Roberta Leight - Mindent elkövetek érted
Sandra Harris hamar rájön, hogy a férfi, akit apja szánt neki, semmit sem jelent számára, hiszen a jóképű Jim Chadwick iránt érez szerelmet. Keserűen csalódik, amikor megtudja, hogy Jim más lányok iránt sem marad érzéketlen. Sértett büszkeségében enged apja óhajának, és házasságot köt Richard Pearsonnal. Közben nem is sejti, hogy mi játszódik le a férfi lelkében, hisz Richard szerelemből veszi feleségül…
1.FEJEZET
Edward Harris szemüvege fölött rápillantott a lányára.
- Miért vagy olyan elővigyázatos ezzel a Jimmel? Félsz talán, hogy még bánatosabbnak talál, ha rájön, hogy te vagy aHarrjs Gyógyszerművek örököse?
- Számára ez semmit sem jelentene - válaszolta Sandra, és türelmetlen mozdulattal hátravetette hosszú, aranybarna haját.
- Hát akkor miért igyekszel ezt ilyen szegényes rongyokkal eltitkolni? Sandra jókedvűen nézett végig a rajta levő mentazöld ruhán.
- Ez a förtelmes öltözék történetesen egy gyalázatosán drága Kenzomodell. De hát Jimről akartunk beszélgetni. Szeretném bemutatni neked.
- Tehát meg fogod neki mondani, hogy ki vagy?
Sandra bólintott. Már korábban meg kellett volna tennie. így most Jim azt gondolhatja, hogy nem volt hozzá bizalma, ami nem igaz.
- Bármikor meghívhatod, amikor csak akarod folytatta Edward Harris. - ha nekem nem tetszik, nem fogom véka alá rejteni a véleményemet. Van mit nyújtanod egy férfinak Sandra, és nemcsak a pénzre gondolok.
- Elfogult vagy, apa. - Sandra futólag megcsókolta.
Apa persze a javát akarta azzal, hogy Richárd Pearsont szánta neki, de ő ki nem állhatta.
Pearson jómódú családból származott, és a modora is kifogástalan volt. sok időbe telt, míg Sandra apjának sikerült őt egy konkurens cégtől elcsalogatnia. De megérte. Igen gyorsan beletanult, és már röviddel a belépése után átvehette az üzlet vezetését.
- Hálás vagyok a napért, amelyen Richárd hozzánk jött. - Sandra apja mintha csak kitalálta volna lánya gondolatait, - Nagy zavarban lennék, ha esetleges távozása miatt valaki mással kellene pótolnom.
- Miért menne el? Nagyon is jól tudja, hol megy jól a sora.
- Richárd már befutott ember volt, jóval korábban, mintsem hozzánk jött. És nemcsak nagyszerű üzletvezető, hanem kiváló vegyész is.
Ez igaz volt, de Sandrát már nevének puszta említése is felidegesítette, talán egészen elviselhetőnek találta volna, ha apja nem mondogatja tizenhat éves kora óta folyton, hogy Richárd ideális férj lenne a számára. Valójában csak azért nem ment szülővárosa, Norwich kiváló művészeti főiskolájára, mert minél távolabb akart lenni Richárdtól. A londoni akadémiára iratkozott be.
Sandra élvezte a diákéletet, főleg azért, mert megszabadult apja nyomasztó gondoskodásától.
- Saját erőmből akarok érvényesülni - mondta neki, amikor apja, tanulmányai befejeztével felajánlotta, hogy berendez neki egy műtermet és egy galériát. - Azonkívül nincs is elég tehetségem ahhoz, hogy sikeres festőművész legyek.
- Hát akkor mit akarsz csinálni?
- Grafikusként dolgozni. Keresek magamnak egy állást a reklámszakmában.
- Akkorf elhívom a Robbins& Deancéget. Biztosan szívesen alkalmaznak.
- Erről szó sem lehet. Ha sikerül állást szereznem, akkor azt a képességeimnek köszönhessem, s ne annak, hogy Edward Harris az apám.
Egy héttel ezután a beszélgetés után ismerkedett meg Sandra egy összejövetelen Jim Chadwickkel. A Ltazsz&z7reklámügynökség üzletvezetője volt, és lehetőséget adott Sandrának arra, hogy képességeit cégénél bizonyítsa.
Csak néhány hónappal később, miután Sandra próbaideje sikeresen letelt, és Jim jó munkájáért jelentős fizetésemeléssel jutalmazta, hívta meg őt a férfi először.
Jim Chadwick más volt, mint a Sandra által ismert férfiak többsége. Azok vagy a gazdag felső tízezerhez tartoztak, mint ő maga is, és alig volt szakmai becsvágyuk, vagy épphogy befejezték tanulmányaikat, és anyagilag rosszul álltak. Jim ellenben már sikereket ért el a munkájában, és igen céltudatos volt. A csúcsra akart feljutni, és volt annyi intelligenciája, hogy azt el is érje.
Sandra és Jim kapcsolata meglepően gyorsan fejlődött. Sandra visszafogott volt, de a férfi legszívesebben minden szabad percét vele töltötte volna, bár szerelemről soha nem beszélt.
Igaz, Richárd sem mondta, hogy szereti őt, és mégis házassági ajánlatot tett neki. Különös, hogy épp most jutott mindez az eszébe, holott ez már négy éve történt.
Meleg este volt. Sandra két pohár pezsgő után remek hangulatban volt, s már többször táncolt egy jóképű fiúval a szomszédból. Épp zsebkendőért akart a szobájába menni, amikor Richárd a hallban elcsípte.
Az öltözéke kifogástalan volt, mint mindig. Remek szabású szmokingja kiemelte kisportolt alakját. Világosszürke szemét Sandrára szegezte.
- Hello Sandra, jól érzed magad?
- Nagyon, és te?
A férfi bólintott, s a haja selymesen csillogott a ráhulló fényben. - Mindenesetre jobban élvezném, ha a zenekar nem játszana szünet nélkül reggae-számokat.
- A menüett pillanatnyilag nem divat -tréfálkozott Sandra és titokban örült, hogy Richárd a modern táncok'előtt letette a fegyvert.
- Beszélhetnénk néhány percig? - kérdezte a férfi, és könnyedén megérintette Sandra karját.
Mivel nem mondhatott neki nemet anélkül, hogy udvariatlan ne lett volna,
visszafojtotta türelmetlenségét, és előre ment a könyvtárba.
- Szóval hétfőn elutazol - mondta barátságosan Richárd, miközben a
kandallóhoz sétált.
- Igen, a Művészeti Akadémiára megyek.
- Akkor örülök, hogy ma este még beszélhetek veled. Az elkövetkező időben egy ideig külföldön leszek, és a szünidő előtt már nem is látlak.
Na és? -gondolta Sandra ingerülten. Egyébként is alig látom. Szerencsére - fűzte hozzá magában. Lassan az ajtóhoz ment, de megállt,
amikor látta, hogy Richárd benyúl a zakója zsebébe, és egy bíborvörös dobozkát húz elő onnan. Most jött rá, hogy miért akart vele beszélni. Csak a születésnapi ajándékát akarta átadni.
- Sok boldogságot kívánok - mondta, és átnyújtotta a dobozkát. - Nem
akartam a hallban levő többi ajándék mellé tenni.
A doboz tartalma, ahogy azt Sandra előre sejtette, nem az ő ízlése volt.
Egy bájos fiatal lány portréja volt benne, szemének és hajának színe Sandráéhoz hasonlított. A medalion foglalatát és az aranylánc kapcsát apró gyöngyök és rubinok díszítették.
Sandra önkéntelenül is megérintette a nyakán lévő gyöngysort. Néhány nappal ezelőtt a Kensington vásárcsarnokban pillantotta meg, és rögtön beleszeretett. A két tárgy közötti kiáltó
ellentétet érzékelve majdnem felnevetett, de még idejében visszanyerte önuralmát.
- Elragadó - mondta udvariasan anélkül, hogy felpillantott volna. - Nagyon köszönöm.
- Örülök, hogy tetszik. Kérlek, fogadd el születésnapi és eljegyzési ajándékként folytatta. - Még korainak tartottam gyűrűt venni, mielőtt válaszoltál volna nekem.
Sandra elhűlve nézett rá.
- Kérlek, gyere hozzám feleségül
Ezt nem gondolhatta komolyan! Bár az arckifejezése nem hagyott kétséget efelől.
- Hiszen alig ismerjük egymást! - fortyant fel Sandra.
- Két éve ismerjük egymást, és ha nálatok vacsoráztam, szinte mindig láttalak.
- Thomast naponta látom - mutatott Sandra a komornyikramdash; azért mégsem várom el tőle, hogy házassági ajánlatot tegyen nekem.
A hallgatás volt az egyetlen jele Richárd rosszkedvének,
- A kettő nem ugyanaz, Sandra. Hát igen, talán nem kellett volna a szándékomat ilyen hirtelen kinyilvánítanom. De teljesen váratlanul ért, hogy a Művészeti Akadémia mellett döntöttél, és nem akartalak elveszíteni.
- Engem, vagy a Harris-birodalmat? - támadt rá Sandra. - Pontosan tudom, miért akarsz feleségül venni!
- Nincs szükségem házasságra a birodalmam biztosításához. Képes vagyok rá magam is, hogy felépítsem. - Richárd sápadt arca elárulta, milyen dühös volt. - Honnan tudod olyan biztosan, hogy nem szeretlek?
- A viselkedésed elég egyértelmű. Egyetlenegyszer sem kérted, hogy menjünk el együtt valahová.
- Belátom, hibát követtem el. De úgy véltem, még túl fiatal lennél hozzá.
- De ahhoz nem, hogy a feleséged legyek szakította félbe Sandra haragosan. - Vagy a kislányokat különösen kedveled? A válaszom egyértelműen nem. Soha nem tudnék hozzád menni. Más az elképzelésem a szerelemről.
,- És mi az elképzelésed a szerelemről? kérdezte gúnyosan Richárd.
- Szenvedély. Valakit úgy szeretni, hogy csak fél embernek érezzük magunkat, ha nem lehetünk mellette. Nem tudom elképzelni Richárd, hogy te valaki iránt is így tudjál érezni. Túlságosan is hideg és fegyelmezett vagy.
- Ezt hiszed hát?
Mielőtt Sandra észbekapott volna, a férfi karjába szorította és szájon csókolta. Egy pillanatra megdermedt a meglepetéstől, de amikor végre ellenállt, Richárd még szorosabban magához ölelte. Keze gyöngéden siklott végig a hátán a csípőjéig. Sandra megremegett, és a nyelvével Richárd ajkait kezdte becézni.
A férfi hirtelen elengedte és hátralépett. Sandra zavartan nézett rá. Richárd higgadtságát látva úgy érezte magát, mint egy idétlen diáklány. De majd ő megmutatja neki, hogy nem olyan tapasztalatlan.
- Mit akartál bebizonyítani? - gúnyolódott. - Hogy csókolni is épp olyan jól tudsz, mint minden más dolgot?
- És nem bizonyítottam be?
- Ó, dehogynem. Pont ezt vártam tőled. Kiváló üzletember vagy, és a siker érdekében ügyesen bevetsz minden eszközt. Csak egyet hagytál ki a számításaidból. ' ' !
- Éspedig?
- Hogy nem vagyok megvásárolható. Most pedig, ha nincs kifogásod ellene, várnak a barátaim.
Ezzel sarkon fordult, és faképnél hagyta a férfit
Csak másnap jutott eszébe a miniatűr portré. De amikor utánanézett a könyvtárban, már nem találta ott. Feltételezése, hogy Richárd a portrét újra magához vette, egy hónap múlva beigazolódott. Amikor hétvégére hazajött, kedvenc popegyüttesének hat videokazettája várt rá Richárd születésnapi üdvözlőkártyájával. .
- Mikor utazol vissza Londonba? - szakította félbe apja a töprengését a vasárnapi újság után nyúlva.
- Hamarosan. Ma estére találkozóm van.
Legalábbis remélte, hogy így lesz. Elgondolkodott azon, amit apja mondott, és elhatározta, hogy haladéktalanul megmondja
Jimnek az igazságot. Egy hangulatos étterembe fogja meghívni, és elmeséli neki, hogy ő a Harris Gyógyszergyár örököse.
Gyors léptekkel a szobájába ment, és Jim londoni számát tárcsázta.
- Jim? Van már programod ma estére?
- Nincs, miért?
- Valami fontosat szeretnék neked mondani, mehetnénk együtt vacsorázni.
Kíváncsivá teszel. Hívj fel azonnal, ha megérkezel Londonba. Érted megyek.
- Nem szükséges. Odamegyek hozzád. Nem fárasztóm magam azzal hogy először a lakásomhoz hajtok.
- Mondd inkább azt, hogy utána nem akarsz hazamenni.
Sandra nevetett, és letette a kagylót. De valójában semmi nevethetnékje nem volt Amióta Mario letámadta, a szex komoly problémát okozott neki. Már többször akart erről beszélni Jimmel, de a döntő pillanatban mindig visszariadt.
Sandra kibújt a Kenzo-féle ruhából, s helyette egy fekete színű Armani-modellt választott ki, amely kiemelte karcsú derekát és vékony alakját. Egy kis rúzst is tett az arcára, aztán hosszú szempilláit festette sötétebbre. Tömött, selymes haját ügyes mozdulatokkal laza frizurába tűzte fel. A meleg mézszín jól illett kissé ferde vágású kék szeméhez, amely némi egzotikus kifejezést adott az arcának, s ezt a férfiak általában ellenállhatatlannak találták.
A garázs felé menet Sandra úgy döntött, hogy az új, skarlátvörös Mercedes Cupéval megy, amit az apjától kapott a születésnapjára. Mivel így is, úgy is fel akarta fedni a titkát, miért ne lephette volna meg Jimet a Mercedes-szel is?
Két órával később Jim egykori lóistállóból átalakított csinos házának ajtaján csengetett. Jim ajtót nyitott és ránevetett. Sandra szíve
hevesebben kezdett verni, mint mindig, ha ez előtt a magas, barnaszemű, jóképű férfi előtt állt.
- Hello, szépségem!
- Hello, szépfiú!
Sandra a legszívesebben a karjaiba vetette volna magát. Ehelyett követte őt a tetszetős, pirosra lakkozott falú, fekete szőnyegekkel fehér bútorokkal berendezett szobába.
- Nagyon fontos lehet, amit el akarsz mondani nekem.
- Az is. - Sandra Jim sportos nadrágját és a lezser pulóvert méregette, Öltözz gyorsan át. Foglaltattam egy asztalt a Connaughfba.
A férfi gyors mozdulatokkal bújt ki a pulóverből. - Gyere, mesélj valamit amíg átöltözöm mondta, és kinyújtotta felé a kezét,
- Nem, csak elvonnám a figyelmedet, és a végén még elkésnénk.
- Ez bizony csodálatos ürügy lenne arra, hogy az ember elkéssen. Nem de? - kacsintott Sandrára.
-Nem.
Jim nevetve tűnt el a hálószobában. Amikor kicsit később kilépett Sandrá-val az utcára, és elindultak a Mercedes felé, már nem nevetett.
- Hát ez az a nagy újság? - járta körül álmélkodva a kocsit. - Nem is tudtam, hogy a múlt hónapban ekkora fizetésemelést adtam neked.
- Hát nem is adtál - mondta Sandra vidáman, és a volán mögé ült.
A férfi nem szólt többet, Sandra is hallgatott. A szállóig tartó rövid úton Sandra észrevette, hogy Jim tűnődve vizsgálgatja őt.
A Connaught elegáns, fával borított halljába lépve Sandra úgy érezte, mintha hosszabb távollét után újra hazatért volna. Apja, ha Londonban tartózkodott, mindig ebben a hotelben szállt meg, és a lakosztályuk iskoláskora óta olyan volt számára, mint a szülői ház.
A szobafőnök barátságosan üdvözölte őket, és az étteremben túláradó lelkesedéssel jött eléjük John, a pincér, aki Sandrát és az apját általában kiszolgálta.
- Régóta nem járt nálunk, Miss Harris.
- Igen, jónéhány hónap is megvan az már.
Követte őt a megszokott asztalhoz, s miközben leültek, kitért Jim tekintete elől.
- Mit ajánl nekünk ma estére, John?
- Pompás a homárunk, vajban pirítva.
- ínycsiklandóan hangzik. Jó lesz a homár, Jim?
A férfi bólintott, és Sandra rendelt két adagot, hozzá, pezsgőt kért. Csak akkor dőlt hátra a székében, amikor a pincér már eltávolodott, s egyenesen Jim meglepett arcába nézett.
- Nos, rendben - mondta a férfi. Bebizonyítottad. Tehát Getty unokája vagy?
- Nem egészen.
- Sandra Harris - töprengett hangosan. - A Harris textilcég? Nem, ott nincsenek lányok, csak fiúk... Talán a nottinghami cipőgyár?
- Tovább, tovább.
- Nos, akkor már csak a Harris Gyógyszergyár van hátra, de az aligha... - Sandra arckifejezését látva nem fejezte be a mondatot. - Értem. Fölösleges megkérdeznem, miért hallgattad el ezt előlem. A gazdag lány azt akarja, hogy .. magáért szeressék.
- Valahogy úgy.
- És most miért gyónod meg?
- Mert úgy gondolom, elég ideje ismersz már ahhoz, hogy saját magamért becsülj.
- Nálad mindenesetre mostanáig eltartott, hogy helyesen ítélj meg engem. Nem bíztál bennem.
- Jim, de hát próbáld meg az én helyzetemből nézni a dolgot- kérte Sandra - Borzasztó, ha az ember nem tudja, hogy a másik rokonszenvből hívja-e
meg, vagy mert tudja, hogy gazdag. És vannak férfiak, akik nem is mernének velem randevúzni,
mert attól tartanának, hogy túl nagyok az igényeim.
- Milyen nehéz életed lehet! - gúnyolódott Jim.
- Csak ne gúnyolódj. Mindent megadnék azért, hogy egy egészen átlagos
lány lehessek, aki...
- De nem vagy az - simogatta tűnődve az állát Jim. - Sajnálom, de meg Kell mondanom, mindez eléggé mellbe vágott. Egy órája még én voltam a befolyásos üzletvezető, aki beleszeretett az alkalmazottjába, és most hirtelen csak egy vagyok a reklámszakmából, te pedig milliók várományosa.
- Én ugyanaz vagyok, aki voltam. Az ég szerelmére, ne hagyd, hogy ez a
hülye pénz közénk álljon.
- Hülye pénz? Hát ez a különbség közöttünk. Jim megrázta a fejét. -Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy ki vagy.
Az est során, a pezsgő hatására Jim lehiggadt, és Sandra mesélni kezdett a szüleiről. Megpróbálta elmagyarázni, hogy családja eredetileg a középosztályhoz tartozott.
- Ennek ellenére sem tudom elképzelni, hogy tárt karokkal fogadnának -makacskodott Jim.Lefogadom, hogy apád már kiszemelt a számodra valami'
grófot.
- Apa nem ilyen. Az embereket a képességeik alapján ítéli meg, és te
intelligens vagy, becsvágyó és sikeres.
- Ha korábban megmondod magadról az igazat, bizonyára könnyebben
hihettem volna neked.
- De hát megmagyaráztam már, miért nem tettem. A magatartásod csak igazolja, hogy helyesen cselekedtem.
Jim sóhajtott. - Nem hibáztathatsz, amiért csalódott vagyok. Számunkra nem létezhet közös jövő. Nem akarom, hogy bárki is lenézzen.
- Miből gondolod, hogy ezt tenném? - kérdezte Sandra könnyekkel küszködve. - De hát nem lettem hirtelen más, ugyanaz vagyok, akivel csütörtökön is találkoztál.
- Nem, nem vagy ugyanaz. Lehullt rólad az álarc, s ettől a magatartásod
is megváltozott.
Minden balul üt ki, gondolta Sandra. Jim büszkesége mindent megnehezített, s a nemek
egyenjogúságát hangoztató szónoklatai ellenére mégiscsak szerette, ha ő az, aki nagylelkűen szívességet osztogat. Ez nem szokott problémát jelenteni, ha a barátnője egyben a beosztottja is, de egészen más helyzet, ha ez a lány gazdag és független. Nem a pénzem zavarja töprengett Sandra komoran -, hanem a hatalom, ami szerinte vele jár.
- Szeretlek, Jim - mondta halkan, és reménykedett, hogy meggyőzheti.
- Én is szeretlek téged.
Hihetett-e neki? Mit mondhatna még, hogy ne veszítse el? Időt kell hagyni a számára, s bebizonyítani, hogy még mindig ugyanaz a szorgalmas és becs vágyó lány, akinek Jim hat hónappal ezelőtt állást szerzett.
- Gyere el hozzánk a következő hétvégén - kérte Sandra.
- Nem, inkább nem.
- Kérlek!
- Hát legyen. De tedd meg nekem azt a szívességet, hogy a beszélgetést nem tereled pont a vegyészetre. Ahhoz egyáltalán nem konyítok.
- Mit szólnál egy kis billiárdozáshoz?
- Amikor legutóbb játszottam, eltéptem az asztal borítóját. Sandra nevetett, és Jim intett a pincérnek, hogy fizetnek.
- Ne felejtsd el, ez az én számlámra megy tiltakozott a lány, de elhallgatott Jim sötét tekintetét látva.
- Azért azt még megengedhetem magamnak, hogy kifizessem, amit ettünk, még itt a Connaughfba is...
Sandra nyomban engedett neki, és követte a kocsihoz.
- Tényleg azt akarod, hogy én vezessek? kérdezte Jim, amikor Sandra nekiadta a kulcsot.
-Kérlek.
Az elegáns kocsi volánja mögé ülve, Jim arca földerült. Útközben az egyik kezét hirtelen könnyedén Sandra combjára tette. A lány megremegett, s a férfi fogása egy pillanatra szorosabbá vált. Aztán újra két kézzel fogta a kormányt. Sandra majdhogynem csalódott volt, amiért ilyen tartózkodóan viselkedett. Ám alighogy a lakására értek, teljesen megváltozott.
Jim sohasem volt különösebben gyöngéd, de ezen az estén úgy tűnt, minden áron be akarta bizonyítani, hogy még mindig ő az úr a háznál. Száját keményen rászorította Sandra ajkaira, és nyelvével behatolt a lány szájába.
Sandrában fellángolt a szenvedély. Már csak azt kívánta, hogy Jim bőrét is a magáén érezhesse. A férfi megsejthette a sóvárgását, és lassan a hálószoba felé vonta.
A régi félelem azonnal feltámadt benne.
- Jim, ne! Nem tudom megtenni!
- Miért nem? Kívánlak, és te is kívánsz engem.
- A szex az valami rendkívüli dolog, és én nem akarom, hogy sürgess.
- Sürgetni, téged? Hiszen már hat hónapja ismerjük egymást!
- Ebből négy hónapig máshoz voltál kötve vetette közbe Sandra.
- De az utóbbi két hónapban csak veled voltam. Ha tényleg komolyan gondolod, amit a vacsoránál mondtál, akkor már alig tudod kivárni, hogy ágyba bújj velem. Vagy számodra az egész csupán játék? Mint az állásod, amire
nincs is szükséged?
- Ha ezt gondolod rólam, nem szerethetsz valami rettentően.
- De te sem szerethetsz, ha állandóan visszautasítasz.
A férfi megint magához akarta szorítani, de Ő gyors mozdulattal kitért előle.
- Ne, Jim, nem akarom.
- Csak nem a szextől félsz?
Itt volt hát az alkalom, hogy Marióról, s a vele kapcsolatos megrázkódtatásról meséljen, de mégsem volt elég bátorsága hozzá.
- Nem, nem erről van szó. De nagyon szigorúan neveltek. A házasság
előtt...
- Hát akkor sosem fogsz lefeküdni velem, kedvesem - vágott a szavába
Jim. - Nincs szándékomban megházasodni,
- Miért nincs?
- Mert az számomra semmit sem jelent. A szüleim, míg apám el nem költözött, szünet nélkül marakodtak. A két nővérem pedig elvált.
- De hát ez nem jelenti okvetlenül azt, hogy mi sem lehetnénk boldogok.
- De igen, pontosan azt jelenti. Túl gyakran kellett tapasztalnom, hogy boldog párok, mihelyt összeházasodtak, elkezdték egymást gyűlölni. Sajnálom, Sandra, de ha férjre van szükséged, akkor rossz helyen keresgélsz.
- Azt hiszed, az irántad érzett szerelmemet csak úgy gombnyomásra kikapcsolhatom?
- Erről szó sincs. Költözz egyszerűen hozzám. - A férfi közelebb jött hozzá.
- Ebbe apám soha nem egyezne bele.
- A te dolgod. - Amikor meglátta Sandra szemében a könnyeket, békülékenyebb hangot ütött meg. - Darling, tudod, hogy szeretlek. Hadd öleljelek meg. Csak magamhoz szeretnélek szorítani, semmi mást. Megígérem neked.
Talán enged Jim rábeszélő művészetének, ha a férfi izgalmában nem csókolta volna meg újra olyan szenvedéllyel és kíméletlenül, mint már korábban
ezen az estén.
- Nem! - kiáltotta. - Nem fekszem le veled! Ilyen feltételekkel nem! Soha!
- Akkor legjobb, ha elválunk, amíg még barátok vagyunk.
Sandra leverten ment ki az előszobába. Várt, hogy talán Jim mégis viszszatartja, de az a falhoz támaszkodva csak nézte, ahogy a kabátjába bújt.
De hát nem végződhet így, gondolta Sandra. Ám ahhoz túlságosan büszke volt, semhogy megalázkodjon. Emelt fővel ment az ajtóhoz.
- Sajnálom, hogy mindennek vége köztünk.
- Én is. Az elkényeztetett, gazdag lányok nem kaphatnak meg mindent, amit csak akarnak.
- Az elkényeztetett férfiak sem. Jim kissé elmosolyodott.
- így van. Tulajdonképpen mindkettőnknek igaza van.
Sandra valami fordulatra várt, de a férfi csak hallgatott. így hát kinyitotta az ajtót, és kiment.
Útban hazafelé, a Campden Hill Square közelében álló sorház legfelső emeletén levő lakásához, Sandra még egyszer átélte a keserű jelenetet. Egyikük sem állított ki valami jó bizonyítványt magáról. Sandra ódzkodása attól, hogy elmesélje a Mario-élményt, mint a szextől való félelmének okát, lelki érettségének hiányát bizonyította. De ugyanez érvényes volt Jimre is, aki szülei tönkrement házasságában látta házasságellenességének okát.
Sandra megállt egy közlekedési lámpa előtt. Gondolatait ellenben nem tudta más irányba terelni. Jim ugyan megbántotta, mégsem tudta elképzelni az életét nélküle. Talán megváltozna a véleménye, ha egy ideig boldogan élnének együtt. Meg kellene próbálni.
Felhívjam, és mondjam meg neki, hogy meggondoltam magam? - futott át az agyán. Nem, hadd főjön még egy kicsit a saját levében, míg az irodában ismét találkozunk. Akkor aztán egy füst alatt a Mario-ügyet is meggyónom neki.
2. FEJEZET
Látszólag nyugodtan, de legbelül bizonytalanul és gondterhelten ment Sandra másnap az ügynökségre. Alig várta már, hogy elmondhassa Jimnek megváltozott véleményét. De nem volt szerencséje, mert a férfi elment egy ügyféllel, és csak késő délelőtt ért vissza, épp amikor Sandrának megbeszélése volt valakivel. így csak ebédidőben adódott először alkalom arra, hogy felkeresse az irodájában. De nem találta egyedül.
- Épp jókor jössz. - Jim odaintette magához. Bemutatlak Arnie Jackson-nak, a Martot Tights reklámfőnökének. Jónak találja az őszi kampányhoz készített terveidet.
- Ez túl szerény kifejezés. Szenzációsak! - Arnie Jackson gátlástalanul legeltette a szemét Sandra alakján. - Meghívhatom mindkettőjüket ebédre?
- Hogyne. - Jim a pillantásával megtiltotta Sandrának az ellenvetést.
Fél órával később mindhárman a Soho egyik túlzsúfolt vendéglőjében ültek, és arról vitatkoztak, hogy mik az előnyei a női harisnyanadrágoknak a harisnyákkal szemben. ,
- Egy ilyen csinos lánynak, mint maga, ezeket az előnyöket nem rajzolni, hanem mutogatni kellene. - Mr. Jackson Sandrára sandított, miközben tésztát tömött a szájába. - Gondolt már valaha arra, hogy modellként dolgozzon? -Közelebb húzta a székét Sandráéhoz, és kitöltötte magának a maradék chiantit is. Látva, hogy Sandra nem válaszol, Jimhez fordult. - Hé, Jim, mesélje már el Sandrának, mit eszeltünk ki a tévés...
- Sajnos ezzel várnunk kell csütörtökig amíg visszajövök. - Jim a karórájára nézett. - Indulnom kell a vonathoz, mert még lekésem.
Sandra rosszkedvű lett. - Nem tudtam, hogy elutazol.
- Én is csak ma reggel értesültem róla.
- Elkísérlek az állomásra-döntött Sandra hirtelen. Talán útközben sikerül
beszélnieJimmel.
Jim bólintott miközben hátrahúzta a székét. Sajnálom Arnie, mennem kell. Jövő héten látjuk egymást. Közben Sandra még elkészíthet néhány vázlatot.
A taxiban Jím elégedetten nevetett. - Nagyon imponáltál neki. Szinte az
ujjad köré csavartad.
- A legszívesebben felfalt volna. Micsoda undorító alak!
- Túl érzékeny vagy.
- Ha netán a tegnap estére célzól, akkor. - Nem, nem úgy értettem. De ha megint ujjat akarsz
húzni velem... . - Dehogyis akarok, épp erről szeretnék beszélni. Én...
- Várj vele, amíg megjövök - szakította félbe a férfi Sandrát, mikor a taxi az állomás elé ért. Aztán a lány fölé hajolt, és megcsókolta az orra hegyét. -Még mindig a legdrágább vagy nekem. Nem tudóm, mit csinálnék nélküled.
Jim eltűnt a pénztáraknál, még mielőtt Sandra megkérdezhette volna, hogy személyére, vagy a munkájára vonatkoznak-e a szavai. ,
Amikor Sandra csütörtökön Jimre várva megjelent az ügynökségen, Bora Wallace-tól, Jim legjobb barátjától - aki szintén reklámgrafikus volt - tudta meg, hogy Jim csak egy nappal később fog megérkezni.
- Körülbelül egy órája beszéltem vele. Tovább marad, mert még egy másik ügyfelet is meglátogat - magyarázta.
Ezt nekem is megmondhatta volna, mérgelődött Sandra. Ösztönösen megérezte Jim szándékát.
Térden kell csúsznia előtte, hogy kibéküljenek. De eb ben aztán elszámította magát. Ilyesmire nem kapható.
Sandra dühe másnapra elpárolgott. Jim azonban még estig sem jelentkezett, így legyőzte büszkeségét, és felhívta a lakásán. Senki sem vette fel. Vagy egy későbbi vonattal jön, vagy a hétvégére északon marad, tépelődött Sandra. Emlékezett valami olyasmire, hogy ott fenn rokonai vannak. Mindenesetre legkésőbb vasárnapra vissza kell érnie, hiszen hétfőn reggel ezzel az ellenszenves Arnie Jacksonnal van találkájuk.
Ám addig egy hosszú, egyhangú hétvége várt Sandrára. Nem tudta eldönteni, hogy hazautazzon-e, vagy inkább Londonban maradjon, arra az esetre, ha Jim szombaton mégiscsak megjönne. Végül is Jim mellett döntött. El akarta hárítani a közöttük levő nézeteltéréseket.
Vasárnap reggel azonban Mrs. Helmer, az apja házvezetőnője, telefonált.
- Miss Sandra, kérem jöjjön, amilyen gyorsan csak tud. Mr. Harris az éjjel megbetegedett, és...
Sandra azonnal igent mondott. Sietve betett néhány holmit az utazótáskájába. Az ajtóból még egyszer visszafutott, s felhívta Bob Wallace-t, hogy értesítse a történtekről.
- Nem tudom pontosan, mikortudok bemenni az irodába. Apám állapotától függ. Kérem, mondja meg Jimnek.
- Hogyne, de maga is megmondhatja neki, már tegnap este megjött. Sandra gyomra összerándult. Jim újra Londonban van, és nem tartotta szükségesnek, hogy jelentkezzen. Dühbe gurult, de ugyanakkor heves vágyódás fogta el. Az apja iránti aggodalom végül is erősebbnek bizonyult, mint Jim utáni vágyakozása, így csak annyit mondott Bob Wallace-nek, hogy már nincs ideje Jimet felhívni.
Hideg, esős nap volt, az utcán alig volt forgalom, Sandra így egykettőre maga mögött hagyta Londont. Kelet felé haladva egyre hidegebb lett. Szerencsétlennek érezte magát, és majd belebetegedett az apja miatti
aggódásba, . de abba is, hogy nem értette Jim viselkedését. A szürke égbolt illett Sandra
rosszkedvéhez.
Amikor végre elérte a lillinghami elágazást, és nemsokára feltűnt a falu
temploma meg a Fő utca, fellélegzett.
Fél mérföld után, a hatalmas kapun behajtva, a régi, nagy kúria elé ért, amely az otthona volt. Egy otthon, amelyből hiányzott az asszonyi melegség. Sandra édesanyja meghalt, amikor a lánya született, s amennyire Sandra tudta, apja azóta sem nézett más asszonyra. Attól kezdve életét a cégnek és lányának szentelte, mégpedig pontosan ilyen sorrendben. Sandra boldog volt, hogy apja ennyi figyelmet fordított rá, míg egyszercsak rádöbbent, mindez csak előkészület, hogy valamikor apja örökébe léphessen a cégnél.
Akkoriban úgy tizenhat éves lehetett, és el sem tudta képzelni, hogy ez legyen a jövője. Ifjonti hevességgel bejelentette apjának, hogy művészeti tanulmányokat szeretne folytatni. , -
Véletlenül ebben az időpontban tűnt fel Richárd Pearson a látóhatáron. Úgy tűnt, apja megtalálta benne a fiát. Sandra, valószínűleg épp ezért, ki nem állhatta.
De ellenszenvének biztosan volt még egy oka: természetük különbözősége. Richárd Pearson hűvös volt, tárgyilagos és igen visszafogott, míg Sandra inkább közvetlen, nyíltszívű és energikus.
