A Kalozhercegno - Kai Meyer

A hullámok gyermekei 1.

K ai Meyer Meyer

A kalózhercegnő ALEXANDRA A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Kai Meyer: Die Wellenläufer Loewe Verlag GmbH, 2003 Bindlach Copyright © Kai Meyer, 2003 Hungarian translation © Fürst Anna, 2007 Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni vagy sugározni bármely formában vagy módon a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül; tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben, borítással és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került. Kiadja a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója, 2007 7630 Pécs, Uszögi-kiserdő utca 1. Telefon: (72) 777-000 e-mail: [email protected] e-mail: [email protected] ww.alexandra.hu Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő Simonits Mária A kiadványt Kompák  János tervezte

ISBN ISBN 978 963 370 379 3

A sille

Jolly nagy léptekkel gyalogolt az óceánon. Meztelen lábfeje ujjnyira merült a vízbe. Alatta tátongott a tenger tintakék szakadéka, néhány száz ember-hossznyira lehetett a tengerfenék. Jolly születése óta tudott járni a vízen. Az évek során megtanult könnyedén mozogni az ingatag felületen. Számára olyan volt ez, mintha csak egy pocsolyán gázolna keresztül. Fürgén ugrált egyik hullámról a másikra, és kitért a tajtékos hullámtaréjok elől, amelyek néha alattomos buktatókként állták útját. Körülötte tengeri tengeri csata cs ata dúlt. dúl t. Ágyúgolyók süvítettek el a füle mellett, de csak ritkán jött annyira közel hozzá egy golyó, hogy érezte a szelét. Maró füst terjengett a vízen a két vitorlás hajó között, és elhomályosította Jolly látását. A deszkák recsegése és a nagy vitorlák verdesésének zaja összevegyült az ágyúdörgéssel. A meggyújtott puskapor füstjétől égett a szeme. A többi kalózzal ellentétben soha nem szerette ezt a szagot; a Vézna Maddyn   maradt barátai azt mondták, hogy semminek nincs olyan jó szaga, mint az elsütött ágyúknak. Ha aztán a távolban recsegve megrepedtek az ellenséges hajók oldalai, és az ellenség ordítása lengte be a tengert, az jobb volt, mint minden tivornya, ahol patakokban folyt a rum és a gin. Jolly nem igazán szerette a rumot, ahogy a fedélzeti ágyúk füstjét sem. De mindegy volt, hogy mit mond az orra tudta a feladatát, és véghez is vitte. Az ellenséges hajóig, amely egy spanyol háromárbocos volt két, ágyúkkal felszerelt fedélzettel és háromszor annyi löveggel, mint amennyi a Vézna Maddyn  volt, még ötven lépést kellett megtennie. A galeont körben pazar faragott arcok díszítették, melyek időnként kotnyeles mesebeli lényekként kandikáltak ki a füstfal mögül. Némelyik a távolság ellenére olyan igazinak tűnt, mintha bármelyik   pillanat  pill anatban ban megeleven megelevenedhet edhetnne. A spanyolok spanyolok kísér kísérőcsónak őcsónakjai jai a törzs két két oldalához voltak láncolva. Az egyiket súrolta a Maddy  egyik golyója, a rögzítés nagyrészt szétroncsolódott, és a kis csónak most minden mozdulatnál a hatalmas törzshöz csapódva mély, tompa hangot adott. Az áramlás Jollynak dolgozott, és menetelés közben még gyorsabban sodorta a galeon felé. Jollynak csak rá kellett tennie a vízre a lábát, hogy érezze, milyen irányba mozog a tenger, sőt néha azt is tudta, hogy a horizont mögött zivatar készülődik, vagy vihar tombol. El sem tudta volna képzelni, hogy hosszabb időt töltsön a szárazföldön. Szüksége volt az óceán meghittségére, a feneketlen mélység érzésére a lába alatt. Ahogy másokat elfog a szédülés nagy magasságban, Jollyn úgy lett úrrá a pánik, ha túl messze került a tengertől és a morajló hullámveréstől. Egy kicsit behúzta a nyakát futás közben, bár a spanyol hajón még senki sem figyelt fel rá. Furcsamód egy lelket sem fedezett fel a faragott fedélzeti korlát mögött. Egy ilyen galeonon legalább kétszáz ember tartózkodik, és mindany-nyiuknak számítania kell arra, hogy a kalózok a   Vézna addyről   megpróbálják majd megcsáklyázni a spanyol hajót. Tehát miért nem mutatkozik senki a fedélzeten? Bannon kapitány, a kalózok vezére és Jolly legjobb barátja rendszerint távol tartotta magát az ilyen hajóktól, túl nagyok és túl erősek voltak, és túl sok fegyverük volt. Nem beszélve arról, hogy a Vézna Maddyn  épp hetven kalóz számára volt hely, így a spanyolokkal való ember ember elleni

küzdel küz delem emben ben alulm al ulmara aradtak dtak volna. vol na. De amikor a hajó feltűnt a horizonton, néhány szempont mégis amellett szólt, hogy jó fogás lenne. Bannon kapitány személyesen mászott fel a   Maddy  árbockosarába, és távcsővel hosszan tanulmányozta a galeon sziluettjét.  – Megku Megkurtítot rtították ták a vitorláik vitorlái kat – kiabál kiabálta ta le a legénység legénységének ének..  – Úgy Úgy látszik, látszik, bajban vann vannak. A tenger itt túl mély volt ahhoz, hogy horgonyt vessen az ember. Ez azt jelentette, hogy a spanyolok a ó széljárás ellenére sodortatták magukat az árral aminek egyszerűen nem volt semmi értelme. De nem Bannon Bannon lett volna vol na a KaribKar ib-teng tenger er egy egyik ik leg-hétpróbásabb leg-hétpróbá sabb kalóza, ha ilyen il yen esetekben nem nem hagy hagyta ta volna, vol na, hogy az orra és a kíváncsisága vezesse.  – Olyan különös különös érzésem van – mondta, ondta, mielőtt ielő tt odaküldte az em e mbereit berei t az ág á gyúk yúkhoz hoz – ,de talán még nagyobbat kaszálunk ezen az ügyön, mint ami kinéz belőle. – Bannon kapitány gyakran mondott ilyeneket, ezért senki nem csodálkozott. Az emberei bíztak benne – elsősorban Jolly, akinek Bannon olyan volt, mintha az apja és az anyja lenne egy személyben, mióta megvette a tortue-i rabszolgapiacon, és beválasztotta a legénységébe. Jolly a minden eddiginél hangosabb ágyúdörgés hallatán félreugrott. Érezte a nehéz vasgolyó sodrását, és úgy látta, mintha egy karnyújtásnyira süvítene el mellette. Amikor körülnézett,  beigazolódtak  beigazolódtak a legsötétebb legsötétebb félelmei. félelmei. A Vézna Maddy t eltalálták. Víz- és faszilánkfelhő szállt fel a karcsú vitorlás farából. Ilyen típusú hajót ritkán lehetett látni errefelé. A   Maddy  fedélzeti korlátja nem faragott oszlopokból volt, mint a galeoné, hanem egy csípőmagasságú, egyszerű fafal helyettesítette a korlátot, amelyben nyílásokat vágtak az ágyúcsöveknek. A hajót vérvörösre festették, és Bannon fehér szemfogakat pingáltatott az orrára, amely így egy ragadozó nyitott szájára emlékeztetett. Haragos ordítás ütötte meg Jolly fülét, hangfoszlányok, melyek áttörték a két hajót elválasztó szürke füstfalat. Jolly habozva félig hátrafordult. Innen nem lehetett látni, hogy a  Maddy komolyan megrongálódott-e.  fohászkodott Joll Jo llyy gondol gondolatban. atban.  Kérlek, add, hogy ne legyen bajuk! fohászkodott De azután visszagondolt Bannon parancsára, a kapitánnyal és a többiekkel szembeni kötelességére, és újra előreindult. Néhány lépéssel ott termett a spanyol galeon törzsénél, végigfutott mellette, majd megállt az egyik hátsó lövegnyílás alatt. Az alsó ágyúfedélzet a víz felszínétől három méterre volt. Jolly öt láb magas sem volt, de a tarisznyájában lapuló egyik hajító lövedéket minden gond nélkül be tudta dobni a nyíláson. Hátracsapta bőrtarisznyája fedelét, és előhúzta belőle az üvegek egyikét, amelyek minden lépésnél vészjóslóan egymáshoz ütődtek. Bronzszínű folyadék volt bennük, a nyakuk   pedig viasszal volt lepecsételve. lepecs ételve. Jolly felemelte a kezét, nagy levegőt vett és behajította az üveget az első löveglyukon, amely az ágyúcső torkolata mellett nem sokkal süvített el. Valaki felkiáltott, hogy riassza a többieket, elég hangosan ahhoz, hogy Jolly itt kint is meghallja. Azután zöld füstfelleg csapott ki a nyíláson, amely olyan sűrű és büdös volt, hogy Jolly gyorsan a következő nyíláshoz futott. Ott elővette a második  üveget, és elhajította azt is. Így haladt nyílásról nyílásra, míg végül már a legtöbb lyukból zöld pára gomolygott. Az alsó ágyúk közül már egyikből sem tüzeltek. Az ágyúk mögött álló tüzérek valószínűleg majd megvakultak a füsttől, és Jolly tapasztalatból tudta, hogy ettől a bűztől még a legharcedzettebb tengeré tengerészn sznek ek is felfordul a gyomra. gyomra. A következő üveget a változatosság kedvéért megpróbálta feldobni a magasabbik ágyúfedélzetre.

Most is biztosan beletalált az egyik lyukba. Ha így megy tovább, teljes siker fogja koronázni a küldetését. Egy kis szerencsével egyes-egyedül harcképtelenné fogja tenni a galeon legénységét. Bannonnak és a kalózainak már csak meg kell csáklyázniuk a hajót, és méltó fogadtatásban kell részesíteniük a fedélzeten köhögő, félig vak ellenfeleiket. Komoly ellenállással már nem kell számolniuk. Ám amikor Jolly feldobta a következő üveget a felső ágyúfedélzetre, már nem járt akkora sikerrel. A fiaska épp abban a pillanatban repült be a lyukon, amikor kitolták bentről az ágyút, hogy kilőjék a következő golyót. Az üveg szétpattant az acél ágyúcsövön, a folyadék kispriccelt a hajótörzsre, és maró füstfelleget árasztva egy pillanat alatt elpárolgott. Jolly előrevetette magát, és a vízre lapult, hogy ne érje a füst. Ugyanebben a pillanatban elsütötték fölötte az ágyút. Alig vert egyet a szíve, mire a kalózhajó irányából újabb találat moraja hallatszott. Recsegett a fa, majd egy robbanás következett, a golyó behatolt a Vézna Maddy törzsén,  törzsén, és eltalálta a lőszerraktárat. Jollynak könnyek szöktek a szemébe, amikor látta, hogy lángok csapnak ki a tátongó lyukból. Tudta, mit jelent egy ilyen találat épp elégszer látott már ilyet. Máskor mindig az ellenséges hajók jutottak  erre a sorsra. De most már nem fért hozzá semmi kétség: a  Maddy el fog süllyedni. A francba, hogy követhetett el Bannon ekkora hibát! Jolly a kapitány növendékeként három hajón élt, de mindegyik  közül a  Maddy  nőtt a leginkább a szívéhez. Amikor elsüllyedni látta, az olyan volt, mintha egy csapásra elveszítené az otthonát és egy barátját. A kalózoknak már csak egy reményük volt: az alatt a rövid idő alatt, ami még számukra maradt, meg kellett próbálniuk elfoglalni a spanyol galeont. Különben a   Maddyvel együtt a tenger fenekére süllyednek. A kétségbeesés újra erőt öntött Jollyba. Felállt, előhúzott egy újabb üveget, és ez alkalommal célba talált. Ahogy a következő és az azután következő üveggel is. Még mindig nem hajoltak ki lövészek a korláton, hogy tüzet nyissanak rá. De aztán valaki kidugta a fejét az egyik ágyúnyíláson, felfedezte Jollyt, és ordítani kezdett:  – Van Van egy egy silléjük! sil léjük! Van Van egy egy istenverte silléjük! silléj ük! Megjelent egy másik fej is.  – Már nincsenek nincsenek sillék. sill ék. Mindegy Mindegyiket iket…Az …Azut után án a férfi férfi meg meg látta Jollyt. Korommal keretezett szeme elkerekedett. – Ó, istenem, a francba, tényleg van egy silléjük!  – Jolly zord mosolly osoll yal ajándékozt ajándékoztaa meg a férfiakat. férfiakat. Célzott, Célzott, és elhajított egy üveget, üveget, amely amely egy hajszálnyira repült el az arcok mellett. Zöld örvény csapott ki a fejek mögül, és egy pillanattal később már nem lehetett látni őket. Jolly továbbrohant. Dobott. Rohant. És megint dobott. A barátai képe hajtotta előre. Már nem figyelt a lehetséges ellenségekre, a fedezékére vagy a cápákra, amelyek pár perccel azelőtt tűntek fel a vízfelszín alatt. Hol itt, hol ott látta, ahogy ezüstszürke hátuszonyok hasítják a habokat, akár a kardvas, de nem vesztegette rájuk a figyelmét. Csak hajigálta egyik üveget a másik után, amíg ki nem ürült a tarisznyája. Majdnem elért a galeon orrához. Minden fenti ágyúnyílásból méregzöld füst gomolygott. Az ellenség már nem adott le több lövést. A spanyolok fedélzetét sűrű füstfelleg borította, ami lehetetlenné tette a további harcot. Úgy tűnt, mintha még a korlátot díszítő faragott arcok is elfintorodnának a füsttől. Ha Bannonnak most sikerülne a Maddyt…   Csikorgás hallatszott, amitől Jolly megpördült a tengelye körül. Örömujjongásban tört ki a megkönnyebbüléstől. A süllyedő kalózhajó dagadó vitorlákkal vitor lákkal közeledett közeled ett a spanyol s panyol galeon galeo n felé. Úg Úgyy tűnt tűnt,, mintha mintha a  Maddy orrára festett pofa vicsorítana,

hogy még egyszer utoljára megvillogtassa a fogait. Jolly néhány ugrással biztonságos helyre húzódott.  Nem sokkal sokkal ezután ezután egy egyik ik hajófar a másiknak ásiknak csapódott. Csáklyák Csáklyák és dobókötelek dobókötelek röpültek át a spanyolok fedélzetére. Vad kalózhorda mászott fel a nagyobb hajó törzsén, melynek tagjai kendőt kötöttek az orruk és a szájuk elé, hogy megvédjék magukat a zöld füsttől. Jolly ismerte mindegyiküket, némelyeket amióta az eszét tudta, másokat csak néhány hónapja. A kalózok a földgolyó legkülönbözőbb tájairól származó ruhadarabokat viseltek: keleti bugyogót, pamutinget a gyarmatokról, mellényt Olaszországból és spanyol egyenruhák maradványaiból összefércelt rongyokat. Némelyek széles vállszalagot kötöttek magukra, sőt egyiküknek egy kiselejtezett halálfejes lobogó volt a köpenye. Tarkabarka hangyákként rajzottak fel a fa hajótörzsön, köteleken másztak  felfelé, vagy a Vézna Maddy  póznáiról ugrottak át ellenfeleik hajójának köteleire. Jolly egy pillanatra elkapta a szalmaszőke Bannon kapitány pillantását, aki olyan mérges volt, akár egy dervis, és kardját a fogai közé szorítva viharzott át a spanyolokhoz. Jollynak úgy tűnt, mintha ebben a rövid pillanatban találkozott volna a tekintetük, és bár kendő takarta a kapitány arcát, érezte, hogy lemosolyog rá; a szemén látta, amely annyi kedvességet tudott sugározni, hogy Jolly néha csodálkozott, amiért az áldozatai nem önszántukból adták át neki a hajójukat, pusztán a tekintetében rejlő melegség miatt, amely valahogy nem illett vad elszántságához és gátlástalanságához. Jolly diadalittasan a magasba emelte az egyik karját, üdvrivalgást hallatott, majd ő is ott termett az ellenséges galeon orránál, megragadta az egyik lelógó kötelet, és olyan fürgén mászott fel rajta, mint egy macska. A fedél fedélzetet zetet borító borí tó zöld füst hamar hamar eloszlott. elo szlott. Miközben Jolly Joll y még még a kötélen kötéle n mászott, mászott, hallotta, hogy a harc véget ért, mielőtt még igazán elkezdődött volna. A köhögő, köpködő spanyolok könnyező szemmel és csöpögő orral adták meg magukat. Alig akadt olyan, aki fegyvert emelt a kalózokra, és ha mégis, az már csak fáradt reflex volt, és nem az őszinte küzdeni akarás vezérelte. Jolly átlendült a korláton. Bannon meglátta, és odasietett hozzá.  – Jól csináltad – mondta, ondta, és a mancsával olyan erősen megveregett egveregettee Jolly Joll y vállát, vál lát, hog hogyy majdnem majdnem térdre rogyott. Az embereihez fordult, akik épp összeterelték a foglyul ejtett spanyolokat a fedélközben.  – Vágjátok Vágjátok el az összes kötelet, kötelet, amit amit átdobtun átdobtunk a Maddyről , , nehogy magával rántson minket a mélybe. A többiek többie k lefegyverzik lefegyverzik a barátaink bará tainkat. at. Mostantól kezdve ez a mi hajónk! hajónk!  – A mellett elle ttee álló lányra lányra vigyorogva vigyorogva még hang angosabban osabban hoz hozzát zátett ette: e: – Az Aztt hiszem hiszem,, a ladiknak új név kellene. Mától fogva Jumping  hívják!  Jumping Jolly  Jolly nak  hívják! Jolly egészen elszédült a büszkeségtől, miközben a körülötte álló kalózok üdvrivalgásban törtek  ki. E pillanatban azonban recsegés és nyikorgás hallatszott a Maddyről. A festett ragadozópofa haláltusájában összeszorította a fogait. Tíz perccel később a Vézna Maddy még mindig nem sülylyedt el teljesen. Ferde sziklazátonyként magaslott ki a tengerből, mint egy emlékmű, mely a lemenő nap fényében fürdik. A hajófar már  majdnem elérte a vízfelszínt, de a fogakkal díszített orr messzire kiemelkedett a vízből. A csúcsát díszítő orrfigura egy háromágú szigonyt tartó komor Neptunus úgy magasodott a mélykék égbolt előtt, mintha egy utolsó büszke kiáltást akarna a képébe harsogni a világnak. Miközben a kalózok egy csapatba terelték a foglyokat a fedélzeten, már érezni lehetett, hogy valami nincs rendjén. A kapitány diadalittasnak és jókedvűnek mutatta magát, de Jolly talán a csapatból egyedül észrevette a nyugtalanságot a szemében. A spanyolok túl kevesen voltak.

Alig volt negyven tengerész a fedélzeten. Ennyi ember még ahhoz sem lett volna elég, hogy kezelje az összes ágyút, ahhoz meg aztán végképp nem, hogy betöltsék valamennyi szükséges pozíciót egy akkora hajón, mint ez. Még Bannon a maga hetvenfős legénységével sem tudott volna egykönnyen vitorlát  bontani  bontani ezzel ezzel a hajóval hajóval.. De negy negyven ven spanyol? spanyol? Ez teljesség teljessé ggel lehetetlen lehetetlen volt. És volt még valami, ami különösnek tűnt.  – Ezek nem is spanyolok spanyolok – mondta ondta Ch Christobal, ristobal, Bannon Bannon kormány ormányosa. osa. – A legtöbben legtöbben spanyolul spanyolul  beszélnek,  beszélnek, és néh néhány ányan an úgy is i s festenek, festenek, mint mint a spanyolok, spanyolok, de én azt a zt hiszem, hiszem, hog hogyy itt i tt,, a gyarmatok yarmatokon on születtek.  – Na és? – kérdezte kérdezte Jolly J olly megg eggondolatlan ondolatlanuul, mire a kormány kormányos os megrovón rápillant rápil lantott ott,, mielőtt újra a kapitányhoz fordult.  – A legt l egtöbbjük öbbjük igazi igazi zsiványn zsiványnak ak tűnik tűnik.. Nézd Nézd meg ezeket ezeket a sebhelyeket. sebhelyeket. És a részeges részeges pofákat. pofákat. – A kormányos elvigyorodott, és közben kivillantotta fekete metszőfogát. – Alapjában véve teljesen úgy néznek ki, mint mi. Bannon nem viszonozta a mosolyt. Aggódva végignézett a fedélzeten, rövid ideig méregette a foglyokat, foglyokat, azután azután az üres üre s horizontra horizontra pillantott. pil lantott.  – Mit jelentsen ez? – suttog suttogta ta kifejezéstelen kifejezéstelen hang angon on és olyan halkan, halkan, hog hogyy csak Jolly Joll y és Ch Christobal ristobal hallották. Jolly Jol ly hátán végigfut végigfutott ott a hideg. hide g. Csapda? Csapda ?  – Az emberei embereinnk minden mindentt átnéz átnéztek tek – mondt mondtaa a kormány kormányos. os.  – Nincs több ember ember a fedélzeten, fedélzeten, és robbanóanyag robbanóanyag vagy más disznóság disznóság sem. sem. Egyébk Egyébként ént rakomány rakomány sincs.  – Eltűnün Eltűnünkk innen innen – döntött döntöttee el Bannon. Bannon. – Gyorsan. Gyorsan. A kormányos szokatlan sietséggel adta át parancsait a főmatróznak. Rögtön utána felhangzott a „Hajó vitorlabontásra kész!” kiáltás. Egy tucat kalóz mászott fel pókok módjára a kötélzetén.  – Mi lesz velük? velük? – Jolly Joll y a megk megkötöz ötözött ött foglyok foglyokra ra mut mutatott atott.. Chri Ch ristobal stobal odament odament az egyikhez egyikhez,, megragadta megragadta a gallérját, gallér ját, és beszélni beszél ni kezdett hozz hozzá. á.  – Valahol partra tesszük őket – mondta ondta Bannon Bannon elgondolkoz elgondolkozva, va, és a korláthoz lépett. Sehol nem lehetett látni ellenséges hajókat. Jolly a süllyedő Maddyre pillantott pil lantott.. Még mindig mindig ferdén ferd én feküdt a vízben. ví zben. Az áramlás harminc-negy harminc-negyven ven lépésnyire lépésnyire sodorta a galeont a roncstól, roncstól, és a távolság percről percr ől percre per cre nőtt. nőtt.  – Christobal Christobal visszajött vi sszajött a kapitány kapitányhoz hoz..  – Nos? – kérdezte kérdezte Bann Bannon. on. – Mit mondan mondanak? ak?  – Hogy Hogy fogly foglyok ok voltak. voltak. Megígérték Megígérték nek nekik, ik, hogy hogy szabadon eng engedik edik őket, őket, ha ha felszállnak erre a hajóra, ajóra , és megtesznek mindent azért, azér t, hogy megvéd megvédjé jék. k.  – Negyven Negyven ember? ember? Egy ilyen hajót? Ez nevetséges! nevetséges!  – Bárki főzte főzte is ki a dolg dol got, vélhetőleg vélhetőleg nem nem számolt számolt azzal, azzal, hogy hogy a fickók fickók közül közül bárki is életben é letben marad. marad.  Nyilván  Nyilván csak egy egyvalami valami közös benn b ennük: ük: mindann mindannyian yian tüzérek tüzérek voltak valam val amikor ikor.. Nem azért azért válogatták  válogatták  ki őket, hogy közelharcban helytálljanak… a távolból kellett volna eltakarítaniuk minket. – A kormányos megdörzsölte borostás állát. – És van még valami. Nyilván egy másik hajón hurcolták ide őket. Soha nem bontottak vitorlát. Hangos csattanás nyomta el a hangját, amikor a kalózok a kötélzetén kibontották a vitorlákat. A hatalmas hatalmas vászongöng vászongöngyölegek yölegek egy másod másodper percc alatt a latt legördül l egördültek. tek.  – Ne! – szaladt ki ki Bannon Bannon száján. Jolly látta, mire gondolt. És még ugyanebben a pillanatban hallotta is. A vitorlákból korsók estek ki. Nagy, barna agyagkorsók, amelyek ezer darabra törtek, amikor a

fedélzetre zuhantak. Körülbelül két-három tucat repedt szét tompa puffanással a fedélzet padlóján.  Néhány  Néhány a foglyok foglyok ordító ordí tó tömegén tömegének ek kellős köz közepébe epébe zu zuhhant, ant, egy másik másik Trevinót, a szakácsot szakácsot találta fejen, fejen, és a földre terítette. terítette. A széttört korsókban volt valami, ami első pillantásra sötét szőrcsomónak látszott, vagy inkább vastag fonalgombolyagnak de aztán a gombolyagok a maguk erejéből kibomlottak, és több száz kis labdává estek szét, amelyek pipaszárlábaikon szétrajzottak a szélrózsa minden irányába.  – Pókok! Pókok! – rikoltott rikoltottaa valaki, azután azután a többiek is kiáltozn kiáltoznii kezdtek kezdtek::  – Pókok… Pókok… a korsók korsók tele tele vannak vannak pókokk pókokkal! al! Bannon ordítva parancsokat osztott, de a fedélzeten kitört pánikban már senki sem hallotta a hangját. A foglyok úgy üvöltöttek, mint akit nyúznak, amikor vulkánkitörés módjára szétlövelltek köztük a  póktestek  póktestek.. A kalózok kalózok összevissza ugrándozt grándoztak ak a fedélzeten, fedélzeten, néh néhány ányan an megpróbálták agy agyont ontaposni aposni a  pókokat,  pókokat, de aztán ham hamar ar feladták, amikor amikor látták, látták, hogy hogy milyen milyen remény reménytelen telen vállalkoz vállal kozás. ás. Tíz, Tí z, aztán aztán húsz húsz  pók mászot mászottt az eszm eszméletlen szakács szakács testén, mások mások csizmákon csizmákon és nadrágokon, nadrágokon, a köteleken köteleken és a korláton keresték az útjukat. Az állatok minden bizonnyal legalább annyira megrémültek és megzavarodtak, mint az ember emberek ek a hajón, hajó n, de ők ő k gyorsabb gyorsabbak ak – és é s főként ingerü ingerültek ltek voltak. vol tak. Jolly felhúzódzkodott az árboctartó kötélzetre. Nedves volt a tenyere az izzadságtól, és kapkodva vette a levegőt. Mindenfelé kétségbeesetten ordítottak, ugrándoztak és rázták magukat a kalózok. Christobal egyszerre több állatot is lesöpört a testéről, de elkerülte a figyelmét egy különösen jól megtermett egtermett pók, am a mely a tarkóján gubbasztott. gubbasztott. Felo F elordí rdított tott,, am a mikor megcsípte. egcsíp te. Bannon először a kardjával kezdte kaszabolni a pókokat, aztán puszta kézzel kapott utánuk. Követni akarta Jollyt, ám ekkor az állatok megcsípték, többször egymás után, és a fájdalomtól elengedte a kötelet. Káromkodva huppant vissza a fedélzetre.  – Ezek Ezek a kut kutyyák! – bömbölte, bömbölte, majd majd elcsuk el csuklott lott a hang hangja, ja, amikor amikor elkábult elkábult a pókm pókméregtől. éregtől.  – Jolly… az orrfigu orrfigura… ne felej felejtsd tsd el az orrfigu orrfigur… A kapitány összecsuklott. Jolly az alatta heverő élettelen alakra meredt, és könnyek szöktek a szemébe. A fenébe is, tennie kell valamit, valahogy segítenie kell Bannonnak és a többieknek! Kétségbeesetten kutatott valami fegyver után, de közben tudta, hogy minden hiába. Senki nem tud felülkerekedni a túlerőben lévő pókokon. Jolly elfojtotta a torkából feltörni készülő zokogást, miközben mászni kezdett lefelé az árboctartó köteleken. Pontosan tudta, mit akart mondani neki Bannon. Innen a magasból jól látta a  Maddy roncsát. Az orrfigura úgy meredt a levegőbe, akár egy kinyújtott ujj, amely mutatta neki az utat. Jolly kikerült egy-egy pókot, ráugrott a korlátra, és dülöngélve megállt rajta. Már csak pókokat lehetett látni mindenütt, mindenütt, nyüzsgő, nyüzsgő, sötét szőn s zőnyeg yeg borított borí tottaa az a z ember embereket eket és a fedélzetet. fedé lzetet. A legtöbben l egtöbben már  már  nem mozdultak, néhányan szinte teljesen eltűntek a szőrös, mászkáló kis testek alatt. Néhányan még segítségért kiabáltak fent az árbocokon, de már feléjük is csapatostul közeledtek a nyolclábú teremtmények. Jolly még egyszer utoljára Bannonra nézett, azután a mélybe ugrott. Inkább zuhanás volt ez, semmint ugrás. Éppígy levethette volna magát egy kőpadlóra is, mert amikor a vízfelszínre ért, nem süllyedt el. Szerencséje volt, nem törte össze magát, oldalra gurult, néhány hullám vadul félrelökte, de végül talpra állt. Ezüstös háromszögek siklottak felé, és körözni kezdtek körülötte. Jollynak már nemegyszer volt dolga cápákkal, tudta, hogy csak a talpa körvonalait érzékelik a felszínen, és nem látnak benne fogukra való

zsákmányt. Jolly megpróbált nem gondolni azokra az emberekre, akik a pókoktól való félelmükben levetették lev etették magu magukat kat a fedélzetről. fedél zetről. Nekik bizonyosan bizonyosan nem volt ekkora szerencséj s zerencséjük. ük. Jolly gyorsan, nagy ugrásokkal közeledett a Maddy  felé. Ez alkalommal az áramlással szemben rohant, kapkodva vette a levegőt, a szíve vadul kalapált a mellkasában, de végül megpillantotta maga előtt a kalózhajót pontosabban szólva azt, ami megmaradt belőle. Jolly Jol ly mögött mögött magaslott magaslott a spanyol galeon, gale on, háttérb háttérben en a szürkülő s zürkülő égbolttal. é gbolttal. Messzirő Mes szirőll úgy tűn tűnt,t, minth minthaa megelevenedett volna a fa. A sötét felület mozgott, nyüzsgő élet borította, amely újabb és újabb árnyalatokat hozott hozott létre. létr e. A Maddy körül bug bugyog yogott ott a víz. Joll J ollyy csak nagy nehezen nehezen tudta tudta kikerülni a fehér hu hull llám ámtaréj taréjokat. okat. A tajtékban nem lehet bízni, gyakran nem tartja meg az embert az alatta lévő vízfelület, beszippantja a lábát, mint a futóhomok, és aztán vigyáznia kell, hogy idejében kihúzza, mielőtt megdermed körülötte a víz, és foglyul ejti. Jolly elkapta a vörös korlát peremét, és felhúzta magát rajta. Amint a hajófar teljesen elmerül, és a belseje megtelik vízzel, a Vézna Maddy elsül  el süllyed, lyed, mint egy egy kő. Akkor Akkor már egy olyan sille sil le sem tudna tudna elmenek elmenekülni ülni a halálos sodrás elől, mint Jolly. Jollynak gyorsabbnak kellett lennie. M é g gyorsabbnak. Zihálva átlendült a korláton, és a fedélzetre ugrott, de a vizes, ferde felületen egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, és visszacsúszott néhány lépést. Vadul tapogatózott maga körül, elkapott egy kötelet, és bele akart kapaszkodni de a kötél engedett, es leesett mellé a fedélzetre. Jolly továbbcsúszott, arccal előre, és most veszélyesen közel került a bugyogó, örvénylő vízhez. Az utolsó pillanatban átcsusszant a rakodóteret védő rács egyik nyílásán, és kézzel-lábbal megkapaszkodott a rácsban. A tomboló víz innen még két és fél emberhossznyira lehetett, de a hajó feltartóztathatatlanul süllyedt tovább. Kevesebb mint egy perc múlva már a rács is víz alatt lesz. Addigra Jollynak el kell szabadulnia innen, innen, el kell érnie az orrfigu orr figurát, rát, az egyetlen egyetlen olyan ol yan helyet, helyet, amely még még menedéket menedéket jelent. jel ent. Persze menekülhetett volna egyszerűen a nyílt tengeren is. De a hintázó, hullámzó vízen való gyaloglás tízszer annyi erőt emészt fel, mint egy ugyanolyan hosszú útszakasz a szárazföldön, és Jolly a horizonton sehol nem fedezett fel szigetet. Valahol a tenger kellős közepén összecsuklana a kimerültségtől, le kellene feküdnie és akkor lentről a cápáknak ugyanolyan látványt nyújtana, mint  bármelyik  bármelyik úszó vagy vagy nagy nagy hal. És ha ha még még a cápákn cápáknak nem nem lenne lenne is guszt gusztusu usukk rá, ami ami nem túl valószínű, valószínű, szomjan halna. El kell  jutnia  jutnia az orrfigurához. Ez volt az egyetlen reménye. Erős remegés futott végig a hajón, azután nyöszörgés hallatszott a gyomrából, és a  Maddy még inkább megdőlt. Egyre nehezebben lehetett felmászni a fedélzeten. Jolly még valamit észrevett, először csak a látómezeje peremén, aztán amikor jobban odanézett, már  kérlelhetetlen bizonyossággal. A ferde fedélzet lábánál, az örvények és tajtékfoszlányok között egy árny mozgott a vízben. Egy alak, majdnem emberi, de a végtagjai hosszúak és vékonyak voltak, a bőre olajosan csillogott a szivárvány minden színében, a pofája pedig csak egy feneketlen torokból és fél tucat borotvaéles fogsorból állt. Jolly látta, ahogy a teremtmény hirtelen kinyitja, majd összezárja az állkapcsát dühödten, fenyegetőn mart bele a tajtékos hullámokba. Egy morduc! Egy igazi morduc! Jó ideje annak, hogy Jolly utoljára látott egyet, talán két-három éve lehetett, de az csak egy kölyök volt, amelyet a kalózok a vízbe leadott néhány jól irányzott lövéssel leterítettek. Ez a morduc azonban kifejlett példány volt, és úgy tombolt ott lent zsákmányára lesve, mintha már  hónapok óta nem került volna semmi a karmai közé. Valószínűleg a csata zaja csalogatta ide. A

morducok szerették a döghúst, elsősorban az emberhúst, és hírek keringtek hajótörést szenvedett legénységekről, legénységekről, akiket néhány néhány perc alatt ala tt széttépett és felfalt egy e gy marokny maroknyii morduc. Jolly már alig érezte a testét. Nem elég, hogy elvesztette a kapitányt és minden barátját, hogy egy hajóroncs lerántja a mélybe, és lassan elszáll belőle az erő nem, természetesen még egy ilyen  bestiának is fel kellett bukk bukkann annia. ia. Megint mászni kezdett, ez alkalommal óvatosabban. Először felmászott a rácson, utána át egy lelógó kötélre, onnan pedig – végre! – visszajutott a fedélzeti korláthoz. A morduc állkapcsainak csattogása a háta mögött még a roncs elkínzott nyikorgását és a tenger morajlását is túlharsogta. A bestia lesben állt lent, a fogát vicsorgatta és már alig várta, hogy Jolly végre elveszítse az egyensúlyát. A morducok nem merték elhagyni a vizet. Csak a legbátrabbak dugták ki néha a szabadba a fejüket vagy a karmaikat; a legtöbben azonban inkább a vízfelszín alatt keresték a táplálékukat. Szokatlan volt, hogy ez ott lent a karjával tapogatózott Jolly után még ha nem is érte el. Az meg, hogy egyszer  még a felsőtestét felsőtes tét is kiemelte kiemelte a dühöng dühöngőő örvé ö rvény nyből ből,, egy e gyenesen enesen szenzációnak számított. számított. Jolly továbbmászott, és eljutott az orrfigurához. Bannon elmagyarázta neki a mechanizmust, nem is egyszer, azokon a csendes éjszakákon, amikor már csak Jolly és ő volt ébren a hajón. Akkor beavatta a Maddy legféltettebb titkába. Az orrfigura a maga dühös tritonarcával üreges volt, és elfért benne egy felnőtt ember. Több napra elegendő élelmiszerkészlet lapult benne vízálló rekeszekben. Két csapszeg segítségével le lehetett választani a hajó törzséről, és tökéletes mentőcsónak lett az utasa számára. Rejtett súlyok  gondoskodtak arról, hogy mindig arccal felfelé forduljon; volt rajta egy kis ajtó is, amelyen át  bejöhetett  bejöhetett a friss friss levegő. A morduc irtózatos kiáltást hallatott, amikor eltört az egyik árboc, és teljes súlyával rázuhant. Jolly a szeme sarkából látta, ahogy az árboc recsegve belecsapódik a szörnyeteg nyitott pofájába, és ugyanabban a pillanatban lerántja a mélybe. Ádázul fújtatott, de már nem volt ereje ahhoz, hogy örüljön. Erejének utolsó morzsáit összeszedve kinyitotta a rejtett csapóajtót az orrfigura hátán, nagy nehezen bemászott a szoborba, és behúzta maga mögött a nyílás fedelét. A bőrrel bélelt üregbe nem hatolhatott be a víz a repedéseken. Jolly egy másodperc töredékéig úgy érezte, mintha elevenen bezsuppolták volna egy koporsóba. A páni félelemtől elszorult a torka. Szívesebben süllyedt volna el a  Maddyvel , , mint hogy ezen a szűk helyen szorongjon. De aztán győzött a józan esze. A roncs egyre meredekebben emelkedett ki a vízből, és bármelyik pillanatban végleg lesüllyedhetett a tengerfenékre. Jolly kihúzta a két csapszeget a tartójából. Könnyedén kicsusszantak, mintha Bannon nemrég olajozta volna meg őket. Recsegés hallatszott, és Jolly egy pillanatig azt hitte, hogy a  Maddy kettétörik. De nem az orrfigura vált le a törzsről. Olyan hangot adott, mintha egyszerre ezer kalapács csapott volna le a szobor faborítására. Jollynak zúgott a füle, és nem sok választotta el attól, hogy elveszítse az eszméle eszméletét. tét. Azu Azután tán az orrfigurát elkapták a hu hull llám ámok. ok. Fülsiketítő Füls iketítő sivítás si vítás han hangz gzott ott fel a mélyből, élyből , talán tal án a haldokló morduc volt az, vagy a süllyedő  Maddy.  Jolly csak remélni tudta, hogy már elég messzire sodródott a roncstól, és a süllyedő hajó örvénye nem rántja magával a mélybe. Koromsötét volt a szobor belsejében, a levegő pedig dohos. Jolly még nem merte kinyitni a kis csapóajtót, mert attól félt, hogy a felkavart tenger vize behatol, és elárasztja az üreget. Tompa puffanás hallatszott, amikor alulról valami nekiütődött a szobornak. Cápák! Az állatok  különösen zsíros zsákmánynak vélték a sodródó tárgyat. Jolly nem volt biztos benne, hogy a fa ellen tudna-e állni a fogak többtonnás nyomásának, ha az egyik cápa valóban beleharapna a szoborba. A sötétben valami végigsimította az arcát.

Felordított. Az első pillanatban azt hitte, hogy egy ujj az. De ez badarság. Az orra hegye és az üreg fala között egy láb távolság sem volt. Egyedül volt, hát persze. Vagy talán…. nem teljesen egyedül. Egy pók is be volt zárva vele együtt a szoborba! Valószínűleg a galeon fedélzetén mászott bele Jolly tarisznyájába. Most pedig szabadon mászkált a testén. Jolly rúgkapálni kezdett a szűk csőben, kézzel-lábbal verte a fát, mielőtt úrrá tudott lenni a félelmén, és megint kitisztult az agya. Feküdj teljesen nyugodtan! Légy csendben! És figyelj! Jolly visszafojtotta a lélegzetét. Libabőrös volt az egész teste, de az sem védte meg a pók mérgétől. Hallgatta a saját szívverését, mely nem tompa és halk volt, hanem olyan hangos, hogy azt hitte,  bármelyik  bármelyik pillanat pill anatban ban szétrepedhet szétrepedhet a mellkasa. mellkasa. És volt ott egy másik hang is. Alig hallható. Olyan, mint amikor ujjak puhán dobolnak egy üreges felületen. A pók mászkált a fán, valahol lent. Jolly az ajkába harapott, nehogy kiadjon valami hangot. Bárcsak látott volna valamit! Talán elég lett volna egy halvány fénysugár is. De nem merte felemelni a kezét, hogy kinyissa a szellőzőt az arca fölött, mert mert attól a ttól félt, hogy ezzel ezzel ing i ngere erelné lné fel csak csa k igazán a pókot. Valahog ala hogyy meg meg kell szabadulnia a dögt d ögtől. ől. Lassan beszívta és kifújta a levegőt, azután visszatartotta a lélegzetét. Olyan merev lett, mintha ő maga is egy darab fa volna. El kell érnie, hog hogyy a pók pó k biztonságban biztonságban érezz ér ezzee magát, magát, sem se mmiképp sem s em szabad támadásra ösztönöznie. ösztönöznie. És aztán, amikor már pontosan tudja majd, hogy épp hol van a kis bestia… Valami megcsípte a jobb kézfejét. Jolly vad ordítást hallatott, és teljes erőből a falhoz csapta a kezét. A pók teste keményebb volt, mint ahogy várta, a sörték szúrtak, akár a tű, de Jolly ennek ellenére újra és újra lecsapott. A rángatózó lábak ujjakként kulcsolódtak a kézfejére. Érezte a nyomásukat, azután azt, ahogy elernyednek. Undorral rázta a karját, amíg az élettelen póktest le nem csúszott a földre. De már mindegy volt. Elkésett. A pók megcsípte. Jolly érezte, hogy el fog ájulni. A sodródó hajóorr belsejében testet öltött a sötétség, rátelepedett a mellkasára, hogy ne kapjon levegőt, olajosan és hidegen belefolyt az orrába, a szemébe, a szájába. gondol dolta ta megdöbbe megdöbbent ntőő tárgyil tárgyilagossággal. agossággal. egfogok halni, gon Még egyszer felemelte a kezét, megtalálta a reteszt az arca fölött, és utolsó erejével félretolta. Az ég kékje a feje fölött acélpengeként hasított a pupillájába. Sós levegő áradt be az üregbe.  Lélegezz! – futott végig az agyán a gondolat. a, lélegezz már, a fenébe is! Elhomályosult az égbolt, azután a fény, az egész világ. A pókméreg az ereiben lüktetett, és kipréselt minden gondol gondolatot atot a pórusai p órusain. n.  – Jolly öntudat öntudataa úgy siklott tova, mint mint az uszadék uszadék fa az éj födte óceánon. óceánon.

Mit visz a víz A fiú egy sziklán ült, magasan az öböl fölött, mely tengerre nyíló ablakként tárult fel előtte. Valahány-szor csak az apja dolgavégeztével elengedte a farmról, feljött ide álmodozni: a tengerről és arról, hogy milyen lehet azokon a nagy, pompás hajókon élni, amelyeket néha a horizonton látott. Munk keze a rozsdás ágyúcsövön pihent, amelynek torkolatába tavaly befészkelt egy madárpár. Megvárta, amíg a kicsik kirepültek, és csak akkor vette ki belőle óvatosan a fészket. Nem tudta, hogy kell kezelni egy ágyút, ennek ellenére jó ötletnek tartotta, hogy mindig bevetésre kész legyen. A szüleinek, akik dohánytermesztők voltak, és egyedüli telepesként éltek a csöpp kis szigeten, fogalmuk sem volt a berozsdásodott lövegről az öböl fölött. Az ágyú Munk  titka volt. Ahogy ez az egész hely, ez a menedék is a sziklán, ahonnan kilátás nyílt az öbölre és a türkizkék Karib-tengerre. A fiú gyakran remélte, hogy kalózokat lát majd innen fentről, megpillantja büszke sloopjaikat és  brigantin  brigantinjaikat, jaikat, amelyek amelyektől től úgy rettegtek rettegtek a Karib-tengeren, Karib-tengeren, ahog ahogyy egy egyetlen etlen másik világtengeren világtengeren sem s em.. Az volt a leghőbb vágya, hogy egyszer felfedezze az egyik fekete zászlót a horizonton, rajta a keresztbe tett csontok vagy kardok fölött díszelgő halálfej jelképével, lássa az arany csillogását, mely kiszűrődik a kalózhajók rakodónyílásaiból, és örök napfelkelte fényébe burkolja vitorláikat. Ábrándok, mondta az anyja. Zagyvaság, mondta az apja. És mindketten nemegyszer óva intették  attól, hogy a rögeszméjétől hajtva füsttel vagy más jelekkel felhívja az elhaladó hajók figyelmét a szigetre. Munk csak mosolygott a szülei aggodalmán. Bár kalózokról és kalandos zsákmányszerző körutakról fantáziált, soha nem ragadtatta volna el magát annyira, hogy idecsalogassa az egyik hajót. Elvégre kicsoda ő? Csak egy fiú, aki néhány hóbortos képességgel bír. Olyat, mint ő, a kalózok soha nem vettek volna fel a hajójukra. Nem tudott vívni, csak olvasni; lőni sem tudott, viszont ismert néhány haszontalan bűvésztrükköt. Ha egyszer valóban kalózok bukkantak volna fel a szigeten,  bizonyosan  bizonyosan ő lett volna volna az első, akitől akitől rövid rövi d úton megszabadultak egszabadultak volna. „Haszontalan”, ezt a szót gyűlölte a legjobban. Az apja nevezte így egyszer, amikor feldühítette Munk egyik balfogása a farmon. És mi tagadás, igaza is volt. Az már kiderült, hogy Munkból soha nem lesz tisztességes dohánytermesztő. Ahhoz túl gyakran feledkezett bele az ábrándjaiba, és minden másra gondolt, csak a szüretre és a zsenge növények gondozására nem. És az alkudozáshoz, melyet az apja olyan mesterien űzött, amikor néha egy-egy kereskedő jött a szigetre, na, ahhoz aztán végképp nem értett. Munk felsóhajtott, és belehunyorgott a reggeli napfénybe. Az ágyú talapzata annyira korhadt volt, hogy inkább nem ült rá, mert attól félt, szétmállik alatta. Gyakran töprengett azon, vajon ki hozta fel ide ezt az ágyút. A lelke mélyén meg volt győződve arról, hogy a sziget az első kalózok és Henry Morgan zsákmányszerző körútjainak idején titkos kalózfészek volt. Talán itt fent sáncolták el magukat a spanyolok elől, vagy ami még vonzóbb eshetőség volt valahol a dzsungel sűrűjében ásták el a kincseiket. Munk. Csak buta álmok. lmok, gondolta Munk. Ma délben azt hitte, ágyúdörgést hall a távolból, és egy-két villanást is látni vélt a horizonton, melyet beárnyékolt valami, ami talán füstcsóva lehetett. De most már lassan lement a nap, és nem utalt semmi további jel egy tengeri csatára. Csak újabb érzéki csalódás volt. Újabb hiú remény, hogy egyszer valami szokatlan dolog zavarja meg az egyhangúságot a szigeten. Munk már épp szedelőzködni akart, hogy visszamenjen a farmra, amikor észrevett valamit. Kint,

ahol a víz mélyebb és sötétebb, ahol az öböl homokos sárgászöldje az óceán kékjébe ment át, ott a távolban felfedezett valamit, aminek nem lett volna szabad ott lennie. Munk kíváncsian felugrott. Sziklaszirtek keskeny lánca törte meg ott a tenger színét, ütközőbakként ellenállva a hullámverésnek, melyet soha szét nem oszló tajték ölelt körül, akár egy virágkoszorú. A két legszélső sziklacsúcs között valami sodródott a vízben. Egy kicsivel nagyobb volt, mint egy ember, és sötétbarna volt a színe. Nedves fa, természetesen. Talán egy roncs egyik része. Vagy, Morgan Morgan vörös szakállá szakállára, ra, egy e gy láda! Munk érezte, ahogy felgyorsul az ereiben a vér. Elfogta az izgalom. Hátrasimított egy szőke hajfürtöt, hunyorogva vizsgálgatta a vízben sodródó tárgyat, és elindult. Leviharzott a keskeny ösvényen, amely a sziklakúptól egy kis banánerdőn keresztül vezetett le a partra. Nem figyelt az arcába csapódó ágakra és levelekre. Homok ment a szandáljába, és kellemetlenül karistolta a talpát, de ez sem tartóztatta fel. Pillanatok alatt leért a vízhez, és megállt. Körülkémlelt, de nem a víz irányába nézett, hanem a szárazföld felé, ahol a fehér homok eltűnt a pálmák, mahagónifák és páfrányfák alkotta sötétzöld fal árnyékában, amelyből kihallatszott a papagájok rikoltozása. Senkit nem látott. A szüleinek ilyenkor tulajdonképpen a farmon kell lenniük, az anyja már  valószínűleg a vacsorával várja. Ha az apja észreveszi, mire készül, abból iszonyatos veszekedés lesz. Megtiltották neki először szépen kérték, azután fenyegették, és amikor már századszorra kérdezte meg tőlük, miért nem akarják, hogy ezt tegye, akkor is csak hallgattak, és vészjósló pillantásokat váltottak egymással. De hát hogy várhatják el tőle, hogy tartsa magát a tilalmukhoz egy olyan  pillanat  pill anatban, ban, mint mint ez, amikor amikor talán csak egy egy kőh kőhajításny ajításnyira ira volt vol t az áhított áhított nag nagyy kaland? kaland? Munk még egyszer hátrapillantott a válla fölött a dzsungel felé, aztán a vízre tette a bal lábát. Utoljára több mint egy éve csinált ilyet, akkor is titokban, csak hogy lássa, egyáltalán képes-e még rá. De az anyjának igaza volt, amikor azt mondta, hogy soha nem fogja elveszíteni ezt a képességet. Ő és az apja kijelentették, hogy Munk az egyetlen olyan ember a világon, aki ezzel az erővel bír; mindenesetre ők  maguk nem tudtak a vízen járni, ebben Munk biztos volt. Azt mondták, hogy ő egy  sille.  És hogy vannak emberek, akik irigylik a képességét, és rosszat tennének vele, ha felfedné előttük. Ez volt minden. Más magyarázatot nem kapott. Tehát egy sille. Az utolsó széles e világon. Vajon ezt el kellett volna hinnie? Soha életében nem hagyta el a szigetet, és sem a szellemkalmár, sem a szülei nem tudtak soha kielégítő választ adni a kérdéseire. Munk Munk elindult. Mindig a hu hull llám ámver verésbe ésbenn tudta tudta a legnehezebben legnehezebben megtartani megtartani az a z egyensúlyát. egyensúlyát. Az öbölben öbölbe n alig voltak hullámok, kint megtörtek a sziklazátonyokon, ezért elég jól tudott haladni. A nyílt tengeren valószínűleg két-három lépés után felbukott volna. Talán a képessége általában véve csak arra jó, hogyy csendes öblökben hog öbl ökben és ny nyug ugodt odt vizek vi zeken en járj já rjon. on. Már ameny amenyny nyibe ibenn egyáltal egyáltalán án van valami va lami haszna. Minél inkább biztonságban érezte magát, annál gyorsabb lett. Nemcsak a magabiztosság miatt, hanem mert amilyen gyorsan csak lehet, vissza akart térni a szárazföldre. Egek, tényleg nagy baj lesz, ha az apja meglátta.  Nem telt telt sok időbe, id őbe, mire elért a sziklaszirtekh sziklaszirtekhez. ez. Elhaladtában észrevette, milyen sok kagyló kagyló borítja bor ítja őket. Arra gondolt, hogy később talán még visszatérhet, és leszedhet párat. Most azonban fontosabb dolga volt. A hosszúkás fatárgy félig kiemelkedett a sziklák közül, és bugyborékoló tajték nyaldosta körül. Egy orrfigura volt, már látta, és kis szerencsével meg tudta ragadni a fa Neptunus háromágú szigonyát anélkül, hogy rálépett volna a csalóka tajtékra. Igen, sikerült! Különösebb erőfeszítés nélkül magához húzta a szobrot. A tenger istenének arca közepén észrevett egy kis nyílást. Munk úrrá lett a

kíváncsiságán. Később még elég ideje lesz arra, hogy megvizsgálja ezt a holmit, itt az öbölben túl veszélyes lenne. Szorosabban megmarkolta a szigonyt, és húzni kezdte a szobrot a szárazföld felé. Csak húzta és húzta, míg szilárd talajt nem érzett a lába alatt. Munk letérdelt, és a szobor fölé hajolt. Teljesen tiszta volt, semmi nem rakódott rá a felszínére. Az oldalán volt néhány hosszú barázda, melyek úgy néztek ki, mint a harapásnyomok. A fa ott nagyon világos volt. A szobor nem sodródhatott sokáig a tengerben. Talán a déltájban lezajlott tengeri csatából származik ez a roncsdarab? Munk maga felé fordította az orrfigura arcán lévő nyílást. A nap időközben még lejjebb hanyatlott az égbolton. Izzó gyümölcsként függött a dzsungel fáinak csúcsa fölött. Sötét árnyékok vetültek a fában lévő lév ő tenyérnyi tenyérnyi négyzetre. négyzetre. Munkn Munknak ak kicsit kicsi t oldalr old alraa kellett kell ett fordítania fordí tania a szobrot, hogy bele tudjon tudjon nézni. nézni.  – Morgan Morgan vörös szakállár szakállára! a! – szaladt szaladt ki a száján. száján. Elmondta még egyszer és még egyszer, és addig ismételgette, amíg végre meg nem találta a rejtett  bejáratot  bejára tot a szobor hátán hátán,, és ki nem nem húzta úzta a lányt lányt a partra. A lánykának hosszú, szurokfekete haja volt, bő, barna pamut-bugyogót és fehér férfiinget viselt, amelyet övvel fogott össze vékony derekán. Négy vagy öt aranykarika himbálózott mindkét fülében. Orrtövének két oldalán, pontosan a két szeme közt, két aprócska gyémánt csillogott, melyeket láthatatlan kapocs fogott össze barna bőre alatt. A szemét lehunyta, de a naplemente fénye megtört a két drágakő csiszolt élein, és Munknak úgy tűnt, mintha intha a lány szikrázó rovars rov arszem zemekk ekkel el nézne nézne fel rá. r á. Amikor Jolly felébredt, aranyló fény ragyogta be a világot. A sárgásvörös fénysugarak legyezőt formázva szűrődtek be egy pálmalevelekkel fedett tető résein. Por táncolt a fényben fürge halrajok  módjára.  – Jó reggelt reggelt – szólalt meg meg egy egy han hangg mellett elle tte. e.  – Érted, amit mondok mondok.. .. úgy értem, értem, érted a ny nyelvemet elvemet?? Jolly Jol ly elfordította elfordította a fejét, és meglepődött meglepődött azon, azon, milyen köny nyen tudja mozgatni, és hogy egyáltalán nem érez fájdalmat. Úgy tűnt, mintha minden lélegzetvétellel a múltjából is beszívna egy kis darabot. Még mielőtt a szőke fiú arcára esett a  pillant  pill antása, ása, visszat viss zatértek értek első emléktöredékei. emléktöredékei.  – Hol vannak vannak a többiek? többiek? – szaladt ki ki a száján. – És hol hol va…  – Biztonság Biztonságban. ban. – A fiú zavartan mosolyg mosolygott ott,, megpróbálta leplezn leple znii bizonyt bizonytalanságát alanságát.. – Itt Itt senk s enkii nem fog bántani. Jolly tekintete végigvándorolt a helyiségen. A berendezés egyszerű és szegényes volt. A nyitott ablak mellett egy széken feküdtek a holmijai, gondosan összehajtva. Jolly látta, hogy legfelül van az öve, mellette pedig ott van a tőre. De túl messze volt ahhoz, hogy innen meg tudja kaparintani. Lassan felült az ágyban. Ha a fiú közelebb hajolna hozzá, talán elkaphatná a torkát, vagy ami még jobb lenne, a tenyere élével odacsapva harcképtelenné tudná tenni, ahogy Bannon kapitány tanította.  – Nem bízol bennem bennem,, érzem. érzem.  – A fiú fiú vállat váll at vont. – Többnyire Többnyire jók a megérzéseim. egérzéseim. Jolly Joll y habozott habozott.. Volt Volt valami v alami a fiú mosolyában… mosolyában…  Nem úgy nézett ki, mintha valami rosszban sántikálna. Talán igazat mondott.  – Hol vagyok? vagyok?  – A külső külső szigetek egy egyikén ikén.. Keleti-Baham Keleti-Bahamák, ák, ha ez mond neked neked valamit. valamit. Akkor nem sodródhatott sokáig a vízben, legfeljebb néhány óráig.  – Vissza Vissza kell menn mennem em a csapatomhoz csapatomhoz..

 – Nincs Nincs csónak a szigeten szigeten.. Jolly nem hitt neki. Senki nem él ennyire elvágva a világtól. Szükség esetén vállalni fogja a kockázatot, és gyalog indul el a tengeren. Bannon és a többi kalóz a családja, segítenie kell…  – Hirtelen eszébe eszébe jutott jutott valami. valami.  – A pók! pók! Megcsípett Megcsípett!! A fiú egy dugóval lezárt kis üveg felé biccentett, amely az ágy mellett állt.  – An Anyya mindenhat indenhatóó fegyvere. fegyvere. Segít lábgomba, lábgomba, fejviszketés, fejviszketés, fogfájás fogfájás és a legtöbb legtöbb rovarcsípés rovarc sípés ellen.  Nos igen, igen, legalábbis legt l egtöbbször. öbbször. Apám esküszik esküszik rá, hogy hogy jó hajhullás hajhullás ellen ell en is. A szárazföldről szárazföldről hozták  hozták  magukkal annak idején, amikor idejöttünk. Anya azt mondja, hogy nagyon értékes, ezért csak szükség esetén használja. Jolly Jol ly fintorgott. fintorgott.  – Hajhullás Hajhullás ellen? elle n? A fiú elvigyorodott.  – Még nem nem láttad, láttad, mekkora mekkora patáliát csap az apám, apám, ha hajszálat talál a keféjében. – Nevetni Nevetni kezdett. ezdett. –  Szerencsére csak hetente egyszer használja a kefét.  – Hogy Hogy hívnak? hívnak?  – Munk Munknnak. És téged? téged?  – Jollynak. Jollynak.  – Te valami… úgy úgy értem, értem, valami kalózf kalózféle éle vagy? vagy?  – Igen Igen – felelte Jolly Joll y félvállról, félvállr ól, pedig valójában valój ában hihetetlen hihetetlenül ül büszke büszke volt erre. – Bannon Bannon kapitány obbkeze vagyok. – Ez talán némiképp túlzás volt, de hát mit tudhat egy ilyen parasztsuhanc ezekről a dolgokról? Munknak csillogott a szeme.  –  Azé   Azé 2.  Bannon kapitányé? Az Antillák tengeri ördögéé? Ugyan-azé a Bannoné, aki néhány éve a Campechei-öbölben az orránál fogva vezette Ossorio armadáját? És aki megszöktette Maracaibóból a spanyol alkirály lányát?  – Jolly újra fintorgot fintorgott.t.  – Az a némber némber úgy bánt b ánt velem, mintha intha az istenverte istenverte komornája komornája lennék. lennék. De velem ilyet senki senki nem művelhet. Altatót kevertem az ételébe, aztán rátetováltam valamit a hátsójára… utána végre befogta a száját.  –  Kéretik  Kéretik belerúgni! bel erúgni! Az Az  te voltál? – Munk majd kiugrott a bőréből a lelkesedéstől. – Az egész Karibtenger ezen nevetett… legalábbis ezt mesélték a kereskedők. – A fiú hitetlenkedve rázta a fejét. – Az tényleg te voltál? Hisz akkoriban legfeljebb hat- vagy hétéves lehettél.  – Hat voltam. voltam. Bannon Bannon alig nég négyyévesen megtanít egtanított ott írni és olvasni. – Jolly Joll y látta a fiún, fiún, hogy még mindig nem tudja eldönteni, higgyen-e neki, de ez a legkevésbé sem érdekelte. Életben volt, bár  megcsípte az egyik pók. Ez nem azt jelentheti, hogy még van remény Bannon és a többiek számára?  – Figyelj! Figyelj! – mondt mondtaa izgatot izgatottan tan..  – A csapatom… csapatom… minden mindenkit kit megcsíptek megcsíptek a pókok. pókok. Csapda volt. Am Amilyen gy gyorsan csak lehet le het,, vissza vis sza kell mennünk ezzel az ellenszerrel, és… A fiú a fejét rázta, és eltűnt arcáról a mosoly.  – Nem. Nem. Jolly vonásai megkeményedtek.  – Dehogy Dehogynem nem!! Nem Nem érdekel, hogy hogy tetszik tetszik nek neked ed vagy sem. sem.  – Átlendített Átlendítettee a lábát az ágy szélén, szélén, és ug ugyan yanazz azzal al a mozdulatt mozdulattal al megragadta egragadta az üvegecskét, üvegecskét, amelyben amelyben a szer volt. Munk nem moccant.

 – Semm Semmi értelme. Három Három napig aludtál. A méreg egy egy napon napon belül megöli megöli az embert. embert. Ha megt megtalál alálnád nád is ott kint a társaidat, akkor is túl késő lenne. Jolly kővé dermedt.  – Sajnálom Saj nálom.. Tényleg. Tényleg. – Munk Munk kiny kinyújtott újtottaa a kezét, kezét, hogy hogy elvegye elvegye Jollytól Jo llytól az üveget, üveget, de a lány l ány gy gyorsabb orsabb volt nála. Kinyújtotta a bal kezét, megragadta a nyakát, és hátralökte. Munk zihálva hátraesett a sámlijáról, és mire megértette, mi történt, Jolly már rajta ült, és a térdével leszorította a karját.  – Ugy Ugyan an már már –nyögt –nyögtee Munk Munk fájdalmasan. fájdalmasan.  – Mire jó ez az ökörség? ökörség? Jolly fejében kavarogtak a gondolatok, ő maga sem tudta igazán, hogy mit csinál. Bannon halott? Ahogy a többiek is? Égett a szeme, de inkább vált volna köddé itt helyben, mint hogy könnyekben törjön ki Munk előtt. Ha őszinte akart lenni, a támadása csak azt a célt szolgálta, hogy tegyen valamit. Gyűlölte, ha tehetetlen volt. Bannon ezt újra és újra beleverte: egy kalóz soha nem adja fel, mindig talál valamilyen megoldást.  – Ez fáj! – Munk Munk megpróbálta ledobni magáról a lányt, lányt, de nem sikerült nek neki.i. – Mi ütött ütött beléd hirtelen? Jolly nagy levegőt vett, aztán felállt. Rövid habozás után kinyújtotta a kezét, hogy felsegítse a fiút. Munk félrelökte a kezét, és egyedül talpra ugrott.  – Ez aljas alja s húzás húzás volt – mondt mondta. a.  – Sajnálom. Sajnálom.  – Valóban? Valóban? – A fiú fiú csak c sak értetlenül értetlenül rázt r áztaa a fejét, aztán aztán maszsz maszszírozn íroznii kezdte kezdte a karját. – Tulajdonképpen Tulajdonképpen miféle név ez a Jolly?  – Bannon Bannon kisgyerm isgyermekk ekként ént vett meg a tortue-i tortue-i rabszolgapiacon. A szüleim akk akkor or már nem éltek él tek,, és senki sem tudta, hogy hívnak. Akkor adta nekem Bannon ezt a nevet. Húsz-harminc évvel ezelőtt itt, a Karib-tengeren minden kalóznak vörös zászlója volt, ezért a franciák  Jolie   Jolie Rouge-nak, szép vörösnek  hívták őket. Azután az angolok   Jolly Rogert   csináltak belőle. Még ma is így nevezik a fekete kalózzászlókat.  – Bannon Bannon egy kalózzászlóról alózzászlóról nevezett nevezett el? – Munk Munk mosolya nem tanúskodot tanúskodottt különösebb különösebb lelkesedésről. lel kesedésről.  – Ez fantasz fantasztik tikuus. Bárcsak velem történne történne ilyen! ilyen!  – Hogy Hogy valaki Jolly Joll ynak nevez el?  – Nem, Nem, kalandok kalandok a nyílt tengeren tengeren.. Kalózok. Kalózok. Teng engeri eri csaták. csaták. Kincskeresés. Kincskeresés. Ilyesm Ilyesmik. ik. Itt, Itt, a szigeten szigeten soha nem történik semmi.  – A lány lány szem szemügy ügyre re vette Mu Munk karját.  – Biztos Biztos kék foltjaid lesznek tőle… Tény Tényleg sajnálom, sajnálom, hidd hidd el.  – Mindegy Mindegy. Most azt mondh mondhatom atom a szellem s zellemkalm kalmárnak árnak,, hogy hogy megf megfut utam amított ítottam am néhán néhányy teng tengeri rablót, és közben köz ben súlyosan sú lyosan megsebe megsebesül sültem tem..  – Mit jelent jele nt az, hogy hogy szellemk szellemkalmár? A fiú legyintett.  – Majd később. Először bemut bemutatlak atlak anyám anyámnnak. Apa Apa az ültetvényen ültetvényen van, van, de any anyun unak ak kint kint kell lennie lennie a veteményesben. Jolly visszatette az üvegcsét az ágy mellett álló asztalra. Kicsit remegtek az ujjai.  – Tényleg Tényleg azt hiszed, hogy hogy mindanny indannyian ian megh meghaltak? altak?  – Ha nem adták be nek nekik ik idejében idejé ben az ellen elle nszert – mondta ondta a fiú fojtott fojtott han hangon gon –, akk akkor or nem volt esélyük. Munk anyja egyszerű, áldott jó asszony volt, aki a legkevésbé sem rajongott a kalózokért. A fülcimpái sebhelyesek voltak, és hiányzott mind a két gyűrűsujja: egy kalóztámadás nyomai voltak 

ezek, melynek sok évvel ezelőtt esett áldozatul ő és a családja. Tyrone kapitánynak, a támadók  vezérének sietős volt a dolga, minél hamarabb be akart gyűjteni minden ékszert, és amikor a kislány nem vette le elég gyorsan a gyűrűit és a fülbevalóit, Tyrone személyesen vette a kezébe az ügyet a  pengéjével  pengéjével.. Jolly Jol ly a legkevésbé sem örült örül t annak, annak, hogy hogy Munk Munk ilyen il yen megg meggondolatla ondolatlanu null kikürtöl kikürtölte te róla ró la az igazságot. A kalózok az egyszerű szigetlakóknál nem voltak szívesen látott vendégek; ez nem csak a spanyolokra volt érvényes, akik a Karib-tengernek ezen a részén az uralkodó szerepében tetszelegtek, és megpróbáltak végezni minden kalózzal. Másrészt csak magát okolhatta. Nem lett volna szabad mesélnie Munknak Bannonról. Most vélhetőleg némileg csökkentek az esélyei annak, hogy elszabadul erről a szigetről. Mert Jolly számára egyértelmű volt, hogy amilyen hamar csak lehet, Bannon és a többiek  keresésére fog indulni, függetlenül attól, mit mond Munk. A spanyol galeonon történt eseményeken járt az esze, miközben követte Munkot az ültetvény földjein. Az anyja azt javasolta Munknak, mutassa meg neki a farmot, de Jolly nem figyelt a fiú magyarázataira. Bannon alattomos csapdába esett, amelyet valaki gondosan kitervelt. És ha már  tényleg nem tud rajta segíteni, mindent el fog követni azért, hogy kiderítse, ki áll a fondorlat mögött. Ez a legkevesebb, amivel a kapitánynak tartozik. Munk, aki Jolly előtt gyalogolt, elhallgatott; vélhetőleg észrevette, hogy a lány gondolatban máshol jár. Némán barangoltak az esőerdő esőe rdő sűrűjében, páfrány pá frányfák fák alatt, amelyek olyan magasak magasak voltak, vol tak, mint öt férfiember együttvéve, és a leveleikről még délben is csepegett a víz. Útjuk vadorchideák és a legnagyobb hibiszkusz mellett vezetett, amelyet Jolly valaha látott. Már dél körül járhatott az idő, és itt az őserdőben fülledt és tikkasztó volt a levegő, nem úgy, mint a nyílt tengeren. Jolly nehezen lélegzett. Csak akkor kezdte jobban érezni magát, amikor elérték a tengerparti kókuszpálmákat. A tenger  látványa megnyugtatta. Munk hátrafordult hozzá, és az övére erősített bőrtáskából elővett egy lapos fadobozkát.  – Tessék – mondta ondta –, talán jó lesz valamire. – Kinyitott Kinyitottaa a skatuly skatulyát, át, és úgy fordította fordította a ny nyílás ílást,t, hogyy Jolly hog Joll y bele tudjo tudjonn nézn nézni.i.  – A dobozkában dobozkában egy pók tetem tetemee hevert, amely amely akkora akkora volt, mint mint egy gy gyerek erek keze. keze.  – A hajóorrban találtam. találtam. Látod a rajzolatot a hátán? hátán? Ilyet Ilyet még sosem láttam a szigeten szigeten.. Ha rájössz, rájös sz, honnan származik, talán megtudod, ki csalt tőrbe titeket. Jolly a pókról a fiúra nézett.  – Honnan Honnan tudtad, tudtad, hogy hogy… … Munk vállat vont.  – ...hogy ...hogy épp erre gondoltál? – A fiú halványan halványan elmosolyodott elmosolyodott.. – Mondtam Mondtam már, már, hog hogyy megérzem megérzem az ilyesmit. És… hogy őszinte legyek, tényleg nem volt nehéz kitalálni abból, amilyen dühösen csörtettél az előbb az aljnövényzetben. Jolly akarata ellenére elmosolyodott. Munkon látszott, hogy örül, amiért el tudta terelni a figyelmét, de aztán gyorsan elkomolyodott.  – Mindenesetre Mindenesetre ez a legjobb nyom nyom,, amelyen amelyen elindulhatsz elindulhatsz..  – Kezdetn Kezdetnek ek nem rossz – mondta ondta Jolly Joll y. – Köszönöm Köszönöm szépen. szépen. Kinyújt Kinyújtott ottaa a kezét a dobozért, de a fiú  becsukta  becsukta a fedelét, fedelét, és visszatette a táskájába. Jolly a homlokát ráncolta.  – Hadd menjek menjek veled! – mondt mondta. a. – Különben egy egyszer szer meg meg halok itt az unalomtól.

 – Ez nem olyan egy egyszerű szerű.. – Jolly uralkodott uralkodott a mérgén mérgén,, és megpróbált egpróbá lt diplomatiku di plomatikuss lenni. Term Ter mészetesen soha s oha nem vinné vinné magával a fiút. fiú t. O kalóz, Munk Munk csak egy parasztf para sztfiú. iú. Ő tud tud járni j árni a vízen, a fiúnak még egy csónakja sincs.  – Én is tengerre tengerre akarok szállni szállni – makacskodott akacskodott a fiú. – Kalózokat Kalózokat akarok látni, és meg meg akarok akarok ismerni ismerni más szigeteket. Soha nem leszek dohánytermesztő, mint az apám. Inkább elmegyek  innen. innen. – Csak Cs ak egyszerűen egyszerűen kicsúszott a száján, s záján, és most ali a ligg észrevehetőn észreve hetőn összerezzent. összerezzent.  – Úgy Úgy értem, értem, elhajózok. elhajózok.  –Jolly  –Joll y felsóhajtott. felsóhajtott.  – Meglátjuk Meglátjuk,, mit tehetün tehetünk. k. – Csak meg kell találnia a megfelelő egfelelő pillanat pill anatot, ot, hog hogyy elvegye elvegye a fiútól a  pókot.  pókot. Nem akart újból rátám r átámadni, adni, arra semmi semmi szükség szükség nem nem volt. Ma Ma éjszaka belopózik  majd a szobájába, és ellopja a dobozt. Munk visszacsatolta a táskát az övére.  – Gyere, Gyere, megm megmut utatom atom a földeket. földeket. Jollyt Jol lyt nem érdekelte érd ekelte a dohány dohányterm termesztés, esztés, mégis követte a fiút egy dzsungelsávon keresztül, amelynek kusza aljnövényzete mögött egy tisztás rajzolódott ki a napfényben.  – Nem azt mondtad, ondtad, hogy hogy egyedül egyedül éltek a szigeten szigeten te meg meg a szüleid?  – És?  – Lehet Lehetetlen, etlen, hogy hogy az apád segítség segítség nélkül nélkül mű műveli a földeket. földeket.  – Nem is műveli műveli őket egy egyedül. edül.  – Tehát Tehát mégis mégis vannak vannak itt más más mun munkások kások is? Munk Munk szája szája széles mosolyra mosolyra húzódott húzódott..  – Ugy Ugyan an – mondt mondtaa nevetve. nevetve. – Elvégre valamire a szellemekn szellemeknek ek is jónak kell lenniük, lenniük, nem nem igaz? igaz?

Kagylómágia

Jollyt az első pillanatban annyira elvakította a napfény, hogy csak az első dohánycserjék  körvonalait látta, mögöttük pedig valami barnás-zöldes összevisszaságot, amely olyan benyomást keltett, minth minthaa egy e gy festő festő egy egym másba ásb a folyatt fol yattaa volna a festékek fes tékeket et a palettáján. pal ettáján. Azután ködfelhőszerű képződményeket pillantott meg, amelyek ide-oda lebbentek a növénysorok  között. Ködfelhőket, melyekről, ha jobban odanézett az ember, kiderült, hogy emberi körvonalaik  vannak. Ködfelhőket, amelyeknek arcuk  volt.  volt.  – Te Te jóságos j óságos isten is ten!! – Jollyn J ollynak ak földbe gyökerez gyökerezett ett a lába. lá ba. – Ezek, Ezek, ezek… ezek… ig i gaziak? aziak? – Bu Buta ta kérdés volt, v olt, de mintegy mintegy magától magától szaladt s zaladt ki a száján. s záján.  – Hát persze. Jolly óvatosan közeledett az első növények felé. Egy szellem hussant el mellettük, alulról felfelé haladva leszedte a ragacsos szőrös leveleket, és egy taligába hajította, amelyet a cserjék mellett húzott maga után. Nem figyelt a két látogatóra, mintha nem is vette volna észre őket.  – Meg lehet fogni? fogni?  – Megpróbálhatod. Megpróbálhatod. Jolly fürkészve Munkra pillantott, azután habozva kinyújtotta az ujját, és megbökte a szellem ködtestét. A fehér felhő villámgyorsan behorpadt az ujja hegye körül, és kitért az érintése elől. Jolly gyors gy orsan an visszahúzt vi sszahúztaa a kezét  – Ilyet Ilyet még még sosem láttam. láttam. Munk unottan válaszolt:  – Egy csomó csomó van itt belőlük. Drága a beszerzésük, beszerzésük, de nem esznek, esznek, nem nem alszanak, alszanak, és nem lustálkodnak  lustálkodnak  munka közben. Apám azt mondja, hogy többe kerülnek, mint a rabszolgák, de ő nem akar  rabszolgákkal vesződni. Hosszú távon mindenesetre megéri. Igazi, valódi szellemek! Jolly nem próbálta palástolni a csodálkozását.  – A szellemk szellemkalmár azt mondja, nag nagyyon szeretik őket néhány éhány szigeten szigeten.. Tulajdonk lajd onképpen éppen már látnod látnod kellett volna ilyeneket, ha tényleg olyan sokfelé jártál. A lány harciasan megpördült a tengelye körül.  – Én sokfelé  sokfel é jártam. De ez… – Elhallgatott, és a fejét rázta. A szellem folytatta a munkáját, és cseppet sem zavartatta magát. Jolly szemügyre vette az arcát. Tisztán látta a szemét, az orrát és a száját, a vonásaiból mégis hiányzott mindenfajta egyéniség. Olyan volt, mintha valaki ködből egy embert formált volna anélkül, hogy akár egy leheletnyi személyiséget is kölcsönzött volna neki.  – Egysz Egyszer er mindann indannyian olyanok olyanok leszünk, leszünk, mint ő? – kérdezte kérdezte bizonyt bizonytalanu alanul.l. – Úg Úgyy értem, értem, enn ennyire… yire… ennyire egyformák? Munk vállat vont.  – Fogalmam Fogalmam sincs. Soha nem érdekelt érde keltek ek különösebben. Ha mindennap indennap ott vannak vannak az a z em e mber körül… ugye, érted? Velük nőttem fel.

 – s hány hány ilyenetek ilyenetek van? van?  – Körülbelül Körülbelü l ötven, ötven, azt hiszem. hiszem. Néh Néhaa eltűnik eltűnik egy egyik-m ik-másik, ásik, egy egyszerű szerűen en köddé válnak. válnak. Utána tána az apám a pám vesz néhány újat, és azok megint kitartanak egy darabig. – Munk elhúzta a száját. – Ez egyáltalán nem olyan izgalmas. Jolly ideges mozdulattal a válla mögé dobta fekete haját. Látott már olyan ültetvényeket, amelyeket rabszolgák műveltek, Afrikából, sőt Kínából származó emberek – de szellemek? Munk számára biztosan nagy kaland, ha az ember a nyílt tengeren hajózik, és felmászhat egy hajó kötélzetén, számára ellenben ez volt teljesen új és felfoghatatlan. Nem mintha cserélni szeretett volna a fiúval – isten őrizz! –, de ilyesmivel, mint ez, eddig még soha nem találkozott. Egyvalami mindenesetre biztos: ha ez a titokzatos kalmár azt állítja, hogy a Karib-tenger sok szigetén szellemeket alkalmaznak munkásként, az szemenszedett hazugság.  – Munk Munk!! – Jollyt egy han hangg ragadta ragadta ki ki a gondolatai gondolatai közül. közül. – Ó, és a mi mi ifjú vendégünk vendégünk.. Egy férfi közeledett feléjük a dohánycserjék közti földsávon és közben egyenesen átment egy szellemen. A néma ködlény szertefoszlott néhány pillanatra, majd megint alakot öltött, és zavartalanul folytatta a munkáját.  – Apu, Apu, ő Jolly. A férfi odanyújtotta kérges mancsát, és olyan erősen megrázta Jolly kezét, hogy megfájdult tőle a válla. vál la. A hosszú eszm es zméle életlenségtől tlenségtől talán talá n még még jobban jobb an legyengült, legyengült, mint mint hitte. hitte.  – Jó napot, napot, uram uram – mondt mondta, a, és bátran szem szemügy ügyre re vette Mu Munk apját. A férfinak férfinak ugy ugyanoly anolyan an világos színű színű haja volt, mint a– fiának, és széles válláig ért. Meztelen felsőteste napbarnított volt, és olyan izmos, hogy jó kalóz válhatott volna belőle. Kis pocakja elárulta, hogy a dohányüzlet nem mehet rosszul még egy ilyen félreeső szigeten sem. Irdatlanul magas volt, és enyhe tájszólással beszélt, amely skót származásr származásraa utalt.  – Ügyesen Ügyesen kikúrált kikúrált az én Marym, Marym, mi? mi? Jól ismeri a gy gyógy ógyfüvek füveket et meg meg az ilyen furm furmány ányokat okat.. Mun Munk már  már  alig várta, hogy végre kinyisd a szemed. Honnan jöttél? Haitiről, akarta mondani Jolly, de aztán eszébe jutott, hogy a férfi felesége már tudja az igazat.  – Egy Egy hajóról. A Vézna Maddyről . Munk Munk apjának elfelhősödött el felhősödött a tekintete. tekintete.  – Bannon Bannon hajójáról? Jolly bizonytalanul Munkra pillantott, de ő is csodálkozva nézett az apjára.  – Talán ismered? ismered? – kérdezte. kérdezte. A farmer bólintott ból intott..  – Ki ne hallott hallott volna a Maddyről . Gondoltam, hogy a kalózoktól jöttél, kislány. A feleségem mutatta a tetoválást a hátadon. Munk Munknak nak leesett lees ett az álla. ál la.  – Neked Neked van tetoválásod? Jollyn kellemetlen érzés lett úrrá, de aztán összeszedte magát.  – Nincs kész. kész. A legénység legénység egy egyik ik tagja tagja kezdte kezdte el, nem sokkal sokkal azelőtt, azelőtt, hog hogyy felfedeztük felfedeztük a spanyol spanyol hajót… amin a pókok voltak. vol tak. A fiú apja a homlokát ráncolta.  – Vacsora közben minden mindentt el kell mesélned – mondta. ondta. – Most inkább inkább visszamegy visszamegyek ek dolgozni. dolgozni. Munk Munk,, ma délután nem kell jönnöd, szabadnapot kapsz. – A férfi sarkon fordult és elindult, de még egyszer  visszafordult. – És kislány, ne beszéld tele ostobaságokkal a fiam fejét, jó? Már amúgy is egész nap álmodozik a lurk l urkó. ó.  – Ne aggódjon aggódjon,, uram uram..

