Shakti Gawain: Az átalakulás útja •részlet – Egységbe rendezés Van egy egyszerû egyetemes elv: a világmindenségben minden azt akarja, hogy elfogadják. A teremtés valamennyi aspektusa szeretetre és megbecsülésre vágyik, és arra, hogy befogadják. Az átalakulás útjának kulcskifejezése az "egységbe rendezés". Egyszerûen fogalmazva ez annyit tesz, mint "összekapcsolni egyetlen funkcionális egésszé". Jelen szövegösszefüggésünkben pedig azt jelenti, hogy teljesebben megvalósult lénnyé válunk, és mindennapi életünkben a lehetõ legtökéletesebben kifejlesztjük, kifejezzük és megvalósítjuk Isten, a világmindenség, az élet megannyi aspektusát. A sikeres földi élet azt jelenti, hogy felvállaljuk és egységbe rendezzük állati (fizikai), emberi (érzelmi és értelmi), valamint isteni (spirituális) éneinket. A fizikai világra természeténél fogva jellemzõ a kettõsség. Végtelen polaritásokat foglal magában, azaz minden egyes igazságnak van egy ugyanolyan és egy ellentétes igazsága. Ez az elképzelés - miszerint minden igazságnak megvan a poláris ellentéte - paradoxnak és ellentmondásosnak látszhat, s így gondolkodásunk számára nehezen befogadható, hiszen azt a késõ huszadik század erõteljesen technológiai, lineáris gondolkodási rendszerei befolyásolták. Ahhoz, hogy megértsük az egészet, és ne zavarjon össze az általunk létrehozott dualisztikus világ, intuitívebb, a jobb agyfélteke által irányított, holisztikus énünkbõl merítsünk, de csak az, akit nem nyugtalanít a tény, hogy az igazság néha paradoxnak tûnik, és ezért nem érzi kényelmetlennek a polaritások feltárását. Minden bennünk lévõ alapvetõ energiának potenciálisan van egy azzal egyenlõ, ellentétes párja, amely kiegyensúlyozza - ilyen párok a tevékenység és a létezés, az adás és kapás, az erõ és a sebezhetõség. Minél inkább kifejlesztjük és magunkévá tesszük az élet ezen bennünk lévõ ellentéteit, annál tudatosabbá, egységesebbé és kiegyensúlyozottabbá válunk. Az élet mindig megmutatja nekünk a helyes irányt, így segít bennünket, hogy könnyebben kifejlesszük a szükséges tulajdonságainkat. Ahhoz, hogy az ember teljes mértékben kiadhassa az energiáját, egységesítenie kell annak ellentétes pólusát. Azt is mondhatjuk, hogy az út az ember tulajdonságaihoz az ellentéteken keresztülvezet. Például, csak olyan mértékben lehetsz igazából erõs, amennyire elfogadtad és magadhoz ölelted a gyengeségeidet és a sebezhetõséged. Ha mesterré szeretnél válni, legyél hajlandó tanulni. S az igazából bölcs elfogadja önnön butaságát. Legtöbbször nagyon könnyen elfogadjuk és kifejezésre juttatjuk valamelyik polaritásunk egyik oldalát, ám a másik oldalával már nehezen boldogulunk. Valaki például kényelmesen érzi magát vezetõ szerepben, de képtelen elfogadni alárendelt
pozíciót; valaki más, talán követõ és nem vezetõ szerepben érzi magát otthon. Az is elõfordul, hogy megállunk a biztonságos középúton, mert nem merjük kifejezni egyik végletet sem - azaz sem vezetni, sem követni nem vagyunk képesek. Ha azonosultunk az egyik oldallal, az élet mindig az ellentéte felé taszít bennünket. Ha középen érezzük magunkat jól, talán egyszer az egyik, aztán a másik irányba. Ha szeretnénk belsõ polaritásainkat egységbe rendezni, nem tagadhatjuk meg egyetlen részünket sem, még azokat sem, amelyek esetleg kényelmetlenséget okoznak. Az egységbe rendezés azt jelenti, kiterjeszkedünk azért, hogy képesek legyünk befogadni õket. Egyes érzéseinket, gondolatainkat és energiáinkat negatívnak értékeljük, míg önmagunk és az élet más aspektusait pozitív jelzõvel illetjük. Megpróbálunk megszabadulni a negatívumoktól, és igyekszünk csak a pozitívumokat megtapasztalni. Azonban amit negatívnak nevezünk, az csupán az, amitõl félünk, vagy amit nem értünk. Nem akarjuk megtapasztalni. Igyekszünk megszabadulni tõle, de ez nem sikerülhet, hiszen részét képezi lényünknek és életünknek. A negatív velünk marad. Az általunk "negatívnak" meghatározott aspektusok blokkolása rengeteg energiát emészt fel, és így önmagunkat raboljuk meg potenciális erõnktõl. Ha energiánkból egyre többet és többet áldozunk arra, hogy "negatív" énjeinket lakat alatt tartsuk, megpróbáljuk: nem átélni azokat az aspektusainkat, amelyeket