A fordítás alapját képező kiadás: Jean Claude Dunyach - Ayerdhal Étoiles mourantes J' ai Lu, 2003
Fordította: Csuti Emese Borítókép: Sallai Péter
Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. E kiadvány a szerző nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásáért.
© Silent Library Project - Poty, 2011 http: //www. scribd. com/doc/69940481/A-halhatatlansag-halala Aki tud SLP-hez ACC-ot segítsen
II. RÉSZ TALÁLKOZÁSOK
1. FEJEZET
Egy alig hallható nyikorgással Zéró Plusz megint bezárta a kipattanó zár nyelvét, és átszervezte magát, hogy átváltson az utazó konfigurációról az egyenletes repülés előnyére. Általában ez az átváltozás a báb kibomlására hasonlított, ahogy az szétszakad, hogy az újszülött lepke kiterjeszthesse szárnyait. A hajótest fő zónái hatszögben eltávolodtak egymástól, hogy csak a nyomás alatt nem lévő, rugalmas szerkezetek által legyenek összekapcsolva. A központi tengely mindegyik oldalán hat hajlított cső szóródott szét, saját generátoraik autonóm egységeit tartalmazva. A csövek végén a karbex gömbjei megdagadtak, hogy védjék a koronába rendeződött lövőpozíciókat. A burokból furcsa kimérák váltak ki, amelyeknek aprólékosan hangszerelt balettje a skorpiók lakodalmi parádéját idézte föl. A fő vezérlőteremben, a hajótest körül koronaként szétszóródó másodlagos irányító posztokon körülbelül húsz szempár figyelte egyszerre a mély űrtől csillogó, apró, ovális megközelítést, az ingajárat lassítását, amelyik előkészítette a Város megcsáklyázását. A Város a maga száz kupolájával és hatalmas őrtornyaival elrejtette az űrhajóhoz viszonyítva a két együtt álló csillagot, és illetlen orgiába gubancolódott tízmilliónyi AnimálVáros hullámzó húsmagmájával. Annyira illetlen és lenyűgöző, Hualpának fölfoghatatlan volt - ahogy más Mechanikusok számára is hogy a tu-
5
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
dós teremtmények így át tudják adni magukat az állatias őrjöngésnek. A vezérlő asztal fölött Zéró Plusz háromdimenziós képe új formájában stabilizálódott. A Mérnök levette pillantását a hármas képernyőről, amely az Animál-Városok paráználkodását mutatta, és kicsivel lejjebb tekintett, tizenhárom másikra, amelyek legalább többet sugároznak a feneketlen űrnél. Néhány perc múlva az ingajárat, mely a mechanikus küldöttséget viszi a Találkozót szervező Városhoz, leszáll az ezzel a hatással elképzelt peronon. Hacsak nem történik valami igen valószínűtlen, nagy hiba, a Páncélozó Sletloc, személyi Asszisztense és az őket kísérő tizenkét ember akadálytalanul partra szállnak a... Hogy is hívják ezt a kivénhedt Várost? Türkiz. A leghatalmasabb, amit a Mérnök valaha is látott. De az is igaz, hogy tapasztalata az anyag terén figyelemre méltóan korlátozta referenciáit, és hogy az organikus világok megismerésére kiküldött Könnyűlövészek néhány jelentésében - ezek igazi öngyilkos küldetések voltak, amelyeket néhányan csodával határos módon sértetlenül megúsztak, mint ez a Chetel-pec, aki felelős volt azért a kölyökért, akinek Sletloc egy primanimet készített - tízszer vagy húszszor fontosabb Városok szerepeltek, mint az, amelyik a szeme alatt hevert. Türkiz sokkal kevésbé lenyűgöző volt a földön lehorgonyozva, jelenlegi állapota (az üresség konfigurációja, ahogy Iztoatl mondta) csak viszonylagosan kis méreténél fogva bírt jelentőséggel, mely méretkülönbség Zéró Plusz és közte tagadhatatlanul fennállt, az ingajárat és az ovális jármű megközelítésének fázisában. Hualpa gépiessé vált gesztussal sétáltatta végig spatulára hasonlító ujjait a vezérlőasztal szálkáin, figyelve a szerkezeti túlterhelés legcsekélyebbjeiére. - A betolakodó? - kérdezte anélkül, hogy kapcsolatba lépett volna valakivel. HAL DOKL Ó CSILL AGOK
6
Iztoatl válaszolt neki, ugyanis a technikusok közül senkinek nem engedélyezték a megfigyelések vagy elemzések eredményeinek közvetlen kommunikálását az űrhajóparancsnoknak. Ő az Asszisztens volt, rangsorszűrőnél több - egy tiszta lelkiismeret -, az egyetlen személy a fedélzeten, akit kompetenciái, néhány érintett tartományban, egyenlővé tettek a Mérnökkel. - Semmi meglepő, Uram. Egy csatlakozó készülék. Nincs támadó fegyverzet, semmilyen észlelhető inváziós rendszer, csak egy ismeretlen intelligencia és egyetlen utas. Az M. I. használati üdvözléseket bocsátott ki, és jelenleg az AnimálVárosokkal kommunikál. Nem tudjuk, mit mondanak, zavaros algoritmusaik áthatolhatatlanok. Hualpa nem tett fel kérdést. Ha az Asszisztense többet tudott volna, tájékoztatta volna, és a találkozás egy ismeretlen, csatlakozó intelligenciával nem számított szokatlan eseménynek. - Az utas? - Egy meglehetősen fiatal nő, Uram, akinek gyönge agyi elektromos tevékenységei azt engedik feltételezni, hogy öntudatlan. A Mérnök összevonta a szemöldökét. Egy nő, ilyen körülmények között már szokatlan volt. Hogy öntudatlan legyen, őszintén szólva érthetetlennek tűnt. Ráadásul tudatlansága zavarta. A más emberi elágazások viselkedései szerkezeti szinten szemlátomást eltérő fizikai szabályoknak engedelmeskedtek. - Az AnimálVáros? - Mindig semmi, Uram, és nem gondolom, hogy a detektorainknak sikerül átszúrniuk a védelmét. Ismereteink szerint a... páncélja tökéletesen makacs. Természetesen fájdalommentes vizsgálatokról beszélek. A Mérnök mosolygott. Iztoatl mondatának kanyarjai elragadóan kétértelműek voltak mindazzal
7
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
kapcsolatban, ami a Páncélozó Sletloc kiváltságait érintette. Nem értékelte többre, hogy a Bizottságok, megkettőzve a Zéró Plusz parancsnokságát, rábízták az űrhajó katonai felelősségét, és így a Páncélozóra maradt a kezelés joga és az abszolút hatalom a küldetés teljesítésére vonatkozóan. Továbbá élesen jelenkezett a jármű irányítására vonatkozó tudás kérdése. A Zéró Plusz Hualpa alkotása volt. Sletloc nem tudta megérteni őt: a szerelvények animációjával összehasonlítva Zéró Plusz csak lassú harcos volt. De az, aki tudná irányítani ezt a lassúságot, az eljövendő alakzatok mesterévé válna; a Bánt tartaná ökle üregében. Hualpa tudta, hogy Sletloc mikrofonokkal és kamerákkal tömte teli a hajót. Lefizette a munkásokat, hogy minden lényeges szoba kém legyen a szolgálatában. A Páncélozó így minden adathoz hozzáfért a fedélzeten, egyet kivéve: soha nem kormányozta Zéró Pluszt, soha nem hallotta őt elismerően énekelni abban a pillanatban, amikor fullánkjával elszakadt az űrtől. Nem tud semmi fontosat, gondolta a Mérnök elégedetten. - Figyelje az ingajáratunkat, és szükség esetén indítsa újra mondta alig észlelhető ironikus éllel. - Nem szeretnénk rossz benyomást tenni ügyetlen manőverek miatt! Egy másik kínos szempont feszítette ennek a küldetésnek a diplomatikus szakaszát, mostantól fogva egyedül Sletloc hatáskörébe tartozón, akinek első döntése az volt, hogy megtiltsa a Mérnöknek és Asszisztensének a partra szállást Türkizen, aki a Találkozót segítette. Hualpa fütyült a találkozásra, de szeretett volna föltenni néhány kérdést a ...a Csatlakozók képviselőjének egy bizonyos cseréről, ami az előfutára eltűnéséhez vezetett, valamint a nanotechnológiáról, amelyet Tecamac szerelvényében valósítottak meg.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
8
A bizalmatlanság litániájába, amit a Mérnök zengett a Páncélozok klikkjét illetően, beleillett a gyanú, hogy valamilyen kémberendezést tettek a szerelvényébe, talán nem magába az eónjába - ahogy Xuyinco feltételezte - vagy talán nemcsak oda, de a karbex vastagságába. Azok a félelmek, amelyek ebből a bizalmatlanságból származtak, pillanatnyilag oda vezettek, hogy vegyék ki ezt vagy azt a rendellenes dudort a nyak szintjénél a karbexben vagy a lába között. Az eszével tudta, hogy ez az idegen testek iránti túlérzékenység paranoiás jellegű, de inkább küzdene a pszichózis okozta viszketések ellen, minthogy elfelejtse, csak egy másodpercre is, hogy egészen nyitott könyv lehetne Sletloc számára. - Nekem semmilyen pillanatom sincs, amit kimutatott volna a tőlünk származó lég jelentéktelenebb program - igyekezett megnyugtatni magát HUALPA. - Elég az, hogy úgy légy programozva, hogy semmit ne tégy... vagy hogy hazudj nekem. Mindazonáltal még akkor is, ha te tökéletesen becsületes vagy, egyetlen eszközünk sincs arra, hogy fizikailag bizonyságot szerezzünk erről a feddhetetlenségről. A szerelvény nem szerette azt a fordulatot, ami bevette magát a Mérnök elméjébe, mióta találkozott a Konzullal, és nem állhatta meg, hogy erről tájékoztassa. Egyszerűen többé nem tudta bizonyítani, hogy ez az üldözési mániába torkolló spirál igazolhatatlan, hiszen csak Hualpa kényszerképzetében létezik. - Az ingajárat leszáll - jelentette ki Iztoatl. - A csatlakozó készüléknek utánoznia kellene azt egy órácska elteltével. - Határozottabbnak ismertem Önt - lepődött meg Hualpa. - A csatlakozó eszközt nem készítették fel, hogy megközelítse a Várost, ahogy az ingajáratunk megtette, Uram, és túl kicsi ahhoz, hogy egy kiegészítő ké-
9
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
szüléket szállítson. A Város be fogja tájolni egy másik horgonyzó helybe. A pontatlanságom azon a tényen alapul, hogy ezek nem a hiányzó oldalak, még akkor sem, ha az eszközeink nem fednek fel tevékenységet egyikükben sem. Mindazonáltal, amíg logikát értek az okban... - Megbocsát, Iztoatl? Logikát az okban? Milyen logikáról beszél? - Az AnimálVárosokéról, Uram, a Találkozóéról és az azon részt vevő Elágazásokéról. Több mint két másodpercig a Mérnök tátott szájjal figyelte Asszisztensét, mintha ezt mondaná: „Ez tényleg Ön, Iztoatl, aki a szociálpszichológust játssza?” Majd megrázta a fejét, mintha egy zavaró ötletet hessegetne el. - Ó, jól van, fejezze be, Iztoatl. Mit súg Önnek ez... a logika? - Azt gondolom, hogy a csatlakozó készülék a derékszögeknél fog lapulni a Város Őrtornyában, pontosan a kiszögellés alatt... - egy pillantást vetett a monitorok sorozatára - ötvenhárom perc múlva. Hualpa tartózkodott bármilyen megjegyzéstől. Hogy az Asszisztense megérzése megalapozott-e, vagy nem, kevéssé érdekelte, a Mérnök megint érezte a nyakában az ingerlést.
A Páncélozó Sletloc a zsilipkamra előtt állt, a kezét hátul összefogta, lábait lazán széttárta. Kedélyesnek akart látszani a tizenkét Könnyűlövész ellenére, akik mögötte vártak, oly mereven, mint az ingajárat fémé, segítője katonai szolgaságának ellenére, aki a jobb oldalán állt, kissé félrehúzódva. - Lépjen előre, Tlaxa. És még, mellékesen, helyezkedjen el könnyedén előttem, rézsűt, mintha egyen-ragú félként beszélne hozzám.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
10
Tlaxa jó juhászkutya módjára, természetesen eleget tett a kérésnek, de a pozíciója jobban emlékeztetett egy lőcslábú, vigyázállást formázó szoborra, mint egy tanácsadóéra, amit inkább nem kockáztatott meg, bármi történjék is azon a napon, amelyen a Páncélozó bemutatja őt az Elágazások küldötteinek. - Muszáj megismételnem az utasításaim, Tlaxa? - Nem, Uram. Természetesen nem, Uram. - Alikor engedje el magát! Ez parancs! Hígítsa fel a karbexet az arcán is! - A Könnyűlövészekhez fordult: - És ez mindenkire érvényes! Nem azért vagyunk itt, hogy ijesztgessünk vagy nyomást gyakoroljunk. Konzuli kiküldetésben vagyunk, és diplomatákként viselkedünk más diplomaták között, bármennyire undorítóak és szarkupacok legyenek is. Ezeknek a külföldieknek meg kell ismerniük az arcunkat, hogy felruházzák névvel, funkcióval és személyiséggel, hogy ne csak egy sereg ostoba és megvetendő harcost lássanak bennünk. Mindenesetre Könnyűlövészek és Tlaxa harcosok voltak, de Sletloc nem mutathatta ki ezt az arculatot, amíg szüksége volt a finomság minimumára viselkedésükben. - Értse meg jól, Tlaxa: a külföldi képviselő jelenlétében ön nincs felhatalmazva arra, hogy a szavamba vágjon, vagy olyan véleményt fejezzen ki, amely akár egy kicsit is eltér az enyémtől. Ahogy nekünk mind meg kell mutatnunk, hogy a Mechanizmus szintén ismeri egy dekadens társadalom harácsolását és inkoherenciáját, anélkül, hogy a többi Elágazáshoz hasonlóan hanyatlásnak indulna. A stratégia finomságai annyira politikusak, amennyire katonaiak, kevésbé kerülték el Tlaxát, mint a Könnyűlövészek mindegyikét, így legalább képes volt végrehajtani egy olyan parancsot, amiből semmit sem értett. Ez nem vonatkozott azokra az egyetlen intelligenciákra, akiket a Páncélozónak be kellett
11
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
zárnia a Zéró Plusz fedélzetére: Hualpára, Iztoatlra, Chetelpecre és a tanítványára. - Az alaplapra szerelt számítógép tájékoztat engem, hogy az ingajáratot légzáróan egyesítették a Várossal, Uram. Csak a parancsomra vár, hogy felnyissa a zsilipkamrát. - Akkor adja meg, Tlaxa, és könyörgöm, csak akkor uramozzon, amikor magunk közt vagyunk. - Rendben, Uram. Hogyan kell Önhöz fordulnom? Sletloc sóhajtott: - A nevemen, Tlaxa. A nevemen. Mindkét panel, amelyet kazalba rakott a zár, egyszerre nyílt ki, és a Páncélozónak használnia kellett szerelvénye kommunikátorát, hogy az szabadítsa meg a parancsot a Könnyűlövészek szerelvényeitől.
A Zéró Plusz fedélzetére felszállt minden Mechanikust elképesztett az a hátborzongató aspektus, amelyet az Organikusok képviseltek, mindazonáltal Sletloc arra számított, hogy néhányuk nehéznek találja majd, hogy visszatartson egy gesztust, egy mimikát vagy egy döbbent kiáltást. Ami nem is maradt el, de a meglepetésüket az őket fogadó három Organikus normális megjelenése okozta, az olyan ritka és diszkrét torzítások által, amelyeket mutattak. Két nő, egy férfi. Mindhárman magasabbak, mint a legnagyobb Mechanikus, de néhány apró centiméter, semmi, csak egy jelentéktelen bővítés a szerelvényeken elegendő a kompenzáláshoz. A férfit a társai közrefogták; túl nyílt és túl kerek szeme olyan szemöldöknek az íve alatt helyezkedett el, ahol a szarv szőrre nőtt; túl széles válla volt, mely kiemelte nagyon öblös nyakát, és az egyetlen látható kéz ujjaival egy apró ál-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
12
lat szőrét simogatta, mely a másik kezén nyúlt el, és plusz végtagnak számított. Az egyik nő arca inkább macskaféle származásról tanúskodott, mint emberiről, és fellépése egy párduc és főemlősök közti természetellenes keverék érzését keltette. Mindenesetre nagyon látható és nagyon kidolgozott izomzattal rendelkezett, és úgy döntött, hogy megmutatja őket azáltal, hogy pánt nélküli melltartót és egy szoknyát vagy egy annyira rövid, mint amennyire testhez simuló nadrágszoknyát visel. Mechanikus szemmel nézve vezetői tartása volt, és matriarcha kinézete egy gésa testében. Sletloc számára az volt ő, ami igazolt egy háborút, és akit Titlan multimédiás könyvtára hatalomra és megfelelésre éhes amazonnak hívott. A másik nő tiszta gésa volt, vagy pontosabban azok közül a házasulandó gyerekek közül való, akiknek a tartása meghosszabbította a kamaszkort, hogy a legjobb gésákat formálják belőlük. Teljesen emberi volt, még mechanikus terminológia szerint is, hogy az embernek kedve támadt intim módon is megbizonyosodni róla. Mégis egy ravasz büszkeségű macskaféle stigmáit is viselte. Hárman együtt egy lépést tettek előre, és röviden fejet hajtottak. Sletloc hasonlóan fogadta üdvözletüket, azután Tlaxa utánozta őt, és a Könnyűlövészek is majmolták. És akkor megtette azt a métert, ami elválasztotta a Várostól, és behatolt a hangárba? az előcsarnokba? abba a meglehetősen nagy és barátságtalan terembe, amelyben Türkiz mechanikus vendégeit kívánta fogadni. Valójában, amíg a szerelvény fölmérte a bal oldali retinájáról szóló adatokat (hőmérséklet 190, változó magasság 6-tól 8 méterig, hossz 18 m, szélesség 12 m, szerves összetevők erősen kalcikusak, a nyomás 1024 mbar, nehézség 0.96 g, légkör: o 20.6%, N 77.9%), Sletloc a szobát egy barlanggal azonosította. Attól el-
13
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
tekintve, hogy a mennyezetről lógó felhólyagosított kárpitok undorító pirosak voltak. - Isten hozott a Türkizen - szavalta protokolláris hangon az organikus hím. - A nevem Jdan. Itt van Tachine (jelezte a párducot) és Eritrea (ekkor a gésához fordult). Minket ért a megtiszteltetés, hogy a Város nagyrabecsülését átadjuk Önöknek. - Én is köszönöm mindannyiunk nevében a szíves fogadtatást - felelte szertartásosan a Páncélozó - és a Bizottságok nevében, akik ezzel a küldetéssel bíztak meg bennünket. Én Sletloc vagyok... bizonyos szempontból küldöttségünk egyszemélyi felelőse, ő pedig a Tanácsadó, Tlaxa. Sletloc majdnem belekezdett egy diplomatikus közhelyeket tartalmazó beszédbe, de váltott, és bemutatta a mögötte álló összes Könnyűlövészt, anélkül, hogy részletezte volna funkcióikat, de úgy, mintha őket is meghatalmazták volna a Bizottságok. - Mielőtt elvezetnénk Önöket a negyedükbe - kezdte újra az Organikus, -, pontosítanom kell, hogy az egész Város a rendelkezésükre áll, kedvük szerint mozoghatnak, feltéve, hogy tiszteletben tartják a magánterületek intimitását. Szélesen elmosolyodott, amiből teljesen hiányzott a melegség. - Amint megállapíthatják, Türkiz megfelelő erőfeszítéseket tesz azért, hogy szállást adjon a Találkozónak, még ha nem élvezünk is mindenhol kivételes kényelmet. - Ami nem csak egy kis eufemizmus! - magyarázta a gésa. A Páncélozó nem töprengett azon, hogy ez a Jdan hogyan tudta tolerálni azt, hogy egy nő, ráadásul a legfiatalabb, félbeszakítja őt ilyen ostoba megjegyzéssel. Három évtizeden keresztül az Organikusok elfajult életmódja tény volt. Kényszerítette magát, hogy a lányhoz forduljon, és válaszoljon: - Biztosíthatom, Kisasszony, semelyikünk sincs hozzászokva a luxushoz. Igaz, Tlaxa? HAL DOKL Ó CSILL AGOK
14
- Öö... természetesen, Sletloc, természetesen - hadarta az Asszisztens. Egy másodpercre egy árnyék suhant át a lány arcán, mintha valami a Páncélozó visszavágásában megsértette volna, majd megvonta a vállát. - Annál jobb, Sletloc, mert nagyon gyorsan fölfedezik majd, mennyire kezdetlegesek itt a létesítmények. - Eritrea - avatkozott bele a másik nő -, ne riaszd el a mechanikus barátainkat. Az a kényelem, amelyet ma Türkiz nyújt, egy kicsit esetlen, de nem azért vagyunk itt, hogy terpeszkedjünk a pompában, és a dolgok inkább javulnak, nem? Először is a Páncélozó érzékelte a „mechanikus barátaink” kifejezés képmutatását, és ehhez közelített a párduc által használt hangszín, ahogy a fiatalabbhoz fordult, mintha az egész jelenetet tudományosan megírták és begyakorolták volna. Majd elfogta azt a pillantást, amelyet a két nőstény egymásai váltott, az ingerültség és a tudomásulvétel egyfajta keverékét, és összehasonlította első vizuális benyomásaival. Ez a kettő nemcsak a macskaság által állt közel egymáshoz, hanem az együtt szerzett szokások is összefonták őket. Partnerek vagy szeretők voltak, vagy a közösségük speciális jelentésein belül értelmezhetően tartoztak össze. - Ugyanaz a család - súgta a szerelvény. - Valószínűleg anya és lánya. Az Organikusok nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a genetikai közelségnek, de ezek előnyös szerepet játszanak a gyerekek oktatásában. Sletloc észrevette, hogy ez az egyszerű ismeret csodálatos mankót alkothatna. Úgy döntött, hogy azonnal teszteli az érvényességét: - Nem dorgálja meg ezt a fiatal lányt, asszonyom... a lánya, igaz? Mert ha nekünk nála több tapasztalatunk van a szigorú feltételek terén, hízelgő számunkra, ahogy a kényelmünkről gondoskodik.
15
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
A párduc eltorzult arcán látta, hogy a gésa szüléjeként neheztel a manőver miatt, amellyel ő a rokonságuk elismerését akarta elérni. A férfi nyilvánvalóan semmit nem fogott fel abból, amit éppen játszottak. - Ha követnének minket - kezdte a férfi. - Örömmel - élénkült fel Tlaxa meglehetősen büszkén a kezdeményezésére. Sajnos Tlaxa nem engedte előre a nőt, így Sletlocnak kellett kiadnia a helyére indulás jelét, miközben elhúzta a tizenkét Könnyűlövészt, akik inkább egy különleges osztagra emlékeztettek, mint diplomatákra. - Rázd fel őket - szubvokalizálta a szerelvénynek, de félni kezdett, hogy veszít. - És parancsold meg Hualpának, hogy gyűjtse össze a tizenkét legtanulatlanabb Könnyűlövészt a következő ingajáratban. Ezek elit alakulatok. A legtanulatlanabak közöttük ráadásul szellemileg nem is morognak a riadó gyakorlatai ellen. - Akkor elküldi a primanimot és a mesterét. Nyugodt vagyok, hogy az Organikusok nem nézik robotnak őket! gondolta. - Bocsássanak meg nekem - mondta fennhangon, amíg elért az Organikusok magasságáig. - Én... végül mi számosán vagyunk a járműben, és a kényelme biztosan nem éri el, még minimálisan sem a Városét, ez csak támogatná a dimenzió kérdéseit. - Igen? - Arra ösztönözte őt, hogy kövesse a párducot. Elemezve saját szellemi sémáit, Sletloc arra gondolt, meg kellene tiltania az embereinek, hogy az Organikusokat a becenevükön szólítsák, még a mechanikus kerületek intimitásában vagy a Zéró Pluszon is. - Természetesen forgásokat fogunk szervezni, de tudnunk kell, milyen helyekkel rendelkezünk...
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
16
- Ó! Ne nyugtalankodjon emiatt! Az a szektor, amelyet Türkiz elkülönített az önök részére, igazi kerület. Hacsak több száz millónyian nincsenek... - Mi csak hatvanan vagyunk - hazudta a Páncélozó, bár ez csak egy kis hazugság volt. - Ebben az esetben mindannyian jó száznyi lakás közül választhatnak. - Amelyek között az elsöprő többség festőien düledező állapotban van - tette hozzá... Eritrea. A Páncélozó végre megértette, hogy ez miért tér vissza folytonosan annak az élőhelynek a rongálására, amit az AnimálVáros a rendelkezésükre bocsátott. Ez egy üzenetről szólt: „Meglátogattuk a Város minden pontját, és jobban ismerjük, mint ahogyan ti valaha is megismerhetitek őt.” Azonfelül valószínű volt, hogy a mechanikus kerületeket kémlelő berendezésekkel és csapdákkal szórták teli mindenhol a városban. Erre gondolt: „Az üzenetet vettem.” Mondani viszont ezt mondta: - Egy kicsit takarítunk majd. A virágnyelv játéka, amelybe bevonta az Organikusokat, kezdte igen jól szórakoztatni. - Az utalások területén félek, hogy nekünk először arra kell gondolnunk, hogy jobban irányítsuk Hualpát. - Mit csinált már megint? Védelmi alakzatban helyezte le a Zéró Pluszt. Az organikus nőstények között, akik mozgolódtak a hím mögött, a Páncélozó figyelmeztetően szubvokalizált szerelvényének: - Adj közvetlen kapcsolatot nekem. Azt hiszem, hogy dühbe gurulok. Megindokolja neked, hogy az egyenletes repülés alakzata egyforma a védelemével, és hogy a Bizottságok akarták így a Páncélozok ösztönzésére. - Nem engedhetjük meg magunknak a legcsekélyebb agresszív hozzáállást sem. 17
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Akkor az első szándékát kell követnünk, és a Zéró Pluszt orbitális röppályára kell tenni. így képes lesz összehajtani a járművet egy köztes alakzatban. - Ez nem fogja megkönnyíteni az ingajáratokat közte és a Város között. Vészhelyzet esetén, nekünk... A legrosszabb esetben, amikor ellentétben leszünk, a beavatkozás ideje csak néhány percet fog növekedni. - Rendben. Ne engedd el nekem! Parancsold meg neki, hogy tegye a Zéró Pluszt orbitális repülésre... Nem, mondd neki azt, végrehajtott jelentés, tartom magam az első véleményemhez. Mivel itt diplomata vagyok, legyek is az végig.
Az ingajárat visszatérésének hírére Tecamac besurrant az átjárókba. Kihasználta az előző napokat, hogy feltérképezze a Zéró Pluszt, hogy irányítsa a hatékony és tartalék geometriát. Terveket tanult, részeket, kivetítéseket. A vasszínű hologramba merítette az ujját, tenyerével cirógatta a peckes zsigereket, és felmérte a szárny szurokfekete tönkjeit, mielőtt érezte az éles oldalt. Akkor felmért minden szektort, lesben álló értelemmel. Tecamac nem kapott semmilyen mérnöki képzést. Figyelmen kívül hagyott mindent vagy majdnem mindent, a törvények és szerkezetek kormányzás általi ötvözetének parancsoló szükségességéről. De ismerte a fegyvereket, és a Zéró Plusz a legtökéletesebb volt közöttük. Az első pillanattól kezdve bizonyos volt ebben, és a szerelvénye is osztotta lelkesedését. A haldokló csillagokhoz vezető fárasztó utazás alatt - ha az útvonal azon része, amelyen az űrhajót lehorgonyozták egy AnimálVárosban, nem múlta is felül a szubjektív idő másodperceit, a hosszú hetek során összegyűjthette a végeláthatatlant
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
18
- Chetelpec biztatta őt, hogy a hajót a kihívások területének tekintse. - Nem tudtam befejezni a nevelésed, sem a szerelvényedét közvetítette neki a magány ritka pillanataiban. - Rád marad, hogy megtanulj spontán viselkedni. Miközben elrejtette a türelmetlenséget, Tecamac csatlakozott a jármű fő tengelyéhez. Az őrök keresztezték őt anélkül, hogy akár egy pillantást is vetettek volna rá; a karbex, amely beburkolta őt, menetlevélként szolgált. A folyosó mindkét oldalát fekete acélhengerek alkották, a másodlagos irányítóközpontok kinyíltak, a spártai hálótermek feltornyozott hálóhelyei üresek voltak, a villanykörték plazmaágyúval védettek. A negyed szolgái, szerelvényükkel feszesen egyesülve a vezérlő fegyverekkel, felügyelték a tér körnegyedét, melyet átjártak az AnimálVárosok nyomasztó tömegei. Tecamac beleolvadt a szervezett zavarba. Tudta, hová tart, és ez elég volt ahhoz, hogy mindenki szeme előtt cselekedjék, annak a nagy háborús gépezetnek elemeként, amely körülvette. A hajó nem volt patinás, amelyre évek alatt tehet szert, mikor a fém puhábbá válik a hússal való kapcsolatában. Minden túl új volt, túl élénk. A szegecsek éles szélei élősködő ragyogásban szórták szét a fényt. Az a numerikus hálózat, amely öntözte a hatalmas járművet, láthatatlan volt, több rétegű fémbevonat alatt fulladozott a falak közepén. A Zéró Plusz olyan tárgy volt, amelyet kísértett saját célja, a harci kiáltás megfelelője, erőszakos és rövid. Tecamac örült az ötletének, hogy dacoljon vele a saját területén. Bal oldalán várt rá egy karbantartó zsilipkamra, amelyet nem őriztek, berakva két erősítő tányér illeszkedésébe. Tecamac szerelvénye kinyitotta azt, azután kifeszítette, hogy befedje húsa minden hüvelykjét. A csata feltételeiben az átjárás csak két tized másodpercet vett igénybe.
19
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
A zár egy diszkrét kattanással megint bezárult. A félárnyékban az irányító diódák zölden villantak. A második ajtó másik oldalán egy cső kinyílt, ebben részleges üresség uralkodott. A szerelvény által mutatott adatok gyors mozgásban meneteltek: a nyomás 432 millibar, a hőmérséklet 238 Kelvin. Nincs kivett jelenlét. Mielőtt elmerült, Tecamac széles spektrumban, többirányú megfogás módban eldőlt. A Zéró Plusz felfogói megtömték Őt detektorokkal: kárelemzők, a helyi nyomás tonnatartalma, a mozgás- vagy melegérzékelők, kamerák. A játék azon alapult, hogyan kerülje el őket. Három szakasz: helyszín, elemzés, kerülőút. A szerelvény segítségével Tecamac kiszámolt egy optimális röppályát, hogy blöffölje a jármű idegrendszerét. Zölden iratkozott fel azon a háromdimenziós rácshálón, amely a retina magasságában jelenkezett. A koreográfia kész volt; csak el kellett táncolni. A harcos fejjel előre elmerült. Visszapattant a feszült ujjak végén, egy pillanatra megállt egyensúlyozni, azután rávetette magát rézsűt az ellenfalra, amely előtt dobogó szívvel dermedt meg. Centiméterről centiméterre mászott a cső mentén a láthatatlan gerendák között, amelyek a teret díszítették. Az adrenalin fölborzolta érzékeit, kötélként feszítve és felizzítva az idegeit. A csatatér olyan gigantikus, többdimenziós kirakós játék volt, amely megpróbálta elnyelni. Csak egy töredékmásodperc előnye volt. Az előnyös helyen újból megnőtt, miközben a mozdulatlanságot mozgásra váltotta azzal a gyilkos szívességgel, melyet az oroszlánoktól lopott. Lába alatta összehajtva, karja a test mentén összefogva, a hajó egy pontos pontjához ütötte a homlokát, és elkente azokat a jeleket, amelyek megpróbáltak befurakodni a fém alá. Kioldás. Mozgás teljes repülésben. Visszapattanás. Mozdulatlanság. A karbex minden gesztusához a higany folyékonyságát adta. HAL DOKL Ó CSILL AGOK
20
Ezzel párhuzamosan Tecamac elméje fölvette a röppálya minden részletét. Ha szükséges, ugyanezen az úton térhetne vissza. A feje lemezeit egy kamera fehér foltjában, olyan közel, hogy érzékelte a tisztító szerkezet csörgését, visszatartotta a lélegzetét, és ellazult. A cső felét elvágták. A perspektíva megfordításával megszűnt a lezuhanás érzése. A végzár a feje fölött közvetlenül a hajófenékben nyílt ki, ahol az ingajáratok állomásoztak. Amikor előre akart rohanni, hogy elérje őket, a szerelvény visszatartotta. Húsa belerohant a megszorított fémbe. Röppályája visszaszámlálását nullára fagyasztották, mindazonáltal a karbex izmai megtagadták az engedelmeskedést. Megbénítva, a sürgősség kódját szubvokalizálta. A háromdimenziós elemzés rácshálója a szeme szintjénél alakult; megváltoztak a paraméterek. A Zéró Plusz folyamatosan összegörnyed. A Mérnök azt a parancsot adta, hogy orbitális formába váltson. A cső hajthatatlanul összehúzódott. Az a röppálya, amelyet kiszámított, már nem volt érvényes, és a szerelvény többé nem tudta hová irányítani. Fölötte és alatta a kocsiemelők készen álltak összetörni őt titán és acél állkapcsaik között. A szerelvény ellen tudott állni a jármű ölelésének, de a hús szörnyethalna. A füle közelében a kamera hirtelen abbahagyta a csörgést. Egy átlátszatlan hajótest megint bezárult körülötte, hogy a visszavonás alatt megvédje az ütésektől. Egy lendülettel Tecamac felszökött a falra. Ha a többi érzékelő működne, meghalna: Sletloc élénken dörzsölné őt, fölfedezvén, hogy mit csinált. De a fiú ismerte a jármű eljárásait: a rendszeres, elmozdíthatatlan gyakorlatot, amelyet ugyanakkor szétkapcsoltak egy adott szektor minden készülékétől. Éppen megnyerte a láthatatlanság értékes másodperceit.
21
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
A rosszul kiszámított ugrás egy szédítő spirálba dobta. Kitárta a karját, hogy lassítsa a forgását. A csőben honoló üresség csaknem abszolút volt, a levegő utolsó atomjait kilökték a pumpák. Tecamac maximálisan kifeszült, amíg a jobb lába meg nem érintette a falat egy rész csomópontjában. A szerelvény segített neki, hogy megerősítse fogását a sima fémen. Amíg a világ geometriája deformálódott körülötte, azon igyekezett, hogy a jármű részévé váljon, hogy vibráljon a frekvenciáján. A perspektívák változtak. Az a zár, amelyet megpróbált elérni, mostantól fogva alatta volt, és a szerkezet kezdéseinek a ritmusától távolodott el. Tecamac futni kezdett. A kvázi súlytalanság állapotában majdnem lehetetlen volt az ellenőrzés. Tecamac törölte a szerelvény összes értelmi funkcióját. Nincs több jel, nincs több rejtjelzett üzenet, nincs több tanács. A karbex megint bőrré, egy csaknem átlátszó arcközösséggé változott. A harcosnak egyedül kellett kiválasztania azt a helyet, ahol földet érhet, ösztönösen felbecsülve a hívószögeket és a lendület erejét. Ha megbotlana, ha habozna, a hajó összetörné. Teljes erőből futott a Zéró Plusz gerincoszlopa mentén. Befurakodott a fémszűkületbe, és elmerült a tagolt tányérok állkapcsai között, amelyek megint bezárultak mögötte. A lábujja végéről újra fölfelé indult, lábával erőteljes, nagy lépésekben fölmérve a teret, amíg a világ összehúzódott körülötte. Anélkül, hogy sikerült volna megharapnia. A kijárat olyan hirtelen tűnt fel, hogy repülés közben piruettezett, hogy térdével felfogja az ütés nagy részét. Mögötte a cső már nem létezett. A fiú két kezével megragadta azt a sürgős szerkezetet, mely a növekedés alatt engedett. Egy utolsó reflex kihajította őt a zsilipkamrából, amelynek fala az erőtlen harag nyikorgásával megint bezárult.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
22
A zaj majdnem fájdalmas volt, de Tecamac úgy fogadta, mint egy győzelmi kiáltást. A hang visszatérése azt jelentette, hogy a zsilipkamrát nyomás alatt tartották. A biztonsági ajtónak dőlt, és érezte, hogy összerogy. A fölélesztett szerelvény stabil számokat mutatott: névleges feltételek, minden látnok zöldben. A fogadó dokk kinyílt a zsilipkamra másik oldalán. Az ingajárat, visszatérvén a Városból, kikötni készült. Tecamac irigy pillantást szentelt nekik, és úgy döntött, hogy visszamegy a tréning szektorba, ahol a mesterének jó ideje várnia kellett rá.
Amikor Tecamac tizennégy perc késéssel belépett a tornaterembe, Chetelpec nem tett semmilyen szemrehányást. Megelégedett azzal, hogy várt rá a szoba másik végében, karjait félig behajlítva, szerelvényének karbexe maximális teljesítményre kapcsolva. Ez nem az első alkalom volt, hogy a fiú CHETELPECET csataalakzatában látta. Minden ilyen esetben rögtön megértette, hogy a mestere parancsának megszegése volt az ok. Ez néha késedelemről szólt, engedetlenségről vagy a szokásosnál egy kicsivel jobban kiemelt szemtelen tettről, de a szankció mindig ugyanaz volt, és ő legalább annyira fájdalmas, mint megalázó emlékeket őrzött meg. Chetelpec doktrínája egyszerű volt: Nem engedhetünk meg magunknak szabálysértést, amíg nem vagyunk képesek a túlélésre. Szerelvényének minden észlelőfunkciója kiélezve, Tecamac nemezléptekkel haladt előre a tornateremben. Tudta, hogy a büntetés előtt, melyet Chetelpec mérne rá, neki magával a szobával kellene szembeszállnia, amit a kiküszöbölés folyamatai közül az egyikért programoztak, amelynek segítségével az öreg mester edzette őt az utazás kezdete óta. Termé23
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
szetesen a stratégiai M. I.-k folytonosan gonoszabb, hitelesebb csatákat erőltettek rá. A legcsekélyebb közelítés, a legkisebb meggondolatlanság, és valóságos sebesülésekkel büntették, amelyek életre szólóan nyomorékká tehették, vagy tisztán és egyszerűen megölhették őt, és egyre szűkebb mozgástérrel került ki belőlük, minden alkalommal gyengébben, mint az előzőből, de kikerült, és meggyőződött arról, hogy a következő gyakorlat csak egy kicsivel több izzadságba fog kerülni. Ezt igazolták Sletloc tapasztalt Könnyűlövészeinek titkos, de tiszteletteljes pillantásai is, amikor keresztezték egymás útját a jármű átjáróiban, ez a bizalom a kapacitásai iránt nem volt túlzott, bármit gondolt is erről Chetelpec. - Ez nem a tisztelet, ez bizalmatlanság - fékezte le ő. Tudják, mit csináltál a Titlanon, és a Páncélozó bejelenti nekik az összes edzésbemutatódat, de nem tőled félnek, hanem a szerelvényedtől. A fiú óvatosságának semmi haszna nem volt: átvágott a termen anélkül, hogy elindította volna a legcsekélyebb csapdát; Chetelpec úgy döntött, hogy közvetlen büntetésben részesíti. Amint a követője elérte őt, az öreg Mester támadóállást vett fel, jobb lábát kissé visszahúzta, vállai rézsűt, a bal karját megfeszítette, ujjperceit tenyerei felé görbítette. Ez kihívás volt egy hivatalos csatában, párbaj, amelyet a Könnyűlövészek gyakoroltak személyes nézeteltérés kezelésekor. Tecamac megállt, és utánozta Chetelpec pozícióját, közben felényújtva bal karját, hogy kézfeje a mentoráéra kerüljön. így maradtak öt másodpercig, azután Chetelpec keze elkezdte nyomni a kamaszét, egyre erőseben, mintha a Mester ki akarná egyensúlyából billenteni tanítványát, anélkül, hogy többet használna a karja erejénél. Tecamac nem moccant meg, megelégedett azzal, hogy megengedje szerelvényének, hogy ellenálljon a Chetelpec szerelvénye által
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
24
kifejtett nyomásnak. Majd ez durván megpróbálta átvenni TECAMAC irányítását azáltal, hogy telítette a karbex arcközét, ami egyesítette őket. Egyetlen támadó hullámmal CHETELPEC mélyen elsüllyedt TECAMAC eónjában. Sem a fiú, sem szerelvénye nem tudott ellenállni neki, mert egyikük sem látta előre ezt az agressziót, amelyet soha nem tudtak elképzelni; ez erőszak volt, brutalitás, ami ellen nincs fegyver. TECAMAC-ot olyan robbanások szökőárjára emlékeztette, melyek közömbösen elpusztítottak minden felvett idegi kapcsolatot. A fiú számára ez kinyilatkoztatás volt, gyűlöletes, hogy mestere csupa irányíthatatlan utálat volt, hogy a harag bárki ellen fordulhatott; utálat, melyet CHETELPEC arra használt fel, hogy kielégítse saját kegyetlenségét. Tecamacnak ordítani támadt kedve: „Reagáljon, Mester, reagáljon! Ez nem ön, aki ennyi vadságra képes. Ez az ön szerelvénye. Vegye irányítás alá, könyörgöm!” Igen, az űr elnyomott lélegzete, terrorja igazán arra biztatta, hogy segítségül hívja vezetője irgalmasságát, mintha ő csak egy ijedt kölyök volna, de rémületének ez az utolsó reflexe véglegesen kihúzta őt a gyerekkorból. Akkor, ugyanazzal az akarattal, a szerelvénye és ő lelassította CHETELPEC támadását, mozgósítva TECAMAC teljes hatalmát, hogy a bővülési maximumára táguljon, kötelezve agresszoruk furatait felolvadni a karbexben, amin áthatoltak. CHETELPEC engedett a fogáson, és a szoba vette a váltást, elindítva egy kiküszöbölő programot, amelyet Tecamac inkább megérzett, mintsem meglátott... egy kis késéssel, de nem annyira, hogy a közönséges M. I. megzavarja, főleg, hogy csak egy plazmapengékkel fölfegyverzett perszóna csoport állt vele szemben. Elhatárolta magát a Mesterétől, és elfordult, amíg a másik felkorbácsolta a levegőt az arc szintjénél.
25
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Első ellenfele megingott, mielőtt feloldódott egy csikorgó üvöltésben, és ő szembe találta magát egy valódi, gyilkos hologramfüggönnyel - legtöbbjük indukciós fegyverrel volt fölszerelve. A fiú közéugrott, és szándékosan futott közötte, a monomolekuláris pengék egy része fölsértette a sarkát, a könyökét és a csuklóját, hogy lekaszálja egyetlen staccato ütéssel a fejet, mellkast és kart. Elkapta a kezével, a tehetetlenség a javára szolgált, hogy visszapattintsa és elhajítsa, miközben váltogatja karja és lába tekercseit egy romboló balettben. Ahogy a parádéban. Kivéve, hogy a TECAMAC által mutatott adatok elkedvetlenítőek voltak: újabb perszónák bukkantak fel, hogy helyettesítsék azt, akit épp az előbb tüntetett el, és lépett túl rajta. A fiú megint csinált egy átjárót közöttük, menettértit, azután egy harmadikat és egy negyediket, szüntelenül visszatérve a kezdőpontba, Chetelpecnek háttal, hogy észrevegye, ha az ellenfelek új csoportja veszi át az előző helyét. Ez új típusú megpróbáltatás volt. Olyan gyakorlat, amely nem tolta ki a harcos kompetenciáit a határra - távolról szűkölködött -, de tesztelte testi és erkölcsi kitartását. Minden kérdés végén az a tudás állt, hogy mennyi átjáróban követne el hibát, amit az ismétlődés könnyelműsége vagy a fáradtság okozta gesztus homályossága idéz elő. Csalhatott a kimerültséggel azáltal, hogy megváltoztatja a folytonosságát minden támadásban. Nem csalhatott viszont azzal a tejsavval, amely a szerelvény segítsége ellenére átjárná izomzatát. Következésképpen képtelen volt teljesíteni a próbát azzal az egyetlen megértéssel, amellyel rendelkezett. Föl kellett hát fedeznie a hiányosságot. A nyolcadik átjáróban, amíg TECAMAC egyre több kényszerűen kijövőt vizsgált meg (megsemmisíteni a terem stratégiai M. I.-jeit vagy a hologramok generátorait; amihez elsőként szükséges volt lokalizálni őket, és azután az őket védő falakat és képernyőket HAL DOKL Ó CSILL AGOK
26
lerombolni), úgy döntött, hogy annak a leckének a szemszögéből tanulmányozza a problémát, amelyet a mester tanított neki. A tizenegyedikben elkövette az első hibát, és egy indukáló kibocsátást kapott a vállízületébe és a jobb kezébe. Nem okozott nehézséget az, hogy függetlenítse magát a fájdalomtól, de nem használhatta tovább a karját, és a szerelvény tájékoztatta őt, hogy több percre lenne szüksége, hogy felüdítse ugyanabban a karban a karbex elektronikus hálóméretét. A tizenharmadikban nem volt elég gyors, és egy plazmagerenda eltolta a karbexet a húsáig az érfonatok magasságában. Akkor Chetelpec úgy döntött, hogy beavatkozik. Megragadta kezével a fiú testét, és megállította, amíg a szerelvénye mikrokacsokat dobott az oszlopa mentén. - Elég! - rendelkezett. A még mozgásban lévő perszónák elájultak, ahogy megjelentek, és Tecamac ellazította minden izmát. Lecsillapodott, tehetetlenül, Chetelpec karjai között, kibírhatatlan fájdalommal, mely megtámadta agya minden idegi rostját. CHETELPEC mikrokacsai könnyűszerrel, oly zavarba ejtően, mint amennyire dühösen, szúrták át a karbexet és a porckorongokat. - Tudod-e, hogy mit csinálhatnék most éppen? - súgta a fülébe a Mester. Igen, a tanuló tudta. Nagyon is jól tudta. - Támadó nanonokat helyezhetne a szerelvényembe. - És mi csinálnak ezek a nanonok? - Élősködnek a karbexen a tehetetlen cellákba fészkelődve, majd megtermékenyítik a gyilkos csírákat. - Vagy megtermékenyítenek téged. Mindenesetre halott vagy. Azután el tudod magyarázni, mi volt a véleményem a bevetésedről, amíg az első támadásom nem hagyott kétséget a szándékaim felől? A mester elengedte a tanítványát, és eltávolodott tőle. 27
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Várom a válaszod. Tecamac megfordult, és szembe találta magát Chetelpec pillantásával. - Nekem nincs kielégítő válaszom, Mester. - Akkor adj egy nem kielégítőt. - Én egy szegény, érzelgős bolond vagyok, aki azt hiszi, hogy jól ismeri azt a szegény, érzelgős bolondot, aki ön, Mester... anélkül, hogy megbántanám. Más körülmények között a fiú biztos lehetett volna abban, hogy ez a szemtelenség megingatja az öregembert. Ez alkalommal azonban nem történt semmi. - Semmi baj sincs, ha az érzelmeid szerint cselekszel, de ennek nem kellene bolondot csinálnia belőled. Ha megparancsolják nekem, megöllek. Meggyőződve mégis az ellenkezőjéről, Tecamac úgy vágott vissza mentorának, ahogy az remélte: - Ha ezt megparancsolják önnek, nem fog megölni engem, Mester, most, de azt akarom hinni, hogy megpróbálja. A karbex Chetelpec arcán olvashatatlan volt, mindazonáltal a Tecamac biztos volt abban, hogy legalább belül az öreg ember mosolyog. - Mi volt a megoldás arra a problémára, amit az M. I.-k felajánlottak neked? Mert igazán most értetted meg, ugye? Tecamac megrázta a fejét. - Kihúzni önt a gyilkos hologramok közepéből, magamat pajzsként használva például, hogy így kényszerítsem önt a program félbehagyására. - Pontosan. És neked milyen leckét kell megtanulnod? - A probléma nem mindig tartalmazza a megoldást. Chetelpec reakciója késlekedett. - Ez minden? - folytatta végül. A fiú kérdezte a szerelvényét, de az semmilyen segítséget nem nyújtott neki.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
28
- Ez minden, amit a tapasztalatlanságom képes megérteni, Mester. - A tapasztalatlanságod? - A mester elragadtatta magát. - A miben való tapasztalatlanságod? Bármennyi évesek vagyunk is, és bármennyit éltünk is, mi mind képzetlenek vagyunk az ismeretlennel szemben, gyakorlatlanok és formálhatók vagyunk a tökéletesen alkalmazhatatlan bizonyosságoktól, amelyekkel elégedetten befedjük a szokatlan helyzeteket. A tapasztalat az, Tecamac, hogy új szemmel nézzük azt, ami új. Tehát? Mi volt a nap leckéje? - Az... az ellenség nem kifejezetten az az ellenfél, akivel harcolnak? - Igen? Tecamac sikertelenül gondolkodott, az elemzés végén tudta, hogy a Mester mit követel tőle. Végül is éppen azt, amit produkálni tudott. - Én... én nem tudom, Mester. Chetelpec sóhajtott. - Ha az ellenség nem az a személy, akivel harcolsz, ha ő csak egy spanyolfal, egy bábu vagy egy csalétek, mire való a küzdelem? És ha megnyered ezt a csatát, hányszor kell még másik spanyolfallal, másik bábuval vagy másik csalétekkel szembeszállnod anélkül, hogy valaha elérnéd az ellenségedet? És te magad biztos vagy-e benne, hogy nem vagy spanyolfal, bábu vagy a feltételezett ellenséged ellenségének a csalétke? A tizenéves alól kicsúszott a talaj, nem azért, mert nem értette, amit mentora mondott, hanem mert nem értette, miért fojtotta bele őt a kétségek óceánjába. Chetelpec látta a gyötrelmét. Megtagadta, hogy számításba vegye. - A nap leckéje, Tecamac, az, hogy azok számára, akik szembenéznek egymással, egy csata kimenetelének nincs több értéke, mint a küzdelem maga, ha figyelmen kívül hagyják az összeütközés tétjét.
29
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Azt próbálja nekem mondani, hogy a harcosnak nem kellene lennie csak egy tárgynak, Mester? - Nem, természetesen nem ezt. Megpróbálom megértetni veled, hogy ha életben akar maradni, a harcosnak érdeke többnek lenni egy gyalognál, de ez nem teszi emberi lénnyé. Felejtsd el ezt most, és menj a navigációs szobába. Hualpa ott vár rád. Ez túl sok volt a kamasznak. Riadtan nyitotta ki a szemét. - A Mérnök? Chetelpec már átment előtte, és átvágott a tornatermen. - Úgy van. És csatlakozz hozzám utána a fogadó dokkban. Mintha úgy tűnne, hogy neked sokkal korábban kell megismerkedned a többi Elágazással és ezekkel a kivénhedt AnimálVárosokkal, mint elképzeltem.
Iztoatl nem lepődött meg, hogy Hualpa kihasználta az első alkalmat, hogy magánbeszélgetést folytasson Sletloc primanimjával - a fiú szerelvénye izgatta. Őt éppen ellenkezőleg eltántorította, hogy a Mérnök megkérte, segítsen a találkozón, és sokáig tartott, amíg megértette az indítékokat. A találkozás nem a navigációs szobában, hanem a vele érintkező vezérlőn zajlott, amely kizárólag a legfelső tisztviselőknek volt fenntartva (a Páncélozó-nak, a Mérnöknek és Asszisztenseiknek). Sem formális, sem banális nem volt. Valójában rendkívüli volt, mind a fiúnak, mind Iztoatlnak. A fiúnak nyilvánvalóan az volt. Hogy a Mérnök fogadja őt, már önmagában is eseménynek számított, de hogy ezt ekkora gondoskodással és melegséggel teszi, egészen egyszerűen kivételesen figyelmeztető jelzés volt. Ugyanezen okból Iztoatlban egy világ
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
30
omlott össze, és olyan érzése támadt, mintha most fedezné föl bizalmasan Hualpát. Ő, aki évek óta minden oldaláról ismerte - hivatalos vagy félhivatalos, tudományos vagy politikai, dicséretes vagy kritikus -, kevesebb mint fél óra alatt megértette, hogy semmit nem tudott arról, ami motiválta őt. Semmit, olyan szinten, hogy az az ember, akit konvenció szerint csodált, úgy tűnt neki, hogy idegen vagy óriási színész. Vagy mindkettő. Színész a galériáért. Idegen az Asszisztensének, mert ez elmulasztotta megbecsülni azon a szerepén túl, amit a mechanikus társadalomban játszott. Tehát Iztoatl mindig tudta, hogy a Mérnököt fölbérelték abban a küzdelemben, melyet néhány nő folytatott, hogy belépjen a Bizottságokba. Hallotta őt nyilvánosan szerepet vállalni. Látta lehurrogni a hatóságokat. Olvasta mindkét nyílt levelét, amelyeket az újságokban adott ki. Még tanúskodott is mellette a politikai tevékenységeivel kapcsolatos tudakozódás idején (amit csak egy intés vezetett). Tudta, de mindig megelégedett azzal, hogy azt gondolta, hogy Hualpa politizált, vagy hogy pozícionálta magát, hogy helyezkedjen, és soha nem jósolta azt, hogy elítéléssel tud cselekedni, mert ezek a „dolgok” egyszerűen fontosak voltak neki. Akkor, amikor bocsánatot kért a fiútól... - Nem ismertem Zezlut. Megértettem az elkötelezettségét egyidejűleg a meggyilkolásával, amikor tájékoztattak arról, amit tettél. Nem tudok igazságot szolgáltatni, amire te jogot formáltál, megbüntetvén a gyilkosait, de kifejezem részvétem, egy Mechanikus nevében, aki teljes evolúciót kíván, és megkérlek, hogy bocsáss meg nekem, mert nem tudtam elég gyorsan fejlődni. Mivel a fiú elkábult, a Mérnök folytatta: - Mi mind felelősek vagyunk a haláláért. Azok, akik ellenállnak a haladásnak. Azok, akik érdekből
31
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
vagy gyávaságból hallgatnak. És azok, akik, mint én, túl sokat beszélnek, és öngyilkos küzdelmekbe hajszolják a gésákat, miközben maguk semmit nem kockáztatnak! - Tudta, hogy mit csinált - állította a fiú. - Csodálta önt azért az ideálért, amit védett, de érte harcolt, nem önért. Azután beszéltek az egyenlőség és az igazság ideáljáról, melyet Zezlu fölélénkített. Hualpa elmagyarázta, hogyan fedezte föl őt, és miért tűnt neki ő elsődlegesnek számos más vészhelyzet mellett. Tecamac elmesélte neki, hogy csak a gésa halála után kezdett el azon gondolkodni, mi is volt a lány. És Iztoatl megértette, hogy ez a reflexió most kezdődik csak igazán, a vezérlőben, Hualpa hatása alatt. Épp mielőtt a beszélgetés véget ért, a Mérnök közelebb lépett a primanimhoz, és felényújtotta a kezét archaikus üdvözletként, és bebörtönözte az övét melegen, egy hosszú beszéd idejére. - Sajnállak és irigyellek, Tecamac. Sajnállak, mert a sorsod megpecsételődött, és mert nem a tiéd. Irigyellek azokért a találkozásokért, amelyek várnak rád, bármilyen rövidek lesznek is... mert valószínűleg te leszel az első Mechanikus, aki gyűlölet nélkül közelít meg egy Organikust. Csináld azt, amit én nem engedhetnék meg magamnak: ne ítéld el őket, és főként ne ítélj el minket. Talán először a történelme során a Mechanizmus mozgásban van, és bármi legyen is a röppályája, sem Sletloc, sem a Bizottságok, sem én nem tehetünk úgy, mintha tudnánk, hová tart. Néhány gépezet eltörik, és az úton sokakat bedarálnak, de ez szükséges, ahogy az is szükséges, hogy te eljátszd a szereped. Akkor Hualpa elengedte a fiú kezét, és az Asszisztenséhez fordult, belesodorva őt is az idejétmúlt üdvözlő tekintet folyamába. Iztoatl elszánta magát, és nem volt szüksége arra, hogy megparancsolja szerel-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
32
vényének, hogy használja a kapcsolatot a karbexek között, hogy letapogassa TECAMAC eónját. Akkor végre lett elképzelése a Mérnök indítékairól.
Amikor a fiú elhagyta a helyiséget, a két férfi sokáig csöndben maradt. Egyikük sem volt biztos abban, hogy hasznos lenne szavakba önteni a nyilvánvalót. A másik feloldásra várt. Végül az utóbbi törte meg a csöndet: - Úgy döntött, hogy megvalósítja Xuyinco Konzul javaslatait, Uram, és engem is be kíván vonni. Én... én mindenesetre követtem volna önt, és ön tudta ezt. Akkor miért erőltette rám ezt az érzelmi bohózatot? - Mert az ügyben ön nem tud megelégedni azzal, hogy közvetlen és hatékony, Iztoatl. Nekem szükségem van a pragmatizmusára, de nem tudom egyedül vállalni azt az érzelmi terhet, amely nem egyéb, mint egy államcsíny. - Ez olyan realizmus bizonyítása, amely meghazudtolja a szándékát, Uram, és az, amit csinált ennek a fiúnak, tiszta cinizmus. A Mérnök egy pillanatra becsukta a szemét, mintha vállalná azt, amivel az Asszisztens vádolta. Amikor megint kinyitotta, úgy tűnt, hogy újfajta derűre tett szert. - Azt gondolja, hogy megmérgeztem a fiú eszméit, igaz? - Nem. Azt gondolom, hogy olyan célokra használta az őszinteségét és az ártatlanságát, amelyek egyáltalán nem érintik őt. Értse meg jól: nem teszek önnek szemrehányást. Szeretnék biztos lenni abban, hogy elfogta a probléma minden adatát. - Látott volna valamit, ami elkerült engem, Iztoatlt? - Nem tudom, de... Iztoatl tátott szájjal függesztette fel a mondatát. A feloldás éppen most történt meg.
33
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Ez én vagyok, ugye? Én vagyok az, aki hagyta, hogy elkerülje valami? - Elfeledkezett a tárgyaló-partneréről, és önmagának mondta: - Miről van szó? A szerelvénye? A... Megint megállt. Újragondolta azt, amit IZTOATL merített TECAMAC eónjából az alatt a rövid kapcsolat alatt, amíg egyesült a karbexük. Egy logikus hálózat szerveződése van még folyamatban a vonatkozó, mégis dadogó világ körül, a Páncélozok lenyomatával háttér foltként, és több autonóm, ellentmondó operációs rendszer, a szubjektív értelmezések körül fejlődve: Zezlu, Chetelpec, Hualpa, a gyerek Tecamac, a serdülő Tecamac, a harcos Tecamac. Annyira sok integrátor, akik redundanciában működtek anélkül, hogy beépültek volna egy koherens csoportba. A neuroprocesszorok új generációja fantasztikus előadásának az ellenére, aki megalkotta őt, TECAMAC eónja olyan igazán logikus bomba volt, mely a leghatalmasabb szerelvényt kormányozta, amit a Páncélozok valaha létrehoztak. - A fiú szerelvénye csapdában van - foglalta össze fennhangon. - A Páncélozóknak van... - Minden szerelvényt csapdába ejtenek, Iztoatl, mindet. A Páncélozok bárkitől és bármikor meg tudnak szabadulni, mint ahogy azt megtették elődeinkkel a saját szerelvényeinkben. De nem ők irányítják azt a vírust, amely TECAMACOT emészti. - Akkor ki? - A fiú tudatalattija. - A... Hualpa bólintott. - Az imént ön lenyűgözött, amikor megjósolta a csatlakozó jármű kikötésének a pontját. Pontosabban, le voltam nyűgözve, amikor a becslései igazolódtak. Egyébként félek, hogy a pszichológiai szakértelme a tisztán fizikai egyenletek integrációjára korlátozódik, és azzal gyanúsítom a Páncélozókat,
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
34
hogy ugyanilyen redukcionizmussal vétkeznek. Van egy hiba Tecamac szerelvényében, és ez Tecamac maga. Ez számos kérdést vet föl, és érdekes perspektívákat nyit meg. - Elsőként említem e szerelvény létezésének okát. Mert, ha az tagadhatatlan, hogy kapacitása diadalmas előnyöket jelent, miközben szembenéz néhány szerves jellemzővel, jobb volna nem elfelejteni, hogy ők szintén hatékonyak, amikor arról van szó, hogy átszúrják a kevésbé új szerelvények... karbexét. Vagy a prototípusnak, aki legyen TECAMAC, kétlem, hogy Sletloc és a hozzá hasonlók ugyanolyan karbexszel lennének fölszerelve, mint ön vagy én.” - Ez valóban meglepő volna. Mire céloz? - Sletloc nem azért van itt, hogy megbizonyosodjék arról, hogy a Zéró Plusz sikeresen befejezi a küldetését, vagy hogy én nem használom ki az alkalmat, hogy kövessem Xuyinco tanácsát. A Páncélozok nevében azért van itt, hogy megkaparintsa a hatalmat a Mechanizmus együttese fölött. - A Páncélozóknak már van hatalmuk. Hualpa replikázott: - Igen, közbevetett bábuk által, de hogy kiterjesszék uralmukat a Mechanizmusnak alávetett egységes emberiségre, szükséges átdolgozniuk egy sokkal piramidálisabb modell szerint a Titlan politikai szerkezetét. Ennek a nevében Sletloc sikert vár küldetésünktől. Ami nekünk, önnek és nekem csak kevés jövőt ígér. - Ami azt jelenti, hogy Zéró Plusz szintén csapdában van. - Elkerülhetetlenül. - És hogy Tecamac segítő fegyver, arra az esetre, ha nekünk sikerül kijátszani Sletlocot. - Nem elkerülhetetlenül vagy nem kizárólag. Még az is lehetséges, hogy csak csalétek. Nehéznek találom meghiúsítani Sletloc stratégiáját. Ami biztos,
35
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
az az, hogy nem fogja megengedni nekünk, hogy leszálljunk Türkizre, valószínűleg azért, hogy elkerülje, hogy titokban érintkezzünk a Csatlakozó lánnyal vagy az Organikusokkal. - Mivel ön már nem tud hatni a Páncélozó terveire, fölkészíti a fiút az ellene való harcra, arra ösztönözve, hogy megtalálja magát, vagy újra megtalálja egyszer a Mechanizmusban... az ön Mechanizmusában. Ez ugyan nem volt vád, de a Mérnök annak értelmezte. - Nem, mások fölkészítették előttem: Chetelpec, Zezlu és Zezlu gyilkosai. És ha valóban manipulálni akartam volna őt, azt mondtam volna neki, hogy a gésája meggyilkolási parancsát a Páncélozok adták ki. Én éppen csak egy kevésbé önző okot ajándékoztam neki, mint a személyes bosszú. A Mechanizmus Sletloc szerint csinálni fogja a többit.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
36
2. FEJEZET
A bejárat húsdudora összehúzódott, oly keskeny rést elérhetővé téve, hogy Eritreának oldalazva kellett becsúsznia. Az átjáróhoz dörzsölte tüdejét a porc határa mentén, ahol a Város mély keménysége egy részét fedte föl vendégeinek, és felsóhajtott: - Erőlködhetnél egy kicsit! - Én merev vagyok. Nem gyakran van lehetőségem bizonyos szöveteket használni. Eritrea ismeretei alapján a mentség elfogadható volt. Türkiz vándorló város volt hímstádiumban, amelynek Őrtornya nagyon magasan emelkedett az alig észrevehető kupolák fölé. Hosszú ideje nem szállásolt el ötnél vagy hatnál több személyt, és belső redőit átjárták a szárított bőrszövet csalhatatlan szagú rekeszfalai. Valójában Türkiz nem igazán vándorolt. Inkább azokra a szellemhajókra hasonlított, melyek fáradhatatlanul át- meg átszelik ugyanazokat a tengereket ősi legénységeik után kutatva. A múltban egy annyira sűrű népességet védelmezett, hogy minden ütőere bővelkedett a nyugtalanságban, de ez jóval azelőtt történt, hogy az emberiség elérte a sapiens fokozatot, és a lakói nem élték túl tudásszomjukat. Semelyik AnimálVáros sem volt kevésbé türelmetlen, mint ő, a millió élet újbóli rajzásától. Ezek az életek nem fejeznék be a növekedést és a sokszorozódást addig a pontig, amíg meg nem semmisítik magukat egy utolsó és 37
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
kápráztató robbanással. A lángoktól elsorvadva, első lakói furcsa stigmái által örökre megjelölve, Türkiz memóriájában nem volt már elég hely ahhoz, hogy más fájdalmat fogadjon. Eritrea egymás után vágott át mindkét helyiségen - a leggyakrabban használatosat „szalonnak”, a legnagyobbat pedig „ebédlőnek” keresztelte el - oly sűrű félhomályban, hogy nem bánta a a bútorok hiányát. Nem mert több fényt követelni. Mindenesetre Tachine kupolabelsője azonos volt az övével, így csukott szemmel is tudott ott tájékozódni. Kell egy kis idő, hogy energiatartalékaimat megújítsam, és újra csatlakozzam néhány erősítőhöz, és tökéletes ragyogást ígérek neked. - Mint a mechanikus negyedekben? Ez magas labda volt, de a fiatal nő nem tudta visszatartani. Nagyon jól tudta, hogy Türkiznek elsősorban arra kell koncentrálnia erejét, hogy azon vendégei számára tegye lakhatóvá magát, akik kevésbé vannak hozzászokva az AnimálVárosokkal való kapcsolatokhoz. Válasz gyanánt Türkiz teljesen visszahúzta a csillogó húskárpitokat, amelyek eltorlaszolták a szoba nyílását. Eritrea kinyújtott karral haladt előre, nehogy nekimenjen valaminek. Csupasz lába épp a túl durva bunda határa előtt maradt a rugalmas küszöb fölött. A lány megcsiklandozta lábujjhegyével a Várost. - Hol van a Csatlakozó lány? Ahogy más Műfrakciózók, kezdve az anyjával, Eritrea is odament az Őrtorony lábához, és elhelyezkedett a Városba betokozódott csatlakozó készülék előtt. Érdeklődött az utas egészsége iránt, azután felajánlotta a segítségét, és törölte a fedélzeti Intelligencia udvarias visszautasítását. AM. I. szándéka szerint senkinek nem engedte, hogy... beteg utasáról gondoskodjon, és megtagadta annak meghatározását is, hogy mitől szenved, mindnyájukat garantálva
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
38
arról, hogy egy jóindulatú bajról van szó, amelyet minimális pihenéssel meg lehet gyógyítani. Több óra is eltelt, de a hajó nem nyílt ki, és a műfrakciózók lakásukhoz tértek aludni, mert úgy vélték, hogy inkább tanulhatnának abból, amikor a Város fölfedezi a mesterséges világítást és a nappali periódusok igencsak relatív voltát. Semmi új. - Semmi új a M. I. szerint vagy a te saját... ö... megfigyeléseid alapján? - Semmi új röviden. Tachine alszik az ágy legtávolibb oldalán... Majdnem megbotolva a talajon szétszórt ruhákban, Eritrea az anyja fejtámlájáig furakodott, és föltérdelt: - Anyu? - A fenébe! - morgolódott, azt kívánva, hogy Tachine ne hallja meg a szégyenteljes szót, és nem is hallotta meg. - Tachine - suttogta, miután megbizonyosodott erről. - Tadj? Az anyja még mindig mély álomban hevert. A lány habozott egy másodpercig, és kezét a vállára helyezte, átkozódva kényszerítve az AnimálVárost, hogy jöjjön maga fölébreszteni őt. Amikor ő Jdannel van, megtiltja nekem, hogy... Türkiz leállt: Tachine kiemelkedett. - Rit? - kérdezte túl erősen. - Eritrea - javította ki, kissé sajnálva, hogy ennyire szárazon, de Tadj nem érthette. - Öltözz fel, és ne ébreszd fel Jdant. A szalonban várlak... Siess, ez fontos.
