76. 1986

12

1. Vörösmárvány sírkőtöredék sírkőtöredék Pilisről, 123 0-as 0-a s évek

J

A HUSZÁROK HUSZÁROK EREDETÉRŐ EREDETÉRŐ L

hogy az 1 234-ben H alicsban elhu nyt András h erceg sírjáról sírjáról van szó szó.. A másik, enné l talán valószínűbb lehetőség szerint II. András király (1205-1235) második feleségé nek, Yolande de Courtenenay-nak az egyik, magyar pártfogással a bizánci latin csá szári trónra emelkedett, majd onnan száműzött fivérének síremlékéről lehet szó. Ennek a sírkő sírkő töred ékn ek azért nagy a jelentőség e, m ert a francia mintájú telj teljes es lo vagi fegyverzet fegyverzet haszn álatát igazolja igazolja M agyarországon a 13. 13. század első első felében.9 Ugyaneb Ugy anebből ből a századból századból származó, nem kevésbé fontos képi ábrá zolásunk zolásu nk a MagyarMagyarországon honos lovagi fegyverzetről a kígyóspusztai csat (2. kép). Az aranybó l készült, niellóval díszített csattestet vése tt csatajele net ékesíti. ékesíti. Két-két teljes fegyverzetű lovag kardokkal tám ad egymásra, testüket fejüktől fejüktől a lábujjukig sodronypá ncél fedi. fedi. Fejükr Fejükree fazéksisakot tettek, míg kezükben kardot tartanak, amelyek markolatgombja duz zadt lencsealakot formáz. A lovagok a páncéljukra bő, övvel leszorított fegyverkö pen p en y t ö ltö lt ö tte tt e k és m agas ag as k á p á jú n y e reg re g b en ü lnek ln ek . A lova lo vakk száj sz ájáb ában an csik cs ikóz ózab abla la láth lá that atóó , míg testüket teljes egészében lótakaró fedi, szinte csak a hátasok szeme marad sza ba b a d o n . Ig e n jelle jel legg z e tes, te s, ho g y a lova lo vagg o k a n y a k u k b a h áro ár o m sz ö g alak al akúú , a te ste st e t szin sz inte te körülölelő, címerelemekkel díszített pajzsot akasztottak. A csattest bal szélén lévő, feltehe tően a lovagi lovagi kísérethez tartozó harcos fejét sodronycsuklya sodronycsuklya védi, m íg kezében zászlós lándzsát tart. A csatajelenet hátterében két kürtös és egy dobos apród alakja tűnik fel. A kígyóspusztai kígyóspusztai csatot és az övhöz tartozó, szentek neveivel ellátott kerek öw ere teket, valamint egy sodronyingdarabot 1816-ban egy juhász találta meg a Kiskun ságban fekvő fekvő Majsa városhoz tartozó Kígyóspusztán. Kígyóspusztán. A leletekből leletekből számos d arab ot beo b eolv lvas aszt ztoo ttak tt ak,, vég v égüü l 1 8 31-b 31 -ben en k erü er ü lte lt e k b e csak cs ak a m ű tárg tá rgyy a k a M agya ag yarr N e m zeti ze ti M ú zeu m ba.1 ba .100A kígyóspusztai csatot először részle tesen vizsgáló T ó th Zoltán a mű tárgyat az 1260 körüli évekre datálta, és a magyarországi eredet mellett foglalt állást, sőt a csatajelenetben szereplő lovagok pajzsain a Pécz, az Aba-nemzetség és Moys nádor címereit vélte vélte felfedezn i.11 Eri István elfogad ta T ót h d atálását, tisztázta a leletkörü l ményeket, va lam int felhívta felhívta a figyelmet figyelmet a rra a fontos tényre, hogy a csat csat job b szélé szélé bő b ő l csa cs a k n e m 2 cm h ián iá n y zik zi k és a szeg sz egec ecse sekk is ez e n az o ld a lo n m á r a k é p m e z ő b e n vann ak. Ugyan csak Eri bizonyította, hogy egy kun előkelő sírjából sírjából került elő a fenti mű tárgy.12 tárgy.12 H. Koiba Ju d it az aran yból készült csat csat és és övveretek alap ján m agyar k irá lyi lyi udv ari ötvös mun káján ak tartja a m űtárgyakat. A kísérő, kísérő, szentek neveivel ellátott ellátott öwereteket a magyar érméken szereplő betűk összevetése alapján a 14. század ele jé j é re , Káro Ká roly ly R ó b e rt k o rá ra tesz te szi.i.113 P áló ál ó czicz i-H H o rvát rv áthh A n d rás rá s a k u n elők el ők elők el ők sírj sí rjai aitt vizs viz s gálva az övék euró pai - elsősorban itália itáliaii - lovagi lovagi kultúrkö rből való származtatását veti fel és nem tartja megnyugtatónak a magyarországi eredetet a kígyóspusztai erősen erős en hiányo s - övvel övvel kapcso kap cso latban latb an.1 .144 Kovác Kovácss László László meg állapítása állap ítása szerint sz erint a kun e lő kelők sírjaiban talált övék vereteinek meglepő módon nem keleti elemei vannak, han em a lovagi lovagi élethez élethez kötőd nek. A kígyóspus kígyóspuszta ztaii sírlelet sírlelet övének négy négy m egm aradt veretén ug yanis Szent Bertalan, Szen t István, István, Szent Jak ab és Szent Margit közbe njá rását k érő latin nyelvű fohászok olva shatók .15 .15 T ót h Zoltán szerint az övveretek övveretek fel iratai harcos, patr ón us szenteket ta ka rnak rn ak .16 .16Vélemé Vé leményem nyem szerint a kígyóspusztai kígyóspusztai csat csat 9 J á h s 1878, 41; E l l e h a u g e 1948, 33-34; B o c c i a - C o e l h o 1975, 25, 29; PANNÓNIA 1994, 256-257. 10 É r i 1956, 138-139. 11 T ó t h 1933, 15-18. 12 É r i 1956, 137-142, 151-152. 13 H . K o l b a 1963, 77-84. 14 P á l ó c z i 1982, 95-101; P á l ó c z i 1989, 79-80; L a n g ó 2009, 133. 13 K o v á c s 1986, 270. 16 T ó t h 1934, 15.

14

2. A kígyóspusztai aranycsat aranycsat,, 13. század második fele

a 13. 13. század század másod má sodik ik felében készült udvari ud vari ötvös által, által, aki felte hetőe he tőenn illusztrált kéz iratos előkép után dolgozott rendkívül magas színvonalon. A csat lerövidítése és az arany övveretek elkészít elkészítése ése a 14. 14. század elején tö rtén t, m ajd állt öss össze ze egy jelle gz e tes lovagi övvé, övvé, amellyel egy magas mag as ran g ú kun ku n vezetőt öveztek fel fel,, akit halála u tán p o  gány m ód on m agányos sírban tem ettek el övével övével,, fegyvere fegyvereive ivell és és más mellékletekkel egyetemben. A kígyóspusztai övcsat a pilisi sírkőtöredékkel együtt a magyarországi nehézlovasság m eglé téne k és 13. 13. századi századi fontos szerep ének egyik jeles bizonyítéka. A magyar középkor legtragikusabb eseménye, az 1241-1242-es tatárjárás ütkö zetei részben más megvilágításba helyezhetők a nehézlovasság szerepének pontos elemzésével. A Pest alatt portyázó tatár előőrsök megtámadását IV. Béla szigorúan megtiltotta. Ennek ellenére Ugrin kalocsai érsek nehézlovasaival elhagyta a tábort, mert meg akart ütközni velük. A tatárok a klasszikus nomád taktika szabályi szerint m ene kü lőre fog ták a dolgot, és az érseket egy egy ingoványos helyre csalták, csalták, aki lovasa lovasa ival beleszáguldott a mocsárba. A nehézfegyverzet miatt a támadók itt harcképte lenné váltak, a tatárok pedig visszafordulva körülvették és megtámadták a magyarokat, m aga az érsek csak három-nég y e mb erével tu do tt elm en ek üln i.17 i.17 Ez vavalószínűlegjó lecke lecke volt, volt, m ert a m agyar ha de rő későbbi későbbi m ozgását a következ következete etess óva tosság tosság jelleme zte. Pest Pest városába n eközb en elterjed t, hogy a ku nok a tatár ok kémei. Az itt tartózko tartózko dó Köten ku n királyt és kíséretét a pesti polgárok, valam int Frig Frigyes yes herce g katon ái m eg  támadták, majd fejüket fejüket vették. vették. Az Az időközb időközb en m egérkező kun csapatok e rre a h írre fosztogatni, rab olni kezdtek és dél felé kivo nultak az országból, tovább fokozva fokozva ezze ezzell az amúgyis nagy zűrzavart. A tatár portyázó csapatok időközben Vác városát is fel ég etté k.18 k.18 A 13. századi tatár támadással kapcsolatban a legjobb párhuzamok az Arany Horda örököseinek, a krími tatároknak a 16-17. századi hadjárataiban találhatók meg. M agyarországon 1491-től 1491-től kezdv kezdvee találkozunk krími tatár segédcsapatokkal. Je l lemző rájuk, hogy két-három, de néha négy-öt vezetéklóval is rendelkezett egy har cosuk, cosuk, ez ez rop pa nt mozgék onyságot kölcsönzött nekik. A tatár sereg fele, fele, kétha rm ad a m indig e gyütt mara dt, m íg a többiek folyamatosan portyáztak. portyáztak. A nagyobbik rész rész alal17 R o g e r i u s 1987, 154. 18 K r i s t ó 1986, 119-120; K o v á c s S. 2003, 364.

15


kotta a tatá t atá r tábort, táb ort, amely a had izsák m ány és a foglyok gyűjtőhelye is vo lt.19 lt.19 12411241 be b e n s z inté in ténn ez tö r té n h e te tt, tt , h isze is zenn a ta tá r tábor táb or,, azaz aza z a főse fő sere reg, g, E szak sz akke kelet let-M -M agya ag yarrországon, a Sajó folyónál táborozott, ahol a műszaki csapataik, foglyaik, had m érnök eik, k ancelláriájuk volt volt,, illetve illetve hatalmas h ad táp készletek, készletek, mozgó kovács kovács műhelyek stb. helyezkedtek el. A kutatás nagyjából tisztázta tisztázta azt, azt, hogy a tám adó tatá r sereg létszáma létszáma felteh etően 30-35 ezer főt tehet ett ki, és ez állt állt szemben M uhinál a M agyar Királysá Királyságg 20-25 ezer fős fős hadsere had seregév gév el.20 el.20 IV. Béla terve az volt, hogy ezzel a viszonylag jelentős számú, nehézlovasságon alapuló hadseregével megütközzön a tatár főerőkkel. Furcsa módon a tatárok is ezt akarták, de nem Pest mellett, hanem közel a táborukhoz, azaz a Sajó mentén. Ezért a tatárok számára fő feladat volt a magyar erőket kicsalogatni Pestről a Sajó vidé kére. A források alapján valószínű, hogy Pestnél magyar részről történt egy kísérlet ütközetre, amikoris a magyar haderő nehézlovassága hadrendbe állt és kivonult a tatárok ellen.21 ellen.21 Az ellenség azo nban nem várta m eg az összecsapás összecsapást, t, h an em folya folya matosan nyilazva sebesen elvágtatott, mire a magyar sereg a tatárok nyomába eredt. IV. Béla tehát nyílt csatában akart leszámolni az országba betörő ellenséggel. Más kérdés, hogy Pestnél csak a néhány ezres portyázó tatár haderő volt jelen, amelyik nem kívánt harcba bocsátkozni a magyar hadsereggel. Ezért a táboruk felé vonul tak, a magyarok pedig óvatosan, de következetesen követték a visszavonulókat. IV. Béla Béla és és környezete - m inden valószínű valószínűség ség szerint szerint - néhány nap után rájött arra, hogy a tatárok az ország keleti keleti felén felén k ívánnak d ön tő csatát vív vívni ni.. így a m agyar h ad  vezetésnek nagyobb m ennyiségű élelmiszerről, élelmiszerről, a lovak számára óriási óriási menny iségű ta karm ányró l kellett kellett gondos kodn ia. N e feledjük, feledjük, ekkor m ég csak március vége volt, volt, és nem volt nagyobb m ennyiségű legelésre alkalmas fű. fű. Egyetlen m egoldás kínálkozott, kínálkozott, a takarmányt az ország különböző részéről, szekereken kellett a hadsereg után szál lítani. Véleményem szerint Muhinál a tábort körülvevő szekérvár létezése megfelel a valóságnak. A sok sok szállítójármű szállítójármű egy értelm űen a fent leírt hipotézist erősíti és és nem azt, hogy a magyar sereg végig abban a hitben volt, hogy fél nap múlva ütközetre kerül sor.22 Egyébként erre utal IV. Béla király sátrainak a története is, amelyek a muhi csata után Batu kán kezére kerültek, aki még évekkel később is használta eze ket, ket, hiszen eb ben fo gad ta 1245-b en a páp ai köv eteket.23 A folya folyamatosan matosan hátráló hátráló tatár portyázó portyázó csapatokat köve követv tvee a m agyar had erő - m in de n valószínűség szerint - április 8-a tájékán érte el a Sajó Sajó foly folyóó vidékét. vidékét. A magyar felderítők jelen tették , hogy az ellenséges had sereg a folyón folyón túl táborozik, táborozik, ezért a ki rály elrendelte, hogy a magyar sereg is így cselekedjen. Az utánpótlást szállító sze kereket kereket védelm ül a tá bo r körü l állították fel fel,, sőt ezeket pajzsokkal is is meg erősítették, valószínűleg jól felhasználva a környező mocsaras terepet egy esetleges támadás ki védésére. IV IV. Béla - igen bölcsen - m ég azt is is elrendelte, hogy a sátra kat a tábo r bi zonyos részén egy csoportban állítsák fel, azaz ezek ne akadályozzák az esetleges véd elm et.24 et.24 Pesttől a magyar haderő a Sajó folyót minimum egy hét alatt érte el. Azonban a forrásokban sehol nem esik esik arról szó, szó, hogy a hadsereg táb ort vert volna, volna, pe dig erre 19 Iv a n ic s 1994, 182-197; K o v á c s S. 1997, 179-180. 20 O l c h v á r y 1902, 510; B o r o s y 1985, 45; V e s z p r é m y 1994, 29-30.

megparancsoltaa válogatott vitézeinek, vitézeinek, hogy von uljanak uljan ak ki ellenük, s a kik m iután felfegyve 21 „A magyar király pedig megparancsolt rezték rezték és kellően hadrendbe állították állították osztagaikat, megkezdték ellenük a kivonulást. kivonulást . A tatár tatá r csapat azonban azonb an nem várta v árta be a kézi kéz i harcot, harcot, szokása szerint sz erint nyilakat nyil akat szórva sz órva az ellenség ellenségre, re, sebes sebes nyargalással elvágtatott. ” Spalatói 1987, 214. 22 S pa l a t ó i 1987, 21 4-21 5; vö. N é g y e s i 1997, 298. 23 L i g e t i 1940, 90; P l a n o C a r p i n i 1987, 324. 24 R o g e r i u s 1987, 160-161; Spalatói 1987, 214; V e s z p r é m y 1994, 31-33; N é g y e s i 1997, 298-301.

16

A MAGYAR HADSE REG LOVASSÁGA AZ ÁRPÁD KORBAN

többször is sor került. A megerősített táborveréssel azonban kizárólag itt, a Sajónál találkozunk, és erre egyetlen magyarázat kínálkozik: a magyar hadvezetés a folyó túlpartján magát a tatár fősereget feltételezte. A tábor nyugalmát éjszakánként Rogerius szerin t ne m kevesebb, m int ezer fegyveres vigyázta.25 A tatárok terve valószí nűleg az lehetett, hogy a magyarokat akkor támadják meg, amikor a Sajó folyó egyetlen hídján - partváltás közben - kelnek át. Ezt a szándékukat azonban alapve tően m egváltoztatta a m agyar had erő táborverése és az, hogy a király - feltehető en szándékosan - 1-3 na pig várakozott a tatár támadás m egindításáig. I tt egy fontos tényt kell leszögeznünk. A Sajó folyó hídját egyik fél sem rombolta le, azaz mind a tatároknak, m ind a m agyarok nak szükségük volt az ép híd ra.26 A Sajón két hely jö h et számításba, ahol a kései Árpád-korban híd állhatott: Sajóhídvégnél, de felmerül az a lehetőség, hogy az átkelő nem itt, hanem Poga (a mai Muhi) és Köröm között hú zódott.27 Állásp ontom szerint egyik lehetőség sem zárha tó ki, de a magyar tábo r min den ké pp en a mostani H ejő csatornától északi'a terült el, Muhi és Ón od irányában, a Sajó folyótól mintegy 4-6 km távolságra. A magyar hadvezetés terve az lehetett, hogy a jelentősen megerősített tábor és a híd között vívjon ütközetet a tatárokkal. A He jő folyó, a m ocsaras terü let és az Árp ád-kori falvak m integy kö rülölelték a csatára „kiszemelt” területet. A híd és a tábor közötti néhány kilométer távolság a magyar hadsereg hadrendbe állására elegendő volt, de a fennmaradó terület nem tette le hetővé a tatárok számára a teljes lovasnomád taktika alkalmazását. A megerősített tábor pedig egyértelműen lezárta a kijelölt csatatér végét és szükség esetén a csapa tok számára pihenő helyk ént, után pó tlási bázisként, végső esetben e rőd ké nt szolgált. IV. Béla bízott abban, hogy ham arosa n m egütkö zhet a tatár főerőkkel. Személye sen buz dította ha rcra a k aton áit és számos zászlót osztott ki közöttük. Az uralkod ó tel je s hadrendbe állt hadse reggel, nyílt mezei ütk özetb en sze retett volna a tatáro kkal m egkü zdeni, stratégiája nem a szekérvár véd elm ében megvívott harco n alapu lt.28 Az esemé nyek az onb an április 10-én teljesen más ford ulatot vettek. A tatároktól egy rutén szökevény eljutott a királyhoz és elmondta, hogy az ellenség a hídon ke resztül ma éjjel támadni fog.29 Mivel ezt a hírt a magyar felderítés is megerősítette, IV. Béla utasításá ra a n ehézlovas csapatok Kálm án he rceg és Ug rin érsek vezetésével kivonultak a táborból és a híd felé indultak. Az átkelőhelyet éjfél körül érték el, és azonn al m egkezdték a m ár átkelt tatá r csapatok felmorzsolását. A nehézlovasság me  netből az ellenségnek tám adt és bátra n harcolva a tatárok jelentős részét megölte, míg a m aradék ot a Sajó folyóba nyomta. A tám adó, valószínűleg a hajnali dön tő ü t közetre készülő tatár sereget éppen a legkritikusabb helyzetben, azaz partváltáskor tám adtá k m eg, és ez volt a jelen tős győzelem egyik legfőbb oka.30 A magyaro k a h íd  25 R o g e r i u s 1987, 161. 26 S p a l a t ó i 1987, 215; N é g y esi 1997, 298-300; B. S z a b ó 2001, 90.

27 A muh i csatának és a forrásokban em lített híd helyszínének azonosítására először a Magyar Történ elm i Társulat Hadtörténelmi Bizottsága tett kísérletet 1878 augusztusában. A Salamon Ferenc vezette és neves tudósokból álló bizottság több helyen végzett ásatásokat és - számos sikertelen kísérlet utá n megtalálta az elpusztult Muhi falu templomát. A bizottság álláspontja szerint a tatárjárás idején a felté telezett híd Ó no d és Sajóhídvég között állhatott. T h a l l ó c z y 1878, 85-89 ; vö. N é g y e si 1997, 300-302. 28 „A király eközben buzdította övéit, hogy férfiasan készüljenek a harcra; és nem kevés zászlót osztott ki saját kezűleg a főemberek között. ” R o g e r i u s 1987, 160. 29 A szökevény informác ióját a m agyar ha dvezetés ellenőriztette, hiszen a r uté n fogoly ham is hírekkel való ellátása és a ma gyar tábo rba való átküldése akár tatár csel is lehetett volna. Mivel a hír igaznak bi zonyult, meg indult a magyar nehézlovasság ellentámad ása. S p a l a t ó i 1987, 215; vö. B. S z a b ó 2001, 91, 64. jegyze t. 30 „Éjféltájban meg is érkeztek a hídhoz, és íme a tatárok egy része már át is kelt rajta. Mikor a magyarok meglátták őket, tüstént rájuk rohantak és velük elég vitézül harcolva, legtöbbjüket megölték, másokat meg a hídhoz szorítva a folyóba fullasz tottak." S p a l a t ó i 1987, 215-216; v ö . N é g y e s i 1997, 300-30 1.

17


hoz őrséget állítottak, majd visszatértek a táborba. A hidat nem rombolták le, felte hetőle g azért, m ert regg el ezen átkelve szerették volna üldözn i a tatár csap atokat. A híd épen hagyása azonban igen nagy h iba volt, hiszen a tatárok azonnal reagáltak a magyar ellentámadásra. Szübetej javaslatára erőiket háromfelé osztották fel: a kö zépső tám adó egység Batu kán vezetésével, hét kőh ajítógép segítségével felszámolja a hídő rség et és átkel a túlsó p artra. A máso dik seregrész Sejbán irányításával a folyó északi részén pró bá l gázlót keresni és átkelni. A har m ad ik egységnek, m agán ak Szü bete jn ek a para ncsnoksága alatt a Sajó alsó folyásánál kell átjutn i és átkaro lni a m a gyar sereget a teljes beke rítéshez.31 Leg elsőként a híd őrs ég m egtá m adá sára került sor, feltehetőleg a korai hajnali órákban. A másik két seregrész ugyanis csak nap kelte után indulhatott az átkelőhelyek felkutatására. Batu csapatai átkeltek a hídon és megütköztek a hídőrséggel. Sejbánnak is sikerült gázlót találnia az átkeléshez. Már világos lehetett, am ikor a részben hátb atám ado tt hídőrség elmen ekült és riadóztatta a m agyar tábort. A m agyar hadve zetés itt követte el a második jelen tős hibát, azaz nem állt teljes hadrendbe, hanem jórészt inkább a táborban maradt. Csak Kálmán herceg és Ugrin érsek katonái, valamint a templomos lovagok vonultak ismét a ta tárok ellen. Eleinte jelentős sikerrel vették fel a harcot az ellenséggel, de az egyre nagyobb számú tatár csapatok a m agyarok jelentő s részét m eghá trálásra kényszerí tették, akik visszatértek a táb orb a.32 U grin érsek itt az onnali tám adá sra szólította fel az ottlévőket, nem egyet gyávasággal vádolva. A sereg egy része ismét kivonult a tá borb ól Kálmán her ce g és U grin érsek vezetésével, és óriás i hő siességge l v ették fel a harcot a tatárokkal szemben. Időközben Szübetej egységei is megérkeztek, akik gázlót nem találva kénytele nek vo ltak először h idat verni, és ez okozta jelen tős késésüket. Ez a „friss erő ” a m a gyar nehézlovasság jó részét ham aros an m egsem m isítette.33 A tem plom os lovagok mind egy szálig elestek, maga Kálmán herceg és Ugrin érsek is súlyosan megsebe sült. A kora délelőtt folyamán a tatá r sereg körülvette a m agyar tábo rt. A pánik elle nére a magyar haderő egy része komoly kézitusára kényszerítette az ellenséget. A néh ol lazuló tatár gyűrű m iatt egyre több csapat kísérelte meg - önh atalmú lag - a ki törést. Ez m ind Kálmán hercegn ek, m ind IV. Bélának sikerült, akinek számos vitéze áldozatkészen ajánlotta fel lovát a meneküléshez. A kitörések egy részét a tatárok nem tudták megakadályozni, és ezért azt a módszert alkalmazták, amelyet a nagy törzsi körvadászatokon használtak. Itt a k iszemelt terü let vadállatait bekerítették, m ajd egyik olda lon u tat enge dve üldözés közben leölték őket. Szübetej javasla tára a muhi csatában is folyosót nyitottak a menekülőknek. Emiatt a magyarok ellenállása végk épp m egtö rt, és lehetős ég nyílt üldözésü kre és megse m m isítésükre.34 1995-ben Hejőkeresztúr-Vizekköze lelőhelyen egy Árp ád-ko ri falu feltárásakor a csatára utaló leletanyagot találtak. Valószínűleg a falu házaiba bemenekült katonák fegyvereit és 31 Részlet Szübetej életrajzá ból. A jü a n dinasz tia törté ne te, 120. tekercs. In: TATÁRJARAS 1987, 104 105; R o g e r i u s 1987, 161; SpalatÓi 1987, 216.; A tatárok a Sajó hídján valamivel éjfél előtt kezdték el az átkelést. Kizártnak ta rtom, hogy a sötétbe n alkalmas gázló keresését vagy a hídveré st megkísérelték volna. Vö. N ég yesi 1997, 304. 32 Spalatói 1987, 216-21 7; N égyesi 1997, 304-308; Veszprémy 2000, 38-39; B. Szabó 2001, 91. 33 „Végül is Ugrin olyan hősiességgel vitézkedett az ellenség legsűrűbb csapatai között, mint a mennykőcsapás, nagy lármával kikerülték. Hasonlóan Kálmán herceg is meg a templomos is az ő latin bajtársaival nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek, de a túlerő rohamát nem bírták elviselni. Kálmán és az érsek, súlyos sebektől borítva, alig tudtak az övéikhez kimenekülni. A templomos azonban az egész latin csapattal együtt elesett és a magyarok közül is sokan elhullottak az ütközetben.’’ S p a l a t ó i 1987, 217. 34 „Mikor pedig a tatárok látták, hogy a magyarok seregefutás nak ered, mintegy kap ut nyitottak előttük, megengedve nekik, hogy távozzanak, nem rohamozva, csak úgy lépésben követték őket mindkét oldalon megakadályozva, hogy erre, vagy arra szétszéledjenek. ” S p a l a t ó i 1987, 218-219 .

18

A MAGYAR HADSEREG LOVASSÁGA AZ ÁRPÁD KORBAN

egyéb használati tárgyait lelték meg, amelyek kizárólag 1241. április 11-ről származ hatnak. Ez a lelőhely egyébként valószínűleg a megerősített tábor déli határát jelölheti.35 A kínai évkönyvek szerint a mu hi gy őzelem szinte kizárólag Szübetejnek köszön  hető. A forrás alapján Batu serege a hídnál az első átkelési kísérletekor óriási vesz teséget szenvedett, h iszen m ég a vértes testőrségb ől is elesett 30 fő és maga Bakatu vezér. Batu er re a támad ás azonnali felfüggesztését javasolta, a későbbi átkaroló ha d  m űveletre Szübetej beszélte rá a kánt, am elyben d ön tő fontosságú volt, hogy ő maga késve érkezett friss erőkkel a csatába.36 IV. Béla részéről a csata helyszínének megválasztása és a tábor megerősítése ki váló ötlet volt, hiszen a viszonylag szűk terület megakadályozta a tatárokat abban, hogy színlelt visszavonulással m egb ontsák és fellazítsák a mag yar cs apatoka t.37 A ne  hézlovasság a tatár főerőket partváltás közben tám adta és részben m egsemm isítette. A tatárok m ég egy gyors és sikeres hídverést is felvállalva végül bekerítették a m agyar tábort, és kemény kézitusa után, részben u tat enge dve a kitörőkn ek, felszámolták az ellenállást. A király és öccse azonban számos előkelővel sikeresen elmenekült. Egy mértékadó forrás szerint 10 000 magyar harcos pusztult el, ez a sereg 35-50%-a le he tett.38 A m uhi csatában azon ban a m agyar h ade rő legfeljebb 50-60%-a vehetett részt. Az események azt igazolták, hogy így is maradt még rendelkezésre álló kato naság, de ez szétaprózódott. A m uhi csatában épp en a tatár tám adó k leghatékonyabb ellenszere, a nehézlovasság egy jó része semm isült meg. így nem m ara dt lehető ség m ég egy mag yar m ezei hads ereg k iállítására.39 A győztes csata utá n a tatá r sereg Pest felé indu lt, m ajd a várost, komoly ellenál lást leküzdve, bevette. Időközben a déli és északi tatár seregek is hazánk földjére lép tek. A déli szárny Erdély végigpusztítása, majd Nagyvárad felperzselése után Pest felé vette útját. Az északnyugatról betörő tatár csapatok pedig a Dunától északra fekvő terü letet sanyargatták. A térség várai, Trencsén, Abaújvár, Fülek, Túróc, Nyitra, Pozsony és Kom árom sikeresen véde kezett és nem került az ellenség kezére. 1242. ja  nuár végén, a Duna befagyása után megnyílt az út a tatárok számára a Dunántúl pusz títására. Esztergom város a ugyan elesett, de várát a báto r Sim on ispán védel mezte sikeresen számszeríjászaival. Visszaverte a támadást Pannonhalma és a mo csarak véd elm ébe n ellenállt Székesfehérvár vára is. A D unán túlon az egyik legfontosabb feladat K ádán vezér seregének jutott: a m a gyar királyt kellett volna kézrekeríteni. IV. Béla azonban családjával Dalmáciába me nek ült és a Trogir (Trau) várával szemben lévő szigetre h úzód ott. A jelen tős sikerekben nem bővelkedő dunántúli hadjárat után a tatár csapatok 1242 tavaszán végleg elhagyták M agyarországot.40 35 A feltárás során előkerült fegyverek a párhuzamok alapján a 13. század első felében készültek és min den kétséget kizárólag a muhi csatához köthetőek. W o lf 1997, 140-142; W o lf 1999, 166-170; Laszlovszky 2003, 455-4 56. Ezúton is szeretném kifejezni köszönetem et Wolf Máriának, a feltárás ve zetőjének, hogy a fegyvereket tanulmányozh attam. 36 Részlet Szübetej életrajzából. Ajüan dinasztia története, 120. tekercs. In: TATÁRJARAS 1987, 104-105. 37 Az 1241-es liegnitz-i (Wahlstatt) csatában a II. H en rik vezette, m integy 6 -7 ezer fős lengyel sereg vesz tét az okozta, hogy a tatáro k színlelt visszavonulással felbomlasztották a keresztény sereg szilárd sorait, m ajd bekerítve m egsem misítették őket. IV Béla, teh át nem véletlenül próbálta en nek a sikeres ellen séges taktikának az útját állni a csata helyszínének gondos megválasztásával. VeszprÉmy 1994, 34-35; vö. B. Szabó 2001, 90, 61. jegyzet. 38 A Friesachi évkönyvek (1217-1300) pon tosan me gadják a csata idejét - misericordia vasárnapja előtt (április 11.)-, valamint az elesett főpapok helyes számát is. In: TATÁRJARAS 1987, 246-247. 39 IV Béla levele a páp ána k. 1242. ja n u ár 9. „Minél gyorsabban küldjön Magyarországra olyan harcosokat, akik tudják, akarják és képesek velünk és Istennek hála, még szép számmal lévő mieinkkel magukat falként odavetni, főképpen azért, hogy a tatárok a Duna folyót át ne léphessék.” TATÁRJÁRÁS 2003, 176; B o r o s y 2003, 411. 40 K ris tó 1986, 126-130; R o g e r i u s 1987, 179-186; S p a l a t ó i 1987, 221-225.

19


A korábbi történe tírás a kivonulás fő okát Ögödej nagykán halálában jelölte m eg (1241. dec em ber l l. ) .41 Újabb an több sz em pon tot is szokás mé rlegelni. Az egyik legfontosabb, hogy a támadókat meglepte az igen nagy számú magyar katonaság , elsősorban a soraikban jelen tős veszteségeket okozó klasszikus nyugati tí pusú nehézlovasság. A m uhi csatában elsze nvedett óriási ta tá r veszteségek is elg on dolkodtathatták Batu kánt. 1245-ben Piano Carpini megemlítette úti jelentésében, hogy külön temetőjük van azokn ak a tatároknak, akiket Magyarországon öltek meg, ugyanis ott sokan lelték halálukat.42 Az ellenállás tehát a vártnál nagyobb lehetett. A vesztes csata után IV. Béla elm enek ült, és üldözése sikertelen volt. Az utánp ótlási ne  hézségek, a Magyarország megszállásához elégtelen létszámú haderő, és az a tény, hogy a Kárpát-medence nomadizálásra teljesen alkalmatlan, voltak a végső okai annak, hogy a tatárok letegyenek Magyarország meghódításáról és kivonuljanak. A tatárjárás után kiadott oklevelekben számos példájával találkozunk az egyéni hősiességnek és a rendkívüli bátorságnak. IV. Béla király, Ákos nembeli Ernye szol gagyőri ispá nna k szóló oklevele jó l igazolja, hogy a tatáro k rendkívü l kemény e llen állással találták magukat szemben. „Mikor a mind növekvő szerencsétlenségben [a muhi csatában] lovaink kidőltek ő [Ernye] életével nem törődve, a mi életünket élete árán is megváltani kívánva, a saját menekülésére szánt lovát személyünk megmentése érdekében átadta nekünk. 0 maga üldözőinkkel harcba bocsájtkozva, több lándzsadöféstől és nyíllövéstől kapott sebbel vitézül ellenállt az ellenség ro hamának és Isten segítségével ki tudta szabadítani magát azok gyűrűjéből. Ezenkívül, midőn a tatárok elől a tengermelléki részekre vonultunk vissza, egyedül ment kifürkészni a tatárok szál lását és az ott szerzett hírekről hűségesen beszámolt nekünk. ”43 A fenti forráso k is jó l igazolják a nehézlovasság fontos szerepét a 13. századi M a gyarországon. Szükséges megjegyezni, hogy számos, 19. és 20. században író törté nész szerint a muhi csatavesztést az okozta, hogy a magyarok eltértek az ősi keleti harcmodortól.44 II. András király 1217-1218. évi szentföldi keresztes hadjárata, a hazafelé vezető úton tap asztaltak m ind en bizonny al hozzájárultak ahhoz, hog y a 13. században a korábbi időszakhoz képest is nagyobb jelentő ség et tulajdo nítottak a pá n célos lovagoknak.45 IV Bélának, a pja n yom doka in elindulva, s zánd ékába n állt a m a gyar haderő nehézlovasságának létszámát növelni. Az uralkodó előrelátását dicséri, hogy még a tatárjárás előtt igyekezett a városok katonai kontingenseit nehézfegy verzetűvé tenni. Ennek ellenére a nagyszámú könnyűfegyverzetűhöz képest a klaszszikus nyugati típusú nehézlovasság csak a királyi dan dá rb an és a főnem esek kisebb létszámú cs apataib an ver t gyökeret. A mu hi csata elvesztése végső so ron abb an állt, hogy a magyar hadse reg nem rendelkezett nagy számban kiforrott, nyugati típusú ne hézlovassal.46 IV. Béla jól emlékezhetett a muhi csata azon pillanatára, amikor is Ugrin érsek, Kálmán herceg és a templomos lovagok a tatár támadókat a folyóba nyomták, vagy a szekérvár védelmében kemény kézitusára kényszerítették az ellen séget, nem is beszélve arról, hogy számos lovag saját lovát ajánlotta fel a menekülő királynak.47 A tatárjárás után i reform intézked ések legfontosabb célja volt m inél több 41 S in o r 2003, 321-322.

42 „A tatárok földjén két temető van, az egyikben hántolják el a kánokat, a vezéreket és az összes nemesurakat, bárhol érje őket a halál, ha lehetőség kínálkozik rá, ide hozzák őket. A másik temetőben azokat helyezik el, akiket Magyarországon öltek meg, ott ugyanis sokan lelték halálukat.” TA TÁ RJÁ RÁS 1987, 276-277; v ö . B o z ó k y 1911, 347. 43 IV. Béla oklevele Ákos ne m be li Erny e főlov ászm esterne k, 1250. jú liu s 7. TATÁRJÁRÁS 1987, 4 35 -43 6. 44 B o r o s y 1984, 53; B . S z a b ó 2007, 129-130. 45 Veszprémy 1994, 115-116. 46 M ály us z 1942, 292-295; B o r o s y 1985, 511; V e s z p r é m y 2000, 36-37. 47 M á l y u s z 1942, 296; B o r o s y 1985, 527; K o v á c s S . 2007, 18-19.

20


nehézfegyverzetű lovas alkalmazása a magyar hadseregben, valamint minél több kő várat építeni a védelem fokozása miatt. A nehézlovasság lovai a keleti lovakhoz ké pest nag yobb te sttöm egük ré vén alk alm asak voltak a nehéz véd őfegyverzet hord ására. A lónak nem csak lovasa fegyvereit, ha ne m saját pánc élja súlyát is viselnie kellett. Az 1260-as mo rvam ezei csatában a forráso k kiemelik, hogy a cs ehek között 2000 pán célos lovag volt nagy lovakon, akikne k m ég a lovait is sodrony páncél bo rí totta. Egy 1308-ban M agyarországon átutazó franc ia szerzetes meg em lítette, hogy a m agyaro knak a pró lovaik vannak , de ezek kecsesek és gyorsak, m íg a nem esek nagy, igen szép lovakon ülnek.48 A Magyar N emzeti M úzeum Fegyvertára az Árpád -korból kizárólag tám adófegy verekkel rendelkezik. Zömében kardokat, lándzsákat és elsősorban a korszak vé géről, számos keleti típusú buzogányt őrzünk. Nagyobb számban maradtak fenn különféle típusú nyílhegyek is, amelyek a kengyel, zabla és sarkantyú mellett a gyűj temény meghatározó részei. Sajnálatos módon egy, a 13. század első feléből szár mazó keleti sisakon kívül semm iféle védőfegy verrel - vagy ak ár a nn ak csak a töredékéve l - ne m rendelkezik a fegyvergyűjtemény. Az Árp ád-k ori k ardo k gaz dag em lékany agát vizsgálva a 13. századb an számos új típus jele nt meg, gon dolun k itt elsősorban a korong-, csónak-, illetve a gerinceit rom  busz fo rm ájú m arkolatgom bbal re ndelkező példányokra. A kardok tö m ege is m eg nőtt, a penge hosszabb lett a korábbiakhoz képest, valamint középen széles és mély pengevája t húzó dik. Ig en lényeges változás a keresztvas m egnövekedése m ellett, hogy számos kard esetében a ma rkolat is kissé megnyúlt, azaz a súlyos, nehéz kard ot sodrony kesztyűs kéz fogta egykoron. Nagy a jelen tős ég e an nak, hogy a kard ok p en  géje számos esetben hegybefutóvá vált, és így lehetős éget ny újtott szúrásra, nem csak vágásra.49 A fentiek igen jó péld ák arra, hogy a 13. század folyamán egyre általán o sabbá vált a különféle típu sú védőfegyverek, pán célok viselése. 1969-ben K unszen tmárton -Jaksorérparton egy m agányosan elteme tett kun lovas sírt találtak. A csikózabla, kengyelpár, csat és vaskés mellett az elhunyt bal comb csontja mellől egy kard került napvilágra (3. kép). Ez a fegyver nem más, mint egy, a 13. század m ásod ik felétől használatos nehézlovassági kard, am elynek a teljes hossza 120 cm, korong alakú markolatgombja, valamint hosszú, pálca alakú keresztvasa van, míg pengéje széles és hegybefutó változatban készült. Külön érdekes, hogy a kard pengéjé nek felső harm adán, a pen gevájato n egy rézzel bevert cím er láth ató , am ely nem más, m int az Árpád-házé. A peng e másik oldalán is van egy hasonló techniká val készült címerpajzs, amelyen talán rovásjel(P) látható. Az előkelő kun harcos ezt a fegyvert m inde n bizonnyal valamelyik Árpád-házi k irályunktól kap ta ado mán yként, amelyet - m ind en valószínűség szerint - a 13. század végén vagy a 14. század elején bekövetkezett halála u tá n rokonai sírjába helyeztek a hord ási m ódnak meg felelően.50 A fenti kard m ellett a nehézlovassági harc m od or fontos bizonyítéka IV László (127 21290) egyik denára, mert az uralkodó pénzének előlapján egy páncélos lovag lát ható, aki egyik kezében kardot, m íg a más ikban pajzsot tar t.51 48 K ristó-M ak k 1988, 81-82; Veszprémy 2005, 802-804; V ö r ö s 2005-2006, 200-202; ARMORED 2005, 9. 49 O a k e s h o t t 1964, 41-51 ; K a l m á r 1971, 60-61; R u t t k a y 1976, 254-2 65; G l o s e k 1984, 171-176; K o  vács 1986, 260-263; O a k e s h o t t 1991, 75, 96-9 7; Kovács S. 2007, 27-2 8. Az MNM F egyvertárában ő r

zött kardok közül a következők igen jellegzetes példái a nehézlovas harcmódnak: ltsz.: 53.126, teljes hossza: 108,5 cm, penge szélessége: 5 cm; ltsz.: 53.127, teljes hossza: 111 cm, penge szélessége: 5 cm; ltsz.: 53.128, teljes hossza: 112 cm, penge szélessége: 4,5 cm; ltsz.: 53.129, teljes hossza: 119 cm, penge szélessége: 4,5 cm (lelőhelye: Isztimér); ltsz.: 53.130, teljes hossza: 110 cm, penge szélessége: 5 cm (le lőhelye: Szarvas). 50 Selmeczi 1973, 106-107; Kovács 1986, 278-27 9. 51 R é th y 1899, 315; P á l ó c z i 1989, 70, 50. rajz.

21


A Szent László-legenda középkori falképei kiemelkedő fontosságúak a 13-14. szá zadi magy ar katon ai viselet rekon struálása szem pontjából. A lege nd a legkorábbi fal festményei a 13. század végén keletkeztek és a kései Árpád-kor védő-, valamint támadófegyvereinek gazdag tárházát nyújtják. A székelyföldi gelencei templomerőd freskói - vélem ényem szerint - a 13. század legvégéről valók (4.kép). Szent László és az őt kísérő magyar harcosok sodronypáncélt viselnek lánccsuklyával, amelyre ala csony har ang ú, a koponya form áját követő sisakot tettek. A lovagok védőfegyverként m ég háromszög formájú, erőteljesen dom borod ó testű pajzsokat hordanak, míg egyi kük tarajos sarkantyút csatolt a lábára. A katonák oldalára hosszú kardok vannak erősítve, míg kezükben lobogós, rombusz formájú csúccsal ellátott lándzsákat tarta nak.52 Szent László alakjának érdekessége, hogy övéről tőr lóg le, am ely e fegyver m a gyarországi használatának egyik első bizonyítéka. Európában a 13. századtól m egjelent négyzet átmetszetű, idő nkén t gerincéllel rendelkező tő rök a közelharc el en ged hetetlen fegyverei voltak. Sok esetben - a páncélok fejlődése következtében az ellenfelet csak védőfegyvere résein le he tett csak leszúrni. Kis m éretü k m iatt a tő röket kitűnően használták szűk folyosókon és várharcokban is, ugyanakkor könnyen elrejthetőek voltak.53 Á gelencei freskón a kun harcost a király előreszegezett lándzsával tám adja m eg, míg pajzsát maga elé tartja. A magyar vitézek a kunokat szintén előreszegezett lán dzsával rohamozzák, m ajd a k özelharcot k ardok kal vívják. Az ugyancsak Székelyföldön található Bögöz református templomának freskói a 14. század elejére keltezhetők. A gelenceihez nag yban h ason lók az ábrázolt magyar vitézek. S zent László alakja viszont lényegesen különbözik, m ert bizánci stílusú pik  kelypáncélt viselt és oldalán nem tőr, hane m hosszú peng éjű lovagkard látha tó.54 Áz Árpád-korból számos forrás szól a nehézlovasság mellett a könnyűlovasság ról, a m agyar had erő legnagyobb számú alkotóeleméről. A rendkívül gyorsan mozgó, portyázásra, az ellenfél lakosságának m egfélemlítésére, több esetben kirab lására vagy elhurcolására is alkalmas könnyűlovas csapatok már a l l . századtól felbukkantak a magyarországi krónikákban. A l l . századból számos forrás emlékezik meg arról, hogy a magyarok nyilakat használtak. Erre talán legszemléletesebb példa a trónkövetelő Péter háromnapos harca Zámor falu egyik udvarházában, amikor is a magyarok íjaikkal az összes em berét m egölték.55 A 12. századtól kezdve a könnyűlovas íjászcsapatok a hazai és kül földi krónikások szerint is leginkább besenyők és székelyek. II. István (1116-1131) király 1116 tavaszán csatát vívott a cseh -m agyar ha tárn ál lévő Olsava folyónál. A cse hek, amikor meglátták, hogy megmozdulnak a magyarok íjászai, azonnal megtá m adták őket, mire: „A hitvány besenyők és székelyek seb nélkülfutamodtak a (magyar) király táboráig”.56 Mint említettük, a 12. században az első nyugati lovagseregen aratott győ zelem az 1146-os Lajta folyó melletti csatához kapcsolható. II. Géza (1141-1162) a csatarend je élére a beseny őkből és székelyekből álló könny űlovasokat állította. Mö göttük két vonalban helyezkedtek el a mag yar csapatok, elől „Belos”egysége, m íg a ha rm adik ha dr en db en a király legválogatottabb vitézei, vagyis a nehézlovasok. A for rások kiemelik, hogy csak a könnyűlovas székelyek és besenyők használtak íjat, míg a többiek lándzsák kal és kardok kal kü zdö ttek.57 52 53 34 55 56 57

K u r u c z 1988, 213; L á s z l ó 1993, 57-62; MNM Fegyvertár, ltsz.: 56.5965, hossza: 35,6 cm. K o v á c s S. 2006, 8-13. M a r o s i 1987, 236, 239; L á s z l ó 1993, 57-62. K r i s t ó 1986, 60. K r i s t ó 1986, 73-74; P á l ó c z i 1989, 25. B o r o s y 1962, 147; B o r o s y 1984, 53; K r i s t ó 1986, 79-81 ; V e s z pr é m y 2000, 28-29; B. S z a b ó 2001, 83-84.

3. A hunszentmárton-jaksorérparti kun lovassír leletei, 14. század eleje

23

4. A székelyföldi gelencei templomerőd freskója, 13. század vége

Magyarországra a besenyők több hullámban költöztek be, ezek közül az első a 11. század második felére esik. Legnagyobb számban már a kunok elől menekülve, II. István uralkodá sa alatt, a 12. század első felében jö tte k Magy arországra. Elsősor ban a királyi birto kon élő besen yők ta rtoztak kato nai szolgálattal - saját vezetőik ir á nyításával - a mag yar királynak. U gyan m ég a 14. század elején is van na k adato k „hadviseléssel tartozó” besenyőkről, de a 13. század közepétől szerepüket a kunok vették át.58 A világhód ító Nag ym ongo l B irodalom létrejöttével p árhu zam osan bi zonytalanná vált a kunok helyzete keleti szállásterületeiken. Az 1220-as évektől szo rosabbra fűződtek a magyar-kun kapcsolatok. Az 1237-ben kezdődő nyugati tatár had járat következtében Köten kán egész népével me nedék et kért a magy ar királytól és 1239 húsvétján beköltözött az országba.59 A 13. századi Magyarország már nomadizált életmód folytatására teljesen alkalmatlan volt, és ezért a helyi lakosságnak számtalan problémája akadt a kunokkal. Mint korábban már említettem, éppen a legkritikusabb helyzetben, a tatár támadáskor ölték meg Pesten Köten kánt és kísé retét, m ire a kunok - öldökölve és pusztítva - dél felé kivo nultak az országb ól.60 IV. Béla 1246-ban - had serege m egerősítése céljából - ismét behívta Magyarországra a kunokat, akiket az ország középső - a tatároktól leginkább elpusztított - részén te lepíte tt le.61 A kunok at m ár 1260-ban a M orva folyó melletti kroiss enbru nni ü tkö  zetben is nagy számban említik a források a magyar király oldalán. A cseh Ottokár herceg ellen vívott 1278-as dürnkruti csatában a kunok legelöl helyezkedtek el, és m ár az ütközet elején rátám adtak a cseh-m orva seregre. Kis rajokban folyamatosan nyilazták az ellenfelet, és sikerült is felbom lasztani azok szilárd sorait. A csata sikere nem kis részbe n a m agya r király kun könn yűlovasainak volt kösz önhe tő.62 A kunok IV. (Kun) László király (1272-1290) alatt élték fénykorukat, de a sorozatos magyar kun összecsapások betetőzéseként 1280(?)-ban alulmaradtak a magyarokkal szem58 G y ő r f f y 1958, 576-584; G y ő r f f y 1971, 286-288; P á l ó c z i 1989, 243. 59 S z e n d e 2007, 10. 60 K o v á c s S. 2007, 16-17. 61 P á l ó c z i 1989, 47-49. 62 Soós 1890, 461-466; K u s t e r n i g 1 9 7 8 - 1 9 7 9 , 2 8 6 - 2 9 4 ; K r i s t ó 1986, 144-146; P á l ó c z i 1989, 61-63.

24


ben a hód-tav i csatáb an, és so kan közü lük család jukkal együtt elhag yták M ag yaror szág terü letét.53 így a ha dr a fo gható kön nyűlovasok száma csökkent ugyan, de e nne k ellenére már „külföldi” hadakozásra is vállalkoztak. 1298-ban III. András (12901301) egy kisebb magyar katonai egységet küldött Habsburg Albert megsegítésére, akik a göllheimi csatában vettek részt. A német Ellenhard krónikája szerint a „ma gyarok” hatszázan voltak és íjaikból visszafelé is tudtunk nyilazni, egy részük hosszú hajá t befonva ho rdta. Ez utób bi ada t egyértelművé teszi, hogy részb en kuno król van szó, akik - a keresztény szokásoktól eltérő en - fejüket elöl borotválták, m íg hajuk at hátul varkocsba fonták.64 A 13. századi kun fegyverzet - a régészeti leletek mellett - reko nstruálás ában ki tűnő segítséget nyújtanak a Szent László-legenda középkori falképei. A 13. század végéről származó gelencei falfreskón a leányrabló kun alakja step pei elők előt áb rázo l.65 A kun fő em ber alacsony harangú sisakot visel, ez k ísértetiesen hasonlít a 13. század m ásod ik felére keltezhető csólyosi és a - közelmúltban elők erült - csengelei sírban talált védőfegyverre. A kun testét so drony ing védi és sisakja alsó részébe is sodronyszövet van fűzve. Támadófegyverként szablyát és íjtegezt visel bal oldalán, m íg védőfegyverzetére rövid ujjú kaftánt hú zott. Cs enge lén a szakszerű ása tás keretén belül feltárt kun főember sírjából is napvilágra került egy pompás sod ronying.66 Az emlékanyagból ismerünk kun lószerszámokat, kengyeleket, zablákat és nyílhegyeket, amelyek legfontosabb harcmódjuknak, az íjászatnak a legszemlélete sebb bizonyítékai. A másik támadófegyver, a szablya a felsőszentkirályi kun sírból ke rül t elő, de ez sajnos a másod ik világhá ború sorá n m egsem m isült.67 Tovább vizsgálva a tárgyi em lékanya got m egállapíthatjuk , hogy az Á rpád-k orba n a honfoglalás kori típusú szablyát teljesen felváltotta a nyugati típusú kard. Az Á rpád  korb an m égis előforduló kisszámú szablyaleletek besenyő, vagy kun ered etűek, azaz nem a magyarországi belső fejlődés eredményei. T óth Zoltánnak - m int a Magyar Nemzeti Múzeum H adtö rté neti Gyűjteménye vezetőjének - a fentiekben vázolt m eg állapítása teljesen helyénvaló, sőt a mai állapotokat rögzítve kijelenthetem, hogy 1934 óta több tucat Árpád-kori kard került be a gyűjtemény ébe, de szablya csak egyet len példány, amely a 13. századból származik és jó párh uzamai vannak a Kaukázusból.68 A Magyar Nem zeti M úzeumban őrzött Árpád-kori fegyverek tükrében megállapítható, hogy a kardok használata általános, és gyakori az íjak alkalmazása is. A 13. századtól - kétségkívül kun hatásra - a bronzbó l ön tött buzo gányo kat is szívesen alkalmazták.69 A bárd- és balta-félék ritkább ak ugyan a tárgyi emlékanyag ban, de has ználatuk széles körű le hete tt az Á rpád-ko r időszakában, akárcsak a különféle típusú lándzsaféléknek. Az Árpád -kori csatákban az első harcre nd ben felállított besenyők és kunok tám a dófegyvere az íj és a buzogány volt. Szablyát általában csak az előkelőik használtak, akárcsak sisakot vagy sodron ypán célokat. A nyug ati típus ú nehézlovas-felszerelés a pilisi sírk őtö redék, valam in t a kígyóspusztai csat, a késő Á rp ád-k ori lovaspecsétek és a székelyföldi falfreskók m ellett a nyug at-európa i pár hu zam ok segítségével rekonst ruálható kiválóan. A 11-13. században leggyakoribb a sodronypáncél, de akár elő for du lha tott a bizánci típu sú pikkely páncél is. A 12. századtól a kúpos, orrvassal 63 R r i s t ó 1986, 147-149; P á l ó c z i 1989, 69-70. 64 W e r tn e r 1915, 64; K r i s t ó 1986, 153. 66 PÁLÓCZI 1980, 417—419; M a r o s i 1987, 236; L á s z l ó 1993, 66-67. 66 P á l ó c z i 1969, 115-121; P á l ó c z i 1989, 66-67; H o r v á t h 2001, 157, 160-164; H o r v á t h 2003, 372373. 67 Szabó 1938, 74; P á l ó c z i 1989, 68, 77-79. 68 T ó t h 1934, 132; P á l ó c z i 1989, 16; H o r v á t h 2003, 372-373; M N M Fegyvertár, ltsz: 53.232, hossza; 82,5 cm, penge szélessége: 3,2 cm. 69 K a lm á r 1965, 33-34; K a l m á r 1971, 20-21; Kovács 1971, 169-174; Kovács 1986, 277-279.

25


rendelkező no rm an n sisakok helyébe a koponya form áját job ba n követő harang ú, az alsó részük ön sodronyszövettel vé de tt sisakok léptek. A 13. század elején ek nagy ú jí tása a fejet és az arcot teljesen betaka ró fazéksisak me gjelenése (lásd 2 . kép). A szá zad végétől a fazéksisak lapos teteje kúpos formájú lett, és kialakult az üstsisak. A 13. század elejétől a nagym éretű csepp formájú no rm ann pajzsok helyébe a három  szög alakú, kisebb méretű védőfegyverek léptek. A nehézlovasok támadófegyvere a lándzsa és a kard, de a 13. század közepétől előfordult a buzogány, sőt az íj alkal m azására is van nak ada taink .70A fentiek alapján kiváló ké pet lehet alkotni - ha elég egyolda lúan is - a könnyűlovas besenyők, székelyek és kun ok fegyverzetéről, vala mint a királyi udvarban és a főurak csapataiban szolgáló nehézlovasokról. Az Ái pád-k ori for rások és az em lékanyag fő prob lém ája, hogy nem szól a legn a gyobb töm egű h aderő nek , a vármegyék különböző jogállású k atonáinak fegyverze téről. Ennek fő oka, hogy a külföldi források legtöbbször a számukra „egzotikus” könnyűlovasság leírását részesítik előnyben. A mag yar oklevelek elsősorban p ed ig a csatadöntő, kemény harcokat megvívó nehézlovasságot emelik ki, míg a várjobbá gyok és katon áskod ó vá rnép ek hadfelszereléséről m it sem tud un k. Az 1278-as diirnkruti csatában résztvevő m agyar lovagok száma 2.000 fő körül m ozgott, kiemelve azt a megállapítást, hogy nem mindegyik volt nehézlovas a szó nyugat-európai megfe lelőjének tekin tetéb en .71 Ugyancsak a fenti esemé nyhez fűz hető egy fontos forrás, amely nagyban hozzásegít a magyar nehézlovasság értékeléséhez. 1278-ban egy Nyitra megyei nem es , a Ludány nem beli Csitári V itk lovag kén t szere tett volna m eg jelenn i a dürnkruti csatában s ezért: „Vásárolt tehát egy páncélt tíz márkáért, három ha dimént összesen harminc márkáért, de még tíz márka készpénzre is szüksége volt az illő megjelenésre és költségekre. Ilyen hatalmas összeg nem állt rendelkezésére, ezért öt évre elzálo gosította csitári örökbirtokát”. 72 A fen ti ad at rávilágít arra, hogy a nehézlovasság növe kedésének egyértelmű anyagi okai voltak, nevezetesen a páncél és a megfelelő ha dim én vételi összege, amely egy köznem es s zámára csak kivételes esetbe n volt elő teremthető. A magyar hadtörténetírásban kizárásos alapon születhetett meg a sem nehézlo vas, sem könnyűlovas fogalm a, azaz az „átmeneti típusú lovasság”.73 A klasszikus no m ád könnyűlovas ismertetője gyors lova, az íjnak a bravúros használata és a színlelt megfutamodás, amely több esetben támadásba csap át. Ezt a harcmodort a besenyők és a kunok alkalmazták kiválóan az Árpád-kor folyamán. Azonban nem szabad elfelej teni, hogy az avaroknak, a kuno knak és a m ong olok nak is volt „nehézlovassága”, ez mindig a vezető elit tagjaiból és azok kíséretéből, valamint a testőrségből tevődött össze. A keleti lovasnomád népeknél ugyanúgy komoly összegekbe került a nehéz lovas fegyverzet, mint Nyugat-Európában.74 Úgy érzem, az „átmeneti típusú lovasság” fogalma nem helyes, helyette a „magyar haderő lovassága” kifejezés lenne a megfe lelő. S zigorúan k atona i szem pon tból csak nehézlovasság és könnyűlovasság létezik, amelynél a harcmodor a döntő és nem a felszerelés. A már idézett csataleírások és források alapján n éhá ny kivételtől eltekintve elöl a segéd nép ek íjászai harcoltak (be senyők, székelyek és kunok), mögöttük a második hadrendben a legnagyobb lét számú csapatok, a „magyar haderő lovassága”, amely változatos fegyverekkel, 70 L a k i n g 1920, Vol. I. 66-82; K a l m á r 1971, 282-283; N i c k e l - P y h r r - T a r a s s u k 1982, 15-18; B o r o s y 1985, 530; K o v á c s 1986, 257-260; V e s z pr é m y 2 0 0 0 c , 11-17. 71 K u s t e r n i g 1 9 7 8 - 1 9 7 9 , 2 6 4 - 2 7 2 ; B o r o s y 1985, 526-529; P á l ó c z i 1989, 61; V e s z pr é m y 2000, 43. 72 K o v á c s 1986, 267-268. 73 B o r o s y 1962, 149; K o v á c s 1986, 246; V e s z pr é m y 2000, 43. 74 D o b d á n - S z ő l l ő s s y 1 9 9 1 - 1 9 9 5 , 2 1 0 - 2 1 6 ; P o l g á r 1995, 97; G u t o w s k i 1997, 22-28; B. S z a b ó 2001, 81; B. Sz a b ó 2007, 514; K o v á c s S. 2007, 19.

26


elsősorban kard dal, lándzsával, de b uzogánn yal, valam int jóré szt íjjal is fel lehetett szerelve. Term észetesen valószínű, hogy bő rpán célt, azaz„kaba.dion”-t viseltek, vala mint a vezetőik akár egyéb más védőfegyvereket is. A 12. századtól jelenlévő klasszi kus nyugati típusú lovagok létszáma eleinte néhány száz lehetett csak, amely az Á rpád -kor végére e lérhe tte a 2.000 főt. Itt a ló és a lovas teljes páncélo zottsága volt a legfontosabb kritérium, valamint a nehézlovas és a könnyűlovas között a fegyver zeten kívül a legfontosabb k ülönb ség a m egfelelő lóban keresen dő.73 M int láttuk, a nehézlovas fegyverzet m ellett egy had im én is komoly összegbe került a kései Árp ád  korban. A IV. Béla által elindított haderőreform minél több nehézlovas kiállítását szerette volna elérni. A várjobbágyoknak, a királyi megye harcosainak a vagyona azonban nem tette lehetővé a klasszikus nehézlovas fegyverzet és az ehhez elenged hetetlenül szükséges hadimén megvásárlását. Ezért a királyi vármegye katonái jó részt a „magyar haderő lovassága” számát gyarapították, míg a nehézlovasok a királyi serviensek soraiban k eresen dőek .76 A 13. század ban a ku nok m ellett a források ban felbukkanó nagyszámú m agyar íjászcsapatok jelen léte a fenti körülmények kel m a gyarázható. A 13. század végén a rundbergi évkönyvek az osztrák-magyar határ m enti h arcokat örök ítették meg Ném etújvári Iván seregének részvételével: „ Harmadnap a magyarok már ezernél több lovassal a német táborra indulhattak. A németek kopja mellett kopja, ló mellett ló, zajongva sorakoztak. A magyarok megjelentek és kiáltottak mint a kunok. Neki vágtattak a németeknek és íjaikkal lőttek. A németek legényeiket, az apródokat küldték ellenük. Az elsők innen is, onnan is összecsaptak, de azután a magyarok hátrál tak, széjjelmentek. Németújvári Iván mindjárt látta kivel van dolga. A svábok ott álltak egy tömegben, osztrák, stájer közöttük. Megparancsolta, hogy ezekhez senki se közelítsen, hanem csak vegyék körül őket, lődözzenek messziről embert, lovat, míg ki nem merülnek, meg nem tör nek és meg nem adják magukat. ”77 Az Árpád-korban a magyar haderő csapásmérő erejévé a nehézlovasság vált, amely a 12. század közepére alakult ki. A 13. században létszáma nőtt ugy an, de a segéclnépek könnyűlovas csapatai mellett a had sere g legnagyobb számú egysége a vál tozatos - de leginkáb b kö nny ű - fegyverzettel felszerelt „m agyar had erő lovassága” lett. A 13. század másod ik felében ez utóbbi jelen tős en átalakult, hiszen - v élhető en kun h atásra - kitűnően harcolt íjjal és jó l alkalmazta a színlelt megfútam odást, m ajd a visszatámadást, valamint az ellenség szilárd hadsorainak íjjal történő felbomlasztását. A 14. század számos változást hozott a fegyverzet és felszerelés tek intetéb en, va lamint egyértelművé vált, hogy a magyar haderő kizárólagosan csak könnyű- és nehézlov asságra tago lódott. Vizsgáljuk meg, ho gy m i volt enne k az oka!

75 Veszprémy 1995, 7; N égyesi 1995, 220-221; Veszprémy 2000, 43; N égyesi 2002, 375-378. 76 Mályusz 1942, 296-298.

77 VÁLOGATÁS 1986, 46-47.

27

A magyar hadsereg lovassága a 14. században Az Anjou-kor fegyv ertörténetének legszemléletesebb m egjelenítése az 1360 körül készült Képes Kró nika nyitó iniciáléja. A tróno n ülő, kezében jo g ar t tartó király job b oldalán páncélba és előkelő ruhák ba ö ltözött magyar főurak vehetők szemügyre, akik kezükben lovagkardokat és pajzsokat tartana k (5. kép). I. (Nagy) Lajos (1342-13 82) bal old alán az első sorba n há rom kaftán ba öltözött, fején kúpos sisakot viselő keleti előkelő látha tó.78A főem berek ran gju kn ak m egfelelő - kezükben tart ott - fegyverei a következőek: íj, nyíl form ájú buzo gány és szablya. Itt valószínűleg a kun, a jász és a kipcsak né pe k vezetőit láthatjuk. A két oldal jó l szem lélteti a keleti és a nyugati fegyverzet, valamint katonai viselet különbségeit. Az ini ciálé elárulja, hogy a 14. század köze pén m ég je le n volt az An jou-királyok hads eregében a keleti lovasnom ád ha rcm odor.79 A 14. század elejéről rán k m ara dt ném et leírás a m agyarok lovas íjász voltát emeli ki, különösen kihangsúlyozva, hogy a magyar harcos nyilaival lesz igazán veszélyes.80 A 14. század elején, a tartom ány úri kor idején a kun kö nnyűlovasok at Károly Ró bert (1308-1342) oldalán találjuk. Az oligarchák hadseregében szolgáló szerviensekről egy cseh krónika tartalmaz fontos leírásokat. Az 1315-ben lefolyt hadjáratot meg örökítő forrás Luxem burgi Ján os cseh király és Csák Máté had seregérő l nyújt rész letes inform ációkat. A magyar tartom ány úr katon ái szűk, testhez simuló b őrr uh át viseltek, gyors lovon ültek és serényen kezelték íjaikat, amelyekkel sok sebet okoztak. Nem nyugodtan állva harcoltak, hanem vagy futottak vagy másokat űztek és kerülték a sváb mintára történő lovagi harcot. Nagy veszélyt hordoztak nyilaik, előre és hátra egyaránt na gyon jó l nyilaztak.81 A kunok - m int em lítettük - a király had sere géb en szolgáltak, és ezért a fenti forrás alapján leszögezhető, hogy a főúri ma gánh adseregek zömében szolgáló k atonák jelen tős része íjjal és karddal harcoló lovas, akiknek a harcm ódja kí sértetiesen emlékeztet a kunokéra. Megállapíthatjuk, hogy a helyzet ugyanaz, mint a 13. században volt, a nehézlovasság számban jelentősen alulmaradt az oligarchák had sere géb en is.82 A 12-13. században a klasszikus nyug ati típusú nehézlovasság m egtestesítője, va lamint mintaképe a francia lovag volt, és a fegyverzetben történt újítások is Frank földről származtak. A 14. században a franciáktól Itália vette át a stafétabotot az új típusú fegyverek meghonosítása tekintetében. Az Anjou-házi uralkodóknak és kísé retüknek fontos szerepük volt a korszerű fegyvertípusok elterjesztésében Magyaror szágon .83 A 14. század másod ik harm ad áb an igen érdekes kard ok bu kk anta k fel a magyarországi tárgyi emlékanyagban (6. kép). Egy ilyen m űtárgynak a jellegzetes sége elsősorban a mérete, hiszen a teljes hossza 1 méter és 26 centiméter, míg a penge szélessége 5,4 cm, töm eg e: 1,9 kg. A kar d foko zatosan keskenyedő, hegybe futó kétélű peng ével készült, am elynek a közep éig széles penge vájat fut. A m arkolat az ún. másfélkezes típusba tartozik, míg a nagyméretű markolatgomb lekerekített dob alakú, am elynek m ind két old alán egy-egy csonkakú p form ájú d ud or ü l.84A Ma78 KÉPES 1987, II.l. 79 Pálóczi 1989, 73., 77. 80 VÁLOGATÁS 1986, 48. 81 S z e n t p é t e r y 1937-1938, 489-490; K r is t ó 1988, 195, 212-213. 82 B. S z a b ó 2001, 94. 83 B o c c i a - C o e l h o 1975, 11-16; E n g l i s c h - V o c e l k a 1990, 14-23. 84 MNM Fegyvertár, ltsz: 53.194; vö.: G l o s e k 1984, 75, Kát. No. 467; SPLENDEUR 1999, 5; T i l m a n 2009, 118. A kard olyan jó m inőségű acélból készült, hogy akár m a is lehetne h asználni!

28

5. A Képes Krónika nyitó iniciáléja, 1360-as évek

gyár Nemzeti Múzeum Fegyvertára még számos hasonló kardot őriz a 14. század ból.83 T íp usban teljesen megeg yező a fenti fegyverekkel Giovanni de Medici kardja, amelyet 1353-ban helyeztek el a firenzei Santa R eparata-te m plom ban lévő sírjában.86 A Képes K rónika min iatúráin egyébk ént leggyakrabban a fenti kardtípussal találko zunk (7. kép)P Az Anjou-kori fegyverzetről, életmódról és viseletről legteljesebb képet a Képes Krónika nyújtja. A nehézlovasság nagytestű harci méneken, igen magas kápá jú ny ergeken ül, amelyek szinte körülölelik lovasuk derek át. A lovagok a védőfegyverzet alatt egy könnyű vászonból készült, csaknem térdig érő in get viselnek, amelyre sodronyinget h úztak. Legfelül található a rend szerint bőrbő l vagy steppelt anyagból készült fegyverkabát, amely m indig testre szabott, és igen jellemző , hogy a vállakat fém koro ngok v édik.88 A ritkán felbukkan ó üstsisak me llett általánosna k te kinth ető az enyhé n k úpos „bascinet” típusú sisak, amelyn ek a kerületéb e a vállra leomló sodronyszövetet fűztek, amelyet időnként bőrszalagokkal a sodronyinghez is erősítettek. Fontos változás a fenti sisaknál, hogy n émelyikük felem elhető arcvérttel van ellátva, enn ek haszn álata lehetővé te tte a m egfelelő tájékozódást, ez az újítás az, amely ham aros an kiszorította a neh ézlovasság fegyverzetéből az üstsisakot.89 A védőfegyverek tekintetében még nagy on fontos adatok at szolgáltatnak a Gö m ör megyei Karaszkó tem plom ána k 14. század közepére keltezhető falképei (8. kép). A le gendát megfestő mester remek rajztudással rendelkezett, s ezért képei fegyvertörténetileg igen jól kiaknázhatóak. A Szent László körül csoportosuló lovagok közül 85 A teljesség igénye nélkül: MNM F egyvertár, ltsz. : 53.16 5, hossza: 116,5 cm (pen géje tö rött!), pe ng e szé lessége: 6,1 cm (lelőhelye: Endrőd); ltsz.: 53.184, hossza: 131,5 cm, penge szélessége: 5,2 cm (lelőhe lye: Soroksár, Dunameder); ltsz.: 53.187, hossza: 124 cm, penge szélessége: 5,8 cm (lelőhelye: Budafok, Dunameder); ltsz.: 53.191, hossza: 126 cm, penge szélessége: 6 cm (lelőhelye: Balaton medre); ltsz.: 53.195, hossza: 125 cm, penge szélessége: 5,2 cm; vö.: O a k e s h o t t 1991, 152. 86 B o c c i a - C o e l h o 1975, 43-52. 87 KÉPES 1987, II. 40-41, 48, 50, 57, 81, 85, 91, 137. 88 Lásd előző jegy zet, illetve K a l m á r 1971, 282-283 ; M a r ti n 1975, 105-106. 89 KÉPES 1987, II. 126, 137.

29

A MAGYAR HADSE REG LOVASSÁGA A 14. SZÁZADBAN

többen felhajtható arcvérttel ellátott „bascinet” sisa kot hordanak. A védőfegyverzet sodronying, de itt már megjelent a karok részleges vértezése és a pán célkesztyű viselése is. A lándzsák m ellett a lovagok tü s kés buzo gány t és bárdo t is tarta na k a kezükben. Szent László a lovagokhoz teljesen haso nló védőfegyverzet ben van, de fején nem visel sisakot. H óna alá hosszú lándzsát szorított, amelyen közvetlenül a keze előtt egy kis fagömb látható, ez a kéznek a rúdon való el csúszását akadályozta meg.90 A lovagkirály a lándzsa rúd ját négyszögletes form ájú pajzsának job b oldali ki vágásába támasztja be, am elyet vörös kettős kereszt dí szít. Itt az új típusú pajzs, a „tárcsa” egyik legelső képi 7. Kard. ábrázolása a Képes Krónikában, ábrázolásával találkozunk. 1360-as évek A kései középkorban oly gyakran felbukkanó „pavese”, vagyis a gyalogsági állópajzs először 1330-ban bukkan fel a fo rrásokban. Form áját fe ltehető leg az antik Róma nagym éretű , hossz négyzet alakú pajzsa ihlette, am elyhez haso nlót először Pávia város kato nái hasz nál tak. Raguzában ezeket a pavézéket 1361-ig Velencéből hozták be, majd hozzákezdtek a gyártásához, amelyet négyféle változatban készítettek. A másik itáliai típusú pajzs ról, a „targá”-ról, amelyet először 1363-ban írt le a raguzai városi számadáskönyv, megemlítik, hogy a nemesek védőfegyverei. Tulajdonképpen itt egy olyan négyzet form ájú, kism éretű lovassági pajzsról van szó, amelyne k a job b felső részén egy be  vágás található a lánd zsarú d b etáma sztása vég ett.91 M agyarországon ez a lovassági pajzs a „tárcsa” nevet kapta itáliai eln evezése után. A 14. század utolsó harm adára keltezhető rimabányai falkép támadó- és védőfegyverei nagyon hasonlóak a karaszkói freskókho z, csak itt kevésbé ügyes m űvész festette m eg ő ket.92 A bánto rny ai Szent László-legenda fegyverei is teljesen meg egyezőek a fenti két tem plo m ba n láthatóval. Az előbbi freskókat a híres radk ersbu rgi vándo rfestő, Aquilai Ján os 1383-ban készí tette el.93 A siklósi plébániatemplom 1986-os feltárása alkalmával került napvilágra Garai I. Miklós nádor vörösmárvány sírköve, aki 1386-ban egy merényletben vesztette életét (9. kép). Az első fennmaradt bárói síremlék a késő Anjou-kori lovagi fegyver zetet tálja elénk.94 Garai Miklós kú pos sisakot visel, am elynek az alsó kerü letébe sű rű sodronyszövetet szegecseltek, amely a nádor vállaira és nyakára terül. Az elhunyt pom pás so dronyinget hord és a kaijai, valam in t a lábai külső felületére kovácsolt v ér teket szíjaztak. Bőrből készült, vastag fegyveringe testre simuló, ujjatlan és egészen a combjáig ér le, míg kezén, amelyet imára kulcsol, lemezes páncélkesztyűt visel. A nádor páncélja a teljes lemezvértek megjelenése előtti legfejlettebb védőfegyvertípust képviseli. A fegyverkabát felett ugyanis már egy vaslemezből kovácsolt, a mellet és a rekeszizom felső részét védő „m ellvért” helyezkedik el. Az 1373-ban készült, Kolozs vári M árton és György m esterek által készített Szent György-szobron pikkelypáncél lal kombinált brigantin látható, amelynek szintén egy darabból kovácsolt mellvasa 90 M aro si 1987, 237 -240 ; Ku ruc z 1988, 313; Lá szló 1993, 145-150; SIGISMUNDUS 2006, 409. A fal kép en ké t esetben is látható tüskés buzogány. MN M Fegyvertár, ltsz.; 57.6273. A b ro n zb ó l ö n tö tt b u  zogányfej érdekessége, hogy gyűrűkkel tagolt vas nyélre van erősítve. Hossza: 49 cm. Lásd 97. képi 91 B oe he im 1890, 176-180; D e n k s t e i n 1964, 155-156; K a l m á r 1971, 308-30 9; P e t r o v i c 1976, 269; B o l  d o g 2006, 241, 246. 92 M a r o s i 1987, 226; L á s z l ó 1993, 151-154. 93 K u r u c z 1988, 117; L á s z l ó 1993, 175-181. 94 PANNÓNIA 1994, 276-278; SIGISMUNDUS 2006, 113-114. Kát. No . 1.35.

6. Lo va gi kard, a 14 . sz ázad m ásodik feléből.

31

32

A MAGYAR HADS ERE G LOVASSÁGA A 14. SZÁZADBAN

szegecsekkel van rögzítve. Ez a páncélféleség a há t kö zepén sűrű c satsorral nyitható, ugyanis itt kellett belebújn i.95 A nád or mellvértjét a h áto n átvetett bőrszalagok r ög  zítették egykoron.96 A 14. századi lovagi viselet külön érdekessége, hogy a tőr és a kard m arko latára egy-egy biztosítóláncot erősítettek, am elyet a me llvérten lévő egyegy hordkarikához rögzítettek.97 Garai Miklós tőre, valamint kardja a 14. század má sodik felének jellegzetes példányai, amelyek a pompás veretes övről lógnak le, és a ná do r kardján ak po ntos párh uzam a a tárgyi emlékan yagban is megtalálh ató.98 Az el hun yt bal válla m ellett üstsisakja látható, m íg a páncéllem ezkékbő l összeállított láb vértjére rövid szárú, tarajos sarkan tyút csatolt. A 14. századból a Szent László-freskókon láthattu nk p éldá ka t arra, hogy a kun tí pusú tüskés buzogányokat - időnként - lovagok is haszn álták. Az 1333-1 342 között készült és feltehetően András királyfi oktatására szánt Magyar Anjou Legendárium miniatúráin egyaránt találkozunk a nyugati és keleti fegyverzettel.99 Szent László és a kun küzdelmét bemutató miniatúrán a kun tüskés buzogánnyal készül lesújtani a lovag királyra.100 A fenti buz ogá nytípu s m ár a 14. század köz epén kezd tovább fej lődni, hiszen m int láttuk, van m ár olyan változat a tárgyi emléka nyagba n, am ely vas nyéllel készült. A fejlődés következő állomása az ún. „tollas” buzogány megjelenése a 14. század másod ik felében. 1922-ben a Magyar Nem zeti Múzeu mb an őrzött egyet len korai, hat négyszögletes tollal rendelkező vasbuzogányt a múzeum vezetése a New York-i M etropolita n M úze umnak ajándékozta.101 Szerencsére Magyarországon előkerült egy hasonló 14. századi buzogány is, amelyet a Grád-gyű jtemény őriz (10. kép).102 Avasból készült, nyolc hossznégyzet formájú tollal rendelkező sújtófegyver egy értelm űen nyilat formáz, hiszen kü lönö sen a nyílcsúcs jellegzetes. A Képes Kró nika nyitó iniciáléjában lévő kaftános keleti főura k egyikének a kezében hajszálra a fenti műtárggyal megegyező d arab van (5. kép). A fentiek ből az következik, hogy egy olyan nyílvessző form ájú m éltóságjelvénnyel van d olgunk, amelyből sújtófegyver lett, és talán nem véletlen, hogy a buzo gányt a magyar források a nyílvessző korm ánytollai után „tollas bo t”-nak n evezik.103 Kön nyen lehet, hogy ez az új típusú , vasból készült buzo gány szintén kun-k ip csak eredetű . Szükséges az onban megjegyezni, hogy Itá li ából - ugy an kicsit más form ájú - vasból készült sújtófegyverek má r a 14. század első feléből ism ertek .104 I. (Nagy) Lajos király 1357-es Velence elleni had jár atá ról fontos itáliai forrás em  lékezik meg. A firenzei M atteo Villani Krónika című m unkája sok jó ada tot tartalmaz a magyarok hadseregéről: „A magyar igen nagy nemzet és csaknem valamennyien megyék (báróságok) igazgatása alatt állnak. Ezeket a báróságokat nem töltik be örökösen vagy élethossziglan, hanem a király akaratától függ azoknak adományozása vagy elvétele. Régi szokásuk megállapítja, minden fő úr és község hány lovast köteles kiállítani, ha a király hadat vezet vagy indít, úgy hogy a lo vasok számát és a szolgálat idejét illetőleg mindenki tudja, mi a kötelessége. És ezért az uruk felszólítására rögtön, halogatás és huzavona nélkül, mindjárt meg is indulnak, azért, mert a község vagy a fő úr előre készen tartja azokat , kik szolgálni tartoznak. Ezek fel vannak szerelve 95 K alm ár 1971, 289; SIGISMUNDUS 2006, 445. Kát. No. 5.6; vö. O a k e s h o t t 1996, 286-288. 96 F l e i s c h h a u e r 1932-1934, 250-252; P o s t 1940-1942, 226-230.

97 Ha sonló m egold ást látunk a Képes Krónika né hány m iniatú ráján . KÉPES 1987, II. 28-29 . 98 MNM Fegyvertár, kard, 14. század második fele, ltsz.: 53.194; lásd a 6. képetl 99 KÉPES 1987,1. 90. 100 L á s z l ó 1993, 47; lásd a 96. képet ! 101 K a l m á r 1961, 35-3 6; K a l m á r 1971, 21; P a n d u l a 1988, 229, 8. kép. 102 G r á d é. n. 50; hossza: 51 cm, legnagyobb szélessége: 8 cm. 103 K a l m á r 1971, 22-23; vö. P á l ó c z i 1989, 73. 101 B o c c i a - C o e l h o 1975, 39-40; hossza: 75 cm, legnagyobb szélessége: 5,5 cm.

33

A MAGYAR HAD SEREG LOVASSAGA A 14. SZAZADBAN

két lóval, vagy még többel, könnyű támadó fegyverekkel, azaz íjjal és nyilakkal tegezeikben és egy hosszú karddal személyók védelmére. Álta lában kordoványból való vértet viselnek, mely köntösül is szolgál, és ha már be van kenve, fenve, egy mást öltenek föléje, majd ismét egyet és még egy újat, úgy, hogy ily módon az a ruha elég védelmet nyújt. Fe jükö n ritkán viselnek sisakot, hogy ne veszítsék el a nádazásban való ügyességöket, mert abba helyezik egész reményöket. Háborújok nem abban áll, hogy megállnak csatarendben, hanem ide-oda nyargalnak, megfutnak, egyre nyilazva, aztán ismét visszafor dulnak a csatába. Nagyon ügyesek a prédálásban és a kitartó lovag lásban és nyilaikkal nagy kárt okoznak az ellenség lovaiban és gyalogosaiban. Ezért nagy hasznukat lehet venni, ha van mellettük erős csatarend, mert a könnyű hadakozásnak és az ellenség nyugtalanításának és zaklatásának mesterei, nem törődnek a halállal és kiteszik ma gokat minden veszélynek. Es ha csatát vívnak, a magyarok a magok módja szerint harcolnak. Tízen-tizenöten tartanak együtt jobbra-balra elnyargalnak és kilövik hosszú nyilaikat, azután ismét elmenekülnek száguldó lovaikon, fe l és zászló nélkül, hadi kürt nélkül szoktak járni és tegezeik bizonyos megrázása adja meg a jelt a gyülekezésre ,”105 Az itáliai krónikás szavaiból kicseng, hogy a magyar hadse reg magját az ún. „honor” birtok arányában kiállított csapatok alkották. Az uralkodó a jelentős számú királyi váruradalmak közül a bárók nak szolgálati birtokot adom ányozott, de csak arr a az időre , am íg az a tisztségét viselte. Az erdélyi vajdá nak, a macsói vagy a szlavón bánnak stb. a néha igen jelentős nagyságú várbirtok hadakozó népével, azaz fegyvereseivel kellett a király parancsára hadba vonulni.106 A sere g m agját a bőrp áncéllal, hosszú karddal és íjjal felszerelt könnyűlovasság adta. A királyi udv ar csapataiban, valamint a bárók katonai k íséretének sorai ban találjuk m eg a neh ézfegyverzettel re ndelkező lovagokat. A királynak hadbavonulással tartozó segédnépek, nevezetesen a kunok, a jászok és a székelyek alkották a h ads ereg nagy m ozgékonyságú lovasságát. A Szent László-legenda freskói kitűnően lefestik fegyverzetüket és viseletűket. Fő támadófegyverük a ké szenléti tegezben tartott íjuk, m íg nyíltegezük fedeles, általában közé pen szétnyitható és itt lehe tett behelyezni a hegg yel felfelé álló nyilakat. Az ívelt pengéjű szablya használata nagyon gya kori és igen jellegzetes a kaftán m ellett egy csúcsos nemezsüveg viselése. A kunok at m ind ig keleti típusú, alacsony káp ájú ny er gekben ülve ábrázolják, akik íjaikkal leggyakrabban hátrafelé nyilaznak.107 Az 1380 körül készült zsegrai leg en da ké p ne m kis meglepetést tartogat számunkra. Itt ugyanis nemcsak az üldö zött kunok nyilazzák a magyarokat, hanem az üldöző csapatok soraiból is bőven hu ll a nyíl a kunok ra, ez a magy arok íjhaszná , , , J 0/ latan ak egyik jo bizo nyítéka.108

1U. Nyíl torm ám „tollas buzogány,

M század riláso(MfeU

105 V ill a n i 1901, 228-230. 106 K r i s t ó 1988, 203-204. 107 Pálóczi 1989, 75-78; L á s z l ó 1993, 70-71, 74-75, 82-83 , 86-87, 94-95, 110-112. 108 M a ro si 1987, 237; K u r u c z 1988, 117; L á s z l ó 1993, 115-119.

9. Garai I. Miklós nádor vörösmárvány sírköve, 13 86

35


Az íj és a számszeríj a leghatásosabb távolra ható fegyver volt a középkor folya m án. A tárgyi em lékany agban az íj sajnos nem m ara dt fen n az Árpád -, vagy az Anjoukorból, de a forrás ok gy akran szólnak az alkalm azásu król M agy arors zág on.109 A besenyők és a kun ok kétségkívül hatással voltak a m agyar k atonas ág fegyverzetére. Vélem ényem szerint a 14. században sok m agyar harcos ha sznált kun készítésű vagy típusú íjat. Ez a fegyverfajta olcsón előállítható, habár készítése hosszú hónapokig el tarthat. Nagyon lényeges szempont, hogy csak a kisméretű nyílhegyek elkészítése esetén kell fém et használni. A nehézfegyverzet elterjedé sét az is akadályozhatta, azért volt olyan drág a, m ert csak korlátozott számú vas és acél állt rendelkezésre a k özép kori M agy arországon.110 A magyar lovasok sokat gyak orolhatták az íjászatot, és a ku noktól a nomádoknál oly gyakran alkalmazott hátrafelé nyilazást is gyorsan elsajátíthatták. így ne m feltétlenül kell a Villani kró nikáb an leírt lovasokban csak ku no kat látni, hiszen a mag yar lovasság soraiban is szép számm al harcoltak íjászok. I. (Nagy) Lajos itáliai had járata i azért is fontosak, m ert a m agyar főurak, de az egyszerű katonák is Európa legmodernebb támadó- és védőfegyverzetével ismer kedtek m eg .111 A tárcsapajzs, a lovagi pánc él vagy akár a m ozg atha tó arcv érttel ellá tott „bascinet” sisak is itáliai átvételnek tekinthető. Az Anjou-korban az előző időszakhoz képest jelentősen nő tt a nehézfegyverzetű - általában ném et - idegen zsoldosok alkalmazása. Az ország határoko n kívül zajló ha djára tok során szükség volt a had erő elit csapatait növelni. Igen érdekes, hogy elsős orban Itáliában, az 1350-es években szép számmal találkozunk magyar zsoldoscsapatokkal is. Az idegen földön harcoló m agyar zsoldosok közül legism ertebbé - kétségkívül a róla kialakult m ond a révé n - Toldi Miklós vá lt.112 Az An jou-kori lovagi hadviselés számos elem ét őrizték meg a birtokadományozó királyi oklevelek. A sorsdöntő jelentőségű rozgonyi csatá ban (1312) szám os vitéznek nyílt arra lehetősé ge, hogy kim utass a királya iránti h ű  ségét és sok esetben rendkívüli bátorság át. A harctéren szerzett komoly sebek m ellett gyakran olvashatunk arról, hogy jónéhány lovag a király szeme láttára vitézül har colva életét vesztette. A nehézlovasok közül tö bben lándzsájukkal ter ítették a földre az ellenség lovasát, de számos esetben kardjukkal rontottak a tartom ány urak h adso raira. A király vitézei sok esetben zsákmá nyoltak a győztes összecsapások után zász lókat, fegyvereket és lovakat, sőt a zászlók mellett előfordult, hogy a levágott ellenséges fejeket is elküldték uralkodójuknak.113 A várak ostrománál a legtöbb sé rülést a kőha jító gé pek lövedékeitől és a szám szeríjaktól szenvedték el a király vité zei.114 Az oklevelek azt is elárulják, hogy a bel- és külföldi csatákban az egyházi vagy világi tisztségviselők rokonai és familiárisai közül többen vesztették életüket. Köcski Sándor országbírónak például az egyik összecsapásban nem kevesebb, mint 80 ro kon a és szerviense esett el.115 1328-ban Lackfi István vajda hadi nép ével Ausztria te rületén a németek erős seregét legyőzte, számos ellenséges lovagot elfogott, miközben két lándzsadöféstől és egy nyíllövéstől súlyosan megsebesült.116 Egy igen érdekes oklevél I. (Nagy) Lajos 1365-ös bulgáriai hadjáratáról szól. A nagy létszámú m agya r seregb en o tt volt Kont Miklós ná do r, rok on ainak fegyvereseiből és íjászaiból álló erős csapattal. A had jára t Vidin várán ak elfoglalásával ért véget. Az 1365-ös m a gyar ka tona i sikerek hatás ára V. (Palailogosz) Já no s bizánci császár nép es kíséretével 109 K a l m á r 1971, 133-134; P a n d u l a 1988, 232-233; P á l ó c z i 1989, 63-64. 110 R u t t k a y 1976, 337-340. 111 P á ló c z i 1989 , 72; B. Szabó 2001, 82, 94-95. 112 T ó t h 1938, 66-67; K r i s t ó 1988, 206-210; K r i s t ó 2 0 0 0 , 5 1 - 5 9 . 113 B o r o s y 2 0 0 4 , 3 7 5 - 3 9 0 , 4 0 5. 114 B o r o s y 2004, 399. 115 B o r o s y 2004, 401. 116 B o r o s y 2004, 423.

36

A MAGYAR HADS ERE G LOVASSÁGA A 14. SZÁZADBAN

1366-ban Bud ára utazott, de a Balkán déli részét m ár uralm uk alatt tartó törökök el leni szövetség azon ban m eghiú su lt.117 Az 1350-es évek elején a későbbi félelmetes O szmán Birodalom m ég egy je le n  téktelen kis török emirátus volt. 1346-ban vezetőjük, Oszmán szövetségre lépett a későbbi VI. (Kantakuzénosz) János bizánci császárral. így az oszmán-törökök szá m ára m egnyílt az út E urópáb a, és részt veh ettek a trákiai hábo rúba n. 1354. március 2-án egy földreng és kö vetkeztében leom lottak Gallipoli erő djén ek a falai, így az oszm án-törö k csapatok elfoglalták a várat. Ek kortól új időszámítás kezdődött, a törökö k megvetették a lábukat Európában. Már 1354 augusztusában megírta a dózsénak a konstantináp olyi velencei követ, hogy egy igen veszélyes ellenfél jele nt m eg a bizánci főváros közvetlen közelében. E bben az időben nagyszámú n om ád törököt telepítet tek át Ana tóliából Eu rópá ba és számos török telep ülést létesítettek. 1361-ben az oszmán-törökök elfoglalták Drinápolyt, a mai Edirnét, Trákia fővárosát. A helyi görög lakosság elűzése után viharos gyorsasággal létesítettek újabb és újabb török telepü léseket. A gyorsan mozgó tö rök lovasok a Nyugat-Balkán felé fordultak, 1385-ben el érték Albániát, majd hamarosan Makedónia és Albánia urai is elismerték az oszmán-török fennhatóságot. Thesszália 1387-ben, Szaloniki elfoglalásával lett török vazallus terület, két évvel korábban, 1385-ben a törökök behatoltak a Marica völ gyébe, elfoglalták Szófiát és Nist is. Természetesen több helyen kerültek szembe el lenállással, de ezeket kisebb ha djára tok ban m ind letörték. Szerbia jele nte tte a legfontosabb ellenfelet a muszlim hódítóknak. 1389-ben az I. M urád (1362-1389) ve zette törö k csapatok, valamint a vazallusok had ereje m egsemm isítő vereséget m ért az egyesített szerb és bosnyák hadseregre Rigómezőnél. Ez a győzelem nemcsak az ura lm at biztosította az oszmán-töröknek a Balkán felett, h anem egy csapásra a Ma gyar Királyság szomszédjává is tette .118 Az osz m án-törökök m ár 1390-ben tám adá st intéztek a m agy ar területek ellen. Elsőso rban a Szerémség, valam int Krassó, Torontál és Temes megye lakossága szenvedett sokat a török portyázók betöréseitől, akik tömegesen hurcolták el az embereket és hajtották el a háziállatokat. A Magyar Ki rályságnak n em volt más választása, m int védekező politikát folytatni. A törö k tám a dásnak kitett területek fokozatosan elnéptelenedtek, a magyar lakosok helyére menekülő délszláv etnikumú családok költöztek. 1389 és 1394 között I. Zsigmond ki rály (1387-1437) csapatai számos hadjáratot vezetett Szerbiába, többek között ki sebb városokat foglalt vissza, d e enn ek ellenére a tö rök betö rések n em hagytak alább. Igen nagy eredm ényn ek szám ított 1395-ben Havasalföld kiszakítása az oszmán-török függőségből és Kisnikápoly várán ak az elfoglalása.119 Az 1390-es évek elejétől I. Zsigmond számos birtokot adományozott vitézi hős tettekért, elsősorban a déli végeken folyó, a „pogányok” elleni harcok során. A bir tokadom ányozó oklevelek közül vegyünk szemü gyre két jellegzetes példányt. 1390-ben S árádi László temesi isp án fegyvereseivel átkelt a Dunán . Szerbiában a tö rökö k és szerbek ellen harcolva hatalma s m észárlást vitt végbe közöttük. Az ellenfél öt zászlóját a földre vetette, a győzelem diadalával m eg tiporta , és végül a királynak Zólyomba, míg a királynőnek Budára küldte. 1392-ben birtokadományt kapott Perényi Miklós volt Szörényi bá n is, m ert am ikor a török ök R ácországba törtek, akkor fegyvereseivel m egtá m adta őket, sokakat levágott ka rdda l és me gölt lándzsájával, va lam int a zsák mányolt zászlókat elküldte u ralk od ójá na k.120 A két királyi oklevélből is 117 Borosy 2004, 411; Papp 2004, 42-45. Könnyen elképzelhető, hogy a találkozó nem Budán, hanem

Vidinben történ t, a korabeli forrásokban előforduló Budin helynév miatt. 118 Inalcik 1978, 14-16; I n a l c i k 1994, 9-15; N i c o l l e 1983, 3-6; O s t r o g o r s k y 2003, 446-457; Papp 2004, 37-48. 119 M ál yu sz 1984, 102-105; S z a k á l y 1986, 18-20.

