Tartalom
Bevezetés
•
15
i. rész
A test gondolatáig
•
25
1. A kiváltságos hallgató 27 2. A gyógyító partneri part neri viszony 59 3. A betegség és az elme 103 4. Az élni akarás 150 15 0 •
•
•
•
ii. rész
A gondolat testéig
•
183
5. Az utazás kezdet kezdetee 185 6. Az elme összpontosítása a gyógyításra 7. Képzetek a betegségben és é s a gyógyítá g yógyításban sban 8. Kivételessé Kivételessé válni váln i 232 23 2 9. Szeretet és halál 291 29 1 •
•
•
Függelék
•
319
•
212 226
•
i. rész
A test gondolatáig A SZERETET, GY GYÓGY ÓGYÍTÁS, ÍTÁS, CSOD CSODÁK tényanyaga tényanyaga pontosan megfelel megfelel az a z életben tapasztaltak tapasztaltaknak, nak, kivév kivéve, e, hogy a neveket, a helyszíneket és az egyéni sajátosságokat megváltoztat-
tuk, tu k, ügyelve ügyelve egyrészt az összefüggések összef üggések megtar megtartására, tására, másrészt a személyiség védelmére.
•
1.
•
A kiváltságos kiváltságos hallgató hallgató
Egy új filozófia, filozóf ia, egy újfajta újfajta életmenet nem hullik hullik csak úgy az ölünkbe. Drágán kell kell érte fizetni, nem érhetjük érhetjük el, csak türelemmel és erõfeszítéssel. erõfeszítéssel. Fjodor dosztojevszkij
A „kivétel „kivételes es beteg” definíciój definícióját át nem tanítják az orvos orvosii karok karokon. on. Ezzel a jelenséggel jelenséggel én én is csak akkor ak kor találkoztam, találkozta m, miután orvosi
pályám egy hosszú periódusa – a kétségeké kétségeké és az önvizsgálaté önvizsgá laté – már mögöttem volt. volt. Órarendünkben nem szerepel sz erepeltek tek olyan
tárgyak, mint „gyógyítás és szeretet”, vagy „hogyan beszél jünk a betegeinkkel”, vagy „mi okból aka akarun runkk tu tulajd lajdonképpen onképpen orvosok lenni”. A képzés alatt engem nem gyógyítottak, és
mégis mások gyógyítására kaptam jogosítványt. A 70-es 70-e s évek elején, egy eg y évtiz év tizedes edes orvosi gyakor gya korlat lat után, a munkámban egyre több nehézséget és egyre kevesebb örö-
möt fedeztem fel. fel. Nem Nem a klassziku k lasszikuss értelemben vett vett kiégettség k iégettség lett rajtam úrrá; meg tudtam birkózni a tipikus problémákkal, a hajszolt munkatempóval, munkatempóval, az a z élet-halál élet-halál szituáció szituációkban kban való
döntéshozás állandó döntéshozás ál landó felelõsségével. felelõsségével. De arra képeztek ki, hogy a hivatásom h ivatásom egyfajta szerelõ sz erelõii feladatot jelent: jelent: kijavítom, ha az az emberekben embere kben elromlik valami val ami,, s így esetenként megmentem megmentem az A kiváltságos hallgató
27
életüket. Ezt nevezik sikeres orvosi mûködésnek. Mivel gyakran elõfordul, hogy egy beteg mégsem épül fel és a megmentett élet egyszer mindenkép mindenképpen pen végesnek végesnek bizonyul, újra és újra
azt éreztem, hogy belebuktam valamibe. Ösztöneim viszont olyasmit jeleztek, hogy kell lennie segítségnek segítség nek a „reménytelen” „reménytelen”
esetekben is, csak túl kell lépni hozzá a szerelõ szerepkörét – több évbe telt azonban, amíg kezdtem megérteni, hogyan lehetséges ez.
Úgy indult, hogy mindennap valamilyen új kihívást ke-
restem. Izgalmas kísérlet volt; megóvott attól, hogy az orvosi
gyakorlat rutinná szürküljön. Néhány év elteltével azonban maguk az új problémák is monotonná monotonná váltak. Szerettem Szeret tem volna volna
egy olyan napot, amikor minden könnyen, menetrend szerint alakul, és kizárólag átlagos esetekkel van dolgom. Csakhogy egyszerûen nem voltak ilyen „normális” napok. Az már csak késõbb következett következett el, hogy a válságos vál ságos pillanatokat pilla natokat és a kórházi kórházi
munkában felmerülõ éles helyzeteket is úgy fogadjam, mint újabb lehetõséget a segítségnyújtásra.
