Vass Z_A képi kifejezéspszichológia.pdf

Kivonat: Vass, Vass, Z. (2011). A képi kifejezéspszichológia alapkérdései alapkérdései - szemlélet és módszer. módszer. Budapest: L’Harmattan

1.1.2 A képi kifejezéspszichológia alapelvei

Kivonat az alábbi könyvb !l: Vass, Z. (2011). A képi képi kifejezéspszichológia kifejezéspszichológia alapkérdései alapkérdései - szemlélet szemlélet és módszer. módszer.

Budapest: L’Harmattan Idiografikus megközelítés

A képi kifejezéspszichológia kifejezéspszichológia egészen más módon közelít az emberi viselkedés megértéséhez, mint a behaviorista eredet", pszichometriai szemlélet. Az inger és a válasz jól belátható kapcsolata helyett már a legegyszer " bb modellben is be kell vezetni a kontextust mint változót. Murstein (1965) például a következ következ ! képletet javasolta: PR = Sa B b Oc, ahol PR a projektív válasz, S az inger, B a kontextus (a vizsgálatvezet ! hatása, az instrukció, a tesztfelvétel fizikai körülményei stb.), O az organizmikus tényez !k jele (igények, szükségletek, énkép, célok stb.), a, b és c pedig az egyes változók relatív fontosságát mutató, súlyozó faktorok. Murstein képlete jól mutatja, hogy a képi kifejezéspszichológia nomotetikus helyett alapvet !en idiografikus szemléletet kíván. Még ha feltételezzük is, hogy a modellben S és B elméletileg objektíven meghatározható tényez !, akkor is kvantifikálatlan marad az organizmikus változó. Kevés kivétellel szinte minden empirikus vizsgálat, amely például a projektív rajzok pszichometriai mutatóit (reliabilitás, validitás) kutatta, ezen a ponton vallott kudarcot. A megfelel ! idiografikus módszert azonban igen nehéz megtalálni, aminek a képi kifejezéspszichológia fájdalmasan tudatában van. Bár sok szerz ! utal az idiografikus módszerre, a legtöbben csak az összefüggések fontosságának megfogalmazásáig jutnak el. Már a programadó klinikus, Machover (1949) is felhívta a figyelmet az ismérvek kölcsönös kapcsolatban álló mintázatainak fontosságára, és óva inti a klinikust a „jelzések” mechanikus, szótárszer " használatától. Sloan (1954) kritikai összefoglalásában a rajzi jegyek egymáshoz kapcsolódó csoportjait írta le vizsgálatra érdemesnek. Buck (1964) eleve valószín"tlennek tartotta az atomisztikus típusú statisztikai bizonyítékokat. Hammer (1958, 1968) szerint a rajzi jegyek egymásra vonatkoztatott mintázataira kell összpontosítani az elemzésben. A klinikus kutatók, mint például Suchenwirth (1974), Hárdi (1983), Bader (1971) megkérd ! jelezik a betegségspec betegs égspecifik ifikus us egyedi jegyek jegye k létezését. létez ését. Fisher Fishe r (1969) (1969 ) figyelmezt figy elmeztet et a leegyszer leegys zer "sít ! pszichometriai kritériumoknak a komplex jelenségekkel inkongruens, átgondolatlan, konfúziót el!idéz! alkalmazására. Más szerz !k arról írnak, hogy a rajz és a megfigyelhet ! viselkedés nem áll egymással közvetlen kapcsolatban (Hammer, 1969; Koppitz, 1983). Talán ez az oka annak, hogy a képi kifejezéspszichológia alapelvei szorosan összefonódnak a módszertannal. Példa erre a rendszerszemlélet " teoretikus , Sehringer 1992-ben megfogalmazott tíz alapelve a gyermekrajzok pszichodiagnosztikai elemzéséhez: (1) a gyermekrajzokat csak a kontextus figyelembevételével lehet megérteni; (2) többszörös meghatározottság, többszörös hatások (a személyiségváltozók és a képi kifejezés között); (3) elméletalapú kérdezés (a kutatónak el!zetes feltevésekkel kell rendelkeznie); (4) kommentáló típusú reflexió (a rajzoló önértelmezései és a diagnosztikus kérdések kiegészítik egymást); (5) egészleges néz ! pont; (6) folyamatelemzés; folyamatelemzés; (7) fenografikus megközelítés (azaz fenomenológiai leírás); (8) az élmény ambiguitása (a szenzoros


tapasztalat és a neki tulajdonított jelentés kett !ssége); (9) interakcióelemzéses megközelítés; (10) az üzenet kett!s négyszög-elve (kommunikációs elemzés). Tanulmányozva a sehringeri alapelveket, nehéz eldönteni az egyes pontokról, hogy módszertani vagy elméleti paradigmát képviselnek-e. A konklúzió valószín "leg az, hogy a képi kifejezéspszichológia azon tudományterületek közé tartozik, amelyeken a módszer szemléletet jelent, a szemlélet pedig pedig módszert; a képi képi kifejezéspszichológia kifejezéspszichológia alapelvei metodológiát metodológiát definiálnak. definiálnak. A képi kifejezéspszichológia alapelveinek keresésében egy korábbi tanulmány (Vass, (Vass, 2006) alapján a következ!, elméleti megfontolásokból indulunk ki: 1. 2. 3. 4.

az expresszív expresszív viselkedés nem önmagában, önmagában, hanem összefüggésekbe összefüggésekbe helyezve hordoz jelentést; a jelen jelenté téss Gest Gestal alt-j t-jel elle legg"; lineáris lineáris okság okság helyett helyett a többszörös többszörös és a cirkulári cirkuláriss okság elve elve magyarázz magyarázza; a; az expresszív expresszív viselke viselkedés dés területén területén az ok (jelentés) (jelentés) és az okozat (jelenség (jelenség)) aszimmetrikus aszimmetrikus viszonyban áll (a pillanatfelvételként kiragadott, expresszív viselkedésforma nem mindig hordozza a keresett információt; az expresszív viselkedés viszont nem csak a a vizsgálatvezet ! által keresett információt hordozza).

Ahelyett, hogy sorra idéznénk a különböz ! szerz!k által leírt alapelveket, a továbbiakban inkább a közös elemeket és a „magyarázatok magyarázatát” keressük. Áttekintve a szakirodalmat (lásd err !l Vass, 2003a, 2006), a terület programadó szerz !inek (Buck, 1948a; Koch, 1949/1967; Machover, 1949; Bolander, 1977; Burns és Kaufmann, 1972; Hárdi, 1983, 2002; Hammer, 1991, 1997; Kaufman és Wohl, 1992; Sehringer, 1999) elméleti és módszertani megállapításaiból két teorémát vezetünk le, amelyek egyúttal kijelölik a képi kifejezéspszichológia néz ! pontunk szerinti, két legfontosabb alapfogalmát: a kontextust és a konfigurációt. Els! teoréma: kontextualizálás

Az els! teoréma szerint a dekontextualizált képi kifejezést ismét kontextusba kell helyezni; a képi kifejezés kizárólag kontextusban érthet ! meg. A kontextus kifejezést (a nyelvészeti analógiát követve) elkülönítjük a ko-textus terminustól, amely sz "kebb értelm" és értelmezésünkben egy adott képi jelenség jelkörnyezetét jelenti. A ko-textussal szemben a kontextus a képi kifejezés létrejöttének körülményeit jelöli, amelyek abban az értelemben egészítik ki a kép jelentését, ahogyan az alaklélektanban a figurát egészíti ki a háttér. Érdemes ezen a ponton ismét a szövegtanhoz szövegtanhoz fordulni: a kontextus ismerete a szituációval, vagyis a közlés személyközi, valamint térbeli és id! beli viszonyaival kapcsolatos ismereteket, a megnyilatkozásnak keretet adó társadalmi cselekvéssel kapcsolatos ismereteket, továbbá azokat a világról való ismereteket jelenti, amelyek a megnyilatkozás témájával függnek össze [...] A kontextus kontextus [...] a résztvev !i (megnyilatkozói és befogadói) szerepekb !l, illetve a résztvev !k fizikai, szociális és mentális világából tev !dik össze. A fizikai világ a résztvev !k által észlelt tér-id! viszonyrendszerb !l épül fel. A szociális világ a résztvev !k társadalmi viszonyrendszerét öleli fel. A mentális világ pedig a résztvev !k (egymásnak tulajdonított) mentális állapotait tartalmazza. A megnyilatkozások kontextusa azonban nem el!re adott, hanem az értelmezés folyamatában jön létre. A kontextus létrehozása További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


tapasztalat és a neki tulajdonított jelentés kett !ssége); (9) interakcióelemzéses megközelítés; (10) az üzenet kett!s négyszög-elve (kommunikációs elemzés). Tanulmányozva a sehringeri alapelveket, nehéz eldönteni az egyes pontokról, hogy módszertani vagy elméleti paradigmát képviselnek-e. A konklúzió valószín "leg az, hogy a képi kifejezéspszichológia azon tudományterületek közé tartozik, amelyeken a módszer szemléletet jelent, a szemlélet pedig pedig módszert; a képi képi kifejezéspszichológia kifejezéspszichológia alapelvei metodológiát metodológiát definiálnak. definiálnak. A képi kifejezéspszichológia alapelveinek keresésében egy korábbi tanulmány (Vass, (Vass, 2006) alapján a következ!, elméleti megfontolásokból indulunk ki: 1. 2. 3. 4.

az expresszív expresszív viselkedés nem önmagában, önmagában, hanem összefüggésekbe összefüggésekbe helyezve hordoz jelentést; a jelen jelenté téss Gest Gestal alt-j t-jel elle legg"; lineáris lineáris okság okság helyett helyett a többszörös többszörös és a cirkulári cirkuláriss okság elve elve magyarázz magyarázza; a; az expresszív expresszív viselke viselkedés dés területén területén az ok (jelentés) (jelentés) és az okozat (jelenség (jelenség)) aszimmetrikus aszimmetrikus viszonyban áll (a pillanatfelvételként kiragadott, expresszív viselkedésforma nem mindig hordozza a keresett információt; az expresszív viselkedés viszont nem csak a a vizsgálatvezet ! által keresett információt hordozza).

Ahelyett, hogy sorra idéznénk a különböz ! szerz!k által leírt alapelveket, a továbbiakban inkább a közös elemeket és a „magyarázatok magyarázatát” keressük. Áttekintve a szakirodalmat (lásd err !l Vass, 2003a, 2006), a terület programadó szerz !inek (Buck, 1948a; Koch, 1949/1967; Machover, 1949; Bolander, 1977; Burns és Kaufmann, 1972; Hárdi, 1983, 2002; Hammer, 1991, 1997; Kaufman és Wohl, 1992; Sehringer, 1999) elméleti és módszertani megállapításaiból két teorémát vezetünk le, amelyek egyúttal kijelölik a képi kifejezéspszichológia néz ! pontunk szerinti, két legfontosabb alapfogalmát: a kontextust és a konfigurációt. Els! teoréma: kontextualizálás

Az els! teoréma szerint a dekontextualizált képi kifejezést ismét kontextusba kell helyezni; a képi kifejezés kizárólag kontextusban érthet ! meg. A kontextus kifejezést (a nyelvészeti analógiát követve) elkülönítjük a ko-textus terminustól, amely sz "kebb értelm" és értelmezésünkben egy adott képi jelenség jelkörnyezetét jelenti. A ko-textussal szemben a kontextus a képi kifejezés létrejöttének körülményeit jelöli, amelyek abban az értelemben egészítik ki a kép jelentését, ahogyan az alaklélektanban a figurát egészíti ki a háttér. Érdemes ezen a ponton ismét a szövegtanhoz szövegtanhoz fordulni: a kontextus ismerete a szituációval, vagyis a közlés személyközi, valamint térbeli és id! beli viszonyaival kapcsolatos ismereteket, a megnyilatkozásnak keretet adó társadalmi cselekvéssel kapcsolatos ismereteket, továbbá azokat a világról való ismereteket jelenti, amelyek a megnyilatkozás témájával függnek össze [...] A kontextus kontextus [...] a résztvev !i (megnyilatkozói és befogadói) szerepekb !l, illetve a résztvev !k fizikai, szociális és mentális világából tev !dik össze. A fizikai világ a résztvev !k által észlelt tér-id! viszonyrendszerb !l épül fel. A szociális világ a résztvev !k társadalmi viszonyrendszerét öleli fel. A mentális világ pedig a résztvev !k (egymásnak tulajdonított) mentális állapotait tartalmazza. A megnyilatkozások kontextusa azonban nem el!re adott, hanem az értelmezés folyamatában jön létre. A kontextus létrehozása További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


azt jelenti, hogy a résztvev !k er !feszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a fizikai, szociális és mentális világból származó ismeretek mozgósításával biztosítsák a megnyilatkozás relevanciáját relevanciáját (Tátrai, 2004, 492.). A képi kifejezéspszichológiában a kontextus kihagyhatatlansága az ered ! je a legkülönböz! bb iskolákat képvisel ! szerz!k alaptéziseinek. A projektív pszichológia h !skorának egyik klasszikus képvisel! je, a Buck-tanítvány Hammer (1968) (1968) a konvergencia konvergencia elvének nevezi azt az alapelvet, alapelvet, hogy a projektív rajzok értelmezéséhez különböz ! forrásokból származó adatok konvergenciáját kell figyelembe venni: a rajzolás körülményeit, a személy rajzolás közben megfigyelt viselkedését, a rajz egyes részeihez f "zött spontán megjegyzéseit vagy direkt felszólításra adott asszociációit (az SSCA terminusaival: a rajz aktuálgenezisét és a moderátorváltozókat). Egy másik tanulmányban (Hammer, 1969) a „read into, read from” kifejezésekkel utal a kontextus kihagyhatatlanságára: „a projektív tesztekbe igenis bele kell olvasnunk, amit a klinikai esetr !l tudunk. Miután ezzel megadtuk a referenciakeretet, jóval többet tudunk kiolvasni a rajzokból.” (153.). Az egészen más szemléletet képvisel !, konstruktivista-rendszerelemz ! Sehringer (1992) megfogalmazásában megfogalmazásában a rajz az összviselkedés fragmentuma, melyet a megértéshez bele kell helyezni a viselkedés egészének kontextusába. A dinamikus dinamikus rajzvizsgálatot kidolgozó Hárdi a „konfrontáció” kifejezést (Hárdi, 1967, 1983, 2002) használja annak jelölésére, hogy a vizsgálatvezet ! a rajzokat sohasem önmagában elemzi, hanem „a klinikai realitással” ütközteti !ket: megvizsgálja, hogy azt fejezi-e ki a rajz, ami a beteg állapota alapján elvárható. Az egybeesést vagy a különbséget diagnosztikai szempontból értelmezi, s !t, dinamikus rajzvizsgálatában nemcsak a beteg klinikai állapotával konfrontál egy-egy rajzot, hanem a rajzsorozat egészével is. A rajzok és a klinikai változások párhuzamos követése és összevetése értékes eredményekhez vezet, melyeket Hárdi részletesen bemutat és egyedülálló klinikai rajzgy " jteménnyel, megfigyelésekkel megfigyelésekkel és statisztikai eredményekkel eredményekkel bizonyít. A kontextus kihagyhatatlansága kihagyhatatlansága az egyik oka annak, hogy a képi kifejezés nem értelmezhet ! azon a dekontextualizált módon, ahogyan a kérd !ív. A sztenderdizált kérd !ívek skáláin elért pontszám anélkül is jelentést hordoz, hogy a vizsgált személyr !l a vizsgálatvezet !nek el!zetes ismeretei lennének. Bár a vizsgált személy neme és életkora szükséges lehet a skálapontszám leolvasásához, más adatok használata nem jellemzi tipikusan a kérd !ív értelmezését. Az MMPI (Minnesota Multiphasic Personality Inventory) kérd!ív depresszióskálájának értékér !l például mindig meg lehet mondani, mennyire jelez depressziót a skála, függetlenül minden más információtól. i nformációtól. A kifejezéspszichológia kifejezéspszichológia általános gyakorlata szerint a projektív rajzok megértése kétféle ismeretet követel: (1) a rajzvizsgálat moderátorváltozóit kell ismerni, (2) a rajz keletkezésére és történetére vonatkozó, egyedi megfigyeléseknek megfigyeléseknek kell birtokában lenni. Ismerni kell például a rajz instrukcióját, a rajzoló nemét, életkorát, foglalkozását és végzettségét (a szakmai válaszok kisz "réséhez). Az SSCA szerint a kontextus pszichológiai elemzése két részb !l áll: (a) kontextualizálás, (b) a rendszer-interakciók (pontosabban fogalmazva, tranzakciók) elemzése (1.1.2.1. ábra). A kontextualizálás a kép egyedi kontextusba történ ! visszahelyezését visszahelyezését jelenti. j elenti. A vizsgálatvezet ! ehhez értékeli a kifejezéspszichológiai rendszer komponenseinek pszichológiai, társas és fizikai kontextusát. A rendszer-interakciók elemzése a négy alapvet ! komponenstípus (vizsgált személy, kép, szituáció, vizsgálatvezet !) kölcsönhatásainak értékelését jelenti. A négy (többszemélyes vizsgálatban öt vagy több) komponens interakciója háromféle lehet: szituációs interakció, személyközi interakció és kép-személy interakció (Vass, 2010a).

További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu

Kivonat: Vass, Z. (2011). A képi kifejezéspszichológia alapkérdései - szemlélet és módszer. Budapest: L’Harmattan

1.1.2.1. ábra A kontextualizálás helye a megértési folyamatban Második teoréma: konfigurációelemzés

A második teoréma szerint ugyanazon item különböz ! itemkonfigurációkban eltér ! pszichológiai jelentést fejezhet ki (a konfigurációelemzés els ! alapszabálya) és egy adott itemkonfiguráció pszichológiai jelentése az összes többi jelen lév ! itemkonfigurációtól is függ (a konfigurációelemzés második alapszabálya). A nyelvi hasonlat szerint az adott szó különböz ! mondatokban mást jelenthet; és még ha két mondat szavai azonosak is, a két mondat más mondatok között (más szövegben, más beszédhelyzetben, lásd els ! teoréma) más jelentést hordozhat. A második teoréma pontosításához definiálni kell az „item” és az „itemkonfiguráció” fogalmát. Az item fogalma a konfigurációelemzésben

Az item (jelenség, jegy, jelzés; sign, feature, Merkmal , signe; characteristic, Kennzeichen, caractéristique) sz"k értelemben a képi produktum olyan jellemz ! je, amely önmagában vagy valamely konfiguráció részeként pszichológiai jelentéstartalommal rendelkezik. Az els ! teoréma értelmében azonban ki kell b !víteni a szó jelentését és nemcsak a képi jelenséget kell itemnek tartani, hanem a vizsgált személyr ! l nyert, képen kívüli ismereteket (alapadatok, moderátorváltozók, el !történet, exploráció, anamnézis, heteroanamnézis, katamnézis), valamint az aktuálgenetikus változókat, a folyamatelemzési jellemz !ket, a tesztviselkedést, a verbális projekciókat és magyarázatokat is, tehát mindent, amivel a személy az expresszív vagy projektív helyzetet a szó legtágabb értelmében (Frank, 1939) strukturálja. Rendszerünkben tehát az item háromféle típusú lehet: (a) képi jelenség, (b) megfigyelhet ! viselkedés, (c) kontextuális ismeretelem (1.1.2.2. ábra). 1.1.2.2. ábra A kontextuális ismeretelemek rendszere Értelmezésünkben az item fogalma tágabb, mint más megközelítésekben. Ez az egyik magyarázata annak, hogy a konfigurációelemzési megközelítés (az SSCA modell) több összefüggést tud kezelni más kifejezéspszichológiai elméleteknél. A szakirodalomban talán csak Ogdon (1996) definíciója hasonlít az SSCA itemfogalmához, aki olyan ingerr !l vagy ingerkonfigurációról ír, amely a megfigyelhet! viselkedés egy elemére, illetve valamilyen válaszra utal; azonban Ogdon definíciója sem fedi le az SSCA harmadik itemtípusát, amelynek jelent !sége az els! teoréma ismeretében értékelhet! igazán. Nemcsak Ogdon, de kevés kivétellel minden szerz ! elhanyagolja a második és a harmadik itemtípust. A projektív kézikönyvek szerz !i (például Buck, 1948a; Koch, 1949/1967; Machover, 1949; Bolander, 1977; Burns és Kaufmann, 1972; Hammer, 1991, 1997; Kaufman és Wohl, 1992) csupán addig jutnak el, hogy a grafikus jegyek értelmezéséhez szükséges a tesztviselkedés és a kontextus figyelembevétele. A kivételekhez tartozik a már idézett Sehringer, aki három változócsoportot említ (Sehringer, 1999). Ezek a következ ! kérdések szerint azonosíthatók: „hogyan”, „mit” és „mi által”. Az els ! csoport a formai-szerkezeti, a második a tartalmiszimbolikus változók csoportja, a harmadik pedig a kifejezést közvetít ! tényez!ket jelenti (például További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


rajzeszköz választása). A formai-szerkezeti jegyek lehetnek (a) grafomotoros vagy (b) stilisztikus változók (Sehringer, 1983, 1999); a tartalmi-szimbolikus jegyek pedig megjelenhetnek (a) manifeszt tartalomként, (b) látens tartalomként, illetve (c) szimbolikus tartalomként. A látens tartalom ebben az értelemben az a specifikus jelentés, melyet az alkotó nem közöl a néz !vel, de tudatosan használja; a szimbolikus tartalom viszont tudattalan jelentést hordoz (Jakab, 1957, 1990). A gyakorlatban az egyes jegyek nem válnak szét ilyen élesen, egy-egy grafikus jegy több csoportba is tartozhat. Ezekben nem csak az egyes jegyeket, de a változótípusok egymáshoz való viszonyát is értelmezheti a vizsgálatvezet !, például a forma és a tartalom viszonyát (Jakab, 1990) vagy a közvetít! tényez!k és a tartalom diszkrepanciáját (mint például a giccs esetében: Moles, 1972; Schuster és Beisl, 1978; Schuster, 1990b, 1992, 2005). A szakirodalom foglalkozik azzal a megfigyeléssel is, hogy az itemek klinikai relevanciájuk alapján hierarchikus sorba rendezhet !k (Di Leo, 1983): egyes jegyek nagyon szokatlanok és fontosak (például a nemi szervek explicit ábrázolása), mások közönségesebbek (például a fül vagy a törzs). Az elemzést a markáns, ritka, nagy információtartalmú jegyekkel érdemes kezdeni (Bolander, 1977). Az item operacionalizálhatósága els !sorban a teszt strukturáltságának függvénye. A projektív tesztek pszichometriai tesztmutatói annál magasabb értékeket érnek el, minél strukturáltabb a tesztszituáció, amivel viszont egyenes arányban csökken a személy válaszadási szabadsága is. A teszt strukturáltságának növekedésével egyenesen arányos a kapott válaszok definiálhatósága (operacionalizálhatósága), fordítottan arányos viszont a projektív válasz információtartalma. Végül csak utalásként említjük az itemek néhány általános dimenzióját: moláris-molekuláris dimenzió, komplexitás, objektivitás, gyakoriság, nomotetikus-idiografikus dimenzió. Ezeket a dimenziókat részletesen tárgyaltuk máshol (Vass, 2003a, 52 #56.). Az itemkonfiguráció fogalma

Az item fogalma után az itemkonfiguráció fogalmát is definiálni kell a második teoréma megértéséhez. Az itemkonfigurációt az itemek olyan kombinációjaként határozzuk meg, amelyhez pszichológiai jelentés rendelhet!, struktúrája az SSCA-ban kidolgozott konfigurációszerkezetet (1.1.2.3. ábra) követi, és amely a konfigurációelemzés elvei szerint értelmezhet ! (lásd err !l a 2.1. fejezetet). Az itemkonfigurációt elkülönítjük a jelentéskonfigurációtól, azaz pszichológiai értelmezések meghatározott jelentésadási szabályokkal létrehozott kombinációjától, amely új, magasabb szint " pszichológiai fogalom létrejöttét eredményezi. A jelentéskonfigurációk azonosítása az SSCA hetedik szemléleti pozíciójához tartozik, azaz a szemantikai elemzés részét képezi. 1.1.2.3. ábra A SSCA konfigurációfogalma Az itemkonfigurációk jelent !sége a képi kifejezéspszichológiában minden más alapelvet felülír (kivéve az els ! teorémát). A gyakorlatban ez azt implikálja, hogy a projektív rajzok izolált „jegyeinek” jelentése nem határozható meg szótárszer "en, mert ugyanazon grafikus jelenségek más kontextusban mást jelentenek. Egy adott kórkép sokféle módon fejez !dhet ki grafikusan, és minden képi kifejez!dés mögött többféle jelentés állhat.