37


jó l kitűnik, ho gy a tö rök portyák elsőszám ú célterü lete Tem es megye és a Szörényi bán ság volt. 1395-ben I. Zsigmo nd követei sorra jár tá k az euró pai királyi udv arok at és csapa tokat gyűjtöttek egy had járatra, am elyben kiűzik a törököke t a Balkán-félszigetről. A komoly szervezési és diplomá ciai m un kán ak kö szön hetőe n jelen tős szám ú egyesített európai haderő állt rendelkezésre 1396 tavaszán, amelyben a legnagyobb szerep a francia lovagoknak ju to tt.121A niká poly i csatát megelőző na po n kom oly néze teltérés támadt a keresztény vezérek között a hadsereg irányításának tekintetében. I. Zsig m ond, errő l értesülve, a franciák táborába m ent és ismételten azt kérte, hogy a ma gyarok kezdjék m eg a tám adást, m ert ők job ba n isme rik a törökö k ha rcm ód ját.122 A franciák másn ap I. Bajazid szultán (138 9-1402) csa patainak közeledtére azon nal csa tarendbe álltak és a török seregre támadtak, akik arcvonaluk előtt hegyes karókból védm űvet építettek . A török könnyű lovasság nyilazva visszavonult, m ajd ezek utá n a franciák lóról leszállva rohamozták meg a karók mögött védekező janicsárokat. A kétségbeesetten harcoló török gyalogságot a franciák szinte mind egy szálig leka szabolták. K özvetlenül a gyalogság felszámolása ut án a francia elitcsapatok a törö k könnyűlovasságot futamították meg, majd felérve a domb tetejére, döbbenten pil lantották m eg m agát a szultánt és a szpáhikat. A törökök az egész támad ó sereget át karolták és a franciák egy részét levágták. Közben a keresztény csapatok ijedten szemlélték a gazdátlanul szaladgáló francia lovak tömegét, amely nagy zűrzavart oko zott a szövetségesek soraiban. Ennek ellenére I. Zsigmond csapataival megtámadta a török gyalogságot, de hamarosan szembe találták magukat a szpáhikkal. Ekkor m ég a csata váltakozó szerencsével folyt, de rö videse n m egjelen t a törö kök szövetsé gese, István szerb despota 5000 lovasával, és az ütközet a keresztény csapatok me nekülésével fejeződött be. I. Zsigmond kíséretével a Dunán horgonyzó velencei gályákhoz fűtött, miközb en az üldöző török ök nyilai szinte felhők ént követték a ma  gyar uralkodót. I. Zsigmond Konstantinápolyba menekült, majd hosszú hónapok után , Dalm ácián k ere sztü ljuto tt vissza B ud ára.123 A mag yar király 1397-ben Mocenigo Tamás velencei kapitánynak 1000 arany évdíjat rendelt egyik adománylevelé ben, m ert a nikápolyi vesztes csata u tá n hajójával Dalm áciáb a vitte. A nikápoly i csatában szerzett vitézi tettekért számos birtokot adományozott lovagjainak I. Zsig m on d.124 A 14. század végétől, ponto sab ban m ár I. (Nagy) Lajos ura lkod ásán ak utolsó éve itől, az önálló taktikai egy séget képviselő jász és kun íjász könnyűlovasok többé nem bukkannak fel a forrásokban . Pálóczi-Horváth A ndrás vélem énye szerint: „Ennek okát abban látjuk, hogy a kunok és a jászok feudalizálódása, a közrendű szabadok jobbágysorba süllyedése annyira előrehaladt, hogy a hadba vonulók száma rohamosan csökkent. Ugyanezekre az okokra lehet visszavezetni, hogy az állandó gyakorlást, összehangolt csapatműködést és nem utolsósorban: kiváló minőségű harci felszerelést igénylő nomád taktika néhány évtized alatt el felejtődött. A 14. század végén, amikor Magyarországnak egy új, minden eddiginél félelmete sebb nagyhatalmú, az oszmán-törökök hadseregével kellett szembenéznie, kiderült, hogy a feudális lovagi seregek létszámra sem elegendőek, taktikájuk sem megfelelő, s a magyar könynyűlovasság harci tudása a mélyponton van. A bevonuló újoncok között voltak olyanok, akik nem tudtak az íjjal bánni. ”125 120 B o r o s y 2004, 415, 427. 121 At iy a 1934, 33-49. 122 W e r t n e r 1925, 242-243; At iy a 1934, 82-87. 123 W e r t n e r 1925, 245-248; At iy a 1934, 92-97. 121 B o r o s y 2 0 0 4 , 4 1 7 - 4 1 8 . 125 P á l ó c z i 1989, 74-75.

38

A MAGYAR HADSEREG LOVASSÁGA A 14. SZÁZADBAN

1395-ben Bethlen Gergelyt, az első Magyarországon említett „hadügyi szakfel ügyelőt” I. Zsigmond arra utasította, hogy ellenőrizze, hogy a csapatoknál, amelye ket Havasalföldre kü ldenek , valóban egy nehézlovas ra két íjász jut-e? A fenti igen fontos forrás viszont arra utal, hogy ekko riban az íjászok nem külön taktikai egységekben harcoltak, ha ne m a lovagok kisegítő h arcosai csu pá n.126 T óth Zoltánnak abban teljesen igaza van, hogy Mohácsig csatadöntő szerepe a nehézlo vasságnak volt. E mellett azon ban m indvég ig jel en volt a legfők épp en íjjal harcoló könnyűlovasság. A királytól függő, ku n és jász no m ád könnyűlovasság 14. század végi eltűnése a legbegyakoríottabb íjászoktól fosztotta meg a magyar haderőt. Az 1390es évektől roham osan m egszaporodó török p ortyákat két m ódon lehetett volna meg  akadályozni. 1) Kiűzni a törököket legalább a Balkán-félsziget északi részéről. Ezt a m ego ldást a vesztes nikápolyi csata után teljes mé rtékb en el leh etett vetni. 2) Gyor san mozgó könnyűlovas csapatokkal kell felvenni a harcot a portyázókkal. A nehéz lovasság egy csata eldöntésé re alkalmas ugyan, de teljesen hasznav ehetetlen a törö k po rtyázókkal szem ben. A m ag yar lovas íjászok széttagoltan harcolva, sokszor nem kellő harci tapasztalattal és technikai tudással nem igazán voltak alkalmasak a por tyák megakadályozására. A magyar haderő így tehát alapos megreformálásra szo rult, növelni k ellett a hada kozó k számát és elsősorba n - a realitások talaján állva könny űlovasokat kellett kiállítani. Elérkeztün k az 1397-es évhez, am ikor is a tem es vári országgyűlés először ad h írt a portális - ismertebb nevén - telekkatonaságról, akiket legfontosab b tám adófegyv erük, vagyis az íjuk utá n „tegzesek”-nek neveztek.

126 B o ro sy 1962, 158; Mályusz 1984, 109.

39

Nehézlovasok, könnyűlovasok és huszárok a 15. században A törvény latin nyelvű szövege alapján minden báró és nemes minden húsz jobbá gya után tartozo tt egy íjászt kiállítani, és amíg a pogán yok elleni há bo rú tart, m agá  val h ad ba vinn i.127 A törvény szövegének „de viginti jobagionibus” kifejezése következtében nem egé szen világos, hogy a job bág yo k közül kellett kiállítani a katonát, vagy a földesúri va gyon, azaz a jobbá gyo k száma határozta m eg a kato nák számát. Véleményü nk szerint m indk ét m egoldás elképzelhető, de valószínűbb, hogy a jobbágy ok nagyobb szám ban sze repeltek a h arco so k között.128A kön nyűlovasság szám án ak növelése m ellett a nehézlovasság szerepe továbbra is fontos m aradt. Az 1419-ben festett székelyderzsi Szent László-legenda falképei teljes pompájában mutatják a 15. század elejének ne hézlovasát. A lovagkirály testét so dronyin g védi, és felette a felső ka r kivételével tel je s lem ezpáncélt visel, am ely nek nagyon je llegzete s a dom ború mellvasa. Itt a Felső-Itáliában a 14. század végén, 15. század elején kifejlesztett lemezpáncél hazai megjelenésének lehetünk a tanúi. Szent László hóna alá szorított lándzsájával tá m adja a kunt (11. kép).129 Ig en jellegzetes, hogy a lovagszent hosszú, k étélű tőrt, azaz „bicellus ”-1 visel a jo bb oldalán .130 A másik n agyon fo ntos em lék a 15. század első fe léből nem más, mint Stiborci II. Stibornak (fl434), I. Zsigmond egyik hadvezérének a vörösmárvány sírköve. Az 1430-as évek elején készült műalkotás egy „Kastenbrust”típusú teljes lem ezpá ncélt viselő lovagot tár elén k (12. kép).131 Stibor kap itány vértje alá sodronyinget öltött, és ez kilátszik acéllemezből készült csataköténye alól, amely fölött erőteljesen domborodó mellvértet visel. A mellvas külön érdekessége, a jobb oldalán, a hónaljlemez mellett elhelyezkedő lándzsatartó horog, amelynek szerepe a lándzsa rúdjának megtámasztása volt. A nehézlovasságnál ennek az újításnak a megjelenése fontos eseménynek tekinthető, ugyanis a tárcsapajzs fokozatos elha gyását eredményezte. A 14. század második felében és a 15. század legelején a ne hézlovassági lándzsa rúdját a pajzs jobb oldalán elhelyezkedő vájatba támasztották. A lovag teljes páncélozo ttsága okafogy ottá tette a lovassági pajzs alkalmazását, amely nek használata a 15. század első negyedében teljesen megszűnt. A minden valószí nűs ég szerint Bu dán készült, a Gerecse-hegységből származó vörösmárvány sírkövön ábrázolt lovagnak még több érdekessége van, nevezetesen a támadófegyverei. Igen nagym éretű, hosszú marko latú kardjának jellegzetes a m arkolatgom bja, amely ová lis dobform át mu tat. A kard po ntos fegyvertári párhuzam a is megvan, en ne k az ér dekessége a rendkívü l erőteljesre kovácsolt peng e, am elynek a kialakítása szúrásra is alkalmassá tette ez t a fegyvert.132A másik lényeges fegyver a S tibor kapitán y jobb ol127 „quivis Baronum et Nobilium regni nostripossessionatus secundum exigenciam statum etpossibilitatem virium ipsorum scilicet de quibusvis viginti jobagionibus unum pharetrarium, more exercituancium promptuare et in ipsum exercitum durante dumtaxat praesenti guerra paganorum secumducere et exercituare facéré teneatur"; K n a u z

1857, 216-217. 128 B o ro sy 1971, 15-16; M á l y u s z 1984, 108. 129 M ar o si 1987, 237-240; L á s z l ó 1994, 93-100; SIGISMUNDUS 2006, 425-426; D v o ü á k o v á 2007, 6667. 130 Z a r n ó c z k i 1990, 47, 125. jegyzet. Egy, a 15. század elején készült „bicellus”-t őriz a Fegyvertár, ltsz.: 54.1524, hossza: 68,5 cm, penge szélessége: 1,8 cm. 131 K a lm á r 1971, 88; SIGISMUND 2006, 347-348, Kát. No. 4. 51, 450-4 51. Stibo r kap itány pá nc él ját 1420 és 1460 között számos magyarországi műalkotáson ábrázolták, pl. az almakeréki Mária-oltáron. 132 MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.16 8, hossza: 134 cm, pen ge szélessége: 5,1 cm. Az erő telje sen m egková csolt hegye lehetővé tette, hogy használója a lemezvért réseibe tudja szúrni, m ert a teljes lemezpáncél vi selőjét vágással m ár n em lehetett leküzdeni.

40

11. Sze nt László lovagkirály alakja a székelyde székelyderzsi rzsi falkép en, 14 19

dalára kötött rendkívüli hosszúságú tőr, amelynek a hüvelyén az evőeszköz számára kettős toko t készített a m ester.1 este r.1333 Ez a változat ne m más, m int a bicellus, amely m int látni fogjuk, a telekkatonaság felszerelésében is előírt fegyver. Az oszmán-törökök 1402-ben az angorai (Ankara) csatában megsemmisítő vere séget szenvedtek Tam erlán (Tim ur Lénk) had sereg étől. A vesztes vesztes csata csata miatt az 1410es évek közepéig viszonylag nyugalom uralkodott a Balkán-félszigeten. Az 1410-es évektől kezdv kezdvee újból folytatódtak a mag yarországi török betörések, előbb a boszniai területekről, később Bulgária fel felől ől.. A magyar e rők azo nban nem vonu ltak vis vissz szaa a ha tárok m ögé, sőt jelen tős védelm i harc okat folytattak, folytattak, és még vá rakat is építettek. Az 1428-as galambóci kudarc után a korábbi pozíciói megrendültek a Magyar Király ságnak a Balkán-félszigeten, és bekövetkezett országunk rohamos térvesztése, befo lyásának csö kke nése.13 nése.134 Fe ltehetőleg a fen ti sajnálatos esem ény ek és a h uszita háborúk tapasztalatai vezettek az 1435. évi dekrétumokhoz, amely egyik legismer tebb, telekkatonasággal és honvédelemmel foglalkozó törvényünk. I. Zsigmond 1435. évi V. dekrétuma 1. és 2. cikkelyének magyar fordítása a következő:

1971, 87. 134 M ál yu sz 1984, 110-123; Szakály 1986, 22-30; I n a l c i k 1994, 16-22; Perjés 1999, 30-32; Veszprémy 2008, 285-292. 133 K a l m á r

41

NE HÉZL HÉ ZLOV OVAS ASOK OK,, KÖ NNYŰ NN YŰ LOVA LO VA SO K ÉS H U S Z Á R O K A 15. SZÁZADBAN

„I. cikkely Hogy a király királ y hada ha da mellett az előkelő előkelőkk is tartoznak tartozn ak fölkelni. Ha H a pedig ped ig az ellenség ellenség akkora haderővel had erővel törne be, be, amely a császári haderőnket meghaladná megha ladná és valószínűleg látszanék, hogy az ország határaiba való betörését e császári hadunk fel nem tartóztathatja és meg nem. gátolhatja: 1.§. Akkor az e hazarészek védelmére kirendelt főpapok az ő bandériumaikkal és katonáik kal az ezekre nézve tett és szokásszerűleg megtartott intézkedésekhez képest, úgyszintén a ha sonlóképpen ugyanazon vagy netán háborúval megtámadott más részeknek védelmére rendelt egyes vármegyék ispánjai, a mondott vármegyék báróival, előkelőivel, nemeseivel és hadinépe ivel a királyi bandérium, alatt tartoznak közönséges hadviselés módjára, az említett ellenséges támadások visszaverése céljából összetett és egyesített erővel segítségünkre jönni. 2. cikkely Hogy Hog y minden m inden harminchárom harminchá rom jobbágy után u tán egyjó l felfegyverzett felfegyverz ett lovast kell hadba küldeni. küld eni. Ezenfelül Ezenfelü l felségünk felség ünk mondott főpapjainkka főpap jainkkal,l, báróinkkal és és országlakóinkkal elhatározt elhatároztaa és megállapította, hogy az országszerte országszerte hirdetett hirdetett közönség közönséges es hadjára had járatt alkalmáva alkal mával,l, az egyes egyes báró bárók, k, előkelők és birtokos nem,esek maguk személyesen megjelenvén, az ország mindenik közönséges hadjáratára uradalmaik mennyiségéhez képest állítsanak katonákat; tudniillik minden harminchár 0711 jobbágy után, u tán, kiknek a több többii jobbágyok jobbágyok módjára azokban a falukba falu kban, n, ahol laknak, 0 711 jobbágy külön telkeik telkeik ésföldjeik vann va nnak ak és akik a többi többijobbágyokkal együtt bért bért,, rova rovata tait, it,fizetnek, fizetn ek, m un kát vagy más urasági szolgálatot teljesítenek, egy tegzes lovast; száz után pedig hármat és így következete következetesen sen akárhány akárhá ny jobbágyuk van, van , minden min den további további száz utá n három-három tegzes tegzes lova lovast st,,,, akiknek tudniillik legalább is íjaik, tegzeik, kardjaik és tőreik vannak, s akik a harcra képesek és alkalmasok. (Ad minus videlicet, arcus pharetras, gladios et bicellos habentes.) l. § Akiknek Akikn ek pedig harminchárom jobbágynál kevesebb kevesebbjük jük van, azoknak sajátjobbágyaikat mások jobbágyaival kell egybekötni s összesíteni aképen, hogy mindnyájuknak minden har mincháromjobbágyából jobbágyából mindenko m indenkorr egy, afóntebbi afónteb bi módon felfegyverzett és felszerelt felszerelt tegzest tegzest küld kü ld ”135 jene je nekk a közönséges közönséges hadjáratokra. hadjárato kra. ”1

Az egyértelműen könnyűlovas kiállításának megkövetelését előíró törvény nem a job jo b b ág y telke tel kek, k, h a n e m a job jo b b ág y o k szám sz ám át vet v ette te alap al apul ul.. A 14. száz sz ázad ad vég v égét étől ől jó n é h á n y forrás szól arról, hogy a parasztok fegyverei között gyakran előfordult az íj és a bicellus, de néha a buzogány, valamint a kard is feltűnt a rájuk vonatkozó oklevelek be b e n .13 .136 A telk te lkek ek a rá n y á b a n k iáll iá llíto íto tt k ö n ny ű lov lo v aso as o k k ö zö tt - m in t e m líte lí te ttü tt ü k - szép szé p számmal találun kjob bág yok at is is. Term észetesen a földesúr a legképzettebb, legképzettebb, gy akran m ár kip rób ált jobb ágy ait vitte vitte magával a harcba, akik akár saját fegyverrel is re n  delkezhettek. A tárgyi tárgyi em lékanyag ban a 15. század század elejétől elejétől bu kk anta k fel fel az az ún. p a  rasztkések, rasztkések, ezek a paras zti-polgári fegyverzetben használatos eszközök. eszközök. Ném elyikük igen hosszú pengével rendelkezett, sőt ismerünk olyan szablyákat is, amelyeknek a m arkolata egy értelm űen parasztkés form ájú.13 ájú.137 Vé lemény ünk szerint a fenti tárgyi tárgyi emlékek is a jobbágyok katonai szolgálatát igazolhatják. A telekkatonaság szerepe az, hogy az előkelők, a bárók és a nemesek magánvagyonát a honvédelem szolgála tába állítsa, állítsa, valam int növelje növelje a hada kozók számát, jórés zt a fegyverforgatásban já ra  tos jobbágyok bevonásával. Természetes, hogy a kiállított „telekkatonák” könnyűlovasok voltak, fő fegyverük a hatékony és egyben olcsón előállítható íj volt. Az 1430-as 1430-as évekből származik B ertra nd on de la Broq uiére francia nemes útle írása, írása, amelyben am elyben említést tett a tö rök lovasságról. lovasságról. A lovag kiemeli, kiemeli, hogy a színlelt színlelt meg135 CORPUS CORP US 1899, 247-2 24 7-2 49; 49 ; VÁLOGATÁS VÁLOGATÁS 1986, 65-66 65 -66 . 136 RÁzsó RÁzsó 1962, 19 7-199 7-1 99;; B o r o s y 1971, 40-41, 42-46. 137 RÁzsó RÁzsó 1962, 208 -209 -2 09;; K a l m á r 1971, 71, 117-118, 124. kép.

12. Stiborci II. Stibor kapitány vörösmárvány sírköve, 1434

43


futam odás mesterei, nyilazáss nyilazással al bo ntják m eg az ellenség ellenség h adso rait. A fegyverük fegyverük leg többször íj, nem mindegyiküknek van kardja, emellett az előkelők buzogányt és kerek paj p ajzs zsoo t is vis vi s eln el n e k .13 .138 A T ö r ö k B iro ir o d alo al o m b an 1435 143 5 és 1439 14 39 k ö zött zö tt tart ta rtóó z k o d ó kasztíkas ztíliai liai lovag lovag,, Pero Tafur a törö törö k lovasokat ügyess égükb en és harci tudásu kb an e gyen e sen a m ór lovasokh oz has on lítja.13 lítja.139 A könnyűlo vasság nagy töm egei ege i m ellett a törö k hadsereg másik két fő alkotóeleme a szpáhik és a janicsárok voltak. Az előbbiek si sakkal, sodronypáncéllal is rendelkeztek, míg fő támadófegyverük a lándzsa mellett a kard , íj és buz ogá ny vo lt.14 lt.140 A balk áni törö k h ód ítás köve tkeztében az ott lakó népek, elsősorban a szerbek, a bosnyákok és az albánok török uralom alá kerültek. A szerbek görögkeleti vallásuk mellett gyakorlatilag mindvégig kitartottak, míg a bo b o sny sn y ákok ák ok és a lbá lb á n o k fok fo k o zato za tosa sann á tté tt é r te k a m u z u lm á n h itre it re.. Egy 1 431 43 1 -ben -b en kész ké szül ültt és Albánia területéről származó összeírás alapján 335 tímárbirtokos közül még min dig 60 keresztény.14 keresztény.141 A M agyarország déli és keleti ha tára it pusztító, pus ztító, valam va lam int a török tö rök hads ereg előtt „száguldó” „száguldó” akindzsi akindzsikk jelentő s része része m inde n bizonnyal bizonnyal a rum éliai tö rök ök m ellett - elsősorb an a 15. 15. század század más odik felétől felétől - a balkáni alaplakosság alaplakosság so raiból került ki. ki. Az Az 1438-ban tö rök fogságba eső György bará t a következőket írta írta az akindzsikről: „A nagy török király reguláris seregén kívül még egy különleges sereget tart, húsz-harmincezer, nem annyira bátor, mint inkább ravasz emberből, s élére a seregében található legta pasztaltabb férf fé rfit it állítja. Egyetlen évet sem. hagynak hagyn ak ki, évente legalább legalább egyszer egyszer kivon kiv onuln ulnak ak zsákmánysze zsákmányszerzésre, rzésre, néha kétszer vagy háromszor is, is, ha alkalom nyílik rá. Sikerük Sikerü k titka szélse bes lovaglásuk. Ezért nagy na gy gonddal, gonddal , ügyességge ügyességgell és fegyelemmel úgy készítik fel fe l a feladatokra felada tokra lovuka lov ukatt és és saját maguka m agukat,t, hogy hogy akár aká r egy egy álló héten héten át képesek képesek legyene legyenekk éjjel-nappal nagy na gy iram ir am ban vágtatni. Ki tudja elképzelni, milyen irtózatos rémület és kábulat fogja el azokat, akikre meglepetésszerűen rátörtnek? Bizony elszáll az erejük, még ha szívük vasból vagy acélból van is. Mit tegyen, hová forduljon, aki hirtelen és váratlanul halálos ellenségét pillantja meg, amint am int kivont k ivont karddal feléje tart1 ta rt1 Hallani Halla ni is elég elég borza borzalma lmas, s, hát még átélni, átélni, én pedig mindezt a szörnyűséget tulajdon szememmel láttam. ”142 Az akindzsiket egyébként sorozták, a harcra alkalmas férfiakat összeírták és fel mentették az adófizetés kötelezettsége alól. Rumélia falvaiból és városaiból csak a megfelelő felszereléssel rendelkező akindzsiket írták össze, ügyelve arra, hogy két szárnyat alkossa alkossanak. nak. Az össze összeír írás ás alkalmával alkalmával - amely igen részletező részletező volt volt - elm ond ták m inden kinek a szandzsákbég szandzsákbég em berei, berei, hogy had ba száll szállásk áskor or turbán nal vagy vagy vörös vörös föveggel, ezen kívül kai ddal és zászlós lándzsával (azaz kopjával) jelenjenek meg. A 1460-es évektől a szultáni parancsok pontos végrehajtása miatt a magyaror szági szági támadá sok zö mét Ali Ali és Iszkender bégek vezették. vezették. Ez nem véletlen, véletlen, hiszen a h a tárvidéki tárvidéki harcm ód m inden elemét jól ismerő akindzsi akindzsi parancsnokok többször többször töltötték b e a vég-szen drői és a bosznaszeráji bég tisztségét. tisztségét. E két h elyről szervezték szervezték a törökök a Magyar- és Horvátország elleni betöréseket. 1479-ben a kenyérmezei csatában a Kinizsi Pál által vezetett magyar csapatok nagy vérveszteségek árán, de óriási győzelmet arattak a törökök felett. Kem alpasazáde alpasazáde török tö rténetíró több helyen is megem lékezik lékezik a Kenyérmezőnél harcoló ak indzsikről: „Acélos kardjaikkal és lángoló dárdáikkal a hitetlenek országában ki oltották a tüzeket és felgyújtották a házakat. Kímélet nélkül elhajtották az állatokat és lángba 138 S za m o ta 1891, 71-72, 84-86; Atiya 1934, 79; E n g e l 2000, 59-61. 139 A ti y a 1934, 79. 140 B a st a v 1947, 9-11; P a l l i s 1957, 24-30; KIMONDHATATLAN 1976, 40-42; N i c o l l e 1983, 11-14; K á l d y 1986, 168-173, 184-185; N i c o l l e 1995, 5-8; Á g o s t o n 2000, 133. 141 I n a l c i k 1978, 114; V.a s i c 1987, 109-111. 142 M ih ajl ov ic 1975, 176-180; KIMONDHATATLAN 1976, 29-33; S z a k á l y - F o d o r 1998, 312-314.

44

NEHÉ NE HÉZL ZLOV OVAS ASOK OK,, KÖ NN YŰ LOVA LO VA SOK SO K ÉS H U S Z Á R O K A 15. SZÁZADBAN

borították a vetéseket.”, valamint: „a harc műhelyében lándzsáikat vetiilék-fonallá, kardjukat pedig ped ig láncfonallá láncfona llá tették ”. 143 1514 és 1516 között készü ltek el el azok a pom pás pá s fam etszetek, am elyek az az I.I. Miksa császár császár (1493-1 519) életét tárgyaló tárgyaló Weisskunig című törté neti m un ká t illuszt illusztrálj rálják. ák. A metszetek többségét többségét a kor legismertebb legismertebb művésze művésze H ans Bu rgkmair (1473-1531 ) ké szítette. A vázlatrajzokat maga a császár ellenőrizte személyesen, illetve általában azokhoz rö vid megjegyzéseket és utasítások at ír t.14 t.144 H uny adi Mátyás Mátyás (1458 -1490 ) halála után I. Miksa Miksa mag ához hívatta a magy ar király király számos számos hu szártisztjét szártisztjét és így így ki tűn őe n m egism eg ism erked erk edett ett a huszáro hus zárokk felszerelésé felszerelésével, vel, valam int harcm har cm ód jával.1 jáva l.1443 Az ál tala megrendelt és ellenőrzött történeti munka fametszetei valószínűleg emiatt ábrázolják oly oly hitelesen a huszárokat. A Weisskunig Weisskunig szerint a hu szár m ód ra felszerelt felszerelt I. Miksa fegyverzete a következő: „und zu ross in dem hussarischn tártschlein mit dem fametszetnek, amely a „hor„horlanzl, mit dem sebei”. Ezért van nagy jelentősé ge ann ak a fametszetnek, vát végeken ” történ ő összecsapást ábrázolja a török ök és a huszárok k özött (13. kép). Mindkét fél fegyverzete hasonló, azaz szablya, kopja és tárcsapajzs. A törököket csak a kaftánszerű felsőruh a és turbá n viselé viselése se különb özteti meg a huszároktól. Bizonyára Bizonyára nem véletlen, hogy a 16. század végi török fegyverzetet bemutató Codex Vindobonensis a ha tár m enti en ti török törö k portyázó porty ázó kat kopjával és és tárcsapajzzsal tárcsapajzzsal ábrá zolja.1 zol ja.1446 A 14-15. században a balkáni nép ek különféle vazall vazallus us csapatokat küldtek a török hadseregbe. Az 1402-es angorai csatában a törökök oldalán karddal és lándzsával harcoló szerb lovasok lovasok teljesítettek teljesítettek szolgálat szolgálatot. ot. Ez nem számított újdonsá gnak , hiszen az 1167-es zimonyi ütközetben a bizánciak soraiban is voltak szerb lovasok. A fent említett csatában a személyesen részt vevő bizánci történetíró, Joannes Kinnamos a Andronikos, a fővezér fővezé r haladt sok más nagynev nag ynevűű fér következőképpen írt róluk: „Leghátul Andronikos, fiúv fi úvaa l, továbbá továbbá zsoldos zsoldos itáliaiakk itá liaiakkal al meg szerbekk szerbekkel, el, akik hátul há tul követték őt dárdáikat dárd áikat és hosszú pajzsaik pajz saikat at előref előrefesz eszítv ítve. e. ”147 A fentiek ből világos, hog y a bizánciaknak bizán ciaknak , m ajd a tö rök ök  nek a had sereg ébe a szerb vazallus vazallusok ok kard dal, lándzsával és és pajzzsal pajzzsal felszerel felszereltt lova sokat küldtek. küldtek. A fenti, fenti, a későbbiekben könnyített hadfelszere hadfelszerelés lés - m int láttuk - igen hamar elterjedhetett a határvidéket támadó, Magyarországra folyamatosan betörő akindzsiknél. Tóth Zoltán 1934-ben megjelent munkájában egy igen terjedelmes lábjegyzetbe lábjegyzetbe sűrítette a hu szárság feg yverzetének részletes részletes leírását. leírását. A szerz szerzőő a jegyz et legelején idézte Ludovicus Ludovicus Tubero tör tén etíró által latinul latinul leírt pá p á rv iad ia d a lt, lt , am ely el y a „ rá c ” (hus (h uszá zár) r) J ak sity si ty D e m e te r és a tró tr ó n k ö v e te lő J á n o s A lber lb ertt herceg szolgálatában álló tatár Cauchates között 1491-ben Kassa mellett zajlott II. Ulászló király (14 90- 15 16) jele n lé téb en .14 .148 Azóta m agy ar ford ítás is született Tubero történeti művéből, amelyet a Szegedi Középkorász Műhely jelentetett meg. Ebből idézem a fontos információkat közreadó sorokat: „Cauchates, a tatárok vezére tehát övéi közül senkire sem bízván ezt a harcot, mivel úgy vélte, hogy az a feladat a legtekintélyesebbre tartozik, és kijelentette, hogy szembe fog szállni a kihívóval, népének szokása szerint tüstént fegyverbe öltözött, dicsekvő szavakkal kérkedvén előb előbbb nagy serénységgel serénységgel szembeszállt a rácca ráccal,l, íj í j és és nyílvesszők helyett helyett lándzsát lándz sát rag r agad advá vánn - azo kat tudniill tud niillik ik ott ott nem használták hasz nálták ugyanis a tatárok bár valamenny valam ennyien ien lovasok, lovasok, mégsem mégsem lán lá n dzsát, hanem csak kardot és íjat használnak a hadban, lévén rabló csapat, nem pedig valódi 143 K á ld y 1986, 189-190; S z a k á l y - F o d o r 1998, 312-314, 340, 342; Papp 2008, 316-318. 144 P e t e r m a n n 1956, 72; E n d r ő d i 2000, 215, 49. je g y z e t. 145 Boeheim 1890, 182; T ó t h 1934, 167. 146 WEISSKUNIG 1888, 100, 285; I n a l c i k 1978, a 131. oldal u t á n i 26. kép; Z a r n ó c z k i 1992, 17; vö. Perjés 1999, 27-28. c s ik i k 1988, 243. 147 I n a l c i k 1978, 114-119; N i c o l l e 1983, 15; M o r a v cs T ó t h je g y z e t. 148 1934, 191, 221.

45


harcosok. Olyan elszánt és páratlan küzdelem kezdődött, amilyen ritkán esett meg máskor. M i után mindkét sereg összegyűlt a látványosságra a mező közepén, amelyet a két ellenséges sereg mindkét felől egyforma távolságra üresen hagyott egymás között; egymás lovát ingerelték, és a lándzsa szúrását teste otthon tanait mesteri elhajlásával mindkettő kikerülte. Ugyanis a szar maták és a velük szomszédos trákok és illírek - minthogy nem takarják testüket páncéllal és meg lehetősen kevesen viselnek gyűrűkből való mellvértet - inkább fürgeséggel mint nyílt erővel harcolnak lovon, és nem egyenes testtelfogják fe l az ellenséges lándzsaszúrást - ahogyan azt a páncélos lovagok szokták - hanem a szembejövő elől lehajolnak, lándzsával vagy lovas pajzzsal (umbone equestris scuti) verik vissza azt, és nem engedik hogy pajzsukba fegyvert szúrjanak, amely önmagában alig képes felfogni a szúrást könnyű és kemény volta miatt. Ide-oda hajtván tehát a lovakat és lándzsájukat megfontoltan elhajítván kardot rántottak, a rác emelkedett előbb ütésre török kardjával lesújtva sebet ejtvén a tatár fejét és nyakát a melléig átvágta, majd leugorván lováról a földön fekvőt megfosztotta fegyverzetétől. Nem. tudta ezt elviselni a tatárok közül egy bizonyos kiváló lovas. Részint vezérének halá lától, részint pedig a gyalázattól indítva viadalra hívta tehát a rácot és megsarkantyúzott lovát ellenségére ugrasztottá, hogy a szerencsétlen saját halálával is tetézze az ellenség dicsőségét, hi szen már az első összecsapáskor, miután tőrszúrás érte a nyakán, nyomban belehalt sebébe. ”149 A „rác” huszár fegyvere török kard (szablya), könnyű pajzs, valamint kopja. A leg első kivételével a szerb származású hu szár fegyverzete nagyban haso nlít a korább an említett szerb lovasokéhoz. A fegyverek részletes ismertetésére a következő fejeze tekben kívánok kitérni, de annyit szeretnék előrebocsájtani, hogy a 16. század legele jérő l származ ó első huszárá brázolá sokon is kiz áró lag ko pjával, tárcsa pajzz sa l és szablyával találkozunk (13. kép).150 Az 1546-1547-ben zajló smalkaldi vallásháború ban közel 2000 fős huszárk ontingens küzd ött a pro testá ns választófejedelm ek csa patai ellen. A spanyol és n ém et történetíró k figyelm ét ham ar felkeltették az egzotikus m egjelenésű m agyar lovasok. Kiemelkedő jelentősé ge van annak a ténynek, hogy a mühlbergi csata után elmenekülő szász választófejedelmet a magát büszkén pécsi nek valló Luka Józ sef huszár érte utol. A fejedelem harcba bocsátkozott a m agyar huszárral, aki erre nyakán és bal arcán sebesítette meg a választófejedelmet. Végül egy spanyol nem es szólította fel Já no s Frigyest a me gadásra. A fejedelem lova a spa nyolé lett, azonban János Frigyes tőre és kardjának vert ezüsthüvelye Luka Józsefet illette, akit V. Károly császár (1519-1558) még egy aranylánccal is megjutalmazott hős tettéért. A fenti történ etet mi sem bizonyítja jobb an, m int az, hogy a szász válasz tófejedelem fegyverei m ind a mai na pig m egv ann ak a spanyol királyi fegyvertárban, a Reál A rm eriában , de hiányzik közülük a fejedelem tőre és kardján ak hüvelye.151 A korabeli spanyol források szerint a huszárok fegyverzete egy hosszú lándzsa, pajzsaik alul szélesek, míg fölül keskenyek és a tes thez hajolnak . Orrvassal elláto tt si sakkal rendelkeznek, a „görbe kard” mellett némelyikük háromélű buzogányt vagy fokost visel. A harci taktikájuk az, hogy roppant erővel támadnak először, de nem m arad nak ren db en egymás mellett, és ha rájuk tö r az ellenség, nem szégyellik a fu tás t.152Az edd ig felsoro lt adato k ala pján a hu szárok tám adófeg yvere a kopja és szab lya, míg a legfontosabb védőfegyverük a pajzs. Az íj és nyíl említése nem szerepel a huszárok fegyverei között, enn ek hasz nálata m ind a m agyaroknál, m ind a törökök149 Zarnóczki 1990, 49, 147. jegyzet.; Kubinyi 1991, 34-40; T c b f . r o 1994, 164-165; vö. BOLDOG 2008/9.

130, 9. jegy zet.

150 K al m ár 1971, 12. 3. kép; Lugosi-Temesváry 1988, Kát. No. 40.; Z a r n ó c z k i 1992, 17, 56-58. Gávai

Lukács 1540-es címe rkép én egy sisakos és tárcsapajzsos hu szá rt láthatun k, aki kopjájával egy törö k vi tézt dö f le, míg nyerge jobb oldalára h egyestőr van erősítve. Vö. Kalmár 1971, 89, 163. kép. 151 CÁTÁLO GO 1898, 365-3 66. 152 K á ro ly i 1877, 650, 841-843, 849; K á r o l y i 1930, 50, 58-61, 69.

46

13. Összecsapás huszárok és akindzsik között a „horvát végeken". Fametszet, 16. század eleje


nél nomád örökség volt. Maga a huszár szó Szarvas Gábor 1877-ben megjelent dol gozata alapjá n egy értelm űen délszláv e red etű .153 A fentiekből következik, hogy a középkori szerb lovasok és a 15. században fel bukkanó hu szárok közö tt m in den valószínűség szerint egyen lősé gjelet lehet tenni. A hus zár így egy olyan gyorsan m ozgó könnyűlovas, aki lánd zsát (kopját), ka rdot (szablyát) és pajzsot használ támadásra, illetve védekezésre. Tóth Zoltán dolgozatában számos forrás felhasználásával kitűnően bizonyította, hogy a török terjeszkedés kö vetkeztében már a 15. század első felében tudomásunk van „rác” betelepülőkről, akiknek száma H uny adi Mátyás uralkodás a alatt n őttö n n őt t.154 Term észetesen a délszláv etniku m magával ho zta könnyűlovas harcm ódját és fegyvereit is, amely ek koriban nagyon jó l jö tt a Magyar K irályságnak. Az elűzött, földö nfutóvá vált szerbek a magyar h atár védelm ében találták meg legfőbb kenyérkereseti forrásukat. A török portyáktó l leginkáb b sújtott, a N ém et Lovag rend gondja ira bízott Szörényi bán ság területén 1432-ben már szó esik a huszárok alkalmazásáról, akik havi 6 forint zsoldé rt szo lgáltak.155 A 15. században - külön ösen an na k m ásodik felében - M agyaror szág déli határain többször megesett, hogy jórészt hasonló etnikumú és hasonló felszerelésű könnyűlovasok küzdöttek egymással csak a török szolgálatban lévőket akindzsiknek, míg a magyar zsoldot húzókat huszároknak nevezték. Már az 1280-as évektől, Kézai Simonnál kimutatható a könnyűlovasok megne vezésére a „cursitare” ige, ami itt leginkáb b po rtyázó t jele nthe t. A besenyők, székelyek és kun okjelz ője igen gyakran becsmérlő, nevezetesen rabló, haram ia, hitvány és alá való stb. volt. Ebben az időben már a nyugati típusú nehézlovas, azaz a lovag volt az etalon , és így nem csoda a könn yűfegyverzetűek lekicsinylő jelzők kel való illetése.156 Eleinte a hus zár kifejezés sem m ind ig pozitív, am elyet Thallóci F rank kevei főis p án 1432-ben kiadott oklevele kitűnően igazol. „Contra huzerones et alias nonullus ma lefactores”, azaz husz árok és más gon oszte vők .157 A könny űlova sok ra alkalm azott portyázó, száguldó, fosztogató kifejezést takaró „cursor”, illetve „cursitare” ige igazo l tan kései Árpád-kori megjelenése megkönnyíthette a huszár szó meghonosodását M agyarországon. A 15. század „szág uldó” huszárja - amelybe a rablás, fosztogatás, gyújtogatás is bőven beleta rtozo tt - létfontosságú vált az állandó török tám adá sok  nak kitett Magyarországon. 1939-ben, tehát a Tóth Zoltán által kiváltott, „huszár vita” lezárása utá n jel en t m eg M oravcsik Gyula kitűnő tanítványának, G áldi Lászlónak a do lgo zata .158 Gáldi szerint a délszláv nyelvben a 13. század óta kim uta t ható „husar”, nem a lalin „cursanus”-nak, hanem a görög „khószáriosz”-nak felel meg. A „cursarius” kifejezés ellenb en megegyezik a szerb „gusar” szóval. így teh át két igen hasonló kifejezésről van szó, amely csak a délszláv nyelvben keveredhetett egymás sal. A „gusar” leginkább kalózt jelent, m íg a „husar” d öntő többségében szárazföldi rablót, zsiványt. Bizáncban a 10-11. században felbukkanó „khószáriosz” kifejezés kémkedő, foglyokat ejtő portyázó kat jelöl. E hhez eg yértelm űen has onló a M átyás ki rály leveleiben olvasható „ Ivussarones” kifejezés.159 Gáldi László fenti észrevételei rend kívül fontosak, mert rávilágítanak arra, hogy a huszár elnevezés, portyázó könnyűlovas jelentéssel bírt a kései középkorban. 153 S z a r v a s 1877, 24-27; Tóth 1934, 134-142; V e s z pr é m ' 2000b, 674. 154 T ó t h 1934, 137-146, 151-156. 155 M á l y u s z 1984, 109-110. 156 T ó t h 1934, 138, 142, 39. jegy zet; T ó t h 1939, 234-237; D a r x ó 1937, 159-160; V e s z pr é m y 2000b, 673-676. 157 T ó t h 1934, 137; D a r k ó 1937,159; V e s z pr é m y 2000b, 677-678; B. S z a b ó 2 0 0 8 , 4 6 0 - 4 6 1 .

158 £ rre a csaknem elfeled ett tan ulm ány ra 20 00-be n Veszprémy László hívta fel a figyelmet egyik kitűn ő dolgozatában. Veszprémy 2000b, 675, 9. jegyzet. 159 G á l d i 1939, 164-165.

48

NEH ÉZLOVA SOK, KÖ NNYŰ LOVA SOK ÉS H U SZÁROKA 15. SZÁZADBAN

A 15. század első évtizedeiben már igen gyakran előforduló huszár szó a század közepé től könnyűlovas jelen tésb en gyökerese dett me g a m agyar tud atb an .160 1466 ban H unyadi Mátyás Szerdahelyi Nagy Gergelynek és Huszá r Péte rn ek nem esi cí mert adományozott (14. kép ). 161 A címerpajzs érdekes viselet- és fe gy vertörtén eti emlék, hiszen piros nadrágos sarkantyús lábat, valamint szablyát és sasszárnyat áb rázol. A sisakdíszen ugyancsak m egism étlődik az előbb iekben em lített szablya. A tel je sen m ag yar nevet viselő nem esek a gyanúnk szerint ténylegesen huszáro k voltak, amelyet a címerképen ábrázolt, ekkoriban már csak a könnyűlovasságnál viselt rö vidszárú sarkan tyú és a legfontosabb h uszár tám adófegyver, a szablya kétszeri ábrá zolása is nagyban megerősít. Az oklevélben egyébként háromszor szerepel a huszár név, méghozzá „hwzar” for m áb an .162 A 15. században oly gyak ran felbuk kanó „rác” szó leginkáb b könnyűlov ast (huszárt) jele nt, amelyet az 1480-as évektől szorít csak ki a hus zár kifejezés.163 így a fenti nem esi cím er azt bizonyítja, ho gy a hu szá r harcm ód, valamint a fegyverzet is már bevettnek számított a magyarok között, és feltehetően „huszár m ód ra harcolva” nem ességet vívtak ki mag ukna k az előbbiekben m egneve  zett m agya r kö nny űlovaso k.164 E fontos ad at tük réb en az 1459-es szegedi o rszággyűlés ha dügy i cikkelyei teljesen új m egvilágításba k erülhetnek . A 20 jobb ágy telek utá n k iállítandó katon ák a király zászlaja alatt kötelesek harcolni és ott, aho l az ur al kodó akarja, maxim um 3 hónapig. A törvény a következőképpen írja elő a fenti h ar cosok fegyverzetét. 1459. Art. V.: „de singulis viginti jobagionibus censum domino suo solventibus cum unó armigero equite bene armato, gladio, clipeo, pharetra et arcú, vei lancea fulcito teneantur”.165 Vagyis a jól felszerelt lovas fegyverzete kard, pajzs, tegez és íj, vagy kard, pajzs és lándzsa (kopja) legyen. A fentiek értelmében a telekkatonaság egy része íjász, a másik fele pedig huszár módra felszerelt, és így feltehetőleg úgy is harcoló könnyűlovas volt. Ebben a törvénycikkben egyértelm űen a huszárság felértékelődésének lehetünk a tanúi. Az 1930-as évek másod ik felében, a huszá rság ered etérő l zajló vitában m eg külö nb öztetett szerepe volt a kor kitűnő tudósá nak, Darkó Je n ő ne k .166 A neves tö r ténész Bonfíni eredeti latin szövegét használva megállapította, hogy Hunyadi Mátyásnak háromféle lovassága volt: nehéz (cataphractus), könnyű (expeditus) és egészen könnyű (expeditissimus equitatus). Az idézett adatok alapján úgy tűnik, hogy az „equitatus” valóban a huszárokat takarja, akik nem álltak be a hadre ndb e, h anem különálló csapatokban azon kívül foglaltak helyet. Ezeket a huszárokat arra hasz nálták, hogy a hads ereg előtt járv a pusztítsanak, öldök öljenek, g yújtogassanak, va lam int a lakosságban félelme t keltsenek. H uny adi Mátyás huszárjairól feljegyezték, hogy 1470-ben nem kevesebb, m int harm inc szekeret töltöttek m eg levágott ellen séges fejekkel, am elyeket Hun yad i Mátyás hajítógépekk el lövetett be ellenfele tábo  rába. A nagy sikerű ausztriai ha djá rat egyik fő oka az volt, hogy a portyázó huszárok elvágták az ellenfél utánp ótlás i vonalait és iszonyú szenvedést okoztak a környékbeli lakosságnak. A huszárok m ellett a „másik” könnyűlovasság a ban dérium okb an szolgáló nem ese kben és kíséretük ben keresendő .167A kétféle könnyűlovasság létezését erősíti m eg az 1487-es bécsújhelyi hadiszemle, a m elyen H uny adi Mátyás: „ Aztán hadrendbe 160 1486: 31. törvénycikk: „a katonaság közül a huszároknak nevezett könnyűlovasság okozza a lakásoknak a leg több kárt és gyötrelmet’’. Veszprémy 2000b, 678. 161 T ó th 1934, 147; N y u lá sz in é 1987, 41; HUNYADI 2008, 302, 8.3. katalógusszámon. 162 N yu lás zin é 1987, 123, XXV. tábla. 163 T ó t h 1934, 148-151; Za r n ó c z k i 1990, 46. 164 T ó t h 1934, 148. 165 Kovachich 1790, 335; B o r o s y 1971, 19-20; Z a r n ó c z k i 1990, 47; B. Szabó 2004, 469. 166 D a r k ó 193 7, 148, 3. jegy zet; V e s z pr é m y 2000 b, 674 , 8. jegyzet. 167 D a r k ó 1937, 162-163; Z a r n ó c z k i 1992, 18-19.

49

14. Huszár Péter és Nagy Gergely címere. Diósgyőr, 14 66

állította összes csapatait. Két seregbe tömörítette összes nehézlovasságát, de szakaszonként el különítve. Közéjük még két lovascsapatot rendelt s ezek között volt a gyalogság. Ennek első so rában a nehézfegyverzetűek álltak, mögöttük a lándzsások, az íjjászok, parittyások s a többi könnyűfegyverzetű gyalogos. A harmadik sor volt a tartalék, a zászló védelme. Mindkét szárny elé két könnyű lovascsapatot rendelt, akik olyan rendet tartottak s oly gyorsan száguldoztak, mintha madarakat látna az ember.” A forrás ne m kevesebb, m int 20.000 lovast említ, és ez csak akkor képzelhető el, ha a sereg előtt „száguldó" huszárok és a nehézlovasok m ellett a „másik típusú” könny űlovasság is je le n v an .168 T óth Zoltán legfőbb ellenérve 168 D a rk ó 1937, 164-165; B o n f i n i 1943, 83; VÁLOGATÁS 1986, 136-138. „Csak négy dandárba osztotta lo vasságát, a portyázó és könnyű fegyverzetű lovasokat pedig csak a két szárnyra rendelte. ”

50

NEHÉZLOVASOK, KÖ NN YŰ LOVA SOK ÉS HUSZ ÁR OK A 15, SZÁZADBAN

Darkó Jenő megállapításaival szemben Hunyadi Mátyás 1481-ben keletkezett azon levele volt, amelyben hadseregéről és apósának, Ferdinánd szicíliai királynak kül dött 700 fős segélyhadról írt.169 „A másik rend a könnyű lovasság, kiket huszároknak ne vezünk; ezek negyedévenként 10 forintot akarnak minden ló után és másképp nem jönnek ide. ” Itt valóban nem történik említés a „másik” könnyűlovasságról, viszont szükséges megjegyezni, hogy ez a levél a nápolyi követnek íród ott, és tüzetesen tanulmányozva a sorokat kiderül, hogy kizárólag a királyi zsoldosokról esik benn e szó.170A másik fon tos megjegyzés az, hogy - m int ezt korábba n em lítettük - a „rác” kifejezés fegyver ne m ijelölé s és nem etnikum jelző, akárcsak a husz ár szó, amely ép pe n ekko rtól válik gyakorivá. A szép számú délszláv ered etű hus zár m ellett m ár eze kben az idők ben is számos magyar szolgált a királyi zsoldosok soraiban, talán elég utalni az egyik pa ran csnoku kra, Haraszti Ferencre.171 H uny adi Mátyás hadse regé nek csatad öntő elem e és legjobban fizetett zsoldos ka tonája a nehézlovas volt. A 15. század második felében, főként az 1470-es évektől tűntek fel az ún. gótikus páncélok, amelyek leginkább Dél-Németországban, azon belül is főként A ug sb urgban , N ürnberg ben és Landshutb an készültek. Ennek a p án  céltípusnak a m agyarországi használatáról az 1487-ben elhunyt Szapolyai Im re n ád or vörösmárvány sírköve árulkodik (15. kép). A főúr m ellvasának közep én sekély gerinc éi fut végig, amely a hasi résznél három egymás mögé csúsztatott lemeztagból tevő dik össze. A mellvas felső részére kovácshegesztett vasfülre van felékelve az arc alsó részét védő állvért, amely a nyak és az áll természetes formáját követi. A nádor a fején egy látónyílással is rendelkező, felhajtható arcvértű ún. „saladé” sisakot visel. Igen jellegzetes a jobb oldali hónaljnál lévő, a lándzsarúd feltámasztására szolgáló horog, amelyet egy rozettaszerű vaslemezkorong, a hónaljv ért véd az ellenséges szú rásoktól. A mellvérthez vaslemezsávokból összeszegecselt ún. csatakötény járul, amelynek alsó részéről függenek le a kagyló formájú combvértek. A hátvas valószí nűleg a mellvashoz hasonlóan készülhetett. A vállakra van szíjazva a felsőkarvért, amely csúcsba futó könyökvérttel csatlakozik az alsó karvértekhez. A nádor kúpos csuklóvérttel rende lkező vaskesztyűt visel. A felső és alsó lábszárvért, valam int a té rd  vért csúcsíves pe rem ű és bordázo tt díszítésű. Szapolyai Imre lábát a lábfej vonalait kö vető, több lemezsávból összeállított vassaru védi. Igen jellegzetes a nádor zászlós nehézlovassági lándzsája, valamint szúrásra kialakított, fokozatosan hegybefutó kardja (Bohrschwert), amely az övéről lóg le.172 A lovagi vé rten kívül a 15. század közepétől jelen t m eg a nehézlov asságnál a lovak vaslemezből készült pán célokkal való felszerelése. A teljes nehézlovassági pá ncél ára - m int közismert - rendkívüli összegekre rúgo tt. A gótikus vértekkel felszerelt ne  hézlovasok kizárólag az udv ari csapatok ban, valam int a királyi zsoldosok között és a je le ntő sebb főúri bandériu m okban voltak csak fellelhetőek . M ár I. Zsigmond id ejé től gyakori volt ném et, cseh és lengyel zsoldosok félfogadása, akik jó l felszerelt profi katonák voltak. E hhez azo nban jelentő s pénzösszegekre volt szükség, en nek m indig is a hiányá ban szenvedett a késő középkori Magyarország. H uny adi Mátyás jelentő s számban alkalmazott a nehézlovasságban és a gyalogságban egyaránt idegen zsol dosokat, akik egy jele ntő s része új ta rtom ányaina k városaiból szárm azo tt.173 A m ár 169 T ó th 1938, 70-71. 1,0 KőSZEGHY 1890, 267; VÁLOGATÁS 1986, 132. 171 Z ar n ó cz k i 1990, 46. 172 Szendrei 1896, 147-148; T ó t h 1939. A 220. oldal utáni sírkő szintén gótikus páncélt ábrázol; B l a i r 1958, 94—95; MA TTHIAS 1982, 683, Kát. No. 836; Z a r n ó c z k i 1992, III. tábla. 173 T ó th 1925, 35 ^0 ; T ó t h 1939, 208-211 ; K a l m á r 1971, 290-292; Zarnóczki 1990, 34-36 ; B o o c k m a n n

1992, 9-18. Egy 1470 körül, a dél-németországi Landshutban készült teljes gótikus vért tömege 22,6 kg, míg egy 15í 0 körül készült teljes lópán cél súlya 49,4 kg. EISENK LEIDER 1992, 46 -47 , Abb. 42, 62-64, Abb. 68.

51

i

\ \ y

' i/-\u

V

il

v

i i

i \ t .:■)

z^rypr -1 >•_;

infcv^}

NEHÉZLOVASOK, KÖ NN YŰ LOVA SOK ÉS HUSZÁROKA 15. SZÁZADBAN

említett 1481-es levélben Hunyadi Mátyás a következőképpen írt róluk: „ Ezek közül az első rendet a nehéz lovasok képezik; ezek minden negyed évre 15 aranyat kívánnak minden ló után és máskép nem jönnek ide. A harmadik rendet a gyalogság képezi, és pedig különféle osztályokban megkülönböztetve: Ezek közül ugyanis némelyek könnyű gyalogosok, mások nehéz fegyverzetűek és ismét mások nehéz pajzsosok. A könnyű gyalogság évnegyedenkint egy sze mélyre 8 aranyat kíván, a nehéz fegyverzetűek és pajzsosok, mivel apródok és szolgák nélkül a fegyvereket és pajzsokat nem hordozhatják és mivel e gyermekeket használati szükségből meg kell tartaniok, a fegyverekhez és pajzsokhoz mindegyik két személy zsoldjával akarja (megtartani őket). Vannak ezeken kívül puskások, kik tudnak a fegyverekkel bánni, de sem nem oly serények, sem nem oly használhatók a lövöldözésre, mint a gyalogság, hanem azért a pajzsosok után az összecsapás elején mielőtt bírókra kelnének, nem különben a várak ostromára és a védelmére a legjobbak. ”174 A zsoldos udv ari csap atok legfon tosabb alkotóelem e a zsold nagy ságá ból is jó l lá th ató an a nehézlovas volt. A gyalogság ilyen m érté kű so krétűség e arra mu tat, hogy H unyadi Mátyás feltehetően itáliai m intákat követett zsoldos hads ere gének megszervezésekor. A főúri bandériumokban is jelen volt a nehézlovasság, de term észetesen csak a jóva l nagyobb létszámú, változatos fegyv erzettel felszerelt könynyűlovasság m elle tt.175 Úgy tűnik, hogy ebb en az idő ben a városi katon asá g sorai ban te re t nyertek a számszeríjjal, később a kézipuskával felszerelt gyalogosok. Az uralkodó nyugati hadjárataiban seregének minden csapatnemét alkalmazta, míg a déli határok véde lmé nél elsődlegesen a kö nnyűlovasság volt a legfontosabb, de nagyobb létszámú, szpáhikkal megerősített török csapatok esetében a nehézlovas ság is bevetésre került.176 Hunyadi Mátyás Jajca (1463) és Szabács (1476) elfoglalá sával jelentő sen m egerősítette és kibővítette a m agy ar-horv át végvárrendszert, amelynek alapjait kétségkívül I. Zsigmond rakta le. Az 1479-ben lezajlott kenyér mezei ütközet kiváló példája annak, hogy a m agyar ha derő a jelentős számú könynyűlovasság mellett nehézlovasságot is alkalmazott. Kemalpasazade a változatos költészeti elemekkel és eltúlzott szám adatokkal ne m igen takarékoskod va a követke zőket írta a Kinizsi Pál vezette nehézlovasokról: „A hegyóriásokként megjelenő csapatok közül az egyik Kinéz Pavli hadoszlopa volt. Ez a gonosz a hitetlenek országának híres hadve zére volt, aki bátorsága, vitézsége és merészsége révén nagy hírnévre tett szert Magyarországon. Ez a haszontalan kártevő tízezernél több démoni, acélba öltözött, rettenetes gazfickót hozott ma gával és e bajkeverők mindnyájan acélba burkolták magukat.”111 Az ütközetről megemlé kező, az előző török történetíróhoz képest reálisabb létszámadatokat közlő szász szem tanú szerint a csatában 1000 nehézlovas ese tt el.178 A fen ti ada tok az t bizonyít já k, ho gy a királyi zsoldossereg m ellett a bandérium okban is je len volt a nehézlo  vasság. K ülönben neh ezen lenne m agyarázható, hogy mikén t tudta volna legyőzni a szintén Kinizsi Pál vezette magyar sereg 1492-ben Hunyadi Mátyás fizetetlen zsol doss eregét, amely állítólag 8000 főt számlált.179 A nehéz- és könnyűlovasság korabeli jelenlétét isjól szimbolizálja Kinizsi Pál síremléke, amely - sajnálatosan - töredékes formában m aradt az utókorra (16. kép). A híres vitéz teljes gótikus páncélt visel, lábaival oroszlánon és turbános törökön tapos. A hosszú nehéz lovassági kardja m ellett a bal lábánál, közvetlenül címere alatt egy szablyát láth atu nk .180

174 Kőszeghy 1890, 267; VÁLOGATÁS 1986, 132-133. 175 T ó th 1925, 134-153; T ó t h 1938, 71; T ó t h 1939. 218-230. 176 Kubinyi 1990, 66-69; S z a k á l y - F o d o r 1998, 346-347; B. Szabó 2004, 455-459. 177 S za ká ly- F o do r 1998, 331, 341, 347. 178 S za ká ly -F o d o r 1998, 331. 179 T ó th 1925, 324-329; T ó t h 1939, 226; B. Szabó 2004, 459. 180 G al a v ic s 1986, 12.

15. Szapolyai Imre nádor vörösmárvány sírköve, 1487 (másolat)

53

A huszárok és nehézlovasok a 16. században A Hu nyadi Mátyás halála utáni, honv édelem ről szóló törvények azt bizonyítják, hogy a Jage lló királyok igyekeztek m ind ent m egtenn i azért, hogy ütőképes had erő álljon az ország rendelkezésére. II. Ulászló király 1492. évi dekrétuma két igen válságos esztendő után született meg, és talán emiatt is lett a hadügyet meglehetősen átfo góan szabályozni kívánó törvény. A teljes bandérium számát a dekrétum 400 főben ha tározta m eg, a m elynek fele nehézlovasból, fele könnyűlovasból kell, hogy álljon. A birtokos nem esek nek 20 jobbá gyte lek utá n szükséges kiállítani egy lovast, akinek pajzzsal, íjjal vagy lándzsával kell rendelkezn ie, és ha lehetséges, sodro nyin get is vi seljen. A jobbá gyok kal nem rende lkező telkes nem esek nek p ed ig 10 ház után kell egy ugyanilyen felszerelésű kato ná t kiállítan iuk.181 II. Ulászló - sokat idézett - 1498. évi dekrétuma minden bizonnyal az előző évek tapasztalataiból született meg. Ma gyarország déli végein fekvő Arad, Bács, Békés, Csanád, Csongrád, Pozsega, Temes, Torontál, Szerém, Valkó és Zaránd megyék birtokos nemeseinek 24 jobbágytelkenként egy pajzzsal, lándzsával (kopjával), valamint sodronyinggel és sisakkal felsze relt huszá rt kell kiállítaniuk. A többi, a tö rök portyák nak kevésbé kitett megyék p edig 36 portánként egy (nehéz)lovast kötelesek felszerelni. Az előbb felsorolt délvidéki meg yék kivételével a ba nd ériu m ok nak kizárólag nehézlovasokbó l kell állniu k.182 A huszárság védőfegyvereinek, vagyis a sodronyingnek és a sisaknak a megkövetelése minden bizonyára harci tapasztalatból született meg, a test fokozottabb védelmét szolgálta. Itt egy fontos ellentmondásra szeretném felhívni a figyelmet. Szinte biz tosra vehető, hogy 36 telkenként lehete tlen volt egy korszerű nehézlovast felszerelni. Ezért valószínű, h ogy ne m elégséges védőfegyverzettel rendelkező lovasokat tudtak csak így kiállítani, amely árnyéka leh etett a testét és lovát pán céllal védő k orszerű n e hézlo vasnak .183 A kenyérm ezei csata (1479) tapasztalatai is azt mutatták, hogy a ne  hézlovasság alkalmazása rendkívül fontos, hiszen a törökök képtelenek voltak a roham uk feltartóztatására. Kemalpasazade török történ etíró szerint a magyar ne  hézlovasok: „E tűztermészetű gazok tetőtől talpig acélba vannak burkolózva, s ha egyszerre mindnyájan heves támadással bármilyen erős hadosztályra vetik magukat, áttörik éppen úgy, mint rohanó patak felszaggatja a hegy oldalát.” A történetíró szerint erre a legjobb el lenszer az, ha a török csatasor utat nyit a nehézlovasoknak, majd oldalba kapja őket.184 A nehézlovasok a felfelé tartott lándzsájukat közvetlenül a harc előtt előre szegezték, m ajd tám adtak .185A 16. század elejének n ehézlovasáról kitűnő kép et nyújt az 1516-ban elhunyt Máriássy István vörösm árvány sírköve.186A nehézlovassági k ard  dal és lándzsával ábrázolt lovag pánc élja lényegese n más típust képvisel, m int a ko rább i gótikus változat. E lsősorban a csatakötény és a lábvértek kialakítása m ár a 16. században használatos itáliai védőfegyvertípust mutatja. Az 1500-as év kora őszén Bácsra összehívott, külföldi köve tek előtt ta rto tt seregszemlén a velencei ügyvivő sze rin t 4.000 nehézlovas von ult fel.187 A fenti adato k is egy értelm űen azt erősítik meg, hogy a Jag elló királyok alatt is volt néh ány ez er korszerű en felszerelt nehézlovas Magyarországon. II. Lajos (1516-1 526) 1518. évi dek rétu m a m ár 20 jobb ágytelek 181 CORPUS 1899, 432, 20. törvénycikk; B o r o s y 1971, 23. 182 CORPUS 1899, 602-605, 16. törvénycikk; Borosy 1971, 23. 183 T ó th 1934, 135; B. Szabó 2004, 468-469. 184 MOHÁCS 1975, 334-335. 185 MOHÁCS 1975, 407-408. 186 C se rg h e ő 1887, 425-427; MATTHIAS 1982, 685, Kát. No. 839. 187 B. Szabó 2004, 462; B. Szabó 2006, 90-92.

54

16. Kinizsi Pál síremléktöredéke, 15. század legvége


után rendelte el, hogy a nemeseknek egy lándzsával (kopjával) és pajzzsal felszerelt lovast kell kiállítaniuk. Rendkívül érdekes a törvény azon kitétele, amely szerint a legalább 50 jobbágg yal bíró nem esek a következőképpen kötelesek m aguka t felsze relni. „Loricam, geleamque et aliudgenus armorum more huszaronum”, azaz huszár módra sodronyinggel, sisakkal és más egyéb fegyverekkel szükséges személyüket ellátni. A lőfegyverek fontosság ának hasz nálatára utal az az utasítás, amely szerint a fejlett vas iparral rendelkező Árva, Liptó, Nyitra, Trencsén, Túróc és Zólyom megyéknek pus kás gy alogosokat kell kiállítan iuk .188 A fenti rendelkezések alapján a nehézlovasság csatadöntő szerepének megőrzése m ellett egyértelm ű a huszárság nagy arányú térnye rése és felértékelődése. A 15. szá zad legvégén megjelenő kisméretű kézipuskák egy jó részét az 1510-es évektől az újonnan kifejlesztett keréklakatos elsütőszerkezettel látták el. A fenti találmány kö vetkeztében megnőtt a lőfegyverek hatékonysága, könnyebbé vált kezelésük, növe ked ett találati pontoss águk a 15. századi példány okh oz képest. A számszeríj, valamint az íj ettől az időpo nttól kezdve roh am osa n veszít a népszerűségé ből és ham arosan ki szorul a ha rctere krő l.189 A Radák család 1514-ben, B udá n kiadott cím erlevele kézi puskával elláto tt magyar gyalogost ábrázol, aki fegyverével tö rö k vitézt lő keresztül.190 A lovasság számára a 16. század közepe hozza csak el az áttörést, amikor is elterjed tek a ko rszerű pisztolyok.191 A törö k veszély n agy m értékű növek edését jó l tükrözi II. Lajos 1523. évi dekrétuma, amely alapján már 10 jobbágytelek után kellett egy lándzsával (kopjával) és pajzzsal, vagy íjjal és tegezzel rendelkező lovast kiállítani. Úgy érzem, csak az országot fenyegető veszély és az alacsony telekszám miatt írták elő az íj használatát. Egyébk ént az öt évvel azelőtti törvény ben em lített felvidéki m e gyéknek most is puskás gyalogo sokat kellett felszere lniük .192 A Jagelló királyok alatt - m int em lítettük - jelentős teret nyertek a huszárok. Szá muk megnövekedett, és már nemcsak délen, hanem az ország más részein is szép számmal m egtalálhatóak. A nehézlovasok m ellett 1519-ben az esztergomi érsek ba n dériumának is a döntő többségét a huszárok alkották. Tubero elbeszélése alapján a bandériu m okban szolgáló lovag oknak legaláb b háro m , de néha tizenöt-húsz kísé rője is lehete tt, m íg a huszár eg yedül is harcos. A 16. század elejétől gyakran előfor dult, hogy a huszárok hajtották be az adókat, és fontos szállítmányokat védtek. Az 1515-ös bécsi királytalálkozóra m agát II. Ulászlót és Lajos herceg et is huszárok kísér ték el. Ezek a feladatok nagyban növelték a huszárok népszerűségét és a huszár fegyverzet, valamint -viselet gyors terjedés ének is fontos oka leh etett m egnö veked ett szerep ük a királyi ud va rb an .193 A hus záro k legk oráb bi kü lföldi harci alkalm azása 1514-ben tö rté nt az orszai csatában, ah ol a lengyel szolgálatban álló könnyűlovasok sikeresen harco ltak az oroszok ellen. A csatát megörökítő, az 1520-as évek elején k é szült festmény kopjával, szablyával és tárcsapajzzsal küzdő huszárokat tár elénk (17. kép). A Konstanty Ostrogoski hetm an vezette lengyel és litván csapatok, oldaluko n a bátr an küzdő huszárokkal jele ntő s győzelmet arattak a túlerő ben lévő orosz sereg fe lett, még az ellenséges erők fő pa ran csn ok át is foglyul ejtették.194 A mohácsi csatában mind a könnyűlovasság, mind a nehézlovasság derekasan helyt állt. A csatarend ben elől lévő könnyűlovasság veszteségei igen jelentő sek vol188 CORPUS 1899, 744-746, 2-6. törvénycikk; Borosy 1971, 23. 189 Kovács S. 1994, 267-269. 190 NyuláSziné 1989, 54. Lásd a 33. képet ! 191 K a l m á r 1971, 219-220. 192 CORPUS 1899, 814, 19. törvénycikk; Borosy 1971, 24. 193 T Ó T H 1934, 164-166, 174. 194 N a d o l s k i 1974, 30; W a s il k o w s k a 1999, 10-12; Z y g u l s k i 2000, 6.

56

1 7. Huszárok az 1514-es orszai csatában. Táblakép, 1520-as évek


tak, de ezek mellett arányaiban a lovagok szenvedték el a legnagyobb pusztulást. A nehézlovasság Szulejmán szultán (1520 -1566) elleni roham a áttörte ugyan a ja n i csárok osztagait, d e a török u ralko dó t nem sikerült m egö lni vagy foglyul ejteni. A janicsáro k ko nce ntrá lt p usk a tüze súlyos veszteséget oko zott a n ehé zlov assá gn ak.195 A törökök győzelmet arattak II. Lajos had sereg e felett, aki mag a is életét vesztette a csatamezőn. A mohácsi ütközetbe n legnagyobb létszámb an a gyalogosok vesztek oda, de nagy volt a vérveszteség a könnyűlovasság sora iban is. B rodarics István szerint a mohácsi csatában mintegy 3000-4000 lovag veszítette az életé t.196 Ez utóbbi volt talán a legsúlyosabb csapás a Magyar Királyság számára, hiszen az 1500-as bácsi országgyűlés adataival összevetve ez azt jele nti, hogy szinte teljesen odavesz ett a nehézlo vasság. Természetesen ebből nem az következik, hogy minden lovag elpusztult 1526-ban, hanem az, hogy a nehézlovasságra alapozott harcmód végleg megszűnt Magyarországon. Az 1542. évi pozsonyi országgyűlés is elismeri, hogy a felső-magyarországi m egyék ben m ég m egtalálh ató a nehézlovasság m arad ván ya.197 A lovagi harcm ódhoz köthető kardok közül számos darab került a mohácsi csatamezőről Isz tambulba. A legismertebb példány talán az a fegyver, amely egykor Drágffy János zászlótartóé vo lt.198 A nehézlovassági kardok a 16. század köz epéig az ért elő-előfordulnak a tárgyi emlékanyagban, hogy aztán ekkortól kezdve teljesen átadják a he lyüket a szablyáknak.199 A 16. század kö zepe viszont m ár csak egyetlen típusú lovast ismer hazánkb an, és ez nem m ás, m int a huszár. 1541 után a törökök be rendezk ed tek Magyarország közepén, és innen bárm ikor portyát indítha ttak a nem hódoltsági területekre . A megfelelő végvárak kiépítése m ellett gyorsan mozgó, v alam int jó l fel szerelt lovasságra volt szükség. Ezek az okok magyarázzák hazánkban a huszárság alkalmazásának kizárólagosságát, természetesen hozzátéve, hogy a végvárak miatt felértékelődött a puskás gyalogság szerepe is.200 A huszárság esetében már gyakran előfo rdu lt a 15. század végétől a sod ronying és a sisak viselése. Az 1520-as évektől feltehetőleg a nehézlovasság térvesztése miatt - az előbb em lített védőfegyverek me l lett megjelent a huszártisztek egy részénél a mell- és hátvas. így a huszár már a ko rább iakhoz képest is jelen tős számú védőfegyverzettel rend elkezett.201 A Szentgyörgyvölgyi Bakács család 1532. június 11-én Lippán kiállított címereslevele már ezt az új típusú huszárt tárja elénk.202 Az enyhén kúpos, leereszthető orrvassal rendelkező sisak mellett jellegzetes a sodronying felett viselt ún. egész rákos, azaz teljes egészé ben lemezsávokból összeszegecselt mell- és hátv ért (18. kép).

195 Perjés 1986, 70-71, B. Szabó 2005, 605-606, 622-624; B. Szabó 2006, 155-158. 196 B. Szabó 2005, 609; B. Szabó 2006, 161-162. 197 T ó th 1934, 145; T ó t h 1938, 72. 198 K a lm á r 1971, 64; Alexander 2004, 147, Fig. 13.A. 199 K a lm á r 1938, 25-28; K a l m á r 1971, 66-67; Lugosi-Temesváry 1988, Kát. No. 31; MN M Fegyvertár

ltsz.: 55.3212. Hossza: 125 cm, penge szélességed cm. Jelen darab feltehetően az 1540-es években készült. 200 T ó th 1934, 72-73; B o r o s y 1971, 63-65 . 201 K a lm ár 1971, 297-298. 202 N y u l á s z i n é 1987, 71, 130, LV. tábla.

58

Mi a huszár? Ezen a ponton elérkeztünk a huszárság szerepének és létrejöttének p ontosabb meghatározásához, am elyhez lapozzunk vissza előbb a 8., majd a 13. képekhez. Az előző ábra, a karaszkói templom 14. század közepi fal kép e páncélos, a lándzsát a tárcsapajzsuk kivágásába tá masztó nehézlovasokat ábrázol. A 16. század elejéről származó Weisskunig fam etszete p ed ig tárcsapajzzsal és kopjával felszerelt huszárokat tár elénk. A fentiekből 18. A Bakács család címerének a sisakdísze, egyenesen következik, hogy mind a huszárság, mind a 1532 nehézlovasság fegyverzete hasonló. A nehézlovassági lándzsacsúcs nehezebb és hosszabb, mint a rövid, könnyebb kopjacsúcs. A lándzsa rúd ja vastagabb, más kialakítású, m íg a kopja keskenyebb és általában n em kemén y fából, hanem puha fenyőfából készült. Ennek az utóbbinak az a jelentősége, hogy használatkor lehetőleg törjön az ellenfél testébe, mert más esetben az alacsony ká pájú nyer eg m ia tt a huszár könnyen a fö ld re eshetn e, és ez vég zetes le nne a szá mára.203 A tárcsapajzs, jobb oldalán a kopja- vagy a lándzsarúd számára történt kivágással is nagyban hasonló mind a nehéz-, mind a könnyűlovasságnál. A huszár nak és a nehézlovasságnak is legfontosabb tulajdonsága a fergeteges roham, amely az utóbbinál nagyobb tömegben, míg az előzőnél kis csapatokban a leghatásosabb. Am ikor enn ek vége, akkor következik a közelharc, am elyet leginkáb b lovagk arddal, illetve szablyával vívtak. Az átlagosan 4-4,5 méter hosszú lándzsa, illetve a kopja is ezek elsődleges h asználatát predesztinálja, m éghozzá lovasrohamnál, m ert ekko r a fegyver hegyében a ló mozgási energiája is koncentrálódik. így a balkáni gyökerű huszárság olyan könnyűlovasság, amely harcmódjában és támadó fegyverzetében a klasszikus nyugati típusú nehézlovasság egyfajta „könnyített” altípusa. Létrejöttét talán ann ak az ötletnek köszönhette, hogy a nehézlovasság lételemét jelen tő lándzsa roham komoly védőfegyverek nélkül, a könnyebb, de a lándzsához h asonló hosszú ságú kopjával is végrehajtható. Nem lehet egészen véletlen, hogy a szerb lándzsás lovasok olyan gyakran szerepeltek a bizánciak, m ajd a törökö k csatasoraiban. A 15. század elejétől ezek a „rácok” már huszár néven utat találtak a magyar haderőbe, m ert a nehézlovasság alkalmazása m ellett a könnyűlovasság unk, azaz a „tegzesek” akárcsak a korábbi időszakba n - kizárólag íjjal és ka rdd al voltak csak felszerelve. A kopjával történő roham sikere tette a huszárokat népszerűvé hazánk ban és hatásukra a 15. század közep étől itt is m egjelent az általuk alkalm azott ha rcm od or a „tegzesek” rovására. A 15. század végétől a sisak és a sodronying viselése terjedt el a huszárok között. A magyarországi nehézlovasság térvesztésekor a huszárok csaknem vissza tértek ered eti gyökerükhöz, de azért oly mód on, hogy nagy mozgékonyságuk azért m ég m egm aradt. A kopjás roham a szerb lovasság alapötlete volt, amely a törökök balkán i terjeszkedése utá n szintén délszláv közvetítéssel az akindzsik s oraiban is meg je le nt.A 15. századi huszárt - T óth Zoltán nal ellenté tb en - sem m ik éppen nem le het a szpáhi másának tekinteni.204 A huszárság a sikerét a határvédelmi harcok során m utatott m ozgékonyságának köszönhe tte a k opjaharc bravúros alkalmazása mellett. 203 E l l e h a u g e 1948, 33-38; K a l m á r 1971, 42-5 3; Z a r n ó c z k i 1990, 43, 49; Z a r n ó c z k i 1992, 11-13; Kol o d z i e j c z y k 1999, 145; K e d v e s 2000, 192-193.

204 v ö . T ó th 1934, 193. A szerb kifejezést - természe tesen - tágabb form ában kell érteni. A huszárság soraiban a „ rácok ” m ellett számos egyéb balkáni nem zetiséget is m egtalálunk.

59


Em iatt em elte be H unya di M átyás a zöm ében délszláv huszárokat zsoldos serege má  sodik rendjébe. Ezzel párhuzamosan a magyar könnyűlovasok egy része is huszár módra harcolt és így is volt felszerelve. A 15. század végétől döntő a huszárság tér nyerése, népszerűségük nagy lett a királyi udvarban, majd hamarosan külföldi szol gálatban is megtaláljuk őket. A mohácsi csata után a nehézlovasság szerepét egyre inkább a huszárság töltötte be, m ajd a 16. század közepétől - imm ár megnö vekedett védőfegyverzettel - egyedüli lovaskatonája lett M agyarországnak.

60

TÁMADÓFEGYVEREK

Szablyák a késő középkori Magyarországon A honfoglalás kori típusú szablyáink a l l . században végleg eltűntek a tárgyi emlékanyagból. Az Árpád - és a kora Ánjou-korhoz k öthe tő szablyák pe dig kivétel nélkül be senyő vagy kun eredetű ek, azaz ne m magyarországi belső fejlődés ere dm ény ei.205 így tehá t a l l . századtól a 14. század közepéig nem ismerü nk olyan leletet vagy képi áb rázolást, am ely biztosan igazolná a m agyarok szablyahasználatát. I. (Nagy) Lajos király (1342-1382) 1357-es Velence elleni ha djá ratáról egy itáliai forrás emlékezik meg. Á firenzei M atteo Villani „Krónika” című m unk ája fontos ad a tokat tartalmaz a magyarországi könnyűlovasságról: „Ezek fel vannak szerelve két lóval, vagy még többel, könnyű támadó fegyverekkel, azaz íjjal és nyilakkal tegezeikben és egy hosszú karddal személyük védelmére. Általában kordovánéból való vértet viselnek, mely köntösül is szolgál, és ha már be van kenve, fenve, egy mást öltenek fóléje, majd ismét egyet és még egy újat, úgy, hogy ily módon az a ruha elég védelmet nyújt. Fe jükö n ritkán viselnek sisakot, hogy ne veszítsék el a nyilazásban való ügyességüket, mert abba helyezik egész reményüket. ”206 A fentiek alapján igen nagy a valószínűsége annak, hogy a m agyar könnyűlova sok nem csak kardot, han em - elsősorban kun hatás ra - szablyát is használtak. Luca di Tömmé sienai festő 1374-ben készült „Szent Pál lefejezése” című táblaképén a hóhér kezében egy nagyméretű szablyát láthatunk, amely lehetséges, hogy azonos a fenti forrásban idézett „hosszú karddal”. Az 1360 körül festett Képes Krónika m iniatúráin - ugyan jórészt keleti ruhá ban lévő személyek köré ben vagy oldalán - is szép szám mal látható k szablyák (19. kép).207 Ezekre a fegyverekre az a jellemz ő, h ogy a korabeli lovagkardok hoz haso nló m arko  latgombbal rendelkeznek, markolatuk igen hosszú, míg keresztvasuk viszonylag rövid, pálca formájú. A peng éjük a hegy felé erő teljesen m egszélesedik és nagyon je l legzetes a pe ng e foka a latt húzó dó keskeny vájat. A magyar nyelvtudomány szerint a szablya szó 1475-ben bukkant fel először a m agyar forrásokban, amely szerb-horvát eredetű.208 Ige n érdekes azonban, hogy a raguzai városi jegyzőkönyvek m ár 1363-ban em lítik a „sabiá”-t, és a szerbiai Lesznovo és Decsani kolostorok 14. század közepére k eltezhető freskói kerek m arkolatgom bú, közep ükön lencse alakú d ud orra l rendelkező szablyákat ábrázolnak. Az emlékanya got közlő Petrovic szerin t a szablya szó ural-altáji er ed etű .209 A német nyelvemlékekben 1428-tól már felbukkant a szablya, amelyet a német nyelvészek a magyar „szab” igéből származtatnak.210 A szablyáról és a szablya szóról m ár 1890-ben m egemlékezett Nagy Géza. Véleménye szerint egy olyan m agyar ere detű fegyverről van szó, amely a 15. századtól kezdve nyu gato n is elteijed t.211 A Szent László-legenda 14. században készült freskóin a Képes Krónikában áb rázoltakhoz hasonló szablyákat láthatunk a kakaslomnici, szepesdm indszenti, rim a bányai és gömörrák osi falkép ek en .212 Kiem elkedő jelentő sége v an a szepesmindszenti freskónak, ahol is a kun vitézt lefejezni készülő lány két kézre fog egy nagyméretű 205 T ó t h 1934, 132; P á l ó c z i 1989, 16: H o r v á t h 2 0 0 3 , 3 7 2 - 3 7 3 ; L e b e d y n s k y 2008, 178-183 ; vö. T e r e i H o r t v á t h 2007, 162-163, 13. kép, 7. ábra. 206 V i l l a n i 1901, 228-230. 207 Nagy 1890, 298; Mucsi 1975, 36, Kát. 170; KÉPES II. 1987, 1, 4, 26, 129; Pandula 1988, 218-219. 208 K o v á c s 1978, 161. 209 P e t r o v i c 1976, 213, 258; B. S z a b ó 2008, 143-144. 210 B a sh ir2 0 0 8 , 21, 2. jegy ze t; B. Szabó 2008, 142-143, 67. jegyz et. 211 N a g y 1890, 300. 212 L á s z l ó 1993, 113, 137, 153, 157.

63

TÁMADÓFEGYVEREK

19.

[

i

i

szablyát, amelynek enyhén „S” alakú, pálca formájú keresztvasa van. A fenti falfestményt László Gyula a 14. század második felére, míg a szlovák kutatás a 15. század elejére keltezte.213 A fenti freskón ábrázolt fegyver a tárgyi emlékanyagban is fellelhető, amely a legkorábbi a késő középkorban felbukkanó magyarországi szablyák közül (20. kép).214 A töredékes állapot ban elő került szablya jellegzete ssége a négyzet átm etszetű , a végei felé enyhén visszahajló keresztvas és a hegy felé fokozatosan Szablya ábrázolása a Képes szélesedő pen ge, amelynek a foka alatt - a Képes Krónikában áb Krónikában, 1360 körül rázolt példányoknak megfelelően - keskeny vájat fut. A fenti fegy ver - v élem ényü nk szerint - a 14. század végé n készült és keresztvasa, valam int a peng éje m ind enk épp en a korabeli képi ábrázolásokon látható szablyákra em lékeztet.215 Egy 1424-ben készült tusrajzon I. Zsigmond király (1387-1437) oldalán egy olyan fegyvert örökítette k m eg, am elyn ek a keresztvasa jelleg zete s „S” alakot form áz.216 T ót h Zoltán a szablya újbóli m egjelenés ét a 15. századi magy ar fegyverzetben a Balkán-félszigetet meg hó dító oszm án-törö kök nek tulajd on ította.217 A 15. század legjel legzetesebb magyar szablyáiból, az „S” keresztvasú típusból az alábbiakban négy péld ányt m uta tu nk be. 21. kép 1. Szablya ívelt, erőteljese n kiugró fokéllel rendelke ző pengével, a pe n  ge hát a latt elhelyezkedő vájattal, amely a fokéi közepé ig fut. „S” alakban m egha jlí tott, lapos és bordázott, széles keresztvassal. A pengéhez képest enyhe szögben megtörő markolattal, amelynek a végén sarkain csonkolt téglatest formájú marko latgom bot láthatun k, en ne k m ind két old alán egy-egy lencse form ájú d ud or ül.218 21. kép 2. Szablya ívelt, erőteljes fokéllel rendelkező pengével, amelyen rézzel be vert, kereszt formájú jegy látható. Közvetlenül a pengehát alatt elhelyezkedő vájat tal, amely egészen a hegyig fut. A keresztvas „S” alakot formáz, amelyet bordázott, széles vasszalagból hajlítottak. A pengéhez enyhe szögben megtörve csatlakozik a rövid markolat, am elynek végén a sarkain csonkolt téglatest formájú m arkolatgom b ül és mindkét oldalán egy-egy lencse formájú dudor figyelhető meg. Jelen szablyát 1958-ban Kecel határában találta földmunka során Bognár József. A műtárgy egy csontváz mellett feküdt, és inn en m ég előkerült három , bron zleme zből készült szablyahüvelypánt, egy stájer típusú kés, valamint egy rézzel berako tt, rövidszárú, ha ttaréjú sarkantyú is.219 22. kép 1. Szablya ívelt, erőteljesen kiugró fokéllel rendelkező pengével, a pen gehát alatt elhelyezkedő kettős vájattal, amelyből az egyik egészen a hegyig fut. „S” alakban meghajlított, lapos és bordázott, széles keresztvassal. A pengéhez képest enyhe szögben megtörő markolattal, amelynek végén a sarkain csonkolt téglatest formájú markolatgom bot láthatunk, ennek m indkét oldalán - a már m egszokott egy-egy lencse formájú dudor ül.220 213 Súpis 1968, 164; L á s z l ó 1993, 135. Vö. P a n d u l a 1988, 259, 64. kép.

214 MNM Fegyvertár, Itsz.: 55.326, hossza: 90,5 cm, penge szélessége 3,2 cm, lelőhelye: Vác, révkapi tányság. 215 Pandula 1988, 218; P á l ó c z i 1989, 68, 48. ábra; H o r v á t h 2003, 372-373, 375-376 , 384-385. 216 SIGISMUNDUS 2006, 452-453, Kát. No. 5.19. 217 T ó th 1930, 20-22; K a l m á r 1938, 5. sí» m n m Fegyvertár, ltsz.: 55.3113, hossza: 106 cm, penge szélessége: 3,5 cm, lelőhelye: Budapest, tö mege: 1,35 kg. 21 9 MNM Fegyvertár, ltsz.: 58.7501.1, hossza: 100 cm, penge szélessége: 3,5 cm, lelőhelye: Kecel, tömeg e: 1,15 kg; Lugos i-Tem esváry 1988, Kát. No. 19; Kovács S. 1995, 214-215; SIGISMUNDUS 2006, 446, Kát. No. 5.8. Vö. H o l l 1994-1995, 169. 22 0 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3156, hossza: 109 cm, penge szélessége: 4 cm, tömege: 1 kg.

64 i

20. Enyhén hajló, „S” alakú keresztvassal szerelt szablya, 14. század vége

21. „S" keresztvasú szablyák, 15. század

2.

22. „S” keresztvasú szablyák, 15. század

TÁMADÓFEGYVEREK

22. kép 2. Szablya ívelt, sima, fokéi nélküli pengével, „S” alakot formázó széles és bordázott keresztvassal. A pengéhez képest enyhe sz ögben m egtö rő m ark ola ttal, amelynek a végén - a már ismert - csonkolt téglatest formájú markolatgomb ül, m ind két o ldalán egy-egy lencse form ájú du do rra l.221 A tárgyi emlékanyagban szép számmal felbukkanó „S” keresztvasú szablyák azt bizonyítják, hogy has ználatu k széles körben elterje dt.222 A fenti típus olyan fegyver, amelynél a szablyapenge a korabeli kard markolatával van felszerelve. A lovagkar dokon a 14. század végén megjelenő enyhén hajló „S” keresztvas a 15. század dere kán m ár e rőteljesebb „S” alakú, amely a század végére fekvő „8”-as form át vett fel.223 Ezek az „S” keresztvasú szablyák zömében olyan pengével rendelkeznek, amelynek utolsó h arm ad a erőteljes fokélben végződik. Ez a penge típus jelentős en különbözik attól a változattól, amely az Anjou-kori ábrázolásokon oly gyakran felbukkan. Az „S” keresztvasú szablyák pengéi az oszmán-törökökhöz kapcsolhatók, amelyet II. Mehm ed szultán (1444-1 446, 1451-1 481) 15. század köze pe táján készült szablyáijól bi zonyítanak (23. kép).224 Az Anjou-korban m ár ism ert, k ardm arkolattal készült szablyák egyik újabb változata az „S” keresztvasú típus, amelynél a pen ge kialakítását a törö k ellenfél szablyapengéje ihlette. A késő középk orban a paraszto k fegyverviselését semm i sem korlátozta és számos forrás szól arról, hogy a jobb ágyok kezében g yakran szerepelt a kard, az íj, sőt a szám szeríj, valam int a szablya és a bicellus, ez utóbbi egy kétélű tő r vagy kés leh ete tt.225 A fentiekből következik, hogy a különböző típusú fegyverekkel rendelkező jobbágyo k bevonása a honvédelembe igen logikus lép ésnek tekinthető. A Zsigm ond-kori M agyarországnak két fő ellenfele volt: az oszm án-török ök és a husziták. A velük vívott harcok alakították ki nemcs ak a magyar hadügy új arculatát, ha ne m az új fegyvereit is, amely legin káb b a szablyák esetében érhető tetten.226Az „S” keresztvasú szablyák az oszm án török hatásnak köszönhették létrejöttüket, m íg az alább ism ertetett parasztkés a p ol gári-paraszti fegyverzet része, és me gjelenés ében fontos szerep ju to tt a huszitáknak. 24. kép. Parasztkés egyenes, egyélű pengév el, a p en ge há t alatt futó kettős vájattal. Igen rövid, egyenes keresztvassal, amelynek közepéből egy kerek bronzgombban vég ződő hárítótüske ágazik ki. A bronzgomb érdekessége, hogy felületébe gótikus „P” minuscula van vésve, amely feltehetően használójának a m onogram ja. A marko lat nyúlvány a tetején kissé előreu gró csúcsban végződik, ra jta négy kerek kis nyílás lát ható, itt rögzítették egykor a markolat faborítását vasszögekkel.227 221 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55. 3155, hossza: 108 cm, penge szélessége: 4,1 cm, lelőhelye: Budapest, Dunameder az Eskü térnél, tömege: 1,05 kg; hasonló, fokéi nélküli párhuzama: MNM Fegyvertár, Ltsz.: 55.325., hossza: 109 cm, peng e szélessége: 3,9 cm. 222 MNM Fegyvertár, ltsz: 54.324. (pengéje törött) hossza: 83,2 cm, penge szélessége: 3,7 cm, lelőhelye: Dombóvár; ltsz.: 53.325, hossza: 109 cm, penge szélessége: 3,9 cm; ltsz.: 53.327. (pengéje törött), hossza: 81,5 cm, penge szélessége: 3,3 cm; ltsz.: 53.328. (pengéje törött), hossza: 63 cm, penge szé lessége: 3,5 cm; ltsz: 53.329. (pe ngéje törött), h ossza: 80 cm, p en ge szélessége: 3,6 cm; Dér)' Múzeum Debrecen, ltsz: 373/1910, hossza: 103,5 cm, penge szélessége: 3,5 cm; Déry Múzeum Debrecen, ltsz: 40/1926. (pengéje törött), hossza: 80 cm, penge szélessége: 4,5 cm, lelőhelye: Debrecen-Apafája. 223 Néhány kard időrendi sorrendben: MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.199; ltsz.: 53.311; ltsz.: 53.323.; Oak e s h o t t 1964, 118-119; P e t r o v i c 1976, 211. 224 Topk api Saray Mú zeum . Isztam bul. Ltsz.: 1/90, hossza: 126, 5 cm; a szultán m ásik, az előző höz has onló szablyája: ltsz.: 1/375, hossza: 101 cm; Y ü c e l 2001, 128-129. Az 1444-es várnai c satában ha sznált szablyákról a következőképpen emlékszik meg egy bizánci forrás: „ A barbár kardok (ilyen a törököké is) nagy súlyúak, az élük az egyik oldalon van, 5 minden ismert kard közül a legmélyebb vágást ejtik.” A BIZÁNCI, 1974, 806. 225 Szabó 1969, 180-181. 226 T ó th 1925, 82-83; T r e s p 2004, 22-30. 227 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3204, hossza: 95,5 cm, penge szélessége: 3,4 cm, lelőhelye: Dunameder.

68

23. II. Mehmed szu ltán szablyája, 15. század közepe

A Magyarországon is ism ert és széles körben elterje dt kések a 14. századtól kezdve je le ntő s átalakuláson m ente k át. Egy részü k m egm aradt a korábbi fo rm ában és m é retben, de egy másik típusuk fegyverré alakult át. Pengéjük hosszan megnyúló há rom szög alakot vett fel, keresztvasuk nem volt, csup án a markolatnyúlvány tövéből ágazott ki egy gombban végződő kis hárítótüske. Markolatuk mindkét lapját szege csekkel felerősített falemez bo rította. L étrejöttükbe n fontos szerepe volt annak, hogy m egn őtt az igény a para szti-polgá ri társa dalo m ban a fokozott önv édelem re.228A 15. század első felében a honvédelembe bevont jobbágyoknál és a huszita mozgalom po lgári-paraszti származású gyalogosainál je le nte k m eg azok a parasztkések, am elyek hossza veteke dett a korabeli kardok éval, m ár keresztvassal és a kéz fokozottabb vé delmét szolgáló hosszú hárítótüskével is rendelkeztek (Lásd 24. kép). Johan n Hartlieb Kriegsbuch című, illusztrált kéziratának jó l ism ert az az ábrája, am ely a husziták és kelyhesek összecsapását ábrázolja. A gyalogosok oldalfegyvereként kitűn ően m eg figyelhetőek a kardhoz hasonló hosszúságú parasztkések. A 15. század közepe táján készült az a 48 lapos kártyasorozat, amelynek m agyar címeres lapjain a szakács és egy 228 K alm ár1 97 1, 117-1 18; H o l l 1994-1995, 159-163. MNM Fegyvertár, nagyméretű kések, ltsz.: 53.207, hossza: 46 cm, ltsz: 53.252, hossza: 51 cm, lelőhelye: Baja; ltsz.: 53.247, hossza: 70 cm, lelőhelye: Fe

nékpu szta. A mag yarországi kések kísértetiesen emlé keztetn ek az egyélű perzsa késekre, ame lyek iráni neve kard, azaz magyarul kés. Vő. K h o r a s a n i 2 0 0 6, 2 3 0 -2 3 6 .