A sebészek nem tökél tökéletesek. etesek. Mind Mindig ig megtesszük megtesszük,, ami tõlünk telik, mégis felléphetnek komplikációk. Bármilyen csüggesztõ is egy-egy ilyen fejlemény, legalább arra jó, hogy
ne szakadjunk el a realitásoktól, és ne kezdjük el azt hinni, hogy az istenekhez vagy vagyunk unk hasonlók. Az az eset, amel a melyik yik leg-
inkább megrendítette megrendítette a hite h itemet met önmagamban, még a pályám elején elej én történt egy fiatal f iatal lány operálása közben, akinek aki nek megsérült az a z egyik egy ik arcid a rcidege. ege. Mikor félig megbénult megbénult arccal fel felébr ébredt edt az altatásból, legszívesebben örökre elbujdostam volna. Azért mentem sebésznek, hogy segítsek az embereken, most pedig eltorzítottam valaki vala kinek nek az arcát – megrázó élmény volt. volt. Sajnos Sajnos
akkor még nem tudtam, hogy ha a tipikus orvosi reakcióval
leplezem elkeseredésemet, az végképp nem használ semmit. A feszült feszültség ség sosem engedett fel. Am Amikor ikor vala valakit kit erõs vérzéssel bevittek a mûtõ mûtõbe, be, a személyzet páni pánikba kba esett esett,, és 28
Szeretet, Szere tet, gyógy gyógyítás, ítás, csodák
att gyötrõdött, g yötrõdött, hogy minden m inden kórházban töltött napja felemészt felemészt valamennyit félretett pénzébõl, amely a melyet et végre végrendel ndeletében etében az unokáira hagyott. Bár szerette volna még meghosszabbítani az életét, ugyanakkor azt is akarta, hogy legyen vége, mert elgyengült testére akkor nem pazarlódna több az unokák unoká k iskoláztatására szánt összegbõl. összegbõl. „Honnan „ Honnan – gondoltam gondoltam –, honnan vegyekk erõt, hogy ezeknek az embe vegye embereknek reknek támaszt nyújthassak szenvedéseikben?” A naplóírással naplóírással együtt egy ütt járó állandó ál landó önelemzésnek önelemzésnek kö kö szönhetõen he tõen végül rájöttem: változtatnom kell az orvosi gyakorlat iránti hozzáállásomon. Ebben az idõszakban végig komolyan foglalkoztatott a gondolat, hogy pályát kellene változtatnom. Lehetnék tanár vagy vag y állato ál latorvos rvos – az a z állato ál latorvos rvos tényleg tényleg magámagához ölelheti a pácienseit. Nem Nem tudtam tudta m eldönteni, eldönteni, mit is akarok, a karok, arra viszont ráébredtem, ráébredtem, hogy hogy valahogyan mindig mi ndig az embe emberi ri kapcsolatokat keresem. A festés a hobbim, de még ebben is kizárólag egy mûfaj érdekel: a portré. Aztán Aztá n világos lett lett elõttem elõttem minden. minden. Mit Mit is csinálok valój valójáában – nap mint nap betegek tucatjaival van dolgom, hozzá legalább ennyi hozzátartozóv hozzátar tozóval. al. Orvoso Or vosokka kkall és nõv nõvérekke érekkel. l. Mégis hiányérzetem támad, tá mad, mert esetekkel foglal foglalkozom, kozom, a lázgörbék, a kórfolyamatok, kórfolyamatok, az ellenszerek, az orvos or vosii kar és a prognózisok viszonylatában. A kép képletbõl letbõl valahogyan vala hogyan ki kimarad marad az a z ember ember.. A betege betegeim im mechaniku mechanikuss szerk szerkezetek, ezetek, nek nekem em pedig ped ig meg kell õket javítanom. Hirtelen más füllel kezdtem hallani a kollégák nyelvezetét. Emlékszem, abban az évben felszólaltam egy gyermekgyógyász konferencián. konferencián. A résztvev részt vevõk õk egy része alapos késéssel késéss el futott be, és izgatottan magyarázták, magyarázták , hogy éppen egy „érdekes „érdek es esetet” vettek fel az osztályra osztá lyra – egy kóma határán határán álló á lló diabetiku diabet ikuss gyereket. Elrémülten fedeztem fel, fel, mekkora szakadékot nyit nyit az ilyen i lyen felfogás felfogás az orvos or vos és az „eset” „eset ” – történetesen egy beteg, riadt kisgyerek és két kétségbeesett szülõ – közé. Tudatosodott T udatosodott bennem, hogy aká akármennyi rmennyire re kü küzdöttem zdöttem A kiváltságos hallgató
31
