„Az „Az Út a félelem nélküli élethez című könyvében Guy Finley ragyogóan közvetíti a titkot egy új, áttörést hozó élethez. Engedj el mindent, ami negatív, és bízd Istenre a félelmeidet! Ezután már szabadon és bátran követheted legmélyebb megérzéseidet. Értékes útmuta- JAMES REDFIELD, a a The Celestine Prophecy (A mennyei prófécia) szerzője „Üt a félelem nélküli élethez: Hogy élethez: Hogy fér ennyi tudás egy ekkora könyvbe? Ajánlom mindenkinek, aki a félelem nélküli élethez vezető utat keresi." - ANNA DARRAD, beszerzési igazgató, Spiritual Cinema Circíe „Sokakat ismerek és kérdeztem már, akik betekintést tudnak nyújtani az emberi fejlődés mikéntjébe. Senki nem teszi ezt olyan jóindulattal, éleslátással és szeretettel, mint barátom, Guy Finl Finley. ey. Ez a könyv a legújabb ajándéka ajánd éka azok számára, számára, akik megpróbálják megpróbá lják legyőzlegyőzni a félelmet, és teljesebb életet igyekeznek élni. Guy rendkívüli ember, aki emlékeztet bennünket arra, hogy mennyire különlegesek vagyunk." - JORDÁN RICH, WBZ Boston „Guy Finley új távlatokat nyitó könyve, az Út a félelem nélküli élethez segít segít felülemelkedni az illúziókon, és a „Korlátok nélküli Elet" ösvényére vezet minket. Kötelező olvasmány mindenkinek!" - MICHAEL DRESSER, a Michael Mic hael Dress Dresser er Show házigazdája házigazdája „Mindenki könyvespolcán ott van a helye. Minden lapját áthatja az időtlen bölcsesség, egyszerű stílusban, mely lépésről lépésre megmutatja, hogyan győzzük le a félelem illúzióját, és legyünk teljesen szabadok." - LINDA MACKENZIE, okleveles hipnoterapeuta hipnote rapeuta,, profess professzor zor,, a HealthyLif Health yLife.ne e.nett és az Ali Positive Talk & Music Mus ic Radio alapítója alapító ja „Guy „Guy Finley egy látnoki tanító, aki a bennünk be nnünk élő Fényt helyezi tanításainak középpontjába. Üzenete: Ha e fény felé irányítjuk irányítju k figyelmünket, figyelmünket, félelem és negatív gondolatok nélkül tudunk élni. Könyvében útmutatást nyújt az önfejlesztéshez és életünk megváltoztatásához." - MARY CARROLL NELSON, a a Beyond Fear: A Toltec Guide to Freedom andJoy - The Teaching of Don Miguel M iguel Rttiz (Túl a félelmen: Tölték útmutató az örömhöz és szabadsághoz - Don Miguel Ruiz tanításai) szerzője „Egy könyv, amely gondolataink, lelkiismeretünk és viselkedésünk vizsgálatára buzdít - elengedhetetlen elenged hetetlen lépés, hogy meghallhassuk a hívó hívó szót szót,, mely közreműködésünket kéri jelen korunkban. Kérdéseivel tükröt tart elénk, hogy meglássuk az utunkban álló akadályokat. A bölcsesség, melyet elénk tár, a nagy igazságot idézi: minden bennünk van." - DEBBE DEBBE KENN KENNEDY EDY,, a Global Dialogue Dialogu e Center Cent er és a Leadership Solutions Solut ions Companie Com paniess alapítója, a a Putting Our Differences to Work: Tlje Fastest Way to Innovation, Leadership and High Performance (Használjuk fel a különbözőségeinkben rejlő lehetőségeket: A leggyorsabb út az innováció, vezetés és nagy teljesítmény felé) szerzője
„Az „Az Út a félelem nélküli élethez című könyvében Guy Finley ragyogóan közvetíti a titkot egy új, áttörést hozó élethez. Engedj el mindent, ami negatív, és bízd Istenre a félelmeidet! Ezután már szabadon és bátran követheted legmélyebb megérzéseidet. Értékes útmuta- JAMES REDFIELD, a a The Celestine Prophecy (A mennyei prófécia) szerzője „Üt a félelem nélküli élethez: Hogy élethez: Hogy fér ennyi tudás egy ekkora könyvbe? Ajánlom mindenkinek, aki a félelem nélküli élethez vezető utat keresi." - ANNA DARRAD, beszerzési igazgató, Spiritual Cinema Circíe „Sokakat ismerek és kérdeztem már, akik betekintést tudnak nyújtani az emberi fejlődés mikéntjébe. Senki nem teszi ezt olyan jóindulattal, éleslátással és szeretettel, mint barátom, Guy Finl Finley. ey. Ez a könyv a legújabb ajándéka ajánd éka azok számára, számára, akik megpróbálják megpróbá lják legyőzlegyőzni a félelmet, és teljesebb életet igyekeznek élni. Guy rendkívüli ember, aki emlékeztet bennünket arra, hogy mennyire különlegesek vagyunk." - JORDÁN RICH, WBZ Boston „Guy Finley új távlatokat nyitó könyve, az Út a félelem nélküli élethez segít segít felülemelkedni az illúziókon, és a „Korlátok nélküli Elet" ösvényére vezet minket. Kötelező olvasmány mindenkinek!" - MICHAEL DRESSER, a Michael Mic hael Dress Dresser er Show házigazdája házigazdája „Mindenki könyvespolcán ott van a helye. Minden lapját áthatja az időtlen bölcsesség, egyszerű stílusban, mely lépésről lépésre megmutatja, hogyan győzzük le a félelem illúzióját, és legyünk teljesen szabadok." - LINDA MACKENZIE, okleveles hipnoterapeuta hipnote rapeuta,, profess professzor zor,, a HealthyLif Health yLife.ne e.nett és az Ali Positive Talk & Music Mus ic Radio alapítója alapító ja „Guy „Guy Finley egy látnoki tanító, aki a bennünk be nnünk élő Fényt helyezi tanításainak középpontjába. Üzenete: Ha e fény felé irányítjuk irányítju k figyelmünket, figyelmünket, félelem és negatív gondolatok nélkül tudunk élni. Könyvében útmutatást nyújt az önfejlesztéshez és életünk megváltoztatásához." - MARY CARROLL NELSON, a a Beyond Fear: A Toltec Guide to Freedom andJoy - The Teaching of Don Miguel M iguel Rttiz (Túl a félelmen: Tölték útmutató az örömhöz és szabadsághoz - Don Miguel Ruiz tanításai) szerzője „Egy könyv, amely gondolataink, lelkiismeretünk és viselkedésünk vizsgálatára buzdít - elengedhetetlen elenged hetetlen lépés, hogy meghallhassuk a hívó hívó szót szót,, mely közreműködésünket kéri jelen korunkban. Kérdéseivel tükröt tart elénk, hogy meglássuk az utunkban álló akadályokat. A bölcsesség, melyet elénk tár, a nagy igazságot idézi: minden bennünk van." - DEBBE DEBBE KENN KENNEDY EDY,, a Global Dialogue Dialogu e Center Cent er és a Leadership Solutions Solut ions Companie Com paniess alapítója, a a Putting Our Differences to Work: Tlje Fastest Way to Innovation, Leadership and High Performance (Használjuk fel a különbözőségeinkben rejlő lehetőségeket: A leggyorsabb út az innováció, vezetés és nagy teljesítmény felé) szerzője
„A bölcsesség gyöngyszemei, melyeket e könyvben találsz, felszabadítanak, hogy elfogadhasd és megtestesíthesd Igaz Éned Éned Fényét, és szabadon sugározd a bensődben lakozó szeretetet és békét." - ALISSA LUKARA, a a Riding Grace: The Triumph (Lovagold meg a kegyelmet: Trium ph ofthe Soul (Lovagold A lélek diadal dia dala) a) írója, a Lifechallenges.org elnöke elnöke „Guy Finley látnoki bölcsessége lelkünk legmélyéhez szól. Lassan olvasd! Szívj magadba minden szót! szót! Ez a könyv újrade ú jradefiniálj finiáljaa a korlátok nélküli nélk üli életet. Az Igazság Igazság gyöngyszemei gyöngyszemei várnak rád, hogy felfedezd őket." With (Hogyan szeresd igazán a - LARRY JAMES, a a How to Really Love the One You're With társad?) írója „A maga utánozhatatlan és inspiráló módján Guy Finley emlékeztet rá, milyen erő lakozik bennünk. Bármivel is küzdesz a mindennapokban, az Út a félelem nélküli élethez élethez átadja a bölcsességet, hogy meglásd a lényeget. Ez Guy eddigi legjobb könyve, mert bölcsességeinek és tanításainak teljes tárházát felöleli. Akár megtaláltad már az ösvényt, akár csak keresed, vedd meg, és és olvasd'' - MICHAELTOMS a New Dimensions Media alapítója, az az An Open Life:Joseph Camp- bell in Conversation with Michael Toms Toms (Egy nyitott élet: Joseph Campbell beszélgetése Michael Tomsszal) szerzője, a True Work: Doing What You Love and Loving What You Do (Az igaz munka: csináld, amit szeretsz, és szeresd, amit csinálsz) társszerzője „Bölcs, lényeglátó, tele élettapasztalattal. Megnyugtatja a lelket, és enyhülést hoz a fájó szívnek. Elsöprő erejű." Life (Vál- DÁNIEL G. AMEN, Dr., Dr., New York Times, Change Your Brain, Change Your Life (Változtasd meg a gondolataidat, változtasd meg az életed) szerzője „Kétségkívül Finley legjobbja! Egy modern mester gyönyörűen megkomponált műve, amely a legjobbat hozza ki ki belőled." - PEGGY MCCOLL, MCCOLL, New York Times , a Your Destiny Sivitch (Változtasd (Változtasd meg a sorsod!) szerzője „Guy Finley írása örök érvényű mestermű. Ha csak egy könyvet veszel tőle, válaszd ezt... megváltoztatja az életed!" - SARAH ROBINSON, a Refuge a Refuge (Menedék) szerzője „Legújabb „Legújabb könyvében Guy Finley továbbra is az élet legmélyebb legmélyebb kérdéseiv kérdéseivel el foglalk fogl alkozik ozik... ... szavai és mélyreható bölcsessége a pillanat jelenének lélegzetelállító és határtalan tapasztalatába sodor, ahol az igazi élet „Valósága" elkezdődik." - CAROLYN R. CRAFT, rádiós műsorvezető, lelkész „Az Út a félelem nélküli élethez élethez rávilágít lehetőségeinkre a megrázó változások korában. Útmutató Útmuta tó ahhoz, amit úgy hívok: „Sikeres „Sikeres Élet". Élet". Nem meglepő számomra, számomra, hogy ezt Guy Finley nyújtja át nekünk." - BOB KEETON, a Living a Living Successfully (Sikeresen (Sikeresen élni) szerzője/producere
„A legtöbb ember problémái nem 'az erő hiányából', hanem a meglévő erő helytelen vagy rossz célra történő használatából fakadnak. Mr. Finley megmutatja, hogyan fojtsuk el ezt még csírájában azzal, hogy a megfelelő szintre emelkedünk. Ez a látszólag egyszerű feladat átformálja életünket és elménket." - JOSEPH POLANSKY, Diamond Fire magazin „Guy Finley könyvei sokkal magasabb célt mutatnak meg nekem, neked és az egész emberiségnek, mint hogy egyszerűen csak nyugalomra leljünk. Kihívás elé állítanak, provokálnak, ellenállásra késztetnek, végül kényszerítenek, hogy a dolgok mélyére hatoljunk: oda, ahol a Valóság Igazi Nyugalma rejlik." - SCOTT CLUTHE, a Positively Incorrect! producere/házigazdája „Guy rávilágít a különbségre az igazi élet és a puszta sodródás között, és arra ösztönöz és buzdít minket, hogy ne adjuk alább az igazinál. Ha nem ott tartasz az életben, ahol szeretnél, Guy megmutatja az utat." - DR. ARRON GROW, Personal Best Radio „Guy gondolatainkat a harmónia magasabb tartományába emeli, ahol életünket az önkifejezés, kreativitás és egészség tiszta és összpontosított eszközévé változtathatjuk. Az Üt a félelem nélküli élethez rengeteg módját mutatja meg a jelenlegi énünkben rejlő lehetőségek felébresztésének." - DON CAMPBELL, a The Mozart Effect (A Mozart-hatás) és a The Harmony of Health (Az egészség harmóniája) szerzője „Legújabb könyvében Guy Finley ösztönző, lényeglátó üzeneteket fűzött csokorba, melyek biztatnak, hogy szabaduljunk meg a félelemtől, és újra egyesüljünk a Szeretettel. Köszönöm, hogy utat mutatsz, Guy!" - IRENE L. DILLON szociális munkás, a Full Power Living rádió műsorvezetője, www.emotionalpro.com „Ha személyes és spirituális kiteljesedést keresel, Guy Finley legújabb könyvénél nincs jobb számodra. Olvasd! Tedd belsővé! Aztán élvezd! Ennek a tudásnak köszönhetem azt, amim van." - BOB PROCTOR, a You tuere born rich (Gazdagnak születtél) írója
ÚT A FÉLELEM NÉLKÜLI ÉLETHEZ TALÁLD MEG AZ ERŐT, AMELLYEL LEGYŐZHETED A SZENVEDÉST
DR. ELLEN DICKSTEIN ELŐSZAVÁVAL
Originál title: The Essential Laws of Fearless Living Copyright © 2008 by Guy Finley Published under arrangement with Red Wheel Weiser & Conari Press, Newburyport, MA 01950-4600, USA Hungárián language translation Copyright © 2011 by Book-X-Press Bt. Fordította: Németh Zsófia Lektorálta: Újhelyi Bálint Szerkesztette: Nádasi Dóra Megjelent a Book-X-Press Bt. és a Leviter Kiadó Kft. közös kiadásában
[email protected] www.leviter.hu
Felelős kiadó: Cserkúthy Balázs Nyomtatta és kötötte a Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt. Felelős vezető: Vágó Magdolna vezérigazgató www.dabasinyomda.hu
Az Igazsághoz, amely szabaddá tesz minket
Bárcsak emlékeznénk - a Mostban -, hogy mindig elérkeznek azok a jelentőségteljes pillanatok, amikor semmi sem számít már annyira, mint egykor, amikor a korábban nagyra becsült dolgok teljesen értéktelennek tűnnek, akkor... Talán tudnánk, hogy életünket egy hatalmasabb vászonra festették, amelyen napjainkat nem a jelentéktelen aggodalmak sekélyes vonalai töltik ki, hanem az Igaz és az Örök finom ecsetvonásai. És ha sikerülne - azért, hogy jelen legyünk a Mostban — meglátni magunkban a Létnek ezt a tágabb, új léptékét, akkor azt is tudnánk, hogy az Elet soha nem nehezedett ránk akkora súllyal, hogy fájdalmat okozzon, hanem ... Mi vagyunk, akik a Valósággal szembeni tudatlanságunkban, gondatlanul jelentőséget tulajdonítottunk lényegtelen eseményeknek, ezáltal arra kárhoztatva magunkat, hogy saját képzeletünk élénk szüleményeitől rettegjünk és szenvedjünk.
TARTALOM ELŐSZÓ
HÁLÁVAL
A SZERZŐ ELŐSZA VA
1. ÜD VÖ ZÖ LD A FÉNYT, MELY BERAG YOGJA ÉLETED
Tanulj meg elengedni, és emelkedj felül az illúziók korlátain Bármi kerül is az utadba, emelkedj felül Találj új erőt az éber figyelemben Állj az Igaz Én szilárd talaján Visszatekintés a legfontosabb tanításokra 2. TEREM TSD MEG A FÉLELEM NÉLKÜLI ÉLET ALAP JAIT
Új önismeret, amelynek birtokában semmi sem állhatja utadat Légy az Igaz Éned, és élj félelem nélkül Láss át a hamis hiedelmeken, és légy szabad Három kinyilatkoztatás és négy ragyogó, új tett, melyek a félelem nélküli élethez vezetnek Az Igazság finom ecsetvonása Visszatekintés a legfőbb tanításokra 3. TÖ RJ Á T AZ ILLÚZIÓK KORLÁTAIN
Világosodj meg, és szabadítsd fel magad a korlátozó gondolatok és érzelmek uralma alól Lépj túl a gondolataidon, és ne süllyedj tovább Engedd el azt, ami kapcsolataidat korlátozza Hívd meg a Fényt, mely véget vet az önkorlátozásnak A titok, hogy mindenre szert tehess, amit kívánsz Visszatekintés a legfőbb tanításokra 4 . TUDAT OSAN IRÁNYÍTSD ÖNMAGA D
A titkos ösvény, mely Éned csúcspontjára vezet Vess véget a rejtett önkárosításnak Tegyél egy lépést, és tartsd távol magad a bajtól Az erő, amelynek birtokában többé nem érzed magad tehetetlennek
i 3
17
19
21
21 26 29 33 38 39
39 44 47 51 56 57 59
59 63 67 72 75 79 81
81 85 88 93
A ragyogó ajándék, hogy önmagad lehetsz Visszatekintés a legfőbb tanításokra
99 101
5. FEDEZD FEL A BOLDOG EMBERI KAP CSO LAT OK LÁTHATATLAN MÉLYÉT
A tökéletes kapcsolatok titka Add meg magadnak, amit igazán szeretnél Tedd meg az első lépést a valódi függetlenség fele Új alapelvek a tudatosan harmonikus élet meg válói kásához Fejlődés teljes átalakulás által: a béke magvainak elvetése Visszatekintés a legfőbb tanításokra 6. LÉGY BÉKÉBEN ÖNMAGADDAL
A nyugodt elme bámulatos ereje A meditatív élet varázsa Az első lépés a belső nyugalomhoz Ismerd fel Igaz Énedet a nyugalomban Visszatekintés a legfőbb tanításokra 7. VÁ LJ EGGYÉ AZ ÉLET FÉNYÉVEL
103
103 105 109 113 119 123 125
125 130 138 142 146 147
Fedezd fel Igaz Éned titkos kincsét Fejtsd meg a rejtélyt, hogyan élhetsz a Fényben Visszatekintés a legfőbb tanításokra A végtelen történet összefoglalása
147 154 164 165
Források A Life of Learning Foundationröl A szerzőről
167 169 171
Az ember mindig hozzáférhet még több Fényhez. Nem arról van szó, hogy nem bővelkedünk benne - a tudatos felismerés Fénye ugyanis szüntelenül árad felénk. A probléma az, hogy legtöbbünk elzárta magát a tiszta, gyógyító Fénytől azáltal, hogy az énközpontú gondolatok hamis csillogására összpontosítja figyelmét. És bizony nem csak az egyes egyének szenvednek ettől. A dolgok világszerte tapasztalható sajnálatos alakulása azoknak az embereknek az egyre fokozódó elszigeteltségére utal, akik figyelmük helytelen irányításával elszakították magukat a való élettől. De az elszigetelődés nem törvényszerű. Megtanulhatunk a gondolataink által korlátoltnak mutatott világon túl látni, és közvetlen kapcsolatba kerülni a valósággal. Az elmúlt korokban átadott igaz tanítások célja, hogy ösztönözzenek az út követésére, amely egy sokkal teljesebb léthez vezet. A tanítások ébredésre szólítanak: meg kell szabadulnunk attól az illúziótól, hogy a magunkról és az életről alkotott gondolatainkon túl nem létezik más, és a saját igényeinkről való elképzeléseinkkel szemben előtérbe kell helyeznünk egy nálunk hatalmasabb erő kívánságait. Ha elég bátrak vagyunk, hogy feláldozzuk az életről alkotott gondolatainkat egy valós életért, mindent megkapunk: biztonságot, szeretetet, bölcsességet, és minden jót, amit a félelem nélküli élet nyújthat nekünk. Guy Finley már közel harminc éve osztja meg üzenetét a Fényről a legkülönfélébb emberekkel szerte a világon, egyaránt felfed ve saját fejletlen énünkben gyökerező problémáink eredetét, és a folyamatot, amelynek révén újfajta, a valódi beteljesedés lényegét képező kapcsolatot alakíthatunk ki az élettel. Guy írásaiban és előadásaiban minden megközelítésben szemügyre vette ezt a kérdést, és így mindig újabb és újabb oldalát mutatta meg e felbecsülhetetlen értéknek, melyet Igazságnak nevezünk. 13
Guy Finley munkássága átfogó, és e művét részben az teszi kiemelkedővé, hogy korábbi aforizmái, tanításai és különleges írásai óriási tárházából merít. A könyv központi témája, hogy gondolataink illúziókba ringatnak minket, és mi azokkal kerülünk kapcsolatba a való élet helyett. Emiatt számos korlátba ütközünk: abban, hogy szerintünk mire vagyunk képesek, abban, amit várunk és remélünk az élettől, a kapcsolatainkban — lényegében mindenkori tapasztalásunk minden területén. Emellett az illúzióknak van egy még nehezebben megragadható, a lélekre nézve ártalmas hatása: ellenséges viszonyba kényszerítenek a szemünk előtt kibontakozó élettel. Amikor a valóság fenyegeti valamelyik illúziónkat — ami nagyon gyakran megesik —, azt rögtön személyünk ellen irányuló támadásnak vesszük. Ritkán történnek úgy a dolgok, ahogy szeretnénk, vagy ahogy meggyőződésünk szerint történniük kellene. Mindenhol emberek és események fognak össze ellenünk, hogy akadályozzanak minket, és még azt a keveset is elvegyék, amink van — legalábbis így látjuk. A „természetes" reakció a düh, félelem, csüggedés, és az érzés, hogy cserbenhagytak minket. De a negatív hozzáállás nem az egyetlen út. Egyszer hallottam Guytól egy meghökkentő kijelentést, amely akár az egész könyv legfőbb tanítása is lehetne: „A tökéletessé vált ember az, aki csak a tökéletest látja." Minden pillanat tökéletes, mert pontosan azt adja, amire szükségünk van ahhoz, hogy átlássunk a szenvedést hozó illúziókon: lehetővé teszi, hogy a teljes tudatosság elérésével áttörjük korlátainkat. Az Út a félelem nélküli élethez fejezeteiben Guy rávilágít, hogy minden, ami velünk történik, ajándék, mely újabb lépés a tökéletessé válás útján — ha sikerül ezt észrevennünk. Ez a valódi orvosság a bánatra, és ha igazi odafigyeléssel olvasod a könyvet, nyitottan arra, hogy kövesd a tanításait, gyógyulást hoz az életedbe. Nem számít, hogy régóta követed-e már Guy Finley tanításait, vagy csak első alkalommal találkozol velük, az Út a félelem nélkü- li élethez kiváló alkalmat nyújt arra, hogy egy modern kori tanító 14
munkájába mélyedj, ihletet meríts és megvilágosodásra lelj a speciálisan összeválogatott becses igazságok átfogó gyűjteményében. Ahogy korábbi munkáiban is, Guy fontos kérdéseket feszeget - az univerzum titkait -, és mindezt oly módon teszi, aminek eredménye egy érdekfeszítő és lenyűgöző olvasmány, melyet olvasva az lesz az érzésünk, hogy végre fény derült a nagy rejtélyekre. Mindenekelőtt használhatóvá teszi az igazságot, elvei könnyen a mindennapi életed alapköveivé válhatnak. Ha bármelyik pillanatban egyszerűen arra vágysz, hogy hirtelen megjelenjen az égen egy napsugár, mert fényében sütkéreznél, vagy elidőznél az úton, amelyet megvilágít a fény, és jobban elmerülnél a témában, olvasd ezt a könyvet. Élvezd a tanítások gazdag gyűjteményét, és hozzon sok Fényt az életedbe. Dr. Ellen Dickstein
15
HÁLÁVAL VH-nak, K-nak, BR-nek, G-nek, JC-nek, O-nak, MN-nek, RCnek, B-nek, CA-nak, MO-nak. Köszönet mindenkinek, aki előttem járt... hogy mutassa az Utat, köszönet azoknak, akik mellettem voltak... az Úton, és köszönet azoknak, akik szemben álltak velem... az Út során. Egyéni törekvéseitek felbecsülhetetlenül értékesek, és elválaszthatatlanok a munkáimtól, melyek megszületését segítették. Hálás köszönet feleségemnek, Patríciának... aki segített meglátnom és megértenem, hogy ami igazán számít az életben, az a szeretet.
17
A SZERZŐ ELŐSZAVA Jelen könyvem sokkal többet kínál az olvasónak, mint eddig bármelyik: fejezeteinek negyvenegy önálló szakaszába nagy körültekintéssel szőttem bele tizennégy értekezésemet korábbi munkáimból. Öt ezek közül új, melyek a legújabb hangoskönyvemből származnak: többek között a The Secret ofBeing Unstoppable (A megállíthatatlanság titka), Seven Steps to Oneness (Hét lépés az egység felé) és The Meditative Life (A meditatív élet). Ezek az írások lehetőséget adnak az olvasónak, hogy olyan műveimet ismerhessék meg, amelyeket még nem adtak közre ilyen formában. A kilenc másik értekezést (melyeket ez a kis antológia szintén tartalmaz) nagy gonddal dolgoztam át a korábbi hat legnépszerűbb könyvemből, többek között: The Secret of Letting Go (Az elengedés titka), Design Your Destiny (Tervezd meg a sorsod), és a Let Go and Live in the Now (Tanulj meg elengedni, és élj a mostban). Ha olvastad valamelyiket, kérlek, ne feledd: minden esetben átírtam a kiválasztott részeket, hogy illeszkedjenek az új könyv központi témájához. Minden fejezet kisebb részekből áll, amelyek lépésről lépésre vezetik az olvasót az önismeret magasabb szintjeire. Minden fejezet végén található egy visszatekintés a legfontosabb tanításokra. E rö vid és velős összefoglalások azt a célt szolgálják, hogy segítsenek a fejezetben kifejtett alapelvek gyakorlati megvalósításában. Ragaszkodj a szabadságvágyhoz. Semmi a világon nem állhat az utadba - minden, ami helyes, ragyogó és igaz, melletted áll!
19
ELSŐ FEJEZET •
•
ÜDVÖZÖLD A FÉNYT, MELY BERAGYOGJA ÉLETED #
Tanulj meg elengedni, és emelkedj felül az illúziók korlátain LEGFŐBB TANÍTÁS A szív valódi nagysága nem csupán abban rejlik, hogy mennyit bír el, hanem hogy mennyire kész elengedni.
em adatott értékesebb ajándék, nagyobb lehetőség számunkra, mint a bennünk élő időtlen Fény, melynek ereje mindent lehetővé tesz. Égi természete tudja, nem azért teremtettek bennünket, hogy bármely rémisztő körülmény rabságában éljünk, nem is szólva azokról, melyeket tudat alatt mi magunk hozunk létre. Ez a mindig nyugodt, állandóan jelen lévő Fény minden időben előttünk halad, mint ahogy a lámpa bevilágítja az utat az előtt, aki a sugarak biztonságot nyújtó világosságában jár. A fenti metafora sok mindent segít megérteni. Például, kérdezhetjük: ha a Fény — az időtlen erő, mely képes mindent helyrehozni - eleve bennünk van, miért ütközünk nap mint nap annyi problémába? Ha a bátorságnak e forrása a lényegünkből fakad, miért erősebb a félelmünk, mint a képesség, hogy magunk mögött hagyjuk azt? Ahogy látni fogjuk, a válasz mindkét kérdésre meglepően egyszerű. Mi haszna a lámpa fényének, ha elfelejtjük magunkkal vinni , ki az éjszakába? Más szavakkal: mi haszna a bátorságunknak, ha el-
N
21
feledjük, hogy ha a Fény nélkül járunk, könnyen megbotlunk, és egy „veremben találjuk magunkat"? Sok más egyéb mellett erre a fontos kérdésre is választ kapunk majd. Miközben kiderítjük, miért felejtettük el Igaz Énünket, egyben visszanyerjük annak eredeti bátorságát... mindezt egy csapásra. Hamarosan az élet, a boldogság és a szeretet egy új dimenziója tárul fel előttünk. Vizsgálódásaink során több szempontból is tanulmányozzuk e belső Fény titokzatos természetét. Szinte annyi néven ismert, ahány nyelv létezik, de bárhogy is nevezzük - Isten, Igaz Én, Krisztus, Krisna, Atman, Magasabb Erő, Buddha ugyanaz a hang marad, amely ugyanarra szólít fel. E nevek bármelyikét, ha zavarna, akár el is hagyhatjuk, hisz magában nincs jelentősége. Úgy is gondolhatunk erre az Isteni jellegre, mint saját, alvó lelkiismeretünkre: arra a részünkre, amely — gondolkodás nélkül — különbséget tud tenni jó és rossz, igaz és hamis között. Ez az a „halk belső hang", amely nem alkuszik, és inkább megsemmisül, mint hogy feleslegesen fájdalmat okozzon másoknak. Egyéni tudatunk e mennyei része mindenkiben jelen van, és habár több milliárdan élünk a Földön, lelkiismeretünk egy, melynek Fénye képessé tesz minket, hogy a dolgokat a maguk valójában lássuk. E mindent körülölelő intelligencia által közvetlenül megértjük a dolgok csodálatos teljességét és önálló kapcsolataik szerteágazó rendszerét. És ahogy az új tudatosság fénye ébredezik bennünk, teljesen azzá válunk, ami után kutattunk, és amiért küzdöttünk egész életünkön át: részvétté, bölcsességgé, kedvességgé, bátorsággá és szeretetté. Lelki feladatunk nem más — feltéve, hogy elszántan keressük a magunk igazságát -, mint ráébreszteni magunkat a Fényre, amely először magához hív, majd egyesít bennünket megalkuvást nem ismerő életével. Állandó jelenlétére való fogékonyságunk összekapcsol minket bátorságával, és ennek megfelelően képessé válunk uralkodni magunkon, mert amikor belépünk az életébe, nemcsak azt látjuk meg, ami helyes, szép és időtlen, de arra is ráébredünk, hogy ezek a csodálatos tulajdonságok egyek Igaz Énünkkel. 22
Az sem számít, „hiszünk"-e az élő Fény erejében. A hit csupán elavult, silány pótléka az igazsággal való közvetlen kapcsolatnak, amely azonos saját, magasabb rendű tudatunkkal. „Ha olyanban hiszel, amit nem értesz, szenvedés az ára, a babona nem a helyes út" — énekli Stevie Wonder. Együtt bebizonyítjuk a Fény létezését, melynek időtlen élete és szeretete magától értetődő. Amint megtanuljuk befogadni, megismerjük azt a félelem nélküli életet, amelyre szívünk mélyén vágyunk. Ami igazán számít — és ami e könyv célja -, hogy ráébredjünk e lelki Fény létezésére. Legfőbb törekvésünk, hogy tudatos kapcsolatba kerüljünk annak Eletével. Cserébe könnyedén - nehézségek és megerőltetés nélkül — felismerjük, hogy mi a miénk, és mi nem az. Ha most azon töröd a fejed, hogy miért olyan értékes ez a látszólag ártalmatlan erő, íme, itt a meglepő válasz - kimerítően. Mindent összevetve: mi más okozza a legnagyobb szenvedést, mint a felismerés, hogy amiről azt hittük, a miénk... mégsem minket illet? Ez bármi lehet: személyek, lehetőségek, dicsőség, javak... még a saját életünkről is bebizonyosodhat, hogy nem a miénk az adott időben. Mielőtt remélhetjük, hogy el tudjuk engedni, ami nem a miénk - a fájdalmas kapcsolatokkal együtt, melyek e hibás döntésekkel járnak -, meg kell látnunk a valóságot, kezdve a következő felfedezéssel: sem a korlátozottság, sem az alkalmatlanság félelmetes érzése nem tartozik Igaz Énünkhöz. Ahogy ráébredünk erre az igazságra — annak Fényénél, ami valódi bennünk -, a következő meglepő felfedezést tesszük: már mindenünk megvan ahhoz, hogy boldoguljunk. Álljunk itt meg egy pillanatra, és vizsgáljuk meg, hogyan formálja át ez a felismerés a valóságot. Ahogy felismerjük, hogy megrögzött irányítási kényszerünk felesleges, illetve hogy nincs szükségünk senkire és semmire ahhoz, hogy teljesnek érezzük magunkat, fokozatosan csökken az ellenállásunk a minket körülvevő változó körülményekkel szemben, amelyek egykor fenyegetőleg hatottak képzelt szükségleteinkre. Ez azt jelenti, hogy megszabadultunk attól az érzéstől, hogy alkalmat23
lanok vagyunk a magunknak megelégedést hozó hamis feladatok végrehajtására. Most — ahelyett, hogy a változásoktól rettegünk — új „szerepet" oszt ránk az élet: tudatosan hálás résztvevői vagyunk folyamatos kibontakozásának. Hát nem csodálatos? Hogy üdvözölni tudjuk a félelmeinktől megszabadító Fényt, először is belső munkát kell végeznünk, hogy meglássuk, mely területeken vezetnek bennünket hamis következtetések — valósnak hitt, valójában azonban téves gondolatok az életről és önmagunkról. Amint már említettem: csak akkor leszünk képesek megtagadni a részvételt saját büntetésünkben, miután felismerjük igazi helyzetünket. Szebbnek látjuk a világot, mert nem fecséreljük el adományait arra, hogy megszabaduljunk azoktól a dolgoktól, amelyek alapjában véve illúziók. Vizsgáljuk meg, mely területeken jutottunk valósnak hitt, valójában azonban gyanútlan tévképzetek által táplált, megalkuvó kö vetkeztetésekre. Az egyik leggyakoribb illúzió, hogy az érzékeinken keresztül ta- pasztalt világ a valóság teljessége. Más szavakkal: jelen helyzetünkben azt hisszük, hogy minden lényeges — azaz kedvünkre való - dolog abból származik, amihez a kapcsolatainkon, üzleten, pénzen, hatalmon és egyebeken keresztül juthatunk. Keresgélünk a világban, melyet önmagunktól különállónak látunk, hogy megtaláljuk benne, ami teljessé tesz minket. Amit nem veszünk észre, az az, hogy a világot önmagán kívül kereső természet — hogy teljessé és valóssá váljon - elszigeteli magát attól, amitől a gyógyulást reméli. Két részre szakad, hogy győzhessen, de az énnek ez a szintje nem tud felülemelkedni a boldogtalanságon, mely saját megosztottságából született. A „gyógyulás", melyre szükségünk van, a teljesség érzése, amit keresünk, nem azáltal jön létre, hogy valamit hozzáadunk a lényünkhöz. A várt gyógyulás abból a felismerésből következik, hogy fájdalmunk — a szenvedéssel együtt, amely e fájdalom elutasításá val jár — abból származik, hogy részesei vagyunk egy nemzedékről nemzedékre örökített illúziónak. 24
Melyik épeszű ember tanítana másokat — kiváltképp a gyerekeit — arra, hogy a szív fájdalmára a válasz még több érzelmi megterhelés legyen, azáltal, hogy küszködve igyekszünk befolyásolni a rajtunk kívül álló körülményeket — különösen, ha fáradozásunk jutalma, hogy tudtunkon kívül rabszolgáivá válunk annak, amitől a szabadulást reméljük? Vagy mi történik, ha megpróbálunk elfeledkezni arról, ami a nyomunkban „lohol"? Mintha az élvezetek felé futás változtatna azon a tényen, hogy valami fenyegető a sarkunkban van, és menekülésre késztet... Megosztottak vagyunk legbelül. Két urat szolgálunk: azt, amit nem akarunk, és annak ellentettjét — a pillanatnyi vágyat, amit az ellenállás szül az iránt, amit az élet elénk sodor. Ez a megosztottság visszatart bennünket attól, hogy megismerjük azt a szellemi békét és érzelmi teljességet, ami nem más, mint a jelenben való kiteljesedés. Ez tehát az első illúzió, és bizonyos tekintetben az első és utolsó lecke önmagunk felszabadításához: a valós világ nem az, aminek a gondolataink és érzéseink láttatják. El kell kezdenünk dolgozni, hogy befogadhassuk a Fényt, ami az elengedéshez vezet. Lelki feladatunk, hogy kiszabadítsuk magunkat a tudattalan kapcsolatból egy hamis énnel, amely képzelgésének kö vetkeztetései — arról, hogy miként talál tartós békét — a Földön zajló konfliktusok titkos okozói. Ezután, a megértés Fénye által felszabadítva, belépünk, és — sajátunkként — megismerjük azt a teljesen új világot, melyben a boldogság és teljesség egy és ugyanaz. Részben a The Illusion of Limitation (A korlátozottság illúziója) című hangoskönyv átdolgozása.
25
Bármi kerül is az utadba, emelkedj felül LEGFŐBB TANÍTÁS A fő ok, amiért soha nem szabad elfelejtenünk, hogy ellen kell állnunk a negatív gondolatoknak, melyek megpróbálnak a mélybe rántani, az, hogy bármelyik irányt is választjuk az adott pillanatban, végig azt fogjuk követni.
Rebecca tudta, hogy akkor van a legnagyobb esélye egy olyan társaságnak dolgozni, amely földtani vizsgálatokat végez az alaszkai vadonban, ha megtanul kétmotoros kisrepülőt vezetni. Néhány nappal később órákat kezdett venni egy bölcs, öreg, gépével a vadont járó pilótától, aki az egész régióban nagy tiszteletnek örvendett, mert még a legkritikusabb helyzetben is meg tudta őrizni hidegvérét. A kötelező földi kiképzés után, melyet Rebecca kiválóan teljesített, a negyedik égben töltött órán az oktató egy különleges élményben részesítette: átadta neki a kormányt és egyben a gép irányítását. Mint az álmaiban, Rebecca végre ott ült a másodpilóta ülésében, határozott irányítás alatt tartva a gépet. Úgy érezte, hogy a fellegekben jár - de a következő pillanatban már vissza is zuhant a realitás talajára. Megrázta a fejét, hátha eltűnik a káprázat, de nem így történt. Megpillantott valamit a szélvédőn túl a távolban, ami nagyobb sebességgel száguldott felé, mintsem elgondolkodhatott volna azon, hogy mihez kezdjen vele. Egyenesen előttük, mintha a semmiből tűnt volna elő, egy hófödte hegycsúcs magasodott. A látványtól megbabonázva Rebecca mozdulatlanná dermedt, mint az előtte tornyosuló jeges és sziklás csúcsok. Fagyos levegő árasztotta el a kabint. A bölcs oktató mindvégig figyelte őt, a reakcióit vizsgálva. Természetesen Rebecca nem tudta, hogy a férfi azért adta át a kormányt, hogy tesztelje őt. Az utolsó pillanatig várt, és már azon volt, hogy átveszi az irányítást, amikor Rebecca hirtelen felocsúdott a 26
félelem gerjesztette sokkból. Levette szemét a hegyről, és az oktató felé fordult. Aztán olyan remegő, vékony hangon, ami még őt is megrémítette, megtörte a feszült csendet: - Uram — mondta —, kérem, vegye át a kormányt. Különben a hegynek ütközünk. Az oktató válasza megdöbbentette. - Nem — mondta nyugodtan. — Most ön irányít. A lány egyre nehezebben lélegzett, mintha csak az előttük elterülő havas hegycsúcs oxigénszegény levegőjét szívná be. Erőlködve, hogy kontrollálja a hangját, összeszedte magát, és a következőt kérdezte: - Mit tegyek? Mondja meg, mit kell tennem! Újra az oktató felé fordult, és meglepődve látta, hogy szemernyi félelem sem tükröződik az arcán. A férfi nyugodtsága erőt adott neki, hogy leh iggadjon. Nagy levegőt vett, ellazította a kezét, mellyel addig erősen szorította a kormányt. A következő pillanatban egy rövid, háromszavas utasítást kapott, és rögtön tudta, hogy minden rendben lesz. Az oktató csak ennyit mondott: - Változtasson a magasságon. - Hát persze — hallotta magában visszhangozni az utasítást, és egy határozott mozdulattal hátrahúzta a botkormányt. A gép erre felemelkedett, és mindössze néhány pillanattal később a hegycsúcs elhaladt alattuk, majd eltűnt a távolban. Megkönnyebbült, de a történtek hatására két kérdés merült fel benne: Hogyan felejthette el, hogy nála volt az irányítás? És ami legalább ennyire fontos: miért nem jutott ez magától az eszébe? Ekkor, háromezer méter magasan szárnyalva, megfogadta, hogy soha nem felejti el a nap tanulságát: ö maga választhatja meg a magasságot. Nem emlékeztet ez a rövid történet egy bizonyos fajta lelkierőre, amely hozzánk tartozik, csak valahogy feledésbe merült, vagy elkallódott? Kellene. Végtére is hányan és hányan találjuk magunkat szembe valamilyen nem kívánt, fenyegetően közeledő eseménnyel, 27
és érezzük úgy, hogy tehetetlenül sodródunk a látszólag elkerülhetetlen ütközés felé? Milyen jó lenne mélyen magunkba tekinteni, megragadni a tudatunk irányítását, és felemelkedni, megnézni az állítólagos probléma „hegyét" — bármi legyen is az —, ahogy elhalad alattunk biztonságos távolságban, miközben mi egyre boldogabb magasságokba jutunk! Ez tanulható. Az effajta erő nem csak vágyálom: megvan bennünk a képesség, hogy tudatosan meghatározzuk a lelki magasságunkat. Ám ez a mindennél nagyszerűbb ajándék olyan mértékben adatik meg nekünk, amennyire hajlandóak vagyunk felébreszteni lényünk tudattalan részeit, melyek nemcsak lebénulnak a kihívások láttán, de titokban létrehozói mindannak, amivel összeütközésbe kerülünk. Ezért kell minden pillanatban dolgoznunk azon, hogy megőrizzük belső éberségünket - tudatos viszonyunkat a körülöttünk kibontakozó világgal: ha bármikor negatívan viszonyulunk valamihez — amikor egy-egy sötét gondolat vagy érzés megpróbál a mélybe rántani bennünket nem azonosulunk vele. Úgyszólván elválunk lényünk e részétől, megtagadva beleegyezésünket, hogy korlátok közé szorítson azzal, ahogyan meghatározna bennünket. Az efféle tudatos cselekvés nemcsak a lehetségesről kialakult felfogásunkat változtatja meg, de egyúttal képessé is tesz arra, hogy új, jobb lehetőségeket ismerjünk meg. Akár látjuk, akár nem, hozzáállásunk határozza meg a „magasságunkat" az életben. Az élet „alacsony" válfaja mulasztás eredménye. A gravitáció gondoskodik arról, hogy elérjük a legmélyebb pontot. A felemelkedés az elhatározással kezdődik. Annak felismerése, hogy az erő, mellyel hátrahagyhatjuk a sötét állapotokat, azzal kezdődik, hogy ráébredünk: akik valójában vagyunk — Igaz Természetünk —, annyiban azonos a korlátozó gondolatokkal és érzésekkel, mint a nyílt egek a rajtuk szárnyaló hollókkal. Ne feledd ezt a fontos leckét: minden pillanatban szabadulj meg mindentől, ami megpróbál lehúzni, és maga az Igazság gondoskodik a felemelkedésedről. 28
Találj új erőt az éber figyelemben LEGFŐBB TANÍTÁS Legyen akár öröm vagy bánat - minden, amit másoknak kívá- nunk, abban a pillanatban a mi életünkben válik valóra.