69

SZABLYÁKAKÉSŐ KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON

számszeríjász oldalán láthatunk kard módjára viselt parasztkéseket.229 A 15. század ban a ném et szolgálatban álló cseh gyalogosok szá m ára előírás: „Ainjeder dannoch an seiner guts langs messer oder schwert”.2i0 Ezek utá n vizsgáljunk m eg n éhá ny olyan szablyát, am ely parasztkés m arkolatával van felszerelve. 25. kép. Szablya ívelt, fokozatosan szélesedő pengével, közvetlenül a pengehát alatt futó vájattal. Egyenes, közé pen m egvastag odó keresztvassal, am elyből ívelt h á rítótüske ágazik ki. A markolaton három áttöréssel, amely a famarkolat-borítás sze gecsei szám ára készült. Ig en érdekes, hogy az ívelt vég ű m arko lat csúcsa előreáll.231 26. kép 1. Szablya ívelt, szúrásra kialakított heggyel, a p engehát alatt futó kettős, majd egyes vájattal. Rövid, pálca alakú keresztvasának közepéből egykor markolattüske ágazott ki. A m arkolat eredeti faborítása m egm aradt, amelyet három vasszögeccsel rögzítettek a m arkolatnyúlványhoz. A fam arkolat érdekessége, hogy a vége fe rdén lecsapo tt.232 26. kép 2. Szablya ívelt, kiugró fokéles pengével, am elynek kö zepén a hegyig futó széles pengevájat található. Közepesen hosszú, pálca formájú keresztvasának köze péből eg ykoron markolattüske ág azo tt ki. ív ben levág ott m ark ola tán hat nyílás lá t ha tó a fam arko lat-borítás szegecsei szám ára.233 A fent leírt műtárgyakat m ind Kalmár Jáno s, m ind Zarnóczki Attila a huszárok hoz kapcsolta, ezeket a fegyvereket tartották a legrégibb huszárszablyáknak.234 Ko rábban már utaltunk ennek a megállapításnak tarthatatlanságára, amely szerint a fenti változatot a huszárok használták volna. Az „S” keresztvasú szablyák megfele lően kiegyensúlyozott, jó l megkovácsolt pengé i m ellett a parasztkés markolatával ké szült változatok - kevés kivétellel - m egleh etőse n kezdetleges nek tűn ne k.235 Az 1410-es évektől kezdve újból nagy intenzitással folytatódtak a m agyarországi törö k betörések , előbb a boszniai területek ről, később B ulgária felől. Az 1428-as ga lambod kudarc után a Magyar Királyság korábbi pozíciói megrendültek a Balkán félszigeten. A fenti sajnálatos esem ények és a huszita há bo rúk tapasztalatai vezettek az 1435. évi dekrétumhoz, amely egyik legismertebb telekkatonasággal és honvéde lemmel foglalkozó törvényünk, í. Zsigmond 1435. évi V. dekrétuma 1. és 2. cikkelye szerint minden harminchárom jobbágy után egy lovaskatonát kell felszerelni, aki nek íja, tegeze, kardja és tőre (bicellus) van.236 Az egy értelm űen könnyűlovas kiállításának megkö vetelését előíró törvény nem a jobbágy telkek, han em a jobbágy ok számát vette alapul. Mint ismert, a 14. század végétől jó néhány fo rrás szól arról, hog y a para szto k fegyverei közül gyak ran előfo rd ult az íj és a bicellus, de né ha a buzogány és a kard is feltűnt a rájuk vonatkozó oklevelekben.237 229 SIGISMUNDUS 2006, 189, 366; Lecküchner, H.: Kunst des Messerfechtens. Nordbayern, 1482. Mün chen, BSB-Cgm 582. 230 T r e s p 2004, 391.

231 MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.334, hossza: 116,5 cm, penge szélessége: 3,7 cm, tömege: 1,1 kg. 232 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3205, hossza: 123 cm, penge szélessége: 3,6 cm, lelőhelye: Budapest, Dunameder a déli vasúti összekötő hídnál, tömege: 0,95 kg; jó párhuzama: MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3158, hossza: 109, 5 cm, penge szélessége: 3,5 cm, tömege: 0,8 kg. 233 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3157, hossza: 107,6 cm, penge szélessége: 3,7 cm, lelőhelye: Duna-meder, tömege: 1,3 kg. 231 K a l m á r 1971, 70-71; Z a r n ó c z k i 1990, 49; Z a r n ó c z k i 1992, 20-21. 235 Kovács S. 1995, 214, 8. jegyzet. 236 CORPUS 1899, 247-249; V Á L O G A T Á S 1986, 65-66; S z a k á l y 1986, 22-30; V e s z pr é m y 2008, 285-292. 237 RÁzsó 1962, 197-199; Szabó 1969, 181; B o r o s y 1971, 40^ :6; Az MNM Fegyvertárában található a kések között számos olyan háromszögformájú egy, vagy kétélű típus, amelynek a pengéje és a mérete hason lít a „bicellus”-ra; ltsz.: 53.24 5, hossza: 37 cm; ltsz.: 53.2 08, hossza: 44 ,5 cm; vö. K o v a c h i c h 1799, 435; Kubinyi 1973, 189-191; Kov ács S. 1993, 178. Nag yon valószínűnek tartjuk, ho gy a 15. században a bicellum vagy bicellus egy aránt jelen thete tt tőrt és azzal megegyező hosszúságú, három szögformájú pe n gével ellátott kést is.

24. Kard hosszúságú parasztkés, 15. század

71

SZABLYÁK A KÉSŐ KÖZÉ PKO RI MAGYARORSZÁGON

A telkek arány ában kiállított könnyűlovasok között - m int em lítettük - szép számmal találunk jobbágy okat is. Term észetesen a földesúr a legképzettebb, gyakran m ár ki pró bált jobbágyait vitte magával a h arcb a, akik akár saját fegyverrel is rendelk ezhet tek. A tárgyi emléka nyag ban a 15. század elejétől buk kan tak fel az ún . parasztkések, ezek a paraszti-polgári fegyverzetben használatos eszközök. Némelyikük kardhoszszúságú pengével rendelkezik, sőt megismertünk olyan szablyákat is, amelyeknek a markolata egyértelm űen parasztkés formájú. Véleményünk szerint a fenti tárgyi em  lékek is a jobbágyok katonai szolgálatát igazolhatják. A telekkatonaság szerepe az, hogy az előkelők, a bárók és a nemesek magánvagyonát a honvédelem szolgálatába állítsa, valam int növelje a hadak ozók számát a fegyverforgatásban jára tos jobbág yok bevonásával. Természetes, hogy a kiállított „ telekkatonák” könnyűlovasok voltak, fő fegyverük a hatékony és egyben olcsón előállítható íj volt. A fent leírtak alapjá n va lószínűsíthető, ho gy a parasztkés m arkolatával rendelkező szablyák Magyarországon alakultak ki a kései Zsigm ond-korban . A polg ári-paraszti fegyverzetben meg jelentek a kardként viselt és használt, igen hosszú pengéjű parasztkések. A szablyahasználat újbóli elterjedésével egyre több pé ldán yuk at szerelték fel változatos szablyapengékkel, amelyek közül számos akár Anjou-kori örök ség (25. kép) vagy oszm án-török hatás is lehete tt (26. kép 2.). Ezzel párhuzam osan a huszita harcm odo rban is fontos szere pet kapta k a parasztkéssel felszerelt gyalogosok. A kései Zsigmond-kortól, de első sorban az 1440-es évektől a Magyarországon nagy számban alkalmazott cseh zsoldosok m egism erked tek a szablyákkal. M ár a 15. század köze pétől tetten érhető, hogy számos esetben felcserélték parasztkéseik egyenes p eng éit szablyapengékre, amelyet „tesák” név en az egész 15. század folyamán haszn áltak.238 Erre talán a legszem léletesebb p éld a az a levél, am elyet az 1450-es években cseh zsoldosok anyanyelvükön írtak Bártfa városához (27. kép).239 A fenyegető levelet raj zok is díszítik, és egyikük egy olyan szablyát ábrázol, amely a 26. kép 1. ábráján lát ható. Az 1450-es és 1460-as évektől a parasztkés markolatával készült fegyvereknek m ár lengyel terüle tekrő l is jó párh uza m aik vann ak.240 A német szolgálatban álló cseh zsoldosoknál is a kard mellett a parasztkések ké pezték a személyi védelem fo nto s részét. Szükséges m eg jegy ezni, hog y a korabeli forrásokban a parasztkéseket vagy a parasztkés markolatával felszerelt szablyákat egyaránt „messer” néven em lítik.241 1466-ban Pozsony város tanácsa egy 35 főből álló zsoldoscsapatot fog ado tt szolgálatába, és ezzel egyidejűleg összeírták a kato nák fel szerelését is. Ige n érdekes, hogy a listában ne m szerepe lnek a kardféleségek. En nek ellenére nagy a valószínűsége annak, hogy a zsoldosok parasztkés markolatával fel szerelt szablyákat forgattak, hiszen a városi jegyzőkönyv egy ilyen fegyvert néhány évvel korábban egy soproni gyalogosnál már megemlített. Az, hogy a „messerek” a jegyzé kben nem szerepelnek , arra utalh at, hogy m eg létüket teljesen term ész etesnek vették. A lajstrom nevei alapján megállapítható, hogy a zsoldosok két magyar kivé telével mindannyian cseh származásúak voltak.242 A „messer”-nek a népszerűsége a cseh, lengyel és osztrák gyalogosok között a 16. század elején is töretlen, amelyet Al bre cht D ürer 1512-ben készült „Fechtbuch”- ja igen jó l bizonyít. A m űvész által készí tett vívókönyv számos lapján megfigyelhetőek ezek a fegyverek, a korábbiakhoz képest csak annyi külön bséggel, hogy a m arkolatból kinyúló hárítótüsk e helyett ová238 Boeheim 1890, 171-174; T ó t h 1925, 54; T r e s p 2004, 81. 2 3 9 S z á d e c z k y 1882, 202-203. 240 UZBROJENIE 1990, 517, 519; vö. M ü l l e r 1979, 57. 241 T re sp 2004, 302, 380, 391-393. 242 N ó g rá d y 2008, 196-200.

25. Parasztkés markolatával szerelt szablya, 15. század

73

27. Cseh nyelvű fenyegető levél Bártfa városának, 15. század közepe

lis gyűrű jele nt m eg (28. kép ).243 A Hans Burgkmair által illusztrált „Triumph” (Dia dalmenet) 1516 és 1518 között készült el I. Miksa császár (1493-1519) számára. Az egyik fametszeten öt tárcsapajzzsal és a fentiekben leírt „messer”-re\ felszerelt cseh gyalogos látható. A korabeli képaláírás a következő: „Fünf personnen mit pafessen, die follen habén viesser auch plos”. Ez a felirat is elárulja, hogy ezek a fegyverek valóban a paraszti-polg ári fegyverzetben haszn álatos parasz tkés ből fe jlődtek ki.244 1503-ban a krakkói késes mesterek arról panaszkodtak, hogy „a hosszú kések vagy szablyák általánosan használtak, míg a kardok népszerűtlenek ”,245 Buda 1541-es ostroma idején a Csepel-sziget előtt elhelyezkedő Kopaszi-zátonynál egy félnaszádot süllyesztettek el a török védők. 1873-ban a Duna medrét kimé lyítő Vulkán nevű kotrógép a teljes leletanyagot a felszínre hozta. A naszádokon szolgálók olyan katonák voltak, akiknek a gyalogszolgálaton kívül az evezéshez is kellett érteniük. Ezért nem meglepő, hogy a leletanyagban - egy példány kivételé vel - a fent leírt fametszeteken és rajzokon is többször ábrázolt messerek voltak fel lelhetőek.246 A 15. század első felében, a kései Zsigmond-korban megjelenő „S” keresztvasú szablyák a török terjeszkedéssel és a könnyűlovasság sze repén ek megn övekedésével mutatnak szoros kapcsolatot. Mind a régebbi, mind az újabb szakirodalomban ol243 D ö r n h ö f f e r 1907, III-IX, Taf 53; B o c c i a - C o e l h o 1975, 134; MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.3 49, hossza:

83 cm, pe ng e szélessége: 3,7 cm, lelőhelye: Titel. 244 Schestag 1883, 161, Taf. 38.; T h o m a s 1977, 1589, 43. á b ra ; E n d r ő d i 2000, 201-202. 243 N ad o lsk i 1974, 28.; vö. Thom as 1977, 1588, 41. ábra. 246 K o v á c s S. 1994, 260-264.

26. Parasztkés markolatával szerelt szablyák, 15. század

75

28. Részlet Albrecht Dürer Vívókönyvéből (Fechtbuch), IS 12

vasható az a megállapítás, amely szerint a fenti szablyatípust nem lovasok, hanem gyalogosok viselték.247 A keceli sírleletből előkerült „S” keresztvasú szablya m ár a réz zel berakott könnyűlovassági sarkantyú miatt is jól bizonyítja, hogy lovassági fegy verről van szó, amely kevéssé köth ető gyalogosokhoz (Lásd 21. kép 2). Ezek a szablyák megtévesztő m éretük ellenére meg lepően könnyűek, hiszen átlagos töm egük 1,1 ki logramm körül van és hosszabb vagy rövidebb, fával borított markolatuk miatt lóról törté nő v ágáskor mély sebet okoztak. Az „S” keresztvasú szablyák mark olatán ak a faborítását - a kardo kho z h ason lóan - sohasem szegecseléssel rögzítették, ez utóbbi kizárólag a parasztkés, valam int a pa rasztkés markolatával szerelt szablyák jellegzetessége. Ezek a fegyverek „ längs mes set” néven fényes ka rrie rt futottak be, és ném i m ódosulással alkalmazásuk m ég a 16. század első feléb en is gyakori volt. M indkét fegyvertípus 15. század közepi has ználatát jól bizonyítja az a ném et nyelvű titkos jelenté s, amely a H absb urg -párt vezérének, Ciliéi U lrichnak a m eg gyilkolását írja le Hunyadi László embexei által az 1456-os évből: „Man hatte dort aus geschlossen alle Teutsch oder Pehamer der mit im trug ein wer, swert, messer oder spiess; zu Ulrich kommen dann die knechte mit swertern, szabeln, wauffen zu ym in sein gemah, er begunt ein swert emboren; der Bedrohte, welcher tragt ein joppen, die was gemacht für schüss, un d sah, wie au f in die. Ungern mit ihren grossen Sabln trungen, zog aus sein messer und schlueg. Hunadt zukt sein Messer von der Scheidt; Cili greift ritterlich zu seiner wehr und schlug aug fen Hunadt einen geschwinden schlag. Hunadt fangt ihn auf, wird aber in das Haupt gewundt und einen daumen und schlug ihm das Gehülz ab an dem messer und ain gul den Ring am daumen, dr auf sprangen die Knechte aus der Klammer mit Schwertern und mit Tartschen, schluegen ihn todt. ”248 247 Zarnóczki 1990, 49; R ü s s e l 2002, 87-92; v ö. F o r r e r 1918-1920, 221-231; T ó t h 1925, 100-105. 248 P ic h le r 1880, 61; Ko vács S. 1094, 214.

76

SZABLYÁK A KÉSŐ KÖZÉ PKOR I MAGYARORSZÁGON

Az előbb idézett forrásban a „messer” szó a parasztkést és a parasztkés m arko latá val szerelt szablyát egyará nt jelen the ti, de nagyobb a valószínűsége, hogy az utóbbit takarja. Igen érdekes, hogy a jelentés a ném etekné l és cseheknél a kard, a paraszt kés és a szálfegyverek mellett nem említi a szablyát. Ezek a „nagy szablyák” kizárólag a magyarok kezében fordulnak csak elő. A fenti szövegkörnyezet alapján a német szablya kifejezés - álláspo ntu nk szerin t - az „S” keresztvasú szablyákat takar ja.249 A délszláv eredetű huszárság egyik legfontosabb fegyvere szintén a szablya volt, amely nem azon osítható sem az „S” keresztvasú, sem a parasztkés m arkolatával sze relt szablyával. A 15. század második felében ez utóbbi típus alapvetően gyalogsági fegyvernek tekintendő. Az „S” keresztvasú szablyával ebben az időben a változatos fegyverzetű mag yar kön nyűlovaso kat szerelhe tték fel. A délszláv zsoldos hu szárság alkalmazása és a huszár harc m ód nagy m értékű e lterjedése köv etkeztében egyre inkább az a szablyatípus kezdett elterjedn i a mag yar könnyű lovasságnál is, amelyet a huszárok hasz náltak. Vajon milyen oldalfegyvert viseltek ezek a könnyűlovasok a 15. század második felében, hogyha nem alkalmazták a fentiekben említett két szablyatípust? A kérdés m egválaszolásához idézzünk fel ismét Tubero k rónikájábó l néhá ny sort, amely a.„rác” huszár, Jaksity D em eter és a tatá r vezér 1491-es párviadaláról szól: „a rác emelkedett előbb ütésre török kardjával, lesújtva sebet ejtvén a tatár fejét és nyakát a melléig át vágta”.™ A fenti mondatból kiderül, hogy a huszár török szablyát használt. Hogy milyen is volt ez a törö k fegyver ahho z vessünk egy pillantást a M agyar Nem zeti M ú zeum „gótikus szablyá”-]áx?L (29. kép). A bécsi, egykori udvari és hitbizomán yi gyűjtem ényekbő l a Magyar Nem zeti Mú  zeum 1933-ban számos - kieme lkedő kvalitású - m űtárgyat k ap ott.251 A m úzeum ba bekerült fegyverek között sze repelt az a díszszablya is, am ely „gótikus szablya” név en vált ism ertté.252 A műtárgy első, részletes leírása S zendrei Jáno s nevéhez fűződik m ég az 1896-os millenniumi ezredéves országos kiállítás alkalmából. Szendrei 16. szá zadban készült magyar munkának tartja a szablyát, sőt még a tömegét (2,4 kg) is közli, am ely az arany ozo tt ezüst, igen vastag hüvely m iatt van.‘M Nagy Géza két évvel később írt tanulm ányában 16. század elején készült m ag yar szablyának tartja.254 „A bécsi gyűjteményekből Magyarországnak jutott tárgyak” ki állítási katalóg usá ban T óth Zoltán te ljesen átveszi Szendrei le írását és vélem ény ét.255 1938-ban jel en t m eg K almár Ján os tollából „ A m agyar k ard m űvészete” című fegy vertörtén eti munk a. K almár ebben a könyvében jelentős m egállapításokkal gazda gítja a magyar szablya kutatástörténetét, egységes, évszázadonkénti megosztásban jól vázolja fel a fe jlődéstörténetet. Kalmár ebben a művében honosítja m eg a fenti műtárgy megnevezéseként a „gó tikus szablya” kifejezést. Rendkívüli jelen tős ég e van ann ak a ténynek, hogy K almár felismeri és közli, hogy a gótikus szablya markolata és keresztvasa csaknem teljesen megegyezik II. Bajazid szultán (1481-1512) Isztambulban őrzött pallosával. Véle ménye szerint: „A fentebb bemutatott magyar emlékek közül a legkorábbi, a gótikus szablya, 249 Vö. K a l m á r 1971, 71. 240 T u b e r o 1994, 165.

281 A BÉCSI 1933, 3- 19. Ha sonló szablya látható Tizian o 1532 körül készült - ma gyar viseletű - férfi port ré já n. MNM MTKcs, ltsz.: 6. (Másolat). 252 A BÉCSI 1933,64—65. 164. szám alatt; MN M Fegyvertár, ltsz.: 55.323 9., hossza: 101,5 cm, pe ng e hoszsza: 85 cm, penge szélessége: 3 cm. 253 S z e n d r e i 1896, 537-53 9. 3163. szám alatt. A mo stam m érések a lapján a szablya teljes töme ge: 2,35 kg, amelyből csak a hüvely 1,25 kg! 254 N ag y 1898, 231-23 2. 255 A BÉCSI 1933, 64-65.

77

SZABLYÁK A KÉSŐ KÖZÉP KORI MAGYARORSZÁGON

a XVI. század elejének a terméke. A keltezésre az indít bennünket, hogy a keresztvas élei és a hüvely díszítésének egyes elemei még határozott gótikus stüusvonásokat tartalmaznak, még a hü velyen található és kétségtelenül egykorú vésett, alakos díszítése a XVI. század előtt nem kelet kezhetett. ”256 Kalm ár 1971-ben m egjelent fő m űvében, „A régi m agyar fegyverek” című könyv ben a fenti m egállapítása it ismétli m eg a gótikus szablyáról.257 1988 -ban Lugosi Jó  zsef és Temesváry Ferenc tollából me gjelent „K ardok” című m unka a gótikus szablyát 16. század elején készült mag yar fegyvernek tartja.258 1995-ben je le n sorok írója egyik dolgozatában a magyar fegyverekre gyakorolt török hatást vizsgálta és a gótikus szab lyáról a következő megállapítást tette: „A 15. század végéről, esetleg a 16. század elejéről származik a Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertárának gótikus szablyája. A műtárgy aranyo zott ezüstből készült szerelésén Adám és Éva. alakja mellett feltűnik az első hiteles huszárábrá zolás. Ez a szablya hű mása II. Bajazid szultán kardjának. Mindkét fegyver markolatán egykor csuklózsinór volt átfűzve. A ún. gótikus szablyát a törökfegyverek használatának, illetve után zásának első konkrét példájának tekintjük ”.259 1999-ben és 2002-ben jelen sorok írója megismételte fenti véleményét, azzal a különbséggel, hogy a szablya készítését a 15. század végére m ód os ította.260 A gótikus szablya rövid kutatástörténetét felvázolva egy fontos ellentmondásra szeretnénk felhívni a figyelmet. Nevezetesen arra, hogy a műtárgy formája török ugyan, de a rávésett motívumok keresztény magyar szimbólumok, amelyek török szablyán nem fordulhatnak elő. Innen gondolták a gótikus szablya kutatói, hogy a műtárgy nem lehet török, hanem inkább oszmán előkép után készített magyar munka. A téves következtetések levonásának fő oka az volt, hogy a szablyát és a rávésett motívum okat egykorúnak vélték. Isztambuli tanulm ányu tunk lehetővé tette, hogy a To pkap i Saray 4s az Askeri Mú zeum okban tö rök fegyvereket tanulm ányozzu nk. Id ő közben, 2 00 1-L ‘n m egjelen t Ünsal Yücelnek az iszlám ka rdok ról írott alapm unk ája, amelyet m ár hosszú évek óta vá rtu nk .261 A fenti ism eretek késztettek a rra, hog y a gó tikus szablyát ism ételten kézbe vegyük és új szem pon tok alapján tüzetese n tanu lm á nyozzuk, amely a szablya technikai vizsgálatát is tartalmazza. A fenti munka eredm ények ént született m eg a korábbiaknál részletesebb m űtárgyleírás. Szablya, e rőteljesen k iugró fokéllel ellátott sima peng ével (Lásd 29. kép). Az ara nyozott ezüstből készült markolat előrehajló, enyhén lapított hengerformát mutat, mely makk alakban végződik. Magát a markolatgombot egy erősen kiugró karima határolja el a tulajdo nk épp eni m arkolattól. A m arkolat felső részén, a mark olatgom b karim ája alatt közvetlenül egy kis kitüremk edés látható, amely a m arok h atár át jelöli. A markolat mindkét oldalán három-három virágszirmot formázó vésett szegecsfej tűnik fel. Felettük egy hosszúkás, m ára m ár fekete masszával kitöltött nyílást fedez hetünk fel, amely eredetileg a keleti szablyákon szokásos csuklózsinórnak adhatott helyet. Az aranyozott ezüstből készült, egyszerű véséssel ékesített rövid, zömök ke resztvas a végei felé kiszélesedik, és tompa élben végződik. Mind a keresztvason, mind a markolattüskéken homorúan ívelő él fut végig. A markolat és a keresztvas nincs egybeépítve, a markolat alsó részén a felső tüskék befogadására szolgáló ket tős karima látható. Az aranyozott ezüstből készült hüvelyen egészen a saruveretig 256 K a l m á r 1938, 8-13. 257 K a l m á r 1971, 72-74. 258 L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, 40. 259 Kovács S. 1995, 214-216. 260 SPLENDEUR 1999, 79. katalógusszámon; Kovács S. 2002, 338-339. 261 Y ü c e l 2001.

29. Aranyozott ezüstszerelésű török szablya, 15. század utolsó negyede

79

TÁMADÓFEGYVEREK

csaknem folyamatos - ráforrasztott - ún. vég telen csomó fut végig. Az alsó mark o lattüske befogadására egy kidomborodó szegélyt forrasztottak fel a hüvely felső ré szére, amelynek az alját - csak az egyik oldalon - egy ön tött m akkos díszítmény ékesíti. A hüvely felső részén egy-egy, m íg köz épen egy erőteljesen dom bo rodó , szé lesedő, forrasztással és szegeccsel rögz ített felkö tőpá nt látható. A hüvely előo ldalát vésett díszítés: stilizált sárkány, angy alfőn álló huszár és angyal alakja, fáklyák, vala m int Adám és Éva ékesíti. A saruveretet szintén vésett lovas huszár díszíti. Itt igen ér  dekes, hogy a ló hátsó része indáv á, m ajd stilizált sárkány alakká form álódik. A hüvely hátsó oldala három párhuzamos vonalköteggel van csak díszítve, kivéve a sarupán tot, aho l egy ho ld vésett alakja látható. A korábbi kutatás a keresztény szimbólumok és a két helyen feltűnő liliomos gó tikus pártadísz alapján feltételezte, hogy a szablya török fegyvert utánzó magyar gyártmány, amely erőteljes török hatás alatt készülhetett, valamikor a 15. század végén vagy a 16. század elején. A szablyát alaposan tanulmányozva azonban vilá gossá vált, hogy a lovas huszárt ábrázoló teljes saruveret utólagosan van a szablyához forrasztva, és nemcsak anyaga, hanem formája is elüt az eredetitől. A szablyát egy kissé átszerkesztették, megszüntetve a korábbi folyamatos végtelen csomót. Két he lyütt gótikus pártadíszt helyeztek a torkolat és saruveret határára, sőt a torkolatve retnél látható makkos díszt is utólag forrasztották fel. A szablya átalakítására és az előoldalon lévő ember- és állatalakok felvésésére a 16. század elején, feltehetően az 1510-es években került sor. Ered etileg a tör ök szablya koráb ban készült és egyetlen díszítőmotívuma a folyamatos végtelen csomó volt. Nem tudni, milyen okok vezet tek a szablya átalakításához, nagyo n fontos viszont, hogy a fent leírt m űtárgy ne m egy törö k előkép u tán készített magyar szablya, han em egy török darab, am elyet részben, de főképp művészileg, átalakítottak. A bevésett alakokat egykor fehér zománccal hangsúlyozták, de e nne k a nyomai m ára csak az igen hitelesen ábrázolt huszárnál lát hatóak.262 Az Isztam bulba n őrzö tt török szablyákról és kard okró l először Hans Stöcklein írt dolg ozatot 1934-ben.263 Kalm ár Ján os t a fenti m unk a m egjelenése segítette, hogy a törö k párh uza m ok segítségével határo zza m eg a gótikus szablyát. Unsa l Yücel - a Topkapi Saray Múzeum Fegyvergyűjteményének egykori vezetője - m ár 1965-ben fontos tanulmányt írt a török szablyákról.264 Az 1980-as évek elején készítette el az összes 16. század közepe előtt készült kard és szablya katalógusát. Sajnos Yücel pro fesszor 1986-ban, a kézirat elkészítése ut án röv idesen elhuny t. A m un ka m egjelen é sére 15 évet kellett várni, és az igen ritka kötetet csak 2004-ben sikerült megszereznünk. Az „Islamic Swords and Swordsmiths” című könyv kard- és szablyaanyaga tette lehetővé, hogy a gótikus szablya datálását pontosíthassuk. II. M ehm ed szultán 1453 ban foglalta el K onstantináp olyi és ezt a várost Isztam bul néven te tte birodalm a fő városává. A sikeres török hadjáratok során számos arab és bizánci kard, mameluk szablya és más egyéb fegyver került tö rök kézre. A díszfegyverek és a M oham ed p ró  fétához vagy a kalifákhoz köthető kardok a szultáni palotába kerültek, míg az egy szerűbb darabok a Fegyvertárba, a korábbi bizánci Szent Iréné-bazilikába.265 Az emlékanyag alapján m egállapíthatjuk, hogy a 7- 1 1. századi arab kardo kra jellem ző az egyenes és meglehetősen széles penge. Elméletben szablyákkal a török fegyver zetben m ár a 13. századtól találkozunk, de csak a 15. században bu kk ann ak fel a tár 262 HABSBURG MÁRIA 2005, 237, VI. 30. katalógusszámon. 263 S tö c k le in 1934, 217. 264 Y ü c e l 1964-1965, 59-99. 265 MILITARY é. n„ 10-11.

80

SZABLYÁK A KÉSŐ KÖZÉ PKO RI MA GYARORSZÁGON

gyi em léka ny agb an.266 A legis m erteb b m űtárg yegyüttes az a két szablya, am elynek a pengéin II. M ehm ed szultán neve és cím e olvasható (Lásd 23. kép). Jellemző a pen  gékre, hogy enyhén ívelt, széles darabok, am elyeknek nagym éretű - mintegy a peng e hosszának egy harm adát kitevő -, erőteljesen hegybe futó fokélük van. A m agyar tár gyi emlékanyagban szép számmal fellelhető ún. „S” keresztvasú szablyák pengéi, mint azt láttuk, nagyban hasonlítanak arányaikban és méreteikben a két szultáni fegyverre, amelyeknek a keresztvasa csaknem teljesen megegyezik a gótikus szablyával. A markolat mindkét szultáni darabnál elefántcsonttal van borítva, amelyet három, illetve négy szegeccsel rögzítettek a markolattüskére. A markolatgomb vi szont egyenesen levágott, nem m akk form ájú.267 Ha sonló típusú m arkolatgo m bok m am eluk és török kardo kon is előfordu lnak a 15. század másod ik felében.268 A berlini Állami Könyvtár tulajdonát képezik azok a perzsa miniatúrák, amelyek a 14. század első negy edére keltezhetők, és m ong ol előkelőket, valam int harcosokat ábrázolnak (30. kép).269 A szablyák formája, a keresztvas, a markolaton lévő szegecs fejek, valamint a csuklózsinór használata azt bizonyítja, hogy a 15. századi török és feltehetőe n a m am eluk szablya is iráni m ong ol örökség. A legkorábbi mam eluk szab lya, amely fenn m arad t a tárgyi emléka nyagb an a 13. század legvégérő l szárm azik.270 Az 1250 és 1517 között fennálló Mameluk Birodalom Anatólia délkeleti csücskén határos volt a perzsiai Ilkánok birodalmával, itt a szablya steppei hatásra terjedt el, m ert az iszlám hagyom ány ban a kard volt az elsődleg es.271 A törö k fegyverzetre gya korolt timu rida, valam int tatár hatás igen jelen tős, külön ösen a 15. század folyamán, és ez m agyará zhatja azt a tényt, hogy új típusú, m akk form ájú m arko latkup ak jele n t meg a török szablyákon.272 II. Bajazid szultán tulajdonából már jóval több szablya és pallos maradt fenn. A szablyák esetében nagy probléma, hogy a markolat és a markolatgomb vagy hiány zik, vagy a később iekben - zöm ében a 18. században - átalakították ún. hagy m afe je s form ára.273 A II. Bajazid szultán tu la jd onában lévő szablyap en gék közül ném elyik datált. Az egyik, 1494-ben készült penge nagyon hasonlít a gótikus szablyánk pen géjéhez, de annál kicsit íveltebb és a fokéi sem fut olyan erőteljesen hegybe.274 II. Bajazid szultán 1506-ban készült szablyapengéje pedig már más típus, ugyanis íveltebb és a fokéi is csak mintegy neg yede a pen ge teljes hosszá nak .275 A fentiekb ől az következik, hogy a gótikus szablya pengéje közelebb áll formában II. Mehmed szultán szablyáihoz. A keresztvas és a m arkolatgo m b esetében v iszont nem kevesebb, m int három pallos m ara dt fenn II. Bajazid szultán nevével és címeivel.276 Ezek a m ű tárgyak ún. „lángolt” pengével készültek, és egyikük segítette Kalmár Jánost a „gó tikus szablya” beazonosításában. Nagyon h asonlít a pallosok ma rkolata és keresztvasa a gótikus szablyáéhoz azzal a különbséggel, hogy nincsenek rajtuk szegecsfejek és a m arkolat ha tárá t jelölő k itüremk edés itt tüskeszerű, míg a gótikus szablyánál inkább egy kis dudor. A fenti párhuzamok alapján a gótikus szablya készítése II. Mehmed 266 Yü c e l 2001, 53-62. 267 Y ü c e l 2001, 63-65. Plate No. 87-88. 268 Y ü c e l 2001, Plate No. 49-50; J ä g e r 2010, 9-10. 269 DSCHIN GIS 2006, 2 52- 253 , 255, 258, 260 -261 , 263; vö. N ic o l le 2003, 6-7, 9, 12; K h o r a s a n i 2006, 130-133. 270 Rogers 2000, 154-156, Kat. No. 96; P e e r s 2006, 158-167. 271 A t il 1981, 12-18, 76-77, 262-263; Lebedynsky 2008, 189-194. 272 A l e x a n d e r 2004, 142, Fig. 7; B a s h i r 2008, 54. 273 Y ü c e l 2001, 100-103, Plate No. 103. 274 Y ü c e l 2001, Plate No. 49. (1494-ben készült penge), Plate No. 100. 275 Y ü c e l 2001, Plate No. 103. 276 Y ü c e l 2001, Plate No. 97-99.

81

30. Mongol harcosok. Perzsa miniatúra, 14. század első negyede

szultán uralkod ásán ak a végére vagy II. Bajazid szultán ura lm án ak első felére tehető. Gentile Bellini itáliai művész egy janicsártiszt oldalán örökítette meg az előbbiek ben leírt szablyát 1479-1481 kö zö tti isztam buli látogatás a alatt (31. kép)Pn A 15. szá zadi török szablyákra és palloso kra jellem ző, hogy p en géik díszítetlenek, kivéve a szultáni darabokat, amelyek az uralkodó neve és címe mellett arannyal berakott Korán -idézeteket is tarta lm aznak.278 A gótikus szablya aranyozo tt ezüst hüvelyének előo ldalára forras ztott egybefüggő végtelen csomók igen régi jelképek , és valószínűleg Ind iából eredn ek. A jelkép is m ert m ind a hindu izmusb an, m ind a bud dhizm usba n is. Az előbbi esetében Visnu je l képe, m íg az utóbb i esetbe n az újjászületések láncolatát, a végtelen életé t jelképe zi. Eu rópában is megvan ez a szimbólum egy kissé mó dosult formában, „Salamon-csomó” néven.279 A végtelen csomó arab területeken is megjelent, majd a törökök is hama rosan megismerkedtek ezzel a motívummal. Gyakran használták a miniatúrafestészetben, de ötvöstárgyakon, sőt fegyvereken is feltűnt.280 A bécsi Waffensammlung őrzi Szk ander bég pallosát, am elynek a keresztvasa és m arko lata II. M ehm ed szultán szablyáihoz nagy on h asonlatos. A fekete ny om ott bőrbő l készült hüvelyen a végtelen csomó motívuma látható. A pallos felkötőpántjai és azok elrendezése igen haso nlatosak a gótikus szablyáéhoz. A fen ti ka rd az 1470-es évek ben készült törö k fegyver.281 A gótikus szablya pom pás aranyozott ezüstveretei azt igazolják, hogy - m inde n va lószínűség szerint - igen magas ra ng ú török előkelőség meg rendelésére készült az 1470-es évek végén vagy az 1480-as években. A díszítetlen penge pedig azt jelzi, hogy valószínűleg ajándé kna k szánták. Szükséges megjegyezni, hogy a Tiroli II. Ferdin án d főherceg tulajdon ábó l származó, 1514-es évszámmal datált török szablyának és a Kállay Ján os Szörényi bán 1543-ban készült török tő rén ek p eng éi is teljesen dí szítetlenek.282 A gótikus szablya minden valószínűség szerint még Hunyadi Mátyás uralkodása alatt kerül magy ar tulajdon ba. Mátyás király II. Pál pá pá na k törö k hadizsákm ányból 277 N i c o l l e 1995, 11; vö. B a s h i r 2008, 177. 278 Y ü c e l 2001, 63-64.

279 280 281 282

82

Sansoni 1998, 125-149. Fehér 1975, XXXVII, XLV, XLVI, XLVII/A t áb lá k ; A l e x a n d e r 2004, 142, Fig. 7. Szendrei 1896, 262-2 64, 853. szám alatt; Kalmár 1971, 64; T h o m a s - G a m b e r 1976, 61-62. Lugosi-Temesváry 1988, 38; NAGY SZULEJMÁN 1994, 78. katalógusszám.

SZABLYÁKAKÉSŐ KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON

származó drágakövekkel kirakott, aranyos kardot kül dött. így valószínű, hogy a magyar király számos egyéb török fegyverrel és szablyával is rendelkezett. Hunyadi Mátyás azonban talán legbüszkébb arra a kardra volt, amelyet II. M ehm ed szultán hagyott a magyar királyra végrendeletileg. Ezt a szablyát egyébként Mátyás király személyesen mutatta meg Cesare Valentini ferrarai kö vetn ek.283 H unyadi Mátyás halá la után a fenti szablya és más fegyverek is Jagelló II. Ulászló király tulajdonába kerülhettek. A mohácsi csata után II. Lajos király (1516— 1526) felesége, M ária királyné a kincs tár jelen tős részét hajókon Pozsonyba menekítette. A pompás kincsek jó részéből Mária királyné bátyja, a későbbi I. Ferdinánd kilály (1 j2 6—1564) pé nz t vetetett. Az 1527. szeptem - 31. Janksártiszt. Bellini, Gentile rajza, 1479-1481 között bér 19-én leltárba vett kincsek között, az ún. B. leltárban voltak török harci jelvények, díszkardok, vadászkések, messerek, magyar kardok és különféle fegyverek is.285 A be nem olvasztott ötvöstár gyak és fegyverek Bécsbe kerültek. I. Ferdinánd kisebbik fia, Tiroli II. Ferdinánd fő herceg a tiroli Ambrasban lévő kastélyában egyedülálló fegyvergyűjteményt hozott létre. Az apjától örök ölt kincsek mellé össze szerette volna gyűjteni a ko rtárs uralk o dók és hadvezérek fegyverzetét, önéletrajzát, valamint arcképét. Gyűjteménye amely számos m agya r vonatkozású fegyvert is tartalm azo tt - 1606-ban vétel útján Ru dolf császár (1576-1608) tulajdon ába került. Az ambrasi gyűjtemény 1806-ban ju  tott végleges őrzési helyére, a bécsi császári pa lotába .286 A gótikus szablya in ne n ke rült 1933-ban a Magyar Nem zeti Múzeumba. A szablya leglátványosabb része kétségkívül a saruveret, amelyre egy huszár alakja van vésve, m ajd feh ér zom ánccal hangsúlyozva (Lásd 29. kép). Közvetlenül a saruve ret m ellett a hüvely oldallem ezén sérülés látha tó, am ely azt feltételezi, hogy az ere deti saruveret megsérült. Helyette egy teljesen újat forrasztottak fel a hüvelyre, amelyet vésett huszár alakjával díszítettek. A pótlás egy láncreakciót in díto tt el, amely végül a szablya részleges átalakításához vezetett el. A mű tárgyra vésett m otívum ok ról kitűnően állapította meg Szendrei János, hogy hasonlóak Hansen Hagennek és Bonfininek a 16. század elején kiadott nyomtatott krónikáiban illusztrációként tűn nek fel.287 Emellett Albrecht Dürer ornamentális rajzait is megemlíti a neves fegy vertörténész.288 1514. január 18-án állítottak ki Budán a Radák család nevére egy címereslevelet (33. kép). Itt egy puskás m agyar gyalogost láthatun k a címer jobb ol dalán, aki a gótikus szablyához hasonló oldalfegyvert visel, és kalapja, valamint ru há zata szinte teljese n m egeg yezik a szablyára vésett h usz árév al.289 A 16. század 1486. augusztus 17. Jelen tés a ferra rai hercegn ek: „...u nó giono Sua Maestra n e mastro ima turchescha, quale per testamento gli lasso el gran Turcho passato, patria esser migliore, ma non gia pi ú ad un gran perro de quelle de Maistro Lucha.” B a l o g h 1966, 454; B a l o g h 1985, 424-42 5. 284 Siklóssy 1919, 67-80 . 285 „zwen sabl, mit silber un d vergult, doch mit gar durchaus beslagen sonder an baiten und orten un d in dér mitte. Ain reitswert un d ain láng messer.” Zimmerman 1885, LXXIII. 286 Siklóssy 1919, 106-110. 287 Szendrei 1896, 539. 28 8 KUNSTBUCH „Magyar haditrófea”/£ S í: 5 (1887), XXI-XXIV. 1518-ban készült rézmetszet a könynyűlovassági, vagyis huszár, valamint íjász hadfelszereléssel (32. kép). 28 9 A Radák-címer m ellett az Enyingi Törö k család 1507. augu sztus 25-én, B udán kiállított bárói címere hasonló szablyát ábrázol. N y u lá sz in é 1987, 50. A mariacelli Wunderaltar középső táblája (1512) is megörökíti a „gótikus szablya” hasonmásait. G a l a v i c s 1986, 155. 1. kép; B. Szabó 2008, 129, 133. 283

83

33. A Radáh család címere. Buda, 1514

elejétől a szablya pop ularitá sára u tal II. Ulászló magy ar király (1490 -1516 ) ún. guldiner érméje, amelyen már Szent László király is szablyát visel és nem kardot (34. kép).290 I. Miksa császár síremlékének 1510-es évek végén készült tervrajzán Szent István k irályt sz intén haso nló szablyával ábrázolták.291 A fentiek alapján a következőket állapíthatjuk meg a „gótikus szablyával” kapcso latban. Az 1470-es évek végén, vagy az 1480-as évek elején készült, valószínűleg aján déknak szánt török munk a. M ég természetesen az is elképzelhető - hab ár konkrétan nem bizonyítható hogy azzal a szablyával van dolgun k, amelyet H ódító II. Mehmed szultán hagyott végrendeletileg „kedves öccsére”, Hunyadi Mátyás királyra.292 A Jagelló-korb an a huszárság szerepe dön tő m értékben megn övekedett, és az ál tala használt török eredetű szablya a magyar nemességnél is kedveltté vált és a kirá lyi ud varba is utat talált.293 A 16. század elején a szablyák növekvő n épszerűség e m iatt 290 R é t h y 1899, 267, A - B ; H u s z á r 1979, 793-798. 291 E n d r ő d i 2000, 204, 11. kép.

292 B a l o g h 1966, 454, 3. jegyzet. 293 T ó t h 1934, 164-166, 174.

32. Magyar haditrófea. Albrecht Dürer rézmetszete a könnyűlovassági hadfelszereléssel, 1518

85

TÁMADÓFEGYVEREK

került a gótikus szablya m ind en valószínűség szerint uralko dói használatba, és egy sé rülés következtében alakították át az 1510-es években. E kkor forrasztották rá két h e lyen a magyarországi gótikus poharakra és kelyhekre oly jellemző áttört övpántot, amelyet makkok és csipkézett levélszárak ékesítenek.294 A 16. század elejétől a könynyűlovasság és a gyalogság egy része is a gótikus szablyához hasonló fegyverekkel volt felszerelve, hiszen ennek használatát a huszárság terjesztette el Magyarországon. A fenti szablyatípus tömeges megjelenése az „S” keresztvasú és a parasztkés markola tával felszerelt szablyák alkalmazás ának végé t jele nte tte hazánk ban.

34. II. Ulászló (1490-1516) guldinere, 1506

294 F. Va t t a i 1960, 243-248. A z ö t v ö s t á r g y a k a t 1526-ban r e j t h e t t é k e l ; K o v á c s S. 1995, 216.

86

Szablyák a 16-17. században A Pálóczy testvérek sárospataki síremléke (1519) és a Bakács család Lippán kiadott címeres levele (1532) alapján úgy tűnik, hogy már a kései Jagelló-korban létezett olyan kardmarkolat, amelynek ismerete hozzásegíthetett az önálló magyar szablya kialakulásához. A címereslevél sisakdíszén (lásd 18. kép) a huszár félvértet viselő nem es egy speciális markolattal ellátott, palloshegy estőrként hasz nált kardtípu st tart a kezében, amelynek jó pár hu zam át a grazi La nde szeu gha usb an őrzik (ltsz.: 597). A kardon látható markolatkengyel és a ferdén lecsapott, lapított markolatgomb már az 1430-as évektől tetten é rh ető E uróp áb an .295 Az 1520-as, 1530-as évektől kezdve a török szablyáknál és a Magyarországon is használt változatoknál a keresztvas fokozatosan megnyúlt és a végei ellaposodtak.296 A szikszói szablyamarkolat mellett a fentieket kitűnően igazolja a fraknói Esterházygyűjtemény pompás török pengével rendelkező szablyája. Az ezüstből öntött ke resztvas a végei felé elkeskenyedik és nyomott gömb formában végződik. Az előrehajló, vésett rácsmintával ékesített markolat makk formájú, pikkelymintával éke sített kup akb an végződik. A m arkolatku pak on lévő kör alakú nyílásba egykor a csuk lózsinór (csuklószíj) volt belefűzve. A hüvely teljes felületét aranyozott ezüstlemez borítja. A fe nti szablyát m in den valószínűség sze rint az 1530-as év ek ben egy m ag yar mester készítette. A tárgyi emlékanyag egyik legszemléletesebb példánya egy ara nyozott ezüstszerelésű szablya, amely egykor Tiroli II. Ferdinánd főherceg gyűjte m ényében volt és feltehetően ajándékozás útján ju to tt Habsburg-kézbe (35. kép).297 A műtárgy aranyozott ezüstlemezeinek teljes felületét a török ún. „Kütahyai Abrahám”-díszítőstílus ékesíti, amely indás ágakon ülő lótuszbimbókból és virágokból, valam int hosszúkás, elhegyesedő végű levelekből áll. A keresztvas a végein ellapo so dik, és igen jellegzetes a markolaton lévő, a marok határát jelölő tüskeszerű kidudorod ás. A m arko latkup ak nem az eredeti, h ane m ki lett cserélve, amelyet a rávésett keresztény szimbolikájú IH S-m on ogr am is igazol. A m űtárgy hüvelyére vésett 1514es évszám véleményünk szerint nem lehet a készítés éve, mert a szablya a 16. század közepéről származik. A török szablyáknál az 1550-es éveben már a keresztvasszárak végei gömbben, vagy nyomott gömbben végződtek. A szigetvári hős, Zrínyi Miklós (1505-1566) ol dalfegyvere jó l igazolja a fen tieket (36. kép).29S A sima, fokéles törö k p engév el szerelt szablya ezüstveretekkel rendelkezik. A fegyver lapos - ugyancsak ezüstből készült markolatkupakjába a Zrínyi-címer mellett Zrínyi Miklós monogramja és az 1562-es évszám van vésve. Nagy jelentős ége van annak, hogy m ind a Tiroli Ferdinánd, m ind a Zrínyi-féle szablyáknak lapos a markolatkupakja, azaz nem makk alakú, mint az erede ti törö k változat. A 16. század másod ik neg yed ében ugyanis a török szablya je  lentősen átalakult Magyarországon. A török szablyákon a markolatkupak alatt talál ható egy kis kidud orod ás, am ely a m arok h atá rát jelzi. A tárgyi em lékany agban a 16. 295 M a t t h i a s 1982, 681-683, Kat. No. 835; N y u l á s z i n é 1987, 71, 130, LV. Tábla. Hasonló palloshegyest ő r egy 1608-as erdélyi cím eren is szerepel; Szálkai 2009, 50 -51 , valam int lásd 75. és 86. képi Vö. N o r  m a n 1980, 68, Hilt 5.; J ä g e r 2010, 61; B. S z a b ó 2010a, 150, 2-3. kép. Lásd a 23. képet ! 296 Y ü c e l 2001, 25-26, 40-41; A l e x a n d e r 2003, 250-254; MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3236, hossza: 107

cm, penge szélessége: 4 cm. 297 Iparművészeti Múzeum, Esterházy-gyűjtemény, ltsz.:E. 60. 18. 1-2, hossza: 104 c m , penge sz.: 3,7 cm. K a l m á r 1971, 78, 138. kép; vö. A BÉCSI 1933, 38, 39. s z á m alatt; K a l m á r 1971, 71-72; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, 38-39; SPLENDEUR 1999, 68; J ä g e r 2010, 25. 298 S a c k e n 1862, 39-40; B o e h e i m 273, Fig. 312; S z e n d r e i 1896, 243-245, 818. szám alatt; K a l m á r 1938, 16; K a l m á r 1971, 75, 132. kép; SCHÄTZE 2005, 96.

87

SZABLYÁKA 16-17. SZÁZADBAN

század közep én m ár találunk néhány magy ar főúri szablyát, am e lyeknek a markolatkupakja olyan, mintha a kidudorodás felett csonkolták volna a török markolatkupakot. A rajzon jól látható, hogy mindkét szablyánál a markolat ívelt és előrehajló (37. kép), tehát más típust képvisel, mint a már említett, az 1430-as évektől ismert, egyenesen álló kardmarkolat, amely a Bakács-címeren is feltűnik.299 A fent elm on do ttaka t Bebek György ( f i 567) szablyája jó l szemlélteti (38. kép).300 Itt is az aranyozott ezüst markolatku pakba van vésve a Beb ek -cím er és a G(eorgius) B(ebek) m onog ram. A szablya érdekessége a lapos, elő reug ró csúcsú, felülnézetben pedig cs ep p fo rm ájú m arkolatgom b, am ely a m agyar szablyák je l legzetessége. A 16. század közepe így fordulópontnak tekinthető, mert ezután a magyar szablya fejlődése elvált a töröktől, amely a 17. században is megtartotta a makk formájú markolatkupakot. A Bebek-szablya pengéje pompás darab, amelyet az egyiptomi Mo hamed készített. A hosszú, pálca alakú, egyenesen levágott végű keresztvas is különbözik a gömbben végződő török változattól. A Bebek-féle fegyverhez lehetett hasonló az a szablya, amelyet „ain hungarischer Sabl” néven v ettek jegyzékbe Balassa Me nyhé rt 1549 ben lefoglalt és Bécsbe vitt javai között. A törö k szablyapengék m in  dig simák, legtöbbször d amaszkolással készültek, és m int láttuk, a magyar főurak is rendkívül kedvelték ezeket. Az isztambuli szeráj 1526-os fizetési jegyzéke szerint csak a damaszkolt pengéket ké szítő kovácsok közül 138-an dolgoztak a szultáni m űh elyekb en.301 A földből, vagy vízből előkerült tárgyi em lékanyag ban jón éh án y olyan szablyával találkozunk, amely a Bebek- vagy a bécsi műkin csek közül származó másik, aran yozo tt ezüstszereléssel rendelkező magyar szablya pontos megfelelője.302 A fegyvereknek sajnos a m arkolata és a hüvelye m egsem m isült, és így csak a pen ge és a ke resztvas m ara dt meg. Az egyik jellegzetes példá ny a 39. képen lát ható, ennek a pengéje a pengehát ívéből erőteljesen kiugró fokélben végződik.303 Igen szembetűnő a penge foka alatt futó ket tős, egy keskenyebb és szélesebb vájat, amelyek közül a szélesebb a fokélre is kiterjed. A 24,5 centiméter hosszú keresztvas hatszög átmetszetű, a végei felé m egszélesedik és egyen esen lezárt. A sima, tehát török típusú szablyapengék m ár jóval ritkábbak, helyüket - a harci példányo k között - átadják a kettős vájattal rendelkező d ara  boknak.304 A grazi tartom ányi hadszertá r szám adáskönyvei sze rint

36. Zrínyi Miklós szablyája, 16. század közepe 299 K o v á c s S. 1995, 216-217. Vö. N o r m a n 1980, 68, Hilt 5; B. S z a b ó 2010a. 147-148. 300 S z e n d r e i 1896, 246-248, 824. szám alatt; A BÉCSI 1933, 46, 76. szám alatt; K a l m á r 1971, 75-76, 133. kép; MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3348, hossza: 94 cm, penge szélessége: 3,3 cm, tömege: 1,01 kg; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, 49. 301 B e i g e l 1890, 462; A t i l 1986, 34-36; vö. A l e x a n d e r 2004, 147, Fig. 13B. 302 A BÉCSI 1933, 46, 77. szám alatt; K a l m á r 1971, 75-76, 134. kép; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, 48; K o  v á c s S. 1995, 217, 2. ábra; MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3240, hossza: 109 cm, penge szélességed,5 cm. 303 MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.366, hossza: 88 cm, penge szélessége: 3,7 cm, fokéi szélessége: 4,7 cm; tö mege: 0,89 kg. 304 Hasonló példányok: MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.351, hossza: 91 cm, penge szélessége: 3,4 cm, kereszt vas hossza: 24 cm; ltsz.: 53.350, hossza: 84,5 cm, penge szélessége: 3,4 cm, keresztvas hossza: 26 cm; ltsz.: 53.367, hossza: 88 cm, penge szélessége: 3,2 cm, keresztvas hossza: 22 cm; ltsz.: 53.355, hossza: 89 cm, penge szélessége: 4,1 cm, keresztvas hossza: 22,6 cm; ltsz.: 53.369, hossza: 86 cm, penge szé lessége: 4,1 cm, keresztvas hossza: 24,5 cm.

35. Tiroli II. Ferdinánd főherceg aranyozott ezüstszerelésű szablyája, 16. századközepe

89

37. A magyar szablya kialakulása a török változatból

1579-ben nem kevesebb, m int - az előbbiekben leírt - 327 magyar szablyát tartottak nyilván. Ugyanebből az évből származik az az adat, amely szerint egy bécsújhelyi és két passaui mester 200 magyar szablyát szállított a hadszertárba.305 Az 1560-1570es évektől kezdve a magyar szablya keresztvasának csökkent a hossza, amelyet Dobó István (f 1572) do bóruszkai és Balassa M eny hért (t 1568) pozsonyszéleskúti sírkövén láth ató szablyák kitűn őe n alátám aszta nak .306 Az utób bi főn em es sírjából előkerült szablyát a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi és összehasonlítva a síremléken ábrázolttal, m egállapíthatjuk a tökéletes egyezést.307A pen ge érdekessége, hogy a fok alatt h árom keskeny vájat fut, amelyek közül az alsó a fokélre is kiterjed . A másik lényeges d olog a szablyapengén lá tható genovai pengekovács jegy, amely enne k itáliai erede tét iga zolja. Az észak-itáliai és az osztrák, valam int d él-ném et ipari kö zpon tok jó minőségű , valamint kedvező árú pengékkel látták el Magyarországot.308 A Balassa Menyhértféle szablyához nagyba n hasonló, szintén genovai készítésű peng ével rende lkezik az az arany ozo tt ezüstszerelésű szablya, amely a szász választófejedelem egyik főtisztjéé volt. A markolatkupakon lévő címer azonosítja Fábián von Schönaichot, valamint szerepel az 1569-es évszám is.309 A fenti fegyveren kívül a drezdai T ör tén eti Múzeum több magyar szablyát is őriz. Közülük kettő, egy 1583-ra, valamint egy 1591-re kel tezett fegyver azt igazolja, hogy a magyar szablya keresztvasa rövidült, és a hüvely ovális saruverete enyh én íveltté, m ajd a század végén egyenessé vált. A török szablya pedig m in dvégig m egta rto tta hüvelyén ek ovális végződés ét.310 A 15. századtól kezdve a langes m esserek nagy nép szerűs égn ek örv end tek KözépEurópában a gyalogos katonák körében. A 16. század harmincas éveitől már előfor dult, hogy ezeket a messereket időnként fokéles, a török szablyát utánzó pengével 303 P i c h l e r 1880, 106-107; K a l m á r 1971, 78. 306 K a l m á r 1971, 277, 52. kép; G a l a v i c s 1986, 155, 25. kép.

307 MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.359, hossza: 86 cm, penge szélessége: 3,5 cm, fokéi szélessége: 4,3 cm, ke resztvas hossza: 15,6 cm. 308 L e n z 1912-1914, 182-183.

so9 pexzsqj 1912-1914, 218-219, Fig. 5; S c h u c k e l t 2 0 10 , 53 . 310 K a l m á r 1971, 76-7 7; A s z t v a c a t u r j a n 2002, 85-95.

90

38. Bebek György aranyozott ezüstszerelésű szablyája, 16. sz ázad közepe 39. Földből előkerült magyar szablya, 16. századközepe


szerelték fel.311 A 16. század második felében, elsősorban osztrák (stájer) területen nagy számban bukkantak fel a dusák nevű fegyverek, amelyek többnyire sima, fok éles szablyapengével és bonyolult, a nyugati (tőr)kardokon ismeretes markolatkosárzattal voltak ellátva. A grazi tartományi hadszertárban az 1581-es évben 262 dusákat írtak össze, amelyből kétszázat Passauban készítettek.312 Delhaes István fes tőművész hagyatékából 1902-ben ju to tt a M agyar Nem zeti M úzeumba egy fent leírt típusú fegyver, amely a 40. képen látható.313 A műtárgy kiugró fokéles pengével sze relt, amely a fok alatt futó két széles pengevájattal rendelkezik. Laposra kovácsolt keresztvasa egyik oldalon lefelé, míg a másikon felfelé hajlik. ívelt markolatpánttal, széles, négy szív, és egy kör alakú nyílással áttö rt m arkolatvédő lemezzel, valamint h ü velykujjvédő gyűrűvel ellátott. A dusák azért is fontos szablyatípus, m ert a 16. század végén, 17. század első felében a magyar szablyán felbukkanó újítások, mint az ívelt m arko latpán t (markolatkengyel), vagy a hüvelykujj gyűrű ebből a fegyvertípusból származnak.314 A 16. század végén készült Pálffy Miklós szablyája, amelyet a hagyo mány szerint 1598-ban, Győr várának a töröktől való visszavételekor kapott.315 Az aranyozott ezüstszerelésű fegyver aláhajló keresztvasszárai magyar, míg markolat kengyele feltehetően nyugati mintákat követ. A 16. század végére kialakult az az egységes form ájú m agy ar szablya, amely a huszárság fő táma dófeg yverén ek számított. Jellegzetesség e a rövid, négy zet átmetszetű keresztvas, amelynek közepéből egy-egy oldaltüske ágazik ki alulra és felülre. A fer dén levágott, egyenes markolaton ülő markolatkupak lapos, csúcsba futó és felülnézetben csepp formájú. A szablyák zömében nagy fokéllel ellátott, két vagy három vájattal kovácsolt pengékkel rendelkeznek. A 16. század második felében néha fel bukkan ó, a Bebek-szablyán is meg figyelhető keresztvasláncok a század végén ismét néps zerűek lettek. E zeknél a lovassági szablyáknál a fokéi a pen ge azon p on tján kez dődik, ah ol leghatékon yabb an lehe t az ellenfélen sebet ejteni. Vágáskor - az egyenes pengével ellenté tb en - az ívelt szablyapenge először csak egy kis fe lüle ten érintkezik az ellenfél testével, és azt először csak bemetszi, amely a nagyobb sebzést teszi lehe tővé. A szablya sikeres használatának titka a ló mozgási energiája által megnövelt csapás rendkívüli hatéko nyság ában keresendő. Em ellett a gyors és folyamatos vágá sok is komoly sebeket okoztak az ellenfélnek. A szablya fokéle kettős célt szolgál: 1. a fegyver súlypon tja a ma rko lat közelébe kerül, s így könnyebb csuklóból forgatni. 2. az ívelt pengével végrehajtott szúrás hatékonysága jelentősen megnő. A szablya alapvetően vágófegyver, de szúrásra is kiválóan alkalmas, tehát nem helytálló az a megállapítás, hogy a szablya csak vágásra szolgált.316 A 16. század végére kialakult magyar szablya aranyozott ezüsttel szerelt, már a 17. században készült főúri változatát lá thatju k a 41. képen ,317 Az egykor Révai Ferenc gyűjteményéhez tartozó műtárgy kettős vájattal ellátott pengével készült, beütött FRIN IAjeggy el. E fegyvernél igen jellegzetes ek a rövid keresztvas és az oldaltüskék. Az ezüsthuzallal és sodronnyal átcsavart markolat végén csúcsba futó lapos marko latkupak ül, am elynek érdekessége az igen hosszú - véséssel ékesített - gerinclemez. 311 K o v á c s S. 1994, 263-264, 8. ábra 2-3. 312 P i c h l e r 1880, 106-107; K r e n n -K a m n i k e r 1973, 139-144.

313 MNM Fegyvertár, ltsz.: 53. 787, hossza: 90 cm, penge szélessége: 3,5 cm, tömege: 1,36 kg; vö. L u g o s i T e m e s v á r y 1988, Kát. No. 65. 314 A magyar és nyugati kitekintéssel is rendelkező lengyel szablyatipológiát Stanislaw Meyer dolgozta ki m ég a II. világháb orú előtt. Meyer szerint a szablyán a 17. században m egjele nő hüvelykujj gyűrű a Schiavona-kardtípus hatása. M e y e r 1934, 66-72; K w a s n i e w i c z 2002, 30. 315 K a l m á r 1971, 80, 144. kép; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, K á t . No. 52. Vö. S c h u c k e l t 2010, 130. 316 Z a k h a r o w - A r e n d t 1935, 58-59; Za b l o c k i 1989, 347-35 2; N é g y e s i 1995, 220; S z ő l l ő s y 2001, 275-279. 317 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3477, hossza: 95,2 cm, penge szélessége: 2,8 cm.

40. Dusák, 1580 körül

93

SZABLYÁK A 16-17. SZÁZADBAN

Fekete capa- - azaz kecskebőrrel - bevo nt hüvelye makkal és virágokkal ékesített ket tős felkötőpántokkal és torkolatverettel, valamint egyenesen levágott saruverettel szerelt. A pe ng e a korábbi, 16. századi dar abok ho z kép est kevésbé ívelt és ne m olyan robosztus felépítésű. Újdonság a markolatkupakkal egybeépített gerinclemez meg je le nése is. A korá bban néha m ég előfo rd uló hárm as felk ötő pánt helyett itt m ár elő bukkan a 17. századra oly jellem ző kettős változa t.318 A 16. század utolsó negyedétől a lengyelek magyar szablyákat használtak, ame lyeket a Báth ori István lengyel király (1576-15 86) kíséretében lévő magya r huszárok honosítottak meg. Ajelentős számú magyar katonai kontingensnek nagy szerepe volt abban, hogy III. (Rettegett) Iván orosz cár jelen tős területi veszteségeket szenvedett el 1580-ban a lengyel-o rosz összecsapások sorá n.319 A 17. század első felében m ind h azánkb an, m ind L engyelországban né psze rű lett az egyenesen álló vagy az enyhén ívelt markolatpánt (42. kép).320 Minden esetben a markolatkengyel és a markolatkupak között található néhány centiméter távolság. Szintén a 17. században, feltehetően a nna k a második negy edében bu kkan t fel na  gyobb számb an az egyik m arkolattüsk ére kovácshegesztett hüvelykujj gyűrű, amely ismert pecsétgyűrű formájú és egyszerűbb, vékonyabb változatban (43. kép).321 1651 ben , Beresteczko m ellett, a Stir folyónál a lengyelek és a kozákok közö tt egy véres ü t közetre került sor. 1967-ben, a csata színhelyén folytatott ásatások során közel két tucat kardféleség kerü lt napvilágra. A leletanyag többs égét a markolatkengyeles, va lam int hüvelykujj gyűrűvel is felszerelt szablyák és pallosok te tték ki. A fenti a da t is jól igazolja, hogy a 16. század közepén kialakult m ag yar szablyák egy része a 17. szá zad első feléb en jelen tős átalakuláson m en t keresztül.322 A mindennapi használatra szánt, díszítetlen és általában csak egyszerű vasveretekkel ellátott szablyákat az inventáriumok „parasztinak nevezték. A főúri tulaj donban lévő egyszerű harci szablyák közül talán a legismertebb Rákóczi László (1633-1664) oldalfegyvere (44. kép).323 A Nagyvárad m egroham ozásánál elesett főúr szablyája igen széles, fokéles pengé vel készült, am ely háro m keskeny vájattal ellátott. A pen ge m indk ét oldalát maratással ékesített indák, valamint mitológiai alakok dí szítik. A pen ge egyik lapjáb an a Rákóczi-címer látható, felette Rákóczi László nevé nek és címének rövidítése, m íg a címer alatt a főúr jelm on data: DOM INE D IRIGE VIAS MEAS (U ram, vezess utamo n!). A pe ng etőb e b eütö tt püspökfejes jegy alapján a pe ng e So lingenb en készült. A fegyver négyzet átmetszetű, oldaltüskés keresztvas sal rendelkezik, és igen jellegzetes a csak bő rrel bevont, eny hén előrehajló m arkolat, amelynek a tetején előreug ró csúcsú m arkolatkupak ül. A fekete capab őrrel bevont hüvely kettős vas felkötőpá nttal, valam int egyszerű vas torkolatverettel és egyenesen levágott végű saruverettel szerelt. A 17. század közepén készült Rákóczi-szablya jó párhuzam a a 45. képen látható.324 A hüvely és a keresztvas szinte teljesen megegyező az előző szablyával, a különb ség a m arko latnál figyelhető meg, amely az utób bi m ű tárgynál a szokványos 17. századi változat. A penge maratott és a „ME FECIT SOLINGEN” latin nyelvű felirat alapján ugyancsak Solingenben készült. 318 C z u b e r k a 1906, 16. 319 K o n c z 1897, 277- 291, 467 -483. 52° MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.1167, hossza: 87,5 cm, penge szélessége: 3,2 cm, tömege: 0,65 kg. 321 MNM Fegyvertár, ltsz.: 53. 606, hossza: 94 cm, penge szélessége: 3,7 cm, tömege: 0,78 kg. Kwasniewicz 2002, 18; JAg er 2010, 34-3 5. 522 Sw i e s z n i k o w 1992, 86-9 4; J á g e r 2010, 35-37. 323 MNM Fegyvertár, ltsz.: 66.8490, hossza: 101 cm, penge szélessége: 4,4 cm, tömege: 0,84 kg; S z e n d r e i 1896, 798-799; K a l m á r 1938, 40; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, 74. Hasonló szablya van Zrínyi Péter ke zében egy 17. század közepén készült olajfestményen: G a l a v i c s 1986, 155, 49. kép. 324 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3476, hossza: 94 cm, penge szélessége: 3,6 cm, tömege: 0,6 kg.

41. Aranyozott ezüstszerelésű, főúr i magyar szablya, 17. század elsőfele

95

Szablya mtirkolatkengyellel és hüvelykujjg yűrűvel szerelve, 17. század második fele


A fenti két „paraszt” fegyver ellentéte Kemény János erdélyi fejedelem (16611662) szablyája, amely jó pé ldá ja a 17. századi díszfegyv ereknek (46. kép).325 ívelt pengéje fo kélben végződik, am ely nem ugrik ki a pengehát ívéből. A p engébe a Ge nováb an használatos ún . sarlójegy van beütve, esz erint a peng e itt vagy esetleg vala melyik, a jó minőségű itáliai pengéket utánzó műhelyben készült. A pengető egyik lapjába arabeszkeket és sakktáblát formázó m otívumo kat tausíroztak ezüsttel és némi aranny al. Az aranyozott ezüstből készült keresztvas a végei felé m egszélesedik, és palmettás áttöréssel van ellátva, amely mellett egy-egy tokos foglalású türkiz ül. A ke resztvas köz epe és a tüskék ezü stsodron nyal keretezettek. A belső felületüket színes rekeszzománc és öt magas foglalású, stifttel felerősített türkiz ékesíti. Az enyhén előrehajló m arkolat aran yozo tt ezüsthuzallal van áttekerve, és csepp form ájú, rekeszzo mánccal és türkizekkel ékesített markolatkupakban végződik. A szablya hüvelye fatok, amelyet mára már megfakult violaszínű bársony és zo mánccal, valam int türkizekkel ékesített aranyozott e züstveretek díszítenek. Az ezüst sodronnyal szegélyezett veretek mandulaformát mutatnak, amelyek színes rekesz zománccal és tokos foglalású türkizekkel díszítettek. A veretek hátsó felét apró tű ponc alappal kiemelt virágtövek, rozetták és stilizált akantuszlevelek ékesítik. Kemény Ján os m egem lítette önéletírásában, hogy m int az erdélyi fejedelem kö vete, Bécsújhelyen csináltatott magának szablyapengéket. Az egyikbe neve és „esz tendőszáma" m ellett a következő jelm on da tot vésette: „HON ESTU M PRO PATRIA MÓRI”.326 A 16-17. században a török, valamint dél-né m et, osztrák és itáliai szablyapengék m ellett számos huszárfegyver hazai készítésű pen gével volt felszerelve. A kassai ka rd csiszárok 1549-től tömörültek egy céhbe, és a 17. századi árszabás szerint a szablya mellett pallost és hegyestőröket is készítettek. Igen érdekes, hogy a fegyvereket csetneki és iglói vasból kovácsolták, amelyek átlagos minőségben készültek, és a csiszá rok egy kötésért, azaz 25 szablyavasért 10 forintot fizettek. Kassán a 17. század első feléb en egy szablya elkészítéséhez a következőkre volt szükség: szablyavas (penge), ke reszt (keresztvas), plé, bőr, deszka, enyv, faggyú, ólom, kovácsszén, háromféle szög, kétféle cérn a, k arika, faolaj és réz. Az elkészült fegyver árát jelen tőse n befolyásolta, hogy a hü velyét milyen véretekkel és felkötőpá ntokk al szerelték fel, am elyek közül a legd rágáb b a bogiáros változat volt.327 A Felvidék - vash ám orai révén - kiemelkedő kard gyártó kö zpo nt volt m ár a késő középko rtól kezdve. Magyarország számos po n t ján m egta lá lh ató ak voltak a sza blyap engék et is szép számmal felhasználó kardcsi szár céhek. Pest I. Zsigmond uralkodása alatt kapta a csiszár céh szabályzatát. Rimaszombat (1516), Beszterce (1545), Varasd (1480, illetve 1557), Sárvár (1569), Székesfehérvár (1577), Nagyszombat (1578), Gyulafehérvár (1607), Marosvásárhely (1610), Pozsony (1637). A fentiek mellett szablyapengéket gyártottak Rozsnyón, Léván, K om árom ban, Ep erjesen és Tatán is. Erdélyben a legfontosabb kardcsiszár központ, azaz Marosvásárhely mellett Kolozsváron és Torockón folyt szablyapenge készítés.328 A hazai kovácsmunkák azonosítását nagyban megnehezíti, hogy nem is m erjük a mag yar csiszárjegyeket. A legtöbb esetben jegy nélkü l készültek a hazai da  rabok, vagy időnként „FRINGIA” felirattal ellátott pengével.329 A szó egyébként minőségjelző, a jó anyagból készített kardvasakat jelölték így meg, és a hagyatéki lel325 K a l a u z 1912, 192-193; K a l m á r 1938, 18-19; K a l m á r 1971, 95-96, 103; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988,

10 2 . 326 327 328 329

K o v á c s S. 2004, 5; „Dicsőség a hazáért halni!” K e m é n y 1900, 276-2 77; K e m é n y 1901, 80; K e m é n y 1903, 301; K a l m á r 1971, 109. C z u b e r k a 1906, 37-39 ; K a l m á r 1938, 59-60; K a l m á r 1971, 109-110. C z u b e r k a 1906, 15; A l e x a n d e r 1984, 131-134.

44. Rákóczi László szablyája, 1 7. század közepe 45. Egyszerű harci szablya, 1 7. század közepe

99


tárak ban a török damaszkuszi, azaz „dömö cki’’ pe ng ék utá n találjuk őket. Egy 1602 ben kelt végre ndele tb en két aran yos ezüstös szablyát em lítenek , az eg yiknek a vasa (pengéje) döm öcki, m íg a másiké „frind gia”. Kassa város 1618-as titkos jegyzőkönyve egye nesen egy Csetneken készült fringiáról beszél. A fringia kifejezés feltehető en, a törö k „fre ng hi” szóból vagy a latin „fra ng ere” (hasítani, jó l vágni) igéből szárm azhat. Az előbbi feltételezést valószínűsíti, hogy a 17. század első felében a kassai kardcsi szárok a dömöcki, tótországi (szlavóniai) mellett „török fringia” pengéket is tisztítot tak.330 A 16., de különösen a 17. század inventáriumai, árszabásai és hagyatéki leltárai sokszor em lítik a „portai fo rm a szablyákat”.331 A törö k előkép után készített szablyák népszerűségét jól érzékeltetik Debrecen város számadáskönyvei. 1611-ben a város vásárolt: „Szegedi Olasz Mártontul egy merő aranias portai forma szabhat Principi in Varad f. 5 0 ...”. Makai Ötvös Pál 1612 és 1617 között négy aranyos portai forma szablyát ké szített 130 forintért Debrecen számára.332 A török előkép után készített egyik leg szebb.„portai forma szablyát” a Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertára őrzi (47. kép).333 Az aranyozott ezüstmarkolat nyolcszögletű és erőteljesen előrehajlik, míg a mar kolatkup ak tizenkét szeletre tagolt göm bszeletet formáz. Az oldalsó lemezek kivéte lével a m arkolaton pon colt alapon dom borított, m ajd utánvésett - a török díszítőműv észetből jó l ism ert - sazlevelek és hatayi virágok láthatók. A keresztvas a végei felé erőteljesen megszélesedik és nyolc egységre tagolt gömbszeletben végző dik. A szablya hüvelye zöld bársonnyal bevont, a szerelése aranyozott ezüstből ké szült torkolatveretből (felkötőpánttal), egy másik felkö tőpá ntból és saruveretből áll. Számunkra különösen a két felkötőpánt érdekes, mert formájában és díszítésében teljesen keleti eredetű, azaz egy nefritlapokkal díszített török szablya vagy pallos alapján készült. Szablyánknál a felkötőpántokon, ahol a török párhu zam okn ál jáde lap vagy türkiz van, pon cbe ütése k találhatók. A törö k díszfegyvereknél a nefrit- vagy jádela pokban inkrusz ált aranyszá lakat és apró türkizeket vagy ru bin okat láth atu nk. A szablya felkötőpántjának közepén lévő rozettából és a körülötte lévő rumi jellegű díszítőelemekből álló motívumkincs ezeket utánozza. A felső felkötőpánt felett egy félmedaillonban a már ismert rumimotívumok tűnnek fel, szintén apró tűponc ala pon. A fe lk ötő pánt ala tt önm agukba visszakanyarodó - pikkelymintával díszített vastagabb és vékonyabb indák láthatók, amelyeknek végei m adárcsőrre emlékeztet nek. A saruvereten is hasonló m ód on szerkesztett és díszített m otívumo kat láthatunk. A hüvely vereteinek h átold alán lévő díszítőelemek m egegyeznek az előoldallal, azzal a különb séggel, hogy itt csak véséssel alakították ki a motívum kincset. A torkolatve ret és a sar up án t oldalsó leme zének alsó, illetve felső részén ta lálhatu nk egy-egy be ütö tt, az IS be tűk kom binációjából álló ötvösjegyet. A szablyán lévő jegy - sajnálatos m ódon - pon tosan nem azonosítható. Valószínűleg a nagyszebeni Stin-család vala melyik tagja haszná lta a 17. század első felében. G róf Andrássy M anó gy űjtemény é ben volt egy pohár, am elyen a szablyán lévő ötvösjegy hű mása láth ató . A poharat Nagyszigeti M árton ré szére kés zítették 1638-ban. így ezt a fegyvert az 1630-1 640es évekből származó erdélyi munkának tarthatjuk.334 A szablya pengéje egyébként 330 K e m é n y 1900, 277; K e m é n y 1903, 300 -301; K a l m á r 1938, 63-6 4; K a l m á r 1971, 107; J ä g e r 2010, 32-33;

J ä g e r 2010a, 71-73. 331 C z u b e r k a 1906, 7. 332 Z o l t a i 1937, 13; B. B o b r o v s z k y 1980, 69-71; K o v á c s S. 1995, 227. 333 MNM Fegyvertár, Itsz.: 65.8456, hossza: 95,7 cm, penge szélessége: 3,4 cm, tömege: 1,13 kg; L u g o s i T e m e s v á r y 1988, 91; K o v á c s S. 1995, 229, 9. ábra; K o v á c s S. 1995a, 152-154. 334 K o v á c s S. 1995a, 148-150; K o v á c s S. 1995, 227.

46. Kemény János erdélyi fejedelem szablyája, 1 7 század közepe 47. Aranyozott ezüstszerelésű „ portai form a” szablya, 1630 körül .

101

49. Török-balkáni hatású szablyák, 17. század második fele


hár om széles vájattal készült és FRINGIA felirattal van ellátva. A „portai fo rm a” fegy verek egy másik, ne m kevésbé művészi péld ány a a 48. képen látható.335 Pengéje ívelt és fokéles, a pengehát alatt kettős vájat fut, amelyből a felső a fok élnél végződik, míg az alsó körülbelül a fokéi közepéig tart. A pengetőnél látható a 16. század végén és a 17. század elején működő solingeni kardcsiszár, Johann Wundes „királyfejes”jegye . Mellette az alsó pen gev ájatba a „K AM UTHI” nev et vésték, amely azt jelzi, hogy a p en gé t az 1606-ban elhun yt K am uthy Balázs részére készítették. Az aranyozott ezüstből készült keresztvas a végei felé megszélesedik és egy-egy gerez dekre osztott nyomott gömbben végződik, amelyet türkiz is ékesít. A keresztvas kö zepe és az oldaltüskék öt, tokos foglalású türkizzel díszítettek, amelyek m ellett apró tűponc alapon vésett, fogazott szélű levelek láthatók. Az erőteljesen előrehajló markolat három magas foglalású türkizzel és vésett fogazott szélű levelekkel ékesített, míg a markolatgom bot egy nagym éretű tokos foglalású türkiz záija le. A keresztvas és markolat másik oldala csak apró körp onco kkal díszített. A hüvely egy fatok, am elyet má ra m ár megfakult vörös bársonnyal borítottak és aranyozott ezüstből készült véretekkel szerel tek fel. A torkolatveretet ún. „Z” díszítősor és magas, tokos foglalású türkizek ékesí tik, míg alsó felét öntött, majd vésett, valamint poncolt, a török díszítőművészetben gyakran alkalmazott kínai felhőmotívumok és félpalmetták. A két külön egységből álló saruveret is a fentiekhez hasonlóan van díszítve, azzal a különbséggel, hogy a koptató nál m ár vésett és stilizált, fogazott szélű levelek is (eltűnnek, akárcsak a hüvely veretek hátold alán. A K amuthy Balázstól m egörö költ szablyapengét valószínűleg egy felvidéki, talán kassai ötvösm esterrel szereltette fel Dúló Gáb or korp onai kapitány. A 17. században számos egyszerű, a m ind en na pi has ználatba n lévő szablya is fel bukkant, am elyek szerelésén tö rö k-balk áni hatá sokat figyelhetünk meg. A 49. kép bal old alán látható, a 17. század m áso dik feléből származó szablya rövid, rézből ké szült keleti típusú keresztvassal, valam int szaruval boríto tt, előrehajló, szinte pisztoly formájú markolattal rendelkezik. Vésett díszű, kettős, réz felkötőpántokkal szerelt hüvelye ovális form ájú sa ruveretbe n végződik. A pen géje fokéles, h árom vájattal és genovai csiszárjeggyel van ellátva.336 Az előző fegyver jó pá rhuz am a a 49. kép]obb o l dalán látható szablya, amely a csőrszerű, rézbő l készült, egykor csuklószíjas markolat gom b kivételével szinte teljese n m egegyezik az előző műtárg gyal.337 A 17. században számos olyan szablyát találhatunk az emlékanyagban, amelyen egyértelműen tetten érhető az (ősi) steppei hatás (50. kép)P&Az előző fegyvertípus jellegzetessége a kes keny, ellapo sodó keresztvas, a b őrre l bevon t ujjtámaszos m arkolat, va lam int az, hogy kúpos, rézzel bevon t m arko latkup akját és az egyik keresztvasszárat keskeny lánc köti össze. A 9-10. században a Kaukázus- és Donyec-vidéki sírokból számos olyan szab lyát ismerünk, amely ujjtámasztótüskékkel szerelt markolattal rendelkezik.339 Igen érdekes, hogy ujjtámaszos, m arkolatszíjas szablya a Karos-Eperjesszög II. ho nfog la lás kori tem etőb en is előkerült. Az 1530-as évekből is ism erün k olyan m agyar szab lyát, amelynek a markolata ujjtámaszos formára van kiképezve, sőt a tárgyi em lékany agban a 17. század végén is felbukk ant (51. kép).340 Az előző, steppei örök335 K a l m á r 1938, 37; K a l m á r 1971. 81; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, 57; K o v á c s S. 1995, 231; SPLENDEUR 1999, 34; JANKOVICH 2002, 211-212; K o v á c s S. 2004, 40, K á t . No. 21; MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3351, hossza: 109 c m , penge szélessége: 3,7 c m . , t ö m e g e : 1,18 kg.

336 MNM Fegyvertár, ltsz.: 56.4216, hossza: 98 cm, penge szélessége: 3 cm, tömege: 0,69 kg. 337 MNM Fegyvertár, ltsz.: 56. 4239, hossza: 95,4 cm, penge szélessége: 3,2 cm, tömege: 0,65 kg; vö. T e m e s v á r y 1989, 58, Kát. No. 120. 338 m n M Fegyvertár, ltsz.: 53.1168, hossza: 79 cm, penge szélessége: 3 cm, tömege: 0,62 kg. 339 Z a k h a r o w - A r e n d t 1934, 48-59; L e b e d y n s k y 2006, 172-177. 340 HONFOGLALÓ 1996, 86-87; K a l m á r 1971, 78, 140. kép; J ä g e r 2010, 26. MNM Fegyvertár, ltsz.: 56.4220, hossza 92 cm, penge szélessége: 2,9 cm, tömege: 0,69 kg.

52. Krími tatár hatást mutató szablya, 1 7. század második fele

107

SZABLYÁK A 16-17. SZÁZADBAN

séghez jó l k öthető az 52. képen láth ató egyszerű szablya, amelyn ek a jellegzetessé ge a markolathoz képest m egtörő, en yhén előreálló, egyenesen levágott hengeres alakú m arko latku pak ja.341 Ez utóbb i eg yértelm űen a 16-17. században előforduló kirgiz és krími ta tár szablyák jellegzete ssége, am ely tatár ha tásra Magyar- és Lengye lorszá gon is népszerűv é vált, ná lun k első sorban az egyszerűbb köznap i szablyák kö réb en .342 A 17. század m ásodik felébe n találko zha tunk olyan szablyával is, amely ugyan n agy ban hasonlít a ko rabeli perzsa fegyverekhez, de mégse m eb be a típusb a, hanem vé leményem szerint az oszmán -törökbe sorolható (53. kép).'m M indenk éppen m eg kell em lékeznünk a 17. század második felében jelen tős számban felbukkanó karabela szablyáról, amelynek egy köznapi változatát az 54. képen vehetjük szemügyre.344 A bóbitás m adárfejre em lékeztető, szaruból, csontb ól vagy fából készü lt m ark ola t igen je llegzetes ennél a szab lyatípusnál. 1683 és 1697 közö tt a tö rö k alóli felszabadító há ború k so rá n többnyire kara bela szablyákat zsákmányoltak a keresztény cs apatok a megszállóktól. Igen érdekes, hogy a lovassági szablyák egyenes keresztvassal, míg a gyalogságiak a penge felé aláhajló változatban készültek.345 A valószínűsíthetően perzsa eredetű markolattípus a 17. század közepétől a törököknél is népszerűvé vált, majd Len gyelországban és hazánkban is megjelent. Magyarországi használatát jól bizonyítja Kálnoky Sámuel erdélyi alkancellár 1703-ban festett portréja, oldalán csontmarkolatos, csuklószíjas karabellával (55. kép).346 A magyar szablya a 17. század második felében is megtartotta azt a formáját, amely a 16. század végé re alakult ki. Az 1680-as évektől kezdve azo nba n - a nyug ati kardm arkolat hatásá ra - ismét népszerű lett a markolatkengyel és ezzel párhu zam o san felbukkant az egyik tüskére kovácshegesztett hüvelykujjgyűrű.347 A markolat kengyel vagy más néven a kézvédőpánt nem más, mint a hátsó keresztvasszárnak derékszögben történ ő m egtörése és meghosszabbítása csaknem a markolatkupakig. A fenti újítás az osztrák drago nyosk ardoko n általánosn ak te kinthető, és így feltehe tően ezek hatá sára je le n t m eg ism ételten a mag yar szablyákon.348 Igen érdekes, hogy ebben az időben felbukkantak a tárgyi emlékanyagban a dragonyoskard markolatá val ellátott szablyák. Az egységes fegyverzetre törekvő császári hadvezetés a fenti szablyákkal feltehetően az osztrák szolgálatban álló huszárezredek legénységét szerelte fel.349 341 MN M Fegyvertár, ltsz.: 53.609, hossza: 85,5 cm, p en ge szélessége: 3,3 cm, töme ge: 0,57 kg; vő. C s i l  l a g 1971, Kát. No. 62; S c h u c k e l t 2010, 299. 342 Za k h a r o w -A r e n d t 1934, 60-6 1; G u t o w s k i 1997, 36-40 ; K o v á c s S . 1997, 188-192; K w a s n i e v v i c z 2002, 46-47; J ä g e r 2010, 37; vő. L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, Kát. No. 90. Munkács, 1685. március 19.: „Egy tatár kard, szíj nélkül. ” T h a l y 1873, 217. 343 MNM Fegyvertár, ltsz.: 56.4234, hossza: 98 cm, penge szélessége: 3,1 cm, tömeg: 0,65 kg. K a l m á r 1971, 80-81; K h o r a s a n i 2006, 178-182; vö. K a r l s r u h e r 1991, 186-188. 344 MNM Fegyvertár Ltsz.: 53.893., hossza:93,5 cm, penge sz.: 3 cm, tömege: 0,75 kg. 345 K a r l s r u h e r 1991, 127-128, 189-193, K w a s n i e w i c z 2002, 72; J ä g e r 2010, 22; vö: Z y g u l s k i 1978, 2531; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, Kát. No. 105 -106 ; S c h u c k e l t 2010, 266-26 7. 346 SPLENDEUR 1999, 67, Kát. No. 48.; K h o r a s a n i 2006, 188-189. A karabela szablyáéhoz hasonlító markolat m ár a 15. században felbukkant hazánkb an (lásd 25. kép), de a későbbiekben is használtak ter mészetes, ne m stilizált m adá rfejet formázó m arkolatgo mb bal szerelt szablyákat. Vö. FŐ ÚRI 1988, Kát. No. C.27. 347 MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.604, hossza: 88,5 cm, penge (sima, fokéles példány) szélessége: 3,5 cm. Az előző szablya jó párh uza ma a széles vájattal, valamint n ap, h old és csillag képével díszített pengé vel re n delkező oldalfegyver: MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.606, hossza: 94 cm, penge szélessége: 3,7 cm, tömege: 0,78 kg. 348 D o l l e c z e k 1896, 2-3. 349 K a l m á r 1971, 83; MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.791, hossza: 93 cm, penge szélessége: 3,1 cm; ltsz.: 53.794,

hossza: 95,5 cm, penge szélessége: 3,2 cm, tömege: 0,81 kg. 53. Török típusú szablya, 1 7. század második fele 54. Karabela-szablya, 1 7. század vége

109


A szablyánál és a pallosok nál a 17. század utolsó harm ad áb an ismét felbukk ant a tárgyi emlékanyagban és a hagyatéki leltárak leírásaiban a keresztvas egyik végét a m arkola tkupa kkal összekötő lánc alka lmazása.350 A 17. század végén a kéz véd őpán t már csaknem a markolatkupakig ért. A 18. század legelejére a markolatkengyel köz vetlenül a ma rkolatkupak alatt megszélesedett és egy kis tüskében végződött, am e lyet a markolatkupak végén lévő kis nyílásba rögzítettek (56. kép).351 A 18. század elejére kialakult egy olyan m arkola ttípus, amely kizárólago san a m agy ar szably a je l legzetessége. A kezet az ellenféltől jo bb an védő v áltozat a Rákóczi-szabadságharc bu  kása után - a huszárság térhódítása miatt - szerte Eu rópában megjelent a könnyű lovasságnál.352 Szükséges meg em líteni, hogy az önálló lengy el huszárszablya a 17. század utolsó neg yedéb en alakult ki. Egy lengyel huszártiszt feliratos, címeres szablyája az 57. képen láth ató, amely et 1696-ban készítettek.353 A 16-17 . szá zadban a szablya hord ásán ak kétféle mó dja volt, vagy a de rék ra csa tolt övről, vagy a job b v állra vetett szíjról függ ött le. Az ún. ka rdh ord ó szíjat, vagy se lyemzsinórt a hüvely felkötőpántjainak karikáihoz erősítették, és ez csatlakozott a kardövh öz. Ez utó bb it a m en te fölött viselt széles zsinórövre vetté k fel. A díszszablyák esetébe n előfordu lt, hogy a felkötőszíjak indulási h elyén egy-egy - a 16. században nagyobb, míg a 17. század ban kisebb - bo glá rt iktatta k be.354 Selyemzsinórból ké  szült, övre erő sített kardöv látha tó Kemény Ján os kép m ásán .355 A nyakba vetett h o r dási mód jól megfigyelhető a Kálnoky Sámuelt ábrázoló olajfestményen (55. kép), illetve Esterházy Antal 1691-ben festett portréján.356 A 17. század második felében vált gyakorivá a szablyatarsoly használata, amelyet legtöbbször a kard szíjára füg gesztve közvetlenül a térd felett viseltek, valamint sokféle, rendszerint gondosan ki varrott anyagokból készítettek. Bónis Ferenc 1665-ben kelt leltára elárulja, hogy a nemes, keskeny vasú kardja mellé kék selyemből szőtt felkötőn hordott, gazdagon kihímzett rózsaszín tarsolyt viselt.357 A huszártisztek egyébként a tarsolyt nem pusz tán dísznek tartották, hanem leveleket, sőt kisebb formátumú könyveket tároltak benne.358 A szablya a huszárság legmeghatározóbb fegyvere volt, amely ugyan már a 14. században felbukkan t, de a lovasságnál mégis török hatás ra terjed t el nagyobb szám  ban , am elyet a huszárság közv etített a mag yar kato nákhoz. A m agyar szablya tömege fokozatosan csökkent, a 16. század közepi 1 kg-ról a 17. század első felében 0,8 kgra, m íg a század végén 0,6-0 ,7 kg lett a szablyák átlagos súlya. A 16. század közepe táján alak ult ki a jellegze tes m agyar huszárszablya, amely form áját - kisebb változ tatásokkal - egészen a 18. század elejéig m egőrizte.

350 C z u b e r k a 1906, 18; T e m e s v á r y 1989, 58, Kát. No. 123; K o v á c s S.1995, 232.

351 Az itt bem uta tott szablya a Rák óczi-szabadságharc egyik alapdara bja. A műtá rgy ezüstszerelékkel re n delkezik, amely vésett és ponc olt indá kka l és virágokka l díszített. Acélból készült sima, fokéles pengé je maratással díszített. MNM Fegyvertár, ltsz.: 54.1478, hossza; 109,5 cm, penge szélessége: 3,5 cm; K a l  m á r 1938, 47; T e m e s v á r y 1989, 97, Kát. No . 402; K o v á c s S. 2008, 38. 352 K a l m á r 1971, 83. 353 MNM Fegyvertár, ltsz.: 56. 4410, hossza: 90 cm, penge szélessége: 3,1 cm, tömege: 0,81 kg; vö.: L a n d 1999, 219; K w a s n i e w i c z 2002, 58-62; IMAGINES 2007, 282. Kassa, 1684. április 18.: „Egy aranyas, sima, lengyel kard. ” Thaly 1873, 213. 354 C z u b e r k a 1906, 23-24; K a l m á r 1971, 87. 356 FŐ ÚRI 1988, 100, C. 55. 366 FŐ ÚRI 1988, 89, C. 27. 357 C z u b e r k a 1906, 24-26; K a l m á r 1971, 99. 358 T h a l y 1888, 791.

55. Kálnoky Sámu el erdélyi alkancellár. Olaj, vászon, 1 703

111

A hegyestőr, a lóra való pallos és a palloshegyestőr előzményeiről Közel három évtizede, hogy Kubinyi And rás egy középk ori fegyvertípus azonosítását végezte el egyik tanulmányában.359 A fent említett dolgozatban olvashatjuk a pesti kardcsiszároknak a 15. század közepén, vélhetőleg az 1460-as években írott céhle velét.360 Magyarországon a szúrásra kiképzett, viszonylag rövid pengéjű döfőfegy vert, a tőrt fe lteh ető en a 13. század óta ha szn álták.361 A 14. század ban a kétélű, m ár hosszabb pengé vel, és speciális m arkolatgo m bba l készült tőr neve a bicellus a Képes Kró nika leírása, valam int m iniatúr ái szerint. E fegyverfajtát szaruval, vagy bő rrel be  vo nt m arkolattal egyaránt gyártották és tisztították a pesti kardcsiszárok.362 Az előbbi céhlevélben egy igen érdekes mondattal találkozunk: „... gladios tamen non purgatos qui Hungarice hyzwktwr vocantur ubique paratos secundum consuetudinem nostrae civitatis antiquam libere, vendere, emere decrevimus permittendo.” Vagyis: „Engedélyezzük váro sunk ősi szokása szerint a csiszolatlan kard ok - m elyeknek neve m agyaru l hosszútőr (hyzwktwr) - szabad ela dását és vételét, bá rhol készültek is azok.”363 Az 1460-as évek ben a mai érte le m ben vett kard (gladius) m ag yar neve a tő r volt a fenti m ondat ér telmében. Feltehetően Budán, 1418-1422 között keletkezett az egykori nikolsburgi diák, Ro tenburgi Ján os m agyar nyelvmestere, amelyet 1923-b?.nJakubovich Emil fe de zett fel.364 A fen ti szójegyzék szerint a glad ius = theo r, azaz m ai kiejtéssel tőr.365 Az előző nyelvemlék nagyban megerősíti, hogy a 15. században a kard nevű fegyvert tőrn ek hívták. Ezek után talán n em túl merész következtetés, hogy a korai Zsigmondkorban lejegyzett Besztercei Szószedetben előforduló fixolaris - heges theur - hegyes tőr; spalta - zes theur - széles tőr és bipennis - két eleu theur - két élű tőr n em tőröket, ha ne m a mai értelem ben vett kard ok at jelö lt.366 Ebb en a becses szójegyzékben re n d kívüli részletességgel írták le a korabeli fegyvereket, így, mint a fentiekben láttuk az akko riban t őr kifejezéssel illetett kardok at. Az előbbi, igen m eglep ő nyelvészeti adatok késztettek arra, hogy a M agyar Nem  zeti M úzeum fegyvergyűjteményének k ardjait a Z sigmond-kortól a Jagelló-kor vé géig tüzetesen átnézzem, természetesen azzal az időszakkal kezdve amikor is a Besztercei Szószedet íródo tt. A 14. század utolsó évtizedeiben m egjelen t hazán kba n az a pán céltípus, amelynél a me llvértet m ár egy lemezből kovácsolták, és ez a válto zat a teljes leme zvértek m egjelené se előtti legfejlettebb v édőfegyvert képviselte. Egy ilyen pánc él látha tó a siklósi pléb ánia tem plo m 1986-os feltárása alkalmával nap vi lágra került vörösm árvány sírkövön, amely az 1386-ban egy m erényletb en életét vesz tett Garai I. Miklós nádort ábrázolja.367 A fenti páncéltípus elterjedése miatt a 14. század utolsó évtizedeiben jelentek meg a lapított rombusz átmetszetű, merev pen géjű kardok, amelyek keskeny, erőteljesen hegybefutó pengével készültek. E kardtí pussal le hető ség nyílt arra, ho gy behato ljanak a páncél által fe detlenül hagyott keskeny résekbe.368 A 14. század végén, vagy a 15. század elején készítették az 58. 359 K u b i n y i 1973, 189-192. 360 K o v á c s S. 1993, 178.