Az itemkonfigurációk fontosságának a klasszikus, képi kifejezéspszichológiai szerz !k is tudatában vannak, csak másként írják le a jelenséget. Levy (1958) a projektív mozgalom h !skorában írta le a következ! alapelveket: (1) minden rajznak, tünetnek, fantáziának vagy cselekedetnek van egy saját története, amely azt létrehozza, (2) ez a történet egy dinamikus, szervezett vektormez !, (3) az adott esetben a rajzot vagy a szimbólumot egyedi mez ! hozza létre, (4) ugyanaz a rajz vagy szimbólum egy másik esetben más mez !k származéka is lehet, (5) az adott rajzot vagy szimbólumot létrehozó mez! „rétegzett”, azaz többdimenziós, (6) a rajz vagy szimbólum ezért ökonomikus és többszörösen determinált, (7) egy sajátos pszichodinamika az egyik faktormátrixban „A” rajzszimbólumot hozhatja létre, egy másik mátrixban „nem-A”-t, megint másban „A” ellentétét vagy „A” reciprokát (Levy, 1958, 85.). A pszichometriai megközelítést képvisel !, kritikus szemlélet " Swensen (1968, 36.) az „egyedi ismérv helyett az ismérvek mintázatainak elemzését” javasolja. Talán a legvilágosabban Ogdon foghalmaz: „És újra # semmilyen egyedi jegy nem jelent dönt ! bizonyítékot; a jegyek konfigurációját sokkal fontosabbnak kell tartanunk, mint bármiféle egyedi jegyet, és ez az alapelv éppen a projektív rajzok értelmezésében látszik a legfontosabbnak [...] nem számíthatunk sok egy az egyhez típusú jegy-viselkedésforma kapcsolatra. A ‘többszörös determináció’ elve óva inti a klinikust az ilyen kapcsolatok elvárásától” (Ogdon, 1996, 66–67.). Összegezve a fejezet tartalmát, két megállapításból indultunk ki. Az els ! megállapítás szerint a képi kifejezéspszichológia másként közelít az emberi viselkedés megértéséhez, mint a pszichometriai szemlélet, mert a terület komplexitása nomotetikus helyett idiografikus szemléletet tesz szükségessé. A második megállapítás szerint a képi kifejezéspszichológia azon tudományterületek közé tartozik, amelyeken a módszer szemléletet jelent, a szemlélet pedig módszert, ezért a terület programadó szerz!inek elméleti és módszertani megállapításaiból két teoréma vezethet ! le: a kontextualizálás és a konfigurációelemzés. Az els ! teoréma szerint a dekontextualizált képi kifejezést a megértéshez ismét kontextusba kell helyezni. A második teoréma szerint ugyanazon item különböz! itemkonfigurációkban eltér ! pszichológiai jelentést fejezhet ki és egy adott itemkonfiguráció pszichológiai jelentése az összes többi jelen lév ! itemkonfigurációtól is függ. A fent ismertetett, két teoréma a szakirodalomban leírt, sokféle alapelv ered ! magyarázatának tekinthet!.



1.2.2 A képi kifejez!dés prototípusai Kivonat az alábbi könyvb!l: Vass, Z. (2011). A képi kifejezéspszichológia alapkérdései - szemlélet és módszer. Budapest: L’Harmattan A hétlépéses képelemzés (SSCA) alappilléreinek egyike a képi kifejezés prototipikus szervez!désének elképzelése. A prototípus speciális, kifejezéspszichológiai értelmezése az SSCA egyik eredeti teljesítménye, amely egy lehetséges magyarázatot ad a képi kifejezés sokfélesége mögött rejl! azonosságok problémájára. A heurisztikus tesztelemzés elméleti alapjai cím" fejezet már bevezette azt az elképzelést, hogy a projektív rajzok nem a pszichiátriai taxonómia egymást kölcsönösen kizáró, éles határú diagnosztikus kategóriáit képezik le, hanem pszichológiai fogalmak prototipikus kifejez!dési formáit képviselik az expresszív viselkedés területén. Mindent leegyszer "sítve, az alapkérdés a következ !: hányféle projektív rajz létezik? A kutató hamar szembesül azzal a tapasztalattal, hogy sokkal többféle rajz létezik, mint amit feltételez. A vizsgált személyek olyan sokféle rajzi fenomenológiát hoznak létre, hogy még évtizedek elteltével is meglepetések érik a kutatót. Az SSCA prototípus-elmélete szerint azonban a képi kifejezés fenotípusai nem végtelenül sokfélék, hanem hierarchikusan szervez!d!, hasonlósági típusokba sorolhatók. A prototípus, genotípus, fenotípus kifejezéspszichológiai fogalmai Meghatározások Az elmélet kifejtéséhez három definíciót kell ismertetni: a prototípus, a genotípus és a fenotípus fogalmait. 1. Prototípus. A kép pszichológiai jelentését kifejez!, elméleti konstruktum, amely nem látható vagy megfigyelhet! fenomenológiai értelemben. Egy képi prototípushoz több képi genotípus is tartozhat; a prototípust a genotípusok összessége alkotja. 2. Genotípus. A genotípusok elméleti értelemben a képi prototípusok összes kifejez!dési lehet!ségeinek gy" jteményei, s "rítményei. Az SSCA a képi genotípus fogalmát gyakorlati vonatkozásokban a konfiguráció fogalmával operacionalizálja. 3. Fenotípus. A genotípus egyénre jellemz!, esetileg megfigyelhet! megnyilvánulási formája, például egy-egy konkrét rajz. Az SSCA gyakran rajzi fenomenológiaként hivatkozik rá. A fenotípusok egymáshoz hasonlóak abban az értelemben, amit a fogalomkategorizáció „családi hasonlóságnak” nevez: olyanok, mint egy család tagjainak arcai, azaz tulajdonságaikban belátható módon hasonlóak egymáshoz, de nem teljesen azonosak. A fogalmak kapcsolata Részletesebben kifejtve, az SSCA a prototípus terminust abban az értelemben alkalmazza, hogy a prototípus a fogalom legjobb példánya. A fogalom (kategória) más példányai is hasonlítanak a prototípusra, de nem egyformán, ezért eltér ! mértékben tartoznak a kategóriához is. A kategóriák határai ezért elmosódottak és életlenek. A prototípus tehát a kép pszichológiai jelentését kifejez!, elméleti fogalom, amely nem megfigyelhet! entitás, hanem absztrakt fogalmi konstruktum (például „szorongásos rajz”, „depressziós rajz”). A vizsgált személy rajzában sosem a prototípus látható, hanem annak egy esetleges, sohasem „tökéletes” példánya, aktuális és egyedi megjelenési formája. Ha


viszont a vizsgálatvezet! ismeri a rajzok prototípusait, akkor felismerheti, hogy az adott megjelenési forma mely prototípus aktuális kifejez!dése. Ehhez azt is számításba kell venni, hogy egy adott rajz egyszerre lehet több prototípus példánya (például egyszerre lehet szorongásos és depressziós). A prototípust mint elméleti fogalmat az SSCA képi genotípusok formájában írja le. A fenti definíció szerint a genotípusok a prototípus (mint legjobb példány) összes kifejez!dési lehet!ségeinek gy" jteményei, s"rítményei. Olyan típusok, amelyek # elméletileg # a prototípus összes megjelenési lehet !ségét magukban hordozzák. A prototípushoz hasonlóan, a képi genotípus sem (vagy ritkán) megfigyelhet! jelenség, de nem azért, mert csak gondolatilag létezik, hanem egyszer "en abból a gyakorlati okból kifolyólag, hogy kevés esély van az összes prototipikus tulajdonság felbukkanására ugyanazon képen belül. Egy prototípushoz több rajzi genotípus is tartozhat; a prototípust a genotípusok összessége alkotja. A genotípusok nomotetikus fogalmak, tehát nem az egyént jellemzik, hanem (a prototípushoz hasonlóan) általános konstruktumok. Rendszerünkben a képi genotípusok idiografikus formáit képi fenotípusoknak nevezzük. A fenotípusok tehát azok megfigyelhet! képi típusok, amelyek egy-egy adott vizsgált személy rajzait, képeit jellemzik. Egy genotípushoz sokféle (de korlátozott számú) fenotípus tartozik, azaz a genotípus sokféleképpen jelenhet meg a konkrét képi ábrázolásban. Ezek egymáshoz hasonlóak a fogalomkategorizációban használatos „családi hasonlóság” értelmében: a fenotípusok úgy viselkednek, mint egy család tagjainak arcai, azaz tulajdonságaikban hasonlóak egymáshoz, de nem teljesen azonosak (Wittgensteint idézi Eysenck és Keane, 1997). Az emberrajzok irodalmában található néhány kategória, amely illeszkedik az SSCA hierarchikus fenomenológiai elképzeléseihez. Witkin (1962) az emberrajzok öt differenciáltsági kategóriájáról beszél, amelyek korrelálnak a mez!függ!séggel (testképdifferenciáltsági skála: Sophistication of the Body Concept vagy Articulation of Body Concept Scale, ABC Scale). Hárdi (1983, 1992) több mint 83000 darab, pszichiátriai betegekt ! l gy " j töt t r ajzr a t ám aszkodva nyolc tí pust azonosí tot t. Ezeket „személyiségszinteknek” nevezte el, melyek a szétbomlott formák, firkák fejletlen ábrázolási szintjét!l a kiemelked! vagy tehetséges rajzok szintjéig terjednek. Az ilyen tág kategóriák el!nye, hogy sok információt s "rítenek magukba, és sokféle egyedi megnyilvánulást rendszereznek. Tág jelentéstartománnyal bírnak – viszont általánosításra kényszerülnek. Minél jobban növeli egy elmélet valamely kategória absztrakciós szintjét, annál jobban csökken a kategória idiografikus haszna. Az SSCA a genotípus fogalmát praktikus okból a konfiguráció fogalmával (1.1.2 és 2.1 fejezet) helyettesíti. Valamely adott prototípus (például a szorongásos rajz) általában többféle konfigurációval azonosítható, és minden egyes konfiguráció többféle konkrét, képi formában jelenhet meg. Egy adott konfiguráció tehát többféle rajzban is jelen lehet. A genotípus és a konfiguráció operacionális összekapcsolása nem jelenti a két fogalom azonosságát. Nem zárható ki annak lehet !sége, hogy a genotípus az SSCA konfigurációfogalmától eltér ! módon is definiálható legyen. Saját vizsgálatainkban (például V AS S , 2002a, 2004b, 2005a, 2005c, 2005e) jelenleg a háromkomponens " konfigurációfogalmat (azaz pszichológiai jelentés, tulajdonságlista és bizonyossági tényez!) találtuk a genotípus eddigi legjobb operacionalizálási formájának (1.2.2.1. ábra). 1.2.2.1. ábra A képi kifejezés prototipikus szervez!dése



Metodológiai megfontolások A klaszterelemzési módszer Korábban a hierarchikus klaszterelemzést alkalmaztuk a projektív rajzok hasonlósági csoportjainak feltárására (Vass, 1997a, 1998a, 2005c). A hierarchikus klaszterelemzés az esetek (vagy változók) viszonylag homogén csoportjainak azonosítására tesz kísérletet, el!re kiválasztott jegyek alapján, olyan algoritmust felhasználva, amely el!ször minden egyes esetet külön csoportba (klaszterbe) sorol, majd egymás után összeolvasztja a hasonló csoportokat, egészen addig, míg a végén az összes eset egyetlen csoportba kerül. A végeredmény egy dendogram, amely a jegyek egyre fokozódó hasonlóságát mutatja meg. A hierarchikus klaszterelemzést lehet!vé teszi, hogy összetettebb és egyedibb mintázatokat tárjunk fel, mint faktoranalízissel vagy diszkriminációanalízissel, mivel megmutatja a legszorosabban összetartozó rajzi jegyeket, amelyek szinte minden betegnél megjelennek, és melyek a ritkán el!forduló kapcsolatok. Ha ezt a hierarchikus gyakorisági struktúrát a hierarchia megfelel! (nem túl általános és nem túl egyedi) szintjén vizsgáljuk, akkor megkapjuk az általunk keresett „idiografikus típusokat”. Más szavakkal fogalmazva, a gyakran el!forduló jegycsoportosulások fenomenológiai típusokat alkotnak. A klaszteranalízis egyik el!nye, hogy a fenomenológiai típusok azonosításakor a rajzi jegyek klasztereken belüli összekapcsolódásának erejét objektív módon fejezhetjük ki (például a változók távolságát jelöl! számokkal). Idiografikus fenotípusok a gyakorlatban Bár a klaszterelemzés nem az egyedüli matematikai statisztikai módszer a fenomenológiai típusok azonosítására, a gyakorlatban jól használható a típusok leírásához. Elegend !en sok rajzot vizsgálva, a klaszterekben egymáshoz közeli rajzi tulajdonságok valószín "leg ugyanazon genotípushoz tartozó itemek lesznek, az egymástól nagy távolságban elhelyezked! tulajdonságok pedig különböz ! genotípusokhoz tartoznak. Ezt a módszertani elképzelést agresszív pszichiátriai betegek és emberölést elkövet ! személyek emberrajzainak klaszterelemzésével tettük próbára (Vass, 2002a, 2002c, 2003b, 2004b). Röviden összefoglalva a vizsgálat vonatkozó részeit, olyan agresszív személyek rajzaival foglalkoztunk, amelyeket két csoportból válogattunk: (a) agresszív pszichiátriai betegek (n = 266), akiket agresszív társas viselkedésük, a pszichiátriai diagnózis, klinikai interjú és a heteroanamnézis adatai alapján választottunk ki. (b) Agresszív b"nelkövet!k (n = 81), akik egy vagy több áldozat meggyilkolása miatt töltötték börtönbüntetésüket. A vizsgált személyek emberrajzot készítettek Machover (1949) klasszikus instrukciói alapján. A tanulságos eredmények szerint a szakirodalomban elfogadott, hagyományos agressziójelzések (Bolander, 1977; Buck, 1948b, 1992; Burns, 1987; Di Leo, 1983; Hammer, 1958, 1964; Jolles, 1964; Koch, 1949; Machover, 1949; Ogdon, 1996; Urban, 1994; Vernier, 1952; Wenck, 1977) hiányoztak a rajzok többségéb!l. A hagyományos módszert követve, az agressziót nem lehetett volna egyértelm"en kimutatni a rajzok alapján. Abban a néhány rajzban, amelyekben a hagyományos agressziójelzések is felismerhet!k voltak, a klasszikus agresszióindikátorokat regressziónak, szorongásnak, organikus agykárosodásnak, depressziónak, illetve mániás állapot vagy szkizofrénia jelzésének is lehetett volna értelmezni agresszió helyett. Bár az emberalakok megjelenése rendkívül változatosnak bizonyult, a rajzok mégis osztályozhatók voltak, és az agresszió képi kifejez !désének nyolcféle típusa volt



kimutatható. A csoportokat hierarchikus klaszterelemzéssel azonosítottuk. Az idiografikus fenotípusok ezekben a csoportokban találhatók. A típusok a következ!k: 1. csoport: Sematikus karika-vonal sémák és pálcikaemberek (Hárdi, 1983 alapján b1 és b2 rajzi személyiségszintek), amelyek elkerül! viselkedésr !l és az együttm"ködés elutasításáról tanúskodnak. Legtöbbjük nagy méretben és durván, vázlatosan rajzolt. 2. csoport: Idealizált, részletezett, nagyméret" férfialakok, melyeken az izomzat a testi er !t hangsúlyozza. Az alakok derékig meztelenek, valószer "tlenül er !teljes izmaik vannak, széles a válluk, és a kezük gyakran ökölbe szorul. 3. csoport: Az alakok arckifejezése dühös, kemény, szigorú vagy gyanakvó. Ezek a rajzok vagy primitív figurák, vagy pedig gondosan megrajzolt, valóságh" ábrázolások, melyek globális érzelmi-hangulati tónusa is dühöt tükröz. 4. csoport: Agresszív, sztereotip témájú rajzok, mint például a katona, vagy a fegyveres cowboy. Ugyancsak idetartoznak a morbid témájú rajzok, mint a csontváz vagy az ördög. 5. csoport: Groteszk, karikatúraszer " alakok, melyeket a vizsgált személy gyorsan vetett papírra. Jellemz!en megjelennek a fogak, a nyelv, a nagy orr és fül, a felálló hajszálak, az italozásra utaló üvegpalack, vagy a cigaretta. El !fordul, hogy a nemi szerveket is egyértelm"en ábrázolják. 6. csoport: Elnagyoltan megrajzolt, egyszer ", primitív, merev, sematikus alakok. Az alakok lényegi részei hiányozhatnak, de a fogak ábrázolása ebben a fenotípusban is megjelenhet. A vonalak rövidek, szálkásak, változó nyomáser ! sséggel, sok meger !sítéssel rajzoltak. Hegyes, horgas vonalak vagy formák dominálnak. 7. csoport: Bizarr vagy zavaros rajzok, nagy nyomáser !sség, a testséma strukturális hiányai. 8. csoport: Nagyméret" portré, hideg érzelmi-hangulati tónus, merev vonalak, dühös vagy ijeszt! arckifejezés, nyitott vagy kiáltó száj, felálló hajszálak vagy kopasz fej. A fentiekben bemutattuk az SSCA egyik elméleti alappillérét, a képi kifejezés prototipikus szervez!désének elképzelését. Alapja az a megfigyelés, hogy bár a képi kifejezés rendkívül változatos, de mégsem végtelenül sokféle. Az egyedi képek bizonyos jelentésbeli típusokba sorolhatók. Ezt a klasszikus projektív szerz!k „signes fixes” , azaz szótárszer " tipológiája helyett egy hierarchikus szervez!dés", a családi hasonlóság modelljét alkalmazó tipológiával helyettesítettük. A csúcson prototípusok találhatók, amelyek többféle genotípusból állnak. A prototípusok és a genotípusok is általános, nomotetikus fogalmak. Az egyedi képi kifejezést, azaz a képi genotípusok egyedi megnyilvánulási formáit képi fenotípusoknak nevezzük. A fenti elméletet egy vizsgálattal illusztráltuk, amely agresszív személyek emberrajzainak csoportosítására irányult, klaszterelemzési módszerrel.



1.3.1 A képi kifejezéspszichológia kialakulása

Kivonat az alábbi könyvb !l: Vass, Z. (2011). A képi kifejezéspszichológia alapkérdései - szemlélet és módszer.

