A
H o l d
m
á
9
i
á
j
a
Lunáris bölcsesség
Bár a Hold Földünk Lözeli társa, méí, mindig sok
titkol r e j t e t t . s eredete eem világot!. Hgyesek SZerífifc 4 6 0 0 millió éwel ezelőtt keletkezett, ugyanakkor. mint a Föld. Hrejél az ókori kimúlok' is felismeri ék ÉS síyiikrdii istenként tisztelték. Életadók ént és az élet elvevőjeként is ábrázolták, s a Hold és a Naj: egymást kiegészítő hatalmát számtalan, a Teremtés lénubörét érintó* legenda kapcsolta össze.
1 énvek
Legendák
A Hete átrrérő.ie 3476 km, gravitációs ereje A Holdat állandóan változó. Örökké meg a Föld vonzásának cgybatoda. Kráterei, jjuló c.
ai miatt halhatatlannak tartót amelyeknek átmérői akár a 240 kik:—-' eres ták. s úgy gondolták, a holtak lelkei élne*. távolságot is elérhetik, valószínűleg üstökö rajta tovább. Az égitest hozhat lágy esőt. de sök vagy aszteroidák becsapódásai nyomán vihart s kavarhat ami eJ^en a termést, ezen keletkeztek. ewJeg vulkántevékenység*wJa régiek számára a kiszámíthatatlanságot e> mérye<ént :ő:t?k létre. Először 1969-ben a romboló erőt is jelentette A Holdistennct lépett ember az égitestre. Mivel légköre pusztító és tensrttő tulajdonságokkal egyfz a .'jiészKŐ dombormű Nanflát, nincsen, ésvfe sem tale ható rajta, eodig* is aránt felruházták. A maják Hold istensége: az A5&2& noidtftent áorázolja. ko mereteink szerint az élet fennmaradása a Ixchelnek nevezték, s féltek tőle, mivel ó ge; ronáján félholddá! Holdon lehetetlen. jesztette a vihan és az árvizeket Szoknyáját A -lo d ellipszis alakú pályán mozog. így csontok díszítették, koronája kígyó volt Földtől mért távolsága 3Í.6 398 és 406 698 kiloméler között tnnek ellenére a szülő nÓ< védelmét is ellátta változ <. Keringési tulajdonságaiból következik az is, hogy min A sumer mitológiában férfi töltötte be s Holdisten szerepet dig csak az egyik oldalát (áthatjuk. A felszínén mért hőmérsék Őt az újholdhoz társították, a (oídek termékenységeért, a ter : leti adatok az éjszakai -233 C és a nappal mén 127 C között mésért és a rharhacsorda biztonságáén:, '"Öieg a borjak *eváltozna*. A földről a Naprak a Hold felszínéről visszavert delméért volt felelős. A hímnemű telő és a nónemú fogyó Holo fényét láthatjuk. A Nap és a Hold egymáshoz viszonyított között új'a és újra megkőtöa szent házasságot Ur királya. San helyzete okozza a Hold Főidről látható Képének változását. A ^sten megtestesülése és egy papnő állal szimbolizált istenne Hold lassan távolodik a Föld gravitációs terétől: évente 3 centi házasságkötése idézte fel. Ez a szertartás biztosította, hogy méterrel nó a távolság, fgy naoi ciklusunk s hosszabbodik egy folytatódjék az ellentétes eróx együttműködése p c f évente. Az amerikai indián mitológiában a Holddal egyetemes kapcsolatban álló pó< a Teremtés hálójának takácsa, aki megákotta a fz.kai világot, s a2Óta táplái;a és óvja az életet a Főtoé-i A csigát két Ijfejdoraűgr. miatt hozták kapcsolatba c lel: egyrészt, mert nyálkás csíkot hitz maga után mert látszólag állandóan eltűnik, majd újra fe&ufckatv KJcj tartották, a csiga képes leereszkedni az alvilágba és vérte*r*J visszatérni ennet. Az azték Holdistem. Tecoztecattt e a g i i i c bar ábrázolták A tükör fényvisszaverő képessége révén lap jésrvös szere pet a holdjóslásbar, A XIX. századi Angliában a \aryok kereben elterjedt voít az a szoxas. hogy egy tikor « a tefaftetd se gítségével próbálták megtudni, hogy mikor mérvvé Két és félezer évvel ezelőtt Püthagoraszt állítólag egy thessszalíai vajákos asszony tanította meg a tükörjesias/a Vannak, akik úgy hiszik, a Hold és a foki régen egyetlen bofygo volt. mások ped?g a ~ gondolái r-ogy a Holo egy adón pillanatoan a Föld erötereöe kenjit Egy harmadik nrpotezis szerint a ket ootygo íigyanabooi az úrportoi es kozmikus gázokból egyszerre formálódott A Hoki tényleges eredete azonb-in máig rejtély
H o l d
m á g i á b a
13
_
H
|J. >1^ oiaimaaas
Számos ókori civilizáció tisztelle a Holdat, meri tanúi voltak megujítá
erejének, látták, nogyan befolyásolja a termés növekedését, mennyire szinkronban van az átlagos menstruá ciós ciklussal, nogyan hat az időjárás változásaira. Sötét periódusáról 6gy tartották, titkokat rejteget a nalálról és a szellemet az anyagtól elválasztó fátyolról. L'gy Ifíul, nogy a Hold annak a mélységes böleses sédnek az őre, amely a létezés ritmusával és ciklikus körforgásával íü^ií össze.
Istennők
Angyalok
Mivel a régiek különbséget tettek az egyes A Hcla, a haiat^a> Anya oefolyással ren holdfázisok között, más-más istennőkkel delkezik „gyepieket"- az angyalok - felett. azonosították őket. A görögök a növekvő A Holdhoz társított angyal Gábriel, a gyó holdban Artemiszt, a teliholdban Szelénét, gyító; ő az Üdvözier Angyala, aki megjelent a fogyóban pedig Hekatét tisztelték. A Szűz Máriának (a Hold úrnőjének}. Egyes rómaiak Artemiszt Dianával azonosították. ábrázolásokon fehér liliomot, a Szűz virágát Izisz. az egyiptomi istenanya kultusza a gö tartja kezében. Gyógyítónak tarjái, ak' eny rög területeken és a Római Birodalomban is híti a szenvedést a földön. elterjedt, ami beleolvadt Szűz Mária tisz Gábríe; a hokikerék nyugati oldalán, a teletétje. aki szintén ezt a hold-anyai prin fogyó Hoíd helyén áll. Ez az irány a viz cípiumot testesítette meg. eimhez tartozik. A fogyó Hold idején (külö A holdistenno megbékítésére. kegyeinek A teremtés női« férfi e>Vér izisz nösen. ha az egy vízjegyben £8) rvugat felé elnyerésére rendszeresen áldozatokat és és Ozirisz jelképei fordulva kell imádkozni a gyógyulásért. orgiával egybekötött rítusokat mutattak be. akárcsak akkor, amikor vizáidozatot muta Az emberek a megfelelő istennőhöz imádkozva próbáltak tá tunk be. Ehhez a szertartáshoz valamilyen vízből származó mogatást nyerni például a várandóssághoz, a földműveléshez dolgot használjunk, például vízitormát, 'olyamr kavicsot, hínárt vagy a jövendőmondáshoz. vagy kagylót.
Angyali gyógyítás Ezt a szertartást közvetlenül telihold után mutassuk he egy be teg gyógyulása ércekében. A kámfor, az eukaliptusz és a szan tálfa kapcsolódik a Hold gyógyító képességéhez. írjuk fel egy papírlapra a beteg nevét, azt, hogy milyen betegségben szen ved. majd hajtsuk össze a papírt kétszer, tartsuk a kezünkben, miközben ezeket a szavakat mondjuk: „Gábriel arkangyal, se gítségedet kérem. Kérlek, add gyógyító érintésedet XY-nak. Isteni akarat áltat szabadítsd meg XY-t a 2 betegségtől, mind annyiunk javára." Végül mondjunk köszönetet, és fújjuk el a
Kellékek 2 világoskék gyertya Fehér lil om Víz az áldozathoz Aromaterápiás mécses Szinteden kvarckristály 9 csepp eukaliptusz-, szántál- vagy kámforolaj 9 fehér teamécses Gyufa Ezüst tintájű toH Természetes papir Tűzálló tál
1 Rendezzük el a kerekeket az asztalon, majd tegyük a víz be a kristályt.
2 együk a mecsesoter a :co bi tárgy <öré, és gyújtsuk meg azokat.
3 írjuk le kérésünket, és tartsuk a papí't a kezünkben, miköz ben Gábriel segítségét kérjük
4 Égessük e a pap^ a gyer tya lángjában, s képzeljük el. amint a betegség távozik
H o l t )
JC\.
á i a
JLTOXCLI 6 0 V G R
AZ asztrológiai megfigyelések szerint az ember születésének pilla
natában a Nap állása a külső személyis éget, míg a Hold pozíciója érzelmeink és érzéseink belső világát tük rözi. AnLoz, kogy megtudjuk, melyik jegyben álll a Hold születésünk idején, érdemes felállíUni születési képletünket, amelykez asztrológus se tfiecgct kérhetjük Ha ezt megállapítottuk, ki tudjuk keresni a ránk vonatkozó részt az alábbi fejezetből.
A H o l d a Kos jegyeben A kos-holdú ember fogékony es meggondolatlan, általában gyors és néha elhamarkodott döntésekéi hoz. Irdulatossága türel metlenné teheti, nagyobb eséllyel történik vele balesel. Gy&*s észjárású és természeténél fogva jó vezető, de vigyáznia keit. nehogy parancsolga tóvá. arrogánssá vagy elutasítóvá váljon Függetlenségre vágyik, és fulladozni kezd, ha megpróbálja* kisajátítani. Érteilenül áll a méty érzelmek előtt, de legalábbis kényeimelienüt érzi magái tőlük. Mivel ez a Hold-pozíció a türelemhez kapcsolódik, a kos-holdú ember gondolatai mindig saját maga körül forognakA kos-holdú ember haladó gondolkodó, aki lelkesedik a? új lehetőségekért, és saját útját akarja járni az életben Üzleti terén kreatív es nagyszeré tasokia képes, de a2 „egyedid akarom megcsinálni" hozzáál lás miau gyakran érzéketlen és gondolatszegeny Érzéketlen ségbőt fakadó szavait és csele Amikor a Hold keresztülhalad a Koson, a tüzes energiák felerő kedeteit gyakran megbánja, és södnek, s megnő a kor>frontáoó lehetősége megpróbálja jóvátenni
A Tlold a B i k a jegyében Akinek Holdja a Bika jegyében áll. általában könnyed, kellemes társasági ember. Értékeli a zenét, a művészeteket, csakúgy mint a finom ételeket és a szórakozási. Érzéki ember és szereti a szép dolgokat, viszont könnyen beleragadhat a mindennapo* szertartásaiba és rutinszerű cselekvéseibe. Nem szereti a vál tozást, nem lehet rákényszeríteni semmire. Mindenekfelett gyakorlatias ember, aki két lábba! áll a földön. A bika-holdú ember jól bánik a pénzzel. Materialista, 5/erel jó dotgokai vásárolni, és ezért hajiandó is keményen dolgozni. Bár Holdja pozíciójának üzenete, hogy az életet élvezni kell, de a bika-holdú embernek vigyáznia kell. nehogy réka&on a ne héz, egészségtelen ételekre. Köve Úgy érezheti, hog> családi vnaragd élete veszélyeknek vén kitéve, Virága s bármii képes rregtenni, rözsa hogy megóvja biztonságát. Állata Kötődései, birtoklási vágya néha nyomasztó lehet környe zete számára.
Amikor a Ho/ct keresztülhalad a B
á 9
) *
@
A Hold rek jegyében
Köve
acháx Akinek Holdia az ikrek jegyé ben áll, fürge észjárású, egyik Virága gondolatról könnyen ugrik a levendula másikra. Lehet, hogy több el Állata képzelése fut párhuzamosan, majom de meg kell tanulnia, hogy be fejezze, amibe egyszer belefo gott. Az ikrek-holdú ember gyakran pletykál és -fecseg, mert imádja a kimondott szót (és saját hangját)- A legnagyobb kihívási számára a csend és a másokkal összehangolt munka jelenti. Hamar ráun a dolgokra, mert mindig újabb ötletek és meg oldások jutnak az eszébe; gyors észjárása és rugalmas gondol kodása így erőssége, de egyben gyengesége is lehel. Olyan gyorsan vált témát (kivéve, ha lebilincseli a beszélgetés), hogy gyakran észre sem veszi, hogy nem értette meg partnerét vagy hogy tanulhatott volna tőle. Az ikrek-holdú ember fárasztónak találja érzelmes ember társai társaságát, és általában nehezen fejezi ki saját é/zelmeit. Az élet könnyedebb oldala vonzza, a csevegést és a térsasági Amikor a WoW keresztülhalad az Ikreken, vigyáznunk kell, hogy kapcsolatokat kedveli. Ha ötleteivel, barátkozókedvével meg dolgaink tényeken alapuljanak. Nem szabad hagynunk, hogy fitalálja közönségét, boldog és elégedett. gyelmünk elkalandozzon, ügyelnünk kell, nehogy félvállról ve Az ikrek-holdú szülő szereti inspirálni gyermekeit, alkalmat gyük feladatainkat Látnunk keli. hogy stresszes időszak követ teremtve nekik a világ felfedezésére. A következetesség nem kezik, am feszültséggel', kimerültséggé! járhat kenyere, de szórakoztató, s képes órákig játszani gyermekeivel.
A Hold a Rák jegyében A Hold otthon van a Rák jegyében, ami azt jelenti, hogy ez a legjobb hely a számára. Mivel uralkodó bolygója ennek a jegy nek, befolyása itt felettébb erős. A rák-holdú ember igen érzé keny, érzelmi biztonságra vágyik. Olyannak kell elfogadni, ami lyen, mivel ha visszautasítják, defenzívába vonul. Finoman rea gál a környezet hangulataira, és nagyon intuitív. Megérzései qyakran helyesek, ám viqyáznia kell, nehogy túlzottan meqbízzon bennük. Nem szabad hagynia, hogy eluralkodjon rajta a megbántottság vagy az elutasítás. A rák-holdú ember a zodiákus „gondoskodója", aki szár nyai alá veszi a betegeket és az elesetteket. Bár ez legjobb tulaj donságait hozza elö, fennáll a veszély, hogy a törődés megszáltottságbe csap át Meg kell tanulnia, hogy engedjen másokat hibázni, és hogy nem kell folyton megmentenie mindenkit, aki bajban van. Túltenghet benne a ragaszkodás és a bírvágy. A rák-holdu ember sokszor inkább visszahúzódik, ahelyett hogy kibeszélné a konfliktusokat. Köve Hajlamos az önsajnáiat'a, hoidkö gyakran szeszélyes, kiszámítVirága hatatlan, pesszimista. A vUilil'Om rák-holdú nők többet Állata szenvednek a menstruáció rák előtti feszültségtől, mint más kor született társaik.
A rák-holdú emberekből gondoskodó, segítő szőtök válnak. Jó dolog családi körben tölteni azt az időszakot, amikor a Hoki ke resztülhalad a Rákon: ilyenkor lehet leginkább segíteni másokon
A
H o l d
m
3
q
I
3
j
s
A Hold a? O r o s z l á n jeo'yérwn
Köve
Akinek H oidja az Oroszlán je-b n gyében áll. természeténél fogVirága va társas lény. szeret a figyenapraforgó lem icözéppűntjában lenm. KeÁllata vésse ismeri a féléimet, beíeoroszlán vág a dolgokba, mivel azt hi szi, övé a vitág. Hajlik a parancsotgatásra, az önzésre, aminek kedvező vetülete, hogy mo tiválja a bizonytalanokat. Meg kell lelnie a?t a tevékenységet, amely extrovertált személyiségének túlfűtöttségét aillaoítja. Az oroszlán-holdú ember szomjazza a megbecsülést Büsz ke és erős, mint a. nőstény oroszlán. Imádja a rcmantikát, s gyaktan csodálok gyűrűjében laláljs magát Fontos, hogy meg tanuljuk az alázatosságot ha Holdunk az Oroszlán jegyében áll, s kissé visszafogjuk pörgő életstílusunkat Az etövigyázatossaq kevéssé jellemző, amikor a Hold ebben a pozícióban áll. Gondolkozzunk, tervezzünk meg mindent, mielőtt belekezöúhK valamibe, különben rengeteg kreatív őtlel veszhet oda az önimádat örvényében. Az oroszlán-hotdú ember közvetlen, élvezi a társaságot. Mint szülő. saját ér\'^ kiterjesztését láthatja gyérme
Arn:kor 3 Hoki kereszjúthaíatí az Oroszlánon. ügyelnünk kell, n&hogy önző módon. nagyképűen vagy tolakodóan vr^elkedjún>
A ííolcl a S z ű z jeg'yéritm Akinek Holdja a Szűz jegyében áll. józan, helyes itélöképesse gü, rendkívül tiszta, takaros, rendszerető ember. Tapintatos és diplomatikus, remek békítő és kivákj tárgyalópartner A szüz-holdú ember hajlamos az idegeskedésre, gyakran feszült, mivel hiányzik belőle az alapvető önbizalom Kúlöno sen szépen fejezi ki magát - sok híres !ró Holdja áll ebben a jegyben. Vigyáznia kell. nehogy túl kritikus és ítélkező legyen maqas elvárásokat támaszt másokkal szemben, akik ettöi ké nyelmetlenül érezhetik magukat Kiemelkedő teljesítményeket ér ei, mivel módszeresen dol gozik. Figyel a részletekre, otthona ragyogóan tiszta, irodája rendezett. Nagy alapossággal készíti el terveit, a'.ig követ et hibát Ez a szigorúság azonban gyakran hátrányt jelent, és egy kis rugalmasság, könnyedség hasznára válhat. Stabil és megbízható társ, ügyesen oánik a pénzzel, jó ér zéke 'ian a befektetésekhez. A szülői szerephez is következetes korrektséggel viszonyul, gondoskodását gyakorlatiasság jellem zi, Mivef a piszoktól, rendé: lerségtől való kóros itózása Köve súrlódásokhoz vezet a csatádnefrit fjáde) ban, a szűz szülőnek meg kell Virága tanulnia, hogy lazábban fogja boglárka lel a dolgokat, s engedje, hogy Allata Amikor e Hóid keresztülhalad a Szúz csillagképén, eótérbe kerül gyereket olykor piszkosak vagy macska rendetlenek legyenek. az egészség és a tesvnozgés. fíyenkor kezdjünk fttne&-programba
H Q l d
m a
a
, a
A Hold a Mérleg jegyében Akinek Holdja a Mérleg jegyéoen áll. imád|a a szépséget és a harmóniát. Természetiéi fogva bájos és szeretetremél tó, képes a vitás kérdéseket más szemszögből látni, mint a többié*. Ez leszi Őt rendkí vül jó ügyvéddé, diplomatává vagy politikussá. Ugyanakkor a végleges döntések nagy nehézséget jelentenek számára. Megértő és érzékeny mások gondolatainak, érzéseinek megítélésében, ezért az emberek sokszor az ő vállán zokognak. Jo lenne tudniuk, hogy a mérleg-hold is megunhatja ezl a sze repet, főeg ha elvárják tőle, vagy gyengeségének bizonyítékát látják benne. Mivel természeténél fogva kreatív, otthonát művészien ren dezi be. akár kevés pénzből is. tz a hajlama munkájára is kiter jedhet: dolgozhat előadóművészként vagy a vizuális művészetek területén színházban, festőként, táncosként, zenészként. Könnyen lesz szerelmes, őröméi leli kapcsolataiban, szeret kötődni. Kerülnie kell azonban a délibábokat s szembe kel! néznie saját hibáival. Ha otthonában nincs harmónia, egészsége veszélybe kerülhet, fejfájás, fizikai feszültség sújthatja. A mérleg-szülö meg szeretné oszlani gyermekeivel kultu rális érdeklődését, ám engednie kell, hogy kifejlődjön saját sze mélyiségük. saját érdeklődésüket követve haladjanak, és kibon takozzon kreativitásuk.
fJ^B^PHB A mérley-holdó emberek szép otthont, nyugodt környeztet te remtenek maguk körül. Amikor a Hóid keresztúthalatí a Wér/eg csillagképén, érdemes kapcsolataink harmóniájára figyelnünk
A ITold a S k o r p i ó jcg'yébcn Köve Akinek Holdja a Skorpió je topáz gyében áll, borzasztóan titok Virága zatos, nehéz a lelke mélyére Knzantém látni. Sérelmeit hosszan dédelAllata geti. Az élet napos oldala sas gyakran elkerüli, túlontúl ko moly. Viselkedése sablonossá válhat. Meg kell tanulnia, hogyan irányítsa érdeklődését az Öngyógyítás, a csapatjátékok és az egészséges életmód felé, A skorpió-holdú ember megérző képessége jól használha tó a? orvoslásban és a kutatásban, de jó nyomozó is váihat be lőle. Akkor a legboldogabb, ha nyugodi magányban, lavarlalanul dolgozhat. Kapcsolataiban - ha hagyják - sokat tud adni. Haragját, megbántottságát nem szabad sokáig magában hordoznia, felejtést és megbocsátást kell tanulnia és továbblépni a gon dokon. A skorpió-holdú szülő a széltől is óvja gyermekeit, olykor már-már zsarnoki és féltékeny, nem fogadja el a tanácsot. Meg kell értenie, hogy gyermekeinek sokfé'e kapcsolatra van szük Amikor 3 Hold áthalad a Skorpió csiHagtepen. gyakon a destrukségük az egészséges társasági emberré váláshoz. A túlzott tív viselkedés. Ebben az időszakban ne érintsünk érzékeny témákat védelem néha hasznos, máskor viszont fojtogató.
18
A
H o l d
rfl a g i
á j a
A I (old a Xyilas jegyében Akinek Holdja a Nyilas jegyében áll. társas lény Mókás, vicces - és indiszkrét. Gyakran szól meggondolatlanul; meg kell ta nulnia. hogy ne taposson a másik ember leikébe. Önálló és in dividualista, önmagáról alkotott véleménye kedvező, így nem nagyon törődik vele, mit gondolnak róla mások. Rátermett, de hiányzik belőle az érzékenység, igy könnyen eltipor másokat, ahogyan felfelé törekszik. Altatóban jól teljesít, de vigyáznia kell, hogy ne legyen gondatlan, ne költekezzen túlságosan. A szerencsejáték számára erűs kísértés. A nyilasholdú ember figyelmetlen, s hasznára válna, ha megtanulna fi gyelni a részletekre. Természetéből adódóan viselkedése nemtörődöm, szellemi kihívások hiányában nyughatatlanná válhat Afckor tud felnőni a feladathoz, ha munkája erőpróbák elé állítja. A Hold ezen állása nagy bölcsességet adhat, ha a nemtörődömséget érzé kenység tompítja. A nyilas-holddal az ember jó társ. és az állatövben talán a legjobb szülő. Viszont ha el kezdenek romlani a dolgok, a nyilasnak csak hűlt helyét fogKöve juk találni: könnyen továbbáll, zafír hogy ígéretesebb helyet keVirága ressen magának. Általában szegfű boldog ember, ezért nehezére Állata Amikor a Hoki áthaiad a Nysfas otttagképen. egy s más esetieg esik elviselni a kényelmetlenló nem aiakui terv szerint. Legyünk rugalmasak ségeket.
A Hold a Bak jegyében Akinek Hokija a Sak jegyében áll, keményen dolgozik, akár munkamániás is lehel. Szinte fanatikus elhivatottságot érez a pénzcsináláshoz. s mindenáron sikereket akar elérni - gyakran a magánélet rovására. Nem tartják könnyű jegynek, mivel a bak-holdú embernek sokszor kell áldozatot hoznia. Mártírrá válhat. Í emiatt sűrűn panaszkodik. Allergiában és különféle bőrproblémákban szenvedhet. Spontaneitása hasznára válik, különösen, amikora mártírszerep korlátai teszik beteggé. A bak-holdú ember céltudatosabban képes érzelmeit kor dában tartani. A bak-holdú nő gyakran félreteszi érzelmeit s olyan társ mellett állapodik meg, aki képes anyagi biztonságot nyújtani számára. A férfiak viszont sokszor olyan nőkhöz kötik életüket, akik elöremozdrtják karrierjüket. Aki ebben a jegyben születik, nem szereli a kockázatokat, inkább biztosra megy. A bak-holddal az érzelmek nem töltenek be meghatározó szerepet, az ember hajlik a ma Köve gányra, a zárkózoltságra. Ezt ónix viszont gyakran spontán hu Virága mor ellensúlyozza, feloldva a árvácska rideg, felsőbbrendűséget tük Allata röző külső megnyilvánuláso kat, amelyekkel a külvilág felé kecske fordul.
Amikor a Hold áthalad a Bak csiüagképén. megfelelő az iöó, hogy gyakorlati kérdésekkel, pénzúgyc-kkel töröd/unk A bak férfiak és nők nagy súfyt fektetnek az anyagi biztonságra
I
d
* 9
A Hold Jt V í z ö i i t ő j e g y é b e n Afenefc Holdja a Vízöntő tso-soen áll. eredeti gondotkxcó, gyakran lesz belőle afce*o- vagy előadóművész.
Köve feltété borostyán Virága hóvirág Állata
•setedése elkápráztatja baráa c Az élei számára olykor arak-nas és egyhangú, ilyenkor vigyáznia kell a meggontíolat*r esszéddel, a nyegle viselkedéssel. Meg kell találnia az •a©ensúiyt az újító ötletek és a gyakorlati tettek között, s -j-atódnia kell a fellobbanó isteni szikra gyújtó hatásától, "»e4őtt megbizonyosodik tervei kivitelezhetőségéről. A vizőntő-holdú ember szókimondó és találékony. A sza■aadság szerelmesekért! vonzza a társadatom megjobbításának tehetősége. Függetlensége nagyon fontos, gyűlöli a köt öltseaeket. Gyakran rrvvielkezik rprmés7Prfp|pni. delejes képes e t e k é i , vonzza a szokatlan eseményeket. Rejtélyes hajlama sokszor titkolózik, s kerüli, hogy beléje lássanak. A vizöntő'holdú ember kiszámíthatatlan, másként reagál, •■*■* várnánk. 5 ez néha zavart okoz. Figyelnie kell anyagi éí> *£*ti btz-.onságára. Az idegeskedés és a feszültségek árihatnak sgészségének, különösképpen szeme és testének alsó részei •annak veszélyben. A vizöntő-holdú szülő ellentmondásos. Erős morális támo Amikor a Hold áthalad a Vízöntő csillagképén, megszaporodnak gatást nyújt gyermekeinek, ugyanakkor elvárja tőlük, hogy fia a kreatív, a metafizikus gondolatok, egyöen tehetőség nytök tfon függetlenné váljanak. a karitatív cselekvésre. Megfelelő időszak hézbulik rendezéséhez
A Hold a Halai? jegyében Akinek Holdja a Halak jegyében all, rendkivü-; éKE&eajt s Köve gyakran okkult vorzalmú, arretiszt ami természetes intuitív ké pességgel párosul. Kedves, monafélék egyuttérTŐ, megértő termé Állata szet. Kreatív, így ha kellő ma nal gabiztosságra tesz szén. nagy ykereket érhet el. Az étéinek nemcsak az anyagi oldalát nézi. gyakran segítséget nyújt a rászorulóknak. Konfliktusoktól való félelme néha meggátolja, hogy őszinte legyen. Hajlamos halogatni a dolgosat, mindenféle mentséget keres, ém megfelelő támogatással nagy nasz-íá-a válhat em bertársainak. Romantikus természetéből fakadóan biztos lárva vágyik. aki megérti érzékenységét és sebezhetőségét, aki viszonozza érzelmeit. Jóindulatát könnyű kihasználni, mély érzéseit könynyü félreérteni. A halak-holdú szülő kedves, gyermekei igényére figye lő, árn néha éppen gyermekeitől vár támogatást. Rendkívül ál dozatkész: nagyon sokat tesz gyemekei jövőjéért, képességeik Amikor a Hold áthalad a H$lak cstKagképeri. óvakodjunk az érzel kibontakoztatásáért. me kirohacésoktó! és a negatív, depresszióra hajló magatartástól
m
H o l d
A told
,%5 V
A 9
Az ókori civilizációk az év holdciwhisai szerint jelöltél? ki ünnepeik időponljál.
Az általunk jelenleg is használatos Gergely-naptárt a Föleinek a Naphoz viszonyított helyzete alapján készí tették el - a szoláris nap hosszai merve ki - , nem pedig a Hold sokkal kevésbé kiszámítható liivi ciklusát véve alapul. Bár ez utóbbi rendszer sokkal bonyolultabb, több kultúra, mint például a héber és a mohame dán, mind a mai napig képes a Hold járásából számítani az időt.
gukat is lemosták, hogy serkentsek termékeny A holdümnepek ségüket Dianának a szeptemberi teliholdkor A lunáris évet hónapokban, nem pedig na is hódoltak. Hekaténak, a telő hold istennő pokban számolják. Minden egyes holdhónap jének ünnepe augusztus 13-ra esik. Ekkor a a Hold egy teljes ciklusát foglalja magéban, jó időjárásra és a biztonságos aratásra kérték amely az újholdtól kezdve az első negyeden az istennő áldását. és a holdtöltén keresztül az utolsó negyedig A Holdat számos kultúra tiszteli. A Zhong tart. A buddhisták számára a holdtölte és az Qiu Jie (Csüng Csiu Csie) elnevezésű Őszi újhold ideje nagy jetentőséggel bír, mert úgy holdunnepen a kínaiak áldozatokat mutál hiszik, Buddha holdtöltekor született, vilá nak be a bőséges aratás liszteletére. A hold gosodott meg és távozott a Nirvánába. Mai ciklust a pogányok holdtölte-szer la rtásokkal ünnepeink nagy része eredetileg holdünnep ünnepették; ilyenkor a teliholdat dicsőítettek, volt, keletkezésük a holdciklus szerinti idő számítás korára tehető. A Húsvét időpontja A kellék gyakran szertartásos tüzetés lakomát ültek, miután elmondták kéré mind a mai napig a holdtölte időpontjától gyújtottak a hoídürinep előestéjén seiket és felajánlásokat tettek, hogy megem lékezzenek a Hokianya bőkezűségéről, telifügg. A kelta Imbolc (február 1.) és Beitane hokikon érettségéről, amelyhez a termékeny (május 1.) is holdünnep volt eredetileg. Egyes napokat régen a Holdisten nőknek szenteltek. Az ség képzetét társították. Sok ősi kultúrában fáklyákat gyújtot tak. hogy a holdsugarak könnyebben megtalálják a Földre ve egyik Diana-ünnepet május idusának nevezték, és a májusi teliholdkor tartották, ilyenkor a nők kitakarították és rendbe zető utat, biztosítva a terményekre, gyermekáldásra és időjá rakták a barlangokat, patakokat és vizes üregeket, majd ma- rásra gyakorolt kedvező hatást.
Az é v h o l d ü n n e p e i November 30. este
Hekaté-ünnep: időjárás
December 20-2 V este
Téli napforduló - kelta
Májust.
Bella ne/május-nap: termékenység, meleg, fény
Január 3 1 . este
csillagünnep: fény és élet
Május 9.
Artemisz ünnepe
Imbolc: megfiatalodás.
Május 26-31.
Diana májú;.
termékenység
termékenység, bőség
február 7.
Szeléné ünnepe
Június 2 1 . este
Február 12.
Diana ünnepe
Augusztus 13. este
Cendwen ünnepe Hekaté ünnepe: gyertyás felvonulás.
Március 15.
Kübelé ünnepe
Március 20.
ízisz ünnepe
Március 20. este
időjárás és báfeadás Szeptemberi
Gyertyák ünnepe/
Teliholdestéje
szeptember végi holdtölte: terméshozam
Eostre {Húsvét) ünnepé: termékenység Október 3 1 . este
Uá-dusBl.
HofeSstennök ünnepe
Hekaté ünnepe: az ősökről való megemlékezés
r
H o l d
A holdrázisok
m a g i é i
(21
Hagyományosan a Holdnak négy megjelenési formáját különböz
tetik mag; az új, a teli, a halványuló és a solél periódust. A korai civilizációk szerint az égitestnek háiom arca van: a telő hold, a telihold és a fogyó vagy sötét hold. Ezek a Hármas Istennő arcaihan: a szűzben, az anyában és az öreg, bölcs asszonyban testesülnek meg. Bár az ősi szertartás okai a törzsfők vezették, a ceremóniára mindig nők felügyellek, akikről azt tartották, hogy képesek a Hold energiájának felfogására,
Újhold
A f o g y ó vag'y s ö t é t h o l d
Az újhodat Artemisz istennővel hozták A fogyó hold felett Hekaté. Kübelé és Ceridkapcsolatba. Ő adja hírül az új holdciklus wen uralkodik. A harmadik negyec a dol kezdetét. A mágikus gyakorlatokat végzők gok elengedésének és a belőlük nyert ta számára ez egy olyan időszak, amikor va pasztalatok és meglátások feldolgozásának lami újhoz, most indulóhoz kérhetnek se időszaka. Ilyenkor van lehetőségünk a gyó gítséget. A mágikus kör keleti részén he gyításra is. Ezután érkezik a Hold a negyedik lyezkedik el ahof a holdkelte és a hajna! is negyedhez, a növekvő erők periódusához. megjelenik. Karcsú szépségét fiatalnak és A fogyó vagy sötét hold szakasza a ciklus sebezhetőnek látták, amely magában hor fontos része, ekkor a dolgok visszahúzód dozza 32 eljövendő, még ismeretien teli hatnak önmagukba, mielőtt az újhold min hold ígérsiét. Az újhold a szüzek, az ártat dent újra előnozna. lanok és a fogantatás szimbóluma, idő .4 hoidökíus eiső negyede az ú/A sötét hoW a fekete mágia ideje, szaka 3Z első negyed első három napja hokidal kezdődik s a felhőid rnegkülönösen a téti hónapokban, amikor keve kedvez a; egészségnek, az Önfejlesztésnek, sebb a fény.fczaz időszak azonban a meg az eljövendő hónapra vonatkozó lervek jelenéséig lart értés kifejlődését is elősegítheti, ezért jó, ha megvalóátásánakszemlélődéssel és meditációval töltjük. Amennyiben nem va gyunk pontosan tisztában vele, mit csinálunk, inkább tartóz Az egész első negyed a növekedés és a fejlődés ideje, és így kodjunk a cselekvéstől, kivéve ha valaminek a?, elűzéséről vari ugyanezen célok szolgálaiába lehet állítani, mint az újholdat. szó. A cselekvésre megfelelőbb a holdtölte utáni első négy nap Ez azonban csak akkor sikerül, ha már szilárd alapokat - nem pedig a teljes sötétség időszakateremtettunk munkánkhoz.
Telihold Holdtöltekor a legtelítettebb, legérettebb az égitest. A telihold a termékenység, a bőség és a fény megtestesülése; többek között ÍZÍÍZ. Szeléné és Diana személyesJti meg. A telihold ren delkezik legerőteljesebben a nőies jelleggel, így ö a gyümölcs hozó, aki serkenti a magvak növekedéséi. Hozzá fordulhatunk a föld, a :est termékenységéért, s a vízi utazás biztonságáért. Teljes holdtöltekor, illetve a megelőző három napban legked vezőbb bemutatni a telihold-mágiát. Ezt az időszakot nevezik második negyednek. A telihold-szertartáson a főpapnő magához vonzza a Hold energiáit, megtestesítve a nőiség misztériumét. A felrajzolt má gikus kö'ben pentagram-helyzetet használ. Ha lehozza az ener giákat, feltöltődhet és felfrissülhet, hogy képes legyen elvégez ni önmaga és közőssége következő életciklusának feladatait. A holdtölte időszaka az őrületről, a hold kórosságról is köz ismert. A telihold energiája epilepsziái is kiválthat, s növelheti a balesetek veszélyét. Azok az emberek, akik érzékenyek a Hold befolyására, érzelmileg és szellemileg zaklatottabbnak érez hetik .—agukat. A nők életében a telihold szimbolikáját te kintve - a: ovuláció természetes ideje lenne.