361 K o v á c s S. 2006, 8-10.

362 K u b i n y i 1973, 189-191; K o v á c s S. 1993, 178. Az 1419-ben festett Szent László legenda székelyderzsi falképén a lovagkirály oldalán szintén a bicellus látható. L á s z l ó 1994, 93-100 . 363 K u b i n y i 1973,192. 364 D ő r y 1924, 84-85. 363 M o l n á r - S i m o n 1980, 65.

366 F i n á l y 1892, 15; K o v á c s S. 1993, 197, 20. jegyzet; B. S z a b ó 2010, 129. 367 PANNÓNIA 1994, 276-278; SIGISMUNDUS 2006, 445, Kát. No. 1.35.; Lásd a 9. képet'. 368 K a l m á r 1971, 87; GAMBER 1998, 40-44. 56. Ezüstveretes magyar szabija, 18. század legeleje 57. Feliratos lengyel huszártiszti szabija, 1696

113

TÁMADÓFEGYVEREK

képen látható, a fenti típusba tartozó kard ot, amely lekerekített téglatest form ájú m ar kolatgomb bal rendelkezik, és 1861-ben Zalaegerszeg en találták .369 Az előző kard igen jó párhuzam a 186 4-ben, a Göm ör megyei Pohork án került elő, am ely a keresztvas és a markolatgomb típusa alapján a 15. század első negyedéből származik (59. kép).310 A yorki városházán őrzött kard négyzet átmetszetű, erőteljesen h egybe futó pe ng é vel készült, amelyet I. Zsigmond király (1387-1437) adományozott V Henrik angol királynak.371 A tárgyi emlékanyagb an szép számmal vannak olyan kardo k is, am elyeknek ru  galmas, valamint hajlékony pen géik nagyon enyhé n futnak hegybe, s ez utóbbi igen je llegte le n és kisméretű. A 60. képen látha tó, 14. század vég én kovácsolt kard ilyen tí pust képvisel és dobfo rm ájú m ark ola tg om bbal rendelkezik, amelynek m in dkét ol dalán egy-egy csonkagúla ül.372 A fentiekhez nagyban hasonlít a 61. képen látható fegyver, amely csonkakúp szerűen kiugró, dob alakú m arkolatgom bbal rend elkezik és a 15. század első évtizedeiben készült.373 A 60. és 61. képeken látható kardok és szá mos p árhu zam uk sp eciálisan kiképzett, valamint szélesre kovácsolt, igen feltűnő két éllel rendelkeznek. Ez utóbbi tulajdonságuk alapján leginkább csak a vágásra alkal mas kardo kat jelö lhe ti a Besztercei Szószedet bipennis - két élű tőr, vagyis kétélű kard néven. Az 58. és 59. képeken látható kard ok - vélemény em szerint - szinte biztosan azonosíthatóak a fenti szószedet fixolaris-hegyes tőr, azaz hegyes kard kifejezésével. Talán legnagyobb a bizonytalanság a spalta-zes theur-széles tőr, azaz széles kard elne vezéssel. Valószínűleg egy viszonylag rövid, de széles p engéjű kardtíp ust jelölt, amely hez hasonlóak - bizonyára nem meglepő m ódon - a Zsigmond-kori kardok között is megtalálhatóak. (62. kép).374 Az 1444-es várn ai csatáról meg emlékező bizánci forrás

369 MN M Fegyv ertár, ltsz.: 55.31 34, hossza: 124,8 cm, p en ge sz.: 4,2 cm, töm ege : 1,66 kg: L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, Kát. No. 13, párhu zam a: ltsz.: 53.176, hossza: 115,5 cm, pe ng e sz.: 4,8 cm, tömeg e: 1,58 kg, L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, Kát. No. 11. Párh uzam a a ké sei Zsigm ond- korb ól, ltsz.: 53 .168 , hossza: 134 cm, penge sz.: 5,1 cm, tömege: 1,81 kg. Ez utóbbi kard csaknem azonos azzal a fegyver rel, amely az 1434-ben meghalt Stiborci II. Stibor kapitány sírkövén, a lovag bal oldalán található. Az elhunyt job b oldalára egy hosszú pen géjű bicellus van kötve, a hüvelyén látható késtartó tok m iatt el kép zelhető , hogy egy olyan fegyverről van szó, amelyet vadásza t alkalmával használtak. K a l m á r 1971. 88.; SIGISMUN DUS 2006, 3 47-34 8. Kát. No. 4. 51.; O a k e s h o t t 1964, 102; SCHNEIDER 1980, 39; ALEXANDER 1985, 106-109; O a k e s h o t t 1991, 160. Ajándék és hadizsákmány formájában számos európai készítésű kard jutott a központi mameluk fegyvertárba, Alexandriába. A bekerült fegyverek nagy részébe az akkoriban uralkodó szultán nevét és címeit is belevésték, s így a kardok néhány éven be lül jó l datá lh at ok. C o m b e - C o s s o n 1937, 225-242. 370 MNM Fegyvertár, ltsz.:53.150, hossza:125 cm, penge sz.: 4,2 cm, tömege: 1,54 kg; O a k e s h o t t 1964, 103; G l o s e k 1984, 173, Kat.No. 437; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, Kát. No. 14; O a k e s h o t t 1991, 188. 371 K a l m á r 1971, 63, 107. kép; SIGISMUNDU S 2006, 340 -342, Kát. No. 4.51. 372 MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.152, hossza: 129,3 cm, penge sz.: 5,8 cm, tömege: 2,23 kg, G l o s e k 1984,175, Kát. No. 467; T e m e s v á r y 1989, 45, Kát. No.7; SPLENDEUR 1999, 111. Kát. No. 5; BAYERN 2001, 154—155, Kát. No. 3.19. A fenti kar d p árh uza ma : ltsz.: 53.19 4, hossza: 126 cm, pen ge sz.: 5 cm, töme ge: 1,87 kg, ltsz.: 53.18., hossza: 117,5 cm, penge sz.: 5,4 cm, tömege: 1,71 kg. 373 MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.195, hossza: 124 cm, penge sz.: 5 cm, tömege: 1,98 kg; párhuzama: ltsz.: 67.8509, hossza: 125 cm, penge sz.: 6,5 cm, tömege: 1,68 kg, lelőhelye: Tahi, Dunameder. 374 MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.196, hossza: 91,5 cm, penge sz.: 5,2 cm; ltsz.: 53.373, hossza: 70 cm, penge sz.: 5,1 cm; G l o s e k 1984, 175, Kat.No. 470. C saknem azonos, két rövid és széles pe ng éjű ka rd látható az 1397-ben elhun yt Brand olini, Tiberto (Bognacavallo) síremlékén. (62. kép); B o c c i a - C o e l h o 1975, 334, Kát. No. 80-82; vö. M a n n 1962, 242 -243, Kát. No. 460, 462. Igen érdekes, hogy az 1350-1450 között használatos európai kardok esetében kimutatható három olyan típus Oakeshott felosztása sze rint, amely m egfelelhe t a Besztercei Szószedetben leírtaknak. Hegyes tő r - X V-XV a, XVII (O a k e s h o t t 1964, 56-6 0, 65-67); széles tőr - XVI, XVIII (O a k e s h o t t 1964, 61-63 , 67 -69); kétélű tőr - XVI a, XVIII a (O a k e s h o t t 1964, 63-65, 69-70); O a k e s h o t t 1991, VIII-IX.; O a k e s h o t t 2001, 100-102.

116

60. Kitűnő állapotban fennmaradt kard. 14. századvége

62. Rövid, széles pengéjű kard 15. század eleji észak-itáliai síremlékről

szerint: ”A germán és a magyar kard hosszú, vájatos, négyélű, élesre köszörült, igen éles hegy ben végződik; lóhátról lándzsaként döfnek vele és olyan sebet ejt, mint a lándzsa. ”375 A fenti kitűnő forrás egyértelműen a fixolaris-hegyes tőr nevű kardtípust írja le, amelyek a ném et tárgyi emlékanyag ban is kim utathatók, méghozzá „Bohrschwert” (fúrókard) név en.376 A lengyel és cseh m úzeu m okb an számos, az egykori n ém et terü leteke n ta lált, a Magyarországihoz igen hasonló kardot őriznek.377 A legutóbbi évek szenzáci ója volt a lengyelországi Racibróz dom inikánus kolostorán ak 4. sírjában feltárt, 127,5 cm hosszú kard , amely a 15. század első felében készült. A merev, erőtelje sen hegybe futó keskeny penge érdekessége, hogy egy lágy magra kovácsolták rá a külső kemé nyebb acélréteget, s ezáltal egy szívós, ne hez en tö rhe tő peng éh ez juto ttak . így nem csoda, hogy a kitűnő minőségű pengét még a 15. század második felében is hasz nálták, átszerelt ma rkolattal és m arko latgom bba l.378 Visszatérve a haz ánkban őrzött kardokhoz meg állapíthatjuk, hogy a H uny adi korba n is m egtalálható k a merev és keskeny, négyzet átm etszetű pen géjű, erőteljesen 375 A BIZÁNCI 1974, 805-806; B. Szabó 2010, 129-130. 3,6 K alm ár 1971, 87; Kovács S. 1993, 178; Gamber 1998,41-45, 55-56; T i l m a n 2009, 120-122, 128-135,

150, 154. 377 G lo se k 1984, 138-169, Kát. No. 14, 36, 48, 62, 269, 352, 388, 393. 378 B ibo rski-S tep insk i-Z ab insk i 2004, 192-196, 201-203.

61. Kard a 15. század első évtizedeiből

119

TAMADOFEGYVEREK

hegybe futó kardok.379 A fentiek mellett a rugalmas és széles, kétélű pengéjű, alig hegybe futó kard ok is szép szám mal ism ertek a tárgyi em lékan yag ban .380 A Hu ny ad i korban jelen tek ugyan meg, de a Jagelló-k orban lettek jellegzetesek azok a kardok, amelyeket pallos néven ism erünk . Ezeknek a fegyverekn ek az isme rtetőjegye az „S”alakú keresztvas, a négyszögletes, gerincéles, vagy dudo ros m arkolatg om b, valam int az, hogy széles, felső részén apró vájatokkal rendelkező pengéjük teljesen párhuza mos és tom pa, lekerekített végződ ésű (63. kép).3sl Az isztambuli Topk api M úzeumban a fentiekhez nagyba n hasonlító kardo kat őriznek, amelyeket magy arnak tartana k és a Jag elló-d inasztiáh oz kö tne k.382 A 64. képen látha tó pallos má r a 16. század elejének a jegyeit viseli magán. A peng éje tulajdon kép pen a 63. képen lévő kard jó párh u zama, míg keresztvasa már „8”-as formájú, markolatgombja csonkolt téglatestet m utat, ame lynek m ind ké t olda lán egy-egy lencse alakú d ud or ü l.383 Az előző pallos aranyozott ezüstszerelésű, nagyobb „testvére” a 65. képen vehető szemügyre, amely m ind en valószínűség szerint a 16. század m ásodik neg yed ébe n készült.384 A Jage llókorban m int azt az előző példák is jó l bizonyítják, igen nagy m értékb en elterjedtek a pallosok. A fenti fegyvertípus mellett a széles, enyhén hegybefutó pengéjű kardok is népszerűek voltak, amelyet a mohácsi csatában (1526) elesett Drágffy János zász lótartó oldalfegyvere és egy Báthori-címeres kard is kitűnően igazol, amelyeket je lenleg az isztambuli Topkap i Szeráj M úzeu mban őriznek.385 A 15. század végén, vagy a 16. század elején készült a 66. képen látható, igen k ülönlege s kard. A keskeny, merev és gerincéles p en ge e rőteljes heg ybe fut.386 A hosszú és egyenes keresztvasszára egyik oldalon derékszögbe n megtörve oldalra áll, míg markolatának végén gerezd ek kö rte form ájú m arko latgo m b ül. Az előző szúrófegyver, m ár biztosan a 16. század elején ké szült, igen jó párh uza m a a 67. képen veh ető szem ügyre.387 En nél a ka rdná l is a merev, 3,9 Krono lógiai sorrend ben: MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.376, hossza: 72,5 cm (pe ngéje tö rött), pe nge szé lessége: 3,4 cm, lelőhelye: Törökbálint; ltsz.: 53.374, hossza: 106,3 cm, penge szélessége: 4,3 cm, tö mege: 1,58 kg, lelőhelye: Budapest, Rákospatak; ltsz.: 53.200, hossza: 131 cm (markolatgombja letört, pengéje erő se n korr odál t), p eng e szé lessége: 3,9 cm , tö mege: 0,9 4 kg. Ez utó bbi fe gyv er a „B oh rsch w ert”, vö. T i l m a n 2009, 150, Kát. No. 6. Az 1487 -ben elhuny t Szapolyai Imr e sírem lékén egy ilyen tí pusú fegy ve rt l át hatu nk. HU NY ADI 20 08 , 276-2 77, Kát. No . 6.4; vö. T h o m a s - F r t t z 1978, 6-7, 10-14. 380 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3584, hossza: 108 cm, penge szélessége: 5,3 cm, tömege: 1,19 kg, lelőhe lye: Vác; ltsz.: 53.197, hossza: 114,8 cm, penge szélessége: 5,6 cm, tömege: 1,29 k g ; Z a r n ó c z k i 1990, 43^5. 381 N ag y 1890, 300-301; N ag y 1897, 59; N ag y 1898, 228-230; M N M Fegyvertár, ltsz.: 55.3116, hossza: 125,5 cm, penge szélessége: 5,5 cm, tömege: 1,52 kg, lelőhelye:Pusztaújfalu; párhuzama: ltsz.: 53.311, hossza: 120,3 cm, pen ge szélessége: 4,3 cm; ltsz.: 55.3133, hossza: 119,2 cm, pe ng e szélessége: 4,8 cm, tömege: 1,38 kg, lelőhelye: S o ly m á r ; G l o s e k 1984, 173, Kát. N o . 439; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, Kát. N o. 18; Z a r n ó c z k i 1992, 10. A kutatók többsége, köztük Oakeshott is az „ S”-alakú keresztvasat itáliai (Velence) erede tűne k gondo lja. A fenti szakember enn ek a típusnak a leírását a következő m onda ttal zárja: „Many o f these „Venetian” hilts have been fo un d in H un ga ry.” O a k e s h o t t 1964, 118; vö B Szabó 2010, 129 -130, 18. jegyzet; N O R M A N N 1980, 64-66, 240 -241. 382 ALEXANDER 1987, 22-23, 39. 383 MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.323, hossza: 101 cm, penge szélessége: 4,1 cm, tömege: 1,12 kg; L u g o s i T emesváry 1988, Kát. No. 15; MARIA 1993, 84, Kat. No. 69; HABSBURG 2005, 238, Kat.No. VI-31. 384 MNM Feg yvertár, ltsz.: 55.3212, hossza: 115 cm, pen ge szélessége: 5 cm, töm ege: 1,57 kg (hüvely né l kül); A BECSI 1933, 44, Kát. No. 70; K a l m á r 1971, 66—67, 115. b. k é p . A fe n ti kard szintén aranyo zott ezüst borítású, a 16. s z á z ad k ö z e p e t á j á n k é s z ü l t v á l to z a t a : K a l m á r 1971, 66-67, 115. a. kép; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, Kát. No. 51 ; SPLENDEUR 1999, 112, Kát. No. 8. 385 K al m á r 1971, 64, 108. kép; ALEXANDER 1987, 37-38, 47; ALEXANDER 2004, 147-149. A két utóbbi tan ulm ány sze rint a Drágffy-kard még jóv al a mohácsi csata (1526) előtt került Kon stantiná po ly ba , feltehető en a 16. század le gele jé n. Vö. Kovács S. 2009, 597, Kat. No. 116. 386 MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.377, hossza: 112 cm, p eng e szélessége: 2,5 cm, tömege: 1,23 kg, lelőhelye: Budapest, Dunameder; TemesvÁry 1989, 46, Kát. No. 18. 387 MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.383, hossza: 104 cm, p en ge szélessége: 3,3 cm ; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, Kat. No.21.; J ä g e r 2010, 13.

122

65. Kard, pontosabban aranyozo tt ezüstszerelésű lovagi pallos a 16. sz. második negyedéből

A HEGYESTŐ R, A LÓRA VALÓ PALLOS ÉS A PALLOSHEGYESTŐ R ELŐ ZMÉNYEIRŐ L

keskeny és gerincéles penge hegybe fut, míg keresztvasa fekvő „8”-ast formáz, mar kolatgombja ped ig h arántgere zdelt körte alakot mutat. Am int azt láttuk a Zsigmondkortól folyamatosan megfigyelhető, hogy - néhá ny átm eneti kard féleséget leszámítva - két fő kard típus létezett M agyarországon. Az egyik fegyverváltozat szinte kizáróla gosan csak szúrásra, m íg a másik csak vágásra volt alkalmas. A Jage lló-ko rban m eg figyelhető, hogy a szúrásra kialakított penge fokozatosan elkeskenyedett, míg a tompa végződésű pallosoknál a legkisebb kétség sem merülhet fel a tekintetben, hogy csak vágásra voltak alkalmasak. Az isztambuli Topkapi Szeráj Múzeum fegy vergyűjteményében van egy különleges kard, amely egyértelműen a 16. századi ma gyar hegy estőrök e lőzm ényén ek tekin thető. A 124,5 cm hosszú m űtárgyn ak a pen geszélessége m egle pően kicsi, mindössze 1,4 cm. A b ro nzból készült mark olat és a nyújtott körte formájú markolatgomb különlegessége a latin nyelvű gótikus fel irat:” PROPATRIA X PROPATRIA MISERERE MEI X AVE MARIA MÁT... PROPARTIA X PROPATRIA”.388 A feltéte lezés ek szerint a fen ti kar d bizo nyosan az egykori mag yar királyi fegyvertárból származik. A mohácsi csata (1526) után Mária királyné a budai kincstár egy részével, köztük számos fegyverrel Pozsonyba mene kült. Az 1527. szeptember 19-én német nyelven felvett ún. B-leltárban a következő fegyverleírásra b ukkanu nk: ”Ain rapier mit ainer rőten samatein shaid, das ortpánde weisz silbrin.”389 A fenti jegyzéknek 1528. április 22-én született egy latin nyelvű átirata, amelyben a po ntos megnevezés végett m ár jó néhá ny magyar szó is szerepel. M in den bizonnyal ezenjegyzé k „unum gladium hegyes simplex” m ond ata megfelel a ném et nyelven írott leltár „rapier ’’-ének.390 Mindkét kifejezés egy olyan keskeny pengéjű, szúrásra kifejlesztett fegyvert takar, amelyet magyarul hegyes kardnak (hegyestőr nek), m íg ném etül tőrk ardn ak neveztek. Véleményem szerint a „gladium hegyes simp lex” má r valóban a mai értelem ben vett hosszú tőrpen géve l rendelkezett, és típusában feltehetően azonosítható az Isztambulban őrzött feliratos darabbal, illetve a 66. és valószínűleg a 67. képeken látható karddal, ez utóbbi egyértelműen a 16. század első évtizedeiben megjelenő hegyestőr előképének tekinthető. A 15. században felbuk kanó, keskeny pengéjű, szúrásra kifejlesztett kardok a mamelukok és az oszmán-törökök előtt sem voltak ismeretlenek. Az isztambuli Topkapi Szeráj Múzeumban őriznek mind a Mameluk, mind az Oszmán-török Birodalomból származó egy-egy szúrófegyvert, amely m ind en bizonnyal a 15. században euró pai h atásra jele n t meg náluk.391 Feltehetően enne k is lehet a következménye, hogy a törökök olyan h am ar átvet ték a hegy estőrt, am elyet haszná ltak m ind a m am elukok tól átvett,392 m ind a mag yar típusú keresztvassal és markolattal.393 A 16. század elejétől az a törö k szablya lett a nép szerű hazá nkb an, amelyet a huszárság közvetített a királyi udvarba és a magyar nemességhez.394 Feltehetően már a kései Jag elló-k orb an m egind ult az a folyamat, amikor is elsősorban a változatos fegy verzetű és felszerelésű könny űlovasságnál a bal old alon viselt szablya m iatt a keskeny, 388 ALEXANDER 1987, 24, 35, 99. szám alatt, 48; vö. T i l m a n 2009, 128-130. 389 Zim erm ann -R reyc zi 1885, LXXIII. Balassa Menyhért lefoglalt és Bécsbe vitt ingóságainak 1549-es leltárában olvashatjuk: „Zway alté Rapier”-, B e i g e l 1900, 461. 390 Barabás 1890, 367; K a l m á r 1971, 87; Ko vács S. 1993, 197, 21. jegyzet; vö. T i l m a n 2009, 134-135. 391 Y ü c e l 2001, 120, Pl. No. 79, 131, Pl. No. 90. Ez utóbbi a „mec” nevű kardtípus, amely csonttal borí tott m arkolattal és hosszú, hegybe fató keskeny pengével készült és II. M ehm ed szultán (14 44-1446, 1451-1481) fegyverei közül való. K ovács S. 2006a, 310; vö. B. Szabó 2010 , 129, 16. jegy zet. 392 Lugosi-Temesváry 1988, Kát. No. 62, Kovács S. 1993, 181,187; SCHÁTZE 2005, 74-75.; I á g e r 2010, 14-15. 393 Lu go si-Te m esv áry 1988, Kát. No . 61; Ko vács S. 1993, 189; ONE HUNDRED 2002, 168-169. 394 Lásd a 29. képet\

66. Kard, pontosabban tőrhard (rapier) a 15. század végéről, 16. szá zad elejéről

125

TÁMADÓFEGYVEREK

szúrásra való, vagy a széles pengé jű, csak vágásra alkalmas kard ok k i egészítő fegyverként a nyereg re lettek kötve. Ludovicus Tubero tö rté netíró, „Kortörténeti feljegyzések” című művében leírt egy Kassa melletti párviadalt, amely a „rác” (huszár) Jaksity D em eter és egy krími tatár vezér között 1491-ben zajlott le II. Ulászló király (1490-1516) je lenlétében. M iután a vitéz huszár sikeresen legyőzte ellenfelét, a tö r ténetíró így folytatja: „Nem tudta ezt elviselni a tatárok közül egy bizonyos kiváló lovas. Részint vezérének halálától, részint pedig a gyalázattól indítva vi adalra hívta tehát a rácot és megsarkantyúzott lovát ellenségére ugrasztottá, hogy szerencsétlen saját halálával is tetézze az ellenség dicsőségét, hiszen már az első összecsapáskor, miután tőrszúrás érte a nyakán, nyomban belehalt se bébe.”395 Nagyon valószínűnek tartom , hogy itt jelen ese tb en nem (hegyes) tőr ről van szó, h an em a kopjaszúrás, vagyis a tőrszerű kopjacsúcs által okozott halálos sérülés lett egy kissé félreértelmezve. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy egy gyors és nagyerejű döfés okozta a tatár ellenfél végzetét. A kopja és a heg yestő r közös vonása, hogy olyan (szúró)fegyverek, amelyek egy kis po nto t tá m adn ak az ellenfél testén, s így nehéz ezt elhárítani, míg a szablya vágása ellen valamivel könnyebb véde kezni egy gyak orlott harcosnak. 1553-ban írta T inód i Lantos Sebestyén az „Enyingi Terek Ján os vitézsége”című verset, am elyben fontos inform ációkat olvashatunk a h e gyestőr sikeres használatáról a szablyával szemben: „Közelju ta Terek János, hogy látá, Az terekhöz siete, szömben álla, Hegyös tőrrel őtet gyakdosá vala, És őreá sebeket ejtött vala. Ott az hegyös tőrrel igen gyakdosá, Szablyával az terek ám felvága, Vitéznek szép kengyelvasát találá, Az rézkengyel félig el-bészakada. Szakada csizmája és ő kapcája, Azért meg nem sebesüle ő lába, Hegyös tőrrel úrfi hozzátaszíta, Szablyás karját ő a földhöz nyássolá. ”396

A hegye stőrt a fen t leírtak szerint m ég szablyával szemben is sike resen alkalmazták, csakúgy mint sodronying ellen. Kassán, a felső-magyarországi főkapitányok székhelyén 1600 óta egy céhben dolgoztak a páncélgyártók és a fegyverderék-készítők. A két mesterség közti lényeges különbségre utal az 1633. évi árszabás, amely szerint a páncél lehet aprószem ű (ekkor drágább), vagy öregszemű, azaz a páncél kifejezés meg felelt ebben az időb en a so drony ingnek. A fegyverderék a páncéllal ellentétben pedig acéllemezekből, kovácso lással készült, fényesre csiszolt vagy fek etített változatban. Az előbb vá395 T u b e ro 1994, 165; vö. T ó t h 1934, 191, 221. jegy zet 396 Tinódi 1984, 319, 323-324.

67. Kard, pontosabban hegyestőr (panzerstecher) a 16. sz. elejéről

A HEGYESTŐ R, A LÓRA VALÓ VALÓ PALL PALLOS OS ÉS A PALLOS PALLOS HEGYESTŐ R ELŐ ZMÉNYEIRŐ L

zolt zolt különbség igen s zem betűnő Pankaly Pankaly Péter fegyverderék-készítő fegyverderék-készítő és Dem ut Vált Váltén én pán p án c é lg y á rtó rt ó 1 61 9-b 9- b en kész ké szül ültt p e c sétj sé tjén én . Az előbb elő bbii m e s te rn é l sisak, sisak , m íg az u tó b b i nál sodron sod ronyin yingg van a tip áriu m ba vésve.39 vésve.397 A Bohrschw Boh rschwert ert m ég a 16. 16. század első felé be b e n is e lő fo rd u lt, lt , d e e k k o r m á r le g in k á b b P a n z e rs te c h e r n é v e n e m líti lí tikk a n é m e t nyelvű források.398 így nem meglepő, hogy apanzer szó szó sodronying et, m íg a rüstung lem ezpán célt jele nte tt a 16-17. századba n.39 n.399 A hegy estőr né m et neve egyébként szintén Panzerstecher, azaz „sodronyingátszúró” és nem „páncélszúró”, mint aho gyan igen helytelenül a legtöbben fordították. Ez a téves értelmezés vezette félre Kal hegyestőrök rök a XV XV. század végén jönne jön nek k m ár Ján os t is, is, am ikor a következő következő sorokat írta: „A hegyestő általánosan divatba, amikor is a sodronyinget felváltja a vaslemezekből készült vértezet.”400 Végezetül szüksége szükségess megem lékezni a huszárság „h arm ad ik” kiegészítő kiegészítő kardjáról, amelyet pa lloshegy estőrnek nevezn ek a 17. 17. századi századi források. Az Az előbbi fegyvertípus fegyvertípus többnyire többnyire markolatkengyell markolatkengyellel, el, ferdén levágott levágott m arkolatkupakkal, valamint egyélű vájatos vájatos - pen gév el rendelkezik, és különlegessége a hosszú fokéi fokéi,, am ely szúrásra is is alkalmassá tette ezt a kardféleséget. Igen érdekes, hogy a tárgyi emlékanyagban az előbbi huszárfegyver előzménye előzménye m ár a 15. század század másod ik felében An gliában és Itá liában egy aránt m egtalá lható volt. volt. A fenti, - szúrásra és és vágásra kiválóan alkalmas kardtípus magyarországi ismerete biztosra vehető, hiszen ilyen fegyvert tart a kezé be b e n a Baká Ba kács cs csa cs a lád lá d 15 3 2 -ben -b en k iá llít ll ítoo tt cím cí m eres er es lev le v e lén lé n e k a h u sz á rja rj a (Lás (L ásdd 18. és 128. kép), valamint ezt a változatot képviseli Kemény János erdélyi fejedelem pom pás pá s h uszá us zárf rfeg egyy v ere er e is (Lás (L ásdd 8 6 . kép). Az A z angol szakirodalomban „hanger”- ként m egnevezett fegyvertípust fegyvertípust a huszárság huszárság a kései kései Jage lló-kortó i kezdve kezdve haszn álha tta kiegészítő kiegészítő fegyverként. fegyverként. H azán kba n a fenti fenti kardféleség neve palloshegyestőr lett, amelynek jellegzetes, egyenesen álló marko latkengyele a későbbiek sorá n a m agyar pallosokná l és szablyáknál szablyáknál is is felbukkant. felbukkant. A magyar fegyverzetben a Zsigmond-kor óta jelen voltak a csak szúrásra való, merev, valamint a csak vágásra alkalmas rugalmas pengéjű kardok. A 15. század utolsó évtizedeiben m egfigyelhető a szúrásra való való pen ge elkeskenyedése, elkeskenyedése, valamint a klasszikus pallos megjelenése, sőt ismert olyan kardtípus is, amely vágásra és szú rásra egyaránt alkalmas volt. Mint azt korábban már említettem, ezek a kardok a kései kései Jagelló-ko rban kezdtek - feltehetően elsősorban elsősorban a könnyűlovasságnál könnyűlovasságnál - kiegé szítő fegyverré válni.401 A mohácsi csatavesztés (1526) utáni időszakban a szablyaviselet általánossá válása miatt kerültek némi átalakítással hegyestőr, lóra való pallos, illet illetve ve p alloshegye stőr néven széleskörű széleskörű haszn álatba. Az előbbi előbbi fegyverek elsősorban a huszárság révén, a törö k elleni harcok tapasztalatai m iatt váltak a „legm agya rabb” fegyvernem meghatározó hadfelszerelési tárgyaivá.

397 K e m é n y 1901, 78. 398 T ilm an 2009, 120-122, 150, 154. 399 T h o m a s - G a m b e r - S c h e d e l m a n n 1963, 20. 400 K al m ár 1971, 87. 401 B. Szabó 2010a, 146, 150, 2-3. kép; vö. Kalmár 1971, 91, 166.b. kép, 98, 178. kép; Zygulski 2000,

117. A sárospataki római katolikus templomban lévő, Pálóczy Mihály és Antal 1519-es évszámmal el látott síremléke síremléke nem kis kis fejtörést okoz okoz a magy ar fegyverek fegyverek kutatóinak. Az Az igen k ülönleges páncélb an ábrázolt lovag bal keze keze feltehetően feltehetően egy „Bohrschwert” típusú típusú ka rdon nyugszik, nyugszik, míg a job b oldalára egy egy palloshegyestőr van felkötve felkötve.. Am ennyiben a fenti sírkőnek h inn i lehet, ez azt jelen ti, hogy a főúri nehézlovas a szúrásra való kardja mellé felkötötte az oldalára ezt az igen korán felbukkanó kiegészít kiegészítőő fegyvert. SCHALLABURG 1982, 681-683, Kát. No. N o. 835; 83 5; v ö . T h o m a s - F r i t z 1978, 12-14.

127

Egy speciális szúrófegyver, a hegyestőr Hazánkban a 15. század huszas éveiben megjelent a teljes lemezvért, melynek vise lőjét csak a páncél hézagain keresztül lehetett leküzdeni. így nem meglepő, hogy a 15. század század második m ásodik feléb en a „B ohrschw ert” (fúrókard) a rene szánszát szánsz át élte. élte. Ez a fegy fegy ver merev, igen hosszú, gerincéllel ellátott pengével készült, míg markolata a más félkezes típusba sorolható. Keresztvasa fekvő „S” alakot formáz, de van egyenes és lehajló változat változat is. is. Sokféle mark olatgom bba l készítették őket, őket, gyakoriak a spirálisan csavart körte formájú darabok.402 A Bohrschwertet a lovag a bal oldalán övre kötve viselte, de néha használták ezeket a fegyvereket gyalogharcban is.403 Figyelemre Figyelemre m éltó a m adrid i R eál A rm eria-ban őrzött, Ján os Frigye Frigyess szás szászz válas válasz z tófejedelem „fúrókardja” a körte alakú markolatgombbal, egyenes keresztvassal és négyélű nég yélű p engé en gével.4 vel.4004 Az uralk ur alk od ón ak a 16. 16. század első feléből feléből szárm azó festm ény en megörökített fegyverzete teljesen megegyezik a Madridban őrzöttel. A képen a Bohrschwertet a fejedelem a bal oldalán viseli.405 A szakirodalom szakirodalom ban ma is tartja m agát az a nézet, nézet, m ely a hegyestőrt egyszerű nyu gati átvételnek gondolja.406 Jelen sorok írója viszont úgy véli, hogy a hegyestőrt a helyi, török elleni harcok igényei, tapasztalatai hívták életre, a korábban kizárólag szúrásra szúrásra használt, használt, m erev peng éjű kardokból. Ez a fegyver fegyver döfésére szolgált szolgált,, a nyereg job b olda lára erősítve viselt viselték, ék, m arkolata pe p e d ig „egy „e gyke keze zes” s” k ivit iv itel elbb e n kész ké szül ült.t. M int in t látj lá tjuk uk,, a h e g y e stő st ő r és a B o h rsch rs ch w e rt lé lé  nyeges közös vonása, hogy szúrásra való!A való!A két fegyver fegyver összehasonlításakor szembe tűnő, hogy sok hegyestőr készült a fúrókardokhoz hasonlóan négyélű, középen gerincéllel ellátott pengével. Ennek legfontosabb oka, hogy a nagy kereslet kielégí tését a hel helyi yi ipar ne m tudta biztosítani biztosítani,, ezért főként d élném et mű helyekben készül készül tek a hegy estőrök peng éi. Ezeket az ottani hagy om ányok nak megfelelő Bohrschwert formájú, de könnyebb pengéket azután tömegesen exportálták Magyarországra. 1560-ban Szele Szele Jak ab kanizsai kanizsai tiszttartó egyik egyik levelében levelében m ege m lítette, hogy m a gyar kereskedőket fogtak el, el, akik egyéb fegyverek m ellett kilenc hegye stőrt szán dé koztak eladni egy eszéki töröknek. A fegyverek délnémet műhelyekből, esetleg Észak-Itáliából Észak-Itáliából kerü ltek a szlové szlovéniai niai Pettauba Pettauba (Ptuj) (Ptuj),, a ho nn an mag yarok vitték vitték a hó  doltsági területre azokat.407 Stíriában számos esetben készítettek a helyi műhelyek genovai jeggyel ellátott szablya- és hegyestőr pengéket.408 A hegy estőrök között azon ban van igen keske keskeny ny,, négy zet átmetszetű p en ge is. is. Ezt a változat változatot ot a korábban vázol vázoltt és igen igen szél széles es körben használt tőrök pen géjén ek m eg hosszabbításából vezetjük le. Ez a ritkán előforduló típus képviseli a hegyestőr ki alakulásának m ásik útját. útját. 16. század második negyedében használatban lévő hegyestőr típus legkorábbi képi ábrázolása Gávai Gávai Lukács Lukács 1540-ben ad om ányoz ott címerk épéb en tű nik fel. fel. (Lásd (Lásd címlapképi)409 E fegyver fegyver tömeg es alkalmazása a 16. 16. század első első évtizedeiben ke zdődött, zdődö tt, amelynek egyik legfontosabb oka a török terjeszkedés volt. Ezekre a harci fegyve402 Demmin 1891, 713, 759; M ü l le l e r - K ö l li l i n g 1981, 109, 195, Abb. 111. 403 A l b r e c h t 1971, 260, Abb. 502-503.

404 CÁTÁLOGO 1898, 365-366. 405 C r i p ppss -D a y 1935-1936, 1-4. 406 K a l m á r 1971, 87-88; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, 19; Z a r n ó c z k i 1990, 45. 407 Szalay 1861, 1861, 380-38 2. 408 Kamniker 1979, 74-76. 409 K a l m á r 1971, 89, 163. kép.

128

68. Korai hegye hegyestőr stőr,, 16. száza s zázadd első fele

TÁMADÓFEGYVEREK

69. Hasszán Has szán bég hegyes hegyestőre tőre,, 1 53 0 körül

rekre jellemző a turbán, vagy körte formájú mar kolatgomb, keresztvasuk fekvő „S” vagy „8”-as alakú, melynek végén gyakran kis gömb ül. A pe p e n g e egy eg y m é te r k ö rü li h o sszú ss zú ság sá g ú , n é g y z et átát metszetű, de gyakoribb a Bohrschwerthez hasonló gerincéles gerincéles példány (68. kép).410 A törökök igen ham ar átvették átvették enne k a speciá speciá lis lis huszárfegy vernek verne k a haszn álatát, am elyet a BécsBécsnél 1532-ben elesett Hasszán bég hegyestőre kitűn ően igazol igazol (69. kép).4U Az aranyo zott ezüst bo rítású hegyestőr pengéje és szerelése az aláhajló, sárkányt formázó - m am eluk stílusú stílusú - keresz keresztva tvassszárak kivételével teljesen megfelel a 16. század eleji magyar változatnak. Arifi 1558-as keltezésű Süleym anname című című illusztrá illusztrált lt történ eti m unkája számos esetben örökíti meg a magyar és török lo vasok nyerg ny ergére ére felkö tött hegyestő heg yestőrök röket.4 et.4112 A szúró sz úró fegyver fejlődésnek következő állomása a keresz keresztva tvass alatt elhelyezkedő há rítólemez m egjele nése a 16. század közepe táján. Ilyen hegyestőrt ábrázol a Keledy család Bécsben, 1561. március 18-án kiállított címeres levele, valamint ezt az újí tást írja le Varkocs Varkocs Miklós Miklós 1584-ből való hagya téki leltára is. is. „Egy mereő aranias hegyesteőr talnyeros hor gas módon a kerezti. ”41s Ettől az időtől kezdve válik gyakorivá gyakorivá a keresztvasszáraknak keresztvasszáraknak a p en ge felé felé való való hajlása. hajlása. A 16. század közep e tájától min d gy akrab ba b a n ta lá lu n k a tárg tá rgyi yi e m lék lé k a n y a g b a n h e g y e s tő rö  ket díszfegyver kivitelben. A Magyar Nemzeti Múzeum kiem elkedő hegyestőre az a darab, amely egykor Tiroli II. II. Ferd inánd főherceg am brasi gyűj teményébe tartozott (70. kép).414 A fegyver markolatgombja nagyméretű, nyo mottgömbös testű. A kör alakú hárítólemez két részből van összeforrasztva. Keresztvasa a penge védő tokból indul ki, s aláhajló, gömböt tartó sár kányfejekben végződik. A hegyestőr aranyozott ezüst hüvelye öntött technikával készült, míg a pe p e n g e n égy ég y élű él ű , k ö z é p e n geri ge rinn c éles él es.. A leh l eh ajló aj ló s á r kányfejek és a hüvely kartusai i'eneszánsz jellegűek, de a me daillonok és a ben nü k lévő lévő arabeszk formájú díszítések török hatásra utalnak.415 A be-

410 MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.641, hossza: 89 cm (penge törött), penge szélessége: 2,4 cm, lelőhely: Buda pe p e st D u n am ed er ; K a l m á r 1971, 89, 162. kép; K o v á c s S. 1993, 180. 1. kép; vö. R a d o c s a y 1963, 25. kép. 411 G a m b e r - B e a u f o r t 1990, 238, C. 162; SCHÄTZE 2005, 75. 412 F e h é r 1976, XI., XII/A., XVIII., XIV/A: táblák. 413 Szabó 1877, 561; N y u lá s z in é 1987, 78. 414 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3326, hossza: 123,5 cm, penge szélessége: 2,7 cm, tömege: 1,09 kg; A BÉCSI 1933, 51, Kát. No. N o. 96; 96 ; K a l m á r 1971, 90, 164. kép; Kovács S. 1993, 181, 2. kép; SPLENDEUR 1999, 69. 416 P a l o t a y 1940, 10, 28-29.

130

70. Tirolt II. Ferdinánd Ferdinán d osztrák főherceg hegyes hegyestőre tőre,, 1 6. század közepe

TÁMADÓFEGYVEREK

mélyített felületeket feh ér zom ánccal díszítették. Véleményem szerint a fegyver a 16. század közepe táján készült.416 A következő magy ar díszhegyestőrök igen nagy szám ban képv iseltetik m agu kat az eu róp ai gyűjteményekben . Jellem ző rájuk, hogy aranyozott ezüstből készültek ön tött technikával. M arkolatgom bjuk gerezdekre osztott körte alakot formáz, marko latuk középen kiszélesedik, míg hárítólemezük nyolcszögletű. A keresztvasuk széles, a penge felé visszakanyarodv a háromkaré jo s levélmotívumban végződik. Ez a típus a 16. század közepe táián jelent meer. A Masryar Nemzeti Múzeum két ilyen fegyvert őriz (71. és 72. kép).411 A hegyestőrökre jellemző , hogy az alapdíszítés a cápab őr utánzása ö ntött fo rm á ban . A m edaillo nok tö rö k hatá st m uta tn ak, középpontjukban kőbera kást form ázó reneszánsz előképekb ől táplálkozó díszítés látható. Az álkőberak ást apró m argaré ták veszik körül, m elyeknek k özepé n kis gömb van. A köz épp ontb ól alulra és felülre egyegy indaszál ágazik ki. A kettő csigával záródó szálból stilizált szőlőfürttel hasíto tt tu lipán nő ki. Az indavégződések rendkívüli hasonlóságot mutatnak a török „rumi” díszítőmotívumok formakincsével. A török előkép ek általában a medaillon okb an tü r kizeket és rubinokat alkalmaznak hasonló kompozícióban. Olykor némelyik dara bon szintén ék kőberakás találh ató, de m ég így sem ta rth ató k ezek a fegyverek tö rö k munkának.418 A lefelé hajló keresztvas távoli hasonmása a török pallosok, hegyestő rök aláhajló, nyitott szájú sárkányfejeinek. A Magyar Nemz eti Mú zeum Fegyvertára őriz az előbbi h egy estőrök höz haso nló form ájú és díszítésű pallos t.419 A hüvely hátsó részén n yom okb an m egő rződ ött a zöld és piros zománcozás. Valószínű, hogy a többi haso nló típusú fegyvert is díszíthették ezzel a technikával. (Lásd 83. képi) Egy Dre zdába n őrzö tt heg yestőr ön ötvösjegy található. A hárítóleme z alsó részén Nicolaus Grófi bécsi ö tv ösm estern ek és Bécs v árosának jegye van. Ez a műtárgy a fel jegyzések alapjá n 158 7-ben készü lt.420 Valószínűnek tartju k, hogy számos ilyen h e gyestőrt gyártottak osztrák és déln ém et m űhelyekbe n. A fent tárgyalt hegye stőr típus nagy része véleményünk szerint Magyarországon és Erdélyben készült, de néhány dar ab esetén n em kizárt a lengyelországi készítési hely sem. A 71. és 72. képen látható hegyestőrök pengéje n em gerincéles, ha nem más típust képvisel, azaz rombusz átmetszetű. A 71. képen lévő műtárgy pen gé jébe a 16. század m ásod ik felére jellem ző genovai sarlójegy van bevésve.421 En nek a hegy estő r típus nak az az érdekessége, hogy ism ert olyan változat is, aho l a vereteket ne m öntötték, hanem trébelték és ékkőberakást alkalmaztak.422 Az előbbi, a 16. század második fe lében készült hegyestőrök motívumkincse a 17. század első felében is előfordult a magyar fegyvereken. A Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertára őriz egy olyan he gyestőr hüvelyt, am elyen a fenti fegyvereken ábrázo lt díszítőelem láth ató, de itt va416 AMNM Fegyvertárának 55.3212. leltári számú kardja hasonló díszítésű, de itt még a m edaillonok kö  zepé n kőb erakást alkalmaztak. Az ön tött díszek is kiforrottabb ak és gon dosa n készítettek. A kard és h ü velye a 16. század első felében készült. L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, 49; A Bebek-szablya haso nló díszítésű hüvelyén a legkoráb bi kassai ötvösjegy van. K ő s z e g h y 1936, 140, 808. jegy zet; Pa l o t a y 1940, 10. A fent tárgyalt arabeszk jellegű motívum kincset Etienne Delaune (1518-1583) francia ötvös ékszereken és fegyvereken gyakran alkalmazta: H a c k e n b r o c h 1979, 82, 189-199. ábra. 417 71. hép\ MN M Fegyvertár, ltsz: 55.332 9. Hossza; 130,5 cm, pe ng e szélessége: 2,8 cm, töm ege: 1,12 kg; 72. kép : ltsz.; 55.3328. Hossza: 116,3 cm, penge szélessége: 2,5 cm, tömege: 1,11 kg; A BECSI 1933, 50. Kát. No. 94-95; Kalmár 1971, 90, 164. kép; Kovács S. 1993, 183, 3. kép, 185, 4. kép. 418 V E m b e r 1981, 29-34; T u l i p s 1982, 6-9., 24-25. Vö. J á g e r 2010, 60-61. 419 MNM Fegyvertárl ltsz: 55.3248. Hossza: 104 cm, penge szélessége: 4,4 cm; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, 50, SPLENDEUR 1999, 35, K o v á c s S. 2005, 123. 420 R o s e n b e r g 1928, 438, 7926. szám alatt. S c h u c k e l t 2010, 87, 124-125, 132. 421 E h r e n t h a l 1900-1902, 25-28. 422 N a d o l s k i 1976, 105. ábra; A moszkvai Krem l Állami Fegyvertára, ltsz.: 5890.; SCHÁTZE 2005. 78.

132

71. Aranyozott ezüstszerelésű magyar hegyestőr, 16. század második fele

EGY SPECIÁLIS SZÚRÓFEGYVER, A HEGY ESTŐ R

lamivel durvább kivitelben.A háro mé lű p eng e b efogad ására szolgáló hüvely és a m ar kolattüske számára kihagyott hely is jól igazolja ennek a műtárgynak a 17. századi ere detét.423 Az előbb leírt hegyestőrö khöz sok tekin tetbe n kapcso lható a 73. képen lát ható, a 16. század utolsó harmadában készült fegyver.424 Négyélű, fokozatosan keskenyedő és négyzet átmetszetű, erőteljesen hegyb e futó pengév el rendelkezik. A pen ge felé hajló a rany ozo tt ezüstből készült keresztvas ny itott szájú, p on colt testű sárkány fejekben végződik, amelyeket két-két tokos foglalású türkiz díszít. A keresztvas kö zépső részét ap ró tűp on c ala po n vésett, valam int cizellált virágtövek ékesítik, olyan formáb an, hogy a virágtövek egy középen elhelyezkedő nagyobb türkizből indu lnak ki és a virág egy-egy tokos foglalású kisebb türkiz, amelynek a szélein karéjos levél motívum látható. A középen megszélesedő, gyűrűvel tagolt markolat is hasonlóan van díszítve. A türkizekkel kira kott keresztvasszárak felett elhelyezkedő karéjos h ár í tólemez sajátosan van ékesítve. A tűpo nc alap on váltakozva kisebb, illetve nagyobb virágtövek indulnak ki a markolatból és maguk a virágok magas foglalású, virág szirmot formázó foglalatú türkizek, amelyeket egy-egy karéjos levélmotívum fog közre. Az osztott körte alakot formázó markolatgomb gerezdjei fogazott szélű leve lekkel, lótuszvirágokkal és türkizekkel díszítettek. A torkolatvere ten a pr ó tűp on c ala pon vésett és cizellált m edaillo n tű nik fel, am elyek közepén egy-egy nagyo bb tokos foglalású türkiz ül. Ezekből indulnak ki a virágtövek, amelyek mindegyike egy-egy türkizben végződik, és stilizált gránátalmát formáz. A medaillonok között vésett ló tuszvirágok és fogazott szélű levelek figyelhetők meg. A középen elhelyezkedő hü velyveret és az igen hosszú saruveret is hasonlóan van díszítve, azzal a különbséggel, hogy az utóbbi akantuszlevélben, valamint egy nyomottgömb formájú gerezdes koptatóban végződik. A hüvelyveretek hátsó oldala díszítetlen aranyozott ezüstlemez. A fenti műtárgyon látható gráná talmák az 71. és 72. képen szemügyre vehető h e gyestőrökön is felbukkannak, persze ott öntött formában. A fegyver díszítése és ki dolgozása alapján minden valószínűség szerint egy erős török hatást mutató, Erdélyben készült hegyestőrrel állunk szemben.425 A karéjos hárítólemezek megjelenése a 16. század második felére datálható. A század vége felé a heg yestőrökön is megtalálható az egyik oldalon aláhajló, míg a m á sikon a markolattal párhuzamosan futó keresztvas.426 A grazi hadszertár egyik he gyestőre több érdekességet mutat, pontosabban palloshegyestőr, vagy pallosforma hegyestőr, hiszen p eng éje lapo s és egyélű. A pe ng e szélessége 25 mm , hossza 1055 mm, markolata a korabeli szablya hű mása, azzal a különbséggel, hogy itt a kereszt vas egyik vége lefelé,m íg a másik fölfelé ágazik.427 A leglényegesebb változásnak va gyunk tanúi, ugyanis a hegyestőrök a 16. század végétől kezdve egyre inkább a korabeli magyar szablya markolatával készültek.428 1550-ben a szandai Hubiár aga egy foglyot akart kiváltani Kapitány Györgytől, de hitszegő módon viselkedett, s ezért párviadalra került sor a két vitéz között Buják mellett augusztus 10-én. Tinó di Sebestyén a „Kapitány György bajviad ala” című vers ben örö kítette m eg a párv iadalt. A m ag yar vitéz két hegyestő rt is fe lk ötö tt lován ak a nyergére.429 Az 1550-ben íródott vers szerint a viadalt kopjával kezdték, majd he gyestőrrel és buzog ánny al folytatták: 423 M N M Fegyvertár, ltsz: 63.8356, hossza: 74,5 cm (a hüvely törött); Kovács S. 1993, 186, 5. kép. 424 MNM Fegyvertár, ltsz.; 55.3333, hossza: 125,5 cm, penge szélessége: 2,8 cm, tömege: 1,02 kg; K a l a u z 1912, 190; K a l m á r 1938, 33; K a l m á r 1971, 90, 161. kép, L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, 62, Kovács S. 1993, 187, 6. kép; SPLENDEUR 1999, 9; Kovács S. 2004, 37-38. Kát. No. 18. 426 Czuberka 1906, 30. 426 K al m ár 1971, 89, 161. c. kép; L u g o s i - T e m e s v ár y 1988, 52; v ö. J ä g e r 2010, 60-61. 427 P ic h le r 1880, 73-7 4; C z u b e r k a 1906, 32; K a l m á r 1971, 91; J ä g e r 2010, 61. LásdW. kép\ 428 S á n d o r 1910, 92. Kalmár}' Péter címeres levele, Bécs, 1626. május 15. 429 T i n ó d i 1984, 496.

72. Aranyozott ezüstszerelésű magyar hegyestőr, 16. század második fele

135

TÁMADÓFEGYVEREK

„György az vízön szépen általnyomtata, Hubiár es eleibe nyomtata, Az kép kopja ott szépön öszvehajla, György kopjája ló nyakába elromla. Elvégezve vala, ló ne sértetnék, De ez csak az szerencsétől történék, Hubiár kopjája el nem törhetnék , Kapitánnak fején végre eltörék. Viadalt ők hegyös tőrrel kezdének, Nagy erős viadalt ők ott tevének, György köszönheti az vakszerencsének, Egy seb esék ott jobb keze fejének. Rajta vitéznek nem vala öröme, Mert az markát elfolyá piros vére, O kezéből kiesék hegyös tőre, Meg az másik hegyös tőrt el-kivevé. ”

A hegyestőrt nemcsak védőfegyver - azaz sodronying han em szablya ellené ben is sikeresen alkalmazták. A korai hegyestőrö k m ark ola tának és m ark ola tg om b ján ak a kialakítása olyan m ódon tö rté nt, hogy jó l te nyérb e le hete tt támasztani, ami fokozta a döfés hatéko nyságát. A legendás bajvívó, Th úry György 1571. április 23-án kelt hagyatéki leltárá ban egy aranyos, egy ezüstös és öt „paraszt” hegyestőrt, valam int egy heg yestőr pe ng ét írtak össze.430 M int em lítettük, a török ök igen k orán átvették a hegyestőrt és a 16. századtól kezdve, legalábbis a hódoltsági lovasok felszerelésé hez elengedhetetlenül hozzátartozott. A 15. századi török fegyverzetben is van nyoma tőrszerű pengével ellátott szúrófegyvernek. II. Mehmed szultán fegyverei között ta láljuk meg a „meg” nevű k ardféleséget, amely csonttal bo rított m arkolattal és hosszú, hegybe futó pengével készült.431 Ez a műtárgy az egyetlen ismert korai darab. A ké sőbbiekben a törökök a magyar hegyestőrt vették át, de természetesen a díszfegyve reknél saját motívumaikat alkalmazták, amelyre jó példa az 74. képen látható fegyver.432 Erőteljesen hegybe fotó négyélű pengével szerelt. Az aranyozott ezüstből készült „8”-ast form ázó keresztvas stilizált sárkányfejek ben végződik. A keresztvas fe lett elhelyezkedő hárítólemez virágfoglalatú türkizekkel ékesített, csakúgy, mint a harántcsíkozású, türkizekkel kirakott keresztvas és a nyomottgömb formájú markolat gomb. A keresztvas és a markolat alapfelületét vésett, valamint trébelt lótuszok és sáslevelek díszítik. A hüvely magas foglalású kör, téglalap és levél formájú nefritla pokkal, valam in t türkizek kel kirak ott. Az aranyozott ezüst alapfelületet vésett és tré belt sáslevelek, valam int lótuszvirágok díszítik. A nefritla pok leveles virágot form ázó aranylemezekkel és türkizekkel inkrusztáltak. A hüvely hátoldalát vésett, lótuszok kal és sáslevelekkel ékesített egész- és félmeda illonok díszítik, míg a fen nm ara dó fe lületet pontozott sakktáblamotívumok ékesítik. 430 E őr-D arm ay 1870, 723-726 . 431 YüceI 2001, 131, Plate No. 90; B a s h i r 2008, 81; JAger 2010, 14-15. 432 Lu go si-Te m esv áry 1988, 61; Kovács S. 1993, 189, 8. kép; Kovács S. 2004, 48, Kát. No. 35.; M N M Fegyvertár, ltsz: 55.3327, hossza; 115 cm, p e n g e sz éle ss ége: 2,3 cm.

136

73. Erdélyben készült díszhegyestőr, 16. század utolsó harmada

EGY SPECIÁLIS SZÚRÓFEGYVER, A HEGY ESTŐ R

Ha visszalapozunk az 68. képhez, könnyen szembetűnik, hogy ez a 16. század vég én készült dara b a korai mag yar hegy estőr pon tos mása. Ez a típus má r a 16. szá zad második felében megvan a török fegyverzetben, de az igazi korszaka a 17. szá zad. Ekkorra a magyar hegyestőr fejlődése már más úton haladt, de a török megőrizte archaikus, magyaros formáját. A Magyar Nemzeti Múzeumban lévő fegy verhez nagyon hasonlít az Iparművészeti Múzeumban őrzött Esterházy-hegyestőr, amibe IV Murád szultán (1623-1640) öt tugrája van beütve.433 A különbség annyi, hogy az Esterházy-hegyestőr markolatgombja nagyobb és nyomottgömbös testű, teh át ez is azt jelzi, hogy a 17. században készült. A 17. század köze pe tá ján a török hegyestőrök markolatgom bja elég nagyméretű. Később a m arkolatgom b szintén ha  sonló nagyságú, a fekvő „8”-as alakú keresztvas eltűnik, a há rítólem ez m egm arad , de kör alakúvá, vagy sokszögűvé válik. A fenti típusú fegyverekből viszonylag sokat őriz nek az euró pa i m úzeu m ok.434 A 16. század végén festett Bécsi Kódex (Codex Vindobonensis) igen gazdag tár háza a török fegyverzetnek. A török-magyar határvidéken szolgálatot teljesítő török lovas katon ána k a nyerg ére egy a fen tiekbe n tárgyalt hegye stőr van felkötve.435 Iktári Bethlen Ferenc hegyestőre erőteljesen hegybe hitó, há rom élű sima pe ng é vel szerelt (75. kép).41,6Az aranyozott ezüstből készült keresztvas a penge felé hajlik, amely kettős gerezdek kúpban végződik. A keresztvasat öt tokos foglalású nagymé retű türkiz díszíti. A markolat egyik oldalán lévő, hatszög átmetszetű markolatken gyel kifelé hajlik és ugyancsak kettős gerezdek kúpban végződik. Egyenesen álló markolata aranyozott ezüstsodronnyal díszített. A csepp formájú markolatkupak közepét egy nagy türkiz díszíti, körü lötte a FRANCISCUS BET HLE N felirat olvasható. A h ü  vely középső része violaszínű bársonnyal borított, míg a torkolat- és saruveret ara nyozott ezüstből készük és három, függőlegesen lefutó igen nagyméretű türkizsorral ékesített. A torkolatveret alsó, m íg a saruv eret felső részén egy-egy felkö tőpá ntot lá t hatu nk , am elyek a Bethlen család címerállatát, egy-egy sárkánykígyót formáz nak. A hüvely há told alán vésett akantuszlevél-motívum fut függ őlegesen végig. A hegyestőr az 1649-ben elhun yt B ethlen Ferenc fehér megyei főispán tulajdo nába n volt. Az 76. képen látható hegyestőr egyenes, rombusz átmetszetű spanyol tőrkard pengével van felszerelve.437 A p engető köze pén , a penge m in dkét old alán keskeny és mély vájat fut, amelyben a FRANCISCO RUIZ EN TOLEDO felirat olvasható. A penge felé hajló aranyozott ezüstből készült keresztvas stilizált sárk án yfejekben vég ződik. A keresztvas középső részét vésett, fogazott szélű levelek, lótuszvirágok és pü n  kösdirózsa díszíti. Az arany ozo tt ezüstből készült ma rkolat erő teljesen előrehajlik és egy gerezdek félgömbben végződik, amelynek a közepén kis rozetta ül. A nyolc szögletű markolat hat sávját lótuszvirágok és fogazott szélű levelek ékesítik, míg a felső, valamint az alsó sávokat három-három rozetta és sáslevelek díszítik. A hüvely két részből álló fatok, am elyet aranyozo tt ezüstveretek és vörös bársony b orít. A tor kolatveret felső részén az ún . „végtelen csomó” bu dd hista mo tívum látható, amely az újjászületések lánco latára utal és már a 15. századi török szablyák díszítőelemeké nt 433 Ltsz.: E. 60.28. Hossza: 116,5 cm, penge szélessége: 2,8 cm. A fraknói kincstár 1725-ös leltára így írja le a szóban forgó m űtárgyat: „Egy igen szépen turkisekkel, s más kövekkel, merő tiszta ezüst, aranyos hövelü Török hegyes tőr. melynek a végén a hövele törvö találtatott”. K a t o n a 1980, 144. Nro. 9. 434 Lenz 1897, 76; ARMOURY 2002, 168-169; B a s h i r 2008, 67. 435 Codex Vindobonensis. Österreichischen Nationalbibliotek, 8626. A „Granitzer” feliratú miniatúra. 436 K al m á r 1938, 33; K a l m á r 1971, 91; T emesváry 1982, 50. XVII. kép.; Lugosi-Temesváry 1988, 63; K o  v á c s S. 1993, 188. 7. kép; SPLENDEUR 1999, 11.; Kovács S. 2004, 38. Kát. No. 19.; MNM Fegyver tár, ltsz: 55.3349. Hossza: 123,2 cm, penge szélessége: 1,7 cm. 437 K a lm á r 1971, 90; Kovács S. 1993, 190; MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3330. Hossza: 120 cm, penge szé lessége: 2,5 cm, tömege: 0,92 kg.

74. Aranyozott ezüstszerelésű török hegyestőr, 16. század vége

139

TÁMADÓFEGYVEREK

is felbukka nt. Alatta fogazott szélű leveleket láthatunk, am elyeket apró tűpon calap emel ki. Az igen hosszú saruveret a fentiekhez h a sonlóan díszített, azzal a különbséggel, hogy a mo tívumo k fokozatosan kisebbek lesznek. A koptató gerezdek, nagyméretű nyomott gömb formát mutat, míg a hüvelyveretek elő- és hátoldala megegyezik, azaz tükör szimmetrikus. A fenti műtárgy, am ely a Te leki családtól származik a „portai forma” heg yestőrö k szép példája, am ikor is az ötvös a török motívumkincset és a fegyver formá  já t is utánozta. A fenti típusú hegy estőrök nek a magyarországi népszerűségét jól igazolja a kassai fegyvergyártó céh 1690-ben megújított céh levele: ” Minek előtte pedig az böcsületes céhben annectáltatnak, tartozik az ő mesterségit nyilván megmutatni és három remeket csinálni, elsőt egy tisztességes hegyestőrt portai formára... ”438 A grazi hadszertárban őrzött hegyestő rök, valamint Bethlen Ferenc huszárfegy vere is azt bizonyítja, hogy a 16. század végétől m egindult az a változás, amely során 75. Bethlen Ferenc hegyestőre. Erdély, 163 0 a hegyestőr a korabeli magyar szablya mar kolatával és keresztvasával készük. A 17. szá zad első felében m ár ritkán találun k olyan hegyestőrt, amely ne a fent elmo ndo ttakat követné. Az új m arkolattípussal rendelkező fegyvernél a pen ge három élűvé vált, am e lyet a korabeli fo rrások sásélűnek, vagy háromv ölgyű nek neveztek. A kassai kardcsi szárok a 17. század első felében „ négyszögű török hegyestőr és sásélű hegyestőr vasak”-at szereztek be, amelyek a szablya pengéknél sokkal munkásabbak voltak.439 A 17. század m ásod ik felének jelleg zete s he gye stőre a 77. képen vehető szem ügyre.440 Az aranyozott ezüstből készük keresztvas a végei felé fokozatosan keskenyedik, az oldaltüskék me glehetősen hosszúak. A markolat bő rrel bevont, a ku pak felé fokozatosan keskenyedő, míg a markolatkupak egybeépült a csipkés szélű ge rinclemezzel. A műtárgy fekete capabőrrel bevont hüvelye kettős aranyozott ezüst felkötőpántokkal és élpántokkal szerek. A háromélű, maratott nappal, holddal, oroszlánnal s virágos ágakkal ékesített pe ng e latin nyelvű felirattal és évszámm al van ellátva: „OMNES Sí PONDAS FAMAM, SERVIRE MEMENTO Sí DEUS PRO NOBIS QUIS CONTRA NOS, CONST ANTI IUVAT. ANNO 168 9.”, azaz „M inde nek et ha mérlegelsz, am i a jó hír ed et szolgálja, ha Isten velünk, ki ellenün k, álland ó szerencsével segít”. A fenti jelmondat egy része van vésve annak a gyermek hegyestőrnek a pengé jé be, am ely a 78. képen látható.441 438 Kovács S. 1995a, 150. 439 Toppeltino 1667, 128-129. 1684. 07. 04.: „Ezüsttelmerőn borított hivelyű, három völgyű hegyestőr.”T h a l y 1873, 198; Kemény 1900, 277; C z u b e r k a 1906, 32; K a l m á r 1971, 92. 440 Lugosi-Temesváry 1988, 92; MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3471, hossza: 133,5 cm, penge szélessége: 2

cm, tömege: 0,71 kg. 441 Kovács S. 2004, 42. Kát. No. 23.; MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.444, hossza: 88,2 cm, penge szélessége: 1,7 cm.

140

76. „Portai fo rm a” hegyestőr, 1 7. század első fele

EGY SPECIÁLIS SZÚRÓFEGYVER, A HEGYESTŐ R

Fokozatosan hegybe futó pengéjének felső lapjában maratott akantuszlevelekkel szegélyezett Sí DEUS PRO NOBIS QUIS CONTRA NOS (ha Isten velünk ki elle nünk) felirat olvasható. A penge szélein két vájat fut, a felirattól haránt bordázott sávval. A pe ng e másik lapját m ara tott akantuszlevelek díszítik, m ajd négyesvájat lát ható. Vékony, aranyozott ezüstből készült keresztvasán és az oldaltüskéken rovátkolt gerincélek futnak , am elyek közep ét rozetta ékesíti. A szintén aranyo zott ezüstből ké szült m arko lat vízszintes vájatokkal ékesített, markolatku pakja kicsi, díszítetlen. Zöld bár so nnyal boríto tt hüvelyét ara nyozott ezüstveretek ékesítik, am elyeket zománcos nefelejcsek és levelek díszítenek. A min de n b izonnyal erdélyi főúr gy ermeke számára készített hegyestőr is azt jelzi, hogy a „gyermekkardok” fejedelmi, főúri kisfiúk szá m ára készültek. Az volt a cél, akárcsak a g yerm ekpáncé loknál, hogy m ár kicsi korban megszokják használatát, illetve viselését. A 17. században háromélűvé váló hegyestőr penge könnyebbé vált, s így hossza fokozatosan növekedett. A Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertára őriz egy évszámmal is ellátott hegyestőrt, amely a 77. képen bem utatott m űtárgy jó párhu zam ának számít. A hegy estőr mark olatkupakjáb a az 1695-ös évszámot és G. B. D. L. (Georgius Bánffy de Losonc) monogramot vésték. A műtárgy pengéje háromélű, a lapokban a nap, hold és egy csillag maratott, majd aranyozott képe látható. A hüvely felkötőpántjai kettős tagozódásúak, rajtuk öt- és hatszirmú kis virágok vannak, míg a saruveret három taggal lez árt.442 A heg yestőrö k hossza a 17. század végére elérte az 1,3 métert, de ez a folyamat a 18. század elejére csúcsosodott ki, amikor már nem ritkák az 1,6-1,7 méter hosszú péld ányok sem.443 A l7. század második felének írott forrásaiban ismét nagy számban találkozunk a fentiekben tárgyalt hegyestőrökkel. 1686-ban Ottlik György a következőképpen számolt be egy összecsapásról, amely Buda ostroma közben történt. „Én is akkor ebéden lévén GrófErdődi György uramnál, kivel sokjó lévai katona gyütt volt, kimentünk együtt Gróf Czobor urammal egynéhányon jó paripások; mindjárt nekiesvén a tö röknek, az egész ellenkező törököt megindítottuk, mellettem levő Ungvári nevű katonával és ket tővel Botthiány uram hadábúl, közepire bementünk; elaszakasztván balszárnyárúl egynéhány törököt, azokban kettővel magam egyedül jól megpuskáztam, és egyet meghegyestőröztem: melylyébe szegezvén finum fringia-hegyestőrömet, - lapocka-csontjába akadott, kinek keziben volt egy török lobogó, öszvetűrte, azt lenem verhetvén, övem megé tevém hegyestőrt, pisztolyt fogtam, és azon lobogó-koplával rajtam fordulván a török, mellybe lőttem, úgy, hogy kiesett mindjárt kéziből a lobogó. Elütöttem volna fejét: de rajtamgyütt négy török, elkapták a sebest; úgy én is felvétetvén a földrül lobogót, kezembe vettem és elterjesztém, sok vitéz embernek álmélkodására. ”444 A 17. század második felében előfordult olyan hegyestőr is, amelyen megtalál ható a főleg lengyel terü leten gyakori hüvelykujj gyűrű, és meg van a keresztvas egyik végét a marko latkupa kkal összekötő lánc is. Míg a 16. századi inventárium ok és h a gyatéki leltárak csak a hegyestőrök számát, díszítését emelik ki, addig a 17. századi források en ne k a fegyvernek m ár több változatát említik. Sokszor találkozunk m agyar és török hegyestőrrel, amely mellett olykor előfordul a német változat is. Gyakran em lítik a dok um entu m ok a koszperd, stillét, valamin t a spádé form ájú he gyestőr t.445 442 K o v á c s S. 1993, 191. 10. kép; MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.1154, hossza: 132 cm, penge szélessége: 2 cm.

443 K ro p f 1910, 436.; K a l m á r 1971, 92-93. Hegyestőr, 18. század eleje, MNM Fegyvertár, ltsz: 53.630,

hossza: 169 cm, penge szélessége: 2,1 cm. 444 O ttl ik 1875, 47. 445 Czuberka 1906, 33; K a l m á r 1971, 93, 169. kép.

77. Aranyozott ezüstszerelésű magyar hegyestőr, 16 89

143

TÁMADÓFEGYVEREK

Petróczy Nagy mihali Ádám 1671-ben kelt záloglevelében és a m unkácsi vár 1684-es inv entár ium ába n fo rdul elő a né m et változat.446 Ilyen fegyver lehet a Magyar N em  zeti Múzeum Fegyvertárában őrzött egyik darab is. A műtárgy háromélű pengével készült, markolatgombja madárfej alakú, markolata agancsból készült, míg a bo nyolult markolatvé dő kosárzat és keresztvas a nyugati tőrk ard ok ra emlékeztet. A fegy ver eredetét egyébként megerősíti a markolat alatt elhelyezkedő kis pajzs német felirata is.447 Nyugat-Euró pában a 16. század óta készítettek egyre bonyolu ltabbá váló markolatkosárzattal tőrkard ok at, amelyek pe ngé je keskeny, de igen hajlékony is egyben. A fenti fegyver célja az, hogy a lem ezvért hézagjaiba lehessen ezzel a ruga lmas p en g é vel szúrni. A 17. század elején m ár felbuk kantak, de igazán csak a tőrk ard ok vissza szorulása utá n jele nt ek m eg nagy szám ban a spádék , am elyek rövid, merev, szúrásra alkalmas peng ével k észültek és hatékony, de kevésbé bonyo lult marko latvédő k osárzattal voltak ellátva. Ny uga t-Euró páb an te há t léteztek olyan fegyverek a 1 6-17. szá zadban, amelyek szintén szúrásra voltak kifejlesztve, csakúgy, mint a hegyestőr.448 II. Rákóczi Ferenc ingóságainak 1708-ban íródott leltárában számos érdekes szúró fegyvert találunk. „Hegyes tőrök. 1. Egészen aranyos, ezüst hüvelyű, törkissel rakott; kocperd forma markolatú; 8 törkis híja; testszín selyem, arany fonál zsinór rajta. 2. Veres bársonyos, aranyos, ezüst, 7 bogiáros, törkis és rubinttal rakott; markolatja is egészen ezüst, kővel rakott az is. 14 kő híja, és benne el is töredezve van; veres selyem zsinór rajta. 3. Veres bársonyos, ezüst aranyos, markolatja is veres bársony; veres selyem zsinór rajta. 4. Zöld bársonyos, aranyas-ezüstös, markolatja is bársonyos; zöld selyem majc, két ezüst csatt és szíj véggel, 3 pikelylyel. 5. Capával borított, ezüstös aranyas, az cápáján is keskeny ezüst drót-tekerés; markolatja tekert, kocperd-forma; veres-selyem zsinór rajta. Capával, aranyas ezüsttel borított, markolatja is egészen ezüsttel borított, aranyos; 4 6. gránát, a törkis benne, veres-bagaria szíj rajta. 7. Capával borított, rezes, aranyas, vasmarkolatú, az oldalán két kis puskacsű, kocperd forma. Egy kis, capával borított, fejér csontmarkolatú stillét. ”449 8. A „kocperd” formájú hegyestőrök között figyelemre méltó a 7. számú, hiszen kombinált fegyvernek számít, mert duplacsövű pisztolyt építettek be a markolatába. Egy 1604-ben íródott levélben a következő sorokat olvashatjuk: „Az minémű kos perdet, avagy spádát a Rain gróf énnekem adott ajándékba.”450 A fe ntiek értelm ében a koszperd teljes biztonsággal a zono sítható a spádéval. A karlsru hei Badisches Landesmuseum egyik fegyvere nem más, mint a kocperd, vagy spádé formájú hegyestőr (79. kép). A nap, ho ld és csillag alakjával díszített három élű p engé vel szerelt fegyvert így írja le a korabeli, 17. század végi leltár: „Panzer-Stecher 3-ecket das ganze Gefes von Eisen, Zwinge und Ohrband von Messing”.451 A Rákóczi-féle inv entár ium ban előforduló „stillét” for m ára egy Bécsben őrzött párh uz am ad p on tos eligazítást. Az utóbbi fegy446 K o v á c s S. 1993, 193. 447 M N M Fegyvertár, ltsz: 53.624, hossza: 156 cm, penge szélessége: 2,7 cm. 448 N o r m a n 1980, 19, 28, 169-173. 449 T h a l y 1879, 177-178. 450 M a g y a r 1970, 589. 451 K a r l s r u h e r 1991, 418-419, Kát. No. 350.

144

78. Erdélyi „gyermek" hegyestőr, 1 7. század első fele

TÁMADÓFEGYVEREK

ver nyomott gömb formájú m arkolattal ren  delkezik, és marko lata hen geres alakú. A ke resztvas ennél a műtárgynál enyhén lefelé hajlik és a méternél valamivel rövidebb penge pedig nég yélű.452 A hegyestőr a lófelszerelés kiegészítő része volt és általában nem a fegyver hanem a nyeregkamrában tárolták a lószer számokkal együtt. A hegyestőrnek a díszí tése mindig ahhoz a lófelszereléshez igazodott, amelyhez tartozott. Thökö ly Imre 1694-ben Mehmed pasának nemcsak egy aranyozott ezüst lószerszámot, hanem egy aranyozott ezüst hegyestőrt is adományo zott. 1684-ben Thököly számos lófelszere léssel rendelkezett, közülük idézek egy jelleg zetes péld át: „Ugocsai fekete lóra való szerszám. Fejér capával borított és aranyos sze gekkel kivert a nyerge; kengyele ezüst; kantárja szügyelűje és farmatringja ezüst apró boglárok kal rakott. Hegyestere capával burított, aranyos. ” Áttekintve a hegyestőr több mint két év százados fejlődését, szólnunk kell arról is, hogy, hogyan viselték és használták ezt a fegyvert. A hegyestőrt, néhány kivételtől elte kintve, mindig a nyereghez rögzítették. A jo bbára 17. századi nyergeken a jo bb- és bal oldali nyeregdeszka m indk ét szélén találunk egy-egy, körülbelül 15-20 mm átmérőjű fémkarikát. Ezek arra is szolgáltak, hogy a hegy estőrt, vagy a lóra való pallost baga ria szíjjal, selyemzsinórral, selyemmajccal a nyereg job b vagy bal old alár a erősítsék.453 A Rácz testvérek 1658-as keltezésű címeres le velének lovasán jó l látható, hogy a hegyes tőrt a fenti módon rögzítették.454 A fegyver így a ló oldala és a lovas com bja között, a ló oldalával párhuz am osan helyezkedett el. A 16. századb an m ég kö nny ebb volt a lovas helyzete, mert a nem túl hosszú hegyestőrt viszonylag egyszerű volt kivonni: a harcos 79. „Kocperd”-forma hegyestőr, combjával a ló oldalához szorította a fegyver 1 7. század második fele hüvelyét, hogy a műveletet biztonságosan végrehajthassa. Egy 1721-es címerké] ) arró l tájékoztat, hogy a fegyver m arko latát a m utató és a középső ujj közé fogták, s a ma rkolatk upa kot a teny érbe táma sztották.455 452 453 454 465

B o e h e i m 1894, 20, 5. szám alatt. C z u b e r k a 1906, 34-36. S z e n d r e i 1892, 138. K a l m á r 1971, 93, 170. kép.

146

EGY SPECIÁLIS SZÚRÓFEGYVER, A HEGYES TŐ R

Ezt a fogást a 17. század elejétől alkalmazha tták, m íg a hosszú hegy estőrök kihúzása m ár go nd ot okozott. Ilyenkor úgy kellett „kiaraszolni” a pen ge m en tén a fegyvert, és bonyolult volt a m ark ola t kézbe vétele is. A lovas sokszor a gyep lőszárat ta rtó bal ke zével vette át a már kivont fegyvert, azért, hogy biztosabban ragadhassa meg a he gyestőrt jobbjával. A huszárok döféskor gyakran rádő ltek a ló nyaká ra és térdükhö z szorították a hegyestőrt.456 Harc közben, mikor más fegyverhez kellett nyúlni, nem volt idő arra, hogy a fegyvert a hüvelybe visszahelyezzék. 1686-ben például Ottlik György kényszerhelyzetben az övé mög é d ug ta hegye stőrét, hogy pisztolyához nyúl hasson!457 A hegyestőrök történetének utolsó nagy korszaka a Rákóczi-szabadságharc idejére esik, ebben az időszakban a kuruc vitézek tömegesen alkalmazták ezeket. Be rthóti Ferenc kassai vicegenerális 1710-ben leltárba vett hagyatékáb an h árom egy szerű és egy aranyos-ezüstös hegyestőr szerepelt.458 Ezek a fegyverek, a korábbi vé leményekkel ellentétben nem haltak ki a 18. század elején. Jóllehet, fontos katonai szerepüket elvesztették, de még a század második felében is felbukkantak. A 18. szá zad ban a kézvédő pánt nélküli, egyenes keresztvasú típus is tovább élt. Egy ilyen fegy ver hüvelyén Győr városának ötvösjegye mellett Letovics István mesterjegye is látható, aki 1715 és 1745 között működött.459 A 18. század eleji pengék még gyak ran három élűek, de ism ertek a négyzet és lapos rombu sz átm etszetű péld ány ok is.460 A hegyestőrök továbbélésének fontos bizonyítéka az az ünnepség, amely 1734 ben a Károlyi-huszárezred zászlószenteléseko r volt. Itt az ezre dtu lajd onos a tisztjeit, több m ás tárgy mellett, egy-egy heg yestőrrel ajándéko zta m eg.461 Egy 1741-es forrás arról értesít, hogy az Esterházy-huszárok sodronyinget viseltek. Mint láttuk, a he gyestőr többek között a sodronying átdöfésére szolgált, tehát nem meglepő, hogy ekko r még létezett ez a fegyver. Ugya nebbő l az évből való az a doku m entu m , amely megemlíti, hogy a Bécsben felvonult öt lovas század rác tisztjei hegyestőrt viseltek.462 Ezek az alakulatok a h atárő rvidé ken teljesítettek szolgálatot. A 18. század folyamán még igen erős volt a török veszélytől való félelem. így nem véletlen, hogy a határőrvidéken szolgálatot teljesítő egy ségeket a törö k lovasságnak sok veszteséget okozó fegyverrel szerelték fel. A Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertárában van olyan példány is, amelyiknél a háro m élű pe ng ét az 1765/80 min tájú „ ord inári” gyalogsági szablya markolatával sze relték fel úgy, hogy az alsó o ldaltüské t lefűrészelték. E nn ek a tárgynak egyszerűsége is azt hangsúlyozza, hogy használati fegyver volt.463 A 16. század első évtizedeiben megjelent a sodronying leküzdését szolgáló, de szablya ellené be n is jó l hasz nálh ató kiegészítő szúrófegyver, a hegyestőr. Ezt a 16. század második negyed étől általánosan h asznált fegyvert ham arosan átvette a török lovasság is. Nem sokkal később lengyel és orosz területen is megjelent.464 A 16. szá zad során erede ti formáját kisebb változtatásokkal m egtartotta. A 17. században nagy számban megjelenő hegyestőrök a század elejétől az éppen divatos szablya marko latával és keresztvasával készültek. A fegyver ekkorra már több változatban létezett, 456 K a l m á r 1971, 93. 457 O t t l i k 1875, 47-48. 458 T h a l y 1876, 158. 459 CIMELIOTHECA 1825, 80. 6. tárgy; Jankó 1934, 22; Kalmár 1971, 93. 170. kép; MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.1155, hossza: 136 cm, penge szélessége: 2 cm, tömege: 0,82 kg. 460 MNM Fegyvertár, ltsz: 53.625, hossza: 149,2 cm, penge szélessége: 1,4 cm; K alm ár 1971, 93. 461 B a r c z y 1991, 23. 462 F a c h l i c h e 1897-1899, 134. 463 MNM Fegyvertár, ltsz: 53.631, hossza: 158 cm, penge szélessége: 2,2 cm; C s i l l a g 1971, 127. kép.

464 Európában a hegyestőr ott terjedt el, ahol a szablyát használó könnyűlovasság a test védelmére sod ronyinget használt.

147

TÁMADÓFEGYVEREK

hiszen ismerü nk m agyar, török és né m et h egyestőröket is. E fegyvertípus utolsó nagy korszaka a török kiűzetésének idején következett el. A 17. száz adv égén eltűn t hazánk terüle téről a haso nló felszerelésű és har cm od orú ellenfél. A Rákóczi-szabadságharc ban nagy m en nyiségben hasz náltak még heg yestőröket, de ekkorra m ár elav ultnak számítottak a korszerűen felszerelt osztiák lovassággal szemben. A 18. század első felében m ég feltűntek, de szerepü k jelen ték telen volt. Vélem ényün k szerint ebben az időben a hegyestőröket már csak a huszártisztek egy szűk rétege viselte. Ennek a fegyverfajtának a jelen tősé gé t nem csak az adja, hogy zseniálisan kihasználta a sod ronying és a szablya hiányosságait, h an em az is, hogy pályafutása a 18. század elejéig elválaszthatatlanul összefonódott a méltán híres huszárság történetével.

148

Pallos a magyar huszár szolgálatában A nyugat-európai fegyverzetben már a 13. század folyamán megjelent egy új kardtí pus, am elyet pallosnak nevezü nk. Jellegzetesség e a meg vastagodott, ig en széles és egyélű pen ge. Magyarországon az Anjou-korban b ukk antak fel a széles, neh éz p en  gével rendelkező ún. másfélkezes típusba tartozó kardok, amelyek a pallosok előfu tárainak tekin thetők .465 A mag yarországi tárgyi em lékan yagban a 15. század második felében jelen tek meg nagyobb számban a pallosok, amelyek ebben az időben tom pa hegyű, széles, egy, vagy kétélű pengével rendelkező kardok voltak.466 A 16. század elejének jellegzetes pallosánál a rövid m arkolat tetején, sarkain csonkolt téglatest formájú marko latgomb ül, amelynek m indkét o ldalán egy-egy lencse formájú d ud or láth ató .467A keresztvas „8”-as form ájú és kör á tm etszetű vashuzalból készült. A pe ng e kétélű, tompa hegyű és jellegzetessége a felső részén futó keskeny, függőleges vájatok. A fenti pallos szintén a 16. századból származó, aranyozott ezüsttel díszített vál tozata a 80. képen tekinthető meg.468 A széles, jellegtelen hegyben végződő penge felső részén keskeny penge vájat húzódik. Nyolcszögletű marko latgom bjának m ind két oldalán egy-egy lencse alakú dudor ül. Az egyiken S.R. monogram látható. A markolat ezüstdróttal áttekert, míg a széles, aranyozott ezüstlemezből készült ke resztvas „S”-alakot formáz. A hüvely torkolatveretén az „Alázatosság” öntött, allego rikus reliefje található, míg felette egy kis táblán a M. H. Z. G. (Meiner Hoffnung zu Gott) betűk követik egymást. A saruvereten hasonló kidolgozású, kardot és ország almá t tartó, tró no n ü lő „sisakos király” alakja figyelhető meg. A tork olatveret hátsó részén bevésett, 1423-as évszám látható, amelyet a későbbiek folyamán 1523-ra ja vítottak. Az évszámok nem felelnek m eg a valóságnak, m ert a m űtárgy - m anierista stílusú- motívumkincse alapján a 16. század közepe előtt nem készülhetett. A fenti fegyver némileg módosított változata ugyancsak a bécsi műkincsekből került 1933 ban a Magyar Nemzeti M úzeumba.469 Az ar anyozo tt ezüstszerelésű kard m ark ola t gomb ja sarkain csonkolt téglatest formájú, am elynek m ind két o ldalán egy-egy lencse formájú dudor ül, melyekre egy-egy római ezüstdénárt forrasztottak. A markolat ezüst dróttal van áttekerve, a kör átmetszetű, „S”-formájú keresztvas végei makkot formáznak. A bőrrel bevont hüvely veretei arabeszkekkel díszítettek és nagyban ha sonlítanak a Bebek György-féle szablyán lévőkhöz.Vélem ényem szerint - a műtárgy mo tívumkincsét figyelembe véve - jelen kard az 1540-es években készü lhetett. 1933-ban a bécsi egykori császári gyűjteményekből a Magyar Nemzeti Múzeum számos jelentős történeti személyhez fűződő műtárgyat kapott.470 A múzeumba be került fegyverek között szerepelt az a pallos is, amelyet a következő képpen írt le Tóth Zoltán „A bécsi gyű jteményekből M agyarországnak ju to tt tárgyak ” kiállítási k ataló gusában: 465 Rxjttkay 1976, 294; P a n d u l a 1988, 218; T emesváry 1989, 45, Kát. No. 7. Lásd a 6. képeü

466 A MNM egyik korai d arab ja jellegz etes - bo rdáz ott vasszalagból hajlított - „S”-keresztvasú példány. Ltsz: 55.3133. Hossza: 119,3 cm, penge szélessége: 5 cm, lelőhely: Solymár. 467 MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.323. Hossza: 101 cm, p e n g e sz éle ss ég e: 4,2 cm; L u g o s i - T e m e s v á ry 1988, 15; SPLENDEUR 1999, 30, Kát. No . 6. L ásd a 64. képet ! 468 MNM Fegyvertár, ltsz: 55.3246. Hossza: 113,2 cm, penge szélessége: 4,9 cm; A BÉCSI 1933, 43-44. Kát. No. 69.; K a l m á r 1971, 67. 115. a. kép; L ugo si - T emesváry 1988, 51; SPLENDEUR 1999, 31, Kát. No . 8. 469 MNM Fegyvertár, ltsz: 55.3212. Hossza: 115 cm, penge szélessége: 5 cm; ABÉCSI 1933, 4, Kát. No. 70; K a l m á r 1938, 28; K a l m á r 1971, 67, 115. b. kép. Lásd a 65. képeü 470 ABÉCSI 1933, 3-19.

149

TÁMADÓFEGYVEREK

„Kard, széles keled pengével, magyar szablyamarkolattal (81. kép). A penge felső részének mindkét felét aranyozott beéte tett arabeszkek ékesítik, kö zéjük foglalva négyzetes keretben a fegyverko vács neve olvasható: Amel-i M oha m m ed el anszari (a medinai Mohammed készít ménye) arab betűkkel a 48. (a győzelmi) szura bekezdése. „Valóban mi nyilvános di adalra segítettünk téged, hogy lásd miként az Isten megbocsátja bűneidet, kegyelmet gyako rol veled s az igazak útján vezet. ” A kard veretei, a tojásdad kupak, a végén gomb bal s közé pen rövid tüskével ellátott kereszt vas, az összesen négy szíjtartó fület ho rdó hüvelyfoglalatok s a külső oldalán virágos arabeszkkel díszített saru ara nyozott ezüstből valók. A hüvely barna piros bár so nyborítása erőse n megviselt. XVI. század. A kard a magyar végek nagynevű hőséé, Thúry Györgyé, az 1571-ben elesett kanizsai kapitányé volt.”471 80. Magyar kard, 16. század közepe A híres végvári vitéz személyének fontosságát kiválóan igazolja az a „ma gyarázkodó” levél, amelyet Szokollovics Mehmed (1505-1579) nagyvezér írt II. Mik sának (1564-157 6) közvetlenül Th úry halála után. „Különösen pedig az mondatott, hogy Szigetvár, Pécs és Koppán szandsákok bégjei seregesen Tury György ellen mentek. Ámde ez a dolog nem úgy van, amint királyi Felségednek elő terjesztették. Ez a Tury György nem maradt nyugton, hanem az egész világ tudja, hogy mindig gonoszságban járt és szokása volt valamelyik úton lesbe állva, minden szandsákbéget, ki azon vidékre ment, megtámadni. Mikor mostanában a szigetvári bég változott és oda utazott, az em lített Tury György gonoszát forralt ellene. Az említett bég csak a gonoszság elhárítása végett cse lekedett, ő pedig szokása szerint a béget megtámadta, ezértjött fejére a baj. Erről az oldalról a bégek nem mentek oda és a túlsó oldal határain belül nem voltak, ez olyan világos, mint a nap. Királyi Felségednek, kik ilyeneket jelentenek, nem mondanak igazat és csak a két fé l kö zött az egyenetlenséget kezdeményezik. ”472 Tíz évvel a kanizsai kapitány halála után III. Murád szultán (1574-1595) a Ba bocsa várá ban szolgálatot teljesítő Hasszán nak egy 6000 akcse jö vedelm ű tím árt ado mányozott, mert a Thúry György elleni összecsapásban vitézül küzdött.473 A fenti adat is azt bizonyítja, hogy a híres végvári vitéz személye rendkívül fontos volt a tö rökök számára. A drégelyi és sági huszárfőlegényből vitézsége révén hamarosan lévai kapitány lett, aki 1552-ben a palásti csatában tüntette ki magát az itáliai segédcsa pato k m egm entésében. A k ésőbbiek so rá n 156 6-ban, m in t palo tai kap itán y Arszlán budai pasa serege ellen védte m eg a gondja ira bízott végvárat. Az 1567-es év fontos eseményt hozott Thúry életében, hiszen az uralkodó a ka nizsai kapitányságot ajánlotta fel számára. 1568-tól sikeres portyákat vezetett sze471 A BÉCSI 1933, 65, 166. katalógusszámon. 472 K a r á c s o n 1914, 98. 473 K a r á c s o n 1914, 111, 116.

150

81. Thúry György kanizsai kapitány pallosa, 16. század közepe

TÁMADÓFEGYVEREK

mélyesen és alaposa n m egk eserítette vitézeivel a környező török végvárak bégjeine k az életét. Thúry rendkívüli katonai sikerei következtében a törökök állandóan pa naszt emeltek ellene az Udvari Haditanácsnál, ahol a portai követ számos esetben kezdeményezte fe lmenté sét.474 A kanizsai k apitány az ország legjobb bajvívója volt és híre külföldön is elterjedt, mert minden kihívója felett diadalmaskodott.475 A bátor vitéznek, az aranylánccal kétszer kitüntetett lovagnak legemlékezetesebb bajvívása II. Miksa magyar királlyá koronázásakor a köpcsényi mezőn történt, amikor is min den nem zet viadorait legyőzte. Th úry népszerűségé t mutatja, hogy az uralkodó egy olyan m etszetet készíttetett, am elyen II. Miksa és Schwendi Lázár fővezér m ellett a kanizsai kapitány is látható (82. kép).476 Thúry katonai és bajvívói sikerei egyre nagyobb elégedetlenséget keltettek a tö rökökben, akik elhatározták, hogy végleg leszámolnak vele. 1571. április 2-án a ki váló végvári kapitány t a környező törö k várak csapatai tőrbe csalták. Thú ry po rtyázó katonáival Orosztony falunál török csapatokra bukkant és elszánt harc kezdődött a két fél között. Am ekkor az erdőb ől előre törtek az edd ig rejtőzködő tö rök k aton ák is. Egy iszapos földsávon a kanizsai kapitány lova elcsúszott, majd immár a gyalogos Thúryt a török túlerő körbevette. Az ellenfél élve akarta elfogni a híres magyar baj vívót, de ő a m eg adá sra való felszólítás ellenére vitézül küzdött, míg egy M emi nevű török szablyájával megölte. Teljesen kifosztott, fej nélküli testét Miklós fia és Zrínyi György nagy tisztességgel temettették el Kanizsán.477 Carolus Rym konstantinápolyi császári követ 1571. jún ius 19-i jele nté séb en a Portán h allott hírek alap ján a köve t kezőket írta II. Miksának. Thúry április 2-án közel 500 katonájával a környező fal vakba indult, abból a célból, hogy a törökök adószedését megakadályozza és foglyokat ejtsen. Ekkor csalta kelepcébe a kanizsai kapitányt az ellenfél, miután a gyalogosait m aga m ögött hagyta. T húry a nagyszámú túlerő ellenére hősiesen küz dött, számos ellenséget levágott, de végül megö lték. Az összecsapás során tö rök kézre került foglyokat és fegyvereket, valamint a kanizsai kapitány fejét egyenesen a Por tára kü ldték, amelyről a következők éppen számolt be Carolus Rym: „Jelen hónapi0-én őfelsége boldog emlékezetű kanizsai kapitányának, Thúry György úrnak a fejét sok csapások tól megcsonkítva, majd összevarrva a közös díván elé hozták 9 másik fejjel együtt, valamint 14 fogollyal, 3 zászlóval és 2 kézidobbal. A pasa Thúry fejét kézbe vette, gondosan megtekintette, szakállát megsimogatta, majd meghagyta, hogy vigyék ki és tisztességgel temessék el. ”478 Pontosan három héttel a „magyar Cid” halála után vették fel az elesett Thúry György javait tartalma zó ered eti leltárt. A hagyatéki jegyzékb ől kid erül, hogy a híres végvári vitéz vagyonát zömében pompás fegyverek, vitézi öltözetek, lófelszerelések, a táborozáshoz való sátrak és egyéb eszközök képezték. Ig en érdekes, hogy nem ke vesebb, mint 22 török rab maradt a kanizsai kapitány után, akik közül csak Arszlán aga váltságdíját 3000 fo rintra taksálták. A leltár vég én egy különleg es bejegyzéssel ta lálkozunk, m éghozzá azoknál az ingóságoknál, am elyek Th úry Bened eknél vannak: „Egy ezwstös pallos, kith Chazarnak koldenek. ”479 Ebben az időben köztudott volt, hogy II. Miksa szívesen veszi a magy ar földről származó po m pás hadizsákm ányt és egyéb ajándékokat. Ezt a hagyatéki leltár összeírói is ponto san tud ták és T hú ry György ked venc pallosát elkü ldték az uralko dón ak. II. Miksa öccsét, Tiroli II. Ferd inán d főher474 M ü lle r 1973, 70-77 ; H u s z á r 1974, 19-22; V M o l n á r 1987, 53-57. 473 Eőr-Darmay 1870, 721-722; Szendrei 1896, 260-261; T a k á t s 1963, 260-261; V M o l n á r 1987, 58-

59.

476 Cennerné 1962, 97; NAGY KÉPES 2000, 110. 477 Istvánffy 1961, 363-365; V. M o l n á r 1987, 61-64. 4,8 M ü l l e r 1973, 78-84. 479 Eőr-Darmay 1870, 722, 726.

152

:at^#íácSöWríifaf»ir^nmf!!.i!iibts'ítnícrn^inni| cfcnKiii)fcríi76(3mpffi:!iKtj(n^(!&(n/ncmlíc6 fccct/Jtl jc f k w i b w ben ¿£rbfctnt>bcn Cü rc f ett Rct>Mud)cn.