Miután az apja elment, Munk rámosolygott a lányra.  – Tehát – mondta ondta –, milyen ostobaságokkal ostobaságokkal kezdjük? kezdjük? A szüleim térképészek térképészek voltak – mesélte Munk Munk,, miközben levitte Jollyt az öbölhöz, ahol kihúzta a vízből. – Egy nagy kereskedelmi társaság számára derítették fel a szigetek és sziklazátonyok közt vezető útvonalakat. Apám kormányozta a hajót, anyám rajzolta a térképeket. Jól rajzol, tudod? Megpróbált megtanítani rá, de nekem valahogy soha nem ment. Úgy értem, tudok madarat rajzolni… vagy kalózhajót. – Láthatólag örült neki, hogy mosolyt tudott varázsolni Jolly arcára az őt ért veszteség ellenére. – Nos, a szüleimnek mindenről tudósítaniuk  kellett a társaságot, amit a sziklák és homokzátonyok közt vezető utakról megtudtak. Ezért fizették  őket. Többnyire beletelt egy időbe, mire felderítettek egy útvonalat, de a társaság mindig mindenről azonnal értesülni akart. Apám óva intette a kereskedőket attól, hogy olyan utat használjanak, amely még nincs teljesen feltérképezve. Az egyikük nem törődött ezzel, és egy különösen veszélyes útvonalon indult el, mielőtt anyám még egyszer ellenőrizhette volna a térképet, és kijavíthatta volna az utolsó pontatlanságokat. Zátonyra futott és elsüllyedt az egész hajókonvoja. Megfulladt ő is és sok  embere.  – És a szüleidet tették tették felelőssé érte? é rte? Keserű vonás jelent meg Munk szeme körül.  – A kereskedő Scarab, a Karib-tenger Karib-tenger kalózcsászárának kalózcsászárának testvére volt. Vérdíjat érdíj at tűzöt tűzöttt ki a szüleim fejére. Azóta élnek elvonultan ezen a szigeten. A külvilággal való egyetlen kapcsolatuk egy maroknyi kereskedő, akiket már már ezer éve é ve ism i smernek, ernek, és akikben megbízn megbíznak. ak.  – De mire való ez az óvatosság? – kérdezte Jolly Joll y. –Scarab már évek óta halott. halott. New Providen Provide nce mostani kalózcsászárát Kenndricknek hívják. Azt rebesgetik, megölte Scarabot, hogy ő ragadhassa magához a hatalmat. Kenndrick visszavonta vagy semmibe vette Scarab sok döntését és törvényét. Elképzelni sem s em tudom tudom,, hogy miért iér t üldözn üld öznéé ő vagy bárki más még ma ma is i s a szüléidet. szüléi det. Úgy tűnt, Munk mérlegeli a szavait, de aztán leverten csóválta a fejét.  – Tudod, én nem hiszem, iszem, hog hogyy a szüleim még tény tényleg félnek félnek Scarabtól vagy más kalóztól. kalóztól. Tetszik  etszik  nekik ez a sziget. Szeretik a magányt és a nyugalmat és…  – Mindazt Mindazt,, ami ami neked neked az idegeidre idegeidre megy. megy. A fiú zavartan mosolygott.  – Igen. Igen.  – És az apád apá d biztosan biztosan nem akarja, akarja, hog hogyy egyszer egyszer tengerre tengerre szállj, pedig ő maga évekig é vekig hajózott hajózott.. Ugy gyee így van? Munk Munk bólintott. ból intott.  – Azt Azt mondja, mondja, túl sok hajót látott látott elsüllyedn elsül lyednii és túl sok embert embert megf megfuulladn llad ni. Ma már gyűlöli gyűlöli a tengert tengert..  Nem tudja tudja megérten megérteni,i, miért miért akarok én is minden mindenáron áron teng tengerre erre szálln száll ni.  – Most már tényleg tényleg boldogtalann boldogtalannak ak látszot látszott.t.  – Én még arra sem kapok esélyt, hog hogyy a magam bőrén megtapaszt egtapasztalja aljam m, talán éppolyan kevéssé szeretem a tengert, mint ő. Jolly most először érzett részvétet a fiú iránt. Mindennél jobban szerette a tengert, és nem csak azért, mert sille volt. Tudta, miről marad le Munk, ha ezen a kis szigeten ragad, és sejtette, hogyan érezheti magát. Egy darabig szótlanul mentek egymás mellett, amíg a sűrűségen keresztül fel nem csillant előttük a tengerpart fehérsége. Jollynak ekkor eszébe jutott valami.  – Tulajdonképpen ulajdonképpen miért mondtad ondtad el nekem ezt az egészet? egészet? A szüleid történetét történetét,, és hog hogyy félnek félnek a kalózoktól? Elvégre én is az vagyok. Munk zavartan mosolygott, azután gyorsan kitért a lány tekintete elől.

 – Mert bízom benn benned. ed. Ezzel elindult a parthoz vezető lejtőn, és faképnél hagyta Jollyt.  – Gyere! Gyere! – szólt vissza neki. neki. Jolly egy pillanatig csodálkozva nézett utána, azután ő is elindult. Könnyedén futott a puha homokban. Amikor megpillantotta maga előtt a tengert, egy csapásra visszatért minden ereje. A látvány ma még obban lenyűgözte, mint azelőtt bármikor: az öböl zöldessárga sarlója, a szirtláncok csipkézete és mögöttük az óceán végtelen kéksége. Sirályok rikoltoztak a levegőben, és a meleg szél tengerillatot és fűszeres fűszeres sós ízt hozott hozott magával. magával. Munk állt meg elsőként, amikor odaért az üres orrfigurához, amely három napja érintetlenül hevert a nedves homokban. Jolly végignézett a fa Neptunuson, és megborzongott, amikor felfedezte a cápák  harapásait. Hirtelen összeszorult a gyomra, és rosszullét fogta el.  – Mi a baj? – kérdezte kérdezte Munk Munk agg aggódva. ódva.  – Visszatértek a képek: képek: Bann Bannon és a többiek arca, jelenetek a  Vézna Maddy  fedélzetén, kalandok, veszélyek, de az a biztonság is, amelyet a kalózok mellett élvezett. A barátai nevetése, az a gondosság, amellyel a legtöbben közülük igazi kalózt próbáltak faragni abból a vékony kislányból, akire Bannon a lányaként tekintett. És aztán természetesen azok a sikerek, amelyekhez silleként hozzásegítette a társait, a dicséret, a biztatás, az éljenzések. És most mindennek vége. Csak emlékek maradtak, amelyek majd mindinkább elhalványulnak.  – Nem – suttog suttogta ta magában magában a lány, lány, de Munk Munk megh eghallotta. allotta.  – Halottak, Halottak, Jolly. Ez Ez egészen egészen biztos. biztos.  – Te magad magad mondt mondtad, ad, hogy hogy ha valaki valaki az ellenméregg ellenméreggel… el…  – De itt senkinek senkinek nincs nincs olyan szere.  – De igen, igen, az any anyádnak ádnak.. Munk nagy levegőt vett.  – A szer a szárazföldről szárazföldről van. Az több több mint mint ezermérföldny ezermérföldnyire ire van innen. innen. Ezenk Ezenkívül ívül húsz vagy vagy harm harminc inc üvegre lenne szükség ahhoz, hogy az ember megmentsen egy egész legénységet. Nekünk alig van kétüvegnyink. Jolly nem tágított.  – De lehet, lehet, hogy hogy valakinek sokkal sokkal több van belőle, nem igaz? igaz?  – És miért paza… – majdnem  pazarolná   mondott – használná arra, hogy megmentsen egy egész kalózcsapatot? Méghozzá pont azokat a kalózokat, akiket vélhetőleg épp az imént csalt csapdába. Az olyanokat, mint ti, nem kifejezetten kedvelik a szigeteken. Erre már Jolly Jol ly is i s gondolt, de ezzel nem lehetett megm megmagy agyará arázn znii a történt tör ténteket. eket.  – Ha a szüleid is ott lennének lennének a fedélzeten fedélzeten – mondta ondta –, te sem mondan ondanál ál le róluk egy egyszerű szerűen, en, nem igaz? Munk Munk nnéhány éhány másod másodper percig cig áll á llta ta a tekintetét, tekintetét, aztán vállat váll at vont.  – Nem. Nem. Jolly leült a homokba az orrfigura mellé, és utoljára végigsimította az ujjaival a fát, az egyetlen olyan tárgyat, amely a   Vézna Maddy re és a barátaira emlékeztette. Azután összeszedte magát, és kissé tétován felállt.  – Mutat Mutatok ok nek neked ed valamit – mondta ondta Munk Munk,, azon igyekez igyekezve, ve, hog hogyy felvidítsa. – Mit tudsz tudsz a kagylómágiáról?  – Csak anny annyit, it, hogy hogy egy egyesek esek azt mondják, ondják, van ilyen, ilyen, mások mások pedig azt, azt, hogy hogy nincs. nincs. – A gon gondolatait dolatait még még mindig a múlt tartotta fogva. Alig hallotta, amit a fiú mondott; jóformán azt sem tudta, ő maga mit válaszolt. Munk nem zavartatta magát.

 – Akk Akkor készülj készülj fel egy nagy meglepetésre. Jolly a fiúra nézett nézett..  – Mágiára? Mágiára? – kérdezte kérdezte egy egy kicsit megh meghökk ökkenve, enve, és ez a szó kiszak kiszakított ítottaa gyászos gyászos hang hanguulatából.  – Mágiára Mágiára – hagyta hagyta helyben helyben Munk Munk,, és ragyogot ragyogottt a szem szeme. e. Munk kiürítette bőrtáskája tartalmát a homokba. A pókos doboz mellett csak levelekbe és szalmába  bugyolált  bugyolált kag kagylók ylók voltak benn benne: e: a legkülönf legkülönfélébb élébb alakú, méretű és színű színű kag kagyylók. Némelyik Némelyiknek  nek  egyszerű volt a héja, amilyet minden tengerparton találhat az ember; de voltak különleges darabok is, amelyek olyan színárnyalatokban csillogtak, amilyeneket Jolly még soha nem látott.  – Mindegy Mindegyik ik innen innen van a szigetről? szigetről? – kérdezte kérdezte a lány lány döbbenten. döbbenten. Munk a fejét rázta.  – Csak néhány, éhány, az egy egyszerűbbek. szerűbbek. A többit a kereskedők kereskedők hozt hozták ák nekem nekem,, elsősorban elsősor ban a…  – A szelle szellem mkalmár kalmár – szakított szakítottaa félbe Jolly Joll y a fiút. fiút.  – Igen. Igen.  – Ideje, hogy hogy mesélj róla.  – Úgy Úgyis megismered. megismered. A kagylók úgy fénylettek, mintha megcsiszolták volna őket. Jollyn kíváncsiság lett úrrá, de ezt még magának sem akarta beismerni. A kagylómágiát csak hallomásból ismerte, ahogy a csillagtallérokat, melyek az égből hullottak, vagy az óceán mélyén lakozó óriás tengeri szörnyeket. De még soha nem találkozott olyan emberrel, aki a saját szemével látott volna egy kagylómágust. Munk kört rakott ki a homokba néhány kagylóból. A lány nem értette, miért nyúl az egyik kagylóért, és hagyja ott a másikat, de még ennél is nagyobb rejtély volt számára, hogy miért mozog Munk szája egész idő alatt úgy, mintha néma párbeszédet folytatna a kagylókkal. Már-már azt várta, néhány kagylóhéj majd kinyílik és becsukódik, hogy válaszoljon neki. De a kagylók egyszerűen csak ott hevertek, látszólag tetszőleges elrendezésben, valójában azonban egy titkos, misztikus rend szerint csoportosítva.  – Úgy Úgy – mondt mondtaa a fiú egy idő múlva, múlva, amikor amikor kirakott kirakott egy egy tizen tizenkét két kag kagylóból ylóból álló áll ó kört. kört. – Most nézz nézz ide és figyelj! Szükségtelen volt ez a felszólítás, Jolly amúgy is úgy meredt a fiúra, mintha az az eszét vesztette volna.  – Ne rám – mondt mondtaa Munk Munk.. – A kagy kagylókra. lókra.  – Jó.  – Mit látsz?  – Kagylók Kagylókat. at. Kagy Kagylókat lókat körberakva.  – És még még mit? mit?  – Egy Egy pöffeszk pöffeszkedő edő fajankót. fajankót. Munk elvigyorodott.  – Várj Várj csak. cs ak. Most… Most… nézz nézz ide! A fiú villámgyorsan mozgatni kezdte a jobb tenyerét a kagylók fölött, közben lehunyta a szemét, és megint hangtalanul mormogott. A kör közepén hirtelen bemélyedt a homok. Jolly ezt tisztán látta, pedig Munk keze nem érintette a földet. A semmiből létrejött egy kerek lyuk, amely valamivel nagyobb volt, mint Jolly keze, és olyan mély volt, vo lt, mint egy egy boroskorsó. boros korsó. A mélyedés közepén felvillant valami. Jolly először azt hitte, hogy egy fémdarab van elásva a homokba, talán egy pénzérme. De aztán látta, hogy a fény a homok fölött lebeg, és valami olyasmiből árad, ami egy másodperccel azelőtt még nem volt ott. A lyuk középpontjában egy gyöngyszem lebegett, mely akkora volt, mint egy hüvelykujjköröm.

 – Idevarázsoltál egy egy gy gyöng öngyöt yöt?? – A lány fintort fintort vágott vágott.. – Látt Láttam am már jobb szem s zemfén fényvesz yvesztő tő trükk trükköket öket is.  – Nem, Nem, várd ki a végét! végét! – A fiú hang angján ján hallani lehetett, lehetett, hog hogyy erősen összpontosít, összpontosít, és még mindig lehunyva tartotta a szemét.  – Most mit csináljak?  – Ha te te magad magad nem nem tudod… tudod…  – Kívánj valamit! valamit! Valami Valami mágik mágikus us dolgot. dolgot.  – Semm Semmi nem jut az eszem eszembe. be. A fiú felsóhajtott. Izzadságcseppek ültek ki a homlokára.  – Mit szólnál szólnál egy széllökéshez? széllökéshez? A lány csodálkozva felvonta a szemöldökét, és bólintott.  – Jó, akkor akkor legyen legyen széllökés. széllökés. Munk suttogott valamit – és ugyanebben a pillanatban olyan heves széllökés érte Jollyt, amely minden közelgő viharnak becsületére vált volna. A lány felordított, amikor elvesztette a lába alól a talajt. A szél két lépéssel hátrébb lökte, és fenéken kötött ki a homokban. Egy pillanattal később már megint teljes volt a szélcsend. Jolly dermedten meredt a lábnyomaira a homokban, homokban, azután azután arra a helyre, ahol most ült.  – Ez te voltál? Munk nem válaszolt. Megint kinyújtotta a jobb kezét, újabb kört írt le vele, aztán a mutatóujjával az egyik kagylóra mutatott. A lebegő gyöngy mozogni kezdett, és villámgyorsan becsusszant a nyitott kagylóba. A kagylóhéj olyan hanggal csukódott össze, mintha csontos állkapcsok csapódtak volna egymáshoz. Munk kinyitotta a szemét, hunyorgott, és megkereste Jollyt, aki még mindig a homokban ült.  – Ó – mondt mondta, a, és legugg leguggolt olt mellé mellé..  – Ezt Ezt nem nem akartam akartam..  – Komolyan Komolyan azt állítod, állí tod, hogy hogy ez te te voltál?  – Nem én. A kag kagylók ylók mágiája. Csak az a lényeg, lényeg, hogy hogy ellenőriz ell enőrizze ze és irányítsa irányítsa az ember. ember. Bennem Bennem nincs nincs semmi mágikus, de bennük. .. – A kagylókörre mutatott, olyan mozdulattal, amely majdhogynem gyengédnek tűnt. – Ők  a  a mágia. Érted?  – Egy Egy árva szót sem. sem. – Jolly feltápászk feltápászkodott, odott, és leporolta lepor olta a homokot homokot a nadrágja nadrágja ülepéről. ülep éről.  – Nem felszabadítani felszabadítani neh nehéz éz a mágiát – mondta ondta a fiú –, hanem utána utána megint egint  visszazárni.  Eleinte néhányszor hebehurgya voltam, és nem zártam vissza. Olyankor a mágia szabadon maradt, és a legkülönfélébb katasztrófákat katasztrófákat okozta. okozta. Egyszer Egyszer kigyulladt kigyulladt a farm teteje teteje..  – Tu Tulajdonk laj donképpen éppen csak egy kecske kecske törött lábát akartam megg eggyyógy ógyítani ítani – de az elég erős varázslat vará zslat volt, nem tudom, hogy képes lennék-e még egyszer megcsinálni. Egy másik alkalommal, amikor nem zártam vissza a gyöngyöt a kagylóba, másnap reggel a farm körül minden pálmának piros volt a levele. – A fiú óvatosan visszatette a kagylókat a táskájába. Mindegyiket gondosan bebugyolálta és kibélelte. –  De amióta rájö r ájöttem ttem,, hogy mindent, mindent, amit amit megidé megidézz az ember, ember, el is kell tüntetn tüntetnie, ie, azóta nincsenek bajok.  – Honnan Honnan van a gyön gyöngy gyszem szem??  – Ez csak a tulajdonképpen tulajdonképpenii varázslat egy egyfajta fajta megtestesülése egtestesülése.. Ha akarom, akarom, a mágia kiárad iára d a kagylókból, és a középpontban létrehozza a gyöngyöt. Ez azt jelenti, hogy használhatom az erejét a varázslathoz. Amint végbement a varázslat, vissza kell vinnem a gyöngyöt az egyik kagylóba, és ezzel vége. Ha legközelebb kinyitom a kagylót, a gyöngy már nem lesz benne, megint láthatatlan mágiává válik, és újból meg lehet idézni. Minél nagyobb a gyöngy, annál erősebb a mágia. Alapjában véve annyira egyszerű az egész… ha az embernek van tehetsége hozzá.  – Biztos Biztos nem versz át?

 – Becsszó. A lány elismerőn mosolygott.  – Nem rossz. Munk Munknak nak láthatólag hízelgett a dicsér dic séret. et.  – Hát igen, igen, jó játék. A megg eggyóg yógyít yított ott kecskétől és néh néhány ány apróságtól eltekintve eltekintve soha nem sikerült si került különösebb hasznot hajtanom vele. Egyszer megpróbáltam megduplázni a termést, de szörnyen félresikerült a dolog. Nem vagyok elég erős az ilyesmihez.  – Mi történ történt? t?  – A dohány dohánycserj cserjék ék fele fele elsorvadt. el sorvadt. Akk Akkor az apám megtiltott egtiltotta, a, hogy hogy használjam használjam a kagy kagylómágiát. lómágiát. Jolly elmosolyodott.  – Enn Ennek ellenére épp az imént imént használtad. asználtad.  – Csak hogy felvidítsalak. Jolly odanyújtotta a fiúnak a kezét, hogy segítsen neki felállni. Munk ez alkalommal megfogta.  – Ez kedves tőled – mondt mondtaa a lány. lány. Munk Munk elvörösöd elvör ösödött. ött.  – Te egyáltalán egyáltalán nem nem is vagy olyan flinta-m flinta-maca, aca, ahogy ahogy apám mondta. ondta.  – Flinta-maca? Flinta-maca? Ezt mondta ondta rólam? Munk Munk bólintott. ból intott.  – Olyan Olyan nőket nőket ért ezen, ezen, akik akik kalózok kalózokkal kal kezden kezdenek. ek. Jolly Jol ly óvatosan óva tosan kihúzta kihúzta a kezét kezét a fiúéból, fiúébó l, amikor amikor érezt ére zte, e, hogy az magától magától nem engedn engednéé el. e l.  – Az apád talán nem nem tud tud minden mindentt olyan olyan jól. Rólam pedig tényleg tényleg nem tud tud semm semmit.  – Éppúgy, Éppúgy, ahog ahogyy én sem. sem. Jolly némán bólintott, és elindult vissza a farmra. Csak egy idő múlva törte meg a csendet. – Elárulok  valamit magamról – mondta, és mosolyra húzódott a szája.  – Meghalok Meghalok az éhségt éhségtől. ől.

A nagy földrengés

Jolly letett arról, hogy megpróbálja ellopni Munktól a pókos dobozt. Amíg nem köt ki itt egy kereskedőhajó, kereskedőhajó , amellyel amell yel elhag el hagyh yhatja atja a sziget s zigetet, et, nincs értelme é rtelme annak, annak, hogy megk megkapar aparintsa intsa a póktetemet. póktetemet. Ezenkívül nem akarta feldühíteni a vendéglátóit, legkevésbé Munkot. Annyira más volt, mint a kalózfiúk, akiket ismert, nem volt felvágós és nem hősködött. Mintha még azt is szégyellte volna egy kicsit, hogy ismeri a kagylómágiát. Kedves volt és figyelmes, és nagyon igyekezett, hogy Jolly ezt érezze érezze is. i s. Három nappal azután, hogy Jolly magához tért, Munk a banánerdőn át felvitte az öböl fölötti sziklára, és megmutatta neki az öreg ágyút. A rozsdás löveg magányosan várta ott fent az ellenséget, amely bizonyára soha nem jön el. Jolly osztotta Munk véleményét, hogy a sziget talán egyszer  kalóztámaszpont volt, amire ma már senki sem emlékszik. Magában azon töprengett, hogy Munk apja nem titkol-e valamit. Tényleg csak egy kis térképészhajó kapitánya volt? Vagy más oka is volt annak, hogy az akkori kalózcsászár, Scarab hajtóvadászatot indított ellene? Munk bevallotta neki, gyakran arról álmodik, hogy elsüti az ágyút. De fogalma sem volt róla, hogyan kell használni egy ilyen fegyvert. Mivel attól félt, hogy végül magát is a levegőbe röpíti, inkább békén hagyta. Ezenkívül jól tudta, milyen következményekkel járna, ha a szülei megneszelnék a dolgot és azt egy ilyen hangos lövésnél nehezen lehetett volna elkerülni. Jolly elgondolkozott, aztán úgy döntött, hogy tulajdonképpen nincs vesztenivalója. Egyszerűen azt fogják mondani, hogy ő bukkant rá az aljnövényzetben az ágyúra, és meg akarta mutatni Munknak, hogy kell elsütni. Minden felelősséget magára vállal. Legrosszabb esetben Munk apja elküldi a következő hajóval, de amúgy is ez volt a terve.  – Van Van lőporotok a farmon? farmon?  – Egy Egy kis hordóny hordónyii – mondt mondtaa Mun Munk. Jolly Jol ly elmag e lmagyarázta yarázta neki, menny mennyir iree van szük s züksége. sége. Miközben Miközben Munk beszerezte a lőport, ő kipucolta az ágyúcsövet, levelekkel göngyölt körbe egy ágat, hogy töltővesszőkén töltőves szőkéntt használhass használhassa, a, és é s a bozótban felfedezett egy rézkanala rézkanalat,t, amelyet még még az egykori egykori tüzérek  tüzére k  hagyhattak itt. , Amikor Munk visszaért, kifulladva az izgalomtól és fülig kivörösödve, a kanállal lőport töltött a lövegzárba, annyit, hogy harmad akkora legyen a súlya, mint egy ágyúgolyóé. A tetejére leveleket tömködött a hiányzó gyújtózsinór helyett, majd rájuk tette a régi vasgolyók egyikét, melyeket az ágyú mellett talált egy rozsdás piramison. Utána lőporral töltötte meg a gyújtólyukat, és megkérte Munkot, hogy segítsen neki megfelelő pozícióba állítani az ágyút, mégpedig óvatosan, nehogy széttörjön a korhadt lövegzár. Az öböl másik oldalán elterülő földnyelvre célzott, amelynek legmagasabb pontján három óriási  pálma  pálma magasodott magasodott ki a páfrány páfrányok ok sűrűjéből. sűrűjéből. Elmagy Elmagyarázta arázta Mun Munkn knak, ak, hogy hogy a középsőt középsőt akarja akarja eltalálni. e ltalálni. Gyújtószerszámmal meggyújtott egy ágat, azután utasította Munkot, hogy lépjen hátrébb két lépést. Az égő ágheggyel meggyújtotta a lőport, azután befogta a fülét. Az ágyú eldördült, és egy másodpercre úgy tűnt, mintha a dörrenés kettészakítaná a kék eget. Egy

 pillanat  pill anatig ig csak füstből füstből és faszilánk faszilánkokból okból állt a világ. vilá g. Az ágy ágyúdörgés údörgés visszhang visszhangja ja végigg végiggördült az öblön, azután az egész szigeten. A robbanás erejétől megrepedt az ágyú felfüggesztése, és széttört a lövegzár. Az ágyúcső maga ferdén himbálózott a törmelékek fölött, egy másodperccel később aztán végleg letört, és legurult a lejtőn. Szétlapított több bokrot és cserjét, mielőtt nekicsapódott egy mahagónifa törzsének, amely megállította; az ütközéstől vörös rovarok egész raja hullott ki a fa koronájából.  – Fú! – ny nyögöt ögöttt fel Mun Munk, de a rémületét rémületét azon a zonnal nal diadali di adalitt ttas as öröm váltotta fel, amely amely beragy be ragyogt ogtaa az arcát. – Ez fantasztikus volt! Jolly köhögött, és a kezével elhajtotta a füstöt. Amikor szétoszlott a füstfelleg, látták, hogy három  pálma  pálma helyett helyett már csak kett kettőő áll az öböl túloldalán; túloldal án; a bal oldali ol dali kettétört, kettétört, akár akár egy szalmaszál. szalmaszál.  – Megcsináltad! Megcsináltad! – kiáltott kiáltott fel fel Munk Munk lelkesen. Jolly a homlokát ráncolta.  – Tulajdonképpen Tulajdonképpen a középsőt középsőt akartam akartam eltalálni.  – Ugy Ugyan an már! már! Minth Minthaa ez szám számítana ítana ilyen ilyen távolságnál! távolságnál!  – Igenis Igenis számít, hogy egy vitorlásnak a főárbocát vagy az orrvitorláját találja-e el az ember. De Munk Munk már már oda sem figyelt figyelt rá, r á, örömében ö römében táncolni kezdett kkörbe örbe-körbe. -körbe.  – Őrület! Egy Egy igazi igazi ágyúlövés! ágyúlövés! Ha Ha én ezt ezt elmondom elmondom a szellemkalm szellemkalmárnak árnak.. .. Jolly kétkedő arccal lépkedett az ágyú roncsai között.  – Ez rosszul rosszul is végz vé gződhet ődhetett ett volna. Ha a rossz oldalon állunk… állunk…  – De nem ott álltunk! álltunk! – Munk Munk mellé lépett, és megdörzsölte egdörzsölte a tarkóját. tarkóját. – Hm, Hm, mit gon gondolsz, dolsz, össze tudjuk rakni megint, és megpróbálhatjuk újra?  – Egész Egész biztos, biztos, hogy hogy nem! em! Ugyanebben a pillanatban egy harmadik hang szólalt meg mögöttük.  – Butaság Butaság volt – mondt mondtaa Munk Munk apja. – Nem is tudjátok, tudjátok, mekk mekkora ora butaság butaság volt. A farm pálmalevelekkel fedett verandáján ültek. Óriási léptekkel közeledett az éjszaka, de a sötétkék égbolton még nem világítottak csillagok. Csak a hold kelt fel, és fényével ezüstösre festette a dzsungel fáinak csúcsát. A cakkos tetejű cölöpkerítés mögött, amely körülvette az egyszerű faházat és a pajtát, felcsendültek az őserdő hangjai. Ez volt az az óra, amelyben némely lakója nyugovóra tért, mások pedig éjszakai vadászatra indultak. Néhány feldühödött majom vad hajszát folytatott a fák  csúcsain át, és közben fehér pillangók egész raját riasztották fel, melyeknek akkorák voltak a szárnyaik, mint Jolly keze. Fűszeres illat szállt fel az esőerdőből, a meleg levegő párás volt, és néhány pillanatonként tapsolás hallatszott, amikor Jolly, Munk vagy a két felnőtt egyike lecsapott egyegy moszkitót.  – Talán Talán már már korábban el kellett volna volna mondanu mondanunk nk neked minden mindentt – kezdte kezdte Munk Munk apja. – De any a nyád ád nem akarta.  – Ne kend kend rám az egészet! egészet! – mondt mondtaa a felesége. – Mindk Mindkett ettőnk őnknek nek ug ugyyanaz volt a vélemény véleménye. e. A farmer kortyolt egyet a rumos poharából, aztán vállat vont.  – Port Roy Royal al pusztu pusztulásáv lásával al kezdődött ezdődött 1692-ben, tizenn tizennégy égy évvel ezelőtt. ezelőtt. Port Roy Royal al valamikor valamikor a legrosszabb hírű kalózfészek volt Jamaicán, de mit is beszélek, az egész Karib-tengeren. De a szerencsétlenség idején ennek már vége volt, a kalózok kedvezőbb kikötőket kerestek maguknak, átmentek Tortuere és később New Providence-re. 1692-ben Port Royal lezüllött, de még mindig nagyváros volt, és amikor bekövetkezett a nagy földrengés, több mint kétezer ember halt meg ott. Az északi rész, ahol a legtöbb dokk volt, belecsúszott a tengerbe, és irtózatos árhullám söpört végig a városon. Ez volt az egyik legnagyobb katasztrófa, amelyet a földnek ez a szeglete látott, legalábbis

azóta, hogy mi, európaiak, felbukkantunk itt. Munk apja félbeszakította a beszámolóját, hogy rágyújtson a pipájára. Jolly és Munk bizonytalanul egymásra pillantott. A dorgálás, melyet vártak, elmaradt. Ehelyett Munk apja visszaküldte őket a farmra, és egész délután a sziget legmagasabb pontján állt, és figyelte a tengert. Csak akkor jött vissza a házhoz, és ült le hozzájuk a verandára, amikor már biztos volt benne, hogy az ágyúdörgés nem csalt oda egyetlen hajót sem. Nem fenyegetőzött, még csak meg sem szidta őket, de nyomatékosan a tudtukra adta, hog hogyy nagyobb nagyobb szerencséj szer encséjük ük volt, vol t, mint mint amekkorát, amekkorát, isten i sten a megmondh egmondhatója, atója, érdem érd emeltek eltek volna. vo lna. Miután Miután néhány néhány felhőt felhőt pöfékelt ki a pipáj pi pájából ából,, folytatta a mondókáját. mondókáját.  – An Annak nak idején idejé n mindenki indenki félt a további földrengésekt földrengésektől, ől, és amikor amikor nem jött újabb, nag nagyon yon megkönnyebbültek az emberek. Senki nem sejtette, hogy a rengés valami mást is felszabadított, valamit, ami hosszú távon talán rosszabbnak bizonyulhat, mint ennek a rengeteg embernek a halála. –  Rosszkedvűen megdörzsölte borostás állát. – Egyszerű ember vagyok, nem titkolom, én is csak  elmagyaráztattam magamnak ezt az egészet nálam okosabbakkal. A felesége a kezére csúsztatta az övét, és szeretettel pillantott rá. Jollyban csak most tudatosult, mennyire szeretik egymást.  – Nos, mindenesetre indenesetre az történt, történt, hog hogyy akk akkor or mágia szabadult szabadult el valamilyen módon… varázserő, hókuszpókusz, vagy nevezzük bárhogy. És ennek a mágiának köszönhetően jöttek létre azok, akiket az embere emberekk hamaro hamarosan san sil s illéknek léknek hívtak. hívtak. Jollyt egy pofon sem érhette volna váratlanabbul. Mit tudhatott ez a férfi a sillékről? Bannon azt mondta, hogy ő az utolsó. Amióta itt van a szigeten, a lábát sem tette a vízre, még Munkkal sem  beszélt a képességéről. képességéről. Munk anyja ránézett és elmosolyodott.  – Tudun Tudunkk minden mindent,t, gy gyermekem ermekem.. Két napig napig önk önkívületben ívüle tben voltál, és magadban beszéltél. Nem volt nehéz nehéz kiszámolni, hogy mennyi kettő meg kettő. Folyton arról beszéltél, hogy a vízen jársz… meg két hajóról… meg a pókokról.  – Ezenkívül Ezenkívül elterjedt a híre, hogy hogy Bann Bannonn onnak ak egy egy sille van va n a hajójá hajójánn – tett tettee hozzá hozzá a férje. – Alapjá Alapjában ban véve már előtte is tudtuk, ki vagy, de amikor aztán Bannonról és a  Vézna Maddy - ről r ől kezdtél kezdtél beszélni, b eszélni, teljesen egyértelmű lett a dolog. Jolly kérdő pillantást vetett Munkra. A fiú csak bólintott. Ő is tudta, és egészen idáig nem beszélt róla. Most azonban a fiú hozzáhajolt.  – Én is az vagy vagyok, ok, Jolly Joll y. Sille Sill e vagy vagyok, ok, ahog ahogyy te. – Bizony Bizonytalan mosoly jelent meg az arcán. – És néhány nappal ezelőttig azt hittem, hogy én vagyok az utolsó az egész világon. Jolly Jol ly nyelt nyelt egy egyet, et, mielőtt újra új ra han hangg jött ki a torkán.  – Én is ezt hittem hittem magamról. agamról.  – Hadd mondjam mondjam tovább! – szólt közbe közbe Mun Munkk apja. – A sillék sill ék olyan gy gyerekek erekek,, akik közvet közvetlenül lenül a Port Por t Royal-i földrengés után születtek. Ez a mágia, amely akkor felszállt a föld repedéseiből. .. valahogy  belétek, gyerekek gyerekekbe be szállt, az újszülött új szülöttekbe. ekbe. És csak azokba, azokba, akik a köz közvetlen vetlen közelben közelben voltak. Nem születtek sillék Haitin vagy Kubában, vagy itt a Bahamákon. Csak Jamaicán és csak Port Royalban. Két-három év telt el, mire kiderült, hogy vannak olyan gyerekek, akik tudnak járni a vízen, és még néhány év, mire biztosan tudni lehetett, hogy valamilyen módon a földrengés volt az oka a történteknek. A spanyolok kivizsgáltatták a dolgot. Az angolok, a hollandok, mindenki összeállította a maga csoportját misszionáriusokból, katonákból és az ördög tudja, hogy még kikből, akiknek ki kellett vizsgálniuk az egészet. – Megvetőn elfintorodott. – A kísérleteik közben haltak meg az első sillék. De ez még nem minden. Legyen átkozott egytől egyig az összes embernyúzó! Egyesek hamarosan vadászni kezdtek a sillékre, és árverésen adták el vagy a saját céljaikra használták őket. Néhány gyereket

 biztonság  biztonságos os helyre helyre vittek a szüleik, leg le galábbis alábbi s egy időre, íg í gy a sill s illék ék szétszéledtek szétszéledtek a szigeteken szigeteken és az egész Karib-tengeren. Akkoriban összesen húszan vagy harmincan lehettek, többen nem. Öt vagy hat év múlva már csak alig a fele élt a gyerekeknek. És ma… nos, attól tartok, tényleg ti ketten vagytok a legutolsók.  – De nekem nekem soha nem nem görbült meg meg a hajam hajam szála sem – mondt mondtaa Jolly Joll y habozva. habozva.  – Te Te mégiscsak mégiscsak Bann Bannon védelme védelme alatt al att álltál. Aligha Aligha lenne lenne valaki val aki olyan vakm vakmerő, hogy hogy ujjat ujjat húzzon húzzon az Antillák tengeri ördögével. Pár nappal ezelőttig legalábbis még így volt.  – Úgy Úgy érti… – Jolly Joll y tanácstalan tanácstalanul ul rázta rázta a fejét. Munk Munk apja apj a egy e gy füstkari füstkarikát kát fújt, fújt, amely amely azonnal azonnal szertefoszlott a levegőben. lev egőben.  – Azt Azt hiszem hiszem,, hogy hogy ezt ezt a csapdát csa pdát nem Bannon Bannonnnak vagy vagy a legénység legénységének ének állítot állí tották ták,, Jolly Jol ly,, hanem hanem nek neked. ed. Valaki megint vadászni kezdett az utolsó sillékre, és az illető vélhetőleg a közvetlen közelben van.  – De én… én… úgy úgy értem, értem, én tizenn tizennégy égy éves vagyok. vagyok. Én nem vagy vagyok  ok  fontos.  fontos.  – Talán mégis. mégis. Ahogy Ahogy Mun Munk is.  – A fiú fiú anyja anyja vette át a szót. szót. Most félelem érződött a hang hangjában.  – Mindig Mindig attól attól tartottu tartottunk nk,, hog hogyy egy egyszer szer eljön ez az idő. Az em e mber nem rejtőzhet rejtőzhet el örökre az egész világ elől.  – Akk Akkor ezért vonult vonultak ak el ide? Hogy Hogy megvédjék Mun Munkot? kot?  – Ez volt az egyik egyik oka. Igaz Igaz,, hogy hogy Scarab vérdíjat vérdíj at tűzöt tűzöttt ki ki a fejemre, de Mun Munkk volt a legfontosabb legfontosabb oka annak, hogy idejöttünk. A férfi mélyen a fia szemébe nézett, és most olyan mélységes aggodalom tükröződött a tekintetében, hogyy Jollynak hog Jol lynak öszszeszorult öszszeszorult a torka.  – Senkinek Senkinek nem szabad tudnia, tudnia, hogy hogy Mun Munk sille. Ez a legfont legfontosabb. osabb. Jolly Jol ly megköszörülte megköszörülte a torkát, tor kát, hogy hogy ne érezz ére zzee benn b ennee a gombócot. gombócot.  – Ugye azt hiszi, hiszi, hog hogyy elvezet el vezethhetem ide azokat azokat az em e mbereket? Hogy még még mindig mindig keresnek, keresnek, mert nem voltam ott a hajó fedélzetén, és hog hogyy követni követni fognak fognak a sziget s zigetre? re?  – Fennáll Fennáll a veszély ve szélye. e. És a mai mai eszetlenkedés eszetlenkedés után után,, amit amit az ágy ágyúval úval műveltetek műveltetek… …  – Sajnálom. Sajnálom. Nem tudtam tudtam… …  – Persze hogy nem nem tudtad tudtad – mondta ondta Mun Munk anyja. anyja. – Korábban kellett volna beszélnünk beszélnünk veletek vel etek erről. errő l. Rögtön azután, hogy világossá vált számunkra, kivel van dolgunk.  – Az a dolog az ágyúval – kezdte kezdte Munk Munk –, az én ötletem volt, nem Jollyé. Ezer éve tudom tudom,, hog hogyy ott van fent az a vacak, és mindig is azt akartam, hogy…  – Kalózost akartál játszani játszani – mondt mondtaa az apja, de közben közben nem mosolyodott el.  – Melyik Melyik fiú fiú ne akarna? akarna? Munk bűnbánón lesütötte a szemét. Az anyja Munkról Jollyra nézett.  – Talán szerencsénk szerencsénk van. Talán tényleg tényleg a spanyolok spanyolok csapdája csapdáj a volt az egész, egész, hog hogyy kézre kézre kerítsék  Bannont.  – Spanyol Spanyol hajó volt – mondt mondtaa Jolly Joll y, és visszaem viss zaemlékez lékezett ett a kormány kormányos os szavaira –, de a legénység legénység tagjai tagjai nem voltak igazi katonák. Foglyok voltak, akiket valaki arra kényszerített, hogy felszálljanak a hajóra, és leeresztett vitorlákkal várjanak ránk.  – Ez azt jelen jele nti, valaki pontosan pontosan tudta, tudta, hogy a  Vézna Maddy   erre fog jönni – mondta Munk apja elgondolkodva.  – Úton Úton voltunk voltunk New Providence Provid ence felé. felé.  – Az Az még még körülbe körülbelül lül kétszáz kétszáz mérföldre mérföldre van innen. innen. Miért Miért a keleti felén hajóztát hajóztátok ok körbe körbe a Baham Bahamákat ákat?? Miért tettetek ekkora kerülőt?  – Bannon Bannon biztosra akart menn enni.i. Üz Üzenet enetet et kapott kapott Ken Kenndrick ndricktől, től, a kalózcsászártól. kalózcsászártól. Állítólag a

spanyolok meg akarják támadni New Providence-t, és Bannon Kenndrick oldalán akart harcolni. Mindent Mindent meg meg akart tenni azért, hog hogyy elkerülj elkerü ljee a spanyol hadiflottát. hadi flottát. Ezért válas vá laszt ztottu ottukk ezt az útirány útirá nyt.t. A farmer elgondolkozott.  – Valaki Valaki eláru elár ulhatott lhatott titek titeket. et. Az Az egész egész legénység legénység ismerte ismerte az útvonalat? útvonalat?  – Ahogy Ahogy tudom tudom,, csak Bannon, Bannon, Christobal, a kormány ormányos, os, és talán rajtu ra jtukk kívül még egy-két egy-két ember. ember. De nem vagyok biztos benne. Munk Munk apja felsóhajtott felsó hajtott..  – Attól Attól félek, félek, hogy ez nem vezet vezet sehova. s ehova. Egyvalami Egyvalami mindenesetre mindenesetre bizt b iztos: os: amenn amennyiben yiben valaki tényleg tényleg ilyen alattomos csapdát állított, hogy kézre kerítsen téged, nem fog beletörődni abba, hogy eltűntél. Tudja, hogy sille vagy, és talán azt hiszi, megpróbáltál gyalog eljutni az egyik közeli szigetre. Akkor   pedig előbb vagy utóbb utóbb fel fog itt bukk bukkann anni.i. Munk anyja a tenyerébe támasztotta az állát.  – El kell menn mennünk ünk innen. innen. Új Új búvóhelyet kell keresnünk keresnünk valahol. A fiának elkerekedett elkerekede tt a szeme.  – És a farm? farm? Nem hagy agyhhatjátok… atjátok…  – Ezerszer Ezerszer szívesebben veszítem veszítem el a farmot, farmot, mint mint téged téged – szakított szakítottaa félbe az apja. Jolly egyre inkább magába roskadt.  – Ann Annyira sajnálom az egészet egészet.. Ha tu tudtam volna… úgy úgy értem, értem, akkor… akkor…  – Ak Akkor kor hagy agytad tad volna, hogy elkapjanak? elkapjanak? Badarság. Hon Honnnan tudhat tudhattad tad volna, hog hogyy épp itt fogsz fogsz kikötni? A farmer beleszívott a pipájába, mintha az segítene neki a gondolkozásban.  – Talán ez a sors keze. Talán Talán az isten azt azt akarja akarja megm megmutatni tatni nekün nekünk, k, hog hogyy óvatlanok lettünk lettünk.  – Azt Azt hittem hittem,, nem nem hiszel hiszel isten is tenben ben – mondt mondtaa Mun Munk –, a sorsban sorsba n meg még még kevésbé. kevésbé. Az apja dörmögő hangon felnevetett.  – Igazad Igazad van, van, fiam. fiam. Teljesen Teljese n magu agunk nkra ra vagyun vagyunkk utalva. utalva. Jól mondt mondtaa anyád. anyád. El kell menn mennünk ünk a szigetről. szigetről.  – Jolly Munk Munkhoz hoz fordult. fordult.  – Hiszen azt mondtad, ondtad, hogy hogy nincs nincs hajótok hajótok..  – Nincs Nincs is.  – Felszállhatun Felszállhatunk egy kereskedő hajójára is – mondta ondta Mun Munk any anyja. ja. – A következőn következőnek ek egy hét múlva kell ideérnie.  – A szelle szellem mkalmár kalmár már már holnaput holnapután án jön! jön! – kott kottyan yantot totta ta ki ki Munk Munk..  – Ki tudja, tudja, kivel fúj egy követ – mondt mondtaa komoran komoran az apja.  – Félelm Félel metes alak, és egy szavát sem hiszem hiszem.. Lehet, ehet, hog hogyy rögtön rögtön az első kalóznak alóznak kiszolgáltat kiszolgáltatna na minket.  – Hozzám Hozzám mindig kedves volt. A farmer kivette a pipát a szájából, és olyan mozdulatot tett, amely félreérthetetlenül jelezte, hogy ebben ebbe n a dologban d ologban nem tűr tűr ellentm ell entmondást. ondást.  – A hollan olla nddal megyün megyünkk jövő héten. héten. Mindig Mindig jó pénzt pénzt keresett keresett velünk, velünk, benne benne megbíz megbízhat hatun unkk. Addig Addig meg meg nyitva kell tartanunk a szemünket, és figyelnünk kell a tengert. – Kiverte a hamut a pipájából. – Most már ideje lefeküdnötök. Az anyádnak és nekem még meg kell beszélnünk egyet-mást. Jolly és Munk ellentmondás nélkül felálltak, és bizonytalan pillantásokat váltva bementek a házba. Munk megállt Jolly szobája előtt.  – Amit Amit apám az előbb mondott, ondott, hog hogyy senki senki nem tudja, hogy sille sil le vagy vagyok… ok… az nem egészen egészen igaz. igaz. Egyval Egyvalaki aki tudja.  – Jolly érezte, hogy hogy egy pillanat pill anatra ra kihagy kihagy a szíve.

 – Hadd talál találjam jam ki! A fiú bűnbánóan bólintott.  – Igen Igen … ő.

A szellemkalmár

Ahogy Munk említette, két nappal később megjelent a szigeten a titokzatos látogató. Egyedül vitorlázott egy aprócska hajón, amely nem úgy festett, mintha meg tudná tenni a szigetek közti hosszú utat. Jollynak csupán egy pillantást kellett vetnie a férfira, hogy megértse, miről beszélt Munk apja: inkább bízott volna egy tortue-i csatornapatkányban, mint ebben a komor alakban, aki a pirkadattal érkezett kis vitorlás hajóján, és még a nap első sugarai előtt partot ért. A szellemkalmár sötét, durva anyagból készült, bő kapucnis köpenyt viselt, amely tetőtől talpig eltakarta. A karib-tengeri hőség ellenére, amely már hajnaltájban rátelepedett a vidékre, a fejébe húzta a kapucniját. Jolly szikár arcot és naptól cserzett bőrt látott kivillanni az anyag mögül. Fekete szalag szelte át keresztben a férfi homlokát és arcát, s eltakarta vak bal szemét. Szürke borosta borította az állát, a fogai viszont meglepően fehérek voltak, szinte világítottak, és valahog val ahogyy nem nem illettek ill ettek lerong lero ngyolódott yolódott külsejéhez. külse jéhez. A legszokatlanabb azonban a két szurokfekete papagáj volt, melyek a vállán ültek. Az egyiknek  sárga, a másiknak tűzpiros volt a szeme.  – Ez Hug Hughh és Moe Moe – suttog suttogta ta Mun Munkk, miköz miközben ben Jollyval a szellemkalm szellemkalmár ár elé ment. ment.  – Mindig Mindig vele vannak, vannak, és beszél beszél hozzáju hozzájukk.  – Azok Azok is tudn tudnak ak beszélni? beszélni?  – Ő azt azt állítja, hogy hogy igen. igen. A rejtélyes férfiú csak most ért hallótávolságba, de Jollynak úgy tűnt, mintha egész idő alatt kihall kihallgatt gattaa volna őket, mert mert sokatmondó sokatmondó mosoly játszott j átszott keskeny keskeny,, színt s zíntele elenn ajka körül. körü l.  – Jó napot, Munk Munk – mondt mondta, a, miköz miközben ben úgy úgy tett, tett, mint mintha ha meg meg akarna akarna hajolni, és a papagájai különös módon utánozták a mozdulatát. – Légy üdvözölve mindazokkal együtt, akik a szigeten élnek. –  Egészséges szeme átható átható világoskék vi lágoskék fénnyel fénnyel Joll J ollyra yra szegeződött.  – Úgy Úgy látom, látom, látogatód látogatód van. van.  – Ő Jolly. Hajótörött. Hajótörött.  – Jolly Jol ly,, úgy, úgy, úgy. úgy. – A szellemkalm szellemkalmár ár neki is odabiccen odabicce ntett. tett. – Szokatlan Szokatlan név név egy lányn lánynak. ak. Az Aztt hittem hittem,, a kalózok csak a zászlóikat hívják így. Jolly letagadhatta volna, hogy köze van a kalózokhoz, de ehhez túl büszke volt. Csak azt találta különösnek, különösnek, hogy a férfi fér fi milyen váratlanu váratl anull hoz hozta ta kapcsolatba kapcso latba a kalózok kaló zokkal. kal.  – Önnek Önnek is van neve, neve, uram? uram? – kérdezte kérdezte kertelés kertelés nélkül. A szellemkalm szellemkalmár ár elmosolyodott. elmosolyodott.  – Egy-k Egy-kett ettő. ő. – De nem mondta ondta meg Jollynak egy egyik ik nevét sem, sem, csak megint egint Mun Munkh khoz oz fordult. fordult. –  Remélem, Remélem, jól van a családod. csalá dod. Nincs itt az apád?  – Még sötétben felment felment a heg hegyytetőre, tetőre, de minden bizonny bizonnyal al látta, hogy partot értél. Biztosan Biztosan mindjárt ön. A kalmár előhúzott valamit összefogott köpenye alól, ami további fejtörést okozott Jollynak: egy ezüst karperec volt az, keskenyebb, mint egy kisujj, de az átmérője akkora, mint egy nagytányéré. Az ékszer  a kalmár jobb kezén, a teste mellett himbálózott, miközben a parton, majd a dzsungelen átvágva velük  ment a farmra.

 – Mi a helyz helyzet et a mágiával? mágiával? – kérdezte kérdezte a férfi Mun Munkktól félúton. félúton. – Vann Vannak ak előrelépések? előrelépés ek? Munk felsóhajtott.  – Semm Semmi említésre említésre méltó.  – Majd lesznek. lesznek. A türelem minden varázslat próbaköve. Jolly Joll y meg sem próbálta próbál ta leplezn leple znii a gyanakvását.  – Ön ismeri a kagy kagylóm lómágiát? ágiát?  – Én magam nem tudok tudok bánni bánni vele, ha erre gondolsz. gondolsz. De igen, igen, tudok tudok róla egyet-m egyet-mást. ást.  – Ő mut mutatt attaa meg meg nekem nekem,, hogy hogy kell csinálni – mondt mondtaa Munk Munk büszkén. büszkén.  – Ez nem igaz – ellen elle nkezett kezett a kalmár. kalmár. – Én csak elmondt elmondtam am nek neked, ed, mi rejlik rejl ik mögötte. ögötte. Megm Megmutatn utatnii sem se mmit nem tudok, tudok, ahhoz nincs tehetségem.  – Nagyon Nagyon komolyn komolynak ak tűn tűntt a hang hangja, ja, miköz miközben ben ezt ezt mondt mondta, a, egy leheletnyi leheletnyi irónia sem érződött benn benne. e. Munk anyja a verandán várta őket. Több agyagbögrét, egy üveg rumot és egy korsó vizet tett ki az asztalra, valamint egy fadeszkát, amelyen kenyér és kecskesajt volt. Tartózkodón üdvözölte a szellemkalmárt, de nem volt barátságtalan hozzá. Váltottak néhány udvarias szót jelentéktelen témákról: milyen volt a kalmár útja, hogy megy az üzlet, és mi újság odakint a világban.  – Sokasodnak Sokasodnak a jelek, amelyek amelyek arra utalnak, utalnak, hogy hogy a spanyolok spanyolok meg meg akarják akarják támadni támadni New Providence-t  – mondt mondtaa a szellemkalm szellemkalmár. ár.  – Az Az alkirál alkirályy hadiflottát hadiflottát küldött ki, bár még még senki senki nem nem látta őket. őket. Legalábbis Legalábbis azok közül közül senki, senki, akikkel akikkel  beszéltem.  beszéltem. Munk apja lejött a hegyről, és hamarosan mindannyian ott ültek az asztalnál, és együtt reggeliztek. A szellemkalmár aszketikus megjelenése ellenére kétszer annyit evett, mint a többiek együttvéve. Néha letört egy darab kenyeret vagy sajtot, és odanyújtotta a papagájainak. Jollynak azt súgta az ösztöne, hogy Hugh és Moe nem közönséges madarak, ahogy bizonyosan a szellemkalmár sem közönséges ember. De vajon miért bízott meg benne Munk annyira, hogy még a legnagyobb titkát is megosztotta vele?  – Mintha Mintha a szellemkalm szellemkalmár ár kitalálta volna, vol na, mi mi jár j ár a fejében, hirtelen hirtelen benyúlt benyúlt a kabátja alá, alá , és előhúz e lőhúzott ott három kifényesített kagylót. Egyik szokatlanabb volt, mint a másik.  – Ezeket Ezeket majdnem elfelejtettem – mondta, ondta, miközben iközben kacsintott acsintott a fél szemével, szemével, és odany odanyújtott újtottaa Munknak a kagylókat. A fiúnak felragyogott az arca, megköszönte az ajándékokat, és óvatosan betette őket az övtáskájába. Az apja látható nemtetszéssel figyelte, de nem szólt semmit. Reggeli után a kalmár beszámolóit hallgatták, és Jollynak egyvalamit el kellett ismernie róla: úgy tudott történeteket mesélni, ahogy senki más. Még a legjelentéktelenebb híreket is úgy ki tudta színezni, mint egy hősi mondát, és közben az embernek embernek mégsem mégsem tám támadt adt olyan ol yan érzése, hogy elferdíti elferdí ti vagy va gy kitalációkk kitaláci ókkal al toldja toldj a meg az igazságot. igazságot.  – Maga Maga még mindig mindig csodás c sodás mesélő – mondta ondta Munk Munk any anyja is egy idő múlva. A beszélg be szélgetés etés folyam folyamán án láthatólag felengedett, ellentétben a férjével, aki továbbra is hűvös és távolságtartó volt. A kalmár vállat vont.  – Hosszú tapasztalat. tapasztalat. És És talán készség készség is, ki tudja. tudja. A férfia férfiakk nem sokkal ezután ezután rátértek rátér tek az üzletre, ami ami nag nagyjából yjából abban abba n állt, áll t, hogy hogy Munk Munk apja apj a kijele kij elent ntette, ette, elenleg nincs szüksége további szellemekre. Nem említette, hogy hamarosan el fogják hagyni a szigetet.  – Pedig Pedi g tényleg tényleg pompás pompás új példányaim példányaim vannak vannak – dicsérte di csérte láth l áthatatlan atatlan áruját áruját a szellemkalm szellemkalmár. ár. – Közelkeleti hercegnők, hősök szellemei a fagyos északról és bölcs férfiaké a föld minden tájáról. És ne feledkezzünk meg a dolgos munkásokról, akik…  – Persze, persze – vágott vágott a szavába a farmer farmer –, készségg készséggel el elhiszem, elhiszem, de még épp elegen vann vannak ak a

farmon. Az utolsó látogatása óta csak egy oldott kereket. Ezenkívül – és ezt minden alkalommal elmondom, barátom – egy szót sem hiszek el a dicshimnuszaiból. Bár csak egyszerű dohánytermesztő vagyok   – mondta, ondta, és Jollyn Joll ynak ak úgy tűnt tűnt,, minth intha a tekint tekintete ete különleges különleges megg eggyőz yőzőő erővel fúródna fúródna a kalmár  kalmár  szemébe –, de nem vagyok együgyű. Úgy látszik, hogy a hercegnők és a hősök szellemei semmiben nem különböznek az összes többitől, ezért a kísértetei éppúgy lehetnek szegény éhenkórászok és hajótöröttek lelkei.  – Hercegnők Hercegnők is süllyedn süll yednek ek el hajókkal ajókkal – mondta mondta a szellemkalm szellemkalmár, ár, és kifürkész kifürkészhet hetetlen etlen oldalpillantást oldalpi llantást lövellt Jolly Joll yra.  – Előfordul Előfordul az ilyesmi. ilyesmi. Munk apja legyintett.  – Maga Maga mindig tisztességes tisztességes üzleteket üzleteket kötött kötött velem, de amiket amiket beszél… Hallottam például egy szellemfelkelésről a NagyCaicoson, ahol egész ültetvényeket dúltak fel. Erről mit tud mondani? A szellemkalmár elmosolyodott a kapucnija árnyékában. Az egyik papagáj éles rikoltást hallatott.  – Szerencsétlenségek Szerencsétlenségek mindig mindig lesznek, lesznek, attól attól tartok. tartok. De biztosíthat biztosíthatom om,, hogy hogy ebben az esetben egyedül egyedül a farmer hibája volt, azé az ököré. Valami csuhás rábeszélte, hogy áldassa meg a szellemeit. Te jó szagú isten, az a fajankó szenteltvizet spriccelt rájuk, pedig így tényleg nem lehet bánni egy szellemmel.  – Bárhogy Bárhogy is volt, jelen jele nleg nincs nincs szükségün szükségünkk új szellemekre. szellemekre. Talán majd legközelebb. legközelebb. – Minth Minthaa a gyors továbbutazásra akarná biztatni a kalmárt, még hozzátette: – Igen, úgy gondolom, legközelebb megint át tudok majd venni magától két-három példányt. A kalmár kalmár bólint bóli ntott. ott.  – Sajnálatos, de hát hát ilyen az üzleti üzleti élet. – Azut Azután án Mu Munk nkhoz hoz fordult. fordult. – Mondd Mondd csak, csak, már már minden minden szellem engedelmeskedik neked? Vagy voltak olyanok, akik makacskodtak?  – Nem volt semm semmi gond. gond. Minden Minden úgy úgy történ történt,t, ahogy ahogy mondtad. ondtad. – A fiú büszkén büszkén Jollyra nézet nézett.t. – Amikor  Amikor  legutóbb itt járt, megparancsolta a szellemeknek, hogy a jövőben ne csak az apámra hallgassanak, hanem rám is.  – Én kértem meg rá – mondta ondta az apja. – Itt Itt kint mindenre indenre fel kell készülnie készülnie az embernek embernek.. Megbetegedhetek, vagy baleset érhet. Munk mar elég idős ahhoz, hogy szükség esetén egyedül vezesse a farmot. A szellemkalmár ivott egy korty vizet, majd felállt.  – Nem akarlak tovább tovább feltartani feltartani bennetek benneteket et a mun munkkában.  – Nem éjszakázik éjszakázik itt, itt, ahogy ahogy szokot szokott? t? – kérdezte kérdezte Mun Munkk any anyja ja meglepett meglepetten. en. A kalmár a fejét rázta.  – Amilyen Amilyen hamar hamar csak lehet, tovább kell menn ennem em.. Ha a spanyolok spanyolok tény tényleg megtám egtámadják adják a kalózokat kalózokat  New Providence-en, biztos biztos jobb, ha előtte minél minél több üzlet ü zletet et megköt megköt az ember. ember. Ki tudja, tudja, hog hogyy utána utána az ültetvények még elég átvevőt találnak-e az áruikra.  – Nem mindenk indenki kereskedik a kalózokk kalózokkal al – mondt mondtaa Munk Munk apja rosszallóan. ros szallóan.  – Tudom, dom, tudom tudom.. Maga Maga becsületes becsül etes ember. ember. – A szellemkalm szellemkalmár ár eltüntett eltüntettee a ruhája ruhája alatt a titokzat titokzatos os ezüst karperecet, és meghajolt a két felnőtt előtt. Azután azt kérdezte Munktól: – Elkísértek a  barátnőddel  barátnőddel a hajóhoz? hajóhoz?  – Hát persze. Jolly és Munk csatlakoztak a kalmárhoz, amikor lement a verandáról. Bekanyarodtak a dzsungelösvényre, amely a partra vezetett.  – Jó utat! utat! – szólt után utánuk uk a farmer. farmer. – És ügyelje ügyeljenn az időjárásra! időjárásr a!

Az előbb úgy tűnt, mintha vihar készülődne. Felhők gyülekeztek a horizonton, és már régóta nem volt ciklon errefelé.  – Vigy Vigyázn áznii fogok, fogok, köszönöm köszönöm – felelte a kalm kalmár. ár. A pálmalevéltetős, cölöpkerítéses farm eltűnt a bokrok és fák mögött. Jolly, Munk és a kalmár csak  akkor szólt újra egymáshoz, amikor elérték a partot. A vitorlás hajó dülöngélt a sekély vízben. Egy kifeszített sátorponyva nyújtott egyedüli védelmet a fedélzeten, még egy kabin sem volt a kis hajón. A vékony árboc nem bírt volna ki egy ítéletidőt. Jolly számára mindez nagyon különösnek tűnt. De természetesen maga a szellemkalmár volt a legrejtélyesebb. Mielőtt felgyűrte a köpenyét, és az enyhe hullámverésben eltalpalt a hajóig, mindkét gyerekkel kezet rázott.  – Legy Legyetek etek óvatosak, különösen különösen az elkövetkezen elkövetkezendő dő napokban. napokban. A kalmár észrevette, hogy Jolly összevonja a szemöldökét, és mosolyogva hozzátette: – A spanyolok   beváltják a fenyeg fenyegetésük etésüket, et, vélhetőleg hamarosan. hamarosan. Ti messze vagy vagytok tok New Providence-től, de ki tudja tudja,, talán tal án itt kint is érezni é rezni fogjátok ennek ennek a sok s ok bajnak baj nak a hull hullám ámait. ait. Jolly és Munk figyelte, ahogy a férfi felmászott a fedélzetre, kifeszítette a vitorlát, és meglepő gyors gy orsasá aságg ggal al kimanővere kimanőverezett zett a hajóval a sziklazáton s ziklazátonyok yok kközött özött a nyíl nyíltt tengerr tengerre. e. Pedig a parton egy szélfuvallatot sem lehetett érezni.  – Az Aztt hittem hittem,, meg akarod kérdezni érdezni tőle, hog hogyy nem visz-e magával – mondta ondta Mun Munk. Remény Reménykedve kedve hozzátette: – Vagy meggondoltad magad? Jolly a fejét rázta. rázta.  – Jobb ötletem van.  – Ó, igen? igen?  – Követni Követni fogjuk fogjuk.. Munk rámeredt.  – Mit csinálunk? csinálunk?  – Valami nincs nincs rendben vele. Ne próbáld bemesélni bemesélni nek nekem em,, hog hogyy ez nek neked ed még nem tűn tűnt fel. Komolyan azt gondolod, hogy ezzel a dióhéjjal hajózza körbe az egész Karib-tengert?  – Nem hazudik azudik nekem nekem.. Bizonyosan Bizonyosan nem. nem.  – De talán talán a teljes igazságot igazságot sem mondja el.  – Ha kint kint valahol lenne lenne egy nagy agyobb obb hajó is, azt az apám látta volna volna a kilátójából Jolly összehúzta a szemét, és elgondolkozott.  – Igen Igen – mondt mondtaa aztán aztán –, valószínűleg valószínűleg igazad igazad van. van. Ennek Ennek ellenére kövessük egy egy darabon.  – Meg fog látni mink minket. et.  – Ha biztos biztos távolságot tartunk tartunk,, akkor akkor nem. nem.  – De ha ha mégis, mégis, akkor akkor dühös dühös lesz.  – Azt Azt hittem hittem,, a barátod.  – Már nem nem az, ha ha szaglászom szaglászom utána. utána. Jolly felsóhajtott.  – Hát akk akkor or egyedül egyedül megy megyek. ek. Valószínűleg alószínűleg ott ott kint kint amúgy amúgy is csak csa k feltartan feltartanál. ál. Harag szikrázott fel Munk szemében.  – Én ug ugyyanúg anúgyy sille sil le vagyok, vagyok, mint te.  – De tapasztalatlan tapasztalatlan vagy vagy,, és a ny nyílt ílt tengeren tengeren még nemigen emigen próbáltál próbál tál járni. Fel fognak fognak dönteni dönteni a hullámok.  – Nem fognak fognak!! Jolly a szeme sarkából figyelte a szellemkalmár hajóját, amely már csak egy fehér pont volt a végtelen

kékségben.  – Hát akk akkor or most most alkalmad alkalmad lesz bebizonyít bebizonyítani. ani. Ezzel átugrotta a partot nyaldosó habokat, két hullám között megvetette a lábát a vízen, és rohanni kezdett. Jolly félelmei beigazolódtak: Munk tényleg feltartotta. De nem panaszkodott emiatt. Amúgy sem volt szabad túl gyorsan menniük, menniük, nehogy nehogy túlzottan túlzottan megk megközelí özelítsék tsék a hajót, és é s esetleg esetl eg megláss meglássák ák őket. Munk nehezen tudta megtartani az egyensúlyát az ingatag talajon. Többször is megbotlott, és elkövette azt a hibát, hogy az áramlás ellenében rálépett egy hullámtarajra, amely kis híján feldöntötte. Ennek ellenére nagyon igyekezett, ez nyilvánvaló volt, és Jollynak csak egyetlenegyszer kellett megtartania, amikor majdnem elesett; a többi alkalommal a maga erejéből nyerte valahogy vissza az egyensúlyát. Egy idő múlva már valamivel biztosabban mozgott, és Jolly hamarosan már inkább figyelt a távoli hajóra, mint rá.  – Az apám a pám bizt bi ztos os lát minket inket – mondta ondta Munk Munk,, és hátrapil hátrapillant lantott ott a magány agányos heg hegyre, yre, amely amely a kis sziget dzsungelteteje fölé magasodott. Ott fent valahol a farmer épp az idegen hajókat kémlelte – és végig kellett kelle tt nézn néznie, ie, ahogy a fia és a kalózlány kaló zlány újfent újfent semmibe semmibe veszik az egyik tilalm tilal mát.  Jolly,  Jolly , gondolta magában a lány vidáman,  tényleg rossz hatással vagy erre a fiúra. f iúra. Ennek ellenére nem tudta féken tartani a kíváncsiságát. Rossz érzése támadt, amikor meglátta ezt a szellemkalmárt. Valamit elhallgatott előlük. Vajon félt tőle? A férfi kétségtelenül nyugtalanította, de mégiscsak sille volt, és szükség esetén a vízen is elmenekülhet előle.  – És mi mi lesz, les z, ha ha a kalmár kalmár ráuszítja a szelle szellem meit?  – Hé – mondt mondtaa Mun Munk hirtelen, hirtelen, miut miután án már már majdnem majdnem egy órája gyalogoltak gyalogoltak –, nézd nézd meg meg azt azt ott! ott!  – Igen, Igen, látom. látom. Széles, lebegő ködoszlop tűnt fel a horizonton, mely gyorsan közeledett. Fehér párakarok himbálóztak  a két szélén, mintha az égen elhúzó sirályok után tapogatóznának. Vakító fénynyel ragyogott a karibtengeri napsütésben. A szellemkalmár hajója egyenesen felé tartott.  – Ezek azok azok a felhők, felhők, amelyekről amelyekről az apád beszélt? – Jolly J olly már már nem egy egy ciklont ciklont ért meg, meg, de egyik egyik sem elezte a jöttét köddel.  – Aligha. Aligha.  – Tudtam Tudtam!! – Jolly diadalittasan megg eggyorsítot yorsította ta a lépteit. – Ezzel Ezzel a fickóval fickóval valami nincs nincs rendben. rendben.  – És ezt épp egy kalóz mondja. mondja.  – Mondott Mondott nek neked ed valaha is bárm bár mit erről a ködről?  – Talán nem nem is tudott tudott róla.  – Munk Munk tiltakozása tiltakozása nem nem volt túl megg meggyőz yőző. ő.  – És ezért hajózik hajózik pontosan pontosan felé? Minden Minden épeszű épeszű teng tengerész erész hatalm hatalmas as ívben elkerülné ezt ezt a ködoszlopot ködoszlopot egy ilyen hajóval. Munk már nem mondott semmit. Nem tartotta helyénvalónak, hogy nem bízik a barátjában, de úgy tűnt, az még kevésbé tetszik neki, amit most lát. Jolly nem volt biztos benne, hogy a fiú osztja a gyanakvását, gy anakvását, de azt látta, hogy csodálkoz csodál kozik. ik. A szellemkalmár hajója még mindig egyenesen a köd felé tartott. Hamarosan fehér ködujjak nyúltak a vitorla és a törzs után. A szellemkalmár már csak egy aprócska alak volt, mely szálfaegyenesen állt a hajó farában. Munk Munk nnehezen ehezen tudott tudott lépést lépé st tartani Jollyval. Jol lyval.  – Csak nem akarsz utána utána menn menni? i?  – Különben Különben hogy hogy deríthetn deríthetnénk ki az igazságot igazságot??  – Talán nincs nincs is igazság. igazság. Talán az ott teljesen normális ormális köd. Jolly Joll y maró pillant pill antást ást lövellt lövel lt rá, és

lemondott a válaszról. A hajó mostanra majdnem eltűnt, már csak egy sötét folt árulta el a helyzetét. Jolly szitkozódni kezdett.  – Szem elől tévesztjük a ködben, ködben, ha ha nem sietünk. sietünk. Munk nem tudott gyorsabban menni, ezzel tisztában volt – nem ismerte ezt az erős hullámverést, félt, a hullámok ide-oda fogják dobálni, mint valami játékszert.  – Menj Menj előre! előr e! – mondt mondtaa a fiú.  – Majd elboldogulok elboldogulok valahogy. valahogy.  – Egy Együtt maradunk aradunk – tiltakozot tiltakozottt Jolly. – Minden Minden más túl veszélyes lenne. lenne. Munk megint megpróbált gyorsítani a tempóján, de ennek az lett az eredménye, hogy megbotlott. Az utols utolsóó pill pi llanatban anatban letette a vízre mindkét tenyerét, tenyerét, nehogy nehogy felbukjon, felbukjon, majd szitk s zitkozódva ozódva felegyenese felegyenesedett dett és továbbment. továbbment. A kköd öd mostanra már végleg elny el nyelte elte a hajót. hajó t. Jolly Jol ly rem re mélte, hog hogyy a szellemk szel lemkalmár almár tartja tar tja az a z útirányt. útirányt. Így ha egyenesen mennek előre, nem veszítik el a nyomát. A ködfal lebegő masszaként terült szét a tengeren. Negyvenötven lépés széles volt, és olyan magas, mint egy hadihajó árboca. A páragomolyag Jolly és Munk felé áramlott. Az elmúlt óra perzselő napsütése után kellemesen hűsítette a bőrüket. Jolly ösztönösen visszafojtotta lélegzetét, amikor behatoltak a köd belsejébe. Természetellenes csend fogadta őket. Jollyban furcsa, nyomasztó érzést keltettek a körülötte magasodó fehér falak. Munk  szürke árnyként ment mellette, de nem mert szólni hozzá, mert attól tartott, hogy a szellemkalmár itt lehet valahol a közelben, és meghallhatja. Alig tettek tizenöt lépést a ködben, amikor hirtelen kitisztult a levegő. Hamarosan rájöttek, miért: a ködfal nem összefüggő massza volt, hanem egy gyűrű, amely valamit rejtett a közepében. Jollynak elakadt a lélegzete. Ő és Munk egyszerre álltak meg. Egy galeon magasodott előttük. A hajó nyikorgó árbocokkal állt egy tisztás kellős közepén, a köd rejtekében. A körülötte csobogó víz fényes és áttetsző volt, akár egy kikötőmedencében, itt azonban hamisnak és valószerűtlennek tűntek  ezek a hangok. A galeon törzse sötét fából volt. A vízvonal fölött vastag rétegben algák és kagylók rakódtak a fára. A három magas árbocon szürkék és elnyűttek voltak a vitorlák, még a leghanyagabb kapitány sem tűrt volna el ilyet. De Jolly amúgy is kételkedett benne, hogy van kapitány ennek a hajónak a fedélzetén. Ahogy abban is, hogy legénysége lenne.  – Ez az, az, amire amire gondolok? gondolok? – Mun Munkn knak ak remeget remegettt a hang hangja. ja.  – Igen Igen – mondt mondtaa a lány –, a te szelle szellem mkalmárodnak kalmárodnak pont olyan ladikja van, amilyen amilyen illik ill ik hozz hozzá. á.  – Én azt hittem hittem,, nincsen nincsenek ek szelle szellem mhajók. hajók. Jolly sandán rápillantott.  – Én azt hittem hittem,, nincsen nincsenek ek szelle szellem mek. Vonakodva haladtak előre, végleg elhagyták a ködöt, és kiléptek a napfényre. Ám még ez sem tudta felderíteni a kedvüket. Csak a szellemhajóra tudtak figyelni.  – Morducok Morducok vann vannak ak a vízben! vízben! – hallották hallották meg hirtelen a szellemkalm szellemkalmár ár han hangját, gját, mielőtt még meglátták volna. Munk a galeon fara felé fordította a fejét. A kalmár mindkét kezével a korlátra támaszkodott, és őket nézte, miközben a szél belekapott a köpenyébe, és felduzzasztottá. Jolly a nyitott köpeny alatt látta az övén az ezüst karperecet. Sötét ruhába bújtatott teste izmosabb volt, mint szikár vonásai alapján gondolta volna. Fekete ing feszült széles mellkasán.

Csak néhány pillanat múlva jutottak el az agyáig a férfi szavai.  – Morducok? Morducok? – ismételte ismételte felri felriadva. adva. Munk Munknak nak a földbe gyök gyökerezett erezett a lába.  – Én továbbmenn továbbmennék ék – mondt mondtaa a szellemkalm szellemkalmár. ár.  – Ha ilyen il yen ny nyug ugodtan odtan állsz ott, ott, az talán támadásra támadásra ösztönz ösztönzii őket. Gyertek Gyertek fel fel a hajóra! Itt biztonság biztonságban ban lesztek.  – Igaza Igaza van – mondt mondtaa Jolly Joll y elkeseredetten, elkeseredetten, majd majd kézen kézen fogt fogtaa Mun Munkot, kot, és továbbhúzt továbbhúzta. a.  – Te is láttad őket? őket? – kérdezte kérdezte a fiú fiú alig ali g hallhatón. hallhatón.  – Úgy Úgy értem, értem, a morducok morducokat. at.  – Jolly tekint tekintetével etével végigpászt végigpásztázt áztaa a vizet, de nem nem fedezett fedezett fel semm semmi gyanúsat. gyanúsat.  – Nem. Nem.  – Én sem. sem. Szerinted Szerinted meg meg akar akar ijeszt ij eszteni eni mink minket? et?  – Úgy Úgy látod, hogy hogy ehh ehhez ez még még morducok morducokról ról szóló mesékre mesékre van szükség szüksége? e?  Némán  Némán tették tették meg a hátralév hátralévőő utat a hajóhoz. hajóhoz. Egy Egy szellem, szellem, aki pont úgy nézett nézett ki, ahog ahogyy a lebegő kisegítők az ültetvényen, odadobta nekik egy kötélhágcsó végét. Először Jolly mászott fel rajta, Munk   pedig fürgén fürgén követte. követte.  – Legy egyetek etek üdvözölve a hajón. hajón. – A kalmár kalmár eléjük eléj ük ment ment,, miközben iközben a szellem felhúzta felhúzta a kötéllétrát. kötéllétrát. –  Világos volt számomra, hogy nem jönnétek velem, ha megkérnélek rá benneteket. Munk még jobban elsápadt.  – Veled Veled menni? menni? Hova? Hova?  – El a szigetről. szigetről. – Most sajnálat sajnálat érződött a férfi hang hangjában. jában. – És a szüleidtől, attól attól tartok. tartok.  – Soha Soha az életben nem tenn tennék ilyet! ilyet!  – De hát mindig mindig ezt akartad akartad – mondta ondta a kalmár, almár, és Jolly Joll y beismerte beismerte magának, agának, hogy hogy ő is épp ug ugyyanerre gondolt.  – Egész biztos, biztos, hogy hogy nem nem megy egyek ek el egyszerű egyszerűen. en. – Mun Munk megf megfordult, ordult, és visszalépett vis szalépett a korláthoz korláthoz.. Jolly Joll y látta a szemében a dacot, a csalódottságot és a dühöt is. – A létrát! – szólt oda a fiú parancsolón a szellemnek, de az nem mozdult. Most további szellemek lebegtek végig a hajón, némelyek a fedélzet alól jöttek elő, mások a kötélzetről lebbentek le, ahol messziről nem lehetett megkülönböztetni őket a ködfoszlányoktól.  – Hát jó – mondt mondtaa Munk Munk.. – Ha nem nem,, akkor akkor nem nem.. Épp készült átmászni a korláton, de Jolly odaugrott hozzá, és visszatartotta.  – Várj! Várj! Hallgassuk meg, mit akar akar mondan mondani.i. A szellemkalmár odabiccentett neki, és közelebb lépett.  – Kérlek, Munk Munk,, én nem akarok rosszat nektek, ektek, és bizonyosan bizonyosan nem szeretnélek szeretnélek akaratotok akaratotok ellenére megszöktetni titeket. ti teket. Munk habozott, Jollyra pillantott, aztán visszahúzta a lábát a korlátról.  – Hát akk akkor or mit mit akarsz? akarsz?  – És miféle miféle hajó ez? – kérdezte kérdezte Jolly.  – Egy Egy hajdani hajdani rabszolgahajó rabszolgahajó – mondta ondta a kalmár. kalmár. – A legén l egénység ység hagyt hagyta, a, hogy éhen haljon a legtöbb legtöbb férfi és nő, akiket öszszezsúfoltak a fedélközben. Azok, akik életben maradtak, felkelésre szánták el magukat. Eközben a legénység és a rabszolgák kölcsönösen kiirtották egymást, végül senki nem maradt életben. A hajó egy kis sziget előtt feneklett meg, ahol húsz vagy harminc évvel később rábukkantak. Jolly Jol ly megvetőn megvetőn mére méregett gettee a férfit. fér fit.  – Az, Az, amit amit a szellemekk szellemekkel el művel, művel, nem nem más, mint mint amit amit a rabszolga-kereskedők rabszolga-kereskedők csinálnak csinálnak a foglyaikk foglyaikkal. al.  – De őket nem én idéztem meg. Én csak azokat azokat gy gyűjt űjtöm öm össze, akik amúgy amúgy is ny nyug ughat hatatlanu atlanull

 bolyongan  bolyonganak. ak. Alapjában véve örülnek, örülnek, ha valaki törődik velük, és feladatot ad nek nekik. ik. – A kalmár  kalmár  mosolygott, de aggodalom és egy leheletnyi szomorúság tükröződött ebben a mosolyban. – De most nem a szellemek a fontosak, hanem ti. Mindketten nagy veszélyben vagytok. – A tekintete Jollyra siklott. – Ha sejtettem volna, hogy sille vagy… Úgy tűnik, hibáztam. Mindig csak a farmerekre figyeltem, nem pedig rátok, kalózokra. – Csóválni kezdte a fejét, majd így folytatta: – Segíteni akarok  nektek. De ha a szigeten maradtok, rátok fognak találni. És attól félek, már nem telik sok időbe. Sokasodnak a jele j elek. k. A szelek nyugt nyugtala alanságot nságot hozn hoznak, ak, és van valam val amii a levegőben, l evegőben, am a mi nem tetszik.  – Kik fogn fognak ránk ránk találni? – kérdezte kérdezte Mun Munkk. Jolly közelebb lépett a szellemkalmárhoz.  – Ugy Ugyanaz anazok ok az emberek, emberek, akik akik csapdát állítottak állítottak a Maddy- nek?  – Rosszabbak náluk, náluk, bár ug ugyyanazon anazon az oldalon állnak – mondta ondta a félszemű. félszemű. – Az őrlőáram őrlőár am megint egint forogni forogni kezdett. És olyan szolgákat okád ki magából magából,, akik lesik le sik minden óhajá óhaját.t. Jolly és Munk egymásra pillantott. Őrlőáram? Szolgák? Miről beszél ez?  – Néh Néhány ány dolgot hamarosan hamarosan meg fogtok fogtok érteni, ha meg tudlak tudlak győz yőznni titeket titeket arról, arról , hogy velem öjjetek… Csattanás szakította félbe a kalmárt.  – Mindhárm Mindhárman an megpördültek megpördültek a teng tengelyük körül. körül. Jolly először el őször nem látta, mi mi ok o kozh ozhatt attaa a zajt, de azután azután megpillantott valamit, ami csak néhány lépésnyire hevert tőle a deszkán. Egy döglött hal volt. vo lt. Megint hallatszott a zaj. Azután megint. Jolly látta, ahogy egy haltest fentről belecsapódik az egyik  szellem szell embe, be, és szertefoszlatja, szertefoszlatja , majd azt a ztán án a szelle s zellem m ugy ugyanolyan anolyan ham hamar ar megint testet testet ölt. öl t.  – A fenébe! fenébe! – szitkozódot szitkozódottt a szellemk szellemkalm almár. ár.  – Mi ez? ez? Jolly a lábujja hegyével megbökte a halat, amely a legközelebb volt hozzá. Most további haltetemek záporoztak a fedélzetre. Az egyik súrolta Jolly vállát, egy másik elől meg még épp idejében tért ki, mielőtt arcon találta volna. A semmiből valóságos döglötthal-eső zúdult alá a felhőtlen égből.  – Az őrlőáram őr lőáram lehelete l ehelete – mormogt ormogtaa a szellemkalm szellemkalmár, ár, és é s feszülten feszülten bámulta bámulta a ködfalat. ködfalat. – Valami van itt. A távolból az őskori állatok hangját idéző rikoltás hallatszott. A kalmárnak összeszűkült a szeme.  – Az aherusz. aherusz. Az Az aheruszt aheruszt küldték ide! Munk izgatottan ugrándozott.  – Honnan Honnan jött ez a hang? hang? Jolly kihajolt a korláton, mintha így jobban fel tudná mérni, milyen irányból jön a hang. De a rikoltás elhalkult, majd majd újra újr a felhan fel hangz gzott. ott.  – A sziget szigetről ről jött j ött??  – Félő volt, hogy hogy Mun Munk éles hang hangja ja ment menten en elcsuklik. elcsuklik. – A szigeten szigeten… … a szigeten van? Jolly hátranézett a szellemkalmárra. Megijedt, amikor látta, mennyire elsápadt a férfi; most azokra a lényekre hasonlított, akikkel kereskedett.  – Ugye a szüleimnél szüleimnél van? – Mun Munk tágra tágra ny nyílt ílt szemm szemmel meredt a kalmárra. kalmárra. An Annak nak nem kellett válaszolnia. Az arckifejezése maga maga volt a válasz.  – Munk Munk!! – kiáltott kiáltott fel fel Jolly. Jol ly. – Várj! Várj! De már túl késő volt. A fiú egy ugrással átvetette magát a korláton.