Amikor Sandra leállította kocsiját a Wideacreskúria rézveretes ajtaja előtt, Thomas, a komornyik, komor arccal lépett ki a házból. Sandra kiugrott a kocsiból és feléje futott.Nagyon...
- Életben marad, Miss Sandra.
Nagyot sóhajtva lépett a hallba. Apja szobájának ajtaja előtt egy pillanatra megállt, hogy megnyugodjon, aztán mosolyt erőltetve magára, bement hozzá.
- Már megint száguldhattál, ha ilyen hamar megjöttél.
Edward Harris mogorva hangja és jól ismert humora kissé megnyugtatta Sandrát. De amikor ágyához lépve meglátta bőrének fakó színét, megijedt Lehajolt hozzá, és megcsókolta az arcát.
- Hogy vagy, apa?
- Remekül. Ralph be akart vitetni a kórházba, de én nem akartam. Szeret nagy felhajtást csinálni.
- Maga meg legszívesebben tönkretenné az egészségét - szólt közbe bosszúsan Ralph Baxter, a háziorvos, aki a betegágy mellett ült. Rám nem akar hallgatni, de a szakorvosnak csak hinni fog. ,.
- Az attól függ, hogy mit mond. - Edward Harris a lányára nézett: - Meddig
maradsz?
- Amíg újra lábra nem állsz.
.
- Ha így van, szívesen maradok még továbbra is az ágyban.
Sandra gyöngéden megszorította a kezét. Mikor jön a szakorvos? - kérdezte Mr. Baxterhez fordulva.
- Úgy egy órán belül. Szerencsére már ma el tud jönni.
- A hétfő is elég korai lett volna - dörmögte Edward Harris kedvetlenül.
- Ne beszéljen annyit. Inkább pihenje ki magát parancsolt rá Ralph Baxter.
Meglepő módon engedelmeskedett.
Szobája felé menet Sandra hirtelen rádöbbent, hogy apja milyen öreg már! ez eddig fel sem ötlött benne, hiszen mindig olyan tettrekész és élettől duzzadó volt. De hát hetven évesen mégiscsak igen nagy megterhelést jelentett! számára az üzleti élettel járó mindennapos feszültség. Vajon csak azért nem akarta kiadni a kezéből a kantárszárat, mert ő nem volt hajlandó feleségül menni Richárdhoz? - tűnődött Sandra. Ezzel a házassággal a cég vezetése a családon belül maradna, és ez apja számára nagyon fontos volt.
- Mr. Pearson lent várakozik, Miss Sandra -jelent meg Thomas a lépcső tetején.
- Apám senkit sem tud fogadni - mondta határozottan Sandra.
- Mr. Pearson magával szeretne beszélni.
- Nem vagyok olyan hangulatban, hogy bárkivel is beszéljek. Kérem, mentsen ki Mr. Pearsonnál, és mondja meg neki, hogy majd felhívom telefonon.
Sandra utazótáskája már a szobájában volt. Nem tudván eldönteni, hogy kipakoljon-e, megállt egy pillanatra, aztán az ablakhoz lépett, és kinézett. Mivel Richárd kocsija már eltűnt, elhatározta, hogy lemegy a télikertbe.
A kandallóban jókora hasábok égtek, s Sandra közelebb húzott egy széket a tűzhöz. Elszántan küzdött a feltörő önsajnálat ellen. Ha apja meghal, teljesen egyedül marad. Sok pénzem lenne, töprengett, de barátom nemigen. Felsóhajtott. Valójában ebben ő is hibás volt. Amikor úgy döntött, hogy a művészeti akadémiára megy, iskolai barátnőivel is megszakadt a kapcsolata. De hát fenn akarta-e egyáltalán tartani ezeket a barátságokat? Ha őszinte magához, nemet kell mondania. Egy zárdában nevelkedett, melynek elkényeztetett tanulói egytől egyig régi nemesi családok sarjai vagy a felső tízezer tagjai voltak. Érthetetlen, hogy Edward Harris, aki büszke volt rá, hogy a saját erejéből jutott fel a csúcsra, a lányát ebbe az iskolába adta. Bizonyára azt hitte, hogy ott a legjobb kezekben lesz. De Sandra már a
művészeti akadémián szerzett barátaival sem tartotta a kapcsolatot.
Sokan közülük munkahelyi okok miatt hagyták ott Londont. Aki pedig ott maradt, más célok felé indult. Szilárdan eltökélték, hogy még a legnagyobb nehézségek közepette is kitartanak, míg el nem ismeri őket a művészvilág.
Sandra ellenben háttérbe szorította művészi becsvágyát, és arra összpontosított, hogy apjának bebizonyítsa, meg tud állni a saját lábán. Persze benne is élt becsvágy, hogy grafikusi ügyessége mellett művészi tehetségét is. bizonyíthassa. A helyiség falait díszítő akvarelleket nézegette. ez idáig nem vonzotta ez a technika, de most megtetszett neki. Elhatározta, hogy már másnap bemegy Morwichba, vesz magának festéket, ecsetet, papírt, és megpróbálkozik vele..
Sandra az ígéretére gondolt, hogy addig marad, amíg szükség van rá. lehet, hogy hetekig, vagy hónapokig? Elfogta a szorongás. És mi lesz velem, ha bekövetkezik a legrosszabb? Ki fog mellettem állni? Kire hagyatkozhatom? ó, Jim, miért is kellett veszekednünk?
A szívspecialista megállapította, hogy Edward Harrisnak súlyos szívrohama volt, s hogy a jövőben nagyon kell kímélnie magát.
- Nem tudom, hogy fogjuk erre rábírni kényszerzubbony nélkül - szólt
Sandra. mdash; Csak a munkájának él.
- Ha nem változtat a felfogásán, már nem fog sokáig élni.
Egy orvos könnyen beszél. Hogyan fogja ezt megmagyarázni az apjának? Gondolatokba merülve ment vissza apja szobájába.
- Ne vágj ilyen szomorú képet - korholta Mr. Harris. - Még nem haltam meg. Hol van egyébként Richárd? Érthetetlen, hogy még nem volt nálam.
- Már járt itt, de nem akartam, hogy zavarjanak.
- Sokkal jobban zavar, ha nem láthatom. Jó társalkodó, Sandra. Szeretném, ha barátok lennétek,
- Azok vagyunk - füllentette.
- Csak nem úgy, ahogy én szeretném. Bárcsak...
- Ne beszélj annyit, mert a nővér kiküld a szobából.
- Pontosan ezt fogom most tenni. - Az asszony mosolyogva jött be. -Aludnia kell egy kicsit, Mr. Harris.
- Nem vagyok álmos.
- Akkor csak hunyja le a szemét, és feküdjön nyugodtan.
- Úgy látom, emberedre akadtál, apa. - Sandra kuncogva ment az ajtóhoz.
- Elmegyek, sétálok egyet. .
Odakinn olyan hideg volt, hogy Sandra megváltoztatta a szándékát. A közeli kiserdő helyett csak a kapuhoz vezető úton ment végig. Nem sokkal a kapu előtt motorzajt hallott. Lehet, hogy Richárd jön, gondolta és kelletlenül mosolygott, amikor a mellette megálló ezüstszürke sportkocsiból Richárd
szállt ki.
- Hello, Sandra. - Hangja nyugodtan és fegyelmezetten csengett, mint mindig. - Az imént telefonáltam, de Thomas azt mondta, hogy apád alszik.
- Nem szabad látogatókat fogadnia - felelte szűkszavúan a lány. - az orvos nem engedi, hogy üzleti ügyekkel zaklassák.
- Ez magától értetődő. -Továbbra-is nyugodt és barátságos maradt. Mindenki más rossz néven vette volna Sandra viselkedését.
- Megmondom neki, hogy itt jártál.
- Köszönöm. - Richárd szeme olyan hidegnek tűnt, mint a téli égbolt. Felvigyelek a házhoz? kérdezte váratlanul, és kinyitotta a kocsiajtót.
- Köszönöm, nem kell.
- De megeredt az eső.
Sandra kelletlenül ült be mellé. A vezetőülés jóval hátrább volt tolva, mint az ő ülése, s most döbbent rá először igazából, hogy Richárd milyen magas s milyen jó alakú.
- Sokáig maradsz itthon? - tőrte meg Richárd a hallgatást.
- Amíg apámnak szüksége van rám.
- Tehát most már mindig?
- Milyen vicces! Tudod jól, hogy hogyan értettem.
- Természetesen. De néha azon töprengek, hogy te vajon tudod-e? ,. Amikor a kocsi megállt a ház előtt, Sandra még mindig azon töprengett, hogy mit is jelenthetett Richárd megjegyzése.
Fürgén kiszállt, nehogy Richárd nyithassa ki neki az ajtót. De dühösen vette tudomásul, hogy az nem is gondolt rá, hanem hosszú léptekkel felment a házhoz vezető lépcsőn.
- Már mondtam neked, hogy nem látogathatod meg apát - utasította rendre Sandra, és utána szaladt.
- Csak egy pár sort hagynék itt neki.
- De ha üzletről van szó...
- Csupán jobbulást kívánok.
Sandra szégyenkezve ment előre a hallba. Richárd követte, és zajtalan léptei egy leopárd lopakodására emlékeztették.
- Te sosem leszel dühös? - kérdezte tőle bosszúsan.
- Mióta felnőttem, soha.
Mást nem fűzött hozzá, amin Sandra nem is csodálkozott, mivel szinte soha nem beszélt a családjáról.
- Van valami kifogásod az ellen, hogy kiszolgáljam magam? - kérdezte Richárd, és whiskyt töltött szódával. Sandra csak egykedvűen bólintott.
Figyelte Richárdot, és érezte, mennyire ingerli még a látványa is. Miért nem hagyja békén? A
válasz kézenfekvő volt: amíg nem megy férjhez, igyekezni fog, hogy vele kössön házasságot, s ezzel megszilárdítsa helyzetét a cégnél. Milyen kár - gondolta Sandra -, hogy semmit sem értek az üzlethez. Fogalma sem volt arról, hogy van-e Richárdnak annyi részesedése, amennyi biztosítja beleszólási jogát a családi vállalkozásba. Mihelyt jobban lesz az apja, meg fogja tőle kérdezni.
Sandra észrevette, hogy Richárd tűnődve feléje nézett. A lábát csodálta, vagy csak az éppen esedékes üzleti jelentésre gondolt?
Szoknyáját a térdére húzta, miközbena szeme sarkából Richardotfigyelte. a kandallónál állt, és a tűz fényében élesen kirajzolódtak az arcvonásai. Az egyenes orr és az energikus áll szilárd, hajlíthatatlan jellemre utaltak. Olyan férfi, akit nem szabad alábecsülni, állapította meg újra Sandra. Miközben Richárd a whiskyjét itta, a lány önkéntelenül is a sötétszürke öltönyét nézte. a szekrénye tele van hasonló, diszkrét színű öltönyökkel és hófehér ingekkel, meg hozzájuk illő szolid nyakkendőkkel. Valószínűleg a pizsamáit is méretre szabták. Ezen elnevette magát.
- Min mosolyogsz?
- Épp az járt a fejemben, hogy valószínűleg már a világra is sötét öltönyben Jöttél. El sem tudlak képzelni kisbabaként.
- Még Drakula is volt valamikor kisbaba -felelte csendesen.
- Legalábbis úgy tűnik, mintha egyik kezedben kémcsővel, a másikban meg üzleti jelentésekkel születtél volna.
- Te pedig ezzel szemben arany kanalat és ecsetet tartottál a kezedben. Sandra szó nélkül hagyta a visszavágást.
- Olyanok vagyunk Richárd, mint a tűz és a víz. Azok sem keverednek egymással.
- Még sohasem hallottál emulzióról?
- Most a vegyész szól belőled.
- Sajnálom - mosolygott gúnyosan, és kiitta a whiskyjét. - Adnál nekem egy kis papírt? Szeretnék néhány sort írni.
- Hagyd csak. Ha apa ébren van, beszélhetsz vele röviden.
- Köszönöm. Nagyon kedves tőled.
- Nincs szükségem arra, hogy gúnyolódj.
- Nem úgy gondoltam. Mindig megmondom, amit gondolok, ezt megjegyezhetnéd.
Sandra nem válaszolt semmit, ehelyett elindult vele a vastag futószőnyeggel borított lépcsőn fölfelé. Apja szobája előtt megállt. Résnyire nyitotta az ajtót, s bekukucskált mielőtt hátrafordult Richárdhoz. - Csak egy perc suttogta, és előrement. '
Edward Harris arca felragyogott, mikor meglátta Richárdot.
- Már azon tűnődtem, beengedik-e hozzám. A nővér és Sandra mellett már az is nagy szerencse, ha elolvashatom az újságot.
Richárd mosolygott.-Ha gyorsan fel akar épülni, akkor jobb, ha megteszi,
amit mondanak önnek.
- Butaság! Jöjjön közelebb, és mondja el, mi nyomja a szívét.
- Nincs semmi. Vasárnap van, és az üzemben nem dolgoznak.
- No persze. Ezek a tabletták, amiket Ralph adott nekem, teljesen összezavartak. Azt mondja, vasárnap? Akkor ugye itt marad vacsorára?
- Sajnos nem maradhatok. Megbeszélésem van Crawthorpe-pal.
- Tényleg? Akkor hát végre eladja önnek a szabadalmát. Ha emelné az árat, akkor úgy gondolom...
- Hagyjuk az üzletet mdash; szakította félbe Richárd -, mert a végén még Sandi kidob.
- Úgy, úgy - erősítette meg Sandra.
- Nem lesz rá szükség. Ha szavamat adom, meg is tartom.. Richárd hangja megnyugtatta Sandrát, így a lány magukra hagyta Őket. Nyugtalanul járt föl s alá a szobájában. Bárcsak itt lenne Jim, vagy legaláb beszélhetnék vele, gondolta. Mit számított most, hogy nem hívta fel, amikor visszatért Londonba. Sok oka lehetett rá. De Sandrát semmi sem tarthatja vissza attól, hogy felhívja őt.
Szíve kalimpált, miközben a számot tárcsázta. Többször kicsengett, Sandra már épp vissza akarta tenni a kagylót, amikor Jim jelentkezett.
- Jim? Én vagyok, Sandra.
- Mi van apáddal? - kérdezte ő, azonnal a tárgyra térve.
- Az állapota változatlan, nem hagyhatom magára.
- Ezt nem is vártam el tőled. Majd csak boldogulunk nélküled is.
- De nehogy közben betöltsd a helyemet tréfálkozott Sandra, és ezt komolyan gondolta.
- Ezt nem merném megtenni. Még felvásárolnád a Cousten's ügynökséget, engem meg kirúgnál.
- Ne viccelj!
Hangja remegett, és Jim bűnbánóan mondta:
- Sajnálom, angyalom, már reggel óta rossz a kedvem. Biztosan az időjárás az oka.
- Haragszol még, amiért a múltkor nemet mondtam?
- Miért kellene haragudnom? Efelől egész nyugodt lehetsz. -Tudod, szeretnék veled beszélni. Elhatároztam, hogy...
- Ne most - szakította félbe Jim a lányt. - Egy tárgyalás kellős közepén vagyok.
-Otthon?
- Te Is tudod, hogy egész héten nem voltam Londonban. Be kell hoznom a lemaradást. De mit szólnál ahhoz, ha a jövő hét végén meglátogatnálak?
- Apám nem fogadhat látogatókat.
- Nem is őt, hanem téged akartalak meglátogatni - válaszolta bosszúsan Jim. Gondolom, elég nagy a házatok ahhoz, hogy egy vendég ne zavarja apádat.
- De akkoris megtudná, hogy itt vagy. Az a helyzet, hogy apám hat év óta próbál rámtukmálni egy férfit, és...
- Akkor légy jó kislány, és menj hozzá feleségül.
-Ó, Jim, én...
! De a vonal már meg is szakadt. Sandra csalódottan meredt a telefonkagylóra, amiért Jim nem akarta meghallgatni. Nem viselkedett valami okosan, de Jimnek be kellett látnia, hogy ez nem a legalkalmasabb időpont volt a látogatásra. Letörten ment a fürdőszobába, és jó hosszú ideig zuhanyozott. Amikor lement a szalonba, már valamivel jobban érezte magát. A függönyöket behúzták, és a lámpák gyöngéd fényt vetettek a falon függő festményekre. Milyen kár, hogy apját nem érdekelték a képek! Ezzel szemben Sandra képtelen volt a vegyészetért lelkesedni.
Fázósan ment a kandallóhoz, és kezét melengette a tűz fölött. Közben
eszébe jutott, hogy egész nap nem evett semmit, és hirtelen rettentő éhes lett.
Megkérem Mrs. Matthew-t, hogy azonnal tálalja a vacsorát, fontolgatta, és a
csengőért nyúlt, amikor Richárd bejött.
- Nem is tudtam, hogy még itt vagy! - most ébredt rá, milyen vonzó lehetett a háziruhájában. Ha sejtettem volna, hogy még a házban van, inkább szabadidőruhát veszek fel. Harciasan zsebre dugta a kezét. - Úgy tudtam, vacsorára
megbeszélésed volt.
- Hazudtam. Crawthorpe másnak adta el a szabadalmat.
- Tökéletes hazudozó vagy - jegyezte meg Sandra szenvtelenül.
- Csak jó ügyben. Kímélni akartam apádat.
- Nem csoda, hogy olyan csodálatosnak tart csúszott ki dühösen a lány száján, de engesztelően mindjárt hozzá is tette: - Elég nagy csapás lehetett a szabadalom elvesztése.
- Az ember nem kaphat meg mindent.
- Azt hittem, gyűlölöd a kudarcokat.
- Utálom a hiábavaló erőfeszítést, de bolond lennék, ha azt hinném, mindig
csak nyerhetek.
Sandra azon morfondírozott, hogy ez vajon burkolt célzás volt-e arra, hogy
nem akart hozzámenni. Megfordult, és a tűzbe bámult.
- Jól érzed magad Londonban? - A férfi egy macska hangtalan mozgásával lépett melléje.
- Igen, nagyon - felelte Sandra.
Richárd villámgyorsan maga felé fordította őt, úgy, hogy tekintetük találkozott.
- Miért nem kedvelsz engem, Sandra? Mert akkor régen megkértelek, legyél a feleségem?
- Ugyan - mondta egykedvűen a lány, és kiszabadította magát a szorításból. - Nem talállak ellenszenvesnek, csak a terhemre vagy.
- Mert én vagyok Pearson, a mintafiú? mosolygott gúnyosan a lány zavarát látva. Tudom, hogy így hívsz.
- Ezt még tinédzser koromban találtam ki védekezett Sandra. - Már nem tekintelek mintafiúnak.
- Hát akkor minek?
- Olyan valakinek, aki a sikerért mindenre képes, s még attól sem riad vissza, hogy ennek érdekében akár a főnöke lányát is feleségül vegye.
- Értem. - Richárd hátralépett. - Még mindig azt hiszed, hogy így akarom megszilárdítani a helyzetemet a cégnél?
- Igen, azt hiszem.
A férfi keményen a szemébe nézett.
- Ha azt mondanám, hogy szeretlek, ugyanazt a választ adnád, mint akkor?
-Biztosan.
Richárd alig észrevehetően megvonta a vállát, és lassan az ajtóhoz ment.
- Holnap este újra eljövök meglátogatni az apádat. - Ezzel kiment a szalonból.
3. FEJEZET
Eltelt néhány nap anélkül, hogy Sandra bármit is hallott volna Jimről. Nagyon elszomorította, hogy a férfi nem érezte, milyen nagy szüksége lett volna rá éppen ezekben a napokban.
Eltekintve egy-két hosszabb sétától, ideje nagy részét apjánál töltötte. Egy alkalommal bement Norwich-ba és vízfestéket vett.
- Napról napra szebbek az alkotásaid - mondta Edward Harris az ágya mellett festegető Sandrának egy délután.
- Remélem. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól elboldogulok a vízfestékkel.
- Hát akkor legalább valami jót is eredményezett a szívrohamom. így már nem olyan rossz a lelkiismeretem, amiért ilyen sokáig magam mellett tartalak.
- Nem kell, hogy rossz legyen a lelkiismereted. Szívesen vagyok itthon. Ez bizony ártatlan füllentés volt, de amikor valamivel később dr. Baxterrel
beszélt, már örült, hogy ezt mondta.
- Jó, hogy itt maradt, Sandra - mondta az orvos. - Maga nélkül lehetetlen lenne az apját távol tartani a hivataltól.
- Talán ecsetet kellene a kezébe adni, hogy festegetésre ösztönözzem.
- Az biztosan jót tenne neki. Tudja-e, hogy szinte minden rajzát, amit gyerekkorában készített,
megőrizte? Tavaly mutatta meg nekem őket a könyvtárban, Minden lap hátoldalára ráírta az életkorát is.
Sandrát a hallottak mélyen megrendítették. Alighogy dr. Baxter elment, nekiállt megkeresni a rajzokat. A könyvtárban levő íróasztal legalsó fiókjában találta meg őket. A rajzok nézegetése közben döbbent rá, mennyire szerette
őt az édesapja.
Ez boldogító érzés volt, és ettől Sandra sok mindent más fényben látott, még Jim viselkedését is. Megértette, hogy Jim nehezen tudta magát túltenni azon, hogy a lány, akit szeretett, gazdag örökösnő. Nem tépelődött hát tovább, hanem tárcsázta a telefonszámát.
- Épp fel akartalak hívni - mondta Jim, megismerve Sandra hangját -, undorítóan viselkedtem a legutóbb.
- Az én hibám is volt. Ha nincs más programod, mégis csak gyere el ide a hétvégére.
- Sajnos nem megy. Épp most beszéltem meg egy üzleti tárgyalást. Sandra az ajkába harapott. Vajon őszinte volt Jim, vagy meg akarta mutatni, hogy nem fut utána? - töprengett.
- Mikor jössz megint Londonba? - kérdezte Jim.
- Nem tudom pontosan. Itt nem dolgozhatnék neked?
- Ezt kétlem. Az ügyfelek szeretik a személyes kapcsolatot.
- Kár. - Kis szünet után hozzátette: - Mi van Arnie Jacksonnal?
- További terveket kért a harisnyareklámjához, már szereztem is néhány igen jól sikerült rajzot.
-ó, kitől?
- Egy szabadúszótól.
'
Sandra megnyugodott. A szabadúszó grafikusok drágán dolgoztak, Jim ezért ritkán vette igénybe őket.
- Segítene, ha egy megbeszélésre felugranék Londonba? ,
- Nem. Akkor már hosszabb ideig kellene maradnod. Hallgass ide, felejtsd el egy időre a munkádat, és szenteld magad egészen az apádnak.
- A következő hét végén ide tudnál jönni? -Majd felhívlak.
Hát ez nem volt valami kielégítő válasz, és Sandra nyugtalan volt, amikor letette a kagylót. A visszautasítása úgy látszik jobban kijózanította Jimet, mint amennyit bevallott. És mindez Mario miatt! Ő volt az oka, hogy Sandra rögtön láthatatlan fallal vette körül magát, ha egy férfi közeledett hozzá. Minél előbb mesélek Jimnek Marioról, gondolta. Ez az egyetlen lehetőség, hogy tisztázzuk a dolgainkat.
Miután Sandra elhatározta, hogy Londonba megy, színlelt vidámsággal ült be apjához, hogy elszórakoztassa.
Közben azt fontolgatta, miként közölhetné vele a legkíméletesebben, hogy egy-két napra magára hagyja.
- Elégedettnek látszol. - Edward Harris a lányát fürkészte, mikor az az ágy szélére telepedett. -Talán a Royal Academie elfogadta valamelyik képedet?
- Te és a vágyálmaid! - nevetett Sandra.
- Az csak természetes, hogy egy apa a legjobbat szeretné a lányának. Az is az álmaim közé tartozik, hogy az utad Richárdhoz vezessen.
- Mindig csak ekörül járnak a gondolataid. Richárd nem az én esetem, és ráadásul tizenkét évvel idősebb, mint én.
- Na és? A harmincnégy évével még igazán nem aggastyán. Kemény kézre van szükséged.
- Még mit nem, önálló vagyok. És Richárdnak mind a két kezére szüksége van a cégnél. Úgy vezeti, mintha az övé volna.
- De törődik is vele, mintha a sajátja lenne, és csak ez számít. Ami Richárdot illeti, ostoba vagy. Bármelyik konkurens cégnél dolgozhatna, még a feltételeket is ő diktálhatná.
- Biztos vagyok benne, hogy nem csupán önzetlenségből maradt nálad -jegyezte meg Sandra higgadtan.
- Ezt nem is várom el tőle. De biztosíthatlak arról, hogy nála jobban senkiben sem tudnék megbízni. Adj neki lehetőséget, te lány! Az utóbbi években már nem unszoltalak, mert tudom, hogy csak olaj a tűzre, mégis azt mondom: ő az igazi férj számodra.
- Nincs bennünk az égvilágon semmi közös. '
- Dehogynem. Éppúgy szereti a vidéki életet, mint te, és érdekli a művészet.
- Biztosan viccelsz. Erről soha sem beszélt.
- De hát nem is adtál neki rá lehetőséget.
Edward Harris arca kipirult az izgalomtól, és Sandra a legszívesebben felpofozta volna saját magát. Hogy is tudott megfeledkezni az orvos intelmeiről?
- Hiszen megértelek - csitítgatta apját -, és meg is teszek mindent, amit csak akarsz, ha nem kívánod tőlem, hogy feleségül menjek hozzá.
- Komolyan gondolod?
- Feltétlenül.
- Akkor legyetek barátok. És hadd kérjem, hogy még ne kösd magad túl
erősen ehhez a Jimhez.
Micsoda helyzet! - gondolta. Most már nem mondhatom apámnak, hogy Londonba akarok menni.
- Ezen ne múljon - ígérte hangosan. - De ne ringasd magad illúziókban.
- Ettől nem kell tartanod. Bárcsak feladnád ezt a gyerekes ellenállást Richárddal szemben! Lehet, hogy nagy meglepetésben lenne részed. Fejét fáradtan a párnára hajtotta. - Légy hozzá ma este kedves.
- Ma este?
- Meghívtam vacsorára.
Sandra csak nagy nehezen tudta eltitkolni a felháborodását, s közben forrt a dühtől. Minél előbb össze kell ismertetnem Richárdot Jimmel. Akkor majd belátja, hogy engem soha nem lehet rábeszélni egy szerelem nélküli házasságra, bármilyen előnyökkel járna is ez a kötelék a Harris-Művek számára.
De most először is vendégszeretőén kell ma este Richárdot fogadnia. Már a gondolattól is elment az étvágya.
Richárd whiskyt töltött magának, és kényelmesen elhelyezkedett egy karosszékben. Amikor Sandra belépett a szalonba, felállt és elébe ment.
- Remélem, nincs ellenedre, hogy nem vártalak meg - mondta kissé felemelve poharát -, de hosszú és fárasztó vitám volt a felügyelő bizottsággal.
- És természetesen te győztél.
- Köszönöm, hogy ezt ilyen természetesnek veszed.
Richárd hangjában meghitt évődés bujkált, s ettől Sandra visszariadt. Elsietett mellette az italos tálcához. Ám Richárd gyorsabb volt.
- Sherryt? Vagy inkább pezsgőt innál? Már a jégen van.
- Nem, köszönöm. Inkább Camparit iszom. Észrevette, hogy a férfi mosolyog.
- Mi olyan mulatságos?
- Az italválasztásod. A Campari igencsak erős ital... - Töltött neki.mdash; Illik a harapós kedvedhez, amikor velem vagy.
A lány fogta a poharat és elfordult. Túl csípős lett volna a nyelve vele szemben? Hát igen, bizonyára így volt. Az udvariaskodás tényleg nehezére esett. Megitta a camparit, és szerette volna, ha Richárd mellett nem érzi mindig úgy magát, mint aki tapintatlan. Lopva rápillantott.
A férfi megint leült a karosszékbe a kandallónál. Mivel a tűzbe bámult, nem! láthatta Sandra pillantását, aki most Vette észre először, hogy a férfi hosszú,' sűrű szempilláival milyen sebezhetőnek tűnik. A szeme körüli finom árkok Is sok-sok órai megerőltető munkáról árulkodtak.
Ám a következő pillanatban, alighogy megmozdult, már újra olyan kifürkészhetetlen volt, mint amilyennek Sandra megismerte.
Annál jobb, gondolta ingerülten. Ha sebezhetőnek és érzékenynek látom, még a végén el is hiszem róla.
A vacsoráig Richárd igazán mindent megtett, hogy a kedvében járjon. Szokatlanul beszédes volt, annyira, hogy Sandra már attól félt, hogy a beszélgetés bizalmassá válik. Szándékosan a férfi munkájára terelte a szót, s örült, hogy Richárd szívesen beszélt az új gyógyszerkészítményekről meg a kutatásaikról.
- Ha biztos vagyok a jókora nyereségben, habozás nélkül befektetem a pénzt magyarázta Richárd. - De ha a kormányzat
beleszól az árszerkezetbe, és diktálni akarja az árakat, az más dolog. Végül is felelősek vagyunk a részvényeseinkért.
- A legtöbb részvénnyel apám rendelkezik, s szívvel-lélekkel támogatni fogja terveidet.
- Te is ezt tennéd? Neked ugyanannyi a részesedésed...
- Nem szólok bele a vállalat vezetésébe válaszolta Sandra. - Bizonyára ostobának tartasz emiatt.
- Egyáltalán nem. Téged a művészet érdekel, és nem az üzleti dolgok. -Richárd egy pillanatra elhallgatott. - De a CoustertScégnél, úgy gondolom, csak elaprózod a tehetségedet. Magasabb célt kellene kitűznöd magad elé.
Az ilyen kétértelmű bókolás jellemző volt Richárdra. Sandra növekvő szimpátiája iránta újra eltűnt.
- Sajnálom - mondta a férfi halkan. - Nem gondoltam arra, hogy a megjegyzésemet bántónak is találhatod.
A bocsánatkérés Sandrát nem tudta kiengesztelni, és fellélegzett, amikor Thomas jelentette, hogy a vacsora tálalva van.
Evés közben fesztelenül beszélgettek, hol erről, hol arról.
Amikor visszatértek a szalonba kávézni, Sandra igyekezett minél távolabb leülni Richárdtól, de az, legnagyobb bosszúságára, leült mellé a pamlagra.
- Mondanom kell valamit, Sandra. Apád nem fog többé felgyógyulni. Szavai letaglózták Sandrát.
- Mit mondasz? Hiszen a legjobb úton van a gyógyulás felé.
- Sajnos, nem így van. Ma reggel végre beszéltem a szívspecialistával, aki azt mondta, hogy a szíve súlyosan károsodott.
- Miért nem mondta ezt el dr. Baxter nekem? kérdezte Sandra felháborodva.
- Apád nem akarja, hogy megtudd. Akárhogy is van, úgy gondolom, tudnod kell róla. .
Sandra letette a kávéscsészét.
- Köszönöm, Richárd, hogy megmondtad. Már nem vagyok gyerek, aki elől el kell hallgatni az igazságot.
- Nekem is ez a véleményem. De kérlek, vigyázz, nehogy apád rájöjjön, hogy beavattalak.
Sűrűn pislogott, nehogy Richárd észrevegye a könnyeit.
- Menjünk hozzá - mondta halkan -, végül még nyugtalan lesz.
- Ha azt hiszi, hogy barátian beszélgetünk, nem lesz az. Nem tud napirendre térni afölött, hogy közöttünk nincs barátság.
- Nem vagyunk ellenségek, Richárd, de nem szeretném, ha abban az illúzióban ringatnád magad, hogy létrejöhet közöttünk a házasság.
Richárd követte őt a lépcsőn.
- Csak megígértem neki, hogy gondoskodom rólad, ha vele valami történne.
- Úgy érted, majd gondoskodsz a részvényeimről -jegyezte meg Sandra csípősen. - Hiszen ez az egyetlen, ami számodra fontos.
- Kezdem unni az örökös szemrehányásodat, hogy csupán számításból érdeklődöm irántad.
Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy nem is tudnálak feleségül venni. Úgy viselkedsz még mindig, mint egy tízéves kislány.
Sandra nem tudta, mit válaszoljon. Kinyitotta apja szobájának ajtaját, és mielőtt belépett volna, gyorsan mosolyt erőltetett az arcára.
Este, az ágyban fekve, végre rájött, mi dühítette Richárddal kapcsolatban a legjobban. A férfi értette a módját, hogy a közelében mindig idétlennek érezze magát. Bármennyire is igyekezett megmaradni hűvösnek és higgadtnak, a jelenlétében folyton gyerekes dolgokra ragadtatta magát.
Hát jól van, gondolta, mostantól kezdve olyan udvarias leszek, hogy csak lesni fog. Felvidulva a gondolattól, hogy Richárdot elképeszti, elaludt.
Másnap reggel szorongó érzéssel ébredt. Jimről álmodott, s az álom annyira nyugtalanította, hogy elhatározta, azonnal elmegy hozzá. Ha úgy tíz óra körül elindul, még időben odaérne a Coustens-hez, s amennyiben Jimj ráér, vele
ebédelhetne. Ha meg nem ér rá, ott maradna nála éjszakára, bebizonyítandó, hogy szereti őt.
- Nem kell annyira sietned - bizonygatta az apja, amikor Sandra elmondta neki, hogy néhány munkát kellett az ügynökségnek elkészítenie, s lehet, hogy Londonban fog éjszakázni.
- Talán magammal hozom Jimet - mondta óvatosan.
- Ne felejtsd el, megígérted, hogy nem fogsz elhamarkodottan cselekední -figyelmeztette Edward Harris a lányát.
- Tudom, és az ígéretemet megtartom. Ne aggódj. Kisietett, mielőtt apja újabb kérdéseket tehetett volna föl neki. Londonba érve Jim ügynökségi irodáját üresen találta. Sőt mi több, bizonyos jelek arra mutattak, hogy be sem tette oda a lábát.
- Otthon dolgozik - közölte Sandrával a titkárnő. - Nyomatékosan meghagyta, hogy ezt senkinek se áruljam el, mert nem akarja, hogy zavarják.
De biztos vagyok benne, hogy ez magára nem vonatkozik.
Sandra mosolyogva köszönte meg, és Knightsbridge felé vette az útját. Tulajdonképpen még örült is annak, hogy Jimet nem találta az irodájában, hiszen amit meg kellett vele beszélnie, ahhoz a lakása személyes atmoszférája jobban illett. Ami persze nem volt teljesen veszélytelen. Sandra pulzusa hevesebben vert a gondolatra, hogy Jim esetleg a szerelme bizonyítékát fogja követelni tőle. Ezt a félelmét le kell gyűrnie magában.