A Hold fázisai egy In, :.(■. k js megüsjsfteÁbt&o&f-Hlálhdljw.«*gp*"; "
Egy hotdhónap pontos.n 29 napból 12 órábóf, 44 percbe; és 28 másodpercből áii
A
H o l d
m 49
I a
A Hold hatása
A naptár megjelenése elolt
köréhe tartozott a Hold fázisainak megfigyelése, s neki kellclt tájékoztatnia a törzs
többi lakját
az újhold
megjelenéséről, hogy a növekvő holdhoz kapcsolódó tevékenységek megkezdődne ssenek. A régi korok em bere tisztában volt vele, milyen erős hatással van életére a llolcí; befolyásolja az időjárást, az árapályt, lakrözi a természet termékenységi ciklusait.
A menstruáció alatt a nők fokozottan A H o l d és a n ő k érzékenyei: és rendkívül fogékonyak. Sok A Holdat mim a nők őrét és védelmezcjéi óxori kultúrában tartották eket túlzottan régóta hozzák kapcsolatba a szaporodási erősnek „holdnapjai k" alít:, igy szokás vok, ciklussal. Számos ókori civilizáció adotí e\Ő rogy ■yenkor visszahúzódnak a törzs éle Termékenységi ffcusokal és ürnepelle éven tétől. Bár a mocern társadalmakból hiányzik ként megrendezett ünnepségeken a Hol ez a yyakuilat, I .asznunk^ válna, ha ezt a * da;, amikor a Huidislenriö sey;u>éyél é> júidőszakot fenntartanánk a befelé fordulás indulatát kérték a termékenységhez. ra, és a „holdnapokat" arra használnánk, A női menstruációs ciklus a Hold cik hogy elengedjük az előző ciklust, megtisz lusának .dotartamát tükrözi. A néke:, az tuljunk, és megszabaduljunk a múlt prob élet hordozóit régen a Hotcisienrók gyer Akárcsek a nőknek, a Holdnak is lémáitól, teret engedve a? új colgoknak. mekeinek tekintették- Ha mély megérző vannak ciklusai. Mindketten képe ria bölcsesség tölti et szívét, a no a leg képességük spirituális bölcsességgel páro sek az élet megfelelő körüi nek kialakításéra a hofdciklus távlatai is nagyobbra nyílnak. csesség felleléséhez az egész holdciklust Többé már nem az érzelmek parancsolnak, v e g kell járni. Ezt meditációvá' és szívből hanem ŰZ éleslátás és a fe smeres; a nőt már nem köti a jövő odaaoással könnyen el ehet érni. Minden nÓ szívében ott a szeretet ciklusa. Áltatában kézenfekvőnek találja a másokról ragaszkodás: a feltétéi nélküli együttérzés veszi át az önzés és a féltékenység helyét. A bocs nőnek rendkívüli ereje van. való gondoskodást, s hogy életét a szépségnek és a harmóniá nak szentelje; s azt is, hogy inkább szivéből szóljon, mintsem intellektuálisan ég a cclgokat. Ez a „fényes Hold" A H o l d s z á m m i s z t i k á j a fázisát tükrözi. A nőnek azonban van egy másik oldala is, A számmisztikában a Hold a kettes számnak felel meg ez egy igen feminin szám -> bár a mágia a <'lences számot tulajdonít amelyik féltékeny, fondorlatos, birto<íó, bosszúálló, rosszindu ja az égitestnek. A Hoki befolyása alá tartozik minden olyan év latú, oremenstruáciős-eza „sötét Hold" fázisa. vagy hónap, a^ol a számjegyek összege kettő. A Hold évei ro mantikusak, alkoióak. kiszámíihatatíano*. rrélyek, ösztönösek, harmónia és stabilitás utáni vágyunk feltámadása jellemzi Őket. A Hold negatív tulajdonságai is érvényesülnek a kettes számú években; ez a dporessziö'a, b ^oklás* vágyra és kegyetlenségre való hajlamaink felerősödését jelenti. Ha kíváncsiak vagyunk rá. vajon a Holdévét irju<-e, össze kell adnunk az évszám négy számjegyét (például a 2090-es év: 2 i 9 = 11; 1 - 1 = 2). Ha az 1993-es esztendői vesszük, akkor az összeadás elvégzése után az "-es számot kapjuk (1 + 9 - 9 + 9 = 28; 2 í 8 = 10; l - 0 - '). Az l-es szám a Naoot jelképezi. A 2000-es év számjegyeinek összege kettő. Ív* ivei a Hold évéről van szó, az 'dőszak meghatározó a belső érzéseinkkel és érzelmeinkkel való kapcsolatielvétel, családi együttlétünk, a termelékenység növelése és az egész világmindenség javára végzett munkánk szempontjából. Ahogyan az idő kereke a Naptól a Hold tele fordul, a kfezáffifthatőiság mértéke csöxken, ám az új évezredbe gyümölcsöző holduratom alatt léptünk be. Az egyszeresfényudvaraHoKÍ körül enyhe szellőt igér
A
I
2
3
4
s
H o l d
m á g . á i a
\23)
A kék Hold 6
7
8
9
Létezik egy angol szóias, „a kék hold idején", vagyis „nagyon ritkán", ami arra utal, amikor két telihold fordui elő LgyanabA B C 0 E F H 1 G ban a naptári hónapban. Ez igen ritka, a huszadik szé/adban például csupán negyven alkalommal fordult elő. L M N R 0 P Kék Ho!d körülbelül két és fél évente egyszer fordul elő, Q - K általában a hosszabb, 31 napos hónapokban. Ilyenkor megket S T U V VV Z X Y tőződhet a Hold ereje. Egyesek ugyan szerencsétlennek tartjak. de tény, hogy ez az időszak mágikus, alkalmas a hosszabb távú AÍ*hoz, hogy megtudd, Hoki-ember vagy-e. nézd meg kereszt- célok megfogalmazására. Kék Hold idején vessük el a r^agokat toKfd betűinek számértékéi a iábiázaton; ha a kapott összeg a jövő számára, időt adva kíesirázásukhoz és növekedésükhöz, *znö, erbs kapcsolatban áitsz a Hóiddal míg a következő kék Hold fel nem kel. Mindamellett óvatosnak kell lennünk, ha varázsláshoz akarunk 'olyamodnt az ivén teli A hold-emberek íakik nevének vagy születési évszámának hold alatt. Nagyon világosan kell megfogalmaznunk Kérésün összege keltő) odaadó szülők, szükségük van a biztonságra, az ket, mivel ez a Hold kettőzött erejű. élelmi megerősítésre. Erős kapcsolatban állnak a természettel A kék Hold idején született emberek eíött nagy lehetőségek ás a vízzel, akar negatív, akár pozitív módon. Ennek a személyi állnak, ám lehet, hogy nehézségekbe ütköznek, amikor ki akar ségtípusnak sötét oldalához tartozik a féltékenység, a mes ják bontakoztatni tehetségükéi. Erősségeik egyben gyengéik is. terkedés. a félrevezetés és a bosszúálló természet. A „Kettes" Meg kell tanulniuk, hogyan használják erejüket önmaguk és embereknek vigyázniuk kell, nehogy kétszínűvé váljanak. mások boldogulásara. A kék Hold felerősíti a Holdnak az időjárásra gyakorolt A nevek számértékének kiszámítása hatását; megnő az esőzések, viharok valószínűsége, és váratlan -asználhatjuk kereszt nevünkéi, teljes nevünket vagy egy olyan áradások is gyakrabban fordulnak elő, mint egyébként. r
A 11old és az időjárás A Hold erős befolyást gyakorol bolygónk klímájára és at-rtoszférájára. Hatással van a Földet körülvevő elektromágneses •nézőre, ami megváltoztatja a légnyomást és időjárási inga dozásokít okoz. A kutatások azt mutatják, hogy a telihold nö vés a meteorbecsapódások számát, és befolyásolja az ózon mennyiségét a légkörben. A Föld mágneses tere a Hold havi ciklusa alatt épp eleget változik ehhoz, hogy ne csak ai időjárásban, hanem egészségi áfiapoiurkban is változást okozzon. Az idősek állítása, miszernt csontjukban érzik a változást, jó esőjelzőnek bizonyul. Reumatikus fájdalmaink megbízhatóan jelzik a levegő meg nevekedett páratartalmát. Ügy tartják, a Hold befolyásolni képes az esőt, s viharokat, 3-'3dásokat, hurrikánokat és vulkánkitöréseket okoz. Ezek az események közvetlenül holdtölte után a leggyakoribbak. A Hoíd ereiének ezen aspektusa pszichológiai változásokat is okoz: tapasztalatok szerint a mentális instabilitás drámaian ff>egnő viharos időszakok alatt. Nagy szárazság idején a törzsek vizáldozafot mutattak be a f-'Gidnak, vagy a lefejt tejet ajánlották fel. Gyakran agyag golyókat dobáltak a telihold felé. hogy elősegítsék az esőzést (mivel az agyag kiválóan tartja a vizet).
A kék Hold idején szúletettek megértéséhez srnemunk keli a Hold még'áját. Ezeket az emberekéi könnyen befolyásolhatják hangulataik, állhatatlanok es indulatosaktehernek.de együtt érzők, gondoskodók és érzékenyek »s. azaz a Hoki mozgáia által szimbolizált változékonyság figyelhető r»vg életünkben
A
A H o I d erejének hasznosítás a Hold erejének hasznosítása
Ha helyesen értékeljük a Hoid mozgását és ciklusait, megérthetjük azt a hatást, amelyet ránk, a világra és a körülölünk élőkre gyakorol, jobban megértve az em berek viselkedését. Ezt a tudást aktívan is használ hatjuk, ha megragadjuk a Hoid titokzatos erejét, amely sokféle tekintetben segítségünkre lehet az életben. A Hold energiája erős és titokzatos. ám rnhdig rendelkezésünkre áll, amennyiben képesek vagyunk rá hangolódni szeüd ritmusára.
A fűzfát a Hold kívánságfájának tartják: ha meg akar juk nyerni az égitest támogatását, kössünk fehér vagy világoskék szalagokat ágaira a holdünnepen, így kí vánságunkra irányíthatjuk a Hold figyelmét. A Hold másik fája a szántál. Védelmező, tisztító, gyógyító képességekkel ruházzák fel, kérgét és forgá csát szertartásokon használják. Illa ta nyugtató hatású.
Ha a Hold különleges virágait használjuk, erősödni fog kapcsola Mivel a Hold erős befolyást gya tunk az égitesttel. A holdcklusokkorol az időjárás megszokott rend nak megfejelő talizmánok érzéke jére és ^ növekedésre, kihasználhat nyebbé tesznek bennünket az intui juk energiáját, ha a legkedvezőbb tív felismerésekre. A tarot sorskere holdfázisban ültetünk, vetünk, majd kének holdábrázolása az égitest aratunk Négy periódust kell tekin intuitív erőivel való kapcsolatba tetbe vennünk. A Hold befolyása újlépés hathatós eszköze lehet holdtól teliholdig erősödik (fényes Hold), onnantól Bizonyos kristályok jól rezonálnak a Hold finom pedig g/engül {sötét Hold). energiájára. Ezek a kristályok segítenek abban, hogy A rituálék és ceremóniák végzése során nem szabad összhangba hozzuk saját rezgésünket a Hóidéval, és elfelejteni, hogy akárcsak a többi bolygónak, a Hold ezzel világos álmokat, tisztánlátó ébredést, méry és nak i5 vannak társított növényei. Virágai közé a vízi pontos érzékelést, jobb emocionális megértést is nyúj növények tartoznak, mint péidául a vízililiom, a lótusz tanak. Mindezek a dolgok elmélyítik a Hold mágikus és a vízítorma, valamint a jázmin és a mák. Uralma alá misztériumával kialakított kapcsolatunkat, elősegítik tartóik minden fehér vagy éjjel nyíló virág. Telihold intuitív bölcsességünk táplálását s egyensúlyba hoz vagy újhold éjszakáján tegyünk a vázába hold-virágokat. zák életritmusunkat.
A
H o l d
m
á
g
i
á
j
a
Holdkertészkedés
Mivel a Hóid erős íiatást gyakorol a terméskozamra.,
a földművesek, kertészek és agronóimisok' évszázadok óta Telnasználják az égitest periódusairól ^erzclt tra dicionális ismereleket az üJletésliez, a mÖveIésb.é? és a? aratáshoz. Megfigyelték, mely tevékenységnek me lyik nolriTázití kedvez, és nogy a Hold a zodiákus mely jegyén halad éppen keresztül, ét> enne?: igazították a löia művelési munkáKat.
A koldcifelus
Újhold
Általános szabály, hogy a holdciklus első kH negyede a legkedvezőbb a gabonafé'ek, zöld termények, egynyári növények és v-agsk ültetéshez, gondozásához. A narnadik nsgyed a gumós és hagymás növényeknek, - '.= -;"i >'. cserjédnek és a rcb^'Karának kpdvez. A negyedik negyedben a ken genoozására fordítsuk figyelmünket: gyomláljunk, iílsuk a kártevőket főként amikor a Hold a Kos, az Ikrek, az Oroszlán vagy a Vízöntő je gyében áll.
A föidfels&'n felett virágzó növények magját újholdkor kell elültetni. Ekkor kell elvetni az olyan gabonákat mint az érpa. 3 kertben pedig eíüUetni a spárgát, a brokkolit, a kel bimbót, a káposztát a dinnyéi, a karfiolt, a zellert a cukkinit, a Tormát, a zsázsél, a ka ralábéi, a póréhagymát, 3 borsót, a papri kát a petrezselymet a sperótot. a sütőtö köt és a paradicsomot. £? a trágyázás ideje is; ifyenkor kell megművelni mindazt, ami nek növekedésé! és virágzását várjuk.
Kihasználtatjuk a Hoití energiaár, ha a hoíüíá2isok szerint kertész A komposztálást a sötét Hold idején kell elkezdeni. Ha a Hold tűzjegyben van, kü kedünk A telinold lönösen alkalmas az idő szárazvirágok sze A holdtölte körüli időszakban a lédús, désére, fűszernövények szárítására. A vízjegyben álló Hold a húsos zöldségeket jó ülteini. igy a tököt, az uborka:. A Hold földek és a kertek locsolására kedvező. ilyenkor a vízeiemre van a legnagyobb befolyással. Ekkor kell Minden állatövi jegy más és más kert; munkáknak kedvez. Ha holdnaptárt használunk, megtudjuk, melyik műveletet mikor érdemes elvégezni. Ha túl komplikáltnak találjuk a murvaiatok csszeegyezletését a megfetefö jegyekkel, akkor egyszerűen csak a Hold növekvő és csökkenő fázisait kövessük.
betakarítani 3 szálkai és a leveleket, begyűjteni a szárítani vaió fűszerek mágiáit, különösen, ha 3 Hóid valamelyik tüzes jegyen halad keresztül. A fűszernövényeket száraz napon szed jük le, így nem rothadnak meg a tárolás során. A begyűjtést kis idővel déli tizenkettő elöli a legjobb végezni.
Elemek szerinti kertészkedést táblázat ,1 cc,-3«r elsajátítottuk Alapelveit, a holdfázisok szerintifeetfésáfewil^o p n pny^?erü. Csupán arról
víz
TÜZ
LEVEGŐ
FÖLD
Ikrek { m e d d ő , száraz)
Kos ( m e d d ő , száraz)
Rák (termékeny, nedves)
Bika (termékeny,
GVOTICÍ:
Gyomlálás, rovarirtás,
A2 ültetés, vetés és ir_..
nedves)
e leni védekezés
kcnépolés
s?áfflár3fegkedveáöW!ioöszak
Üum65 ! O-ij-;-.'1:" ír".
Mérleg (nedves)
Oroszlán ( m e d d ő ,
Skorpió ( n a g y o n
Gyümölcsfák, *»űsos növé-
száraz)
t e r m é k e n y , nyirkos)
rfsk « «i-rv;w",kíségek
Avarégetés, íalajt-sztítás,
Üieiés. wetfe, művelés,féleg
Vöveíés. gyomlifis, kártevői
Qöítíae
gyom a &
szőlő művelés
sEen; véde«v'-.
Vízöntő ( m e d d ő , száraz)
Nyilas ( m e d d ő , száraz)
Halak (termékeny, nyirkos)
Bak (termékeny, száraz)
iíertáptfás, gyomlálás, kártevő* eSSíK védekezés
H^gvmaöSetéS, ke-rtápolás
Különösen gxnús ftóvó
Kedwzö a gumis növér*/ek
öltótése
száráéra
virtewJk
toébotiségtt
- -
Szűz ( m e d d ő , nedves)
A
H o l d
m í g i í i a
: 2? <
F o g y ó és sötét holil
Kukoncét újhold ideje a & f A íe.ny&í HOXJ tőején a üttessünk, így hersegő, húsos natermésre keli koncentrálni csövek eremnek máiö
A zöldségeké! fogyó -/agy sötét holdkor érdemes betakdritöni
rer
A holdfázisok közül a fogyó hoíd a gyökérzclcségek. a borsó. a bab és a fokhagyma ideje. Ilyensor minden a főid alatti fejlő désnek kedve/, illetve visszafogja a növekedést. Reme* időszak a "fűnyírásra, mivel a fű további növekedése lelassul, ll/er-.or jő szántani vagy megforgató* a földet, fogyó hold alait arassuk le és gyűjtsük be a termést, különösképpen a nyár végén. Ebben az időben kell a fákat, cserjéket metszenünk, és »*yenk;>* locsol junk. A lekvárt és a savanyúságot K fogyó hokikor kell eltenni Készítsünk kom poszt naivot, lehetőleg akkor, amikor a Hold a Skorpió jegyében áll, így fokozhatjuk az egész kert termé kenységét. Az éndíviát, a sárgarépát, a fokhagymái, a hagynál, s bur gonyát, a retket, a céklát és az eprei fogyó holdkor kell elültet ni a jó termés érdekében. Minden hagymás v rég. kétnyári és évelő növény ültetésére is 3 fogyó hold időszaka a legkedvezőbb, különösen ha a hold valamelyik vízjegyben áll. A facsemetéket akkor üttessük cl. amikor a fogyó hold a Rák, a Skorpió, a Haiak vagy a Szűz jegyében áll. Idő kell hozzá, hogy megtanuljuk a hüdke'tészkedés alap elveit, ám nemsokára észre fogtuk venni, hogy virágaink ragyo góbban nyílnak, a termés zamatosabb és ízesebb, fáínkoafe erősebb a gyökérzete. Az egész kertnek hasznára válik, ha a kertészkedésnek ezt az ősi módját választjuk.
Kerti víz áldozat a H o l d n a k Diana, a Holdisternó unrepe minden évben a májusi és szep temberi holdtölte idejére esik. Lehetséges, hogy kedvünk tá mad bemutatni egy egyszerű vízszertartást, akár a saját ker tünkben, aké' egy környékbeli vízesésnél, kútnál, pataknál, tónál végy folyónál, esetleg a tengerparton. E felajánlás a kútdíszítés ősi művészetére vezethető vissza, amit mindmáig gya korolna* néhány helyen. A közösségek szimbólumakkal, virá gokkal. kalászokkal, ágakká' diszitert táblát helyeznek hálájuk jeléül a vízlelőheiy mellé. A szertartást <éi nappal hoíötöíte előtt kell elvégezni. Ha elhelyeztük lábiánkat a víz mellett, kedvünk támadhat elmon dani egy imát a Holdhoz, áldását és védelmét kérve a követ kező éve. Saját spontán szavainkat használjuk. Kellékek Agyag Sodróid Kés Formára vágott fa Bc:t vagy pece< Szirrrok. levelek, gallya <, kagylók, virágon., k : rizs, kavicsok
1 Nyújtsuk ki az agyagot, és a ^asabton segítségével vágjuk a rripcfpielő formára.
2 Erősen >iyomkGöj*ik a fatornára 5 ■-;.,-; a rajzot ^irmokkal. az cgyaqot, majd rajzóink ftí a sa- !eveek
(28:
A
H o l d
m á g i á j a
A tarot és a H o l d ,\
Az érzelmi és lelkiállapotunkat megjelenítő taroi-kár
tyát cgyiptomból származtatják, jóllehet a jóslás más Hagyományos móns/ereinez hasonlóan eredete bizony talan. A középkorban a Holdat Fortunaként ábrázolták a tarot Sorskerék lapján. £ z a kártya ábrázolja az élet viszontagságait é? a szerencse forgandósága t. Mint a Sorskerék, a Hoki ií örökké változik, az élet nullámzására emlékeztetve bennünket.
A Hold kártyájának
mcgfxcjtcse
A Hold kártyája a tarot-csomag 18 -as számú lapja. Ez kilencet, a Hold mágikus számát adja. A kilences jelképezi egy ciklus lezárulá sai. jeíZ' az új kezdetei. Ha ezt a kártyái húz zuk, a megérzések és észlelések lesznek legfőbb szövetségeseink az elkövetkezendő napokban. Bízzunk bennük, és re kapkodjuk el az életbevágó döntések meghozatalát.
ryeket nem csillapít a magasabb rendű böl csesség, érzelmi zavarokat okozhatnak. Egy ciklus befejezéséhez közeledsz, de még nem kezdesz újat - emiatt félelem, aggo dalom, kétségek :árnadha:'ia< benned. Ne hagyd, hogy a képzelödés elragadjon; ma radj gyakorlatias, állj két lábbal a -földön. Bízz benne, hagy mihelyt sz összes ajtó be csukódik, valahol kinyílik egy új.
Ez az érzések és érzelmek, a női Tulaj Vegyük ki a pakliból a Hoki kártyáját és A Tdrot XVm-os .'ap/a, a Hold donságok kányája, ezért szimbolizálhatja az tartsuk úgy, hogy a kép hozzáérjen har érzelmi, lelki megértést és változást, különösképpen ha időnket madik szemünkhoz (a homlok közepén). Csukjuk be a szemün a Hold üzenete feletti elmélkedéssel töltjük. A lap arra is figyel ket, és olvadjunk bele a lapba: figyeljük meg a szimbólumokat, meztet, hogy a túlzott érzelgősség és a negatív reakciók, ameképeket és érzéseket, amelyek előbukkannak.
A t a r o t liolclkártyája Holddal való kapcsolatunk elmélyítésének egyik módja, ha elkészítjük saját holdkártyánkat. Találjunk ki egy mintát, ami a Holdat jelképezi számunkra egysze rűen engedjük, hogy alakot öltsenek el képzeléseink. A kártyát közvetlenül új hold előtt készítsük el. hogy biztosithas suk megérzéseink és érzékenységünk erő södését, ahogy az újhold is növekszik. • • • • • • • ■
•
■ • • •
Kellékek Olló Fehér kártyalap Vonalzó Ezüsttel író toll Festék vagy zsírkréta Ecset Ragasztó Néhány dolog az alábbiak közül: sz-sicsillám, ezústcsiííag. hold alakú ftitterek Képek nold-állatokról, madarakról, fákról, kristályodról, rsoid-viragokró! és víz-ói Fehér tollak (hattyú, lúd} Kék szalagok Ezüst ragasztószalag 2 kék vagy ezüstszínű gyertya
1 Vágjunk fc egy 9 x 13 ceníinéteres kár tyát. és rajzol uk 'é a minta", arrrt kitalá önfc. A kártya nagyobb alakú is lőhet, ha eléggé rnagaoízTosak vagyunk h$zz& 2 Fessük meg a képot, vagy raíjásszjií k . . r ' / t o : : koüázsalapanyagokat. Bag hogy gondolatainkat a képze-'et és a kreatív lás irányítsa, miközben a képen <
3 Ha nem erezzük *nagi,ikat c#gg? magab.ztosnatc a 'ajzciáshoz. vágjunk ki képeket hold31 nektá. iákról wagy vi-éyü«ú. vizekről vagy - ■fttótés ragasszuk ezeket a kártyára. Ha ettészúH, '.együk a lapot a: oltárra vagy olyan helyre, arre'.y kecves szárrurvaa. üyútsi-ik meg ké"; kék vatíy ezüstszirt 2 gyertyát, és medilá )u"k a keorcl hárgffi éjsz*<án s?tül. Bár milyen különös áí-Tcr Istuft, jegyezzük le.
r
A
lalizmánoi? i
H o l d
(3)
m á g i a
Bármilyen kis tárgy leliet nagy mágikus védőerővel felruházott talizmán,
mini például ejgy Kristály vagy ezüstamulett. Hatalma; megnövelhetjük, na saját pecsétünket és nevünk rajzit bevéssük a „kámeána", vagyis a mágikus négyzetbe. A mágiában a Holdat a kilences számmal társít ják. A Hold kámeájának összege minden irányban kibncet ad. A mágikus síyakorlatok során arra b a r n á l ljuk. hogy kapcsolatba kerüljünk a Hold nyújtotta
Vonzó
és eleresztő talizmánok
Hold talizmán készítésekor fontos a helyes időzítés; az új holdtói a telibodig terjedő időszak alkalmas arra. hogy magunkhoz vonzunk dolgokat, a telihold és a sötét hold közti periódus pe dig a dolgok eleresztésenek az ideje. Például ha új kezdetekre
ós képességckkvl.
A Hold kámeája A.Hoic kámeáját az érzelmek egyensj!yb3 hozására használ hatjuk, termékenységei kérhet JHK, segítségével ^okozhatjuk ér zékenységünket és pszichés képességeinket. Kérhetjük támo gatását éjszakai vagy víz. utazáso
vagy lermékenységfe vágyunk, használjuk az újholdat, a gyó gyuláshoz pedig a fogyó holdat, Az újholdtól a holdtólléig tart a vonzás és a növekedés ideje, a fogyó holdlói a sötéi holdig pedig a csökkenés és az elbocsátás szakasza.
37
78
29
70
2!
62
13
5^
5
6
38
79
30
71
22
63
14
46
47
7
39
80
31
72
23
55
!5
16
48
8
40
81
32
64
24
56
57
17
48
9
41
73
33
65
25
26
58
18
50
1
42
74
34
66
67
27
59
10
51
2
43
75
35
36
68
19
60
11
52
3
44
76
11
28
69
20
61
12
53
4
45
Helyezzünk a holdfénybe egy vonzó talizmánt holdkővel vagy kerek fehér kövei a tetején és hagyjuk o t t , míg be nem tel jesül a kívánságunk. Vigyünk egy eleresztő talizmánt a folyó vagy tenger partjára a holdtöltét követő első éjszakán, és e n gedjük. ncgy a víz magával sodorja. Figyeljük, ahogyan eltávo lodik. majd forduljunk e i . Ne nézzünk vissza. A talizmán elkészítéséhez etóVör ki kell találnunk egy pe csétet, amely a nevünket jelöli. Számoljuk ki nevünk szám értékét X 23. oki.).
Az „teabei" nevet például a 911253-as
szám j e ő l i . Rajzoljuk meg azt az alakzatot, amit a számok kiadnak a kámeán. Kezdjük egy kis körrel, majd vonallal kössük össze a számokat, így megkapjuk a nevet jelképező mintát. .tsabef" pecsétrajza a \
1loidl.iliy
mán
Nevünk rajzát hasziáijuk egy vonzó talizmán elkészítéséhez, amelyre felírhatjuk kívánságainkai. Addig hagyjuk a Hold fé nyén. m g kívánságunk teljesül.
• 2 ezüst- vagy fehér színű gysrrya • Gyufa • Ezisile: író toll
•
Vonaizó
•
Egy 23 x 23 centiméte res, négyzet alakú ter mészetes papír
3 Irju* kívánságunkat a papír fenn
4 'együí a WOfféSA az tíbía^pá'-
maradó részébe (például kérhet
kányra vagy valahová a holdfény
1 Gyűjtse meg & gyertyákat, hogy
2 Rajzoljunk egy 5 x 5 crr-es
jük. hogy átázásunk biztonságos
re. hogy k-VánségunknaV megsze
segítségül hívják a Holdat és
négyzetei a papínap bal felső sar
legyen). Hajts j k a papi.- négy sar
rezzük az égitest jó'ndLlatát. He
mondjuk ezt: .óV/őzJégy £e*s-
kába. Goncosan másoljuk befe s
kát középre, hogy egy olyan négy
lyezzünk egy hokJkövet vagy bár
nahl A te tözíefeledre gyújtom
nevünk rajzát egy ezüst tollal (ne
zetet kapjunk, amely egy gyémént-
milyen más kór ala^t "s^ér (övei
ezeket a gyertyákat, és segítsége
írjunk bele egyctcen számot sem
hc7 hason ít, majö ismétel u<. neg
a talzmá" teiejé'e - ez fogja
det kérem ezen az éjszakát"
a kameáboi).
a hajtogatást kétszer.
szmboí izéim a Holdat.
m á g i
á j
H o l d k r i s t á l y o k , s z í n e k és k ö r ö k
AHoUa
évezredek óta bizonyos szcul kövekkel hozzák kapcsolatba. A hagyomány a fehér vagy színtelen, áttetsző, csillogó köveket lársílja a növekvő fázissal és a teliholddal, a sötét vagy fekete köveket pedig a fogyó holddal és a sötét aspektussal, amikor ösztönös megértéseink támadnak, éri a bölcsesség keretesére indulhatunk. Lzek a kövek sémiiének abban, hogy rezgéseinket összhangba hozmuk a Hold rezgéseivel.
A l e n y e s h o l d f á z i s o k kövei
e/w-
A cefesztt kék vagy fehér « i -
Az azuntot a mennyország kö
hetjúk kristátydifrtdT egy tóhoz
fe/íhoítíás épsakán
nű változata lelki vezetőnkkel
vének tartják; segít ránango'
luma - a tengerből származik,
'/agy a tengerhez, hogy d vízben
lép kapcsolatba, hogy megvilá
lódni a spirituális, szellemi vi
s az egysze-űség, lisztaság és
megt-szt-tsuk őket.
gítsa álombéli utunkat.
lágra.
elege
Á2 akvamarinfaol ideális átom-
A kerekded fehér követet vagy
A színtelen kvarc oí-yan mint a
A hótdkő segfl egyensúlyoa
k'istály vá:ik; segít ráhango'óo-
kavicsokat a telihold jelképe
jég- Erős 'okosságot mutat a
hezni a hom-orá-is cikijst. e
n a tenger ritmusára, leeresz
ként, a vele volú
Huldüal. Gyógyításra, szerraná-
csendesít e háoo'gó érzelme
kedni saját lelkűnk mélységeibe.
megerősítésére haszna haljuk.
sok invo<á'ására használható,
ket, és kristálytiszta álmot ad.
hűpebulal
Az igazgyörgy a Hold szimbó
A s ö t é t h o l d f á z i s o k kristáT
A szent tűzkőnek természetes
A zsetl vagy fekete bcros~yán
Fekete kövekel séta közber s
A c trin tulajdonképpen Ö Nap
tyúk van a közepén
Viseíöjéi
kó színe mélyfekete; ez a sötét
ta alhatunk. Vigyu-K egyot ma
kristálya. AzerI került ide, m e r
megóvja az é j s z a k rémálmok-
hold szimbóluma, fclüzia kese
gunkkal, valahányszor zavaro-
megóv a rémálmoktól, így
"ól, a ''élelmektől, a negatív
rű gondolatokat, segít legyőz
sak gondolataink, vagy nem
nyugodtan ki tudju«; magún
ni a depressziót és a mélabúi
látjuk tisztán cédáinkat.
á l aljdni.
a g
A fényes H o l d k ö r é n e k kirakása Ezt a szertartás; havonta elvégezhetjük, tiszteletadásul a Hold nak. a nők védelmezőjének és pártfogójának. Ha a nök kirakják ezt a kört, felfrissülnek és megfiatalodnak a következő hónap ban. A férfiak számára inkább szimbolikus, mint biológiai je lentősége van. hiszen Ők saját ritmusukat, illetve a bennük élő női elem ciklusait követik. A ceremóniát lakásban vagy a szabad cg alatt végezzük, a holdtöltét megelőző két napban, Gyújtsuk meg a gyertyákat és mondjuk a következőt: „Magna Dei, Éjszaka Fénye, azért gyújtom ezeket a gyertyákat, hogy icevonzzam a Hold sugarait Kérlek jöjj, és áídd meg ezt a kört," Ha már a kör közepén állunk, szólítsuk a Holdat: ..Üd vözlégy S2ophia. bölcs Holdnak szent íelke. Azért szöuliak, hogy jöjj, és tölts el engem a te fényeddel. Óvj, és vezess a Hold útján. Taníts meg a te bölcsességedre és igazságodra, amikép pen éri is keresem a te tisztaságodat és útmutatásodat." Képzeljük el, hogy magunkhoz vonzzuk a Hold erőit. Hagy juk, hog.v felfrissüljünk és feltöltődjünk a bölcsesség- a szépség és a báj női erényeivel. Engedjük, hogy a Hold megáldja érzé seinket és érzékenységünket, míg energikusnak és elége dettnek nem érzzük magunkat. Engedjük le kezünket. Végül mondjunk köszönetet, és fújjuk el a gyertyákat.
1 Az óramutató járásával egyező irányban haladva he lyezzük el magunk kórul a ki választott köveket, déli irány ból indulva. Az utolsó köve: középre tegyük.
2 A kör minden egyes kövér h ntsjk meg egy kis sóvai. Gyújtsuk meg a mécsest, és csöppemsünk bele hárem csepp jázmino aat.
3 Helyezzünk el nyolc gyertyát a kör körül és egyet a középső kő mellé. Miközben meggyújt juk a gyertyákat, mondjuk el a Holdanya imáját.
4 Fcrdul|unk Cél felé. emeljük 5 magasbataeEejnfcef,tárjuk szét karjainkat, álljunk lerpeszbe. Nyújtózzunk az ég felé, és éffezzGfca Hoc efttfgtáját
Kellékek: • • • • » ■
]3 terek kő, folyami kövek vagy ttoldkristályok Só AroTiateráQ'ás mécses űyufa jáznin iiióolaj 9 gyertya
A hoicUzmek Egyes színeket hagyományosan a Hokihoz társítanak. Hasz náljuk vagy viseljük ezeket a színeket a szertanások során. A fehér a tisztaság, az ártatlanság szimbóluma, az újholriat jptíépp/i A tejszerű köveket is az újholddal társítják. Ha újhold idején végezzük a szertartást, gyújtsunk fehér gyertyá kat - például amikor új lehetőségeket kérünk. Az ezüst hűvös sége, könnyedsége miatt a tegKedveitebb hold-szín. Az ezüst ékszerek felerősitik a Hold tulajdonságait, különösen újhoWkor. A világoskék erősen gyógyító hatású szín. Lecsendesíti, megnyugtatja, elsimítja az érzelmeket, a betegségeket, az égé si sérüléseket, a csípéseket. Amennyiben már gondoskodtunk megfelelc orvosi ellátásról, képzeljük el és éljük át. amint a be teg testrész vagy az egész test halványkék fényben fürdik. Látni fogjuk, hogy a tünetek szemmel láthatóan csökkennek. A sötét Hold színe a fekete. Periódusában a belső világ a legtisztább hangon szólat meg. Hekatévaf. a halál és az alvilág istennőjével társítják. A fekete csendes, bensőséges zzír>, visel hetjük védelmezőként vagy amikor valamilyen felismerésre vá runk. A/ erő és az azenosság szimbóluma. Égessünk fehér Ha szeretnénk okért állítani az ujnok/fiak, baszn&hatwk 'Afégosgyertyát i sötét holdfázis idején, meditáljunk fekete ruhában kék lentől ezüstszínű gyertyákat. szantálfa füstölőt vízinövénye vagy terítsünk magunkra fekete köpönyegei. ket vagy folyóparti virágokat
Ar>° S|2£t j o l o g i a
Asztrológia A
z ember már időszámításunk előtt 30 ezer évvel meg próbált térképet rajzolni a csillagok éjszakai útjáról. Erről azok a korabeli csonttöredéke< tanúskodnak, amelyek bizonyos csillagok ciklusait ábrázolják. Elsőként a babilóniai kaldeusok készítettek feljegyzéseket kalendáriumaikban arról, hogy a csil lagok meghatározott útvonalon haladnak, míg a bolygók útiránya változik. Megfigyelték, hogy ezek az éjszakai vándorok (a Hold, a Vénusz, a Merkúr, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz) mozdulatlan csillagképek - elnevezésük szerint konstellációk előtt haladnak el, s hogy ezek az együttállások analógiában vannak az ember életével. Megfigyelték, hogy az emberek hajlamosabbak voltak csatá ba indulni, amikor a Mars látható volt az égbolton - így Mars lett a háború istene. A szépség és harmónia megjelenését vi szont a Vénusznak tulajdonították, így őt a szerelem istennő jének nevezték. Ez lett az asztrológia alapja a Krisztus előtti VII. század körül. Ahogy folytatódott a csillagok és a bolygók vizsgálata, egyre inkább beigazolódtak a sejtések, amelyek összefüggést láttak az égitestek helyzete és az emberi természet megnyilvánulásai között. Az asztrológia a mindennapok részévé vált. A jóslás és jövőbelátás képességét jól lehetett használni, akár az uralkodó és alattvalói, akár az egyes országok közötti kapcsolatok értelmezéséről volt szó, így az aszt rológia fennmaradt, és mindmáig virul. Az asztrológia hathatós segítséget nyújt az önmegismeréshez és önátalakításhoz, önma gunk és világunk jobbításához.