negatívnak és félelmetesnek gondolunk, elapasztjuk életerõnket. Valójában belepusztulhatunk abba, hogy az energiánkat energiánk elzárására használjuk! Az élet igyekszik megtanítani bennünket arra, hogy ajtót nyissunk, és pillantsuk meg azokat az oldalainkat, amelyektõl félünk, amelyeket gyûlölünk, mert rosszaknak, csúnyáknak és irtózatosnak vagy ijesztõnek tartjuk õket. Az élet segít felfedeznünk lényünknek azokat a rejtett aspektusait, amelyekre szükségünk van, amelyeket akarunk és amelyek hiányában valójában nem is tudnánk élni. Van egy egyszerû egyetemes elv: a világmindenségben minden azt akarja, hogy elfogadják. A teremtés valamennyi aspektusa szeretetre és megbecsülésre vágyik, és arra, hogy befogadják. Így, bármely képesség vagy energia, amelynek átélését vagy kifejezését nem tesszük lehetõvé, folyamatosan fel fog bukkanni bennünk vagy körülöttünk, egészen addig, amíg el nem ismerjük saját részünkként, amíg el nem fogadjuk, be nem építjük személyiségünkbe és életünkbe. Ha például arra tanítottak, hogy helytelen és rossz dolog kifejezést adni haragunknak, és soha nem is tettük ezt lehetõvé önmagunk számára, rengeteg harag gyûlik fel bennünk. Végül robbanással tör ki belõlünk, depresszióssá tesz, vagy hozzájárul egy fizikai betegség kialakulásához. Hasonlóképpen, azt is megfigyelhetjük, hogy haragos embereket vonzunk magunkhoz, talán társunk vagy az egyik gyermekünk lesz nagyon haragos természetû. Ám ha megtanulunk kifejezést adni haragunknak megfelelõ és konstruktív módon, az megerõsítheti és gazdagíthatja életünket. Valószínûleg a körülöttünk lévõk sem lesznek többé olyan
haragosak. Bármi, amit nem szeretsz, visszautasítasz, és megpróbálsz elmenekülni vagy megszabadulni tõle, makacsul melletted marad. Mindenhová követni fog, és egyenesen az arcodba repül. Álmainkban is üldözni fog, Problémákat okoz az életedben, valamennyi kapcsolatodban, egészségedben, anyagi helyzetedben egészen addig, amíg hajlandó és képes nem leszel szembesülni vele, elismerni, és önmagad részévé fogadni. Ha ezt megteszed, nem lesz többé probléma. Nem lesz komoly ügy. Nem fogja többé meghatározni az életedet. Választások és lehetõségek egyre szélesebb skálája nyílik meg elõtted. Hogyan is kezdjünk bele valójában az egységbe rendezési folyamatba, amelyet itt leírtam? Errõl szól a következõ fejezet. A bennünk lakó ÉN-ek felfedezése Tény, hogy minden egyes személyiségben sok különbözõ a1-személység vagy én van. Belsõ konfliktusaink és ellentmondásaink jobb megértéséhez ezeket kell tudatosítanunk. Modern, civilizált felnõttek lévén, elvárjuk önmagunktól, hogy racionális és következetes módon viselkedjünk és éljünk. Tény azonban, hogy érzéseink és viselkedésünk gyakran meglehetõsen következetlenek, egyik óráról vagy napról a másikra. Például, talán egészen tisztának és magabiztosnak érezzük magunkat egy pillanatban, a következõben azonban tökéletesen másképp - bizonytalannak, zavartnak és védtelennek. Továbbá, gyakran élünk meg belsõ konfliktust, tudatosan vagy öntudatlanul. Talán valamely részünk radikális változást akar az életünkben létrehozni, azt akarja, hogy feladjuk munkánkat vagy megszakítsuk egy kapcsolatunkat, míg egy másik részünk a dolgok eddigi rendjéhez ragaszkodik. Lehet egy részünk, amelyik keményen akar dolgozni és sikeressé akar válni, míg egy ezzel konfliktusban álló rész pihenésre vágyik, és nem akarja túlságosan komolyan venni a dolgokat. Tény, hogy minden egyes személyiségben sok különbözõ a személyiség vagy én van. Belsõ konfliktusaink és ellentmondásaink jobb megértéséhez ezeket kell tudatosítanunk. A tudatépítés folyamata magában foglalja a sok bensõ énünk megismerését és egyensúlyba hozását, valamint beillesztésüket személyiségünkbe. A világmindenség végtelen számú alapvetõ minõségbõl, energiából és archetípusból áll. Spirituális lényekként, mindegyikünk a makrokozmosz mikrokozmosza - darabokat tartalmaz mindenbõl, ami az univerzumban létezik. Amikor fizikai testbe születünk, lehetõségünk nyílik mindezeket az energiákat kifejleszteni és kifejezni emberi személyiségünkben. A személyiség kialakulását valahogy úgy lehet elképzelni, mint egy hagyma különbözõ leveleit. A magban ott van elemi spirituális lényünk, a pótlólagos rétegek e mag köré növekednek, amikor megtapasztaljuk a világot, és elkezdjük