Az őrlőáram követei

Jolly Jol ly fojtott káromkodást káromkodást hallott, hall ott, amikor amikor Munk Munk a vízre v ízre ért. A fiú örülhetett, ör ülhetett, ha nem törte el mindkét lábát. De amikor Jolly lenézett rá, látta, ahogy a vízen rohan, egyenesen a ködfal felé.  – Munk Munk!!  – Jolly – szólt intőn intőn a szellemkalm szellemkalmár ár –, ne csináld ezt! ezt! Az aherusz aherusz nem nem… … A lány már nem hallotta a többit, mert fél kézzel kapaszkodva átlendült a korlát fölött, és a mélybe zuhant. A talpára és az egyik kezére esett, hangosan szitkozódott a tagjaiban érzett fájdalom miatt, de már neki is iramodott.  – Munk Munk,, várj már meg! meg! Én is megyek megyek!! Jolly látta maga előtt a fiút a ködben, de csak akkor érte utol, amikor már újra áthatoltak a párán, és a nyílt tengere tengerenn futott futottak ak a messzi sziget s ziget felé, am a milyen il yen gyorsan gyorsan csak cs ak bírtak. bír tak. Többször is elkapta Munkot, amikor az kétségbeesésében és félelmében elveszítette az egyensúlyát a hánykolódó hullámokon, de szótlanul rohant tovább, nem nézett oldalra, csak konokul  bámult  bámultaa a szigetet szigetet,, a sötétzöld sötétzöld dzsun dzsungel fölé fölé magasodó magasodó szürke szürke hegy hegytet tetőt. őt. Jolly egyszer hátrapillantott a válla fölött, és úgy látta, mintha a köd követné őket, de nem törődött vele. Tudta, mit érezhet Munk benne is hasonló érzések kavarogtak, amikor ott kellett hagynia Bannont és a többieket a galeon fedélzetén. Nem tartotta igazságosnak, hogy amíg ő maga sértetlen maradt, azok az emberek, akikhez ragaszkodott, életveszélyben voltak. Ahogy most Munk sem akarta feladni, ő sem volt még kész arra, hogy beletörődjön Bannon halálába. Most már elég közel jártak a szigethez ahhoz, hogy lássák az őserdő fái fölött röpködő tarka madárrajt. Több száz, több ezer különféle fajtájú madarat pillantottak meg a levegőben, mintha valam val amenn ennyi yi szárnyas egyszerr egyszerree szállt s zállt volna v olna fel, fel , hogy körözni körözni kezdjen a sziget s ziget fölött. Jolly lába alatt elsiklott valami a hullámok alatt, egy elmosódott árny, amely szétforgácsolódott a tenger habjain megtörő fényben. Morducok! De gyáva, gyenge példányok voltak, nem merték elkapni a lábukat – a legtöbbjük félt a levegőtől és a napfénytől. Csak a legnagyobbak voltak elég bátrak ahhoz, hogy kidugják a vízből a karmaikat. A addy roncsában felbukkant morduc egy törzsfőnök lehetett, a Mély Törzsek egyik falkavezére.  Nem sikerült sokat megtudn egtudnii róluk, róluk, amióta amióta évekkel évekkel ezelőtt felbukk felbukkant antak. ak. De az, hogy embereket embereket támadjanak meg a szárazföldön, éppolyan valószínűtlen volt, mint hogy egy sas a víz alatt vadásszon. És bár úgy tudtak ordítani és bömbölni, mint a vadállat, az előbbi rikoltás valami egészen más volt. Százszor hangosabb, mint bármelyik morduc ordítás, amelyet Jolly eddig hallott, és ezerszer  dühödtebb. A lány lassan kifogyott a szuszból, miközben Munkot még mindig az az elszántság hajtotta, amelyet a szüleiért érzett aggodalom táplált. Ő is félt, de érezte, hogy mindkettejüket hamarosan elhagyja minden erejü er ejük, k, ha így rohannak rohannak tovább. tovább .  – Munk Munk… … Nincs értelm ér telme… e… teljesen telj esen kimerülten kimerülten megérk megérkezn eznii a szig s zigetre… etre… Azzal Azzal senkin senkin sem segítün segítünk. k. –  Bármi hallatta is azt az ordítást, könnyedén elbánik majd két teljesen erőtlen tizennégy évessel.

De Munk nem hallgatott rá.  – Munk Munk,, a fenébe fenébe is! – Jolly Joll y megrag megragadta adta fu futás közben közben a fiú vállát. Munk dühödten megfordult, olyan harciasan, hogy Jolly visszahőkölt. Ez nem az a Munk volt, akit az elmúlt napokban megismert. A félelem és a düh eltorzította a vonásait, és a szemében olyan elszántság tükröződött, hogy Jollynak végigfutott a hátán a hideg.  – Ők a szüleim, szüleim, Jolly! Azt Azt teszem teszem,, amit amit én helyesnek tartok?  – A hang hangján ján érződött érződött a kimerültség, kimerültség, de meglepő meglepő önuralom önuralomról ról tett tanúságot tanúságot.. Jolly még mondani akart valamit, de a fiú már továbbrohant, és egyszerűen faképnél hagyta. Jolly halkan szitkozódott, öszszegörnyedt, mert nagyon szúrt az oldala, azután összeszorította a fogát, és követte Munkot. Hamarosan megint egy vonalban futottak. A rikoltás újra felhangzott, és ez alkalommal a sziget fölött köröző madárraj csillámló szökőkútként rebbent szét a szélrózsa minden irányába. Lövések dördültek, kettő egymás után, majd kis szünet után egy harmadik. Jolly Munkra nézett, de annak mintha kővé dermedt volna az arca. Izzadság gyöngyözött a homlokán és az arcán, fénylett a tarkója, de csak futott előre, mint egy hajó, amely dagadó vitorlákkal hasítja a habokat, és senki és semmi nem tartóztathatja fel. Megkerülték a sziklazátonyt, átkeltek az öböl félkörén, és végre kibotorkáltak a szárazföldre. Amikor  Munk szilárd talajt érzett a lába alatt, megállt egy pillanatra. A parton mindenütt döglött halak  hevertek szétszórva. A tetemek tetemek már már rohadni kezdtek a napon, a bűz b űzük ük harangkén harangkéntt borult bor ult rá a szigetre. s zigetre. A halál szaga volt ez. Jolly a hőség és a kimerültség ellenére fázni kezdett. A karja izzadt és libabőrös volt egyszerre. Munk pár pillanatra lehunyta a szemét.  – Nem segíthetsz segíthetsz nekik nekik… … ha… te te magad magad is megh meghalsz alsz – zihálta zihálta Jolly Jol ly.. – Először Elős zör rá kell jönn jö nnünk ünk,, mi ez…  – Igen Igen – mondta ondta a fiú komoran. omoran. – Úg Úgyh yhogy ogy megn megnézzük. ézzük. Ezzel Ezzel megint egint nek nekiir iiram amodott odott,, futn futnii kezdett kezdett a dzsungel széle felé, majd hamarosan beért a fák párás, meleg árnyékába. Jolly hörögve vette a levegőt, amikor utolérte. Előhúzta keskeny tőrét, amely már az állítólagos spanyolok elleni támadásnál is nála volt; most nevetségesnek tűnt számára ez a fegyver ahhoz képest, amit a rikoltásokat hallva maga elé képzelt. Sűrű bozótoson botorkáltak keresztül kere sztül azután hir hirtelen telen ott álltak ál ltak egy keskeny, keskeny, hosszan elnyúló tiszt tis ztáson. áson. Munk Munk elfúló elfúl ó hang hangon on felny fel nyögött. ögött. Körülöttük valami letarolta a dzsungelt. Házmagasságú mahagóni törzsek törtek ketté és szakadtak ki gyökerestül a földből, óriáspáfrányok és hibiszkuszbokrok hevertek szerteszét ízzé-porrá taposva. És döglött halak szőnyege borított mindent. Az égen égen olyan hangosan hangosan rikoltoztak a madarak, hogy Jollynak Jol lynak belefájdult belefájd ult a füle. füle .  – Még valamenny valamennyien ien a levegőben vann vannak ak – mondt mondtaa halkan. halkan. Munk ránézett.  – Ezt Ezt mire mire mondod? mondod?  – Nem szállnak szállnak le a földre. Még azért azért sem, hogy hogy megegyék egegyék a halakat. halakat. És rikoltoznak rikoltoznak az izgatot izgatottság tságtól. tól. Ez azt jelenti, hogy… Munknak kiszaladt a vér az arcából.  – Hogy Hogy még mindig mindig itt van. van. Megint nekiiramodtak, most mindketten egyszerre, és követték az irtás vonalát. Hamarosan Jolly számára számára is világossá vált, hova vezet. Valaki áttörte a cölöpkerítést, mintha csak gyékényből lett volna. Hegyes végű fatörzsek hevertek 

mindenfelé. Némelyiket akkora erővel söpörték félre, hogy túlméretezett nyílként fúródtak a földbe, és most úgy álltak ott, akár a szigetlakók pogány totemei.  – Any Anyu! Apu Apu!! – Mun Munkk átugrot átugrotta ta a romhalm romhalmazt azt,, és rohann rohanni kezdett kezdett a szétrom szétrombolt bolt ház ház felé. felé. A veranda fölötti előtetőt egy darabban letépték, és most ott hevert néhány lépésnyire a fűben. Az asztalt és a székeket, melyeken reggel még ettek, mintha egy iszonyatos ökölcsapással zúzták volna szét. A ház ajtaja eltűnt, és vele együtt az elülső fal nagy része is.  – Any Anyu! Jolly berohant a romos házba, és látta, ahogy Munk térdre rogy az anyja élettelen teste mellett. Könnyek Könn yek folytak folytak végig az arcán. ar cán. Joll Jo llyy tehetetlenül tehetetlenül állt áll t mell mellette, ette, és azon töprengett, töprengett, mit tehetne, tehetne, hog hogyan yan tudna segíteni. Végül leguggolt a nő másik oldalán, megfogta a kezét, és reszkető ujjakkal kitapintotta a pulzusát.  – Él! – nyög nyögte te ki ki egy perccel később. – Mun Munkk, az édesany édesanyád él! A fiú könnyfüggönyön keresztül pillantott fel rá, azután megint az anyjára nézett, és megsimogatta az arcát.  – Meg kell találn talál nom apát! – Munk Munk vonak vonakodva odva elengedte elengedte az any anyját, és felugrott. felugrott.  – Maradj melle mellett tte! e!  – Munk Munk,, túl veszélyes veszélyes ott kint kint!!  – Meg kell keresnem. keresnem.  – Akk Akkor hadd menjek menjek veled. A fiú a fejét rázta és elrohant. Egy pillanattal később már el is tűnt Jolly szeme elől. A lány hallotta a fa recsegését, amikor Munk átugrott a fatörzseken és a szétzúzott deszkákon, azután már csak a madarak adar ak szűnni szűnni nem akaró rikoltozása r ikoltozása volt vol t az egyetlen egyetlen zaj. Jolly letaglózva és tanácstalanul gubbasztott ott, még mindig fogta az eszméletlen asszony kezét, és megpróbálta rendezni a gondolatait, hogy rájöjjön a történtek értelmére. Nem sikerült rájönnie. Így hát felállt, felvette a földről az egyik épen maradt korsót, és gyorsan vizet hozott a konyhában álló hordóból. Letörölte Munk anyjának az arcát, és ahogy tudta, lemosta róla a megszáradt vért, azután megoldotta szakadt ruháját. Érthetetlen okból alig vérzett a hátán lévő szörnyű seb sem Jolly, sem Munk nem vette észre az előbb. Most mégis elég volt egyetlen pillantás, hogy rájöjjön az ember: egy ilyen sérüléssel senki nem maradhat ara dhat életben. éle tben. Munk anyja meg fog halni. Mindegy, mit tesz Jolly, és hogyan próbálja ellátni a sebeit semmi értelme az egésznek. A lány nem tudta tovább türtőztetni magát, kitört belőle a zokogás, és közben tehetetlenül vergődött vegyes érzései közt: egyrészt a haldokló asszony mellett akart maradni, másrészt hajtotta a vágy, hogy kövesse Munkot, és segítsen neki. Gyűlölte magát a tehetetlenségéért. Lassanként rájött, hogy ez az egész nem történt volna meg, ha nem vetődött volna ennek a szigetnek a partjára; ha Bannonnal és a többiekkel maradt volna; ha a végzet, mely a silléket sújtotta, nem vezette volna el ide. A rikoltás megint felhangzott, ez alkalommal olyan hangosan, hogy beleremegtek a lakóház romjai, és néhány deszka nagy robajjal a földre zuhant, mert az eresztékeik meglazultak.  – Munk Munk!! Jolly gyengéden a földre fektette az asszony fejét, még egy szomorú pillantást vetett rá, azután futni kezdett. A ház mögött a pusztítás végeláthatatlan nyoma a dzsungelbe torkollott; megrepedt cölöpök és szétaprított fák káosza fogadta Jollyt. Átugrotta a romhalmazt, megbotlott a cafatokra szaggatott

aljnövényzetben, és most először feledkezett meg a kimerültségéről és a fájdalomról, melyet minden  porcikájában érzett. érzett. Az irtás az esőerdőn keresztül az egyik dohányföldhöz vezetett, amely a farmtól százlépésnyire volt egy tisztáson. Itt látta viszont Munkot. Látta az apja földön heverő, mozdulatlan testét. És tanúja lett egy olyan harcnak, amilyet eddig a rémálmaiban sem tudott volna elképzelni. Az ültetvény szellemei megvadult kutyákként lógtak valamin, ami túl nagy és túl félelmetes volt ahhoz, hogy Jolly egy pillantással fel tudja mérni. Munk széttárt karral állt halott apja mellett, mintha olyan erő áradna belőle, amely a hatalma alá vonja a szellemeket, és az aherusszal vívott kilátástalan csatába kényszeríti őket. Jolly még körülbelül húszlépésnyire volt tőlük, amikor a teremtmény újabb, hosszan elnyújtott ordítást hallatott, karmaival belekapott a szertefoszló szellemekbe, majd megint felordított, amikor a ködlények újból alakot öltöttek, és folytatták a támadást. De látni lehetett, hogy a szellemek rohamai csupán feltartóztatják a szörnyű alakot, legyengíteni nem tudják. Az aherusz egyszer talán emberi, de legalábbis emberhez hasonlatos lény volt, még ha a teste az óceán hulladékaiból tevődött is össze: fekete iszapból, összetekeredett algafonatokból és szét-mállott moszathálókból, amelyekből fehér tűhegyként meredtek ki számtalan halott tengeri állat szálkái. Zavaros, kocsonyás halszemek dülledtek ki mindenfelé a bűzös testből, de nem lehetett tudni, hogy az aherusz ezekkel ezekkel lát-e. l át-e. A szörnyszülött szörnyszülött a halál bűz bűzét ét árasztott ár asztotta, a, és é s am a mikor a szelle s zellem mekk ekkel el folytatott folytatott harc során megfordult a tengelye körül, Jolly látta, hogy oszladozó testű hajótöröttek bordái kandikálnak ki a hátából sápadt ujjakként. Az aherusz felszippantotta valamennyit, vagy a maradványaikból teremtette egy kifürkészhetetlen hatalom; talán nem is egy  ember volt, hanem sok, akik holttestekből és halak, polipok és gyilkos cápák tetemeiből jöttek létre.  – Munk Munk,, vissza! Jolly odarohant hozzá, amikor világossá vált számára, hogy nem látja a teremtmény támadását – még mindig lehunyta a szemét, hogy jobban tudjon összpontosítani. Jolly átlépte az apa testét, és megpróbált nem ránézni. De a szeme sarkából is látta, hogy a férfi biztosan halott; az aherusz szörnyű sebeket ejtett rajta. Még épphogy hátra tudta rántani Munkot a vállánál fogva, mielőtt kinyúltak a hullalény karmai, hogy megragadják. Egy kardhosszúságú és éppolyan éles karom fúródott a semmibe, azután elkapott egy szellemet, amely ettől kettészakadt, de aztán rögtön újra alakot öltött.  – El innen! innen! – üvöltötte üvöltötte Jolly Joll y, de Mun Munk kitépte kitépte magát a kezéből, kezéből, és vissza akart menn menni,i, hog hogyy a bestia elé lépjen. Ez nem bátorság, hanem őrültség volt! Jolly ráordított, megrázta, és végül sikerült észhez térítenie. Együtt kezdtek rohanni. Jolly futás közben felkapta Munk apjának kétcsövű pisztolyát. A fegyver egyik  csöve még mindig töltve volt. Végigfutottak az irtáson, és hallották, ahogy az aherusz mögöttük tombol. Jolly hátranézett a válla fölött: a teremtmény, amely olyan magas volt, mint a fák, és olyan fürge, akár egy ragadozó, üldözőbe vette őket két aránytalan lábán. A szellemeket, amelyek mindenfelé lógtak a testéről, köduszályként húzta maga után. Megremegett a föld minden lépésétől, a madarak rikoltoztak a levegőben, és a két gyerek körül levelek potyogtak le a fákról az erős földlökésektől. Jolly és Munk újabb és újabb kúszónövényeket és gyökereket ugrott át vakmerőn.  – Ne arra! – kiáltotta kiáltotta Mun Munkk hirtelen. hirtelen. – Különben Különben visszacsaljuk any anyuh uhoz. oz. A mellette futó Jolly balra kanyarodott, áttörve a dzsungel ép bozótját. Kisebbek voltak, mint a

teremtmény, és jobban tudtak mozogni a kusza aljnövényzetben – másrészt az aherusz már   bebizonyít  bebizonyított otta, a, hogy kön könny nyedén edén le tudja tudja tarolni az erdőt. Jolly enn ennek ek ellenére remélte, remélte, hog hogyy a növények legalább nyaktörő sebességét lefékezik.  – Merre? – nyögt nyögtee a lány elgyötörten elgyötörten.. Munk Munk nem válaszolt.  – Akk Akkor lemegyün lemegyünkk a vízhez vízhez – döntöt döntötte te el Jolly.  – De hát hát onnan onnan jött! Hiszen láttad!  – A vízből – kiabálta vissza Jolly.  – Mi viszont viszont vízen megyünk.  – Ő éppolyan kevéssé volt megg eggyőz yőződve ődve a terve sikeréről, mint a fiú, de ez volt az egy egyetlen etlen eshetőség, amely eszébe jutott. jutott.  – Időre van szükségem szükségem – szuszog szuszogta ta Mun Munk, miközben iközben áttörtek áttörtek egy páfrányokból páfrányokból és húsos levelekből level ekből álló falat.  – Akk Akkor talán erősebbé tudom tudom tenni tenni a szellemek szellemeket. et.  – Erősebbé?  – Egy Egyszerűen szerűen csak ráuszított ráuszítottam am őket. De nem tudnak tudnak harcolni, ha az ember ember nem mondja mondja meg nekik, ekik, hogyan kell. Eddig csak leveleket kellett letépniük. Ha lenne időm arra, hogy parancsokat adjak  nekik… Fülsiketítő robaj hallatszott mögöttük, amikor az aherusz elhagyta az irtást, és irdatlan lendülettel követte őket a dzsungelbe. A kettétörő fatörzsek zaja a süllyedő hajók recsegésére emlékeztette Jollyt. Egy tengeri csata során egyszer végignézte, ahogy egymásba rohan két kormányos nélküli galeon; ez ugyanaz a féktelen erő, ugyanaz a gyilkos lárma volt, ugyanolyan végleges és reménytelen. Munk Munk elkínzottan zihált. zihál t.  – Ha elég messzire messzire jutun jutunk a vízen, vízen, akkor akkor talán talán lesz elég időm. időm. Jollynak eszébe jutottak a vízben leselkedő morducok, de sietve bólintott. Az előbb mégiscsak  sikerült eljutniuk a szigetig anélkül, hogy megtámadták volna őket. De ha most másként lenne… nos, igazából már teljesen mindegy, hogy a morducok vagy az aherusz karmai közé kerülnek. Valami verdesni kezdett az arcuk előtt – két fekete, szárnyas árny bukkant fel a dzsungel tetején  beszűrődő  beszűrődő napsug napsugarak ellenfényében ellenfényében..  – Hug Hugh! – nyögt nyögtee Munk Munk.. – És Moe! Jolly is ráismert a szellemkalmár papagájaira. Vajon a férfi követte őket, és már itt van egészen közel?  – Menjünk Menjünk arra, mutatják tatják nekün nekünkk az utat! utat! – Mun Munkk megk megkerülte erülte egy őserdei óriás ór iás elhalt e lhalt gy gyökereit, amely amely talán elég széles volt ahhoz, hogy ellenálljon az aherusznak. ilyen utat? – kérdezte volna Jolly, de erre már nem volt alkalma. Az aherusz közvetlenül mögöttük kitört a fák közül. Több fatörzs eltört, és dőlni kezdett a szörny felé, magukkal rántottak további fákat is, és akkora káoszt keltettek a bestia körül, hogy egy pillanatig nem lehetett látni. Jolly ráordított Munkra, hogy vigyázzon, és megpróbált még gyorsabban futni, bár ez már jóformán lehetetlen volt. Épp elég nehéz volt kikerülni az indákat és gyökereket és ügyelni arra, hogy ne  botoljon el a bokrokban bokrokban,, és ne lépjen bele a páfránylevelek páfránylevelek alatt megbúvó gödrökbe. gödrökbe. Az ereje a végét járta, és már alig kapott levegőt, nemcsak a kimerültségtől, hanem a félelemtől is, hogy bármelyik pillanatban belefúródhat a hátába az egyik kardhosszúságú karom. Hugh és Moe felröppent a magasba, amikor felbukkant az aherusz, de most irányt változtattak, és a hullaszörny felé repültek. Jolly számára rejtély volt, mit akartak elérni a madarak   – de nem maradt maradt ideje arra, hog hogyy agg aggódjon ódjon miattuk, iattuk, mert ritkulni ritkulni kezdett kezdett az aljnövényzet aljnövényzet előtte és

Munk előtt, a talaj homokosabb lett, és hamarosan egy ritkás pálmaligeten rohantak keresztül minden maradék erejüket összeszedve. A tengerpart már látható közelségben volt. A széles homoksáv aranyosan csillogott a délutáni hőségben. Jolly hátrapillantott a válla fölött. A papagájok az aherusz két oldalán repültek, torz koponyájának  magasságában, melyet isten tudja, milyen hatalom alkotott iszapból, algákból és emberi csontokból. A madarak dühödten rikácsoltak, csattogtatták a csőrüket, és Jollynak úgy tűnt, mintha az aherusz elgyengülne valamitől, amit ők bocsátanak ki. Nem állt meg, de a teste veszített gyilkos lendületéből; most már kikerült néhány pálmát ahelyett, hogy gyökerestül kitépte volna őket. Jolly megpördült, megpördült, és felemelte felemelte a pisztolyt. pisztolyt. A bestia fejére célzott c élzott,, elsütött el sütöttee a fegyvert fegyvert – és célba talált. De a találatnak nem volt semmi hatása. A golyót elnyelte a sötét massza anélkül, hogy feltartóztatta volna az aheruszt. Jolly szitkozódva elhajította a haszontalan fegyvert. Munk köhögött a kimerültségtől, és levegő után kapkodott.  – Már nincs nincs messze. messze. Elhagyták a kis pálmaerdőt, és kibotorkáltak a partra. A puha homokban nehezebben tudtak futni, de mégis sikerült elérniük a vizet. Jolly a morducokat kémlelte – ehelyett azonban a ködoszlopot  pillant  pill antott ottaa meg, meg, amely amely éppen a sziget sziget egyik egyik tengerbe tengerbe nyúló nyúló sziklája sziklája felé siklott. Tehát Tehát a szellemkalm szellemkalmár  ár  még nem járt a parton, csak előreküldte a papagájait. Itt jóval mélyebb volt a víz, mint a sekély öbölben. Keletebbre hagyták el az őserdőt, jó ötpercnyi árásra voltak az öböltől. Jolly két magas pálmát pillantott meg a távolban egy magaslaton; a harmadikat ő maga döntötte ki az ágyúlövéssel néhány napja. Nagy, imbolygó ugrásokkal haladtak  előre a hullámokon. Hamarosan ötvenlépésnyire távolodtak el a parttól. Jolly megállt. Ha most nem sikerül elmenekülniük az aherusz elől, már nem lesz rá több esélyük. Munk megállt a lány mellett. Mindkét kezét az oldalához szorította, és olyan hangosan vette a levegőt, hogy a zihálása még a bestia tombolását is túlharsogta, aki épp előtört a két szélső pálma közül. A papagájok varázsigéi nem állították meg ugyan, de láthatóan lelassították. A szellemek még mindig ködből szőtt bojtorjánként csüngtek a teremtmény torz testén. Munk szeméből hirtelen eltűnt az elcsigázottság, megint elszántság tükröződött a tekintetében.  – Most lássuk, lássuk, ki az erősebb – suttog suttogta. ta. Láth Láthatóan atóan neh nehezére ezére esett talpon maradni, maradni, és Jolly J olly érezte, hogy hogy ha a saját remegő térde a fiú erejének fokmérője, akkor már nem fog sokáig egyenesen állni. De Munk Munk még még állta áll ta a sarat. sar at. Az aherusz megállt a parton, és száz vak halszemével bámult utánuk. A komor alak olyan magas volt, mint négy jól megtermett férfi, göcsörtös végtagjait ezer meg ezer ízület mozgatta. Úgy nézett ki, mintha piszokból és szemétből dobálták volna össze az emberi élet visszataszító torzképeként. Úgy látszott, gondolkodik. Már nem törődött a rajta csüngő szellemekkel. A papagájok végre békén hagyták, és a víz fölött Jolly és Munk felé repültek.  – Torzszülött! Torzszülött! – morm mormogt ogtaa Mun Munk, és összpontosított összpontosított.. Megint lehunyta a szemét, széttárta a karját, és remegő ajakkal elsuttogta parancsait a szellemeknek  anélkül, hogy akár egy hang is kijött volna a torkán. Jolly azon töprengett, hogy mindenki képes-e a szellemekről más emberekre átvinni a hatalmát, vagy a szellemkalmár különleges mágiája kell-e hozzá. hoz zá. Az aherusz a vízre ví zre tette az egyik lábát.  – Jön! – Jolly tehetetlen tehetetlenül ül ökölbe szorította szorította a kezét kezét,, és le-fel hintázot hintázottt a hu hullámokon. llámokon.  – Sietned Sietned kell! – Valószínűleg alószínűleg hiba volt, – hog hogyy sürgette sürgette a fiút, de elfogta elfogta a pánik, pánik, és nem tudott tudott világosan gondolkodni. Munk nem zavartatta magát, tovább mormolta néma parancsait. A szemhéja remegett, a haja csatakos volt az izzadságtól, és a homlokára tapadt. Jolly sem festett különben.

Az aherusz most térdig gázolt a tengerbe, ő nem tudott a vízen járni, ahogy a két sille. Vajon most odaúszik odaús zik hozzájuk hozzájuk?? Vagy a tengerfenékről tengerfenékről feltörve támad támad majd rájuk ráj uk?? Az aherusz megint megállt. És most mozgásba jött a vállán, a mellkasán és a hátán nyüzsgő szellemek tömege. Jolly túl messze volt ahhoz, hogy kivegye a részleteket, de látni vélte, ahogy a  páralény  páralé nyek ek pengek pengeként ént belevájják beleváj ják a karjukat karjukat az aherusz aherusz rothadó rothadó testébe. testébe. Már nem elégedtek elégedtek meg meg azzal, azzal, hogyy ide-oda hog ide -oda rángatják most most támadásba lendültek. lendül tek. Munk Munk parancsai megtették egtették a hatásukat. hatásukat. Az aherusz rikoltása Jolly csontjáig hatolt. Még a tenger is magasabb hullámokat vetett, amelyek  majdnem ajd nem kibi kibill llentett entették ék Jollyt Jol lyt és Munk Munkot ot az a z egyensúlyából egyensúlyából.. Munk Munk kinyitotta a szemét.  – A szellemek szellemek magu agukk döntik döntik el, mikor és hol öltenek testet, testet, hog hogyy megérintsen egérintsenek ek vagy elvigy elvi gyenek  enek  valam val amit… it… Azt parancsoltam para ncsoltam nekik, nekik, hogy hogy menjenek menjenek át az aheruszon, aheruszon, és köz közben ben váljanak vál janak szilárd szil árd testté.  Nem volt vol t szép látvány, látvány, ami ami a teremtm teremtménn énnyel yel történt. történt. A szellemek szellemek eltűnt eltűntek ek a testében, testében, amely amely egy egyre re obban felfúvódott, minél többen öltöttek alakot közülük. Már nem ködfoltok voltak, hanem testek. Igazi hús-vér testek? Másodpercek kérdése volt, hogy a testek tömege szétfeszítse az aheruszt. Jolly elfordult, amikor elhalt a bestia ordítása. Amikor megint kinézett a partra, a szellemek már  szétrebbentek. A hullámok fekete iszapból és algákból álló vastag szőnyeget sodortak magukkal. Iszonyatos bűz terjengett a tenger fölött. A papagájok elröpültek a fejük felett, ki a nyílt tengerre. Jolly kábultan megfordult. Ködkarok nyúltak érte, de nem tudták megakadályozni, hogy összeessen. Kimerülten négykézlábra ereszkedett, és hányni kezdett az elcsigázottságtól. A szeme sarkából látta, hogy Munk is lekuporodik; ő még nála is jobban legyengült. Hugh és Moe éles rikoltásokat hallatott, amikor belemerültek a ködbe. Azután már Jollyt is tejszerű fehérség ölelte körül, mintha egy csapásra jéggé fagyott volna körülötte a levegő.  – Meg fog halni. – A szellem s zellemkalm kalmár ár az ágy szélén ült, amelyre amelyre lefektet lefektették ték Munk Munk anyját. anyját. – Már  elfelejtette, elfel ejtette, hogy még még életben él etben van. Munk nem omlott össze. Még csak nem is sírt. Az arca kemény volt, akár az üveg.  – Valamit Valamit csak lehet tenn tenni. A kalmár a fejét rázta a kapucnija alatt. Munk hallgatott. Jolly a kezére csúsztatta a kezét. Jéghidegek voltak az ujjai. Kimondhatatlanul együtt érzett vele, és érezte, ahogy könnyek szöknek a szemébe. Nem szégyellte magát, amikor végigperegtek  az arcán.  – Valamit Valamit tudok tudok tenn tennii érte – mondt mondtaa a kalmár. kalmár. Munknak még elutasítóbb lett az arca, és a hangja éles volt, akár a penge.  – Szellemet Szellemet akarsz akarsz csinálni belőle?  – Valami Valami jobbról beszélek. be szélek. Valami Valami igazán igazán jóról. jóról . – A kalmár rövid szünetet szünetet tartott tartott,, azután azután hozzátett ozzátette: e: –  Valam ala miről, irő l, amit amit megérdemel.  – Miről beszélsz? – kérdezte kérdezte Jolly. Lemondot emondottt az udvarias megszólításról egszólításról.. Mindazok Mindazok után, után, amit amit végigcsináltak, az udvariasság elvesztette jelentőségét.  – Adhatok Adhatok nek nekii egy másfajta életet. Egy Egy olyat, olyat, amely amely soha soha nem ér véget.  – A szelle szellem mkalmár kalmár hang hangja szívhez szóló suttog suttogássá ássá halkult. halkult.  –  Történetként   él het tovább. tovább.   Történetként  élhet  – És ez mit mit jelent? Jolly bizalmatlan maradt, míg Munk csak szótlanul nézte az anyját.

 – Tovább Tovább fog élni, élni, nem emberkén emberként,t, nem egy testben, testben, hanem hanem olyasvalamiként olyasvalamiként,, amit az emberek emberek tovább mesélnek egymásnak, generációról generációra. – Előrehajolt, és kisimított egy hajtincset a haldokló arcából.  – Legen Legendává, dává, csodaszép csodas zép mesévé mesévé vagy új mítosszá mítosszá tehet tehetem em..  – Jolly fejcsóválva nézte nézte a földet, de tekin tekintet tettel tel volt Mun Munkkra, ezért ink inkább hallgatott hallgatott..  – Munk Munk?? – A szell szellem emkkalmár megérint megérintett ettee a fiú karjá karját.t. – Csak Csak akkor akkor teszem teszem meg, ha ha egyetértesz egyetértesz.. A fiú nézte az anyja arcát, és közben fogta vértelen kezét. Bekötözték a sebeit, de közben világossá vált számukra, hogy nem tudják megmenteni. Már rég nem volt tudatánál, és egyre gyakrabban hagyott ki a lélegzete.  – Munk Munk – mondt mondtaa a kalmár kalmár szívhez szólón. szólón. – Csak addig tehet tehetem em meg, amíg amíg még még életben van. Jolly összeszorította az ajkát. Nem tudta, milyen tanácsot adhatna Munknak, és azt sem, hogy a fiút egyáltalán érdeklik-e a tanácsai. Nem bízott a szellemkalmárban, még ha az segített is nekik a két madarával. Ennek ellenére nem tartotta kizártnak, hogy igazat mond.  – Tégy, Tégy, amit amit tudsz tudsz – sutt suttogt ogtaa Mun Munk anélkül, anélkül, hogy hogy az anyján anyján kívül bárkire bá rkire is ránéz r ánézett ett volna. Most Most mégis mégis könny kön nyekk ekkel el telt meg a szeme, szeme, de d e a han hangja gja olyan ol yan kemén keményy és elszánt e lszánt volt, hog hogyy Jolly Joll y libabőr lib abőrös ös lett. A szellem szell emkalm kalmár ár bólintott ból intott..  – Foghat Foghatod od a kezét, kezét, ha ha akarod. Munk előrehajolt, még egyszer utoljára átölelte az anyját, és a fülébe súgott valamit. Amikor  felegyenesedett, az arca nedves volt a könnyektől. A szellemkalmár vonásai szétolvadtak, mintha hirtelen egy másik ember bukkant volna elő az arca mögül. Kisimult az a sok ránc, amely a szemétől és a szájszögletéből indult ki, de ettől nem látszott fiatalabbnak – csak hibátlanabbnak, emberfelettibbnek. A fél szeme úgy fénylett, mintha csiszolt márványnyá változott volna. Az egész arca hatalmat sugárzott.  – Történ Tör ténett ettéé teszlek teszlek – mondta ondta halkan a haldokló asszon as szonyn ynak, ak, mint minthha az értené minden minden egyes egyes szavát. –  Történet leszel, amelyben fiatal lányok hatalmas mágusokkal találkoznak, és szegény ördögök  vakmerő hercegnőkkel. Amelyben a sors hol így, hol úgy gombolyítja fonalát, miközben egy világ haladásáró haladás áróll dönt. Amelyben Amelyben olyan ol yan helyeken helyeken bújnak meg meg ajtók, ahol senki nem sejti, sej ti, és é s abla a blakok kok vannak  vannak  mindenütt. indenütt. És amelyben amelyben a régi istenek is tenek bejárják bejárj ák a földet, föl det, ahogy még még ma ma is i s teszik tes zik néha. néha. Munk anyja utoljára vett levegőt. Azután halk sóhajjal kilehelte a lelkét, kisimult az arca, és Jollynak  hirtelen úgy tűnt, mintha mindannyian részeivé váltak volna annak a történetnek, amelyet a szellemkalmár felidézett: mintha most már ők is legendás hősök lennének, akikről még évszázadok  múlva is mesélnek majd az emberek; mintha az ő életükben is lenne egy cél, amelyről eddig még csak  nem is álmodtak, pedig kikerülhetetlenül vár rájuk a horizont túloldalán.  – Szájról szájra terjedve él majd tovább – mondta ondta a szellemk szellemkalmár –, és egy nap talán fel fogják  fogják  egyezn egy ezni,i, neh nehogy ogy fele feledésb désbee merüljön. merül jön. A férfi utoljára végigsimította a halott haját.  – Utaz Utazzz jól, és nyújts nyújts vigaszt, vigaszt, tégy tégy boldoggá boldoggá és szomorúvá szomorúvá másokat! másokat! Utazz tazz jól, és élj örökk ör ökké! é! A férfi e szavakkal felállt, és kiment a házból. Jolly a halottról Munkra nézett. A fiú összekulcsolta az anyja any ja kezét kezét a mellkasán. ell kasán.  – Egy Együtt temetjük temetjük el őket – mondt mondtaa rekedten. rekedten.  – Egy Egy sírba. sírba . Így akarták volna.

A Sötétség tengere

A szellemkalmár még ugyanazon az éjszakán magához hívatta Jollyt és Munkot. Már több órája visszatértek a szellemhajóra, és a megérkezésük után azonnal kifutottak a tengerre. Most a köd és a hajó lassan siklott a sötétségen át. Jollyból kikívánkozott egy csomó kérdés, de sejtette, hogy a szellemkalmár nem hagyná sürgetni magát. Egyelőre beérte azzal, hogy a férfi hajlandó volt elvinni innen, vissza a világába, oda, ahol elfelejthette a szigeten lezajlott eseményeket, és megkezdhette a puhatolózást Bannon sorsát illetően.  New Providence volt Bann Bannon eredeti er edeti úti célja. célj a. Ráadásul itt székelt a kalózcsászár, kalózcsászár, Kenndrick Kenndrick is, és ha valaki tudhatott valamit a Maddy ellen elkövetett árulásról, akkor az a kalózok vezére volt. A szellemkalmár a hídhoz vezető lépcső egyik fokán foglalt helyet, közvetlenül egy himbálózó olajlámpa mellett. Valahányszor megmozdult a hajó, a lámpa az arca felé lódult, majd visszabillent, miközben néhány néhány másodperc ásod percig ig fényben fényben fürdette fürde tte szögletes vonásai v onásait.t. A vállán vál lán ülő ül ő ppapagájo apagájokk szeme szeme úgy ú gy fénylett, mint a féldrágakő. A korlát mindkét oldalán áthatolhatatlan sötétség uralkodott. A hajót körülölelő ködgyűrű még sötétebbé tette, mély, telt feketeségbe burkolta az éjszakát. Csak az árbocok fölött, az éjszakai égbolt kör alakú szeletén látszottak a csillagok, és mintha messzebb lettek volna, mint máskor. A deszkák recsegésén és a korhadt árbocok nyikorgásán kívül teljes volt a csend, még a víz csobogását sem lehetett hallani. Úgy tűnt, mintha a köd egy felhő tetején vinné át a hajót az éjszakán, Jollyék alig érezték, hogy előrehaladnak. Munk alig szólalt meg, mióta elhagyták a szigetet. A könynyei felszáradtak, de csak látszólag volt nyugodt. Mereven bámult ki a sötét éjszakába, és akkor sem fordult a szellemkalmár felé, amikor az  beszélni kezdet kezdett.t.  – Az aherusz aherusz – mondt mondtaa az egyszem egyszeműű – a Mare Tenebrosu Tenebrosum m lénye. lénye. Eddig csak kevesen láttak láttak ilyen teremtményt, és ha mégis, az hosszú-hosszú idővel ezelőtt történt, amikor az őrlőáram hatalmai megpróbálták az uralmuk alá hajtani a világot.  – Mit jelent jele nt az, hogy hogy Mare Tenebrosum Tenebrosum?? – kérdezte kérdezte Jolly.  – A Sötétség tengere. tengere. Néh Néhaa olyan helyeken helyeken mutatk utatkozik ozik meg, ahol senki senki nem számít számít rá. Olyank Olyankor  or  ítéletidő kerekedik ott, ahol nem lenne szabad. Hajók törnek darabokra, bár nincsenek a környéken sziklaszirtek vagy homokzátonyok, és közben mindig emberek vesztik életüket, elnyeli őket valami, ami sokkalta mélyebb, mint a kiégett tűzkráterek a tengerfenéken, és feketébbek, mint azok a helyek, amelyekre nem hatol el a fény. A Mare Tenebrosum olyan tenger, amelynek nincsenek határai, nincs  partja, és az élőlényeit élőlényeit nem nem lehet összehasonlítan összehasonlítanii azokkal, azokkal, amelyek amelyek itt nálun nálunkk megjelennek. egjelennek. Jolly Jol ly és Munk Munk értetlenül nézett egym egymásra. ásr a.  – Itt Itt nálun nálunkk? – kérdezte kérdezte Jolly. – Tehát Tehát az a teng tenger, amelyről amelyről beszélsz, valahol máshol máshol van? van? A szellem szell emkalm kalmár ár bólintott ból intott..  – Olyan helyen helyen,, ahová rendes r endes körülmények körülmények közöt közöttt egyikün egyikünkk sem juthat juthat el, e l, egy olyan világban, világban, amely amely közvetlenül a mienk mellett van. Határok választják el tőlünk, melyeken átlagos halandók, de még istenek sem se m juthatn juthatnak ak át. Legalá Legalábbi bbiss ennek  a  a világnak az istenei.

 – s mi van az ottani ottani istenekkel? istenekkel? – kérdezte Mun Munkk rekedten. rekedten. Jolly, Jolly, aki nem hitt sem egy egy istenben, istenben, sem többen, furcsállotta a kérdést. De Munk talán csak megpróbálta elterelni a figyelmét a gyászáról. Ezt nagyon bátor dolognak tartotta. Ha Bannonra és a többiekre gondolt, heves szúrást érzett a szíve táján, melyet a mélységes kétségbeesés pillanata követett. Ennek ellenére ő még mindig reménykedhetett abban, hogy egyszer megtalálja ezeket az embereket. Vagy legalábbis az árulót, aki alattomos csapdába csalta őket. Ha már elviselhetetlenül fáj neki a veszteség, belekapaszkodhat ebbe a gondolatba. Munk ellenben a saját kezével temette el a szüleit. Számára már nem volt viszontlátás.  – Nem tudom tudom,, hogy hogy istenek istenek vagy halandók halandók próbálnak-e próbálnak-e átfurak átfurakodni odni hozzán hozzánkk a Mare Tenebrosu Tenebrosum mból –  mondta a szellemkalmár. – Már korábban is előfordult, igaz, nagyon ritkán, hogy repedések  keletkeztek a világok közti falon. Olyankor átlocscsant hozzánk egy kevés a Mare Tenebrosumból, mint egy csordultig megtöltött edényből. Ettől vannak a megmagyarázhatatlan katasztrófák a nyílt tengeren, amelyekről néha hallani lehet, és amelyekről az előbb beszéltem: az eltűnt hajók, a rémisztő orkánok és özönvizek, a fekete ködoszlopok a víz fölött, amelyekből senki nem tér vissza. Ezek a repedések többnyire olyan hamar bezárulnak, hogy élőlény nem juthat át hozzánk rajtuk keresztül.  – Pedig az aherusz aherusz élőlény volt. Legalábbis Legalábbis valam val amii ahhoz ahhoz hasonló hasonló – mondt mondtaa Jolly. Joll y. A szellem szell emkalm kalmár ár szomorú szomorúan an bólintott ból intott..  – Igazad Igazad van. va n. A Mare Mare Tenebrosum enebrosum erői már nem elégednek meg a vízz ví zzel, el, végre meg meg akarják hódítani hódítani a szárazföldet is, a szárazföldet, amely nem létezik az ő világukban. Kaput nyitottak a világunkhoz: létrehoztak egy hatalmas őrlőáramot, nagyobbat, mint bármi, amit el tudtok képzelni, a legszélesebb  pontja  pontja többmérföldes, többmérföldes, és olyan mély, ély, mint a tengerf tengerfenék enék.. Egy Egy éles, sötét intelli intelligen genciával ciával bíró őrlőáramot. A szellem szell emkalm kalmár ár szünetet tartott, tartott, hogy megelev megelevenedhessen enedhessen a kép, melyet a szavaiv s zavaival al megidézett.  – Ha megn egnyyílik… íli k… és imádkoz imádkozom om,, hog hogyy erre még ne kerüljön sor, kön könyört yörtelenül elenül beszippant, beszippant, a sötét világába ránt le mindent, ami a hatalmába kerül. E pillanatban még irányt változtatott, és előhírnököket okád fel a mélyből hozzánk a napvilágra, néha halakat és szörnyetegeket, néha olyan teremtményeket, mint az…  – Mint Mint az aherusz aherusz – mondt mondtaa Jolly Joll y alig hallhatón. hallhatón.  – Csakug Csakugyyan.  – Miért… – kezdte kezdte Munk, Munk, majd majd elcsuklott elcsuklott a han hangja, gja, és é s egy pillan pilla natra elhallgatott elhallgatott.. Végül megint megint úrrá lett az érzésein.  – Miért ölte meg meg a szüleimet szüleimet??  – Nem őket üldözte – válaszolta válaszolta a kalmár, kalmár, és ezzel ezzel kimondt kimondtaa azt, azt, amitől amitől Jolly Joll y tartott tartott –, hanem hanem titeket. titeket.  – De miért? miért?  – Nem sejtitek?  – Mert sillék sil lék vagyu vagyunk nk?? – kérdezte kérdezte Jolly egy egy belső hang hangot ot követve. követve. A szellem szell emkalm kalmár ár bólintott ból intott.. Munknak összeszűkült a szeme a dühtől.  – De mit mit akar akar tőlünk? tőlünk? Miért akart akart megöln megölnii mink minket? et? Egy darabig senki sem szólalt meg. Az olajlámpa ide-oda himbálózott, és minden mozdulatánál megvilágította a szellemkalmár vonásait, mielőtt az arc megint eltűnt volna a sötétben. Világos, sötét, világos, sötét s ötét..  – Nem vagy vagyok ok biztos biztos benne, benne, hogy hogy tényleg tényleg meg akart akart ölni titeket titeket – mondt mondtaa a férfi végül. végül.  – Mi mást mást akarhatot akarhatottt volna? volna? – kérdezte kérdezte Jolly. – Talán elrabolni elrab olni mink minket? et?  – Talán. Jolly nem volt elégedett ezzel a válasszal, ahogy kétkedéssel fogadta a szellemkalmár legtöbb

magyarázatát. Talán igazat mondott. De valóban ez volt minden, amit tudott? Ezt egy másodpercig sem hitte el. És tényleg csak ettől az őrlőáramtól akarta megvédeni őket? Vagy valami más rejlett a dolog mögött? A titokzatoskodása dühítette Jollyt, és attól még mérgesebb lett, hogy a kalmár ezt meg sem  próbálta palástolni – mintha intha buta buta gyerekekn yerekeknek ek tartaná tartaná őket, őket, akiknek akiknek néh néhány ány célzással kiszúrhat kiszúrhatja ja a szemét. Munk Munkra ra nézett, nézett, és látta rajta, r ajta, hog hogyy ő is ug ugyan yanerr erree gondol.  – Ez nem minden – mondt mondtaa a kalmárhoz kalmárhoz fordulva. fordulva. –Jogunk –Jogunk van…  – Az igazságh igazsághoz? oz? – szakított szakítottaa félbe a férfi. – A Mare Tenebrosum az igazság. igazság. Ahogy Ahogy az őrlőáram őrlőár am és az aherusz. Munknak összeszűkült a szeme.  – Ki vagy vagy te te valójában? valójá ban?  – Csak valaki, val aki, aki eladja eladj a mások lelkét. l elkét. – Ez olyan kétértelmű kétértelműén én hangz hangzott ott,, hog hogyy Jolly Jol ly legsz l egszíveseb ívesebben ben megragadta volna a kalmár vállát, és megrázta volna. A szellemek eladása egy dolog volt, élő emberek lelkéé viszont valami egészen más. Vajon már rég elveszítették a saját lelküket, csak mert a kalmárr kalmárral al kezdtek? kezdtek?  – Mondj Mondj el nekünk nekünk mindent! indent! – követelte követelte a fiú. – Minden Mindent,t, amit amit tudsz. tudsz. A szellemkalmár elfordította a tekintetét, és egyenesen belenézett a himbálózó lámpa fényébe. A  papagájok szeme, szeme, mint mint egy néma néma parancsra, követte követte a mozdu mozdulatát. latát. Munk hangja úgy törte meg a csendet, mint egy mennydörgés, pedig egészen halkan, majdnem suttogva mondta ki a szavakat:  – A szüleim szüleim halottak halottak.. Te milyen árat fizettél a tudásodért, kalmár? Jollynak összeszorult a gyomra. Munk nem olyan rég még a barátjának nevezte a szellemkalmárt. Most azonban úgy tűnt, őt hibáztatja azért, ami történt. Az örökké izgatott, túlfűtött fiúból más ember lett. Komolyabbá, zárkózottabbá, szinte félelmetessé vált.  – Ez a tudás tudás veszélyes – mondta ondta a kalmár kalmár –, és mindenki, indenki, aki a ki rendelkezik rendelkezik vele, drágán fizetett fizetett érte. Egyesek veszteséggel, mások felelősséggel, sőt néhányan bűnnel, melyet magukra kellett venniük. Mindig fájdalmas dolog átlépni egy küszöböt. Új tapasztalatokat ritkán kap ajándékba az ember.  – Új tapasztalatok tapasztalatokat? at? – Jolly Joll y hang hangja ja pofonkén pofonkéntt csattant. csattant. – Egy csomó csomó olyan ol yan tapasztalat tapasztalat jut j ut eszem eszembe be az az elmúlt órákból, amelyekről szívesen lemondtam volna. Munk nem mozdult.  – Csak még nag nagyobb yobb veszélybe sodornálak mindkett indkettőtök őtöket, et, ha mindenbe indenbe beavatnálak beavatnálak titeket. titeket. – A szellemkalmár felállt. – Eljön az az idő, amikor mindent meg fogtok érteni. De nem itt és nem most. A Mare Tenebrosum közelebb van, mint ahogy valamennyien hittük. Az őrlőáram forog. Nem jó túl sokáig beszélni ezekről a dolgokról anélkül, hogy tudnánk, milyen meszszire érnek el az érzékei. –  Átlépett kettejük közt, fekete köpenye úgy simította végig Jolly arcát, mint a jeges szél. – Feküdjetek  le a hálófülkétekben! Pihenjétek ki magatokat, amíg még lehet. Munk szeme szikrákat hányt, de ülve maradt. Jolly ellenben annyira feldühödött, hogy nem tudta türtőztetni magát. Felugrott, és megragadta a szellemkalmár karját. Bár azonnal visszarántotta a kezét, az egyik papagáj dühösen verdesni kezdett a szárnyával. A másik éles rikoltást hallatott, amitől megfájdult a lány füle.  – Pszt! – nyug nyugtat tatta ta meg meg a kalmár kalmár az a z állatokat. állatokat. Megáll Megállt,t, de nem fordult fordult hátra hátra Jollyh J ollyhoz oz és Munk Munkhhoz. Úgy Úgy magasodott fel előttük elő ttük a háta, háta, mint egy fekete fekete katedráli katedrá liss torny tor nya. a.  – Sajnálom – mondta ondta –, és ez az igazság. igazság. Nem én vagy vagyok ok az oka annak, annak, ami ami történt, történt, de előre kellett elle tt volna látnom l átnom.. – Most mégis mégis hátrafordult, hátrafor dult, de elhalku elhal kult lt a han hangja, gja, mintha mintha elveszne elv eszne kapucnij kapucnijaa árny á rnyékában. ékában.  – Olyan dolgok történtek történtek,, amelyek amelyeket et talán meg lehetett lehetett volna előzni. előzni. Ezt Ezt nem fogom fogom még egy egyszer  szer 

engedni. Az őrlőára engedni. őrl őáram m felébredt. felébr edt. s a sill si llék ék jóval jóva l ham hamara arabb bb nyertek nyertek jelentőséget, jel entőséget, mint ahog ahogyy mindannyian reméltük. Hugh dühösen fújt Jollyra, de a kalmár fekete tollait simogatva megbékítette.  – Veszt Veszteség, eség, felel felelősség ősség és bűn bűn – mondt mondtaa még még egysz egyszer. er. – Mindenk Mindenki a maga maga módján módján fizet, fizet, higgy higgyétek étek el. Ezzel otthagyta őket, és lement a fedélközbe. Jolly utána bámult, mintha a pillantásával visszarángathatná a szabadba. Amikor még mindig dühösen Munkhoz fordult, meglepte a fiú vonásain tükröződő nyugalom.  – Nem ismered ismered – mondta mondta Mun Munkk. – Mindig Mindig ilyen. ilyen.  – Talán te ismered? A fiú habozott.  – Mindenesetre Mindenesetre már már korábban is hallottam hallottam így beszélni. Egysz Egyszerűen erűen ilyen. ilyen. Jolly Jol ly dühösen felhorkan fel horkant,t, azután azután leült leül t Munk Munkkal kal szemben törökülésben törökülésbe n a fedélzetre. fedél zetre.  – Azon Azon töpreng töprengek, ek, hogy hogy miért egyezet egyezettt bele.  – Mibe?  – Hog Hogyy elvig elvi gyen eng engem em… … minket inket New Providence-be. Biztosan Biztosan nem csak azért döntött döntött így, így, hog hogyy nekem szívességet tegyen. Bannon egyáltalán nem érdekli.  – Talán van ott valami, ami ami viszon vis zontt érdekli? érdekli?  – Arról beszél, bes zél, hogy hogy nem nem akar akar minket inket veszélybe sodorni, és aztán aztán ilyen egysz egyszerűen erűen beleegyezik beleegyezik abba, hogy útnak induljon egy olyan szigetre, amelyet bármelyik nap megtámadhat a spanyol armada? És mi ez a locsogás az istenekről, a bűnről meg a felelősségről? Mit jelentsen ez az egész marhaság? Munk vállalt vont, azután kinyújtotta az egyik karját, és megfogta Jolly kezét  – Bármi Bármi történjék történjék is, maradj maradjuunk egy együtt ütt,, jó? Ez úgy hangzott, mint egy kérés, de mintha lett volna egy leheletnyi unszolás is a fiú hangjában.  – Vissza Vissza akarok menn mennii a kalózokhoz alózokhoz – mondt mondtaa Jolly Jo lly határozot határozottan tan.. – És meg meg fogom fogom talál találni ni Bannon Bannontt és a többieket, erre esküszöm. Ez a zagyvaság a Mare Tenebrosumról meg erről az őrlőáramról. .. ez az egész nem tartozik rám.  – Jolly! Joll y! Ha ezt ezt az állatot, amely amely a szüleimet… szüleimet… ha ha tényleg tényleg ez az őrlőáram őrlőár am küldte, küldte, akkor akkor még még többet többet kell kell tudnom róla. Akkor mindent  tudnom  tudnom kell róla. – A fiúnak villogott a szeme. Jolly ösztönösen Munkéra tette a kezét. Mindkettejüket veszteség érte, és egyedül voltak a gyászukban. Talán valóban egyszerűbb lenne minden, ha szövetkeznének. De komolyan Munk bosszújának részévé akar válni? És egyáltalán mennyi esélye van egy tizennég tizennégyy éves fiúnak arra, arra , hogy szembeszál szembeszállj ljon on olyan hatalmakk hatalmakkal, al, mint a Mare Tenebrosum Tenebros um erői Istenem, mennyi esélye van neki magának arra, hogy megtalálja Bannont és a többieket? Hirtelen elhatározástól hajtva megszorította a fiú kezét.  – Ha sikerül megt megtudn udnom om valamit… úgy értem, értem, Bannon Bannon kapitányról, kapitányról, után utánaa segíteni segíteni fogok. fogok. Munk ránézett és bólintott.  Néma  Néma egy egyezség ezséget et kötött kötöttek, ek, amelyn amelynek ek horderejét még egy egyikük ikük sem s em tudta tudta felmérni. felmérni. Ennek Ennek ellenére elle nére ez tűnt helyesnek. Fent maradtak a fedélzeten, és összegömbölyödtek a pallón, hogy aludjanak egyet. Egyiküknek sem volt kedve megismerni az egykori rabszolgahajó belső helyiségeit. Már itt kint is nyomasztó és kísérteties volt a légkör; a fedélközben egész biztosan fojtogatta volna őket a szűk tér és a sötétség. Jollynak valamikor sikerült elaludnia, bár reggel úgy ébredt, mintha le sem hunyta volna a szemét ezen az éjszakán. Úgy érezte magát, mint akit kerékbe törtek, mintha rémálmok gyötörték volna egész éjjel, bár utólag egyik álmára sem tudott visszaemlékezni. De az érzés megmaradt: olyan dolgok  kísértették alvás közben, amelyeket nem akart látni, amelyekről nem akart tudni.

Majdnem úgy, ahogy a valóságban volt. Nem ő kérte, hogy szakítsák ki a megszokott környezetéből csak azért, azér t, hogy hogy ennek ennek a rém r émálo álom mnak a kellős kellő s közepén találja talál ja magát. Újra és újra hallotta a szellemkalmár hangját, ahogy azt mondja: „A sillék jelentőséget nyertek.” És minden alkalommal vészjóslóbbnak tűnt számára ez a mondat. A reggeli fény csak lassanként hatolt át a szellemhajót körülvevő ködgyűrűn. Csak akkor halványultak  el az árnyékok, amikor a magasan fölöttük lévő kör alakú nyílásban már felragyogott a Karib-tenger  kék égboltja. Ahogy múlt éjjel a csillagok, most a nap is mintha messzebb lett volna, mint szokott. Úgy tűnt, mintha eltávolodott volna tőlük a külvilág, ami talán a szellemhajó természetéből adódott, talán az események egyik következménye volt. Egy másfajta köd is rátelepedett a hajóra, a gyász köde, és Jolly úgy érezte, képtelen bármit is tenni ellene. Miután felkelt, békén hagyta Munkot, és elgondolkozott azon, hogy ne derítse-e fel mégis egyedül a hajót, de aztán elvetette a gondolatot. Inkább felmászott az orrárbocra, lovagló ülésben ráült, és szomorúan visszagondolt arra, hogy hányszor csinálta ezt a Vézna Maddy  fedélzetén, amely most a tenger mélyén hever valahol.  Néha  Néha hátranéz hátranézett ett a válla fölött, fölött, és látta, hog hogyy Munk Munk valamivel távolabb tőle a homlokát homlokát ráncolva térdel a fedélzeten. Kitette maga elé az összes kagylóját, és különböző formákba rendezte őket.  Néhány  Néhányszor szor világító gy gyöng öngyöt yöt hozott hozott létre az üres üre s kag kagylóh ylóhéjak éjak fölött, fölött, de aztán aztán rögtön újra bezárta az egyik kagylóba. Bármit akart is elérni – talán erősebb szelet a vitorláknak, talán valami olyasmit, amitől amitől elmúlik a fájdalm fájdal ma –, – , úgy tűnt tűnt,, hasztalan próbál pr óbálkoz kozik. ik. A szellemkalmár csak kora délután mutatkozott újra. Az egyik kezét a főárbocra tette, és lehunyta a szemét. Jolly egy idő múlva jött rá, hogy így folytat párbeszédet az árbockosárban posztoló szellemmel. A férfinak mozgott az ajka, de csak egy hűvös széllökés hozta el a szavait Jolly füléhez.  – Itt Itt vagyu vagyunk nk – mondt mondta. a. – A sziget sziget itt előttünk előttünk New Providence. Provide nce. Jolly Jol ly összehúz ös szehúzott ott szemm szemmel kémlel kémleltt előre el őre,, de a vattaszerű v attaszerű ködön kívül semmit semmit nem látott. Néha úgy tűnt tűnt neki,i, mintha nek intha a ködfelhők halv halvány ány alakokká, alakokká, arcokk arc okká, á, egész jelenetekk je lenetekkéé áll á llnán nának ak össze. öss ze. ew Providence, gondolta megkönnyebbülve. Majdnem olyan volt, mintha mintha hazaért volna. vol na.

A kalózváros

A kalózcsászár nem volt hajlandó fogadni Jollyt. A vendégfogadó, amelyben székelt, nemigen szolgált rá erre a megjelölésre. Kocsmák és csapszékek sorakoztak egymás mellett a szűk  sikátorokban, de csak kettőben vagy háromban reménykedhetett abban az ember, hogy az étel élvezhető lehet, a rumot nem vizezték fel, és az ágyakban nincsenek tetvek. A Dagadt Tyúk a központjában volt annak, amit kérkedőn városnak neveztek, bár e szó civilizált hangzása megtévesztő volt egy ilyen hely esetében. Sehol másutt nem lehetett látni annyi gazfickót, gyilkost, hamiskártyást és nagyzási hóbortban szenvedő pernahajdert, mint New Providence-en. És itt Port Nassau-ban, a sziget egyetlen kiépített kikötőjében volt ennek a kalózfészeknek a szíve, a gödör, amelyben amelyben annyi annyi szenny szenny gyű gyűlt lt össze, ös sze, hogy a jóra j óraval valóó ember még a környékét környékét is elkerülte. elkerü lte. Jolly Jol ly prímán pr ímán érezte magát. magát. A nyílt tengeren nőtt fel, de épp ilyen helyeken szállt néha partra Bannonnak A civilizáció a bűzlő sikátorok és a zsúfolt csapszékek látványát jelentette számára, amelyhez hozzátartoztak az olyan alkalmankénti látványosságok, mint egy verekedés, egy késelés vagy a pislákoló lámpák  félhomályába félhomályábann átvágott torokkal fekvő emberek. Mást nem ismert. A parfümillatban fürdő paloták, a púderezett parókák és az egymást majmoló gigerlik gondolata ugyanolyan hányingert váltott ki belőle, amilyen minden bizonnyal a legtöbb spanyolt, angolt vagy holl hollandot andot elfogta volna vol na ennek ennek a fertőn fer tőnek ek a látvány l átványától. ától. Port Nassau volt Jolly fővárosa, és Ken Kennndrick a császára. cs ászára. Ezt mondta annak az őrszemnek is, aki a Dagadt Tyúk bejáratában posztolt, és elállta az útját. A férfi, aki egy különlegesen mocskos és csúf példánya volt az emberi nemnek, egy kés hegyével piszkálta a fogait; ki sem vette a pengét a szájából, miközben megrázta a fejét. Csak akkor dugta vissza a tőrt az övébe, és hajolt előre, amikor világossá vált számára, hogy Jolly nem tágít.  – Ismerle Ismerlekk, te lyány. lyány. – A lehelete állott áll ott sörtől és ételm é telmaradékok aradékoktól tól bűzlött. bűzlött. – Te Te vagy az a kis kis purdé a Vézna Maddyről . Egy nagypofájú, fontoskodó kis vakarcs, aki az idegeire megy mindenkinek, és ezt csak azé' engedhetted meg magadnak, mert a nagy Bannon rajtad tartotta a kézit. – Miközben elvigyorodott, előtűntek sárga fogai. – De a   Maddy  má' a tenger fenekén van, Bannon meg ebek  harmincadjára jutott. Ami engem illet, szerintem te csak egy kotnyeles kis fruska vagy, aki már rég megérdemelné, hogy jól elnáspángolják. Ez a véleményem, hallode? Hé, pár esztendő múlva, ha egyáltalán életben maradsz, egész szemrevaló fehércseléd lehet belőled. Akko' majd visszagyühetsz, oszt újra megpróbálhatod, de addig tágulj innen! A férfi magabiztos mosollyal kihúzta magát, és hangosan ásított egyet; közben lehunyta a szemét. Amikor megint kinyitotta, a tőre már Jolly kezében volt, és egy pontra szegeződött tenyérnyivel az övcsatja alatt.  – Kenndrickh Kenndrickhez ez – mondt mondtaa a lány kon konoku okul.l. – Azonn Azonnal! al!  – Jolly Jol ly,, hagy hagyd ezt! – suttogt suttogtaa Mun Munk, aki aki közvetlenül közvetlenül mögöt mögötte te állt. – Még a végén ránk ránk uszítod uszítod az egész egész  bandát.  bandát.  – Akarsz Akarsz kalózok kalózokat at látni látni vagy sem? sem?

 – Nem ilyen sokat.  – Ezt Ezt előbb kell kellett ett volna megg meggondoln ondolnod od Munk esdeklő pillantást vetett Jollyra. Csak ketten jöttek. A szellemkalmár rögtön azután, hogy leszálltak a hajóról, egyedül hagyta őket – alig szólt hozzájuk pár szót. De ez nem búcsú volt, és Jolly  biztosan  biztosan érezte, érezte, hogy hogy a kalmár kalmár még még rövid időre sem se m akarja szem elől téveszteni téveszteni őket. őket. A kalóz a tőrhegyre meredt, mely belemélyedt a nadrágjába. Ideges mosoly játszott sebhelyes arcán.  – Ezt Ezt nem nem gon gondolhat dolhatod od komolyan komolyan,, kislyány kislyány.. Ugy Ugyee nem vagy olyan bolond, ahogy ahogy mindenki indenki mondja? mondja?  – Te pedig nem nem vagy olyan buta? buta? A férfi Jollyra hunyorított, mintha még mindig nem tudná felfogni, hogy mi történik vele éppen: egy alig tizennégy éves kislány kijátszotta, és most a saját tőrével tartja sakkban. Jolly látta, ahogy forognak az esze kerekei. Ha valaki figyeli őket, a szégyenletes eset híre pillanatok alatt elterjed majd Port Nassauban.  – Mit tegy tegyek? – kérdezte vonak vonakodva. odva. – Bemehet Bemehetek ek és megk egkérdezh érdezhetem etem,, hog hogyy Ken Kennndrick kijön-e kijön-e hozzád. Jolly megpróbált nem figyelni Munkra, aki egyik lábáról a másikra állt idegességében.  – Kenndrick Kenndrick itt tölti tölti az éjszakát éjszakát a fogadóban fogadóban??  – Hát persze. Kivette Kivette az összes szobát, megvette egvette az összes sört meg rumot, rumot, és fizetett fizetett minden lyánynak lyánynak.. Igazi Igazi kacsalábon kacsal ábon forgó palota pa lota ez a Dagadt Tyúk.  – Te pedig a testőre testőre vagy. vagy. A kalóz büszkén vigyorgott.  – Aha. Aha. Én meg még még páran. Egy ember ember áll minden ajtónál, ajtónál, elöl is meg hátul hátul is. is . De ug ugye ye világos, vil ágos, hogy hogy ki a legfontosabb? – A férfi visszataszítón nevetett. – Aki a bejáratnál van, természetesen. Egek, hogy bízhatott Kenndrick ilyen tökfejekben? Úgy tűnt, teljes biztonságban érzi magát itt Port  Nassauban – nem csoda, elvégre megölt vagy elkergetett elkergetett a szigetről szigetről mindenkit indenkit,, aki nyíltan kiállt iál lt meggyilkolt elődje, Scarab mellett.  – Rendben Rendben – mondta ondta Jolly Joll y, és egész finom finoman an megn egnyom yomta ta a peng pengét ét –, ha hagy agyom om,, hogy bemenj, bemenj, és elentsd Kenndricknek, hogy beszélni akarok vele, a szavadat adod, hogy nem folyamodsz semmi ócska trükkhöz? Vissza fogsz jönni, mégpedig pisztoly vagy kard vagy más fegyver nélkül?  – Persze, becsszó! – A kalóz bólintott, bólintott, és látni látni lehetett, lehetett, hog hogyy elfojtott egy mosolyt. – Jó ötlet, amit amit mondtál. Nagyon jó ötlet. Agyafúrt gyerek vagy. Bízhatsz bennem, biztosan. Munknak remegett a hangja.  – Ugy Ugyee nem bízol a fickóban? fickóban? Jolly ügyet sem vetett rá..  – Akk Akkor tűnj tűnj el, és tedd, amit amit megíg megígértél! értél! – mondt mondtaa a kalóznak kalóznak.. Feldobta a tőrt a levegőbe, ügyesen elkapta a hegyénél, azután áthajította a sikátoron. A fegyver  rezegve beleállt egy ablakkeret kellős közepébe. Munknak még inkább elkerekedett a szeme. A kalóz szótlanul eltűnt a kocsmában. Zaj és bűz hatolt ki a szabadba, amikor kinyitotta, majd bezárta maga mögött az ajtót.  – Neked Neked teljesen… teljes en… – kezdt kezdtee Munk Munk,, de nem tudta tudta befejezni befejezni a mondat mondatot, ot, mert mert Jolly megrag megragadta adta a karját, és magával húz húzta. ta.  – El innen! innen! Gyorsan! Gyorsan! – kiáltotta oda neki, azután azután együtt együtt rohantak rohantak végig a sikát s ikátoron, oron, koszos koszos férfiak és lenge öltözékű nők közt átfurakodva. Több kapuíven és utcán futottak keresztül, amelyekben néhol térdig ért a szemét. Iszonyatos bűz lengte be az egész települést, de Jolly ezt alig érzékelte.  Néhány  Néhány perc múlva megállt. megállt. Mu Munk kifullad ifulladva va állt meg meg mellette. mellette.  – Mire volt ez jó? – kérdezte kérdezte dühösen. Gyorsan Gyorsan és akadozva akadozva vette a levegőt. – Ez az egész jelenet az

életünkbe kerülhetett volna.  – Elképzelhető, Elképzelhető, ha Ken Kenndrick ndrick elkapn el kapnaa minket. inket. De nem fog. fog. Biztosan Biztosan jól mulat majd, majd, ha ez a fajankó fajankó elmondja neki, mi történt. És ha az őr a tetves cimboráival együtt keresni fog minket… nos, addigra mi már nem leszünk ott, nem igaz?  – Akk Akkor meg meg minek minek csináltad?  – Megtu Megtudtam dtam,, amit amit akartam. akartam. Kenndricket Kenndricket alig őrzik, telj teljes es bizt bi ztonság onságban ban érzi magát magát a Dagadt Dagadt Tyúk Tyúkban. ban.  – Jolly még még széleseb szélesebben ben mosolyg mosolygott ott.. – Ez rossz neki. neki. Nekem Nekem viszont viszont annál annál jobb.  – Csak nem akarod… Nem, Nem, annyira annyira őrült nem nem lehetsz. lehetsz. Jolly nevetett.  – Ma éjjel tiszteletem tiszteletemet et teszem teszem őfőméltóságán őfőméltóságánál. ál. És akk akkor or kiderítem iderí tem,, hog hogyy tudott tudott-e -e a csapdáról, csapdáró l, amelyet a Maddynek állítottak állí tottak..  – Te becsavarodtál! becsavar odtál! – Munk Munk a homlokára homlokára csapott, és megpördült a tengely tengelyee körül. – Teljesen elje sen  becsavarodtál!  becsavar odtál! A lány legyintett.  – Én ebben eb ben a csőcselékben csőcsel ékben nőttem nőttem fel. Ken Kenndrick ndrick eg e gy fattyú fattyú és gy gyilkos, ilkos, de ha tud tud valamit, valamit, akk akkor or el fogja fogja mondani… feltéve, feltév e, hog hogyy megfelelő megfelelő érvekk érv ekkel el tudok tudok hatni hatni rá.  – Véletlenül Véletlenül nem peng pengeéles eéles érvekkel? érvekkel?  – Például. Munk Munk napbarnított arca arc a fehér lett, mint a fal.  – Te Te tényleg tényleg elvesztetted elvesztetted a józan eszedet! eszedet! Ez az egész túl túl sok s ok volt neked. neked. A hajótörés, a szellem szelle mek, az aherusz… Jollynak sugárzott az arca.  – Már régóta régóta nem éreztem ilyen jól magam magam..  – Ettől Ettől féltem. féltem.  – Te akartál akartál kalandot, kalandot, nem igaz? – Jolly Joll y ön ö nfeledten arcon arc on csókolta c sókolta a fiút. – Hát most benn be nnee vagy a sűrűjében. Míg az a névtelen sziget, ahol Munk élt a szüleivel, a Bahamák keleti szélén feküdt a hatalmas, néptelen Atlanti-óceán előtti utolsó állomáshelyként, New Providence a szigetcsoport központjában helyezkedett el. Kis, ovális alakú sziget volt, hosszanti tengelye nyugat-keleti irányban húzódott, és csak egy kikötő volt a partján. Bár Port Nassau hivatalosan angol gyarmat volt, a brit királyság helytartói tekintélyes mellékjövedelemre tettek szert azáltal, hogy békén hagyták a kalózokat és az orgazdákat. Azt beszélték, hogy egy angol kormányzó – a soványka évi harminc font helyett, melyet a kormánya fizetett neki – kerek negyvenezer fontra tornázhatta fel a bevételeit a szigeten, ha üzletet kötött a kalózokkal, és bekasszírozta a nyereségeik egy részét. Így bár a brit gyarmatosítók régi erődje ott trónolt magasan Port Nassau fölött, hogy mindenki jól lássa, már rég nem tudott lenyűgözni senkit. Kenndrick volt a sziget igazi ura, nem az angol kormányzó, aki csak ritkán mutatkozott az erőd falain kívül, és dőzsöléssel, borral és nőkkel múlatta a napjait, akiket a kalózok szállítottak neki. Port Nassau biztosította mindazon előnyöket, amelyekre a kalózok vágyhattak. A kikötő elég mély volt a bárkáiknak és kétárbocosaiknak, de túl sekély a haditengerészet súlyos hadihajóinak. A környező hegyekből messzire el lehetett látni a tengeren, így a támadók nem közeledhettek észrevétlenül. A sziget sűrű erdőiben bőséggel volt fa az új hajók építéséhez, de trópusi gyümölcs és vaddisznó is; nem  beszélve azok a zokról ról az ínyencség ínyencségekről, ekről, amelyeket amelyeket ezen ezen a szélességi s zélességi fokon fokon az óceánból halászhatot halászhatottt ki az ember, az ízletes halakról, rákokról és tengeri teknősökről. Maga Maga a helység egym egymás mellé ell é zsúfolt ku kuny nyhók hókból ból és faházakból faházakból áll á llt,t, a legtöbbjüknek l egtöbbjüknek pálmale pálmalevel velekből ekből volt a teteje, néhányat csak vitorlavászonnal fedtek be. Mindenütt voltak szegényes sufnik és

deszkabódék, am a melyekben kalózok éjszakáz éj szakázhatt hattak, ak, ha a szárazföldön akadt dolgu dol guk. k. A kereskedők, akik  a kik  megvették a kalózoktól a kemény kemény harc harcban ban megszerzett megszerzett zsákmány zsákmányt,t, kiterjedt kiterj edt sátorvá s átorváros rosban ban telepedtek tele pedtek le le Port Nassau körül. Óriási volt a kínálat kocsmákból, szerencsejátékokból és örömházakból az orgazdaság mellett ezek voltak a szigetlakók egyedüli bevételi forrásai. Időnként számolni kellett a ciklonokkal, amelyek néha végigsöpörtek a Karib-tengeren, és néhány óra alatt a földdel tettek egyenlővé olyan helységeket, mint Port Nassau. De még ez sem szeghette kedvüket a meleg fészkükben megbúvó kalózoknak másnap villámgyorsan újjáépítettek mindent, eltemették a halottakat, és hamarosan már újra tivornyáztak, élvezték a kalózélet előnyeit, és jól érezték magukat. Jolly elmondott Munknak mindent, amit a szigetről tudott, miközben a kikötőben ültek, és várták a sötétség beálltát. Munk többször is megpróbálta lebeszélni a lányt a tervéről, de az nem tágított. tágított. Amikor Amikor Munk Munk felajánlotta felajá nlotta neki, neki, hog hogyy elkíséri elkísé ri,, Joll Jo llyy indulatos indulatosan an visszaut vis szautasí asított totta. a. Még az a avaslat sem bírta jobb belátásra, hogy talán segíthetne egy kis kagylómágia. A szellemkalmár reggel óta nem mutatkozott. Bármi keresnivalója volt is Port Nassauban, nem érezte szükségét annak, hogy beavassa őket. Csak azt ígértette meg velük, hogy nagyon vigyáznak egymásra aki a nyílt tengeren csapdát állított Bannonnak, annak New Providence-en is lehetnek kémei és cinkostársai. Bár a szellem az árbockosárban már az előző nap délutánján jelentette, hogy elérték a szigetet, a kalmár jobbnak látta, ha a hajón és a sziget hegyeitől minél nagyobb látótávolságban töltik az éjszakát. Csak hajnaltájt szálltak be mindhárman a szellemhajó vontatta kis vitorlásba, és keltek át vele a szigetre. A kis hajó most Port Nassau kikötőmedencéjében várakozott, egy csomó evezős csónak és jolle között, amelyekkel a kalózok kieveztek a szárazföldre lehorgonyzott sloopjaikról és egyik másik  zsákmányolt galeonról. Jolly és Munk néhány üres hordón és dobozon ült, nem messze a víztől. Ez nem kiépített kikötő volt, mint amilyeneket Haiti vagy Jamaica nagyvárosaiban láthatott az ember, hanem csak egy megerősített partszakasz. A szélén húzódott a kocsmák és kunyhók külső sora, melyet a kereskedők sátrai tarkítottak. A tengerről szüntelenül fújó szél az ételszagot és az állott sörbűzt a szárazföld belsejébe sodorta; valójában a tengerpart volt azon kevés helyek egyike Port Nassauban, ahol a kalózfészek szagai nem feküdték meg az ember gyomrát. Munk arcába lassanként visszatért a szín. Jolly éjszakai expedíciójának kilátása és a szülei miatti  bánat ellenére néh néhaa mosoly ragy ra gyogt ogtaa be a vonásait, sőt időnk i dőnként ént leplezetlen csodálat ült ki az arcára. arcár a. Bár a legtöbb kalóz, aki tökrészegen botladozott a kocsmák előtt, minden méltóságot és modort nélkülöző züllött alak volt, akadtak köztük olyanok is, akik hajszálpontosan megfeleltek Munknak a nemes kalózokról alkotott álomképének: drága ruhákat, térdig érő csizmát, csillogó kardot és kalapjukon lengedező tollakat viselő férfiúk.  – Megmut Megmutatod atod a tetováláso tetoválásodat? dat? – kérdezte kérdezte a fiú hirtelen Jollyt Jol lytól, ól, miután iután egy jó darabig dara big hallgattak hallgattak,, és figyelték a kocsmák előtt nyüzsgő alkoholgőzös forgatagot. A lány nevetett, és közben csilingelve összeütődtek a karika-fülbevalói.  – Azt Azt akarod, akarod, hogy hogy levetkőzzek levetkőzzek?? Itt? Itt? Munk arca lángvörös lett.  – Nem úgy értettem értettem.. Csak arra gondoltam gondoltam… …  – Elhallgatott Elhallgatott..  – Bocsánat, Bocsánat, sajnálom. sajnálom.  – Ugy gyan an már – intett intettee le Jolly Joll y, és ültében hátat hátat fordított nek neki.–Húzd i.–Húzd fel az ingem ingem és a mellén ellé nyem. yem. Akkor láthatod.