34}
X i .
A
5 t
1 f
11 ti Ív
o
1 6
| C P
g
i
3
y^Cl
N a p j e g y ü n k u r a l k o d i k m i n d e n küiáo m e g máivá u u l á s u n k lelett. E>
é n ü n k n e k a z o n oldata, amelyet m á s o k elé t.ín.nk, a m i t n e h é z e l r e j t e n ü n k . I la csak n é h á n y nappal elől>l> vagy k é s ő b b s z ü l e t t ü n k , a saját jegyünk melleit álló p e r i ó d u s tulajdonságai is i l l h e t n e k r á n k . X a p j e g y ü n k m u t a t j a s z á m u n k r a a z o k a t a tulajdonságokat, melyeket t u d a t o s törekvésáel m e g v a l ó s í t h a t u n k szellemi fejlóaésünk erdekében.
i márdus 22 - IfNÍ -. 20 I A Kos kalandvágyó és vállalko7Ó szel lemű. A tipikus Kos nem ismeri a félel met. nagyon energikus, imádja a szabad ságot, s gyűlöli a fegyelmi szabályzato kat Lobbanékony, heves természetű. Al kalmasint türelmetiep., és mindent azonnal meg akar kapni, ugyanakkor lelkes és nagyvonalú. Vészhelyzetben gyorsan gon dolkodik.
O r o s z l á n ;-&,;24 -Hugjsitjs23. ** Az Oroszlár domináns, erőteljes személyi ség, nem menekül a maldafényböi. Krea tív.telkes,energikus. Esetenként túldramatizéSja a dolgokat, de tehetséges, vonzó személyiség. Remek szervező, és szereti, ha emberek veszik körül. A Napot a Héraklész által megtilt oroszlán jelképezi, amelynek legfőbb jellemzője a sörény - az Oroszián jegyében születettek számára fontos hajuk állapota.
B i k a .-,-- : ..ii. r O A Bika megbízható, erős és türelmes. A tkiikus Bika végtelen energiával rendel kezik. s terveit kitartóan végigviszi. Ma kacs és hajthatatlan, elszántan küzd az élet megpróbáltatásai ellen. Szereti a fi nom ételeket és a jcj borokat, képes keményen megdolgozni a luxusén. Szigorú e'kölcsi elvárásokat táplál önmagával szem ben, s cselekedeteiben szigorú elveket követ.
b z ű z wgaHfc«*24. -■ szeptember 23. A S2üznek kifinomult az ízlése, a tipikus Szűz csak a legjobb dolgokkal tud meg elégedni. Tiszta és rendszerezett, s ezt •fásoktól is elvárja. Szigorú szabályok szennt él, társai számára aggodalmas kodónak, túlzottan kritikusnak tűrhet. Aprólékos, élveze tet talál az állandó elfogultságban. A szűz Óiké Zeusz és Themisz istennő gyermekeként az igazság islennőjévé váll.
Ikrek ■ JVZJ. Aki az ikrek jegyében született, szórakoz tató. életvidám, jó beszélgetőpartner. A ti pikus Ikrek gyors észjárású, felettébb intel ligens és sokoldalú - nem létezik olyasmi, amit egy igazi Ikrek ki ne próba na. Ha tározott veteménye van mindenről, ám könnyűszerrel rrey lehel győzni. Rendkívül mulattató, beszédes; jó nyelvérzékkel van megáldva. Az Ikreket a kettős csillagként is ismerik - ők Castor és Pollux (vagy Héraklész és Apollón). Ezzel jó kommunikációs ké pességüket jelölik: mindig szükségük van beszélgetőpartnerre.
M é r l e gremembeW - öftátei 23-s^ A Mérleg nyugodt és racionális személyi ség. A tipikus Mérleg bájcs és szeretetre méltó, tisztelet övezi. Kedveli a gondtalan étetet, romantikus Idealista. Társai néha könnyelműnek tartják, mert kihátrál a ké nyelmetlen helyzetekből, és kerüli az összeütközéseket. Nem szeret; maga korul a zűrzavart. Mindenben az egyensúlyt keresi, és döntései előtt alaposan menegeti Helyzetét. Átlátja, hogy a kapcsolatok a kölcsönösségen alapulnak, s készen áll a kompro misszumokra - néha túlságosan is.
Kaxjfefcszs su it*. 23. "^ A Rák védelmező és gondoskodó termé szetű. A tipikus Rák mély érzelmeket táp lál, törődik szeretteivel. Néha túlságosan érzékeny és szentimentális, de kedves és egyúttérző. Nagy képzelőerővel, erős in tuícióval rendelkezik. Családi ösztönei erősek, igazi érzéseit szinte csak találgatni lehet. Nagy szüksége van arra, iogy víz közelében legyen, de a földtől sem tud elszakadni: ket lábbal kell állnia a realitások talaján.
A Skorpió kicsapongó és engedékeny, szenveoéiyes és érzelmektől fűtött sze mélyiség. A tipikus Skorpió erősen átérzi a dolgokat, s elszántan követi céljait. Jó zan ítélőképességű és fantáziadús. Ha el határoz valamit, teljes szívvel kitart mellette. Teherbíró, erős, határozott. Jelképe a skorpió, aki felemelkedett a földről, hogy megtámadja Oriont. A kemény xűlsö meleg, puha belsői lakar - bár potroha végén ott meredezik fegyvere.
S
s k o r p i ó U<*.ÜO« 24. - 'ŰWISP 22
\\y
A S 2
N y i l a s mwambu « •J^<.T<*CT 2? A Nyilas szabad személyiség, szeret utaz ni. A tudás után kutatva a dolgok mélyé re hatol. A tipikus Nyilas a tudománynak él. Nyitott szemmel jár a világban, barát ságos és alkalmazkodó. Bófcs, okos, jó zan ítélőképességű, felelősségteljes. Nagyra értékeli a szabad ságot, s nem szívesen veti alá magát a különféle megszoká soknak, szabályzatoknak. A Nyilast Kheirón kentaur jelképezi, a félig ember, félig ló teremtmény, aki az utazás Seüöötél szim bolizálja; a kifeszített ij pedig arra utal, hogy nyilával beletalál az igazság közepébe
B a k iktcmbc 23
j*vjéi 19
*>
A Bakct sokan túl komolynak tartják, valójában azonban elszánt és hajthatat lan. A tipikus Bak nagy súlyt fektet a ke mény munkára, híven teljesíti köteles ségeit. állandóan fejleszti magát. Nem szereti a Tétlenséget, az egy helyben ácsorgást. tiszántan jár a megértés és a hatalom nyomában. Ambiciózus és kitartó. Re mek humorérzéke van, de ez csak akkor mutatkozik meg, ha közeli barátok veszik körük A külvilág számára megbízható, szilárd jel emu. A Bakot a kecskelábú Pán, e nimfákat elcsábító, titkos tuoással bíró isten jelképezi.
V í z Ö n t Ő taiKáf 20. - lebiuáf 19
*&&
A Vízóniö barátságos és független. Nincs olyan, amit meg ne tenne másokért. A ti pikus Vízöntő modern külsővel rendelke zik. Szorosan követ* uralkodó bolygóját semmit sem gyűjtöget, mindentől meg szabadul. Megnyirbálja a barátságokat, az ideáiokai, az álmo kat. a célokat. Az elképzelések érdeklik, nem pedig a birtoklás. intellektuális, újító, találékony és talpraesett. Őszinte idealista, kedves, a gyengék bajnoka. A Vízöntől a fejje) lefelé fordított korsó jelképezi az ötletek és az inspirációk állandó folyama.
X
H a l a k taxuár 20. A Halak változékony személyiség, ösztö nös megérzésekkel. A tipikus Halak érzé sei többször is megváltozhatnak egyetlen nap folyamán. Kedves, érzékeny, őszin tén törődik másokkal. Mint a víz - ami légből vízzé, vízből gőzzé és gőzből ismét vízzé alakul --, az tgazi Halak viselkedése is kiismerhetetlen, mert a világtól elru gaszkodott és többnyire bizonytalan. A halakat Aphrodité és Erósz szimbolizálja, akik halakká változtatták magukat, hogy megmeneküljenek az óriás Tüphón szerelmes közeledése elől.
I
o
I o
9
i <
»
A napjegyek tulajdonságai Mind a tizenkét álla-.ov; [egy 'cndeikezik férfi és rv donsácokkal, és mindegyikhez egy-egy elem - túz, víz, föld vagy levegő - tartozik, A jegyek un mcnöséQekkel:á! talá.nos ;e!lemző! . tekintő és elemző. A Mérleg a Zödfáfee heteck jegye, uralkodó bofygája-a Vénusz, a szereién-. istennr.; . férfias levegő c-c;y. Kulcsszavai: harmónia és tapintat. A Skorpió a zodiákus nyolcadik iegye. uralkodó bolygója a Plútó, a megújulás és a változás tetőse. Stabil nőies. vízjegy Kötőszavai: szenvedély és hatalom. A Nyilas a zodiákus kiloncpdik jegye, uralkodó bolygója a Jupiter, a bölcsesség és a látomások isiere. VáfloSró tűzjegy. Kulcsszavai: szabadság és opt mizmus A Bak az álla:öv tizedik jegye, ^falkcxto öo'ygója a Sza-ur nusz, a gyakorlatiasság és a megtanulandó lecke plán: . LÍCV. Kulcsszava : kötelesség és fe gyelem. A Vízöntő az áflatÖV tizenegyed* jegye, otalkodó be . | ,i? Uránusz, az eltávolítás égiteste. Stabil férfias levegőjegy. Kulcsszavai: függetlenség és részvét A Halak á zodiákus tizenkettedik .egye. ura^odó bolygója a Neptunusz, a mélységes vizek istene. Változó nőies rfz jegy- Kulcsszavai: bizonytalan és érzékeny.
36Í
A
s
z
t
r
o
l
A házak
ó
g
i
a
A régi idők asztrológusai tizenkél egyenlő részre o j t o t t á k fJ az égboltot, a ré
szeket házaknak nevezve el. bzek nem égitestek vagy csillagrendszerek, á m gondosan lefedik az emberi iejióaés minden aspektusát. A házak határozzák meg, »ogy a bennük álló bolygók vagy csillagképek mely te rületekre vannak hatással. A bolygó egy bizonyos dolog megnyilvánulásáról, a csillagkép a megnyilvánulás módjáról ad bírt, a báz pedig a befolyásolás irányát határozza meg.
A k e t e d i k k á z : a T á r s , a Világ' A hetediK ház szerelmi viszonyainkat, házasságunkat és hosszú távú kapcsolata inkát tárja fel. A n y o l c a d i k h á z : a* i : I m ú l á » A nyolcadik ház magatartásunk háza; összefüggésben állhat a szexszé*. a pénzzel vagy elképzelést^iKM. megmutatja nagy vona!úságunkat, esetleg annak hiányát.
Akii e n c e d i k
k á z : az É r t e l e m A tanulást jelképezi: iskolázottságunkat, neveltetésünket ás azx is, hogyan fogunk tanulni később, feínőttkorunkban. A tizedik k á z : a S z e m é l y e s célok Ez törekvéseink háza: álmainkat, céljainkai, vágyainkat és ösz töneinket térképezi fel. A tizenkettedik ház jelképezi félelmeinket és az ismeretlent: a tudattalant. a magányt, az alvás és a halál állapotát Az e l s ő k á z : a S z e m é l y i s é g Az első ház jelképezi alapvető személyiségünket, löki günket,fcz;kaikülsőnkéi és annak módját, ahogyan a Körülöt tünk íévö emberek előtt feltárulkozunk.
A tizenegyedik ház: a Barátság A tizenegyedik ház megmutatja, hogyan szórakoztatjuk bará tainkat és ismerőseinket, s hogyan kényeztetjük saját magunkat. A tizenkettedik káz: a Magány A tizenkettedik ház az elzárkózás és a magány, a halál és a tu datalatti háza, félelmeink otthona.
A m á s o d i k ház: a \ a g y o n A másnriifc Ház j*4f>níti meg mindazt, amit birloklunk; a jóléttel. az anyagi javakkal és & személyes vagyon tárgyakkal áll össze függésben. A h a r m a d i k h á z : a z Lilme A harmadik ház mutatja, hogyan vetekedünk a világról, hogyan közöljük elképzeléseinket, hogyan fejezzük ki önmagunkat A n e g y e d i k h á z : az ütlkon A negyedik ház életkörülményeinket - gyökereinket, származá sunkat, szüleinket és családunkat - vizsgálja. Az ötödik náz: a Kreativitás Ez az örömök, a szabadidő és a társasági élet háza. A katodik káz: a M u n k a A 'oglaikozas, az üzleti tevékenység, a karrierlehelőségek és munkakapcsolatok ház^.
A tizedik ház mutatja •/iiági céljainkat lörekvéseínket. siker utáni vágyunkat
A
A bolygók
i
.•
t
r
a
I
o
'}
i
a
137
Annak ellenére, nogy a Nap valójában csillag és nem bolygó, asztrológiai
szempontból a bolygók közé sorolják. Az asztrológia nézőpontjából minden a Föld körül forog, bolygónk a csillag térkép közepén helyezkedik el. lalán a tudomány és a leclmika fejlődése rákényszeríti majd az aszt rológusokai egy újabb térkép készítésérc, amelyen a Földet csupán egyszerű* bolygóként ábrázolják, s a Mars vagy a Vénusz kerül majd középre. A Nap
A Jupiter
A legfortosabb „ b o l y g ó " . Uralma alat:
A szerencse és a kedvesség bolygója. Az
tartja a személyiséget, meghatározza a
örömök és a szórakozás területének irá
vitalitást, a képességeket, az életet és a
nyítója. Uralja a filozófiát és a fejlődési.
növekedést
A bzaturnusz AHoIá
A tanulás boíygójs. Megmutatja, mit kell
A Holda*. kell tanulmányoznunk ahhoz,
elsajátítanunk efőrelépésúnk érdekében. A kötelesség, a felelősség, a biztonság és a
hogy betekintést nyerjünk saját érzel meinkbe Rejtélyes, sötét, mély és titok
A Szaturnusz a gyakorlatiasság és
zatos égitest A képzelet „bolygója".
a megszívlelendő tarifások A Bak jegyén
fegyelem aspektusai tartoznak hatáskörébe.
bolygója
Az Uránusz
uralkodik
A Merkúr
Ez a bolygó jelképezi, mit kell kirekeszte
A Merkúr a hírvivő, a kommunikáció bolygója. Feladata annak
nünk életünkből, s mi az, amit nem szabad újra elkövetnünk. A
irányítása, hogyan fejezzük ki magunkat, hogyan k o m m u n i
változás és a hirtelen bekövetkező, váratlan események bolygója.
kálunk másokkal. Szellemi képességeinket is uralja.
A Neptunusz A Vénusz
A vallás és a spiritualitás bolygója. Nála kell kutatnunk az intuí
A szerelem bolygója. A szépség, a kifinomultság és a harmónia
ciók és a képzelőerő után. A Neptunusz jelképezi az idealizmus
tartozik felügyelete alá.
és az érzékenység vil
A Mars
A Plútó
A háború, a konfliktusok, sz egyet nem értés és a szexualitás
A tizenkettedik ház bolygója a Plútó - maga a tudattalan.
bolygója Az agressziót, az erőszakot, a hatalmat és a dina-
Meghatározza, hogyan gondolkodunk a halálról, a sóiéi ■
mikus mozgást jelképezi.
tokzatos dolgoktól, amelyektől a legjobban félünk.
A Vénusz a szerviem és szépség bolygója,
A Neptunusz a spiritualitás
a nőies Bika. és a Mérleg jegyeit uralja.
o tengerek ura. A Hahk vízjegye felett
Képietünkben érzésvílágunkat szimbotizálja
bolygója,
A Mars a konfliktusok
tüzes
a kfib&fú megszemélyesítője. A férlras. tűzjegyű Kost uralja
(jt)
A > ^ i i o ( ó g . a
Az asztrológia alkalmázasa
Amikor Ieíekiették az aszt
rológia alapjait, papíron szerkesztették ki a mennyholtot, az összes bolygó, csillagkép és liáz pozíciójával. A kor alakú árira közepére a Föld került. A Napot tekintették a legfontosabb bolygónak, amely a lökni égi testtel együtt a Föld körül kering. Mivel a nolyt-ók közül csak a Napnak van saját fénye - mint a tiszta öntudatnak - , ezért a szellemi cél jele lett.
gyobb valószínűséggel következnek oe. Bár Az égbolt kör alakú térképét zoatákusnak semmi sem garantálja 3 dolgok alakulá nevezték el ami a régi francában és ere sát, több rnilüó ember tapasztalata alapján detileg görögül állatövi jegyekéi jeJent -. valószínüsíthetőek e történések. mivel minden egyes csillagképei egy-egy Az asztrológia nem mutatja meg jövőnállal jelképez. A zodiákust eredetileg csak *•-•., de megvilágítja személyiségünk és lenagyobb fontosságú események vagy ka 'letosegeink tö építőköveit. Jó! ismert a tasztrófák - például háborúk, árvize*. Hold gravitációs és elektromágneses pestis - előrejelzésére használták. Foko natása, de vajon milyen hatással van ránk zatosan, ahogy az eseményeket egyre ta bolygók vonzása, a csilagok elektro kább az egyes országok uralkodói hoz feö mágneses hatása és a naptevékenység? tették, a királyok számára rajzolták fel a Kljük, hogy a Nap e-ősen hal még a zodiákust- Ezt főként Kínában vetlek rad óvételre is. s mi - bonyolultságunkkal rendkívül komolyan, ahol az utódlást az együtt - igencsak érzékeny teremtmények aszt'otógia segítségével döntötték el. Ezen az égtérképen a csillagképeké; éHa Amikor a császárnak gyermeke született tokként ábrázolják, amktt a Föld körül ke vagyunk, lehetséges, hogy az asztrológia sokkal komolyabb tudományos alapoen is hagyománnyá vált. öaját jegViink m e g h a t á r o z á s a Minden egyes .egyet egy állat vagy egy mitikus személyiség jelenít meg, aki a saját magában re;tö tulajdonságokat szim bolizálja. Jegyünk megmutatja, melyik csillagkép áll- a Nap A személyes h o r o s z k ó p Az emberéletérek képi megjetenitése, az állatövi térkép natema- mögött születésünkkor. Sár ez nem szolgál ainyi információval, tikai szempontból egyszerre bonyolult és csodálatosan egyszerű. mint a teljes csillagtérkép, mégis segít abban, hogy asztrológiai szempontból többet megtudjunk magunkról. Ha fel akarjuk Megmutatja azt a pillanatot, amikor belépett az unive'zumba, állítani részletes horoszkópunkat, forduljunk asztrológushoz, és n-egkezdődöTt személyes története. Horoszkópunk csak ab ban az esetben egyezhet meg valaki máséval, ha mindketten vágy használjunk számitógéoes programot.
A zodiákus
ugyanabban a pillanatban, ugyanazon a heíyen születtünk. A zodiákus a Földei még ma is a középpontban ábrázolja, a tizenkét csillagképet, a tizenkét házat és a bolygókat pedig köréje helyezi. A Plútó, a Neptunusz és az Uránusz csak fel fedezése után kenilt a térképre; ezeket állandó bolygóknak nevezzük, mivel olyan lassan mozognak, hogy egy egész gene ráció életét képesek befolyásain;. A bolygók egymáshoz viszonyított állását a születési tér képen cs^agállésnak vagy aspektusnak nevezik. A csillagállások iehetnek nagyok vagy fccsik. attól függően, milyen szeget zár nak be egymással. íz a szög határozza meg hatásukat is.
Az a s z t r o l ó g i a m ű k ö d é s e Az asztrológiai jövendölés az események várható alakulásán alapul. Kilencezer év megfigyelései bizonyítják, hogy ha vala melyik bolygó egy bizonyos helyzetben áll, egyes események na-
A napjegyek dátumai K©S -néro^s 22. - április 2G. 8i
A s z t r o l ó g i a
XJLZ(
clSZ T r O l O S X c l
C S
CT1
Az. asztrológiai táblázat megmutatja annak a való
színűségit, hogyan ionunk viselkedni a szerelmi vagy az, üzleü cletnen, milyennek látnak be nnü nket a kö rülöttünk lévők, de azokat a dolgokat is, amelyeket szerelnénk Illókban larlani. Ez természetesen a hozzánk közel állj emberekre is érvényes. Milyen módszer lehelne jol)l) az asztrológiánál, ha ki szeretnénk találni, hogyan viselkedik majd szerelmünk vagy hogyan alakulnak pénzügyeink?
I-gyéniség
tippek alapján, hanem azon jeleket figyelembe véve, amelyeket megjelenítünk eföttQfe ■r,,,„ciyiségünk alapvető jellemzőit napjegyünk mutatja meg. A többi emberhez való viszonyu lásunkat eszcendensünk, más szóval emelkedő Kapcsolatok jegyünk a születés pillanatában a keleti hori A Hold uralja érzelmeinket, míg a Nap külső sze mélyiségjegyeinket befolyásolja. A Hold a titko zonton álló csillagkép határozza meg. A Kos kat, a rejtett, csak bizalmasan feltárt érzelmein például dnamikus jegy. vezetői képességekkel ket mutatja meg. Meg kell figyelni, hogy az égi rendelkezik és nyíltan szembe mer nézni az élet test milyen konstellációban és melyik házban tel, ám ha Rák az sszcendense, ezen tulajdonsá tűnik fel. A napjegy mellett a holdjegy a ho gai elhalványulnak, lágyabbá válnak. Ha v szón: roszkóp legfontosabb tényezője, ami nemcsak Skorpió aízcendenssel rendelkezik, személyisége az érzelmekről árulkodik, hanem a családdal, ridegebb és tekintéiyelvübb lesz. Az a Kos, aki szülőkkel és gyermekekkel fennálló kapcsolato nek Nyilas az aszcenoense, csupán egy egészen kat, álmokat, célokat és vágyakat is megjeleníti. A tipikus kos kalandvágyó, kis csoport vezetőjeként érzi jól magát. A Hold uralja a Rákot, ami az otthon, a bizA tizenkét jegy és a tizenkét aszcendens 144 nem ismeri a félelmet lonság és a védelem jegye. Minél közelebb áll lehetséges kombinációt eredményez, ezért horoszkópunkhoz, annál közelebb kerülünk ezekhez az érté poniosabb a meghatározás, ha az általában használt állatövi kekhez. Hasonlítsuk óssze saját Holdun
40:
A s z t r o l ó g i a
Osszeegyeztethetőségf
Az alábbi táblázat megmutatja, mely jegyei?
illenek egymáshoz a szerelemben. Nem szabac teljesen elvetnünk a hozzánk nem illő jegyeiét, hiszen
lehet,
hogy valamilyen más módon illünk össze partnerünkkel. Ha Kizártnak is tűnik egy romantikus kapcsolat lehetfíséűe, attól még harmonikussá válhat egy másrajta viszony. Na^y a valószínűsége például, hogy egy Kos sohasem szeret hele egy Bikába, de ha üzleti kapcsolatba kerülnek, nagyon jól kijönnek majd egymással.
Kos
Bika
Ikrek
T "b" Kos
Rák
Q*oszlá>
69
Szűz
Mérleg
np
ni XXX XX
"f
/
/ /
/
/ /
/ / /
/ /
m* y
/ /
/
XX
/ /
XX
/ / /
Ikrek ~J£
/
XX
/
/ /
/ /
XX
/ /
/ /
/ /
/
XX
/ /
/ / /
XX
/ /
XX XX
/ /
Rák
Q
Oroszlán g[
m npi / / / / / XX Mérleg
m&m / / /
Skorpic % Nyilas
^
fö / / /
xx /// XXX /
/
■
XX XXX / / /
/
XX
/ /
XX
/
■
-
-
Bak
■
/ / / /
Vizémő
Halak
Z ***
X
XX / / / / / XX
/ /
xx / / /
XXX
XX XXX
/ / /
/ /
///
/ / /
/
XXX
/ /
/ /
/ /
/
XX
/ /
XX
/ / /
/
XXX
XX
/
XX
/
/ /
XX
/ /
/ / /
/
/ /
XX
//
/ /
/ /
/ /
XX
/
/ / /
XX XX
/ /
XX
/ /
/ /
XX
/
XXX XX
**< z XX / / / XX XXX
/ / / /
/ /
///
Vízőn-.ű qgg-
/ /
XX
/ / /
/ /
XXX
/
/ / /
/
Halak
/ /
/
/ /
/ / /
/ /
XXX
/
///
\ r
■
/
XX XX
/ /
/ / XX
/ /
/ /
/ /
/ /
XX
/ /
Jelmagyarázat Ez a ké: jegy nem
/ / Meglehetősen jó
/ / / N a g y o n össze-
J / V Rossz lépés. Ez a
igazán iírk össze. érn nem lesznek <ülcnc>ebb prohléTiáik; egyszerűen csak r*Bm vesznek egymásról tjtío ■
» » kombináció. A partnerek -járm >-en léten jól kijönnek egytnással, és valószJnöeg s?oroi kapcso'alba kerülnek.
il;ő jegyei. Egy éfóten
* "
/
V V V Szikrázni fog a
két jegy egyalta- r*r** l teWgáaíeáöH Ián nem. ili< esz : ök ketsze semTtityen kapcsolen egymás határozott atban. Bizonyára nem ellentéte,, egy levegőt feg-ík szerétre egymást, sem szívna*: szívesen. haösszeft . e< r-alákr-o lenségek.
A 5 J t r o 1 6 g i a
Születési térkép
(*l)
í;zt a térképet a szülelés pillanatában lehet megrajzolni.
Az asztrológusnak szüksége lesz a születési Játomra és helyre, a liitelesség kedvéért minél pontosabban. Az alábbi térképet Alex számára készítették, aki az Hgyosült Államokban született 1 9 4 3 . június 17-én. Alex kabarészí né sz, aki sokat utazik a világban. Szülei válása után apja nevelte. Sokaséin nősült meg, jól keres. Egyedül él, de hallgatósága az egész világra kiterjed.
A térkép értelmezése A térkép olvasása Egy asztrológus jelentős információkat olvas A középső kör, amelynek számozása egytől hat le erről a térképről. Alex Napja például az tizenkettőig tart, jei/i a házak helyzetét. Bel Ikrek jegyében áll, a tizenegyedik házban. íz sejében aspekt utvonalak kötik össze a fonto nyilvánvaló közéleti szereplésre utal, felismer sabb bolygók pozícióit, az ellentétes hely hető célokkal és jelentős sikerekkel - olyan zeteket, ÍZ együttállásokat, a harmadfenyeemberről van szó, aki személyisége, karizmája ket (1 ?0 inka* S7ng> fc a négyféléket (90 fo és szórakoztalóképessege révén örömet szerez kos szög}. A középső kor mutatja a boiygó■fásoknak. kat. a külső pedig a csillagképek helyzetét Alex Napja és Hokija egymással ellentétes adja meg Alex születésének pillanatában. helyzetben áll. A Nap erőteljes központi sze A láblázat jobb oldalán, az etsö két osz repe olyan emberről ad hírt, akinek szélsősé lopban található a szimbólumok jelentése. A ges hajlamai vannak a színpadon vagy poliharmadik mulatja meg, melyik csillagképben :i«ai téren; ugyanakkor utalhat a szirti* közti és házban áll az adott bolygó. A negyedik osz konfliktusokra is. lop jetöli, hová esntjk a házak, táthaló, hogy az aszcendens az első. a deszcendens a hetedik, Régi eikepzefes, hogy a külonbaző Meridiánját (karrier) a Bikában találhatjuk, testrészek més-már jegy uralma ami nyugodt, sikeres személyt jelöl; foglal a meridián pedig a Tizedik házban van. kozására nézve remek gazdálkodó vagy mű A felső sorokban olvasható Alex neve és aíatt állnak vész lehet. Aszcertdense (emelkedő jegye) az születési dátuma, az alkalmazott házrendszer {ebben az ebeiben egyenlő rendszer). Alex születésének idő 0ros7lánban áll; eszerint ez az ember szereti, ha középpontba zónája, az ábrázolt együttállások (itt az „erős pálya" azt jelenti, kerül vagy közszereplést vállalhat. Hokija a Nyilasban van, a hogy csak a legfontosabb aspektusok, mint például az oppozíció. ngyedik házban: Alex nem állapodik meg egykönnyen, szeret az együttállás, a barmadfény és a négyzetek vannak megjelenít utazni, szereti munkáját - mégis szüksége van egy fényűző otthonra, ahová hazatérhet. ve), valamint a születési hely földrajzi hosszúsága és s/élessége. Alexander
^sütörtok 1943.06.17.09:00:00
Erős pálya Nyári időszámítás: 0:00 40É38 73NyS6
Időzóna: 5:00 Ny A csillagképek wimbóiumai
A bolygók állása és a házak
0 Nap 3> Hold ö Merkúr
T Kos > i Bika
©
2530
3
16.40 X* 4
II
9
Vénusz
2.46 H 10 10.32 tQ 12
ü* %
Mars Jupiter
S Rák &l Oroszlán
9 9 tf
15.32 V
% n_ H
27.13 S 12 17.17 H 10 5.54 H 10 29.17 19 2 5.40 Q 12
A bolygók szimbólumai
Ikrek
Ify Szűz £ Bt
Mérleg Skorpió
tf
Nyilas
E 11
8
Ház2CZ;C:o*.
A& 21.21 2 3
21.21 21.21
1-
21.21
S 6
21.21 21.21
%
Szaturnusz
Itf '*'
UránuS! Neptunusz
*
Plútó
^ Bak
W $
Q
É.mets2.p.
22
Vízöntő
Q
1 8 3 8 £1 12
11 21.21
15
D.metsz.p.
M
Halak
ö
18.38 «
U
6
D* 21.21 8 9
21.21 21.21
M*
21.21 21.21
\ í n a i
a s Ztt^r o I ó gf i a
inai asztrológia
legenda szerint amikor Buddha egy fügefa alatt megvi lágosodott, a teremtés összes állatát meghívta, hogy ré szesüljenek örömében. A Mester előtt azonban csak tizenkét állat jelent meg; őket megtszteltetésül belefoglalták a kínai asztrológiába és saját évet kaptak, hogy uralkodjanak felette.
A
A kínai asztrológia nagyor ösi. Bár a Buddha két és félezer évvel ezelőtt élt (Kr. e. 563-483), az igazság az, hogy még megbecsülni sem tudja senki, hogy a kínai asztrológia milyen idős. Vannak, akik születésének időpontját a legendás Sárga Császár uralkodásának idejére teszik, aki Kr e. 2630 körül ural kodott. Csupán annyit vehetünk biztosra, hogy ez a Kínában és más ázsiai országokban ma is széles körben ismert rendszer több ezer év óta változatlanul áll fenn. Egészen a legutóbbi idő kig elképzelhetetlen volt Keleten, hogy valaki az asztrológus vé leményének kikérése nélkül kössön házasságot, változtasson munkahelyet vagy nemzzen gyermeket Az asztrológia tudománya a Han-dinasztia (Kr. e. 200-Kr. u. 200) alatt érte el csúcspontját Volt olyan időszak, amikor a Csá szár megtiltotta a „közönséges" embereknek a csillagjóslást, az zal az indokkal, hogy veszélyes. Úgy gondolta, az asztrológia olyan pontos információkkal szolgálhat, hogy fel lehet használ ni a személye és az udvar elleni összeesküvésre. A kínai asztrológia ennek ellenére napjainkig megőrizte erejét és népszerűségét. Segítsé gével követhetjük a világban és magunkban zajló folyamatokat, hogy azokat megismerve, uralva, majd tudatosan irányítva jobbíthassuk magunkat és világunkat
(44:
< : n í .
a * z t r o I ó 9 i 4
A kínai asztrológia rilozóriája AU
inai c :ztrológíái
nagy h a t á s t gyakorolt a t a o i z m u s . Kína egyik ősi vallása. A l a o (az L t ) kijelenti, nogy az u n i v e r z u m b a n m i n d e n egyes dolognak női vagy férfi, emelkedő vagy c s ö k k e n ő , világot vagy sötét a s p e k t u s a , értéke v a n . M i n d e n állandó változásnak van alávetve e két ellentét k ö z ö t t , a m e l y e k o e m Uszítják, h a n e m kiegészítik
egymást. J i n c s Jangf Az ellentéteket Jangnak v'férfií és Jinnek ínő) nevezik. Ábrázolása egy olyan szimbólum, amelynek mind két fele tartalmaz egy magot az ellentétes as- / pektusbói - ez jelzi egymástól vaió függésüket. Mindkét minőség alapvető. és egyensúlyban áll a másikkal: együtt tesznek bennünket teljessé.
A hatvanéves ciklus A kínai asztrológiai rendszer (izénkéi állatot és öt elemet ta-taímaz. Ez hatvan különböző állattipust eredményez, amelyek egymást követik egy hat vanéves ciklusban, amelyben az évek egyik fele Jin. a másik Jang. Minden év sajátos és egyedi, így a születési évet nem csupán egy állattal {egy a tizenket Az öt elem tőből). hanem egy meghatározott állattípussal Az alaptulajdonságokat az ót eíem - a víz, a fa, a jelöli. Aki például a láng víz tigris évében született. tüz, a fém és a ?Ötd - határozza meg részletesen. A Jin-Jangszimbólum annak a személyisége nagyban különbözni fog egy Vlmden állat éS minden egyes év. akár Jin, akár Jang láng- fa tigrisétől, thhez a meghatározáshoz hozzá aspektussal rendelkezik, egy-egy elem irányítása alatt áll. Az kell mi-■;i adni az év tizenkét hónapját, amelyek úgyszintén állatokat négy csoportra osztották: víz - patkány, ökör és befolyásolják a kinai horoszkópot, s végül a rap tizenkét részre disznó; fa - tigris, nyúl és sárkány; tűz - kígyó, ló és kecske; való felosztását is. Látható, hogy ez összesen 8640 lehetséges fém - majom, kakas és kutya. A föld egyetlen állaton sem ural horoszkópkombinációt eredményez (5 elem x 12 állat x 12 hó kodik, de tulajdonságait köfcsónzi bizonyos éveknek. nap x a nap 12 része).
tetőm az óramyTató párasa szerint A vizel Északkel kötik össze: komfBüftetódÖ, érzé kenység. intuíció A fát Keletiét: :apíáiás. kreor-.^i növekedés A tüzet Déllel: szen vedély. :nie:ligencia, mozgás A fémet Nyugattal: hasznos és megbíz ható A középpontban a föld éli: egyensúly. megbízhatóság, megalapozottság
K í n a i
a s z t r o l d g
A kínai asztrológia használata
A kínai asztrológia
állatai nem csupán az abban az évben született einlxireknek Kölcsönzik tulajdön-tágaikat, hanem másának az évnek a minőségét Í5 befolyásolják. Hnnek iőrnere:éken könnyebb lesz telkeszülnünk azokra a megpró bálta tásökra és sikerekre, amelyeket az adott év tartogat számunkra. Például a sárkánnyal a gazdagodást és lelki felvirágzást hozzák öftízerüggéshe, így a Sárkány éve vállalkozás indítására it» megleleio lehet.