kiépíteni a benne való mûködés módjait. A személyiség azon rétege, amely elsõként fejlõdik ki a lényegi mag körül, a gyermek. A gyermek mindvégig igen közvetlenül kapcsolódik a spirituális énhez, így rendkívül tudatos és érzékeny, feltûnõen erõteljes és magnetikus jelenléte van. Fizikai szinten a csöpp gyermek tökéletesen gyámoltalan, sérülékeny és függõ helyzetû. Túlélésének érdekében magához kell vonzania édesanyja, a család, és/vagy más körülötte lévõ emberek szeretetét és gondoskodását. Így aztán kísérletezni kezd, különféle módokon fejezi ki önmagát, hamarosan felfedezve, hogy melyik kifejezési mód hozza a legjobb eredményt. Lehet, hogy rájön, a mosolygás és a gügyögés szeretetet és melegséget hoz, ha pedig valami kényelmetlen a számára, a sírás szintén meghozza a szükséges figyelmet. Tapasztalhatja azt is, hogy ha sírását figyelmen kívül hagyják, esetleg meg is büntetik érte. Ahogy a gyermek növekszik, továbbra is energiák és viselkedések számos formájával kíséretezik. Megfigyeli a szüleit, más személyeket a környezetében, és utánozza õket. Azokat a viselkedéseket, amelyekkel elismerést és jutalmat ér el, illetve amelyek lehetõvé teszik, hogy elkerülje a büntetést vagy a magára hagyatottság fájdalmát, beépíti személyiségébe, ezekbõl lesz a "hagyma" egy újabb rétege. Azokat az energiákat és megnyilatkozásokat, amelyek rosszallást váltanak ki, amelyeket a külsõ világ nem értékel, amelyek hatására kellemetlen figyelem éri, például, hogy kritizálják, nevetségessé teszik vagy megbüntetik, végül kitörli vagy elfojtja, és azok így nem válnak a külsõ személyisége nyilvánvaló részeivé. Azonban bár a mindennapi személyiségbõl ki lehet õket irtani, ezek a kifejezések nem feltétlenül semmisülnek meg. Inkább háttérbe szorulnak és kialakulatlanok maradnak, esetleg óvatlan pillanatokban bukkannak elõ. A gyermekkor további részeiben, a kamaszkorban és a felnõttkorban is megy tovább a folyamat, amelynek során kialakítjuk és kifejezzük lényünk bizonyos aspektusait, míg másokat elnyomunk vagy megtagadunk. Azok az energiák, amelyeknek legszívesebben adunk kifejezést, elemi énünkké válnak - a személyiség domináns részévé. Elemi énünkkel szorosan azonosulunk, és azt gondoljuk, hogy egyek vagyunk vele. Amíg tudatossá nem válunk a személyiségfejlõdés e folyamatában, ténylegesen elemi énünk irányítja az életünket. A családomban például nagyra értékelték az intellektuális keresést, és pozitív figyelemmel jutalmazták azt. Ennek köszönhetõen én racionális, mûvelt elemi éneket alakítottam ki. Anyám erõs szerepmodell volt a számomra, mivel õ maga is igen erõteljes, vállalkozó szellemû és karrierjét sikeresen építõ asszony volt. Így én az övéhez hasonló - erõs, képzett, dolgos és kockázatvállaló - elemi éneket fejlesztettem ki. Mivel szüleim hároméves koromban elváltak, és az anyámnak dolgoznia kellett, nagyon korán kialakult bennem a felelõsségérzet és a
függetlenség képessége. Érzékeny gyermek lévén, át tudtam érezni szüleim (és mások) érzelmi fájdalmát, és megpróbáltam támasz nyújtani nekik. Így még fiatal lányként, a gondoskodó anyai energia is erõs, elemi énemmé vált. Az, ahogy magunkat ismerjük, illetve az, ahogy valaki, aki jól ismer, leír bennünket, általában elég pontos képet ad elemi éneinkrõl. Ha magamat fiatal felnõttként le kellett volna írnom, valószínûleg az intelligens, felelõsségteljes, komoly, kifelé forduló (ez az, amit a pszichológia így nevez: extrovertált - A szerk.) és gondoskodó jelzõket használtam volna. Elemi éneink nagyon erõs, valós energiák. Olyanok, mint bennünk lakozó emberek, akik szinte minden döntést meghoznak számunkra. Mögöttes céljuk a lényünk mélyén élõ sérülékeny gyermek-energiának a megóvása és védelme. Ez a "hagyma" elsõ rétege. Általában kevéssé vagyunk tudatában annak, hogy él bennünk egy sérülékeny gyermek, és viselkedésünk gyökere nagyrészt abban az öntudatlan igyekezetben található, hogy megadjuk e gyermeknek, amire szüksége van, és megóvjuk a sérülésektõl. Azzal sem vagyunk tisztában, hogy elemi éneink különálló energiák. Olyan nagy