Budapest: L’Harmattan A fejl!dés mérföldkövei

A képi kifejezéspszichológia rendkívül gazdag történetét a legrészletesebben MacGregor (1989) monográfiája foglalja össze. Igen értékes Anastasi és Foley négyrészes irodalmi áttekintése (1940, 1941a, 1941b, 1941c), valamint Sehringer (1999) és Hárdi (2002) elemz! áttekintése. A fejezet nem vállalkozhat a teljes kör " bemutatásra; célja ehelyett az, hogy a fejl !dés mérföldköveinek felsorolásával irányt adjon a hatalmas anyag áttekintéséhez. A h o g y a n a z e l s ! f e j e z e t f e l v á z o l t a , a k é p i k i f e j e z é s p s z i c h o l ó g i a a kifejezéspszichológiában gyökerezik. A területtel kapcsolatban kihagyhatatlan Charles Darwin 1872-es könyve „Az érzelmek kifejezésér !l embernél és állatoknál” címmel. Darwin páratlan horderej " munkásságából egyetlen aspektust említve, az expresszív viselkedés magyarázata során leírja a hasznos társított szokások elvét, az antitézis elvét és az izgalomban lév ! idegrendszer közvetlen testi hatásának elvét. A kifejez ! viselkedés megértéséhez Darwin olyan néz !pontot adott, amely a kés !bbi kifejezéspszichológiai kutatásokra is jelent !s hatást gyakorolt (lásd az expresszív viselkedés jelent !ségét az 1.1.2. fejezetben). A képi kifejezéspszichológia alapvet! mérföldköveinek a gyermekrajzok pszichológiai kutatásának megkezdését kell tartani, majd a pszichiátriai betegek alkotásainak tanulmányozását, a klasszikus rajztesztek megjelenését, a pszichometriai szemlélet térhódítását, illetve a rendszerszemlélet " megközelítés megjelenését. Sehringer (1999) hat szakaszra osztja a terület fejl !dését, amelyet alapossága és áttekinthet !sége miatt érdemes követni. Az alábbiakban Sehringer munkájából kiindulva, de saját értelmezésünkben mutatjuk be a szakaszokat, a legfontosabb fejlemények kiemelésével. A terület fejl!désének szakaszai 1. Az adatgy ! jtés kezdetei (1885–1908)

Bár a képi kifejezéspszichológia korábbi el !zményekkel is rendelkezik pszichiátriai és m"vészettörténeti vonatkozásokban, az els !, történeti szempontból is tematizálható szakasz az adatgy " jtés megkezdésével jellemezhet!. Ezt a korszakot a „gyermekrajzok felfedezésének” is lehetne nevezni. Bár az els !ség kérdése megállapíthatatlan, az els ! publikációk dokumentálnak néhány szerz !t. Angliában 1885-ben jelent meg Ebenezer Cooke „Our Art Teaching and Child Nature” cím" tanulmánya. Olaszországban Corrado Ricci (1887) és Cesare Lombroso (1888) nevét kell megemlíteni. Ausztriában Richard Andree (1887), Franciaországban Bernard Pérez (1888), az Egyesült Államokban Max Simon (1876) és Earl Barnes (1892) tartoznak az els ! kutatók közé. Jelent !s lépés volt Németországban Georg Kerschensteiner (1905) tevékenysége, aki 500000 gyermekrajzot gy" jtött össze. Az els! tudományos kérdések a gyermekrajzok fejl !dési fokozataira vonatkoztak, a gyermekrajz ábrázolási sajátosságaira; a gyermek szépérzékére, a gyermekrajz és a m " vészet kapcsolatára, a gyermekrajz és a természeti népek m " vészetének összehasonlítására, a gyakori rajztémákra, majd a kezesség és az intelligencia szerepére.


Pedagógiai oldalról a rajztehetség és a rajzoktatás kapcsolatával foglalkoztak az els ! tanulmányok. 2. Intenzív tanulmányok (1908–1928)

A második szakaszban indult meg a rajzolás pszichológiájának intenzív tanulmányozása. A gyermekrajz kifejezéspszichológiai vizsgálata kiegészült az elmebetegek munkáinak feldolgozásával. Sokat idézett el !zmény Hermann Rorschach (1913) írása egy szkizofréniás beteg rajzairól. Walter Krötzsch 1917-ben korát megel !zve fejti ki a gondolatot, hogy az összkifejezésnek csak egy része a rajz (Leben ist gestalten). Walter Morgenthaler (1921) szemléletformáló m "vet ír „Ein Geisteskranker als Künsler” címmel, amelyben egy Adolf Wölffli nev" beteget m"vészként mutat be. Kiemelked ! munkák Hans Prinzhorn (1922) „Bildnerei der Geisteskranken” , illetve „Bildnerei der Gefangenen” (1926) cím" könyvei, amelyekben elmebetegek és fogvatartottak képi kifejezését elemzi. Prinzhorn magyarázó elveket is kidolgozott (játékosság, ornamentika, rendezési tendencia, utánzás, szimbolizáció, ritmus, szimmetria). Ebben az id !szakban jelent meg Florence Goodenough (1926) programadó könyve az emberrajz és az intelligencia kapcsolatáról. 3. Karakterológiai elméletek (1928–1939)

A harmadik szakasz a karakterológiai rendszertanok id !szaka volt. Fontos megemlíteni Trude Traube (1937) nevét a gyerekrajzok diagnosztikus szerepével kapcsolatban; de erre a korszakra esik a már említett Ludwig Klages munkásságának jelent !s része is („Der Ausdruck ist ein Gleichnis der Handlung” , 1943/1950, 179. ). Ehrig Wartegg (1939) szimbólumkiegészítési tesztjéhez els !ként dolgozott ki teljes karakterológiai rendszert. A korszak a már idézett L. K. Frank (1939) tanulmányáig tart, amelyben újradefiniálta a projekció fogalmát. 4. A klasszikus tesztek h" skora (1939–1950)

Frank (1939) nem a projekció, hanem a projektív technikák meghatározásához is újat adott. Frank szerint a személyiség tanulmányozásának projektív módja olyan ingerszituáció prezentálását jelenti, amelynek jelentését nem a vizsgálatvezet ! esetleges döntése határozza meg (miként a legtöbb pszichológiai kísérletben, amely standardizált ingereket használ az „objektivitás” biztosításához), hanem a jelentés a személyiség függvénye, amely rávetíti az ingerhelyzetre (azaz belevetíti a projektív tesztbe) saját, idioszinkretikus jelentéseit és strukturálási módját. A vizsgált személy ekkor arra válaszol, amit neki jelent a felkínált ingerhelyzet, kifejezve személyiségét valamilyen cselekvéssel vagy érzéssel. A korszak kiemelked! teljesítménye a klinikai kézikönyvek és tesztleírások megjelenése. Felsorolva néhány klasszikus szerz !t, Machover (1949) az emberrajzról írt, Koch (1949) a farajzról, Buck (1948a) a ház-, fa-, emberrajz-tesztr !l. Hammer 1958-ban összefoglaló kézikönyvet tett közzé, amelyben új módszereket is közölt. 5. Pszichometriai kritikák (1950–1980)

A projektív tesztek kézikönyveinek publikációs hullámát az empirikus vizsgálatok sorozata követte, amelyek a módszer és a szemlélet korlátai miatt (lásd az 1.1.2. és a 2.1. fejezeteket) elkerülhetetlenül pszichometriai kritikákhoz vezettek. Igen sok tanulmányt tekintett át ehhez Swensen (1957, 1968), Roback (1968), Wanderer (1969), Molish (1972), További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


Klopfer és Taulbee (1976), Kahill (1984). Ma már világosan látható a rendszerszemlélet fényében, hogy a kezdeti konklúziók ugyanolyan elnagyoltak voltak, mint a korai empirikus kutatások. A terület fejl!dése azonban megállíthatatlan volt, és új módszerek születtek a kritikák ellenére is, mint például Brem-Gräser (1957) állatcsalád-tesztje (Familie in Tieren), Corman (1964) családrajz-módszere („dessin une famille, une famille de ton invention”), Kos és Bierman (1973) elvarázsolt családrajza (Die verzauberte Familie), illetve interakcióelemzési folyományai miatt Burns és Kaufman (1972) kinetikus családrajza. 6. Rendszerelemzés (1980–)

Az utolsó szakasz átnyúlik a képi kifejezéspszichológia jelenébe. A szakaszt talán paradigmaváltásnak is lehet nevezni a szó kuhni értelmében, hiszen a rendszerszemlélet " elemzés képi kifejezéspszichológiai térhódítása alapvet ! elméleti és módszertani változást von maga után, amelyben már nincs értelme a régi kérdéseket feltenni (például hogy mit jelent a satírozás vagy a nagy méret). Az új, rendszerszemlélet" paradigma elindítója Wolfgang Sehringer (1983); a hazai kutatások újabb vonulata is ezt a szemléletet képviseli. A hatodik szakasz módszertanában nagy szerepet kap a kontextustól függés, a folyamatelemzés, az egészleges jellemz !k prioritása, a jelenségek mintázatainak vizsgálata a signes fixes-módszerrel szemben, a jelentések mintázatainak szemantikai elemzése és a változás keresése (dinamikus rajzvizsgálat, Hárdi, 1983). Jelenleg a nemzetközi képi kifejezéspszichológiai tudományos életben igen élénk szakmai tevékenység zajlik, amit híven tükröz a képi diagnosztika és terápia alkalmazási területeinek kiterjedtsége, a nagy alkalmazási gyakoriság és a magas publikációs ráta. A SIPE és más tudományos szervezetek s "r "n rendeznek konferenciákat: a SIPE 2011. március és 2007. június között különböz ! országokban 49 tudományos rendezvényt regisztrált. A terület eredményeinek közlésére külön folyóiratok jöttek létre, például a SIPE saját folyóirataként indult Confinia Psychiatrica. Sok publikációt tartalmaznak még a képi kifejezés pszichopatológiájának tárgyában az Art Psychotherapy , illetve Arts in Psychotherapy ; a Journal of Projective Techniques; a Japanese Bulletin of Art Therapy stb. folyóiratok. A képi kifejezés pszichopatológiája rengeteget merített a pszichiátriai m"vészeti gy" jteményekb!l (lásd Jakab, 1956, 1998; MacGregor, 1977; Hárdi, 1993). Kisebb képz!m"vészeti kiállítások a SIPE konferenciáit rendszeresen kísérik. A képi kifejezés pszichopatológiájával foglalkozó irodalom áttekintése (Vass, 1999b) azt mutatja, hogy 1950 óta legalább 6530 olyan publikáció jelent meg, amely kifejezetten elemz! szándékkal foglalkozik projektív képi alkotásokkal. A publikációs ráta a 30-as és 40-es években még évi 20-30 tanulmányt jelentett, ami az 50-es években megháromszorozódott (átlagosan 61 tanulmány évente), majd ez a mennyiség a 60-as években évi 110 tanulmányra növekedett. A 70-es évekt !l kezdve a publikációs ráta állandósult: évente 100-170 (átlagosan legalább 130) tanulmány jelenik meg ma is a képi kifejezés pszichodiagnosztikai alkalmazásáról.



1.3.2 A képi kifejezéspszichológia hazai története


Budapest: L’Harmattan Területek, szerz!k, tudományos élet

A magyar képi kifejezéspszichológia sokirányú és messzire nyúló gyökerekkel rendelkezik. Magyarországon számos könyv és folyóiratcikk jelent meg, kutatóink rendszeresen publikálnak magyar és idegen nyelv " (angol, német, francia) közleményeket, több szervezet, kutatási és terápiás m " hely m "ködik egyetemi, pszichoterápiás és rehabilitációs intézményekben, amelyek tagjait nemzetközi szinten tartják számon és akik felkéréseket kapnak külföldi el !adásokra. A területen élénk tudományos élet zajlik, amit a hazai konferenciák és hazánkban megrendezett, nemzetközi konferenciák mutatnak. A teljesség igénye nélkül sorolva fel (lásd Vass, 2007c) a jelent !s szerz!ket, újító jelent!ség" kísérleteket végzett rajzolással, hipnoterápiával kapcsolatban Angyal (1941, 1953; Angyal és Loránd, 1938). Patográfiát írt, illetve képz !m"vészeket elemzett Bagdy (1994), Balajthy (1973), Fornádi (1958), Gerevich (1981, 2001, 2005), Gerevich és Ungváry (1982), Havas (1939), Molnár (1967), Pertorini (1966a, 1966b), Plesznivy (1992a, 1992b, 1995, 1997, 1998, 2007), Szirmay #Pulszky (1935), Túry és Bencze (2000), Ungváry (1980), Trixler és mtsai (2000), Trixler (1996). Hazai gy " jteményeket ismertetett Büki és Valkai (1988), Forrai, Plesznivy és Moussong–Kovács (1992), Jakab (1956), Jó (1933). M"vészetterápiával foglalkozik jelenleg is Adorjáni, Koós (1995), Márton és mtsai (2000), Pet! (1995, 1997, 1998a 1998b, 2000, 2005). A gyermekrajzok vizsgálatáról írt igen értékes tanulmányokat Feuer (1992a, 1992b, 2000a, 2000b, 2002, 2005a, 2005b; Feuer és Bárd, 1994), Hajnal (2005), Halász (1993), Harsányi (1964, 1965, 1968; Harsányi és G. Donáth, 1978), Jankovichné Dalmai Mária (1960, 1963), Kárpáti (1995, 2001, 2005; Kárpáti, Köves, 1999, 2001), Nagy László (1905), Székácsné Vida Mária (1970, 1980). Ki kell emelni Jakab Irén nemzetközi munkásságát, különösen az 1956-ban, illetve 1998-ban magyar, német, angol és francia nyelven kiadott m "vét a pécsi klinika gy " jt eményér ! l és Moussong–Kovács Erzsébet munkásságát, különösen az id!ábrázolásról szóló tanulmányait (1975, 1982, 1992, 1994, 2005). A hazai kifejezéspszichológia, kifejezés-pszichopatológia legnagyobb alakja a ma is tevékeny Hárdi István, aki egyedülálló életm "vet hozott létre. Kutatói, tudományszervez !i, oktatási tevékenysége a hazai kifejezéspszichológiában páratlan; emellett nemzetközi szinten is a legnagyobb elismerést kapta. Eredeti módszert dolgozott ki, a dinamikus rajzvizsgálatot (lásd err !l külön 3.1.4. fejezetet), amely nem a hagyományos értelmezésekre épül, hanem a sorozatok összehasonlítására és a változás követésére. Megfigyeléseit hatalmas empirikus anyagából, klinikai munkásságából és egyedülálló rajzgy" jteményéb!l merítette. Igen sok közleményt írt, köztük a Dinamikus rajzvizsgálat cím" könyvet 1983-ban (második kiadás: 2002), amely a kifejezéspszichológia hazai m"vel!inek pályaindító alapm "ve. A hazai kutatók aktívan részt vesznek a nemzetközi tudományos életben. A Magyar Pszichiátriai Társaság Kifejezés-pszichopatológiai és M "vészetterápiás Szekciójának tagjai 1963 óta állnak kapcsolatban a nemzetközi társasággal. A szekció, melyet Hárdi István alapított, megalakulása óta rendszeresen tart képzéseket, tudományos rendezvényeket, nemzetközi szimpóziumokat és konferenciákat. A rendezvények közül kiemelked ! az 1981-ben a Budavári Palotában rendezett, majd 1983-ban kiállítással egybekötött tudományos ülés. A SIPE-vel közösen szervezett, els !


tudományos ülésre a Magyar Pszichiátriai Társaság II. Nagygy "lésén került sor (Magyar Nemzeti Galéria, I986. október 16.). A SIPE több nemzetközi kollokviumot szervezett Budapesten, így például 1992-ben, 1995-ben (M "csarnok), 2002-ben (Szentgotthárd), 2010-ben (Budapest). Egyetemi kutatóm"helyek

A Magyar Pszichiátriai Társaság Kifejezés-pszichopatológiai és M "vészetterápiás Szekciója a szakmai utánpótlás szempontjait fogalmazta meg els !dleges célkit"zésként 2000-ben „A képi kifejez !dés és m"vészeti terápia jelene és perspektívái – az ezredfordulón” címmel megrendezett kerekasztal-megbeszélésen (Hárdi, I., Adorjáni, F., Hajnal, Á., Moussong–Kovács, E., Tényi, T., Trixler, M., Vass, Z., Magyar Pszichiátriai Társaság VIII. Vándorgy "lése, Gy!r), valamint 2005-ben tartott ülésén („A képi kifejezés és m"vészetterápia 25 éve és perspektívái. Múlt, jelen, jöv !”, A Magyar Pszichiátriai Társaság XII. Jubileumi Vándorgy "lése, Budapest). Az egyetemi kutatóm"helyek közül ki kell emelni a pécsi Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika tevékenységét, ahol korábban Jádi Ferenc és Trixler Mátyás, jelenleg Tényi Tamás professzorok tesznek közzé folyamatosan új témákat feldolgozó publikációkat. A hazai pszichológusképz! egyetemeken (ELTE, KRE, PPKE, PTE, SZTE, DE) rendszeresen készülnek olyan munkák, amelyek nagyobb kutatások részeként vagy önállóan a kifejezéspszichológiához csatlakoznak. Az egyetemekkel együttm "ködve, értékes kutatás folyik klinikai helyszíneken is, például a Pomázi Munkaterápiás Intézetben (Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Kht. Kórház) Adorjáni Ferenc vezetésével, Simon Lajos a Moravcsik Alapítvány Pszichiátriai Betegek Nappali Intézményében és a Budapest Art Brut Galériában, Kassai–Farkas Ákos a Nyír ! Gyula Kórház I. Pszichiátriai Osztályán, a Nyír ! Galériában és az Angyalház Alkotóközpontban, Platthy István a Csontváry Képz!m"vészeti Stúdióban (Pécsi Gyermekotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona) és másutt. Színvonalas m "vészetterápiás képzés folyik a Pécsi Tudományegyetem M"vészeti és Általános Orvostudományi Karán, illetve Budapesten, Antalfai Márta irányításával (katarzisélményre épül ! komplex m"vészetpszichoterápia). Produktív egyetemi kutatóm " hely alakult 1996-ban az ELTE Klinikai és Személyiségpszichológiai Tanszékén (Vass Zoltán vezetésével), amely 2003-tól Projektív rajzvizsgálati kutatócsoport néven m"ködik a Károli Gáspár Református Egyetemen. Ugyanott Közös rajzvizsgálati kutatócsoport is alakult (2006). A m "helyek tagjai folyamatosan kutatnak, publikálnak (például Congress of the American Society of Psychopathology of Expression, Boston, 2000; III. SIPE International Colloqium on Psychopathology of Expression and Art Therapy in Psychiatric Rehabilitation, Szentgotthárd, 2001; Kongress Essstörungen 2006, 14. Internationale Wissenschaftliche Tagung, Tirol, 2006). 2001-ben a kölni egyetem (Universität zu Köln) felkérésére tartott vendégel!adást Vass Zoltán „Wie verstehen die Experten Zeichnungen?” címmel. A Projektív rajzvizsgálati kutatócsoport külföldi el !adók meghívásával workshopokat rendezett (2002-ben el !adott Prof. Dr. Wolfgang Rapp, Dr. Judit Alvernaz von Nagy, USA; 2008-ban Dr. John Robert Groves, Canada). A kés!bbi képi kifejezéspszichológiai szak el !futáraként a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Tanszéke új egyetemi tanegységet hirdetett meg Képz !m"vészeti alkotások pszichológiai értelmezése címmel. Az el !adás és gyakorlat tematikája a fentebb ismertetett kutatásokra épült. 2003-ban a Magyar Iparm "vészeti Egyetem felkérésére indult kifejezéspszichológiai szeminárium, 2006-ban külföldi felkérés érkezett a Kölni Egyetemr !l a hazai kutatási eredmények német nyelv " bemutatására. Mindeközben 927 oldalas tankönyv készült a képzések tananyagából „A rajzvizsgálat pszichodiagnosztikai További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


alapjai” címmel, valamint megjelent egy oktatási céllal létrehozott, számítógépes szakért!i rendszer, OTKA és Humboldt posztdoktori kutatás keretében, amelyet sokan használnak. A kutatócsoport tagjai rendszeresen publikálnak a Magyar Pszichiátriai Társaság konferenciáin és vándorgy "lésein. Képi kifejezéspszichológia szimpóziumok szerepeltek a Magyar Pszichológiai Társaság XIX. és XX. Országos Nagygy "lésén, Pécsett és Budapesten. A képi kifejezéspszichológiai kutatás legújabb fejleményei között meg kell említeni azt a minden eddiginél nagyobb adatgy " jtést, amit az internetes Psychogalaxy kutatás foglal össze (lásd a 3.3.4. fejezetet). A Psychogalaxy a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság kezdeményezése, amelyet a 2008-ban a szerz ! által alapított Alkalmazott pszichológiai szekció tagjai kutatnak. A szekció 150.000 1 projektív rajz feldolgozási eredményeir !l tartott el!adást a Magyar Pszichológiai Társaság konferenciáján (Vass, 2009d), illetve a Google magyarországi képviseletének felkérésére Az Internet 2011-ben cím" konferencián (Vass és Sváb, 2011). A képi kifejezéspszichológia mint egyetemi szak

A képi kifejezéspszichológia vizsgálati módszereinek fejl !dése új lendületet vett, amikor 1995-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kísérleti és Differenciálpszichológiai Doktori Iskolájában egyetemi szemináriumok indultak el a rajzvizsgálati módszerekr !l Vass Zoltán vezetésével, Komlósi Annamária javaslatára. A hallgatók pszichiátriai klinikákon hospitáltak, rajzteszteket vettek fel betegekkel és az elemzést esettanulmány formájában nyújtották be. A sikeres szemináriumot olyan szakmai továbbképzések követték, amelyek a szélesebb szakmai közönséghez szóltak. A kezdetben 30 órában meghirdetett szemináriumokat 50 órás, 70 órás, majd 90 órás, akkreditált képi kifejezéspszichológiai továbbképzések követték, végül a képzés egyetemi szintre emelésével 2008-ban létrejött a Károli Gáspár Református Egyetemen a képi kifejezéspszichológiai szak (kidolgozója a jelen kötet szerz ! je). A szak megalakulásával el ! ször kapott képviseletet Magyarországon a képi kifejezéspszichológia az egyetemi szakok sorában. A terület kutatása ezzel ismét újabb lendületet kapott, hiszen a szak egyúttal kutatóm "helyt is jelent, amivel hozzájárul a terület kutatói utánpótlásához, új módszerek, kutatások, gy " jtemények, publikációk létrejöttéhez. A képi kifejezéspszichológiai szak haladó szemléletét jelzi, hogy a rendszerszemlélet " képi kifejezéspszichológiai paradigmát oktatja a machoveri hagyományok helyett. Célja nem m"vészetterapeuták képzése, hanem a képi nyelv értelmezésének oktatása. A tantárgyak között szerepel a kifejezéspszichológia története, a kifejezéspszichológiai kutatás módszertana, a rendszerszemlélet " és kommunikációs képelemzés, a formaiszerkezeti elemzés, a színpszichológia, a klasszikus és a speciális rajztesztek, a dinamikus rajzvizsgálat, specifikus kórképek képi kifeje z!dése, a hagyományos és speciális családrajzok, a nonfiguratív alkotások és firkatesztek elemzése. A tantermi órák mellett aktuális kiállításokon kerül sor terepgyakorlatokra, ahol az SSCA képz !m"vészeti alkalmazását is gyakorolják. A hallgatók folyamatosan olvassák a szakirodalmat és rajzokat gy" jtenek, amelyeket el !ször önállóan értékelnek, majd csoportos szupervízióval kapnak munkájukról értékelést. A végzett hallgatók színvonalát jelzi, hogy saját kutatásokat mutatnak be tudományos konferenciákon, például Antos Zsolt (Antos és Vass, 2011), Dóra Judit (Dóra és mtsai, 2010, 2011), Molnár Enik ! (2010, Molnár és msai, 2009), Pollák Éva (2009, 2010a, 2010b), Szabados Enik ! (2010, 2011), Takács Marianna (2010) és mások. 1 A kézirat

lezárásának idején (2011. április 15.) ez a szám 360.000 darab volt.