B e l s ő és t i t k o s állatok /fc Összeférhetőség Mivel nem csupán egyetlen áilatjegy befo"V/*- Látható, mit hozhat számunkra egy bizo lyásoljc életünket. fontos megfejteni, me nyos év (vagy hónap), s tájékoztatást lyek belső és titkos állataink. A belső ál kaphatunk a környezetünkben lévő emberekről is. Tegyük fe például. latokai a születési hónap, vagyis a hold hogy valakivel egy üzleti vállalkozás hónap alapján lehet kiszámolni. íz beindítását fontolgatjuk. Mindket irányítja a szerelmi életet. íqv ha sze tőnk állatjegyének ismeretében létretnénk megtudni, összeütünk-e egy Ható. hogy Összeillünk-e egymás másik jeggyel, szükségünk lesz mind sal. Egy patkány számára jó üzlelsaját, mind partnerünk belső áüatjetárs-e a dis/nó? Nézzük meg a gyének ismeretére. Titkos állatunkat a középen lévő ábrát, ameiybói egy pil közelebbi születési dátum határozza lanat alatt választ kaphaxunk a kérdésre. meg; ez az az állatjegy, ameíy fetfedi igazi Ugyanez az ábra alkalmas a lelki kapcsola énünket - persze csupán önmagunk számá tok vizsgálatára is: összeillünk-e szerelmünk ra. Tehát mondjuk egy 1963 februárjában, reg kel? A barátságokat illetően szintén ezt a mótígel nyele órakor született személy a felszínen a Nyúl jegyében áll, belső állata a tigris, titkos álla- Ezen az ábrán ellenőrizhetjük szert használjuk: az összeférhetőség semmilyen ta pedig a sárkány. az összeférhetőséget esetben nem változik. Az ábra használata Az állatövi jegyek hónap- és óra-analógiái december, 23:00-01:00 Ökör január. 01:00-03:00 Tigris: learjár. 03:00-05:00 Nyúl: március, 05:00-07:00 Sárkány: április. 07:00-09:00 Kígyó: május. 09:00-11:00 Lö június. 11:00-* 3:00 Kecske: július, 13:00-15:00 Majom: augusztus, 15:00-17X0 Kakas: szeptember. 17:00-19:00 Kutya: október, 19:00-21:00 Disznó: november, 21:00 23:00
Szűkebb barátitársaságbangyakran bárom vagy négy /egy tóisúlyban ran. Elöforöuíhai enné! nagyobb egybeesés is, amiaje* gyekben szereplő etetnek finom befolyásénak tulajdonítható
Úgy tartjak, mindegyik állatnak két közeli barátja és egy halálos ellensége van. Barátaink a2 ábrán tőlünk balra és jobbra a ne gyedik helyen állnak, ellenségjnK pedig pontosan véltre szem ben helyezkedik el. Ezekkel a jegyekkel az adott elem csoportját képező két másik jegy nem áll túl közeli kapcsolatban. Amenynyiben tisztában vagyunk vele. mit jelképednek az egyes állatok, képesek leszünk jobban megtervezni dolgainkat, hogy önma gunk és családunk élete teljesebbé váljon.
K í n a i
a s ' t r o l ó g
Évtátlák
Minden álla Inak öl határozol U n elkülönülő személyisége van Ezek attól füg
genek, melyik elem uralja az adott állatot, vagyis a születés évétől. Keressük meg a táklázalnan a születési évünket, 3 miután elolvastuk a noziíá rendelhető állat jellemzőit, nézzük meg aüt adott elem által irányított állat egyedi tulajdonságairól szóló regzt.
Évek és jegyek
4 patkány
Ásókor
A tigris
Mikortól meddig 1900.01.31.-'90-.02.'8. 1901.02.19.-1902.02.07. 1902.02,08.-1903.01.28. 1903-01.29.-19C4.02.I5. 190d.02.1G,-l9CS.02.03. 1905.02.04.-1906.01.?4. 190601.25.-1907.02 32. 1907.02.03.-19G8.02.D1. 1908.02.02.-1909.01.21. 190901-22.-1910.02.D9. 191002.10.-1911.01.29. 1911.01.30.-1912.02.17. 1912.02.18.-1913.02.05. 1913.02.06.-1914.0125. 19U.01.26.-1915.02.13. 191502.14.-19'6.02.02. 1916.02.03.-1917.01.22. 1917.01.23.-1918.02.10. 1918.02.11.-1919.01 31. 1919.02.01 -1920.0219. 1920.02.20.-1921.02 07. 1921.02.08.-1922.01.27. 1922 01.28.-1923.02.15. 1923.02.16.-1924.02.04. 1924.02.05.-1925-0124. 1925.O1.25.-1926.02.12. 1926.02.13.-1927.02.01. 1927.02.02.-1928-01.22. 1928.01.23.-1929.02.09. 1929.02.10.-1930.01.09. 1930.01.10.-1931.02.16. 1931.02.17. 1932.02.05. 1932.02.06. 1933.01.25. 1933.01.26.-1934.0~.13. 1934.02.14.-1935.0Í.03. 1935.02.04.~1936.01.23. 1936.01.24.-1937.02.10. '! 937.02.11--1938.0' -30. 193a. 01.31. 1939.02.18. 1939.02.19. 1940.02.07. 19A0.02.08. 1941.0'-26. 1941.01.27.-1942.03.U. 1942.02.15.-1943.0-.04. 1945.02.05. 1944.01.24. 1944.01.25. 1945.02.12. 1945.02.13.-1946.02.01. 1946.02.02.-1947.01.21.
Aspektus Jang Jin Jang Jin Jong Jin Jang Jin Jang Jin láng Jin Jang Jin ;ang Jin Jang Jin jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang fin Jang Jin Jang Jin Jang Jin láng fifl Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang
Elem Fém Fém \'z Víz Fa Fa TÖ2 Tü2 Fökí Fóid Féffl Fém tffe Víz Fa fa Tjz Tű? Főid Fold Fém Fém Viz Víz Fa Fa
TOz
r&
Föld loc Fém Fém
Vfe Viz Fa Fa Tűz Tűz
mú
Föld Fém Fém Viz VI? Fa Fa
m
Állat paftány ÖKÖTígris Nyúl ^rkány Kígyó Ló Kecske Vajon Kakas Kutya L>sznó Patkány Ötör Tigris Nyúl Sárkány Kkjyó Ló Kecske Majom Kakas Kutya Disznó Palkány Ókor Tigris Nyúl Sárkér.y Kígyó Ló Kecske Majom Kakas Kutya Disznó Patkány Ökör Tigris Nyúl Sárkány Kígyó LÓ Kecske Majom Kakas Kutya
A nyúl
A sárkány
A kígyó
K : P 3 i
Év 1947 1948 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 t9?5 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007
Mikortól meddig 1947.01.22.-194802.09. 1948.02.10.-1949.01.28. 1949.01.29.-1950.02.16. 1950.02.17-1951.02.05. 1951.02.06.-1952.01.26. 1952.01.27-1953.02.13. 1953.02.14.-1954.02.02 1954.02.03.-1955.01.23. 1955.01.24-1956.02.11. 1956.02.12.-1957.01.30. 1957.01.31.-1958.02.17. 1958,02.18.-1959.02.07. 1959.02.08.-1960.01.27. 1960.01.28.-1961.02.14. 1961.02.15.-1962.02.04. 1962.02.05.-1963.01.24. 1963.01.25.-1964.02.12. 1964.02.13.-1965.02.01. 1965.02.02.-1966.01.20. 1966.01.21.-1967.02.08. 1967.02.09.-1968.01.29. 1968.01.30.-1969.02.16. 1969.02.17-1970.02.05. 1970.02.06.-197V01.26. 19/1.01.27.-1972,01.15. 1972.01.16.-1973-02.02. 1973.02.03.~1974.01.22. 1974.01.23.-1975.02.10. 1975.02.11.-1976.01.30. 1976.01.31.-1977.02.17. 1977.02.18,1978.02.06. 1978.0207. 1979.01-27. 1979.01.28.-1980-02; 15 1980.02.16.-1981.02.04. 1981.02.05.-1982.01.24. 1982.01.25,-1983:02.12. 1983.02.13, 1984.02.0V 1984.07.07. 1985.02.19. 1935.02.20. 1986.07.08. 1986.02.09. 19S7 01.29 1987.01.30 I9SS.02.16 1988.02.17. 1989.02.05. 1989.02.06, 1990.01.26. 1990.01.27.-199* 02 14 1991.02.15.-1992.02.03 1992.02.04.-1993-01.22. 1993.01.23.-1994.02.09 1994.02.10-1995.01.30 1995.01.31.-1996.02.18. 1996.02.19.-1997.02.07. 1997.02.08.-1998 01.27 1998.01.28.-1999.02. *5 1999.02.16.-2G00.02.04. 2000.02.05.-20C1.01.23 2001.01.24.-2002.02.11. 2002.02.12.-2C03.01.31. 2003 02.01.-2004.01.2V 2004.01.22.-20C5.02.08. 2005.02.09.-2CC6.01.28. 2006.01.29.-2007.02.17. 2007.02, lS.-20C8.O2.06.
Aspektus Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin' Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin Jang Jin
Elem TŰ*
Föld Föld Fém Fém Víz Víz Fa Fa TŰZ Tűz Föld Föld Fém Fém Víz Viz Fa Fa Tüz Tjz Föld Föld Fém Fém Víz Víz Fa Fa Tűz Tűz Föld Föld Fém Fém Víz Víz Fa Fa \r.y TÜ7 fcld Föld Fém Fém Víz Víz Fa Fa Tüz Tűz "öld Föld Fém Fém Viz Víz Fa Fa Tűz Tűz
a s z t r o l ó g i a
147
Állat Disznó Patkány Ókor Tigris Myúl Sárkány Kígyó Ló Kecske
. .
Kakas Kutya
D-arc Patkány 0<0r TíQOS Nyúl Sárkány Kígyó LÖ
Kecske V'aior; Kafcas
A kakis
£
V -1 0 TI
Kakas Kutya Dsznó Patkány Ökör Tigris Nyúl Sárkány Kígyó LÓ Kecske Majom Kakas Kuiya Disznó Patkány Ökör Tigris Nyúl Sárkány Kígyó Ló Kecs
aga
KSKÖS
Kutya Disznó
A tíih/ró
tl
Az állatövi je yek
A z állatövi jegyek
Az ősi kínai bölcsek úgy gondolták, hogy a világegye Az állatjegyek nem csak az éveket uralják Mind tem pontosan 3600 éves. Ezt az időtartamot három egyikhez tartozik egy hónap, illetve a napnak egy száz. egyenként hatvanéves ciklusra osztották fel, amit megadott része. így születésünk éve szerint lehetünk a tökéletes emberi élettartamnak tartottak. A hat tigrisek, hónapunkat uraihatja a majom, és ha úgy ala vanévei ciklusokat tovább osztották az öt elem be kul, születésünk órája a kecske tulajdonságait is ránk folyása szerint; ez tizenkét éves pe ^^^^^^^^ ruházhatja. riódusokat eredményezett, ame Egy bizonyos állat mindig lyeket eredetileg a „tizenkét földi ugyanazokat a tulajdonságokat je jegynek" neveztek el. Ezek az évek leníti meg, akár az évet, akár a hó tizenkét különböző állat tulajdonnapot, akár a születés óráját jelzi. I hordozzák. Bár a legenda Ezeknek az időpontoknak a kombi szerint a zodiákus állatait maga nációja tesz minket egyedivé. A szü Buddha választotta ki, úgy tűnik, az letési évet jelképező állat azokra a állatnevek Törökországból vagy külső tulajdonságokra utal, amelye Közép-Ázsiából érkeztek Kínába a ket a külvilág lát. Hónapunk állata Han-dinas2tia uralkodása idején {holdállat) kapcsolatainkat és sze (Kt e. 200-Kr. u. 200), amikor az relmeinket jelöli - ez szívünk belső asztrológiai tudományok elérték csúcspontjukat. állata. És végül igazi énünk következik, az a sötét és ti Az egyes állatoknak tulajdonított személyiség- tokzatos állat, amelyet nem mutatunk meg a világnak / r emzők jelentősen eltérnek a nyugati elképzelések- - ő a születésünk órája felett uralkodik. töL A patkányokról például meglehetősen negatív kép A kínai asztrológus a születés pontos időpontja fafajit ki Nyugaton, így valószínűleg senki sem örü! alapján rajzolja meg a horoszkópot. A hagyomány sze nefe, ha ez az állat uralja életét. A kínai asztrológia ez- rint a házasságkötés előtt egy csillagjósnak kell el iben a patkányt szorgalmas, párjához hűséges, lenőriznie, hogy a szóban forgó két ember mennyire "3^-csségteljes szülőnek tartja. A kígyóról sem gondol- alkot összeillő párt. Ehhez olyan információkat is fel jz azt, hogy alattomos és veszélyes lenne, inkább a használnak, mint a szülők születési dátuma. A követ ccwcsességet, a kifinomultságot, a jó pfoblémameg- kező leírások megmutatják az egyes állatok más je ; -:= képességet társítja hozzá. gyekkel való összeférhetőségét is.
K
í
n
*
i
a
s
z
A patkány
t
r
o
l
ó
g
i
a
A patkányok szorgalmasak és vidám természetűek. Bármilyen nehéz hely
zetből gyorsan talpra állnak, s minden körülmények Közölt képesek mosolyogni. Mivel önfejűnek tartják őket, társaik gyakran bizalmatlanok velük ízomben; ennek ellenére kitűnő szülők és hűséges, jó társak. Szeretnek alkudni, és szenvedélyesen gyűjtik a pénzt. A patkányoknak mindig van valamilyen titkos tervük, s elsősorban saját magukról gondoskodnak.
A patkány j e l l e m e A patkány nem rendelkezik tágabb értelemben vett szociális ér zékenységgel. Elsősorban ónos érdekeit tartja szem elölt. Szen vedélyes és szenti mentális; saját tágabb, de szoros kötelékekre épülő családja a Paradicsomot jelenti számára. Kedveli a társa ságot, nagylelkűen bánik szeretteivel, jó az ízlése. Általában igen gyakorlatias, könnyen megbirkózik a feladatokkal. Szerelem, szex, kapcsolatok A patkány szentimentális és érzéki, gyengéd szerető. Hajlandó áldozatokat hozni, hogy partnere kedvében járjon. Ha csábí tásra kerül a sor. felvállalja a kezdeményező szerepét. Ter mészeténél fogva hűséges, ám fenn kell tartani érdeklődését. Felettébb kíváncsi. Ha sötét, titokzatos helyekkel tesszük izgal masabbá a szerelmeskedést, gyertyákat gyújtunk, jó borokat. meglepetéseket kínálunk, biztos, hogy egy életen keresztül ve lünk marad, az egyhangúság azonban elűzi. Üzlet, tarátok, gyermekek A patkányok az állatok birodalmának szorgalmas vállalkozói, akik leginkább a pénzre és a sikerre koncentrálnak. Gyorsak és megnyeróek; képesek elhitetni másokkal, hogy tiszta szívből érdekli őket a sorsuk, ám ez távolról sem igaz. A patkányokat igazából csak önmaguk érdekli, és az, amrt megszedhetnek, ellophatnak, megvehetnek vagy összegyűjthétnek. Nem szí vesen viselik el a kudarcot, küzdenek a sikerért, amelynek mér tékét a megszerzett anyagiakkal mérik. Ettől azonban még
A uéXKány szereti a tnkos tálaikat a szereim; muikát, és tilalmas kalandokkal szórakoztatja magét amikor unatkozik nem 'OSSZ emberek - pusztán mohók. Bármilyen szituációt képesek a saját hasznukra fordítani. A fenti jellemvonások elle nére rendszerint népszerűek, szeretik őket, sok barátjuk van. Saját gyermekeiket imádják.
A patkány évei 19C0 • 1912
Jellemvonások kíváncsi
Hivatás becsüs
1934 . 1936
intelligens
-:1fO?C
1948 • 1960
gyakorlatias
jogász
• 1972 • 1984
szenvedélyes
régiségkereskedő
* 1996 • 2008
enzó
áutóügynök
2020 - 2032
szenti*ni?n:á 1$
pénzügyi tanácsadó
K í n a i
a $ i
A víz-patkány
: r o I ó y . A
,51
Minden paorany szeret utazni de örönvnet íótli e! a hazaér kezes is. Nem szívesen marad sokéig fává' a csaíádto I
Ez a megérzéseire hallgató, kalandvágyó patkány szeret utazni, ám ha biztonságos kikötőre taiái. letelepszik, és nem mozdul onnan. A víz-patkány kreatív, irodalomkedvelő és jó diplomata.
A ta-patkány Sár sikeres és szorgalmas, az ötféle patkány közül ez a leg kevésbé dnamkjs fajta. Határozatlan, hajlik az aggodalmaskodásra.
A patkány szeret egy összetar tó, nagycsalád tagjakén éfrw
A tfíz-patkány Gyors észjárású, szenvedélyes, jó üzleti érzékkel van megáldva. Rendelkezk a kellő lelkesedéssel és energiával.
A röla-patkány Komoly, megfontolt, kedveli a gyasorlati feladatokat és. a prak tikus megoldásokat. Bár kissé aprólékos, általában sikeres; jó pénzügyi tanácsadó vagy könyvelő válik belóíe.
A fém-patkány Erős, néha csökönyös, de segítőkész, és kitartóan dolgozik. Ambiciózus, képes átlátni a dolgokat, és sikerrel viszi véghez vállalásait.
atkány összeférhetőségi táblája Patkány és " > ■ ■
'■.
Fz jc párosítás, hrszen a patkányoknak Üzteti vagy szereim, kapcsolatuk jói
szükségük - és kéoese< is viszonoz
-
Ökör
súlyozott, harmonikus párkapcsolat. Az ökör megfontolt,figyelmeshallgatóság, akn a patkány remeke ;ud szórakoztál
Tigris
r !:•,■? ocy < sem -a k 3 kompromisszumra, ez a kfiocscla- nem lesz zökkenőmentes. Soy szereti irányítani partnerét, míg a nyúl semmilyen kényszert nem visel eL Nem jó párosítás.
Sárkány Kígyó
A nyilvánvaló fcjíő^osége* ellenére ez jó párosítás. Mindketten támogatják a másikai, és figyelnek egymásra. : ; tokzatossága és titkolózása fé'tékennyé és bizalmatlanná teszi 2 patkányt. Nem jó párosítás.
Ló
- sem juthat szóhoz a rftfeiktöj - ám ha valamelyikük megtanj; figyelni, (ehetnek persps-'. a kapcsolatnak.
Kecske
Ha a patkánynak alkai^ . ndoskodásra és az irányításra, sikeres lesz az együttlét Ha azonban 3 kecske szabadságra vágyik, a kapcsciat megbukott. ■-?! hasofifószej • c^egymással. Mindketten inkább kezdeményezők, m-nt befejezőit, ezért engedniük kell, hogy kapcsolatuk harmonikus legyen.
Kakas
Mindketten sáii.-..-
._-: Btrtéflek, így kapcsolatuk nem működik. A hatalomvágy megrontja a viszony*..
Kutya
A patkány irányítókészsége és a kutya. hűsége jó párosítást jelent, ám mivel m rdketten szeretnek sokai oes/irni, kapcsolatuk zajosra sakereönet Amit a patkány képes megkeresni, azt a disznó el i; tudja költeni. Amíg mindketten tisztában vannak vele, hol a helyük, mükodn fog a kapcsolat.
K i n * I
a s e \ r o 1
Azö 1
i R O f
Az állalvilág e jóindulata Óriása türelmes és kedves. Komolyan veszi kötelezettsé
geit, és ezt elvárja mosóktól is. Iía e* nem így történik, az ökör — akinek öröme telik abban. hogy a maga módján a leghelyesebben cselekedjen - értetlenül áll a dolog előtt. Könnyen megszokásai rákjává válik. Szeret korán kelni, é> tisztességtjei végzi munkáját. IW.la, rendszer**s életet él. Hintós számára az anyagi biztonság, a harmónia; ezeket elérendő megfontolt, kitartó.
A z ökör jelleme Elszánt személyiség, aki határtalan energiával, elképesztő mun kabírással rendelkezik. Teljesen megbízható: barátként minden körülmények között számíthatunk rá. Türelmes, kiegyensúlyo zott, lelkiismeretes, ám héha nehézkes, időnként fel kell rázni. Termés/éténél fogva vidám és kevéssé aggodalmaskodó. Sok szor viszont teljesen irracionális félelmek gyötrik, elegendő test mozgásra és friss levegőre van szüksége, hogy ne váljon betek) fordulóvá. Szereti, ha értékelik, ha tanácsait megfocadják. Ér telmes, józan, régivágású típus, aki becsüli a régimódi erénye ket. és alig vétkezik. Szerelem, szex, kapcsolatok Mivel az ökör eléggé bizalmatlan az érzelmekkel é< a túlzott izgalmakkal szemben, inkább kerüli, hogy beleszeressen valaki be. Ha mégis elcsavarják a fejét, az egy életre szól. Nem sza bad sok romantikát várni tőle. ehhez túlságosan a "öldön jár. A szexben is íényegretörő, mivel a testi kapcsolatot gyakorlati szükségszerűségnek tekinti. Üzlet, barátok, gyermekek Az Ü2leti életben az ökör hatékony és könyörtelen. Mnél előbb pontot akar tenni a dolgok végére, utálja az elvesztegetett időt, energiát, pénzt. Kitűnő szülő, mivel kedvessége és türel me határtalan. Sok igaz barátja van, akik tudják, hogy mindig számithatnak rá a bajban. Az ökör nagyon kitartó, üzleti part nerei, barátai és gyerm&kei feltétlenül bízhatnak bemé.
Eleme víz
I i1 A
IM
Wfft-^
Minden ökör ismén a kemény "CufiivJr, klvéi! a föld-ököl
Az ökör évei 1901 ■ 19 3
Jellemvonások
■925 • X9ÍÍ
etto^ei!
1949 • 1961
türelmes
tanár
1973 • 1985
lelkiismeretes
ószégigazgató
megóízhstó
■
1997 • 2009 2021 • 2033
elszán:
szakács
•
•
■vJiéges
K
I
n
J
i
a
s
r
t
i
A víz-ökör A diplomatikus ökör tudja tartani a száját, kiváló tanácsadó vá lik belőle. Ellenszolgáltatás nélkül segít bárkinek. Főleg szerelmi ügyekben kérjük ki a véteményéL
A ía-ökör A jó humorú, nevető ökör nagyon szellemes tud lenni. Alkalma/kodósb mint a többi Őkörtípus, kedve van kipróbálni új dolgokat, hangulata azonban igen változékony.
o
l
o
g
i
*
1$3,
Véíaszuk a vü~ok'Ot oeszéigetűpaitflemek. hd megértő hsilgito ságra vágyunk Az ökör csa* órírnaoara szom/f a munkáb&n. Keményen, móí&'e.-esen őofgtxnk
A tííz-öUör A tűz-ökór veszélyef. és kiismerhetetlen, ö az elefánt a por celánboltban. Ha leszegi a lejét és nekiáll a munkának, nincs vele semni baj, ám amikor unatkozik, nyugtalanná, kiszámít hatatlanná válik.
A fölJ -ökör A föld-ökór leleményes, megbízható. Kitűnő tudós vagy kutató válik belőle. Nem szívesen kockáztat, óvatos, munkájában módszerei. Kemény igyekezettel nagy vagyont gyűjt.
A fém-ökör Figyelemre méltóan tehetséges a szervezés terén; komolyságá nak köszönhetően jó irodavezető vagy üzleti könyvek szerzője lehet. Jól tesszük, ha megfogadjuk tanácsait, mert tudja, mit beszél. fő<ént, ha üzletről van szó.
Az ökör összeférhetőségi táblája Ökör és Patkány Öko' [ g - ■;
Nyúl
Kiegyensúlyozott, harmonikus viszony. Az öKÖr jó hallgatóság, akit a paíké'y Femefcöl ebrá-akoztar . ■'•- íözül egyiknek sincs mondanivalója, kapcsolatuk néma szenvedés. Nem jó oárcsítás. Ez a kombináció nem fog működni, hacsak a '-igrí: nem engedi át az ökörnek az irányítást Mivel a tigrisek nett - : ;. .: : .. .. összecsapásokra lehet számítani. vr-teszulptett optimizmusa nem fér meg az üker pesszimizmusával. Nem illenek egymáshoz.
Sárkány
Erős kombináció Az ökör képes megfékezni a sárkány hevességét. Ha csapatban dolgoznak, bármit e Tudnak érni.
Kígyó
Hosszan tartó, szüáid kapcsolatra van kilátás. A kígyó megérti az ökröt, és mindent elkövet, hogy jókedvre derítse. Az ökör biztonságot nyújt a kígyónak.
ló
Nem jó párosítás. Az ökör alapos és módszerei, míg a ló heves és meggondolatlan, folyamatosan ir^tálják egymást. Ők ketten semmiben sem tudnak megegye" Az í&röt elborzasztja a kecske ny Ivánvalá e-<ólcstelensege.
Majom
A maiom folyton a változást keresi, míg az ÖÜÖr gyjlö i azt. Ez a kapcsolat semmilyc- kórúlmények között sem működik. A kakas mozgásba lendíti a dolgokat, az ökói peöig mindenben támogatja öt. -ö párosítás.
Kutya
Ha mindkét fél ugyanazokat a célokat tart;a szem eíött, jó viszony alakulhat ki kö/óttfik. ám rkáoo az uzfetbeh, rrint ?, szerelemben. Az ökör sosem tudja toieráln; a e s?nó kö tekezésé:, a disznó pedig unalmasnak tartla az ökröt. N e m tJ. i q e ^ e l e í <;r;r>csolat.
J C i n a i
a s z ! t o 1
A tigris
g . ;
A tigrisek meggondolatlanok, nevesük, dinamikusak, nem tudnak egy helyben ülni,
ha/afdíroznak. Ha viszont nősre van szükségünk, librist kell választanunk. O az, aki minden köriumenytrk között kiáll a gyengék mellett, s az összes elképzeUielfí igazságtalanság ellen telves/i a küzdelmet- Mindig elragadó és megnyerő. Született vezér; nem természetes vezető képessége teszi alkalmassá ene. kanem az a tulajdonsága, íiogy mindenkit a maga oldalára tud állítani, bármilyen gonosz tervvel nozakinljon is elo.
A tigris jelleme A kínai zodiákus állatai körül atigrisa legkitartóbb személyi ség. Csak nagyon kevés dolog félemlíti meg vagy csüggeszti e! hosszabb időre, és minőig képes talpra állni. Nem sebezhetet len. Nagy szüksége van érzelmi támogatásra, mivel termesze iénél fogva bizonytalan, és úgy érzi. senki sem szeret. b Kérelem, s z e x , k a p c s o l a t o k Végtelen energiája és képzetöereje van, s bármelyik szeretőjét képes kifárasztani. Érzelmi élete kaotikus, semmilyen erkölcsi ér zékkel nem rendelkezik, leikitsm(*ei-furdalás nélkül keres új ka landokat, f\a aktuális kapcsolata fakulni kezd. Romantikus típus, könnyen és gyakran esik szerelembe. Rendkívül intenzív kap csolatra képes, és szinte belepusztul, ha ez szétesik, még akkor is, ha ő lehei róla. A szerelmes tigris vagy szélhámos, vagy tényleg tökéletes - de mire kiderül, melyik, mér késő. Üzlet, barátok, gyermekek A tigris magányos típus.fcevésigaz barátja akad, ári ha egy szer barátságot kot valakivel, az 'egy életre szól. Jó szülő, de nem azért, mert pozitív példával jár elöl. hanem mert gyerme kei csodálják izgalmas egyéniségét. karizmáját. Néha nagyon szigorú, és túlzott igényekéi támaszt gyermekeivel szemben. Az üzleti életben vállalkozó szellemű spekuláns, állandóan tele új ötletekkel. Ügyesen keze bele bármilyen vállalkozásba, nagy energiái és lelkesedést fektéi munkéjóbo, de gyűlöli a meg szokást, és hamar beleun a dolgokba.
■■H ■I
1 ■
*± 4+.\ / /
L*
_-*<5^^^1■ k Eleme fa
A fém-tigris megvédi magát fór kegyetlen, ésjot>0 G&m >nger9.lrn, szive mér/en kismacska
A tigris évei 1902 ♦ 1914
Jellemvonások merész
Hivatás ti'-^$?hész
1926 • 1938
szenvedélyes
katonatiszt
1950 - 1962
hősies
író
• 1974 • 19S6
•
•
ál ■ d latos
atléta
1998-2010
v.iknerö
•
•
2022 ♦ 2034
bolondos
leslaurator
• IX>I t t e
a s z t r o l ó g i a
A víz-tigris Nagyobb
I
A fökf-vgtis a jó ízlés császára
felelősségedénél
rendelkezik, mint a többi tigristí
- néha azonban
tútkéryezteti
pus. A nyugodt tigris gyakran j ó példával jár elöl, becsületes és igazságos. Néha kissé nagyképű, makacs, t ú l magabiztos.
A fa-libris Ez a nagymacska a társaság leíke. Tele van jobbnál jobb Ötle tekkel, ám mindez csupán é k a - a fa-tigris mélységesen b i
A gyerekek oőavanoak a tigri
zonytalan. és úgy érzi. nem szeretik.
sekért, és&k is a gyerekekért, bármennyien legyenek >$
A tűz-tig'ris Ö 3 legvadahb tigris: ú g y rohan, mintha a tűz elől menekülne. Ez a tűz valójában benne lángol. Meg kell tanulnia lassítani, megnyugodni egy kicsit, h a nem akar l ú l korán kiégni.
A fölcl-tigris Nagyon jó ízléssel rendelkezik, nem tagadja meg magától a minősén. dolgokat. szereti kiélvezni az é l e t e t Ha nem vigyáz, könnyen elhízhat, mivel szereti a jó b o r t és a finom eleieket.
A iém-tigris Ez a bömbölő tigris társai között a fegőnfejűbb. Nagyon ambi ciózus és rendkívül szívtelen t u d (enni. h a a karrierjéről van szó. Ne álljunk a fém-tigns útjába és n e fektessünk üzleti vál lalkozáséiba. Szótárából hiányzik az a szó, hogy „diplomácia".
A tigris összeférietöségi táblája Tigris és Patkány-
Mivel egyik sem hajlik a kompromisszumra, ez a
nem Ies2 2ökkenöriertes.
Ökör
Ez a kombináció nem f o g működni, hacsak a tigiis nem engedi át az Enáflyftfrgt n ökörnek. V v e l a tigrisek nem adják fel egykönnyen, összecsa pá sokra lőhet számtani.
Tigris
Szenvedéty és vad kéjvágy fellobbanásara lehot s-ámítani. A dühödt veszekedést fc oékü-és k ö v e i , rengeteg nevetéssel és szerelemmel. A nyúl a tigris ízletes ebédjévé válhat, amennyiben nem szalad gyorsan. Bár nem túl kedvező, a párosítás mégis működhet
Sárkán/
Vég nélku'- izgalom és mulatság. Drámai és vidám kapcsolat. Túlfűtött, dinamikus pár, közös erővel hegyeket képesek megmozgatni. A kígyó úgy látja, a tigris túlontúl érzelmes, míg a tigris nem bízik a kígyóban titkos útjai miatt. Ez a kapcsolat biztosan katasztrófába torkollik.
Ló
Jó párosítás. A tigris tiszteli a ÍÖ hűségét, a ló pedig imádja a tigris heves természetét.
Kecske
Lehel, hogy jói kijönnek egymással az ágyban, de más téren nem reméíhetne< sokat egymástói. Üzleti szempontból sem kívánatos.
Majom
_.;kj< sem hajlandó kompromisszumoot kötni, nem túl jó párosítás. Mindketten saját énjükkel viaskodnak, ngyá talán nem érli< meg a más-kat. Bár sek a civakodás közöttük, állandóan vitatkoznak és kritizálják egymást, ez a kapcsolat j ó l működik. A kutya elég okos ahhoz, hogy kezelni tudja a tigrist. Kifejezetten harmonikus kapcsolóit
Disznó
Mindketten a másikai hibáztatják, ha valami nem sikerül. Kevéssé illenek egymáshoz
-
í 55.1
f
f,
a
A nyúl
Ó
g
í
Az intuitív, érzékeny és kreatív nyulak törődnek egymással. Magányos lelkek, akik
átérzik a világ szenvedéseit. Gyakran keményen dolgoznak, bogy jobbá tegyék környezetüket. Imádják a rejtélyeket és a titkos bölcsességeket, 3 állandóan a nagybetűs Igazságot keresik. Mindig nu-fjörzik nyugal rnukal cs józanságukat, csendesek és kiTÍnonu'.ltak. Kíváncsiak, de tudnak titkot tartani. Jó tanácsadók és látnokok. Ekesszólóak, kitűnő ízléssel és stílusérzékkel varrnak megáldva,
A nyúl jelleme A nyút szereti kimutatni érzéseit, de kibillen egyensúlyából, ha durvaságot vagy szenvedést tapasztal. Másoktól elvárja a Fair play-t, ám ő könnyen áthágja a szabályokat. Néha Öntelt, rnagasabbrendűnek képzeli magát másoknál. Veleszületet; intuitív képességgel rendelkezik, s nyugodt légkörre van szüksége ah hoz. hogy jól teljesítsen. Szerelem, szex, kapcsolatok A nyúl gyakran sérülékeny a szerelemben, ezért óvatosan mér legeli. beíemenjen-e a kapcsolatba. Figyelmes, odaadó szerető. kedves és romantikus, érdeklődik szerelme problémái iránt. Mindent megtesz, hogy partnere kedvében járjon. Hagyo mánytisztelő, szexuális szokásaiban visszafogott, könnyen megretten a túl nagy feszültségtől és a szerelmi kalandoktól. Jobban szereti a gyertyafényes vacsorát a futó kalandnál. Na gyon romantikus, néha prúd. Uzlet, barátok, gyermekek Érzékeny természet*? és veleszületett jó ízlése folytán a nyúl leg inkább ott érhet el sikereket, ahol kamatoztatni tudja stílusérzékét. Szenved a rutinmunkától, és ha teheti, önállóan dol gozik. Lehet, hogy sok barátja van, ám úgy érzi, mindannyian cserbenhagyják, mert nem képesek megfelelni az áitaá felállí tott mércének. Nyugodt, odaadó szülő, de nem boldogul a rendetlenkedő gyerekekkel, é> néha túl szigorú. Dór kemény munkára kényszeríti gyermekeit azok mégis imádják.
A nyúí nyugodt, kedves, odaadó szütö
A nyúl évei 1903* 1915
Jellemvonások in:ub'v
Hivatás könyvelő
1927 • 1939
érzékeny
gyógyszeréi
1951 • 1963
gondoskodó
lo-ténész
1975 • Í987
stílusos
otíSgyöftö
5 999-2011
nyugodt
könyvtáros
2023 • 2035
kreatív
diplomata
K i n a i
a s z t r o l ó g i a
A víz-nyúl
A fa-rtyúi tereli
Kétszeresen intuitív és érzékeny, túlságosan is saját vállára veszi
az utazást, az
mások problémáit, és belesüpped a szenvedésbe. Hajlamos az
igaz: kuüúfíény
i. b / '
a művészetet, egzot&uríot,
irracionális félelmekre, magába fordulóvá, visszahúzódóvá vál hat. Néha szüksége van rá, hogy felrázzák a tespedésből.
A xa-iiyúl Művészi tulajdonságokkal bír, kreativitása hatalmas. Bármiben
A fóid-nyúl iparkodó,
sikeres, anivel kifejezheti érzéseit, legyen sz költészet, irodalom
bírása nagy
munka
vagy festészet. Kalandvágyó, szeren az egzotikus utazásokat.
A tűz-nyúl Szenvedélyes, szociális érzékenysége erős. fáradhatatlanul d o l gozik a világ jobbá tételén, j ó l szerepel a politikai vitákban. Na gyon kifejező tud lenni, és az emberek jól teszik, ha odafigyel nek rá, m?rt nem esett a feje lágyára.
A föld-nyúl Ez a komoly, szorgaímasan tanuló, igyekvő, csendes nyúl nem késlekedik belefogni a munkába, erkölcsi értékrendje pedig igen kifinomult. Remek bíró vagy szociális munkás. Értelmes és gyakorlatias, realista és józan, elérhető célokat tüz maga elé.
A rém-nyúl Ambiciózus, bátor és állhatatos. A nyulak közül a legkevésbé érzékeny. Bármilyen területen képes magasra emelkedni, ahol tisztánlátását és magabiztosságát kamatoztathatja.
A nyúl összeférhetőség! táblája N y ú l és D
őtkány
A patkány szeret: irányítani partnerét, rnig a nyúl ;emmilyen kényszert nem visel el. Nem j ó párosítás.
Ó.sor
A nyúl veleszületett optimizmusa nem fér meg az ökór pesszimizmusával. Nem illenek egymáshoz.
íigjis
A -
Nyúl
Afaposan ismerik egymást, amitől vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz a kapcsolatuk. Ha a dclgck rosszra fOfGtutnak, rwwflcetten odébbailnak.
Sárkány
-'-
.
a sárkánynak lehiggadni. Jói egy üttmií ködnek, különösen üzleti ügyekben.