 – Azt… Azt… azt… azt…  – Ne dadogj dadogj már, már, hanem hanem tedd, amit amit mondok mondok!! A lány érezte, ahogy Munk a derekára teszi mindkét kezét. Vajon tévedett, vagy a fiúnak tényleg remegett a keze? Te jóságos isten, hiszen kalózok közt nőtt fel, egy hetvenfős legénységgel volt együtt éjjel-nappal. Soha nem bizalmaskodtak vele, és kétértelmű pillantásokkal sem illették. Mindenki tudta, hogy személyesen Bannonnal gyűlne meg a baja. Munk habozva húzta fel a lány fehér vászoningét és a mellényét. Jolly karba tette a kezét, hogy elöl ne húzódjon fel rajta a ruha, de a háta hamarosan meztelen volt.  – Mi ez? ez?  – Korall Koral l lett l ett volna. Trevino, Trevino, a szakácsun szakácsunkk kezdt kezdtee el épp akk a kkor, or, amikor amikor az őrszem jelentett jelentettee a spanyol spanyol galeont. Attól tartok, hogy még csak néhány kacskaringós és egyenes vonal az egész.  – Így akarod hagy hagyni? ni?  – Talán Talán egyszer egyszer majd majd találok valakit, akinek akinek lesz tehetség tehetségee ahhoz, ahhoz, hogy hogy befejezze. befejezze. – Jolly Joll y megf megfordult. ordult. Munk gyorsan viszszahúzta a kezét, az ing és a mellény visszacsúszott. – De e pillanatban őszintén szólva ez a legkevésbé sem izgat.  – Persze. Pers ze. – A fiú még még mindig mindig vörös volt, amitől most most először látsz l átszott ott megin megintt teljesen egészségesn egészségesnek ek a szigeten lezajlott események óta. Egy kis izgalom sokkal jobban állt neki, mint a szellemhajó fedélzetén való komor tépelődés. Jollynak el kellett terelnie a figyelmét, és erre most volt a legjobb alkalom: közel s távol nyoma sem volt a szellemkalmárnak, aki vészterhes történetekkel csüggesztette volna el őket.  – Gyere Gyere – mondt mondtaa és felállt feláll t –, elmegy elmegyünk ünk inni inni valam vala mit.  – Úgy Úgy érted… alkoholt? alkoholt?  – Jolly a leglefegyverz leglefegyverzőbb őbb mosolyával mosolyával aján ajá ndékozta dékozta meg meg a fiút. fiút.  – Hiszen kalóz akarsz akarsz lenni. lenni.  – De nem nem részeg kalóz.  – Ugyan már, már, ez hozzátartoz ozzátartozik. ik. Jobb, ha minél hamarabb hamarabb túlesel rajta. – Ő maga nem szerette a rumot, a sör túl keserű volt neki, de néha-néha megivott a kalózokkal egy korsó bort. Nem tudta, hogy Munk már próbálta-e – de ha nem, legfőbb ideje. Úristen, hisz ez itt a Karib-tenger! Sehol másutt nem szegtek meg ennyi szabályt. Munk Munk csodál cso dálkoz kozása ása kétkedés kétkedésnek nek adta át a helyét.  – Csak el akarsz kábítani, kábítani, hogy hogy elengedjel elengedjelek ek ma ma éjjel. éjje l.  – Azt Azt így így vagy vagy úgy úgy amúgy amúgy is meg meg fogod fogod tenn tenni,i, nagy nagy mágu mágus. s.  – Jolly Joll y megf megfogt ogtaa Munk Munk kezét, kezét, és maga maga után után húz húzta ta a parton a szélső kocsmák kocsmák felé. felé.  – Nem tudom tudom,, hogy hogy ez jó ötlet-e ötlet-e – mondt mondtaa Munk Munk..  – Ne légy ny nyusz uszi! i! Jolly épp elindult a legközelebbi csapszék felé, amikor annak hangos nyikorgással kivágódott az ajtaja, és egy rakás test zuhant ki rajta nagy ívben a partra. Sóhajtozás és nyöszörgés hallatszott a kalózhalomból, egyikük szitkozódni kezdett, mert kificamodott a bokája. Munk legszívesebben visszafordult volna, de Jolly lelkesen megállt.  – Verekedés! Verekedés!  – Nem lehetne lehetne talán messzebbről messzebbről nézni. nézni. Jolly Jol ly felsóhajtott, fels óhajtott, minth minthaa a fiú valami va lami felfoghatatlanul felfoghatatlanul gyere gyerekes kes dolgot dol got mondott mondott volna.  – De akkor akkor semm semmit nem nem lát az ember! ember!  – De főleg főleg semm semmi nem találja el e l az embert… embert… például öklök vagy neh nehéz éz tárgy tárgyak. ak.  – Te olyan beszari vagy!

Munk erre már nem válaszolt, csak megállt a lány mellett, miközben a földön kibogozódott az embergomolyag. A szitkozódó férfiak épp fel akartak tápászkodni, amikor egy újabb alak repült ki a nyitott ajtón, rájuk zuhant, és újra a földre rántotta őket. Kiabálás hallatszott, azután a kocsmában bútorok dőltek le a földre, és egy szék követte a szabadba az utolsó alakot – a nehéz tárgyak egyike, amelyekről Munk beszélt. A szék nem találta el a földön fetrengő embereket, egy lépésnyire Jollytól beleállt a támlájával a homokba.  – Enny Ennyii elég lesz? – Munk Munk elfordult, és el akart indulni. indulni. Jolly megállt. Elkerekedett Elkerekedett szemm szemmel meredt a fiúra, aki utolsóként repült ki az ajtón.  –  Griffin?  Griffin? Az ördögbe is, ez Griffin! Munk fintorgott.  – Kicsoda? Jolly félrerúgta a széket, és közelebb ment a férfiakhoz, akik  igyekeztek minél gyorsabban talpra állni. Az elsők már menekülésre fogták a dolgot, amikor egy óriás termetű férfi lépett ki a kocsma ajtaján a napfénybe. Magasabb volt mindenki másnál, és olyan széles volt a válla, hogy el kellett fordítania a felsőtestét, nehogy beleütközzön az ajtófélfába. Fekete térdnadrágot és csizmát viselt, de mellény helyett fém mellvértet vett fel az ingére, amilyet a spanyolok feladott erődjeiben lehetett találni néha. A legmeglepőbb azonban a vassisak volt, amely az egész fejét befedte. A sisakrostély le volt hajtva, nem látszott az arca. A régi világban hordtak ilyen sisakokat a lovagok, ezt Jolly történetekből tudta: olyan férfiak, mint Szent György és Lancelot. De egy kaló kalóz, z, mégh méghozz ozzáá a párás pár ás karib-teng karib- tengeri eri hőségben? Ez több volt, vol t, mint mint szokatlan szokatlan A földön heverő tömeg időközben felszívódott, már csak két alak kuporgott a homokban: a sérült  bokájú férfi férfi és a fiú, akire Jolly Joll y ráism ráis mert.  – Griffin, Griffin, te te jó isten is ten… … Munk karba tette a kezét.  – Elárulod végre, ki ki ez?  – Griffin Griffin – mondt mondtaa Jolly Joll y újfent. újfent. – Körülbel Körülbelül ül anny annyi idős le het, mint mi. Több kalózhajón nőtt fel… és épp ennyiről hajították le. Azt állítja, hogy már hatvagy hétéves korában jobb kártyás volt, mint az összes kalóz együttvéve. – A lány elmosolyodott. –  Szörnyű szájhős. Ki nem állhatom. Munk kutatón nézett rá.  – Pedig nekem nekem nem úgy tűnik tűnik.. Jolly Jol ly még még szélesebbe széles ebbenn mosol mosolyg ygott. ott.  – Tévedsz. Munk Munk megvetőn felhorkantott felhorkantott,, de növekvő érdeklődés érd eklődéssel sel figyelte figyelte a további tová bbi eseményeket. eseményeket. A lovagsisakos óriás némán cammogott előre. Egyetlen ütéssel félresöpörte a sérült férfit, aki néhány lépéssel odébb ért földet, fájdalomtól eltorzult arccal feltápászkodott, és szitkozódva elsántikált. Griffin kábultan fogta a fejét. Szőke volt, akárcsak Munk, de neki a válláig ért a haja, és több tucat kis copfba fonva viselte, amelyek kígyókként örvénylettek a feje körül, amikor megmozdult. Afrikai rabszolgák hozták magukkal ezt a hajviseletet a Karib-tenger térségébe, de Jolly Griffinen kívül nem ismert olyan fehéret, aki így hordta a haját. Az öltözéke megfelelt a kalózok szokásos viseletének: térdnadrág, csizma, ing és mellény helyett kék bársony szalonkabát, amely több helyen meg volt foltozva.  – Hiszen van kése kése – suttog suttogta ta Mun Munkk.  – Miért nem nem védi meg meg magát magát azzal? azzal?

 – Ez úriemberek harca.  – Hát persze.  – Griffin Griffin biztosan biztosan megpróbálta becsapni kárty kártyázás ázás közben közben.. Sőt, egész egész biztosan biztosan megpróbálta. megpróbálta.  – És ezért most hagy hagyja, ja, hogy hogy megöljék? megöljék? Jolly lassanként ugyanettől kezdett tartani. Úgy tűnt, a sisakos óriás nem igazán törekszik a békés megegyezésre. Az ökle akkora volt, mint egy vödör, a kézfejét sötét, sörteszerű szőr borította. Griffinnek lassanként kezdett kitisztulni a feje. Még nem vette észre Jollyt, meredten bámulta az óriást, aki szétterpesztett lábbal megállt előtte.  – Hm, Hm, Buenaven Buenaventu ture… re… tényleg tényleg félreértés volt. Egy aprócska mellé melléfog fogás. ás. Ugy Ugyee megérted? megérted? – Vigy Vigyor  or  terült szét napbarnított arcán. Kék szeme úgy ragyogott, mint napsütésben az óceán. – Ugyan már, csak  nem fogod bántani régi cimborádat, Griffint? Barátok vagyunk. Tisztességes játék volt, nem igaz? Eltekintve talán attól a kis apróságtól a végén, de hát az ilyet hamar elfelejti az ember. Mit gondolsz? Buenaventure egy szót sem szólt, csak a sisakja nyílásán át nézett le a fiúra. Griffin vállat vont.  – Ha nem nem,, hát hát nem nem.. – Hirtelen felemelte felemelte a jobb lábát, és teljes erőből erő ből belerúgot bele rúgottt az óriás altestébe. Együtt érző moraj futott végig a nézők tömegén, egyesek ösztönösen a sliccükhöz kaptak. De Buenaventure meg sem moccant. Egy pisszenés sem hallatszott a sisak alól. A kezét még mindig ökölbe szorította. Griffin kapálózva talpra állt. Már épp kereket akart oldani, amikor az egyik hatalmas mancs megragadta a vállát. A másik a nyaka köré kulcsolódott. Jolly felnyögött. Munk megbabonázva figyelte az előtte lejátszódó eseményeket. Egy szót sem tudott kinyögni. Egy hang szűrődött ki a sisak alól, mely nem hasonlított emberi szóra. Buenaventure úgy morgott, mint egy harci kutya. Jolly azon töprengett, hogy lehetne segíteni Griffinen. Buenaventure ellen egyedül nem volt semmi esélye, ezt pontosan tudta. Csak azt nem tudta eldönteni, hogy akarja-e vállalni a kockázatot. Amit mondott, az igaz volt: vol t: nem különöse különösebben bben kedvelte kedve lte Griffint. Legalább Legalábbis is néh néha. a. Alkalmankén Alkalmanként.t. De aztán az óriás a mancsával belenyúlt Griffin szalonkabátjának mindkét zsebébe, letépte őket, és megmarkolta a bennük lévő aranyakat. Aztán leejtette a fiút, sarkon fordult és elcammogott. Azonnal szétnyílt a tömeg, hogy utat engedjenek neki. Az óriás néhány pillanattal később eltűnt a kunyhók közti egyik foghíjban. Griffin felugrott, zavartan rávigyorgott a tömegre, valami olyasmit mormogott, hogy: Minden rendben!  Nem történt történt semm semmi! Elkergett Elkergettem em!! – majd amilyen amilyen gy gyorsan orsan csak tudott tudott,, kereket kereket oldott. Még épp idejében, mert most azok a férfiak vették üldözőbe, akikkel együtt kirepült az ajtón. Ők is visszakövetelték a nyereményeket, melyeket kicsalt tőlük. Griffin a kocsma körül álldogáló kalózok  kurjongatása és ordítozása közepette röpködő copfokkal rohant végig a tengerparton, és bekanyarodott egy sikátorba. A többiek többi ek utána utána iram ir amodtak. odtak. A nézők ham hamaro arosan san szem elől tévesztették a bandát. Egy idő múlva már az üldözők dühös kiáltozását sem lehetett hallani. A tömeg szétoszlott. Jolly a fejét rázta.  – Soha Soha nem tanulja tanulja meg. meg. Munk kétkedőn méregette.  – Kedveled.  – Nem! Nem!  – Látom Látom rajtad.  – Hülyeség. Hülyeség.  – Mióta ismered? ismered? A lány sóhajtva legyintett.

 – Ezer éve. Valamik Valamikor or konyh konyhásfiú ásfiú volt Bannon Bannon egyik egyik hajóján, de aztán aztán a korm kormány ányos os ledobta led obta a hajóról, mert csalt a kártyában.  – Csak úgy egy egyszerű szerűen? en? A ny nyílt ílt tengeren tengeren?? Jolly Jol ly mosolyg osol ygott. ott.  – Griffin Griffin jó úszó… kény ényszerű szerűségből. ségből. – A fejét rázva elhessegette elhessegette az emlékek emlékeket. et. – Gy Gyere, ere, igyun igyunk  k  valamit! Munk levegő után kapkodott, azután megadóan követte a lányt, aki a kitört ajtón bement a kocsmába.

Szoledad hercegnő hercegnő

 New Providence-en lámpások lámpások és tábortüzek tábortüzek világították világították be az éjszakát. éjszakát. Csak a legszűkebb legszűkebb sikátorokat, a legeldugottabb zugokat – és a Dagadt Tyúk hátsó udvarát borította sötétség. Jolly Port  Nassau néh néhány ány cseréptetőjének egy egyikén ikén egy egyensúly ensúlyozot ozott.t. A fogadót fogadót körülvevő háztöm háztömbb az ang angol ol kormányzó erődje alatt feküdt, és a város többi részével ellentétben téglaépületekből állt, amelyek  némelyike két- és háromemeletes volt. A kőnegyed úgy magasodott ki a pálmalevelekkel fedett tetők  és a földszintes kunyhók tengeréből, mint egy vár, magasabb és masszívabb volt, mint a város többi része. Támadás esetén eltorlaszolták az átjárókat és a kapukat, és így kis erőddé változtatták a negyedet, melyben Kenndrick és az emberei elsáncolhatták magukat. A kocsma udvara három emberhossznyira volt Jolly alatt, egy fekete négyzet, ahonnan minden  bizonny  bizonnyal al egy hátsó hátsó ajtó vezet a Dag Dagadt adt Tyúk yúkba. ba. De ott lent le nt sötét volt: vol t: Jolly nem látta látta sem az ajtót, sem az őrt, akit állítólag odaállítottak. Megpróbált hallgatózni, de hiába. Csak a kocsmából szűrődtek  ki zajok: a tivornyázók ordítozása és éneklése, néha dörömbölés vagy egy kiáltás, amelybe a csaposlány csaposl ányok ok rikácsolása rikácsolá sa vegy vegyült. ült. Jollynak nem volt más választása, mint hogy szemmel tartsa az árnyékokat, és előremásszon a fogadó egyik második emeleti ablakához. Úgy tűnt, a bejáratnál posztoló kalóz igazat mondott, és egy embernél több nem tartózkodott lent, különben beszélgetést vagy legalább suttogást kellett volna hallania. Ennek ellenére nem volt ínyére, hogy végigmásszon a tetőn, miközben a mélyből talán láthatatlan szemek figyelik. Vajon meddig fog várni az őr, mielőtt riadót fúj? Amíg ő eljut a tető közepére, hogy teljesen védtelen legyen? Csak menj! Indulj már! Előrekúszott, az ujjaival és a lábujjai hegyével fogást keresett a töredezett tetőcserepek között, és megtett minden tőle telhetőt, nehogy zajt csapjon. Alatta fenyegetően feketéllett a szakadék, és mintha azt suttogta volna neki, hogy adja fel. Nem fog sikerülni, súgta a fülébe, nincs esélyed! Jolly már megtette az út felét, amikor megreccsent egy cserép a jobb lába alatt. Kővé dermedt. Habozva lenézett, és látta, hogy a cserép kettétört. Az alsó fele kilazult, és félő volt, hogy lecsúszik a tetőről, amint Jolly felemeli a lábát. Most mit tegyen? Így kell maradnia, ha nem akarja megkockáztatni, hogy a lezuhanó cserép felriassza az udvarban udvarban álló áll ó őrt. Már am a menn ennyiben yiben egyáltalán van va n lent őr. De nem várhat itt, amíg amíg észreves és zreveszik. zik. Tovább kell másznia, így í gy vagy úgy. úgy. Épp meg akart mozdulni, amikor lentről nyikorgás hallatszott. Fénycsík esett a sötét udvarba, és hirtelen hangosabb lett a fogadóból kiszűrődő zaj. Valaki kinyitotta a hátsó ajtót. Jolly most látta meg, tőle jobbra volt az udvar falában. Egy férfi lépett ki a szabadba, enyhén dülöngélt járás közben, és egy söröskorsót tartott a kezében. Megállt, a szájához emelte a korsót, olaszul káromkodott, amikor észrevette, hogy már nincs benne sör, és felemelte a karját, hog hogyy az egyik egyik falhoz vágja.

 – Hé! – bömbölte bömbölte egy han hangg a sötétből, mielőtt a férfi férfi elhajíthatta elhajíthatta volna a korsót. – Ken Kenndrick ndrick azt akarja, hogy az az ajtó zárva legyen. Nem szórakozásból ülök itt egész éjjel. Méltóztass bemenni! Itt kint senkinek nincs keresnivalója! Az ajtóban álló kalóz megint káromkodott egyet, szidalmazni kezdte az udvarban posztoló láthatatlan őrt – és dühödten a szemközti fal felé hajította az üres korsót. Jolly felemelte a lábát. A félbetört tetőcserép lecsúszott, zörögve nekiütődött a tető peremének, és leesett. A zaj, mely akkor hallatszott, amikor széttört a földön, néhány pillanattal később hangzott fel, mint a korsó reccsenése. Jolly összeszorította a fogait, és visszafojtotta a lélegzetét. Lent az udvarban becsapódott az ajtó a részeg kalóz mögött. A másik férfi, aki egész idő alatt a sötétben állt, megint csendben volt – ezzel az erővel akár el is mehetett volna. Minden bizonnyal hallotta a cserép csapódását, de nyilván a törött korsóval hozta összefüggésbe a zajt – pont úgy, ahogy Jolly tervezte. A lánynak a torkában dobogott a szíve a megkönnyebbüléstől. De még végig kellett másznia a tető felén. Most legalább már biztosan tudta, hogy tényleg van valaki az udvarban. A fénysugárban, amely kiszűrődött a nyitott ajtón, nem látta a férfit; eszerint az udvarnak  azon a felén tartózkodik, ahol ő, közvetlenül alatta. Tehát legalább ő is a látómezején kívül van. Jolly megborzongott. Szerencse, hogy a cserép nem esett a fejére. Tovább! A keze és a lába most még óvatosabban keresett támaszt a ferde tetőoldalon. Valahol a távolban, a kőnegyedtől keletre fekvő zegzugos sikátorokból kardpengék csörgése és vad kiáltások hallatszottak, aztán egy ordítás. Valaki harsányan nevetett, mások csatlakoztak hozzá. Isten hozott Port Nassauban! Jolly eljutott a tető másik végébe. A melléképület teteje itt találkozott egy magasabban fekvő emelet falával. Ez volt a főépület felső szintje. Jolly úgy sejtette, hogy valahol ebben a szárnyban lehetnek  Kenndrick szobái. Utoljára lepillantott a szakadékba, aztán megpróbálta benyomni az egyik ablakot. Belülről be volt reteszelve. Előhúzta a tőrét, becsúsztatta a résbe, és könnyedén feltolta a reteszt. Az ablaktábla hangtalanul kitárult. Jolly becsusszant a szobába. Egy kis hálókamrában találta magát. A szétdúlt ágy koszos volt, és mindenfelé ruhadarabok hevertek a padlón. Vasveretes kis láda állt az ütött-kopott mosdótál mellett; a ladikot egy lánccal hozzáerősítették az egyik tetőgerendához. Egyszerre két lakat akadályozta meg, hogy bárki is hozzáférhessen a kalóz zsákmányához. Jolly sejtette, hogy Kenndrick egyik közeli  bizalmasának  bizalmasának szobájáról lehet l ehet szó. Az egyetlen ajtón nem volt zár, és könnyedén ki lehetett nyitni. Jolly résnyire nyitotta, és kilesett a szűk szűk folyosóra. Egy lelket lel ket sem látott. Kilopózott a szobából, behúzta maga mögött az ajtót, és fülelt. Lentről, a lépcsőházból lépteket lehetett hallani, és egy férfi férfi s egy e gy nő hangját. hangját. Közeledtek. Jolly sípolva kifújta a levegőt, a folyosó végébe futott, és megpróbálkozott egy másik ajtóval. Ez az ajtó egy nagyobb szobába nyílt, amelyet egy bársonybaldachinos mennyezetes ágy uralt. Az arannyal és ezüsttel bevont címer, amely díszítette, valószínűleg egy spanyol vagy angol nemesember hajójáról származott. Mindenfelé ládák álltak a helyiségben, a padlót pedig több réteg keleti szőnyeg borította. Volt a szobában vagy fél tucat gyertyatartó és néhány szekrény, amelyek többsége úgy meg volt tömve drága anyagokkal és ruhadarabokkal, hogy már nem lehetett becsukni az ajtajukat. Jolly azon töprengett, vajon mire kell a kalózcsászárnak ez a sok kacat. A kereskedőktől, akik kint laktak a sátorvárosban, Port Nassau szélén, egy halom pénzt zsebelhetett volna be értük. De abból már vélhetőleg amúgy is több volt neki, mint elég. Ezenkívül Kenndrick híres volt arról, hogy egy

divatmajom, akinek fontos a finom öltözék, a tisztaság és a megnyerő külső – ellentétben züllött kíséretével. Makacsul tartották magukat a híresztelések, miszerint feketére festette a haját, bár  természettől természettől fogva tűz-vör tűz-vörös ös színű volt.  Nem maradt maradt ideje arra, hog hogyy jobban körülnézzen, örülnézzen, mert mert egy egyre re közeledtek a döng d öngőő léptek és a hang angok. ok. Bármelyik pillanatban elérhették a felső lépcsőfordulót. Jolly halkan becsukta maga mögött az ajtót, az ablakhoz szaladt, és kinézett rajta. Egy merész ugrással és némi szerencsével kijuthat az egyik melléképület tetejére – bár az pont az udvari őr látómezejében van. Ezen az úton nem menekülhet el észrevétlenül. A hangok egyre közeledtek; Jolly durva férfihangot és egy nő halkabb hangját hallotta. Alig maradt ideje arra, hogy búvóhelyet keressen. Odarohant az egyik szekrényhez, és befurakodott a ruhahegyek puha, áporodott melegébe. Kölnivíz, férfiizzadság és nedves anyagok lélegzetelállító szagelegye fogta körül. Kezében egy tőrrel behúzta maga mögött a szekrényajtót, de csak annyira, hogy egy résen kiláthasson. Innen jól látta az ágyat. Most már csak a megfelelő pillanatra kellett várnia. Kivágódott a szoba ajtaja, és nekicsapódott a falnak.  – És ha a spanyolok spanyolok tényleg tényleg támadni támadni fognak? fognak? – kérdezte kérdezte a nő, aki elsőként elsőként lépett l épett Jolly Jol ly látóterébe. l átóterébe. A húszas évei elején járhatott, nagyon karcsú volt, és csodaszép, bár túl harsányan volt kifestve. Hosszú, egyenes, sötétvörös haja a vállára omlott. A ruha, amelyet viselt, mintha elsősorban csak  szalagokból és vékony anyag anyagcsí csíkok kokból ból állt áll t volna, vol na, és jóval jóv al többet mutatott mutatott,, mint amenn amennyit yit eltakart. Több száz ilyen szajha volt New Providence-en. Ezek a nők különös rafinériával és egész testüket  bevetve űz űzték ték a kalózerszény kalózerszények ek kifoszt kifosztásának ásának mesterségét. Jolly Joll yt nem különösebben különösebben érdekelték, érdekelték, de nem is nézte le őket – ahogy a Karib-tenger valamennyi törvényen kívülije, ők is keményen megdolgoztak a megélhetésükért. A lány mesterkélt sóhajtással leült az ágy szélére.  – A spanyolok? spanyolok? – Ken Kenndrick ndrick megvet megvetőn őn felhorkant felhorkantott ott,, és ő is megjelent Jolly Joll y látómezejében. látómezejében. – Nincs Nincs esélyük esél yük arra, hog hogyy elég közel jussanak j ussanak a szigethez. szigethez. Mindenfelé em e mbereket bere ket állítottam áll ítottam a hegyekben, hegyekben, akik  a hadiflottákat kémlelik. Amint egyszerre három hajónál több közeledik, riadót fújnak. Kenndrick magas és erős volt, gazdagon díszített szalonkabátot, aranyzsinóros térdnadrágot és tükörfényesre pucolt csizmát viselt. Hullámos haja hosszú és egy kicsit kócos volt. Aranykarika himbálózott a bal fülében, jobb füle nem volt – levágták egy ütközetben, csak egy sebhely maradt  belőle,  belőle , amelyet amelyet rendszerint rendszerint hiún eltakart eltakart a hajkoronájával. hajkoronájával. Most azonban azonban Jolly tisztán tisztán látta látta a fülkagyló fülkagyló rózsaszín rózsas zín mara maradékát. dékát.  – Nag Nagyon yon megbízol egbízol az emberei embereidben dben – mondta ondta a fiatal nő, és ny nyújtóz újtózott ott egy egyet. et. – Nem félsz, hog hogyy megvesztegetik őket a spanyolok kémei?  – Az embereim becsületesek becsüle tesek.. – Ken Kenndrick ndrick ügy ügyetlenül etlenül kibújt a szalonkabát szalonkabátjából, jából, és az egy egyik ik ládára ládár a hajította. – Bízom mindegyikükben. .. mintha a testvéreim lennének. Jollynak csak most tűnt fel, hogy Kenndricknek remeg a hangja. Kapatos volt, bár az a hír járta, hogy ritkán nyúl alkoholhoz – szokatlan dolog volt ez egy kalóztól. A mozdulatai kapkodok, a léptei  bizonyt  bizonytalanok alanok voltak.  – Jól vagy? vagy? – susogta susogta a lány, lány, és csak úgy úgy mellékesen ellé kesen kivillantotta kivillantotta a térdét. térdét. Te jóságos jóságos isten, ist en, csak ezt ne, gondolta Jolly. Tényleg ezt is végig kell néznem? Undorító! Kenndri Kenn drick ck torz vigy vi gyorr orral al köz közele eledett dett az ágyhoz. ágyhoz.  – Csak egy kicsit… szédülök. Ne kérdezd, miért. Egy Egy korty korty rumot rumot sem ittam. ittam. – Egy Egy pillanat pill anatra ra elhallgatott, mielőtt szétterpesztett lábbal megállt a lány előtt. – Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, azt hinném, valaki belekevert valamit az ételembe.

A fiatal nő felvonta a szemöldökét.  – Ki merne merne ilyet tenni? tenni? A kalózcsászár kajánul nevetett.  – Hah Haha, a, senki senki sem. sem. Ha csak c sak csúny cs únyán án nézek nézek valakire, val akire, egy egytől től egy egyig ig in i nába száll a bátorsága ezeknek ezeknek az anyámas anyámasszony szony katonáinak. katonái nak.  – Ilyen Ilyen erős izmok izmok láttán láttán nem is csoda. cso da. Jolly Jol ly a szemét szemét forgatta. Kenndrick vigyorgott.  – Gyere, húzd le a csizmám csizmám!! – Az egyik egyik lábát lábá t feltette feltette az ágy szélére szélére a lány mellé mellé.. Egy pillanat pill anatig ig úgy tűnt tűnt,, mintha mintha az habozna, habozna, de utána utána megragadta megragadta a csizm csi zmát, át, és é s odaadón odaa dón foglalatoskodni foglala toskodni kezdett vele. Kenndrick még mindig nevetett, de aztán hirtelen elveszítette az egyensúlyát, és lehuppant a hátsó felére. Kábultan ülve maradt a padlón. padl ón. ost? – futott végig Jolly agyán a gondolat. Kitaszította a szekrényajtót, hátulról ráugrott Kenndrickre, és a torkához szorította a tőr pengéjét.  – Maradj ny nyug ugton ton!! – Fenyeget Fenyegetőő pillant pill antást ást vetett a fiatal nőre. – Egy Egy pisszen pi sszenést ést sem, sem, akk akkor or nem esik  esi k   bántódásod.  bántódásod. Jolly nem volt tudatában annak, hogy mennyire őrült a helyzet: egy tizennégy éves lány fenyegeti a kalózcsászárt, ugyanakkor megpróbál sakkban tartani egy felnőtt nőt. Kenndrick fel akart ugrani, de Jolly még jobban odaszorította a pengét a nyakához, mire a férfinak  lanyhult az ellenállása.  – Ki vagy? vagy? – kérdezte kérdezte a kalóz. kalóz. – Ism Ismerle erlekk?  – Jolly – mondt mondta. a. – Találkoztun Találkoztunkk néhán néhánysz yszor. or. Bannon Bannon legény legénységéhez ségéhez tartoz tartozom om..  – Jolly… persze. A kis kis sille. si lle. A fenébe fenébe is, kislány, kislány, ne ne bolondozz bolondozz velem, velem, különben különben a kuty kutyáim áim elé vetlek.  – A négy négylábúak lábúak vagy vagy a kétlábúak kétlábúak elé?  – Mit akarsz? akarsz?  – Csak azt, azt, hog hogyy nyisd ki a füled… nos, igen, igen, mindenesetre indenesetre azt az egy egyet. et. – Ez kicsúszot icsús zottt a száján, mielőtt iel őtt észbe kaphatott kaphatott volna. vol na. Nem azért jött jö tt ide, hog hogyy mulasso mulassonn Kenndri Kenndricken. cken. A fiatal nő az ágy szélén ült, és meg sem moccant. Nem látszott rémültnek, inkább csak meglepettnek.  – Futn Futnii hag hagyn ynálak álak – mondta ondta nek nekii Jolly –, ha bizt bi ztos os lehetnék lehetnék ben be nne, hogy hogy nem riadóztatod riadóztatod azonnal azonnal az egész disznóólat ott lent. Mosoly jelent meg a nő arcán. Tényleg lélegzetelállítóan szép volt, a vékony heg dacára, amely a jobb arcán húzódott. De aztán hirtelen elkomolyodott, sőt majdnem dühös lett az arca. Még mindig hallgatott, és figyelte, figyelte, mi történik.  – Vedd már el azt az átkozot átkozottt kést! kést! – mondta ondta Ken Kenndrick ndrick.. – Felköttet Felköttetlek lek a város legmagasabb legmagasabb akasztófájára. Saját kezűleg megnyúzlak, és az állatokkal zabáltatom fel a bőröd. A zsigereidet…  – Jó, jó, jó – szakította szakította félbe félbe Jolly, Jol ly, de titok titokban ban kirázta kirázta a hideg. hideg.  – Térjünk rá az üzletre! üzletre!  – Milyen üzletre?  – Szükségem Szükségem van a tám támogat ogatásodra. ásodra. Úgy tűnt, most megint kitisztult a kalóz agya, mintha az ijedség tompította volna a kábultságát.  – És biztos biztos vagy benn benne, e, hogy hogy ez a legjobb legjobb módja módja annak, annak, hogy hogy megk egkapd? apd?  – Az életed a segítséged segítséged fejében, Kenn Kenndrick. drick. Ez az üzlet. üzlet. Add a szavad! szavad! – Jolly nem nem volt biztos biztos benne, benne, hogy Kenndrick becsületszava akár egy lyukas garast is ér. De valahol el kellett kezdenie.  – Tudod, Tudod, mi mi történt történt Bann Bannonn onnal? al?  – A Maddy elsüllyedt – mondta a kalóz. – Mindenki erről beszél. A spanyolok lemészárolták vagy

foglyul ejtették őt és az embereit, senki nem tudja pontosan. Miért, nem voltál vele?  – Az Azok ok nem spanyolok spanyolok voltak – mondta ondta Jolly figy figyelmen kívül hag hagyva yva a kérdést. – Nek Neked ed elég hatalmad van ahhoz, hogy kiderítsd az igazságot. Vannak hajóid, amelyeket ki tudsz küldeni, hogy megkeressék Bannont. Kenndrick mogorván felnevetett.  – Ezt Ezt akarod akarod tőlem? tőlem? Hogy Hogy kerestessem kerestessem meg meg Bann Bannont ont??  – Ezért Ezért vagyok vagyok itt. itt.  – Megspórol Megspórolhat hattad tad volna a fáradságot, fáradságot, kislá kislány ny.. Senki Senki nem talált hajótöröttek hajótörötteket et vagy vagy hu hullákat. llákat. Jollynak eszébe jutottak a mérges pókok, de rögtön elhessegette a gondolatot. Most nem szabad elgyengülnie. Elvégre maga Kenndrick mondta épp az imént – senki nem bukkant rá a holttestekre.  – Hát akk akkor or keressetek bizony bizonyíték ítékokat okat!!  – Eszem ágában sincs. A penge belemélyedt a kalóz bőrébe. Egy vércsepp futott végig az acélon. Kenndrick megint megpróbálta lerázni magáról Jollyt, de hiába.  – Te jószagú jószagú isten – sóhajtott sóhajtott fel hirtelen hirtelen a fiatal nő. nő. – Megm Megmutassam, utassam, hogy hogy kell csinálni? Ökölbe szorította a jobbját, egy pillanatig nézte a fehér ujjperceket – azután villámgyorsan felugrott, és teljes telje s erőből erőb ől belevágot bel evágottt Kenndrick Kenndrick arcába. Elmosolyodott, amikor Kenndrick Kenndric k ny nyögve ögve összecs ö sszecsuk uklott. lott.  – Na látod, így  í gy kell! – Vér lövellt ki Kenndrick törött orrából. A nő elfintorodott, és utánozta Jolly hangját: – Térjünk rá az üzletre. .. szükségem van a támogatásodra… – Gúnyosan felnevetett.  – Isten Isten az égben! égben! Ez a korcs csak  ezt   érti! – Ezzel meglendítette a lábát, és altesten rúgta a kalózcsászárt. Kenndrick zihált, egy pillanat alatt elsápadt, és majdnem elvesztette az eszméletét. Jolly döbbenten nézett fel a fiatal nőre.  – Ugy Ugyee te nem nem vagy átlagos szajha? szajha?  – Hm, Hm, láthatólag láthatólag nem volt olyan tökéletes tökéletes az álcám, mint ahog ahogyy hittem hittem.. – Undorral pillant pill antott ott le Kenndrickre. – De ennek a szemétnek mindenesetre elég tökéletes volt. Azt hiszem, most már  elveheted onnan a késedet. Ez nem fog egyhamar védekezni.  – Hé, ez az én dolgom! dolgom! Én döntöm döntöm el, mi mi történjen. történjen.  – Az enyém volt, amíg te fel nem bukkantál!  – És te mit mit akarsz akarsz tőle? A nő legyintett.  – Hát a segítségét segítségét biztosan biztosan nem. nem. – Újból ütésre emelte emelte a kezét, kezét, de Jolly felkiáltott felkiáltott::  – Várj! Várj! Ha elveszíti az eszm eszméletét, nem nem veszem hasznát hasznát..  – Mit érdekel érdekel az engem engem?? Látni Látni akarom akarom,, ahogy ahogy ez a disznó megdög megdöglik lik azért, azért, amit amit az apámm apámmal tett. tett. Ha te nem toppansz be ide…  – A nő elhallgat el hallgatott ott,, körülnézet körülnézett,t, és kihúzot kihúzottt egy kardot az egy egyik ik nyitott nyitott ládából. ládából . – A legjobb lesz, ha most eltűnsz. Ez nem gyerekeknek való. Jolly szorosabban megmarkolta a tőrét.  – Mi lenne, lenne, ha ha te tűnnél  tűnnél el? el ? Kenndrick nélkül… Egy pillanat. pil lanat. Azt mondtad, mondtad, hogy az apáddal apád dal??  – Scarabbal. Scarabbal . A kalózok kalózok igazi igazi császárával… császárával … akit ez a fatt fattyú yú megg meggyilk yilkolt. olt.  – Te Scarab lány lá nyaa vagy? vagy? – Jolly Joll y gondolk gondolkozot ozottt egy egy pillanat pill anatig, ig, azut azután án eszébe eszébe jutott jutott a név: név: – Szoledad? A fiatal nő bólintott, de gyűlölettől szikrázó szemét közben le nem vette a félig eszméletlen Kenndrickről.  – Hónapokig Hónapokig terveztem terveztem ezt. ezt. Nem volt gyerek gyerekjáték játék hoz hozzáf záférni. érni. A fogadós fogadós szörny szörnyen en válogatós válogatós a lányokat lányokat illetően, akiket felvesz.

Jolly elhúzta a száját.  – Én az ablakon jöttem be, az is műk működött ödött.. Szoledad dühösen rámeredt.  – Csak nem az egyik egyik udvarra néző ablakon? ablakon?  – De igen, igen, miért? miért?  – Te Te jóságos j óságos ég! – Szoledad átugrotta átugrotta Kenndricket Kenndricket,, feltépte a folyosóra folyosóra ny nyíló íló ajtót, és fülelt. – Ezt jól megcsináltad! Nagyszerű! Már jönnek is! A lépcső irányából most tényleg sok csizma dobogását, döngő lépteket, kiáltásokat és acél csörgését lehetett hallani. Szoledad bevágta az ajtót, és elé tolt egy ládát.  – Minden Minden ablakot zsinórokk zsinórokkal al biztosított biztosítottak. ak. Ha az egy egyiket iket kiny kinyitják, a kon konyyhában megszólal egszólal egy harang. Kenndrick ötlete volt. Ha valaki betör, csak akkor veszi észre, hogy lebukott, ha már   bekerítették  bekerítették.. Jolly érezte, hogy az arcába szökik a vér.  – Ezt Ezt nem nem tudhat tudhattam tam..  – Az Aztt hiszed, hiszed, viccből vettem fel ezt a göncöt? öncöt? – Szoledad a kihívó ruhára ruhára mutatot utatott.t. – Én hetekig hetekig kódorogtam itt azért, hogy megtudjak ilyen dolgokat. Kenndricket nem lehet olyan egyszerűen átverni, ahogy te gondolod.  – Ez igaz – nyögte nyögte a kalózcsászár, aki aki lassan lassa n megin megintt magáh magához oz tért. Jolly Joll y tőre azonnal azonnal visszaván vis szavándorolt dorolt a nyakához. – Elvesztetek – mondta Kenndrick – mind a ketten. Szoledad Szoleda d gún gúnyosan yosan rámosolyog rámosol yogott. ott.  – Mit javasolsz? javasol sz? Hogy Hogy adjuk fel?  – Nem – mondta ondta a kalóz szenvtelenül. szenvtelenül. – Mindenk Mindenképp épp megh eghaltok altok.. A kalózhercegn alózhercegnőő megvetően egvetően felhorkantott, azután megkezdte az ajtó előtti barikád megerősítését. Akkora erőről tanúbizonyságot téve, amelyet Jolly nem nézett volna ki törékeny testéből, felemelt a földről egy másik ládát, és rátette az elsőr el sőre. e. Azu Azután tán nekives nekiveselkedett, elkedett, hogy odatoljon odatolj on egy kom komódot. ódot. Kenndrick ökle most hirtelen a levegőbe emelkedett. Az ütéssel Jolly állát vette célba, ügyet sem vetve a pengére – talán azt hitte, hogy a lány úgysem fogja megszúrni. De ilyen könynyen nem lehetett lóvá tenni Jollyt. Villámgyorsan kitért a férfi ütése elől, aki csak egy hajszálnyival vétette el. Ösztönösen ő is kinyújtotta a kezét, belemarkolt Kenndrick hajába, és hátrarántotta a fejét. A kalóz felordított. A torka most ott feszült védtelenül Jolly előtt. Használhatta volna a tőrét, ahogy minden más kalóz tette volna, de habozott. habozott. Kenndrick volt az egyetlen esélye. Ha valaki bármit is kideríthetett arról a csapdáról, amelyet Bannonnak állítottak, akkor az a kalózcsászár volt.  – Tartozol Tartozol nekem nekem.. Megm Megmentett entettem em az életedet – súgta súgta oda Kenn Kenndricknek. dricknek. A kalóz csak annyit mondott:  – Ugy Ugyan! an!  – Hiszen hallott allo ttad. ad. – Jolly Joll y Szoledadra mut mutatot atott.t. – Ma Ma éjjel éjje l megölt megölt volna, ha ha én nem nem lépek közbe. közbe. Szoledadnak szikrákat hányt a szeme.  – Ne képzelődj, képzelődj, kicsikém. kicsikém. Még nem végeztem végeztem vele. Jolly ügyet sem vetett rá. A tekintete belefúródott Kenndrick barna szemébe.  – Megm Megmentett entettelek elek tőle, tőle, nem igaz? igaz?  – Nem – mondt mondtaa a kalóz hű hűvösen. vösen. – Azt Azt épp most most teszik teszik meg meg az embereim. embereim. Valami hangosan nekivágódott az ajtónak. Kint a folyosón hallhatóan nagy volt az izgalom. Mindenki összevissza ordítozott az ajtó előtt, csizmák dobogtak a deszkapadlón. Azután lövés dördült, és a  barikád megrem megremeget egett.t. A golyó golyó minden minden bizonn bizonnyal megak megakadt adt az egy egyik ik ládában vagy vagy a komódban. komódban.

 – Mit gondoltok, ondoltok, meddig tudjátok tudjátok feltartóztat feltartóztatnni őket? őket? – Ken Kenndrick ndrick diadalittasan diadal ittasan vigyorgot vigyorgott.t. – Már  halottak vagytok. Szoledad a magasba emelte a kardot, és odaugrott apja gyilkosához.  – Előbb te döglesz döglesz meg! meg! Jolly megint közbelépett. Szikrázott az acél, amikor a tőrével elhárította Szoledad kardcsapását, csak  néhány néh ány ujj ujjny nyiva ivall Kenn Kenndri drick ck mell mellkasától. kasától. A férfi kővé dermedt, miközben fölötte a két ellenfél némán összemérte az erejét. Jolly próbálta feltartóztatni a pengét, ahogy csak bírta, de Szoledadnak lassanként sikerült a karddal egyre lejjebb nyomnia a tőrét.  – Hagyd Hagyd már már abba! – nyögt nyögtee Jolly Joll y. – Nincs Nincs hasznu hasznunk nkra, ra, ha megh meghal. al.  – Nek Nekem em amúgy amúgy sincs hasznom hasznomra. ra. – A penge penge nyomása yomása nem gyen gyengült gült,, Szoledadnak Szoledadnak szikrákat szikrákat hán hányt yt a szeme. – Látni akarom, ahogy meghal. Jolly bal lába előrelendült, és teljes erőből térden rúgta a kalózhercegnőt. Szoledad meglepetten felkiáltott, és térdre rogyott.  – Te ostoba vakarcs! vakarcs!  – El kell tűn tűnnün nünkk innen! innen! És tudom tudom is, hogyan hogyan..  – Valóban? Valóban?  – De csak akk akkor or fog menn enni,i, ha életben marad.  – Furcsa, Furcsa, szinte szinte gondoltam gondoltam.. Jolly felsóhajtott. felsóhajtott.  – Segítened Segítened kell kell nekem nekem.. Szoledad fogta fájó térdét.  – Először nek neki,i, aztán aztán nekem nekem.. El tudsz tudsz intézni intézni valam val amit it egy egyedül edül is? – De a nő nem várt választ válas zt,, han hanem em felállt, és az ajtóra pillantott, amely most ütemes lökésektől döngött. A kalózok kint valamivel nekimentek. Csak a szűk folyosónak volt köszönhető, hogy még nem törték át a barikádot: kettőnél többen nem fértek oda egy egyszerr szerree az a z ajtóhoz. Jolly Kenndrickre szegezte a tőrét. A kalóznak még mindig falfehér volt az arca, de megpróbált feltápászkodni.  – Fekve maradsz! – mordult rá a lány. lány. – Szoledad, megk egkötöz ötözzük zük.. De nem szabad elveszítenie elveszítenie az eszméletét. Egy türelmetlen kalóz újabb lövést adott le az ajtóra. A golyó ez alkalommal áthatolt a komód hátfalán, elsüvített Szoledad mellett, és szétzúzott egy üvegpalackot, amely Kenndrick mennyezetes ágya mellett állt. A hercegnő nem zavartatta magát. Jollyval együtt megkötözte a kalózcsászárt egy aranyzsinórral, amelyet az ágy baldachinjáról téptek le. A férfi egész idő alatt szitkozódott, de már nem próbált védekezni. Vélhetőleg belátta, hogy amíg a fiatalabb lány a parancsnok, addig életben marad.  – És most most – mondt mondtaa Jolly Joll y –, a ládákra vele! Szoledad szemöldöke összeszaladt. Azt mondta: Hm! – amikor megértette, mit tervez Jolly. Azután azt mormogta: Működhet – és megragadta Kenndrick vállát, miközben Jolly a lábát fogta meg. A kalóz tiltakozott, de támadói rá se hederítettek. Néhány pillanattal később rádobták a ládákra. Most kinyújtózva kinyújtózva feküdt kere keresztben sztben a barikádon, bar ikádon, közvetlenül az a z ajtó előtt, e lőtt, megköt megkötözött özött kézz kézzelel-láb lábbal bal.. Egy fejsze fúrta át a fát, csak egy tenyérnyire Kenndrick fejétől.  –  Idióták?   A kalóznak elcsuklott a hangja. – Hagyjátok abba, ti agyatlan majmok! Közvetlenül az   Idióták? –  A ajtó mögött vagyok! vagyok! Silány Silá ny banda… banda… abbahag abba hagyn yni,i, halljátok? hallj átok? Jolly Jol ly elégedetten el égedetten mosol mosolyg ygott. ott.  – Így talán még lesz egy kis időnk. időnk. – Odasietett az ablakhoz, ablakhoz, és kicsapta. A ny nyitott itott hátsó hátsó ajtón

keresztül fény szűrődött ki a kihalt udvarra. Az őr valószínűleg felrohant az emeletre a többiekkel együtt. Szoledad tépelődve állt a szoba közepén. Egyrészt el akart menekülni, másrészt még mindig fűtötte a vágy,, hogy bosszút állj vágy ál ljon on Kenndri Kenndricken. cken. Az eközben eközben az ember embereiv eivel el ordítozott ord ítozott,, hogy hozz hozzáá ne érje é rjenek nek az ajtóhoz, ajtóhoz, és ne lőjenek. lőj enek.  – De kapitány kapitány – halla hallatsz tszott ott egy erőtlen hang hang kívülről ívülr ől –, akkor akkor hogy hogy ny nyissuk issuk ki? Kenndrick vélhetőleg a haját tépte volna, ha nem lett volna összekötözve a keze a hátán.  – Gyere Gyere már! már! – kiáltotta kiáltotta Jolly, és felm felmászot ászottt az ablakpárkány ablakpárkányra. Szoledad belátta, hogy Kenndrick csak addig jelent segítséget számukra, amíg az embereivel üvöltözik, és visszatartja őket attól, hogy betörjék az ajtót. Sajnálkozó vállrándítással elfordult a kalóztól, és odaszaladt Jollyhoz. A lány már elrugaszkodott, és ráugrott a legközelebbi tetőre. Nagy robajjal nekivágódott a cserepeknek cser epeknek,, megkapaszkodott megkapaszkodott,, majd felsurrant fel surrant a tetőgeri tetőgerincre. ncre. Szoledad egy fejjel magasabb volt Jollynál, és neki jóval nehezebb volt összegörnyedve kiugrani a kis ablakból. De ő is épségben földet ért, és tartást keresett a kezével és a lábával a tetőn. Már  majdnem lecsúszott, amikor Jolly villámgyorsan megragadta a karját.  Néhány  Néhány pillanat pill anattal tal később később összegörnyedve összegörnyedve fut futott ottak ak végig végig a tetőg tetőgerincen. erincen. Kenndrick ordítása követte őket a szabadba.  – Kimászt Kimásztak ak az ablakon, ablakon, ti húgy úgyagy agyúú barmok! barmok! Rohanjatok Rohanjatok le, és kapjátok el őket! őket! Édes istenem, istenem, hát csak ilyen il yen nyám nyámny nyil ilaa görényekk görényekkel el vagyok körü körülvé lvéve? ve? Rögtön megint felhangzott a dübörgés a lépcsőházban – az emberek egy része útban volt lefelé. Már  árnyékok törték meg az udvarba kiszűrődő fénysávot.  – Erre! – Jolly Joll y a kocsma kocsma hátsó hátsó épületére mutatott utatott,, amely amely összekötöt összekötötte te egy egym mással a két oldalsó oldal só toldaléképületet. – A túloldalán lóg a kötél, amelyen felmásztam a tetőre. Épp abban a pillanatban értek oda a kötélhez, amikor lent az udvarban hatalmas ordítozás tört ki. Kenndrick egyik embere meglátta őket a tetőgerincen, nem sokkal azelőtt, hogy lekorcsolyáztak a túloldalon. Közben hallották, amint az első golyók átsüvítenek a sötétségen.  – Gy Gyorsan! orsan! – Jollynak égett égett a keze, keze, amikor amikor lecsúszot lecsús zottt a durva kenderkötélen. kenderkötélen. Szitkozódva Szitkozódva ért é rt földet, és félreugrott, nehogy Szoledad ráessen. Egymás mellett iramodtak neki. Hamarosan a kalózhercegnő vette át a vezetést, mert jobban ismerte Jollynál a kőnegyed zeg-zugait és sikátorait. Kapuívek és összetákolt hidak alatt rohantak át, amelyek  összekötötték egymással a magasabb épületek némelyikét; kis tereken futottak keresztül, amelyeket még éjfél után is a keleti bazárok forgataga uralt; sikátorokon furakodtak végig, amelyek még az ő keskeny válluknak is majdnem túl szűkek voltak, és szeméthegyeken másztak át, sőt egyszer egy halom zúgolódó részegen is, akiket kihajított a fogadós a kocsmájából. Aztán, Az tán, örökkévalóságn örökkévalós ágnak ak tűnő tűnő percek per cek után Szole Szoledad dad végre megállt. egáll t.  – Elvesztették Elvesztették a nyom nyomun unkat kat – zihálta zihálta –, különben különben már utolértek utolértek volna volna mink minket. et. Jolly az oldalára szorította mindkét kezét. Égett a torka a kimerültségtől.  – Menny Mennyire ire van va n innen innen a kiköt kikötő? ő? A hercegnő megpróbálta helyrerángatni vékony ruháját, de nem járt különösebb sikerrel. Azután balra mutatott.  – Menj Menj ebbe az irányba, irányba, onnan onnan már már csak egy egy ugrás. ugrás. De kerüld kerüld el a nyílt nyílt tereket. tereket. Jolly egy pillanatig gondolkodott.  – Velem Velem jöhetn jöhetnél. él. Barátaim vann vannak ak a kiköt kikötőben, őben, és egy egy hajó. Talán te te is…  – Nem. Nem. – Szoledad han hangja gja eltökéltnek eltökéltnek hang hangzot zott.t. – Nincs szük s zükségem ségem senkire senkire ahh ahhoz, oz, hogy hogy megk megkapjam, apjam,

amit akarok.  – Ken Kenndrick ndrick fejét? – Jolly Joll y erőtlenül er őtlenül mosolygott osolygott.. – Pedig úgy fest, fest, mintha intha eg e gyikünk yikünk sem kapta volna vo lna meg azt, amit akart.  – Mert megakadályoz egakadályoztál tál benne. benne.  – Te is engem engem.. Egy pillanatig pill anatig némán némán néztek néztek egym egymásra, ásr a, aztán Szole Szoledad dad vállat vál lat vont. Gyors mozdulattal mozdulattal félresi félre sim mított egy vörös hajtincset az arcából.  – Majd máskor. áskor. Ken Kenndrick ndrick nem menek menekül ül előlem előle m. – Habozott Habozott egy pillanatig pi llanatig,, azután azután hozzát hozzátett ette: e: – Ott Ott fenn a tetőn megmentetted az életemet. Köszönöm. Jolly elmosolyodott.  – Most mit akarsz akarsz tenni? tenni? Kerestetni Kerestetni fog fog mink minket. et.  – Először is meg meg kell kell szabadu s zabadulnom lnom ettől ettől az undorító undorító gönct gönctől. ől.  – Megint Megint rángatn rángatnii kezdte kezdte ruhája ruhája összegabalyodott összegabalyodott pántjait pántjait és szalagjait, de hiába. – Az Azut után án majd meglátom.  – Még mindig bosszút akarsz álln áll ni az apádért?  – Természet Természetesen. esen. Jolly felsóhajtott, végül bólintott.  – Akk Akkor sok szerencsét szerencsét hozz hozzá. á.  – Ha akarsz akarsz egy egy tanácsot: tanácsot: tűnj tűnj el New Providence-ről, Providence-ről , ha ha lehet, azonn azonnal. al.  – Nem félek Ken Kennndricktől. Szoledad elmosolyodott, és most először majdnem barátságosnak tűnt.  – Nem, Nem, persze… De a spanyolok spanyolok támadni támadni fogn fognak, ak, talán már már ma ma éjjel. éjje l.  – Ma éjjel? Hiszen Kenn Kenndrick drick azt… azt…  – Az egy ostoba bolond. Még eg e gy ok arra, miért nem érdemli meg, hogy a kalózok kalózok vezére legyen. legyen. Tényleg azt hiszi, az emberei annyira félnek tőle, hogy elutasítják a spanyolok kenőpénzeit. Pedig csak  úgy nyüzsögnek itt az árulók. Jolly visszaemlékezett arra, amit Szoledad a fogadóban mondott.  – Úgy Úgy gon gondolod, dolod, hogy hogy a hegyek hegyeken en posztoló posztoló őrszemeket őrszemeket megvették egvették?? A spanyolok spanyolok??  – Sőt, biztos biztos vagy vagyok ok benn benne. e. Ha Ken Kenndrick ndrick jobban j obban figy figyelne arra, ami ami körülötte zajlik, már rég rájött volna. Fél Port Nassau és az egész Karib-tenger arról beszél, hogy küszöbön áll a spanyolok  támadása. Az utóbbi néhány napban több hajó szállt tengerre, mint az elmúlt négy héten. Azok, akik  még itt vannak, éppolyan vakok, mint Kenndrick… gyerekek, akik befogják a szemüket, és azt hiszik, hogy akkor senki nem látja őket. De a spanyolok most ott kint vannak valahol, és már nincsenek  messze. Ki akartam használni az utolsó éjszakát, hogy elintézzem Kenndricket… de most már túl késő.  – Mit fogsz fogsz tenn tenni? i?  – Köddé válok valahol a szárazföldön. szárazföldön. A sziget sziget másik oldalán oldal án horgony horgonyoz oz néh néhány ány hajó, amelyek  amelyek  kapitányai az apám hűséges hívei voltak. Egyikük majdcsak felvesz a hajójára.  – Miért nem nem jössz velem?  – Ken Kenndrick ndrick most már tudja, tudja, ki vagy vagyok. ok. Ha túléli a spanyolok spanyolok támadását, támadását, minden eszközzel eszközzel üldözni üldözni fog. Még mindig sokan vannak, akik megvetik, és inkább látnák Scarab lányát a kalózok trónján, mint őt. Minden oka megvan arra, hogy féljen tőlem, és nem csak a mai éjszaka miatt. Nem lennék túl nagy segítség neked, ha a fél kalózflotta téged üldözne. Jolly belátta, hogy nem tudja jobb belátásra bírni Szoledadot. A hercegnő búcsúzóul kezet rázott vele.  – Még valami – mondt mondtaa Szoledad. – Bannon Bannon kapitánnyal apitánnyal kapcsol kapcsolatban atban.. ..  – Igen? Igen?

 – El kellene gondolk gondolkodnod odnod azon, azon, hog hogyy nincs-e nincs-e Kenndrickn Kenndricknek ek köze köze a dologhoz dologhoz.. Jolly a homlokát ráncolta. Rá akart kérdezni, de Szoledad vörös sörénye már beleolvadt az egyik  átjáró árnyaiba. Léptei elhaltak a sötétben.

Gedeon Sírja

A kikötőben horgonyzó kis vitorláson az egyik papagáj várta Jollyt. Hugh volt az, a lány ráismert méregzöld szeméről. Egy darab papíron ült, amelyet cikornyás kézírással írtak tele.   olvasta Jolly. –   Kivettem egy szobát egy fogadóban, név Túl veszélyes a szabadban éjszakázni –  olvasta  szerint  szeri nt a Gedeon Sírjában. Munk és én ott várunk. Kövesd Hugh-t, ő elvezet hozzánk. Az üzenetet SZK  monogrammal  monogrammal írták alá, amit Jolly egy kicsit idétlennek talált. Alatta a következő utóirat állt: ál lt: Az ördögbe is, mit itattál Munkkal? Bíborvörös színűre változtatta szegény Moe-t ! Jolly lopva kuncogott. Munk két nagy korsó bort ivott a kocsmában, és hirtelen úgy elkábult, hogy Jolly alig tudta viszszavinni a hajóhoz. Ott lefektette a sátorponyva alá a hajó farába, hogy kialhassa a  borgőzt,  borgőzt, és ne ne akadályozza akadályozza a terve terve megvalósításában. megvalósításában. Most maga elé képzelte a szellemkalmár arcát, amikor viszszatért a kikötőbe, és ilyen állapotban találta a védencét. Nevetnie kellett az ijedtség ellenére, melyet a menekülés után még mindig a csontjaiban érzett. Csak akkor komorodott el, amikor eszébe jutottak Szoledad szavai. Nem elég, hogy a sarkában liheg a kalózcsászár és az egész falkája, még a spanyolok támadása miatt is aggódnia kell. Meg kell találnia Munkot és a szellemkalmárt, és meg kell győznie őket arról, hogy haladéktalanul induljanak  útnak! Talán még fel tudnak szállni a szellemhajóra, mielőtt az armada eléri New Providence-t. Hugh hangos szárnycsapásokkal felemelkedett a levegőbe, és repülni kezdett előre. Jolly is elindult, és közben összegyűrte a szellemkalmár üzenetét. Remélte, hogy nincs messze az a kocsma, ahol várnak rá. Egek, ki száll meg egy olyan lebujban, aminek Gedeon Sírja a neve? A fogadó kétemeletes faépülete a kikötő legszélén volt, és az alsó ablakaiból egy zsúfolt italmérés zajai és kétes illatai szűrődtek ki a szabadba. A felső ablakok sötétek voltak.  – Jolly! Itt Itt vagy végre! – A han hangg az egy egyik ik koromfek koromfekete ete négy égyszög szögből ből szólt le hoz hozzá. zá. A lány l ány csak  másodszorra vette észre az alakot, aki onnan fentről őt kémlelte, szinte láthatatlanul, mintha ő maga is csak árnyék lenne. Integetett a szellemkalmárnak.  – Várj Várj – szólt s zólt le a férfi –, lemegy lemegyek ek érted. érted. Jolly a fejét rázta. rázta.  – Nem kell. – Az Azzal zal belépett az ajtón a kocsmába, kocsmába, és gyorsan keresztülsurran keresztülsurrantt az embertöm embertömegen egen,, mielőtt bárki is alaposabban megnézhette volna magának. A kalmár becsületére vált, hogy aggódott érte, de Bannonnal járt már ennél rosszabb zsiványbarlangokban is. Tudta, hogyan kell kitérnie a részegek elől vagy szükség esetén védekezni. Még a fogadósnő vagy a csaposlányok sem vették észre. Már rég elmúlt éjfél. Patakokban folyt a rum, a gin és a sör. Párás meleg töltötte be a termet, és a számtalan pipa füstjétől alig lehetett látni. Jolly meglátta a lépcsőt, amely felvezetett a vendégszobákba. Sietve felment. A lépcső tetején hirtelen hirtele n feltűnt feltűnt a sötét kapucnis köpeny háromszög háromszög alakú sziluettje. s ziluettje. A szellemkalmár szellemkalmár egy nyitott nyitott ajtóra mutatott.  – Oda!

Munk a szobában lévő három ágy egyikén aludt, és úgy horkolt, hogy beleremegtek a falak. A kalmár behúzta maguk mögött az ajtót, aztán egy széket tolt a kilincs alá. Nem volt zár. Hugh leszállt az ablakpárkányra, Moe mellé. A szellemkalmár nem túlzott: a piros szemű papagáj tollai lángoló bíborvörös színben csillogtak a gyertyafényben Munk kagylói egy kis asztalon hevertek  szétterítve.  – Már kezd kezd múlni múlni – mondt mondtaa a szellemkalm szellemkalmár. ár. – Néhány Néhány óra múlva múlva megin megintt feket feketék ék lesznek lesznek a tolla tollai.i.  – Támadnak Támadnak a spanyolok! spanyolok! – buggy buggyant ant ki Jollyból. – Még ma éjjel! éjje l! A kalmár alig észrevehetően felvonta a szemöldökét.  – Ezt Ezt ki ki mondt mondtaa neked? neked?  – Szoledad hercegn hercegnő. ő. Scarab lány lá nya! a! A szemöld szemöldök ök még még feljebb felje bb szaladt, s zaladt, míg végül majdnem eltűnt eltűnt a kapucni széle szél e alatt. a latt.  – Szoledad hercegnő? Mióta viselnek kalózok nemesi címet?  – Azt Azt hiszem hiszem,, igazat igazat mondot mondott.t.  – Mielőtt bármit bármit elsietnénk, elsietnénk, először mesélj mesélj el nekem nekem mindent. indent.  – De el kell menn mennünk ünk innen! innen!  – Később… talán. Először Először hallani szeretném szeretném a történetedet. történetedet. Jolly türelmet türelmetlenül lenül felsóhajtott, felsóhajtott, leheletny leheletnyii lelkiismeret-furdalással az alvó Munkra pillantott, majd nekifogott, hogy mindent elmondjon. A szellemkalmár figyelmesen hallgatta, anélkül hogy leült volna. Ott állt, a hüvelyk- és mutatóujjával masszírozta az állát, és közben állhatatosan nézett Jollyra, mintha olyan dolgokat tudna kiolvasni a szeméből, amelyek túlmennek mindazon, amit mondott.  – Hm – mondt mondtaa végül, majd majd egy kis szünet szünet után után megism megismételte: ételte:  – Hm, Hm, hm. hm. – Jollyn Jol lynak ak úgy úgy zakat zakatolt olt a szíve, hogy hogy az erejével erej ével akár a kár egy egy léket léket kapott kapott hajóból hajóból is ki lehet le hetett ett volna szivattyúzni a vizet.  – Scarab lány lá nyaa okos terem teremtés. tés. Biztosan Biztosan nem dobálózik könn könnyelm yelműen űen az ilyen figyelm figyelmezt eztetésekk etésekkel. el.  – Akk Akkor mire mire várun vá runkk még?  – Nos, őszintén őszintén szólva egy hajóra. ajóra . És a kapitányára. kapitányára. Jolly Joll y egy egyik ik lábáról lábár ól a másikra állt. Miféle ostobaságokat beszél ez az ember? Hiszen van hajójuk! Talán nem a Karib-tenger legbarátságosabb ladikja, de kit érdekel ez e z ebben a pillanat pill anatban? ban? A szellemkalmár ránézett, és választ adott a néma kérdésre.  – El kell hag hagyn ynuunk a szellemh szellemhajót. Jól irányíth irányítható, ató, gy gyors ors hajóra van szükségün szükségünkk. És egy tapasztalt tapasztalt kapitányra.  – Elvezetek egy hajót, ha ha kell – mondt mondtaa a lány. lány. A kalmár elnézően mosolygott.  – Abban nem kételkedem. ételkedem. De most egy öreg rókára van szükségün szükségünkk. Egy Egy minden hájjal megk egkent ent tengeri medvére, akiben ennek ellenére meg lehet bízni. Jolly kétkedve ráncolta a homlokát.  – És találtatok ilyet? Itt Itt??  – Igen, Igen, Walker kapitány kapitányt.t. Lent ül ü l a kocsmában, kocsmában, és játszik. játszik. Amint Amint vége lesz a partinak, partinak, pénzre pénzre lesz szüksége. És akkor beszélni fog velem.  – Walkert? Walkert? – Jolly J olly a kezébe kezébe temett temettee az a z arcát, és kétségbeesett kétségbeesetten en felnyög felnyögött ött.. –  Azt  a  a Walkert? Azt, aki ellopott Scarabtól egy egész rakomány jamaicai rumot? És aki a spanyolok és az angolok közti harcok  során sor án gyors gyorsabba abbann állt áll t át a másik ási k oldalr olda lra, a, mint ahogy ahogy te te azt a zt mondod, mondod, bikm bi kmakk akk?? A kalmár kalmár bólint bóli ntott. ott.  – A Karib-tenger Karib-tenger egy egyik ik leggyorsabb leggyorsabb hajójának parancsnoka. parancsnoka. Nag Nagyy zsivány, zsivány, de van benn bennee némi émi tisztesség. Attól tartok, tar tok, nála nála jobbat job bat nem fogu fogunk nk itt találni. talál ni.

 – Tisztesség! isztesség! – kiáltott kiáltott fel megvetőn egvetőn a lány. lány. – Lehet, ehet, hog hogyy arra a tisztességre tisztességre feni feni a fogát, fogát, hog hogyy kiszolgáltasson Kenndrick-nek. – Kimerülten leroskadt Munk ágyának szélére. Hirtelen felötlött benne egy gondolat. Gyanakodva a kalmárra meredt. – Tulajdonképpen miért akarsz ilyen hamar elmenni a szigetről? Néhány perccel ezelőtt még azt sem tudtad, hogy a spanyolok támadni fognak. A kalmárnak elfelhősödött az arca.  – Ha nem nem sikerül véget vetni vetni az őrlőáram őrlőár am tényk ténykedésének edésének,, hamarosan hamarosan sem spanyolok, spanyolok, sem kalózok kalózok nem nem lesznek itt. Hidd el, az aherusz csak egy múló jelenés volt ahhoz képest, amit az őrlőáram kiokád majd magából, ha erősödik a hatalma. És  erősödik, minden nappal, minden órával. Jolly csak a felét értette annak, amit mondott, de rázni kezdte a hideg e szavak hallatán.  – Mit akarsz tenni? tenni? A szellemkalmár adós maradt a válasszal. Nyugtalanul odament az ablakhoz, és kikémlelt rajta. Csak  ezután fordult vissza hozzá.  – Sok mindent indent sötétség sötétség fed, és minden minden jóval hamarabb hamarabb bekövetkezik bekövetkezik,, mint mint ahog ahogyy számított számítottun unkk rá. Jolly arra gondolt, ami a szigeten történt, és hallgatott. Munk hirtelen nyújtózott egyet álmában, és az egyik egy ik kezét Jolly Joll y combjá combjára ra tette.  – Te jó isten! – Jolly felpaprikázva eltolta eltolta az ujjai ujjait,t, és felug felugrott. rott.  – Egy Egy pólyás is többet bírna, mint ez… ez… – Elhallgatott Elhallgatott.. Munk Munk olyan békésnek békésnek tűnt tűnt,, ahog ahogyy ott feküdt, feküdt, mintha mintha egypár egypár órára órá ra mégis meg tudott volna feledkezn fele dkeznii a gy gyászáró ászáról.l.  – Ne őt hibáztasd hibáztasd – mondt mondtaa a szellemkalm szellemkalmár. ár. – Ő éppúgy nem tehet tehet arról, ami történ történt,t, mint mint te. Jolly lesütötte a szemét.  – Én vezettem vezettem oda az aherusz aherusztt a sziget szigetére ére – mondt mondtaa leverten lever ten..  – Ezt Ezt soha soha nem tehetem tehetem jóvá.  – De igen. igen. Mégpedig Mégpedig hamarabb, hamarabb, mint mint hinnéd. innéd.  – De mit mit kell kell tennem tennem?? A kalmár odament hozzá, és mosolyogva megfogta a kezét.  – Idővel minden mindentt megért megértesz esz majd, majd, kicsi sille. si lle. Jolly felhúzott térddel ült az ágyán, és a nyitott ablakon kibámult az éjszakába. Nem tudott aludni,  bár a szellemkalm szellemkalmár ár azt tanácsolta tanácsolta neki, hogy hogy pihenje pihenje ki magát. agát. A Karib-tenger Karib-tenger csillagos csil lagos egét ma ma túl világosnak, a hullámverést túl hangosnak találta. A fejében egymást kergették a gondolatok. Valami ködös, alig meghatározható felelősség nyomta a vállát, egy kötelesség, amelyet akarata ellenére róttak  rá. Valójában mit akar kezdeni a szellemkalmár a sillékkel? És mi lesz az elhatározásával, hogy megkeresi Bannont? Semmi esetre sem fogja abbahagyni a kutatást, akár kap segítséget, akár nem. Kenndri Kenn drick, ck, a szellem szell emkalm kalmár ár és ez az őrlőár őrl őáram am – ott egye egye meg a fene mindegy mindegyiket. iket. Jolly összerezzent, amikor a padlódeszkákon keresztül velőtrázó robaj hallatszott. Alatta a csapszékben valamit nagy erővel a plafonhoz vágtak. Valamit – vagy valakit. Jolly a földre tette a lábát – de aztán rögtön vissza is húzta, amikor megismétlődött a robaj, ez alkalommal jóval hangosabban. Azután ablaküvegek csörömpölése hallatszott, és kint a kocsma előtt hangok han gok kkezdtek ezdtek kárá kárálni. lni. Nyilván Nyil ván csúny csú nyaa verekedés ve rekedés tört ki. Kicsapódott az ajtó. A szellemkalmár, aki csak alig néhány perce ment le, szétterpesztett lábbal állt az ajtónyílásban, a köpenyét féloldalt hátracsapta. Bal keze az övén függő ezüst karperecen nyugodott.  – Gyertek, Gyertek, kezdődik! kezdődik!  – Walker Walker tényleg tényleg segíteni segíteni akar nekün nekünk? k?  – Még nem nem.. De ha kitisztu kitisztull a feje, be fogja látni, hogy hogy nincs nincs más más választása. vá lasztása. Egyszerű Egyszerűen en felszedjük felszedjük az ablak alól… ugyanis épp ott fekszik.

Jolly Joll y rámeredt. rámeredt.  – Valami Valami azt azt súgja, súgja, hogy hogy ebben a te te kezed kezed is benne van. van.  – Kit tudja? tudja?  – De azt azt mondt mondtad, ad, hogy hogy nem vagy varázsló. Csak szelle szellem midéző. A kalmár hirtelen felnevetett, és ettől a hangtól Jolly összerezzent. Még Munk is fintort vágott álmában.  – Nem szellemidéző, szellemidéző, csak kalmár. almár. Összegyű Összegyűjtöm jtöm a holtak holtak szellemeit, szellemeit, nem idézem meg meg őket. őket. De nem várhatom el tőled, hogy megértsd a különbséget… még nem. És ami a jó Walker kapitányt illeti, ebben a csapszékben több olyan férfi szelleme bolyong, akik halálra vedelték magukat, vagy  perpatvarokban vesztett vesztették ék életüket, életüket, mint mint bárhol bárhol másutt másutt.. Nem véletlenül hívják Gedeon Sírjának. Sírjának. Csak  utasítottam a szegény lelkek közül néhányat, hogy zavarják egy kicsit a kapitányt kártyázás közben.  – Ez galádság – mondta ondta Jolly Joll y, de a kalmár kalmár villám vill ámgy gyorsan orsan sarkon fordult, fordult, és odament odament a lépcsőh lépcső höz. –  Hozd le a csomagokat? –szólt vissza a válla fölött. Jolly Jol ly morcosan morcosa n nézett nézett utána. utána.  – Igen, Igen, mester. mester. Persze, Persze, mester. mester. Állok Állok szolgálatára, szolgálatára, mester. mester. Szitk Szitkozódva ozódva felál felállt, lt, betette betette Mu Munk kag kagyylóit a  bőrerszén  bőrers zényébe, yébe, amelyet amelyet feltett feltett a saját saj át övére, és ébresztgetn ébresztgetnii kezdte ezdte az a z ágyon ágyon fekvő fekvő fiút. Az nyög nyögött ött és morgott, majd dülöngélve felállt.  Nem sokkal sokkal később mindkett indketten en végigosont végigosontak ak a kocsma ocsma fala mellett elle tt,, kikerültek repülő repül ő korsókat korsókat és  botladozó em e mbereket, beh be húzták úzták a ny nyaku akukat kat,, amikor amikor egy üres hordó a fejük fölött tört szét a falon, falon, és megpróbáltak kitérni kitérni a dulakodó dulakodó kalózok ökölcsa ökölcsapásai pásai és rúgásai elől. e lől. A testek forgatagának kellős közepén egy széles vállú férfi tombolt, akár egy vad germán harcos. Jolly ráismert hatalmas lovagpáncéljáról – Buenaventure volt az, a kocsmabeli óriás, akit tegnap láttak. Székeket és asztalokat tört ízzé-porrá- nem az öklével, hanem emberi testekkel, melyekkel úgy körözött maga körül, mintha fegyverek lennének, és széles tisztásokat tört magának velük a tömegben. Mivel mindenki csak rá figyelt, Jollyra és Munkra viszont senki, ők ketten gyorsan maguk mögött hagyták hagy ták a harcm harc mezőt. A szellem szell emkalm kalmár ár kint állt egy férfi mellett, melle tt, aki kábultan ült a homokban, homokban, és a fejét fej ét fogta. fogta. Walker semmit nem változott, amióta Jolly utoljára látta Bannon oldalán – eltekintve a homlokán éktelenkedő sebtől. Középmagas volt, és vékony. Sötét haja a válláig ért – e pillanatban azonban nem nyújtott kifejezetten szép látványt a haja, mert sötét fürtökben az arcára tapadt, mintha minden rács, amely amely mögött mögött valaha val aha ült, ül t, beleégette bel eégette volna vol na az árny ár nyékát. ékát. Bannon kedvelte Walkert, ellentétben Jollyval, akit a kapitány ritka találkozásaik alkalmával mindig úgy kezelt, mint egy kisgyereket. Jolly csak ezt nem tudta megbocsátani neki – eltekintve attól, hogy idétlen dolognak tartotta, ha egy férfi csak azért fűzött aranykarikát az orrába, mert azzal kényelmesen meg tudta tudta támasztani támasztani a neh nehéz éz kubai kubai szivarokat, szivar okat, amelyeket amelyeket előszere el őszeretettel tettel szívott. s zívott. Walker nagy üggyel-bajjal talpra állt, épp akkor, amikor Jolly és Munk odasietett hozzá. A kapitány felpillantott, és most először nézett a lányra.  – Kuty Kutyaa legyek, legyek, ha ha ez nem nem a kis varangy. varangy.  – Sille Sill e – javította ki ki a szellemkalmár. szellemkalmár.  – Varang Varangyy vagy sille, sill e, vagy kétéltű kétéltű… … egy egy és ugy ugyanaz anaz.. Munk, aki mostanra valamelyest megint magához tért, kétkedőn nézett Walkerre.  – Ki ez a rakás szerencsétlenség szerencsétlenség??  – A Karib-tenger Karib-tenger legjobb l egjobb kapitány kapitányaa – mondt mondtaa a kalmár. kalmár. – Legalábbis Legalábbis az volt, mielő mielőtt tt majdnem hag hagyt yta, a, hogy szétverjék a fejét. Jolly összeszedte magát.