82. Schwendi Lázár fővezér, Thúry György és II. Miksa császár. Fametszet, 1560-as évek

ceget (1529-1595) leginkább a fegyverek érdekelték, hiszen össze akarta gyűjteni a híres ura lkodó k és hadvezére k fegyvereit, valamint arcképét és ön életrajzát is.480 A fő herceg gyűjtési mód szereit jó l jellem ezte az a levél, amelyet 1590. jún ius 17-én Nádasdy Tamás fiához írt. Tiroli Ferd inánd részletesen ecseteli az örökös számára atyja komoly ha di érd em eit, m ajd ar ra kéri, hogy küldje el gyűjteményébe ap ja fegyvereit, amelyet az utó ko r dicsőségére ha ds zertárá ban fog közszem lére tenn i.481 A fenti m ód  szerrel a főherceg számos híres személy fegyerzetéhez jutott hozzá, amelyeket egé szen 1806-ig az ambrasi várkastélyban őriztek, majd a napóleoni háborúk miatt Bécsbe szállítottak. Törökverő Thúry György pallosa végül is nem a császárhoz, hanem a főhercegi gyűjteménybe került, amelynek első részletes katalógusát 1855 ben je le n tett e m eg Eduard Sacken.482 A kiváló szakem ber a következ őkép pen em lé kezett meg a szóban forgó fegyverről: „Georg Thuri: Breites Schwert, in rothsammetner 480 S ik l ó s s y 1919, 106-107, 111-113.

481 Hugyecz 1894, 124-125; T emesváry 1982, 8. 482 Siklóssy 1919, 108.

153

PALLOS A MAGYAR HUSZÁ R SZOLGÁLATÁBAN

Scheide; die gerade ParirStange und Beschläge sind Fürwahr, wir haben Dir einen offenbaren Sieg verliehen, damit Dir Gott Deine früheren und Sünden verzeihe (der Anfang der Sura XLVIII. der Sura des Sieges). Und: gemacht späteren aus vergoldetem Silber. A u f der zwe ischneidigen Klinge Laubranken in aufgeschlagener Tauschierarbeit und die Aufschrift: von Muhamm.ed Al Anssari. ”483 A fenti mondatok teljesen megegyeznek azokkal, amelyeket Tóth Zoltán írt le 1933-ben a Th úry pallosról.484 így jó l bizo nyítottá vált - a leírások alap ján - hogy 1933-ban valóban azt a kardot kaptuk meg, amely egykor a kanizsai kapitányé volt és „ezüstös pallos” néven szerepelt 1571. április 23-án felvett hagyatéki leltárában. Term észetesen a kép i egyezés is nag yon fontos s ezért van nagy jelen tősé ge Wendelin Boeheim 1894-ben megjelent egyik munkájának, amely immár fényképpel il lusztrálja a Thúry-féle pallost.485 A 81. képen látható műtárgy - a piros bársonyborítás kivételével - teljesen azonos a fenti mu nkáb an látható képpel. Bud apesten az ezred éves országos kiállításon is bem utattá k a kanizsai kapitány fegyverét és az alapos le írás mellett szintén közöltek fényképet róla.486 A már többször idézett 1933-as kiállítási katalógusban is láthatunk illusztrációt a Thúry-pallosról.487 Ez utóbbi fény képen az előző fotókon látottakkal ellentétben a pallos hüvelyének piros bársony borítása m ár rendkív ül rossz állapotb an volt. Az 1950-es évek ele jé n ezért eltávolították s jelen leg m ár csak a hüvely ered eti cap abőr borítása látható. A Th úry pallos számos érdekességet tartogat, amelyek közül elsőként a kiváló m e dinai fegyverkovács pengéjét kell megemlíteni. Az arabok körében a legfontosabb támadófegyver a széles pengéjű kard volt. Mongol hatásra ugyan a 13. századtól az ívelt pengéjű szablyák is megjelentek a mameluk fegyverzetben, de ennek ellenére a pallos megőrizte korábbi fontos szerepét.488 Az oszmán-törökök mindig is csodá lattal adóztak a mameluk fegyvereknek és a 15. század folyamán hadfelszerelésük között felbukk antak a pallosok is. Az 1517-es egyiptomi győztes h ad jára t után zsák mán yolt fegyverek mellett a törökök igen sok arab fegyverkovácsot hurcoltak el az isz tambuli szerájban működő központi műhelybe.489 A Thúry-pallos széles, kétélű pengéjé nek a felső ré szén ez üsttel tausírozo tt, m ajd aranyozott leveles in dák lá th a tók, amelyeken az ismétlődő szabályos spirálok koncentrikus köröket alkotnak. I. Szulejmán szultán (1520-1566) uralkodásának időszakából származó kinevezési ok mányok tugráit a fenti kardon lévő motívumokkal megegyezően díszítették.490 A Thúry féle pallos másik érdekessége, hogy hosszú keresztvasának végei nyomott göm bbe n végződn ek, am ely típus az 1550-es években készült törö k szablyák jelle g zetessége.491 A kanizsai kapitány kardjának harmadik érdekessége, hogy a pallos mark olata és mark olatgom bja nem az eredeti török változat, ha nem egy magyar szablyáé. A 16. század második negyedében kezdett felbukkanni ez a típus, amelynek a jelleg ze tessége a lapos, elő re ugró csúcsú, felüln ézetb en pedig csep p fo rm ájú m ark o latkupak.492Vélem ényünk szerint a T hú ry pallos a 16. század közepén készült és aján483 Sacken 1855, 152. X. katalógusszámon. 484 A BÉCSI 1933, 65; K a l m á r 1938, 32-33; K a l m á r 1971, 68; Temesváry 1982, 55. 21. katalógusszá mon; L ugosi-T emesváry 1988, 47. katalógusszámon. 485 Boeheim 1894,15. XVIII/ 1. kép 486 Szendrei 1896, 259.

487 A BÉCSI 1933, 21. ábra 488 Esin 1981, 12-18, 76-77, 262-263; R o g e r s 2000, 154-156; Y ü c e l 2001, 54-6 0; B a s h i r 2008, 23-26; Lebedynsky 2008, 189-194. 489 S zendrei 1896, 262-264; K a l m á r 1971, 64; T h o m a s - G a m b e r 1976, 61-62; Y ü c e l 2001, 9-11. 490 The Sp len do ur o f Turk ish Civilization. O ttom an Treasures o f the To pkap i Palace. Tokyo, 1988, 30-33 ; G e r e l y e s 1994, 8. 491 ALEXANDER 2003, 217. 492 K o v á c s S.1995, 216-21 7.

83. Magya rlóra való pallos, 16. század második fele

155

PALLOS A MAGYAR HUSZÁ R SZOLGÁLATÁBAN

dék, vagy hadizsákmány formájában került a híres végvári vitézhez, aki markolatát átszereltette, majd használatba vette. A Thúryt ábrázoló metszeten a kanizsai kapi tány egy olyan szablyát visel, amely a kettős felkötőpántok és a széles, nyomott göm bben végződő keresztvas miatt nagyban hasonlít erre a pallosra (Lásd 82. kép). Mint láttuk, a m agyarországi tárgyi emlékan yagb an a 15. század másod ik felében jelente k m eg nag yobb számban a pallosok, am elyek ebben az id őben to m pa hegyű, széles, k étélű pen gév el rendelkez ő k ard ok voltak.493 A 16. század első fe lében a szablyák növekvő népszerűsége m ellett a mag yar kardok m ég haszn álatban voltak, am e lyek szívósan őrizték a 15. század végén kialakult formájukat. Az 1550-es, 1560-as évek utá n viszont m ár ne m találkozunk a tárgyi emlékany agban többé velük, m ert h e lyüket átadták a magyar szablya, vagy hegyestőr markolatával szerelt pallosoknak. Az 1580-as évekből, a grazi tartományi hadszertárból ismerünk olyan „magyar pal losokat”, amelyeknél a keresztvas a penge felé hajlik, vagy más esetben az egyik ol dalon aláhajlik, míg a másikon a markolat felé, s így markolatkengyelt képez.494 Tulajdonképpen elmondható az, hogy hazánkban ebben az időben a legfontosabb fegyver a szablya volt és a még m eglévő k ardjaink ezért ke rültek ered eti m arkolattal, vagy átszerelve „lóra való pallos” néve n a n yeregre és váltak kiegészítő fegyverré a he gyestőrrel párhuzamosan. A korábban használt magyar kard, immár pallos néven szerepelt „lóra való”, vagy ritkáb ba n „nyakbavető” változatban. Ez utób bi ese tben a viszonylag rövid, széles pen gé jű fegyvert az övre, vagy gyak rabban a job b vállon át vete tt kardfe lkötőre erősítették és szablya helyett viselték. A kanizsai kap itány fegy vere ennek az új palloshasználatnak az egyik legszemléletesebb példája. A közelmú ltban vetődött fel az a gon dolat, amely párhu zam ot vont a Thúry-féle pallos és a 10. század uto lsó negyedében fe lb ukkanó ún. szab lyak ardok között.495 Ezek olyan fegyverek voltak, am elyeknél kardcsiszárjaink eltávo lították a n yugati tí pusú kardok m ark olatgom bját, old alra hajlították markolatvasát és szablya kereszt vasat húztak rá, majd felszegecselték a markolatborítást.496 Ebből a típusból mintegy egy tucat került ezidáig elő.497 Az ism ert d ara bo kat tanulmán yozv a az a véleményem, hogy a hibát ott követték el őseink, hogy túlságosan m egh ajlították a markolatvasat, s így egy valóban nehezen kezelhető fegyverhez jutottak.498 A 15. századból számos hasonló átalakítás ismert, amikor is a korábbi arab pallospengéket mameluk, vagy török szablyamarkolattal látták el. Ez utóbbi esetben a markolatvasat csak enyhén hajlítottak meg és ívelt, kézhez álló markolattal látták el.499 A Thúry-féle pallos is a fenti módon készült és így valóban megnövekedett a csapás hatékonysága, sőt akár a szúrás is erőteljesebb lehetett.500 493 Lásd A hegyestőr, a pallos és a palloshegyestőr előzményeiről szóló fejezetet! 494 A 16. század m ásodik felében változatos, leginkább körteformájú markolatgom bbal szerelt - m agyar kén t leírt a peng e felé hajló keresztvassal rendelkező pallosokat és hegy estőröket m egtaláljuk a grazi t a r t o m á n y i h a d s z e r t á r b a n . P i c h l e r 1880, 72-73; K r e n n 1997, 28-29; Kovács S. 2004, 40-41. Kát. N o . 22; J ä g e r 2010, 60-61. 495 T o ll 2008a, 21-22; B. Szabó János szíves szóbeli közlése; vö. B. Szabó 2010, 108 -109. 496 Bakay 1965, 19-20, 34-35; Bakay 1967, 172; Kovács 1975, 521-522; Kovács 1986, 250; HONFOG

LALÓ 1996, 119. 497 Kovács 1990, 40-42 ; Kovács S. 1995, 147. 498 B á lin t 1963, 93-95; A Magyar Nemzeti Múzeum honfoglalás kori gyűjteményében őrzött, Szentbékállán (ltsz.: 11/1905) előkerült szablyakard esetében vált világossá, hogy egy nyugati típusú kardot alakítottak át, még hozzá úgy, hogy a markolatvas megh ajlítása után a peng etőre egy betétlemez t tet tek, amely jól stabilizálta azt a szablyakeresztvasat, amelyet a szélesebb, eredeti helyett húztak rá erre a speciális fegyverre. Vö. Bakay 1965, 34-35. Ezúton is szeretném megköszönni Révész Lászlónak, hogy a fenti mű tárgyat tanulmányozhattam. 499 Y ü c e l 2001, 19-29, 68-73; ALEXANDER 2003, 250-253. 600 Kovács 1986, 232; S z ő l l ő s y 2001, 275-279; T o l l 2008a., 21.

84. „ Nyakbavető” pallos. Kassa, 16. század vége

157

TÁMADÓFEGYVEREK

A híres végvári vitéz és bajvívó pallosa a legkiválóbb arab és török fegyverkészítő hagyományokat megtestesítő kard, amelyet az új típusú magyar szablya markolatá val szereltek át. A fenti fegyver jelen tősé ge azért is nagy, m ert törté ne te T hú ry h alá  lától 1933-ig, a Magyar Nemzeti Múzeumba való bekerüléséig hitelesen és jól nyomon követhető. Mint azt korábban említettem, a török és magyar fegyverzet a 16. században ha sonló kihívással találta m agá t szem ben. A szablya viselése m ind ké t helyen általános volt ekkoriban, s ezért a pallosokat már nem lehetett az övre felkötni. E miatt kezd ték ezt a fegyvert a nyereg hez rögzíteni, de id őn kén t azért előfordult, hogy a pallost a szablya helyett k ötö tték fel.501 A 16. század utolsó évtizedeiből származik az a magyar hegyestőr markolattal sze relt különleges pallos, amelyik a 83. képen látható.502 Kétélű, széles, fokozatosan hegybe futó pengével, amelynek a tövénél mindkét lapjában három-három kereszt alakú csiszárjegy látható. Az öntött technikával ké szült keresztvas a pen ge felé hajlik, és háromkaréjos levélm otívumb an végződik. A ke resztvas, valamint a hárítólemez közepét szintén öntött technikájú medaillonok díszítik, amelyek köze pén álkőb erakás láth ató és apró m arg arétá k veszik körül őket. A m edaillono k me llett egy-egy nagyobb m éretű m arga réta található, amelyekből ket tős csigával záródó indák nő nek ki és ezek nagy hasonlóságot m utatna k a törö k ara beszkes díszítőmotívum mal. A m ark ola t majc form ára kés zített ezüstsodrony, amelynek a közep én arany ozott álkőberakás ül. A markolatgom b gerezdekre osztott körte alakot formáz. A hüvely egy fatok, amelyet kecskebőrrel borítottak és öntött technikájú aranyozott, majd mára már csak nyomokban látható zöld és piros zo mánccal d íszített véretekkel szereltek fel. A torkolatve ret előo ldalát ön tött m eda illo nok díszítik, amelyet apró margaréták vesznek körül cápázást utánzó alapon. Az álkőberakásból indák ágaznak ki alulra, valamint felülre, és ezekből stilizált szőlő fürttel ha sított tu lipán nő ki. A csúcsovális, gyön gykö rrel és lam breq uinn el díszített hüvelyveretek száma öt, ezeket álkőberakás, valam int apró m arga réták és belőlük ki növő arabeszkek ékesítik. A saruveret díszítése a torkolatveretével csakn em azonos. A torkolat- és saruveret másik oldala igen igényesen vésett gránátalmavirágokkal ékesített. A torkolatveretbe - sajnos egyelőre azonosítatlan - egyesített BK ötvösje gyet ütöttek. A fent leírt pallos tulajdonképpen egy korabeli magyar díszhegyestőr formáját követi. A 16. század végéről származik az a „nyakbavető” pallos, amelyik a 84. képen vehető szemügyre.508 Kétélű, h áro m vájattal rendelkező p eng éje enyh e heg ybe n vég ződik. Csúcsba futó, ferdén levágott markolatkupakjához kisméretű, akantuszlevelekkel díszített gerinclemez csatlakozik. Ezüstdróttal és -sodronnyal áttekert markolata igen széles. Az aranyozott ezüstből készült keresztvasa aláhajlik, és egyegy makkban végződik. Aranyozott ezüstveretes, vörös bársonnyal bevont hüvelyén kettős felkötőpánt található, aminek mindkét végén egy-egy hordkarika látható, amely jól igazolja, hogy ezt a kisméretű pallost a jobb vállon átvetett kardkötőn vi selték. Az akantuszlevelekkel ékesített saru veretén ek az oldalsó lemezéb e van b eütve Kassa város 16. század végé n használt liliomot formá zó p róba jegye és Válaszúti Veres Mihály ötvös mester - m űkö dött 1596-1622 között - jegye.504 501 C z u b e r k a 1906, 27.

502 A BÉCSI 1933, 50; K a l m á r 1938, 29; K a l m á r 1971, 67; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, 50; SPLENDEUR 1999, 10; K o v á c s S. 2004, 40-41. K á t . No . 22; MNM Fegyvertár, ltsz: 55.3 248.1 -2 . Hossza: 104 cm, penge szélesség e: 4,5 cm. Vö. J ä g e r 2010, 60; S c h u c k e l t 2010, 121. 603 A BECSI 1933, 65; K a l m á r 1938, 33; K a l m á r 1971, 68. 117. b . kép; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, 55; MNM Fegyvertár, ltsz: 55.3347. Hossza: 92,6 cm, p en ge szélessége: 3,5 cm. 604 K ő Sz e g h y 1936, 811, illetve 865. jegy.

158

¡L

T .-V '

A 17. század első felének jelleg ze tes lóra való p allosa a fóti Károlyi csa lád elhag yott javaiból kerü lt a Magyar Nem zeti M úze umba (85. kép).505 A műtárgy egyélű, két széles vájattal ren  delkező pengével szerelt, amelyet a penge zöm ökén m aratott leveles vi rágok kal ékesítettek. A rövid, ara nyo  zott ezüst keresztvasat hét tokos foglalású türkiz ékesíti. A piros bár sonnyal bevont, enyhén előrehajló markolat tetején ferdén levágott, csúcsba futó mark olatkup ak ül, amely hez a markolatra hosszan lenyúló ge rinclemez csatlakozik. Az aranyozott 85. Lóra való pallos. Nagyszombat, 1 7. század közepe ezüstveretekkel szerelt hüvely vörös bárs onnyal van borítva. M in d a h ü  vely-, mind a felkötőpántok kettős tagozódásúak. Jellegzetességük az akantuszlevél és a mak k orn am entik a, va lamin t az, hogy tokos foglalású türkizek ékesítik a felüle tüket. A sarup ánt, valam int annak igen hosszú merevítőlemezei vésett, rácsozott m o tívummal vannak ékesítve. A pallos torkolatveretének oldallemezébe Nagyszombat városának próbajegye és Benedek ötvös m ester - m űkö dött 1641 és 1656 között jegye van beütve. A 17. század első felében a pallosok nál m ár felbuk kan t a ma rkolatkengyel, vala m int a hüvelykujj gyűrű is.506 1934-ben a M agyar Nem zeti M úzeum két lóra való pallost is vásárolt az egykori Teleki Sámuel-féle gyűjteményből. A vörös bársonnyal bevont hüvelyű példány ara nyozott ezüsttel díszített, akantuszleveleket formázó, kettős hüvely- és felkötőpán tokkal szerelt.507 A másik, zöld bársonnyal borított pallos szintén kettős, apró virágo kkal ékesített és arany ozo tt ezüstből készült felk ötőpánto kk al rende lkez ik.508 Mindkét, a Teleki-gyűjteményből származó lóra való pallos formájában és arányai ban is a Károlyi-pallos kitűnő párhuzam a, am ely a 17. század közepén készült. A Te leki-pallosokat mind Kalmár János, mind Temesváry Ferenc a 16. század végére datálta. A fentiekben vázolt megállapítások m iatt m indk ét Teleki-féle pallos készítési ideje a 17. század első felére valószínűsíthető. A pallosok bársony borításának színe mindig megegyezett azzal a lovasfelszere léssel, amelyre felkötötték. Thö köly Im re lószerszám ainak jegy zék ét 1684. április 10én készítették el, amelynek 1. számú példányát a következőképpen írták le:

I

505 T e m e s v á r y 1980, 55-57; SPLENDEUR 1999, 37; MNM Fegyvertár, ltsz: 71.9513.1-2. Hossza: 108,5

cm, penge szélessége: 3,7 cm. 506 KŐ SZEGHY 1936, 1491, illetve 1509. jegy; vö. K a l m á r 1971, 98, 177. kép. Pontos párhuzama az előző ötvösjeggyel: MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.619. Hossza: 101 cm, penge szélessége: 3,5 cm. Ennek a pal losnak a hüvelye zöld bársonnyal b orított.; K a l m á r 1971, 96, 174. kép; J á g e r 2010, 35-36. 507 K a l m á r 1971, 95, 172. a. kép; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, 54; MNM Fegyvertár, ltsz: 55.3352. Hossza: 112 cm, penge szélessége: 4,3 cm. 508 K a l m á r 1971, 95, 172. b. kép; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, 53; MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3353. Hossza: 115 cm, penge szélessége: 3,5 cm.

159

TÁMADÓFEGYVEREK

„Fővezér, török szürke lóra való szerszám: Veres-bársony, arany- és ezüstskófiummal varrott nyerge; cafrang és veres-bársony, skófiummal varrott, fékje és szügyelője portai, ezüst-aranyos, orrozója hasonlóképpen. Pallosa veres-bársonnyal borított, aranyos, bozgánja aranyos; portai rézkengyel. ”509

A 16. században bukkantak fel azok a kardok, amelyeket palloshegyestőrnek ne veztek a korabeli források. Jellegzetességük a p allosform a pen ge, de h együk elkes kenye dik és szúrásra is kiválóan alkalmas. A Jank ovich Miklós-féle gyűjtem ényből származik Kemény Ján os erdélyi fejedelem (1661 -166 2) az on fegyvere, amely a fent leírtaknak felel meg. Díszítésében a fenti műtárgy jó párhuzama a Máday-gyűjtemén ynek, a Telekiek marosvécsi kastélyából származó pallosa (86-87. kép).510 Egyélű, erőteljesen hegybe futó pengével szerelt a Kemény pallos, amely a pen gehát alatt futó kettős vájattal rendelkezik. A penge sajátos kialakítása miatt nem csak vágásra, h an em szúrásra is alkalmas. Egyesíti a hegy estőr és a lóra való pallos tulajdo nság ait s ezért nevezik ezt a típust a 17. századb an író do tt hagyatéki leltárak pallosh eg yestőrn ek . A pengető és a pengehát ez üsttel tausíro zott in dákkal van dí szítve. Itt egyébként GENOVA felirat, valamint koronás „pi” ( J I ) beütö tt csiszárjegy látható, amely azt valószínűsíti, hogy a penge nem észak-itáliai munka, hanem ko rabeli ausztriai (stíriai) utánzat. 1626-ban Kemény János, Bethlen Gábor bécsi kö vetségének a tagja volt. Emlékirataiban olvashatjuk a következőket. „Az fennemlített (Bécs) Újhelyben szoktak csinálni igen jó szablya és hegyestőrvasakat. Én is csináltattam né hányat, többi között egy kardvasat foka felől darabig arannyal megverettem vala, nevemet, esz tendőszámomat és ez szentenciát (jelmondatot) verettem vala reá: HONEST UM PRO PATRIA M Ó RI (Hűségből a hazáért halni)”.511 A ranyozott ezüstből készült keresztvasa a peng e felé hajlik és egy-egy tokos foglalású türkizzel ékesített. Az ezüstsodronnyal kerete zett keresztvas közepe és a két oldaltüske rekeszzománccal van díszítve, amelynek a szélein egy-egy tokos foglalású türkiz ül, amelyekb ől má ra m ár csak egy m ara dt fenn. Az egyik keresztvasszárból kézvédő pánt ágazik felfelé, amely erőteljesen kifelé haj lik. Az aranyo zott ezüsthuzallal áttek ert m arko lat egy csepp alakú, rekeszzománccal és tokos foglalású türkizekkel ékesített m arkola tkup akb an végződik. A hüvely magja egy fatok, am elyet lila bársonnyal b oríto ttak és aran yozo tt ezüstveretekkel szereltek fel. Az ezü stsodronn yal k eretezett veretek jellegzetes díszei csúcsovális form át m u tatnak, amelyek színes rekeszzománccal, valam int tokos foglalású türkizekkel díszí tettek, és stifttel vannak az alaplemezhez rögzítve. A torkolatveret, saruveret és a felkötő pán t hátsó része trébelt, va lam int cizellált virágtövekkel és rozettákka l ékesí tett, melyeket apró tűponcalap emel ki a sima aranyozott ezüstlemez felületéből. A 88 . képen láth ató p allosok a 17. század másod ik felének jellegzetes darabjai: a bal oldalo n lévő ún. „nyakbav ető” pallos három pengevájattal ellátott, egyélű geno vai pengével szerelt. Az aranyozott ezüstből készült lapos, előreugró csúcsú marko latkupa k te tején egy tokos foglalású türkiz ül. Igen jellegzetes a m arkolatku pak végét az egyik keresztvasszárral összekötő lánc töred éke. A fekete cap abőrrel bevo nt hüvely türkizekkel díszített aranyozott ezüstlemezekkel van szerelve. A kettős felkötőpánt m indk ét végén látható egy-egy hordk arika, ami azt bizonyítja, hogy ezt a pallost egy509 T h a ly 1886, 184, III; C z u b e r k a 1906, 28; K a l m á r 1971, 96. 510 P. S z a t m á r y 1881, 771; KALAUZ 1912, 192; K a l m á r 1938, 28; K a l m á r 1971, 96, 103; L u g o s i - T e mesváry 1988, 101; Kov ács S. 2004, 32-33, Kát. No. 11; M NM Fegyvertár, ltsz: 55.3345. Hossza: 108,5 cm, pe ng e szélessége: 2,8 cm; Máday-gyűjtemény, hossza: 97 cm, pe ng e szélessége: 3,7 cm 511 Kemény 1986, 49.

160

86. Kemény János erdélyi fejedelem palloshegyestőre, 17. század közepe

PALLOS A MAGYAR HUSZÁR SZOLGÁLATÁBAN

kor a job b vállon átvetett, bagariab őrbő l, selyemzsinórból stb. készült kard felkötő n hordták.512 A 88 . kép jobb oldalán lévő lóra való pallos egyenes, két keskeny és egy széles vájattal kovácsolt, egyélű pengével szerelt. Érdekessége markolatának és hü velyének aranyozott ezüstszerelése. Jelen darab egy 17. század második felében ké szült török pallos m agy ar ötvös által készített utá nzata.513 A török vagy portai pallosok kizárólag csak a legelőkelőbb magyar főurak inventáriumaiban fordultak elő. Thö köly Imre 1684. április 22-én, Munkácson összeírt lószerszámai között a következő fegyverre bukk anhatunk : „Portai pallos nro 1. Hüvelye alól veres-bársonyos, feljül virágos, aranyos ezüstbogláros: markolatja is virágos, aranyos ezüsttel burított; markolatja vége sárkányfejes, veres bagaria szíjjal.”514

A Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertárában őrzött egyik török lóra való pallos nagyban hasonlít az előbb leírtakhoz (89. kép).515 Széles, kétélű és fokozatosan heg ybe futó pengével szerelt, amelynek a közepén alig észrevehető gerincél húzódik. A penge érdekessége, ho gy közv etlenü l a keresztvas alatt, kizárólag csak az egyik lap ban aran nyal berakott in dák közö tt - ez üsttel és arannyal tausíro zo tt - lá ngot fújó sárkány és egy szimurg küzdelme látható. Az aranyozott ezüstből készült, sásleve lekkel, s lótuszvirágokkal ékesített keresztvas a pen ge felé hajlik, és stilizált sárkány  fejekben végződik. A keresztvasat virágszirom form ájú, m agas foglaltban ülő türkizek díszítik. Az erőteljesen előrehajló m arko lat függ őlegesen levágott és a keresztvassal teljesen megegyező módon ékesített. A piros bársonnyal bevont hüvely magas foglalású türkizekkel és vésett sáslevelekkel, illetve lótuszvirágokka l díszített torkolat- és saruverettel szerelt. A hüvelyveretek félholdak ból felépülő ro zettákkal és pillan gó k kal ékesítettek, amelyeket türkizek, valamint lótuszvirágok díszítenek. A hüvelyveretek hátsó oldalát medaillonb an - a széleken negyed elt medaillonok ban - elhelyezkedő domborított, vésett, majd poncolt sáslevelek és lótuszvirágok ékítik. A fennmaradó részt sakktáblamotívum díszíti, amelyben egy-egy függőleges, vagy vízszintes vonal látható. A hagyomány szerint a fenti pallost 1601-ben Sennyei Pongrác erdélyi ta nácsos ka pta ajándékba egy török főúrtól, m ert eltévedt leányát apjához kísérte. A pe ng e érdekessége a sárkány és szimurg harca, amelyet legszem léletesebben I. Szulejm án szu ltán d íszjatag ánjá nak a peng éje fest le.516 Az Ah med Tekelü ötvös által készített pompás fegyver I. Szulejmán szultánt dicsőítő kifejezések mellett a készítés évét, azaz a 933-as évszámot is tartalmazza. Ez az évszám a keresztény időszámítás szerint megfelel annak az évnek, amelyik 1526. október 8-án kezdődött és 1527. 512 Czuberka 1906, 30; K a l m á r 1938, 32; T emesváry 1989, 58, Kát. No. 123; MNM Fegyvertár, ltsz:

53.1234, hossza: 89,9 cm, penge szélessége: 3,3 cm. 513 Temesváry 1989, 58, Kát. No. 122; MNM Fegyvertár, ltsz.: 53.620, hossza: 101 cm, penge szélessége: 3,6 c m . V ö. A s z t v a c a t u r j a n 2002, 94; ARMOTJRY 2002, 164-165, Kovács S. 1995, 234, 100. jegyzet; MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3526, hossza: 100,5 cm, penge szélesség e: 4 cm . 514 T h a l y 1873, 174; C z u b e r k a 1906, 28.

515 CIMELIOTHECA 1825, 83: „Alius Sinensis, trés digitos latus, ferro proisus damasceno, in quo Draco, aurotinctus, natales fabricae Chinensis indicat. Vagina bysso rubra pelliculata est, et dacem laminis argenteis latis, auro illinitis, splendet, quibus qurator an nuli ex eodem metallo agglutina ti sunt. Capulo perinde argenteo, eoque inaurato ornatur. Non modo manu bnum, séd etiam lamelle argenteae in vagina centum sexaginta elegantibus eranis gaudent. Pretiosus iste gladius pertinet ad xénia, quibus PONCRATIUM SENNYEI a Bassa Décsiensi.’’; K a l m á r 1938, 30; L ugosi-T emesváry 1988, 44; Kovács S. 2004, 49, Kát. No. 36; MNM Fegyvertár, ltsz: 55.3334, hossza: 101,5 cm, penge szélessége: 4,4 cm. 516 NAGY SZULEJMÁN 1994, 79.

87. Aranyozott ezüstszerelésű lóra való pallos, 1660 körül. Máday-gyűjtemény

163

Török lóra való pallos, 16. század vége

TÁMADÓFEGYVEREK

szeptember 26-án ért véget.317 A legújabb feltételezések szerint a fenti, a mohácsi csatára utaló jatagánon, ezen az allegorikusán megrajzolt beszélő képen I. Szulejmán szultán szimurg képében ábrázolva győzi le a keresztényeket (II. Lajost) szim bolizá ló sárk án yt. A fe nti m otívum okkal díszített pallos pengék a 16. század közepétől a szeráj műhelyeiből kerültek ki.518 A porta i pallosok közül olyan is ismert, am elyekn ek az egész hüvelye ékkövekkel kirakott nemesfémm el van borítva (90. kép).519 Széles, kétélű, hegy be futó p engé vel szerelt, am elyen ezüsttel tausírozott „Ne légy társa a nálad hatalmasabbnak” török nyelvű felirat olvasható. Az aranyozott ezüstből ké szült keresztvas a p en ge felé hajlik és sárkányfejeket formáz. A m arkolat e rőteljesen előrehajlik és egyenesen levágott, rajta három függőleges sorban virág formájú fog lalatban lévő türkizek ülnek. A keresztvas és a m arkolat felületét vésett, d om bo rított lótuszvirágok és sáslevelek ékesítik. A hüvely teljes hossza aranyozott ezüstlemezzel boríto tt, am elyet m ag as foglalású zöldesszürke nefritlapok és virágfo glalatú türkizek díszítenek. A nefritleme zekbe n aranny al berak ott leveles virágok és apró türkizek láthatók, míg a hüvely alapfelülete sáslevelekkel és lótuszvirágokkal ékesített. A h át  oldal vésett medaillono kbó l és félmeda illonok ból áll, am elyet lótuszok, valamint sás levelek díszítenek, míg a fennmaradó részt pontozott sakktábla motívum ékesíti. A hagyom ány szerint a költő és hadvez ér Zrínyi Miklós Csáktornyái fegyvertárából szár mazik ez a pallos. Az előbbi török pallosok egykor pompás lovasfelszereléshez tartoztak, amelyek csak portai vásárlás, ajándékozás, esetleg hadizsákm ány révén kerültek m agyar főúri családok tulajdonába. Ezt a különleges pallostípust szívesen utánozták a magyar öt vösök. 1902-ben Delhaes István ajándékaként került a Magyar Nemzeti Múzeumba a 91. képen látható lóra való pallos.520 Aranyozott ezüstből készült markolata és két aláhajló keresztvasa stilizált sárk ányfejekben végződik. A hüvely u gyancsak aran yo zott ezüstből készült szerelékét vésett saz levelek és hatayi virágok ékesítik. A medaillon formájú két felkötőpánt, valamint a két hüvelyveret préselt és igénytelenül utánavésett, mindegyiken öt magas foglalású türkiz található. Az itt látható díszítő elemek a török m űvészetből jól ismert rumi mo tívumo kat utánozzák. A pallos hüvelyvereteinek hátoldalán az előoldal tükörképe látható, de itt a medaillonokban önm agu kb a visszakanyarodó, vékony, kettős indák találhatóak. A közé pp on tban és a széleken a fenti indák szív alakot formázn ak. A fegyver form ája és díszítőmotívum a inak jó része török ugyan, de a fent vázolt néhány - török fegyvereken soha elő nem fordu ló - díszítőelem azt sugallja, ho gy a pallost egy ma gyar ötvös készítette el. 1934-ben a fenti m űtárggyal csakn em m egegyező lóra való pallos került a Teleki Sámuel-féle gyűjteményből a Magyar Nem zeti M úzeum ba.521 A fegyver vörös b ár  sonnyal bevont hüvelyének aranyozott ezüstből készült szerelését saz levelek és ha tayi virágok ékesítik, amelyek viszonylag kisméretű medaillonokban helyezkednek el. A hüvely hátoldalán lévő motívumkincs a fentiekben leírt, a Delhaes-gyűjteményből származó pallossal egyezik meg, de itt kisebbek a medaillonok. A Teleki féle pallos két felkötőpántja, valamint két hüvelyverete igen durva öntéssel készült és erősen stilizált rumi motívumokat utánoz. A két lóra való pallos annyira hasonlít egymáshoz, hogy az is könnyen elképzelhető, hogy egy műhelyben készülhettek Er délyben , vagy a Felvidéken a 17. század első felében. 517 R e y c h m a n - Z a j a c z k o w s k i 1968, 208. 518 VÍGH 2004, 736-737; vö. B a s h i r 2008,56-57.

519 K al m ár 1938, 30-31; T emesváry 1982, 47, III; L ugosi-Temesváry 1988, 45; Ko vács S. 2004, 35. 520 K a l m á r 1938, 29-3 0; K a l m á r 1971, 67, 116. kép; Lugosi-Temesváry 1988, 42. 521 K a l m á r 1938, 29-30; K a l m á r 1971, 67, 116. kép; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, 43; Ko vács S. 1995, 235, 12. ábra. Vö. S c h u c k e l t 2010, 138-139.

166

90. A költő és hadvezér, Zríny i Miklós török pallosa, 1 7. század eleje

TÁMADÓFEGYVEREK

A török és magyar formakincs ötvöződé sét jó l m utatja Rákóczi László pallosa, am e lyet jelenleg az Iparművészeti Múzeum őriz.522 A fegyver klasszikus magyar marko lattal és markolatkupakkal van szerelve, de az aláhajló és sárkányfejet formázó keresztvasszárak egyértelmű török hatást mutat nak. A vörös bársonnyal bevont hüvelyt aranyozott ezüstveretekkel szerelték fel, amelyek előoldala igen durván öntött - a török m űvészetből ismert - rum i és hatayi m otívum okkal és erősen stilizált sáslevelek kel van díszítve. A hüv elyveretek há tolda la viszont igényesen vésett, barokk jellegű le velekkel és virágokkal ékesített. A saruvereten Kassa város próbajegye mellett Gönczy István (működött 1642-1692 között) mes terjegye is láth ató .523 Rákóczi László 1664-es halálát figyelembe véve, a pallos a 17. szá zad közepe táján készülhetett. 91. „Portaiforma" lóra való pallos, A török, vagy a portai forma pallosok 17. század elsőfele mellett a magyar szablya markolatával és ke resztvasával szerelt fegyverek is szép szám mal készültek Magyarországon. A 92. képen a 17. század vég ének jellegze tes mag yar pallosa v ehető szem üg yre.524A m űtárg y különlegesség e az egyélű, egyvájatos penge, amelybe „C ”, ford ított „C” és „X” bélyegsorok vann ak beütve, az utóbbia kn ak a kö  zepénél a penge át van törve. Az írott és a tárgyi emlékanyagban csak igen ritkán bukkantak fel az „általtörd elt” p engék.525 Az aranyozott ezüstből készült, vékony és rövid keresztvasnak igen hosszú oldaltüskéi vannak. A bő rrel bevo nt m arkolat tete jé n csúcsba futó mark olatkupak ül, am elynek igen hosszú gerinclemeze vésett virág  tővel van ékesítve. A fekete cap abő rrel bev ont hüvely ugyancsak arany ozo tt ezüstből készült hüvely- és felkötőp ántok kal szerelt. Az utób bin ak érdek essége, hogy medaillont formáznak, amelyek középpo ntjában egy-egy rozetta látható. A 18. század elején készült az az altiszti lovassági pallos, amely a 93. képen lát ható.526 Széles, egyélű, két keskeny és egy szélesvájatú pengével szerelt, amely nap, hold, csillag, íj, nyilak és török harcos alakja, valamint görög betűsor maratott ké peivel díszített. M ark olata erőteljese n előrehajlik és bőrre l v an bevonva, a fe rd én le vág ott m arko latkup ak széles és bordá zott gerinclem eze eg észen a keresztvasig fut le. A végei felé megszélesedő markolatkengyel fecskefarok formában végződik. A mar kolat felső részén, közvetlenül a markolatkupak alatt egy kör alakú áttörés látható, amely azt jelzi, hog y itt egykor m arkolatszíjat fűztek át. A 17. század végétől igen gyakran megtalálhatjuk ezt a kiegészítő zsinórzatot a pallosokon és szablyákon. Am enny iben m ás fegyverhez kellett nyúlni, vagy ha ha sználója kezéből kiesett a vá gófegyvere harc, esetleg lovaglás közben, az nem esett le a földre, mert a markolat522 Iparművészeti Múzeum, ltsz.: E.60. 17.1-3; Kov ács S. 1995, 233, 11. ábra 1. 523 Kőszeghy 1936, 815, illetve 876. jegy. 524 K a l m á r 1971, 98, 179. kép; MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3469. Hossza: 110 cm, penge szélessége: 3 cm. 525 T h a ly 1879, 177. II. Rákóczi Ferenc fegyvereinek lajstroma 1708-ból: „Kardok. 16. Capával bontott, ezüstös, aranyos, markolatja is capás, vasa végéig lyukasos. ” 526 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3423. Hossza: 109 cm, penge szélessége: 4 cm.

168

92. Aranyozott ezüstszerelésű pallos, 1 7. század vége

PALLOS A MAGYAR HU SZÁ R SZOLGÁLATÁBAN

szíj ezt megakadályozta. A 18. század folyamán ez utóbbiból alakult ki a tiszti és al tiszti m éltóság jelvénye, a kardbo jt. A 16. és 17. századb an elő forduló m arkolatlánc ne m védelmi célt szolgált, szerepe - szükség esetén - a szablya vagy pallos m eg tar tása volt a csukló segítségével!527A bő rrel b evo nt hüvely sima vas élpá nto kk al és rozettás díszű felkötőpá ntok kal szerelt. Ige n jellegzetes az altiszti ran go t m utató, a sarupánttól a torkolatpántig futó, vasból kovácsolt kígyó. Az írott forrásokban említett magyar, török, vagy portai és a „portai forma” pal losok jó l azo no sítható ak a tárgyi em lékanyag gal. Egy kései, 1671-es ada t említi a nagy ritk án előfordu ló „ném et fo rm a” pallost.528Az em lékany agba n lévő egyik pa l lossal sem azono sítható a fenti típus, fe ltehetően drag onyo skard markolatával szerelt fegyvert jele nth etett. A 17. században írt inven tárium okb an n éh a előfo rdulnak 16. századi fegyverek is, valószínűleg erre utal Szirmay Péter 1656-os végrendeletében olvasható feljegyzés: „Egy fekete cápás régi formájú aranyos kard .”529 A pallosok a 16-17. században a koráb ban hasz nált kard ok eg yeneság ú leszármazottai, elein te hegyestőr, m ajd szablya for májú markolattal és keresztvassal szerelve. A tárgyi emlékanyagban és az írott forrásokban lévő pallosok száma valamivel alatta maradt a hegyestőrökéhez ké pest.530A lóra való pallosok a hegyestő rö khöz haso nló an ug yan csak kiegészítő fegy verek, de a „nyakbav ető” pallosok m ár n em azok, hiszen ezt a szablya helyett, a job b vállon átvetett kard felkötőn viselték. M ind a 16., min d a 17. században felbukk antak a nyakbavető pallosok, de viselésük a 17. század második felében volt a legnépsze rűbb Magyarországon. A kizárólagosan csak az erdélyi és a magy arországi elitnél fel lelhető török, vagy portai pallosok fontos szerepét mutatja, hogy gyakran fejedelmi ajándé kna k számítottak. B ethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-162 9) vég rende le tében a következők éppen leírt lóra való török pallost hagyományozta III. Ferdinánd megkoronázott magyar királynak (1625-1657): „Egy rubinttal, smaragddal rakott, jas pisos, szederjes bársonyos tiszta aranyhüvelyű pallost.”531 A pallosok a Rákóczi-szabadságharc bukása után teljesen kiszorultak a magyar fegyverzetből, a későbbiekben hasonló típusú k ardo k az osztrák nehézlovasságnál bu kk antak fel. Ezek a nehézlovassági pal losok viszont ne m a nyeregre, han em tulajdo nosu k o ldalá ra voltak felkötve.532

527 Lu go si-Te m esv áry 1988, 45-47. 528 SzerÉmi 1897, 259. „Merő ezüstben foglalt német forma pallos.” 529 K e m é n y 1902, 150.

330 Thö köly Im re 1 684-be n Munká cson összeírt 15 pom pás lószerszám a közül három ho z tarto zott pallos, míg a többihez hegyestőr! T h a l y 1873, 202-205 . 531 D eák 1878, 470-471. A „jaspisos” kifejezést ebben az időben a nefritlapokra alkalmazták. 532 C si lla g 1971, 60-61

93. Altiszti pallos, 18. század eleje

171

TÁMADÓFEGYVEREK

A buzogány m int fegyver és méltóságjelvény Az em beriség egyik legelső fegyvere egy egyszerű legallyazott fad oro ng volt, amelyet táma dásra és védelem re kiválóan lehetett használni. Már a rézkor folyamán m egje lentek a kőből csiszolt, gömb formájú buzogányfejek, amelyek megnövelték az ütés hatékonyságát és így nagyobb zúzóerőt is képviseltek. A történelem során különféle alakú bronz, m ajd vas fejjel készült buzogány ok jele nte k m eg. M iután a buzogányok kiszorultak a harci használatból, hazánkban és keleten, mint méltóságjelvények még igen hosszú p ályát futo ttak b e.533 A buzogány legelső európai ábrázolásával az 1070-es években készült bayeux-i kárpiton találkozhatunk, ahol szemügyre vehetjük az egyszerű fabuzogányokat és a fémből készült fejjel ellátott példányokat is. Valószínű, hogy ezek a rozettafejű bu zogányok tu lajdo nk ép pe n csillag alakú bro nzö ntvén yek .534 A buzogány ered ete Belső-Ázsiában keresendő, a ho nn an no m ád és bizánci közvetítéssel ju to ttak el Eu róp áb a a l l . század folyam án.535 Kovács László a Magyar Nem zeti Mú zeum Fegy vertárának 11-14. századi buzogányait oroszországi párhuzamok segítségével határozta meg és sorolta öt csoportba: I. Négytüskés buzog ányok II. Levágo tt sarkú kocka alakú buzog ányok III. Négy tüskés dud oros buzogányok IV. Tizenk éttüské s buzog ány ok és változataik V. Göm b, vagy ho rdó alakú buz ogány ok.536 A magyarországi igen bőséges leletanyag etnikum hoz kötését megneh ezíti, hogy szinte min degy ik szórványlelet, sajnos csak egyetlen pé ldány származik temetkezés ből. A buzo gány használata hazánkban bizánci közvetítéssel te rje dhetett el, de tö meges alkalmazása csak a kunok 13. századi beköltözése után következett be. Az egykor besenyők által lakott terüle tek földrajzi neveiben előbu kka nó „csomak” szó a besenyőkhöz köth ető, m égpedig bot, harci bot jele nté sben. A magyarok is je llegze tesnek tartották e no m ád n ép buzogányhasználatát, s ezt legjobban a korabeli „bot tal ütő besenyő” kifejezés tanúsítja. A „csomak” szó magyarországi megléte azt valószínűsíti, hogy a honfoglalás után, de a kunok bejövetele előtt Magyarországon biztosan megjelent a buzogány, még hozz á besenyő közvetítéssel, am elynek egyik v ál tozatát a 94. képen vehetjük szemügyre. Nyolc oldalú, csonkagúla alakú vasból ön tött fejjel, amelyn ek a teteje rongált, míg alul szintén nyolc oldalú köp űnyúlvány látható. Igen hasonló, zöm ében bronzból ön tött buzogányfejek a 12. században Irán ban buk  kan tak fel, de ilyen típusok a 11-13. század között a Mam eluk Birod alom ban is elő fordultak. 2001-ben, Muhi mezőváros feltárása során Pusztai Tamás vezető régész egy hevenyészetten eltem etett, no m ád rítusú m agányos sírt talált. A temetkezés mel lékleteként kerültek elő a következő tárgyak: zabla, 2 db nyílhegy, vas késtokmerevítő, övcsat, valamint egy tarsoly, amelyben vascsiholó, tűzkő, 8 db IV. Béla kori ezüst dénár és egy kb. 18-20 karikából álló sodronypáncéltöredék volt. A temetkezés fegyv ertörténeti sze mpo ntból - legjelentősebb lelete még is az a vas buzogányfej volt, amely a 94. képen látható m űtárgy ponto s párhuzam a. 1241-ben, a m uhi csatában 533 K al m ár 1971, 19. 534 F o w k e 1875, LVII., LXXIX. 535 Kovács 1971a, 168. 536 Kovács 1971a, 168-180; Kovács 1986, 277-27 9; T e r e i - ^ H o r v á t h 2007, 162-163, 13. kép 6. ábra.

172

94. Vas buzogányfej, 12. század vége, 13. század eleje

95. Csillagformájú buzogányfej, 14. század eleje

elesett nomád harcost legfontosabb fegyverével, azaz buzogányával együtt temették el.537 A buzogány először a Gutkeled nembeli Opoj szlavóniai bán 1239. évi lovas pe csétjén bukkant fel, ami jól igazolja ennek az ütőfegyvernek a használatát a lova gok nál.538 A buzogán y ha tékonysá ga abb an rejlik, hogy kö nny en k ezelhető, m ásrészt a védőfegy veren keresztül is kifejti a hatását, h iszen p éldá ul a sisakra ütve könn yen okozhat akár halált is. A kunok a gúla alakú tüskével ellátott buzogányokat kedvel ték leginkább. A 14. század első felére jellem zőek az előző típus m éretb en és súlyban megnövekedett változatai, az ún. csillag formájú buzogányok (95. kép).539 Az 1333537 T a tá r 2004, 170-172. V ö. K a l m á r 1971, 20-21; Kovács 1986, 277; MNM Fegyvertár, ltsz.: 54.2182, magassága: 9,2 cm, szélessége: 4,3 cm, lelőhelye: Egri Vár.; At il 1981, 74—77; B a s h i r 2008, 236, 246-

247. Az előző buzogányok közeli párhuzama szintén bronzból: MNM Fegyvertár, ltsz.: 55,3210, ma gassága: 10 cm, szélessége: 3,7 cm. A feltárá sról közölt inform ációka t Pusztai Tam ásnak köszönöm . 558 H e w itt 1967, 153-154; Kovács 1986, 279. 339 K a lm ár 1971, 21, 5. kép; P a n d u l a 1988, 228; MNM Fegyvertár, ltsz.: 57.6298, anyaga: öntött bronz, magassága: 9,6 cm, átmérője: 7,7 cm.

174

1342 között készült, és minden valószínűség szerint a királyfiak oktatására szánt Magyar Anjou Legendárium Szent László és a kun harcát bemutató miniatúráján a nomád ha r cos csillag alakú buzogánnyal készül lesúj tani a lovagkirályra (96. kép).540 A karaszkói evangélikus templom hajó ján ak északi fa lán lévő freskó a 14. század közepére keltezhető és a Szent László le ge nd át tárja elénk. (Lásd 8. kép'.) A falképen egy lovag és egy ifjú kezében is találunk csil lagfejű buzogányt, amely csaknem meg egyező a 97. képen látható műtárggyal. A buzogány érdek essége, hogy feje bro nzból öntött ugyan, de felül négyszögletes, míg alul hengeres vas nyélre van erősítve. A bro nzb ól öntö tt csillag alak ú buzo gánytípus legfejlettebb és egyben utolsó példányával van dolgunk. A 14. század második felében megjelentek az ún. „tollas” buzogányok. A Magyar Nemzeti Múzeum egyetlen, bizto san Anjou-kori, ha t négyszögletes tollal ren  delkező vasbuzogánya — m int korábban 96. Szent László és a ku n harca. Miniatúra, 14. század elsőfele említettük - 1922-ben ajándékként a New York-i Metrop olitan M úzeumba kerü lt.541 Ha zánk ban G rád An drás m agán gyű jte mén ye őriz egy nyílvesszőt formázó, nyolc hossznégyzet alakú tollal rendelke ző vas buzogányt.542 A Képes Kró nika nyitó iniciáléjában , a király bal old alá n álló kaftán os keleti főurak egyikéne k a kezében a fenti, nyíl formájú b uzogány van. A régi mag yar nyelvben a buzogán yt „tollas bo t”-nak mo nd ták, ami azt is jele nth eti, hogy a 14. szá zad má sodik felének új típusú bu zogán ya talán szintén kun-kipcsak ered etű leh et.543 A 98. képen egy 14. század első feléből szárm azó itáliai sírkő, miniatú ra és egy é r dekes típusú sújtófegyver látható.544 Az 1341-ben elhunyt Bettino da Bologna sír emléke egy nehézfegyverzetű lovagot ábrázol, aki a kezében egy olyan buzogányt tart, amely négyszögletes, keskeny toliakkal készült fejjel van felszerelve. Hasonló korú és formájú műtárgyat a Magyar Nemzeti Múzeum fegyvertára is őriz.545 Az egyik lovag kezében és a tárgyi emlékanyagban lévő sújtófegyver különleges típust képvi sel, hiszen ez a fegyver tulajdo nk ép pe n egy vasbot, amelyn ek négy ige n hosszú tolla van .546 Ez a M ed iterrá ne um ba n hasz nálatos buzogá nytípus isme rt olyan változatban is, am ikor hosszú, h enge res vasnyél vég én találh ató k a tollak.547 A vasból készült tol las buzogányok megjelenése a védőfegyverek fokozatos fejlődésével van kapcsolat540 L á s z l ó 1993, 47. 541 P a n d u la 1988, 229; L ász ló 1993, 145 -150 ; MNM Fegyvertár, ltsz.: 57.6273, hossza: 49,6 cm, átmé rője: 5,5 cm; Kalmár 1961-1962, 35-36; Kalmár 1971, 22; P andula 1 988, 229, 8. kép. 542 G rá d é.n. 50; Lásd a 10. képet] 543 Kalmár 1971, 22- 23; vö. Pálóczi 1989, 73; Lásd az 5. képet ! 644 B o c c l a - C o e l h o 1975, 35-37. 545 Ltsz.: 55.3210, magassága: 10 cm, átmérője: 4,4 cm. A műtárgy öt nagyobb és öt kisebb ön tött bronz

tollal rendelkezik. 546 B o c c i a - C o e l h o 1975, 39^40. Hossza: 75 cm, átmérője: 5,5 cm, anyaga: kovácsoltvas. 647 P e t r

o v ic

1976, 219, 262-263.

175

bán. A 14. századtól Euró pában a védőfegy verek kifejlesztésében egyértelműen Itáliáé a vezető szerep. I. (Nagy) Lajos itáliai had já rata in ak a fontosság a leg inkáb b abban rej lik, hogy a magyarok a legmodernebb támad ó- és védőfegyverzettel, valam int lo vagi taktikával ismerked tek m eg. A magyarországi tollas buzogányok - kön nyen lehet - hogy itáliai ha tásra alakultak ki a 14. szá zad harm adik negyedében . Az Anjou-kor végéről, esetleg a Zsigmond-kor elejéről származhat a Magyar Nemzeti Múzeum m indezidáig p ublikálatlan - vasból öntött, hosszú köpűvel rendelkező, hét tollú buzo gánya (99. kép).5is A védőfegyverek további fejlődése, vagyis a teljes lemezpáncélok megjelenése újabb buzogánytípust eredmé nyezett a 15. század első felében. A ferrarai Pinacoteca megőrizte egy teljes páncélt vi selő lovag alakját 1412-ből, aki a kezében három szög formájú toliakkal rendelkező b u zogán yt tart.549A Magyar Ne mz eti Mú zeum egyik műtárgya na gyban hason lít a fent leírt fegyverre. A hosszú köpűvel szerelt buzo gány hat tüske formájú tollal rendelkezik, amelyeket egyenként, vörösrézzel forrasz tottak fel a vas köpűre.550 A buzogányok fejlődésének következő ál lom ása az ún. „gótikus” buzog ányok m egje lenése a 15. század első felében. A teljesen vasból készült buzogányok 4-6, kovácsolás sal készített, négyszögletes, előreugró csú csú tüskével rendelk eznek , am elyek alatt és I f l H i j S H 98. Bettino de Bologna felett egv-egy kis íémnyúlvány látható ( 1 0 0 . H H 551 A szintén vasból készült nyél ezeknél sírköve és egy mmiatúm, a fegyvereknél kör, vagy négyzet átmetszetű, 14. század közepe de akár lehet csavart is. A hazai tárgyi em lékany agban ezek a buzo gányo k szép számmal k épviseltetik m agu kat.552 A bu zog á nyok fontosságát a ma gyar fegyverzetben jó l érzékelteti, hogy Filippo Scolari (Ozorai Pipo) 1426-ban Ozorán ezüstös buzogányt ajándékozott a firenzei követnek. Hu nyadi Mátyás pedig az 1487-es bécsújhelyi hadiszemlén személyesen adott át válo gatott vitézeinek buzogányokat.553 A 15. század vége felé a gótikus buzogányok orrszerűen előreugró tüskéje egyre inkább háromszög formájúvá vált és a nyél irá nyában jelentősen meghosszabbodott. A 15. század végére kialakult jellegzetes bu548 Ltsz.: 57.6308. Magassága: 14,7 cm, átmérője: 4,7 cm. 549 Bo ccia - C oe lho 1975, 93.

550 Ltsz.: 66.8460. Magassága: 14 cm, szélessége: 7 cm. 551 K a l m á r 1971, 21-22. 8. kép; MNM Fegyvertár, ltsz.: 54.1898, hossza: 55 cm. 55 2 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.30 94, hossza: 58,5 cm: ltsz.: 55.312 5, hossza: 56,8 cm; ltsz.: 55.31 28. hossza: 59,2 cm, lelőhelye: Nagykanizsa. 663 B a l o g h 1966/1, 462-464; B a l o g h 1985, 426-427 .

97. Bronz buzogányfej vas nyélen, 14. század első fele

177

A BUZOGÁNY M IN T FEGYVER ÉS MÉLTÓSÁGJELVÉNY

zogánytípust a Weisskunig egy metszete kiválóan szemlélteti (101. kép).564 Itt az I. Miksa császárhoz veze tett álarcos ura k old aluk on szablyával, m íg kezükben, vagy vállukra vetve buzogánnyal jelennek meg. A tollas buzogánynak 16. század eleji nép szerűségét a Márkusfalvi Máriássi család 1504. február 29-én, Budán kiállított címeres levele is jó l igazolja.555 Feltehetően egyfajta tollas buzogány le hete tt az a fegy vertípus, amelyet 1522-ben írt le Estei Hip po lit hagyatéki leltára: „Una mazza deferro alhungarescha”, azaz magyar buzogány vasból.556 A tárgyi emlékanyagban is előfor dulnak a fen t em lített buzogány ok.557 A tollas buzo gán yok a tö rök fegy verzetben sem ismeretlenek, de azért jellemzőbbek a gömb, vagy körte formájú fejjel készült pél dányok.558 I. Miksa császár 1516-1518 között készült „Diadalmenetének” egyik met szete gyalogsági állópajzzsal (pavese) és buzogányokkal felszerelt magyar urakat ábrázol (102. kép).559 Balról a második főúr jellegzetes tollas buzogányt tart a kezé ben , míg a többiek gerezdes buzo gányokat viselnek. Ez az új típusú sújtófegyver a ke leti gömbfejű buzogány és a tollas buzogány „kereszteződéséből” alakult ki és vált jellegzete se n magyar fegyverré a 16. század első felében. A leng yel szolgálatban álló, az 1514-es orszai csatában derekasan helyt álló huszárokat egy 1520-as években ke letkezett festmény - m int láttuk - igen hitelesen ábrázolja. Rendkívül érdekes, hogy a főparancsnok Konstanty O strogoski gömbfejű buzogányt tart a kezében, míg a h u szároknál egyaránt előfordul a gerezdes és a tollas változat is.5601520-ban Hans Weiditz elkészítette azt a fametszetet, amely a magyarok és a németek csatáját örökíti meg a Lech-mezőn. Jelen metszeten a magyarokat huszárok képében ábrázolja a mester, akik szablyát, tárcsapajzsot és gerezdes buzogányt viselnek.561 A tárgyi emlékan yagb an is szép számmal m ara dta k fenn gerezdes és a háromszög alakú-toliakkal ellátott buzogányok. Jellegzetességük, hogy kivétel nélkü l vasból ké szültek és igen nagyméretű harci fegyverek, amelyek kialakítása nagyban megnö velte a buzogány zúzóhatását, s ezért kitűnően lehetett alkalmazni a sodronyinget viselő ellenféllel szemben is.562 A buzo gán yok mag yarországi szerep ét jó l érzékelteti, hogy a neves itáliai művész, Tiziano, 1532-ben tollas buzogánnyal a kezében festette le Estei Hippo litot, akinek - m int láttuk - a hagyatéki leltárában is m egtalálhatóak voltak a mag yar buzog ányo k.563 Az 154 6-154 7-be n zajló schm alkaldi h ábo rúb an ] 900 huszár kiválóan harcolt a császár oldalán. A korabeli történetírók megörökí tették a számu kra rend kívül egzotikus fegyvereiket. Avila meg említi, h ogy so kuknál van „háromélű buzogány”, amely minden valószínűség szerint a háromszög alakú toliakkal rendelkező sújtófegyvert takarja.564 A huszárok a buzogányokat a párvia dalokban is használták s ezt örökítette meg Tinódi Sebestyén 1550-ben: 554 WEISSKUNIG 1888, 147. b.; K a l m á r 1971, 23. 12. kép. 55 5 N y u l á s z i n é 1987, 49, 125. XXXIII. A heraldika ilag hiányos címer igen p onto san ö rökíti meg a góti kus páncélt és a buzogányt. 556 B a lo g h 1966./I. 464; B a l o g h 1985, 427. 55 7 MNM Fegyvertár, ltsz.: 54.1899. Hattollú buzogány, hossza: 52 cm, lelőhelye: Tótvázsony-Bögei puszta; MNM Fegyvertár, ltsz.: 54.1903. H attollú buzogány, hossza: 51,5 cm. 558 K al m ár 1971, 21; N ic o l le 1983, 16.; A s z t v a c a t u r j a n 2002, 185-187. 559 S c h e s t a g 1883, 161. Holz. 39.: „Funfperrsonnen mitpavessen, die follen habén unngarisch koller.”A főurak kezében lévő buzogány pontos párhuzama MNM Fegyvertár, ltsz: 54.1997, hét gerezdes fejjel, hossza: 43 cm. 560 Z ygulski 1964, 248-249 . 561 TÖR TÉN ELEM -KÉP 2000, 284 -28 6. IV-5. szám alatt. 362 MNM Fegyvertár, ltsz.: 54.1989. Buzogányfej 9 gerezddel, hossza: 13,6 cm; ltsz.: 54.1990. Buzogány hosszú köpűv el és 12 gerezdde l, hossza: 44 cm; ltsz.: 55.32 22. B uzogány hosszú vasköpűvel és 10 tol lal, hossza: 70 cm; Ltsz: 55.3223. Buzogány hosszú vasköpűvel és 9 tollal, hossza: 67 cm. 563 MNM Magya r Törté nelm i Képc sarnok, MTKCS 6. leltári szám alatt (másolat). 564 K á r o l y i 1877, 841.

99. Hét tollú vasbuzogány, 14. század vége

179

101. Buzogányok a 15. század végéről. Fametszet, 16. század eleje

100. Gótikus vasbuzogány, 15. század első fele

181

102. Magyar bajvívók pajzzsal és buzogánnyal. Fametszet, 16. század eleje

„Gyorsan ászt es ű kezéből elejté, Meg az buzgánt ragadd, elővévé, Azzal sokáig véré, megszédíté, Végre ászt es ő kezéből elejté. ”565

A már em lített Weisskunig egyik metszetén, az álarcos urak által viselt buzogány Kalmár Jánossal ellentétben - nem tartható magyar típusnak. Ez a buzogány ugyanis számos esetb en bu kk an fel osztrák és ném et sírköveken, klasszikus gótikus pánc élt vi selő lovagok kezében, sőt egy tollrajzon I. Miksa császár ilyen fegyverrel vív gyalog tornát.566 A fenti buzogányok és különféle altípusaik nyugaton a 16. század második felében szorultak csak ki a használatból. A 16. századra kialakult az a három buzo gánytípus, amely a következő századba n is jellem ző lesz Magyarországon: I. Tollas buzogány, amely m inde n esetb en szögletes, három , négy, vagy ötszög for májú, szárnyszerű toliakkal van felszerelve. II. Gerezdes buzogány, amelyn él a buzog ány szárnyai szorosan egymás m ellett he  lyezkednek el és együttesen gömb, vagy körte alakot formáznak. III. Buzogányok, amelyek töm ör göm b, nyo mo tt gömb, vagy kö rte formá jú fejjel ké szültek. Az I. buzogány típus a gótikus buzo gányból fejlődött ki, míg a II. a tollas buzogány és a keleti (török) buzo gány kereszteződéséből kialaku lt változat, a III. a keleti (török) típust képviseli. A 16. század második felében a tollas buzogányok egyre inkább veszítettek nép szerűségükb ől és átadták teljesen a helyüket a gerezdes változatnak. A század utolsó évtizedeiben pedig a buzogány nem harci fegyver többé, hanem méltóságjelvény. 565 T i n ó d i 1984, 497. 566 R o s e 1900-1902, 359-364; Lásd: 78. kép; vö. Kalmár 1971, 23, 12. kép.

182

A BUZOGÁNY M IN T FEGYVER ÉS ÉS MÉLTÓSÁGJELVÉNY MÉLTÓSÁGJELVÉNY

1613-ban 1613-ban a koron aőr Révay Révay Péternek a jog arr ól a magyaros gombos (gömbös) (gömbös) b u zogányjutott eszébe, amelyet csak a magyarok vezérei szoktak viselni.367 A nyugat mag yarország i sírkövek és falfülkés, falfülkés, álló szoboralakos síremlékek a 16. 16. század végén, 17. század elején kitűnően ábrázolják a magyar hadi viseletet. Tapolcsányi János (11598) (11598) és Illés Illésházy házy István (f i 608) sírkövei sírkövei olyan harcosoka t mu tatnak , akik teljes teljes hu  szárvértet viselnek szablyával az oldalukon és kezükben gömb fejű buzogányt tarta nak. A nemességnél a korábbi, 16. század eleji későgótikus páncélt viselő lovag szerepét a huszár vette át és ez tükröződik a fenti síremlékeken.568 A buzogány mél tóságjelvénnyé válását az a tény is segítette, hogy kis mérete miatt akár állandóan kézben lehete tt tartan i és ezzel ezzel a fegyverrel fegyverrel a huszártisztek huszártisztek ad ha ttak jeleket, vala m int p aran csok at beosztottjaiknak. beosztottjaiknak. Az erdélyi erdélyi fejedelm ek kinevezési kinevezési gyakorlata volt volt a másik fontos ok, am i a buzogány méltóságjelvénnyé válásához vezetett. vezetett. A törö törö k bi rodalom vazallusává lett országban a fejedelmeket a rendek választották ugyan, de csak akkor váltak legitimmé, ha ezt török részről a szerződéslevél (adhnáme) és kü lönfélejelvények, buzogány (bot), felszerszámozott ló, zászló, kard, tollas föveg, stb. küldésével megerősítették.369 I. Ah m ed szultán (1603 -1617 ) 1604-ben írt szeiződéslevelének szöveg szövegee Bocska Bocskaii Istvánhoz szól: „Téged erdélyország fejedelmévé s a magyar nemzet királyává teszünk, hogy őseink s elő deinknek deinkne k az erdély erdélyii fejedelmek iránt irá nt tanúsított tanús ított kegyelme kegyelmess szokásához képest képest mi is elküldtük elküld tük szá s zá modra a zászlót, két derék lovat, botot (buzogányt), egy hódító kardot s díszköntöst. Fogadd tehát e zászlót és és kegyelmünk kegyelm ünknek nek egyé egyébb megnevezett s ezzel együtt érkező jelvény jelv ényeit eit a legna gyobb tisztelettel és hódolattal. A zászlót hordozván, a süveget fóltevén, a kardot felövezvén, győzelmes császári udvarom iránt tartozó hűségedben erős és állhatatos légy. ”570 Pontosan nyolcvan évvel évvel később, 1684-ben Hídvég i Neme s Ján os, m int szemtanú a következőképpen emlékezik meg II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem (1690-1696) bei b eikk tatá ta tásá sáró ró l: „Annakutá „An nakutána na szek szekér érre re ültetvén ültetvén ifjú urunkat, uru nkat, magunk magun k lovakra ülvén, nagy pompával vit v it tük ki a mezőr mezőre, e, holott sátort sátort készítvén, idein ő ngát ngá t bevittük a sátorb sátorba. a. Ott várta ő nga a török török követet. A török követ elérkezvén, ifjú urunk kiment a sátorból és követ leszállván a szekérről, odajőve, a császártól küldött kardot derekára köté ifjú urunknak, a botot kezébe adá, a süve get fejében tévé és a zászlót is megmutatá, praesentálá. Azután szekérben ülvén a követtel együtt, mely szekérben ült Haller Pál uram s Naláczi István uram is, úgy mentünk vissza Fe jérvár jér várra ra.. A hintó előtt vivén vivé n a császár küldte kardot Kálnoki Káln oki Farkas Farkas uram, ura m, a botot bototjobb felöl fel öl a zászló mellett, mellett, Kemény Jáno Já noss uram, uram , balfelől balfelől a süveget sü veget Mikes M ikes Mihály Mih ály öcsé öcsém m. Bemenvé Bem envénn Fejé Fejérr várra, várra, mindjárást mindjárást mentünk fel m ind ifjú urun kkal kka l őngá val, mind a követt követtel el urunkhoz ó'ngáó'ngához, holott megkaftánozván, elsőbben a követ urunkat ő ngát, azután ifjú urunkat, azután renddel az urakat s megadván urunk ő ngának a császár levelét. ”57 ”571 A fejedelmi fejedelmi b eiktatáskor h aszn ált jelvénye k közül a legfontosabb a zászl zászlóó és a bu zogány volt. Ezekről a következőképpen emlékezik meg Cserei Mihály történetíró: „Az erdély erdélyii fejedelemség confirmatiojának con firmatiojának eleitől eleitől fogv fo gvaa jelei s címere címerei.i. ”572 Az a buzogány, amelyet II. Apafi Apafi Mihály Mihály IV IV. M ehm ed sz ultántól (164 8-168 7) kapo tt, jelen leg a bécsi bécsi 565 KORONA 1979, 347. 568 G al av ic s 1986, 31. és 38. kép; B. Szabó 1995, 1995, 37-38 . A síremlékeken síremlékeken látható bu zogányok pon tos, rész be b e n ar an y o zo tt ez üs tből tb ől ké szül sz ültt vá lto zata za ta:: M N M Fegy Fe gyve vertá rtár, r, ltsz: 54 .195 .1 95 7, hossz ho ssza: a: 74,5 74 ,5 cm. cm . 569 B. S z a b ó ' 1995, 59-63; Papp 1999, 78-79. (Vö. SCHÁTZE 2005, 110-111.); Papp 2003, 11-25; Papp 2008a, 823-824. 570 S zi lá d y —S zi lá gy i 1865, 46-47; vö. Papp 2003, 261-263. 571 H í d v é g i 1903,90-91. 572 B. Szabó 1995, 1995, 66. 1643-ban a buda i pasa „confimiatio”-jára küldö tt buzogányról, szablyáról szablyáról és kaf tánról emlékezik meg az erdélyi portai követ: követ: R á k ó c z y 1888, 654.

183

TÁMADÓFEGYVEREK

Kunsthist Kunsthistoris orisches ches M useumban található (103. kép). Az előbbi fegyvert a fejedelem 1701-ben I. Lipót császár lába elé helyezte, amikor le m on do tt az erdélyi fejedelm i m éltóság áról.57 áról.573 A buzogány jelen jelen tősé ge és szerepe vil világoss ágossáá vált vált a fenti adato k tük rében . A szultánok szultánok - ter  mészetesen - török m űhelyekben készült készült jelvényeket adomány oztak vazallusaiknak. Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem (1588-1598, 1600-1602) buzogánya a Jankovich Miklós-féle gyűjteményből került a Magyar Nemzeti Múzeumba (104. kép).514 A körte form ájú buzo gányfejet trébelt, m ajd vésett, vésett, stili stilizál záltt lótusz lótusz virágok ékesítik, amelyre virágszirmot formázó foglalatban ülő türki zeket helyeztek. helyeztek. A fej fej tetején egy magas foglalású, kö r alakú n efritlap látható, látható , am elyben ara nnyal nn yal inkru sztált level leveles es virágok ülnek , úgy úgy,, hogy m aga a virág feje feje türkizzel, türkizzel, vagy vagy rub inn al van berakva. A vésett gyűrű alatt helyezkedik el a fából készült nyél, amelyet stilizált lótuszokkal és level levelekkel ekkel díszített díszített aranyozo tt ezüstlemez ezüstlemez borít. A 16. 16. szá zad vég én készült pompás török buzogány elvileg lehetett az a példány, amelyet kinevezésekor kinevezésekor kap ott a fejedel fejedelem, em, d e ez sajn sajnos os ko nkré tan nem bizo nyítható. III. III. M ehm ed szultán szultán (1595-1603 ) diadalmas isztambul isztambulii bevonulá sát örökíti meg a „Sehnáme”, amely „egri győzelmi irat”-ként is nevez tetik. tetik. A török előkelőségek kezében a leggyakrab ban gömb, vagy körte form ájú fejj fejjel el készült készült buzog ányok láthatók. 1664-ben a szentgo tthárdi csatában a francia segédcsapatok egyik kadétja a nagyvezér testvérét ejtette foglyul, aki azonnal felajánlotta aranyozott buzogányát az Es pa p a g n y -e z re d b e n szol sz olgá gáló ló k a to n á n a k és keg ke g y elm el m e t k é r t tő le .57 .575 A 16. század utolsó évtizedeiben jelent meg Magyarországon az a buzo gánytípus, gánytípus, am elyik elyik formája török ugyan, de m otívumai jellegzetesen jellegzetesen magyarok. Ezt a buzogánytípust legkitűnőbben szintén a Jankovics Miklós-féle gyűjteményből származó Báthori István lengyel király és erdélyi fejedelem fegyvere képviseli.376 Az öntéssel készített buzo gányfejen, szalagokkal határolt és kartusokká alakított mezők közép po p o n tjá tj á b a n egyeg y-eg egyy tok to k os fo g lalá la lású sú n a g y m é r e tű tü rk iz ül, ül , am elye el yekk et ap ró m argaréták vesznek körül. A buzogány fejének tetejébe tetejébe egy makk formájú díszítményt erősítettek, amelyet apró türkizek kereteznek. A bu zo g án y fej fe j alsó al só ré sz é n sz inté in ténn kise ki sebb b tü rk ize iz e k e t lá th a tu n k , a latt la ttuu k helyezkedik el az a széle széless gyűrű, amely a nye let határolja. határo lja. A nyél nyél fa bo  rítását ön tött techn ikájú k öpű k díszít díszítik, ik, amelyek arabeszkekkel arabeszkekkel és tü r „majcc form a” ezüstsodrony kizekkel ékesítettek. A nyél középső részét „maj ékesíti, amelyet öntött arabeszkes hüvelypánt és áttört művű pillangó formájú gyűrűk díszítenek. b u z o g á n y n y e lé n eg y e z ü s tl e m e z ta lá lh a tó , a m e ly b e a k ö  573 SCHÁTZE 2005, 140. A bu vetkező szöv eget vésték: „Die „Diese serr Puskán ist ist von dem Türkch Kays Kayser er d m Ju n g en MichaMichaele ele Apaffym Apaff ym signum sig num Principális Transylvania gegeben: gegeben: von Ih me Apaffy aber zu Fuesse Fuessenn lhro Rom. Kay. Kay. M ax eum piena resigntione resigntione aller auffgedachten F ürstentums ürstentum s Siebenbürgen etwa habenden Praetensionen A: 1701 gegeben worden. ” 574 K alm ár1 97 1, 2 5-2 6; K ovác s S. S. 2004, 34. Kát. No . 15.; MNM Fe gy vertá r, Itsz.: 55.3372, hossza: 70 cm. 575 R ro pf 1915, 343; Fe h ér 1978, 21 -22 . L. tábla. A tárgy tárgyii em lékanyagban is jól repre  zentáltak zentáltak ezek a b uzogányok: NAGY SZUL SZ ULEJ EJMÁ MÁ N 1994, 80; WAR 1999, 174-175; ARMOURY 2002, 57; MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3372, hossza: 62 cm. 576 K a lm á r 1971, 25; Kovács S. 1995, 222-223; Kovács S. 2004. 34. Kát. No . 14. MN M Fegyvertár, ltsz.: 55.3373, hossza: 72,4 cm. Vö. K a r l s r u h e r 1991, 209-210.

103. 11. Apafi Mihály török buzogánya, 1680 körül

] ^4

104. Báthori Zsigmond erdélyi erdélyifejedelem török buzogánya, 16. század vége

TÁMADÓFEGYVEREK

Ez a buzogánytípus vált követendő pél dává Erdélyben, sőt a királyi Magyarorszá gon is. A 17. században is nagyon kedvelt volt, amelynek egyik jellegzetes darabja a 105. képen látható.577 Az öntött technikájú, cápázott alapfelü letet letet utánzó buzogányfejen szalagokka szalagokkall h a tárolt és kartusokká alakított mezők közepén egy-egy tokos foglalású, nagymé retű türkiz ül, amelyet margaréták fognak közre. közre. A buzogány fejének tetején egy nagy méretű türkiz található, amelyet hat kisebb kő vesz vesz körül. A fejet egy széles széles,, tago lt gyűrű gyű rű választja el a nyéltől, amelyet alul és felül egy-egy ezüstből öntött köpű határol. A fe lületet cápázást cápázást utánzó alapon arabeszkek arabeszkek és álkőberakások ékesítik. A nyél középső bo rítása cápázott ezüstlemez, amelynek a kö. j- , eany, • , 17. szazad - j et;eie zepé ze pétt eey eey álkő álkőbe bera raká káss ssal al dísz díszíített ett medai medailllon lon 105. Aranyozott ezüst diszbuzo diszbuzoeany szazad eteie r l lormaju, áttört gyuru ekesiti. Az Iparművészeti Múzeum Esterházygyűjteménye is őriz a fenti műtárgyhoz hasonló buzogányt, de ennél a példánynál a nyél felső részén már török saz levelek és hatayi virágok utánzatai is láthatók.578 A bécs bé csii K u n sth st h isto is tori risc schh es M u se u m b a n lévő, lévő , a B á th o ri Istv Is tván án -fél -f élee b u zo g á n n y a l csak cs ak nem megegyező műtárgyba az 1560-158 0 k özött mű köd ő kolozs kolozsvár várii ötvös ötvös,, H unyadi András mesterjegye van ütve.579 Ez az Erdélyben kialakult méltóság]elvény Báthori István István királysága királysága idején Lengy elországban is elterjedt, hiszen a hetm an i buzogányok között sok hason lót találunk, sőt Bécs Bécs felme ntőjének , III. Sobieski Sobieski Ján os lengyel ki ki rályna k (167 4-1696 4-1 696 ) a fegyverei közö tt is is van egy ilyen d ara b.58 b.580 Bizony ára ne m a vé letlen műve, hogy I. Rákóczi György erdélyi fejedelmet (1630-1648) igen hitelesen ábrázoló o lajfestmény en az uralko dó, a fentiekb en leírt buzo gány t tartja a kezébe n.58 n.581 A 17. század utolsó harmadában készült az a kép, amely báró Kornis Gáspárt ábrá zolja zolja.. A főúr job b kezében a Bá thori István-fél István-félee buzogá ny egyik egyik altípusát tartja, am i jó j ó l igaz ig azol olja ja,, hog ho g y az erdé er dély lyii aris ar iszz tok to k rác rá c ia is ked k edve velte lte e n n e k a vá v á lto lt o z a tn a k a h a sz n á la la  tát.582 Bethlen G ábor erdélyi erdélyi fejedelem fejedelem (1613-1629) gyulafehérvár gyulafehérvárii palotájában 16291629 be b e n 19 b u z o g á n y t írta ír takk össze ös sze a lelt le ltár ároo zók zó k . A g ö m b fejű fe jű b u zo g á n y o k m e lle ll e tt szám szá m os hét- és kilenctollú típust is leltárba vettek, amelyek körülbelül a buzogányok felét képviselték.58 képviselték.583 A későbbi fejedelem, Kemény Ján os írta Be thlen Gá bor 1626 -1627es hadjárata alkalmából: „Az fejedelemnek fegyver hordozója Rosályi Kun István lévén, anna an nakk kezéből kezéből vévé az fejedelem tollas botját, botját, s azzal az zal méné mén é el serege seregeket ket rendezni rendezn i . ”5S4 Az erdé lyi lyi fejedelm ek és a magyar főu rak számos buzo gánn yal rendelkeztek, h iszen Th urzó 577 Temesváry 1989, 47; SPLENDEUR 1999, 54.; Kovács S. 2004, 37. Kát. No . 17.; M N M Fegyvertár,

ltsz.: 54.1470, hossza: 76 cm. 578 Ltsz: E.60.4.1. 579 G am be r-B ea ufo rt 1990, 221, Abb. 144; vö. Wasilkowska 1998, 78. 59. kép. 580 Zygulski 1964, 255, 258-263. 581 MNM Történelmi Képcsarnok, ltsz.: 565. 582 FŐ ÚR I 1988, 1 988, 101. C. 57., 84. 84. kép. 583 Baranyai 1959-1960, 247-248. 584 Kemény 1985, 64.

186

106. Thurzó Imre képmása. Olaj, vászon, 1611

TÁMADÓFEGYVEREK

Györgynek a kincstárában 1612-ben pontosan 13 sújtófegyvert írtak össze.586 A szá mos buzogány között lehettek kedvenc darabok is, amelyet a későbbi fejedelem, B ethlen István 1616-os végren delete jó l bizonyít, am elyben a következőket olvas hatjuk: „Egy aranyos bot, ki asztalomon állott gyakrabban.”586 A 16. század végén, 17. század elején a gerezdes buzo gányo k népsz erűség e is tö retlen, hiszen ilyen fegyverrel ábrázolták Thurzó Im rét 1611-ben készült festményén (106. kép ).587 Az asztalon a főú r m ellett egy ar any ozo tt ezüstből készült kilencgerezdes buzogán y és egy m agyar szablya látható. A 17. század első felében igen nép sze rűe k voltak az előbbi főúri buzogányok, amelyek egyik jellegzetes p éldán ya a 107. képen tekin thető m eg.588 Kilenc aranyo zott bron z gerez dde l készült, am elyeknek alul és felül találh ató egy-egy, a ger ezdek felé visszakanyarodó kis tüskéje. A műtárgy igen hosszan lenyúló köpűje pikkelyezetten vésett és poncolt díszű. A nyél fekete bőrrel bevont középső ré szére egy aran yozo tt pikkelyes gyűrű, valam in t két, leveles indáv al áttö rt ezüstgyűrű v an húzva. A nyél végére erősített ugyan csak pikkelyekkel ékesített hüvely végén, egy nagyméretű karikán, egy piros-ezüst zsinóron kettős bojt található. 1667-ben S zigethi Vas M árton v ég ren deleté ben a következőket olvashatjuk: „Karacél tollas buzogány ”589 A karacél ebb en az idő ben a lengyel ered etű pikkelypáncélt je le n  tette s így feltételezhető, hogy egyben ez a kifejezés a fentiekb en le írt buzogán yt je  löli. Itt szeretném felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a 17. századi inventárium ok nem tesznek különbséget a tollas és a gerezdes buzogányok között és ez utóbbi vál tozatot is tollasként írják le! A fent említett buzogánynak két jó párhuzama is van a Magyar Nemzeti Múzeumban, mindkettő kilencgerezdes, amelyek stilizált virágszi rommal és csillagokkal áttörtek és a 17. század közepe táján készültek.590 Bethlen G ábor erdélyi fejedelem végre nde letében négy külföldi uralkod óra, n e vezetesen II. Ferdinánd császárra (1619-1637) és magyar királyra (1618-1637), III. Ferdinánd me gkoron ázott magyar királyra, a bra nd enb urg i választófejedelemre és a svéd királyra hagy po m pás lószerszám okat és fegyvereket.591 A skandin áv ura lko dó ra hagyományozott műtárgy együttesről a következőket írta Bethlen Mihály, amikor 1693-ban Stockholm ban tartózkodott. „Egy kamrában vannak sok szép cafrangok, var rottak és szép nyergek, kik között Bethlen Gáboré szép kővel rakott, hozzá tartozó szügyelőjével együtt, farmatringjával kengyelivel, kard és buzogánnyal, melyek igen szépek. ”592 Szerencsére a fenti műtárgy együttes mind a mai napig megtalálható a Svéd Ki rályi Fegyvertárban, Stockholmban. A 108. képen az a török b uzogány látható, amelyet a következőképpen írt le Be th len Gábor gyulafehérvári palotájának leltára 1629-ből: „Egy hat tollú jáspisosfejű rubinos bot.m Hattollú buzogány, amelynek a tetején rubinokkal kirakott rekeszzománcos go mb helyezkedik el. Az ötszögalakú, n efritlemezb ől készült tollak közül kettő hiányzik. A tollakat aran nya l ber ako tt leveles virágok és rubin ok díszítik, míg az éleket inkrusztált aranylevélkék ékesítik. A tollak közeit leveles vésésű arany lemez fedi. A buzogányfejet egy aranyleveles rubinokkal díszített nefritgyűrű vá685 B. S z a b ó 1995, 35. 586 Radvánszky 1879, 290.

587 FŐ ÚR I 1988, 117. C. 101. Cím lap; SP LEN DE UR 1999, 44. 588 SPLENDEUR 1999, 56.; MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3371, hossza: 77 cm. 589 K á r o l y i 1901, 460.

590 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.337 5, hossza: 73,5 cm, egyk or Kapi Sá nd or nagykállói ka pitány tula jdo ná ban volt; ltsz.: 55 .340 9, hossza: 65 cm. 591 D e á k 1878, 470-471 .

592 B e t h l e n 1981, 67-68. 593 O s s b a h r 1897, 11. PL. XXII.; G a v o r 2 0 0 1 , 1 3 6 . Kát. No. 26.; B a r a n y a i 1959-1960, 247.

188

lasztja el a nyéltől. A kö r alak ú fából készült nyelet trébelt és vésett aranylemez borítja, amelyet sp irálisan futó sáslevelek és stilizált A k lótuszvirágok díszítenek. A buzogány t B eth len Gábor erdélyi fejedelem 1629-ben végrendeletileg hagyta sógorára, II. Gusztáv Adolf svéd királyra (1611-1632). Az erdélyi fejedelmi követ, a kap ithia kö  telességei között fontos sze repet töltött be a konstantinápolyi bevásárlás a gyulafehérvári udvar számára. Különösen Bethlen Gábor és I. Rákóczi György alatt kerültek be p om  pás tö rök fegyv erek és egyéb luxustárgyak Erdélybe.594 16 18-b an egy díszes bu zogá ny  ról tudósítja Bethlen Gábort Borsos Tamás porta i követ: „A buzogány ilyen - azkit Tóth Mihály uram is tud Nagyságodnak referálni az tollai rubi nokkal rakott, az nyele arannyal borított, zománcos; vagyon kő benne 440, kinek öté smaragd, azmint magam is valami rosszul ismertem hoz zája. Okulár által is valóban meglátogatóm a kö veket, de Úgy ismerem, hogy az köveknek fele is 107. Kilencgerezdes fő úri buzogány ,17. század elsőfele közel hirvadt; azmely törökök látták, 50 ezer osz porára böcsülték, fejlebb nem. A z ára után látám az embernek obstinatióját, ingyen sem emlí tem az kénesőt, hanem azzal kezdem kínálni, hogy adja oda az botot és én jó kezest adok, hogy Nagyságod megküldi az árát éppen. M ihelt ezt hallá, csak felszökék, és rnondá, hogy „én tiszta sárga aranyat adtam érte, bizony nem adom sem kezességen, sem papiroson. ”Az Bezeszten tihája valóban nagy emberséggel volt mellettem, és eléggé hívatá vissza a törököt, de soha csak vissza sem hívathatúk. ”595 A fenti vásárlás meg hiúsu lt ugyan, d e jól igazolja azt, hogy a fejedelem kénesőt, azaz higan yt vitetett ki Isztambulba, ada tta el, m ajd luxu stárgyakat vetetett rajta. Az erdélyi buzogá nyhaszná lat fontosságát jó l szemlélteti az erdélyi fejedelmek pén zverési gyakorlata. Báth ori Zsigmond tallérjain tollas buzo gán y láth ató, míg Rá kóczi Zsigmond erdélyi fejedelem (1602-1608 ) gerezdes bu zogányt tart a kezében. Báthori G ábor fejedelem (1608-1613) v eretein a tollas és gömbfejű buzogány tűnik fel, míg Bethlen Gábornál a gerezdes változat mellett megjelenik a jogar és a ké sőbbi fejedelm ek pénzein k izárólag ez láth ató .596 1816-ban a Magyar Nemzeti M úzeum felügyelője, Józ sef ná do r Bécsben harm inc dukátért megvásárolta II. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1648-1660) buzogá nyát az intézmény részére (109. kép).597 A mű tárgy kö rte formá jú feje tíz függőleges gere zdre osztott, amelynek a közepé n öntött technikájú lótuszvirágokkal és fogazott szélű levelekkel díszített medaillon lát ható. A gerezd eket m ég fé lme daillon is ékesíti és igen jellegzetes a fej alsó részének lezárására szolgáló „Z” m otívum sor is, m íg a buzogány fejének tetejé n egy kis gömb 594 B í r ó 1921, 88-90; K o v á c s S. 2004, 23, 30, Kát. No. 7.

595 B o r s o s 1972, 168. 596 B. S z a b ó - T ó th 1999, 215; vö. H u s z á r 1995, 78-79. 597 CIMELIOTHECA 1825, 88.1; K a l m á r 1971, 25-26; K o v á c s S. 1995, 226-228; K o v á c s S. 2004, 36-

37, Kát. No. 16.

189


ül. A gyűrű alatt egy rövid, m íg alul hosszú arany ozott ezüst köpű bo rítja a fából ké szült nyelet. Az öntött köpűk és a veretek arabeszkekkel és álkőberakásokkal díszí tettek. A nyél középső részén a zöld selyemborítás mellett áttört művű pillangós gyűrűket is megfigyelhetünk. A nyél végén valószínűleg nem korabeli ezüst kupak ül, amelybe a Rákóczi-címert és az 1658-as évszámot vésték. A buzogány fején egy ko rabeli - szintén vésett techniká jú - egyesített MZ m on og ram ot figyelhetün k m eg.598 A fent leírt buzogá nytípus első mag yarországi képviselője B áthori István lengyel ki rály tulajdonából származik. Ennél a műtárgynál a körte formájú fejet széles szala gok rombusz alakú mezőkre osztják, amelyek középpontjában tokos foglalású türkizek ülnek. A II. Rákóczi Györgynek tulajd on ított buzogány feje körte form ájú és jelleg zete  sen nem rombuszok, hanem függőlegesen futó mezők tagolják, mint Pawel Tetra hetm an (1663-1665) buzogányát. A Rákóczi-buzogány legjobb pá rhuz am a az Andrássy-gyűjteményben volt, ahol szintén tíz részre osztott a műtárgy feje.599 A párhu zamok alapján a II. Rákóczi Györgynek tulajdonított buzogány készítésének ideje a 17. század közepe tájára tehető. E buzogánytípus a Báthori István-féle buzogányok egyik variációjának tekinthető, ahol a török motívumkincs már a buzogány fején is - bár utánzatként és öntött formában - megjelenik. A Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertárában őrzött, 17. század első felében készült török pallos hüvelyének ara nyozott ezüst veretem lévő díszítőelemek utánzatai tűnnek fel a Rákóczi-buzogányon.600 Az előbbiek alapján megállapíthatjuk, hogy a királyi, fejedelmi, hadvezéri buzo gányok altípusába sorolható a Rákóczi-buzogány, amely azt jelezheti, hogy nem fe jedelm ijelv ényről v an szó. Valószínű, ho gy ezt a buzo gányt a fe jedelem m ég ap ja, I. Rákóczi György életében kaph atta. A II. Rákóczi Györgynek tulajdonított buzogány készítési idejét és a műtárgy hierarchiában betöltött szerepét mérlegelve tartozha tott a fejed elem egykori fegyverei közé. Most ped ig vegyük szemügyre a buzog ány fejéne k alsó részébe vésett, egye sített MZ m ono gram ot. Ez a két betű m ind en valószínűség szerint Szegedi M árton d ebre ceni ötvös m es terje le. Ném i zavart okoz, hogy a 17. század első felében ké t Szegedi M árton nevű ötvös mes ter is élt a parasz tvárosban.601 Az egyiket - m egkü lön bö zte tésül - S zegedi Olasz Má rtonnak hívták, aki 1598 és 1627 között mű ködött, Kőszeghy Elemér 1600-1645 között tartja számon. A másik mester 1611-től szerepel az írott forrásokban, utolsó ismert munkáján az 1651-es évszám látható, B. Bobrovszky Ida szerint 1668 kö rül h un yt el.602 A II. Rákóczi György-féle buzog ány on lévő jeg y szinte azonosnak tek inthe tő a tiszalúci egyház verejtékes pohar án lévő vésett ötvösjeggyel.503 így a fentiek alap ján a buzogá nyt Szegedi Olasz M árton k észítette 1598 és 1627 kö zött. Szegedi M árton m ester három fennm aradt m unkája közül kettőn beü tött öt vösjegy látható, az egyik egyesített, a másik nem. így viszont az sem elk épzelhetetlen , hogy a fejedelmi buzo gány on lévő vésett jegy - mivel az M be tűn „talpak” van nak 598 CIMELIOTHECA 1825. 88.1.: „Claua Principis Transsilvaniae GEORG 11. RAKÓCZY, quam nodus ómat argenteus, tinctus auro, vti manubrium, quod viridi serico vestitum, deaurata lamina ex argento contegit, inciso in extremitate Scuto gentilito, et anno 1658. Hanc Viennae repertam Sereniss, Archidux Iosephus Palatínus pro Museo triginta auresis an. 1816. redemit.” S z e n d r e i 1896, 708, 3634. tételszám alatt, míg k é p e a 452. oldalon látható, illetve 482, 3033. tétel alatt leírva. 600 MNM Fegyvertár, ltsz.: 56.4381. A műtá rgy saru veretéb e egy - elm osód ott - szultáni tug ra van ütve. Hossza: 94 cm, 17. század első fele. 601 B. B o b r o v s z k y 1980, 69-71, 135, 64. k é p . 602 Z o l t a i 1937, 53-54; B. B o b r o v s z k y 1980, 135, 158, 22- 23 . jegy ; T a k á c s 1988, 16-18.