Képzelj el egy nőt, aki egy antik ékszerdobozt örökölt szerető nagyanyjától. A sminkasztalon tartja, saját, többnyire értéktelen ékszerei mellett, és szinte nem is gondol rá. De a doboz ott van. A lány nem tudja, hogy nagyanyja egy értékes gyémántgyűrűt rejtett annak egyik titkos rekeszébe. Övé a gyűrű, de ezt még csak nem is sejti. Vajon meg fogja találni? Ez a történet sok szempontból hasonlít a miénkre: „elrejtve", mégis tisztán láthatóan, mindegyikünkben ott lapul egy páratlanul ragyogó erő. Mi az elmének ez a megbúvó „kincse", amely arra vár, hogy felfedezzék? A képesség, hogy figyelmet szentelünk annak, amit igazán szeretnénk. Tudatossággal párosítva a figyelem képessé tesz bennünket, hogy egyesüljünk bármivel, amit meg akarunk ismerni, amivé válni szeretnénk. Vizsgáljuk hát meg ezt a felderítetlen ajándékot. Az előző részben tanultakhoz hasonlóan — azaz hogy jogunkban áll emlékezni választásunkra -, egy mérhetetlenül becses benső ajándékkal is meg vagyunk áldva: hatalmunkban áll annak szentelni a figyelmünket, aminek akarjuk — ami gazdagabbá tesz, és a javunkat szolgálja. A folyamatos feszültség és bánat abból ered, hogy olyan dolgokra pazaroljuk a figyelmünket, amik fájdalmat okoznak, ezáltal megfosztva magunkat a boldogságtól. Ezen újabb önismeret felfedi ennek a sötét mozgatóerőnek minden titkos fortélyát: Amikor figyelmet szentelünk egy gondolatnak vagy érzésnek, életre keltjük azt, figyelmünk — bármire is irányul — ellátja bizonyos fajta életenergiával. A figyelem másik, nem ismert sajátossága, hogy ha valami felé fordítjuk - az éjszaka végtelen sötétsége felé -, elősegí29
ti egyesülésünket annak a „világnak" a tulajdonságaival. Ez az erő folyamatosan mozgásban van: ha gondolunk valamire, kapcsolatba kerülünk vele. Tehát figyelmünk kapcsolatot alakít ki, életre kelti és táplálja mindazt, amire irányul. Ezen túlmenően, de erejének részeként, mindannyian tapasztaltuk már a következőt: Megállsz a piros lámpánál, az autóból kinézve egy arra haladó gyalogost figyelsz. Követed a tekinteteddel — valami megragadott a viselkedésében vagy a kinézetében. Ahogy távolról figyeled, a figyelmed ereje áthatol időn és téren, és valahogy „megérinti" őt. A következő pillanatban az illető megfordul, és rád néz. Ezt az erőt jó és rossz célra is használhatjuk. Amikor a munkában vagy őszinte önvizsgálatunk során alkalmazzuk, hasznunkra válik. De ha kikerül az irányításunk alól, ha nem vagyunk tudatában, hogy mivel kerül kölcsönhatásba, sok gondot okozhat. így válnak az ellenőrizetlen gondolatok az önkárosítás melegágyává. Például, ha bármikor a tudtunk nélkül arra koncentrálunk, hogy valamilyen módon elmeneküljünk önmagunk elől, a következő történik: többnyire rádöbbenünk - de már túl későn -, hogy gúzsba kötött minket egy ártalmas gondolat, ami végül önmagunk megnyomorításához vezetett. Ezen újfajta önismeret által egy teljesen más, szebb élet tárul fel előttünk. Ha felismerjük, hogy a boldogtalanság nagy részét mi gerjesztjük a saját belső világunk iránti figyelmetlenséggel, akkor megtanulhatjuk visszanyerni a figyelmünket, és arra irányítani, ami helyes és szép. De csak egy módon valósíthatjuk meg ezt az irány váltást: meg kell tanulnunk meglátni, hogy a rosszul irányított figyelem miként dolgozik ellenünk. Hirtelen eszedbe jut egy gondolat a problémáról, amely már egy ideje nyugtalanít. A gondolat nyomán némileg zavaró érzésed támad. Ekkor mozgásba lendül, és egyre nagyobb figyelmet kezd követelni magának. Szinte rögtön meghatározza, mit kellene tenned, vagy mi az, amit nem áll módodban megtenni. Mindkét állapot ugyanahhoz a sötét eredményhez vezet: tudtod nélkül életre 30
keltetted, életet adtál a gondolatnak — mégpedig a saját életedet! A következő történet ezt a folyamatot mutatja be: Egy férfi épp az irodájába tart, amikor találkozik a főnökével, aki kifejezéstelen tekintettel mered rá. Hirtelen az a gondolata támad, hogy a főnöke nem elégedett vele, vagy nem is kedveli. Most, hogy elkezd rettegni ettől a lehetőségtől - melyet a képzelete szült —, figyelme e zavaró gondolatra összpontosul. Minél inkább átadja magát ennek a sötét elképzelésnek, annál mélyebbre süllyed annak út vesztőjében, még jobban megerősíti annak jelenlétét és hatását, ami aztán még jobban bosszantja. Egy pillanattal később már meg van győződve arról, hogy a főnöke ki nem állhatja őt. A gondolat egyre crősebben eluralkodik rajta, egész nap kínozza, és még a családjával szemben is ingerültté teszi. És mindez miből bontakozott ki? Egy futó pillantás és a rosszul irányított figyelem kapcsolatából. Ami elképesztő ebben a példában, és a tanulság is egyben, hogy az egész dráma az illetőben játszódik le — a cselekmény, a színpad, a szereplők, a főhősök mind az ő belső világában léteznek. Mégsem veszi észre, hogy a szenvedést ő maga idézte elő, azt hiszi, hogy más - a szívtelen főnöke - rótta ki rá. Mi mást tehetne - a sötétségben, nem látva a valóságot —, mint hogy megpróbál megszabadulni a nyomasztó érzésektől? Hogyan teszi ezt? Vitatkozik a főnökével — magában, vagy a valóságban. Minél erősebb az érzés, hogy a helyzet - mely kizárólag a gondolataiban létezik — bünteti őt, annál inkább küzd ellene. Biztos benne, hogy ez az élmény az ő érzékelésétől függetlenül létezik - de téved. Fájdalma abból származik, ahogyan ő látja az esetet, és a rá következő kellemetlenségeket, amelyek a képzelt helyzettel szembeni ellenállásának következményei. Szinte szó szerint ostorozza magát, és minél inkább ellenkezik a képzelt eseménnyel, az annál inkább megtörténik vele. Ez jól példázza a jelenséget, amit úgy hívok, „az én köre". Ebben láthatjuk, hogy a téves érzékelésből származó fájdalom miként hozza létre az ellenségeket, melyek az életben maradásához kellenek. Láthatjuk, hogy az ellenőrizetlen elme hogyan kelti életre az ijesztő gondolatot, melyet aztán az egyén helytelenül tovább táp31
Iái életével. Azt is láthatjuk, hogy semmi sem változik mindaddig, amíg az illető meg nem látja az igazságot a probléma mögött, és meg nem tagadja hozzájárulását a fennmaradásához. Szenvedünk, mert tápláljuk a fájdalmas gondolatokat és érzéseket, arra számítva, hogy csak mert nem kívánatosak, el fognak tűnni. De tudat alatti tetteink cserbenhagynak minket: először is életet adnak annak, ami fájdalmat okoz, majd hozzákötnek az ellenkezésünk révén. Egyszerűbben fogalmazva: azáltalhogy nem kí- vánjuk a negatív állapotot, valójában tápláljuk azt. Szinte hallom a kérdést: „Várjunk csak! Ugye nem arra utalsz, hogy a rossz érzések és sötét gondolatok jók, és akarnunk kellene, ami fájdalmat okoz?" Természetesen nem! A negatív érzéseknek nincs helyük bennünk. És ez itt a lényeg. Valójában mi adunk nekik helyet a pszichénkben - tápláljuk őket - azáltal, hogy a szokványos módon próbálunk megszabadulni tőlük. De a mindent átható sötét gondolatok kezelésére más megoldás is létezik, mint az ellenállás, elfojtás vagy az azokért látszólag felelős körülmények megváltoztatása. Az é j f é - lé akaratos tettek helyett válasszuk az éberséget. Ha a küzdés helyett megtanulunk nyugodtan és éberen figyelni komor állapotainkra, egyszerre két dolog történik: először is, nem azonosulunk többé a nyugtalanító állapotról kialakult gondolatainkkal; másodszor — ismét szabaddá lett figyelmünk világosságánál fogva -, belénk villan a felismerés, melynek fénye felszabadít minket: Ha akaratlanul életet tudunk adni bármilyen negatív álla potnak — akkor az ellenkezőjét is megtehetjük: tudatosan vissza is vehetjük tőle azt az életet, amikor csak akarjuk!
Itt egy egyszerű gyakorlat segítségül, hogy elsajátíthasd ezt az újszerű látásmódot, a szabadulásod hátterében álló erőt. Naponta többször, amikor csak eszedbe jut, tudatosan szakadj el a gondolataidtól. Válaszd a tudatosságot, és ne hagyd, hogy rabul ejtsenek az érzelmek, amik azokból a gondolatokból fakadnak, amelyek magukkal ragadnak a céljukhoz vezető úton. A cél világos: szerezd visz32
sza az uralmat a figyelmed felett, hogy ott légy, ahol valójában vagy, és nyugodtan szemléld önmagad. A tudatosság ezen új formájának fénye képessé tesz arra, hogy észrevedd és eltávolítsd mindazt, amit az ellenőrizetlen gondolatok „kiterveltek" számodra, felhasználva az energiádat. Ahányszor csak ilyen módon visszanyered a figyelmed, visszakapod az életed. íme egy kis bátorítás, hogy elkezdd. A kö vetkezők Simoné Weiltől, a ragyogó francia írótól, aktivistától származnak, aki a Fény nagy csodálója: „Még ha évekig úgy is tűnik, hogy a figyelemre irányuló törekvéseid nem hoznak eredményt, egy nap pontosan az erőfeszítéseiddel azonos mértékű fény árasztja el majd a lelkedet." Részben a Wbo Put Ujat Stone in My Shoei (Ki tette a követ a cipőmbe?) átdolgozása.
Állj az Igaz Én szilárd talaján LEGFŐBB TANÍTÁS Ha a maga valójában nézzük, voltaképpen mi más lehetne gondolkodásmódunk és lelkületünk bármely zavaros szokása — például hogy aggodalmaskodva igyekszünk megóvni magunkat attól, ami „esetleg bekövetkezhet" —, mint éppen annak a dolog- nak a tudattalan tökéletesítése, ami sanyargat minket?
A következő megállapítás létfontosságú azok számára, akik már belefáradtak abba, hogy a saját tetteik meglepett áldozatává váljanak: világunkban a válasz azonos a kéréssel. A gondolatot kibonthatjuk a következőképpen: amikor az életre reagálsz, egyben egy kérést is intézel hozzá. A következő példa is ezt a felfedezést bizonyítja. Valaki besétál a házadba vagy a munkahelyedre, és mond valamit, ami feldühít. Rögtön köd homályosítja el a látásod, és még akkor is a történteken háborogsz, mikor az illető már rég távozott. De 33
valamit nem veszel észre: folyamatos negatív állapotod — a reakciód a történtekre — kérésként hat azok felé, akikkel a következő órákban találkozol. Ez törvény: az emberek hajlamosak úgy viszonyulni hozzánk, ahogyan mi viszonyulunk önmagunkhoz — ha nyomorúságos állapotban találkozunk velük, ezt a nyomorúságot tükrözik vissza. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy a „hasonló a hasonlót vonzza". Meg kell látnunk: ha nem vagyunk hajlandóak felhagyni valami- nek az elutasításával, az ugyanaz, mintha kérnénk a folytatását. Minden alkalommal, amikor hasonló gondolatokat közlök előadásaimon, valaki hevesen reagál, és ezt mondja: „Maga téved! Én nem akarom rosszul érezni magam, és nem egyezem bele, hogy sötét gondolatok uralkodjanak el rajtam. De vannak időszakok, amikor negatív érzések lesznek úrrá rajtam, függetlenül attól, hogy mit szeretnék." Ahogy mondja, természetesen van ilyen, és csakugyan ez itt a lényeg: senki nem állítja, hogy nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt az adott pillanatban. Ha hisszük, ha nem, még a közönséges bűnözök is legjobb tudásuk szerint cselekszenek az elkövetés pillanatában, tettük mégis börtönbe juttatja őket. Mindenkivel megesett már, hogy olyan döntés rabjává vált, amitől a szabadulást várta. Túl későn ismertük fel, hogy ami „megégetett" minket, valójában a saját, kiváló ötletünk volt. A lényeg a következő: csak azt tehetjük meg, amit meg tudunk tenni, és ha jobbak akarunk lenni, meg kell tanulnunk valami jobbat - ahogy azt a következőkben látni fogjuk. Mindannyian ismerjük az elveszettség érzését, amikor elárasztanak a bántó gondolatok és érzések. Képzelj el egy embert, akit elragadott a folyó, és elkeseredetten próbál kapaszkodni bármibe, amit ér. Máris meglátod, hogyan ragaszkodunk dolgokhoz, amelyek - ahelyett, hogy megmentenének — még inkább lehúznak a mélybe. „Csöbörből vödörbe" - ez a mondás fejezi ki legjobban a félresikerült kapcsolatok, függőségek és még egy sor más megalkuvó tett jellegét, melyek a gyötrődést megszüntetni, nem pedig fokozni volnának hivatottak. 34
Csak egyetlen oka van annak, hogy a fajdalom képes irányítani minket. Az, hogy elfelejtettük a nagy igazságot: semmilyen sötét állapotnak nincs hatalma a felett, akik valójában vagyunk. Ez szellemi tény, tiszta és egyszerű - de miért nem emlékezünk rá, amikor a legjobban kellene? A válasz döbbenetes: azokban a pillanatokban, amikor a bennünk élő Fény a problémát az önismeret egy tisztább és magasabb rendű formájává alakítaná át, mi alakulunk át a problémává! Egy példa arra, hogy ez a fonákság miként valósulhat meg: azáltal válunk a nem kívánt negatív állapottá, hogy azonosulunk a vele szemben tanúsított ellenállásunkkal. Mindannyian tudjuk, mi következik ezután. Már nem mi ismerkedünk az élettel, és fogadjuk be tanításait - a konfliktus ugyanis előttünk jár, mint ahogy a sötét felhők megelőzik a vihart. Ennek fényében nem csoda, hogy azt kapjuk vissza az élettől, amit teszünk. Elvégre mit is vonz a villámhárító? Mindannyian tudjuk — a szívünk legmélyén —, nem azért születtünk, hogy életünk minden pillanatában a minket uraló erőkkel küzdjünk. És mégis láthatjuk, hogyan veszi át az egyik nem kívánt helyzet helyét egy másik, hasonló állapot. Ez könnyen érthető: soha nem uraljuk teljes mértékben önmagunkat, hacsak nem hisszük el, hogy a boldogtalanság és aggodalom elutasítása egyenlő a nyugalommal és elégedettséggel. Éntudatunk egyfajta „forgókeréken" van, amely egy sor, váltakozó állapoton halad keresztül. Például, eluralkodik rajtunk a neheztelés érzése, amíg át nem veszi a helyét a bűntudat vagy megbánás, amit aztán a bűnbocsánat vagy a megbocsátás keresése követ. Aztán jól érezzük magunkat mindaddig, amíg kezdetét nem veszi egy újabb kör. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: „Hogyan kérhet egy folyamatosan önmagát ismétlő tudat valami teljesen újat az élettől?" A válasz egyszerű. Nem kérhet. Fel kell adnunk minden, a kihí vásokra adott szokványos válaszunkba vetett reményt. Egy teljesen új módot kell találnunk, hogy azt kérjük az élettől, amit igazán szeretnénk: megingathatatlan énnel élni, amely nem kényszeríthető 35
arra, hogy maga vagy mások ellen cselekedjen. Ez az a pont, ahol semmi sem pótolhatja az új és igaz önismeretet — ahogy azt mindjárt látni fogjuk. Igaz Természetünk sokkal hatalmasabb, mint bármely megalkuvó állapot — ahogy az óceán partja is hatalmasabb, mint az azt nyaldosó hullámok. Igaz Énünk a szilárd Talaj, amelyen a gondolatok és érzések „hullámai" mozognak és megtörnek. És ahogy a fény sem küzd az árnyékkal — félelmében attól, amit az legközelebb eltakar —, nekünk sem kell törődnünk belső problémáinkkal azonfelül, hogy találkozunk velük bensőnk időtlen Talaján. Az elszántságunk, hogy nyugodtak maradunk, és nem teszünk semmit belső problémáink leküzdésére, nem más, mint az új kérés. Hogyan? A szándékos nem cselekvést mindazzal szemben, ami azzal fenyeget, hogy elsodor minket, nem más, mint kérés az Istenhez, hogy emeljen minket a háborgó hullámok fölé. Az új, tudatos kérés szépsége az, hogy a mentő válasz rögtön megérkezik — csakhogy olyan formában, ahogy korábban el sem tudtuk képzelni! íme egy kis ízelítő abból, amit akkor tapasztalunk, ha a „magasabb szintet választjuk" — ahelyett, hogy szokásszerűen azonosulnánk a negatív gondolatokkal, érzésekkel: Felismerjük, hogy ezek a különböző szellemi és érzelmi állapotok csak látogatók, és nem azonosak azzal, akik vagyunk. Látni fogjuk, hogy míg a negatív állapotok bennünk vannak, nem azonosak Igaz Természetünkkel — ahogy a forró mélytengeri áramlatok sem azonosak a tengerrel, amelyet melegítenek. Azáltal, hogy csak tudomást veszünk a problémák jelenlétéről — ahelyett, hogy azonosulunk az általuk okozott fájdalommal -, azonnal énünk egy magasabb szintjére jutunk: jelen mivoltunk egy magasabb állapotába, amely fényévekre van a hullámoktól, amelyek azelőtt elborítottak minket. Csak ekkor válik nyilvánvalóvá a valódi különbség az Én és annak állapotai között, mint ahogy a parton állva válik el igazán a homok és a tenger. Gyakorold ezt a belső megértést, mely azzal kezdődik, hogy emlékezel az igazságra önmagaddal kapcsolatban. Minden törekvés 36
megjutalmaz majd a növekvő felismeréssel, miszerint mindenkori boldogtalanságod oka, hogy helytelenül azzal azonosultál, aki és ami nem vagy. Ismerd meg, mit jelent megtalálni az Igaz Én megingathatatlan Talaját, és szilárdan állni azon. Légy egy azzal, aki valójában vagy, és ezernyi mulandó világ sem sodorhat el. Részben a The Lost Secrets ofPrayer (Az imádság elveszett titkai) átdolgozása.
37
VISSZATEKINTÉS A LEGFONTOSABB TANÍTÁSOKRA 1. A legfőbb ok, amiért soha nem szabad elfelejtenünk, hogy ellen kell állnunk a negatív gondolatoknak - melyek megpróbálnak a mélybe húzni —, az, hogy bármilyen irányt is választunk az adott pillanatban, végig azt fogjuk követni. A figyelmünk határozza meg a tapasztalatunkat. 2. Megfutamodsz, vagy magad vagy a Fény: ez itt a kérdés! 3. A tudás Szellem nélkül olyan, mintha egy hideg éjszakán a világ minden tűzifája a rendelkezésünkre állna, de nem volna mivel begyújtanunk. 4. Ha azt akarod tenni, amit az adott pillanatban teszel, nem tudsz kárt okozni magadnak. 5. Azért olyan nehéz megszabadulni a negatív állapotoktól, mert azt az illúziót keltik, hogy nincs más választásunk, mint engedni fenyegető jelenlétüknek. De valójában nem mi vagyunk azok, akiknek ilyen pillanatokban nincs választása: a negatív állapot az, ami nem tehet mást, mint hogy eltűnik, amikor emlékezünk rá: még a legnagyobb sötétség sem tudja legyőzni a Fényt.
38
MÁSODIK
FEJEZET
MEG A FELELEM NÉLKÜLI ELET ALAPJAIT Tfrr
Új önismeret, amelynek birtokában semmi sem állhatja utadat LEGFŐBB TANÍTÁS Be kell bizonyítanunk, hogy félelmeink alaptalanok, különben átveszik az irányítást, és egész életünk a szolgálatukban telik.
ltűnődtél már azon, hogy vajon mások is úgy látják-e a dolgokat, ahogyan te? Habár az elmúlt évtizedekben is jelen volt, napjainkban újra ugrásszerűen megnövekedett a fehérgalléros bűnözés. Úgy tűnik, egyeseknek a sok millió sem elég - néhányan még a saját cégüktől is lopnak, cserbenhagyva ezáltal az alkalmazottakat. Vegyük hozzá ehhez a kihívó bűnözői viselkedéshez a következő, különös tényt: a legsikeresebb vezetők nagy részét bevallottan a bukás mindennapos félelme gyötri. (Számomra) világos — mégis úgy tűnik, mások ezt nem látják: korunk sikerről alkotott fogalmának semmi értelme! Melyik épeszű ember irigyelné azt az életformát, amelyben a csillapíthatatlan kapzsiság és a félelem folyamatosan ott motoszkál az ember fejében? Tehát: vagy a sikerességről alkotott nézeteink hibásak, vagy — amiről valójában szó van — az idők során azonosultunk egy hibás nézettel arról, hogy mit jelent „nyertesnek" lenni. Az alábbiakban arról lesz szó, mit jelent a siker valójában. Kérlek, olvasd el legalább
E
39
kétszer, hogy titokzatossága lehetőleg gondolatébresztő legyen számodra: A valódi siker egy alkotó állapot, amely abból ered, hogy tudatos kapcsolatban élünk az Értelemmel, amely nem fél, mert mindig eléri a céljait — még a változó körülmények ellenére is.
Most, hogy megismerkedtünk ezzel az új gondolattal, vizsgáljuk meg a különbséget a rettegéssel teli életet szülő „siker" és a félelem nélküli Élet között, mely a siker maga. Azután sorra vesszük, mit kell tudnunk ahhoz, hogy felfedezzük magunkban azt a magasabb rendű helyzetet, amelyben a félelem nem vetheti meg a lábát. Legtöbbünk számára a siker receptje ugyanaz, mint már több generációval ezelőtt is volt: Hajszold az álmaidat. Fizesd meg az árát. Végül reménykedj, hogy hozzájutsz azokhoz a lehetőségekhez, melyekről azt hiszed, egyértelműen együtt járnak azzal, amit az imént megvásároltál - a tartós biztonságérzethez és az azzal együtt járó állandó elégedettséghez. Más szóval, lépj ki a világba, és vedd el mindazt, ami ahhoz kell, hogy félelem nélkül élhess. De itt a „csapda" — és az ok, hogy miért nem hoz békét senki számára az, amit a szivárvány tövénél talál. Ez a fajta siker, tekintettel arra, hogy mit remélünk tőle, és milyen „lehetőségek" birtokába juttat, csak illúzió. Igen, miénk lehet az, amire vágyunk - elnyerhetjük a pozíciót, amiről úgy hisszük, hogy a „hatalomhoz" vezet —, de nem remélhetjük, hogy uralkodhatunk magunkon pusztán ezen eredmények által, aminek oka a következő: az újonnan elnyert erő és biztonságérzet — ezek félelemnélkülisége — éppoly mulandóak, mint a körülmények, amelyektől függünk, hogy életben tarthassuk képzelt éntudatunkat! Tapasztalatok bizonyítják: szokásos törekvéseink, hogy teljesebbé váljunk, nem biztosítják azt a függetlenséget, amelyért küzdünk. Ehelyett mind jobban függünk, a biztonságunk megőrzéséért folytatott egyre erősödő küzdelem rabságába kerülünk. 40
Nem emelkedtünk felül azon, ami megalkuvásra késztet minket - még tápláltuk is azt tudat alatt -, végül felismerjük, hogy nem egyszerűen visszatértünk a régi, félelemmel teli életünkbe: valójában el sem hagytuk azt. Foglaljuk össze az eddigi felfedezéseket: Minél erősebben elképzelünk egy félelem nélküli életet, melyet a rajtunk kívül álló körülmények hoztak létre, annál nagyobb kényszert érzünk, hogy befolyásoljuk azokat a körülményeket. Attól félünk, hogy ezeknek a körülményeknek bármilyen változása visszajuttat oda, ahonnan indultunk: a félelem elhagyásához vezető út kereséséhez. Mégis, minél inkább ellenállunk a változásnak, annál jobban kezdünk rettegni attól. Egyre nagyobb nyomást kezdünk gyakorolni az életre, hogy megmeneküljünk attól a növekvő tehertől, mely saját igényeink miatt nehezedik ránk. S fokozatosan, ahelyett hogy élettel telivé válnánk - fogékonyak lennénk, és természetes módon reagálnánk az életünket módosító hatásokra -, rugalmatlanok, pszichológiailag „bezártak" leszünk, foglyává válunk a tudat alatt gerjesztett félelmeinktől való irtózásnak. Nem kell, hogy továbbra is énünk e sötét és lefelé tartó körének az áldozatai maradjunk. Igazából semmi okunk ellenállni a világ változásainak. Sőt, egy nap, ahelyett hogy az előreláthatatlantól félnél, még hálás is leszel érte. Ugyanis nem azért születtünk, hogy egyszerűen állandó változáson menjünk keresztül: Igaz Énünk az élet változásainak színhelye. Ennek feneketlen mélységeiből áramlanak az észrevétlen erők, amelyek eltervezik, ösztönzik és végső soron tökéletesítik a tudat átalakulását. Most már látjuk, hogy a saját magasabb rendű Énünkkel kapcsolatos igazság felismerése hogyan vet véget a félelemnek? Remek! Akkor most gyűjtsük össze a fényt, ami e szabadság eléréséhez szükséges. A következő három szó az angol nyelv legerőteljesebb hatású szavai közül való: I can learn. (Meg tudom tanulni.) Természetesen most a szellemi életünkről beszélünk, de ugyanez érvényes a legtöbb emberi törekvésre. Meg tudjuk tanulni, hogyan szerezzük meg, amit e világtól szeretnénk. De mostanra már rendelkezünk a 41
képességgel, mely által sokkal többet tehetünk, mint hogy pusztán megvalósítsuk azt, amire vágyunk. Bennünk él a világosság, mely ahhoz szükséges, hogy elűzzük a félelmet, melyet saját, féktelen vágyaink gerjesztettek. Ahogy az már kezd körvonalazódni, mindannyiunkban ott lakozik a Fény — a tudatosság, amely nemcsak arra képes, hogy észrevegye az életet formáló láthatatlan erőket, hanem tudatos kölcsönhatásba kerülve velük, akarata szerint alakítja azokat. E magasabb rendű énünk által válunk képessé arra, hogy megismerjük az igazságot önmagunkról. A szó — igazság— ez esetben nemcsak szellemi önismeretet jelent, hanem a közvetlen, belső tudást mindarról, ami a tökéletesedésünket szolgálja, és ami látszólag ellene van annak. Ez a csodálatos felismerés, miután feléledt bennünk, átformálja a látásmódunkat. Nem kell többé attól rettegnünk, hogy „hogyan" változnak a dolgok, mert kezdjük megérteni a legnagyobb titkot e világon: Igaz Énünk minden változás színpada, főszereplője és rendezője!
Töprengj el egy kicsit ezen a felismerésen. Ha hatalmadban állna megváltoztatni az életet — hogy mindig ismerd, és tiéd legyen mindaz, ami jó és igaz -, végeznél valaha bármilyen más változtatást? Például, rettegnél valaha nem várt eseménytől, mint valamilyen veszteségtől? Természetesen nem! Még ha meglepetésként ér is, már tudod, hogy valami jobbnak a kezdetét jelzi. Ellenállnál az idő múlásának, és a lassú változásoknak, amelyek kinőnek azokból, ahogy a fa törzséből az ágak? Természetesen nem! Mert már tudod, hogy a türelem, és az akarat, hogy kitarts, bármi is tárul eléd — még ha abban a pillanatban keserű is —, mindig meghozza a gyümölcsét. Rossz néven vennéd, ha egy előre várt öröm nem következne be? Természetesen nem! Már tudod, hogy ezek a „problémák" valójában titkos átjárók, melyek arra várnak, hogy végül felfedjék magukat, 42
ha figyelmesen fürkészed őket. A hegyek leomlanak az előtt, aki tudja, hogyan várja az átkelést. Az igazi erő, igazi bátorság abból a tudásból ered, miszerint csak egy oka van annak, hogy az élet úgy változik, ahogy: azért, hogy f e l f e d j e azt a titkos Jóságot, amely a vál- tozások mélyén megbújik. Hát nem bizonyítja maga az évszakok változása, hogy létezik egy valóság, mely állandó mozgásban van, és közben mégis azon fáradozik, hogy folyamatosan tökéletesítse a világot, amelyben az átmenetek zajlanak? Ha tudjuk, hogyan keressük, meglátjuk magunk körül annak a tevékeny Értelemnek a bizonyítékát, amely hatalmasabb annál, amire hat. Igaz ez a bensőnkre is? Igen. Egy változó világban élünk, de benne, bennünk, létezik valami, ami tudja — öröklétéből eredően hogy a változások csak egy hatalmasabb, változatlan élet pillanatnyi visszatükröződései. Ennek megértése segít elengednünk bármit, amihez annyira ragaszkodunk — a félelemmel együtt, amely efféle igényeink velejárója —, és lehetővé teszi, hogy Isten Fényére várjunk, amely megmutatja a biztonságos utat az előttünk álló változásokon át. Nyugodt elszántságunk, hogy éberek maradjunk - az akaratosság helyett —, felfedi és bizonyítja, hogy egy újfajta, megállíthatatlan erő létezik bennünk: a Fény, amely nem fél semmitől, mert egy égi Értelem része, amely folyton változik, másfelől folyamatosan formálja a világot, amelyben Fénye jelen van. Tulajdonképpen, ahogy csökken a félelmünk, úgy nő az önbizalmunk, türelmesebbé válunk, derűs optimizmus hatja át tetteinket — még ha akadályokba ütközünk is. Nem az a kérdés, hogy számunkra kedvezően alakulnak-e a dolgok, hanem az, hogy mikor bukkan fel ez az ajándék. Nem rohanunk többé, mert már tudjuk, hogy sehova sem kell eljutnunk — és nincs semmi, ami elől menekülni kellene. Mi vagyunk az élet, amelyre vágyunk, és ebben az Életben nincsen félelem, mert maga a Fény. Részben a The Secret of Being Unstoppable (A megállíihatatlanság titka) című hangoskönyv átdolgozása.
43
Légy az Igaz Éned, és élj félelem nélkül LEGFŐBB TANÍTÁS A nagyság tettetése félelmet szül, de ha merünk önmagunk lenni — a felelmek ellenére is —, felébresztjük magunkban annak a Nagyságnak a jellegzetességeit, amelyet ismerni szeretnénk.
Élhetjük az életünket attól rettegve, hogy valamilyen nemkívánatos esemény megrendíti az önmagunkról alkotott képünket — de ugyanezt a helyzetet önmagunk felszabadítására is használhatjuk. Gondjainkat jelenleg egy hamis lencsén keresztül látjuk, amely azt hiszi, önmaga megóvása a rettegés tárgyától egyet jelent a félelem nélküli léttel. Ennek csak akkor van értelme, ha azt gondoljuk, hogy egy probléma elkerülése azt jelenti, legyőztük azt. Mi egyebet kezdhetnénk a félelmeinkkel, ha az ellenállás minden formája hiábavaló? Az egyetlen valódi megoldás a következő: olyan alaposan megismerhetjük a félelmet, hogy egy nap már nem talál módot rá, hogy elhitesse velünk, hogy erős. Az alábbi három meglátás teljesen új megvilágításba helyezi régi, jól ismert, félelemmel teli reakciónkat. De ezen kulcsgondolatok együtt megmutatják az utat egy teljesen új jellegű önismerethez is, amely könnyűszerrel áthatol a félelem védőburkán — és egy csapásra megszünteti a félelmet és a félelem tárgyát. A hátramaradó Fény a szabadság maga. 1. Az én ébredése, és az azzal járó új szabadság, annak a meglátásá val kezdődik, hogy mi nem valódi — mint ahogy a szabadulás a rémálom borzalmaiból a felismeréssel kezdődik, hogy aludtunk, és rosszat álmodtunk. 2. Semmi sem félelmetes, hacsak nem áll ellentétben azzal, amit szeretnénk. Amikor ez történik, a félelem nem az eseményben, hanem bennünk van — bennünk, akik arra jutottunk: ahhoz, hogy biztonságban érezzük magunkat, az életnek a mi elvárásainknak 44
megfelelően kell alakulnia. Tehát a félelem az elvárásainkból fakad, és nem abból a tényből, hogy az élet váratlan fordulatot vett. 3. Képesek vagyunk felismerni, hogy valódi lényünknek nincsen félnivalója, de tele leszünk félelemmel, mindahányszor magunkon kívül keressük az erőt a bátorsághoz. Miért van az, hogy kétségbe vonjuk, majd igyekszünk megváltoztatni mások véleményét, ha zavar minket, de soha nem kérdőjelezzük meg a saját meggyőződéseinket, akármennyi félelemmel teli feszültség és aggodalom származik is belőlük? Soha nem jutna eszünkbe például fürdőkádunk mélyére merülni abban a hitben, hogy elsüllyedt kincset találunk, hiszen tudjuk, hogy legfeljebb csak néhány műanyag gyöngy heverhet ott. Mégis, nap mint nap fejest ugrunk ebbe a világba, abban a reményben, hogy most végre bebizonyíthatjuk: „különlegesek" vagyunk. És annak ellenére tesszük ezt, hogy eddig minden erőfeszítésünk kudarcot vallott, hogy valami többhöz jussunk, mint egy átmeneti identitás, amely éppoly félelemmel teli, mint az előző. De itt egy másik tény, mely sokkal nagyszerűbb az előzőnél — magyarázatot ad arra, hogy életünknek miért nem kell olyannak maradnia, mint amilyen eddig volt: ez nem egy hajthatatlan világ, amely megtagadja tőlünk mindazt, ami a boldogsághoz, teljességhez és nyugodt magabiztossághoz kell. Az egyetlen, ami félelmet és elégedetlenséget kelt bennünk, az a teljesen téves gondolat, hogy annyit érünk az életben, amennyire mások tartanak minket. Mi táplálja ezt a hitet — a csillapíthatatlan vágyat, hogy „valaki vé" váljunk a világban? A hatalomvágy. Azt hisszük, hogy a hatalom birtoklása a többiek tülekedő világa fölé emel bennünket, amelyben mindenki, mindenáron azt akarja, amit mi: legyőzni a félelmet. Nélküle nemcsak védtelennek, de jelentéktelennek is érezzük magunkat: mindennapi ügyeink értelmetlennek tűnnek, mert meg vagyunk győződve, hogy senki sem ismeri fel valódi értékünket. És miközben legtöbbünk tagadná, hogy ilyen korlátozott a gondolko45
dásmódunk, folyamatos félelmünk ténye bizonyítja, hogy annak keserű következtetése szerint élünk. Ha szabadok akarunk lenni, akkor egy új felismerés fényében kell látnunk, hogy ez a tudat alatti meggyőződés „miként" tart minket rabságban. E hamis meggyőződés mögött, a „jelentékenység erejében" - mint a mérgezett almában, melyet a mostoha kínált fel Hófehérkének — megbújik ennek a hitnek az ellentettje, mely valahogy így hangzik: a kudarc, hogy nem váltunk valakivé a magunk — vagy mások — szemében, azt jelenti, hogy tehetetlenek leszünk az életben! Enélkül búcsút mondhatunk a tartós biztonság és boldogság reményének, az elpárolog és eltűnik, és vele együtt a szabadság lehetősége is elvész. Ez az a tudat alatti és nem vitatott következtetés, amely az összeomlás szélére kergeti az embert. Ez a kényszerítő erő nem csak a vágy, hogy valamilyen elképzelt örömhöz jussunk: menekülünk is, ahogy csak tudunk, a szüntelen elégedetlenség fenyegetése elől. Más szavakkal: nem valami - a célunk vagy álmunk — felé, mint inkább a jelentéktelenség érzése elől futunk. Ez egy verseny, melyet soha nem nyerhetünk meg, mert ahhoz vagyunk kötve, amit elkerülni szeretnénk. Ez törvény: aminek ellenállunk, az velünk marad, és ez azt is megmagyarázza, hogy eddig miért a félelem határozta meg az irányt és a sebességet életünk versenyében. Világos, mit kell tennünk: be kell bizonyítanunk, hogy félelmeink alaptalanok, különben elhatalmasodnak rajtunk, és életünk a szolgálatukban telik. A jó hír, hogy habár a kutatás félelmünk legyőzésének módja után egyidős az emberiséggel, a megoldás is az: nekünk kell felfedeznünk, hogy Igaz Énünknek nincs mitől félnie. Már most, ebben a pillanatban kezdj el elszakadni a félelmektől, amelyek azzal kecsegtetnek, hogy úgy szabadulhatsz meg aggasztó jelenlétüktől, ha valahol önmagadon kívül keresed a megoldást. Ne keresd a választ a fájdalmad okára - ne azzal a gondolkodással próbáld elűzni a félelmet, amely létrehozza azt. Ehelyett merj az új felismerésnek megfelelően cselekedni, miszerint semmi nem fenyegetheti azt, aki valójában vagy. Állj az Igazság Fényébe, és nem 46
vetülhet rád árnyék. Miért lenne szükség arra, hogy védd magad, ha egyszer látod, hogy Igaz természeted maga a félelem nélküli lét?
Láss át a hamis hiedelmeken, és légy szabad LEGFŐBB TANÍTÁS Ne csak áhítsd, válaszd a szabadságot! Kezdd azzal, hogy kétségbe vonod a téves nézetet, miszerint az elutasításban valódi erő rejlik. Tudatosan l é p j túl minden olyan sötét állapo- ton, amelynek fájdalmas jelenléte — mivel nem vonod kétségbe létjogosultságát — a rabságában tart.
Kezdetnek íme egy jó hír: a valóság jelentősen eltér attól, ahogy azt gyakran zaklatott gondolatainkban látjuk. Például, egyes részeink titkon rettegnek attól, hogy mélyebbre ássunk és nézzünk magunkban, hisz olyan dolgok kerülhetnek felszínre, melyeket jobb nem bolygatni. De a Valóság mást mutat. Azt mondja, hogy ha nem hozzuk fel a magasabb rendű tudatosság Fényébe mindazt, amik vagyunk, akkor elveszítjük a szabadságot, amely abból a felfedezésből ered, hogy a félelmeink csak „szellemek" - egy olyan elme eleven teremtményei, amely nincs tudatában saját működésének. A következő történet önmagunk felszabadításának e módját példázza: A következő eset egy csendes, nyugat-texasi városkában, Turnaroundban (jelentése: pálfordulás, megfordulás — a Ford.) történt a gazdasági világválság idején. A város minden tekintetben átlagosnak volt mondható, leszámítva egy dolgot: pontosan a közepén állt egy öreg, kísértet járta ház. Mint a legtöbb városlakó, történetünk főhősei, a négy fiú, is megtett mindent, hogy elkerülje a romos épületet. Bölcsen is tették! Végtére is, legendák szóltak róla: bárkit, aki elég vakmerő ahhoz, hogy a közelébe merészkedjen, elragad egy rémisztő kísértet. A fiúk nem vágytak efféle kalandra, ezért minden reggel iskolába menet, a házat messziről elkerülve, más utat választottak. Ez kétségkívül 47
kitérőt jelentett, de nem volt más választásuk - nincs az az épeszű ember, aki a félelmetes ház közelébe ment volna!