 – Tűn Tűnjünk el, miel mielőtt őtt Bu Buenaven enaventu ture re követne követne mink minket. et.  – Buenaven Buenaventu ture? re? – Walker Walker nevetett nevetett,, de a homlokán homlokán tátong tátongóó seb miatt elkínzott elkínzottnnak tű tűnt a nevetése. – O, tényleg ő az, aki épp tisztogatást rendez a gazfickók között. Jolly lebiggyesztette az ajkát.  – A barátod?  – A kormány ormányosom osom – jelentette jelentette ki Walker. – És ő a legjobb, aki csak létezik. létezik. – A férfi a szellemkalmárhoz fordult. – Netán a varangy is velünk jön a hajóra? Jolly rosszalló ross zalló pillant pil lantást ást vetett rá.  – Már alig várom, várom, hogy hogy újra láth l áthassam assam a Carfoxot.  – Mindig Mindig szörny szörnyűű gy gyerek erek voltál. Kotny Kotnyeles eles és tudálékos tudálékos és…  – Ezt Ezt majd megbeszéljük egbeszéljük a fedélzeten fedélzeten – szakított szakítottaa félbe a szellemkalm szellemkalmár, ár, és a két kak kakaskodó askodó köz közéé furakodott. – Talán már nem telik bele sok időbe, és a… A kalmár elhallgatott. Valamennyien elhallgattak. Egyik pillanatról a másikra olyan mélységes csend telepedett Port Nassaura, mintha egy felfoghatatlan erő kiszívott volna minden zajt. Mögöttük, a Gedeon Sírjában egy utolsó robaj hallatszott, azután már  ott is csend lett. Buenaventure kilépett az ajtón, megállt, és a többiekhez hasonlóan ő is mozdulatlanul  bámult  bámult bele az éjszakába. éjszakába. A valószerűtlen pillanat egy lélegzetvételnyi ideig sem tartott, Jollynak mégis egy örökkévalóságnak  tűnt. Aztán az öböl túloldalán felvillant valami. A villanást egy második, egy harmadik és egy negyedik  követte, míg végül már meg sem lehetett számolni a vakító villanásokat. Szögletes kontúrokat világítottak meg kint a tengeren, a fényükben úgy tűnt, mintha egy egész várost emelt volna valaki a hullámok tetején. Mennydörgések fülsiketítő sorozata hallatszott, amikor egyik sortüzet a másik után adták le Port Nassaura. Kiáltások Kiál tások hangzott hangzottak ak fel. Tetők omlottak omlottak be. Hirtelen Hirtel en tűz csapott ki a ku kuny nyhók hók és házak labiri labi rint ntusából usából.. Jolly és a többiek lelapultak a homokban. A Gedeon Sírja felrobbant, milliónyi faszilánkra tépték szét, amelyek gonosz moszkitórajokként zúgtak zúg tak el a fejük felett. Jolly mellett valami súlyos tárgy zuhant a földre – először azt hitte, hogy egy golyó, de amikor  eloszlott elo szlott a por, po r, Buenaventu Buenaventurét rét pil p illantotta lantotta meg. meg. Az Az óriás óriá s már feltápászkodott, feltáp ászkodott, termetes termetes teste tes te betöltött betöl töttee a lány egész látóterét. Jolly előtt hevert a sisakja a homokban. A lövések és lángnyelvek poklának kellős közepén felnézett, és megpillantotta a férfi arcát. Buenaventu Bu enaventure re nem volt vol t közönséges közönséges ember. Olyan volt a feje, mint egy pitbull pitbullé. é.

Tűzvihar

 – Fussatok! Fussatok! – üvöltötte üvöltötte a szellemkalm szellemkalmár. ár. – Fussatok az életetekért! életetekért! Jolly Joll y az a z első pillanat pill anatban ban azt hitte, hogy a figyelmeztetést a pitbull-embernek címezték. Buenaventure fölé hajolt, és megragadta a karját. Miközben Jolly tiltakozón felkiáltott, az óriás már talpra állította, valami olyasmit morgott, hogy „rohanj”, majd Munkhoz fordult, hogy őt is felsegítse. És aztán már szaladtak is, egy csapatban viharzottak végig a tengerparton, Walker és Buenaventure szaladt elöl, Jolly, Munk és a szellemkalmár mögöttük. A két papagáj fölöttük röpködött rikácsolva. Port Nassau első házsora lángokban állt. Hogy mi történt mögöttük, azt a tűztől és a füsttől nem lehetett látni. Mindenfelé menekülő emberek botladoztak a lángok és a fekete füstfellegek között. A spanyol armada ágyúgolyói szétszaggatták a pálmalevéltetőket és a fából épült falakat, és ahol gyertyák, fáklyák vagy lámpák égtek a házakban, pillanatok alatt tűz ütött ki. A kikötőtől és a kőnegyedtől nyugatra álló kormányzói erőd bástyáin most szintén torkolattüzek villantak fel, de egy egész flotta túlerejével szemben nem sokat tehettek a védők. Kenndrick nemtörődömsége és tehetetlensége romlásba döntötte a kalózvárost.  – Hol horgon horgonyoz yoz a Carfax? – kiabálta a szellemkalmár. Jolly látta, ahogy Walker hátrapillant a válla fölött, a lobogó tüzek fénye megvilágította az arcát.  – Hát ezzel ezzel egy kis baj van – felelte. felelte.  – Miféle Miféle baj? baj ?  – A Carfax már nem az enyém.  – Micsoda? – ordítot ordí totta ta kórusban kórusban Jolly, Joll y, Mun Munk és a szelle szellem mkalmár. kalmár. Rövid egymásutánban három ágyúgolyó csapódott be a közvetlen közelükben. Homokfellegek  söpörtek végig a parton. Minden irányból kiáltások hallatszottak. Egyre több ember verekedte át magát a romokon és a tűzön, hogy eljusson a kikötőbe.  – Elvesztettem Elvesztettem – kiabálta iabál ta Walker, miközben iközben ug ugyan yanolyan olyan gyorsan gyorsan futot futottt tovább. – Két napja, amikor  amikor  egy kereskedővel kereskedőve l kockáztam kockáztam.. Jolly most először látta dühösnek az egyszeműt. Munk szüleinek halálakor szomorú, csalódott és levert volt, most azonban olyan zabolátlan düh lángolt a szemében, amely nem sokban különbözött az égő várost vár ost emésztő lángoktól. lángoktól.  – A beszélgetésünk beszélgetésünk során erről elfelejtett említést említést tenni, tenni, kapitány kapitány. Walker elvigyorodott, elvigyorodott, ami ami jelen jele n körülmények között még kevésbé tűnt helyénvalónak.  – Akk Akkor még még más más volt a helyzet helyzet..  – Ez azt jelent jele nti,i, hogy hogy már már legénysége legénysége sincs?  – Nos, igen. igen. Sajnálatos módon módon így így van. Jolly Walkerről Buenaventuréra pillantott. A kutyafejű óriás a fogát vicsorgatta, és nagyon elszántnak látszott. A fülét hegyezve figyelt. Kerek barna szemében sárgásvörös fényben izzó tűzpokol-ként tűzpokol-ként tükröződött tükröződött vissza viss za Port Nassau Nas sau pusztulás pusztulása. a. A szellemkalmár az öbölre mutatott, ahol a legtöbb kalózhajó horgonyzott. Néhányuknak letört az

árboca, kettő-három már süllyedt. A legtöbb azonban meglepő módon még sértetlen volt – a spanyolok nyilván a városra és az emberekre összpontosították a támadásukat, és csak utána akarták  elintézni a flottát is. Jolly dühösen elképzelte, ahogy a kalózok a város fölötti kilátópontokon az aranyat számolják, amelyet az árulásukért kaptak. Az aranyat, amely csillogott és szikrázott a távoli tüzek fényében. Az arany ara nyat, at, amelyhez amelyhez vér tapadt. A társaság az elsők között érte el az evezős csónakokat.  – Most hová? hová? – kérdezte kérdezte Jolly, miköz miközben ben Buenaven Buenaventu ture re düh dü höng öngőő derviskén der viskéntt vetette vetette magát magát egy egy csoport kalóz közé, akik el akarták vitatni tőlük az egyik mentőcsónakot. Emberek repültek jobbra-balra, kiáltásaikat elnyelte a fülsiketítő ágyúdörgés.  – Hol a Carfax? –  kérdezte  kérdezte sürgetőn s ürgetőn a szellemk szel lemkalmár. almár. Walker Wal ker a hajókra mutatott mutatott..  – A legelső legelső sorban. so rban. Ha Ha jól tudom, tudom, holnap holnap kell kell kifutn kifutnia ia új rakom r akománn ánnyal. yal.  – Jó – mondt mondtaa a kalmár. kalmár. – Akkor Akkor legyen legyen szíves, tegye tegye azt, azt, amihez amihez a legjobban ért, lopja el! Walker elvigyorodott.  – Gondoljon Gondoljon a jó híremre… híremre… Hosszú távon távon anyag anyagii veszteségeim veszteségeim lesznek lesznek emiatt. emiatt.  – Melyeket Melyeket megtérítünk egtérítünk – felelte a kalm kalmár ár konoku konokul.l. Munk Munk ökölbe szorította szorította a kezét kezét..  – Felfoghat Felfoghatatlan, atlan, hog hogyy ez az alak pár dukáton dukáton alkudozik alkudozik,, miköz miközben ben épp összedől a világ. Jolly válaszolni akart valamit, amikor egy magányos alakra esett a pillantása, aki lobogó kapucnis köpenyben köpeny ben közeledett közelede tt feléjük. feléj ük.  – Szoledad? A kalózhercegnő kapucnija hátracsúszott. Buenaventure dühös morgással el akarta állni az útját, de Jolly hátulról hátulról belerúgot bel erúgottt a lábába. lábába .  – Hagyd Hagyd békén! békén! Ő hozz hozzám ám tartozik. tartozik. Munk rámeredt.  – Valóban? Valóban? Buenaventure a kutyaszeméből komor pillantást lövellt Jollyra, de hagyta, hogy Szoledad csatlakozzon hozzájuk. A fiatal nő teljesen ki volt fulladva, a köpenye megperzselődött. Olyan szaga volt, mintha koromban hempergőzött volna meg.  – Áll még még az ajánlatod? – kérdezte kérdezte zihálva zihálva Jolly Joll ytól, ügy ügyet sem vetve a többiekre. többiekre. Jolly bólintott, és mondani akart valamit, amikor Walker félretolta, lefegyverző mosolyt varázsolt az arcára, és gálánsán meghajolt a hercegnő előtt.  – Az az ajánlat, ajánlat, hogy hogy kísérjen ísér jen el mink minket, et, szép szép hölgy? hölgy? Hát Hát persze. Buenaventure felmordult, és a szemét forgatta, ami olyan emberien hatott ezen a kutyaarcon, hogy még valószerűtlenebbé tette furcsa megjelenését. Szoledad fintorgott, mintha épp egy különösen visszataszító rovart mutattak volna neki. Fejcsóválva félretolta Walkert, és megint Jollyra nézett.  – Bájos barátaid vannak. vannak. Jolly Jol ly dühödten dü hödten felhorkantott. felhorkantott.  – Ő nem nem… …  – Jó barát. – Walker Walker még még szélese szélesebben bben elvigyorodott. elvigyorodott. – Úg Úgyszólván yszólván a legjobb. A szellemkalmár odalépett kettejük közé.  – Körülbelül Körülbelü l száz ember ember köz közeledi eledikk felénk, felénk, akik biztos biztos szívesen mentenék entenék az életüket ezzel ezzel a csónakkal. Ezt most el kell napolnunk. Miközben Buenaventure védelmezőn eléjük állt, „Walker, Munk és a kereskedő a vízre tolta a csónakot. Jolly és Szoledad is beugrott melléjük. A pitbull-ember követte őket utolsóként. Szoledad

gyanakvó oldalpillantást vetett rá, de egy szót sem szólt. A felnőttek megragadták az evezőket, miközben Jolly idegesen körülnézett. Ő és Munk mehetett volna a vízen is, de a lövések annyira felkavarták a tengert, hogy attól félt, Munk a tapasztalatlansága miatt nem tudná megtartani az egyensúlyát. Egy nagy csapat kalóz, köztük néhány nő is, épp ekkor ért oda arra a helyre, ahol az imént a csónakok  várakoztak. De már túl késő volt. Minden csónak a vízen úszott, és viharos sebességgel közeledett a horgonyzó hajókhoz. Ágyúgolyók süvítettek el a fejük fölött. A spanyolok változatlan erővel lőtték a várost. Újabb és újabb robbanások hallatszottak, hangjukba hátborzongató halálsikolyok vegyültek. Hirtelen eltalálták az egyik első csónakot, a golyó erejétől testek katapultáltak a levegőbe; néhány másodperccel később eltűnt a csónak, már csak néhány deszka és egy csizma sodródott a vízen.  – Ott van elöl a Carfax! –  Walker   Walker belemutatott a sötétségbe, ahol egy karcsú sloop ringott a vízen a füstfellegek között. Néhány másik hajóval együtt valamivel arrébb horgonyzott, ezért a többi csónak  utasai nem próbáltak eljutni hozzá. Walker a homlokát ráncolta. – Jobb lenne, ha egy másik hajót választanán vál asztanánk, k, amin amin elég el ég ember is i s van ahhoz, ahhoz, hogy felkészítsé felkészítsékk a kifutásr kifutásra. a. A szellemkalmár a fejét rázta.  – A Carfaxszal kell mennünk. Meg fogja kapni a legénységét, kapitány, ne aggódjon. A legtöbb menekült valóban a két legközelebb horgonyzó hajóra, egy brigantinra és egy levitézlett galeonra próbált felmászni.  –  Miért    aggódnék? – Walkernek gőg csengett a hangjában. – Egyszerűen mi hatan kifeszítünk minden   Miért  aggódnék? vitorlát, vitor lát, behúzzuk behúzzuk a horgonyt horgonyt,, és… é s…  – A Carfax fedélzetén legénység fogja várni, kapitány. Bízzon bennem! A kalóz megint ellenkezni akart, amikor ágyúlövés döntötte le a galeon főárbocát. Az árboc recsegve összerogy összer ogyott, ott, több tucat tucat menekültet menekültet temetett maga maga alá, al á, majd rázuhant rázuhant a másik hajó fedélzetére. fedélzetére .  – Rendben Rendben – morogt morogtaa Walker. Walker. A Carfax törzse mellé kormányozták a csónakot. A hajóra ráfért volna a festés, de egyébként kitűnő állapotban volt. Méretét és felépítését tekintve hasonlított a   Vézna Maddyre,   a maga dísztelen korlátjával és egyszerű felépítésű farával. Mindhárom árbocon megkurtították a vitorlákat, a hosszú, keskeny fedélzeten egy lélek sem volt. A szellemkalmár lépett elsőként a hajóra, azonnal félreállt, levette az ezüst karperecet az övéről, és lassan végighúzta rajta az ujját.  – Nos? – szólt Walker, Walker, és nem nem tudta tudta eldönteni, eldönteni, hogy hogy diadalittas diadal ittas legyen-e legyen-e vagy vagy kétség kétségbeesett. beesett. – Hát hol van… – Hirtelen elkerekedett a szeme, a hangja pedig elbizonytalanodott. – Hol van… – ismételte meg, aztán eltátotta a száját, melyen már nem jött ki több hang. A  Carfax  fedélzetén mindenfelé ködlények emelkedtek ki a deszkák közül, szellemek, akik  engedelmeskedtek a kalmár hívásának. Nagy részük azonnal fellebbent az árbocokhoz, és az összetekert vitorlá vi torlákk kkal al kezdett kezdett foglalatoskodn foglalatos kodni.i. Mások az ágyúknál ágyúknál foglalták el helyüket. helyüket.  – Jolly! – szólt szólt a szellemkalm szellemkalmár. ár. – Gyere Gyere ide! ide ! A lány engedelmeskedett, míg a többiek a tüneményeket bámulták. Csak Munkot nem hatotta meg a látvány. Aggódva figyelte a spanyolok ágyútüzét, amely egyre jobban közeledett a horgonyzó hajók  felé.  – Tedd a karperecre az ujjaid heg hegyét yét!! – utasított utasítottaa Jolly Joll yt a kalmár. kalmár. Furcsa bizsergés járta át a lány kezét, kezét, amikor hozzáér hozzáértt az ezüst karperec karpe rechez hez.. Ennek ellenére nem húz húzta ta el az ujjait. ujjai t. A szellemkalmár érthetetlen szótagokat és szavakat mormogott. Jolly csípésszerű fájdalmat érzett az ujjbegyeiben, aztán a kalmár így szólt:  – Rendben, Rendben, már elengedhet elengedheted. ed. – Majd hang angosan, osan, hogy mindenki, indenki, de elsősorban elsőso rban Walker is hallja,

hozzátette: hozzátett e: – A szellemeknek szellemeknek e hajó fedélzetén mostantól mostantól fogva fogva ez a lány parancsol par ancsol.. Engedelmeskedni fognak magának, Walker kapitány, amíg tengerészeti utasításokról van szó. De ha megpróbál bármit is tenni az utasai ellen, Jolly magára és a pitbull barátjára uszítja a szellemeket, és akkor senki és semmi nem mentheti meg magukat. Walker elfintorodott, hátrasimította hosszú haját, és komoran Buenaventuréra pillantott.  – Ez egy egyedül edül a te hibád! Te beszéltél rá, hogy hogy fogadjam fogadjam el ezt ezt a tetves tetves ajánlatot! ajánlatot! A pitbull-ember morogva rázta a fejét, és mancsának egyetlen intésével visszautasította a szemrehányást.  – Ne agg aggódjanak ódjanak – mondta ondta a szellemkalm szellemkalmár. ár. – Tisztességgel isztességgel megjutalm egjutalmazz azzuk uk magu magukat kat ezért az útért. Vigyék el Munkot és Jollyt Tortue-re. Ott majd megtudják a többit. Jo llyy meglepetten. meglepetten. Miért épp oda?  Szoledad megérintette a vállát. Tortuere? , gondolta Joll  – Ha azonnal azonnal megmondt egmondtad ad volna, milyen érdekes embereket embereket ismersz, ismersz, korábban is elgondolkoz elgondolkoztam tam volna az ajánlatodon. Munk a torkát köszörülte.  – Nem gondoljátok, ondoljátok, hogy hogy lassan lassa n ideje lenne lenne tengerre tengerre szállni?  – Nem szeretem az ilyet. Egyált Egyáltalán alán nem szeretem. szeretem. – Walker látható látható nemtet emtetszéssel széssel a szellemlegénységhez fordult. – Emberek! – kiáltotta. – Húzzátok be a horgonyt! Feszítsétek ki a vitorlákat! Kifutunk! – Nem is ámulhatott volna el jobban, amikor a ködlények szélsebesen keresztülrajzottak a fedélzeten, és követték az utasításait.  – Egy időre el kell hag hagyn ynom om benn bennetek eteket et – mondta ondta a szellemk szellemkalmár. almár. A háttérben háttérben több ágy ágyúgoly úgolyóó csapódott a felkavart vízbe.  – De miért… miért… hogyan hogyan… … – Jolly zavartan dadogott. dadogott.  – Tortue-n Tortue-n találkozu találkozunk nk.. Ha késnék késnék,, felőlem üsd el az időt azzal, azzal, hogy hogy megk egkeresed eresed Bannont Bannont..  – De miért? miért?  – Mun Munk – mondta ondta a kereskedő kereskedő –, megvan még még Jolly Jo lly pókja? Munk Munk az övéhez nyúlt, nyúlt, ahol egy egyébkén ébkéntt a  bőrtáskája lógott. lógott. Mögötte legördültek a szürke vitorlaponyvák, és kegyesen eltakarták a pusztuló Port Nassaut.  – Itt Itt van – mondta ondta Jolly Joll y, levette a táskát táskát a saját övéről, övéről , és é s odaadta Munk Munknak nak.. A fiú fiú kinyit kinyitott otta, a, turkált turkált  benne  benne egy kicsit, majd majd elővette el ővette belőle a kis faskatuly faskatulyát. át. Felpattint Felpattintott ottaa a zárát. A dobozk dobozkában ában ott ott feküdt feküdt a mérges pók teteme, amely elrejtőzött az orrfigurában, amikor Jolly elmenekült a  Vézna Maddy ről .  – Rendben Rendben – mondt mondtaa a szellem s zellemkalm kalmár ár elégedet el égedetten ten.. – Tortu Tortuen en van egy öreg zászlókész zászlókészítő, ítő, egy bizonyos bizonyos Silverhand. Mutassátok meg neki a pókot. Előfordulhat, hogy meg tudja mondani nektek, honnan származik. Talán így a nyomára bukkanhattok azoknak, akik csapdába csalták Bannont. – Halkan hozzátette:  – De ne ne feledjétek, hogy hogy e pillanat pill anatban ban jóval többről van szó. szó.  – Az őrlőáram őrlőár amról? ról? A szellemkalmár mosolyogva megveregette Jolly vállát.  – Jó, hog hogyy ketten ketten vagytok. vagytok. Így megdupláz megduplázódtak ódtak az a z esélyeink. esélyeink. – Munk Munkhoz hoz fordult, aki visszadugta visszadugta az övtáskájába a pókot és a skatulyát. – És neked, Munk, meg kell ígérned, hogy továbbfejleszted a mágikus képességeidet. Nagy tehetséggel vagy megáldva. Egyszer talán megmentesz mindannyiunkat. Munknak a torkát szorongató félelem és a körülöttük dúló pusztítás dacára ragyogott a szeme a  büszkeségt  büszkeségtől. ől. De aztán aztán elfelhősödött elfelhősödött a tekint tekintete ete az agg aggodalomt odalomtól. ól.  – Nem tudsz tudsz velünk maradni? New Providence Provi dence el fog pusztu pusztulni! lni!  – Talán Talán a kalózok kalózok igen, igen, de a sziget nem nem.. Nem lesz semm semmi bajom. – Azz Azzal al hirtelen összefogt összefogtaa magán magán a köpenyét. Lobogott a sötét anyag, és mindenkit váratlan széllökés csapott arcon, amitől egy pillanatra

le kellett hunyniuk a szemüket. Amikor megint odanéztek, a szellemkalmár már eltűnt. Jolly rövid keresés után egy másik hajón fedezte fel, vagy ötvenlépésnyire tőlük. De néhány másodperccel később már onnan is eltűnt egy fekete anyagörvényben, hogy egy hajóval odébb megint felbukkanjon, és újból köddé váljon. A Carfax hangos nyikorgással és recsegéssel mozgásba jött. Amikor Jolly felnézett, megpillantotta a kormánynál a pitbull-embert. Walker szétterpesztett lábbal állt a hídon, és ordítva parancsokat osztott kísértetlegénységének. Az ágyúdörgés egyre hangosabb lett, miközben a háromárbocos növekvő sebességgel siklott az öböl kijárata felé – neki egyenesen a spanyol hadihajók sorfalának. Az armada félkörben foglalta el állásait Port Nassau körül. Szakadatlanul dörgött az ágyútűz az öböl fölött, és hatalmas területeket tarolt le a város sikátorainak labirintusában. Csak a Carfaxtól obbra elhelyezkedő néhány spanyol hajó kapta azt a parancsot, hogy a házak helyett a horgonyzó kalózflottát vegye tűz alá a lövegeivel. Az armada nagy része a városnak és a kormányzó erődjének  szentelte a figyelmét. Az angol tüzérek az erőd bástyáin ágyúik csekély száma ellenére be tudtak vinni néhány találatot; három spanyol hajó annyira megrongálódott, hogy a legénységüknek csónakokon kellett átevezniük a szomszédos galeonokra. Walker két döntést hozott. Egyrészt az öböl kijáratánál balra fordíttatta a  Carfaxot , ,  hogy minél messzebb legyen azoktól a hajóktól, amelyek a kalózflottára pályáztak. Másrészt parancsba adta Buenaventurénak, hogy kormányozza a hajót egyenesen a mentőcsónakokban ülő spanyolok felé. Amíg a Carfax a hajótöröttek között van, remélhetőleg egyik kapitány sem fogja teljes erőből tűz alá venni a  bárkát.  bárkát.  – Meg kell hag hagyyni, tudja, tudja, mit csinál – mormogt ormogtaa Munk Munk,, és behúzta behúzta a fejét, amikor amikor egy egy-egy -egy  puskagoly  puskagolyóó süvített el a fedélzet fölött. fölött. Jolly Jol ly lenéz le nézőn őn fújtatott.  – Egy jó  j ó tulajdonságg tulajd onsággal al még egy olyan torzszülöttnek torzszülöttnek is rendelkezn r endelkeznie ie kell, mint amil amilyen yen ő.  – Jó kapitány – mondta ondta Szoledad is, aki kettejük kettejük mellett kuporgot kuporgottt a hordók és ládák köz között ött.. Ezek a rakomány részei voltak, mellyel az új tulajdonos másnap reggel tengerre akart szállni. Most jó fedezéket nyújtottak a puskatűz és a gellert kapott lövedékek elől.  – Hozzá Hozzá is mehet mehetsz sz – vágott vágott vissza Jolly Joll y epésen. epésen.  – Ki tudja? tudja? Jolly elkerekedett szemmel meredt rá. Szoledad nevetett.  – Ne agg aggódj! ódj! – A lány felnézet felnézettt a hídra, ahol Walker Walker szenvtelenül szenvtelenül állt ál lt a puskagoly puskagolyók ók kereszttüz kereszttüzében, ében, és parancsokat osztogatott, miközben Buenaventure figyelemre méltó ügyességgel kormányozta át a hajót a mentőcsónakok és hadihajók között. Jolly azzal a gondolattal nyugtatta meg magát, hogy Szoledad biztos csak ennek a zsiványnak a tengerészi ügyességét csodálja, nem pedig a kétes emberi értékeit. A spanyol flotta szétszóródva állt hadirendbe, hogy minél több szögből tudják tűz alá venni a kalózfészket. Ez ügyes taktikai húzás volt egészen addig, amíg nem sikerült túl sok kalózhajónak  elhagynia a kikötőt. A támadók a meglepetésre alapoztak, amit az őrszemek árulása tett lehetővé számukra – megpróbálták a kunyhóikban és sátraikban elintézni ellenfeleiket, és közben, egészen mellékesen, a földdel akarták egyenlővé tenni az angol kormányzó erődjét. A spanyolok és az angolok már sok évtizede harcoltak egymással a Karib-tengeren. Mindketten azt remélték, hogy gyarmatokat szerezhetnek a tengerentúlon, új, termékeny szigeteket hódíthatnak meg, és rátehetik a kezüket a szárazföldi aranybányákra és fűszerültetvényekre. Bár a Port Nassau elleni támadás kifelé talán a spanyol korona megtorló akciójának tűnhetett, melyet a kalózoknak a

kereskedelmi hajóik ellen elkövetett túlkapásai tettek szükségessé; valójában azonban az a szándék  állt a háttérben, hogy elűzzék a Bahamákról a brit birodalom helytartóját. A hhadi adihajók hajók laza elhelyez elhel yezkedésének kedésének köszönhetően köszönhetően Walker Walker különösebb erőfeszítés erő feszítés nélkül nél kül át tudta tudta törni tör ni az ostromgyűrűt. A Carfax  ágyúinál posztoló szellemek egyetlen lövést sem adtak le; úgy sikerült elmenekülniük, hogy az ellenség semminemű ellenállást nem tanúsított. A fejvesztve ide-oda evező mentőcsónakok védelmében a spanyol flotta hátába kerültek, és hamarosan kinn jártak a nyílt tengeren. Egy spanyol kapitány sortüzet küldött utánuk, ám ezt csak akkor merte megtenni, amikor már  messzire maguk mögött hagyták a hajótörötteket – de akkor már késő volt. Egyetlen golyó sem találta el őket.  – Miért nem követnek követnek minket? inket? – kérdezte Munk Munk meglepetten, eglepetten, amikor amikor a korlát fölött visszanézett visszanézett a sziget partját bevilágító pokolra. A tenger fölött gomolygó lőporfüst sárga ködfátyollá sűrűsödött. Mióta az ágyúcsövek nem feléjük néztek, valószerűtlennek tűntek a fegyverek tompa dörrenései –  mintha vihar vonult volna el valahol a messzeségben.  – Nem az a fontos fontos nekik, nekik, hogy hogy kézre kézre kerítsenek minden egyes egyes hajót hajót – mondta mondta Szoledad. – Port Nassau a kalózok fővárosaként szúrja a szemüket. Először Tortue-t tisztították meg a tengeri rablóktól… legalábbis a legtöbbtől, most pedig New Providence-t. Bár nem vagyok biztos benne, hogy sikerrel fognak járni, hacsak nem állítanak fel állandó helyőrséget.  – Amit Amit viszont nem nem mernek mernek majd majd megtenn egtennii – tette tette hozzá hozzá Jolly bólint bóli ntva va –, mert New Providence angol angol gyarmati terület, és a spanyolok háborút robbanthatnak ki azzal, ha nyíltan elfoglalják a szigetet. Munk értetlenül rázta a fejét.  – De hiszen hiszen megtám egtámadták adták a szigetet. szigetet. Ez már majdnem majdnem olyan, olyan, mint mintha ha elfoglalták elfoglalták volna. volna. Szoledad Szoleda d ásított á sított egyet, egyet, és elnézően mosol mosolyg ygott. ott.  – A kalózok elleni büntet büntetőő hadjáratnak hadjáratnak fogják fogják feltüntetn feltüntetnii az akciót, nem nem egy An Anglia glia elleni ell eni támadásnak támadásnak.. Ha az angolok rácáfolnának erre, az a vád érhetné őket, hogy támogatják a kalózkodást, ami egész  biztosan  biztosan nem nem áll érdekük ér dekükben. ben.  – Ez azt jelent jel entii – kérdezte kérdezte Munk Munk –, hogy hogy a spanyolok spanyolok porrá por rá lövik Port Nassaut Nass aut,, azután azután megf megforduln ordulnak  ak  és eltűnnek?  – Pontosan Pontosan.. Jolly tekintetét a keskeny füst- és tűzgyűrűre szegezte, amely a csillagos ég alatt megvilágította az éjszakai horizontot. Már majdnem tíz mérföld lehetett a távolság a hajó és a sziget között, de még mindig érezni lehetett a levegőben a tűz és a lőpor szagát, melyet a  Carfax  uszályként húzott maga után.  – Az ang angolok olok új korm kormány ányzót zót fognak fognak küldeni küldeni – mondt mondtaa Jolly Joll y  –, a romos romos erődöt újjáépítik, újjá építik, és fél fél év múlva múlva már minden minden olyan lesz, mint mint azelőtt. azelőtt. Szoledad elkeseredett e lkeseredett arcot vágott. vágott.  – Remélem, Remélem, legalább Kenndricket Kenndricket utolérte a vég.  – Nem mi vagyun vagyunkk az egy egyetlen etlen hajó, hajó, amely áttörte áttörte a spanyolok spanyolok gyű gyűrűjét rűjét – mondt mondtaa Munk Munk.. – Láttam Láttam még két mási másikat kat is, az egyik egyik rövid rö vid ideig ide ig mögött mögöttünk ünk hhala aladt, dt, de aztán más más irány ir ányba ba fordult.  – Ha az a fatty fattyúú a fedélzeten fedélzeten van, van, megt megtalál alálom om.. Jolly felpillantott az árbocra, amelyre a szellemek Walker parancsára angol lobogót húztak fel. Ahogy minden kalózhajón, ezen is bőséges választék volt a legkülönfélébb nemzetek zászlóiból, és természetesen volt egy olyan is, amelyről Jolly kapta a nevét: egy fekete   Jolly Roger   a kalózok  halálfejes emblémájával. Bár a kalózzászlót csak nem sokkal támadás előtt húzzák fel, amikor az ellenfélnek már nincs lehetősége a menekülésre. Szoledad nekitámasztotta a hátát egy ládának, felhúzta a térdét, és egy pillanatra lehunyta a szemét. A

kapucnis köpeny kapucnis köpenyee alatt a latt már nem azt azt a ruh r uhát át visel vi selte, te, amelyben Jolly Jol ly találkozott talá lkozott vele a Dagadt Tyúk Tyúkban, ban, hanem nadrágot, inget és egy széles fegyvertartó övet, amelybe fél tucat dobókést dugott. Kard nem volt nála, bár Jolly fogadott volna, hogy kiválóan tud bánni mindenfajta pengével. Ha csak a fele igaz annak, amit a szigeteken beszélnek Scarab lányáról, akkor jobb harcos, mint a legtöbb férfi kalóz, ráadásul ésszel és szépséggel is megáldotta a jóisten. Jollynak nem kerülte el a figyelmét, hogy nemcsak Walker, hanem Munk is újra és újra lopva rápillant. A kalózhercegnő párnává gyűrte a köpenyét a feje alatt.  – Ébresszetek fel, ha ha valami font fontos os történik történik – mondt mondta, a, majd majd néhány néhány pillanat pill anat múlva már már el is i s aludt. Jolly intett Munknak, hogy kövesse. A korláthoz vezette a fiút, hogy Szoledad ne hallhassa őket. Mindketten a korlátra könyököltek, és gondolataikba merülve bámultak az éjszakába. Jolly elmesélte Munknak, mi történt a Dagadt Tyúkban, és türelmesen végighallgatta a fiú szemrehányásait, amiért ilyen álnokul harcképtelenné tette. Miután Munk kiadta magából a dühét, mindketten némán tépelődni kezdtek. Jolly Jol ly egy idő múlva úlv a megkérdezte: megkérdezte:  – Miért nem nem jött velünk? velünk?  – A szelle szellem mkalmár? kalmár? Fogalmam Fogalmam sincs.  – Mi lehetett lehetett olyan fontos, fontos, hogy hogy visszament visszament érte?  – Mesélt neked neked is a rétisasról, rétisasr ól, amelyet amelyet útnak útnak indított indított?? Jolly a fejét rázta. Hirtelen belehasított a féltékenység. Miért avatta a bizalmába a szellemkalmár  Munkot, míg őt nem?  – Meglátogatt Meglátogattaa New Providen Provide nce-en egy régi ism i smerősét. erősét. O az egyetlen egyetlen olyan ember ember a Karib-tengeren, Karib-tengeren, aki ért a rétisasok r étisasok szelídítéséhez. szelídítéséhez. Jolly még soha nem hallott olyat, hogy egy ilyen büszke állat hagyta volna, hogy idomítsák, de kíváncsian kíváncsia n várta a fejlem fejle mény ényeket, eket, és nem szakította szakította félbe fél be Munk Munkot. ot.  – Útn Útnak indított indították ák az egy egyik ik sast, hogy hogy hírt vigyen vigyen az őrlőáram őrlőár am ébredéséről. ébredésé ről.  – Tehát Tehát ezért ezért értett egy egyet et azzal, azzal, hogy hogy Port Nassauba vigyen vigyen minket. inket. Munk Munk kurtán kurtán bólintott. ból intott.  – Vélhetőleg. élhetőleg. – Rövid szünet szünet után után hoz hozzát zátett ette: e: – Talán azért maradt a szigeten szigeten,, hog hogyy megvárja a választ.  – És ezért megéri megh meghalni? alni?  – Úgy Úgy tűn tűnik, ik, nagy nagyon on kom komolyan olyan veszi ezeket ezeket a dolgokat. dolgokat. Az őrlőáram őrlőár amot, ot, a Mare Mare Tenebrosu Tenebrosum mot és ezt az egészet. – Munk elhallgatott egy pillanatra, amikor megérintették sötét emlékeinek árnyai. Jolly a korláton a kezére csúsztatta az övét. Tudta, hogy semmi nem nyújthat vigaszt Munknak, mégis vágyott rá, hog hogyy mondjon mondjon neki neki valam val amit, it, am a mivel ive l kiszak kis zakíthatja íthatja a gy gyászából ászából..  – Hé – szólalt meg mögöttük ögöttük hirtelen egy han hangg –, sajnálom, sajnálom, hog hogyy megzavarom egzavarom a megh eghitt itt együttléteteket. egy üttléteteket. De beszélnem bes zélnem kell veletek. vel etek. Jolly sóhajtva hátrafordult.  – Mit akarsz, akarsz, Walker? Walker?  – A komor komor papagájos barátotok fűt-fát fűt-fát ígért ugy gyan, an, de pár garastól eltekintve eltekintve eddig még nem sokat s okat láttam abból a mérhetetlen gazdagságból, amely állítólag rám vár. Jolly könnyedén állta a férfi átható tekintetét. Már évekkel ezelőtt megtanulta, hogy a világ egyetlen kalózától se hagyja megfélemlíteni magát. Felszegett fejjel, elszánt arccal, egyenesen a szemébe kell nézni az ellenfélnek. Ezzel a módszerrel már ezer hasonló helyzeten úrrá lett.  – Ez nem a mi mi gondun gondunk. k.  – Ó, dehogy dehogynnem, em, attól attól tartok, tartok, az. Utasok vagy vagytok tok,, akik még nem nem fizett fizettek ek az útjuk útjukért.

 – Elfelejtetted, Elfelejtetted, mit mondott ondott a kalmár kalmár a szellemekről? szellemekről? – Jolly Joll y megpróbált úgy beszélni, hog hogyy fenyegetően csengjen a hangja. A férfi végigmérte. végigmérte.  – Ki beszél itt rögtön rögtön ilyen… ilyen… nos, kelle kellem metlenségekről? etlenségekről? Buenaven Buenaventu ture re egy harcedzett harcedzett antigu antiguai ai veterán.  Nem sok olyan dolog van, amivel amivel ne boldogulna. boldogulna. De feny fenyegetnélek egetnélek én vele titeket? titeket? Ilyesm Ilyesmii soha eszembe nem jutna.  – Te annyira annyira jó és nemes nemes vagy, vagy, Walker. Walker. A férfi elmosolyodott, és kivillantotta fehér fogsorát.  – Nek Nekem em csak az üzlet a fontos. fontos. Semm Semmi szükség szükség ostoba hu huzak zakodásra, odásra, eszem ágában sincs arról vitatkozni, hogy ki az erősebb. Csak a… fizetőképesség érdekel. Értitek? Munk Munk nném émán án bámult bámult rá, r á, de komor komor pillantása pil lantása mindennél indennél többet elár e lárult. ult. Jolly egy pillanatig gondolkozott, azután nagy levegőt vett.  – Tehát Tehát biztosítékot biztosítékot akarsz arra, hogy hogy tényleg tényleg megk egkapod apod az aranyadat, aranyadat, igaz? igaz?  – Szép geszt gesztus us lenne. lenne.  – Rendben. Rendben. – Jolly Joll y ügy ügyet et sem vetett Munk Munk kérdő oldalpillantására. oldalpi llantására. – Bannon Bannontt keresem. keresem. Vélhetőleg hallottad, mi történt.  – A  Maddy  elsüllyedt, az egész legénység nyomtalanul eltűnt. Úgy hírlik, meghaltak. – Walker  fürkészőn méregette. – Tulajdonképpen hogy úsztad meg ép bőrrel a dolgot?  – Semmi Semmi köz közöd öd hozzá. hozzá. Neked csak azt kell tudnod, tudnod, hogy hogy meg meg akarom találni Bannont Bannont vagy vagy legalábbis egy nyomot, amiből megtudom, mi történt vele. Walker bólintott.  – Eddig rendben. rendben.  – Amenn Amennyiben yiben sikerül megtalálnun egtalálnunkk Bann Bannont, ont, élve vagy holtan, holtan, hatalm hatalmas as jutalom jutalom vár mindenkire, indenkire, aki a ki segített nekem.  – Szép szavak szavak – mondt mondtaa Walker Walker szenvtelenül. szenvtelenül. Jolly felsóhajtott, majd hátat fordított a férfinak, és felhúzta az ingét.  – Látod Látod ezt ezt a tetoválást? tetoválást?  – Ronda. Ronda. Mit ábrázol? ábrázol? Jolly leengedte az ingét, és a férfihoz fordult.  – Egy Egy térkép térkép fele. Megm Megmutatja utatja a Bannon Bannon kincséhez kincséhez vezető vezető utat. utat. A másik fele az ő hátán hátán van. Ha megtaláljuk egtalálj uk Bann Bannont, ont, a kincs a tied. ti ed. Walker elgondolkozott. elgondolkozott.  – Ez nem lesz ínyére. ínyére.  – A szavam szavamat at adom. adom.  – Persze, de tudod, tudod, hogy hogy van ez az üzleti üzleti életben…  – Nem tudok tudok bizonyít bizonyítékk ékkal al szolgálni. szolgálni. Csak a becsületsz becsüle tszavam avamat at adhatom adhatom.. Ha megtalál egtaláljuk juk Bannon Bannont,t, személyesen gondoskodom arról, hogy le tudd másolni a térkép felét a hátáról, a másik felét pedig az enyémről. Walker megint elgondolkozott. Nem siette el a dolgot. Vélhetőleg mérlegelte az üzlet mellett szóló néhány érvet a rengeteg ellenérvvel szemben.  – Rendben Rendben – mondt mondtaa végül. – Becsületszavadra? Becsületszavadra?  – Becsületszavamra. Becsületszavamra. – Jolly Jol ly kezet kezet ny nyújtott újtott a férfinak. férfinak. Az Az megrag megragadta adta a kezét kezét,, és erősen erőse n megszorította. egszorította.  – Jó kislány – mondta, ondta, mielőtt sarkon fordult, fordult, és felment felment a hídhoz hídhoz vezető lépcsőn. – Bannon Bannon tény tényleg leg  büszke  büszke lehet rád. Munk Munk kközeleb özelebbb lépett lép ett Jollyhoz Jol lyhoz..

 – Hiszen azt mondtad, ondtad, hogy hogy ez a hátadon hátadon majd majd egy korall lesz. les z.  – Az is lesz. le sz. –De… –De…  – Hazudt Hazudtam am nek neki.i.  – Na, szép. szép. Jolly szeme szikrákat hányt.  – Neked Neked talán volt jobb ötleted? ötleted? – Walker Walker hangjától hangjától ijedten elhallgatott. elhallgatott.  – Jolly! A lány kalapáló szívvel felnézett a hídra.  – Igen? Igen?  – A szellem szelle meid biztosan biztosan belevaló beleval ó legények legények – szólt le l e nek nekii Walker –, de az én ízlésemn ízlésemnek egy kicsit szófukarok.  – Ezt Ezt meg meg hogy hogy érted?  – Szükségem Szükségem van valakire, aki lemegy lemegy a fedélközbe, fedélközbe, és jelent jele ntést ést tesz róla, róla , hog hogyy mi mi lent a helyzet. elyzet. A Carfax  mélyebbre süllyed a vízbe, mint ahogy szokott. Nézz utána a dolognak! Nem akarok  kellemetlen meglep meglepetéseket. etéseket.  – Ezt Ezt én is elint el intézh ézhetem etem – szólt Mun Munk. k. Jolly a fejét rázta. rázta.  – Én megy egyek ek le. A lány elengedte a korlátot, és odament a rakodónyíláshoz. Két kézzel felhajtotta a tetejét, és egy meredek lépcsőn lemászott a hajótörzsbe. Munk látta, ahogy eltűnik, azután az alvó hercegnőre pillantott, lassan csóválni kezdte a fejét, és megint kinézett a nyugodt tengerre. Számtalan csillag fénye szikrázott a hullámokon ezüstösen, majdnem fehéren, mintha millió törött tükör cserepei sodródnának a vízben.  – Walker! Walker! – Jolly előmászot előmászottt a bárka bárka gyom gyomrából, rából, és a legfelső legfelső lépcsőfok l épcsőfokon on állt. A kapitány félbeszak félbes zakította ította Buenaventuréval Buenaventuréval folytatott folytatott megbeszélés megbeszélését. ét.  – Mi az? az?  – Rossz hírei híreim m vann vannak. ak.  – Menny Mennyire ire rosszak r osszak??  – Potyaut Potyautasok asok vannak vannak a hajón. hajón. Walker Walker az a z öklével öklével a korlátra csapott. c sapott.  – Lem Lemegy egyek. ek. Potyaut Potyautasok? asok? Többen vann vannak? ak? Jolly arcán fájdalmas mosoly suhant át.  – Legalább Legalább ötvenen, ötvenen, úgy úgy számolom számolom..  –  Ötvenen?  Walker egyetlen ugrással a fedélzetre vezető lépcső aljában termett.  Ötvenen? –  Walker Jolly bólintott.  – Es attól attól tartok… tartok… nincs nincs túl jó szagu szaguk. Egyáltalán Egyáltalán nincs nincs jó szaguk szaguk.

Az aranycsináló

Munk és Walker egyszerre álltak meg Jolly mellett, és benéztek a rakodónyíláson.  – Teringett Teringettét! ét! – szaladt ki ki a kapitány kapitány száján.  – Úúú! – nyögöt nyögöttt fel fel Munk Munk,, és elfordult. – Ezek… Ezek…  – Jean Paulok Paulok – mondt mondtaa Walker. Walker. Jollynak elkerekedett a szeme.  – Jean micsodák? micsodák? Munk befogta az orrát.  – Minden Minden franciának franciának ilyen szaga szaga van?  – Ezek Ezek nem nem franciák franciák – mondt mondtaa Walker Walker türelmetlenül. türelmetlenül. – Csak  így hívják őket.  – Disznók Disznók – mondt mondtaa Jolly. Joll y. – Az egész rakodótér rakodótér tele van disznókkal. A lépcsőről tisztán lehetett hallani az állatok röfögését és szuszogását, ami még az óceán moraját és a csattogó vitorlákba  belekapó szél zúgását zúgását is elny el nyom omta. ta. Walker elindult lefelé, bár fentről is jól lehetett látni a disznók széles hátát.  – Különlegesen Különlegesen zsíro zsíross és kövér fajta – mondt mondta. a. – A franciák  franciák  tenyésztett tenyésztették ék őket elsőkén első kéntt Haitin, ezért nevezte el őket valaki vala ki Jean Jea n Paulnak. Paulnak. A kereskedő, aki elny el nyerte erte tőlem a Carfaxot , , biz tosan tengerre akart szállni velük. Jolly fellépett a lépcsőről, és csatlakozott Munkhoz, miközben Walker szitkozódva és nyögve lemászott a mélybe. De már  néhány pillanat múlva vissza is jött.  – Undorító. Undorító. Ilyet Ilyet az én hajómon! ajómon! Hónapok Hónapokba ba telhet, telhet, mire mire kiszellőztetjük kiszellőztetjük a szagot szagot..  – Nagyon Nagyon le fog benn bennünk ünket et lassítani a súlyuk? súlyuk? Walker vállat vont.  – Mindenesetre Mindenesetre nélkülük nélkülük valamivel valamivel gyorsabbak lennénk lennénk.. –  Rövid ideig gondolkozott. – Lehajthatnánk őket a fedélzetről. Jolly rémülten összerezzent.  – Szó sem lehet róla! Walker megdörzsölte az állát.  – Inkább Inkább ők menjenek, enjenek, mint mint mi, úgy gon gondolom dolom.. Munk Jolly segítségére sietett.  – Még csak nem nem is üldözik ül dözik a hajót. Nem tartanak tartanak fel fel mink minket. et.  – Még nem – mondt mondtaa Walker. Walker. Jollyt elborzasztotta a gondolat, hogy a kalóz belehajthatja a vízbe a védtelen állatokat. Ráadásul Walker ezzel beigazolta minden vele szemben táplált előítéletét.

 – Az állatok álla tok a hajón maradnak! aradnak! – mondt mondtaa határozott határozottan. an. Walker Walker megvak megvakarta arta a tarkóját. tarkóját.  – Nos, akkor akkor ugy ugyee utasok utasok lesznek? lesznek? Jolly mélyen beszívta a levegőt. Úgy érezte, menten szétpukkad.  – Ha ragaszkodt ragaszkodtok ok hozz hozzá, á, hogy maradjanak aradj anak – folytat folytatta ta Walker Walker –, akk akkor or így vagy vagy úgy úgy, de az ő útjukért útjukért is fizetnetek kell, nem csak a magatokéért.  – Ezt nem mondh ondhatod atod komolyan omolyan!! – Jollyn Joll ynak ak uralkodnia uralkodnia kellett ell ett magán, agán, neh nehogy ogy torkon torkon ragadja a kapitányt.  – Lárifári Lárifári!! A hajón szabályok szabályok vann vannak. ak. Az Az egy egyik az, az, hogy hogy az utasok szállításáért fizetni kell. És ha azt szeretnéd, hogy ezek  a disznók velünk utazzanak, akkor meg kell fizetned az árát.  – Egy Egy egész kincset ígértem oda neked! Walker elgondolkozott. elgondolkozott.  – Elég nagy kincsnek kell lennie.  – Az, Az, a fenébe fenébe is!  – Milyen nagy agy??  – Akk Akkora… akkora… akkora… – Jolly Joll y a dühtől dühtől képtelen képtelen volt kiny kinyög ög ni egy összefüggő mondatot. E pillanatban pil lanatban Szoledad Szoledad sietett si etett a segítségére. segítségére.  – Walker! Walker! A kalóz a hercegnő felé fordult.  – Ugy Ugyee tudod, tudod, ki ki vagyok? vagyok? A férfi bólintott.  – Az apád jó… üzletfelem üzletfelem volt. volt.  – Becsaptad.  – Ó, az… az… az csak egy kis félreé félreértés rtés volt.  – Az egy egész rakomány rakomány rum volt. Megesküdöt Megesküdött,t, hogy hogy ezért lecsapja a fejedet.  – Isten Isten nyu nyugosz gosztalja. talja. Ennek Ennek ellenére derék ember ember volt.  – Tartoztál Tartoztál neki. neki. És most, most, hogy hogy megh eghalt, alt, nekem nekem tartozol. tartozol. Hány dukátot ért az a sok hordó rum, Walker? Százat? Ötszázat? A kapitány nagyot sóhajtott.  – Már látom… látom… A disznók disznók maradhatnak. aradhatnak. De De ezzel ezzel kvittek kvittek vagyu vagyunk nk.. Szoledad Szoleda d most olyat tett, ami ami mélységesen élységese n elborzasztott elbo rzasztottaa Jollyt, de a hatás hatás leírhatat l eírhatatlan lan volt: előrelé el őrelépett pett,, csókot lehelt Walker arcára, rákacsintott, és azt suttogta:  – Még van becsület a kalózok köz között ött,, nem igaz? igaz? Walker Walker erre err e elolvadt, elol vadt, zavartan megvakarta egvakarta a tarkóját, a torkát tor kát köszörül köszörülte, te, valami va lami olyasm ol yasmit it mormogott mormogott Jollyn Joll ynak, ak, hogy „nem is úgy ggondolta”, ondolta”, majd megint felc felcam amm mogott a hídra. Jolly Jol ly elveszítette el veszítette a türelm türel mét.  – Ilyen Ilyen egy egy gusz gusztu tustalan, stalan, szánalm szánalmas, as, alattomos… alattomos…  – Szerinted Szerinted jól csókol? – Szoledad Walker Walker után után nézet nézett.t.  –  Micsoda?  Micsoda? Szoledad nevetni kezdett, és ez alkalommal Munk is csatlakozott hozzá. Jolly komoran hol az egyikre, hol a másikra pillantott.  – Lehetség Lehetséges es az, hogy hogy itt senki senki nem vesz kom komolyan olyan engem engem?? Szoledad és Munk Munk ettől ettől még hangosabban hangosabban

kezdett hahotázni. Másnap reggel tanácskozásra gyűltek össze a kapitány kajütjében. Walker egy széle széless asztal a sztal mögött mögött ült. A háta mögött mögött lévő holdüveges holdüve ges ablakon abl akon beszűrődött a regg r eggeli eli nap fénye. Az egyetlen további ülőhelyet, amely még volt a helyiségben, Szoledad foglalta el. Jolly és Munk karba tett kézzel a falnak dőlve állt.  – Körülbelül négy napra lesz szükségün szükségünkk ahh ahhoz, oz, hog hogyy Tortue-re ortue-re érjünk – mondta ondta Walker. – Úg Úgyy értem, akkor, ha jó szelünk lesz, és nem keresztezi az utunkat spanyol vagy más népség. Északkelet felől fogjuk körbehajózni a Bahamákat. A nyílt Atlanti-óceánon valamivel zordabb lesz az idő, de talán segít majd abban, hogy gyorsabban haladjunk. Azután a Caicos-átjárón dél felé megyünk, egyenesen egy enesen Tortu Tor tuee irányába. i rányába. A széle széless pulton p ulton több több tengeri tengeri térkép feküdt kiterítve kiterí tve vagy va gy féli féligg összegöngyölve, összegöngyölve, amelyek amelyek már már kifakultak  kifakultak  és szakadtak voltak a sokéves intenzív használattól. Néhánynak a sarkaira különféle tárgyakat tettek  nehezékként: egy pisztolyt, törékeny navigációs eszközöket, egy maroknyi ólomszobrocskát, egy zsugorított fejet (amely már túl aszott volt ahhoz, hogy biztonsággal meg lehessen mondani, európaié vagy bennszülötté volte), egy arany Mária szobrot, amelynek volt egy harmadik szeme a homlokán, egy csenevész, sötétbarna banánt és egy művészi faragásokkal díszített pipát. Nemes dohány és  polírozot  polír ozottt fa kellemes, kellemes, aromás aromás illata ill ata töltötte töltötte be a helyiséget; helyiséget; valahogy valahogy egy egyik ik sem illett ill ett a züllött és elhanyagolt kalóz képéhez, amelyet Jolly Walkerről alkotott.  – Van valakin val akinek ek ellenvetése? el lenvetése? – nézett nézett körbe a kapitány kapitány. A két sille si lle a fejét rázt r ázta, a, Szoledad viszont viszont a homlokát homlokát ráncolta. r áncolta.  – Nem vakmerőség vakmerőség a mi mi helyzet helyzetünk ünkben ben bízni bízni az Atlanti-óceán Atlanti-óceán szelei szeleiben? ben?  – Nem vakm vakmerőbb, mint mint áttörni áttörni a spany s panyol ol arm a rmada ada ostrom os tromgy gyűrű űrűjén. jén. Ezenkívül Ezenkívül ezek a szellemek, szellemek, akiket akiket a barátotok itt hagyott nekünk, egész használható tengerészek. Szerintetek megtarthatom őket, ha vége lesz ennek az egésznek? Baráti gesztusként, amiért ilyen önzetlenül kész voltam arra, hogy kihúzzalak  titeket titeket a csávából. csá vából. Munk Munk hamis hamiskásan kásan mosolygott. oso lygott.  – Ők azoknak azoknak a szellemei, szellemei, akik enn ennek ek a hajónak hajónak a fedélzetén fedélzetén haltak meg. Előfordulhat, Előfordulhat, hog hogyy nem rajonganak érted, Walker.  – Vagy úgy úgy?? – A kalóz ny nyelt elt egy egyet. et. – Nos, talán mégsem olyan jó ötlet. – Gy Gyorsan orsan Szoledadhoz Szoledadhoz fordult. – Ami a viharokat illeti, azok ebben az évszakban többnyire más utat választanak. Úgy gondol gon dolom om,, nem lesz baj. baj . A hercegnő vállat vont.  – Te tudod, tudod, Walker. Walker. Te vagy a kapitány. kapitány. Mit szól ehhez ehhez Bu Buenaven enaventu ture? re? A pitbull-ember maradt kint egyedül a fedélzeten. Az indulásuk óta a kormánynál állt, mintha  bebetonozt  bebetonozták ák volna, és egy perc pihenőt pihenőt sem eng engedélyezet edélyezettt magának. agának. Jolly azon töprengett töprengett,, hog hogyy valójóban mennyi van benne egy kutyából. Minden kutya, amelyet ismert, egész álló nap összegömbölyödve horkolt a hajó egyik sarkában.  – Egyet Egyetért ért – mondt mondtaa Walker Walker,, és tenyerével tenyerével kisimított kisimítottaa a legfelső tengeri tengeri térképet. térképet. – Őszint Őszintén én szólva szólva én nem az időjárás miatt aggódom. Az utóbbi időben hallottam bizonyos beszámolókat… vagy inkább mondjuk úgy, hogy híreszteléseket. Mindenesetre az emberek azt beszélik, hogy látták ezen a környéken környéken a bálnás bá lnás ember embert.t. Jolly és Szoledad futólag egymásra pillantott.  – A bálnás bálnás embert? embert? – kérdezte kérdezte Mun Munkk. – Az meg ki? ki?  – Valaki, akiről a teng tengerészek beszélnek ezeken ezeken a szélességi fokokon fokokon – magy agyarázta arázta Jolly. – Egy Egy hatalmas bálna, amelynek a hasában egy ember él. Azt beszélik, a bálna engedelmeskedik minden

 parancsának.  parancsának. Felbukkan Felbukkan a semmiből, semmiből, nekimegy ekimegy hajóknak, ajóknak, és a mélybe mélybe rántja őket. őket. Azok Azokat, at, akik túlélik  a katasztrófát, a bestia falja fel. Munk elmosolyodott.  – Hog Hogyan yan élhetne élhetne egy ember ember egy bálnában? Ez csak cs ak valami fantasz fantasztik tikus us história, amit amit a teng tengerészek  agyaltak ki. – Jollyról Szoledadra, majd Walkerre nézett. Egyikük sem viszonozta a mosolyát. – Vagy nem? – kérdezte elbizonytalanodva.  – A bálnás bál nás ember ember az egy egyik ik legnagy legnagyobb obb szerencsétlenség szerencsétlenség,, ami ami érheti az embert embert a teng tengeren – mondta ondta Walker Walker vészjóslóan – A Mély Törzseknél, Törzseknél, de még az óriáspolipokn óriáspoli poknál ál is rosszabb.  – Látt Láttad ad már? már? – kérdezte kérdezte Munk Munk..  – Akk Akkor or most most nem állnék itt előtted, fiam. fiam. Aki Aki a saját szemével szemével látja l átja a bálnás bál nás embert, embert, soha nem nem éli túl a találkozást. Jolly és Szoledad egyetértőn bólintott. Munk hallgatott. Talán elképzelte, ahogy hirtelen kettéhasad a Karib-tenger horizontja, és egy hatalmas test emelkedik ki a mélyből, egy púpos hátú lény, kitátott pofájában pedig egy emberi alak, aki a Carfaxra mutat, és vad ordítással szítja a szörnyeteg haragját.  – Munk Munk?? A fiú összere ö sszerezz zzent. ent.  – Igen? Igen?  – Minden Minden rendben? rendben? – kérdezte kérdezte Jolly.  – Persze. Miért Miért kérded? Walker mosolya osol ya majdhogyn majdhogynem em fájdalm fájdal mas volt. vol t.  – Az imént imént tisztességesen tisztességesen elfehéredett elfehéredett az orrod hegy egye, e, fiam. fiam. Munk Munk csak ném némán án rázta a fejét. Helyette Helyette Jolly ragadta magához a szót, és dühösen ráförmedt a kalózra.  – Munk Munk alig néhány néhány napja veszített veszítettee el a szüleit. szülei t. Most Most elégedett, elégedett, Walker  Walker  kapitány?  kapitány? A kalózt meglepte a lány dühkitörése, és döbbenten rámeredt. Aztán Munkra pillantott, és a tekintetében mintha némi együttérzés tükröződött volna.  – Hagyd! Hagyd! – mondt mondtaa Mun Munk Jollynak. Jollynak. – Ez egyedül egyedül az én dolgom. dolgom. A lány leverten figy figyelte, elte, mert mert ezzel ezzel őt őt éppúgy kizárta kizárta a gyászából, mint a többieket. többi eket. Walker Szoledadhoz fordult.  – Tudsz Tudsz hajót vezetni? vezetni? Bu Buenaven enaventu turénak rénak pihennie pihennie kell néh néhány ány órát. Úgy Úgy tűnik tűnik,, ez e z megf megfelel elelőő idő i dő rá. A tenger nyugodt, minden a terv szerint halad.  – Hát persze – mondt mondtaa Szoledad.  – És velünk mi legyen? legyen? – kérdezte kérdezte Jolly Joll y. – Tehetünk ehetünk valamit mi is? Walker felállt a székéről, székéről, és  bólintott.  bólintott.  – Gon Gondoskodjatok doskodjatok a barátaitokról a rakodótérben. rakodótérben. Lassan éhesek lesznek. lesznek. Egy Egy csomó csomó zsák van ott lent. Remélem, táp van bennük.  – Ajaj – mondt mondtaa Jolly, Joll y, majd Munk Munkhoz hoz fordult. fordult. – Velem Velem jössz?  – Persze. A kapitány kajütje előtti szűk folyosó szomszédságában volt a konyha és a fegyverraktár. A folyosó végéből néhány lépcsőfok vezetett fel a fedélzetre. Jolly kint nagy levegőt vett. A Karib-tenger  világító kék színnel csillámlott a felhőtlen égbolt alatt. A szél melegen simogatta a hullámokat, és  belekapott a vitorlákba. A levegőnek levegőnek sós íze í ze volt. Az Az egy egyik vitorláról vitorlár ól egy e gy madár rikoltása hallatszott, hallatszott, de amikor Jolly és Munk felnéztek, nem a szellemkalmár egyik papagája ült ott, csak egy albatrosz, amely amely gombszem gombszemével ével viszon vis zonozta ozta a pil p illantásuk lantásukat. at. A vakító napfényben napfényben alig al ig látszott lá tszottak ak a szellemek szell emek,, csak  c sak  körvonalak voltak, melyeken áthatolt a fény anélkül, hogy megtört volna.

Miközben Szoledad átvette Buenaventurétól a kormányt, a két sille lemászott a raktérbe. Szinte kibírhatatlan volt a bűz. A disznók szorosan összezsúfolva álltak egy vastag szalmaszőnyegen. Több vályú is volt lent, néhányban koszos víz volt. A legtöbb azonban üresen állt. Oda kellett beönteni a tápot a zsákokból. Jolly befogta az orrát.  – De undorító! undorító!  – Ugy Ugyan an már. már. – Mun Munk legyin legyintet tett,t, és megpask megpaskolta olta az egyik egyik elöl álló á lló állat ál lat hátát. hátát. – Volt Volt néhán néhányy disznón disznónkk a farmon. farmon. Nem lesz elég, el ég, ha naponta naponta kétszer megetetjük megetetjük őket. Megáll a szívük, s zívük, ha túl melegük ele gük lesz.  – És az mit mit jelent?  – Tulajdonk lajd onképpen éppen a sárban kellene dagon dagonyáz yáznniuk. iuk. De útközben útközben talán elég lesz, ha néh néha-néh a-néhaa lelocsoljuk őket vízzel.  – Mind Mind az ötvenet ötvenet?? A fiú bólintott.  – Elég sokat sokat kell kell majd cipekednünk cipekednünk..  – Walker Walker nem lesz túl boldog, ha ha eláraszt elár asztjuk juk a fedélközt. fedélközt.  – Akk Akkor legjobb lesz, les z, ha ha rögtön rögtön etetés etetés után után nek nekilátun ilátunk, k, amíg amíg ő és Buenaven Buenaventu ture re alszik als zik.. Valóban gyötrelmes munka volt a vályúkba tölteni a zsákokból az eleséget, azután kötélen egyik  vödröt a másik után belemeríteni a tengerbe, leegyensúlyozni velük a lépcsőn és ráönteni a vizet a disznókra. Szoledad a legkevésbé sem volt elbűvölve a vízmennyiségtől, melyet a két sille levitt a fedélközbe, de Munk biztosította róla, hogy a víz nagy része rövid időn belül elpárolog a felhevült disznók között. Igaza is lett, bár ettől még elviselhetetlenebbé vált a bűz. Már majdnem az összes disznót lelocsolták, amikor mozgolódás támadt a raktér hátsó sarkában. Hirtelen egy sötét alak emelkedett ki az állatok közül. Jolly megrémült, de azonnal megnyugodott, amikor rájött, hogy a koszréteg alatt egy fiú rejtőzik.  – Miféle Miféle diszn di sznóó vagy te? Munknak még elutasítóbb lett az arca.  – Ez nem… em…  – Griffin? Griffin? – Jolly a disznók disznók közöt közöttt a fiúhoz fiúhoz furakodott furakodott.. –A fenébe fenébe is, te meg mit keresel itt? Griffin elm el mosolyodott. osol yodott. Számtalan Számtalan copfja c opfja megk egkemén eményedett yedett a mocsoktól, amely amely az a z egész testét borí bo rított totta. a.  – A kétárbocoson voltam, voltam, amikor amikor rádőlt a fedélzetére a másik másik hajó hajó főárboca. Leugrottam Leugrottam a hajóról, és a csónakotok után úsztam. Aztán a másik oldalon felmásztam a fedélzetre, és elbújtam itt lent. –  Megveregette az egyik disznó sörtés testét. – Bájos társaság, tényleg. Túl sok előítéletünk van szegény  párákkal  párákkal szemben. szemben. Nagy Nagyon on gondosk gondoskodók odók tudn tudnak ak lenn lenni, és ahogy ahogy csevegni csevegni lehet velük…  – Rög Rögtön tön szólhat szólhattál tál volna, hogy hogy itt vagy – mondta mondta Jolly Jol ly szemrehán szemrehányón yón.. Nem tudta tudta eldönt el dönteni, eni, mit mit érez é rez Griffin láttán. Egy kis kárörömet. És ellenszenvet, egy leheletnyi dühöt – de… nos, egy kis megkönnyebbülést is, amiért ép bőrrel megúszta a Port Nassau elleni támadást. Már felöltött benne a kérdés, hogy a fiúnak vajon sikerült-e elmenekülnie a lángpokolból.  – Szólhatt Szólhattam am volna? Hog Hogyy az a szörnyet szörnyeteg eg ott fent kitekerje kitekerje a nyak yakam amat? at? – Griffin Griffin legyint legyintett ett.. – Volt egy kis kis… … nézeteltérésem nézeteltéré sem Buenaventu Buenaventuréva réval,l, ha lehet le het így nevezni. nevezni.  – Csaltál, amikor amikor kárty kártyázt áztatok atok – mondt mondtaa Munk Munk rosszkedvűen rosszkedvűen..  – Mindent Mindent láttunk láttunk – közölte közölte Jolly.  – Ott Ott voltatok a kikötőben kikötőben,, amikor… amikor… Ó, egek, egek, nem volt semm semmi. Az Aztt hittem hittem,, keresztet keresztet vethetek  vethetek  magamra. Láttátok, mit művelt velünk? Még soha nem láttam embert így verekedni. – Griffin keresztülfurakodott a disznók között. – Szerintetek ledob a hajóról? Jolly sóhajtva rázta a fejét.

 – Ha kifizet kifizetjük jük az utadat, akkor akkor nem nem.. Munk Munk figyelmeztetőn ránézett. r ánézett.  – Megten Megtennét nétek? ek? – kérdezte kérdezte Griffin Griffin kétkedőn. étkedőn. – Enn Ennyi pénzet pénzetek ek van? van? Munknak még komorabb lett az arca.  – Mienk Mienk a világ összes összes kincse. kincse. Jolly kedvetlenül felnevetett.  – Megtaláltu Megtaláltukk a módját, módját, hogy hogy úgy fizessünk fizessünk Walkernek Walkernek,, hogy hogy ne fizessünk neki.  – Jól hangz hangzik ik – mondt mondtaa Griffin. Griffin. – Tehát Tehát veletek maradhatok? aradhatok?  – Nem tudom tudom – mondt mondtaa Munk Munk.. – Jolly azt mondta, ondta, jól úszol. ús zol.  – Munk Munk!! Griffin a homlokát homlokát ráncolta. rá ncolta. Munk Munk elvigyorodott.  – Sirályok Sirál yokat at láttam láttam.. Biztosan Biztosan nincs nincs messze messze a követk következő ező sziget. sziget.  –  Természetesen   Természetesen   maradhatsz – vágott közbe Jolly felbőszülve. – És kezdetnek rögtön segíthetsz is nekünk.  – Vizet Vizet hozn hozni,i, mi? mi?  – Kinevezh Kinevezhetjük etjük disznópásztorn disznópásztornak ak – javasolta Mun Munk. – Akkor Akkor ledolgozh ledolgozhatja az útja útja árát. árá t. Griffin lebiggy le biggyesztette esztette az ajkát. a jkát.  – Mindenesetre Mindenesetre a lenti lenti társaság sem lehet rosszabb, mint mint ott fent fent nálatok. nálatok.  – Te! Walker homlokán lüktetni kezdett egy ér, amikor ráismert Griffinre. Jolly védelmezőn a kalózfiú elé furakodott, furakodott, miközben miközben Munk tisztes távolból, arcán vidám mosollyal figyelte a színjátékot. Jolly arra gyanakodott, hogy Munk titokban még mindig azt reméli, Buenaventure rövid úton lehajítja a fedélzetről Griffint. A két fiú ellenszenve kölcsönös volt, ami bosszantotta Jollyt. Még csak nem is ismerik egymást, ennek  ellenére ell enére kezdettől kezdettől fogva érezhető é rezhető feszültség uralkodott kettejük közt. közt.  – Te kis gazfick gazfickó! ó! – kiabálta Walker, és kajütje ajtajából kiviharzott iviharzott a fedélzetre. fedélzetre. – Te tetű tetű! Te semmir semmirekell ekellőő lótolva l ótolvaj! j! Te ny nyom omorult orult kis fattyú… fattyú…  – Ugy Ugyan an már, már, Walker – mondt mondtaa Jolly Joll y –, ny nyug ugodj odj meg! meg!  – Eszem ágában sincs megn megnyu yugodn godni.i.  – Akk Akkor gondolj gondolj valam val amii másra… másra… például pél dául a kincsre. kincsre. Walker Walker megállt. megállt.  – Öt duk dukátot átot húz húzott ott ki a zsebemből zsebemből ez a patkány patkány!! Ha Ha Buena Buena venture venture meglátja itt, akkor… Ebben a pillanatban megjelent a kajüt ajtajában a pitbull-ember óriási árnyéka. A kormányos egy  pillanat  pill anatra ra megállt, mint mint akinek akinek földbe földbe gy gyökerez ökerezett ett a lába. lá ba. Aztán Aztán vészjósl vészjóslóó ropogás r opogás hallatszott, hallatszott, amikor  amikor  ökölbe szorította a kezét.  – Ajaj – suttogt suttogtaa Griffin. Griffin. De nem hag hagyt yta, a, hogy hogy Jolly védelmébe vegye, vegye, félretolta félretolta a lányt, lányt, és bátran Walker és Buenaventure elé lépett. – Figyeljetek, nem lehetne ezt talán úriemberek módjára elrendezni? Walker gonoszul vigyorgott.  – A copfjaidnál copfjaidnál fogva fogva lógatlak fel az árbocra. Jolly tudta, hogy Griffin jól vív, de nem volt biztos benne, hogy lenne esélye a tapasztalt kalózkapitánnyal szemben. Arról nem is beszélve, hogy Buenaventure egyetlen ütéssel darabokra tépné. A pitbull-ember döngő léptekkel elindult Griffin felé.  – Állj!

Szoledad hangját hallva mindannyian megfordultak. A hercegnő a kormány mögül figyelte a jelenetet.  – Elég! – kiáltotta. kiáltotta. – Itt Itt senki senki nem fog a másik másik torkának torkának esni!  – Nem is tudtam tudtam,, hog hogyy már az apád apá d örökébe léptél, ó, minden kalózok hercegn hercegnője ője – mondta ondta Walker  gúnyosan.  – Fogd Fogd be a szád, Walker! Walker! Te pedig maradj ott, ott, ahol vagy vagy Bu Buenaven enaventu ture! re!  – Én vagy vagyok ok enn ennek ek a hajónak hajónak a kapitánya kapitánya – makacskodott akacskodott Walker. – És én azt mondom, ondom, hogy a tengerbe tengerbe vele! vel e!  – Vajon Vajon hány hány hordó rumot rumot ér az élete, Walker? Walker?  – Rum Rumot? – kérdezte kérdezte Griffin Griffin összezavarodva. összezavarodva. Munk a szemét forgatta. Walker csípőre tette a kezét.  – Nem köthett öthettek ek folyt folyton on hozom hozomra ra üzletet. üzletet. Ez nem… em… tisztességes. tisztességes.  – Az apámm apámmal szembeni szembeni tartozásaid tartozásaid elég tekint tekintélyesek élyesek voltak ahh ahhoz, oz, hog hogyy egy tucat tucat fejvadászt uszítson rád. Egy tucat fizetett gyilkost, Walker. Ez egy tucat emberéletet jelent. Az talán felér néhány disznó és a fiú életével, nem úgy gondolod? Walker hangosan kifújta a levegőt.  – Ez egy egyszerű szerűen en nem nem méltányos éltányos üzlet.  – Kalóz vagy vagy, Walker. Walker. Még életedben nem nem kötött kötöttél él méltány méltányos os üzletet. üzletet.  – Akk Akkor miért miért nem kezdhet kezdhetném ném el épp ma? Munk törökülésben letelepedett a fedélzetre, elővette a kagylóit, és egy mintát rakott ki belőlük a  pallón. Miközben Miközben a felnőtt felnőttek ek még veszekedtek veszekedtek,, és Jolly Joll y meg Griffin Griffin az esemény események ek alakulásán alakulásán elám elá mulva hol az egyikre, egyikre, hol a másikra ási kra pill pi llantot antott,t, Munk Munk mágiku mágikuss gy gyöng öngyöt yöt varázsolt vará zsolt a kag kagylókör ylókör kellős kell ős közepéb köz epébe, e, amely amely ragy r agyogva ogva lebegett l ebegett a minta középpontjáb középpontjában. an. Jolly vette észre elsőként. Aztán Griffin is odanézett, végül Szoledad és a két férfi is.  – Mi az ördög… – szaladt szaladt ki Walker Walker száján. száján. Munk lehunyta a szemét. Mormogott valamit. Bonyolult kézmozdulatot tett. Az izzó gyöngyszemből hirtelen aranypénzek záporoztak a. fedélzetre. Húsz-harminc pénzérme hullott csili csi ling ngelv elvee egy e gym másra, ásr a, és é s gurult szét minden minden irány ir ányba ba anélkül, a nélkül, hogy elhagyt elhagyták ák volna a kagylókört. kagylókört. Izzadság gyöngyözött Munk homlokán, amikor némán megparancsolta a gyöngyszemnek, hogy menjen vissza vis sza az a z egyik egyik kagylób kagylóba. a. A világító vilá gító golyócska beli be libbent bbent egy egyszerű egyszerű kis kag kagylóhéjba. ylóhéjba. Munk Munk gyorsan gyorsan  bezárta a kagy kagylót, lót, majd majd nagy nagy levegőt levegőt vett, vett, és Walkerre Walkerre nézett. nézett.  – Szerinted… Szerinted… ez elég lesz… érte? – kérdezte kérdezte remegő remegő hang hangon. on.  – Munk Munk!! – Jolly Joll y elkapta elkapta a fiút, mielőtt mielőtt ültében összerogyott összerogyott volna volna a kimerültségtől. imerültségtől. Erősen tartotta, tartotta, és a ruhaujjával megtörölte a homlokát. Munk felemelte a fejét, némán a szemébe nézett és mosolygott.  – Ó, Mun Munkk – suttog suttogta ta a lány, lány, és átölelte. – Ez… fantasz fantasztik tikus us volt!  – Add oda nekik nekik az aranyat aranyat…. …. Gyorsan, Gyorsan, mielőtt mielőtt megg meggondoln ondolnák ák magu magukkat. A lány bólintott, meggyőződött róla, hogy Munk egyedül is tud egyenesen ülni, azután felszedte a földről a pénzérméket, és odavitte őket Walkernak.  – Tud… Tud… tud tud aranyat aranyat csinálni? csinálni?  – Nagyon Nagyon úgy fest – felel felelte te Jolly hűvösen hűvösen,, és Walker Walker csizmája csizmája elé el é szórta az aranyakat aranyakat.. – Mindenesetre Mindenesetre ez elég Griffin útjára. És a mienkre meg a disznókéra. – Gonoszul elmosolyodott. – Úgy tűnik, mintha még mindig tartoznál Scarabnak és Szoledadnak. – Élvezettel lábujjhegyre állt, és a kapitány füléhez hajolt. – Én a helyedben egy kicsit aggódnék a fejvadászok miatt. Walker tátott szájjal szájj al állt. áll t. Azután Azután hir hirtelen telen Buenaventu Buenaventuréhoz réhoz fordult.  – Látt Láttad? ad? A fiú tény tényleg leg tud tud aranyat aranyat csinálni! csinálni! Gazdagok Gazdagok vagy vagyun unk! k!

Buenaventure csak felmordult; lehetetlen volt megmondani, hogy egyetért-e Walkerrel. Bár Jolly már  a saját fülével hallotta beszélni, úgy tűnt, hogy valamilyen okból az idő túlnyomó részében megelégszik állati hangokkal. Most Szoledad kért szót a hídról.  – Fogd az aranyadat, aranyadat, Walker, és hag hagyd yd békén Munk Munkot! ot! Figyelm Figyelmezt eztetlek, etlek, neh nehogy ogy valam val amii ostobaságot művelj! A kalóz felvette az aranyakat, próbaképpen beleharapott az egyikbe, majd lelkesen bólintott. Azután Jollyra nézett.  – Ugy Ugyee a kincset kincset azért még megk megkapom apom?? A lány inkább lemondott a válaszról, és visszasietett Munkhoz. Griffin mellette guggolt, tartotta a fejét, és egy bőrtömlőből vizet csöpögtetett a szájába.  – Hé – sutt suttogt ogtaa –, az adósod vagyok vagyok.. Jolly egészen közel hajolt Munkhoz.  – Meddig maradnak meg?  – Az aranyak? aranyak? – Bágy Bágyadt adt mosoly mosoly játszott játszott Munk Munk szájszögletében. szájszögletében. – Egy Egy hétig. hétig. Talán tíz tíz napig. napig.  – És aztán? aztán?  – Köddé válnak – nyögt nyögtee ki Mun Munkk, és köhögöt köhögött.t.  – An Annak nak elégnek elégnek kell lennie. lennie. – Jolly Joll y a válla váll a fölött Walkerre és Bu Buenaven enaventu turéra réra nézett, ézett, akik lopva sugdol sugdolóztak óztak egym egymáss ással. al. – Addigra Addi gra rég r ég Tortue-n leszün les zünk. k. Lassanként visszatért a szín Munk arcába. Már készült volna felállni, amikor mellettük valami a deszkáknak csapódott. Mindannyian megpördültek. A deszk des zkapad apadlón, lón, a kag kagylókt ylóktól ól nem messze ess ze egy döglött hal hevert. hever t. Walker legyintett. legyintett.  – Csak egy madár vesztett vesztettee el. Nincs Nincs ok az… Elhallgatott Elhallgatott,, mert ug ugyan yanebben ebben a pillanat pill anatban ban zu zuhhogn ognii kezdett. De ami az égből hullott, az nem víz volt.