A képi kifejezéspszichológia iránti, aktuális érdekl !dést mutatja, hogy a felsorolt képzéseket 2011 áprilisáig 1209 résztvev ! végezte el.



1.3.3 A képi kifejezéspszichológia viszonya a társtudományokhoz


Budapest: L’Harmattan A terület transzdiszciplinaritása

A képi kifejezéspszichológiának a társtudományokhoz való viszonyát vizsgálva, két megállapítást kell tennünk: (a) a képi kifejezéspszichológia tudományterületi szinten transzdiszciplináris, (b) m"vel!i szintjén viszont interdiszciplináris tudományág. Transzdiszciplinárisnak a képi kifejezéspszichológiát a diszciplínák közös metodológiái és a „kép” fogalmának univerzális, diszciplínákon átível ! jellege miatt lehet tartani. A kép, ahogyan például Hárdi (2002, 5.) definiálja, „az emberiség egyik leg !sibb – a szónál is régibb – tulajdona”. Könnyen belátható, hogy a képi kifejezéspszichológia hagyományos értelemben vett tárgya (lásd 1.1.1. fejezet) nem fér bele egyetlen diszciplínába, hanem valahol az egyes diszciplínák között található, határaikon túlterjedve. Ezt támasztja alá az is, hogy a képi kifejezéspszichológia nemzetközi kongresszusain különböz ! területek képvisel ! i vesznek részt (például pszichiáterek és más orvosi diszciplínák, pszichológusok, m "vészettörténészek, képz !m"vészek, iparm"vészek, pedagógusok, logopédusok, m "vészetterapeuták), akik olyan dialógust folytatnak, melyben azonos súlyt adnak egymás néz !pontjának és kapcsolatba hozzák egymással diszciplináris ismereteiket. A fentiek ismeretében nyilvánvaló, hogy a képi kifejezéspszichológiának nemcsak a hagyományos tárgya (a képi kifejezés), hanem az els ! fejezetben új módon definiált tárgya (azaz a négykomponens " hermeneutikai rendszer elemei közti tranzakciók) nem tárható fel diszciplináris, multidiszciplináris vagy interdiszciplináris kutatással. Az egyes diszciplínák (például a m " vészettörténet vagy a pszichológia) ugyanakkor új felismerésekkel gazdagodnak, ha a képi kifejezéspszichológiát transzdiszciplináris területnek tekintik. Az els! bekezdésben szerepl ! interdiszciplinaritás abban az értelemben jellemzi a képi kifejezéspszichológia m "vel!it, hogy tipikusan egy-egy adott terület magasan képzett szakért!i, akik tanulmányozzák és alkalmazzák más diszciplínák tárgyát vagy módszereit, de mint egyének, többnyire egyetlen, alapképzettségüknek és elkötelez !désüknek megfelel! tudományterületen maradnak. Felismeréseikkel viszont hozzájárulnak a képi kifejezés megértésének transzdiszciplináris céljához, amely így végs ! soron transzdiszciplináris tudománnyá válik. Terminológiai kérdések

A képi kifejezéspszichológiának a társtudományokhoz való viszonyának tárgyalásakor nem kerülhetjük el a megnevezés kérdését. A terület megnevezése ugyanis két problémát vet fel: (a) pszichológia-e a képi kifejezéspszichológia és (b) a megnevezések sokfélesége. (a) Az els! probléma a fent tárgyalt transzdiszciplinaritással kapcsolatos: az elnevezésben szerepl! „pszichológia” kifejezés néz!pontunk szerint félrevezet !, mert a pszichológia egyik ágának tünteti fel a területet, ami a fejl !dést gátló, diszciplináris korlátokat szab. A probléma hasonló ahhoz, amivel a környezetpszichológia is küzd. Dúll (2009, 65.) így ír err !l: „[…] valójában a környezetpszichológia nem is pszichológia a szó valódi értelmében.


Problémafelvetésében, kérdésfeltevéseiben lélektannak tekinthet !, de módszereiben, szemléletében (és nagyszámú nem pszichológus képvisel ! jét tekintve) viszont nem”. (b) A megnevezéssel kapcsolatos másik probléma, hogy a szakirodalom nem csak egy terminust használ a képi kifejezés tudományos tanulmányozásának megjelölésére, és ráadásul a terminusokat következetlen módon váltogatja. Mindeddig nem látott napvilágot olyan közlemény, amely rendet tenne ebben a terminológiai z "rzavarban. Ez egyaránt érvényes az idegen nyelv " és a magyar nyelv " szakirodalomra, a szakmai szervezetek, konferenciák és folyóiratok elnevezésére. A képi kifejezéspszichológiának nincs például olyan folyóirata, amely nevével képviselné és definiálná a tudományterületet, és amelyet a képi kifejezéspszichológia tudományos közössége egységesen elfogadna. A képi kifejezéspszichológia központi társasága, a SIPE (Société Internationale de Psychopathologie de l'Expression et d'Art-thérapie) hivatalos folyóiratát például Confinia Psychiatrica címmel indította. A területtel foglalkozó angol, francia, német publikációk, szervezetek és intézmények nevében is sokféle kifejezést lehet találni. Példaként egy rövid lista (számos további szervezet található a SIPE weboldalán és hírlevelében): Akademie für Künstlerische Therapien; American Projective Drawing Institute; American Society for the Psychopathology of Expression; Ateliers d’Expression et d’Art-Thérapie; Deutschsprachige Gesellschaft für Psychopathologie des Ausdrucks; Institut National d’Expression, de Création, d’Art et de Thérapie; Société Française de Psychopathologie de l’Expression; The Japanese Society of Psychopathology of Expression and Art Therapy.

A megnevezések közös eleme, amir !l fel lehet ismerni, hogy nem véletlenül szerepelnek a SIPE nyilvántartásában, a kifejezés 1 (expression, Ausdruck) és id!nként a terápia. A terület magyar elnevezése hasonlóan problematikus: a közlemények a kifejezéspatológia, kifejezés-pszichopatológia, kifejezéspszichológia, s !t rajzpszichológia, kifejezésterápia néven hivatkoznak rá. Még a Magyar Pszichiátriai Társaság már említett szekciója is hol Kifejezéspatológiai Szekcióként, hol Kifejezés-pszichopatológiai és M"vészeti Terápiás Szekcióként szerepel a hivatalos dokumentumokban. A felsorolt két probléma olyan megoldása, amelyet a tudományterület közössége elfogad, egyel!re várat magára. Tudatosan felvállalva mindezt, a jelen kötetben egységesen a képi kifejezéspszichológia terminust használjuk. A kapcsolódó tudományterületek áttekintése

A fejezet elején a képi kifejezéspszichológiát olyan területként írtuk le, amelynek tárgya és módszerei más diszciplínákhoz is kapcsolódnak, jellemz !en transzdiszciplináris értelemben. Áttekintve a konferenciakivonatokat és a területtel foglalkozó publikációkat (lásd Vass, 2007c), a következ ! területeket (diszciplínákat és azok kiemelt jelent !ség" részterületeit) kell feltétlenül felsorolni, a teljesség igénye nélkül: pszichiátria, gyógypedagógia, pedagógia, neurológia, genetika, esztétika és kísérleti esztétika, kultúrtörténet, m " vészettörténet (például stílustörténet, ikonológia, ikonográfia, m"vészetszociológia), rendszerelmélet, pszichoterápia (pszichoanalízis, m "vészeti terápia és m"vészetterápia, munkaterápia, tánc- és mozgásterápia, zeneterápia, munkaterápia és foglalkoztató terápia, családterápia és különböz ! csoportterápiák), mentálhigiéné, rehabilitáció, pszichodiagnosztika. 1 Az

els! fejezetben részben ezért kapott központi szerepet az expresszív viselkedés tárgyalása.



A pszichológián belül szinte minden ágazattal és területtel található módszertani vagy a kutatási területet érint ! átfedés (m " vészetpszichológia, klinikai pszichológia, gyermekpszichológia, munka- és szervezetpszichológia, kriminálpszichológia, börtönpszichológia, pedagógiai és iskolapszichológia, reklámpszichológia, környezetpszichológia, szociálpszichológia stb.). A képi kifejezéspszichológia kutatásának eredményei között Pickford (1975) kiemeli a pszichodiagnosztika területét (a nozológiai osztályozást és az intra-individuális problémákat is), a pszichoterápiát (m "vészeti terápiák, illetve más terápiák közben készült képi produktumok megértése), a m "vészettörténetet (például visszatér ! motívumok, a tudattalan szerepe, szürrealizmus és expresszionizmus, absztrakt festészet, patográfiák) és a m"vészetpszichológiát (kreativitás, a m "vészi inspiráció, a m"vész pszichodinamikai történései, a tudattalan hatásai). Hárdi (2002) pszichológiai, terápiás, preventív és esztétikai vonatkozásokat különít el, és kiemeli a terület pszichiátriai és pszichiátriatörténeti, pszichoanalitikus, m "vészetterápiás, pszichodiagnosztikai, gyermeklélektani, m " vészetlélektani és mentálhigiénés kapcsolódásait, amelyek az egyes területek kölcsönös fejl !déséhez vezettek. Összefoglalásképpen, a fejezet a képi kifejezéspszichológiát tudományterületi szinten transzdiszciplináris, m"vel!i szintjén viszont interdiszciplináris tudományágnak írta le. Transzdiszciplinárisnak a diszciplínák közös metodológiái és a „kép” fogalmának univerzális, diszciplínákon átível ! jellege miatt tartotta, interdiszciplinárisnak pedig abban az értelemben, hogy tudósai tipikusan egy-egy adott terület specialistái, akik alkalmazzák más diszciplínák tárgyát vagy módszereit, de többnyire elkötelez !désüknek megfelel ! tudományterületen maradnak. A képi kifejezéspszichológia elnevezéssel kapcsolatban a fejezet azt a kritikai megjegyezést tette, hogy a kifejezés a pszichológia egyik ágának tünteti fel az ennél lényegesen tágabb területet, amivel a fejl !dést gátló korlátokat szab. A szakirodalom emellett inkonzekvens módon használ több terminust ugyanazon terület megnevezésére. Befejezésül felsoroltunk kapcsolódó diszciplínákat és részterületeket, hozzátéve, hogy a pszichológián belül szinten minden ágazattal és területtel található módszertani vagy a kutatási tárgyat érint ! átfedés.



1.3.4 Kitekintés: alkalmazás és jöv!kép


Budapest: L’Harmattan Alkalmazási gyakoriság1

A pszichológián belül a képi kifejezéspszichológiai módszerek megjelenésük óta a legelterjedtebb vizsgálóeszközök közé tartoznak. Sundberg 1961-ben arról számolt be , hogy az emberrajz-teszt az USA-ban használt 62 próba között a második leggyakrabban alkalmazott vizsgálóeljárás. Lubin és munkatársai (1971) Sundberg felmérése után tíz évvel a 72 leggyakoribb teszt között a negyedik helyen találták a Machover-féle Draw-APerson tesztet, és a nyolcadik helyen a ház-fa-ember tesztet. Brown és McGuire (1976) szerint a Draw-A-Person teszt gyerekek vizsgálatában az els !-második helyen állt, serdül!k és feln!ttek esetében pedig a negyedik helyen. A 80-as években a Draw-APerson teszt a hatodik, a ház-fa-ember teszt pedig a nyolcadik leggyakrabban használt teszt (Piotrowski és munkatársai, 1985). Az amerikai és kanadai felmérések szerint a rajzvizsgálatot leggyakrabban a kórházi pszichoterápiás rendeléseken és az értelmi fogyatékosokkal foglalkozó intézetekben alkalmazzák (Lubin és munkatársai, 1985). Svájcban a három leggyakoribb teszt között két rajzteszt található; a német nyelvterületnek megfelel !en ezek a Koch-féle fateszt és a Wartegg-teszt (Lang és Stoll, 1976). Németországban hasonló helyzetet találunk (Schober, 1977), azzal a különbséggel, hogy igen kedvelt a sok kiadást megért állatcsaládrajz (Brem-Gräser, 1957). A terapeuták a projektív rajzok el !nyei között az egyedi válaszokat és a személyiség mély rétegeibe történ! betekintés jelent!ségét emelik ki (a válaszadók 61,5%-a), a hátrányok között a reliabilitás-validitás problémáját (60,0%) és a kiértékeléshez szükséges id !t (21,9%) említik. Wade és Baker vizsgálata arra is rámutat, miért részesítik el !nyben a klinikusok a projektív teszteket: a reliabilitási és validitási problémákat negligálják, mert (1) fontosabbaknak érzik a szakirodalomnál saját tapasztalataikat, (2) a pszichometriai vizsgálatokat életidegennek, rosszul megtervezettnek, a projektív tesztek komplexitásához képest inadekvátan atomisztikus módszert alkalmazónak tartják (vö. Fisher, 1959). A klinikusok idejük jelent !s részét tesztelésre szánják (Fein, 1979). Az adatok szerint a terapeuták 31%-a idejének legalább negyedét tesztfelvétellel tölti (Piotrowski és munkatársai, 1985). A tesztek közül a terapeuták kb. 30%-kal nagyobb gyakorisággal ajánlják pszichológushallgatóknak a projektív tesztek megtanulását, mint az objektív tesztekét; Wade és Baker (1977), illetve Wade és munkatársai (1978) szerint a rajzvizsgálat az ajánlott tesztek rangsorában a hetedik. Foglalkozási ágak és intézmények

Képi kifejezéspszichológiai ismereteket jellemz !en a következ ! foglalkozási ágak2 képvisel!i alkalmaznak: pedagógus, pszichológus, fejleszt ! pedagógus, családgondozó pedagógus, gyógyped agógus, logopédus, gyermekorvos, gyermekpszichiáter, szociálpedagógus, lelkész, m"vészetpedagógus, konduktor, diplomás egészségügyi szakdolgozó és szociális munkás (a felsorolás nem teljes). 1 Vass 2 A

(2007c) áttekintését felhasználva.

terület transzdiszciplináris kutatási eredményeit a rokon tudományterületek is hasznosíták. Ezeket a diszciplínákat és részterületeket az 1.3.3. fejezetben tárgyaltuk.


A terület gyakorlati ismeretanyagát olyan területeken, szervezetekben és intézményekben alkalmazzák, ahol nevelés, fejlesztés, képzés, újranevelés, korrekció, gyógyítás és rehabilitáció folyik, illetve ennek során a szakemberek humán intervenciókat használnak fel munkájukban. Idetartoznak a gyermekpszichológiai és pedagógiai szolgáltatást nyújtó intézmények, a komplex szakszolgálati intézetek, a gyermek- és ifjúságvédelmi hatóságok, a pedagógiai központok, logopédiai szakszolgálatok és beszédjavító intézetek, korai fejleszt! központok, a pályaválasztási tanácsadók, családsegít ! központok, családvédelmi és mentálhigiénés szolgálatok, humán szolgáltató központok, gyermekjóléti szolgálatok, pedagógiai szakszolgálati központok, gyógypedagógiai intézmények (fejlesztés és prevenció), a nevelési tanácsadók országos hálózata, a Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakért !i Bizottságok, az utazó gyógypedagógiai szakszolgálatok, a regionális családsegít ! központok, szociális gondozási központok, valamint azok az intézmények, ahol kollégiumi és gyermekotthoni nevelés, m "vészeti nevelés, napközis és tanulószobai foglalkozás történik. A feln !ttekkel foglalkozó szakembereket felvev ! intézmények között a pszichiátriai intézményeket és gondozókat, a rehabilitációs intézményeket, a szenvedélybetegek terápiás intézményeit, gyógypedagógiai intézményeket, a testi és szellemi fogyatékos ifjúsági és feln !tt intézményeket, valamint a geriátriai intézményeket kell felsorolni. Tipikus kérdések és problémák

Képi kifejezéspszichológiai ismereteket hasznosítanak a felsorolt területek szakemberei primer, illetve szekunder prevenciós és sz " r !vizsgálati céllal, magatartási és beilleszkedési problémák esetében, az érzelmi-indulati élet zavarai esetében, illetve tanulási és teljesítményzavarok esetén, ha a gyermek teljesítménye képességei alatt marad, illetve az iskolaérettség megállapításával kapcsolatos kérdésekben. Tematikus szempontból a képi kifejezéspszichológia hagyományos alkalmazási területei a személyiségstruktúra és a személyiségdinamika bizonyos területeinek felmérése, például az éner !, az elhárító mechanizmusok típusai, az alkalmazkodás általános módja, realitásvizsgálat, affektív m"ködések, fantáziam "ködés, mez!függés, konfliktustípusok, nemi identitás, regresszió, a motivációk, szükségletek, interperszonális és tárgykapcsolatok, agresszió, dependencia, kreativitás vizsgálata. A klasszikus hasznosítási területek közé tartozik a traumák, neurotikus konfliktusok vizsgálata, az énkép és a testséma, az intellektuális érettség, kognitív fejlettség, a szül !khöz és családhoz f "z!d! viszony, a gyermekekkel történ ! fizikai vagy szexuális abúzus megállapítása, a szül !khöz való köt!dés és a gyermekelhelyezési kérdések, a pszichiátriai betegségek lefolyásának követése, különböz ! gyógyszerhatások vizsgálata, organikus agyi elváltozások felmérése, a kognitív m "ködések hanyatlásának kimutatása, pszichoszomatikus tünetek lokalizálása, csoportfolyamatok, csoportstruktúra, csoportértékek, társas attit"dök vizsgálata. A képi kifejezéspszichológia módszereit alkalmazzák a pszichoterápia kiegészítésére (King, 1954) vagy önálló m "vészetterápiára (Naumburg, 1950; Navratil, 1965/1996; Vasarhelyi, 1996), különösen a jungi irányzatot képvisel ! pszichoanalitikusok körében (Jacobi, 1969; Riedel, 1988, 1992), a pszichiátriai betegségek lefolyásának követésére (Navratil és Hennig, 1959; Suchenwirth, 1967; Hárdi, 1965, 1967, 1983; Vass és Nagy, 2008), különböz! gyógyszerhatások, mint a pszichotrop, neuroleptikus, trankvilláns, timoleptikus kezelés vizsgálatára (Navratil és munkatársai, 1961; Suchenwirth, 1967; Bitter, 1982), organikus agyi elváltozások (Bieliauskas és Kirkham, 1958; Suchenwirth, 1965; Welman, 1968) vagy a kognitív m "ködések hanyatlásának vizsgálatára (Shulman és munkatársai, 1986; Hárdi és munkatársai, 1996). A rajzot nonverbális eszközként További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


használják a fájdalom lokalizálásához is (Oas, 1985; Líndal és Udén, 1988; Peek és Sawyer, 1988; O'Donnell és Curley, 1985). Rajzteszteket használnak olyan specifikus vizsgálatokhoz is, mint az iskolaérettségi vizsgálat (Baldwin, 1950; Ames és Ilg, 1963; Gutezeit és Gross-Selbeck, 1974), a gyermekekkel történ ! szexuális visszaélés megállapítása (Blain és munkatársai, 1981; Bruening és munkatársai, 1997; Burgess és Hartman, 1993; Cohen-Liebman, 1995), vagy a gyermekelhelyezési perek, ahol a bíróság kötelez! jelleggel rendeli el a gyermek szül !khöz való köt !désének vizsgálatát (Hajnal, 1995). A rajzokat kiegészít ! vizsgálóeszközként megtaláljuk egyedi problémák pszichológiai megközelítésében is. Néhányat említve: az enkoprézis és az enurézis diagnosztikája (Loney, 1971); a diszlexia (Pontius, 1982, 1983a, 1983b, 1984) és a kiégés (burnout) felismerése (Haack és Jones, 1983); az afázia vizsgálata (Hatfield és Zangwill, 1974); a leukémiás gyermekek énképe (Clunies-Ross és Lansdown, 1988); az ingerdepriváció hatása árvaházi gyermekeknél (Cramer, 1972; Prytula és Leigh, 1972), illetve tengerészek hajón él! gyermekeinél (Höhn, 1974); krónikus vesebetegek (Lohmann és Teuwsen, 1974), illetve dializált betegek (Perkins és munkatársai, 1983) személyiségváltozása; az öngyilkosság kultúrtörténete (van Hooff, 1994) és a szuicid veszély jelzése (Bobon és Goffioul, 1964; Harrower és munkatársai, 1975; Honig, 1975; Virshup, 1976; Pfeffer és Richman, 1991; Bakó, 1992). Jöv!kép és fejl!dési irányvonalak

A képi kifejezéspszichológia fejl !désének belátható trendvonalait (Vass, 1996, 1998c, 2003a, 2006, 2011d) meghosszabbítva, körvonalazható a terület jöv !képe és várható fejl!dése. A képi kifejezéspszichológia szeretne egyre jobban definiált tudománnyá válni, és elméleteivel egyre több megfigyelésre adni magyarázatot. Szeretné vizsgálómódszerei (tesztjei) repertoárját tovább b!víteni és a tesztekkel egyre jobb magyarázatokat adni a képr !l és az alkotóról, az egészségr !l és a betegségr !l , a kreativitásról és a m" vészetr !l .