603 B. Bobrovszky 1980, 70, 64. kép, 24. jegy.

108. Török díszbuzogány, 1 7. század eleje

191

TÁMADÓFEGYVEREK

m égsem Szegedi Olasz M ártont, han em Szegedi M árton t idézi az 1631 -ben készült, „Zólyomi kan na” ötvösjegye alap ján .604 Az utóbb i ötvös - m int cé hm este r is - ko rá nak egyik sokat foglalkoztatott és elismert mestere volt. Az 1611-es számadáskönyv szerint mindkét Szegedi Márton készített fegyvereket a város megrendelésére: „Sze gedi Mártontul egy mereő aranais portai forma szablia Principi in Várad F 50. ”„Eötvös Mártontul égj aranais cápázott pallost meghattuk pinzben az árát F 27. ”605 A jegyzőkö ny v fontos bizonyítéka annak, hogy a debre ceni ötvö sök számos fegyvert készítettek a fő bíró meg rendelése alapján. E nnek legfontosabb oka a város ajándékozási kötelezettsége inek tudható be. Az erdélyi fejedelmeken kívül a váradi kapitány, hajdúkapitány és a királyi Magyarország tisztviselői, mint például a nádor mellett török és tatár fő tisztek is kaptak aján dé ko ka t.606 161 1.: „Ad Várad. Égj ezüstös aranias botot attak Beth len Gábornak”. 1618. „A fejedelemnek vittek aranias bot. Egy aranias 2 % giras kupatt.”607 Az Erdélybe k üldö tt két bu zogány jó l bizonyítja, hog y Deb recen a politikai és vallási szálak m ellett milyen szoros kapcso latokat ápo lt a fejedelemséggel, kü lönö sen B eth len Gábor és I. Rákóczi György uralkodása alatt. A török hódítókkal és tatár kato nákkal a városi polgárok, valamint ötvösök gyakran találkoztak, így módjuk nyílt viseletűkkel és fegyverzetükkel is megismerkedni. Érthető, hogy a megrendelt fegy verek közül sokat készítettek „portai formára” az ötvösök, amely azt jelenti, hogy a török fegyverek formáját, sőt a motívum kincsét is utáno zták. II. Rákóczi György a tanulmá ny során m egism ert buzogányt - a típus alapján valószínűleg m ég apja, I. Rákóczi György életéb en ka pha tta. K önny en elképzelhető, hogy akkor adom ányozták a fejedelemjelöltnek, am ikor egy magas m éltóságba be  iktatták. Erre legm egfelelőb bnek az 1640-es év tűnik, am ikor az ifjú fejedelmet, 19 éves korában, váradi kapitánnyá nevezték ki. A buzogányt a következő szavak kísé retében adták át: „A fejedelem azért adja e buzogányt, hogy barátainak barátja, ellensége inek ellensége legyen, ezeket hűsége alá hajtsa, s ha nem akarnának, vagy útját állanák ezzel fenyitse őket 7 608 A fenti sorok alapján válik egyértelművé, hogy a katonai méltóságba való kinevezés legfontosabb tárgya a buzogány a 17. századi Erdélyben, de a királyi M agyarországon is.609 1620. május 15-én Egerburgban kelt az a szerződéslevél, amelyben Horváth Ist ván ötszáz kopjásan felfegyverzett huszárjával a cseh-morva reform átus re nd ek szol gálatába lépett. Keresztély anhalti herceg által aláírt dokumentum 7. pontja arról rendelkezik, hogy a huszárok parancsnoka egy ezüst buzogányt is kap a zsoldon felül!610 AJankovich-gyűjteményb ől került a Magyar Nem zeti Múzeum ba Kemény Ján os erdélyi fejedelem (1661-1662) ta tár buzogánya (110. kép).61' A buzogány nyomott gömb formájú fejét fából készítették, amelyet szarvasmar hatülökkel vontak be. A buzogány fejének tetején csipkés szélű aranyozo tt ezüstlemez található, amelyen tizenh árom - virágszirmot formázó - magas foglalatban csiszo 604 B. B o b r o v s z k y 1980, 135, 22. jegy. 605 R ó m e r 1877, 804-807; Z o l t a i 1937, 13; B. B o b r o v s z k y 1980, 69-71 . 606 Z o l t a i 1937, 49-58. 607 B. B o b r o v s z k y 1980, 114-115; vö. S c h u c k e l t 2010, 102-103, 122-123. 608 S z i l á g y i 1891, 12-15. 609 K e m é n y 1986, 70. 610 S z e n d r e i 1889, 158-159.

611 AJ ank ovic h-gyű jtem ény leltárkönyve. M NM Régészeti Ad attára: „Cambuca vetustissima in nodum comeum pellucidum, lapidibus argento inaurato insitis exornatum desinens, manubrio partim corneo partim argento inaurato. Opus singularis et m in taboris. Videtur esse partium Asiae superioris. Ex antiquissima collectione Cimitum Kemény ex Transsylvania Obtentum, et a PrincipeJoanne Kemény, in captivitate quondam Tartarica existente, adlatum.”; MNM Fegyvertár, ltsz.: 54.1952, hossza: 49,5 cm.

192

A BUZOGÁNY M INT FEGYVER ÉS MÉLTÓSÁGJELVÉNY

latlan rubinokat láthatunk. A felső lemez alapdíszítését a vésett, egymáshoz indaszálakkal kapcsolódó stilizált virágok adják. A bu  zogány szaruból készült nyele fokozatosan keskenyedik, amelynek az alsó részét aranyozott ezüstlemez borítja. A lemez közepén medaillonok, míg a széleken félmeda illonok találhatók, am elyek kö zep én - véséssel kialakított - virágtöveket figyelhetünk meg. A virágtövek h átteré t erőteljesen vésett függőleges vonalak adják. A buzogányt formája és az a sajátossága, hogy részben szaruból készült, sorolja a tatár készítésű fegyverek közé. A díszbuzogány nemesfém szerelését - m inden valószínűség szerint - egy tatár szolgálatban álló török ötvös készíthette. A műtárgy fején talál ható virágszirmot form ázó foglalatok, v alamint az alapdíszítés sti lizált lótuszvirágai a fogazott szélű levelekkel a török díszítőművészet ún. saz-hatayi stílusát követik. A buzogány nyelé nek aranyozott ezüstlemezét díszítő motívumok, a felső rész „z” keretezése a 17. századi török fegyverek nemesfém vereteivel hoz ható kapcsolatba.612 Kemény János mint a lengyelországi erdélyi hadsereg főpa rancs nok a 1657. július végén e sett krími tatár fogságba Trimbolnánál (ma Terebowlja, Ukrajna).613 A török felhatalmazás nélkül indított lengyelországi h adjára t miatt a Porta megfosztotta tró n játó l II. Rákóczi Györgyöt. IV. M ehm ed Giráj ta tár kán (1 6541666) minden befolyását latba vetette, hogy a törökök Kemény János fejedelemmé választását támogassák. A fentiekben leírt tatá r díszbuzogányt 1658 első felében készíthették el a kán utasí tására. Ebben az időben vált ugyanis Kemény János első számú fejedelemjelöltté. A kán az erdélyi fejedelmekhez hason lóan török vazallus volt, aki a Portától kinev ezéseko r - több más tárggyal egyetem ben - díszbuzogányt is kapo tt, amely hata lm ána k legfőbb forrása lett. A tatárok így pon tosan ismerték a buzogány jele ntő  ségét az erdélyi társadalomb an. Ezért kapo tt tehá t Kemény Jáno s tatár buzogányt, amelyet minden bizonnyal magával vitt Tirgovistyébe. A fejedelem végül is Barcsai lett, de Kemény János je lentőségét mutatja, hogy csak erőteljes török fenyegetés győzte meg Barcsai Ákost, hogy ne mondjon le a fejedelemségről Ke ményjavára. Kemény János rokonsága 1659 augusztusában kifi zette a 116 000 tallér váltságdíjat, amelyből 100 000 a tatár kánt illette, a maradék összeg pedig az egyéb költségeket fedezte.614 Kemény Ján os korábbi tisztségeit és kapcsolatait felhasználva - II. Rákóczi György halála után - félreállította Barcsai Ákost és er  délyi fejedelemmé választották 1661. január 1-én. A fejedelem választó szászrégeni országgyűlésen elmondott beszédében Erdély pusztu lásá nak okozó jaként a pogányokat, te hát a tö rö köket és a tatárokat jelölte meg. Rövid uralkodása idején a Habsburgokra támaszkodva próbálta Erdélyt kivonni a portai függőségből. A török csapatok ellen küzdve a nagyszőlősi csatában lelte halálát 612 K a l m á r 1971, 25; K o v á c s S. 1997, 179-181; G u t o w s k i 1997, 60; K o v á c s S.

2004, 34-35, Kát. No. 13 613 G e b e i 1992, 50-55. 614 S z il á g y i 1874, 588; S z a l á r d i 1980, 638.

109. II. Rákóczi György erdélyifejedelem buzogánya, 1 7. század közepe

TÁMADÓFEGYVEREK

1662. január 23-án.615 A hagyatéki leltár felvételére Aranyosmedgy esen került sor 1662. d ecem ber 2-án Kemény Ján os fi ának, Simonnak a jelenlétében. A lószerszámok között a következő bejegyzésre bukkanhatunk: „Egy hebenumfa (ébenfa) pálca, ezüstös aranyas, tetejében termés rubint”.616 Első látásra szak szerűtlenn ek és furcsának tűn he t a tatár buzogány leírása és ez - valószínűleg - nemcsak a leltározók hozzá nem értéséből fa kadt. A tatáro k egykori foglya, a segítségükkel fejedelemségre törő, majd fejedelemként a törökökkel és a tatárokkal szem bef ord uló Kemény János igyekezett m eg nem tö rté ntté tenni azt, hogy egyk or a tatáro k jelöltje ké nt szerepelt. A fia, Kemény Simon, aki szintén részt vett apja szervezkedésében, pontosan ismerte a tatár buzogány szerepét és jelentőségét, így valószí nűleg ezért szerepel a lószerszámok között „elrejtve”, pálca ként leírva. A tatár díszbuzogány szaruborítása könnyen összetéveszthető az ébenfával, d e az aranyoz ott ezüstlemezek, különösen a „pálca” fején lévő termés, azaz csiszolatlan rubi nok teszik egyértelművé, hogy a leltár a tatár buzogányt írja le. A fenti mű tárgyat - a fejedelem több más fegyverével egye tem ben - Janko vich Miklós vásárolta meg a 19. század elején a Kemény családtól. Az 1832-36-os országgyűlés határozata alapján a Jankovich-gyűjtemény a Magyar Nem zeti Mú zeumba került. A fegyverek közö tt szerepelt az előzőek ben tárgyalt b u  zogány is, ami a nagyon ritka krími tatár fegyverek világvi szonylatban is párját ritkító darabja.617 A 17. század második felében a Magyarországon használa tos gerezdes buzogányok fejei egyre kisebbek lettek, viszont megnőtt a gerezdek száma is a korábbi 7-9-ről tizenkettőre. Enn ek az időszaknak a jellegzetes buzogányát a 111. képen lát hatjuk.618 Tizenkét gerezdes vas fejjel rendelkező buzogány, amelynél a gerezde k nyaka profilált díszítésű. A mű tárgy fején egy rozetta található, amelyen kis gömb ül. Gyűrűkkel tagolt, kör és sokszög átmetsze tű vas nye lének a végére pikkelyes dí szítésű aranyozott ezüst köpüt húztak, amelynek a fenékleme zébe a következő évszám és felirat van vésve: DIONISIUS BANFI A.D. 1674. A mű tárgy így m ind en valószínűség szerint a tragikus sorsú erdélyi főúr, Bánfi Dénes tulajdonában volt. A fenti buzogány kiváló példája a 17. század második felében megjelenő ún. hadnagyi buzogánynak. Ezek a darabok a csa pato k tisztjeinek a méltóságjelvén yei voltak, és harci célokra egyáltalán nem használták őket.619 A 17. század végére a gerezdek száma nő és elérheti a 1416-ot. Jellemzőek a vasból készült buzogányok, de néha elő615 S z a l á r d i 1980, 659-671; D o m i n i q u e 1984, 88-92, 99-10 4. 516 P. S z a t h m á r y 1881, 772, 776.

617 G u t o w s i ü 1 9 9 7 , 4 5 - 5 9 .

MNM Fegyvertár, ltsz. ; 54.1924, hossza: 53,5 cm; SPLENDEUR 1999, 56. Flasonló műtárgy látható II. Rákóczi Ferenc gyermekkori portréján: FŐ ÚR I 1988, 112. C. 88. 619 K a l m á r 1971, 25. 618

110. Kemény Ján os erdélyi fejedelem tatár buzogánya, 1 7. század közepe


ford ulnak nem esfémm el, vagy farag ott csonttal díszített példányok is.620 A 17. század végi Erd élyben a nem essé g öl tözékén ek a kiegészítő dar abja volt a buzogány. A tehetőse k nemesfémmel borított buzogányt viseltek, míg a szegényebb nem esek egyszerű vasbuzogán yt ho rdta k.621 A buz ogá nyo  kat ritkán a széles zsinórövbe tűzték ugyan, de leginkább a nyere gkáp ára rögzített buzog ánytartó hurok ba akasztották, vagy ugyancsak a nyeregre erősített keményített bőrtokba dugták. A buzogány így, ha nem tulajdonosa kezében volt, tulajdonképpen a nyereghez tartozott. A fent leírtak miatt válik világossá Ottlik György huszártiszt alábbia kban idézett megállapítása: „Az ellenség ezalatt nem késvén, kitanulván szá mosán való létemet, az én két paripámat, kardomat és egy szép ezüstbotomat elnyerték. Ezen actusért Tököli fejedelem engem M un kács várában egy úri aranyos-ezüstes karddal, ezüstes fokos bottal megajándékozott . ”622 A 17. század utolsó évtizedeiben - m int em lítettük - a gerezdes buzogányokat ugyanúgy „tollas bot”na k írták le a források, m int korább an, d e egy lényeges vál tozásra utal Thököly Imre Regéc várában található ingóságainak a leltára. Ebben az inven táriumb an olvashat ju k a következő sort: „Egy aranyos, gerézdes tollas bot”, vagyis egyértelm űen m egjelent a gerezdes kifejezés a buzogányok ese tében.623 Ugy ancsak az 1684-es leltárb an találkozh atun k a rendkívül ritkán felbukkanó zománcos buzogánnyal.624 A Magyar Nemzeti Múzeum is őriz egy pompás, körte alakú fejjel készült erdélyi zománcos buzogányt a Teleki-gyűjte ményből.625 A debreceni ötvös céh 1600-ból származó sza bályzata szerint, az ötvö sök m unkabére kardokért és más huszárféle fegyverekért, valamint ezüstös lószerszámokért 3 forint egy m árk a ezüst után , m íg zománcos tárgyak eseté ben ez 10 és 16 fo rint közö tt váltak ozott.626 A 103. képen látható - az általunk má r említett - buzo gány, amelyet II. Apafi Mihály 1684-ben ka po tt a portai kö vettől erdélyi fejedelem m é tö rté nt beiktatásakor.627A nyolc aranyo zott ezüst gerezddel rendelkező m űtárgy diófából ké szült nyelének két vége aranyozott ezüstlemezzel van bo rítva. A nyél ne mesfém lemezei ferdé n vésett négyszögekkel 620 MNM Fegyvertár, ltsz.: 54.1471, hossza: 62,5 cm. 14 gerezdes hadna gyi buz ogány arany ozo tt ezüst hüvellyel; ltsz.: 54.1928, hossza: 55 cm. 11 gerezdes h adnag yi buzogány farago tt csontborítású nyéllel. 621 A p o r 1982, 46. 622 O t t l i k 1875, 31.; S z e n d r e i 1896, 492, 3055. szám alatt; K a l m á r 1971, 24, 15. kép.; MNM Fegyvertár, ltsz.: 57.6396, hossza: 53 cm; vö. K a r l s r u h e r 1991, 212. 623 T h a l y 1873, 166, 217.: „Egy tollas, gerézdes bot, a nyele ezüstös.’’ 624 T h a l y 1873, 208.: „Három buzogány, melynek ketteje türkisses, az harmadika penig zománcos, türkisses és smaragdkövekkel rakott. ” 625 MNM Fegyvertár, ltsz.: 77.9843, hossza: 69 cm, súlya: 0,8 kg; S z f .n d r e i 1896, 762-763, 6385. szám alatt. 626 R ó m e r 1877, 806-807. 627 S z e n d r e i 1893, 380; S z e n d r e i 1896, 770-772, 6523. t é t e l s z á m a l a t t ; K o v á c s S. 1994-1995, 188, 2. k é p 1; SCHÁTZE 2005, 140.

111. Bánfi Dénes buzogánya, 1674

TÁMADÓFEGYVEREK

díszítettek, amelyekben poncolt alapon kis vi rágok láthatók. A nemesfém veretekbe IV. Mehm ed szultán egy-egy tugrája van ütve, amely jól igazolja a műtárgy török eredetét. Igen hasonló buzogánya van Kara Musztafa nagyvezérnek , amelyet 1683-ban Bécs ostromakor zsákmányol tak a felmentő csapatok. A hét aranyozott ezüst gerezd del rendelkező buzogány jávorfáb ól készült nyelének elejét és végét arany ozott ezüstlemez b o rítja, amelyet még niellóval ékesített virágok is dí szítenek.628 II. Apafi Mihályné, Bethlen Kata 1725-ös hagyatéki leltára számos, a fentiekhez ha sonló török buzogányt ír le: „5 török, 5 magyar sceptrum. Az első török sceptrum a fejéből hét ezüst levéllel emelkedik ki, alább nyele aranyozott ezüst, egy másik ha sonlónak nyelét tiszta ezüst virágok díszítik. ”629 A Ma gyar Nemzeti Múzeum is őriz kettő, a fent leírt műtárgyakhoz hasonló buzogányt, amelyek közül az egyik a 112. képen látható.630 Az aranyozott ezüsttel borított buzogány hét hullámos peremű gerezddel rendelkezik, amelyeket egyen ként for rasztottak fel. Az ön tött technikával készült gerez deket egy központi rozettából kiinduló virágok ékesítik, amelyek között poncb eütésekkel ha tárolt pikkelyminta húzó dik. A nyél első és utolsó ötö dé részben aranyo zott ezüstlemezzel, m íg a fenn m a rad ó rész bőrre l bevont. A lemezek közepén - niellódíszes ind amotívumm al díszített - medaillonok, a széleken félmedaillonok láthatók. Az ezüstsze relésen még pon colt alapon trébelt, majd utánv é sett stilizált tulipánokat, nefelejcseket és árvácskákat figyelhetünk meg egy-egy virágtőből kiindulva.631 1971-ben az egykori Károlyi-gyűjteményből egy nyolcgerezdes török buzogány került a Ma gyar Nemzeti Múzeumba. Az aranyozott ezüstből készült, leveles virágokkal áttört, hullámos pe remű gerezdeket egyenként forrasztották fel a nyél - szintén arany ozott ezüst - felső tagjára. A gerezdek ön tött technikával készültek, a buzogány nyelének alsó és felső része díszítetlen, míg a kö zépső egység vörös bárson nyal bevon t. A mű tárgy alsó és felső köpűjébe III. Ahmed török szultán 628 S a c k e n 1862, 42.; K o v á c s S. 1994-1995, 188. 2. kép. 629 J a k a b 1883, 790.

630 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3440, hossza: 60 cm. AJankovich-gyűjtemény szerint jele n da rab Vörös Balázs cseszneki kapitányé volt. Ltsz.: 54.1946, hossza: 65 cm; K o v á c s S. 1994-1995. 189, 3. ábra 1-2. kép. 631 CIMELIOTHECA 1825, 90, 12; SPLENDEUR 1999, 56.

112. Török gerezdes buzogány, 17. század utolsó negyede 113. VayAdám buzogánya, 17. század vége

TÁMADÓFEGYVEREK

(1703-1730) egy-egy tugrája van beütve.632 1. Szelim szultán (1512-1520) rendelete alapján az ötvöstárgyak ezü stjének meg felelő m inősé gét szigorú an ellenő rizték.633 A kellő finomságú tárgyba hitelesítő jegyként az akkor uralkodó szultán tugráját, azaz kalligrafikus névjegyét ütö tték be, amely gyakorlat m ind en valószínűség szerint csak Isztam bulra ko rlátozó dott.634 Ezek a hét-vagy nyolcgerezdes tö rök buzog ányok m a gyar főúri has ználatb an is felbuk kantak a 17. század másod ik felében és a 18. század elején. A 17. század végén az ékkővel kirakott, nemesfémmel borított buzogányok mit sem veszítettek népszerűségük ből. 1694-ben Ha ller Mária férjének, Pető Gá spárn ak egy aranyo zott ezüsttel „m erőn bo ríto tt” türkizes buzogán yt ajánd éko zott.635 A buzogánynak, mint méltóságjelvénynek igen nagy szerepe volt a Rákóczi-sza badságharc ban is. A gömböt, vagy nyom ott göm böt formázó fejű buzogányok a 15. században tűn  tek fel, amelyeket függőleg esen futó bord ák ékesítenek. A 16. század első évtizede ire kialakult a nagym éretű göm bformájú, de g erezdekkel rendelkező tipikus magyar buzogány, am elyek hez hasonló ak - igaz kisebb fejjel - a Rák óczi-szabadságharc alatt is felbukkantak. A kuruc h adsere gbe n a buzog ányt a századok parancsnok ainak, vagy enn él m agasabb csa patparancsno kokn ak volt szabad viselniük. Ezek az úgynevezett hadn agy i buzog ányok rend szerin t göm b alakúak és 12-16 gerezdből állnak, amelyek perem ét poncolt, vagy vésett rézlem ez borítja. A buzogán y nyele fából készült, am e lyet sokszor díszít farago tt csontborítás. A hadn agy i buzogán y nem csak tiszti m éltó ságjelvény volt, hanem parancsközlő és fenyítőeszköz is egyben.636 1706. október 17-én Zisterdo rf városát egy jelentő s, m integy 10 ezer főnyi kuruc sereg tám ad ta m eg Forgách Simon tábo rno k vezetésével. A város feldúlása után a kolostor apátja a fogoly városiak életéért könyörgött Forgáchnál, mire a tábornok intett buzogányával és a foglyok életét megkím élték. A fenti ada t jól igazolja, hogy a buzogán nyal ado tt jel pa  rancsnak számított, s ez a módszer a harcmezőn tett igen jó szolgálatot a kurucoknak.637 A hadna gyi buzog ányokkal ellentétben a főtisztek, táborno kok és más udv ari mél tóságok jelvénye it nemcsak rézzel, h ane m nem esfém m el és sokszor ékkövekkel is dí szítették. Erre a típusra legszemléletesebb példa Vay Adámnak (1656-1719), II. Rákóczi Ferenc udv ari marsalljának, Munkács várkap itány ána k a buzogán ya. A fenti méltóságjelvényt 1810 -ben a vajai várkastély u ra ajánd ékozta a M agyar Nemzeti M ú zeumnak (113. kép). A buzogány kilenc aranyozott ezüst gerezddel készült, amelyet vésett és cizellált virágm otívum ok ékesítenek. A műtárgy fején lévő tokos foglalatból ma már hiányzik a nagyméretű ékkő. A buzogány nyele fából készült, amelynek a két végét aranyozott ezüstből készült köpű borítja, míg középen feketére cserzett kecskebőr látható. A köpűket niellóval ékesített, vésett és cizellált aranyozott ezüst virágm otívum ok díszítik. A felhasznált nem esfém jó l jelzi, hogy itt magas ran gú ka632 T e m e s v á r y 1980, 55; K o v á c s S. 1994-1995, 187, 1. kép. 633 L e v e y 1975, 112-114; T u l ip s 1982, 32-33; T ü r k o g l u 1992, 23.

634 1 638-ba n készült el a „K onstan tinápoly összeírása” című átfogó m unk a, a me lyben a következő sorokat olvashatjuk: „A bélyegzőmesterek. A bélyegzőhivatal egy nagy épület az ötvösök műhelyéhez közel, kertje és für dője is van, hetven alkalmazott dolgozik ott. Ok ütik rá a tugrá t minden Konstantinápolyban készült ezüstm un kára, amely azonban különbözik a pénzekre ütött tugrától annyiban, hogy ezeken az örökké győzedelmes szavak is szerepelnek. A bélyegzőhivatal vezetője egyúttal minden ötvös felügyelője is, mert az ezüst hitelesítése után ő pecsé teli le a munkáikat. Minden I. Szelim szultán kánu njának megfelelően történik, aki maga is ötvös, bélyegzőkészítő és pecsétvésnök is volt.” L e w i s 1981, 140-141. 635 T h a l y 1895, 19. 63fi K a l m á r 1971, 25. 637 G ö m ö r y 1890, 113.: „Forgách erre intett a buzogánnyal s a kérelem teljesítve lön.”

198


tonai vezető bu zogá nyáró l van szó.638 En nek a jellegzetes méltóság] elvénynek a fon  tos szerepére u tal II. Rákóczi Ferenc udv artartási szabályzatának 5. po ntja is: „Quinto. A pompák alkalmatosságával azt observálják, hogy távulkán irántunk két felől a fő-fegyverhordozónk buzogányunkat. a vice periig lovon mentünkben kardunkot hordozzák, és azt hintóbán való illésünkkor is az hátúlsó kocsis-lovak irányában hasonló móddal elkövessék; a holott penig az útnak keskenysége miatt szorulás történik, immediate hintánk, lovunk vagy személyünk után jöjjenek. A vadászatokban penig az eddig szokott rendhez alkalmaztassák ma gokat , "”639 A méltóságjelvény és parancsközlő szerep mellett elsősorban a hadnagyi változat esetében találkozhatunk a buzogánnyal, mint fenyítőeszközzel is: „A roha mok alkalmával (a tisztek) ne menjenek legelöl, hanem inkább a rendtartásra vigyázván a visszafütamodóknak kíméletlenül verjék a hátukhoz a rézbuzogányt”. Esterházy An tal kuruc tábornok hadiutasítása jól igazolja, hogy a buzogányt a legénység megfegyelmezése is felhasználták.640 A Rákóczi-szabadságharc bukása után a buzogány végleg k imen t a katonai hasz nálatból, de a 18. század első felében m ég idő nk ént bírói és polgári elöljárói je l vényként szerepelt.641

638 CIMELIOTHECA 1825, 88. 2; K a l m á r 1971, 26; MNM Fegyvertár, ltsz: 55.3408, hossza: 58 cm. 639 T h a l y 1881, 543.

640 K a l m á r 1971, 26-27. 641 K a l m á r 1971, 27.

199

Fokos és a balta A harci csákányok a 14. század közepétől jele nte k m eg a lovagok kezében, céljuk az egyre fejlettebb sisakok és pán célo k lekü zdése volt. A csákány jellegzetessége a rövid, négyélű csőr volt, amelyből e fegyver francia neve is származo tt (Bee de co rbin - var júcsőr). E feg yvertíp us szögletes, kiszélesedő és rendszerin t nég yzetes foka lehetővé tette az ütésen kívül a zúzást is, valamint a nagyméretű fok egyúttal a csapás erejét is megnövelte.642 A fokos csak fából készült nyelét a 15. század folyamán sokszor teljes egészében vaslemezzel von ták be. A 15. században a csákányfokosoknak az a válto zata terjedt el Magyarországon, amely Itáliában volt használatban.643 A 15. század végén készült az a csákány, amelyik a 114. képen láth ató .644A műtárg y rövid, négyzetes fokkal és négyélű, rövid, töm ör csőrrel készült. Fanyele felül teljesen vaslemezzel bo  rított, míg az alsó fele csak részlegesen. A 16. század elejére a csákányok foka kissé m egn őtt és jellegzetes lett a vaspálcából készült nyél, v alamint az akasztóhorgos, vas sodron nyal átteke rt védőtárcsás fogan tyú.645 H erb erstein Zsigmo nd u tazásairól szóló illusztrált könyv 1557-ben Bécsben jelent meg. A történeti munka egyik fametszete a 16. század közepének huszárját tárja elénk (115. kép).64:6 Elöl két kopjás, sisakos és tárcsapajzsos huszár halad, míg hátul két huszártiszt, kezükben egy-egy csákányfo kossal. A viszonylag rövid csőrű csákányfokosok nyele - m ind en valószínűség szerint - ezüstsodronny al van átcsavarva. A 16. század m ásodik felében jelen tős en meg nyúlt a csőr és ezzel párh uza m osa n a nyak is, am ely sokszor gyűrűkkel tago lt.647A „m erő n” aranyozott ezüsttel borított főúri csákányokon a díszhegyestőrökön megszokott mo  tívumok tű ntek fel. A 16. század máso dik felének jellegzetes csákánya a 116. képen lát ható.648 A fegyver karcsú nyakon ülő, kiszélesedő talpú, nyolcoldalú fokkal rendelkezik és hosszú, ívben lefelé hajló, hatoldalú, csőr alakú tüskével. Fából ké szült, majd bőrrel bevont nyelének alsó harmadát ezüst köpű díszíti, amelyet vésett és pon colt pikkelyek, valam int m eda illono kb nan lévő arabeszkek ékesítenek. A nyél felső, mintegy k étharm adn yi része ezüstdró ttal sűrűn átcsavart díszű. Az 1546-154 7es schmalkaldi vallásháb orúb an a h uszárok kezéb en a buzogány m ellett a csákány is feltűnt.649 A 16. század má sodik felére a csákányok egy része m ár ink ább csak dísz a főurak kezében, külön ösen igaz ez a hosszú csőrű példányokra, amelyek nem rendelkeztek oldalnyúlványokkal. Ezeknél a fegyvereknél ugyanis erőteljes ütés esetében a kör alakú köpű egyszerűen lefordulhatott a nyélről. Ennek a meggátolására vált szüksé gessé, hogy oldalnyúlványok ágazzanak ki a köpűből, amelyek a 17. századra igen hosszúvá váltak. Ezzel párhuzamosan a 16. század végétől, 17. század elejétől a csőr ismét kezdett zö mö kké válni.650 A hosszú nyelű és hosszú cső rű csákányok egyik je l legzetes képviselője egykor Kemény János erdélyi fejedelem tulajdonában volt, aki 642 B o e h e i m 1890, 363-36 7; vö. B o r o s y 2004, 437. 643 B o c c i a - C o e l h o 1975, 97.

644 MNM Fegyvertár, ltsz.: 54.2135 (Arm. Jank. 65.), hossza: 61 cm, fej hossza: 14 cm. 645 MNM Fegyvertár, ltsz.: 54.2135, hossza: 52,5 cm, fej hossza: 18,5 cm; ltsz.: 54.2139. Hossza: 52 cm, fej hossza: 20,3 cm. 646 K a l m á r 1971, 35, 47. kép, illetve 37. jegyzet. 647 SCHÄTZE 2005, 79. 648 A BÉCSI 1933, 45, 73. tárgy; S p l e n d e u r 1999, 38. MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3224, hossza: 85,5 cm, fej hossza: 17 cm. Vö. S c h u c k e l t 2010, 81-82. 649 K á r o l y i 1877, 841-842. 650 K a l m á r 1971, 35. MNM Fegyvertár, ltsz.: 54.1879, hossza: 21,5 cm; ltsz.: 54.1880, hossza: 21 cm; ltsz.: 54.1881, hossza: 19 cm; ltsz.: 54.1882, hossza: 22 cm, lelőhelye: Sarkad. Zy g u l s k i 2000, 19-23.

200

FOKO S ÉS A BALTA

vélh etően örökség ú tján ju to tt hozzá, hiszen a 17. század elején készült. Kidolgozása, formája és mé rete alapján nem harci fegyver volt, hanem egy olyan darab, amelyet akár kézi botként is lehetett hasz nálni, gyalogosan aká r rá is leh ete tt tám aszk odni.651 Igen érdekes, hogy Apor Péter leírása szerint a 17. század végi erdélyi társadalomban a díszes csákány a baltával eg yütt a buzo gán y után állt, m in t ra ngjelző tárgy.652 A 17. századi csákányok csőre - m int em lítettük - ismét rövidebbé és erőteljesebbé vált, enn ek leg fontosabb oka, hogy alkalmasabb legyen a sisakok és lemezvértek átütésére. Ebb en az időben a magy ar huszárok ellenfele legtöbbször nemcsak a török, han em sok esetben az osztrák és a ném et lovas volt, akik sokszor még páncélt viseltek. A Magyar Nem zeti Múzeum Fegyvertárának egyik 17. században ké szült hátvasát egy csákánnyal ütötték át, amely jól mutatja enn ek a fegyvernek a hatékon yságát.653 T hö  köly Imre 1683 -1685 között felvett ingóságai között szerepelt kettő ezüstös-aranyos csákány is.654 Thökö ly Imre egyetlen ismert olajképé n a fejedelem a kezé ben egy csákányt ta rt. 655 A 17. század végére, a 18. század elejére vált jellegzetessé a csőr erős ívben tö r ténő aláhajlása, majd enyhe visszakunkorodása. Ebben a form ába n lett a csákány jellegzetes pa raszti polg ári fegyverré a 18-1 9. század fo lyam án.656 A csákányokat legtöbbször az első nyeregkápára szíjazott bagariab őr, illetve selyemmajc hu rok ba h e lyezték, vagy ritkán az övön lévő rézkarikába dug ták. A 17. század végén készült Bezerédi Im rének , a későbbi kuruc dandártábornoknak a csákánya (117. kép).651 A fegyver négyzet alakú k iszélesedő fokkal és csatornázott, aláhajló csőr alakú tüskével készült. A fából készült nyél közepét kecskebőr borítja, míg a 651 K a l m á r 1971, 36. 51. kép; D i k e 1982, 222-225.; MNM Fegy

vertár, Itsz.: 55.3225 (Arm. Jank. 60.), hossza: 109,5 cm, fej hossza: 32,5 cm. 652 C z u b e r k a 1906, 111. 653 MNM Fegyvertár, ltsz.: 57.7231, magassága: 35,5 cm. 664 T h a l y 1873, 138., 213; O t t l i k 1875, 31. 655 19. századi más olat, M NM Tö rté ne lm i Képcsarn ok, ltsz.: 2211. 656 S z e n d r e i 1896, 808-809; K a l m á r 1971, 36-37; MNM Fegy vertár, ltsz.: 54.2122, hossza: 63,2 cm, fej hossza: 14,6 cm, le lőhelye: Szarvas; ltsz.: 54.2123, hossza: 69,7 cm, fej hossza: 18,5 cm; ltsz.: 68.8939, hossza: 105,6 cm, fej hossza: 18 cm. 667 S z e n d r e i 1896, 789-790, 6681. tételszám alatt; C z u b e r k a 1906, 111-112; K a l m á r 1971, 37, 52. a. kép; SPLENDEUR 1999, 39; MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3445, hossza: 74 cm, fej hossza: 17 cm; Hasonló csákány: S z e n d r e i 1896, 351, 2694. szám alatt; vö. K a r l s r u h e r 1991, 212.

114. Harci csákány, 15. század vége

fennmaradó részt ezüstből készült, vésett díszítésű köpűk fedik, amelyeken egy-egy me daillon van, míg a széleken félmed aillonok láthatók. A m edaillono kban - pon colt alap on - tulipán ok at és nefelejcseket találhatunk . A csákányfokos csőre felett lévő rövid kö pű z áróku pakján horg ony on álló zászlót láthatu nk, míg a nyél másik vé gének kupakján EB monogram található. Ez a fegyvertípus a császári lovasság si sakjának bezúzására, valamint a hátvért átütésére igen alkalmas volt. 1707-ben Bezerédi Imre da nd ártáb orn ok párb ajt vívott Orssich K ristóf károlyvárosi horvát h a tárő r ezredessel. Amikor Bezerédi szablyája eltörött - a hagyomány szerint - a nyeregkápájára akasztott csákányát vette elő, s ezzel győzte le ellenfelét.658 A Rákóczi-szabadságharc bukása után mind a buzogány, mind a csákány elveszí tette katonai jelentősé gét. M indkét fegyver a lovagi fegyverzetből került át a hu szá rok kezébe, ahol jelentős átalakuláson estek át, majd váltak méltóságjelvényekké. A különböző ba ltatípusok csak ritkán b ukk antak fel a huszárok kezében. Ezeket a paraszti jelleg ű fegyvereket sok esetben szerszámként használták, d e n em kizárt a harci alkalmazásuk sem. A huszárok kezében felbukkanó baltafélék mindenképpen a szerszámok kicsinyített és né m iké pp átalak ított változatai voltak. A balta egyébként a ha jdúk általánosan elterjedt fegyvere volt, akik az övükön lévő rézkarikába d ugták kedvencüket.659 A lapos fokú, előreugró és ívelt élű balta vágásra rendkívül alkalmas volt. A 16. század második felének jellegzetes magyar baltáját láthatjuk a 118. képen.660 A Kunsthistorisches M useu mb an őrz ött mű tárgy h árom szög alakú p engé vel készült, és foka profilált, négyzet alakú, míg oldalnyúlványait kis ívecskékkel tagolt 658 T h a j l y 1889, 155-156. 659 B o e h e i m 1890, 367, 379; C z u b e r k a 1906, 110-111; K a l m á r 1971, 27-31. 660 K a l m á r 1971, 30, 34. d. kép; SCHÄTZE 2005, 35.

202

FOKOS ÉS A BALTA

116.

díszítésű ezüstkeret veszi körül. A fából készült nyél alsó részére ara beszkekkel ékesített és türkizekkel díszített aranyozott ezüstköpűt húztak, míg a fennmaradó részt ezüstsodronnyal tekerték át. 1593-ban Geszty Ferenc a vé gre n deletében az erdélyi fejedelemre egy lovat hagy díszes lószerszám mal együtt, valamint egy ezüstös buzo gányt, vagy baltá t. A „balta” szó feltehetően török eredetű és m aga a fegyver is igen kedvelt volt a törö kö kné l.661 A M agyar N em  zeti Múzeum Fegyvertára mind a 16., mind a 17. századból őriz török baltákat, méghozzá dísz fegyver kivitelben.662 A 17. század lengyel baltája haz ánkb an is n ép  szerű lett, s egy ilyen példányt írtak le 1684-ben a leltározók Thököly Imre ingóságai között Munkácson.663 fj A buzogány m ellett a rohamo k vezetésére és vezénylésére a tá Ezüstszerelésű born okok is használták id őnként csákányfokos, ezt a fegyvert, amire legjobb 16. század második fele példa „B ottyán balt ája ”. A Rákóczi-szabadságharc egyik legismertebb - az ellenfél által is mag asztalt - hadv ezére Bottyán Já no s volt, aki aranyozott ezüst díszítésű baltával vezette az ütköze teit. 1708-ban Bercsényi Miklós Bottyánt a Dunántúl ról a Vág-vidékére vezényelte át azért, hogy a laza fegyelmű tiszteket megrendszab ályozza. Egyik levelé ben errő l tu dósítja a feje delm et, megjegyezve, hog y Bottyán bárcsak: „megbaltázna egy párt a magahitt brigadérosokban”. A kuruc tábornok 1713-as hagyatéki lel tára szerint híres ezüstös-aranyos baltája Károlyi Sá nd or tu lajdo nb a ke rült.664 Ez a paraszti er ede tű, el661 R a d v á n s z k y 1879, 145. 1629-ben Bethlen Gábor erdélyi fejede lem fegyverei között buk kan fel: „Mátyás király baltája”. B a r a n y a i

1959-1960, 248. 662 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3760, hossza: 18 cm; ltsz.: 54.2140. Aranyozott ezüst szereléssel, türkizekkel kirakva. Hossza: 72 cm, fej hossza: 17 cm; SCHÄTZE 2005, 150. 663 x h a l y 1873, 145.: „Egy lengyel balta, az nyele merő ezüst, aranyos.” Az MNM Fegyvertára őriz egy rézborítású baltát a 17. század végéről. Ltsz.: 54.2142, hossza: 73,8 cm, fej hossza: 15,2 cm, le lőhelye: Kisvárda. S c h u c k e l t 2010, 83, 103. 664 T h a l y 1889, 155-156. Lásd a 82. képet !

117. Bezerédi Imre ezüstszerelésű csákányfokosa, 1 7. század vége

TAMADOFEGYVEREK

sősorban m unká ra, m ajd önvéd elem re kifejlesztett szerszám, il letve fegyver a magyar huszárok és hajdúk kezében félelmetes hírnévre tett szert. A kései középkor folyamán tű nt fel a gyalogosok oldalán egy rövid nyelű, hegyes tüskékből álló fegyver, a h ajítóbárd , amelyet az ellenfélre dobtak.665 Igen érdekes, hogy a Weisskunig I. Miksa császár huszárfegyverei között megemlíti a hajítóbárdot és an na k egys zerűsített válto zatát a hajítótü skét is.666 1. Miksa gya logtornái alkalmával használt ugyan hajítótüskét, de vélemé nyem szerint az előbbi fegyver nem volt a huszároknál rendszeresítve, az csak a császár egyéni fegyverei miatt került be oda.667 Más es etb en sem a képi áb rázolások on, sem az írott forráso kba n nem találkozunk h ajítóbárd dal vagy hajítótüskével a huszároknál. A fokosnak jóval kisebb szerepe volt a huszároknál, m int a bu zo gánynak , a balta pedig csak elvétve bukkant fel a fegyve reik között.

118. Aranyozott ezüstszerelésű fokosbalta, 16. század második fele

665 K a l m á r 1971, 31-32. 666 S c h u l t z 1888, 100; K a l m á r 1971, 32; Z a r n ó c z k i 1990, 50.

667 K a l m á r 1971, 33, 42. kép.

204

Kopj a A hus zárság legjellegze tesebb szálfegyvere a kopja volt, m aga a szó talán a szláv nyelvből származik és feltehető en a délszláv ered etű „rác” könnyűlovasság révén ke rült át magyar használatba. A 15. század végére datálható egyik forrásban a követ kezők éppen szerepel: „unam lanceam wlgo copia”.668 A Weisskunig fam etszetein, illetve a gótikus szablyára vésett, m ajd fe hér zománccal hangsú lyozott hus zár kezében a 16. század legelejének k opjáit vehe tjük szemügyre. (Lásd 13. és 29. képi) A m integy négy m éter hosszú nyél a csúcsa felé fokozatosan keskenyedik és az elején m egnyú lt köpűjű kopjacsúcs ül, amelynek a pengéje vékony, romboidszerű, valamint a közepén egy keskeny gerincél húzódik. A 16. század végén készülhetett az a kopja, amelyet 1896 ban Nag yszeb en városa m uta to tt be az ezredéves országos kiállításon. A 3,45 m éte r hosszú, fenyőfából farag ott rú d fe hérre van festve, amelyet azután ba rna, zöld és fe kete gyűrűkkel, valam int kö nnycse pp form ájú fekete foltokkal díszítettek. A rú d alsó részére nyomott gömb van húzva, amelyet szintén a fenti módon festettek. A rúd csúcsán 16 cm hosszú, gerincéllel rendelkez ő kopjacsúcs van, am elyet a kúpos kö pű oldalán lévő két szeggel rögzítettek. A du rva vászonból készült, k ét három szög alakú, piros és zö ld színű lobogó közvetlen ül a kopjacsúcs alatt kez dődően van a rúdhoz szegecselve.669A Magyar N em zeti M úzeum Fegyvertára büsz kélkedhet hazánk egyet len épsé gben fen nm arad t, a 17. század első feléből származó kopjájával (119. kép).610 A fenyőfából készült szálfegyver legnagyobb átm érője 3,5 cm, m íg teljes hossza 405 cm. A nyél végétől 90 centim éterre található a nyom ottgöm b form ájú fagolyó, amely a kéz m egtartását szolgálta és nem a rúd anyagából van kifaragva, han em arra van felhúzva. A kopjarúd teljes felülete gyűrűsen piros és zöld színnel, valamint apró lángnyelvekkel festett. A rú d vég én 16,5 cm hosszú, kecses, négyzet átm etszetű dö  főpengével rendelkező kopjacsúcs ül, amelynél a köpű hossza 8,5 cm. A köpű előtt közvetlenül kezdődik a két háromszög alakú, összevarrt vászonszárnyból álló piros zöld színű lobogó, amely a rúdra van szegecselve. A fegyver rendkívül könnyű, kü lönös en felfelé tartva, de vízszintes helyzetben m ár n em olyan egyszerű bán ni vele. A 16. század közepétől kezdve a kopjacsúcsok pengéi jelentősen átalakultak, hi szen a korábbi romboidszerű lapok hosszú, fokozatosan keskenyedő négyzetes tüs kévé váltak. Ezzel párhuzam osan a köp ű meg rövidült és erőteljesen m egkúposodo tt. A Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertára számos ilyen típusú kopjacsúcsot őriz (120. kép).611 A 16. század közepén használatos kopjákat Tinódi Sebestyén is megörökítette 1553-ban íród ott, „Enyingi Terek Ján os vitézsége” című versében. „Míg jó lovát úrfi megtörölgeté, Addég Kardos Józsa fáját felv été, A terekben ő kopjáját eltöré, Vasát vállábái az terek kivevé.

668 K o v á c s 1971, 82. 669 S z e n d r e i 1896, 142-143; E l l e h a u g e 1948, 91, 147. á b r a . 670 Ltsz.: 55.3546. A műtárgy erdélyi eredetű.; K a l m á r 1971, 43, 63. kép. Vö. Zy g u l s k i 2000, 105-108.

671 MNM Fegyvertár, ltsz.: 56.5877. Hossza: 18,6 cm, lelőhelye: Csákberény. Párhuzamok: ltsz.: 56.5872, hossza: 16,3 cm, lelőhelye: Regöly; ltsz.: 56.5874, hossza: 13,1 cm, lelőhelye: Föveny; ltsz.: 56.5876, hossza: 13,7 cm, lelőhelye: C sákberén y; ltsz.: 56.58 78, hossza: 19,1 cm, lelőhelye: Ászár; ltsz.: 56.5880 , hossza: 16,5 cm, lelőhelye: Baja.

205

Ju ta meg egy huszár, öklelni akará, Félön szököllék, kopja héban jára, Egyet terek szabijával hozzácsapa, Az ló farán fél singit vágott vala. ”672

A kisméretű, a rúdra egy vagy két apró szöggel felerősített kopjacsúcs gyakran az ellenfél testében maradt, amit a fenti verssor is jól igazol. Más esetben a kopja is eltört, hiszen a könny ű fenyőfából készült rúd legna  gyobb átmérője legfeljebb 4 cm volt! Felépítésénél és felszerelésénél fogva a kopja egyszer használatos fegyver, amelyet a huszárok a harc kezdetén alkalmaztak, méghozzá fergeteges ro hamban. A 16. századvégének kiváló hadvezére és katonai szakírója, Giorgo Basta tábo rno k így vélekedett a kopját használó h uszárokró l Szamosközy Ist ván szerint: „Az magyar kopjás felől ilyen ítélete volt Bastának. Az kopjás hadat igen dicsérte, de azt mondta, hogy nem tud az ?nagyar véle élni és hogyha módját tudnája, nagy dolgokon mehetne által. Elme gyen, úgymond, az magyar, három vagy négy seregben is rendeli kopjását. Neki vá logatja az elöljáróját, az arcul az ellen119. Festéssel ékesített kopja , 1 7. század elsőfele ségre rontja kopjáját, azután mindjárt nagyobb kopjás had érkezik, az is azt cselekszi; harmadszor ezeknek inokban vagyon az dandár, az is hasonlóképen oda rontja kopjá ját. Lehetetlen dolog, hogy meg ne verettessenek, csak erős ellenségek legyen. Olyan dolog ez, mint a zápor eső, ki az míg tart, sebesen es, de hamar elmúlik. Kopjáját tized része sem töri el. Mert egyik az szorosságban az másiktul hozzá sem fér. Az ki penig okosan és hasznosan kívánja az kopjás haddal élni, annak csak ez volna az ynódja: Meg kellene az ilyen hadat szakgatni és sok csoportot kellene belőle csinálni, minden 6,2Ti nódi 1984, 323.

206

120. Kopjacsúcsok a 16. századból

121. Rézből készült, kengyelre szíjazott kopjarúd tartó, 1 7. század

csoportban elég volna száz lovas. Ezekkel az ellenségre nem egyfelől az mint az magyarok szok tak, kellene menni, hanem egynéhány felől kellene reájok bocsájtani, körülvenni az ellenséget az mennyire lehetne és egyszersmind az egész hadnak egy roppanással közikbe öklelni mindenik csoportnak. így lehetetlen, hogy az ellenség az ti kopjátokat megállhassa. ”67s A fentiek szerint a huszárok esetéb en a kopjás roha m elkülönített, széles, d e mély ségben nem tagolt csoportokban volt csak kivitelezhető. Támadásnál kizárólag az első sorok tudták megfelelően használni szálfegyverüket, míg a mögöttük lévők már nem. A közelharc során ezeknek el kellett dobniuk kopjájukat, hiszen ez a speciális fegyver csak roha m esetén volt hatásos. A törékeny, egyszer haszn álatos kopja pó tlásába n kiem elkedő szerepe volt a kirá lyi hadszertáraknak. A felső-magyarországi főkapitányság székhelyén, Kassán az 1560-as évekre szervezte meg az Udvari Haditanács azt a hadszertárat, amely rend szernek az alapjait I. Miksa császár rakta le a 16. század elején. Kassa a 16. század má sodik felétől ellátta a környező végvárakat fegyverrel és hadianyaggal, valamint gon dosk od ott a m egro ng ált fegyverek javításáró l is.674 A kopját, m int fogyóeszközt egyrészt tömegesen raktározták a végvárakban, másrészt hadjáratok esetén szekér számra szállították a hadsereg után. Kassán a 16. század elején feltűnő pajzsgyártók készítették a kop jákat a huszárok számára. Schwendi Lázár felső-magyarországi főkapitány (1565-1568) 1565-ben Szatmár, míg 1566-ban Ung vár vára számára re nd elt a kassai mesterektől kopjákat és pajzsokat. A kopja és a huszár tárcsapajzs anyaga egyaránt a fenyőfa volt, valószí673 VÁLOGATÁS 1986, 170-171. 674 D o m o k o s 1997, 667-672; Pálffy 2002, 67-73.

208

122. Hu szár kopjával és tárcsapajzzsal. 16. század vége.

TÁMADÓFEGYVEREK

nűleg ez is oka lehetett annak, hogy a kopjákat a pajzsgyártó céh készítette el.675 1575-ben Kassa városa 100 kopját kü ldö tt Tokajba, 1589-ben ugy aneb be a végvárba Bornemissza Imre kapitány ugyancsak 100 kopját rendelt a várostól 28 forint 88 dé nárért. 1613-ban Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitány 168 kopját vá sárolt a kassai Pajzsgyártó Jánostól 55 forint 40 dénárért, míg Lakatgyártó Oláh Tamástól 44 kopját 7 forint 92 dénárért.676 A kopjákat nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is szép számmal készí tették. 1551. ok tób er 8-án a bécsi császári udv ar számadásköny ve az itáliai Milánó ban készült kopjákró l emlékezett meg: „A di den 8. dito hab icli maister Franciscn und maister Babtista, so die Hungerischen gopi gemacht habén, bezallt nemblich 100 mitsamht dem mailen, eisen und aller notturf, von jedem 1 V cronen, tkuet 150 cronen; mer von dér andern 1 8 gopi one eisen, von jeder 1 cronen.”611 A kopja használata és népszerűsége a 17. században is töretlen, hiszen Bethlen Gábor 1620-ban a Portához írt levelében megemlítette, hogy áprilisra 8000 kopjása és hatezer gyalogos katonája lesz. A 17. század elején a kopjás kifejezés a magyar lovas katon a szinon imája volt. 1621 aug usztusá ban B atthyány Ferenc meg egyezett a berzencei törökö kkel, hogy tő lük 300 kopját vásárol 60 denáro s darabárért, azaz 180 forintért. A m agyar főúr erre azért kényszerült, m ert B atthyány Boldizsárné M ura szom baton készíttetett 200 kopjáját Zrínyi György lefoglalta és elvitte. A szóban forgó 300 kopját a török ök Pozsegáról hoza tták és elszállításukhoz szekereket kértek a m a gyaroktól.678 A 17. század első felének várinventáriumaiban szép számmal találkozunk a kü lönböző típu sú kopjákkal. A rendk ívül jó l felszerelt sárospataki várban 1642-ben 42 „aranyos” kopját és 862 „rimaszombati” kopját őriztek. Az előbbiek felte hetően a díszes felvonulások alkalmával voltak használatosak, míg az utóbbiak eredete homályos, nevük talán a készítési helyükre utal. Ugyanebben a várban még raktároztak 518 kopjavasat, azaz kopjacsúcsot, amelyek közül 326 ó no zott volt az időjárás viszon tag ságai ellen.679 Kassa város fegyvertárának 1650-es összeírásában is találko zunk számos kopjával, köztük 1100 kopjavassal.680 Móré István 1648-ban kelt végrendeletében számos kopját hagyott a szendrői végvár katonáira. „Valami kópiám vagyon, azokat lobogóstól hagyom az itt való praesidiarius katonáknak. ”681 A 17. század köze pe táján a kopják harci alkalm azásában erőteljes visszafejlődést figyelhetünk meg. A költő és hadvezér Zrínyi Miklósszerint: „kopja az lovas kezében semmirekellő. ”682 A 17. század m ásod ik felébe n a hosszú pengéjű hegyestőr a kopja szerepét vette át, ne m is beszélve a lőfegyverek számá nak m egnöv ekedésérő l. A Rákóczi-szabadságharc alatt a kopja ismét feltűnt a lovasság kezében, hiszen 1703-ban Rozsnyón készítettek a kurucok számára kopjavasat. A kopja használta a Rákócziszabadságharc folyamán végig kitartott. 1710-ben Bercsényi Miklós azt írta a feje delem nek, hogy m ár ezern él több kopját csináltatott.683 2

675 K e m é n y 1904, 275; S u g á r 676 K e m é n y 1901, 79; K e m é n y 677 V o l t e l i n i 1890, LIX.

1975, 108-109. 1904, 275.

678 VÁLOGATÁS 1986, 231-232; MÓL P 1314 Batthyány család levéltára Missiles. No. 5 128 2-51 283 . Az információt Szvitek Róbe rtnek köszönöm. 679 T h a l l ó CZY 1879, 165, 170. 1666-ban I. Lipót császár mátkáját Bécsbe olyan magyar huszárok kísér ték, akik igen díszes lobogós kopjákkal voltak felszerelve. Némelyik szálfegyver rúdja, sőt még a lo bog ója is m egv olt aranyo zva: C z u b e r k a 1906, 113. 680 K á r f f y 1902, 458. 681 R a d v á n s z r y 1879, 313.

682 683

C z u b e r k a 1906, C z u b e r k a 1906,

210

112. 113.

KOPJA

A huszár a job b kengyelvasra csatolt, kism éretű, vasból, ese tleg rézből készült kop jata rtó ba helyezte a k opja rú d végét (121. kép),ím vagy a ny eregk ápá ra és a szügyelőre csatolt kopjatartó tokba (122. kép).mb Ilyenkor term észetesen job b kézzel állandóan tartani kellett a szálfegyvert, s így ne m csoda, hogy a hu szá rroh am alkalmával először a kopját kellett felhasználni A Rákóczi-szabadságharc után a kopja teljesen kim ent a használatból és a huszárok a későbbi évszázadokban sem alkalmazták. Ez a fegyver a nehézlovassági lándzsa kö nny ített változata volt, amely a több oldalról, kis csop or tokban végrehajtott huszárroham alkalmával volt igazán hatásos és halálos fegyver. En nek az egyszer használatos szálfegyvernek a kialakítása olyan volt, hogy az ellen félbe, vagy ann ak pajzsába fú ródva a puh afábó l készült nyél eltört és a kopjacsúcs az emberi testben, vagy a védőfegyverben maradt. Az előbbiek miatt ugyanis a huszár nem eshetett ki alacsony kápájú nyergéből, amely könnyen végzetes lehetett volna számára.

684 1948-ba n a Teleki családtól vétel útján ju to tt a Magy ar Nem zeti M úzeum ba egy teljes, 18. századi, kék szíjazatból álló lószerszám. Az ezüstből készült, gyöngysorszegéllyel díszített job b oldali kengyelre, ket tős szíjazattal, egy 17. századi, rézbő l készült ko pjar úd t artó van erősítve - m agassága: 9,5 cm, átm é rője: 4 cm - MNM Fegyvertár, ltsz.: 57.668 4. 685 K a lm á r 1971, 91, 165. kép; Zy gulski 2000, 9, 13-14. A 119. képen látható kopja rúdjának a végéről a festék teljesen le van kopva, am ely azt valószínűsíti, hogy egyk or fémből készült kop jatartó ban volt el helyezve.

211

Pisztoly és karabély A 15. század közepe táján megjelenő kanócos lakat volt a kézi lőfegyverek első elsü tőszerkezete, amely a pon tosab b célzást és a fegyver meg bízhatób b kezelését tette le hetővé. A kanócos lakat nagy hátránya, hogy a kakas pofái között a kanócot álland óan izzó állapotb an kellett tartani, m ert csak így volt tűzkész a fegyver. Id őn  kén t a kanóco t ki kellett venn i az elsütőszerkezetből és a levegőb en m eg kellett p ö r getni, m ert csak így volt biztosítva a folyamatos izzás. Az esős idő és a s ötétedés ig en csak csökkentette en ne k az elsütőszerkezetnek a biztos, illetve a m eglep etéssz em al kalmazását. A fegyver töltése kö zben a lövésznek ügyelnie kellett arra, hogy a kézben tartott kan óc fel ne rob bantsa a lőp ort. Egy óra alatt mintegy félméternyi kanóc is elé gett, s ezért ez a lakatszerkezet nem igazán volt gazdaságosnak mondható.686 A 15. század végén jel en t m eg az előzőnél bony olultabb elsütőszerkezet, a keréklakat. Szá mos adat igazolja, hogy a keréklakatos elsütőszerkezet a 16. század elején Dél-Németország ban, Eszak-Itáliában és ezzel párh uzam osan Magyarországon is isme rt volt (123. kép).m1 Az új típusú elsütőszerkezet legfontosa bb része egy kis tengelyre felékelt, finom an ba rázd ált acélkerék. Az általában hár om szemből álló lánc egyik vége a lap rugóhoz, míg a másik a kerék négyzet átmetszetű tengelyéhez volt rögzítve. A kere ket a tengelynél lehet puskakulccsal felhúzni, azaz elforgatni, amikor is az előbb említett lánc feltekeredett a tengelyre és ezzel párhuzamosan megfeszítette a rugót. Az elsütőbillentyű hátra húz ásak or k iakadt az a kis vaspöcök, am i a kereket rögzítette s így a laprugó a láncnál fogva megforgatta a kereket. Mivel a kakas, pofái között a piritte l a kerékre volt hajtva, így szikra keletkezett, am i m eggyújtotta a se rpenyőben lévő lőport, és ez begyújtotta a csőben lévő töltetet, eldördült a lövés.688 Igen érde kes, hogy a korai keréklakatos elsütőszerkezetet m ár Estei Hipp olit egri ér sek szám adáskönyve is említi 1503-ból.689 1873-ban a Csepel-sziget északi része előtt a Vulkán nevű ko trógé p számos fegyvert hozo tt fel a felszínre. Bu da 1541-es ostroma sorá n a császári ha dse regh ez tartozó félnaszád szinte teljes katon ai felszerelése a napv ilágra került. A leletanyagban számos olyan könnyű kézipuska volt, amelyek a 16. század elején kezdtek e lterjedn i a gyalogságnál. A lőfegyverek csöve átlagosa n kb. 70 ce n timéter hosszú volt, míg űrm értékűk 1 cm és a cső falvastagsága m egdöb bentően nagy, mert elérte a 6,5 millimétert.690 A fenti puskacsövek a legkorszerűbb kerékla katos elsütőszerkezettel voltak felszerelve. Haso nló, korai keréklakatos elsütőszerke zethez tartozó kisméretű acélkerekek a füleki vár feltárásakor is előkerültek.691 Az előbbi adatok is jól igazolják, hogy az új típusú elsütőszerkezettel felszerelt kézi lő fegyverek m ár a 16. század első felében je le n v oltak Magyarországon. A keréklakatos elsütőszerkezet tette lehetővé a lovasság tűzfegyverekkel történő felszerelését, hiszen ez a szerkezet a kanócossal szem ben szinte k orlátlan ideig tűz kész állap otba n tar tha tó és a nedv ességre sem volt olyan érzékeny. A 16. század kö zepén a keréklakatos pisztoly a császári lovasságnál igen gyorsan elterjedt. Ezek a „Pufferek” általában N ürnb ergb en, vagy Augsbu rgban készültek, űrm éretü k 1,4 cm volt, m íg súlyuk 1,6-2 kg kö zött váltakoz ott.692 M agya rország on a pisztolyok h aszná686 K a l m á r 1971, 194-195; K e l e n i k 1991a, 88-89. 687 K o v á c s S.1994, 271, 12. á b r a . 688 K a l m á r 1971, 198; K e l e n i k 1991a, 90; K o v á c s S. 1994, 272. 689 E s t e i 1992, 192. „1503. 23.julii: Itemfecitfacéré rotas decernpropissidibus castri, 690 K a l m á r 1971, 198; K o v á c s S. 1994, 251-252, 265-267; Kruczek2001, 17. 691 K a l m á r 1971, 198. 692 K e l e n i k 1991a, 90,

119.

deditfl. duos.”

123. Keréklakatos elsütőszerkezet, 16. század első fele

latáról az első írott adattal Székesfehérvár 1548-ban történt elfoglalásakor találko zunk, amikor is a törökök a német lovasoktól csak a keréklakatos pisztolyaikat vet ték el.693 Az 1570-es, vagy 1580-as évekbe n készü lhetett a Magyar N em zeti M úzeum Fegyvertárának duplacsövű, két keréklakatos elsütőszerkezettel felszerelt, valamint csonttal és gyöngyházzal berakott „Puffer” pisztolya.694 A pisztoly rövid csövű fegy ver volt, ezért lőtávolsága és találati pontossága messze elmaradt a nagy űrméretű, támasztóvilla hasz nálatát igénylő m uské ta m ellett. A 16. század végére fejlődtek ki a karabélyok, amelyek hossza 1-1,2 m éter volt. Ű rm éretűk és lőtávolságuk, valamint ta lálati pontosságu k m egh aladta a pisztolyokét, de m égis a lovas - m éreténél fogva kitűnően tudta használni. A huszárok mindvégig pisztolyt, vagy karabélyt viseltek, más típusú lőfegyver nem bukkant fel fegyvereik között.690 A l6. század közepétől a lőfegyverek száma dö ntő m értékbe n m egnövekedett, ami a tizenötéves hábo rú alatt érte el a csúcspontját. A lőfegyverek a 16. század második felében né ha m ár hu szár tisztek kezében is felbukkantak. 1578-ban a horv át végeken a huszártisztek részére ki adott előírás a konvencionális fegyverek mellett, mint a kopja, szablya és hegyestőr, a pus kát is megkövetelte, m int a felszerelés részét.696 A császári hadvezetés 1577-től igen tud atosan törekedett a lovas puskások szám ának növelésére és ebbe, m int lát tuk megpróbálták a huszárokat is bevonni. Amennyiben a huszár kopja helyett lő fegyvert használt, akkor felszerelése teljes mértékben megfelelt a 16. század közepén feltűn ő n ém et lovasság fegyverzeti előírá sain ak.697 W ilhelm Dillich 1600-ban m egje lent Magyar Krónikája a következőképpen írja le a huszárok fegyverzetét: „A h.uszá693 K a l m á r 1971, 219-220.

694 K alm ár 1 971, 221, 169. kép; SPLENDEUR 1999, 60; MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3244, hossza: 54 cm, űrmérete: 1,4 cm. 695 K a l m á r 1971, 221-223; K e l e n i k 1991a, 118-120. 696 B. S z a b ó 1995, 36. 697 K e l e n i k 1991, 37.

213

124. Festéssel ékesített, keréklakatos elsütőszerkezetű pisztolypár, 17. század első fele

rok nyitott sisakot és derékig érő páncélt viselnek. Bal oldalukon szablyát, míg a jobb combjuk alatt hegyestőrt hordanak. Kezükben kopja van, míg hátul a nyergük mögött egy tokban pisz tolyt tartanak.”696 1603-ban a császári hadvezetés szám ára 1000 huszárt kellett kiállí tani, akik kopja helyett két kézi lőfegyverrel is fel voltak szerelve. A tizenötéves háború idején a lőfegyverek a kedvező harci tapasztalatok hatására a huszárság so raib an is m egjelentek .699A 17. század elejéig a karab élyokat m ég n em vállszíjon h or d ták, h ane m a nyereg kápá ra akasztották, vagy a pisztolyokhoz igen hason ló bőrtok ban tartották.700 A 17. század első évtizedeitől kezdték a karabélyokat széles vállszíjon, azaz pantalléro n ho rdani. 1633-ban Wallhausen tollából jele n t m eg a korszerű lo vasságot bemutató katonai szakkönyv, amelyben a pantalléron hordott karabély is feltűn t.701 Ez az újítás n agy ban m egk ön nyítette en ne k a speciális lovassági fegyver nek a használatát. A bal vállon átvetett p an tallér eleinte keskeny, a késő bbiek folya mán akár tenyérnyi széles, csattal összefogott bőrszíj volt. A csatnak azért volt lényeges szerepe, mert ezzel a pantallér hosszát lehetett szabályozni, hiszen a vállszíj végén lévő pantallérvasnak - mai elnevezéssel karab inerne k - a job b csípő m agas ságába kellett esnie. Az előbb em lített horog hoz kapcsolódott az a derék szög ben kissé m egh ajlított vaspálca, am ely a karabély belső old alára volt erősítve. Ez a rend szer a fegyver kiváló alkalmazását, kö nn yű tö lthe tőség ét segítette elő.702 A 124. képen a 17. század első felének jellegzetes lovassági pisztolypárja látható .703 A keréklakatos elsütőszerkezettel rendelkező fegyver sima furatú, nyolcszögletű cső vel készült. A torko lat alatt kezdődő, diófából faragott, m ajd feketére páco lt ágyaza tát piros, szabálytalan vonalak díszítik. Az ellaposodó markolatának a gombját haditrófeával ékesített rézlemez zárja le. A fegyver vésett díszítésű rézből készült sá698 D i l l i c h 1600, 26; K a l m á r 1971, 91, 165. kép.

699 K e l e n i k 1991, 39. 700 Kf .t.f.n tk 1991a., 119. 701 W a l l h a u s e n 1633, 2-3. oldal közö tti ábrák. 702 C z u b e r k a 1906, 91; S á g v á r i 2002, 203. Lásd 125. kép\ 703 MNM Fegyvertár, ltsz.: 56.39 14 .1-2, h ossza: 62,5 c m , ű r m é r e t e : 1,4 c m ;

214

L u g o s i- T e m e s v á r y

1989, 31.

125. Keréklakatos elsütőszerkezetű lovassági karabély, 1 7. század közepe

torvasát tulipá no k és stilizált akantuszlevelek borítják, m íg az ágyazat alatt fából ké szült töltővessző helyezkedik el. A fenti, hosszú csövű pisztolypárt, amelyet akár egy huszártiszt is viselhetett m ind ig a ny ereg első kápájára, illetve a szügyelőre erő sített egy-egy pisztolytokban hordták.704 A 17. század közepének egyik jellegzetes lovas sági karab élyát a 125. képe?i veh etjük szem ügyre.705 A keréklakatos elsütőszerkeze ttel szerelt lőfegyver sima furatú, nyolcszögletes csővel rendelkezik. A barnára pácolt, hársfából készült ágyazat egyszerű vas véretekkel szerelt, míg tusája ellaposodó és faragással díszített. K özvetlenül a cső alatt, az ágyazatban k ialakított nyílásban egy fa töltővessző helyezkedik el. A lakatszerkezet túlsó oldalán található a derékszögben m egh ajlított vaspálca, am elyhez egykor a pantallérvas csatlakozott. 1616-ban, a későbbi erdélyi fejedelem, Bethlen István két új és egy régi kara bélyról, valam in t egy p ár pisztolyról vég rendelkez ett. 16 48-ban Móré István egy pár karabélyt hagyott közeli rokonára.706 Az 1620-as, 1630-as években jel en t me g a legm egb ízhatób bna k tarto tt franciakovás elsütőszerkezet, amelynek sikerét hosszú pályafutása is jól bizonyítja, hiszen a 19. század közepéig használták.707 A gyalogsági lőfegyvereken a 17. században leginkább a kanócos, míg a lovassági fegyvereknél a keréklakatos elsütőszerkezet volt a leggyakoribb. A 17. század máso dik felében, elsőso rban a huszártiszteknél, valamin t a főúri fegyvertárakb an jele nte k meg a franciakovás elsütőszerkezettel szerelt pisztolyok és karabélyok. 1684-ben 1633, 16-17. oldal közö tti ábrák. 705 M NM Fegyv ertár, Itsz.: 56.5 320 , hossza: 93 cm, űr m ére te: 1,5 cm. H aso nló karab ély: ltsz.: 56.5 32 2, hossza: 94,6 cm, űrmérete: 1,6 cm, származási helye: Érsekújvár. 706 R a d v á n s z k y 1879, 290, 293, 313. 707 C s i l l a g 1965, 25-26; B a l á z s - P o n g ó 1977, 21-23 . 708 T h a l y 1873, 206. 704 W a l l h a u s e n

215

126. Bresciában készült, franciakovás elsütőszerkezetű pisztolypár, 17. század második fele

Munkácson, Thököly Imre díszes lószerszámai között négy pár kerekes és hat pár vágós pisztolyt, vala m int a h ozzájuk való pisztoly toko kat is összeírtak.708 Eb ben az időben a kerekes, a keréklakatos, míg a vágós a franciakovás elsütőszerkezettel sze relt lőfegyvert jelen tette. A főúri p isztolyok és karabélyok ágyazatát csonttal, gyöngy házzal, sőt ezüsttel és arannyal is gyakran ékesítették. Természetesen a katonai lőfegyverek sokkal egyszerűbbek és olcsóbbak voltak, hiszen a Szepes vármegyei la katosok 1706-os árszabása szerint egy karabélyágyazat 90 dénárb a, míg egy pár pisz toly 1 forint 20 krajcárba került.709 A magyar fő urak között igen nagy népszerűsé gnek örven dtek az itáliai Bresciá ban készült, franciakov ás elsütőszerkezettel szerelt lőfegyverek. A Zrínyiek, Nád asdyak és a Rákócziak fegyvertáraiban is megtalálhatók voltak a fent említett darabok.710 A 126. kép egy 17. század második felében, Bresciában készült francia kovás pisztolypárt tár elén k.711 A sima furatú, heng eres és bo rdázott gyűrűkkel ta  golt csövön a LAZARINO COMINAZZO mesternév olvasható. A vésett sárkánnyal díszített lakatlemezen a PO NS INO BORG OGN E BRESCIA mester- és helynév lát ható. A pisztoly vasból készült ver eteit igen g azd ag vésés ékesíti, am ely leveleket, va lam int állatokat és m eztelen em ber t ábrázol. Külön érdekes, hogy a töltővessző végét 709 C z u b e r k a 1906, 94. 710 C z u b e r k a 1906, 95-96. 711 MN M Fegyvertár, ltsz.: 58 .76 86 .1-2 , hossza: 48,5 cm, űrm ére te: 1,2 cm; C a r p e g n a 1997, 211.

216

L u g o s i- T e m e s v á r y

1989, 28.;

PISZTOLY ÉS KARABÉLY

virágszirm ot tartó m ajom alakja záija le. A fegyver' lakatszerkezetét és vereteit Borgogne mester készítette, míg a pisztolypár csöveit az 1650-1696 között működő, rendkívül híres Lazarino Cominazzo. A Rákóczi-család 1683-ban, Regécen felvett leltáráb an egy pá r pisztoly csövén szintén a LAZ ARINO név volt olvas ható.712 A 17. században, a lovasság lőfegyvereit legtöbb ször a nyereg kam rában , a lószer számok között tárolták. Kecer Sándor 1697-ben készült végrendelete szerint: „ Lóra való két ezüst szerszám, ketteje veresen festett, egyik kéken, három fölépített nyergekkel, piszto lyaival és réz kengyel vasaival, a lovász nyergeken kerekes pisztolyok, a többin csak pajzán nyergek . ”118 A 17. század végén a lovassági karabélyoknál megjelent az ún. trombon, vagy trom blon változat, amelynél a cső vége tölcsérszerűen m egszélesedett. A későbbi tö r ténetíró na k, Cserei Mihálynak az 1690-es zernyesti csatában olyan tölcséres kara bé lya volt, am elybe akár három golyó és egy ma rék sö rét is belem en t.714A 16. században és a 17. század első felében minden lőfegyverhez egy lőportartót és egy ún. felpor zót kellett használni. Az előbbiben a csőbe kerülő lőport tartották, míg az utóbbi a tűzfegyver serpenyőjébe kerülő finomabb lőpcrt tartalmazta. A 17. század második felétől jele n tek m eg a töltéstartók. A bőrb ől készült, en yhé n ívelt fabetéttel ellátott töltéstartób a általában 12-14 fura tot fúrtak, amelybe hasonló számú, pap írosba b u r kolt, a pontosan kimért lőport és golyót tartalmazó töltést tették. Ennek a szíjára még mindig fel kellett erősíteni a felporzót, de így a fegyver töltése gyorsabbá és megbízhatóbbá vált. A töltés német neve a „Ladung” és ebből származik a lóding szavunk, amely n em csak a töltést, han em a tölté startót is jel ölte .715 Számos esetben nagy men nyiségben hozattak be a magyar, vagy erdélyi ren dek lő fegyvereket külföldről. Ez utóbb iak 1640-ben nem kevesebb, m int 3000 m uskétát vá sároltak Danzigból a h ozzájuk való eszközökkel, 6 for int 76 clénáros d ar ab ár o n .'16 1704 tavaszán II. Rákóczi Ferenc a következőképpen számolt be a ku ruc had sereg ka tonáiról: „A legjobban felszerelt lovasnak két láb hosszúságú karabélya volt, nyílása olyan széles, mint egy ágyúcsőé, kardja elég rossz acélból, zablája szétrágott, nyerge rosszul felszerelt, de egy ezrednek legalább a fele nem volt ilyen jól ellátva.”111 A h adsere g felszerelésének megjavítása m iatt 1704. április 26-án u tasította Rákóczi fejedelem Eónyai Ferenc főcomm issariust, hogy Mecenzéfre elm enjen és két ezer pá r pisztolyt és - nem tölcsé res - kara bély t csináltas son .718 A 17. s zázad ban a lőfegyvereket M ecenzéfen, Rozsnyón, Csetneken, Korompán, Késmárkon, Besztercén, Selmec- és Gölnicbányán, valam int Kassán, Miskolcon és Deb recen ben készítették.719 A reform intézkedések h a tására a kuruc hadse regbe n - ha n em túl nagy számban is - m egjelentek az olyan karabélyos lovasok, akik még párpisztollyal is rendelkeztek. Eperjesen a 18. század elején egy kerekes pisztolyért 5 forintot, míg a korszerűbb „vágósért” 5 forint 40 d é nárt kér tek .720 Berthó ti Ferenc kassai vicege nerális 1710-ben készült hagy atéki leltá rában két pár keréklakatos és megdöbbentően nagyszámú, azaz huszonkét pár franciakovás elsütős zerkeze tű pisztolyt írtak össze a leltározó k.721 712 713

C z u b e r k a 1906, 96. 1688.: R a d v á n s z k y 1879, 360.

„Carabina ex Breshiano. ” Thaly 1873, 387.

1906, 89; K e m é n y 1910, 256. 715 MNM Fegyvertár, ltsz.: 54.1687, hossza: 26,6 cm, szélessége: 9,6 cm; C z u b e r k a 1906, 99-100.; 1971, 235-236; K o v á c s S . 2006a, 313, 13. kép; S c h u c k e l t 2010, 199, K á t . No. 177.

714 C z u b e r k a

K a l m á r

716 E r d é l y i 1884, 263-264. 717 R á k ó c z i 1979, 264.

7,8 T h a l y 1896, 150; H e c k e n a s t 1959, 63. 719 C z u b e r k a 1906, 94-95; H e c k e n a s t 1959, 64-68; 720 S á g v á r i 2002, 203. 721 T h a l y 1896, 150.

K a l m á r

1971, 225-227.

217

TÁMADÓFEGYVEREK

A 16. század végé től a huszárok is elkezd tek lőfegyvereket - először pisztolyokat, m ajd később k arabélyt - haszná lni. A 17. század első feléig a keréklaka tos elsütő  szerkezettel ellátott lőfegyver volt használatban. A 17. század második felében már feltűntek a korszerű, franciakovás tűzfegyverek. A 18. század elején - m int láttuk nagyjából fele-fele arányban volt képviselve a két típusú elsütőszerkezet a lovasság tűzfegyvereinél. E nn ek ellenére a huszárság legjellemzőb b harci tulajdonsága, a fer geteges roham mindvégig me gm aradt, amikor is a kopja, m ajd ennek elhagyása után a szablya hasz nálata volt a kizárólagos. Ezt kitűnő en bizonyítja N agy Frigyes porosz király (1740-1786) utasítása, aki a lőfegyver használatát egyenesen megtiltotta hu szárjainak, m ert eg yetlen cél az alakzatban vég reha jtott roham volt: „mit dem Säbel in der Faust. ”722

722Tót h 1934, 192.

VÉDŐ FEGYVERZET

A huszár félvért eredetéről 1934-ben a Magyar Nemzeti Múzeum egy müncheni régiségkereskedőtől a 16. szá zad utolsó negyedében készült huszár félvértet vásárolt (127. kép).723 A magas, félgömb formájú, harántbordákkal díszített harangú sisak széles, az arcot is takar ó fülvértekkel készült. A mell- és hátvé rt eg yarán t 9-9 - a szélein ke ttő kettő, míg középen egy „csúszó” szegeccsel rögzített- vaslemezsávból van összeál lítva. A lemezsávok pereme felcsiszolt, míg a többi rész feketített, azaz lenolajfirnisszel kezelt, amelyet tűz fölött hevítettek. Ez a meglehetősen egyszerű és nem túl drága techn ológ ia az időjárás viszontagságai ellen véd te a félvértet. A Szentgyörgyvölgyi Bakács család 1532-ben, L ipp án kiállított címeres levele - a fenti műtárgyhoz hasonlóan - egész „rákos”, azaz teljes egészében lemezsávokból összeszegecselt félvértet viselő husz árok at tá r elénk (128. kép).724 Az 1520-as évektől divatba jö tt huszá r félvért használóján ak a der ekáig ér t és ké szítési tech nikája m iatt —mivel a lemezsávok m ozg atha tóan voltak összeszegecselve - viselőjét kevéssé gátolta a lovaglásban és a harcb an. A félvért alá m ég leg többször sodro nyin get is öltöttek, d e az igen széles hónaljkivágás m iatt a szablya haszn álata kor is lehetőség nyílt a széles vágómozdulatok biztos és könnyed végrehajtására. Időnként előfordult, hogy a mell-és hátvértnek a felső része egész lemezből volt kovácsolva, és csak az alsó fele állt három mozgathatóan összeszegecselt vaslemez sávból. Ebben az esetben nem egész „rákos”, hanem csak „félrákos” vértezetről be szélünk.725 A viszonylag könnyű, nagy mozgékonyságot biztosító, szegecselt vaslemezsávokból álló huszárv értek a m agyar kön nyűlovasság részére jö tte k létre és készítési technikájuk révén „sorozatgyártásuk” is lehetséges volt. A fenti védőfegyver külföldö n is ismert, hiszen külö nösen Eszak-Itáliában kedvelték, és az 1530-as évek végétől számos teljes páncélt készítettek egész „rákos”, vagy „félrákos” mell-és hát vérttel. A közelmúltban Zygulski (Jun.) Zdzislav ugyan éles szemmel, de véleményem szerint helytelen megközelítéssel a huszár félvért ókori eredetét vetette fel a római „lorica segm en tata ” pán céltíp us és a légio nár ius sisak (galea) alapján .726 Az 1560-as évek végén, vagy az 1570-es évek elején készíthették B áthori István er délyi fejedelem nek (1571-1586), m ajd későbbi lengyel királynak (1576-158 6) a fél rákos huszár félvértjét (129. kép).12’1 A mellvért alsó része három lemezsávból van összeállítva, míg a karkivágásokat mozgathatóan összeillesztett betétlemez keretezi. A mell- és hátvért teljes felülete kékített techniká jú. A me llvért közé pen a keresztre feszített Jézu s alakja tűnik fel, míg a h áttérbe n egy vár látható. A műtárgy felületét m aratott, m ajd aranyo zott szalagos indák díszítik, amelyhez hasonlókat szívesen alkalmaztak az augsburgi, nürnbergi, sőt m ün che ni pán célverő k a 16. század m ásodik felében. Egyes feltételezések szerint ez a félvért Erdélyben, mások szerint Prágában készült. Véleményem szerint a Báthori István-féle huszár félvért valamelyik nagy dél-n ém etország i páncélkészítő m űhely 723 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3569, magassága: 92 cm, szélessége: 46 cm; K a l m á r 1971, 276, 51. kép, 299, 82-83. kép; T e m e s v á r y 1982, 23; SPLENDEUR 1999, 84. 724 N y u l á s z i n é 1987, 71, 130, LV. tábla. 725 K a l m á r 1971, 297: „1520 körül tűnik fe l a magyar huszárokon az ún.„rákos”és „félrákos” vértezet.” 726 A r m e r i a 1898, 56, C.31; K a l m á r 1971, 297; T h o m a s 1977, 771, 1629, 1638, 1658; M a t t h i a s 1982, 681-685; G a m b e r - B e a u f o r t 1990, 35-36, 111-113; P y h r r - G o d o y 1998, 260-263, 267-270, 292295; Z y g u l s k i 2000, 86-102, 168. 727 S z e n d r e i 1896, 770-771; K a l m á r 1971, 297; G a m b e r - B e a u f o r t 1990, 213-214; DRACULA 2008, 118-119.

A HUSZÁR FÉLVÉRT EREDETÉRŐ L

term éke .728 A Bátho ri-féle félpáncél m ár kiegészült ha t lemezsávból álló co m bv ért tel is, amelyhez hason ló a Th úry Györgyöt ábrázoló m etszeten is feltűnik. Itt a híres bajvívó és végvári kap itány egész rákos huszárv értet, valam in t kúp os, sűrűn bordá zott sisakot visel.729 A fejedelm ek, főura k és huszártisztek is szívesen haszn álták a h u  szár félvérteket, amely nálu k a kö zhuszárokka l ellenté tben com bvérttel is kiegészült, és számos esetben a páncél felületét maratás, kékítés, valamint aranyozás díszítette. A felső-magyarországi főkapitányság székhelyén, Kassán jelen tős had szertár m ű köd ött. Az előbb em lített intézmény, valam int mag ánszem élyek részére is készítettek a város vashámoraiban gyártott acéllemezekből különféle páncélokat. 1586-ban a kassai fegyverderék-készítők szabályzata a mesterremekről a következőképpen ren delkezik: „ Zum sechsten begeren wir meister des Handvergs dér Platner, welcher sich neben uns will niederlassen, da er Meisterstück mache, nemlich ein sauber hungrisch Harnisch mit schmalen Folien in dér Brust Fünfzehen, im Rückhen auch fünfzehen und ein hungrisch Hauben von Stahel álles woll gehertnet, zu solchem wirt ihm ein viertel Ja.hr zeit vorgünt werdwn zu machen. ”730 A fentiek alapján egy „egész rákos” huszá r félvértet kellett a hozzá tarto zó sisak kal a mesterjelöltnek elkészítenie. Ebben az időben a magyar vért, vagy a magyar mell egyértelműen a huszár félvért szinonimája volt. Kassa mellett még Besztercén, Lőcsén és Eperjesen ké szítettek vérteket a 16. század folyam án.731 A grazi tartományi hadszertár inventáriumaiban is számos esetben találkozunk hu szár félvértekkel. A magyar, azaz huszár pán célok először 1573-ban bu kk anta k fel a had sze rtár számad áskönyveiben. A grazi, vagy né ha a bécsújhelyi páncélverők által készített huszá r félvértek váltakozva ho l „hungarische”, hol „hussarische” néven szere peln ek az in ventáriu m okban. Az 1590. évi le ltár szerint a grazi hadszertá rban 303 huszár félvért van, a 17. század elején készült huszárpáncélok tömege átlagosan 710 kilogramm volt.732 A husz ár félvért alatt a legtöbb e setbe n hosszú ujjú so dron ying et is viseltek, am e lyet Tapolcsányi János 1598-ban készült sírköve is kitűnően szemléltet.733 Itt a magyar nem es com bközépig érő inge fölé hosszú ujjú sodronyinget húzott, am elyre felvette egészrákos, com bvértek nélkü li huszá r félvértjét. Tapolcsányi fején tollbokrétával d í szített huszársisak van, míg páncélkesztyűs job b kezével buzo gány t tart és bal olda  lára szablya van felkötve. A fenti sírkövön ábrázolt nemes a 16. század második felének teljes védőfegyverzettel ellátott huszá rtisztjét tárja elénk. A mag yar huszár félvért jelentő ség ét jó l m utatja, hogy igen megbecsült ajánd ék na k szám ított a Portán. 1547 és 1606 között az osztrák császári ud var számos esetben ren delt m eg Augsburgból különféle ajándéktárgyakat, amelyeket Isztambulba a szul tánnak, a nagyvezérnek és másoknak k ülde tett el. Az ajándékok között több esetben voltak fegyverek, nevezetesen kékített, aranyozással és boglárokkal ékesített huszár félvértek. 1590-ben II. R ud olf császár (1576 -1612 ) m egren delésére egy, a fentiekbe n leírt „félrákos” huszár félvért terveinek rajzai maradtak fenn, amelyet a nagyvezér nek, Szinán pasának szántak. A színezett, igen gazdagon díszített tusrajzokhoz mel lékelt levél szerint a félvért 200 tallérba fog kerülni a kékítés és elsősorba n a gaz dag 1971, 297-298; T h o m a s 1977, 839-841, 862-863. 729 K a l m á r 1971, 301, 87. kép; N A G Y KÉPES 2000, 110. Lásd a 82. képet ! 730 K e m é n y 1905, 273; Vö. P á l f f y 2002, 70-76. A 16-17. században a magyar nyelvben az acéllemezből 728 K a l m á r

kovácsolt testpán célt fegyverderék n ak, m íg a sodronyinget páncélnak nevezték! Kalmár 1971, 300-301.

1971, 301. 732 P ic h le r 1880, 98-103; K a l m á r 1971, 299-300. 733 G a l a v i c s 1986, 31. kép. 731 K a l m á r

129. Báthori István erdélyifejedelem (15 71-15 86), lengyel király (157 6-1 58 6) huszár félvértje, 1570-es évek

225

VÉDŐ FEGYVERZET

aranyozás miatt.734 Hasonló, a 16. század végén Augsburgban készült, aranyozással és boglárokka l ék esített „félrákos” félvértet őriz a bécsi Kun sthistorisches M useum, valam int sisakot a m ün che ni Bayerisches Lan de sm useu m .735 Kassán az 1635. évi árszabás szerint még készültek feketített félvértek, sőt karva sak is. Az előbbinek az ára 9, míg az utóbbié 2 forint volt. Kassán a 16. második fe lében számos N ürnbe rgbő l érkezett páncélverő m ester telepede tt le, talán elég csak utalni M atthias Bayerre, aki 1594-ban ny ert p olg árjo go t.736 A harminc éves háb orú után a huszárok már ritkábban alkalmaztak védőfegyvert, főként a főnemeseknél, valamint magas rang ú csapatpa rancsnok oknál m utath ató ki a mellvért, vagy sodrony ing viselése. A fent elm on do ttakat jó l szemlélteti, hogy 1652-ban Pán célgyártó Ján os már csak egymaga van a kassai fegyverderék, azaz páncélkészítő céhben!737 A huszár félvért mintegy 100 éven keresztül volt használatb an. II. Ulászló (14901516) 1498. évi dekrétuma intézkedik először arról, hogy a huszároknak sisak mel lett sodronyinggel is rendelkezniük kell.738 Igen érdekes azonban, hogy a 16. század elejéről származó számos huszárábrázolás kizárólag tárcsapajzzsal, kopjával, vala mint szablyával felszerelt könnyűlovasokat tár elénk.739 II. Lajos (1516-1526) 1518. évi dek rétum ának különösen figyelemrem éltó azon kitétele, m ely szerint a legalább 50 jobbággy al bíró nem eseknek huszár m ód ra sodronyinggel, sisakkal és más egyéb fegyverekkel szükségesek személyüket ellátni.740 Véleményem szerint 1526 előtt a huszárok nemtúl jelentős része viselt sisakot és sodronyinget, ezért is szorgalmazta ezek haszn álatát a fenti törvénycikkely. A mohácsi csatában a nehézlov asság jó része elesett és ezzel párhuzam osan me gszűnt az erre a fegyvernemre alapozott harcm ód is.741 A nehé zlovasság helyé re a m egn öv eke dett védőfegy verzettel elláto tt huszá rság lépett. Az 1520-as évek végétől a legjellegzetesebb védőfegyver a sodronying, sisak és a tárcsapajzs mellett a huszár félvért lett, de az utó bb it eleinte csak a magas ra ng ú huszártisztek egy szűk réteg e viselte.742 A huszár félvért ere de tét - tudo m áso m sze rint - komoly vizsgálatnak m ég n em v etették alá. Ka lmár Ján os szerint a huszárok a kúpo s, keleti típus ú sisakokat a szpáhik tól vették át.743 A fenti me gálla pítás tü kréb en vizsgáljuk meg, hogy milyen védőfegyverekkel rendelkeztek az oszmán-török harco sok a 15-16. század folyamán. A 15. század török testpáncélját a 130. képen vehetjük szemügyre. Ez a lemezek kel m egerősített sodronying 1895-ben a m ünch eni Kuppelmayr-gyűjteményből vétel útján juto tt a Nem zeti M úzeum ba.744 A sodronyp áncél egy cen timé ter átm érőjű sze gecseit vasgyűrűkb ől van összeállítva és - az alkarv ért haszn álata m iatt - rövid uj ja kkal készült. A v édőfegy ver elől szétnyitható, és itt, valam in t old alt arabeszkekkel ékesített 17 nagyobb méretű, a széleiken a sodronykarikákhoz erősített vaslemezek kel rendelkezik. A sodron ying h átáb a öt, függőleges sorb an futó 50 kisebb vaslemezt 734 SCHÄTZE 2005, 10-11. 735 TULPOMANIE 2004, 132-133; SHÄTZE 2005, 8-9. Vö. Sz a l a y 1861, 380-38 2. 736 K e m é n y 1905, 274. 737 K em én y 1901, 78. 738 CORPUS 1899, 492; B o r o s y 1971, 23. 739 K a l m á r 1971,12, 3. kép; L u g o s i - T e m e s v á r y 1988, Kát. No. 40; Z a r n ó c z k i 1992, 17, 56-58; IMPE RIAL 2000, 37; B. S z a b ó 2008,133; K o v á c s S . 2009, 591. 740 „Loricam, geleamque et aliud genus armorum more husmronum.”: CORPUS 1899, 744-746, 2-6. törvény cikk; B o r o s y 1971, 23; K o v á c s S. 2009, 588-589. 741 T ó t h 1934,145; T ó t h 1938, 72; B. S z a b ó 2005, 609; B. S z a b ó 2006, 161-162. 742 K o v á c s S. 2009, 590; v ö . K a r o l y i 1930, 59. 743 K a l m á r 1971, 270 -27 1. 744 MNM Fegyvertár, ltsz.: 59.7852.2, hossza; 78 cm, szélessége: 47 cm; WAFFEN-SAMMLUNG 1895, 9, No . 56, (Tafel XV II.); K o v á c s S. 2009, 596, K á t . No. 111; S c h u c k e l t 2010, 43.

226

130. Lemezes sodronying. Észak-Kaukázus, 15. század vége (hátulnézet)


rögzítettek a fent megismert módszerrel. A fellelhető párhuzamok alapján valószí nűsíthető, hogy a szóban forgó lemezes sodronying a 15. században az Észak-Kaukázusban készülhetett.745 A korabeli oszmán-török fegyverjegyzékekben számos esetben találkozunk a „derbendi”, azaz Derbend-ből való kifejezéssel. A Kaukázus ban , aje le nkori Dage sztánban találh ató Derbend és Kubacsi, aho l a 15. század utolsó évtizedeitől kezdve számos sisakot és pom pás sodro nyinge t gyártottak oszm án-török és perzsa m egrendelésre . II. Bajazid szultán (1481-1512) 1500-ban engedélyezte egy Haci Yar Ali nevű kereskedő számára, hogy a Kaukázusból importált sodronyingeit bárhol korlátozás nélkül árulja.746 A lemezes sodro nyin gek legkorá bb i fennm aradt példánya T im ur Lén k (Tamerlán) unok ájána k, Shiraz kormányzójának, Ib rahim szul tán na k a tula jdo nában volt.747 A sodron ying szemei közé erősített vaslemezek K orán  idézetekkel és virágmotívumokkal ékesítettek, amelyek 1420 és 1433 között készültek. A 14. század máso dik feléből számos olyan közép-keleti m iniatú rát isme rünk , am elyen a harcosok a sodrony ing felett egy speciális félvértet viselnek. A mell és hát fokozottabb védelmét szolgáló páncélféleség perzsa neve a „char ayne”, vagyis a „tükrös” félvért.748 Ez a védőfegyvertípus tulajdonképpen egy-egy nagyobb méretű korong alakú, a háton és mellen viselt vaslemezből, egy-egy kisebb vállvértből áll, amelyet sodrony karikák, valam int kisebb vaslemezek kötn ek össze. Egy 1396-ra d a tált Tim urida m iniatúra egy olyan előkelőt tár elénk, aki már egy lemezes sodrony inget visel. A 14. század végén születhetett m eg ez a védőfegyvertípus, amely min den bizonnya l Tim urid a eredetű .749 A 15. század folyam án jelen páncéltípus ig en n ép  szerű lett a perzsák mellett az oszmán-török előkelőknél és a katonai elitnél. A le mezes sodronying mellett a teljes testpáncél része volt még a sodronyos-lemezes felső, valamint az alsó lábszárvért is, ez utóbbit egy lemezből kovácsolták és hűen kö vette ezen testrész pontos anatómiai formáját.750 A lábak védelmét rendszerint egy olyan csizmával oldották m eg, ame lynek a külső felüle tét sodronyos vaslemez óvta. Mint említettük, a rövid ujjal készült lemezes sodronyinghez minden esetben alkarvért-párt, azaz „bazuband”-ot viseltek.751 Az oszmán-török sodronying ek egy részé nél igen kis méretű vaslemezbetéteket alkalmaztak. Ez utóbbi típust jól szemlélteti az isz tambuli Hadtörténeti Múzeumban (Askeri Müzesi) őrzött egyik védőfegyver, amely a mohácsi csatában is részt vett Behram pasa tulajdonából származik, aki egyben Rumélia kormányzója volt és 1532-ben hunyt el.752 745 ARMERIA 1898, 27; L e n z 1908, Pl. I.; R o g e r s 2000, 142-143; MILITARY é.n., 96; A s z t v a c a t u r j a n 2002, 68-74; R o b i n s o n 2002, 60-62; B a s h i r 2008, 291-292, 298-299. 746 R o g e r s 2000, 141. 747 B a s h ir 2008, 300-301.