Hadd szakítsam itt meg a történet fonalát, hogy egy lélektani párhuzamot vonjak. Mindegyikünkben lakoznak dolgok, melyektől félünk: újra és újra visszatérő gondolatok, rossz érzések, melyekről tudjuk, hogy ott vannak a mélyben, de nem megyünk a közelükbe, mert attól félünk, hogy magukkal rántanak. Ezért - ahelyett, hogy megkérdőjeleznénk jogukat, hogy a lelkünkben tanyázzanak — hagyjuk, hogy ott éljenek annak legmélyén — teljesen háborítatlanul. Mik ezek a láthatatlan kísértetek, melyek létezéséről tudunk, elrejtjük a fájdalmat, amit okoznak, de nem merünk szembenézni velük? A düh nem egyfajta „démon"? A kétségbeesés, melyet az egyedüllét miatt érzünk, nem egy nyomasztó kísértet? És mi a helyzet az öregedés félelmetes rémével? Ahelyett, hogy szembenéznénk a bensőnkben lakozó, rémisztő szellemekkel, hogy meglássuk, való- ban képesek-e bántani, inkább látótávolságon kívül tartjuk azokat. Ahogy a gyerekek Turnaround városában, mi is más irányba indulunk, valahányszor eltereljük a figyelmünket egy zavaró tényezőről, vagy egy külső eseményt okolunk az érzéseinkért. Mindez megmagyarázza, hogy a történetünkben a fiúk miért választották a hosszabbik utat iskolába menet, ahelyett hogy szembenéztek volna a kísértet lakta ház vélt veszélyeivel. Az egyik fiú azonban kivétel volt - Justinnak hívták: Egy baljós délutánon, amikor épp arra készültek, hogy megtegyék a szokásos kitérőt, Justin a barátaihoz fordult, és így szólt: — Honnan tudhatjuk biztosan, hogy a házban tényleg kísértet lakik? A régi történeteken és rémisztő mendemondákon kívül egyik barátja sem tudott érdemleges választ adni. Csak annyit tudtak mondani: — így van, és kész. De Justinnak már elege lett a sok kerülőből. Egyszer s mindenkorra ki akarta deríteni az igazságot! Nagy nehezen rávette a barátait, hogy menjenek el vele a 48
kísértetházhoz. Természetesen az történt, amire számítottak: ahogy közeledtek, különös zajok szűrődtek át a falakon. Az árnyak alakot öltöttek, és egy fagyos jelenlét hatotta át a levegőt. íme a bizonyíték, hogy a házat tényleg kísértetek lakják! A fiúk már menekülőre fogták volna, de Justin hangja — és szavai, amelyeket nyugalommal ismételt — visszatartották őket. — Senki sem tudja biztosan — mondta magának újra és újra. Megnyugtatta és bátorította az újonnan tett felfedezés, hogy a kísértet létezésére nincs semmiféle bizonyíték, így továbbmerészkedett a gyom lepte úton a félig nyitott bejárati ajtó felé. Mire felocsúdott, már be is lépett a házba. Eközben a barátai — akik úgy döntöttek, hogy a veranda lépcsőjénél várnak — hitetlenkedve egymásra pillantottak. Kezdetben a gyenge fény és heves szívdobogása miatt Justin minden furcsa zajra összerezzent. De ahogy minden sötét sarokba bemerészkedett, hogy megtalálja a hangok forrását, csakhamar elkezdett nevetni saját félelmén. Az egyetlen hircsaság a házban az volt, ahogy az idő vasfoga által megrágott gerendák össze vissza recsegtek-ropogtak. Szél süvített át az időjárás viszontagságaitól megtépázott falak résein. Valóban mulatságos volt arra gondolni, hogy csaknem az egész város lakossága a semmitől retteg! Néhány perccel később, az újonnan tett felfedezésétől elégedetten, Justin kirohant a házból a világosba, és elújságolta barátainak, hogy nincs mitől félni — de egyikük sem ment be, hogy maga is meggyőződjön erről. Mindegyikük talált kifogást: túl késő van, majd inkább holnap, és így tovább. Egyikük még azt is mondta, hogy ő mindvégig tudta, hogy a házban nincsenek kísértetek. Természetesen másnap Justin barátai nem akartak gyávának tűnni, ezért vele mentek a ház mellett vezető úton az iskolába. De egyfolytában hátranézegettek, és továbbra is összerezzentek minden furcsa zajra, amíg a ház el nem tűnt a távolban. Titokban még mindig féltek, mert nem látták saját szemükkel az igazságot. Csak Justin félelme szállt el, mert ő tudta: nincs semmi abban a házban, ami árthatna
neki.
Csak egy módon nyerhetjük el ezt a szabadságot énünk „házában": be kell sétálunk, és át kell látnunk azokon a téves meggyőződéseken, melyek minden félelmünk és nehézségünk titkos forrásai. Az alábbiakban felsoroljuk azt a hat tévhitet, amelyek megtévesztenek mindenkit, aki e közkedvelt hazugságokon keresztül nézi az életét. A következő egyszerű feladat célja, hogy segítsen észrevenni: valójában csak az „kísért" minket, hogy mennyire vagyunk hajlan49
dóak bizonyos társadalmi nézetek szerint élni, amelyek látszólag nagy jelentőséggel bírnak, de az általuk kínált kibúvókkal együtt járó félelmek áldozataivá tesznek minket. Minél inkább tudatában vagyunk, hogy ezek a belénk plántált meggyőződések hogyan tépázzák meg a jogunkat az ellenállás nélküli élethez, annál jobban felszabadulunk uralmuk alól. 1. Csak annyira vagyunk értékesek, vagy értéktelenek, amennyire mások annak tartanak bennünket. 2. Mi vagyunk a felelősek mások boldogságáért, illetve boldogtalanságáért. 3. Megváltoztathatjuk a tegnap történteket azáltal, hogy ma újraéljük azokat. 4. El kell viselnünk azokat, akik beleegyeztek abba, hogy ellenállással élik az életüket. 5. Csak annyira lehetünk eredményesek, amennyire hajlandóak vagyunk a küzdelemre életünk során. 6. Annyira vagyunk különlegesek és fontosak, amennyire nyomasztóan hat ránk az élet. Hogy még inkább hasznodra váljék, olvasd el újra a hat kijelentést, és mindegyiknél tedd fel az alábbi három kérdést. Ez az erőfeszítés felbecsülhetetlennek fog bizonyulni, ezért meg kell tenned, hogy megerősítsen. 1. Van olyan részem, amelyik elhiszi ezt az állítást? 2. Mi az ára az alkunak, amit azért kötöttem - magammal vagy másokkal —, hogy alkalmazkodjak a meggyőződésemhez? 3. Hányféle módon próbálom — magamnak vagy másoknak - igazolni a tetteimet, melyek ebből a meggyőződésemből származnak? Még egy megjegyzés, mielőtt továbbmennénk: a feladat közben fogadd be a Fényt, mely megmutatja, mi tárult fel most előtted. 50
Fogadd el a felfedezéseidet, ahelyett hogy elfojtanád az azokra adott reakciókat. Tedd ezt meg, és lassan, de biztosan meglátod, hogy nincs fontosabb az életben, mint a kibontakozó kapcsolatod az Igazsággal, amely szabaddá tesz. Részben a Who Put Ihat Stone in My Shoe? (Ki tette a követ a cipőmbe?) átdolgozása.
Három kinyilatkoztatás és négy ragyogó, új tett, melyek a félelem nélküli élethez vezetnek LEGFŐBB TANÍTÁS A siker, melyért nem dolgozunk meg, mindig együtt jár a félelemmel annak elvesztésétőlmely soha nem volt jogszerűen a miénk.
Bizton állíthatom, hogy mindnyájunknak nap mint nap meg kell birkóznia valamilyen csalódással. Ez az elégedetlenség kapcsolatos lehet velünk, azzal, amit képesek vagyunk vagy nem vagyunk képesek megtenni, vagy másokkal, akik elutasítják a kéréseinket, vagy más módon okoznak csalódást nekünk. Ennek megfelelően úgy érezhetjük, mintha gátolnának minket, képességeink, alkalmasságunk, erőnk vagy bölcsességünk korlátai miatt nem haladhatunk úgy, ahogy szeretnénk. Minél erősebben érezzük e nem kívánt korlátozottságot — amelyet mindig borús gondolatok és érzések tömkelege kísér —, figyelmünk annál inkább az ilyen aggasztó állapotokkal vívott küzdelemre terelődik. Észre sem vesszük, hogy már nem azért küzdünk, hogy megértsük helyzetünk okát, hanem a nem kívánt negatív állapotokkal hadakozunk. Csak azok szerint van értelme bosszúságot érezni azért, amit bánunk, akik úgy gondolják, hogy az iszapban dagonyázás a legjobb mód a megtisztulásra! 51
Mindennapos frusztrációnk valódi oka nem az, aminek látszik - ezért nem sikerült még túljutnunk rajta. Frusztrációnk titkos forrása az, hogy ösztönösen, a lelkünk mélyén tudjuk, hogy Igaz Énünket a Végtelen teremtette, hogy korlátok nélkül éljünk. De ez nem azt jelenti, amire gondolunk... Valójában többet jelent, mint képzelnénk. Hogy megérthessük ezt a fontos gondolatot a korlátlan, félelem nélküli életről, le kell ásnunk, egészen az alapokig. Legtöbbünk, ha mást nem is, annyit érzékel, hogy valahányszor kétségbeesünk, dühbe gurulunk, vagy újraélünk egy fájdalmas té vedést, elveszítjük az önuralmunkat. Bizonyos mértékig tisztában vagyunk azzal, hogy az ellenállás állapotai korlátozzák a szabadságunkat, mivel ködös jelenlétük még azt a természetes képességünket is próbára teszi, hogy helyes döntéseket hozzunk. És ha döntéseink az ilyen pillanatokban (legalábbis) részben az önkorlátozó állapot eredményei, hogyan segíthetnének ezek a korlátozó erők a szabadulásban? A válasz nyilvánvaló: sehogy. Mit kell hát tennünk? Egy teljesen új és igaz látásmód szükséges, hogy megértsük a „korlátok nélküli élet" igazi jelentését. Ez nem azt jelenti, hogy hatalmunkban áll korlátlan javakhoz vagy azonnal a vágyott örömökhöz jutni. Még ha sikerülne is, az életünk még mindig rettenetesen üres lenne, mert folyamatosan újra kellene töltenünk mulandó dolgokkal. Ami korlátlan az életünkben — ami végtelen bennünk —, az az Isten adta képességünk, hogy túllépjünk a korlátokon. Lássunk egy egyszerű példát: Aki már dolgozott fizikuma megerősítésén, tudja, hogy egy ponton a testünk jelez: „Elég volt! Álljunk le! Nem bírom már tovább!" A fájdalomból, kellemetlen érzésből látjuk — különösen kondicionáló gyakorlatoknál —, a testünk azt jelzi, hogy elért egy bizonyos határt, amelyen már nem akar túllépni. Ugyanakkor tapasztalataink révén tudjuk, hogy testünk mindig „panaszkodik", ha nem akar továbbmenni a megszokottnál. Tehát — annak tudatában, hogy a fájdalom csak egy része annak, amit azért kell fizetnünk, hogy erősebbé váljunk—, nem foglalkozunk a „figyelmeztetéssel", és tovább hajtunk, hogy elérjük a kívánt eredményt. Miért döntünk így? 52
Azért, mert tudjuk előre, hogy ez a határ csak időleges, és nem a lehetőségeink határa. Nos, látjuk már, hogy ez igaz, függetlenül attól, hogy melyik „testben" érjük el ezt a határt — legyen az fizikai, lelki vagy szellemi? Mikor elérjük a pontot, ahol egy részünk már fájdalmat, kellemetlenséget érez, nem azt jelenti, hogy már nincs tovább: nem, ami itt korlátot jelent, az, amin félünk keresztülmenni abban a pillanatban. Mi teszi ezt a fajta félelmet olyan hatalmassá? A válasz talán hihetetlen: a félelem felettünk gyakorolt hatalma nem több, mint hogy elfeledteti velünk az igazságot magunkról, ami a következő: arra születtünk, hogy szüntelenül túllépjünk jelenlegi természetünk határain, hogy átformáljuk azt, akik és amik vagyunk abban a pillanatban, amikor az már nem szolgálja többé a javunkat. De mivel elfelejtettük, vagy — pontosabban — nem ébredtünk rá erre a képességünkre, arra kényszerülünk, hogy magunkon kívül keressük és találjuk meg a „lehetőségeket", amelyekben bízunk, de aztán mégis cserbenhagynak minket, amikor szükségünk volna rájuk. Lelki jogunk érvényesítése, hogy ne a félelemmel teli korlátok okozta elégedetlenséggel éljünk, nem valami új elérésében áll: azzal kezdődik, hogy véget vetünk a kapcsolatnak azzal, ami soha nem volt igaz. Tehát, nem az a kérdés, hogy „Mit tegyek?", hanem: „Minek kell véget vetnem?" Ahogy Jézus mondja: „Aki elveszíti az ő életét, megtalálja azt." Figyelmedbe ajánlom az alábbi három nagyon általános, de téves nézetet arról, hogy mit kell tennünk, vagy mivé kell válnunk ahhoz, hogy túlléphessünk azon, ami az életünkben korlátoz. Vizsgáld meg őket alaposan. Vedd észre, hogy a megkérdőjelezetlen, társadalmilag elfogadott meggyőződések miként korlátozzák és hiúsítják meg természet adta jogunkat a félelem nélküli léthez. Mindegyik példa egy új cselekvési formát is javasol, amely segít felismerni az Igaz En korlátlan életét.
53
1. Már előre fel kell készülni minden eshetőségre. Világunk azt „sugallja", hogy bölcs dolog aggódni, idegeskedni minden eshetőség miatt, tekintet nélkül a károkra, melyeket ez az egészségünkben, a családi életünkben vagy a baráti kapcsolatainkban okoz. Ne feledjük Krisztus szavait: „Ne aggodalmaskodjatok a holnap miatt." (Máté 6:34) Igazság szerint minél inkább igyekszünk résen lenni, hogy elkerüljük a félelmet, annál jobban fogunk félni! Itt a megoldás, hogy megtaláld a félelem nélküli életet: Minden pillanatot éberen fogadj, hogy meglásd, amit kínál: egy életet, amely alapvetően korlátlan a maga újdonságában. Ugyanakkor végy észre és utasíts el minden ijesztő képzetet arról, mit veszíthetsz azáltal, ha belépsz az előtted álló ismeretlen pillanatba. 2. Mielőtt elérjük azokat a valódi változásokat az életünkben, melyek meghozzák a keresett szabadságot, először szükségünk van mások jóváhagyására. Legtöbbünk nem veszi észre, mennyire függünk mások véleményétől, és miként mérjük választásainkat az ő mércéjükkel, amely ráadásul nem pontos. Itt az új út a szabaduláshoz: Tudato- san engedj el minden gondolatot és érzést, amely azt sugallná, hogy azáltal éred el a vágyott szabadságot, hogy az általános vélekedés igáját nyögöd. 3. Mielőtt meghoznánk az új döntéseket, melyek új (felfelé ívelő) irányt adnak életünknek - és azok szerint cselekedhetnénk -, szükségünk van a saját jóváhagyásunkra. Most egészítsd ki az előzőeket a következő fontos ténnyel: Minden félelmet keltő téves meggyőződésben van egy közös pont: amikor fontolgatjuk, hogy régóta esedékes csapást mérünk a szabad- ságunk korlátozójára — akár úgy, hogy kilépünk egy előnytelen kapcsolatból, új pályára lépünk, vagy csak több időt szánunk magunkra -, ezek a félelmek csak azután engednek előbbre jutni, hogy megvizsgálták a tervezett lépést annak fényében, hogy mivé válunk, ha megtesszük azt. Mi is megláthatjuk ezt, ha alaposan megvizsgáljuk a gondolatainkat az adott időben. 54
E felfedezések, még ha teljesen új cselekvési irányt jelölnek is ki számunkra, minden kétséget kizáróan a következőt bizonyítják: mivel világossá vált, hogy annak, akik eddig a pillanatig voltunk — régi természetünknek —, nem áll érdekében, hogy segítsen megszabadulni a tőle elválaszthatatlan korlátoktól, csak egy választásunk van, amelyet véghez kell vinnünk e merész lépéssel: el kell veszítenünk minden érdeklődésünket aziránt, hogy e félelemmel teli én érdekeit védjük. A valóság a mi oldalunkon áll ebben a küzdelemben, az Igazság a szövetségesünk, melynek fénye képessé tesz a sikerre, tehát nem veszíthetünk. Például, amikor a félelem felbukkan a gondolatainkban, és mi emlékezünk, hogy az nem más, mint negatív képzeteink sötét szüleménye, miben rejlik az ereje, hogy hatalmaskodjon felettünk? így van: felismerésünk fényének felragyogása a szükséges pillanatban egyet jelent a félelem eloszlásával. Itt egy utolsó, bátorító tény a félelem legyőzéséhez, és a ragyogó tett, amelyre ösztönöz. Igaz Énünk forrása a tevékeny szeretet. És mivel a szeretet átformál mindent, amit megérint, minden korlát áttörhető, feltéve, hogy hajlandóak vagyunk meggyőződni a következő igazságról: Igaz Énünk nem azért született, hogy bármi mást szolgáljon, és bármi másban higgyen, mint az élő Fény, mely maga a félelem nélküli lét. Bizonyítsd ezt magadnak, és megismered hatalmát.
55
Az Igazság finom ecsetvonása LEGFŐBB TANÍTÁS Sötétség, titokzatos barát vagy - ha valaki teljesen ismer, akkor rosszul ismer.
Bárcsak emlékeznénk — a Mostban —, hogy mindig elérkeznek azok a jelentőségteljes pillanatok, amikor semmi sem számít már annyira, mint egykor, amikor a korábban nagyra becsült dolgok teljesen értéktelennek tűnnek, akkor... Talán tudnánk, hogy életünket egy hatalmasabb vászonra festették, amelyen napjainkat nem a jelentéktelen aggodalmak sekélyes vonalai töltik ki, hanem az Igaz és az Örök finom ecsetvonásai. És ha sikerülne — azért, hogy jelen legyünk a Mostban - meglátni magunkban a Létnek ezt a tágabb, új léptékét, akkor azt is tudnánk, hogy az Élet soha nem nehezedett ránk akkora súllyal, hogy fájdalmat okozzon, hanem ... Mi vagyunk, akik a Valósággal szembeni tudatlanságunkban, gondatlanul jelentőséget tulajdonítottunk lényegtelen eseményeknek, ezáltal arra kárhoztatva magunkat, hogy saját képzeletünk élénk szüleményeitől rettegjünk és szenvedjünk.
56
VISSZATEKINTÉS A LEGFŐBB TANÍTÁSOKRA 1. Újraélni egy múltbéli fájdalmat abban a hitben, hogy ezáltal nem kell újra átélni ugyanazt a szenvedést, olyan, mint kiszórni a pénzt az ablakon azért, hogy ne költsük haszontalan dolgokra. 2. Félelem nélkül élni azt jelenti, hogy tudjuk: azért születtünk, hogy megtörténhessen velünk, ami akkor történik, ha készek vagyunk megengedni Istennek, hogy újrateremtsen bennünket abban a pillanatban. 3. A félelem keserű gyümölcs, mely a következő megkérdőjelezetlen meggyőződésből származik: ha nem küzdünk, hogy elérjük vágyainkat, soha nem ismerhetjük meg beteljesülésüket. 4. A félelem és a düh — csakúgy, mint az összes elutasító állapot — „beépített ügynökök". „Lelki" feladatuk minden konfliktushelyzetben, hogy sietve elrejtsenek minden jelet, amelyek máskülönben elárulnák, hogy nem birtokoljuk a „képességeket", amelyek meglétét színleljük. 5. Vagy valódi szabadságban élünk — megtestesítve azt minden pillanatban, bármibe is kerül -, vagy halogatjuk a megszabadulást, és elszenvedjük azt a méltatlanságot, hogy azt szolgáljuk, ami egyszer már elárult minket.
57
HARMADIK FEJEZET
TÖRJ ÁT AZ ILLÚZIÓK KORLÁTAIN —
#
—
Világosodj meg, és szabadítsd fel magad a korlátozó gondolatok és érzelmek uralma alól LEGFŐBB TANÍTÁS Első rész: Bárki, aki elmulasztja azt tenni, amit a szíve súg — mert az elméje azt mondja: „Nem tudod megtenni" elmu- lasztja meghallani a Valóság mindig jelen lévő Hangját, mely folyamatosan hangoztatja a bátraknak: „Egy őszinte erőfeszítés sem marad jutalom nélkül. " Második rész: Soha ne higgy a negatív gondolatoknak vagy érzéseknek, melyek azt sugallják: „Nem fog sikerülni!" Mindig emlékezz, hogy a valódi élet lehetőségek titkos és eleven folyama, melyek a valószínűtlennek látszó dolgok Talajáról emelkednek f e l , mint ahogy a tavaszi virág is kihajt a téli fagybólfeléledt földben.
hogy a magasabb rendű önismeret ébredezik bennünk, egyre világosabban látjuk lényünk addig ismeretlen részeit, melyek fogva tartottak. Ez az igaz szellemi ösvény egy látszólagos ellentmondása, de minél tudatosabbá válunk azt illetően, hogy mi korlátoz bennünket, annál szabadabbá válik az életünk. Ne sajnáld az
A
59
időt, hogy megértsd a következő tanítást! Célja, hogy végre fényt derítsen a megtévesztő sötét állapotokra, amelyek elválasztanak a vágyott szabadságtól. A csüggedés egyetlen célja, hogy arra irányítsa a gondolataidat, amire nem vagy képes. S mivel a figyelmed ily módon rögzült - ahhoz, ami lehetetlennek tűnik —, nem áll módodban felfedezni a lehetségest: azt, amire képes vagy.
Még egyszer vegyük át ezt a fontos felfedezést. Az egyetlen dolog, amit a csüggedtség érzése tesz, hogy elmerít- sen az önsajnálat érzésében, ami tökéletes garancia arra, hogy sajnálatos helyzeted reménytelenül változatlan marad. De elég ebből! Nem kell elviselned még egy csüggesztő pillanatot, nem beszélve egy egész életről, melyet beárnyékol annak sötétsége. így van! Létezik más választás, mint hogy a kudarc jól ismert érzése vegyen erőt rajtad. Használd a következő fontos gondolatot, hogy új fényben lásd a régi csüggedést. Valahányszor azon rágódunk, hogy mit nem tudunk megtenni, megszerezni, megnyerni vagy véghezvinni, figyelmünk a saját gondolatainkra összpontosul, melyek egyre csak arról próbálnak meggyőzni, hogy valamiképpen megrekedtünk. Talán felismersz néhányat a szomorú belső hangokból, melyek a következőt mondják: „Soha nem szabadulok ebből a káoszból." „Nincs elég eszem, hogy ezt megtanuljam." „Biztosan tettem valami szörnyűséget, hogy ezt ércjemlem.' „Nincs értelme továbbmenni." i „Ez teljesen reménytelen." A felszínen a kudarc túlságosan is jól ismert hangjai — ezek a borús hangok, amelyek belül, a saját hangunkon szólnak hozzánk — látszólag valóban aggódnak szerencsétlen állapotunk miatt. De ha közelebbről megvizsgáljuk leplezett ténykedésüket, kiderül, hogy 60
nyugtalan gondolataink egészen másban sántikálnak - észrevétlenül a „korlátok összeesküvése" zajlik tudatunkban. Kövesd a következő négy gondolatot, egészen a megdöbbentő végkifejletig! Megmutatják, hogy tudatunk megvilágosítása és önmagunk felszabadítása egy és ugyanaz. 1. Minél többet beszélnek hozzánk ezek a borús hangok, annál jobban elbizonytalanodunk. 2. Minél bizonytalanabbak vagyunk, annál inkább hisszük, hogy nincs más választásunk, mint így érezni. 3- Minél inkább meg vagyunk győződve arról, hogy nincs más választásunk, annál kevésbé választhatunk. 4. Azonosulásunk ezzel a sötét belső párbeszéddel létrehozza azt a zsákutcát, amitől rettegünk. Végül már csak vágyunk arra, hogy életünket szélesebb látókörből szemléljük, de ez nem segít továbblépnünk, mert tudat alatt meg vagyunk győződve arról, hogy semmilyen módon nem juthatunk túl azon az állapoton, amelyben korlátozottnak vagy gúzsba kötöttnek észleljük magunkat. Vizsgálódásaink kulcsgondolata az ész- lelésben rejlik, mert — a feladat céljainak megfelelően — az észlelés a megtévesztésre rímel. És pontosan ez a téves észlelés: önmagunk megtévesztése. íme a bizonyíték: A való életben nincsenek zsákutcák. Persze erről először meg kell bizonyosodnod. íme, egy kis segítség a kezdéshez: minden pillanatban van valami értelmesebb, amit az életeddel tehetsz, mint hogy csak ülsz, és azon rágódsz, hogy mit nem vagy képes megszerezni, megtenni, vagy miért nem tudsz megváltozni. Minek kéjelegnél ebben, ha egy kis belső munkával meg tudod változtatni a valóságodat? Itt egy új, magasabb rendű belső cselekvés arra az esetre, ha legbelül elbizonytalanodnál: vedd észre, hogy elbizonytalanodásod mér- téke arányos azzal az elvárásoddal, hogy az élet alkalmazkodjon az igényeidhez. Aztán, ha meggyőződtél erről az igazságról, merd nyugodtan feladni a saját érdekeid ellen dolgozó elvárásodat. 61
Az első alkalommal, alkal ommal, amikor ilyen fényben látod valamely elbizonytalanító gondolatodat vagy érzésedet, el fog tűnni a szemed elől — ahogy az árnyék teszi, amikor am ikor a nap delel. d elel. Távozás Távozásaa új energienergi át ad, amely nemcsak „új szemet" biztosít számodra, amellyel meglátod, hogy merre haladj a vágyaid eléréséért, de erőt is ad, hogy elkezdhesd a kutatás új szakaszát. Például elcsüggedtél, mert valami újat akartál tanulni — magasabb szintű vagy bonyolultabb ismeretet —, de biztos voltál abban, hogy bizonyos korlátaid miatt ez meghaladja a képességeidet, ezért aztán átadtad magad ennek az érzésnek. Habár ez az önnön érdekeid ellen való viselkedés általánosan elfogadott, teljesen felesleges. Sokkal többre vagy képes! Ahelyett, hogy elmerülnél elmerü lnél a jelentéktelenség jól ismert érzé érzésésében, tudatosan utasítsd el az elkeseredettséggel teli gondolatokat, melyek azt sugallják, hogy jelenlegi véleményed korlátai egyben a lehetőségeid korlátai is. Az, hogy ki eddig, csak a rossz gon ki voltál eddig, dolatoknak fontos, melyek azt akarják, hogy ne változz, mert így tovább uralhatnak. Ne légy hajlandó tovább csüggedni azon, hogy a gondolataid szerint ki nem lehetsz soha. Kezdj el azon dolgozni, aki és ami most vagy! Más szavakkal: szavakkal: tedd meg, ami a hatalmadban áll, és ne hagyd, hogy bármi is elcsüggesszen. elcsüggesszen. És ismételd ezt az új, tudatos cselekvést lépésről lépésre, újra és újra! Képes újra! Képes vagy megtanulni, megtanulni, amit kell — egyegyszerr szerree csak egy egy leckét —, —, és eljutni elju tni a kitűzött kitűzöt t célig. Még egy utolsó különleges gondolat, mely segít összegezni ezt a lényeges tanítást arról, hogyan szabaduljunk meg a csüggedés korlátaitól: Bármilyen beszélgetés, b eszélgetés, melyet a sötét és elbátortalanító gondolatokkal és érzésekkel engedélyezel, garantálja, hogy végül egy tucatnyi okod legyen csüggedni és elbizonytala-
Ha negatív negatív gondolatod gondol atod támad, az első első szavad szavad hozzá egyb egyben en az utolsó is legyen. legyen. nodni.
62
Gyakorold önmagad felszabadításának e fontos tanításait, míg meg nem szabadulsz a jelentéktelenség érzésétől. Hamarosan meglátod, hogy ennek köszönhetően tiéd lesz az utolsó szó a csüggedéssel szemben.
Lépj túl a gondolataidon, és ne süllyedj tovább LEGFŐBB TANÍTÁS TANÍTÁS Első rész: Ha nyugtalanító nyugtalaní tó gondolatokat hívunk segítségül, hogy féken tartsák bennünk az ijesztő érzések növekvő árját, az olyan, mintha a földcsuszamlást azzal próbálnánk megállítani, megállíta ni, hogy köveket görgetünk rajta.
lecsillap ítsa a Második rész: A gondolatot használni arra, hogy lecsillapítsa gondolatok általfelkavart általfelkav art érzelmeket, olyan, mintha az ujja- inkkal próbálnánk elkapni, elkapn i, szétválogatni és elrendezni a nappa- linkba beszűrődő napsugár fényében kavargó porszemeket. Túlság Túlságosa osann gyakran gyakra n támad táma d az az érzésünk, érzésünk, hogy rajtunk kívül álló erők hatalma alatt állunk, melyeket nem vagyunk képesek befolyásolni: bizonyos tekintetben mindannyian egy igazságtalan társadalmi rendszer, lehetetlen munkakörülmények, a könyörtelen múlt vagy egy kudarcra ítélt kapcsolat kapcsolat rabjai vagyunk. vagyu nk. Még egy „csináld magad" könyvespolc is, mely nem „tudja" magáról, hogy „könnyen „könnyen összeállítható", a fájdalom börtönébe zárhat minket. Bármi is legyen az ellenfél, a reakciónk minden esetben meglehetősen szokványos: ellenállunk, és küzdünk, hogy kikerüljünk a felettünk magasodó probléma árnyékából - habár tény, hogy a dolgok nem azok, aminek látszanak. látszanak. Az eseményeknek magukban nincs hatalmuk. hatalmuk. Mi vagyunk, akik tudat alatt színezzük életünk pillanatait a boldogtalanság érzésével, majd panaszkodni kezdünk annak jelenléte miatt. Vizsgáljuk meg jobban ezt a fontos gondo63
latot, hogy elkezdhessük a szabadulást az önkorlátozás láthatatlan béklyójából. Az esemén események yekről ről való tapasztalatunk tapasztalatunk — az okozo okozott tt fájdalom vagy látjuk. Ez egy öröm fényében — annak az eredménye, ahogy azokat látjuk. örök lelki alapelv: a belső határozza meg a külsőt, ami egyszerűen azt jelenti, hogy az életről alkotott tapasztalatunk azonos azzal, ahogyan érzékeljük azt. Bármilyen meglepőnek tűnik elsőre, mégis csak akkora hatalmuk van feletigaz: a nem kívánt eseményeknek csak akkora tünk, amekkorát mi adunk nekik. Gondolkodj el, mit jelent ez, kezdve a következő fontos gondolattal, mely egyenesen arra a lehetőségre mutat, hogy ne kelljen többé áldozatnak érezned magad. A negatív állapotok nem kötelező kötelező jellegűek jelleg űek - ha hiszed, hiszed, ha nem, önként vállaljuk azokat! Ennek meglátása az első lépés afelé, hogy elhagyjuk elhag yjuk a szellem szellemii börtönt, bö rtönt, melybe a valóság valóság jelenlegi téves téves észleészlelése zár. Vágjunk hát bele! A fájdalom fájdalom nem nem szer szerve vess rész részee az esem esemén énye yekn knek ek,, mint ahogy a gyül gyülekez ekezőő sötét felhőke felh őkett sem sem követi elkerülhetetlenül a zivatar zivatar..
E felismerés fénye mindent megváltoztat, kezdve az ősrégi kérdéssel: „Hogyan szabaduljunk meg az „erőktől", melyek hatalmasabbnak tűnnek nálunk?" Most már tudjuk, hol keressük a választ: a felszabadulás kezdete a mi hajlandóságunk arra, hogy felkutassuk és leleplezz leleplezzük ük hamis énünk láthatatlan látha tatlan munkálkodását, munkálkodását, amely fog va tart minket. A köve következ tkezőő példa mindent tökélete tökéletesen sen érthetővé érthetővé tesz. Képzeld el, hogy hazafelé tartasz a munkából, nehéz napod volt a munkahelyeden. Ahogy vezetsz, a szemeddel az utat figyeled, de a gondolataid a múltban járnak. Újra és újra lejátszódnak a fejedben a nap kellemeden eseményei, mint egy magára hagyott vetítő újra és újra lepergő filmkockái. Megint átéled a fájdalmat, melyet egy munkatárs okozott meggondolatlan megjegyzésének kegyetlen 64
kimondásával, vagy a szégyent, melyet egy hirtelen tett ostoba kijelentésed miatt éreztél. Ami ahhoz kell, hogy kisétálhassunk az örömtelen gondolatok elsötétített színházából, itt van a szemünk előtt: minél többet gondolkodunk, annál mélyebbre süllyedünk! Ahelyett, hogy elérnénk a szabadságot, melyet erőfeszítéseink jutalmául várunk, még inkább belegabalyodunk képzeletünk hálójába! Ilyen pillanatokban nem a miénk az életünk, és nem mi hozzuk a döntéseinket - gyakorlatilag az elménk irányít, mely nincs tudatában saját működésének. Egyedülálló „vaksága" nem más, mint az igyekezet, hogy azokat a képeket mutassa magának, melyeket nem akar látni! Tehát minél elkeseredettebben küzd az elme, hogy megmeneküljön a vélt konfliktustól, annál kevésbé képes felismerni, hogy az igazi küzdelmet önmagávalfolytatja — és nem a világgal, melyet a helyzetéért okol. Amint azt kezdjük már látni, nem úgy szabadulunk meg a gondolatok belső hálójától, hogy „rángatni" kezdjük az egyes gondolatfonalakat, melyek odakötnek. A nehéz helyzetünk tudatosítása az, amely végül megszabadít minket attól. A tudatosság világosságával képesek leszünk meglátni az igazságot „gondolati énünkről", és a hamis képzetet az életről, melyet magának sző azáltal, hogy magáról gondolkodik: az ö világa nem azonos a miénkkel. Mint a hattyú, mely rút kiskacsának hitte magát, míg meg nem pillantotta kecses tükörképét a nyugodt vízen, mi is képesek vagyunk felnyitni belső szemünket, és meglátni, hogy a gondolatok világa nem az Igaz Énünk otthona. Ezt hívjuk önmegfigyelésnek. Ez a korlátok nélküli élet „alfája és ómegája": ezáltal felismerjük, hogy akik valójában vagyunk, nem korlátozhatók semmilyen módon, különösen nem a gondolatok által. Önmagunk megfigyelése a figyelem egyszerű, de szándékos alkalmazásával kezdődik. Bármikor, amikor eszünkbe jut, először ébredjünk rá, hogy mi zajlik az elménkben, majd nyugodtan és egyszerűen tegyünk egy lépést hátra, el a gondolatainktól. Figyeljük a 65
gondolatainkat - a mozgásukat és jellegüket -, ahelyett hogy hagynánk magunkat bevonni a színjátékukba. Legfőbb vágyunk, hogy meglássuk, a hamis énünk mit sző a gondolatokból, hogy ne kerüljünk a hálójába, ahelyett, hogy reagálunk e gondolatokra és érzésekre, ahogy áthaladnak rajtunk, bele vonva minket a világukba, elengedjük őket születésük pillanatában. Más szavakkal, egy gondolatot sem támadunk vagy támogatunk egy másik gondolat által. És ha kezdünk belesüllyedni egy szükségtelen negatív gondolat hálójába, csak tegyünk egy lépést hátra, és figyeljük, mi történik! Habár a gondolat ragadós, kérlek, ne feledd, hogy — a látszat ellenére — a szabadulás azonnali. Tehát, ragaszkodnunk kell az új szándékunkhoz, hogy szabadnak „látjuk" az utat, amíg ki nem derül az igazság az adott pillanatban. Ha megfogadjuk, hogy újra és újra elvégezzük ezt a belső gyakorlatot, boldogító felfedezést fogunk tenni: az önmegfigyelés által elért magasabb szintű tudatosság közvetlen kapcsolatba hoz egy új, felsőbbrendű értelemmel, amely már bennünk él, és állandó, csendes bölcsessége által rátalálunk arra az új erőre, amely mindig rendelkezésre áll, amikor szükség van rá. Ez az élő Fény már hatalmas távolságból meglátja hamis énünk értelmetlen, önző bohóckodását — ami ugyanaz, mintha a korlátok hálója fölé emelne minket. A Fénynél megláthatjuk, mi valós, és mi nem, ami ugyanaz, mintha azt mondanánk: a negatív állapotok többé nem tarthatnak vissza, mert nem esünk még egyszer abba a csapdába, hogy összetévesztjük világukat a miénkkel.