mértékben azonosultunk velük, hogy azt gondoljuk, egyek vagyunk. Elemi éneink talán személyiségünk és idõnk kilencven százalékát elfoglalják (vagy még többet); ám ezek az ének még így is csak részei annak, akik valójában vagyunk. Az elemi ének az általunk megtalált legjobb módjai lettek a túlélésnek, és a családunkban, valamint a kulturális környezetünkben való sikeresség elérésének. Ezek azok az energiák, amelyekkel a leghatékonyabban tudtuk kielégíteni korai szükségleteinket. Számos egyéb, elemi éneinktõl gyakran igen különbözõ, azokkal látszólag ellentétben álló energiánk is van. Ezeket a múltban elhanyagoltuk vagy elfojtottuk, mivel nem tudták meghozni számunkra azt a figyelmet és elismerést, amelyre vágytunk, vagy mert ténylegesen rosszallást, büntetést váltottak ki a családunkból, tanárainkból vagy a közösségbõl, amelyben éltünk. Mivel ezek az energiák ennek ellenére természetes részei lényünknek, nem hagynak el bennünket csak azért, mert nem juttatjuk õket kifejezésre. Bennünk maradnak, mélyen szunnyadva, vagy talán olyan pillanatokban törve utat maguknak, amikor elemi éneink nincsenek szolgálatban. Ezek az elfojtott vagy kialakulatlan energiák a mi megtagadott éneink. Az én esetemben, mivel elemi éneim komoly, felelõsségteljes, keményen dolgozó ének, megtagadott energiáim gondtalanok, vidámak és játékosak. Mivel én erõsen "tevékeny" vagyok, egy kevésbé kialakult energia bennem az a képesség, hogy ellazítsak és egyszerûen csak "legyek". Megtagadott éneink legalább olyan fontosak számunkra, mint elemi énjeink. Õk képviselik lehetõségeinket a kiterjeszkedésre, fejlõdésre és önmagunk új módokon történõ kifejezésére. Nem negatívak, holott elsõre talán annak tûnnek. Lehet, hogy
a hosszú idõn át tartó elfojtás következtében kissé eltorzultak. Így amikor megismerjük lényünk valamely megtagadott énjét, elsõre igen negatívnak és ijesztõnek találhatjuk. Ám ha sikerül jobb kapcsolatba kerülünk vele, ha kifejezéshez juttatjuk és megértjük, látni fogjuk, hogy ez egy eredendõen pozitív, természetes képesség; amely szükséges jóllétünkhöz és teljességünkhöz. Például, ha nagymértékben azonosulsz egy kedves, belátó, szeretetteljes elemi énnel, könnyen rájössz, hogy az egyik megtagadott éned 'ennek szöges ellentéte önzõ, és nem törõdik másokkal. Ezek a tulajdonságok kétségtelenül rettentõ negatívnak tûnnek, és azon töprengsz, "Miért akarnám kifejleszteni és felvállalni ezt a részemet? Nem akarok önzõ lenni, és nem gondolni másokra. Valójában szeretnék tökéletesen megszabadulni ettõl a részemtõl." Ám egyetlen részedtõl sem szabadulhatsz meg. Tagadhatod és elfojthatod, ebben az esetben azonban végül problémákat fog okozni az életedben. Viszont ha tudomásul veszed és elfogadod, mint önmagad természetes, emberi részét, nem lesz már olyan ijesztõ az egész. Vedd fontolóra a következõt: ha idõd kilencven százalékában az elemi éned gondoskodó, belátó és adakozó, lehet, hogy máris túl sokat adsz. Így kiapasztod magad, és végül nem lesz mit adnod. Ha túl sokat adsz, az igazából nem jó sem neked, sem másnak, hiszen egyensúlyvesztett állapotot jelent. Ha kapcsolatot létesítesz az önzés ellentétes tulajdonságával és felvállalod azt, azaz, ha tisztába kerülsz saját szükségleteiddel, és gondoskodsz ezekrõl - megtalálod a szükséges egyensúlyt. Ha megtanulsz jobban gondoskodni önmagadról, valójában többet tudsz adni másoknak is. Megtagadott éneid felvállalása nem azt jelenti, hogy tökéletesen azonosulsz velük, vagy elemi éneid helyére állítod õket. A kettõ közötti megfelelõ egyensúlyt kell megtalálnod, hogy életed mûködõképesebb legyen, te pedig egységesebbnek és teljesebbnek érezhesd magad. Az "árnyék" kifejezést is használhatjuk megtagadott éneinkrõl beszélve. Az árnyék én egy olyan részünk, amelyet nem ismertünk fel és nem fogadtunk el. Mivel ez az én a részünk, nem hagyhat el bennünket pusztán azért, mert megtagadtuk. Így aztán követ bennünket életünk során, mint egy árnyék, amíg észre nem vesszük és tudomást nem veszünk róla. Sokan önmaguk azon aspektusait tagadják meg, amelyeket az ösztönös energiák jelentenek - azokat, amelyek a szexualitással és az agresszív mozgatóerõkkel vannak összefüggésben. Részben azért van így, mert a legtöbben nagyon korán megtanuljuk, hogy ezek az erõk félelmet és bizalmatlanságot váltanak ki a civilizált társadalomból, a tradicionális vallás pedig gyakran elátkozza õket. Mivel azonban ezek az energiák erõteljes kifejezõdései magának az életerõnek - ha megtagadjuk õket, végül elnyomjuk természetes életerõnk nagy részét. Ezeknek az erõknek az elnyomása - a krónikus stressz egyik kulcsforrása - végül érzelmi depresszióhoz és fizikai betegségekhez vezethet. Felvállalva ezeket az energiákat, nem kell õket