Tachine, aki befejezte az öltözködést, megelégedett azzal, hogy a bajsza alatt dörmögött, amikor a lánya felé nyújtott egy tarisznyát, mely hasonlított az övére, mielőtt csatlakozott hozzá a lakáson kívül.
39
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Olyan érzése volt, hogy a szemének nem sikerült teljesen kinyílnia, és a bőrét megrepesztette saját, sós izzadsága, de szaglószerve csak egy idegen illatot érzékelt. Tudta, hogy a lánya nála sokkal többet szenvedett ettől. Egy korlátozott szelepben kúszva mögötte, amely egyesítette az AnimálVáros felszíni galériáit a mélyebben levőkkel, azt mondta magának, hogy Eritrea számára Jdan szaga a legcsekélyebb hiányossága volt. Természetesen nem fejezte ki - még ügyelt is rá, hogy ne fejezzen ki semmit -, de nem szentelt neki figyelmet, csak abban a mértékben, amennyiben kapcsolata Tachine-nel nem adott neki semmilyen választást. - Lányom - gondolta -, Jdan nem kevésbé érdemes az érdeklődésre, mint Erejev. Most már tökéletesen ébren kellett lennie, mert az összehasonlítás élénken foglalkoztatta. Eritrea nyilvánvalóan azt várta, hogy az anyja elválik Jdantól, ahogy ő maga elvált Erejévtől. - Lányom - tette hozzá még mindig a saját kontójára -, beszélgetnünk kellene majd egy kicsit. - Hová vezetsz engem? - nyitotta szét az ajkait végül. - Az egyik hosszú kardióba. Tachine felszökellt. Eritrea odavetette neki, anélkül, hogy megfordult volna: - Bent, igen. Ő már nem táplált... legalábbis a testüregek üresek. És pontosan arra van szükség, hogy szolgálatba állítsuk őket egy kis vérátömlesztésre. Megöntözzük Mianyánkat. Az alatt az idő alatt, amíg átvágtak egy másik zár záróizmán, Tachine felhagyott a felteendő kérdései közti választással. Anélkül, hogy bolondult volna az AnimálVárosok biológiájáért - ami tudomása szerint egyetlen műfrakciózóra sem volt jellemző -, meglehetősen pontos fogalmakkal rendelkezett a szervezetük működésére vonatkozóan. Például tudta azt, hogy a
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
40
hosszú kardiók igazi szívek, inkább, mint a kiegészítő pumpák, és nem elégedtek meg azzal, hogy távolról enyhítsék a prímakardió munkáját. Még akkor sem, ha mindent a keringésnek és a hematikus folyadékok szűrésének szenteltek, feladataik közül semelyik sem volt teljesen hasonló. Ez nem csak azért van így, mert fiziológiai szükségleteit követve az AnimálVáros növekedésével jelentek meg, és mert saját idegrendszert birtokoltak. Tudta azt is, hogy a rendellenes működés vagy egyetlenegy sorvadása is kiválthat a mély kémiai egyensúlyvesztésen kívül üszkösödést és káros, néha végzetes autoimmun reakciókat, drasztikus beavatkozás nélkül is (az egész kerület amputálását), amit egy beteg Város nem egyértelműen volt képes megvalósítani. Nem tudta viszont, hogy egy AnimálVáros „el tudja altatni” az egyik szervét anélkül, hogy kirobbantja a kötőszalaglazulás veszélyes zuhatagát. És ez a kapacitás hozta komolyan szóba egy Város és a polgárai közti egymásrautaltság fogalmát. - Kicsoda Mianyánk? - kérdezte. - Mi Csontanyánk. Ez az Ősök egyik Városa, lakatlan... végül... a Holtak Révészének lakhelye. - Türkiz meglehetősen kitérően fogalmazott, de nyilvánvalóan a Földről menekült el, túl gyorsan és Charon engedélye nélkül. Tachine felháborodott: - Rálőttek? - Úgy tűnik, nem. Akkor sebesült meg, amikor elszakította magát a hajóköteleitől. A hús össze fog forrni, és felhámja begyógyul, de a sebei a szökése alatt súlyosbodtak, és egyedül Türkiz adhat neki olyan vért, amely nem itatódott át méreganyagokkal és olyan szexuális hormonokkal, amelyeket nem viselne el. - A probléma az, hogy Türkiz takarékos típus, ahogy azt észre vehetted, és hogy szigorú minimumra csökkentette keringési rendszerét. Durván fogalmaz-
41
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
va, nem kérdés, hogy eltérítsük, ne legyen csak egyetlen működő hosszú kardió folyása a százhoz. Tehát föl kell ébresztenünk egy másikat, kitisztítanunk az egyik fő vezetéket, fölszerelnünk egyenesen alá, és megbizonyosodnunk arról, hogy jól pulzál az éltető folyadék addig, amíg nem tudom, melyik véna, nem tudom, milyen függelék, aminek a fullánkját irányítani fogjuk a... - Egy másik pumpát működtetni, amíg folyadék hiányában a nyomás elégtelen, azt eredményezné, hogy vámpírként kiszívjuk a prímakardiót vagy az egyetlen, funkcióban lévő hosszú kardiót. Eritrea várta, hogy az AnimálVáros kinyisson nekik egy másik rést, és hogy az anyja csatlakozzon hozzá a csőben. A szórt világítás nagyon rosszul adott fényt, hogy válaszoljon: - Fázunk, nincs világítás, és az ajtók alig nyílnak ki, mert Türkiz a plazma kiolvasztásának szenteli a kalóriái alapjait, amelyeket a csillagközi tér által egy kelvinekben alultáplált hólyagfüzérben őriz. - Kelvinekben alultáplált? - Ez a ő kifejezése. Rendben, lássunk a melóhoz. Tachine az értetlenség jeleként széttárta a kezét. - Amíg az analógia érvényes, mi a hosszú kardió aortájában vagyunk - magyarázta Eritrea. - Előttünk található a testüreg, és közöttünk egyfajta, hajszálerekből fölépülő háló, ami fenntartja a hártyát. El fogjuk vágni, és biztosítani fogjuk, hogy ne hagyjunk semmilyen maradékot mögöttünk, hogy elkerüljük az alvadást. - Megváltoztatta a hangszínét: Türkiz, ha nem akarod, hogy teljesen megrongáljunk, adj több fényt nekünk. A közfalakat fluoreszkáló remegés vette körül, annyira kétséges ragyogású, hogy még azt sem engedte meg, hogy a vezeték szerkezetét kitalálja. Akkor a hullámok lassan megdermedtek, és a falak őszintébb fényt kezdtek ontani, miközben fölfedték azt a haj-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
42
szálvékony hálóméretet, amely öltöztette őket, és a tartályok fonadékát, akadályozva a testüreget két és fél méteres átmérőn. Eritrea kivett két kést a táskájából, és érezte a keramikus, behúzható pengék fonalát a saját csuklóján. Választott egyet, azután a másikat odanyújtotta az anyjának: - Becsúsztatod a pengét a falba, és a közelebb lévőbe vágsz. Tachine irtózással ragadta meg a kést, és lesújtóan nézte a lányát. - így - tette hozzá Eritrea. A legcsekélyebb habozás nélkül elültette a pengét a hártya központjában, odahúzta a falhoz, és elérte, hogy egy körívet írjon le, amely követte a magasság kontúrjait. A vágás, melyet ejtett, azonnal elkezdte ráönteni az AnimálVáros sűrű vérét, de csak akkor szakította félbe a mozdulatát, amikor meghallotta Tachine öklendezését. Durván felé fordult. - Anyu, te jó ég! Tachine nagyon sápadt volt. A világosbarna folyadék felfalta a lánya haját, és az elviselhetetlen szagú protoplazma sisakká változtatta őket. - Ez undorító - sikerült artikulálnia. Eritreának erőfeszítést kellett tennie, hogy megfékezze azt a dühöt, mely átjárta, és hogy a kötelességérzését felülmúlja az együttérzés. - Ez nem a legelegánsabb sebészet - mondta -, de létfontosságú. - Én... én nem tudom ezt csinálni. - Nem tudom egyedül megcsinálni. Tachine a rés felé hátrált. - Én... valaki mást fogok küldeni neked. - Kit? Kire erőlteted rá ezt, Tadj? Tachine kinyitotta a száját, majd szó nélkül bezárta. Eritrea olyan pillantást szentelt neki, amelybe annyi gyöngédség vegyült, amennyi keménység, és visszatért a hajszálerek hálójához.
43
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Ez azért van, mert ő kérte tőlünk? Tachine mellette állt, saját pengéjét már beillesztette az aorta és a tartályok fala közé. A monomolekuláris fonál a csók modortalan zajával hasította a húsrostokat. Tachine kényszerítette magát, hogy kicsivel erősebben nyomja. - Mert van hajlamunk lekötelezni a közösséget, hogy megfontolja elítélésünket? - pontosította. - Nem gondolom, hogy Türkiz a legcsekélyebb jelentőséget is tulajdonítaná a mi nagyon különleges etikaértelmezésünknek, Tadj, és nem emlékszem, hogy bármit kérdezett volna. Mindkét penge ugyanabban a pillanatban nyírta a hálót. - Türkiz soha nem tesz semmit semmiért - pöttyintette el Tachine. Eritrea tökéletesen hallotta a neheztelést anyja hangcsengésében. - Azt hiszem, azt gondolja, hogy mi vagyunk a legjobbak ennek a beavatkozásnak a sikeres levezetéséhez - mondta. A lány széttárta a rózsaszínes hús azon részét, amelyet épp most szabadított fel, és vérrel teljesen bemártva magát, átvitte a test felét a nyílásba. - Fejezd be itt! Kitisztítom ezeket a dolgokat, amelyek fülvédőkre hasonlítanak. Tachine sötéten rázta a fejét. - Nem rejtenél el valamit előlem? - Vártam, hogy teljesen ébren legyél... Ébren vagy? - Ismertem kellemesebb ébresztést is. Eritrea behatolt a testüregbe. - Basszus! - kiáltott fel. - Mi van? - Az van, hogy ez órákig tartana, és nincs annyi időnk. Hacsak nem... A mondat függőben maradt, azután Tachine nyögött egyet, és a szétszakadás és esés zaja, vala-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
44
mint egy szitokfolyam következett. Megrepesztette a hártyát egyméteres szélességben, amit aztán vadul ráhúzott a felszabadított részekre, és elérte a hasítékot, nem törődve a ragacsos folyadékkal, amely eláztatta. - Minden rendben? Eritrea egy igazi vérzuhanyt kapott, belesüppedve a nyúlós tócsába. Fölötte egy csöpögő hajszálér-cafat lógott, amelynek ragadós végét még mindig a kezei között tartotta. - Menni fog - válaszolta a lány, megint fölkelve. Dühösen megfogta az edényhálózatot, és teljes hosszában szétszakította, szó szerint letépve a falról az egyetlen edénybe összefonódó rostokat, ahonnan a több száz barna kilövellő anyag származott. - Rit! - panaszkodott Tachine, aki az újból rátörő émelygéssel küszködött. - Mi, Rit? Tudod, mi vár ránk? - Az anyja hiányzó reakciója arra késztette Eritreát, hogy csökkentse hangerejét, és megadja azokat a magyarázatokat, amelyeket eddig halogatott: - Pillanatnyilag a szív lassan megtelt, mert egyedül a hajszálerek ömlöttek belé, és mert Türkiz félbeszakította a táplálását. De ezek valóságos folyamot képeznek, amely elgurul majd, amikor a Város megnyitja az artériás szelepeket. Saját folyadékának oxigénjét szívjuk majd be, mielőtt a szövetpumpák újra működni nem kezdenek. És ami a mi becsületünket illeti, nem abban áll, hogy képesek vagyunk a vér szagától nem hányni, sem a felelősségünk elmondhatatlan értelmében. Egyszerűen Türkiz nem volt biztos abban, hogy társaink legutóbbi és fájdalmas készítményei megengednék az embiótáiknak, hogy magukra vállalják ebben a jó és kellő formában a megfulladást. Eritrea elhallgatott, és szaggatottan vette a levegőt. Tachine közelebb lépett hozzá. Elsimította a lánya arcát beborító, vértől maszatos hajtincset.
45
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Ez volt az utolsó alkalom, hogy ilyen állapotban láttalak mondta lágyan -, a tüdőd épp most tanul lélegezni egy gáznemű középében. Vicces, nem? - Anyu... - Anyu, igen, ha akarod, de azzal a feltétellel, hogy felhagysz a félelmed rejtegetésével, és azt csinálod, amit mondok, amikor arról lesz szó, hogy egy nagy falat friss vért kell belélegezned... - Anyu! - Sajnálom. Türkiznek el kellett volna mondania neked: én már megfulladtam... többször is... de mindig vízben. Jegyezd meg, hogy fogadni merek, Türkiz vére sokkal jobban szív fel. Nos, van-e még más meglepetés a tarsolyodban, mielőtt visszatérnénk a munkához?
Mi Csontanyánk vértelen, a húsa a megszokottnál is áttetszőbb volt. Az épületei magukba roskadtak, fakón és petyhüdten lógtak, mint a kiapadt anyamell. Mert Charon flottája üldözőbe vette, és nem akart lélegezni az átfordulás során, több energiát kellett elégetnie néhány perc alatt, mint amennyit egy év alatt fogyasztott volna el. Sebei, amelyeket felfrissített az általa kiszabadított részecskék fűtése, továbbra is véreztek a csillaghideg ellenére. Érezte elmenekülni az életét, azután segítségül hívta a nyájat. Gadjióért és Marine-ért. Hogy általa tovább éljenek a nyomukba szegődő flotta ellenére, a törpealbínó saját, magányos és remete büszkesége ellenére, aki a saját akaratából számkivetetté vált. Válaszolt Marine néma kérdésére, miközben Amyn meggyőző erőt próbált hangjába csempészni, ami távol állt tőle. - Nem, kiscsibe, nem fogok meghalni. Bár nem kerülhetem el. HAL DOKL Ó CSILL AGOK
46
- Akkor a nyáj meggyógyít téged? - Miért akkor? - Soha nem szeretted őket annyira, és nem őrültek meg, hogy ezt visszaadják neked. Nehéz elrejteni bármit is Marine elől. A kislány egy második entitás volt Mianyánk idegrendszerében, egy testetlen és anyagtalan intelligencia, de mindenhez hozzáfért. Információkhoz, érzelmekhez és parancsokhoz. Képes lett volna működtetni az Animál-Város minden szervét - és talán egy napon megteszi csak nem volt tudatában. Maríné azonban tudott azokról a dolgokról is, amelyekről Mianyánk jobban szeretett volna hallgatni. A nyáj a születésekor meg akarta ölni, ahogy egy állat megszabadul az életképtelen utódjától. Parkolópályára helyezték, vagy a gyerekkorában megvetés jutott osztályrészéül. Kamaszkora alatt a nyáj megalázta és szidalmazta Mianyánkat, felfedezvén, hogy szexuális fejlődése nem a szokásos sémát követte. A nyáj többségében... vagy kisebbségségében, mely másoknak megengedte, hogy cselekedjen. Ez ugyanahhoz vezetett. Nem volt AnimálVáros-i létezése, ami megmentette volna ettől a hátránytól, a leggyalázatosabb emberitől, Charont is beleértve. - Soha nem szerettem a nyájat, és semmi okuk sincs arra, hogy többet adjanak nekem, mint amit tőlem kaptak. - Mégis ápolni fognak? - Igen... végül... Türkiz megteszi. A kicsi lány egy megkönnyebbült gondolatot bocsátott ki, azután újrakezdte: - Türkiz az édesanyád? Egy fájdalmas remegés nevetés gyanánt: - Nem, Türkiz sem az anyám, sem az apám, semmi oAmyn, aminek bármi köze lenne hozzám. Ez nem úgy van, ahogy működik. Türkiz a szolgáltató szamaritánus fiú. 47
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Fiú? Ez... hím? Új remegés, új fájdalom: - Mi nem vagyunk sem hímek, sem nőstények. Mi... Apád fölébredt. A kislány szelleme egy virtuális előszobába húzódott vissza, de megkockáztatott egy utolsó mondatot: - Segít neked az ébredése: így nem kell beszélned a szexualitásról! Mianyánk csak mosolygott, oAmyn válaszolt. Maríné végül megértené, hogy az AnimálVáros egyszerre több párbeszédet tud folytatni. Megtanulná azt is, ne mutassa meg magát a fokozatos eltűnés által, keresztezett testét felidézve. Ráadásul nem érezné már annak szükségét, hogy elbújjon az apja elől. Elképzelhetetlen volt, mi mindent kell még Marine-nak fölfedeznie. Az egész világot. Vele ellentétben Gadjio többet tudott, amit már nem tolerálhatott. Annyi halott emlékét cipelte magával! Annyi titkot megőrzött már, amelyeket senkinek nem vallott be. Annyi és annyi teher, hogy a szánalma elhasználódott, s csak egy vékony fonál maradt. Egy olyan fonál, amelybe belekapaszkodott, mert semmi más nem különítette el saját bukásától. Mianyánk kissé kiegyenesítette annak a karosszéknek a támláját, amelybe Gadjio beleroskadt, majd egy kicsit megvilágította a helyiséget, melyet játékosan kicsi szalonnnak hívtak, és ami egy valóságos kápolna volt. A Város tartott egy kicsit Gadjio első szavaitól. A férfi annyira sírt, mielőtt összeomlott a kimerültségtől, hogy vállalta a kezdeményezést: - Egyikünk se valami szép látvány! A férfinak azonnal beugrott a húsába ékelődött fél szerelvény, és a feje összeroppant annak a rémálomnak a súlya alatt, amelyet semmilyen ébrenlét többé már nem törölhet ki. Éppen akkor, amikor egy könnycsepp jelent meg a jobb szemében, fölemelte a fejét. - Egyikünk se? HAL DOKL Ó CSILL AGOK
48
Még szétesett állapotában is akkora együttérzést tanúsított, hogy Mianyánk tudta, hatalma lenne visszatéríteni az életbe, ha kérné. - Sok vért veszítettem, és az örökkévalóságig megmaradnak a sérüléseim. A férfi oly élénken állt fel, hogy majdnem összeesett a foteltől három méterre. A karbex csökkentette az erejét, és arra kényszerítette, hogy vegye át az ő ritmusát. Gadjio azt a halvány horzsolást vizsgálta, amelyet éppen most mért a törékeny bőrszövetre. - Átkozott szerelvény! - köpte ki a szavakat, de hangjában nem volt szenvedés, csak harag. - Hozzáfogsz szokni. Ezek a szavak szankcióként hatottak a férfira, mégsem reagált. A nyúltvelőjében az együttérzés kémiája lépett akcióba, és a figyelmét már csak másoknak tudta szentelni. - Komolyak a sérüléseid? - Eléggé, de kifogom heverni. - Mit jelent az, hogy eléggé? - Vérátömlesztésre és átültetésekre van szükségem. Gadjio elsápadt. Kényszerítette magát, hogy erős legyen. - Ha elmondod nekem, hogy megy ez nálad, tudok az átültetésekkel foglalkozni. Ami ellenben a vérátömlesztést illeti... - Ne nyugtalankodj! Egy egész elsősegélynyújtó csapat várja az érkezésünket. - Egy... Mianyánk úgy ítélte meg, hogy a Révész most elég fogékony, hogy meghallja, amit el kell mondania neki. - Amikor egy szupernóva kialakulva elkezdi megzavarni a Bánt, minden csomó a különösséghez vezet, amit ő okoz. A szomszédos Alefek egyetlen, magasabbrendű Alefben csoportosulnak addig, amíg egy nem marad a csillag szívében. Cserélve nem volt más lehetőségem, mint felé zuhanni. 49
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- A Találkozó! Szent anya! Nincs jogunk részt venni rajta! A Révész soha nem érzett semmilyen jogot a semmihez viszonyítva. Ez nem akadályozta meg abban, hogy csaljon, amikor visszaverték, de akkor bűnösnek tartotta magát egészen a hitehagyásig. A lánya halála óta, azáltal, hogy megtette azt, amit az erkölcse tiltott neki, nem volt többé elég tisztelete még az önutálathoz sem. A szerelvény ragyogása a legsötétebb félelmét váltotta valóra. Lelke egyik része vállalkozott arra, hogy felfalja a másikat. - Nem vagyok biztos abban, hogy értékelem, hogy a nevemet használod káromkodásként. Azt mondani... - Bocsáss meg! Mianyánk felsóhajtott: - Mit bocsássák meg, Gadjio? Bocsássam meg, hogy önmagad vagy? Bocsássam meg a szenvedést? Bocsássam meg, hogy ott vagy, ahol nem akarsz lenni? Még hány oAmyn cselekedetért kérsz elnézést, amit nem te követtél el? Nem megyünk a Találkozóra, már ott vagyunk. És azért vagyunk ott, mert János Koriana, az Ősi Szövetség Charonja nem hagyott számunkra más alternatívát. Meghívottként vagy sem, a jelenlétünk... a jelenléted, és mi több, a részvételed itt ugyanolyan oAmyn értékkel bír, mint bárki másé. És még Charon sem fog ezen semmit sem változtatni. Gadjio összerezzent: - Charon... de... soha nem képzelte el, hogy ő... a Szövetségből senkinek nem kell részt vennie a Találkozón. Kihallgattam a palota párbeszédeit. Ez a Mechanikusokkal kötött megállapodás, és... - Charon a Nyáj segítségét kérte egy perccel azután, hogy eltűntünk a radarjairól. Pontosabban Noone-t hívta, és ő el is jött érte. Néhány óra múlva, legkésőbb holnap szembe fogsz nézni vele. Akkorra megállapodást kell kötnöd az Organikusokkal,
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
50
hogy Türkiz támogasson téged egy olyan státusszal, amely megvéd a villámaitól. A Révész kinyitotta a száját, de egy hang se jött ki belőle. Sápadtabb volt, mint Mianyánk fala. - Ismerem az Organikusokat illető viszolygásodat, Gadjio, ahogy ismerem a Mechanikusoktól való félelmedet és a Csatlakozók iránti megvetésed. Ismerek benned minden ősi, elsődlegesen eredeti emberit, és az összes perszónateremtő ellentmondásodat. Néha utálnálak téged ezért, mert nem vagy olyan magasan, mint amit érsz. A különbségek, amelyektől idegenkedsz, más ágaknál csupán egy lehetőség, hogy oAmynnak szülessenek. - Az Organikusok nem egy élősködővel születnek! - A Mechanikusok sem egy szerelvénnyel, a Csatlakozók sem egy ostorral, az Ősök gyerekei sem egy virtuális testtel, amely az egész életük folyamán oAmyn emlékeikből táplálkozik. De mert Organikusnak, Mechanikusnak, Csatlakozónak vagy Ősnek születtek, beültetnek nekik egy embiótát, egy külső vázat, egy farkat vagy egy perszónát, és kölcsönösen gyűlölni fogják egymást az egyetlen ürügy miatt, az exogének különbsége miatt. És ami a legrosszabb, Révész barátom, az az, hogy ti egyáltalán nem is vagytok ostoba ősök! Türkiz sokat tudna mesélni erről a témáról! Gadjio szeme résnyire szűkült. Mianyánk még egyszer felsóhajtott: - Nem volt mindig nagyon kényelmes ilyen degenerált AnimálVárosnak lenni. - Gadjio fel akart tenni egy kérdést, de Mianyánk folytatta: - Ez nem fontos. Ami fontos, hogy tizenkilenc Organikus erőlködik anyagcseréjük megváltoztatásán, hogy nehezen alkalmazható kombinációkat fűzzön be, és arra készülnek, hogy kimenjenek az űrbe, azzal a céllal, hogy mintát vegyenek a felszíni szövetfoszlányokból ott, ahol a legkevésbé van rá szükségem,
51
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
és odavarrják őket, ahonnan reménytelenül hiányoznak. Ami fontos, hogy két másik Organikus éppen tengernyi vérbe fullad bele, hogy Türkiz átömlesszen az életéből egy keveset. Ami fontos, hogy egyedül ők tudnak neked segíteni, hogy élhess a húsodba furakodott karbexszel, anélkül, hogy megtörje a lelkedet. Gadjio arckifejezése az értetlenség és az iszonyat között ingadozott. - A Mechanikus szerelvények egész entitások, memóriával és öntudattal teljesek. És ezt itt arra programozták be, hogy Koriana személyiségét irányítsa és megvesztegesse. Pillanatnyilag tevékenysége saját újjáépítésére korlátozódik, amikor az őt alkotó nanonok befejezik a kétszereződést, és újjáalakulnak, a szerelvény végérvényesen birtokolni akar téged, és elfoglalni. Hogy akarod, vagy nem, te vagy a jövője, és ő tudja ezt. A sokkhatástól Gadjio egy lépést hátrált, és a szerelvény átváltoztatta ezt a lépést egy olyan ugrássá, ami arra késztette őt, hogy beüsse veséjét a porcból és húsból készült karosszékbe. Nem kiabált. Fájdalmat sem érzett. Csak sírt, és a könnyei, amelyeket nanonoktól hemzsegő idegeneknek képzelt el, undorral töltötték el. Amikor a könnyek elérték az ajkait, hányt.
Az Őrtorony teljes magasságában, a kristályos hátuljában, amit közmegegyezés alapján Obszervatóriumnak hívtak kilencvenhat áttetsző kupolája közül az egyik volt ez, amelyekkel Türkiz a legnagyobb épületeit fejelte meg tizenkilenc műfrakciózó követte tekintetével a feléjük harminc kilométer per szekundummal száguldó tárgyat. Az elején természetesen nem láttak semmit - a tárgy tömege majdnem meg-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
52
közelítette a megatonnát, és alig fénylett jobban, mint a tér maga, a terjedelme pedig, amit a megfigyelt űrben elfoglalt, jelentéktelen volt -, azután Türkiz megnövelte a kupola gyújtótávolságát, és egy fotometriai megkülönböztetést bonyolított le. Az idő' múlásával a barnás pont egy AnimálVáros lett, egy egészen kicsi, millió kilogrammos Város, amelynek röppályája Türkizével kapcsolódna össze... - Tíz perc. A viszonylagos sebességünk akkora oAmyn lesz, hogy az ütközést csak egy taszításként érzékeljük. Mondjuk, azok, akik még talpon lesznek, találkozni fognak lent. A tizenegyből kilenc érintett azonnal hozzákapcsolódott ahhoz a talajhoz, amit már kiválasztottak szőrös kényelmük számára. A búgó szimpáttal a nyakában Jdan utánozta őket, amikor az elmúlt késedelem, Türkiz emlékeztette őket az utasításra: - Harminc másodperc... A tér hidegétől megfagyott szakadások Mi Csontanyánk oldalán most jól láthatók voltak. Minden Műfrakciózó elképzelte azt az erőfeszítést, ami ahhoz kellett az albínó Városnak, hogy kivonja magát a belészúrt horgokból. Mindegyikük a saját húsában érezte a fájdalmat. Nehezen vonatkoztattak el az ütközéstől. Éppen az érintkezés előtt, amikor Mianyánk elfoglalta az összes kristálymezőt, és amíg ezek összezavarodtak a kompresszió ereje alatt, Jdan érezte, hogy valami megroppan benne. Olyan volt, mintha az a beágyazás, amely heteken át elfoglalta az intelligenciáját, egy csapásra széthasadt volna, és az akarata váratlan előnyhöz jutott volna, hogy visszavegye létezése irányítását. Ugyanaz az akarat, amely hajdan arra sarkallta, hogy lépjen be Doniets klubjába... hogy anark váljon belőle, mintha gúnyt űzött volna az Ellen-utból. Inkább színész legyen, mint néző.
53
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Jdan körülnézett, és az oly idegen térkombinációk füstölgő sisakrostélyai mögött csak a bégető nézők ijedt fatalizmusát látta. Akkor Tachine-t kereste, és emlékezett arra a küldetésre, amelyet Türkiz az asszonyra és a lányára bízott, talán inkább a lányára, mint magára Tachine-ra. A férfi nevetésben tört ki, és a szimpát dorombolása a jobb füle alatt elcsöndesedett. Egy szőrgombóc, amelyet Borgiának hívott! A nevetése csuklásba torkollott. - Nincs már rád szükségem, kis barátom. Ez nem volt igaz, és a férfi jól tudta. Most már nem volt szüksége a szimpát együttérzésére, de a szükség visszatérne, és ez már csak a régi függőség lenne, ami támogatná félelmét, és megzavarná tehetetlenségének vállalásában. Az ütközés. A koponyája a túl nagy sisakban hánykolódott, és a szimpát kétszer a falhoz csapódott, anélkül, hogy szemrehányó érzelmet keltett volna a készítményben. Mert ez nem csak egy készítmény volt. Jdan egy újabb rövid nevetést hallatott, és mielőtt bárki is a legkisebb mozdulatot tette volna, talpra állt. A kristályos terület másik oldalán, ujjnyi közelségben Mianyánk húsa Türkizébe csúszott. Még akkor is, ha ez semmiség volt, ha a dörzsölődés csak a kupolától ezer méterre zajlott is le, az egész Őrtorony vibrált. Majd Mianyánk dülöngélni kezdett, és a tér csillagai által kijelölt feketeség visszatért, hogy elfoglalja a kristályos részt, amíg rostok százai repültek Türkiz utcáin, mint megannyi csáp, és az albínó Városig göndörödtek, hogy kikössék a tapadókorongokat. - Összepréselem a kupolát. Türkiz közleményének hatására a műfrakciózók, akik még a talajon feküdtek, fölkeltek, és egymásra néztek. Többen féltek. Féltek, hogy a kombinációk,
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
54
amelyekkel annyit vesződtek, amíg összehúzták a nyakukat, nem teljesen légmentesek. Féltek attól, hogy az embiótáik által a szervezetükre kényszerített módosításokat nem tudják tökéletesen adaptálni. Féltek az űr rosszullététől és zavarodottságától. Féltek attól, hogy végleg elvesznek annak a környezetnek a végtelenjében, amellyel rajtuk kívül még egyetlen műfrakciózó sem találta magát szemben: a térben, a végtelenségben. Félelmeik mégsem voltak páni félelmek. Elég volt ránézniük a befont haj-tekercseket, cipészárakat és kifehérített csonttűket tartalmazó zsákokra, amelyek a kupola egyik sarkában vártak rájuk, hogy elfelejtkezzenek saját gyöngeségükről. A zsákok mögött kinyílt egy száj a fal csontozatában, és megjelent az Őrtorony kerek útját összekötő korlát. Jdan habozás nélkül fölemelt egy zsákot, befűzte a hasán lévő övébe, és átment a nyíláson, hogy előrehaladjon az erkélyen. - Ne törődjetek a vonszolással - mondta a kombináció kommjában. Válasz nem érkezett, éppen csak néhány nyögés és egy sóhaj, de a háta mögött mozgást észlelt, két sziluett vigyázta, amíg áthajolt a mellvéden. Jdan nem nézett hátra, csak azon igyekezett, hogy ne süsse le a szemét, az alatta elterülő Városra nézve. Kis tapogatózást követően lába támaszt talált a korlát külső párkányán. Egy másodpercig pihentette combtövét a keményített csonton, a kezei még a csúcsán nyugodtak, és fölbecsülte azt a távolságot, amely Mianyánktól elválasztotta. - Csipkedd magad egy kicsit - ironizált sisakjában a komm. Jdan nem fordult meg. Meg sem próbálta fölismerni azt a női hangot, amelyik piszkálta. Bármelyik társához tartozhatott: mindenki képes volt ugyanazt a gúnyos hangnemet megütni, mint Tachine vagy Erit-
55
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
reá. Felidézni őket még egyszer - és azt a küldetést, amelyet éppen teljesítettek - megtiltott neki bármilyen félelmet. A férfi elengedte a párkányt, ellökte magát, és zuhant afelé, amit úgy érzékelt, mintha fölötte lenne.
Rögtön azután, hogy Türkiz bejelentette nekik, hogy megöntözi a nők által megtisztított hosszú kardiót, az vibrálni kezdett, amíg egy morajlás nőtt ki az ütőerekből. Majd a morajlás fölerősödött, és a kirobbanó vérözön lábukat verdeste, és a fülecske falához lapította őket. A cinóbervörös hab combjaikra ragadt. - Merülj el! - üvöltötte Tachine, de akkora volt a robaj, hogy a lánya nem hallotta meg. Mindenesetre Tachine már átadta neki minden tanácsát, melyeket a sokévnyi tapasztalat kristályosított ki benne. Nem szabad ellenállnia, főleg nem a felszínen kutatni levegőért. Össze kell húznia az izomzat egészét, hogy a saját vére oxigénjét égesse. El kell torlaszolnia a légzését, amíg a mellkas nem lesz több egy satunál. És innia kell inkább, mint lélegezni, hogy kikapcsolja a hibás utat már az első falatnál, amikor a tüdő megszabadul a fölös szén-dioxidtól. Akkor, egy rövid pillanatra a fájdalom kibírhatatlanná válik, de már késő: a metabolikus reflexek visszafordíthatóvá válnak, és a kiváltott sokkhatás ájulást idéz elő. - Mennyi ideig leszek öntudatlan? - ezek voltak Eritrea utolsó szavai. - Néhány másodpercig, egy percig, tízig, nem tudom. Ez az embiótád kapacitásától függ, attól, menynyire tudja a szervezetedet ahhoz a kémiához alakítani, amelyben fürödni fog. Ez jó válasz volt: Eritrea teljesen megbízott embiótája képességeiben, nem töprengett azon, milyen
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
56
mértékben lenne az képes teljesíteni a feladatát. Tachine viszont mindig föltette magában a kérdést, és tudta, hogy megéri, még akkor is, ha megtagadta, hogy számításba vegye a nem kielégítő válaszokat... amelyeket ő akkor már nem hallana meg.
Eritrea megfogadta, hogy az anyja tanítását szó szerint betartja, és jóval azelőtt lecsúszott, hogy a hematikus folyadék elérte volna az állát. A legkisebb félelmet sem érezte, és semmilyen kétség nem gyötörte. Ez csak egy csúnya pillanat volt, amin túl kell esnie. Az aggodalom mégis megszületett, amikor a lány megértette, hogy nehezen tud alámerülve maradni. Ez mintegy azonnali felismerés lett: lebegett. Először a felszínen hagyta a fenekét és a veséjét, és erőteljes karcsapásokkal próbálta a belemerülésben fenntartani a felsőtestét. De a mellei változatlanul a magasba húzták, és a válla kiemelkedett. Még akkor is, ha az arcát sikerült a folyadékban tartania, ez bosszantotta, és ingerültséggel vegyes rémület tört rá, hogy a vér-befúlás több ideig tart, mint ahogy kellene, azután a tarkóján érezte a levegő közelségét, és megkísértette „a feladat” újrakezdésének gondolata egy mély belégzést követően. - És miért is ne? - mondta magának. - Jó mélyet lélegzem, és újrakezdem. Leszámítva azt, hogy az újrakezdés egyáltalán nem szolgálna semmilyen kényelemmel, valamint azt, hogy a mellkasában érződő, szorító nehézlégzésnek semmi köze sem volt az asphyxiához. Akár beismerte magának, akár nem, megrémült. Véget kell vetni ennek. Felhagyva Tachine utasításainak gyakorlati megvalósításával, Eritrea ellazította az izmait, karját, és lábait széttárta, átadva magát az oAmyn vastagságá57
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
nak. Ez szinte komikus volt: a vér, mely a hosszú kardiót körülölelve továbbra is mormolt, dobálta. Kedve támadt megkóstolni, és meg is tette, szűk résnyire kinyitva ajkait, belélegezve a folyadékot, majd utána lassan fújta ki, az orrán át. Langyos, kicsit nyúlós és halványan cukros volt. Nem volt igazán rossz, és furcsán ismerősként hatott. A lány megtöltötte vele a száját, mielőtt lenyelte, és erősebben lélegzett az orrlyukain keresztül, minden erőfeszítés nélkül, mintha a közlekedőedények elve működött volna a nyelőcsöve és a légcsöve között. A tüdeje kiürült, bár ezt nem érzékelte. Azt a pillanatot érezte, amikor a tüdő képezte csodálatos pumpa a hatásvisszatérés által megfordult. Azután Türkiz vére átjárta a légcsövét, és lángfolyamként kiterjedt a hörgőire és a kivezetőcsöveire. Ez a szökőár-robbanás szétfeszítette a belsejét, egészen a rekeszizomig, és az egész teste összerándult az elektromos kibocsátástól. Tachine-nak igaza volt: a sokk az egész idegrendszerre borzalmas hatást gyakorolt, Eritrea mégsem veszítette el az eszméletét. Valami megakadályozta. Valami, ami enyhítette a mérhetetlen fájdalmat, s közben csak egy ingerült csuklást hallatott meglepetésében. Azután úgy érezte, hogy ez a valami visszahúzódott, feléje törekedvén. Nem. A dolog talán visszavonult, de vágyakozása nagyon valóságosnak bizonyult. Türkiz éppen akkor nyitott ki egy billentyűt egy olyan ütőér segítségével, mely az egyik perforált féregnyúlvány végéig terjedt ki, a Tachine-éval és Eritreáéval terhes vére Mi Csontanyánk felé áramlott. Akkor a dolog megint megjelent, olyan bizalmasan és birtoklón csúszott Eritreába, ahogy a lány behatolt az albínó Városba, de cinkosság nélkül. - Mianyánk? - kérdezte Eritrea. - Mianyánk? - ismételte meg a meglepett öntudat, miközben hangszóróként használta Eritrea idegHAL DOKL Ó CSILL AGOK
58
sejtjeit. - Ó! Értem... Nem, én nem Mianyánk vagyok. Benne lakozom... akarom mondani: mélyen benne lakom, de semmi közöm hozzá... Én... én csak Marine vagyok. Eritreának nem volt ideje válaszolni. A hang a koponyája mélyén sietős hanghordozással folytatta: - Te Eritrea vagy, Tachine lánya, és ti mindketten azért jöttetek, hogy ápoljátok Mianyánkat. Hány éves vagy, Eritrea? Nem, nem, ne mondd meg, én tudom. Olyan erősen hallak téged, amennyire nem hallom az anyukádat; azt hiszem, ez azért van így, mert te gyerek vagy, mint én, és mert... Eritreát nyugtalanság fogta el, de Marine válaszolt a ki nem mondott kérdésére: - Ne félj semmitől. Most érzékelem őt. Gyengébben és nem oAmyn tisztán, mint téged, de hallom az... ő... hallom őt. Azt gondolom, hogy elájult. Ó! Most el kell hagynom téged, Eritrea... - Mi történik? Semmi. Mianyánk megszidott. Azt mondja, hogy megzavarom a koncentrációdat, és ez árthat neki, de azt hiszem, nem örül annak, hogy egy idegennel beszélek. Mintha te idegen lennél nekem! Marine hangja feloldódott egy huncut gyermeki nevetésben, hogy felváltsa az AnimálVárosokra jellemző hangszín: - Tudod, fiatal még. Nem sokkal fiatalabb nálad, de annyira keveset élt még! - Mi Csontanyánk? - Ez alkalomal igen. - Ki ez a lány? - Marine? Az én Halál Révészem lánya. - A lánya? Azt akarod mondani, hogy egy... egy testetlen gyerek, egy asztrál, amit az Ősök készítenek... - Testetlen, igen, de elképzelni se tudod, milyen értelemben. A habozás csöndje után Mianyánk folytatta: 59
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Maríné régóta halott. A teste, a szelleme, a lelke, mindene halott. Az az emberi lény, aki ő volt, nem létezik többé, de én belémerültem, és... mondjuk úgy, hogy a Holtak Révészeinek tudományát felhasználva fölélénkítettem őt magamban. - Ez egy perszóna? - Bizonyos szempontból igen, de nem úgy, ahogy az apja megalkotta volna. Maríné nem virtuális lény. A személyisége teljes egész, és minden nap gazdagabbá válik testi és érzelmi közösségünk által. A Város befejezte a magyarázatot, és kevésbé érzelmes hangot ütött meg: - Az anyád és te most bennem vagytok, és én most képtelen vagyok sokáig uralni az immun-rendszerem. Ezért a lehető leggyorsabban kell eljutnotok a billentyűhöz, ahonnan a kivezetőcsőhöz tudlak lökni benneteket. Ami azt jelenti, hogy ki kell másznotok a vérátömlesztés által generált árból, a jelzéseimet követve és kérve az embiótáitokat, hogy elegendő energiát biztosítsanak a hatékonyságotokhoz.
Jdan többször ismételte magában, hogy munkájuk inkább egy mészárszékre hasonlít, mint gyógyításra. Azok, akik a végeken a cipészárakat kezelték, hogy az AnimálVáros felületi sebeit összevarrják, tisztán sebészi beavatkozásról tettek tanúbizonyságot. Még azok is úgy nézhettek önmagukra, hogy rosszul fölszerelt sebészek, akik a bőr- és húslapokkal próbálták a lehető legügyesebben beoltani a tátongó sebeket. De ő és két műfrakciózónő segítője mégiscsak gyatra hentesnek érezték magukat, miközben az élő hús oldalát darabolták. - Ez nem hús és bőr, legalábbis abban az értelemben nem, ahogy te gondolod.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
60
Mióta Mi Csontanyánk sebein dolgoztak, Türkiz gyakran beavatkozott, irányított, tanácsokat adott, megnyugtatott, de főleg kommunikált, sokat kommunikált. Jóval többet, mint amiről híres volt, és főként azért, mert egyetlen Város sem tette ezt, legalábbis Jdannal - és biztos volt abban, hogy ezzel nincs egyedül, Tachine és talán a lánya jól ismert kivételével, akiket a Városok nem szokványos figyelemmel tüntettek ki. - Féltékeny vagy? Jdanból egy őszinte nevetés szakadt ki, a lelke legmélyén azonban nem volt biztos abban, hogy nem lakozik-e benne féltés. - Azok a kiváltságos kapcsolatok, amelyeket egymással és néhány közületek valóval ápolunk, olyanok, amelyeket te bizalmasnak hívsz, és amelyek a hozzád hasonlókkal egyesítenek téged. Annyira erősek, amennyire ritkák, és követelményeket is támasztanak. Jdannek nem volt szüksége rajzra, de Türkiz mégis szolgált vele: - Tachine és Eritrea jól vannak, de folyik a nyáluk ettől, és a tapasztalat nyomokat fog hagyni. Egy Városról foszlányokat letépni szintén olyan tapasztalat, amely nyomokat hagy. Ennek ellenére Jdan nem tett megjegyzést. Ez egyébként is szükségtelen volt. - Még egy átültetés, és visszatérhettek. A többi magától begyógyul. Egyébként azt javaslom nektek, hogy ne vontassatok, sem itt, sem a zuhany alatt. A csillag átalakulása felgyorsul, és az utolsó vendégeimnek is csatlakozni kell hozzánk. És egyiküknek reménytelenségében szüksége lesz a segítségedre. - Egy probléma? - Problémák... amelyek összefonódnak. Siess, kétlem, hogy Tachine egyedül elboldogul az első vendégünkkel.
61
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- A Holtak Révésze? Már találkoztam ilyennel. Ők őszintén gátlásosak, de nem különösebben... öö... zavart keltőek. - Ennek a Révésznek Charon van a sarkában, és egy lopott mechanikus szerelvény a vállain. Azonkívül állandó melankólia gyötri, és attól az egyetlen dologtól, amit felajánlhattok neki, hogy enyhítsetek a szenvedésén, egyszerre undorodik és iszonyodik. - Az én szimpátom? Azt hiszed, neki való? - Nem szeretném egyetlen műfrakciózó helyett sem eldönteni, ki érdemesül az adományára, Jdan! A Holtak Révészének szüksége van egy embiótára.
Valami nem ment. Valami tökéletesen többes dolog történt, aminek soha nem kellett volna megtörténnie, főleg nem így és nem akkor, amikor harminc másodpercenként köhögési roham gyötörte, és nem a saját vérének nyálkáit köpte ki. Ezen elmélkedve Tachine-nak alig volt ideje ajkaihoz emelni a már ragadós zsebkendőt, hogy felöklendezze a hörgőit égető deciliternyi folyadékot. Te jó ég! Legalább kétszer kihányta azt, amit Eritrea kilökött a saját tüdejéből! Kétszer hányt, és még mindig megszakítás nélkül köpködött, amíg a lánya három percenként egyszer csuklóit. Az ifjúság privilégiuma... Az embiótája evakuálja a folyadékot a hajszál-csövesség által. De az is igaz, hogy az övé fiatalabb, mint a tiéd... Türkiz soha nem a finomságáról volt híres. Újabb égés, újabb köpés. És mindig undor ennek az átkozott sírfosztogatónak a szemében.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
62
A Holtak Révésze. - Mutasd magad, Türkiz! És ő is mutassa magát az ajkai szélén lévő rasszizmusával! Rövid csönd lett, mintha a Város elfogadta volna a visszautasítást, de Türkiz sem tudott soha kisebbé válni. - Arachnofóbia... végül... valami hasonló. Úgy leit téged, mint... - ...egy hatalmas pókot, készen arra, hogy bezárjon a hálójába, hogy a még langyos hasában kikeltse a tojásait! Koszi a hasonlatot! Égés, köhögés, köpés és az ujjai között ázó zsebkendő. Az alvadt vér eltömte az orrlyukait. Ha nem ejtett volna ki egy mondatot azonnal, az asszonynak nem lett volna többé bátorsága, hogy a Révészhez forduljon. Hogy is hívják már? - Elnézést, Gadjio. Gyorsan el kellene múlnia. Ez csak annyi, hogy... - Értem. Egy újabb roham megakadályozta, hogy Tachine kiakadjon. Azt merészelte feltételezni, hogy érti! A modortalan! És Rit, aki soha semmit nem mond! Rit, aki a porcfallal szemben ül, a mellkasa az alatt a fedő alatt helyezkedik el, amit az Ős odanyújtott neki, amikor meztelen és ragacsos lábait maga előtt tolva felbukkant Mianyánk egyik billentyűjéből. Rit, aki csak annyit mondott: „Köszönöm”, és aki azóta vár. Tényleg, mire is várnak? - Amikor eléggé visszanyeri az erejét, elvezetem önöket a templomhajóig, azután átmegyünk Türkizre, ahol a barátaink már várnak ránk. Tachine egy újabb vérnyálkától fuldoklott. - Ő... Te... Hall engem? - Nem. Nem hall téged. A testi jeleidet értelmezi. Ez a hivatása, emlékszel? Olvass az élőkben, hogy írd a halottakat. - Olvas... bennem? És egy póknak lát?
63
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Az arachnofóbiás analógia tőlem származik, Tadj, de az irtózása nagyon is valóságos, és abból fakad, amit belőled kiolvas. Ami azt bizonyítja, hogy ti végeredményben meglehetősen közel álltok egymáshoz, nem?
Gadjio félt, nagyon félt, már annak a gondolatától is irtózott, hogy ilyen közelről és feltehetően túl hosszú ideig kell kerülgetnie ezeket a teremtményeket, akik az emberiség egyetlen megjelenési formáját képviselték. Átnyújtotta nekik a fedőket, ahogy Mianyánk megkövetelte, és mivel nem tehetetett mást, elvezetné őket, azután követné őket, de figyelne rájuk, másodpercről másodpercre, hogy a nők ne szennyezzék be. Az idősebb nő nem rettentette el, még akkor sem, ha nem volt öregebb nála, és még akkor sem, ha kétszínűséget izzadott is minden pórusa. Az asszony jól láthatóan manipulátor volt, szemkörnyéki ráncai is ezt sugallták, amelyekei azt próbálta elhitetni, hogy a múló évek csak a nevetés nyomait hagyták rajta. Ezt a nevetést az Organikusok azért tartották fenn, hogy elrejtsék az asztaltársi feltételeiket. A fiatal, éppen ellenkezőleg, veszélyes volt. Nem mutatta meg a testét átformáló szörnyű stigmáit. Semmilyen fölösleges mozdulatot nem tett, még a levegővételt is beosztotta. Alig egy csuklás néha-néha. A mellkasa alig emelkedett a lélegzéskor. És nem vette le róla a szemét. O! Gadjio vigyázott, hogy ne mozogjon. Még a pislogásra is ügyelt, de a lány nem hibázott el sem egy pislantást, sem egy csepp izzadságot, mely a homlokán gyöngyözött. A lány kémlelte őt, vagy olyan nyom után kémkedett, amit a férfi képtelen volt megérteni. - A szerelvény, Gadjio.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
64
- A szerelvény? Melyik... Hogyan... - Tudja. Ők mind tudják. Csak te felejtkezel el róla, Gadjio. - Nem felejtem el őt! Én... Szűzanyám! Hogyan is akarhatnád, hogy ne gondoljak rá? A töredék arra használja a fóbiáidat, hogy irányítsa az érzelmeidet. Arra buzdít téged, hogy szabadulj meg az érzelmektől, hogy csökkentse a tőle való félelmedet. Figyeld meg őket jobban, az anyát és lányát, nézd őket a Révész szemével. Hallgasd a történetüket. Egy pillanatig Gadjio hallgatta. Akkor az anyának így válaszolt: - Értem. És tényleg értette, de ez nem nyugtatta meg. Ez csak azért volt, mert még mindig nem értette a lányt, ahogy figyelte.
Marine gleccserként zúdította ezernyi áradatát Eritrea szellemébe. Mesélt, mutatott, magyarázott, kijavította magát, ellentmondott magának, elegyített. Kibeszélte magából az oly rövid és a Mianyánkhoz kötődő örök életét. Mindenről és bárkiről beszélt összevissza, és minden mondata fájdalmát tükrözte vissza, melyet édesapja elvesztése okozott. Oly hatásosan és mély meggyőződéssel fejezte ki magát, hogy Eritrea saját gondolatainak már nem maradt hely. Mégsem állította le a gyereket, mert Marine szökőárja, lett légyen gyerek, amivel elárasztotta, egy születőben lévő drámai irgalom üledékeit görgette, hogy azok egyetlen eseményt csiszoljanak ki. Az esemény a szupernóvához kapcsolódott, magába foglalta az egész emberiséget, és úgy tűnt, hogy a Mechanikusok a fő mozgatórugói. Vészhelyzet volt.
65
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Eritrea felállt, és ledobta a piszkos fedelet. - Követjük önt, Gadjio. A lánynak, kiejtve ezeket a szavakat, olyan érzése támadt, mintha elítélte volna a Holtak Révészét, és a férfi arcáról azt olvasta le, hogy szentenciaként fogadta őket.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
66
3. FEJEZET
Az ébredés mint egy kiszakítás... A szenvedés utat tört magának Nadiane flagellumján, és az öntudatlanság fokról fokra visszahúzódott. Egy sereg falánk hangya támadta a lábát; pókok rajzottak az arcán. Talán ez volt az, az élet: képzeletbeli rovarok csípései, hogy ellenálljon az álmosságnak. Nadiane kényszerítette magát, hogy kiköpje a vattagolyót, ami leragasztotta a száját. Túlságosan is szédelgett ahhoz, hogy megpróbáljon mozogni. Egy izomgörcs fájdalmas remegést okozott neki a bal lábában. A combjai között egy nedves tócsa terült szét, amit a föld mohával borított része szívott fel. A fanyar szag mindent árjárt, és a mesterséges levegőtisztító berendezések parfümje is alig- Alig tudta elnyomni... Az adatok folyama, amely elárasztotta agyát, elviselhetetlen volt. Alig tudta kivenni Joanelis hangját a numerikus lárma közepette, de tudta, hogy jelen van. Ha koncentrál rá, minden bizonnyal izolálni tudja. Majd a fáradtság körbevette, és újrakezdődött minden. Megint zuhant. - Nyisd ki a szemed! A hangból áradó sürgetés magához térítette. Nagy nehezen feltápászkodott, és fölemelte a fejét, Joanelis kiáltásaitól kísérve. Minden alkalommal, amikor elhagyta magát, Joanelis megszidta. Kegyetlenül, klinikai pontossággal. A szóbeli pofonjainak hatására
67
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Nadiane végül fölemelte szemhéját. A túl éles fény borotvaként vágott a retinájába, de már nem kockáztatta többé a visszaalvást. - Oké, minden rendben - jajgatott, miközben átfordult a másik oldalára. - Fejezd be a kiabálást! Keze megcsúszott a vizelettócsában, és összeszorította a fogát, hogy ne kiáltson fel. A saját szagáról közvetített üzenetek elrémisztették. Az öntudatlanságból kiszakítva mászott a koszos földön, és nem tudta, hová megy. Joanelis hangja ugyanolyan erős volt a fejében; nem szándékozott elhallgatni. - Rendben, rendben! Azt mondtam, hogy állj le! - Mérsékelt sikerrel megpróbált egy kis numerikus melegséget küldeni a Szimbiázisnak. - Gyűlölöm, amikor így ébresztenek... - Nem akartam, hogy megint visszasüllyedj. Inkább adrenalinra volt szükséged, mint hízelgésre. És őszintén, kezdtem megijedni. - Ennyire? - Nadiane teljesen fölébredve, összeszorított foggal masszírozta lábikráit. - Mélyen voltam, nem igaz? Mennyi ideig? - Tizenegy órán át. Hét megszakított újjáélesztési kísérlet. Szükséged volna egy teljes kivizsgálásra, de azt hiszem, hogy ez nem a megfelelő pillanat. Nadiane összerezzent. A mozdulat egy fájdalmas kiáltást csikart ki belőle, és zengett tőle a pilótafülke. - Te szent szar háló! Messze vagyunk még? - Kilenc órával ezelőtt érkeztünk meg Türkizbe. A Város és az Organikusok nyugtalankodtak a mozdulatlanságunk miatt, és Amy tájékoztatta őket, hogy mivel az utazás nagyon kifárasztott, még nem vagy abban az állapotban, hogy elhagyd a Nexarche-t. Az Organikusok felajánlották a segítségüket, de Amy megtagadta, hogy kinyissa a hajót... Egyedül te adhatod ki ezt az utasítást. -- Van valami probléma? HAL DOKL Ó CSILL AGOK
68
- Talán igen. Talán nem. Hanyag voltam. A biztonságod egyedül rajtad múlik, nem vehetem át a helyedet vészhelyzet esetén. Úgy tűnik, hogy Amy tökéletesen meg tud különböztetni engem és a valódi Joanelist, még ha én képtelen vagyok is rá. Nadiane a megcsomósodott izmai miatt úgy érezte, mintha kifeszítették volna egy akupunktúrás asztalon. Mindazonáltal sikerült térdelő helyzetbe tápászkodnia, majd egy pillanatig megpróbálkozott a felállással. A gyomra hirtelen megkordult egy érthetetlen éhségtől, de túl óvatos volt ahhoz, hogy bármit is lenyeljen. De most, ahogy Nadiane megjelent, Joanelison volt a sor problémák terén. - Emlékszel, hogy mit mondogattál folyton, mielőtt kutatóvá váltam? Szerezz be minden információt, minden szögből vizsgáld meg, és mindent deríts ki róla. Akkor gyerünk! Gondolkodj! Képes vagy elfogulatlanul beszélni magadról, ami még egy bizonyság... Ugyanakkor Nadiane megpróbálta kibocsátani azt, amit érzett az ostoron keresztül. Az erőfeszítéstől belsője felkiáltott. - Joanelis és köztem nincs tárgyilagos különbség, ha a te szemszögödből nézzük, ugye? Tudom az érvet, de... - Nem! - Nadiane érezte, hogy tétovázik, túl fáradt volt ahhoz, hogy kellő gondossággal válassza meg szavait. - Te már nem vagy Joanelis. A testvérem néhány nappal ezelőtt elhagyott engem, és te éppen most mentetted meg az életem. Elfogadod ezt különbségként? Most ebben a helyzetben rád van szükségem objektív és szubjektív megközelítésből is! A csönd hirtelen fájdalmassá vált, és érezte, hogy mindjárt visszaesik az ájulatba, ezért hozzáfűzte: - Nekem Amyra is szükségem van. És köszönöm mindkettőtöknek azt, hogy kihúztok engem onnan... Most pedig, kérlek, szánj meg, és segítsetek nekem!
69
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Nadiane előrearaszolt a konzolig, és a csuklóját a készülékek tárolója alján beépített egészségügyi egység irányába tartotta. A tesztelő érzékelő fejei finoman hatoltak bele. Elkezdett sírni, anélkül, hogy észrevette volna, a könnyei végigfolytak az arcán, mint a dörzspapír mentén. Egy tálba folytak, hogy analizálni tudják. Érezte, hogy a tűk megtalálják a vénáit, és a Szimbiázis-Másolat moraja elvegyült a karjában felkúszó hideg folyadékban. A Nexarche klinikai intelligenciája negyven perces alvást engedélyezett neki. Egy pillanattal se többet.
A második ébredés kémiai és azonnali volt. Öntudatlansága alatt a manipulátor karok kényszerítették végtagjait mozgásra az elmerevedés ellen. Szőlőcukor-cseppekkel táplálták, párologtató kutak segítségével mosdatták, végezetül a szája belsejét és a szeme sarkát tisztították ki. Normális eljárás volt ez. Neki elég volt kitűnnie ahhoz, hogy joga legyen ehhez. Nem, valójában, neki csak követelnie kellett azt, és ez oltári különbség! Nadiane azon nyomban levonta ennek a felfedezésnek a következtetéseit: a Nexarche-Amy páros biztonsági eljárásai hiányosak. Azonkívül az utazás kezdete óta Amy nem reagált úgy, ahogy kellett volna. Az intelligencia különösen úgy tűnt, mintha máshol járna, összegörnyedt magában a Tessaract feltérképezetlen zugaiban. Ez az apátia majdnem a lány életébe került. Szerencsére a probléma kevésbé volt kulcsfontosságú, ahogy megközelítette az Ani-málVárost. - Mi történik... bent?- Először azt gondolta, „kint”. - Akarom mondani: a többiek mind ott vannak? Hú, és hol vagyunk mi pontosan? Akarom mondani...
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
70
Paradox módon Joanelis szimulációja számára a zavar, amely miatt nővére rossz kérdéseket tette föl, azt jelentette, hogy jobban javul az állapota, mint az előre látható volt. - Tudom, hogy mit akarsz mondani. A rendetlenségre azt fogom válaszolni, hogy a Nexarche-t Türkiz Őrtornyának emelete alá rakják be, és ez az a Város, amelyik otthont ad a Találkozónak. Legalább minden egyes ág tagja jelen van a falak között. De abból, amit megértettem, a szituáció elég zavaros. - Zavaros? - Váratlan. - Nos, akkor legalább azt mondd meg, hogy mire számítsak. - Halvány fogalmunk sincs - válaszolta Joanelis, miközben a háttérben a Szimbiázis szimulációja egyetértett. - Semmi olyanra ne számíts, amit tudsz. De gyorsabban fogod megérteni, mint gondolnád. - Mi ez a sietség? Szent Háló - realizálta Nadiane -, elfeledkeztem a szupernóváról. Valami nincs rendben velem! - A vizsgálatod eredménye normális - reagált Amy. Nadiane beleharapott a szájába. Egy részlet zaklatta őt, egy homályos benyomás a tudata perifériáján. De pillanatnyilag nem tudott rájönni, mi. Ilyenkor hiányzott neki Joanelis a legjobban. Az ujjainak az érintése a bőrén minden olyan választ eljuttatott hozzá, amire csak szüksége volt. - Amy, mutasd meg a kettős csillagot. Nézni akarom, amíg értem jönnek. - Nincsenek közvetlen képeim - válaszolt M. I. - A városfalai képezik a képernyőt, mintha eltorlaszolnák a neutrin ragyogás egy részét, és zavarják a frekvenciákat. Problémáim akadtak a saját érzékelőimmel. Akarsz egy szimulációt? Ez minden, amit tehetek.
71
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Az utolsó szavak alatt Amy hanglejtése megváltozott. Kevésbé tűnt arrogánsnak, kevésbé magabiztosnak. Nadiane hirtelen világosan látta, hogy mi zavarta őt. Az utazás kezdete óta Amy mintha egyre inkább kialudt volna. A csillaggal ellentétben... - Mondd el inkább, hogyan érzed magad, Amy. Add meg nekem az alapinformációkat háromszintes részletekben, nem többet. Majd kiválogatom. - Bátyó, velem vagy ebben a helyzetben? - sugározta ugyanekkor a szigetcsoport szimulációja felé. - Megelőzlek téged- jött a lakonikus válasz. - Már megkértem Amyt, hogy számolja újra a valószínűtlenség rekordját. Ő képtelen volt erre. - Tehát? - kérdezte Nadiane kiszáradt torokkal. - Lassan elveszti a kapcsolatot a valóság vékony rétegeivel. Talán az összeomlás kezdetének a tünete. Nadiane érezte, hogy a gyomra gombóccá gyűrődik. - Mikor leszel benne biztos? Belső meggyőződéssel, akarom mondani. - Már biztos vagyok benne. A valószínűsége annak, hogy Amy hosszú távon stabil maradjon, majdnem semmi. Már nem tudok hinni benne. - Szarháló! - Nadiane megrázta a fejét, de nem tudta elűzni a valószerűtlen benyomást, ami átjárta. - Vissza akarok térni, hallasz engem? Boldogulj vele, de vissza kell térnem a Szimbiózisba a végső összeomlás előtt. Különben annyira mélyre merülök, hogy soha nem fognak visszahozni. - Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy lassítsam a folyamatot, kishúgom. Tessaract még mindig működőképes, és csak egy jelentéktelen részét használtuk el a kapacitásának. Meg fogom kétszerezni a szigetcsoport bizonyos stabil állapotait, amelyek fagyott adatokként tudnak szolgálni. Az interaktivitás, amit az interpoláció szimulált egy tényéktől csökkentett alhalmaz alapján. Még akkor is, ha ez
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
72
durva, ettől el tudjuk kerülni, hogy megszakadjon a kapcsolat köztünk. - És elfoglak veszteni téged? A csönd, amely követte kérdését, ékesszóló volt. Nadiane érezte, hogy a gyöngédséggel és a keserűséggel vegyes hullámok elárasztják az agyát. - Te egyedülálló vagy, húgi. Nekem kell vigyázni rád. - Itt a csillag szimulációja - jelentette be Amy közömbös hangon, és kivetített egy hatalmas felbontású képet a plafonon. - Én jól vagyok. Még valamit? Nadiane-t elöntötte a melegség, és érezte, hogy az első ébredéséből ismert émelygés visszatér a gyomrában. Ezeket a tüneteket úgy értelmezte, hogy a teste homályosan reagált Amy válaszaira. Az információ hiánya, a tájékozódási pontok távolléte, szétkapcsolás, a mirigyrendszere olyan sok ellentmondó hormonnal árasztotta el, mint vészhelyzet jelzővel. - Ez volt az ígéret! - gondolta, de jobban szeretett lázadozni. - Hagyjuk a szimulációkat! Kettőtök közül valamelyikőtök hajlandó valami hasznosat is mondani? A gyomra korgott. Az ostora másik végén az elérhető adatok tízezrei rendeződtek úgy, hogy információt szűrhessen le belőlük. Joanelis összegezte a helyzetet: - Huszonegy Organikus utazott Türkizzel. Ők fogadtak minket. A Mechanikusok kissé megelőztek bennünket, egy olyan gép fedélzetén érkeztek, ami egy turistahajóhoz hasonlít. Akarod látni? - Később! Folytasd... - A kérdéses űrhajó ötven kilométerre kering a Várostól. Négyóránként egy gép közlekedik a Türkiz és közte. Egy kis létszámú Mechanikus csoport minden alkalommal kiszáll és visszaszáll, de csak kevés felszerelést tesznek le. A Tanács azt gondolja, hogy megpróbálják csapataikat megismertetni azzal a na-
73
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
gyón egyedi területtel, amit az AnimálVáros jelent. Megfigyeléseim szerint soha nincsenek harmincnál többen a Városban, négy fős csoportokban mozognak, és így szisztematikusan mennek körbe. Azért kétlem, hogy turizmusról lenne szó. Nadiane felvonta a szemöldökét. - Tudod követni őket a Városban, bátyus? - Nem. Nem mertem szondákat küldeni belülre, és Türkiz átláthatatlan a detektorok számára. Mechanikusok tevékenységére következtetek azokból a látogatásokból, amelyeket az Őrtoronynál, pontosabban a folyosónál, valamint annál a zsilipnél tesznek, amely a Városhoz köt minket. Befejezésül hozzáfűzném, hogy az ingajáratuk radarjai földerítették a külső szondákat, amelyekkel felügyelem a jövés-menésüket, de nem foglalkoznak vele. - És az ő részükről? - Nincs se szonda, se érzékelő fej, csak az űrhajójuk detektorait használják, és ha megvizsgáljuk a sugárnyalábjaikat, ők jobban föl vannak szerelve, mint mi, még akkor is, ha a kommunikációs protokolljaink nem jutnak eszükbe. Viszont nem tudom, vajon áthatolnak-e Türkiz páncélján, de minden okom megvan arra, hogy kételkedjek ebben. Nadiane edzett elméje reagált. Ez az elemzés csak megérzéseken, illetve olyan kételyeken alapult, amelyeket a testvére állított. Majdnem nyugtalan lett emiatt, de Joanelis így folytatta: - Hat órával ezelőtt Amy földerített egy apró Várost, amely a legközelebbi Alefből jelent meg. Türkiz közölte velünk, hogy ez a Város sérült, és ki kellene kötnie nála, hogy sürgős gondoskodásával halmozza el. Figyelmeztetett arra is, anélkül, hogy bemutatta volna a veszélyt, hogy az ütközés valószínűleg kemény lesz. Természetesen figyelmeztette a Mechanikusokat is, és az az érzésünk támadt, hogy a hír a pánikot keltett náluk. A kommunikáció az űrhajó, a járat és az itt HAL DOKL Ó CSILL AGOK
74
jelenlévő delegációjuk között százszorosára növekedett. Másfelől kapcsolatba léptek velünk, és miután tájékoztattak minket arról, hogy a jogos követeléseik ellenére Türkiz megtagadta, hogy bővebb információt adjon, mondjuk, hogy ragaszkodtak ahhoz, hogy tudassuk velük mindazt, ami már tudomásunkra jutott, és amit majd megtudunk a betolakodóról. Nadiane könnyedén kitalálta, milyen lehet egy olyan diplomatikus nyomás, melyet egy felelős mechanikus gyakorol. - Ki lépett kapcsolatba velünk? - Tlaxa Asszisztens Sletloc Páncélozó nevében, azután maga a Páncélozó. A Tanács még mindig elemzi azokat a megjegyzéseket, amelyeket tudattak velünk. Úgy tűnik, hogy megállapodás jött létre a Mechanikusok és az Ősök között a Találkozó kapcsán, és hogy a kérdéses Város, Mi Csontanyánk érkezése erre utal. Amint Türkiz tudatta velünk, hogy a Város csak egyetlenegy utast szállított, a Holtak Révészét - az információt sietve továbbítottuk a Mechanikusoknak, akik természetesen már megkapták azt ugyanakkor, mint mi -, a Páncélozó és Asszisztense mintegy csodálatos módon ellazultak. - No fene! Feltöltötted mindezt, gondolom? Amy, készítenél nekem egy szintézist a megfelelő szempontok összességével? Apránként megvizsgálom. A válasz lassan érkezett. Vagy egy fontos adatnál tartott, vagy a kérés frivolitása zavarta Amyt. - Túl sokat kérek? Egy kódolt moraj kúszott végig az ostora mentén. Joanelis aggodalma úgy reagált, mint ami leleplezi Nadiane valóságészlelését. Egy olyan belső valóságét, amelyről a lány megfeledkezett, miközben arra a külsőre koncentrált, amelyet lefestettek neki. Valami nem volt jó. Nadiane nagy levegőt vett, és kijelentette: - Amy, indíts el egy teljes ellenőrzést. Nexarche-t, téged, engem. Alacsony prioritású feladat, de lassít75
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
hatod a Szirnbiázis szimulációját, hogy energiát nyerjünk. Én ideiglenesen tudok dolgozni a fagyasztott adatokon. Nem a szimulációk fognak a következő órák alatt hiányozni. A hangja elfogulatlanul ejtette ki a mindennapos parancsot, de elméje egy ismétlődő gondolat körül forgott. Folyton ismételgette magában, hogy a Nexarche biztonságának a programja miatt majdnem meghalt, mert a biztonságáért Amy nem fogadott el másik utasítást, csak az övét. Az ostor kódját használva fordult Joanelis szimulációjához: - Es ha egyszer s mindenkorra megparancsoltam neki, hogy engedelmeskedjen neked? Képesek vagytok arra, hogy vigyázzatok egymásra, nem? - Nem... Gondolkodtam azon, amit mondtál, és igazad van, de neked van egyedül olyan külső nézőpontod a közös valóságunkkal, Amyval és velem. Nem a megoldás része vagyok, hanem a problémáé. - Szarháló! És ha bármi lesz, tájékoztatni fogsz engem? Alig megfogalmazva, a kérdés ostobaságnak tűnt fel előtte. Az élete egy láncon lógott, amelyen minden egyes szem egyszerre volt szükséges és nevetségesen törékeny. - Figyelembe vették a valószínűséget és a valószerűtlenséget egyaránt - gondolta magában Nadiane -, és Joanelis felelősséget vállalt a lehetetlen iránt. Ami a csodákat illeti, azokat nekem kell látnom. - A vizsgálat elindult. Valami más? - érdeklődött Amy. - Bármi, ami meleg, sűrű és tápláló. A gyomrom sokkal éberebb, mint én. - Magas prioritás? Nadiane gépiesen beleegyezett. Egy kérdés izgatta őt. - Mikor mehetek ki?