66
Engedd el azt, ami kapcsolataidat korlátozza LEGFŐBB TANÍTÁS A legtöbb ember, amikor támadja a másikat, nem azért teszi, hogy fájdalmat okozzon, hanem mert attólfél, hogy különben őt bántják meg. Ennek meglátása a felismerés, hogy a kapcsolatok igazi ellensége maga a félelem - ez a megvilágosulatlan szívben lakozó sötét állapot tudja, hogy legjobban úgy védheti meg ma- gát, ha másokkal gáncsoskodik. Egy kapcsolat annál sikeresebb, minél többet vagyunk hajlandóak tanulni magunkról általa. Amint hátat fordítunk annak, amit másoktól kapunk, azért, hogy magunkkal foglalkozzunk, nemcsak azt hagyjuk ott, amit látnunk kellene, de azt a jobb embert is, akivé válhatnánk... ha hajlandóak lennénk megtanulni a leckét. Kapcsolataink sikere — és ehhez feltétlenül hozzátartozik az is, amit szeretnénk megtudni magunkról általuk — egy kétrészes kulcstól függ, amely a szeretet képességének nyitja: Először is, el kell végeznünk a belső munkát, hogy teljesen újszerű módon tudatosítsuk magunkat önmagunk számára. Másodszor, meg kell tanulnunk befogadni, amit ez az új fény feltár rólunk. Egyik a másik nélkül nem ér semmit. Sajnos a szellemi eszmék tömegcikké válása és az ezzel járó ikonikus ábrázolások áradata következtében sokan hiszik azt manapság, hogy már tudatosak, és „a Fényben élnek". Tehát, az első lépés mindnyájunknak, akik szeretnénk megszabadulni a fájdalmas korlátoktól, melyek egy ártalmas kapcsolatból származnak - másokkal vagy saját jelenlegi természetünkkel —, azzal kezdődik, hogy beismerjük: igen, birtokunkban van a tudatosság, amely ahhoz kell, hogy „átvergődjünk" az életen, és megoldjuk annak számos kérdését. De ez a képességünk, hogy megmagyarázzuk a világot, amelyen áthaladunk, csak egy része a dolognak: az, hogy folyamatosan 67
összeütközünk másokkal — ahogy saját szívünkkel és elménkkel is — tisztán megmutatja, hogy ez a szintű tudatosság nem elég. A néhai nagy misztikus, a szellemi óriás, Vernon Howard mindig kedvenc mondását idézte, ha fejlettségünk jelenlegi szintjére terelődött a szó. Gyakran mondta tanítványainak: „Keserű az orvosság, de meggyógyít!" Ez igaz, mint ahogy az is, hogy az egész emberiség tudata alszik - hat és fél milliárd „alvajáró", akik — miközben élik az életüket - majdhogynem teljesen öntudatlanok a bennük lévő és életüket formáló láthatatlan világot illetően. Azért születtek az igazi lelki-szellemi „gyakorlatok", melyeket továbbadtak a korokon át, hogy segítsenek felfedezni Énünk eddig észrevétlen állapotát. Soha sem az volt a céljuk, hogy képessé tegyék az egyént arra, ami alvó elméje szerint megmentené, hanem hogy ráébresszék a „alvó" bensőt - az Igaz Ént — rabsága természetellenes- ségére. A valódi megvilágosodás szabadulás a múló idő illúziójától és az azt létrehozó gondolatok világától. Tehát bármely igazi lelki-szellemi gyakorlat célja nem az, hogy segítsen „megtenni" vagy elérni valamit a világban, ami szebbé teszi a jövőnket, hanem hogy segítsen most meglátni valamit létünk jelenlegi szintjéről. De a vágyunk és a törekvésünk, hogy tudatossá váljunk, nemcsak abban áll, hogy látjuk magunkat a magasabb tudat Fényén át, hanem engedjük égi jelenlétének, hogy hatással legyen ránk. Nem változtathatjuk meg magunkat - a teremtett világon semmi sem teheti magát még nagyobbá, mint amennyire már az. léhát nem az a feladatunk, hogy megpróbáljunk többé válni a különféle kapcsolatainkon keresztül, hanem hogy felfedezzük és megismerjük magunkat általuk. Gondolj csak az óriási különbségre e két törekvés között. Az egyik számtalan érzéssel áraszt el arról, hogy fájdalmas kompromisszumokat kell kötnünk annak érdekében, hogy megvédjük, amit a kapcsolatokból „nyertünk". A másik út egyfajta belső nagyság fokozatos felismeréséhez vezet, amelyet sem leigázni, sem megrontani nem lehet. Csak ez az ébredés vethet véget a fájdalomnak, amely a helytelen függés számtalan módjával jár 68
együtt. Azok, akik azért függenek másoktól, hogy az értékesség hamis érzését nyújtsák nekik, kölcsönös függésben élnek: mindegyiküknek szüksége van a másikra, hogy fenntartsák a látszatot, még ha a kapcsolat életben tartásával esélyük sincs, hogy megismerjék Valódi értéküket. A következő a lényeg: akinek módot nyújtunk erre, azt korlá- tozzuk. .. magunkkal együtt. És csak egy oka van annak, hogy két ember belemegy egy ilyen kompromisszumba: egyikük sem fedezte még fel, hogy ki is ő valójában. Hadd jelentsem ki újra ezt a szellemi törvényt: Soha nem adhatunk hatalmat másoknak magunk felett anélkül, hogy korlátoznánk a saját, magasabb természetünket, amely nem alkuszik meg a barátságért, szerelemért — vagy az érzésért, hogy „szükség van rá". A neheztelés és megbánás a kölcsönös függésen alapuló kapcsolatok keserű gyümölcsei, mert a talaj, amelyből kinőnek, nem más, mint törődésnek álcázott megalkuvás. Nem törődhetünk hitelesen a másikkal, amíg a magasabb szintű önismeret ragyogó fényét nem hordozzuk magunkban. A kapcsolatokban szükséges belső munka nagy részét képezi, hogy emlékezünk a következő kulcsfontosságú gondolatra: valahányszor nem vagyunk jelen magunkban, és nem fordítunk megfelelő figyelmet magunkra, biztosra vehetjük, hogy hamis énünk már azzal van elfoglalva, amiért a jövőben megfizetünk. Valóban meghökkentő, de tagadhatatlan: vannak olyan tudat alatti részeink, melyek attól érzik jól magukat, ha rosszra késztetnek minket! A kölcsönös függésen alapuló kapcsolat semmilyen formája sem működik a bennünk munkálkodó láthatatlan tényező nélkül, mely biztosítja a körülményeket a kapcsolat virágzásához. Valahányszor hatalmat adunk a másiknak — hogy, hibásan, tőlünk függjön —, vagy fordítva, mi függünk mástól, hogy „vigaszt nyújtson" azért, amit mi adunk cserébe, korlátoztuk a kapcsolat minden résztvevőjének életét. Természetesen ennek nem vagyunk tudatában, különben nem mennénk bele az ilyen kapcsolatokba. A következőkben erre láthatunk példákat. 69
Fogadd be a következő bölcsességeket, melyek a Beyond Depen- dency (A függőségen túl) című könyvemből származnak. Hagyd, hogy a megérzésed vezessen abban, miként alkalmazod a tanításokat. Használd a fényüket, hogy meglásd, mi módon adunk észre vétlenül hatalmat, de egyúttal lelki-szellemi értelemben korlátozzuk is barátainkat, családunkat, szeretteinket és önmagunkat. „Békekötés" azokkal, akik büntetnének minket Énünknek vannak olyan részei, amelyek inkább eltűrik másoktól a bántalmazást, mint hogy egyetlen percet is egyedül töltsünk, mert ezek a részek csak úgy tudnak létezni, ha van valaki, akire neheztelhetünk, vagy akitől félhetünk. Ebben az esetben a káros kapcsolatban maradunk, mert a félelem és az üresség, melyet már a másik elhagyásának gondolatára érzünk, túl nagynak tűnik ahhoz, hogy egyedül megbirkózzunk vele. Itt a kulcs, hogy meneküljünk a rabságból: ez az ismerős félelem — az egyedülléttől - valódinak tűnik, nem vitás, de egy képzelt énhez tartozik. Most annak megfelelően kell cselekednünk, amit helyzetünk valóságáról tudunk, ahelyett hogy továbbra is a rabságában éljünk. Más szóval: hagyj el mindenkit, aki „segít" érezned, hogy a fájdalom szükséges, ne élj tovább azzal, aki „a te érdekedben" okoz fájdalmat. Ne feledd: ne tekints természetesnek és szükségesnek semmilyen kapcsolatot bárkivel vagy bármilyen lelkiállapottal, amelyik fájdalmat okoz. Mondj „Nemet", és távozz! Egy új és független élet vár rád. Mások hibáztatása Amikor megengedjük énünk dühös részeinek, hogy másokat hibáztassanak jelenlegi körülményeinkért, lehetőséget adunk hamis énünknek az álmodozásra arról, hogy ha mások nem okoznának nekünk kárt, nem éreznénk ilyen dühösnek, legyőzöttnek vagy le vertnek magunkat. 70
Az igazság az, hogy vannak tudat alatti részeink, melyek könnyedén gáncsoskodnak másokkal, feleslegesen törekedve arra, hogy té vedhetetlennek láthassuk magunkat. Minden alkalommal, amikor másokat okolunk, beleegyezünk, hogy tovább aludjunk ebben a szenvedést okozó téves öntudatban. Ha „nemet" mondunk ennek a természetünknek, egyben búcsút intünk rengeteg képzelt ellenségnek is, melyeket e hamis én igényel, hogy önmaga maradhasson, valamint a háborúnak, melyet soha nem nyerhetünk meg. Most már látnunk kell, hogy különleges belső munka szükséges az önkárosító, a kölcsönös függést kialakító viselkedés tettenéréséhez és megszüntetéséhez. Nem elég csak beszélni a jó és elégedett élet eléréséről. Bárki képes erre, és legtöbbünk ezt is teszi. Azonban csak kevesen végzik el azt a belső munkát, amely a szabadsághoz kell. Nekünk másként kell cselekednünk. Meg kell tanulnunk az Igazság Fényét minden más elé helyezni. Nem marad el érte a jutalom. Apránként az élő Fény felfed bennünk egy magasabb rendű erőt, amely könnyedén „Nemet" mond azon tudattalan részeinknek, melyek nem törődnek senkivel és semmivel, még önmagukkal sem. Ez az új „Nem" aztán önnön teljességünkre adott „Igenné" válik, mely minden egészséges, boldog és korlátok nélküli kapcsolat titkos forrása. A Beyond Dependency (A függőségen túl) átírása.
71
Hívd meg a Fényt, mely véget vet az önkorlátozásnak LEGFŐBB TANÍTÁS Nem azért születtünk, hogy egész életünkben félelemmel tel- ve készüljünk arra, ami megtörténhet — hanem azért, hogy használjuk, ami az utunkba kerül, minden pillanatban, hogy segítsen még tökéletesebben megértenünk, hogy Isten jó.
Azokban a pillanatokban, amikor az utunkba áll egy kihívás, nem egy mozdíthatatlan, átmeneti dologgal találkozunk. Valójában nem mással szembesülünk ekkor, mint az eseményről való aktuális felfogásunkkal. Bárhol vagyunk — bármivel találjuk szembe magunkat —, a saját felfogásunkkal találkozunk. Érdemes eltűnődnünk ezen a fontos felfedezésen: a dolgok arányaiban - az előttünk zajló esemény szélességében és mélységében — az azt érzékelő én szintje tükröződik vissza. Más szavakkal: az élet nem lehet mélyebb, bölcsebb, sekélyebb vagy önzőbb, mint ahogy azt felfogásunk láttatni engedi. Oly nagy szépség és szabadság rejtőzik ebben a felismerésben a valóság természetéről: a saját tudatunk tükrén keresztül nézzük a világot, és amit ott látunk — legyen az véges vagy végtelen —, azt önmagunk megértésének jelenlegi szintje határozza meg. Más sza vakkal: valahányszor mostani természetünk valamilyen akadályba, korlátba ütközik, valójában magával kerül szembe. Az én, amely korlátozást lát... maga a korlát, melyet lát - ezért nem lát túl azon a ponton! A „vég" az, amit lát - mivel azonos vele. Másrészt az igazi lelki siker azonos a felismeréssel, hogy a való életben semmi sem ér véget anélkül, hogy valami más ne szülessen abban a pillanatban. Igaz Énünk a szüntelen keletkezés teremtő Talaja: feladatunk az életben — teljességének tudatosítása révén — az, hogy afféle bábák legyünk a születés örök csodájában. És ami folyamatosan megszü72
Ictik bennünk és a világunkban — akár keserű, akár szép —, attól fiigg, hogyan nézünk szembe a változásokkal, amelyek a teremtést hajtják. Lássuk, hogyan mutatkoznak meg ezek a nagyszerű gondolatok mindennapi életünkben. Ahogy az élet kiárad a múló idő folyamába, és mi kihívásokba ütközünk, amelyek látszólag meghaladják a képességeinket, hogy reagáljunk rájuk, mindegyik találkozás egy „kérdést" intéz hozzánk: „Hajlandó vagy változtatni (azon, aki voltál), hogy magasabb lehetőségeket fedezz fel önmagadban?" Habár az ilyen pillanatok bizonytalanságuknál fogva aggasztóak, itt az ok, amiért hálásnak kellene lennünk, hogy folyamatosan feltűnnek: korlátaink felismerésének nem kívánt tapasztalata az egyetlen mód, ahogy az élet megkérdezheti, hogy szeretnénk-e túllépni azokon. Ez az eddig ismeretlen pillanat, amikor nem értjük, hogy mi következhet, valójában létezésünk egy új rendjének csodálatos magva, feltéve, hogy annak akarjuk látni. Sajnos legtöbbünk automatikusan ellenáll az ismeretlennek. Valahányszor nem tudjuk megérteni egy nem kívánt helyzet jellegét, mulasztásunk által egy olyan hajlam karmai közé kerülünk, amelynek válasza a fájdalomra mindig ugyanaz: legyünk elutasítóak, és próbáljuk megvédeni magunkat valamitől, ami máshogy nem befolyásolható. A többi magától végbemegy bennünk: egy szempillantás alatt látni kezdjük „a kiutat" helyzetünkből: őt okold, hozd helyre, harcolj vagy menekülj. De van, amit nem látunk: abban a pillanatbán egy sötét reakció vezet minket, amelynek az a célja, hogy mindenáron elkerülje, amit a pillanat adna nekünk. Ez a hamis természet fogja, amit az ég — további lelki tökéletesítésünk céljából — eltervezett, és zsákutcává változtatja azt. Mindannyian hallottunk már emberekről, akik üzeneteket, utasításokat kapnak Istentől. Valószínűleg nem veszed észre, de az „égi kommunikáció" minden éber pillanatunkban özönlik felénk. Valójában minden ilyen — kívánt vagy nem kívánt - benyomás az Isteni Elet kérdése hozzánk: „Szeretnél bejutni egy hatalmasabb világba, 73
ahol nincs félelem és gyűlölet? Szeretnél türelmesebb, szeretetteljesebb és kedvesebb lenni? Szeretnél kapcsolatot létesíteni az élő Fénnyel, mely soha nem alszik ki, és melynek békéje felfoghatatlan?" De még mielőtt megerősítő választ adhatnánk, lássuk, hogyan terjesztették elénk e kérdéseket. Az élet időről időre hoz olyan pillanatokat, melyekben szembekerülünk jelenlegi énünk valamely észrevétlen korlátjával. Például, ha a körülmények túlságosan megterhelőek, sem a türelmünket, sem a béketűrésünket nem tudjuk megőrizni. Habár több eszünk van ennél, túlságosan gyakran hagyják el kegyetlen szavak a szánkat mások csípős megjegyzésére reagálva. Bizonyára látjuk, hogyan hatja át (ezúttal is) kapcsolatainkat a félelmünk, hogy cserbenhagynak, korlátozva ezzel a képességünket, hogy szabadon odaadjuk magunkat azoknak, akiket szeretünk. Világos kell, hogy legyen: újra és újra visszatérnek az ehhez hasonló belső megpróbáltatások, hogy segítsenek meglátnunk: nem hagyhatjuk hátra azokat, amíg azok maradunk, akik és amik eddig voltunk — mert ezekben a pillanatokban pontosan azzal találkozunk, akik és amik eddig voltunk! Egy másik, megdöbbentő megfogalmazásban: ha elutasítjuk, amit az élet mutat nekünk — amikor nem kívánjuk azokat a pillanatokat, amelyek felhívják a figyelmünket az igazságra lényünk jelenlegi szintjéről —, akkor ezek a pillanatok biztosan vissza fognak térni! Ez az újraszületés lényegének a magva: az én a saját megnyilvánulásai kedvezőtlen hatásainak ellenállva újrateremti önmagát. Ám nem kell ennek így lennie! Arra születtünk, hogy a teremtés fölé emelkedjünk, nem pedig arra, hogy egyre mélyebbre tartó ciklusokban ismételjük benne az életünket. Csak egy mód van arra, hogy túllépjünk jelen természetünk korlátain. Meg kell látnunk — minthogy ez az egész jelenlegi tanítás célja — a következő fontos tényt: ezek a korlátok nem tartoznak jobban hozzánk, mint a hernyó ormótlan teste az annak hüvelyéből megszabadult pillangóhoz. Aztán az új felismerés szerint kell cselekednünk azáltal, hogy el merjük engedni énünk azon részeit, 74
melyek azt akarják, hogy ezt a korlátozott életszemléletet a sajátunknak tekintsük. Az igazi szabadság nem kivívott eredmény, hanem éber kapcsolatunk a való élettel, és részvételünk annak keletkezésében. Nem hozhatunk létre egy korlátok nélküli életet úgy, hogy megpróbáljuk leküzdeni azt, amiről azt gondoljuk, hogy az utunkban áll. A valódi korlátok nélküli élet a következő magasabb rendű felismerés gyümölcse: ami az utunkban van, az az Út része. Ha ezt tudod, akkor az is világos lesz, hogy a teremtés egésze érted jött létre, mint ahogy te azért születtél, ami a teremtésben történik veled.
A titok, hogy mindenre szert tehess, amit kívánsz LEGFŐBB TANÍTÁS Ha minden pillanatban azon munkálkodunk, hogy a kedvesség, türelem és állhatatosság erényeit gyakoroljuk — abban a hálás emlékezetben, hogy minden egyes lélegzetvételünk ajándék —, a következőt találjuk: ha í g y vagyunk jelen az életben, minden újabb nap több Fénnyel virrad ránk, mint amennyi az előzőt beragyogta.
Mindenki eltűnődik azon, hogy vajon létezik-e egy Nagy Titok az igazán sikeres élethez. Létezik. És nem is titok. Eddig is nyugodtan és kitartóan tárta elénk magát. Azonban mi nem hallottuk meg mindennapi követeléseink zaján át. Figyelj csendben egy pillanatig! Most minden megváltozhat. Nem nehezebb megtanulni, hogy meghalljuk ezt a Legfőbb Titkot, mint eldönteni, hogy az árral szemben ússzunk, vagy hagyjuk, hogy a partra sodorjon. Hagyd, hogy elmondja bölcsességeit azon titkos részednek, amely nemcsak meghallja ezt a hangot, de valójában maga a hang. Hallgasd csak! 75
Ezt mondja, „Akard, amit az élet akar!" Gondolkozz el ezen! Az öt szóban elrejtve ott lapul egy rendíthetetlen erő titka a könnyed élethez - egy újfajta erő, amely minden helyzetben a győztes oldalra juttat. Miért? Mert amikor azt akarod, amit az Élet akar, magát az Életet akarod. „Mi van, ha nem tetszik, amit az élet kínál?" „Próbáld meg észrevenni, hogy nem azt nem szereted, amit az Élet kínál. A te válaszod az, amely az Élet ajándékát nehezteléssé változtatja." „Nem szeretnék hálátlannak tűnni, de, őszintén szólva, már ele- gem van a boldogtalanságból. Miért számít, hogy mi ennek az oka? „Azért, mert a szomorú érzések abból erednek, hogy az Élet nem alkalmazkodik ahhoz, ami szerinted a boldogságodhoz kell. Ez megmutatja — ha hajlandó vagy meglátni -, hogy az Élet nem tagadja meg tőled a boldogságot. Az Életről alkotott gondolataid vallanak kudarcot. Add fel a helytelen nézeteket, ahelyett hogy az életet adnád fel! Egyre inkább próbáld észrevenni, hogy ezek mindössze csak az összeütközések állandó forrásai. Hamis természeted azt sugallja, hogy kellenek ezek az önvédő gondolatok — nem élhetsz nélkülük, különben el veszítesz valami értékeset. Az összes hasonló kifogása ellenére be kell látnod, hogy nem élhetsz ezekkel együtt. Minden, amit így elveszíthetsz, a boldogtalanság." Az alábbiakban találsz két listát, melyek nemcsak személyesebbé teszik az életet meggyógyító gondolatokat, de segítenek, hogy képes legyél egy jobb választásra, amikor arra kerül a sor, hogy eldöntsd, valójában mit akarsz az élettől. Hasznodra válhat a listák tanulmányozása és összehasonlítása. Ha valamelyikhez hozzátennéd a saját meglátásaidat, nyugodtan tedd meg! 76
Nézzük, mi történik, amikor azt akarod, amit te akarsz: 1. Gyakran vagy ideges és gondterhelt, mert az élet talán nem a terveid szerint alakul. 2. Hogy elérd, amit akarsz, kész vagy bármit feláldozni — akár a saját tisztességedet is. 3. Általában valamennyire mesterkedned kell, hogy győzelmet arass. 4. Általában épp harcolsz, vagy egy előző harc után próbálsz talpra állni. 5. Képtelen vagy nyugodtan pihenni, amikor szükséged van rá. 6. Könnyen dühbe jössz, amikor valaki vagy valami az utadba áll. 7. Mindig hajt a vágy valami más után. 8. Ellene vagy mindenkinek, aki ugyanazt akarja, amit te. 9. Biztos vagy benne, hogy az vagy, amid van. 10. Folyamatosan próbálod meggyőzni magad, hogy már meg van, amire vágysz. Most gondosan vizsgáljuk meg, mi történik, ha azt akarod, amit az Elet akar. 1. Semmilyen esemény nem okoz csalódást. 2. Mindig a megfelelő helyen vagy a megfelelő időben. 3. Nyugodt magabiztosságot sugárzol minden körülmények között. 4. Soha nem fog el a düh és a nyugtalanság. 5. Éberen és érzékenyen figyeled a környezeted. 6. Soha nem érzed úgy, hogy lemaradtál valamiről. 7. Soha nem sújt le a veszteség. 8. Teljes mértékben tiéd az irányítás az események fölött. 9. Szellemi nyugalomban élsz. 10. Örökké hálás vagy. 77
„Létezik egy egyszerű útmutató ahhoz, hogy különbséget tehessek a között, amit az Élet akar, és amit én akarok? Hogyan ismerem fel őket?" „Soha ne feledd a következőt: Ha bármi, amit akarsz, nyugtalanság vagy bánat forrása, az a te vágyad, és nem az Életé. Ha a vágy fájdalom forrása, akkor hiábavaló. Ahhoz, hogy engedd beáramlani a való életet, kerülj ki a saját vágyaid árjából, amelyek eljö vendő örömet ígérnek, de csak a jelenedet teszik fájdalmassá." „Hogyan szabadulok meg a vágyaim árjából?" „Vedd észre, hogy elragadott az ár, és hamarosan eleged lesz a hánykolódásból. Itt a megoldás. Soha ne tekintsd szükségesnek a szellemi vagy érzelmi szenvedés jelenlétét, akármilyen nagy jelentőséget is tulajdonítanak ezek a szélhámosok egy különösen sürgető szükségnek. Sötét jelenlétük elutasításával helyet teremtesz a valódi jelennek. Itt vár az Élet, melyet akarsz, és amely téged akar." Hagyd, hogy az Élet elhozza önmagát! Fogadd be! Minden pillanatban új és teljes — érintetlen, és nem csorbította semmilyen korábbi pillanat. Ha belépsz ebbe a teljes kapcsolatba az Élettel, az Énednek adod magad. Az Élet céljának beteljesítése önmagad beteljesítése. A kettő egy és ugyanaz. Akard, amit az élet akar! Részben a The Secret of Letting Go (Az elengedés titka) átírása.
78
VISSZATEKINTÉS A LEGFŐBB TANÍTÁSOKRA 1. A bőség valódi forrása a csendes elme, mert annak termékeny nyugalmában rejlik minden lehetőség, erő és ígéret. 2. A múlt ugyanúgy nem képes beárnyékolni a jelen pillanatot, ahogy az árnyék nem tudja magával ragadni a tárgyat, amelyre vetül. 3. Senki sem szabad, aki azt hiszi magáról: csak az szabad, aki többé nem érzi szükségét annak, hogy magáról gondolkodjon. 4. Kapcsolódj az élet „mindenségéhez" ahelyett, hogy annak kicsiségével azonosulnál, és ráébredsz a nagyságra, mely már benned él, s melyet nem zavarnak jobban az élet apró problémái, mint a hegyet a rá hulló eső. 5. Igaz Éned nem lehet semmilyen sötét állapot rabja, mint ahogy a napsugarat sem lehet üvegbe zárni.
79
NEGYEDIK FEJEZET
TUDATOSAN IRÁNYÍTSD ÖNMAGAD A titkos ösvény, mely Éned csúcspontjára vezet LEGFŐBB TANÍTÁS A szellemi bölcsesség a legnagyobb gazdagság, és amint ráébre- dünk erre az igazságra — miáltal a valódi önismeret lesz a leg- nagyobb kívánságunk az életben —, kapcsolataink minden egyes pillanata titkos ösvénnyé válik, mely a kiteljesedésünkhöz vezet.
em is olyan régen összejöveteleken gyakran játszották a kö vetkezőt: a játékosok valamilyen állathoz hasonlították egymást külső jegyek vagy belső tulajdonságok alapján. Nem nehéz elképzelni, hogy néhány résztvevőt örömmel töltött el, hogy vad nőstény oroszlánnak vagy hatalmas medvének látták, ellenben akiket egérhez, kígyóhoz vagy rozmárhoz hasonlítottak, nem nagyon értékelték a többiek meglátását. Ha most az egész emberiséget egyetlen élőlényként kellene ábrázolni, milyen állat jutna eszedbe? Számomra egyértelmű a válasz: az emberiség leginkább a struccra hasonlít. Amikor valami zavaró kerül az útjába, a homokba dugja a fejét, hogy ne lássa, mi történik. Olyan ez, mintha becsuknánk a szemünket, remélve, hogy úgy majd nem vesz észre a közeledő tigris. A butaság e formája mögött egy rettenetesen téves elgondolás húzódik, miszerint amit nem tudunk - nem látunk - magunkkal kapcsolatban, az nem is
N
81
árthat. És - ahogy minden megnyugtató babona esetében - a háttérben rejlő tudatlanság mindig megtalálja a módját, hogy igazolja a szenvedést, mely a téves hiedelmekkel teli élet velejárója. Azokban a pillanatokban, amikor sötét gondolatok árasztanak el egy olyan helyzet miatt, mellyel szívünk szerint nem foglalkoznánk, a fájdalmunk „bizonyítja", hogy nem mi vagyunk a hibásak, hiszen soha nem okoznánk fájdalmat magunknak. Foglaljuk össze, hogy miről szól ez a szomorú helyzet, és vessünk egy pillantást arra, mit kell tennünk ahhoz, hogy átvegyük az irányítást felette: ahelyett, hogy önfelfedezők lennénk — mint ahogy arra születtünk —, öndltatók vagyunk. Tudatunk a jelenlegi szintjén ingatag szövetségben él számtalan sötét állapottal, melyek becsapnak minket, mert elhitetik velünk, hogy nem kell rögtön foglalkoznunk azzal, amit félelmetesnek találunk magunkban. Miért választanánk az efféle kudarcot, mikor a félelem nélküli Fény teremtményei vagyunk, és jogunkban áll irányítani mindazt, ami bennünk zajlik? A válasz annyira egyszerű, mint amennyire nehéz rátalálni: a számtalan generáción át növekvő, hamis társadalmi és kulturális szokásokon, valamint korrupttá vált vallási hagyományokon keresztül beidomítottak minket, hogy elhiggyük a következő hazugságot: bármilyen rettegett jellembeli hiba lakozik is bennünk, nemcsak a külvilág elöl kell elrejtenünk, de saját magunk elöl is. Ez a tudat alatti döntés nemcsak tragikus, de akadálytalanul ér vényre is jut, valóságos recept a soha nem szűnő lelki fájdalomra. Itt a valódi orvosság: Úgy teremtettek minket, hogy korrigáljuk önmagunkat azáltal, hogy tudatára ébredünk mindennek, amiben fejlődnünk kell.
Ez nem azt jelenti, hogy megítéljük magunkat - önmagunk kárhoztatása annak a hamis énnek a fogságában tartana, amely minden fölött bíráskodik. Ehelyett egyszerűen csak engedjük, hogy a magasabb rendű érzékelés Fénye tökéletesítsen minket úgy, aho82
gyan el sem tudjuk képzelni. Pillanatok alatt fel fogjuk ismerni, hogy sokkal jobb világosan látni, mint rettegésben élni. Még jobb, ha - miután nem maradt bennünk semmi, ami az ámításával rá vehetne, hogy álljunk ellen sötét jelenlétének, és ezáltal saját érdekeink ellenében cselekedjünk — a magunk urai vagyunk. Röviden, megkapjuk az irányítást életünk felett, pontosan annyira, amennyire hajlandóak vagyunk tudatosan figyelni annak kibontakozását. Ez a gondolat — miszerint ez az új és magasabb rendű önismeret birtokolja az erőt, mely életünk megváltoztatásához kell — éppen olyan izgalmas, mint amennyire nehéz megérteni. Végtére is ilyen újszerű gondolatokat hallva sokan teszik fel a kérdést: „Hol kezdjük el?" íme egy gondolat az induláshoz: kérdezd meg magadtól, hogy vajon azok a gondolatok és érzések, melyek az elkeseredés bármiféle érzését ébresztik benned, a boldogságod mellett vagy az ellen vannak! Ez a kérdés, ha őszintén tesszük fel, a Fény egy formája; már a kérés által, hogy megláthasd az igazságot, látni kezded — minden további erőfeszítés nélkül - a következő megdöbbentő tényt: szen vedést okozó állapotaid lehetnek ismerősek, de nem a barátaid! Különösnek hangzik elsőre, de vannak részeink, amelyek nem szeretnék, hogy felfedezzük: az univerzum azért jött létre, hogy segítsen felismernünk Igaz Énünket. Kettős szerepet kaptunk az önmagát tökéletesítő teremtés mennyei folyamatában: először rá kell ébrednünk az Isteni terv létezésére, aztán jóváhagyásunkat kell adnunk a bensőnket legközvetlenebbül érintő munkálkodásához. Szerencsére ez a belső események természetes folyamata, ugyanis az örökségünk felfedezése kényszerít minket, hogy elfogadjuk azt — és e titkos szentség egyre tudatosabb felismeréséből születő ajándékok egyike nem más, mint a nagyobb önuralom. Miután ráébredünk, hogy semmi sem történhet velünk, ami nem része eleve ennek a folyamatos tökéletesedésnek, vajon mitől kellene félnünk? Ezen új erő születése részben nem más, mint amit az takar, hogy „az Igazság a mi oldalunkon áll", mert a bölcsesség szerint kezdünk élni, mely „ésszel felfoghatatlan." Új látásmódunk még annak közepette is, amitől régen nyomorultul éreztük magunkat, megmutatja, 83
hogy minden, ami az utunkba kerül, a javunkat szolgálja. Önmagunk új és teljesebb megértésének e fénye mindenhol ott ragyog, azon részeinkben is, melyekkel azelőtt nem szívesen találkoztunk: gyűlölet, féltékenység, megbánás, elkeseredettség, düh - bármi is legyen az az árny, amelyet nem akarunk látni sem. Itt lép be a teljesebb önismeret Fénye, hogy megmutassa, hogyan vezetnek félre minket. És ennél a Fénynél azt is meglátjuk, hogy ez a felismerés egyben a szabadulásunk is. Rendszerint az első, amit tapasztalunk — amikor valami negatí vat fedezünk fel magunkban -, egy önkéntelen elutasító reakció: rögtön elítéljük magunkat. De a Fény soha nem ítél el - természete szerint feltár, átformál és felszabadít. Ez azt jelenti, hogy a bennünk zajló önkéntelen gondolati reakció — a fájdalommal együtt — valami más célból kell, hogy végbemenjen, mint a tökéletesítésünk és védelmünk. Vajon mit próbál leplezni? Amikor valamilyen nemkívánatos jelenséget fedezünk fel magunkban, és azonosulunk az erre adott negatív reakcióval, hol van a figyelmünk? A válasz: a fájdalmon, melyet azért érzünk, mert megláttuk tökéletlenségünket. Tehát többé nem vagyunk tudatában annak, hogy mi okozta a szenvedést, mert magával a szenvedéssel azonosultunk. És most, hogy a figyelmünk erre a zavaró tényezőre összpontosul — arra, ami nem szeretnénk lenni —, a konfliktus mögött megbúvó igazi bűnös eltűnik, vissza a tudattalanba, oda, ahonnan jött. Ez a sötét szereplő „tudja", hogy csak egy módon élhet szabadon bennünk: ha rá tud venni, hogy elfedjük a sötétség egy más formájával, mint a félelem, szégyen vagy önutálat. E csavaros logikával azt éreztetik velünk, hogy önmagunk elítélése azért, amit látunk, az első lépés afelé, hogy kigyógyuljunk a nem kívánt állapotból. Ez azonban hazugság, amely csak arra szolgál, hogy életünkben folyton jelen legyen a sötétség. Amit elítélünk, azt elkendőzzük, és amit elkendőzünk, az soha nem gyógyul meg. A valódi belső gyógyulás csak akkor jöhet létre, ha ráébredünk annak szükségességére, és csak az erre az igényre rávilágító Fény képes arra, hogy megváltoztassa, amit felfedett. 84
Valahányszor megpillantunk valamiféle bennünk lakozó sötétséget, azt az élő Fény kegyelméből tesszük. Kívánsága, hogy nekünk adja, amit mi nem tudunk magunknak megadni: igazi lelki szabadságot és annak békés uralmát belső állapotaink felett. A legnagyobb ajándékát kínálja azáltal, hogy bármit is látunk meg magunkról, azt meghívja Elete fényébe. Amikor ez megtörténik, a sötétségtől való korábbi rettegésünk elenyészik, mert a félelemnek, amely szülte, már nincs uralma felettünk. Látjuk — a kétség leghalványabb jele nélkül —, hogy a nemkívánatost látva sohasem elutasító, hiszen mindig a tökéletes elfogadás az, ami felruház minket ezzel az újfajta látásmóddal.
Vess véget a rejtett önkárosításnak LEGFŐBB TANÍTÁS Az igazi egyéniséget nem foglalkoztatja jobban, hogy mások mit gondolnak róla, mint amennyire a napot, hogy az emberek panaszkodnak a forróság miatt.
Gyakran kényszerít minket egy észrevétlen gyengeség, hogy magunk ellen cselekedjünk. Ez a gyengeség előttünk halad, és - mások előtt - erénynek tünteti fel magát. Ennek eredményeként annak próbálunk látszani, amik nem vagyunk — általánosan elfogadott viselkedés ez manapság. De valahányszor színlelünk, azért tesszük, mert félünk, hogy e védelmező „személy" nélkül — amely létrehozza a kívánt benyomást - nem kapjuk meg, amit akarunk. Ez a gondolkodásmód valójában rejtett önkárosítás. Ellehetetlenít minket személyes és üzleti kapcsolatainkban, olyan biztosan, ahogy a torpedó elsüllyeszti a hajót, melyet eltalált. Fejezetünk központi témája, hogy megtanuljuk, miként állítsuk meg önmagunk „megtorpedózását". Mint mindig, önmagunk felfedezésének legjobb módja az, ha összegyűjtjük a Fényt, amely a sikerhez kell. Ha elgondolkodsz 85
az alábbi két különleges felfedezésen, az elindít az ösvényen, mely egy újfajta önuralomhoz vezet. 1. Ha úgy érzed, hogy valakit irányítanod vagy uralnod kell — hogy úgy kezeljen, ahogy „szerinted" azt megérdemled —, az illető kezébe kerül a gyeplő... és aszerint fog veled viselkedni. Miért? Mert bárki, akitől akarsz valamit, lélektani érte- lemben, titkon uralmat nyer feletted. 2. Bármi, amit azért teszel, hogy erősnek tűnj mások előtt, valójában gyengeségként jelenik meg a szemükben. Ha kételkedsz e felfedezésben, idézd fel magadban múltbeli kapcsolataid, és azt, hogy hogyan végződtek! Általános alapszabály, hogy minél jobban kiváltod vagy elvárod mások tiszteletét, an- nál kisebb a valószínűsége annak, hogy megkapod. Aki nevelt már gyereket, tudja, hogy ez igaz. Tehát semmi értelme, hogy megpróbáljuk megváltoztatni mások hozzánk való viszonyulását azáltal, hogy kiszámított viselkedési és magatartási formákat tanulunk be azért, hogy kompetensnek tűnjünk. Ezek az okos palástoló viselkedések csak további titkos belső konfliktusokhoz vezetnek, melyek az önkárosítást táplálják. Ezenkívül, amire igazán vágysz a kapcsolataidban, az nem mások irányítása — hanem a saját magadé. Tehát melyik a helyes út? Ne próbálj erősnek tűnni! Inkább parancsolj megálljt magadnak, ba gyengeségből cselekednél! Ne lepődj meg túlságosan e különös tanácson! Ha alaposabban megvizsgálod, meglátod benne a bölcsességet. A következőkben tíz példát olvashatsz arra, hogy miként károsítod öntudatlanul magad, miközben - tévesen - azt hiszed, hogy a pozíciódat erősíted másokkal szemben. 1. Színlelsz, hogy megnyerd mások jóindulatát. 2. Aggodalmat színlelsz mások jólétét illetően. 3. Fecsegsz, hogy leplezd az idegességedet. 86
4. Csüggsz mások minden szaván. 5. Mások jóváhagyását várod. 6. Megkérdezed a másikat, hogy haragszik-e rád. 7. Kedves szavakat próbálsz kicsikarni másokból. 8. Megpróbálsz elkápráztatni másokat. 9- Pletykálsz. 10. Magyarázkodsz mások előtt. Vizsgáljuk meg a rejtett önkárosítás utolsó formáját: kényszeres szükségletünket, hogy magyarázkodjunk mások előtt, még akkor is, ha nem kértek rá! Ha legközelebb úgy érzed, hogy magyarázattal tartozol valakinek (nem például a főnöködnek, akit üzletileg érinthet a dolog), végezz el egy gyors és egyszerű belső tesztet. Segíteni fog megkeresni és semlegesíteni minden benned megbúvó gyengeséget, amely arra készül rávenni, hogy árts magadnak. Először végezz egy belsőfeszültség-vizsgálatot! Rögtön a kérdéses pillanat elején, amikor épp csak összetalálkoztál valakivel, válj olyan éberré magaddal szemben, amennyire csak tudsz! Engedd, hogy e felfokozott éberség belső Fénye átvizsgálja a rajtad átsuhanó ingatag állapotokat, aztán nyugalma biztonságában tedd fel magadban a kérdést: Valóban válaszolni akarsz az imént feltett — vagy fel sem tett - személyes kérdésre? Vagy épp magyarázkodni készülsz, mert rettegsz a beláthatatlan következményektől, melyek akkor várnak rád, ha nem teszed meg? Ez a belső feszültséget felmérő önvizsgálat megmutatja, hogy csakugyan önszántadból készülsz-e a magyarázatodra, vagy annak a határán vagy, hogy tudat alatt kényszerűen megalkuvó légy önmagaddal. A benned kialakuló feszültség tudatosulása annak bizonyítéka, hogy valamilyen félelem szeretné — és nem te —, hogy magyarázkodj, színlelj, lenyűgözz másokat, fecsegj, vagy bármi mást kövess el az önkárosító belső feszültség nyomására. Valahányszor érzed a késztetést, hogy eláruld magad, halkan, de határozottan utasítsd 87
el a feszültség levezetésének azon módját, hogy beadod a derekadat neki. Hamarabb érhetsz el sikert, ha tudod, hogy a félelemnek csak akkor van hangja, ha sikerül azt kicsikarnia tőled. Ha ahelyett, hogy mások előtt próbálsz kedvező fényben feltűnni, magadra figyelsz, véget ér az önkárosítás körforgása. Részben a Design Your Destiny (Tervezd meg a sorsod) átdolgozása.
Tegyél egy lépést, és tartsd távol magad a bajtól LEGFŐBB TANÍTÁS Vedd számba a helyzeteket, amikor a félelem szavára hallgattál — színleltél mások előtt, nehogy elveszítsd a jóindulatukat —, és azt is megtudod, hány alkalommal tett bolonddá a félelem.
Élt egyszer egy herceg, aki miután nagykorúvá vált, elhagyta otthonát, hogy az apjától kapott hatalmas birtokon éljen. Azt az utasítást kapta, hogy ha bármikor segítségre szorul, tegyen egy gyertyát a torony legfelső ablakába, és az apja rögtön érte küld egy különleges hintót és lovat, melyek biztonságos helyre viszik. De az apa arra is figyelmeztette fiát, hogy a gonosz varázsló, a birodalom ellensége, nem messze él új otthonától. Ezért különös óvatosságra intette a gyertya kihelyezésekor, mert a varázsló is megláthatja a fényt, és elküldheti a saját lovát és kocsiját, melyek aztán ki tudja, milyen veszélyekbe sodorják. Ez természetesen megrémítette az ifjú trónörököst. Végül is hogyan tudna különbséget tenni? De az apja biztosította, hogy van ennek egy tökéletesen biztos módja: Mielőtt beszállna a kocsiba, mindig alaposan vegye szemügyre a lovat. A világos szőrű ló mindig biztonságos helyre viszi, míg a sötét ló bajt jelent.
88
Természetesen uralkodása során a herceget is számos megpróbáltatás érte, melyek minden alkalommal arra késztették, hogy gyertyát gyújtson az ablakban. Hónapokon át, mivel nagyon sietett elhagyni a kastélyt veszély esetén, nem törődött apja figyelmeztetésével - újra és újra elmulasztotta közelebbről megnézni a lovat, mely érte jött. Ennek eredményeként gyakran fájdalmasan vad kocsikázásban volt része, és túl későn ismerte fel, hogy figyelmetlensége ugyanannyi bajt okoz neki, mint a helyzet, mely elől menekülni próbál. Végül össze tudta szedni magát annyira - mielőtt beszállt volna a kocsiba, amely érte jött —, hogy megnézze, a lovat a gonosz varázsló vagy az apja küldte-e. Egyre jobban képes volt felismerni és elutasítani a sötét lovat, és ez biztonságot hozott számára. Ez a rövid tanmese megtévesztően egyszerű, de mielőtt lebecsülnéd segítő erejét, kérlek, vedd figyelembe, hogy az élet kihívásaira csak azokkal a válaszokkal „viteti el" magát mindegyikünk, amelyekről azt hisszük, hogy biztonságos helyre juttatnak. E reakciók „meglovagolása" - régi szokásaink szerint - olyan, mint beszállni egy elszabadult kocsiba, melyet zabolátlan gondolatok és összevissza kavargó érzelmek húznak. Szerencsére a herceghez hasonlóan mi is meg tudjuk tanulni, hogy a valóság fényével világítsuk meg válaszainkat, mielőtt azt várnánk tőlük, hogy biztonságba helyezzenek. Vizsgáljuk meg közelebbről a teljesebb önvédelem e lehetőségét. Nem szükségszerű, hogy továbbra is kudarcra ítéljenek önkéntelen válaszaink. Megtanulhatjuk felismerni az önkéntelen reakciókat, mielőtt elragadnak. Már ismerjük az ilyen menekülőutak többségét, tehát a csatát félig megnyertük. A félelem sötét. A düh sötét, mint ahogy az aggodalom, rettegés, önsajnálat, és az az érzés is, hogy az egész világ súlya a mi vállunkra nehezedik. Add még ehhez hozzá a gyűlölet, bosszúvágy, a magunk igazához való ragaszkodás, türelmetlenség és depresszió sötét lovait — és láthatod a legtöbb negatív állapotot, melyek, ha nem is tipornak meg kemény patáikkal, tudat alatti kínok forrásai. Láthatod, hogy nem is olyan bonyolult különbséget tenni a gonosz varázsló által küldött ló és a jó király paripája között. Olyan 89
egyszerű, mint felismerni, hogy a rossz ló fájdalmat okoz, mert valódi célja az, hogy kínzó, gyötrő útra vigyen. Biztos lehetsz benne, hogy a rossz lovat és kocsit választottad, ha bensőd azt érezteti, hogy: • • • • • • • • • •
Kicsúsztak Kicsúsztak a kezed közül a dolgok. dolgo k. Megrémít, amit látsz. látsz. Dühös Dühös vagy magadra magadr a vagy másokra. Nem tudod, hogy merre tartasz, vagy nyugta nyu gtalan lanítít az irány. Bánatos Bánatos vagy jelenlegi jelen legi helyzeted miatt. miat t. Gyűlölsz, vagy neheztelsz. neheztelsz. Bánod, hogy megszülettél. Irigykedsz másokra. Kétségbe Kétségbeeset esetten ten vágysz valamily vala milyen en megoldásra. Semmi más nem számít, csak hogy rendbe hozd az érzéseid. érzéseid.