is ellene, magamévá tettem ezt az általános felfogást, amely egyfajta védekezés a fájdalom és a kudarc ellen. Fájdalmat
okoztam, tehát vissza kellett húzódnom, pont, amikor a leg-
nagyobb szükség szük ség lett volna rám. Ez akkor ak kor vált vált elõttem teljesen
nyilvánvalóvá, nyilvánvalóv á, amikor a mikor 1974 1974 augusztusában augu sztusában egy hosszú nyaralásról érkeztem érkeztem haza. Néh Néhány ány napig mindenre egyszerûen egyszer ûen úgy
reagáltam, mint egy emberi lény. Aztán megfigyeltem, hogy
az érzések érzé sek eltom eltompulna pulnak, k, és visszatér a szakember, szakember, a társadalmi társadal mi szerep dominanciája. Mégis szerettem volna megtartani azt a bizonyos érzékenységet, mert a hidegség igazából igaz ából senkit sem
vértez fel a fájdalom ellen. Csak arra ar ra jó, hogy az elszenvedett el szenvedett sérüléseket mélyebb mélyebb szinten hibernálja. Akkoriban Ak koriban úgy gondol-
tam, bizonyos mértékû távolságtar távolságtartás tás elengedhetetlen, de azt hiszem, néhány néhány orvos túl messzir messziree megy el benne. Túl gyakran gyakra n
fordul elõ, hogy ez a kényszer kioltja a természetes részvétet. Amit Am it tan t anítana ítanak, k, az úgy úgynevezett nevezett „személytelen részvét”, rész vét”, ab-
szurd fogalom. Helyette egy olyan észszerû „törõdést” kellene megtanulnunk, amel a melyy megengedi megengedi az a z érzelmek kifeje ki fejezését, zését, ugya nakkor ugyanak kor nem nem hat hátrá hátrányosan nyosan a döntéshozatal döntéshozatal képességére. Még mindig ingadoztam a két lehetõség között: maradjak sebész, vagy hagyjam ott, aminek a minek a tanulásá ta nulásával val eltöltö eltöltöttem ttem egy
fél életet, és térjek át egy másik szakterületre. Vonzott volna a pszichiátria, mert elmegyógyászként anélkül lehet segíteni segíteni az
embereken, hogy beléjük kéne nyomnom embereken, nyomnom a kést. Aztán Aztá n egyik egyi k rákos betegem, egy zongoramûvész – Mark – példája rávezetett, hogy úgy is változtathatok, ha nem adom fel a hivatásomat. Ahogy Mark állapota javult, a barátai mind rá akarták
beszéln i, hogy térjen vissza a színpadra, õ azonban azt beszélni, a zt felelte, felelte, tudja, hogy már nem tartozik oda. Sokkal Sokka l jobban jobban érzi magát, ha csak otthon ott hon játszik játszik a saját örömére. örömére. Így is azt csinálta, csiná lta, amit am it szeretett, csak csa k éppen az összefüggé össz efüggéseket seket igazította a saját saját igényeihez. ny eihez. Felfogtam, hogy hog y ugyanezt ugya nezt én is megtehetném. Megpróbáltam Megpr óbáltam „k „kilépni ilépni az a z íróasztal mögül”, és nemcsak
32
Szeretet, Szere tet, gyógy gyógyítás, ítás, csodák
a rendelõm ajtaját, ajtaját, de a szívemet is megnyitni a betegek elõtt. A szó szoro szoross értelmé értelmében ben a falhoz tol toltam tam az íróasztalo íróasztalomat, mat, hogy a páciens és én egyenrangú felekként ülhessünk egymással szemben. szembe n. Egy tel telefonszer efonszerelõ elõ,, egy ács és egy eg y orvostanhallgató orvostan hallgató mind megmondták, hogy rosszul alakítottam ki a rendelõt, mert az asztal nincsen a középpontban. El kellett magyaráznom, hogy nem akarok a beteg és magam közé választóvonalat húzni, szeretnék kilátni k ilátni a szakember burkából. burkából. Kezdtem bátorítani a betegeket, hogy szólítsanak a keresztnevemen. Eleinte eléggé félelmetes volt dr. Siegel helyett Bernie-ként eléjük eléjük állnom, ál lnom, a címke helyett mint személy talá talállkozni velük. velük. Azzal A zzal járt, járt , hogy szeretnem kellett kellett önmagamat, és nem azzal érdemelni ki a megbecsülésüket, amit a mit az egyetemen tanultam, hanem azzal, a zzal, amit a mit csinálok. De megérte. megérte. Egyszerû, mégis hatásos módja ez annak, hogy leromboljuk az orvos és a beteg közötti korlátot. Az íróasztal elmozdítása el mozdítása és a keresztnév használata