szabadon engednünk zabolátlanul az életünkben. Meg kell találnunk az egyensúlyt ott, ahol képesek vagyunk elismerni, megbecsülni és élvezni éneinket, miközben fenntartjuk azt a tudatosságunkat, amivel odafigyelünk másokra, tiszteletben tartjuk a határok és a viselkedési szabályok szükségességét. Kultúránk igen nagy értéket tulajdonít az erõnek és annak, hogy önmagunkat képesek legyünk fenntartani. Ennek köszönhetõen sokan nem ismerik el, vagy egyenesen letagadják, hogy lennének bármiféle szükségleteik. Nehéz beismernünk, hogy szükségünk van mások segítségére, támogatására, netán még vágyunk is rá. Szégyenletes dolognak számít, ha az embernek szüksége van valamire, illetve függ valamitõl. Pedig, ha nem tudjuk elfogadni és tudomásul venni szükségleteinket és sebezhetõségünket, a megfelelõ pillanatban nem leszünk képesek segítségért fordulni másokhoz, nem leszünk képesek szeretetet elfogadni, és felvállalni emberségünket. Ehelyett, mindenható, független és másokkal bizalmatlan elemi éneket fogunk kifejleszteni. Ez a probléma a hagyományos férfi szerepben élõ férfiakra volt igazán jellemzõ, de az elmúlt évtizedekben egyre inkább a nõk problémájává is vált. A fenti helyzet ellentétes pólusán azokat találhatjuk, akik szorosan azonosulnak a szükségletekkel és a sebezhetõséggel. Ha ezek a tulajdonságok válnak egy személy elemi énjévé, akkor az elveszíti erejét és függetlenségét. Az ilyen személyiségstruktúra azért alakul ki, mert valaki életének korai szakaszában felfedezi, hogy az erõ kifejezése veszélyes, és hatására kedvezõtlen bírálatban részesülhet. Biztonságosabb és kényelmesebb sérülékenynek, függõ helyzetûnek és passzívnak lenni. Ha az ilyen személy nem lesz képes hozzáférni az erejéhez, hogy megerõsítse magát, és gondoskodhasson magáról, erõsen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet és áldozattá válhat. Hagyományosan ez gyakrabban fordult elõ a nõk körében, de a mai változó idõkben sok férfi is ezzel a problémával kell hogy szembesüljön. Hogyan hozhatjuk egyensúlyba elemi és megtagadott éneinket, hogyan rendezhetjük egységbe õket? Az elsõ és legfontosabb lépés elsõdleges éneink tudatosítása és azonosítása. Ha saját részeinknek tekintve õket felfigyelünk rájuk, azzal megtettük az elsõ lépést, hogy leváljunk a velük való szoros azonosulásról, ami korábban valósággal magába szívott bennünket. Bár apró lépésnek tûnhet ez, valójában rendkívül erõteljes. Ne feledjük, hogy a változás legfontosabb része a tudatosság. Ha tudatosítjuk elemi éneinket, kezdünk felépíteni egy tudatos egót, személyiségünk tudatos részét. Ez a tudatos ego tud a különféle énekrõl, és segít az egyensúly és a harmónia hangszerelésében. Ha elemi éneinket jobban megismerjük, az életünkben adódó választások skálája is kiszélesedik. Például, amikor képessé váltam keményen dolgozó, intellektuális energiáimat elemi énekként látni, kezdtem az egyéb lehetõségeket is észrevenni. Nem kell, hogy az élet mindig csak kemény
munkából álljon. Amíg kizárólag ezekhez a tulajdonságokhoz ragaszkodtam, abban a hitben, hogy mindig ezeket kell követnem, elhanyagoltam más aspektusaimat. Ha tudatos egót építünk fel, amely képes objektívebben és tárgyilagosabban tekinteni az elemi énekre, egyre nyitottabbá válhatunk az elõttünk álló lehetõségekre. Ha leválunk az elemi éneinkkel való tökéletes azonosulásról, megtagadott energiáink beáramlanak a létrejött ûrbe. Mivel ez fokozatosan és természetes módon megy végbe, nem érzünk mást, mint egyre nagyobb egyensúlyt az életünkben. Ha a tudatos ego kifejlõdött, az életünk egyre nyugodtabbá és nyitottabbá válik, és a korábban megtagadott és elfojtott