Ami igazán elképesztő, elképesztő, hogy annak anna k ellenére, hogy ezek ezek a „kocsikázások" mindent tönkretesznek, az egészségünktől a kapcsolatainkig, mi mégis részt veszünk rajtuk. Ha tisztában lennénk azzal, mit teszünk, a világon semmi nem tudna rávenni, hogy felpattanjunk arra a kocsira, ami fájdalmat okoz. Lássuk tehát, mi az, ami arra késztet, hogy továbbra is elkövessük fájdalmas hibánkat. Történik Történi k valami. vala mi. Nem tudju tu djuk, k, hogyan reagáljunk, reagálj unk, ezért ezért természete szetesen sen segítséget segítséget kérünk. kérü nk. Ez a történet azon azon része, része, amikor a mikor gyertyá gye rtyátt gyújtu gyú jtunk nk az ablakban. Tudjuk, hogy a helye helyess reakció egyben egyben a megmenekülés is. És valóban az. De mielőtt ezt észrevennénk, feltűnik egy én, felvértezve a megfelelő gondolatokkal és érzésekkel, és meg akar győzni arról, hogy alkalmas a helyzet megoldására. Egyszerűbben: ez a sötét ló és a kocsi, melyek azért jöttek, hogy elragadjanak. A múltban múl tban olyannyi olya nnyira ra hálásak hálás ak vol voltun tunkk a válasz válasz érkezéséért, érkezéséért, mely megmondta, kik vagyunk, és mit kell tennünk, hogy soha nem kérdőjeleztük meg azt. De most szeretnénk önuralmat gyakorolni ahelyett, hogy újra és újra olyan utakat tegyünk, amelyek a semmibe vezetnek. Emlékszünk a király fiának szánt figyelmeztetésére. 90
Tudjuk, Tudjuk , hogy mielőtt a magától magától megjelenő megmentő ke kezé zébe be adjuk magunkat, először a Fényre kell azt vinnünk, hogy meglássuk, ki küldte. Kezdettől Kezdettől fogva rendelkezünk rendelkezün k e fenséges fenséges képességgel, képességgel, amely amel y által megkülönböztethetjük a sötét és a világos szőrű lovakat - de itt a kulcs, a titkos lépés, melyet meg kell tennünk, hogy ügyesen bánhassunk vele. A magasabb erő, mellyel megválasztjuk, mi vigyen — és mi ne vigyen — minket, csak annyira annyi ra hatalmas, hatalmas, amennyire hajlandóak vagyunk egy különleges szellemi szünetet, belső pihenőt tartani. Ha némi erőfeszítéssel átmenetileg lehorgonyzunk a jelen pillanatban, érzéseinket és gondolatainkat kihozhatjuk a tudatosság Fényére, hogy a maguk valójában láthassuk őket. Még egyszer, a teszt nagyon egyszerű és világos. Abban a pillanatban nem az számít, mi „tűnik jónak": arra alapozzuk a választást, hogy mi az, ami nekünk való; gondolkodás nélkül tudjuk, hogy egy negatív igazán igazán nekünk állapot sem azt akarja, ami nekünk jó. A szellemi szellemi szünet szünet első első hallásra egyszerűn egyszerűnek ek tűnhet, de valójában gyakorlás és kitartó kit artó erőfes erőfeszíté zítéss eredménye. Nagyon csábító csak csak úgy hagyni, hogy valami elragadjon. De teljesen haszontalan, hiszen utána időnk többi részét azzal töltjük, hogy próbáljuk rendbe hozni, hogy a helytelen utat választottuk. Ez nemcsak az energiánkat emészti fel, de attól is visszatart, hogy valahol valóban ott legyünk. Mostantól szünetet tartunk, mielőtt elhinnénk, hogy az önkéntelen reakció a megfelelő. Megtanulunk ébernek maradni. Ez az éberség elengedhetetlen, mert a gonosz varázsló nagyon okos: trükkjeivel világosnak láttatja a sötét lovat. Gondoljunk csak bele, nem buktunk-e már óriásit a büszkeség és önhittség hamis érzése miatt! A mások legyőzése miatt érzett diadal ugyanolyan fájdalmas lehet, mint az elhagyatottság vagy a düh. Idővel megtanuljuk, hogy egyik lovat se fogadjuk el feltétel nélkül. Ha kétségeid támadnak, emlékezz a következő igazságra: igazságra: üld meg a lovat, hogy meglásd, mi- lyen. lyen. Ha az utazás fájdalmas, és tele van kitérőkkel, akkor a rossz kocsiban ülünk. 91
Most tegyük fel, hogy túl későn ébredünk rá a helyzetünkre, miután már beszálltunk a rossz kocsiba, és az száguld velünk. Talán észrevesszük, hogy magával ragadott az aggodalom vagy a düh. Régen mindig helyes reakciónak tekintettük e negatív érzelmeket, de most már tudjuk, hogy helytelenek és szükségtelenek. Többé nem akarjuk, hogy az ő útjuk a miénk is legyen. Mit tegyünk hát? Először is, ne próbáljuk megállítani a kocsit! Csak pocsékolnánk az energiánkat. Továbbá, ne próbáljuk meggyőzni magunkat, hogy nem is vagyunk abban abban az állapotban, ne érezzün érezzünkk bűntudatot, és ne próbáljunk bármilyen más módon harcolni ellene! Ezekkel csak segítenénk a sötét lovakat! Az egyetlen kiutat az jelenti, ha tudatossá válunk vál unk a gondolatok és érzések érzések iránt, iránt , melyek az adott pillanat pill anatban ban átsuhannak rajtunk. Ez a tudatos döntés átformál minket: abból az emberből, aki teljesen azonosult a kaotikus állapotokkal, azzá válunk, vál unk, aki tudatában van azoknak. A tudatosság által ki tudu tu dunk nk ugrani a kocsiból, kocsiból, vissza vissza a biztonságba, józanságba józanságba és a jelen jele n szilárd talajára. Biztonságos távolságba kerülni kusza énünktől speciális készségeket igényel, de ezek a tieid lehetnek, ha felismered, hogy szükséged van rájuk. Ne veszítsd el a bátorságod! Maradj távol attól a lótól! Talán többször is kudarcot vallasz, mielőtt biztonságos távolságba kerülsz, de figyeld, máris mennyit haladtál! Most már tudjuk, ju k, hogy hajlamosak hajlamosak vagyunk vagyun k a ross rosszz kocsib kocsibaa szállni, azt is tudjuk, tudj uk, hogy ennek nem kell így lennie. Egyetlen elszabadult gondolat és érzés sem az énünk része. Új célunk, hogy „figyeljünk", mielőtt elhamarkodottan kapcsolatba lépünk valamely belső állapotunkkal, amely biztonságot ígér. Valahánysz Valahányszor or azon azon kapjuk kap juk magunka mag unkat,t, hogy fogva tart egy reakció — kétségbeesetten kutatunk a „kocsi" után, amely kimentene a konfliktusból —, biztosak lehetünk abban, hogy a rossz ló már úton van, vagy talán már meg is érkezett. De most, hogy már látjuk, miként csábítottak a sötét utazásokra, már azt is tudjuk, mi kell ahhoz, hogy a helyes kocsit válasszuk: indulj el a Fénnyel, mely a jó irányba visz. Itt egy módszer arra, hogyan alkalmazd ezt az új 92
képességet a gyakorlatban. Soha ne feledd, hogy bármilyen érzés vagy gondolat, amely azt mondja — arra kényszerít -, hogy siess, és válaszd a megoldást, melyet kínál, csak egy okból érkezett: hogy elragadjon a benned lakó Fénytől, mely tudja, hogy nincs mitől menekülnöd... soha. Részben a Who Put Ihat Stone in My Shoe? (Ki tette a követ a cipőmbe?) átírása.
Az erő, amelynek birtokában többé nem érzed magad tehetetlennek LEGFŐBB TANÍTÁS A félelem és düh — mint az összes negatív állapot — „titkos ügy- nökök". „Lelki "feladatuk, minden konfliktushelyzetben, hogy sietve elrejtsenek minden jelet, mely elárulná, hogy nem birto- koljuk színlelt „képességeinket".
Talán nem szívesen valljuk be, de — í g y vagy úgy — gyakran érezzük, hogy az élet olyan helyzetbe sodort minket, melyben tehetetlenek vagyunk. Ha nem így lenne, nem töltenénk annyi időt azzal, hogy szabadulni próbálunk a körülményeinktől. Az a baj, hogy túlságosan leköt a saját Fantáziaszigetünk elképzelése és elérése, ezért soha nem gondolkodtunk el a következő kérdésen: Mi van, ha a körülmény, amelyből szabadulni próbálunk, csak egy valódinak tűnő illúzió? Hogyan változtathatja meg ez a felismerés az életünket? Meg fogjuk vizsgálni ezeket a kérdéseket, kezdve a tehetetlenség érzésével. Mit tudunk erről az állapotról? Először is, nincs tekintettel nemre és gazdasági helyzetre — mindenkinek kijut belőle, társadalmi rangtól függetlenül. Azt is tudjuk, hogy nem éreznénk csapdában magunkat, ha valóban hatalmunkban állna változtatni a helyzetünkön. Ez el is vezet a következő felfedezéshez: 93
Egy nap folyamán, többször, mint azt bevallanánk, úrrá lesz rajtunk a tehetetlenség érzése. Ilyen pillanatokban, valamilyen okból úgy érezzük, hogy a helyzetünkre nincs megoldás. A zavarodottság kezd begyűrűzni a gondolatainkba. A frusztráció egyre nő, és körülvesz minket, mi pedig úgy érezzük, hogy a félelemmel teli várakozás börtönében sínylődünk. De nem szükséges, és nem is kell elfogadnunk, hogy ilyen korlátok közé szorított életre legyünk ítélve. Felfedhetjük a tehetetlenség okát — és megszabadulhatunk tőle — azáltal, hogy kiismerjük az azt létrehozó illúzió természetét. Legtöbbünknél így kezdődik a folyamat: „Miért kellett ezt tennie?" - vagy — „Az élet igazságtalan!" - vagy — „Elvették tőlem." Bármi is váltja ki az adott pillanatban... ezernyi érvet sorolhatnánk fel, ami miatt tehetetlennek érezzük magunkat, de — ahogy azt látni fogjuk — csak egy oka van. Kezdjük hát a vizsgálódást a helyzet tisztázásával: bármi is az „érv", nem az a nyomasztó érzésünk forrása. Legelőször azt kell meglátnunk, hogy ezek a pillanatok események, és nem önálló erők. Tehát mind múló állapot, nem börtön. Ennek tudatában a kérdés, amelyet fel kell tennünk, nem az, hogy „hogyan szerezzük vissza elvesztett erőnket?", hanem, hogy „mi van ezekben a helyzetekben, amitől tehetetlennek érezzük magunkat?". Vizsgáljuk meg ezt a fontos érzékelésbeli különbséget! Felfedezéseink segíteni fognak, hogy felismerjük ezt a teljesen új erőt, melyet semmilyen állapot sem tarthat fogva. Először is, vegyünk számba néhány alapvető tényt: a tehetetlenség érzésének semmi köze ahhoz, amit más tett vagy nem tett, és azzal sem függ össze, amit te tettél vagy nem tettél életed során — tekintet nélkül a jelenlegi állapotodra. Bizonyítsuk a fenti állításokat egy kis kutatómunkával. Mi az, amit először látunk, ha olyan híreket hallunk, amik ellentétesek a vágyainkkal? A bizonyítékok alapján úgy tűnik, nem sok mindent „látunk" — ehelyett a figyelmünket megragadja, és a mélybe rántja egy ismerős negatív reakció, melynek egyetlen vágya, hogy a nem kívánt pillanat elmúljon. Ez az ellenállás „elvakítja" 94
és megköti a tudatunkat, így az egyetlen dolog, amit látunk, az a saját kellemetlen érzésünk azzal kapcsolatban, amiről azt kívánjuk, bárcsak meg se történt volna. Az ilyen pillanatokban gyakorlatilag arra figyelünk, amit nem akarunk, hogy ott legyen. Tisztázzuk ezt a lenyűgöző gondolatot néhány példa segítségével. • Valahányszor valaki megbánt minket egy csípős megjegyzéssel, nem azt nézzük, hogy igaza van-e, vagy sem — csak azt érezzük, bárcsak ne mondott volna semmit. • Amikor reményeink meghiúsulnak, nem látjuk az új lehetőségeinket — csak azt, hogyan kellett volna a dolgoknak alakulniuk. Nem azt látjuk, ami van — az összes benne rejlő kedvező lehetőséggel —, helyette csak a rosszat vesszük észre... azt, hogy mi nincs. Ezek a felfedezések épp annyira megdöbbentőek, mint amenynyire ígéretesek: az egyetlen ok, amiért tehetetlennek érezzük magunkat, hogy akaratlanul is rabjaivá váltunk egy önmagá- nak ellenálló elmének, amely azért küzd, hogy elmenekülhessen saját negatív képzetei elől. És ebben az ellenállásban nincs más, mint tehetetlenség, mert aminek ellenállunk, az törvényszerűen. .. velünk marad! Csak egy módon szabadulhatunk ki e tudat alatti kapcsolat börtönéből: új tudatosságra van szükségünk, hogy megértsük, mibe kerül, ha a rabságában maradunk. Ebben segít, ha őszintén válaszolunk a következő kérdésekre: • Mi jó származhat abból, ha neheztelést érzünk amiatt, ha valami nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, és azt kívánjuk, bár ne történt volna meg? Segít ez valamit is? Tehetünk bármit is jobbá ezáltal? Nem. • Vajon a fájdalom bizonyítéka annak, hogy a megfelelő helyzetben vagyunk? Ellenkezőleg: minél kevésbé vágyunk a pillanatra, melyben vagyunk, annál inkább elismerjük annak 95
elsöprő erejét. Ez a téves észlelés aztán megerősíti bennünk a legyőzöttség negatív érzését. Meg kell erősítenünk magunkban a következő felismerést, ha szeretnénk megismerni a szabadságot, melyet előrevetít: valahányszor egy helyzet tehetetlen foglyának érezzük magunkat, az azért történik, mert az aggodalom, a félelem, a düh, az önutálat és az önsajnálat hamis erejébe kapaszkodunk, és attól várjuk, hogy erőt adjon. Tehát: Minden negatív állapot pazarlás, mely az életünket fecsérli, valahányszor belekapaszkodunk hatalmat ígérő üres szavaiba.
Mi a valódi erő? Következzen egy teljesen új definíció: a valódi erő annak tudása, hogy már mindenünk megvan ahhoz, hogy úgy boldoguljunk az adott pillanatban, ahogy szeretnénk. Vizsgáljuk meg ezt a fontos gondolatot! Mi értelme a feltételhez kötött, az anyagiakból vagy társadalmi hovatartozásból származó erőnek, ha a kihívást jelentő pillanatban nem számíthatunk rá? Már mindannyian láttuk, hogy mi történik, amikor — „előre nem látott változások" következtében — az erőforrásunk hirtelen kiapad. Vagy megadjuk magunkat a tehetetlenség érzésének, vagy tülekedni kezdünk, hogy új forrásokhoz jussunk. A válaszunktól függetlenül a reakciónk foglyai maradunk. Valahányszor egy dühös emberrel találkozol, olyasvalakit látsz, aki épp most döbbent rá, hogy nincs birtokában a lehetőségeknek, amelyeket magáénak hitt. Az ilyen pillanatokban nem marad más számára, mint hogy védje képzelt veszteségét azáltal, hogy másokat hibáztat - hamis ereje most a neheztelésben rejlik. Ha összehasonlítjuk ezt az „erőt" a most következővel, világossá válik a felfedezésünk. A valódi erő a megpróbáltatást hozó körülmények fölé emel minket, oltalmaz a félelemtől, mely bele akar taszítani a holnap96
ról szövött aggasztó gondolatokba. Az igazi erő annak nyugodt, de biztos felismerése, hogy minden, amivel találkozunk, a javunkat szolgálja, bármi legyen is az. Hogyan kerülünk kapcsolatba e tiszta erővel? Egy meghökkentő felfedezéssel kezdjük: Olyan világban élünk, melyben az emberek tévesen azt hiszik, hogy ők maguk az erő. A valóság azonban más: mi csak eszközei vagyunk ezen erőknek, legyenek azok jók vagy rosszak; és mégis, egyedülálló helyünk a valóságban sokkal nagyobb szerepet ruház ránk, mint bármelyik archetípusos erőre. Egyedül nekünk áll hatalmunkban választani — az összes erő közül, legyenek lehetőségként vagy ténylegesen jelenvalók -, melyiket fogjuk megtestesíteni és szolgálni annak kifejezése által.
Vizsgáljuk meg alaposabban ezt a kulcsgondolatot, mely minden igaz vallás alapja az idők kezdete óta. Ezt a részt azzal vezettük be, hogy habár gyakran érezzük, valójában. .. soha nem vagyunk tehetetlenek. Látjuk, hogy aki ellenáll az életnek — aki retteg a nem kívánt változásoktól, vagy gyűlöli azokat —, miként válik eszközzé egy erő markában, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a küszködésen kívül bármi másra is képes legyen. De az ellenkezőjét is láttuk: az, aki felismeri, hogy a negatív állapotok egyetlen ereje abban rejlik, hogy az önuralom illúzióját keltik, egyben egy másfajta erővel lép kapcsolatba. Ez az új tudatosság rendíthetetlen, mint az erő is, amelyet ad. Ezzel az új, igaz hatalommal mindig élhetünk, amikor erejét és biztonságát magunkénak szeretnénk tudni. Első lépésként minden alkalommal idézzük fel, hogy hatalmunkban áll eldönteni, mire akarjuk és mire nem akarjuk fordítani az erőnket. A következő példák rövid tanulmányozása új, nagyobb lehetőségeket tár fel: • Ahelyett, hogy ezernyi megbánás fájdalmával élnénk, felismerhetjük, hogy egyetlen múltba tett látogatás sem változtathatja 97
meg azt. Az új tudatosság fénye lehetővé teszi az újrakezdést a jelenben. • Ahelyett, hogy az aggodalomtól várnánk, hogy átsegítsen egy félelmet keltő helyzeten, láthatjuk, hogy az a félelmet szolgálja — hogyan szabadíthatna hát meg attól? Az új tudatosság fénye lehetővé teszi a szabadulást mindkét rosszakarótól. • Ahelyett, hogy védenénk a hibáinkat azáltal, hogy mentségeket keresünk rájuk, felismerhetjük, hogy ha nem akarjuk megtanulni a leckét, biztossá válik, hogy az újra utunkba kerül, a gyötrelemmel együtt, amit okoz. Az új tudatosság fénye lehetővé teszi, hogy elfogadjuk az élet leckéit, és az igazság szabaddá tesz minket. Látjuk a különbséget a fenti három élethelyzetben? Egyrészt, a negatív állapotok igyekeznek meggyőzni minket, hogy tehetetlenek vagyunk azzal szemben, ami akadályoz minket. De már láttuk az igazságot: ezt a hamis észlelést a sötét állapot hozta létre, mely azt szeretné, hogy hozzá forduljunk az erőért, ami ahhoz kell, hogy mindent rendbe hozhassunk. És most tehetünk valami teljesen újat: ahelyett, hogy átadjuk magunkat szokásos reakciónknak, az ellenállásnak, idézzük fel az igazságot, mely szabaddá tesz: hatalmunkban áll, hogy az általunk választott erővel éljünk. Más szavakkal, de ugyanúgy igaz: azzal az erővel születtünk, hogy lemondjunk a tehetetlenség érzéséről, és ezért az áldozatért cserébe felismerjük a küzdelem és feszültség nélküli életet. Az eddigi gondolatok rövid összefoglalása segít, hogy elkezdhessük alkalmazni új erőnket a tehetetlenség érzése felett. Amikor valamilyen gyötrelem vagy probléma látszólag meghaladja a képességeinket, hogy megbirkózzunk vele, nem azt jelenti, hogy valóban nincs erőnk. Ezek a pillanatok „ébresztők" — felhívják figyelmünket, hogy emlékezzünk a kapcsolatunkra lényünk belső és Isteni rendjével, amely nem más, mint Igaz Természetünk. Ez az új cselekvési forma, a magasabb öntudatból eredő tudatos átrendeződés, a mi megszabadulásunk. A tehetetlenség érzése helyett 98
eljutunk valódi lényünk megértéséig. Üj jelentést nyernek a szavak, melyek azt mondják: „Engedj el mindent, és engedd át Istennek!". Most már értjük, mit kell tennünk, hogy az Isteni Fény megtehesse értünk, amit mi nem tudunk: hogy megismerhessük a valódi hatal- mat, teljesen le kell mondanunk az igényéről.
A ragyogó ajándék, hogy önmagad lehetsz LEGFŐBB TANÍTÁS Még amikor csak készülsz azzá válni, aki majd leszel, egyszerre vezet téged, és egyúttal az út végén vár rád, aki már vagy.
Mindegyikünkben mélyen ott lakik az alapvető vágyódás, hogy békében legyünk önmagunkkal, és azzal, ahova az élet sodor minket. Tekintet nélkül arra, hogy mi történik körülöttünk, szeretnénk tudni, hogy a jó helyen vagyunk a jó időben, és a helyes dolgot cselekedjük — és ezt oly módon szeretnénk tudni, hogy semmi se győzhessen meg az ellenkezőjéről. De csupán egy módon lehet miénk ez a megingathatatlan belső bizonyosság: ez az élet csak azokra vár, akik hajlandóak elvégezni a belső munkát, amely igaz személyiséggé váláshoz vezet, melyet úgy fogunk hívni, hogy „rendkívüliség". Belénk „íródott", hogy kifejezzük és megéljük az egyéniségünket, mint ahogy a rózsa minden szirma is egyedi módon nyílik ki. De e természetes „virágzás" helyett — a beteljesüléssel együtt, melyet a törekvő léleknek nyújt — a társadalmi szokások útját járjuk: azt kérdezzük magunktól, „Mit kell tennem, hogy egyéniségnek tekintsenek?" Aztán körülnézünk a világban, és látjuk, hogy a többi ember is erre a kérdésre keresi a választ. Később találunk valakit vagy valamit, amiről az egyéniségünket mintázzuk, aztán azon igyekszünk, hogy „olyanok legyünk" — bármi is az —, amitől senki máshoz nem hasonlíthatónak érezzük magunkat. Az életünk utánzássá válik, és üresség a jutalmunk, amiért eladtuk magunkat a semmiért. 99
Az igazi eredetiség ajándéka, hogy nem igényli, hogy annak tekintsék - senkitől sem várja, hogy elismerje egyedülálló természetét, mert alapvető jellege maga az egyediség. A „jelentéktelen" élet küzdelem az elismerésért, elfogadásért... örökös igyekezet arra, hogy mások megerősítsék a magunkról alkotott képet. Az igazi élet nélkülözi ezt a feszültséget, mert az egyéniség kifejezésén alapul, mely nem igényel külső megerősítést, hogy teljesnek érezze magát. Tudnál találni bármit a világon, mely nem azzal a konkrét céllal született, hogy elvégezzen egy feladatot, melyre csak ő képes? A távoli csillaghalmazoktól DNS-ünk egy mikroszkopikus darabjáig, minden lényegében azért jött létre, hogy kifejezze, amit más nem képes. Hogy lehetnénk — mi, akikért minden teremtett dolog létezik — kevesebbek ennél? Nem jobban vagyunk képesek az egyéniség létrehozására, mint a fenyő arra, hogy befolyásolja a növekedését. Elidegeníthetetlen jogunk ismerni a rendkívüliség belső egységét, ahogy a következő lényeges tanítások is rámutatnak. Tanulmányozd őket egyenként, amíg fényüknél meg nem látod az új szabadság lehetőségét, amelyhez nem kell több, mint hogy hű légy valódi Énedhez., Részben a Living Noiv (Élj most) című hangoskönyv átírása.
100
VISSZATEKINTÉS A LEGFŐBB TANÍTÁSOKRA 1. Az aggodalom amiatt, hogy mások mit gondolhatnak rólad, a rabság egyik rejtett formája, egy láthatatlan börtöncella, melyet a téves és fájdalmas gondolat hoz létre, mely szerint csak akkor vagy valódi — és az életed akkor értékes —, ha mások is azt mondják! 2. Az igazi egyéniség az, akinek nem kell mások hozzájárulása, hogy ismerje a békét, melyet abban talál meg, hogy önmaga. 3. Ha az elfogadott társadalmi szokásoknak - minden fondorlatukkal és képmutatásukkal együtt — van egy ellensúlyozó értéke, akkor az a következő: Eljöhet az a csodás nap, amikor felismerjük, hogy életünket eddig azzal töltöttük, hogy tolvajokkal társalogtunk, hazugokkal szőttünk terveket, és olyan emberek ígéreteit hallgattuk, akik legtöbbje egyetlen tisztességes tettre sem képes. Ébredésünk napja nem más, mint távozásunk e csődöt mondott világból, melyben a koldusok királyoknak és királynőknek öltöznek. 4. A tisztesség a következőképpen határozható meg a legpontosabban: Csak a saját lelkiismeretünkben keresünk megerősítést arra, hogy mi jó és igaz. Mert ami jó és igaz, nem társadalmi természetű, hanem lelki, mind az igényt, mind a tetteket illetően. 5. Az ingerültség annak a jele, hogy álmodoztunk, de hirtelen felébresztettek minket.
101
ÖTÖDIK
FEJEZET
FEDEZD FEL A BOLDOG EMBERI KAPCSOLATOK LÁTHATATLAN MÉLYÉT #
A tökéletes kapcsolatok titka LEGFŐBB TANÍTÁS Az egyetlen dolog, ami igazán zavar másokban, és konfliktushoz vezet, hogy megváltoztatnánk őket!
egtöbbünk össze van zavarodva kapcsolatait illetően - egyrészt természetes, hogy vágyunk társaságra, de mindannyian tudjuk, hogy ez nem olyan egyszerű. A nehézséget az jelenti, hogy folyamatosan mások társaságában lenni szemlátomást ugyanúgy újabb fájdalmak forrása lehet, mint ahogy megoldja az egyedüllét régi problémáját. Ez a kétélű kard - hogy időnként hálát, máskor fájdalmat érzünk kapcsolataink miatt — sokféleképpen megjelenik. Például, természetes velejárója az egyedülálló elégedettség, mely abból származik, hogy megosztjuk életünket másokkal, hogy találunk valakit, aki megért minket annyira, hogy segít jobban megértenünk magunkat. Habár a vágy, hogy feltárjuk mások előtt szívünk titkos mélységeit, gyakran visszaüt. Ki nem érezte még az óriási megdöbbenést, amikor egy titokban - szerettünknek - elárult gyengeséget később az arcába vágtak? És mi a helyzet azzal, amikor vigaszért fordulunk egy baráthoz, de amit ahelyett kapunk, azt inkább érezzük elítélésnek?
L
103
Ugyanilyen, amikor felkeresünk egy ismerőst abban a reményben, hogy magunk mellé állíthatjuk majd egy, a családunkkal vagy barátunkkal folytatott vitában. De, ahelyett hogy támogatna, inkább arról próbál meggyőzni, hogy mi tévedünk, és nekünk kell változtatnunk az álláspontunkon. Ajaj! Egy pillanat alatt rengeteg ellenséget szerzünk magunknak, ami szintén nem kevés fájdalmat okoz. Megint úgy érezzük, hogy elárultak minket. Elkeseredetten próbálunk mindenfelé vigaszt keresni, hogy aztán végül teljes elszigeteltséget érezzünk, mert „senki sem ért meg minket". Valódi problémánk másokkal nem az, hogy nem akarják vagy nem tudják megadni, amit tőlük szeretnénk. Ahogy azt majd a kö vetkezőkben látjuk, az elégedetlenség forrása ennél mélyebben gyökerezik. A következő rövid írás célja, hogy segítsen fényt deríteni arra, mi a kapcsolatainkban érzett nyugtalanságunk valódi forrása. Minél inkább megtanulunk kevésbé vágyni arra vagy függeni attól, hogy mások megértsenek minket, annál kevesebbet szenvedünk, ha ezt mégsem kapjuk meg. Minél kevésbé szenvedünk amiatt, amit mások Látszólag képtelenek megadni nekünk, Annál kevésbé leszünk boldogtalanok Eletünk e viszonzatlan pillanataiban, Melyeket barátok és ellenségek között töltünk. Minél kevésbé fáj az, amit az élet megtagad tőlünk, Annál nagyobb békében fogunk élni önmagunkkal. Minél több derűt fedezünk fel magunkban, Annál könnyebb lesz másoknak adni A harmóniából, mely az Űj Felismerésünkből ered. Valahányszor megosztjuk másokkal az újfajta Felismerést Anélkül, hogy bármit is kérnénk cserébe, 104
Az Ajándék csendben megérint mindenkit, akit azzal köszöntünk; Meghatódnak Hajlandóságunkon, hogy készek vagyunk az ő problémáikat a sajátjaink elé helyezni. És ez az a tett, mely felébreszti bennük... A szunnyadó érzést, hogy nekik is hasonlóképp kell tenniük. A boldogság teljesség, melyet a tudatos jóságban találunk meg. Ez a tökéletes kapcsolatok titka.
Add meg magadnak, amit igazán szeretnél LE GF ŐB B TANÍT ÁS
Miért van az, hogy nagyon ritkán jut eszünkbe másokon segíte- ni, akár lemondások árán is, és mégis nehezen tudjuk elfelejteni, ha valaki nem törődött velünk, amikor szükségünk lett volna rá? Már megvizsgáltuk, miért és hogyan okoznak kapcsolataink gyakran fájdalmat. És amint láttuk — általánosságban -, legtöbb konfliktusunk abból származik, hogy úgy érezzük, nem kaptuk meg a kellő figyelmet. Gyakran kínoznak ilyen gondolatok: „nem tisztel eléggé", „nem olyan kedves, mint szeretném", „őket nem érdekli annyira, mint engem". Azonban ha elég bátrak vagyunk, hogy meglássuk az igazságot a következő gondolatban — ha beengedjük a tanítását a szívünkbe és az elménkbe —, valami teljesen új és csodálatos történhet velünk, megszabadulhatunk az elégedetlenségtől, melyet kapcsolatainkban érzünk, és egyben a konfliktusoktól, melyeket ez az érzés gerjeszt. Gyakran amit épp másoktól várunk - például tiszteletet, türelmet vagy egy kis gyengédséget —, az pillanatnyilag belőlünk is hiányzik, vagy valamiképpen megtagadjuk azt. 105
A csapda az, hogy többnyire fogalmunk sincs a saját sivárságunkról ezekben a pillanatokban, mert a mélybe rejtve némán bizonyos okos „önpalástoló módszerek" bújnak meg bennünk. Énünk e tudat alatti részeinek folyamatos jelenléte miatt nem vesszük észre, hogy valójában mi vagyunk híján valaminek, mert nagyon gyorsan rámutatnak azok hiányosságaira, akiket megítélnek. Valahányszor sikeresen elterelik a figyelmünket, a következő történik: nemcsak abban akadályoznak, hogy magunkra eszméljünk, de ebben a mesterséges szellemi kómában képtelenek leszünk felismerni, hogy a tulajdonság, amit a másikból hiányolunk, valójában bennünk sincs meg. Az elme némi világossága felfedi az igazságot valódi helyzetünkről. Majdnem mindig elvárjuk, hogy mások rendelkezzenek bizonyos tulajdonságokkal, de ritkán látjuk, hogy énünk követelőző részéből hiányzik az a tartalom, amit másokból hiányol. Nem csoda, hogy az emberiség továbbra is folyamatos diszharmóniában él: ez a szellemi alvás nemcsak táptalaja a mások érzéketlensége iránt érzett megvetésnek, de forrása is annak! Mit kell hát tennünk? Hogyan formálhatjuk át magunkat, és idézhetjük elő egyben a változást azok életében, akikkel az Úton találkozunk? Lássuk tehát! Kérlek, a következő példát azon személyes tapasztalatod alapján vizsgáld, melyre a leginkább ráillik. Célja, hogy különleges hangsúlyt helyezzen valamire, ami csak akkor válik igazán hasznodra, ha hajlandó vagy felfedezni annak kifinomult tanítását. Amikor az Isteni iránti szeretetünkben — ima, elmélkedés vagy meditáció által - magasztaljuk és imádjuk a Fényt, voltaképpen a szívünkből neki ajánlott szeretet mértékének megfelelően részesülünk a Fény áldásából. Isten igaz Barátai mindig ismerték a kölcsönös Isteni Szeretet törvényét, vagyis: bárminek is adjuk a szeretetünket, annyit kapunk tőle viszont, amennyit mi adtunk. Bárminek a valódi élvezete, amit azért végzünk, mert szeretjük — legyen az kertészkedés, golf, főzés, zenélés vagy bármi más —, valójában az a szeretet, amit a tevékenység iránt érzünk. 106
Most gondoljuk végig az imént mondottakat, tárjuk ki a szívünket, és ne ítéljünk el többé másokat azért, ami szerintünk hiányzik belőlük. Az emberek közti valódi harmónia alapelve a következő: úgy kaphatjuk meg, amire másoktól vágyunk, ha megadjuk nekik, amit tőlük várunk. Ez a spirituális alapelv megérdemli a figyelmünket, vizsgáljuk hát meg mindennapi tapasztalataink alapján. Hányan érezzük, hogy a „többiek" az életünkben — különösen azok, akik mindennap mellettünk vannak, akár a munkahelyünkön, akár otthon — nem úgy bánnak velünk, ahogy megérdemelnénk? Ugyanígy, legtöbbünk, ha nem is mindig, de gyakran úgy érzi, hogy elhanyagolják. De hányan mondhatjuk el őszintén, hogy megadjuk a barátainknak és társainknak mindazt, amit tőlük várunk? Általában békejobbot nyújtunk, és előzékenyen kifejezzük egyetértésünket azok felé, akikről úgy gondoljuk, hogy hasznunkra lehetnek; de ritkán teszünk azokért, akikről úgy véljük, hogy nincs semmijük, amire szükségünk lenne. És mégis elvárjuk, hogy tiszteletteljesek, kedvesek vagy figyelmesek legyenek velünk. Ennek ismeretében egy pillanatra térjünk vissza vezérlő elvünkhöz: meg kell tanulnunk megadni másoknak, amit tőlük remélünk. A következőkben olvashatsz néhány egyszerű javaslatot arra, miként kezdd alkalmazni ezt az új felismerést a gyakorlatban. • • •
Mielőtt azt kérnénk másoktól, hogy figyeljenek ránk, tiszteljük meg őket a saját figyelmünkkel! Mielőtt elvárjuk a megértést másoktól, legyünk mi is megértők. Ha kedvességre vágyunk, először legyünk mi kedvesek. Különben tudat alatti követeléseket támasztunk egymás felé, ami csak egymás bírálásához és csalódottsághoz vezet.
Meg kell tanulnunk tudatosan kezdeményezni, aztán — a harmonikus kapcsolatokat irányító lelki törvény ismeretében — igyekeznünk kell úgy viselkedni másokkal, ahogy azt tőlük várjuk. A követke107
zőkben találsz egy különleges feladatot, mely segít még harmonikusabbá tenni kapcsolataidat. Mindannyian tudjuk, milyen elégedetlennek lenni, és összeütközésbe kerülni másokkal, akik nem adják meg, amire vágyunk, vagy szükségünk volna tőlük. Valahányszor ez történik, többnyire hibáztatjuk, alkalmatlannak ítéljük őket, és őket tesszük felelőssé azért, hogy rossz érzésekkel viseltetünk irántuk. De hányan vagyunk elég éberek ahhoz, hogy megadjuk nekik, amit tőlük szeretnénk - mielőtt azt elvárnánk? A következő gyakorlatból, még ha pusztán csak megkísérled elvégezni, többet tudhatsz meg magadról, mintha elolvasnál ezer könyvet a spirituális megvalósításról. Először is, ahogy azt már meg vitattuk, általában olyan belső tulajdonságokat várunk el másoktól, melyek belőlünk is hiányoznak. Például éppen a türelmetlenség ítéli el habozás nélkül a türelmetlenséget. Az undokság undoknak lát másokat — és közli is azt velük kendőzetlenül. A gőg megveti a büszkeséget, és tesz róla, hogy a büszke tudja: elérhetetlen magasságokba vágyik. És csak forog tovább a diszharmónia mókuskereke, míg el nem kezdünk dolgozni magunkon, és meg nem valósítjuk a következő elveket, melyek átformálják énünket. Bármi legyen is az, amit a másikból hiányolunk, meg kell tanulnunk, mennyire fontos, hogy megadjuk azt neki. Amire másoktól vágyunk, meg kell adnunk nekik; amilyen viselkedést másoktól elvá- runk, úgy kell viselkednünk velük. Például, ha tényleg szeretnénk, hogy a személy, akivel vagyunk, nyíltan viselkedjen velünk, először nekünk kell megnyílnunk. Ha tudjuk, hogy gyakran kritizálunk másokat, mert nem adják meg a tiszteletet, amit várunk, először nekünk kell kimutatnunk a tiszteletet, amire vágyunk. Vedd hozzá e gondolatokhoz a következőt: Néha éppen azt akarjuk a másiktól, ami nincs meg benne. Például, elvárjuk, hogy megértsen, miközben - jelen fejlettségi szintjén - ez az égvilágon semmiképp sem lehetséges. De ha azon nyomban kell, amit akarunk, nem leszünk képesek a részvéttel teli megértésre. Türelmetlenséggel 108
vagy más, lealacsonyító tettel jelezzük, hogy ráuntunk már mások „gyengeségeire". Ez a viselkedésünk csak a saját hiányosságairól győzi meg az illetőt. Mit tehetünk ehelyett? Adjuk oda, amink van, ahelyett hogy a másiktól vennénk el azt a keveset, amivel rendelkezik. Ha odaadjuk e tudatos belső munka gyümölcsét, cserébe megkapjuk a kért jóságot. Ez a feladat, amely segít felébreszteni alvó lelkiismeretünket, sok figyelmet igényel, és ami még lényegesebb, hogy végre megelégeljük az érzést, miszerint a körülöttünk lévők nem olyan jók, mint mi. Mindazonáltal, a valódi lelki fejlődés — önmagunk valódi átformálása - attól fiigg, mit vagyunk hajlandók adni, és nem attól, hogy szerintünk mások mivel tartoznak nekünk. Alkalmazd e fontos gondolatokat minden kapcsolatodban. Sokkolnak, elképesztenek, ezzel együtt jelentősen felbátorítanak majd a felfedezéseid, de ami a legfontosabb, hogy azt tapasztalod: a harmonikus kapcsolatok nemcsak kivételesek, hanem mindennaposak lesznek az életedben. Minden jobb és szebb körülötted, mert önmagad megértésének új Fénye immár elevenen ragyog benned.
Tedd meg az első lépést a valódi függetlenség felé LEGFŐBB
TANÍTÁS
Tölthetjük az időnket hiábavaló erőlködéssel, hogy a magunk kedvére formáljunk másokat, vagy megláthatjuk a gondolkodás- módunkban rejlő hibát, és — ahelyett, hogy az igényeink szerint próbálnánk megváltoztatni másokat — átlátunk azon a téves elképzelésen, hogy más teljessé tud tenni minket. A valódi függetlenség az éber belső élet gyümölcse - és ahogy a fák termése is természetes események bizonyos rendjét követve érik be, úgy önmagunk belső felfedezésének is van egy természetes rendje, 109
amelyen végig kell haladnunk, hogy elnyerhessük életünket, és úgy élhessük, ahogyan nekünk jó. A teljesebb függetlenséghez vezető úton minden lépés kihívás és jutalom is egyben. A kihívás mindig abban rejlik, hogy a következő lépés mennyire átláthatatlannak és bizonytalannak tűnik, a jutalom pedig - a lépés megtétele után - az édes és megnyugtató felfedezés, hogy aki valójában vagy, nem bukhat el soha! Ily módon lépésről lépésre elérheted Igaz Éned természetes függetlenségét. Amikor egy nagyobb rálátást biztosító pont felé tartunk, az úton mindig találunk nehezebben leküzdhető szakaszokat. Minél jobban feltárjuk a látásunkat elhomályosító lelki akadályokat, annál simább lesz az utunk fölfelé. Ne feledd: az Igazság soha nem fog vak vágányra terelni! Ha valaha mégis úgy tűnne, az abból ered, hogy olyasvalamit próbálsz feleslegesen magaddal vinni, ami nem lehet része a rád váró magasabb rendű életnek. Gyerünk hát! Könnyedén meg tudod tenni a következő lépést! A függetlenség felé vezető úton az egyik legnagyobb akadály — mely ponton sokan bizonytalanná válnak, és ezért nem tudják megtenni a következő lépést felfelé — nem más, mint hogy vonakodnak meglátni az emberi természet valódi mivoltát, mely sokkal rosszabb, mint képzelnénk. Neked viszont máshogy kell tenned! Ahogy látni fogod, csak a társadalom — és annak politikai és vallási vezetői — életének alacsony színvonalát egyértelműen felismerve hozhatod mozgásba az új energiákat, melyekre szükséged van, hogy valóban független emberré válhass. Ez a magasabb rendű függetlenség a jóság és erő egyedüli táptalaja, melyre szükséged van, hogy igazán egészséges kapcsolatban élhess másokkal. Soha ne tétovázz átlátni másokon, és ne érezz bűntudatot azért, amit ébredő észlelésed felfed róluk. Az érzés, miszerint rosszat tettél azzal, hogy megláttad a rosszat másokban, a hamis én műve, melynek szüksége van arra, hogy higgy másokban, mert így később, amikor nem felelnek meg az elvárásaidnak, úgy érzed majd, hogy elárultak. Lenyűgöző könyvében, a 50 Ways to See Through People-ben (50 mód, hogy átláss másokon) Vernon Howard elmagyarázza, mi110
ért nem szabad rosszul éreznünk magunkat azért, mert meglátjuk a rosszat másokban: „Néhányan, akik az emberi természetet tanulmányozzák, gyakran vonakodnak feltárni a hamisságot és a gyengeséget másokban. Azt gondolják, nem kellene ennyi rosszat látniuk - ám ennek éppen az ellenkezője igaz. Kellene és kell is, hogy mindent tudj az ártalmas emberi viselkedésről, mert a jóhoz csak a rossz feltárásán át vezet az út. Az igazi veszély abban rejtezik, ha nem a valódi fényükben látjuk a dolgokat - a megtévesztés nagy veszélyt jelent a megtévesztettre. Ostobaság delfinnek hinni a cápát, és egyúttal felesleges is. Amikor a bölcs cápát lát, tudja, hogy az cápa. Mióta helytelen helyesen látni?"