Remegve tette le a kocsit Jim háza előtt, Csöngetésére senki nem nyitott' ajtót. Épp újra meg akarta nyomni a gombot, amikor kinyílt az ajtó, és Jimj jelent meg pizsamában és köntösben. A férfi rémülten bámult rá.
- Sandra, az ég szerelmére, mit keresel te itt?
- Látogatóba jöttem. - Azzal már ment is befelé, de meglátva a konyhából! kilépő csinos kis barnát, megfagyott ajkán a mosoly. A nőn Jim inge volt, és alatta jól kivehetően nem volt semmi.
Sandra vaktában az ajtó felé indult, de Jim elzárta az útját.
- Várj! Ha tudtam volna, hogy jössz,...
- Sütöttél volna egy kalácsot? Ne fáraszd magad, nem kell mentegetőznöd, Jim. Sajnálom, hogy csak úgy váratlanul betoppantam.
A szeme sarkából látta, hogy a fiatal hölgy megint visszament a konyhába, és becsukta maga mögött az ajtót.
- Ne csinálj a bolhából elefántot! - Jim elkapta Sandra könyökét, és a nappali felé vonszolta. Jane számomra nem jelent semmit.
- Látod, ezt elhiszem - felelte élesen. - Számodra egy asszony sem jelent semmit.
-Te jelentettél valamit. Amikorvisszautasítottál... Az ördögbe is, csak nem gondolod, hogy kolostorba vonulok?
- Ha szeretnél, tényleg képtelen lennél arra, hogy mással is legyél.
- Ez nem szerelem volt, csak szex. Hát nem ismered a különbséget? Sandra undorodva mondta:
- Nagyon is jól ismerem a különbséget. Te vagy az, aki nem ismeri. -Hevesen félrelökte Jimet, és az autójához rohant.
Míg a lakásához hajtott és összecsomagolta a holmiját, józanul átgondolta a helyzetét. Londonban már nem volt keresnivalója. Visszamegy hát az apjához, az egyetlen férfihoz, akiben megbízhat. A férfiak csak ki akarják használni az embert. Jim csupán szexuális tárgynak tekintette, Richárd pedig rajta keresztül akarja megszilárdítani a helyzetét a cégnél.
Sandra épp a bőröndjeit vitte ki a folyosóra, amikor megszólalt a telefon. Ez csak Jim lehet, vélte, s habozott, hogy felvegye-e. De aztán győzött a józan ész. Fölemelte a kagylót, s maga is elcsodálkozott, milyen elutasítóan mondta:
- Hagyj békén, Jim, többé nem akarlak látni.
- Nem válhatunk el így egymástól. Hagyd, hogy megmagyarázzam. Hogy még több értelmetlen esküdözést hallgasson végig? Le akarta tenni
a kagylót, de a büszkesége visszatartotta. Miért hagyja meg neki az elégtételt, hogy mélyen megsebezte. Miért ne tegyen úgy mintha dühének oka a megsértett hiúság lenne, nem pedig a szerelem?
- Hát jó, gyere fel - mondta fagyosan.
- El tudom képzelni, milyen állapotban vagy kezdte Jim, amikor kifulladva megérkezett Sandrához. - De Jane tényleg nem jelent nekem semmit. Esküszöm! . ,
- Elhiszem.
- Akkor miért, szaladtál el?
- Mert abban a pillanatban, mikor megláttalak vele, rádöbbentem, hogy
nem szeretlek.
- Ugyan, ne játszd meg magad! Mérges voltál rám.
- Pusztán azért, mert megsértetted a büszkeségemet. - Sandra nyugodt beszédre kényszerítette magát. - De most, lecsillapodva, nem érzek már semmit, se haragot, se fájdalmat. Milyen szerencse, hogy még idejében rájöttem erre!
- Hazudsz! - támadt rá Jim. - Csak azért mondod, hogy megalázz. Nem mintha szemrehányást
tennék, a te helyedben én is így cselekedtem volna.
De kérlek, ne tedd tönkre a jövőnket azért, mert bolond voltam. Szeretlek Sandra. Amikor kijelentetted, hogy házasság nélkül soha sem élnél velem együtt, úgy elfogott a düh, hogy fájdalmat akartam okozni neked. Ez nem volt valami szép dolog, elismerem. De ne kelljen ezért egész életemben bűnhődnöm.
Jim nagy művésze volt a védekezésnek, s Sandra már-már megbocsátott neki. A maga módján Jim bizonyára szerette is őt, de ő már soha nem tudta volna szeretni. Mindig kételkedett volna a hűségében. Bármennyire is nehezére esett Jimet elhagyni, ha nála maradna, boldogtalan lenne.
- Sajnálom Jim. Most is csak nemet tudok mondani.
Sandra újabb könyörgésre készült fel, de meglepődve látta, a férfi megváltozott arckifejezését.
- Ha ilyen hamar sutba dobod a szerelmedet, akkor megvan a véleményem rólad - mondta gonoszul.
- Gondolj, amit akarsz. - Sandra kétségbeesve abban reménykedett, hogy Jim végre elmegy. Ha még továbbra is itt beszélgetnek, feltörő könnyei elárulják. - Ami téged illet, tévedés voltál, és szeretném ezt a hibát elfelejteni.
- Erről meg vagyok győződve - gúnyolódott Jim. Mégiscsak rászántad magad, hogy hozzámenj az apád által kiszemelt férfihoz? Ugye ez az igazi oka annak, hogy cserbenhagysz, vagy talán nem?
Sandra nem reagált. S elégtétellel nyugtázta, hogy Jim arcát elfutotta a méreg.
- Ki ez a férfi? Egy norfolki fajankó, akinek víz van a fejében, a bankban meg egy zsák pénze?
- Olyan férfi, akit szeretni és tisztelni lehet helyesbített Sandra. - Nem gondolod, hogy ez nagyon fontos?
Jim szó nélkül hátat fordított és kirohant, Sandra pedig leroskadt a legközelebbi karosszékbe. Az undorító jelenet kimerítette, de legalább megmentette a büszkeségét. És Jim is jól megkapta a magáét. Halottsápadt lett, mikor Sandra az új szerelméről tiszteletreméltó férfiként beszélt. Pedig valóban ilyennek képzelte el azt, akivel megosztaná az életét.
Már alkonyodott, s Wideacres kékes párafüggönybe burkolózott, mikor Sandra késő délután belépett apja szobájába.
- Azt hittem, Londonban maradsz éjszakára fogadta.
- Úgy hiányoztál nekem.
- Badarság! Találkoztál ezzel a Jimmel?
- Igen.
'
- Idejön hétvégére?
- Nem jön. - Sandra a ruhája zsebébe dugta a kezét. - Apa, azt hiszem,! állhatatlan a természetem. Viszontlátva őt, rájöttem, hogy nem is jelent nekem olyan sokat, mint hittem. ? '
- Nem vagy te állhatatlan, csak észhez tértél. De vajon nem lesz kínos a számodra, ha neki kell dolgoznod?
- Nem megyek vissza többet. Itt maradok melletted.
- Erre nincs szükség - felelte mogorván. - Éld csak a magad életét.
- De én szeretnék egy ideig itt maradni - ült le az ágya szélére. - Mit csináltál ma?
- Régi fényképalbumokat nézegettem sóhajtotta Mr. Harris. - S erről eszembe jutott,
hogy mindaz, amit felépítettem, nemsokára idegen kezekbe kerül.
Sandra megdöbbent.
- Richárd nem idegen, apa. Mindig azt mondtad, hogy számodra a családhoz tartozik.
- Tudom. De azért ő mégsem vér a véremből. S mégiscsak más az, ha igazi családtagnak van komoly beleszólása az üzlet vezetésébe.
- De hát én főrészvényes maradok emlékeztette őt Sandra.
S hogy másra terelje a szót, áradozva kezdett mesélni londoni napjának meg sem történt eseményeiről. A beszámoló kellős közepén betoppant Richard. Szemmel láthatóan egyenest az irodából jött, még az aktatáskája is nála volt.
Ha tudtam volna, hogy a városba mész - mondta apját köszöntve -
elvittelek volna.
- Legközelebb szólni fogok - füllentette a lány udvariasan.
- Maradj itt vacsorára - hallotta most az apját. Sandra örül, ha szórakoztatod.
- Talán más programja van Richárdnak mára vetette közbe. - Hadd döntsön ő maga.
- Örömest maradok - felelte Richárd. - Csak hazaugrom átöltözni.
- Minek ez a felhajtás? - kérdezte Sandra szemtelenül. - Egyik sötét öltöny olyan, mint a másik.
Richárd elnevette magát, s ez akarata ellenére is tetszett a lánynak.
- Be kell neked bizonyítanom az ellenkezőjét. Nyolckor új ember fog előtted állni.
- Alaposan feltüzelted - nevetett jókedvűen Richárd távozása után Edward Harris. - Jól tennéd, ha te is valami különlegeset vennél fel.
Hát nem volt valami vonzó feladat olyan valakinek kicsinosítania magát, aki teljesen hidegen hagyta. De más választása nem volt, Sandra felvett egy aranyszínű selyemmodellt, amely hullámos hajának színárnyalatát még jobban kiemelte.
- Szakasztott az anyád vagy - mondta rekedt hangon az apja, amikor bement hozzá megmutatni magát.
- De az orrom a tiéd - ugratta.
- És a csökönyösséged is. Gyere közelebb, hadd lássalak. - Sandra odament hozzá és megpuszilta.
- Férjhez kellene menned és gyerekeket szülnöd - mondta az apja csöndesen. - Ideje, hogy nagypapa legyek.
- Örömmel teljesítem a kívánságodat, ha megtalálom a megfelelő férfit. -Richárd...
- Nem.
- De miért nem? Tényleg szeret téged. Gondold csak meg, mennyi ideje
vár, és még csak rá sem nézett másra.
- Hát ezt meg honnan veszed?
- Ha lenne valakije, megmondta volna nekem.
Meglepő módon Sandra egész jól el tudta képzelni, hogy Richárdot vonzónak találják a nők. Elég, ha arra gondolt, hogy azon az estén, amikor feleségül kérte, milyen szenvedélyesen csókolta meg őt, bebizonyítandó, hogy hideg
külső mögött forróvérű férfi rejtőzik. Az emlékezéstől lángba borult arca.
Lent a ház előtt becsapódott egy autó ajtaja.
- Biztosan Richárd jött meg - mondta Sandra, és az ajtóhoz ment. - Lemegyek.
4. FEJEZET
Sandra maga is csodálkozott saját nyugtalanságán, amikor lement a szalonba.
Richárd megígérte, hogy meglepi, és meg is tartotta a szavát. Egy finom szarvasbőrből készült szmokingot öltött, hozzá berakott fehér inget. Az egyébként feszesen hátrafésült haja most laza, könnyű esésű volt, s ettől valamivel fiatalabbnaktűnt.
- Túl sokat ígértem?
-Hogyan?... Hát persze. Sokkal jobb. így messze nem nézel ki olyan
merevnek és pedánsnak.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy Pearson a mintafiú, most szépfiúvá
alakultát?
- Azzá lettél? - kérdezte Sandra évődve.
- Nem baj, ha megtagadom a választ?
Sandra kitért a válasz elől, s az italos tálcára mutatott. Mivel kínálhatlak meg?
- Ha hozzád igazodom, csak pezsgőről lehet szó. Fantasztikusan nézel ki - Richárd kiemelt egy üveget az ezüst jeges vödörből, és óvatosan meglazította adugót.
- Nahát, nem is durrant! - csodálkozott Sandra.
- Ha az ember jól csinálja, nem is szól. Minél több széndioxid szökik el a durranáskor az üvegből, annál kevésbé pezseg az ital a pohárban.
Sandra nevetett.
- Igaz, hogy megváltoztattad a külsőd, de belülről ugyanolyan pedáns maradtál.
- Tehát nem érdekelt a dolog magyarázata?
- Dehogynem, bár tulajdonképpen nem is voltam rá igazán kíváncsi. Nem kell minden közbeszólásomat komolyan venni.
- Ezt megjegyzem magamnak- nyújtotta feléje a magas, karcsú poharat.
-Egészségedre!
- Micsoda unalmas pohárköszöntő! Nem jut eszedbe valami jobb?
- Dehogynem, de nem akartalak zavarba hozni. Tehát akkor... - Richárd magasabbra emelte a poharát - éljen Sandra, akinek szikrázó temperamentuma mellett a pezsgő is csupán állott víznek tűnik, akinek mézszínű arany haja elhomályosítja a napot, akinek ajkai...
- Elég, bebizonyítottad! - szakította félbe őt hevesen, és leült egy karosszékbe az ablakhoz, ahol Richárd nem ülhetett mellé.
- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar visszajössz Londonból - mondta Richárd mintegy mellékesen. - Apád azt mondta, éjszakára is ott maradsz.
- Másképp döntöttem.
- Ez a barátodra is vonatkozik?
- Mit akarsz ezzel mondani?
'
- Azt, hogy van egy bizonyos barátod.
- Sok barátom van, Richárd.
.
- Ezt elhiszem. De lehet, hogy még mindig a királyfira vársz hófehér paripán?
- Őszintén szólva, a mai napig úgy véltem, hogy már megtaláltam.
- Mi történt?
- Van egy másik nője.
- Jót tenne, ha kiöntenéd a szívedet, és kisírnád magad.
- Ezzel egy kissé túl lőttél a célon. Pezsgővel és együttérzéssel nem vehetsz le a lábamról.
- Csak segíteni akartam.
Úgy tűnt, őszintén gondolja, s ez még jobban felbőszítette Sandrát. Amíg megmaradt mumusnak, könnyen elbánt vele. De ha a rokonszenves arcát mutatta, hátrányba került vele szemben.
- Igazán köszönöm, Richárd, de ahhoz, hogy kisírjam magam, nincs szükségem a válladra.
- Örülsz, ha feldühítesz, igaz? - nézett rá nyugodtan.
- Hogy is dühíthetnélek fel. Hiszen csak a kémcsövek meg a nyereség érdekel.
- Azért nem egészen így van - védekezett -, bár van bennem bizonyos célratörés, nem tagadhatom.
- Főként, ami engem illet. Az, ördögbe is, képtelen vagy elfogadni egy nemleges választ?
Richárd szája elkeskenyedett.
- Megértem, hogy apád betegsége nagyon megvisel, de nem leszek mindig a bűnbakod. Az én türelmemnek is vége szakad egyszer.
- Alig győzöm kivárni - negédeskedett Sandra. Legalább egyszer bebizonyíthatnád, hogy igazi érzéseid is vannak.
- Ha bizonyítékra van szükséged az emberi érzéseimet illetően, nagyon szívesen teljesítem a kívánságod - kapta föl a fejét.
- Ebben nem kételkedem. - Dühös volt, amiért a saját csapdájába esett. A férfi kivette Sandra kezéből a poharat és újra töltötte.
Szótlanul ittak. A csönd rátelepedett a helyiségre, míg végre megjelent Thomas, és jelentette, hogy a vacsora tálalva van.
A hatalmas mahagóni asztal egyik végén két személyre tálaltak. Az ezüst gyertyatartók gyertyáinak halvány világánál melegen fénylett a nemes fa.
Unalmas estének nézünk elébe, gondolta Sandra, és kezébe vette az evőeszközt. Már éppen elkönyvelte magában, hogy az est hátralévő részében nem beszélnek, amikor Richárd megtörte a csendet és munkája felől érdeklődött. Kérdései meglepően érdekesek voltak,, és Sandra szűkszavú válaszaihoz fűzött megjegyzései azt bizonyították, hogy nagyon is értett egy reklámügynökség munkájához.
- Azt hittem, hogy csak a vegyészet meg a pénzügyek érdekelnek - mondta Sandra Richárd egyik különösen okos megjegyzésére.
- Tehát belátod, hogy rosszul ítéltél meg felelte, miközben feltálalták a második fogást, kacsasültet párolt káposztával. - No és folytatta -, ha szabad rákérdeznem, mi a helyzet a további terveidet illetően?
- Nincsenek különösebb terveim, csak hogy itt maradok, amíg szükség van rám.
- Nem fogsz unatkozni a barátaid meg a munkád nélkül? -Itt nőttem fel, és hozzászoktam a nyugodt, vidéki élethez. ,
- Mégis, alig tudtad kivárni, hogy elmehess.
. - Csak mert meg akartam állni a saját lábamon.
- És most, hogy sikerült, visszatérsz a meghitt otthon védő falai közé?
- Apa miatt jöttem vissza - jelentette ki Sandra.
- Nem egy férfi miatt, aki csalódást okozott?
- Ehhez semmi közöd - fortyant fel,
- De, nagyon is sok közöm van hozzá - mondta Richárd csöndesen. -Valamikor megkérdeztem, hogy akarsz-e a feleségem lenni.
- Nagyon is jól emlékszem - felelte csípősen Sandra.
- És az ajánlatomat nem a vacsoránál, hanem kávézás közben akartam megismételni.
- Attól tartasz, hogy cigányútra megy a falat?
- Nem, de nem hittem volna, hogy téged először le kell itatni, ha udvarias választ akarok kapni.
Richárd végre kimutatta a dühét. Halványkék szeme jéghidegen villant. Sandra elégedetten nyugtázta, hogy végre kiugratta a nyulat a bokorból. Letette a kést és a villát, majd így szólt:
- Elég udvarias, ha azt mondom: Nem, köszönöm, kedves Richárd.
- Kiindulópontnak mindenesetre jó, ahonnan aztán tovább lehet lépni.
- Felfoghatatlan! - sziszegte a lány. - Nevezz meg csak egyetlen elfogadható érvet is, amiért igent kellene mondanom. Richárd dühe mintha elpárolgott volna:
- Kölcsönös vonzalom.
Sandra meglepetten dőlt hátra a karosszékben.
- Hogy érezhetsz irántam vonzalmat, amikor szünet nélkül sértegetlek? Richárd arca hirtelen felderült.
- Elfelejted, hogy nagyon is jól ismerlek. Tanúja voltam, hogyan váltál át szemtelen kis bakfisból elbűvölő fiatal nővé.
- De soha nem voltam kedves hozzád.
- Kezdetben még az voltál.
- Tizenöttől tizenhét éves koromig? Ugyan, hagyd már!
- Mit szólnál, ha bejelenteném, hogy szeretlek?
Hah! Legalább nem hazudott egyenesen a szemembe, gondolta Sandra.
- Képtelenség. Nincs bennünk az égvilágon semmi közös.
- Egy barátságon alapuló házasságnak ugyanannyi az esélye arra, hogy. boldoggá váljon, mint egy szerelmi házasságnak, amely többnyire pusztán szexuális vonzalomból jött létre.
- Nem tudok hozzámenni olyan férfihoz, akit nem szeretek.
- A házasságunk kezdetben teljesen plátói lenne - próbálkozott Richárd szelíd kitartással.
- És így is fejeződne be. Soha nem tudnék igazán a feleséged lenni.
- Én meg azt mondom, mégiscsak tudnál, ha nem sürgetnélek.
A bizakodása feldühítette. Micsoda magabiztosság! Sandra a férfi hosszú, karcsú ujjait nézegette. Richárdon minden olyan tökéletes volt, de hideg és steril. Egy icipici kis hiba, valamivel kevesebb tökély, s rögtön élettelibb, sőt talán izgatóbb is lenne.
Kopogtak, s a nővér lépett be. Sandra aggódva kérdezte:
-Apa talán...
- Jól van - biztosította rögtön az asszony. - Csak szeretné önt és Mr. Pearsont látni, mielőtt éjszakára ellátom.
Sandra szalvétáját leejtve kisietett. Richárd azonnal követte. S noha Sandra ki nem állhatta őt, azt mégis el kellett ismernie, hogy az apját tényleg nagyon szerette. Valamikor azt hitte, hogy mindezt csak megjátssza, ám amikor megnövekedett hatalma ellenére is változatlanul viselkedett, be kellett látnia, hogy Richárd vonzalma őszinte volt.
- Nem akartalak benneteket evés közben zavarni - fogadta Mr. Harris a szobába lépő Sandrát és Richárdot. - De a nővér ragaszkodik hozzá, hogy aludjak, s szerettem volna előtte jó éjszakát kívánni.
Sandra érezte, hogy valami más is nyomta apja szívét.
- Nyugtalanít valami, apa?
- Hát igen, olyan... Eszembe jutott, mennyi mindent nem mondtam még elmdash;mondta akadozva-, és ez nyugtalanít.
Apja szavaitól könnyek szöktek Sandra szemébe, és sűrűn pislogott, hogy senki ne vegye észre.
- Ugye gondját viseli majd? -fordult most Edward Harris Richárdhoz. -Azt hiszi ugyan, hogy már felnőtt nő, de hát valójában még gyerek.
- Annyira azért nem vagyok gyerek, hogy ne lehetnék Richárd felesége. Fel sem tudta fogni, amit mondott. Megbolondultam talán? gondolta. Mi
a fene ütött belém? A válasz nyugtalanító volt: biztosítani akarta apját afelől, hogy jó kezekben lesz, ha ő egyszer már nem lesz mellette. De váratlan kijelentésének más oka is volt. Jimnek azt állította, hogy egy másik férfi lépett az életébe, s ezt be is akarta bizonyítani.
Szó sem volt semmiféle norfolki fajankóról, ahogy Jim faragatlanul hozzávágta Richárd
tehetséges menedzser volt, aki bizonyára hallat még magáról az angol gyógyszeriparban. Micsoda mélyütés lenne Jim számára, ha az újságból értesülne az eljegyzésükről.
- Istenem, mennyire örülök, ki sem tudom mondani - sugárzott Edward Harris arca a boldogságtól. - Hogy sikerült rábírnod őt, Richárd, hogy megváltoztassa a véleményét? Sandra, ugye nem csak füllentettél, hogy megnyugodjak?
- Igazat mondott - ölelte át Sandra vállát Richárd. - Voltaképpen azért voltam olyan állhatatos, hogy végre apának szólíthassam.
- A nagypapa még inkább kedvemre való lenne mosolygott csöndesen Edward Harris. - Hát ha valamitől, ettől a hírtől biztosan meggyógyulok. De addig azért ne várjatok, amíg a templomba is elmehetek veletek. Az bizony még egy kicsit odébb lesz.
- Nekünk nem olyan sürgős - sietett közbevetni Sandra.
- Én egyébként a következő hétre gondoltam mondta Richárd.
- Az túl korai - fordult hozzá méltatlankodva Sandra. A lány csak eljegyzésre gondolt, s ezzelpersze Richárd is tisztában volt.
- Olyan jó dolog menyasszony és vőlegénynek lenni - tette hozzá nyomatékosan. - Hadd élvezzük egy ideig.
- Jobban fogjuk élvezni, ha házasok vagyunkvélte Richárd óvatosan. -Ezenkívül szeretnélek magammal vinni az Egyesült Államokba.
Sandra értetlenül meredt rá.
.
- Igen, kedvesem, ezért sürgetlek. Üzleti ügyeket kell intéznem, és mivel legalább egy hónapig távol leszek, arra gondoltam, egy füst alatt a mézesheteket is ott tölthetnénk.
- Még nem is kértük a templomi kihirdetést mondta Sandra alig titkolt elégtétellel.
- A templomi esküvőt később is megtarthatnátok - szólt közbe az apja -,
amikor már én is ott lehetek. . - Én is így gondolom - helyeselt Richárd.
Sandra egyikükről-a másikra pillantott, s úgy érezte, hogy a két férfi döntött az életéről.
A tény, hogy Richárdot nem szerette, érdekes módon ebben a pillanatban nem is érdekelte. A Jim okozta csalódás után el sem tudta képzelni, hogy az életben még egyszer szeretni tudjon egy férfit. Innen nézve talán nem is volt olyan őrültség belemenni egy platói házasságba.
Verejtékben úszva riadt fel Sandra az éjszaka közepén. Mibe is mászott bele? Inkább egész életében lány marad, mintsem Richárdhoz menjen feleségül. El kell hárítania a katasztrófát, beszélnie kell vele.
Reggel nyolckor már három csésze teát öntött magába, amitől, az idegei még jobban
kikészültek. Miután félóráig hiába várt Richárdra, türelmetlenül átsietett a hallon. Ebben a pillanatban jött le futva a lépcsőn Thomas, s ő máris rohant fel az apjához. A nővér már adta be neki az injekciót.
- Csak egy kisebb roham - nyugtatta Sandrát, de az arca gondterhelt volt. Ez mindent eldöntött, Sandra beletörődött a sorsába, és búcsút vett a szabadságától.
- Hová készülsz ilyen korán?-kérdezte Edward Harris erőtlenül.
- S ezt még megkérdezed egy leendő menyasszonytól? Természetesen bevásárolni.
- Menj csak, nem akarlak feltartani. Sandra megcsókolta az apját, és lement. Valamivel később megjött Richárd.
- Hoztam néhány iratot, amit apádnak alá kellene írni - magyarázta, - De beszéltem a nővérrel, és inkább nála hagytam a papírokat.
- Nem akarom, hogy apát mindenféle dologgal zaklassák - jelentette ki Sandra harciasan.
- Ebben egyetértünk. Ha mindentől távol tartom, akkor neked kellene teljhatalmat adnia, ami biztosan még inkább nyugtalanítaná. Várjunk pár napig, aztán majd meglátjuk, hogy alakul az állapota. - Richárd fürkészően mérte végig. Sápadt vagy, mint egy kísértet.
- Alig aludtam az éjszaka. Ha apámat ma reggel nem éri ez a roham, már úton lennék hozzád, hogy megmondjam, nem lehetek a feleséged tört ki belőle pillanatnyi hallgatás után.
- Szinte gondolhattam volna.
- De most már nem tudok megszabadulni tőled. Ebből katasztrófa lesz -figyelmeztette a férfit.
- Várd ki a végét. Biztos vagyok benne, hogy egy szép napon igazi lesz a házasságunk.
- Soha, soha!
- Ezt a szót nem vagyok hajlandó elfogadni. Harmincnégy éves vagyok, és eszem ágában sincs tolókocsis aggastyánként teniszezni a fiammal.
Sandrának elakadt a lélegzete. Már az is épp eléggé szörnyű volt, hogy Richárdot a férjeként elképzelje, de hogy mint a gyerekei apját.,. -Lehetetlen!
-kiáltotta.
- Akkor a te dolgod lesz, hogy ezt elmeséld apádnak, mert én ugyan meg nem teszem.
Richárd nagyon jól tudta, hogy ő sem lenne képes rá.
- Ne gondold olyan sötétnek a jövőnket, Sandra. Lehet, hogy kiderül, egész jó szerető vagyok,
- Az ágybéli képességeid nem érdekelnek támadt rá gorombán. - Soha
nem fogok veled lefeküdni!
- Ilyen undorítónak találsz?
A kérdés meglepte Sandrát. Önkéntelenül is méregetni kezdte, s újra el kellett ismernie, hogy magas, karcsú alakját, tiszta arcvonásait és lenszőke haját bizonyára sok asszony találná vonzónak.
. - Nem talállak undorítónak Richárd. De túlságosan is különbözőek vagyunk. Nem érzek irántad semmit.
- Nem valami boldogító érzés tudni, hogy csak ennyit jelentek neked, és ha az apád nem lenne ilyen beteg, a legszívesebben faképnél hagynálak.
- Elég gyorsan változtatod a véleményedet. Alig pár perccel ezelőtt még
azt mondtad,...
- Tudom - vágott a szavába Richárd -, de tévedtem. Belátom, hogy még éretlen vagy a házasságra. Csak megjátszod a tapasztaltat. Valójában még éretlen kislány vagy, aki fél a szerelemtől. A felnőtté váláshoz még sokat kell tanulnod. Az már az én bajom, hogy most el kell viseljelek.
Richárd eddig a sértegetéseit rendre eleresztette a füle mellett, annál meglepőbb és kínosabb volt most Sandrának, hogy így rendreutasította. De inkább meghalt volna, semhogy ebből valamit is eláruljon.
- Akkor tehát feltehetően platói marad a házasságunk - kérdezte hűvösen.
- Nem marad az. Csak azt ígérhetem meg, hogy nem foglak sürgetni. -Richárd halkan beszélt, de a hangja mint a penge. - Mint már mondtam, gyerekeket szeretnék.
- Ehhez más asszonyt kell keresned. El foglak hagyni, mihelyt ez lehetővé válik.
- Remélem, majd csak hosszú évek múlva, és szerető gyermekként bizonyára te is pontosan így gondolod.
Mennyire értett hozzá, hogy megsebezze! Sandra válaszra sem méltatva őt, elhagyta a helyiséget.
A Richárddal való csatározástól, no meg az éjszakai nem alvástól kimerültén a szobájába ment. Szerette volna kipihenni magát. Lecsukta a szemét, s csak arra ébredt fel, hogy a nővér a vállát rázogatta.
- Mi történt? - kérdezte kábultan.
- Semmi, de Mr. Harris szeretne magával teázni.
- Teázni? Még nem is ebédeltem.
- Már elmúlt négy óra - mosolygott a nővér. Olyan mélyen aludt, hogy nem akartuk felkelteni. '
- Már ennyi az idő? Te jóságos ég! - ült fel nagyot ásítva. - Egy perc, és már megyek is.
Apja jókedvű volt, és bűnbánó arcot vágott, amiért reggel úgy megijesztette őt.
-A nővérnek nem kellene minden kis rohamnál folyton téged hívni. Feleslegesen izgatod magad.
Kivett egy mandulás kekszet.
- Sandra, meghívtam Richárdot vacsorára. Megbeszélhetnénk közösen az esküvői fogadást. Jó lesz így?
- Igen, persze - felelte, holott a gondolat, hogy megint Richárd elé kell állnia, igencsak felidegesítette.
A szobájában nyugtalanul járt föl és alá. Amikor gondolatban mégegyszer végigélte az elmúlt napokat, peregtek arcán a csalódás könnyei, és szerette volna visszaállítani az órát. Csak ne ment volna bejelentés nélkül Jimhez, és ne látta volna azt a lányt! Persze Jim igazi arcát előbb vagy utóbb mindenképp megismerte volna.
Bement a fürdőszobába, hogy hideg vízzel hűtse a sírástól püffedt szemhéját, s a sminkjét is felfrissítse. Aztán fölvett egy kékeszöld árnyalatú, nem feltűnő ruhát, a haját pedig simán feltűzte. Még egy szolid gyöngysor a nyakába, és készen állt a jövendőbeli menedzserfeleség. -
Richárd nyolckor jött, pontosan, mint mindig. Olyan fáradtnak látszott, hogy Sandra azonnal töltött neki egy whiskyt, noha eredetileg igen tartózkodóan akart viselkedni.
- Úgy nézel ki, mint aki mögött kemény nap áll jegyezte meg. Richárd bólintott, és egy székbe roskadt.
- Két hosszú ülés, s közben néhány órás bevásárlás. . - Ma este már nem kellett volna idejönnöd.
- Oda akartam adni neked ezt - állt fel, a zakója zsebéből kis bársony dobozkát húzott elő, s átnyújtotta Sandrának. Egy négy évvel ezelőtti jelenet játszódott le újra, és Sandra vonakodva nyitotta fel a doboz fedelét. Apró gyémántok övezte mélykék zafírköves gyűrű tűnt elő.
Szemmel láthatóan igen értékes, régi ékszer volt, és Sandrát elfogta az ámulat. Ám inkább meghalt volna, semhogy ezt beismerje.
- Lehet, hogy valami modernebb jobban tetszett volna - mondta Richárd komolyan.
- Jól választottál. Hol találtál rá?
- A Sothebynél. Ott voltam ma.
Akkor nem csoda, hogy olyan fáradt, gondolta Sandra. Londonba ment egy aukcióra.
Richárd kivette a gyűrűt, és minden teketória nélkül Sandra ujjára húzta.
- Remek, pontosan ráillik.
- Gyere, mutassuk meg - sürgette a lány.
- Ne olyan sietősen - húzta magához gyors mozdulattal Richárd, s ajkát
az ajkára forrasztotta.
Sandra beletörődve hagyta. Szobormereven állt, eltökélve, hogy semmiféle módon nem fog reagálni. De a férfi gyöngéden és szelíden csókolta, s amikor könnyedén a hátát simogatta, Sandra megremegett.
Richárd erre hirtelen elengedte, és az ajtóhoz ment. Sandra zavartan követte.
- Igazán gyönyörű - mondta a gyűrűt látva Edward Harris. - Épp azon gondolkodtam, hogy a fogadáson nem kellene-e a kertben egy nagy sátrat felállítani.
- Inkább ne - szabadkozott Richárd, gyors oldalpillantást vetve Sandrára. - A legszívesebben csak néhány rokont és barátot hívnánk meg. így, ha a korai járattal repülnénk New York-ba, még jókor érkeznénk. Jól mondom, kedvesem?
Sandra bólintott. Úgy érezte magát, mint akit kínpadra vonnak.
- Csupán énmiattam akartok szerény kis ünnepséget - zsörtölődött Edward Harris.-Csak ne lennék ilyen vén, kehes csataló.
A rákövetkező napok csak úgy repültek. Sandra az esküvőjén leginkább csuhát öltött volna, meg hamut szórt volna a fejére, mégis elment Londonba, és Valentinonál egy krémszínű selyemruhát vett magának.
A barátai közül senkit sem hívott meg az ünnepre. Nem akarta, hogy együtt ünnepeljenek vele, hiszen számára az esküvő nem jelentett semmit. Keserű gondolatokba merülve ment végig a Bond Street-en, megfelelő cipő után kutatva.
Meddig fog tartani a házasságom, ha apa már... Bosszúsan hessentette el a gondolatot. Mégsem tudta megkerülni apja halálának a lehetőségét, hiszen az az ő szabadságát is jelentené. Meglepő, hogy Richárdban ez fel sem ötlött. Vagy azt remélte, hogy már korábban sikerül megtörnie az ellenállását?
- Soha! - szakadt ki belőle hangosan, s egy járókelő csodálkozva nézett rá. Zavarában betért egy cipőboltba, s egykettőre megtalálta a keresett lábbelit. Az utcára kilépve összefutott Linda Maynarddal, egy Cousfenscégben volt kolléganőjével.
- Hello, ezer éve nem láttalak - ölelte meg Linda Sandrát. - Sajnálom,
hogy apád ilyen beteg, Jim beszélt róla. .
-Akkor tudod, hogy Jim meg én...?