Sok a közös vonás bennük, vonzódnak egymáshoz. Viszonyukat azonban nem fútt szenvedély. LÓ
A le :úl heves, a nyúl pedig túl komoly
idegesitik egymást, Nem jó párosítás.
Kecske
A-riig ;ű mennek a doígo!<, harmonikusén megférnek egymással. Baj esetén azonbar nem támogatják a másika: Ez a két szerréJyiség annyira idegen egymástól, hegy nem alakulhat ki közöl: .-
B kapcsolat.
Kakas
A nyúl kimé<1sége feldühíti a ka&ast, a kakas önteltsége pedig elidegeníti a nyulat. Nem sre-'encsés párosítás.
KUtya
Szép párt alkotnak. Tisztelik és megértik egymást, így kapcsolatuk remeke rnök&d ■
Dtezflé
Úgy tűnik. ók ketten mindig jól kijönnek egymással. Talán ebben az esetben igaz, hogy ÓZ ellen-.ete< £ & egymást
4
M
A
t
' Lí
r i
* © l
g t a
a nagy, OKOS és merész állatokat a jószerencse szimLóiumaként
tartják számon. A sárkány pompás és mitikus, magabiztos és elbűvölő', ugyanakkor hiú éti gőgös; min denképpen lenyűgözi az embert. Lenét szeszélyes és különc, imádja az új dolgokat., ám liamar rá is u n azokra. Általában rendkívül energikus, tele van életkedvvel, vidámsággal. Szereli, na barátok és csodálok raja veszi körül.
A sárkány jelleme A sárkány OKOS, mulatós teremtés, aki mindig új ruhákat vá sárol. Végtelenül szeret: az eletet, lelkesedik a mulatságért, rendkívül barátságos természetű. Bár általában figyemes és kedves, az embernek vigyáznia kell, nehogy felbosszantsa, mert a sárkányok tényleg képesek tüzei okádni. S z e r e l e m , szex, k a p c s o l a t o k A sárkánynak több szeretőre van szüksége, mint amennyit a világ adhat. Gyorsan beleun a dolgokba, így ha valaki belé sze ret, ne tervezzen hosszú távra. A kivétel, az ;gazi társ csak egy másik sárkány lehet. Ha a sárkány mégis szerelmes lesz - s ez igazán ritka dolog - partnerét mély, ragaszkodó, féltékeny, heves, szinte fojtogató szerelemmel imádja. A sárkány odavan a szexért: bármilyen szeretőt képes kifárasztani, kivéve egy má sik sárkányt. L z l e t , b a r á t o k , g'yerme Lek A sárkányok bármilyen területen képesek jól teljesíteni, ahol csodálják és imádják őket - jó színészek, divattervezők, imp resszáriók vagy producerek. Sokkal eredményesebbek nagyvál lalatok vezetőiként, mint amikor alkalmazottként dolgoznak. Rengeteg barátjuk van. Soha nem gondolnak rosszat a gyerekekről, de nem is vágy nak rá, hogy sajátjuk legyen - nem tudják elviselni a felfordu lást és a hangzavart. Mások gyermekeive) semmi bajuk sincs, mert vissza tehet adni őket a szülőknek.
A r,
sárkány szeret a figyelem kózéppowjábön lenni
A sárkány évei
Jellemvonások
1904 -1916
sikeres
Hivatás vállalat vezető
1928 • 1940
(öggetiefí
Iparmágnás
1952 • 1964
magabiztos
film sztár
1976 ♦ 1988
energikus
ooducer
2000 • 2012
kedves
elnök
2024 • 2036
hivalkodó
divattervező
K
i
a
s
7
t
t
o I 6 9
viz-sarkany Ez a sárkány idealista és Önzésre hajlamos - ő tudja egyedül a meg oldást 3 világ problémáira, és nem érti, mién nem hallgatnak rá a többiek.
A fa-sárkány Ez egy különleges sárkány: osratlan szépségű vadállat a k i : m i denki csodál. Valóságos divatdiklator; jellemében tartózkodó, rafi
A sárkány szeren a tfiva-
nált, hűvös és stílusos.
lor, a hivétkoúás;
A tűz-sárkány Nagyobb és okosabb a többi sárkánynál Rendkívül szórakoz tató. szellemes és meíegszívű, de elég nehéz természete van.
A röld-sárkány Az egyetlen sárkány, aki képes csapatban is dolgozni. Realis tább és jobban ismeri magát társainál. Nagyon konzervatív, ímánvriszteíő.
A lém-sárkány A teátréis fém-sárkány, bár nagyképű és fellengzős, eléggé szórakoztató, színes egyéniség - igazi különc.
A föid-sérkány ;ő csapatember tehcz
A sárkány összeférhetőségi táblája Sárkány Patkány Ökör
SS
A nyilvánvaló különbségek ellenére ez jó párosilái. Mindketten támogatják a másikat, és igyelnek egymásra. Erős konbinácic. Az ókor képes megfékezni a sárkány hevességét. Ha csapatban dolgoznak, bármit el tudnak érni Vég nélküli izgaicm és mulatság. Drámai és vidám kapcsolat. Túlfűtött, dinamikus pár, közös erővel hegyeket képesek megmozgatni.
Nyúl
A nyúl segit a sárkánynak lehiggadni. Jól együttműködnek, különösen üzleti ügyekben. Ha megtanulnak együu doígozni (erre kevés az esély), jól kijönnek egymással. Ha nem (s ez a valószínűbb), sokat veszekednek.
Kígyó
Misztikus pár. Mindketten hüllők, jól megértik eg/mást. Szerencsés párosítás.
Ló'
.ó tudnál: ecyun mulatni, bar sokai vitáznak és. ves7ckednek, Nagyon érdekes párosítás.
KC-CSKP
A kccs
Kutya
Határozottan utálják egymást az első pillanattól íogva. Ez a kapcsolat nem működik. A sárkány lelkesíti a disznót, teljesen lenyűgözik egymást. A disznónak azér, nem árt odafigyelnie, mert könnyen megpefzselödheL
K í n a i
Al
L v l £ V C_J
!
r o I 6 9 i a
A kígyók a kínai állatöv elmélyült filozófusai. Titokzatosak, érzékiek, ciigedé-
keiiyelr, kifiuomullak. Lehetnek kegyetlenek és tartózkodóak, ám na megfelelően kezdik pályájukat (jó Iskolába járnak és megkapják a kellő erkölcsi útmutatást), kifejezetten gyakorlatiassá válhatnak. A kígyók ott is megtalálják a megoldási, anol mások még a problémát sem veszik észre. Az élet mélységes
titkai
után
kutatnak, s bölcsességük látszólag anélkül érvényesül, hogy erőfeszítéseket tennének érle.
A kíg/yó jelleme A kígyó rendkívül kíváncsi az Őt körülvevő világra. Minden érdekli, ami ezoterikus és titokzatos. Rendszerezett éleiét él, s mindig megtalálja azi a gyors módszert, amelynek segítségével teljesítheti feladatát. Mintha sosem küzdene meg igazán ered menyeiért, közben mégis befejezi, amit elkezdett A kígyó típus hajlamos elmélyülésre, titkos dolgok, ügyek Kiflirkészésé'e, nnen érdeklődése az okkult, titkos dolgok iránt. Ha nem tanul meg uralkodni magán, akkor hajlamossá válhat bosszúállásra, szenvedélyességre. brutalistára is. Szerelem, szex, kapcsolatok A kígyó érzéki, élvezi kapcsolatait Leginkább a szex rejtélye sebb oldalai érdeklik, emiatt sokan kissé extrémnek tartják. Belső tartózkodása miatt azonban rideggé is válhat, viselkecése pedig önteltnek tűnhet, mivel mindig saját gondo lataival van elfoglalva. A kígyó szenvedélyes érzelmi életet él, néha azonsán fe szült. túl komoly, imád fSörtölni, gyakran csalja partnerét, de nem azért, mert nem szereti - inkább csak meg akar bizonyo sodni régi vonzerejéről. A kígyó könnyedén, e.*egánsa.o s/kük. Ernyedten srflusos, erőlködés nélkül öőks Üzlet, barátok, gf verni ekek A kígyók bármilyen Kutatási területen eredményesek, jó tu nehezen tudja kielégíteni gyermeke igényeit, ugyanakkor dósok, felfedezők, gondolkodók, tanárok. A kígyónak sok ba támogatja a tanulásban, felébreszti benne a könyvek iránti rátja van, mert szeret bepillamart az emberek titkaiba - kitűnő szeretetet. Általában kedves szülő, még ha kissé figyelmetlen hallgatóság. Szülői szerepben meglehetősen megbízhatatlan; és zárkózott is.
A kigyó évei 1903* 917
Jellemvonások titokzatos
Hivatás professzor
1929 • 9 £
kíf 'lomult
asztrológus
1953 • 965
ovJkorteties
psacbí
1977 • 939
enge0<'
belsőépítész
2C0I «2rjl3
bölcs
2C25 • te?
rendszerezett
némber filozófus
K í n a i
a s z t r o l ó g i a
A víz-kígyó A víz-kígyó Őszinte, becsületes, fejtett igazságérzettel bír. Ké pessége, hogy beielásson mások problémáiba, bölcs tanács adóvá, pártatlan döntőbíróvá teszi.
A la-kígyó Nagy képzelőerejü, kreatív, csodálatos szépérzékkel és finom sággal megáldott író. Mások szemében lustának, elpuhultnak tűnhet.
A fa-kígyó veteszüktett szépérzékkel. kiiinomutiséggál rendel kezik A rűz-k-gyó őwmizrrtusa lángra loböanzja az efrröerek képzelő erejét
A Kíz-tígyó Végtelen energiájú. dinamikus kigyó. aki társainál kevésbé filo zofikus természetű. )ó közéleti szereplő lehet, mert érzéke van
A föld-kígyó Barátságos, harmóniában él. rajong a kultúráért. vonzó, a társaság kedvence. Lenyűgözően felszínes és fele dékeny.
A fétii-Uígyó Erős, maximalista, komoly, szorgalmas, gyors észjárású kígyó. Mindig őszinte és erkölcsös - egészen a fanatizmus határáig. Fontos számára, hogy kerülni tudja a kísértésekéi, ne jálsszon a tűzzel, mert a „tűz olvasztja, a fémet".
A kigyó összeférhetőség! táblája
Pátkl«?
A kígyó Titokzatossága és inkolözása féliékennyé és bizalmatlanná teszi a patkányt. Nem jó párosítás.
Ökör
Hosszan tartó, szilárd kapcsolatra van kilátás. A kígyó megérti az ökröt, és mindent elkövet, hogy jókedvre derítse. Az Ökör biztonságot nyújt a kígyónak.
Tigris
A ó úgy átja, a ÖgflS túlontúl érzelmes, míg a tigris nem olzik a kígyóban titkos útjai niatt. Ez a kapcsolat biztosan katasztrófába Torkollik.
Nyúl Sárkány
Sók a kozos vonás bennük, vonzúoriak egymáshoz, viszonyukat azonban nem fűti szenvedély. Misztikus pár. M ndketüw nyílók, jól megértik egymást. Szerencsés párosítás.
!Ó
Megvannak, de jobb. ha nem alakul ki köztük senmilyen romantikus kapcsodat - n-indke:: féltékenyekiá kombináció. Tűzre lobbantják egymást, jól érzik magukat együtt, amíg mindketten tudják. mit cs r ál a másik.
Kecske
Ez a viszony csak különleges kóruimények között működik. Kapcsolatuk vaöszínűkxj közenyöe fu !ac. érdeklődésük annyira különböző.
Majom
Nem bíznak egymásban, mindketten rendkívül féltékenyek Ez a kapcsolat kudarcra van itétve.
Kakas
Különbségeik ellenére eléggé jól kijönnek egymással. Van <Öztük súrlódás, de ezeket "udjék kezeíni.
Kígyó
tya bízik a kígyóban, s ez a kígyónak éppen nogfeiel Valószerűtlen, mégis mükótíö kapcsolat. JÓ kombináció, de csak akkor, ha képesek a másik szemévei is látni a dolgokat.
161
.62.:
K í n a i
a s i
t
f
o I ű g i a
A 1' JL\.
XO
A lovak barátságosak, nagy adakozók és javít hálátlan fecsegők Kedvesek, nagyvonalúak,
segítőkészek, megnyerő külsejűek, bokal jeleni számukra a nyíltság, az őszinteség- Többet készéinek, mint kellene, már-már bosszantóan jókedvűek Kélia kissé felelőtlenek és figyelmetlenek. Amíg rivddaféuy éri őket, elégedettek a világgal, ám ka nem kapnak elég figyelmet, rosszkedvűvé válnak, unatkozni kezdenek. Szívesen szemlélődnek széles horizonton, nagyvonalúak, joviálisak.
A ló jelleme A ló fél mindentől, ami sötét és pusztító hatású. Jobbár szereti az egyenes beszéaet a kódcll üzeneteknél - nem igazán fo gékony az utalásokra. Nincs tudatában a finom különbségek nek, kevés fogaima van tapintatról és diszkrécióról. Néha kissé féktelen és lehengerlő, ám aranyból van a szíve. Őszinte, ked ves ember.
S z e r e l e m , szex, k a p c s o l a t o k Az a ló boldog, amelyik szerelmes - és a lovak általábar szerel mesek. A ló rendkívül szentimentális, romantikus és vonzó alkat, bár olykor türelmetlen, mivel hajlik rá, hogy siettesse a dolgokat telkes és izgalmas szerető, de hamar rágn a kapcso latra, ha halványul a romantika. A szerelem fizikai oldalát is élvezi. Felettébb energikus szexpartner.
Üzlet, kárálok, gyermekek A íó nem igazán tud bánni a pénzzel, mert könnyelmű/sosem gondol a holnapra. Nincsenek felhalmozott tartalékai. Kreatív és tehe'séges, az üzleti vállalkozás távol áll tőle. Népszerű a társaságban, sok barátja van, különösen a többi ló körében. Jól bánik a gyerekekkel, de in<ább csaK a szabadban, ahol semmit í>em tjdnak eltörni. A lovak híresek ügyetlenségükről, heves ségük pedig néha megrémiszti a félénk gyermeket. Szívesen tekintenek „gyermeküknek" mindenkit, aki tanításért fordul hozzá., j k ; ő<. az „ős: tudás hordozói", akik szívesen osztják szét azt azoknak, akik igénylik.
■■UH ■
n
s?
1
ft JJiftl 1
A ló évei 1906 • 1918
Jellemvonások szorgalmas
Hivatás 'portét
1930 • 1942
ba'átságos
fetíaÖtó
1954 • 1966
nagyvonalú
szerelő
•
mmm ■ Eleme töz
A ló örökké vidám és jó szándékú, de nem mimiig érti mások éfzéseS
.
1978 • 1990
beszédes
komikus
2002 • 2014
t ■-,-;-
botszak értő
2026-2038
•
•
^ékreien
autóversenyző
K f n a i
a s 2 t ' o l ö g i 3
A víz-ló
:63 j
A tó élvezi a féktelen hancúrozási a játékot, /ól k.pn a gyerekekkel
Ez a ló nűvészi hajlamokkal rendelkezik. Beszédes, szellemes. tudja, hcgyar kell mulatni. Nagyon vonzó, bár néha kissé érzé ketlen.
A fa-ló A víz-lónál nyugodtabb és vissza húzódóbb. Rászedhető, könynyű ugratni. A/ind
A víz-fö beszédes, sok oarai-é van
A tűx-Ió A kínai horoszkóp szerint ez a különös ló hires vagy félelmetes, elképesztő magasságokba emelkedik, vagy feneketlen mélysé gekbe zihan. Esztendeje csak hatvanévenként - legközelebb 2026-ban következik el.
A föü-ló Stabil, konvencionális, hagyományos nézetekel vall, esetenként vaskalapos. Nagyképű is lehet, de hqyel a részletekre, és eléqqé rendszeres életet él.
A fém-ló Konok és könnyen elunja magát. Sok izgalomra, szenvedélyre van szüksége. 0 a lovak Don Jüanja, csodálok és szeretők kö zött érzi jól magát. .Az érzelmek áínemesítésének mestere le het, ha azokat szellemi irányba fordítja.
A ló összeférhetőség! táblája Ló és Eyy .< 'él sem juthat szőhcz a másiktól - ám ha va'am 5 kapcsolatnak. Ökör
r-iegtanj! figyelni, lehetnek perspektívái
Nem jó párosítás. Az ökör aíapos és módszeres, m'g a ló heves és meggondolatlan. Folyamatosa irr.-té'.ák egyniástJó párosítás. A tigris tisztei a ló hűségét, a ló pedig imádja a tigris neves természetét.
Nyúl
A <ö túl heves, a nyut pedig túl komoly - idegesitik egymást. Mem jó párosítás.
Sár lány
lói tudnak együtt r u l e t t , bár sokat vitáznak és veszekednek, fagyon é-'dekes párosítás. le kombináció. Tűzre lobbantják egymás:, jó: érzik maguSat együtt, amíg mindketten tudja*, ~Ü ; csinaj Nem túl érzeiemdús kapcsolat, de kifejezetten jól működik. Mindketten nagyra becsülik szaoadságukai, és megbíznak egymásban.
-á
Sokat tanulhatnak egymástól és mindkettőnek vari is mit adnia, ió párosítás. orn
Ha megvívták hsoor^u-tei és kiderült, kié a vezető szerep, tartós kapcsolatra számithatra-.. A ló utalja a veszekedést, a kakas viszort imád vitatkozni, így nem szívelik egymást. BármiVen kö'^ménye* között csodálatos kapcsolatra számíthatnak. Szinte telepatikus kapcsosaiban állnak egymással.
Disznó
A o epszerűsége kedvező hatást gyakorol a disznó társadalmi pozíóójára, amrt az nagyra értékel. Jó párosítás.
W
K í n a i
a
A kecsk<
s
,fc?
z
t
r
o
l
ó
g
i
a
A kínai asztrológia állatai közül a kecske képes leginkább a jelennek élni.
Nem bánkódik a múlt íelelt, nem aggódik a jövő miatt. Nyugodt, cond.it.lan teremtmény, élvezi, amije vai és nem azért küzd., amije lenetne. Kreatív ét barátságos, kedveli mások társaságát, a nagy beszélgetéseket. Kedvei, őszinte, lantáziauús. Ha valakin .segíthet, nem ismer fáradságot. Tűroeépe>
A kecske jelleme A kecske zabolátlan, önálló teremtmény. Gyűlöli a bezártságot. ha megnyirbálják szabadságát. Új emberekre, új táviatokra, új élményedre van szüksége. Szívesen részt vesz mindenben, amit az élet felkínál számára folyton kíváncsi, s ez néha bajba ke veri ót. Hajlamos céljait keményebb eszközökkel is elérni. i z c r e l e i i i , szex, k a p c s o l a t o k A kecske eléri, hogy szerelme különlegesnek érezze magát mintha Ö lenne az egyetlen, a nagy ö. Azonban a kecskének sok szerelme van, és mindent megtesz azért, hogy n? kelljen lekötnie magát egyetlen állandó kapcsolatban, amit börtönnek érez. Ha szexről van szó. kalandvágyó, szereti a változatossá got, a kísérletezést. Nem kifejezetten erkölcsös, felesleges is a hagyományos mértékkel mérni. Ü z l e t , k a r á t o k és g y e r e k e k Akik ismerik a kecskéket, tudják, hogy jó szívük van. és törőd nek barátaikkal, bár az emberek gyakran féltékenyek bájukra, eleganciájukra. Nem igazán érvényesülnek az üzleti életben, mert nem szeretnek keményen, hosszú munkaidőben dolgoz ni. Nem lusták, de nem motiválja őket a pénz. Szorga masak is tudnak lenni, ehhez azonban kreatív feladatok kellenek, amelyek az emberiség hasznát szolgálják. A yyeieke^ imádják, hogy lekezelés nélkül beszélnek velük, és felnőttszámba veszik őket.
™
J
má mm.
f
A kecske évei 1907 • nn
Jellemvonások alkalmazkodó
Hivatás tevébefnondó
1931 • 1943
ssexi
szextálts lünácsadö
1955 • 196?
kreatív
zenfrsz
1979 • 1991
barátságos
művész
2003 -2015
ÍŰggetter
■
1 'vező
•
Eleme
:__
A kecskét tu*m gyötnx fetesteoes aQQocjaimak. szerer békésen pihenni. Egyfaga sr?A>sos elegancia jellemzi
2027 • 2039
kiváfXí!
színész
K I n -
A víz-kecske Konzervatív, nem szereti a változási, a felfordulást maga körül. Nagyon egyíittérző, hajlik rá, hogy saját vállára vegye a világ problémáit. Érzékeny, érzelmileg nyitott mások iránt. A fa-kecske A fa-kecske rendkívül érzékeny, nagylelkű, együttérző Termé szet. Az a képessége, hogy másokat lelkesítsen, egy új vallás kiváló vezetőjévé teheti.
A
a t t
t
r
o
l
ö
q
A fötd~kec$kének jo szem* van, és szereti, ha kvlóniege: szép tárgyak veszA körül
A víz-kecskék érzékenyek, nem szeretik a változást. M-ni gaz dálkodók. közel kerületnek a természethez
tííz-kecske
Bátor és intuitív, érzéke van a drámához, jó színész válik belőle. Vakmerő és meggondolatlan, sosem szabad túl sok pénzt rá bízni - ssm a sajátját, sem másokéi. A föltl-kccske Szereti é finom tárgyakat étvezeiet talál az igényes művé szetben. Kiváló kritikus vagy műgyűjtő.
A fém-kecske A fém-kecske eltökélt és ambiciózus természetű, érzéketlen a sértéssel, a támadással, a kritikával szemben. Ha egyszer a fe jébe vesz valamit, ahhoz makacsul ragaszkodik. Hajlamos má sok érzéseit megsérteni, illetve érzéketlen is lehet mások szen vedése iránt.
A kecske összeférhet őség i táblája Kecske és Patkány
Ha a patkánynak alkalma nyílik a gondoskodásra és az irányításra, sikeres lesz az együttlét. Ha azonban a kecske szabadságra vágyik, a kapcsolat megbukott.
Ökör
Ók ketíer! semmiben $em tudnak megegyezni. Az ökröt elborzasztja a kecske nyilvánvaló erkölcstelensége.
Tigris
Lehet, hogy jól kijönnek egymással éz ágyban, de más téren nem remélhetnek sokat egymástól. Üzleti szempontból sem kívánatos.
Nyúl
Amíg jót mennek a dolgok, harmonikusan meglémek egymással. Baj eseten azonban nem támogatják o máíifcaí
Sárkány
A kecske vonzódik a sárkányhoz, ám megsérül, meri a sárkány észre sem veszi. Fájdalmas számára ez a közömbösség.
Kígyó
Ez a viszony csak különleges körülmények közölt működik. Kapcsolatuk valószínűleg közönybe fullad. érdeklődésük annyira különböző.
Ló
Sokat tanulhatnak egymástól, és mindkettőnek van is mit adnia. Jó párosítás.
Kecske
Valamelyiküknek kezébe kell vennie sz irányítást - és ez a baj. Egyikük sem eléggé felelősségteljes, együtr pecig sehová sem jutnak el.
Majom
Nem rossz kapcsolat A majom motiválja a kecskét, a kecske pedig kordában tartja a majom szertelenségét.
Kakas
A kakas nem hagy szabadidőt a kecskének, míg a kecskél idegesíti a kakas fettűnősködése.
Kutya
Képesek tolerálni, de kevéssé értik egymásl, kapcsolatuk szenvedélymentes. Mindketten görbe utakra viszik a másikat, amiben jól is érzik magukat, ám ez nem igazán kedvez a tartós kapcsolatnak.
66;
A
K
I
n
a
»
a
s
I l l á i O t t l
z
t
r
o
l
ó
g
i
a
A majom érrJekloVb, okos, energikus, versenyző típus. Eleven állat, mindig Icle
van új ötletekkel. Ügyeden bánik a* emherekkel. Jó vezető minaatluut, aniíg társai rá tieni jörnek, kogy csu pán egy majom szeszélyeit. Önös érdekeit követik. Esze gy©ra és Úes, szellemes, de nem feltétlenül köles* Szellemi érdeklődésű, kötetlen gondolkodású- Nagyon iontos számára a szakadsák!, a függetlenség. Hajla mos a dolgokat magasano szempontból is vizsgálni.
A majom jelleme A majom társasági lény, sok ember mozog körülötte. Füg getlen személyiség, mindig optimista. Szeret kockáztatni, szí vesen fogadja a kihívásokat. Hangos és beszédes, kissé el van telve magától, de felettébb szórakoztató partner. Szívesen be szél metafizikai témákról, a? ember szellemi lehetőségeiről, a [avulásról, a dolgok jobbításáról. S,ruddli>iiii t-i/ékenj. - szíve sen tevékenykedik közösségi ügyekben, S z e r e l e m , s z e x , Rajwrsolatolí A majomnak hatalmas étvágya van, telhetetlen barátságban, szexben egyaránt. Élvezi az új hóditásokaí, imádja a szerelmet. Akkor van leginkább elemében, ha társat szerez magának, ám ha érdeklődése lanyhul, gyorsan valami - vagy valaki érdeke sebb felé fordul. Erkölcsi szabályokat nem ismer, az első adan dó alkatommal félrelép. Utálja a komiiktusokai, s a baj legki sebb jelére elmene< j l . Üzlet, Darátok, gyermekek A majmok gyűjtik a barátokat, s a kisgyermekek a világ végére is követnék őket Üzleti partnereik viszont hamar elfordulnak tőfúk, fűként amikor Őrült terveikkel hozakodnak elÖ, ami gyakorta megeső. Gyakfan és könnyen változtatnak állást, mivel utálják a megszokásokai és hamar megunják a dolgokat. Etármefy k szakmában kitűnnek, ahol kihasználhatják szelle mességüket; inkább szórakoztatnak, mintsem keményen dol goznának. Nemtörődöm természetűek.
.
H
;
A majom feteméttyes szélhámos, reíe öíieíekkei és íe/vefrtei
A m a j o m évei
Jellemvonások
Hivatás
1908 • 1920
gyors észjárású
újságíró
•
^^^B
1932 • I W
szórakoztató
Tanár
1956 • 1963
érdeklődő
vállalkozó
1930 • 1992 2004 - 2 0 1 6 Eleme fém
2028 • 2 0 4 )
• energikus
-tífcó^yvfró i
manipuiatt,-
terapeuta
■
•
Optir"i-:.=
publicista
i n a .
J j i l r o l ö g i =
A víz-majom
hl
Az energikus majom fúsz&ezeti kaiandokt .'a.va -^agér
Soha senki nem fogja megérteni ezt a titokzatos állatot, aki teli van titkos tervekkel, létezése pedig maga a rejtély. Ö egy másik bolygóról érkezett- Szeretetteljes, de távolságtartó; aggodal mas, és szívére nesz apró dolgokat.
A ia-majom Ez egy igazán leleményes majom. Tehetséges, művészi, kreatív. Éles elméjével kitűnik társai közül. Rendkívül barátságos, n»elegszívű, szeretetreméltó.
■I
A nyajom gyors eszű, és ez; ki is használja. S&eres lettBt a ku peckeoésöen
A tŰ2-majom Szenvedélyes, dinamikus, vonzó és szívtelen. Több szeretőre van szüksége, min! amennyit elérhet. Nagyon veszélyes, de na gyon vonzó is egyben.
A föld Harmonikusabb, mint maiomtársai. Igen beszédes. Különösen vicces és izeílemes, ám néha bántó. Paródiái találóak, és általá ban egyáltalán nem hízekjöek.
A lóm-majom S2eret kockáztatni. Olykor szerencsejátékos, s talán az egyetlen majom, amelyik tud pénzt keresni. Függetlenségéhez ragasz kodik: nem tűr láncokat, s minden csapdából kimenekül. Érzel mi függetlensége is igen fontos a számára.
A majom összeférhetőségi táblája Majom és Patkány
Ez a két hasonló személyiségtípus jól kijön egyrr<á>sa!. Mindketten inkább kezdeményezők, mint befejezők, ezért engedniük iceíl. hogy kapcsolatuk harmonikus legyen.
Qko-
A Ftajorn folyton a váJtezást keresi, míg az ökor gyűlöli azt. t? a kapcsolat semmilye". körülmények között sem m , - : Mivel egyikük sem hajlandó kompromisszumokat kötni, nem lúi jo párosítás Mindketten sa>Ar pnjfifcke viaskodnak, egyáltalán nem értik meg a másikat
Nyúl
Ez a «.el személyiség annyira idegen egymástól, hogy nem alakulhat ki közöttük rormalis kapcsolat.
Sárkány
Ragyogó kombináció. Mindketten intelligense*, a fé'etmetes.
sokoldalúak. Az eszükoö étnek, oárosjk
^ferr bíznak egymásban, mindketten rendkívül fél:ékenyeíí. Ez a kapcsolat kudarcra van ítélve. Ló
Ha megvívtad héber ójukat és kiderült, kié a vezető szerep, tartós kapcsolatra szám ltjainak.
Kecske
Nem rossz kapcsolat. A majcm 8W#vátja a kecskét, a kecske peoig kordában tartja a majom szerte;erségét.
Majom
Túl sok a rivalizálás, a versengés. Ritka, hegy csapattá állnak össze.
Kakas
Ha közösek az érdekeik, jói kijöhetnek egymássá), de a szerelemhez ez nem eiég.
Kutya
Ha közös érdeklődési terüietük van. jól kijöhetnek egymással, de alapjában nem jó komoradó. Mindketten szeretik a gyönyört és az élvezetedet, kapcsolatJk jól alakulhat. Ha azonban felmerül valamilyen koncfy probléma, meghonúk közöttük az összhang.
fiS ■
K í n a i
a
cL<Á
*
L
i
■ o
I
o
g
i
a
A kakasok szerelnek kérkedni. Színpompás, mutatós emberek, társaságkedvelő,
barátságos személyiségek. Jó oeszélgetííparlnerek. Szeretik a rüígetíenségel, bár odavannak családjukért, Rendkívül szórakoztatóak lehetnek, mivel képtelenek csendnen maradni, ám történeteik nagyrészt saját hősiességükről szól. Sokkal érzékeilyennek, mint gondolnánk: szívükre veszik a krit ikát, és! ia sérelem éri őket, hajlamosak mélyen megbántódni.
A kakas jelleme A kakas nagy súlyt helyez a tanulásra, sokat olvas, és állandóan képzi magát. Gyakran nagyobb tudással rendelkezik, nini sej teni lehet, mivel nem szerei okosnak látszani. Olyankor is az udvari bolond szerepét játssza, amikor semmi szükség rá - ez is csak arra szolgál, hogy felhívja magára a figyelmet. S z e r e l e m , szex, k a p c s o l a t o k Komolyan veszi a szerelmei, s ha belemegy egy kapcsolatba, számit rá, hogy az sokáig tart. Bár nem. szükségképpen hű séges, partnerétől elvárja azt. Drámai, izgalmas szerető, sze xuális energiája végtelen, ám képzeiöereje kevés. Sokat vár el szerelmétől, de nehéz fenntartani vele a kapcsolatot, mert cse rébe nem árul el semmit önmagáróJ. Uxlet, Darátok, gyermekek A kakas szereti, ha sok ember van körülötte, ám míg rengeteg az ismerőse, ó maga nem nyílik meg szívesen. Imádja a gye rekeket, s nagy figyelmet szentel nekik, miközben keményen dolgozik - ez egyedülátló képessége. A kakasoknak szinte vég telen a munkabírásuk, ami népszerű alkalmazottá teszi őket. Szeretik a kihívásokat, és gyakran vállalnak olyan munkát, ami nem való nekik. Megfeszített erővel, hősiesen dolgoznak, amíg sikert nem érnek el. Szívesen végeznek karitatív tevékenységet, jó érzékük van ahhoz, hogy megérezzék, hol van szükség segítségre. Hajlamo sak önfeláldozásra is.
Eleme fém
Bár nyitóit és iéthatőán taagdOiztos. 3 kakas oi)*or n&ga síé kerül
A kakas évei 1909 • 1921
Jellemvonások védelmező
Hivatás mérnök
1933 • 1945
őszinte
kozmetikus
1957 • 1969
sztnporro:vi
sebész
1981 • 1993
szórakoztató
váüslatigazgató
200b -2017
érzékeny
fodrász
2029 • 2041
■
■
zajos
FR-szakember
K Í n a
a
i
A víz-kakas Egyike azon kevés kakasoknak, akik képesek csapatban dolgoz ni. Gondoskodó, vállára veséi a világ ügyeit, kedves, nyugodt vérmérsékletű.
A iá-kakas Hatalmas a lelkesedése, kifeté forduió, felettébb kreatív, ám hajlik a mértéktelenségre. Bármit túlzásba vihet, amibe bele kezdett.
/
t
-
c
I
e-
Q
> .
A féfn-kakasnak időnként szüksége varr magányos, 'csendes tűnődésre A kakasok sok figyefenvnel hatf>x>2zak el gyerroekeket de képesek dolgozni is ezzel egy tóöben
A iIÍ/-L.'.Í.-.1Ez a színpadias kakas nagyon sikeres lehet ha képes mérsékelni ellenségességét Egyedülálló jövőbelátó képességgel rendel kezik, igy előre tervez. Emiatt kissé vakmerő, mindentudónak képzeli magát.
A föld-kakas Nagyon elszánt, becsületes. A nyerseséaiq őszinte, igen kévé sei beszél. Nem mindenki szereti őszinteségét pedig általában igaza van Ambiciózus, komolyan veszi feladatait
A fém-Uakas Mivel magasak az elvárásai, mások őrültségeit nem képes tőle ráíni, s elvárja, hogy mindenki az ő elképzelései szerint éljen. Nem túl rugalmas, és ettől éppen eleget szenved. Meg kell ta nulnia laz tani, s néha időt szakítani az egyedüllétre.
A kakas összeférhetőség! táblája Kakas és Patkány
Mindketten irányítani szeretnének, így kapcsolatuk nem működik. A hatalomvágy megrontja a viszonyt.
Ökör
A kakas mozgásba lendíti a dolgokat, az ökör pedig mindenben támogatja őt. Jó párosítás.
Tigris
Bár sok a dvakodás közöttük, állandóan vitatkoznék és kritizálják egymást ez a kapcsolat jól működik.
Nyúl
A nyúl kiménsége feldühíti a kakast, a kakas önteltséqe pedic elideqeníti a nyulat. Nem szerencséd páfosjiás
Sárkány
Drámai, ám jó párosítás. Mindkettő erős személyiség, ám eléggé különböznek egymástól ahhoz, hogy ne legyen unalmas a kapcsolat.
Ló
A ló utálja a veszekedést, a kakas viszont imád vitatkozni, így nem szívelik egymást
Kecske
A kakas nem hagy szabadidőt a kecskének, míg a kecskét idegesíti a kakas feltűnöskódése.
Különbségeik eüenére eléggé jól kijönnek egymással. Van köztük súrlódás, de ezeket tudják keze ni
Majom
-
169.'
Ha közösek az érdekeik, jól kijöhetnek egymással, öe a szerelemhez ez nem elég. Sokat civakodnak, sőt meglépik egymást de jól ki s jöhetnek egymással Összességében nem igazán illenek egymáshoz.
Kutya
A kutya előbb-utóbb megunja, hogy a kakas nem képes lehiggadni, a kakast pedig idegesíti a kutya türelme. Nem jó párosítás.
Disznó
Bár soK mindenben különböznek egymástól, lehetnek barátok. Ha ugyanazok a do%ok érrse<íik Őket érdeKes. de 5zenveoe'yek;öi -nemes kapcsolat alakulhat ki közöttük.
70:
K í n a i
A kutya
a
s
z
t
r
o
l
ó
g
i
a
A o-szes kínai állal közül a kutyák a leg barátságosabbak és a legkedvesebbek.
Azért vannak, hogy beuniüuarl szolgáljanak, és szívesen is állnak rendelkezésünkre. Határozottak. köteles ségtudók. valóban nemes állatok. A kutya-emberek erkölcsösek és önzetlenek, szeretnek má?ok lár^aságábaií lenni, végtelenül Őszinték, megbízhatóak étí toleránsak. Nélia viszont túlzásba esnek, és gyakran L-ÖMiívű kihasználni őket.