énekkel már közvetlen viszonyba kerülünk. Ez nem jelenti azt, hogy meg kell próbálnunk megszabadulni elemi éneinktõl. Ellenkezõleg, létfontos részeink, amelyekre még mindig szükségünk van! Segítettek a túlélésben, és abban, hogy eljussunk az életben oda, ahol most vagyunk. Meg kell õket tartanunk. A tudatos egónk által szerzett nagyobb tudatosságunk a tudatos választások nagyobb skáláját nyitja meg számunkra az életünkkel kapcsolatban. Ahelyett, hogy 95 százalékban keményen dolgozó, felelõsségteljes énem irányítaná az életemet, és szinte minden döntést õ hozna meg a számomra, inkább olyan tanácsadóm lesz, akiben megbízok. Így fokozatosan képessé válok úgy dönteni, hogy valamivel kevesebbet dolgozom, kevésbé leszek felelõsségteljes, és beengedem lazító, gondtalan és játékos megtagadott energiáimat, amelyek gazdagítják az életemet. Fontos ebben a folyamatban, hogy megbecsüljük és elismerjük elemi éneinket azért, amit annak érdekében tettek, hogy gondoskodjanak rólunk. Tudomásukra kell hoznunk, hogy továbbra is igényt tartunk rájuk. Talán furcsán hangzik, de az ál-személyiségek olyanok, mint a valódi emberek. Szükségük van a szeretetre, a megértésre és a megbecsülésre, valamint arra, hogy befogadják õket. Ha azt érzik, hogy meg akarunk szabadulni tõlük, vagy tönkre akarjuk tenni õket, keményen visszavágnak, gyakran ördögi módon. Szabotálják azon erõfeszítéseinket, amelyekkel növekedni és változni akarunk. Minden részünk fontos, és tudnia kell, hogy meglesz az õt megilletõ helye pszichénkben és életünkben. Személyiségünk összetett struktúrája, valamennyi elemi és megtagadott álszemélyisége mögött ott van az eredeti, sérülékeny gyermek energiája, azé, akik mi voltunk valaha. Tudatos kapcsolatunkat talán már elveszítettük vele, de a gyermek soha nem nõ fel, és nem hagy el bennünket. Mélyen önmagunkban hordozzuk egész életünkben. Alapvetõen egész személyiségünk azért fejlõdött ki, hogy gondoskodjon a gyermekrõl, beteljesítse igényeit, és megvédje a sérülésektõl. Paradox módon, a gyermeket általában elássuk személyiségük számos rétege alá, és tudatos szinten megfeledkezünk róla. Ám öntudatlanul a legtöbb én folyamatosan a gyermekrõl próbál gondoskodni különféle (gyakran egymással szembenálló) módokon.
* Az olvasó most talán azon töpreng, hogy a sok én gondolata miként kapcsolódik a tudathasadásos személyiség problémájához. Tulajdonképpen, mindannyiunkban sok különbözõ én vagy ál-személyiség van. Ugyanakkor, ha valaki komoly sérülést vagy traumát szenved életének korai szakaszában, ezek az energiák sok különbözõ részre szakadnak szét úgy, hogy alig tartja õket össze valami, és egymásról igen kevés, vagy semmi tudásuk nincs. Igy, ahelyett, bogy a különféle ének egy többékevésbé integrált egészként együtt dolgoznának, mint ahogy a viszonylag egészséges személyiségekben, a tudathasadásos személyiség egyik éntõl a másikig sodródik, mintha az éppen egyetlen énje lenne. Szerencsére sokan azok közül, akik ebben a tudathasadásos problémában szenvednek, meggyógyulhatnak terápia segítségével. Tudatosságunk növekedésével általában felismerjük, hogy bensõ gyermekünk igényeit gyakran olyan dolgokkal próbáltuk kielégíteni, amelyek már elavultak, korlátozott hatásúak, talán még önpusztítóak is. Például, ha egy funkcionálisan nem jól mûködõ családi helyzetben nõttünk fel, lehet, hogy olyan véd-állást alakítottunk ki, amely megóvja a gyermeket a sérüléstõl. Senkit nem engedünk közel magunkhoz érzelmileg. Késõbb tudatosíthatjuk, hogy ez a viselkedés meggátolja lényünket, legfõképp pedig bensõ gyermekünket abban, hogy megkapja azt a gondoskodást és szeretetet, amire vágyik, illetve, amire szüksége van. Felnõttként, tudatos egóval, dönthetünk úgy, hogy ezt a sémát megváltoztatjuk, és lesznek olyanok, akik számára lehetõvé tesszük, hogy közel kerüljenek bensõ gyermekünkhöz. Ezen a ponton tudatosan magunkra vállaljuk a folyamat felelõsségét. Ám ehhez meg kell ismerkednünk bensõ gyermekünkkel hogy megtudjuk, mit érez, mire van szüksége. Meg kell tanulnunk tudatosan és hatékonyan törõdni vele. Bizonyos értelemben saját gyermeki énünk tudatos, gondoskodó szüleivé kell válnunk. Tudatutazásunk egyik legfontosabb