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
76
- Nadiane! - vette vissza keményen a szót Joanelis - Nem arról van szó, hogy kimehetsz-e, neked ki kell menned, és ez olyan döntés, amelyet neked kell egyedül meghoznod. Hangja ellágyult. - Értesz, húgi? Ó, igen, értette. Értette, hogy szörnyen fél attól, hogy el kell hagynia a Nexarche védelmező mátrixát, és szembenézni a közelgő semmivel... valamivel, ami nem nyüzsög a Szimbiázis milliárdjaitól. Hangosan kimondta a véleményét, és ez alkalommal Joanelis nem próbálta megnyugtatni. - Senki sem kívánkozik a helyedre, Nadiane. Egyikünk sem tudna helytállni. De te igen. Te tudsz sétálni egy erősebb Városban, mint a mi összes Szimbiázisunk együtt véve, és elfogadhatod egy emberiségnél is tapasztaltabb AnimálVáros hallgatását. Hallhatod a nem csatlakozók csevegéseit is, és több értelmet találhatsz bennük, mint amilyennek először tűnnek. Ez nem csak egyszerűen akkor történik, amikor meggyőznek róla. Ez akkor fog megtörténni, amikor te megcsinálod. Nadiane megremegett. Talán, ha megbarátkozik a helyzettel, már nem lesz annyira rémisztő, és újra izgalmassá válik. - Amy, megmutatod a mechanikus hajót? - Jelenleg a Város másik oldalán horgonyoz. - A rögzített adatok jók lesznek. Hamár ott vagy, mutasd meg a járatukat, és hogy mi zajlik kint. Amíg elemzem a képeket, eszem valamit.
Egy Könnyűlövész üdvözölte őket az ingajárat kijáratánál, és elvezette őket a Mechanikusok negyedeihez, miközben beszélt nekik minden egyes folyosóról, amelyet használtak, minden elágazásról, lépcsőről és ajtókról, amelyekről nem volt tudó-
77
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
másuk. Szerelvényén keresztül beszélt, és ez zenei aláfestést kölcsönzött magyarázatainak. Elmesélte, hogy egy kommandónak mit szükséges tudnia, és, hogy szerelvénye elektronikus információszóróként is működött, amelyeket Chetelpec, Tecamac és a többi tizenkét Könnyűlövész kísérőik - szerelvényébe is rögzítettek. Mikor megérkeztek a Mechanikusok negyedébe, minden egyes újonnan érkezőnek a Könnyűlövész adott egy lakást egy komplett lakást, ami több helységből állt, melyeket záróizmok választottak el egymástól -, és klinikai precizitással ismertette a Páncélozó szabályait, kihangsúlyozva azt, hogy barátkozniuk kell a területtel. A Könnyűlövész már nem volt annyira pontos azzal az elhanyagolt, furcsa, nyájas attitűddel kapcsolatban, amit Sletloc követelt meg tőlük, de nem hagyott kétséget afelől, hogy különleges jelentőséggel bír. Végül, mindenkinek azt tanácsolta, hogy használják ki a kétórás éjszakai fázist, és látogassák meg az organikus negyedet. - A szag mindenütt ugyanolyan, majd hozzászoknak. De vigyázzanak a földre, főleg ott, és ne érjenek hozzá a falakhoz. Amikor a Könnyűlövész elment, a csoport szétszóródott. A lövészek elmerültek az AnimálVáros folyosóiban hármas csoportokban. Chetelpec biztosította tanítványát, hogy élvezni fogja a lakást és a két óra alvást egy igazi ágyban. Tecamac ebből megértette, hogy mestere inkább azt szeretné, hogy ő egyedül fedezze fel Türkiz zugait, és annak tudatában, hogy mit vállalt, sokkal izgatottabbá vált, mint valaha. És mivel a zsilip őre azt tanácsolta nekik, hogy inkább addig látogassák meg az Organikus negyedet, amíg a lakói alszanak, és tudván, hogy a Könnyűlövészek biztosan megfogadják a tanácsot, elszántan elhatározta, hogy nem megy oda, amíg a mesterséges nap nem kezdődik el a Városban. Tehát, ahogy a Titlanon
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
78
is sokszor is tette, hagyta, hogy léptei véletlenszerűen vezessék, rábízta szerelvényére, hogy meghatározza az útvonalát, illetve sajátosan előkészítse a helyszínek topológiáját. Nagyon gyorsan kezdett el futni, mert semmi sem lehangolóbb mint elveszni egy ismeretlen helyen. Másfél órával később Tecamac fölment az alkatához majdnem túl szűk csigalépcsőn, a két csontfal között, amelyeket használt osztrigákkal alakítottak ki. TECAMAC informálta, hogy egy több tonnából álló fémtömeget észlelt, kevesebb, mint ötvenméteres távolságban. - Gondolom, pontosan tudod, hol vagyunk most - szubvokalizálta a kamasz. - Természetesen... és te? - Mivel a fémtömeg csakis egy csatlakozó hajóhoz tartozhat, ezért az Őrtorony központi tengelyénél vagyunk. Jól gondolom? - Ez lehet a mi ingajárataink egyike is. - Vagy az AnimálVáros egyik szerve, amelyben elrejti a nyomelemeket, mielőtt szétszórná őket az érhálózatában. - Ez is elfogadható lehetőség. - Nem hiszem, hogy valaha lemegyünk tizenkét méterrel a kezdeti szintünkhöz képest, ami elutasítja a szerv elméletét, és meg vagyok győződve arról, hogy több mint háromszáz lépcsőfokot másztam, ami kizárja az ingajárat teóriáját is. Egyébként a csigalépcsők szűkössége egy üreges oszlopot idéz, nagyon praktikus járat olyasvalakiknek, akik közvetlenül és titkosan a föld alól az Őrtorony tetejére akarnak jutni. - Jól látod. - Köszönöm. Most pedig nagyon szeretném, ha fölélesztenéd az optikai adatokat, és többé nem tekintenéd magad Chetelpec Mesternek. TECAMAC felvihogott, már amennyire egy szerelvény képes rá.
79
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Már nem vagyok messze attól, hogy CHETELPEC legyek személyesen, kedves... tanítvány. Tecamac szokott a piszkálódásokon nevetni. Túl nyugtalan volt ahhoz, hogy aggodalmát ne humorral kezelje. Ez akkor kezdődött, amikor elhagyta a Mérnököt és Asszisztensét, amikor a szerelvénye értesítette arról, hogy a saját karbexe tele van CHETELPEC csavaraival, és el kell tüntetnie őket, hogy normálisan újratelepíthesse magát. - Azt akarod mondani, hogy a Mester tényleg megtermékenyített? Hogy... - 0, nem, nem ő! De a szerelvénye igen. - Gyilkos nanonokkal? - Nem igazán, nem számodra. CHETELPEC arra használta az idős Mester demonstrációját, hogy megmérgezze Tecamac eónját gyűlölettel teli álnoksággal. Hasonlóan a periferikus nanomemóriákhoz, mindegyik csavar, amelyet a fiú oszlopába tett, hordozta antroprofóbikus frusztációinak magjait. És minden alkalommal, amikor Tecamac kipusztított egyet, a megabitjeit is kiűzte, mielőtt meghalt. Még akkor is, ha a fiú szerelvénye gondosan szűrte is az adatokat, mielőtt összegyűjtötte őket, azért, hogy gazdagítsa saját tapasztalatát, ennyire aprólékos csapda baktériumölőként kimerítő volt. CHETELPEC minden emléke halálról beszélt. Hogyan kerüljük el, hogyan öljünk, hogyan találjunk élvezetet benne. Egy mindenütt jelenlevő kegyetlenség, amely annyi idős, mint a Mechanizmus maga, amelynek egyetlen célja az volt, hogy TECAMAC majdnem gyermeki ártatlanságát megrontsa. Az évszázadokon át elkövetett mészárlások képei megjelentek eónja felszínén. Gyilkosságok, több száz haláltusa, mindig a stratégiák összefoglalása, és az eredmény egy mészáros, aki úgy tett, mintha a harcos útja ebből állna. A gyilkolási vágy a szerelvények szintetikus szemé-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
80
lyiségének legmélyebb részén bevésődni látszott egészen a karbex molekuláris berendezésébe is. Tecamac érezte, hogy szerelvénye felfigyel az univerzum és az emberek világára, és új megvilágításban látta magát is. És az alatt az idő alatt, amíg CHETEL-PEC csavarjait kiirtották belőle, félt attól, hogy ő és a szerelvénye örökre romlottakká válnak. Talán így alakult volna, ha az elméjükben nem lett volna az öreg Mester képe évtizedek óta bezárva ebbe az aljas világba, akit arra ítéltek, hogy egy olyan gyűlölettel éljen együtt, ami önmagából táplálkozik, és benne van, és uralja, és taszítja a személyisége szűkös terében, hogy nem kellett mást tennie, csak várni a halált. Tecamac megállt; egy mosoly jelent meg lassan a vonásain. Épp most értette meg Chetelpec utolsó ajándékának a természetét; mestere neki ajándékozta saját ellenségének töredékét, a legveszélyesebbet. Hogy megtanulhassa legyőzni. Megértette, hogy Chetelpec még egyszer mozgósította CHETELPECET, és hogy ezek a csavarok és a pusztításról szóló üzenetek voltak a kulcselemei a Mester tanításának.
Tecamac a szerelvény által kivetített adatokra koncentrált. Sokat fáradozott, a számok szerint több mint harminc kilométert járt be a Város folyosóiban; most újra föl kellett vennie a kapcsolatot a primanim valósággal, még akkor is, ha elképzelése sem volt arról, hogy ez a valóság mit vár tőle. Megnövelte az infravörös látását, spektroszkopikus üzemmódba kapcsolt, hogy észrevegyen egy lehetséges kijáratot, és újra a lépcsőházban járkált. Négy perccel később megint elzáródott előtte az út. A feje fölött a lépcsőfokok egy izomszövetekből álló csapóajtón át emelkedtek, ami zárva volt. Megpróbálta fölemelni, és közben megállapította, hogy 81
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
kicsit rugalmas, de megkeményedett, amint növelte a nyomást. Próbálta csúsztatni minden irányba, de csak fodrokat okozott a felszínes rétegén. Minden oldaláról megvizsgálta, a lépcsőfokokat és a falakat is, de nem fedezett föl semmilyen mechanizmust, amellyel kinyithatta volna. Először azt vonta le ebből - és ez tűnt a leglogikusabbnak is -, hogy egyedül az AnimálVáros volt képes irányítani az izmot, ami elrejtette előle a kijáratot, de jelenleg semmi kedve nem volt hozzá. Azután tovább gondolkodott, és megkérdezte önmagától, mivel köze van egy biológiai rendszerhez, vajon milyen mértékben kontrollálta az AnimálVáros a belső mechanizmust, és nem lehetséges-e pontosabban előidézni egy olyan független reakciót, amely mentes az AnimálVáros tudatos ellenőrzésétől. Mint például egy elektromos stimulálás. De Sletloc nem fogadta jól, ha ellentmondanak a parancsainak. Bizonyára létezik más eszköz is.
Előredőlve, egy gőzölgő csészével a kezében Nadiane szemügyre vette az Amy által vetített váltakozó képeket. A hajótest egyik szektora mutatta a Zéró Pluszt, amint befejezte keringését az AnimálVáros körül, és noha a jelenlegi beállítása nem volt annyira agresszív, mint amit a Nexarche memorizált, mégis ízig-vérig ragadozó volt. Egy másik már ötödszörre továbbította az AnimálVáros közeledését; a felvétel ott tartott, amikor Türkiz az első Mechanikus járatot fogadta. Egy harmadik kép pedig panorámásan vetítette ki a barnás okker területet, ahol a Nexarche beágyazódott. - Még mindig ugyanolyan érdekes - kommentálta gúnyolódva. - Csak abba kell hagynod a nézegetést.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
82
Nadiane egy hajtásra kiitta csészéjének tartalmát. - Ó, igen, ez azt jelenti, hogy csak ki kell menned. Ne izgulj, megteszem. - Mozgást érzékelek kintről - állította meg Amy. Nadiane közelebb hajolt a képhez. Nem látott semmit. - Nincsenek még a kameráim látókörében. Csak légmozgást érzékelek, és lépéseket hallok. Nadiane legyező alakban a jobb kezét a fülére helyezte. A Mesterséges Intelligencia így suttogott: - Még ha kinagyítom is azt, amit észlelek száz decibelről, te csak egy halovány leheletet és vibrálást észlelnél. Messze vannak. - Ők? - Három Mechanikus. A lépcsőházban vannak, egy szinttel alattunk. A folyosó bal oldaláról fognak érkezni. Csaknem egy perccel később a trió belépett a mikrokamerák mezejébe. A Mechanikusok a hajóig haladtak, és megálltak vele szemben. Három fekete árnyék körívben, akik a föl fegyverkezés látható hiánya ellenére a hatalom fantasztikus benyomását keltették. Hogy jobban kivehessék azt a keveset, amit észrevették a Nexarche-ból, hátraléptek egy lépést tökéletes összhangban, majd újra megálltak. - Fegyverek? - Mechanikusok. Emberek vannak a vas alatt. A fiatal nő gondolataiba merülve megrázta a fejét. A Szimbiázis-Másolat teljes mértékben követte Joane-list, és elárasztották Nadiane-t információkkal az ostorán át egészen az elméjéig. Négymillió harmonikusan összekapcsolt elme ontotta neki a tudást kint, a megabiteken keresztül, és Nadiane-nak csak tárolnia kellett. Istenem, hogy ez milyen jó! Azután az agyának csak meg kell kavarnia, válogatnia és elemeznie az adatokat és kiválasztani azt, ami hasznos lehet a számára. De pillanatnyilag hagyta, hogy a mámora vezérelje.
83
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Egy hirtelen ötletből kifolyólag minden mechanikus arcot kinagyított. Három különböző karbex váltotta egymást, a megkönnyebbülést elsöpörte a szerelvények egyforma feketéje. Hiába koncentrált, csak azonos felszíneket különböztetett meg, ő, akinek búvármunkája a tenger alatt és a numerikus virágpor által összegyűjtött képek megtanították, hogyan különböztesse meg a fekete szín tucatnyi árnyalatait. De a harcosok azonosnak látszottak. Beleolvadtak az éjszakai környezetbe. - Jóságos ég! Hogyan ismerik föl egymást? - suttogta Nadiane frusztráltan, és letette az üres csészét egy konzolra. - Tömeg, általános felépítés, ahogy mozognak. - Amy hangja közömbös volt. - Semmilyen látható jelzés mondta. - Ne vonj le túl gyorsan következtetést - avatkozott be Joanelis. Még ha a szerelvényeik ugyanabból az öntödéből származnak is, nem pontosan hasonlítanak, és részben újratelepíthetők. A Mechanikusok közül azok, akik felvonultak, amióta itt vagyunk, többen annyira csökkentették a karbex sűrűségét az arcukon, hogy tisztán kivehetőek a vonásaik. Előzetes számítások alapján azt mondanám, hogy legalább kétszer olyan nehezek, mint te. És te jó egy fejjel vagy magasabb, mint ők. Egyébként a fegyverzetek kommunikálnak egymás között, ha a protokolljaiknak nincs is közük a mieinkhez. Ujj csattintással Nadiane törölte a nagyítást, és visszatolta az ülését, majd elkezdte fölmérni a pilótafülkével csökkentett teret. Elkezdte integrálni a Szimbiázis-Másolat információit a Mechanizmussal kapcsolatban. Öt percig, akárhányszor vissza-visszatért pillantása a képre, az megmutatta a három koromszínű árnyékot, még mindig mozdulatlanul álltak, kivéve egyszer. Akkor odafordította a fejét, ahon-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
84
nan homályosságot észlelt, mintha a Mechanikusok mozogtak volna. Neki csak meg kellett közelítenie a falat, hogy ellenőrizze, nincs semmi. Majd a látogatói abbahagyták a hajó szemlélését, és folytatták látogatásukat a Városban. Nadiane látta, ahogy eltűnnek. Valami megmoccant látásának perifériáján, és odahajolt. - Nagyítást kérek az 1-4-4 szektorról - mormolta. - Maximum kontrasztot, minden frekvencián. A kérdéses szektorban, feketéről feketére, majdnem észrevehetetlenül valami, amiről gyakorlott szemét már le nem vette, kezdett körvonalazódni. Egy sarkán térdelő karbex árnya jelent meg, minimális melegség vette körül, hátával támaszkodott a folyosó fénylő falának. - Ő honnan jön ki? Amy! A Mesterséges Intelligencia hezitált egy kissé, mielőtt bevallotta volna: - Nem tudom. - Akkor nézd vissza az utolsó tíz perc felvételét gyorsítva, és magyarázd meg, hogyan toppanhatott a kameráid elé egy Mechanikus anélkül, hogy észrevetted volna, és anélkül, hogy a szuperérzékeny hallásod észlelte volna a lélegzetét vagy lépéseinek a vibrálását. Ezúttal a válasz egy pillanat alatt jött: - Előfordult ugyanakkor, hogy a trió a másik oldalról a plafonon lógott. - Te miért nem... - Frekvenciás színképük egyenes vonalban van a magafajtájával, szó szerint a ritmusukon és az árnyékukon alapszik. Még akkor is, amikor hagyta, hogy leessen a mennyezetről mögöttük, mozdulatát a töbiekéhez igazította. - Mikor vonultak vissza mindannyian? - Pontosan. - Mire kell következtetni ebből?
85
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Nem Amy válaszolt, hanem Szimbiázis-Másolat, intellektuális zsivaj közepette, ahonnan Hazéne tanácsos-nő kivált. Csípős személyisége fölfrissítette a lányt, mint egy kis friss levegő a szkafban töltött hosszú idő után. - Kétségkívül nem előlünk rejtőzik. Használd, amit tudunk. A mechanikus társadalom egy dupla logikájú hierarchikus elvre épül. Az egyik nagyon réteges, és csak a szerelvényekre vonatkozik, amelynek értéke attól függ, hogy mennyien éltek benne, a másik egyértelmű, és csak az egyénekre érvényes. A páros szerelvény mozgalmának lehetősége. Ezek zárt univerzumok. Ahhoz, hogy a hierarchiában feljebb kerüljenek, minden párnak egymás fölé kell emelkednie és két összetevőjüket egyesíteni. Majd be kell bizonyítani, hogy jobb teljesítményt nyújtanak, mint az, aki azt a hivatást végzi, amit vállalt. - Versenyképesség. - Verseny. Nadiane megcsóválta a fejét. - Ez nem ellenem irányult, mert nem lehetek egy Mechanikus riválisa, ugye? - Sem te, sem mi, sőt az egész Szimbiázis sem. Évtizedek óta azon dolgozunk, hogy bebizonyítsuk nekik ezt. Nem vagy értékes zsákmány, pont. Joanelis fölvette Hazéne fonalát. - A mi sebezhetőségünk... a te sebezhetőséged, húgi, a legjobb védelmed. Ez a Mechanikus nem tudom, milyen háborút játszik az övéivel, de nem velünk. Ennek ellenére a Mechanizmus teljesen alkalmas az ökorendszerünk elpusztítására vagy figyelmetlenségből, vagy bosszúságból, vagy csak egyszerűen lendületből. - Ami azt jelenti, hogy ki kell jönnöm a burkomból, hogy megmutathassam a törékenységemet. Nagyon jó. Akkor addig kell megtennem, amíg akad egy nézőm. *** HAL DOKL Ó CSILL AGOK
86
A tányérizom visszahúzódott, amikor Tecamac az ökleivel verte, frusztrációja ritmusára. Befurakodott az egyméteres magasságban lévő kör alakú üregbe, ahonnan két még keskenyebb járat indult, porcogós kiugrókkal szegélyezve. Az egyik elkanyarodott, mielőtt függőlegesen folytatódott kilenc méterrel magasabban egy olyan fekete felszín fölött, ami az Őrtorony kupolája lehetett. A másik, kékes vénákkal barázdában elmerült az AnimálVáros zsigereiben. Tecamac az utóbbit választotta, mert a szerelvényének hangvisszaverődős lokalizálója megerősítette, hogy ez az út más, tucatnyi horizontális járattal találkozik. A legközelebbi kevesebb, mint öt méterrel helyezkedett el a csatlakozó készüléktől. Se többről, se kevesebbről nem szólt, mint egy levegőt keringető rendszerről, amelyet a Város bizonyára akkor használt, amikor kikötött egy lélegezhető atmoszférájú világban. Nem kellett sokáig kúsznia a váladéktól csúszóssá vált mennyezet mentén, és megtalálta a csarnokot, amelyet egy szárított szövedékű rács torlaszolt el, amit undorítónak talált, és nem törte át. Azután a szerelvény tájékoztatta, hogy három Könnyűlövész közeledik. Kétszer könnyedén megérintette az anyagot, hogy tesztelje az ellenállását, miközben azt kívánta, bárcsak magától szétszakadna. Azután két ujját a szélébe mélyesztette, és egy másodperc alatt végigszakította. A rács egy blokkból származott, elszenvedte a szerelvény iróniáját, amikor bocsánatot kért az AnimálVárostól. Azután, mint majom a sziklákon, fokról fokra haladt, figyelve arra, hogy ne sebesítse meg a megkeményedett húskidudorodásokat, amelyekbe kapaszkodott. A folyosó íve alatt lógott, utánozta a Könnyűlövészek lépéseinek ritmusát, amíg rájuk hajlott, a csatlakozó hajóval szemben. Könnyű volt a földre ereszkedni, amikor
87
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
a Könnyűlövészek visszavonultak. TECAMAC a maximális titkos misszió programban volt, és a Könnyűlövészek szerelvényei annyira átlátszóak voltak, hogy már süketekké is váltak. így még könnyebben meg tudta fejteni őket, mint azelőtt az oroszlánokat és minden virtuális ellenfelet, amelyekkel Chetelpec Mester edzette őt. Elkerülte a csatlakozó hajó érzékelőit, úgyhogy a saját frekvenciájú hullámaikra állította be szerelvényének karbexét, felügyelte a fajtájukat, annyira közelről, hogy akár meg is ölhette volna őket, anélkül, hogy észrevették volna. Amikor újra megnézték a Várost, volt ideje rájuk ugrani és megmászni a falat a mennyezetről eső drapériáig. Ezen a helyen a Város felszíne olyan darabos volt, mint a szikla. Teljes biztonságban tudott mozogni ott anélkül, hogy a szerelvényének energetikai forrásait fogyasztotta volna. Leguggolt, és egyensúlyozva szemügyre vette az ezüstszínű, tojás alakú hajót. Nekünk adták könnyeik egyikét - gondolta, akit zavart ez a Mechanikushoz méltatlan gondolat. Azután türelmesen várt, hogy valami történjen. A hajó végül kinyílt, és egy olyan egyszerű hasadék jelent meg, ami átment a kristályos bevonaton, majd háromszöggé szélesedett. Egy majdnem átlátszó bőrű nő, színes fényudvarral övezve lépett ki rajta. Meztelen. Megtett néhány lépést a hús hegyfokán, és megállt, félrehajtotta a fejét, fülelt. Hirtelen egy nagyon folyékony robbanással meztelenségét befedte a karbex. Egy olyan vékony karbex, amely tökéletesen illeszkedett a mellére, a derekára, a csípőjére, a fenekére. Tecamac végül szemlélte azt a víziót, amellyel Zezlu és Hualpa Mérnök megálmodták a Mechanizmust, és ez csodálatos látomás volt. ***
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
88
Mielőtt kilépett volna, Nadiane megbizonyosodott róla, hogy a Mechanikus még mindig ott van. Abszurd volt, de a jelenléte megnyugtatta. Tett néhány lépést a piros nyelven, amely megkötötte a hajót. Mögötte a Nexarche egy pillanatra kigyulladt, és lassacskán átlátszóvá vált. Egy közönséges illúzió: a külső réteg pixeljeit valós időben számolták ki, hogy eltüntessék a készülék nyomát egy halvány homályossággal, és megerősítsék a zavart. De ennek elégnek kellett lennie ahhoz, hogy összezavarja a Mechanikus elemző rendszereit. Szerelvényükbe zártan a harcosok túlzottan megbíztak a látásukban, és elhanyagolták a többi érzékszervüket. Nadiane egy pillantást vetett abba az irányba, ahol a Mechanikus állt, de már nem látta őt. Magára kellett parancsolnia, hogy ne forduljon vissza. A pánik talán egy-két másodpercig tartott, ez idő alatt érezte a hátán a pillantását. Amikor a Nexarche kinyílt, a fiú természetesen elbújt. Egy rettenetes másodpercig nem érzett senkit az ostora másik végén. A ragyogó hajó egy sírrá vált, amelyből próbált kimászni. - Ne hagyjatok egyedül - suttogott, mielőtt tovább haladt volna, bizonytalan lépéssel egy porc hegyfokon, ami lesüllyedt a súlya alatt. Nehéznek érezte magát, és megremegett. A langyos föld a lábának közvetített kibetűzhetetlen, tapintható információcsoportot. A kissé sűrű légkört idegen szagok vették körül, az izzadság feromenokkal átitatott bűzével. A túl sok részlet eltérítette az útjától, de egyik sem irányult kifejezetten ellene. Ismeretlen területen vagyok. Éppen valami nagyon bolond dolgot készült elkövetni. Miközben gyomra gombóccá alakult, arra gondolt, hogy még mindig nem látta a haldokló csillagot. Ellenállt a vágynak, hogy visszaforduljon. Mindenesetre nem volt biztos abban, hogy Amy segítsége
89
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
nélkül felkutatja a Mechanikust. Öt métert lépett előre, és megállt. Még mindig érezte őt. Érezte szerelvényének tevékenységét, még akkor is, ha ez teljesen irracionális volt. - Szépen vagyunk! - mondta magának. - Tíz lépést sem teszek a Nexarche-on kívül, és már is hiányzik! De nem gondolta azt, hogy amit érzett, az a SzimbiázisMásolatból származó ingerek hiánya miatti ábránd volt. Igazán ott volt a Mechanikus, és nem kellett levetkőztetnie őt a pillantásával, mivel - hogy valójában ártalmatlannak tűnjön - úgy határozott, hogy önmaga valóságában mutatkozik előtte. Vagyis majdnem: ostora a feneke közé illeszkedett, gyakorlatilag láthatatlan volt. A férfi ott volt, és Nadiane-nak meg kellett vele értetnie finoman és elegánsan, hogy tudomása van róla. Elküldött egy parancsot az idegvégződésének, és bőrszövetének nanonjai újrarendeződtek azért, hogy a fényt másképpen közvetítsék. A bőr fölvette titkos szemlélője karbexének pontos mintáját. Az illúzió durva volt. Törékeny bőre tökéletlenül tükrözte vissza a fém szerkezetét, és a mellbimbói úgy eldeformálódtak, hogy soha nem néznék őket fegyvernek. - Halihó - gondolta magában. - Megláttalak. Hogy jól érthesse az üzenetet a Mechanikus, a lány megfordult, és elrendelt a nanonjainak egy második átrendeződést. A bőre szerelvénye megreccsent. Tejszerű repedések repesztették szét a karbexet. A bőrszövetének felszínén a pixelek őrjöngeni kezdtek. A hasa ismét csupaszon tűnt fel, amíg a fekete foszlányok felbomlottak a szája körül. Lába mentén és a melle körül sebezhető húsok hálózata jelent meg éjszínű csipkéből. Kellett egy fél perc, hogy a szerelvény illúziója teljesen feloldódjon, és egy másik ahhoz, hogy megszülessen egy zeke illúziója, amelyen foltokban csillámlott a fény, a combnál és vállban lévő kivágásban.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
90
Egy csepp izzadság jelent meg Nadiane felső ajkán. Felfedetten, libabőrösen várt. A Szimbiázis szintén várakozott vele az összeköttetésen keresztül. Négymillió intelligencia jövője függött ettől, a saját végzetével együtt, ami eltörpült a tömeghez képest. Egy utolsó pillantást vetett a tátongó Nexarche-ra, és fennhangon kiadta a parancsot: - Bezárás. Amy már bezárta a hajót, de ez a megbeszélt kód volt. Azt jelentette, hogy Nadiane készen áll, és öntudatosan szembenéz a ténnyel, hogy ostora egy ideig csöndben lesz. Elszántan hátat fordított a hajónak, és megparancsolta a lábának, hogy induljon el. Ami legnagyobb meglepetésére meg is történt, és nem is reszketett. Nem tudta, hogy meddig viszi a lába, annyira gyenge volt, de a célja az amfiteátrum volt, amit Türkiz a Találkozó színhelyének jelölt ki, és tudta, hogyan kell eljutni oda. Kevesebb, mint egy kilométer a galériák között, a fekete bőrű kém felügyelete alatt - mivel követi őt, ebben biztos volt... Szarháló! Csak odaér valahogy!
Tecamac nyolc méternél kevesebb távolságot soha nem hagyott a Csatlakozó lány és közte, de soha nem többet, mint tizenkét métert. Fontos volt számára, hogy megőrizze a diszkrét távolságot, még ha a lány nem fordult meg egyetlen mozdulatra sem, még ha a lány nem is tudta megoldani a szerelvény rejtélyét. Bármi volt is, Tecamac tisztában volt azzal, hogy a lány tudja. Elmondta neki. Először azt hitte, talán CHETELPEC paranoiás csavarainak a maradéka miatt, hogy a szerelvényes bemutató erődemonstráció volt, de TECAMAC csak röhögött ezen. Közönséges bőr alatti nanonok. Éppen megfelelőek 2D-s nagyításra.
91
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Nanonok, néhány nanon, amelyeket testével és léikével irányit. Előre programozott elrendezések, amelyek az elsődleges hormonális változásokra reagálnak. A lány az izzadsággal irányítja őket. A szerelvény magyarázata biztosan pontos volt, Tecamac viszont megértette, hogy a Csatlakozó lány hozzáfordult, és olyan cinkosságot választott, ami sokat elmondott az ő... hm... diplomáciai értékeiről. Egy pillanatra furcsa mozgást vett észre a fiatal nő hátának alján, és anélkül, hogy megkérdezte volna, hogy mi az, TECAMAC az elektronikus felületeken felvilágosította, hogy a farokhoz tartozó függeléket ostornak hívják. A maga részéről arra szorítkozott, hogy megállapítsa, ez a függelék kiemeli a Csatlakozó hölgy nőiességét. Körülbelül négyszáz métert tettek meg, kétszer váltottak folyosót, amikor a fiatal nő járása bizonytalanabbá vált. Először lelassult, majd teljesen megállt, a fal felé nyújtotta a karját, mintha támaszt keresne. - Beteg. Ezért nem szállt még ki a műszerből. - Mitől szenved? - szubvokalizálta Tecamac. - Fogalmam sincs. A fiúnak nem volt több ideje tovább kérdezősködni. A fiatal nő fölegyenesedett, majd újra elindult, hátrahúzva vállát, mintha kényszerítené magát, hogy egyenesen tartsa a fejét. Bőre elvesztette fényességét. Kétszáz méterrel később biztonsága eltűnt. Megtántorodott, majd összeesett egy tömbnél. Esés közben a jobb oldali halántékát beütötte a fal egyik kiugró részében. Tíz végtelen másodpercig Tecamac azt remélte, hogy a lány újra feláll, de mozdulatlan maradt, lábát furcsán hajlította maga alá. Tecamac két titáni lépéssel mellette termett. Letérdelt mellé, de a bőre annyira áttetszővé vált, hogy nem merte megérinteni.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
92
A szerelvény megérezte kényelmetlenségét, és CHETELPEC maradék része elrémült benne, de mert érzelmei ugyanazokból az emóciókból táplálkoztak, mint az övéi, visszahúzta a karbexet a kezétől. A jelzés végén Tecamac fölemelte a Csatlakozó nő állát. Szeme csukva volt, a halántéka kicsit vérzett, de az arca ilyen közelről csodálatos volt. - Valaki jön - figyelmeztette a szerelvény. A fiú ellenállt a menekülési kényszernek. Finoman letette a földre a lányt, miközben védte sérült halántékát, és felállt, hogy szembenézzen az érkezővel. Csak egy Mechanikus volt képes úgy megközelíteni ilyen közelről, hogy nem vette rögtön észre. És nem akármilyen Mechanikus! Tecamac mégis egy fiatal lánnyal találta magát szemben, nem annyira széppel, mint a Csatlakozó lány, és nálánál egy kicsit idősebbel. Tecamac hirtelen megijedt, hogy a lány félreértheti, ami történt. - Összeesett; egyedül volt. Én... én mögötte voltam. - Tudom - biztosította a fiatal lány. - Majd én gondját viselem. A lány egyenesen a szemébe nézett, és tekintete hihetetlen derültséget .fejezett kii. Lehajtotta a fejét, hogy megmutassa, látta a karbex alatti bőrt, mielőtt a férfi visszahúzta a kezét, majd a Csatlakozó lány fölé hajolt. - Gondoskodom róla - ismételte meg. Es a lány a legcsekélyebb erőfeszítés nélkül felállt, karjaiban az ájult fiatal nő. Tíz másodperccel később eltűnt, elnyelte a fal egyik nyílása. - Azt hiszem, hogy összetalálkoztunk életünk első Organikusával - szubvokalizálta Tecamac.
93
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
4. FEJEZET
- Jöjjön be, Chetelpec, és foglaljon helyet! Sletloc hívására Tlaxa félreállt, az öreg Mester pedig belépett azon az ajtón, ami a nappali szoba előszobáját elválasztotta a Páncélozó főhadiszállásától. Ez nem volt igazán praktikus hely haditanács tartására, de Sletloc, aki még nem háborúzott, gyakorlatlan volt a hely kiválasztásában. Egy rosszul cserzett bőrfotelt kínált fel Chetelpecnek, amely az övével szemben helyezkedett el, és úgy tett, mintha tanulmányozná őt, vagy mintha először találkoztak volna. Régóta ismerték egymást, de megbecsülés helyett inkább csak tisztelték egymást. A mechanikus társadalomban betöltött szerepüket tekintve Chetelpec Páncélozó iránti tiszteletének normálisnak kellett volna lennie, de a helyzet nem ez volt. Chetelpec nem vert fel nagy hullámokat, de mindig széllel és dagállyal szemben haladt, miközben makacsul megtagadta, hogy - személyes értékeinek biztos tudatában - meghajoljon az elsőbbség és a hierarchia dimenzióiban. Ha ma némi hódolatot mutatott is Sletlockal szemben, az nem természetéből fakadt - még akkor sem, ha emez konokul rábízta azt a küldetést, amit a Bizottságok visszautasítottak -, gondolataiban főként tanítványa életének megváltása járt. A Páncélozó a maga részéről olyan tisztelettel nézett a Mesterre, ami túlmutatott azon, amit az öreg tett. Sletloc tényleg becsülte őt azért, ami volt: egy szüntelenül aborHAL DOKL Ó CSILL AGOK
94
tált lázadó, aki mindig kötelességtudóan teljesítette a feladatait. Az engedetlenség és a kötelességtudat volt az a két személyiségjegy, amelyeknek együttműködését szívesen látta, különösen az alárendeltjeinél, és azoknál, akiknek nem volt karizmájuk és politikai ambíciójuk. íme ezért mesterkedett abban, hogy a Mesterre bízzák rá a primanimját. - A Város minden fala meghallgatásra talál, mi szubvokalizáljuk. A szerelvényeink közvetítenek. A Páncélozó kijelentése nem igényelt választ, a Mester csöndes maradt. Sletloc folytatta a szerelvények csatornája által: - Hol tartózkodik a tanítványa, Chetelpec? - Nem tudom. Azonnali, őszinte és szépítések nélküli válasz. - Tudja legalább, hogy mit csinál? - Meglátogatja az AnimálVárost. - Elrendelt ön találkozót? - Két óra múlva találkozunk, ráadásul itt. - Van lehetősége a lehető leggyorsabban kapcsolatba lépni vele? Tudja, hogy jelenleg hol tartózkodik? Nem tud esetleg egy átjáróról vagy egy más, megbeszélt helyről, megbeszélt időről? - Nem. Sletloc ingerült képet vágott, bár valójában nem volt az. Csak azért alakoskodott, hogy az öreg Mester érzékelje csalódását. - Nem helytelenítem ezt a lágy pedagógiát, de be kell vallanom, engem zavar. Tud arról, hogy egy Ősi Város kötött ki Türkizen, és csak egy Holtak Révészét szállított? Chetelpec megrázta a fejét. - Jó. Amikor ez a Révész otthagyta a Városát, hogy belépjen a másikba, az egyik őrjáratunk észrevette. Minthogy három Organikus kísérte őt, a Könnyűlövészek nem tudták megerősíteni, amit az őrjárat jelzett, és így a jelentésük szükségképpen nem elég 95
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
pontos. Mindazonáltal úgy tűnt nekik, hogy a Révész egy karbexpajzsot vagy valami nagyon hasonlót viselt. Nekem tudnom kell, mit mesterkedik az a férfi. Nem tudom, hol tartózkodik jelenleg a Révész, de azt kívánom, hogy a tanítványa térjen vissza a Révész Városába, és ott várjon rá. Chetelpec szemei összeszűkültek a karbex hasítékai körül. - Van-e különösebb oka annak, miszerint úgy gondolják, a tanítványom jobban megfelel... mondjuk nálam, ennek a küldetésnek a teljesítésére? - Nem kérdés, hogy mennyire képtelen a Könnyűlövészek jelentése. (Egy Ős egy karbexpajzzsal!) A téma mélységét illetően is képtelenség. Ha csak Tlaxa embereinek egytizede vagy maga Tlaxa lenne ilyen hatékony...! - Ez pont annyira abnormális, mint amilyennek látszik. Egy olyan szerelvényről lenne szó... amely igazán nagyon különleges. Ekkor Chetelpec összerezzent. - Egy annyira különös szerelvényről, mint a tanulómé? - Talán mégsem. TECAMAC egyedülálló. De... Jó ég, Chetelpec! Még azt sem tudom, hogy mennyit árulhatok el önnek! Ily módon jelezte Sletloc, hogy a Páncélozó hivatalosan saját csoportjának és a Bizottságoknak az utasításait szolgálja. - Mondja meg nekem, hogy a tanulómnak mit kell tudnia ahhoz, hogy sikeresen végezze a feladatát! Sletloc mosolygott magában. - Az ön perszónái, amelyeket az edzések során használ, az Ősökkel való csere gyümölcsei. A párjuk egy Charonnak ajánlott szerelvény volt. Meggyőződtünk arról, hogy ez a szerelvény soha nem árthat nekünk, és arról is, hogy csak Charon tudja működtetni. Ez a karbex is majdnem ugyanahhoz a nemzedékhez
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
96
tartozik, mint TECAMACE. Amíg a Könnyűlövészek jelentése nincs alátámasztva, kínosan tartok a rendellenes működéstől. Másfelől, ha a pajzs létezéséről megbizonyosodunk is, csak részben nyugodnék meg, mert ez azt jelentené, hogy az Ősöknek sikerült lemásolniuk technológiánk töredékeit, holott teljesen képtelennek tartottuk őket erre. Tud követni? A Mester figyelmen kívül hagyta a kérdést. - Mit kell tennie a tanítványomnak, amikor felfedezik? - Pillanatnyilag semmit. A jelentése alapján fogom kitalálni. - És ha megtámadják őt? Sletloc fölkelt. A megbeszélésnek vége volt. - Verje péppé az ellenfelét, a karbexet is beleértve.
Amióta az albínó AnimálVáros leszállt, Türkiz rengeteg helyi anatómiai és pszichológiai módosítást vállalt azért, hogy az albínó hematikus sejtjeinek újraképződését aktiválja. A kiejtései meglazultak, a porcai átrendeződtek, és az intim falain lévő lilás kinövések vándorló formátumba alakultak, mindez azért, hogy a fő hosszú kardió által pumpált véráram megfelelően keringhessen,. De mert vigyázott, hogy ne zavarja a vendégeit - különösen kerülte a mechanikus negyedek szerkezetének megváltoztatását a legtöbbjüknek fogalma sem volt arról, hogy mekkora erőfeszítéseket kellett tennie. Másfelől a műfrakciózók a lehető legtöbbet hozták ki ezekből a jelentételen kényelmetlenségekből, merthogy ismerték a hátteret, és már rendelkeztek tapasztalattal. A Holtak Révészének kivételével. Gadjio számára - aki csak azzal a feltétellel fogadott el szállást Türkizen, ha az lehetővé teszi számára a gyors átjárást Mi Csontanyánkba - igazi rémálom volt
97
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
az AnimálVáros új megjelenési formája. Nem azért, mert kevésbé volt lakható, mint előző szállása - ott ugyanis hozzászoktatták az Organikusok az élő húshoz -, meg azért sem, mert Mianyánk néha szükségét érezte az újrarendeződésnek, hanem mert a Gadjio húsába furakodott szerelvény kezdett pánikba esni. Mivel képtelen volt megérteni azt, ami történt, a szerelvény félt, és kulturparanoiaként úgy kezelte félelmét, mintha az külső támadás lenne. Az AnimálVáros első rezgései óta megpróbálta irányítása alá venni a Holtak Révészének izomhálózatát, így kényszerítve azt arra, hogy fellépjen a láthatatlan ellenség ellen. A szerelvény a karbex izomrostjain keresztül mért támadást a Révész idegrendszerére, miközben teste felét hajzuhatagként borította be. Minden, amit hatalmába kerített, megszűnt rendeltetésszerűen működni. Gadjio izzadt, majd felpattant, rugdosott és öklözött mindenfelé, de ettől nem érezte magát jobban, mert újra érezte a fájdalmat, amikor az ütések elérték a számára kijelölt lakás kemény húsát. Gadjio pillanatok alatt megszelídítette tagjait és szívverését, amint a Város átrendeződései megnyugodtak vagy más negyedek felé távolodtak, de a hajszálgyökér-hálózat, amivel a szerelvény elárasztotta őt, kétszeres hatékonyságúvá növekedett. A szerelvényt saját rettegése arra késztette, hogy minél gyorsabban birtokba vegye a férfit, de programozása nem volt alkalmas erre. Nem neked programozták, és ő nem teljes... Gadjio nem tudta, hogy Türkiztől vagy Mianyánktól eredt-e ez a gondolat. Még abban sem volt biztos, hogy ez gondolat volt-e, vagy ha az volt, akkor az egyik AnimálVárostól származott-e. Rosszul érzékelte a hangokat, csak érthetetlen jelenetfoszlányok villanását látta, amelyek között nagyon sok saját képzeletének gyümölcse volt. Látta például az öt-, hat vagy hétéves Marine-t is, olyan idősen, amikor még
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
98
előtte állt az élet. Soha nem sikerült meghallania, mit szeretett volna a lány mondani neki. Majd a Város remegni kezdett, valószínűleg deformálódni is, de a férfinak mind teste, mind szelleme elkerülte azt. Gadjio ordított. Zsigereiben és torkában talált erőt a tüdejét égető levegő kifújásához. Segítségért kiáltott személyisége minden épen maradt egységével. A kiáltás részben felszabadította. Látása kitisztult, és felfedezte, hogy nem ott van, ahol gondolta, és azt is, hogy nincs egyedül. Egy hangárszerű helyiségben vagy egy hatalmas, üres és fedetlen raktárban találta magát, és a falvastagságú ég közepén Mianyánk Őrtornya hajolt felé. Mianyánkat Türkizre rögzítették, s most az életet, amit öntudatlan Révésze majdnem elszakított tőle, saját vérével szomjúhozta. Mianyánk sebei, melyeket a rögtönzött sebészekés... Organikusok varrtak össze, rosszul forrtak be. Az anya - hogy is hívják csak? - az anya húsz méterre tőle balra a falnak támaszkodott, egy méltóbb ruhában, mint az a takaró, amit dobott neki, azután, hogy... A lány szembenézett vele a... Nem! A lány egyenesen a szemébe nézett, utálat és félelem nélkül, olyan pozícióban, amely minden kétséget kizárt. A lány mögött volt Jdan, a nyúzott - ezt Gadjio az első másodpercben megérezte -, akkor, amikor pillantásaik keresztezték egymást, akkor, amikor átfogóan nézett rájuk: rá, Tachine-ra és Eritreára, azután, hogy ők csatlakoztak Türkizhez egy rögtönzött zár segítségével. Jdan és az enyhülést adó, doromboló szőrgombóc. Jdan szánalom volt. Tachine megfigyelt. Nem, az asszony hitelesített. És szörnyű lánya a szerelvényt működtető bábuval harcolt, izzadás nélkül. - Visszatért - ejtette el Tachine.
99
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Eritrea azonnal ellazította izmait, és hátrább lépett, de szemét továbbra is a férfira szegezte. Nem őrködött, de éber volt. - Hol vagyunk? Miért hoztak ide engem? Mit tesznek velem? A kérdések gondolkodás nélkül hagyták el Gadjio ajkait. Tachine két méterre tőle állt meg. Sokkal kevésbé tűnt öregnek, mint Mianyánkban látszott. - Egy olyan helyen vagyunk, ami hajdanán kert volt annak a kupolának a lábánál, amelyet ön választott, hogy Mi Csontanyánk közelében tölthesse napjait. Nem mi hoztuk ide önt. Ön hívott minket, hogy segítsünk, de megtámadott minket, amikor beléptünk a szektorába. Jobban szerettük volna önt olyan helyen tudni, ahol nem tud helyrehozhatatlanul nagy kárt okozni. - Ez nem igaz. Nem kértem a segítségüket. Sem az önökét, sem... - Segítséget kért, és ön teljes bizonyossággal tudja, hogy egyedül mi tudunk önnek segíteni. És segíteni is fogunk, annak ellenére... Nézze el a durvaságomat, Gadjio, de nem tudom, hogy a világossága milyen sokáig fog tartani, szóval ön egy olyan problémát hordoz, amit nem tudok, és nem is akarok megoldhatatlanná tenni. A mi biztonságunk, az ön élete, és a Találkozó megfelelő lefolyása érdekében. - Én... Rendben - hazudta Gadjio. - Visszavettem az irányítást. Nem okolok... Gadjio megállt, mielőtt Tachine félbeszakította volna. Tudta, hogy mit fog felhánytorgatni neki, és bizonyos szempontból a nőnek igaza is volt. Az asszony még arra sem vette a fáradságot, hogy szépítsen szavain. - Hosszas beszélgetést folytattam Mianyánkkal, Gadjio, és még mindig kommunikálok vele. Azt gondolja, hogy ön soha többé nem fogja visszavenni az
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
100
irányítást, és fenntartja azt is, hogy ön már nem az a Gadjio, akit harminc éve ismer. Még saját lánya is nehezen ismeri fel önt. Én az ő ítéletükre bízom magam. Ha ők azt mondják, hogy az az eset áll fenn, amit ön is megerősített az utolsó mondatával, vagyis hogy nem ön nyilvánul meg, akkor nem számolok majd az ön szavaival. Nem volt mit válaszolni. Gadjio megelégedett azzal, hogy a beleegyezés jeleként bólintott, miközben tudatosodott benne az, hogy ezt sem egyedül tette. A lánya? - Jó. Biztos vagyok benne, hogy megértette: az ön által hurcolt szerelvény egy töredék, amivel Korianát csapdába akarták csalni, mégpedig azért, hogy őt rabul ejtsék, és rajta keresztül képesek legyenek irányítani az ősi szövetséget. Gadjio teljes bal oldala megremegett. Eritrea őrállást vett fel. - Minden rendben - állította a férfi ezúttal őszintén. - Ez csak egy... egy reflex reakció. A Töredék nem értékeli, hogy kilyuggatták, viszont túlságosan érdekli az, amit ön mond, és így visszafogja magát. Tachine szeme résnyire szűkült: - Ez az ön következtetése vagy megérzése? - Ez egy... érzés. Mintha kommunikálni próbálna. A műfrakciózónő arca megrándult. - Sajnálom, ez csak megerősíti Mianyánk megérzését. A Töredék már az ön felső funkcióinak jelentős részéhez hozzáfér, így az ön két személyisége most felismerhetetlen. Főleg ön által. - Ez azt jelenti, hogy senki nem bízhat meg bennem? Még én sem? - Ez azt jelenti, hogy önnek felül kell vizsgálnia önazonosságának definícióját, és ezt azelőtt kell megtennie, mielőtt az stabilizálódna. Amennyiben egyáltalán kívánja az önazonosságát stabilizálni. - Nem értem.
101
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Senkinek sem volt kétsége afelől, hogy ez az értelmezési nehézség főként a szerelvénytől származott. - Ön nem Gadjio, és nem a szerelvény. Ön két identitás abszolút szimbiózisa, mert a szerelvényt arra programozták, hogy törölje ki szimbiótája személyiségét... amit mi meg tudunk akadályozni. Mindazonáltal az, aki önben Gadjio, ne ámítsa magát: ön soha többé nem lesz az, aki volt. Jdan előrelépett: - Lesz majd egy olyan időszak, amikor a két ego szembeáll egymással, azután lesz olyan is, hogy együttműködnek, és a tudat, amely ebből következik, annyira egyedülálló és oszthatatlan lény lesz, mint bármelyik másik. Gadjiónak olyan benyomása volt, hogy elszalasztott egy fontos részletet az előadásból. A Töredék megsúgta neki, mit kérdezzen: - Mi lesz a szerelvény és Gadjio személyiségével? - Emlékek, álmok, reflexek, homályos emlékezés... egy altudat, ami a kettő lényegének elegyéből épül fel. A válasz elégedettséggel töltötte el a Töredéket, azonban nem adott választ a Holtak Révészét feszítő hiányérzetre. - Azt mondták, hogy a szerelvényt arra programozták be, hogy törölje ki az emberi személyiséget, és hogy önök megakadályozhatnák ebben. Én... Hogyan fognak hozzá? A három Organikus gyors pillantást váltott, azután Tachine válaszolt: - Beoltjuk önt egy embiótával. Gadjio személyisége eltűnt, lába az Organikusok felé lendült. Ujjai kőkeményen megfeszültek, jobb keze Tachine torkára fonódott, baljának zárt ökle Jdan mellkasát célozta meg. A lány, a szörny, már kiment a Töredék látómezejéből. ***
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
102
Eritrea és Tachine felmásztak Türkiz zsigereibe, legalábbis a rostok előtti utolsó alagsorig. A barázdált szövetréteg annyira megkeményedett, hogy páncéllá vált még jóval azelőtt, hogy az egymást követő lakók rétegei eltemették volna. A levegő rosszul keringett, és a Városnak penészszaga volt. - Türkiz idősebb Lapis Lazulinál vagy Girasolnál - pottyantotta ki Eritrea a szavakat, csak hogy megtörje a csöndet. - Türkiz csak egy koros élőlény, leginkább legenda, akárcsak egy Város. A két nő felmérte a belek és keskeny lépcsők labirintusát. - Te sokkal többet tudsz a Városokról, mint én, ugye? - Valószínű, bár a legkisebb elképzelésem sincs arról, hogy a Városok mit mesélnek el neked. - Nem beszélünk eleget. - Lehet, hogy egy ideje így van, de az is lehet, hogy azért érzed így, mert túl sokat beszéltünk azelőtt. Neked fel kell építened az életed, Eritrea, ami már épp eléggé telítődött az enyémmel ahhoz, hogy se te, se én ne érezzem az igényt, hogy kiegészítsem. - Szereted Jdant? Az embióta megakadályozta, hogy Tachine megbotoljék. Úgy tűnt neki, hogy lánya túlságosan éretté vált az utóbbi hónapokban ahhoz, hogy ilyen kérdést tegyen fel, főleg váratlanul, és majdnem ugyanannak a gyereknek válaszolt, aki hónapokkal ezelőtt volt. Azután megértette, hogy Eritrea csak kíváncsiságát fejezte ki. - Régóta értékelem őt, és egyre rosszabbul tűröm a hiányát. Mindazonáltal nem lennék meglepve, ha a te... függetlenségednek sok lenne ez a közeledés. - Attól félsz, hogy egyedül öregszel meg? Ekkor már az embióta nem akadályozhatta meg, hogy Tachine felbukjon. Az asszony megállt.
103
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Mivel tudod, hová akarsz kilyukadni, annyira szeretném, ha megkímélnél a kellemetlen részektől. A szűk lépcső lehetővé tette a két nőnek, hogy egymás mellett haladjanak. Eritrea letelepedett, Tachine szorosan melléült. - A Csatlakozóra és a Mechanikusra gondolok, aki aggódott a lány egészségéért, a Holtak Révészére és lánya szellemére, aki azon töpreng, hogyan ügyeljen rá. Olyanok, mint mi. Egyedül vannak a sok hasonló között, akik nem akadályozzák meg, hogy elhagyatva öregedjenek meg. - Visszatérsz a vesszőparipádhoz? - Nem hagytam el soha. - Tudom. Csak azt reméltem, hogy a mechanikus manőverek megszelídítették. Eritrea fáradtan mosolygott. - Milyen manőver? Az a nevetséges kísérletük, hogy az Ősi Szövetséget szerelvény által irányítsák? Jó ég, Tadj! Politikai értelemben a szándék nem számít. Nézd meg, milyen eredményre jutottak. Egy nagyon kicsi homokszem a... - Oké, ők kitalálták, mert nem láthatták előre, hogy Gadjio elveszi Korianától a szerelvényt. Ez nem akadályozza meg azt, hogy... Eritrea kezét anyja karjára helyezte, és oldalra hajtotta fejét, hogy egy szomorú pillantást vessen rá. - Ha követni szándékozod azt a célodat, hogy homályos, intézményes indítékokkal kábítasz el engem, anyunak foglak nevezni, és anarkként foglak kezelni téged. Tachine felállt, hogy felkiáltson, de a lánya megakadályozta ebben: - Nem te, Tadj, nem mi. Akarom mondani: nem mi, a műfrakciózó anarchia kedves gyerekei. Nem vettük számításba az intézményeket és a manipulációikat, nekünk éppen arról kell meggyőződnünk, hogy a legkevésbé lehetséges fogást ismerik-e az egyénről. És ez annak a választási skálának a kibővítését féltéHAL DOKL Ó CSILL AGOK
104
telezi, amit az intézmények adnak az egyéneknek. Az igazságosság: a szabadság, és a szabadság: a választás, emlékszel? - Nem értem, mit akarsz mondani nekem. - Úgy nézünk a többi Elágazásra, mintha ők egységes blokkok volnának ahelyett, hogy minden tagjukat azzal a tisztelettel illetnénk, amit bármilyen műfrakciózónak megadunk. Ez a rasszizmusnak az a primer, megvetendő és gonosz formája, amit a Mechanizmus tanít minden mechanikus gyermeknek. Azt hiszem, itt az ideje, hogy rájöjjenek, hogy az, ami megosztja az Elágazásokat, kevésbé fakad a különbözőségükből, mint a hasonlóságukból, amire rasszizmus és az önelégültség a bizonyíték. Tachine egy pillanatra csöndben maradt. El kellett ismernie, hogy lánya szavaiban sok igazság van, de most nehezére esett, hogy a témát teljes mélységében áttekintse vele. Sok elméletet ismert, voltak köztük feddhetetlenek is, lánya értelmezése azonban nem illett közéjük. - Én csak egy öreg reak vagyok - hibáztatta magát, de a szemrehányás fölösleges volt. Újból felállt. - Fölmegyünk? Eritrea bólintott, és szorosan anyja nyomába lépett a lépcsőn felfelé menet. - Mesélj a Csatlakozó lányról! - Nadiane-ról? Csak rövid kapcsolatunk volt. Két órával korábban, miután öntudatlan állapotban rátalált Nadiane-ra az egyik folyosón, Eritrea elvitte a Csatlakozó lányt a műfrakciózók negyedének egyik üres lakásába. Lefektette az egyetlen funkcionális szoba ágyára, és tetőtől talpig megvizsgálta, embiótája minden élességével hallgatta a fiatal nő szervezetét. Némi vitamin- és ásványisó-hiányt kivéve nem fedezett volna fel semmi rendellenest, ha ez a szokatlan elektrokémiai jelenség nem lett volna.
105
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Eritrea úgy gondolta, hogy a jelenség Szimbiázis lakóinak sajátságos idegrendszeri tulajdonsága. Aztán a fiatal nő visszanyerte öntudatát, és megmagyarázta Eritreának, hogy hiányállapotban van, és adatmegvonásban szenved. - Hajói értettem - mesélte Eritrea az anyjának -, a Csatlakozók az infoszférával szimbiózisban élnek, és ez az, ami egyesíti mindnyájukat. Ok nem tudják nélkülözni a Hálózatot, ahogy mi sem az embiótáinkat, és lekapcsolódásuk az apneával egyenértékű. Ha ez az apnea kitart, elveszítik öntudatukat, és akkor ellenállásuk és az öntudatvesztés tartamának függvényében katatóniás kómába esnek. Mivel Tachine nem tett semmilyen megjegyzést, Eritrea úgy vélte, hogy magyarázata érthető volt, és így tovább folytatta: - Vissza kellett kísérnem őt a hajójára. Úgy tűnt, hogy a hajón van lehetősége a feltöltésre. Megígérte nekem, hogy tesz másik kísérletet, és azt is, hogy teljesítménye javulni fog még akkor is, ha az állapota közben esetleg romlana. Azt hiszem, jól összebarátkoztunk. O... ő fél ettől a rohadt apneától, és nem tudom még, mitől, aminek a neve nem jut eszembe, és ami a bátyját érinti... - Nincs egyedül? - De igen, illetve nem igazán. A hajóját egy Mesterséges Intelligencia kormányozza. Vele van még a bátyja és más Csatlakozók szimulációja. Az M. I. viszont nyilvánvalóan nem a terv szerint dolgozik. Röviden: a lány fél elveszíteni a létfontosságú adatok forrását. Pedig ő is legalább annyira várja, mint én, hogy más Elágazások képviselőivel találkozzon. A Mechanikussal, például... - A Mechanikus? Milyen Mechanikus? Eritrea elmesélte a Mechanikussal való találkozását; azt, hogy a fiú hogyan próbált Nadiane-nak segíteni és továbbadni neki saját megfigyeléseit. - Ez a Mechanikus más, mint a többi.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
106
- Igen, de csak két olyan fiatal lány nézőpontjából, akik semmilyen más Mechanikust nem ismernek. - Anyu! - Eritrea szemrehányást tett magának, amiért ezt az utálatos szót használta, de úgy gondolta, hogy anyja megérdemelte. - Azt hiszem, hogy elég jól különbséget tudok tenni egy javított androidfajta és a másik típus között. Az első elfordítja a tekintetét, hogy ne lássa az enyémet; a másik pedig megrémül attól a gondolattól, hogy félreértem a szándékát, amikor visszahúzza karbexét a kezéről, miközben megvizsgálja egy Csatlakozó lány arcát. - Mit csinált? Eritrea leírta a jelenetet, amelynek tanúja volt, és várta a következő kérdést, ami viszont nem jött. Tachine elmélkedő csöndbe merült. - Egy ponton igazad van - jelentette ki az anya -, nem fogunk életben maradni párbeszéd nélkül. A probléma az, hogy mindenki csak az álnevével beszél. A Mechanikusok a szerelvényükkel, a Csatlakozók a Hálózattal. Még az Ősök is a perszónával. Ami minket illet... - Mi nem beszélünk az embiótáinkkal! - Az embiótákkal nem. De amikor te meztelenül hemperegsz Türkiz szűz folyosóiban, az micsoda? Fölösleges megkérdezned, honnan tudom. Én is voltam fiatal, és én is alkalmaztam ezt a fajta kapcsolat-teremtést. - Miért hagytad abba? - Mert felhagytam azzal, hogy készítményeim adományozására gondoljak, és nem foglalkoztam többé azzal sem, amit a Város adott engem.
Amikor Gadjio magához tért, már nem a raktárban és nem is a szobájában volt, hanem valahol máshol, amely helyet nem ismerte fel. Megkötözve állt Pon-
107
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
tosabban nem megkötözve, hanem lábait, kezeit és a koponyája hátsó részét megszilárdított hab fogta körül. Horizontja egy rosszul megvilágított folyosóra korlátozódott, aminek mélye elveszett önnön sötétségében. Ha lesütötte szemét, Gadjio egy hajzatot és egy homlokcsúcsot látott: Jdant. - O! - mondta Jdan. - Hát visszatért. A műfrakciózó felállt (törökülésben lehetett, mert nem egy csapásra csinálta). Jobb kezét nyitott tenyérrel hasához szorította, háziállat társa pedig csuklója és könyöke között nyúlt el. - Egy kicsit bántalmaznunk kellett önt, és meg is kellett kötöznünk. A Töredék ugyanis arra kényszerített volna minket, hogy öljük meg önt. Nagyon felzaklatta, hogy ön elfogadta az adományunkat. Túl sok érthetetlen információ. Gadjio nem tudott választani a feltoluló kérdések garmadája közül. Jdan számolt ezzel. - Ha a szerelvény teljes lett volna, ön már csak emlék lenne, mert Tachine vagy Eritrea nem tétováztak volna, hogy letépjék azt az ön testéről. Én képtelen lettem volna erre, ahogy a legtöbben közülünk, de ők, ők... mondjuk azt, hogy a felelősségüket akut módon értelmezik. Érti? Gadjio nem értette, tehát az Organikus folytatta: - Mi alapvetően erőszakmentes társadalomban élünk, de embiótáink széles körben kompenzálják ezt a hiányosságunkat. Nem hiszem, hogy Eritrea bárkit is megölt volna, azt hiszem, nem volt rá alkalma... hogy is mondjam, nem utazgatott... a francba! Belebonyolódtam. Tudja, hogy mi utazgatunk, igaz? Nos, néha előfordul, hogy Mechanikusokkal futunk össze, és... Gadjio, a Mechanikusokat a gyűlölet és a gyilkosság élteti. Vadászatokat szerveznek, hogy eddzék az ifjúságot. Néha mi vagyunk a nagyvadak, akiket hajszolnak. Az is megtörtént már, hogy valaki otthagyta az életét, vagy traumatikus állapotban tért vissza, de HAL DOKL Ó CSILL AGOK
108
legalább életben maradt. Tachine ezt háromszor élte át. Ő... sokat utazgatott. - Nem érzem már a Töredéket - vetette oda Gadjio. Ezt találta a legjobb mondatnak ahhoz, hogy visszatérítse Jdant az őt foglalkoztató témához. - Végre valami biztató - tette hozzá Jdan. - Mianyánk tájékoztatott minket arról a szorongásról, ami önben él a mi szimbiózisainkat illetően. Hogy őszinte legyek, Mianyánk és Türkiz arra biztatott minket, hogy ne vegyük figyelembe az ön félelmét. Nem mondták ki ugyan, de azt hiszem, hogy emellett kardoskodtak. Úgy tűnik, hogy Mianyánkat nagyon nyugtalanítja az ön pszichológiai integritása, és az, hogy Türkiz nem kíván egy működőképes Mechanikus csapdát tartani falai között. Amúgy bármit gondolnak is erről, nem kérdéses, hogy önre kényszerítjük, bármi történjék is. - Ez nem magyarázza meg, hogy miért nem érzem már a Töredéket. Jdan pillantása azt sugallta, hogy nem szereti, ha siettetik. Más körülmények között Gadjiónak bocsánatot kellett volna kérnie. - Mindjárt rátérek, mindjárt rátérek. Ööö... Ugye önnek halvány fogalma sincs arról, mik azok az embióták? A Révész megpróbálta megrázni fejét, de a koponyája még mindig a hab fogságában volt. - Nincs - mondta meglepődve azon, hogy nem érez sem félelmet, sem undort. - Nagyon vázlatosan azt mondhatjuk, hogy az embióták egysejtű törzsek, amelyek emberi és AnimálVáros-i nukleotidákból épülnek fel. Ezek a törzsek a vírusokhoz hasonlóan reagálnak. Nagyon gyorsan és különféle változatban fejlődnek. Becsúsznak az emberi genomba, és módosítják azt, hogy ezáltal biztosítsák vendégük megfelelő szerves működését. Hogy igazán jól megértse: azzal a kapcsolattal ellentétben,
109
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
amely most önt egyesíti a Töredékkel, az emberi lény és az embióta kapcsolata egy pillanatig sem kölcsönös; az egyetlen intelligencia, ami a szimbiózist kormányozza, az az emberi intelligencia. Tehát a mi esetünkben nem arról van szó, hogy megtanuljunk velük együtt élni, hanem arról, használni tudjuk... és megbizonyosodjunk arról, hogy az embióta reprodukciós ösztöne nem kerekedik felül az emberi intelligencián. Később visszatérek erre a pontra... hacsak nem hallott már Brumée múzeumáról, vagy... - A Töredék - kezdte újra Gadjio. Jdan szeme kerekre tágult, mintha azt mondaná: „Szerinted miről beszélek?” - A Töredék, igen, persze. - A műfrakciózó a karján fekvő szőrgombócot simogatta. ~ Mivel nem akarunk önre erőszakolni egy embiótát, és mert anélkül nehéz irányítani a Töredéket, hogy ne sebeznénk meg önt, Türkiz javaslatára mozgásképtelenné tettük önt a Város húsában, hogy tesztelhessük a reakcióit... öö... néhány AnimálVáros-i hormonra vonatkozóan. Ezek olyan hormonok, amelyek természetüktől fogva az embiótákhoz hasonlóan szintetizálnak. Ha nem érzi már a Töredéket, ez azért van, mert ezek a hormonok leállították annak fejlődését a szervezetében, vagy kevésbé mohón halad... esetleg megállapodott, ha így jobb. Mindazonáltal, mint ahogy ezt Tachine mondta is önnek, az egyedülálló azonosság észlelése ne csapja be önt: ön többé már nem Gadjio, és úgy gondolom, hogy egyedül Mianyánk tudná megmondani, hogy jelenlegi személyiségének mekkora részét teszi ki a szerelvény. Ami engem illet, biztosíthatom önt arról, hogy... A folytatás elmaradt, így Gadjio segített az Organikusnak: - Hogy? - Semmi. Végül is... nem ismerem önt. Vagyis nem ismertem önt. Részemről helytelen lenne véleményt
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
110
formálni a valószínűsíthető eseményekkel kapcsolatos viselkedéséről vagy... - Mindig nehezen fejezi be a mondatait, Jdan, vagy csak... öö... helyzetfüggő gyöngeségről van szó? A műfrakciózó mosolyogva tűrte a megjegyzést. - Szeretek gondolkodni, nehogy túl sokat mondjak - ismerte el. - Ami önt illeti, hallgatva, miképpen nyilvánul meg, immár jóval harciasabbnak és határozottabbnak tűnik, mint néhány órával ezelőtt. És ezek, amennyire én tudom, mechanikus személyiségjegyek. Hosszú csönd telepedett rájuk, ami alatt a Révész megfontolta Jdan utolsó mondatának súlyát és valóságtartalmát, de nem sértődött meg, hiszen ami elhangzott, az hízelgett az Organikus állatkának. A Töredék pragmatizmusával Gadjio így szólt: - Beszéljen a reprodukciós ösztönről, Jdan! - Örömmel - igyekezett az Organikus -, de előbb engedje meg, hogy átnyújtsak önnek egy adományt. - Egy adományt? - Egy üdvözlő ajándékot. Egy kulcsot, hogy átlépjen azon az ajtón, amin nem tud nem átlépni. Gadjio összevonta szemöldökét. - Egy ártalmatlan kis semmiség, nyugodt lehet. Legalábbis az ön számára. - Nem szoktam csak így elfogadni... Jdan alkarjára csúsztatta a szőrgombócot, és felemelt karjai közt tartva megmutatta őt a Révésznek. - Ó! Ő az? Hát miért is ne? Nekem soha nem volt háziállatom. Biztos abban, hogy nem fog önnek hiányozni? - Biztos. - Ebben az esetben... A műfrakciózó előrelépett, és finoman Gadjio vállára helyezte a szimpátot. Azonnal dorombolni kezdett, és a Révész lehunyta a szemét. Öt másodperccel később lélegzete felvette az alvás ritmusát, és a szerelvény létezése folyamán először elszunnyadt. 111
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Jdan a folyosón ment fel, hogy beszámoljon a többieknek a Révésszel való beszélgetésről, de hányingere volt. Ott fennhangon és belül átkozódva megkérdezte Türkiztől, hogy miért nem Tachine-ra bízta ezt az undorító küldetést. - Miért Tachine, Jdan? - Mert közöttünk ő az egyetlen manipulátor. - Jdan, Jdan barátom, ti mind azok vagytok. A különbség az, hogy Tachine az egyetlen, aki képes tükörbe nézni, miután akarata ellenére megment valakit; és mert ő az egyetlen, aki nagyobb fontosságot tulajdonít mások életének, mint a saját véleményének. - Mivel a szabad játékvezetés a másik nép iránti tisztelettel kezdődik, a halálnak mint önrombolásnak személyes választásnak kell lennie. Az, aki megfosztja társát ettől a szabadságtól, önmagát fosztja meg választásainak függetlenségétől. - Remélem, hogy emlékezteted majd erre azon a napon, amikor úgy fog dönteni, hogy véget vet napjainak. Mert karba tett kézzel fogsz ülni, igaz? - Mutasd magad! - Az előbb nem magyaráztam meg neked, hogy miért téged kértelek fel a Révész megmentésére, mert nem értettem, hogy miért nem mondtál köszönetét Tachine-nak, amiért kihozott téged Brumée-ből. Most tiltakozásaid tükrében jó ötleteim támadtak. Természetesen, ha elvesztem az utat, számítok rád, mert szeretnék minél előbb tisztán látni. - Mutasd magad! - Én is nagyon szeretlek.