- Hogy már nem jártok együtt, s rólad kiderült, egy milliomos lánya vagy, akinél még a fürdőkád is aranyból van? Igen, tudom, s biztosíthatlak, hogy ettől még nem szenved kárt a barátságunk.
Sandra jót nevetett. Tudta, hogy Linda az igazat mondja, a pénz számára nem sokat jelentett.
- Bizonyára az eljegyzésem hírét is olvastad az újságban.
- De még mennyire! Örülök, hogy szakítottál Jimmel - jelentette ki kerekperec valamivel később egy borozóban, hidegtál mellett üldögélve. - Fel sem foghatom, hogy tudtál érte valaha is rajongani. Lehet, hogy Jim az egyik legjobb fej a reklámszakmában, de emberként nem sokat ér.
Sandrát megdöbbentették Linda szavai, de nem mutatta.
- Sajnos nem hívhatlak meg az esküvőmre szabadkozott kifelé menet. - Tudod, csöndben, szűk családi körben tartjuk. Felhívlak, ahogy megjöttünk a nászútról.
- Igazán nem haragszom, ha nem hívsz meg. Már úgy sincs helyem a te világodban, Sandra.
- Én a barátaimat nem a vagyonuk alapján választom meg - fakadt ki hevesen. De útban hazafelé eltűnődött Linda megjegyzésén. Este Richárdnak is elmesélte.
- A barátnődnek nagyon is helyén van az esze mondta Richárd talányosan, a konyakospohara mögül pillantva Sandrára. - Akár tetszik, akár nem, a gazdagság korlátokat is állít.
- Minden barátod gazdag? A férfi mosolygott.
- Ez az első alkalom, hogy magánjellegű kérdést teszel fel nekem.
- A feleséged szerepét játszva mégiscsak tudnom kellene valamit rólad és az eddigi életedről.
- Majd odaadom az önéletrajzomat.
-Köszönöm.
- Ha majd már elég sokáig játszod a szerepet, talán rájössz, hogy olyan, mintha rád szabták volna.
- Vagy mint egy vezeklőruha - csúszott ki a száján, s Richard halkan felnevetett.
-Azt hiszem, tényleg hiányozna, ha többé nem mutatnád ki az ellenszenvedet. Olyan vagy, mint a bolha, ami jól belecsíp a kutyába, de az szinte föl sem veszi.
Sandra is jókedvre derült. Most nevettek együtt először, s a lány ösztönösen megérezte, hogy nem utoljára. Talán így is van ez jól. Richárd és ő belátható ideig együtt fognak élni, és ez sokkal
elviselhetőbb lesz, ha ellenségek helyett barátokként csinálják végig.
5. FEJEZET
A következő szombaton Sandra Harrisből Mrs. Pearson lett. Csak örülni tudott annak, hogy az esketési szertartáson, ami számára csupánkomédia volt, apja nem vehetett részt. A fogadásra - hála a sietve felhajtott két pohár pezsgőnek -, később már csak elmosódva tudott visszaemlékezni. Mielőtt még észbe kapott volna, már apját ölelte búcsúzóul, és elköszönt a hirtelen nyélbeütött házasságkötésen megjelent néhány rokontól és baráttól.
A Heathrow repülőtérre megérkezve már egy sereg fotós várta őket, s Sandrának rá kellett döbbennie, hogy házasságkötése Richárd Pearsonnal, apja vállalatának vezetőjével, egyszeriben az érdeklődés középpontjába állította.
- Mikor jött rá először, hogy szerelmes? - Átadja a részesedését a férjének? - Mikor...?-Miért...?Hogyan,..?-Mi okból...?
A kérdések csak úgy záporoztak Sandrára, s ő, félve, hogy valami butaságot mond, nem mindig tudta, mit feleljen. Megkönnyebbülten lélegzett fel, ha Richárd közbelépett, és jókedvűen válaszolt helyette is. Végül minden teketória nélkül utat tört magának a tömegben, és Sandrát a Concorde-utasok várótermébe kísérte.
- Odaát New Yorkban valószínűleg még egy hasonló ceremónia vár ránk -figyelmeztette Sandrát. - De az ottani újságírók nem hagyják magukat olyan könnyen lerázni. '
Sandra hallgatásba burkolózott, és az Atlantióceán fölötti négy órás repülőút során szinte egy szót sem szólt.
Amint azt Richárd megjósolta, a Kennedy repülőtéren a tömegtájékoztatás képviselőinek éppoly hangos hada lesett rájuk. De Sandrát és Richárdot ezúttal a biztonsági szolgálat emberei megvédték, és utat biztosítottak nekik a már ott várakozó limuzinhoz.
Sandra és Richárd a legrövidebb úton a Central Park mellett fekvő Hotel Pierre-hez, Manhattan egyik legelőkelőbb szállodájához hajtatott. Lakosztályuk fölöttébb fényűző volt. Egy elegáns nappaliból és két hálószobából állt, mindegyikhez külön fürdőszoba is tartozott.
De a legmélyebb benyomást mégis a rengeteg, csodásan illatozó fréziával teli virágtál tette Sandrára. Vajon mindez a hoteligazgatóság figyelmességének a jele volt? Hiszen Richárd, amennyire Sandra tudta, gyakran szállt meg itt.
- Remélem, nem érzed túlzásnak? - fejezte be Richárd Sandra találgatását.
- Nem, nem, csodálatosan szépek. Kinek köszönhetők?
- A legtöbb menyasszony rögtön kitalálná.
- De én nem vagyok olyan, mint a legtöbb menyasszony - heveskedett Sandra.
- Annál rosszabb. Tisztában vagyok vele, hogy nem tekintesz bennünket szerelmespárnak, de arra nem adtam okot, hogy gyűlölj.
- Nem téged gyűlöllek, hanem magamat, amiért hagytam, hogy befolyásoljanak.
- Én befolyásoltalak volna? - lépett most egészen közel Richárd. - Hadd emlékeztesselek rá, hogy te voltál az, aki apádnak az eljegyzésünkről beszéltél.
- Valószínűleg teljesen elment az eszem.
Mielőtt Richárd válaszolhatott volna, megszólalt a telefon. Richárd felvette, ésrövid beszélgetés után közölte Sandrával, hogy a cég New York-i alkalmazottja a szálloda előcsarnokában várja. A bárban találkozom vele. Jó lenne, ha közben egy kicsit kipihennéd magad, különben este fáradt leszel.
Sandra beleegyezően bólintott, és a szobájába ment. Az ágyára feküdt és hamarosan elaludt.
Arra riadt, hogy valaki bekapcsolta a mennyezetvilágítást. Rémülten felugrott, és Richárdot látta az ajtóban állni.
- Kopogtam, de nagyon mélyen aludtál - nézett rá bocsánatkérően. -Hány óra?
- A helyi idő szerint este hét. Jó lenne, ha átöltöznél a vacsorához. . - Együtt vacsorázunk? Azt hittem, nem érsz rá.
-Nem érek rá?
- Ugyan Richárd! Ez üzleti út, nem nászút.
- Mindkettő. És elvárom, hogy annak is lássák jött beljebb a szobába. -Nem fogom eltűrni, hogy a házasságunk az újságírók pletykarovatának szolgáltasson anyagot.
. - Attól félsz, hogy a múltadból ásnának elő valamit? ! - Nincs benne semmi, amiért szégyenkeznem kellene, ugyanez persze rólad már nem mondható el.
- Hát ez meg mit jelentsen? - nézett rá gyanakvóan Sandra. -Jim! - felelte kurtán a férfi.
- Leskelődsz utánam? Örömödet leled benne?
- Nekem ehhez semmi közöm. Apád tartott szemmel a saját érdekedben. Veszélyes időket élünk Sandra, s te végül is aranyat érsz.
Sandra elfojtotta a dühét. Tudta, hogy Richárdnak igaza van.
- Még mi mindent tudsz rólam? A fodrászom nevét? Azt a megszámlálhatatlanul sok férfit, akivel lefeküdtem?
- Ha tényleg olyan sok férfival feküdtél volna le, nem lennél most zavarban - ugratta Richárd jókedvűen. - Nem, úgy gondolom ketten vagy hárman voltak, s azok sem lehettek valami remek szeretők, mert akkor most nem kételkednél ennyire önmagadban.
Kezével óvatosan megérintette Sandra selymes szőke fürtjeit. - Milyen
szép és milyen ártatlan - mondta gyöngéden.
Ahogy jött, éppoly gyorsan el is hagyta a szobát. Sandra egy pillanatig még fekve maradt, és azon morfondírozott, vajon mit szólna Richárd, ha megtudná, hogy még egyetlen szeretője sem volt, nemhogy kettő vagy három.
Sandra végigjáratta ujjait a haján, éppúgy, ahogy azt Richárd az imént tette. S noha a férfi megígérte, hogy nem fog tőle követelni semmit, az előbbi jelenet elgondolkoztatta. Vajon meg tudná akadályozni, hogy a magáévá tegye, ha valóban megkísérelné? Aki így tud csókolni, az biztosan tapasztalt szerető.
Sandrában hirtelen felébredt a kíváncsiság, és egyszer csak érdekelni kezdte Richárd magánélete. Milyen asszonyok voltak vajon az életében a négy évvel ezelőtti este óta, amikor Sandra elutasította őt? Soha nem hallott felőle semmiféle pletykát. Persze valószínűleg csak azért nem, mert a magánéletét mindig titokban tartotta.
Sandra lezuhanyozott, és elég kedvetlenül átöltözött. Kiválasztott egy borostyánszínű selyemruhát, amely jól illett aranybarna hajához és kék szeméhez.
Richárd a nappaliban várt rá. Szokás szerint elegáns, sötét öltönyt vett fel. Kezében már egy pohár koktélt tartott, de Sandrának nem töltött. Ehelyett az előszobai ruhásszekrényhez ment, és egy sötéten csillogó cobolyprém kabáttal tért vissza.
- Ez a nászajándékom számodra - terítette a vállára a szőrmét. - Sajnos ma reggel még nem adhattam oda, mert itt készíttettem. New Yorkban Sokkal
különlegesebb a divat.
Vajon tényleg így igaz? Hány asszonynak vett már bundát, ha ennyire
hozzáértően tudott nyilatkozni?
- Nem szoktam állatbőröket felvenni - kapta le Sandra a válláról a prém-kabátot, és gyönyörködve szemlélte Richárd elképedt arckifejezését.
- De hát bőrcipőben jársz és húst eszel, mi a különbség? -kérdezte szinte kérlelőn.
Míg a választ keresgélte, Richárd újra a vállára terítette a kabátot, és kinyitotta az ajtót.
Hallgatagon lifteztek le az előcsarnokba. A hotel előtt már várt rájuk a sofőr
a limuzinnal.
- Kellemetlen folyton taxira várni - magyarázta Richárd, és besegítette Sandrát. - Ha süt a nap, mindig kéznél vannak, de ha esik az eső, vagy csúcsforgalmi időszakban, mintha nem is létezne egy sem. - Richárd, látva! hogy Sandra elfojtott egy mosolyt, nagyot sóhajtott: - Annyira nehezedre esik! hogy a jelenlétemben elengedd
egy kicsit magad? Egy csöppet sem úgy nézünk ki, mint a boldog, újdonsült házaspárok.
- Én nem tudom magam mások előtt megjátszani, Richárd.
- Egy bizonyos értelemben örülök is ennek. ,
Úgy tett, mintha nem is vette volna észre hangjában a szándékos célzást, mégsem tudta megállni, hogy el ne piruljon. Richárd ezt is azonnal észrevette, és még inkább elmosolyodott.
- Néha olyan dolgokra kényszerítenek bennünket, ami ellenkezik a természetünkkel. De talán mégsem olyan rettenetes gondolat barátságban lenni velem.
Hát az tényleg nem. Az elmúlt hetekben Sandra megtanulta értékelni Richárd intelligenciáját és éles eszét.
A barátságra vonatkozó javaslata ésszerűnek tűnt, mégis volt bizonyos kockázata. Ha ugyanis ezen a ponton engedményeket tesz, könnyen előfordulhat, hogy másban sem tud majd ellenállni. Viszont egy állandó feszültségekkel teli kapcsolat rendkívül fárasztó lenne, arról nem is szólva, hogy apja is megtudná. így hát beleegyezett a fegyverszünetbe.
Az étterem a 81. utcában pont olyan volt, mint amit Sandra várt: elegáns, ugyanakkor visszafogott.
Miután megittak két pohárral az 1957-es évjáratú Chambertinből, Sandra úgy feloldódott, hogy egészen megeredt a nyelve.
- Ez az étterem engem rád emlékeztet jelentette ki. - Tudatosan viszszafogott módon valami különleges.
Richárd csak úgy sugárzott.
- Eszerint én valami különleges vagyok?
-Különleges, úgy értve, hogy egyetlen ebből a fajtából. Szerencsére csak egy példány van belőled.
Richárd a fejét hátra vetve hahotázott.
-Tudhattam volna, hogy nem bóknak szántad, én mégis annak fogom fel.
Sandra nem válaszolt, eltökélten az evésre összpontosított, s az étkezés végéig mindketten hallgattak. Visszafelé a szállodába egyetlen szót sem váltottak. Az előcsarnokban Sandra fiatal szerelmespárt pillantott meg, előttük szálltak be a liftbe. Hirtelen elfogta az önsajnálat, és úgy megiramodott a szobája felé, hogy megbotlott. Richárd elkapta a karját és megtartotta, de Sandra ösztönösen elhúzódott tőle.
A hangulatosan megvilágított nappali meghitt légköréről az jutott eszébe, milyen boldog lenne most, ha Jim gyűrűjét hordhatná. De hát ez balga gondolat volt. Nagyon is jól tudta, hogy Jim nem olyan, amilyennek ő látta. Mélyebb érzésekre képtelen szoknyapecér volt.
- Ne vágj már olyan kétségbeesett arcot korholta Richárd. - Hajnali háromkor sosem tűnik túl rózsásnak a világ.
- Nincs is három... Milyen ostoba vagyok szakította félbe önmagát a lány -, elfelejtettem az időeltolódást.
- Egy kiadós alvás után mindjárt másképp fogod magad érezni.
- Számodra minden olyan világos és tiszta kívánkozott ki belőle. - Bizonyára mindig elégedett vagy önmagaddal.
- Ennyire elégedettnek látszom?
Sandra tűnődve nézegette szőke haját, sápadt arcát és a keményen
összeszorított ajkakat.
- Olyan vagy Richárd, mint mindig, zárkózott és kiismerhetetlen.
Besietett a szobájába. Az ajtót bezárta maga mögött, a kulcsot szándékosan jó hangosan ráfordította. Legyen csak tisztában azzal, hogy nem bízom benne, gondolta. Igaz, hogy a férjem, de tudnia kell, hogy csak névleg vagyok a felesége, s hogy ez soha nem is lesz másképp. Sandra naponta felhívta az apját. Olyan bizakodónak és jókedvűnek tűnt, hogy egy reggel dr. Baxtert is felhívta, hogy megtudakolja, nemcsak ámítja-e őt.
- Szó sincs róla - biztosította felőle az orvos. - Az édesapja remekül halad a gyógyulás felé.
Én vagyok az oka, gondolta elégedetten. Hirtelen úgy elfogta a boldogság és a tettvágy, hogy útnak eredt a Guggenheim Múzeumba. Miért ne élvezze New York kulturális életét? Ezidáig szinte mást sem ismert a városból, mint éttermeket, boltokat és taxikat, noha apjával már járt itt korábban is.
- Irigyellek - mondta Richárd másnap, mikor Sandra útikalauzzal a kezében lépett a kis
szalonba. -Ki tudja, hányszor voltam már New Yorkban, de mást még nem láttam, mint a Wall Streetet meg bárokat.
- Tulajdonképpen miért vagyunk itt? Még soha nem mondtad nekem.
- Azt hittem, nem érdekel. Sajnos most nem érek rá hogy részletesen elmagyarázzam pillantott idegesen az órájára -, de egy más alkalommal szívesen pótolom.
Sandra csak remélhette, hogy elfelejti az ígéretét, mert biztos volt benne, hogy Richárd unalmas és hosszas kereskedelmi fejtegetésekbe bonyolódna.
- Mit csinálsz ma? - kérdezte tőle Richárd, amikor az előcsarnokon átvágva kiléptek a friss levegőre.
- A Staten-lsland komphoz megyek, persze, csak ha nincs túl hideg. Különben Greenwich Villageet fogom tanulmányozni.
- Vigyázz, hogy a biztonságos övezetben maradj - figyelmeztette. - A rablási arány itt még a londoninál is magasabb.
- Már igazán felhagyhatnál vele, hogy úgy bánj velem, mint egy gyerekkel.
- Akkor ne viselkedj úgy, mint egy gyerek.
Sandra összeszorított szájjal számolt magában tízig. Richárd kajánul nevetett, mint aki tudja, mi játszódott le benne. Sokkal fiatalabbnak tűnt, és Sandra meggondolatlanul elkottyantotta magát:
- Gyakrabban kellene nevetned. Olyankor sokkal kedvesebb vagy.
- Nocsak, már ilyen korán reggel bókolsz? .
- Ilyenkor biztonságosabb, mint késő este ugratta őt kivételesen.
- Csak azt ne hidd. Nappal éppolyan vagyok, mint éjszaka
Sandra vérvörös arccal intett egy taxinak, és bemászott az ütött-kopott kocsibelsőbe. Az autó kifordult a megállóból, s ő megkönnyebbülten lélegzett fel. Mi ütött belé, hogy ilyen kétértelmű megjegyzést tesz. De Richárd válasza talán még annál is sokatmondóbb volt. Nem ment ki a fejéből, amit mondott, folyton az jutott eszébe róla, hogy huszonkét éves és még szűz, kiéhezett a szerelemre.
De most nem akart erre gondolni. New Yorkban volt, és élvezni akarta a város szépségeit.
Megnézte a híres Cloister kolostoregyüttest és a Liberty Islandon álló Szabadságszobrot. Messze kiment, egészen Long Islandnak még a gyarmatosítás idejéből fennmaradt védett kikötőjéig és a jól megőrzött településekig, ahol a tengeri szél soha nem csendesedett le. És újra meg újra örvendezett, ha visszatért New Yorkba, Manhattan egyedülálló körvonalait csodálta vagy az elegáns áruházakat, múzeumokat, galériákat.
Élvezte a kiadós bevásárlókörutakat is. Miután igazi énjét oly sokáig elrejtette, most szinte belevetette magát a vásárlásba, úgyhogy a szállodai lakosztályuk ruhásszekrénye egykettőre dugig lett a szebbnél szebb egyedi modellekkel.
Alkalom persze alig volt rá, hogy föl is vegye őket, Richárdnak csak ritkán maradt ideje, hogy vacsorázni menjenek. Rendszerint egyedül evett a lakosztályukban.
így ment ez tíz napig. A tizenegyedik nap estéjén Sandra úgy döntött, hogy ebből elege van. Elhatározta, hogy étterembe megy vacsorázni. Az sem érdekelte, hogy a férfiak esetleg közeledni próbálnak hozzá. Épp azon gondolkodott, hogy a portán megkérdezi, merre talál egy csöndes, jóhírű lokált, amikor Richárd lassú léptekkel bejött. Meglazította a nyakkendőjét, s egyenesen a whiskys üveghez tartott. Sápadt arca levegőtlen termekben zajló, órákig tartó vitákról árulkodott.
- Van valami programod ma estére? - kérdezte. Micsoda kérdés!
- Hát persze, a washingtoni brit követség fogadására vagyok hivatalos, s aztán koncertre megyek a Kennedy-Centerbe.
- Bocsáss meg - mondta csüggedten -, megérdemlem, hogy gúnyolódj velem. Úgy látszik, már nem vagyok képes normálisan gondolkodni, de öt álló óráig tartó tárgyalás után...
Richárd kiitta a poharát és egy karosszékbe roskadt. Kigombolta az ingét, s a nyakszirtjét kezdte dörzsölgetni. Sandra félrekapta a fejét, zavarba jött attól, hogy ilyen sebezhetőnek látta.
- Éhes vagy? - kérdezte Richárd.
- Annyira nem Miért?
- ha tudsz még egy órát várni, ledőlök egy kicsit, s aztán elmegyünk vacsorázni.
- Igazán nem szükséges.?
- Azt hittem, barátok akarunk lenni - mondta gyöngéden, és Sandra rájött,
hogy félreértette.
- Nem akartalak megbántani, Richárd. De hát úgy nézel ki, hogy egy alapos alvás most jobban jönne, minthogy velem vacsorázz.
- Szükségem van egy kis kikapcsolódásra - állt föl, és nyújtózott egyet. -Nyolckor készen leszek -ígérte.
Ahogy mondta, pontosan nyolckor tényleg megjelent újra a nappaliban. A bőre a zuhanyozástól kipirult, és a haja nedves volt még. így vizesen sötétebbnek tűnt.
- Gyerekkorodban biztosan nagyon fehér volt a hajad - jegyezte meg Sandra.
- A hirtelenszőke hajam miatt folyton verekedésekbe bonyolódtam -felelte Richárd. Végül is beléptem az iskolánk ökölvívó csapatába.
- De ahogy látom, nem szereztél sem kicsipkézett fület, sem nyeregorrot.
- Azt a többiek kapták.
,
Sandra mosolygott, és a fesztelen hangulat még akkor is kísérte őket, amikor helyet foglaltak egy gyertyafényes étteremben, amelynek ablakaiból közvetlenül a Hudson folyóra lehetett látni. Szerelmeseknek való hely volt, kevés
fénnyel és halk zenével.
Sandra attól tartott, hogy Richárd majd megpróbálja elbűvölni őt, de kiderült, hogy ilyesmi meg sem fordult a fejében. Leginkább egy amerikai gyógyszergyártó cég megvásárlásáról beszélt.
Előszörfordult elő, hogy Richárd üzleti ügyeket beszélt meg vele. Valószínűleg most is azért, mert a tárgyalások kényes pontra érkeztek. Szüksége volt valakire, akivel beszélhetett erről. Sandra megérezve ezt, eleinte csak megjátszotta az érdeklődést, de a férfi száraz humorral előadott beszámolója egyre inkább rabul ejtette. Richárdnak a cégátvételről szóló előadása olyan érdekfeszítő volt, mint egy krimi, ott is akad mindig egy gazember, aki keresztül akarja húzni az ember számításait.
- Egy cégért való harcban mindig fejek hullanak - fejezte be.
- Biztos vagyok benne, hogy a te fejedet nem fenyegeti veszély.
- Senki sem legyőzhetetlen.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy a Harris Műveket is felvásárolhatják egyszer?
- Minden lehetséges. - Richárd aláírta a számlát, és felálltak.
- Biztos vagyok benne, hogy akkor is te vezetnéd a Harris Műveket, ha egy másik vállalat felvásárolná - fordult Sandra az étteremből kilépve Richardhoz. - Apám nagyszerű embernek tart.
- De a lányának más a véleménye.
- A személyeskedést hagyjuk ki a játékból.
- Rendben van, - Richárd pillanatnyi hallgatás után hozzátette: - Nem lennék ilyen sikeres, ha nem kaptam volna teljesen szabad kezet. Nem azért mert odavagyok a hatalomért, ahogy azt te feltehetően gondolod, hanem mert más politikát folytatok, mint a konkurens cégek.
- Éspedig?
- Bizonyos alapvető gyógyszereket előnyös áron kínálok.
- Valóban? És akkor hogy jön ki a nagy nyereség?
- Úgy, hogy ésszerűen gazdálkodunk, vagyis csak annyi az alkalmazottunk, amennyire feltétlenül szükségünk van, a költségeink alacsonyak, és van egy jól szervezett kutatórészlegünk. .
- Egészen a mai napig mindez nem érdekelt vallotta be Sandra, amikor megérkeztek a Hotel Pierre-be, és felmentek a lakosztályukba. - De ha te beszélsz róla, olyan érdekfeszítőnektalálom, hogy szeretnék még többet tudni az egészről.
- Mától fogva állandóan tájékoztatni foglak. Elég baj, hogy soha nem dolgoztál a cégnél. De vagy annyira okos, hogy egy fél év alatt bebizonyíthatod a rátermettségedet.
- Hát ez nem fog menni, Richárd. Az apjuk nyomdokába lépő lányokról szóló történeteket csak kitalálták, még ha mindig újra lábra kapnak is.
- Ebben tévedsz. Tudnék neked példákat felhozni, amelyek épp az ellenkezőjét igazolják.
- Kivételek mindig akadnak - sietett elismerni Sandra -, de magamat soha nem soroltam közéjük.
- Nem kellene alábecsülni a képességeidet.
Sandrának semmi kedve sem volt hozzá, hogy elmagyarázza, kisebbrendűségi érzése már azzal elkezdődött, hogy nem fiúnak született, amint apja szerette volna. Ezért témát váltott.
- Ha ez a cégátvétel sikerül, gyakrabban kell New Yorkban lenned?
- Igen. Évente három vagy négy hónapot itt fogunk tölteni.
- Fogunk?
- Azt gondolod talán, hogy Angliában hagylak?
Sandra hirtelen a szobája felé fordult. Lefekszem. Reggel vár a fodrász.
- Nehogy levágasd a hajad. Én... - Nem fejezte be a mondatot. - Milyen ostoba vagyok. Tudhattam volna, hogy ez a megjegyzés épp elég ok arra hogy, a lehető legrövidebbre vágasd.
- Eltaláltad - nevetett Sandra. - De szerencséd van, mivel nekem is jobban tetszik a hajam, ha hosszú. Azonkívül szeretném kiegészíteni a ruhatáramat tette hozzá. - Ha tehát lennének e tekintetben bizonyos kívánságaid, boldog lennék, ha figyelmen kívül hagyhatnám őket.
- Nekem minden tetszik rajtad. Remek ízlésed van.
- Ha, ha! Le merném fogadni, hogy azok közül a ruhák közül, amiket itt hordtam, egyet sem jegyeztél meg.
- Tegyél próbára.
- Rendben. Mi volt rajtam tegnap este?
- Egy zöld pamutvászon ruha, hozzáillő cipővel.
- Remek. és az előtte való estén?
- Egy testhez simuló borostyánszínű ruha. És még azelőtt...- Elég! Elég! - kiáltotta Sandra. Látom már, hogy úgy működik az agyad, mint egy fényképezőgép.
- Csak, ha valamire emlékezni akarok.
Richárd már elment, mire Sandra bejött a nappaliba reggelizni, s amikor késő délután megjött csomagokkal megrakodva, még mindig nem érkezett meg.
Felemelte a hajkefét a fésülködőasztalról. Jegygyűrűje felszikrázott a napsugárban, s ő abbahagyta a fésülködést.
Richárd jutott az eszébe. A házasságuk eddig sokkalelviselhetőbb volt, mint elképzelte. De vajon továbbra is ilyen problémamentes lesz? Richárd előbb vagy utóbb biztosan érvényessé akarja tenni a házasságukat, és akkor mit tegyen? Harcoljon, meneküljön el, vagy éppenséggel adja meg magát? Ma már nem volt olyan biztos benne, hogy hogyan kellene döntenie. Önkéntelenül is elképzelte, hogy a karjaiban fekszik, és a férfi keze simogatja.
- Úgy látom, fölösleges megkérdeznem, sikeres volt-e a napod - hallotta meg maga mögött Richárd hangját A tükörből látta, hogy a férfi jókedvűen méregette az ágyon meg a székeken szanaszét heverő jókora dobozokat és
csomagokat.
- Úgy tűnik, a te napod is igen eredményes volt vetett csodálkozó pillantást Richárd enyhén dülöngélő járására.
'.-. A szerződést aláírtuk, aztán ünnepeltünk egy kicsit.
- Nem is kicsit - mondta Sandra, megérezve leheletén az alkoholszagot.
- Hát igen, a konyak egyszerűen túl csábító volt.
- Hozassak neked teát, vagy inkább mást szeretnél?
- Csak téged - mondta Richárd rekedt hangon, és Sandra után nyúlt.
Tisztában volt azzal, hogy Richárd jelenlegi állapotában teljesen értelmetlen lett volna az ellenkezés. Abban a reményben, hogy Richárd majd ért belőle, hideg és érzéketlen maradt. De az úgy tűnik, észre sem vette, még szorosabban ölelte magához, és szenvedélyesen rátapadt a szájára. Sandra nem tudta, hogyan védekezzen, pedig feltétlenül tennie kellett valamit. Kinyitotta a szemét és ránézett Richárdra, De ahelyett, hogy visszanyerte volna fölényét, önkéntelenül is gyöngéden megcirógatta az arcát. Richárd megre megett. Elkapta a kezét, és a mellére szorította. Sandra ajkai szétnyíltak a csókja előtt, és nem ellenkezett, amikor a férfi
ellenállhatatlan erővel az ágy felé vonta. Amikor lehúzta róla a ruhát, és keze végigsiklott bársonyosan fehér bőrén, Sandra nyöszörgött! a sóvárgó vágyakozástól.
Félénksége még jobban felizgatta Richárdot. Zihálva lélegzett, mikor ajkaival körbejárta és nyelvével becézte a rózsás mellbimbóit, miközben ujjaival vándorútra indult Sandra testén, mígnem megállapodott combjai között a lágy domborulaton. Sandra az intim érintésre olyan izgatott lett, hogy levegő után kapkodott. Csak miután kissé lecsillapodott, kezdte el Richárd újra simogatni olyan erős vágyat keltve benne, hogy már nem ellenkezett, hanem teljesen átadta magát a rátörő szenvedélynek. A férfi teste súlyosan nehezedett rá, de nem is törődött vele, sőt lábaival szenvedélyesen átkulcsolta őt.
Keze remegve futott végig Richárd hátán. Ámulva érezte testének erős izmait. Ám ebben a pillanatban a férfi elernyedt. Sandra meglepetten felpillantott, és látta, hogy Richárd elaludt. Óvatosan felemelkedett az ágyról és a fürdőszobába ment. A tükörbe pillantva megvetette magát lázrózsás arcáért és a csóktól vörös ajkáért. Dühösen törölgette magát a kezével. Elvesztette az eszét, hogy képes volt ilyen ! gátlástalanul elragadtatni magát? Vajon
csak azért nem félt a testi szerelemtől, mert Richárd a férje volt? Szégyellte magát, arra gondolva, milyen szenvedélyesen viszonozta Richárd ölelését. szenvedélyesen viszonozta Richárd érzéseit, és ugyanakkor a szörnyű élményt Marioval elfelejtette.
Elszántan állt be a zuhany alá, és erős sugárban engedte magára a hideg vizet, mintha csak Richárd érintését akarná eltüntetni magáról. De a víz nem tudta elmosni az emlékezést.
Miután megtörülközött és felvette a hálóingét, lábujjhegyen visszament a hálószobába. Richárd még aludt, s ő, közellépve az ágyhoz, nézte. Egy festő tekintete siklott végig a férfi arányos testén. Mikor megmozdult, gyorsan hátrább lépett. De a férfi nem ébredt fel, csak a hátára fordult.
Richárd szokatlanul fiatalnak nézett ki álmában. Sandra azon tűnődött, hogy csak öt évvel volt idősebb Jimnél. Jim! Az elmúlt fél órában nem is gondolt rá. Újabb bizonyítéka annak, hogy milyen könnyen engedett testi vágyának. Nyomorultul érezte magát, s kimenekült a szobából.
Gondolatai elől azonban nem tudott elfutni, mint ahogy a megválaszolatlan kérdések elől sem. Miért engedte meg Richárdnak, amit Jimtől megtagadott? Vajon tényleg csak az ujján levő, jelentéktelen gyűrű volt az oka? Talán még Jim volt olyan jelentéktelen?
Sandra mindenesetre örült annak, hogy Richárd nem győzte le teljesen, ha így történt volna, most gyűlölné önmagát. Kétségbeesetten gondolt arra, vajon meddig tartható még ez a látszatházasság, s hogy vajon sikerül-e neki továbbra is távol tartania Richárdot. A dolog egyértelműen bizonyította, hogy már nem sokáig viseli el ezt a platói viszonyt, és Sandra biztos volt abban, hogy nem tud neki ellenállni.,
6. FEJEZET
Amikor Sandra két óra múlva visszajött a szobájába, Richárd még mindig aludt. Az oldalára fordult, hátának íve és hosszú lába egy pillanatig arra ingerelte Sandrát, hogy a rajzceruzához nyúljon. Zavarba hozta ez a gondolat gyorsan összeszedte az estére szükséges holmiját, és eltűnt a fürdőszobában. Már majdnem elkészült, és épp azon
gondolkodott, felébressze Richárdot, amikor megszólalt a telefon. Sandra hallotta, ahogy Richárd álmos hangon beleszólt. Megvárta, amíg letette a kagylót, aztán bement a hálószobába.
- Mr. Glenning volt az, annak a cégnek az elnöke, amelyiket megvásároltam - mondta, s már újra a derék üzletember volt. Hátravetette az ágytakarót és felált Csöppet sem látszott rajta, hogy zavarban lett volna. - Ha jól emlékszem, röviddel ezelőtt egy kissé kimerült ifjú férj voltam mondta, látva, hogy Sandra ki akar hátrálni a szobából. - Ha az a nyavalyás konyak nem let volna...
- Nálam akkor sem lett volna semmi esélyed vágott a szavába Sandra - Ha egy férfinak odaadom magam, akkor azt csak szabad akaratomból teszem. Ezt jegyezd meg magadnak jól.
- Te pedig ne felejtsd el, hogy a férjed vagyok, és minden tekintetben az akarok lenni, inkább előbb, mint később. De azért nem kell félned. Ha elhatározom, hogy a magamévá teszlek, erőszak nélkül fog megtörténni.
Sandrának eszébe villant, milyen szenvedélyesen viszonozta őt, és elkapta róla a tekintetét. - Van még valamilyen dolgod ma este?
- Sajnos igen. Még meg kell beszélnem Glenninggel néhány dolgot. De igyekszem kilencre készen lenni. Ha te is akarod, elmehetnénk egy diszkóba.
- Egy diszkóba? - ismételte Sandra elámulva.
- Csupa meglepetés vagyok. Várd csak ki, amíg jobban megismersz.
Mielőtt Sandra válaszolhatott volna, a férfi kiment a szobából.
Richárd már a nappaliban volt, amikor Sandra valamivel később bejött. Antracit színű öltönyéhez világosszürke inget és sötétvörös nyakkendőt vett, és már nyoma sem volt rajta a fáradtságnak. Sandra megremegett a látványtól. Ideje lesz visszatérni Angliába a normális életbe, gondolta ingerülten. Felidegesít, ha ilyen szűk helyen kell együtt élnem vele.