csak tünetei tü netei voltak voltak egy nagyobb mérvû változásnak. Elkö El követtem vettem az orvos legfõbb bûnét: kapcsolatba kerültem a páciensekkel. Elsõ ízben kezdtem igazán megérteni, milyen érzés lehet a rák tudatában élni, éln i, átérezni a félelmet, félelmet, hogy a szervezetemben szer vezetemben a rák terjedhet, miközben éppen az orvossal beszélek, edényeket mosogatok, játszom játszom a gyerekeimmel, dolgozom, alszom vagy vag y szeretkezem. Hogy milyen nehéz megõrizn megõriznii az ember integritását egy ilyen helyzetben. Már nem nem vértezt vérteztem em fel magam érzelmileg a szomo szomorú rú jelejelenetek ellen, amelyeknek nap mint nap tanúja voltam. Egyszer a kórházi kórházi vizit vi zit során során az egyik egy ik beteget az oldalán fekve találtam, nyáladzott, az arcát kifacsarták a drogok, minden maradék erejét arra összpontosította, hogy visszatartsa a vizeletét, az ablakból eléje táruló táru ló napsütéses táj látványából semmi nem jutott el hozzá. Szõlõl Szõlõléé és epe összekeveredett összekeveredett tócsájában feküdt, és a szememet nem tudtam levenni a foltos lepedõ döbbene A kiváltságos hallgató
33
tes színérõl. Megrendítõ volt ez a kiáltó ellentét a szépség és a szenvedés között. Hamarosa n azonban észrevettem, hogy a betegeimbõl erõt Hamarosan meríthetek. meríthete k. Amikor A mikor egy férjje férjjell meg a feleségével feleségével foglalkoztam,
akik ak ik közül a férfi férf i súlyos szívbetegséggel, szívbetegséggel, a felesége felesége pedig szö vevényes vevény es mellrákk mellrákkal al küzdött, és mindketten élni akartak, akartak , hogy segíthessenek a másikon, saját tehetetlenségem, kétségbeesésem valahogy súlytalanná súlytala nná vált. Egy másik hölgypáciensem, hölgypáciensem, aki két törött karja miatt iszonyú fájdalmakat állt ki, és közben azon aggódott, hogy nekem túl sokáig bent kell maradnom
a kórházban, kedvességév kedvességével el szinte teljesen kiûzte kiûz te belõlem belõlem a fáradtságot. Amikor Ami kor azt mondtam: mondtam: „Akkor „A kkor a viszontlátásra”, és a haldokló beteg elmosolyodott és ironikusan megjegyezte: „Részemrõl a szerencse”, a fenyegetõ vereség érzete elmúlt
belõlem, belõl em, mert láttam, itt van egy eg y ember, ember, akinek ak inek a halálfélelem halá lfélelem nem törte meg a lelkierejét. Elõször azért öleltem õket magamhoz, mert úgy gondoltam, szükségük van a bátorításra.
Késõbb észrevettem, hogy azt Késõbb a zt mondom magamban: „Nekem van erre szük szükségem” ségem”,, hogy hogy egyáltalán egyálta lán bírjam tovább tovább csinál csinálni. ni. És még ha lélegeztetõkészüléken voltak voltak is, a betegeim kinyújki nyújtottá k a kezüket tották kezüket,, hogy egy érintéssel vagy vagy egy csókkal csók kal bátorítsanak. A bûntudat, a kimerültség, k imerültség, a keserûség elszállt belõlem. belõlem.
Õk mentettek meg engem. Bátorságu Báto rságukk láttán újra és újra azt kívántam, k ívántam, bár megkönymegkönynyíthetném számukra az elmúlást. Egyre inkább in kább az az érzésem
támadt, hogy az a z élet meghosszabbítására meghosszabbítására és a betegség enyhítésére hivatott hivatott módszereink, módszereink , amelyek kultúránk kultúrá nk legnemesebb célkitûzéseit szolgálják, néha kegyetlenebbek, mint a barbár, civilizálatlan állapot, ahol a súlyos betegségtõl gyorsan meg vált a halá halál.l. Azt A zt mondják, az ember sohasem képes teljes valójában felfogni a saját halálát, de én biztos vagyok benne, hogy vannak, akik a hátralévõ órák, napok, hónapok súlyát mérlegelve eljutnak idáig. Az idõsebbek gyakran tûnõdnek 34
Szeretet, Szere tet, gyógy gyógyítás, ítás, csodák
rajta, mi végre éltek meg meg ennyi idõt, csak csa k azért, az ért, hogy hog y most el-
nyújtott szenvedésben szenvedésben és megaláztatásban megaláztatá sban legyen részük. Úgy vélem, vél em, többet kellene tennünk azért azért,, hogy segíthessünk egy eg y