Mi Csontanyánk nem Város volt. Mi Csontanyánk valami olyan volt, amire CHETELPEC csavarjai egy város részeként emlékeztek abban a korszakban, amikor az emberek még építkeztek. Ezt a dolgot kaHAL DOKL Ó CSILL AGOK
112
tedrálisnak nevezték, és kultuszhely volt. Tecamac-nak csak nagyon homályos fogalmai voltak a vallásról, annak gyakorlásáról és a felépítményeiről. Csak azt tanították meg neki, hogy ezek a hit szüleményei, és hogy a hit a tudás ellentéte. Tudjuk modellezni, tudjuk használni, de nem kell többet várni tőle, mint egy szillogizmustól vagy egy posztulátumtól. Tecamac könnyen be tudott lépni Mianyánkba. Az előcsarnok, ami Mianyánkat egyesítette Türkizzel, tárvanyitva volt, és Tecamacnak semmi és senki nem állta útját. Mégis, amint a fiú belépett a sápadt húsfolyosókba, meghatározhatatlanul kényelmetlen érzés fogta el. Először úgy érezte, hogy figyelik, de a szerelvény megállapította, hogy a Város üres. Azután úgy tűnt neki, hogy suttogásokat hall, akárcsak a hideg szél dörmögését hallotta volna, de a szerelvény tompította benyomásait. Akkor, miközben megpróbált elvonatkoztatni az értelmét megtámadó délibáboktól, elsüllyedt a folyosókban és a sötét termekben, amelyek oly magasak voltak, hogy a fiú nem látta a tetejüket, és olyan szűkek, hogy szíve összeszorult. Egy óránál kevesebb idő alatt körbejárta a Várost, és közben számtalanszor megfordult, hogy rajtakapja láthatatlan ellenfelét, annak ellenére, hogy TECAMAC szerint továbbra is, egyedül voltak. Mindkettőjüket nyugtalanította az a kapcsolat, amely CHETELPEC mikrokapcsai és a fiú érzései között fennállt. A szerelvény biztos volt abban, hogy mindent megszűrt és kiküszöbölt, de nem adhatott garanciát arra, ami a tudatküszöb alatti természet következményeit illette. És ők már legalább egy mély rongálódását megállapították a címertani funkcióknak. TECAMAC észlelte CHETELPECet, nem állandóan, és nem olyan pontosan, mintha egy összekötő kommot állítottak volna be, de TECAMAC tudta, hogy az öreg Mester szerelvénye az ő szándékára gondolt. Tudta például azt, hogy Chetelpec kereste Tecama113
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
cet, és hogy a fiúnak Mianyánkba kellett mennie. Az, amit a Mester szerelvénye a fiúéban hagyott, furcsa és irányíthatatlan köteléket hozott létre köztük. Önmagában ez a kommunikáció nem volt egészségtelen, de vajon milyen más átalakulást rejtegetett még? Amint Tecamac befejezte látogatását, úgy döntött, hogy az albínó Város egyik főhajójában várja meg a Holtak Révészét. Az utolsó sor egyik padjában helyezkedett el, háttal a portálnak, de mert úgy érezte, hogy láthatatlan szemek letapogatják, többször is helyet változtatott. Végül az első sorban telepedett le, szemben a kórussal, és belemerült a szentély szemlélésébe, és arra kényszerítette magát, hogy ne fordítsa hátra fejét, és ne rezzenjen össze minden alkalommal, amikor eléri őt az a mormolás, amit szerelvénye nem hallott. A kényelmetlenség ellenére Tecamac két órát várakozott mozdulatlanul, aztán az álmosság rátört és körülölelte. Könnyen ellen tudott volna állni az neki, de nagyon szerette volna becsukni a szemhéját, és elszenderední. Az álom és az ébrenlét határán járt már, amikor a suttogások sürgetőbbé és közelibbé váltak. Ebben az állapotban találta meg őt egy értelem. - Alszol? A fiú felugrott - a gyenge suttogást szinte a fülében érezte -, de szemét nem nyitotta ki. Egy gyerekhangot, egy kislány hangját hallotta. Eztán már főleg attól félt, hogy nem hallja őt többé - Nem, nem alszom. Egy pillanatra megint távolivá és tagolatlanná vált a motyogás. A fiú erővel ellazította testét, és elméjéből kiürítette őt. - Az apám nem jön vissza. íme, újból tisztán el tudta különíteni a szavakat és az intonációt. Jobban mondva, megértette azt, amit nem mondtak. HAL DOKL Ó CSILL AGOK
114
- A Holtak Révésze a te apád? Az „apa” szó a legtöbb Mechanikus számára nem volt értelmezhető, de CHETELPEC memóriája elkülönített egyet, amit Tecamac új ízként kóstolgatott. - Én a lánya voltam. - Már nem vagy az? - Meghaltam. Még ezt is megértette. - Te egy perszóna vagy. Az a nevetés, ami a dobhártyáiban gyöngyözött, a gyerekes öröm kifejeződése volt, legalábbis Tecamac ilyennek képzelte az Ősök gyerekes örömét. - Én szellem vagyok. - Szellemek nem léteznek. - De én igen. Tecamac kinyitotta szemét, és hirtelen elfordult. Olyan egyedül volt, mint mindig. Akkor a hang még közelebbről suttogott neki: - Félsz a szellemektől? Tecamac gondolhatta volna azt is, hogy valaki játszik vele: például CHETELPEC maradéka vagy Mi Csontanyánk, de tudta, hogy ez badarság. A kicsi lány halott volt, és beszélt hozzá. Pont. - Nem félek. Én... inkább kíváncsi vagyok. - Igazad van, hogy nem félsz. Csak megöllek, ha hozzáérsz az apámhoz. A hang még mindig a kislányé volt, de szavaiban most egy felnőtt fenyegető ereje volt. Tecamac úgy tett, mintha komolyan venné. - Hálás vagyok neked azért, hogy tájékoztatsz engem, de semmit nem tervezek apád ellen. - Pillanatnyilag. - Pillanatnyilag, és amíg ő sem okoz nekem rosszat. - Pillanatnyilag, és amíg nem adnak neked olyan parancsot, hogy öld meg őt. Ezt is tudta. Ez alkalommal Tecamac megremegett. 115
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- És miért adnának nekem ilyen parancsot? - Nem tudom. Csak azt tudom, amit te tudsz. És te tudod, hogy jöhet ilyen parancs. És akkor megöllek. A fenyegetés ígéret lett. - És hogyan fogsz megölni engem? - Ezt sem tudom. Éppen csak annyit tudok, hogy meg tudom tenni. Elég, ha dühbe gurulok. Nem akarsz feldühíteni, ugye? - Szeretném elkerülni. - Akkor menj vissza a Mesteredhez, és mondd meg neki, hogy apám nem lopta el Charon szerelvényét. A szerelvény volt az, ami rávetette magát, még a szakadás előtt. Apám hordozza azt, már ami megmaradt belőle: egy töredéket. - Egy töredéket? - Egy töredéket. Mondd meg azt is a Mesterednek, hogy ez a töredék most ártalmatlan. És később térj vissza hozzám, Tecamac. Hozd magaddal a Csatlakozó lányt is, azt hiszem, tudok neki segíteni. Tecamac remegett. Még a nevét is tudta! - És a lányét is tudom. Meg akarod ismerni? A fiú habozott. - Távoznod kell. Rögtön. - Rögtön, de... - Mianyánk organikus orvosait fogja fogadni. Tudod tartani magad, hogy lásd őket? - Én... Tecamac nem irtózott az Organikusokkal való találkozástól. Inkább kíváncsiságot érzett irántuk, és különösen ahhoz a lányhoz vonzódott, aki elvitte a Csatlakozó lányt. De ez a vonzalom inkább a történtek megértésére irányult, mint az újbóli szembesítésre. - Nincsenek sokan. Most menj el. A tizenéves nem állt ellen. Felkelt, és egyetlen lendülettel átvágott a főhajón és a portálon. Tecamac teljesen elhagyatottnak érezte magát. HAL DOKL Ó CSILL AGOK
116
A kicsi lányszellem mielőtt elhagyta volna Mi Csontanyánkat, még egyszer, utoljára érintkezésbe lépett vele és TECAMACként közvetlenül a fülébe suttogott: - Marine-nak hívnak. A Csatlakozó lányt Nadiane-nak nevezik. Akarod tudni az Organikus nevét is? Tecamac nem akart semmit. Éppen megérezte, hogy a szerelvény aggodalma az övé fölé nőtt, de azt is érezte, hogy ennek semmi köze nincs ahhoz a kis nyugtalansághoz, amit CHETELPEC csavarjai viseltek el. A neve Eritrea.
117
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
5. FEJEZET
Noone Mianyánk felé zuhant a nehéz sugárzású űrhullámokon keresztül. Közeledett a Találkozó pillanata amelynek iróniáját nehéz volt figyelmen kívül hagyni és a megroskadt Bán nyöszörgött, mint egy ketrecbe zárt állat. Körülötte a párosodás átmenetileg megállt, a táplált városok újjáalkották az eredeti csordát, és felkészültek arra, hogy megközelítsék a kettős csillagot az 1-es vasállomásnál. Noone átszúrta a túlnyomás alatt álló szívet, amivel mintegy létrehozott egy repedést a tér-időszövevényében. A világ ismerős ritmusára ráhalmozódtak az egyenetlen szívverések. Úgy tűnt, hogy egy csalóka remény, a legkisebb igénybevételre is összeroskad-hat. A Város sokat megélt ahhoz, hogy tudja, stratégiái mennyire illuzórikusak, de teljesítette mindazt, amit csak tudott. A többi Város is szinte mind eljött, még ha többségük csak egy olyan ösztönnek engedelmeskedett, amelynek célszerűségét idáig nem vették tudomásul. Az emberi lények a terv szerint gyűltek össze. A Város mindenkinek a szerepét és helyét ismerte a húsdarabok és az álmok ezen hálójában. Az űrnek ez a sarka volt az a hely, ahol Noone még mindent újrakezdhetett. Messzire sodródott a Mechanikus hajó érzékelőitől, nehezen haladt hatalmas tömegével a Városkőzetei között, az összekuszálódott szálak hálójában. Rengetegen üdvözölték, és ő viszonozta is az
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
118
üdvözléseket, kérdéseket is tettek fel, ezeket Noone válasz nélkül hagyta. Az üresség jeges simogatással borította be bőrszövetét, amelybe beleborzongott a lelke is. És amíg Charon a zsigereiben támolygott, képtelen volt pihenni. Charonnak nem kellett volna ott lennie, a Város tudta ezt jól. Néhány órát múlva már nem tud visszafordulni, hogy válaszoljon a hívására. De az idős ember összeomlása megelőzte az övét, mégpedig abban a meghatározó pillanatban, amikor eldöntötte, hogy elindul utolsó utazására. így ajándékként fogadta el jelenlétét. A férfi tudta jól, hogy Noone mit tett, az semmi lényegeset nem titkolt előle. Azóta újra megerősödött, és mozoghatott. Még ha eltört szerelvénye bevégezte is életét, volt elég váltópénze ahhoz, hogy bármilyen elérhető halhatatlansági formát megvásároljon. Legyőzhette Sletlocot, tudta, hogy mindent saját előnyére fordíthat, a folyamatban lévő játszmát is, és kijátszhatja kártyáit a végső győzelemért. Noone húsának felét szívesen feláldozta volna cserébe a bizonyosság eme fajtájáért. Noone meglátta Türkizt az organikus Városok egyik csoportja közelében. Mianyánk sápadt foltja az alsó képén jelent meg, amely a felszín alig egytizedét foglalta el. Mikor közelebb ment, Noone-t elkapta egy szökőár: az albínó város szenvedése úgy hallatszott, mint egy kórus legélesebb hangú szólama; Türkiz egyszerre vagy ötven beszélgetést folytatott elektromos úton, a Mechanikus hajó, mint egy szúnyog, körötte forgott, és szórványosan küldte neki irányított járatait; a Csatlakozó hajó mesterséges intelligenciája pedig feláldozta saját memóriáját. A kérdések, érzésekés stratégiák kavalkádja majdnem elnyelte a haldokló csillag folyamatos kiáltozását. Nem tehettek semmi mást, csupán várakoztak. Noone nem érezte magát tehetségesnek az improvi-
119
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
zációhoz, egyébként is, ami történik, azt már régóta előre látták és kiszámították. Dőreség lett volna azt remélni, hogy a paraméterek összességét irányítani lehet. Azelőtt azon munkálkodott, hogy bizonyos dolgok elkerülhetetlenek legyenek, de most már túl késő volt bármit is kiigazítani. Ráadásul nem is vágyott rá.
Charon az ökleivel verte a porcogós fedelet, ami eltorlaszolta azt a folyosót, ahova átmenetileg bebörtönözte őt a Város. Noone-nak nem voltak már tartalék álmai, de neki még igen. A Város olyan dolgot nyújthatott neki, amivel eltölthette az utolsó órákat, amelyek a szupernóváig hátra voltak. Futása sehova nem vezetett, az a világ, amit annyira meg akart jelölni a nyomával, egy félig felfújt labda volt, de ez még mindig jobb volt, mint olyan húsfal ellen küzdeni, ami nem adja vissza a csapásokat. A Város gyöngéden kiszabadította őt, és felvezette őrtornya tetejéig a csontokból álló spirális lépcsőfokokon, melyek meg-megreccsentek súlya alatt. Első érzéki útleírásuk kissé elterelte figyelmüket. Külső vázában, behúzott nyakkal Charon túl ügyetlen és túl nehéz volt, ahhoz, hogy az emlékeken kívül mást is elindítson, de Noone csupán ennyit kért tőle. Türkiz nagyon közel volt; lilás rostkoronája egész körzetére ráborult, kivéve azt a helyet, ahol Mianyánkat hozzávarrták. Noone-nak meg kellett tárgyalnia a kikötést, mert a manővert az albínó Város jelenléte kissé kényessé tette. Megengedte Charonnak, hogy csatlakozzon a Találkozóhoz, és felajánlotta neki az örökkévalóság utolsó illúzióját, mielőtt újra felszáll. A csillag felé. ***
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
120
Az ostorán végigszaladó adatok brutális áramlása kirántotta Nadiane-t előre programozott rémálmából. Képzeletbeli fonalak ingadoztak a ravasz aggodalom és a tiszta rettegés között. Ezeket Joanelis a válság idején választotta neki. Nadiane az álomból éberebben kelt ki, elméje élesebb lett. Gyerekkori esésének végeláthatatlan álmai egyre kevésbé szédítették el, szeretett felébredni, miközben diadalmasan visszaküldte az elhasznált képeket. Ez alkalommal, mivel tudta, hogy ébredési helyzete rosszabb, mint a legrosszabb rémálma, a stimuláló szer nem hatott. Elméjének félig feldolgozott képei miatt átfordult másik oldalára, és felküzdötte magát. - A ciklusom már kész? - csattant fel. - A harmadik igen - válaszolta Joanelis. - Nem adhatok neked még egyet, a Találkozó hivatalos része hamarosan kezdetét veszi. A Találkozó hivatalos része... Nadiane megremegett arra a gondolatra, hogy ez mit jelent számára. - Én még nem vagyok kész! - Hogy összeszedhesd magad, két órával elhalasztják az első tárgyalást Ez az Organikusok kérése volt, de a Mechanikusok is beleegyeztek. Türkiz és én is kételkedünk abban, hogy ennél tovább várnának. Nadiane egy pillanat alatt felegyenesedett, szinte azonnal sajnálta, hogy teste gyorsabban reagál, mint az elméje. - Mi miatt aggódhatnak? - A rakomány miatt, melyet nekik szántak. - A protokolláris ajándék? - Bizony... kivéve, hogy ismerik a tartalmát, mivel már megtárgyalták. Joanelis hagyta, hogy az információutat törjön nővére elméjében, azután így folytatta: - Ez az utolsó része egy több mint húsz évvel ezelőtti megállapodásnak. Egy szerződés, amit muszáj
121
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
betartanunk. Szükségünk van a haladékra, amit biztosítani fog nekünk. Nadiane megszédült. A Szimbiázis-Másolat hangzavara csökkent, saját testi jelei pedig már csak ellentmondó információkkal látták el. Rátérdelt egy moha blokkra, és próbálta émelygését leküzdeni. Hasán és combján színes foltokként őrült rovarok másztak. - Önvizsgálatot, amint lehet - suttogta Árnynak. Egy sugallattól inspirálva hozzáfűzte: - Úgy miattam, mint miattad. Ismerni szeretném mindazt, ami nem működik. - Nincs idő. - Amy újra megtalálta duzzogó hangját. Felügyelnem kell arra, ami történik, és megbeszélnem magammal. Foglakoznom kell azokkal is, akik még nem indultak el. Halántékának fájdalma kritikus pontot ért el, de Nadiane erőteljesen figyelt arra, hogy ne foglalkozzon most ezzel. Ostorán keresztül kétségbeesett kérdésekkel teli üzenetet küldött. - Akartam veled erről beszélni... - Úgy tűnt, mintha Joanelis elbújt volna egy egyre vastagodó jégfal mögé. - Ha Amy összeomlik, már nem tudjuk visszafordítani a folyamatot, csak lassítani, amíg eljön a szupernóva ideje. Bármely lehetséges módon. - Csak nem... - De igen. Arra használtam az alvásodat, hogy csökkentsem Szimbiázis szimulációjának élességét, és eltávolítsam a Szigetcsoport egy részét. Nadiane képtelen volt a hányást visszatartani. A fanyar hálók az álján futottak. Nem vette a fáradtságot, hogy letörölje. - Mennyien maradtunk? - ordított fel mentálisan. - Mennyit öltél meg? - Nem egyedül tette, segítettünk neki - avatkozott közbe Hazéne, a Tanács hangjának hangzavara közepén. - A döntést együtt hoztuk meg. HAL DOKL Ó CSILL AGOK
122
- De Önök még mindig ott vannak! - Felzokogott. Anélkül, hogy észrevette volna, elborzasztotta az előtte megnyíló perspektíva. - Te is olyanná váltál, mint ők, tesó... Elfogadhatatlan választások, emlékszel? Te mindig is elutasítottad ezeket. Megtörölte szemét, és újra megkérdezte: - Ki nincs már ott? - Az első három Szimbiázist töröltük ki. Kicsit kevesebb, mint nyolcszázezer szimulált egyéniség van a tárolókban, és félünk, hogy ennek a kilenc tizedét elveszítjük a következő órákban, ahogy Amy hanyatlik. - Azért tettük, hogy téged megmentsünk. A te életed sokkal fontosabb, mint az övék. Ismerd el! Nadiane-nak mégis az az érzése támadt, hogy elvágták azokat az utolsó szálakat, amelyek életben tartották. A Nexarche szűk világában - amit megtöltött zavarodottsága és személyes kémiai nyomai: vizelet, hányás, izzadság, könnyek - látta magát, amint menekül, és nem akarja visszatartani magát. Már nem volt semmije, ami a létezéshez kötötte volna. Vajon nem ítélték el már előre úgyis? És a lejárati idő gyorsan közeledett. - A Mechanikus visszatért - jelentette ki Amy. Nadiane önkéntelenül a képernyők felé fordította fejét, de azok átlátszatlanok maradtak. A folyamatban lévő összeomlás nem csak az M. I. személyiségét és Tessaract adatainak a tárolóit érintette. A Nexarche elsődleges rendszerei is veszélyben voltak. - Ugyanaz a Mechanikus? - Ugyanaz a tömeg, ugyanaz a titkos légiesség. A neve Tecamac. A szerelvényével tudok beszélni. Az egyetlen, aki beleegyezik, hogy válaszoljon nekem. - Tecamac? - A név ismerősnek tűnt Nadiane számára, de kellett néhány mikro-másodperc, amíg rájött, miért.
123
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Az úgynevezett szexuális partnered - válaszolt szárazon Joanelis. - A nevét használtad, titkos jelszóként, hogy az AnimálVárosok közötti átjáró kinyíljon neked. - Mit csinál? - A szerelvénye teszteli a falat - válaszolta Amy. - Megpróbál besurranni a fémbe. Ez csiklandoz! Amy gyerekesen viselkedett. Sem Joanelis szimulációja, sem Nadiane nem hozták ki ebből az állapotból. - Meg kellene kérdezned tőle, hogy mit akar. - Nagyon szépnek talál téged, Nadiane - jelentette ki Amy. - Micsoda? - Elmentette az emlékeit rólad, nagy felbontásban, a szerelvénye memóriájában... Nadiane megvonta vállát. - Figyeld őt! Nem szeretném, ha kárt okozna a zsilipben. A csönd újra rátelepedett a Nexarche pilótafülkéjére, Amy ismét duzzogott. Joanelis jobban szerette volna, ha Hazéne vagy egy másik tanácsos vállalkozik arra, hogy húgát gyötörje, meg, hogy a szimulált Szigetcsoport megmaradt része megvárja, hogy húga neuronjai újra teljesen egymáshoz kapcsolódjanak. (Amibe végül beleegyeztek, a maguk fatalista módján.) - Tehát, mi az a szállítmány, amelyre a Mechanikusok annyira türelmetlenül várnak, és mit fognak adni nekünk cserébe? - Használja az intelligenciáját, Nadiane! - reagált Iainzo. Következtessen! - Mire kívánják, hogy következtessek, mikor mindent elkövettek, hogy félretájékoztassanak? Magára a dezinformációra? - Többek között... melyik kérdést hagytuk függőben? Mivel is bízták meg Önt mindig? Mi teszi külön-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
124
legessé ennek a Mechanikusnak a szerelvényét? Milyen kapcsolat van az életén végigvonuló események között? Nadiane felkiáltott: - Ananonok! Az én nanonjaim! Azok, amikkel az aszteroidát beültettem, és amiket Önök ellopattak a Mechanikusokkal. A Tanács teljes szimulációja felsóhajtott elégedettségében. Hazéne félbeszakította a sóhajt: - Húsz évvel ezelőtt, amikor az Örökkévalóság projekt gyerekcipőben járt, áruba bocsátottunk egy maroknyi nanont egy érintetlen szerelvény eónjáért. Ilyen nanonokat a Titlan egyik mérnöke sem tudott előállítani, ezek azoknak a nanonoknak az ősei voltak, amelyeket te ültettél. Ezeket nyilvánvalóan lemásolták, és a te Mechanikusod karbexének alapját képezik. - Nem az én Mechanikusom. - Az ő részéről az eón lehetővé tette a számunkra, hogy fejlődjünk az M. I.-k gyártásában, amelyek elengedhetetlenek az Örökkévalóság projekthez. Mondhatnánk, hogy a technológiák cseréje mindkét félnek hasznára vált. A tárgyalások egy másik fejezete diplomáciai kapcsolatunk jövőjét érintette. A Mechanikusok megígérték, hogy elkerülik és megőrzik a galaktikus szektorunkat. Mi garantáltuk nekik, hogy figyelemmel kísérjük és tájékoztatjuk őket a nanotechnológiáról. És fordítva természetesen, de tudományos kompetenciájuk nem érdekel minket; ők pedig tudják, hogy tökéletesen ártalmatlanok vagyunk. Mint előre látható volt, sem ők, sem mi, nem tartottuk be egyezményünk ezen szempontját. Terünket megtöltötték kémanyagokkal és numerikus virágporral. Mi pedig eltitkoltuk előlük minden jelentős haladásunkat; és sokáig úgy véltük, hogy megelégszenek a modus vivendi-vel. Végül nagyon hivatalosan kérték a számlákat.
125
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- A sürgősségi helyzetre való tekintettel nekik adtuk az eredménytelen kutatásainkkal kapcsolatos információk kolosszális tömegét. Néhány évre így lefoglaltuk őket. Itt jössz te a képbe. Tudtuk, hogy nem fognak megelégedni kudarcokkal és hasztalan elméletekkel. Egyszerűbb volt alkalmazkodnunk. Akkor jött a kompromisszum: a nanonok generációja számunkra elavult, de számukra újdonság, és főleg a forradalmi fejlődés lehetősége. Te elvetetted őket, ők ellopták és most rajtunk volt a sor, hogy benyújtsuk a számlát. Ó, de mi nem az ő útjukat választottuk. Nagyon óvakodtunk attól, hogy megvádoljuk őket. Megparancsoltuk nekik, hogy tartsák be a szerződés őket érintő részét, azaz jobban védjék a mi terünket. És akkor megtalálják az ellopott anyagot, egy anyagot, amit úgy mutatunk be, mint egy szakaszt a nanonokkal együtt élő generációhoz, és amelyet nekik szánunk. A rakományt, amit Ön fog nekik átadni. Nadiane fölnézett a plafonra. - Ők ugyanúgy ide jöhetnek érte. Hosszú csönd támadt a szimulált hálózatban, mintha Hazéne leengedte volna karját, és senki nem sietett felváltani. - Akkor... - erőltette tovább Nadiane. - Akkor meg kell menteni, amit csak lehet - élénkült fel lainzo. - Feltevésekre szorítkozunk, és ma a legvalószínűbb feltevés az, hogy a Mechanikusok háborús logikával gondolkoznak. Szimbiázis nem érintett kifejezetten a kérdésben, és a konfliktusban számunkra nincs is hely. Meg kell őriznünk a függetlenségünket, ami arra kényszerít minket, hogy ismerjük meg előre a mechanikusok szándékait. - Nem vagyok biztos abban, hogy értem... Nem rendelkezem az adatok összességével, ugye? Van egy hátsó terv is a tervben, vagy mindannyian bolondok, én meg hamarosan meghalok.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
126
Hirtelen csönd támadt a Hálózat másik felén. Nadiane fölemelkedett a hajófenékből. Libabőrösen úgy reagált a hidegre, hogy bőre kivetítette a hőmérsékleti szint görbéit. Válaszul a Nexarche próbálta őt felmelegíteni, de hiába. A jég elméjének legmélyéről kúszott fölfelé, és nem olvadt fel. - Mondd, hogy igazam van, tesó... Tudnom kell! - Attól tartok, hogy ez komplikáltabb - sóhajtott fel Iainzo. Túl sok törékeny hipotézist állítottunk fel ahhoz, hogy biztosak legyünk magunkban. Nem vagyunk stratégák, amíg a Mechanikusok mesterei a témának. Fölösleges volt a saját területükön támadni őket, tehát más módon közelítettük meg a problémát. - A háborúk több adatot semmisítenek meg, mint amennyit létrehoznak. Ez természetesen pazarlás, de egyben a perspektívák veszélyes csökkentése is. A valóság fehérré és feketévé válik; ők vagy mi. Eddig az árnyalatokhoz való érzékünk lehetővé tette számunkra a túlélést. Nincs helyünk egy konfliktusban, ha nem őrizzük meg azt, ami táplálja az erőnket. - Tehát nincs, nincsen tervünk. Egy olyan komplex stratégia részleges térképeivel rendelkezünk, amelyből egyénileg egyikünk sem érti meg a motivációkat. A cselekedetek lánca sokrétű, olyan kapcsolódási szintekkel, hogy mindenfajta kettős megértési kísérlet kudarcra van ítélve. A Mechanikusok egyszerűen nem képesek megérteni azt, ahogyan mi gondolkodunk. - Nincs tervünk, de olyan homályos stratégiával játszunk, amivel végül átadjuk a Mechanikusoknak nanonjaink utolsó generációját. Most még kevésbé vagyok biztos benne, hogy értem! Válaszul Nadiane megkapta egy gyorsuló dobás megfelelőjét: nyolcszázezer mosoly zaja keveredett össze egyetlen hangban. A Szigetcsoport szimulációjának túlélői szórakoztak a megjegyzésén, és köte-
127
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
lezték, hogy szedje össze magát, és legyen szíves, integrálja különböző módon azokat az információkat, amelyeket beszerzett, mióta eljött Szimbiázisból. Késztették, hogy újra megtalálja kedvenc játékának ízét, életének a lényegét, meg nem utolsó sorban, sokszorozza meg a nézőpontokat. lainzo finoman vállalkozott arra, hogy bemutassa elméletet: - A kettős fegyver fogalma nagyon ősi. Több ártalmatlan összetevő együttesén alapszik, de akkor halálossá válnak, ha érintkeznek egymással. Primitív, de majdnem felfedhetetlen a megfelelő elme működése nélkül. A Mechanikusok hihetetlen mértékben rendelkeznek ilyen elmével: bezárva a szerelvényükbe, befalazva a visszaverődésbe, úgy foghatóak fel, mint az ilyen típusú fegyver utolsó típusai. És kétségtelenül igazuk is van. - Nem igazán próbáltunk meg úgy gondolkodni, ahogy ők, úgy döntöttünk, hogy olyan nanonokat hozunk létre, amelyek a mi életmódunkat tükrözik. Amikor együttműködnek, az eredmények... váratlanok lehetnek. így az ajándék, amit Ön átnyújt nekik, egy olyan kritikus tömeg töredéke, amely az együttműködés és a konfliktusok megoldása felé orientálódik. Ezek a nagykövet nanonok éppen olyanok, mint amiket elloptak. Mi évek óta beépítjük ezt a funkciót modelljeink összességébe, hogy biztosak legyünk abban, hogy ezek a nanonok összegyűlnek egy lehetséges csatatéren. Nem tudjuk, hogy a döntési struktúrájukba beépített genetikai algoritmusok mire képesek. Nincsenek eszközeink, hogy irányítsuk vagy megállítsuk őket, de bármilyen legyen is a mechanikus stratégia, a mi nanonjaink úgy szerveződtek, hogy ellenálljanak. Ezért kockáztattuk a maga és a mi életünket. ***
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
128
Nadiane lábai megroggyantak, ledőlt a legközelebbi mohablokkra. - Ez annyira törékeny... - mormolta halkan. - És... a szaros hálóját! Hiszen nem vagyok jó semmire! Elküldhették volna Amyt teljesen egyedül! Joanelis finoman közbeszólt: - Őt bizalmatlanságból megsemmisítették volna. Te viszont megtestesíted a gyöngeségünket, kishúgom, tehát a becsületességünket, a nagyon alázatos becsületességünket. De nincs semmi másunk. Elfogadtam ezt az ötletet, ennyi az én kegyetlenségem. Nadiane megrázta a fejét. - Minél gyöngébbnek látnak, annál kevesebbet gondolkodnak, ugye? Nem akarnak semmi mást, se ígéreteket, se megadást. Azt szeretnék, hogy elvehessék, amihez csak kedvük van. - Nekik már mindenük megvan - mondta sötéten Iainzo. - Nem indulhatok útnak a szupernóva előtt? Senki nem vette a fáradságot, hogy válaszoljon neki. A fémből és húsból álló falak másik oldalán, a kettős csillag haldoklott egy belső óra megbolondult ritmusára. És ő még mindig nem látta. - És én... miért nem akarsz beszélni többet hozzám? Amy hangja befedte Szimbiázis háttérzaját. A Hálózat hatalma apránként visszafolyt, miközben Amyn olyan érzelmi mikrovágásokat okozott, amelyek aláaknázták egyensúlyát. Joanelis gyöngédsége rapszodikussá vált. Nadiane megvonta vállát. Olyan sokáig visszautasította, hogy szembenézzen a problémával, ameddig csak tudta, de már túl késő volt visszakozni. A saját környezete gyorsabban összeomlott, mint a szupernóva. -- Megegyeztünk, hugi-tükör... Mesélj magadról. A Nexarche másik végben csönd volt. Amikor Nadiane rájött, hogy egyedül van, kitartotta csuklóját az
129
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
orvosi blokk irányába, és egy négyórás fekete lyukat követelt.
Gadjio ordítani szeretett volna. Pontosabban, tudta, hogy minden valószínűség szerint egyfolytában üvölt, mióta Türkiz beültette az embiótát tarkójába, de nem érzett fájdalmat, és nem volt kapcsolat terrorizált tudata és tudatalattija között, amely így a béke kikötőjévé vált. A szimpát nem engedte meg, hogy elsüllyedjen. Csupaszon neki támaszkodott egy imazsámolynak, az egyik ritka emberi készítménynek azok közül, amivel ellátta Mianyánkat. Hátat fordított egy tükörnek, amit egy pulpitusra helyeztek, kinyújtotta nyakát, hogy megfigyelhesse gerincoszlopát... már, ami maradt belőle a vastag karbex alatt, ami befedte őt, és hogy megfigyelhesse azt is, amivé vált, mióta az embióta legyőzte őt. Kezdetben az embióta csak egy harminc négyzet-méteres barnás egysejtű volt, egy kocsonyás borogatás, ami levegőzött vállai között - ami még mindig emberi volt belőle és a másik valami közt, amit a Fény összegyűjtött magának. Azután az amőba elterjesztette pszeudopodjait, elárasztotta az érintetlen húst, és megsértette a szerelvény területét. Széthúzódott, miközben másodpercről másodpercre növekedett anélkül, hogy veszített volna tömegéből, mintha abból a területből táplálkozna, amelyet elfoglalt. - Évek kellenek ahhoz, hogy egy embióta teljesen integrálja egy gyermek anyagcseréjét - mondogatta neki régebben Jdan. - Az ön esetében ez sokkal gyorsabb lesz. Egyrészről a növekedése már régen befejeződött; sejtjei már nem annyira reaktívak. Másfelől, ez az embióta mondjuk azt... hogy őt genetikailag az ön helyzetéhez programozták.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
130
Gadjio nem érezhette az embióta belső invázióját, de érezte azon keresztül, amit a megijedt Fény közölt vele. Az embióta nem elégedett meg azzal, hogy felolvadjon testében, hanem kémiai gyárként viselkedett, minden olyan szövetet feloldott, amihez hozzáért, majd újraalkotta és növelte genomjaival. Közömbösen kezelte mind az emberi sejteket, mind a mechanikus nanonokat. A háta a tükörben hasonlított egy géllel, bőrrel és fémmel vegyített kámeára, a járvány átterjedt karjára, medencéjére, és oldalára, a karbex pedig gyengült azokon a helyeken, amelyeket uralt, és elterjedt azokban a húsokban, amelyeket nem ért el önmagától. Egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes. - Néhány hét múlva ugyanolyan leszel, mint voltál. Egy kicsit fiatalabb, kicsit erősebb, de nem fogod megőrizni egyetlen nyomát sem a Fénynek, az embióta pedig láthatatlan lesz, legalábbis, ha úgy irányítod. - Ha irányítom őt? A Révész majdnem kiabált. A szimpát duruzsolása pár decibellel megnövekedett. Mianyánk vidám hangon folytatta: - Az embióta olyan, mint egy bűvös pálca, Gadjio. Fia azt akarod, hogy változtasson varanggyá, megteszi. Ha jobban szeretnél önmagad lenni, biztosítani fogja, hogy tested a lehető legjobban működjön. Tiéd a döntés. - Testileg és szellemileg önmagam akarok lenni. - De te te vagy! Te most te vagy. - Most én szörny vagyok! - Akkor, változtasd át magad! Az embiótát pont erre találták ki. - Tudod nagyon jól, hogy mit akarok mondani! - Igen. Tudom, hogy mint az emberi lények nagy részének, neked is fájdalmat okozott az öregedés. Elméd nehezen emészti meg azt, amit te az ifjúság
131
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
vétkeinek nevezel, mert egyszerre vagy büszke e vétkekre mint dicső múltra, ugyanakkor szégyelled is. És az egód nem viseli el tested változásait: az őszülő hajat, a szikkadó bőrt, a vonakodó izmokat, az akadozó beszédet. Arról álmodozol, hogy változatlan személy maradsz, de csak egy kép vagy, amit éppen letörölnek. - Sajnos egy entrópikus világban az evolúció a változás irányába tart, a tapasztalatok amennyire gazdagítanak, annyira tönkre is tesznek. Soha nem hagynak sértetlenül. De a szerelvény ragyogása és az embióta ma személyes tapasztalatod részét képzi. Gadjio úgy érezte, hogy Mianyánk beszéde félbeszakadt, és várta a folytatást, de az nem szándékozott folytatni - Nem sokat segítesz nekem - mondta lassan. - Azt hiszem, ez elég hálátlan megjegyzés volt a részedről. Gadjio először vonakodott ránézni, végül mégis megtette, majd elfordult a széken. - Elnézést. - Nagy Bán! Mentségek? Mintha visszatérne a Holtak Révésze! Vagy ez egy címertani módszer a gyötrelem kifejezésére? Az egyetlen dolog, amit garantálni tudok neked az, hogy ez nem egy embióta hozzáállása. Szándéka ellenére Gadjio mosolygott, és combjain a szimpát elcsöndesedett. - Én... én nem tudom már, hogy ki vagyok, azt sem, hogy mit érzek, nincs kapcsolat aközött, amit gondolok, és ami a gondolataimban szerepel. A szimpát egyszerre foszt meg a valóságtól és attól, amire vonatkoztatok belőle. Mintha gyógyszer hatása alatt álmodnék. E között a szerelvény és az embióta között nincs semmi belőlem, értesz? Minden igaz.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
132
- Tényszerűen igen, és még szubjektiven is, számodra, Jdannak vagy bárki másnak. De nem nekem. Én... én ráadásul nem is gondoltam Marine-ra, mióta... Istenem! Látom magamat... akarom mondani: a Holtak Révésze látja a haldoklót, és keresi azt, amit kihúzhat abból, amit követel a személyisége. Ismerem a történetét, és ő tőlem kéri, hogy egy másikat meséljek neki. Azt mondtad, hogy a világ entrópia? Én tudom, hogy a világ memóriája hazugságból áll. - Természetesen, mivel te találod ki. Gadjiónak meglepetésében tátva maradt a szája. - Mit találok ki? - A saját identitásodat. Nem arról beszélek, ami jelenleg folyik a szimbiózisban. A rólad szóló emlékeidről van szó. Mivel te nem az a Gadjio vagy, akire emlékszel... ez elfogadott tény... de soha nem is voltál az. Ha a szimpát megengedte volna, a Révész újra összeomlott volna. Ehelyett inkább kissé meghátrált. - Nem bízhatok meg semmiben, ugye? Még csak magamra sem számíthatok? De igen, csak ne felejtsd el a bizonytalansági elvet. Nem ismerheted egyszerre a jelent, a múltat és azt sem tudhatod, hogy mit kezdesz velük. - Most visszatérünk ugyanoda, és én még mindig nem tudom, mit tegyek. - Az, amit tenned kell, a kontextustól függ, attól, hogy mit akarsz, és milyen eszközöket bocsátasz magadnak rendelkezésre. Pillanatnyilag a kontextus a Találkozó, amit akarsz, az lehetetlen, az eszközeid pedig alkalmatlanok. De minden megváltozik majd, amikor szembe találod magadat Charonnal a Mechanikusok között. - Hamarosan megérkezik? - Már itt van, és a Mechanikusok nagyon gyorsan észre fogják venni.
133
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
A Mérnök első üzenete a következő volt: „Egy AnimálVáros levált a buja csoportból, és Türkizhez közelít.” Sletloc megelégedett azzal, hogy nyugtázta az üzenetet. Azt gyanította, hogy Hualpa arra vár, hogy teljesen megbizonyosodjék az érkező manőverében, mielőtt tájékoztatja őt. Merthogy mást már nem is tehetett. Ez része volt annak a hatalmi játéknak, amely szembeállította őket. Miközben a Páncélozó nem mutatott nyugtalanságot, megelégedett azzal, hogy visszadobja a labdát. A második üzenet már valamilyen reakciót követelt. „Az érkező éppen végrehajtott egy visszaforduló manővert. A két AnimálVáros valószínűleg tíz percen belül kapcsolatba lép.” Sletlocnak hátra kellett száguldania a zsiliphez, amely mögött türelmesen várakozott a Zéró Plusz egyik járata, hogy közvetlen kapcsolatba lépjen az űrhajóval. így elvesztegetett öt percet. Mivel - még ha Tlaxa elrendelte volna az embereinek, hogy szóródjanak szét a Városban - túl kevés fővel rendelkezett, annyira kevéssel, hogy csak a negyedek egy tizedét tudták volna felderíteni. - Hol lesz a kapcsolatfelvétel, mi ez a kupleráj? - kiabált, amint a kommunikáció létrejött. Nem hallotta a Mérnököt fojtogató nevetését, de hozzágondolta. - A Város egyik olyan részében, amelyhez az embereinek nyilvánvalóan nincs hozzáférése. - Hogy lehetséges ez: nincs hozzáférés? - Na jó, akkor vagy a lista pontatlan, amit az M. I.-nknek adott az Asszisztense, vagy egyik lövész sem látogatta meg a kérdéses negyedet. Valójában, soha nem vettük volna észre, ha... Bocsásson meg, az Aszisztensem jelzi, hogy valami mozog Türkiz felszínén. Egy perc múlva visszahívom. Sletloc nem vette a fáradságot, hogy tiltakozzon - tudta, hogy Hualpa megszüntette a vezérlőterem
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
134
kommját de dühös volt. Biztos volt abban, hogy az információk, amelyeket Tlaxa közvetített, milliméter pontosak voltak, és hogy a Város minden lakható része szerepel bennük. Tehát vagy a Mérnök gúnyolódott vele, és a kapcsolatfelvétel Türkiz másik részén fog létrejönni vagy valaki egy kínos és veszélyes hibát követett el a topográfiai jelentésekben. Esetleg maga az AnimálVáros fikarcnyit se foglakozott velük, és csalt a saját perspektíváival, hogy becsapja a címertani érzékelők parallaxisát. De ez a lehetőség feltételezte, hogy képes újra felállítani mennyiségei közül néhányat valós időben... Nem hagyott Hualpának időt a beszédre, amikor az újra fölvette vele a kommunikációt. - Küldjön át nekem egy képet a képernyőre, és küldjön egy ingajáratot a kapcsolódási pontra. Az emberei álljanak készen a kiszállásra! Azt hiszem, hogy vendéglátó Városunk nem játszik tisztességes játékot. Nem úgy, mint a technikusok, akiket Iztoatl állandóan támogatott, Hualpának sikerült levennie szemét a fő képernyőről. Semmi nem készítette fel őt arra, hogy részt vegyen egy ilyen mértéktelen előadáson. Amennyire Mi Csontanyánk közeledése normális dolognak tűnt számára, amikor felidézte egy csillagbázis megtámadását egy átlagos tonnájú készülék által, éppannyira összezavarta őt az új jövevény, amely tízszer olyan hatalmas volt, mint Türkiz. És összezavarodtak az érzékei is, mivel többé nem gondolta lehetségesnek, hogy másként képzelje el Zéró Pluszt, mint egy szúnyogot. Egy határozottan veszélyes szúnyog, de mindenképpen szúnyog, amit egy szerencsétlen mozdulat vagy egy ingerült gesztus összetörne, és a Városok észre sem vennék A jövevény szó szerint felbosszantotta Türkizt, amikor mielőtt telhetetlen sebességét használta volna, hogy rádőljön a hajóorra, előbb derékszögben állt ha135
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
sonszőrűje fölött, és egyetlen árnyékként elsötétítette mindazt, amit Zéró Plusz eszközei észleltek egy száznyolcvan fokozatú mezőben. Majd elesett, lassított, azzal fenyegetőzött, hogy Türkiz dómjait összetöri, meg a mechanikus szúnyogot, ami ötven kilométerre tőlük fejlődött. Azután lecsúszott hasonszőrűje oldalán, és olyan közelről dörgölődzött hozzá, hogy a Páncélozó által követelt járat nem tudott áthaladni közöttük. Azonnal, habozás nélkül, mert ez ami kellett a hullámzáshoz és a remegéshez, ahhoz, hogy a kiugró részek simogassák egymást valódi kapcsolat nélkül. A Mérnök Intuitív módon megértette azt, hogy nincs olyan számítógépes hálózat, legyen az az összekapcsoltak utolsó generációja, ami ki tudta volna kalkulálni ezt a pályát ilyen sebességgel és távolsággal. Azt is gondolta, hogy évek kellettek volna egy mechanikus szerelvényének kiképzéséhez, hogy ilyen profizmusra tegyen szert a térben való mozgásban. Azután - először életében - tiszteletet érzett azon teremtmények iránt, akik jóval többek voltak mint állatok. - Megállt - jelentette ki Iztoatl. Csak néhány másodpercig tartott. Az idő szálakként elterült el az érkezővel szemben, furcsa módon hullámozva és visszahúzódva, hogy eltűnjön a Város rejtekeiben. - Egy párosodás? - kérdezte egy technikus. - Egy kézbesítés - jelentette ki Iztoatl. Hualpa szintén ezt a magyarázatot tartotta a legvalószínűbbnek. Kész volt fogadni abban is, hogy a kézbesítés Türkiz úti céljánál történt meg, és hogy Sletloc nem értékelné a természetét. Ez örömet okozott neki. A beszélőre koncentrált: - Elküldöm a járatot, de kétlem, hogy marad valami látnivaló. (Az AnimálVáros már eltávolodott Türkiztől, és gyorsan mozgott a nyílt űr irányába.) Önnek talán több esélye lesz belülről... bár ha Türkiz tájékoztatni kívánt volna minket arról, amit átvett... HAL DOKL Ó CSILL AGOK
136
Nem fejezte be mondatát. Nem neki kellett fenntartani a Páncélozó gyanúit, még akkor sem, ha osztotta véleményét a Város térképészeti manipulációit illetőleg. Mindenesetre megelégedett a morgolódással, és elvágta a kommunikációt. Mérnök az Asszisztenséhez fordult. - Nem szeretnék Sletloc helyében lenni - mondta főként a technikusok füleinek. - A tárgyalás és a kutatás között Türkiz igazán megkaphatta... - Mi azt kockáztatjuk, hogy gyorsan túlterheljük magunkat is munkával, Uram. - Gyorsan? Iztoatl megrázta fejét, és kijelölte a tisztviselők parancsnoki beosztását. Hualpa követte őt, és rosszallóan felvonta szemöldökét. - Tehát? - érdeklődött, amint a zsilip megint bezárult mögöttük. - Mit akart mondani, amit a mi Páncélozó barátunk egyik kémje sem hallhatott? Semelyikük sem volt biztos abban, hogy ez a helyiség megbízhatóbb lenne, mint a hajó többi része, de nem volt más választása. - Ismerjük ezt az AnimálVárost, Uram. - O az, aki... - Igen, uram. Ő ugyanaz, akit ki kellett űznünk a Titlan rendszeréből, amikor visszatértünk egy próbamanőverről. A megdöbbent Mérnök megértette, hogy Asszisztense miért nem ragaszkodott ahhoz, hogy erről értesítsék Sletlocot. Ez a Város nemcsak megsértette a mechanikus főváros csillagterét, de ismerte Zéró Plusz valamennyi tulajdonságát, köztük tűzerejét, és az azonnali mozgásra való szakosodását. - Tehát nem egy vad Várossal van dolgunk - magyarázta. Remélem, hogy nem ütközünk bele valami nagyon durva és kellemetlen meglepetésbe, Iztoatl. - Kívánja, hogy a Páncélozót tájékoztassam?
137
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Tájékoztatni? Miről? Hallotta őt? Hihetetlenül gyanakvó, miközben fogalma sincs az ellenfél szándékairól. Annyira szánalmas taktikus, hogy az első adandó alkalommal elfeledkezik stratégiai képességeiről! - Attól tart, hogy túl korán robbantja ki az ellenségeskedéseket? - Nem tartok. Biztos vagyok benne. Csak azt remélem, hogy elég időt hagy nekem arra, hogy kibontakoztassam Zéró Plusz lehetőségeit, mielőtt háborúsdit játszunk. Akár ő lesz, akár valaki más, aki kidolgozza a Mechanizmus jövőjét, az mindenképpen a mi egyetlen sikerünktől függ, Iztoatl. Amíg Tecamac szerelvénye befejezte a csatlakozó készülék biztonsági rendszereinek vizsgálatát - belülről tesztelte őket, még a fémet is, ami azokat befedte - , azt az utasítást kapta, hogy kényszerítse a Nexarche-ot, hogy hívja ki utasát, azután kísérje el őt az amfiteátrumba, ahol a Találkozót tartják. Nem adták ki formális utasításba, hiszen ez a rendelet nem közvetlenül neki szólt. A Páncélozó parancsa volt ez, amely valójában Chetelpecet illette. Majd meglátjuk, mit ér a védence... De ez nem teszt volt, a Páncélozó tudta, hogy Tecamac mire képes: hiszen ő hozta létre. A fiatalember nem töprengett azon, hogy mitől olyan biztos abban, hogy az összes Páncélozó közül Sletloc volt az, aki létrehozta TECAMACot. Ez annyira nyilvánvaló volt, hogy beleilleszkedett a többi evidenciába. Egyik közülük azt akarta, hogy Sletloc pontosan ismerje azt a helyet, ahol a fiú tartózkodik. Egy másik nem kételkedett abban, hogy ő tudja: Chetelpecnek rendelkezésére áll olyan eszköz, amellyel kommunikálhat vele. Minden azt feltételezte, hogy a Páncélozó a Mechanizmus számos lakatának birtokában van. Ezeket próbálta Hualpa Mérnök nyitogatni.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
138
A fiú nem gondolkodott tovább azon, hogy vajon van-e módja arra, hogy behatoljon a Nexarche-ba. TECAMAC karbexe összehangolódott a hajóborítás nanoritmusával, és így ugyanolyan könnyen kivághatta belőle a fémet, ahogyan a fedélzeti M. I. Elég volt csupán újraszervezni a molekulák gubancát. Azelőtt Zezlu gyilkosainak karbexébe ugyanígy hatolt be. A szituáció hasonló volt, kivéve, hogy akkor nem háborúzott Nadiane-nal, és nem kapott hivatalos parancsot, hogy erőszakot alkalmazzon. - Chetelpec úton van, és Sletloc küldött vele két Könnyűlövészt. Kevés az időnk. A szerelvény tökéletesen értette Tecamac elméjének az állapotát. Számok jelentek meg bal retináján, a visszaszámolás megkezdődött: kevesebb mint nyolc perc maradt. - Tudom, hogy hall engem - mondta túl hangosan. Megköszörülte torkát, és halkabban folytatta: - Egy kicsit siettetni fogom Önt, de szeretném, ha figyelmesen meghallgatna, és nagyon gyorsan elhatározná magát. A feletteseim már türelmetlenkednek. Azt szeretnék, ha a Találkozó megkezdődne, ahol is követelik az Ön jelenlétét. Három ember már úton van, hogy kiadják nekem a parancsot, hogy elkísérjem az amfiteátrumig. Amikor megérkeznek, már nem lesz más választásom, mint hogy végrehajtsam parancsaikat. Tudom, hogy Ön beteg, és hogy nehéz lesz átsétálni a fél Városon. Kérem, fogadja el segítségemet. Nem tudott többet hozzáfűzni. Öt véget nem érő perc múlt el. Nadiane fél órája feküdt mozdulatlanul, összerogyva a mohablokkon. Legfeljebb a szükségesnél gyorsabban pislogott, amióta a Mechanikus elkezdett beszélni. Amy végül részlegesen kinagyította három négyzetméterben a falat, hogy megmutathassa Nadiane-nak, hogy mi zajlik a Nexarche-on kívül, de ő 139
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
csupán a látogatójának képét figyelte. Az első szavakból megértette, hogy a mozdulatlansága véget ért. - Joanelis? - kérdezte. - Ebben a pillanatban is kapjuk Páncélozó Sletloc parancsát. Ha nem vagy olyan állapotban, hogy kinyisd a Nexarche-ot, az emberei a Türkizből fogják végrehajtani. Ha nem tudsz részt venni a Találkozón, itt helyben átveszik a szállítmányodat. - Jó. - De jobb lenne, ha kinyitnád a te... a Mechanikusodnak, aki már itt van, és ha követnéd. Hazéne szólt, természetesen. - Ez a szándékom. Nadiane-nak az az érzése támadt, hogy több ezer megkönnyebbült sóhajt hall. - Amy, ültess belém néhány terrabitnyi fagyott adatot hatáskésedelemmel; egy logikus kirakós játékot vagy nem tudom, mit, valamit, ami ismétlésre oldódik. Szükségem lesz egy káprázatra, amibe kapaszkodhatok. - Ez nem fog sokat segíteni - tiltakozott Iainzo. -- Ezt egyedül én ítélem meg. Hogyan jelenik meg... a rakomány? Mögötte egy rekesz csúszott. A lány megfordult a székkel, és kinyújtotta karját, hogy elkaphassa a tárgyat, amit felfedezett. - Nem nyűgöz le nagyon - jegyezte meg. A „kis utazóláda” egy hegedű- vagy citeratokra hasonlított, háromszögű, fémes és fénytelen volt. Egy kis fogantyúval és egy egyszerű mágneses zárral látták el, biztonsági és kódrendszer nélkül. Nem volt egy méter hosszú, de majdnem harminc kilót nyomott. - Szarháló! - káromkodott, amikor fel akarta emelni. Letette a földre, felállt, eltolta lábával a falig, ahol Amy még mindig a Mechanikus üvegképét hozta elő,
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
140
és küldött egy parancsot idegsejtjeinek, hogy bőrének nanonjai változatos kombinációt szimuláljanak matt színekből. Valami sokkal mértékletesebbet, mint amit előzőleg mutatott a Mechanikusnak. - Megnyitás. Tecamac magában morfondírozott. Sokszor kinyitotta száját, hogy megpróbálja megint meggyőzni a Csatlakozó lányt, de nem tudta, hogyan kezdje. Valójában úgy érezte, hogy mindent elmondott már, legalábbis, amit elmondhatott, és biztos volt benne, hogy a megfelelő kifejezéseket használta. Kezdte azt hinni, hogy Nadiane nem hallotta szavait, mert eszméletlen, és elgondolkodott azon az eshetőségen, hogy esetleg bemegy a Nexarche-ba, mielőtt Chetelpec csatlakozna hozzá. Akkor a szerelvény közölte vele, hogy a hajó M. I.-ja éppen nyitni készül a hajót. Két méterrel visszahúzódott. Kevésbé zavarba ejtően volt öltözve, mint legutóbb, de ugyanolyan magas volt és szép. Úgy tűnt, hogy sokkal jobban van, mint amikor az Organikus lánynál hagyta. Hogy ne hebegjen-habogjon vagy ne kövessen el baklövést, inkább csendben maradt, de nem vette le róla szemét. Nadiane egyik lábával odatolt neki egy furcsa tárgyat, és elrendelte a hajó bezárását. Majd elkezdett hozzá beszélni: - Hálás vagyok a gondoskodásáért, és sajnálom, hogy ki kell használom, de ez a... ez az izé túl nehéz nekem. A fiú odament a tárgyhoz, és olyan könnyedén emelte föl, mintha az pehelysúlyú lenne. Egyébként izmai számára tényleg nem jelentett súlyt. Bal retináján a számláló majdnem elérte a nullát; alatta pedig megjelent egy átlátszó hologram, amelyen láthatóvá váltak azok a folyosók, amelyek a csatlakozó hajó felé vezettek, valamint a három közeledő mechanikus narancssárga sziluettje is ott volt. Tecamacnak csupán
141
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
egy-két mondatra maradt ideje, ezért gondosan választotta meg szavait: - Ismerek valakit, aki segíthet Önnek. Elviszem Önt hozzá a Találkozó ceremóniája után, de jobb lenne, ha az enyéim nem tudnának erről. Az a pillantás, amit cserébe kapott a lánytól, intenzív örömet szerzett neki, és egész gerincoszlopán végigszaladt. Úgy érezte, hogy idegsejtjei új értelmet kapnak a világegyetemtől. A lány egyszerre volt zavarodott és hálás, hitetlenkedő és megkönnyebbült. Elfogadta őt azért, amit nyújtott neki, és azért is, amit képviselt, nem törődve azzal, hogy megmentője Mechanikus, ő pedig Csatlakozó. - Köszönöm - mondta egyszerűen. Chetelpec és a Könnyűlövészek éppen megjelentek a folyosón. Amíg a legkisebb a négy Mechanikus közül - aki Chetelpecként mutatkozott be, és a legcsekélyebb célzást sem tette önmaga azonosságára - illedelmesen beszélt, Nadiane kérte memóriás beültetését, hogy újra eljátssza a cserét, amelyen éppen részt vett. Az a kellemetlen benyomása volt, hogy csak asszisztált hozzá, vagy csupán egy báb szerepét játszotta. Mert a Mechanikus manipulálta - ebben biztos volt -, és ez az érzése azóta tartott, mióta először meglátta a férfi árnyékát. Elfogulatlanság nélkül nyilvánvaló volt az is, hogy mindent, amit tett, közvetlenül neki szólt. Hacsak nem Hazéne-nek van igaza, és a Mechanikusok háza táján komoly repedések mutatkoznak. Előfordulhat, hogy... Még csak nem is mert belegondolni. Ennek a Mechanikusnak a szerelvénye szép volt, és biztosan az első, amelynek karbexét azokból az összekötő nanonokból állították össze, amelyek azoknak a híres nagykövet nanonoknak az ősei, és amelyeket át fog adni Sletloc Páncélozónak. *** HAL DOKL Ó CSILL AGOK
142
Amikor Noone összecsatlakozott Türkizzel, egy záróizom alakú zsilip nyílt ki két egymásba fonódott rostszál között, majd összehúzódtak, és kiűzték Charont a másik oldalról. A hideg hús érintkezése a kiszáradttal rövid ideig tartott. Utána Noone elmenekült a sugárzásokkal teli űrbe, a lehető legmesszebbre a nyáj falaitól, amely tömegben gyülekezett a kettős csillag körül. Az öregember néma istenhozzádot küldött neki, és működésbe lépett. Türkiz egy olyan földalatti folyosóban fogadta Charont, ami fagyos és sötét volt, ráadásul zsákutcába torkollott. A külső vázborítás, ami váladéktól csillogott, minden lépésére zörgött, akár egy visszaszámláló. A hason szétszakított szerelvényét viselte, ami hozzáért bőréhez. A statikus elektromosság sercegése összeütközött a rongyos karbexszel, és Charon mindebből megtévesztő bizalmat vont le. A szerelvény is az örökkévalóság darabja volt, akárcsak ő, mégsem maradt elég erő kettejük számára, hogy megtalálják a Révészt, és elvegyék tőle a maradékot. Amit a test már nem tud véghez vinni, majd megteszi az agy. És János Koriana agya annyi titkot őrzött, hogy más testek meghajlottak volna akarata előtt. Szerelvényekben lévő testek, amelyek ellen Gadjio segítséget hívhat. Néhány jelben - ezek hullámok voltak a falok húsában, amelynek támaszkodott, hogy szusszanhasson - megérezte, hogy valaki jön szembe vele. A fájdalom kiélezte érzékeit: érezte egy csapat Mechanikus ózonillatát, a csatában levő szerelvények különleges kipárolgását. Megállt és várt. Mivel a véletlen meghallgatta kívánságait, illett kímélnie magát. Hirtelen kilenc Mechanikus találta szembe magát vele. Egyikük félreállt a csoport közepén, mintha ő lenne az utolsó feláldozható. A szerelvények annyira feketék, vastagok és simák voltak, hogy egyik arcot sem lehetett fölismerni, de az, akit a többiek körülvettek, nem lehetett Sletloc. A Páncélozó soha nem 143
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
veszélyeztette volna értékes létezését egy kockázatok nélküli küldetésben. Tehát bizonyára az elkárhozott lelkéről volt szó. - Örülök, hogy látom Önt, Tlaxa - üdvözölte Koriana. Ahogy előre várható volt, a Mechanikusokon eluralkodott a döbbenet. Idáig biztosak voltak szerelvényeik névtelenségében, biztosak voltak abban, hogy a többi Elágazás egyetlen képviselője sem tudja őket soha megkülönböztetni! - Charon - szaladt ki az Asszisztens száján, miközben kivált a csoportból, de nem üdvözlésként, csak éppen hitetlenkedését fejezte ki. - Charon... Önnek nem lenne szabad itt lennie! Olyan hideg határozottsággal fejezte be mondatát, mint amilyet egy magasabb rangú harcos arroganciája megkívánt. - Megszegték a megállapodásunkat! Koriana nem szerette volna megerőltetni magát. Megvonta vállait. Bizonyára síron túli hangjának iróniája elegendő lesz. - Vak maga, Tlaxa? Leejtette a szerelvény darabját lábai elé. - A karbex eme maradványa elég-e önnek, hogy megállapodásunk önökre vonatkozó részét betartsák? Azért jöttem, hogy követeljem a jussomat: egy kiválóan működő érintetlen szerelvényt. Egy teljes szerelvényt. Még ha nem is tudta Sletloc asszisztensének arcvonásait kivenni, Charon úgy vélte, hogy cinikus örömet árulnak el. Tlaxa csupa magabiztosság volt, és újra rátalált gőgjére. - Egyedül tekintélyének hiánya felelős a maga Holtak Révészének tetteiért, Charon. - Ezúttal nem foglalkozott a megszólítással. - Visszaadtunk maguknak egy teljes szerelvényt, és Ön nem tudta megőrizni. Tehát jelenléte felér egy árulással!