A gyermek iránti, univerzális és evolúciós gyöker " érdekl!dés miatt várhatóan továbbra is kedvelt terület marad a gyermekrajz , fokozatosan teret veszít viszont a képi kifejezéspszichológia ps zich iá tr ia i vonulata, a pszichiátriai betegek képeinek tanulmányozása. Bár nehezen hihet !, hogy a pszichiátriai betegségek elt "nnének, a képek látványos fenomenológiája máris halványulni kezdett a pszichiátria és a farmakológia fejl!dése, a betegségek egyre korábbi, egyre gyorsabb és hatékonyabb kezelése miatt. A betegségek egyre kevésbé lesz idejük megnyilvánulni, és a képi kifejezés különleges formái egyre kevésbé lesznek megfigyelhet !k. A képi kifejezéspszichológiában egyre fontosabbá válik a számítógépes elemzés, az internet és a számítógépek további terjedésével és fejl ! désével. Más tudományterületekhez hasonló módon, az adatok, az eszközök és a publikációk egyre könnyebben elérhet !k és közzétehet !k lesznek, amivel tovább gyorsul a tudományos kutatás és az eredmények közlésének folyamata. A képi kifejezéspszichológia transzdiszciplinaritása fokozódik , a terület tudósai egyre könnyebben lépnek kapcsolatba egymással, például informatikai úton hidalva át a nyelvi és a távolságbeli problémákat. A gyorsuló kommunikáció és információáramlás kiveszi a területet a pszichiátria és a pszichológia kezéb !l; a különböz! tudományterületekhez tartozó kutatók együttm "ködése sokkal szorosabbá válik. Bár az új felismerések gyorsabban eljutnak a többi tudóshoz, egyre nehezebb lesz az információ növekv ! gazdagságával és komplexitásával megküzdeni.



Az empíriában várhatóan megmarad a hagyományos adatgy " jtési módszer, azaz a kutatók újabb és újabb képi anyagot gy " jtenek egyéni és csoportos vizsgálatokkal els!sorban a gyerekekt !l, a betegekt!l és a m"vészekt!l. Összegezve a fentieket, a képi kifejezéspszichológia fejl !désének forrásait (egyúttal kihívásait) az alábbi tényez !kben lehet keresni: (a) az empirikus anyag növekedése és megújulása, (b) a médium b !vülése és a határterületek „meghódítása”, (c) az explorációs késztetés, (d) új elméletek átvétele máshonnan, illetve önálló magyarázatok születése, valamint (d) a terápiás és a diagnosztikus vonatkozások id !állósága. (a) Ahogyan a zenei hangokból és id !közökb!l is végtelenül sokféle zene születhet, a gyerekek és a m "vészek által készített képi alkotások is mindig megújulnak, sohasem „fogynak el”, állandó jelleggel és mindig másképpen stimulálva a területet. A gyerekek mindig újabb képeket rajzolnak és a fest !k továbbra is festeni fognak. Az eszközök, a médium változni fog, de a kép létrehozásának késztetése továbbra is megmarad. (b) A médium b!vülése miatt a képi kifejezéspszichológia várhatóan túlterjed a képen és egyre jobban birtokba veszi a határterületeket . Ezzel b!víteni fogja tárgyát, módszereit, magyarázatait. (c) A képet a néz! továbbra sem fogja megérteni els ! ránézésre, viszont mindig kíváncsi lesz rá. Ez az explorációs késztetés mindig megújuló motivációs energiát biztosít a képek pszichológiai magyarázatának kereséséhez, legyen szó akár a személy saját képeir !l, akár mások által készített képekr !l. (d) A transzdiszciplinaritás jegyében újabb elméletek kerülnek át más területekr !l a képi kifejezés területére, továbbá a kumulálódó tudás önálló elméleteket is generál, amelyek egyre többet magyaráznak meg azokból a képi kifejezéspszichológia vonatkozásokból, amelyeket ma nem látunk vagy nem tudunk elkülöníteni. (e) Az emberi lélek olyan bonyolult entitás, hogy mindig szükség lesz pszichoterápiára. A m"vészetterápia karrierje tovább folytatódik, újabb és újabb rejtvényeket adva fel. Újabb diagnosztikus és tesztmódszerek születnek, ami egyre célzottabb alkalmazást tesz lehet!vé. A fejezet a képi kifejezéspszichológia alkalmazásával és várható fejl !désével foglalkozott. A felmérések szerint a képi kifejezéspszichológia módszerei megjelenésük óta a legelterjedtebb vizsgálóeszközök közé tartoztak. A klinikusok indoklásként az egyedi válaszokat és a személyiség mély rétegeibe történ ! betekintés jelent!ségét hozzák fel. Képi kifejezéspszichológiát azonban nemcsak pszichológusok alkalmaznak, hanem más foglalkozási ágak is (amelyeket a fejezet felsorolt). Általánosan fogalmazva, a terület gyakorlati ismeretanyagát azokban az intézményekben alkalmazzák, ahol nevelés, fejlesztés, képzés, újranevelés, korrekció, gyógyítás és rehabilitáció folyik, humán intervenciók használata mellett. Képi kifejezéspszichológiai ismereteket hasznosítanak a szakemberek például gyerekeknél primer és szekunder prevenciós céllal, illetve különböz ! sz"r !vizsgálatokhoz. A képi kifejezéspszichológia jöv !képe bizonyos mértékig körvonalazható a fejl !dési trendek alapján. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a képi kifejezéspszichológia szeretne egyre jobban definiált tudománnyá válni, elméleteivel egyre több megfigyelésre adni magyarázatot. Szeretné emellett vizsgálómódszerei repertoárját is tovább b !víteni, és a tesztekkel egyre jobb magyarázatokat adni a képr !l és az alkotóról, az egészségr !l és a betegségr !l, a kreativitásról és a m "vészetr !l.



2.1 A képi kifejezéspszichológia rendszerelemzési megközelítése1


Budapest: L’Harmattan A rendszerelemzés jelent!sége

A kifejezéspszichológia rendszerelemzési megközelítésének helyét és jelent !ségét történeti néz!pontból lehet megérteni. A tudományterület fejl !dését a szakirodalom (például Sehringer, 1999, lásd az 1.3.1. fejezetet) hat szakaszra osztja: (1) az adatgy " jtés kezdete, (2) az általános rajzpszichológia kezdetei, (3) karakterológiai rendszertanok megszületése, (4) új projekciódefiníciók megjelenése, (5) tesztelméleti alapkritikák, végül (6) a rendszerszemlélet " gondolkodásmód megjelenése. A felosztás szerit a rendszerelemzés a képi kifejezéspszichológia jelenlegi, legfejlettebb módszere. Jelent!ségét azoknak a szakirodalmi vitáknak az ismeretében lehet megítélni, amelyek a projektív módszerek, például a projektív rajzvizsgálat alapvet ! létjogosultságát kérd! jelezték meg (lásd 1.1.1. fejezet). A kritikák kiváltója az a mechanisztikus, leegyszer "sít ! szemlélet (signes fixes teoréma 2), amely Machover (1949) úttör ! munkájának félreértésére vezethet ! vissza, és amely az egyes rajzi jegyek szótárszer " értelmezésére irányul. A signes fixes módszer nemcsak a klinikusok körében terjedt el (mondhatnánk: jobb eszköz híján), hanem az empirikus munkákban is, amelyek például egy-egy rajzi jegy és valamilyen kérd !ív együttjárását vizsgálták. A kritikusok alapvet !en a validitást hiányolták, amelyet a signes fixes módszer érthet! módon nem tudott felmutatni. Ezekkel a történeti el!zményekkel szemben lehet elhelyezni a képi kifejezéspszichológia rendszerelemzési megközelítését. A szakirodalom két rendszerelemzési modellt ismer: (a) Sehringer 1983-as modelljét, (b) a rendszerszemlélet " konfigurációelemzést (SSCA). Az els! modellt részletesen bemutattuk másutt (Vass, 1999b, 2003a, 2007c); a fejezet az utóbbival foglalkozik. Rendszerszemlélet" konfigurációelemzés (SSCA)

A rendszerszemlélet " konfigurációelemzés (SSCA, Seven-Step Configuration Analysis) a képi kifejezéspszichológia tárgyának a képi kifejezéspszichológia hermeneutikai rendszerét tekinti, azaz a rendszer négy komponense közti dinamikus, reciprok tranzakciót (1.1.1. fejezet). Eredetét tekintve szigorúan empirikus alapokon nyugszik, mert a szakért !i gondolkodás diagnosztikus-megismer ! vonatkozásainak számítógépes modellezésére épül. Kifejlesztése során (Vass, 1996c, 1997a, 1999a, 2000a, 2006, 2010b, 2011a, 2011e) el!ször a szakért!ket tanulmányoztuk, majd elméleti modellt építettünk, végül a kutatás harmadik fázisában a gyakorlatban ellen !riztük a modellt. A számítógépes modellb!l továbbképzéseken oktatott, gyakorlati módszer született, amely nevét arról kapta, hogy a képértelmezés folyamatát hét szakaszra vagy szemléleti pozícióra osztja. A módszer elméleti hátterét „A rajzvizsgálat pszichodiagnosztikai alapjai” cím" könyv (Vass, 2006) ismerteti részletesen. A kutatások eredménye, az SSCA modell sokféle elemzési technikát is tartalmaz, amelyek nagyon különböz ! szempontokból közelítenek a rajzhoz. Az elméletb !l származó, 1 A

fejezet egyes részei, esetelemzéssel illusztrálva megtalálhatók a következ! tanulmányban: Vass Z. (2011a) : A hétlépéses képelemzési módszer (SSCA). Flaccus, Budapest. 2 Michon,

J.-H. (1872) : Les mystères de l écriture . Garnier, Paris. !


gyakorlati módszer elsajátításával a tapasztalatok szerint a vizsgálatvezet ! elemzési lehet!ségei kib!vülnek, gondolkodási stratégiája rendszerszemlélet "vé válik, és új jelentésrétegek megértéséhez jut el. Az SSCA tehát nem teszt, hanem általános módszer a képi kifejezés pszichológiai elemzésére. Alkalmazásának három részterülete: (a) egyénileg készült alkotás ok vizsgálata; (b) több személy által, közösen készített alkotások vizsgálata (lásd a 3.3.1. fejezetet); (c) m"alkotások pszichológiai elemzése (Cseke, 2010; Pollák, 2010; Szabados, 2010; Vass, 2010f; lásd még a 2.2. fejezetet is). Amint említettük, az SSCA a szakért!i gondolkodás számítógépes modellezéséb !l fejl!dött ki (Vass, 1966c). Hasonló céllal vizsgálta a szakért !k gondolkodását Zians (1997), aki interjúkkal és tartalomelemzéssel hasonlította össze három szakért ! klinikus és három nem szakért ! klinikus gondolkodási stratégiáját. Az eredmények szerint a szakért!k, akik nem ismerték egymást és függetlenül dolgoztak, azonos eredményre jutottak. Mindannyian globálisan elemezték a rajzokat, azaz a kép hangulatát, szervez!dését, térhasználatát figyelték. Intuitív megérzésekr !l számoltak be, melyeket nem tudtak pontosan leírni (például „valami a képben megszólít”, Zians, 1997, 49.). A szakért!k kiemelték, hogy milyen fontos a rajzot összevetni más tesztekkel és a megfigyelt viselkedéssel. A rajzok elemzése el !tt szükségesnek tartották, hogy megismerjék a rajz tartalmát és magyarázatát a gyermek néz !pontjából. A rajz értelmezését is megbeszélték a gyermekkel, s !t a szül!kkel és a tanárral is, hogy hipotéziseiket meger !sítsék vagy elvessék. Alapvet !en a teszteredmények és a viselkedés alaptémáit vagy mintázatait keresték és örömet okozott számukra, ahogyan a megértés folyamatában a jelentések egymáshoz illeszkedtek és értelmet nyertek. A nem szakért!k is észrevettek felt "n! rajzi jegyeket, azonban hiányzott ezek szintézise a többi adattal. Bizonytalanok voltak, feltételes módban fogalmaztak, nem tudták mit kezdeni az egymásnak ellentmondó jelzésekkel (például enkapszulált saját alak és mosolygó tanár), ami téves irányban vitte el !ket. A szakért!k ugyanezeket a „csapdákat” a jelentések összekapcsolásával kerülték el. A nem szakért !knél kimaradt az intuíció használata és nem elemezték a globális szempontokat sem, ehelyett a szakirodalomban olvasható értelmezésekhez ragaszkodtak. Elemzéseik rövidek, összefüggéstelenek, bizonytalanok voltak és egyik ! jük sem jutott el a koherens megértésig. Az SSCA hasonló gondolkodási stratégiát alkalmaz ahhoz, amit Zians szakért !it jellemezte. A vizsgált személy pszichológiai megértésének egészét tekinti hermeneutikai rendszernek, magát a képet pedig csak egy alrendszernek (komponensnek), amely a teljes rendszerben nyeri el jelentését (lásd a képi kifejezéspszichológia els ! teorémáját az 1.1.2. fejezetben). A pszichológiai értelmezés során a vizsgálatvezet ! a rendszer komponenseit keresi, azaz anamnesztikus, rajzi és viselkedéses jellemz !ket azonosít. Ehhez a kontextuselemzés, aktuálgenezis, fenomenológia, intuitív-egészleges elemzés és az itemanalízis módszereit alkalmazza. A feltárt komponenseket egyedi összefüggésbe hozza egymással, azaz konfigurációkat hoz létre (vö. második teoréma). Ezzel a stratégiával a vizsgálatvezet !nek nincs szüksége értelmez ! kézikönyvre, és elkerüli a leegyszer "sít! és általánosító jelentésadást. A végeredmény olyan összefüggések hiteles hálózata lesz, amelyek a rendszer egészébe ágyazódva, mindig egyedi módon szólnak a vizsgált személyr !l (Vass, 2001b, 2001d, 2004c, 2005a). A kutatások „melléktermékeként” egy számítógépes szakért !i rendszer is készült (ESPD3). A szakért!i rendszer adatbázisában 2055 darab pszichológiai értelmezést és 1613 diagnosztikus fogalmat tartalmaz, valamint néhány ezer példarajzot. M "ködése során a 3 A

számítógépes program letölthet! a www.rajzelemzes.hu oldalról.



mesterséges intelligencia következtetési módszereit alkalmazza. A szakért !i rendszert hazai egészségügyi és gyermekvédelmi intézmények használják, illetve angol nyelv " változatát külföldi kutatóhelyek és a klinikumban dolgozó pszichológusok (Ausztráliában, Kanadában, az Egyesült Államokban, Franciaországban, Oroszországban és másutt). Szemléleti pozíciók

Az SSCA hétféle szemléleti pozíciót alkalmaz (2.1.1. ábra), melyek a kép (pontosabban a képi kifejezéspszichológiai rendszer) pszichológiai megértésének egy-egy néz !pontját képviselik. A modell szerint a kutató (vizsgálatvezet ! ) kontextuselemzést, folyamatelemzést, fenomenológiai elemzést, intuitív és egészleges elemzést, itemanalízist (például formai-szerkezeti, tartalmi-szimbolikus elemzést) és szemantikai elemzést végez. A folyamat végeredménye a kép „esszenciája”, pszichológiai jelentéstartalmának megfogalmazása (lásd alább az esszencia, a szemantikai térkép és a sensus plenior fogalmát). 2.1.1. ábra Az SSCA áttekintése A gyakorlatban a vizsgálatvezet! a képelemzést az úgynevezett fenomenológiai térkép (Vass, 2007a, 2010a, 2011a) felrajzolásával kezdi, amely egyetlen rendszerdiagramon ábrázol minden megfigyelést. A vizsgálatvezet ! kezdetben minden egyes lépést végigkövet, megfelel ! gyakorlat után azonban képes lesz válogatni közöttük, és a kezdetben még papírlapra rajzolt (vagy számítógéppel készített) térképet egy bels !vé tett, gondolkodási stratégia váltja fel. A 2.1.2. ábra röviden összefoglalja a hét elemzési módszert és azok összetev !it, egymás utáni lépések formájában írva le !ket. 2.1.2. ábra Az SSCA hét szemléleti pozíciója A modell kulcsfogalmai

Az SSCA két pillére a kontextus és a konfiguráció (1.1.2. fejezet). A modell szerint a megfigyelt jelenségek (viselkedésformák vagy képi tulajdonságok) csak kontextusban és konfigurációban értelmezhet !k. Nemcsak az adott jelenség értelme függ a konfigurációtól, de az adott konfiguráció jelentése is függ más konfigurációktól. Ezt a bonyolult jelentéshálót a gyakorlatban a fenomenológiai térkép módszerével lehet áttekinthet !vé tenni. Fenomenológiai térkép

A fenomenológiai térkép (Vass, 2007a, 2010a, 2011a) az SSCA kulcsfontosságú rendszerelemzési eszköze. A fenomenológiai térkép megfigyeléseket és adatokat összesít egyetlen lapon olyan formában, ami lehet !vé teszi az összefüggések felismerését. Elkerüli azt a problémát, hogy az elemz ! „nem látja a fától az erd !t”, mert egyszerre mutatja További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


mindkett!t. A fenomenológiai térkép el !készíti a szemantikai térképet (lásd alább). Hierarchikus struktúra, amelynek szerkezete el !re definiált. Részei: (1) középpont, (2) hat elágazás, (3) ezeken belül további elágazások, (4) megfigyelések és küls ! adatok, (5) címkézett kapcsolatok. A hat f ! elágazás megfelel az SSCA els ! hat szemléleti pozíciójának (kontextuselemzés, folyamatelemzés, fenomenológiai elemzés, intuitív elemzés, egészleges elemzés és itemanalízis). Ezek újabb elágazásokat tartalmaznak, amelyek elemzési módszereket képviselnek (például motoros empátia). A középpont tartalmazza a kép pszichológiai esszenciáját. Az SSCA kétféle fenomenológiai térképet különböztet meg: egy általánosat (2.1.3. ábra) és egy idiografikusat (2.1.4. ábra). Az általános térkép vázlatként tartalmazza az SSCA standard módszereit, de nem tartalmaz konkrét megfigyeléseket. Az általános térképeket viszont a vizsgálatvezet ! mindig egyedivé alakítja. Az egyedi térkép az elágazások végén olyan megfigyeléseket, tényadatokat tartalmaz, amelyek csak az adott, egyedi esetre jellemz!ek (például fiú, 8 éves, szorongó tesztviselkedés, kis rajzméret). Ezek három típusba sorolhatók: (1) a rajzon, képen, alkotáson látható jelentések, (2) aktuálgenetikus megfigyelések, (3) olyan tényadatok, amelyek az el !zményekb!l vagy a kontextusból származnak (anamnézis, heteroanamnézis, exploráció). A térkép bizonyos megfigyeléseket egymással összefüggésbe hoz (például vonalakkal köti ! ket össze). Az összefüggések szemantikai kapcsolatokat reprezentálnak. Rendelkezhetnek iránnyal (amit a térkép nyíllal jelöl), jelenthetnek ellentétet, meger !sít! kapcsolatot, konfliktust, ambivalenciát, utalhatnak közös pszichológiai jelentésre, melyet egy címke jelöl. 2.1.3. ábra Az SSCA általános fenomenológiai térképe 2.1.4. ábra Egyedi fenomenológiai térkép A fenomenológiai térkép alapvet!en rendszerdiagramnak tekinthet !. Az elágazások tulajdonképpen komponensek (újabb alrendszerek). A kapcsolatok egyirányú vagy kétirányú interakciók (tranzakciók). A középre kerül ! esszencia részben megfeleltethet ! a rendszer mint egész idiografikus állapotának vagy valamely alapvet ! jellemz! jének. A fenomenológiai térkép nem azonos a mindmappel (Buzan, 1993) vagy a fogalmi térképpel (concept map, Novak és Gowin, 1984). Céljuk nem a brainstorming (mindmap) vagy az ismeretek megosztása (concept map). A mindmap ábrájával ellentétben, minden esetben ugyanabból az alapstruktúrából épülnek fel, és a kapcsolatok címkéket tartalmaznak. A fenomenológiai térkép legfontosabb része nem az elágazások struktúrája, hanem azok kapcsolatai. A középpont tartalma még ismeretlen az elemzés kezdetén, tartalmát csak utólag lehet felismerni. A fogalmi térképt!l a fenomenológiai térkép különbözik céljában és szerkezetében. A fenomenológiai térkép célja általános ismeretmegosztás helyett az egyedi eset minél mélyebb, idiografikus megértése. Noha minden fenomenológiai térképnek ugyanaz az alapstruktúrája, mégis mindegyik más, mert különböz ! megfigyeléseket, kapcsolatokat és esszenciát tartalmaznak. További eltérés a fogalmi térképhez képest, hogy a címkék nem olvashatók össze mondatként, illetve nem minden kapcsolat tartalmaz címkéket. További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


Az egyedi fenomenológiai térképek alapszerkezete a 2.1.3. ábrán látható, általános struktúrát követi, megformálásuk azonban egyedi lehet, mert a vizsgálatvezet ! gondolatmenetét tükrözi (2.1.5. és 2.1.6. ábra). 2.1.5. ábra Egyedi fenomenológiai térkép