A kutya jelleme A kutya vágyik 'á, hogy örömöl szerezzen. Nem kalandvágyó természetű, s talár túlságosan is segíiökész. Néha áldozatnak étz- magát, s na valami elromlik, azl szenvtelen fatalizmussal viseli el. Ha magára hagyják, megvadulhat - vezetésre és állan dó ellenőrzésre van szüksége.
Szerelem, szex, kapcsolatok Bár a kutya romantikos. és rajong a szerelemért, a berátságot sokkal jobban élvezi. Számára a társaság fontosabb mint a szex. így inkább plátói szinten tartaná kapcsolatait Azaz igé nye azonban, hogy örömet szerezzen másoknak, jó szeretövé teszi Öt, hiszen megiesz mindent, hogy dicséretet és e ismerést vVjon k . Elég hűséges, de mindig biztosítani kell szeretetünk ről. Nagyon gyanakvó és féltékeny tud lenni, amivel akarata el lenére szétzúzhatja kapcsolatait.
Üzlet, barátok, gyermekek A gyerekek inkábo választják a kutyák társaságát, mint bármely másik állatövi lényét. Szivük mélyén a kutyák sem mások, mint nagyra rött gyerekek. Kevés az igazi barátjuk, de mindenki sze reti őket a maga módján. Társasági emberek, igényük ú/ar\ a fo lyamatos kapcsolattartásra. Ez leginkább a gyerekek iránti imá datukban tükrózőoik. Keményen dolgoznak, örömmel fogad ják a kihívásokat. Jól csapatemberek, munkájukén vállalják a felelősséget- Nem szívesen töltenek be vezető pozíciót, igény lik ko egáik bátorítását és a különleges feladatodat.
A kutya évei 1910-1922 1934 ■ 1946
A kutyák óám?ey más állatna! hűségesebbek
Jellemvonások hűséges
Hivatás kritikus
p-ecbizható
ügyvéd
■
19S8 ■ 1970 1982 ' 1394
Eleme fém
barátságos k
■-'■■--
orvos oap
2006 -2018
önzft en ■
professzor
2030 • 2042
fat3ltS"5
jótékonysági dolgozó
K í n a i
\
a 5 i
víz-kutya
I r
o I ö
g
71
A higgadt, öokfog víz-kutyák
A legvidámabb, leggonctalanabb személyiség. Szeret a szá
örömükéi teHk a ház kon;:,
dadban tartózkodni. jó kertész vagy földműves vélik belőle.
Tevékenységben, szerelik a
Nyugodt és bájos megjelenésű, a t ö b b i kutyánál kissé liberáli
ktríészkeüész
sabb.
A xa-Kutya Kreatív, tehetséges, s képes csodalatos környezetet t e ' e r r t e n családjának. Rendkívül intuitív, empatikus, érzékeny mások
.-.--.< romanfiftus termé
problémáira.
szetűek, ám talái: a szerelemné! is ictöan
A tűz-Kulya
érvezik a baráti
társaságot
Ez egy bolondos kutya. Az a színes egyéniség, akit szeretnek és .stenítenek kedvessége és melegsége miatt. A gyerekekké'' cso dálatosan bánik, barátaival, ismerőseivel szemben türelmes. Mindenkire szakít időt, á m saját, gyakran szokatlan foglalkozá sát sem hanyagolja e t Hajlamos érzelmi kitörésekre, heves indulalosságra, arra, nogy érzelmi „adok-kapok" harcokba bonyolódjon. Szatmalángszerű szerelmek tarkítják életét.
A lóid-kutya Kiegyensílyozottságávai. anyagi ambícióival jelentős sikereket képes elérni. Személyes vonzereje különösen a szórakoztató iparban en/ényesül.
A rém-Kutya Harapós 9b. Az teszi boldoggá, na mások biztonságára vigyáz va kószálhat. Bár szigorú, határozott, és elvei vannak, alapjá ban véve Ő is csak egy szeretetre éhes kutya.
A k u t y a ö s széfé r h e t ő s é g i t á b l á j a K u t y a és Patkány
A patkány irá-yíiökeszsege ps a kutya hűsége jó kapcsolatuk zajos'a skeredhet.
i ám nive; m odfcettefl szeretnek sokat oeszélní.
Ha ugyanazokat a célokat iari|ák S2em elölt, viszonyú* j ó lehet, ám inkább az jzletoen. m m a szerelembea Tigris
A kutya elég o.
Nyúl
Szép pert alkotnak. TiSZtetik és megértik egymást, így kapcsolatuk remekül működ <
$ár<á-y
Határczortc- ütaljái. egymást az első pillanattól bgva. Ez a kapcsolat nem m ű k ö d e
Kígyó
A kötya bízik a kígyóban, s ez a kígyónak éppen negfelel. Valószerűtlen. még s mJkocö kapcsolat
Ló
Bármíyen
Kecske
Képesek to'e'álni, de kevéssé értik egytiást, kapcsolatuk szenvedélynentes.
Májon
Hs közös érdeklődési területű < van, jól fcjöhetrek egymással, de alapjábsr nem ó k c m o r á o c
Kakas
A kutya előbb-utóbb megunja a kakas hevességél, a kakast pedig idegesíti a kutya "üre -ne. r-ierr jó párosítás:
Kutya
Egy életen keresztül szerethetik egymást - ám lehetnek az első pSHanattál fogva ádáz e ierségek is. Rizikós
Disznó
Nincs köztük igazi kontaktus, bár a disznó köííéfeézése kiéo'ánditja :a:<£-*kos kutyát
S 2 1 r o I Ó
A disznó
A disznó rajong az élvezetekért, ám azok a dolgok, amelyekben örömét leli,
értetlenségei válthatnak ki másokból. A disznók mindent me^ akarnak tudni sajál érzelmeikről, ami zűr zavart okozhat bennük. Nagy szívük van, és törődnek a többi emberrel. Végtelenül megbocsátóak, ér c-senues, békés életre vágynak még akkor ií, na emiatt sok mindenntíl kimaradnak. Fontos trzámukra az anyagi , a luxus.
A d i s z n ó jelleme A disznó erköksös fény: szeret bűnök nélkül élni, és távol tartja magát mindentől, ami sötét vagy veszélyes. Másoktól is elvárja, hogy kövessék szigorúan elveit, és meglepődik, amikor e; nem így történik. Józanul gondolkodik, társai ezért hallgatnak véle ményére, megfogadják tanácsai!. Született közbenjáró diplo mata. Szerelem, szex, kapcsolatok A disznó bármií meglesz, hogy boldoggá tegye partnerét de ha betelik a pohár, vadkanná változik. A -feldühödött dsznót jobb elkerülni, mert veszélyes lehet. Boldoggá tewi, ha társától megkapja azt mozgásteret és szabadságot, amellyel ki tudja aknázni saját érzelmi igényeit - ilyen társai azonban csak ritkán talál. Mivel könnyen befelé fordul, figyelmét gyakran elkerülik ízok a jelek, amelyek kapcsolata gyengülésére utalnak. Meg bízható, kitartó, hűséges társ lehet. Üzlet, barátok, g y e r m e k e k A disznóknak sok barátjuk van. Gyakran rendeznek vendég séget, jó szakácsok, tgy sörön fordulnak hozzájuk főzési taná csért. A gyerekek túl keménynek találják őket, mert szigorúak, es nagyok az elvárásaik. Disznókkal ritkán találkozunk az üzleti életben. Úgy gondolják, jobb másokra hagyni a kemény mun kát, de elvárják társaiktót, hogy ellássák ökel minden szüksé gessel. Biztonságra van szükségük, és eszerint is terveznek. Nem kockáztatnak sokat, szeretik a kényelmet és a harmóniát.
A disznú ize/eí Uűyut'tfóziv. mssokróí etvomjtva iQ/ót msgóbo
feledkezni
A disznó évei 1911 » 1923
Jellemvonások érzéki
Hivatás szakács
1935 * 1947
buzgó
gyógyító
1959* 1971
élvhajhász
tanácsadó
1983 • 1995
erkölcsös
diplomata
2007 • 2019
erényes
kőztsztviseiő
2031 • 2043
önmagát ajnározó
épHész
K í n a i
a s z t r o l ó g i a
A víz-disznó
A d
A lustálkodó viz-disznót ki kell cibálni az ágyból, hogy kemény
minét kéfiyetmesebb
munkára kényszerítsék, máskülönben Örökké csak heverészik.
nyek írOzcír
73
lenni, körülmé
Az otthon szeretete megszállottsággá fajulhat és búskomorság
A ŰEszná örömmé/ szóra&ozíai-
hoz vezethet Lustasága. semmirefceliösége ellenére elbájoló
ja barátait, s
ember.
szafcáVs
A
éüalábanp
ta-disznó
Bölcs, törekvő és erős. Komoly sikereket érhet e l , ha nem hasz nálják ki menet közben. A
tííz-aiszrió
Bátor és kalandvágyó, szereti a kockázatokat amelyek kezdet ben kicsinyek, később azonban drámai követkéz menyekkel jár hatnak.
A föld-d Bármi is történjék a nagyvilágban, ez a n y u g o d t o t t h o n ü l ő disznó mindent megtesz biztonsága érdekében.
A icm-uisznó Szellemes és szórakoztató. Szeret bulizni, nem o t t h o n ü l ő típus. Ha asztalunkon j ó étek és finom bor van, a fém-disznótól nem szabadulunk. Baratkozása addig tart, amíg az almárium ki nem ürül, akkor aztán illa berek - egészen a következő bevásárlásig. Vigyáznia kell az élvezetek mértékleien habzsolása miatti csö m ö r veszélyére!
A disznó kompatibilitási táblája Disznó Patkány
Amit a patkány képes megkeresni, azt a disznó el is tudja költeni. Amíg mindketten Tisztába vannak vele, hol a hetyúk, működni fog a kapcsolat A7 ökör nem tudja tolerálni a disznó kólleKezését. a disznó unalmasnak tartja az ökröx. Nem lúí Ígéretes kapcsolat Mindketten a masikat hibáztatják, ha wabmi nem sikerül. Kevéssé iBénefc egymáshoz.
Nyv,
uqy t j n < ók:
Sárkány
A sárkány lelkesít; a disznót, legesen lenyűgözik egymást. A disznónak azért nem ért odafigyelnie, mert könnyen megperzselödhec. j ó kombináció. de csak akkor, ha képesek a másik szeméve is látni a dolgokat
Ló
A ló népszerűsége kedvező hatást gyakorol a disznó társadalmi pozíciójára, amit az nagyra értékei. Jó párosítás.
Kecske
Mindketten görbe utakra viszik a másikat, amiben jól is érzik magukat, ám ez nem kedvez a tartós kapcsolatnak. Mindketten szeretik a gyönyört és az élvezeteket kapcsolatuk jól alakulhat. Ha azonban íelmerúl valamilyen komoly probléma, megbomlik közöttük az Összhang. 8ár sok mindenben különböznek egymástól, lehetnek barátok. de szenvedélyektől mentes kapcsolat alakulhat ki közöttük.
ugyanazok a dolgok érdeklik ő k e t érdekes,
Kutya
Nincs köztük igazi konffttus, bár a disznó költekezése kiábrándítja takarékos kutya:.
Disznó
Barátságnál több nem alakulhat ki közöttük. Mindketten túlságosan szeretik ajnározni m a g - o t . ami nem ideális egy tartós kapcsolathoz.
^
Te iiw érejemzés
lenyerelemzies A
tenyérelemzést a közvetlen érintés miatt sokan a legbarát ságosabb, legkedvesebb jövendölési formának tartják. A tenyérelemző egész idő alatt kezében tartja partnere kezét, és tenyerének vonalait, rajzolatait értelmezi. Ez az intim, törődő gesztus ledönti a kettejük közötti kommunikációs gátakat, és közelebb hozza őket egymáshoz. Ebben a közvetlen légkörben felszínre kerülhetnek azok a dolgok, amelyek az adott pillanat ban foglalkoztatják őket. Ha valakinek a tenyeréből jósolunk, meg kell néznünk mind két kezét, hogy megítélhessük, miféle változások mentek végbe a gyermekkortól a felnőttkorig eltelt időszakban. A tenyérelem ző a „fő (aktív) kézből" (amelyikkel írunk) olvassa ki, mi történt az illetővel a jelen pillanatig, és mi vár rá a jövőben. A „kis (passzív) kéz" felfedi a múlt egyéb aspektusait, a családi hátte ret, a veleszületett tulajdonságokat, képességeket. Az elemzéshez olyan környezetet válasszunk, amely mindkét félnek kényelmes. Először ürítsük ki tudatunkat, majd nézzük fi gyelmesen a két kezet, hatodik érzékünkre vagy egyéb meg érzéseinkre koncentrálva. Hasznos lehet, ha van nálunk notesz, nagyító, vonalzó és körző. Helyezzük a kezünk ügyébe ezeket a tárgyakat, hogy ne kelljen félbeszakítani a folyamatot, amikor szükség lesz rájuk. Ne merüljünk bele rögtön az egyes vonalak tanulmányozásába, a teljes kéz megismerésé vel kezdjük az elemzést. Ha felfedezzük, milyen sok információt tar talmaz a tenyér, másként látjuk majd a keze ket. A tenyérelemzés önmagunk és mások megértésének módszerévé válik.
l
e
n
y
é
'
e
l
e
m
z
é
s
<«*• A kéz általa n o s jiell. e l l e m z ő i .Meiiai rajzainak
a tenyér vonalainál? és
t a n u l m á n y o z á s á h o z Kezdenénk, érdemes magáról a kézről is leolvasnunk ncliáiiy áilalános infor
m á c i ó t , a m e l y e k megvilágíthatják p a r t n e r ü n k azcmélyiséilét. A v a t o t t a n h tcnycrelemzőik megfigyelik a kői* s z í n á r n y a l a t á t é í azt is, milyen a kéz tapintatta. A p o n t o s elemzéshez t e r m é s z e t e s e n m i n d e n esetkén a z össz képet kell v i z s e á m u n k .
A KHZ ALAKJA
A TENYÉR FELOSZTÁSA
Úgy tudjuk megállapítani a kéz alakjának típu sát hogy a felénk néző tenyeret egy képzelet beli vonallal körberajzoljuk.
A tenyér és az ujjak eltérő hossza általában puszta szemmel is észreverető, ám ha szüksé ges, vonalzót is használhatunk a mérésekhez Helyezzük a tenyér mellé s vonalzót. így egy pillanat alatt megállapít hatjuk az arányokat.
H e g y e s vagy „ p s z i c h i k u s " k é z Keskeny kéz; a középső ujj hosszabb a töb binél. Ezeknek a személyeknek fejlett a hatodik érzékük, és intuitív képességekkel rendelkez nek. Áltatában kellemes külsejűek, tökéletes ségre törekednek kívül s belül.
K ú p o s vagy „művészi
kéz
A t e n y é r h o s s z a b b m i n t a z ujjak A zenészeknek gyakran hosszabb a tenyerük, mint az ujaik, ami kreativitásra, jó kézügyességre vaf!
Azért nevezik így ezt az enyhén lekerekített alakot, mert ezek az emberek felettébb vizuálisak és művé sziek. Természetüknél fogva érzékenyek, élvezni ákarjácaz éle tet, annak összes szépségét be szeretnék fogadni.
Négyszögletes vagy „ h a s z n o s " kéz Ilyen kezük azoknak az embereknek van. akik pótolhatatlannak szeretnék érezni magukat. Logikusan gondolkoznak, rendsze rint jó a műszaki érzékük. Igen tevékenyek.
L a p á t a l a k ú vagy „ s z ü k s é g e s " kéz. A tenyér kiszélesedik- Ezek az emberek végzik a dolgukat, meg tesznek mindent a siker érdekében, elég kitartóak és okosak ahhoz, hogy eredménnyel járjanak. Utálják fecsérelni idejüket.
Kúpaíakúkéz
Négyszögletes kéz
Ez az arány olyan emoerről tanúskodik, aki nehezen tud ellenállni önnön szeszélyeinek; ötletes és álmodozó, nagy terveket sző. de kerülnie kell az „ej. ráérünk arra még" hozzá állást. Kreatív, foglalkozására nézve lehet ze nész vagy képzőművész.
A tenyér ugyanolyan h o s s z ú m i n i az ujjak Kiegyensúlyozot! embereknek van ilyen kiegyensúlyozott ke zük. Viszonylag könnyen boldogulnak az életben, általában stabil személyiségek mind testileg, mind lelkileg. Rendelkeznek azzal a képességgel, hogy megtervezzék a datgokat az elejétől a végéig. Logikusan közelítik meg az életet. Szerencsések, mert keveset betegeskednek. A t e n y é r r ö v i a e b b , m i n t az u j j a k Ezeket az embereket zsigeri megérzéseik ira-iyítják az életben. Nagy képzelÖerŐveJ rendelkeznek, rendkívül érzékenyek. Törékeny testfelépítésűek lévén gyakran betegeskednek.
lapát alakú kéz
7?
-
e n y
AZ UJJAK ALAKJA Amikor ai ujjak alakját akarjuk megállapítani, nézzünk szembe a tenyérre!. Csak az ujjakra figyeljünk, a körmök alakja nem számít. Sok embernél változó az ujjak alakja - ilyenkor a leg gyakoribb formát vegyük figyelembe. Vizsgáljuk meg az ujjak elhelyezkedését, mintázatukat és a közlük lévő távolságot. Ezekkel később foglalkozunk.
Nagyon vastag kéz
Hegyes ujjlicgy Finomkodó, precíz személyiségek. Kifinomullak a színek, for mák, stílusok felismerésében, igen fejlett esztétikai érzékkel, jó ízléssel rendelkeznek. Mindez megmutatkozik öltözködésükben és olthonjnk kialakításában is. Nagyon vékony kéz
Kúpos ujjhegy Ezeknek ÓZ embereknek ösztönös megérzéseik vannak. Nagy belső tudás birtokosai, képesek átlátni mások körülményeit és aggodalrrait Összességében kellemes természetű, bölcs lel kek, minőig készek rá. hogy segítséget nyújtsanak. Általában igen vonzó személyiségek,
A KÉZ VASTAGSÁGA A kéz vastagságát, hajlékonyságát oldalirányból vizsgáljuk.
Nagyon vastag, nagyon kemény kéz Ezek az emberek hajlanak a durva, erőszakos viselkedésre, saját szükségleteiket, nyers gondolataikat követik.
Négyszögletes \ijjnegy Szeretnek egyszerűen élni, az élei közvetlen örömei teszik bol
\ a s t a g , kemény kéz
doggá ők?t. Kiválóan dolgoznak, könnyen keresnek pénzt, jól
Csupán alapvető igényeik vannak: élelem, fedél, szerelem. Nincse nek ambícióik és nem vágynak a kiss/erü. mindennapos l&barcra.
teljesítenek az üzleti életben. Hozzáállásuk mindig lelkiis meretes, kapcsolataikban korrektek-
Vastag, közepesen kemény kéz
Lapát alakú ujjnegy Nagyon intelligensek és szellemesek, humoruk száraz, szellemi leg sokoldalúak. Szeretnek utazni. Aktivitásuk arra ösztönzi őket, hogy* olyan foglalkozást válasszanak, ahol megállás nél kül dolgozhatnak. Képesek az alkalmazkodásra, a legtöbb szi tuációt jól kezelik, jól kijönnek társaikkal.
Ezek az emberek jó munkások, mindig megbízhatóak és tea í n ségesek. Az élet nem túl könnyű számukra, de azért élvezik.
Vastag, közepesen puna kéz Keményen dolgoznak és sokat szórakoznak; jól akarják magukat érezni mások közt. Szeretnének pótolhatatlanok lenni.
Vastag, puha kéz Művészek, költők, zenészek lehetnek, de munkásként nem áll ják meg a helyüket. Álmodoznak, gyakran eltűnődnek az élet dolgain.
Vékony, nagyon kemény kéz Stratégiai képességekké/ rendefkező, számító egyének. Hideg nek tűnnek, a kép azonban idővel árnyaltabbá válik.
Vékony, kemény kéz Ezek az emberek egoisták, csökönyösek, mindent birtokolrji akar lak, és nem túl könnyen szereznek barátokat.
vékony, puha kéz vlíndig ők maradnak legtovább a házibuliban. Nem tudnak nemet mondani, könnyen kísértésbe esnek. A fegrőoó embernek nem csak egyféfe ujjhegye van; ilyenkor a leggyakrabban etöforduió formát ketí figyelembe venni. l&ormák foatröí'jobbra): **egyes, kúpos, négyszög/eres, lapé?
Vékony, nagyon pulia kéz Jó a megérző képességük, ám inkább csak a negatív dolgokat veszik észre. Ezért sokszor durvák, meg is üthetnek másokat
'•!&)
T e n y é r e I « n, z e *>
A tenyér mérete
A tenyér méretének me^ka tarozásakor figyelembe kell
venni azt a, milyen a r á n y b a n áll az illető m a g a s á g á v a l é« leslrelépíté^ével. H a például k i i e m b e r n e k k i s Keze van. az a r á n y o s n a k t e k i n t n e t ö . Egy m a g a s , erős test felépítésű e m n e r keze valószínűiét: nagyobb, á m na a t ó n b i leítré?znez k é p e i t a p r ó n a k t ű n i k , kicsinek kell t e k i n t e n ü n k . A t e n y é r és az ujjak .-^viiUe^ nossira lenrlszerint egyenlő az a r c maeatsisáiíÁvai, a két k'iiyér e s y m á á mellé helyezve pcuig befedheti az a r c o t .
•on k i c s i k é z Az aránytalanul fos kezű emberek áltatában ízabadgondolkodók. Szenvedélyes po ■ rheggyö/Ödésükhüz a végletekig ragaszkod nak, kiállnak az elnyomottak meiietl, küzde nek az igazságtalanságok ellen.fczazonban üda vezethet, hogy nem hallgatják meg a ma iik felet. így sokszor nem jó ügyhöz adják tá mogatásukat. Ha egy férfinak van különösen Mcsi keze, az azt is jelentheti, hogy valamilyen durvaság van a természetébert-
Kis kéz
Á t l a g o s méretű kéz Józan, reális gondolkodású emberek. Kiegyen súlyozottak, egészségese<, kedves természe tűek. Könnyedén túlteszik magukat bármityen lelki vagy fiZ;kai proolémán.
Meglepően hajlamosak arra. hogy nagy túré leemel végezzenek pepecselés munkákat. Ezzel akár kenyerüket 15 mec tudják keresni. Kiváló elemzőképességgel rercelkeznek, lelki leg erősek, jó természetűek. Gyakran találjuk őket aprólékos tervek készítése közben vagy A nagy kező emberek gyakran amint épper hobbijukat gyakorolják. meglepően ügyesek
A k>s kezű emberek általában széles látókö"űek. ötletesek, nagy eszméket képviselnek, de i?ú
Nagyon nagy kéz Nagyszerű értelmi képességekkel rendelkező emberek. Szeretik a kis játékokat a fejtörőket, amelyekkel élesíthetik elméjüket. Saját útjukat járják, lehetnek új irányzat eiind'tói: nem való színű, hogy elfogadják a status quót. Gyakran rendelkeznek stratégiai képességekkel. Szfvesen vállalják a felelősségei, és veretik, ha megmondják nénik, mit tegyenek
A kjs kéz apró, óe áltáléban 3 n&gycr. kks> kéznél hosszabbak az ujjai
A nagyon kicsi kezek nem csak aprócska-.", de általában a taprntásuk s finom
A nagyon nagy kéz $en ri;ka
T
Kéztípusok elemek szerint
e n
y c
m z e
79
Négy alapvető k é z t í p u s van,
amelyek k a p c s o l a t b a n á l l n a k a négy elem — a víz, a levegő, a t ű z és a róla - valamelyikével. E z az asztroló giai elvek alapján k a p o t t k é p kiegészíti a tenyérről és az ujjakról a l k o t o t t részletes értelmezést. A z elemek szerinti kéz gyakran megfelel a z egyén asztrológiai jegyének vagy a születési képlet i s m e r e t é b e n antiav, hogy mely elemet képviselő jegyekké esik a legtöbb a tíz bolygóból és a z a s z c e n a e t i s w l .
A víz-kéz A víz-kezű emberek lörékeny alkatúak, hosszú ujjakkal és te nyérrel, amit finom vonalak hálózata borit. Leginkább a Rák, a Halak vagy a Skorpió jegyében születnek. Szentimentálisak, ér zékenyek, erotikus megjelenésűek. Gyakran rejtélyesek, ezote rikusak, intuitívak. A víz-kéz rendszerint vonzó archoz, n3gy, érdeklődő szemhez és puha ajakhoz társul. Ezek az emberek imádják a zenét, a művészeteket és a kultúrát. Keresik a kap csolatokai, mivel szükségük van rá, hogy tartozzanak vala kihez. A IcVCg'Ő-KCZ A levegő-kezű embereknek hatalmas, négyzet alakú tenyerük van halározott vonalakkal és hosszú ujjakkal. Valószínűleg valamel/ik ievegőjegvben - a Mérlegben, az Ikrekben vagy a V;2Öntoben születtek. Törekvéseikben intellektuálisak; ki egyensúlyozott, józan ítélő képességű emberek. Műveltek, de nem túl nagy a vizuális érzékenységük. Tényekre és számokra van szüíségük ahhoz, hogy meghozzák döntéseiket. Szívesen fogadjá< a szellemi kihívásokat, öntudatos, határozott szemé lyiségek Kapcsolataik csak úgy működnek, ha megőrzik füg getlenségüket. szemé»yes szabadságukat. Rendszerint kivétele sen jó kommunikációs képességgel rendelkeznek, jól tárgyal nak, megnyerőek- Gondolkodásuk gyors, imponáló a vitakész ségük, ötletesek, találékonyak.
A tűz-kezűek szeretik a fele lősséget, ha tettekre sarkall és izgalmakkal jér
A főid Kezú emberek józan, megbízható személységek, ak
A tűz-kéz Energikus felépítésű kéz, rövid ujjakkal, hosszú tenyérrel, len dületes vonalakkal. A tűz-kezüek általában a három tűzjegy a Kos, a Nyilas és az Oroszlán szülöttei. Ezek az embe'ek erős ösztöneik, zsigeri megérzéseik szerint cselekednek. Magabiz tosak, sokszor elragadják őket indulataik, ám hama^ meg is nyugszanak. Jobban szeretnek a tettek mezejébe lépni, mint mentségeket keresni. Ha nem kapnak elegendő feladatot, elunhatják magukat. Jól kezelik a csatározások feszültségeit, de nem mindig boldogulnak a hétköznapok felelősségével. Szí vesen töltenek be vezető szerepet, nem szeretnek alkalmazot tak lenni.
A fölJ-kéz
A víz-kéz möveszi, érzékeny személyiségre utal, akinek erős érzelmei vannak
A ievegÖ-kéz erős akaratú, ki egyensúlyozott személyiséget mutat
A föld-kéz nehéz és vaskos, rövid ujjakkal és durva, lécyszogletes tenyérrel, amelyen kevés, ceanriál mélyebb vcrá találha tó. A föld-kezűek általában a három íökíjegy - a Bak, a Bika és a Szűz-jegyében születnek. Kiegyensúlyozottak, természetük nél fogva logikus gondolkodásúak, jó a probiémamegoldó ké pességük. Velük született bölcsességüknél fogva képesek kél lábbal állni a földön, átlátni a csalásokon, a svindlereken. Ha el kötelezik magukat, rendszerint ragaszkodnak patnerúkhoz. Szükségük van rá, hogy célck legyenek előttük, s hogy társaik megbízzanak bennük. Nem félnek a munkától, s nerr bánják, ha céljaik eléréséhez keményen és alaposan kell dolgozniuk.
•f--
A tenver
e l e ra z e s e
A tenyér elemzése Fontos, hogy a tenyér elemzésekor egyszerre hallgas sunk megérzéseinkre és józan eszünkre. Mielőtt partT . • belépne a szobába, lazítsuk e! magunkat és •.: elménket Hívjuk be partnerünket, ültessük le. és koncentráljunk a vele létrejövő egység re. Magyarázzuk el, hogy életutunk folya mán a vonalak és dombok megváltoz hatnak, így mindenkinek saját kezében van az éJete. Kérdezzük meg, hogy jobbvagy baUezes-e, és azt is, mennyi idős. Efős7ór vessünk egy pillantást a teljes kézre, nézzük meg, mennyire erősek a dombok, és mennyire hosszúak az ujjak. Keressük meg a főbb vonalakat és a kü lönleges jpleket A kÓ2nek hat fö vonala van, amelyek közül legalább hármat meg találunk mindkét kézen. A kezet minden képpen egységes egészkénl szemléljük. A fővonalak mellett figyelembe kell vennünk a kéz méretét és alakját, a dombokat, az egyéb vonalakat és az ujjakat A fővonalakat fontosságuk sorrendje szerint kell megvizsgálni. A legelső az életvonal, ez sohasem hiányozhat. A második a fejvonal, ami az elmével áll kapcsolatban. Elmaradása súlyos szellemi fogyatékosságot jelölhet, ám ez csök ritkán fordul elő. A szíwonal a szerelmet és az érzelmeket jelöli, minél hosszabb és minél jobban megközelíti a Jupiter-ujjat, annál hosszabb kapcsolatok ra van kilátás. Ennek 3 vonalnak a hiánya nagyon ritka,
egyben súlyos ómen. Ha nem találjuk meg partnerünk tenyerében, viselkedjünk tapintatosan, és kérjünk ta nácsot hivatásos tenyérjóstól. A karrierrel és a kitűzött célokkal foglalko zó sors- vagy szerencsevonal gyakran a Nap vagy Apolló-vonal hefyét foglalja el, ameiyet a szerencse és a ragyogás vonalaként is is mernek. A tehetség é5 a pénzszerzés-szim bólumának hosszából következtethetünk arra, milyen mértékben áll mel lettünk a szerencse. A Merkúr vagy egészségvonal fizikai álla potunkról ad hírt. és örökletes betegségekre is utalhat; gyakran hünyzik, de ez jó egészséget jelez. Miután megnéztünk és meg hallgattunk mindent engedjük, hogy átl§ képpé álljon össze bennünk az összes információ. Ezután gondoljuk végig, m l kell mondanunk. Beszéljünk világosan és kedvesen, a végén kérdezzünk rá, érthető volt-e, amit mondunk. Ha partnerünknek további kérdései lennének, vizs gáljuk meg, tenyere képes-e választ adni rájuk. Egész idő alatt tudnia kell, hogy a vonalak csupán a le-ietőségeket mutatják, nem pedig a tényeket: mindegyik magában hordozza a változást. Ha valaki a halálról kérdez, ne válaszoljunk egyenesen. Nem szabad elkap kodnunk a doígot, maradjunk nyitottak és befogadók. Kezdjük el lezárni az elemzést.
T e n
y
é r « . «
Az életvonal
Az életvonal a vitalitás, az életerő mércéje. Az élet hosszúságával,
foiitosaon jellemzőivel és a családi kötelékekkel áll ősszelűggíÉSDen. Mindenki tenyerén megtalálható. A hü velykujj felett kezdődik, s a csukló irányában .folytatódik tételé. Különböző jellemzőkre utal aszerint, hogy hol kezdődik és milyen irányban fut. FeHeueznetünk mellette egy-két vízszintes vonalat is, amelyek egyene sen átszelik; ezek a menetközben leibukkanó akadályokat jelzik.
A fő éfetvonatei kísér heti a Mars-vonaí, vala mint az aggodalom- és a hüségvonal
6 . A vonal a Jupiter tövében kezdődik Ha az életvonal a mutatóujj alatt kezdődik, olyan embert jelöl. aki megpróbálja megváltoztatni és jobbá tenni életét. Határo zott és ambiciózus. 7- A v o n a l a h ü v e l y k u j j h o z k ö z e l v o n u l Szűkre szabott életet éí. erős vallás* vagy kulturális nyomás alatt - talán bőrtönben, talán születési helyén. 8 . l ő r é s e k a'< é l e t v o n a l h a n Az életvonalban megjelenő törések azokat az indulásokat és megtorpanásokat jelzik, amelyek nagy változások következ tében alakulhatnak ki. ilyenek a házasság, a válás vagy egy kö zeli hozzátartozó halála. 9- D u p l a é l e t v o n a l Ez három dolgot jelenthet: az illető vagy ikerpár tagja, vagy őr angyal áll mellette, vagy pedig kettős életet él (például nappal anya, éjjel pedig bárban dolgozik)
llell 1. Hletvonal a hüvelvki Olyan ember. aki kózel ál! családjából, elégedeti éledével, Bői d b e 1 -.oiti ottnon ,dejét. nem vágyik különösebben utazásra. 2 . H let v o n a l a t e n y é r k ö z e p e Nagy doígokai akar elérni; vonzzák 3 kalandok és az utazás. 3 . A v o n a l a h ü v e l y k u j j a l a t t vcg'ződik Az életvonat körbefutja a hüvelykujjat, és a csukló olcalán vég ződik. Olyan embert jelez, aki vágyakozik otthona után, és szülöföldién szeretne megöregedni.
10. Lrőreszítés-vonal Ha az életvonal felfele fordul, a Szatumuv-dornb irányába, ak kor ez az ember keményen dotgoztk. és nem fogadja el a nega tív válaszokat. Ez azonban nem feltétlenül jelent eredményei munkát. 1 1 . Sikervonal A Nap-domb irányába forduló vonal sikert és jószerencse! je lent. Utalhat hírnévre is. 12. Mars-vonal Az életvonaloo belül haladó vonal azt jelzi, hogy az illető mel lett Őrangyal vagy védőszellem áll. aki gondoskodik róla. 1 3 . A4£odaU>rnvonal
4 . A vonal a csukló t ú l s ó oldalán végződik Amikor a vonal vége a elfordul hüvelykujjtól, az illető valósziílhagyja hazáját, vagy távol költözik a családjától.
Keresztirányú vonalak a hüvelykujj tövében, amelyek feszült séget vagy aggodalmat jelentenek. Minél mélyebbek, annál komolyabbak az aggodalmak. A sok gyenge vonal szorongásra hajlamos egyént je'öl.
5. A tenyér oldaláról induló vonal A Jupiter mettől induló vonal céltudatos, sikerre törekvő em bere utal, akiből büszke személyiség, jó vezető válik.
14. Hűség'vonal F/eü a niggöteges vonalak a hüvelykujj tövének domborulata!: a családhoz vagy a barátokhoz való nüségít jelzik.
T «
A leivonal .fc^ I V O X l c U L
SS
Ez a vonal az elme működésével áll összefüggésben: a? erős vaiy gyenge ész
járás, a Urrierlehetőségek, az inluilív és kreatív képességek jelölésére szolgál. Először azt kell szemügyre vennünk, rtogy gyenge, vékony vonallal van-e dolgunk - ez azt jelzi, hogy partnerünk! érzékeny idegrenrlszeríí - vagy vastag (széles és mély) vonallal, ami az illető szisztematikus Hozzáállására utal. Az utóiibi szeiiu''lyiségtípuspól alkalmasint hiányzik a lelkesedés és a moijváoió; stabil és nyugodt, ue makacs természetű-
1 . A van;il m a g a s a n , a J u p i t e r h e z KÖSCJ
kezdődik AmbicióZ'js személyt jelöl, aki kezdeményező és nagyon össze szedeti típus. Versenyszellem fűti. elszánt erőfeszítéseket tesz céljai érdekében. 2 . O s s z c c r f í fej- é s é l e t v o n a l Rendszerint olyan emberről van szó. akit kétségek gyötörnek, zavaroöot:, s ennek következtében könnyen elveszíti önálló ságát. Szoros szálak fűzik a családhoz. Híján van a magabiz tosságnak és kétségbe vonja saját képességeit, ami nevelte téséből vagy az öt ért hatásokból is fakadhat A fejvonai megmutatja, hogy valaki mennyire erős egyéniség
■4. A t e j v o n a l kereszt üivomil a tenyéren Ha a fejvonal érinti a tényé* mindkét szélét, az egocent rikus személyt jelöl, akinek megvan az a képessége, hogy bármilyen körülmények között megvalósítsa céljait és kieiégreie igényeit. Stabil anyagi háttérrel rendelkezik, ez jelenthet saját ingatlant, életbiztosítást, eientős bankszámlát. Bár ego centrikus természet, teljesíti tár sadalmi kötelezettségeit, és oénzt vagy időt áldoz a jóté A fejvona: eik.uioP,Jhe* a? eíeikonykodás ra. voraftöi 5* I-efelé h a j l ó v o n a l Nagyon érzékeny személység, aki fejlett -rugóval rendelkezik. Hatalmas a képzelőereie, kissé talán különc; ezek a jeEemvonások művészi tevékenységre vagy olyan foglalkozásra késztetik, ahol másokról gondoskodhat, Ó. A z „ í r ó k v i l l á j a " Az a fej vonal, amely 3 végén háromfelé ágazik el, akár 3 ccir keláb, az előző példához hasonlóan intuitív termes?' Az ilyen ember az agyában születő ötleteket, gondolatokat. információkat keze munkájával juttaija el másokhoz. Valószí nűleg író. újságíró vagy programozó. 7, A „ K o m i m n i i k á t o r - e l á g a z á s " A kettéágazó fejvonal azt jelzi, hogy emberünknek jó a kom munikációs képessége, tehetséges szónok. Elképzelhető, hogy rádióban vagy televízióban dolgozik, lehet bemordc. r iratásói szónok, színész vagy énekes.