Tehát bölcs és kifizetődő dolog tényeket gyűjteni az emberi természet gyengeségeiről. Ráadásul, ha a valódi függetlenségünk keresésével szeretnénk elérni a kívánt célt, akkor meg kell tanulnunk nemcsak örömmel fogadni az átmenetileg megdöbbentő felismeréseket, de össze kell szednünk minden erőnket, és kérnünk kell, hogy még többet láthassunk. Az Igazság megköveteli ezt. Az alábbiakban találsz három hasznos tényt, melyek segítenek, hogy megtanulj elengedni, és elérni a még nagyobb szellemi függetlenséget. 1. Nem számít, hogy a felszínen mit látunk, valójában az önérdek irányítja az embereket. 2. Csak addig függhetsz másoktól, míg nekik is kifizetődő eltűrni a függésedet. 3. Még a kedvesség és jóindulat legjellemzőbb megnyilvánulásai sem az adott illető könyörületes természetéből fakadnak, hanem a tudat alatti vágyból, hogy a jóság és emberségesség mámorító érzésével gyarapodhasson. Felejts el köszönetet mondani, vagy elismerni a nagylelkűségét, és meglátod, miként változik a jóság rögtön elfojtott haraggá vagy méltatlankodássá.
111
Ezek nem aggasztó tények. Az az aggasztó, ha nem vagyunk hajlandóak meglátni, hogy nemcsak minket hagytak cserben, de valamikor már mi is eljátszottuk ezt a szánalomra méltó szerepet. Ennek bizonyítéka cáfolhatatlan. Ha úgy akarjuk jól érezni magunkat, hogy másoktól függünk, akkor baj leselkedik ránk. Bármely kapcsolatban, amelyben függünk a partnerünktől, „ejtőernyőnek" használjuk a másikat, és ha elfogadja ezt a szerepet, mindketten a földre fogunk zuhanni. Ám neked egy pillanatig sem kell már e félelemmel élned. Engedd, hogy meglásd a teljes igazságot az emberi természetről és annak dolgairól - cserébe az Igazság feltár rólad valamit, ami vel felülemelkedhetsz azokon a dolgokon, amelyek miatt jelenleg aggódsz. Ne félj tehát a nyugtalanító, de csodálatos felismeréstől, hogy nincs senki, akire számíthatsz — mert valóban nincs -, legaláb- bis nem ott, ahol eddig kerested. Jelenlegi, valós helyzeted fokozatos felismerése valójában egy lépés felfelé, mely átmenetileg visszalépésnek tűnik. Csak egyetlen okból érzed így: mert tudtodon kí vül eddig azzal a meggyőződéssel korlátoztad magad, hogy egy nap majd valaki megadja, amit nem tudtál megadni magadnak: a valódi függetlenséget. Vége hát a várakozásnak és a félelemnek is! Lényednek van egy titkos és varázslatos része, amely csak akkor fedi fel magát, ha hajlandó vagy a fényre állni, hogy lásd az igazságot önmagadról és másokról. Fogadd örömmel ezt a fényt, és felfedezed, hogy a bölcs és rendíthetetlen belső erő türelmesen várja, hogy beteljesítsd a törvényeket, melyek által belép az életedbe. Részben a The Secret of Letting Go (Az elengedés titka) átdolgozása.
112
Új alapelvek a tudatosan harmonikus élet megvalósításához LEGFŐBB
TANÍTÁS
Hogy tudjuk tudjuk,, hogyan hogyan leljük leljük igazán igazán örömünke örömünkett e g y kapcsol kapcsolat- at- ban, nem igényel gondolkodást. Azonban a meggondolatlanság meggondolat lanság minde mindenn kapcs kapcsola olato tott tönkr tönkrete etesz sz,, melyb melyben en felüti felüti rút f e j é t . Az alapos spirituális spiritu ális munka munk a révé révénn kiderül, kider ül, hogy a pokoli dolgok valójában azért azért jelennek jele nnek meg a Földön, Földön, mert valahol mélyen bennünk lakoznak. Nemsokára Nemsokára bepillantást nyerünk n yerünk ebbe a belső belső mélységbe, mélységbe, és a megértés csodálatos Fényével megvilágítjuk annak minden eddig nem látott zugát. Megvilágítjuk a bennünk élő tudattalan világ középpontját, ahol a sötét sötét erők erők mindig győzelmet aratnak a gyanútgyanú tlan emberi lények fölött. Képzeld el a főördögöt, amint delejes hangján összehívja az öszszes gonosz teremtményt, és így szól: „Hogyan férkőzhetnénk be a világba, mely a mi világunk és a megvetendő Fény között van? Mit tehetnénk, hogy tovább ámítsuk az embereket? Továbbra is a sötétségben kell tartanunk őket, hogy ne tudjanak a Fényről, mely által megszabadulhatnának tőlünk. Olyan gonosz, sötét dolgot szeretnék, hogy senki ne jöjjön rá, mi történt. Van valakinek egy jó ötlete?" Abban a pillanatba pilla natbann a parázsló parázsló sötétség sötétségben ben összegyűl összegyűltt kisördögök lángjai elhalványulnak: félnek, hogy vezetőjük tűzre veti őket, ha kudarcot vallanak. Egy nappal később, ahogy megbeszélték, mindannyian visszatérnek néhány ötlettel, habár nincs köztük egy különösebben említésre méltó sem. Aztán hirtelen a semmiből ott terem egy aprócska ördög, a vezető vállára ugrik, és a fülébe súg valamit vala mit.. Egy pillana pil lanatt múlva lángok csapnak elő a főördög főördög minden minde n porcikájából, ahogy azt azt kiáltj ki áltja: a: „Vég „Végre re!! Van egy tervem!" tervem!" Körülnéz kis helytartói között, akik mindnyájan egy-egy ember mellé vannak kijelölve a Földön, és jókedvűen osztja az utasításo113
kat: „Azt akarom, hogy odamenjetek, és lassanként kezdjétek terjeszteni az alvó tömegek között a „tolerancia" eszméjét. Tegyetek meg mindent a sikerért! Győzzé Győzzétek tek meg meg őket arról, hogy h ogy a gondolat az övék, övék, és hogy el kellene kell ene terjeszteniük t erjeszteniük a tanítást, miszerint mások mások tolerálása egyenlő a szeretettel. O igen! Ez eddig a legjobb trükk! Ez halálos!" Elültettek a gondolatainkban egy bizonyos társadalmi viselkedésformát, a kényelmes önkéntelen reakciót, azok „tolerálását", akikkel nem értünk egyet. Elviseljük azokat, akik nem járnak a kedvünkben, vagy akaratlanul is bosszúságot okoznak. És azt hiszszük, hogy ez azt jelenti, hogy harmóniában tudunk élni velük. Márpedig semmi sem áll távolabb az igazságtól! Hasonló megtévesztés áldozataiként az embereknek szinte esélyük sincs meglátni, hogy az igaz szeretetet majdnem kiölték belőlünk, és eltörölték a Föld színéről. Ugyanúgy, ahogy vannak dolgok, amik a torkunkon akadnak, léteznek hamis hiedelmek és e hiedelmeken alapuló cselekedetek, amelyeket a lelkünk nem tud lenyelni. Vizsgáljuk meg, mi rejtőzik a tolerancia hamis fszméje mögött, és tanuljuk meg, mibe kerül eltávolítani ezt a természetellenes lenes akadályt! Kezdetnek fel kell ismernünk a következő igazságot: igazságot: a toleran- cia cia mind minden en form formáj ájaa e g y f a j t a ellen ellenál állá lásb sban an gyök gyöker erez ezik ik.. Ez a tény még nyilvánvalóbbá teszi az igazságot, miszerint miszerint nem lehet valaminek el- lenállni, és hozzá negatívan viszonyulni, ugyanakkor pedig szeretni. A gyakorlatban gyakorla tban ez úgy jelen j elenik ik meg, hogy amikor tudat alatt alat t azt azt gondoljuk: „Tolerálni fogom ezt az embert, elviselem a sötét megnyilvánulása nyilvá nulásait, it, de csak csak azért, azért, mert nem akarom, hogy mások lássák, lássák, rossz hatással van rám" — akkor mi történik velünk? Úgy gondoljuk, hogy szeretjük egymást, csak mert elfojtjuk a vágyunkat, hogy kirohanjunk az ellen, aki zava zavarr minket. mink et. A kormány és a társadal t ársadalmi mi intézmények i ntézmények erős erősen en támogatják támogatj ák a tolerancia eszméjé eszméjét,t, hogy fenntartsák fennta rtsák a haladó szellemű és fejlődő tártá rsadalom látszatát - de a szeretetnek semmi köze a rejtett ellenálláshoz, ho z, melyet m elyet elfogadásnak hívnak. hívnak . Az ellenállás elszigetel, elszigetel, elválaszt elválaszt és 114
fojtogat. A szeretet átölel, üdvözöl, általa szabadon lélegezhetünk. De még sok mindent meg kell látnunk, amennyiben készen állunk A tolerancia effajta értelmez értelmezése ése a felsőbbre felsőbbrendűsé ndűségg eszméjéb eszméjében en gyökerezik, hiszen csak a felsőbbrendű ember tolerálja az alantasabbat. Ha valakivel együtt vagyunk, vagyu nk, és „tolerálnunk" kell az illetőt, a titkos önbálványozás állapotába kerültünk, amely csak úgy maradhat fenn, ha van valami, amit nyugodtan becsmérelhet. De ez a tudattalan állapot csak az egyik fele a korlátozottságnak. A tudat alatti alat ti felsőbbre felsőbbrendűsé ndűségg azza azzall tartja magát életben, hogy visszautasítja azt, amitől különbnek különbn ek érzi magát, de az elutasító reakció bizonyítja bizonyí tja a nem érzékelt érzékelt hasonlóságot hasonlóságot.. Shakespeare Shakespeare mondta: „Úgy vélem, ön túl tú l hevese hevesenn tiltakozik." tilt akozik." Ezze zzel arra mutatot mu tatottt rá, hogy azt utasítjuk el legerősebben a másikban, amit tudat alatt felfedeztünk magunkban. Az első lépés a harmoniku ha rmonikuss kapcsolathoz nagyon egyszerű: csak csak meg kell látnunk a spirituális igazságot, miszerint nem találkozhatunk olyan emberrel, akire nem hasonlítunk valamiben, még akkor sem, ha nem is adunk hangot annak, amit nem szeretünk benne. Az a megtéve megtévesztő sztő,, hogy azt hisszük, nem hasonlítunk hasonlí tunk másokra, kik i véve véve azokat, azokat, aki a kikk egyeznek egyeznek a magunkról elképzelt elképzelt képpel. És ennek megfelelően élünk élü nk — az „én" „én" egy hamis érzeténe érzeténekk szemé szemével vel látunk, lát unk, amely mindig elutasítja azokat, akiket „különbözőnek" lát. De az elutasítás uralma alatt nem jelenhet meg a szeretet csírája. Nem Nem azért kaptuk kapt uk ezt ezt a becse becsess életet, hogy mindent minden t elutasítsunk eluta sítsunk benne, ami nem felel meg nekünk, hanem azért, hogy fejlődjünk minden által, amivel az úton találkozunk. Az ellenállás lehetetlenné teszi lelki fejlődésünket, miáltal hiábavalóvá válnak a körülmények, melyeket melyeket azért azért kaptunk, hogy felülemelkedjünk rajtuk. Ha elutasítjuk azt, amit mások megmutatnak nekünk magunkról, megfoszt énünk felfedezetlen juk magunkat a lehetőségtől, hogy meghaladjuk énünk részeit, amelyeket részeit, amelyeket ez nyugtalanít. A szabadságot nem akkor találjuk meg, ha kerüljük, ami zavar minket, hanem ha világossá tesszük 115
- felismerjük és elbocsátjuk - mindazt, amit bensőnk sötétjében valami zavarhat. Az embert azért teremtették, hogy az őt létrehozó csodálatos Értelem „hasonlatosságára" fejlődjön. Ez az Isteni Értelem, amely nem teremtett olyat, ami számára félelmetes vagy gyűlöletes. Ne vetséges azt hinni (ahogy tesszük ezt mindnyájan, mert erős önérzetet ad), hogy a másik ember az ellenségünk, csak mert ellenszenvet érzünk iránta. Csak hogy világos legyen: rengeteg kellemetlen ember él. Tele van velük a világ! De tekintve a neheztelés előnytelen hatásait, és hogy (egyelőre) csak annyit tudunk tenni azokkal, akik zavarnak, hogy ellenállunk, lehetséges, hogy nem látjuk meg kapcsolataink egyik legfőbb okát? A válasz: Igen! Ahogy a szél a fák lombját fújja, és elviszi a virágport egy másik fa virágához, kapcsolataink célja is lelkünk „beporzása" kellene, hogy legyen, mely által kivirágozhatna benne itdétünk okának valódi megértése. Kapcsolataink által együtt gyarapodunk az élettel, ami azt jelenti, hogy olyan lehetőségeinkre világítanak rá, amelyek létezéséről azelőtt nem tudtunk. Ha kizárjuk e felfedezéseket, akkor letagadjuk az igazságot magunkkal kapcsolatban, amit a bennünk rejlő Igazság soha nem tenne. Ez a felismerés még világosabbá tesz valami mást is: Ha így értelmezzük a toleranciát, az nem lehet semmi mennyeinek a forrása. A részünk, mely mesterré vált azok tolerálásában, akiket ki nem állhatunk, azért válhatott erőssé és meghatározóvá, mert a felsőbbrendűség érzését kelti bennünk, amikor a társaságukban vagyunk. Ez a tudat alatti képmutatás nem a szeretetből fakad, hanem a gyűlöletből - tehát gyengeség. Most következik egy különleges lelki gyakorlat, mely azért született, hogy segítsen harmonikussá tenni kapcsolatainkat. Ahogy a Heimlich-fogást sem nehéz elsajátítani — a hirtelen mozdulatot, melynek segítségével eltávolíthatjuk, ami a torkunkat fojtogatja —, úgy megtanulható a spirituális módszer is, melyet szükség esetén bármikor segítségül hívhatunk, hogy megszabadítson attól, ami 116
épp fojtogat bennünket. A feladat és az általa feltárt új felismerés célja, hogy segítsen leszámolnunk azzal a gondolkodásmóddal, miszerint nyugodtan árthatunk magunknak, mégis lehet kedvező a végkifejlet. A fent említett feladat a „Te és Én Fogás". Bármikor alkalmazhatod, a nap bármely percében, akár másokkal vagy, akár csak egyedül üldögélsz, és valakire gondolsz. Hatékony alkalmazásához, amikor másokkal érintkezel, olyan érzékenynek kell lenned, mint a pók hálójának, melyet még a legkisebb légmozgás is megrezdít. Igaz Éned épp ennyire fogékony. Mint ahogy a kristálytiszta tó visszatükrözi az eget, úgy minden energiaállapot, amellyel találkozunk, az annak megfelelő energiával rezonál bennünk. Abban a pillanatban, ha hajlandóak vagyunk rá, részesedhetünk abból a tudatosságból. És ennek az adottságnak semmi sem szab határt, leszámítva azt, amitől tudtunk nélkül megfosztjuk magunkat, mert tudat alatt elutasítjuk, amit megmutat nekünk. Amikor mások társaságában vagyunk, és elutasítóan reagálunk rájuk, nem vesszük észre, hogy már az ellenállás valamilyen formája határozza meg a pillanatot. A tolerancia igénye nem jelenhetne meg bennünk, hacsak valami a bensőnkben nem akarna olyan ember közelében lenni, aki „olyan". Ahogy a tudat alatti ellenállás egyre hevesebbé válik, újabb negatív reakció formáját ölti a „támadó" személlyel szemben. E feladat kulcsa megérteni azt, hogy ez a reakció mindig a negatív töltetű te szóval kezdődik — mint: „Te ilyen vagy.", „Te olyan vagy." Ez azonnali távolságot hoz létre az Én és a személy között, akivel vagyunk. Tovább erősítik ezt a hamis „én"-érzést a negatív gondolathullámok, amelyek bizonyossá teszik, hogy mit „fedezünk fel". Most már biztos: tudjuk, ki az oka a konfliktusnak, melyet érzünk. De már több eszünk van annál, hogy másokat hibáztassunk a bennünk feltárt negatív dolgokért. Ugyanebben a pillanatban, amikor ránézünk az illetőre, és formálódni kezd bennünk ez a becsmérlő „te", rögtön hozzátesszük az „én"-t. Szívünkben és gondolatainkban fogjuk őrizni a „Te-Én" elgondolását. Például, rossz szemmel nézünk valakire, mert mindig 117
rohan. Ahelyett, hogy csak úgy hagynánk, hogy a szokásos reakció irányítson, más utat választunk- felismetjük lelki hasonlóságunkat, ahelyett hogy ez a hasonlóság eltávolítson minket. Ez az új felismerés valahogy így hangzik: „Te... Én felfedeztem ugyanezt a tulajdonságot magamban." Ha egy dühös ember letámad, ahelyett hogy tűrnénk a kellemetlen helyzetet, az új módszert alkalmazzuk a csendes felismerés által: „Te... Én ugyanezt a dühöt láttam meg magamban." Ez a belső gyakorlat minden olyan esetben alkalmazható, amikor mások nem kívánt megnyilvánulásaival szemben elutasítóan reagálunk. Lefegyverzi a „felsőbbrendű" én hazugságát azáltal, hogy hatékonyan eltörli annak megrontó hatalmát, mellyel azt az illúziót kelti, hogy mások vagyunk, mint azok, akiket tolerálunk. És az ellentétek összeomlásával megszületik a szeretet és együttérzés: „Többé már nem csak elvisellek - felismertem, hogy te és én valójában felebarátok vagyunk, mert ugyanazt a terhet viseljük: egymáson keresztül kell felismernünk az igazságot magunkról. Következzék tehát a „le és Én Fogás" összefoglalása. Kapcsolatainkban egy újfajta szándékot kell megfogalmaznunk, amely valahogy így hangzik: „Ezentúl nem elviselni foglak téged: inkább arra fogok törekedni, hogy minél tudatosabb legyek velünk kapcsolatban, és elviseljem, amit kell, mindkettőnkért. Nem foglak elutasítani, mintha nálam alacsonyabb rendű volnál - nem teszem, mért nem tudok felfedezni benned semmi olyat, ami alsóbbrendű, csak ami bennem is megvan." Feladatunk az - ha hajlandóak vagyunk megtenni -, hogy észrevegyük a növekvő eltávolodást, amit úgy hívunk: „Te más vagy, mint én." Aztán, ugyanebben a pillanatban, alkalmazzuk az új felismerést, mely megszünteti a tudattalan elutasítást. Ehelyett elfogadjuk a felfedezést, hogy te és én ugyanúgy részesei vagyunk ennek az Isten adta pillanatnak, melyet azért kaptunk, hogy túllépjünk önmagunkon. Ne feledd, a „tolerancia" hazugság, mert létrehoz egy „én"-t, amely mindig elkülönül attól, amit tolerál. Nem lehet szeretet ott, ahol elkülönülés van. 118
Gyakorold ezt a módszert! Tanuld meg szemmel tartani ezt az alantas ént, mely megpróbálja lerombolni benned az ébredező szeretet lehetőségét. Merj nyitott lenni azáltal, hogy visszautasítod az azonosulást azon részeiddel, amelyek azt a hitet keltenék benned, hogy ha ellenállsz az életnek, akkor az majd befogad. Végezd el a belső munkát, amely ahhoz kell, hogy személyes jelentést kapjon számodra ez a feladat, és megérted a legnagyobb titkot a Földön: mindenkinek, aki itt él, van egy ajándéka számodra — ha hajlandó vagy elfogadni.
Fejlődés teljes átalakulás által: a béke magvainak elvetése LEGFŐBB
TANÍTÁS
A szív valódi nagysága nem csupán abban rejlik, hogy mennyit bír el, hanem hogy mennyire kész elengedni. Bárcsak ne adnánk többé okot másoknak, Hogy elutasítsák jelenlétünket, Magunk is viseljük, Amivel őket terheljük, így nem hagyva okot a hibáztatásra... Akkor... a nagy és csöndes dühöt, Mely az emberi szívben rejtezik, Annak kell látni, ami: Erőszak, mely háborút akar. E felismerés felébresztené A belátó lélekben 119
Az azonnali, bensőséges igényt A béke megtestesítésére. Ez az új igény — a látás szülötte Az igaz átalakulás magva. Minden kapcsolat megsínyli, ha holtpontra jut - akár csak egy kis tóban, akár személyes kapcsolatainkban, mindenhol szükség van a folyamatos megújulásra, hogy felismerhessük a benne rejlő valódi lehetőségeket. Ez számunkra azt jelenti, hogy egy régi neheztelés, félelem vagy megbánás újbóli megjelenése megsemmisíti annak lehetőségét, hogy szeressük egymást, ami spirituális feladatunk. Azonban nagyon nehezen látjuk meg, hogy a valódi ok, amiért ezek a régi, fájdalmas beidegződések működnek bennünk, nem az, hogy az emberek nem változnak. A valóság teljesen mást mond amennyiben meg merjük hallani. A következő okból térnek vissza a nem kívánt viselkedésformák kapcsolatainkban: folyamatos kísérleteink, hogy megszabaduljunk a bennünk dúló fájdalomtól — másokat tartva felelősnek azokért —, végképp kudarcot vallottak. Bármilyen új lépés, amelyhez azáltal jutunk, hogy megpróbálunk rájönni, mi a probléma a másik féllel, semmi mást nem változtat meg, csak azt, amilyen módon a kapcsolattól a későbbiekben szen vedni fogunk. Ha így próbáljuk megoldani a problémát, az olyan, mintha azt várnánk, hogy az általunk bevetett földön teljesen más növény nőjön ki és virágozzon. Ha igazi, harmonikus kapcsolatot szeretnénk másokkal, nekünk kell megváltoznunk. Vállalnunk kell a felelősséget mindazért, amit a kapcsolat megmutat nekünk magunkról, aztán el kell végeznünk a belső munkát, mely egy új Én magvainak elvetéséhez szükséges. Már mielőtt lejegyezték volna a tanításokat, a nagy bölcsek a következőt hirdették: Ki mint vet, úgy arat. A mostani, úgynevezett haladó korban épp annyira egyszerű ez az elfeledett elv, mint amennyire látnoki. Azt kapjuk, amik belül vagyunk. Életünk ta120
pasztalatának minden egyes pillanata a jellemünket tükrözi, amelyet ezek a pillanatok mutatnak meg nekünk. Oszd meg ezt az egyszerű igazságot valakivel, aki gyűlöli az életét, és az illető meg fog vetni, mert kimondtad az igazságot arról, hogy miért érez így! Bármerre nézünk, lényegében mindenki csak egy dologgal van elfoglalva: hogy megkapja, amit akar, amikor akarja, amilyen gyorsan csak lehet. A tűz, mely a megálmodott siker iránti vágyat fűti, akkora füstöt okoz, melytől nem látni, hogy a kitartó vetés termése nem más, mint a megbánás hideg hamvai, melyek a tönkrement kapcsolat után maradtak. Ha egyszer felismerjük Igaz Énünk teljességét és állhatatos jóságát, ha szeretnénk meglátni valamit a mennyből még itt a földön, akkor el kell vetnünk a magvakat, melyekből e magasabb rendű élet sarjad. Nem arathatjuk le azt, amit el sem vetettünk - ha csak vágyunk a teljesebb életre, nem fogjuk elvetni a lelki magvakat, mint ahogy egy képzeletbeli hegy megmászásával sem érjük el a csúcsot. A lelki magvak elvetése azt jelenti, hogy lelki munkát végzünk. A lelki munka először mindig a bensőnkben zajlik, még akkor is, ha külső cselekvésben nyilvánul meg. Mi ez a belső munka, melynek segítségével a bennünk rejlő mennyei természet magvait elvetjük? A következő négy módszer arra, hogy miként vessük el egy teljesebb élettel való kapcsolat magvait, a Let Go and Live in the Now (Tanulj meg elengedni, és élj a mostban) című könyvemből származik. 1. Igyekeznünk kell, hogy ne terheljünk másokat vagy magunkat múltbeli megbánásokkal, csalódásokkal vagy a jövőről szőtt, félelemmel teli víziókkal — különösen, amikor kérjük az Igazságot, hogy nyújtson nagyobb betekintést jelen természetünk azon észrevétlen részeibe, melyek élvezik a bűntudatot akkor is, amikor még több sötét magot vetnek el. 2. Meg kell tanulnunk csendben ülni, és türelmesen várni Isten békéjének Fényére, hogy felváltsa azokat a sötét, zajos gondolatokat és érzéseket, melyek azt mondják: túl sok régi terhet cipelsz ahhoz, hogy képes legyél megtenni a hazafelé vezető 121
utat. Valahányszor elvetjük e magvakat a nyugodt elmélkedés révén, szert teszünk az erőre, mely annak felismeréséből ered, hogy ez a csend a mi igazi otthonunk. 3. Minden pillanatban, amikor ráébredünk, hogy újraélünk egy múltbeli konfliktust, tudatosan emlékeznünk kell szándékunkra, hogy az egész életünket újrakezdjük. Ezt az új szemléletmódot, amely abból a tudatból születik, hogy valódi életünk mindig új a Mostban, úgy fejleszthetjük ki, hogy elengedjük, amik addig voltunk, és elkezdjük learatni a félelem és düh nélküli élet gyümölcsét. 4. Meg kell tanulnunk szembenézni a félelemmel, türelmetlenséggel és az aggodalommal, és ahelyett hogy azt látjuk, mi lehetetlen ezek életszemlélete szerint, elvetjük az új Én magvait azáltal, hogy merünk kételkedni sötét látásmódjukban. Annak megtagadása, hogy azonosuljunk ezen önkorlátozó sötét állapotokkal, learatja a gyümölcsét, hogy felülemelkedünk az ezektől elválaszthatatlan korlátokon. Nem elég csak a fizikai életben elvetni a magvakat, azaz küzdelem által vagy könnyedén milliókat keresve, feltalálva minden idők legnagyszerűbb csodamasináját, vagy a „Ki kicsoda?" hasábjaira kerülve — mert habár magasztosnak tűnnek ezek a törekvések, és a magvak kinőnének és virágoznának, csak olyan formában fejlődhetnének ki, melyek idővel elmúlnak és elhullnak. Ha teljes és szeretettel teli életre vágyunk, melyet új fény ragyog be, magunkban kell elvetnünk az örök magvakat - ez a mi dolgunk. Készíts egy listát a módokról, ahogy elvetheted egy teljesebb élet magvait. Kezdj hozzá a belső éberség megvalósításához, és figyeld, hogy fogod learatni a tudatosság gyümölcsét, mely mindent lehetővé tesz. Részben a Let Co and Live in the Now (Tanulj meg elengedni, és élj a mostban) átdolgozása.
122
VISSZATEKINTÉS A LEGFŐBB TANÍTÁSOKRA 1. Nem leszünk jóságosak és szeretetteljesek attól, ha úgy teszünk, mintha azok volnánk - ahogy egy Shakespeare-darabban a beszélő fa szerepének eljátszása sem ruházza fel a színészt a tölgy erejével. 2. Nem feladatunk azon aggódni, hogy mi lesz vagy mi nem lesz — hogy a fájdalmas megbánásban vagy bűntudatban éljünk, azért ami volt vagy nem volt. Egyetlen feladatunk, hogy felelősséget vállaljunk azért, ami van — és hagyni, hogy az élet azt hozza, amit akar. Talán szenvedést hoz ez a fajta felelősség, de ha ez történik is, átformáló erejű lesz, ellentétben az önsanyargatással — amely minden hamis felelősségvállalásból származó tett negatív hatása. 3. Abból nyerni az önérzetünket, hogy azonosulunk más dilemmájával, olyan, mintha elmennénk a szabóhoz egy új öltönyért, de aztán abban a ruhában távoznánk, amiben bementünk. 4. Tanuld meg, hogy ne másokat hibáztass a fájdalmadért, és hogy ne panaszkodj semmiért, amit az élet eléd hoz - ez azonban nem azt jelenti, hogy elfogadó légy azokkal, akik rosszat akarnak neked, és hogy közönyös légy az iránt, ami veszélyezteti a reményeid és törekvéseid. 5. Az egyetlen ok, amiért vonzó mások elítélése énünknek azon a szintjén, amely ítélkezik felettük... az, hogy a vigasz, melyet abban lel, hogy másokat elítél a „hibáik" miatt, azt a célt szolgálja, hogy meggyőzzön tökéletességünkről.
123
HATODIK FEJEZET
LÉGY BÉKÉBEN ÖNMAGADDAL A nyugodt elme bámulatos ereje LEGFŐBB
TANÍTÁS
A gondolkodás nem hozhat igazi szellemi békét, ahogy a tóba dobott kő sem csillapítja le annak fodrozódását. ap mint nap elárasztanak minket — társadalmilag, kulturálisan és gazdaságilag - új elképzelések, tökéletes programok, különleges ígéretek... dolgok, melyek, ha megszerezhetnénk őket, békét hoznának nyugtalan elménkbe és szívünkbe. Ezért legtöbbünk folyamatosan rohan valami után, hogy enyhítse a tökéletlenség szűnni nem akaró érzését. De újra és újra tapasztaljuk, hogy a hajszának soha nincs vége, csak egy újabb kezdőpontot, újabb elvégzésre váró feladatot találunk, mielőtt megpihenhetnénk. Meglepő, de amiért az állandó rohanás ellenére mégsem jutunk sehova, azért van, mert nem arra születtünk, hogy tökéletessé váljunk. Ha megértjük, miért hisszük mégis ezt, azzal megtesszük az első lépést a siker tartós érzése felé, melyet keresünk. Ez újra megmutatja annak fontosságát, hogy feltárjuk az igazságot lényünk jelenlegi szintjéről, ahogy ezt a következők is nyilvánvalóvá teszik. Az önmagával szemben tudatlan elme „megosztott" elme. Legtöbbünk már ismeri e különös állapotot: egyik részünk azt akarja, ami miatt a másik bűntudatot érez, vagy csak arra tudunk gondol-
N
125
ni, amitől azt reméljük, hogy — ha a miénk lesz — elhozza a békességet. De ahogy azt nemsokára látni fogjuk, megosztott elménk ravaszabb, mint gondoltuk. A munka, melyre a következő gondolat megértéséhez van szükség, megéri a fáradságot. Ez a megosztott elme azt hiszi, hogy valaminek az elképzelése ugyanazt az örömet képes nyújtani, mint az elképzelt dolog valósága. Olyan ez, mintha azt hinnénk, hogy egy szárnyaló sas látványának elsöprő érzése azt jelenti, tudunk repülni. Ez az elme azt „látja", hogy övé a vágyott erő, és azt tapasztalja az adott pillanatban, amit magával éreztet az adott dologról. És azt akarja, hogy az övé legyen, amit elképzelt, mert az megadja neki az élvezetet, melyet azzal gondolatban összekapcsol. Természetesen van egy óriási probléma ezzel: mind az elképzelt tárgy, mind az „én", melyet az megelégedéssel tölt el, csak illúzió — ami hamar kiderül, miután az elme már nem tudja tovább fenntartani az önmaga által gerjesztett érzéseket. Tehát: az érzés ugyan valódi, de egy olyan elme hozza létre, amely először ingerli önmagát, majd meg akarja szerezni, amit elképzelt. Ez tehát a helyzet — úgy születtünk a Földre, hogy ez a gondolati szint a legfőbb vezetőnk. E megosztott elmével már csecsemőkorunkban, a bölcsőben elkezdünk azonosulni. Ha valami (talán még azt sem tudtuk, mi) zavart minket, csak fel kellett sírnunk, és csodálatos módon már érkezett is a szánkba a segítség... egy játék, cumisüveg vagy csokoládé formájában. A mennyekben jártunk! Ilyen egyszerű volt. És — az állatokhoz hasonlóan - megtanultuk, hogy ösztönös sírásunkért megkapjuk a védelmet, vagy azt, ami véget vet a kellemetlen érzésnek. Ezt tanultuk — erre idomítottak minket - a kezdetektől: elég, ha csak kitartóan csapkodunk, visítunk vagy édesen mosolygunk, máris megkapjuk, amire vágyunk. Ám van egy probléma a kisgyermekek paradicsomi létével: nem tart örökké! Ahogy egyre nagyobbak leszünk, lassanként rájövünk, hogy nem sírhatunk minden alkalommal, ha meg akarjuk kapni, amire szükségünk van! A társadalom azt mondja: „Túl nagy vagy már eh126
hez!" Ezért valami mást kell találnunk, amin rágódhatunk. De ez nem jelent gondot számunkra. Ugyanez a megosztott elme — amely megtanulta, hogy kiabálnia kell, és akkor kielégítheti az igényeit — továbbfejlődik. Megtanulja megteremteni magának, amire szüksége van. De már nem csak fizikai élelemre vágyik. Már nemcsak a testünknek, de a lelkünknek is szüksége van „táplálékra": vigasztaló gondolatokra és érzésekre vágyunk, és ezt másoktól várjuk megkapni, vagy magunk hozzuk létre őket. Nevezzük nevén e szükségleteket: ábrándok, valamilyen hízelgő vágykép megerősítése, mások hibáztatása, tervek, melyekkel megszabadulhatunk a jelenlegi problémáktól, és még ezernyi más mód, melyekkel „erőt adhatunk" magunknak. Az egyszerű, fejletlen kezdetektől, amikor az elme ösztönösen keresi azt, amitől elégedett lehet, e megosztott elme tevékenysége lassan eljut a pszichológiai álokoskodás jóval kifinomultabb formáihoz, mígnem, tudtunkon kívül, képzeteinkből kezdünk élni — egy képzeletbeli én múló érzéseiből táplálkozunk. Lássuk, hogyan váltunk e különös fejlődés rabjaivá, anélkül hogy egyáltalán észrevettük volna. Amikor a képzeletünkben megjelenik egy személy vagy tárgy mint gyógyír a fájdalmunkra — és ettől megkönnyebbülünk semmi rosszat nem látunk ebben a megoldásban. Hisz a problémát átmenetileg sikerül enyhíteni: többé nem „visítunk"! De nem látjuk, hogy elgondolásunk önámítás. Amiről azt képzeltük, hogy örömöt szerezhetünk magunknak vele, ugyanúgy nem valóságos, mint az én, melyet átmenetileg kielégít. Az elménk által létrehozott képzetek nem teszik lehetővé, hogy meghaladjuk önmagunkat, nem adnak valós táplálékot, amely segítené fejlődésünket, és sohasem hoznak igazi szabadulást a problémánktól. Semmi sem tudja felszabadítani vagy meggyógyítani magát, amit a gondolat önmagából hoz létre. A megosztott elme nem tudja megadni magának a vágyott teljességet. Valahol máshol kell keresnünk! Talán ellentmondásnak tűnik, de legtöbbünk az életében azért nem lel tartós békére, mert az elménk örökké magán kívül keresi a 127
megnyugvást. Olyan ez az állapot, mint a kis hal esete, mely megunta, hogy csak úszkál körbe-körbe, és elindult, hogy vizet találjon — azt remélte, hogy ha rátalál arra, amit keres, akkor azt is megleli, ami az életéből hiányzik. Ez a történet rávilágít arra, amit az elménk jelenlegi szintjén nem érzékel: Mi már a jelen pillanat mély, csendes és békés „vizeiben" élünk, és... mégsem ismerjük a benne rejlő tartós beteljesülést. Nem találhatjuk meg a korlátlan szabadságot, melyet keresünk, mert valahányszor megosztott elménk megmondja, merre kutassunk, egy pillanat alatt a gondolat foglyaivá, az ígéret rabjaivá válunk. Valódi béke nem létezhet kívül a moston , amelyből mindig kibontakozik. A spirituális kihívást - az előttünk álló „problémát" — az jelenti, hogy az igazi jelen pillanat nem ismerhető meg a gondolkodás által, mert a most nem egy gondolat. Elő jelenlét, melyet csak annyira lehet megragadni, mint a napsugarat üvegbe zárni. Semmi nem létezik a jelen pillanaton kívül, ami magában foglalhatná, arról nem is beszélve, hogy leírhatatlan hatalmának érzését nyújthatná. Talán most ezen tűnődsz: „Ha nem teszek semmit, hogy beteljesítsem önmagam, hogy véget vessek az üresség érzésének, mi lesz belőlem? Kell, hogy legyen mód a teljesség megvalósítására, melyre a szívem vágyik." A válasz: „Igen, van rá mód." De a béke valódi erejét nem „valahol" kell keresni, ezért is kerüli el mindig a figyelmünket. Ha valaha el akarjuk érni önmagunk beteljesülését, és ezzel együtt a szabadságunkat, meg kell győződnünk arról, ami jelenlegi szintünkön elképzelhetetlen: a teljesség magától megjelenik berniünk, ha ab- bahagyjuk a keresését. A Let Go and Live in the Noiv ( Tanulj meg elengedni, és élj a mostban) című könyvemből származó gondolatok segítenek felfedezni a szépséget ebben az örök igazságban. Ahogy a napsütötte vadvirágos rét számára az egyetlen gyógyírt a tavaszi eső jelenti, úgy az üresség érzésére is csak egy megoldás létezik számunkra minden időben: a mennyei Élet felpezsdítő érintése, mely belénk ültette énünk tökéletlenségének érzését. Miért 128
kell megtapasztalnunk ezt a látszólag végtelen ürességet bensőnk legmélyén? Mert azáltal, hogy megismerjük az Élő Fény ismeretlen életének e sötét oldalát, talán — a saját szabad akaratunkból — megtanuljuk csillapítani a szomjunkat, és magunkba tölteni az életet adó vizeket, melyek folyamatosan áradnak örök forrásából. Igaz Énünk részben egy rejtett terület, ahol egyfajta árapályfolyamat végtelen körforgása játszódik le a váltakozó teljesség és üresség múló kifejeződéseiben, ahogy a felgyülemlett téli csapadék lezúdul a hatalmas hegyekről, hogy megtöltse a nyári hőségben kiszáradt völgytavakat. De Eredeti Énünk nagyobbik része olyan e völgytavakhoz és hegyekhez képest, mint az egész vidék, melyben azokat találjuk, mert habár az évszakok folyamatos váltakozása szüntelen változást hoz létre benne, valójában minden változatlan. Igaz Énünk a folyamatosan változó és mégis változatlan mostban él — a teljesebb tudatosság hatalmas birodalmában, ahol már barátunkként üdvözölhetjük a teljesség és üresség minden formáját, ahelyett hogy tévesen az előbbit barátnak, az utóbbit ellenségnek tekintenénk. Ha ráébrednénk a tudatos kapcsolatunkra ezekkel a folyamatosan áramló erőkkel, melyek Igaz Énünk éltető elemei, és ha felismernénk, hogy csak ez a tudatosság szabadíthat meg az ürességtől való félelmünktől, világossá válna a kérésük: abba kell hagynunk, hogy olyan körülményeket próbáljunk teremteni magunknak, amelyek között nem fenyeget ürességünk érzésének veszélye. Szándékosan bele kell merülnünk önmagunk sötétnek tűnő vizeibe, ahol, ha nyugodtan várunk, arra ébredünk, hogy egy új világ magasabb légkörében vagyunk. Bátorságunk jutalma a bennünk munkáló láthatatlan, örökké való erők közvetlen ismerete — az egyik által üressé válunk, míg a másik annak a helyére áramlik, hogy új és összetéveszthetetlen jelenlétével kitöltse a szabad teret. ígéretesnek tűnnek e szavak, mert azok is. Ahogy a teljesebb tudatosságból eredő értékes önismeretünk egyre gyarapodik, ráébredünk, hogy a keresett szabadság mindenütt ott van, mégpedig azonnal. Többé nem félünk az ese129
mények végkimenetelétől, mert végre felfedeztük: minden dolog kezdete önmagunk igaz valósága.