és legmélyebb lépése, a bensõ gyermekünkkel való kapcsolatunk meggyógyítása. Mivel a gyermek legmélyebb része személyiségünknek, kulcsa érzelmi jólétünknek is. Amíg nincs tudatos hozzáférésünk érzékeny, sérülékeny gyermeki énünkhöz, és nem tudjuk kifejezni szükségleteit és érzéseit, addig nem leszünk képesek valódi intimitást létrehozni vagy fenntartani kapcsolatainkban. A gyermek nemcsak mély érzésû, de õ az a részünk is, amely tudja, hogyan kell játszani, mókázni és élvezni az életet Játékos gyermekenergiánk nélkül az élet túlságosan komollyá és örömtelenné válna. Mivel a gyermek a személyiség. elsõ rétege, nagyon szorosan kapcsolódik spirituális lényegünkhöz. Bensõ gyermekünk felfedezése és magunkhoz ölelése lelkünk elõtt nyitja meg az utat Bensõ gyermekünkkel való kapcsolatunk tehát kreativitásunk, természetes bölcsességünk és spirituális jólétünk forrása. A bennünk lévõ számos énrõl és a tudatos ego kifejlesztésének fontosságáról való megértésem nagy részét a dr. Hallal és dr. Sidra Stone-nal folytatott közös
munkának köszönhetem. Õk igen mély megértéssel rendelkeznek az ének pszichológiájáról. A Hang Dialógus módszere, amelyet al-személyiségeink megismerésére és megértésére alkottak, az általam ismert egyik legerõsebb eszköz a tudatosság eléréséhez. Munkájuk számos más szakterülethez is kapcsolódik, és sokat merít ezekbõl. Ilyenek pl. a Jung-i analízis, a Gestalt-terápia, a pszichoszintézis, hogy csak néhányat említsek. Ám az õ módszerük valamelyest elõrébb jutott mindezeknél. Számomra rendkívül nagy segítséget jelentett, mind személyes gyógyulási folyamatomban, mind a másokkal való munkám során. Hal és Sidra bölcs és csodálatos tanítók, akik szerte a világban vezettek csoportokat és képzéseket. Számos kitûnõ könyv és kazetta szerzõi. A Hang Dialógus - számos egyéb módszer mellett - igen hatékony módja annak, hogy felfedezzük és meggyógyítsuk belsõ gyermekünket. Manapság rengeteg támaszcsoporttag, terapeuta és más segítõ szakember dolgozik saját bensõ gyermekükkel való kapcsolatán. Az Al-Anon külön csoportokat szervez az Alkoholisták Felnõtt Gyermekei és más diszfunkcionális családi szituáció áldozatainak számára. Ezekben a csoportokban külön figyelmet fordítanak arra, hogy a résztvevõk megtanulják szeretni bensõ gyermeküket és gondoskodni tudjanak róla. John Biadshaw könyvei, szemináriumai és televíziós programjai emberek millióinak segítettek abban, hogy megértsék a bensõ gyermekkel való törõdés fontosságát. Lucia Cappachione doktor Bensõ gyermeked felépülése címû kitûnõ könyvében bemutatja, hogyan teremthetünk kapcsolatot bensõ gyermekünkkel, és hogyan gyógyíthatjuk meg annak segítségével, ha nem a domináns kezünkkel írunk. Egy igen kedves barátom, Tanha Luvaas írt egy gyönyörû könyvet, Bensõ gyermekem jegyzetei: mindig itt vagyok címmel, amelyet külön szeretnék javasolni. A könyvet valójában Tanha bensõ gyermeke írta, és nagy erõvel csalogatja elõ az olvasó saját bensõ gyermekét. Bensõ gyermeked felfedezése címmel nekem is van egy kazettám, ez tartalmaz egy meditációt, amely segít kapcsolatot teremteni vele. GYAKORLAT Ismerkedjünk meg elemi éneinkkel Ha érzékelni akarod elemi éneidet, állíts össze egy listát hat-tíz legerõsebb, legnyilvánvalóbb személyiségjegyedrõl. Ha nem sikerül igazán azonosítanod õket, gondolj egy téged jól ismerõ közeli barátodra, és képzeld el, õ hogyan írna le téged. Azután vesd papírra a jellemzés szavait. Ne légy ítélkezõ, ne értékeld tulajdonságaidat sem pozitív sem negatív módon. Légy objektív, amennyire csak lehetséges. Ha összeállítottad a listát, vess rá még egy pillantást, és gondold át, vajon ezek alapján mûködsz elsõdlegesen a világban? Ha jobban tisztába kerülsz ezekkel, talán azt is tudatosítani tudod, hogy legbensõbb érzéseidet nem feltétlenül ezek az ének képviselik. Például, talán vannak agresszív, kifelé-forduló, mókás elemi éneid is,