2.1.6. ábra Egyedi fenomenológiai térkép Kontextuselemzés

Amint az 1.1.2. fejezetben már említésre került, a kontextuselemzés két része a kontextualizálás (fizikai, társas, képi és pszichológiai kontextusba helyezés) és a rendszerinterakciók vizsgálata. Az SSCA kontextusnak tekint minden olyan körülményt, amely befolyásolja a kép pszichológiai értelmezését. Kontextust jelent például a vizsgált személy el!története, az anamnézis, a heteroanamnézis, a tesztfelvétel fizikai és pszichológiai körülményei, a diagnózis, a moderátorváltozók, a rajzviselkedés, a rajz egésze, a rajzi jegyek és konfigurációk stb. Az értelmezés els! feladata a rendszer leírása, amelyet a vizsgálatvezet ! (kutató) a fenomenológiai térkép módszerével végez. A rendszer mindig egyedi, leírása csak az éppen adott vizsgált személyre, képi alkotásra, vizsgálatvezet !re és kontextusra mint hermeneutikai rendszerre vonatkozhat. A vizsgálatvezet ! els!ként tehát a rendszer komponenseit és azok kölcsönhatásait térképezi fel, figyelembe véve, hogy minden komponens egyúttal maga is egy alrendszer, további összetev !kkel. Minél több, releváns komponenst ismer fel a vizsgálatvezet ! a rendszerben, annál összetettebb, tartalmasabb megállapításokat tehet, hiszen a komponensek és kölcsönhatások képezik majd az egymásra épül ! konfigurációk (lásd alább) nyersanyagát. Az els! lépésben a komponensek azonosításához a vizsgálatvezet ! a rajzot mint alrendszert egy nagyobb rendszer részének tekinti, amelyben négy típusú alrendszert különít el: (1) vizsgált személy(ek), (2) kép, (3) szituáció, (4) vizsgálatvezet ! (megítél !, kutató, terapeuta). Az alrendszerek egymással hétféle interakcióba (pontosabban tranzakcióba) léphetnek: a szituáció tranzakcióba kerül a vizsgált személlyel, a képpel és a megítél !v el; a vizsgált személyek tranzakcióba lépnek egymással (többszemélyes rajzvizsgálat esetén), a megítél !v el és a képpel; végül a kép is tranzakciót hoz létre a megítél ! vel. A 2.1.7. ábra bemutatja az összefüggések általános struktúráját öt

komponensre (két vizsgált személlyel), feltárásuk ajánlott sorrendjében. 2.1.7. ábra A hermeneutikai rendszer komponenstípusai A kontextuselemzés során a vizsgálatvezet! arra törekszik, hogy feltárjon minden ismeretet, amely az alkotóra, annak hátterére, illetve a konkrét vizsgálatra vonatkozik. Ezzel a rendszer egyedi komponenseinek azonosítását kezdi el, melyeket a további lépésekben mindig továbbvisz és egyre komplexebb összefüggésekbe helyez. A feltáráshoz korábban megadtunk egy kérdésgy " jteményt (Vass, 2006, 697–699.), amely További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


az utólagos tapasztalatok szerint félreérthet !. Fontos ugyanis megérteni, hogy a megadott oldalakon felsorolt példák csak illusztrációk, mert nincsenek rögzített kérdések: mindig újra kell generálni az elemzési szempontokat az adott esethez és kérdésfeltevéshez illeszkedve. A folyamat végeredménye a hetedik lépés jelentésstruktúrája lesz (szemantikai térkép), amely egyedi és új felismeréseket tartalmaz a kép alkotójáról. Konfigurációelemzés

Az SSCA alapja a mintázat- vagy konfigurációelemzés. A konfigurációelemzés a konfigurációk létrehozásának, egymáshoz kapcsolásának és pszichológiai értelmezésének módszere (lásd err !l az 1.2.1. fejezetet is). A konfiguráció nem azonos a hétköznapi értelemben vett mintázattal. A mintázat általános fogalom, és hasonló jelentés " itemek vagy pszichológiai értelemben összekapcsolódó fogalmak halmazának fordítható. A konfiguráció kifejezést az SSCA specifikus értelemben használja: adott pszichológiai jelentéshez hozzárendelt itemeket ért alatta, amelyhez egy számérték (bizonyossági tényez !, certainty factor , cf) tartozik. Szemléletes hasonlattal a konfigurációt olyan képz !dményhez lehetne hasonlítani, amely több „lábbal” és legalább egy „fejjel” rendelkezik; a lábak az itemek (például megfigyelések), a fej pedig a pszichológiai jelentés. A konfigurációk más konfigurációkkal együtt nyernek jelentést. Az egyes lábak több fejhez (jelentéshez) kapcsolódnak, a fejek pedig újabb (másodszint ", harmadszint" stb.) konfigurációk bemeneti adataivá (lábakká) válhatnak. A fej nem azonos a három lábhoz önállóan kapcsolódó értelmezésekkel, mert alaklélektani értelemben több vagy más, mint a részek összege. Az SSCA a konfiguráció többféle típusát különbözteti meg: jelenség- és jelentéskonfigurációkat, valamint els ! -, másod-, harmadszint " konfigurációkat. A jelenségkonfiguráció „lábai” a küls! adatok, a tesztviselkedés vagy a képi jellemz !k. A jelentéskonfiguráció „lábai” ezzel szemben olyan pszichológiai következtetések, amelyek az alacsonyabb szint " konfigurációkból származnak („fej”). Az els !szint" konfigurációk közvetlenül az SSCA bemeneti adatainak termékei, azaz lábaik küls ! adatok, tesztviselkedés vagy képi jellemz !k. Másodszint "nek az SSCA akkor nevez egy konfigurációt, ha lábai els !szint" konfigurációk alapján levont következtetések („fej”). A harmad- és magasabb szint " konfigurációk bemeneti adatai („lábak”) ennek megfelel !en az eggyel alacsonyabb szint " konfigurációk következtetései. A gyakorlatban a klinikus 2-3 konfigurációs szintet épít egymásra, az ennél magasabb szintek ritkák. Minden konfigurációra, minden esetben érvényes azonban, hogy háromféle összetev !b ! l áll: (1) jelentésb!l, (2) itemekb!l, (3) bizonyossági értékekb !l. (1) Az els! összetev! egy pszichológiai fogalom (jelentés, értelmezés). Ezek a jelentések diagnosztikus fogalmak vagy személyiségjellemz !k, mint például a függ !ség, a szorongás, a depresszió. (2) A második összetev ! az itemek csoportja. A jelenségkonfigurációk esetében ezek az itemek a küls! (például az el !zményb !l feltárt) adatok, a tesztviselkedéses megfigyelések vagy képi jellemz !k. Tipikusan idetartoznak a vizsgált személy alapvet ! háttéradatai, a betegségtörténet releváns elemei, a rajzolás folyamatának jellemz !i, a rajzoló saját rajzára vonatkozó értékelései, gondolatai és érzései, a rajz egészleges jellemz !i, valamint formaiszerkezeti, tartalmi és stilisztikai sajátosságai. Ezek az itemek képezik a jelenségkonfiguráció „látható”, azaz megfigyelhet! részét, amelyb!l az SSCA a „nem látható” részre, a pszichológiai jelentésre következtet. További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


(3) A harmadik összetev ! a bizonyossági érték, amelynek két típusa van: (a) a „lábak”, azaz itemek bizonyossága, (b) a „fej”, azaz következtetés bizonyossága. A „bizonyosság” kifejezés az SSCA-ban nem a „valószín"ség” szinonimája, mert heurisztikus gondolkodási fogalmat jelent. Modellreakció

A modellreakciók elemzése az SSCA legfontosabb eszközeinek egyike. A modellreakció kifejezést arra a jelenségre használjuk, hogy ami a vizsgálati helyzetben történik, modellezi a vizsgált személy más helyzetekben mutatott reakcióit. A modellreakciónak az SSCA-ban két szintje van: (a) az egyik szint az aktuálisan, például rajzolás közben megfigyelt viselkedés, (b) a másik ennek általánosítása más élethelyzetekre. A két szint között gyakran pontról pontra megtalálható az analógia. Mérei (1986) megfogalmazásában „a modellreakciók a szemléletnek és a gondolkodásnak olyan egységei, amelyekben megjelenik a vizsgált személy cselekvési szokásrendszere, pszichikus arculata” (25.). A modellreakciók „valóságos pszichikus folyamatokat rögzítenek, gyakran viselkedési minták leképezései, esetleg tartalmak jelképes áttételei is. Tendenciaként szövik át a válaszsort, s így nem annyira egyes tünetekre utalnak, mint inkább a vizsgált személy jellegzetes észlelés- és gondolkodásmódját, pszichikus arculatát […] fejezik ki” (345.). A modellreakció „a valóságos percepciós folyamat és képzetáramlás részlete, így közvetlenül olvashatjuk le bel !le a tudatm"ködés fordulatait.” (25.). Kommunikációs elemzés

A kommunikációs elemzés hatékony segítség az esszencia feltárásához. Az SSCA ugyanis a kifejez ! viselkedést nemcsak a projekció és az expresszió eredményének tekinti, hanem kommunikációelemzési néz !pontból is vizsgálja. Ebben az értelemben az alkotási folyamat egészét a kommunikáció olyan formájának tekinti, melyet négy aspektusból vizsgál: tartalom, kifejezés, felszólítás és kapcsolat. A felszólítási és kapcsolati aspektust három szinten elemzi: (a) a vizsgált személy és a vizsgálatvezet ! konkrét interakciójának szintjén, (b) a vizsgált személy társas környezethez való viszonyában, (c) a vizsgált személy világhoz való viszonyában, a szó legtágabb, egzisztencialista értelmében. Az SSCA kommunikációelemzési módszere Schulz von Thun (1981) és Sehringer (1983, 1989, 1992, 1999, 2000) munkáinak pszichodiagnosztikai irányú továbbfejlesztése (Vass, 2006, 2011a), amelyben a vizsgálatvezet ! a négy aspektusról tömör, egymondatos „fordítást” készít. Ehhez a következ !képpen kell definiálni !ket: (a) A tartalmi aspektus célja a képi közlés tényszer " információtartalmának fenomenológiai leírása, az implikált jelentések feltárása és a tartalmi elemek fontosság szerinti válogatása: a vizsgálatvezet ! azt keresi, ami továbbvezeti a pszichológiai megértést. (2) A kifejezési aspektus azt mutatja meg, mit akar tudatos és nem tudatos szinten a rajzoló közölni a vizsgálatvezet !vel, a társas környezettel és a világgal. Idetartozik az aktuális állapot (szükségletek, hiányok, motivációk, vágyak, félelmek) konkrét szintje és a világban való létezés módjának egzisztencialista szintje is. (3) A felszólítási aspektus azt kutatja, milyen választ akar kiváltani, mire szólítja fel az üzenettel a küld! (rajzoló) az üzenet fogadóját (a vizsgálatvezet !t, más személyeket, a társas környezetet): „tegyél, gondolj vagy érezz valamit velem kapcsolatban”. A rajz lehet többek között a szeretet, az elfogadás, az értékelési szükséglet, a fokozott figyelem, tör !dés kiváltásának eszköze vagy lehet például segélykérés. További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


(4) A kapcsolati aspektus kettejük kapcsolatát határozza meg és definiálja újra minden egyes rajzban, elárulva, hogyan viszonyul a rajzoló a vizsgálatvezet !höz, minek tekinti !t kapcsolati szempontból, milyen szerepeket oszt ki magának és a vizsgálatvezet !nek az adott interakcióban. Esszencia, szemantikai térkép és sensus plenior

Esszencia Az „esszencia” kifejezés az SSCA rendszerében a kép pszichológiai lényege, összefoglaló és továbbvezet ! pszichológiai jelentéstartalma, amely röviden és tömören megfogalmazható. Esszenciának csak az az információ tekinthet !, amely többletet hordoz a vizsgálatvezet !nek az elemzést megel !z! ismereteihez képest. Az esszencia fogalmához a rajz információtartalmának számítógépes kutatása vezetett el, amelyben kimutattuk, hogy a rajzban lév ! összes információ 80%-át az itemek 20%-a hordozza, azaz a rajz pszichológiai lényege néhány, kiemelten fontos rajzi jelenség alapján már megfogalmazható (Vass, 2001b, 2005e, 2006). A többi rajzi jelzés csupán megismétli és árnyalja az alapvet ! fontosságú rajzi jegyek pszichológiai mondanivalóját. Ahhoz azonban, hogy a rajz esszenciájához eljussunk, fel kell ismerni a valóban lényeges jelenségeket, és az értelmezés során el kell jutni a rajz alapos megértéséhez. Az esszencia közvetlen segítséget ad tanácsadási és terápiás keretek között a megoldási javaslatok vagy a terápiás terv kialakításához. Szemantikai térkép Ahogy korábban már említésre került, a fenomenológiai térkép közepére kerül az esszencia egy szó vagy rövid mondat formájában megfogalmazva. A fenomenológiai térkép középpontjában azonban valójában egy úgynevezett szemantikai térkép (Vass, 2007a, 2010a, 2010c, 2011a; lásd 2.1.8. ábra) található. A szemantikai térképet mindig fenomenológiai térkép el !zi meg. A szemantikai térkép három alkotóelemb! l áll: (1) középen az esszencia vagy a sensus plenior , (2) hierarchikusan elágazó struktúrában az értelmezések , jelentések, (3) kapcsolatok , címkével vagy anélkül. Sosem tartalmazhat azonban megfigyelhet ! jelenségeket vagy küls! tényadatokat (ellentétben a fenomenológiai térképpel). 2.1.8. ábra Példa egy szemantikai térképre (lásd még a 2.1.4. ábrát is) Az értelmezések az adott esetben azonosított mintázatok els! részének („fej”) feleltethet!k meg. Minden esetben egyediek; összeköttetéseik leírják a köztük lev ! fejl!déslélektani, dinamikai, pszichopatológiai, patogenetikus, szalutogenetikus vagy más, szemantikai viszonyokat. A szemantikai térkép lineáris okság helyett kitüntetett szerepet juttat a cirkuláris és a többszörös okságnak. A szemantikai térkép célja, hogy segítse a kép jelentésének megértését. A rövid esszenciával ellentétben a szemantikai térkép részletesen kifejti, mire épül, mi alapján fogalmazódik meg az esszencia. A rövid esszencia a szemantikai térkép összegzése; valójában minden esszencia mögött egy szemantikai térkép található, és minden szemantikai térkép mögött egy fenomenológiai térkép – amely dokumentálja és ellen!rizhet!vé teszi a pszichológiai következtetéseket. További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


Sensus plenior

A fogalom szó szerinti fordítása „teljesebb értelem”. A sensus plenior fogalmát az SSCA a hermeneutikából merítette, pszichodiagnosztikai párhuzamba állítva a „szöveg” és a „kép” fogalmát (Vass, 2010d). Kiindulva abból, hogy valamely szöveg létrehozásának és befogadásának kontextusa szükségszer "en különbözik, a szövegértelmez ! hermeneutika egyik néz !pontja (például Culler, 1997) szerint minden egyes befogadás a szöveg dekonstruálását kívánja meg, így végs! soron minden egyes befogadás különbözik egymástól. Amint korábban említettük, a kép pszichológiai megértését az SSCA körkörös folyamatként kezeli, amelyre jól alkalmazható Heidegger (1927/2004) hermeneutikai körfogalma (röviden: a részekb !l értjük meg az egészet, és az egészb !l a részeket). A szöveg egészének helyes megértéséhez tehát a részletek megértése szükséges, amihez viszont kontextusba kell helyezni !ket. Hans-Georg Gadamer (1975) megfogalmazásában, ha a szöveget saját igényei szerint akarjuk megérteni, akkor minden konkrét szituációban újból és másként kell értenünk. A szöveg ráadásul nem azonos a beszéddel (Schleiermacher, 1900/1999), és a valódi megértés során a beszédet el !s zör úgy, aztán jobban kell megérteni, mint ahogy szerz ! je értette. A megértés célja így nem az, amit egy szöveg mond, hanem amit az mond, aki benne kifejezi magát (Dilthey, 1900/1974). A sensus plenior fogalma eredetileg a bibliaértelmezésben arra vonatkozik, hogy egyes bibliai szövegeknek többletjelentése van a szavak szó szerinti értelméhez képest (sensus literalis), amely csak a teljes szöveg fényében válik érthet !vé. Ezekben a szövegekben nem a szerz!i szándék, hanem a szöveg szándéka határozza meg a szöveg jelentését (Gadamer, 1975; Ricoeur, 1986). A teljes szövegösszefüggésben (például a teljes Biblia fényében) vizsgálva ezeket a szövegeket, egyre mélyebb jelentést nyernek, akár szándékosak, akár szándék nélküliek voltak a szerz! részér !l (Oss, 1988). Ez a típusú sensus plenior -fogalom átvitt értelemben megfeleltethet ! a képelemzés során az esszencia legjobb megfogalmazásának, vagy legmélyebb szintjének. A sensus plenior tehát mindig „esszencia”, viszont nem minden „esszencia” teljesíti a sensus plenior kritériumait. Az igazi sensus plenior -típusú esszencia lépésr !l lépésre világosodik meg és poliszémikus jelleg", amely újraelemzés során új jelentéseket is felvesz, vagy korábbi jelentéseket definiál át. A sensus plenior egyetlen jelentésfolyam mindig árnyaltabb és átfogóbb értelme, „újraolvasás” közben állandóan kibontakozó „folyamatos értelem” és új felfedezések (Frye, 1996). Az „újraolvasás” a képelemzésben a kép újraértelmezését jelenti új felismerések vagy adatok fényében. A m "vészetterápiában például gyakori tapasztalat, hogy az adott kép kés!bb újraelemezve más megvilágításba kerül, amely magába foglalja a korábbi jelentést, de a korábbinál mélyebb vagy átfogóbb, és az új életesemények vagy történések fényében olyan jelentést nyer, amelyr !l utólag már nyilvánvaló, hogy korábban is „benne rejlett” a képben, mint a növény a magban. Összefoglalva a fentieket, a rendszerelemzési modell jelent !ségét a korábbi, signes fixestípusú értelmezéssel szemben lehet megérteni. A fejezet olyan megközelítést ismertetett, amely hét szemléleti pozíciójával a képi kifejezés összetettségének megragadására törekszik. Kulcsfogalmai a kontextus és a konfiguráció, legfontosabb eszközei a fenomenológiai térkép, a szemantikai térkép, a modellreakció és a kommunikációs elemzés.



2.2 Képz!m"vészeti alkotások elemzési módszerei

Kivonat az alábbi könyvb!l: Vass, Z. (2011). A képi kifejezéspszichológia alapkérdései - szemlélet és módszer.

Budapest: L’Harmattan Az SSCA alkalmazásának egyik területe a képz!m"vészeti alkotások pszichológiai elemzése. Jelent!ségét egyfel!l a m"vészettörténet és az esztétika, másfel !l a m"vészetterápia szempontjából kell kiemelni. A módszer új néz!pontot és új felismeréseket1 tesz hozzá a m"alkotás megértéséhez, mert egészen más oldalról közelít a képhez, mint a m"vészettörténet és az esztétika. A módszer kialakítása korábbi kutatásainkból (Vass, 1998d, 1999c, 2008d) kiindulva, az 1.3.2. fejezetben ismertetett továbbképzések résztvev !inek és a Károli Gáspár Református Egyetemen m"köd! kutatócsoportunk tagjainak részvételével történt 2003-tól kezd!d!en, akik el!ször megismerkedtek az SSCA projektív teszteken történ ! alkalmazásával, majd a csoportokkal múzeumokban és kiállításokon végeztünk terepgyakorlatot (képelemzést), amelyet a hallgatók kiegészítettek otthoni kutatómunkával. Végül ismét közösen beszéltük meg a konklúziókat. Az eredményekr !l a Magyar Pszichológiai Társaság szimpóziumain (2010f, 2011c) és más konferenciákon (Vass, 2009c; Vass és munkatársai, 2009) számoltunk be. A pszichodiagnosztikai és képz!m"vészeti elemzés különbségei

A képz !m"vészeti alkotások pszichológiai elemzése az SSCA általános modelljét követi, bizonyos eltérésekkel. A projektív tesztekkel összehasonlítva, m "alkotások esetén az alábbi különbségeket kell felsorolni: (1) hiányos a kontextusnak az alkotóval és a szituációval kapcsolatos része; (2) gazdagabb a képi kontextus, beleértve az alkotó saját, el!z! és kés!bbi képeit, esetenként akár a gyerekkori munkákat is (juveníliák), valamint azokat a mások által alkotott képeket, amelyek kimutathatóan hatottak a m"vészre; (3) nincsenek vagy hiányosak az aktuálgenetikus adatok, a kutató nincs jelen a kép készülésekor, nem tud sem megfigyeléseket tenni, sem utótesztet végezni; (4) a képhez nehezebb tárgyilagosan közelíteni a 3., 4., 5. szemléleti pozícióban, mert nagyobb élménykiváltó hatással rendelkezik, könnyebben hoz létre emocionális reakciót és esztétikai viszonyulást (például tetszést vagy elutasítást), er !sebb valenciája miatt a megítél! személyiségét is jobban megszólítja, bevonja az elemzésbe, tudatos és nem tudatos szinteken egyaránt; (5) nem alkalmazhatók vagy mást jelentenek a 4., 5., 6. szemléleti pozíció egyes elemzési szempontjai, mint például a globális elemzésben a színhasználat, a formai-szerkezeti elemzésben a méret és a vonalmin!ség; (6) tipikus félreértések adódnak az ikonikus és szimbolikus elemzésb!l, viszont a módszer megfelel! alkalmazása mellett többet adhat hozzá a megértéshez; (7) olyan képi jellemz!k is szerephez jutnak, amelyek a pszichodiagnosztika nem alkalmaz, mint például az arabeszk és a kép plasztikai tere; (8) a szemantikai elemzés kapcsán sajátos etikai kérdések merülnek fel. Az SSCA „messzebbre” és „mélyebbre” lát, mint amir !l az alkotó tud, és olyan pszichológiai 1 Lásd

a képi kifejezéspszichológiai megismerés transzdiszciplinaritásáról az 1.3.3. fejezetet.