A Mély Törzsek 

 Néhány  Néhány pillanat pill anat múlva a fedélzetet elborítot elborí tották ták a haltetem haltetemek. ek. A hajón mindenki indenki hadonász hadonászni ni kezdet kezdettt a karjával, hogy kivédje a nedves, bűzlő testek ütéseit, amelyek nem csekély erővel zuhogtak rájuk. Walkert fejen találta egy barrakuda. Jolly még épp ki tudott térni egy tintahal ernyedt karjai elől. Szoledad különösen rosszul járt: egy döglött tengeri pók lábai belegabalyodtak vörös hajába, és az állat most a tarkóján lógott, mint valami különösen ízléstelen fejdísz. Az irtózatos eső ugyanolyan váratlanul elállt, ahogy elkezdődött. Egyszerre már nem hullott le több tetem az égből. Olyan volt, mintha a   Carfax  egyik pillanatról a másikra elérte volna egy zivatarzóna mási másikk végét – vagy va gy a vihar v ihar centrumát, centrumát, és a legross l egrosszabb zabb még csak most most következett. következett. Walker hangosan kifejezésre juttatta undorát és döbbenetét, míg Jolly és Munk csak némán és ijedten nézett egymásra. Griffin lerázott a csizmája orráról egy döglött halat, és hitetlenkedve kinézett a tengerre.  – Van itt valaki, aki ezt meg tudja magy agyarázn aráznii nek nekem em?? Szoledadnak Szoledadnak időközben időközben sikerült lefejtenie a hajáról a tengeri pók lábait. Dühösen áthajította a korláton a visszataszító lényt. Walker  félbeszak félbes zakította ította az átkozódást.  – Ugy Ugyee ez miattat miattatok ok történt? történt? Természetesen Természetesen… … ti  voltatok  vol tatok azok! azok!  – Badarság – szólt szólt Szoledad. Szoledad. – Már hogy hogyan lehetn lehetnének ének… …  – Igaza Igaza van. – Jolly Joll y eleinte még még halkan halkan,, majdnem majdnem bűn bűnbánóan bánóan beszélt, de aztán már olyan o lyan határozot határozottan tan,, ahogy csak bírt. – Munk és én egyszer már átéltünk ilyet. De…  – Sejtettem Sejtettem!! – Walker Walker újfent újfent szitk szitkozódn ozódnii kezdett kezdett.. – Rögtön Rögtön sejtettem, sejtettem, hogy hogy csak bajt fogt fogtok ok hoz hoznni rám.  – De – ismételte ismételte meg meg Jolly ny nyomaték omatékosan osan – ez még koránt korántsem sem a legrosszabb. Walker elhallgatott, és komoran nézett rá.  – Mielőtt Munk Munk szüleit megg meggyilk yilkolták, olták, ug ugyan yanez ez történ történt.t. Azt Azt hiszem, iszem, ez a haleső haleső eg e gyfajta yfajta figyelm figyelmezt eztetés. etés.  – És mire mire figyelm figyelmezt eztet? et? Jolly fürkészve körülnézett, de a tenger még mindig nyugodt volt. Hirtelen eszébe jutott valami: ami a haleső védelmében közeledett, nem a  tengeren jött.  – Lent Lentről! ről! – kiáltott kiáltott fel. fel. – Lentről Lentről jön!  – Mi? – Walker kirántot kirántotta ta a kardját a hüvelyéből, hüvelyéből, de hog hogyy kit akart vele megfeny egfenyeget egetni, ni, azt valószínűleg maga sem tudta.  – Az összes morducra, morducra, amit amit valaha láttam láttam,, mi mi történik történik itt? itt?  – Teljesen elje sen igazad igazad van, morducok – suttog suttogta ta Munk Munk,, aki azonnal azonnal rájött, mire gon gondol dol Jolly Joll y. – Amikor  Amikor  felbukkant az aherusz, morducok is voltak a vízben. Griffin megnyugtatón a karjára tette a kezét.  – Harcoltam már már morducokk morducokkal. al. Ez elkerülhetetlen, elkerülhetetlen, ha ha az ember ember néha… néha… leesik  egy-egy  egy-egy hajóról. – De a mosolya nem jött szívből, és elárulta, hogy ugyanolyan nyugtalan, mint a többiek.  – Várjatok árja tok!! – kiabálta Szoledad a hídról. – Érzitek? Érzitek? Mindenk Mindenkii elhallgatott. elhallgatott. Buenavent Buenaventure ure szim s zimatolva atolva feltartotta az orrát, csak az ajka remegett alig láthatóan minden lélegzetvételnél. Walker idegesen körbepillantott a fedélzeten, miközben Munk lehunyta a szemét, mintha egy újabb varázslatra

összpontosítana. De a kagylók már rég az övtáskájában voltak. Remegések futottak végig a Carfax törzsén, melyek a legkevésbé sem hasonlítottak egy hajó normális rázkódásához a hullámverésben. Ez finomabb, majdhogynem légies remegés volt, amely a hajó gyom gy omrábó rábóll kúszott kúszott fel az utasok lábához. láb ához.  – Lépések Lépések – sutt suttogt ogtaa Walker. Walker. – Ezek lépések! lépése k! De egyikük sem mozdult. És a szellemek, akik eközben szenvtelenül végezték a munkájukat, súlytalanul lebegtek ideoda a hajón anélkül, hogy egyáltalán érintették volna a fedélzetet.  – Alulról jön – mondta ondta Bu Buenaven enaventu ture. re. Ez volt vol t az első el ső kerek mondat mondat,, amelyet amelyet Jolly Jo lly a ku kuty tyapofájából apofájából hallott. Mély és mennydörgő volt a hangja, és egy kicsit furcsán ejtette ki a szavakat, amit Jolly mindenki indenki másnál idegen ide gen akcentu akcentusnak snak hitt volna. Buenaventu Buenaventure re esetében ese tében azonban az állkapcs ál lkapcsai ai okoz okozták  ták  a beszédhibát, melyek tulajdonképpen nem voltak beszédre valók: az óriás nem tudta tisztán kimondani az r  betű  be tűt,t, helyette valam val amii furcs furcsa, a, lágy hangot hangot ejtett. Walker Munkra Munkra pill pi llantot antott.t.  – Igazad Igazad volt, fiam fiam.. Ezek Ezek morducok morducok.. De mióta mióta esnek döglött döglött halak halak az égből, ha ha valahol felbukkan felbukkannak nak??  – Valami másnak is kell lennie lennie velük. – Jollyn Joll ynak ak ann annyira yira rekedt volt a han hanggja, hog hogyy att a ttól ól félt, rajta kívül senki nem érti a szavait.  – Aherusz Aherusz – morm mormogt ogtaa Munk Munk..  – Micsoda? – kérdezte kérdezte Walker. Walker. – Mit mondt mondtál? ál?  – A szüleimet… szüleimet… a szüleimet szüleimet egy egy aherusz aherusz ölte ölte meg. meg. Szoledad Szoledad egy kötéllel kötéllel rögzített rögzítettee a kormány kormányt,t, azut azután án leugrott a fedélzetre. Előhúzott kettőt a dobókései közül.  – Mi az az…  – Aherusz Aherusz – ismételte ismételte meg meg Mun Munk. k.  – Egy Egy hatalm hatalmas as bestia – vágta vágta rá Jolly Joll y, és ezzel ezzel mindent indent elmondott elmondott.. Most nem volt idő arra, hog hogyy hasztalan fejtegetésekbe bocsátkozzanak az őrlőáramról és a többiről, amiről a szellemkalmár beszélt.  – Tényleg Tényleg cudar érzésem van – mondt mondtaa Walker. Walker. A pitbull-e pi tbull-em mber egy egyetértőn etértőn morgott. morgott.  – Fegyver. Fegyver. – Griffin Griffin körülnézet körülnézett.t. – Szükség Szükségem em van egy egy fegy fegyverre! verre! Walker Walker egy ládára ládár a mut mutatot atott,t, amely amely a fedélzeti deszkákhoz csavarozva állt a kajütök bejárata mellett.  – Nézz Nézz bele abba! Griffin odasietett a ládához, felcsapta a tetejét, kivett belőle egy kardot, megvizsgálta, majd egy másikat ási kat választott vál asztott..  – Jolly? Munk Munk?? Munk Munk a lány l ányra ra pillantott, pil lantott, aztán aztán vállat vál lat vont. v ont.  – Egy Egy pisztoly nem lenne lenne rossz. – Odalépett Griffin Griffinhez hez,, megt megtalál alálta, ta, amit amit keresett, keresett, és azonnal azonnal puskaport puskaport és golyókat tömött a fegyver csövébe. – Soha nem tanultam vívni, de tűrhető lövész vagyok. Legalábbis egaláb bis azt hiszem. hiszem. Jolly szintén megragadott egy kardot, miközben Buenaventure is kihúzott az övéből egyet, amely kétszer olyan széles és jóval hosszabb volt, mint a többieké; mindkét éle fogazott volt, mint a fűrész. Jolly megborzongott a fegyver láttán.  – Valami Valami nincs nincs rendben – mondt mondtaa Mun Munk, miután iután hátu hátukat kat egy egym másnak vetve szűk szűk körbe álltak. Szoledad, aki mellette állt, kérdőn rápillantott.  – Ha tény tényleg egy aherusz lenne lenne az – mondta ondta a fiú –, akk akkor or már rég támadt támadt volna. Jolly és én már  harcoltunk eggyel, és az alig várta, hogy letéphesse a fejünket. – Munk idegesen egyik kezéből a másikba tette a pisztolyt. – Egy aherusz nem várna ilyen sokáig a támadással. Jolly arra gondolt, hogy az őrlőáram lényei ugyanúgy különbözhetnek egymástól, ahogy az emberek,

és bizonyosan nem olyan kiszámíthatók, mint ahogy Munk nyilván hiszi. Ezenkívül a szellemkalmár  az  az aheruszról beszélt, nem pedig egy aheruszról. Talán csak az az egy volt belőle. Ennek ellenére szinte kívánta, hogy Munknak igaza legyen – ha egy aheruszról lenne szó, legalább már tudnák, mivel állnak  szemben. De az ott lent lehet, hogy ezerszer nagyobb nála. És ezerszer veszélyesebb.  – Talán erősítésre vár – mondt mondtaa Walker. Walker. Jolly Joll y a fejét fejét rázta. rázta.  – Egy Egy ilyen lénynek lénynek nincs nincs szüksége szüksége erősítésre. erősí tésre. Ezenk Ezenkívül ívül a Mély Törzsek támogat támogatják. ják. Ezek a rázkódások mégisc mégiscsak… sak…  – Morduclépés Morduclépések. ek. – Walker bólintott. bólintott. – Szétrajzanak Szétrajzanak a törzsnél törzsnél a víz alatt, és most ránk fognak  fognak  tapadni, akár a kullancsok. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy támadni is fognak. Néha csak   belekapaszkodnak  belekapaszkodnak a hajóba, és kísérik ísér ik pár mérföldön át, mielőtt hirtelen elnyelné elnyelné őket a tengerf tengerfenék enék.. A legtöbb morduc soha nem merne megtámadni valamit, ami nagyobb, mint ő maga… egy hajót meg aztán végképp nem.  – De állítólag megt megtám ámadtak adtak már kereskedelmi kereskedelmi hajókat hajókat – ellenkezet ellenkezettt Jolly. Walker vállat vont.  – Én is hallottam hallottam ezeket ezeket a történet történeteket eket.. De ezek mögött ögött kalózok kalózok is állhat ál lhatnak nak,, akik azt akarták, akarták, hogy hogy úgy úgy nézzen ki, mintha morducok lettek volna a támadók. Szoledad a kézfejével letörölte az izzadságot a homlokáról.  – Apám tudott tudott volna erről.  – Az apád sem volt minden mindentu tudó, dó, bogaram. bogaram. Szoledad már majdnem felcsattant, de Munk megérintette a kezével, és szelíden megrázta a fejét. Hagyd, mondta a tekintete. Erre később is ráérsz. Jolly csodálatra méltónak találta, hogy Munk még ilyen helyzetben is megőrizte az önuralmát. Mindketten tudták, mire képes az őrlőáram teremtménye. Jolly már alig érezte a lábát a rémülettől, bár  ezt igyekezet igyekezettt palástol pal ástolni. ni. Szinte kibírhatatlan volt a várakozás. Jolly felpillantott a magányos albatroszra, amely az árbockosár széléről nézett le rájuk. Elképzelte, mit láthat a madár: hat alakot, akik szűk körben álltak fel, arccal kifelé fordulva, fegyvereiket merev, feszült várakozással előreszegezve, körülöttük egy kihalt fedélzet, amely fölött szorgos ködlények  libbennek ide-oda, mint mesebeli pipafüstfelhők. Támadóknak Támadóknak,, veszélynek v eszélynek nem nem volt jele j ele.. És mégis…  – Jolly Joll y – szólt hirtelen Munk Munk.. – A kalmár kalmár átadta nek neked ed a parancsnokságot parancsnokságot.. Most segíthetn segíthetnének ének a szellemek.  – Erre már már én is gondoltam gondoltam.. – Jolly fájdalmas fájdalmas képet vágott vágott..  –De sajnos elfelejtette elfelejtette elmagyaráz elmagyarázni, ni, hogy hogy mit kell kell tennem tennem..  – Jó tudni. tudni. – Walker Walker olyan arcot vágott, vágott, mint mintha ha rohadt rohadt banánba banánba harapott harapott volna. volna.  – Egysz Egyszerűen erűen parancsold meg nek nekik, ik, hog hogyy álljanak állj anak körbe körülöttünk, örülöttünk, és kaszaboljanak le mindent, indent, ami túl közel jön hozzánk. Jolly Jol ly bizon bi zonyt ytala alanu null bólintott ból intott,, és é s keresni kezdte kezdte a megfelelő szavakat, am a mikor Munk Munk hhozz ozzáfű áfűzt zte: e:  – Nem kell kimondan kimondanod od a parancsot. Egysz Egyszerűen erűen csak gondolj gondolj rá.  – De a sziget szigeten en valamilyen valamilyen szavakat szavakat haszn használtál… áltál… idegen szavakat. szavakat.  – A szelle szellem mkalmár kalmár mondt mondtaa meg, meg, hogy hogy csináljam. De De most most e nélkül nélkül is sik si kerülnie kell. Te könnyen beszélsz, gondolta Jolly.  – Akk Akkor mondd mondd ki ki te a szavakat! szavakat!  – A szelle szellem mek neked neked eng engedelmeskednek edelmeskednek,, nem nem nek nekem em..

 – De én nem ismerem azt az átkoz átkozott ott varázsigét! Munk felsóhajtott.  – Ez nem ilyen egy egyszerű szerű.. A szavaknak szavaknak belőled belől ed kell jönniük, jönniük, szótagok szótagokká ká kell formálnod formálnod a gondolataidat, és az a z összpontosításod összpontosításod és a belsőd be lsőd legmélyéből… legmélyéből… Walker forgatni kezdte a szemét.  – Nem tudnát tudnátok ok végre végre befogni befogni a szátok szátokat? at? Ilyen Ilyen ostoba fecsegést fecsegést a templom templomban ban hall hall az ember. ember. Jolly mérgesen rápillantott.  – Minth Minthaa valaha is láttál volna belülről belülr ől templom templomot. ot.  – Egy Egyszer kifoszt kifosztott ottam am egy egyet. et.  – Ott! Ott! – kiáltott kiáltott fel fel Szoledad. – Abbahagy Abbahagyták ták!! Minden Mindenki ki visszafojtott visszafojtottaa a lélegz lél egzetét etét,, és fülelt. A kalózhercegnőnek igaza volt. Már nem lehetett hallani a kaparászást a  Carfax  törzsénél. Csak a hullámok zúgása és a deszkák és árbocok recsegése törte meg a csendet.  – Elment Elmentek? ek? – sutt suttogt ogtaa Griffin. Griffin. Walker két ugrással a korlátnál termett, lenézett a vízre, majd parancsolón intett.  – Csendet! Csendet! Megint mindenki elhallgatott. Füleltek. És vártak. Szoledad törte meg elsőként a feszült csendet.  – Egyetlen Egyetlen morduc morduc sem marad marad csendben ilyen sokáig. sokáig. Buenavent Buenaventuure bólintott, bólintott, de Walker egy intéssel intéssel mindenkit a helyére parancsolt. Munk Munk a pis p iszt ztolyára olyára meredt, ere dt, minth minthaa hirtelen hir telen már fogalma fogalma sem s em lenne lenne arró a rról,l, hog hogyy kerü került lt a kezébe. kezébe.  – Odamegy Odamegyek ek a korláthoz korláthoz..  – Ne! – Walker han hangja gja nem tűrt tűrt ellent elle ntm mondást. ondást. – Itt Itt nincs nincs semm semmi látnival látnivaló. ó. A morducok mindig a vízfelszín alatt maradnak. Ha támadnak, azt a törzsön keresztül teszik. De észrevennénk, ha már léket kaptunk volna. – Kényszeredett mosoly jelent meg az arcán. – Ezenkívül figyelmeztetne minket a raktérben raktérben időző barátaitok bar átaitok sivalkodása. A hhír íresztelés esztelések ek mást mást mondtak. mondtak. A Mély Törzsek Tör zsek hajók elleni el leni támadás támadásai ai – már amenn amennyiben yiben a morducok  meg mertek kockáztatni egy ilyen támadást – azzal kezdődtek, hogy a törzsfőnökök átmásztak a korláton. A többi morduc csak ezután próbálta áttörni a törzset. Ezért morduc támadás esetén mindig az a legfontosabb szabály, hogy először is szemmel kell tartani a fedélzetet. Amíg nem tűnt fel ott egy különlegesen nagy és ronda ro nda mord morduc, uc, nem feny fenyegette egette veszély veszél y a hajótörzset. hajó törzset. Walkernek ezt tudnia kell. De akkor meg miért próbálta visszatartani Munkot attól, hogy lenézzen a korlátról? Jolly nem tudta mire vélni a dolgot. Hacsak nem arról van szó, hogy Walker látott valamit – és meg akarja akadályozni, hogy kitörjön a  pánik!  pánik! Jeges kéz kúszott fel Jolly hátán. A térde újra reszketni kezdett. Kilépett a körből, és odaugrott a korláthoz.  – Varang Varangy! y! – üvöltötte üvöltötte Walker. Walker. – Ne tedd! Jolly már nem hallotta a kapitányt. Az ujjai úgy kulcsolódtak a fára, mintha ki akarná tépni a helyéből a korlátot. Azt mondják, a Karib-tenger vize tisztább, mint a hét tenger bármelyik másik vizéé. De Jolly e  pillanat  pill anatban ban azt azt kívánt kívánta, a, bárcsak bárcsa k lennének lennének inkább inkább a világ vil ág legkosz legkoszosabb osabb kacsaúsztatójában. kacsaúsztatójában. Körülbelül húsz-harminc láb mélyre látott le, és görcsbe rándult a gyomra az elé táruló látványtól. A vízben morducok húztak el. Tele volt velük a tenger. Közvetlenül a felszín alatt éppannyian nyüzsögtek, mint a sötétebb, hidegebb mélységekben. Jolly biztos volt benne, hogy morducok úsznak  ott is, ahová már nem lát le. Több ezer morduc. Egy egész hadsereg. hadser eg. Száz hadse hadsereg. reg.

A Mély Törzsek egybegyűltek, és délnyugati irányba vonulnak – ugyanazt az útirányt választották, amelyet a Carfax.  – Miért nem nem támadnak támadnak?? – kérdezte kérdezte Griffin Griffin.. Jolly még mindig kábult volt, nem vette észre, hogy a fiú mellé lépett. Griffin most a bal oldalán állt, Munk pedig a jobbján. A felnőttek is kihajoltak a korláton.  – Jobb lett volna, volna, ha egyik egyikőtök őtök sem látja ezt – morogta orogta Walker. Walker.  – Elég, ha ha egyvalaki egyvalaki nem hu hunnyja le a szemét szemét az elkövetkezen elkövetkezendő dő napokban. napokban. Jollynak most túlzottan tele volt a feje más természetű gondolatokkal ahhoz, hogy elcsodálkozzon Walker tapintatosságán. Talán mégiscsak rosszul ítélte meg a kapitányt. Nem  teljesen rosszul, de egy kicsit azért mégis. A morducok áradata nem ért véget. Amilyen messzire és mélyre Jolly ellátott, mindenfelé feketéllett a tenger a víz alatt elhúzó morducrajoktól. A Mély Törzsek felvonulása soha nem látott méreteket öltött. A szellemkalmárnak igaza volt: olyan dolgok jöttek mozgásba, amelyek hatását még egyikük sem tudta felmérni.  – Az Azért ért nem támadnak támadnak,, mert más parancsot kaptak kaptak – válaszolt Jolly Joll y Munk Munk kérdésére. – Az előbb, amikor a döglött halak potyogtak az égből, az egyik vezérük valószínűleg átjutott a Carfaxon. A morducok nem az őrlőáram teremtményei, ezért állt el az eső. De az, aki vezeti őket, a Mare Tenebrosum szülötte. Ahogy az aherusz. Walker, Szoledad és Griffin értetlenül egymásra pillantott, csak Munk bólintott elgondolkozva, elezvén, ele zvén, hogy hogy igazat ad Jollynak Jol lynak.. A morducrajok továbbra is úgy húztak el a  Carfax alatt, mintha a hajó ott sem lenne.  – Az előbb valószínűleg valószínűleg megérezték egérezték a disznók disznók szagát szagát – mondta ondta Munk Munk.. – Ezért Ezért tört ki néh néhány ányuuk a csapatból. A törzsfőnökeik biztosan visszaparancsolták őket, mielőtt szétbonthatták volna a hajótörzset.  – Több tízezren tízezren lehetnek lehetnek – mondt mondtaa Szoledad rekedten. rekedten. Walker Walker megbabon megbabonázva ázva bámu bámulta a vízfelszínt vízfelszínt..  – Talán többen többen is. Még Még soha soha életemben életemben nem nem láttam ilyet. Mindannyiuk figyelmét lebilincselte a lábuk alatt zajló felfoghatatlan színjáték. Félelem lengte be a levegőt, mint valami rossz szag, mégsem tudott egyikük sem elszakadni a látványtól. Jollynak úgy tűnt, mintha örök idők óta tartana ez a vonulás, amikor végre ritkulni kezdtek a morducrajok, majd végül teljesen elfogytak. Hamarosan újra azúrkék és csillogóan tiszta volt a tenger. Walker durván megragadta Jolly vállát, és elhúzta a korláttól.  – Úg Úgyy tűnik tűnik,, némi némi magy agyarázatt arázattal al tartozol tartozol nek nekünk ünk.. Miféle őrlőáram őrlőár amról ról beszéltél az előbb? És az a másik dolog… az a Mare…  – Mare Tenebrosum enebrosum. – Jolly Joll y kitért kitért a kapitány tekint tekintete ete elől, de csak egy rövid pillanat pill anatra. ra. Az Azut után án dacosan a szemébe nézett.  –Mun  –Munk és én sem tudun tudunkk sokkal sokkal többet, többet, mint mint ti. A szelle szellem mkalmár kalmár mesélt erről az egészről. egészről. Egy Egy másik  másik  világ végtelen óceánjáról… és egy őrlőáramról, ami valami kapuféle lehet, amelyen oda lehet jutni.  Néha  Néha lények lények jönnek jönnek át hoz hozzán zánkk a Mare Tenebrosumból, enebrosumból, olyan lények, lények, mint az aherusz. aherusz. A szellemkalmár valahogy meg akarja akadályozni, hogy még komolyabbra forduljon a helyzet, hogy teljesen kinyíljon a kapu, és… – Elhallgatott, és haragosan lerázta Walker kezét a válláról. Mindaz a düh, amely Munk szüleinek halála óta felgyülemlett benne, most hirtelen kirobbant belőle, és az ellen fordult, aki épp a legközelebb volt hozzá – Walker ellen. a, nem mintha sajnálni kellene szegény ártatlan lelket,  gondolta felpaprikázva.  – Az őrlőára őr lőáram m Munk Munkra ra és rám pályázik, pályázik, mert mi vagy vagyuunk a két utolsó sille sill e – folytat folytatta ta mérgesen. érgesen. –  Fogalmam sincs róla, miért akar megölni minket emiatt. De én elvesztettem a társaimat, Munk pedig a

szüleit, már napok óta menekülünk, Kenndrick emberei végigkergettek egész Port Nassaun, aztán meg kis híján elevenen meg is sütöttek minket. Tényleg azt hiszed, hogy ha bármelyikünk is tudna olyasvalamit, olyasva lamit, ami továbbvi továb bvinn nnee minket, inket, akk a kkor or elhallgatn elhal lgatnánk ánk?? Walker meghökkenve nézett rá.  – Hát én már már sok fantasz fantasztik tikus us teng tengerészh erészhistóriát istóriát hallottam, hallottam, de ez tény tényleg leg felülmúlja felülmúlja valamenny valamennyit. it. Jolly Jol ly dühödten felhorkantott, felhorkantott, azután azután elfordult, és é s vis v isszam szament ent a korláth korlá thoz. oz.  – Enn Ennek semm semmi értelme. Walker elmosolyodott.  – Nem hagy agytad, tad, hogy hogy befejezzem befejezzem..  – Biztos Biztos valami mérhetet mérhetetlenül lenül szellemes szellemes dolgot mulasz mulasztot tottam tam el. A kapitány mosolya vigyorrá szélesedett.  – Azt Azt akartam akartam mondan ondani,i, hogy hogy néhán néhányy perccel ezelőtt még még őrültnek őrültnek ny nyilván ilvá nítottam ítottam volna minden mindenkit kit,, aki olyanokról beszél, hogy egy fiú aranypénzeket tud elővarázsolni néhány kagylóból. De a saját szememmel láttam, hogy mit csinált az előbb a barátod. És ha az megfelel a valóságnak, akkor talán a többi zagyvaság is, amit előadtál nekünk. Jolly Jol ly megvetően ránézett.  – És ez mit mit jelent? Walker és a pitbull-ember egymásra pillantottak.  – Azt, Azt, hogy hogy Bu Buenaven enaventu ture re és én segíteni segíteni fogunk fogunk nek nektek tek.. Elviszün Elvi szünkk titek titeket et Tortu Tortue-re. e-re. És még tovább is, ha szükséges. Munk gyanakodva felvonta a szemöldökét.  – Mire föl változtat változtattat tatok ok ilyen ilyen hirtelen hirtelen a vélemény véleményetek eteken? en? Szoledad Szoledad megelőzte megelőzte Walkert. Walkert.  – Miattad, Miattad, Munk Munk.. A mi önz önzetlen etlen kapitányu kapitányunk nkat at meglegyin eglegyintet tette te a nagy gazdagság gazdagság szele. s zele. A személyes személyes  pénzverőjé  pénzverőjévé vé választott választott téged. téged. – Megrovó Megrovó pillantást vetett a kalózra. kalózra. – Nem így van?  – Nos, igen… igen… – Walker felsóhajtott, felsóhajtott, és széttárta széttárta a kezét. kezét. – Bevallom, nem mindig voltam nag nagyy emberbarát. De ki tudna ellenállni egy hercegnő és két fiatal barátja bájainak? – Kivillantak fehér  fogai, és könnyedén meghajolt Szoledad felé. A hercegnő a fejét rázta.  – Semm Semmi közöm ezekh ezekhez ez a dolgokh dolgokhoz… idegen tengerekh tengerekhez, ez, különös teremtm teremtmény ényekh ekhez ez és egy másik  másik  világ kapujához. Ez  az én tengerem, és elégedett leszek, ha sikerül érvényesítenem a rá vonatkozó területi igényemet. A többi engem a legkevésbé sem érdekel.  – Nem marad túl sok a Karib-tengerből Karib-tengerből és a kalózbirodal kalózbirodalom omból, ból, ha majd elég nagy agyra ra ny nyíli ílikk az őrlőáram. – Jolly hallotta, hogy hirtelen úgy kezd beszélni, mintha maga a szellemkalmár szólna  belőle.  belőle . De ezek a saját saj át szavai voltak, és ha ha megg meggyyőzően csengtek csengtek,, akkor akkor annak annak csak az lehetett lehetett az oka, oka, hogy lassanként már ő is hinni kezdett ezekben a dolgokban. Először az aherusz, aztán a Mély Törzsek  vonulása. Háborgott a világ, és ezeknek a változásoknak a központjában, valahol a végeláthatatlan óceánon egy óriási őrlőáram örvénylett. Szoledad elgondolkozott Jolly szavain.  – Azt Azt mondod, mondod, hogy hogy a szellemkalm szellemkalmár ár többet tud tud erről? És Tortue-n akar találkozn találkozni veletek vele tek??  – Legalábbis Legalábbis azt mondt mondta. a.  – Akkor Akkor addig veletek vele tek maradok. maradok. Hallani akarom a mondan mondandóját. dóját. Tudni Tudni szeretném szeretném,, hogy hogy tény tényleg olyan komoly-e a helyzet. Griffin hosszú ideig id eig csak cs ak hallgatott és figyelt, most azonban azonban ő ragadta r agadta magához magához a szót.  – Mindazok Mindazok után, után, amit amit az imént imént láttunk láttunk,, te még kételkedsz benn benne? e? – Odarúgott Odarúgott Szoledadnak egy döglött halat, amely a fedélzeten végigcsúszva a hercegnő lába előtt kötött ki. Ha azt remélte, hogy

Szoledad majd undorral félreugrik, tévedett: a hercegnő ügyesen elkapta a haltetemet a csizmája orrával. – Én mindenesetre még soha nem láttam ilyet – folytatta Griffin –, és amit Jolly állít, az legalábbis valamiféle magyarázattal szolgál a történtekre. – A fiú elmosolyodott. – Nem különösebben hihető ez a magyarázat, de azért mégiscsak magyarázat. És inkább harcolok az ellen, ami mindezekért felelős, mint hogy valamelyik kikötőben várjam, hogy tízezer morduc egyik napról a másikra kijöjjön a szárazföldre, hogy kipróbálják, sótlanul is ízlik-e nekik az emberhús. Jolly hálásan Griffinre mosolygott, ugyanakkor észrevette, hogy Munkot láthatólag nem tette túl  boldoggá  boldoggá a kalózfiú kalózfiú döntése. döntése. Azért Azért mégiscsak mégiscsak megóvt megóvtaa Griffint Griffint attól, attól, hogy hogy lehajítsák a hajóról hajóról.. Szoledad még habozott, de aztán lassan bólintott.  – Lehet, ehet, hog hogyy ig i gazad van, fiú. – Megfordu Megfordult, lt, és elindult viszsz vis zszaa a helyére, helyére, a kormány kormány mögé. mögé. Közben intett Jollynak. – Velem jönnél egy pillanatra? Beszélni akarok veled. Walkernek elkomorult az arca.  – Titkok? Titkok?  –  Női  Női titkok – mondta Szoledad finom mosollyal. – Amúgy sem értenél egy szót sem.  – Nagyon Nagyon megértő tudok tudok lenni lenni – háborodott fel Walker. Walker. – Meg érzékeny érzékeny..  – Hát persze. Jolly, jössz? Jolly követte a hercegnőt a hídhoz vezető lépcsőn, és nézte, ahogy eloldja a kötelet, amellyel rögzítette a kormányt.  – Szép kis kalamajkát alamajkát okoz okoztál tál – mondta ondta Szoledad fojtott fojtott han hanggon, hog hogyy a férfiak a fedélzeten fedélzeten ne hallhassák.  – Az őrlőáram őrlőár amm mal? Nem tehetek tehetek róla. Én csak…  – Nem arról beszélek. Jolly még mindig nem értette, mit akar.  – A két hódolódra céloztam ott lent. – Szoledad fejével Munk Munk és Griffin Griffin felé biccentett, biccentett, akiknek  akiknek  Walker épp egy seprűt nyomott a kezébe, hogy megtisztítsák a fedélzetet a haltetemektől.  – A két… két… hódolóm hódolómra? ra? – Jolly Jol ly harsány harsányan an felnevetet felnevetett.t. – Ugy Ugyan, an, menj már. már. Miért mondasz mondasz ilyeneket? ilyeneket?  – Te vagy korántsem korántsem vagy olyan érett, mint mint amilyenn amilyennek ek mut mutatod atod magad, magad, vagy vagy vak vagy. vagy.  – Badarság.  – Tényleg Tényleg nem veszed észre, hogy hogy nézn néznek rád? És hogy hogy nézn néznek egymásra?  – Nem kedvelik edveli k egy egym mást, na na és?  – Az, Az, ami ami a szemükből szemükből süt, nem nem ellenszenv, ellenszenv, Jolly. Nem is gyűlölet. gyűlölet. Az Az féltéken féltékenység ység.. Jolly idegesen felnevetett, de kerülte Szoledad fürkésző tekintetét.  – Griffin Griffin leginkább leginkább egy kis szörny szörnyeteg, eteg, ráadásul csaló is. Mun Munk pedig egy zöldfülű, zöldfülű, aki kagy agylókk lókkal al átszik.  – Én nem is azt a zt mondt mondtam am,, hog hogyy te vagy szerelmes kettejük közül valamelyikbe, hanem hogy fordítva van. Bár tulajdonképpen nem vagyok annyira biztos benne, hogy…  – Ó, amiatt amiatt ne ne aggódj! aggódj! Szoledad lopva l opva elmosolyodott elmosolyodott..  – Csak azt akartam akartam tanácsolni tanácsolni nek neked, ed, hog hogyy vigyázz vigyázz.. Úg Úgyy tűnik tűnik,, még terveid vann vannak, ak, ha az előbbi  beszédedet kom komolyan olyan gon gondoltad. doltad. A két két barátod nem nem fogja fogja megk megkönn önnyít yíteni eni a dolgodat. dolgodat. Egy Egyetlen ellenség sem olyan veszélyes, mint az, aki a saját soraidban van. –Azt hiszed, hogy egyikük elárulhat minket? Féltékenységből?  – Jolly újból rázn r áznii kezdte kezdte a fejét. fejét. – Miattam?  Miatt am?  – A férfiak férfiak buta buta dolgokat dolgokat művelnek, űvelnek, ha ha már már nem a fejükkel fejükkel gondolk gondolkozn oznak. ak. Jolly Jol ly legy l egyintett intett..

 – Inkább Inkább te te vigyázz vigyázz Walkerral Walkerral.. Látt Láttam am,, hogy hogy bámul bámul rád. Szoledad Szoledad elm el mosolyodott. osolyodott.  – Egy Egy férfi egy egyedül edül olyan kiszám kiszámíth ítható, ató, mint egy apáca kocsmaszám kocsmaszámlája. lája. Amíg Amíg Bu Buenaven enaventu ture re nem kezdi el játszani a falkavezért, boldogulok Walkerrel. – A hercegnő szemében fény gyúlt.  – Csinos lány vagy vagy,, Jolly Joll y… Tudom Tudom,, hogy hogy ezt ezt nem nem akarod hallani. hallani. De ez az igazság. igazság. És egysz egyszer er nagy nagyon szép nő lesz belőled. Nem árt, ha megtanulod meglátni az ilyen helyzetek szórakoztató oldalát. És ki tudja, a jó kapitány talán egyszer még hasznunkra lesz.  – Ahogy Ahogy Griffin Griffin és Mu Munk nk.. Szoledad felsóhajtott.  – Nem kell kell elism eli smerned, erned, hogy hogy igazam igazam van. van. Egyszerű Egyszerűen en csak tartsd tartsd nyitva nyitva a szemed, szemed, és ne tegyél tegyél sem s emm mi olyat, amivel egymás ellen hangolhatod őket. Egy puskaporos hordó ártatlan játékszer ehhez képest, hidd el. Szoledad a kormány felé fordult. Részéről ezzel véget ért a beszélgetés. Jolly mindkét kezével a híd korlátjára támaszkodott, és lenézett a fedélzetre. Munk és Griffin szitkozódva küzdött a döglött halakkal. Halmokba söpörték a tetemeket, hogy aztán ledobják a fedélzetről. Az undorító feladat ellenére úgy dolgoztak együtt, mint két jó barát. De Szoledadnak Szole dadnak talán mégis mégis igaza van? Megtévesztő lenn le nnee kettejük egyetértés egyetértése? e?  Puskaporos hordó, ezt mondta a hercegnő. e tegyél semmi olyat, amivel egymás ellen hangolhatod őket.

Tortue-sziget

Walkernek egyvalamiben igaza volt, és ezt a morducokkal való találkozás is bizonyította: a disznóknak el kell tűnniük a hajóról. Még egyszer nem kockáztathatják meg, hogy a fedélközben lévő zsíros zsákmány idecsalja a morducokat. Jolly természetesen változatlanul nem volt hajlandó arra, hogy rövid úton belehajtsa a Jean Paulokat a tengerbe. Munk és Griffin támogatták, míg Szoledad inkább nem vett részt a vitában. Walker tüzet okádott mérgében, amíg eszébe nem jutott, hogy a Tortue-be vezető úton el fognak menni egy sziget mellett, ahol egy maroknyi misszionárius egy kis kolostort tart fenn. Jolly beleegyezésével elindult a kis sziget felé. Nagy bölcsen elhallgatta, hogy egy kis mellékes bevételt is remél az akciótól.  Nagyobb  Nagyobb kitérő kitérő nélkül útjuk harmadik harmadik napján el is érték a szigetet. szigetet. Útk Útközben özben nem találkoztak találkoztak több több morduccal. Jó széllel, tempósan haladtak, és Walker biztatta őket, hogy már másnap megérkeznek  Tortue-re. Az örvendező és hálás szerzetesek segítségével levitték a Jean Paulokat a hajóról. A hatalmas hízósertéseket egyenként ki kellett hajtani a raktérből, egy kötélhúzó szerkezet segítségével bele kellett rakni egy csónakba, majd ki kellett evezni velük a szárazföldre. Izzasztó és hosszadalmas munka volt, amely Walker jóslatai ellenére egy egész napi késedelmet okozott. Jolly boldog és elégedett volt, amikor az utolsó disznót is átadta a szerzeteseknek. Biztos volt benne, hogy helyesen döntöttek. Rá és a két fiúra bízták a feladatot, hogy takarítsák ki a rakteret, utána pedig súrolják fel a fedélzetet. Walker úgy figyelt rájuk, mint egy rabszolgahajcsár: munkásait éberen szemmel tartva, minden apró apr ó maszatfoltra maszatfoltra ügy ügyelv elvee nyugodtan nyugodtan hátrad hátradőlt, őlt, és megg eggyújtott yújtottaa a tajtékpipájá taj tékpipáját.t.  – Mi lenne, lenne, ha ha segítenél segítenél nekünk nekünk?? – kérdezte kérdezte Griffin Griffin elkeseredetten. elkeseredetten.  – Én kapitány kapitány vagyok vagyok – felelte Walker, Walker, és vállat váll at vont vont –, titi nem. nem. Apró, de jelentős különbség különbség..  – Tudod, mit, takarítsd takarítsd ki te magad a szánalm szánalmas as tekn teknődet! Griffin Griffin nag nagyy lendülettel lendülettel belehajította belehajította a keféjét egy tele vödörbe. A koszos víz Walker csizmájáig spriccelt. A kalóz csak mosolygott.  – Csak nem a zendülés zendülés szelét érzem? érzem? Az Azért ért húsz botüt b otütés és jár, amit amit az én hűséges űséges és igazságsz igazságszerető erető kormányosom saját kezűleg oszt ki. Buenaventure szája pitbullvigyorra húzódott. Griffin megvetően fújtatott, de inkább folytatta a súrolást.  – Csak ki akar tolni tolni velünk! velünk! Ezt Ezt ug ugyan yanúgy úgy elintézhet elintézhetnnék a szelle szellem mek is. Ez már Jollynak is eszébe jutott, de meg kellett állapítania, hogy Munk biztatása ellenére sem tud  parancsolni a szellemekn szellemeknek. ek. Egy Egyszerű szerűen en nem nem tudja, tudja, hogyan hogyan vonja ellenőrzése alá a ködlényeket ködlényeket.. Walker kárörvendőn figyelte sikertelen próbálkozásait, és természetesen nem volt hajlandó arra, hogy kapitányi minőségében parancsot adjon a takarításra. Azzal az átlátszó hazugsággal szerelte le hármukat, hogy sürgősen más feladatokat kellett adnia a legénységnek, így nem maradt más választása, mint hogy az utasait is bevonja a szükséges munkákba. Nincs mit tenni, ez a törvény a tengeren,

mondta látható élvezettel, és sajnálatos módon ebben igaza is volt: még a kalózok is tartották magukat  bizonyos  bizonyos szabályok szabályokhoz hoz..  – Ha még egy egyszer szer elvig elvi gyorodik, yorodik, saját kezűleg kezűleg hajítom be a teng tengerbe – suttog suttogta ta Munk Munk és még dühödtebben dühödtebben súrolta a padlót. Griffin Munk övtáskájára mutatott.  – Nem tudod tudod átváltoztat átváltoztatni ni valamivé? valamivé? Mit szólnál szólnál egy Jean Paulhoz Paulhoz??  – Túl nehéz nehéz lenne. lenne.  – Akk Akkor legalább csin csi nálj valam va lamit, it, hogy hogy kihullj ihulljon on a haja. haja. Vagy Vagy az összes foga. foga.  – Az is túl nehéz nehéz lenne. lenne.  – Magasságos Magasságos isten, hiszen hiszen tudsz tudsz aranyat aranyat csinálni! csinálni! Az ilyesmi ilyesmi gyerekjáték gyerekjáték lehet neked. neked.  – A szellemkalm szellemkalmár ár azt mondta, ondta, hog hogyy csak kevés varázslat nehezebb, ehezebb, mint azok, azok, amelyek amelyekkkel élőlényeket változtathatunk át, mindegy, milyen nagy vagy kicsi a változás. Halott tárgyak nem elentenek gondot. Néha még a természeti elemek sem. De egy ember… – Rosszkedvűen kicsavarta a felmosórongyát. – Én mindenesetre nem vagyok rá képes. Jolly Szoledadra pillantott, aki a  Carfax orrárbocánál állt, és gondolataiba merülve a távolba nézett. Walker természetesen felmentette a hercegnőt a feladat alól, hogy térden csúszkáljon a fedélzeten, és felvakarja róla a disznóürüléket. Jolly amúgy is kételkedett benne, hogy Szoledad tűrné, hogy Walker   bármit  bármit is megparan megparancsolj csoljon on nek neki.i.  – Azt hiszem, hiszem, ott még van egy körömny körömnyom om… … igen, igen, ott előtt el őtted, ed, Munk Munk.. – Walker elégedetten elégedetten fújt egy füstkarikát. – És Jolly, kérlek, figyelj oda egy kicsit jobban a munkádra, jó? Buenaventure olyan hangot adott ki, mint egy kutya, amely örül, hogy hazajött a gazdája; ez alkalommal nem fért hozzá semmi kétség, hogy a pitbull-ember nevetett. Jolly úgy érezte, hogy dühében menten beleharap a vödre szélébe. De nem tette meg. Tovább takarított. Tortue szigete a horizonton kirajzolódó körvonalának sajátos formájáról kapta a nevét: az első francia telepesek keresztelték el  La Tortuenek   , ami azt jelenti: teknősbéka. Tortue-t csak néhány mérföld választotta el Haiti, a Karibtenger legnagyobb összefüggő földterületének partjaitól. Hozzá képest Tortue elenyészően kicsi volt. Ha az elmúlt évszázadban az első karib-tengeri kalózok nem határoztak volna úgy, hogy itt telepednek le, az ovális púpot a maga trópusi erdőivel valószínűleg csak a legpontosabb térképeken tüntették volna fel. Buenaventure elkormányozta a Carfaxot  a   a sziget zord északi partja mellett, biztos távolságban a szirtektől és sziklacsúcsoktól, délen körülhajózott egy sziklazátonyt, majd befutott az ágyúkkal védett kikötőbe. Tortue kikötője a maga két keskeny bejáratával könnyen védhető volt. New Providence-szel ellentétben itt nem volt homokos partszakasz, hanem kövezett kikötőút húzódott rögtön a víz fölött. Mögötte cseréptetős házak magasodtak. A város túlsó felén mahagóni fenyők, vasfák és  bougainvilleá  bougainvilleákk vadul burjánz burjánzóó dzsun dzsungele terült el. Már alkonyodott, mire a Carfax  alkalmas kikötőhelyet talált. Ha netán fejvesztve kellene menekülniük, innen könnyedén elhagyhatják a kikötőt. A sötétség beálltakor alig lehetett látni a szellemeket, miközben bevonták a vitorlákat. Walker óva intette a társaságot a feltűnéstől, amelyet a Carfax árnyékszerű tengerészei kelthetnek, de indokolatlannak bizonyult az aggodalma: a kikötőben horgonyzó legtöbb hajó elhagyatott volt, és annak a néhány őrszemnek a fedélzeteken jobb dolga is akadt, mint hogy figyelmet szenteljen az újonnan érkezetteknek. A kis csapat a szellemek gondjaira bízta a hajót, és a kikötőhídon kimentek a partra. Jolly  bánatosan  bánatosan lepillant lepil lantott ott a hu hullámok llámokra, ra, amelyek amelyek a kikötő kikötő falát ny nyaldosták. aldosták. Küz Küzdött dött a vágy ellen, elle n, hog hogyy

kimenjen a vízre, és hullámról hullámra ugráljon; olyan volt ez, akár egy szenvedély, amely mindig elhatalmasodott rajta, valahányszor hosszabb időt töltött a szárazföldön vagy egy hajó fedélzetén. Úgy tűnt, mintha a hullámok a nevét suttognák, és még a szél is a víz felé rángatná. Ilyen pillanatokban még a sós víz illatát is fűszeresnek és hívogatónak érezte. De ellenállt a kísértésnek. Most nem szabad feltűnést feltűnést keltenie. Amikor Amikor megk egkérd érdezte ezte Munk Munktól, tól, hog hogyy ő is i s ugyanezt ugyanezt érzi-e, a fiú csodálkozva csod álkozva a fejét rázta. r ázta.  – Nem, Nem, egyáltalán egyáltalán nem nem – mondt mondta. a. A parton kettévált a csoport. Szoledad és Buenaventure körbe akart kérdezősködni a kocsmákban, hogyy nnem hog em hall hallott-e ott-e valaki va laki a szelle s zellem mkalmárr kalmárról. ól. Bár szint s zintee lehetetlenn l ehetetlennek ek tűnt tűnt,, hogy előttük elő ttük ért a sziget s zigetre, re, teljesen nem lehetett kizárni – elvégre egy napot veszítettek a disznók lerakodása miatt. Jolly, Munk, Griffin és Walker eközben felkeresték azt az öreg zászlókészítőt, akiről a szellemkalmár   beszélt. Silverh Silver handet jól ismerték ismerték Tortue-n, ortue-n, mivel az egész Karib-tengeren Karib-tengeren alig vontak vontak fel olyan kalózzászlót, amely nem az ő varrodájából származott. A szabó nemcsak keresztbe tett csontokkal díszítette a híres halálfejet, hanem kívánság szerint kardokkal, pisztolyokkal, sőt még söröskorsókkal is; közkedvelt motívum volt a csontváz is, karddal vagy borospohárral a kezében.  – Isten Isten hozot hozottt titek titeket et – üdvözölte üdvözölte őket Silverh Silver hand, és szívél szívélyyesen kezet kezet rázott Walkerrel Walkerrel.. Jollyt és a két két fiút némi gyanakvással szemlélte, de hamar megbékítette Munk álmélkodó lelkesedése a falakat díszítő számtalan zászló láttán. – Nézz csak körül, fiam? –mondta olyan érdes hangon, amely leginkább egy berozsdásodott kincsesláda zsanérjának nyikorgására emlékeztetett. – Minden zászlóból kettőt készítek, az egyiket a tisztelt ügyfélnek, a másikat a gyűjteményembe. Minden tetves szarházi, aki ezeken a vizeken portyázott valaha, és egy Jolly Roger t. varratott magának – azok is, akiket a spanyolok és a franciák felakasztottak, meg van örökítve ezekben a helyiségekben. Némelyik  zászlót örökre elnyelte a tenger a hajóik árbocán, mások a legénységgel együtt égtek el. De Silverhand műh űhelyében elyében tovább tová bb élnek, és a kapitányaikra kapitányaikra emlékeztetn emlékeztetnek. ek. .. és az arany ar anyra, ra, amit amit itt i tt hagy hagytak. tak. Az öregember kaffogva felnevetett. Jolly észrevette, hogy éppolyan csontos a keze, mint a csontvázak  a zászlóin. De Silverhanden a sebhelyei voltak a legfeltűnőbbek. Jolly már sok olyan férfival találkozott, aki büszkén viselte a testén egyikmásik csata emlékeit. Silverhand sebhelyei azonban nem kardcsapásoktól vagy pisztolygolyóktól származtak. Miközben átvágtak a keskeny sikátorokon, Walker elmondta nekik, mi történt az öreggel: miután sok évig hajózott a tengeren, matrózként és másodkormányosként, sőt szakácsként, végül egy különösen romlott és züllött kalóz ladikján kötött ki. Az egy rég elfeledett vétség miatt áthúzatta a hajótőke alatt a vézna tengerészt – ez volt az egyik  legszörnyűbb büntetés, amit kiszabhattak egy hajón. Ilyenkor az áldozatot köteleken húzzák át a hajógerinc alatt. Aki nem fullad meg, az egy életen át viseli a büntetés nyomait: az érdes fa a hajó állapotától függően szörnyű sebeket ejt a szegény ördögön. A hajó, amelyre Silverhand elszegődött, siralmas állapotban volt, a törzsét vastag kagylóréteg borította. A borotvaéles kagylók úgy széthasogatták Silverhand bőrét, hogy végül cafatokban lógott a csontjairól. Ma úgy nézett ki a teste, mintha a Karib-tenger minden kalóza rajta köszörülte volna a pengéjét. A  bőrét hu hurkás rkás hegek szán s zántot tották ták fel, a szája ferde volt, a fél szeme szeme hiány hiányzott. zott. Csak az ujjai maradtak  épen, így miután felgyógyult, soványka bért kereshetett egy zászlókészítő műhelyében. Hamarosan átvette a boltot, és immár több mint húsz éve ő látja el a Karib-tenger kalózhajóit azokkal a elképekkel, amelyektől minden tisztességes embernek inába száll a bátorsága.  – Mit tehetek tehetek értetek? értetek? – kérdezte kérdezte Silverhan Silve rhand, d, és törékeny törékeny testével nekidőlt egy halom fekete fekete szövettekercsnek. Jolly úgy becsülte, hogy legalább nyolcvanéves lehet, vagyis ősöregnek számított a világnak ezen a részén, ahol a legtöbb férfi fiatalon a bitófán vagy az ágyútűzben végzi.

 – Mutasd Mutasd meg neki a pókot! pókot! – mondta ondta Walker Munk Munknnak. Munk Munk elővette el ővette az övtáskájából övtáskájából a dobozk dobozkát, át, kinyitotta a fedelét, és odanyújtotta a zászlókészítőnek.  – Gon Gonosz osz bestia, arra a fejemet fejemet tenném tenném – mondta ondta az öregember, öregember, miután iután hosszabban megszem egszemlélte lélte a  póktetem  póktetemet. et. – Tehát Tehát nem nem azért vagyt vagytok ok itt, mert mert érdekelnek titeket titeket a zászlóim zászlóim..  – Csodálatosak – mondt mondtaa Munk Munk őszintén őszintén.. Silverhand ferde szája mosolyra húzódott.  – Jó fiú vagy. vagy. Áruld Áruld el, miért mut mutatt attad ad meg meg nekem nekem a pókodat. pókodat.  – Ez tulajdo tulajdonnképpen… képpen…  – Az én pókom pókom – vágott vágott a szavába szavába Jolly. Jol ly. – Bann Bannon on kapitány kapitány legény legénységéhez ségéhez tartoz tartozom om.. A nevem nevem Jolly.  – Bannon Bannon?? – Silverhan Silver handd megvakarta egvakarta kopasz tarkóját, melyet éppolyan é ppolyan sok so k heg tarkított tarkított,, mint a teste minden más pontját.  – Csúny Csúnya ügy. ügy. Hallottam, Hallottam, hogy hogy elsüllyedt elsül lyedt a Maddy. Csúnya, csúnya ügy. Jolly Jol ly elm el mondta neki, mi mi történt.  – Pókok, Pókok, igen, igen, igen. igen. – Silverhan Silver handd végighúz végighúzta ta a kezét a legfelső legfelső any anyagt agtekercsen, ekercsen, minth minthaa épp ebben a  pillanat  pill anatban ban fedezett volna fel ott is egy példányt. példányt. – Szerintem Szerintem szép szép állatok álla tok.. De veszélyesek. veszélyesek. Nag Nagyyon veszélyesek. veszélyesek. Halálosak, Halál osak, akár akár a pestis.  – Azon Azon gondolk gondolkozt oztam am,, hogy hogy a számtalan számtalan útja során nem nem találkozott találkozott-e -e már már egy ilyen pókk pókkal. al.  – Ezért Ezért jöttetek jöttetek el hozz hozzám ám?? Mert több több helyen helyen megf megfordultam ordultam,, mint mint bárki más? más? Jolly bólintott.  – Legalábbis ezt mondták ondták nek nekünk ünk.. – Körülnézett Körülnézett,, és észrevette, észrevette, hog hogyy Walker figy figyelmesen hallgatja hallgatja minden szavát, miközben meglepetten néz rá. Különös módon Silverhand szolgált magyarázattal Walker viselkedésére.  – Sok van benn benned ed Bannon Bannonból. ból. Az Az,, ahog ahogyy beszélsz, és ez az elszántság elszántság a szemedben. szemedben. Menny Mennyii ideig voltál nála?  – Amióta Amióta az eszem eszemet et tudom tudom..  – Ak Akkkor biztos te vagy az a kis sille, sill e, akit kifogot kifogottt magának. agának. Jolly megint egint bólintott, bólintott, bár hirtelen nyom ny omasztó asztó érzés ér zés tört rá. r á.  – Egy csomóan csomóan átkozot átkozottu tull féltékeny féltékenyek ek voltak rá. Szerencséje Szerencséje volt, meg kell kell hag hagyn yni.i. Akkoriban Akkoriban a sille sil le volt a legnagyobb kincs, amit csak kívánhatott az ember. Akkor már nem hajóztam, de mindenki erről  beszélt. Itt és a kocsmákban kocsmákban és a hajók fedélzetén. fedélzetén. Egyesek Egyesek semm semmitől sem riadtak ri adtak vissza, viss za, hogy hogy ők is szerezzenek maguknak egyet. Gyilkoltak, csak hogy kézre kerítsenek titeket, kis bestiákat. Jollynak egyre inkább elszorult a szíve. Nem felejtette el, mire célzott Munk édesapja: hogy Bannon talán nem a rabszolgapiacon vette, hanem megölte a szüleit, őt pedig magával hurcolta.  – A pók – mondta ondta remegő remegő hangon hangon,, és a ny nyitott itott dobozkára dobozkára mutatot utatott,t, am a melyet Silverhand Si lverhand csont cs ontos os ujjai közt tartott. – Talán vessünk még egy pillantást rá. De az öreg továbbra is rászegezte ép szemét, mintha a többiek már ott sem lennének a műhelyében. Méregette a szem s zemével ével,, fürkészte az arcát, ar cát, és é s úgy ú gy ku kutakodott takodott a gondol gondolataiba ataiban, n, akár egy fiókban.  – Silverhan Silver hand! d! – Walker hang angja ja törte meg végül az igézetet igézetet.. – Nem akarjuk tovább veszteget vesztegetni ni az idődet, mint ameddig szükséges. Láttál már ilyen pókot vagy nem? Az öreg vonakodva levette a szemét Jollyról, és belebámult a skatulyába.  – Hm – mondt mondtaa lassan. l assan. – Bizonyosan Bizonyosan ritka ritka példány. példány. Fogadni Fogadni mernék, ernék, hogy hogy a szárazföldről származik származik.. A szigeteken mindenesetre még nem láttam ilyen mintázatú állatot.  – Biztos Biztos vagy benn benne? e? – kérdezte kérdezte Walker. Walker.  – Nem. Nem. De csodálkozn csodálkoznék, ha ha tévednék. tévednék. – Visszaadta Visszaadta Mun Munkn knak ak a dobozk dobozkát, aki aki rögtön eltette. eltette. Jollyt csalódottsággal töltötte el Silverhand homályos felvilágosítása. Az ördögbe is, minek küldte

ide őket a szellemkalmár?  – Tudja, hog hogyy a szárazföld szárazföld melyik részéről származh származhat? at? – kérdezte Munk Munk,, amikor amikor észrevette észrevette Jolly Joll y reményvesztet reményvesztettt arckifejezésé ar ckifejezését.t.  – Fogalmam Fogalmam sincs. Walker megint közbeszólt.  – Egész Egész biztosan nincs? nincs? – Elővette Munk Munk egyik egyik aranyát, aranyát, s hüvelykhüvelyk- és mutatóu utatóujjáva jjávall odapöckölte az öregnek. Silverhand elkapta, és villámgyorsan eltüntette, de megint csak a fejét rázta.  – Sajnálom. Sajnálom. Megm Megmondan ondanám ám nek nektek tek,, ha ha tudnám tudnám.. Walker nagy levegőt vett, megveregette Jolly vállát, és biccentett az öregnek.  – Köszönjük Köszönjük a segítségedet, segítségedet, Silverh Silver hand. Még találkozun találkozunk. k. – Ezzel Ezzel az ajtóhoz ajtóhoz vezette vezette Jollyt Joll yt és a két fiút. Már épp ép p el akarták hagyn hagynii a műh űhelyt, elyt, amikor amikor Silver Sil verhan handd károgó hangja hangja megállította egállí totta őket.  – Talán mégis mégis van egy lehetőség – mondt mondta. a. Jolly Joll y megpördült.  – Milyen lehetőség? lehetőség?  – Az orákulum orákulum.. Walkernek összeszűkült a szeme.  – Szent Szent egek, egek, ember! ember! Nekünk Nekünk nem jósra van szükség szükségünk ünk,, hanem hanem… … Jolly türelmetlenül a szavába vágott:  – Hol találjuk ezt az orákulu orákulum mot? Silverhand Sil verhand halvány halvá nyan an rámosolygott, rámosolygott, szinte alig al ig mozdult mozdult a szája. száj a.  – Lent a kikötőben kikötőben,, azon a hajón, hajón, amelyn amelynek ek a legszebb legszebb az orrfigurája. orrfigurája. Egy Egy hableány, hableány, de szebb és nagyobb, mint bármelyik másik. Egyszerűen kövessétek a többi embert, ilyenkor nagy ott a sürgésforgás.  – Ki van enn ennek ek a hajónak hajónak a fedélzetén? fedélzetén? – kérdezte kérdezte Walker Walker bizalmatlanu bizalmatlanul.l.  – A fedélzetén? fedélzetén? – Silverhand vihogot vihogott.t. – Egy Egy lélek se. A hajó egy egy roncs, roncs, az már már sehová nem megy egy.. De  beszél. Az az átkoz átkozott ott orr figura figura beszél. Walker a fejét rázta.  – Silverhan Silver hand, d, mi mi ez a zagy zagyvaság? vaság?  – Ez az igazság, igazság, elhihetitek elhihetitek!! Az öreg Silverhan Silver handd nem szorul szorul rá arra, hogy becsapjon becsapj on titeket. titeket. – A tekintete úgy fúródott Jolly szemébe, akár egy kés pengéje. – Az orrfigura az orákulum. És ha akar… csak ha ha akar… akkor akkor választ vá laszt ad a kérdésedre. kérdése dre.

Hang a fában

 – Felgyújtom Felgyújtom ezt az egész átkozot átkozottt roncsot! – üvöltötte üvöltötte egy kalóz, kalóz, aki a kikötőn kikötőnél él jött szembe szembe velük. Két másik férfi fogta a karját, mintha el akarnák vezetni. A dühöngő kalóz újra és újra megpróbálta kitépni magát a kezükből, hogy visszamenjen. – Semmi nem marad belőle… egyetlen istenverte deszka sem. Ez a… ez a vacak tönkretett. Tönkretett, halljátok? Azt mondja, hogy a hajóm el fog süllyedni a következő úton… Most aztán ki fog elszegődni hozzám? Ez a szörnyszülött! Ez az ördög műve, én mondom nektek! Az ördög műve, és boszorkányság! A két cimborája megnyugtatón beszélt hozzá, de a kalóz rájuk sem hederített.  – Eltesz El teszem em láb alól! Nek Nekem em mindeg mindegyy, hogy fából fából van-e vagy húsból húsból és vérből! Felgyújtom Felgyújtom,, ahog a hogyy az egy boszorkánynak dukál! Senki nem packázhat így el velem! Velem aztán nem! A két férfi bevonszolta feldühödött társát egy oldalsó sikátorba.  – Gy Gyere ere már, Bill, Bil l, egy korty korty ital majd jobb belátásra bír. Jolly Joll y és a többiek megálltak, megálltak, és é s figyelt figyelték, ék, ahogy azok hárman eltűn el tűnnek nek egy kocsmában. kocsmába n.  – Tönkretett Tönkretett!! – hallották hallották még egy egyszer szer egy ny nyitott itott ablakon keresztül, keresztül, aztán aztán a férfi férfi han hanggát elnyelte elnyelte a csapszék zaja.  – Azt Azt mondt mondta, a, hogy hogy boszorkány boszorkány?? – kérdezte kérdezte Griffin Griffin a hom homlokát lokát ráncolva. ráncolva. Munk Munk beakasztotta beakasztotta a hüvelykujj hüvelykujját át az övébe ö vébe..  – Szerintet Szerintetek ek az orákulum orákulumról ról beszélt? bes zélt?  – Orákulu Orákulum m! Lárifári! Lárifári! – mondt mondtaa Walker Walker megvet megvetően ően fújtatva. fújtatva.  –Silverh  –Silver handn andnek ek nincs nincs ki ki a négy négy kereke, kereke, ezt ezt minden mindenki ki tudja. tudja. A kikötőnél számos kalóz gyűlt össze a frissen meggyújtott fáklyák fényében, volt köztük néhány utcalány és cseléd is, maszatos arcú kisgyerekek és egypár Jolly korabeli matróztanonc, akik egy halom párnán és hordókon üldögéltek. A lángoktól lángoktól aranysz a ranyszínűre ínűre festett arcuk arc uk kivá kivált lt az esti e sti égbolt mély sötétkékjéből. Walker megállított megállí tott egy férfit. férfit.  – Mit csináltok itt enn ennyien? yien?  – Az orákulum orákulum beszél az emberekh emberekhez. ez.  – Hol találjuk meg ezt ezt az… az… orákulum orákulumot? ot?  – Látod odaát azt az öreg ladikot, azt a roncsot, amelyn amelynek ek már csak az orra áll ki a vízből? Az orrfigura… válaszol minden kérdésre, amit feltesznek neki.  – Van Van neve neve is?  – Orákulu Orákulum m.  – Ó, szint szintee gondoltam gondoltam.. Köszönöm Köszönöm,, barátom. barátom. Később iszom egy egyet et az egészségedre. egészségedre. A kalóz, aki átlyuggatott háromszögletű kalapot viselt a fején, hirtelen feltámadt érdeklődéssel méregette.  – Hiszen ismerle ismerlekk téged. téged. Ugy Ugyee te vagy vagy Walker? Walker? Jolly lopva belecsípett belecs ípett a kapitány kapitány kkarjába arjába..  – Walker? Itt Itt van Tortue-n? ortue-n? – A kapitány kapitány a fejét rázta. rázta. – Sajnálom barátom összetévesztesz összetévesztesz

valakivel. A férfi gyanakodva előrehajolt, úgy tűnt, mintha körbe akarná szimatolni Walkert, hogy rájöjjön az igazságra.  – Látt Láttam am a Carfaxot. a kikötőben. kikötőben.  – Valóban? Valóban? – Walker Walker futólag futólag odabiccent odabicce ntett ett nek neki.i. – Isten veled, barátom bar átom.. Köszönöm Köszönöm a felvilágosítást. Jolly a szeme sarkából nyugtalanul figyelte, ahogy a férfi utánuk néz, miközben közeledtek a tömeg felé. Gy Gyors orsan an elvegyültek el vegyültek az ember emberek ek között, között, hogy elszök els zökjenek jenek gyanakvó gyanakvó tekintete tekintete elől e lől..  – Szerinted Szerinted itt keres mink minket? et? – súgta súgta Jolly Walker Walker fülébe.  – Az őrlőáram őrlőár amod? od?  – Kenndrick. Kenndrick. Walker elgondolkodva dörzsölgette a halántékát.  – Amenn Amennyyiben valóban elmenek elmenekült ült New Providence-ből, Providence-ből , Tortue ortue köz közeli eli célpont. Itt Itt a legtöbben legtöbben kalózcsászárnak ismerik el. Természetesen a Carfax a gyorsabb hajó. Másrészt viszont…  – Egy Egy napot veszítettün veszítettünkk – fejezte fejezte be a mondat mondatát át Jolly mogorván mogorván.. – Igen, Igen, tu tudom. dom.  – Nem beszélve bes zélve arról az időről, időről , amibe amibe a disznó disznó barátaid plusz súlya került nekün ekünkk az első három napban. – Walker túl nyugtalan volt ahhoz, hogy most szemrehányásokat tegyen Jollynak. – Igen –  mondta rövid röv id szünet után. után. – Kenndri Kenndrick ck itt lehet. le het.  – És lehet, hog hogyy vérdíjat vérdíj at tűz tűzött ött ki Szoledad Szoledad fejére és az enyém enyémre? re?  – Előfordulhat. Előfordulhat. Jolly az alsó ajkát harapdálta, és legszívesebben lekuporodott volna a földre a kalózhorda kellős közepén. Az elvadult fickók rossz szagot árasztottak, bűzlöttek a pálinkától és a sörtől, a füsttől és az izzadságtól. Jolly ennek ellenére hálás volt a tülekedés miatt, mert a tömeg elrejtette a férfi szeme elől, elő l, akit Walker megszólí megszólított tott.. Amikor Amikor fürkészve körülnéz körül nézett, ett, már már sehol nem látta az a z iménti iménti férfit.  – Valami baj van? – kérdezte Griffin, Griffin, akit egy pillanatra pil lanatra szem elől vesztett vesztettek ek a zű zűrzavarban. rzavarban. Munk  Munk  közvetlenül köz vetlenül mögötte ögötte állt. áll t.  – Nem, Nem, minden minden rendben – felelte a lány sápadtan.  – Most mi mi legyen legyen az orákulum orákulumm mal? – kérdezte Munk. Munk. – Te mégy oda, vagy menjek menjek én? – A kezében kezében tartotta a pókot rejtő kis skatulyát, amelynek most zárva volt a teteje.  – Majd én elin eli ntézem tézem.. – Jolly elvette tőle tőle a dobozkát. dobozkát.  – Ez nem jó ötlet – mondta ondta Walker figyelm figyelmezt eztetően etően.. – Ha valóban va lóban keresnek mink minket… et… – Fejcsóválva Fejcsóvá lva elhallgatott, amikor Jolly, a szavaira ügyet sem vetve, átfurakodott a tömegen. Elöl még nagyobb volt a lárma, de a sok fejtől nem lehetett látni, mi zajlik ott. Jolly összehúzta magát, amennyire csak tudta, sőt egyszer egy jól megtermett kalóz lábai között is átmászott. Munk követni akarta, de Jolly sokkal fürgébb volt, és jóval előtte eljutott az első sorig. Valaki káromkodni kezdett, amikor előrefurakodott, de nem lökte félre, amikor rájött, hogy alacsonyabb nála, és kilát mögüle. Az orrfigura, amelyet megvilágított a körös-körül felállított fáklyák fénye, a rakpart fölé magasodott. A hableány arca, hibátlan testéhez hasonlóan, sötét fából volt. Pupilla nélküli szeme az emberek feje fölött a távolba nézett, olyan méltóságteljesen, hogy az rácáfolt a hajó többi részének siralmas állapotára. A vonásai merevek voltak, akár a kő. Csak a fel-fellobbanó fáklyafény teremtette meg az élet illúzióját ott, ahol nem lehetett élet. A szobor kétszer olyan magas volt, mint egy átlagember, és majdnem egyenesen állt, mert a galeon fara elsüllyedt a kikötőmedencében. Csak a fedélzet egy része, az orrárboc és maga az orrfigura magasodott ki az éjfekete vízből. A kötélzet rég elrohadt és leesett. A faszobor körülbelül ötlépésnyire volt a szárazföldtől, így puszta kézzel nem lehetett elérni. Egy tucat férfi és nő ordítozott egymással, mindegyik azért küzdött, hogy előadhassa a kérdését. Két

utcalány szó szerint hajba kapott, összevissza karmolták és püfölték egymást, mert mindketten azt állították, hogy ők következnek a sorban.  – Ez egész nap így megy megy?? – kérdezte Jolly J olly egy öreg tengeri tengeri medvétől, aki higgadt iggadt derűvel figyelte figyelte a elenetet.  – Egész Egész nap? Ugyan yan.. – Az öreg beleszívott kis pipájába, pipáj ába, amely amely valaha jobb napok napokat at láthatott láthatott.. – Az orákulum csak szürkület idején beszél, naplementétől a sötétség beálltáig. Aztán megint hallgat másnap estig.  – Ó! – mondt mondtaa Jolly Joll y csalódottan, csalódottan, mert mert a nap már már rég belehanyatlott belehanyatlott a tengerbe, tengerbe, és az égen égen felra felraggyog yogtak  tak  az első csillagok.  – Túl késő! – kiabál kiabálta ta valaki a tömegből. tömegből. – Ma Ma már már túl késő!  – Még hátravan a vers! – bömbölte bömbölte egy másik. – Hallani akarjuk akarjuk a verset! Jolly megint az öreg kalózhoz fordult.  – Milyen verset?  – Az orákulum orákulum végezetül végezetül minden minden este előad egy verset. Ez a hagy hagyom omány ány.. Jolly elcsodálkozott, de arra gondolt, hogy talán ez így szokás az orákulumoknál. Elvégre eddig még eggyel sem találkozott.  – An Annnyira jó költő? – Csak azért beszélt, hog hogyy leplezz leple zzee a csalódottságát. csalódottságát. Most várnia kell másnap estig, hogy előadhassa a pókra vonatkozó kérdését.  – Jó? Neptunu Neptunuss algapuncsára! algapuncsára! – Az öreg elszörnyedve elszörnyedve felnézet felnézettt az égre. – Ritkán Ritkán hall az ember  ember  csapnivalóbb költőt. Ördög és pokol, egyszerűen borzalmas! De vannak itt néhányan, akik mindent megjegyezn egjegyeznek, ek, és dalokat dal okat faragnak faragnak belőle bel őle a kocsmában. Jolly udvariasan viszonozta az öreg mosolyát, de már nem jutott szóhoz, mert hirtelen egy recsegő hangg hall han hallatszott atszott az orrfigura mozdulatlan mozdulatlan fejéből. fejé ből.  – Szilencium Szilencium!! Csendet Csendet!! Kérem Kérem,, legyenek legyenek tekint tekintett ettel el azokra, azokra, akik értenek valamit a költészet költészethez hez!! Jolly meghökkent. Tehát ilyen az orákulum hangja. Nem tudta eldönteni, hogy férfi- vagy női hang-e.  – Szilencium Szilencium!! A közönség elhallgatott. Munk a nézők között átvágva Jolly mellé surrant.  – Őrület, mi? mi? A lány csak bólintott és fülelt. Az orákulum jól hallhatóan köhécselt köhécsel t egyet-kettőt, egyet-kettőt, azután azután megint megint felcsendült felcse ndült recs r ecsegő egő hangja. hangja.  Élt egy kalóz egyszer e gyszer régen, ré gen, kardja éles, haja ében, tengeri herkentyűket falt, nem maradt éhen – csak hajója nem volt. A nőket nőket s gy gyere erekek keket et gyil gyilkolta, kolta, a fejeket kaszabolta, egész Kingston Townt kirabolta – de hajója nem volt. Reggelire Reggelire jó j ó a rum, rum, véli, vél i, desszertnek vajon nem? – kérdi, napját rummal kezdi, végzi. Hiába minden: hajója nem volt. Elment venni egyet a zsákmányból, hajó volt ez a javából, erre ivott is egy nagyot a kedvenc rumjából. Másnapra a hajónak nyoma veszett. Egyet Egyet tanult tanult ebből eb ből ő:  Néha  Néha a hajóknak hajóknak lába nő, csak úgy felhúzzák a horgonyt, s agyő! Azt se bánják, ha nincs kapitány. És a kalóz? Parton maradt,

s örült, ör ült, amikor amikor ráakadt r áakadt  pár hajónak roncsára, mely mely ott ott maradt. maradt. Házat Házat épített épített belőlük. Jolly kábultan hunyorgott a fáklyafényben. Senki nem szólalt meg.  – Ú! – nyög nyögte te Mun Munkk, és olyan arcot vágott, vágott, mint minthha fájna a foga. foga. –Ez… –Ez…  – Nem volt jó? – fejezte fejezte be a mondat mondatát át Jolly javaslatk javasla tképpen. éppen. Ugyanebben a pillanatban hangos ujjongás tört ki. A kalózok egymást túlharsogva éljeneztek. Olyan alakok, akik alig tudtak megkülönböztetni egy verset egy cifra káromkodástól, most borízű hangon magasztalták az orákulum kifinomult költészetét. Mások nagy jövőt jósoltak neki a zengzetes kalózköltészet mestereként. Jolly Munkra nézett.  – Ugy Ugyee ezt nem gon gondolják dolják kom komolyan olyan?? Munk Munk tanácstal tanácstalanu anull rázta a fejét.  – Én azt hiszem hiszem,, hogy hogy a kalózokn kalózoknak ak nem nem feltétlenül feltétlenül kell  érteniük  érteniük a művészethez. Griffin kidugta a fejét a tömegből, arca tüzelt a lelkesedéstől.  – Hé, ug ugye, milyen milyen klassz volt? volt? Jolly és Munk megint egymásra nézett.  –  Nagyon   Nagyon klassz – mondták kórusban. Munk olyan mozdulatot tett, mintha le akarná dugni az ujját a torkán, és Jolly hirtelen úgy elkezdett nevetni, hogy alig kapott levegőt.  – Mi van? van? – kérdezte kérdezte Griffin Griffin megh eghökk ökkenve. enve. Jolly erre még hangosabban nevetett, már Munk is csatlakozott hozzá, sőt az öreg tengeri medve is elvigyorodott, mielőtt visszadugta a szájába a pipáját, és elcammogott. Néhány lépés múlva elnyelte a sötétség. Jolly levegő után kapkodott, aztán egy idő múlva megnyugodott valamelyest, de még mindig rázta a nevetés. Munk a hasát fogta.  – Nos, meg tudná tudná nekem mondan mondanii valaki… – kezdte kezdte Griffin, Griffin, de d e elhallgatott, elhallgatott, am a mikor egy kéz kéz ragadt r agadtaa meg a vállát, váll át, és félretolta. félre tolta. Buenaventure olyan hirtelen bukkant fel mögötte, mintha egyenesen a kövezetből nőtt volna ki.  – El innen! innen! – mondt mondtaa a pitbull-ember. pitbull-ember. – Kenndrick Kenndrick fejvadászai a nyom nyomun unkkban vannak vannak!! Jollynak és Munknak a torkára forrt a nevetés, amikor rájöttek, milyen komolyan beszél az óriás.  – Keresnek minket inket – mondt mondtaa Buenaven Buenaventu ture. re. – Mindenüt Mindenütt! t! Walker Walker tűnt tűnt fel melle mellett tte. e.  – Mire vártok még? Rögtön utána befutott Szoledad is, akinek az izzadságtól tincsekben tapadt a haja az arcához, és űzött volt a tekintete.  – Fussatok! Fussatok! – ordította. ordította. Jolly megragadta Munk kezét, és rohanni kezdtek. A keskeny zsákutca végében egy kocsma bejárata volt. Egy kis táblán gyatra helyesírással készült, kézzel írott üzenet tudatta, hogy „bizoynos eseménjéknek köszönhetően” a kocsma ma takarítási munkálatok miatt zárva lesz. Mivel az utcából másfelé nem lehetett kijutni, és Walker óva intette a társaságot attól, hogy visszamenjenek, és más búvóhelyet keressenek, Buenaventure felemelte a kezét, és hangosan  bezörgetet  bezörgetettt a faajtón. faajtón.  – Nem tudt tudtok ok olvasni? olvas ni? – bömbölte bömbölte bentről bentről egy hang hang.. – Ugy gyan, an, hát persze hogy hogy nem tudtok tudtok,, tanulatlan tanulatlan népség! Gondolhattam volna, ti agyatlan disznók!  – Térje be, kedves vendég, vendég, szívesen látunk látunk – morm mormogt ogtaa Szoledad. Résnyire nyitották az ajtót. Egy kopasz férfi bámult rájuk, akinek be volt dagadva az egyik szeme.