A meditatív élet varázsa LEGFŐBB
TANÍTÁS
Valahányszor lelki szemeink előtt e g y vonzóbb hely képe lebeg, vagy azt érezzük, hogy többet kell kihoznunk magunkból, nem látunk meg két óriási igazságot: Először is, minden képzelt cél csak álom, melynek ígért beteljesülése egyre halványodik, ahogy közeledünk hozzá... Másodszor, az, hogy hol vagyunk, és kik vagyunk minden pillanatban, olyan lehetőségek tárháza, amelynek gazdagsága nemcsak közvetlenül előttünk áll, de örökre szól. Valamiért nehéz megmondani, mi történt világunk és az emberek egészségével — nem azért, mert nincs rá megfelelő szó. A gond az, hogy bármennyire is próbáljuk szavakkal érzékeltetni, a történetnek csak egy bizonyos részére világítunk rá, ezért nem láthatjuk tökéletesen a helyzetet. A történelem és személyes tapasztalatok is bizonyítják, hogy ha nem látunk egy problémát teljes egészében, az konfliktushoz vezet. Aztán a vádaskodást választjuk megoldásként, és elkerülhetetlenül kitör a háború - először személyes, majd globális szinten. A világméretű eltévelyedés egyértelműen látszik romló körülményeinkből. Egyre több helyen láthatjuk, hogy még a legalapvetőbb kedvesség is lassanként kivész belőlünk, és csak nézzük, ahogy a társadalmi, gazdasági, és környezeti problémák mind súlyosabbá válnak, mert nem vagyunk hajlandóak foglalkozni velük. De azt nem látjuk, hogy mindezek közös tőről fakadnak: elfelejtettük, mi földi létünk célja. Nemcsak azt nem tudjuk már, hogy hogyan ismerjük meg az igazságot magunkról, de nem is akarjuk 130
megismerni. És ahogy a lépcsőn lefelé pattogó labda fokozatosan felgyorsul, önmagunk hiányos ismeretének következtében lassanként az egyre mélyülő szellemi alvás állapotába süllyedünk: hamis célok hamis vágyakat szülnek — a hamis vágyakat pedig nem lehet beteljesíteni. Az ebből fakadó korlátozottság érzése kapzsiságot szül, amelynek kínjaitól senki nem menekül, még azok sem, akik világunk javaiból a legtöbbet halmozták fel. Mit tehetünk? Valójában sok mindent, de megfontoltan kell cselekednünk! Be kell látnunk, hogy a változtatást önmagunkkal mint egyénekkel kell kezdenünk. Röviden: le kell tennünk arról, hogy megpróbáljuk megváltoztatni a világot, amelyet látunk, ehelyett azon kell elkezdenünk dolgozni, hogy másképp lássuk. A változásnak bensőnk legmélyén kell megtörténni, azon részünkben, mely hatással van arra, ahogyan viszonyulunk az élethez. Ám bensőnk nem gondolkodásmódunk egyszerű megváltozásá val alakul át. Észlelésünknek is „újjá kell születni" - hiszen minden más kísérlet szenvedésünk enyhítésére képtelen volt tartós eredményeket hozni. Világos tehát: gondolati úton nem juthatunk el a szabaduláshoz abból a börtönből, melyet gondolataink hoztak létre. Emellett, a gondolat lényegében a vágy szolgája, melyet évezredek során teremtett a következő céllal: felébreszteni az elmében az igényt, hogy felismerje és leírja az érzékelt világot. A gondolatnak nincs ereje megváltoztatni saját tartalmát, nem beszélve a valóságról, amelyet kifejez. Valami újat kell felébresztenünk magunkban, amit nem lehet szokások rabjává tenni és idomítani. De vajon létezik valamiféle eleven és cselekvő értelem, amely nem hódol be önmagát korlátozva a kapzsiságnak, babonáknak vagy kulturális normáknak? És létezik az élő bölcsesség, mely csak az „egész-séget"szolgálja, amelyből született? Ahogy látni fogjuk: igen, létezik.
131
Jelenlét a mostban
Gondolkodj el a következő fontos tanításon: tapasztalatunk az élet- ről — hogy mit érzünk egy adott pillanatban — annak közvetlen ki- fejeződése, amivel az adott pillanatban éppen kapcsolatba kerültünk. Legtöbbünk azzal tölti az idejét, hogy próbál fennmaradni az élet folyton háborgó vizeinek „hullámain": társadalmi, kulturális és gazdasági bizonytalanságokon, melyek a mindennapi élet részei. A felszínen maradásért folytatott küzdelmünk egy alapvető félreértés eredménye: elgondolunk egy hullámok nélküli világot, elképzeljük, és ezáltal el is hisszük, hogy teremthetünk magunknak egy nehézségektől mentes világot. A következő a gond: egyetlen hely sem létezik abban a formában, ahogyan mi azt elképzeljük. Az egyetlen világ, amely nem áll ellen a folyamatos változásoknak, az a jelen, melynek időtlen természete a változás eszköze és a szün- telen változás is egyben, mely benne zajlik. Egy mindenki számára ismerős képet választottam e spirituális elv illusztrálására: az óceán soha nem szegül szembe a saját hullámaival. „Élete" magában foglalja annak minden megnyilvánulását - tehát soha nem áll harcban önmagával, vagy bármivel, ami áthalad benne vagy a felszínén. Mindannyian megtapasztalhatjuk az efféle egység nyugtató hatását, amikor az óceán partján állunk, és a végtelen vizet nézzük. Ezekben a pillanatokban meditatív kapcsolatban vagyunk az óceánnal - az elme természetes módon megnyugszik a végtelenség hatására, melyet gondolatai képtelenek befogadni. Tehát a kapcsolat az óceán és annak észlelése között élő szemlélődést hoz létre. Béke uralkodik a pillanaton, megismerjük az örömet, mely egy a pillanat erejével, melyben figyeljük, ahogy az óceán hullámai átáramlanak rajtunk. Legtöbben abban a szilárd hitben élnek, hogy érzelmeink és gondolataink békében vannak egymással, míg az élet egy „hullámverése" meg nem zavar minket. De ha félretesszük az önámító képzeteinkből fakadó elfogultságunkat, viszont észrevesszük, hogy 132
a nem kívánt pillanatok milyen könnyedén kibillentenek az egyensúlyunkból, jó okunk van valami egészen másra gyanakodni. Lehetséges, hogy valami hasonló zajlik le, amikor megzavar minket egy probléma? Becsap az élet egy nem várt hulláma, megrázza az ágyunkat, és felráz álmunkból! Egy dolog nyilvánvaló kell, hogy legyen: nem lehet szabad az, aki nyugtalanságáért és feszültségéért a nem kívánt eseményeket okolja. Más szavakkal: hogyan remélhetjük, hogy valaha is békében élünk majd, ha minden pillanatban attól rettegünk, hogy az élet hullámai elsodorják elégedettségünket? A lényeg, hogy amíg nem értjük, az élet óceánja hogyan „nyugszik" a saját hullámzásában, csak bizonyos részeit tudjuk elfogadni, a többinek pedig ellenállunk. Lássunk öt egyszerű példát arra, hogy - tudtunkon kívül — milyen módon hadakozunk az „élet hullámaival." Ingerültté válunk mindig, amikor: 1. Az időjárás nem hajlandó úgy viselkedni, ahogy szeretnénk. 2. A körülöttünk lévők nem látják, hogy a mi igényeink az övéknél előbbre valók. 3. Most nem kellene ekkora forgalomnak lenni! 4. Az emberek úgy mozognak, mint a csigák. 5. Valaki olyat mond rólunk, amit nem szeretnénk hallani. Tényleg így kellene élni? A válasz benne van a következő kérdésben: Van reményünk arra, hogy valaha megismerjük az igaz szeretet természetét és örök békéjét, ha egy hamis énben élünk, amely számára egy probléma csak alkalom arra, hogy ingerült lehessen? Lehet együtt érző vagy elégedett egy olyan természet, amely nagyra becsüli az áldozatszerepet? Természetesen nem, mégis - ha merjük - észrevehetjük, hogy mi emberek folyamatosan harcban állunk a valósággal. Ellenzünk minden változást az életben, mely fenyegetni látszik az elképzelt békét. Hat és fél milliárd ember — mindenki meg van győződve arról, hogy tudjuk, minek kellene történnie, minden egyes pillanatban. 133
Mégis, a bizonyítékoknak nagyobb ereje van, mint a tiltakozásunknak: nem tudjuk, mi a „helyes." Csak hisszük, hogy tudjuk, mert van egy sajátosságunk, amely meg tudja mutatni, mi a baj az adott pillanattal, és ezt mindig meg is teszi. Ez a gondolkodásmód, amelyhez az áldozatmentalitást fenntartó negatív érzelmek járulnak hozzá, soha nem ismerheti meg a békét. Ennek felismerésével egy új látásmód születik, mely nem más, mint a meditatív élet, melyben megtaláljuk a magabiztosság, kedvesség, béke és elégedettség titkos forrását. Hagyd, hogy minden úgy történjen, ahogy történnie kell Minden időben, mindenhol, minden úgy történik, ahogy történnie kell. Idegeskedni és erőlködni, hogy megváltoztassuk egy múltbéli ese- mény kimenetelét, olyan, mintha a visszhangot próbálnánk meggyőzni az igazunkról. Világosabban fogalmazva: haragudni arra, aki bevágott eléd a forgalomban, nem változtat az iménti félelmetes pillanaton vagy a téged veszélyeztető személy figyelmetlenségén. Mégis azt hisszük, hogy negatív reakcióink jótékony hatással vannak az eseményekre. Valójában azonban semmi javulást nem hoznak a körülményben, amelyet helytelennek látunk - helyette meghosszabbítják a nem kívánt élményt. Tegyük fel a kérdést: sikerült már bárkit is magunkhoz hasonlóvá tennünk azáltal, hogy ellenálltunk rosszalló pillantásának? A háborúk nem érnek véget a harccal - minden harcból csak gyűlölet és bizalmatlanság származik, mely még több konfliktust teremt. Biztos lehetsz benne: a rosszallás mindig ott lesz az emberek arcán, amíg tudatlanok az élet valódi célját illetően. De mi lehetünk mások, feltéve, hogy hajlandóak vagyunk megválaszolni a következő különös kérdést: Mit tegyünk azzal, amit az élet hoz — amiről biztosan tudjuk, hogy nem „helyes" -, különösen, mikor világunkban rengeteg szörnyűséget látunk magunk körül? Nem azt mondom, hogy nem kellene tudomást vennünk a negatív körülményekről, csak azt, hogy 134
a dolgok olyanok, amilyennek kibontakozásuk pillanatában látjuk őket. És ne legyen kétségünk afelől, hogy a negatív reakció nem hoz javulást. Sőt, hatására egyszerűen csak gyorsabban elér bármi, aminek megpróbálunk ellenállni, mert — azáltal, hogy azonosulunk vele — tudtunkon kívül is részévé válunk annak, amit nem akarunk! Egy biztos: valami, ami bensőnk „sötétjében" él, keményen dolgozik, azt a látszatot keltve, hogy a zavaró körülményt úgy tudjuk befolyásolni vagy megváltoztatni, ha nem akarjuk azt. De most fényt derítünk e negatív természetre (és a hazugságaira), és ezáltal elkezdhetünk egy szebb világban élni. Foglaljuk össze: Egy pillanat sem lehet más, mint ami - nem számít, hogy szeretjük-e, vagy sem, és a vele szemben érzett ellenszenvünk sem változtat azon, ami éppen előttünk történik. Az azonban fontos, hogy mit engedünk magunkban megtörténni az adott pillanatban, mert ahogy mi megváltozunk - attól, amit magunkról megláttunk —, úgy alakul át maga a pillanat is. A „meditatív élet" nemcsak azt jelenti, hogy az események úgy történnek, ahogy történniük kell, hanem egyben egy magasabb célt is szolgálnak. Az élet, minden egyes hullámverésével, egyfajta „ablak", melyen át azt látjuk, ami „van" - annak valóságával, ahogy a tudatosságunk hatással van mindenre, és átformálja mindazt, ami pillanatról pillanatra történik. Egyedül a külső történésekre válaszul adott belső tevékenységünk képes rá, hogy mindenki számára valóban kedvező módon formálja át mindkét világot. És ha tudatában vagyunk ennek az igazságnak és az eseményekkel való létfontosságú kapcsolatának, felismerjük, hogy emberi felelősségünk és az élet magasabb rendű célja valójában ugyanazt kéri tőlünk. Ezért olyan fontos — sőt életbevágó - az emberi tudat megvilágosodása számára belső munkánk, hogy megvalósítsuk a teljes mértékben meditatív életet. A világunk annyira alakul át, amennyire mi képesek vagyunk részt venni benne ily módon, mint ahogy minket is átformál a világ azáltal, hogy feltárja rólunk az igazságot. 135
A világmindenség egy folyamatosan tökéletesedő alkotás - habár nem látjuk, ő a tevékeny igazság és részvét. Azok, akik visszautasítják és neheztelnek arra, ami az útjukba kerül — akik küzdenek az élet szüntelen hullámaival, melyek megrendítik képzeletük által meghatározott valóságérzékelésüket —, valójában választás nélkül élnek. A szenvedést kell szolgálniuk, hogy megszüntessék a veszteség érzését, mely mindig úrrá lesz rajtuk, amikor a világ anélkül változik, hogy az ő beleegyezésüket kérné. Tehát ahelyett, hogy azzá válnának, amik lehetnének — értelmes eszközök egy gyönyörű tudatosság kezében, mely megvilágít és átformál mindent, amit megérint —, szegény lelkek a rútságot tükrözik, sötétségének és elégedetlenségének minden formájában. Ezek az emberek nem ismerik sem a békét, sem a szabadságot. Hogy is ismerhetnék? Ha a boldogság eléréséhez bármilyen formában azt az igényt vesszük alapul, hogy az élet képzelt örömökhöz alkalmazkodjon, az egyet jelent azzal, hogy készül kitörni a zűrzavar. Mégis, van egy elképesztő igazság: egyetlen igazi ok nem létezik a boldogtalanságra, egyetlenegy sem. Hogy lehet ez? Hogy ezt kiderítsük, vizsgáljuk meg az élet egy másik fontos tanítását. Nincs olyan pillanat, melyben ne venné kezdetét minden, ami körülvesz minket. Körül tudunk nézni, hogy meglássuk ezt az igazságot? Észrevesszük, hogy az élet óceánja - melynek végtelen hullámai között úszunk — nem szűnik meg elkezdődni? Mert ha ezt képesek vagyunk meglátni, az azt jelenti, hogy bármit okol is elménk a boldogtalanságunkért, soha nem az a fájdalom valódi oka. Hogv lehet ez? Már az egész világ megváltozott, mióta elmúlt az a pillanat, melyet az elménk még mindig felelősnek tart a szenvedésünkért! Ami nem változott - és egyszersmind ellen is áll a változásnak —, az lényünk egy alacsonyabb szintje, mely ragaszkodik a negatív képzetekhez, és általuk a szenvedéshez! Ez felveti a következő, lényeges kérdést: Vajon akarjuk, hogy részévé váljunk az élet folytonos születésének? Belépünk a megrónthatatlan jelen pillanatba, vagy továbbra is az a természet irányítja életünket, mely ragaszkodik az elképzelt 136
végkifejletekhez, hogy aztán panaszkodhasson, ha valami megzavarja álmát? Vajon képesek vagyunk meglátni - ahogy azt felfedeztük -, hogy minden csakis azért történik velünk, hogy megmutasson valamit jelenlegi természetünkről... és ezzel hív, hogy túllépjünk azon, amik eddig voltunk? Ha megerősítő választ tudunk adni a fenti kérdésekre, akkor már nagyon közel vagyunk a meditatív élethez. Elindulhatunk a legnagyobb utazáson, mert meglátjuk az igazságot a felszín alatt: a valódi élet önmegújítás; és amint megtanuljuk hozzáigazítani az akaratunkat ehhez az örök elvhez, erejének mértéke — mely Isten életének egy megjelenési formája — lényünk tevékeny részévé válik. Lássunk egy példát arra, hogy az új és magasabb kapcsolatunk az élettel miként bontakozik ki a gyakorlatban, mindannyiunk számára ismerős körülmények között. Épp üldögélünk valahol, vagy megyünk az utcán, amikor történik valami, ami felzaklat bennünket. Lehet ez egy hír, melyet az imént hallottunk, vagy egy keresetlen megjegyzés, mely fájón érint minket. Nem kell sok ahhoz, hogy elkezdjünk szenvedni, de jobb választ is tudunk annál, mint hogy tönkretegyük magunkat. Abban a pillanatban, amikor úgy érezzük, hogy a világunk „megrendült" - ahelyett, hogy ellenállunk a nem kívánt hullámnak „a dolgok helyrehozására" tett kísérlet által -, nem teszünk mást, csak elengedjük és figyeljük a rajtunk átzúduló hullámokat. Nem hadakozunk az élettel: figyeljük a változását. Mit jelent „figyelni" a hullámokat ahelyett, hogy engednénk elsodorni magunkat? Itt az elengedés fontos leckéje: Ha harcolunk, ha ellenállunk a hullámoknak, azzal csak újabbakat hozunk létre. Tégy valami újat: hagyd, hogy az aggodalom és félelem hulláma felemelkedjen - és visszazuhanjon - a sötétségbe, ahonnan jött, és ne legyen kétséged afelől, hogy ezt fogja tenni, ha nem avatkozol bele természetes mozgásába. Miért kell, hogy a nemcselekvést válasszuk? Mert ha merjük figyelni a hullámot, amint a saját útját járja, nemsokára megfigyelhetjük az igazi csodát: minden 137
hullám — magától - visszatér az óceán ismeretlen mélyére, ahonnan jött, de csak ha figyelünk, és nem teszünk semmit! A feladatunk többé nem az, hogy irányítsuk vagy leküzdjük a hullámokat, hanem hogy figyeljük fel-, majd eltűnésüket. Meg kell tanulnunk a javunkra fordítani az élet mozgását, hogy megszabaduljunk a hamis gondolatoktól, melyek szerint az élet valaha is ellenünk tud fordulni. Nem tud, mint ahogy a hullámok sem veszélyeztetik az óceán egységét, melyben mozognak. Valójában az óceánnak — magának az élet óceánjának - a hullámai felfrissítik és megújítják a világot, melyből erednek. Ennek ismerete együttműködés a változó formák mögött rejlő hatalmas tudatossággal. Vedd észre, hogy minden létező a Jót szolgálja, és dönts úgy, hogy részt veszel az életben, úgy, ahogy az zajlik. A meditatív élet a teljes pillanat befogadása tudatosságunk által — bármit is hoz. Az éberség e szintje először felismeri, ami valódi, aztán segít „átalakítani" a lehetséges következő, magasabb rendű formájába. Ez az Isteni folyamat tökéletes és örök. ígérete, hogy sajátunkként fogjuk ismerni a létét, ha hajlandóak vagyunk ráébredni az igazságra önmagunkról. Részben a The Meditative Life
(A meditatív élet) című hangoskönyv átdolgozása.
Az első lépés a belső nyugalomhoz LEGFŐBB TANÍTÁS Az önsajnálat olyan, mint mikor a csónakból beleesel a tengerbe, és közben magaddal rántod a horgonyt, hogy legyen mibe kapaszkodnod a bajban. A legkeményebb téli napok egyikén történt, hogy egy spirituális mester három tanítványával egy hatalmas hegyekkel körülölelt völgybe indult. Mivel nagy hideg volt, a tanítványok aggódtak mesterükért. Nem akarták, Hogy beteg legyen, 138
de egyikük sem mert szólni — mindannyian tudták, mennyire ragaszkodik a magánélete tiszteletben tartásához, amikor mások megpróbálnak beleavatkozni a személyes ügyeibe. Egyikük azonban már nem bírta tovább, és így szólt: - Mester, nem jó, hogy nincs rendes felszerelésed a hideg ellen. — Majd összeszedte minden bátorságát, és folytatta: - Mindegyikünk úgy gondolja — mondta, miközben a társaira nézett, támogatást keresve —, hogy szükséged lenne egy vastag kabátra, amely melegen tart. A tanító látta a tanítványok aggodalmának valódi természetét, de nem akarta, hogy kárba vesszen a pillanat különleges tanulsága: jó ugyan a kényelem, de hiánya nem elég jelentős ahhoz, hogy kétségbeessünk miatta. Továbbá meg akarta mutatni, milyen hasznos megtanulni, miként fordíthatjuk a javunkra, amit az élet ad — vagy megtagad tőlünk — egy adott pillanatban, de szűkszavú magyarázata süket fülekre talált. Ehelyett a tanítványok tovább erősködtek: - Nem, mester, ez így nem helyes! Becsüljük mértékletességedet és alázatodat, de tényleg szükséged lenne egy jó meleg kabátra. Különben halálosan meghűlhetsz, és akkor mi lesz velünk? Kérünk, engedd meg, hogy vegyünk neked egyet! A folyóparton haladva beszélgettek tovább, egyszer csak megpillantottak egy hatalmas szőrmekabátot, ahogy sodródik az árral. Az egyik tanítvány felkiáltott: - Nézzétek! Ez egy csoda! A Mindenható meghallgatta imáinkat! Micsoda szerencse! A következő pillanatban — tanítványai unszolására — a tanító a hideg vízbe vetette magát, hogy kifogja a kabátot, mely az árral sodródott. Eltelt még egy perc, és a tanítványok megdermedtek a döbbenettől: a folyó elragadta mesterüket a kabáttal együtt. De ez még nem minden: világosan látszott, hogy mesterük nagy küzdelmet folytat valamivel. Mindhárman kiabálni kezdtek: - Jól vagy? Mi a baj? Hagyd a kabátot — elsüllyedsz, ha nem engeded el! A távolból hallották mesterük kiáltását: - Én elengedném, de ez nem kabát! Ez egy medve... és nem ereszt el!
Naponta hány alkalommal „ugrunk fejest" az elménken áttóduló gondolataink folyamába? Talán azért tesszük, hogy kihalásszunk egy megoldást küszködéssel teli kapcsolatunkra, vagy más személyes problémára, de az eredmény legtöbbször ugyanaz: abban a helyzetben találjuk magunkat, mint a tanító, aki a medve karmaiba került. Más szavakkal, túl későn ébredünk rá valódi helyzetünkre: nem mi ragaszkodunk ahhoz, amiről azt gondoltuk, hogy a segítségünkre lesz, hanem inkább a gondolataink és érzéseink tartanak 139
szorosan a markukban... és húznak lefelé! Aki már küzdött valaha függőséggel, nagyon jól ismeri ezt a szerepcserét: épp az, amitől menedéket - az enyhülést és vigaszt — várunk, cserbenhagy, és veszélybe sodor minket. Az élet telis-tele van ilyen veszélyes pillanatokkal - többel, mint gondolnánk. De általában csak a legdrámaibb momentumokra figyelünk fel. Csak ekkor döbbenünk rá — természetesen már túl későn —, hogy épp az ejtett foglyul, amitől a szabadulást vártuk. Csöbörből vödörbe - szól a régi mondás. Mindannyian tudjuk, hogy mi szokott történni ilyenkor: minél inkább erőlködünk, hogy feloldjunk egy negatív reakciót, annál mélyebbre merülünk benne. Más szavakkal - és visszatérve előző történetünk tanulságához -, minél erősebben kapálózunk, hogy megszabaduljunk a saját „med vénk" szorításából — a sötét gondolatok és érzések örvényéből, amelyek lefelé húznak -, annál mélyebbre süllyedünk. A bizonyíték egyértelmű: ha úgy próbálunk szabadulni a gondolatok és érzések árjából, hogy tovább szaporítjuk azokat, nemcsak az esélyünk csökken a szabadságra, hanem éppen az a dolog sodor még messzebbre, amitől a menekülést várjuk. És a gondolatot nem tudjuk elfojtani, mint ahogy a véletlenül elejtett üvegből hirtelen kiömlő italt sem tudjuk megfékezni. Ha meglátjuk az igazságot, a megoldás a szenvedésünkre — habár első pillantásra meglepőnek tűnik —, ott lesz a szemünk előtt. Világos: csak azt tehetjük, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, ne utasítsd el ezt a felfedezést, még ha először értelmetlennek tűnik is. Hadd magyarázzam el a csodálatos erőt és egyszerűséget, ami abban rejlik, hogy „nem teszel semmit", és meglátod az igazság mögött rejlő óriási hatalmat. Minden egyes eddigi élettapasztalatunk megpróbálta megtanítani — a megpróbáltatásaink közepette - ezt a fontos leckét: nem szabadulhatunk fel a rabságból azzal, hogy tovább gondolkodunk róla, mint ahogy a csöpögő csap sem javul meg attól, ha veszünk egy új dugót a lefolyóba. Azonnal megértjük, milyen bölcs dolog nem tenni semmit zaklatott gondolataink ellen, amint ráébredünk: csak úgy akadályozhatjuk meg, hogy az életre adott negatív válaszaink 140
lehúzzanak a mélybe, ha távol maradunk tőlük. Ez kulcsgondolat: ha összetévesztjük magunkat egy rajtunk átsuhanó gondolattal, az olyan, mintha az ég nagyságát egy szellő segítségével próbálnánk megmérni. A „nemcselekvés" elsajátítása azt jelenti, hogy nem ugrunk gondolataink hömpölygő folyamába, még ha úgy tűnik is, hogy magukkal sodorják szabadulásunk eszközét. A „nemcselekvés" azt jelenti, hogy belső ellentmondásainkat azzal az egyedüli dologgal felvértezve fogadjuk, amit nem tud elsodorni: a nyugalommal. Talán olvastad az Újszövetségben Szent Pál szavait: „A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket." Az éberség az akaratosság felett áll, hisz csak a nyugodtság által láthatjuk meg - minden kétséget kizáróan —, hogy valójában mi a mi akaratunk, és mi nem az. Csak úgy ismerhetjük fel, hogy akik valójában vagyunk, nem azonosak a gondolatainkkal és érzéseinkkel, ha úgy döntünk, hogy nyugodtan állunk reakcióink zúgó folyamának partján. Ez az éberség — a hajlandóság, hogy nyugodtan szembesüljünk áradó reakcióinkkal - sok tekintetben azonos a valódi szemlélődéssel. A meditáció nem csupán abból áll, hogy leülünk, lehunyjuk a szemünket, és csendben elmélkedünk valamilyen spirituális dolgon. A meditáció közvetlen kapcsolat a saját teljességünkkel az adott pillanatban, ahol csak szemlélői vagyunk annak, ami keresztüláramlik rajtunk, ahelyett hogy a foglyává válnánk az arra adott reakciónk által. Ha azt mondod: „nem tudom, hogyan csináljam", gondolkodj el: Hogy tanultál meg enni? Hogy tanultad meg fogni más kezét? Hogy tanultad meg megcsodálni a pillangót? Hogy tanultad meg szeretni a szelet? Kívánságod, hogy ismerd vágyad tárgyát, kapcsolatot teremtett azzal. Tehát miközben ébredezik a vágyad a nagyobb belső szabadságra és békére, cselekedd az igazságot, melyet meg akarsz ismerni. Amikor épp vissza kellene lépned valamilyen negatív reakciótól, mely csábít, hogy fejest ugorj bele — és így kikerülj a zűrzavarból —, jusson eszedbe, amit itt tanulsz, és amiről már beláttad, hogy igaz: reakcióink néha nagy bajba sodornak minket. Aztán válaszd az új 141
cselekvési formát: ne tégy semmit, csak figyelj! Légy a lehető legnyugodtabb azzal szemben, amit magadban látsz. Tehát azt is figyeld meg, ha éppen képtelen vagy a nyugodt figyelemre. Mindössze ezt kell tenned, hogy elkezdd látni mindazt, ami nem te vagy — minden mozdulatot, melyek a lelki szemeid előtt bontakoznak ki: a görcsösséget, mely ide-oda rángat, az ezernyi dühös gondolatot és érzést, melyek benned kavarognak. Csak figyeld! Rövid idő alatt ráébredsz a nyugodtság értékére - ismerni fogod a csodát, mely rejtelemmel, nyugodtsággal és elvitathatatlan méltósággal ruházza fel a meditatív életet.
Ismerd fel Igaz Énedet a nyugalomban LEGFŐBB TANÍTÁS A bátorság az új felismerés megszületésével jön létre, mely szerint az élet egyetlen okból alakul úgy, ahogy: hogy f e l f e d j e a változások mögött megbúvó rejtett jóságot.
Ha egy óriási hegyet látsz, valójában egy hatalmas elv fizikai kifejeződése tornyosul a szemed előtt. Bármely hatalmasság fizikai megjelenésének látványa feléleszti a már eleve bennünk lévő elvet. Ez azt jelenti, hogy örömünk egy része, melyet egy hatalmas hegy látványa vagy egy sas elragadó szárnyalása kelt bennünk, abból származik, hogy egy pillanatra felismerjük egységünket azzal a nagyszerű tulajdonsággal, amelyet magunk előtt látunk. Az az erő, tisztaság és szépség mindig bennünk élt, csak nem ébredtünk rá jelenlétére. Ily módon a természet emlékeztet arra, amit elfeledtünk: valahányszor meglátjuk egy örök elv kifejeződését, és az megérint minket, Igaz énünk egy részébe nyerünk gyönyört adó bepillantást. Hát nem csodálatos? Mindegyikünkben él a nemesség, kedvesség, gyengédség és a szeretet, mely létrehozója mindennek, ami örökké jó és igaz. A sza142
vak, melyeket ezen érzelmek leírására használunk, nem lényegesek. Csak azért jöttek létre, hogy a különleges gondolat átadásában segítsenek, miszerint a világ, melyet látunk, a benyomások, melyeket belőle szerzünk, magasabb célt szolgálnak, mint gondolnánk. A világ azért létezik ilyen módon, hogy segítsen felismerni: már bennünk élnek az örök elvek, melyek létrehozzák a látható formákat, és azok megmutatásával pedig emlékeztet a felbecsülhetetlen igazságra: mi vagyunk az Alapja mindennek, amit látunk. A következő gondolatok türelmes megfontolása segíteni fog, hogy meglásd a tényeket e felfedezés mögött. A világ, melyet a szemünkkel látunk, csak másodlagos a bennünk lévőhöz képest, mely felismeri annak történéseit, különben nem tudnánk felismerni azt - nem „ismerhetnénk" úgy, ahogyan most ismerjük. Az igazság az, és ezt már a modern fizika is alátámasztotta, hogy semmit sem „látunk" - vagyis soha nem halad át a testünkön semmiféle érzés, soha nem látunk semmiféle fényt, nem ismerjük a lélek olyan sötétségét —, aminek a létezése még nem része a tudatunknak, különben nem tudnánk felismerni azt abban a pillanatban. Ez a felfedezés egy elgondolhatatlan világ létezésére utal: egy bennünk élő magasabb rendű birodalomra, amelynek tudatában kellene lennünk, de semmit sem tudunk róla. Olyan ez, mintha a herceg és a hercegnő a kastély börtönében élné le az életét, mert „elfelejtették", hogy uralkodókhoz méltón élhetnének. Az effajta feledékenység állandó témája a klasszikus spirituális irodalomnak. Akár a keleti hagyományokban ábrázolt alvó tömegekre gondolunk, akár az éberségre vagy körültekintésre, melyre Krisztus és Buddha kér, a helyzet ugyanaz marad: lehet, hogy egy gyönyörű, finom illatot árasztó, virágzó cseresznyefa mellett haladunk el, de nincs tudomásunk róla. Tünékeny édessége — melynek célja, hogy felrázzon és felébresszen bennünk egy ahhoz hasonlatos örökkévaló édességet - elvész számunkra. Miért? Mert nem vagyunk jelen a pillanatban, hogy be tudjuk fogadni üzenetét. Elvesztettük a kapcsolatot a szemünkkel látottak, valamint azok Igaz Énünk részeként nyilvántartott megfelelői között, mert nem 143
látjuk, amit látunk - inkább gondolkodunk azon, amit látunk. Márpedig ha gondolkodunk azon, amit látunk, csak az élményt megőrző gondolat tartalma lesz a miénk, nem pedig az, ami valódi, élő, változó, teremtő és erőteljes. Helyette magunkat „esszük" - és ez a bolondok lakomája. Létezik egy nagyon fontos elv, mely alátámasztja az összes világvalláson végighúzódó közös szálat, mert benne megtalálható minden igaz vallásos élmény rejtett alapja. A 46:10-es zsoltárban a következőt olvashatjuk: „Csendesedjetek, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!" Hadd magyarázzam el más szavakkal ezt az Isteni meghívást és alapvető spirituális tanítást. Csendesedjetek: Hagyjátok abba a gondolkodást arról, amit láttok, és tudjátok — gondolkodás nélkül —, hogy valójában nincs tá volság a látó és a látott között. A szépség vagy rútság, melyet a közelben vagy a távolban látsz, nem más, mint az Én. és ismerjétek el: Vedd észre, hogy nincs valódi különbség a között, amit érzékelsz valamivel kapcsolatban, és amit kapsz tőle ugyanabban a pillanatban. Az élet a tudat tükröződése, mely felfedi azt. Semmi nem létezik ezen kívül. hogy én vagyok az Isten: Nemcsak az élet forrása vagyok - mindannak, amit láttatok, vagy valaha látni fogtok—, de én vagyok a látó is, mely bennetek lakozik. Igaz Énetek a látó és a látott egyszerre. A fentiek tanítása a következő: közvetlen kapcsolatban áll a lehetősegünk a nyugodtságra, és az, amit kaphatunk és felfedezhetünk magunkról a nyugodtságban. És nincs határa a belső felfedezéseknek, mert az Igaz Én kiterjedése mindenfajta korláttól mentes. Miénk annak tudata, hogy az univerzum, melyre tekintünk — a csillagos ég a végtelen sok csillagrendszerrel —, bennünk él. Szüntelen teremtése - mely még mindig zajlik a folyamatos keletkezésben — a miénk, hogy bábáskodjunk felette, tápláljuk, és segítsünk gondoskodni véget nem érő tökéletesedéséről. Hogy „Isten a kép144
mására teremtett", nem csak egy szentimentális gondolat: ez Isteni feladatot ad nekünk. Valahányszor nyugodtan felnézünk az éjszakai égboltra, és élvezzük az időtlenség érzését, melyet nyújt, örömünk valódi forrása az, hogy a saját időtlen Énünk vagynnk abban a pillanatban. Nem tudnánk szeretni az örökkévalóságot, ha az örök egy része nem lenne eleve bennünk. Visszakapjuk a szeretetet, melyet abban a pillanatban adunk, és a világunk megújul. Amikor az óceán partján állunk, csendesen nézve az előttünk szétterülő hatalmas vizet, a mélyébe hatolunk. Hol van a valódi mélység, ha nem a tudatban, mely visszatükrözi azt? Ami időtlen, ami mérhetetlenül mély, nem rajtunk kívül lakozik. Lényünk lényegében él - ez Igaz Énünk. A bennünk lakó ismeretlen világok mélyére hatolunk, és a vidékeket, melyeket felfedezünk, visszanyeri a Fény, mely felfedi őket. A nyugalom a felfedezés ösvénye - nem létezik más út az igazsághoz önmagadról, mert a szabadság, mely lenni szeretnél, csak egy helyen található meg: Isten élete örök virágzásának tudatos felismerésében, mely folyamatosan kiárad az újjászületés által. Az igaz önmegvalósítás Isten életének a vég nélküli kinyilatkoztatása a saját életedként. Válaszd a nyugalmat, és l é g y szabad! Részben a Sei'eti Steps to Oneness (Hét lépés az egység felé) átdolgozása.
145
VISSZATEKINTÉS A LEGFŐBB TANÍTÁSOKRA 1. Csak látszat, hogy van számodra fontosabb annál, mint hogy békésen önmagad légy. 2. Legalább néhány kellemetlen beszélgetést elkerülhetsz, ha például nem beszélsz többé magaddal. 3. A csend egy ezüstkupa, melyet az élet folyamatosan újratölt anélkül, hogy színültig telne. 4. Akaratunk feladása nem korlátaink elfogadását jelenti, hanem az egyetlen igaz út ahhoz, hogy meghaladjuk azokat. 5. Az egyetlen erő, mely nem fordul át sajnálatos ellentétébe, az a teljesebb felismerés magadról, hogy nem vagy azonos, és soha nem is voltál azonos, a gyengeségeddel.
146
HETEDIK
FEJEZET
VÁLJ EGGYÉ AZ ÉLET FÉNYÉVEL Fedezd fel Igaz Éned titkos kincsét LEGFŐBB TANÍTÁS Minden ihletett gondolat — új felfedezés, mely annak magaslataiba mutat, amivé még válhatunk — azt a célt szolgál- ja, hogy gazdagítsa az elmét, melyben megfogant. És az ezen igazság által megérintett elme csodálatos felfedezése az, hogy az ébredő fényben nem más lakozik, mint saját lehetőségeinek határtalansága.
inden esemény és az élet minden pillanata megajándékoz minket valamivel - amennyiben hajlandóak vagyunk elfogadni. Ez a felbecsülhetetlen értékű ajándék nem a vagyon vagy előkelő pozíció által megszerezhető hatalmat kínálja: azért kapjuk, hogy megszabadítson a feszültségtől és aggodalomtól, melyek a té ves gondolatból erednek, miszerint e földi javak visznek közelebb Igaz Énünk értékének felfedezéséhez. Mi ez az ajándék, amelyet még meg kell kapnunk? Mi ez az erő, mely az élet minden pillanatát ragyogó arannyá változtathatja? Kérlek, ne hagyd, hogy a válasz egyszerűsége és ismerős volta visszatartson attól, hogy megvizsgáld az elképzelhetetlen ígéret mögött rejlő titkot: az igaz szeretet elűzi a félelmet.