2002, 31-38; ALEXANDER 2002, 229-23 1; A s z t v a c a t u r j a n 2002, 71-73; K h o r a s a n i 2006, 281-2 82. Hazá nkb an az egyetlen, 16. századból származó kom plett „tükrös páncé l” a deb receni Déri Frigyes Múzeumban található, amely a Déri Frigyes-gyűjtemény „Szpáhi vértezet”-é n ek a része, ltsz.: DF. 2/155, a hozzá tartozó sisak leltári száma: DF. 1/155. A Magyar Nemzeti Múzeum fegyvergyűjteményében e páncé ltíp us né vad ójá ul szolgáló egy-egy koro ng találh ató: ltsz. 59 .783 6, 59 .7837 . M in d a de brece ni, mind a bu da pesti vé dőfegyverekbe egy arán t belevésték a K A Y I SILAH tanigát. Vő. R o g e r s 2000, 148-149. 749 N ic o l le 1990, 37-40; P y h r r - G o d o y 1998, 124, 3. jeg yz et; B a s h i r 2008, 300. 750 R o b i n s o n 2002, 36-37; B a s h i r 2008, 302-307; MILITARY é.n., 100-103. 751 R o b i n s o n 2002, 34-35; K h o r a s a n i 2006, 283-284; B a s h i r 2008, 308. 752 MILITARY é.n., 98-99. Szükséges megjegyezni, hogy orosz földön egészen a 17.századig használtak keleti eredetű páncéltípusokat, amelyeket részint a Kaukázusból, részint a nomádoktól vettek át. Ezt jó l b izon yítja , ho gy a nag y lemezek kel m eg erő sí te tt so dro nyin g orosz ne ve a„yushman”, m íg a „ tük rös” páncé l eln ev ezése a „zertsalo" szó. Lenz 1897, 19-34; ONE HUN DRED 2002, 98-1 09. A 16. század ele jétő l tű nt fel az oro sz oknál a sű rű, apró lemez ek ke l m egerő sí te tt so dro nyin g, m elynek ne ve „behter”. Ilyen pán célok at tömeg esen viseltek az 1514-es orszai csatát meg örökítő, 1520 körül festett táblaké p en az orosz harc oso k (131. kép). B o c h e n s k i 1971, 4; ONE H UN DR ED 2002, 94—97; Wasilkowska

748 R o b i n s o n

131. Orosz-lengyel összecsapás az orszai csatában. Táblakép, 1520 körül

229

132. Turbán sisak. Észak-Kaukázus, 15. század vége

133. Oszmán-török minta után készített magyar huszársisak , 16. század elsőfele

VÉDŐ FEGYVERZET

Az oszmán-törökök a fej védelmére többnyire sodronnyal kombinált, csúcsos harangú sisakot alkalmaztak. A 15. század közepétől bukkantak fel nagyobb számban az úgynevezett „ turbá n” - sisakok.753 Az előbbi típusból egy pom pás da rab ot a N em  zeti Múzeum is őriz, amely Delhaes István festőművész hagyatékából 1902-ben ke rült az intézménybe (132. kép).754 Sűrűn bordázott haranggal és magas, karcsú csúccsal készült, amelynek a tetején csonkolt, kisméretű téglatest ül. A műtárgy alsó kerületébe a sodronyszövet egykori befűzésére szolgáló, áttört, kis nég yzetform ájú füleket erő sítettek. Ugyancsak itt két szemöldök alakú kivágást figyelhetünk meg, de ennek a közepéről hiányzik az egy kor itt elhelyezkedő orrvas. A középső rész kivételével a sisak teljes felületét ara beszkek és vésett, arab írásos felirato k díszítik, am elyekhez hasonló t a kau ká zu si Dag esztán vidéké n hasz náltak a 15. század folyamán. A műtárgy középső részén lá t ható az egykori konstantinápolyi szultáni fegyvertár vésett pecsétje a KAYI SILAH DAMGASI. A „turbán” sisakok a 15. század második felében zömében a Kaukázus ban és Anatóliában készültek az oszm án -törö k és pe rzsa piacra , sőt ajá ndék form á jában még a Mam eluk Biroda lomba is eljutottak. A turbán sisakok igen nagy szám ban maradtak fenn, hiszen a már említett isztambuli Hadtörténeti Múzeum jóval több m int száz - sajnos pub likálatlan - da rab ot őriz csak ebből a típusbó l.755 II. M oham ed szultán (1444-1446, 1451-1481) a korábbi bizánci Szent Iréné bazilikában alakít tatta ki az isztambuli központi fegyvertárat, am elyből az udvari zsoldos csapatok fegy verzetét egé szítették ki a ha djá ratok alkalmával.756 Az itt őrzött fegyverek m indegyiké be belevésték a KAYI SILAH tam gát. Az euró  pai és észak-amerikai nagy m úzeum ok min degyik ében őriznek néhány tu rbán sisa kot és lemezes sodronyinget, amelyek szinte kivétel nélkül a központi szultáni fegyvertár vésett jeg yé t viselik. Eze knek a védőfegyverekn ek egy kisebb része 1828 ban , vagy 1829 -ben az erz uru m -i fegyvertár elfoglalásako r került az orosz cári csa pato k kezébe. A zömük azonban abból az együttesből származik, amelyet 1839-ben Abdülm edzsid szultán (1839-1861) ada tott el európa i műkereskedőknek. J. M. Rogers turkológus professzor a fenti eseményt nem kis iróniával a szultáni fegyvertár „tavaszi nagytakarításának” nevezte.757 A keleti kúpos sisakok között érdekes típust képviselnek azok a mameluk sisakok, amelyeken az 1420-as, 1430-as évektől megje lentek a széles szemellenzők, leereszthető orrvasak és felszegecselt tarkóvértek.758 A 15. század végétől az oszmá n-török ökné l a turb án sisakok jelen tős átalakuláson m ente k át, am elyet II. Bajazid szultán Párizsban ő rzött feliratos sisakja szemléltet a legjobban. A műtárgy érdekessége, hogy haran gja egy harán tbord ázo tt turbán sisa kot mutat, am elyen nincs szem kivágás, de van hely ette széles szem ellenző, lee reszt hető orrvas és pántokkal felerősített tarkóvért.759 A 16. század elejétől a sisakharang 1998,10-11. Az 1530-as évekből származnak a fenti páncéltípus ¡Itáliai másolatai: B o e h e i m 1894, 9; B l a i r 1958, 37; G a m b e r - B e a u f o r t 1990, 37-38; P y h r r - G o d o y 1998, 116-124. A „behter” kialakulá sának és haszná latának máig legkiválóbb feldolgozása: B o c h e n s k i 1971, 5-47; vő. L e n z 1897-1899, 110; P y h r r - L a r o c c a - O g a w a 2002, 41. A behter 17.századi, igen különleges változatával a frankn ói Esterházy-gyűjtemény is rendelkezik: S z e n d r e i 1896, 459-460; ESTERHÁZY 2006-2007, 81-82. 753 R o c e r s 2000, 145-146; R o b i n s o n 2002, 5 8-59 , Pl. XII; MILITARY é.n., 88 -91; A s z t v a c a t u r j a n 2002, 64; B a s h i r 2008, 322-325. A turbán sisak mongol előképe: L a r o c c a 2008, 27-29. 754 MNM F e g y v e r t á r , l ts z . : 55.3487, m a g a s s á g a : 30 c m , á tm é r ő j e : 23,5 c m ; K o v á c s S. 2009 , 596, K á t . 112. 755 ALEXANDER 1984, 97-104; B a s h i r 2008, 323, 2. jegyzet. 756 MILITARY é . n . , 10-12; E m e c e n 2006, 428; Á g o s t o n 2008, 37-39; v ö . T e m e s v á r y 1982, 8 . 757 ALEXANDER 1984, 98, 8. jegyzet; R o g e r s 2000, 144. 758 A t i l 1981,112-113; B a s h i r 2008, 317. Lásd a 139. képet ! 759 LE MUSÉE 1917, 79, Pl. XXXI./l.; N i c o l l e 1983,16; ALEXANDER 1984, 103. Lásd 140. hép\

232

134. Orosz minta után készített díszsisak. Dél-Németország, 16. század első fele

,vVV;

V ‘V'^V.S

/ . i ^ . V í V | » | 4 ' l l f >

'

' * ‘ >.m

l tÄ

$'**VVYÍ

W»W

*:>îîii«i:Vi\^ilu MX

Ï . ' V

^

/7> j V

/¿tft*

136. Oszmán-török lemezes sodronying és sodronykesztyű pár V. Károly császár (15 19- 15 58) illusztrált fegyverleltárkönyvébóí (Inventario Iluminado). Madrid, 1540-es évek

is jele ntő se n átalakult, azaz m agasab bá vált és m egjelen tek a fülvértek is. A 16. szá zad közepe tájától fennmaradt magyar huszársisakok egyértelműen az előzőekben leírt osz m án-török védőfegyverekből szárm aztatha tóak.760 Korábban m ár em lítet tem, hogy az 1498. és 1518.évi dekrétumok megkövetelték a huszárok, illetve a hu szár mó dra felszerelt nem esek szám ára a sisakok viselését. A tárgyi emlékany ag igen érdekes darabja az a védőfegyver, amely a 133. képen látható.761 A műtárgy kúpos, nyolc gerezdre osztott haranggal készült, amelynek az alsó felében kidomborodó há romszöge k és félkörívek láthatók. Az egykor rászegecselt szemellenzője letört és orr  vasa is hiányzik, csakúgy mint fülvértje. A sisak hátulján lévő - ugyancsak rászegecselt - nyakvértje szintén letört. A műtárgy hátsó részébe egy címer van beütve, am elyben két keresztbetett kard és „W” betű látható. Az előző címerszerűjegy feltehetően a si760 Robinson 2002, 80-82; A s z t v c a t u r j a n 2002, 61-63; B a s h i r 2008, 31 8-319 , vö. Szendrei 1896, 212—

214. 751 MN M Fegyvertár, ltsz.: 56.512*7, magassá ga: 21,5 cm, átm érő je: 21,7 cm. H aso nló sisak ot 1 909 -ben Mesterszálláso n is találtak. MNM Fegyvertár, ltsz.: 56.5126 , mag assága: 24 cm. K a l m á r 1971, 276, 50. kép; vö. Szendrei 1896, 237, 812. szám alatt.

135. Oszmán-török sisak, 16. század eleje

235

VÉDŐ FEGYVERZET

sakot készítő kovács bélyege, amely jól bizonyítja, hogy ne m török m un ká ról van szó. Jelen védőfegyver egyértelműen egy török sisak után készített magyar darab, ame lyet egykor biztosa n huszár, vagy hus zár m ód ra felszerelt nem es viselt.762 E helyen szükséges megemlíteni a Nemzeti Múzeum hosszú csúcsba futó, a 16. század első évtizedeiből származó díszsisakját, amely a bécsi műkincsekből szárma zik (134. kép).16* Erőteljesen kúpo sra kovácsolt haran gját nyolc gerincél gerezdekre osztja, míg felületét maratott, majd aranyozott indák, valamint szarvas, sas és unikornis alakja díszíti. A műtárgy egy tipikus orosz darab, amelynek csaknem tökéle tes párhuzama IV. Iván cárnak az 1530-as években készült feliratos sisakja.764 A fentiek ellenére ez a műtárgy feltehe tően valamelyik jelen tős dél-németországi ko vácsmű helyben készült. A török védőfegyverzetben a 16. század első évtizedeiben a kúpos harangú sisa kok mellett megjelent egy olyan sisaktípus is, amely alacsonyabb, a koponya formá já t jo bban követő haranggal készült.765 Ennek a típusn ak egy kö znapi változata a 135. képen látható , amely 1899-ban Neszmély és Almás között egy hom okzáto nyo n került elő.766 A medaillonos bordákkal díszített harang tetejét gombos végű, kúpos lemez zárja le. A sisakha rang teljes alsó ker ületébe szegecselt vasgyűrűkből álló so dronyta karót erősítettek, amely nemcsak a nyakat, hanem a homlokot is védte egykor. A sisak elején bújtatóba n mozgó, csavarral rögzített orrvéd ő p án t van, amely m indkét végén mandula formájúra van kiképezve. A 127. képen látható egész rákos huszár félvérthez tartozó sisak harangjának a korabeli példányokhoz képest kiugró csúcsa eltűnt, s így magas félgöm bform át öltött, amelyet harán tirány ban sűrű bordák tagolnak. A korábbi lá ncta gon függő ny akvértek helyébe a felszegecselt, 4-5 vízszintes vaslemez sávból összeállított változat lépett.767 A 15 éves háború időszakában a magyar huszárság ilyen sisakokkal volt tömegesen felszerelve. A grazi tartományi hadszertár inventáriumaiban 1582-től bukkantak fel a fent ismertetett sisakok, „hungarische haube” néven. 1601-ben Mathes Metitsch grazi páncélverő m ester 20 darab huszár sisakot (,, hungarische stürbenhauben”) ké szített el 35 for inté rt a ha dsz ertár szám ára.768 A huszár félvért sisakjának oszmán -török erede te - véleményem szerint - jól bi zonyítható. Az előző páncé ltípus rákos mell- és hátvértjén ek az alapötlete m ind en va lószínűség szerint szintén - a m ár ism ert - török védőfegyvertípushoz köthe tő. A 752. je gyzetb en ré szletesen beszámoltam az orosz behter elnevezésű lemezes sodronyin gek észak-itáliai másolatairól. A 134. képen látható sisak szintén egy orosz védőfegy ver dél-ném etországi kópiája lehet. Az oszmán-török testpáncélok nyugat- eur ópai ismeretét és használatát legjobban az „Inventario Iluminado”, azaz V. Károly császár (1519-1558) színezett rajzokkal illusztrált fegyverleltárkönyve igazolja. Az 1540-es években készült rajzos inventárium egyik darabja egy oszmán-török teljes lemezes sodronypáncélt mutat a hozzá tartozó lemezes alkarvérttel együtt (136. kép).769 A 137. képen a New York-i M etropolitan M useum o f Art - sokat idézett - kom plett oszmán-török lemezes sodronypáncélja látható, amelyet 15. századi készítésűnek tarta762 Szendrei 1896, 249-250, 827. s z á m alatt; R o g e r s 2000, 144-145; vö. K a l m á r 1971, 89,163. kép. 763 A BÉCSI 1933, 43; K a l m á r 1971, 276, 49. kép; SPLENDEUR 1999, 76; B. Sz a b ó 2008, 123; MNM

Fegyvertár, Itsz.: 55.3346, magassága: 31,5 cm, átmérője: 24 cm. 764 DÉR KREML 2004,112. Az 1514-es orszai csatát ábrázoló táblaképen az orosz harcosok a fentiekben ismertetett sisaktípust viselik. Lásd 131. kép\ Kirpichnikov 1976, 33-35. 765 T h o m a s - G a m b e r 1976, 246-247; R o b i n s o n 2002, 58-59, Pl.VIII-IX. 766 MNM Fegyvertár, ltsz.: 70.9378, magassága: 37,3 cm, átmérője: 20 cm. Temesváry 1989, 50, Kát. 51. 767 K a l m á r 1971, 276-277, 51. kép

768 P i c h l e r 1880, 100-101; IMPERIAL 2000, 16-18, 55. 769 CATÁLOGO 1898, IX-X., 392, N.18; P y h r r - G o d o y 1998, 123-124, 51. ábra, illetve 6. jegyzet.

236


nak.770 Összehasonlítva az előző védő fegyvert a 127. képen látható huszár fél vérttel rögtön szembetűnik a hasonlóság. A magyar huszár félvért a török elit harcosok lemezes sodronyin gének jelen tősen továbbfejlesztett m á solata, amely feltehetően Magyaror szágon jö tt létre. A török védőfegyver nél a lemezeket minden esetben a sod ronying karikái közé erősítették, míg a huszár félvértet többnyire hosszú ujjú sodronying felett hordták. Az oszmán törökö k elit lovasságánál a lemezes sod ronying mellett az egész 16. század fo lyamán nagy jelentősége volt a „tükrös páncéln ak”. A huszár félvért a 16. szá zad közepétől, - mint láttuk - igen meg becsült ajándék volt a Portán. Bizonyára nem a véletlen műve, hogy az 1590 körül festett C odex Vindobonensis szpáhikat ábrázoló akvarelljén az egyik ud vari lovas tükrös páncélt, míg a másik félvé rtet visel.771 A 16. század elejétől a keleti, azaz oszmán - törö k és orosz védőfegyverek Velencén, valamint a Magyar és a Len gyel Királyságon keresztül jutottak el Nyugat-Euró pába. Eszak-Itália legkivá lóbb fegyverkovácsai utánozták az orosz és a török páncélokat, elsősorban a helyi és a Ha bsburg elit számára. A fentiek el lenére, elsősorban a 128. képen látható erdélyi, 1532-ben festett, egész rákos huszár félvértet ábrázoló címer alapján úgy vélem, hogy e páncéltípus Magyarországon az 1520-as években születhe tett meg. A cél az lehetett, hogy a nehézlovasság helyére lépő huszárság a

Oszmán-török lemezes sodronypáncél, 15. sz. Metropolitan M useum o f Art (New York)

770 Me trop olit an M useum , New York, ltsz.: 36.25 .59.; B o c h e n s k i 1971, 29; N ic o lle 1995, 21, C. ábra; Gor e l i k 1979, 50; A s z t v a c a t u r j a n 2002, 70; R o b i n s o n 2002, 58-59, Pl. VI.A-B. Michael Gorelik szerint je len páncé l kom ple tt eg észe t alk ot, annak ellen ére, hog y szám os ké ső bb i p ótlás és javítás lá th ató rajta. A kutató véleménye szerint ez a védőfegyver Hé rát vidékén készü lhetett a 15. század második negye  dében. A Metropolitan M úzeum jelenlegi vezető ku rátorának, Stuart W. Pyh rr-nek a közlése szerint a fenti páncél ne m tekinthető hom ogén, teljesen összetartozó védőfegyvernek. Jelen műtárgyat a kons tantináp olyi szultáni fegyvertár 183 9-ben eladott védőfegyvereiből feltehető en műk ereskedők állítot ták össze és adták el utána a New York-i múzeumnak. Az előző információért Toll Lászlónak (Had történeti Múzeum) tartozom köszönettel. 771 DIE OSMAN EN 1985, 64 -6 5, 6. ábra; I n a l c i k 1994, 132-133, 25. ábra; vö. B o l d o g 2008/09, 129, 6. je gyz et.

237

VÉDŐ FEGYVERZET

török elitlovasság m éltó pá rja legyen.772 Ennek legfontosabb elem e a husz ár félvért volt, amelynek készítési technikája több mint 100 éve ismert volt az európai páncé lok váll-és combvértjeinél, valamint csatakötényeinél.773 E páncéltípusnál az alsó lemezsávok középső szegecsei csak díszítenek és nem rögzítenek. Ennek következtében a lemezek a fent elmondottak és a csúszó szegecsek alkalmazása miatt némileg el mozdu lnak. A huszár félvért használata következtében a m agyar huszárság részben a szpáhi másává vált, de ezt úgy tette, hogy a nna k testpáncélját jelen tőse n tovább fejlesztette. E páncéltípus eleinte csak tisztek egy részénél jelent csak meg, míg tö meges használata feltehetően az 1570-es évektől terjedt el a huszároknál, amely a csúcspo ntját kétség kívül a 15 éves háb orú alatt érte el.

772 B la ir 1958, 37-38; B o c h e n s k i 1971, 55; R o b i n s o n 2002, 60-66; B o l d o g 2007, 67-69; vö. B. Szabó

2008, 144, 73. jegyze t. 773 WEHRHAFTE 1986, 12-16; IMPERIAL 2000, 24-35; T o l l 2008, 102-107, 117-120.

A huszársisak és a sodronyos vassapka A kúpos harangú, szegecselt, vagy kovácshegesztéssel, esetleg forrasztással külön fel erős ített sisakcsúccsal ellátott védőfegyverek a 8. századtól tű nte k fel elsősorban Per zsiábán és Turkesztánban. A 9-10. században nemcsak a fenti, hanem a nomádok által ura lt terü letek en is nép szerű vé vált ez a sisaktípus. A 10-11. század folyamán a Kijevi Rusz területén fegyverzetváltásnak lehetünk a tanúi. A szomszédos nomádok hatására kard helyett egyre inkább szablyát és a korábbi, viking típusú sisakok mel lett keleti kúpos sisakot kezdtek használni. A fenti típusba tartozik a 10-11. századra keltezett Pécs-Domb utcai, valamint a csernyigovi és makrajevi sisak. A 11-13. században használt északi sisakfajta mind az orosz, mind a nomád környezetből ismert. Jellemzője az alacsony, a koponya for máját követő harang, amely lehet sima vagy függőleges gerincélekkel gerezdekre osztott. A sisakra igen g yakran ú gyneve zett fél arcvértet, azaz szem- és orrv érte t erő  sítettek szegecseléssel, amelybe n éh a sodronyszövetet fűztek. így a fenti típusbó l csak a szemnyílás volt szabadon hagyva. Ez a változat a 13. században is népszerű volt, erre legjobb példa a likowoi sisak rászegecselt sisakcsúccsal és a szemöldököt, valam int orr ot kihangsúlyozó - ug ya n csak szegeseit - úgynev ezett fél arcvérttel. Az ezüsttel, Mihály arkangy al alakjával dí szített sisakot 1216-ra keltezi és Jaroszláv nagyherceghez köti Kirpicsnikov, a neves orosz fegyvertörténész.774 A 12. század folyamán orosz terü leten alakult ki, de no m ád földö n is nép szerű lett egy újabb sisaktípus, am elyne k jellem zője, hogy a korábbi 10-1 1. századi kúpos sisak ha ran gja m egny últ és ráerősített, sokszor 15-20 cm hosszú karcsú sisakcsúcsban vég ződött. Két esetben találtak olyan darabot, amelyre a szemöldököt és orrot k ihan g súlyozó félmaszkot szegecseltek. Más esetekben - valószínűleg a nom ádo kná l - a fenti sisakhoz teljes arcvérteket erősítettek, amelyek rész letesen vagy elnagyo ltabban ábrázolják az emberi arcot. Délnyugat-Moldáviában - Vatra Moldovitei (Hurgisca) - találták azt a d epóle le tet, amelyben két sisak is volt a 13. század első feléből.775 Az egyikük igen jó párh uzam a anna k a sisaknak, amely a 138. képen lá th ató .776 A kúpos harangú védőfegyver érdekessége a sisak testéből kialakított szemellenző. Az egykor aranyozással és ezüstözéssel, valamint gazdag véséssel ékesített sisak a 13. század első felében készült. 1877-ben m ede rko trás alkalmával találták a déli vasúti összekötő h íd pesti oldalán. M inden valószínűség szerint ez a Perzsiábán, vagy Nyugat-Turkesztánban kovácsolt védőfegyver egy maga s ran gú kun előkelő tulajdon ába n leh etett és 1 241-ben ker ülhe tett a D uná ba.777 H azánk terü leté n Csólyoson és legutóbb C sengelén látott napvilágo t 13. századra keltezhető kun sisak. Ezek a védőfegyverek csaknem félgömb alakúak, harangjuk eny hén csúcsosodó, alsó részükre széles lem ezp ántot erősítettek, amely keskeny szem ellenzővel és stilizált, emberi arcot mutató domborítással készült.778 A kun előkelők még a 14. század folyamán is használták a fenti típusú sisakot, amelyet a gelencei Szent László falfreskó jól bizonyít.779 774 K i r p ic h n i k o v 1986, 102-103. 775 K o v á c s S. 2003, 361-362. 776 MNM Fegyvertár, ltsz.: 52.36, magassága: 18,2 cm, átmérője: 23 cm; B o n c z 1885, 373-378; K a l m á r 1971, 264; K o v á c s S. 2003, 361-367. 777 K o vá cs S. 2003, 361, 364. ?7S Pálóczi 1969, 108; H o r v á t h 2001, 153-160. 779 L á s z l ó 1993, 68.

239

m

138. Véséssel ékesített sisak, 13. század első fele

240

Ezek a keleti, kúpo s sisakok nemcsak a kunoknál, hanem az oszmán-törököknél is elter jed tek a 14. század ban, am e lyet Orhan „szultán” (13241360) ezüstözött sisakja is jól igazol.780 Ennek a védőfegy vernek a jellegzetessége a h a rántbordákkal ékesített kúpos harang, amely erőteljesen fel nyúló sisakcsúcsban végződik. A fenti típusú, haránt-, vagy függőleges bordákkal ellátott sisakok mind Anatóliában, mind Nyugat-Turkesztánban szép számmal készültek a 15. század folyamán is, amelyeket az isztambuli Askeri Múzeum ban őrzött Tim urid a uralk o dók sisakjai is kiválóan szem lélte tne k.781 Az oszm án  török szultánok mindig is cso dálattal adóztak a mameluk fegyvereknek és a győztes egyiptomi hadjárat után szá mos mameluk hadfelszerelés került Konstantinápolyba. Mint korábban említettük, 1839-ben Abdülmedzsid szul tán (183 9-18 61)trónra lépése idején számos sisakot „kiselejteztetett” az egykori Szent Iréné bazilikában elhelyezett fegyvertárból. A védőfegyverek jó része élelm es tö rö k kereske ^ Mamduk ^ 143Q dők révén európai gyűjtemé^ nyekbe, köztük a párizsi Musee de Louvre-ba került. Ez utóbbi múzeum egyik kiemelkedő műtárgya a 139. képen látható pompás mameluk sisak. Az erőteljesen kúposodó haranggal készült védőfegyver érdekessége, hogy felszege cselt széles szemellenzővel, leereszthető orvassal és ugyancsak felszegecselt tarkó vérttel rendelkezik. Az arannyal tausírozott feliratok szerint ez a sisak Barsbay ma m eluk szultán (1422-14 38) tulajd on ába n volt egykoron.782 Mint említettem, II. Bajazid szultán 15. század végén, vagy a 16. század elején ké  szült feliratos sisakját a párizsi Musée de LArmée őrzi (140. kép).783 A műtárgy érd e 780 A lex an d er 1984, 98. 1. kép; MILITARY é. n. 89.

781 MILITARY é. n. 88. 782 A ti l 1981, 112-113. Hasonló, de m ár fiilvértekkel is rendelkező ma me luk sisakot őriz a Furusiyyagyűjtemény a 15. század első feléből: B a s h i r 2008, 317. 783 N ic o lle 1983, 16; A l e x a n d e r 1984, 103, 10. kép.

241

VÉDŐ FEGYVERZET

kessége, hogy harangja egy harántbordázott turbán sisakot mutat, amelyen nincs szemkivágás, de van he lyette szé les szemellenző, leere szthető orrvas és pánto kkal felerő sített tark óvért. Már a 15. század első feléből ismerünk olyan mameluk sisakot, amely fülvértekkel is rendelkezik.784 Véleményem szerint a kúpos oszmán-török sisakokon a 15. század végétől jelent meg a szemel lenző, orrvas és tarkóvért, amelyhez a 16. század elejétől a fülvért is csatlako zott. A 15. század folyamán, Magyarországon számos sisaktípus ismert, de egyik sem olyan formájú, amelyből a későbbi h uszársisak szárm aztath ató .785 A 16. század közepén teljes pompájá ban feltűnő m agyar huszársisak egyér telműen oszmán-török eredetű, amely a turbán sisakból fejlődött ki erőteljes mameluk hatásra a 16. század első év tizedeiben. A 16. század közepének legjelleg zetesebb huszársisakja egykor a sziget vári hős, Zrínyi Miklós tulajdonában volt (141. kép).796 Magasan felnyúló, kúpos, tizenkét szeletre osztott ha ran gján ak a csúcsát a turb án sisakokra 140. II. Bajazid szultán sisakja, 15. század vége emlékeztető gomb díszíti. Igen jelleg zetes, hogy a szeletek - különö sen a műtárgy alsó részén - nagyon kidom  boro dnak. A sisak hátsó ré szén a ta rk ótó l erőteljesen elhajló, egy vaslem ezből ková csolt nyakvért található, amely három csuklón járó kapcsos lánccal csatlakozik a műtárgy alsó részéhez. Az igen széles, az arcot is jól védő fülvértek közepén szív for májú kidudorodás látható. A sisak harangjának a homlok felé eső alsó részére van szegecselve az erőteljesen előre ugr ó csúcsú szemellenző, amelyn ek a középső felére vágott, négyzet alakú nyílásán halad át a 25 cen tim éter hosszú orrvas, más néve n arcélvédő pán t. Az ellenző bal oldalán egy kékített, 13 cen tim éter hosszúságú tollbokréta-ta rtó helyezkedik el, amelyik valószínűleg az egykori korabelit pótolja, m ert nem 16. századi m unka. A mű tárgy részben aranyozott, részbe n hide g aranny al festett fe lületét ponto zott h átte rű araheszkek díszítik. A fenti sisaknak m ind a formája, m ind a díszítőmotívumai törökök ugyan, de egyszerűségük miatt ez a védőfegyver mégis egy erőteljes törö k hatás alatt készült magy ar m un ka lehet. A klasszikus, a Zrínyi si sakkal egykorú török védőfegyver legkiválóbb képviselője az a díszsisak, amely egy kor Szokollovics Mehmed (fl579) nagyvezér tulajdonát képezte, és az előző 784 Robinson 2002, 82; v ö. T h o m a s - G a m b e r 1976, 246-247; A s z t v a c a t u r j a n 2002, 61-62; B a s h i r 2008,

317. 785 N a g y 1910, 409-411; vö. K a l m á r 1971, 267-271.

786 Sacken 1862, 39; S z e n d r e i 1896, 242-243, 817. s zá m a la tt ; G a m b e r - B e a u f o r t 1990, 210-211; K a l m á r 1971, 271, 41. kép; SCHÄTZE 2005, 97; vö. B a s h i r 2008, 318-319.

242

műtárggyal együtt a bécsi Kunsthistorisches Museum őrzi.787 Ugyancsak a fenti m úzeum ban található Tiroli II. Ferdinánd fő herceg két huszársisakja is.788 Mindkét műtárgy ra jellemző, hogy magas, hosszan csúcsba futó ha ran gga l készültek, am elyek felüle tét ha rán t futó gerezdek tagolják. Ezeknél a sisakoknál a szemel lenző m ár lekerekített és a fülvértek három összeszegecselt lemezből állnak, am elyekről egy lemeznyelv függ le, melyhez egykor az álladzószalagot erő sítették. Az egyik sisak nyakvértje már rákozott kialakí tású. Ez a két sisak az 1560-as, 1570-es években dél-német, vagy osztrák műhelyekben készülhe tett. 1548 és 1560 között Tiroli II. Ferdinánd főherceg innsbrucki, prá gai és pilseni udvara ib an rend szeresen rendeztek huszártorná kat, amelyeket kopjával, szablyával, valamint buzog ánnyal vívták. Igen érdekes, hogy a fen nm arad t kora be li dokum entu m ok szerint a fel használt fegyverek és lószerszámok egyértelműen a magyar huszárság hadfelszerelését utáno zták ugyan, de a tornát vívók nem magyarok voltak 789 Ezek ne k a huszá rtól'141. Zrínyi Miklós, a sngetvánhős sisakja, 16. századközepe náknak a legjellegzetesebb fegy verei a huszár tornasisakok voltak, melyek közül az egyik díszes példány a 142. képen látható.790 Magas, nyolc gerezdre osztott, csúcsba fútó haran gg al készült, amelyet piros, fehé r és zöld festésű virágokkal, valamint fonatos dísszel ékesítettek. Felszegecselt, ovális ívű szemellenzője, valamint egy dara bbó l kovácsolt, lemeznyelvvel ellátott fülvértjei vannak, ez utóbbiak egykor az álladzó szalaghoz csatlakoztak. Két tagból álló nyakvértje a h ara ng alsó részéhez szegecselt, míg a h ara ng job b oldalára tollbokréta tartó tok van erősítve. A fenti si sakok érdekessége, hogy hozzájuk török, vagy mór ábrázatot utánzó arcvértet hasz náltak.791 787 Sacken 1862, 42; G a m b e r - B e a u f o r t 1990, 209-210; A s z t v a c a t u r j a n 2002, 63; SCHÄTZE 2005, 32. 788 K a lm á r 1971, 272-273, 42-43 . kép; G a m b e r - B e a u f o r t 1990, 153-155; DRACULA 2008, 102. 789 K a l m á r 1971, 53, 272-273. 790 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3540, magassága: 31 cm, átmérője: 24,5 cm, hasonló példányok: K a l m á r

1971, 274Á275, 47. kép; SCHÄTZE 2005, 94-95. 791 K a lm á r 1971, 274, 45. kép; G a m b e r - B e a u f o r t 1990, 162-163; SCHÄTZE 2005, 92-93.

243

VÉDŐ FEGYVERZET

Az 1560-as években készült Tiroli II. Ferdinánd főherceg aranyozott ezüstlemezekkel borít ott huszársisakja, am ely 1933-ban, mint a bécsi műkin csek egyik műtárgya került a Magyar Nemzeti Múzeumba (143. kép).n2 Alacsony, enyhén csúcsba futó haranggal készült, amelyet függőlegesen futó bordák ékesítenek. A műtárgy csúcsa alatt és alsó peremén, valamint az orrvason vésett arabeszkeket láthatun k. A sisak nyakvértje egyetlen lemezből készült, amelyet lánctagok kapcsolnak a sisakharanghoz. Igen szimmetrikus, szív alakú kidudorodá ssal ellátott fülvért jé nek alsó rész én az eredeti, zöld és sárga színű álladzó sza lag látható. Lapos, enyhé n csú csosodó formájú szemellenzője felett, a sisakharang bal olda lán, egy tollbokrétatartó tok van felerősítve. Az 1560-as évektől kezdve a korábbi, magas, csúcsos harangú huszársisakok egyre in kább alacsonyabbá váltak. Ebben az időben elsősorban Augsburgban, valamint Nürn142. Festéssel ékesített huszántoma sisak, 16. század közepe bergben készítettek ilyen sisa kokat, amelyekre a fentieken kívül a haran g függőleges bordázottsága és arabeszk jellegű, m ara tott díszek alkal mazása a legjellemzőbb.793 Ebben az időben a török műhelyekben is hasonló formájú sisakok készültek s erre igen személetes példa Báthori István aranyozott arabeszkekkel és lótuszokkal ékesített keleti sisakja, amelyet először az ambrasi gyűjtemény 1593-as inventáriuma említ.794 Az 1580-as évekre a huszársisakok har an gjá na k kiugr ó csúcsa eltűnt, s így legin  kább magas félgömb alakot öltött, amelyet hossz- vagy harántirányban sűrű bordák tagoltak. A korábbi, lánctag on függő ny akvértek helyébe a felszegecselt, 4-5 vízszin tes vaslemezsávból összeállított változat lépett. A fülvértek ennél a védőfegyvernél egy lemezből va nna k kovácsolva, igen szélesek, valam int jellegze tes ra jtuk a szemné l 792 MNM Fegy vertár, ltsz.: 55.3 31 6, ma gassá ga: 33,5 cm, átm érő je: 21 ,5 cm; A BÉCS I 193 3, 49- 50 , 92. tárgy; Sacken 1862, 43; K a l m á r 1958, 193; K a l m á r 1971, 272-273, 44. kép; Temesváry 1982, 49, X; Kovács S. 1995, 219; S P L E N D E U R 1999, 70. Vő. S c h i j c k e l t 2010, 74. 793 M NM Fegyvertár, ltsz.: 56.5129, magassága: 21,5 cm, átmérője: 19,5 cm; M a n n 1962, 109-110; Bochenski 1965, 105-110. 794 Szendrei 1896, 142; G a m b e r - B e a u f o r t 1990, 215-216; Zygulski 2000, 93; DRACULA 2008, 1 IS II 9. Lásd a 129. képetl

244

lévő kivágás, valamint a nagy, szív form ájú kidu do rodá s.795 A fent leírt sisaktípust nevezzük rákfarkasnak, amely a hason lóan kialakított mell- és hát vérttel alkotta a 16. század második felének jellegzetes huszár félvértjét (Lásd 127. kép ).796 A tizenötéves háború időszakában a m agyar huszárság ilyen félvértekkel volt fel szerelve, amelyeket zömében Ausztriában és Dél-Németországban készítettek. A grazi tartományi hadszertár inventárium aiban 1582-től bukka ntak fel a magyar huszársisakok, „hungarische haube” néven.797 A magas, félgömb alakú harang gal készült sisakok még a 17. század elején is használatban voltak.798 A 17. század első év tizedeiben fontos változás, hogy harangok egyre alacso nyabbá váltak és megszűnt a harántborda alkalmazása. A másik fontos különbség, hogy a fülvértek alakja - fokozato san - ívelt oldalú háromszög formát vett fel és elmaradt 243. Tiroli II. Ferdinánd főherceg huszársisakja, 15 60 körül lóluk a szív alakú kidudorodás.799 A már előbb említett grazi hadszertárban a magyar huszársisakok utolsó em lítése 1631-ből való, am elynek az az oka, hogy ebbe n az idő ben a huszáro k fe lhagytak ha sználatukkal. A m agyar hu szársisak az 1580-as évektől kezdve igen népszerűvé vált lengyel és orosz területen is. A magyar sisak szó a né m eten kívül a szláv nyelvekben is gyökeret vert, ami m agá nak a hu szársisaknak a kül földiek által történő használatát igazolja.800 Az 1640-1650-es évektől kezdve a magyar sisakok az osztrák „küraszír” lovasság védőfegyverévé váltak s ezek révén E uró pa szá mos országá ban e lterjedte k.801 795 K a lm á r 1971, 276-277; SCHÄTZE 2005, 9-11. 796 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3569, magassága: 32 cm, átmérője: 46 cm; Kalmár 1971, 176; Temesváry

1982, 23; SPLENDEUR 1999, 84 797 P i c h l e r 1880, 100-101. 798 K a lm á r 1958, 194; G a l a v i c s 1986, 34, 38-39. kép; MNM Fegyvertár, ltsz.: 56.5136, a h a r a n g á t m é  rője: 19,5 cm . 799 MNM Fegyvertár, ltsz.: 56.5131, a haran g átmérője: 20,5 cm, ltsz.: 56.5133, a harang átmérője: 20,5 cm, ltsz.: 59.8079, a haran g átmérője: 22 cm; Zygulski 2000, 22-23, 27. 800 N agy 1910, 411-413; K a l m á r 1971, 278; ARMOURY 2002, 46 -49. 801 K a lm á r 1971, 278.

245

VÉDŐ FEGYVERZET

144. Aranyozással ékesített török sodronyos vassapka, 17. század második fele

A 16. század végén, vagy a következő század elején a török lovasság a sisak helyett egy más vé dőfegyvertípust, az ún. sodronyos vassapkát kezdte viselni, amely gömbszelet formájú, a fejtető alakját követő domború vaslemezből készült és ennek a kerületébe sodronyszövetet fűztek. Ennek a védő fegyvernek az előzménye a 8. századi Iránb an m ár ismert, de hasonló példány Egyiptom, vagy Szíria területén is feltűnt a 13. század folyamán. A sod ronyos vassapkát azonban legszívesebben a krími tatár katonai elit használta. H azán kban 1490-1492 között - H unyadi Mátyás halálát követő zűrzava ros időszakban - a trónköve telő Ján os Albert he r ceg szolgálatában tat ár se gédcsa patok is feltűntek. A fentiek m iatt - könnyen elképzelhető, hogy - Ki nizsi Pálnak, a nagyvázsonyi sírjában talált sodro nyos vassapkája krím i tatár ere de tű leh et.802 A 17. században a legkiválóbb sodronyos vassapkákat a Kaukázusban készítették elsősorban a tatárok és a törökök m eg ren de lésé re.803 A 17. század jelleg ze  tes sodronyos fejtakaróját a 144. képen vehetjük szemügyre, amelyet minden valószínűség szerint török műhelyben készítettek.804 A vasból készült koponyalemez tetejét véséssel ékesített aranyozott ezüstlemez borítja, amelynek a közepében toll bokréta ta rtó to k helyezkedik el. A tető lemez kerü letébe aranyozással ékesített sodronyszövet van erősítve, amelynek a vége csipkézetten van kiala kítva. 1667-ben a Zólyom vármegyébe betörő ta tárokat a korponai Bory kapitány vezetésével a megyei önvédelmi csapatok elűzték és tőlük több más fegyverrel egyetemben egy sodronyos vassap kát is zsákmányoltak, amely a 19. század elején a Magyar N em zeti M úzeu mb a került.805 1634-ben I. Rákóczi György utasította po rtai követét, R éthy Ist vánt, hogy részére tatár sisakokat vásároljon .806Vé leményem szerint a „tatár sisak” kifejezés egyértelműen sodronyos vassapkát takar. A hu szársisak elhagyása után a magyar könnyűlovas ságnál felbukkantak a sodronyos fejtakarók.807 A Magyar Nemzeti Múzeum számos sodronyos vassapkája közül az egyik, vésett lángnyelvekkel éke-

802 K al m ár 1971, 256-257, 5. kép; T u b e r o 1994, 160-167; vö. Kubinyi 1991, 39-44; A s z t v a c a t u r j a n 2002, 65-67, B a s h i r 2008, 292, 314-316; Kovács S. 2009, 596, Kát. No . 111. 803 G u to w sk i 1997, 51-54; S c h u c k e l t 2010, 115-116, Kát. No. 84.

804 MNM Fegyvertár, ltsz.: 57.6440, magassága: 54 cm, koponyalemez átmérője: 15 cm; SPLENDEUR 1999, 105.' 805 m n m Fegyvertár, ltsz.: 57.6442 , magassága : 48,5 cm, kopo nyalem ez átmérő je: 15 cm; Ko vács S. 1997, 185-187. 806 R á k ó c z y 1888, 99.

807 K a l m á r 1971, 14, 7. kép.

246

145. Sodronyos vassapka koponyalemeze, 1641

sített darabon az 1641-es évszám is olvasható (145. kép).908 A 17. század folyamán az erdélyi, sőt a királyi magyarországi arisztokrácián ál és a huszártiszteknél is népsze rű volt az ún. „m erő ” pán cél viselése. Szalárdi Já no s leírása alapján 1660-ban II. Rákóczi György sodronyos fejtakar ót - „páncélbúi sok részből tődzött sapkát” - viselt a gyalui csa tában. A „merő páncél” sodronyingből, sodronyos kesztyűből és fejtakaróból állt. A 17. század m ásodik felében a hagyatéki leltárakb an jegyzé kbe vett „sisakok” m inden esetben sodronyos fejtakarók voltak.809 1704-ben Esterházy Ferenc győri vicekapi tány fegyverei között hat sodronyos vassapkát is találunk, melyek közül a legjelleg zetesebb leírását az alábbiakban idézem: „ Egy dupla páncérú hosszú vassisak, az alja csipkésen sárga páncérbúl kicsinált, körbe-körbe csipkésen, úgy az emberfejénél is, ábrázata fe lett, az tétéin az vas hat darabban hosszasan megaranyozva szépen, mintha új volna. ”810 A huszársisak a törökö ktől került m agyar használatba, m ajd a 16. század második felétől „sisak” néven Kelet-Európában is felbukkant. Az 1630-as évektől, miután a huszá rságnál k ime nt a fenti védőfegyver a divatból, a kü raszírok révén látványos kar rie rt csinált Eu rópá ban . A sodronyos vassapka viselése az egész 17. század folyamán előford ult a huszárokná l, de igazából a magya r arisztokrácia kedvelt védőfegyverévé vált, amelyet a p om pák és ünnep ség ek idején viseltek előszeretettel.

808 MNM Fegyvertár, ltsz.: 57.644 6, m agassága: 55 cm, a kopo nyalem ez átm érője: 16,2 cm. 809 T h a l y 1873, 685. „Egypáncél-sisak, kin ezüstből vert csillag, s hold vagyon rajta .”-, S z a l á r d i 1980, 553. 810 E s z t e r h á z y 1869, 42Ó.

247

A sodronying Hazánkban először II. Ulászló 1498. évi dekrétuma szól arról, hogy a huszároknak sisak me llett so dron yinggel is rendelkez niük kell.811 A 16-17. században készült sodronyingek átlagosan 0,7-1 cm átmérőjű gyűrűkből szegecseléssel és kovácshegesz téssel vannak összeállítva. Az 1,5-2 mm vastagságú gyűrűknél előfordul, hogy az egyik sor lapos, míg a másik gömbölyű huzalból készült. A sodronyingek gallérja rendszerint kisebb és sűrűbb „szövésű” gyűrűkből áll, de néha az is előfordul, hogy bőrszalag okkal van megerősítve, ho gy a vágások ellen meg felelő védelm et nyújtson. A 16. század jellegze tes s odron yingét a 146. képen vehetjük szemügyre.812 A 0,7 cm átmérőjű, szegecselt gyűrűkből összeállított sodronying igen apró szemű gyűrűkből „szőtt” gallérral készült. A közepes hosszúságú ujjakkal rendelkező védőfegyver ér dekessége, hogy a galléron, m ellen, ujjakon és az alsó részen k örbe fütóa n réz rozettákkal van díszítve. A sodronyinget - mint láttuk - legtöbbször nem önállóan viselték, han em a husz ár félvért alá öltötték fel. A kassai pán célgy ártók 1586. évi szabályzata a következőképpen rendelkezik a m esterremekről: „Zum fünften. Was aber das pantzermacher meisterstück betreffen thut, soll es nach Nürnberger oder Augspurger gewonheit gemacht und gehalten werdwn. Erstlechen soll er zwo Boszenn ein Negell und Oberbosz feylen und soll als dann ein Mantel oder Roller mit einem gewentem Kragen achen, soll er einen Rentpantzer machen, darzu soll er ein halbes Ja hrfrist habén und alles soll gestampft sein. ”813 A 17. században még szintén nagy népszerűségnek örvendtek a sodronyingek, amit a kassai 1636. évi árszabás jól bizonyít. E szerint a város páncélkészítő céhe az öregszemű páncéling mellett aprószemű, rézgyűrűkkel szegélyezett sodronyingeket, valamint sodronykesztyűket és sodronyos fejtakarókat állított elő.814 Ha sonló védőfegyverek a költő és had vezér Zrínyi Miklós (f 1664) Csáktornyái vá rában is voltak egykoron.815 Már a 17. század első felében kezdtek fe lbukka nni a sárgarézből készült sodrony ingek, am elyek m ár n em harci védőfegyverek voltak. A 17. század közepé n, elsősor ban Erdélyben készítettek pom pás, ezüstö zött ré zkarik ákból összeállított díszsodronyingeket, amelyek közül legjellegzetesebb az a példány, amely egykor II. Rákóczi György erdélyi fejedelemé volt (147. kép).iK A mintegy 0,4 cm széles, ezüstözött karikák szegecseléssel és hegesztéssel zárul nak, m íg alul farkasfogas lezárással, váltakozva beszőtt sárgarézkarikákk al. A sodrony ing alsó részén a sárgarézkarikák egybekapcsolódó szíveket formáznak. A nyakánál két üvegpasztával ékesített kapocspár, m íg a mellrésze n ara nyoz ott és üveggel díszí tett ny aklánc lá tható. A vállrészről egy kettős „V”-alakú csillagsor fut le a sodronying aljáig. A sodronyingen ö ntött, aranyozott, m ajd rubinokkal be rakott na pok és hold is látható. Az ujjak szegélyén lánccal összekötött boglársor fut, amelyet mindkét ol dalról csillagsor keretez. A sodronyingen még elszórtan csillagok és üveggel bera kott bogláro k láthatóak . A mű tárgy h átrésze „V” alakú kettős csillasorral dísztett. Ez a sodronying - mint m ár em lítettük - a hozzá hasonló m ódon ékesített vassapkával 811 CORPUS 1899, 492; B o r o s y 1971, 23; K a l m á r 1971, 255-258. 812 MNM Fegyvertár, ltsz.: 59.7854, magassága: 68 cm, gyűrű átmérője: 0,7 cm; SPLENDEUR 1999, 77. 813 K e m é n y 1905, 274.

814 K e m é n y 1901, 78; vö. K a l m á r 1971, 258-261. 815 M a j l á t h 1891, 131-132; K a l m á r 1971, 256-257, 4. kép, 260, 11. kép. 816 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3539, m agasság a: 77 cm, gy űrűk átm érője: 0,4—0,5 cm; K \ l m á r 1971, 259260, 10. kép; T e m e s v á r y 1982, 50; K o v á c s S. 2004, 51-52, K á t . No . 39.

248

A SODRONYING

és kesztyűvel együtt alkotta a „m erő p án cé lt”. Az előbbi műtárgyhoz igen hasonló díszsodronying került 1976 ban, az egyk ori Károlyi gyűjteményből a Magyar Nemzeti M úzeumba (148. kép). 1704-ben, Esterházy Ferenc győri várkapitány helyettes, korábbi cseszneki kapitány a következőkép pen írta le egyik sodro nyin gét: „ Egy vaspáncér, kinek is az nyaka vagyis gallérja veres bársony, kívül rajta nyolc dom ború szalamia - ezüst boglár, az teteiben-mindeniknek egy kis rózsácska, az kötője zöld, alkal mas vastag selyemzsinór, circiter három, réffbűl álló, és az mellyén hosszas szalamia-, cif rára kiöntött három pár ka pocs, és három sima, vékony boglár, az elein egy-akkora, mint egy tallér, az hátulján is vagyon ollyan boglár kettő; az hátulján, az kivel az öv helyett által kell kötni, zsinór, veres se lyemből, ollyan vastag, mintáz ^46. Réz rozettákkal ékesített sodronying, 16. század elein, három, réjfbül álló, és az két végén kis skófium - gombocska kettő; ugyan az elein való zsinóron is, és az teteiben kis veres Máris mindenik gombocskának.”817 A török sodronyingek a 17. században általában csak gyűrűkből voltak összeál lítva, a korá bba n alkalma zott fémlem ezek m ár nem erősítik ezeket. A 17. század m á sodik felében a török főtisztek sodronyingeit 3-5 nagyobb méretű, aranyozott ezüst, niellóval díszített korong és nemesfémkapcsok ékesítik. Ennek az időszaknak a leg ismertebb sodronyinge 1682-ben készült Musztafa janicsáraga részére.818 A török sodronyinge k jellegzetessége, hogy általában rövid ujjal készültek, m ert általános volt az alkarv ért viselése. Rendkívül érdekes, hogy a tör ök típusú alk arvé rtet (Bazu band) a magyar huszárok is alkalm azták. Az 1664-es szentg otthárdi csatában ré szt vevő francia seg édcsa patok egyik vezetőjének, de Brissac herceg nek a házi káplán ja szerint a magyarok a bal kézen viselt karvérttel a nyakra mért szablyavágásokat fog ták fel.819 A késő reneszán sz kőfaragó műv észet rem eke - a M agyar Ne mz eti M úze umban kiállított - Apafi György Küküllő megyei főispán síremléke. Az 1635-ben készült műalkotáson a főúr egészalakos, lemezpáncélos szobra látható, amelyen Apafi 817 MNM Fegyvertár, ltsz.: 76.9790, magassága: 90 cm, gyűrű átmérője: 0,5 cm; T e m e s v á r y 1982, 27; SPLEND EUR 1999, 89; vő. ESZTERHÁZY 1869, 419. A leltárban idéze tt„szalamia -e zü st ”, megegyezik a niellóval! 818 K a r l s r u h e r 1991, 85-87 . 819 R r o p f 1915, 347; vö. S c h u c k e l t 2010, 44.

249

147. II. Rákóczi György sodronyinge, 17. század közepe

SB-'A vía : ■K

ifit

■

...

■ m lÊÉL

HIP*

148. Díszsodronying a Károlyi-gyűjteményből, 1 7. század közepe

A SODRONYING

török alkarvértet visel.820 A karlsruhei Badisches Landesmuseum számos olyan török fegyvert őriz, amelyet a 17. század végén Magyarországon zsákmányoltak. Az egyik török alkarvért-párról a következőket írja az 1691-ben felvett leltár: „1 Ungarische Arm. Harnisch”.821 1704-ben g ró f Esterházy Ferenc a fegyverei között hét pom pás sod ronyinget, sodronyos vassapkát és ugyane nnyi alkarvértet írt össze, ez utóbbiak közül igen jellegzetes a leltár 2. számú védőfegyvere: „Egy szép vas-karvas, az belsője veres kordovánnyal béllett, és rézkapcsok s rézkarikák rajta, és az szíjjacskára rézboglárocska négy, és két réz szíjjvégecske egyik-egyik félkarvason; az karvas vasa szépen ezüsttel kifodorított vi rágokra kicsinálva és közte-közte hosszára szépen megaranyozva finum aranynyal ennéhány helyen. ”822 A bécsi Kunsthistorisches Museum őrzi II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem (1690-1696) sodronyingét és sodronyos vassapkáját (149. kép).S2S A sodronying la posra kala pált és szeg ecselt sárgaré zgyűrű kből van összeállítva, m íg gallérja igen apr ó gyűrűkből készült. A me llen és a háto n e lszórtan aranyozo tt rézből gyártott csil lagok láthatók, valamint négy niellós díszű, aranyozott ezüstkorong, amelyen a ké szítő török mester neve, a Mohamed név olvasható. A sodronyinghez tartozó sodronyos fejtakaró koponyalemeze aranyozott ezüsttel és niellóval van díszítve, ame lynek a ke rületéb e vállig érő sodronyszövet van fűzve. A 17. század második felében a főnem esség, valam int a huszártisztek egy része szí vesen viselte a sodronyinget, a vassapkát és az alk arv ért-p árt is. Gyöngyösi István: Porábúl megéledett Phoenix,... című, 1670 körül írt munkájában a következőképpen emlékezett meg a magyar katonai elit védőfegyvereiről: „ A páncéljoknak is csillag módjára, Készíttetett s mívelt igen szép formára, Vagyon sok ai'annyal tündöklő bogiára, Kik a napot híják fényekkel csatára. Derekakon páncél, kezeken karvasok, Süvegeken rárók, kerecsenek, sasok, Hátokon párducok, tigrisek, farkasok, Lovakon párpuskák, hegyestőr s pallosok. ”824

A lengyel huszárok a 17. században igen gyakran viselték a néha igen gazdagon ékesített pikkely pán célt, az ún. k arac élt (karazzin). Ez a védőf egyv ertípus h alp ik kelyhez hasonló igen vastag, kisméretű vaslemezekből álló mell- és hátvértből, al karvértből, valamint sisakból állt. A Magyar Nemzeti Múzeum is őriz egy ilyen lengyel pánc élt.825 Bethle n Miklós ön életírá sáb an m egemlíti, hogy 1664-ben Kassán vásárolt egy „karacélt” sisakkal és karvasakkal együtt, am elyet cím ere és egyéb díszek is ékesítettek. Az igen nehé z pánc élt nem vitte át a golyó s ezért Bethlen nem sajnálta érte - az igen komoly összegnek számító - 135 magya r forin tot.826 820 H. Kolba 1996, 69. 1991, 91-92 . 822 ESZTERHÁZY 1869, 416-420. Az idézett darab: 418. 2 tárgy. 823 S z e n d r e t 1896, 765-766; C z u b e r k a 1906, 127; K a l m á r 1971, 261, 14. kép; SCHÄTZE 2005, 140141, S c h u c k e l t 2010, 307-308, K a t . N o . 305. 821 K a r l s r u h e r

824 Gyöngyösi István idézett műve először nyom tatásban 1693-ban Lőcsén jele nt meg. H arm adik könyv, harmadik rész, 81. és 96. versszak. 825 MNM Fegyvertár, Itsz.: 54. 2264, magassága: 60 cm, szélessége: 58,5 cm; Z y g u l s k i 2000, 39^49. 1683 ban Bécsnél a leng ye l fe lm entő sereg m in te gy 3000 „nehézlovas” huszárból és 8874 „panzerm” lo vasból állt, ez utóbbiak sodronyinget, vassapkát, alkarvért-párt és kerek pajzsot használtak! Vö. S c h u c k e l t 2010, 307-308, Kát. No. 305. 826 C z u b e r k a 1906, 127.

149. II. Apafi Mihály sodronyinge és vassapkája, 1 7. század utolsó negyede

253

VÉDŐ FEGYVERZET

A 16-17. században a ma gyar huszárok számos védő fegyvertípust viseltek. Leg gyakrabban a sodronyinggel kombinált rákos, vagy felrákos félvérteket. A harmincéves há ború utá n a sodro nyin g és vas sapka mellett (150. kép) gyakran használták az alkar vérteket ,827 A főnemesek, ural kodók és a huszártisztek a 17. század második felében is gyakran viseltek „merő pán célt”, igen ritká n m ég félvérte ket is. Bottyán János tábornok életét 1705-ben Pápa ostromá nál mellvértje mentette meg a ráütő dö tt kartácsdaraboktól. A Rákóczi-szabadságharc bukása után, a 18. század első felében még szórványosan előfordult a sodronying használata a hu szártiszteknél.828

r=offcec/ier. 150. „Egy magyar sodronying átszúró". Papír, rézmetszet, 1 703 . Máday-gyűjtemény

827 „Ein Hungarischer Pantzer = Stecher.” Máday-gyűjtemény. Papír, rézmetszet. Megjelent: Neu-eröffnete Welt-Galleria. Nümberg, 1703. 828 K a l m á r 1971, 261-262; K o v á c s S. 1993, 201-202; vö. C z u b e r k a 1906, 122.

254

A huszár tárcsapajzs A hus zár védőfegyverzet egyik legkarak terisztikusabb e leme a tárcsapajzs volt. Az el lenfél k ardvágásaitól is jó l véd ett és a job b felső sarkáb an lévő kivágásba a kopja rú d ját le hete tt betámasztani, am i ennek a szálfegyvernek a használatát könnyítette meg. A 15. század végén haszná latos huszá r védőfegyver a „gótikus szabija” saruveretén és a Weisskunig fametszetein számos esetben látható.829 1933-ban a bécsi műkincsek egyik mű tárgyaként került a Magyar Nemzeti M úzeumba a 151. képen látható tárcsa pajzs.830 Nyírfából készült, erőteljese n dom borodó, négy zet fo rm ájú pajzs, amelyne k a felső része enyh én ívelt és a tetején a kop jarú d betám asztás ára szolgáló kivágás ta lálható. A műtárgy külső felületét aranyozott gipszréteg borítja, amelyen makkos tölgyfaágak és gránátalmák, valamint akantuszlevél sor látható. Az 1,2 cm vastag tárcsapajzs külső felületén, hat nagyobb méretű szegecsfej található, amely egyko ron a belső, vastag pergamennel bevont részen lévő bőrszíjakat tartotta. Ez utóbbi aknak a szerepe a pajzs kézben való megtartása volt, de a kettős szíjazat lehetővé tette a védőfegyver nyakba akasztását, vagy akár a hátra való vételét is. A fenti vé dőfegyverrel, valam int a bécsi K unsthistorisches M useum ban őrzött, a ka rján a kis J é  zust tartó Madonnával, és egy vadászjelenettel ékesített pajzzsal egykor I. Miksa császár huszár m ód on h arco ló ma gyar (testő r)gárd áját szerelték fel.831 A fen ti típusú tárcsapajzs az, amely az ifjú I. Miksa huszárfegyverei között szerepel a Weisskunig ban „hussarischn tartschlein” néve n.832 1491-ben a Kassa m ellett lezajlott - m ár tö bb  ször em lített - pár viad alban a II. Ulászló szo lgálatában álló „rác” huszár, Jaksity Demeter „lovas pajzsával” véd eke zett a ta tár vezér kopjaszúrásai e llen .833 A 14. századból a Képes Krónika miniatúráin és a hasonló korú karaszkói Szent László falfreskón láthatunk a nehézlovasságnál négyzetes formájú tárcsapajzsokat, ame lyeknél a job b felső részben kivágás találha tó a lán dzsa rúd szám ára.834 A szent péte rvári Erm itázs egy olyan tárcsapajzsot őriz, am ely ponto s párhuzam a a kara sz kói freskón Szent László kezében látható.835 A 15. század elején a nehézlovasság felszerelése között már egyre ritkábban bukkant fel a tárcsapajzs. A 15. század má sodik negy edébe n kialakultak a teljes lemezpáncélok, amelyek m ellvértjén, a jobb hónaljnál m indig m egtalálható volt a lándzsatartó horog. Ez a szellemes újítás a lánd  zsarúd megtámasztását szolgálta a nehézlovasságnál. A teljesen páncélozott lovag szám ára a pajzs haszn álta teljesen feleslegessé vált ekkor tól a harcban , kizárólag csak a lovagi tornákon találkozunk a későbbiekben ezzel a védőfegyverrel.836 A 15. szá zadban a nagyméretű gyalogsági álló pajzsok, a pavézék mellett Magyarországon számos esetben b ukk anta k fel az ún. „litván” típusú, k ismére tű pajzsok. Ez utóbbiak, m int lovassági pajzsok északi-szláv környezetb en, Leng yelországba n és Litvániában voltak ha szná latban a 14. század m ásodik felébe n.837 Jelleg zetess égük kis m ére tük mellett, sarkain lekerekített téglatest formá juk és az, hogy közep ükön kiugró, enyh én ívelt gerincél húzódik. Magyarországi képi ábrázoláson elsőként Kolozsvári Tamás 829 Lásd 13. és 29. képi K a l m á r 1971, 311. 101-102. kép. »só MNM Fegyvertár, ltsz. : 55.3227, magassága: 65 cm, szélessége: 44 cm; B o e h e i m 1894, 7, X. tábla; K a l m á r 1971, 309, 99. kép; T e m e s v á r y 1982, 12; SPLENDEUR 1999, 78. 831 B o e h e i m 1890, 182-183; S z e n d r e i 1896, 178-180; T h o m a s - G a m b e r 1976, 88-89; T h o m a s 1984, 58. 832 S c h u l t z 1888, 100. 833 T u b e r o 1994, 164-165. 834 K a l m á r 1971, 309, 98. kép; L á s z l ó 1993, 148-150. L á s d 8. kép'. 835 L e n z 1900-1902, 226-227, Fig. 4. 836 K a l m á r 1971, 296, 77. kép. 837 D e n k s t e i n 1964, 189-193.

255

A HUSZ ÁR TÁRCSAPAJZS

1427-ben festett oltárképén látható ez a változat, de felbukkant Berekszói Péter 1448 ban , valamin t a Bodfalvi Bőd család 1460-ban adom ányozott címeres levelén is.838 A tárgyi emlékanyagban a fenti pajzstípust legkiválóbban Hunyadi Mátyás temetési pajzsa szemlélteti.839 A 15. században - m int em lítettük - a nehézlovassági tárcsapajzs veszített n ép  szerűségéből és a század első negyedétől a lovagok nem alkalmaztak már pajzsokat. A magy arországi képi ábráz olásoko n felbukkan ó „litván típu sú” pajzsok kivétel né l kül gyalogosoknál fordulnak elő. Véleményem szerint e pajzstípust a nehézlovasság nem használta, hanem a gyalogság személyi oltalmát szolgáló védőfegyvere volt, és nem valószínű, hogy a (könnyű)lovasság kezében gyakran felbukkant a 15. század folyamán. A fentiekben vázolt megállapítások azt támasztják alá, hogy a huszár tárcsapajzs nem származtatható a Magyarországon használatos pajzsféleségekből. A 15. század elején a klasszikus nehézlovassági tárcsa, a jobb felső részén a lándzsarúd betá m asztására szolgáló kivágással M ag yaro rszágon kim ent a hasz nálatb ól. A huszárság délszláv gyökerei mia tt vizsgáljuk meg, hogy kialaku lhatott-e a husz ár tárcsa pajzs a Balkán-félszigeten , az itáliai nehézlov assági pajzsból! A Délnyugat-Balkánon, Zagora vidékén számos 15. századi síremlék található, amelyeken különböző típusú pajzsokat ábrázolnak. Vannak köztük olyan négyzet alakú tárcsapajzsok, amelyek felső részén kivágás van a lándzsa, vagy kopjarúd betámasztása végett.840 Az egyik, 1460-ra datált síremlék egy négyszögletes, lekerekített szélű, ló alakjával díszített tárcsapajzsot ábrázol, am elynek a felső szélén me gtalálható a lán dzs arú d fe ltámasztására szolgáló bevágás.841 Ez a sírkő azt bizonyítja, hogy a ne hézlovassági tárcsapajzs könnyített formában, feltehetően a kopját, azaz a nehézlo vassági lándzsa „könnyebb” változatát használó helyi lovasságnál már a 15. század köze pén has zná latban volt. A másik, nem kevésbé fontos képi ábrázolás egy 15. szá zadi bizánci ikon, amely Szent Dem eter m ártíromság át mutatja. A műalkotáson k ar dokkal és sisakokkal, valamint egyéb védőfegyverekkel felszerelt bizánci katonák láthatók, egyikük olyan pajzsot visel, amely a huszár tárcsapajzsra hasonlít, csak a felső részén nincs bevágás.842 A fenti ig en lényeges képi ábrá zolások azt valószínűsí tik, hogy a huszár tárcsapajzs a Nyugat-Balkán térségében jött létre a 15. század fo lyamán, majd a délszláv eredetű huszársággal került Magyarországra. Iván Pereszvetov az orosz cárnak írott folyamodványában megemlítette, hogy Sza po lyai János király (1 526-1 540) udvarában já rva m egism erk edett a husz ár tárc sa  pajzzsal. Pereszvetov ez utó bbit ig en jó védőfegyvernek tarto tta és ja vasolta rends zeresítésé t a cár had sereg ébe n. Az orosz utazó felajánlotta, hogy el tudja készí teni a huszár tárcsát, valamint megemlítette, hogy ez a védőfegyver azonos a make dó n pajzzsal.843 A bécsi császári gyűjtem ény 1621-es in ventá rium a szerin t az ott lévő huszár tárcsapajzsnak: ,,....so dér Wallach hat hergeschickth".844 A fenti két fontos adat is a huszár pajzsnak a balkáni eredetét erősíti meg. A tárgyi emlékanyagban a huszár tárcsa a 15. század végén már felbukkant, de képi ábráz olásokon csak a 16. század elejétől je le n t meg. Ugyancsak a bécsi műkin1964, 27. k é p ; K a l m á r 1971, 324, 124. k é p ; N y u l á s z i n é 1987, 39; Z a r n ó c z k i 1990,46; vö . HUNYADI 2008, 363, 9.22.q. Az 1480-körül készült, Hunyadi címeres kályha csempéje szablyás, paj zsos ifjút ábrázol. 839 K a l m á r 1971, 324, 123. kép. 840 Kuzic 2007, 26-28. Vö. Nicolle 2000, 27. 811 Ruzic 2007, 38-39, Abb. 11. 842 N i c o l l e - T u r n b u l l - H a l d a 2007, 61; vö. WAFFEN-SAMMLUNG 1895, 13, Kát. No. 116; MNM Fegy vertár, ltsz.: 57.6456, magassága: 53 cm, szélessége: 45 cm. 843 H o n f i 1968, 97-98. 844 SCHÁTZE 2005, 82-83. 833 D e n k s t

e in

151. Huszár tárcsapajzs, 15. század, vége

257

A HUSZÁR TÁRCSAPAJZS

esek közül származik a M agyar N em zeti M úzeum vasból kovácsolt, aranyozással éke sített pajzsa (152. kép).Mi A műtárgy job b felső csúcsa az előző száz adban haszn ált tí pushoz képest jelentő sen meg nyúlt, de m ég m in dig m egtaláljuk rajta a kopja rú d feltámasztását szolgáló bevágást. Köz épen négy virágsziromszerűe n összeállított csú csos levelet figyelhetünk meg, am elyekben Szent György és Szent Kristóf vésett, majd gazdagon aranyozott alakja látható. A pajzsot széles, vésett, majd ugyancsak ara nyozott akantuszlevelekből, sárkány ból és egyéb m itológiai alakokból álló sáv kere tezi. A védőfegyver külső felületén elszórtan hat, aranyozott szegecsfejet láthatunk, amelyek egykor a pajzs belső felén lévő kettős szíjazatot tartották. A bécsi Kunsthistorisches M useum egy hasonló, vasból készült tárcsapajzsot őriz, amelyen a sugárzó nap ko ron g alatt egy lovon a nyilazó halál látható, m int a pestis allegóriája. Tho ma s, Bruno neves osztrák fegyvertörténész kutatásai szerint mind két pajzsot - Düre r 1498as rajzai alapján - Hans L aub erm ann innsbrucki mes ter készítette 1515-ben I. Miksa császár megrende lésére. Ezeknek a huszár tárcsapajzsoknak komoly m agyar vonat kozása is van, mert Lajos királyfi és Mária osztrák főhercegnő eljegyzésére készül tek.846 Az 1510-es évek végétől, 1520-as évek elejétől a husz ár tárcsákról m ár elm ara dt a kopjarúd feltámasztására szolgáló bevágás. A Magyar Nemzeti Múzeum 1852-ben Győr városától kapott ajándékba kettő, az előbbi típusba tartozó pajzsot. A védő fegyverek külső felületét vörös alapon festett rózsák és leveles indák díszítik.847 A fenti két pajzsnak m ind a m agassága, de legfők éppe n a szélessége növekedett meg, feltehetően az 1520-as években készítették őket. Az előző műtárgyakhoz hasonló korú lehet a debreceni Déri-gyűjtemény tárcsapajzsa.848 Az erőteljesen hajlított, jobb csúcsán felugró pajzsot két sasszárnyból és egy darutoliból álló címerszerű kompo zíció díszíti. E nnek a m űtárgyna k a restaurálásak or kiderült, hogy anyaga erd ei fenyő és ívesen ha jlított, rag asztott lécekből van összeállítva. A fenyő deszkák ra keresztben, vagyis a fa szálirányára merő legesen enyw el ken derrostok at ragasztottak, m ajd ezt - kívül és belül is - pe rga m enn el vontá k be, amelyet k rétáztak, m ajd fes tettek.849 Az 1530-as években készült a nagyszebeni Bruckenthal Múzeum azon huszártár csája, amelynek a jo bb csúcsa erő telje sen fölfelé ágazik és külső felét arany ozo tt szár nyú sárkány alakja díszíti. Ennek a műtárgynak az az érdekessége, hogy jobb oldali csúcsa alatt két vasgyűrű láth ató, amely egykor az ide tűzött tollb okrétát tar to tta.850 Az 1540-es években a tárcsapajzsok m érete m egn őtt és job b oldali csúcsuk változat lanul felugrik (153. kép).s51A Mo ró-gyűjtemény m ellett a Magyar Nemz eti Múzeum kilenc, igen hasonló tárcsapajzsot őriz, amelyek Erdélyből származnak. Jellegzetes ségük a vékony keretezés, va lam int az hogy váltakozóan piros- feh ér sávozásúak.852 A fenti pajzsokhoz hasonló lá tható Gávai Lukács 1540-ben festett cím erké pén , és ilyen védőfegyvereket viseltek a schmalkaldi hábo rúb an harcoló huszárok 154 6-1547-ben. (Lásd címlapképi) A spanyol Avila a következőképpen emlékezik meg a fent említett 845 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3226, magassága: 72 cm, szélessége: 39,2 cm; B o e h e i m 1894, 6. VIII. tábla; K a l m á r 1971, 312, 103. kép; T e m e s v á r t 1982, 14; SPLENDEUR 1999, 82. 846 K a l m á r 1971, 311-312; T h o m a s - G a m b e r 1976, 209-210; v ö . S z e n d r e i 1896, 204. 845 MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3553, magassága: 88 cm, szélessége: 62 cm; ltsz.: 55.3554, magassága: 87 cm, szélessége: 59 cm; K a l m á r 1971, 312-313, 105. kép; vö. S z e n d r e i 1896, 185. 848 Debreczeni Déri Múzeum, ltsz.: D.F.C. 2/116, magassága: 90 cm, szélessége: 46 cm; K a l m á r 1971, 314, 107. kép. 849 B o l d o g 2005, 244-247. 850 K a l m á r 1971, 313, 106. k é p . 851 SCHÁTZE 2005, 82-83. 852 Jellegzetes darabok: MNM Fegyvertár, ltsz.: 55.3543, magassága: 109 cm, szélessége: 58 cm; ltsz.: 55.3545, magassága: 113 cm, szélessége: 58 cm, származási helye: Brassó; ltsz.: 55.3551, magassága: 108 cm, szélessége: 60,5 cm.

152. Vasból kovácsolt, aranyozással ékesített huszár tárcsapajzs, 1515

259

A HUSZÁR TÁRCSAPAJZS

huszá rok védőfegyvereiről: „ .. .pajzsaik alól szélesek, fölül keskenyek, s csúcsuk fejük fölé nyúlik s hosszúságuk szerint a testhez hajolnak. E pajzsok, kinek-kinek a maga színével van nak befestve, ami igen szép a szemnek. ”853 Az 1540-es évektől a huszártárcsák tartószíjainak korábban alkalmazott kör for m ájú szegecsfejei hár om szög idom úvá váltak. A 15. század végi pajzsok magassága Magyarországon átlagosan 60 cm volt, amely a 16. század közepére csaknem elérte a 120 cen timé tert. A huszárpa jzsok 1550-es, 1560-as években k ialakult legfejlettebb - s egyben utolsó - típusa a 154. képen tek int he tő m eg.854 A fenyőlécekből összeállí tott műtárgyat kívül és belül pergam en borítja. Külső felületére - vörös alapon - ka r maikban tollbo krétát tartó kettős sasszárnyakat festettek. Belül a pajzs ba rn ára festett, am elyet egy szív formá ból kinövő kettős tala pz atra állított, szegekkel kivert feh ér ke reszt, valamint „S” alakú díszek sora ékesít. A pajzs csúcsánál lévő sérülés kopjaszúrás következménye, m íg a másik, köz éptájon lévő nagyobb lyuk felte hető en csákány vagy baltacsapásból ere d. A fent le írt pajzs jellegzetessége , ho gy alsó része erő telje sen lekerekített és a jobb fele igen nagy ívben felfelé nyúlik, amely így viselőjének a fejét is takarta. Ugya n Zrínyi György m ár az 1570-es években java slatot tett a tárcsa pajzs elhagyására, de ennek ellen ére a 17. század elejéig m ég használatban m aradt.855 Ezt a balkáni gyökerű védőfegyvert a törökök is átvették, amelyet a Weisskunig m ár közölt metszete is jó l igazol.856 Az 1551-1552-es m agyarországi török had járato t leíró török krónika, a „Fütühat-i Dzsámila” miniatúrái 1558-ban készültek el. Ezeken számos esetben láthatunk török „deli” lovasokat, akiknek a kezében sasszárnnyal díszített tárcsapajzs látható.857 Az 1596-ban keletkezett „Egri győzelmi ira t” a mezőkeresztesi csatát ábrázolja, ah ol a bal szárnyon, a rum éliai csa patokn ál tárcsapajzsot figyelh etünk m eg.858 Ezek után talán nem meglepő, hogy a 16. század végi török fegyverzetet bemu tató Codex Vindobonensis egyik miniatúráján a török határ menti portyázóknál piro s-f ehér sávozású tárc sapajzso k lá th ató k.859 N agy bizto nsággal állítható , hogy török használatban voltak azok a tárcsapajzsok, amelyekre a kettős pengéjű kard, a „Dzulfikar” van festve.860 A tárcsapajzsot a tö rök lovasok a m agy ar huszá rokkal nagy já ból egy id őben, azaz a 17. század elejétől hagyták csak el. A huszá r tárcsapajzsokat Kassán a pajzsgyártó céh készítette, am elynek az 1532es szabályzata szerint a m esterjelölt: „laboré debebit suispropriis manibus unam hasiam, cavatam more huzarorum. ”861 A pajzsgyártó céh sok esetben ko pjákat is készített, enne k az oka - m int koráb ban uta ltun k r á - az lehete tt, hogy m ind ké t fegyverfajta fenyőfából készült.862 A pajzsok felső csúcsának tollal történő díszítéséről szintén egy kassai forrás szól, amely az 1599-es évből m egem líti, hogy Go mb kötő Z akariásnál egy pajzsba való gém b okortoll van zálogban.863 853 K á r o l y i 1877, 841; K a l m á r 1971, 314-315, 108. kép.

854 MNM Fegyvertár, ltsz.; 76.9790, magassága: 142 cm, szélessége: 59 cm; T e m e s v á r y 1982, 27; SPLENDEUR 1999, 86. A Fegyvertár hasonló, csak egyszerű vörös festésű példá nya: ltsz.: 55.3548, magassága: 143 cm, szélessége: 71 cm. 855 K a l m á r 1971, 317; B o

ldog

2005, 247.

856 Lásd a 13. képetl 857 F e h é r 1975, XXXIII-XXXV. táblák; A s z t v a c a t u r j a n 2002, 27. 858 F e h é r 1975, IL. tábla; B o l d o g 2005, 246. 859 I n a l c i k 1994, 26. kép. 860 Thomas-Gamber 1976, 216; N i c k e l 1991, 55. 861 K e m é n y 1901, 79. 862 K e m é n y 1904, 275; K e m é n y 1906, 189. 863 K e m é n y 1904, 275; K a l m á r 1971, 315.

153. Piros-fehér sávozású huszár tárcsapajzs, 16. század közepe. Moró-gyűjtemény

261

A HU SZÁR TÁRCSAPAJZS

A korábban már említett, Tiroli II. Ferdinánd által szervezett huszártornákon a résztvevők változatos díszítésű tárcsapajzsokkal v oltak felszerelve és jellem ző volt, hogy felugró csúcsukat tollbokrétával, de né ha virágcsok orral, sőt kis zászlóval is dí szítették.864 Ez a balkáni gyökerű, a korábbi nehézlovassági tárcsából kialakult pajzstípus a 16. századi Magyarországon jele ntő sen továbbfejlődött. Elsősorban mé rete nő tt meg s így a harcos testét, sőt fejét is jól védte, valamint elmaradt róla a kopjarúd feltá masztását szolgáló bevágás. A 16. század végére ez a lovassági védőfegyver je le n tő  sen háttérbe szorult a lőfegyverek elterjedése, valamint a huszár félvért „tömeges” használata következtében és a 17. század elején végképp eltűnt a huszárság hadfel szereléséből.

864 K a l m á r 1971, 315.

154. Sasszám nyal díszített huszár tárcsapajzs, 16. század második fele

263

FÜGGELÉK Rövidítés- és irodalomjegyzék AH AHA AR Arch Ért BF BHH Búd Rég Bul R ác DMÉ EMÉ ÉNYK Föl Arch Föl Hist HK JKSK JL N KK LTSZ MDKÉ MÉ MFMÉ-SA MOSZ M HH MMJ MNM MNY MÓL M TT MW Nyelv Közi NYJAMÉ SA SÍM SNMP SZMMÉ TED TSZ TT VT W MMÉ WUK ZHW K

Archeológia H ungarica (Budapest) Acta Históriáé Artium (Budapest) Alba Regia (Székesfehérvár) Archeológiái É rtesítő (Budapest) B urgenlandische Forschungen (Eisenstadt) Bibliotheca Humanitatis Histórica (Budapest) B udapest Régiségei (Budapest) B ulle tin o f t he R oval Arc hae olo gic al Society ( Alex an dria) A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve (Debrecen) Az Egri M úzeum Évkönyve (Eger) Értekezés a Nyelv és Széptudom ányo k Köréből (B udapest) Folia A rcheologica (Budapest) Folia Histórica (Budapest) H adtö rténelm i Közlemények (Budapest) Jahrbuch dér Kunsthistorischen Sammlungen des Allerhöchsten Kaiserhauses (Wien) Jah rbuc h fúr Landeskund e von Niederösterreich (Wiener Neustadt) Keletkutatás (Budapest) Leltári szám Művészettörténeti Dokumentációs Központ Évkönyve (Budapest) Művészettörténeti Értesítő (Budapest) A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve-Studia Archeologica (Szeged) Magyar G azdaságtörténeti Szemle (Budapest) M onum enta Hungáriáé Histórica (Budapest) M etropolitan M useum Jo u rn a l (New York) Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest Magvar Nyelv (Budapest) Magyar Országos Levéltár, Budapest Magyar Történelm i Tá r (Budapest) Mu zalnictv o Wojskowe (Warszawa) Nyelvtu dom án yi Köz lemén yek (Bud ap est) A N yí regy há zi Jósa András M úze um Évkönyve (Nyíreg yh áza) Slovenská Archeológia (Bratislava) S tu dia i M aterialy do Dziejów D aw ne go U zb ro je nia i U b io m W oiskowego (Kraków) Sborník N árodního Muzea v Praze (Praha) A Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve (Szolnok) T ü rk Etnografva Dergisi (Ankara) Történelmi Szemle (Budapest) Történelmi Tár (Budapest) Varia Turcica(Istanbul) Wosinszky M ór M úze um Évkönyve (Szekszárd) Waffen u n d Kostüm kunde (M ünchen-B erlin) Z eitsc hrift fü r H isto risc he Waffen un d K o stü mk un de ( Berlin)

265

A bécsi gyűjteményekből Magyarországnak juto tt tárgyak kiállítása a Magyar Nemzeti M ú zeumban. Budapest. A bizánci irodalom kistükre. Budapest. A BIZÁNCI 1974: Ágoston G.: Török sikerek és taktika a 15-16. században. In: Rácz Á. (szerk.): Á g o s t o n 2 00 0: Nagy képes millenniumi hadtörténet. Budapest. 133-134. Ágoston, G. : Guns for the Sultan. Military Power and Weapons Industry in the Ottoman Á g o s t o n 2008: Empire. Cambridge. Albrecht Dürer 1471-1 971. München. ALBRECHT 1971: Alexander, D. G.: Two Aspects o f Islamic Arms a nd Armour. M M J 18. 97-109. A l e x a n d e r 1984: Alexander, D. G.: The sword of Damascus. WUK 26 131-138. A l e x a n d e r 1984a: Alexander, D. G.:European Swords in the Collections of Istanbul. Part I. Swords A l e x a n d e r 1985: from the Arsenal o f Alexandria. WUK 27. 81 -118. Alexander, D. G.: European Swords in the Collections of Istanbul. Part II. WUK A l e x a n d e r 1987: 29. 21-48. Alexander, D.: Jih ad an d Islamic Arms an d Armour. Gladius 22. 201-234. A l e x a n d e r 2002: Alexander, D.: T he silver Drag on a nd the go lden Fish. Gladius 23. 211-268. A l e x a n d e r 2003: Alexander, D.: Pisanello’s Ha t. Th e C ostume a nd Weapons d epicte d in PisanelA l e x a n d e r 2004: lo’s Medal for Joh n VIII Pa laeologue. A discussion o f the Sabre an d re lated wea po ns. Gladius. 24.135-186. Apor P. : Metamorphosis Transylvaniae. Budapest. A p o r 1982: Armeria A ntica e Moderna di S. M. II Re D ’lta lia in Torino. Serie Prima. Torino. ARMERIA 1898: The Armored Horse in Europe 1480-1620. T he Metrop olitan Mu seum of Art. New York. ARMORED 2005: Armoury Chamber o f the Russian Tsars. One hundred items fro m the Collection o f the Rus ARMOURY 2002: sian Emperors. St. Petersburg. A s z t v a c a t u r j a n 2002: Asztvacaturjan, E. G.: Tureckoje Oruzsije. Szanktpetyerburg. Atil, E.: Renaissance o f Islam. Art o f the Mamluks. Washington. A t i l 1981: Atil, E. : Sideymanname. The Illustrated History ofSuleyman the Magnifkan t. Washington. A t i l 1986: Atiya, S. A.: The Crusade ofNicopolis. London. Atiya 1934: B. Bobrovszky I.: A XVII. századi mezővárosok iparművészete. Budapest. B. Bobrovszky 1980: Bakay K.: Régészeti tanulmán yok a magya r államalapítás kérdéséhez. Du nántúli Bakay 1965: Dolgozatok 1. Bakay K.: Archäologische Studien zur frage der Ungarischen Staatsgründung. Bakay 1967: Acta Archaeologica 19. 105-173. B a l á z s - P o n g ó 1977: Balázs J. - Pongó J.: Pisztolyok, revolverek. Budapest. Bálint A.: Kiskundo rozsma - V örösho mo k dűlői leletek. MFM E 91-100. B á l i n t 1963: BaloghJ.: A művészet Mátyás király udvarában. I. kötet (Adattár) Budapest. B a l o g h 1966: Balogh J.: Mátyás király és a művészet. Budapest. B a l o g h 1985: Barabás S.: II. Lajos király kincseinek összeírása. 1528. ápr. 22. T T 367-369. Barabás 1890: Baranyai 1959-1960: Baranyai B.: Be thlen Gá bor gyulafehérvári palotáján ak összeírása 1629. augusz tus 16-án. MDKÉ 229-258. Barczy Z. : Évszázadok egyenruhái. Budapest. B a r c z y 1991: Bashir, M.: The Arts o f the Mu lism Knight. The Furusiyya Art Foundation Collection. B a s h i r 2008: Milano. Bastav, S.: Ordo Portae. Description Grecque ele La Porte et de L Armée du Sulta n MehBastav 1947: med II. Budapest. Bayern-U ngarn Tausend Jahre. Bajorország és Magyarország 100 0 éve. Katalog zur BAYERN 2001: Bayerischen Landesausstellung 2001 Oberhausmuseum, Passau. Augsburg. Beigel I.: Balassa Menyhért lefoglalt ingóságainak leltári kivonata 1549. T T (Új B e i g e l 1900: Folyam) 457-463 . Bethlen Mihály útinaplója (1 691 -1 695) . Budapest. BETHLEN 1981:

A BÉCSI 1933:

Bib o r s k i-S t e p in s k i Z a b i n s k i 2004:

Biborski, M. - Stepinski, J. - Zabinski, G.: A Renaissance Sword from R acibróz. Gladius 24. 187-208. Bíró V.: Erdély követei a Portán. Cluj-Kolozsvár. Bír ó 1921: Blair, C.: European Armour ca. 10 66 - ca. 1700. London. B l a i r 1958: B o c c i a - C o e l h o 1975: Boccia, G. I,. - Co elho , T. E Armi Bianche Italiane. Milano. Bochenski, Z.: U n g rou pe d e casques ho ngrois d ’ores du XVI-e siècle. In: Arm iA nB o c h e n s k i 1965: tiche. Torino. 103-139.

266

B o c h e n s k i 197 J :

Bochenski, Z.: Bechter z Roku 1580 i Jego Pochodzenie na tle Tvpologiczno po równ aw czym . SÍM 5. 5-56. B o o c k m a n n J992: Boockmann, H.: Die Ritter und Ihre Harnische. In: Baustenie Deutsches Historisches Museum. Teil 7. Eisenkleider. München. 9-24. B o e h e i m 1894: Boeheim, W: Album hervorragender gegenstande aus dér Waffensammlung des Allerhöchsten Kaiserhauses. Wien. B o l d o g 2005: Boldog Z.: XV-XVI. századi pajzsok a Déri-gyűjteményből. DMÉ 239-249. B o l d o g 2007: Boldog Z.: Tö rök lófejvért a Déri-gyűjteményből. Páncélos csatalovak az óko r ban és az iszlám vi lágb an . DMÉ 61-73. B o l d o g 2008/09: Boldog Z.: Tö rök fon ott pajzs a Déri-gyűjteménybő l. DMÉ 125-135. B o n c z 1885: Boncz O.: Egy 14. századbeli keleti sisak a Nemzeti Múzeum Régiségtárában. Arc hÉ rt 5 . 3 7 3 - 3 7 8 . B o n f i n i 1943: Bonfini, A.: Mátyás király. Fordította: Geréb L. Budapest. B o r o s y 2003: Borosy A.: Történetírók a tatárjárásról. In: Nagy B. (szerk.): Tatárjárás. N emzet és emlékezet. Budapest. 406-421. B o r o s y 1962: Borosy A.: AX I-XIV. századi mag yar lovasságról. H K 9. 119-174. B o r o s y 1971: Borosy A.: A telekkatonaság és a parasztság szerepe a feudális magyar hadszervezetben. Budapest. B o r o s y 1984: Borosy A.: A lovagi haditechnika és a lovagság Magyarországon az Arpád-kor ban . In : H. Balázs É. - Fiig ed i E. - Maksay F. (szerk.): Mályusz Elemér emlékkönyv. Budapest. 47-57. B o r o s y 1985: Borosy A.: Hadi érdem ek M agyarországon a XIII. században. H K 32. 507-54 0. B o r o s y 2004: Borosy A.: Hadi érdemek Magyarországon a XIV. században. H K 117. 379-442. B o r s o s T. 1972 Borsos T: Vásárhelytől a Fényes Portáig. (Emlékiratok, levelek). Budapest. B o z ó k y 1911: Bozóky, D.: Két év Keletázsiában. Úti rajzok. Első kötet: Kína és Korea. Budapest. B. S z a b ó 1994 B. Szabó J.: Az erdélyi fejed elm i jelvény ek. KK 59-69. B .S z a b ó 1995 B. SzabóJ.: Amagvar nemesi viselet díszbuzogányának eredete. Turul 68. 35-40. B .S z a b ó 2004 B. Szab óJ.: A m ohá csi csata és a „hadügy i forrad alo m ”. I. rész. A mag yar király ság hadserege 1526-ban. H K 117. 443-480. B. S z a b ó 2005: B. Szabó J.: A mohácsi csata és a „hadü gyi forrad alo m ”. II. rész. A magyar ha d sereg a m ohácsi csatában. H K 118. 573-631. B. S z a b ó 2006 B. Szabó J.: A mohácsi csata. Budapest B. Szabó 2007 B. S zabó J.: A tatárjárás. A mongol hódítás és Magyarország. Budapest. B. S z a b ó 2008 B. Szabó J.: A huszá rság m egjelen ése M agyarországo n. In: Veszprémy L. (szerk.): Rex Invictissimus. Hadsereg és hadszervezet a Mátyás kori Magyarországon. Budapest. 121-152. B. S z a b ó 2008a: B. SzabóJ.: Lehet-e helye rablónak a magyar nem zeti mitológiában. M egjegyzé sek az egykori huszá r vita ma rgójára. H K 121. 453-461. B. S z a b ó 2010: B. SzabóJ.: A honfoglalóktól a huszárokig. A középkori magyar könnyűlovasságról. (A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára) Sorozatszerkesztő: Veszprémy L. Budapest. B. S z a b ó 2010a: B SzabóJ.: „ Bizony, ha volna erős, kormos kéz...”, vajon akkor mit fogna? HK (Ünnepi kíilönszám, 2010. május 14.) 145-154. B. S z a b ó - T ó t h 1999: B. Szabó J.-Tóth Cs.: Insignumok a magyar és erdélyi pénzeken. In: Ulrich A. (szerk.): Numizmatika és társtudományok II I. Nyíregyháza. 2 1 3 - 2 1 9 . Ca r p e g n a 1997: Carpegna di, N.: ürese im Firearms. Romé. CATÁLOGO 1898: Valencia De, D. J. (ed.): Catálogo Historico - Descriptivo de la RealArmeria de Madrid. Madrid. C e n n e r n é 1962: C en nern é W. G.: Magyarország történetének képeskönyve. 896-1 849. Budapest. CIMEUOTHECA 1825: Cimeliotheca Musei Nationalis Hungarici, sive Catalogus Historico-Criticus... Budae. C o m b e - C o s s o n 1937: Com be, E. - C osson, A. F. C.: E uro pea n Swords with Arabic Inscrip tions from the Armoury of Alexandria. Bui Rac 31. 225-246. C r i p p s -D a y 1935-1936: Cripps-Day, F. H.: Ein Harnisch und Bildnis des Kurfürsten Johann Friedrich des Grossmütigen von Sachen. ZH W K 14. 1-4. CORPUS 1899: CorpusJuris Hungarici. 10 00 -152 6. évi törvénycikkek. Budapest. C z u b e r k a 1906: Czuberka A.: Kuruckori fegyverek. Budapest. C s f .r g h e ö 1887: Cserg heő Cs.: Máriássy István sírköve. Arch Ért 7. 425-427.

267

Csillag F.: A kézi lőfegyverek és a hadművészet. Budapest. Csillag F.: Kardok történelmünkben. Budapest. Darkó J.: A magy ar huszárság e redete. H K 38. 148-183. Deák F.: Bethlen Gábo r erdélyi fejedelem végren delete. Századok 12. 465-474. Denkstein, V.: Pavises of the Boh emian type. II. T he Origin an d D evelopm ent of Pavises in pre-Hussite Europe. SNMP 18. 149-194. DÉR KREML 2004: Der Kreml. Gottesruhm un d Zarenpracht. Bonn. DIE OSMANEN 1985: Schreiner, S. (ed.): Die Osmanen in Europa. Erinnerungen un d Berichte türkischer Ge schichtsschreiber. Leipzig un d Weimar. D ik e 1982: Dike, C.: Les Cannes a Systéme un Monde fabuleux et. méconnu. Paris. D i l l i c h 1600: Dillich , W.: Ungarische Chronica. Cassel. C s i l l a g 1965: C s il l a g 1971: D a r k ó 1937: D e á k 1878: D e n k s t e in 1964:

Do b d á n -S z ő l l ő s y

Dobdán G. -Szőllősy G.: Miért általános a nomád népek között a hátrafelé nyilazás? Savaria. 22/3. 207-218. D o l l e c z e k 1896: Dolleczek , A.: Monographie der K.U.K. Öster.-Ung. Blanken- un d Handfeuer-Waffen. Wien. D o m i n i q u e 1984: Do minique Reverend: Bethlen Miklós emlékiratai. Budapest. D o m o k o s 1997: Dom okos Gy.: A kassai királyi ha ds ze rtár fegyverzete és felszerelése a 16-17. szá zadi inventáriumo k tükrében. H K 110. 667-747. D ö r n h ö f f e r 1907: Dörnh öffer, F.: Alb recht Düre rs Fechtbuch. JK SK 27. I-LXX XI. D ő r y 1924: Dőry F.: Nye lvtörtén eti adato k. MNy 20. 84-85. DRAC ULA 2008: Seipel, W. (ed.): Dracula. Woiwode und Vampir. Schloss Ambras. DSCHINGIS 2006: Dschingis khan und seine Erben. Das Weltreich der Mongolen. Schallaburg. D v o í á k o v á , D . : Kőn a clovek v stredoveku. K spoluzitiu cloveka a kona v Uhorskom D v o é á k o v á 2007: KráXovstve. Bratislava. EISENKLEIDER 1992: Eisenkleider. Baustenie Deutsches Historisches Museum. Teil 7. München. E l l e h a u g e 1948: Ellehauge, M.: The Spear traced through itspost-Roman development. Coppenhagen. E m e c e n 2006: Emecen, F.: A csata, amely m egnyitotta a „Nagy törö k” előtt a magy ar Alföldet Moh ács, 1526. In: B. Szabó J. (szerk.): Mohács. Budapest. 422^:35. E n d r ö d i 2000: En drő di G.: Szent István I. Miksa császár síremlék én. In: Mikó Á. - Sinkó K. (szerk.): Történelem-Kép. Szemelvények a m últ és művészet kapcsolatából Magyarorszá gon. Budapest. 196-220. E n g e l 2000: Engel P.: Magyarország és a török veszély a Zsigmond-korban. In: RáczÁ. (szerk.): Nagy képes millennium i hadtörténet. Budapest. 59-66. 1992-1995:

En g l

is c h

-V o c e l k a

1990: E ő r -D a r m a y 1870:

ERDÉLYI 1884: ÉRI 1956: ESTEI 1992: E s z t e r h á z y 1869: ESTERHÁZY 2006-2007: F. Va t t a i 1960: FÁCHLICHE 1897-1899: F e h é r 1975: F i n á l y 1892:

Englisch, E. - Vocelka, K.: Das Europäische Rittertum des Ho ch - un d S pätm it telalters. BF Sonderband 8. 13-30. Eőr-Darmay Zs.: Tö rökv erő T hury György ingóságai. Századok 4. 721-727. Szilágyi S. (szerk.): Erdélyi országgyűlési emlékek. X. kötet. Budapest. Éri I.: A datok a k ígyóspusztai csat értelmezéséhez. FolArch 8. 137-152. Kovács B. (szerk.): Estei Hippolit püspök egri számadáskönyvei 1500-1508. Eger. Eszterházy J.: G róf Eszterházy Ferenc fegyverzetének leltára. Századok 3. 416420. Szilágyi A. (szerk.): Esterházy kincsek. Ö t évszázad m űalko tásai a herce gi gy űjte ményekből. Budapest. F. Vattai E.: Akölesdi ezüstkincs. FolArch 12. 243-251.