Buenaventure hátralépett, de a fogadósnak nyilván már elég volt Walker látványa is.  – Zárva Zárva vagyun vagyunk! k! – mondt mondtaa barátságtalanu barátságtalanul,l, és már már be is akarta zárni zárni az ajtót. ajtót.  – Hé, hé! – kiabált iabál t Walker, és gy gyorsan orsan betette betette a lábát a résbe. – Egy Egy jó fogadós fogadós soha nem küld küld el vendégeket.  – A vendégeket vendégeket tőlem tőlem elviheti a fene. Ez az egész egész átkozot átkozottt sziget sziget jobban tenné, tenné, ha ha menten menten elsüllyedne a tengerben. Nem akarok tovább vesződni veletek, gusztustalan csőcselék!  – Ezt font fontold old meg még még egy egyszer, szer, barátom – mondt mondtaa Walker Walker kedvesen, és előreeng el őreengedte edte a pitbu pi tbullll-em embert bert  –, mert mert különben különben a barátom a lábadra lábadr a vizel… úgy értem, értem, átvitt értelemben. értelemben. A fogadós szenvtelenül nézett Buenaventu Buenaventurér réra. a.  – Ku Kuty tyák ák nem jöhetnek jöhetnek be hoz hozzám zám.. Büdösek, odapiszkítanak odapiszkítanak minden sarokba, és az asztal asztal alatt koldulnak ételmara ételmaradékért. dékért.  – Hangok Hangokat at halla hallanni a kereszteződés kereszteződés túlold túloldaláról aláról – mondt mondtaa Griffin. Griffin. – Sietnünk Sietnünk kellene. elle ne. Buenaventu Bu enaventure re vállat vál lat vont, mindkét mindkét mancsát mancsát nekitámasztott nekitámasztottaa az a z ajtónak, és a fogadóssal fogadós sal egy együtt ütt betolta.  – Faragatlan csürhe! – szitk szitkozódot ozódottt a férfi, férfi, és dühödten dühödten hadonász hadonászott ott.. – És még még fehércselédek fehércselédek is vannak  vannak  velük, biztos mindegyikükkel összeszűrték a levet a szajhák, és… Szoledad elé állt, dühösen csípőre tette a kezét, és egészen közel hajolt hozzá.  – Ha kedves kedves az életed, fogadós, fogadós, és a fogaidat is félted, félted, akkor akkor ment menten en fogd fogd be a szádat! szádat! A fogadósra ez a néhány szó meglepő módon jóval nagyobb hatást gyakorolt, mint az óriási kutyaember fenyegető külleme. Egy pillanatig hitetlenkedve nézett a hercegnőre, aztán mormogott valamit, és elindult a pult felé.  – Hát akk akkor or isten nevében üljetek le – szólt. – Fogjátok azokat azokat a gyerty gyertyákat ákat,, és gy gyújtsatok újtsatok meg meg velük  még annyit, amenynyit akartok. Mit kértek inni? Walker Walker belülről bel ülről bereteszelte az ajtót. ajtót.  – Látom már, hogy jószívű és fennk fennkölt ölt érzületű ember ember vagy vagy.. Nag Nagyy tisztesség tisztesség számun számunkra, kra, hog hogyy egy úriember házában szállhatunk meg.  – Igen, Igen, igen. igen. – A fogadós fogadós dühösen legyint legyintett ett,, és visszavon viss zavonult ult a pultja pultja mögé. mögé. Sört, rumot és vizet rendeltek, ezenkívül kértek az összes ételből, amelyet a konyha kínált – pontosan két ilyen étel volt: rakott krumpli és csirkehúsleves.  – Nincs Nincs hal? – kérdezte kérdezte Walker Walker csalódott csalódo ttan. an.  – Nincs Nincs – válaszolta válas zolta a fogadós, fogadós, és eltűnt eltűnt a konyh konyhában. ában. A kocsma siralmas állapotban volt. A bútorzat felét az előző napi bunyó során ripityára törték. Jolly néhány helyen beszáradt vérfoltokat vett észre a padlót borító összetúrt szalmán. Félórával később, amikor már rég tálalták az ételeket és italokat, valaki hangosan kopogni kezdett az ajtón. Walker, Buenaventure és Szoledad azonnal a fegyveréhez kapott. Jolly és a fiúk felugrottak a helyükről. Griffin megfogta a kardot, amelyet a  Carfaxról hozott magával. Jolly előhúzta a tőrét.  – Nem látlak titek titeket et – szólt szólt egy egy han hangg az ajtó mögül mögül –, mégis mégis tudom tudom,, hogy hogy bent vagy vagytok tok.. Walker összeszorította a száját.  – Ez nem a… Jolly arcán mosoly suhant át.  – De igen igen – mondt mondtaa –, a szellemkalm szellemkalmár. ár.  – Hogy Hogy találtál meg meg mink minket? et? A kalmár kalmár elnézően Jollyra Jol lyra mosolyg osol ygott. ott.  – Vann Vannak ak olyan olyan eszköz eszközök ök és utak utak – kezdte kezdte kenet kenetteljesen teljesen –, amelyek meghaladják a képzelőerő…

 – Persze. De tényleg? A kalmár még szélesebben mosolygott.  – Kihallgatt Kihallgattam am a férfiakat, férfiakat, akik akik titek titeket et keresnek keresnek.. Átfésülnek  Átfésülnek  minden negyedet, és ebben láttak titeket utoljára. Ahogy Walkert ismerem, gondoltam, hogy egy kocsmába vinne benneteket… A kalóz kalóz letörölte a szájáról a sörhabot sör habot,, és rosszallóan felvonta felvonta a szemöldökét. szemöldökét.  – …és mivel elég okos ahh ahhoz, oz, hog hogyy ne olyat válasszon válass zon,, ahol Bu Buenaven enaventu turéval réval azonnal azonnal feltűnést feltűnést keltenétek, olyan kricsmit kellett keresni, amelyik zárva van. Megtaláltam ezt, és csak fülelnem kellett egy kicsit az ajtónál, hogy biztosra menjek. – Megrovó pillantással körbenézett. – Ezt egyébként ugyanúgy megtehetik a fejvadászok is, akik a sarkatokban vannak. És úgy tűnik, egy egész falkányiról van szó. Szoledad bólintott.  – Bu Buenaven enaventu ture re és én egy kikötői kikötői lebujban hallottu hallottuk a hírt. Ken Kenndrick ndrick csinos összeget összeget tűzöt tűzöttt ki a fejemre… és a tiédre, Jolly. Walker megvakarta a fejét.  – Akk Akkor talán ez jó alkalom lenne lenne arra, hogy hogy istenhozz istenhozzádot ádot mondju mondjunk nk egy egym másnak. ásnak. A hercegnő rámosolygott.  – Kenndrick Kenndrick tud tud róla, ról a, hogy hogy te te és Bu Buenaven enaventu ture re vitt vi ttetek etek el mink minket et Port Nassauból. Ti Ti is i s rajta raj ta vagytok vagytok a listáján.  – Nagysz Nagyszerű erű – mondt mondtaa a kapitány kapitány kom komoran. oran. Buenaven Buenaventu ture re dörmögött dörmögött valamit, valamit, amiről amiről valószínűleg valószínűleg csak  Walker tudta megmondani, mit érthetett rajta.  – Hogy Hogy jöttél jöttél ide? i de? – kérdezte kérdezte Jolly Joll y a szelle szellem mkalmártól. kalmártól. Az Az végigh végighúzt úztaa a kezét kezét a vállán vállá n ülő két két papagáj sötét tollain.  – Gyorsan, Gyorsan, mint mint a szél.  – Persze, Per sze, persze – mondta ondta Jolly J olly,, unott unottan an ásított egyet egyet,, majd a kalmár mély mély hangját hangját után utánozva ozva így szólt: szólt:  – Mert vann vannak ak eszköz eszközök ök és utak utak,, amelyek amelyek megh eghaladj aladják… ák… A szellem szell emkalm kalmár ár félbeszak félbes zakította. ította.  – Ebben az esetben valóban vann vannak. ak. Jolly összeszorította az ajkát, és behatóan szemügyre vette a kalmárt. Kapucnija árnyékában megint elkomorodott az arca. Jolly azon töprengett, hogy most nincs-e rajta több ránc, mint néhány nappal ezelőtt.  – A rétisasok rétisasok rossz r ossz híreket hozt hoztak ak New Providence-be. Pr ovidence-be. – Egy hajtásra hajtásra kiitta kiitta a rumját, rumját, de nem rendelt még egy pohárral. pohárral .  –Nagyobb  –Nagyobb a veszély, veszély, mint gon gondoltam doltam.. – A kalmár kalmár szünetet szünetet tartott. tartott. A fél szeme szeme egy darabig darabi g Jollyn Joll yn nyugodott, azután Munkra vándorolt a tekintete. Jolly szomorúságot, ugyanakkor elszántságot látott  benne.  benne.  – Ideje felkészüln felkészülnii – mondt mondtaa a szellemkalm szellemkalmár. ár. – A vadászat elkezdődött elkezdődött,, már már várják várj ák a silléket.  – Az őrlőáram őrlőár am?? – kérdezte kérdezte Griffin. Griffin. Úgyy tűnt Úg tűnt,, minth minthaa a szellem szell emkalm kalmár ár csak csa k most most vette ve tte volna észre é szre a kalózfiút. Kérdőn Kérdő n Jollyra Joll yra nézett. nézett.  – Mindent Mindent elmondtat elmondtatok ok nekik nekik?? Jolly megborzongott a férfi fürkésző pillantásától, de bólintott. Azután beszámolt a kalmárnak a Mély Törzsek vonulásáról és a láthatatlan lényről, amely vezette őket. A szellemkalmár ökölbe szorította a jobb kezét.  – Ez csak azt azt igazolja, igazolja, amit amit a keleti keleti szövetségeseink szövetségeseink köz közöltek öltek velem.  –  Szövetségeseink? kétkedőn.  Szövetségeseink? – kérdezte Walker kétkedőn.

 – Minden Minden szabad ember ember szövetségesei szövetségesei – válaszolta a kalmár kalmár élesen élese n. – s mindazoké, indazoké, akik azok is is akarnak mara maradni. dni. Walker rosszallóan felhorkantott, de inkább hallgatott. Jollynak az volt az érzése, hogy sokkal jobban tiszteli a szellemkalmárt, mint bevallaná. Még Buenaventure is csendben volt. A fogadós az előbb komolyan megkínálta egy csonttal. Buenaventure egy pillanatig olyan arcot vágott, mintha a csont helyett inkább inkább a férfit fér fit falná fel. De aztán csak kért még egy egy kors korsóó sört. s ört.  – Kik ezek a szövetségesek szövetségesek?? – kérdezte kérdezte Mun Munkk a szellemkalm szellemkalmártól. ártól. – És hol várnak minket? inket?  – Az Aztt még nem mondh mondhatom atom meg meg nek nektek tek.. Itt Itt nem, nem, ahol a falnak falnak is füle van. – Sokatm Sokatmondó pillant pill antást ást vetett a fogadósra, aki már harmadszor törölgette el ugyanazokat a poharakat a pult mögött. – De meg fogjátok ismerni őket, ha ép bőrrel kijutunk erről a szigetről.  – Kételkedsz Kételkedsz benne, benne, hogy hogy sikerülni fog? fog? – kérdezte kérdezte Jolly. Walkernek Walkernek elkerekedett elkerekedett a szem szeme. e.  – A Carfax! Kenndrick biztosan megpróbálja elsüllyeszteni.  – Olyan Olyan gy gyorsan ugrot ugrottt fel, fel, hogy hogy hátrabill hátrabillent ent a széke. széke. – A fenébe fenébe is, vissza kell menn mennünk ünk a kikötőbe! kikötőbe!  – Ny Nyug ugodjon odjon meg – mondta ondta a kalmár kalmár –, és üljön vissza! A szellemek szellemek nag nagyyon vigyázn vigyáznak ak a hajójára. Amenn Amennyiben yiben Kenndri Kenndrick ck megpróbá megpróbálj ljaa megcsáklyázni, egcsáklyázni, kellemetlen meglepetés meglepetésben ben lesz le sz része. ré sze.  – Ugy Ugyee jártál a fedélzeten? fedélzeten? – kérdezte kérdezte Jolly.  – Igen, Igen, az előbb. És megparancsoltam egparancsoltam a szellemekn szellemeknek, ek, hogy öljenek meg mindenkit indenkit,, aki eng engedély edély nélkül a hajóra teszi teszi a lábát. Jolly megborzongott.  – Tudott Tudott segíteni segíteni neked neked Silverhan Silve rhandd a pókkal pókkal kapcsolatban?  –kérdezte  –kérdezte a kalmár. kalmár.  – Nem. Nem. Csak ann annyyit mondot mondott,t, hogy hogy valószínűleg valószínűleg a szárazföldről szárazföldről származik származik.. A kalmár sóhajtva rázta a fejét.  – Elküldött minket inket a kiköt kikötőbe őbe ehhez ehhez az orákulum orákulumhoz hoz – folytat folytatta ta Jolly. A szellemkalmár legyintett.  – Az utolsó utolsó élő orákulum orákulumot ot úgy… úgy… szóval jóval a Vad Hajsza napjai előtt láttam. láttam. Delphoiban. Delphoiban. Bármi Bármi legyen is az ott lent a kikötőben, orákulumnak mindenesetre nem orákulum.  – Delfin? Delfin? – Walker Walker felfigyelt. felfigyelt. – Ismerek Ismerek egy egy jamaicai jamaicai csehót, csehót, amit amit így hívnak. hívnak.  – Egész Egész biztos biztos nem arról beszélek – válaszolt válas zoltaa a kalmár kalmár megrovó pillant pill antással ással.. A kalóz sértődötten elfintorodott, és megint a söröskorsójára szegezte a szemét.  – De mindeg mindegy. y. Bann Bannonn onnak ak minden mindenesetre esetre várnia kell.  – Nem! Nem! – Jolly szem szemee szikrákat szikrákat hán hányyt. – Csak Csak miatta miatta fogt fogtam am bele ebbe az a z egész egész őrültségbe.  – Vann annak ak hősök, hősök, akik kisebb dolgok miatt is útnak útnak indultak indultak,, és helyett helyettee a világ vilá g koronájával koronájával tértek  haza.  – Én nem koronát koronát akarok akarok – felese feleselt lt a lány –, hanem hanem Bannon Bannont.t.  – Várj csak! – szólt közbe közbe Griffin. Griffin. – Nem te te voltál az, aki beszélt nekünk nekünk az őrlőáram őrlőár amról? ról? És arról, arról , hogy milyen fontos, hogy tegyünk ellene valamit? Ez az egész akkor mégsem jelent semmit? Most Munk is Jollyhoz fordult.  – Griffinn Griffinnek ek igaza igaza van, Jolly. Ha sillék sill ék kellenek ell enek ahh ahhoz, oz, hog hogyy véget érjen érje n ez a dolog, akk akkor  or  mindkettőnknek meg kell próbálnia. Jolly Jol ly megint megint a szelle s zellem mkalmárr kalmárraa nézett.  – Munk Munk segíthet segíthet neked. neked. Sokkal Sokkal jobb sille, sil le, mint mint én. Tu Tud parancsolni par ancsolni a szellem s zellemekn eknek, ek, és ott van még még az a kagylómág kagylómágia ia is…  – Erre te is képes lennél, lennél, ha adnál adnál esélyt esé lyt magadnak. agadnak. És talán talán még még többre többre is. is .  – Én? Én? Badarság. Én egy e gyáltalán általán nem értek a mágiához. ágiához. A szelle szellem mektől ektől pedig libabőrö l ibabőröss leszek. leszek. Tudok 

árni a vízen, de ez minden.  – Ott, Ott, ahová el akarlak vinni vinni titeket, titeket, megtanu egtanulsz lsz majd bánn bánnii a mágiával. – A szellem szelle mkalmár kalmár szemét szemét keretező árnyék hirtelen olyan mély lett, mint egy feneketlen kút. Jolly szédülni kezdett.  – Aelenium Aeleniumban minden mindentt meg meg fogsz fogsz érteni.  – Ae… hol? hol? A kalmár egy kézmozdulattal félbeszakította, és megint figyelmeztetően a fogadósra pillantott.  – Maradj csendben! csendben! Már Már így is túl sokat mondt mondtuunk nk..  – Mindenesetre Mindenesetre sehova sehova nem akarok menn enni,i, ahol nem nem találhatom meg Bann Bannont ont..  – Bannon Bannon halott – mondt mondtaa hirtelen Walker. Walker. – Ezt mindenk indenki tudja. tudja.  – Nem igaz! igaz!  – A hajó hajó bizt bi ztosan osan elsülly elsüll yedt, Jolly. Különben Különben valaki valaki megt megtalál alálta ta volna. Hidd Hidd el, senk s enkii sem élhett élhettee túl.  – És mi mi van velem? velem?  – Te sille sill e vagy. vagy. Jolly érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe, és ez annyira dühítette, hogy konokul hallgatott. Griffin a kezére csúsztatta az övét, és a mutatóujjával gyengéden végigsimította. Jolly haragosan el akarta húzni az ujjait, és legszívesebben lekevert volna egyet Griffinnek – bárkinek!  –, de aztán aztán arra gondolt, gondolt, hogy hogy nem is zavarja annyira annyira a fiú érintése, érintése, sőt egy kicsit icsi t meg meg is vigasztalja. vigasztalja. A szeme szeme sarkából sar kából látta, hog hogyy Munk Munk elfordul.  stenem, gondolta, mit keresek én itt?   Bár tulajdonképpen minden világos volt – meg kell találnia Bannont, és valakinek meg kell fékeznie az őrlőáramot –, annyira össze volt zavarodva, ahogy eddig még életében éle tében soha. Most megint a szellemkalmár ragadta magához a szót.  – Most az a fontos, fontos, hog hogyy a két sillét sil lét el kell vinni vinni oda, ahol várják várjá k őket. őket. Walker, segítesz nekünk nekünk a Carfaxszal! A kalóz a legkevésbé sem látszott boldognak.  – Valami Valami kincsről kincsről is szó volt… A szellemkalmárnak elfehéredett az arca a dühtől, de egy szót sem szólt.  – Rendben Rendben – mondta ondta Walker sietve –, talán az is elég lesz, ha a fiú néh néhány ányszor szor megcsinálja az aranyvarázslatot.  – Aranyvarázslatot? Aranyvarázslatot? – A kalmár kalmár meglepett meglepetten en Mun Munkkra pillant pil lantott ott.. A fiú kissé kissé összeh ös szehúzt úztaa magát magát a széken, széken, és vállat vál lat vont. vont.  – Ó – szólt szólt hirtelen hirtelen a szellemkalm szellemkalmár ár –, hát persze, az aranyvaráz aranyvarázslat! slat! Walker lelkesen bólintott.  – És azt mondja, hogy hogy Jolly Joll y is meg fogja fogja tanuln tanulni? i? Jolly már oda sem figyelt a beszélgetésre, de a kalmár bólintott.  – Természet Természetesen. esen. Walker elgondolkodott.  – Hm, Hm, akkor akkor nem lehetne, lehetne, hogy hogy én is… Úgy Úgy értem, értem, biztos biztos tanulék tanulékony ony diák lennék, lennék, ha…  – Tud Tud járni a vízen? vízen? – kérdezte kérdezte a kalm kalmár. ár.  – Nem. Nem.  – Akk Akkor ezt verje ki a fejéből. Walker egy pillanatig duzzogott, azután kihúzta magát, és hangosan kifújta a levegőt.  – Mindenesetre Mindenesetre a Carfax a rendelkezésetekre áll. Ugye, Buenaventure? A pitbull-ember legyintett, és egy hajtásra kiitta az egész korsó sörét. A szellem szell emkalm kalmár ár felállt. felál lt. Odadobott Oda dobott az aszt as ztalr alraa egy e gy marék aré k fémpénzt fémpénzt..

 – Akk Akkor eldöntöttük eldöntöttük.. Amilyen Amilyen gyorsan gyorsan csak lehet, lehet, el kell tűnn tűnnünk ünk a szigetről. szigetről. Felkerekedtek, és otthagyták a megkönnyebbült fogadóst. Kint a sikátorban füst szaga csapta meg az orrukat. A távolból dühödt kiáltozás hallatszott. Walker elsápadt.  – A kiköt kikötőő irányából irányából jön jö n. A Carfax!

A férgek bölcsessége

A hableány égett. Úgy tűnt, mintha valaki lángköntöst terített volna rá. Embermagasságú lángnyelvek nyaldosták fatestét. A feje eltűnt a zöldessárga fénnyel lobogó tűzben, csak néha sejlett át rajta szénfekete arca. Üres szeme vádlón, majdnem szemrehányón meredt a távolba. Az orákulum hangja elnémult. Férfiak és nők futkostak a kikötőhelyek előtt, többen láncot alkotva adogatták egymásnak a vizesvödröket, hogy megakadályozzák a tűz átterjedését a szomszédos hajókra. A roncs maga már  menthetetlen volt. Jolly és a többiek futva tették meg az út hátralévő részét, attól tartva, hogy Kenndrick  fejvadászainak sikerült felgyújtaniuk a  Carfaxot. De amikor egy sikátorból kikanyarodtak a rakpartra, látták, hogy Walker hajója sértetlenül várakozik a sötétségben. Amennyiben tényleg megpróbálta valaki megtámadni a Carfaxot , ,  a szellemek kivédték a támadást. E pillanatban teljes béke honolt a hajón. Amikor Jolly megállt az égő orrfigura körül tolongó tömegben, és könnyező szemmel átnézett a füstön és a tűzön, meglátta Billt, a dühös tengerészt, akivel nemrég találkoztak. A férfit többen leteperték a földre, és megkötözték.  – Ő volt az? az? – kérdezte kérdezte az egy egyik ik kalóztól. kalóztól. A férfi elkesered elkeseredett etten en bólintot bólintott.t.  – Egy Egy olajlámpát olajlámpát vágott vágott a fejéhez az a szem szemét ét disznó! disznó!  – Az ő hibája! – rikoltotta rikoltotta Bill, és kétségbeesett kétségbeesetten en próbált pr óbált védekezni védekezni fogva fogva tartói ellen elle n. – Ez a… –  Egy ökölcsapás elhallgattatta.  – Kössétek fel! – ordította ordította egy egy asszony asszony..  – Gyújtsátok Gyújtsátok fel! – kiabál kiabálta ta egy egy másik. Összecsődült több kalóz, és úgy tűnt, mintha eleget akarnának tenni a felszólításoknak. De aztán megjelent egy csapat egyenruhás francia, akik a város fölötti erődhöz tartoztak, és elvezették a gyújtogatót. Néhány kalóz már arra készült, hogy a gonosztevő kiadására kényszerítse a katonákat, de aztán győzött a józan ész: Tortue francia megszállói tolerálták a kalózok ténykedését, amíg azok  fizették az adóikat; ostobaság lett volna egy égő hajóroncs miatt kockára tenni ezt a gyümölcsöző együttműködést.  – A Carfaxhoz! –   kiabálta a szellemkalmár a többieknek. – Ez jó alkalom arra, hogy feltűnés nélkül eltűnjünk innen! Jolly kivételével mindenki csatlakozott hozzá. A lány leverten megállt, és a láncot alkotó emberek  feje fölött belebámult a tűzbe. Megint eggyel kevesebb alkalma volt arra, hogy megtudjon valamit Bannon Bannon sorsáról. sorsáról . A roncs lángoló orra tűzpiramisként magasodott ki a vízből. Jollyt arcul csapta a hőség. Forrt körülötte a levegő. Odament a víz széléhez. Valaki majdnem fellökte, közben kiöntött egy fél vödör  vizet, és ráordított, hogy tűnjön el vagy segítsen. Jolly ügyet sem vetett rá. Lenézett a kikötőm kikötőmedencébe edencébe,, oda, od a, ahol a tüzesen csill csi llám ámló ló hu hull llám ámok ok eltű el tűnt ntek ek egy sötét füstgyűrű füstgyűrű alatt. Ott lent volt valami a vízben.

Valami, ami mozgott. Kicsivel rövidebb volt, mint Jolly karja, csupasz volt, akár egy újszülött, és úgy tekergőzött a vízben, mintha kétségbeesetten próbálna a felszínen maradni. De a füst és a tűz elhomályosította Jolly látását, így nem volt biztos benne, hogy nem csalja-e meg a szeme. Talán csak egy roncsdarab sodródik a vízben. De nem, ez a valami él, és megfulladhat, ha nem segít neki. Jolly a válla fölött hátrapillantott, látta, hogy a társai megálltak, hallotta, ahogy Munk és Griffin egyszerre egy szerre kiabálja kiabálj a a nevét  – aztán aztán a rakpartról rakpartról a vízre ví zre ug ugrott. Amikor ráesett a hullámokra, megütötte a térdét, de nem esett el. Azonnal rohanni kezdett, és szívből remélte, hogy az emberek a parton túl elfoglaltak ahhoz, hogy észrevegyék. Hatalmas léptekkel közeledett a valamihez, amely a vízben tekergőzött. Itt lent még elviselhetetlenebb volt a hőség, megrekedt az égő roncs és a kikötő fala között. Szikrák szálltak aranyló rajokban az éjszakán át, nekiverődtek a szomszédos hajó oldalának, de elaludtak anélkül, hogy újabb tüzet okoztak  volna. A legénység tagjai a korlát mögött álltak, és vödörszámra zúdították a vizet a hajó törzsére. Az egyik férfi meglátta Jollyt, és ordított valamit a társainak. Jolly rá sem hederített, csak ment tovább. Egyval Egyvalam amit it most már már tisztán látott: az a valam val ami,i, ami ami a vízben v ízben vergődött, ver gődött, nem nem gyerek gyerek volt. vol t. Még csak nem is volt vol t ember ember.. Igazából Igazából egy egy… … igen i gen,, egy féregre hasonlított! haso nlított! Csakhogy ez a féreg majd két láb hosszú és olyan vastag volt, mint egy férfi combja.  – Segíts! Segíts! – kiabál kiabálta ta a féreg, féreg, bár Jolly nem nem látott rajta szájat.  –Segíts  –Segíts már, már, te ostoba teremtés! teremtés! Megf Megfulladok! ulladok! A lány már ismerte ezt a hangot. Mindkét kezével megragadta a férget, és kihúzta a vízből. Azután futott tovább, ki a kikötőmedence sötétjébe, minél messzebb a tűztől és az ordibáló emberektől, a hőségtől, a füsttől és a száz szempár szempártól, tól, amely amely követte.  –  Mi  Mi  vagy te? – kérdezte a csúszós valamitől a kezében. –  Ki vagy te?  – Bu Buta ta kérdés! – felelte a féreg, féreg, és a han hanggjából már eltűnt eltűnt minden minden félelem. félelem. – Ki lehet l ehetnék nék,, te liba! Én vagyok az orákulum… Én vagyok a boszorkányos faféreg. Senkit nem bűvölt el az a lény, amelyet Jolly a Carfaxra hozott. Legkevésbé Walkert, aki emlékeztette a lányt arra, hogy a faférgek  fával    táplálkoznak. És miből volt az egész átkozott hajó,   fával  táplálkoznak. amelytől ott kint a tengeren az életük függött?  – Én is etethetem etethetem – mondt mondtaa Jolly Jol ly.. Úgy Úgy emlékez emlékezett ett,, hogy hogy deszkák deszkákat, at, gerendák gerendákat at és léceket léce ket látott lent lent a raktérben, amelyeket a javítási munkálatokra tettek félre. Walker biztosan nélkülözni tud belőlük  egy tenyérnyit.  – Ha belerág a hajómba, hajómba, ledobom a fedélzetről. fedélzetről.  – Fajankó! Fajankó! – felelte felelte a féreg.  – Mit zagy zagyvál?  – Csak köszönetet öszönetet mondot mondottt – vágta vágta rá Jolly sietve.  – Köszönet Köszönetet? et? Ugyan yan!! – mormogt ormogtaa a féreg. – A goromba goromba fráter azt a fát sem érdem é rdemli li meg, amiből a koporsóját oporsój át ácsolják ácsolj ák majd. majd. Walker már elindult a híd felé.  – És meg meg ne ne halljak itt verseket! – szólt hátra hátra a válla fölött, mielő mielőtt tt csatlakozott csatlakozott a szellemkalm szellemkalmárhoz árhoz és Buenaventuréhoz, akik fent álltak a kormány mögött, és megbeszélték az útirányt.  – Egy Egy sánta sánta rím a hajómon, hajómon, és… – Végighúz égighúzta ta az ujját a torkán. torkán. Jolly Joll y mindkét indkét kezével maga elé

tartotta tartotta a férget és belebám bele bámult ult az arcába – legalábbis l egalábbis arra a végére, ahol a hol az arcát sejtet sej tette. te. Szemeket nem lehetett látni az állat fején, csak egy széles szarupáncélt, amelynek alsó pereménél egy szájnyílás volt. A faféregnek hat esetlen lábcsonkja volt, és idegesen rángatózott a teste, ha rosszkedve támadt.  – Mi lenne, lenne, ha mondjuk ondjuk azt mondan ondanád: ád: köszönöm köszönöm,, Jolly Joll y, hogy megment egmentett etted ed az életemet? életemet? – Jolly Joll y szeme szikrát hányt a méregtől.  – És ha lehet le het,, ne sértegesd a barátaimat! barátaimat! – Titokban itokban elcsodálkozot el csodálkozottt magán: magán: Walker Walker tény tényleg a barátja lenne? A probléma megvitatásával nyilvánvalóan várni kell, mert a féreg most cifrán káromkodni kezdett.  – Walkernek alkernek igaza igaza van – mondta ondta Griffin, Griffin, miközben iközben a különös különös lényt lényt figyelte. figyelte. – Le kell dobnu dobnunk nk a hajóról.  – Valóban? Valóban? – kérdezte kérdezte Jolly Joll y élesen. – Úgy emléksz emlékszem em,, hogy hogy ugy ugyanen anennnek kelle kellett tt volna volna történnie történnie valaki mással áss al is. Nem örültél egy kics kicsit, it, am a mikor Munk Munk ezt ezt megakadályozt megakadályozta? a? Griffinnek remegett a szája széle, de egy szót sem szólt. Munk sietett a segítségére.  – Az más volt, v olt, Jolly Joll y. Ez a… ez a valami nem ember. ember. Hálátlan és arcátlan, arc átlan, és jobban job ban tud tud káromkodn káromkodni,i, mint Walker és é s Buenaventu Buenaventure re egy együttvéve. üttvéve. Ezenkívül Ezenkívül attól tartok, tar tok, hogy hogy még még büdös büdö s is.  – Én nem vagyok büdös! – zúdult fel a féreg. – Te kis…  – Csend Csend legyen! legyen! – Jolly gondolkoz gondolkozni ni akart, akart, de képtelen képtelen volt rá, amíg amíg minden mindenki ki összevissza beszélt. beszélt. Szoledad volt az egyetlen, aki nem avatkozott bele a vitába. A hercegnő néhány lépéssel arrébb állt, és a hajóárbocok erdején át a rakpartot kémlelte. A roncs még mindig égett. A füst, amely a kikötőmedence fölött terjengett, talán segítségükre lehet a menekülésben. A szellemek már rég azon munkálkodtak, hogy előkészítsék a hajót a kifutásra. Nyikorgott a hatalmas csörlő, amikor néhány ködlény behúzta behúzta a horgonyt horgonyt.. A féreg a torkát köszörülte.  – Ragaszk Ragaszkodni odni szeretnék szeretnék ahh ahhoz, oz, hogy hogy én nem nem… …  – Először vidd le a fedélközbe! fedélközbe! – vágott vágott Munk Munk az állat álla t szavába. –W –Walker alker folyton folyton ide néz, néz, és a szellemkalmár sem látszik túl boldognak.  – Az az alak tetőtől tetőtől talpig végigvizslatott végigvizslatott,, amikor amikor Jolly Joll y felhozot felhozottt a hajóra – tört ki a boszorkány boszorkányos os faféregből. faféregből. – Mi baja velem?  – Mi baja ba ja velem? – utánoz utánozta ta Griff Gri ffin in sipító si pító han hangon gon.. – Azt Azt hallottam, hallottam, hogy a mész jó a faférgek faférgek ellen. És a só. – Ördögi mosoly suhant át az arcán. – Megpróbálhatnánk bepácolni. Talán akkor nyugton marad.  – Juuuu Juuuuj! j! – visítot visí tottt a féreg elborzadva, elbo rzadva, és úgy összehúzt összehúztaa magát Jolly Joll y kezében, kezében, hogy hogy inkább labdára l abdára emlékeztetett, semmint féregre. Jolly megnyugtatón megpaskolta a szarupáncélját.  – Ne félj! A kalmár kalmár csak attól attól tart, hog hogyy az őrlő… az ellen elle nségeinkh ségeinkhez tartozhat tartozhatsz sz – helyesbített helyesbített gyorsan.  – Örlőáram? – kérdezte kérdezte a féreg, féreg, és megint egint teljes hosszában kinyújt kinyújtózot ózott.t. – Őrlőáramot akartál akartál mondani az előbb? Jolly bizonytalanul Munkra és Griffinre pillantott. A két fiú éppolyan tanácstalannak tűnt, mint amilyen ő maga volt.  – Igen Igen – mondta ondta végül. A kalmár kalmár ártalmatlann ártalmatlannak ak tartotta tartotta a faférget faférget,, ezért Jolly Joll y feltételezte, feltételezte, hog hogyy  bízhatn  bízhatnak ak benne. benne.  – Ör-őr-őrlőára Ör-őr-őr lőáram m – dadogta dadogta a féreg, féreg, és megint egint idegtépő han hangot got hallatott, hallatott, amely amely leginkább leginkább egy lehangolódott sípéra emlékeztetett.  – Mi baja van már már megint? egint? – kérdezte Griffin Griffin a szemét szemét forgatva. forgatva. Mun Munk odament odament a raktér raktér ajtajához, ajtajához, és

kinyitotta.  – Először vigyük vigyük le. Ott Ott majd folytatju folytatjukk a beszélgetést. beszélgetést. Jolly bólintott, és a legfelső lépcsőfokra lépett. Azután hátrafordult, és a kalózhercegnőre nézett.  – Látsz Látsz valami gy gyanúsat?  – Ott Ott nem nem messze két két hajó hajó vitorlát vitorl át bont. bont. Lehet Lehet véletlen is… de lehet, hogy hogy nem az.  – A fenébe! fenébe! – Griffin Griffin követt követtee Szoledad tekint tekintetét, etét, de Mun Munk az ajtó felé húzt húzta. a.  – Walker Walker és Buenavent Buenaventuure tudják, tudják, mi mi a teendő. Jolly Jol ly ment ment elöl, elöl , a két fiú követte. Még mindig mindig diszn dis znóbűz óbűz töltötte töltötte be az üres üre s rakteret. r akteret. A lány kételkedett kételkedett  benne,  benne, hogy hogy valaha is rá tud majd majd nézn nézni egy disznóra disznóra anélkül, hogy hogy forogni forogni kezden kezdenee a gyom gyomra. ra.  – Nézzét Nézzétek ek csak! csak! – mondt mondta, a, és egy halom deszkára deszkára mut mutatot atott.t.  –Úgy  –Úgy vélem, Walker Walker nélkülözn nélkülöznii tud tud belőlük belől ük egy egy darabot.  – Mit jelent az, az, hogy hogy egy egy darab? – A féreg kicsusszan kicsusszantt a keze keze közül, közül, és rövid rövi d lábain lábai n szaladni szaladni kezdett kezdett a  padlón, jóval fürgébben, fürgébben, mint mint Jolly Joll y elképzelhetőn elképzelhetőnek ek tartott tartotta. a.  – Hé – kiabál kiabálta ta Griffin Griffin –, vigyázz vigyázz!!  – Lyu Lyukkat fog fog rágni rágni a hajótörzsbe hajótörzsbe – jósolta Munk Munk komoran. komoran. Jollynak Jollynak már már előbb el őbb is feltűnt feltűnt,, hogy hogy a két fiú, valahányszor csak komolyra fordult a helyzet, egy véleményen volt – és a véleményük csak ritkán egyezett az övével. Ez mindenesetre rácáfolt Szoledad sötét előérzetére. Egy ugrással a féreg mögött termett, és megragadta az egyik lábacskáját, amely úgy járt, mint a motolla. Az állat sivalkodott, és úgy szitkozódott, mint egy kocsis.  – Határozott Határozottan an tiltakoz tiltakozom om!! Így Így nem nem lehet bánn bánni egy boszorkány boszorkányos os faféregg faféreggel! el! Jolly felemelte az állatot. Most olyan erősen fogta, ahogy csak bírta, és a féreg hamarosan felhagyott az ellenállással.  – Már éhes éhes vagy, vagy, ugy ugye? e?  – Korog a gyom gyomrom rom..  – Akkor Akkor méltóztass éltóztass ide figyeln figyelni: i: csak azt eszed meg, am a mit én adok nek neked, ed, megértetted? egértetted? Nem akarok  lyukak lyukakat at látn lá tnii a hajó falában falába n vagy megrágott megrágott árbocokat. árboc okat. Vil Világos? ágos? Az állat olyan fintorra húzta a szájnyílását, amely minden bizonnyal a nemtetszését fejezte ki. A faféreg fafére g duzzogott. duzzogott.  – Jó, jó – mondt mondtaa durcásan.  – Hm, Hm, Jolly? – Munk Munk felemelte felemelte a kezét, kezét, mint mintha ha jelentkez jelentkezne. ne.  –Kérdezd meg meg tőle, tőle, menn mennyit yit eszik napon naponta. ta.  – Kérdezd meg meg tőle tőle magad! magad!  – Nem vagy vagyok  ok  süket  kelt ki magából a féreg újfent. – És a te nyelvedet beszélem, fiú.  süket –  kelt Munk Munk a csípős csí pős válasz vál asz helyett azt mondta: mondta:  – Akk Akkor válaszolj! vála szolj!  – Napi egy deszka deszka elég lehet, lehet, hogy hogy ne pusztu pusztuljak ljak el az alultáplál alultápláltság tságtól. tól.  – Egy Egy egész deszka? – Griffin felnyögött. Jolly már maga előtt látta Walker arcát, amikor tudomást szerez erről.  – Ugy Ugyee valójában valój ában nem nem is kell neked neked ilyen sok? sok?  – Ti akartok a felelősek lenni lenni azért, ha ha éhen halok? halok?  – Talán igen igen – mondt mondtaa Griffin, Griffin, mire mire Jolly Jol ly dühös dühös pillant pil lantást ást vetett vetett rá. Természetesen őt éppúgy bosszantotta a faféreg arcátlansága, mint a fiúkat. De valami azt súgta neki, hogy a meglepő pimaszságon kívül más is szunnyad a féregben. Már épp meg akarta rendszabályozni, amikor megint kisiklott a keze közül, és olyan gyorsan odamászott a halom fához, hogy Griffinnek és Munk Munknak nak is elakadt el akadt a léle l élegz gzete. ete.

A féreg leírhatatlan hang kíséretében villámgyorsan végigrágta magát az egyik deszkán: ráborította a szájnyílását az egyik végére, és falni kezdte, miközben rágószervei fűrészporés forgácsfelhővé aprították a fát. Már aprófává őrölte a deszka felét, amikor Jolly elkapta a hátsó lábait. Az állkapcsai tovább őröltek  és rágtak, de már csak a levegőt érték el. Néhány pillanat múlva feladta a próbálkozást, és sértések és szidalm szidal mak újabb úja bb árad á radatát atát zúdította mindhárm mindhármuk ukra. ra.  – Úgy Úgy – mondt mondtaa Jolly Joll y. – Először válaszoln vál aszolnii fogsz néh néhány ány kérdésünkre. kérdésünkre. – Griffinh Griffinhez ez fordulva fordulva így szólt:  – Csukd Csukd be ink inkább a raktér ajtaját! Walkernek Walkernek ezt nem kell hall hallania. ania.  – Meg akartok akartok kínoz kínozni? ni? – csúszott csúszott ki ki a boszorkányos boszorkányos faféreg faféreg száján száján a kérdés. kérdés.  – Megkín Megkínozn ozni? i? – Jolly Jol ly megh meghökk ökkenve enve meredt meredt rá. Mun Munk gyorsabban gyorsabban észbe észbe kapott. kapott.  – Meglehet Meglehet – mondta ondta szemfülesen. szemfülesen. – Tudn udnod od kell, hog hogyy a kag kagylóm ylómágia ágia nag nagym ymestere estere vagy vagyok, ok, és ha nekem úgy tetszik, egy szempillantás alatt hétfejű hernyóvá változtatok egy boszorkányos faférget.  – Ezt… Ezt… ezt ezt tenn tennéd? éd? Munk előhúzott az övtáskájából egy maroknyi kagylót.  – Látom Látom már – jelent jel entett ettee be vészjóslóan –, hogy hogy bizony bizonyítékkal ítékkal kell szolgálnom szolgálnom nek neked ed a tudom tudomány ányom omra. ra.  – Ó, nem nem,, ó, nem nem..  – Egész Egész biztosan biztosan nem? nem?  – Jolly! Jol ly! – kiáltott kiáltott fel fel a féreg vádlón. – Miért nem nem hagy hagytad, tad, hogy hogy megfulladjak? egfulladjak? A gyors halál jobb j obb lett le tt volna, mint az, hogy ilyen lelketlen fráterek gyötörjenek. – Miközben beszélt, egyre magasabb és vékonyabb vékony abb lett a han hangja. gja. Jolly Jol ly elfojtott el fojtott egy mosolyt osol yt..  – Ezek Ezek fiúk, fiúk, tudod? tudod? Erősebbek nálam. nálam. Ha úgy úgy tartja kedvük, kedvük, azt azt teszik teszik veled, amit akarnak. akarnak.  – És úgy tartja – mondt mondtaa Griffin. Griffin. A faféreg rövid habozás után lerázta a hátsó lábairól Jolly kezét, fájdalmas pillantást vetett a deszka maradékára, majd felsóhajtott.  – Jó, jó, megh meghajlok ajlok a nyers nyers erőszak előtt.  – Mit tudsz tudsz az őrlőáram őrlőár amról? ról? – kérdezte Jolly. A féreg kényelmesen elhelyezkedett a deszkahalmon, és nyelt egyet.  – Nos, nagy nagyon… on… nag nagy. y.  – Akk Akkor láttad?  – Én magam nem. nem. De hallottam hallottam róla.  – Kitől?  – Még soha soha nem hallottál hallottál a férgek bölcsességéről? Olyan tudással tudással bírunk, bírunk, amely amely jóval felülmúlja felülmúlja a ti képzelőerőtöket, sápatag, csúf kétlábúak. Griffin a szemét forgatta.  – Ilyen Ilyen egy egy beképzelt beképzelt dögöt! dögöt!  – Tehát? Tehát? – kérdezte kérdezte Mun Munk. k. – Ki beszélt neked neked az őrlőáram őrlőár amról? ról?  – Más férgek. férgek. Fivérek és nővérek, nővérek, akik olyan hajók fájában éltek, amelyek amelyek az őrlőáram őrlőár am sodrásába sodrás ába kerültek. A legtöbbet szőröstül-bőröstül elnyelte az áram, de néhány előtte darabokra tört, és egyikmásik fadarabot visszasodorta a víz a civilizációba. A lakóik mindenhová elvitték az őrlőáram hírét. Faférgek minden hajón és minden szigeten vannak, bár a legtöbbjük természetesen kisebb nálam, és nem rendelkezik az én éles elmémmel.  – Pontosan Pontosan hol hol találhat talál hatóó az őrlőáram őrlő áram?? – Erre a kérdésre a szellem szelle mkalmár kalmár is i s választ vál aszt adhatot adhatottt volna, de amíg az titkot csinál a dologból, addig talán a féreg is segíthet egy kicsit.  – Kint Kint az Atlant Atlanti-óce i-óceánon ánon,, a külső külső szigetek mellett elle tt..

 – Lehet Lehetne ne valamivel valamivel pontosabban? – kérdezte kérdezte Griffin Griffin türelmetlenül. türelmetlenül.  – A Virgin-szigetek irgin-szigetektől től északk északkeletre. Az Aztt mondják, ondják, az óceán fenekéről fenekéről ered, olyan helyről, amely amely abban a korban kapta a nevét, amikor ott lent még más élet is volt, nem csak néhány vaksi hal. Akkoriban Pörk-szakadéknak nevezték azt a helyet. Jolly Jol ly visszaemlékezett vi sszaemlékezett a számtalan számtalan térkép egy egyikére, ikére, amelyeket amelyeket Bannon Bannon kapitány a kajütjében kajütjébe n őrzött. A kapitány gyakran vele együtt tanulmányozta őket, beavatta Jollyt a különös jelek, vonalak és tengerészeti fogalmak jelentésébe, és elmagyarázta, hogyan manőverez át a hajóval biztonságosan a Karib-tengeren ezeknek az adatoknak a segítségével. A Virgin-szigetek a karib-tengeri szigetvilág peremén fekszenek, ők alkotják a Kis-Antillák  legészakibb csücskét. E szigeteken túl csak több ezer mérföldnyi nyílt tenger van, a végtelen horizont, egy kietlen vízsivatag ismeretlen mélységek fölött. Vannak ott olyan térségek is, ahol még sosem járt hajó – mintha a jóisten is a Mare Tenebrosum hatalmainak teremtette volna.  – Mit tudsz tudsz még még az őrlőáram őrlőár amról? ról? A faféreg nyug nyugtalanul talanul tekergőzött tekergőzött jobbrajobb ra-bal balra. ra.  – Nos – kezdte kezdte –, tulajdonképpen tulajdonképpen ti mit tudtok tudtok róla? Elsősorban Elsősor ban mit tud tud a ti oly hatalm hatalmas as mestermágusotok? Munknak szüksége volt néhány pillanatra, mire rájött, hogy a féreg róla beszél, nem a szellemkalmárról. Úgy tűnt, mintha ez nem tenné igazán boldoggá.  – Semm Semmi köz közöd öd hoz hozzá zá – vágta vágta rá gy gyorsan, orsan, és megerősítésképpen egy egyik ik kezét kezét beletette beletette a kagy agylós lós táskájába. A féreg dobolni kezdett a fán a lábacskáival, ahogy emberek szoktak az ujjaik hegyével az asztalon, ha türelmetlenek.  – Különös Különös dolgok történnek történnek mindenf mindenfelé elé a szigetek szigetek köz között ött – mondta, ondta, és most először tűn tűnt úgy úgy,, hog hogyy elgondolkozik. – Fura lények mászkálnak arra, és a morducok, szokásaikkal ellentétben, rajokban vonulnak a tengerben. Régebben a Mély Törzsek egymás ellen harcoltak, most azonban hatalmas seregekké egyesülnek, amelyek valamennyien ugyanabba az irányba haladnak.  – Északkelet Északkelet felé? – kérdezte kérdezte Griffin Griffin..  – Bizony Bizony ám. ám.  – Látt Láttuk uk őket – mondt mondtaa Munk Munk..  – Ak Akkor kor kérdezem én, hog hogyy az az egy egyszem szeműű bolond miért adott parancsot arra, hog hogyy ug ugyan yanebbe ebbe az irányba kormányozzák a hajót. –A faféreg csikorgatni kezdte a rágószerveit, mintha néhány különösen ízletes forgácsra bukkant volna a szájnyílásában. – Elnyelnek mindnyájunkat, ha túl közel megyünk az őrlőáramhoz.  – Igaza Igaza van – mondta ondta Griffin Griffin Jollynak és Munk Munknnak. – Én is hallott allo ttam am,, hog hogyy a szellemkalm szellemkalmár ár az északkeleti útirányt adta parancsba.  – Aelenium Aelenium – mondt mondtaa Jolly Joll y gon gondolataiba dolataiba merülve. – Ezt Ezt a szót szót említette. említette. Ez Ez az úti célunk célunk, azt hiszem hiszem..  – Ilyen Ilyen nevű nevű szigetről szigetről minden mindenesetre esetre még még soha soha nem hallottam hallottam  – mondt mondtaa Griffin. Griffin.  – Talán van másik neve neve is – vélte vél te Mun Munk. k. A faféreg felfigyelt, amikor Jolly kimondta a nevet, de most megint úgy tett, mintha kettőig sem tudna számolni. A lány ennek ellenére észrevette az iménti érdeklődését.  – Tudod, Tudod, ugy ugye, e, mi mi ez az Aelenium Aelenium?  – Hát… – A faféreg vágyakoz vágyakozón ón a megrágott egrágott deszk des zkaa felé fordította fordította a fejpáncélj fejpáncélját. át. – Ha nem lennék  ilyen éhes, akkor… talán… Jolly fenyegetően fölé hajolt.

 –  Tudod.  Tudod.  – Talán.  – Egy Egyenk enként ént kitéphet kitéphetnén nénkk a lábait, amíg… amíg…  – Griffin! Griffin!  – Már megint egint korog a gy gyom omrom rom – mondta ondta a féreg szenvtelenül. szenvtelenül. Ny Nyilvá ilvánn rájött, hogy Jolly Joll y úgy úgyis is megakadályozna mindennemű erőszakot. – És ha korog a gyomrom, nem tudok gondolkozni. És nem tudok visszaemlékezni semmire. Olyan dolgokra meg aztán különösen nem, amelyek ilyen sok  mérföldre vannak… és amelyek iránt itt egyesek talán érdeklődnek.  – Szörnyet Szörnyeteg eg vagy vagy – mondt mondtaa Jolly. Joll y.  – Most ehetek? ehetek?  – Csak akk akkor, or, ha megíg megígéred, éred, hogy hogy utána utána minden mindentt elmondasz elmondasz,, amit amit Aelenium Aeleniumról ról tudsz. tudsz.  – Jó, jó. Jolly a fél deszkára mutatott.  – És csak a maradékot, maradékot, megértet megértetted? ted? A boszorkányos faféreg rávetette magát az ebédjére. Néhány pillanat múlva már csak egy kis halom finom fűrészpor és kéthárom faforgács maradt a deszkából, amit az állat mohón felszedegetett a szájnyílásával.  – Az Az ember ember ne hagyjon hagyjon semm semmit pocsékba menn mennii – mondta, ondta, miköz miközben ben élvezettel élvezettel rágcsálta r ágcsálta a maradékot. maradékot.  – Soha Soha nem szabad pocsékolni. pocsékolni.  – Elindultu Elindultunnk – állapította állapította meg meg Mun Munk, k, és a tekint tekintetével etével végigpásztáz végigpásztázta ta a Carfax recsegő oldalát. Griffin bólintott ból intott..  – Ideje is volt. Jolly csípőre tette a kezét, és várakozón nézett a csámcsogó féregre.  – Aelenium Aelenium – emlékez emlékeztet tette. te. A féreg szívet tépőn felsóhajtott, azután hat tömpe lábán eléjük állt, és belekezdett egy versbe:  Aelenium  Aelenium oly szép, sz ép, nincs is arra arr a szókép, maga a…  – Elég legyen! legyen! – Jolly Jol ly fenyeg fenyegetőn etőn a szarupán szarupáncélj céljára ára tette tette a mu mutatóujját. tatóujját. – Walker Walker azt mondt mondta, a, hogy hogy nem akar verseket hallani, és ez itt lent is érvényes.  – Nem kérünk rímeket rímeket – hagy hagyta ta helyben helyben Griffin. Griffin.  – Se rigmu rigmusokat – mondt mondtaa Munk Munk..  – Nincs érzék ér zéketek etek a költészet költészethez hez!! – kiáltott kiáltott fel a féreg felháborodottan, felháborodottan, de aztán aztán meggon meggondolta dolta magát, agát, és nem ment bele újabb vitába. – Aelenium nem sziget – mondta rövid szünet után. –Aelenium egy város.  – Város Város a tenger tenger közepén? közepén?  – Persze.  – Badarság. – Griffin Griffin leg le gyintet yintett.t. – Csak ki akarja rágni rágni a hajót a fenekün fenekünkk alól, alól , egy egyszerű szerűen en erről err ől van szó.  – Nem is akarom… akarom… vagy mégis? Ennek Ennek ellenére elle nére igazat igazat mondok ondok.. Munk a homlokát ráncolta.  – Aelenium Aelenium egy úszó város?  – Úgy Úgy bizony bizony. Jollynak Jol lynak összeszűkült összeszűkült a szeme. szeme.  – Tehát Tehát olyan, olyan, mint mint egy hajó?  – Nem, Nem, más. más. Furcsább. Aelenium Aelenium a tengerben tengerben horgony horgonyoz, oz, egy láncon, amely több mérföld hosszú, és leér a fenekéig.

Ezenkívül… mély sajnálatomra, nem fából épült.  – Mi másból? másból? A féreg hirtelen remegni kezdett, hullámzó mozgás futott végig a testén, tes tén, amely amely hangos hangos böfögésbe torkollott. torkollo tt. Ugyanebben a pillanatban a hajó is megremegett. Jolly és a fiúk elestek. Jollynak sikerült megkapaszkodnia egy támasztógerendában, de lecsúszott róla a keze, és szálkák fúródtak a tenyerébe. Felkiáltott fájdalmában, látta, hogy vér folyik végig az ujjai között, és ösztönösen elengedte a gerendát. Griffin elkapta. A mozdulata nem volt kifejezetten gavalléros, de előrelendült a keze, és megragadta Jollyt, mielőtt a feje nekicsapódott volna a deszkáknak. Miután elesett, hamarabb talpra állt, mint a másik kettő. Tényleg ördögien gyors, gondolta Jolly.  – Köszönöm Köszönöm – ny nyögt ögtee a lány, lány, beletörölte a vércseppeket vércsep peket a nadrágjába, és megk egkereste ereste Munk Munkot. ot. A fiú jó néhány lépésnyire tőlük nekiesett a hajó falának, s most fogta a fejét, és káromkodott.  – Minden Minden rendben? rendben? – kérdezte kérdezte Jolly aggódva. aggódva. Munk bólintott, és közben fájdalmas képet vágott.  – Fáj a fejem. fejem. De megvag megvagyok yok..  – Biztos? Biztos?  – Igen. Igen. – Mun Munkk most már már óvatosabb volt vol t és nem nem bólintott. bólintott. Mindhárman Mindhárman ránéztek a boszorkány bo szorkányos os faféregre. Az állat legurult a farakásról, de már megint rövid lábain állt  – és újból böfögött böfögött egy egyet. et. Ez alkalommal nem remegett meg a  Carfax.  – Ez ágy ágyúlövés úlövés volt! vol t! – kiáltott kiáltott fel fel Griffin. Griffin. – Valószínű Valószínűleg leg közvetlenül a törzs mellett csapódott be egy golyó! Mögöttük feltépték a raktér ajtaját. Szoledad jelent meg a lépcső tetején, keresni kezdte társait a félhomályban, majd végül felfedezte őket a farakás körül.  – Gyertek Gyertek fel! – kiáltotta. kiáltotta. – Megt Megtám ámadtak adtak minket! inket! Ken Kennndrick fejvadászai ránk találtak!

Tengeri Te ngeri csata

Két hajó vette üldözőbe a Carfaxot a holdfényben. Az egyik egy kétárbocos, keskeny törzsű szkúner volt, amely nagy felületű vitorlái segítségével tempósan tudott haladni. Lapos felépítésének  és fordulékonyságának fordulékonyságának köszönh köszönhetően etően különösen alkalmas a lkalmas volt vo lt arra a rra,, hogy sekély vízben manőver manőverezzen ezzen..  – Kevés ágy ágyújuk újuk van – mondta ondta Walker, alker, amikor amikor Jolly Joll y és a két fiú megállt mellette a hídon. hídon. –  Csinos dög, de nem különösebben veszélyes.  – Ó, dehogy dehogynnem – mondt mondtaa a szellemkalm szellemkalmár ár vészjóslóan. vészjóslóa n. – Meg fogja fogja próbálni próbá lni elvágni elvágni az utu utunnkat, kat, hogy hogy a másik hajó elkaphasson elkaphass on minket minket.. Nem egym egymással áss al versengő ver sengő fejvadászok, fejvad ászok, ezek együtt együtt dolgoz dol goznak nak.. Walker hallgatott, miközben mérlegelte ezt a lehetőséget. Jolly hátranézett másik üldözőjükre: egy ugyanolyan sloop volt, mint a  Carfax,  és majdnem olyan mélyre süllyedt a vízbe, mint egy rakománnyal teli kereskedőhajó – azzal a különbséggel, hogy a sloopnak csőre töltött ágyúk voltak a fedélzetén, és biztosan jóval több, mint amennyi az ő rendelkezésükre állt. Ha a szkúnernek sikerül elhúznia mellettük és feltartóztatnia őket, a másik hajó fölényben lévő tűzerejével biztosan zsákmányul ejti őket. A fejvadászok valószínűleg csak arra vártak, hogy a   Carfax  elhagyja a kikötőt. Ha a szárazföld közelében került volna sor az összecsapásra, más kalózok is beleavatkoztak volna, akik nyilván ugyanúgy sóvárogtak arra az aranyra, amelyet Kenndrick Jolly és Szoledad fejére tűzött ki. Itt, a nyílt tengeren azonban senki sem kontárkodhatott bele a dolgukba. Walker ordítva parancsokat osztott a hídról, Buenaventure mancsaival megmarkolta a kormánykereket, Szoledad pedig megkövülten állt a korlátnál, kezében egy dobótőrrel, mintha arra számítana, számítana, hogy a fejvadászok fejva dászok bárm bár melyik pill pi llanatban anatban megcsáklyázh megcsáklyázhatják atják a hajót. Csata kezdetén rendszerint homokot szórnak a fedélzetre, hogy a legénység ne csússzon el, amivel értékes időt veszítenének. A   Carfax  szellemlegénységét figyelembe véve ez szükségtelen volt; a súlytalan ködmatrózok amúgy is alig érintették a földet. Most sokan közülük az ágyúk köré gyűltek, és előkészítették a csatára. Minél messzebbre kerültek Tortue-től, annál jobban felélénkült a szél. A hajó orra hasította a habzó tajtékot, tompa dübörgés és dobogás hallatszott a gyomrából. A szkúner még mindig egy vonalban volt velük, és makacsul nekifeküdt a szélnek. A fejvadász legénysége többször is elsütötte az ágyúit, de mindegyik golyó a  Carfaxtól nem messze, a felkavart habokba csapódott. A hajó minden alkalommal megrázkódott, de nem érte olyan találat, amely kárt okozhatott benne. Walker lemondott arról, hogy ő is hasonlóképpen pazarolja a lőport meg az ágyúgolyót, és felfüggesztette a tűzparancsot, amíg nem kerül kedvezőbb helyzetbe a két hajó. Egy idő múlva már a szkúner sem adott le több lövést a Carfaxra , annál is inkább, mert csak az útját kellett elvágnia, és nem kellett azzal  próbálkoznia,  próbálkoznia, hogy hogy a saját sajá t szakállára szakállára elsüllyessze. el süllyessze. Ez a feladat a hátu hátukk mögöt mögöttt haladó haladó bárk bár kára hárult. hárult.  – Buták, Buták, hogy hogy így elpazarolták elpazarolták az első sortüzet – mondt mondtaa Jolly Jo lly Munk Munknak nak anélkül, anélkül, hogy levette volna a szemét az ellenséges hajóról. – Többnyire az első adag lőszert töltik be a leggondosabban, és azzal céloznak a legpontosabban… az ütközet kezdetén a legénységnek még elég ideje van erre. A harc hevében aztán már sietni kell, és a lövések pontatlanabbak lesznek.

 – Ismeri Ismeri ezeket a hajókat? hajókat? – fordult fordult a szelle szellem mkalmár kalmár Walkerhez. Walkerhez.  – A szkún szkúner er a Natividad, McBain kapitány hajó hajója. ja. Nem rossz gyere gyerek, k, ha az ember embernek nek nincsenek nincsenek olyan utasok a fedélzetén, akiknek vérdíjat tűztek ki a fejére. – Walker komor pillantást lövellt Jollyra és Szoledadra.  – Gondolj Gondolj az aranyra! aranyra! – mondt mondtaa Jolly. Joll y.  – Hidd el, semmi semmi másra másra nem gon gondolok. dolok.  – Pedig gon gondolnia dolnia kellene – ellenk elle nkezet ezettt a szellemkalm szellemkalmár. ár. – Például arra, hogy a szőrös barátjával hogyan visznek ki minket innen élve.  – Még mindig kiszolgáltathat iszolgáltathatom om őket. őket. Surrogás hallatszott, és valami tompa puffanással belefúródott a korlátba Walker keze mellett. Szoledad dobótőre volt. vol t. A penge penge alig pár centire volt a kisujjától.  – Próbáld csak cs ak meg meg – kiabál kiabálta ta oda neki neki a hercegn hercegnőő –, és a következ következőő a homlokodban homlokodban fog kikötni. ikötni. A kapitánynak felderült az arca.  – Lélegz Lélegzetelállí etelállítóan tóan bájos vagy, vagy, mint mint mindig, szépséges szépséges hercegnőm hercegnőm..  – Ezt Ezt már már mondt mondták ák nekem nekem néh néhány ányan, an, és utána utána már már egy szót sem szóltak többet. Walker halkan nevetett, nevetett, és é s Buenaventu Buenaventuréhoz réhoz fordult.  – Ne feküdjünk feküdjünk rá ann annyira yira a szélre! – utasította utasította a kormány kormányost. ost. Azut Azután án odakiabált a lövészeknek, lövészeknek, akik  szinte láthatatlanok voltak a holdfényben: – Lövésre felkészülni! A sötétségben sötétsé gben fáklyák fáklyák lobbantak lob bantak fel. fel. Munk Munk Jollyhoz hajo hajolt. lt.  – Hiszen azt mondtad, ondtad, hogy hogy hiba hiba lenn le nnee már már most most tüzeln tüzelni.i.  – Most még igen, igen, de egy egy-két -két perc múlva talán már már nem. nem. Ha a szkúner szkúner tartja a menetirány enetirányát, át, közelebb közelebb fog kerülni hozzánk. Walker be akarja biztosítani magát, hogy a lehető legkedvezőbb időpontban készen álljunk.  – Bannon Bannon sok mindent indent megtanít egtanított ott nek neked ed a teng tengeri harcról arcró l – mondta ondta a kapitány kapitány elism elis merően. – Nem rossz egy ilyen kis varangytól. Griffin az ajkába harapott.  – Mindjárt Mindjárt kezdődik. kezdődik.  – Mi van a slooppal? slooppal ? – kérdezte kérdezte Mun Munkk.  – Még túl túl messzire vannak vannak tőlünk tőlünk – mondt mondtaa Jolly Jol ly.. – A  Natividad  elkövette  elkövette azt a hibát, hogy túl korán támadott meg minket. Ahelyett hogy tüzet nyitott volna ránk, minden erejét arra kellett volna fordítania, hogy elhúzzon mellettünk, és elzárja az utunkat. Walker igaz i gazat at adott ado tt neki. neki.  – McBain McBain mindig türelmetlen türelmetlen fickó fickó volt. A saját szakállá szakállára ra próbálkoz próbál kozik, ik, de ez csak a hasznu hasznunk nkra ra válik.  – Ismerjük Ismerjük a másik másik hajó hajó kapitányát kapitányát?? – kérdezte kérdezte a szelle szellem mkalmár. kalmár.  – Ismerem Ismerem a hajót, a  Palomino. Legutóbb egy olyan kalózé volt, aki a Kis-Antillákról származott, de az a hír járja, hogy kockán elnyerte tőle valaki. Valószínűleg Konstantinnak hívják az illetőt.  – Constantin Constantinee – javította ki Szoledad, aki három gyors ugrássa ugrássall fenn fenn termett termett a lépcső lép cső tetején. tetején. Kihúzta Kihúzta a dobótőrt a korlátból. – Valamikor az apám bizalmasa volt. Azután egy lett azok közül, akik  elárulták. elá rulták. Neki köszönhetően köszönhetően nyíl nyíltt Kenndri Kenndrickn cknek ek lehetősége le hetősége arra, ar ra, hog hogyy megölje megölje az apám apá mat.  – Ó – kiáltott fel Walker –, ez némi némi pikantériát pikantériát kölcsönöz kölcsönöz a dolognak, dolognak, nem igaz? igaz? Most válik  váli k  személyess személyesséé az ügy. Vajon Szoledad azt remélte, hogy párbajozhat azzal az emberrel, aki elárulta az apját? Határtalan harci kedv lángolt a szemében. A szellemkalmár aggódva figyelte. Vajon mit tenne? Biztosan nem engedné, hogy bármi – vagy bárki – veszélyeztesse a küldetését.

Jolly tekintete végigvándorolt társai feszült arcán, és hirtelen szomorúság fogta el. Mélységes, érthetetlen szomorúság. Talán nem fogja mindegyikük megérni ennek az utazásnak a végét. A Natividad  megint  megint tüzelt. Valami sisteregve elröpült a fejük fölött. De mielőtt tudatosulhatott volna bennük, hogy épp egy hajszállal ajszálla l kerülték el a halált, Walker felordított felord ított::  – Az ördögbe is! Kom Komolyabb olyabb ágyúk ágyúk vann vannak ak a hajójuk hajójukon, on, mint mint gon gondoltam doltam..  – Lőjön! Lőjön! – mondt mondtaa a szellemkalm szellemkalmár ár nyu nyugodtan. godtan. – Azon Azonnnal!  – Igen, Igen, igaza igaza van. van. – Walker Walker megpördült, megpördült, és parancsokat parancsokat bömbölt bömbölt át a fedélzeten fedélzeten..  Néhány  Néhány másodperc múlva a Carfax ágyúi halált halál t és pusztulást pusztulást kezdtek okádni okádni a  Natividad ra ra. Bárkik voltak is az előző életükben az ágyúknál posztoló szellemek, mindenesetre tudták, hogyan kell kezelni egy ágyút. És hogyan kell az első lövéssel biztosan célba találni. Az ágyúk dörgése egészen a gerincéig megrázta a   Carfaxot.  Egy pillanatra úgy megremegett a kötélzet, mintha megfeneklett volna a hajó. Sárgás lőporfüst szállt hátrafelé, és terjedt szét a fedélzeten, majd magával sodorta a menetszél. Munk, aki még soha nem látott tengeri csatát, összehúzta a szemét, amikor a maró füst elszállt a feje fölött. Walker azonban jó mélyen beszívta, mintha élvezné a szagát, Jolly pedig még erősebben megmarkolta a korlátot, mintha ellene akarna szegülni a szélnek és az ágyúfüstnek. A fémzivatar végigsöpört a   Natividad  fedélzetén,   fedélzetén, és szétszaggatta a vitorlázat tekintélyes részét. A kötelek és vitorlavásznak maradványai záporesőként hullottak a fejvadász legénységére. Két golyó a vízvonal fölött lyukakat tépett a szkúner törzsén, a gyomrából kihallatszott a sebesültek és haldoklók  ordítása. Faszilánkok spricceltek szét minden irányba, mint a tőrök. A golyók a   Natividad  ágyúfedélzetét találták el, és egyszerre több löveget is szétroncsoltak. Egy alak állt fent konokul a hídon, ügyet sem vetve a hajón végbevitt rombolásra, és parancsokat üvöltött: McBain kapitány volt az. Esze ágában sem volt egyetlen találat miatt feladni. Dühödt ordítása visszhangzott a két hajó közti szakadék fölött, és Jollyt kirázta tőle a hideg. A szellemek azonnal nekiláttak, hogy újratöltsék az ágyúkat, de a  Natividad   megmaradt lövegei már  tüzelésre készek voltak.  – Most ők jönnek jönnek – suttog suttogta ta Griffin. Griffin. Jolly Joll y most először látott őszinte őszinte agg aggodalm odalmat at az arcán. Ez valahogy nem illett ahhoz az életvidám, féktelen fiúhoz, amilyennek ismerte.  Nem volt értelme értelme fedezékbe fedezékbe húzódn úzódni.i. Az ágy ágyúgoly úgolyók ók minden korlátot, korlátot, minden hajófalat át tudnak  tudnak  törni. A bajtársak akár itt fent is állhattak, és várhatták ellenségeik támadását; egyik felnőttnek sem utott eszébe, hogy leküldje Jollyt és a fiúkat. A legénység egyenrangú tagjaiként kezelték őket. Most olyan volt, mint régen a  Vézna Maddyn,  amikor Bannon egy újabb, látszólag kilátástalan kalandba vetette bele magát a legénységével – és a végén mégiscsak ő került ki győztesként a harcból. Ágyúdörgés söpörte el Jolly emlékeit. Füst zúdult ki a  Natividad lövegnyílásain, és ködbe burkolta az egész hajót.  – Vigy Vigyázat ázat!! – ordította ordította Walker, Walker, és most most mégis mégis mindan mindannnyian behúzták behúzták a fejüket. fejüket. Vas záporozott a  Carfax fedélzetére, recsegett a fa, és néhány helyen szétszakadt a vitorlázat. Jolly látta, ahogy az egyik szellemen keresztülmegy egy ágyúgolyó, mire a lény ködfoszlányokká hullott szét, majd rögtön újra alakot öltött. Rájött, mekkora fölényben van az ő legénységük a fejvadászéval szemben. Újult erővel áradt szét benne a remény, és még bizakodóbb lett, amikor Walker kiabálni kezdett:  – Nem sérültek meg az a z árbocok! á rbocok! Nincs lék a törzsön! törzsön! – A kapitány kapitány diadalmám di adalmámorában orában Bu Buenaven enaventu ture re vállára csapott. – Most elkapjuk őket. A  Carfax  következő sortüze végigsöpört a tenger fölött, és a füst, amely most felgomolygott a

 körül, már nem a saját ágyúitól származott. Egy golyó valószínűleg eltalálta a lőporkamrát, atividad  körül, mert most tűz lövellt ki a szkúner fedélközéből. Amikor eloszlott a köd a híd körül, Jolly megborzongva látta, hogy McBain kapitány eltűnt, és vele együtt a tat nagy része is. Walker még hangosabban ujjongott, Buenaventure lelkes vakkantást hallatott, és még Szoledadot is annyira elragadta a hév, hogy megkönnyebbülten a kapitány nyakába borult – bár csak egy pillanatra. Szinte azonnal hátraugrott, meglepődve a saját viselkedésén, és leporolta a ruháját. Walker  elvigyorodott, és odasúgott valamit a pitbull-embernek, amitől az csaholásszerű nevetésben tört ki. A szellem szell emkalm kalmár ár komor komor arckifejezése arc kifejezése nem változott vál tozott..  – Elfordulnak Elfordulnak – mondta ondta halkan. halkan. Jolly Joll y azon töpreng töprengett ett,, hogy miért miért nem fújja hátra hátra a szél a kapu kapucniját. cniját. Olyan volt, mintha mintha az elem ele mek ereje ere je nem fogna fogna rajta, raj ta, minth minthaa kikerülné kikerül né még még a szél s zél is. i s. Tulajdonképpen merre vannak a papagájai? Jolly a csata kezdete óta nem látta Hugh-t és Moe-t. Walker integetett a  Natividadnak, és elégedetten elé gedetten nézte, nézte, ahogy a megrongálódott megrongálódott szkúner szkúner lemarad.  – Mi van a Palominóval? –  kérdezte   kérdezte Griffin, és miután a hajó fara fölött kinézett a tengerre, maga adott választ a kérdésére: – Még mindig követ minket.  – Lassabb, Lassabb, mint mint mi mi – mondt mondtaa Walker. Walker.  – Lehet Lehetséges séges – szólalt meg meg a szelle szellem mkalmár kalmár –, de nem túl valószínű. valószínű. A kapitány csodálkozva nézett rá.  – Miről beszél? A kalmár hosszú karjával a főárbocra mutatott. A csúcsa épp előrehajlott az árbockosárral és a csúcsvitorlával együtt, majd fájdalmas reccsenés hallatszott, és az árboc felső méterei a fedélzetre zuhantak. Az árboccsonk a szétszakadt kötelekbe gabalyodva nekicsapódott a deszkáknak, és több ivóvízzel teli hordót maga alá temetett. Szellemek szakadtak ízekre, majd valamivel arrébb megint alakot ala kot öltöttek és azonnal azonnal odalebbe odal ebbent ntek, ek, hogy megk egkezdjék ezdjék a javítási jav ítási mun unkálatokat. kálatokat.  – Az isten verje meg! meg! – kiál kiáltot tottt fel fel Walker. Szoledad odaugrott a mellvédhez, és lenézett a főfedélzetre.  – Az egyik egyik golyójuk golyójuk valószínűleg valószínűleg súrolta súrol ta az árbocot. Walker Walker azonnal azonnal cselek csele kedett. Nem veszteget vesztegette te az időt, rögtön megbeszélte megbeszélte Buenaventurév Buenaventuréval al a további tová bbi teendőket. Utána Utána az utasa utasaihoz ihoz fordult.  – Úg Úgyy gon gondolom dolom,, menn ennii fog. fog. Még ha a szellemek szellemek közt nincs nincs is ács, alig fogun fogunkk lelassuln lela ssulni,i, és legalábbis tartani tudjuk majd a távolságot.  – És a Palomino?  – Követni Követni fogn fognak mink minket, et, ann annyi bizony bizonyos. És azonnal azonnal lecsapnak ránk, ránk, ha ha mégis mégis lelassu lelass ulnánk lnánk.  – Nem menekülh menekülhetün etünkk előlük előlü k napok napokig ig – mondta ondta Mun Munk. Úg Úgyy tűn tűnt, mintha intha töprengen töprengenee valamin. valamin. Jolly Joll y észrevette, hogy jobb kezét a kagylós táskáján nyugtatja. Walker rosszallóan felvonta a szemöldökét.  – Még egy e gy órája órá ja sem tart a dolog, fiam. fiam. Csak ki kell várnunk várnunk,, mit hoz az idő. Talán olyan előnyt, előnyt, amire most még egyikünk sem számít.  – Vagy Vagy a véget – mondt mondtaa a szellemkalm szellemkalmár. ár. Jolly odament a hátsó korláthoz, és figyelni kezdte a fejvadász hajóját. A   Palomino  alig egym egy mérföldny érföl dnyir iree volt v olt tőlük, től ük, vagy talán még még annyi annyi sem se m volt a távols táv olság. ág. Kemény Kemény verseny előtt álltak. ál ltak. Most minden attól függött, kinek az oldalán áll a szél és a tenger. Mindkettő elég állhatatlan szövetséges, ezt Jolly Joll y Bannontól Bannontól tudta. tudta. A délután folyamán a  Palomino változatlanul ott jött mögöttük. Úgy követte őket, mint az árnyék, és a horizonton kirajzolódó körvonala mindnyájuk hangulatára rányomta a bélyegét. Amíg az ellenséges hajó mögöttük marad, az ágyúi nem jelentenek veszélyt számukra. Ha viszont sikerül utolérnie őket és megmutatnia nekik az oldalán elhelyezett lövegeket, végük van. Ezt mindenki pontosan tudta, még

Munk is, aki az elmúlt órákban többet tanult a hajóvezetésről és a nyílt tengeri ütközetekről, mint legmerészebb álmaiban gondolta volna. Jolly felment a hídra, ahol Buenaventure magányosan posztolt a kormány mögött.  – Milyen irányba irányba haladunk haladunk?? – kérdezte. kérdezte. A pitbull-ember még egyszer kinézett a távoli horizont nyugati felére, aztán Jollyra szegezte a tekintetét. tekintetét. A lányt az óriás óri ás termetű termetű kormány kormányos os ereje ere je és fenyeg fenyegető ető megjel megjelenése enése ellenére ell enére mindig különös szomorúság fogta el, valahányszor belenézett kerek, barna kutyaszemébe. Nyelve hegyének csöpp kis darabkája rózsaszínen világított a fogai között.  – Kelet felé felé – mondta mondta morgó morgó hang hangján. ján. – És észak észak felé. felé.  – Azt Azt tudom tudom.. Azt Azt hittem hittem,, hogy hogy talán pontosabban pontosabban is meg meg tudod tudod mondan mondani.i. Buenaventure szája pitbull-mosolyra húzódott.  – Nem mond nekt nektek ek semm semmit, mi? mi?  – Nem. Nem. Az égvilágon semm semmit. – Jolly J olly követte követte a kormány ormányos os pillantását, pi llantását, aki aki a tekint tekintetével etével megk megkereste a szellemkalmárt. Az a hajó orrában állt, egyik kezét a korláton nyugtatta, a másikat a ruhája alatt, az ezüst karperecen. karper ecen. A két fekete fekete papagáj pa pagáj megint úgy úgy ült a vállán, vál lán, mintha mintha kitömték kitömték volna őket, csak c sak a szél  borzolta a tollai tollaikat kat.. „Már senkivel sem beszél. Még Munkkal sem. Azt hiszem, tényleg nagyon aggódik. Nem értem, Műnkért vagy valaki másért a társaságból – gondolta Jolly. – Csak Aeleniumért. Erre megy ki az egész.” A boszorkányos faféreg nem volt hajlandó többet elárulni nekik az úszó városról. Duzzogott. Walker   bezárta egy régi fém madárkalitkába, madárkalitkába, melyet feldühödve hoz hozott ott ki a kapitányi kapitányi kajütből a fedélzetre. fedélzetre. Jollynak el kellett ismernie, hogy a kapitánynak ez alkalommal minden oka megvolt rá, hogy dühös legyen: amikor éjszaka lement a raktérbe, hogy ellenőrizze, mennyi tartalék fát és deszkát hoztak  magukkal, felfedezte, hogy a faféreg a tengeri csata alatt nem tétlenkedett – elfogyasztotta az egész fakészletnek csaknem a felét. Jolly már azt hitte, hogy Walker soha többé nem hagyja abba az ordítást. Akkor kelt ki csak igazán magából, amikor a féreg felajánlotta, hogy egy verssel téríti meg a keletkezett kárt. Jolly nem sajnálta a férget. Falánk volt, hazudós, és teljességgel kiállhatatlan. Jollyt ezenkívül furdalta a lelkiismeret, amiért őrizetlenül hagyta. Csoda, hogy Walker nem hajította le azonnal a hajóról. A boszorkányos faféreg most mindenesetre a börtönében ült a főárboc tövében, és hallgatott. A madárkalitka hagymakupola formájú volt. Walker a biztonság kedvéért még le is lakatolta az ajtaját. A féreg raboskodása első óráiban megállás nélkül szitkozódott, amíg Griffin meg nem fenyegette, hogy felszeleteli a kardjával. Azóta már csak néha feleselt valamit a személyes szabadság megsértéséről, a méltánytalan viselkedésről és a korgó gyomráról, de az idő legnagyobb részében csendben volt. Buenaventu Bu enaventure re kiszakította kiszakította Joll Jo llyt yt gondolatai gondolatai köz közül. ül.  – Ha nem jön köz közbe be semm semmi, ny nyolc olc vagy kilenc kilenc napig leszünk leszünk úton. Haiti mögött ögött áth á thaladun aladunkk a MonaMonacsatornán, aztán tovább kell mennünk az Atlanti-óceánon. Legalábbis ezt mondja az egyszemű  barátotok.  barátotok. De nem nem tudom tudom,, hogy hogy sikerül-e. – A kormány kormányos os észrevette a lány lány pillantását, pillantását, és felborzolta a sötét szőrt a homlokán. – Miért bámulsz így rám?  – Én… én nem tudtam tudtam,, hogy… hogy… – Jolly teljesen elképedt Buenaven Buenaventu ture re váratlan vár atlan szóáradatán, szóáradatán, de a fejét rázva elhallgatott. – Sajnálom.  – Tudok Tudok beszélni, beszélni, mint mint bárki más más – mondt mondtaa a kormány kormányos. os. – Ha erre gondoltál. gondoltál.  – De nem nem teszed. teszed. Vagy Vagy csak ritkán. ritkán.

 – Csak ha van valami mondan ondanivaló ivalóm m. – A kormány ormányos os megint egint a vitorlákra és a tengerre tengerre szegezt szegeztee a szemét. Délen, többmérföldes távolságban elvonult Haiti partja, amely alig volt több, mint egy sötét vonal a horizonton. A nap perzselőn sütött le a mélykék égből, a szél erősen fújt, és tempósan hajtotta őket előre. A levegőnek levegőnek friss friss,, sós illata i llata volt. vol t. A Carfax és a Palomino között alig változott a távolság. Az ellenséges hajó néha valamivel közelebb ött hozzájuk, azután megint hátramaradt. Ha nem változik meg az idő, ez az idegtépő hajtó-vadászat még napokig eltarthat.  – Mit mondott ondott neked neked a szell szellem emkkalmár? – kérdezte kérdezte Jolly. – Úgy Úgy értem, értem, az úti úti célunkról. célunkról.  – Csak ann annyit yit,, hogy egy hely az Atlant Atlanti-óce i-óceánon ánon.. És hog hogyy Aelenium Aeleniumnak hívják. Még soha nem hallottam ilyen szigetről, de őszintén szólva nem is érdekel. Örülök, ha békén hagynak, és nyugodtan kormányozhatom a hajót. Walker köti az üzleteket, és ő határozza meg az úti célt. Legalábbis többnyire. Jolly felsóhajtott.  – Hát akk akkor or nem is zavarlak tovább. Buenaventure hagyta, hogy elmenjen a lépcsőig, mielőtt megint megszólalt.  – Itt Itt maradhatsz maradhatsz,, ha ha akarsz. Jolly hátrafordult. Buenaventu Bu enaventure re mosolyra osol yra em e mlékeztető grimaszra húzta a száját.  – Én is kérdezhetek kérdezhetek tőled valamit? valamit?  – Hát persze – mondt mondtaa Jolly. Joll y.  – Milyen érzés, ha ha az ember ember tud tud járni a vízen? A lány a kormány elé lépett, és a hátával nekidőlt a mellvédnek.  – Nem tudom, tudom, milyen lehet, ha nem  tud az ember. – Egy pillanatig gondolkodott. – Nem bírom ki sokáig a szárazföldön. Legalábbis a tengertől messze. Bannon egyszer expedíciót indított a yucatáni dzsungelben, mert valaki azt mesélte neki, hogy az öreg Morgan kincset rejtett el ott egy templomban.  Nem tudtam tudtam velük menn enni.i. Vagy agyis is megpróbáltam, egpróbáltam, de a harmadik harmadik napon Bannon Bannon két emberével emberével visszaküldött a hajóhoz. Már nem kaptam levegőt, olyan nehéznek éreztem a lábam, mintha egy ágyúgolyó lenne a helyén, és végül már járni is alig bírtam. Ahogy te sem tudod, milyen érzés a vízen árni, én sem tudom, hogyan járhat az ember hosszabb ideig a szárazföldön. Buenaventure egy darabig töprengett.  – Nem gondolkozu gondolkozunnk ezen. ezen. Szilárd talajon járunk, járunk, mert erre vagy vagyun unkk képesek. képesek. Ez teljesen magától agától értetődő. – Rövid szünet után hozzátette: – Azt hiszem, tudom, mire gondolsz. Jolly rámosolygott.  – Velünk Velünk,, sillékk si llékkel el ez ugy ugyaníg anígyy van. van. A vízen járunk, járunk, mert mert erre err e vagyun vagyunkk képesek. képesek. És ahog a hogyy mások mások sem gondolkoznak, amikor végigmennek az utcán, számunkra sem jelent különlegességet, hogy hullámról hullámra ugrálunk. Nos igen, talán csak azzal a különbséggel, hogy az utcán nem kell figyelni a morducokra és a cápákra. A pitbull-ember pitbull -ember meglebbentette lekonyuló lekonyuló fülét. fülé t.  – Akk Akkor ez buta buta kérdés kérdés volt vol t tőlem. tőlem.  – Ugyan Ugyan már! már! – Jolly Joll y hirtelen hirtelen a kormány kormány mögé mögé lépett, és átölelte Buenavent Buenaventurét urét.. Épphogy Épphogy a csípőj c sípőjéig éig ért a kormányosnak.  – Még meg akartam akartam köszönn köszönni.i. Buenaventure meglepetésében majdnem elengedte a kormánykereket.  – Mit? Mit?  – Azt, Azt, hogy hogy segítettek segítettek nek nekünk ünk..