tartalmakra is rávilágít, amelyr !l a m"vész nem feltételezi, hogy „kiderülnek” – vagy maga sem tud róluk. Megoldandó kérdés, hogy kortárs alkotóknál mely esetekben kell a m"vész beleegyezését kérni alkotása kifejezéspszichológiai vizsgálatához, mit lehet számára visszajelezni az eredményekb!l és mit lehet mások számára nyilvánossá tenni. Ehhez kapcsolódik, hogy a m"alkotás egyedi, névhez kötött és többnyire azonosítható produktum, szemben például a pszichiátriai betegek „névtelen” és sokkal kevésbé azonosítható rajzaival, ezért a vizsgálat tárgya sokkal érzékenyebb a nyilvánosságra. Az egyes szemléleti pozíciók tárgyalása

Az alábbiakban áttekintjük az egyes megközelítési irányok lehet!ségeit és korlátait, kiemelve a képz!m"vészeti alkotások elemzésében legjobban alkalmazható módszereket. Képz !m " vészeti alkotások kontextuselemzése

A kontextuselemzés két része a kontextualizálás és a rendszer-interakciók (tranzakciók) feltárása (1.1.2. és 2.1. fejezet), amelyet a kutató a fenomenológiai térkép módszerével végez. A kontextuális ismeretelemek (1.1.2.2. ábra) közül a pszichológiai teszthelyzethez viszonyítva hiányos szokott lenni az alkotó pszichológiai és fizikai kontextusa, gazdagabb viszont a társas kontextus, mert rendelkezésre állhatnak az alkotó személyére vonatkozó leírások, vélemények. Többnyire kevés információ áll rendelkezésre a szituáció fizikai, társas és pszichológiai kontextusáról, amit viszont kompenzálhat a kép gazdagabb fizikai kontextusa (például az anyaghasználatra vonatkozó információ, a kép címe, a készítés id!tartama, a készítés dátuma, beleértve a tágabb történeti és m"vészettörténeti összefüggéseket, a kép kiállítástörténete), társas kontextusa (például a képr !l készült, korábbi tanulmányok, a képr !l alkotott vélemények, a kép helye az adott m "vészettörténeti periódusban), pszichológiai kontextusa (például az életút mely szakaszában, milyen aktuális történések között született a m"). Végül, igen fontos szerepet kap a kutató saját fizikai, társas és pszichológiai kontextusa a megértési folyamatban, például szemléletbeli köt !dése, ismeretei, tapasztalatai, alkalmazott jelenségfeltáró és következtetési módszerei, esetleges kognitív torzításai. A folyamatelemzés korlátai és lehet !s égei

Amint már említésre került, a m"vészi alkotások aktuálgenezisér !l többnyire hiányosak az információk. Ritkán lehetséges az alkotó pszichológiai explorációja; ha mégis lehet!ség nyílik rá, akkor a m"vésznek nem feltétlenül célja a pszichológiai magyarázatok keresése, és önálló teóriával rendelkezik képe jelentésér !l. Ha lehet!ség nyílik az alkotási folyamat megfigyelésére, akkor viszont a kutató felhasználhatja az aktuálgenetikus módszerek teljes repertoárját, figyelembe véve, hogy m"vészek esetében az SSCA-ban leírt, aktuálgenetikus reakciók mást jelenthetnek, mint a standard teszthelyzetben. Egocentrikus észlelés helyett fenomenológiai leírás

A fenomenológiai elemzés nemcsak egyszer " leírás, hanem a kép részeinek és azok összefüggéseinek (például ábrázolt cselekvés) megértési módszere. Ahogyan korábban megfogalmazásra került (Vass, 2006), a kép egyszer " leírása is sokat tesz hozzá a kép megértéséhez. A m"alkotások általában összetettebbek, mint a projektív rajzok, több és egymással bonyolultabb viszonyban lev ! motívumot és részletet ábrázolnak, amelyek ikonikus értelemben is hordoznak utalásokat. A tapasztalatok szerint a figuratív és a nem További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


figuratív képek fenomenológiai leírása is nehezebb feladat a megítél! számára, mint a projektív rajzok esetében, és nagyobb az esély az egocentrikus észlelésre (a percepció szintjén történ! torzításra). A képelemzés során a megítél!nek tudatosan figyelnie kell ennek elkerülésére, és a fenomenológiai leírás tárgyilagosságának meg!rzésére. Az intuitív megértés szerepe

Az intuitív megértés nemcsak Zians (1997) kutatásában volt a szakért! megkülönböztet! jellemz! je, hanem a képz!m"vészeti alkotások pszichológiai megértésének is az egyik kulcsa. Ajánlott az intuitív elemzés technikáit el!ször rajzteszteken2 elsajátítani. A technikák közül ki kell emelni az összefoglaló tulajdonságok módszerének jelent!ségét, mert gyakran egyenes úton vezetnek az alkotó domináns vagy ismétl !d! lelkiállapotának, hangulatának, pszichológiai alaptémáinak, személyiség-tulajdonságainak megismeréséhez. A spontán figyelmi fókuszon belül el kell különíteni a pszichológiai megismerés szempontjából id!nként artefaktumnak számító perceptuális fókuszt az identifikációt kijelöl! pszichológiai fókusztól. A motoros empátia eredeti formájában ritkán használható, de a leveg!ben vagy a gondolati úton történ! reprodukció sokat jelenthet. A m" alkotások expresszív jellege miatt jobban m "ködik a kinesztetikus empátia képz ! m" vészeti alkotásokban, mint projektív tesztekben, és ez nem csak az emberalakokra érvényes. Produktív az empátiás kérdezés, az azonosulást hordozó motívum „itt és most” attit"ddel történ! vizualizálása (de nem a teljes képé), valamint az egymondatos leírási módszer. A kép mint egész vizsgálata

Hárdi rendszertanában (a dinamikus rajzvizsgálatban) a m"vész tipikusan f-szint", ezért ritkán van értelme az ábrázolási színvonal vagy a rajzfejl!dési állomások elemzésének (kivéve az art brut és a gyermekm"vészet esetét). Ugyanez érvényes az integrációra (a kivétel itt a patológiás m"vészet). Vizsgálható viszont a globális harmónia és az érzelmihangulati tónus, különösen a képsorozatokban. Az összefoglaló tulajdonságokhoz hasonlóan produktív a négy képi alaptulajdonság (mozgáskép, térhasználat, formakép, színhasználat) vizsgálata. Jól értékelhet! pszichológiai jelentéstartalma miatt külön figyelmet érdemel a formahangsúly (a létrehozott forma narratív dominanciája) és a mozgáshangsúly (a létrehozó mozdulat, lendület dominanciája) dimenziója. A dimenziók altípusai is külön jelentést hordozhatnak: (1) a mozgáshangsúlyos, határozott kép, (2) a mozgáshangsúlyos, határozatlan kép, illetve a formahangsúlyos rajz típusai közül (3) az egyedi, hiteles önkifejezés és a (4) mesterkélt, sablonos formahangsúly. A színhasználaton belül a (leginkább sorozatokban értékelhet ! ) színpreferencia és a színdominanciaformadominancia dimenzióját lehet a legjobban alkalmazni. Az SSCA stíluselemzését nem szabad összekeverni a m "vészettörténeti stílus osztályozásával; jelentése az alkotó képeiben azonosítható, közös formai-szerkezeti jellemz!k leírása és itemanalízissel történ!, pszichológiai értelmezése. A módszer ebben a meghatározásban igen poduktív. A globális elemzés talán legjobb, leginformatívabb módszere a kommunikációs elemzés (tartalom, kifejezés, felszólítás, kapcsolat), amelyet m"alkotásoknál is lehet abban a formában alkalmazni, ahogyan rajzteszteknél (lásd e könyv 1.1.2. fejezetében is). 2 A fejezet

csupán felsorolja az SSCA m!alkotásokhoz használható elemzési szempontjait, az értelmezések Vass (2006) könyvében találhatók. További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


Megfelel! kritika mellett az Elkisch-féle (1960) pszichoanalitikus kritériumok is újat tesznek hozzá a kép pszichológiai jelentéséhez (integráció a dezintegrációval szemben; kiterjesztés az összehúzódással szemben; komplexitás az egyszer "séggel szemben; realizmus a szimbolizmussal szemben; ritmikusság a szabályossággal szemben). A rész helye az egészben

A hatodik szemléleti pozíció módszerei közül már említésre került az enaktív elemzés (a motoros empátia kapcsán). Az ikonikus elemzés is alkalmas m"alkotások vizsgálatára (például miben tér el az objektív valóságtól; mi kerül be a képbe és mi marad ki bel!le; hogyan szól mindez az alkotó egyéni élményvilágáról). Kritikusan kell viszont bánni a formai-szerkezeti szempontokkal, mert egy részükkel a m "vész tudatos eszközként bánik, ezért nem értelmezhet!k úgy, ahogyan a rajztesztekben (részletesen lásd Vass, 2006, 39– 44.). A formai elemzés során a kutató nem vizsgálja a kép tartalmát („mit ábrázolt”), hanem az absztrakt szerkezetre („hogyan ábrázol?”) összpontosít. Az SSCA m"alkotás-elemzési eszköztárának eleme az arabeszk és a kép plasztikai terének pszichológiai elemzése. A kutató az arabeszk pszichológiai jelentését keresi olyan kérdésekkel, hogy az arabeszk mit emel ki, mire hívja fel a figyelmet; milyen dinamikus er !ket, rejtett kompozíciós mozgatóer !ket képvisel; hogyan lép kapcsolatba más képi elemekkel, formákkal, fényekkel, színekkel, a térrel; milyen affektív jellemz!i vannak (például nyugodt, zaklatott, energikus, megpihen ! ). Az elemzést a vonal „anatómiájának” (3.4.3. fejezet) vizsgálatával végzi, választ keresve arra a központi kérdésre, hogyan szól mindez az alkotóról. A kép plasztikai terének pszichológiai vizsgálati szempontjai a következ!k: két- vagy háromdimenziós-e a tér (törtszámmal jelölve a köztes értékeket, összefüggésben az élménytávolítással és az élményelaborációval); milyen téri irányok ismerhet!k fel benne (például hol s"r "södik össze a tér, hol nyílik ki, mit emel ki, mit von össze); a negatív terek hordoznak-e új jelentést; hogyan magyarázza a plasztikai tér a kép szintaxisát (a motívumok összekapcsolódása vagy elkülönítése térbeli helyzetük, irányuk, a képkivágás és a mozgásvonalak alapján). Sokrét"en alkalmazható képz!m"vészeti alkotások vizsgálatához a tartalomelemzés, ezért részletesebben kell foglalkozni vele. A tartalomelemzés egyik területe az interakciók, a jelenetek és a történet pszichológiai jelentéstartalmának feltárása. Az SSCA többféle interakciót különböztet meg, köztük a közvetett, a közvetlen és a nem tudatos interakciókat. Rendszerünkben a közvetett interakció kritériuma, hogy nincs ábrázolva manifeszt módon, de az alkotó implikálja (például tárgyi utalással); a közvetlen interakciót az alkotó tudatosan ábrázolja, és a kutató számára is nyilvánvaló (például virágot nyújt át a kislány az édesapának); a nem tudatos interakciót az alkotó tudatos felismerés nélkül ábrázolja vagy tudattalanul vetíti ki. A jelenet és történet kritériuma, hogy a kép egésze vesz részt benne: minden motívumra, él!re és élettelenre egyaránt kiterjed. Jelenetr !l egyetlen kép esetén beszélünk, történetr !l képsorozat tagjainak kombinálódásakor. A jelenetek és történetek értelmezésének három szintje alkalmazható m"alkotások elemzésében: (a) a kutató megvizsgálja, hogy a konkrét, manifeszt szint mit tár fel az alkotó élményeib!l és vágyaiból; (b) a jelenet sok esetben modellreakció is, ami tágabb jelentést hordozva mutathatja az alkotó reakcióhajlamait, viselkedéses készenlétét, világról alkotott modelljét, emocionális viszonyulását; (c) az alanyi szint " elemzés során a kutató ellen!rzi, hogy megfeleltethet!-e szimbolikusan a kép egy vagy több motívuma az alkotó valamely személyiségrészének, és az interakciókat a személyiségrészek, énrészek, énállapotok közti interakciók formájában értelmezi. További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


A tartalomelemzésnek a m"alkotások elemzésében is jól használható része az azonosulások és azonosítások vizsgálata; a képen vagy a sorozaton belüli ismétl !d ések (sablon, perszeveráció, tematikus sztereotípiák, visszatérés), a hiányok (de: nem minden értékelhet! hiánynak, ami a néz!nek hiányzik a képr !l, mert a m" enélkül is lehet Gestalt!); bizonyos esetekben az interakciós akadályok a motívumok, vagy a motívum és a néz! között (fenntartásokkal); belehelyezkedés a képbe; a pozíció, téri távolságok és téri mozgásirányok vizsgálata (kritikával és objektív, hipotézistesztel!, fenomenológiai szemlélet mellett). Sokatmondó tartalomelemzési módszer az élménykezelés módjának vizsgálata és a kép elhelyezése a wundti jellemz !k mentén (nyugodt-kellemes, nyugodt- kellemetlen, feszültkellemes, feszült-kellemetlen). Közvetlen vagy közvetett formában az alkotó élményvilágát és élménykezelési módját mutatja be, hogy a képet közvetlen élményátélés vagy távolító élményelaboráció jellemzi-e, és hogy általános értelemben pozitív vagy negatív élményvilágot ábrázol-e. Több képet összehasonlítva kiderül, hogy melyek a visszatér ! tematikus elemek (mivel van pszichológiai feladata az alkotónak). Nagyban segíti a kép által keltett benyomások tisztázását a kontrasztok módszere (a képet más, vele összemérhet ! képekkel konfrontálva keresi a vizsgálatvezet! a kép egyedi jellemz!it) és az ellentétek módszere (mi a kép tökéletes ellentéte). Végül hangsúlyozni kell az SSCA-ban leírt kommunikációs elemzés szerepét, amely a projektív rajzokhoz hasonlóan, a m"alkotások vizsgálatánál is „királyi út” a pszichológiai jelentéstartalom tisztázásához. Összegezve a fentieket, a fejezet bemutatta az SSCA modell felhasználási módját képz!m"vészeti alkotások pszichológiai elemzésére. Foglalkozott a pszichodiagnosztikai és képz!m"vészeti alkalmazás különbségeivel, majd részletesen tárgyalta, hogy az egyes szemléleti pozíciókban mely módszerek használhatók és melyek kevéssé alkalmasak a m"alkotások elemzésére. Kiemelte az összefoglaló tulajdonságok, az érzelmi-hangulati tónus, a kommunikációs elemzés, az interakcióelemzés, az élménykezelés, a kontrasztok és az ellentétek módszerének jelent!ségét.



3.1.1 Házrajz, farajz, emberrajz


Budapest: L’Harmattan Ez a fejezet a három legfontosabb, klasszikus rajzteszt (motívum) értelmezését tekinti át. Természetesen nem véletlen a három motívum jelent !sége. Spontán alkotásokban, gyermekrajzokban, szabadrajzokban ezek a motívumok fordulnak el ! a leggyakrabban. Teszthelyzetben a motívumok mindenki számára ismer !sek, még a kisgyerekeknek is; könnyebben elfogadja !ket a vizsgált személy rajztémaként, mint más témákat; a vizsgált személy !szintébben és szabadabban beszél róluk (Buck, 1948a). Hammer (1958) hozzáteszi még ehhez a motívumok szimbolikus termékenységét, tudattalan fontosságát is. Történeti áttekintés

A házrajzok elemzését Buck (1948a) írta le els!ként a HTP (ház-fa-ember) tesztben. Önálló monográfiát közölt róla Ribault (1965), Royer (1989) és Urner (1993). Di Leo (1983) a gyermekrajzokban elemzi a ház motívumát. A ház a személyiség szerkezetét, a személyiség egészét szimbolizálja (Urner, 1983, 1993), illetve a lakóhelyet, az otthont és a családon belüli kapcsolatokat (Buck, 1949, 1992). A házrajzok elemzésének szempontjai között szerepel még a ház egyes részeinek szimbolikája, a kognitív érettség; Royer háztesztjében az intellektualitás és affektivitás aránya. A farajz-tesztr !l az els! monográfia (Koch 1949-es könyve) egy id !ben jelent meg az emberrajz-teszttel és a ház-fa-ember teszttel. A módszer els ! alkalmazója a magyar Ábel Károly volt, de ! nem publikálta tapasztalatait (Bolander, 1977; Hárdi, 1983). Igen fontos Bolander (1977) hozzájárulása a farajzok értelmezéséhez, aki számos vonatkozásban kiegészítette és továbbfejlesztette az eljárást, modernebb pszichológiai nyelvet használva, mint Koch (magyar nyelven lásd Harsányi és Donáth, 1962, 1978; Süle, 1988). A farajzvizsgálatnak a többi rajzi módszer között elfoglalt helyével kapcsolatban néhány szerz! kiemeli a fának mint archetipikus szimbólumnak a jelent !ségét. Buck (1948a) szerint a ház-fa-ember tesztben például a három téma között a fa nyújtja a személyiség legmélyebb szint " ábrázolását, mert benne jelenik meg a tudatos mellett a legtöbb tudattalan összetev !. Véleményéhez csatlakozik Hammer is (1958). Feltevésük mellett szóló empirikus adat, hogy a ház-fa-ember tesztben a rajzolás szituatív változói közül a vizsgálatvezet! jelenléte a farajzot kisebb mértékben befolyásolja, mint a házrajzot vagy az emberrajzot (Cassel és munkatársai, 1958). Bolander (1977) kiemeli azt is, hogy a farajzban kevesebb énvéd ! mechanizmus áll a projekció útjában, mint az emberrajzban. Az emberrajz-teszt az els!ként publikált (1926) és világszerte máig is a leggyakrabban alkalmazott rajzteszt. Az emberrajzok közkedveltsége nem véletlen, hiszen ez a rajztéma közvetlen önarckép-projekciós lehet !séget nyújt a rajzoló számára. Az emberrajz-teszt három alaptípusát kell elkülöníteni, melyek Florence L. Goodenough, Karen Machover és Elisabeth M. Koppitz nevéhez köt !dnek. (1) Az emberalak értelmezésér !l els!ként Goodenough (1926) publikált monográfiát (Draw-A-Man teszt, DAM). A tesztet els !sorban a kognitív érettség, fejlettség becslésére használta a rajzokat gyerekeknél . (2) A Draw-A-Person (DAP) tesztet Machover 1949-ben publikálta klasszikussá vált könyvében (Personality Projection in the Drawing of the Human Figure) . Goodenough munkájával szemben feln !tteket vizsgált pszichoanalitikus néz !pontból.


A két emberrajz-teszt a kés!bbiekben is külön fejl !dött. A Goodenough-teszt megmaradt az intellektus vizsgálatánál; kezdetben csak gyermekeknél, kés !bb azonban más korcsoportnál is alkalmazták. Jelent !s fejleménynek számított, hogy az eredeti Draw-AMan skálát Harris 1963-ban kiegészítette a Draw-A-Woman skálával. A Goodenough-teszt empirikus vizsgálatának irodalma igen nagy. Talán annyit érdemes kiemelni az empirikus anyagból, hogy a teszt alkalmasabb az alacsony és az átlagos, mint az átlagos és a magas intellektuális szint elkülönítésére (Reisman és Yamokoski, 1973; Scott, 1981). Sehringer (1957, 1960, 1999) a teszt használhatóságát inkább csoportok összehasonlításában, mint az individuális diagnosztikában látja. Scott (1981) a szocioökonómiai státus meghatározó szerepét hangsúlyozza a rajzi kvóciensben, amely elfedheti az intelligencia hatását is. Machover tesztje ezzel szemben a személyiség globális összképének megragadását t "zte ki célul. A tesztet ismertet! könyvnek 1949-t !l 1997-ig 11 kiadása jelent meg, és 25 000 példánya kelt el (a pszichológiában kevés teszt tudhat magáénak hasonlóan hosszú életet és ilyen nagy népszer "séget). A Draw-A-Person tesztnek számos kisebb változata született; ezek leginkább az instrukció néhány szavas megváltoztatásán alapulnak. Ilyen DAP-variáció például a „Rajzoljon egy embert az es !ben” teszt (Draw-A-Person-in-theRain), vagy a Rosenberg-féle DAP technika, amelyben a személyt a saját rajzáról készített másolat tetsz!leges módosítására kérik. (3) Az emberrajz harmadik típusa Koppitz (1968, 1969, 1983, 1984) tesztje, melyet a szakirodalom általában Human Figure Drawing (HFD) néven említ. Koppitz módszertanilag új alapokra helyezte a tesztet. Olyan itemeket keresett, melyek egy adott korcsoportban ritkán vagy egyáltalán nem fordulnak el !, majd ezekb!l az itemekb!l (emocionális indikátorok, EI) alkotott skálát. A gyakorisági elemzés azonban Koppitznál nem arra szolgál, hogy a normától való eltéréssel jellemezze az egyént, hanem arra, hogy feltárja a rész meghatározottságát az egészt !l, az egyedi jegy normativitását. Koppitz gondolatmenete szerint a statisztikailag szokatlan grafikus jegy az egyéni kifejezés szolgálatában áll; ha ez nem a Gestaltmin !ség növelését szolgálja, akkor emocionális konfliktus jelzése. Koppitz ezzel az egész-rész-egész értelmezési sorrendet követi. Eredményeit számos empirikus vizsgálattal támasztja alá. A három alaptípuson kívül más tesztekben is szerepelnek emberrajzok. A Rosenberg-féle emberrajz-tesztben (Hammer, 1958) a vizsgált személy áttetsz ! lapokra másolja le saját emberrajzát. Rosenberg a hagyományos DAP-instrukciót alkalmazza, módszere szerint azonban a vizsgált személy a rajzolás befejezése után megkapja az eredeti rajzot. Ezt tetszése szerint radírozhatja és átalakíthatja. A Caligor-féle Nyolcszoros Újrarajzolási Tesztben (1957, 8CRT, Eight Card Redrawing Test ) egy egész alakot kell ábrázolni. A rajz befejezése után a vizsgált személy mindig átmásolja saját emberrajzát egy áttetsz ! lapra azzal az instrukcióval, hogy a rajzon tetszése szerint bármit megváltoztathat, kiradírozhat, átrajzolhat, de változatlanul is hagyhatja. Rajzolás közben mindig egy fehér kartonlap kerül az el !z! rajz alá, így a személy mindig csak az el !z! rajzot látja. Az eljárást addig kell ismételni, amíg el nem készül összesen nyolc példány, azaz egy eredeti és hét másolat. A vizsgálatvezet ! ezután összehasonlítja a rajzokat, és keresi a hasonlóságokat, illetve a változásokat. A dinamikus rajzvizsgálatban (lásd a 3.1.4. fejezetet) központi jelent!ség" az emberrajz. Az instrukcióban a vizsgálatvezet ! egy ember, majd egy állat rajzát, végül egy szabadrajzot kér („Rajzoljon egy embert!”, „Rajzoljon egy állatot!”, „Rajzoljon valamit – amit akar!” ). A rajzvizsgálatban fontos szerep jut a sorozat egyes, a többit !l elüt! rajzai konfrontálásának a sorozat összképével (Hárdi, 1967). Az értékelés az alapvet ! formális További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