Fachliche Notizien. ZH W K 1.312-316. Fehér G.: Török m iniatúrák a magyarországi hódoltság korából. Budapest. Finály H.: A Besztercei Szószedet. (Értékelés a nyelv- és széptudományok köréből. 16.) Budapest. F l e is c h h a u e r 1932-1934: Fleischhauer, W.: Spangenhamischfund auf Burg Helfenstein. ZH W K 13. 250252. F o r r e r 1918 -1920 : Forrer, R.: Ein K alen dar für König Matthias Corvinus m it Darstellun gen gotischer Büchsenschützen. ZFH W 8. 221-240 .

268

Fowke 1875:

FŐ ÚRI 1988: G a l a v i c s 1986: G á l d i 1939: G a m b e r - B e a u f o r t

1990: Gamber 1998:

2001: Gebei 1992: G e r e l y e s é. n.: Gavor

G e s s l e r 1932-1934: G l o s e k 1984: G o r e l i k 1979:

G ö m ö r y 1890:

G r á d é. n.: G u t o w s k i 1997:

Gyóni 1938: G y ó r f f y 1958: G y ő r f f y 1965:

H . K o l b a 1963:

H. K o l b a 1996:

Fowke, F. R.: The Bayeux Tapestery. London. Főúri ősgalériák, családi arcképek. A Magyar Történelmi Képcsarnokból. Budapest. Galavics G.: Kössünk kardot az pogány ellen. Török háborúk és a képzőművészet. Buda pest. Gáldi L.: Huszár szavunk bizánci kapcsolatai. MÁT 35. 160-166. Gamb er, O. - Beaufort, C.: Katalog dér Leibrüstkammer. II. Teil. Dér Zeitraum von 1530-1560 . Wien. Gamber, O.: Geschichte d ér m ittelalterlichen Bewaffnung. Teil 6. WUK 40. 33 62. Gavor Fran Österland. Stockholm. Gebei S.: II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata 1657. H K 105. 30-64. Gerelyes I.: Török ékszerek. In: Garam É. (szerk.): Évezredek, évszázadok kincsei. VII. Budapest. Gessler, E. A.: Ein N ach trag zu m „Schweizersabel” ZH W K 13. 271-275. Glosek, M.: Miecze srodkowoeuropejskie z X-XV. w. Warszawa. Gorelik, M.: O rientál Armour of the Ne ar and Middle East írom the eight to the fifteen th cen turies as shown in works of Art. In: Elgo od, R. (ed.): IslamicA rms and Armour. London. 28-63. Gömö ry G.: Z isterdorf bevétele a kuruc had ak által 1706. októ ber 17-én. H K 3. 111-114. Grád A.: Míves fegyverek a gödöllői királyi kastélyban. Gödöllő. Gutowski, J.: Bron i Uzbrojenie Tatarów. Katalog zabytków Tatarskich. Tóm I. War szawa. Gyóni M.: Magyarország és a magyarság a bizánci források tükrében. Budapest. Győrffy Gv.: A ma gya r nem zetség től a várm egyéig, a tö rzstől az országig. II. Szá zadok 92. 565-615. Győrffy, Gy.: Napkelet felfedezése. Julianu s, Piano Carpini és Rubruk útijelentése. Bu  dapest. H. Kolba J.: Epigráfiai adatok a kígyóspusztai öv kormeghatározásáho z. FolArch 15. 77-85. H. Kolba J.: Erdély és a királyi Magyarország. In: H. Kolba J. (szerk.): A Magyar Nem zeti M úzeum történeti kiállításának vezetője. 2. Budapest. 65-82.

HABSBURG MÁRIA 2005:

Réthelyi O. - F. Rom hány i B. - Sp ek ne r E. - Vég h A. (szerk): Habsburg Mária, Mohács özvegye. A király né és udvara 1521-1 531. Kiállítási katalógus. Budapest. Hackenbroch, I.: RenaissanceJewellery. München. H a c k k n b r o c h 1979: H e c k e n a s t 1959: Heckenast G.: Fegyver- és lőszergyártás a Rákóczi-szabadságharcban. Értekezések a történeti tudományok köréből 13. Budapest. H e w i t t 1967: Hewitt, [.: Ancient Arm our and Weapons in Europe. Graz. Hídvégi id. N emes Jáno s naplója. 1651-1686. T T Új folyam 4. 83-98. HÍDVÉGI 1903: Holi I.: A középkori késes mesterség. Régészeti adatok az ausztriai és nürnbe rgi H o l i 1994-1995: kések elterjedéséhez. Arch Ért 121-122. 159-188. H o l u b 1909: Holub J.: Istvánffy Miklós Históriája , hadtörténeti szempontból. Szekszárd. Hon fi J.: A huszárság kialakulása az orosz had seregb en. H K 15. 95-129. H o n f i 1968: HONFOGLALÓ 1996: Fodor I. (szerk.): A honfoglaló magyarság. Kiállítási katalógus. Budapest. H o r v á t h 2001: Horváth F.: A csengelei kunok ura és népe. Budapest. Horváth F.: Újabb kun vezéri sír leletei a Kiskunságból: Kiskunmajsa-KuklisH o r v á t h 2003: tanya. MFM É-SA 9. 369-386. HUNYADI MÁTYÁS Farbaky P. - Sp ek ne r E. - Szen de K. - Vég h A. (szerk.): Hunyadi Mátyás, a király. 2008: Hagyomány és megújulás a királyi udvarban 1458-1 490. Kiállítási Katalógus. Buda pest. H u g y e c z 1894: Hugyecz A.: Ferdinán d fő herceg Nádasdy Tamás fiát fölkéri. H K 7. 124-125. Huszár P.: Thúry György szerepe a dunántúli végvári harcokban. 1554-1566. Várpa H u s z á r 1974: lota. Hu szár L.: Mü nzk atalog Ungarn von 100 0 bis heute. Budapest-München. H u s z á r 1979: H u s z á r 1995: Huszár L.: Az erdélyi fejedelemség pénzverése. Budapest.

269

Trupinda, J. M. (ed.): Imagines Potestatis. Insygnia i Z naki Wladzy w Królestwie Pols kim i Zakonie Niemieckim. Malbork. IMPERIAL 2000: Imp erial Austria. Steirische Kunst- un d W affenshätze aus vier Jah rhu nd erten . Austellungskatalog. Graz. I n a l c i k 1978: Inalcik, H.: The Ottoman Empire. Conquest, Organization and Economy. Collected Studies. London. Inalcik, H.: The Ottoman Empire. The CalssicalAge 1300-1600. London. I n a l c i k 1994: Istv án ffy 1961: Istvánffy M.: A magyarok történetéből. Budapest. Ivanics M.: A Krími K ánság a tizenöt éves háborúban. Budapest. Ivanics 1994: J ä g e r 2010: Jäger, F.: Ungarischer Säbel und Husaren- Pallasch. Ein Beitrag zur Geschichte der leichten Reiterei. Gnas. Jäger, F.: FR IN G IAu nd FRANGIA. Rätsel einer Klingeninschrift. W U K 52. 71J ä g e r 2010a: 84. Jähs, M.: Atlas zur Geschichte des Kriegswesens. Berlin. J ä h s 1878: J a k a b 1883: Jakab E.: II. Apafi Mihályné, Bethlen Kata hagyatéka II. Századok 17. 786-802. Jankó L.: Győri ötvösök a 16-19. században. Győr. J a n k ó 1934: JANKOVICH 2002: Mikó A. (szerk.): Jankovich Miklós (1 772-1 846) gyűjteménye. Budapest. KALAUZ 1912: Kalauz a régiségtárban. Budapest. K ä l d y -N a g y 1986: Káldy-Nagy Gy.: A török állam hadseregének kialakulása I. Szulejmán korára. In: Rúzsás L.-Szakály F. (szerk.): Mohács. Tanulmányok a mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából. Budapest. 163-194. K a l m á r 1938: Kalm ár J.: A magyar kard művészete. Budapest. K a l m á r 1958: Kalmár J.: A Történeti Múzeum fegyvertárának középkori sisakjai. Arch Ért 85. 191-195. Kalmár J.: Abuzogány. NYJAM É 4-5. 31-43. K a l m á r 1961-1962: K a l m á r 1971: Kalm ár J.: Régi magyar fegyverek. Budapest. Kamniker 1979: Kamniker, K.: Das gek ränte Pi als Klingen marke im Grazer Zeughaus. WUK 21. 74-76. Kárfíy O.: Kassa város fegy vertárá nak összeírása. 1650. T T 453-461. K á r f f y 1902: K a r á c s o n 1914: Karácson I.: Török-magyar oklevéltár 1533-1789. Budapest. KARLSRUHER 1991: Die Karlsruher Türkenbeute. Die „Türkische Kammer" des Markgrafen Ludw ig Wilhelm von Baden-Baden. München. Károlyi A.: Magyar huszárok a schmalkaldi háborúban. Századok 11. 642-665; K á r o l y i 1877: 841-854. Károlyi A.: Szigethi Vas Má rtonnak , a Szepesi Kam ara tanácsosának a végren de K á r o l y i 1901: lete. T T 455-464. Károlyi A.: Néhány történelmi tanulmány. Budapest. K á r o l y i 1930: Katona I.: A frak nó i kincstár 1725-ös leltára. M É 29. 131-147. K a t o n a 1980: Kedves Gy.: A magyar huszárság. In: Rácz Á. (szerk.): Nagy képes millenniumi had Kedves 2000: történet. Budapest. 192-195. Kelenik f.: A kézi lőfegyverek jelen tőség e a ha dügy i forradalo m kibontakozásá K e l e n i k 1991: ban . A m agyar eg ysége k fegy ve rzete a tize nötéves háború idősz ak ába n. H K 104. 3-52. Kelenik J.: A kézi lőfegyverek jelentősége a hadügyi forradalom kibontakozásá K e l e n i k 1991a: ban. A csás zári-királyi hadse re g fe gyverzet én ek a jell eg e M agyarország on a ti  zenötéves háború éveiben. H K 104. 80-122. Kemény L.: A kassai csiszárok árszabásai. M G SZ 8. 276-279. Kemény 1900: Kemény L.: Kassai fegyvergyártó céhről. Arch Ért 21. 78-81. Kemény 1901: Kemény 1902: Kemény L.: Két vég rendelet. T T 144—157. Kemény 1903: Kemény L.: Hegyestőr, fringia, tótországi szablya. Arch Ért 23. 300-301. Kemény L.: M űtörtén eti adato k Kassa múltjából. Arch É rt 24. 271-277. Kemény 1904: Kemény L.: Kassai fegyvergyártókról. Arch Ért 25. 270-274. Kemény 1905: Kemény 1906: Kemén y L.: Üve ggyártás és fegyvergyártás a 16. században. Arch É rt 26. 188-189. Kemény 1910: Kemény L.: Kuruc fegyverek összeírása Kassán 1685. H K 11. 256-257. Kemény 1986: Kemény János önéletírása 1657-1658. Budapest. Képes Krónika. Ford. Bellus I. I. kötet. Hasonmás kiadás. II. kötet. Budapest. KÉPES 1987: Khorasani, M. M.: Arms and Arm ou rfrom Iran. The Bronze Age to the End ofthe Qajar K h o r a s a n i 2006: Period. Tübingen. IMAGINES 2007:

270

KIMONDHATATLAN 1976:

Kimondhatatlan nyomorúság. Két emlékirat a 15-16. századi oszmán fogságból. Fordí totta: Fügedi F.. Budapest. K i r p ic h n i k o v 1976: Kirpichnikov, A. N.: Russische Kö rper - Schutzwaffen des 9.-16. Jahrh un de rts. WUK 18 .22-37. K i r p ic h n i k o v 1986: Kirpichnikov, A. N.: Russische Waffen des 9-15. Ja hrh un de rt. WUK 29. 85-129. K n a u z 1857: Knauz N.: Az 1397-i országgyűlés végeredménye. M T T 3. 216 -218. K o í o d z i e j c z y k 1999: Koíodziejczyk, D.: Az oszmán „katonai lemaradás” problémája és a kelet-európai hadszíntér. Aetas 142-147. K o n c z 1987: Koncz J.: Báthory István had járata az oroszok ellen 1580-ban. H K 10. 277-291, 467-483. KORONA 1979: Katona T. (szerk.): A korona kilenc évszázada. Budapest. K o v a c h i c h 1790: Kovachich M. Gy.: Comitiorum apud Hungaros. Budae. K o v a c h i c h 1799: Kovachich M. Gy.: Formuláé Solennes Styli. Pest. K o v á c s 1971: Kovács L : A honfoglaló magyarok lándzsái és lándzsástemetkezésük. A R 11. 81— 108. K o v á c s 1971a: Kovács L.: A Magyar Nemzeti Múzeum fegyvertárának XI XIV. századi csillag alakú buzogányai. Föl. Arch 22. 165-181. K o v á c s 1975: Kovács L.: A magyar honfoglaláskori fegyvertörténeti kutatások állásáról. H K 22. 515-529. K o v á c s 1978: Kovács L.: Rég észeti jeg yz et szablya szavunk ered etéhe z. Nyelv Közi 80. 161-165. K o v á c s 1986: Kovács L.: Viselet, fegyverek. In: Kristó Gyula: A z Arpád-kor háborúi. Budapest. 216-281. K o v á c s 1990: Kovács L.: Szablya-kard fegyverváltás. Arch Ért 117. 39-49. K o v á c s S. 1993: Kovács S. T.: A hegy estőr (Egy speciális szúrófegyver t örtén ete). Föl Hist 18. 177— 203. Kovács S. 1994: Kovács S. T.: A kopaszi-zátonyi fegyverek. Föl Arch 43. 251-278. Kovács S. 1994-1995: Kovács S. T: Török díszbuzogány a Károlyi gyűjteményből. (A 17. század máso dik felének méltóságjelvénye az Oszm án-török birodalomban). Föl Hist 19. 187-196. K o v á c s S. 1995: Kovács S. T.: Török hatás a magyar fegyvereken a 15-17. században. Föl Arch 44. 213-242. Kovács S. 1995a: Kovács S. T.: Egy „portai forma” szablva a Magyar Nemzeti Múzeum fegyvertá rában. KK 147-154. K o v á c s S. 1997.: Kovács S. T.: Kemény Já no s erdélyi fejed elem t atá r buzogány a. (Krími tat ár fegy verek a Magyar Nemzeti Múzeumban). Föl Arch 46. 179-194. Kovács S. 2002: Kovács S. T.: A Fegyvertár. In: Pintér J. (szerk.): A 200 éves Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményei. Budapest. 333-351. Kovács S. 2003: Kovács S. T.: Egy keleti díszsisak a tatárjárás korából. MFM E-SA 9. 361-367. Kovács S. 2004: Kovács S. T.: „Fényes kantár, míves nyereg.’’ Fejedelmi fegyverek, főúri lófelszerelés Erdélyből és a királyi Magyarországról. Budapest. K o v á c s S. 2005: Kovács S. T.: Ottoman-T urkish Influences o n H un gá rián W eapons. In: Gerelyes I. (ed.): Turkish Flowers. Studies on Ottoman art in Hungary. Budapest. 115-130. Kovács S. 2006: Kovács S. T.: Néh ány go nd ola t a tőrök ről. In.: Moró Cs. (szerk.): Tőrök. Válogatás magyar magángyűjteményekből. Budapest. 8-23. Kovács S. 2006a: Kovács S. T.: A Batthyány-Strattman gyűjtemény oszmán-török fegyverei. In: Na gy Z. (szerk.):/! Batthyányak évszázadai. Tudományos konferencia Körmenden. 2005. október 27-29. Körmend-Szombathely. 307-316. Kovács S. 2007: Kovács S. T.: Tá m ad ás és védekezés. In: Ritoók Á -G ar a m É. (szerk.): A tatárjárás 1241-1242. Budapest. 16-21. Kovács S. 2008: Kovács S. T.: A magyar szablya 100 éve. In: Ihász I. (szerk.): A szépség óhajtása. Öltözködés-kultúra az 1700-1815 közötti Magyarországon. Budapest. 37-43. Kovács S. 2009: Kovács S. T .: Nehézlovasok és huszárok a késő középkori Magyarországon. In.: Búzás G. - Orosz K. - V asáros Zs. (szerk): Reneszánsz Látványtár. Virtuális utazás a múltba. Kiállítási katalógus és tanulmánykötet. Budapest. 579-603. KŐ SZEGHY1890: Kőszeghy S.: Hadtörténelmi Okmánytár. H K 3. 265 -271. K ő s z e g h y 1936: Kőszeghy E.: Magyarországi ötvösjegyek. Budapest. K r e n n -K a m n i k e r 1973 :Krenn, P. - Kamniker, K : Die Dusággen des Land eszeugh auses in Graz. WUK 15. 139 -145.

271

R r e n n 1997: K r i s t ó 1986: K r i s t ó 1988: K r i s t ó - M a k k 1988: K r o p f 1910: K r o p f 1915:

K r u c z e k 2001: K u b i n y i 1973: K u b i n y i 1990:

Kren n, P.: Schwert un d Spiess. Graz. Kristó Gy.: Az Arpád-kor háborúi. Budapest. Kristó Gy.: Az Anjou-kor háborúi. Budapest. Kristó Gy. - Ma kk F.: Károly Róbert emlékezete. Budapest. Kro pf L.: M agyar eredetű francia huszárezredek. H K 10. 434-442. Kropf L.: Francia adatok az 1664. évi szentgotthárdi csatához. Második közle mény. H K 16. 334-353. Kruczek, J.: Rusznikarstwo Szkoly Cieszynskiej. Pszczyna. Kubinyi A.: Bicellus. Adatok egy középkori fegyverfajta meghatározásához. Búd R égi? ,. 189-191. Kubinyi A.: Mozgósítási és had serege llátási pro blé m ák Mátyás alatt. H K 103. 6673 .

Kubinyi A.: Két sorsdö ntő esztendő (1490-1491). TSZ 33. 1-54. KUNSTBUCH 1887: Kunstbuch Albrechtén D ürers von N ürnberg./XSÍT 5. XXI-XXIV Kuruc z Á.: Lovagi kultúra Magyarországon a 13- 14. században. Budapest. K u r u c z 1988: K u s t e r n i g 1978-1979: Kusternig, A.: Probleme um die Kampfe zwischen Rudolf un d Ottokar u nd die Schlacht bei Dürnkrut u nd jedenspeigen am 26 august 1278. J L N 44 —45. 2 2 6 Kubinyi 1991:

311.

Kuzic 2007: K w a s n i e w i c z 2002: L a k i n g 1920:

LAND 1999: L a n g ó 2009:

L a r o c c a 2008:

László 1993: Lebedynsky 2008: LE MUSÉE 1917: L e n z 1897: L e n z 1897-1899:

Kuzic, K.: Die Formen der spätmittelalterlichen Schilde auf den Grabstein aus Zagora. WUK 49. 25-14. Kwasniewicz, W.: Dzije Szabii w Polsche. Warszawa. Laking, F. G.: A Record o f European Armour and Arms through seven Centuries. Vol. I. London. Sweeney, J. (ed.): Lan d o f the Winged Horsemen. Art in Poland 1572- 176 4. Alexand ria. Langó, P: Megjegyzések a Dumbarton Oaks Bizánci Gyűjteményének 40.10. lel tári számú lelet együttese kapcsán. In.: Posta Sz. (szerk.): „Kun-kép”. A magyaror szági kuno k hagyatéka. Tanulmán yok H orvá th Ferenc 60. születésnapja tiszteletére. Kiskunfélegyháza. 113-145. Larocca, D. J.: Recent Acquisitions of Tibe tan a nd Mon golian Arms and A rmor in the Me tropolitan M useum of Art. WUK 57. 19-30. László Gy.: A S u n t László legenda középkori falképei. Budapest. Lebedynsky, I.: De LÉpée Scythe au Sabre Mongol. Paris. Le M usée de LArmes, Armures, Anciennes et Souvenirs Historiques. Les Plus Précieux. Tome Premier. Paris. Lenz E.: Die Waffensammlung des grafen S.D. Scheremetew in St. Petersburg. Leipzig. Lenz, E.: R ussland und de r O rient in d er Geschichte des Waffenwesens. ZH W K 1. 109-112.

L e n z 1900-1902: L e n z 1908: L e n z 1912-1914: L e v e y 1975: L e w i s 1981: L i e b e 1899: L i g e t i 1940: LUGOSI-TEMESVÁRY 1988: LUGOSI-TEMESVÁRI 1989: MAGYAR 1970.

Lenz, E.: Pavesen und Tartschen aus dem 15. Jahrhundert. Z H W K 2. 224-231. Lenz, E.: Collection D’Armes de EErmitage Impérial. St.Petersburg. Lenz, E.: Eine Säbelstudie. ZH W K 6. 180-190. Levey, M.: The World o f Ottoman Art. London. Lewis, B.: Iszta mbul és az oszmán civilizáció. Budapest. Liebe, G.: Der Soldat. Leipzig. Lige ti L.: Az ismeretlen Belsä-Azsia. Budapest. Lugo si J. - Temesváry F.: Kardok. Budapest. Lu gosiJ. - Temesvári F.: Pisztolyok. Budapest. A magyar nyelv tö rténeti etimológiai szótára. II. kötet. B udapest.

MAGYARORSZÁG 1984. M a j l á t h 1891. M á l y u s z 1942: M á l y u s z 1984: M a n n 1962:

MARIA 1993:

272

Magyarország hadtörténete I. kötet. Főszerkesztő: Liptai E. Budapest. Majláth B.: A Nem zeti Múzeum sodronyos páncéljai. Arch Ért 11. 125-135. Mályusz E.: A magyar köznemesség kialakulása. Századok 57. 272-305. Mályusz E.: Zsigmond király uralma Magyarországon 1387-1 437. Budapest. Mann, J.: Wallace Collection Catalogues. Eu ropean Arms an d Armour. Text with Historical no tes an d illustrations. Volume II. Arms. L ond on Maria Van Hon garije 1505-1558. Rijksmuseum Hét Catharijneconvent. Utrecht.

Marosi E.: Der Heilige Ladislaus als Ungarischer Nationalheiliger Bemerkun gen zu seiner ikonographie in 14-15. Jh . AH A 33. 211-256. M a r t i n 1975: Martin, P: Wehr-, Waffen-, un d H arnisch pflicht de r Strassburger Zünfte. WUK 17. 102-108. MATTHIAS 1982: Schallaburg’82. Matthias Coruinus und die Renaissance in Ungarn 1458-1541. Kata log Niederö sterreichische n Land esmuseum s. N eue Folge Nr. 118. Wien. Meyer 1934: Meyer, S.: Typy szabel Polskich. Br&n i Brawa 4. 66-72. M ihajlo vic 1975: Mihajlovic, K.: Memoirs o f a Janissary. Ann Arbor. M1LITARY é. n.: Tekeli, S. (ed.): Military Museum Collections. Istanbul. Katona T. (szerk.): Mohács emlékezete. Budapest. MOHÁCS 1975: M o l n á r - S i m o n 1 9 8 0 : Mo lnár J. -S im on Gy.: Magyar nyelvemlékek. Bu dapest M oravcsik 1988: Moravcsik Gy.: Az Arpád-kori magyar történet bizánci forrásai. Budapest. Mucsi 1975: Mucsi A.: Az esztergomi Keresztény M úzeum Régi Képtárának katalógusa. Budapest. M ü l l e r 1973: M üll er V.: Thury György kanizsai kapitánysága. Zalaegerszeg. Müller, H.: Gewehre. Pistolen. Revolver. Hand- und Faustfeuerwaffen vom 14. bis 19. M ü l l e r 1979: Jahrhundert. Leipzig. N a d o ls k i 1974: Nad ol sk i, A.: Polish Arms-Side Arms. Warszawa. Nagy G.: A m ag yar közép kori fegy ve rzetről. Arch Ért 11. 287-301. N a g y 1890: Nag y G.: H adtö rt énelm i em lékek az ezred év es kiállításo n. Arch Ért. 17. 53-61. N a g y 1897: N a g y 1898: Nagy G.: Mag ya r kar dok. Arch Ért. 18. 226-245. Nag y G.: A m ag yar középkori fe gy ve rzetről. M áso dik kö zlem ény. Arch Ért 10. Nag y 1910: 403-416. NAGY KÉPES 2000: Rácz Á. (szerk.): Nagy Képes m illenn ium i hadtörténet. 100 0 év a hadak útján. Buda pest. NAGY SZULEJMA N 1994: Gerelyes I. (szerk.): Nagy Szulejm án szultán és kora. Kiállítási katalógus. Budapest. N égyesi 1995: Négyesi L.: H aderő re fo rm a 10- 11 . sz áz ad ban . Savaria 22/3. 219-223. N égyesi 1997 Négye si L.: A m u h i csata, 1241. április 11. H K 110. 296-310. Nég yesi L.: G ondola to k a lovassá g cs apatn em eiről. (A kö nny ű- és ne héz lo vas ság N égyesi 2000 pro ble m at ik áj a). In: B ende L. - Lőrinczy G. - Sza lo ntai Cs. (szerk.): Hadak útján. A népvándorlás kor fiat al kutatóinak konferenciája. Szeged. 2000. 375-378. N ic k e l- P y h rr - T a r a s s u k 1982: Nickel, H .- P yhrr , S-W .-Tarassuk, L.: T he A rt o f Chivalry. E uro pean arm s and arm or from th e M etropolitan M useum of Art. New York. N ic k e l 1991: Nickel, H.: Arms a nd Armour from the permanent Collection. New York. N ic o lle 1983 Nicolle, D.: Armies of the Ottoman Turks 1300-1 774. London (Osprey). N i c o ll e 1995 Nicolle, D.: The Janissaries. London (Osprey). Nicolle, D.: Italian Medieval Armies 1300- 150 0. London (Osprey). N ic o lle 2000 N i c o ll e 2003 Nicolle, D.: The Age of Tamerlane. London (Osprey). M a r o s i 1 9 8 7 - 1 9 8 8 :

N i c o l l e - T u r n b u l l H a l d a 2007: N ó g rá d y 2008:

N o rm a n 1980: N y u lászin é 19 87 O a k e s h o t t 196 4 O a k e s h o t t 1991 O a k e s h o t t 199 6 O a k e s h o t t 2001 O l c h v á r y 1 90 2:

ONE HUNDRED 2002 :

O s s b a h r 1897: OSTROGORSKY 2003: O t t l i k 1875:

Nicolle, D. - Turn bull, S. - Hald a, J.: The Fall of Constantinople. The Ottoman Con quest o f Byzantium. London. Nógrá dy Á.: Pozso nyi gy alog os ok Mátyás se regében. Egy zso ld osc sa pat fegy ver zet éne k jegyzék e 1466-ból. In: Veszprémy L. (szerk.): Rex invictissimus. Hadsereg és hadszervezet a Mátyás kori Magyarországon. Budapest. 193-200. Norm an, A. V. B.: The Rapier and Small-Sword, 1460-1820. London. Ny ulász iné S. É.: Öt évszázad címerei a Magyar Országos Levéltárban. Budapest. Oakeshott, E.: The Sword in the Age o f Chivalry. London. Oakeshott, E.: Records o f the Medieval Sword. Woodbridge. Oakeshott, E.: The Archeology o f Weapons. New York. Oakeshott, E.: Sword in Han d. A History o f the Medieval Sword. Minneapolis. Olchváry Ö.: A muhi csata. Századok 36. 309-325, 412-427, 505-527. One hundred items from the Collection o f the Russia n Emperors. Armoury Chamber of the Russian Tsars. St. Petersburg. Ossbahr, C.: Kongl. Livrust kammaren och Dermend Förenade Samlinger. Stockholm. Ostrogorsky, G.: A bizánci állam története. Budapest. Ottlik György önéletírása. 1663-1711. (MHH XXVII. Scriptores.) Budapest.

273

P. S z a t h m á r y 1881: P á l f f y 2002:

Pällis 1951: P á l ó c z i 1982: PÁLÓCZI 1989: P a l o t a y 1940: P a n d u l a 1988:

PANNÓNIA 1994: Papp 1999: Papp 2003:

Papp 2004:

Papp 2008a: Papp 2008: Peers 2006: Perjés 1986:

Perjés 1999: P e t e r m a n n 1956: P e t r o v i c 1976: P e t z s c h 1912-1914: PICHLER 1880: P l a n o C a r pi ni 1987: P o l g á r 1995:

P o s t 1940-1942: P y h r r - G o d o y 1998: Pyhrr-LaroccaOgawa 2002: Radocsay 1963: Radvánszky 1879:

RÁKÓCZY 1888: Rákóczi 1979:

RÁzsó 1962: R é t h y 1899: ReychmanZajaczkowskj 1968:

274

P. Szathm áry K.: Egy magy ar fejede lmi kincstár. T T 763-781. Pálffy G.: A Hab sburg Birodalom h adigazdaság i kapcsolatai a m agyarországi vég várren dsze rrel a 16. század más odik felében. A kassai királyi ha ds zert ár példáján . In: Mészáros K. (szerk.): írott és tárgyi emlékeink kutatója. Emlékkönyv Bánkúti Imre 75. születésnapjára. Budapest. 61-78. Pallis, A.: In the days oftheJanissaries. London. Pálóczi-Horváth A.: Régészeti adatok a ku nok viseletéhez. Arch Ért 109. 89-107. Pálócz i-Horváth A.: Besenyők, jászok, kunok. Budapest. Palotay G.: Oszmán-török elemek a magyar hímzésben. (BHH VI. kötet.) Budapest. Pandula A.: Viseletek, fegyverek. In: Kristó Gyula: Az Anjou-kor háborúi. Budapest. 216-258. Mikó Á. -Takács I. (szerk.): Pannónia Regia. Művészet a Dunántúlon 1000-1541. Budapest. Papp S.: Székely Mózes erdélyi fejedelem hata lom ra kerülésének diplomáciai ta nulsá gai és egy nagy vezíri előterjesztés (telhls) keletkezése. Aetas 71-88. Papp S.: Die Verleihungs-, Bekráftigungs- un d Vertragsurkunden dér O sm an en für Ungarn und Siebenbürgen. Eine quellenkritische Untersuchung. (Schriften dér BalkanKomission 42.) Wien. Pap p S.: Magyarország és az Oszm án Birodalom (a kezdetektől 1540-ig). In: Zom bori Istv án (szerk.): Közép-Európa harca a törökök ellen a l ó . század, első felében. Bu dapest. 37-91. Papp S.: Homonnai Drugeth Bálint, Rákóczi Zsigmond és Báthory Gábor küz delme az Erdély feletti hatalom értl607-b en. Századok 142. 807-848. Papp S.: Stefan Cél Maré, Mátyás király és az Oszmán Birodalom. H K 121. 303325. Peers, C. J.: So ldiers of the D ragon. Lond on. Perjés G.: A m oh ácsi csata. (1526. aug usztu s 29.). In: Rúz sás L. - Szakály E (szerk.): Mohács. Tanulmányok a mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából. Budapest. 195-239. Perjés G.: Seregszemle. Hadtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok. Budapest. Peterm ann, E.: Die Formschn itte dé r Weisskunig. In: Weisskunig. Stuttgart. 72-78. Petrovic, D.: Dubrovacko oruije u X IV veku. Beograd. Petzsch, G.: Noch ein Wort über die „Genuesischen Klingen”. ZH W K 6. 217 -220. Pichler, F.: Das Landes-Zeughaus in Graz. Leipzig. Piano, C. D. J.: Az általuk tatárokn ak nev ezett mo ngolok h istóriája. In: Katona T. (szerk.): Tatárjárás emlékezete. Pro memória. Budapest. 265-348. Polgár Sz.: Kora középkori (9-12. század) a kelet-európai fegyverkereskedelemre utaló feljegyzések az írott forrásokban. In: Zimonyi I. (szerk.): Fegyveres nomádok, nomád fegyverek. (Magyar Ő störténeti Könyvtár 21.) Budapest. 92 -100. Post, P: Ein Panzerfragment aus dér Frühzeit dér Brigantine. ZH W K 16. 225239. Pyhrr, S.W. - Godoy, I. - A.: Heroic Arm or o f the Italian Renaissance. Filippo Negroli and his contemporaries. New York. Pyhrr, S.W. - Larocca, D.J. -O ga w a, M.'.Arms a nd Armor. Notable Acquisitions 19912002. Th e M etropo litan M useum o f Art. New York. Radocsay D.: Gótikus festmények Magyarországon. Budapest. Radvánszky B.: Magya r családélet és háztartás a XVI. és XVII. században. III. kötet. Budapest. Beke A.-Ba rabá s S. (szerk.): I. Rákóczy György és a Porta. Lev elek és okiratok. Bu dapest, 1888. Rákóczi F.: Vallomások. Emlékiratok. Budapest. Rázsó Gy.: A zsoldosság gazdasági és társadalmi előfeltételei és típusai Magyarországon aXIV -XV században. H K Új Folyam 1. 160-218. Réthy L.: Corpus Nummorum Hungáriáé. Magyar Egyetemes Éremtár. 1. Árpádházi ki rályok kora. Budapest. Reych man, J .-Zajaczkowski, A.: Handbook o f Ottoman-Turkish diplomatics. New York.

R o b i n s o n 2002: R o g e r iu s 1987: R o g e r s 2000: R o m e r 1877: R o s e 1 9 0 0 - 1 9 0 2 :

Rose 1937-1939: R o s e n b e r g 1928: R u s s e l 2002:

R u t t k a y 1976: Sacken 1855: Sacken 1862: Ságvári 2002: S á n d o r 1910: S a n s o n i 1998:

Robinson, H.R.: Oriental Armour. New York. Rogerius m ester siralmas éneke. In: Kato na T (szerk.): Tatárjárás emlékezete. Pro memória. Budapest. 137-191. Rogers, J. M.: Empire ofthe Sultans. Ottoman Artfro m Khalili Collection. London. Rö me r F.: A hazai ö tvös-céhek szabályai. Századok 11. 795-815. Rose, W.: Die Bedeutung des gotishen Streitkolbens als Waffe und als Würde zeichen. Z H W K 2 . 359-366. Rose, W.: D er mittelalterliche Fahnen wagen (Coraccio) d er Italienischen u nd Deutschen Städte. ZH W K 15. 78-81. Rosenberg, M.: Der Goldschmiede Merkzeichen . IV Band. Berlin. Rüssel, M.: Recon trusting Medieval an d Renaissances Hu ng árián sabre techniques. In: Hand, S. (ed.): Spada, an Anthology o f Swordmanship o f Memory o f Ewart Oakeshott. Union City. 87-98. Ruttkay, A.: Waffen und Reiterausrüstung des 9. bis zur ersten Hälfte des 14. Jahrhunderts in der Slowakei. SA 1. Sacken, E.: Die K. K. Ambraser-Sam.rn.lung. I. Theil. Wien. Sacken, E.: Die Vorzüglichsten Rüstung en un d Waffen der K. K. Ambraser-Sammlung. II. Wien. Ságvári Gy.: Kuruc regu larizálás (17 04-1 706 ). In: Czigány I. (szerk.): Az államiság megőrzése. Tanulmányok a Rákóczi-szabadságharcról. Budapest. 189-228. Sán dor I.: Címerlevelek (1 551 -16 29) . Kolozsvár. Sansoni, U.: II nodo di Salamoné. Símbolo e Archetipo d ’ alleanza. Milano.

SCHALLABURG 1982:

Schallaburg’82. Matthias Corvinus und die Renaissance in Ungarn 1458-1541. Kata log des Niederösterreich ischen Landesm useums, Neue Folge Nr. 118. Wien. SCHÄTZE 2005: Grewenig, M.M. (ed.): Schätze aus 10 01 Nacht. Faszination Morgenland. Völklinger Hütte. SCHESTAG 1883: Schestag, F.: Kaiser Maximilian I. Triumph./Ä'SÄ' 1. 154-181. S c h n e i d e r 1980: Schneider, H.: Waffen im Schw eizerischen Land esm useu m. Griffwaffen I. Zürich. S c h u c k e l t 2010: Schuckelt, H.: Die Türckische Cammer. Sammlung orientalischer Kunst in der kurfürstlich-sächsischen Rüstkammer Dresden. Dresden. Selmeczi 1973: Selmeczi L.: Adatok és szempontok a kunok régészeti kutatásához Szolnok me gyében. SZMMÉ 105-115. SIGISMUNDUS 2006. Takács I, (szerk.). Sigismundus Rex et Imperator. Művészet és kultúra Luxem burgi Zsigmond korában 1 387 -143 7. Budapest. Siklóssy 1919: Siklóssy L.: Műkincseink vándorútja Bécsbe. Budapest. S i n o r 2003: Sinor D.: A mongolok nyugaton. In.: Nagy B. (szerk.): Tatárjárás. Nemzet és emlé kezet. Budapest. 311-338. Soós 1890: Soós E.: Az 1278. évi morvamezei csata. H K 3. 459 -477. Spalatói T.: A salonai és spalatói főpap ok történ ete. In: K atona Tamás (szerk.):Ta S p a l a t ó i 1987: tárjárás emlékezete. Pro memoria. Budapest. 211-239. SPLENDEUR 1999: S plendeur de /■ Amurene Hongroise. Bruxelles. St ö c k l e i n 1934: Stöcklein, H.: Die Waffenshcätze in Topkapi Sarayi Müzesi zu Istambul. Ars Islamica 1. 200-218. S u g á r 1975: Sugár I.: Az egri vár kémei és fegyverei a várszámadások és leltárak tükrében (1549-1562). I. EM É 13. 101-121. SÚPIS 1968: Súpis Pamiatek na Slovensku. I. Bratislava. Szwiesznikow 1992: Szwiesznikow, I.: Bitwa pod Beresteczkiem w swietle zródel historycznych i archaeologicznych. Muzealnictwo Wojskowe. Tom 5. 66-98. Szabó 1877: Szabó K.: Ezüstművek és drágaságok összeírása a XVI. századból. Századok 11. 546-563. Szabó 1938: Szabó K.: Az alföldi magyar nép művelődéstörténeti emlékei. Budapest. Szabó 1969: Szabó l.: A középkori magyar falu . Budapest. Szádeczky L.: A XV sz. cseh ra blók két levele B ártfa városához. T T 202-203. Szádeczky 1882: Szakály 1986: Szakály F.: A török-ma gyar kü zdele m szakaszai a mo hácsi csata előtt (1365-152 6). In: Rúzsás L. —Szakály F. (szerk.): Mohács. Tanulmányok a Mohácsi csata 4 50. év fordulója alkalmából. Budapest, 11-57. S z a k á l y - F o d o r 1998: Szakály F. - Fodo r E: A keny érmez ei csata. (1476. okt ób er 13.) H K 111. 309-350.

275

Szalárdi János siralmas magyar krónikája. Sajtó alá rendezte: Szakály F. Budapest. Szalay Á.: Négyszáz magyar levél a l ó . századból. Pest. Szálkai, T.: Armales Transylvanorum. V álogatás az erdélyi fejedelm ek c íme rado mányaiból. Máriabesnyő-Gödöllő. S z a m o t a 1891: Szamota I.: Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten. 1054 -1 717. Bu dapest. S z a r v a s 1877: Szarvas G.: Huszár. Magyar Nyelvőr 6. 24—27. S z e n d e 2007: Szende L.: Magyarország a tatárjárás idején. In: Ritoók Á.-Garam E. (szerk.): A tatárjárás 1241-4 2. Budapest. 9-15. S z e n d r e i 1889: Szendrei J.: Egy XVII. századbeli magyar huszár-ezredes szerződtetése. H K 2. 158-159. S z e n d r e i 1892: Szendrei J.: Magyar viseletképek cím eres leveleinken. Arch Ért 12. 129-150. S z e n d r e i 1893: Szendrei J.: Magyar ha dtörtén elm i emlékek a külföldi múzeum okban. Harm adik közlemény. H K 6. 377-393 . S z e n d r e i 1896: Szendrei J.: Magyar hadtörténelmi emlékek. Az ezredéves országos kiállátáson. Budapest. S z e n d r e i 1905: Szendrei J.: A magyar viselet történeti fejlődése. Budapest. S z e r é m i 1897: Szerémi: Monumenta, emlékek a Majthényi, Kessellekőkei és Berencsi Majthényi báró k és ura k család i levél tárábó l. 1451- 1728 . T T 1-338. S z i l á d y - S z i l á g y i 1865: Szilády Á.-Szilágyi S.: Okmánytár a hódoltság történetéhez Magyarországon. Törökmagyarkori történelmi emlékek. III. kötet. Pest. S z i l á g y i 1874: Szilágyi S.: Okmánytár II. Rákóczi György diplomáciai összeköttetéseihez. M H H 23. Budapest. S z i l á g y i 1891.: Szilágyi S.: II. Rákóczi György 1 621-1 660. Budapest. S z ő l l ő s y 2001: Szőllősy G.: Mi célt szolgált a szablya fokéle? WMMÉ 23. 275-293. SZENTPÉTERY 1937-1938: Szentpétery E.: Scriptores rerum Hungaricorum. l-II. Budapestini. T a k á c s 1988: Takács B.: Ötvösművek a Debreceni Református Kollégium Múzeumában. Budapest. T a k á t s 1963: Taká ts S.: Bajvívó magyarok. Budapest. T a t á r 2004: Tatár M. M.: A harci bot kronológiájához. A Csornák, a Csomasz és a Csokmány etimológiája. In: Zimonyi I. (szerk.): Fegyveres nomádok, nomád fegyverek. (Magyar őstörténet. Könyvtár 21.) Budapest. 164-174. TATÁRJÁRÁS 1987: Katona T. (szerk.): Tatárjárás emlékezete. Pro memória. Budapest. Temesváry 1980: Temesváry F.: Díszfegyverek a Károlyi gyűjtem ényből. Föl. Hist 8. 55-65. Temesváry F.: Fegyverkincsek. Díszfegyverek. Budapest. Temesváry 1982: Temesváry 1989: Tem esváry F.: Vas, ezüst és arany. Nemzeti történelmünk fegyverei. Keszthely. T e r e i - H o r v á t h 2007. Terei Gy. - H orv áth A.: Az Árp ád-k ori K ána falu vasleletei II. Búd Rég 41. 153— 192. Thallóczy L.: A Magyar Történelmi T ársulat H adtö rténeti Bizottságának jele n T h a l l ó c z y 1878: tése. Századok 1. III. melléklet. 85-89. T h a l l ó c z y 1879: Thallóczy L.: A sárospataki Czeikházban és bástyákon levő ö reg ágyúk, tarackok és egyéb hadakozó szerszámokn ak s ahhoz való eszközöknek inventáriuma. A nno 1642. Die 26. Novembris. T T 154-171. Thaly K.: Késmárki Thököly Imre naplói, leveleskönyvei és egyéb emlékezetes T h a l y K . 1873: írásai. M H H 24. Budapest. T h a l y 1879: Th aly K.: A Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc féle ingóság ok jegyzéke. T T 171 — 179.' Thaly K.: II. Rákóczi Ferenc fejedelem udvartartási szabályzata. Második közle T h a l y 1881: mény. T T 158-173. T h a l y 1886: Thaly K : G róf Esterházy Ján os győri vice-generálisnak és fiának Ferencnek fegy verei, h adi fölszerelései s ládabeli egyéb porték ái: (1700-1704 ). T T 181-195. T h a l y 1888: Thaly K.: Műve lődéstörténeti adalékok a Rákóczi-korból. T T 789-797. T h a l y 1889: Thaly K.: Ő smagyar fegyverek és had i szokások maradv ányai a k uruc világban. H K 2. 155-158. T h a l y 1895: Thaly K.: A gróf Klobusiczkyak zétényi levéltára. T T 1-31. T h a l y 1896: Thaly K.: Egy kuruc táb orn ok hag yatéka. 1710. H K 9. 141-160. Thom as, B.: Gesammelte Schrifien zűr Historischen Waffenkunde. I—II. B án d. G raz. T h o m a s 1977: Thomas, B.: Neues aus dér Budapester Waffensammlung. Eine Anküdigung. T h o m a s 1984: WUK 27. 53 -63. SZALÁRDI 1980: Sz a l a y 1861: S z á l k a i 2009:

276

T h o m a s - G a m b e r 1976: Tho ma s, B. - Gamber, O.: Katalog der Leibrüstkammer. Wien. T homas-GamberS c h e d e l m a n 1963: Thom as, B .- Gamber, O. - Schedelman, H.: Die schönsten Waffen un d Rü stu ngen aus europäischen und amerikanischen Sammlungen. München. T h o m a s - F r i t z 1978: Thomas, B.-Fritz, J.M.: Unbekannte Werke spätmittelalterlicher Waffenschmie dekunst in Karlsruhe. W UK 20. 1-18. T il m a n 2009: Tilman , W.: And erhalbhä nder-Zw eihänd er-Lang es Schwert. Klassifikation, N ut T i n ó d i 1984: T o p pe l t in o 1667: T ó t h 1925: T ó t h 1930: T ó t h 1933: T ó t h 1934: T ó t h 1938: T ó t h 1939: T o l l 2008:

T o l l 2008a:

zung un d B ezeichnung der grossen Schwerter des Spätmittelalters un d der frü hen Neuzeit. WUK 5 1 .1 13-180. Tinódi S.: Krónika. Budapest. Toppeltino, L.: Origines et occasus Transsylvanorum. Lugduni. Tóth Z.: Mátyás király idegen zsoldosserege. A fekete sereg. Budapest. Tó th Z.: Attila ’s Schwert.. Budapest. T óth Z.: A kígyóspusztai csat jelentősé ge. Tund 47. 11-18. Tóth Z.: A huszárok eredetéről. H K 35. 129-196. Tóth Z.: A huszárság eredethagyománya 1937-ben. H K 39. 5 9-76. Tóth Z.: A hadviselés átalakulása. In: Domanovszky S. (szerk.): Magyar Művelő déstörténet. II. kötet.Budapest, é. n. (1939). 201-239. Töli L.: Az acél építészete. Páncélok a Hunyadiak korában. In: Veszprémy L. (szerk.): Rex Invictissimus. Hadsereg és hadszervezet a Mátyás kori Magyarországon. Budapest. 97-120. Tö ll L.: Élet és halál ura i a csataterek en - elő dein k fegyverei. In: Veszprémy L.: Az Árpád- és Anjou-kor csatái, hadjáratai. Budapest. 17-56.

TÖRTÉNELEM-KÉP 2000

Mikó Á. - Sinkó K. (szerk.): Történelem-Kép. Szemelvények a m últ és művészet kapcso latából Magyarországon. Budapest. T r e s p 2004: Tresp, U.: Söldner aus Böhmen. Im Dienst deutscher Fürsten. Kriegsgeschäft und Heeres organisation im 15Jahrhundert. Paderborn. T u b e r o 1994: Tubero, L.: Kortörténeti feljegyzések (Magyarország). Közreadja: Blazovich L. - Sz. Galántai E. (Szegedi Középkori Könyvtár 4.) Sorozatszerkesztő: Kistó Gy. Szeged. TULIPS 1982: Petsopou los J. (ed.): Tulips, Arabesques and Turbans. London. TULPOM ANIE 2004: Goes, A. (ed.): Tulpomanie. Die Tulpe in der Kunst des 16. und 17. Jahrhunderts. Dres den. T ü r k o g l u 1992: Tü rkog lu, S.: Metalwo rk and Jewellery. In: Özei, M. (ed.): Trad.itional TurkishArt. Istanbul. UZBROJENIE 1990: Nadolski A. (red.): Uzbrojenie w Polsce Sredniowiecnej. 1350-1450. Lodz. V. E m b e r 1982: V. Ember M.: Úrihímzés. Budapest. V M o l n á r 1 987: V M olnár L.: Kanizsa vára. Budapest. VÁLOGATÁS 1986: Kocsis B. (szerk.): Válogatás a magyar hadügy írásaiból. Budapest. Vasic 1987: Vasic, M.: Die Tü rkisch e Ko nsk riptions büc her als quellen fü r die Geschichte Bos niens und de r Herzegowina im 15. und 16. Jah rhu nd ert. VT (1987) 105-114. V e s z pr é m y 1994: Veszprémy L.: András magyar király keresztes hadjárata, 1217-1218. H K 107. 113-116.' V e s z pr é m y 1995: Veszprémy L.: Páncél és páncé losok em lítése a krón ikákba n és oklevelekben. H K 108. 3-10. Veszprémy 1995a: Veszprémy L.: Az 1167-es zászlóskocsitól (caroccio) a székesfehérvári zászlóbon tásig. A magyar katona i zászló használat kezdetei. T SZ 37. 209-216. V e s z pr é m y 2000: Veszprémy L.: Korai hadtörténetünk. In: Rácz Á. (szerk.): Nagy képes millenniumi hadtörténet. Budapest, 23-30. V e s z pr é m y 2000a: Veszprémy L.: A késő Árp ád-k or ha di esemény ei. In: Rácz Á. (szerk.): Nagy képes millenniu mi hadtörténet. B ud ap est. 2000 . 36—43. V e s z pr é m y 2000b: Veszprémy L.: „Latrunculi, cursatores, hussarones” Megjegyzések Kézai latinságához. In: Piti F. (szerk.): „Magyaroknak eleiről”. Ünnepi tanulm ányok a hatvan esz tendős Makk Ferenc tiszteletére. Szeged. 673-680. V e s z pr é m y 2 0 0 0 c : Veszprémy L.: Lovaspecsétek Magyarországon. In: Hegedűs A. (szerk.): Megpe csételt történelem. Középkori pecsétek Esztergomból. Esztergom. 11-18. V e s z pr é m y 2005: Veszprémy L.: Csatamének, paripák. A középkori hadilovakról. In: Hausner G. (szerk.): Az értelem bátorsága. Perjés Géza emlékkönyv. Budapest. 793-806. :

277

Veszprémy L.: Az Arpád-és Anjou-k or csatái, hadjáratai. Budapest. Veszprémy L.: Zsigm ond G alambó cnál 1428-ban. H K 121. 283-302. Vígh I.: Szulejmán szultán jatag án ja és a mohá csi csata H K 117. 730-738. Villani, M.: Chroniche. In: Marczali fi.: A magyar történet kútfőinek kézikönyve. Bu dapest. 228-230. Voltelini, H.: Urkunden und Regesten aus dem K.u.K. Haus-, Hof- und StaatsArchiv in Wien .JKSK 11. I-LXXXIV. Vörös I.: Ló az Árpád-kori M agyarországon. Fol.Arch 52. 163-208.

V e s z pr é m - 2008a: V e s z pr é m y 2008: V íg h 2004: V i l l a n i 1901: V o l t e l i n i 1890:

V ö r ö s 2 0 0 5 -2 0 0 6 :

WAFFEN-SAMMLUNG 1895:

WAR 1999: W a l lh a u s e n 1633: Wasilkowska 1998:

WEHRHAFTE 1986: WEISSKUNIG 1888: W e r t n e r 1915: W e r t n e r 1925: Wo l

f

1997:

Wo l

f

1999:

Y ü c e l 1964-1965: YOcel 2001: Z a b l o c k i 1989:

Wajfen-Sa mmhm g Kuppelmayr. München. Kangal, S. (ed.): War and Peace. Ottoman-Pölish Relations in the I S th -l 9 th Centuries. Istanbul. Wallhausen, J.-J.: Kriegs-Kunst zu Pferd. Frankfurt am Main. Wasilkowska, A.: Husaria. The winged horsemen. Warszawa. Wehrhafte Stadt. Das Wiener Bürgerliche Zeughaus im 15. und 16. Jahrhudert. Histo risches Museum de r Stadt Wien. 101. Son derausstellung. Wien. Schultz, A. (ed.): Der Weisskunig nach den dictaten und eigenhändigen Kaiser Maximilians l.JKSK 6. W ertner M.: Magy ar segítőcsapat a göllheimi csatában. H K 16. 59-84. W ertner M.: A nikápolyi hadjá rat 1396-ban. H K 26. 31-62, 213-253. Wolf M.: Hejőkeresztúr-Vizekköze. Árpád-kori település a XI-XIII.századból. In: Raczky P. - Kovács T. - An der s A. (szerk.): Utak a múltba. Az M3-as autópálya régé szeti leletmentései. Budapest. 140-142. Wolf M.: Á rp á d - kori település H ejőkeresztúr határá ban . In: S. PerémiÁ . (szerk.): A népvándorláskor fiatal kutatói 8. találkozójának előadása. Veszprém. 166—178. Yücel, Ü.: Tü rk kilic ustalari. TED 7-8. 59-99. Yücel, Ü.: Islamic Swords and Swordsmiths. Istanbul. Zablocki, Wojciech: Ciecia prawd ziwa szabla. (Wydawnictwo sport i Turistyka). War-

Z a k h a r o v -A r f .n d t

1935: Z a r n ó c z k i 1990: Z a r n ó c z k i 1992: Z á v o d s z k y 1904: Z im e r m a

nn

- K r e y c z i

1885: Z o l t a i 1936: Z o l t a i 1937: Zygulski 1964: Zygulski 1978: Zygulski 2000:

278

Zakharov, A. - A rendt, V: Stud ia Levedica. Régészeti adato k a magy arság IX. szá zadi történetéhez. A H 16. Zarnóczki A.: Fegyverzet, katonai felszerelés, hadsereg Magyarországon Hunyadi Mátyás koráb an. H K 37. 31 -66. Zarnóczki A.: Mátyás király katonái. Budapest. Závodszky L. : A Szent István, László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határoza tok. Budapest. Zimernrann , H .- Kreyczi, F.: U rku nd en u nd Regesten aus dem K.u.K. Reichs-Finanz-Archiv. /AVA 3. I.-LXXX II. Zoltai L.: Ismeretlen vészietek Debrecen múltjából. (Debrecen élete a XVII. századi főbírói számadások tükrében). Debrecen. Zoltai L,: Ötvösök és ötvösművek Debrecenben. Debrecen. Zygulski, Z.: Geneza i typologia bulaw hetmanskich M W 1. 244-269. Zygulski, Z.: Karabela i szabla orla w Polsche. Studia i materialy do dziejów dawnego uzbrojenia ubioru wojskowego. VIII. Kraków. Zygulski (Jun .), Z.: Husaria Polska. (The Polish Hussaria.) Warszawa.

Képjegyzék Ahol nem tüntettünk fel őrzési helyet, ott a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeiben található mű tárgyról van szó. 1. Vörö smárv ány sírkőtö redé k Pilisről. 1230-as évek. 2. A kígyóspu sztai aranycsat. 13. század má sod ik fele. 3. A Ku nsze ntm árton-jak sorérparti kun lovassír leletei. 14. század eleje.(Damjanich Ján os M úzeum, Szolnok). 4. A székelyföldi gelence i tem plo m erő d freskója. 13. század legvége. 5. A Képes Kró nika nyitó iniciáléja. 1360-as évek. (Országos Széchényi Könyvtár, Bud apest). 6. Lovagi kard a 14. század m ásod ik feléből. 7. Kard ábrázolá sa a Képes Króniká ban. 1360-as évek. (Országos Széchényi Könyvtár, Budapest). 8. Szent László király lovago k kö rébe n a karaszkó i falfreskón. 14. század közepe. 9. Garai I. Miklós ná do r vörö smá rvány sírköve. 1386. ( Pléb ánia tem plo m , Siklós). 10. Nyíl form ájú „tollas” buzogány. 14. század m ásod ik fele. (Grád-gyűjtemén y, Bu dapest). 11. Szent László lovagkirály alakja a székelyderzsi falkép en. 1419. 12. Stiborci II. Stibor kapitány vörösm árvány sírköve. 1434. (Budap esti Tö rtén eti Múzeum). 13. Összecsapás huszárok és akindzsik köz ött a „ho rvát vég eke n”. Fametszet, 16. század eleje. 14. Hu szár Péte r és Nagy Gergely címere. Diósgyőr, 1466 .(Magyar Országos Levéltár, Budapest). 15. Szapolyai Imre nád or vörösmárvány sírköve. 1487.(Budapesti Tö rténe ti Múzeum, másolat). 16. Kinizsi Pál síremléktö redéke . 15. század legvége. (Nagyvázsonyi vár). 17. Hu száro k az 1514-es orszai csatában. Táb laké p, 1520-as évek .(Nemzeti Múzeu m, Varsó). 18. A Bakács család címe réne k a sisakdísze. 1532.( Mag yar Országos Levéltár, Budap est). 19. Szablya ábráz olása a Képes Króniká ban. 1360 körül. (Országo s Széchényi Könyvtár, Budape st). 20. En yh én hajló „S” alak ú keresztvassal szerelt szablya. 14. század vége. 21. „S”-keresztvasú szablyák. 15. század. 22. „S”-keresztvasú szablyák. 15. század. 23. II. M eh m ed szultán szablyája. 15. század közep e. (Topkapi Saray Múz eum, Isztambul). 24. Kard hosszúság ú parasztkés . 15. század. 25. Parasz tkés ma rko latáv al szerelt szablya. 15. század. 26. Parasztk és m ark olatá val szerelt szablyák. 15. század. 27. Cseh nyelvű fenye gető levél Bártfa városán ak. 15. század közepe. 28. Részlet Albrech t Dürer Vívókönyvéből (Fechtbuch). 1512. (Albertina, Bécs). 29. Ara nyoz ott ezüstszerelésű török szablya. 15. század utolsó negy ede. 30. Mo ngol harcosok. Perzsa m iniatú ra. 14. század első neg yed e. (Állami Könyvtár, Berlin). 31. Bellim, Gentile: Janicsá rtiszt. Konstantinápoly, 1 479-1 481 köz ött. Tollrajz. (British Museum , Lo n don). 32. Dürer, Albrecht: „Magyar tróf eu m ”.Rézm etszet, 1518. (Albertina, Bécs). 33. A Ra dák család címere. Buda, 1514. (Magyar Ország os Levéltár,B udapest). 34. II. Ulászló (149 0-15 16) gu ldine re, 1506. 35. Tiroli II. Ferd inán d főh erceg aranyo zott ezüstszerelésű szablyája. 16.század közepe. 36. Zrínyi Miklós szablyája. 16. század közepe. (Kuns thistoriches Museum , Bécs). 37. A m agy ar szablya kialakulása a törö k változatból. 38. Beb ek György arany ozo tt ezüstszerelésű szablyája. 16. század közepe. 39. Föld ből előkerü lt ma gya r szablya. 16. század közep e. 40. Dusák. 1580 körül. 41. Ara nyoz ott ezüstszerelésű, főúri magy ar szablya. 17. század első fele. 42. Ma rkolatkengy ellel szerelt szablya. 17. század közepe. 43. Szablya m arkola tkeng yellel és hüvelykujjgyűrűvel szerelve. 17. század máso dik fele. 44. Rákóczi László szablyája. 17. század közepe. 45. Egyszerű harci szablya. 17. század közep e. 46. Kemény Já no s erdélyi fejedele m szablyája. 17. század közep e. 47. Ara nyoz ott ezüstszerelésű „ po rtai form a” szablya. 1630 körül. 48. Aranyo zott ezüstszerelésű „portai forma ” szablya. 17. század máso dik harm ada. 49. Tö rök -bal kán i hatá sú szablyák. 17. század má sod ik fele.

279

50. Ujjtámaszos markolattal és lánccal szerelt szablya. 17. század második fele. 51. Ujjtámaszos markolattal szerelt szablya. 17. századvége. 52. Krími tatár hatást mutató szablya. 17. század második fele. 53. Török típusú szablya. 17. század második fele. 54. Karabela szablya. 17. századvége. 55. Kálnoky Sámuel erdélyi alkancellár. Olaj, vászon 1703. 56. Ezüstveretes magyar szablya. 18. század legeleje. 57. Feliratos lengyel huszártiszti szablya. 1696. 58. Kard, Zalaegerszegről. 14. századvége, 15. század eleje. 59. K ard a Göm ör megyei Pohorkáról. 15. század eleje. 60. Kitűnő állapotban fennmaradt kard. 14. századvége. 61. Kard a 15. század első évtizedeiből. 62. Rövid, széles pengéjű kard. 15. század eleji észak-itáliai síremlékről. (Bognacavallo, Olaszország). 63. K ard, pon tosab ban lovagi pallos a 15. század utolsó évtizedeiből. 64. Gyalogsági kard, pon tosab ban p allos a 16. század elejéről. 65. Kard, po ntosa bba n aranyozo tt ezüstszerelésű lovagi pallos a 16. század máso dik negyedébő l. 66. Kard, pontosabban tőrkard (rapier) a 15. század végéről, 16. század elejéről. 67. Kard, pon tosab ban heg yestőr (panzerstecher) a 16. század elejéről. 68. Korai hegyestőr. 16. század első fele. 69. Hasszán bég hegyestőre. 1530 körül. (Kunsthistorisches Museum, Bécs). 70. Tiroli II. F erdinán d osztrák főherceg hegyestőre. 16. század közepe. 71. Aranyozott ezüstszerelésű magyar hegyestőr. 16. század második fele. 72. Aranyozott ezüstszerelésű magyar hegyestőr. 16. század második fele. 73. Erdélyben készült díszhegyestőr. 16. század utolsó ha rm ada . 74. Aranyozott ezüstszerelésű török hegyestőr. 16. századvége. 75. Bethlen Ferenc hegyestőre. Erdély, 1630 körül. 76. „Portai form a” hegyestőr. 17. század első fele. 77. Aranyozott ezüstszerelésű magyar hegyestőr. 1689. 78. E rdélyi „gye rmek ” hegyestőr. 17. század első fele. 79. „Kocperd”-forma hegyestőr. 17. század második fele.( Badisches Landesmuseum, Karlsruhe). 80. Magyar kard. 16. század közepe. 81. Thúry György kanizsai kapitány pallosa. 16. század közepe. 82. Schwendi Lázár fővezér, Thúry György és II. Miksa császár. Fametszet, 1560-as évek vége. (Orszá gos Széchényi Könyvtár, Budapest). 83. Magyar lóra való pallos. 16. század második fele. 84. „Nyakbavető” pallos. Kassa, 16. századvége. 85. Lóra való pallos. Nagyszombat, 17. század közepe. 86. Kemény Ján os erdélyi fejedelem palloshegyestőre. 17. század köze pe. 87. Aranyoz ott ezüstszerelésű pallos. 1660 körül. (Máday-gyűjtemény, Kecskemét). _ 88. Magyar és „portai forma” pallosok a 17. század második feléből. 89. Török lóra való pallos. 16. század vége. 90. A költő és hadvezér, Zrínyi Miklós török pallosa. 17. század eleje. 91. „Portai form a” lóra való pallos. 17. század első fele. 92. Aranyozott ezüstszerelésű pallos. 17. századvége. 93. Altiszti pallos. 18. század eleje. 94. Vas buzogányfej. 12. század vége, 13. század eleje. 95. Csillag formájú bronz buzogányfej. 14. század eleje. 96. Szent László király és a kun h arca. M iniatú ra, 14. század első fele.(Vatikáni Könyvtár, Róma). 97. Bronz buzogányfej vas nyélen. 14. század első fele. 98. Bettino, de Bologna sírköve. 14. század közepe. (Imola, Olaszország). 99. Hét tollú vasbuzogány. 14. századvége. 100. Gótikus vasbuzogány. 15. század első fele. 101. Buzogányok a 15. századvégéről. Fametszet, 16. század eleje. 102. „Magyar bajvívók” pajzzsal és buz ogán nya l. Fametszet, 16. század eleje. 103. II. Apafi Mihály török buzogánya. 1680 körül. (Kunsthistorisches Museum, Bécs). 104. B áthori Zsigmond erdélyi fejedelem törö k buzogánya. 16. századvé ge. 105. Aran yozo tt ezüst díszbuzogány. 17. század eleje.

280

106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. 123. 124. 125'. 126. 127. 128. 129.

Th urz ó Imre képm ása. Olaj, vászon. 1611. Kilencg erezdes főúri buzogány. 17. század első fele. T örö k díszbuzogány. 17. század eleje. (Svéd Királyi Fegyvertár, Stockholm). II. Rákóczi György erdélyi fejed elem buzo gánya . 17. század közepe. Kemény Ján os erdélyi fejedelem tatár buzogánya. 17. század közepe. Bánfi Dénes buzo gány a. 1674. T örö k gerezdes buzogány. 17. század utolsó negyede. Vay Adám buzogánya. 17. századvége. Ha rci csákány. 15. száz adv ége. Hu száro k és huszá rtisztek. Fametszet, 1557. Ezüst szerelésit csákány fokos. 16. század m áso dik fele. Bez erédi Imre ezüstszerelésű csákányfokosa. 17. század vége. Aran yoz ott ezüstszerelésű fokosbalta. 16. század m ásod ik fele. (Kunsthistorisches Museum , Bécs). Festéssel ék esíte tt kop ja. 17. száza d első fele. Kop jacsúc sok a 16. századb ól. Rézből készült, kengy elre szíjazott kopj arúd tartó . 17. század. Hu szár kopjával és tárcsapajzzsal. Rézmetszet. 16. száz adv ége. Keréklak atos elsütőszerkezet. 16. század első fele. Festéssel ékesített, keréklak atos elsütősze rkezetű pisztolypár. 17. század első fele. Keréklak atos elsütőszerk ezetű lovassági karabély. 17. század közepe. Bresciáb an készült, franciakovás elsütősze rkezetű pisztolypár. 17. század máso dik fele. H usz ár félvért. 16. század utolsó neg yed e A Szentgyörgyvölgyi Bakács család címere. Lip pa, 1532. Bátho ri István erdélyi fejedelem (1571-1586 ), lengyel király (1576-1586) hu szár félvértje. 1570-es évek. (Kunsthistorisches Museum, Bécs). 130. Lem ezes sodron ying. Eszak-Kaukázus, 15. szá zad vég e (Hátu lnézet). 131. Orosz-lengyel összecsapás az 1514-es orszai csatában. Táblakép, 1520 körül. (Nemzeti Múzeum, Varsó). 132. Turbán sisak. Eszak-Kaukázus, 15. századvége. 133. Oszm án-török m inta utá n ké szített magya r huszársisak. 16. század első fele. 134. Orosz min ta után kész ített sisak. Dél-Ném etország, 16. század első fele. 135. Os zm án-tö rök sisak. 16. század eleje. 136. Os zm án-tö rök lemezes sodro nyin g és sodronykesztyű pá r V. Károly császár (151 9-15 58) illusztrált fegyverleltárkönyvéből (Inventario Ilum inado). Ma drid, 1540-es évek. (Reál Armeria, M adrid). 137. Oszm án-török lemezes sodrony páncél. 15. század. (M etropolitan Mu seum o f Art, New York). 138. Véséssel ékesít ett sisak. 13. század első fele. 139. Ma me luk sisak. Egyiptom vagy Szíria. 1430 körül. ( Mu sée de Louvre, Párizs). 140. II. Baja zid szu ltán sisakja. 15. szá zad vé ge . (Musée de L’Arm ée, Párizs). 141. Zrínyi Miklós, a szigetvári hő s sisakja. 16. század közepe . (Ku nsthistorisches Mu seum, Bécs). 142. Festéssel ékesített hu szá rtor na sisak. 16. század közep e. 143. Tiroli II. Ferd inán d főhe rceg huszársisakja. 1560. körül. 144. Aranyozással ékesített törö k sodronyo s vassapka. 17. század má sod ik fele. 145. Sodronyos vassapka koponyalemeze. 1641. 146. Réz rozetták kal ékesített sodro nying . 16. század. 147. II. Rákóczi György erdélyi fejedelem so drony inge. 17. század közepe. 148. Díszsodro nying a Károlyi-gyűjteményb ől. 17. század közepe. 149. II. Apafi Mihály sodro nyin ge és vassapkája. 17. század utolsó neg yed e. (Kun sthistorisches Museum, Bécs). 150. „Egy ma gya r sodrony ing átszúró ”. Papír, rézm etszet, 1703. (Máday-gyűjtemény, Kecskemét). 151. Hu szár tárcsapajzs. 15. század vége. 152. Vasból kovácsolt, aranyozással ékesített hu szár tárcsapajzs. 1515. 153. Piros-fehé r sávozású hu szá r tárcsapajzs. 16. század közep e. (Moró-gyűjtemény, Bud apest). 154. Sasszárnnyal díszített huszá r tárcsapajzs. 16. század máso dik fele.

281

List o f illustrations The objects are in the Collections of the Hungarian National Museum, unless otherwise stated. 1. Fragm ent of red m arble tomb effigy from Pilis. Ca. 1230. 2. Gold buckle from Kígyóspuszta. Seco nd half of the 13th Century. 3. Cu ma n grave goods from Kun szentm árton-Jaks orérpart. Early 14th Century. (János Dam janich Mu seum, Szolnok). 4. Mural pain tin g from Gelence. Late 13th Century. 5. First pa ge o f the C hron ica Picta. Ca. 1360. (Natio nal Széchényi Library, Budape st). 6. Kn igh t’s sword. Seco nd ha lf of the 14th Century. 7. A K nig ht’s sword from C hron ica Picta. Ca. 1360. (Na tiona l Széchény i Library, Bud apest). 8. King Saint Ladislaus amon g knights on th e mural pa intin g from Karaszkó. Middle of the 14th Century. 9. Red m arble to mb effigy of Palatine Miklós I Garai from Siklós. Ca. 1386. 10. Arrow sha pe d mace. Seco nd ha lf of the 14lh Century. (Grá d Collection, Bud apest). 11. King Saint Ladislaus on mural pain ting from Székelyderzs.1419. 12. Red marb le tom b effigy of Stibor II Stiborci. Ca. 1434. (Buda pest History Museum). 13. Clash beetween Hussars and Otto m an light cavalry (Akinjis) on th e Croa tian border. Woodcut print. Early 16tKCentury. 14. Co at-of-arms of Pé ter Hu szár an d Gergely Nagy. Diósgyőr, 1466.( Nation al Archives, Bud apest). 15. Red m arble tom b effigy of Palatine Im re Szapolyai. 1487. (Copy, Bu dap est HistoryMuseum). 16. Fra gm ent o f tom b effigy of Pál Kinizsi from Nagyvázsony. Late 15lh Century. 17. Hus sars in the battle of Orsza. Oil on wood. Ca. 1520. (Nation al Museum , Warsaw). 18. Crest of the Bakács family’s coat-of-arms. 1532. (Nation al Archives, Bud apest). 19. A sabre from the C hron ica Picta. Ca. 1360. (Nation al Széchényi Library, Bu dape st). 20. Sabre with ,,S”-shape d quillons. Late 14th Century. 21. Sabres with ,,S”-sh ap ed quillons. 15th Cen tury. 22. Sabres with ,,S”-sh ap ed quillon s. 15th Century. 23. Sabre of O ttom an Sultan M ehm ed II. M iddle of the 15th Century. (Topkapi Saray Museum , Istanbul). 24. Lo ng messer. 15th Century. 25. Sabre with mess er type grip. 15th Century. 26. Sabres with messe r type grips. 15th Century. 27. T hrea tenin g letter, written in Czech, to the town of Bártfa.M id dle of the 15th Century. 28. Detail from Alb recht Dü rer’s fencin g book . 1512.( Albertina,Grap hische Samm lung, Vienna). 29. O ttom an silver gilt sabre. Last qu arte r of the 15th Century. 30. Mo ngo lian warrio rs. Persian min iature . First qu arte r of the 14th Cen tury.(N ationa l Library, Berlin). 31. Janissary officer by Gentile Bellini. Consta ntin ope l, 1479—1481. Pen drawing. (British Museum, London). 32. „H un garia n Trop hy” by Albrecht Dürer. Engraving. 1518. (Albertina, Grap hische Samm lung, Vienna). 33. Co at-of-arms of the Ra dak family. 1514. (Natio nal Archives, Bud apest). 34. Silver coin (Guld iner) of King Wladislaw II. (1490-15 16). 1506. 35. Silver gilt sabre of Ferd ina nd II o f Tirol. M iddle of the 16th Century. 36. Sabre of co unt Miklós Zrínyi. M iddle o f the 16th Century. (K unsthistorisches Mu seum, Vienna). 37. Development of Hu nga rian sabre from Ottoman type. 38. Silver gilt sabre of György Bebek. M iddle o f the 16Ih Century. 39. H ung arian sabre come to light from the e arth. M iddle of the 16th Century. 40. Dusagg e. Ca. 1580. 41. H un ga rian silver gilt sabre. First ha lf of the 17th Century. 42. Sabre with knuck le guard. M iddle of the 17th Century. 43. Sabre with knuckle guard an d thum b ring. Seco nd half of the 17th Century. 44. Sabre of cou nt László Rákóczi. M iddle o f the 17lh Century. 45. H ung arian sabre. Middle of the 17th Century. 46. Sabre of Prince Já no s Kemény of Transylvania. M iddle o f the 17th Century. 47. Silver gilt sabre after Otto m an type („Porte form ”). Ca. 1630. 48. Silver gilt sabre after Otto m an typ e („Porte form ”). Second th ird o f the 17th Century. 49. Tu rkish -Ba lkan sabres. 17th century. 50. Sabre with finger-stall grip. Se cond h alf of the 17th Centry.

282

51. Sabre with finger-stall g rip. Late 17th Century. 52. C rime an T artar type sabre. Seco nd h alf of the 17th Century. 53. Turkish type sabre. Second half of the 17th Century. 54. Karabela sabre. Late 17th Century. 55. Transylvanian Vice-Chancellor Sámuel Kálnoky. Oil on canvas. 1703. 56. Hungarian silver sabre. Early 18th Century. 57. Polish Hussar sabre. 1696. 58. Sword from Zalaegerszeg. Early 15th Century. 59. Sword from Pohorka. Early 15th Century. 60. Sword, preserved in an excellent condition. Late 14th Century. 61. Sword from first decades of the 15* Century. 62. Sh ort sword with broad blade from a N orth-Italian tomb. (Bognacavallo, Italy). 63. Sword, properly broadsword. Late 15th Century. 64. Sword, properly broadsword. Early 16th Century. 65. Silver gilt kn igh t’s sword. Sec ond q ua rter of the 16th Century. 66. Sword, properly rapier from the late 15th or early 16th Centuries. 67. Sword, properly thrusting sword. Early 16th Century. 68. Th rustin g sword. First half of the 16* Century. 69. O ttom an th rusting sword of Beg Hassan. Ca. 1530. (Kunsthistorisches Museum, Vienna). 70. Silver gilt thrusting sword of Archduke Fe rdinan d II o f Tirol. Middle o f the 16* Century. 71. H un garia n silver gilt thrustin g sword. S econd h alf of the 16th Century. 72. H un garia n silver gilt thrustin g sword. S econd h alf of the 16th Century. 73. Richly deco rated thru sting sword mad e in Transylvania. Last third o f the 16th Century. 74. Ottoman silver gilt thrusting sword. Late 16* Century. 75. T hru sting sword of Ferenc Bethlen. Transylvania, ca. 1630. 76. T hru sting sword after O ttom an type („Porte form ”). First half of the 17th Century. 77. H un garia n silver gilt thrus ting sword. 1689. 78. Transylvanian „child” thrusting sword. First half of the 17th Century. 79. T hru stin g sword with small-sword hilt. Secon d ha lf of the 17th Century. ( Badisches Lande smu seum , Karlsruhe). 80. Hungarian sword. Ca. 1540. 81. Broadsword of György Thúry, C aptain of Kanizsa. M iddle o f the 16* Century. 82. Com man der-in-chief Lazarus Schwendi, C aptain György Thúry and Em peror M aximilian II on a woodcut print. Ca. 1560. (National Széchenyi Library, Budapest). 83. H un garia n broadsword. Second h alf of the 16th Century. 84. Hungarian „short” broadsword. Kassa, late 16th Century. 85. H un garia n broadsword. Nagy szombat, Middle o f the 17th Century. 86. So called „b road-thrusting sword”of Prince Ján os Kemény o f Transylvania. Midd le o f the 17th Century. 87. Transylvanian silver gilt broadsword. Ca. 1660. (Máday Collection, Kecskemét). 88. H un garia n a nd „Port form ” broadswords. Second h alf of the 17th Century. 89. Ottoman broadsword. Late 16th Century. 90. O ttom an bro adsw ord o f cou nt Miklós II Zrínyi. Early 17th Century. 91. Broadsword after Ottoman type („Porte form”). First half of the 17th Century. 92. Silver gilt broadsword. Late 17th Century. 93. Broad sword for a no n-co mis sione d officer. Early 18th Century. 94. Iron mace head. Late 12th, early 13th Century. 95. Star shaped mace head. Early 14th Century. 96. Clash beetween King Saint Ladislaus an d a Cu ma n warrior. M iniature. First ha lf of the 14th Century. (Vatican Library, Rome). 97. Bron ze mace he ad o n iro n stick. First ha lf of the 14th Century. 98. Tomb effigy of Bettino de Bologna. Middle of the 14th Century. (Imola, Italy). 99. Iron mac e o f seven flanges. L ate 14th Century. 100. „G othic” iron m ace. First ha lf of the 15th Century. 101. Maces from the late 15th Century. Woodcut print. Early 16th Century. 102. „Hungarian Warriors” with shields and maces. Woodcut print. Early 16th Century. 103. Turk ish mac e of Prince Mihály II Apafi of Transylvania. Ca. 1680. ( Kun sthistorisches Mu seum , Vi enna).

283

104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. 123. 124. 125. 126. 127. 128. 129. 130. 131. 132. 133. 134. 135. 136. 137. 138. 139. 140. 141. 142. 143. 144. 145. 146. 147. 148. 149. 150. 151. 152. 153. 154.

284

Otto m an m ace of Prince Zsigmond Bá thori of Transylvania. Late 16th Century. Silver gilt ma ce. Early 17th Century. Co unt Imre Thu rzó. Oil on canvas. 1611. H un garia n m ace of nin e flanges. First ha lf o f the 17th Century. Tu rkish mace. Early 17th Cen tury. (Royal Armo ury, Stockholm ). Mace of Princ e György II Rákóczi of Transylvania. M iddle o f 17th Century. Tartar mace o f P rin ce ján os Kemény of Transylvania. Middle of the 17th Century. Mace of Déne s Bánfi. 1674. Tu rkish mace o f seven flanges. Last qu art er of the 17th Century. Mace of Ád ám Vay. Lat e 17th Cen tury. War ha mm er. La te 15th Century. Hussars and Hussar-officers on a wood cut prin t. 1557. Silver war hamm er. Second h alf of the 16th Century. Silver war ha m m er of Imre Bezerédi. Late 17,hCentury. Silver gilt war axe. Seco nd ha lf of the 16th Century. (Ku nsthistorisches Museum , Vienna). Pain ted light lance (kopja). First ha lf of the 17th Century. Lig ht lanc e (kopja) hea ds. 16th Cen tury. Silver stirru p with light lance shaft holde r. 17th Century. Hu ssar with shield and ligh t lance (kopja). Engravin g. Late 16th Century. Wheel-lock with exte rnal wheel and m ainsping. First ha lf of the 16th Century. Pair of wheel-lock pistols with pa int ed stocks. First half of the 17th Century. W heel-lock sh ort gun. Mid dle of the 17th Century. Brescian pa ir of flint-lock pistols. Secon d half of the 17th Century. H un garia n Hussar half-armour. Last qu arter of the 16th Century. Co at-of-arms of family Bakács. 1532. Ha lf-armo ur of Transylvanian Prince an d Polish King István Báthori. Ca. 1570. (Kunsthistorisches Museum, Vienna). Mail an d plate armour. No rth ern Caucasus. Late 15th Century. Th e battle of Orsza. Oil on wood. Ca. 1520. (National Museum,Warsaw). „Turban” helm et. N or th ern Caucasus. Late 15th Century. Hu ngarian H ussar helm et after Ottom an type. First half of the16th Century. Gilt helm et after Russian type. Southern Germany. First ha lf ofth e 16th Century. O ttom an helm et. Early 16lh Century. Ottom an mail shirt an d arm guards from illustrated weapon inventory-book of Em peror Charles V. Ca. 1540. (Real Arm eria , Ma drid ). Co mp lete Otto m an armour. 15th Century. (Me tropo litan Museum o f Art, New York). He lme t. First ha lf of the 13th Century. Ma mluk he lm et. Ca. 1430. (Musée de Louvre, Paris). H elm et of O ttom an Sultan Bayazid II. Late 15th Century.(Musée de L’Arm ée, Paris). H elm et of co un t Miklós Zrínyi. Middle of the 16th Century. (Kunsthistorisches M useum , Vienna). Painted Hus sar-tourn am ent helmet. Middle of the 16th Century. Helm et of Archduke Ferdina nd II of Tirol. Middle of the 16* Century. Gilt Turkish mail-cap. Second half of the 17* Century. Detail of a mail-cap. 1641. D ec ora ted ma il shirt. 16th Centu ry. Mail shirt of Prince György II Rákóczi of Transylvania. M iddle o f the 17thCenturv. Mail shirt from th e Károlyi Collection. Midd le of the 17* Century. Mail shirt and mail cap o f Prince Mihály II Apafi of Transylvania. Last qua rter of the 17* Century. (Kunsthistorisches Museum, Vienna). „H un ga rian thrus ting sword”. Eng raving. 1703. (Máday Collection , Kecskemét) H un ga rian Hu ssar shield. Late 15th Century. Gilt iron H uss ar shield. 1515. Pain ted Hussa r shield. Middle of the 16th Centu ry.(Moró Collection, Budap est). Painted Hussar shield. Second ha lf of the 16* Century.

Személynévmutató (a főszöveghez) Abdü lmedzsid szultán 232, 241 I. Ahm ed szultán 183 III.Ah me d szultán 196 Ahm ed Tekelü török ötvös 163 Ákos nemb eli Ernye 20 Ali török bé g 44 II. András király 14, 20 III. András király 25 András herceg 14, 33 Andrássy Manó gróf 101 Apafi György Küküllő megyei főispán 249 II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem 183, 195, 253 II. Apafi Mihályné, Bethlen Kata 196 Apo r Péter 201 Arifi török történetíró 130 Arszlán buda i pasa 150 Avila spanyol történ etíró 179 B. Bobrovszky Ida 191 I. Bajazid szultán 38 II. Bajazid szultán 77, 81, 82, 229, 232, 241 Bakács család 87 Bakatu ta tár vezér 19 Balassa Menyhért 89, 90 Bánfi Dénes 194 Barcsai Ákos erdélyi fejed elem 193 IV. Béla király 15, 16, 17, 18 19, 20, 24, 27, 172 Barsbay mam eluk szultán 2 41 Basta, Giorgo 206 Báthori Gábor erdélyi fejedelem 189 Bá thori István erdélyi fejede lem 95, 186, 191, 221, 244 Báthori István lengyel király 184 Bátho ri Zsigmond erdélyi fejedelem 184, 189 Batthyány Boldizsárné 210 Batthyány Ferenc 210 Batu tatár kán 16, 18, 19, 20 Bayer, Matthias 226 Bebek György 89 Behram török pasa 229 Bellini, Gentile 82 Belos bán 11, 23 Benedek nagyszombati ötvös mester 159 Bercsényi Miklós 203, 210 Berekszói Péte r 257 Berthóti Ferenc kassai vicegenerális 147, 217 Bethlen Ferenc 140 Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 160, 171, 186, 188, 189, 192, 210 Bethlen Gergely 39 Bethlen István erdélyi fejedelem 188, 215 Bethlen Mihály 188 Bethlen Miklós 253 Bezerédi Imre dandártábornok 201, 202

Bocskai István erdélyi fejedelem 183 Bodfalvi Bőd család 257 Boeheim, Wendelin 155 Bog nár J ózsef 64 da Bologna, Bettino 175 Bonfmi, Antonio 49, 83 Bónis Ferenc 111 Bornemissza Imre 210 Borsos Tamás 189 Bory kapitány 246 Bo ttyánjáno s 203, 254 de Brissac herceg 249 Brodarics István 58 de la Broquiére, B ertrando n 43 Burgkmair, H ans 45, 75 Carpini, Piano 20 Cauchates krími tatár vezér 45 Ciliéi Ulrich 76 Cominazzo, Lazarino 217 de C ourtenenay, Yolande 14 Czobo r Antal g róf 143 Csák Máté 28 Cserei Mihály 183, 217 Csitári Vitk 26 Darkójenő 7, 49, 51 Delhaes István 93, 166, 232 Dem ut Váltén páncélgy ártó 127 Dénes ispán 11, 12 Dillich, Wilhelm 213 Dobó István 90 Drágffy János zászlótartó 58, 122 Dúló Gábor korponai kapitány 107 Dürer, Albrecht 73, 83, 259 Ellenhard ném et krónikás 25 Enyingi Terek Ján os 126, 205 Erdő di György gróf 143 Eri István 14 Esterházy Antal kuruc tábo rnok 111, 199 Esterházy Ferenc győri vicekapitány 247, 249, 253 Ferdinánd szicíliai király 51 I. Ferdinánd király 83 II. Ferdinánd császár 188 III. Ferdinánd király 171, 188 Forgách Simon tábornok 198 Forgách Zsigmo nd 210 Freisingi Ottó 11 Frigyes osztrák herceg 15 Gáldi László 48

285

Garai I. Miklós nádor 31, 33, 113 Gávai Lukács 128, 259 Geszty Ferenc 203 II. Géza király 23 Gombkötő Zakariás 261 Gönczy István 168 Grád András 175 Grófi, Nicolaus bécsi ötvös me ster 132 II. Gusztáv Ad olf svéd király 188, 189 Gutkeled nembeli Opoj szlavóniai bán 174 Gyöngyösi István 253 György barát (Magyarországi) 44 H. Kolba Ju dit 14 Habsburg Albert osztrák herceg 25 Ha ci Yar Ali török k ereskedő 229 Hagen, Hansen 83 Ha ller Pál 183 Haraszti Ferenc 51 Hartlieb, Joh an n 69 Hasszán török katona 150 Hasszán török bég 130 Henrik osztrák herceg 11 V. Henrik angol király 116 Herberstein Zsigmond 200 Hídvégi Nemes János 183 Hippolit, Estei 179, 212 Horváth István 192 Huny adi András 186 Hunyadi László 76 Hunyadi Mátyás király 45, 48, 49, 51, 53, 54, 60, 82, 83, 85, 177, 246, 257 Huszár Péter 49 Ibrahim szultán, Shiraz kormányzója 229 Iktári B ethlen Ferenc 139 Illésházy István 183 István szerb despota 38 II. István király 23, 24 Iszkender török bég 44 IV Iván cár 236 III. (Rettegett) Iván cár 95 Iván fia András tárnokmester 12 Jaksity Dem eter 45, 77, 126, 255 Jakubovich Emil 113 Jankovich Miklós 194 VI. (Kantakuzénosz) János bizánci császár 37 V (Palailogosz) Já no s bizánci császár 36 János Albert lengyel herceg 45 János Frigyes szász választófejedelem 46, 128 Jaroszláv orosz nagyh erceg 239 József nádo r 189 Kád án tatár vezér 19 Kállay Ján os Szörényi bá n 82

286

Kálmán herceg 17, 18, 20 Kálmán király 11 Kalmár János 7, 8, 71, 77, 79, 80, 81, 127, 159, 182, 226 Kálnoki Farkas 183 Kálnoky Sámuel erdélyi alkancellár 109, 111 Kamuthy Balázs 107 Kapitány György 135 Kara M usztafa nagyvezér 196 V. Károly császár 46, 236 Károly Róbert király 14, 28 Károlyi Sánd or 203 Kecer Sándor 217 Keledy család 130 Kemalpasazade török történetíró 44, 53, 54 Kemény fia Lőrinc 12 Kemény Ján os erdélyi fejedelem 99, 111, 160, 183, 186, 192, 193, 194, 200 Kemény Simon 194 Kézai Simon 48 Kinizsi Pál 44, 53, 246 Kinnamos, Joannes 11, 45 Kolozsvári Márton és György 31 Kolozsvári Tamás 255 Kont Miklós nád or 36 Kornis Gáspár, báró 186 Kovács László 14 Kőszeghy Elemér 191 Köten kán 15, 24 Kubinyi András 113 Lackfi István vajda 36 I. (Nagy) Lajos király 28, 33, 36, 38, 63, 177 II. Lajos király 54, 56, 58, 83, 166, 226, 259 Lakatgyártó Oláh Tamás 210 Laubermann, H ans 259 re (Kun) László király 21, 24 László Gyula 64 I. Lipót császár 184 Lónyai Ferenc 217 Lugosi Józ sef 79 Luka Józ sef pécsi h uszár 46 Luxem burgi Ján os cseh király 28 Makai Ötvös Pál 101 Mária királyné 83, 125 Mária osztrák főhercegnő 259 Máriássy István 54 Márkusfalvi Máriássi család 179 de M edici, Giovanni 29 Metitsch, M athes grazi páncélverő 236 Mohammed (Medinai) kardkovács 150 Meh med török pasa 146 II. Mehmed (Hódító) szultán 68, 80, 81, 82, 83, 85, 136, 232 III. Mehmed szultán 184 IV Mehmed Giráj tatár kán 193

IV Mehmed szultán 183, 196 Merni török k atona 152 Mikes Mihály 183 I. Miksa császár 45, 75, 85, 179, 182, 204, 208 , 255, 25 9 II. Miksa király 150, 152 Mocenigo Tamás velencei kapitány 38 Moravcsik Gyula 48 Móré István 210, 215 Moys nádor 14 I. Murád szultán 37 III. Murád szultán 150 IV Murád szultán 139 Musztafa janic sárag a 249 Nád as dy Tam ás 153 Nag y Frigy es poro sz király 218 Nag y Géza 63 , 77 Nagyszigeti M árton 101 Naláczi Istv án 183 N ém et újv ár i Iván 27 O rhan „szultán” 241 Orssich K ristóf 202 Ostrogoski, Konstanty hetman 56, 179 Ottlik György huszártiszt 143, 147, 195 Ottokár cseh herceg 24 Ögödej mongol nagykán 20 Pajzsgyártó Jáno s 210 Pál comes 12 II. Pál pápa 82 Pállíy Miklós 93 Pálóczi-Horváth András 14, 38 Pálóczy testvére k 87 Páncélgyártó Jáno s 226 Pankaly Péter 127 Perényi Miklós Szörényi bán 37 Pereszvetov, Iván 257 Péte r magyar király 23 Pető Gáspár 198 Petróczy Nagym ihali Adám 144 Petrovic, Durd ica 63 Rácz testvérek 146 Radák család 83 Rain osztrák gró f 144 II. Rákóczi Ferenc 144, 198, 199, 217 I. Rákóczi György erdélyi fejedelem 186, 189, 191, 192, 246 II. Rákóczi György erdélyi fejedelem 189, 191, 192, 193, 247, 248 Rákóczi László 95, 168 Rákóczi Zsigmon d erdélyi fejedelem 189 Réthy István 246 Révai Ferenc 93 Révay Péter 183

Rogers, J. M. turkológus 232 Rosályi Kun István 186 Rotenburgi János 113 Ru do lf császár 83 II. Ru dolf császár 225 Rym, Carolus 152 Sacken, Eduard 153 Sárádi László temesi ispán 37 von Schön aich, Fábián 90 Schwendi Lázár 152, 208 Scolari, Filippo 177 Sejbán tatá r vezér 18 Sennyei Pongrác erdélyi tanácsos 163 Simon ispán 194 III. Sobieski János lengyel király 186 Stiborci II. Stibor 40 Stin család 101 Stöklein, Hans 80 Szamosközy István 206 Szapolyai Imre n ád or 51 Szapolyai Ján os király 257 Szarvas Gábor 48 Szegedi Márton d ebrecen i ötvös m ester 191, 192 Szegedi Olasz Márton 101, 191, 192 Szele Jakab kanizsai tiszttartó 128 I. Szelim szultá n 198 Szendrei Ján os 77, 83 Szent Bertalan 14 Szent Demeter 257 Szent István 14 Szent István király 85 SzentJakab 14 Szent László 23, 31, 33, 40, 85, 175, 255 Szent Margit 14 Szentgyörgyvölgyi Bakács család 58, 221 Szerdahelyi Nagy G ergely 49 Szigethi Vas Má rton 188 Szinán pasa 225 Szirmay Péter 171 Szkander bég 82 Szokollovics Mehmed 150, 242 I. Szu lejm án szul tán 58, 155, 163, 166 Szübetej tatár vezér 18, 19 Tafur, Pero 44 Tapolcsányi János 183, 225 Teleki Sámuel 159, 166 Temesváry Ferenc 79, 159 Tetra, Pawel lengyel hetman 191 Thallóci Frank kevei főispán 48 Thomas, Bruno 259 Thököly Imre 146, 159, 163, 195, 201, 203, 216 Thúry Benedek 152 Thúry György 136, 150, 152, 153, 157, 225 Thúry Miklós 152

287

Thurzó György 186 Thurzó Imre 188 Timur Lénk (Tamerlán) 41, 229 Tinódi Lantos Sebestyén 126, 135, 179, 205 Tiroli II. Ferdiná nd főh erceg 82, 83, 87, 130, 152, 153, 243, 244, 263 Tiziano, Vecellio 179 di Tömmé, Luca 63 Toldi Miklós 36 Tóth Mihály 189 Tóth Zoltán 7, 8, 11, 14, 25, 39, 45, 48, 50, 59, 64, 77, 149, 155 Tubero, Ludovicus 45, 56, 77, 126 Ugrin kalocsai érsek 15, 17, 18, 20 II. Ulászló király 45, 54, 56, 83, 85, 126, 226, 248, 255 Yücel, Ünsal 79, 80

288

Válaszúti Veres Mihály kassai ötvös 158 Valentini, Cesare ferrarai követ 83 Varkocs Miklós 130 Vay Ádám 198 Villani, Matteo 33, 36, 63 Wallhausen, Johan n-Jaco b k atonai szakíró 214 Weiditz, Hans 179 Wundes, Joh an n 107 Zarnóczki Attila 71 Zrínyi György 152, 210, 261 Zrínyi Miklós 87, 242 Zrínyi Miklós költő és hadv ezér 166, 210, 248 Zygulski (Jun.), Zdzislav 221 I. (Luxemburgi) Zsigmond király 37, 38, 39, 40, 41, 51,53,64,71,99,116

Kovács S. Tibor - Huszárfegyverek a 15-17. században.pdf

Recommend Documents