embernek könnyeb könnyebben ben megválni megvál ni az a z élettõl, ha a napok már el veszítették veszí tették az értéküket. értéküket. (Ami Amiko korr errõ errõll beszélek, az élettõl élettõl való megválás természetes formáit értem alatta, amelyek mindenk mindenkii számára elérhetõk, elérhetõk, ha felfogásunkban a halált ha lált nem a kudarccal azonosítjuk.) A hõsi hõsies es orvosi orvosi erõf erõfeszít eszítések éseket et kiegészí kiegészítend tendõ õ részvét szük szük--
ségességét sohasem sohasem éreztem át annyira, mint mi nt egyik közeli munkatársam barátjának, Stephennek a halálakor. Stephen súlyos szívrohama után ágyhoz szíjazva feküdt, minden lehetõ he-
lyen csövek ál álltak ltak ki k i belõle. Olyan károsodást szenvedett, szenvedett , hogy nem lehetett újraéleszteni. Sírt fájdalmában és félelmében, de senki sem mert fájdalomcsillapítót adni neki, mivel attól tartottak, hogy a gyógyszer felgyorsítaná felgyorsítaná az elkerülhetetle elkerül hetetlent, nt, és eutanázia látszatát keltené. Végül a munkatársam avatkozott közbe, bár a barátja nem az õ betege volt. Beadott neki egy Nembutal Nem butal-injek injekciót. ciót. Stephe Stephen n végre megpihenhetett, megpihenhetett, és béké-
ben hagyhatta hagyhat ta el a testét. te stét. „Köszönöm”, „Köszönöm”, sóhajtotta sóhajtotta,, és öt percen belül csöndben elment. Jobb lett volna neki az utcán, mint a kórházban. Gyorsabban bevégezte volna, és halála kisebb megpróbáltatást jelentett volna mindenki számára. Hogyan mondhatjuk, hogy egy életet hosszabbítunk meg, amikor az ember már nem több, mint egy szelep a bemenõ intravénás
folyadéko foly adékokk és a kijövõ vizelet között? Amit A mit meghosszabbítu meghosszabbítunk, nk,
az a haldoklás. A Journal of the American Medical Association egyik vezércikkében „Ne az én ügyeletem alatt” címen egy orvos ugyanezzel kapcsolatban adott hangot kételyeinek. Azz angol „hospital” (kórház A (kórház)) szó a lati latin n hospes, „vendég” jelentésû szóból származik, de a hely ritkán bizonyul vendégszeretõ vendégszer etõ intézménynek. A puszta orvoslással szemben kevés figyelmet fig yelmet fordít a gondoskodásra gondoskodásra és a gyógyításra. gyóg yításra. Sok A kiváltságos hallgató
35
szor töprengtem rajta, mért nem tervezik legalább a plafont szemvidítóbbra, amikor ami kor a betegeknek oly hosszú idõn keresztül egyedül arra nyílik kilátásuk. Lehet, hogy minden kórte-
remhez tartozik televízió, de milyen kreatív, meditatív vagy humoros videofilm áll rendelkezésre a gyógyító atmoszféra megteremtése érdekében? Mennyi szabadságot kap a beteg identitása megõrzésére? A köze közelmúltban lmúltban egyik betegem, betegem, Sam, aki rendkívül gyorsan felépült sérv sérvmûtétje mûtétje után, levelében leírta leírta,, mennyit számított a szabadabb légkör a gyógyulásban: Egyvala mi zavart, de az Egyvalami a z nagyon: miért viselkedem olyan olyan szolid, készséges „jó kisfiúként” kisf iúként”,, ahogy az a z a kórházi be-
tegek számára a nagykönyvben meg van írva? Máskor sosem szoktam különöse kü lönösebben bben visszafogni magamat, nem bánom, ha észreveszik, észreveszik, kivel van dolguk dolguk,, és ha sûrûsödik sûrûsödi k körülöttem a levegõ. Na, ezen elég elég sokat töpr töprengtem, engtem, és nem nem tudom mással magyarázni, mag yarázni, mint hogy a kór kórházban házban fesztelen légkör légkör uralkodott ural kodott (ezt (ezt mutatta például a fehér köpeny köpeny mellõzése,
ami teljesen megzavart), és a személyzet valahogy normálisnak látszott, nem volt mi ellen lázadozni. Úgy gondolom, a gyors gyógyulás miatt, meg azért is, mert nem éreztem magam elveszettnek és kiszolgáltatottnak,
valahogy vala hogy nyeregben éreztem maga magam, m, én irány irányította ítottam m a dolgokat dolgokat – és ezt nem kellett különösebben fitogtatni.