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
144
Koriana kitárta karjait. - Én annyi mindent és annyi mindenkit elárultam, de még egyetlen Mechanikust sem, higgyen nekem! Egyébként is, miért árulnám el önöket, amikor a szerelvényem integritása, vagyis az életem, csakis maguktól függ? Érti? Hogyan tud kételkedni a hallgatásomban, amikor kifejezetten azért jöttem, hogy bizonyosságot adjak maguknak? - És befejezni végeláthatatlan karrierjét mint mesterdalnok, ugye? Nem tudom, vajon bátorságát csodáljam-e, vagy inkább örvendezzek a hülyeségének, de garantálom önnek, hogy magam fogok gondoskodni személyesen az ön hallgatásáról. Az Asszisztens tett két lépést Koriana felé, kinyújtotta nyaka felé kezeit, mintha meg akarná fojtani. Koriana belenyugodva abba, hogy el kell pazarolnia kevés energiájából, teljes magasságában fölegyenesedett. - Azt hiszi, hogy ezzel az ostoba színjátékkal megrémít, Tlaxa? Mindannyian tudjuk, hogy még vécére sem merne kimenni Sletloc engedélye nélkül. Hát még megölni engem... Kérje meg az embereit, hogy adják a karjukat, és vezessenek el hozzá. A Mechanikus egy pillanatra megdermedt, de nem habozott sokáig. - A Páncélozó talán szemrehányást tesz majd nekem, ha kiiktatom magát, ezt elismerem. Viszont biztos vagyok abban, hogy hatalmas büntetést kapok, ha egy Organikus vagy bárki észreveszi önt a kíséretemben. Sajnálom, Charon. Most lemészárolhatom magát anélkül, hogy bárki valaha is megtudná, hogy Ön... Koriana nevetésben tört ki. - Egy AnimálVárosban? - úgy nevetett, hogy majdnem megfulladt. Az öreg nevetése csak rekedt károgásként tört fel megviselt tüdejéből. De nevetése olyan távoli és fáj-
145
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
dalmas helyről hallatszott, hogy Tlaxa elvesztette magabiztosságát. Azután a nevetés annyira visszaverődött a húsfalakon, hogy azok beleremegtek. Tlaxának ráadásul az az érzése támadt, hogy mások is csatlakoztak az öreg nevetéséhez. Akkor félreállt, és nézte, ahogy Charon elment az embereivel, és fantomként távolodott el az üszkösödő hús szagában.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
146
6. FEJEZET
Az amfiteátrum még átrendezve is túl tágas volt. Eredetileg ötezer néző befogadására tervezték; az ülőhelyek negyedkörben helyezkedtek el a központi színpad felé lejtő lépcsőzetes padokon. Az űrbe nyíló, lencsevastagságú, bőrszövetbe fúródó szabálytalan falak a kúp alakú csúcs felé irányultak. A hosszú, karmazsin kárpitok dermesztően repedező rétegekben estek le a mennyezetről; a talajból csontos megszilárdulások fakadtak ki, amelyek tiszta, jeges vízzel töltötték fel üregeiket. Édeskés izzadságszag terjengett a színpad hátterében. Az AnimálVáros a tetőtől a lépcsősor öthatodát megszüntette, miközben kiegyenlítette a lépcsők hatását azáltal, hogy foglalatukból kiemelte ízületeit, és az üléssorokat vérszínű, lágy hullámokkal fedte be. Csak a földszint és a legfelső két sor fele maradt meg, de négyszáz személyt így is be tudtak befogadni, míg a színpad már egyedül is elég volt arra, hogy helyet adjon a Város minden vendégének. Türkiz úgy vélte, hogy a Találkozó lehetősége mindig nyitva állt az emberiség előtt, és ha megértette volna azokat a politikai megfontolásokat, amelyek arra késztettek minden Elágazást, hogy küldötteiket rögtönözve válasszák ki, akkor azt is megértette volna, hogy a találkozó nem igazol semmilyen technikai előkészületet. Türkiz még azt is feltételezte, hogy több ezer Város készen áll arra, hogy csatlakozzon hozzá, 147
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
és elszállásoljon annyi embert, amennyi érkezne. Mindazonáltal Tachine hinni akart abban, hogy Türkiz és a hozzá hasonló százak még mindig törődnek az emberiséggel és a Találkozóval, amelyet ők maguk hoztak létre. A Városok minden bizonnyal csalódtak. - Biztosítalak téged, hogy nincs ebben semmi. De egy ponton igazad van: nem ti vagytok a világ közepe. Hogy visszavágott volna vissza Eritrea, az Ellen-ut Eritreája? Ó, igen! - Mi az antropocentrizmus - az ember a világmindenség központja és a teremtés végső célja - megfelelője egy AnimálVáros számára? Türkiz szaggatottan válaszolt: - Következetlen. - A fogalom vajon nem rejtene-e valamilyen önhittségre utaló hajlamot? - Eritrea tényleg ezt mondta volna? - Efelől nincs kétségem. - Milyen család! Majd csönd: - Nyugtalanít a késése? Mintha nem tudta volna! Tachine úgy szervezte gondolatait, hogy azok semmilyen választ ne fejezzenek ki. Érzelmei elegendőek voltak ehhez. Az asszony végignézett a gyülekezőkön, akik ügyetlenül és zavartan készülődtek arra, hogy részt vegyenek a senki által sem hangszerelt szertartás paródiáján. Türkiz ösztönzésére Sletloc és ő kétszer mégis találkoztak, hogy mint a legreprezentánsabb közösségek szószólói lefektessék a protokoll szabályait. Ezalatt a két nagyon rövid beszélgetés alatt a Mechanikus szenvedélyesnek, békéltetőnek és minden formalitáshoz makacsul ragaszkodónak bizonyult. Később, amikor Nadiane hajójának M. I.-ja haladékot kért, amíg utasa olyan állapotba nem került, hogy részt vehessen a Találkozón, Sletloc rosszkedvűnek és türelmetlennek HAL DOKL Ó CSILL AGOK
148
látszott, amiatt, hogy tét nélkül szabadul meg egy sor diplomáciai munkától. Most ő volt az utolsó Mechanikus, aki nem érkezett meg az amfiteátrumba. Miután elnézést kért a Páncélozó késéséért, nagyon harcias tanácsadója, Tlaxa az északkeleti színpadrészben felállított asztal mögött foglalt helyet saját és önkényes nómenklatúrája szerint, háttal azoknak, akik az egyik művészbejáró előtt ültek. Tachine és Jdan az északnyugati negyedben tartózkodtak, hat méterre a Mechanikusoktól. Nadiane-t egy majdnem lapos kitüremkedésre rakták fel, egy lyukba fúrt csontos falgerinc tetejére, ahol az ostorát hagyta. Felhámja viszketett a Várossal való kapcsolatától, és minden önfegyelmét össze kellett szednie, hogy ne vakarózzon. Ami Gadjiót illeti, őt Türkiz elszigetelte a színpad aljában. Lábait egy hússatu tartotta fogságban, ami finoman masszírozta végtagjait. A szerelvény töredéke nyugalomban volt, de a Város nem akart kockáztatni. A Holtak Révésze az ég felé emelte fejét, és látszólag közönyösnek mutatkozott azok iránt, akik körülvették. Mianyánknak van egy ajándéka számodra - lökte oda Türkiz, mielőtt körülfogta Gadjiót. - Tudom, neked minden okod megvan arra, hogy neheztelj ránk azért, amit kaptál. De az embióta nem csak elkerülhetetlen élősködő, de egyben közvetlen kapcsolat is a Városok és azok titkai között. Különösen Mianyánk titkai között. - Azt akarod mondani... - Igen, Gadjio, a lányod. Te soha többé nem leszel képes arra, hogy ne vedd tudomásul a jelenlétét. Némi bizonytalanság után mindenki megtalálta a helyét. Ha egy pártos és megosztott közönség előtt kellett volna ellentmondó vitát levezetni, ez az elrendezés nem lett volna megfelelő, de így is követett egyfajta logikát. A környezetváltozás miatt ráadásul nem is volt praktikus. A lépcsősor első három szintjén kicsi csoportokra osztva a huszonnégy Mechanikus és 149
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
a tizennyolc Organikus nyugodtnak és türelmesnek próbált látszani. Mégis látható volt, hogy a Műfrakciózók kételkedtek a rendezvény fontosságában - az elrendezés alapján gondolták ezt -, és gyanakodva szemlélték a Mechanikusok átlátszóan véletlenszerű eloszlását az amfiteátrumban, ami stratégiailag hozta létre a ziláltságot. - Ha valamilyen úton-módon mi képviseljük az emberiséget - gondolta Tachine -, akkor mint csoport, az emberiség szánalmas. Arra számított, hogy Türkiz visszavág. Nem tévedett: Ha az emberiség csoport lett volna, akkor nekünk nem kellett volna élnünk a Szétszóratással. És ha ti itt képviseltek egyáltalán valamit, akkor az csakis a Szétszóratás. Kivéve talán Gadjiót, akinek csak egy farok- függelék és egy idegátültetés hiányzik ahhoz, hogy akaratán kívül az első világpolgár legyen. És mind közül ő a legszánalmasabb. A kényszer és a kibontakozás rossz párosítás. Úgy tűnik, hogy az emberi lény - de ez minden tudós fajra vonatkozik, hidd el a teljességét csak a legfőbb létezőben találja meg, és hogy egyéni boldogságának keresése szorosan összefügg az önrendelkezéssel... amelynek túlkapásai néha öngyilkossághoz vagy pusztításhoz vezetnek. Figyelj, mit gondolsz a Csatlakozó lányról és hűséges fegyverhordozójáról? Két Mechanikus állt igen mereven Nadiane háta mögött, hátra tett kézzel, de az AnimálVáros kérdése csak az egyikre vonatkozott. Arra, aki a Csatlakozók ajándékán pihentette lábait. Arra, akit Eritrea a többitől különbözőnek tartott. Tachine megpróbálta tanulmányozni őt, ahogy bárkivel tette volna, még arra is szánt erejéből, hogy a Mechanikus szerelvényének feketeségében és mozdulatlanságában elkülönítse a jelentéktelen, de finom részleteket, amelyek bizonyították, hogy a fiú több névtelen katonánál. De Tachi-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
150
ne nem fedezett fel semmit. Egyetlen mozdulatot sem, egyetlen pillantást sem, észrevehető remegést sem. A fiú szolgálatban volt, és kész. Nadiane néha-néha felé fordította fejét, hogy megbizonyosodjék arról, hogy még ott van. Vonásainak beteges sápadtsága rosszul palástolta önmagának feltett kérdéseit. Kétkedő volt, és nyugtalan. Olyan benyomást keltett, mintha valami hihetetlen dolgot fedezett volna fel. - Hogy őszinte legyek, nem gondolok semmit. Nadiane egy elpárolgó szellemre hasonlít, és a Mechanikus egy Mechanikus karikatúrájára. Te jó ég! Mennyi ideig várakoztat még minket Sletloc? És mi a fene van Eritreával? Tachine tudta, hogy a Város nem ad választ ezekre a kérdésekre. Ehhez meg kellett volna szegnie az igen szeszélyes etika értelmezését. Türkiz nem rendelkezett példás tapintatossággal vendégei intimitását illetően, Tachine felkelt, megkerülte az asztalt, és a Páncélozó helyéhez ment. Majd a feltételezett tanácsoshoz hajolt. - Elnézését kérem, Tlaxa - mormolta -, de ez a fiatal nő beteg - mutatott Nadiane-ra -, és a barátai, akárcsak a mieink, kezdenek türelmetlenkedni. Ha Sletloc nem tudja betölteni funkcióit, hálás volnék önnek, ha átvenné a helyét. Az asszony gondosan választotta meg szavait azért, hogy a mechanikus hierarchia rendszerében tarthatatlan helyzetbe hozza Tlaxát. Tlaxa nem válthatta fel a Páncélozót, nem volt hozzá sem megbízatása, sem kompetenciája. Viszont a kérést sem hagyhatta figyelmen kívül. Az egyetlen lehetséges módon mászott ki a helyzetből: - Azonnal elküldök valakit, és újból elnézését kérem. Tachine nem is kért többet. ***
151
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Sletloc bizonytalan volt, és nem tudta, hogyan oldja fel határozatlanságát. Utálta ezt. Utált mindent, ami a behatárolt kereteken túlmutatott, és amit nem lehetett megfelelően számszerűsíteni. Charon érkezése legrosszabb elvárásait is felülmúlta. Nem tudta, mit kezdjen vele. Most még csak egyedül a Mechanikusok értesültek Charon ittlétéről. Sajnos, Türkiz is. Most mindaz, ami megoldhatatlanná tette problémáját, ebben a mondattartalomban teljesedett ki: Koriana nem tűnhet el anélkül, hogy Türkiz ne tudná. És az öreg elképzelhetetlenül arrogáns volt. Hihetetlenül primitív csontvázát csikorgatva nyújtotta át neki a megcsonkított szerelvényt, mondván: tekintse úgy, hogy ez az én ajándékom a Találkozóra. A kudarc bizonyítéka mindig egy értékes adomány, mely lehetővé teszi önnek, hogy a kudarcot jóvátegye. Köszönje meg nekem! Sletloc nem tudta, mit válaszoljon. A fegyverszünet megtiltotta neki, hogy megölje őt. Azt is megakadályozta, hogy hagyja meghalni, ami azért időbe tellett volna az öreg lerobbant állapota ellenére is. A legjobb az, ha Sletloc titokban tartatja az esetet, és lakatot tetet Charon szájára. Mert elég volt megállapodásukról beszélnie. De mi történne akkor, ha Türkiz Charon jelenlétét követelné az amfiteátrumban? Hogyan viselkedne az öreg a Holtak Révészével? Charon képtelen volt magán uralkodni. Elég volt csak arra az arroganciára gondolnia, amivel a férfi követelte Sletloctól a teljes vagy azzal egyenértékű szerelvényét. Végső stádiumú szenilitás és gyengeelméjűség. A Páncélozó tizenöt percnyi beszélgetésben egyezett meg Charonnal, amikor Tlaxa előállította az öreget. A negyedórában, ami alatt fenyegetései és sirámai váltakoztak, végig azt bizonygatta, hogy lehetetlen az elszakadt szerelvényt újjáépíteni, és hogy a Városban nincs szűz szerelvény.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
152
- Szálljon le a Zéró Plusszal! Adja nekem a legjobb mérnökét! Az emberei közül mindenki nélkülözhető, Sletloc, de én nem, mert ez a projektjei végét jelentené. A Páncélozó nem tudott kockázatot vállalni addig, amíg a Zéró Pluszt nem vetették be a kettős csillag körül. Megígérte a hozzáférést az öreg igényeinek megfelelően. Bejelentette, hogy nem adja ki a hajónak a szükséges parancsokat, és otthagyta Korianát abban a szobában, amit kilenc Könnyűlövész őrzött, hogy Hualpát hívja az ingajáratért. Sletloc a Mérnöknél éppen csak összefoglalta a tényeket, és elrendelte négy Könnyűlövész osztag közvetlen kiszállását a Városba. Most az egyszer Hualpa sem köntörfalazott, a legcsekélyebb iróniát sem merte alkalmazni. Őt is megérintette a veszély. Ő is észlelte, hogy ez a helyzet sürgőssé tette az elsődleges csillaghoz csatlakozó érzékelők riasztását. Azonkívül Hualpa örömmel vette tudomásul, hogy a tartalék Könnyűlövészek egy része elhagyja hajóját. Az önhitt. Ezt követően Sletloc visszatért Korianához, Biztosította őt arról, hogy szerelvénye elhagyta a Zéró Pluszt, és arról is, hogy személyesen gondoskodik majd Charon azon feltételeiről, amelyek lehetővé teszik az öregnek, hogy tizenkét-tizenöt óra elteltével megkapja járandóságát. Nehéz eldönteni, hogy Charont becsapta-e. Annyira nehéz, hogy miután csöndre kényszerítette Charont és otthagyta, a Páncélozó felfogta, hogy előkészületei ellenére egyetlen döntést sem hozott meg, és még mindig nehezére esett elhatároznia magát rá. Tlaxa küldöncének érkezése - aki tájékoztatta őt az Organikusok türelmetlenkedéséről - arra késztette, hogy mégis hozzon egyet. Egy felet. Ahhoz a Könnyűlövész Mesterhez fordult, akire Korianát bízta:
153
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Várjon öt percet, amíg elmegyek, és menjen be a szobába egyedül! Rázza meg egy kicsit az öreget, de ne okozzon neki sérülést, és magyarázza meg ennek az vén gebének, hogy sok Mechanikus helyteleníti azt, hogy kesztyűs kézzel bánok vele. Fenyegesse meg! Azt akarom, hogy értse meg: az élete az én jóindulatomtól függ, és ha Tlaxán vagy más Könnyűlövész Mesteren múlt volna, már halott lenne. Utána kötözze az ágyhoz, és peckelje ki a száját. A parancsok elfogadása és megértése jeléül a Könnyűlövész kurtán bólintott. - Amikor visszatérek, Charon jelenlétében leszidom. Letartóztatom önt, és bejelentem önnek, hogy kérni fogom a Bizottságoktól, hogy fosszák meg önt a Mesteri fokozattól, és szigorúan megbüntetem. Természetesen nem komolyan. Egy örömteli szikra jelent meg a Könnyűlövész Mester szemében. A Páncélozó számára ez jelentette a biztosítékot, hogy az őr teljesen megértette küldetését. Sletloc megkönnyebbült.
Sletloc megjelenését az amfiteátrumban nem üdvözölték tapssal - az Organikusok tartották magukat -, de meglehetősen látványos volt. Főleg azért, mert nem a neki kijelölt asztalnál állapodott meg, sem az Organikusoknál, hanem Nadiane előtt, akit meghajlással üdvözölt. - Remélem, megbocsátja nekem, hogy ennyit késlekedtem azok után, hogy önt sürgettem. Őszintének tűnt bocsánatkérése, még ha valójában a műfrakciózóknak lett is címezve a mentegetőzés. Nadiane egy mosollyal jutalmazta. - Mindannyiunknak vannak korlátai. A lány esküdni mert volna, hogy a férfi összerezzent, de ez alig volt észrevehető. Sletloc egy pillantást
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
154
vetett a bőröndre, bólintott, végül elfoglalta helyét. Észrevétlenül megérintette Segéde karját köszönetképpen azért, hogy az távolléte alatt helyettesítette. Valójában a szerelvény felületét használta, hogy több információt szerezzen be, amelyeket nem tudott volna szubvokalizálni gégefői átültetésével. - Köszönöm önöknek, hogy megvártak - mondta az egybegyűlteknek. - Mérnökeinknek köszönhetem, hogy elszalasztottam ennek a szertartásnak egyetlen másodpercét is. - Egy probléma? - érdeklődött Tachine. - Csak egy kicsi, biztosíthatom. Egy kis szivárgás a jelátalakító hűtőrendszerében, ami megszakítja a Zéró Plusz légkörének minőségét. Evakuálnom kellett a hajót, amíg a technikusok megjavítják. Az ingajáratnak innen félórányira kellene megközelítenie a Várost. A legénység el van ragadtatva. Minden rendben. - Ha bármiben tudunk önnek segíteni... - Higgye el, hogy nagyra értékeljük ajánlatát, Tachine, de... - zavartan mosolygott - egy olyan technológiáról van szó, amit mérnökeinknek meg kell tudni... öö... külső segítség nélkül oldani. Fogalmazásmódjából kitűnt, hogy a Mechanikusok nagyon jól megvannak az Organikusok közismert járatlansága nélkül is, ami a tudományokat és a technológiát illeti. - Mi tényleg nem nagyon lelkesedünk... öö... a technikáért ismerte el egy kétségtelenül pajkos mosollyal Tachine. Mindenesetre a legénységét szívesen látjuk, és gondoskodunk róluk. Szavaiból kitűnt, hogy egy Városban a feltételek teljesen organikusak voltak. Nadiane - kimerültsége és a nehézség ellenére, amit az Amy által fagyasztott adatok áramlása miatt érzett - sokkal jobban szórakozott volna a szóváltáson, ha nem lett volna evidens, hogy az evakuált legénység kifejezetten csak katonákból állt. 155
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Mindenekelőtt - folytatta Tachine - vendéglátónk kíván hozzánk szólni. Türkiz? Az egész amfiteátrumot megrezegtette a titáni torok rikoltása. - A Város! - mondta magában Nadiane. - Szarcsillag! A Város beszélni fog hozzánk! Tudta a lány, mindig is tudta, hogy az AnimálVárosok néha méltóztattak az emberekkel kommunikálni, így Szimbiázison Iainzo volt az a kiváltságos tárgyalópartner, aki általában foglalkozott velük. De még így sem gondolta volna soha, hogy saját fülével fogja hallani egy Város hangát. - Ha túl erősen beszélek... - támadta meg Türkiz az összes emberi dobhártyát. - Könyörgöm - vágott közbe Tachine kiabálva -, legalább ötven decibellel kevesebbel beszélj! - Hm, elnézést. - Ez alkalommal az AnimálVáros az egész amfiteátrumban jól érzékelhetően sokkal kisebb erővel beszélt. - Általában nem használom a kommunikációnak ezt a módját, és nagyon nehéz a bőrszövetemet a helyes frekvencián rezegtetni. így most jó? - Tökéletes - nyugtatta meg Tachine. - Akkor jó. A Város még egyszer megköszörülte torkát, és Nadiane megértette, hogy azt a gyakorlatot, amelynek szentelte magát a Város, alaposan kitanulta. - Kicsit hosszabb leszek, mint az előttem szólók - kezdte el Türkiz, miközben modortalanul nevetett. - De nézzétek el nekem, hiszen egyikőtök sem volt jelen az utolsó Találkozón. És okkal, igaz? Néha azon töprengek, milyen lenne egy Város élete, ha olyan önpusztító lenne, mint a tiétek. Számunkra felfoghatatlan az a sebesség, amivel felemésztitek létezéseteket, és azt, ami értelmet ad neki. A környezet, a körülmények, az emlékezet, a bizonyosságok... A bizonyosságok! Hányszor álltam megrökönyödve, védtelenül és HAL DOKL Ó CSILL AGOK
156
hülyén a ti művészi bizonyosságaitok előtt? Ti arra szánjátok az életet, hogy bizonyosságokat gyártsatok magatoknak és a társaitoknak. Futtok utánuk, féltékenyen őrzitek, átváltjátok és eladjátok azokat, küzdőtök értük, majd elfeledkeztek róluk, vagy lelkifurdalás nélkül kidobjátok őket. Őszintén szólva, a lázadó kamaszkortól az elöregedés reakciójáig, az elfogadott tényből eredő begyöpösödött nézeteken át mennyi különböző és ellentmondó bizonyosságra kárhoztatjátok magatokat? Elképzelhetetlen! - De nem az a feladatom, hogy tudatlanságomról és értetlenségemről beszéljek, és az sem, hogy a Szétszóratásról. A Szétszóratással és azzal, ami motiválta, valamint azzal, ami ebből rátok tartozott, azt tesztek, amit akartok. Én épp csak fel akarom hívni a figyelmeteket arra az eseményre, amely a Találkozó kísérő-jelensége: Egy csillag halála. - Ez a végzet egyszerre képviseli a világegyetem kórusában lévő hang elvesztését és az élet forrásának kiapadását. Mennyi metafora, mennyi szimbólum, s milyen messze állnak törekvéseitektől! Mi már eltávolodtunk ezektől. Mert mi már elfelejtettük azokat, amiket ti még fel sem fedeztetek. A világegyetem egy instabil és törékeny ökoszisztéma, mint egy bolygóközi élőhely. És állandóan fejlődik. Ti azt mondanátok, hogy az őt meghatározó fizikai törvények változnak. Mi azt mondanánk, hogy az őt létrehozó szövevények átalakulnak. - Néhány elváltozás „láthatóan” csak területeket érint, mint például az, amelyet egy szupernóva idéz elő. Mások regionális szintűek, mint két galaxis találkozása. Megint mások még szélesebb skálán mozognak. De egyik sem független. Az egy vagy több csomóra kifejtett feszültség eltorzítja a teljes több-dimenziós rácshálót. Ebben a percben a Bán eltűnik. És várja a haldokló csillag szívében az újjászületése pillanatát.
157
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Nos, összegezve a Találkozó jelentőségét, nem azért hívtunk meg benneteket, hogy a köztetek lévő különbségeket erősítsük, hanem azért, hogy velünk együtt egy igen jelentős esemény részesévé váljatok, amely a világegyetem vedlését jelöli ki. Remélem, hogy legalább a ti szinteteken átérzitek a jelentőségét. Az AnimálVáros elhallgatott, és két perc is eltelt, amíg megértették, hogy befejezte. Vagy talán azonnal megértették, csak vártak, hátha más ragadja magához a szót? Nadiane például kétségbe vonta, hogy Tachine felfogása kevésbé élénk, mint társáé, még akkor is, ha a mély tanácstalanság, ami kiült arcvonásaira nem tűnt kevésbé őszintének annál a zavarodottságnál, amit Türkiz beszéde okozott. Jdan fölemelkedett. - A valóságtól kissé távol érzem magam - vallotta meg, hogy feloldja az általános kábulatot -, és igazán nem tudom, hogy mit kellene mondanom. Valóban nehéz tudomásul venni, hogy megnyílik a második Találkozó, pedig efelé haladunk két napja. Minden küldöttség hozott üzenetet és hivatalos ajándékokat. Úgyhogy azt javaslom, mellőzzük a ceremóniát, és a szükséges egyszerűséggel kézbesítsük ezeket. Mivel mindannyiunk előtt ismeretes csatlakozó barátunk fáradtsága, senki nem fogja rossz néven venni, ha azonnal átadom neki a szót. Nadiane?
János Koriana látómezeje igen szűk volt, mivel hason feküdt, keze-lába gúzsba kötve. Valójában csak azt a lepedőt látta, amelyik megtörte bal arcát, az ágy szélét, a talaj felhámját borító két négyzetméternyi rövid szőrzetet és a bíbor kárpit alsó szögét. A katona vagy inkább a tisztviselő, aki zaklatta, kárörvendve helyezte őt a legkényelmetlenebb pozícióba, és kap-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
158
csolta szét külső vázborítását. így tehát nem látta az Organikust behatolni a szobába. Éppen csak furcsa zajt hallott, és egy közfal izmainak szakadását, amely kitárulásakor következett be. Egy falét, amelyet ezek az idióta Mechanikusok börtönfalnak gondoltak, holott a Város azt csinált vele, amit akart. Istenem, mennyire ostobák is! Ha becsületes lett volna, Korianának el kellett volna ismernie, hogy ő maga is csak keveset tud az AnimálVárosokról. Például nem tudta, hogy képesek gyorsan és mélyrehatóan megváltoztatni szövetszerkezetüket. Tulajdonképpen fütyült rá. A fontos az volt, hogy Türkiz valakinek kinyitott egy titkos átjárót, hogy megmentse őt a kényelmetlenségtől. Az, hogy ez a valaki egy Organikus volt, a legkevésbé sem érdekelte. Az egész nem volt több egy kis incidensnél, amit saját halála ellen követett el. A férfi érezte, hogy a nő elvágta a kötelet azon a csomón, ami megbénította csuklóit és lábát. Végtagjai durván az ágyra estek. De a nő nem lazította meg a pecket, és megragadta őt vállain keresztül anélkül, hogy mondott volna egy szót is. Csönd volt, eléggé hatásos csönd. A férfi értékelte. Azután a nő terhével becsúszott a Város ragadós és meleg húsába. Koriana azon töprengett, mennyi idő alatt gyógyulnak meg sebei. Azt gyanította, hogy a Mechanikusok egy kifürkészhetetlen rejtéllyel találják magukat szembe. Amikor Marine-t Mianyánk empátiás beleegyezése nélkül felkeltették álmából, Eritrea Türkizzel küzdött, hogy könnyítsen szégyenen. Ahogyan az albínó társa, úgy az AnimálVáros sem kívánt közvetlenül beleavatkozni az emberi ügyekbe, legalábbis azokba nem, amelyeknek közük volt a veszekedéseikhez. - Nyiss nekem egy átjárót, vagy én magam teszem! - fenyegette meg Eritrea tőrrel a kezében.
159
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Olyan eseményt idézel elő, amely mindnyájunkon túlmutat. - Ha előidézem, akkor az elkerülhetetlen, nem? - Az alakja, amit felölt, irányíthatatlan lesz. - Ki által lesz irányíthatatlan? Általad, aki úgy teszel, mintha nem avatkoznál bele a mi kicsinyes ügyeinkbe? Basszus, Türkiz! Azt próbálod bemagyarázni nekem, hogy az emberiség végzetével játszotok éppen? Az Elágazások háborúja és Szétszóratás nem elég nektek? - Ez nem érinti az emberiséget. - De a Nyáj az egyetlen, aki ítélkezik. A Nyáj nem több egy entitásnál. - Akkor te egyedül szöszölsz. - Majdnem. - Mint én. Ebben az esetben szemben állunk. Jól van. Mik legyenek a szabályok? - Meglengette a pengét. - Kés, vagy valami mást ajánlasz? - Ne próbáld gonoszabbá és eltökéltebbé tenni magad, mint amilyen vagy. Mindketten tudjuk, hogy képtelen vagy megsebezni engem. - Nem, én arra jó vagyok, hogy belefulladjak a véredbe, meg hogy megmentsd a kis haverod... de te nem állsz készen arra, hogy visszavágj nekem! Gondold meg! Amikor Marine, Mianyánk helytelenítése ellenére belekeveredett a dolgokba - a Város már kevésbé tudott hatni a kislányra -, Türkiz nekilátott a békéltetésnek. A Holtak Révészének lánya kifejezte elégedetlenségét azokkal az eseményekkel kapcsolatosan, amelyek az AnimálVárosok kis csoportját érintették, s amelyeket közülük az egyik idézett elő. Türkizre hárult a feladat, hogy minél kevesebbet fedjen fel Eritreának. Amint a Város és Eritrea a kevésbé ragadós, sötét és keskeny belekhez csatlakoztak, Eritrea egy karral megfogta Charont, és a vénás falhoz fordította, hogy újra csatlakoztassák a fő indítókarokat.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
160
- Kipeckelem a száját. Utána elmegyünk az amfiteátrumba, ahol a Találkozó első gyűlését tartják. Az öreg szemében felvillanó düh azt mondta neki, hogy a férfi nem tudott erről. Eritrea folytatta: - Mindkettőnk biztonsága érdekében azt ajánlom, hogy legyen csöndben, amíg el nem érünk az amfiteátrumba. Amint ott leszünk, keserűsége ellenére remélem, hogy felelősségéhez méltó módon viselkedik majd, különösen Gadjióval. Charon szeme megértésről tanúskodott. - Számíthatok önre? Charon lecsukta szemhéját. - Annál jobb, mert amikor beleegyeztem, hogy megszabadítom a Mechanikusok karmaiból, abba egyeztem bele, hogy megvédem, kerül, amibe kerül. A lány egy rántással kitépte a pecket. Egy könnycsepp gördült le az öreg jobb szeme sarkából, de nem panaszkodott. Csupán feltett egy kérdést némi ironikus színezettel: - Kit érdekelhet ennyire a Révész élete? - A lányát! - A lánya meghalt! - Mégis neki köszönheti, hogy nincs az ágyhoz kötözve. A férfi arckifejezése csodálkozásról árulkodott. - Ne is próbálja megérteni - intette Eritrea. - Marine oly módon maradt életben, amit ön nem tud elképzelni sem. Nem számít az ön bocsánatára, sem az együttérzésére, de fél attól, hogy Sletloc rosszabb önnél, és tudja, azt is, hogy Sletloc sokkal veszélyesebb. - Sletloc elárult engem! Eritrea vállat vont. - Marine szavai alapján elképzelni se tudja, menynyire! Jöjjön! - Várjon! Ezt hogy érti? - A szerelvény csapda volt, Charon. Egészben átvette volna az irányítást teste és elméje felett. A csil161
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
logás, amit ön kész volt visszaszerezni Gadjiótól, majdnem megsemmisítette a Révészt, és oly mélyen megváltoztatta személyiségét, hogy most nem ismerné fel. Jöjjön, mennünk kell!
Az Organikus kívánsága szerint folytatódott a szertartás. Sletloc még túl hosszadalmasnak is tartotta. Negyedórával korábban a Csatlakozó lány átadta neki nanon fizetségét. Nehezen tudta elrejteni vidámságát, amikor kinyitotta a tokot, és felfedezte a stádium mezőbe börtönzött tartályokat. Majd Nadiane átnyújtott neki egy olyan áttetsző gömböt, amelybe egy fehéren pislogó óriási hópehely volt, ami nőtt-növekedett a súlytalanságban. Az apró dióda szalag villogva vette körül a gömb egyenlítőjét, Szimbiázis Hálózat mintájára. A szimbólum hihetetlenül durva volt. - Mi törékenyek vagyunk - mondta Nadiane, miközben átadta neki a pelyhet. - Ez a törékenység az ajándékunk. Sletloc palástolta megvetését. Mióta várt sorára, hogy képmutató üzenetét kiszolgáltassa, és megszabaduljon a hivatalos, értéktelen üvegtárgyaktól: a karbexpótlásoktól... a végtagok külső vázborításaitól, amelyekkel bármely mechanikus irányíthatta a távolságot A Csatlakozók nanongyárai mellett egy Memento Mori-val jutalmazták meg. Az ajándék egy fehéraranyba foglalt koponyasapka volt. A Holtak Révészének hozzá kellett nyúlnia személyes gyűjteményéhez, hogy ne múlják felül (az ajándék pont olyan értelmetlen volt, mint az átadását kísérő beszéd), és egy ökölnyi méretű fekete gyönggyel rukkolt elő, amelyet egy eltorzított fejű és szőrpamacsokkal borított Organikus ajánlott fel neki égő szemekkel és domború kézzel. Szerelvénye hiába állította, hogy a gyöngy nem álcázott bomba, és nincs
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
162
benne lehallgatókészülék, Sletlocot az elemzés sürgető érzése fogta el. Tachine még az Organikusok üzenetét közvetítette, mikor SLETLOC tájékoztatta, hogy az erősítés az amfiteátrum kulisszái mögött elfoglalta helyét. Észrevette Segéde izmainak elernyedését, és maga is ellazult. Ha most történne egy valószínűtlen incidens, képes lenne uralni a helyzetet. Úgy döntött, hogy figyelmesebben hallgatja azt, amit Tachine nyugodt hangon mondott. - ...mint négy idegen faj, akik tisztelik, de jobban szeretik figyelmen kívül hagyni egymást. Messze vagyunk még attól, hogy pontot tegyünk a Szétszóratás végére, de talán meg tudjuk sokszorozni a rövid távú találkozásokat, vagy legalább egy olyan kommunikációs protokollt tudunk létrehozni, ami leegyszerűsíti az Elágazások közti kapcsolatokat, és leleplezi az őket érintő titkokat vagy mítoszokat. Évszázadok sőt évmilliók vannak még előttünk, amíg támogathatjuk egymást. Akkor bánni fogjuk, ha még idegenebbé válunk, mint amilyenek már most vagyunk. Más szóval: nem változik semmi. Sletloc csodálta az ismereteket. A Páncélozok kasztján belül régóta taktikája volt, hogy a legtöbb statikus érvet merész haladásként mutatta be. Mondogatta is, hogy egy ilyen dialektikus körút megérdemli, hogy elismerjék, és kitárt karokkal éltessék, de ironikusan lendülete váratlanul megszakadt, mikor a színpad szélén lévő porcfedél kinyílt: a súgólyuk. Fél másodperccel később Tachine lányának haja, majd Charon fényezett márványkoponyája a fémtüske koronával bukkant fel. A Páncélozó rögvest szubvokalizált egy olyan parancssorozatot, amelyről remélte, hogy nem kell kiadnia. Koriana hagyta, hogy Eritrea támogassa a lépcsőn, azután elhúzódott tőle, és méltósággal a színpad közepére sétált. Tachine meghökkent, Gadjio rettegett. Az
163
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
öreg a flamand festők halál képére hasonlított végtelennek tűnő külső vázborításával, ami megnyújtotta lábait, a mellkasát pedig behorpasztotta. A lélegzete fütyült. Lábának fémszegei véres nyomot hagytak a barna talajon. A Páncélozó a Charon szemében látott nyugalomtól egy pillanatig azt hitte, hogy Charon megkíméli őt a legrosszabbtól. De amikor az öreg felért a tetőre, a Révészhez fordult, és felordított: - Árulás! Majd Sletlochoz ment, ujjával is hangsúlyozta a fenyegetést, amivel Gadjiót is illette, és még nagyobb erővel ismételte: - Árulás! Előre eltervezett gondolatait elsöpörte a hisztérikus gyűlöletfolyam: - Azt hitte, hogy csak úgy megszabadul tőlem, Sletloc? Komolyan azt gondolta, hogy elmenekülhet a haragom elől? És te, hullazabáló sírfosztogató, eladtad, hogy... Sletloc megragadta az első kézre eső tárgyat. A pelyhet tartalmazó gömb az öreg bal oldali halántékát érte olyan erővel, hogy felemelte a talajtól, és Gadjio lábainál zuhant le. Az indítókarok borzalmasan csikorogtak: megpróbálták felállítani Charont. A gömb a földön gurult egy darabig, majd széthasadt. A tartalék Könnyűlövészek körbevették a színpadot. Akik a teremben tartózkodtak, azok pedig az Organikusokat. Mindegyik harci alakzatot öltött, szerelvényük maximális teljesítményre volt állítva. Egyetlen ellenfelük sem mozdult meg, és érzéketlenségük annyira megmagyarázhatatlan volt, hogy a Páncélozónak több másodpercig tartott, amíg megértette, hogy miért nem moccannak. Számítottak a puccsra, és felkészültek rá! A Város, természetesen! A Város figyelmeztette őket tartalék osztagainak érkezésére, ahogy Koriana jelenlétére is!
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
164
- Türkiz! - ordította Sletloc. - Ha próbálkozol, mindenkit kivégzek! Egyedül a csönd válaszolt neki, egy unalmas és súlyos csönd. Sletloc a színpad közepéhez sétált, oda, ahol Charon állt, mielőtt elhallgattatta. Nem érzett félelmet. Gyanakodott. Szemével végigpásztázta foglyai arcát Tachine-nal kezdve és befejezve. Tachine behajlított kezét az asztalon pihentette, fejét egyenesen tartotta, és még társainál is mozdulatlanabbnak tűnt. Ráadásul nem követte tekintetével Sletlocot, megvárta, amíg a pillantása megállapodik rajta. - Mit csinál a Város? - kérdezte tőle Sletloc. - Semmit. Megmondta önnek: az ügyeink nem érintik őt. - Mégis tájékoztatta önöket, hogy fogva tartom Charont! - AVárosnak semmi köze ehhez - szólt közbe Eritrea. Észrevettem az embereit, ahogy a negyedük felé szállították őt. Valójában Türkiz megpróbált lebeszélni arról, hogy kiszabadítsam őt. Most már értem, miért. Eritrea dermedten állt a Páncélozótól három méterre. A többiekhez hasonlóan gondosan követte Türkiz szellemi tanácsait. - Ne álljatok elleni Ne adjatok okot arra, hogy megöljenek! Reméltem, hogy nem jutunk el idáig, mert csak úgy tudok nektek segíteni, ha sokatok életét elveszem. A Mechanikusok túl sokan voltak ahhoz, hogy összeütközés esetén akár egyetlen műfrakciózó is sértetlenül megúszhatta volna. - Sletloc - mondta Eritrea -, törekedjünk ennek az incidensnek az... elsimítására. Charon komolyan megsérült. - És akkor? - Ha meghal egy ember, a Fegyverszünet megszakad. A Városok lemondanak a semlegességükről. Érti?
165
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Sletloc tudta, hogy mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a Fegyverszünet kitartson addig, amíg a Zéró Plusz nem lesz bevethető. Akkor a Városok viselkedésének már semmilyen jelentősége nem lesz. Szubvokalizált egy utasítást. Azok a Könnyűlövészek, akik az emelvényen álltak, csatlakoztak a színpadhoz. Akkor Sletloc megparancsolta a raboknak, hogy ereszkedjenek le a gödörbe, és üljenek le az első sor székeiben. Aztán két embere felvette Charont, és elvitték a kulisszák mögé. - Mivel ön annyira aggódik Kortanáért, velem jön - tette hozzá Sletloc Eritrea felé fordulva. Eritrea nem hátrált meg. - Nadiane-t is vissza kell vinni a hajójára. Nem bírja sokáig az asszisztense nélkül. A Páncélozó épp csak odafordította fejét. - Ne vigye túlzásba! - Ez nem kerül önnek semmibe. - A lányomnak igaza van - szólt közbe Tachine. - Nadiane szenved a szétkapcsolástól, és az állapota rosszabbodhat. A gépét úgy szerelték fel, hogy tudják őt kezelni. Sletloc szubvokalizált egy utasítást Tecamacnak. Az Organikus kérelme eszébe juttatott valamit, és meglepődött, miért nem gondolt rá előbb. - Legyen hát! Kortanát és a Csatlakozó lányt a Nexarche-ra visszük, a lányod orvosi felelőssége alá... és a legjobb embereim felügyelete alá helyezzük. Mindent összevetve sokkal könnyebb volt egy organikus túszt egy csatlakozó masinában őrizni, mint egy Város húsában. Tudta, hogy Tachine felfogta az üzenetét.
Tecamac automatizmusok által cselekedett, és ez nem csak azt jelentette, hogy elégedetten reagált Sletloc, Tlaxa vagy Chetelpec parancsaira. Kicsúszott a talaj a HAL DOKL Ó CSILL AGOK
166
lába alól, amikor látta, hogy a Páncélozó megragadja a pelyhet, és Charonhoz vágja. Eddig, még akkor is, ha nem értette, amit látott és hallott, normálisnak értékelte a szituációt, amelyet azok irányítottak, akik felelősek voltak ezért az igen különös Találkozóért. Attól a pillanattól kezdve, hogy Chetelpec megparancsolta neki, hogy kapcsoljon küzdelmi pozícióba (bár a gömb még nem hagyta el a Páncélozó kezét,), úgy érezte, hogy szelleme különválik testétől, vagy hogy már nem számíthat rá. A háború elkezdődött. Névtelen katona lett. Engedelmeskedett. De milyen háborúról volt szó, és miért nem volt csata? Miért maradtak az Organikusok passzívak? Rajta kívül miért nincs senki meglepődve? Kinek az oldalán áll Nadiane? Személyiségének milyen perverziója késztette őt arra, hogy aggódjon a Csatlakozó lányért, amikor a Mechanizmus a tét? Az utolsó kérdés volt az egyetlen, amire Tecamac tudott válaszolni, és ha a Mestere ismerte volna a választ, szégyenkezett volna miatta. De a fiú nem sértődött meg. Csak megkönnyebbült, amikor a Páncélozó neki parancsolta meg, hogy kísérje el Nadiane-t, az Organikus lányt és Charont a Nexarche-ba, és gondoskodjon arról, hogy ne jöhessenek ki. - Te felelsz az életedért - ezt szerelvényük csatornája által közölte vele Chetelpec. - Nekem Sletlocot kell követnem! Becsülj meg engem! Egy haldokló öregember, egy nehézkedés miatt harmatgyenge beteg, és egy Organikus, akinek az élősködője figyelmen kívül hagyta TECAMAC sajátságait. A fiú meglepődött azon, hogy az öreg Mester ennyire ünnepélyes volt. Tecamac elérte teljes kapacitását. Őt a három rabbal együtt egy tehetetlen és szűk fémdobozba zárták. Egyikük sem tehetett egy mozdulatot sem az ő tudta nélkül, egy suttogás sem kerülhette el a figyelmét. Mégis olyan bizonytalannak érezte magát, mint még soha.
167
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Mi nem megy? - kérdezte címertani alteregójától. - Minket nem bárányok őrzésére képeztek ki. - Frusztráció? - Félreértés. - Félek, nem értem. - Pontosan ez a probléma. Tecamac pofonként kapta a nyilatkozatot, de nem torolta meg. A szerelvényt ugyanez a zavarodottság fogta el, mint őt, és az a definíció, amit a szerelvény adott, tagadhatatlanul a valóságot tükrözte vissza. Féltek, és ez olyan félelem volt, ami ellen nem tanultak meg gyerekkoruk óta harcolni. Nadiane még mindig a mohablokkon térdepelt és képtelen volt normális állapotát visszanyerni. A SzimbiázisMásolatból folyó információáramlást veszélyesen kimerítették. Megértette, hogy bátyja még mindig megtöri a szimulációt. A folytonos jelenlét illúziója az elérhető számítások teljesítményétől függött. A megosztott idő által darabokra tépett numerikus alakok fokozatosan elvesztették koherenciájukat, és aggasztó tropizmusban oldódtak fel. Egyszerű, csacsogó és fölösleges perszónákéba. Nadiane nem gondolkodott gyorsabban, mint a világegyetem többi része, és ez megrémítette őt. Talán ez okozta Amy összeomlását: a magány érzete a röppálya tetején, a transzcendencia lehetősége nélkül. Ahhoz, hogy a M. I.-k új generációját létrehozzák, az elérhető M. I.-k összességét mozgósítani kellett, hogy egy elég hosszú virtuális mátrix keletkezzék a keltetéshez. Amy tudta, hogy ő csak egy szakasz a tökéletességhez vezető úton, de az Örökkévalóság projekt arra kötelezte, hogy leszálló ág nélkül maradjon. De nem viselte el ezt a kényszert. A szellemi csere alatt Tecamac a vezérlőhöz lépett. Nadiane kinyújtotta kezét, hogy visszahúzza a fiút, de megállt, mikor látta a karbexet feltüremkedni ujjai alatt.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
168
- Ne érjen hozzám! - Tecamac a karján lévő fémráncokat szemlélte ott, ahol Nadiane ujjai megérintették, összeráncolta szemöldökét, kifejezése azt tükrözte, mintha valami elmenekült volna előle. - Ön nem válthatta volna ki ezt a reakciót... Fedélzeti intelligenciája felelős ezért? Miért kísérelt meg a szerelvényemmel kommunikálni? - Árnynak szüksége van arra, hogy valaki meghallgassa felelte Nadiane, játszva a rendelkezésére álló csökkentett lehetőségekkel. - Nem készül lerohanni önt, éppen friss adatokat akart váltani. - Én is így gondolom - mondta magában keserűen. A jelek, amelyeket saját testéről kapott, ijesztővé váltak. A belső elválasztású szabályozás állandó rendszerére lett volna szüksége, hogy megszabaduljon a szétkapcsolás káros hatásaitól. Az ostorát átszelő adatok ugyanolyan egyenletesek voltak, mint a segítő modulok előre elgondolt túlélő adagjai. Nélkülük a lány hamarosan annyira legyengülne, hogy használnia kellene szkafját, ami egyfajta védelmet nyújtana neki. Miközben erre gondolt, rájött, hogy félig meztelen, a bőrpixelei inaktívak, mint a hologram közepén az elektronikus hó. Nem bocsátott ki semmit, és majdnem átlátszó volt. - A szerelvényemnek szintén szüksége van társaságra mondta Tecamac lassan, és Nadiane rosszul volt a gondolattól, hogy felveszik a beszélgetésük fonalát. Ő az első a vérvonalából, senkire nincs szüksége. - Elviseli az egyedüllétet? - Nincs más választás! Nadiane megrázta fejét. Annyira távol álltak egymástól, hogy a lány szédülni kezdett. Látta a pontos helyet, ahol életerős a csöndjük. Ez olyan volt, mint egy áthatolhatatlan szélfal. - Nekünk igazán beszélnünk kellene? - visszhangozta Tecamac. - Úgy értem, ez nem... illuzórikus? Mesterséges?
169
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
A fiú kiterjesztette ujjait, koncentrált, mintha ellenőrizné a finom szerkezet megfelelő működését. Tenyerén a karbex sima volt, egy lehetőségsor hiányzott belőle. Nadiane vállat vont: - Úgy vélem, hogy nem volt időnk kidolgozni a szabályokat. A fő üzeneteket elküldték, és azt gondolom, hogy ön nem tud választ adni egy kérdésemre sem. - Mit akar tudni? A kérdés zavarba ejtette Nadiane-t. Nem igazán volt ideje, hogy elgondolkodjon. - Kémkedett utánam, amikor kimentem. Miért? - Ön ellenség volt - beszélt mellé Tecamac. - És? - Még mindig az. A fiú állkapcsa megkeményedett az ideges feszültségtől, azután a karbex finoman átjárta arccsontját és arcát. Összeszűkült pupillái áthatolhatatlan függönyt képezte szemei előtt. A szerelvény simává vált, mint egy, a nemlétre nyitott képernyő. Nadiane-nak olyan benyomása volt, hogy elvágták az utolsó szálat is, ami életben tartotta őt. A Nexarche szűk világában, amit saját rendetlenségével és személyes kémia nyomaival töltött fel - vizelet, hányás, izzadság és könnyek -, folyamatosan elveszettnek érezte magát, és ez megrémítette. Amy semmit sem tükrözött vissza a körülötte lévő falakon. Amikor a lány lesütötte szemét a mechanikus harcos felsőtestének látványától, irányíthatatlan reszketés fogta el. Tecamac testbeszéde számára idegen nyelv volt, amit ráadásul nem is akart megfejteni. Ebben a pillanatban Charon olyan mélyet lélegzett, hogy végül köpnie kellett. - Nem tér magához - jelentette ki Eritrea. Tecamac csak Eritrea felsőtestét látta onnan, ahol éppen állt - a lány az öreg mellett térdelt, aki a padlón feküdt az orvosi állvány közelében, amelynek HAL DOKL Ó CSILL AGOK
170
nyúlványai mellkasát és veséjét tapogatták. Tecamac előlépett: - Honnan ilyen biztos benne egy egyszerű vizsgálat után? Még egy orvos is... A lány felé fordult, és elmozdult egy kicsit, hogy a fiú lássa a kezét Charon arcán, és az ujjait, amelyek eltűntek az öreg koponyájában. Tecamac hátrahőkölt. Beszéltek ugyan neki az Organikusok undorító praktikáiról, de ez... - Egy daganat és az asztrociták egy elfajulást okozó betegsége már legyengítette. Két verőértágulatot okozott az ütés, és nem tudom anélkül rendbe hozni az egyiket, hogy a másik tönkre ne menne. Egyébként... - Hiszek magának. - Jó. - A lány felült. - Tudni akarod, meddig lesz életben? Tecamac bólintott, és felkészült a lehetséges támadásra. - Ne mondd el neki! - mormolta Nadiane. Eritrea rámosolygott. - Miért? - Tájékoztatná Sletlocot. Az Organikus mosolya kiszélesedett. - Hogyan? A Mechanikus kommunikáció nem hatol át Türkiz falain, és a fiú nem hagyhatja el a Nexarche-t. Nem kevésbé fogoly, mint mi, tudod? így van, Tecamac? Nehéz volt nem egyeztetni, de a Mechanikus tudott olyan dolgokat, amelyeket a foglyok nem. Például, hogy Sletloc az elkövetkező percekben hajóra száll, és hogy TECAMAC tökéletesen fel tudja használni a Nexarche-t, hogy az űrhajóval kommunikáljon. - Mennyi ideig? - kérdezte a fiú. Eritrea összevonta szemöldökét. - Azt gondolod, hogy tudsz Sletlochoz csatlakozni. A patkányok elhagyják a Várost, igaz? Nem, persze,
171
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
hogy nem... csak Sletloc. A túszokat Tlaxára hagyja. Hitszegése következményeit ti viselitek. A fenébe, Tecamac! Hogyan bízhatjátok a Mechanizmus sorsát ilyen gyávákra? Eritrea szimatolt egy kicsit, és a Csatlakozó lányhoz fordult: - íme ez történik, amikor egy közösség kizárja a nőket a felelősségvállalásból. El tudod képzelni ezt? Egy egész közösség, amelyik vámpirizálja tagjait, mert figyelmen kívül hagyja, hogy ők a gyerekei... Kényeztetnie kellene őket, mint húst a húsából, ehelyett ágyútöltelékként használja őket. Nadiane pont olyan meghökkent volt, mint Tecamac, de egy árnyalt adatáramlás lépett fel az ostora mentén. Hazéne szimulációja tökéletesen megértette, amit a Műfrakciózó tett. A szorító érzés, ami a Csatlakozó lány mellkasát fojtogatta, kilazult. - Azzal, hogy a hatalmat a férfiak kezébe tették - mondta Nadiane -, a Titlan asszonyai a mechanikus társadalom rendellenes működéséért ugyanazt a felelősséget viselik, mint ők. - Arra gondolsz, hogy ez egyfajta lemondás? Eredetileg talán az volt, de te azt akarod, hogy foggal-körömmel küzdjenek ezek ellen... - Eritrea kétszer megrázta fejét - a páncélféleségek ellen, amelyeket a férfiak még pisiléshez sem vesznek le? - Nők nevelik őket, nem? Taníthatnának nekik gyöngédséget, együttérzést, szeretet... - Te látod magad, ahogy ezzel szeretkezel? Nadiane-nak nem kellett erőlködnie, hogy az undor kiüljön az arcára. Tecamac remegett a szerelvényében. Hideg izzadságcseppek folytak le nyakától a derekáig. Felelevenítette azt a pillanatot, amikor TECAMAC kinyílt, hogy befogadja Zezlut, érezte a lány bőrét a bőrén, összekeveredett izzadságukat, a fogzománcát, és nyála ízét. Felelevenítette azt, amit oly kevés Mechanikus élt át
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
172
előtte. És újra látta a szökőkút szélén a gésa összetört testét. Azután meggyászolta Zezlut. A szemét elrejtő zseléréteg ellenére Eritrea és Nadiane látta, hogy Tecamac sír.
- Túl késő visszalépni - mondta sötéten Sletloc. - A bevetés korábban fog zajlani, mint terveztük. A Páncélozó a szerelvényét Tlaxáéhoz szorította, hogy parancsokat adjon át neki. így megerősítve, fej fej mellett úgy néztek ki, mint két, a hordát ellenőrizni készülő fenevad. - Visszatérek a fedélzetre. Türkiz most az ön felelőssége. - A túszok? - Nélkülözhetőek. Azt akarom, hogy a nyáj nyugton legyen. Engedje meg, hogy a Zéró Plusz becsatlakozzon a csillag szomszédságába. Tetszése szerint élhet minden eszközzel a cél elérése érdekében, Tecamacot is beleértve. Szándékosan állítottam őt félre azzal, hogy neki adtam a Nexarche őrizetét, de különleges szerelvénye kiváló fegyver az Organikusok ellen. - Megértettem, Páncélozó. - Akadályozza meg, hogy Charon bárkivel is kapcsolatba lépjen, amíg a hajó hatókörzeten belül van. Túl sokat tud... - Hasznos dolog őt életben hagyni, Uram? - Önre bízom. - Sletloc vállat vont, azután jobban elgondolkodott. - Nem, javítás: lehet, hogy a halála elindítja a Város aránytalan reakcióját. Nyerjen időt, adja meg nekik az utolsó pillanatig a megbékélés lehetőségének illúzióját. - Majd, amikor a Hálót megszőttük, mehet vadászatra! Tlaxa ragyogott, és a Könnyűlövész Mesterek vele ragyogtak. A Páncélozó végre levette róluk a
173
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
szerepjátszás terhét, amit megérkezésük óta kénytelenek voltak hurcolni. A Könnyűlövészek elteltek a cselekvés örömével, még akkor is, ha ez végzetes uralomra korlátozódott a valódi hatalmi demonstráció helyett. Küzdelem nélkül győztek, mert fölényük nyilvánvaló volt. Boldog örömmel engedelmeskedtek. - Nekünk is van ajándékunk az ön számára győzedelmeskedett Sletloc Segéde, miután Sletloc rábízta a foglyok őrzését. Igazságtalan lenne megfosztani magát tőle, nem? Tlaxa egytől egyig kényszerítette az Organikusokat, hogy húzzák fel a páncélkesztyűket és lábszárvédőket, majd szubvokalizálta a reteszelés parancsát, és a foglyok végtagjai a karbexsatuba dermedtek. Megbénított alkarral a szék karfáján, földre szögezett és megbilincselt lábakkal az Organikusok csak engedelmes szobrok voltak. Ez a behódolás, a méltóság hiánya Tlaxát undorral töltötte el. Nem kapálóztak, nem tiltakoztak. Kővé dermedtek, szófogadóak voltak, és bár nem várta el tőlük a csöndet, mégis némán ültek. Tlaxát ez az önmegadás, ami csak mérsékelt élvezetet szerzett neki, hamarosan irritálni kezdte. Azon gondolkodott, mi állhat az Organikusok passzivitása mögött, aztán ellenőriztette a béklyókat két Könnyűlövésszel, majd hirtelen be-léhasított a kétség, ami egy pillanat alatt átváltozott gyanúvá. Megállt Jdan előtt. - Miért utasították el a küzdelmet? - Tiszteljük a Találkozó fegyverszünetét. Az Organikus hangja magabiztosan és nyugodtan csengett, mintha kedélyesen csevegnének. - A fegyverszünetnek vége. - Ezt nem mi döntjük el - avatkozott be Tachine a Jdanéhoz kötözött ülőhelyéről. Tlaxa visszakézből arcul ütötte az asszonyt.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
174
- Hallgasson! - Azonnal visszatért a hímhez. - Mit fog tenni akkor, amikor Türkiz hivatalosan bejelenti a fegyverszünet végét? Megint Tachine válaszolt: - Érvelni próbálunk. A férfi Tachine-hoz lépett, és lekevert neki két pofont, amitől a nő feje válltól vállig lökődött. Azután Tlaxa fölemelte az asszony állát, az arcába bámult, majd megvetően végigmérte. - Akar még valamit hozzátenni? Tachine száj szögletéből vér szivárgott. - Megállapítom, hogy lesznek nehézségeink, de nem esem kétségbe... Ekkor a férfi egy ökölcsapással eltörte Tachine orrát, majd hirtelen fölegyenesedett. Egyik Organikus sem mozdult meg. De mindannyian az áldozat felé néztek, és nem lehetett kétségük afelől, hogy a véres massza Tachine arca volt. - Egyéb amatőrök? Tachine takony és vér keverékét köpte ki. - Meg kellene ölnie engem, Tlaxa. Nagyon haragtartó vagyok. Tlaxa megint ütésre emelte kezét, ami egy pillanatra megállt a levegőben, majd visszatért eredeti pozíciójába. Az Organikus orra szemmel láthatóan gyógyulófélben volt. - Alkalmat kell adnia rá. Charon érkezése óta Gadjio megpróbálta kiszabadítani magát Türkiz öleléséből, de a Város még szorosabban fogta lábait. Ne mozogj! Amíg nem tudom pontosan, hogy mi történik, irányítás alatt kell benneteket tartanom. A Város az erőtlen Révészre nyugalmat kényszerített. Azután a helyzet kezdett elfajulni. Két Könnyűlövész strázsált Gadjio háta mögött, aki magán érezte megvető tekintetüket az Organikusok vallatása alatt. Értette ugyan, hogy mihez asszisztál, 175
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
de ezek a dolgok nem érintették őt. Legfeljebb meglepődött azon, hogy Tlaxának volt bátorsága megütni Tachine-t. Nem volt megdöbbenve, és méltatlankodása nem járt érzelemmel. Még a szerelvény ragyogása sem igyekezett magyarázatot adni a Mechanikus tettére. Az Organikusokat legyőzték, megbénították, de szöveteik uralma akkora volt, hogy semmilyen kínzás nem tudott rájuk fizikailag hatni. Fájdalmukat ők irányították, és szervezetük demoralizáló gyorsasággal magától regenerálódott. Mit várt Tlaxa az erődemonstrációtól? - Visszaélés hiányában a hatalmát használja. Pontosabban teszteli, ahogy teszteli a műfrakciózók erőtlenségét és az enyémet is. Türkiz szórványosan odavetett neki néhány mondatot, hogy segítse nyugalmának megőrzésében. Gadjio válasza keserűen gúnyos volt. - A te erőtlenséged? A bolond! - Én erőtlen vagyok. Annyira, hogy arról sem Sletlocnak, sem Tlaxának sincs elképzelése. Gadjio kedélyesen teljesítette feladatát. Kiizzadt magából egy választ, nem érezte kötelezőnek, hogy másikat is kitaláljon. Mivel a Város folytatni kívánta a beszélgetést, rajta állt, hogy ezt magasabb szinten biztosítsa. - Nem tudok beavatkozni anélkül, hogy ne kockáztatnám az életeteket. Gadjio tovább folytatta az amfiteátrumot befedő csillagos sötétség szemlélését. Ráadásul Mianyánk biztonságát sem tudom biztosítani. A helyzet a vártnál komolyabbnak tűnik. Sletloc épp most ment el... Maradj nyugton addig, amíg nem jelzek, ez minden, amit tőled kérek! A kettős csillag látványa segített Gadjiónak elfelejteni azt szimpátot, ami segített elfelejteni azt az embiótát, aki maga környékezte meg a szerelvény
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
176
ragyogását. A látvány nem volt nagyon harmonikus, de az emlékeiben élő egyik fára emlékeztette, amit nyesegetni, tépdesni kellett, hogy minikertté alakítsák az elhunyt képét. A szimpát, az embióta és a ragyogás nem voltak méltók arra, hogy a perszónájába építse őket. Gadjio úgy döntött, hogy saját magával is eljátssza a Holtak Révészének szerepét. Kényszerítette magát, hogy emlékezzen a lényeges dolgokra, hogy beágyazódott emlékeiből az igazi lényeget őrizze meg. A szimpát megértette: már nem dorombolt többet, megbújt Gadjio hasánál, és békésen pihent kószálásaiból visszatérve. ...Egy csillag, ami a másik anyagából annyit lopott, amennyire szüksége volt ahhoz, hogy tovább égjen, amíg a robbanás... A Városok, akik minden lehetséges hézagot összepárosítottak a gravitáció moralizáló hatásai által korlátozott képzelettel... A hosszú ideje szétszóratott emberi elágazások harcolni vagy csalni jöttek a Találkozó álcája alatt... Ő maga pedig a hús és fém erőltetett kapcsolata, aki a halál által elszakított lánya emlékeibe kapaszkodik, hogy ne váljék dühöngő őrültté. A szupernóva egy helyre gyűjtötte össze a bűnöket, ami megmosolyogtatja az isteneket, ha ilyen aberrációk egyáltalán léteznek még. Másutt a világegyetem üres és hideg volt. De itt, a bináris rendszer körüli sugárzás területén újjáépítettek valami nagyon hasonlatosat az öreg pokolhoz. És várták, hogy a parázsló tűz felizzon, hogy föleméssze őket az örökkévalóság. A szerelvényed és az embiótád olyanok, mint a rendszer két csillaga. Az egyik akkora bulimiával falja fel a másikat, hogy felrobban. Ah! Egy másik beszélgetés. Az udvariasság azt diktálta, hogy segítse. A szupernóva? A fellendítés nem volt nagyon elegáns, de bebizonyította, hogy Gadjio figyelt. A téma iránti érdeklő-
177
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
déséből ítélve az AnimálVáros hosszú perceken át tudott monologizálni ösztökélés nélkül. - Apu! Akkor, amikor Gadjio még tehetséges volt, minden bizonnyal rávették volna, hogy engedje el a kettős csillagot, és hogy legalább a lehetetlen amimációjának metaforáját szentelje neki. Összegyűjtötte volna a halálát azért, hogy reinkarnálja. - Apu! Türkizre kell hallgatnod. Segítened kell az Organikusoknak, Nadiane-nak és Mianyánknak. Igen, amikor igazán tehetséges volt, amikor apu volt. - Apu, tedd meg nekem. Abban a korszakban ő volt a legjobb Holtak Révésze az egész Szövetségben. De annyira rossz apa volt, hogy Marine meghalt. - Ez nem igaz, apu. Tudod nagyon jól, hogy ez nem igaz! Tudod nagyon jól, hogy nem segíthettél nekem. De most tudsz segíteni. Most szükségem van rád. Egy langyos szőrgombóc remegett a hasán. Egy gombóc, ami oly erősen kezdett dorombolni, hogy a két Mechanikus hirtelen megfordult. - Marine? Gadjio fennhangon mondta ki a nevét, mert elárasztotta és átformálta a felismerés. Marine tényleg létezett... Nem csak egy Mianyánk által alkotott szellem volt, akit azért hozott létre, hogy Gadjio ne őrüljön meg. Az embióta segített, hogy Gadjio megérezze a Város húsába tokozódott lányát. A lány ott volt, az emlékezetén kívül máshol is élt, és még mindig szerette apját. A sokkhatástól megpróbált megszökni Türkiztől. A Könnyűlövészek célba vették. - Mianyánkkal vagyok, apu. Én most egy rész vagyok benne, és nekünk szükségünk van a segítségedre. - Problémád van, gyászhuszár? - közeledett hozzá egy Könnyűlövész. HAL DOKL Ó CSILL AGOK
178
Gadjio szegycsontja a Mechanikus térdével egy magasságban volt, és a férfi elég közel állt hozzá. A hasba rúgás a vártnál erőtlenebbre sikerült. De ha az embiótának sikerülne tompítania a fájdalmát, másodpercek alatt visszanyerné a lélegzetét. Amikor a Révész végre megtöltötte tüdejét levegővel, gyűlölettel teljes haragot érzett, melyet csakis a ragyogás kezdeményezhetett. A Könnyűlövész szerencsés volt, hogy Türkiz húsába fúródhatott. Tlaxa szeme sarkából figyelte a jelenetet. Mosolya kissé diszkrétebb volt a többiekénél. - Csak akkor beszélhet, ha én engedélyezem - páváskodott. Nem értette... gyászhuszár? Gadjio rá se nézett. - Mondd meg, hogyan tudok neked segíteni, kiscsibe!
179
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
7. FEJEZET
Türkiz azt javasolta a műfrakciózóknak, hogy semmivel ne próbálkozzanak addig, amíg Sletloc és a Zéró Plusz hatáskörön kívül lesznek. Várva, hogy a helyzet áttekinthetőbb legyen, Eritrea igyekezett Nadiane-ra és főleg Tecamacra figyelni. Bizonyos értelemben ez könnyű is volt. A fiatal Mechanikus éppen elfelejtette börtönőri szerepét. Nadiane-nal együtt jöttek, hogy beszéljenek saját magukról. Az egymással megosztott emlékek olyan kapcsolatot hoztak létre közöttük, ami hasonlított arra a gondolatra, hogy Eritrea Találkozássá lett, és azonkívül hasonlított a reményre, arra, hogy valóban beilleszkedhet az Elágazások közé. De nem tudott szabadulni hátsó, számító gondolataitól. Hallva Zezlu halálának történetét, és megbizonyosodva Tecamac emberi gyöngeségéről, azon töprengett, hogyan tudná rávenni őt arra, hogy sajátjai ellen forduljon. Végül megértette, hogy törekvése hasztalan, és hogy Tecamac kizárta magát a Mechanizmusból, mert szerette, majd megbosszulta a gésát. A vonzerő, mellyel Nadiane hatott rá, teljesen felesleges volt. Elég volt hallgatni a Hualpa Mérnökről szóló beszélgetést - a női egyenjogúságért folytatott politikai harcról a mechanikus társadalomban hogy rájöjjön, első kérésével átlépte a határt. A maga részéről Nadiane beszélt bátyjáról és az Örökkévalóság tervről, a csodálatról, melyet érzett, és a lelkesedésről, mely megihlette őt. Míg csodálata
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
180
a testvéri érzésnél magasabb rendű szerelemmel határos, addig lelkesedése csak szellemi szintű. Valamiféle makacs zárkózottság megakadályozta őt abban, hogy felhígítsa érzelmeit, melyeket hasonszőrű barátaival épített burokba zárt. Eritrea azt gondolta, hogy nem fedi fel magát előtte, és főleg nem árul el semmit sem azokból a benyomásokból, amelyeket a műfrakciózó közösség keltett benne. Azzal áltatta magát, hogy még a mímelt közöny is lemeztelenítheti gondolatait. Természetesen semmit sem fedhetnek fel, de felismerhetik, és azt már nem lehet megakadályozni, hogy érzékeljék az organikus ághoz való tartozását. Egy órával a hibátlannak tűnő eszmecsere után Türkiz durván visszarántotta őt a valóságba. Pedig ekkorra már Tecamac eldöntötte, hogy felhagy a ma-gázódással, Eritrea meg lassan kezdett megfeledkezni szánalmas helyzetükről. Zéró Plusz mostanra már túl messze van, hogy visszaforduljon, és én alig tudtam megérteni Sletloc szándékait. Valami komoly készülődik. Charon érkezése arra kényszerítette a Mechanikusokat, hogy hamarabb leleplezzék magukat, mint eredetileg tervezték. De ti mindenféleképpen a túszaik lesztek. Foglyul ejtésetek túl jól lett megszervezve. - Miért kellett megakadályozni, hogy Charon beszéljen? Türkiz nem felelt. - Mindenesetre haldoklik. Sletloc dobása megsebezte halántékát, és hacsak nem történik valami csoda, nem is fogja visszanyerni öntudatát. - Kell egyet csinálni. Meg kell tudnunk, amit Ő tudott, mégpedig gyorsan. Tlaxa lázban ég, és kételkedem benne, hogy sokáig megelégszik azzal, hogy a smasszert játssza. - Mit akarsz ezzel mondani? Egyre kevésbé tud magán uralkodni, és még nem kapott nyílt parancsot benneteket illetően. Félek,
181
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
hogy a legkisebb kockázatot fogja keresni. Éppen most küldött egy őrjáratot Mianyánk felé, és egy másikat felétek. Azt hiszem, szerencsét kellene próbálnotok. - Azt gondolod? A fenébe, Türkiz! Hiszen épp te kérted, hogy várjunk még türelmesen! - Az adatok mást mutatnak. Eritrea hiába várta a magyarázatokat. - Mit rejtegetsz még? Minden műfrakciózót megláncoltak egy... mondjuk úgy, hogy karbex bilinccsel. Mindent előre kiterveltek, érted? Egyesek elég erősek voltak ahhoz, hogy kiszabaduljanak maguktól, másoknak nem sikerült. Gadjiónak tudnia kellett volna, hogyan használja a Ragyogást, hogy kiszabadítsa Ókét, de nem tudta, hogyan fogjon hozzá. Beszéltem Amyval és Szimbiózis-Másolattal, hogy megtudjam, tud-e nekünk segíteni az ő nyelvtudós gépük, de Joanelis azt mondta, hogy a gond a rejtjelezéssel van, és hogy ismerni kell a kódokat ahhoz, hogy összeálljon a kép. A kulcsokat Tlaxa eónjának antik memóriájában tárolják, ehhez sajnos nincs hozzáférésem. De még ha hozzá tudnék is férni, akkor sem tudnám, hogy mit keressek. Egyedül egy eón tudja. - Tecamac? - TECAMAC, talán. - Semmibe nem kerül megkérdezni Ót. - Ez azért egy kicsit bonyolultabb ennél. Te is azt gondolod, amit mindenki, hogy Tecamac elárulta az övéit, ez nemcsak, hogy egyáltalán nem bizonyos, de még az önkéntes részvétele a vállalkozásban biztos. Lehetséges, hogy szerelvénye egyszerűen és világosan visszautasította, hogy ilyen játékot játsszon, vagy az eónja zárkózott el attól, hogy ilyenfajta adatokat terjesszen. - Joanelis éppen most ültet be egy kódfejtő programot Nadiane idegeibe, és Marine is készen áll
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
182
arra, hogy... mondjuk úgy, elaltassa a szerelvény gyanúját. Mianyánk és én játsszuk az összekötő szerepét. Addig is neked kell Nadiane-t és Teeamacot Mianyánkhoz vezetned. A Nexarche orvosi részlege fog Charonról gondoskodni, amíg nem leszel itt. - Jó, de nem értem, miért megyünk oda. Ha Mianyánk és te felváltjátok... - Lényegében ragaszkodik ahhoz az ábrándhoz, hogy Tecamac olyanná válik, mint mi, AnimálVárosok, és Maríné, miközben ábrándozó kamaszként kísérti Mianyánkat. Ahhoz, hogy Nadiane implantátumának legyen pár milliárdod másodperce a beavatkozáshoz, a szerelvénynek nem szabad fizikai behatolásra gyanakodnia. Ez nem biztos, hogy menni fog, de ki kell küszöbölnünk minden ismert vagy ismeretlen csapdát. Látod, Eritrea, ha létezik csak egyetlen pillanat is, mikor van értelme a Találkozónak, akkor ez az a pillanat, mert itt mindannyiunk tehetségére szükség van. Nadiane tudja, hogy ez az ő dolga, neked csak játszanod kell.