3 . A fej v o n a l e l k ü l ö n ü l a z é l e t v o n a l t ó l Ebben az eietoer nagy önállósággal rendelkező, konok egyén ről van szó. Az ilyen ember szabadgondotkooo. aki rendig a saját útja: járja
8. A kettős tej vonal Áz egymáshoz Közel hjzödo ktt fqvonal kiemelked'- ■::•■■ képességekkel rendelkező emberek tenyerén található. Nagyon rtka rajzolat, hordozója valószínűleg komoly analitikus goncolkodást igénylő foglalkozást öz. lehet kiváló matematikus. vagy más tudós.
m r
A
,
n
y é r e . e n. z é s
1
O^jX V V ÍJXXcXX
A szív- vagy szerelemvonalhoz tartozik minden szívügy: a szerrel
a romantika, a családi ésf a baráti kapcsolatok. Leolvashatjuk róla az elégedettség és a boldogság mértékél éppúgy, mini az cmneri Kapcsolatok természetét: kiegyensúlyozottá k-e, vagy inkább viharosak? Huzamosak vagy kurták? Minél hosszabb a vonal, annál valószínííbli a larlóí kapcsolat. M a d a r á n a sziwonai az egyén érzelmi cs szerelmi életével foglalkozik.
4. Rövid, m a g a s a n fekvő vonal Ez az ember könnyen feláldozza hűsegét es edíölcseit, szerinte a szex a legfőbb dolog az életben. Ha úgy érzi, hogy nem sze rétik, elhanyagolják, vagy valaki több figyelmei szentel neki, könnyen elcsábul. 5 . Rövid, alacsonyan fekvő vonal Ő az, aki nem ismeri a hűséget; azt hisz;, a szerelem játék vag^ bármikor űzhető sport. Szereti kényeztető magét, es úgy gon dolja, semmilyen következménnyel nem járnak félrelépései, ha nem beszél róiuk. Magát hitegető típus.
A szwonal íz ember érzelmi életéről beszél
6 . A s z i w o n a i ö s s z e é r a fej és az cletvonallal Ha a sziwonai lefelé kanyarodva a fej- és az életvonallal talál kozik, olyasvalakivel állunk szemben, aki boldogságot vár mind munkájától, mind az otthonétól. Szüksége van a szerelemre de erős benne a függetlenség utáni vágy is. Vannak olyan pil lanatok, amikor úgy érzi, szétszakad a mjnka és a család ko zött. Általában a maga módján megtalálja az arany középutat
7. A vonal az egész tenyeret keresztezi Ha a sziwonai majdnem az egész tenyéren keresztülfut, em i . Alacsonyan fekvő vonal berbarátot jelöl, akinek komoly A sziwonai az ujjizületek aija alatt kezdődik. Szerelmes termé céljai vannak az életben. Az szetű. nftips. romantikus emberi jelöl, aki a tündérmesék álom ilyen típusú ember sok világát keresi. Szívügyekben atökéletességretörekszik, és túl időt és erőfeszítést ál sokat vár partnerétől. Emialt sokszor úgy érzi, hogy cserben doz rá, hogy a kö hagyták. zösség javára tevé kenykedjen. önzet 2 . M a g a s a n fekvő vonaJ lensége miatt sze A szívvonal az ujjízület alján vagy telette kezdődik, és az ujj- rencsés az életben. töveken vonul végig. Az ilyen embernek nagyon sotat számít, mit gondolnak róla mások, ezért önbecsülése könnyen csorbát szenvedhet. Hajlamos rá, hogy visszafogja érzelmeit. 3 . A v o n a l a k ö z é p s ő vagy a m u t a t ó u j j
felé tart Ez a vonal domináns, igényes személy! jelez, aki nyltan kimu tatja érzéseit. Ha sziwonala a Szaturnusz (a középső ujj alatti domb) felé tart rendkívül boldog a családi élete, ha a Jupiter {a mutatóujj alatti domb) irányába halad, viszonzott szerelem ben éli le életét
T * n y é t e I e m z * Í
A sorsvonal
A sors- vagy Szaturnusz-vonal végigkíséri egész életünket
\\
gyermekko
runktól líezaoaőeu, magában ioglaiva a Karrierről, a munkáról, az ambíciókról, valamint életűn!? irányáról szóló információkat, elénk tárva saját képességeinkbe vetett hitünket. A sorsvonal a tenyér alsó részén, a csukló közelében kezdődik és az ujjak töve felé nálad. Lryakran a Nap-vonal nelyét foglalja el. s valahol a mulató- és a középső ujj között ér véget.
A sorsvonal helyzetébői következtethetünk a munkánkra és kar rierünkre, valamint 32 ambfaönkra
4. A vonal a H o l d - d o m b o n Kezdődik Ha a sorsvonal a tenyér széléről, a hüvelykujjal ellentétes oldal ról indul, általában független személyiséggel van dolgunk, aki szakított a családi hagyományokkal Lehetséges, hogy munKája miatt a tengerentúlra költözik. 5. K ö r n y e z e t v o n a l A sorsvonal mellett rövid szakaszon futó hosszanti vena va a milyen külső nyomásról vagy nagy felelősségről tanúskodik. Ezek meggátolják az illető előmenetelét, elhomályosítják kitű zött célját. 6. H a t á s v o n a l a k Ha rövidke vonalak ágaznak ki 3 sorsvonalból felfelé hajolva, akkor az illető felé pozitív hatás áramlik. A toilszerűen lefelé ágazó apró vonalak negatív hatást jelentene-; 7. A v o n a l a Jupiler-ujj i r á n y á b a k a n y a r o d i k Ez az ember igen elszánt, és jó vezetői képességekkel rendel kezik. A győzelem számára csak másodlagos. Dupla vonal A dupla sorsvonal olyan emberre utal, akinek kétféle karrierje van. Lehet, hogy egyszerre két vállalatot irányít, vagy van egy nappali és egy éjszakai állasa is.
1. A s o r s v o n a l a t e n y é r k ö z e p é n I n t felfelé Ez a hosszanti vonal azt jelzi, hogy az illetőnek ifjúkora óta ha tározott elképzelése van céljait és életútját illetően. Azt is jelent heti, hogy mesterségét vagy vállalkozását leszármazol iáinak adja át. 2 . I örések a sorsvonalon A törésekkel teli sorsvonal a karrierben vagy az élet egyéb terüle tein végbemenő változásokat jetdi'. Ez az ember semmiben sem képes teljesen részt venni. így csak közepes sikereket érhet el. 3 . A sorsvonal érinti a/ élelvonalat, v a g y b e l ő l e ágazik ki Az illetőnek nagyon sokat számítottak a családi kötelékek gyer mekkorában. Mielőtt középkorává válik, már egy nagy család felelőssége nyomja a vállát, vagy valamilyen családi vállalkozás nak lesz aktív résztvevője. Nem szeret utazni, otthona és cső in tartózkodik legszívesebben
A Tenyér középért töretlenül haladó, rnéiy sorsvonal igen komoly célokra •mii
l e n y í r * )
Apró mintázatok
m r t \
I 8? I
Miközben a tenyér vonalait - az élet-, a tej- és a szív
v o n a l a t - riöngésszük, apró rovásokkal, különféle csíkocskákkal találkozunk, amelyek metszik őket. lehet nek köztük1 jellegzetes alakúak, például esiiladok és négyzetek, amelyek segítségei nyújtanak a vonalak értel mezéséhez. A rovások semmilyen súlyos vagy v e r d e s dolgot nem jelentenek, inkánk csak iuegesketléíiv, bosszúságra utalnak. Némelyik jószerencse rÖl, védelemről aíl hírt.
M e t s z ő v o n a l k á k és p o n t o k Akadályoztatást, gátakat jeleznek az egyén előrelépése során. Kemény munkába telik, hogy helyreálljon a lendület. Komoly aka raterőre van szükség ennek az időszaknak az átvészeléséhez. Kcres2t Súlyosabd vagy hosszan xartó problémát jelöl, például válási, a munka vagy az otthon elvesztését. Az étetvonalon nem végle tes balesetet jelez a korai években. Két kereszt érzékeny, tanu lásra vágyó egyért jelöl. Az életvonal végén szegénységet vagy rossz egészséget mutatnak az életút vége felé.
Négyzet
A sziget a tenyéren kis haladékot jefent valamién szituációban
Ez a csodálatos alakzat a védelmet és a jó egészséget szim bolizálja, valamim azt is jelzi, hogy az itteto az utolsó pillanat ban menekül meg. A négyzet kereszttel a közepén a védelem jele: valamilyen veszély közeleg, de nem tesz semmi baj. A négy zet az életvonalon biztonságot jelent. Lánc 7avarodcttságoT mutál. Akkor találkozhatunk vele. amikor va laki túl sok mindent akar csinálni egyszerre. Sziget Az illető ?nergíája időlegesen megoszlik két dolog közöu. Na gyobbat harapott, mint amekkorát le tud nyelni - ám képes újból összeszedni magát. Ha az életvonalon találunk szige teket, súlyos, de gyógyítható betegségekre kell számítanunk.
Pálma A vonal végén a vonal energiájának szétszóróöásat jelzi.
Villa A fővonalakon megjelenő villa siker, szerelmi kapcsolat vagy szép karrier megnevekedett lehetőségére utal. Csilla* Az életvonalon gyarapodásról vagy veszteségről születésről, rokon haláláról ad hírt. Minden gyarapodást veszteség követ, s viszont. Ovűrft Az életvonalon lévő gyűrű szemproblémákra utal.
Mintázatok a három fővonalon
Metsző vonalkák (fenÖ és pontok (lent)
Vffía
Kereszt
Négyzet
xxxxtánc
Sziget
Pálma
nöiraj és gyűrj Qoóbra)
\$Sj
T
e
n
y
é
r
e
l
e
m
z
é
s
Különleges rontossácfú von*
kfe
ezek a vonalak
Uotíésiíííifc a tenyér fővonalait. Minden embernek van belolűR legalább egy, de néhányunknál az összes Különleges fontosságú vonal megtalálható- GrlcRes lőbbletinronnációt nyiijtauaK az ember személyiségével, helyzetével kapcsolatban; jelölhetik a bátorságot, a mentális képességeket vagy a hosszan tartó szerelmi kapcsolatot.
M a r 3-vonal
I'síyüttérzés-vonalak
A tenyér szélén, a szív- és a fejvonal kőzött helyezkedik el. Nagy bátorságról tanúskodik, hordozói kiváló védelmezői lehetnek társaiknak. Gyakran meg található híres hadvezéreknél.
Ezek a vonalak mindig egyenesek és felfelé vezetnek. Gondoskodó te'mészetröl tesznek tanúbizonyságot. Orvosok, ápolók kezén fordulnak elő a leggyakrabban, és olyanoknál, akik rruisuk szerivedeie.it próbálják csillapítani.
Csuklóráncok (raseetták) Ezeket a vonaiakat az „éiet karpereceinek"' is nevezik; a tenyér közvetlen közelében, a csukló alsó részén futnak keresztül. Itt tehet a tegkönnyebben megállapítani a várható élettartamot. Nem számít, hogy a vonalak mélyek vagy haloványak, csu pán számuknak van jelentősége. Egy ránc 15-35 évet. két ránc 35-55 évet, három ránc 55-85 évet, négy ránc 85-105 évet, öt ránc pedig 105 és 135 év közötti élettartamot jelem, bár ez utóbbi a világ nagy részén gen ritka. Minél tóob ránc van a csuklón, annál hosszabb életre számíthatjr<.
Vénusz-gyűríí (Vénusz-öv) Felteié néző félhold-alak '/agy ennél enyhébb ívű rajzolat; esetenként két vonalból áll, amelyek egymással párhuzamosan futnak. Olyan embert jelöl, aki mélyen átérzi mások fájdalmát. Szélsőséges esetben az illető túlzottan belebonyolódhat környezete problémáiba vagy depressziós tünetek léphetnek fel nála. Egyébkén! mindössze annyi történik, hogy kissé gyakrabban veszi elő a zseb kendőjét mint mások, vagy csokoládét eszik vigasztalódéiul, amikor beleéli magát egy szomorú filmbe. Jelezhet művészi ambíciót tehetséget is, amely akkor nyil vánul meg. ha a kéz alakja és a többi vonal is alátámasztja ezt. A kettős VénuH-gyűrŰ felfokozott érzelmekről, szenvedélyekről árul kodik. ahol az ész alávetett ezeknek a moti vációknak, különösen, ha mindkét kézen megta lálható.
Az orvosi stigma A gyógyítók kezén talál ható jel három vonásból áll ezeket egy negyedik keresztezi közép tájon. Hordozójuk érintése gyógyító hatású. Lehelnek orvosok, nővérek, hivatásos gondozók.
f a l a m o n gyűrűje Ez a gyűrű a Jupi'.er-domboi található, a mu tatóujj oldalától indul, és a mutató és a középső uj; között iveí át. Mély bölcsességre, a termesze'/: dolgok iránti érdeklődésre utal. Prak tikus szempontból olyan személyt jelöl, aki vezető képességekkel rendel kezik, jól irányítja az embereket, és ál talában sikeres az életben,
bzatumus;so'yűru Ez a nagyon ritka félkör alakú jel a kö zépső ujj alatt található. Állhat egyetlen, foíyicnos vonalból, de két vagy több részre is tagolódhat; mindenképpen elkülöníti és iemeli a szemé'y negatív jellemvonásait. Akinek ilyen vonal van a tenyerén, hajlamos túl komolyan venni az életei és a problémákat, s dónként depresszióba is menj'het.
T e n y * i c l
Házas ság'vonal
Mag'as Mars-mező
Ha egyetlen vonalból áll. komoíy, meghatározó kapcsolatot jelez, ha több vonalból, akkor további érzelmi kötődésekre mutat rá. Minél hosszabban nyúlik el vízszintesen, annál hosszabb ideig fog tariani a kérdéses kapcso lat. Majdnem mindenkinél laláiható legalább egy ebből a vonalból. Bármilyen mélyebb kap csolatot jelölhet, nem csak házasságot.
Konok, büszke, esetleg fennhéjázó személy. Egyetlen iélt tart szem előtt, csak egyetlen dologra képes koncentrálni. Érzéket len a körülötte lévő emberek problémáival szemben.
Mely Mars-mező Folyamatosan próbál segíteni másokon, hiperérzékeny társai véleményére, érzéseire. Komolyan ügyel, nehogy megbántson valakit. Ha a Mars-síkság túl mély, depresszióra való hajiam is előfordul.
MARS-MEZŐ A Mars-mezó 3 tenyér közepén fekvő terület. Megmutatja, mennyire vagyunk érzékenyek. Legtöbbünk keze itt homorú, ezért ha ez a rész mégis enyhén kiemelkedik vagy egy síkban van a tenyér többi részével, magasnak mondjuk. Mély Mars;sak akkor beszélünk, ha tényleg nagy a bemélyedés.
Méfy Ma-s-mező
Átlagos Mars-mező Ha csak enyhén homorú a felület, az illető érzelmileg kiegyen súlyozott, átlagosan érzékeny, és gyakorlatiasan közelíti meg az élet dolgait.
Magas Mars-mező
A TENYÉR ELE A tenyér éle egészen egyedi terület. Igazából nem is része a tenyérnek, hiszen a kéz okialán található. A személyiségnek azt az oldalát világítja meg. amely a külvilág számára szem betűnő. A vizsgálat során fordítsuk magunk felé partnerünk tenyerét.
Kreatív tenyéréi Ez az ember nagy képzelöerövel és krea tivitással rendelkező, színes egyéniség. Önmaga alakítja ki stílusát, egyérien Öl tözködik. Érti a módját, hogyan teiímtsen hangulatos otthoni környezetet.
Aktív tenyéréi Ez az ember szinte mindig elfoglalt, aktív társasági életet él. Maximalista, mindenben a legjobb eredményt akarja. Túlfeszített, gyakran ideges. Testileg általában vonzó-
Fizikai tenyéréi Kiváló testi egészségnek örvend, felépí tése szívós, sportolásra fermptt Általá ban valamilyen fizika' tevékenységet vé gez, mint a kertészkedés, a gyaloglás vagy valamilyen sport. Szüksége van rá, hogy hasznosnak és eredményesnek érezze magát.
Független tenyéréi Önálló ember, akit saját ösztönei ve zérelnek, Gyakran tölt be '.^ető pozí ciót. Jó a megérző képessége.
Intellektuális tenyéréi joboan szereti a szellemi, mint a fizikai munkát. Analitikus te'mészetü proölémamegoloó. Testileg általában gyenge. Sok pinenésre van szüksége, hogy bírja az erőfeszítéseket.
: 90 ■
T c n y é f e l c n » 2 é s
J\_ t e i l V é r
dOlllbl Ül
Á tenyéren lévíí Kúww p á r n á k i Jomkoknal nevez
zük. Személyiségtípusokra és fizikai jelle<ízctcsséííeKre iá tiövetkeztetbetünb a oomibSna területeiéből. A h-:i veret tühMéie szögből nie-jvizsg/áTva me^liaUí roz/.ub a legmagasabb dombot. Mivel miauig a Vénuszég a Hold-domb s legszélesebb, a dominancia im;£.)lla|>ításánál inkább a dombok magassága, niinl-i'ni szélessége számít.
Uralkodó Vénusz-domb ■ pt^vjkst Tekintve a Vénusz-TÍpusúak az átlagosnál magasabb novésüek, kerek az arcuk, nagy és tiszta a szemük, affcufc húsos, foguk fehér, RBöfc kicsi. Talpuk bohózatos. bokájuk vékony és kecses, combjuk hosszú. A férfiak későn kezdenek el kopaszodni A Vénusz-*t'nn
I. ralkodó llold-domb A Hold-típusúak általában magas novésüek, fejük kerek, hom lokuk szeles. Vékony szálú, se.■.■■--■■■ta-\ wn, te&üR lőboi része szinte szőrtelen. Fogaik sárgásak, szé;uk kicsi, ajkaik tel tek, kere/< szeműek, tekintetük szoros. Fcly-on aggódnak egészségük miatt, és nerr. is alaptalanul. Rcssz a vérkeringésük, hullámokban töitődnek fel energiával és tor rájuk a gyengeség; vese- és hólyagprob lém ókkal küsz ködnek. A Hold-emberek jó kedélyűek, és teíjes életet éhek. Sze retnek utazni, állandóan új, izgalmas élményekre vágynak, de élvezi*; a pihe nési « Nwry túl kitartóak. gyakran úgy kezdenek bele az újabb munkába., hogy áz előzőt még be sem
Almé-Tddetna resrfnénye. A tavasz .tere* szeríút telt ajkú. erzé*; nőt -ábr&oi. Tipikus. tomafí&S/a fetfM Ver.vsz 9&9Í
Uralkodó Mars-domb A Mars-típusúak az átlagnál magasabb novésüek. erős cson tozatunk. Legszembetűnőbb fizikai jellegzetességük a kiugró járomcson*. Szemük, szájjk nagy. ajkaik keskenyek, fogaik ap rók és sárgásak, fülük kksi. fejük sem túl nagy, orruk csőrszerű lehet. Hangiuk szter'ton, figyelmet koveleiö Tüzes természeiuk testi tuifütőttségben nyilvánul meg. Oly hevesen vitáznak, hogy akár meg s sérülhetnek. Szerelmes típusok, nagyleküek. élvezik a társasági eseményeket. Néha A-rvsofa fcíz aombjdii Vizsgáljak, ellentmondás: nem túróén viselkednek. 5 ha egyszer valamit a (ejUbe vettek, nem haílgatnak mások tanácsára. Bár vérmér áífaíéóan a Vénusz-dombtól ifítíü'.Va az óramutató járása SX$rmt sékletű*; olykor konfliktusokba kever öíet bátorságukat nem kisen' rosszindulat pdi&junk
T e i y é r e l e m ? e i
91
Uralkodó M e r k ú r - d o m b A IVerkjr-t'nusúa* kis termetűek, csontozatuk etős. Sokáig megőrzik fiatalos külsejüket. Göndör hajúak, puha a bőrük. Mélyen ülö szemük és átható tekintetük van, álluk hegyes, kezük nagy, hüvelykujjuk hosszú. Szervezetük nem túl erős, majbajok és más emésztőszervi problémák kínozhatják őket. Ideges természetűek, gyorsan gondolkodnak, és hirtelen cselekednek. Mindenféle játékban jól szerepelnek, a matematikában és az orvoslásban tehetségesek, jó üzletemberek. Kiváló emberismerők.
Uralkodó Nap-domb Azok, a
Gyakran tanú< lehetünk, hogy a Nap-tipusúak étttekfőrtv? egyel nek más emoere&eí. Auguste Renoir /esín?énye, a Nó rózsával jói mutatja a Nap ember puha haját, mandula alakú szemét
Uralkodó Szaturnusz-domb A Szaturnusz-típusúak magasak, vékonyak. Arcu< hosszúkás és sápadt. Mélyen ülő szemük lefelé áll, ettől kissé szor-orűnsk tűnnek. Szájuk széles, ajkaik keskenyek, alsó állkapcsuk erős, fogaik szépek. Gyakran szenvednek lábbetegségektől. Nem szeretik a közönséges vizet. így a kiszáradás veszélye ti fennáll náluk. A Szaturnusz emberre egyfajta siorr.orúGsg jcllcnvo. Meg lehetősen konzervatív, természeténél fogva gyanakvó, nem szereti, ha utasítják. Megromolt, született kétkedő, jó problé mamegoldó, érdeklődik az okkult tudományok iráni. Szereti a falusi életet, keresi a magányt. Nagyon takarékos, mégis szenvedélyes hazardőr. Kedveli a sötét színeket.
Uralkodó Jupiter-domb
gátija s merkún .'nK&gerx'dt Gyors. érOekíQőó elme. higgadt ság, remek emberismeret
A Jupiter-típusok erős csontozatúak. Átlagos a testmagassá guk, idomaik vonzóan teltek, járásuk előkelő. Mélyen ülö sze mük és dús, göndör hajuk van. Orruk egyenes, ajkuk telt, fo gaik hosszúak, fülük fejükhöz simuló, és gödröcske var* az állu kon. Gyakran szenvednek emésztőszervi rendellenességektől. és hízásra hajlamosak. A Jupiter-férfiak korán kopaszodrak. A lupiter-típusúakat közszereolésre teremtették: rendkívöfi az önbizalmuk, sőx kissé egoisták. Sz'vesen járnak verdíxilcbe és társaságba, költekezők. Békeszeretök. hisznek a jogrendben és a törvényességben, némiképp konzervatívak
w Vonalak és jelek a d o m b o k o n
Minden e^yes-
dombon megjelenik valamilyen rajzolat, amely lormáznat kerestet, négyzetet vagy erőteljes
vízszhücs
vonalat. Ezek a jelek melyebb betekintést nyújtanak az illető személyiségébe, minllia C80R a lú dombokat vizitálnánk külön-külön. Ha ponlos éri címezést szeretnénk kapni, nem árt nagyítót lia>/náliiimk az éskt elemzéshez. A dombok kombinációja Néha két dorrö ugyanolyan magas ^árosuk többletinfor mációt nyújt a személyiségről. Jupiter cs Szatumu?? Jupitei ■-. . fejp tej es WeíkÖ
Jó szerencsére van
AVENUSZ-DOMB I ..M" IÍ k e m é n y d o m b Ez a jegy olyan személyié utal. akinek múltbeli csalódásai miatt megkemé nyedett a szíve. vonalak Két vagy három vonal esetén w egyén szerelmének háiállarsáoálól szenved het Kapcsolataiban állhatatlanná válhat, mert mindig mindent jobban akar csinálni. Erőteljes vízszintes vonalak Ez az ember ellenállhatatlan hatás: gyakorol 3 másik nemre.
Vegyes vonalak A Vénusz-dombon összevissza ; uto vonalak erős. szenvedélyes személyiséget jeleznek. Szigetek A vonalakban lévő szigetek erős bűntudatról árulkodnak.
&zent A n d r á s - k e r e s z t A nagyméretű kereszt annak a jeie. hogy az illető életében csak egyetlen igaz szerelem várható. A kisméretű kereszt örömteli és boldog szerelmi kapcsolatra utal Csillag! " A hüvelykujj melletti csillag csodálatos, egész életen át tartó házasságot jelent. Ha a domb tövében tűnk fel az ábra, az illetői szerencsétien ség éri; ez lehet például válás vagy part nere túlzott költekezése. Négyzet a a o m n tövében Ez az ember burokban éi.
I
Háromszög A Vénusz-dombon lévő hárorm/ög számításból; anyagi elő nyökért kötött házasságot jelez. Rácsozat ~ Ve.0u.s7 szereimé: jetent soí nyelvben, és n Tenyérjóstösbar.
T
e
n
y
é
'
e
l
e
m
i
e
s
A MARS-DOMB Cgy vonal Nagy bátorsággal rendelkező ember. Több vonal Ennek dz embernek nagyon változékony a visel
A HOLD-DOMB
Vízszintes vonalak
_
I Io-"/.i'>. á t m e t s z e t i v o n a l Csontfájdalmakra és reumás megbete gedésre való hajlamot jelöl.
Légzőszervi megbetegedésre való hajlamra utal.
Kereszt
Az illető valahol megsérült egy vere kedés során.
Pötty Hajlam a szívbetegségekre. SOK vonal -^^~ Gyakori álmatlanság.
•
Kör Szem- vagy szem körüli sérülés.
\ ízszintes v o n a l Utazások sorozata várható-
Négyzet
Az utazás vonala
Az illető indokolatlanul bár, de úgy érzi, véove van a testi sérü lésektől, ezért kockázatokat vállal.
I
A szíwcnal felé haladó ferde vonal. Olyan embert jelöl, akivel előfordulhat, hogy egyszer csak mindent hátrahagyva hosszú utazásra indul, vagy szerelme miatt másik országba költözik.
Háromszög /
Vegyes vonalak
Stratégiai gondolkodású ember, aki különösen én « katonai műveletekhez.
Ez a vonal a láncos szíwonaiial együtt szerelmi ingatagságot jetent. Az illető nem tud szerelmi ügyeiben dűlőre jutni.
KIS MARS-DOMB Tors Kereszt
Kereszt Babonái ember. Ha nagy méretű a Tenyerén lévő mereszt, sokat henceg. Ha a domb felső részén található, bélpanaszokra, míg ha középen áll, reumára utal. A domb alsó részén elhelyezked ne vesebajt vagy hólyagbetegséget jelez.
Ez a szabálytalan kereszt azt je lenti, hogy áz illető fiatal korá ban komolyan foglalkozott az öngyilkosság gondolatával.
Csillag
Négyzet
—I
A balszerencsétől való védettség jele. Minél több a négyzet, annái nagyobb a jószerencse.
Háromszög í— Nagy belső bölcsesség és kreativitás.
Rácsozal idegi jelegű problémákat jelez.
a vonalon A dombon keresztülhaladó vonal, amelynek a közepén egy csillag található. Olyasva lakitjelöl, akit valamilyen nagy balszerencse ért, talán elhunyt egy közeli hozzátartozója. A jelek a kis Mars-dombon álta lában nem annyira szerencsé sek, mint a Mars-dombon.
94;
I
e
„
y
e
r
.
,
*
m
< é
.
AMERKUR-DOMH fcgy vonal Jó előjelnek tekinthetjük. Aki a tenyerén vise li, váratlan anyagi gyarapodásra számíthat. Ez lehet talált pénz, lottóny«remeny vagy Örökség.
I t g y m eily iy vonal Ez a vonal természettudományos gondolkodásmódot tükröz: a? illető jó kutató vagy felfedező lehet-
H á r o m vagy töíío vonal Tobo pámuzamos vonal jelenléte arra utal, hogy ez a? ember nagy érdeklődést tanúsít az orvoslás és társtudományai iránt.
A Merkúr
A NAP-DOMB
Vegyes vonalait
h g y vonal
Ha a szíwonal felett helyezkednek el, az illető jól bánik a pénz zel. Annyira ügyesen takarékoskodik, hogy szinte már gondot okoz a pénz elköltése.
Ez a vonal a vagyonszerzést valószi nűsíti.
Vegyes vonalaié a szívvonal alatt A fenti példa ellentéte. A szíwonal alatt elhelyezkedő vegyes vonalak azt jelzik, hogy emberünk nagyvonalúságának en gedve szórja a pénzt. Költekezési vágyának határt kell szabnia.
Kel vonal Valódi tehetség, komoly sikerek nélkül. bol? vonal Művészi hajlamai vannak, kreatív lásával nagy sikereket érhet ef.
Kereszt
X
Ez az ember hajlamos félrevezetni másokat, de nerr biztos, hogy rossz szándékkal teszi. Ez a jel néha színészek, értékesítési szakemberek kezén található: nekik kell olyasmit képviselniük, -;V,DÍ áll igazi énjüktől. A krónikus hazudozók terveién is megjelenhet a kereszt.
Kereszt Ez az ábra sikert jelent.
Csillag
fr
A csillag arra utal, hogy siker közeleg, ám nagy kocKazatváiiaíi meg.
Csillag -
Pötty
tnnek az emberr>ek gyakran nehezére esik igazat mondania, Sűkszo- hazucik. Kapcsolataiból hiányzik az őszinteség.
Az illető jó megítélése veszélyben -oroo.
•
Kör Rendkívül ritkán fordul elő, hírnevei jeleni. Négyzet AK e/t a csodás jelet hord;a. valamilyen nagy áidasban részesül, például megmenekül a pénzügyi csődtől.
Négyzet '— Fejlett kereskedelmi érzék/e uta
Háromszög Háromszög
A
A Merkúr dombot elhelyezkedő háromszög olyan emberre utal. aki ért a politikához, jói tud oánni az emberekkel. Először meghallgatja a másik felet, csak azután adja elö saját én;eit tapintatosan, diplomatikusan.
A Kap-tícmbon elhelyezkedő háromszög önzetlen embert je löl, aki mások útját egyetgeh
Rácsozat Az dlető hiúságra hajlamos.
T e n y e r e l e m í P s
-95
A JUPITER-DOMB Kct vonal Ennek az embernek igencsak megosztoltak a kitűzött céljai; nem tudja eldönteni, melyik utat válassza. Ha ezen a dombon vonal keresztezi a uínonalat, az illető szerencsétlen lesz a szere lemben.
A Jupiter-dombon lévő kereszt gen jó jel. nagyon boldog és elkötelezett kapcsolatot jelöl. Kereszt és c s i l l a g A kereszt és a csillag „lélektársak" mintá zata: olyan embe^ jelöi, aki már megtalálta. vagy ezután fogja megtalálni életre szóló partnerét.
Csillag- A Szaturnusz
A SZATURNUSZ-DOMB Egy vonal
A Jupiter dombon e'heryezkedö csillag hirtelen jóti, de meg érdemelt hírnévre utal.
Négyzet
Ez az ember irányításra és vezetésre termett. Lehet lanár, ce katonai pályára is léphet.
, mél y v o n a l Békéi halált jelent; lehetséges, hogy az illető csendben, álmá ban, távozik el.
A Jupiter-dombon lévő háromszög kivételesen okos és diplo matikus személyt jelöl. Politikusok, váll a latigaz galók és a világ vezetői kezén található.
H á r o m vagy több vonal Ezek a vonalak balszerencsére figyel meztetnek- Minél több van belőfük. an nál jobban kell vigyázni.
I láromszög
Rácsozat : t =: Viselője túlságosan is megpróbál mások kedvében járr
Kör A Szaturnusz-oombon elhelyezkedő kőr jó jel. Hordozója sze rencsés, d legtöbb bajtól védve van.
Négyzet
_J
Balesetektől való védettségre utal. Előfordulhat, hogy súlyos balesetetél túl egyetlen karcolás nélkül.
Háromszög' Olyan egyént jelöl, aki nagy belső bölcsesség és erő birtokosa.
Rácsozat
_1
A magában álló vonal azt jelzi, hogy nagy szerencse közeleg.
--
A rácsozatnak itt negatív jelentése van. EttÖl az embertől öreg korára eípánol a szerencse.
A Jupiter
;96j
T * n y « i
« I
ujjak és a hüvelykujj
A tenyérjós az ujjak elhelyezkedése.
a közöttük lévő távolság cs a rajtuk található mintázat alapján {elfedheti partnerének azon aTcát, amellyel a külvilág felé fordul. A kezet felemelve, a tenyeret magunk leié fordítva először az ujjak állását és a köztük lévő távolságokat kei! szemügyre vennünk. A hüvelykujj elhelyezkedésének megvan a sajál jelentése, ezért tárgyaljuk külön.
AZ UJJAK ELHELYEZKEDÉSE A2 ujjak rendkívül sokféle módon csatlakozhatna ka tenyérhez. A? itteszfcedési portok igencsak határozott formákat mutatnak.
I v e i t kapcsolódás Ezek egy nagyon kiegyensúlyozott emoer ujjai, ak mérsékelt és tole ráns nézeteket vall.
Egyenes vonalban kapcsolódó ujjak, ejtett kisujjal A többi (j;;ié! alacsonyabban álló kisujj önbizalomhiánnyal küszkö dő embert jelöl.
AZ UJJAK KÖZÖTTI TÁVOLSÁG Az ujjak rendszerint e'ha/arak valamflyan lányban. Érdeme', megvizsgálnunk a főztük íévő tévolságo'., így további ínformá dókhoz juthatunk partnerünk személyisegéről. EgVenes v o n a l b a n kapcsolódó ujjak Ez az emoer nagyon ma gabiztos, sok minden motváijs. Kéha túlságosan rá menős. úgy érzi. bárrnil lesz, az fetté-Jenü: helyes.
Háztető" a l a k b a n kapcsolódó ujjak Rosszindulatú emberre Uta , aki kisebbségi komplexusban szenved. Hiányzik belőle az ön bizalom, és másokban sem bizík.
Szorosan e g y m á s mellett álló ujjak Visszafogott személyiségre vall.
Középen szétváló ujjak Ez a fíéztípus találékonyságra utal. Az illető jól tud önállóan dolgozni, de magányos lehet az életben
T *
Az ujjak s z e r t e á g a z n a k Eleven és extrovertált személyiség, aki éberen figyeli az éle; kínálta lehetősé geket.
y é i c l e m r í i
S
A mutatóujj elválik
a többitől Intellektuálisan független emoerre utak
A béke jelét lormázó Ez az ember élvezi a biztonsá got és nások társaságát. Jó érzesse! tölti el az otthon békéje és harmóniája.
A HÜVELYKUJJ ÁLLÁSA A hüvelykujjat tekinthetjük a kéz vezérének is: szorosan átfogja ÓZ ujjakat, amikor az embei ökölbe szorítja a kezét. Jellegiétességet számot adnak arról, hogy valakinek milyen erői a meggyőződése, vagy mennyire tud logikusan gondol kodni. Először meg kell mérnünk az ujjperceket. A legfelső az akaraterővel, az alatta lévő az ér-
A k iÍÖUJJ e lválik a lobbitól Ennek az embernek testi függet lenségre és személyes szabadság ra van sz
velési képességgel, a logikus gondolkodással áll összefüggés ben. A Vénusz-domb mérete általában megegyezik a felső két ujjperc együttes hosszával. Az alacsonyan, a csuklóhoz köze' elhelyezkedő hüVelykuj gyakorlatias, körültekintő emberre utal. Ha magasan van. az il lető szenvedélyesen közelit az éiethez.
Kézhez simuló hüvelykujj
K í e f l ' v t ' t i s i í ly t i v o t t
hüvelykujj Kívánatos, hogy az aka'aterc egyensúly ban álljoi a gondol kodási képességgel. Az a hüvelykujj, ame lyiknek első ujjperce aránylag rövid, gyen ge akaralerőre utal. A harmadik ujjperc jelzi az egyén vagyainak mértékét, és azt is. mennyit najlandó tenni beteljesüésükért.