 – Mégiscsa Mégiscsakk fizett fizettek ek érte. érte. Jolly Jol ly eleng el engedte edte a kormány kormányost, ost, és é s mosolygott. mosolygott.  – Nem minden mindenért ért – mondta. ondta. – Bizonyosan Bizonyosan nem nem minden mindenért. ért. Buenavent Buenaventure, ure, a pitbullpitbull-em ember, ber, az antiguai antiguai veterán viszonozta a mosolyát, és ettől kezdve barátok voltak.

Tűz és füst

Menekülésük ötödik napján Walker mindnyájukat behívatta a kapitányi kajütjébe. Csak  Buenaventu-re maradt ott a hídon, a kormány mögött. A pitbull-ember vélhetőleg amúgy is tudta, mit akar mondani nekik Walker. Néha olyan volt, mintha láthatatlan kötelék lenne kettejük között; az egyik  tudta, mit gondol a másik, és úgy cselekedtek, mintha egyazon ember két elválaszthatatlan fele lennének.  – Elég El ég volt! – mondt mondtaa Walker Walker energikusan energikusan,, és mindkét indkét kezével kezével rátámaszk rátámaszkodott odott kapitány kapitányii asztalár asztaláraa és a kiterített térképekre.  – Meg kell szabadu s zabadulnu lnunk nk a Palominótól. Torkig vagyok ezekkel disznókkal. A háta mögötti keskeny ablakból látni lehetett ellenfeleik hajóját a horizonton. Változatlanul a nyomukban haladt. Korainak bizonyult Walkernek az a reménye, hogy a fejvadász öszszehasonlíthatatlanul nagyobb és éhesebb legénysége miatt korábban rákényszerül majd, hogy feladja. Constantine kapitány nyilvánvalóan hosszú vadászatra rendezkedett be. Jolly csak most fogta fel, milyen nagy vérdíjat tűzhetett ki a kalózcsászár a fejükre. Kis híján rosszul lett a gondolattól.  – El kell jutnu jutnunk nk a déli szigetek szigetekhhez – mondta ondta Walker, és mutatóujjáva tatóujjávall megk egkopogt opogtatt attaa az egy egyik  ik  térképet. – Ez az ostoba macska-egér játék az idegeimre megy.  – Nem riadna vissza egy összecsapástól? – kérdezte kérdezte a szellemkalm szellemkalmár. ár.  – Ha én választ válas zthat hatom om meg a csatamezőt csatamezőt,, akkor akkor nem. nem.  – És van már már valami ötlete?  – Van Van itt néhán néhányy sziklaszig sziklasziget, et, egy egy kis kis szig s zigetcsoport etcsoport az egész, egész, alig több, mint mint pár sziklacsúc sziklacsúcss és gerinc, gerinc, amely kimagaslik a vízből. Nincsenek messze innen, estére ott is lehetünk. Talán ott sikerül leráznunk  őket. Szoledad közbeszólt.  – Megpróbálod Megpróbálod zátonyra zátonyra fut futtat tatni ni Constan Constantin tine-t? e-t? Walker Walker vállat váll at vont. vont.  – Nem tudom tudom,, hogy kiismerikiismeri-ee magát a környék környéken, en, én mindenesetre indenesetre már sokszor sokszor jártam ott. Néh Néhány ány spanyol nagyon megbánta, hogy követett oda. A szellemkalmárt még nem győzte meg az érvelése.  – Menny Mennyii időt fogun fogunkk veszíteni? veszíteni?  – Fél napot, talán egy egészet. egészet. Többet nem. nem. A szellemkalmár kapucnija mögött most még sötétebbnek tűntek az árnyékok, mintha bizonytalan mélységbe süllyedt volna az arca.  – Nem vagyok vagyok biztos biztos benn benne, e, hogy hogy ez jó javaslat. javasl at. Ha már eljut elj utuunk Aelenium Aeleniumba, nem tehet tehetnek nek ellenünk  ellenünk  semmit.  –  Ha  Ha eljutunk Aeleniumba. És akkor mi lesz Constantinenal? A barátai majd elsüllyesztik? Mert ha nem, visszatér Tortue-re vagy Haitire, és a fél világnak mesélni fog a maga kis titkáról. Szoledad csatlakozott a kapitányhoz.  – Meg kell szabadu s zabadulnu lnunk nk tőle.

 – egy egyike ike azokn azoknak, ak, akiket akiket holtan holtan szeretnél szeretnél látni, látni, hercegnő. hercegnő.  –A kalm kalmár ár végigmérte végigmérte Szoledadot. – De De vannak vannak dolgok, dolgok, amelyek amelyek fontosabbak. fontosabbak.  – Nem kell  látnom –  felelte  felelte a hercegnő hidegen. – Elég, ha tudom, hogy hal halott. ott.  – A kem kemény énység ség nem nem fog segíteni segíteni rajtad, raj tad, ha ha majd majd az őrlőáram őrlőára m erőre kap. Szoledad hosszú ideig állta a tekintetét, de aztán elfordult.  – Én vagy vagyok ok enn ennek ek a hajónak a kapitány kapitányaa – mondta ondta Walker ny nyom omaték atékosan. osan. – És én hoz hozom om a döntéseket. – Talán azért hívta be őket a kajütjébe, hogy a környezet is alátámassza a hajó irányítására vonatkozó igényét. A szellemkalmár lassan bólintott, a papagájai pedig utánozták a mozdulatát.  – Tegye Tegye azt, azt, amit amit jónak lát, kapitány kapitány.. De soha soha ne felej felejtse tse el, mi mi forog kockán kockán.. Hát épp ez a kérdés, gondolta Jolly.  Az ördögbe is, mi forog kockán? Griffin egy karcsú edénykére mutatott, amely bőrkötéses könyvek között állt egy fapolcon.  – Az mi? – kérdezte, kérdezte, bár tudnia tudnia kellett kellett volna, hogy hogy egy urna. urna.  – Az any anyám ám – mondt mondtaa Walker. Walker. – Isten ny nyuugosztalja gosztalja az ördögi ném némberét. berét. Jolly felvonta a szemöldökét. A kapitány észrevette és elmosolyodott.  – A legbátrabb, legbátrabb, legromlottabb, legromlottabb, legkeg legkegyet yetlenebb lenebb és legvérszomjasabb legvérszomjasabb kalóz volt széles széles e világon vi lágon..  – Ez az ő hajója hajója volt? – kérdezte kérdezte Jolly.  – Meghisz Meghiszem em azt. azt. Ő tervezte és é s építtette. építtette. Ő volt a Karib-tenger Karib-tenger első női kapitánya kapitánya és a francba francba is, a legjobb.  – Női kalózkapitány kalózkapitány?? – Jolly Joll ynak elállt a lélegz léle gzete. ete. – Gy Gyakran akran álmodott álmodott arról, arról , hogy ő is az legyen, legyen, de nem tudta, hogy már valóban volt ilyen.  – Kalóz volt testestül-l testestül-lelkestül elkestül – bizonyg bizonygatt attaa Walker Walker büszkén büszkén és kissé kissé szom s zomorkásán orkásán.. – Több férfi férfi ment ment érte a halálba, mint ameddig el tudok számolni… és azért ezerig el tudok. – Széles vigyor terült szét az arcán. – Jobb napokon. Egy női női kalóz. Egy női női hajóskapitány hajóskapi tány,, aki a ki egy egész kalózlegénységnek kalózlegénységnek parancsol. parancsol . Már csak ezért is érdemes végigcsinálni ezt az ügyet, hasított bele Jollyba a gondolat. Még egy pillantást vetett az urnára, és úgy tűnt neki, mintha egy hang szólna hozzá:  Olyan lehetsz,  mondta a fejében fejébe n a halott kalóznő. Olyan lehetsz mint én, csak akarnod kell. mint én, mondta És végre ráébredt, mire gondolt a szellemkalmár, amikor azt mondta, hogy a jövő forog kockán. Ez már nem üres szófordulat volt, nem valami elmosódott, határozatlan cél, melynek nem volt értéke és tartalma.  vi sszhangz gzott ott a fejében. fejébe n.  jövő, visszhan Talán ezért tényleg érdemes harcolni. Munk törökülésben ült a Carfax  orrában, amikor órák múlva feltűntek az első sziklaormok a horizonton. Kitette maga elé a deszkára a kagylóit. Újabb és újabb mintákat rakott ki belőlük, türelmetlenül összekeverte, majd újrarendezte őket, kicserélte egyiket-másikat, vagy töprengve  bámult  bámultaa őket, őket, miköz miközben ben a halánték halántékát át masszírozt masszírozta. a. A Walker kajütjében átélt lelkesítő izgalom után egy másfajta, teljességgel ellentétes érzés fogta el Jollyt, amelyet túl hoszszú ideig fojtott el magában. Tompa, mardosó kétségbeesés lett úrrá rajta.  Nem bírta tovább a tétlenséget tétlenséget és a hajón uralkodó nyomott yomott hang anguulatot. Nem csak Bann Bannon elvesztése emésztette a lelkét, nem csak a szomorúság, amelyet miatta és a  Vézna Maddyn  maradt  barátai miatt érzet é rzett.t. Korábbi életének elveszt elves ztése ése viselte visel te meg, hogy hogy véget értek a kalózok kalózok közt közt töltött töltött átékos, szabad évek. E pillanatban valahol másutt akart lenni, nem itt, ahol folyton figyelte a szellemkalmár éber szeme; a férfinak még a hallgatása is vészjósló volt, és félelmet keltett benne. Régen, amikor még a Maddyn  élt, gyakran felmászott az árbockosárba, sőt néha soron kívül is

őrséget vállalt, hogy egyedül lehessen, gondolkozhasson, és egy kis időre mindentől elszakadjon: a fedélzettől, a legénységtől, még a tengertől is. Erre emlékezett vissza most, amikor annyira szűknek  érezte a Carfax  fedélzetét, hogy azt hitte, menten megfullad. Egy ugrással az árboctartó kötélzetnél termett, és a kötelek alkotta rácson felmászott a farárboc csúcsába, mely a  Carfax három árboca közül a leghátsó volt. Pillesúlya alatt alig hajoltak meg a feszes kötelek. A durva kender vágta a tenyerét, de ő élvezte ezt az érdes, dörzsölő érzést, mert a régi napokra emlékeztette. Ha most lehunyta a szemét, félmagasságban a fedélzet fölött, azt képzelhette, hogy minden megint olyan, mint annak idején, amikor  még Bannonnal és a többiekkel volt; egy pillanatra könnyűnek és gondtalannak érezte magát, a szél cirógatta az orrát, és úgy hatott rá, mint az orvosság, amely talpra állította, és magához térítette. A farárbocon nem volt árbockosár, de ez nem zavarta. Ráült a két legmagasabb vitorlarúd egyikére, egy ikére, két kézz kézzel el megk egkapas apaszk zkodott odott benne, és lelógatt lel ógattaa a lábát. láb át. A Carfax fedélzete sok méterrel volt alatta, és most kicsinek és jelentéktelennek tűnt a kék óceán közepén. A kalmár annyira apró volt, mint egy rovar, és Jolly hirtelen már a legkevésbé sem látta fenyegetőnek. Ebből a magasságból már a szellemek is csak sápadt árnyékoknak tűntek, elmosódott foltoknak a vörös cédrus-fa deszkák fölött. Ha egy kicsit kinyújtózkodott, a főárboc kötélzetének maradványai és az előárboc mellett lelátott Munkra, aki a kagylói fölé hajolt, és olyan fürge kézzel mozgatta őket a fán, mintha itt a piros, hol a  pirost játszana. játszana. Most ő is nag nagyyon távol volt – de távol volt akk akkor or is, amikor amikor mellett elle ttee állt. Az elm el múlt napokban a fiú egyre inkább magába fordult, és még kevesebbet beszélt és evett. Az a változás, amely a szülei halála után mutatkozott meg rajta, egyre inkább felgyorsult, és Jolly elszédült, ha belegondolt, hová vezethet ez az átalakulás. Eltűnt az a Munk, aki vidáman súrolta velük a fedélzetet, eltűnt az a kíváncsi fiú is, aki néhány nappal ezelőtt álmélkodva élte át az első tengeri csatáját. Munk elindult egy úton, amely sötét árnyékokon vezetett keresztül, és Jolly nem volt biztos benne, hogy a végén tényleg megpillantja-e a napfényt. De ezen most nem akart gondolkozni. Követte a szemével a sirályok röptét, amelyek kísérték a vitorlást az útján. Egy pillanatra úrrá lett rajta az a zavarba ejtő érzés, hogy utánozhatná őket, egyszerűen ellökhetné magát a vitorlarúdtól, és a tenger fölé repülhetne. Ki tudja, gondolta, miközben keserűen elmosolyodott, talán a sillék jóval többet tudnak annál, mint hogy a vízen járnak. Hogyan öhetne rá valaha is, hogy tud-e repülni, ha nem próbálja ki? Erőt kellett vennie magán, hogy ki tudja verni a fejéből ezt a gondolatot, bár nem sikerült teljesen. Hogy elterelje a figyelmét, megkereste a szemével a  Palominót. A fejvadász a hátuk mögött haladt, és olyan kicsinek tűnt, mint egy játékszer vagy mint azoknak az apró hajómodelleknek az egyike, amelyeket Bannon néha rátett a tengeri térképeire, hogy megtervezze csaták vagy tőrbe csalások menetét. Igen, Igen, gondol gondolta, ta, tényleg tényleg segít, s egít, ha elvonu el vonull ide az ember. Új szem s zemszögből szögből nézhet nézhet mindent. mindent. És rátalál rátal ál a zabolátlan, tökéletes szabadság érzésére. Még ha ezzel valamelyest becsapta is magát: ebben a  pillanat  pill anatban ban hinni hinni akart ebben, olyan akart lenni, lenni, mint a sirályok sirá lyok,, mint a hu hullámok llámokon on a tajték, tajték, mint a szél a végtelen tenger fölött. És akk akkor or hirtelen hirtele n mell mellette ette termett Gri Griff ffin. in. Jolly nem vette észre, hogy a fiú követte az árbocra. A kötélzet végéről fürgén felhúzódzkodott a farárboc szemközti keresztrúdjára. Most egymás mellett ültek, arccal a hajó orra felé, és csak az árboc széles gerince választotta el őket egymástól.  – Zavarok? Zavarok? – kérdezte kérdezte Griffin Griffin.. Jolly kísértést érzett, hogy igent mondjon, de aztán ráébredt, hogy a fiú egyáltalán nem zavarja, sőt hálás volt a közelségéért. Ez az érzés szinte még annál az iménti vágyánál is különösebb volt, hogy

levesse magát a mélybe.  – Nem, Nem, én csak… – Jolly elhallgatott elhallgatott,, de a fiú befejezte befejezte a mondat mondatát. át.  – Magány Magányra ra vágytál? vágytál? A lány lá ny elmosolyodott.  – Talán. Ig Igen. Griffin bólintott ból intott,, mintha mintha pontosan értené, ér tené, mi mi zajlik zajli k benne. benne.  Igen, gondolta Jolly, tényleg érti. Griffin észrevette, észrev ette, hogy hogy a lány l ány nézi, nézi, a profilját profil ját vizsgálgatja, és gy gyors orsan an Munk Munkra ra mutatott. utatott.  – Már napok óta ezt csinálja a kag kagylóival ylóival – mondta ondta fojtott fojtott han hanggon. – Tényleg Tényleg azt hiszi, hiszi, hog hogyy ez valahogy segít rajtunk? Jolly felsóhajtott.  – Legalább Legalább csinál valamit. Mi kett ketten en csak itt fent fent ülhetünk ülhetünk és várhatunk várhatunk..  – Az is igaz.  – Talán tényleg tényleg eszébe es zébe ju j ut valam val ami.i. Magam Magam is tanúja tanúja voltam, voltam, ahog ahogyy egyszer egyszer széllökést idézett elő. Ha nagyon igyekszik… úgy értem, nem tudom, ez hogyan működik, és egyáltalán lehetséges-e… de ha nagyon igyekszik, talán felgyorsíthat minket. – Jolly a fejét rázta. – Vagy véghezvihet valami mást, fogalmam sincs, mit.  – Békává Békává változtath változtathat at mink minket? et? Jolly Jol ly mosolyg osol ygott. ott.  – Szeretnéd? Szeretnéd? Szeretn Szeretnél él béka lenni? lenni?  – Csak akk akkor, or, ha rám talál egy hercegnő, ercegnő, és megcsók megcsókol. ol. Jolly lenézett Szoledadra, aki épp a célba dobást gyakorolta a késeivel egy céltáblán, mely az árbocon lógott. A hercegnő ügyet sem vetett a faféreg óbégatására, aki csak alig másfél méterrel a céltábla alatt ült hagymakupola ketrecében, és minden dobásnál összerezdült.  – Nagyon Nagyon szép, ugy ugye? e? – kérdezte kérdezte Jolly.  – Igen. Igen. – Griffin Griffin mosolygott osolygott.. – De nem nem ő az a hercegn hercegnő, ő, akiről beszéltem. beszéltem. Jolly tekintete találkozott a fiúéval. Már a nyelve hegyén volt egy csípős megjegyzés, de aztán rájött, hogyy Griffin komolyan hog komolyan beszél, bes zél, és é s elpá e lpárol rolgot gottt a gúnyos gúnyos kedve anélkül, a nélkül, hogy szavakba szavakba öntötte öntötte volna. vol na.  – Csak szórakozol szórakozol velem – mondt mondta, a, bár tudta, tudta, hogy hogy ez nem nem igaz. igaz.  – Megcsókolt? Megcsókolt?  – Munk Munk?? – Jolly Joll y idegesen felnevetet felnevetett.t. – Természet Természetesen esen nem nem..  – Pedig szeretne. szeretne.  – Hát ezt meg honn honnan an tudod? tudod?  – Onn Onnan, hogy hogy beszéltem vele.  – Rólam? Rólam? Griffin bólintott ból intott..  – Arról, hogy hogy vajon milyen milyen lehet lehet megcsók megcsókolni olni téged. téged. A fiú nyíltsága váratlanul érte Jollyt. Hirtelen gombócot érzett a torkában.  – Ti teljesen megbolon megbolondult dultatok atok.. Nektek Nektek… … úgy értem, értem, nekt nektek ek nincs nincs jobb dolgotok? dolgotok?  – Számoljun Számoljunkk inkább inkább repülő repül ő halakat? halakat? Vagy Vagy cápauszony cápauszonyokat okat??  – Griffin Griffin nevetett, evetett, és szőke szőke copfjainak hada úgy örvénylett örvénylett a feje körül, mint egy vízin ví zinövény övény karjai. De aztán megint elkomolyodott. – Bár ez még azelőtt volt, mielőtt Munk úgy döntött, hogy helyettünk  inkább a kagylóival beszélget. Jolly témát akart váltani, de nem hagyta nyugodni Griffin őszintesége és leginkább különös tekintete, amellyel az égvilágon semmit nem tudott kezdeni. A fiú pillantása elbizonytalanította, és ettől zavarba ött.

Jolly még soha életében éle tében nem jött zavarba. zavar ba. Egészen máig. máig.  – Szabad? – kérdezte kérdezte a fiú fiú kertelés nélkül. nélkül. Jollyn úrrá lett a pánik.  – Mit szabad?  – Hiszen tudod… tudod… megcsók megcsókolhat olhatlak? lak?  – Te jó isten… nem nem??  – Kár. A lány gyorsan lepillantott a fedélzetre, hogy megnézze, nem hallják-e a többiek a párbeszédüket. Vajon ajo n Szoledad nem pillantott pil lantott fel néha lopva lop va hozzájuk? hozzájuk?  – Kiállhatatlan Kiállhatatlan vagy vagy – mondt mondtaa Griffinn Griffinnek. ek.  – Férfi vagyok. vagyok. Most Jollyn volt a sor, hogy nevessen.  – Egy Egy kotny kotnyeles eles kölyök kölyök vagy vagy,, Griffin, Griffin, egy nag nagysz yszájú ájú kis csaló, de férfi, férfi, az  biztosan nem vagy. –  Hátramut Hátramutatott atott az üldö ü ldözőikre. zőikre.  – És ahogy ahogy most most kinéz kinéz,, nincs nincs túl sok esélyed arra, arra , hogy hogy még az leszel.  – Egy Egy okk okkal al több arra, hogy hogy most most a végére végére járjun já rjunkk a dolognak. dolognak.  – Úgy beszélsz, beszélsz, minth minthaa arról a rról lenne lenne szó, s zó, hogy hogy megvívj megvívj egy e gy párbajt. párbaj t. – A fiú fiú vigyorától vigyorától elöntött elöntöttee a düh. Ugyanakkor különös melegséget érzett a hasában, és ettől annyira összezavarodott, hogy a térde is remegni kezdett. Vagy épp fordítva történt?  – Talán, Talán, de csak talán talán megen megenggedném neked, hogy hogy megcsókolj, egcsókolj, ha egy lakatlan szigeten szigeten lennénk lennénk,, és már  már  foglalt lenne minden vaddisznó és keresztes pók. – Még egyszer ránézett a fiúra, olyan dühösen, ahogy csak bírt, azután hirtelen hátradőlt, mindkét kezével megragadta a vitorlarudat, megpördült a levegőben, mint egy akrobata, és ráugrott a kötélzetre. Miközben Griffin tátott szájjal bámult utána, gyorsan lemászott a fedélzetre, és csatlakozott Szoledadhoz.  – Megm Megmutatod, utatod, hogy hogy kell csinálni? – kérdezte kérdezte remegő remegő hang hangon, on, és a késekre mut mutatott atott.. Szoledad Szoleda d meglep meglepetten etten nézett nézett rá.  – Bannon Bannon nem tanított tanított meg rá?  – De… de én azt akarom, akarom, hogy hogy még egysz egyszer er mut mutasd asd meg meg nekem nekem..  – Nagyon Nagyon zavartnak zavartnak látszol. látszol. Mi történt? történt? Jolly Jol ly Szoledad Szole dad szemébe szemébe nézett, nézett, és megértette, hogy a hercegnő pontosan tudja tudja,, mi történt az im i mént.  – Semm Semmi, én…  –   Aúúúúúúúúúú!' –   visította a boszorkányos faféreg. –   Tűz van! Ég a hajó! Mentsetek meg!… entsetek meeeg! Mindnyájan megpördültek. A hajó orrából lángok csaptak fel, és vibrálni kezdett tőlük az égbolt az orrvitorla fölött. De nem a hajó égett. Munk égett. Jolly előrerohant, Szoledad szorosan a nyomában volt. Griffin letornázta magát a kötélzetén, és odaszaladt az egyik kötélhez, amelyen vödrök himbálóztak a hajó oldalán. Munk törökülésben ült a lángnyelvek között, és igézőn egy mágikus gyöngy fölé tartotta a kezét, amely a kagylókör középpontjában lebegett. Úgy tűnt, mintha egyáltalán nem érezné a forróságot. A tűz a  bőréből, a hajából, hajából , sőt a szem szeméből éből csapott csa pott ki  – de nem emészt emésztett ettee el. Munk égett – de még csak észre sem vette. Meglepetten emelte fel a fejét, amikor a többiek odarohantak hozzá.  – Mi… – kezdte, kezdte, azután azután Griffin Griffin vödrének teljes tartalma tartalma az arcába zúdu zúdult. lt. Hátrahőkölt Hátrahőkölt,, elvesztette elvesztette

uralmát a lebegő gyöngy fölött, és figyelmeztetőn felkiáltott. A gyöngyszem kiviharzott a mágikus körből, amely eddig fogva tartotta, csigavonalat leírva a magasba röppent, elszabadult gömbvillámként átcikázott a hajó jobb oldalából a bal oldalába, körözni kezdett Buenaventure körül, majd sziszegve elsurrant a korlát fölött, ki az óceán fölé. Még nem volt százlépésnyire sem, és már alig lehetett látni, amikor felrobbant. Tűzlabda izzott fel magasan a tenger fölött, néhány másodpercig fent lebegett az ibolyakék esti égen, mint egy második  nap, azután zsugorodni kezdett, míg végül megint gyöngyszem méretű nem lett és el nem hamvadt. Kialudtak a lángok Munk teste körül. A fiú csuromvizesen ült, halkan elkáromkodta magát – és azonnal azonnal megpróbálta egpróbá lta átrendezn á trendeznii a kagylói kagylóit.t.  – Munk Munk!! – Jolly legug leguggolt golt mellé. – Munk, Munk, mi volt ez? A fiú felemelte a fejét. Jolly megrémült, amikor meglátta lázas tekintetét. Rángatózott a szeme, a szemhéjai szemhéjai idegesen ide gesen remegtek, remegtek, mint mint a pill pi llang angóó szárny s zárnyai. ai.  – Nem vagy vagyok ok rá képes képes – morm mormogt ogtaa újra és újra. – Egyszerű Egyszerűen en nem nem vagy vagyok ok rá képes. Jolly megrázta a fejét, és a kagylókért akart nyúlni, amikor Munk ráütött a karjára.  – A fenébe, fenébe, Mun Munkk, ez fájt! fájt!  – Ne érj hozzáju hozzájukk! – sziszeg sziszegte te a fiú fiú indulatosan. indulatosan. Jolly visszahúzta a kezét, de nem vette le a szemét Munk tüzelő arcáról. Hirtelen ruha suhogását hallotta maga maga mellett. melle tt. Amikor Amikor felnézett, felnézett, a szellem szell emkalm kalmár ár alakja ala kja tornyosult fölötte.  – Hagyd Hagyd őt! őt! – mondt mondtaa a férfi határozot határozottan tan.. – Munk Munkot ot most most nem nem szabad zavarni. zavarni. Jolly Jol ly felugrott, és dühösen d ühösen kihúzta kihúzta magát magát a kalmár előtt. e lőtt.  – Munk Munk beteg! beteg!  – Nem. Nem. Csak kimerült. imerült.  – Akk Akkor meg meg pláne pláne pihennie pihennie kell kellene. ene.  – Túl sokan fektet fektették ték bele minden minden remény reményüket üket.. Most nem szabad feladnia. feladnia.  – De reszket. reszket. A szeme… szeme… láttad a szem szemét? ét?  – Én azt azt mondom mondom,, nincs nincs szüksége szüksége pihenésre. pihenésre. Most nincs. nincs. Am Amire mindennél indennél sürgősebben szükség szükségee van, az a siker. Munk Munk hhang angja ja félbeszak félbes zakította ította a párbeszédü pár beszédüket. ket.  – Ann Annyira közel közel jártam hoz hozzá. zá. Ann Annyira yira közel… közel… Griffin Griffin zajosan zajosan letette letette a hajópadlóra a favödröt.  – Lassan Lassan kezdem kezdem azt hinni, inni, hogy hogy elment elment a józan eszetek. eszetek.  – A teng tenger er összes ördögére! – Walker Walker hang hangja ja elh el hallg all gattatt attattaa őket. őket. Még Munk Munk is felpillant felpil lantott ott a hídra. Walker a távcsővel állt fent, és hátrafelé nézett a hajó fara fölött.  – Azt Azt csinálják, amit amit a helyük helyükben ben már már rég megt megtett ettem em volna!  – kiáltotta kiáltotta anélkül, anélkül, hogy hogy ránézett ránézett volna a többiekre. többiekre. – Könny Könnyítenek ítenek magu agukon kon..  – Ez mit jelent? – kérdezte kérdezte Mun Munk. k.  – Ledobják Ledobják a hajóról hajóról a holtsúlyt holtsúlyt – magy magyarázta arázta Jolly remegő remegő hang hangon. on.  – Milyen holtsúlyt?  – Az ágy ágyúkat úkat!! – kiabálta Walker Walker.. – A lövegeik lövegeik egy részét betolják a tengerbe. tengerbe. – A kapitány kapitány leengedte leengedte a távcsövét. – Most elkapnak minket. Utol fogják érni a  Carfaxot. Valóságos labirintus volt. Sziklaszirtek, formátlan, szürke kúpok, pengeéles kőgerincek és néhány sűrű erdővel benőtt szigethát alkotta labirintus. A Carfax épp abban a pillanatban érte el a bizarr szigetcsoport nyúlványait, amikor már mindannyian azt hitték, hogy a Palomino bármelyik percben egy vonalba érhet velük. A fejvadász még a maradék  ágyúival is fölényben volt a Carfaxszal szemben. Constantine kapitány elég fegyverrel szerelte fel a

sloopot ahhoz, hogy egyedül is megnyerjen egy háborút. A nyitott lövegnyílásokból egyik ágyúcső a másik után nyúlt ki. Füst szállt fel közöttük. A fáklyák már égtek, a tüzérek kapitányuk tűzparancsára vártak. Amikor már úgy tűnt, nincs menekvés, Walker egy vízi ösvényen bemanőverezett a Carfaxszal a szigetlabirintusba. Constantine-nak el kellett kanyarodnia, hogy ne fusson zátonyra – két hajó egymás mellett ell ett nem fért el a sziklák s ziklák közti közti keskeny keskeny átjáróban. átjár óban.  – Ezzel Ezzel menn mennyi yi időt ny nyertünk? ertünk? – kérdezte kérdezte a szelle szellem mkalmár. kalmár.  – Nem sokat. sokat. – Walker nem látszott látszott sem megk egkönn önnyyebbültnek, ebbültnek, sem büszkének büszkének,, amiért amiért ilyen ügy ügyes es manővert hajtott végre.  –Nem keringh keringhetün etünkk örökké örökké a sziklák sziklák között között.. Itt alattom alattomosak osak a szelek és az a z áramlatok… áramlatok… – Elhallgatott, Elhallgatott, és rázni kezdte a fejét.  – És ha ha lehorgonyz lehorgonyzun unkk, annál annál hamarabb hamarabb elk el kapnak minket. inket.  – Vagy Vagyis? is? – kérdezte kérdezte a kalmár. kalmár.  – Csak abban remény reménykkedhetünk edhetünk,, Con Constan stantin tinee elég dühös ahh ahhoz, oz, hogy hogy azonnal azonnal kövessen mink minket. et. Csak  akkor van esélyünk. Ha tényleg jobban kiismerem itt magam, mint ő, akkor talán rácsalogathatom egy zátonyra vagy egy homokpadra.  – Sötétben? Sötétben? – kérdezte Jolly kétkedőn. étkedőn. Bann Bannon is értett az ilyen manőverekhez anőverekhez,, de soha nem volt vol t hajlandó éjszaka áthaladni túl szűk átjárókon. Ez igen nagy kockázattal járt, amelyet előre nem igazán lehetett felmérni. Walker kon konoku okull bólintott ból intott..  – Sajnos nincs nincs más más választ válas ztásun ásunk. k. Időközben besötétedett. A hold majdnem kör alakú volt, és úgy csillogott, mint egy ezüstérme több ezer gyémánt között, melyeket fekete bársonyon szórtak szét. Az égbolt szépsége zavaró ellentétben állt azzal a félelemmel, amely mindnyájukra rátelepedett. Még Buenaventure is hangosabban lihegett, mint máskor. Jolly azon töprengett, hogy miután már jó ideje nem aludt, hogyan képes még ilyen  pontosan  pontosan teljesíten teljesí tenii Walker parancsait. És enn ennek ek ellen elle nére biztosan tudta, tudta, hogy minden minden társa köz közül ül a  pitbull pitbull-em ember ber van a leginkább leginkább tudatában tudatában a határainak. határainak. Minden Minden hájjal ájja l megk egkent ent harcos volt, mint a  barátja, Walker, alker, de ku kuty tyaszem aszemében ében olyan bölcsesség bölcse sség lakozott lakozott,, amely amely felvehette felvehette a versenyt versenyt a szellemkalmáréval. Amíg ő kormányozta a hajót, Jolly nem félt attól, hogy zátonyra futnak, vagy szétzúzzák maguk magukat at a sziklákon. szikl ákon. A holdfény megfosztotta minden színétől a sziklás szigetvidéket. Éjszaka még az a néhány erdős szigetecske is csak alig különbözött a kopár sziklalejtőktől. Több tucat sziget sorakozott itt szorosan egymás mellett, a lehető legszűkebb helyen összezsúfolva, talán egy víz alatti hegység csúcsai lehettek. A keskeny, kanyargós átjárók a kikötővárosok sikátorlabirintusaira emlékeztették Jollyt, és ahogy a sikátorokban, itt is ellenség leshetett rájuk minden oldalátjáróban. Átmenetileg lerázták ugyan a  Palominót , ,  de egyúttal szem elől is vesztették az ellenfelüket. Vajon Constantine szintén  bemerészk  bemerészkedett edett a szigetlabiri szigetlabirint ntuusba? Talán a következő övetkező sziklakúp, sziklakúp, a következ következőő sziklapar sziklapartt mögöt mögöttt vár  rájuk? A Carfax recsegve, suhogó vitorlákkal furakodott keresztül a meredek sziklafalak és csúcsok között. Olyan vizeken jártak, amelyek megtévesztőn nyugodtnak tűntek, de a felszínük áramlatokat és feneketlen mélységet rejtett. A hangokat visszaverték a sziklák, néha visszhangként, néha olyasvalamiként, ami úgy hangzott, mintha egy élőlény utánozta volna a hangokat, és rikoltotta volna  bele az éjszakába. éjszakába. Griffin felmászott az előárboc egyik vitorlarúdjára, a lábát lelógatva magasan ült a víz fölött, és lepillantott a sötét szigetvidékre.

 – Ott! Ott! – kiabálta hirtelen. hirtelen. – Ott Ott vann vannak!  – Elfordulni! Elfordulni! – bömbölte bömbölte Walker. Walker. Buenaventure elfordította a kormányt. Szellemek tornáztak az árbocokon. A  Carfax lassan keresztbe fordult a keskeny keskeny átjáróban, átjár óban, így í gy sortűzzel sortűzzel fogadhatták a Palominót , , függetlenül attól, hogy a következő keresztútn eresztútnál jobbról vagy balról úszik-e úszik-e be b e a lőterükbe. A fejvadász árbocai elhúztak a szirtek pereme fölött, azután láthatóvá vált az egész sloop. Nem kanyarodott be a sziklák közé, ahol a  Carfax várta, hanem elvitorlázott mellette, és elzárta a kijáratát.  – Tűz! Tűz! – kiabál kiabálta ta Walker. Walker. És – Tűz! – ordította az ellenséges hajó kapitánya is. Pár másodperccel később fémmel telt meg a levegő. A lőporfüst marta Jolly légútjait, és néhány méterre lerövidítette a látótávolságot a hajón. A füstfalakat ágyúgolyók törték át, szerteszaggatták a gomolyagokat, és átlyukasztottak kötelet és vitorlát. Recsegve hasadt meg a fa a fülsiketítő robbanástól. Mindenki elvesztette az egyensúlyát a fedélzeten, néhányan a földre estek, mások még meg tudtak kapaszkodni a kötélzetben vagy a korlátban. Mindnyájuk közül a boszorkányos faféreg ordított a leghangosabban hagymakupola kalitkájában, pedig egyedül az állt még mindig ugyanazon a helyen. Jolly felpillant felpill antott ott.. A vitorlarúd, amelyen Griffin ült, üres volt.  – Jaj, ne! – Jollyn Joll ynak ak kihag kihagyyott a szívverése, miközben miközben a korláthoz korláthoz rohant rohant.. Walker szünet nélkül parancsokat ordított, mindenfelé szellemek lebbentek ide-oda. Szoledad és a kalmár eltűnt valahol a füst mögött, de Jolly az imént még látta őket. És Munk… igen, Munk a kagylóit rendezgette.  – Griffint Griffint keresem! keresem! – üvöltötte üvöltötte a lány, lány, és átmászot átmászottt a korláton. korláton.  – Jolly Joll y! Ne! – A lány csak egy egy pillanatra torpant torpant meg meg Walker Walker hangjától. hangjától. – Itt Itt minden mindenütt ütt korallzátony korallzátonyok  ok  vannak. Csak úgy nyüzsögnek itt a… Cápák, fűzte hozzá Jolly gondolatban, és ellökte magát. Nem maradt ideje rá, hogy elmagyarázza a kapitánynak kapitánynak,, a cápák cápá k nem nem fogják fogják bántani. bántani. Griffin ellenben ell enben védtelen védtele n volt velü v elükk szemben szemben a vízben. Jolly talpa a felkavart haboknak ütközött, és elszántan tartást keresett. Egy felhabzó hullámtaréj  pontosan  pontosan a lába között özött tört fel. Jolly Joll y elvesztette elvesztette az egy egyensúly ensúlyát. át. Amíg Amíg egy egyenesen enesen áll, a cápák nem fedezik fel, de ha fekszik, alulról felismerik a körvonalait. Villámgyorsan talpra állt. A lőporfüsttől tíz lépésnél meszszebbre nem lehetett ellátni. Jolly látta a lyukat, amelyet a találat tépett a   Carfax  törzsében, de túl magasan volt ahhoz, hogy e pillanatban komoly veszélyt jelentsen a hajóra nézve. Hogy mi a helyzet a  Palominóval , ,  azt innen nem látta: a fejvadász hajóját eltakarták a sárga és szürke füstfalak. De már nem telhet sok időbe, mire a következő sortűz végigsöpör a víz fölött.  – Griffin! Griffin! Jolly belekiabálta a fiú nevét a maró füstbe, de nem kapott választ. A vitorlarúd elég magasan volt ahhoz, hogy Griffin kitörje a nyakát, amikor belecsapódott a vízbe, de erre gondolni sem akart. Újra meg újra Griffin nevét kiabálta. Az átjáró két oldalán sorakozó sziklaszirteket és lejtőket szintén eltakarták a füstfelhők, Jolly csupán a  Carfax törzse alapján tájékozódhatott. Kétségbeejtően sötét volt most, hogy a füst elnyelte a holdfényt. A hajó fedélzetén elhelyezett olajlámpák gyenge fényt adtak ugyan, de az alig ért el a vízig; vattába burkolt csillagokként lógtak a korlát fölött a sötétségben. És Jolly még valamit tudott: ha Walker elhatározza, hogy véget vet a harcnak, eloltatja a lámpákat, hogy a Palomino a sötétben elveszítse a nyomukat. Legkésőbb akkorra vissza kell érnie a hajóra, vagy

örökké itt fog bolyongani vakon a füstben.  – Griffin, Griffin, az ördögbe is! Ő volt a legjobb úszó, akit ismert. De ha elvesztette az eszméletét, amikor bezuhant a vízbe… vagy ami még rosszabb lenne, ha ott fenn súrolta egy ágyúgolyó… Szabad? – kérdezte tőle fiú. –  Hiszen  Hiszen tudod… megcsókolhatlak? Ez a tökfilkó. Ha egyszerűen megtette volna, akkor talán… ugyan, természetesen védekezett volna. Vagy mégsem?  – Griffin, Griffin, hol hol bujkálsz? bujkálsz? A lábfeje beleütközött valamibe a vízben. Megbotlott, előrezuhant, de négykézlábra esve még vissza tudta nyerni az egyensúlyát. Ugyanebben a pillanatban egy hullám szökött fel alóla a magasba, és egy ökölcsapás erejével arcon találta.  Nem sötétedett sötétedett el előtte a világ vilá g – arról már rég gon gondoskodot doskodottt a füst és az éjszaka. Nem, Nem, fények  fények  lobbantak fel a homloka mögött, olyan vakítók, hogy lehunyta a szemét, már nem tudta megkülönböztetni a lentet és a fentet, és egy pillanatra elvesztette az eszméletét. Legalábbis feltételezte, hogy így történhetett, mert amikor megint kinyitotta a szemét, úgy sodródott a hullámokon, mint egy darab fa. Valahányszor csak meglökték a hullámok, a feje nekiütődött valami  puhának  puhának,, és fájtak a hajtövei – valami valami rángatt rángattaa a haját. Úgy érezte, mintha meg lenne duzzadva az arca. Fájt a feje. Valami elhúzott mellette, egy sötét háromszög, amely úgy hasította a hullámokat, akár a kard. Szitkozódva megpróbált felugrani és kitérni a cápa támadása elől. De az még nem támadta meg, talán óvatos volt a felszíni lárma miatt, félt attól a felfordulástól, amelyet a betolakodók keltettek a vizeiben. Jolly dülöngélve felállt, ezzel kikerült a cápa látóteréből. Fürkészőn körülnézett. Csak füstöt és sötétséget látott l átott mindenütt mindenütt.. De a  Carfaxot. nem. A hajó eltűnt.  – Az istenit! istenit! – kiabál kiabálta ta bele a ködbe, és után utánaa rájött, mibe mibe ütközöt ütközöttt a feje feje az előbb. Griffin sodródott mellette a vízben, egy deszkadarabba kapaszkodva. Jolly haja a fa hegyes csúcsába akadt bele az imént. A fiú copfjai táncoltak a hullámokon, amelyek minduntalan a fejének és a vallanak ütköztek. Arccal a víz felé fordult. Meg sem moccant. Jolly előrehajolt, kihúzta Griffin fejét a vízből, rázni kezdte, és kétségbeesetten a nevét kiabálta.  – Ne tedd ezt velem! – dadogta dadogta tehetetlen tehetetlenül. ül. – Nem fogsz fogsz megh meghalni, alni, hallod? Nem halhatsz halhatsz meg meg csak  csa k  így! Egy mozdulat kisöpört az agyából minden gondolatot. Már nem csak egy cápa úszott körülöttük. Többen voltak, hatan vagy heten. És a körök, amelyeket amelyeket leírtak leí rtak körülöttük, egyre egyre szűkültek. szűkültek.

A döntés

A Carfax  megfordult, és most már készen állt arra, hogy eredeti menetirányukat követve visszavitorlázzon a sziklalabirintusban; minél messzebb a sziklaátjáró másik végétől, minél messzebb a Palominótól.  – Itt Itt kell hag hagyynu nunnk Jollyt és Griffint Griffint – mondta ondta a szellemkalm szellemkalmár ár halkan, halkan, bele a halotti halotti csendbe, amikor a bajtársak egymás mellett álltak a korlátnál, és belenéztek a fekete hullámokkal elvegyülő sűrű füstbe. Forrni látszott a víz, mintha minden rejtett áramlat egyszerre határozta volna el, hogy a felszínre tör.  – Nem! Nem! – Mu Munk kiáltásától összerez öss zerezzen zentek tek a többiek. – Megk Megkeress eressük ük és felvesszük őket a hajóra.  – Ha magu agukt któl ól nem buk bukkan kannak nak fel újra… – Walker nem mondta ondta ki a többit. Az arca fénylet fénylettt az izzadságtól. Ő volt a felelős mindnyájukért, és a hajó irányítása kezdte felemészteni az erejét.  – Jolly Joll y ott kint van valahol! val ahol! – Munk Munk arca még mindig mindig úgy tüzelt, mint mintha ha lázas l ázas lenn l enne, e, de a hang angjában jában csengő düh minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy ura az érzékeinek. – Jolly sille! Nem fullad meg csa c sakk úgy.  – Ilyen Ilyen hullámverésnél? ullámverésnél? Ki tudja? tudja? – De Walker nem kezdett kezdett vitatkozn vitatkoznii Munk Munkkal, kal, han hanem em a szellemkalmárhoz fordult. – Azt mondja, hogy itt kell hagynunk őket? Már csak sejteni lehetett, hogy a kalmár arca ott van valahol a kapucni alatt. Olyan volt, mintha az ember ember egy egyenesen enesen beleb be lebeszélne eszélne egy fekete fekete lyu l yukba. kba.  – Ez nem kön könnnyű döntés. döntés. De legalább l egalább egy sillét élve él ve el kell vinnünk vinnünk Aelenium Aeleniumba, kerüljön, amibe kerül. Különben – elhalkult a hangja –, különben minden hiába volt. Az egész küldetés, az eddigi utun utunk… k… – Munkh Munkhoz oz fordult. – Még a szüleid szüle id halála is.  – Kezdettől Kezdettől fogva fogva hazudt hazudtál ál nek nekem em!! – Munk Munk hátrább hátrább lépett a kalmártól, kalmártól, de állta áll ta az árnyéksz árnyékszem em fenyegető tekintetét. – Mindig tudtad, mire megy ki az egész. A kagylók, amelyeket hoztál nekem… A látogatásaid a szigeten… Minden csak azért volt, hogy felkészíts, és egyszer elvigyél Aeleniumba.  – Mi a rossz ebben? ebben?  – Dön Döntöt töttél tél az egész életem él etemről ről anélkül, anélkül, hog hogyy akár én, akár a kár apa vagy anya anya ezt észrevettük volna. De most… most én döntöm el, mit teszek. És én addig nem megyek Aeleniumba, amíg Jolly nincs megint a hajón. – Alig észrevehetőn habozott. – És Griffin. Szoledad újból beleordította Jolly nevét a füstbe, de most sem kapott választ. Már legalább hússzor megpróbálta, de hiába. A Carfax  ágyúinak második sortüze kissé eltérítette a   Palominót a menetirányától, és a sziklazátonyok mögé szorította vissza. Ennek már több perce volt. A szellemeknek sikerült hamarabb megtölteniük a lövegeket, mint az ellenfeleiknek, így egyelőre megmenekültek a fejvadász következő sortüzétől. Constantine vélhetőleg épp azon volt, hogy egy időigényes manővert hajtson végre, hogy megint a régi pozíciójába kormányozza a Palominót. Csak így tudott tudott tüzet nyitn nyitnii ellenfeleir ell enfeleire. e. Mindenki számára világos volt, ez az egyetlen esélyük arra, hogy megint előnyre tegyenek szert.  Nem tudták tudták,, mekk ekkora ora kárt tett tett a két sortűz sortűz az ellen elle nséges hajóban – még mindig füst terjengett terjengett a

sziklaszirtek között, és eltakart előlük mindent. De csak idő kérdése volt, hogy folytatódjon a harc. Ha valób va lóban an megk megkockázt ockáztatják atják a visszavonu vis szavonulás lást,t, akkor akkor azt most most kell megpróbálniuk egpróbá lniuk.. Jollyval és Griffennel, vagy nélkülük.  – Másként Másként nem nem megy megy – mondta mondta a szellem szelle mkalmár. kalmár. – Semm Semmi nem olyan font fontos, os, mint mint a küldetésünk, küldetésünk, hogy hogy Aeleniumba Aeleniumba vigyünk vigyünk egy sillét. sill ét. Csak Csa k így tudjuk tudjuk feltartóztatni feltartóztatni az őrlőá őr lőáramot. ramot.  – A te küldetésed – mondta Munk lenézőn. – Nem a mi küldetésünk.  – Te még mindig nem akarod megérteni, egérteni, miről van szó. Ha az őrlőáram őrlőár am kibontak kibontakozt oztatja atja a teljes hatalmát, és feltépi a Mare Tenebrosum kapuját, mindannyian elvesztünk. A Karib-tenger. Az egész világ. És te, Munk, te vagy a menekülésünk kulcsa. Csak te győzheted le az őrlőáramot. De ahhoz el kell hogy vigyelek Aeleniumba.  – Eng Engem… em… vagy Jolly Joll yt. A szellem szell emkalm kalmár ár bólintott ból intott..  – Szívesebben vinnélek vinnélek oda mindkett indkettőtök őtöket. et. Két sille sil le kétszer kétszer ann annyit yit tud tud tenni, tenni, mint egy egy.. De inkább inkább lemondok az esélyeink feléről, mint hogy feladjam az egészet. Ha most nem vonulunk vissza, semmit nem nyerünk. Talán megtaláljuk Jollyt, és felvesszük a hajóra. De utána mi lesz? A   Palomino darabokra lő minket, te és Jolly meghaltok… és győz az őrlőáram. – A szellemkalmár odalépett Munkhoz, és megragadta a vállát. – Ez nem csak egy lehetőség, fiam, ez cáfolhatatlan tény. Vagy lemondunk most Jollyról és Griffinről, vagy hamarosan vége a világnak. Szoledad némán hallgatta a beszélgetést, és most sem szólt közbe. De az arckifejezése elárulta a gondolatait. Meg akarta menteni kettejüket, mindent meg akart tenni azért, hogy ne maradjanak ott kint sorsukra hagyva a bizonytalanban. Ám felismerte a szellemkalmár szavaiban rejlő végzetes igazságot is.  – Munk Munk – mondta ondta nyu yugodt godtan an –, ez a te döntésed. döntésed. Munk Munk még még habozott, habozott, de aztán aztán fáradt mozdu ozdulatokk latokkal al átmászott a korláton.  – Megyek Megyek és megk megkeresem eresem őket. őket.  – Nem! Nem! – A szellemkalm szellemkalmár ár hangja hangja most máskén máskéntt csengett csengett,, mint mint alig néhán néhányy másodperc másodperccel cel ezelőtt. ezelőtt. Úgy zúgott fel, mint a szélvész, és jeges hidegség járta át. – Szoledadnak nincs igaza. Ez nem a te döntésed. – A kezével jelet rajzolt a levegőbe, s abban a pillanatban három szellem vetette le magát a kötele kötelekről, kről, és finoman, finoman, de határozottan határozottan visszahúzt vi sszahúzták ák Munk Munkot ot a fedélzetre. fedélzetre . Munk szitkozódott és védekezett, de a ködlények szorítása kérlelhetetlen volt.  – Sajnálom Sa jnálom – mondt mondtaa a szellemkalm szellemkalmár, ár, és Munk Munkon on kívül mindenki indenki érezte a han hangjában gjában az őszinteség őszinteséget et és a szomorúságot  –, de nincs nincs más más lehetőség. lehetőség. Ne hidd, hidd, hogy hogy nem esik nehez nehezem emre. re.  – Hagyjatok! Hagyjatok! – üvöltöt üvöl tötte te Munk Munk,, amikor amikor a szellem s zellemek ek elhúzták elhúzták a korláttól, a fedélzet közepére közepére vitték, vitték, és nem engedték el. Könnyek szöktek a szemébe, és fáradt arca valósággal izzott a dühtől és a kétségbeeséstől. – Ezt nem tehetitek! Szoledad! Walker! Nem hagyhatjátok csak úgy itt Jollyt! A hercegnő lesütötte a szemét, és hallgatott. Walker visszament a hídra, de olyan nehézkesen lépdelt, mintha besűrűsödött volna körülötte a levegő. lev egő. Mindenki Mindenki látta, menyny menynyir iree berzenk b erzenkedi edikk attól, hogy kiadja a következő parancsokat. para ncsokat.  – Teljes gőzzel őzzel előre! elő re! – mondt mondta, a, hogy hogy aztán aztán – habozva habozva – hang hangosabban osabban megism megismételje. ételje. Buenaventure nem mozdult. mozdult.  – A lány lány – sutt suttogt ogta. a. – Mi lesz a lánnyal? lánnyal? Munk lent a fedélzeten ordított és szitkozódott. A boszorkányos faféreg ellenben hallgatott, és lehajtotta szarupáncélos fejét; az ember azt hihette, ő éppúgy gyászolja Jollyt és Griffint, ahogy a többiek.

 – Walker Walker – mondt mondtaa Buenaven Buenaventu ture. re. – Nem mehetünk ehetünk el…  – Hallottad. A pitbull-ember habozott, és egy hosszú pillanatig úgy tűnt, mintha meg akarná tagadni a parancsot. De aztán felvonyított, fájdalmasan és kétségbeesetten, rátette a mancsát a kormányra, és tette, amit tennie tennie kellett. kelle tt.  – Köszönöm Köszönöm – mondta ondta a szellemkalm szellemkalmár, ár, majd majd megfordult, egfordult, és egy egyedül edül előrem előre ment a hajó orrába. Senki Senki nem követte, most senki nem akart a közelében lenni.  – Jolly! – ordította ordította Mu Munk még egy egyszer, de a pára elnyelte elnyelte a hangját. hangját. A Carfax megmozdult, és hamarosan maga mögött hagyta a csata helyszínét. Jolly összeszedte minden erejét, és kirángatta Griffin felsőtestét a vízből. Griffin nehéz volt, nemcsak azért, mert fiú volt, és még egy fejjel magasabb is volt nála, hanem azért is, mert mozdulatlanul hevert a törött deszkán, mint egy holttest. Ráadásul a ruhája is teljesen megszívta magát vízzel. A Carfax  eltűnt. Lehetetlen volt megmondani, hogy a következő füstfal mögött bújik-e meg, vagy… nem, a többiek biztosan nem hagynák cserben. De vajon a szellemkalmár kockára tenné mindkét sille életét, ha esélye lenne arra, hogy legalább az egyiket megmentse? Soha nem hagyott kételyt afelől, mennyire fontos, hogy elvigye őket Aeleniumba. Aeleniumba. Vagy legalábbis legaláb bis az egyiküket. egyiküket. Jolly levegő után kapkodott, és úgy érezte, hánynia kell. De aztán, éppilyen váratlanul, visszany vis szanyerte erte az önural önuralm mát. Valahogy ki kell húz húznia nia Griff Gri ffint int a vízből. ví zből. A cápák egyre közelebb jöttek, már csak néhány lábnyira köröztek a hajótöröttektől. Jolly letérdelt, a vállára húzta Griffin bal karját, és minden erejét összeszedve talpra állt. Az erőlködéstől kiáltott egyet, olyan hangosan, hogy az ágyúfüst ellenére visszaverték a hangját a sziklahasadékok. Megbotlott, és visszaesett a térdére. Újból megpróbálta. És most sikerrel járt. Ez alkalommal sikerült felrángatnia Griffint. A bal kezével szorosan fogta a fiú karját, amely még mindig a vállán nyugodott, a jobbjával pedig benyúlt az öve alá, és annál fogva próbálta egyenesen tartani a testét, ahogy tudta. Egyszer már biztonságos helyre vitt egy magatehetetlen embert, a  Vézna Maddy  egyik tengerészét, de az a szárazföldön történt, és a férfinak a gyengesége ellenére szilárd talaj volt a lába alatt. Griffin azonban nem volt sille, és nem állt meg a lába a vízen. Jollyra nehezedett az egész súlya, ráadásul vigyáznia kellett, nehogy annyira belesüllyedjen a lába a vízbe, hogy megint felfigyeljenek rájuk a cápák. Valahogy sikerült előbbre vonszolnia a fiút. A cápauszonyok egy kivételével eltűntek a vízben, és az utols utolsóó ragadozó r agadozó is már csak néhány néhány másod másodperc percig ig kereste keres te a zsákmány zsákmányát, át, azután azután feladta. Tovább!, gondolta Jolly elszántan. Ne gondolkozz! Egyszerűen csak menj tovább! Valamikor partot kell érnie. Az átjáró nem volt túl széles, és bár Jolly a füstben teljesen elveszítette a tájékozódást, nem lehettek mess messze ze a sziklák. lőre! Menj már!  – Jo… Jolly… Joll y…  – Griff Gri ffin! in! – Jolly Jol ly majdnem majdnem elengedt elengedtee a fiút a megk egkönn önnyebbüléstől. yebbüléstől. Kitekerte a nyak yakát, át, hogy hogy Griffinre Griffinre nézzen, de nem látta az arcát. Vajon kinyitotta a szemét? Griffin hörgött, hörgött, azután azután vízár ömlött ömlött végig Joll Jo llyy vállán. váll án.  – Sikerülni fog! fog! – nyög nyögte te Jolly zihálva. zihálva. A fiú megint megpróbálta kimondani a nevét, azután Jolly érezte, ahogy megint elernyed a teste.

 – Griffin! Griffin! Szedd már már össze magad, magad, segítened segítened kell! kell! Kapaszkodj! Kapaszkodj! A fiú nem mozdult. Jolly új erőre kapott. Kétségbeesetten küzdött a magas hullámok, a tüdejét maró füst és a vaksötét ellen. Feltámadt a szél, és lassan eloszlatta a füstöt. Megint előtűnt a hold, és jeges fényét nyomasztó félhomállyá elegyítette a füstfellegekkel. Jolly most legalább megint látott valamit. A sziklák, ott elöl! Több púp magasodott ki előttük a vízből, mintha élőlények lennének, amelyek épp most akarnának  felegyenesedni guggolásból. Rögtön mögöttük volt egy kavicshordalékból álló lejtő, amelyre különös árnyak vetültek. Jolly Jol ly csak csa k akkor akkor jött rá, rá , hogy fatönkök fatönkök,, amikor közelebb ért. Vasakarattal eljutott a legszélső sziklákig, és diadalittas kiáltással kivonszolta Griffint a partra. Nem volt biztos benne, hogy rajta kívül bárki is hallotta a kiáltását, talán csak a saját fejében visszhangzott a hangja. hangja. Üresnek és erőtlenn erőtl ennek ek érezt ére ztee magát. magát. Apró kövek csikorogtak alattuk, amikor félig egymásra dőlve összeestek. Jolly előtt megint elsötétült a világ, és amikor magához tért, nem tudta, mennyi időre vesztette el az eszméletét. Talán csak néhány percre, talán egy órára. Lehet, hogy még hosszabb időre. Amikor kinyitotta szemét, a füst már eltűnt. Ahogy Griffin is. Páni félelemmel tapogatózott maga körül, de csak élettelen köveket, hideg kavicsokat fogott meg – és egy kezet. Ujjak kulcsolódtak az övéire, aztán megjelent egy arc. Griffin szőke copfjai himbálóztak  fölötte, és é s majdnem hozz hozzáér áértek tek az arcához. arc ához. A fiú mosolya kimerültnek tűnt – de mégiscsak mosolygott.  – Úg Úgyy látszik, látszik, a sillék sill ék a jövőbe látnak látnak – mondta. ondta. Az arca nagy agyon on köz közel el volt Jollyéh Joll yéhoz, oz, de ez e  pillanat  pill anatban ban nem nem zavarta a lányt lányt.. Griffin Griffin élt.  – A jövőbe? – ismételte ismételte meg meg Jolly, mint mintha ha rosszul rosszul értette értette volna a fiú szavait. szavait.  – Emléksz Emlékszel el még, még, mit mit mondt mondtál ál nekem nekem??  – Egy Egy csomó csomó dolgot mondt mondtam am az elmúlt elmúlt napokban napokban,, azt hiszem hiszem.. –Jolly megpróbált megpróbált felül felülnni, és a fiú kissé hátrább húzódott, hogy hogy helyet helyet adjon ad jon neki. De csak c sak annyir annyira, a, am a menn ennyire yire feltétlenül szükséges volt. vol t.  – Azt Azt mondt mondtad, ad, megcsók megcsókolhat olhatnálak nálak,, ha ha egyedül egyedül lenn le nnénk énk egy lakatlan szigeten szigeten..  – Ó, azért voltak… megszorítások egszorítások – mondta ondta Jolly Joll y bizonyt bizonytalan alan mosollyal. osoll yal. Egy Egy csomó csomó dolgon kellett gondolkodnia, a Carfaxon, a társain, a  Palominóval vívott tengeri csata kimenetelén és azon, hogy most mi lesz le sz velük vel ük itt egyedül egyedül enn ennek ek a sziklatöm s ziklatömbnek bnek a partján. par tján. A fiú most mintha még szélesebben mosolygott volna, majdnem olyan volt, mint a régi Griffin. De aztán csak belenézett Jolly szemébe, felállt, és felé nyújtotta a kezét.  – Fel tudsz tudsz állni? A fiú hirtelen hir telen visszahúzódása vi sszahúzódása szinte még még inkább elbizony el bizonytalanította talanította Jollyt, Jol lyt, mint mint az imént imént a közelsége. közelsé ge.  – Nem én voltam az, az, aki a ki majdnem majdnem megf megfulladt ulladt ott kint kint – mondta, ondta, de megfogt egfogtaa Griffin Griffin kezét, kezét, és hag hagyyta, hogy felhúzza. Mielőtt észbe kapott volna, a fiú karjában találta magát.  – Griffin Griffin – mondt mondtaa a fejét rázva rázva –, ez nem nem a megf megfelel elelőő pillanat pill anat arra, hogy… hogy… Griffin homlokon homlokon csókolta és eleng ele ngedte. edte.  – Köszönöm Köszönöm,, hogy hogy megment egmentett etted ed az életemet. életemet. Ugy Ugyee te húzt húztál ál ki a partra? Jolly bólintott.  – Mi az utolsó, utolsó, amire vissza tudsz tudsz emlékez emlékeznni?  – Az ágy ágyúdörgés. údörgés. És hogy hogy… … hogy hogy… … fent fent ültem az árbocon, árbocon, ugy ugye? e? És aztán aztán leestem, leestem, azt hiszem. iszem. A lány megint bólintott.

 – n utánad tánad mentem entem,, hogy megk egkeresse eresselek. lek. Minden Minden tiszta tiszta füst volt, és amikor amikor végre megtalál egtaláltalak, talak, addigra eltűnt a Carfax… mind a két hajó. Jolly kinézett a sziklaátjáróra. Holdfényszilánkok csillámlottak a vízen. A hullámverés a partra sodort néhány fadarabot, azután elmosta, majd megint visszadobta őket. Hajónak nyoma sem volt. Zajt sem lehetett hallani a távolból, sem hangokat, sem ágyúdörgést. Tényleg Tényleg egyedül voltak. vol tak.  – Mi van, ha elsüllyedt? elsül lyedt? – Griffin Griffin követte követte a tekint tekintetét. etét. A törmelékek törmelékek és az üres víz ug ugyyanazokat anazokat a  baljós sejtelmeket sejtelmeket ébreszt ébres ztették ették mindkett indkettejükben ejükben.. De Jollynak mégis mégis azt súgta súgta egy e gy belső hang ang,, hogy hogy az első gondolata volt helyes. A szellemkalmár itt hagyta őket. Csalódott volt emiatt? Vagy dühös? Szüksége lesz némi időre, hogy erre választ tudjon adni. Hát nem ezt akarta mindig? Elvégre egyedül Munknak kell viselnie a felelősséget. Mágia, varázslat –  ehhez neki semmi köze nincs. Ő csak a vízen jár. És kalóz. Éppúgy, ahogy Griffin.  – Még nincs nincs vége – mondta mondta a fiú. – Egész biztosan biztosan nincs. nincs. Jolly Joll y nem nem válaszolt. Hátrafordult, Hátrafordult, és mászn másznii kezdett felfelé a kavicsos lejtőn.  – Menjünk Menjünk!! – mondt mondta. a. – Talán van itt valahol valahol élet. éle t. Talán vannak emberek, gondolta. Vagy egy olyan teremtmény, mint az aherusz. Jolly megborzongott.

Aelenium

Három nappal később sűrű ködfal takarta el a Carfax elől a napfelkeltét a horizonton. Az égbolt izzó vöröse, melyet aranyló foltok és fényerek szőttek át, először csak elmosódott, majd teljesen elmerült elmerül t a hullámzó hullámzó szürkeségben. s zürkeségben.  – Ez az – mondta ondta a szellemk szellemkalmár alig titkolt titkolt megk egkönn önnyebbüléssel. yebbüléssel. – A köd mögött ögött van az úti célunk.  – Aelenium Aelenium?? – kérdezte kérdezte Szoledad, aki mellette mellette állt ál lt a korlátnál. korlátnál. A félszem félszeműű bólintott bólintott a kapucnija kapucnija alatt al att.. A vállán ülő papagájok éles hangon rikoltottak egyet, ami majdnem úgy hangzott, mint egy ember  nevetése.  – Talán a ködben lerázh lerá zhatju atjukk a  Palominót –  szólt   szólt le Walker a hídról. A szellemkalmár nem fordult hátra hozzá. Úgy tűnt, mintha igézőn beszélne a hullámzó ködgomolyaghoz, amely hamarosan eltakart előlük mindent.  – Le Le fogjuk fogjuk – suttog suttogta. ta. – Le Le fogjuk fogjuk.. A fejvadász hajója még mindig mögöttük volt. Megrongálódott, és jóval lassabban haladt – éppúgy, ahogy a Carfax. Két nyomorék, akik sántikálva és zihálva elkeseredett versenyt folytatnak egymással. A hagymakupola alakú ketrec egy láncon himbálózott a korlát fölött. A boszorkányos faféreg kívánta, hogy ott helyezzék el, hogy ő is láthasson valamit, és ahogy ő fogalmazott, ne kelljen egész áldott nap a többiek büdös lábát és néhány poshadó hordót bámulnia. A köd szálkás ujjaival értük nyúlt, és néhány másodpercen belül beborította őket. Szoledadnak úgy tűnt, mintha eléjük jött volna, de a szellemkalmár tudta, miről van szó:  – A köd köd széles gyű yűrűk rűként ént öleli körül Aelenium Aeleniumot. A legtöbb legtöbb embert visszat vis szatartja artja attól, attól, hog hogyy közelebb közelebb merészkedjen.  – És azok, azok, akik akik mégis mégis megpróbálják? megpróbálják? Most maga a kalmár is már csak egy sötét folt volt a szürke pára kellős közepén.  – Némelyek Némelyek visszatérnek, visszatérnek, mások mások ott ott maradnak maradnak.. Szoledad megborzongva gondolt a tenger fenekén pihenő hajóroncsokra, sok mérfölddel a víz felszíne alatt.  – Követett Követett minket inket a  Palomino?–   szólt fel Walkernek, hogy elterelje a gondolatait. A ködben a kapitánynak is már csak a körvonalait lehetett látni.  – Mindenesetre Mindenesetre nem láttam, láttam, hogy hogy visszafordult visszafordult volna – válaszolta Walker Walker.. – Magam Magam is csodálk csodál kozn oznék, ék, ha Constantine ennyi idő után feladná. – Halkan váltott néhány szót Buenaventuréval, majd megint a többiekhez fordult. – Legyetek csendben! Ha nem hallanak minket, valószínűleg elveszítik a nyomunkat. Jó darabig csak a deszkák és az árbocok recsegését lehetett hallani, amit a törzshöz verődő hullámok  halk csobogása kísért. Örökkévalóságnak tűnő percek után fülsiketítő csikorgás és ropogás hallatszott, melyet iszonyatos reccsenés követett. Szoledad egy lökést várt, amely majd ledönti a lábáról – de ez elmaradt. Egy pillanatig biztos volt

 benne,  benne, hogy hogy a Carfax zátonyra futott. Pedig a hangok a hátuk mögül jöttek. A mákszemnyi ködcseppek  hozták el hozzájuk, mint milliónyi apró szájacska, amelyek egy üzenetet adtak át nekik. Kiáltások Kiál tások hatoltak el hoz hozzájuk zájuk.. Vad, szívet tépő és szánalmat ébresztő sikolyok. Sikolyok számtalan torokból, tucatnyi hangnemben, és mindegyik annyira reményvesztett és kétségbeesett volt, hogy már semmi kétség nem férhetett ahhoz, hogy mi történt ezekkel a szerencsétlen tengerészekkel. Halálsikolyok voltak. Valahol mögöttük, a sűrű köd mélyén a tengerbe veszett a  Palomino legénysége. És a hajójuk velük  együtt pusztult el.  – Te jóságos isten – suttog suttogta ta Szoledad. Teljesen elje sen megk egkövült, övült, mozdu ozdulatlann latlannáá dermedt dermedt minden  porcikája. Mintha Mintha megf megfagy agyott ott volna még még az ajka is. A szellemkalmár keze vértelen árnyként kulcsolódott a korlátra.  – Ezek Ezek nem nem Aelenium Aelenium hatalm hatalmai ai voltak – mondt mondtaa halkan. halkan. – Ők nem ilyen kön könyyörtelenek. örtelenek. És aztán, mintegy varázsszóra, mindkettejük pillantása a hajó orrába vándorolt. Munk ült ott törökülésben. Kör alakba rendezte maga előtt a kagylókat. A kör közepén egy gyöngyszem lebegett, amely olyan fénnyel lángolt, akár egy vízi szörny pupillája. Munk intett, sokkal könnyedebben, mint korábban, mire a gyöngyszem azonnal beröppent egy nyitott kagylóba, és elnyelték az összecsapódó héjak.  –  Ő  volt az? – Szoledad csak akkor jött rá, hogy hangosan kimondta, amire gondolt, amikor a szellem szell emkalm kalmár ár megint bólint bóli ntott. ott. Csak egyszer, egyszer, egészen röviden. rövi den.  – Szentség Szentséges es isten – suttog suttogta ta a kalmár kalmár olyan halkan, halkan, hog hogyy csak Szoledad hallotta. hallotta. A hercegnő hercegnő most először vélt felfedezni a hangjában valami félelemfélét. Szoledadnak remegett a térde, és a fejében egymást kergették a gondolatok.  – Munk Munk?? – kérdezte. kérdezte. A fiú felemelte a fejét, és ránézett. A ködön átsejlő mosolya diadalittas és jeges volt. Szoledad már épp erőt akart venni magán, hogy odamenjen hozzá, amikor egy heves légáramlat felkorbácsolta a ködöt a fejük fölött, apró örvényeket keltett a fehér ködfelhőben, és majdnem ledöntötte a lábáról. Valami nagy lebegett át a  Carfax fedélzete és a kettétört főárboc fölött. Azután éppilyen hamar el is tűnt a ködben. Már csak halk, tompa suhogás hatolt Szoledad füléhez, mintha hatalmas hatalmas szárnyak szárnyak hasították volna a levegőt. lev egőt.  – Mi volt ez? ez?  – Ne félj! – mondta ondta a szellemk szellemkalmár megn egnyu yuggtatóan. tatóan. Már visszanyerte visszanyerte az önuralmát önuralmát.. – Ez Aelenium Aelenium első előhírnökeinek egyike volt. Mindjárt elérjük a másik oldalt. A köd már minden pillanattal ritkább lesz. Munk teljes lelki nyugalommal eltette a kagylóit. Izzadság gyöngyözött a homlokán, és csatakos volt a ruhája is, de nem zavartatta magát. Csak az ujjai remegtek egy kicsit, és valamivel gyorsabban vette a levegőt. Szoledad nem tudta eldönteni, mitől fél jobban e pillanatban: Munk varázslatától, amely hullámsírba taszította a  Palominót , ,  vagy azoktól a hatalmas lényektől, amelyek az árbocok körül lebegnek  láthatatlanul. A hercegnő összeszedte magát, és elfordult a fiútól. Később még elég idejük lesz foglalkozni azzal, amit tett – és  ahogy tette. És amit amit még talá talánn okozni okozni tud, jó és rossz ros sz értelem értel emben ben egyaránt. egyaránt. A hajó orra fölött kinézett a vörösessárga izzásra, amely most átsejlett a ködön: Aelenium reggeli égboltja volt az. A ragyogó panoráma olyan látványt nyújtott, mintha egy leheletnyi aranyport hintettek  volna szét egy skarlátvörös tengerben. Minden egyes hullámmal, amely megtört a  Carfax orrán, a víz

is mindinkább átvette az égbolt színét, míg végül teljesen feloszlott a köd, rézvörös fénnyel égő tűzbe mártva a habokat.  – Aelenium Aelenium – suttog suttogta ta a szelle szellem mkalmár, kalmár, aki Szoledad Szoledad mellett állt a korlátnál. korlátnál. A hercegnő nem tehetett tehetett mást, mást, csak bám b ámult ult előre, elő re, tágra nyílt szemmel, szemmel, tátott szájjal. szájja l. Nem érzékelte, mit csinálnak a többiek a hajón, mit mondott vagy gondolt Walker, hogy Buenaventure elengedte-e a kormányt, vagy hogy mit művelt a kalitkájában a boszorkányos faféreg. Csak… nézni tudott. A ködgyűrű körülbelül két-három mérföld átmérőjű, kör alakú vízterületet zárt körül. A napfelkelte tetők és tornyok erdeje, alacsony házak, erődítésszerű csipkézett várfalak és bizarr cukormázas tortákra emlékeztető paloták tarka egyvelege fölött izzott és csillogott. Hidak íveltek át csúcsos ormok  és kilátók között, amelyek némelyike fedett volt, mások fedetlenek, és olyan finom kialakításúak, mintha porcelánból lennének. Szoledad szabad tereket és tüskés citadellákat látott a legkülönfélébb elrendezésben, szabadon függő lépcsőket, melyek pókhálószálként húzódtak épülethomlokzatok, ajtók  és lejárók között, vízeséseket, melyek a homlokzatokon elhelyezkedő nyílásokból bugyogtak elő, és láthatatlan csatornákban és tárolókban tűntek el az épületek zűrzavarában. Ebből az egészből alig volt valaminek nyilvánvaló gyakorlati értelme, mintha Aelenium építőmestere szabad folyást engedett volna a szépségről és az eleganciáról alkotott felfogásának anélkül, hogy különösebb hangsúlyt helyezett volna az úszó város lakhatóságára. A furcsa kialakítású, girbegurba, kusza struktúrák kellős közepén egy nagyon meredek, fehér hegykúp magasodott, amelynek tökéletesen szabályos volt a formája. Olyan lapos volt, mintha pengével hasították volna le a csúcsát, így leginkább egy vulkánkráterre hasonlított. A tengerről azonban nem lehetett látni, hogy ott fent egy nyílás tátong-e, vagy a mesterséges csúcs egy emelvényben végződik. Víz zubogott végig az oldalába vájt mély hasadékokban, és aranyló mintát alkotott, amikor visszaverte a felkelő nap izzó fényét. Széles, a végükön elkeskenyedő stégek nyúltak az Aelenium körüli tengerbe. Szoledadnak kellett egy kis idő, mire rájött, hogy valójában mik ezek a stégek: egy óriási csillag csúcsai. Aelenium egy tengeri csillagon állt. Egy tengeri csillagon, amely a vízen sodródott, és akkora volt, mint egy sziget, amelyet egészen a széléig beépítettek. De… egyáltalán beépítették? Szoledad közelebb érve látta, hogy a csillagvárost nem mesterségesen építették, ahogy először  gondolta. Minden csúcs, tüske, tető és fal korallból volt, mintha évmilliók alatt rétegről rétegre rakódott volna a tengeri csillag felszínére, létrehozva azt a mesterművet, amelyet első pillantásra egy túlbuzgó építőmester művének nézhetett az ember. Vajon ugyanígy fest az alja is? Ott lent van a város felső részének bizarr tükörképe? Elhagyatott termek és végtelen folyosók, amelyeket elöntött a tenger; toronycsúcsok, melyeken kagylótelepek   burjánzan  burjánzanak, ak, és rákok r ákok plankt planktonok onok után után kut kutatn atnak; ak; néptelen néptelen csarnokok, csarnokok, melyeken melyeken csak néha néha siklik át egy ragadozó hal, némileg megzavarva a méltóságteljes sötétséget és csendet? Majd megtudjuk, hasított a hercegnőbe a gondolat, mert csak most vált világossá számára, hogy valóban e csodás képződmény vendégei lesznek. Szövetségesek, sőt talán barátok is. Semmitől nem kell tartaniuk. Mégis keserű mellékíz vegyült határtalan csodálkozásába és bámulatába, valami mélységes félelem félel em.. Majdnem Maj dnem pánik. pánik. Miféle hely ez? Honnan származik? Meglehet, hogy Aelenium magától fejlődött ki ezer és ezer tonna korallból, de ez nem lehetett puszta véletlen. A korallok határozott céllal rakódtak egymásra az örökkévaló idő végtelen lassúságával, lépcsőket, stégeket, díszes ablakrámákat létrehozva. Azzal a céllal, hogy lakjanak bennük. De kicsoda kicsoda??

Szoledad most még valamit látott, magasan a korallkatedrálisok és tajtékminaretek fölött: hatalmas, rájaszerű lényeket bíborvörös erekkel behálózott szárnyakkal, melyek közt emberek ültek. A lovasok  valósággal eltörpültek az óriási teremtményekhez képest. Most mindjárt hárman is áttörték közülük a  párafalat, szétrobbantva szétrobbantva a csillámló csi llámló ködpelyhek ködpelyheket. et. Szoledad Szoledad ráism ráis mert a szárnyak szárnyak suhog suhogására, ására, ug ugyyanezt anezt hallotta hallotta az előbb előb b is, is , amikor amikor valam vala mi kört írt le l e az árboccsúcsok árboc csúcsok fölött. fölött. De nemcsak az égen látott lovasokat, hanem a vízen is. Embereket csontos tengeri csikókon, melyeknek hosszú, hegyes pofájuk és tányér nagyságú szemük volt. Az elszarusodott testű állatok  farkukkal kecsesen manőverezve, széles kanyarokat leírva vitték mestereiket Aelenium vizein. A hercegnő látta mindezt, ugyanakkor tudta, hogy ez valószínűleg csak egy töredéke annak a csodának, amely amely a korallvárosban korallvár osban várja őt és a többieket. Az egyik óriás rája olyan mélyre ereszkedett föléjük, hogy már csak néhány méterre lebegett a fedélzet fölött, fölö tt, kényelm kényelmes es szárnycsa szárnycsapáso pásokk kkal, al, farka hegyét hegyét finoman finoman csóvál csó válva. va. Egy hoszszú, hoszszú, fekete hajú férfi hajolt ki a szárnyak közül, és szertartásosnak tűnő, különös intéssel üdvözölte a szellemkalmárt.  – Légy Légy üdvözölve megin megintt a körünk körünkben, ben, öreg barátom! barátom! – kiáltotta kiáltotta a rájalovas. rájalovas . – És legyenek legyenek üdvözölve a barátaid is! Lakjanak a kupoláink alatt, és fogyasszák ételeinket! – Ez inkább úgy hangzott, mint eg udvarias szófordulat, semmint egy szívből jövő meghívás. Szoledad és a szellemkalmár egymásra pillantott, mielőtt a férfi válaszolt az üdvözlésre:  – Köszönöm Köszönöm neked, neked, D’Artois, D’Artois, a rájagárda vezére. Örülök, hog hogyy visszatértem. visszatértem. És elhoztam elhoztam nektek, ektek, amit ígértem. ová vezettél minket,  kérdezte Szoledad a tekintetével, de a kalmár csak titokzatosan mosolygott, ahogy oly gyakran tette. A hercegnőnek nem maradt más választása, mint hogy csodálkozzon, és megpróbáljon uralkodni torkában dobogó szívén és reszkető térdén. Munk hirtelen mellette termett, és kifejezéstelen arccal bámulni kezdte a csillagváros korallképződményeit.  – Jollyn Jol lynak ak ezt ezt látnia látnia kellett volna – suttogt suttogta. a. – Most velünk kelle kellenne lenn le nnie, ie, nem máshol. – Elfordítot Elfordí totta ta a fejét, és először Szoledad szemébe nézett, aztán a szellemkalmárra szegezte a tekintetét. – Elárultuk. Azután elhallgatott, és kinézett a korallvárosra. Walker habozva végrehajtotta a rájalovas utasításait, és Buenaventure segítségével a hajót a tengeri csillag csúcsainak egyikéhez kormányozta, amelyek jó kétszáz lépésnyire nyúltak ki a város tulajdonképpeni magjából.  – Elárultuk Elárultuk – morm mormogt ogtaa Mun Munk ismét. ismét. Szoledad küzdött a belső késztetés ellen, hogy elmenjen mellőle, akár csak pár lépésnyire, hogy ne legyen a közvetlen közelében. Attól talán elmúlt volna a hidegrázása. Munk, az a fiú, aki az imént egy kézmozdulatával habozás nélkül, gátlások nélkül egy hajó teljes legénységét fojtotta bele a tengerbe, mozdulatlanul állt mellette. A Carfax lela  l elassult, ssult, a szellem szell emek ek megk megkurtított urtították ák a vitorl v itorlákat, ákat, aztán végre végre horgonyt horgonyt vetettek. vetettek. Aelenium fogadta megmentőjét.  Nyom  Nyomta ta a Kinizsi Kinizsi Nyom Nyomda da Kft., Kft., Debrecen Felelős vezető Bördős Bördős János igazgat igazgatóó Megjele Megjelent nt 18,2 (A/5) ív terjedelembe