M
147
Mi az „igaz szeretet"? Először is, csak annyira tekinthető érzelemnek, amennyire egy fénysugár azonos a nappal, melyből kiárad. Jelenleg a szeretetet — önmagunk legmagasabb rendjét — a hozzánk elérő és rajtunk áthaladó különböző formáiról szerzett tapasztalataink révén ismerjük, de ahogy a fuvola sem azonos a belőle kiáramló hangokkal, ugyanúgy a lelket megnyugtató szeretet egyik „hangja" sem azonos az igaz szeretettel, amely után vágyódik és kutat. Gondolj csak a virágra, ahogy kibontja lágy szirmait a nap reggeli fényének üdvözlő érintésére. Ahogy kinyílik, összegyűjti és to vábbítja az energiát a bimbóban növekvő gyümölcs felé, táplálja, hogy növekedhessen. Ahogy elképzeled, figyeld, ahogy a gyümölcs megérik, és a földre hull, hogy aztán a magjából kihajtson egy másik virág szára, amely aztán még több gyümölcsöt terem. Ezután, amennyire csak tudod, képzeld el az összes folyamatot egyszerre; vedd észre, hogy az élet, halál és újjászületés látszólag egymástól független megnyilvánulásai, melyek az idő múlásával követik egymást, valójában egy elvet alkotnak, mely bennük folyamatosan kifejezésre jut. Ha ezt meglátod, lesz némi fogalmad arról, hogy mi a N/eretet: semmi nem jön létre élő Fénye nélkül, és minden megújul crcjc által. Miért űzi el a tökéletes szeretet a félelmet, és mindazt, amivel megalkuvásra késztet minket? Azért, mert ahogy az árnyék sem tud létezni a fényben, úgy az igaz szeretet biztosítja, hogy a sötét, elszigetelő lelkiállapotok - mint a félelem, aggodalom és csüggedtség - fle élhessenek élő Fényének jelenlétében. Feladatunk az - ha ezMl a rettenthetetlen védelmezőnkkel az oldalunkon szándékozzuk élni az életünket —, hogy ráébredjünk jelenlétére egy, már bennünk ftjlő erőként. Hol találhatjuk meg a legnagyobb kincset, és hogyan fedezhetjük fel, hogy Igaz énünk már egy vele — ez itt a kérdés! Tagijuk meg az igazi válaszokat! E Mindannyian látjuk, hogy az élet egy rejtély - csak azt nem tud Juk, hogyan lehet megoldani. De mielőtt akár csak remélhetnénk, Hogy „megoldhatjuk" a titokzatos kirakós játékot — amelyet az életünknek nevezünk -, szükségünk van annak minden egyes részére. 148
De van egy darabka, melyet legtöbbünk soha nem talál meg, mert nem más, mint az életünk\ Az élet — annak minden pillanata, beleértve e mostanit is — iskola, melyben a lelkünk tanul. Alapja egy láthatatlan tanterv, egyfajta mennyei „program", melynek egyetlen óriási célja van: segít felismernünk, hogy az élet minden egyes, utunkba kerülő leckéje mögött lakik egy Isteni, igazságos és szerető Értelem, mely azt akarja, hogy eggyé váljunk az életével. Képzeld el, mennyire más lenne az élet, ha megértenénk: semmi sem történik velünk, ami nem azzal a céllal kerül az utunkba, hogy segítsen többet tanulnunk a szeretet örök természetéről. E felismerés révén tudnánk-, bármi történik is az életünkben, nem azért van, hogy akadályozzon céljaink elérésében, hanem hogy segítsen meg valósítani azokat! Vajon mi akadályoz bennünket abban, hogy ráébredjünk erre a létfontosságú kapcsolatra, és a sajátunkként ismerjük fel erejét? Egy szóval: az ellenállás. Az életet azon részünknek a szemével látjuk, mely azonnal ellenkezik, bármi is veszélyezteti elképzelését az élet értelméről, és arról, ami számunkra a „legjobb" benne. E hamis én visszautasít vagy tagad mindent, ami a magáról kialakított hízelgő képet fenyegeti. Mindent egybevetve, a negatív hatás, melyet tudat alatti állapotunk gyakorol ránk, a következőképpen fejezhető ki: egyre több mindent tűrünk el. Valami egyfajta gátat hoz létre bennünk — egy akadályt a felszabadulásra való igényünk és az élet magasabb rendű leckéi között, amelyek segítenek létrehozni és felgyorsítani a tudat ezen átalakulását. Vizsgáljuk meg a két legfőbb okát a bennünk rejlő különös ellenállásnak, mely közénk és vágyott szabadágunk közé áll. A következő történet a Living Now (Élj most) című előadássorozat hangfelvételéből származik. Derűs üzenete rámutat egy lényünk mélyén rejlő titokra Énünk jelenlegi szintjéről, és a meglepő végkifejlet elsőként fedi fel számunkra, ami köztünk és a szabadsághoz való jogunk között áll. 149
Adj szárnyakat a szabadságvágyadnak Volt egyszer egy apró teremtmény, mely egy hatalmas Tölgy, az erdő Atyjának ágán pihent. Egész nap csak ücsörgött és sóhajtozott, néha pityergett is egy keveset — kicsiny teste szinte meggörbült valamilyen láthatatlan súly alatt. Végül a hatalmas, öreg Tölgy már nem bírta tovább hallgatni. Erőteljes, de mégis oly lágy hangon, mint a szellő, a kis lényhez szólt: - Mi a baj, kis teremtmény? Az apró lény meglepődött az aggódó hang hallatán, különösen mert abból a fából hallatszott, melyen gubbasztott. De érezve a kérdésből áradó hihetetlenül nagy kedvességet, legjobb tudása szerint válaszolt. Ügy buktak ki belőle a szavak, mint a kiönteni készülő felduzzadt patak vize. - Nem látod, hogy csak... úgy értem... nem tudom biztosan. Nos, ez nem teljesen igaz. - Lassabban, kicsi lény! — mondta a Tölgy kimért hangon, hogy megpróbálja megnyugtatni. — Semmi okod a sietségre, hogy elmondd nekem mindazt, amit akarsz. Már évszázadok óta itt állok, nem megyek sehova. Meg tudnád fogalmazni kicsit pontosabban, hogy „mi" az, ami miatt szenvedsz — talán akkor a „miért"-re is választ kaphatunk. E megnyugtató szavak hatására a lény összeszedte magát, és újrakezdte: - Nos, akárhogy is nézem, semminek sincs értelme. Úgy értem... biztos voltam abban, hogy majd más lesz. A Tölgy egy pillanatra eltűnődött a lény szavain, majd feltette az egyetlen kérdést, amelyet ezen a ponton feltehetett: - Pontosan miről hitted azt, hogy majd más lesz? A kis teremtmény rögtön felocsúdott gondolataiból, amint ráébredt, hogy a fa számára egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy miről beszél. - Tessék?! ... Természetesen pillangónak lenni! Amikor a pillangóvá váláson gondolkodtam, úgy képzeltem, hogy a problémáimat 150
magam mögött hagyhatom — magam alatt, ha úgy jobban tetszik... de még mindig zavar minden. És — a kis lény suttogni kezdett, hogy senki más ne hallja — gyakran félek. Azt gondoltam, hogy miután pillangóvá váltam, elmúlnak a korábbi félelmeim, de nem így történt! És ez még nem minden... a múlt — kísért! Biztos voltam benne, hogy pillangóként a korábbi életem nem okoz majd többé gondot. A hatalmas Tölgy a kis lényre pillantott, és rögtön tudta, mi a - Igen, értem, most már van értelme annak, amit mondtál. De hadd tegyek fel még néhány kérdést! A probléma mélyére kell ásnunk, ha meg akarjuk fejteni ezt a rejtélyt. A kis lény arca felragyogott: - O, nagyon köszönöm! — mondta. A Tölgy folytatta: - Gyakran követsz el baklövéseket? A kis lény tűnődött egy darabig, majd így szólt: - Tudod, mit? Tényleg sokszor melléfogok, igen! Ami azt illeti, elég gyakran megesik. - És mi a helyzet ezzel? - folytatta a fa. - Sokat szoktál rágódni? - Igen. Elég sokat rágódom. - Előfordul, hogy sok időbe telik megbékélned magaddal? A kis lény csak ámult, mennyire találóak a fa kérdései. - Milyen pontosan megfogalmaztad! Minden, amit rólam mondtál, igaz. - Nos — mondta a hatalmas Tölgy -, azt hiszem, megfejtettem a rejtélyt. Biztos vagy benne, hogy szeretnéd tudni a választ? - Persze, hogy szeretném! — mondta a lény, némiképp meglepve. — Kérlek, folytasd! - Rendben — mondta a fa, finoman adagolva az orvosságot, mert tudta, hogy a fán kuporgó lény keserűnek fogja találni azt. — Azért vagy egyfolytában olyan zavarodott, amiért az élet nem úgy alakul, 151
ahogy szeretnéd, mert még nem váltál pillangóvá - még mindig her- nyó vagy. Ha szeretnénk befogadni és megérteni a magasabb tanításokat, melyeket az élet minden pillanata kínál, és elnyerni általuk a szabadságot, bele kell helyeznünk magunkat a történetbe. Fontos megjegyezni, hogy mindegyik kor bölcseletei, mítoszai és példázatai egy dologban egyeznek: történeteik minden szereplője bennünk él - pontosabban, megtestesítjük őket. Ez az egyik ok, amiért lenyűgözőnek találjuk e történeteket. Látnunk kell, mi a közös bennünk és a kis lényben, mely nem tudja megérteni a helyzetét, mert másnak hiszi magát, mint ami valójában. Egyébként, bennünk is megvan a nagy Tölgy bölcsessége és ereje, csak még ez is felfedezésre vár! A bölcs, öreg fa tudta — ahogy azt nekünk is fel kell ismernünk, ha szabadok akarunk lenni —, hogy amíg a kis hernyó pillangónak hitte magát, a földhöz volt kötve. Miért van ez így? Mert azáltal, hogy annak hitte magát, ami majdcsak lesz— gyönyörű pillangónak -, elutasította az élet „tanításait", melyek szükségesek, hogy végbemehessen a természetes átalakulás. Vonakodása a szükséges megrázkódtatásoktól nagyban hasonlít a mi helyzetünkre. Lelkünkben működnek olyan mechanizmusok, melyek elutasítják a fejlődésünk szempontjából elengedhetetlen tanításokat, mert azt képzelik, hogy már a problémák világa fölött szárnyalnak. Ez az a téves énkép, amely közénk és a valódi átalakulásunk közé áll. Ez el is vezet minket ahhoz a másik rejtett állapothoz, mely visszatart a szabadság elérésétől. Aki ellenáll az életnek, nem remélheti, hogy tanulhat belőle
Amíg nem tudjuk befogadni a tanításokat, melyek az eseményekkel érkeznek el hozzánk, addig a saját elszigetelt világunkban élünk, a saját gondolataink tartalma határoz meg és korlátoz minket, ezért elszakadunk a valóságtól. És amíg ez így marad, nem tudjuk meg152
valósítani a határtalan határta lan Fén Fénnye nyell való kapcsolatunkat, amelynek életéből a minket átalakítani szándékozó tanítások áradnak. léhát, eddig világos: bensőnk egy része az érdekeink ellen cselekszik. De mi ez, és miért teszi ezt? A következő gondolat segít meglátnunk, hogy „hernyótudatunk" — hamis énünk — miért utasítja el az újjászületéshez újjászületéshez szük szükség séges es tanításokat: Az igaz igazii tanulás tanulás megkö megköve vete telili a lemon lemondás dást. t.
Ahogy Ahogy a történetben történetben láttuk, látt uk, a hernyónak el kellett engednie, ami volt, hogy betöltse betöltse teremtésbel teremtésbelii célját, és pillangóvá váljon. Hasonlóan, nekünk is el kell fogadnunk a felettünk álló akaratát, ha magunknak akarjuk a szabadságát. Jézus ugyanezt a fontos leckét próbálta megértetni tanítványaival, amikor kezdeti tiltakozásuk ellenére megmosta a lábukat. Kívánsága - mely az általa megtestesített Fén Fényy kívánsága is — azt a célt szolgálta, szolgálta, hogy felfedje felf edje az örök örök kapcsolatot, mely a hatalmasabb és a kisebb között létezik: a hatalmas folyamatosan árasztja magából az életet, fényét adva a kisebbnek. Ez azt jelenti, hogy a kisebb minden alkalommal hatalmasabbá válik, amikor átadja magát a hatalmasnak, hatalmasnak, mert abban a pillanatban ő válik a hatalmassá, és akkor megérti a hatalmasabb munkát, melynek most része, és amelynek most újra oda akarja adni magát. Hogy könnyebben megértsd e gyönyörű kapcsolatot, gondolj arra, hogy a kopár szőlőskert növényei hogyan adják át magukat a meleg tavaszi nap első sugarainak, hogyan isszák be a sugárzó energiát, giá t, mely — néhány hónap múltán — a rajtuk raj tuk termő éde édess gyümölcs részévé válik. A természetben megfigyelhetjük a kapcsolatok rendjének e törvényszerűségét: hogy egy élet „növekedhessen", egy másiknak „csökkennie" kell. Ugyanez igaz igaz belső világunkra is. A még sötét és felfedezetlen részeinket át kell adnunk a tudatosság fényének, mely átformálja azokat, hogy a lélek virágozhas virágozhasson, son, és gyümöl g yümöl-csöt csöt teremjen. tere mjen. Ez a szüntelen keletkezés a szere szeretet tet titkos titko s természete, mint ahogy élő Fénye is az, melyen keresztül érzékeljük a vele való belső kapcsolatunkat. Az élet ajándéka számunkra - amennyiben 153
készek vagyunk elfogadni - az, hogy felismerjük és megvalósítsuk egységünket a szeretettel, mely soha nem hagyja cserben azt, aki szereti. Ahogy felnyílik felny ílik belső belső szemünk, szemünk, és meglát me glátjuk, juk, hogy hogy minden azért azért történik törté nik velünk, hogy egyre jobban bízzunk e szeretetben szeretetben,, fellobban az igaz hit lángja. Fényénél egyre világosabban látjuk: minden, ami történik, felkészít felkészít minket arra, hogy túllépjün túllé pjünkk - túlnőjü túl nőjünk nk — azon, azon, akik eddig voltunk. Meggyőződésünk az Igazság jóságáról minden kétséget kizáróan teljessé válik, és egyre biztosabbak leszünk abban, hogy megtaláltuk, ami után egész életünkben kutattunk. A Fény, melyet kerestünk, igazi, és most már ismerjük is. A hatalmas Utazás első szakaszát már megtettük, és most új feladat vár ránk: megtestesíteni az Igazságot, amelyet megtaláltunk, megtaláltunk, szolgálni a Menynyei hatalmat, amelyről egykor azt hittük, hogy le kell győznünk, és a szolgálatunkba kell állítanunk. Belső feladatunk most az, hogy mindinkább eggyé váljunk a Fénnyel, melynek szeretete lehetővé tette az ébredésünket. Az egyesülés gyümölcse a szabadság. Néhányan megvilágosodásnak hívják, megint mások örömnek. Tiéd ez az Elet, ha cserébe odaadod neki a sajátodat.
Fejtsd meg a rejtélyt, hogyan élhetsz a Fényben LEGFŐBB TANÍTÁS TANÍTÁS A festő f estő vászna nem azonos a rá felvitt színekkel, hanem csak azok színtere. Hasonló módon magasabb rendű természetünk- ben sincsen semmi közös a gondolatok és érzések szivárványával, amely jelenlegi tudatunk egét folyton átszínezi. Az Igaz En sem nevezi magát élénknek vagy tompának, attól függően, hogy milyen a pillanatnyilag pillanatnyi lag uralkodó „árnyalata". O mindig csak a Fény.
154
Mindannyian olvastunk könyveket, vagy láttunk rajzfilmeket, melyekben miután mi után az „embe „embere rek" k" nyugovóra nyugovóra térnek, a konyhában vagy a gyerekszobában minden életre kel. A szépség és a szörnyeteg című Disney-rajzfilmben a teáscsészék, edények és ezüst evőeszközök mindegyike különleges szereplő, fontos feladattal. Együtt igyekeznek gondoskodni arról, hogy kivirágozzék a szerelem a két főszereplő között, akik azután úgy alakulnak át, mint a vadvirágok az első tavaszi esőt követően. A Hamupipőkében Hamupip őkében az az egerek, madarak, még a tök is szövetségesekként működnek együtt, hogy meghiúsítsák a gonosz mostoha önző terveit, és ezáltal előidézzék a mindannyiunk által ismert és szeretett végkifejletet. A történet, melyet a következőkben olvashatsz, szintén különlegesen végződik. Célja, hogy segítsen felfedezned igaz Éned rejtett kincsét. Nos, vázoljuk fel a helyzetet: A család lefekvéshez lefekvéshez készülődött a hideg New England-i éjszakában. A tűzhely lángja már kialudt, és a szén is csak parázslott a kandallóban. Mindenki sürgött-forgott, hogy minél gyorsabban végezzen aznap esti teendőivel - a gondolat, hogy nemsokára a meleg takaró alá kucorodhatnak, az ágy felé húzta őket. Ahogy az szokás volt a kis New England-i családban az 1800-as évek végén, aki utolsónak tért nyugovóra — általában az Édesapa —, elfújta az összes gyertyát, a legnagyobb kivételével, melyet magával vitt a lefekvés előtti utolsó őrjáratra. A legnagyobb gyertya átvirrasztotta az éjszakát — fényesen világított —, hátha valakinek szüksége van fényére a sötét éjjeli órákon. Az akkori szokás szerint, amely azóta sem változott, a gyertya egy csészealjhoz hasonló tartóban állt, fogantyúval, mely megkönnyítette a hordozását.
Most tehát lássuk a történetet: Szokatlanul csendes éjszaka volt. Talán a friss hótakaró - az évben az első hó - okozta ezt... de nem a megszokott beszélgetés zajlott a konyhában. A teáscsészék, melyek szerettek a nap eseményeiről pletykálni, most hallgattak, még a mosogató is — mely minden éjjel a benne hagyott edények miatt panaszkodott - szótla szótlann volt. Mintha Mi ntha mindenki mi ndenki várt volna valamire. valamire. De mire? Végül Végül a gyertyata gyer tyatartó rtó törte meg a csendet. Viasz kisasszonyhoz kisasszonyhoz beszél beszéltt — a gyertya azon részéhez, melyet most éppen tartott, és melyhez nagyon közel érezte 155
magát. Az életben betöltött szerepükből fakadóan mindig felnézett rá, de most érződött némi idegesség a hangjában. - Nem bánod, ha elmondok valamit, amin egy ideje gondolkodom? - Ez eddig sosem érdekelt téged - mondta Viasz kisasszony, némileg csipkelődőn. Azonkívül, hálás volt a beszélgetésért. Eltelt egy-két pillanat, mielőtt a gyertyatartó újra megszólalt. Különös feszültség érződött a szobában. - Csupa fül vagyok - mondta Viasz kisasszony, hogy megtörje a jeget. Emellett, remélte, hogy megjegyzése majd megnevetteti a gyertyatartót. A nem emberi lények mindig mulatságosnak érezték, ha úgy beszéltek önmagukról, mintha emberek volnának. Mindenesetre, némi kacagás hallatszott a fölötte lévő nyitott szekrényből - de a gyertyatartó nem nevetett. - Komolyan beszélek — szólalt meg egy pillanattal később. — Valami azóta nyomja a lelkemet, mióta így összekerültünk, és nem bírom tovább magamban tartani. Ujabb kacagás hallatszott a konyha távoli sarkaiból, de a gyertyatartó olyan erősen koncentrált mondandójára, hogy észre sem vette iménti viccét. És, habár ő sem tudta, miért, a következő szavakat csak suttogta: - Irigylem a kapcsolatodat a lánggal, ahogy vele táncolsz egész éjjel, magasan fölöttem. Mindig is tudni akartam, milyen az, amikor megérint, úgy, mint téged. Elhallgatott egy pillanatra, hogy megvizsgálja pontos helyzetét, majd folytatta: - Nekem csak annyi jut a láng fényéből és melegéből, amennyi lecsorog rajtad hozzám. Újra elhallgatott — már nem is tartotta olyan jó ötletnek, hogy ezt elmondta. Tehát várt, hogy Viasz kisasszony válaszoljon, de az csak hallgatott. A következő másodpercek egy örökkévalóságnak tűntek. „Most aztán bolondot csináltam magamból" — gondolta, de épp mikor már kezdett volna elmerülni a sötét gondolatokban, Viasz kisasszony szavai visszahúzták. - Különös, hogy éppen most mondod ezt el — szólalt meg a gyertya. — Tudod, én is ugyanúgy érzek, ahogy te. - Mi a csudáról beszélsz? — fakadt ki a gyertyatartó: nyilvánvalóan dühítették a gyertya szavai. — Minden éjjel te és Kanóc úr egyesültök a lánggal, oly módon, melyet én soha nem ismerhetek meg. Mit tudtok egyáltalán az elszigeteltségről, amely nekem jutott idelent? Mindkettőtöket tartalak, és mégis... nekem nincs közvetlen kapcsolatom a lánggal úgy, mint neked. - Jaj! — sóhajtott Viasz kisasszony. — Bárcsak értenéd! - Mit? — vágott vissza a gyertyatartó, egyre türelmetlenebbé válva Viasz kisasszony látszólagos érzéketlensége miatt.
156
- Hogy milyen itt fent énnekem... - jött a válasz, olyan hangon, mely még a kőszívet is meglágyítja. - Azt kívánod, bár a helyemben lennél, de fogalmad sincs arról, hogy milyen itt. Minden egyes éjjel Kanóc úrba töltöm magam, hogy a láng szépen, ragyogón világíthasson, de nem ismerem úgy a lángot, ahogy te gondolod. Tudod — folytatta, nagy gonddal válogatva meg a szavait, hogy a gyertyatartó jobban megérthesse a helyzetét -, valójában nem én vagyok a legszerencsésebb, hanem Kanóc úr. Talán használ engem a láng, de őt viszi magával, miközben ég. Ez aztán az élet - bár lehetnék Kanóc úr helyében! Ebben a pillanatban egy harmadik hang szólt bele a beszélgetésbe — maga Kanóc úr. Más körülmények között durvának hatottak volna a szavai, de a hangja ellensúlyozta mondandója keménységét: - Egyikőtök sem tudja, miről beszél! Az ezt követő csend arra szólította, hogy folytassa: - Való igaz: a láng körülöttem táncol, és ezzel felemészt, ettől még nem vagyok a része, mint ahogy képzelitek. Mindketten tévedtek: korántsem vagyok kibékülve az életben betöltött szerepemmel, bár nem is változtatnék semmin - a láng nem sok pihenőt hagy nekem. És jobb, ha tudjátok, gyönyörű fényét jobban ismeritek ti, mint én. - Nem tudom elhinni, hogy ez igaz! — mondta Viasz kisasszony. - Hogy lehet ez? — kérdezte a gyertyatartó, szinte ugyanabban a pillanatban. - Kétlem, hogy valaha is megértitek — folytatta Kanóc úr, majd hozzátette, hogy nem sértésnek szánta. — De mivel ilyen közel vagyok hozzá, megvakít a fénye. Nem láthatom őt, és nem is lehetek vele, mint ahogy hiszitek. Aztán, mintegy lezárva a beszélgetést, mert úgy gondolta, hogy ez nem tartozik senkire, így szólt: - Hagyjátok abba a panaszkodást arról, hogy mire vágytok, és miben szen vedtek hiányt! Én sem vagyok más, mint ti. Folyamatosan ég bennem a vágy, hogy eggyé válhassak a lánggal. Ekkor olyan dolog történt, amely tudomásuk szerint azelőtt még soha nem esett meg. Hasonlókról eddig csak egyes történetekben írtak: a láng maga meg- szólalt. Ahogy beszélt, gyengéd fény áradt belőle, megtöltve a konyha minden szegletét, az egész helyiség együtt lüktetett gondosan megválogatott szavainak ritmusával. - Barátaim... Kérlek, figyeljetek rám! Ne panaszkodjatok! Nem tudjátok, miről beszéltek. Mindannyian ugyanarra vágyunk. A láng várt egy keveset; a szobában uralkodó csendet beleegyezésnek tekintette arra, hogy folytassa: - Ahogy ti hárman arra vágytok, hogy közelebb kerülhessetek hozzám, lángoló testemhez, melyet éreztek és láttok, úgy vágyom én is arra, hogy eggyé vál- 157
hassak a Fénnyel, amely éltet engem. - Újabb szünetet tartott. — Hát nem látjátok, barátaim? Rám is igaz, ami rátok, ezért tévedtek, ha hozzám akartok közelebb kerülni. Nem vagyok saját magam forrása — mint ahogy a tavaszi rügyből sem terem gyümölcs a fán. És van még valami, amit szintén tudnotok kell. A láng lassan és kimért hangon beszélt, jelezve, hogy valami fontosat készül mondani: - Nélkületek - amilyenek vagytok -, egyedülálló lényetek és tetteitek nélkül — nem folytathatnánk ezt a beszélgetést, igaz? Tudom, hogy nehéz megérteni, de mindannyian részei vagyunk annak, amit keresünk.
Ez a történet az élet talán legnagyobb rejtélyére tesz utalást, melyről Jézus beszélt, amikor a következő szavakat intézte tanítványaihoz: „Mert bizony mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, a miket ti láttok, és nem látták; és hallani, a miket ti hallotok, és nem hallották" (Lukács 10:24). Az eredeti héberben (arámiban, ami csak rokona — a ford.), melyet Jézus idején beszéltek, a szavak jelentése — „látni, a miket ti láttok" - nem az, aminek első pillantásra tűnik. A látni szó elsődleges jelentése nem a szó szerinti látásra, a tárgyak észlelésére utal. Ebben a példában azt jelzi, hogy valaki közvetlen tudáshoz — személyes felismeréshez - jut a láthatóról, amelyhez csak láthatatlan jellegének ismerete juttathatja. A látni ige másik jelentése az idézetben az általánosan használt jelentés: valakit vagy valamit nézni, szemlélni (magunkon kívül). Tehát az idézett szakasz „rejtett" jelentése két dolgot árul el. Először is, Jézus tanítványai ráébredtek egy teljesen újfajta érzékelésre: „látták", hogy a valódi élet megismeréséhez — a részvételhez a mennyei királyság tökéletesítésében, amire elhivatottak voltak — eggyé kell válniuk vele. Kezdték megérteni, hogy e magasabb rendű látás és az igaz lét egy és ugyanaz. Lukács evangéliumának ugyanezen szakaszában — „Sok próféta és király kívánta látni, a miket ti láttok, de nem látták..." - egy másik hatalmas igazság fénye is ragyog, mely a gyertyáról és a lángról szóló történet titkos üzenete is egyben: amit keresünk, szemmel nem látható, és nem képzelhető el gondolatok által. Csak úgy is158
merhetjük a soha ki nem hunyó Fényt, a Szeretetet - mely láthatatlan forrása a lángnak, melyet látunk, és melyhez vonzódunk -, ha eggyé válunk az Életével. Most - munkánk elengedhetetlen részeként - vizsgáljuk meg, hogyan hozhatjuk létre a belső egységet a bennünk lakó Fénnyel — hisz történetünkben még a láng is arra vágyott, hogy ismerje saját forrásának Fényét. Hogy megválaszolhassuk a kérdéseket azzal kapcsolatban, hogyan juthatunk el a megvilágosodott élethez, egy különös felfedezéssel kell kezdenünk. Az Újszövetségben és más örök érvényű vallási írásokban ol vashatjuk, a „holnapon" való gondolkodás — gyarapodásunk lehetőségeinek keresése — nem szünteti meg a félelmet, és nem teszi értékesebbé életünket; de arra nem találunk választ e tanításokban, hogy „hogyan" akadályozzuk meg azonosulásunkat a gondolatokkal, melyek jövőnk iránti aggodalmaink forrásai. Azt is halljuk, hogy hitre van szükség ahhoz, hogy „hegyeket" mozgassunk meg — de itt sem említik, „hogyan" folyamodjunk az erőhöz, mely megtisztíthatná előttünk az utat. Most fedjük fel a titkot, hogy a megvilágosodottak miért nem beszélnek arról, „hogyan" legyünk szabadok. A hegy — ahogy Jézus jól ismert tanításában használja - nem fizikai akadály köztünk és a vágyott pozíció vagy javak között, melyekről azt hittük, biztonságot és békét nyújtanak. Az eredeti, héber nyelv magában foglalja, hogy ez a „hegy" — melyet csak a hit mozdíthat el az utunkból - nem valamiféle fizikai, hanem inkább lelki akadály, mely „felbukkan, hogy találkozzon (velünk)", mint ahogy a félelem soha nem jelenik meg új terveinkben mindaddig, amíg el nem képzeljük, hogy elveszíthetjük várt eredményét. Tehát, a hegyek valójában általunk megnövelt vakondtúrások, amelyek akkor jelennek meg, amikor arra készülünk, hogy gyarapítsuk magunkat a jövőben. Tehát a hit ereje nem a földi örömöket vagy kincseket hozza el nekünk, amelyektől a szabadságot várjuk. Láthatjuk, a valódi hitnek semmi köze a vágyhoz, hogy valamit birtokoljunk vagy meg159
előzzünk. Igaz természete a szabadság egy új rendje, mely azáltal lesz a miénk, hogy képesek leszünk átlátni a téves elképzelésen, miszerint igaz valónk csak dicsőség vagy anyagi javak által válhat boldoggá és teljessé. Más szavakkal: amikor észrevesszük, hogy már eleve bennünk lakozik az elégedettség, amely után áhítoztunk, képesek leszünk utasítani az elégedetlen érzések és gondolatok „hegyét", hogy „tűnjön el az utunkból." Engedelmeskednie kell a parancsunknak! Most vizsgáljuk meg ezt a fontos felfedezést egy kissé más szemszögből. A hit igazi ereje a bennünk élő Fényben rejtezik, mely megmutatja, hogy mi valós, és mi nem velünk kapcsolatban. E felfedezés segít megérteni a régi mondást: „az igazság szabaddá tesz", mert azt jelenti, hogy a megpróbáltatások pillanataiban világos önismeretünk lényegében „előttünk jár", hogy meghozza a számunkra helyes döntéseket! Ahelyett, hogy magunkon kívül keresnénk az enyhülést szenvedésünkre — például keresünk valakit, akivel megoszthatjuk problémáinkat -, vagy egy új „erő" ígérete után futnánk, hogy megszabaduljunk a félelem árnyától, tudatosan elhagyjuk e régi reakciókat, s helyette nyugodtan felidézzük a megismert igazságot: semmit sem kell tennünk, hogy túljussunk az életünkben felbukkanó sötét árnyakon, azonkívül, hogy a már bennünk élő Fénnyé válunk. Ha megtesszük a feladatunkat, a többi magától megtörténik. Próbáld meglátni e csodálatos és nehezen megragadható igazságot, amelyet történetünkben a láng szeretett volna megtanítani a barátainak. A gyertyatartó, Viasz kisasszony és Kanóc úr nem értették, hogy már részei a fénynek, melyre vágynak - habár a Fény bennük élt, ők nem tudták. Ugyanez igaz ránk is! Semmi sem hiányzik az életünkből, kivéve egy alapvető igazság felismerésének egyelőre szunnyadó képességét: ahogy a tűznek is szüksége van a fára, hogy megnyilvánulhasson melege és fénye, úgy nekünk is szükségünk van annak „sötétségére", amit még meg kell értenünk önmagunkról. Hadd magyarázzam el ezt a gondolatot, mely megváltoztatja az életed: 160
Ugyan csak néha vesszük észre, de sokkal több lehetőség van ab- ban, amit még nem tudunk az életünkről, mint abban, amit már is- merünk belőle. Tehát, ez az óriási felfedezetlen terület — a bennünk rejlő „sötétség" - tisztán Isteni céllal létezik: azért, hogy szolgálja az őt felfedő Fényt, mert minden ilyen felfedezés egyidejűleg a tudatosság egy új rendjének megvalósításával és felszabadításával jár. Sok szépséget rejt ez a gondolat, mert megerősíti bennünk a folyamatos újjászületés lehetőségét. Ez azt jelenti — és könyvünk mondanivalójának is lényeges részét képezi —, hogy még nem látjuk a „problémák" igazi természetét: azok ugyanis nem mások, mint a bennünk lévő Fény még felfedezésre váró részei. Bármilyen gondolat vagy érzés, amely felzaklat minket, bármilyen félelem vagy aggodalom, olyan, mint egy gyertya, melyet még nem gyújtottak meg. Mi más lehet bármiféle láng vagy fény célja, mint hogy belépjen a sötétségbe, és magához hasonlóvá tegye azt? Lehet, hogy egy nap fordulunk egyet, és hirtelen a félelem sötét szorításában találjuk magunkat. Talán azt látjuk, hogy a szerelmünk „másfelé kacsingat", vagy telefonon bizonytalan híreket kapunk romló egészségünkről; esetleg a munkahelyünkön bekövetkező változások híre rendíti meg biztonságérzetünket. Ilyen pillanatokban a jövőnk elsötétül, mintha a közeledő magány, aggodalom és veszteség érzése árnyékolná be. De nem szükségszerű, hogy életünket a szenvedés tudat alatti szolgálata eméssze fel. Van más választásunk, ha merünk nyugodtak lenni, és a Fénnyé válni. A következőkben találsz néhány módot arra, hogy felismerd Igaz Éned valóságát. Mindegyik azzal kezdődik, hogy új cselekvési módot választasz. •
Ahelyett, hogy megadnád magad kínzó jelenlétének, vidd el magányodat az Éned Fényébe. Ha ott maradsz, tudatában a „sötétségnek", a következő fog lejátszódni a lelki szemeid előtt: magánytól való félelmed elégedettséggé változik, mert tudod: soha nem voltál híján a szeretetnek, amelyre vágysz. 161
Látni fogod, Hogy a szavakkal ki nem fejezhető gyengédség a Fényben él, melyet befogadtál. • Vidd a „holnap" miatti aggodalmad és félelmed Éned Fényébe! Maradj ott tudatosan figyelve a rémisztő árnyakra, és a következő fog kibontakozni lelki szemeid előtt: látni fogod, ahogy a sötét kételyek feloldódnak a megkérdőjelezhetetlen tudásban , mely szerint semminek sincs hatalma a jelenben való jelenlét békessége felett. Meg fogod látni, hogy a nyugalom egy a Fény életével, mellyé válni szeretnél. • Ha veszteség ér, vagy űrt érzel magadban, vidd el Éned Fényébe! Nyugodt figyelemmel kövesd, hogyan akar e sötét állapot elragadni a világába, még akkor is, amikor tudatosult benned, és csoda történik lelki szemeid előtt: az elhagyatottság érzésének helyébe a biztos tudás lép, hogy valójában te magad vagy a teljesség. Ha hajlandó vagy befelé figyelni, látni fogod, hogy Éned Fénye elér mindenhová az univerzumban... hogy lehetnél hát egyedül? Minden, ami él... Éned Fényében él. Miután éveken át hirdettem tanítványaimnak a Fénnyé válást mint a helyes megoldást annak keresése helyett, amire szerintük szükség van a sötét állapotok legyőzésére, arra jutottam, hogy egy fő ok létezik, amiért a legtöbb ember nem engedi be a félelmeket a benne élő f énybe. A Fény szeretetét vallják, de valahányszor egy nem kívánt pillanat feltűnik, és letekintenek ismeretlen mélységébe... nem látnak ott Fényt, csak sötétséget. Ezután rögtön kialakul az ellenállás, és eluralkodik a sötétség. Hadd világítsam meg a problémát: a dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. Fel tudod idézni az Óz, a nagy varázsló csodálatos szereplőit? Dorothyt — aki megpróbált hazajutni — elkísérte a Madárijesztő, a Bádogember és a Gyáva Oroszlán: társai a varázslóhoz vezető útján, akitől leghőbb vágyaik teljesítését várták. A madárijesztő elmére vágyott, amellyel gondolkodhat, és megismerheti az igazságot. A bádogember szívet akart üresen kongó mellkasába, hogy melegével és ritmusos dobogásával felismerhesse 162
a vágyott szeretet jelenlétét; a gyáva oroszlán bátorságot akart, hogy szembeszálljon a félelmeivel, és bármilyen sötétséget legyőzhessen. A történet végére - főként annak köszönhetően, amin keresztülmennek Dorothy iránti szeretetükben — mindegyikük boldog felfedezést tesz: a tulajdonság, amelynek keresésére indultak, már bennük él! léhát a mi hibánk: elfelejtettük, hogy igaz valónk nem válhat sem- milyen sötét állapot foglyává, mint ahogy a napsugarat sem lehet üveg- be zárni. Igaz Énünk maga a siker, a szó minden értelmében, mert Fényével beteljesít és felszabadít mindent, amit megérint. Ne foglalkozz a hangokkal, melyek eleinte kétségkívül kiabálni fognak veled, amikor eldöntőd, hogy Éned Fénye leszel. A sötét nem tud finoman keresztülmenni az újjá és világossá válás folyamatán. Tehát van némi munkánk. Ám - ellentétben korábbi eredményeinkkel, melyek szétporladnak alattunk, amikor felmászunk rájuk, még ha csak egy kis időre szeretnénk is a magasba jutni -, a Fény, melyet felfedezünk magunkban, soha nem hagy cserben - szó szerint az előttünk tornyosuló hatalmas hegy fölé emel, bármekkora legyen is, azzal, hogy felfedi, nem más az, mint amit még látnunk kell magunkról. Nem szabhatjuk meg a világ dolgainak alakulását, nem változtathatjuk a nappalt éjszakává, nem tarthatjuk meg, ami nem a miénk, és nem rejthetjük el e tényeket magunk elől, bármennyire is próbáljuk. De ami megadatott nekünk (és ami az egyetlen erőnk, amely valóban képes az egész életet átformálni): bármelyik pillanatban dönthetünk úgy, hogy Énünk Fényévé válunk. Azért születtünk, hogy teremtőtársai legyünk mindennek, ami tudatossá válik bennünk önmagunkról. Jogunkban áll, hogy csak azokkal az erőkkel legyünk kapcsolatban, melyek jelenléte e célunkat szolgálja az életben... ami nem más, mint egyesülni a Fénnyel.
163
VISSZATEKINTÉS A LEGFŐBB TANÍTÁSOKRA 1. Igen, „minden jó véget ér egyszer", de ez csak egy része az igazságnak. Az is ugyanannyira igaz, Hogy ami Jó az életben, mindig épp csak elkezdődik. 2. Úgy élhetsz igazán félelem nélkül, ha tudatában vagy, hogy mindened megvan a boldoguláshoz abban a pillanatban, amikor szükséged van rá. 3. Amikor azon tűnődünk, hogy mit kellene tennünk a magunkban észlelt fájdalmas, negatív állapotokkal, mindössze a következőt kell tudnunk: amit elítélünk, rejtve marad, ami rejtve marad, soha nem gyógyul meg. 4. Az igazi szeretetet nem lehet becsapni, mert semmit sem akar önmagán kívül. 5. Mindegyikünk életében eljön az idő, amikor valamiért meg kell küzdenünk, de nem akkor lesz miénk a valódi győzelem, ha mindenáron „nyerünk", hanem ha mindig a Fényt választjuk, mely biztosítja, hogy igazak, kedvesek és tiszták maradjunk, bármibe kerül is.
164
A VÉGTELEN TÖRTÉNET ÖSSZEFOGLALÁSA
Mi az Igazság? A feltárult pillanat. Mi a Fény? A rejtett Isten.
Források Beyond Dependency, 2001: kiadó: Life of Learning Foundation Design Your Destiny, 1999: eredeti kiadó: Llevvellyn Publications. Újra kiadva: Life of Learning Foundation The Illusion of Limitation, 2005: audioalbum, kiadó: Life of Learning Foundation The Tntimate Enemy, 1997: eredeti kiadó: Llewellyn Publications. Megjelent javított formában a következő címmel: Who Put That Stone in My Shoéi 2004, kiadó: Life of Learning Foundation Let Go and Live in the Now , 2004: kiadó: Red Wheel/Weiser. Living Now, 2005: audio album, kiadó: Life of Learning Foundation The Lost Secrets of Prayer, 1998: eredeti kiadó: Llewellyn Publications. Újra kiadva: Life of Learning Foundation The Meditative Life , 2005: hangoskönyv, kiadó: Life of Learning Foundation The Secret of Letting Go, 1990: kiadó: Llewellyn Publications. Ja vított és bővített kiadás, 2007: Llewellyn Publications 7 Steps to Oneness, 2006: hangoskönyv, kiadó: Life of Learning Foundation
167
A Life of Learning Foundationről A Life of Learning (egész életen át tartó tanulás) egy nonprofit szer vezet, melyet Guy Finley alapított 1992-ben. Legfőbb célja, hogy segítsen az embereknek felfedni valódi kapcsolatukat az élettel, önmaguk alaposabb tanulmányozása által. Az alapítványt kizárólag önkéntesek működtetik és vezetik. Mindenkit szívesen látnak. Guy Finley hetente három-négy alkalommal beszél az odalátogatóknak, akik azért gyűlnek össze, hogy minél többet megtudjanak az önmegvalósításról. Mindenkit szívesen látnak, hogy osztozzon az erőteljes, átformáló erejű légkörben, mely áthatja Finley bölcsességgel teli beszédeit. Minden találkozás új energiákat ébreszt fel, elmélyíti az intuitív képességeket, gyógyítja a múlt fájdalmait, és megkönnyebbülést hoz. A Life of Learning Foundation az oregoni Merlin közösségben, Grant Pass város közelében, Dél-Oregon legszebb vidékének szívében fekszik. A látogatók élvezhetik a tizennégy hektárnyi ősi cukorfenyő-ültetvényt, csodálatos virágoskerteket, organikus ételeket és a sétaútvonalakat, a meditálni vágyók számára kialakított különleges helyekkel. Akár a vad folyók szerelmese vagy, akár a festői szépségű tavak vonzanak, vagy a hegymászás a szenvedélyed, pár percre megtalálod a legcsodálatosabb természeti szépségeket. Évente kétszer, december és június harmadik hetében az alapít vány különleges elvonulást tart az odalátogatóknak. A júniusban megrendezésre kerülő „Beszédek a fenyvesben" az év legnépszerűbb eseménye. Látogass el a www.guyfinley.org oldalra, további információért Guy munkájáról, a Life of Learning Foundationről, valamint ingyenes audio- és videoletöltésekért, vagy kérd a kezdőknek járó ingyenes anyagot.
169
Különleges ajándék
Tiéd lehet Guy Finley CD-je/DVD-je, a 3 Keys to Complete Selfi Command (Három kulcs a teljes önuralomhoz). Ingyenes szállítás! Természet adta jogod a tudatos önuralom! Általa minden kedvezően alakul számodra, nélküle viszont soha nem leszel szabad. Az új CD/DVD segítségével felfedezheted, hogyan: • • • • • • • •
nézhetsz szembe a kihívást jelentő helyzetekkel tökéletes önbizalom birtokában; vethetsz véget a fájdalmas feszültségnek, mely abból ered, hogy magadat másokhoz hasonlítod; engedhetsz el minden negatív gondolatot és érzést; nézhetsz szembe a bizonytalansággal - félelem nélkül; irányíthatod tudatosan a kellemetlen és nehezen kezelhető embereket; használhatsz fel minden helyzetet, hogy jobban megérthesd önmagad; gazdagíthatod a kapcsolataidat otthon és a munkahelyeden; emelkedhetsz felül az olyan viselkedésen, amellyel saját magadnak ártasz.
Mindent, amit tudnod kell az igaz önfelszabadítás forrásáról, itt megtalálsz. Ne hagyd ki! Szerezd be INGYENES példányodat a 3 Keys to Complete Self-Commandből. Csak látogass el a ivww.guyfinley.org/giftdvd oldalra, vagy hívd a (541) 476-1200-as számot. *Az ingyenes szállítás csak az USA és Kanada területén érvényes. Kérlek, to vábbi információért látogass el a fenti internetcímre.
170
A szerzőről Guy Finley, a Life of Learning Foundation alapítója és igazgatója, már 30 éve tanítja az embereknek, hogyan találják meg a megalkuvást nem ismerő szabadságot és tartós beteljesülést. Több mint 35 könyv és audioműsor sikeres szerzője, többek között a The Secret of letting Go és Let Go and Live in the Now írója. Az Oregonban élő Guy Finley egy jelenkori mester, aki megtanítja, hogyan éljünk Igaz Énünk fényében, hogyan engedjük el a félelmet, és hogyan ismerjük meg az igaz erőt, mely az élet magasabb céljának megvalósítása által lesz a miénk. Látogasd meg a www.guyfinley.org honlapot, és iratkozz fel az ingyenes hírlevélre.
171
Róbert Schwartz Bátor lelkek
Valóban megtervezzük születésünk előtt életünk kihívásait?
Gyakran, amikor rossz dolgok történnek velünk, szenvedéseink értelmetlennek tűnhetnek. Legnehezebb feladataink mögött azonban számos rejtett cél bújhat meg, melyeket a szerző kutatásai szerint még azelőtt terveztünk el, hogy megszülettünk. Valóban lehetséges, hogy mi választjuk meg életkörülményeinket, kapcsolatainkat és az életünkben bekövetkező eseményeket? A szerző életében értelmet és célt keresve rátalált a születés előtti életterv felfedezésének útjára, mely alapjaiban változtatja meg a sorsról és szenvedésről alkotott fogalmainkat. A könyvben meghökkentő történetek olvashatók, melyek komoly, életüket nagyban átrendező felismerésekhez, ezáltal a számukra szükséges gyógyuláshoz, s teljes szellemi valójuk átéléséhez vezettek el embereket. Ezek olvasása során fény derül arra, hogy a sorsunkat meghatározó eseményeket mi magunk tervezzük el a születésünk előtt, hogy azok fejlődésünket szolgálják, meghatározva ezzel életünk célját és értelmét. Ezúton jutunk el a szellemi felébredéshez, mely által szenvedéseinkre többé nem úgy tekintünk, mint értelmetlenül kínzó sorscsapásokra, igazságtalan, életünket feleslegesen megkeserítő fájdalmakra, bár azokra önmagában már a könyv olvasása is enyhülést hoz.