Tecamac tudta, hogy varázslatos pillanatot él át. Annak is tudatában volt, hogy gyerekkori és fiatalkori álmai mind e mágikus pillanat felé vezették. Megosztani... a szavakat, az érzéseket, egy kis életteret a megállt időben. Természetesen átélt már néhány kiváltságos, már-már intim pillanatot Chetelpec Mesterrel, de ezeket nem lehetett összehasonlítani azzal, amit most élt át. Hogyan is lehetne, hiszen azoknak semmilyen tétjük nem volt. Nem felejtette el, hogy miért is voltak bezárva mindhárman a Nexarche-ba, de igyekezett ezt az aggodalmat messzire száműzni. Nadiane hanyatlása egyre jobban nyugtalanította. Mert bár Nadiane megkönnyebbültnek tűnt, mihelyst újra megtalálta a
183
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
kapcsolatot a Nexarche M. I.-jével, de arca és hangja nem erről árulkodott. Nem is folyt bele a beszélgetésbe, csak pár kurta szót szólt monoton hangon. Végül becsukta szemét és légzése lelassult. - Kipróbálok valamit - fordult Joanelis felé. - Ne izgulj! - Az életjeleid nem túl biztatóak. - Állandóan pánikolsz, bátyó! Csak akkor szólalj meg, ha használható információid vannak! A beálló csönd végtelennek tűnt, és Nadine-nak erőt kellett magán vennie, ahhoz, hogy nyugodtan lélegezzen. Az optikai idegrendszer és a numerikus jelfogók csak rövid impulzusokat továbbítottak. A folyékony adattömeg hullámszerűen áramlott. Lábuk alatt Tessaract lüktetett halovány fénnyel, a színlelt személyiség ritmusában, azéban, aki inkább a halált választja, csak hogy a rendszer életben maradjon. Egy hideg színekben játszó holokauszt volt, előre vetítve azt, ami a Szigetcsoportot várta. - Éppen zéró felé tartok - ismerte el végül Joanelis. Szétestem elkülönülő alegységekre, melyek megosztották a kevés használható erőmet is. Egy kicsit szaggatott volt. Haragszol? - Azt hittem, üvölteni tudnék a dühtől, de ez már nem az a pillanat... Tartod a kapcsolatot? - Megpróbálom. - A gyöngédség utolsó nyoma futott végig Nadiane ostorán, majd mintha ott sem lett volna, olyan gyorsan el is tűnt. - A csillag összezavarja érzéseinket, és nekem energiára van szükségem, hogy emlékezzem magamra. - Egyes egyedül voltam a sötét űrben, de majd elboldogulok valahogy. - A hazugságtól elszorult a torka, mert azt akarta volna üvölteni, hogy: Ne hagyjatok egyedül!, de inkább gyorsan témát váltott. - Mianyánk veszélyes? - Elvileg lakható. Kerüld el mégis, hogy hozzáérj a húsához, allergiás reakció bármikor előfordulhat. HAL DOKL Ó CSILL AGOK
184
- Törődj magaddal! - sugározta, érezve, hogy távolodik a jel. Azután úgy tett, mintha szétkapcsolna. - Nadiane, jól vagy? Elhatározta, hogy megkérdezi Tecamacot mikor jött rá, hogy ő rosszabbul érzi magát. A Csatlakozó újra kinyitotta szemét, és úgy válaszolt, hogy alig mozgatta ajkait: - A Tessaract majdnem kimerült. Én... azt hiszem, neked kellene elvinned ahhoz, aki segíthet nekem. - Maríné, de... de... - dadogta ijedten Tecamac. - És az egyszer azt hiszem, el is fogsz vinni engem - mondta egy szuszra Nadiane. A Mechanikus teljesen összezavarodott. - Maríné Mi Csontanyánkban él. Nem vihetlek oda. Ez... ez... Sletloc... Eritrea már talpon volt, egészen közel a fotelhoz, ahol Nadiane ült. - Tecamacot már elfogták - mondta -, majd én foglak elvinni. A Csatlakozó hóna alá nyúlt, és fölemelte. - Ez nem lehet - kiáltotta rémülten Tecamac. - Értsd meg Eritrea, nekem parancsom van, én... Eritrea olyan könnyedén vont vállat, mintha Nadiane nem is lett volna a karjaiban. - Nem kötelező velünk jönnöd, én majd vigyázok, hogy elkerüljem a magadfajtákat. Ne untass állandóan a parancsaiddal. Nyisd ki, Amy! Nadiane szellemi szinten felváltotta a parancsot. Tecamac érezte, hogy háta mögött megreped a fal. Bugyután széttárta karját, és megpróbálta megakadályozni, hogy az Organikus elmenjen terhével. Eritrea megrázta fejét, szemét az égre emelte, és tett két lépést felé. - Kérlek, Eritrea, ne kényszeríts... Eritrea megdermedt, várt, hogy Tecamac befejezze a mondatot, majd arca hirtelen kifejezéstelen lett és hideg, mint a karbex. 185
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Nadiane nagyon rosszul van, és nem hagyhatjuk ebben az állapotban. Vagy félreállsz, és hagysz elmenni, vagy én állítalak félre az útból, de nem szándékozom kockáztatni Nadiane életét a te ostoba parancsaid miatt. Megértettél? Eritrea odament hozzá, és végigmérte, tekintetében nem látszott a legkisebb kétely sem. A Mechanikus is megpróbált ugyanolyan határozottan visszanézni. - Én nem közönséges Könnyűlövész vagyok, Eritrea. Nincs esélyed velem szemben. TECAMAC csak egy rossz mozdulatra várt, hogy legyen oka támadni. - Kérlek - nyögte erőtlen hangon Nadiane. Tecamac egy pillanatra bizonytalanul megtorpant. Mire visszanyerte uralmát érzelmei felett, Eritrea már elengedte a Csatlakozó lányt, és megkerülte őt. Tecamac rögtön megfordult, de már elkésett: az Organikus behatolt a Városba, ott állt csípőre tett kézzel, de nyugtalan tekintetében nem villant fel a győzelemittas pillantás. Nadiane kezeit érezte csupasz nyakán. Azon imádkozott, hogy a szerelvény nehogy egy centinyi karbexet is visszahúzzon. - Mivel játszol? - kérdezte tőle a fiú. - Hogy Mi mivel játszunk? - talán ezt akartad kérdezni, ugye? - Kérlek - nyögte Nadiane. Tecamac elhagyta a Nexarche-ot, és Eritrea után ment. Nem volt érzéke ahhoz, hogy gúnyt űzzön a parancsokból, azt csinálta, amit Chetelpec tanított neki: árnyaltabban adta elő őket. Lehet ezt az előadásmódot bírálni a szó műszaki értelmében, de így meg tudta tartani ígéretét, miszerint segít a Csatlakozónak, mégis tiszteletben tartja a küldetés szellemét, melyet a Szerelvényező bízott rá. - Otthagytuk Charont a Nexarche-ban, és az Organikus újra a Városban volt. Elhagytuk az őrhelyünket, és ezt Sletloc és Tlaxa aligha gondolja
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
186
majd úgy, hogy csak egyszerűen megkerültük az utasításaikat. Tecamac reszketett. Nem tudni, hogy tett-e a szerelvény neki szemrehányást, vagy csak bűntudatot akart benne ébreszteni. De semmi esetre sem lett volna jó semmire, ha visszavágott volna azzal, hogy Koriana is meghalt anélkül, hogy visszanyerte volna az eszméletét, vagy hogy elég erős ahhoz, hogy ellenőrizni tudja Eritreát a saját területén. - Mindannyian képesek vagyunk rá, ez igaz. A Mechanikusnak nem volt ideje megmondani TECAMACnak, hogy tartsa meg a megjegyzéseit. - De vajon igazán akarjuk-e? Nem volt ez még lázadás sem, nemhogy árulás, de Tecamac megkönnyebbülten állapította meg, hogy a szerelvény szerves részévé vált. Helyrehozhatatlanul.
- Csöndesen! - parancsolta Sletloc. - És lassan menjetek előre, majd ismételgessétek magatokban ezt az egyszerű üzenetet: „Látni szeretnénk a csillagot, mielőtt a halál elragadja, azért, hogy mellette legyünk az utolsó perceiben.” Az üzenet Iztoatltól származott, képletes volt, és abszurd, mint amilyet csak az AnimálVárosok tudnak mondani. Azonban a Páncélozónak el kellett ismernie, hogy az Asszisztens helyesen írta le a Nyáj pszichológiáját. A pilótafülke fő képernyőjén, ami csak egy összetapadt Városfal volt, milliónyi, néhol halvány, máshol újraforrasztott mozaikszerű repedés volt, melyek egy jelentéktelen tisztás felé tartottak. A tisztás alig volt nagyobb a Zéró Plusznál. A Mérnök és technikusai arra kormányozták a hajót, óvatosan vezették végig az útvesztőként kanyargó átjárón, amit a Város szabadított fel nekik. Már egy órája, hogy behatoltak ide.
187
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Továbbra is azt gondolom, hogy jobb lett volna ezt kikerülni - dohogott Hualpa. - Nem tudjuk, hogy meddig tart ez a... - Még a nagyságát sem ismerjük - vágott közbe Sletloc. Becsléseitek szerint legalább hat óra kellene, hogy azonosítsák a helyzetünket, számításba véve a távolságot, ami bennünket a Nyájtól elválaszt, valamint a csillag sugárzását, ami álcáz minket. Nem hiszem, hogy Türkiz ennyi mozgásteret hagy nekünk. Hualpa elvből visszavágott, hogy a Páncélozó szemére hányja saját választását, így próbálva fitogtatni a technikusok felé hatalmát, amit megkerülhetetlennek gondolt. De nem erőltette tovább a dolgot. A fedélzeten csak Sletloc mérte fel, hogy mekkora kockázatot vállaltak magukra a küldetéssel. - Azt mondják, gyorsul a Városok mozgása - jelentette Iztoatl. A képernyőn a Város útvesztője kezdett megváltozni körülöttük. Az átjáró tágabb lett annak ellenére is, hogy rostkoronái könnyedén megérintették őket az ösvényen. - Épp most derült ki, hogy műszereink a radioaktív áramlás növekedését jelzik. A húsketrec hirtelen félig kinyílt, mintha a Város megpróbálná Zéró Pluszt az alakulóban lévő forróság felé tolni. A hajó még nem ért ki az élő magmából, de a kettős csillag újra elérhető lett. Egy pillanatra elsötétült a képernyő, majd újra kivilágosodott, míg olyan nem lett, mint azelőtt. Védőpajzs zárta le a külső mérőkészülékeket. Numerikus szűrők sokasága irányította a képernyő frissítését. - Most megfogtuk! - kiáltotta gőgösen Sletloc. Hualpa és Iztoatl tekintete összevillant. Semmit sem tettek, csak elismerték magukban, hogy ilyen az élet, és elfogadták végzetüket. Bizonyos értelemben a sorsszerűség, a véletlenszerűség még meg is nyugtatta őket.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
188
- Hol tart a Csatlakozó lány nanonjainak vizsgálata? kérdezte a Páncélozó, szemét a mozgó masszára szegezve. - Az ellenőrzőteszt befejeződött - szólalt meg egy hang a hangszórókból. - A tevékenység során a minták szilícium és 10 nanométeres izolált galliumi arzén szigeteket termeltek, melyek rendezett csoportokká álltak össze. A bázismolekulák végül egy makroméretű szupermolekuláris rendszert hoztak létre. - Én nem ezt kérdeztem az előbb! - Pedig minden megfelelően működik, Páncélozó. Nem tűnik csapdának. A nanonok kapacitása túl kicsi, ezért nem hiszem, hogy előre kitervelt parancsok irányítanák. Azt hiszem... - Hallgasson - szakította félbe Sletloc. - Nem is tudom elképzelni, hogy a Csatlakozó lány ellenünk fordulna! - De magában azt gondolta, hogy megmérgezték az ajándékukat. Oszlassák szét a rendelkezésünkre álló nanonokat a szövés telephelyén, és várjanak, míg jelt adok. A háta mögött két tábori kisegítő kezdett sürgölődni a háromdimenziós szimuláció körül. A szerelvényeik is megérezték a levegőben terjengő feszültséget, és izgatott üzeneteket váltottak egymással saját csatornáikon. Sletloc is érezte, hogy az őt körülvevő karbexréteg is megfeszül a várakozás izgalmától. - Fekete riadó - mondta feszülten. - Hualpa, eljött a Zéró Plusz ideje. Hivatalosan megparancsolom, hogy csatlakozzon a csillaghoz, és igázza le! Alattuk az űrhajó motorja felzúgott. A túlterhelt fém hangja keveredett a vészriadó üvöltő szirénájával. - Iztoatl, a röppálya becslése? - kérdezte a Mérnök meglepően nyugodt hangon. - Geodétikus. Ultra meghajtással negyvenkilenc percen belül álló helyzetben leszünk. A bináris rendszert háromszáznegyven másodpercen belül vesszük észre a képernyőn. Attól félek, hogy a központi csillag 189
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
rendkívül közel lesz a vasstádiumhoz. A biztonságos mozgásterünk nagyon szűk lesz. - Akkor örülhetnek, hogy nem a maguk ötleteit követtük, és inkább megkerültük a Nyájat - gúnyolódott Sletloc. - Ami a mi biztonságos mozgásterünket illeti... csak azzal törődjenek, hogy elhalkuljon ez a riadósziréna, és töröljék az ellenőrző tesztet. - Ez túlmegy a hatáskörömön - vágott közbe Hualpa. Ezt éppen elég hangosan mondta ahhoz, hogy az összes technikus meghallja a hangjában csengő figyelmeztetést. A Bizottságok rendelete alapján lehet, hogy a Páncélozó irányítja a küldetést, de egyedül a Mérnök parancsolhat Zéró Plusznak, és mindenki tudja itt a fedélzeten, hogy a küldetés sikere csak attól függ, hogy a hajó jó parancsokat kap-e. Életében most először érezte magát Hualpa elég erősnek ahhoz, hogy olyat csináljon, amit eddig egy Mechanikus sem mert megtenni. A két férfi szempillantása dühödten indult el egymás felé, de Sletloc ránézett egyikükre. - A csillag az Öné - suttogta. - Az űrhajó, amelyet a Mechanizmus épített, túl tökéletes. Igyekezzen megmutatni, hogy méltó rá. Sletloc kiment anélkül, hogy visszafordult volna, és hamarosan a tábori segítők is követték. Lépteik zaját lassan elnyelte a motor dübörgése. Hualpa nem próbált Iztoatl szemében egyetértést keresni. Egymás mellett álltak, és tenyerüket a pilótafülke vezérlőpultjára tették. Pici sugár hatolt a bőrük alá. Lecsupaszított idegvégződéseik átvették a hajó végtelen nyugalmát és az oly sokáig visszatartott tudását. A monitoron a visszaszámláló hirtelen sebesen pörögni kezdett, majd megállt. - Ezúttal elment - mondta Hualpa lelkesedés nélkül. Érezte, hogy remeg, de tudta, hogy ezt nem az izgatottság váltotta ki. A kezeiken lévő karbex felületén érezte, hogy Asszisztense sem kevésbé nyugtalan és HAL DOKL Ó CSILL AGOK
190
bizonytalan, mint ő. Iztoatl egyszerűen úgy gondolta, nem neki kell döntenie.
Eritrea Nadiane állapotát hozta fel ürügyül, hogy megszaporázza lépteit, Tecamacnak nem volt ellenére a dolog, de Eritrea érezte, hogy nem hisz neki. Lehet, hogy kiszimatolta felebarátait, amikor alig két méterre haladtak el mellettük a párhuzamos úton, melyet a Tlaxa által kiküldött őrjárat használt? Lehetséges, hogy a férfi azt feltételezi, hogy nem érdekli más, csak a Csatlakozó lány egészsége, vagy a Csatlakozó lány csak színleli, hogy súlyos az állapota? Akárhogy is, Tecamac megsejtett valamit. Türkiz vezette őket a kanyargós úton egészen a kapcsolatszálakig, melyek a két AnimálVárost kötötték össze. Az utolsó métereket egy szűk mederben tették meg, ahol fagyos víz patakzott. Sűrű köd ereszkedett a vállukra, miközben a Város várta őket a zsákutca végén. Aztán Türkiz elnyelte őket membránjai egyszerű rándulásával, majd kiköpte őket, át a másik oldalra, az albínó Városba. A falak rózsaszínűek voltak, olyan halványak, hogy mármár áttetszőnek tűntek. Nadiane félig lehunyt szempillái alól vizsgálta a bőre alatt lüktető finom erecskék hálózatát, csodálkozva, hogy újra megtalálta a jól ismert motívumokat. A bitáradat Szímbiázis falait öntözve keringett, követve a szerves geometriát. Ez egy kicsit felvidította, de be kellett csuknia a szemét, nehogy elárulja magát. Tíz perccel a mechanikus osztag előtt érték el Mianyánkat. A második őrjáratnak vissza kellett fordulnia, hogy informálja Tlaxát, aki nem tudott behatolni a Nexarche-ba. De az is lehet, hogy makacsul ostromolja a falakat, azt kérdezve, miért utasította el Tecamac, hogy kinyissa.
191
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Ketten közülük futva fordultak vissza az amfiteátrumba. A többiek figyelték a Nexarche-ot. Charon egy kicsit jobban lett Amy gyógyító nanoninjekciója után. - Mennyi idő múlva tudja meg Tlaxa? - Hat perc. - Lassítsd le Őket! - Ők nem hülyék, legalábbis nem annyira, hogy rá ne jöjjenek. Közülünk senki sem akar ujjat húzni Tlaxával. Ha Marine-nak nem sikerül Tecamacot kényszeríteni, vagy ha mi nem tudunk valami kiaknázhatót előhúzni, akkor jobb, ha Tlaxa nem gyanakszik rám, hogy összejátszom veled. - Türkiznek igaza van, tudod te is. - Marine? - Tlaxa csak úgy viccből kétszer is megütögette Tachine-t. Mianyánk nem akarta, hogy neked ezt mondjam, de ez hülyeség. Még a végén minden dühödre szükséged lesz ahhoz, hogy elmenj innen. Eritrea nagy nehezen visszatartotta Türkiz iránt érzett vegytiszta gyűlöletét. Megértette a Város hátsó szándékait. És értette Marine szándékát is. Jobb, ha az erejét az igazi ellenségre tartogatja. - A kutyafáját! Már látom is az ellenséget. - Erre tartanak. A Műfrakciózónő nem próbálta vitatni a Város büntetését. Elvezette Tecamacot és emberi terhét a főhajóig. Az elszáradt virágok és az elmúlás illatával átitatott krétafehér rekeszizom épp annyira nyílt meg előttük, hogy át tudjanak menni. - Vidd az oltárhoz - mondta a fiúnak. - Marine majd gondoskodik róla. Türkiz azt mondta, hogy Marine és Nadiane intézkedik majd, mielőtt a Mechanikus odaérne a terembe. Türkiz már lesben állt a hajó bejáratánál.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
192
Tecamac már azelőtt tudta, hogy Nadiane-t az oltárra kell tennie, mielőtt Eritrea mondta volna. Marine súgta a fülébe, mielőtt köszöntötték volna egymást. - Nagyon örülök, hogy eljöttél. Nem mert hangosan válaszolni. Félt, hogy nevetségessé teszi magát a két nő előtt. - Úgy is beszélgethetsz velem, ahogy a szerelvényeddel szoktál. - Örülök, hogy látlak, Marine - dünnyögte a Mechanikus zavartan. A testetlen hang fölnevetett. - Nem úgy van az, te ostoba! Szubvokalizáljl Tecamac is fölnevetett. Nem azért, mintha elfogadta volna, hogy ő csak egy ostoba alak, hanem mert örült, hogy láthatja Marine-t, és megoszthatja vele azt, amit Nadiane-nal és Eritreával megosztott. És TECAMAC is olyan boldognak érezte magát, mint egy gyermek, aki felfedezte a világ csodáit. - Ez az egyik a két dolog közül, amit közösen használunk. Tecamac felment a három lépcsőfokon az oltárhoz. - Melyik a másik? - kérdezte, miközben óvatosan lehajolt, hogy Csatlakozót a fényes elefántcsont oltárra tegye. - Felfedezzük, hogy az univerzum a felnőtteké, és azt, hogy borzalmas, amit vele tesznek. Épp csak egy sóhajra volt ideje, mikor Marine megütötte Mianyánk összes energiájával. Olyan mélyre hatolt, mint CHETELPEC szokott, egyenesen az eónjába hatolt, hogy közvetlenül az antik memóriájába ütközzön. Mindeközben Nadiane ujjai összerándultak a nyakán, körmei a bőrébe mélyedtek. Bár az öreg Mester előre figyelmeztette egy ilyen támadásra, és bár felismerte a támadást, mégis tehetetlenül nézte, hogy védelme szilánkokra törik. Jól látta, hogy szép új univerzuma összeomlik. Ez mentette meg TECAMAC sértetlenségét. Ez, ami sürgette szerelvényét, hogy
193
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
azonnal tagadja le az összes hazugságot, amit rákényszerítettek, mikor Nadiane-t az oltárra tette. A Csatlakozó lány háta olyan erővel ütődött az elefántcsontnak, hogy tüdejéből kiszorult a szusz. A behatolás rögtön abbamaradt. Tecamac kétségbeesett dühvel üvöltött fel: - Miért, Marine? Miért? - Mert nem volt más választásunk. Hangja már nem a Révész lányának könnyed hangja volt, nem is a súlyosan sérült gyermeké. Egy Város hangja szólt belőle. - És mert még mindig nincs nálunk. Mielőtt megjelent volna a vészüzenet a szeme előtt, értelmezni próbálta a Város hangját. Hirtelen meg-pördült, szerelvénye fölkészült a harcra. Meghökkentette az, amit fölfedezett. Eritrea állt neki háttal a központi ösvény közepén, tízméternyire tőle, laza terpeszállásban, lábujjhegyen. Ha nem tudta volna, hogy Eritrea milyen magabiztos, azt hitte volna, hogy remegése a pánik jele. Testtartásából azt olvasta ki, hogy a lány úgy gondolja, Könnyűlövészek néznek vele szembe. Egy teljes Lövészcsapat: nyolc katona és a Mesterük. Marine és Nadiane együttes támadása miatt TECAMAC nem vette észre behatolásukat. A Könnyűlövészek körbeálltak, átlépték az imazsámolyként szolgáló sárgás porc és izomkötegeket, de azért hagytak mintegy hat métert maguk és az Organikus között. Biztosak voltak abban, hogy sértetlenül eljöhetnek de arról már nem voltak meggyőződve, hogy a fiatal lány magával vihet egynél többet közülük. Felsőbbrendűségükbe vetett hitük ehhez már nem volt elég. A lány alig mozdította meg fejét, de Tecamac rájött, hogy ellenfeleit méregeti. Csak egy kis ritmusváltozás a reszketésében, és már sejtette, melyik Mechanikust célozta meg a lány. Akkor lett biztos benne, mikor a lány lassan szétnyitotta lábait. HAL DOKL Ó CSILL AGOK
194
- Rossz választás - gondolta a fiú. Eritrea a Lövész Mestert nézte ki, azt, aki pontosan a körív közepén állt. Az megérezte ezt a lány mozdulatából. Már ki is adta a parancsot, hogy abban a pillanatban, mikor a lány ráveti magát, fogják le. TECAMAC felmérte helyzetüket, és kiszámította a vetődés pályáját. Az egész nem tartott két másodpercig. A Mester szétroppantotta a fiatal lány nyakát. Pedig nem erre kapott parancsot, nem erre kapott engedélyt. Tecamac most értette meg, hogy Eritrea miért tetetett velük kerülőt, hogy összegyűjtsék az AnimálVáros fehérjeit, és miért diktált erőltetett ütemet. Arra is most döbbent rá, hogy miért volt olyan érzésük, hogy nincsenek egyedül Türkiz járatában. - Nem volt más választásom - mondta a Város. A fiatal Mechanikus nem tudta, hogy mi köze van ehhez a választáshoz, csak feltételezte, hogy kapcsolatban van Tlaxa viselkedésével, pontosabban annak megváltozásával, és ez veszélyeztette a Várost és annak vendégeit. De miért nem tartotta be Tlaxa a Páncélozó utasításait? Miért folyamodott a Lövész Mester erőszakhoz, kockáztatva, hogy túl gyorsan megszegi a Fegyverszünetet, holott elég lett volna az Organikus megadását követelni? Eritrea testhelyzete nem arról árulkodott, hogy kész lenne leengedni a kezeit. - Az erőszak köztünk van - vágta fejéhez a szerelvény. Akárcsak a győzelem kultusza, a harc esztétikája és Organikusok gyűlölete. Tlaxa és a Lövész Mester betartotta Sletloc utasításait. Tisztelték a Mechanizmusét is, hiszen gyerekkoruk óta, óráról órára ezt ismételgették Ennek akart véget vetni Zezlu, Hualpa mérnök látomásain keresztül. Tecamac csak le akart ülni, karjai közé hajtani fejét, becsukni a szemét és várni. Meg is tette volna, ha Nadiane nem nyög fel. Tecamac a hajó
195
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
másik vége felé fordult, ránézett a Csatlakozó lányra, miközben Eritrea még mindig bokáit mozgatta, a Könnyűlövészek pedig mozdulatlanul álltak kevesebb mint négy méternyire Eritreától. Nem tehetett semmit az Organikusért. Nadiane nem kérte sem a betegségét, sem a kegyetlen bánásmódot. Megmentené őt. Letérdelt hozzá, és megsimította homlokát. - Hogyan tudnék neked segíteni, miután ezt tettem veled? Nadiane szeme könnybe lábadt a fájdalomtól. Elszakította tekintetét tőle, és Tecamac háta mögé pillantott. Majd fölemelte fejét, és a hajó vége felé biccentett. - Segíts neki! Tecamac meghökkent, de nem ellenkezett. A Csatlakozó lány fejét erőtlenül az elefántcsontra ejtette. - Segíts neki! - ismételte meg Nadiane. Tecamacnak még arra sem volt ereje, hogy sírjon. Döbbent volt, és kába, izmai erőtlenek ahhoz, hogy mozdulni tudjon. Marine hangját hallotta a válla fölött: - Nem tehetsz semmit sem érte. Én igen. Engedd, hogy segítsek. - De én... Felkiáltott, mielőtt eszébe jutott volna, amit Marine mondott. Majd szubvokalizálta: - Nem akarom, hogy meghaljon! Nem fog meghalni. Nem most. Eritrea azonban igen, és nem tudom megakadályozni. Gondolj Zezlu-ra! Ez a legjobb módja, hogy becsületére vállj Mesterednek. Tecamac újra fölemelte fejét, de hiába kereste a lány arcát a csúcsos boltozatról lezuhanó, majdnem áttetsző anyagban, azét lányét, aki annyi mindent tudott róla, és aki annyira bölcs volt. Elpityeredett, mint egy kisgyerek. TECAMAC az erősítőin keresztül a háta mögül zajt hallott. Léptek csosszantak. Jobb oldalán a ki-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
196
lenc Mechanikus és az Organikus nem mozdult. Látómezejének határán, éppen a szemöldöke felett a kronométere két időt mutatott egyidejűleg. Mutatta a szabványidőt, amit a Bizottságok határoztak meg hét évszázada, és mutatta az azóta eltelt nanoszekundumokat, mióta szerelvénye riadóztatta a Lövész-behatolásra. Tizenkét másodperc telt el. Tizenkét végtelen másodperc. Tecamac világa harmadszorra is megingott. Szerelvénye nem jelezte, hogy az utolsó átalakulás túl sokáig tartott. Felegyenesedett, megfordult, hogy felugorjon, és látta, hogy Eritrea, megriadva a Lövész Mester lépéseinek zajától, elveszti fejét. - Most! - üvöltötte Marine. Eritrea erre a pillanatra várt tíz másodperce, mióta Mianyánk megmondta, hogy Tecamac a szakadás szélén áll. A lány tudta, hogy egyetlen AnimálVáros sem képes áttörni az emberi tudat és tudatalatti titkait, de azt is tudta, hogy Mianyánk viszont képes elolvasni e titkokat, mégpedig a Holtak Révészének pontosságával. Bármit tett is ma Gadjio, művészetének mestere volt. Eritrea - vérében hematokrittal, térdeit összezárva, mellkassal előre - egyenesen a Lövész Mesterre vetette magát. Az hátrált egy lépést. A Mester fogdmegjei Eritreára vetették magukat. Az embióta adrenalinlökettel árasztotta el izmait kétszázad másodperccel azelőtt, mielőtt meg tudta volna fékezni magát. ízületei összecsuklottak teste súlya alatt, izmait a tehetetlenségi erő mozgatta. Az embióta vele együtt mozdult. Eritrea oldalra ugrott, majdnem vízszintesen, ökle a döbbent Mester koponyája felé süvített. A csapás súlyától a Könnyűlövész feje hátrabillent, majd teste is követte. Nyakszirtje hirtelen összeroppant. Eritrea vele együtt rogyott le, oldalra fordulva, hogy elsodorja a legközelebbi Könnyűlövészt. Úgy kaszálta
197
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
el, mint egy tekebábut, és érzékelte, hogy a szomszédos Könnyűlövészt is magával rántja estében. Majd megpróbált fedezékbe gurulni, de egy fájdalmas rúgás a bordái közé visszapenderítette a Könnyűlövészek közé. Lélegzete elakadt, majd egy kezet érzett nyaka köré fonódni, és egy másikat az oldalába csapódni. A Könnyűlövész, aki az előbb megrúgta bordáit, újra támadott. A férfi láthatóvá tette arcát. Egy fekete rakéta suhant el látómezejében, és ennek fényénél látta meg támadója arcát. Egy láb fonódott medencéjére, egy kéz eltakarta szemét, egy kar pedig elszorította nyakán az ereket. Eritrea szenvedett, de embiótája továbbra is pumpálta az oxigént izmaiba. Eritreának testét kicsavarva sikerült nekicsúsznia a Mechanikus mellkasának. Ezután a lány szó szerint keresztülfurakodta magát, többször is elszakítva ínszalagjait, majd ráesett a férfira. A Mechanikus arra használta tudását, hogy fölegyenesedjen, és combjai közé szorítsa őt. Kezével nyakon ragadta a lányt. Eritrea épp csak derékon tudta ragadni, és kipréselte a karbexet, mint egy túlérett gyümölcsöt. Az embióta megváltoztatta ujjai kémiáját, ami áthatolt előbb a fémen, majd a húson. Mikor megérezte a Könnyűlövész belsejének melegét, összezárta ökleit, és megragadta az őt körbezáró szerveket. A Mechanikus felüvöltött, és a lányra zuhant. Az embióta továbbra is ösztökélte volna a lányt, hogy felpattanjon, de annak szervezete annyira kimerült már, hogy egyik bokája nem bírta tovább a terhelést. Térdre esett, próbált újra felállni és másodjára is próbálkozni, de a fajdalom szétáradt testében. Ereje végén járt. Az előtte álló Mechanikus csak ütötte tovább. Aztán megragadta a lány kezét. Amikor Eritrea keze elérte az övét, és a lecsorgó vér érintkezett az övével, Tecamac azon töprengett, hogy örülnie kellene-e ennek az új megosztás-szimbólumnak. Fel-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
198
emelte Eritreát, majd maga sem tudja, miért, magához szorította egy pillanatra. - Köszönöm - mondta a lány, miután elengedte. Tecamac tudta, hogy az ölelésnél többet köszönt meg neki a lány. Megköszönte a segítséget is, amit nyújtott neki. Körülnézett, és azon gondolkozott, hogy a hajón lévő férfiak érezték-e valaha annak az örömét, ha csak futólag is, hogy szereti őket valaki csak úgy önmagukért. Nem érzett lelkifurdalást amiatt, hogy megölte Zezlu gyilkosait. Csak egy kis szánalmat érzett azért a hétért, akiket épp most mészárolt le. Mert ez bizony mészárlás volt, közönséges mészáros munka. Ezek mindannyian annyira... lassúak, annyira gyöngék, annyira törékenyek voltak. Tipikus áldozatok. De ami a legrosszabb, olyan áldozatok, akik nincsenek tudatában, hogy egy ragadozó les rájuk, akit ráadásul saját maguk teremtettek. Ránézett a két Könnyűlövészre, akiket Eritrea ölt meg. Két túlképzett, túledzett Mechanikus. Két, katonák által harcra formált gépezet, a lány mégis puszta kézzel ölte meg őket. Nem is a puszta kezével, nem ez a helyes kifejezés. Az Organikusok fegyvert csináltak a testéből. De vajon azért csinálták-e, mert a vágyaikhoz akarták a környezetet idomítani, vagy csak Őhozzá, a ragadozóhoz akarták hasonlóvá tenni, akit majd a Mechanizmusra uszítanak? Van egyáltalán valami különbség? A fiú Eritrea felé fordult. A lány egy imazsámolyon ült, és sírva nézte a Könnyűlövész testébe merült kezeit. - Igen - mormolta egy gyerekes hang -, nagy különbség van közöttük. Tecamac lehajtotta fejét. - Mit akarsz kihúzni belőlem? - kérdezte erős, tiszta hangon. - Mi az, ami annyira fontos, hogy nem tudod megkérdezni? ***
199
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Az alvezérlő terembe érve Sletloc elküldte kísérőjét. Egyedül akart maradni. A következő órákat Hualpának szenteli. Félt attól, hogy az utolsó jelenetben majd mellőzni fogják, Minden a terv szerint zajlott, itt-ott egy kis pontosítással, ami gőgössé tette, meg egy kicsit idegessé is. A Zéró Plusz ordítva merült a bináris rendszer felé. Hualpa parancsai hangzottak a hajó hangszóróin, ezek a szokásos óvintézkedések voltak radioaktív környezetben. Ez mindig megakadályozta Sletlocot, hogy bezárja elméjét. Egy vállvonással a vezérlőasztal fölé hajolt, és aktiválta azt egy könnyed érintéssel. A Mechanizmus asztrofizikusai szerkesztették meg a bináris csillag háromdimenziós holografikus makettjét. Egy sterilizált intelligencia - Charon ajándéka - feladata volt, hogy a makettet valós időben mozgassa azoknak az adatoknak a segítségével, melyeket a hajó elemzőinek sikerült megszerezniük. Tarka részecskesugarak utánozták a sugárzás és a kilövellő anyag egyesülését. Sletloc órákig tanulmányozta őket. Eléggé biztos lehetett benne, hogy megértette a jelzett szupernóva kialakulását. Amikor a skorpióhajó áthaladt az utolsó lilás színű kanyonokon, amelyek a Város útvesztőibe nyúltak, a szerelvény átalakította a szoba képernyőit, a világűrbe nyíló virtuális ablakká. Majd jelezte, hogy kész szembeszállni a csillaggal. Semmi nem tudta fölkészíteni a látottakra. A bináris rendszer épp önmagát falta fel. Eredetileg a KDT 1822+17 két vörös óriásból állt, de az elsődleges csillag éppen összehúzódása végső fázisában járt. Központi magja annyira sűrű, annyira nehéz volt, hogy a gravitációs hatás révén magához vonzotta saját ikercsillagának anyagát is. Ennek eredménye egy hatalmas, izzó gázokkal körbevett korong lett, melynek közepét az első csillag foglalta el. A Zéró Plusz felőli oldalon a becsapódás okozta forró foltok a másoHAL DOKL Ó CSILL AGOK
200
dik csillagtól elszakított gázgyűrűn úgy izzottak, mint az alkimisták olvasztótégelye. Ezt az asztrofizikusok előre kiszámolták és modellezték a tizenötödik tizedesjelig. Amit még ők sem tudtak előre látni, az a jelenség hihetetlenül erős pulzálása volt. A második csillagtól elszakadt gázgyűrű lassan örvénylett az első csillag gravitációs mezője körül, fehéren vakító plazmakitöréseket lövellve a mag felé. A Páncélozó az egyesülés központja felé közelítette a képernyő kameráit. A központot hatalmas, forrongó kráterek szabdalták fel. A gyűrű örvényei lassan keringtek, több kiloszekundummal forogva tengelyük körül, amit figyelembe kellene venni a Háló kifejlődése során. Sletloc rövid parancsokkal átírta a képernyőn megjelenő adatokat. A szabálytalan réteg a legnagyobb gravitációs zónát jelezte, valamint a hőmérsékleti áramlásokat a csillag körül. A Páncélozó egy pillantást vetett a mérőskálára. Semmi meglepőt nem látott, előre látható volt a forróság is, az örvények is, a halandóság is. Az esemény eltűnt, semmivé foszlott, elmerült abban a felajzott állapotban, ami minden harc után elöntötte. Ellenségeit nézte kitartóan, és ellenállt az ingernek, hogy becsukja szemét, mikor megérezi a pulzáló csillagból áradó forró légáramlatot. Most Zéró Plusz elvágta üres fullánkját, és Sletloc megérezhette a Bánt, miközben az éppen felszívódott a belső csillagot felfaló hatalmas energiájú örvényben. A tér szövete meggyűrődött a neutrínók nyomása alatt, és szabálytalanságokat hozott létre az energiahálók szerkezetében. Az elsődleges csillag körül a csillaganyag úgy fortyogott, mint a magma. Itt mutatja meg végre igaz valóját a világegyetem: akár egy szűk zsebecske, itt-ott egy-egy csillaghalmazzal, melyeket a gravitációs csodák képeztek tér-
201
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
ben és időben. Nincs végtelen, csak trükkös lencsék. Az AnimálVárosok, akik a Bán rácsai között utaznak, már régóta tudják ezt. A Mechanikus teoretikusok évszázadokon keresztül sötétben tapogatóztak, mire sikerült felépíteniük az összegyűrt világegyetem modelljét még Zéró Plusz terv kezdetekor. A Városnak ez a szűk univerzum maga lehet a börtön. A Mechanikusnak pedig a harcmező. Sletloc megdicsérte magát a jól végzett munkáért. Kikapcsolta a képernyő nagyobb részét, és az előtte álló csapdákra koncentrált. Ezek nagyobb része csak lehetséges csapda volt, amit ki lehetett kerülni, de volt egy olyan is, amelyről még nem tudott mit mondani. Hualpa lázadása is, felvetett néhány problémát. Például hogy elkerülhetetlen és ellenőrizhető legyen. Minden időzítés kérdése. Tlaxa mozdulatlan és csöndes volt, mióta a két férfi, akiket őrjáratba küldtek a Nexarche felé, visszatért. Hallgatta a férfiak jelentését, és gondolkozott. Tachine el sem tudta képzelni, merre járnak Tlaxa gondolatai, de kétsége sem volt afelől, hogy hamarosan megtudja. Pedig egyáltalán nem akarta megtudni. Tlaxa átvágott a termen, ahol az őrjárat elindulása előtt tartózkodott, és lement a gödörbe. Most közvetlenül az asszony felé fordult, és nem vesztegette az időt magyarázatokra. - Türkiz beszélhetett a lányával a csatlakozó készüléken belül? - kérdezte. Tlaxa mellkasa előtt összekulcsolt kezekkel állt, és Tachine feje fölött egy pontra meredt. - Merre vagytok? - faggatózott Türkiz szándéka felől Tachine, de hangosan csak annyit mondott: - Nem hiszem. A férfi pofon ütötte, nem erősen, inkább csak figyelmeztetésként. - Nem azt kérdeztem, hogy mit hisz. Választ akarok!
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
202
Tachine elhatározta, hogy kivívja a második pofont is. - Sajnálom, vannak dolgok, amiket tudok, és vannak olyanok, amiket csak sejtek. Ez a különbség köztünk. Ön tudja, hogy Türkiz beszélhetett a Nexarche M. I.-jával, de képtelen elhinni. Csak időt nyerni. Tlaxa nem vette a fáradságot, hogy megüsse újból. - Tudja, mi történik, ugye? - Feltételezem, nincsenek hírei a Nexarche-ról. A férfi térden rúgta az asszonyt. Tachine számított rá, így elfojtotta kiáltását. - Mi történik? - Feleljen! - követelte Tlaxa. - Nem, nem tudom, de hozzá tudok tenni egyet s mást. Tecamac rosszul reagált, és kilenc Mechanikus éppen most ment be Mianyánkba. Megelőzés céljából Tlaxa újból megütötte az asszonyt. - Türkiz beleavatkozhat a hajóba? Buta kérdés volt. Tachine szipogott. - Nem. Összeroppanthatja, ha énekel neki, de ami az épületen belül van, az kívül esik a hatáskörén... Ide-oda járkált. A Mechanikus utált bugyutákkal foglalkozni. - Majd találunk egy másik megoldást, hogy Eritrea ne kockáztasson. De nem volt. Tizennégy társa képtelen volt megemészteni a karbex béklyókat, és azoknak szervezete, akiknek ezt módjában állt volna megtenni, már túl gyenge volt ahhoz, hogy elviseljen két másodpercnyi küzdelmet. Tachine is csak arra figyelt, hogy ujjait Tlaxa nyaki ütőere mögött tartsa. Még ha Türkiz földrengéssel megváltoztatta volna az amfiteátrum húsát, akkor is kevés lett volna az esély arra, hogy a Mechanikusok gyengébbek legyenek, mint a műfrakciózók. Csak egy szusszanásnyi időt hagynának nekik.
203
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Sletloc Asszisztense megjelent, és elsuttogta parancsait, mert több Könnyűlövész már elhagyta az amfiteátrumot. - Tudott beszélni a lányával? - Hogyan? A rúgás ez alkalommal csaknem összetörte sípcsontját. Tachine metabolizmusa mélyreható változást idézett elő, és egy utolsó erőfeszítést tett, hogy megpróbálja feloldani karbexe ökleit. Lehet, hogy ez nem használ semmit sem. Tecamac elhatározta, hogy együttműködik. A műfrakciózónő leállította embiótáját, és gúnyosan fölnevetett. - Varázslónak néz minket? Ugyanakkor megkérdezte: - Hogy van Eritrea? Egy kicsit összeszedte magát. Ne foglalkozz vele! Tecamac egy igazi szélvész. Majd szólok, mikor leszünk készen. Tlaxa az asszony felé fordult, és nagyokat lépve elsétált rabjai előtt, megvető pillantásokat vetve rájuk. Majd visszakanyarodott Tachine felé, de nem nézett rá. - Türkiz! Nem tudom, miben mesterkedsz, de ha Eritrea és a Csatlakozó lány nem lesz itt tíz percen belül, kivégzek egy Organikust. - Jdan felé fordult. - Ön majd elintézi. Jdan vitatkozni kezdett. Tlaxa fölment a színpadra. - Tlaxa! Azt hiszem, egyáltalán nem szeretem magát. A megszabott tíz perc lassan lejárt. Tlaxa Jdannal szemben ült le a színpadon, és hanyagul lóbálta jobb lábát. Úgy helyezkedett el, hogy meg tudja érinteni minden lendítésnél a műfrakciózók arcát. Néhány méterre mögötte Gadjio éppen a Város húsában süllyedt el, de nem látta őt, meg azokat a Könnyűlövészeket sem, akik a Révészt körbevették. Gadjiónak már csak a feje volt kinn, mikor egy Mechanikus rádöbbent, hogy a Város felfalta az Őst.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
204
- Hé! - kiáltotta. Tlaxa felpattant, és rohanni kezdett, de elkésett. Illetlen szörtyögés zaja hallatszott, Gadjio eltűnt Türkiz beleiben. Az Asszisztens néhány másodpercet vesztett a hasztalan támadással, és őrült módjára vágott keresztül a termen. - Játszani akarsz velem? - kérdezte a gödörből harcra készen felugorva a Város. Abban a pillanatban, mikor Jdan elé ugrott, a jelek, amiket TLAXA vetített szaruhártyájára, megbolondultak. Az amfiteátrum megőrült. A színpad fölemelkedett, és hullámozni kezdett, mint a háborgó tenger, nekilökte a Mechanikusokat a padlónak, majd a falnak. Olyanok voltak, mint megannyi marionettbábu, amelyeknek elvágták a zsinórját. Helyenként a felszín megrepedezett, és számos Könnyűlövészt nyelt el az élő hús, míg szerelvényüket savas, nyúlós váladék lepte be, ami megzavarta jelfogóik működését. Másokat beborított a kupoláról lezuhanó szárított kárpit, mely olyan hanggal pukkant ki, mint amikor egy léggömbből elszökik a levegő. Sokan üvöltöztek, ahelyett, hogy nyugodt utasításokat osztogattak volna megzavarodott szerelvényüknek, hogy kimenekülhessenek a gödörből. Csak néhányan őrizték meg hidegvérüket, és szintén alig voltak néhányan olyan szerencsések, akik elég közel voltak a lépcsőkhöz, és ki tudtak menekülni. Két Lövész Mester, két rideg lélek intézte a bajban lévő szerelvények menekülését úgy, hogy lekapcsolták eónjaikat rabjaikról. Az eónok minden érzelmi hatástól szabadon újraprogramozták a szerelvényeket, hogy azok képesek legyenek értelmezni az újonnan megjelenő, Türkiz okozta problémákat. Másodperceken belül tizenegy vagy még több Könnyűlövész jelent meg a gödörben, akik ugyan sértetlenek voltak, de karbexeik nem működtek. Kénytelenek voltak tehát megvárni a Lövész Mestereket,
205
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
hogy ők segítsenek nekik úrrá lenni megbolondult szerelvényeiken. Rá kellett bízniuk magukat a Mesterek tapasztalatára. Mindezt úgy, hogy képtelenek voltak alkalmazkodásra. TLAXA, miközben géppuskatűzzel árasztotta el a másodpercek alatt több parancsot szubvokalizáló embereket, nem hitt a szemének, amikor azt látta, hogy az Organikusok egyszer csak béklyóiktól megszabadulva felállnak. Majdnem mindannyian szétszóródtak a padok között, a rés felé szivárogtak, amit Türkiz nyitott a falban. Bár tudni lehetett, hogy nincs más céljuk, csak elérni a kijáratot, és mozdulataik sem utaltak másra, lehetetlen lett volna elkapni őket, mert olyan megfoghatatlanok voltak, mint a zavartan rohangáló patkányok. Valahányszor egy Könnyűlövész útjukba került, ellökték, vagy katonás határozottsággal eltérítették útjukból. Törékeny és védelem nélküli karjukat és lábukat lazán tartották, miközben öklük és talpuk keményen csattant ellenfeleiken. Ahogy egyre közeledtek a kijárathoz, egyre kevesebben állták útjukat. Úgy haladtak, mint a kilőtt puskagolyó, miközben sok élettelen testnek ütköztek a lépcsősoron. Tlaxa érezte, hogy lába összecsuklik alatta, és hogy egy véres szem kicsúszik élettelen ujjai közül. Érzékelte azt is, hogy szerelvénye egyfolytában azt üvölti: „végzetes rendszerhiba”. Tachine bal kezével megragadta nyakánál, anélkül, hogy a karbex megállította volna, elszorította ütőerét, és szétzúzta nyelőcsövét. Jdan öklei szemsérülése ellenére pusztító könnyedséggel merültek el hasában. A Mechanikus megrúgta térdével. Tlaxa halála előtt örülhetett annak, hogy szétzúzta egy hím organikus szemét. Silány kárpótlás egy olyan összeroppanásért, amit csak egy szerelvény tudott rámérni. A húsz Organikusból tizennégyen tűntek el Türkiz falának lassan behegedő résén. Hátuk mögött
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
206
csak hat tetemet hagytak a tizenkilenc lenyúzott Mechanikusnak, akik épphogy megtanulták, hogy a Bizottságok mindig örülhetnek egy kis aránytalanságnak, amikor az AnimálVárosok belekeverednek ügyeikbe. De mit gondolhattak a túlélők ijedt, harc nélküli megfutamodásáról az immáron ellenséges Város termein keresztül?
207
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
8. FEJEZET
A Zéró Plusz belseje több összefüggő üzenettől visszhangzott. Az őröket leszámítva a skorpió gerincoszlopa mentén elosztott nyolc szerelvénynyi egységben az egész legénység annak a manővernek szentelte figyelmét, amelyet a Mérnök és az Asszisztense irányítottak. Az egységvezetők irányítása alatt kifeszítették a hűtőszöveteket. A szövetek mikrometrikus hajszálerekből álltak, amelyeket folyékony nitrogén és monomolekuláris fagy keverékével töltöttek meg. Melegítés folyamán a hajszálerek megdagadtak és kifeszültek, és olyan szerkezetet alakítottak ki, mint a hókristályok. A Zéró Plusz hirtelen egymillió, szivárványtól szikrázó köd központjában találta magát, amely a sugárzások fényelhajlásából született. A hófödte tömeg vastagodott a legmelegebb zónák körül. Az elektromos mezők hatására, amelyeket a fotonok kilövése hozott létre a csillag által kibocsátott magas energiával, új lehűlés-tájak alakultak a hajó által gombolyított ezüstös gubó belsejében. A gépezet felszívóképessége emberi tapasztalat szerint fenomenálisnak számított, de a bináris rendszer áradó energiájához képest csak néhány perces haladékot jelentett. Hualpa azt kockáztatta, hogy túl sok jelet kap, hogy a lökések, amelyek közvetlenül az agyába irányultak ideghálóján keresztül, túladagolják. A Zéró Plusz átrepült korlátain, abba a rettenetes zónába, ahol min-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
208
den borda reccsen, és eltérő módon panaszkodik, ahol az erőmezők visszatartják lélegzetüket, amíg hirtelen össze nem omlanak. Érezte, hogy a hajó küzd, hogy megőrizze integritását. A riadók fokozatait már régen meghaladták, amit az elgyengült gépezetek csendben és sóhaj nélkül tettek. Közben a csillag minden frekvencián üvöltött, annyira, hogy elnyomta a motorok zaját. Miután a hajó érzékelői leváltották a Mérnököt, annak csökkentett tudata addig terjedt, amíg a tekintete. Teste reagált minden jelenlévő, összetekeredő energiára, amit a Zéró Plusz eszközei igyekeztek elkerülni. A szerelvény kivetítette a tűzvillanásokat látása periferikus zónáiban. Érezte, hogy agyában rövid áramkörű idegek keletkeznek. A szenvedés villanásai felkúsztak véres ujjain. Az univerzum lényegét próbálta felhasználni, egy olyan falánk tömeget, amely megpróbálja teletömni magát egészen a robbanásig. Egy szerkezetet, amely csodálatos a maga rögeszmés bulimiájában. Amíg Iztoatl rostálta az elemzők numerikus adatait, Hualpa nem tudta levenni szemét a fényernyők mozaikjáról, és repült az űrben, és elmerült az elsődleges csillag fekete szívében, kifeszített karral, tágra nyílt szemmel, hogy még jobban megégesse magát. - Az értékek minden másodpercben fokozatosan változnak jelentette ki Iztoatl összeszorított fogakkal. - Belépünk az ismeretlen zónába! - Gyorsítsa fel a bevetést! Majdnem ott vagyunk. A kínlódó csillag olvasztótégelyében a fúzió reakciói elérték a tetőpontot. A központi mag kísértetének elemzése kimutatta az egyre nehezebb elemek koncentrációját. A vasatomok aránya kritikus volt. Az egyik vezérlőpanelben létrejövő túlfeszültség tüzet okozott a mennyezeten. A moha elosztói gyászos huhogással működésbe léptek, és a pilótaház megtelt fanyar szagú füsttel, amit a szerelvényeknek 209
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
nem sikerült teljesen kiszűrniük. Ez ismerős bűz volt, a hőfejlesztő csata szaga, amikor egy ionos fényszórónak sikerül átszúrnia a védelem páncélzatát. A következő szag a halottak szaga lenne.
Mikor Zéró Plusz elérte a turbulencia zónáját, egy szabályos törésvonal jelent meg a központi tengely mentén. A szövet autonóm egységei a ketrec mindkét oldalán elhagyni készülődtek a fő szerkezetet. A Zéró Plusz újra telepítette magát, hála a szerkezet fő csomópontjaiban elhelyezett memóriatömböknek. Hualpa eltérítette a motorok energiájának egy részét a külső védelmi mezők irányába, és a többit a szétválasztásra használta. Erezte a hajó ellenkezését, amikor lassításra kényszerít ette. Elkezdődött az utolsó fázis. A túlélés központi rendszerei szétkapcsolódtak egymástól, és az optikai kapcsolat-egységek visszahúzódtak a helyükre. Az elválasztó hengerek végigcsúsztak a szupravezetők gyűrűi mentén. A kiömlő ionizált részecskékben a csillogó, fekete csökevények közül mindegyik elvált a testtől. A védelem burka szétszakadt; a hűtőszárnyak, amiket nem védtek a részegységektől, teljesen kinyíltak a végeken, majd a hajó belekezdett a végső átalakulásba. A központi törés szélesedett. Hualpa kitért a csillag által kibocsátott túlhűtött anyagnyelvek elől, és lezongorázta a kinyílás sorozatát. Az elválasztás ütése hátra vetette őt. Ujjai egy pillanat alatt elvesztették a kapcsolatot az irányítóasztallal. Az elszakításból származó fájdalom majdnem eszméletvesztését okozta. Összeszorított foggal kényszerítette véres tenyereit, hogy belenyúljon az éles szilánkokba, majd elmerült az örvényben. A másodlagos csövek energia plazmát köptek ki, amit az elektromágneses magok a gravifikus áramHAL DOKL Ó CSILL AGOK
210
körök mentén tájoltak be, hogy siettessék az elválasztást. A Zéró Plusz mintha fel akarna robbanni. A farok részei közül az egyik a giroszkópok meghibásodása miatt ingatagon, keringve elindult, és a csillag felé vezette legénységét. - Javítsák ki! - vetette hidegen oda Hualpa. - Aktiválják a tartalékot! Egy technikus meglepődött: - Nem tudjuk majd visszanyerni őket, ha elpazaroljuk rájuk az energiát a... - Javítsák ki! A gyűrűs blokk, mely szárnyakkal volt tele, veszélyesen ingadozott az elsődleges csillag vonzáshatára mentén. A meghajtás minden aktív egysége kétség-beesetten kiköpött egy kékesfehér plazmaívet. De ez nem volt elég ahhoz, hogy kitépjék őket a könyörtelen gravitációs mezőből. A blokk forogva elmerült a mag felé. Iztoatl elvállalta, hogy törli az összes túlélési eszközüket. így csak megrövidülne a haláltusájuk.
Tachine elsőként hatolt be Mianyánkba, gyöngéden támogatva a gennyesedő szemüregű Jdant. A többi tizenöt túlélő műfrakciózónő kis csoportokban csatlakozott hozzá, miközben ahogy tudták, segítették egymást. Mindannyian megsebesültek, sokaknak a sebei több napig is gyógyulnak majd, eltelik egy kis idő, amíg a csata fizikai nyomai eltűnnek róluk. De személyiségük végérvényesen átalakult: egyikük öntudatlan volt, annyira közel állt a halálhoz, hogy embiótája két-három hétig nem fogja megengedni, hogy magához térjen. Jdant leszámítva egy férfi sincs a túlélők között. Nem vállaltak ők több kockázatot, mint nőtársaik; egyszerűen csak férfisoviniszta ostobaságból a Könnyűlövészek elsősorban órájuk rontottak.
211
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Ugyanez az ostobaság tette lehetővé, hogy Tachine halálos ütést mérhetett Tlaxára, aki közben Jdan megtámadására összpontosított. A Város a főhajóig irányította őket, ahol Gadjio és Nadiane vártak rájuk. Tecamacot és Eritreát nem lehetett látni. - Hol van a lányom? - nyugtalankodott Tachine azonnal. - Amy tájékoztatott minket, hogy a Nexarche támadást kapott egy Könnyűlövésztől. Eritrea nem akarta odaengedni Tecamacot egyedül. A Csatlakozó lány a főoltár lábánál ült, ugyanolyan sápadt volt, mint a Találkozó ceremóniáján, de nehézség nélkül fejezte ki magát. - Mianyánk memóriájával kábitószerezzük őt. Pillanatnyilag jobban van, de az életkedve egy szempillantás alatt elhagyja. A lányod jól van. Tecamac védi őt. Maríné hirtelen jött érettségével olyan élessé vált, mint egy penge. - Ügyelek az apámra. Tachine nem volt benne biztos, hogy ez mindent megmagyaráz. Az események erőszakossága bizonyára hozzájárult a kicsi lány felelősségtudatának erősítéséhez. - Kezdem érteni, hogy miért nem szereted, ha Mamának neveznek! Tudod, meghaltam egy pillanattal ezelőtt... Más körülmények között Tachine bocsánatot kért volna. Elkísérte Jdant Gadjióhoz, és segített neki, hogy kinyújtózzon azon a pádon, amelyet a Révész elfoglalt. O alig emelte föl a fejét, de megértés látszott az arcán. - Most rajtam van a sor, hogy gondoskodjam róla. Néhány centiméterrel arrébb húzódott, és végtelenül elővigyázatosan fölemelte Jdan fejét. - A szeme három nap múlva visszanő, és az embióta meg fogja kímélni a fájdalomtól. Leginkább pi-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
212
henésre van szüksége. Megyek, megnézem, hogyan boldogul Eritrea és Tecamac, majd egy hosszú alvókúrát rendelek magamnak. Tachine eltávolodott a Révésztől, és visszament a zúzódások márvánnyal kirakott ösvényén. Tudta, hogy lábai nem a fizikai fáradtság miatt nehezültek el. Nem sérült meg ő volt az egyetlen a műfrakciózók között és az embiótája csupán kicsit merített az energiatartalékaiból, amikor fel kellett gyorsítania az anyagcseréjét, viszont szenvedett a torkában lévő képzeletbeli gombóctól, gyomra pedig az émelygés jeleit küldte. Tudatalattijának hazugságait, amit az embióta képtelen volt kitörölni. - Eritrea és Tecamac nagyon jól boldogulnak. Inkább pihenj egy kicsit. - De hát a lányomról van szó, Türkiz! - A lányod kevesebb mint húsz perc alatt épp a harmadik Mechanikusát ölte meg, és Tecamac annyira gyors, hogy a tizenhárom Könnyűlövész közül, akiket egyszerre ölt meg, egyik sem érhetett hozzá. A Nexarche környezete szabad, én pedig bezártam az életben maradó Mechanikusokat egy háromdimenziós útvesztőbe, amiből nem tudnak elmenekülni! A lányod idehozza Charont. Útközben semmi nem kényszerítette arra őt, hogy szembenézzen utolsó ellenfelével. Egyszerűen nem akarta, hogy Tecamac egyedül vállalja ezt a mészárlást. - Jóságos Ég! Mit akar bebizonyítani? A válasz Mianyánktól jött: - Hogy a Mechanikusok nem az egyetlen lények, akik feladhatják értékeiket és kultúrájukat az emberiség szolgálatáért. - Nem a Mechanikusod, hanem egyetlen Mechanikus! És egyetlen műfrakciózó lány. Felfogtam, de ez nem a te dicsőséged. Egyébként tévedsz. Tecamac azért az, ami, mert a tanára úgy oktatta, ahogy, és
213
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
azért, mert élete során több más Mechanikussal is találkozott, akik úgy vélték, hogy a Mechanizmus nem egy bezárult kör. Nem gondolja azt, amit Türkiz, Girasol, Lapis Lazuli vagy én, vagyis hogy az animalitás és az emberiség kölcsönösen kizárják egymást. Néhány percig két Város, az Ősök, a Csatlakozók, egy Mechanikus és legalább egy Organikus együttműködött. Pontosan ezért jött Eritrea a szupernóvához. Egész egyszerűen nem akarja, hogy ez véget érjen. Biztos vagyok abban, hogy te meg tudod ezt érteni. Tachine úgy döntött, hogy leül. Úgy tűnt neki, hogy Mianyánk éppen elismerte, hogy bizonyos Városok - talán nagyon kevés Város, de legalább jól ismertek - hasonló terveket tápláltak, mint az Ellen-ut. Talán még ők is benne szerepeltek eredetileg Eritrea munkájában. Vagy a lányát is ők bátorították? - Inkább az ellenkezője igaz. A lányod lelkesedése meglehetősen fertőző. - Ez Türkiz volt. - Mindazonáltal a mi indítékaink kevésbé nemesek és aggodalmaink korlátozottabbak. Először is megpróbálom megmenteni, akit lehet, ebből a rosszul kezdődött Találkozóból. Ezért hozza ide Eritrea Charont, hogy mindannyian együtt tudjuk őt kikérdezni.
A KDT rendszer elég messze volt a galaxis szívétől ahhoz, hogy a látható csillagok sűrűsége csökkenjen. De az elsődleges csillag összeomlása olyan gravitációs lencse hatását hozta létre, mintha az égbolt fénylő pontokkal telne meg. Mintha a csillagok összessége eldöntötte volna, hogy összegyűlik haldokló nővére körül. A hatás rettenetes volt. Egyfelől az égő gázkutak kifeszítették romboló hálóikat a Zéró Plusz maradványainak irányába. Másfelől úgy tűnt, hogy egy fény-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
214
szökőár közeledik feléjük. Hualpa hirtelen megértette, hogy a Bán miért nem működött már a szupernóva közelében. Pedig az univerzum csak egy apró zseb volt teli csodákkal, ahol pillantásukat az ég mélységeibe meríthették, és megszerezhették belőle a végtelenség illúzióját. Kivéve ezt a meghatározó pillanatot. Amikor az összes hely összegyűlt ugyanazon a ponton, és az égbolt törékeny hártyája összehajtódott fölöttük. És az örvény közepén találták magukat. - Az instabilitás első jelei - jelentette ki Iztoatl feszült hangon. - A paraméterek növekedésben, az összeomlás gyorsul. A látható átmérő csökken, nagy amplitúdójú lökéshullámok. Becsült idő a vasfázisig: kettő kilomásodperc. Halkan hozzáfűzte, mintha félne megtörni a varázslatot: - A képernyők még mindig kitartanak. - Százhúsz másodperc az elszigetelő szövet kibontásáig jelentette be Hualpa. Azután a vezérlőtest csöveit irányította, amelyek egy olyan pályát követtek, ami elvezette őt a sűrű csillag másik oldalára. A Zéró Plusz tömegének majdnem felét elvesztette, és hajtó hatalmának több mint kétharmadát. A többfázisú védelmi mezők küszködtek a részecskék folyamatos bombázása alatt. Mindazonáltal a hajó jól kitartott. Hualpa érezte, ahogy teste vonaglik ujjai alatt. Úgy érzékelte minden egyes szegecs kihúzását, mint egy ütést az érhálózatra. A gravifikus áramkörök hatását rosszul kompenzálták az ellenmező generátorai. A csillagszív verései a robbanási ponton instabilakká váltak. De a Zéró Plusz kitartott. A hajó hengeres ragyogása a harminchatosnál járt. Közülük kettő már eltévedt. Az első elsüllyedt a csillag magmás szíve irányába; a második, amit egy túl-hűtött anyagnyelv nyelt el, nem adott már választ az üzenetekre, és eltávolodott, miközben egy titokzatos röppályát követett. Ionizált részecskék sora képző-
215
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
dött nyomában. A vezető mesterséges intelligenciák kiabálása belefulladt az élősködőkébe, azután a henger eltűnt egy fémrobbanásban. A többi rész kinyílt a központi mag körül, és egy ikozaéder alakú kalitkát formált. A szövőszobákban, amelyek a henger végeiben helyezkedtek el, összekapcsolt nanonfüzéreket tettek ki energiabombázásnak, amit óvatosan kalibráltak a galliummal és titánnal átitatódott környezetben. A primitív nanogépezetek elkezdtek együttműködni. Egy vékony szövet alakult rétegről rétegre, haladásuk ritmusában. Minden egyes nanon mágneses csapdákat gyártott, ahova a galliumatomok beilleszkedtek. Az így kialakult fél-folyékony kristályok körül tiszta titánréteg csapódott le. Amint egy meglehetősen hosszú fonál felhasználhatóvá vált, akkor egy kidolgozottabb nanon megfojtotta egy lehűtött, nitrogénes védelmi hüvelyben, azután egy háromdimenziós rozettába kötötte, és hozzáfűzte a többihez. A kapott szövet többrétegű anyagból állt össze, egyenetlen felszínnel, hogy visszatükrözze a csillag neutrínóáradatának egy részét. Annyira törékeny volt, hogy közvetlenül nem kezelhették a szakadás kockázata nélkül. A mágneses karok finoman összehajtották anélkül, hogy megérintették volna, és a bevetés hajszálerei köré tekerték, miközben várták a leejtés sorát. A szövés előzetes fázisa sokkal előbb elkezdődött. A nanongépezetek, amelyeket a Nexarche-ban összegyűjtöttek, először megsokszorozódtak, mint ahogy alaptropizmusuk parancsolta nekik. Az ultraviola arány növekedési szintjüket ellenőrizte a fényben. 177 angströmű hullámhosszúság volt a fejlesztés kulcsa. A szövés minden szobájának légkörét átjárta a nanonok vastag leve, és minden ütközéskor kicserélték egymás között az információs részecskéket.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
216
Amikor a telítettség szintje elérte a sorsdöntő határt, lassan elkezdődött a forrongás. A szobákban elhelyezett érzékelők közül azonban ezt egyik sem vette észre. Az elszigetelt nanonok feladták, hogy úgy viselkedjenek, mintha saját univerzumuk lenne. Részben azért, mert rájöttek mások létezésére, és elkezdtek együttműködni. Továbbra is elvégezték feladatukat, amiért kitalálták őket - nem volt eszköz, amivel meg tudták volna ezt változtatni -, de szervezett, strukturált, átgondolt módon tették, úgy, ahogy azt a Csatlakozók óhajtották. A nanongépezetek elkezdték javítani az alapszövetet, hogy erősebbé tegyék azt. A neutrinós csapdák hatékonyságának erősítése miatt megdupláztak minden egyes szálat, és összecsavarták egy másikkal. Hozzátettek egy kiegészítő réteget a szövethez. A szövés sebessége növekedett, hogy kompenzálja a módosításokat, amelyeket a nagy, szobákba szerelt érzékelők nem tudtak észlelni. Nagy számú javító nanon engedélyezte, hogy bezárják őket a fonalak csomóiba, hogy szükség esetén közbe tudjanak avatkozni. Minden egyes modulban megkezdte egy-egy Mechanikus a haláltusáját. Zéró Plusz részegységei túl vékonyak voltak ahhoz, hogy visszaverjék a halálos sugárzások összességét. A hőmérséklet minden másodperccel nőtt, a karbex által a húsnak nyújtott védelem csak késleltethette, de meg nem akadályozhatta a katasztrófát. A hajó buborékaiba bezárt harminckét technikust túladagolták olyan gátló drogokkal, amelyek blokkolták a fájdalmat közvetítő üzeneteket. Görcsös fájdalmaikat a szerelvények irányították, és amíg felügyelték a szövés egyenletes lefolyását, még csak egy pillantást sem vetettek a külső korona rángásaira, ami hamarosan elnyeli majd őket. Arccsontjaikon így születtek meg szenvedés magjai, vénáik lilás foltokban csillogtak, szemüket kiszúrták a ma-
217
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
gas energiájú részecskék, de ők tudomást sem vettek róla, kizárólag munkájuk érdekelte őket. Miután megfosztották Zéró Pluszt tapogató tagjaitól, szíve eltűnt a kísérő csillag mögött, ami eddig pajzsként szolgálta őt. A modulok mostantól fogva egy fényóceánba merültek, a fehérzaj pedig elárasztotta a külső érzékelőket, így mindenfajta kommunikációt lehetetlenné tett. A fedélzeti kasztrált intelligenciák úgy vesztették el folyamatosan értelmüket, ahogy a redundancia és önszabályozó áramköreik olvadtak a részecskék folyamatos bombázása alatt. Néhányuk befejezte a kibocsátást, mások megelégedtek azzal, hogy halálukig ordítottak, egészen addig, amíg lekapcsolták őket. A pilótákat magukra hagyták. Nekik kellett minden segítség nélkül javítaniuk a pozíciójukon, miközben takarékoskodniuk kellett az üzemanyaggal is. Annak a magnak az átmérője, ami körül átváltoztak műholdakká, csak néhány kilométernyi volt, azonban határai homályba vesztek. A modulok táncoltak az energia áramlatain, és lassacskán engedték magukat űzni az örvény közepe felé. Mivel érzéketlenek voltak a sorsukra, a szövés felgyorsult. A szövetek idő előtt, a vártnál hamarabb elkészültek, de nem maradt már a fedélzeten olyan intelligencia, ami meglepődött volna ezen. A sugárzások miatt kiégett szemek mélyén már csak az őrülethez közeli szikra ragyogott. A megkínzott testek már csak a halál után vágyakoztak. Mindenki a maga sorára várt, és nem foglakoztak az esés gondosan időzített tervezetével. A Mechanikusok elindították a visszaszámlálót, ami kilőtte a szövőszobák fedelét, és elindította a szövetek bevetését. Azok, akik még képesek voltak rá, felügyelték az összenyomott nanontubusok rúdjait, amelyeket grafitfagyban tároltak, vagy nézték, ahogy lassan ki-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
218
nyílnak, és a végeiken a távolságérzékelők egymást kutatják minden frekvencián. A szürke habszövetek úgy feszültek az űrben, mint a denevérszárnyak, és megdagadtak a napszél hatására. A modulok teljesen stabilizálódtak a csillag körül, mint az így formált boríték csomópontjai. Amikor a szövetek teljesen kinyíltak, a feláldozott technikusok megadták a jelet saját kiirtásukra. Konkrétan a szerelvények belülről szétzúzták őket. Majd kiürítették a szerves hulladékot, és várakoztak. A másodlagos vezérlőteremben Sletlocnak egyetlen megjegyzése volt: - Megcsináltuk... Itt volt az idő, hogy visszatérjen a fő vezérlőterem-be, és megadja egy nagyszerű terv elkészítésének lehetőségét a Mérnöknek.