Arra az idõ idõre, re, amíg valaki kórh kórházban ázban van, van, az ápol ápolószem ószemélyzet élyzet tagjai jóformán jóformán részévé válnak a családj c saládjának, ának, hiszen gyakrabgyak rabban és é s sokszor közvetlenebb közvetlenebb formában formában talál találkoznak koznak vele, mint
bárki más. Ez pedig felelõsséget jelent, aminek csak akkor tudunk megfelelni, ha olyan támaszt nyújtunk, amilyet egy szeretõ családtól el lehet várni. A hozzátartozóknak ugyanis
36
Szeretet, Szere tet, gyógy gyógyítás, ítás, csodák
a látogatási idõ egynéhány egy néhány órája szûk kereteket szab. Eszembe jut egy egy vastagbélrákban, vastagbélrákban, valamint valami nt áttétel áttételes es tüdõ- és agydagaagydaganatban szenvedõ szenvedõ betegem, aki ak i visszautasította visszautasította a kezelést, hogy a saját tornácán halhasson meg, a napfényben, a madarakat hallgatva. Miért nem adhatnak a kórházak ilyen melegséget és gyöngédséget? Mivel nem védtem védtem magam, és amilyen a milyen élesen élesen csak lehe lehettséges, átéreztem a betegeim fájdalmait fájdal mait és félelmeit, rádöbbentem, hogy az orvoslásnak van egy minden technikai jellegû eljárásnál lényegesebb aspektusa. Tudatára Tudatára ébredtem, hogy az az operációnál jóval többet tudok felajánlani, hogy még a haldoklókért és az õket túlélõ hozzátartozókért is tudok tenni valamit. Valójában arra a következtetésre jutottam, hogy az egyetlen ok, amiért érdemes a szakmában maradnom, az az, hogy felajánljam barátságomat annak és akkor, akinek és amikor a legjobban legjobban hiányzik. h iányzik. Munkatársam, Dick Selzer, Selzer, aki ak i egyébként ugyanúgy remek esszéista, ahogyan remek sebész, így fogalmazott Mortal Lessons címû könyvében: Nem tudom a pontos pontos idejét, mikor értettem meg, meg, hogy éppen az életünk közegeként szolgáló pokol az, amely energiátt és lehetõséget ad rá, hogy törõdjünk egymással. energiá egy mással. A leendõ leendõ sebész sebész sem úgy bújik bújik elõ az anyaméhbõl, anyaméhbõl, hogy a mások iránti részvét képessége a születésekor eleve rárakódott volna. Sokkal késõb késõbb b fedezi csak fel. Nem egyszerre jön, mint mi nt a kegyelem, hanem folyamatosan folyamatosan adódik össze a duruzsolásból – a számtalan sebbõl, amit bekötözött, a vágásokból, amelyeket ejtett, a sérülésekbõl, fekélyekbõl és belsõ testüregekbõl, amelyeket az ujjával érintett, hogy begyógyítsa begyógy ítsa õket. õket. Elõször még még alig hallhahal lható, nem több, mint egy suttogás, több szájból egyszerre. Aztán A ztán lassan erõsödik, a nedvedzõ húsból áradva, míg végül összeáll belõle belõle a hívás – egyetlen, kizá kizárólag rólagos os hang, A kiváltságos hallgató
37
mint a társat hívó madarak jeladása –, amely arról szól, hogy a beteg és ápoló ápolója ja közötti rezonanciából kifejl ki fejlõdhet õdhet az a végsõ emberi gesztus, amelyet a vallás Szeretetnek nevez.
Egy tanácsadó felbukkanása 1978 júniusában egész orvosi gyakorlatomat átformálta egy váratlan váratla n élmény élmény.. O. Carl Simonton onkológus és felesége, Stephanie Matthews pszichológus a Connecticut állambeli, portlandi Elmcrest Intézetben orvosi szemináriumot, vagy inkább mûhelyt szerveztek Pszichológiai tényezõk, a stressz és a rák címen. Simontonék Simontonék voltak voltak az a z elsõ nyu nyugati gati orvosok, aki a kikk imaginációs technikát is használtak a rák ellen, és James L. gyógyító tó képze képzelet let címû könyv Creightonnal Creight onnal közösen A gyógyí könyvükben ükben számoltak be módszereikrõl. A szeminárium idején Simontonék már publikálták a „terminális állapotú” á llapotú” rákbetegekkel rákbetegekkel elért elsõ eredményeiket. eredmény eiket. 159 159 betegük közül, közül , akiknek aki knek az orvostudomány or vostudomány kivétel nélkül egy évnél kevesebb élettartamot jósolt a terápia elkezdésekor,, 19 százalék elkezdésekor száza lék teljesen teljesen meggyógyult, meggyógy ult, újabb 22 százalékuknál pedig nagymértékben visszafejlõdött a daganat. Azok, Az ok, aki akiket ket a betegs betegség ég végül legyõzött, kétszer oly olyan an hosszú hosszú ideig éltek, mint az elõrejelzések alapján várható volt. Amikor Am ikor az elsõ mûhelyfoglalkozáson mûhelyfoglalkozáson körbenézte körbenéztem, m, elképedten és dühösen láttam, látta m, hogy a résztvevõ részt vevõkk között én vagyok az egyetlen, aki a ki a „test orvosa or vosa””. Voltak Voltak ott pszichiáter pszichiáterek ek és holisztikus lisztik us gyógyítók, de rajtam rajtam kívül kív ül egyetlen belgyógyász vagy vagy sebész sem jelent meg. A résztvevõk többsége szociális szociá lis gondozók, betegek és pszichológusok közül került ki. Dühöm csak fokozódott, fok ozódott, amiko ami korr sokaktól azt hallotta hallottam, m, hogy már elõzõ elõzõleg leg is tudtak ezekrõl ez ekrõl az eljárásokról, eljárásokról, mivel mivel az ott tanítottakat az a z én képzésem kép zésem alatt egy árva szóval sem említették. Itt áll tehá tehátt az 38
Szeretet, Szere tet, gyógy gyógyítás, ítás, csodák
orvosi szakma királya, és halvány fogalma nincsen, mi megy végbe vég be a beteg fejé fejében! ben! A test test és a léle lélekk közötti kölcsö kölcsönhatások nhatások
irodalma különálló terület, ennélfogva ismeretlen más ágak specialistái elõtt. Elsõ ízben tudatosult bennem, mennyivel elõbbre tart ebben a tekintetben a teológia, a pszichológia és a holisztikus orvosl orvoslás. ás.