- Ha mégis később jönnék csak meg - szólt Richárd, útban az étterem felé felhívlak.
Ebben a pillanatban Sandra meghallotta, hogy valaki Richárdot szólítja, s látta, hogy egy vékony termetű, vörös hajú nő jön feléjük. Arcatipikus madonnaarc, és úgy a harmincas évei elején járhatott. Leszámítva afáradtság lehelletnyi nyomát a szeme körül, igazán jól nézett ki. Szívbéli melegséggel mosolygott Richárdra, és kinyújtotta felé keskeny kezét.
- Richárd! Nem is tudtam, hogy New Yorkban vagy.
- Üzleti ügyek miatt vagyok itt, és egyben nászúton. A nő egy pillanatig döbbenten hallgatott.
- Megházasodtál? Hát ez hihetetlen. Miért nem mondtad meg nekem?
- Akartam, de elrepültél Ausztráliába. Richárd keze szorosan simult Sandra karjára
- Sandra, ez itt Elleen, Dominic Royston özvegye. Ő volt a legjobb barátom.
Sandra alig tudta elrejteni meglepetését, hogy Richárd ismerte a köztiszteletben álló művészt, aki két évvel ezelőtt egy vitorlás balesetnél életét vesztette.
- Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy megnősültél - mondta a nő, és barátságosan méregette Sandrát. - Igazán örülök, hogy valakinek mégiscsak sikerült magához kötnie. Túl rendes fiú ahhoz, semhogy csak úgy nőtlenül szaladgáljon a világban.
- Hogy kerülsz ide? -szólt közbe most Richárd, és melegen átölelte Elleent. Sandra elképedten nézte. Tudta Richárdról, hogy milyen szenvedélyes tud lenni, de ilyen őszintén melegszívűnek még sohasem látta..
- Dominic kiállításának a megnyitójára jöttem. El sem tudod képzelni, mekkora összegeket ígérnek a képeiért.
- De, de, nagyon is el tudom, és meg is érdemli. -Milyenfigyelmetlen vagyok, csakfeltartalak benneteket-mondta hirtelen
támadt bűntudattal, és hátrébb lépett. - Örülök, hogy majd Angliában viszontláthatjuk egymást.
- Miért nem itt New Yorkban? - mosolygott rá Richárd. - Sandrának legalábbis sok a szabad ideje, mialatt én tárgyalok. Van egy ötletem! Nem akartok most mindjárt együtt vacsorázni? Nekem megbeszélésre kell mennem. Sandra biztosan örülne a társaságodnak, Eileen.
- Mrs. Roystonnak talán más programja van sietett közbeszólni Sandra.
- Nem, dehogyis - mosolygott Eileen meggyőzően, - Örülnék ha kicsit jobban megismerhetném.
Sandrát eleinte kissé feszélyezte, hogy egy vadidegen emberrel ült egy asztalnál, de az ital mellett hamarosan megoldódott a nyelvük.
- Régóta ismeri már Richárdot? - kérdezte Sandra.
- Az eljegyzésemen találkoztunk először. Nem volt valami nagy ünnepség - kacarászott Eileen. - Csak hárman voltunk. Dominic annak idején még kezdő volt, és egy padláslakásban laktunk Fulhamben. Kimásztunk a tetőre, ünnepi menü pedig kolbász, sült krumpli meg pezsgő volt. A pezsgőt Richard hozta magával. Már akkor is magasra tört - mosolygott huncutul.
- És hol ismerkedett meg a férje Richárddal?
- Az egyetemen. Dominic ugyan az első év után átment a művészeti főiskolára, mégis barátok maradtak. De ennyi elég is magamról. Most magáról és Richárdról meséljen. Két hónappal ezelőtt találkoztam vele, de ez az ember egy szóval sem említette magát.
- Minden olyan gyorsan történt, pedig már hosszú évek óta ismerjük egymást. Richárd apám vállalatánál dolgozik - magyarázta Sandra.
- Te jó ég! - Eileen feljajdulása sokatmondó volt, és Sandra minden figyelmével az étlapra koncentrált. Csak miután mindketten feladták a rendelést vették fel újra a beszélgetés fonalát.
- Remélem, maga majd lefékezi egy kissé Richárd munkatempóját. Túl sokat dolgozik. Bármit csinál, azt mindig teljes erőbedobással teszi. Mint akkoriban, amikor leckéket vett repülésből. A jogosítványát előbb kapta meg,! mint a tanfolyam többi résztvevője. Ugye repült már a Cessnájával?
- Nem szeretem a kis gépeket-tért ki a válasz elől Sandra. Azt sem tudta, hogy Richárdnak repülővezetői engedélye van, a saját repülőgépről nem is beszélve.
- Egyébként nagyszerűen vitorlázik is - folytatta Eileen. - Nem tehetek róla, de mindig arra kell gondolnom, hogy mi lett volna, ha azon a rettenetes napon Richárd Dominic-kal hajózott volna ki... - Megrázta a fejét. - Milyen szörnyű, hogy ilyen szomorú dolgokkal traktálom, hiszen maga most nászúton van.
- Nincs miért elnézést kérnie - mondta Sandra halkan.
De Eileen már vissza is nyerte az önuralmát, és a beszélgetést más irányba terelte. - Angliában szomszédok vagyunk. Csak tíz mérföldre lakom Oaklandtól. ,.
Sandra már épp el akarta mesélni, hogy ő jóval messzebb, Wideacresben él, de még idejében eszébe jutott, hogy Richárd háza most az övé is, akár tetszik, akár nem.
- A házuk álomszép - fűzte tovább a szót Eileen -, de biztosan még szebb lesz; ha egy asszony is lakik ott - nézett rá fürkészőn. - Dolgozik valahol? - kérdezte.
- Grafikus vagyok.
- Milyen érdekes. Dominic épphogy elkezdett illusztrálni egy gyermekkönyvet, amikor meghalt, és a kiadók most engem nógatnak, hogy találjak valakit, aki befejezné a munkát. De én még gondolni sem tudok rá, ezért az egész
ügyet egyszerűen félretettem - sóhajtotta. Csodálatos ember volt.
Néha azt kívánom, bár ne szerettem volna annyira. Akkor talán nem lenne olyan nehéz elfelejtenem.
Sandrát részvét fogta el, noha ő maga még sohasem szeretett férfit ilyen odaadással, még Jimet sem.
- Még szerencse, hogy nagyszerű barátaim voltak, a bajban is mellém álltak - öntötte ki a szívét Eileen. - Richárd különösen. Remélem, hogy mi ketten barátnők leszünk. Igaz, hogy idősebb vagyok, de...
- Nem vagyok olyan fiatal, mint amilyennek látszom - szakította félbe Sandra. - Huszonkét éves vagyok.
- Tegyen még hozzá tíz évet, és akkor megkapja az én életkoromat. Úgy érzem, ennek ellenére is jól meg fogjuk érteni egymást. Azonkívül Richárd túl intelligens ahhoz, hogy pusztán egy csinos pofikába beleszeressen.
Sandra azon töprengett, vajon hogy reagálna Eileen, ha megmondaná neki
az igazat.
'
- Maga úgy lelkesedik Richárdért - mondta halkan -, hogy csak csodálkozom azon, hogy maga meg ő miért nem... - Zavartan elhallgatott, mert megrémült attól, hová ragadtatta el magát.
- Házasodtunk össze? - fejezte be Eileen a mondatot. - Nekem nem lett volna ellenemre. De Richárd csak a barátja özvegyét látja bennem, Egyébként is már évek óta foglalt volt.
Sandra hitetlenkedve nézett rá.
,
- Úgy érti, hogy... hogy már egyszer házas volt?
- Te jó ég! Dehogy. Évekig bolondult egy lányért, aki nem szerette őt. . Sandra képtelen volt felfogni.
- Mi lett ezzel a lánnyal?
- Fogalmam sincs róla. Richárd a személyes dolgait illetően mindig rettentő szófukar volt. Csak egyszer, évekkel ezelőtt szólta el magát, hogy a fényképét az íróasztalában őrzi. - Eileen bűnbánóan elmosolyodott. - Richárd jól ellátná a bajomat, ha megtudná, hogy meséltem magának arról a lányról.
- Nem vagyok féltékeny - vetette oda Sandra könnyedén, de közben megint csak arra kellett gondolnia, hogy Richárd kapzsiságból hitette el az apjával, hogy a lánya az egyetlen szerelem az életében.
Richárd ebben a pillanatban jelent meg az étterem ajtajában. Sandra észrevette magas, karcsú alakját, amint feléjük tartott.
- Jó lenne, ha inkább befejeznénk ezt a témát.
- A legjobb lenne, ha elfelejtené - súgta Eileen.
- Már el is felejtettem - nyugtatta meg Sandra, és színlelt jókedvvel fogadta az asztalhoz lépő Richárdot.
- Korán megjöttél, kedvesem.
- Azt mondtam Glenningnek, hogy ma este még táncolni akarok veled, ez egy kissé felgyorsította a gondolkodását. Amint látom, készen is vagytok az evéssel.
- Épp menni akartam -állt fel Eileen.
- Meddig marad New Yorkban? - kérdezte Sandra, és felvette a táskáját az asztalról.
- Holnap a nyugati partra repülök, majd onnan haza.
- Hát akkor Oaklandben találkozunk - mondta Richárd előreengedve a hölgyeket, míg rendezte a számlát.
- Túl sokat beszéltem ma este - nézett még egyszer bocsánatkérően Sandrára.
- Örülök neki. Segített abban, hogy jobban megismerhessem Richárdot., A tompán megvilágított táncterembe lépve Sandra még mindig a hallottakon gondolkodott.
- Úgy tűnik, remekül megértettétek egymást -jegyezte meg Richárd, amikor leültek egy sarokasztalhoz.
- Nagyon kedvelem Eileent. Jobban illene hozzád, mint én.
- Csak ismerted volna Dominicot - mondta, nem is reagálva a megjegyzésére. - A legjobb emberek egyike volt, akikkel találkoztam, és ráadásul igazi mókamester. El sem hinnéd, mennyi rossz fát tettünk a tűzre.
- Nem tudom elképzelni, hogy te valaha is rosszat tettél volna. ,
- Rosszat azért nem - helyesbített. - És időnként a jobbik énem kerekedett felül.
-Például?
- Elvettelek feleségül. Sandra most végre diadalmaskodhatott volna. Richárd Pearson lám olyasvalamit tett, amit megbánt. De csak a csalódás megmagyarázhatatlan, nyilalló fájdalmát érezte.
- Táncoljunk - javasolta Richárd.
Sandra a tizennyolcadik születésnapja óta nem táncolt vele, s most azon töprengett, vajon már akkor is szerelmes volt-e abba a lányba.
- Sandra! , Felriadva azt látta, hogy Richárd a táncparkett szélén vár rá. Odasietett és lobogó hajjal vetette magát a táncba. a vad és pezsdítő,rockzene
örömmel töltötte el, s maga is meglepődött azon, hogy boldogan tud nevetni.
Hirtelen lassú lett a tempó, az eddigi fényt tompa rózsaszínű és lilás árnyalatok váltották fel. Richárd magához húzta Sandrát, de a lány úgy mozgott, mintha kardot nyelt volna. Nem akart a romantikus hangulat hatása alá kerülni mint a körülöttük szorosan összesimuló párok.
- Engedd el magad, kedvesem, nem harapok.
Már megint úgy bánik vele, mint egy gyerekkel. Dühösen sziszegte:
- Hagyj már fel az örökös piszkálódással. ,,
- Nem volt szándékomban, hogy megbántsalak. A feleségem vagy, és azt szeretném, hogy jól érezd magad.
- Az egyik kizárja a másikat.
- Nem feltétlenül, ha a jelenben akarok élni és nem a múltban.
- Nekem kedvesebb a múlt, a jelen borzalmas, és a jövő még vigasztalanabbnak tűnik,
- A házasságunk jó is lehetne - kezdte megint Richárd, és szorosabban magához ölelte őt. S noha Sandra érezte benne a feszültséget, kívül nyugodt maradt és fegyelmezett.
Sandra igyekezett a vágyteli melódiára koncentrálni, és lassanként elpárolgott a dühe.
Richárd, mintha csak megérezte volna benne a hirtelen hangulat váltást, kezével végigsiklott a hátán, és combját az övéhez szorította. Sandra a ruha selymén át is érezte kezének melegét. Fejét kissé elfordította, s közben arca véletlenül a férfi állát súrolta.
Sandra elfojtotta a feltörő sóhajt magában. Hiába nem akarta Richárdot kedvesnek találni,
az mégis olyan figyelmes és szeretetre méltó volt hozzá, amit ő meg sem érdemelt.
- Tudom, hogy arra gondolsz, soha nem fogod elfelejteni Jimet - szólalt meg Richárd hirtelen -, de hidd el, hogy el fogod felejteni. Ez a dolgok rendje a világon.
Az ördögbe is! Honnan veszi magának a jogot ahhoz, hogy a viszonzatlan szerelemről prédikáljon?
- Talán még el is hinném, ha nem tudnám, hogy még mindig az elvesztett szerelmed után sóvárogsz - vágott vissza élesen.
Richárd megbotlott, és félhangosan azt mondta: - Eileen. Micsoda pletykafészek!
- Én bíztattam fel -heveskedett Sandra.
- Meg akartad találni a gyenge pontomat?
- Még csodálkozol? Ha mód nyílik rá, te sem mulasztod el, hogy az enyémre emlékeztess.
- Igazad van. Sajnálom.
A bocsánatkéréstől elképedve Sandra békülékenyebbé vált.
-Tényleg nem kellene tovább veszekednünk. Mivel pillanatnyilag egymáshoz vagyunk láncolva, igyekeznünk kellene a lehető legkellemesebbé tenni az életünket.
Richárd szó nélkül magához vonta. De Sandra a sok megválaszolatlan kérdéstől nem tudott megnyugodni.
- Még mindig találkozol vele? - csúszott ki a száján.
- Kivel?
- Azzal a nővel, akit szeretsz. -Zavarna?
- Miért kellene, hogy zavarjon?
- Mert a feleségem vagy.
- De csak papíron. Közöttünk soha nem jöhet létre igazi kapcsolat, hisz én csak a második vagyok.
- Én beérem veled.
- Mi van, ha a szíved hölgye rájön, hogy mit szalasztott el?
- Hagyd abba - mondta kurtán. - Vége.
Mire értette? A beszélgetésükre? Vagy a boldogtalan szerelmére? Arckifejezése elárulta, hogy nem hajlandó többé egyetlen szót sem szólni erről. ez fokozta Sandra kíváncsiságát. Eileen elbeszéléséből kiderült, hogy Richárd messze nem az a hidegen számító, folyton sikeres férfi, akinek Sandra tartotta.
- Bocsáss meg Richárd. Aljas dolog volt kényszeríteni téged, hogy arrol beszélj, amit inkább elfelejteni szeretnél.
-Örülök, hogy kíváncsi vagy-válaszolta kitérően.Végül csak rávettelek hogy bocsánatot kérj.
-Ó,te...
Richárd nevetett, és újra szorosabban ölelte magához. Testének mozdulataitól Sandra megremegett. Nagyon is jól tudta, milyen érzéki volt Richárd s hogy ő maga is milyen szenvedélyesen válaszolt rá.
- Milyen görcsös vagy - súgta a fülébe. - Tudok egy holtbiztos módszert hogy feloldódj.
Pajzán szavain más körülmények között Sandra jót mulatott volna, eszébe jutott a másik asszony, akinek ő csak a pótléka volt.
- Próbálkozz egy hideg zuhannyal - felelte gorombán.
- Az csak átmeneti megoldásként jöhet számításba.
Sandra figyelmeztetésnek vette a szavait, és azt fontolgatta, vajon nem, értelmetlen dolog-e Richárdot visszatartani. Egy tisztán testi kapcsolat az érzéseit nem érintené. Jim olyan nagy csalódást okozott neki, hogy nem is akar beleszeretni senkibe. Miért ne élvezné hát egy kicsit Richárddal az érzéki örömöket? Csak hát ott volt az a másik asszony, akinek a létezését Richard Olyan ügyesen eltitkolta. Különben nem sikerült volna elvennie a főnöke lányát, s rajta keresztül biztosítania a helyzetét egy életre.
Micsoda hidegvérü ember, gondolta Sandra. Hát legyen csak boldog a| íróasztalában rejtegetett fotóval!
Sandra majd kiugrott a bőréből, amikor pár napra rá Richárd bejelentette hogy az üzleti ügyeit lezárta, és akár vissza is repülhetnének Londonba.
- Feltéve, ha nem szeretnél még néhány napot a Bahamákon tölteni javasolta.
- Nem, nagyon köszönöm, inkább hazamennék.
- Én is. Hétfőn reggel egy fontos konferencián veszek részt.
- Hát akkor szerencséd van, hogy elutasítottam az ajánlatodat.
- Helyettesíthettek volna.
- Ez azt jelenti, hogy nem vagy nélkülözhetetlen?
- Ha az tennék, azonnal emlékeztetnél az ellenkezőjére.
Sandra megszégyenülten fordult el a válasz hallatán. Másnap késő délután Szálltak le a
Heathrow repülőtéren, a sofőr a kocsival már várt rájuk. Richárd -ezt javasolta, hogy egyenesen Wideacresbe hajtsanak. - Bizonyára először az apádat szeretnéd üdvözölni - tette hozzá.
Sandra bólintott, és egyik kezét hálásan a karjára tette.
- Mindig olyan tapintatos vagy.
- S te ezen mindig úgy elcsodálkozol.
- Ez azért van, mert olyan vagy, mint egy jéghegy, a háromnegyed rész láthatatlan belőled.
- A jéghegyek felolvadnak, ha kellően felmelegítik őket. .
Sandra szándékosan eleresztette a füle mellett a választ, és buzgón nézett kifelé az ablakon, mintha most látná Angliát először. Még nem
tudta, hogy az érzéseit illetően hányadán áll Richárddal.
Amint meglátta édesapját a szalonban, aki lassú léptekkel jött eléjük, egyszeriben minden gondja szertefoszlott. Csak ő volt a fontos, vele szemben minden más elvesztette a jelentőségét.
- Már sokkal jobban nézel ki - ölelte meg Sandra, pedig szegény csak
árnyéka volt önmagának.
- Igazán nem kívántam tőletek, hogy a repülőtérről rögtön ide gyertek -mondta megszokott harapós modorában. - A hosszú út bizonyára kimerített benneteket.
- Ugyan dehogy. Egy Concorde-repülés már majdnem üdülés-karolt bele
az apjába Sandra, és egy karosszékhez vezette.
- Itt maradtok vacsorára? - kérdezte.
- Igen - felelte Sandra.
- Nem - nézett rá Richárd kihívóan.
- Nocsak, nocsak - derült rajtuk Edward Harris.
Sandrának eszébe jutott, hogy a szerelmes asszony szerepét kell játszania, ezért halkan azt mondta:
- Hazamegyünk, apa. Majd holnap meglátogatlak.
- Ne butáskodj. Nekem már az is öröm, ha tudom, bármikor elérhetlek. Ennek Sandra is örült, s meg is mondta Richárdnak, mikor végre elindultak Oakland felé.
- Nem szeretnék megint külföldre menni, és apámat egyedül hagyni. Olyan
törékeny szegény.
- Osztom a véleményedet, bár azt reméltem, hogy még a nyár elején egy hónapot Spanyolországban tölthetünk. Alicante közelében van egy villám.
- Nem is tudtam, hogy külföldön is van házad.
- Át fogom adni neked a birtokaim jegyzékét.
- Nem szükséges ironizálnod.
- Nincs szándékomban. A feleségem vagy, jogod van rá, hogy tudd.
- Én nem vagyok igazából a feleséged. Ezért nem is kívánom tőled, hogy mindent elmondj magadról.
- Még mindig nem tudod elképzelni az életedet velem?
- Az én hibám? Az is előfordulhat, hogy a nagy szerelmed hirtelen rádöb. ben, hogy mégis szeret téged.
- Már megmondtam neked, hogy a múlthoz tartozik. Miért nem tudod elfelejteni? Engem Jim teljesen hidegen hagy.
Ez kihívás volt Sandra részéről, és Richárd rögtön visszavágott. Egy jegenyesor végén feltűntek Oakland fényei, s Sandra még mindig nem tért magához. Úgy képzelte, hogy Oakland egy óriási kúria, és elragadtatottan nézte az elbűvölő kis épületet. Fehérre meszelt ház volt, fekete favázzal, otthonosan füstölgő kéményekkel. Követte Richárdot az első emeletre, ahol két hálószoba volt egymás mellett, meg egy fürdőszoba.
-Az én szobám mellett van még egy zuhanyozó. így a fürdőszobát egyedül használhatodmagyarázta Richárd.
- Eszem ágában sincs a közeledben aludni tiltakozott rögtön Sandra.
- Nekem meg eszem ágában sincs pletykaanyagot szolgáltatni a személyzetnek. Itt teljes biztonságban leszel.
Richárd látszólag nyugodtan mondta mindezt, de annyira már ismerte Őt Sandra,, hogy érezze, ebben a kérdésben kérlelhetetlen lenne.
- Ez lesz a tiéd-folytatta Richárd, és előrement a nagyobbik hálószobába. Az ezüstszürke falakhoz és azonos színű szőnyegekhez jól illettek a zafírkék' függönyök és a hatalmas ágyterítő.
Alighogy Richárd magára hagyta, már hozta is a portugál szolgálólány a csomagjait, s jókedvűen segített neki a bőröndök kicsomagolásában.
Sandra kitette apja ezüstkeretes fényképeit meg kedvenc kutyájának a képét is, amelyik egy évvel azelőtt pusztult el. Vajon beleegyezne-e Richárd, hogy megint legyen kutyám? Az
ördögbe is, szerzek egyet és kész. Talán egy őrző kutyát, az majd távoltartja tőlem, ha buta gondolatai támadnak.
A vacsorához Sandra fekete selyem nadrágkosztümbe bújt. Ez lesz az első közös étkezésük a közös otthonban. Nyugtalanító gondolat.
- Este mindig szmokingot öltesz? - kérdezte ingerülten, amikor a szalonba érve Richárdot teljes esti gálában találta.
- A mai nap különleges alkalom, vagy te nem így gondolod?
- Nem. De ha azt kívánod, hogy felvegyem a báli ruhámat, örömest eleget teszek a kérésednek.
- Jobb szeretném, ha más tekintetben tennél eleget a kéréseimnek.
- Mindig csak azon jár az eszed.
- Hát ebben látod pont olyan vagyok, mint a többi férfi. És jól vigyázz! Ha továbbra is ingerelsz, legalább lesz rá ürügyem, hogy fölcipeljelek és megleckéztesselek.
- Ezt nem gondolhatod...
Sandra nem fejezte be a mondatot. Elég volt egy pillantás a férfi dühösen összeszorított szájára, s jobbnak látta, ha féket köt a nyelvére.
- Min töröd a fejed? Bosszút forralsz? - nyújtott felé- Richárd egy pohár pezsgőt.
- Tévedsz. Épp azt fontolgatom, hogy milyen háziasszonyi kötelességeknek kell majd itt eleget tennem.
- A szokásosaknak. A vacsorapartykon háziasszony leszel, elkényezteted a barátaimat, és a háztartást a kezedben tartod, hogy minden menjen, mint a karikacsapás. Képes leszel minderre?
- Csekélység. De többet nem kapsz tőlem.
- Ha nem akarsz a szomszédos szobában aludni - mondta váratlanul -, tiéd lehet a folyosó végén levő szoba.
-Minek köszönhető ez a pálfordulás?
- Nem akarom, hogy úgy érezd, tolakodó vagyok.
Milyen különös. Most, hogy engedékeny lett, inkább a korábbi javaslata tetszett Sandrának. Egészen jól érzem magam a szobámban, És különben is: az ajtón van zár. .
- Akkor meg minek csaptál ekkora hűhót?
- Csupán ideges voltam egy kissé.
Sandra előrement az étkezőbe. Kisebb volt, mint Wideacresben, de harminc személy nyugodtan elfért benne. A bútorzat is könnyedebb volt. A halványrózsaszín selyemdamaszttal bevont, törékeny, francia stílbútorok voltak a jellemzőek.
- A szakácsnőd kiváló - dicsérte Sandra evés közben.
- Konyhaművészete a jól bevált angol konyhát köti össze a modern táplálkozással. - Richárd vett magának még a zöldségekből. - Igyekszem minél kevesebb zsírt és húst enni.
- Nem hittem volna, hogy egyike vagy azoknak a félnótás prófétáknak, akik az egészséges életmódról prédikálnak.
- Őrültségnek tartod, ha valaki ésszerűen táplálkozik?
Ha Sandra most ellenkezik, saját meggyőződését tagadta volna. Ám egyszerűen csak nem akart Richárddal azonos véleményen lenni.
A rákövetkező napot Sandra az édesapjával töltötte, s a hónap hátralévő részére is annyi mindent szervezett, hogy szinte nem is volt otthon.
Csak márciusban volt hajlandó arra, hogy gyakrabban maradjon Oakland-ben, és törődjön a háztartással.
- Zavarna, ha egy-két dolgot megváltoztatnék a házban? - kérdezte egy! alkalommal Richárdtól, mikor a télikertben üldögéltek, és a még erőtlen napsütést élvezték.
- Mindent megtehetsz, amit csak szeretnél. Ez éppúgy a te otthonod, mint az enyém.
-Az enyém nem.
- Kössünk kompromisszumot, és mondjuk azt., hogy a miénk. - Richárd tűnődve nézett Sandrára: - Megszoktam, hogy itt vagy körülöttem, és nem akarok többé egyedül élni.
- Nem hiszem, hogy sokáig lennél egyedül. A grófságban akad elég nő, aki hanyatt-homlok ideköltözne hozzád.
- Te vagy az egyetlen nyilván, aki alig győzi kivárni, hogy elmehessen -állt fel Richárd, és átsétált a jácintokhoz. -Tényleg annyira nehezedre esik, hogy itt élj velem?
- Messze nem annyira, mint ahogy vártam ismerte el Sandra.
- Igazán köszönöm az Őszinte választ - nevette el magát Richárd. - Ebben is az apádra hasonlítasz.
- Ez eddig föl sem tűnt nekem.
- Te is sok mindenre megtanítottál engem
- Ezt látod el sem tudom képzelni.-...
- Tényleg? - ült vissza Richárd a helyére, - neked köszönhetem, hogy újra örülni tudok az életnek.
- Még ha folyton barátságtalan vagyok, is
-Csakazok a percek számítanak, amikor nem vagy az.
- Számomra ez felfoghatatlan,, hiszen nem szeretsz, és ostobaság lennel ezt a látszatot kelteni. - A férfi még mindig állhatatosan nézte. - Van még valami, amit tudni szeretnék, Richard. Amikor évekkel ezelőtt házassági ajánlatot tettél nekem, azt a másik asszonyt már, akkor is szeretted?
- Te magasságos ég - kiáltott fel kétségbeesetten. - Hát képtelen vagy befejezni ezt a témát?
- Majd talán akkor, ha ezt a szonettek fekete hölgyét egyszer láthatom. Be kellene mutatnod őt nekem..'
- A haja nem sötét. Ugyanolyan a színe, mint a tiédnek mdash; pillantott másfeléj Richárd.
- Ha téged ez zavar, befestethetem a hajam.
- Hallgass már végre! - lökte hátra a széket Richárd hevesen, és nagy léptekkel, feldühödve indult az ajtó felé.'-'- Ha tovább feszíted a húrt, nem vállalok magamért felelősséget.
Becsapta maga mögött az ajtót, és Sandra elképedve nézett utána. Nyugtalan volt, mert felbosszantotta, ugyanakkor büszke is, hogy így fel tudta izgatni.
7. FEJEZET
Sandra képtelen volt lelkesedni a kényelmes, henyélő életért. Ám közben szinte lehetetlenség volt olyan állást találnia, ahol tehetségét kamatoztathatta volna. Egy alkalommal, mikor megint azon töprengett, hogyan köthetné le magát valami értelmes tevékenységgel, Eileen hívta fel telefonon. Közölte, hogy ismét otthon van, és megkérdezte, nincs-e kedve átjönni hozzá teára.
Sandra örült, hogy felfrissítheti az ismeretséget, s még aznap átment az özvegyhez. Az asszony egy barátságos, Anna királynő-stílusban épített házban lakott, melyhez gyönyörű kert tartozott. Bent a házban harmonikusan keveredett a régi és a modern stílus. A bútorok meleg tónusa hatásos ellenpólusa volt a harsány színű képeknek, melyeket Eileen férje festett.
Halványzöld ruhájában Eileen most fiatalabbnak tűnt. Észrevette, hogy Sandra a haját bámulja.
- Nagyon vörös ugye? Persze eddig csak a szállodai étterem tompított fényénél látta.
- Csodálatos ez a szín - lelkesedett Sandra.
- Dominic tíziánvörösnek nevezte, de Richárd, ha ugratott, azt állította, hogy répavörös.
Sandra megint újabb oldaláról ismerhette meg Richárdot. Vajon Eileen szándékosan mondott el ilyen epizódokat róla, hogy rádöbbentse, mennyire kevéssé ismeri őt?
A ház hátsó részében levő kellemes nappaliban teáztak, aztán Eileen megmutatta vendégének a műtermet, amelyben Dominic dolgozott. A tragikus nap óta nem változtatott rajta semmit.
- Bizonyára beteges dolog tőlem, hogy a helyiséget még mindig az eredeti állapotában őrzöm - suttogta. - Egy napon elköltözöm innen, és eltemetem az emlékeimet.
Lehet, hogy Eileen Oaklandbe fog költözni? morfondírozott Sandra. Richárd azt mondta, nem akar többé egyedül élni. Hát nem az lenne számára a legjobb, ha ezt a melegszívű asszonyt választaná?
Visszatértek a nappaliba, és Eileen egy kéziratot szedett elő az egyik öreg íróasztal fiókjából.
- Ez az a gyermekkönyv, amin Dominic dolgozott - adta oda Sandrának.
Kíváncsian lapozta végig, és egykettőre rájött, milyen találóan illusztrálták ezek a csodálatos rajzok a történetet,
- Feltétlenül ki kellene adnia a könyvet. Nemcsak a gyerekek fognak rajongani érte, de mindenki, aki szereti a férje munkáit.
- A kiadók is folyton ezt hajtogatják - ismerte el Eileen. mdash; De eddig nem találták meg azt a művészt, aki a munkát be tudná fejezni. Küldtek nekem néhány próbarajzot, de egyik sem tetszett. Itt vannak, győződjön meg róla személyesen - nyújtott át Sandrának pár lapot.
Igen, már látom, mire gondol. Ezek a rajzok sajnos tényleg nem elég jók.
- Nem volna kedve megpróbálni? - kérdezett rá Eileen. A hangja nyugodtnak tűnt, de az arckifejezése elárulta, hogy az ügyet nagyon is a szívén viseli. Sandra biztos volt benne, hogy elsősorban ezért hívta meg őt.
- Ehhez a feladathoz sajnos én sem tudok felnőni.
- Richárd azt állítja, hogy képes lenne rá, és én megbízom az ítéletében. Azt mondja, hogy az apjának festett akvarellek pontosan azt a stílust képviselik, amit elképzelek.
Sandra dühös volt, amiért Richárd elhallgatta előtte, hogy már beszélt Eileennel, amióta az visszatért Kaliforniából. Ő még csak ma reggel tudta meg, hogy újra itthon van.
- Kérem próbálja meg. Nincs semmi veszteni valója.
- Csupán a barátságunk - felelte Sandra kissé hűvösen, elrejtve az érzelmeit. - De ígérje meg, hogy ha nem tetszenek a terveim, őszintén megmondja.
- Erre szavamat adom. Ha ez a könyv nem olyan lesz, amilyennek a férjem megálmodta, nem fog megjelenni.
Sandra hazavitte magával a kéziratot meg a rajzokat, de nem szólt róla Richárdnak semmit.
Nekem is lehetnek titkaim, dühöngött magában, s szerette volna tudni, megnyílik-e előtte valaha is ez az ember, akinek a nevét viseli.
- Dolgozik Eileen valahol, vagy elég munkát ad neki, hogy férje kiállításait szervezi? - kérdezte Richárdtól.
- Egész délután Eileennel voltál, s mégcsak meg sem kérdezted tőle? -derült jót rajta Richárd.
-Annyi mesélnivalónk volt, hogy eszembe sem jutott.
- Eileen egyike volt a legjobb textiltervezőknek.
- Újra férjhez kellene mennie - csúszott ki Sandra száján.
- Ebben igazad van.
- Ha majd valamikor elválunk, számodra ő lenne a legjobb feleség.
- Majd gondolok rá.
Sandrát meglepte a válasz, sőt felháborította. De vajon miért? Hiszen ha elhagyja Richárdot, számára olyan mindegy lenne, hogy kivel. Váratlanul eszébe jutott Jim. Már közel két hónapja nem látta, s kíváncsi lett volna rá, mit csinál. Persze ezt maga is kitalálhatta. A kérdés csak az, hogy kivel.
- A tévében mindjárt kezdődik egy interjú az egyik ellenlábas cég ügyvezető elnökével szakította félbe Richárd Sandra elkalandozó gondolatait. -Megnézed te is?
Sandra bólintott, és követte Richárdot a dolgozószobájába. Ritkán jött ide, Richárd magánterületének tekintette. Itt is, mint a ház minden nagyobb helyiségében, fahasábok égtek a kandallóban. Mikor Sandra rákérdezett, Richárd csak ennyit válaszolt
- Szeretem a lángok látványát és az égő fa illatát - majd bekapcsolta a készüléket, és
elhelyezkedett egy kényelmes, fejtámlás karosszékben!
Sandra a kandallónál ült, és merengve figyelte őt. Ezüstszürke gyapjúból készült sportos zakó és hozzáillő nadrág volt rajta. Sandra most könnyen el tudta képzelni, hogy fog kinézni néhány év múlva. Egy kicsit nyugodtabb, s talán valamivel kevésbé karcsú, a térdén pedig egy hirtelenszőke kisfiú. Vagy talán egy vöröshajú kislány?
Sandra felugrott.
-Azt hiszem mégsem nézem meg. El kell még intéznem néhány telefonhívást. Jó éjszakát rohant ki szinte hanyatt-homlok a szobából, jószerivel azt sem tudva, mi elől menekül.