- Itt van a lányod - jelentette be Mianyánk. Az Organikusok összegyűltek a főhajóban, és reagáltak a menetet záró Tecamac fekete sziluettjének látványára. Egy száraz megjegyzéssel Eritrea újra felöltötte a nyugalom látszatát, mielőtt szemével megkereste édesanyját. Némán köszöntötték egymást, az üdvözlet pedig tele volt az eljövendő viták ígéretével. Majd a fiatal lány felállította Charont, akit a vállán hozott, és könnyed hangon odavetette: - Hova tegyem? - A Csatlakozó lány közelébe - válaszolt neki Mianyánk. Szükségem lesz rá, hogy a testvérét helyettesítse. Az öntudatlan öreget elhelyezték a használt miseruhák egyik kupacán. A külső vázborítás, ami a hímzés alatt gomolygott, nem jelentett már kockázatot arra nézve, hogy felsérti az albínó Város bőrét, hiszen a harcosok ezt már megtették. A porfelhő, ami a mir-
219
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
ha és a tisztítószer szagát árasztotta, irritálta Nadiane érzékeny orrát. Charon arca viaszos volt. Halántékán a véraláfutás még alig szívódott fel, és sápadt nyomot hagyott a füle mellett. A nanoaktív gyógyszerek, amelyeket a Nexarche orvosi rendszere fecskendezett belé, színes, bőr alatti indikátort tartalmaztak, ennek ellenére nehéz volt felállítani a diagnózist az öreg foltos bőre alapján. Eritrea undorral rázta fejét. - Gadjio? - Mianyánk úgy váltotta le Türkizt, hogy nem enyhítette hangjában a sürgetést. - Feltétlenül föl kell ébresztenünk, hogy megtudjuk, mit tud. Van valami ötlete? - Nekem nem fog válaszolni. - Önnek közvetlenül nem. De ön hordja annak a szerelvénynek a töredékét, amely tartalmazza az ő személyiségét. Ő fogja kikérdezni. - Ehhez nem irányítom őt eléggé. - Tudom... Meg kell törnie a törékeny egyensúlyt, és lehetővé tenni a szerelvénynek, hogy átvegye a hatalmat maga felett. Legalábbis egy kis időre. - Nem! Gadjio kiáltása elvegyült Marine-éval. A Holtak Révészének belső tiltakozása annyira heves volt, hogy Tecamac egy pillanat alatt megbántódott. - Felállítom a kapcsolatot - javasolta. A szerelvényem blokkolhatja a töredéket, és megakadályozhatja a kibontakozást. - Feltételezem, hogy megbízhatunk benned - ismerte el Tachine. - Gadjio sajnálkozva megcsóválta a fejét. - Nadiane, mozgósítanom kell a testvéredet. Amyt szintén Információkról van szó, amiket fel kell dolgoznunk, és a többségük mindegyikünk számára új lesz. - Hozzáférés felállítva. Állod a sarat, kicsi nővér? Nadiane cserébe küldött egy elegánsan tömörített formájú gyöngédség felhőt. Érezte, hogy belemerül a
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
220
szimuláció fekete ürességébe. Egész testén végigfutott a remegés. - Nem tudok segíteni neked - mormolta fülébe Mianyánk. Ugyanakkor elindított egy rezgéssorozatot azon pillér mentén, amelynek Nadiane támaszkodott. A megkeményedett húsgolyók harmonikusan gurultak lapockáinak. A fiatal lány összerezzent és reflex-szerűen felemelkedett. - Látod? - Sajnálom! Nadiane kényszerítette magát, hogy újra fölvegye előbbi pozícióját. Amikor a hús lassú árapálya folytatódott, csukva tartotta szemét pár percig, mielőtt újra fölegyenesedett. - Ez nem elég - mondta. - Hiányzik... - Elemzést! - Joanelis tudta. Ő azelőtt megértette, mielőtt kimondtam volna, mielőtt még magam is tudtam. Interakció... - Egy speciális masszázs - mondta nyugodtan a Város. Valós időben optimizált multimodális visszacsatolás hurkokkal. - A testvérem, és szeret engem. - A kettő nem zárja ki egymást, tudod? Szeretnélek jobban szeretni téged - Mianyánk kuncogó hangot hallatott -, de nem adod meg azt az információt, amire nekem ehhez szükségem lenne. - Nekem szükségem van friss adatokra! - Ez rosszul megy - gondolta Nadiane, miközben érezte, hogy a migrén újra átveszi fölötte az irányítást. Izzadságcseppek gyöngyöztek halántékán. Megbolondult mirigyei elárasztották a levegőt irányíthatatlan feromonokkal. - Akkor látod, amikor akarod! - A masszázs folytatódott, gyorsabban és pontosabban. - A húsod beszél hozzám. Neked idegeid vannak, bőr alatti érzékelő-
221
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
id, és van berendezésed a neurológiai továbbításra, hiszen beléd ültettünk. Megpróbálhatjuk használni a régi rendszeredet is, amiről megfeledkeztél. Legalább addig, amíg hazamész... - Ha már a friss adatokról beszélünk, akarod hallani a csillagot? Mianyánk túlhűtötte a szív lassú rezgését, és Nadiane megremegett. Lehunyta szemét, eluralkodott rajta egy dal szomorúsága. De a dal nem védte meg őt semmitől.
- Charon ébredezik - mondta Eritrea. - Le fogom választani a külső vázborításról, és közvetlenül a karbex kapcsolatába fogom illeszteni Gadjio hátára. Igyekezzen kikérdezni őt, nem fog már sokáig élni. - Mit kell megkérdeznem tőle? - A Révésznek igaza van, Türkiz - szólt közbe Tachine. Nem tudunk erről eleget ahhoz, hogy jó kérdéseket tegyünk fel. - Melyek az elérhető adatok? - kérdezett közbe Joanelis. - Az tény, hogy a Mechanikusok kit ha lón felkészültek arra, hogy megtörjék a fegyverszünetet, és túszokat ejtsenek. A Zéró Plusz és Sletloc elutazása és az, hogy a nyáj közeledik a csillaghoz... A kapott üzenetekből arra következtetek, hogy a hajó szétnyílt, és darabokra hullott. - Sletloc - károgott egy gyűlölettel teli hang. - Sletloc, maga a csillag ellen támad. Szegény bolondok! Hagyták elmenni azzal a szerelvénnyel, amivel nekem tartozik, és most Tlaxa és az emberei mindannyiunkat megölnek. Charon karjai erőtlenül összezárultak Gadjio nyaka körül. Megpróbálta megfojtani őt. Eritrea csattanósat ütött a csuklójára, akár egy hisztis gyereknek.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
222
A Révész érezte, hogy a szerelvény töredéke idegeskedik. A karbex új fúrókat tartott a fájó vesék kányába. - Biztonságban van - mondta nyugodtan Tachine. - Tlaxa és a Mechanikusok nagy része meghalt. - Biztonságban, na persze! - Az öregember mérhetetlen megvetéssel nézett rá. - Sletloc már le is győzte mindannyiukat! Köhögés rázta meg elgyötört vázát. Gadjio nem mert megfordulni, és szembenézni azzal az öreggel, aki úgy nehezedett a hátára, mint lelkiismeretének súlya. Charon mintha olvasott volna gondolataiban, a következőt mormolta: - Megőrzőm az átkaimat számodra, Révész. Mondták nekem, hogy a szerelvény, amit hordasz, felemészt téged, érzem, hogy bizsereg a bőrödön, és én ezt nagyon élvezem. - Lehetett volna a helyében - mondta Tachine. - Milyen értékes dolga volt, amit felajánlhatott a Mechaniznusnak a csapdába ejtett karbextöredékért cserébe? - Hamarosan meghalok. Miért pazarolnám el azt a kevés időt, ami maradt? - Hogy ne legyen egyedül - sugalmazta nyugodtan Eritrea. Hogy bosszút álljon Sletlocon. Öngyűlölet miatt. - Naná... - Hogy ne vigyen magával semmit - mondta Gadjio. Óvatosan megfordult, és az idős embert karjai közé vette. - Csak a hallgatást ajánlhatom fel Önnek - mondta a Révész. - Akaratlanul megloptam önt, létrehoztam a személyiségét anélkül, hogy igazán ismertem volna. Ha megmondja nekünk, mit tervez Sletloc, olyan tisztán távozhat, amennyire kívánja. Magam vállalom, hogy kitörlöm a nyomait.
223
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Soha nem árult el engem igazán, ugye? - Meg kellett volna értenem magát. Az öreg becsukta szemét. Egy síri hörgés szakadt fel mellkasából. - A Mechanikusok megvették nekem azt az eszközt, amivel a Bánt újra lehet telepíteni az ő kizárólagos használatukra. Most boldog vagy, Révész? Tachine hitetlenkedve felkiáltott, de ugyanabban a pillanatban Türkiz hangosan megszólalt: - Pontosan ez az, amitől féltem. - Nem hiszed ezt el? - fordult Tachine felé. - Én igen. A Zéró Plusz küldetése az, hogy összezavarja a Bánt úgy, hogy használja a szupernóva által létrehozott különlegességet. Ezzel megakadályozza azt, hogy úgy utazzunk egyik Alefből a másikba, ahogy jelenleg tudunk, így az egész univerzum a Mechanikusok vadászterülete lesz. Tachine agya tíz másodpercre felmondta a szolgálatot. Kényszerítette magát az egyenletes, lassú levegővételre, hogy újra gondolkodni tudjon. Majd összeszedte magát, és nyugodtan kijelentette: - Nem ez a legjobb hír, amit valaha is hallottam. - De nem is a legrosszabb. Fogalma sem volt, mi lehetne rosszabb, mint egy mechanikus monopólium az instant utazásra, de nem is ragaszkodott ahhoz, hogy megtudja Ellenben Türkiz nem hagyott neki választási lehetőséget. - A Mechanikusok nem tudták egyedül megvalósítani a tervüket. Részben a Városok is felelősek a helyzetért. Legalábbis az egyikük. Attól tartok, hogy tudom, melyikük. Nadiane figyelemmel kísérte az eszmecserét, de nem értett belőle sokat. Azonban az AnimálVáros hangjában érződő sürgetés megrázta. - Kiegészítő információkra van szükségem - közölte Joanelis. - Tudsz váltani? Valós időben próbálok elemezni, de nincs erőm. HAL DOKL Ó CSILL AGOK
224
Néhány Organikus összegyűlt Charon körül, és elborzadva nézegették. Gadjio egy miseruha ujjával törölgette homlokát, nem törődve a látvánnyal, amit nyújtott a többiek számára. Nadiane hozzácsúszott, és ostora megfeszítette az idős ember irányába. - Vagy túl sokat mondott el, vagy nem eleget. Mi az, amit tudnak a Mechanikusok, amitől képesek megtámadni a Bánt? - Megtanítottam nekik, hogy az univerzum véges, mondhatni egészen kicsi. Csak egy vízió, egy összegyűrődött, apró átmérőjű labda, még ha hatalmasnak látszik is a mi szerény emberi léptünkhöz képest. A végtelen illúziója a tér szerkezetének torzításaiból születik, gravitációs délibáboktól... Megbíztam tudósaimat ezzel a problémával, már évtizedek óta dolgoznak rajta - vált élénkebbé az öregember. - Felépítették a valóság dinamikus modelljét, és különösségekből álló csoportként modellezték a Bánt, mindegyikük a saját frekvenciájával. A híres A lelek. Képzeljenek el egy többé-kevésbé szabályos háromdimenziós rácshálót, ami kitöltené a világot. Minden csomónál egy-egy Alef, mint egy hang, ami éjszakánként énekel. Hogy átmenjünk egyik csomóból a másikba, elég az érkezés frekvenciájának összhangjában vibrálni. Ez egészen egyszerű, ha Városok vagyunk, és lehetetlen, ha Mechanikusok. Ezért fogják inkább összetörni ezt a csodálatos játékot, mert nem tudják használni. Tudod, hogy ez igaz, ugye Türkiz? Minden összeomló csillag, amelyből szupernóva alakul, olyan helyi feszültséget teremt, amely elnyeli a Bánt. Akkor a robbanás pillanatában Bán szétnyílik. De ha megzavarjuk a robbanást, a létrehozott energia javarészét egy meghatározott irányba terelhetjük egy nanonszövésű vászon segítségével, aminek a közepén egy lyuk van. És akkor kapunk egy rosszul széthajtott Bánt, amit a Városok többé nem tudnak használni.
225
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
íme ez vár önre: egy túl kicsi univerzum, ahol sehova sem tud elbújni. - Szimbiázis népe odaadta a Mechanizmusnak az utolsó generációs nanonszövőket - sugározta Joanelis. - Most éppen az elsődleges csillag magját fejlesztik egy fényre visszaverődő vászonban. - Megerősítem - mondta Nadiane. Elméjének hátterében a Mianyánk által helyettesített haldokló csillag panaszának furcsa, hipnotikus hatása volt. Joanelis visszavonult elemezni mindazt, ami a birtokában volt. Testvére szimulációja bizonyította saját kutatásait az univerzum szerkezetére vonatkozólag. A magára hagyott Nadiane Charon arcát figyelte, amely kékes foltokkal márványossá vált. Ő volt az egyetlen, aki látta, ahogy halántéka sötétvörösre színeződik. Gadjio érezte, ahogy az öregember lélegzete lelassul. Lezárta szemhéját, újra ráhelyezte a testet a miseruhák közepére. Körülötte az Organikusok tekintetében pánik volt. Tachine elsőként reagált: - Meg kell állítanunk Sletlocot, és csak a te segítségeddel tudjuk megtenni. - vetette oda Tachine Türkiznek. - A nyáj meg tudja támadni a Zéró Pluszt? - Nem. Nem fogom őket arra bátorítani, hogy megszegjék a fegyverszünetet, mielőtt a csillag felrobban - És te? - Én? Azt akarod, hogy belevessem magam egy támadásba egy gépezet ellen, veletek együtt a saját zsigereimbe? Gondolkozz egy kicsit, Tachine. Ha a háló már kész, csak abban reménykedhetünk, hogy nem működőképes. - Számítasz a lányomra is, hogy megszabadulj a Mechanikusoktól, akik eltorlaszolják folyosóidat? - Fölösleges a gúnyolódás. Részben osztozom Eritrea érzéseiben. Jelen voltam az előző találkozó-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
226
kon, és a szupernóva energiája hetekre süketté tett a Bánra vonatkozóan. Sletloc csak egy emberi lény, aki kétségtelenül esélytelen egy csillaggal szemben. És Tachine... - Igen? Nincs több élő Mechanikus a folyosóimban. - Visszatértem - közvetítette Joanelis. Információ: Amit Charon mondott a Bánnal kapcsolatban, módosíthatja azt, amit Szimbiózis feltételezett. A Mechanikus terv sikerülhet, még ha a sikeregyütthatót lehetetlen is növelni. Nincs elég hatalmam ahhoz, hogy szupernóva szimulációt idézzek elő. Információ: Azok a nanonok, amelyeket a Mechanikusok használnak, egy kicsit különböznek attól, mint amire számítanak. Együttműködési tropizmusaik előreláthatatlan eredményeket fognak szülni. Ezek az eredmények megbuktathatják a Mechanikus tervet. Ez az egyetlen megmaradt esélyünk. Következtetés: Meg kell akadályoznunk Sletlocot, hogy beavatkozzon a háló fejlesztésébe. Valószínűleg a beavatkozást meg fogj a kísérelni, amint rájön, hogy a háló nem úgy növekszik, mint ahogy várható volt. - Hogyan tudnánk megakadályozni? - borzongott Tachine. - Árnynak rendelkezésére állnak a mechanikus szerelvények elzáró kódjai. Ha elég közel kerül a Zéró Pluszhoz, akkor be tud hatolni fedélzeti intelligenciájukba, és meg tudja bénítani az egész legénységet. - Ne - mormolta Nadiane. - Ne küldj oda testvérem, ne kérd ezt tőlem! Kérlek! Kell lennie más megoldásnak is. Amint Tecamac ügyetlenül vállára rakta kezét, a fiatal lány lehunyta szemét és megmerevedett. Majd lerogyott az áttetsző húsú földre, amely üregessé vált, hogy befogadja őt.
227
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Igyekezzenek, a fedélzetre kell őt vinni! - mondta Joanelis. - Nagyon kevés időnk maradt.
Amikor Sletloc Chetelpec kíséretében belépett a fővezérlőterembe, Hualpa megértette, hogy túl sokat várt. Mindazonáltal nem húzta vissza az irányítóasztalról kezeit, csupán csökkentette az adatok áramlását, amelyeket szilánkok vezettek be a karbexbe az ujjai alatt. Iztoatl ugyanezt tette. - Ha megengedi, Mérnök, leváltom magukat. Semmilyen fenyegetés sem volt érezhető a Páncélozó hangjában. Nem követelt, felajánlott. Szavai békés megegyezésnek tűntek. - A manőverünk legkényesebb fázisában vagyunk, Páncélozó. A végső fázisban. A legkisebb hiba végzetes lenne az egész tervre nézve. Sletloc elmosolyodott. - A másodlagos vezérlőteremből végigkövettem az egész bevetést, Mérnök. Egyébként fogadja legőszintébb gratulációimat. Mind a manőver, mind az előkészítés tökéletes volt. Tudatában vagyok annak is, hogy mennyire ügyel arra, hogy ezt a tökéletességet a befejezésig fenntartsa, és nem kétlem, hogy a siker tökéletes lesz. Szándékomban áll kitüntetni önt. Egyébként biztosítom, hogy soha nem követek el hibát, különösen, ami az emberi anyagot illeti. Ez még mindig nem volt fenyegetés, de már kihallatszott belőle az alig burkolt figyelmeztetés. Ingatag területre tévedtek, és Hualpa őrült módon örömét lelte ebben. - Értem jól, Páncélozó. De a Zéró Plusz nem úgy viselkedik, mint egy emberi lény. - Tökéletesen igaza van, Mérnök. Inkább azt mondhatná, hogy pontosan úgy viselkedik, mint egy szerelvény.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
228
Sletloc nem hencegett: tökéletesen értett az emberi pszichológiához. Hualpa nem tudott mit válaszolni neki anélkül, hogy ingatag területre ne tévedne, így hagyta, hogy a Páncélozó térjen vissza a témára. - A szerződés feltételei szerint találtam ki, amelynek minden pontját megszavazták a Bizottságok. Hualpa behunyta szemét. Tulajdonképpen válaszolhatott volna Sletloc helyett. - A Bizottságok akartak egy szerelvényt a Mechanizmus méretében. Higgye el nekem, pontosan ez az, amit adtak nekik. És ezt nem a legügyetlenebb Páncélozó mondja maguknak! Közeledett az irányítóasztalhoz, és egyik kezét a Mérnök keze fölé emelte. - Páncélozótól a Páncélozónak, megengedi? Csak egy alternatíva létezett. A Zéró Plusz szabadon teljesíthette küldetését még talán hat-hét percig. Hualpa elrendelte az M. I.-knek, hogy vezessék a hajó belső ellenőrzését az irányítóasztalra. Majd, nagyon gyorsan elszigetelte az irányítótermet, és bezárta az összes biztonsági zsilipet. Válla felett megérezte Iztoatl beleegyezését. - Önnek nincs ehhez képesítése - mormolta nyugodtan. Sletloc hirtelen meghátrált, mintha megbántódott volna attól, hogy képességeit megkérdőjelezték. Hualpa megpróbálta lokalizálni őt, mint ahogy Chetelpec is a rácshálón, ami megjeleníti a pilótaház talaját. Nem ringatta magát hiú ábrándokba, arra vonatkozólag, hogy mi lenne a kimenete egy esetleges ütközetnek az öreg Mester, a Páncélozó, Iztoatl és önmaga között. Sletloc szerelvénye ugyanabból a karbexből állt, mint Tecamacé, és Chetelpec, a kora ellenére néhány másodperc alatt legyőzött volna minden jelenlévő technikust és asszisztenst a teremben. Inkább csapdába kéne ejteni a szerelvényeiket egy elektromágneses mezőben. És ha mindkét ember
229
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
meghal, akkor a technikusokat meg lehetne kímélni attól a döntéstől, hogy melyik oldalon szeretnének harcolni. - Ön kitartásra kötelez engem - próbálkozott a Páncélozó. Ne kényszeresen, hogy emlékeztessem kölcsönös kiváltságainkra. Ez hiba volt, és Hualpa azonnal ki is használta. - Már beszéltünk erről. Ön irányítja a küldetést, én meg a hajót. Legyünk annyira bölcsek, hogy ne tetessük magunkat okosabbaknak, mint a Bizottságok, amelyek kijelölték mindenkinek a szerepét. Elfojtotta győzelmi kiáltását. Sikerült elzárnia Chetelpecet és Sletlocot a padló két elektromágneses manipulátorába. Ha megmozdulnának, a manipulátorok árnyékként követnék őket. Amennyiben fenyegetővé válnának, Hualpának csak el kell rendelnie a megerősítést - Teljesítette munkáját, Mérnök. A Zéró Plusz a helyén van, a Szövetet kiterítették. Hagyja tehát, hogy befejezzem az én munkámat, és véghezvigyem a küldetésünket. Végre Hualpa nem kertelt tovább. Magabiztosan szólalt meg: - Sletloc, legyen szíves, fejezze be a színjátékot! Mindannyian tudjuk, hogy nem a Bizottságok bízták meg magát, hanem a Páncélozok kasztja erőltette Önt a Bizottságokra. íme ennyit az előjogairól. Ami pedig a kompetenciáját illeti... Sletloc félbeszakította, anélkül, hogy fölemelte volna a hangját: - Sajnálom, hogy kénytelen vagyok fölmenteni önt a szolgálatai alól, Hualpa Mérnök, és megkérem, hogy azonnal hagyja el az irányítóhelyet. Magától értetődően nem kap hozzáférést a másodlagos helyhez sem. Mivel a Mérnök nem mozdult meg, a Páncélozó Chetelpechez fordult.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
230
- Chetelpec Mester, hálás lennék, ha a Mérnököt kabinjába vezetné. Chetelpec tett két lépést előre. Hualpa kiadta a nagyítás parancsot. Chetelpec továbbra is menetelt felé. Sletloc is közeledett, és megállt éppen a Mérnök és az Asszisztense mögött. Mindkettőjük vállára helyezte kezét. Hangosan és értelmesen a következőt mondta: - Sajnálom, hogy idáig jutottunk. A karbex bizalmas csatornáján SLETLOC így csattant fel: - Micsoda szánalmas zendülés, előkészület nélkül, terv nélkül, cél nélkül! Miben reménykedett? Tökéletesen tudta, hogy másodpercről másodpercre figyelem Önt! Gyanítania kellett volna, hogy hogyan irányítom az egész hajót! Megbocsátanám a naivságát, az ítélőképessége hiányát, de a nagyravágyását nem. És az arroganciáját sem, amivel elhitette, hogy a Mechanizmusnak szüksége van magára, amíg Önnek nincs semmilyen terve az ő számára. Az önteltségét sem, amivel elítéli azokat, akik a Mechanizmusnak szentelik létezésüket. Ezekért a hívságokért vetem meg magát. A többiért sajnálom. Akármilyen briliáns tehetség maga, Hualpa, még sincs semmi elképzelése, semmi víziója az egésszel kapcsolatban. Maga pedig, Iztoatl, bármilyen intelligens, még sincs semmi képzelőereje, semmi vágya a kreativitásra. Nyugodjanak meg, utoljára öltem meg ilyen gyorsan önöket. Most lesz idejük átgondolni mindezt, mivel a Bizottságok elé viszem önöket. Csak önökön áll, hogy mint árulók vagy mint hősök jelennek-e meg. Amikor Chetelpec elvezette a Mérnököt és Asszisztensét a kis lyukba, amit a Páncélozó választott számukra, hogy bezárják oda őket, a Páncélozó az irányítóasztal szilánkjaiba helyezte ujjait. Csupán egy ezredmásodpercre volt szüksége ahhoz, hogy kijavítsa, amit Hualpa előzőleg tett, és visszavegye a Zéró
231
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Plusz külső irányítását. Elfogta a szédülés, de nem bánta, intenzív örömet okozott neki. De csak egy rövid pillanatot engedélyezett magának az örömre, majd belemélyedt a hajó által közvetített információlabirintusba. Széles spektrumú érzékelők és mágneses elemzők kapcsolódtak a neutrinikus detektorokhoz, hogy felügyeljék a csillag evolúcióját még abban az esetben is, ha nem gondoltak arra, hogy valós időben kövessék egy olyan megfoghatatlan szerkezet haladását, mint a Háló. Az energia beáramlása alatt a háló úgy fejlődött, ahogyan a hópelyhek, miközben a gallium mikrotűi egyre nőttek a homályos felületen. A sugárzások hullámai megsemmisítették a nanonok külső rétegét, de a túlélők kegyetlenül pusztították a mikroszkopikus holttesteket, és olyan gyorsan termelődtek maguktól, ahogy csak tudtak. A Háló másodpercről másodpercre vastagodott. Az űrben, melyet ennyire bezártak, a csillag fel-hevülése természetet váltott. A hatalmas buborékok lassabb sebességgel repesztették szét a csillag felhólyagosított felszínét. A helyi kitörések izzó cseppeket bocsátottak ki, melyek egy pillanatig függtek, mint apró napok, majd lehullottak. A színek nem jelentettek többé semmit. A sugárzások szétterültek a látható világban, és az univerzum eme különleges sarka egyszerre üvöltött minden frekvencián. Az első gravitációs hullámok elérték azt a külső koronát, ami a nyomás alatt elvesztette alakját. Sletloc a globális szimulálás gömbjébe zárva hallgatta, ahogy a csillag szíve kétszeresét veri saját összeomlása ritmusának. A gravifikus szívveréseket a mesterséges intelligenciák különböző modalitású suttogásokká alakították: komollyá vagy magassá, s ez az eltérő hangzású kórus kísérte a haláltusát. Sletloc érezte, hogy a hangok harmonizálódnak. Hibás színekkel újjáalakított képek vették körül,
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
232
amelyeken azt látta, hogy a Hálót újra kiemelik, mint egy majdnem tökéletes gömböt, egy középre helyezett lyukkal. Az az illúziója támadt, hogy irányítja a csillag halálát, és ez a tudat boldoggá tette. Előtte még harcos nem nézett szembe ilyen ellenféllel. A területen a valóság azonban teljesen más volt. A hiányosan megtöltött Háló lassan ingott. A lyuk, amit szerkezeti rudak hoztak létre, egyre inkább összeszűkült. A határain a nanonok zavaros módon burjánzottak, és törékeny rostokat hajítottak az űrbe, a másik fedélzetre. Ezek a rostok folytonosan nőttek, miközben fáradhatatlanul adták tovább nemzedékről nemzedékre a nanon nagykövetek vezérmotívumát. A Városok közeledtek az elsődleges csillag szívéhez. A Zéró Plusz győzedelmeskedett, bezárva a képernyőinek csalóka biztonságába. A kidolgozott szimulációk ellenére a stratégiákat és a terveket már senki sem uralta, bármik is legyenek azok.
233
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
9. FEJEZET
Tecamac csupasz karjai között vitte Nadiane-t. A karbex visszafolyt, hogy hátán redőket alakítson ki. A fiatal lány végeláthatatlan lába mellkasára borult. A lány Tecamac könyökhajlatába temette arcát, mint egy kisbaba, és lassú légzését a szívás kicsi zaja kísérte. Használhatatlan ostora a fenekére tekeredett. Türkiz a Nexarche-ba vezető legrövidebb úton kísérte őket. Az áttetsző fedél, ami elválasztotta őket a tértől, a világvége előadását mutatta. Az ég, mint a higany teteje a kettes számrendszer környezetében, megint bezárult. Az űrt felbolygató viharos áramlatok összegyűjtötték a Városok kusza tömegét, amelyek tutajokként kötöttek ki. Nem volt már horizont, sem a végtelenség legkisebb illúziója. Az elsődleges csillag egy elkenődött körvonalú burokba burkolózott. A Háló továbbra is vastagodott a hőmérsékleti ingadozások és a fotoszférát érintő nagy nyomás ellenére. A nanonok visszafogottan növekedtek a programjaikat megzavaró energiaáramlás alatt; élettartamuk túl rövid volt ahhoz, hogy folytassák a szövést. De a tetemek vastag rétegekben halmozódtak fel, és neutrínókkal erősítették meg a csapdákat. A mechanikus terv túl jól sikerült... Egy szabad szemmel is jól érzékelhető erőszakos lökéshullám terjedt szét a kettős rendszer közép-tengelyében, de a Háló szakadás nélkül kibírta. Az HAL DOKL Ó CSILL AGOK
234
egyenlítői lyuk, ahonnan a szupernóva energiájának el kellett volna távoznia, megint teljesen zárt volt; de csak ideiglenesen. Pont úgy, ahogy Joanelis megjósolta azt. A rendszer másik oldalán, a detektorok számára hozzáférhetetlenül, a Zéró Plusz lesújtani készülődött. - Kétségtelenül túl késő van már - mormolta Tachine elfordulva. Lehetetlen volt néhány másodpercnél tovább szembeszállni. A hússzűrők ellenére, amelyek sötétlila erezetű díszítést adtak az elsődleges csillag elviselhetetlen fehér színének, a fénylő örvénylés fölsértette retinájukat. - A nyáj úgy tartja, hogy nem. A vasstádium nagyon közeli, de nem fenyegető. - Ne tégy úgy, mintha nem értenéd, hallod? - válaszolta Tachine fennhangon. - Reménytelen dolgokért rajongtam romantikusan éveken át. Az emberi lényeknek nincs itt helyük, és Nadiane-nak a legkevésbé. A lány haldoklik, Türkiz! Akárcsak a csillag, és akárcsak mi mindnyájan, ha nem tudunk elhúzni innen a fenébe. - Nincs hely, ahová mehetnénk... És egy ponton igazad van: sürget az idő! A Nexarche-ra fektették Nadiane-t, és várták, hogy a fal kinyíljon. A kristálybevonat kicsivel a repedés előtt felragyogott. Az automatizált folyamatok letekerték a fogadás eljárását, de Nadiane-nak nem sikerült kimásznia a rémálom fogságából, melybe beletaszították - Be kell fűznünk őt a szkafjába - mondta Tachine. Azt hiszem, Eritrea a hajófenékben van, keresd, amíg meg nem találod! Tecamac, fektesse le őt egy szabad terület közepén. Az izzadság és a vizelet savanyú szaga uralkodott a pilótafülkében, ami felerősítette a kiszolgáltatottság érzését. Az átlátszatlan falak csak felerősítették ezt az
235
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
érzést. Eritrea szabaddá tette a tolóajtót, és óvatosan a nyíláshoz hajolt. - Amy, fényt! - Idióta - realizálta magában kicsivel később. - Nem marad több irányításra alkalmas intelligencia a fedélzeten, és semmi esetre sem engedelmeskedne nekem. A lány csúszkált, lábai elől, és a félhomályban tapogatózott a tartályok fluoreszkáló jelzéseit követve. A szkaf halálos sziluettje a hajóorron lógott. Kihajította a nyíláson keresztül, és a maga részéről vágott egy grimaszt. Tecamac sarkára ereszkedve figyelte a háton fekvő Csatlakozó lányt. A karbex lassan áramlott az ujjakig. - Nincs abban az állapotban, hogy repüljön - jelentette ki Tecamac fakó hangon. - Ez az ingajárat csak néhány percnyi sugárzásnak tud ellenállni, a lökéshullámok eltörik, mint az üveget. És ti a Zéró Plusz ellen külditek, ami körülbelül háromezerszer nagyobb, mint ez! - Mi, Tecamac, nem ti! - Tachine-nak látható erőfeszítésébe került, hogy uralkodjon magán, de csak félig sikerült neki. Nekünk van szükségünk a Nadiane és Amy által egyesített intelligenciára, hogy szembeszálljunk Sletlockal, és megakadályozzuk, hogy oly módon forgassa ki a világot, amit nem tudok elképzelni. Mi, ez azt jelenti, hogy mindenki, aki itt van. Vagyis én is, és ez elég ahhoz, hogy életem végéig rémálmaim legyenek. De nem terhelhetem ezt valaki másra, és rád pláne. - A felelősség az enyém - mondta Joanelis hangja a fonikus rendszeren keresztül. - Legalább ezt hagyja meg nekem! Nadiane szemhéja megrebbent testvére hangjára. Egy pillanatra azt gondolták, hogy fölébred a mély transzból, de feje félrecsuklott, és újra belemerült a csöndbe Joanelis közeledésének ellenére.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
236
- Fűzzék be a szkafjába, és csatlakoztassák a fagyasztott adatok tárolóját. Ennek föl kellene ébresztenie őt. Amy felvált majd engem, amikor a szimulációm megszűnik létezni. - És ha túlélik, jöjjenek el, és meséljék el a halálát. Beszéljenek róla egyszerűen. Meg fogom érteni. De nem akarok továbbélni azzal a képpel, amit ő jelentett nekem, holott ő már nem az. Isten veletek... A bekövetkező csöndet elsöpörte a fedélzeti asztalról származó élősködők rohama. Tecamac tért magához elsőként. Befűzte Nadiane lábát a szkafba, széthajtotta ostorát a lány testének külső, hátsó részén, és arcára húzta a numerikus sisakot. Azután elkezdte masszírozni mellkasát, miközben lélegzetének változását ellenőrizte. Eritrea odahajolt, hogy segítsen, de a kamaszvállait befedő karbex bugyogása félúton megállította mozdulatát. - Beszéljetek a Várossal! - mormolta Tecamac, de nem nézett rá. - Ahogy Nadiane közeledik a Hálóhoz, úgy lesz képes kivárni a Nexarche készülődését a felszálláshoz. Gondoskodom róla. - Tudnék... - Gyere, Eritrea! Tachine lágyan megragadta lánya vállát, és magához húzta. A szkaf légzőszervi tömbje búgott; az elemzés látnokai sorban egymás után gyulladtak ki kíméletlen zöldes fénnyel az orvosi rendszerállvány paneljein. Nadiane kinyitotta száját, és felkiáltott, mielőtt kinyitotta szemét is. Tecamac hüvelykujját a lány szemhéjának sarkára tette, hogy ne csukódjon vissza. Saját arcán a karbexréteg olyan vastag volt, hogy nem lehetett arckifejezésében olvasni. A fiú addig nyomta Nadiane szemháját, amíg a lány képes nem lett teljesen egyedül is nyitva tartani szemét. Akkor a fiú elfolyó mozdulattal fölkelt, és a látnokok szemlélésébe mélyedt.
237
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Távoznotok kell - mondta nagy nehezen Nadiane. - Amy? Amy, ott vagy? Ki kell engedni őket. Könnyek jelentek meg szeme sarkában. Nadiane mély lélegzetet vett, és megismételte: - Amy? Beszélj hozzám, kérlek! Válasz nem érkezett, de a külső fal megreccsent. Tachine el akarta húzni Eritreát, de az ellenállt. Egy grimasszal elővette koromlabdáját, és utoljára végigmérte. Az ektomorfózis még mindig nagyon áthatolhatatlan volt. Amikor Nadiane hasüregéhez tette koromlabdát, úgy érezte, hogy olyan ajándékot nyújtott át, ami felülmúlja őt, és amelynek igazi értékét soha nem ismerheti meg. Türkiz részben behúzta violaszín húsdudorait, amelyek a Nexarche-t szorították. Perisztaltikus mozgássorozat vontatta a hajót a kilövellés irányába. A Város csöndbe burkolózott, süket volt Tachine kérdéseire és Eritrea frusztráltságára. A kettős csillag felé zuhant, pajzzsal előre, és a többi Város megkésve utánozta őt. Tachine rövidesen ki tudta venni Noone fölöttük sikló sötét tömegét, majd a külső fal elsötétedett. - Vissza kellene menned a központom irányába - mondta végül Türkiz. - Később fogom kilakoltatni a Nexarche-t, amikor közel leszek a Hálóhoz. - Nadiane-nal érintkezel? - Elkerülöm a beavatkozást...Bocsáss meg, Eritrea, de megvannak a saját problémáim! Mianyánk éppen beváltja a sugárzások alapjait, és nem tudok megfordulni, amíg ti túl közel vagytok. Vonulj vissza, kérlek, és kímélj meg a búcsújelenettől. A csarnok sötét szája elnyelte a nőket. Mögöttük a Nexarche utoljára megcsillant, mint egy könnycsepp, és feloldódott a homályban. - Amy? Nadiane még mindig ugyanazon a helyen hevert elnyúlva, szemét makacsul zárva tartva. A fagyott HAL DOKL Ó CSILL AGOK
238
adatok áramlása ostorszíjként suhant végig zsibbadt értelmén. A Nexarche lassan mozgott a feneke alatt, és várt a kiürítés jelére. A Joanelis okozta szenvedés lassan elhalványult, és fájdalmas tudatosság váltotta fel: mi mindent kellett a férfinak elviselnie, amíg várt az ő visszatérésére. Joanelis azon elképzelése, hogy egyedül összeomlik zárt világában, és ezért semmi mást nem tehet, mint lelassítja saját végzetét, rettenetes volt. Még akkor is, ha halála egy utolsó kihívás volt, még akkor is, ha az abszolút nulla felé tartott hosszú útján, még akkor is, ha öntudatosan haladt végig a rá váró röppályáján. Sikerült megőriznie ép elméjét. Nadiane-nak is ezt kellett tennie. - Mindent elmesélek neked - mormolta a lány. Egy abszurd remény élősködött a lányon: a biztonságos és szilárd visszatérésé, hogy betöltse legutóbbi emlékeit népe közös memóriájába. Az adattároló megnyugtató hangja Szimbiázis háttérzajának tizenhat csökkentett másodperce fölélesztette álmait. De az ár, amelyet fizetnie kellett érte, a fantasztikus zavarodottság volt, a valóságtól való eltávolodás. - Szent Háló - mormolta Nadiane. - Amy, Joanelis nevében kérlek, felelj. Különben megőrülök! - Nem akarom! Az ostorán átfutó erőszakos sugárzás megrázta Nadiane-t, akár egy elektromos ív. Görcsbe rándult, és Eritrea fekete golyója végiggurult hasán combjai felé. Egy automatikus mozdulattal megfogta a golyót, és olyan erősen szorította, ahogy csak bírta, szeme továbbra is makacsul bezárult. - Diagnózist - bocsátotta ki. - Jól vagy? - Joanelis nem akar már beszélni hozzám, és senki más nem válaszol nekem. Mindenki távozott. - Én itt vagyok... - Utállak téged!
239
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
A Nexarche-t zavaró zökkenések egy rövid pillanatra abbamaradtak. A világosság felvillanásában Nadiane érezte, hogy közeleg a kiürítés. Túl késő volt már készülődni, mindenhez túl késő volt már valójában. Még erősebben összeszorította a szemhéját, és ezt mormolta: - Elsődleges parancs: Védelmi maximum, az eltérítő mezők bekapcsolása, minden elérhető energia irányítása az elszigetelő egységek felé. Az elsődleges csillag felé haladunk minimális röppályán, ha lehet, akkor a Hálón keresztül. Amint vesszük a Zéró Plusz jelzéseit, felzárkózunk. Jól érthető? Csönd. - Kérlek, Amy? Hiába várod Joanelist, rajtam kívül nincs más itt. Válasz nem jött, de Nadiane érezte a motorokhoz kapcsolt generátorokat munkába állni. Ugyanabban a pillanatban a görcsös összehúzódások hevesebbé váltak. Nadiane öklendezett, és végül elhatározta, hogy kinyitja szemét. - Kapaszkodj, hugi! Indulunk!
A Zéró Plusz az L3 trójai ponthoz közel, az elsődleges és másodlagos csillag között tartózkodott. Az ionizált gázok két szabálytalan íve megélesítette akréciós lemezét, amely a csillagtömegeket egyesítette. Az elsődleges csillag befejezte a kiegészítő anyagok lopkodását, melyekre azért volt szüksége, hogy szupernóvaként teljesedjék ki. Az elfajult anyag központi tömege nagyon közel volt a Chandrasekharhatárhoz. Hőmérséklete széles körben meghaladta az ötmilliárd fokot, és befejezte szilíciumának elégetését. Szerencsére a szív energiájának magja nem sugárzott már. A robbanást megelőző átmeneti nyugalom zónájába léptek.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
240
Az örvény közepén a Zéró Plusz felfedezett egy olyan rezgési csomót, ahol a zökkenések amplitúdója minimális volt. Megfordult, hogy evakuálja a meleg maximumát, miközben küzdött a szüntelenül változó tömegvonzással. A forgatag apránként kiterjedt, míg előzetes szuperfelszerelt magja lecsillapodott saját súlya alatt, és viharos hullámzási rohamokat kavart. A Háló szétszóródott a közelben, az ütések százszor megsemmisítették, és százszor újraszövődött. Sletloc kapkodva változtatta a szimuláció paramétereit. Egy teljesen zárt tojásdad forma tartalmazta a kettős rendszert, és dagadt meg a neutrínók dobásainak nyomásától. A folyamat elemzői szerint a nanonok által alkotott neutrinikus csapdák hatékonysága meghaladta a legoptimistább mechanikus mérnökök hatalmasságra vonatkozó elképzeléseit is. A Csatlakozók stratégiája mostantól fogva tiszta volt, és Sletlocot a győzelem lehetőségének pánikrohama fogta el. A Háló nem felelt meg a leírásoknak, de a Csatlakozók kijavították a munka szabotálása helyett, pedig tartani lehetett ettől. A Zéró Plusz hatékony védelmének ellenére, megerősített átütő mezőik ellenére a Páncélozó tudta, hogy már túl sok radioaktív sugárzás érte ahhoz, hogy életben maradjon. A riasztók nem ordítottak már - valaki végül úgy döntött, hogy végleg kikapcsolja őket -, de a motorok hörgései keresztezték még szerelvénye karbexét is. Negyven perccel korábban Sletloc eltörölte saját létparamétereinek kijelzőjét, hogy azt ne zavarja össze testi állapotának fejlődése. A két újrakezdés alkalmával Sletloc eldobta a gép-skorpió elülső részét a Hálón keresztül oda, ahol az árbocok találkoztak. Az ütés összetörte azt, kitépvén az átjáróból a hajó lehűlő darabjainak utolsó foszlányait, de a nanonok követték a szövés türelmes munkáját, amit a két csillag közti energia
241
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
serkentett. A szakadás négy percnél kevesebb ideig tartott. - Ők és a rohadt ajándékaik - gondolta keserűen Sletloc. Az úgynevezett törékenység! Nincs semmi más, csak a növekedés anarchikus vágya, csakhogy elkerüljük az enyészetet. De mégis befejezhetem a küldetést! Egy mozdulattal végigsöpörte a szimulációs asztal felszínét, kényszerítve magát arra, hogy újraszervezze a következő paramétereket. - A hajót fel, irány a far-orr - parancsolta. - Tüzelőállás, kritikusan hátrányos zónák. Tudni akarom, hol tudunk felgyorsulni! - A motor használhatatlan, Páncélozó - köpködte a Zéró Plusz általános intelligenciájának szintetikus hangja. - A következő hat perc alatt meghibásodástól kell tartanunk. A helymeghatározás robbanáscsövei elvben működnek, de elvesztettük a bal oldali rész öntesztjét. - A szerkezet? - A helyzet rubinvörös. Minden paraméter idejétmúlt, a károsodás tűréshatáron kívüli. Nem rendelkezem az eset kezelésére vonatkozó utasításokkal. A Zéró Plusz hologramját sokszínű élősködők vették körül. A kép egynegyede kibetűzhetetlen volt, Sletloc nem tudta meghatározni, hogy a szerkezet vagy a helyi hálózat hibásodott-e meg. Hualpa tudta volna ezt anélkül, hogy adatokat kellene segítségül hívnia - tombolt Sletloc. - Nincs választás. A fegyverzet egységei sértetlennek látszanak, és tudom innen irányítani őket. Az a fő, hogy létrehozzunk egy aszimmetrikus evakuációs területet, hogy energiát adjunk a nóvának. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a Hálóra pazaroljuk összes fegyverünket épp a robbanás előtt. Egy pillantás a neutrinikus spektrumelemzőkre elég volt ahhoz, hogy Sletloc reszketést érezzen la-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
242
pockái között. Rövid volt, egy igaz futam az atomórák ellen, amelyek a csillag haláltusáját szabályozták. - Közvetlen gyorsulás - parancsolta a fegyverzetek általános hálózatán keresztül. - A legrövidebb úton megkerüljük az elsődleges csillagot, és rakétákkal szénné égetjük a Háló másik végét! Semmilyen válasz nem érkezett a fonikus rendszeren. A sugárzások kataklizmaszerű löketei véglegesen tönkretették a továbbítás rendszereit. De SLETLOC megerősítést kapott a még aktív munkatársaitól, bár motorjai ennek ellenére reménytelen ordítást hallattak, majd leálltak. - Ez a parancs megsemmisítheti a hajót - jelentette ki Hualpa hangján a parancsnoki asztal. Érvénytelenítés a sürgős kód távollétében! A Mérnök programozta be a Zéró Plusz biztonsági riadóit. Annak a mesterséges intelligenciának a hangszíne, ami segítette a pilótát a feladatai elvégzésében, felbőszítette a Páncélozót. - Barom Hualpa! - káromkodott Sletloc. - Kék kód, lila, borostyán, borostyán. A gyorsulás közvetlen újrakezdése. - Tétlen kód rubinvörös helyzetben - jelentette ki nyugodtan az M. I. Ismeretlen parancs. - Azonnal kapcsolódj HUALPÁhoz! - fordult Sletloc a szerelvényéhez. - Mester-rabszolga viszony. Leszállók, és beszélek vele! Annak a központi rejtekhelynek, ahová Iztoatlt és Hualpát bebörtönözték, volt egy dupla fala, amit a karbex fagyos mikrogolyóival tapétáztak ki belülről. Kétségtelenül ez volt, ahogy Sletloc keserűen megjegyezte, a hajó egyik legjobban védett szektora. A Mérnök felállt, mikor Sletloc megérkezett, azoknak a mágneses nyakláncoknak ellenére, amelyek a falhoz rögzítették őt. Az arcát egy sima álarccal fedte be, ami a protokoll kirívó megszegésének számított. - Ismeri a helyzetünket - mondta a Páncélozó. 243
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Ez nem kérdés volt. Hualpa szerelvényét telitömték olyan érzékelőkkel, amelyek laza kapcsolatban álltak a Zéró Plusszal, és Sletloc tudta ezt. - El kell érnünk az elsődleges csillag másik oldalát folytatta Sletloc. - De a gép haldoklik, és a motorok azzal fenyegetnek, hogy leejtenek minket. A rendszer megtagadja, hogy engedelmeskedjen a parancsaimnak. - A sürgős kódokat hiányolja. - Többek között. - Sletloc vállat vont. - Én nem rendelkezem az ön jártasságával, és képtelen vagyok a Zéró Pluszt kormányozni a rendszer gravifikus csapdáit kerülgetve. Ezt ön fogja csinálni. A Mechanizmus iránti lojalitásból vagy kényszerből. - Egy holttesttel beszél, Páncélozó. - Nem pazarlóm az időmet fenyegetésekre. De ez az utolsó lehetősége, hogy megmentse a rohadt hajóját, és beteljesítse azt a küldetést, amit önre bíztak. Ha sikerrel jár, a fedélzet minden szerelvénye a világ legjobb pilótájaként fog önre emlékezni. A Hualpa vonásait elrejtő karbex álarca megrepedt a száj vonalánál, épp annyira, hogy Sletloc meghallhassa nevetését. - Irányítás - parancsolta Sletloc fáradt hangon a szerelvényének. Hualpa nevetése hirtelen félbeszakadt, amikor a saját szerelvénye eltörte a nyakszirtjét. Sletloc szemben állt Iztoatllal. - Bírom a fedélzet fegyvereinek összes zombi kódját. Segíteni fog nekem készségesen? Iztoatl túl gyorsan bólintott. - Nem hiszek magának - sóhajtott fel Sletloc. Sletloc tett egy félfordulatot, ezalatt a segéd megrepedt csontjai elvegyültek a hajó tartódeszkáival. Azután felszabadította a mesterek nélküli szerelvényeket, és megparancsolta nekik, hogy kövessék a fő vezérlőterembe. *** HAL DOKL Ó CSILL AGOK
244
Az elsődleges csillag gravifikus kútja felfalta a Bán utolsó rostjait is. Sugárzás rohamok repültek a forró foltból oda, ahol a másodlagos csillagról leszakadt gázáramlatok éppen belerohantak csillagnővére felszíni rétegébe. Noone származott csak, egyedül. Az ég ívén a szupernóva fénylő visszhangjai a jövőben egymás után enyésztek el. A hatalmas Város szuperfejlett értelme világosan látta a világbörtön határait. Ez egy kimerítő, majdnem misztikus tapasztalat volt, de túl régen történt ahhoz, hogy Noone megtudja, a délibáb rossz oldala zárta be. El tudott vonatkoztatni az összeroppanás érzésétől, és megelégedett azzal, hogy az űrben csúszkáljon és várja azt a pillanatot, amikor utoljára össze kell gyűjtenie a nyáj egészét. Az elsődleges csillag mélypontjában lévő pozíciójából figyelte a mechanikus támadást, és a többi elágazás éles eszű válaszát, és tudatára ébredt, hogy aprólékosan kidolgozott terve káosszá válik. Amikor a Háló megjelent, újra bátorságot kapott. De Charon kicsivel később meghalt, és érezte húsát elzsibbadni mindenhol, ahol régen a férfi megérintette őt. Memóriája egész területei tűntek el vele. Egyik a másikban, egy kibillent mérleg. Amikor Türkiz vészjelzése elérte Noone-t, belevetette magát a folytatásba, közönyösen viseltetve az erővonalak örvénylése iránt, melyek helyi szinten fodrozták az űrt. Bármilyen elterelés szíves fogadtatás volt, amíg várakozott arra, hogy elmerülhessen a pillanatba. Nem akart többet gondolkodni. Épp mielőtt Noone csatlakozott hozzá, Türkiz félredőlt, s ettől a mozdulattól Őrtornya a rendszer égő szívére irányult. Az albínó Város mint beteg kinövés akaszkodott a pajzsára. Azután egy apró tojásdad lövellt ki a pólus irányába, és csúszott tovább, mint a higanygyöngy a mágneses erővonalakon, amelyek a mag központjában kereszteződtek.
245
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Védj meg engem a pajzsoddal arra az időre, amíg eltávolodom - kérte udvariasan Türkiz. - Mianyánk túl gyenge ahhoz, hogy elnyelje azt, amit a csillag küld nekünk. - Még nem fejeződött be minden - válaszolta az óriás Város. - Ne menj túl messze. Noone Türkiz alá csúszott, és Őrtornyaik mozgásuk közepette társultak. Kapcsolatukba valami titokzatosan melankolikus vegyült. Noone kiszáradt törzse becsúszott a cinóbervörös kupolák felszínére, amelyek körülvették a központot, mielőtt kikötött Türkiz húsos rügyében. A felületi porcok vastagságán keresztül a fogadás ritmusai alapozódtak meg. Mianyánk jellemző lüktetése diszkrét hálát vert, mielőtt kihúzódott. - Sokáig tartott - mondta Noone. - Később beszélünk... Sajnálom - Türkiz kijavította magát. Túlzottan sok esemény zajlik jelenleg, és nem sikerül mindent értelmezni. Egy kis nyugalomra van szükségem. Noone nem válaszolt. Ahelyett, hogy elszökött volna a gravifikus kútból, lecövekelt a csillag darabos felszínétől meghatározott távolságra. A hélium/nitrogén réteg fölött lebegett, a kén és szilícium atomok utolsó égéseit figyelve. A gravitáció által belélegzett Háló a tehetetlen, majd kétezer kilométernyi átmérőjű mag irányába omlott össze gyorsan. Körös-körül a Városok összessége rostjaiknál összefonódott. Többé-kevésbé szokványos húsrétegek, okkersárga, meleg barna és sápadt rózsaszínű a legfiatalabbaké, amelyek a kettős rendszer körül kialakultak. A Háló másik oldalának felületén az ütések következtében üreges buborékok keletkeztek. Egy örökkévalóság óta nem találkoztak ennyien a szupernóva körül, de ezeknek az utolsó óráknak a kinyilatkoztatásai óta Türkiz már semmin se lepődött meg.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
246
- Charon meghalt - jelentette ki hirtelen Noone. - Ő volt az egyetlen emberi lény, aki megérintett engem. - Mianyánkat és téged ugyanaz az ember jelölt meg. Türkiz hangja nem csengett gúnyosan. A húsuk közvetlen és bizalmas kapcsolata kiküszöbölte a célzásokat és hazugságokat. Ez a meztelen igazságok fájdalmas órája volt. Szerettem volna, ha túléli a Találkozót - mondta Noone. Hiányzik nekem Charon, és energetikussága szintén. Tudta, hogy milyen egy túl keskeny világba zárva élni. Még akkor is, ha nem mérlegelte a súlyukat, az eseményekhez való hozzájárulása kulcs-fontosságú volt. - Tudjuk, hogy mit csináltál... - Nem, nem tudjátok. - Noone egy fáradt nevetéshez hasonlót hallatott. - Tudod, mielőtt Charont megismertem, nem tudtam értékelni az iróniát. 0 tanított meg erre. Szörnyű, de hálás vagyok neki ezért. Ez fog segíteni nekem, hogy sajnálkozás nélkül haljak meg, ha eljön az ideje. - Talán lehetett volna más esélyed is! - mondta keményen Türkiz. - A Mechanikusok azon a ponton vannak, hogy felborítsák a Bán egyensúlyát a lelkiismeretlenséged miatt. Ha a tervük sikerül, az univerzum minden redőjébe bekerítenek minket. - Gyerekek vagytok még - felelte Noone. - Igen, még te is, Türkiz! Reszkettek a szabadságotokért, pedig kalitkába vagytok zárva, és nem is keresitek a kitörés lehetőségét. Figyeljétek a galaxis délibábjait és visszhangjait, ezekből érezhető az univerzum végtelensége. Próbáljatok meg tovább látni a horizont hiányánál, ha tudtok! A Várost annyira elöntötte a düh, hogy plazmatömege felmelegedett. Félig elsüllyedt kupoláinak fájdalma arra emlékeztette, mennyire megöregedett. - Ennek a világnak vége, Türkiz, és én elmegyek innen. De soha nem felejtkezem el erről. Ez olyan
247
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
dolog, amit Charon megértett: a maradék realitás bántó, még ha nem vesszük is figyelembe. Charon soha nem is kesergett, amíg ti kitöröltétek előző emlékeiteket. Ti szívesen csonkítjátok magatokat, ma született bárányokká váltok, és biztosak vagytok magatokban, holott még azt sem tudjátok, miért szervezünk Találkozót a szupernóva körül. Már semmit nem tudtok. És engem vádolsz azzal, hogy veszélyt hoztam rátok? Legfőbb titkainkat átadtad a Mechanikusoknak, és nem tudom ezt megbocsátani! - Én, én megtudnám - mondta lendületesen Mianyánk. Gadjio megmutatta, hogyan kell, de nem biztos, hogy értem, mire való. Noone a vállrándítás szellemi megfelelőjét csinálta. - Mennyire fiatal vagy, albínó! Az eltűnés pillanatában senki sem létezése valódi jelentőségét őrzi meg. Igazi reflex. Ezt kell a te Révészednek megtanulnia, és amiben hisznek az emberek. A halál és az emlékezet ugyanannak a csodának két ellentétes oldala. - Charon mindent magával akart vinni. És én... A pillanat majdnem elérkezett. A Bán ritmusa meggyengült, hogy felváltsa a bináris csillag önfaló rángásainak zaja. Noone-t olyan erővel vonta a gravitációs nyomás az instabil szív felé, hogy tartalék energiáiból kellett merítenie ahhoz, hogy megtartsa a megfelelő távolságot. A nyáj maradéka a veszélyzóna szélén gyülekezett, miközben húsfegyverrel burkolták be az elsődleges csillagot, amelynek minden rétege pajzsként szolgált. De a Városok nem voltak elég sokan, és néhányan túl közel mentek a csillagokhoz. Ők még messze voltak, Noone tudta jól, és azt is tudta, hogyan lehet orvosolni. És milyen áron. Szándékosan az Őrtornya teljes hosszával a Türkizére tapadt, és kommunikációs redőit teljesen szétszórta. Ó, aki nem párzott már az eónok óta, érezte
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
248
bizalmas falai reakcióját. Egy rövid, majdnem elektromos dobbanás, azután a fájdalom, amely abból a folyamatból született, amelynek létezéséről bőre és érzékeny idegei elfelejtkeztek. - Azt hiszed, hogy ez a pillanat? - kérdezte hidegen Türkiz a kapcsolat elkerülése nélkül. - Nekünk éppen van időnk.
A Zéró Plusz óvatosan sétált egy gravifikus görbe mentén, súrolva a két csillag közti tűz ívét. A vezérlő asztallal szemközt a mester nélküli szerelvények vezették a gépet a Sletloc által kiválasztott pont felé. A két fekete sziluett alig mozgott. Apránként vesztették el emberi formájukat. Először a széleken. Az ujjak összeforrtak, azután a kiszélesedett tenyerekkel összefonódtak, amíg a kemény kinövések az asztal szálkáival érintkeztek. A Zéró Plusz folyamatos nyögései nem zavarták a fegyverzeteket. Megkorbácsolták a megzavarodott készülékeket, hogy letépjék a legveszélyesebb árról, kiirtották a plazma motorok utolsó erőtartalékait anélkül, hogy az elszigetelés mezőinek ingadozásaival vagy a fém szakadásaival törődtek volna. És ez működött. Sletloc az élősködőktől körülvett háromdimenziós szimuláció fölé hajolva látta azt a lila pontot, ami a gépet jelölte, stabillá válni az elsődleges csillag másik oldalán. Egy pillantás a neutrínó detektorokra kiábrándult mosolyra késztette. A modell elméleti határát elérték, és ráadásul felülmúlták. A szupernóvának kellett volna teret kapnia. Mostantól fogva abban a határozatlan zónában tartózkodott, ahol a tervezés semmit sem ért, és ahol győzelmeket játszottak a támadás egyszerű mozgásán vagy az esésen. O volt az egyetlen, aki a szükséges utasításokat ki tudta adni, még ha nem is volt senki, aki végrehajtsa.
249
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
Amikor Sletloc felemelte a fejét, szeme pirosán világított. A fájdalom annyira éles volt, hogy a szerelvénye nem enyhíthette. Tántorgott, és az asztalba kapaszkodva próbált felállni. - Én is megdöglöm veletek! - brekegte a láthatatlan ellenségre célozva, akik látószöge szélén gyűltek össze. Készítsék elő az összes fegyvert, az azonosítási kód Alfa-i. Minden mérgünket a Háló mélypontja felé akarom köpni, és egy kurva lyukat akarok ásni a temetésemhez. A szenvedéstől szikrák táncoltak a szemhéjai alatt. Összeszorította állkapcsát, hogy fogai csikorogtak. Akkor letörölte az asztal felszínét, és fegyverkező üzemmódra váltott - Zéró Plusz stilizált hologramja úgy állt, mint egy fekete üvegkard, amit a lövőpozíciói szikrázó ékszerei díszítettek. Az ágyúk energiája sértetlen volt. A lehűlés fátyoljai elsőként azokat védték. Az eltemetett termálcsempék többszörös vastagsága alatt az ágyúk irányítórendszerei megkeményedtek, amelyeket a mezőhatás kalitkái védtek, így jobban ellenálltak, mint a szolgáik. Egyedül a szerelvények maradtak működőképesek, a karbexük indexe ravaszként hegesztődött. Ezen a fantomgépen, amivé Zéró Plusz vált, ők voltak az utolsó legénység. - Célzás - szubvokalizálta a Páncélozó, amit azonnal enyhített SLETLOC. Cél: a Háló minden héjmentes szektorának elpusztítása. Folytonos energia, egészen a... - ...a végéig - fejezte be a mondatot nagy nehezen. - Itt Sletloc, vége.
A Nexarche-t a gravifikus örvény szalmaszálként vitte. Nadiane a pilótafülke központjában guggolva a kettős csillag meztelenségét szemlélte. Megkérte
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
250
Amyt, hogy törölje ki a falak összességét, és ő cserében jelenti fennhangon, amit látott. A mesterséges intelligencia összeomlása felgyorsult. A maga részéről csacsogott, letekerte a saját belső kódját, hogy kétségbeesett kísérletet tegyen létezése fonalának újraszövéséhez. - Bocsánatot kérek tőled - mondta akkor Nadiane, amikor már Amy nem érthette. - Ez olyan, mint egy karbonikus hómező - mormolta a fiatal nő Eritrea ajándékát forgatva tenyerében. - Nincs több szín, vagy a szimuláció nem állíthatja helyre őket már. Olyan közel vagyunk a Hálóhoz, hogy majdnem átlátszó. Képzeld el, beburkolt minket egy csillag. Egy ajándék a számodra, kishúgi. Akarod? - Félek a feketétől - felelte Amy. - A fény felé tartunk... Nadiane egy hatalmas Város alakját észlelte fent, amint a két csillaghoz tartozó fénylő ívek felé suhant. Azután a kép elhalványult, sötét lyukat hagyva a retináin. - Nem tudom, hol vagyunk pontosan, az érzékelők teljesen telítettek, és jobban szeretem nem csökkenteni a védelmi mezőket, minthogy közvetlenül rápillantsak. A sodrás a stabil Lagrange pont felé visz minket, a másodlagos csillaggal ellentétben. A szupernóva első páholyában leszünk. Nem szeretek erre gondolni, tudod. Siess, hogy megtaláljuk a Zéró Pluszt, és beszélj a fedélzeti intelligenciával. Egy felfúvódást látok az elsődleges csillag felületén, és az akréciós lemeze vonaglik. - Ez szép? - Nem... Annyira akartam volna, hogy az legyen, de nem. Túl erőszakos. Szarháló - esett pánikba - nem tudom már, hogy mit is mondok! Tekintve, hogy ez ilyen gyorsan megy. A szkafja első riadó üzenete csillogott a látómezeje szélén. Csak néhány másodpercnyi fagyott adat ma-
251
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
radt a tárolóiban. A Tessaract nem volt több egy nagy, homályos térnél, amelyben Amy küzdött. Szimbiázis hamvai szétszóródtak a numerikus szél hatása alatt. Kint a délibábok egymás után tűntek el. Egy fagyott izzadságcsepp futott végig Nadiane hátán. Gépiesen nyomta Eritrea fekete golyóját a mellei közé, hogy letörölje. Szerette volna, ha lett volna ereje becsukni a szemét, de az előadás fénylő alagútként lélegezte be őt. - Örülök, hogy itt vagy - mondta Nadiane, és megtörölte homlokát a karja belsőjével. - Igazán meleg lesz. Jól vagy? Olyan érzésem van, mintha az ostorom végét levágták volna, mióta Joanelis már nincs itt. Ez olyan, mint a vérzés, tudod, a gondolataim, amint sehová se tartanak. Sírni kezdett, anélkül, hogy észrevette volna. A könnyek elhomályosították a látását, és megsokszorozták a csillag fénylő ragyogását. - Találd meg a Zéró Pluszt, kishugi! - könyörgött. - Kedvem van megállítani.
Noone és Türkiz között az Őrtornyok közvetlen cseréje csak egy töredék másodpercig tartott. Elegendő volt, hogy mélységéig felrázza Türkizt. Az öreg Város nem rejtett el semmit előle, sem az elmúlt cselekedeteit - az árulása oly hatalmas volt, hogy nem is kért megbocsátást - sem a szándékait a hátralévő kis időre. Ez egy egész élet testamentuma volt, amit Noone nem volt képes lecsökkenteni és magával vinni. - Semmi fontosat nem őriztem - mondta Noone, miközben leválasztotta az Őrtornyát. - Charont kivéve. Könnyebbé tette a dolgokat számomra. - Charon semmit sem akart maga után hagyni - bátorkodott megjegyezni Mianyánk. - Kitörölte a
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
252
képet, amikor tudta, hogy nem fog rájuk nézni már. Elárulod a végső kívánságát. - Soha nem mondtam azt, hogy tökéletes vagyok! De tisztelni fogom a szavamat, amikor eljön a pillanat. - Ne csináld ezt - Türkiz felsóhajtott, tudva, hogy ez fölösleges volt. - A nyáj közelebb megy, ha kéred. - Nem elég gyorsan... Hallod a ritmust? A Bán eltűnt, az Alefek összekeverednek az utolsó középpontig. Az emberi lények különösségnek hívják ezeket, te tudtad ezt? Akadályok a téridő szövevényében. Az emberek még mindig nem értik, hogyan tudunk azonnal cserélni egyik Alefből a másikba, mert ők süketek a világra. A gondolat által boncolják fel őt anélkül, hogy hallanák a kiáltásait. - Néhányan mégis megértették, hogy a világ ciklikus és instabil, és az Alefek fogják össze. Tudják azt is, hogy csillag robbanás idején létrehoz egy együtthatót a Bán skáláján. A rezgéscsomók legtávolabbi Alefjei feloldódnak egymásban, és a Bán a jövőben a szupernóva felé törekszik. Minden frekvencia két részre oszlik, majd megint oszlik; minden Alef igazi kórussá válik. Az emberek ezt így fejezik ki: minden különösség sokféleségének a rendje a számuk csökkentéséhez viszonyítva növekszik. Amíg számunkra az Alefek hangjai mindig elérhetőek. Egyszerűen csoportosulnak, hogy együtt énekeljenek ugyanazon a helyen. - Ismerem ezt az elméletet. Amikor egyik Alefből a másik felé ugrunk, mindig a sokféleség legmagasabb rendje, vagy a leggazdagabb kórushangok irányába haladunk. Ugyanaz, másképp kifejezve. És akkor? - Akkor? - Noone kuncogott. - Majdnem ott vagyunk. A szupernóva közelében a Bán feloldódott az eredeti különösségben. A világ fölélesztette az ősi Alefet, a végtelen rend egy különösségét - egy elég-
253
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
leien végtelenséget, sajnos. Elfoglalja az elsődleges csillag szívét, de nem sokáig. - A robbanás idején az ősi Aleffel bomlik a csökkenő sokféleség Alefjeinek sorozatára, amelyek elhalványulnak a maguk módján addig, amíg a Bán újra ki nem bontakozik. Legalábbis ezt hiszik az emberi lények. Mi tudjuk, hogy mindig csak egyetlen Alef létezett, és a többi nem más, mint helyi visszhang. Még azok sem látják az igazságot, akik a legjobban értik a világot. - A Mechanikusok elég közel állnak ahhoz, hogy mindent megsemmisítsenek! - Megtiltom neked, hogy elítélj engem! És ne ítéld el az embereket se, Türkiz. A tieidet se, az embiótáikkal, akik belülről falják fel őket a beleegyezésükkel, Charont se, aki mindent érvényesített. A maga módján az emberiség minden elágazása megértette a Bánt. Ha együttműködnének a széthúzás helyett, fölépítették volna a világ teljes elméleti modelljét. A kulcs, amire nekem szükségem volt... - Nem tudtam tovább várni. - És akkor? - ismételte Türkiz. - Elégedj meg azzal, hogy hallgatod a csillagot. A Mechanikusok beburkolták őt egy nagy, lyukas, gondolkodó Hálóval azért, hogy a szupernóva neutrínóinak hulláma szabálytalan módon szóródjon szét. Azt gondolják, hogy a Bán szerkezete rendezetlen lesz, és nem a szokásos módon bontakozik ki. Az Alefek frekvenciát váltanak, és nem halljuk többé a hangokat, mint azelőtt. - Ha ez a helyzet, nem leszünk képesek úgy helyet változtatni, mint azelőtt, és nem lesz erőnk a Zéró Pluszukkal szemben. Számoltál a kockázattal, amit az őrültséged okozhat? - Nem volt más módszerem - mondta az öreg Város. - És nem kérem, hogy megérts.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
254
Egy későbbi pillanatban kiszakította magát Türkiz öleléséből, és átfordult. A viharos sodrás oly gyorsan vitte a csillag felé, ahogy Mianyánknak nem volt ideje Türkiz hangjához társulni, hogy visszatartsák őt. A nyáj összessége hallott a Noonevészjelzését. A Városok ösztönösen reagáltak, hogy segítsenek neki, a zsigereik legmélyén lévő tropizmus által hajtva. Megváltoztatták a röppályájukat, és a fő csillag szíve felé mutattak. Ez annyira fölmelegedett, hogy a felszíni sodrások a hústömegek számára járhatatlan akadályt képeztek, amiket ráadásul az állandó fázis kihagyásaik védelmeztek a Bán alapvető rezgése körül. Mindezek ellenére a Városok megpróbáltak közeledni, és összébb húzódtak, egyre tömörebb tömeggé váltak. A csillagot bebörtönző élő kalitka átmérője csökkent. A falak vastagsága arányosan nőtt, de Noone nem tudott megállni ott. Charon hiányának égő fájdalmát csak egy még nagyobb tudta kioltani. Noone-t a hullámtörés vitte előre, majd behatolt a két csillagmassza közé, a legmelegebb stabil pont felé, ahol nővérei soha nem tudnák visszanyerni. Egy pillanatra sem hagyta abba az ordítást azért, hogy meggyőzze őket, és mégis kövessék. Ahogy a húskalitka közeledne a maghoz, annál hatékonyabb lenne Noone. A csillag visszatartotta a lélegzetét. Oly kevés idő maradt.