Eszembe jutott az orvosokról készült egészségügyi nyil vántartás. vántar tás. Jel Jelenték entékenye enyebb bb náluk a kábítószer- és az al alkoho kohol-lprobléma, és gyakrabban probléma, gyak rabban fordul fordul elõ közöttük közöttü k az öngyil öngyilkosság kosság,, mint a pácienseiknél. Reményvesztettebbek a betegeiknél, és hatvanöt éves koruk koruk után hamarabb halnak hal nak meg náluk. Nem csoda, ha sokan vonak vonakodnak odnak a hagyományos orvosokhoz orvosokhoz for-
dulni. Ki bízná rá a kocsiját egy olyan szerelõre, aki a saját autóját sem tudja beindítani? Simontonék megtanítottak minket meditálni. Az irányított meditáció során rávezettek, miként hívjuk elõ a belsõ tanácsadót és lépjünk vele érintkezésbe. érint kezésbe. Ezt a gyakorlatot g yakorlatot a mamagam részérõl egy technikában gondolkodó orvostól elvárható
tamáskodással fogtam fel. Azért én is leültem, behunytam a szememet, és követtem az utasításokat. Egy pillanatig sem hittem, hogy történni fog valami, de ha mégis, akkor legin-
kább azt tudtam elképzelni, hogy Jézus vagy Mózes jelenik meg elõttem. Ki más merne felbukkanni egy sebész fejében? Ehelyett George-dzsal találkoztam, egy szakállas, hosszú hajú férfival, aki hófehér, lebegõ köpönyeget és kerek sapkát viselt. Hihetetlen, felrázó élmén élményy volt, volt, hiszen egyáltalán egyáltalán semsem-
mire nem számítottam. Miután Simontonék megmutatták, hogyan kommunikáljunk a tudatalattinkból t udatalattinkból elõhívott elõhívott szemé személyly-
lyel, azt tapasztaltam, hogy George-dzsal beszélni olyasmi, mintha mondjuk önmagammal sakkoznék, de nem tudnám, mi lesz alteregóm következõ lépése. George közvetlenül közvetlenül viselkedett, tudatában t udatában volt volt érzéseim-
nek, és kitûnõ tanácsadónak bizonyult. Õszinte válaszokat A kiváltságos hallgató
39
adott, olyanokat, amelyek közül néhány elsõre egyálta egyáltalán lán nem tetszett. Akkortájt A kkortájt még mindig eljátszottam eljátszottam a pályamódosítás pályamódosítás
gondolatával. Amikor beszéltem neki róla, megmagyarázta,
hogy már csak c sak büszkeségem sem engedné feladnom a sebészet nehezen nehe zen elsajátíto elsajátított tt technikai techn ikai pro profi fizmusá zmusát, t, és nulláról indulni egy másik szakterületen. Ehelyett, mondta, sokkal többet tehetnék, ha megmaradnék a sebészetnél, és nem a szakmámon, szakmá mon, hanem magamon változtatnék, hogy segíthessek segít hessek a betegeknek betegeknek
mozgósítani szellemi-lelki energiájukat a gyógyulás érdeké-
ben. Egy lelkész vagy pszichiáter munkáját, a lelki támaszt és irányítást ötvözhetném az orvos eszközeivel eszközeivel és szaktudásával. A fel felesége eségem m ezt a faj fajta ta mûköd mûködést ést „cle „clergery”-ne rgery”-nekk neve nevezte zte el önálló szóalkotással (a clerical = papi és a surgery = sebészet sza vakból)). A kórházban egyszerre lehetnék vakból lehetnék szerepmod szerepmodell ell a diákok, a bentlakó szigorló orvosok és talán még a többi kolléga elõtt is. George így érvelt: „Mindenhová „M indenhová szabad szabad bejárásod van a kórházban. Ellentétben a pappal és a pszichiáterrel. Neked
van rá igazá igazánn lehetõség lehetõséged, ed, hogy az orvosi kezelést szeretettel és akár a haldoklóknak nyújt ny újtott ott tanácsa ta nácsadással dással egészítsd ki. Mindenki más idegenk idegenként ént mozog a kórházban. kórházban.”” Azt hiszem, ha intellektuális címkét ker keresünk esünk George George szá-
mára, leginkább azt ragaszthatjuk rá, „a tudatalattiból meditatív úton felszínre jutó megvilágosodás”. Én csak annyit mondhatok ezzel kapcsolatban, hogy George azóta is felbecsülhetetlen segítõtársam. Színre lépése óta sokkal könnyebb az életem, mert kettõnk közül õ végzi a munka nehezét.