pedig legbelül félénknek, szomorúnak és meglehetõsen "körültekintõnek" vagy "magányosnak" érzed magad. Ha eszedbe jut késõbb néhány tulajdonság, amit a listában nem soroltál fel, jegyezd fel utólag azokat is. Hogyan mûködnek az életedben ezek az elemi ének? Például felismered, hogy az egyik elemi éned a "jó anya" vagy a "jó apa". Ez úgy jelenik meg az életedben, hogy nagyon odafigyel és törõdik mások szükségleteivel, de elõfordulhat, hogy saját bensõ gyermekeddel nincs igazi kapcsolata. Most fusd át a sorokat és gondold át, tudod-e az összes elemi tulajdonság ellentétét. Készíts két oszlopot egy lapon, az elsõ oszlopban sorold fel elemi tulajdonságaidat, a másodikban ezek ellentétét. Ha több ellentétes jelzõ jut eszedbe egy elemi tulajdonságnál, írd le valamennyit. Ha egy sem, hagyd a helyét üresen. Itt van egy példa, valakinek a listája: Elemi tulajdonságok Ellentétek Befelé forduló Kifelé forduló Intellektuális Érzelmi, fizikai Félénk Merész Kedves Önzõ Szervezett Spontán Jó humorú Komoly Keményen dolgozó Lusta; elengedett Kreatív ? Ha úgy találod, hogy a második oszlopba sok negatív, elítélõ kifejezés került, gondold át, meg tudod-e fogalmazni ugyanezeket pozitív formában. Például, a fenti listában az illetõ két szót írt a "keményen dolgozó" ellentéteként, az elsõ volt a "lusta", amelynek negatív csengése van, a második az "elengedett", amelyrõl pozitív dolgok jutnak eszünkbe. Ha a második oszlopban lévõ szavaknak nem találod a pozitív megfelelõjét, egy ideig ne gondolkozz ezen. Nézd át a második oszlop szavait, és gondold át, van-e olyan, amely megtagadott vagy kevésbé kifejlesztett éneidre jellemzõ. Majd tedd fel magadnak a kérdést, vajon hasznodra válna, ha fejlesztenéd ezeket az ellentétes tulajdonságokat. Lehet, hogy az elemi ének oszlopában is találsz ellentétes kifejezéseket. Ez jelenheti azt, hogy már kifejlesztettél ellentétes elemi éneket, akik konfliktusban állnak benned. A legtöbben akkor érezzük magunkat a leghatékonyabbnak és legkiegyensúlyozottabbnak, ha képesek vagyunk bármely ellentétes pár közül mindkettõbõl meríteni. Hogyan tudnád megtanulni, hogy elfogadd mindkét részedet, és egyensúlyt találj közöttük?
Van egy egyszerû technika, amely segíthet elfogadni belsõ ellentmondásaidat és egyensúlyt találni köztük, ez pedig a következõ: egy oximoront kell megalkotni, amely leírja a benned lévõ polaritásokat. Az oximoron meghatározás, személyt vagy dolgot ír le, amely látszólag ellentétben álló tulajdonságokat foglal magában. Ilyen például "az extrovertált remete", az "önzõ szent" és a "spontán szervezett". Játssz egy kicsit a gondolattal, amíg rátalálsz a "címkére", amely leírja ellentétes tulajdonságaidat. Ez segít majd megértened adottságaidat és azokat a helyzeteket is, amelyekben ezeket a legjobban alkalmazhatod. Például, valaki "az extrovertált remete" kifejezéssel jellemezte magát, mert akkor volt a leghatékonyabb, ha egyedül dolgozhatott, de oly módon, hogy kapcsolatban állt számos más emberrel. Kreatív mérnökrõl van szó, aki egy új termékeket elõállító teamben dolgozott. A team tagjai hetente egyszer találkoztak, hogy összevessék feljegyzéseiket. Ám a tényleges munkát otthon, a dolgozószobájában végezte. Ez több mint száz mérföldre volt a vállalat központi irodáitól. Mialatt jobban tudatosítod belsõ ellentmondásaid és polaritásaidat, ne érezd úgy, hogy egybõl meg kell oldanod, helyre kell hoznod õket, vagy azonnal tökéletes egyensúlyt és integrációt kell találnod közöttük. Talán kényelmetlennek fog tûnni, fontos azonban, hogy tudatosítsd mi megy végbe benned anélkül, hogy irányítani akarnád. A lényeg az, hogy kezdj tudatosabbá válni különféle éneidre, és lásd hogyan mûködnek életedben. A nagyobb egyensúly és integráció majd idõvel eljön. C. G. Jung: Gondolatok a szexualitásról és a szerelemrõl - részlet A szerelem titka A szerelem több vonatkozásban hasonlít a vallásos meggyõzõdéshez: megköveteli a feltétlen ráhangolódást, elvárja a teljes odaadást. És amiként csak az a hivõ lesz részese az isteni kegyelem jelenségének, aki teljesen átadja magát istenének, a szerelem is csak annak fedi fel legrejtettebb titkait és csodáját, aki képes a feltétlen odaadásra és érzelmi hûségre. Mivel ez nehéz, a halandó emberek közül csak nagyon kevesen dicsekedhetnek azzal, hogy képesek voltak erre a teljesítményre. De éppen azért, mert a legodaadóbb és a leghûségesebb szerelem a legszebb is, sohasem szabad azt firtatnunk, hogy is tehetné könnyûvé a szerelmet.