Chetelpec akkor lépett be a főparancsnoki posztra, amikor Sletloc parancsot adott a lövő pozíciók bezárására. A Mester vakon haladt előre, a dobhártyáit összezúzta hátralévő életideje. A szerelvénye kárörvendve írta le életfunkciói fokozatos leépülését, és a karbex sisakrostélyán megjelent a sugárzások által elpusztított arcának fordított mása.
255
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Semmi sem lehetséges többé - vetette oda Sletloc. Nézzük, ahogy meghalunk. - A cél eléréséből fakad az öröm tüze - tette hozzá. Sletloc háta mögött a pilóta és segédje szerelvénye felállt. A karbex ujjai egy széles tenyeret formáltak, ami befedte a vezérlőasztalt. A Zéró Plusz kasztrált intelligenciái az űrben csacsogtak a központi egységek törmelékei között. - Nem fogunk semmit se látni a képernyők nélkül - mondta nehezen Chetelpec. - Aktiválja őket. Jogom van a halálommal szembe nézni. - A szerelvényeink... - Velünk együtt fognak meghalni! - Az egész élet gyűlölete belesűrűsödött az egyszerű szavakba. - Meg akarom figyelni azt. A Páncélozó felállt. A karbex burok úgy tűnt, hogy megduzzad, mint egy pár fekete szárny. Egy kihívás a mi állapotunkban? - gondolta Chetelpec keserűn, mialatt a saját szerelvénye ösztönösen reagált, megerősítve sebezhető pontjait egy újabb fémréteggel. Akkor Sletloc utolsó erejével kényszerít ette a szerelvényét, hogy helyezkedjen nyugvópontra. - Csupasz arc - rendelkezett, és ráncos vonásai megjelentek a karbexből. - Ön is, Chetelpec! Más alkalommal harcolunk. A Páncélozó az öreg harcos égett arcát szemlélte, megduzzadt pofacsontját, amit a szétrepesztett felszíni gépek okoztak, és a saját tükörképét látta benne. - Elfelejtem, amit az imént mondott. - Rövid vigyorgása bevérezte cserepes ajkait. - A képernyők aktiváltak. Az érzékelőket állítsa maximumra, és váltsa fel az információt. Látni akarom a Hálót szétszakadni, és nézni akarom a szupernóvát. Mielőtt meghalunk, átalakítjuk a világot a Mechanizmus nevében! Az irányító falon, a vezérlőasztal mögött az egyetlen képernyő fölélénkült. Az elektronikus hó apránHAL DOKL Ó CSILL AGOK
256
ként szertefoszlott, egy rikító színű örvényt fedve fel, amelynek közepén úszott a Háló. A kép örvénylett, és a zavart hajó és az elsődleges csillag jelent meg. A csillag vakító fehéren ragyogott. Chetelpec képtelen volt elfordulni, és egy tövist érzett a veséjénél. Jeges tűk szurkálták csigolyáit, és a fájdalomtól majdnem összeomlott. - Betolakodás! - üvöltötte a szerelvénye. - Idegen mentális folyamatok akarnak belém hatolni. Ugyanakkor egy komor üvöltés szállt fel a vezérlőasztal felől. - Készülék közeleg, készülék közeleg. Szektor 44-13-01. Elfogadott kapcsolat. - Hagyd figyelmen kívül! - brekegte Sletloc. - Tűz a Hálóra! Egy rettenetes csattanás megrepesztette a fémpadlót. A Zéró Plusz csigavonalban mozgott. A levegő egy része sziszegve szállt el a gyorsan felszökő tömítő habáradat közepén. A képernyő röppálya forgataggal telt meg, azután a pörgettyűs stabilizátoroknak sikerült helyreállítaniuk minimálisan a stabilitást. A vezérlőasztal fölött a hajó hologramja hosszában meghasadt. Egy energiaáramlat tört fel a lövőposztokon, amelyeket még mindig hozzáerősítettek a fő szerkezethez, és a Háló elszakadt. - Hamarosan megpihenhetünk - mondta sötéten Sletloc.
Nadiane a könnyeiben fuldoklott. A zokogástól elmosódott látása csak színes foltokat érzékelt. Haldoklása közben a kettős csillag színt váltott, és a Háló ezernyi múlandó árnyalat színében játszott. Szivárványba fulladok meg mormolta a lány halkan, hogy Amy meghallja.
257
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Beszélj még hozzám! - panaszkodott a M. I a kislányos hangján. - Azt hiszem, tudom, hogy ők hol vannak, de megfogunk halni mielőtt csatlakozunk hozzájuk. - Átszúrták a Hálót? - Nem tudom. Ez fájni fog? A meghalás, úgy értem. Könnyei ellenére Nadiane összeszedte erejét, hogy megrázza a fejét. - Ez nagyon lassan történik majd. Ez olyan, tudod, mint a valószínűtlenségi rekord. Joanelis azt mondta, hogy a csillagok végtelenül halnak meg. A helyi idő lelassul, a szupernóva visszaszámlálása a nulla felé közelít majd. Nem fogunk észrevenni semmit. - Joanelis nincs többé. Hamarosan azt sem fogom tudni, hogyan emlékezzem rá. - Én veled maradok. Amíg tartani fog. Amíg véget nem ér! Nem hagyom abba a beszédet, hogy tudd, itt vagyok. - Megtaláltam a Zéró Pluszt! Terephatású fegyverekkel lövi a Hálót. - Mutasd! A belső falakon a képek sápadtak lettek. A pixelizált rétegek cafatokban hulltak le a sugárzások hatására. A jobb alsó sarokban Nadiane észrevette a Zéró Plusz eldeformált alakját. Egy energianyaláb repült a gyökérkoronájából. Nadiane megremegett. Túl késő. Hacsak nem... - Le tudod állítani őket? - Senki nem hall engem. A szerelvények üresek és az intelligenciák túl korlátoltak. - Mégis beszélj hozzájuk, kishúgi. Mondd nekik... - Nadiane letörölte a könnyeit a karjával, és szipogott. Mondd meg nekik, mit jelent meghalni.
- Behatolás! - kiáltotta újból CHETELPEC, ezúttal a sürgős szalagon. HAL DOKL Ó CSILL AGOK
258
Létezése folyamán először a szerelvény szorító pánikot érzett. A testvéreihez hasonlóan úgy tervezték, hogy mind a fizikai, mind a numerikus behatolásnak ellenálljon. A személyiségében kristályos szerkezetű atomokat halmoztak fel, amelyek a karbex mélyrétegeiben fejlesztették ki az elágazásaikat. Gyakorlatilag porrá kellett zúzni egy szerelvényt ahhoz, hogy megsemmisítsék a benne lakó intelligenciát. És CHETELPEC soha nem képzelhette volna el, ami épp most történt vele. A gyűlölet kapcsait, amelyeket TECAMAC támadásába bevetett, elfogták. Az ellenség elemezte őket, és egy numerikus aláírást vont le belőle, amelyik eléggé hasonlított erre, hogy becsapja a védelmét. Éppen megsértették, bár a hideg és különösebb agresszivitást nélkülöző behatolás nem irányult ellene. Csak arra használták, hogy hozzáférjenek a fedélzeti szerelvényekhez. Érezve az idegen adat áramlásait a csatornáin élősködni, CHETELPEC elindított egy behatolásellenes folyamatot. Eredménytelenül. Nem tudott szembeszállni azzal, aki használta őt. Annak a tűrhetetlen megalázásnak ellenére, amit ez számára jelentett, egy pillanatra arra gondolt, hogy lakója segítségét kéri. Majdnem azonnal el is vetette, mert el nem képzelhette, hogyan tudna az élőhalott Chetelpec segíteni neki. Többet nem törődve vele a vezérlőasztalhoz ment, hogy kézzel megindítsa a vezérlő poszt szigetelésének eljárásait. Elvben egyedül a Páncélozó adhatott ilyen parancsot, de ez vészhelyzet volt. - Fölösleges, a lövöldözés már megállt! - tartotta vissza Sletloc. - Semmilyen szerelvény nem válaszol az utasításaimra. Az a repedés, amely végigfutott a hajótest végtagjain, fölerősödött. A hajóorr bevonata szétszakadt a gravifikus árapály csavarásának ereje által. Az ellen-
259
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
hatás a földre hajította őket a szemétlavina közepén. Csak a halott pilóták szerelvényei maradtak a szikrával befedett asztalhoz kötve, győzedelmeskedve a hajó lidérces megjelenése fölött. Azt mondták volna, hogy egy legendás szörny rágja. - Jelölje meg a Hálót, és döntse el a motorok erővonalát! parancsolta Sletloc alig felismerhető hangon. - Amíg egy szál energia marad ebben a roncsban, én addig harcolni fogok! Ebben a pillanatban Chetelpec és ő is megkapta azt az üzenet, amellyel az ellenség bombázta őket. A halál fogalma, nem elvont látomásé, hanem egy borzalmasan részletes szimulált megjelenítésé elnyelte őket, mint egy fekete kőomlás. Osztoztak a mesterséges intelligencia határtalan szorongásában, ami arra ítéltetett, hogy összeomoljon saját bonyolultsága nyomása alatt, hogy átérezze a kettős csillag szenvedését, aki éppen világra hozza a saját robbanását. A szerelvény CHETELPEC felállt. A Páncélozóé nézett szembe vele. A motorok rohamokban fellépő rezgéseitől zengett mindkét ember zsigere. A fájdalom meglehetősen erős volt, hogy eltávolítsa a foggyökereket. - Parancs megerősítve - köpte Sletloc.
A Bán teljesen eltűnt. A végső különösség előtörni készült az elsődleges csillag szívéből. A Városok, akiket az alakuló szupernóva vonzásának ereje hívott össze, alacsony röppályán tömegesedtek a mag körül. A párosodás megszűnt, fölváltotta egy szabályosabb geometria, ahol a rostok kikötőpontokként szolgáltak. Minden egyes AnimálVárost hozzákötöttek másik öt Városhoz, így alkotván egy szabályos háromdimenziós kötést. Eljött a Találkozó és a városmemóriák ideje, és soha nem volt még ilyen intenzív.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
260
Noone üvöltése belefulladt a csillag fehér alapzajába, de szenvedése cementként tartotta össze. Az összefonódott pajzsok fala, az okkersárga minden lehetséges árnyalatával, lilával és barnával elegyítve, azoknak az áramoknak a ritmusára hullámzott, melyek az akréciós lemez felszínét izgatták. A túlhűtött szívhez még közelebb, amit önmagával lefedett, a Háló megfoghatatlan ködzátony módjára vert, miközben csillogó fényragyogásokat bocsátott ki minden látható spektrumban. Szivárványok felhője borította be, amiket a külső rétegek hajlítottak el. Különösképpen néhány nanon még aktív maradt, kivéve a forrpont közelében, ahol szélsőséges hőmérsékletek uralkodtak. A Csatlakozók nanotechnológiája csodákat ért el, és a csapda-oldalak, amiket gallium- Arzeniddel vontak be, több milliárddal számosabbak voltak, mint a Mechanikusok képzelték. A nanonok továbbra is létrehoztak újakat, és folytatták azok megjavítását, amelyekre szükségük volt - a programozásuk tropizmusa folyamatosan hajtotta őket, hogy túlszárnyalják önmagukat. Mindez a tökély egyszerre csodálatos és hasztalan példájaként mutatkozott meg, mint maga az emberiség.
Nadiane szkafja végül kiürült, a végső adataiból is kifogyott. Gyenge kézzel félretolta. Az izzadság elöntötte tetőtől talpig, és mindenfajta érintést kellemetlenné tett. Könnyei elárasztották arcát sóval, de a forrásuk kiapadt. - Ennek gyorsan kellett volna lezajlania - panaszkodott fennhangon anélkül, hogy tudta volna, hogy Amy hallotta-e még őt. Úgy néz ki, mintha a helyi idő lassulna. A csillag úgy döntött, hogy a lehető leghosszabb úton halad a végzete felé. Egy végtelen haláltu-
261
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
sa, el tudod képzelni? El kellene tudni felejteni. Amint emlékszel, arra, hogy mi vagy, az rohadt dolog. - Valóban meg fogok halni - tudatosult benne még egyszer. De ez alkalommal nem volt annyi ereje, hogy elfelejtse. Az ostora, képtelenül arra, hogy bármit is kihúzzon a kiszáradt tárolókból, föltekeredett a feneke alatt. Az ujjai idegesen játszottak a koromgömb körül, mely a mellei között egyensúlyozott. Fanyar szagáradat vette körbe, ami csak róla beszélt. Az ujjai nyomása alatt a gömb elvesztette az alakját. Nadiane nem figyelt erre és újrakezdte a monológját. - Senki nem jön értünk. Senki, senki, senki. Túl közel vagyunk a csillaghoz, a Bán már nem működik itt. Ha lett volna időnk, Türkiz talán megmagyarázta volna nekem, hogyan működik az azonnali csere az Alefek között. Az Univerzum elméletét... Elvittem volna ajándékba Joanelisnek egy kis csillagporral, ráadásul. A szupernóvák azok az olvasztótégelyek, melyek nehéz izotópokkal vetik be az univerzumot, tudtad ezt? Az izzadságban ázó gömböt a megbolondult ujjak megkeverték, és elkezdett kinyílni, mint egy régóta tartott ígéret. A törés lágy vonala megjelent az egyenlítő mentén, majd a felszínes réteg felszállt. Egy pillanatig Nadiane körmén függött, majd kinyílt egy pillanat alatt, mint egy szénpapír-virág. - Mi ez? - kérdezte Amy, aki képtelen volt tovább hallgatni. A mesterséges intelligenciának sikerült kommunikálnia a Mechanikus szerelvényekkel. Nem őrzött meg egyetlen másolatot sem abból, amit átküldött nekik, túlságosan boldoggá tette a tudat, hogy megszabadult terhének egy részétől. Az utazás kezdete óta, így minden olyan memóriát kivett, ami szenvedést okozott neki, amikor csak alkalom nyílott rá.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
262
A támadás a Háló ellen lassacskán abbamaradt, a Zéró Plusz pedig irányt váltott. Erre büszke lehetett volna, de ez már nem volt kérdéses - nehéz volt hinnie a saját fontosságában, amikor bármit tett is, nem hagyott maradandó nyomot. Most Nadiane-on volt a hallgatás sora. A koromgömb szétesett egy átláthatatlan több négyzetméteres fátyolban, amit a fiatal lány kinyújtott karokkal tartott maga fölött. - Látom magamat benne - mormolta meglepetten. - Teljes egészében. Mint egy csecsemő felsóhajtott, és az így rögtönzött sátor alá kuporodva hagyta, hogy a karjai leereszkedjenek. A fátyol teljesen betakarta. Amy még soha nem érezte magát ennyire egyedül.
- Hallod? - kérdezte Türkiz Mianyánkat. A találkozó egész népessége a Város legmélyebb részén keresett menedéket, annyira keskeny folyosókban, ahol egy átlagos emberi lény mindkét válla hozzáért a falakhoz. Csonterődítmények és inak futottak a felhólyagosodott bőrszövetek alatt. A vastag kárpitok ívekben függtek, és elsöpörték azoknak az arcát, akik még harcoltak. Ahogy a percek múltak, úgy fogyatkozott a számuk. Egyedül Gadjio döntött úgy, hogy Mianyánkban marad. Az albínó Város beépítette őt egy gyűjtőbuborékba - bizonyos épületek semleges rejtekhelyein, ahová az ember visszavonulhatott, ahol magára maradhatott, hogy fennhangon vallomást tegyen önmagának, anélkül, hogy bárki is meghallaná. Marine vele volt, de Gadjio inkább nem válaszolt a kommunikációs kísérleteire. Elmerült önmagában, és próbálta elfogadni önmagát. Egyedül akart lenni. - Mit halljak? - kérdezte Mianyánk.
263
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Csöndet. A gyűjtőbuborékok nem képezték a Városok kalitkáinak részét, de ezeken kívül lebegtek, egyenesen a fal mögött. Ezt ajándékként nyújtották nekik - Mianyánk iránti tiszteletből, aki elégett volna, ha Türkiz nem állítja fel a pajzsát a robbanáskor. Következetesen már nem különböztetik meg se az elsődleges csillagot, se a Hálót. Türkiz frusztráltan a bináris rendszer dobogó szíve felé fordította az Őrtornyát, és kényszerítette magát, hogy hallgassa, ezt Noone tanácsolta neki, mielőtt elszakította volna magát tőle. - Én sem itt születtem - mormolta magában Türkiz. - Azt hittem, hogy megfeledkeztem erről, de Noone kényszeri tett, hogy emlékezzek. Csakis ezért meg fogom átkozni őt, amennyiben tévedett. - A Találkozó kudarcba fulladt - magyarázta Mianyánk. Az emberek még nem készültek fel. - Mi sem voltunk készek rá. Várjunk!
Nadiane jobban belebújt Eritrea kinyitott gömbjébe. A fátyol izzadságban ázott, így reagált a pánik üzenetekre, amit a feronomok szállítottak. Kiszűrte őket - majd újrarendezte, és visszaküldött egy megnyugtató fénysorozatot, amelyek szürkés bőrén játszottak. Nem volt több horizont, több hosszú távú perspektíva. A saját képe árasztotta el a látómezejét, mértéktelenül kinagyítva. Nadiane belemerült a saját pillantásába, tágra nyitott szemeinek feneketlen kútjába. Megvágta az arcát az ütközéskor. Előre feldolgozott információk sorának áramlása indult az ostorán keresztül, testvére ismerős illatának kíséretében, ami a legbizalmasabb emlékeit idézte. Egy visszacsatoló pajzs működésbe lépett, anélkül, hogy Nadiane észrevette volna. Önmagához beszélt, HAL DOKL Ó CSILL AGOK
264
bezárva egy zseb univerzumba, ami a végsőkig védelmezte őt, és megakadályozta, hogy féljen. Nem működött a reflexe még ahhoz sem, hogy vajon Eritrea miért neki adta ezt az ajándékot, ahelyett, hogy megtartotta volna magának. Irányító utasítások hiányában a Nexarche eltért a Háló irányába. Az akréciós lemez megváltoztatta a tulajdonságait, jellemzőket változtatott meg és a monoenergetikus neutrínóérzékelők már régóta túlhaladták a riadó küszöbét. Egy sor fehér fény a jobb oldalon megvalósította egy energianyelv ütközését a külső bevonaton. Mikrorepedések alakultak a kristályok első rétegein belül. A központi blokk riadójának egységei egyre erősebben jeleztek, de Nadiane már nem hallotta. - Beszélj hozzám! - könyörgött Amy. - Már nem érezlek téged... Az M. I. hangja egyre gyöngébb hurokban pattant vissza a közöny falán, amely körülvette a Csatlakozó lányt. A haszontalan riadójelzések elhallgattak. A hajó hirtelen megugrott. A fátyol egy része megemelkedett, és az ostor széle kicsúszott a menedékből. Nadiane, mintha csak antenna lenne, megszorította, és elfogta Amy utolsó leheletét. - Gyere, csatlakozz újra hozzám - suttogta, mielőtt újra magára zárta a fátyolt. Minden, ami fennmaradt a numerikus intelligenciából, az idegkapcsába húzódott vissza. A másik végen Tessaract csupán egy halott univerzummá vált, és összeomlott.
A szupernóva lökéshulláma egy körülbelül kétnapi útvonal után elérte a mag külső rétegét. Az elsődleges csillagon belül, az eldeformálódott vasmagokból álló központi tömegben, az energiák elképzelhetetlen arányokat értek el. A neutronok egymásra telepedtek, 265
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
ahogy csak tudtak, egy ultratömör tömböt alakítani, amely egy hegynél alig nagyobb volt, súlya pedig egy átlagos csillagé. Majd forgás felgyorsult, és az amúgy is törékeny egyensúly megtört. A neutronium szíve hirtelen összeomlott, miközben rengeteg neutrínót küldött kifelé. Véget ért a vas ideje. Egy töredékmásodpercben az energia hulláma felszabadította az ultra sűrű anyag a hatalmas törmelékeit, amelyek forgó rostokban szóródtak szét. A szupernóva első lökéshullámát azonnali összeomlás követte. Több mint tízezer kilométer per órás sebességgel mozgott, olyan sebességgel, mint az idő jelentős fokozatai, amelyek leírják a jelenséget, az ezredmásodpercek rendjében. A csillag pontos központjában a téridő maga kezdett el vibrálni. Egy gravitációs hullám egy csillag bekövetkező halálát jelezte az univerzumnak. Türkiz számára, akinek minden érzéke lesben állt, a rezgés összekeveredett Noone búcsú kiáltásával. Három vagy négy másodpercen keresztül az energiahullám ellenállhatatlanul szétszóródott. A lökéshullám visszapattant a sűrű felső rétegeken, és felrobbantotta a magot. A neutronium töredékek tüneményes sebességgel kifelé csapódtak, amit a neutrínók erős áramlása kísért. Egy állandó lángoló gömb alakult folyamatos növekedésben. A lökéshullámot nem lehetett többé megállítani. Az utolsó töredékmásodpercig semmi nem árulta el a katasztrófa közelségét. A csillag külső megjelenése stabil és sima maradt. Az akréciós lemez fénylő rostjai gyors rotációban változtatták a hőmérsékletet, miközben a mag felé zuhantak. Stabil áramok futottak a gázpaláston, amit sötétebb zónákkal szegélyeztek, és hasonlítottak a karbex berakásaihoz. A Zéró Plusz még működő képernyőin a hibás színekben visszaállított előadás nagyszerű látványt nyújtott.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
266
Azután a sűrű anyag ragyogása épp az ütés érkezése előtt repesztette szét a felszínt. A tűznyelvek repültek az űrbe, mint egy milliárd egyidejű kitörés. A Zéró Plusz elülső részét találta telibe az ütés. Anyagtalan kezek csavarták a hajó farát, és a hajóorrig egy hatalmas szakadást nyitottak. Egy akusztikai hullám áthaladt a fémen és rezonanciába lépett a plazmás motor szobákkal. De ezeknek nem volt idejük a túlfeszültség alatt felrobbanni. Egy igazi fényfal, majdnem tapinthatóan behatolt a szakadásba és felment a hajlott átjárókon, mindent elégetve útján. Az idő mintha lelassult volna. Az irányító termek külső falai felrobbantak egy lángoló roncssugárban. Az ütközés alatt Sletloc és Chetelpec szerelvénye összeütődött. Az érintési pontokban a karbex összeforrt. Az arcuk húsa kocsonyaként megolvadt, miközben felfedte a koponyák szörnyű meztelenségét. Mielőtt elégett volna, Chetelpec agya hallotta a szerelvénye segélykiáltásait. Az irgalmas univerzum hagyott időt, hogy örüljön ennek, mielőtt felbomlasztotta volna. A lökéshullám, amelyik felhasította Zéró Pluszt is, bezsúfolta a Nexarche-ot egy töredékmásodpercbe. A kristályok bevonata hógolyóként felrobbant, miközben szikrázó részecskék felhőjét szórta szét, melyek azonnal lángba borultak. A pilótafülke közepén a törékeny tükörvilág, amelyet Eritrea adott, egy pillanat alatt eltűnt. Se Nadiane-nak, se Árnynak nem volt ideje végigélni a halálukat. Bezárva saját magukba, megszűntek létezni. Az energia hulláma folytatta útját. A rombolás gömbjének az előőrseként a neutrínók folyama összeütközött a Hálóval. A nanonok mikroszkopikus testjei, amelyek a galliumarzenid szigetecskékhez forrtak, elviselték az
267
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
első rohamot. A nanontubusok árbocai elvesztették az alakjukat, és a Háló maximális kiterjedésére duzzadt. A Zéró Plusz erőfeszítéseinek ellenére egy repedés sem veszélyeztette az integritását. Kifeszült egy tökéletes, csillámló gömbben. Majdnem minden neutrínó áthatolt a csapdaoldalon, de egy bizonyos százalékuk visszaverődött a csillag forrongó szívének irányába. A félfolyékony kristályok, amelyeket titánnal vontak be, túlélték az első két rohamot, és sikerült eltéríteniük a szupernóva energiájának egy kicsiny töredékét, mielőtt megolvadtak. A sugárzások egy hulláma olyan intenzitással, amelyet a Mechanikusok soha sem tudtak elképzelni, megint távozott a csillag irányába. A Csatlakozók Hálója milliószor jobban teljesítette feladatát, mint az várható volt. Noone túl nagy volt, túl vaskos ahhoz, hogy gyorsan haljon meg. Volt ideje szenvedni, de nem bánt meg semmit. Az Őrtornya eltört az energia áradása alatt. A sugárzások beégették Charon emlékeit a legintimebb rejtekhelyeibe. Mikor szellemi üvöltése leállt, a többi Város görcsbe rándulva az ütésre várt. Nem tudták, miért gyűltek össze így, miért zárták el a csillagot egy húskalitkába. Aki megmondhatta volna nekik, már nem létezett. Millenniumokkal korábban, még az emberiség megjelenése előtt a nyájak már összegyűltek, hogy megpróbálják eltorlaszolni egy-egy csillag robbanását. De a Városok pajzsai nem voltak elég vastagok, ahhoz, hogy elegendő arányban verjék vissza a neutrínókat. Az energia egy fél másodperc alatt felbomlasztotta a vastag falakat. A lökéshullám egy fantasztikus gyorsulással elvitte az AnimálVárosokat. Türkizt és Mianyánkat úgy söpörte el, mint pelyheket egy lavinában. A védelemnek a méhsejtjei, amelyek bezárták az Organikusokat, olyan erős nyomást viseltek el, amelybe az összes porc beletört. A csontszilánkok
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
268
utat vágtak a húsban, és mindent felvagdaltak, ami az útjukba került. De a rövid pillanat alatt, amíg a kalitka tartott, a neutrínók egy második áradata elindult a csillag szíve felé. Oda, ahol a Bán éppen újjá alakult. Az elsődleges Alef felé. A csillag pontos központjában a kvantumanyag olyan állapotban volt, amit lehetetlen leírni. A hőmérséklet túllépte a százmillió fokot. A gravitációs nyomások összegyűrték a körülvevő univerzumot egy óriási ökölbe gyűrték. Repedések jelentek meg a valóságban. Itt, a majdnem nullás nagyság közepén, ahol az energia majdnem végtelen volt, itt alakult az a különösség, aminek létre kellene hoznia a Bánt. A neutrínók első hulláma, amit a Háló visszavert, elzárta a különösséget. A hatalom szökőárja hozzáadódott ahhoz a forráshoz, amely világra hozta az első Alefet. A neutrínók visszafolyása megakadályozta, hogy energia hátráljon kifelé. Minden egyes milliárd másodperc arról tanúskodott, hogy a valószínűtlenség egy-egy újabb rekordja következik egymás után. A Bán a saját energiájának rabja lett, és nem sikerült szétszóródnia. A Mechanikus terv megvalósulási fázisba került. Alig mérhető pillanat alatt a prímái különösség megingott a végtelen szélénél. A neutrínók áramlása miatt újraképződött csillag nem vehette rá magát a halálra. Akkor a részecskék második szökőárja, amelyeket visszavert a Városok kalitkája, lecsapott a magra. Az űr maga elkezdett olvadni. Az ütközés hatására Alef dala csökkent disszonáns hangokból álló kórusában, melyek beleolvadtak egy tiszta hangjegybe, olyan hatalmas erővel, amelyet ez az univerzum még soha nem látott. Túl sok energia gyűlt össze egy pontban. A Bán nem tudva magát visszatartani, hogy megszüles-
269
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
sen, áttörte az állandó fizika korlátait. Mióta egy kozmikus baleset összegyűrt egy adag elszigetelt teret, és bebörtönözte Noone nyáját egy megtépett alakzatú zsákutcába, a valóság arra vágyott, hogy kijavítsák. Egyesek kettős játékának és mások együttműködésének köszönhetően, az áldozatoknak és a hazugságoknak hála, a feltételek létrejöttek a Találkozóhoz. Egy megkönnyebbült sóhajjal az univerzum megnyílt.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
270
EPILÓGUS
A sugárzások árapálya elhelyezte Mianyánkat és Türkizt, még mindig szorosan egymásba fonódva a csupasz tér egyik partján. A fény néhány ritka pontja egy rést vágott az égbolton. Egy galaxis spirálja fénylett a távolban, mint egy összetört arany gyűrű. A hideg szinte mindent körülölelt. Az albínók városának sebei véreztek. Türkiz megvédte a tömegétől, ahogy csak tudta, de a varratok felszakadtak, amikor az energiaörvény ide-oda hajították mindenfelé. A rostfürtök félig kitépve lebegtek körülötte, mint a rendetlen, összekuszált frizura; fekete szélű mély repedések keresztezték a perifériáján elhelyezkedett kupolákat. A fájdalom a szívébe égett, oda, ahol a sebek sohasem forrnak be igazán, de a végső vigasztól megkímélték. Túlélte. A többieknek nem volt ilyen szerencséjük. A szupernóva lélegzete kiégette Noone-t, még ha a századokon keresztül megedződött pajzsa sokáig ellenállt is. Az energia örvények közepén, mely teljesen körülölelte, Mianyánk érezte az ős halálát. A robbanás megkövesedett pillanatában, amíg a bezárt univerzum szétnyílt, Türkiz és ő úgy fogadták a halálát, mint egy utolsó ajándékot. Összegyűjtött egy egész örökségnyi ismeretet és stratégiát, melyekbe beleszédült, de nem tudott velük mit kezdeni. A tér körülötte üres volt; a Bán eltűnt. Az univerzum dala, ami egész életén keresztül elkísérte, telje-
271
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
sen elhallgatott. Az allergiás sokk hatása alatt a Város elsüllyedt a semmibe, mint tengernyi hóba. - Annyira fázom - panaszkodott Marine, és a saját gondolatait hallotta visszhangozni. És most először nem tudott neki semmit se válaszolni. Türkiz szétrombolt rejtekhelyeiben testek feküdtek, összevissza, szétszóródtak a lökéshullámok miatt. Néhányan még mindig lélegeztek, mások pedig határozottan szétzúzottnak tűntek. Ragyogó csontok dudorodtak ki az elvérzett testekből. A Város nem tehetett értük semmit. A megmaradt kevéske erejét arra érezte elegendőnek, hogy a saját sebeire panaszkodjon, és átkozza tehetetlenségét. Amikor megérezte a lépéseket a folyosói mentén, csalódással vegyes irracionális és igazságtalan düh fogta el. Tecamac életben maradt. Mindazok közül, akik a robbanás pillanatában benne tartózkodtak, éppen a Mechanikusnak kellett elsőként magához térnie. - Ne kérdezz tőlem semmit! - közölte röviden, mielőtt aggodalmasan kinyújtotta Őrtornyát az űr csöndje felé. Ott, ahol eddig a Bán ragyogott, már semmi nem maradt. A fekete ég élénknek tűnt a menekülés lassú mozgása miatt, és az űr gravifikus távolodó hullámai nem okoztak egyetlen észlelhető visszhangot sem. A csillag határok megszűntek, a cellák, amelyek oly sokáig zárva tartották őket, kinyíltak a robbanás hatására, ahogy Noone előre elképzelte. Az eredeti különösséget újraalkották, és pontosan annyi ideig tartották fent, hogy annak a mikro-univerzumnak a kinyílása megtörténjen, amelyben ők léteztek. A régi börtönük visszás geometriájának köszönhető délibábok eltűntek, és a horizont mostantól korlátlanul, minden irányban látható volt. - Hazatérünk - gondolta keserűen. - De elfeledkeztünk arról, hogy milyen hatalmas.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
272
Egy ügyetlen és nehéz ritmustól, mint egy tolakodó gondolattól, zengett az elméje. Tecamac megpróbálta felhívni a figyelmét magára, miközben ököllel ütötte a falait. Türkiz megnyitott neki egy átjárót, de túl fáradt volt a beszélgetéshez és hagyta, hogy Tecamac csatlakozzon az övéihez. Ő is szeretett volna egy nyáj melegségében felolvadni, amikor szembenéz a saját halálával. Most először megértette, hogy valóban meghalhat - bár előzőleg meglovagolta a bezárt szupernóva lökéshullámát, majd túlélte egy univerzum kinyílását. Meghalhat, ahogy Charon tette, egy szenilis harag utolsó lángjában, a saját létezésének hamvai közepette. - Eritrea? - mondta Tecamac. - Tachine? A Mechanikus utat tört magának a sötétségben, miközben tapogatózott előre. Észlelte a szerelvénye kimerültségét, tudta, hogy túlságosan lefoglalja az, hogy regenerálódjon, így nem kérte a segítségét. Az ütés pillanatában megérezte Chetelpec eltűnését. A halál ragyogása, amit a tudat forgácsai, melyek összekötötték a szerelvényeiket, közvetítettek. Semmi üzenet, se egy Isten veled. Csupán a végső és drasztikus törlés emléke. Egy alig hallható nyögés kúszott fel a jobbján. Kinyújtott karokkal, vakon, az infravörös látástól megfosztva, ami lehetővé tette volna, hogy átvizsgálja magát, a Mechanikus megbotlott egy rakás testben, és megállt. A karbex visszaáradt a tenyerébe és megszabadította az ujjait. Féltérdre ereszkedett a földön, és annak tudatában, hogy a mozdulata megrázó lehet, megérintette a legközelebbi Organikust, olyan finoman, amennyire csak tudta. Az idegen hús reagált a kezei alatt. Kitapintotta az összezsugorodott testet - egy meztelen nő, akinek a jobb válla szétzúzódott, de lassan lélegzett -, érezte,
273
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
ahogy az embióta által ellenőrzött kinövések egyre melegebbé válnak az érintésére. Kezét ösztönösen visszahúzta. Kényszerítette magát, hogy folytassa a tapogatózást a körülötte lévő testeken. Hányás nyomai telítették a levegőt, keveredve a vér émelyítő szagával. - Mit kell tennem? - kérdezte hangosan. - Semmit, a túlélők embiótái meggyógyítják őket. Ami a többieket illeti, hát... Tecamac eónja még mindig olyan homályos volt, azon dolgozott, hogy a szerelvény hibáit helyrehozza, és nem tudta megóvni a Mechanikus érzelmeit. Türkiz látta a fiatalember gyötrelmét és eldöntötte, hogy nem érdemli meg, azt, hogy elviselje egy pont ugyanannyira rémült Város iróniáját, mint ő. - Három Műfrakciózó meghalt. Kettő ebben az alkóvban, és egy a másik oldaliban. Átszállíthatnád őket, amíg... mondjuk, egy olyan helyre, ahol foglalkozhatnék velük. Fölösleges elmondani neki, hogy a Város hogyan hasznosítaná újra a zsákmányokat a szerveiben. - Egy kis fényre lenne szükségem, a szerelvény... A falak fotolumineszkáló hólyagjai egy kicsit vesztettek a ragyogásukból. Tecamac első reflexe az volt, hogy az egymásba gabalyodott testeket átvizsgálja. Eritreát kereste. - Ott van Tachine-nal. Még mindig eszméletlenek. A Mechanikusnak ez azt jelentette, hogy jól vannak. Vállalkozott arra, hogy az ujjait minden, a fülkében fekvő Organikus nyaki verőerére rátegye, hogy lássa, élnek-e. - Eritrea jól van - erősítette meg egy gyerekes gondolat de a fülke csontos szerkezetének egy része ráomlott Tachine-ra. Sok vért vesztett. Türkiz hiába mondja, hogy Tachine gyorsan rendbe fog jönni, meggyorsíthatod a gyógyulását, ha leveszed a súlyt a mellkasáról. A halottak várhatnak.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
274
Tecamac éppen észrevett egy testet, és már a karjaiba is vette. - Türkiz? - Ha nem teszünk jót vele, az nem fog már ártani neki. Tecamac finoman visszatette az élettelen testet. - Tecamac? Felállt, miközben azon töprengett, hogy a Város miért döntött úgy ez alkalommal, hogy megszólítja őt, ahelyett, hogy megmondja, amit el kell mondania. - Igen? - Semmi. Csak kicsit nehezen értelek meg. A Mechanikus nem tett semmilyen megjegyzést. Már azon a folyosón sétált, ami elválasztja a két alkóvot. - Nem, mindent átgondolva, azt hiszem, hogy egyáltalán nem értelek. Majd „Mi- Anyánk” megmagyarázza nekem. Tachine a hátán feküdt, egy talajsüppedésben, melyet a Város megvilágított Tecamac közeledésével. Egy összetépett drapéria fedte krétafehér, sápadt arcát. Az egyik lába bizarr módon kicsavarodott, de a legszörnyűbb a mellkasának látványa volt. Egy vérfoltos csonthegy állt ki a jobb melléből, amelynek oldalán a félig leszakadt mellbimbó függött. Minden lélegzetvételkor rózsaszínes hab képződött a sebből. - A csont perforálta a tüdőt. Ha kihúzom, a vérzés erősödni fog. Félek, hogy megölöm. - Inkább attól félj, hogy fölébreszted, és megismered a reggeli hangulatát! Tecamac felugrott. Nem volt hozzászokva, hogy a szerelvénye nem tájékoztatja semmilyen mozgásról maga körül. Csak az üreg volt kivilágítva, amelyben Tachine feküdt, és ő látta a mellette kinyújtózó, fekvő alakokat, de azt nem, hogy Eritrea az egyikük, és azt sem, hogy közben magához tért. Egyszerre érezte
275
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
magát annyira boldognak és bolondnak, hogy megmerevedett, és egy szót sem tudott kinyögni. - Majd beszélsz mindjárt Most először húzd ki azt a piszkos csontot. Jobb pupilláján megjelent egy szinuszgörbe, majd egy név: Marine. TECAMAC újra munkához látott. A Mechanikus letérdelt, és Tachine fölé hajolt, majd egyik kezével megszorította a csonthegyet, a másikat a seb körüli részre helyezte. Egy másodperc alatt kihúzta. A csont ellenállás nélkül kijött. A tüdő kiürült egy csúnya sziszegéssel, és vér fröccsent a csuklójától a válláig. Hátra dobta a csontszilánkot, és mindkét kezével megpróbálta összeszorítani a sebet. A vér tovább folyt az ujjai között, és egy savós folyadékkal elegyedett, amitől csúszott a tenyere a sebesült bőrön. Lassanként a vérzés megállt. Tachine begörcsölt, és feketés alvadt folyadékot hányt. Tecamac felemelte a fejét, hogy nehogy megfulladjon, de előtte lágyan letörölte ujjaival ajkait. Amikor újra ránézett, a mellkasi sebe éppen összezárult. Nem forrt még be a seb, csupán egy száraz nyirokhártya fedte, ami a lélegzetének ritmusára dobogott. - Nem rossz - kommentálta Eritrea fölötte. - De most békén kellene hagynod... úgy értem: mielőtt kitépi a szívedet. Tecamac ekkor meglátta, hogy Tachine tágra nyitott szemmel figyelte, és a szemei megdöbbentették őt. Csak akkor nyugodtak meg, amikor köhögni kezdett, és a fájdalmában kétrét görnyedt. - Minden rendben van. - Köpött egyet, és vért köpött. Hagyj lélegezni. Hirtelen fölemelkedett, és jó két méterrel arrébb ment. - Köszönöm - fűzte hozzá Tachine olyan benyomást keltve, mintha élete legnagyobb áldozatát hozta volna meg.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
276
Eritrea megragadta Tecamacot a karjánál fogva és kihúzta a fülkéből. - Nem úgy néz ki, de ő őszinte, tudod? - magyarázta. Egyszerűen bizonyára kutya fájdalmat okozhattál neki, és feltehetően nincs meggyőződve arról, hogy ez szükséges volt. Meséld el nekem, mi történt! A túlélők az amfiteátrum kupolája alatt csoportosultak. A fénylő felfúvódások a színpad szintjénél alig- Alig vágtak egy rést a félhomályon. A koromszínű fény született a húsból a vénák hálózata mentén. Tecamac megengedte a szerelvénynek, hogy megtisztítsa és átvilágítsa őt, és a karbex finom hártyája fedte be az arcát. Egy kicsit távolabb állt, a sötét égboltot figyelte. Kihasználva a köztük lévő magasság-különbséget, Eritrea a váltónak támaszkodott. Nem próbálta elhitetni, hogy a sebesülései fárasztják - ő volt az egyetlen Organikus, aki nem szerzett további zúzódásokat, amióta szembekerültek a Könnyűlövészekkel -, csak hosszabbította azokat a pillanatokat, melyeket megoszthatnak, és nyíltan bejelentette, hogy még lesz ilyen. Ragyogott a boldogságtól, és még Tecamac is nehezen vallotta be magának, hogy egy kissé illetlenségnek találja ezt. - Mindezek halottak - gondolkodott. De csak Nadiane-ra gondolt. Nadiane-ra, akinek csak tiszavirág szépségét ismerte, és végtelen tiszteletet érzett iránta. Eritrea keze lecsúszott a válláról és végigsimított a hátán, amíg megállapodott a derekán. Nem igazán simogatta, csak a tenyerét a bőrére tette, és könnyedén játszott az ujjaival. Az ő bőrén. Aki birtokolta az egyetlen szerelvényt, amit egyetlen Organikus sem tudott megsebesíteni. - TECAMAC! - szubvokalizálta, dühösen és felháborodottan. - Azt hittem, hogy jót teszek. - Hagyd ezt abba azonnal, és soha ne kezd újra!
277
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
A karbex nem forrt össze. Eritrea ujjai továbbra is a bőrén játszottak. A mechanikus felháborodása és haragja átváltozott csüggedtséggé. Érezte, hogy felfedezte azt, amit Chetelpec korábban, és hosszú ideig utált, azt, amitől több millió Mechanikus szenvedett. Az ember a szerelvény túsza. - Olyanok vagyunk, mint Eritrea és az embiótája. Társak vagyunk. Kivéve, hogy intelligensebb vagyok, mint az embióta, tehát önállóbb vagyok. De emlékeztetlek téged arra, hogy ezt az intelligenciát és ezt a függetlenséget csakis a te erényeid táplálták. Nadiane-ra gondolsz, emlékszel Zezlura, mindazonáltal kedveled ezt a lányt. És mikor már nem félsz annyira tőle, mikor eltökéltsége nem ijeszt el, szerelmes leszel belé. Csak jósolgatok. - A beleegyezésem nélkül. - Mindig is ezt csináltam, de te kérted valaha is az enyémet? A kérdés elűzte Tecamac minden haragját. Nem volt szükség válaszra, a kérdés annyi más kérdés magját hordozta, hogy nem volt lehetséges tovább úgy értelmezni, csak fontolgatni, hogy min alapult. Kihasználta a Holtak Révészének érkezését, hogy a kevésbé személyes kérdésekre koncentráljon. Türkiz csak Gadjióra várt. Majd elviselhetetlen igazságával terhelt mindenkit, amint a Holtak Révésze belépett az amfiteátrumba. A különlegesség nagyszerű arányokban hozta helyre a Bánt. Az univerzum szó szerint kinyílt, kifeszült, csökkent. Nem tudom, hogyan magyarázzam meg nektek emberi kifejezésekkel, anélkül, hogy hibás képet festenék arról, ami valójában történt. Nem tudom, hol vagyunk, és azt sem, hogyan mehetnénk máshová. Végtelen számú hurkot fedezek fel, de egyiket sem ismerem. Végtelen számú Alefet érzek, de nem lokalizálom őket, és egyetlen csere visszhangját sem különböztetem meg bennük.
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
278
- Esetleg, ha a tényre térnél? - szakította félbe őt Tachine. - Mindent újra kell tanulnom. Hosszú idő lesz, amíg egy Alef frekvenciájára hangolódom, majd egy másikéra és még többre. És talán örökkévalóság alatt fogok átváltani egy ismert fonalra. Soha nem fogtok visszatérni a világaitokba. A világaitok biztosan maguk sincsenek közel ahhoz, hogy lássuk újra kereszteződni az útjaikat. Fülsüketítő csönd fogadta a szavait. Amikor betelt nála a pohár, Tachine megtörte a hallgatást fatalista sóhajjal: - Szétszórás nagyobb mértékben. Legalább az Elágazások már nem szakadnak tovább. - A Mechanikusok már építettek egy Zéró Pluszt - tiltakozott Jdan -, majd építenek másokat. Na... Azért Girasol hiányozni fog! - A Révészhez fordult, aki belemerült a gondolataiba. - És te, Gadjio, neked mi a véleményed erről? Gadjio, aki egy kőnek támaszkodott, ahol állt egy kis víztócsa, megvonta a vállát. A Charontól lopott szerelvény ragyogása lassacskán veszített a saját lényegéből Charon halála óta. A Holtak Révésze képtelennek érezte magát, hogy újraalkossa az idős ember személyiségét. Mintha megpróbálná világra hozni az eltűnt csillag szellemét. - Aggódom Mianyánk miatt - tért vissza gondolataiból, és újra koncentrált. - Az Őrtornya szörnyű állapotban van, és Marine folyton-folyvást sürgeti. Türkiz vendégei nem hallották azt a gondolatcserét, mely ezután következett. Sem ő, sem Mianyánk nem tartották őket olyan állapotban, hogy részt vegyenek a városi vitákban. Mindazonáltal, visszafordítva emberi kifejezésekre, így foglalható össze: - Miért engeded neki? - Nem akadályozhatom meg őt. - Próbáltad már?
279
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
- Hogyan? - Magyarázd el neki, hogy kimerít téged, amíg az életedet a sebeid közül mindegyik veszélyezteti. - Nem vagy jobb állapotban, mint én, és nem veszítesz azzal, hogy Őrtornyot játszol minden frekvenciában. Maríné mindig csak ugyanazt a dolgot csinálja. - Mi az a dolog? - Segítséget kér, miért, mit gondoltál? A Városok skáláján az a nanomásodperc, ami alatt Türkiz néma maradt, a kolosszális elképedés jele volt. - Rendben, ez a kislány lenyűgöző, de elpazarolja az összes energiádat, amíg én próbálkoztam minden skálán, de hiába, tiszta veszteség. - A különbség az, Türkiz, hogy neki válaszolnak. Hosszú csillámló sorokban érkeztek meg a horizont aljából. Városok, amiket mint ametiszt gyöngyöket fűztek fel egy megközelítő röppályán, ami hamarosan elvágja az övékét. Miközben figyelte őket a kupolát befedő kristályon keresztül, Gadjiót meglepte az a ragyogás, ami a húsukból eredt. Azután, ahogy közeledtek, bájosan lebegve az űr habselyem szövete felett, észrevette hatalmas méretüket. Mellettük még Noone is aprónak tűnt volna. És a lánya miatt jöttek. Meghódították az eget, ki-ki szökkentek, mintha az űr minden egyes pontja egy-egy potenciális Alef lenne. A felszínük érdessége kupolákká és lépcsőzetes teraszokká vált, beékelődve a tér porába; a ráncok olyan átjárókká változtak át, melyek összegubancolták a háromdimenziós útvonalaikat Türkiz kupolája fölött. Nehéz, piros, majdnem fekete drapériák függtek a tetők párkányáról. Mindenhol a hús győzedelmeskedett. A fény ragyogása végigfutott a csont repülőgép-propellerei mentén, a kupolák csapkodtak, a rostok minden koronája elektromos összerezzenés miatt jött izgalomba. A duzzadt Őrtornyok Türkiz és Mianyánk irányába mutattak, akik egymillió üzenet-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
280
tői rezegtek, és egyetlen kórusként zengték egymással versenyezve: - Isten hozott! Még nem volt szó, csupán egy animalitás érzelem. Városról városra. A kollektív öröm kifejezése, ami Őrtoronyról Őrtoronyra terjedt, és növekedett minden körrel. - Isten hozott! Ez a hullám megtisztította Türkizt és Mianyánkat minden szenvedésüktől, és ők örömcseppekben fakadtak ki. Maríné elhalmozta a Városokat az adás örömével. Mivel a pajkos kislány ajándéka volt mindez annak a Városnak, aki fogadta a Találkozót, és annak, aki őt a keblére fogadta. Ekkor Gadjio megértette, hogy miért engedték meg neki, hogy hallja az Őrtornyok kórusát. Hosszú ideje, most először a látása elhomályosodott a könnyektől, melyek örömkönnyek voltak. Ő volt a csillag, amely feloldódott bulémiás nővérében, és ő volt az, aki összeomlott, amíg öklében tartotta az univerzumot. Mint nekik, neki is csak meg kellett szorítania egy kezet, és ki kellett nyitnia egy másikat. Jóval azelőtt, mielőtt az első halálát átélte, amikor még tanulmányozta a személyiségek felépítését, megtanulta, hogy az emlék művésziesség. Végül felfedezte, hogy a memória bizonyára az ihlet egyik forrása lehet. Arcán a könnyek sóvá kristályosodtak. Tekintete elhagyta azt a kupolát, ami mögött a Városok táncoltak, és a kezein állapodott meg. Egy pillanatra. Ez idő alatt utolsó halottja, Koriana, akit felidézett, ő, Charon, az átkozott, és ez a Város, aki annyira szerette őt, egy személyiségben egyesült. Majd egy diadalmas mosollyal az ajkán az élőkre fordította tekintetét, akik körülvették őt. Tachine támogatta Jdant, akinek a megfejtett pályája zárt volt, és bizsergett egy olyan élettől, ami vissza-
281
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
taszítóan zavarta a szemhéját, de nem szentelt neki több figyelmet, mint az idegen AnimálVárosoknak. Tachine félig összehúzott szemöldökkel, rosszallóan nézte a lányát, aki az ő ízléséhez képest túl sok gyengédséggel ölelte meg Tecamacot. Tudta, hogy ez az érzelmi elán inkább provokáció volt az ő irányába vagy az összes Műfrakciózó irányába, mint a vonzódás kifejezése a Mechanikus felé. Még akkor is, ha Eritrea valóban képes lenne beleszeretni a fiúba, vagy a természetes érzékiségét izgatná a szerelvény exotizmusa. Azt is értette, hogy a saját ingerültsége - de ő inkább nyugtalanabb volt, mint irritált - kevésbé érintette a lánya hozzáállását, mint az övét, ami bensőséges és anyai az oktalanságig. És valószínűleg fajgyűlölő. Hogy „mamának” nevezzék, anélkül, hogy felháborodhatna ettől! - Úgyhogy neked van igazad, Rit. Meg sem érdemeljük Brumée múzeumát. Felkészült, hogy elviselje Türkiz iróniáját, de Türkiz már csak az övéinek hangját hallotta. A Város teljesen elmerült a Városok találkozójában, belefulladt ennek a Nyájnak az animalitásába, ami úgy fogadta a visszatérését, mint a tékozló fiúét... ük-, ük-, ük- és ükunokájáét és a beteges nővéréét. - Igazságtalan vagyok, félek, és hányni szeretnék. Rit, kérlek, mondd azt, hogy semmi sem történt meg ebből. De bizonyítsd be, hogy más nem lehet... Francba! Teljesen kinyílok! Gúnyosan fölnevetett, de senki sem hallotta meg. Mindannyian a csillagokra figyeltek, és hallgatták a Városok énekét Marine közvetítésével. Elhúzódott öleléséből és felemelte a fejét az áttetsző tető irányába. A balett folytatódott. Remélte, hogy az animális eufóriájából egy kevés megfertőzi őt is. Ujjai alatt Tecamac bőre puha és langyos volt, és nedves is, mintha órákon keresztül szeretkeztek volna a nyár harmatában. Egyszer talán meg is tennék,
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
282
egy nap, de Eritrea nem sietett, hogy újra megtalálja az évszakok ízét, és neki nem volt több a szerelem íze sem. Nem így. A rövid emberi élet miatt, és biztosan az elsorvadt örömök miatt, amit a húsa nyújtana neki. Eritrea a nagyságokat kedvelte. Az emberiséget az elme megelégedettségéért. AnimálVáros a test miatt. Tecamacot... Bizonyos értelemben a Mechanikus olyan volt, mint Erejev. Legalábbis ugyanolyan érzelmeket táplált iránta, mint amilyeneket a Műfrakciózó iránt, és ez volt a legtöbb, amit, úgy gondolta, hogy képes nyújtani, de ez őket nem érintette. Azt adta, amit nyújtani tudott. Tudta, hogy elvenni számára sokkal könnyebb volt, de ez csak Tachine-nal szemben zavarta. Vetett egy pillantást az anyja felé, és meglepte a nevetés, ami önmagának szólt. Nem jelentett problémát számára, hogy elképzelje az okokat. Rámosolygott, és ugyanabban a pillanatban mindketten folytatták a kristályra irányuló szemlélődésüket. Kicsit nyers gyöngédség, gyakran gyilkos humor, de annyi mindent osztottak meg egymással. Az érzelmek forgataga, amivel a Nyáj elárasztotta Mianyánkat és Türkizt, észrevehetetlenül lassult. Az Őrtornyok összehangolódtak. Mikor már csak egyetlen hangot adtak ki, üdvözlő ötletekben jelent meg, majd jelzésekben, amit Marine hozott létre szavakban az emberi gondolatokban. - Ha megnyitjuk azokat a zsákokat, amelyekben az elődeitek összefűzték magukat, nem csak újra csatlakoztok hozzánk egy szélesebb univerzumban. Megnyitottátok az egész Bánt. Természetesen, azzal kezdjük, hogy megtanítjuk nektek rezegtetni a nekünk ismerős hurkokat. Azután, amennyiben Alefről Alefre váltotok majd a fonalon, amelynek a határait szintén felkutattuk, elutazunk annak a felfedezésére, amit ti nekünk ajánlottatok. Egy új Terjeszkedést kezdeményezünk. És egy nap elérjük veletek ennek
283
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
az új univerzumnak a határait, de ez alkalommal tudni fogjuk, hogyan lehet belőle kiszabadulni. Mivel előre érezzük, hogy a vég egy ábrándkép, a végtelen pedig egy transzcendencia. Az Őrtornyok ekkor elkezdtek egy őrült ritmusra vibrálni, a Városok pedig vállalták, hogy milliárdnyi információkat dolgoznak fel másodpercenként. Marine-nak fel kellett hagynia az ezer szereplős párbeszéd átírásával, amibe Türkiz és Mianyánk ugyanolyan energiával vetették be magukat, mint a hozzájuk hasonlók. Marine bizalmasan értette, hogy az AnimálVárosok cseréltek, mivel értette a Bánt, Mianyánk vele született hevességén keresztül. Azonban semmilyen szenvedély, semmilyen élet-szükséglet nem engedte meg neki, hogy érdeklődjön ez iránt. Kételkedett abban is, hogy valamelyik emberi nyelv le tudná fordítani egy napon azt, amit lefestettek neki. Azt tette, amit gondolt, hogy tennie kell, visszahúzódott az albínók városának tudatából, és elmerült a magához hasonlókéban, ő, ki nem is hasonlított rájuk már igazán. Már senki sem nézte a kupolát. Egymást vették szemügyre. Senki nem mert megszólalni. Hosszabb időn át, mint ami ahhoz kellett, hogy megértsék, amit a Városok üdvözlete jelentett. Azután Tecamac elhatározta, hogy felteszi azt a kérdést, amely mindenkinek a száján volt. Gondolatban tette fel, ahogy Marine megtanította neki - talán egyedül neki szólt, majd hangosan is, jelezve, hogy innentől kezdve nincsenek már megkülönböztetések. - Mivé lettek a világaink? Sokkal inkább Szimbiázisra gondolt, mint Titlan-ra. Szimbiázisokra, amelyekben az igazi Joanelis élt, akinek el kell mesélnie Nadiane halálát. - Ne aggódjatok miattuk - válaszolt egy Város hangja, amit nem ismertek. - Ők túl messze voltak a különösségtől ahhoz, hogy ugyanúgy átéljék azt
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
284
a szétszóródást, mint ti, akik a hatósugarában tartózkodtatok. A mikrouniverzumotok egy jelentéktelen része osztódott szét véletlenül a Bánból. A többi valószínűleg változatlanul ugyanúgy létezik. Nem tudjuk még lokalizálni azt a szektort, ahonnan jöttetek, de elég jelünk van, hogy megközelítsük néhány cserében. Tudjátok, minden Alef különböző ízzel rendelkezik. Türkiz és Mianyánk megőrizte az illatuk emlékét az univerzumotokból. Már végezzük a szagló-vizsgálatokat, azok esetében, amelyek idegenek a számunkra. Már csak idő kérdése. - Milyen hosszú idő? -- kérdezte Tachine gyanakvóan. - Néhány hét, szerencsével. Néhány hónap a legrosszabb esetben. - Vissza fogtok vinni minket, ha lokalizáljátok a Galaxis hangot? - Én vállalom - vágott közbe Türkiz. - A Nyáj segíteni fog ebben. Valójában, nincs semmi, ami sürgősebb lenne, mint lebegni az egeiteken, megfürdeni a tengereitekben, lehorgonyozni a földjeiteken. Néhány Város már tervezi, hogy letelepedik egy időre a világaitokban. Mások csak addig maradnának, amíg találnak maguknak egy népességet, majd tovább utaznak ismeretlen Alefek felé. - Egy népességet? Azt akarod mondani, hogy... hogy ez a Terjeszkedéstörténet minket is érint? Tachine megmerevedett, és tátva maradt a szája, azután nyugtalan pillantást vetett Eritreára. Ő lassan megrázta a fejét. - A Városok nem szeretnének véget vetni a Szétszóródásnak, Tadj. Ne nyugtalankodj! Éppen ellenkezőleg; felajánlják nekünk, hogy meghosszabbítsuk, úgy, hogy átkereszteljük Terjeszkedésre. Nem arról van szó, hogy alapítunk egy ötödik Elágazást, amelynek a részei lesznek, és ami elegyíti azokat az egyé-
285
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
neket, akik a másik négyből származnak. A Városok csupán felajánlják nekünk a kirajzást, együtt, azok, akik szeretnének. - Türkiz? - Tachine meg akart bizonyosodni. - Azt hiszem, hogy így kell érteni. Tachine második, lányára vetett pillantása tele volt gyötrelemmel és tehetetlenséggel. Behunyta a szemét, és amikor kinyitotta, szemében a beletörődés tükröződött. Nem kételkedett abban, hogy Eritrea mit választ majd, és még kevesebb kétsége volt arról, hogy ő maga melyik lehetőséget nem választja. Jdan, aki rátámaszkodott, lehajtotta a fejét, és a következőket suttogta a fülébe: - Ne aggódj, veletek megyek. Életében először és utoljára utálta őt Tachine. De ez nem akadályozta meg, hogy észrevegye lánya cinkos kacsintását, és beletörődően viszonozta, mikor Eritrea levette kezét a Mechanikus derekáról, és a karbex kesztyűjébe tette. Természetesen a szerelvény nem mulasztotta el, hogy lemeztelenítse a kezet, amit az Organikus megragadott. Ekkor Tecamac úgy tett, mint Tachine: belenyugodott a helyzetbe. Több mint magabiztosság, erő rejlett Eritreában, ami mindent elsöpört az útján. Megijedt ettől, Tecamac tudta, és érezte, hogy még mindig így áll a dolog, de tudta azt is, hogy már nem egy személyes rémület töltötte el. Lendületével, a Városok versenyével, Eritrea elviszi az emberiséget abba a konfigurációs módba, amit ő annyi könnyedséggel kezelt, és amit „megosztásnak” neveztek. Rosszul ismerte a többi Elágazást, legalábbis az embereket, akik alkották, néha önmaguk ellenére is, de gyanította, hogy sokak számára a Terjeszkedés jóval több lesz, mint egy alternatíva. Sokaknak, de nem mindenkinek. Mi történik akkor, amikor a kirajzások elkezdenek maguk is kirajzani. Mikor a leszármazottainak útjai keresztezik a többi Elágazás útját, vagy összetalálkoz-
HAL DOKL Ó CSILL AGOK
286
nak egymással? Mikor kerülnek majd felszínre a régi ellentétek, vagy születnek új féltékenységek? Egyik univerzum sem elég nagy az emberiségnek. - Majd megtudjátok - mosolyogtak a Városok. - Ó, de ti is! - biztosította őket Marine, és örökké gyermeki nevetése körülölelte őket.
287
JEAN-CLAUDE DUNYACH/AYERDHAL
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
A Haldokló Csillagok több csoda miatt született meg. Sok közülük természettudományi jelenség. Azok a modellek, amelyeket felállítottunk, a képek, amelyeket megpróbáltunk helyreállítani, sokat köszönhetnek: Jean-Pierre Luminet asztrofizikusnak a konferenciáiért, ahol hallhatjuk a pulzárok ritmusát, a cikkeiért és a könyveiért, valamint csodálatos weboldaláért, Jean-Louis Trudelnek, aki a tudós és író éles szemével átolvasta a kéziratot, Françoise Chatelinnek CERFACS-ből, aki a jelenségek és a hiányos értékek alapvető fontosságára hívta fel a figyelmünket a dinamikus rendszerek viselkedésében. Az itt leírt univerzum csak egy példa a többi hasonló rendszer között. Mindenhiba, véletlenszerű feltevés, különböző túlzás és más alapvető lehetetlenség a szerzők egyedüli felelőssége. Szintén köszönetét akarunk mondani mindazoknak, akik türelmesen támogattak minket a krízisek izgalmának ezen évei alatt, elsősorban feleségünknek és a családunknak. A könyv legnagyobb rejtélye, hogy a csillagok, melyek megvilágítják életeinket, hogyan érték el, hogy ne robbanjanak fel.
Szerzőnkről 1 Jean-Claude Dunyach 1957-ben született, matematikát és számítástechnikát tanult. Mérnöki végzettségét 1982 óta az Airbus cégnél kamatoztatja. Ráérő idejében azonban egészen más dolgok foglalkoztatják: egy rockegyüttes énekes-gitárosa volt, dalszövegeket írt, és rövid időre még egy szexboltot is vezetett Toulouse-ban - saját bevallása szerint azért, mert az olyan jól mutat az önéletrajzában. Közben pedig írni kezdett, fantasztikus történeteket. Első elbeszélése 1982-ben jelent meg a Fiction magazinban. Négy évvel később már önálló novelláskötete látott napvilágot Autoportrait címmel. Regénnyel első ízben 1987-ben jelentkezett: a Lejeu des sabliei's két kötetre bontva került a boltokba a neves Fleuve Noir kiadó SF-sorozatában, bár a történet sokkal inkább fantasy volt. A magyarul is olvasható Halott csillagok 199192-ben jelent meg először, három részre bontva. Egy kötetbe gyűjtve csak 2000-ben jutott el az olvasókhoz. Időközben folytatása is megjelent, a Haldokló csillagok. A szerző mindemellett évekig dolgozott a Galaxies magazin szerkesztőjeként. Dunyach művei a legnagyobb francia SF-díjak mindegyikét elnyerték, de ő ennyivel nem elégedett meg: hazája azon kevés SF-szerzője közé tartozik, akiknek sikerült az angol nyelvű piacra is betörni. Ezt bizonyítják a különböző folyóiratokban és antológiákban megjelent elbeszélések, valamint két önálló novelláskötet, a The Night Orchid: Conan Doyle in Toulouse, amelyhez 2004-ben nem kisebb név, mint Dávid Brin írt bevezetőt, illetve a The Thieves of Silence, 2009-ben. A magyar olvasók is találkozhattak már három elbeszélésével, a Galaktika magazin oldalain (a 177. és a 200. számban), valamint a Kétszázadik című antológiában.
Szerzőnkről 1 Ayerdhal Valódi nevén Marc Soulier. Francia SF-szerző, 1959-ben született, Lyonban. Dolgozott szociális munkásként, félprofi sportolóként, síoktatóként, majd 1988-ban írni kezdett. Már első publikációit követően a Le Monde „a francia SF új csillagának” nevezte. Nagy lélegzetű bemutatkozó műve, az 1990-ben megjelent, ötkötetes La Bohémé et l’Ivraie ciklus egyfajta űropera volt, amely azonban nagy hangsúlyt fektetett szereplői érzelmi és gondolati világának bemutatására. Megteremtette továbbá az alapjait annak az univerzumnak, amely a későbbiekben is vissza-visszatért a szerző regényeiben (Mytale, Le chant du drille, Balade Choréiale, Cybione). Az 1992-es Demain, une oasis a közeljövő kettészakadt világát mutatja be, ahol a technikailag fejlett északi félteke lakosságát az űr meghódítása foglalkoztatja, miközben délen az emberek nyomorognak. A történet egy orvost kísér el a jóléti társadalomból a szegények közé, ahol megpróbál segíteni a rászorulóknak. A regény elnyerte a Grand Prix de l’Imaginaire-t. Az 1997-es Parleur ou les Chroniques d’un réve enclavé utópiája a modem technikát nélkülözve próbálja megállni helyét az ellenséges világgal szemben. Ezt a kötetet Prix Ozone-nal jutalmazták. Ugyané díjat nyerte el a barátja, Jean-Claude Dunyach közreműködésével írt Haldokló csillagok, ám az ráadásként még a Prix Tour Eiffelt is megkapta. Az új évezred kezdete óta Ayerdhal tovább építgeti Cybione-univerzumát, de más utakon is próbálkozik, például thrillerekkel, amelyek azonban nem nélkülözik a fantasztikus motívumokat. Tudatosan politikus szerző, aki nem fél hangot adni véleményének. Ezért sokan „a francia SF haragos emberének” tartják, de a többség szerint ő a tematika egyik legfontosabb kortárs képviselője hazájában.