kategóriák, a személyiségszintek, a tartalmi szempontok és az id !beli változások alapján történik. Az emberrajzok a ház-fa-ember (House-Tree-Person) tesztben is meghatározó jelent!ség"ek. A teszt J. N. Buck nevéhez f "z!dik (1948a, 1948b, 1951, 1992). A teszt megjelenésekor mérföldk !nek számított a projektív módszerek között: az els !, több témát átfogó, részletes értelmezési kézikönyvvel ellátott rajzteszt volt, melyet Buck és munkatársai konferenciákon, workshopokon is bemutattak. A teszt f !ként az Egyesült Államokban terjedt el. A tesztben a vizsgált személyt!l egy ház, egy fa, majd egy ember rajzát kérjük, amelyet mennyiségi és min !ségi szempontból egyaránt értékelhetünk. A vizsgáló feljegyzi az id !i adatokat, az egyes részletek rajzolási sorrendjét, a pszichomotoros tempót, a személy viselkedésére vonatkozó megfigyeléseit is. A teszt két részb !l tev!dik össze. Az els ! részben rajzol a személy; ez egy nonverbális, kreatív és kevéssé strukturált fázis. A második szakasz jóval strukturáltabb, verbális-apperceptív fázis, amelyben a személy részben szabadon asszociálva, részben el !re megadott kérdésekre válaszolva beszél a rajzairól. A ház-fa-ember teszt teljesítménytesztként és projektív személyiségtesztként is használható. Teljesítménytesztként célja az intelligencia nonverbális becslése. Az értékelés azon a feltevésen alapszik, hogy a rajzokat nyolc csoportba sorolhatjuk a személyek intelligenciaszintjei szerint (idióta, imbecillis, debilis, átlag alatti, átlagos, átlag feletti, kiváló, igen kiváló). A három rajz alapján meghatározott részletekre pontokat adunk, ezeket alcsoportok szerint összegezzük, majd súlyozás és más átalakítások után nyerspontértékeket kapunk. Az értékelés során többféle mutatót számítunk ki, melyek Buck az intelligencia színvonalát jelzik. Az összegy "lt empirikus anyag alapján ma már nyilvánvaló, hogy a ház-fa-ember teszt alapján becsült intelligencia más intelligenciatesztekkel alacsony korrelációt mutat (Szilágyi, 1971; Abell és munkatársai, 1994, 1998). Alkalmas lehet azonban a rajzi színvonal változásának követésére (Perkins és munkatársai, 1983). A teszt els !sorban nem intelligenciatesztként, hanem projektív tesztként vonult be a pszichológia eszköztárába. A szakirodalom idézi még Witkin (1962) testkép-differenciáltsági skáláját, mely a testkép differenciáltságát méri. Witkin a Machover által felsorolt, projektív rajzi jegyekb !l kiindulva szerkesztette meg globális skáláját, az értelmezésben azonban nem használja a hagyományos, projektív interpretációt: „a kritériumok inkább a figura közvetlenül megfigyelhet ! jellegzetességein alapultak, mint a rajzok szokásos, projektív értelmezésén” (119.). A három motívum különbségei az alábbiakban foglalhatók össze: (a) Az emberrajz pszichoszociális szinten ábrázolja a személyt, a társas kapcsolatokat, a nemi identifikációt. Ez a legnagyobb mértékben énérintett motívum, a legnyilvánvalóbb önarckép (ezért ezt utasítják vissza a vizsgált személyek a leggyakrabban). Az önarckép azonban nem közvetlen projekciót jelent (a freudi értelemben). Az emberrajz lehet önarckép abban az értelemben, hogy milyennek érzi magát a személy (a testséma fizikai jegyei, és az aktuális énkép), de megjelenítheti az énideált is, vagy a személy identifikációs modelljeit (a jelenlegi vagy múltbeli környezet er !sen katektált, pozitív vagy negatív szerepl!i). (b) A farajz a személy önmagára vonatkozó, alapvet !bb és mélyebb intrapszichés érzéseit jeleníti meg. Sokréteg" szimbolikájának egyike a növekedés: a fa egyenesen áll, mint az ember, növekszik, fejl !dik, öregszik, végül meghal. A fa rajza mutatja, hogy a személy milyennek érzi viszonyát környezetéhez. A személy mélyebb, kevésbé tudatos érzéseit ábrázolja önmagáról, szemben az emberrajzzal, amely a tudatközelibb attit "djeit tükrözi. A További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


fa magán hordozza a múltbeli fájdalmas események jegyeit, áttekintést ad a személy fejl!désér !l az évek során át. (c) A ház , mint lakóhely, az otthont és a családon belüli kapcsolatokat szimbolizálja. Ez gyerekeknél az otthonnal kapcsolatos attit "döt és a szül !kkel, testvérekkel való kapcsolatot fejezi ki, feln !tteknél inkább a házastárssal kapcsolatos attit "döket, a családi légkört. A házrajz neurotikus, regrediált vagy a pszichoszexuális fejl !désben fixált személyeknél inkább a szül !kkel való gyermeki kapcsolatokat ábrázolja. Speciális változat a szintetikus ház-fa-ember teszt (Nakanishi, 1981; Fukunishi és munkatársai, 1997), amelyben a három témát egyetlen lapon kell lerajzolni. Nakanishi a terapeuta-beteg kommunikációban, a pszichoterápiás folyamatban betöltött szerepét hangsúlyozza (szemben a klasszikus HTP diagnosztikus céljával). A ház-fa-ember tesztnek kidolgozták egy cselekvést, interakciót is magába foglaló változatát: a kinetikus ház-fa-ember tesztet (Kinetic-House-Tree-Person Drawings, KineticHouse-Tree-Person Drawings, Kinetic-House-Tree-Person Drawings, Kinetic-House-TreePerson Drawings). A három témát grafitceruzával egyetlen papírlapra kell rajzolni, valamilyen cselekvést is ábrázolva. A kinetikus ház-fa-ember teszt az értékelésben a fejl!dési szintekkel, a cselekvéselemzéssel és a stíluselemzéssel gazdagítja a klasszikus ház-fa-ember interpretációt. Rendszerszempontú értelmezés

Házrajzok elemzése Az értelmezés javasolt sémája a hagyományos megközelítéssel szemben, mindhárom rajztémánál az SSCA, azaz a kontextus, a folyamat, majd a fenomenológia elemzése, melyet intuitív és egészleges elemzés, itemanalízis és szemantikai elemzés követ. Mivel az SSCA módszere a 2.1. fejezetben már bemutatásra került, az alábbiakban csak a témaspecifikus vonatkozásokat ismertetjük. Az intuitív és egészleges elemzés során a vizsgálatvezet ! az alábbiak szerint jár el: (1) Engedi magára hatni a rajzot nyitott, befogadó attit "ddel, majd megfogalmazza benyomásai alapján, saját szavaival a házrajz öt legfontosabb jellemz ! jét. (2) Az alábbi listából kiválasztja az adott házrajzot legtalálóbban leíró szavakat (maximum ötöt). (3) A megkülönböztet! attribútumok elve alapján (Vass, 2006, 2011a) megfogalmazza, mely pszichológiai releváns jellemz !kben különbözik az adott házrajz más, hasonló életkorú vizsgált személy házrajzaitól (3.1.1.1. ábra). A második lépésben említett, leíró lista a következ!: aranyos, bájos, barátságos, barátságtalan, békés, bizarr, bolondos, dekoratív, düledez !, egészséges, egyszer ", elkülönül !, ellenséges, elnyomó, él !, elutasító, eredeti, er !s , exhibicionista, expanzív, fantáziabeli, férfias, furcsa, gazdag, görcsös, gyakorlatias, gyenge, gyerekes, halott, hanyag, hétköznapi, hiányos, hideg, hivalkodó, hóbortos, hozzáférhet ! , igénytelen, ijeszt !, impozáns, irreális, jellegzetes, kellemes, kényelmes, kényszeres, keresetlen, kidolgozatlan, kidolgozott, kísérteties, komor, konzervatív, kreatív, különc, labilis, lakatlan, lakott, lehangoló, megkopott, megközelíthetetlen, megközelíthet !, megtervezett, meleg, méltóságteljes, mesebeli, m" vészi, n! ies, nyitott, nyomasztó, otthonos, öreg, örömteli, összetett, ötletes, pontos, precíz, primitív, puritán, rejtelmes, rémít !, rendezett, részletes, robusztus, roskadozó, sivár, stabil, szabályos, szegényes, szerény, szeszélyes, szilárd, színes, szokatlan, szokványos, szomorú, társasági, távoli, terméketlen, természetes,



tetszet !s , torz, túldíszített, új, unalmas, üres, védekez !, vidám, vonzó, zárkózott, zavaros, zord (Leibowitz, 1999).

3.1.1.1. ábra Sztereotip és egyedi házrajz Messzire vezet és fontos felismeréseket eredményez a házrajzok énpszichológiai elemzése. Ehhez nemcsak a rajzi fenomenológiát használjuk fel, hanem az utóteszt szóbeli adatait is (a vizsgálatvezet! beszélget a vizsgált személlyel a házrajzról). Leibowitz (1999) szerint minden rajz részletesen elemezhet ! a self és a selfobjekt-tapasztalatok forrásához kapcsolódó sajátosságok szerint is. Heinz Kohut munkái alapján fogalmazva, a rajzoló kétféleképpen projektálhatja önmagát a rajzba: belevetíti (1) saját selfreprezentációjára, illetve (2) a selfobjekt-reprezentációra vonatkozó tapasztalatait. A házrajzok énpszichológiai elemzésének kulcsfogalmai a selfobjekt-reprezentáció (énkép, énfogalom, személyiségvonások és dinamikai sajátosságok), a selfobjekt tapasztalatok (milyennek éli meg a számára fontos személyeket), a selfobjekt-szükségletek (a társas környezet sajátosságaiból mit internalizált a személy), valamint a beteg szubjektív élményeinek világába történ ! empátiás belemerülés. Az adott házábrázolás élettelisége, melegsége, nyitottsága (vagy annak hiánya) tükrözheti a vizsgált személy alapvet ! viszonyulását a család fogalmával kapcsolatban. Megmutathatja azokat a korai, gyermekkori élményeket, melyek az anya és a legközelebbi személyek gondozó viselkedése alakított ki. A hideg, elhagyatott, üres házak a kora gyerekkori tapasztalatok (Mahler: tükrözés) hideg érzelmi klímáját mutathatják meg, míg a lakott, meleg, vidám házak a gyermek szükségleteit optimálisan megért ! és kielégít! els!dleges gondozó személyr !l tanúskodhatnak. Leibowitz ezért a házrajzban két kérdést tart szükségesnek: (1) „Ki lakik a házban?” A válasz megmutatja, hogy az én vagy a selfobjekt min !ségei jelennek-e meg a házban. (2) „Milyen érzései vannak Önnek ezzel kapcsolatban?” A válaszban megjelen ! pozitív érzelmek összefüggésben állnak az optimális self és selfobjekt-reprezentációval, a negatívak azonban ambivalens selfobjekt-élményekre és gyakran depresszióra utalhatnak. Tartalmilag a ház motívuma mutathatja a rajzoló élményeit a melegség, biztonság és a támasz élményével kapcsolatban: mennyire tapasztalja a rajzoló elérhet ! nek, megközelíthet!nek és állandónak a családtagokat, mit internalizált a személy énstruktúrájába a selfobjekt-tapasztalatok alapján, milyen képet alakított ki a világról a biztonság, állandóság terminusaiban. Az egészleges elemzést a részletek vizsgálata követi. A házrajz részei a falak, a tet !, az ablakok és az ajtó. Ezekhez gyakran járulékos elemek, extraproduktumok társulnak (virágcserép, függöny, nap, út, kerítés, fák stb.). A falak az énhatárokat, a társas környezettel való kapcsolatot és a fizikai realitáshoz való viszonyt szimbolizálják. Az ajtó és az ablakok a társas interakciók, kommunikáció, nyitottság-zártság megjelenít !i. A kerítés hangsúlyozása pszichológiai értelemben vett védekezési igényt jelezhet. Az extraproduktumokat önállóan csak ritkán értelmezzük és minden részletjelentés kizárólag az összképbe helyezve szabad elfogadni. Ahogyan Heidegger írja a hermeneutikai kör fogalma kapcsán, a részb !l értjük meg az egészet és az egészb !l a részeket.



Farajzok elemzése Bár mindhárom rajzi téma valamilyen értelemben önarcképnek tekinthet !, a három motívum jelentésköre különbözik. A farajz a személy önmagára vonatkozó, alapvet ! és mély, intrapszichés eredet " érzéseit jeleníti meg els !sorban az egészség-betegség, életképesség és a (társas) környezettel való kapcsolat terminusaiban. Sokréteg " szimbolikájának egyike a növekedés: a fa egyenesen áll, mint az ember, növekszik, fejl!dik, öregszik, végül meghal. A fa rajza a személy mélyebb, kevésbé tudatos eredet " érzéseit ábrázolja önmagáról, mint az emberrajz, amely a tudatközelibb tartalmakat tükrözi. A fa magán hordozza a múltbeli fájdalmas események jegyeit, áttekintést ad a személy fejl!désér !l az évek során át. Pszichológiai értelemben a fa f ! részei a gyökér, a törzs és a lomb. A szimbolikát követve, a gyökér a fának az a része, amelyik megtartja a fa egészét, viszont a föld alatt helyezkedik el és nem látható. A gyökér ezért a stabilitással, megkapaszkodással, intrapszichés egyensúllyal függ össze (de ne értelmezzük automatikus és felületes módon a tudattalan vagy a meggyökerezettség közvetlen képi megfelel ! jeként). A törzs a fa látható, közönséges része. Felszólító jellege a személyiség „mindennapi” részével, az énnel függ össze. A törzs ereje, vastagsága gyakran ábrázolja a személy énerejét, életerejét, életképességét, vitalitását. A törzs ábrázolásának problémái az érzelmi élet problémáihoz kapcsolódhatnak. Az elterjedt nézettel szemben, tapasztalataink szerint a lomb és az ágak nem a felettes én szimbólumai, hanem sokkal a társas környezettel való kapcsolat, a védekezés vagy a kifelé fordulás megjelenítési közegét képezik. Az expresszív viselkedés térfoglaló vonatkozása gyakran megjelenik a faábrázolás térfoglalásában, például minél messzebbre terjednek ki a fa ágai, annál messzebb hatolhat a személy a társas szférába. A merev, csökevényes, rövid, összehúzott ágak a védekezés, a kapcsolati frusztráció gyakori képvisel !i. Szótárszer "en azonban ezek az értelmezések sem alkalmazhatók, és csak egyedi konfigurációkban lehet megérteni !ket. A házrajzokhoz hasonlóan, a farajzok esetében is az SSCA els ! három lépése után az egészleges-intuitív elemzéssel érdemes folytatni az értelmezést. A vizsgálatvezet ! a már ismert módon megfogalmazza saját szavaival a fa mint egész által kiváltott összbenyomást, majd el !veszi a leíró listákat és megvizsgálja, tartalmaznak-e olyan jelz!ket, melyek pontosan illenek az éppen elemzett fára. A leíró jelz!k: agresszív, árnyat adó, bájos, barátságos, békés, beteges, dühös, egészséges, egyszer ", ellenséges, elnyomó, él !, eltorzított, eredeti, éretlen, érett, er !t eljes, érzelg !s , expanzív, extravagáns, fejletlen, félelmetes, fennkölt, férfias, fiatal, gyenge, gyér, halott, hideg, hívogató, igénytelen, ijeszt !, ingadozó, irreális, izolált, kellemes, képzeletbeli, kidolgozott, kiegyensúlyozott, konvencionális, kopár, különc, különös, magányos, megbízható, megfáradt, megközelíthet ! , mesterkélt, nem konvencionális, n! ies, öntudatos, öreg, összezsugorított, precíz, pusztuló, részletezett, szép, szerény, szimmetrikus, színes, szívós, szokatlan, szokványos, szomorú, szorgalmas, távoli, természetes, töredezett, túláradó, uralkodó, ügyetlen, vad, vágott, valóságh" , védelmet nyújtó, vidám, virágzó, visszahúzódó, zárkózott, zavaros (Leibowitz, 1999). Az értelmezést az adott farajz megkülönböztet! attribútumainak vizsgálata követi (3.1.1.2. ábra).

3.1.1.2. ábra Sztereotip és egyedi farajz További szakirodalom, ESPD számítógépes program rajzelemzéshez, tanfolyamok: www.rajzelemzes.hu


Az egészleges elemzésnél maradva, négy dimenzió különösen hasznosnak bizonyul a farajzok elemzésében (Bolander, 1977). Ezek a következ !k: nyitott-zárt, flexibilis-rigid, barátságos-ellenséges, receptív-defenzív. A nyitottságot és zártságot a vizsgálatvezet! három helyen vizsgálja meg: (1) a fa kontúrvonalán, (2) a fa három f ! részének (gyökér, törzs, lomb) elválasztó vonalán, (3) az ágvégz!déseken. Flexibilis a fa, ha vonalai túlnyomórészt rugalmas vagy mozgó hatást kelt!, görbült vonalak. A rigid fa merev, egyenes vonalakat tartalmaz. A barátságosellenséges dimenzió csak egészlegesen ismerhet ! fel, ezért a dimenziót a részletek szintjén nehéz definiálni. Megjelenésében is sokféle lehet. Gyakran t "nik barátságosnak a fa, ha levelei vagy gyümölcsei vannak és spontán vonalakkal készül. Az ellenséges fa ritka: szokatlan satírozással készülhet, modoros hatást kelthet vagy például karomszer " ágai lehetnek. A receptív-defenzív dimenzió szintén csak az összbenyomásból ismerhet ! fel, részletek felsorolásával nehéz meghatározni, leginkább talán a befogadó-védekez ! összhatásra fordítható le. Speciális problémát jelent a térszimbolika a farajzokban. Mind a hazai, mind a külföldi gyakorlatban elterjedt a rajzok térszimbolikai elemzése, amely a grafológiából átvett térszimbolikán alapszik. A térszimbolika Koch: Der Baumtest (Fateszt) cím" könyvének közvetítésével került át a rajzvizsgálatba, és máig számos spekuláció alapjául szolgál. Alapvet! probléma a térszimbolika generalizásával, hogy míg az írás balról jobbra haladó, szekvenciális folyamat, addig a rajzolás irányait egészen más produkciós szabályok (például Goodnow és Levine, 1973) határozzák meg. A grafológiai térszimbolika nem érvényes a rajzvizsgálatra, hibát követ el, aki a pszichológiai megismerés céljaira alkalmazza. A térszimbolika alapján ugyanis bármilyen farajzba bármilyen jelentés belemagyarázható. A farajzok els!sorban globálisan és utóteszttel kiegészítve értelmezhet !k. Az itemek szintjén sok spekuláció található a szakirodalomban, amelyek önkényesek és sok tévedés forrását jelentik. Az itemek kizárólag mintázatban elemezhet!k. Emberrajzok elemzése Az emberrajzok elemzési sémája összefoglalóan bemutatva a következ !: az SSCA els! három lépése után az öt legfontosabb jellemz ! és a leíró listák használata, majd a motoros és kinesztetikus empátia, az empátiás kérdezés, a vizualizálási módszer alkalmazása. Igen fontos a globális színvonal megállapítása (gyermeknél: megfelel-e az életkornak; feln!ttnél: Hárdi-féle személyiségszint), az alapvet ! szimbolika tartalmi vizsgálata (kit ábrázol a rajz), és az elemzés legvégén, a már kialakult Gestaltba helyezve az itemanalízis alkalmazása (nem, életkor, tematikus sztereotípiák, testtartás és mozgás, testrészek szimbolikus értelmezése). Részletesebben ismertetve az elemzésmenetet, a szabad benyomások módszere után következik a listák módszere, a következ ! leíró jelz!kkel (3.1.1.3. ábra): ábrándozó, agresszív, akaratos, aktív, aranyos, békés, bizalomteli, buta, csinos, csúnya, dependens, depressziós, dühös, egyedi, élénk, energikus, eredeti, éretlen, er ! s, fantáziabeli, fantáziátlan, félénk, férfiatlan, fesztelen, feszült, finomkodó, független, gyanakvó, haldokló, hanyag, hatalmaskodó, impulzív, intelligens, jóindulatú, kegyetlen, kellemes, kifinomult, körülményesked !, közönyös, kreatív, lusta, magabiztos, magányos, megközelíthet !, méltóságteljes, merev, nyugodt, ostoba, óvatos, önalávet !, önérvényesít !, ! rült, passzív, szegényes, szégyenl !s , szép, szorongó, tehetetlen, torz, ügyetlen, valóságh " , védelmez !, veszélyes, vonzó (Leibowitz, 1999).


Vass Z_A képi kifejezéspszichológia.pdf

Recommend Documents