Másnap reggel lapról-lapra áttanulmányozta Dominic gyermekkönyv-rajzait. Alaposan megnézte őket, s elolvasta a hozzájuk tartozó történetet. Aztán maga is készített néhány vázlatot. A stílusa nem igazodott Dominicéhoz, de nem is különbözött oly mértékben, hogy azon a szemlélő megütközhetett volna.
Egész nap dolgozott a télikertben. Csak úgy délután öt körül rakta el gondosan a rajzeszközeit, nehogy Richárd meglepje. Akkor akarta megmutatni neki a rajzokat, ha ő maga is jónak találta őket. Nagyon szerette volna tudni, vajon Eileen elmesélte-e Richárdnak, hogy elvállalta a munkát. De arról szó sem lehetett, hogy megkérdezze. Ha Richárd nem mesél Eileennel való kapcsolatáról, ő bizony nem fogja kérni.
Sandra a rákövetkező napon is egész nap a rajzasztalánál ült. Épp az utolsó vázlatot nézegette elégedetten, amikor megérezte, hogy figyelik. Hátrafordult és Richárdot látta maga mögött.
- Már itt vagy? Még csak négy óra van nyugtalankodott.
- Apád jól van - sietett megnyugtatni Richárd. A mai elnökségi ülés hamarabb véget ért, mint gondoltam, ezért vagyok itt.
Előrehajolt és megnézte a rajzot.
- Remek. Örülök, hogy elvállaltad a megbízást. Tényleg tehetséges vagy. Másnap, látva a rajzokat, Eileen is megerősítette Richárd véleményét.
- Csodálatosak! Pont olyanok, amilyennek elképzeltem őket. Látja nem csalódtam magában - s már nyúlt is a rajzok után. Felhívom Howard Ellist a kiadómat, és megbeszélek vele egy időpontot.
- Ugye nekem nem kell ott lennem? - kérdezte Sandra ijedten.
- Már hogyne jönne velem, Ellis meg akarja ismerni.
Sandra két nappal később találkozott a legjobb gyermekkönyvek kiadójával. A rajzok rá is éppolyan mély hatást gyakoroltak, mint Eileenre, s mikor Sandra elhagyta az irodáját, egy szerződés meg egy előlegként felvett jókora összeg lapult a táskájában.
- Sikerült - örült vele Richárd, mikor Sandra este megmutatta neki a csekket.
- Ebből pont meg tudnék venni egy ruhát, no meg talán még egy felet nevetett Sandra.
- Csak ha egy Lagerfeld-modellhez ragaszkodsz.
- Nem. A pénzt valami nemes célra akarom felajánlani.
- Éspedig?
- Talán állatok érdekében... Igen, igen, szeretem az állatokat - mondta, látva Richárd kérdő tekintetét. - Különösen a szamarakat kedvelem.
- Talán a mi kapcsolatunk is lényegesen jobb lenne, ha úgy ordítanék, mint egy szamár.
Sandra elkapta róla a tekintetét.
- Nagyon kell sietnem, hogy a rajzok időben elkészüljenek - engedte el Richárd megjegyzését a füle mellett. - Mr. Ellis még az ősszel piacra akarja dobni a könyvet.
- Jó, hogy pontos határidőt kaptál. -Miért?
- Minél előbb elkészülsz ezzel a munkával, annál előbb belefoghatsz a saját könyved megírásába és illusztrálásába.
- Fogalmam sincs, miről írhatnék.
- Talán szamarakról.
Sandra meglepetten nézett rá. Hogy ez neki eddig nem jutott az eszébe! Hirtelenfelbukkant emlékeiben aszamár, melyet gyermekkorában kapott egyszer ajándékba.
- Lehet, hogy tényleg meg kellene próbálnom mondta hangosan.
- Rendben van. Kapsz egy műtermet. Itt a házban rendezzük be, vagy jobb szeretnéd, ha a kertben építenénk egy kis lakot?
- Majd gondolkozom rajta. Ne sürgess, Richárd, nem üzleti tárgyaláson vagy.
- Sajnálom - mondta azonnal. - Csak segíteni akartam. . - Szeretsz mindent magad meghatározni, nem igaz?
- Ez nálam nem tudatos dolog. Egyszerűen csak szeretek szervezni. De lehet, hogy igazad van. A szüleim is mondták már, hogy folyton irányítgatok - hallgatott el egy pillanatra, majd hozzátette:
- Ha a szüleim ebben az évben nem jönnek vissza Tasmániából, karácsonyra odarepülünk hozzájuk. Eredetileg csak három hónapig akartak a nővéremnél maradni, de amikor megszülettek az ikrek, egyszerűen nem tudtak
elszabadulni.
- Várd csak ki, mire neked is gyerekeid lesznek ugratta Sandra, de elpirulva rögtön el is hallgatott, s belülről máris felkészült Richárd válaszára. Am az, legnagyobb meglepetésére, semmit sem mondott.
Ehelyett bekapcsolta a televíziót, és nagy lelki nyugalommal közölte:
- Van egy új reklámfilmünk, szeretném megnézni.
Sandra figyelte, mint tűnnek fel a képernyőn a Harris gyógyszerművek. A rákövetkező hatvan másodpercben főleg gyárépületeket látott, az új, speciális termékekből szinte semmit sem mutattak.
- Nos hogy tetszik? - kérdezte Richárd.
- Kiváló azok számára, akik álmatlanságban szenvednek.
- Egyszóval unalmas. Nekem is ez a véleményem. Hétfőn Londonba megyek, és beszélek a reklámügynökségünkkel.
A távirányítóval lehalkította a készüléket. ; Éjszakára Londonban maradok, szeretném, ha elkísérnél. , - Nem fogok eltűnni, amíg távol leszel.
- Ez meg sem fordult a fejemben. De este vacsorát adok a német leányvállalatunk vezetőjének tiszteletére. A feleségét is magával hozza, és jó lenne,
ha a gondjaidba vennéd.
- Erre valók a feleségek - vetette oda Sandra hetykén.
- Nemcsak erre - felelte Richárd egészen halkan.
Sandra szíve hirtelen hevesebben kezdett dobogni, de továbbra is teljes odaadással
figyelte a tévéműsort, mintha jobbat ő se látott volna.
Richárd, mint általában, hamarosan eltűnt a dolgozószobájában. Az utóbbi hetekben Sandrának szokásává vált, hogy ilyenkor elüldögélt még nála, de ezen az estén túl ideges volt. Richárd fel se pillantott, amikor felment, s ő még azzal sem zavarta, hogy jó éjszakát kívánjon neki.
Másnap reggel épp a vajat kente jó étvággyal a pirítósra, amikor Richárd felhívta telefonon, hogy az éjjeliszekrénye fiókjában felejtett néhány fontos iratot. Arra kérte Sandrát, hogy adja át őket a sofőrnek, aki már megy értük.
- De hát nem szoktál elfelejteni semmit csodálkozott Sandra.
- Éjjel háromig dolgoztam, és reggel képtelen voltam normálisan gondolkodni.
- Jól van, előkeresem a papírokat - ígérte Sandra, és fölsietett.
Még soha nem tette be a lábát Richárd hálószobájába. Hasonlított az övéhez, de itt barna és bézs volt az uralkodó szín. Pillantást sem vetve az ágyra, egyenesen az éjjeliszekrényhez sietett, és kihúzta a fiókot. Úgy tűnt, hogy a kért papírokon meg néhány könyvön kívül nincs más benne, s már éppen vissza akarta tolni, mikor egész hátul még valamit felfedezett. Kihúzta a felgöngyölt lapokat, s közben egy kis piros dobozka bukkant elő.
Óvatosan felnyitotta, s legnagyobb meglepetésére azt a miniatűr képet találta benne, amit Richárd akart eljegyzési ajándékul adni neki a tizennyolcadik születésnapjára. Sandra emlékezett rá, hogy Richárd annak idején újra magához vette a kis ékszert, s most azon tűnődött, vajon miért őrizte meg. Az nem lehetséges, hogy érzelmi okokból, hiszen Sandra mindig utálatosan viselkedett vele. De hát akkor miért? Belátta, hogy hiába töri a fejét. Richardj viselkedése számára mindig rejtély marad.
Visszatette hát a portrét, és az iratokkal levonult a hallba. Beletette őket egy borítékba, gondosan lezárta, odakészítette egy asztalra a sofőrnek.
Este a vacsoránál, csak úgy mellékesen megemlítette Richárdnak, hogy felfedezte a medaliont, és megkérdezte tőle, miért őrizte meg.
- Gyűjteménybe való darab.
- Nem tudtam, hogy medalionokat gyűjtesz.
- Még sok mindent nem tudsz rólam.
- Te pedig bizonyára örömödet leled abban, hogy titokzatoskodj, ugye?
- Mindenesetre ezzel is ébren tartható egy asszony érdeklődése.
- Gondolod te.
Richárd letette a kést és a villát, és Sandrára nézett:
- Mit szeretnél rólam tudni?
Már majdnem megkérdezte tőle: mit érzel az imádott hölgyed iránt, de ezt az elégtételt mégsem fogja megadni neki.
- Semmit - mondta hangosan. - Eleget tudok.
A férfi folytatta az evést, de közben emlékeztette: .
- Ugye nem felejtetted el, hogy holnap velem jössz Londonba? A Connaughfban szállunk meg, és talán az lenne a legjobb, ha ott ennél Mrs Schwartz-cal.
- Ahogy akarod.
- A cégnek jól jön - mosolygott alig észrevehetően - s mivel te vagy az| egyik főrészvényes...
-Ha nem az lennék, nem vettél volna feleségülvágott a szavába Sandra
A férfi nem reagált. Szótlanul fejezték be az evést.
Másnap reggel korán elindultak Londonba. Richárd vezetett, és igen jókedvűnek látszott.
- Milyen szokatlan, hogy egyedül, vagyok veled - mondta már az autópályán.
- De hiszen majdnem mindig egyedül vagyunk.
- Egy házban, ahol a nagyszámú személyzet rögtön ősszecsődül, ha ordítasz?
Sandra egy gyors oldalpillantással meggyőződött róla, hogy Richárd csak tréfált, erre elengedte magát.
A férfi rögtön észrevette és ránevetett:
- Eszedbe jutott már azóta a szamarad?
- Szamár? Vagy úgy, a könyv! Igen, de más ötletem támadt. Egy hópárducról szóló történet motoszkál a fejemben.
- Csodálatos állatok! Ha mégjobban megritkulnak, egykettőre csak legenda marad belőlük - mondta Richárd váratlan lelkesedéssel. - Az aranybarna, hajaddal meg a kissé ferde metszésű szemeddel te magad is szinte olyan vagy, mint egy macska.
- Te pedig egy hópárducra emlékeztetsz engem. Ugyanaz az erő és titokzatosság árad belőled.
- Nem vagyok benne biztos, hogy a hasonlatod kedvemre való. - Kissé lassított, hogy Sandrára nézhessen:-Mindig állatokhoz hasonlítod az embereket?
- És te? -vágott vissza. - Nem te voltál, aki engem először egy macskához
hasonlított?
- Elismerem, hogy így van - szégyellte el magát Richárd.
- Milyennek látod Eileent?
.
- Akár egy uszkár. Mutatós és igen tehetséges.
- És mi a helyzet, azzal a titokzatos asszonnyal, akit szeretsz? - Tudhattam volna! Képtelen vagy a témát abbahagyni.
- Ha nem akarsz, nem kell válaszolnod -felelte Sandra egykedvűen, mintha az egész nem érdekelné.
- De igenis válaszolok! Egy macskához hasonlít, éppúgy, mint te.
S mintha a válasz elkeserítette volna, az út hátralévő részén hallgatott. Délben értek a Connaughtba, Richárdot már néhány üzenet várta a portán.
- Úgy tűnik, nem ebédelhetek veled -futotta át homlokát ráncolva az egyik közleményt.
-Erre nem is számítottam. Néhány volt főiskolai barátnőmmel találkozom.
Richárd kétkedve vonta fel a szemöldökét. Biztosan azt hiszi, hogy Jimmel van találkám, s Sandra egy pillanatig sajnálta, hogy nem így van. Hát csak törje rajta a fejét! Igazából képtelen lett volna találkozni a férfival, akiben akkorát csalódott, még akkor sem, ha ezzel Richárdot alaposan felbosszanthatná.
- Hol tehetnélek ki? - kérdezte Richárd. - Taxival megyek a Savójába.
- Hát akkor nem esik éppen útba a Baker Street - felelte Sandra szokatlanul szelíden. - Igazán sajnálom, pedig bemutattalak volna a barátnőimnek.
Richárdnak még a szeme se rebbent, pedig jól tudta, hogy Sandra mulatott rajta.
- De legalább a liftet közösen használhatjuk mindössze ennyit mondott.
- Természetesen - jött hasonló hangnemben a válasz. Amikor beszálltak a liftbe, Sandrának feltűnt, hogy a két fiatal hölgy milyen nyilvánvaló érdeklődéssel mustrálgatja Richárdot. Ha az ő szemükkel nézte el kellett ismernie, hogy volt is rajta mit nézni. Igazán vonzó jelenség volt Milyen lehet vajon az ágyban? -tört rá orvul a gondolat, amiről rögtön eszébe jutott, hogy Richárd világosan megmondta, nem hajlandó huzamosabb ideig platói kapcsolatra.
Mintha csak kitalálta volna, mi jár a fejében, közelebb húzódott hozzá. Sandra visszatartotta a lélegzetét, hogy ne érezze arcvizének az illatát. Nyugtalanul vallotta be magának, hogy sok férfi közül még egy sötét szobában is azonnal felismerné Richárdot.
A liftajtó kinyílt, s Sandra szinte kiesett a kabinból, annyira igyekezett tőle minél távolabbra kerülni.
- Később találkozunk - mondta a férfi a szálloda előtt, míg a portás taxit hívott Sandrának.
Sandra bólintott és beszállt. A kocsi elindult, s ő végre megkönnyebbülten fellélegzett.
A következő néhány órában túlságosan is elfoglalt volt ahhoz, hogy Richárdra gondolhasson. Annt és Marcia Daintryt, az ikreket már egy éve nem látta. Közvetlenül a tanulmányaik befejezése után Olaszországba mentek, s csak hat hete tértek vissza.
- El sem akartuk hinni, hogy férjhez mentél fogadta Ann a György-kori keskeny ház legfelső emeletén lévő tágas műterembe lépő Sandrát. A legutóbbi leveledben még valami Jimről áradoztál,
mdash;Átmeneti eltévelyedés volt csupán. Még csak a közelébe sem ér Richárdnak-füllentette könnyedén.
Odasétált a rajzasztalhoz, és egy sereg csodálatosan szép rajzot pillantott meg tigrisekről, oroszlánokról, leopárdokról, és hópárducokról. - kérdezte a párducokra mutatva. - Egy hópárducról szóló gyerekkönyvet tervezek.
Ann odasietett egy szekrényhez, és kivett egy agyonforgatott folyóiratot.
- Nyugodtan elviheted - mondta -, szenzációs fényképek vannak benne. Sandra hálásan elfogadta.
-Csak illusztrálod a történetet, vagy te is írod?
- Remélem mindkettőt. A folyóiratra úgy vigyázok majd, mint a szemem fényére.
Négy óra volt, mikor Sandra elbúcsúzott a barátnőitől. Sok mindenről meséltek egymásnak, franciakenyeret majszoltak sajttal, s megiszogattak hozzá egy üveg vörösbort. Bizonyára a bor is közrejátszott abban, hogy Sandra könnyű léptekkel igyekezett hazafelé a Baker Streeten a szállodába.
- Nahát! Ez nem lehet igaz! - kiáltott rá váratlanul egy jól ismert hang. A csikorogva fékező taxiból Jim ugrott ki.
Sandra, mint akit villám sújtott, megállt.
- Még öt perccel ezelőtt is rád gondoltam beszélt tovább Jim, s egyszerűen belékarolt - Azt hittem, még mindig vidéken vagy.
mdash; A férjemmel jöttem ide - nyögte ki végre, s a szíve úgy kalimpált, hogy alig hallotta, amit mondott. - Én... ha már nincs szükséged a taxira, elmegyek vele. Nagyon sietek.
- Hé! Nem hagyom, hogy ilyen gyorsan eltűnj. Beszélnünk kell egymással.
- Nincs mit mondanunk egymásnak - nyitotta ki Sandra a taxi ajtaját.
- Éppen ellenkezőleg! Nagyon is sok mindent kellene megbeszélnünk -szállt be utána Jim is a kocsiba. - Milyen gyönyörű vagy! Sokkal szebb, mint amilyennek az emlékeimben őriztelek.
- Úgy látszik, jót tesz nekem a házasság. - Hát csak nyelje le a békát, gondolta dühösen.
- Valóban - nézett rá tűnődve Jim. - A férjed úgy látszik mégsem az a fajankó, akinek gondoltam.
- Lám, nem kellett volna olyan elhamarkodott következtetéseket levonnod.
- Főleg, ha téged is érintenek, mi? Vajon szerelemből vett el - folytatta rosszindulatúan vagy csak a főnök lányát látta benned?
- Ó, a drága Jim - turbékolta Sandra. - Gáláns, mint mindig.
- Csak szeretem nevén nevezni a dolgokat. Én aztán nem mézesmázoskodtam, amikor elárultad, ki vagy.
Ez igaz volt, s milyen jellemző Jimre, hogy még büszkélkedik is vele. Bár ne került volna az útjába! A bőre még inkább lebarnult, a haja most sötétebbnek és fényesebbnek tűnt, és Richárd nyugalmával és higgadtságával szemben csak úgy sziporkázott belőle az elevenség.
Sandra érezte, hogy reszket, s tisztában volt vele, hogy Jim is tudja, milyen hatással van rá. Megpróbálta elhatárolni magát tőle, s csupán egy ismerőst látni benne, akivel véletlenül egy taxiban utazott, nem pedig azt a férfit, akihez még nem is olyan régen férjhez?akart menni. '
- Hogy vagy mostanában? - nyögte ki nagy nehezen.
- Dolgozom és szórakozom, nagyjából ebben a sorrendben. - Közelebb húzódott: - Találkoznom kell veled Sandra. Ráérsz ma este velem vacsorázni?
- Nem is tudtam, hogy férjes asszonyokra buksz.
- A többi nem az, csak te. Ha tudnád, mennyire megbántam már, hogy olyan ostoba voltam. Te voltál a legjobb nő az életemben, és én hagytam, hogy elmenj.
Kár, hogy ezt nem néhány hónappal korábban mondta, gondolta Sandra keserűen.
- Férjhez mentem, Jim, és nem csalom meg a férjemet.
- De hát én csak beszélni akarok veled.
- Akkor beszélj!
- Nem itt. Tudod, hogy mire gondolok.
- Nem, nem tudom - simított ki egy hajtincset a homlokából. - Szeretem a férjemet, Jim. Semmi értelme, hogy elmenjek veled valahová.
-Barátként se?
- Én nem látok benned barátot, és bármi volt is közöttünk, vége.
- De nem az én számomra. Az esküvőd előtti napon felhívtalak. De aztán cserbenhagyott a bátorságom, és letettem a kagylót.
Sandra szinte kényszerítette magát, hogy megvetően hangozzék, amit mond: - Örülök, hogy feladtad, Jim. A halott szerelmet semmi sem keltheti 'életre.
- Ez így igaz. De a mi szerelmünk nem halott. És ellentétben azzal amit mondasz, még mindig érzel irántam valamit. A szemedben látom.
- Akkor bizonyára vak vagy - felelte Sandra, és meglátva a Connaught szállodát, fellélegzett. Ahogy a taxi lassított, már nyitotta is az ajtót, és kiugrott belőle.
- Nem válhatunk el így egymástól-futott utána Jim. - Legalább azt mondd, hogy megbocsátottál, és igyál velem valamit.
- Ital nélkül is megbocsátok - mondta Sandra, s mielőtt még Jim feltarthatta volna, besietett a szállodába.
8. FEJEZET
Sandra nem tudta elfelejteni Jimet. A viszontlátás túlságosan is sokkolta. Még mindig volt valami a szíve mélyén az iránta érzett szerelemből. De annak, hogy találkozzon vele, tudta, hogy semmi értelme nincs. Csak a régi sebeket tépné fel, és veszélyes helyzetbe kerülne. Attól is félt, hogy Richárd valahogy megtudná.
A lakosztályukba érve lezuhanyozott, és estére egy elegáns, feszes felsőrészű fekete ruhát vett
fel, amelyben jól érvényesültek a keblei és karcsú dereka. Ahhoz, hogy egy középkorú hölggyel vacsorázzon, nem a legmegfelelőbb ruha volt ez, s valószínűleg Richárd sem értene egyet a választásával, de mindez most nem érdekelte. A Jimmel való találkozás úgy kihozta a sodrából, hogy emögé a feltűnő öltözék mögé igyekezett elrejteni a bizonytalanságát.
Épp a haját fésülte, amikor meghallotta, hogy becsukódott a bejárati ajtó. Gyorsan még egy kevés kölnit szórt magára, és bement a kisszalonba. Richárd még nem volt sehol. Céltalanul járkált egy ideig a szobában, majd megállt az ablak előtt, és a hétvégére igyekvő autósok végtelen sorát nézte. Az órájára pillantott. Már hét óra volt, és fogalma sem volt arról, hogy Mrs. Schwártz mikor jön.
Türelmetlenül kopogott hát Richárd ajtaján, majd bement. A férfi a komód mellett állt, épp borvörös selyemköntösének övét kötötte meg. Hogy sikerült a mai nap? - érdeklődött.
- Jól - állt meg Sandra az ajtóban. - És milyen volt a te napod?
- Hosszú. Találkoztál a barátnőiddel? Csak nem akarta őt ellenőrizni? Sandra nem válaszolt a kérdésre.
-Mikor találkozom Mrs. Schwartz-cal?
- Nyolckor. Még van egy órád. .
Sandra már ment volna kifelé, de Richárd utánaszólt:
- Maradj egy kicsit, beszélgessünk.
- Szívesen, ha átjössz a nappaliba.
-Csak nem félsz attól, ha itt beszélgetünk?
Elindult Sandra felé, de az egyszerűen faképnél hagyta.
Néhány pillanattal később Richárd is követte. A belőle sugárzó lefojtott erő Sandrát egy hópárducra emlékeztette. Ebben a pillanatban már tudta is, hogyan fogja elkezdeni a történetet, s ettől elmosolyodott.
- Minek örülsz ennyire?
- Lassanként testet ölt a hópárducom.
- Hát ez remek. - Richárd arca hirtelen megfiatalodott az örömtől, s Sandra arra gondolt, hogy nézhetett ki húszévesen. - A gyerekeinket biztosan nagyon boldoggá fogja tenni, hogy a saját édesanyjuk könyvét vehetik majd a kezükbe.
Sandrát alaposan próbára tette az újabb kihívás, de sikerült nyugalmat erőltetnie magára.
- Semmi megjegyzés? - kérdezte Richárd. - Nem bújhatsz vissza folyton a csigaházadba, ha nem tetszik, amit mondok.
- Nem bújok vissza. Még mindig itt vagyok, vagy nem így van?
- De fallal vetted körül magad.
-Mit vársz tőlem egyáltalán? Látszatházasságban élünk, és én nemfogok ráadásul még látszatbeszélgetésekbe ís bonyolódni.
- Látszatházasságot egészen biztosan nem folytatunk. Eltökélt szándékom, hogy családunq legyen, és már nem várok vele túl sokáig.
- Nem gondolhatod komolyan, hogy ebben az álházasságban még gyerekeid is legyenekkiáltotta Sandra felháborodottan.
- Rögtön nem lesz álházasság, mihelyt családot alapítunk. Sandrát pánikhangulat fogta el, s felugrott.
- Mire készülsz? - kérdezte Richárd közömbösen. - Harcra vagy netán menekülésre?
- Nem vagyok abban a helyzetben, hogy felvehessem a harcot, és a menekülés is reménytelen. Pillanatnyilag a foglyod vagyok.
- Milyen sötétnek látod a helyzetedet! Hadd emlékeztesselek rá, hogy ezt a börtönt magad választottad - mondta, majd hanyagul leült. Próbáld meg egyszer más szemszögből nézni a házasságunkat. Hátha rájössz hogy nem is vagyok olyan ellenszenves, mint ahogy azt magadnak bebeszélted.
- Megígérted, hogy nem fogsz sürgetni - mondta Sandra boldogtalanul.
- Már közel három hónapja, hogy összeházasodtunk.
- Az igazán nem hosszú idő.
- Nem is akarom, hogy rögtön gyerekünk legyen, de épp ideje, hogy a házasságunkat igazi partnerkapcsolatnak tekintsük. Szeretném, ha megismernénk egymást. Szeretném a testedet
felfedezni, mint ahogy azt is érteni szeretném, amit gondolsz és érzel. És azt akarom, hogy te is megismerj engem.
Szinte szóról-szóra ugyanazt mondta, mint Mario. Sandra reszkető kézzel fogta a fejét, s ettől haja kibomlott. Még Jimnek sem volt képes engedni, pedig őt szerette. Mennyivel reménytelenebb hát a dolog egy olyan férfival, aki számára nem jelentett semmit.
Lopva Richárdra nézett. Vajon hogy reagálna, ha mesélne neki Marioról? Megértést tanúsítana, vagy a félelmét gyerekes butaságnak tartaná? Nem, nem tudná neki elmondani soha. .
- Nem tudom megtenni, amit tőlem kívánsz. -Már szinte suttogott. -Nem adhatom oda magam egy férfinak, akiről tudom, hogy mást szeret.
Megszólalt a telefon. Richárd felállt és odament a készülékhez. Sandra megkönnyebbülten lélegzett fel. Kétségbeejtően idegesítette, hogy
Richárddal egyedül volt a szállodában. Minél hamarabb visszatérnek Oaklandbe, annál jobb.
- Mr. és Mrs. Schwartz lent vannak a hallban mondta Richárd, és letette a kagylót.
Sandra fölkapta a táskáját, és kisietett. Már a liftnél volt, s Richárd még a lakosztályuk ajtaját sem zárta be.
- A beszélgetésünket majd egy alkalmasabb időpontban folytatjuk - mondta, mikor beérte őt.
A Schwartz házaspár a bárpultnál várt rájuk. Sandra már az első pillanatban rokonszenvesnek találta Mrs. Schwatzot. Divatos ruhájában és laza frizurájával egyáltalán nem tűnt vidékinek, noha egy kisvárosból érkezett. Magasabb volt Mr. Schwartznál, akinek élénk gesztikulálása gyökeresen'az ellentéte volt Richárd higgadtságának.
A két férfi Richárd klubjába ment vacsorázni, Sandra pedig a vendégekkel telezsúfolt étterembe vezette Mrs. Schwartzot. Az étel kitűnő volt, s két pohár elsőosztályú rajnai bor
után megtört a jég, és Mrs. Schwartz jókedvűen mesélt a gyermekeiről és az unokáiról.
Még csak a kávénál tartottak, de Sandra már az unokák összes eddigi betegségéről értesült. Épp azon töprengett, nem kellene-e fejfájásra hivatkozva korán visszavonulnia, amikor megpillantotta Jimet, amint feléjük tart.
- Halló, Sandra - köszöntötte. - Megengeded, hogy leüljek hozzátok?
Nehogy barátságtalannak látsszék, Sandra bólintott, és udvariasan bemutatta őt a vendégének. Magabiztos fellépésével Jim egykettőre uralta a beszélgetést, és Mrs. Schwartzot szemmel láthatóan elbűvölte.
Sandra hátradőlt a székén, és átengedte neki a terepet. Milyen régen volt már, hogy közömbös nézőként figyelhette az alakítását. Meglepődve tapasztalta, hogy már nem hatott rá úgy, mint korábban. Jim egyéniségének jellemző vonása volt, hogy folyton más emberekre akart hatást gyakorolni. De a vonzerejét sohasem vetette be fölöslegesen, és Sandra már azt kérdezte
magában kajánul, hogy vajon Mrs. Schwartznál mit akar elérni.
A vonzereje már nem a régi, állapította meg magában Sandra a férfi hiú nevetését és gesztikulálását figyelve. Meg is hízott, gondolta..Bár ezt bizonyára azért látta így, mert közben hozzászokott Richárd karcsú alakjához.
Sandra kritikusabban szemlélte Jimet, és folyton Richárddal hasonlította össze. A házasság érettebbé is tette. A konok lány, aki majdnem elemésztette magát Jimért, végképp eltűnt, s Sandra. maga is meglepődött azon, hogy a férfi már nem jelent számára semmit.
Megszabadultam Jimtől! Ujjongott magában, amikor erre rájött.
- Mennünk kell - mondta hirtelen Jim, és Sandrára nézett. -Hová?
- Janethez. - A legmegnyerőbb mosolyával fordult oda Mrs. Schwartzhoz.
- Bizonyára nincs ellene kifogása, ha Sandrát most elrabolom. Az egyik barátnőnk Kaliforniába költözik, és búcsúpartyt rendez.
- Természetesen nincs - mosolygott Mrs. Schwartz barátságosan. ,
- Nem megyek semmiféle partyra - jelentette ki Sandra.
- Ugyan már, kedvesem, Mrs. Schwartz beleegyezett, és Janet nagyon csalódott lenne, ha nem jönnél el.
Sandra nem kezdhetett el most veszekedni Jimmel anélkül, hogy feltűnést ne keltett volna, inkább engedett neki. De alighogy a vendége eltűnt a liftben, dühösen támadt rá Jimre:
- Hogy merészelted ilyen módon rámtukmálni magadat?
- Hiszen csak szívességet teszek neked, vagy talán olyan jólesett fecsegni az öreglánnyal? ,
- Lehet, hogy meg fogsz lepődni, de jól éreztem magam vele. És most, ha megengeded... Sandra átfurakodott Jim előtt, és a lépcsőhöz indult.
- Hát nincs szíved, Sandra? - állt az útjába Jim.
- De van, és,az a férjemé. Jó éjszakát, Jim. Nem megyek veled arra partyra.
- Nincs is semmiféle party. csak kitaláltam, hogy egyedül lehessek veled. De ha félsz...
Sandra visszanyert belső szabadságától mámorosan csak nevetett rajta.
- Már nem jelentesz a számomra semmit, Jim. Képtelen vagy a hiú kis agyaddal felfogni ezt?
- Elhinném, ha nem futnál előlem.
- Rendben van, iszom veled egy pohárral sóhajtotta Sandra, majd megfordult és elindult a bárpult felé. '
- Ne itt, kincsem. Jobban Örülnék valami semleges terepnek.
Sandra azt hitte, hogy Jim majd valami nyugodt borozóba viszi, ahol békésen beszélgethetnek. Ehelyett máris a Mayfair egyik zajos diszkójában találta magát, és Jim, mintha misem történt volna, a reklámügynökség legújabb pletykáival traktálta. Mint kiderült, közben ő maga is előlépett a hivatali szamárlétrán, és már a csúcs felé kacsingatott.
Sandrát akarata ellenére érdekelte, amit összehordott. Azon töprengett, vajon milyen jövő várt volna rá Jim oldalán. Előbb-utóbb úgyis rá kellett volna jönnie, milyen önző ember valójában. Az ördögbe is, már több mint egy órája együtt voltak, és még csak eszébe sem jutott, hogy az apja felől érdeklődjön.
- Fárasztó napom volt, Jim - tolta hátra a székét. - Ha még maradni akarsz, hívok magamnak egy taxit.
- Ugyan ne hülyéskedj, magától értetődően visszaviszlek a szállodába. Ám a ConnQught helyett a Grosvenor Place-re nyíló egyik zsákutcába vezette a kocsit.
- Bár előbb jutottam volna jobb belátásra kezdte rekedt hangon. - Szeretlek, Sandra, és feleségül akarlak venni.
Sandra alig tudta visszafojtani a feltörő nevetést.
- Már férjhez mentem, vagy elfelejtetted? De ha nem mentem volna, akkor sem...
- Hagyd abba - szakította félbe Jim, s nem törődve heves ellenkezésével, átkarolta és megcsókolta.
- Ne menj el, Sandra, komolyan gondolom.
- Én is - mondta határozottan, és hogy ne ingerelje fel még jobban, eltitkolta a haragját. Kérlek, vigyél vissza a szállodába, későre jár, fáradt vagyok.
Ám a férfi még erősebben magához szorította. Bebizonyítandó, hogy mennyire komolyan gondolta, amit mondott, Sandra megpróbálta kinyitni a kocsi ajtaját.
- Hova ilyen sietősen? - zúgolódott Jim.
Válaszra sem méltatva őt, kétségbeesetten igyekezett kiszabadítani magát a fogságából. De testének mozdulatai csak még jobban felizgatták Jimet, a fülén érezte forró leheletét.
Óriási erőfeszítéssel sikerült az egyik lábát kiszabadítania, és cipője sarkát teljes erővel Jim lábába nyomta. Az káromkodva hőkölt vissza, és Sandra, kihasználva az alkalmat, kiugrott a kocsiból. De magassarkú cipőjében nem tudott elég gyorsan futni. Jim már néhány méter után beérte és elkapta.
- Engedj el! - ordította. - Engedj el!
-Nem bántalak. Csak nem akarom, hogy úgy váljunk el, mintha ellenségek lennénk.
-Az már biztos, hogy nem barátokként fogunk elválni.
- Ne mondj ilyet!
Ujjait Sandra karjába mélyesztette. Sandra, felismerve, hogy tehetetlen a férfi erejével szemben, feladta az ellenállást.
- így már sokkal jobb - dörmögte Jim. - Hallgass ide! Először is szeretnék bocsánatot kérni. Rosszul mértem fel a helyzetet, és úgy viselkedtem, mint egy eszelős.
- így is mondhatjuk.
- Csak ne hányd a szememre! Még nem is olyan régen váltig állítottad, hogy szeretsz engem.
Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ilyen gyorsan megváltoztak az érzéseid. De ha tényleg így van, belenyugszom. Remélem, azért barátok maradunk.
- Hát persze, hogy azok maradunk - ígérte meg Sandra egykedvűen, bár esze ágában sem volt ezek után Jimmel barátkozni, de nem akarta újból felingerelni. Visszamentek a kocsihoz.
Jim, mintha csak be akarta volna bizonyítani Sandrának, hogy megbízhat benne, kifogástalanul viselkedett útközben.
A kocsit a szálló előtti parkolóban leállítva, hátradőlt az ülésen.
- Már csak egy kérdést - mondta. - A csalódás miatt mentél férjhez vagy szerelemből?