George abban is jó szolgálatot tett, hogy olyan dolgokat ismertem fel az orvoslással kapcsolatban, amelyek addig elkerülték a figyelmemet. Rájöttem, hogy a gyógyítás terén a kivételek nem erõsítik erõsítik a szabályt. szabály t. Ha egyszeri egyszer i „csoda” történik – példá például ul tartós ta rtós javulás következik be egy rákos betegnél
– az nem a vakszerencse mûve, hanem tény, és mint ilyen, nem hanyagolható el. Ha egy esetben elõfordul, nincs okunk 40
Szeretet, Szere tet, gyógy gyógyítás, ítás, csodák
azt hinn h inni, i, hogy más esete e setekben kben lehetetlen. lehetetlen. Rájöttem, Rájöttem, hogy az orvostudomány a „kudarcait” tanulmányozza, pedig inkább a sikereibõl sikereibõl kellene tanulnia. tanuln ia. Ahelyett, hogy hog y üveges szemekkel bámulunk azokra, a zokra, akik ak ik annak a nnak rendje és módja módja szerint beleh belehalalnak betegségükbe, több figyelmet kéne fordítanunk azokra a kivételes emberekre, emberekre, akik ak ik váratlanul váratla nul felépül felépülnek. nek. René René Dubos szavaival élve: „Néha a mérhetõbb elfeledteti velünk a fontosabbat.” Kezdtem felismerni, hogyan ferdítette el a statisztikák túlságos tisztelete a saját gondolkodásomat is. Hosszú idõvel ezelõtt egy betegemet, Jimet vastagbélrákkal vastagbélrákka l operáltam. Megmondtam mond tam a családj családjának ának,, hogy maximum ma ximum hat hónapj hónapjaa van hát hát-ra – ez még akkor történt, amikor jóslásokba bocsátkoztam egy-egy betegem várható élettar élettartamát tamát illetõen –, Jim azonban rácáfolt az elõrejelzésre. A mûtét után többször felkereste a rendelésemet, és valahányszor valahá nyszor eljött, eljött, azt gondoltam: „Aha! „ Aha! Tehát Tehát csak kiújult végül!” – csakhogy mindig valami más jellegû, kisebb ki sebb problém problémával ával keresett meg. Azért rendületlenül rendület lenül minden alkalommal alka lommal utókezelést utókezelést ajánlotta ajánlottam m neki, õ pedig ped ig rendületlenül rendületlenül visszautasít visszau tasította. otta. Túlságosan lefo lefoglalta glalta az, hogy hogy élj éljen en – nem vo volt lt kíváncsi a statisztikára statisztiká ra alapozott kezeléseimre. kezeléseimre. Jim töb több b mint mi nt egy évtizede évt izede örvend kitûnõ egészségnek. A másik végl végletet etet oly olyan an páciense pácienseim im kép képviselik, viselik, mint Irv Irving ing – foglalkozását tekintve pénzügyi tanácsadó –, akihez azért fordultak az emberek, hogy megtakarított pénzüknek a statisztikákból megítélhetõ legbiztosabb befektetéseket ajánljon. Irving májrákban szenvedett. Onkológusa közölte vele, mire lehet köv következtetni etkeztetni a statisztikákból statiszti kákból az esély esélyeire eire nézve, õ pedig ettõl kezdve nem volt többé hajlandó harcolni az életért. Azt mondta: mond ta: „Egész életem életemben ben mást sem csináltam, mint megnéztem a statiszti statisztikákat kákat és kiszámol kiszá moltam tam az esélyeket. A statisztikák statisztiká k szerint halálra halá lra vagyok ítélve. ítélve. Ha mégsem halnék meg, az egész életemnek nem volt értelme.” Ezzel hazament és meghalt. A kiváltságos hallgató
41