- Szerelemből - mondta határozottan, hogy Jim utolsó kételyeit is eloszlassa. - Már évek óta ismertem Richárdot, s mindig magától értetődőnek tartottam, hogy ott van a közelemben. Hogy ennél sokkal többet jelent a
számomra, arra apám szívrohama után döbbentem rá.
- Remélem tudja, hogy milyen szerencsés fickó kesergett Jim mélabúsan - Jó lenne egyszer megismerkedni vele. Van egy új ügyfelem Norfolkban. Kidobnál, ha meglátogatnálak?
- Én .nem, de lehet, hogy Richárd megtenné.
- Mennyit tud rólam? '
- Épp eleget ahhoz, hogy nyugodt legyen az álma.
- Te aztán értesz hozzá, hogy valakinek az elevenébe találj - jegyezte meg Jim, fölkísérve őt a lépcsőn a bejáratig.
- Sajnálom - felelte Sandra, és eltűnt a szálló halljában.
A lakosztályukban sötét volt. Sandra lábujjhegyen lopakodott a hálószobájához. Már elérte a küszöböt, mikor Richárd az éjjelilámpa fényénél egy szál pizsamában kilépett a szobájából.
- Már alig győzted kivárni, hogy találkozhass a barátoddal, ugye? - rontott neki, és ellenkezése dacára visszahúzta a nappaliba.
- Tudnom kellett volna, hogy ilyesmit forralsz a fejedben, mikor minden ellenvetés nélkül beleegyeztél, hogy Londonba gyere velem.
- Semmiféle találkozást nem terveztem próbálta meggyőzni őt Sandra.
- Azt akarod bemesélni, hogy ma este csak úgy véletlenül sétált be a Connaughtba.?
- Tudta, hogy itt vagyok, mert... mert délután véletlenül összefutottunk.
- Véletlenül összefutottatok? - ismételte meg gúnyosan Richárd.
- így igaz. Megmondtam neki, hogy nem akarom többé viszontlátni.
- És ezért jött ma este hozzád? Olyan ostoba azért nem vagyok, hogy ezt elhiggyem. Te bátorítottad fel!
- Ez nem igaz.
- Akkor miért mentél el vele? Tudod te egyáltalán, mit éreztem, amikor Hans-szal visszaérkeztem, és Mrs. Schwartz elmesélte, hogy egy partyra mentél?
- A partyt Jim találta ki, s csak azért mentem vele, mert attól sem riadt vissza, hogy jelenetet rendezzen...
- Mindig kitalálsz valamilyen magyarázatot vágott a szavába.
- Ez felháborító, igazán feltételezhetnél rólam valamivel több észt is -heveskedett Sandra. -Ha tényleg látni akartam volna Jimet, biztos, hogy nem ilyen feltűnően teszem.
- Igazán? Mióta vagy tekintettel az érzéseimre?
- Mindig utálatos voltam hozzád, tudom, de sosem a nyilvánosság előtt. És ehhez végig tartani fogom magam.
- Nem lesz itt semmiféle vég - mondta vészjósló nyugalommal. - Beleegyeztél, hogy a feleségem leszel, és így is lesz, minden tekintetben.
Sandra bőre megbizsergett.
- Majd holnap beszélünk róla - próbálkozott.
,, - Eleget beszéltünk - tört fel Richárdból rekedt hangon. - Máris túl hosszú ideig rád hagytam a döntést. Azt hiszed, velem szemben
mindent megengedhetsz magadnak? Sandrában feltámadt a szorongás, de elnyomta.
- Nem szegheted meg a szavadat. Azt mondtad, nem fogsz sürgetni.
- Azért, hogy közben mással töltsd az idődet? Mostantól fogva csak velem
mész az ágyba!
Richárd könyörtelen kézzel az ágyhoz vonszolta, és leszorította.
- Most én fogom meghatározni, hogy mi történjék - parancsolta, s föntről
nézett le rá.
Sandra szótlanul állta a tekintetét.
-Kérlek-mondta, amilyen barátságosan csak tudta-, nyugodj meg. Miért vagy így felháborodva? Mi rossz van abban, ha az ember megiszik egy pohár bort egy másik férfival?
- Egy újdonsült asszony ne találkozzék a volt szeretőjével.
- Jim nem volt a szeretőm.
- Hazudsz!
- És te? - fogyott el Sandra türelme, - Te hazudtál, amikor négy évvel ezelőtt feleségül kértél, és azt állítottad, hogy szeretsz. Az én múltam mindenesetre nyitott könyv.
- Mindenki számára nyitott - dühöngött Richárd. - De mostantól fogva én
leszek az egyetlen, aki olvashat benne.
- Ne játszd már meg a szigorú férjet!
- Nem játszom. A játéknak vége. Sandrában újra feltört a szorongás. Már meg sem próbálta nyugodtnak
tettetni magát, kézzel-lábbal kapálódzva igyekezett kiszabadulni Richárd szorításából. Dühödten mélyesztette körmeit Richárd kezébe. A férfi felnyögött a fájdalomtól, de nem tágított. Sandra mégegyszer megismételte, akkor már eleresztette. Villámgyorsan átgurult az ágy túlsó felére, de a férfi visszarántotta, rávetette magát, és testének súlyával tartotta fogva.
- Ne védekezz! Az enyém vagy, és én a magamévá teszlek.
S már ráncigálta is lefelé a ruháját, anélkül, hogy a lány bármit is tehetett volna ellene.
- Milyen gyönyörű vagy! - szólalt meg elfúló hangon, amikor már csak melltartóban és nadrágban feküdt előtte. - Gyönyörű és képmutató. Megjátszod a szűzlányt, és odadobod magad ennek a szépfiúnak, aki még
azt sem érdemli, hogy a lábad nyomát csókolgassa.
- Jim nem volt a szeretőm! - sikoltotta Sandra. Egy tátongó szakadék szélén érezte magát, s megpróbálta Richárdot minden eszközzel jobb belátásra bírni. - Megértem, hogy dühös vagy suttogta megszeppenve. - Azt is tudom, hogy másféle asszonyról álmodtál, de esküszöm neked, hogy soha nem adtam oda magam senkinek.
- Csak nem gondolod komolyan, hogy ezt el is hiszem?
- Pedig így igaz - ismételte. - Tudod, amikor...
Csak eddig jutott. A szavak elhaltak az ajkán, mikor Richárd a szájával rátapadt.
Régóta elfojtott félelmek szabadultak el benne, és rémületbe ejtették. Védekezett, mint aki eszét vesztette, de Richárddal szemben semmi esélye sem volt. Nem kapsz meg soha, fogadkozott némán.
Szavait csak a szélbe szórta, s ezt jól tudta maga is. Richárdnak mintha száz keze lett volna, fellobbantotta benne a szenvedélyt. Testének minden hajlatát végigsimogatta, minden érzékeny pontját végigcsókolta. Sandra bőre nedvesen fénylett a csókjaitól, és mellének bimbói megkeményedtek az izgalomtól.
- Ne - kiáltotta, mikor Richárd, fejét lehajtva, szájával indult felfedező útra
a testén.
De az ellenállása csak még jobban feltüzelte.
Sandra kétségbeesetten feléje ütött, ám aférfi egy kobra hajlékonyságával villámgyorsan föléje került, s lefogta a karját. Zihálva lélegzett, szeme üvegesen fénylett, haja az arcába hullott.
A vad küzdelemben Richárd pizsomája már rég elmaradt valahol, s Sandra az éjjelilámpa fényénél megpillantotta izmos testét és mellén
a selymes szőke pihéket. Gyorsan lehunyta a szemét, félt látni azt, amit érzett.
Richárdnak ilyenfajta gátlásai nem voltak. Szemével gyönyörködve járta be Sandra testének minden rejtekét, s már a pillantásaival is szinte, magába olvasztotta őt. Mezítelenül feküdt előtte, karjait a férfi leszorította, még csak maga elé sem kaphatta őket, így csak nézett rá némán és dacosan. A férfi haragja hirtelen ellobbant, már csak a mérhetetlen vágy maradt benne.
Fejével óvatosan, akár egy lassított felvételen, Sandrához közeledett. Felhevült arca ifjúnak látszott, szeméből eltűnt a keserűség. Amikor ajkaival megérintette a száját, gyöngéd csókja Sandrát teljesen lefegyverezte. Szelíden és végtelen gyöngédséggel cirógatta a melleit, lassan és feltartóztathatatlanul felébresztette benne a vágyat. Még megpróbált ugyan védekezni, kinyitotta a szemét, úgy gondolván, hogy Richárdot látva meg tudja majd fékezni magában a szenvedélyt.
Ám mindez csalóka reménynek bizonyult. A férfi kezének játéka olyan erős vágyat ébresztett benne, amely az elviselhetetlenségigfokozódott,
mikor ujjai, egyre lejjebb kalandozva, elérték az aranybarna, göndör szőrzettel borított
hajlatot.
Richárd felnyögött, csípőjének nyomása erősebbé vált. Sandra visszafojtotta a lélegzetét. Itt volt hát az a legbensőségesebb pillanat, amelytől mindig annyira félt, s melyben biztos volt, hogy soha nem teljesülhet be. Richárddal a legkevésbé. Ő volt mind között az utolsó férfi, akit szeretőjének elképzelt, s most mégis ő lesz az első, ha nem sikerül feltartóztatnia.
Feltartóztatni? Micsoda képtelen gondolat, hiszen testének minden sejtje kívánta őt, némán könyörgött, hogy Richárd soha ne hagyja abba, soha ne szűnjön meg ez az édes borzongás. Sandra félénken megérintette őt, keze gyöngéden a vállát simogatta, aztán végigsiklott a hátán, le egészen az izmos
combokig.
Richárd azonnal megérezte, hogy Sandra megadta magát. Száját szabadon engedve, fejét mélyebbre hajtva ajkai körbezárták egyik mellének bimbóját. Sandra megremegett. A vágytól lázasan hánykolódott a teste a férfi szilaj
mozdulatai alatt.
Mikor megérezte selymes szőrzetén Richárd forró leheletét és nyelvének érintését, megdermedt egy pillanatra, hogy aztán teljesen átengedje magát a csodálatos és izgató remegésnek. Készségesen és fenntartás nélkül nyílt meg előtte.
Richárd mélyből feltörő, boldog sóhajjal hatolt beléje, de meglepetten tétovázott, mikor Sandra szüzessége ellenállt neki.
Sandra ösztönösen érezte, hogy a férfi a fájdalom legparányibb jelére is rögtön visszahúzódna. Ám az örjöngő düh és félelem emésztő sóvárgássá változott benne, s kielégülés után sikoltott. Türelmetlenül elébe ment Richárdnak, s olyan szenvedélyesen szorította magát az öléhez, hogy az nem tudott
többé uralkodni magán. Megérezve magában Richárdot, beleremegett, s szinte eszét vesztette a vágytól, mikor a férfi magával rántotta a mindent feledtető kéj mámorába, hogy végre eljuttassa a megváltó beteljesülésig.
Richárd nemsokára kimerülten elaludt. Sandra csöndesen feküdt mellette, egyenletes lélegzetvételét figyelve. Milyen nyugodtnak látszik most, gondolta. Igaz, hogy a végén márő is éppoly erősen kívánta Richárdot, mint az őt, azért nem tudta elfelejteni, hogy kezdetben ráerőszakolta az akaratát. S most mégsem találta magában haragnak még csak a nyomát sem.
Felült, s a szobájába akart menni, de Richárd még álmában is megérezte a mozdulatát, s a derekára simuló karjával szorosabban ölelte át. Sandra, félve attól, hogy felébred, újra mellé feküdt. A szerelmi drámából elég volt egy is, gondolta, nem szabad még egyszer megkockáztatnia. Annyi minden volt, amit tisztáznia kellett magában, de nem most! Majd holnap, ha jól kialudta magát, megpróbálja a helyére tenni, ami közte és Richárd között történt.
9. FEJEZET
Sandra felnyitotta a szemét, s maga mellett üresen találta az ágyat. Eszébe jutott az éjszaka. Hol van Richárd? Eltökélten hátravetette az ágytakarót, körbetekerte magán a lepedőt és mezítláb átment a szalonba.
Richárd nem volt ott sem, s ő hirtelen megértette, hogy elment. Kutatva pillantott körbe, hátha hagyott valami üzenetet a számára. Hogy nem talált semmit, égő arccal összegyűjtötte szanaszét heverő ruhadarabjait. Gondolatban még egyszer átélte az elmúlt éjszakát, de a történteket még mindig nem volt képes felfogni. : Megszólalt a telefon, s Sandra sietve kapta fel a kagylót.
- Remélem, nem ébresztettelek fel? Richárd hangját hallva szíve hevesebben vert.
- Nem, éppen zuhanyozni akartam.
- Attól tartok, nem hagytam túl nagy rendet magam után a fürdőszobában. A tiédet használtam, nem akartalak zavarni.
Sandra szavak után keresgélt. Annyi mindenről kellett volna beszélni, fogalma sem volt, hol kezdje el.
- Ott vagy még?
- Igen. Miért beszélsz olyan halkan? Értekezleten vagy?
- Eltaláltad. Valószínűleg eltart délutánig.
- Elmegyek, vásárolgatok valamit - mondta Sandra kissé tanácstalanul.
- Jól van. - Egy pillanatnyi hallgatás után hozzátette: - Tudod, hogy beszélnünk kell egymással.
-Igen, tudom.
- Feltehetően négy óra körül visszaérek folytatta. - Szeretnél még itt
maradni éjszakára, vagy inkább menjünk haza?
- Ahogy neked jobb.
- Milyen kötelességtudó lettél - hangzott szinte vidáman.
- Olykor az a legcélszerűbb.
- Beszélnünk kellett volna, mielőtt ma reggel eljöttem - mondta. - Én... Sajnálom, be kell fejeznem. Délután látjuk egymást.
Sandra helyére tette a kagylót, és a fürdőszobába ment. Richárd törülközője a földön feküdt. Felemelte és magához szorította. A tükörben meglátva magát döbbent csak rá, hogy mit tett. Azt hiszem, elvesztettem az eszemet,'
gondolta, úgy állok itt a törülközőjével, mint egy szerelemtől beteg bolond.
Leült a kád szélére. Már önmagát sem értette. Az elmúlt hónapokban az tartotta benne a lelket, hogy valamikor egyszer majd elhagyhatja Richárdot. Hát akkor most mi ütött belé?
Felállt, és abban a pillanatban megértette, miért szorítja még mindig úgy magához a törülközőt, mintha az életéről lenne szó. Mert Richárd az élete volt. Nélküle már nem ért semmit. A legszívesebben a lábai elé vetette volna magát, hogy minden bántó szaváért bocsánatot kérjen. A felesége akart lenni, szerető és gondoskodó asszonya.
Túláradó öröme azonban nem tartott sokáig. Rádöbbent, hogy helyzete reménytelen, hiszen Richárd egy másik nőt szeret. Házasságukat az ész kötötte, nem a szív.
Csüggedten ment a szobájába. A boldog jövő lehetősége elszállt, mint a pelyva a szélben. A valóság egészen más volt. Ha meg akarta tartani Richárdot, meg kellett elégednie a másodhegedűs szerepével.
El tudná-e ilyen feltételekkel viselni az életet? Vagy jobb lenne, ha elhagyná Richárdot, mihelyt alkalom adódik rá? De miért tenné? Richárd ugyan nem szerette őt, ám nem is volt közömbös számára. S bár nem szerelem, hanem csak szenvedély hajtotta Sandra karjába, ez mégiscsak olyan alap volt, amire építeni lehetett.
Legyünk csak őszinték, gondolta Sandra, a szex fontos egy házasságban. Ha a partnerek e tekintetben nem értik meg egymást, a kapcsolat zátonyra fut.
Helyes. Máris egy plusz pont a javára. Azonkívül mostantól fogva mindenhová elkíséri Richárdot. Érdeklődni fog a munkája iránt, hogy tartalmas dolgokról beszélgethessenek. És Oaklandet kellemes otthonná fogja varázsolni, barátokkal... és családdal körülvéve.
Milyen különös. Jimmel kapcsolatban Sandra soha nem gondolt családra. De Richárddal nagyon is jól el tudta képzelni, ez is azt bizonyította, mennyire szerette őt.
Nyugtalanul ment vissza a fürdőszobába, hogy végre lezuhanyozzon. Vajon elmondja-e Richárdnak, mekkora változás következett be az érzelmeiben? Talán az is elég lenne, ha magatartását megváltoztatná. Amennyire Richárdot ismerte, biztosan azonnal megértené.
Sandra hagyta, hogy a forró víz a bőrére záporozzon. Kis patakokban futott végig a mellén, Richárd gyöngédségére emlékeztetve őt.
Sietősen megtörülközött, és egy színekben tobzódó ruhát vett magára.
Megint megszólalt a telefon. Sandra boldogan kapta fel a kagylót, de csalódnia kellett. Jim hívta fel.
- Halló! - szólt bele vidáman. - Csak azt akartam hallani, sikerült-e tegnap este még a férjed előtt a szállóba érned.
- Természetesen - mondta udvariasan.
- Ráérsz ma velem ebédelni? ,
- Nem, délután visszamegyünk Nortfolkba.
- Mondj igent - unszolta. - Ha arra gondolok, hogyan viselkedtem tegnap, legszívesebben elvágnám a torkomat. Adj rá lehetőséget, hogy személyesen kérjek bocsánatot.
- Nem szükséges.
- Kérlek, Sandra.
- Jó, rendben - mondta nagylelkűen -, fél tizenkettőkor a Ritz-ben.
Már útban a találkozóhely felé kezdett csak Sandra azon gondolkodni, hogy okos dolog volte engedni Jim kérésének.
Mikor aztán a túlzsúfolt étteremben szemben ült vele, csodálkozott azon, hogy valaha úgy odavolt érte. Richárddal összehasonlítva most olyannak látta, mintha remek pezsgőzés után vizet kellene innia.
- Tetszik neked a henyélő életmód? - kérdezte Jim evés közben.
- Nem vagyok tétlen. épp egy gyerekkönyvet illusztrálok. éS azt tervezem, hogy a következőnél a történetet is magam írom.
Jim csak félig-meddig figyelt rá, túlságosan is elfoglalta a saját üzleti sikereivel kapcsolatos beszámolója.
Dicsekvése untatta Sandrát.
- Ugye nem baj, ha a kávét már nem isszuk meg? - kérdezte. - Nem tudom pontosan, mikor ér vissza Richárd, s nem szeretném megvárakoztatni.
-Ó, a szerelmes feleség.
- Igen, az vagyok - felelte, magában fogadkozva, hogy valóban az lesz. Eltitkolta a türelmetlenségét, míg Jim kiegyenlítette a számlát, és a kocsijához
kísérte.
Nagy volt a forgalom, és csak húsz perc múlva értek a szállodába. Sandra
gyorsan elköszönt, és a hallon át a lifthez sietett.
Mikor odaért, Richárd éppen kiszállt belőle. Könnyedén megérintette
Sandra karját.
- Előbb végeztem, és már fent kerestelek. Voltál bevásárolni? - Sandra
zavarba jött, hiszen egyetlen csomagot sem tudott felmutatni.
-Én... én...
- Azt hiszem, ez az öné - nyújtotta át neki az egyik portás az esernyőjét.
- Az az úr a Porschéban mondta, hogy a kocsiban felejtette.
Sandra úgy érezte, hogy megnyílik alatta a föld. Kitépte a portás kezéből az esernyőt, és beszállt a liftbe.
Richárd csak akkor szólalt meg, mikor már bent voltak a lakosztályukban.
- Azt hittem, elég világosan fejeztem ki magam. Nem tűröm, hogy a barátoddal találkozz. Amennyiben mégegyszer...
- Ne fenyegetőzz Richárd, vagy most azon nyomban elhagylak.
- Hogy apád szíve meghasadjon? Ezt nem hiszem el.
- Sokkal jobban fájna neki, ha tudná, mi történt a múlt éjszaka. Ezúttal Richárdon volt a megdöbbenés sora, el is fordult tőle. Csak kis idő múlva fordult újra felé, és ránézett.
- Szörnyű, amit tettem. Amikor észrevettem, hogy még... hogy te még... Félbeszakította a megkezdett mondatot, mint aki nem tudja folytatni, de
Sandra dühösen befejezte: ,
- Érintetlen voltál? Ezt volt olyan nehéz kimondani?
- Igen - mondta Richárd halkan -, így van. Meg sem próbálom magamat mentegetni, de hát
őrült féltékeny voltam Jimre, és elfeledkeztem magamról. Talán nem reagáltam volna olyan hevesen, ha normális lenne köztünk a kapcsolat. Megvetem magamat azért, ami történt - ment el az ablakig -, s ha lenne rá lehetőség, hogy most rögtön elváljunk... De hát még együtt kell maradnunk. Szavamat adom, hogy többé nem nyúlok hozzád.
Sandra boldogtalan képpel ült a heverő karfáján. így hát a boldog jövőt illető reményei elszálltak.
- Csodálkozom, hogy a lelkiismereted annyira bánt, hogy még azt is hagynád, hogy elmenjek. Nem félsz attól, hogy ezzel az állásod is kérdésessé válik a cégnél? Végül is én leszek a főrészvényes, és alkalmasint megkísérelhetném, hogy kiszorítsalak
- Ezt a kockázatot vállalnom kell. De egy biztos, a házasságunk elhibázott lépés volt, s ezt amilyen gyorsan csak lehet, helyre kell hoznunk.
A visszaúton Oaklandbe Péter Salmon, Richárd egyik kollégája elkísérte őket. Sandra nem tudott róla, hogy velük jön, és úgy vélte, Richárd szándékosan irányította így a dolgokat, nehogy
a hosszú utat egyedül kelljen vele megtennie. Megérkezve aztán kiderült, hogy Péter vacsorára is ott marad. Sandra erre úgy döntött, hogy átmegy az apjához.
- Jobb szeretném, ha éjszaka nem vágnál neki egyedül az útnak - mondta Richárd higgadtan.
Már éppen ellent akart mondani, de látva, hogy Péter figyeli őket, csak ennyit mondott:
- Akkor várok holnap reggelig - és elindult a lépcső felé. - Azért én mindenesetre fönt eszem. így kedvetek szerint beszélgethettek üzleti ügyekről.
A szobájából felhívta az édesapját, és elbeszélgetett vele. Aztán belebújt egy kényelmes háziruhába. Tulajdonképpen már sajnálta, hogy az elvonulás mellett döntött, de ha már így történt, igyekezett a rászakadt egyedüllétet jól kihasználni, s átgondolni a helyzetét, ami valóban bonyolult volt: az egyik oldalon itt volt ő, aki nem kaphatta meg a férfit, akit szeretett. A másik oldalon ott volt Richárd, aki meg a szeretett nőt nem érhette el.
Hogy ne kelljen folyton Richárdra gondolnia, Sandra a munkába menekült. Két hét alatt elkészült a megbízással, és elküldette a kész illusztrációkat Dominic kiadójának. Ezután pár napig pihenni szeretett volna.
Itt volt előtte az egész hétvége, és nem tudta, mit kezdjen magával. Richárd biztosan megint eltűnik Péterrel, vagy valamelyik kollégájával a dolgozószobájában, ahogy az már az elmúlt hétvégeken is történt. Úgy dolgozott, mint egy megszállott, s Sandra azon tépelődött, hogy szükség volt-e erre, vagy
szándékosan tette.
Szombaton gyönyörű idő volt. Sandra a napot az édesapjával töltötte. A kis tó partján a rhododendron bokrok egyike-másika már kibontotta a szirmait, és csodálatos színeivel sétára csábított.
- Richárd miért nem jött veled? - zsörtölődött Edward Harris, miközben lassan visszasétáltak a házhoz.
- Nagyon elfoglalt.
- Egy kis pihenőt akkor is be kellene iktatnia. Ne engedd, hogy túlhajtsa
magát.
-A jövő hét végén Párizsba megyek vele, aztán meg Rómába. - Sandra elnevette magát apja elszontyolodott arcát látva. - Most meg mi a baj? Hiszen te mondtad, hogy ki kell kapcsolódnia.
- Egy kicsit közelebb, gyermekem. Nem kell mindjárt túlzásokba esni. Alkonyatkor a hazaúton Sandra megpróbált az apjára gondolni. De újra
csak a kiindulóponthoz, Richárdhoz ért vissza. Feltűnt neki, hogy apja milyen elesett volt ezen a délutánon, s ez eszébe juttatta, milyen bizonytalan a jövője. Apjával együtt Richárdot is elveszítené.
Sandra elcsodálkozott azon, hogy Richárd dolgozószobájának ajtaját nyitva találta. Bepillantva látta, hogy Richárd az íróasztalánál ül.
- Még mindig dolgozol? - kérdezte könnyedén.
- Éppen elkészültem mdash; ásított nagyot. Nem vártalak ilyen korán vissza. - Felállt és elindult Sandra felé.
- Apa fáradt volt - mondta kissé hátrálva. - Ha akarod, korábban is vacsorázhatunk.
-Jó ötlet.
Sandra a lépcsőhöz indult, amikor megszólalt a telefon. Richárd már hívta
is vissza.
- A barátod. Felkapcsoljam a szobádba?
- Minek? Biztos vagyok benne, nagy örömet fog okozni, ha meghallgatod. Azzal bevonult Richárd előtt az íróasztalhoz, és felvette a kagylót. Ez igazán jellemző volt Jimre, mindig a legalkalmatlanabb pillanatban telefonált.
- Jim! - szólt bele barátságos hangon a kagylóba, meghazudtolva a gondolatait.
- Sajnálom, darling, hogy a hét végén háborgatlak - vágott bele a közepébe - de Amié Jackson ragaszkodik hozzá, hogy megkérdezzelek az új terveket illetően, tudod amit neki készítettünk.
- Micsoda ostobaság - háborgott Sandra.
- Tudod jól, mennyire megbízik benned, és ha őt boldoggá teszi, hogy a tervek neked is tetszenek... .
- És mi van, ha szörnyűnek találom őket? ,
- Remélem, nem így lesz. Holnap Norfolkban felkeresem az egyik ügyfelünket, magammal vinném a rajzokat.
Sandra biztos volt benne, hogy az egész csak ürügy, s hogy Jim csak viszont akarta őt látni. Az első gondolata az volt, hogy megkéri, hagyja már békén. De mivel Richárd is hallotta a beszélgetést, színlelt lelkesedéssel beleegyezett, hogy egy híres olasz étteremben találkozzanak.
- Remélem nem rendezel jelenetet, amikor megjövök - vetette oda hetykén Richárdnak a telefonbeszélgetés befejeztével.
Ezen az estén Richárd és Sandra szinte tökéletes hallgatásba merülve evett. S noha Sandra úgy érezte, megfullad, mégis kényszerítette magát az evésre. Szemmel láthatóan Richárd sem voltt jobb helyzetben. Sandrafigyelte, amint feldarabolta a nyelvhalat, s a részeket ide-oda tologatta a tányérján.
- Nem vagy éhes? - kérdezte tőle.
- Ez a feszült viszony közöttünk elveszi az étvágyamat. Hallgatott egy darabig, de aztán fojtatta:
- Biztos van megoldás arra, hogy amíg még együtt élünk, civilizáltan viselkedjünk. Vagy neked örömet okoz, ha udvariatlan vagy?
- Nem feltétlenül, de te folyton arra ingerelsz, hogy a legrosszabb oldalamat mutassam.
- Te is rákényszerítettél, hogy így tegyek mondta váratlanul Richárd. -Ha arra az éjszakára gondolok a Connaught-ban, gyűlölöm magamat.
- Elmúlt, felejtsd el.
- Te elfelejtetted?
Sandra úgy szerette volna megmondani neki, hogy soha nem tudná elfelejteni, mert ami
gyűlölettel kezdődött, szerelemmé vált benne. De túlságosan büszke volt. így csak egykedvűen megvonta a vállát.
Vacsora után Richárd bejelentette, hogy elmegy. Sandra meglepődött, főleg azért, mert nem mondta meg hová.
Zajt hallva az ajtó felől, felpillantott. Mária, a portugál szolgálólány állt az ajtóban, és a maga lassú angolságával közölte:
- Mrs. Royston van itt, szeretne bejönni.
Sandra arca felderült, mikor Eileen elegáns kosztümjében bevonult.
- Hirtelen nem tudtam elviselni az egyedüllétet. Persze előtte ide kellett volna, hogy szóljak, de...
- Isten hozta! - fordult teljes szívvel Eileenhez. Tudta, hogy a fájdalom Dominic elvesztése miatt néha még erőt vesz rajta. - Örülök, hogy eljött.
Richárd elment valahová, így be kell érnie az én társaságommal.
- Ugyan, ne mondjon már ilyet - tiltakozott Eileen. - Remélem nem állítja, hogy ez a megszállott ember még mindig üzleti ügyekben futkározik?
-Fogalmam sincs róla.
Eileen felkapta a fejét.
- Talán egy veszekedésbe csöppentem?
- Az igazság nem egészen ez.
Eileen nem tett hozzá semmiféle megjegyzést, és Sandra hálás volt neki ezért.
Megnyugodni azonban nem tudott. Olyan nyomorultul érezte magát, hogy
azt hitte, menten felrobban, ha nem gyónhat valakinek.
- A házasságunk csak látszatházasság - mondta hirtelen -, mindig is az volt.
- Látszatházasság? Ezt nem értem. - Ez csak azt bizonyítja, milyen jó színészek vagyunk. Sandra ezután higgadtan elmagyarázta Eileennek, miért házasodtak Össze.
- Azt akarja mondani, hogy Richárd és maga nem szeretik egymást?
nézett rá döbbenten.
Sandra nem akart hazudni, így válaszul csak megrántotta a vállát.
- Eileen, maga tévedett, mikor azt hitte, hogy Richárd már nem szereti azt a másik asszonyt tette még hozzá.
- Egyszerűen nem tudom elhinni. Hiszen olyan boldognak látszottak.™ Sandra egy pillanatig fontolgatta, hogy bevallja Eileennek, milyen érzések
töltik el Richárd iránt, de aztán mégsem tette.
- Nem tudom elképzelni, hogy valaki Richárddal boldogtalan házasságban éljen - folytatta Eileen. - Feltéve, hogy nincs más férfi a maga életében.
- Az nincs. De egy jó házassághoz két ember kell, és Richárd arra a következtetésre jutott, hogy nem illünk össze.
- Ez nem jelenti azt, hogy maga nem harcolhat érte. Vagy nem is akar? Sandra megint kitért a válasz elől, s mindketten hallgattak.
Eileen sokkal jobban illik Richárdhoz, mint én, futott át Sandra agyán. Igaz, hogy eddig csak a barátja özvegyét látta benne, de hát ez nem biztos, hogy mindig így lesz.
- Jobb szeretném, ha Richárd nem tudná meg, hogy erről beszélgettünk
mondta Eileen váratlanul. - Nagyon tartózkodó ember, és bizonyára zavarba hozná.
- Igaza van. Sajnálom, hogy a problémáimmal fárasztottam. - Ugyan kedvesem, hiszen a barátok épp erre valók.
Sandra másnap kedvetlenül ment el a Jimmel megbeszélt találkozóra. Még a külsejére vonatkozó bókjai sem tudták felvidítani. Jim magával hozta a terveket, először erről beszélgettek. Mikor Sandra megpillantotta a túlzottan hatásvadászó rajzokat, elcsodálkozott azon, hogy valaha reklámgrafikusi karrierről álmodott.
- Nem akarsz újra a Coustens-nél dolgozni? kérdezte Jim..
- Nem, már nem érdekel.
- Nemrég hallottam, hogy a Harris Művek új reklámügynökséget keres mondta Jim, s újratöltette a borospoharakat.
- Tudsz róla, hogy mi is megpróbáljuk? , Sandra nem is hallott róla, de esze ágában sem volt ezt Jimnek megmondani.
- Szenzációs ajánlatot nyújtottunk be - folytatta. - Jut eszembe, itt van nálam néhány terv.
Sandrának nem kis erőfeszítésébe került megőriznie a komolyságát. De Jim nem vette észre szavaiban a gúnyt. Túlságosan is lefoglalták a saját ötletei. Sandra rájött, hogy az Amié Jackson féle munkák lényegtelenek voltak. Jim valójában azért jött, hogy a Ha ris Művekhez benyújtott ajánlatról beszéljen, mert így szeretett volna előnyhöz jutni.
- Nincs értelme, hogy megnézzem az anyagot mondta Sandra higgadtan. - Soha nem avatkozom a cég ügyeibe.
- Ha így is van - felelte Jim -, egyszer igazán kivételt tehetnél, és szólhatnál egy jó szót az ügynökség érdekében.
- Lehet, hogy épp ellenkező hatást érnék el vele. Ne felejtsd el, Richárd tudja, milyen volt a kapcsolatunk.
- Nem tudom elhinni, hogy a férjed ezt ellenemre fordítaná - dörmögte. -A házasságkötésetek óta alig láttuk egymást.
Sandra képtelen volt a további vitára. A lehető leggyorsabban eltűnt a színről. Ha Richárd legalább megmondta volna neki, hogy a Cousten's is ott van a megbízásért fáradozó reklámcégek között! Akkor rögtön tudta volna, miért akar vele Jim beszélni. De Richárd nem mondott semmit. Azt akarta, hogy megalázottnak érezze magát.
Alig látott a könnyektől, mikor behajtott otthon a feljárón, s Richárd kocsiját is csak akkor vette észre, mikor megállt mellette. Richárd ma szokatlanul korán itthon volt. Sandra nyugtalanul sietett be a házba.
- Sandra, kedvesem -fogadta. Hangjának szokatlan gyöngédsége volt rá a bizonyíték, hogy amitől mindig tartott, bekövetkezett. A fájdalomtól összeroskadva arcát a kezébe temette.
- Minden olyan gyorsan történt - mondta Richárd szelíden. - Apád megivott egy csésze teát, s a kővetkező pillanatban már halott volt.
Az elkövetkező szomorú napokban Sandrát vigasztalta az a tudat, hogy édesapja nem szenvedett. De semmi sem csillapította a fájdalmat, hogy elment mellőle az egyetlen ember, akiben igazán megbízott. Ezt még csak tetézte az a riadalom, hogy Richárdot és őt már semmi sem köti össze. Nagy bánatában sápadttá és törékennyé vált.
- Az ember olyan elhagyatottnak érzi magát árván - mondta néhány nappal apja halála után Richárdnak.
- De hiszen nem vagy elhagyatott. Vannak nénikéid és bácsikáid, seregnyi unokatestvéred -
mondta kimért nyugalommal, és letette a kezéből a könyvet, amit éppen olvasott.
- Egyik sem pótolhatja az apámat.
-Azt természetesen nem. De te szép vagy, gazdag éstehetséges, és most már szabad is, élheted a saját életedet. Nincs már semmi, ami visszatartson.
Csak te, gondolta Sandra boldogtalanul. Elképzelte, hogy meglepődne, ha egyszercsak megkérdezné, itt maradhat-e nála, s mennyire szeretné, ha igazi lenne a házasságuk. Ehelyett csak azt felelte csöndesen:
- Nem hiszem, hogy Videacresben szeretnék élni. Valószínűleg eladom. Ha addig itt maradhatnék, amíg találok valahol valamit...
- Természetes, hogy maradhatsz - nézett Sandrára várakozással telj. -Itt akarsz letelepedni valahol a közelben?
Sandra tudta, milyen elviselhetetlen lenne a számára, ha Richárd egy idő után újra megnősülne.
- Londonba megyek - rázta meg a fejét.
- Hát persze, milyen ostoba dolog volt tőlem mást remélni.
- Te soha nem vagy ostoba, Richárd.
- Jó lenne, ha ebben igazat adhatnék neked. - A hangja szomorú volt, és nem is igyekezett eltitkolni. -Hiba volt arra kényszeríteni téged hogyfeleségül gyere hozzám.
- túl vagyunk rajta, felejtsd el. Nincs bennem keserűség.
- Ezt jól esik hallani - szántott végig zavartan a haján. - Felfoghatom úgy is, hogy azt ami a Connaughf-ban történt, megbocsátottad?
Sandra habozott. Vajon akkor is felismerte volna az igazi érzéseit Richárd iránt, ha nem szeretkeztek volna? Feltehetően igen. De biztosan sokkal több időbe telt volna. Richárd azon az éjszakán viharos gyorsasággal ébresztette fel benne a szenvedélyt, s ő azóta tudta, hogy szereti, és hogy ez most már mindig így lesz. A vágyat, hogy Richárd karjaiba vesse magát, megint elfojtotta. Még egy semleges mosolyt is sikerült az arcára varázsolnia.
- Azt is megbocsátottam és elfelejtettem Richárd. Kérlek, ne beszéljünk róla többet.
- Milyen fegyelmezett tudsz lenni.
- Tőled tanultam.
- Szeretnélek emlékeztetni rá, még akkor is, ha nem rám tartozik, hogy mostantól fogva fokozottan ki leszel téve a veszélynek, hogy rádakaszkodnak a szerencselovagok.
- Ne fájjon a fejed miattam, Richárd. Ha rajtad így átláttam, a többieknél sem lesz nehezebb dolgom.
- A célzást természeteSen megértettem - indult az ajtó felé.
- Igyekszem kitérni előled amig még itt vagyok.
- Szeretném ha barátokként válnánk el.
10. FEJEZET
Sandra visszalépett a festőállványtól. Elégedett volt a munkájával, a palettát letette az asztalra, az ecsetet egy üvegbe állította, és az ablakhoz lépett. Egy Penthouse-lakást vett magának, ahonnan a Regents Parkra lehetett rálátni. A levelek már az ősz rozsdabarna színeit öltötték fel. Oakland kertjeiben még bizonyára sok virág nyílik. Fájón nyilallt belé a gondolat, hiszen Oakland Richárdot jelentette. Sandra az emlékeiben most is olyannak látta a férfit, mint azon a napon, amikor örökre elhagyta. Az ajtóban állt, mikor ő, látszólag nyugodtan, beszállt a piros Mercedesbe.
- Bármikor hívhatsz, ha szükséged van rám mondta, s ő megköszönte az ajánlatát, noha tudta, soha nem fog élni vele. Csak akkor tudja talán elfelejteni, ha nem látja többé.
Richárdot kitörölni a gondolataiból, nem volt könnyű feladat. Belevetette hát magát a munkába és a társasági életbe. Önállóságát lassan sikerült visszaszereznie.
Sandra elfordult az ablaktól, s nézte, hogy törnek meg a lemenő napsugarai a kristályvázán.
Eszébe jutott a borospohár, melyet Richárd tartott, mikor hat héttel ezelőtt megpillantotta a St. James Klubban. Sandra Jon Harley-val, egyik régi, iskolai barátnőjének a bátyjával tért be a klubba. Véletlenül futott össze Jonnal. A kiadója a hópárducról szóló könyvének első fejezetét néhány illusztrációval együtt elküldte egy televíziós társaság igazgatójának, aki gyermekfilm-sorozatot akart készíteni belőle. Az igazgató nem volt más, mint Jon Harley.
Hetek és hónapok teltek el anélkül, hogy Richárdról bármit is hallott volna, S Sandra
egyre gyakrabban találkozott Jonnal, aki szemmel láthatóan el volt bűvölve tőle. Akkor először ment el vele a St. James Klubba, s a tompán megvilágított helyiségben azonnal feltűnt neki Richárd hirtelenszőke haja. Most is előkelő és tartózkodó volt, s azzal az asszonnyal ült az asztalnál, akiről Sandra azt gondolta, hogy képes lenne Richárd szívét meghódítani.
Eileen épp sugárzó arccal koccintott Richárddal, s ekkor hirtelen rádöbbent, miért is kerüli őt az utóbbi időben. Amikor Londonba költözött, még felkereste az új lakásában, s rá egy hónapra együtt ebédeltek. Később még egy.
alkalommal felhívta telefonon, hogy elmesélje neki, milyen jó kritikát kapott Dominic könyve.
De már két hónapja semmit sem hallatott magáról. Az ok most már teljesen nyilvánvaló volt.
Sandra lassan kortyolgatta az italát, figyelte Eileent, amint Richárdra nevetett és elfogta a féltékenység. Ijesztő módon tudatosult benne, hogy Richárd az egyetlen férfi, akivel boldog lehetett volna.
Megremegett. Jon, aki figyelte őt, rögtön megkérdezte:
- Túl hidegre van állítva a klímaberendezés?
- Igen - hazudta. - Hirtelen libabőrös lettem.
- Jó ötlet!
-Micsoda?
- írhatnál egy új történetet, egy libáról kacsintott kék szemével Sandrára, hátrasimítva az arcába hulló gesztenyebarna hajfürtöt.
- A libák igen intelligens állatok és olyan mókásak. Kimondottan egy új tévésorozatra valók.
- Látod, ezt értékelem benned - nevetett Sandra. - Úgy törődsz az anyagi ügyeimmel, mintha csak az ügyvédem lennél.
- Be kell neked valamitbizonyítanom -felelte szelíden-azt hiszem, tudod, hogy mit.
- Még férjnél vagyok, Jon - emlékeztette rá.
- De hát el akarsz válni, vagy nem?
- De. De addig ne beszéljünk a jövőről.
Már éjfél volt, amikor eljöttek a klubból. Richárdot és Eileent nem látta sehol. Valószínűleg akkor mentek el, mikor elmerülten beszélgetett Jonnal, s ez azt is bizonyította, hogy néha azért el tud felejtkezni Richárdról.
Sandra aznap keményen dolgozott, s ettől megfájdult a feje. Hirtelen elhatározással sétálni indult a közeli Regents Parkba. A gyerekek kacsákat és libákat etettek, az öregek pedig a
padokon ülve beszélgettek. A sétányokon néhány szerelmespár kószált kéz a kézben.
Sandra hirtelen olyan kétségbeejtően egyedül érezte magát, hogy szinte elmenekült a parkból, taxiba ült és az egyik kedvelt boltocskába ment a Bond Streeten. Csomagokkal megrakodva hagyta el a helyiséget. Eileen ebben a pillanatban lépett ki a szomszédos galériából.
Tíz évvel fiatalabbnak néz ki, nyilallt Sandrába a felismerés.
- De jó, hogy találkozunk - mondták egyszerre, s átölelték egymást.
- Már többször fel akartam hívni - mondta Eileen, - de nem voltam benne biztos, hogy örülne-e a látogatásomnak. Az volt az érzésem, hogy inkább elfelejtené Richárd barátait. ,
- De nem magát - felelte Sandra gyorsan. - Ha annak idején nem vesz rá, hogy befejezzem Dominic munkáját, soha nem jutott volna
eszembe, hogy gyerekkönyv írással próbálkozzam.
Eileen boldogan nézett rá.
- Ó, igen, olvastam valahol, hogy a televízió is sorozatot csinált a hópárducával. Igazán büszke lehet magára.
- Büszke is vagyok - vallotta be Sandra.
- Milyen jólesik megint beszélgetni magával karolt belé Eileen. - Nem szabad hagynunk, hogy zátonyra fusson a barátságunk. És ha nem akarja, hogy Richárdot emlegessem, nem is fogom. - Sokat az sem segítene, gondolta Sandra. Már pusztán az együttlét Eileennel is Richárdra emlékeztette.
- Gyakran találkoznak? - kérdezte mintegy mellékesen.
- Amikor csak el tudom csalogatni a munkájától.
Eileen kissé zavarba jött. De Sandrának nem volt kedve kerülgetni a forró kását, így nagy bátran kimondta:
- Ostobaság lenne, ha futni hagyná.
- Néhány héttel ezelőtt még igazat adtam volna magának, de az utóbbi időben, már nem vagyok olyan biztos benne. Richárd számomra túlságosan is Dominichoz kapcsolódik, és egy házasság bdquo;hármasban" képtelen dolog lenne.
New Yorkban Eileen még másképp beszélt, és Sandra azon töprengett,
vajon tényleg ez a véleménye, vagy csak tapintatos akart lenni.
Búcsúzáskor kölcsönösen megígérték egymásnak, hogy tartani fogják a kapcsolatot, s Sandra visszament a lakására.
Hazaérve, anélkül, hogy megnézte volna, mit is vett, félrerakta a csomagokat, belebújt a munkaköpenyébe, és a rajzasztalához ült.
Épp a legutóbbi rajzait vizsgálgatta, amikor csöngettek. Sandra felugrott és kilesett a kukucskálón. Jont látta az ajtó előtt.
- Épp erre jártam, gondoltam, benézek hozzád mondta, belépve a lakásba. - De ha zavarlak...
- Igen, zavarsz, de örülök neki. .
Barna, sportos nadrágjában s hozzá illő ingben kimondottan férfias jelenség volt. Ha Sandra szíve nem Richárdért dobogott volna, ki tudja...?
Elővett egy üveg konyakot s két poharat, kivitte a teraszon álló kisasztalkára. Jon közben már elnyújtózott a függőágyban.
- Most pont úgy nézel ki, mint a szorgalmas férfi mintaképe - ugratta őt Sandra.
- És mennyire élvezem - nevetett Jon huncutul. Nincs szebb a világon, mintha az ember a délutánt egy gyönyörű asszonnyal töltheti el ilyen körülmények között. Most már csak egy kis halk zene hiányzik meg a víz csobogása.
- A zenét megkaphatod.
Sandra megnyomott egy gombot, s máris felhangzott Beethoven egy zongoraversenye.
- Nincs valami könnyebb ?-kérdezte Jon.
Sandra megnyomott egy másik gombot, ott épp híreket mondtak. Már elakart kapcsolni, amikor megütötte a fülét ez a két szó : Harris Gyógyszerművek. Gyorsan ráadta a hangerőt, és növekvő kétségbeeséssel hallgatta a híradást az egyik laborban bekövetkezett szörnyű robbanásról. Két ember, meghalt, hatot sikerült megmenteni, hat további személy eltűnt, köztük a cég vezető, Richárd Pearson. Pearson a robbanás után a mentési munkálatokba segédkezett, amikor egy második robbanás rázta meg az épületet.
Sandra egy másodpercig dermedten ült, aztán felugrott, s a pohara csörömpölve esett a padlóra.
- Richárd! - kiáltotta. - Azonnal, oda kell mennem.
Berohant a szobába az autókulcsért, s már szaladt is volna, de Jon feltartotta.
Egy pillanatra gyöngéden átfogta a vállát.
- Légy óvatos, kedvesem.
- Lehet, hogy már halott. '.
- Vagy még él. - Jon megrázta. - Ha él, mondd meg neki, hogy szereted, így igaz, nem?
Sandra csak bólintott, s Jonnal együtt sietve hagyta el a lakást.
Maximális sebességgel száguldott kifelé Londonból, közben arra gondolt, hányszor ment már ezen az úton kétségbeesve Norfolk felé. Először azért, hogy elmeneküljön Jim elől, aztán, hogy az apjához siessen, most pedig mert Richárd volt veszélyben. Vagy már nem is él?
Minden eddigi útja közül ez volt a legszörnyűbb. Ha Richárd él, még belekapaszkodhat a reménybe, hogy egy napon visszajön hozzá, de ha meghalt, az élet teljesen céltalanná válik számára. Ijesztő volt ez a gondolat, s Sandra igyekezett megőrizni a nyugalmát. Ám a gyárhoz közeledve nyugtalansága nőttön-nőtt.
Épp egy emelkedőn ment fölfelé, mikor megpillantotta az égen a fekete füstfelhőt. Kezével kétségbeesetten markolta a kormánykereket, s a könnyeitől alig látott, amikor föltűnt a főkapu.
Mindkét oldalon rendőrök szorították vissza a fotósokat és újságírókat, akik a füstölgő épülethez akartak közel jutni. Sandra orrát
csípte a szennyezett levegő. Letekerte az ablakot, és megmutatta a rendőröknek a jogosítványát.
Csak rápillantottak, és máris átengedték.
A kocsit letette az igazgatósági épület udvarán, aztán megpróbált utat törni magának a tömegen át. A labor közelébe kellett jutnia.
- Nem szabad tovább menni! - figyelmeztette egy imbolyogva közeledő tűzoltó. Arcán szétmaszatolódott a korom, a szeme vörös volt és könnyezett.
- A férjemet keresem - kiáltotta Sandra.
- A hozzátartozóknak ott túl kell várakozniuk mutatott egy embercsoportra, akik mintha csak egymásnál kerestek volna vigaszt, szorosan összetömörültek.
De Sandrának esze ágában sem volt hozzájuk csatlakozni. Futott egyik mentőautótól a
másikig, hogy lássa, kit mentettek ki. Richárd nem volt közöttük. Az aggodalomtól sírva rohant a sebesültek sátrába, akik ott feküdtek sorban a hordágyakon, körülöttük orvosok és nővérek. De Richárdot itt sem találta. Kiérve ismét a szabadba, megpillantotta a sátor túloldalán álló fekete autót. Fájdalmában levegő után kapkodott, mikor hirtelen egy koromtól feketéllő szőke fej bukkant elő. Csak nem Richárd?
Ő volt az. A megkönnyebüléstől remegni kezdett a térde. Richárd kimerülten megállt, és a kabátja zsebében lassú mozdulatokkal zsebkendő után kutatott. Mikor végre kirángatta, por és hamu hullt ki belőle. Sandra odarohant hozzá, és kivette a kezéből.
- Hagyd, majd én - mondta elcsukló hangon. Richárd felpillantott.
- Sandra! Mit keresel te itt?
- A hírekből értesültem a robbanásról, és azonnal idejöttem. Nem tudtam biztosan, hogy... - Elsírta magát. - Azt hittem, hogy meghaltál.
- Csak a jó emberek halnak meg fiatalon mondta elfúló hangon Richárd, és megérintette Sandra kezét, melyben a zsebkendő volt. - Le akartad törölni az arcomat.
' Sietve nekilátott, de olyan ügyetlenül csinálta, hogy Richárd kivette kezéből a zsebkendőt.
- Menj Oaklandbe - mondta gyöngéden - nem tesz jót, ha ezeket a
mérges gázokat belélegzed.
- És veled mi lesz?
- Rám itt van szükség.
- Akkor itt maradok, míg te is jöhetsz.
Sandra már maga sem tudta, mennyi ideje segédkezett a sebesültek ellátásában. A súlyos égési sérüléseket szenvedett férfiakat helikopterrel szállították egy speciális klinikára,
míg a többi sebesültet a norfolki kórházba vitték. A sátor lassan kiürült, s Sandra éppen egy halom vérrel szennyezett ruhaneműt rakott félre, amikor Richárd hozzá lépett.
- Gyere, hazamegyünk - mondta csöndesen. Teljesen kimerültnek látszol.
Te is, gondolta Sandra, és követte a kocsijához.
Oaklandbe megérkezve a házvezetőnő, a férje és Mária köszöntötte őket, s Sandra úgy érezte, hogy végre igazán hazaérkezett. Richárdot szemmel láthatóan meghatotta a körülötte lévő emberek aggódása. Megnyugtatta őket hogy nem sérült meg komolyabban, aztán a könyökénél fogva felvezette Sandrát az emeletre. .
Belső feszültsége ellenére sikerült nyugodt hangon megkérdeznie:
- Melyik szobát válasszam?
- Azt, amelyik mindig is a tied volt - válaszolta Richárd.
- De hát abban eredetileg te voltál. Azóta nem használtad?
- De igen, mégis úgy gondolom, hogy jobban éreznéd magad a megszokott környezetben.
Sandrát meglepte ez a gondoskodás, elérzékenyülve ment be a hálószobába, amit Richárd adott át neki, amikor ifjú feleségként ideköltözött. Azóta a pasztellszínű lepedőket barnára cserélték, s a fésülködőasztalka virágtálainak helyére értékes borítójú könyvek kerültek. Az ágyon keresztben barna, selyem köntös hevert, előtte a padlón egy pár szarvasbőrből készült házicipő volt. Az éjjeliszekrényen egy kis ébresztőóra tiktakkolt, s félig eltakart egy ezüstkeretes fényképet.
Sandra szíve hevesen dobogott. Most talán megtudhatja, milyen volt Richárd titkos szerelme. Körülnézett, vajon Richárd elment-e már, aztán végigsietett a szobán. A fényképet megpillantva megdermedt. A saját arca nézett vissza rá. Reszkető ujjakkal emelte fel, hogy
jobban megnézze. Emlékezett még rá, hogy Richárd a New York-i Central Parkban fényképezte le, azon kevés alkalmak egyikén, amikor ráért vele lenni. Minden összekuszálódott benne. Bement a fürdőszobába, lezuhanyozott és megmosta a haját. Hosszú órák óta most érezte magát újra embernek. Csakhogy megint az összepiszkolódott ruháit kellett volna felvennie. Épp azon töprengett, mi lenne, ha fürdőköpenyben menne le vacsorázni, amikor kopogtak az ajtón, és Mária lépettbe.
- Mr. Pearson üzeni, hogy vannak még itt ruhái. A kék vendégszobában keresse.
Sandra megköszönte, és fürdőköpenyben futott végig a folyosón.
Megpillantva a szekrényben a rengeteg ruhát, hirtelen rádöbbent, milyen lelkiállapotban lehetett, amikor Richárdot elhagyta. Még itt volt mintegy a fele azoknak a ruháknak, amelyeket New Yorkban vásárolt. Szomorú szívvel kiválasztott egy finom gyapjúruhát, amelynek simogató barackszíne egy kis színt varázsolt sápadt arcára.
Richárd a télikertben volt, amikor Sandra lejött. Most, hogy lemosta arcáról a kormot, láthatóvá vált egy ütés nyoma. Richárd mosolygott, amikor észrevette, hogy azt nézi.
- Ezt meg, hogy szerezted?
- Egy Bunsen-égő esett rám.
- Ezzel nem lehet viccelni - mondta dühösen. Meg is halhattál volna.
- Sok minden történhetett volna -felelte titokzatosan, és átment az étkezőbe,
- Azt hiszem ilyen későn már semmit sem tudok enni - jegyezte meg Sandra halkan.
- Csak egy pár hideg falat.
- Meglehetősen kiadós falatok - mondta a rengeteg finomság láttán. A ropogós zsömléktől
megjött az étvágya, vajjal és libamájpástétommal kent meg egyet.
- Ahhoz képest, hogy nem voltál éhes, egész jól belaktál - ugratta Richárd, már a szalonban.
- Ha ideges vagyok mindig eszem - mondta Sandra, de már meg is bánta, látván, hogy Richárd összevont szemöldökkel néz rá.
- Csak nem félsz tőlem?
- Hát nem éppen barátságban váltunk el.
- Én mindig a barátod leszek, Sandra.
- Mindig az leszel?
- Hogy is kételkedhetsz benne? Az igazi barát a másiknak mindig a javát akarja, és én mindig ilyen maradok veled szemben.
Mit szólna vajon Richárd, ötlött fel Sandrában, ha bevallaná neki, hogy nem a barátságára, hanem a szerelmére vágyik. De ehhez túl büszke volt. Ehelyett alig hallhatóan csak annyit mondott, hogy későre jár, és vissza kell mennie Londonba.
- Túl fáradt vagy ahhoz, hogy Kocsiba ülj. Maradj itt éjszakára, és menj vissza holnap reggel.
Sandra bólintott, boldogan a gondolattól hogy holnap viszontláthatja.
- Mekkora kár keletkezett a laborban? kérdezte, más nem jutván az eszébe.
- Teljesen kiégett. De az új labornak szerencsére nem esett baja.
- Ismeritek már a robbanás okát?
- Még nem.
Richárd sokáig hallgatott.
- Miért nem köszöntél nekem a St. James Klubban? - kérdezte végül, látszólag közömbösen.
- Te láttál engem? - nézett rá csodálkozva Sandra.
- Nem vagyok vak, s te igazán figyelemreméltó vagy.
- Eileennel voltál - védekezett Sandra - nem akartalak zavarni. - Mosolyt erőltetett az arcára. - Feleségül kellene őt venned. Igazán illik hozzád.
- Ezt már mondtad egyszer. És hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, nincs szándékomban még egyszer megnősülni.
- Miért tetted... - Elhallgatott. Majdnem kicsúszott a száján a fénykép-ügy. Zavarában nem tudta folytatni a mondatot.
- Mit akartál mondani?
- Ah, semmit.
- Akkor miért vagy olyan ingerült?
.
Sandra nem válaszolt, így Richárd beszélt tovább.
- Azon az estén nem Jimmel voltál a klubban. Vége van köztetek mindennek?
- Soha nem is volt közöttünk semmi.
- De te szeretted őt?
- Csak beképzeltem magamnak.
- Akkor ki az az új férfi az életedben? - kérdezte Richárd hangsúlytalanul. - Akinek olyan mélyen a szemébe néztél?
így viselkedett volna? Sandra érdekesnek találta, hogy Richárd így látta.
- A hópárducról szóló tévésorozat producere magyarázta. - Már az Egyesült Államokban is eladta a sorozatot.
- Hát ez tényleg nagyszerű! Mindig tudtam, hogy sikered lesz.
- Tévedtél te valaha is valamiben Richárd? kérdezte rosszkedvűen.
- Néha. -Például?
- Örömöd leled benne, ha másokat bántasz? kérdezte hirtelen feldühödve. - Miért kellett egyáltalán idejönnöd? Nem tudtál volna csak egyszerűen telefonon érdeklődni, hogy élek vagy meghaltam?
Sandrát a váratlan támadás megrendítette, felállt és ki akart menni a szobából.
- Sajnálom - nyögte ki magából aférfi görcsösen. - Ma... ma pokoli napom volt, és én... Bocsáss meg!
Sandra egy fejbólintással elfogadta a bocsánatkérést, majd így szólt:
- Benyújtod te a válókeresetet, vagy én tegyem meg?
- Nincsenek is indokaid.
-Akarod... Szeretnéd, ha mondanék néhányat?
- Azt akarod mondani, hogy van néhány?
Az első pillanatban fel sem fogta, hogy mire célzott Richárd. Mikor rádöbbent, majdnem azt
mondta: Igen, lefeküdtem Jonnal, és minden férfival, akinek randevút adtam. De aztán el is vetette az ötletet. Már túl sok hazugságot tálalt fel Richárdnak, nem akarta továbbiakkal szaporítani.
- Beszélek az ügyvédemmel, s majd meglátom, mit javasol - mondta Sandra szándékolt lassúsággal, hogy elfojtsa hangjában a remegést. - Ha neked úgy jobb, még ma este visszamegyek Londonba.
- Erre semmi szükség.
Mondani ugyan ezt mondta, de a hangja elárulta, hogy nincs kedvére a társasága. Sandra az ajtóhoz ment.
- Szólok Mariának, hogy az egyik vendégszobát készítse el a számomra.
A széles vendégágyban Sandra szinte agyonkínozta magát a töprengéseivel. Nyugtalanul forgolódott. Szörnyű volt nem szeretett asszonyként a férje házában lenni. Richárd csak azért vette el, hogy biztosítsa a
helyét a cégnél, s amikor apja meghalt, rögtön szélnek eresztette. De akkor miért állt af ényképe
az éjjeliszekrényén?
Sandra felült, és felkapcsolta a lámpát. Miért akarta Richárd este lefekvés előtt és reggel ébredés után az ő arcát látni? Ha nem tud erre a kérdésre most azonnal választ kapni, soha többé nem lesz nyugta.
Hirtelen abbahagyta a vívódást, kiugrott az ágyból, belebújt a fürdőköpenybe, és a folyosón végigfutott Richárd szobájáig. Az ajtó alól kiszűrődő fény jelezte, hogy még fönt van. Félénken kopogtatott, s mikor Richárd kiszólt, bement hozzá.
- Mi történt? - kérdezte gorombán.
A férfi az ágyban feküdt és olvasott. Most hogy itt állt vele szemben, már megbánta, hogy idejött. Ha Richárd észrevenné, hogy mit jelent számára, csak nevetségessé válna. , .
- A fényképem miatt vagyok itt.
Szégyellte magát a szavaiért, de most már nem volt más választása, folytatni kellett, amit elkezdett.
- Ha olyan kellemetlen számodra, hogy éjszakára itt maradok, akkor mért áll a fényképem ott az éjjeliszekrényeden?
- Mit gondolsz, miért?
- Fogalmam sincs róla.
- Csodálatos módon sosincs, ha rólam van szó -felelte keserűen. - Vajon miért tesszük ki egy ember fényképét az ágyunk mellé?
- Szerelemből. De hát a mi esetünkben erről szó sem lehet. Alighogy apám meghalt, azt mondtad, elmehetek.
- Miért? Mire számítottál? Alig győzted kivárni, hogy elhagyhass- szántott végig türelmetlenül a haján. - Hallgass ide, ez a beszélgetés nem vezet sehová. Azt javaslom, menj szépen vissza a szobádba.
- Csak azért jöttem, mert kíváncsi voltam vallotta be Sandra.
- Már megint! Kíváncsi voltál arra, milyen alattomos indokból vettelek feleségül. Folyton tudni akarod, ki az az asszony, akit évek óta szerettem, és most emiatt a fénykép miatt vagy kíváncsi;
- Csodálkozol? - kérdezte magából kikelve. Szemmel láthatóan örömet okoz, ha mindenből titkot csinálsz.
- Mondjuk inkább úgy: egyfajta önvédelemből teszem. Ha valaki túlságosan megnyílik, könnyen sebezhetővé válik.
- Hát akkor maradj a falaid Között!
Már az ajtónál volt, de Richárd hangja megállította. , - Ha az egyik kérdésedre választ adok, Sandra, az összes többi tárgytalanná válik.
Sandra várakozástelien fordult vissza, s pillantásuk egybefonódott.
- Te voltál - mondta Richárd halkan - te voltál az én Caméliás hölgyem.
- Én? - nézett elkerekedett szemekkel. - De hát Eilen azt mondta...
- Az igazat mondta. Hogy évek óta szeretek egy asszonyt, de a szerelem nem talál viszonzásra.
- És ez az asszony én vagyok? Miért nem mondtad ezt nekem soha?
- Mondtam én, a tizennyolcadik születésnapodon. De nem hitted el. Sohasem hittél nekem. Jólesett mindig a legrosszabbat gondolnod rólam.
- Ez így igaz - szégyellte el magát. - Mégis, azt hiszem segített volna, ha őszinte vagy hozzám.
- Azt hittem, az a legjobb, ha várok, és azt reméltem, hogy a házasságkötésünk után magad is rájössz, mit érzek irántad. De aztán mindent elrontottam, amikor kényszerítettelek...
Richárd sokáig hallgatott, s mikor újra megszólalt, tárgyilagos hangon mondta:
- Hogy tisztában légy vele: épp annyi részvényem van a cégnél, mint neked. És teljhatalmam van rá, hogy egy másik jelentős részvényes nevében is cselekedjek. Ebből láthatod, ha nézeteltérésre kerülne köztünk a sor, én nyernék.
- Ezek szerint nem is kellett volna feleségül venned? - kérdezte Sandra döbbenten. A szerelemtől megrészegülten rohant oda Richárdhoz. Útközben megbotlott, s a hosszú, frottír köntös szétnyílt mezítelen testén.
- Nem lenne jobb, ha ezt a beszélgetést holnap folytatnánk? - kérdezte Richárd elfúló hangon. Én sem vagyok fából.
- Én sem, és akarlak téged - térdelt le Richárd ágyához, s onnan nézett fel rá. - Szeretlek, Richárd. Megesküdtem, hogy megmondom neked az igazat, ha nem történik bajod a szerencsétlenségnél. De olyan hűvös és tartózkodó voltál, hogy azt hittem, nem is kellek neked.
- Te vagy az egyetlen asszony, aki kell nekem mondta elgyötörten. Szelíden felemelte az ágyra, de meg sem próbálta átölelni. Sandra érezte, hogy még mindig kételkedett.
- Szeretlek, Richárd - mondta újra. - És tudnod kell, hogy azon az éjszakán a Connaughfban döbbentem erre rá.
Richárd szeme csak úgy ragyogott. Mintha egy nagy kő esett volna le a szívéről.
- Ezt komolyan mondod?
- Igen.
Többet nem is mondhatott, mert Richárd föléje hajolt, és forrón megcsókolta. Reszkető kezekkel vette le róla a köntöst, és megérintette csillogó bőrét.
- Valóban itt vagy? - suttogta -, az én szobámban, az én karjaimban?
- És a te ágyadban - incselkedett Sandra. Bebújt a lepedők közé, és szorosan Richárdhoz simult. Mindketten bolondok voltunk - suttogta alig hallhatóan. - Milyen jó, hogy kaptunk még egy lehetőséget.
- Igen - simogatta meg őt Richárd. - Ha nem lett volna a robbanás... Sandra kissé hátrébb húzódott és ránézett.
- Elváltál volna tőlem anélkül, hogy megmondod, mit érzel irántam?
- Nem tudom pontosan. Amikor elköltöztél, komolyan megpróbáltalak elfelejteni. De hamar be kellett látnom, hogy képtelen vagyok rá. Elhatároztam, hogy megkereslek. Akkor láttalak a St. James Klubban. Olyan boldognak látszottál, hogy bizonyosra vettem, teljesen közömbös vagyok számodra.
- Én is ugyanezt gondoltam, amikor Eileennel megláttalak. Ó, Richárd, hajszálon múlott, s örökre elváltunk volna.
- Ne emlékeztess rá.
Nyakának finom ívét simogatta, aztán izgalomtól kemény mellbimbóit. Sandra gyönyörtől eltelve érezte, mint nő Richárdban egyre jobban a vágy.
- Akarlak - lehelte az ajkaira.
- Soha többé nem hagylak elmenni - hajtogatta Richárd. - soha más férfi
nem lehet a szeretőd. És Sandra boldogan ránevetett, de a férfi komoly maradt.
- Mi baj, Richárd?
- Most én vagyok kíváncsi - ismerte be. - Miért én voltam az első? Hisz olyan gyönyörű vagy. Nem tudom elhinni, hogy más férfi nem próbált meg szeretkezni veled.
- Nem adtam nekik rá alkalmat - mondta csöndesen. - Még Jimnek sem.
Ezért is vesztünk össze.
Hallgatott egy kicsit, aztán mégis folytatta.
- De veled valahogy más volt. Te elűzted tőlem a rémképemet. - Megint hallgatott, mély lélegzetet vett, és sietve hozzátette: - Egy Mario nevű rémképet. Megpróbált... Azt mondta...
- Kedvesem, hagyd - szólt közbe szelíden Richárd. - Nem kell tudnom.
- De én szeretném, ha nem lennének köztünk titkok.
Halk hangon, olykor szinte suttogva kezdett mesélni arról a nyaralásról, amikor apjával Velencében voltak. Apja barátainál laktak, és Sandra pillanatok alatt fülig szerelmes lett Marioba, a házigazda fiába.
Az első hetekben a fiatal olasz ideális kísérőnek bizonyult. Aztán úgy látszik fejébe szállt a dicsőség a tizenötéves lány gyermekes rajongása miatt, és egy éjszaka félreérthetetlen szándékkal bement a szobájába, és'megpróbálta megerőszakolni.
A brutális jelenet vége az lett, hogy a két család között megszakadt a kapcsolat. Sandra még jóval a történtek után is hibásnak érezte magát, és gyakran töprengett azon, vajon tapasztalatlansága tévesztette-e meg Mariot.
- Nem vagy hibás semmiben - szólt közbe Richárd. - Mario gazember volt, éppúgy, mint én.
Sandra tiltakozni akart, de Richárd ujját a szájára téve elhallgattatta.
- Nem, drágám - mondta komolyan -, éppolyan undorító módon viselkedtem, mint Mario.
- Nem, ez így nem igaz - makacskodott Sandra. Ha továbbra is védekezem, biztosan békén hagytál volna. De én még jobban felbátorítottalak, mert azt akartam, hogy szeress. Csak túl szégyenlős voltam, és nem mertem neked megmondani.
Richárd nagyot sóhajtott.
- Bár tudnék neked hinni, akkor nem gyűlölném magamat ennyire.
- Felejtsd el a gyűlöletet! - sürgette Sandra. Csak a szerelemre gondolj! - Nyelvével
játékosan végigfutott Richárd ajkain. - Mikor kezdjük el a családalapítást, amiről mindig beszéltél?
- Várj még egy kicsit - mondta Richárd szenvedélyesen. - Szeretném először a testedet megismerni, s ölelni téged, míg eszünket vesztjük. - Ujjhegyével lassan vándorolt Sandra csípőjén, s addig simogatta, míg Sandra halkan nyöszörögni kezdett.
Richárd már nem sokáig tudott uralkodni magán. Tomboló szenvedéllyel tette magáévá a feleségét. Sandra vele repült, s az érzéki gyönyörűség viharában Richárd eljuttatta őt a legfőbb csodához, amit a szerelem adhat.
- Drágám - suttogta a vágytól feltörő sírással küszködve Sandra. Végre biztos volt benne, hogy Pearson, a mintafiú, örökre eltűnt, hogy helyet adjon a férjének, a legnagyszerűbb szeretőnek.