Befefé forduló, bizalmatlan személyiseget jelöl.
Szélesen nyíló
ílykujj Minél jobban eltávolodik s nüveiykujj a kéztől, annál nyitottabb, má sokban bízó emberről van szó.
T e n y e r e l e m : * * ,
Az ujjbegyen lévő rajzolatok
Amikor ezeket a raizofa-
tokát vizsgáljuk, bizonyosodjunk meg róla, nogy jó a megvilágítás ós kivenetÓR a minták. Nagyítót is hasz nálhatunk, na úgy könnyebb. Valószínűleg a mintázatok el leró* lípusait találjuk az ujjbegyeken: ennen .17. esetkén a leggyakrabban előtorauló rajzolatot kell figyelembe venui. Az u^yeí minták jelentősébe aszerint ii változik, hogy melyik ujjon fordulnak elő.
Páva szem
íj
tzzel a mintával csak ritkán találkozhatunk. Közepe a pávatoll mintáját idézi. Ha a Nap vagy Apolló-ujjon van, a balesetből származó haláltól való védelemre utal. Más ujjon azt jelzi, hogy az iHeíő nagy érzékenységgel, inLuttív hajlamokkal van megáldva.
Nem túl gyakori ábra. Uralkodó minta ként azt jelzi, hogy az illető hidal épített az önmaga és a világ között tátongó űr fölé. Igénye van rá, hogy megteremtse családja számára a biztonságot, jelszavai d/ t'lhivdl.ottvdy és a lojalitás. Saját vá lasztása, hogy a szentek útját járja. Haj lamos az emésztési /avarokra, a fekélyre és a vérbetegségekre.
Sátras ív
Összetett hurok
Ez a legkevésbé gyakori rajzolat, általában csak a mutatóujjon látható. Ha atízujjból négyen megjelenik, már soknak mondható. Az ins:abilitassál határos érzelmi érzékenységre utal. Az illető rendkívül érzékeny az ingerekre, békés környezetre van szüksége. Mű vész: alkat, idealista, könnyen felizgat ható, és hajlamos az idegrendszeri zavarokra.
A két egymásba simuló hullám válaszutat és határozatlan egyént jelöl, aki órákig rágódik a problémákon. A rajzolat leg gyakrabban a mutató- vagy a hüvelykuj jon látható; utóboi esetben nagyobb ha tározatlanságra utal Gyakorlatias, anya gias gondolkodású emberrel van dolgunk. aki könnyen rugalmatlanná, megbántot ta. kötekedővé válhat. Hajlamos a rákos daganatokra és az ef mezavarra.
Csiga
Hurok
Ezt a mintát bármelyik ujjon megtalálhatjuk, de ieggyakiabban a Nap- vagy Apolló-ujjon *ordul elő. A hüvelykujjon konokságot és dogmaiizmust jelöl; olyan emberről van szó, aki akkor sem hagyja abba a vitatkozást, ha nyilvánvalóvá válik, hogy nincs igaza. A Nap- vagy Apolló-ujjon józan ítélőké pességet jelent, kialakult elképzelésekkel ételről, öltözködésről. Az illető nonkonfermis'a, mindenről küión veteménye van. Hajfamos az idegi alapú emésztési zavarokra, a szívbetegségekre és egyéb idegrendszeri oroblémákra.
A leggyakrabban megtalálható minta, ame lyet Hold-huroknak is neveznek, mivel a kéz Holö-oidaíának irányába mutat. Bármelyik ujjon jelenjen is meg, a változó körülmények re való fogékonyságot és a sokoldalúságot jelöli. Uralkodó mintaként élelmi érzékenység re, széles látókörre és liberális gondolkooásra vall.
T e n y e r e i é
Időtérképek
[ím
A tenyerel többféle időtérképre oszthatjuk fel, így tisztánk képel ka
punk i'z. események várható időpont járói. Az évekre l>:>ntást a fővonalak rövidebb részekre való tanulásával nyerjí'uí. A különböző időszakokat úgy tehetjük érzékelhetőbbé, hogy a tenyéren tollal jelöljük be őket. Amennyiben gyakorlatlanok vagyunk, bizton sávosabb körzőt használni a feladathoz. A többféle időtírképről leolvasható azonos időpontok erősítik az esemény bekövet kezesének valós/íiuísée'él.
Régi ídoLérkép Akkor alkalmazzuk, amikor az étel- és a íejvonaton szerelnénk ábrázolni az Időt. A vonalakat tízéves szakaszokra osztjuk a hüvelykujj párnájának közepétől indulva, az ábrán fátható mó don. Az olvasást a hüvelykujj felett, az életvonal elején kezdjük, és a csukló irányába haladva foly tatjuk.
Az új időtérkép kevésbé pontos, é
Öregedési időtérkép Ezt a térképet felfoghatjuk úgy is, mint az öregedésről szóló útmuta régi időtérkép tói. Rendkívül hasznos, ha a adja a legrészlete sebb magyarázatot. Ké sorsvonalon akarjuk megbe csülni az események várha pes megmutatni, mikor tó idejét: a munkahely történnek az életünket vagy foglalkozásváltást, leginkább befolyásoló esetleg valamilyen szeren események csés esemény bekövetkez tét, A másik két térképhez hasonló, de itt a csuklótűt, a Uj időtérkép sorsvonal kezdőpontjától kell íz csupán a különböző korszakokat jelzi az életvonalon. Ál kiindulni és az ujjak felé ha talánosabb. ezért nem is túl pontos. Gyors eligazításra használ ladni. A módszer alkalmazna hatjuk az események idejének megbecsülésekot. Az életvonal tó a Nap-vonalra is. durván latéves periódusokra van felosztva, ami hasonlóan olvasható le, mint a régi térkép esetében. Ha bizonyos ponto kat részletesebben is meg akarunk vizsgálni, igénybe vehetjük Az öregedési időtérkép a fontos a régi té'kép segítségét. változásokat mutatja. Ilyen iehet a foglalkozásváltás vágy valami lyen szerencsés fordulat
Etiergfiavotialak
Bel ső nyugalom
Er
A Föld titl B
olygónkon az élet spirituális hálója köti össze az emberiségei, az. állatvilágot, a n ö vényeket, a köveket és a vizeket. A világ összes aspektusát kozmikus energia liatja
át, s a. Teremtés különálló részei önnön rezgési-kel Kibocsátva hozzák létre az univerzum természetes ritmusát. A dolgok közölt kialakuló összhang így lesz megbonthatatlan. Ha be fogadjuk a bennünket körülvevő szellemi energiát, elérhetjük a megérzés és megértés legmé lyebb régióit, és ráhangolódhatunk a Föld energiájára, amelynek segítségével sikerül megta lálnunk saját helyünket s belső utunkat.
S,á jn á n i z m u s
S amaniz;mus A
A
sámánizmus lényege egy olyan tudatállapot elérése, amely lehetővé teszi, hogy a világot önnön teljességében láthas suk. A sámán kapcsolatba lép a Teremtés többi részével, majd felébresztve magában az ősi bölcsességet nekiindul, hogy hely reállítsa az egységet az elkülönült részek között. A megosztott ság kialakulhat az énen belül, ember és ember vagy ember és környezete között, és még számos egyéb formában is. A „sámán" szó a Szibériában élő urál-altáji tunguz nép nyel véből ered. A sámánok a törzs gyógyító papjai voltak; szertartá sokat és rituálékat vezettek, tanácsokat adtak, ápolták a betegeket és a sebesülteket, emellett gondoskodtak az embe rek spirituális igényeiről. A szó az utóbbi időben gyűjtőnévvé vált: azokat az embereket jelölik vele, akik a világ tradicionális társadalmaiban hasonló szerepet töltenek be. A sámánizmust korra, nemre, származásra, vallásra való te kintet nélkül bárki gyakoroihata. Sokunknak vannak misztikus élményei anélkül is, hogy tudatosan törekednénk rájuk. Ahogy a Földön minden más, az ember is a Teremtés része. A sámá nizmus az az emberi út, amely összekapcsolhat bennünket a vi lágegyetem teljességével. Bár ez a kozmikus kötődés a modern élet nyomásának engedve meggyengült, ma sem csökkent vágyakozásunk és képességünk a kapcsolat felújítására. A következő oldalakon található rövid be vezetés a sámánizmusba hozzásegít, hogy a szertartások, a spirituális utazás és az álmok segítségével megtaláljuk helyünket a világ egyetemben, és elinduljunk az ősi bölcses séghez és a tisztánlátáshoz vezető úton.
:104;
S á m á n i z m u s
Lélek és hagyomány
Régen, amikor az önellátó emberi közösségek
elszigeteltebbek voltak, a sámánok jóval lényegesebb szerepet játszottak a? emherei? életében. Ápoltál? a be tegeket és a sebesülteket, de nem voltak kifejezutlcn dyógyílÓK. I ársaloguk az ősökkel, a szellemekkel és az istenekkel, mégsem voltak papok, s bár tanácsaikkal látták el a közösséget, elsősorban nem csupán bölcseknek számítottak, inkább ezen szet-epek sajátos keverékét alkották.
A s á m á n szerepe Ahhoz, hogy képet kapjunk a sámán valódi funkciójáról, először is magunkévá kell tennünk a természeti népek világnézetét. A természenei szoros kapcsolatban álló ősi tár sadalmak animista közösségek voltak. A kife jezés a tátin an/ma - létek - szóból származik. Ezek a népek úgy hitték, hogy minden dolog nak - még a tárgyaknak is - saját telke vagy szelleme vao. A sámán közvetítő szerepet ját szott az állatok, a termőtalaj, az eső, a ter més, a Föld és más dolgok szellemével való kapcsolatfelvételben. Mivel az emberek a ter mészet erőitől függtek, azt gondolták, hogy a spirituális tényekkel vaíó kommunikáció se gítségével előre láthatják a problémákat. megtalálhatják a megoldást- A sémán uta-
zásra küldte lelkét, találkozott a szellemek kel. és megtudta, mi biztosíthatja 2 sikeres vadászatot, miért nem jó a termés, lesz-e aszály. A magasabb dimenziókban az iste nekkel is társaloghatott, különleges tudás ra, kivételes erőre tehetett szert A más világokba vezető utazás képes sege kijelölte a sámán személyét. Legtöbb ször spontán víziók vagy íraumatikus élmé nyek hatására világosodott meg előttük, hogy ők a szeitemvilég kiválasztottjai. Amit ma „őrültségnek" nevezünk, azt régen az „istenek érintésének'' hívták. A sámánok ál talában a közösségen kívül éltek, de mély tisztelet övezte őket. Amikor utazni készül Az áiatbőrök segítették a sémént tek, képesek voltak elérni az ehhez szüksé a szellemekkel vaió társalgásban ges tudatállapotot Dobjuk pergetése megnytoíta előttük a rejtett világok kapuit. Táncuk során elérték azt a révületet, amelynek segítségével kapcsolatba léphettek bizonyos álla-ok széliemével A sámán ilyenkor a megfelelő módon mozogva addg utánozta az álla tot, mígnem közvetlen kontaktust teremtett vele. A szertartások fontos kellékei voliak a ruhán viselt csontok, bőrök, tollak es egyéb díszek. Használatukat a dimenzióutazások és a lelkekkel való kapcsolatfelvétel elengedhetetlen feltételének tekintették. A sámános szent növényeket használnak, hogy elérjék a szellemi birodalmakat. Európában a légyölc galócát, hallucino gén gombákat és bürököt alkalmaztak a megváltozott tudatál lapot létrehozására. Mexikóban a sámán a mai napig a peyotekaktusz termését fogyasztja, ami víziókkal teli transzállapotot hoz létre, megnövelve a telepatikus képességeket. A sámán ráhangolódhat a Teremtés különböző szintjeire, megkezdheti a dimenz;ók közti utazást. A szent növények hatalma megköve teli a velük való tiszteletteljes, szertartásos bánásmódot. A hagyományos közősségek sámánjai befolyásos emberek voltak, de nagy felelősség >s nyomta a vállukat Az emberek először hozzájuk fordultak a legfontosabb kérésekben, ők pe dig képességeik és erejük felhasználásával keresték a kielégítő megoldást.
Legendás sámánok ÉS2dk~an?enkai fekeie&bú indián sámán, szertartáshoz öltözve
Az európai kultúrák rengeteg sámánokról és misztikus kalan dokról szóló legendát megőriztek. Ceridwen nagy kelta va
r
S á m á n i ?
-..,
Kapcsolatteremtés szellemekkel Mi a szellem? Hogyan lehetne meghatározni? A szellem min denütt jelenlévő energia, amelyet a világon az összes dolog bir tokol. A teremtés lényege, egyesítő erő. az univerzum szubsztanciája. A szellem kapcsol össze bennünket a többi emberrel, az állatokkal, a növényekkel, a kövekkel, a vizekkel, a levegővel, a csillagokkal és a kozmikus tértel. A mater.ális vilá gon túli létező, amellyel képesek vagyunk Kommünikéin!, ame lyet igénybe vehetünk gyógyításra, a dolgok megértésére. Képzeljünk el egy pókhálót. Csodálatosan finom építmény, amelyet arra terveztek, hogy legyeket fogjon, és a rezgés to vábbításával jelezzen. Szerkezete folytonos, tenát ha beleragad egy rovar, az mindenhol érezhető. Mi több. a pók képes kü lönbséget tenni a csapdába esett légy kapálózása és a szél által kelteit rezgések közölt. Ezt a hasonlatot sok hagyományos tár sadalom használja a dolgok kapcsolatának szemléltetésére. A modern világ ugyanezt az analógiát alkalmazza az informá ciós sztrádára, A világhálóra Gondoljunk csak a? itt Ttcgtcs lesülő energiára, amely maga is az univerzális energia kiter jesztése. a Teremtés szelleme.
Merlin ssíáí történetéi meséit egy ftásttNCtaafi rázsló volt, aki mágikus fózetet készített, hogy fiának végte len tudást adományozzon. A konyhai cseiédfiú azonban meg itta a varázsitalt, és 6 váll a bölcsesség birtokosává. Üldözése során Ceridwen tyúkká változott. a fiú pedig egy szem kuko ricává. A tyúk megette a kukoricái, Ceriöwen terhes !ett, és Taliesmnek, a kefta bárdnak adott életet. Az Artúr-mond a kör Merlinjének mágikus megérző képessége vott, különféle alakokat tudott ölteni, beszélt a? állatokkal, és utazásokat tett a túlvilágra. Odin. a skandináv panteon főistene szintén híres sámánnak tekinthető. Az egyik szemét adta cserébe, hocy a Mimir kútjából. minden bölcsességek fogásából ihasson, majd feláldozta magát a Világfán, hogy megtanulja a holtak bölcsességét és visszahozza a rúnákat a túlvilágról.
Ösztönszinten mindannyiunknak tudomása van erről az energiáról. Valamennyien átéltük, milyen a szoba hangulata vita után, amikor a kibocsátott energia súlyossá ieszi a eveoftt Finom ösztönnel döntjük el. szimpattkus-e valaki, vagy ellen szenves számunkra. Mivel a rezgés minüannyíunkal oss/eköl, energiáinkat a többi ember folyamatosan megérzi. A sámán képes megnövelni magában ezt az érzékenységet, igy a Terem tés más részeinek rezgését is fel tudja fogni.
Modern sámánizmus A hagyományos sámánizmus még ma is sok helyen létezik, főleg adósban a közösségekben, ahol a régi kultúra nem vesz tette el erejét. Az északi sarkvidéken, Afrikában, Ausztráliában. Indonéziában, Észak- és Dél-Amerikában, Mongóliában, Kínában és Tibetben nem szokatlan, hogy valaki a sámánoktól kér tanácsot. Bár a modern nyugati társadalomnak nincs szük sége sámánokra az éieiemszerzéshez, az időjárás előrejelzésére vagy a ráborgó istenekkel szemben, személyes szinten a sá mánizmusnak igy Ű van létjogosultsága. Segít hogy megta láljuk nel-yunket a világegyetemben. Ha a tudaiosság más szint jeire utazunk, látásunk kiélesedik. s eljuthatunk a megvilágo sod ás ho2.
Az energia mindenütt jelen van körütöítünk
S a m á
, u s
Megszentelt hely
Létezik olyan hely, amit különösen alkalmasnak találunk
a uicilitáciániiz? Választhatjuk egy fa tövét a pariiban vagy a kertben, egy sziklaszirtet vagy az erdő mélyét, ahol sétálni szoktunk. Bárminői lehel mcgsz.enlelt bely, ahol jól érezzük magunkat, sot ezt a helyei ben sőnkben is megtalálhatjuk: nem mindig van bue tőségünk elmenni valahová — miért ne vihetnénk bál a he lyet magunkkal?
Megszentelt helyek
A% e m b e r személyei: s z e n t belyc
Rengeteg megszentelt helyről van tudomásunk szerte a vilá gon. Ezek különleges jelentőséggel bírnak az adott társadalom számára. Ilyen a Stonehenge a druidáknál, az Olümposz a görögödnél, San Francisco szent hegyei, ahol a zuni törzs él és az Uluru ÍAyers Rock) sz-któi, ahol az ausztrál bennszülöttek ■;Hy/ k ->?ertartá5aikat Lzeket az erővel rendelkező hlyeket ti korát kultúrák az ősökkel, a szellemekkel vagy-ÓListenekkel hozta* összefüggésbe Az egymást követő nemzedékek szer tartásaikkal. meditációikkal tovább növellek e kultikus helyek erejét így azok fokozott jelentőségre tettek szert a társadalom kollektív pszichéje számára. A személyes megszentelt hely ugyanezt a fogalmat közelíti egyéni szinten.
A belső megszentelt netyet önmagunkban hozzuk létre. Ide vissza tudunk vonulni a világ elől. itt megphenhelünk, leltöl tődhetünk spirituális energiával. A fizikai vfág bármelyik he lyáre hasonlíthat, ahol kényelmesen érezzük magunkat: lehet sziget barlang, kunyhó a hegytetőn vagy bármi más. Lehet, liuyy kuíáubari járiun* is o t t almunkban vagy a valóságban. \^a erősen vizualizáljuk ezt a helyet egyre valószerűbbnek fog tűnni létezése. Próbáljuk meg átérezni, látni a részleteket, hal lani a hangokat, érezni az illatokat. Megszentelt helyünk biztonságot nyújt számunkra. Bármi kor odamehetünk, ha szükségét érezzük. Úgy fejlődik, aho gyan akarjuk, mert magunk teremtettük, s irányítása egyedül a mi kezünkben van. Nagyon kell figyelnünk rá. mit jelenítünk meg vizualizációnk során, mert bepillantást nyerhetünk tudat alattink tartományába. Személyes szent helyünk jó kiinduló pont lehet utazásunk kezdetén.
A t e r m é s z e t megtapasztalása
Megszentelt helyünkön ÍjíZioííSágöa/t érezzük magunkat
A természet nagyszerű környezetet ryú;t szamunkra, amelyben nyugatomra találunk, es inspirációra teszüní szeri. Gyakorol hatjuk a részletek vizualizációját amelyeket később beépíthe tünk saját megszentelt helyünkbe. Menjünk el otthonról, sé táljunk áz erdőben, hogy rr-egtapasztaljuk 3 környezet szép ségét. Tárjuk ki tudatunkat és fogadjuk be a természet ajándéKait: csodáljuk meg a tákat a virágokat, a repülő madarakat. Hagyjuk, hogy eltöltsön a hála érzése. Az elet drága kincs, értékelnünk kell renden egyes pillanatát. A természet sok mindennel megajándékoz, ami emlékeztet hozzá fűződő kapcsolatunkra. Sétánk során találhatunk cöve ket, tollakat gallyakat es mas kincseket. Ha ezeket elvesszük, hagyjunk ott valami 1 feiajániásképpen. Cseréjünk energiát kör nyezetünkkel, hogy kinyilvánítsuk hálánkat A sámánizmus a természettel való kapcsolatfelvételről szói; segii meghatározni nelyünket a v;tagegyetember. Ha peű:g tudjuk a helyünket. tudjuk azt is, mi a feladatún* a világmindenségben. Ne sajnáljuk ai időt meg-megállva meditáljunk a bennün ket körülvevő v3ág hihetetlen teljességén. Cs-jkjuk be szemün ket, s figyeljük meg, mennye felerósödi*; a lőbö' érzékszerv működése. Terjesszük ki ezt a fogékonyságot, érezzük át az energiát olvadjunk beié környezetünkbe. Fogadju* be a Föld életerejét és a határtalan univerzumot Tudatosítsuk magunk oan, hogy mi is a világegyetem alkotórészei vagyunk.
S a
®!
A szent hely vizualizálása Mielőtt nekikezdenénk utazásunknak vagy az álommunkának. képzeletben hozzuk létre személyes megszentelt helyünket, ide csak azok az emberek léphetnek be, akiket meghívunk. Ez a hely bánó! lehet, ahol ooldognak érezzük magunkat: erdei tisztás, elhagyott tengerpart, akár saját kertünknek egy szeg léte. Minél gyakrabban látogatunk et erre a megszentelt helyre. annál valóságosabbá válik, annál könnyebb eljutnunk hozzá. Koncentráljunk alkotásunkra, elevenítsük fel a részleteket. Ül tessünk bele fákat, virágokat, gondozzuk Őket, kisé'jük fi gyelemmé! növekedésüket. Minden megérkezés legyen külön szertartás, időnként tegyünk felajánlásokat hálánk jeléül.
A vizualizáció kiterjesztése Képzeljünk el egy nyílást, egy természetes ajtót. Ez lehet egy lyuk a földben, egy barlang szája vagy egy odú egy nagy fa tövében. Ezen keresztül juthatunk eí megszentelt helyünkre. Ahogy keresztülhaladunk rajta, figyeljük meg a részleteket, így 3 heíy egyre valóságosabbnak tűnik majd. Használjuk érzék szerveink erejét. A feladat először nehéz, de gyakorlattal könynyebbé válik, hogy mind valószinűobé tegyük a helyet Tágítsuk ki érzékeinket. Érintsünk meg egy fát. érezzük kér gének tapintása t. Üljünk egy sziklára, érezzük a felületét - sima vagy göröngyös? Élvezzük a Nap melegét, ahogy átsétálunk a területen. Mi van a talpunk alatt? Fü, kavics, esetleg ösvény? Álljunk meg megszagolni egy virágot, figyeljük színei élénksé gét, a szi-mok és a porzók elrendezését. Hallgassuk a madár dalt. a szél susogását. Üljünk le egy patak partjára, kortyoljunk a friss, hideg vízből, szívjuk magunkba a körülöttünk lévő szép séget és békességet.
Használjuk Összes érzékünket hogy megszenteli helyünk minél valóságosabb legyen Amikor úgy érezzük, ellőtt a távozás ideje, mondjunk kö szönetet, és ígérjük meg. hogy visszatérünk. Menjünk vissza az idefefé már megtett úton a bejárathoz, hogy visszatérve ismét elfoglaljuk fizikai testünket. Térjünk vissza ebbe a világba.
Belépés a megszentelt helyre Az alábbi lépések segítségével hozzéíátnatunk belső megszentelt terünk kialakí tásához. Mim minden sámánista szertar tás előtt, -nőst is nyugodt, stabil és nyi tott állapotra van szükség. Lélegezzünk mélyeket hasból, és engedjünk eí min den aggodalma', ami megzavarhat ben nünket az Összpontosításban. Ha eiéggé megnyugodtunk, képzet= ,sm ni s/e.';errrtestünfc elhagyja az anyagi világot. Gyönyörűen ragyog. csak egy vékon/ szál köti össze a fizikai test iéi- Nézzünk le magunkra, ahogy béké sen ülünk abban a pozícióban, amelyet utazásunk előtt felvettünk. Ooígozzunk megfelelő szertartást, és ugyan azokat a lépéseket ismételjük, valahány szor el szeretnénk jutni megszenielt *ie*yünkre. A fizikai testbe való vissza Seres során is ezt a rituálét alkalmazzuk.
1 Vegyünk öt mély léleezetet, és koncent ráljunk teendőidére. Mondjuk ki hangosan szándékunkat. Gyújtsunk meg egy gyer tyát, égessünk füstölőt. Összpontosítsunk.
2 Nézi'ük egy darabig csendesen a gyertya lángját. Képzeijjk azt, hogy a fény legrej tettebb Zagaínfcat s elén, így kőTyebben megtaláljuk a wresett helyei.
ÓOff
5 a m á
Oltárok
M i n d a nmyian n y i a n láttunk lá1 már oltárt. A SSB& valódzinűicá j^azuagou ufeKÍleit emelvényt
jullat eszünkbe, ami a templomokban a figyelem középpontjában áll. A kicsi, természetes tárgyakból KÖbói, lábasabból — készült ollár, amil a kertben vagy a lakásban állíthatunk íel, ugyanezt e célt t&ol^áljd. Nem kell hivalkodónak lennie, bár az élénk színek nagyobb natással vannak a tudatalattira. így nagyobb erőt képesek kifejteni.
Természetes Sétáink során
a tiszafa pedig az ősi temetőket idézi fei.
oltárok bármikor
megjelenítve az átalakulást és a belső böl
rábukkanhatunk
csességet.
valamilyen Természetes tárgyra, amely meg felelőnek tűnik, hogy alkalmi oltárként szol
A kövek a Fötdenya csontjai; megtartják
gáljon. Előnyt jelent, ha sűrűn látogatott he
őt, tehát megtartanak bennünket is. Évmil
lyen áll. mivel így mások is láthatják és hozzá
liókon keresztül t a r t ó formálódásuk során
adhatják energiájukat a helyhez.
37 ősi bölcsesség, a magasabbrendű tudás,
Fákból nagyon szép természetes oltárt ké
a hatalom és az erő gyűjtőhelyévé váltak
szíthetünk. Mivel métyen gyökereznek, erős
Segítenek kapcsolatot teremteni a földdel,
kapcsolatot tartanak fenn az anyafölddel. Ha
mert niszen oly sokáig voltak a részei, amíg
megérintjük Őket vagy beszélünk hozzájuk,
Az tg/szerű oltár a püianat J Í » O -
a méíyén formálódlak. Idézzük meg erejű
tegyünk felajánlásokat nekik: imádkozzunk
becsüiéséről tanúskodik
kei, amikor sziklaoltárnál imádkozunk, érez
vagy meditáljunk mellettúk. A faágakat fel H
zük támogatásukat ahogy segítenek köp
díszíthetjük. vagy apró tárgyakat helyezhe
csolatba kerülnünk a Főiddel.
tünk el a törzsön dekoráció gyanánt. A ia tövében elhelyezett lapos kő is szolgálhat Oltárként. Figyeljük meg, mely fákhoz
Oltár a lakásban
vonzódunk leginkább, mivel mindegyiküknek megvan a maga
Otthoni oltárt is készíthetünk lapos köböl, egy darab fából
szimbolikája. A tölgy például a faoicsesség megtartója, s nagy
vagy egy kisasztalból. Bármit is használunk, törődjünk vele.
erőt birtokol, a fűzfa a szerelmet és a megújulást jelképezi,
tartsuk tisztán, szenteljünk neki pár percnyi figyelmet minden
mivel egyetlen ágéból képes kifejlődni az egész fa. A magas és
nap. Az oltár segít abban, hogy rendet teremtsünk magunk
bükkfa a magas ideálok utáni vágyakozást szimbolizálja,
ban, és megerősítsük tucatosságun
Kőhalom készítése Az oltárkészítés fő szépsége abban rejlik, hogy alkotójának
sőleg olyan, mint egy kupac ötletszerüer összehordott köda
energiáa összekeveredik a felhasznált természetes anyagok
rab, á m ha azt akarjuk, hogy staöil legyen a szerkezete, gon
erejével. A kőhalom kiválóan alkalmas az oltár szerepére. Kül
dosan ki kell válogatnunk az összeillő köveket.
1 Vala5s?.."k "ehány Bflűyobb,
2 Epits-^k csúcsos kjoolát
3 'iszte'ettel g o n d o l j u k a
4 Amikor elkészült a kőhalom.
nagyjából kőr alakú lapos <ö-
kisebb, egymást átfedő lapos
természete, hogy segítsen
dis7iis,.< "el a környéken talál-
VCt £z lesz az oltár alapja.
kövekből.
összpontosítani energiánkat.
ható tárgyakká!.
S a m i
Kerek kőol tárok Számos példát találunk szakrális kőéprtményekre, főként NagyBritanniában és Észak-Európa t ö b b i részén. Nem tudjuk bizto san, m e r t építették őket. ám csillagászati naptárként kiválóan funkcionálnak. Bizonyos kövek egyes bolygókkal állnak együtt az év bizonyos napjain, például a leli vagy a nyári napforduló alkalmával. Észak-Amerikában t ö b b területen is nagy, kőből kirakott köröket találhatunk. í z e k az iránytű állása szerint van nak tájolva, és olyan megszentelt helyeken állnak, ahová az emberek máig járnak imádkozni és felajánlásokat tenni.
A kerek oltárok funkciója homM/os, ám egyszerű fenségük lélekA r angliai Cumbria tartományban
található Casttengg
A kövek megáldása e fogantatás, a fény születésének a helye. Ezt az égtájat
kövét tiszteletük és köszönetön* kifeíezesé'e
a tavasz, a / l e t t e t tel növekedés időszaka jeleníti meg a ter-
állítjuk fel. így rö;uk le hálánkar a^á* , cékaé't i az ételemért. 5
mésze-hen. idézzük fel e n e ^ a . a i . á CJUK meg a követ, és he
fedélért a fejünk felett, a levegőén, amit belénk lehel és a ví
lyezzük el keleti irályban.
gért, ami életben tart bennünket ismerjük fe öt. mondjunk
Dél a megszilárdufés, a gyermek heíye. Ezt az irányt a nyár j e l k é p e , affi
neki köszönetet, áldjuk meg a követ, és helyezzük el a közép ponthoz közel. 11 óra irányában. A lélek kövét azért neiyezzük el. hogy köszönete: mo-cjunk az egész Teremtésért. amelynek mi. emberek is része: va
mölcs beérésének időszakéval társítható. Idézzük meg energiá
gyunk; Ismerjük feJ ezt a kozmikus kötelékei, áldjuk meg 3 kö
id . .-
vet, és helyezzük el a középponthoz köze. 1 óra irányában.
.< meg a követ, és helyezzük e* északi irányban.
Észak a nyugodt emelkedések, az idős emberek heíye. Észa
Az „ é n " kövével azt szimbolzáí|uk. ncgy az egyén fésze
kot a tél jelképezi a termeszeiben, az az évszak, amikor vissza-
az egésznek. Vele mondunk köszönetet a veurk. törté'X)
húzódna< az erők. Miután eJmúlta növekedési ciklus, az idős
dolgokért. Tiszteljük meg ezt 3 kapcsolaté'., átdijk meg a kö
embe; meditálhat a megszerzett bölcsességen. Idézzük meg ezt
vet. és helyezzük eí a körben a középponthoz közel, 6 óra
azene-giát, áldjuk meg a követ, és helyezzü-. el észa
iráryában.
A kerek kooltár elkészítése Készítsünk megszenteli hplyft az &PT tiszfpiptérp. éi jelöljük
égtájaknak.
ki benne saját helyünket Válasszunk ki hét követ: négyet az
az énnek.
pedig a Földanyának, a léleknek és
1 Áic.ukmeg az égtájak köveit, és he
2 Áldjunk meg minden egyes követ, mi
3 Az elkészült kört oltárként is használhat-
lyezzük é Őket keletről indulva Minden
előtt a helyére tennénk Őket, A három
j j k . Imádkozhatunk mellette. le.a;aníáso-
iránynak megvan a maga szimbolikája
fennmaradó követ heyezzük a négy ég-
és energiája.
kat tehetünk és betekintést nyerhetünk életutunk fejlődésébe.
@
S á m á n i z m u s
Gyógyfüvek és füstölők használata Ha sámánista gyakorlatokat akarunk végezni, testileg es lelkileg is alaposan meg kell tisztulnunk, hogy vál lalkozásunkat nyitott, őszinte tudatállapotban ku^dliesfük el. A lélek megtU/Ailárára és a test megnyugta tására a legtöbb kultúrában füstölőt alkalmaznak. Az illat h'zikai szinten fejti ki natá«át, mié a füst meg tisztítja a lelkei a negatív Hatásoktól.
TISZTÍTÓ FÜVEK
Harmatfcásafíí
Az amerikai indiánok sokféle füvet használnak a tisztító szertartásokhoz; főként harrnatkását és cédrust, akár együtt, akár külön-külön al kalmazva őket.
„Földanya hajának* is nevezik. Erős, rostos növény, mocsaras területeter no. Fonatot is készítenek betöle. hogy magához vonzza a pozitív erergiát és megidézze az erőt adó, utat mutató szellemeket
Zsálya
FÜSTÖLŐ A zsálya a spirituális fcsztitó szertartásokhoz Van. aki csak kellemes illata miarl gyújt füs hasznait legfontosabb növények gyűjtőneve tölőt, ám ha tudatos szándékkai égetjük, ha A sámánok sokféle zsályát és zsályaszerű nö A fehér zsálya füstje átalakítja tása megnő. vényt alkalmaznak, többek között a Kalifor a negatív energiákat Sokféle füstölő közül választhatunk, ame nia hegyeiben termő zsályát, a zsályacserjét és lyeket aromájuk és tulajdonságaik különböz a száraz éghajlatot kedvelő fehér ürömöt. tetnek meg egymástál. Más és más füstölőt Ezek a növények szétoszlatják az aurát elho gyújthatunk reggeli vagy est; szertartásaink alkalmával, attól mályosító negatív energiákat, illetve átalakítják az egyén, a hely függően, hogy milyen energiát akarunk általuk "'elkelteni vagy vagy s tárgy javára munkálkodó pozitív energiákká. elnyugtatni magunkban. Az évezredek óta nagy becsben tar tott tömjén természetes íenyőgyanta, a mecitáctós gyakorlatok Cédrus segédeszköze. A Pinon nevű észax-amenfcai fagyanta tisztító és A cédrus tisztító hatású füstölőként rendkívül hasznos a testi lelki gyógyításban. A kicsi, sima leveleket forró kövön - m : nt az megvilágosító tulajdonságokkal rendelkezik A templomi füs izzasztóKamrában - vagy forró parázson magában is égethet tölő mézgák, füvek, olajok- péloául balzsanfa gyantája, boró jük, vagy Összesodorhatjuk zsályával. Az átható, édes illat fris ka és szántál - keveréke. Ezek mind ara szolgálnak, hogy meg sítő és nyugtató hatású: felemeli a lelket, élesíti az etmel. tisztítsák a levegőt, megnyugtassák a testet Harmatkásaifí készítése
fonaluk
A harmatkásafü fonatok égetéskor éccs illatol árasztanak. Mkj a zsálya a már je len lévő hatásokkal óogo7\, a hafmatkásafü új energiákat vonz magához. Az amerikai bennszülött sámánok zzasztókunyhóikban alkalmazzák. Vörösen izzó kövekhez dörzsöl, hogy füstje meg idézze a spiritjáis szövetségeseket a szertartáshoz. Harmatkásafü fonaiokat Nyugat-Európában vásárolnalu-nk (sweetgrass), hazánkban az Alföld egyes részein terem. Lengessük az arcunk előtt a fonatot. lélegezzük be a füstjét Érezzük, ahogy átjárja és megtisztítja a testet, a lelket és a szellemet- IsmételjüK meg ezt négyszer egymás után.
szúk három sze s szálakat.
egyik végé*, oszrészre, és fonjuk ösz-
2 Miutá" meggyúj-o!L.K c "ditratkásafü fonatot, íúijjK el a lángot, hogy -üstölve égjen
r
S á m á n
Füstölés
/ m u i
Auránkat, fizikai téliünk cnorgiainirkát füstöléssel tisztíthatjuk mefi. A? em
bernek szüksége van rá, hogy lemosna testét Ugyanezt megteheti aurájával is. A füstölés szertartását elvé gezhetjük élőlényeden, helyeken és tárgyakon egyaránt. Az oltárépítés, a vizualizáció és a füstölés különbö ző múiUzerek a megszentelt nelyuk Ielépítésére, akar kívül, akár bensőnkben szeretnénk létrehozni azokat, amikor kapesolatba szeretnénk lépni az univerzális
FüslöiöVúd A füstölőfudak szorosan összekötözött fűkötegek. Gyakran ve gyesen tartalmaznak fehér zsályát, harmatkásafüvei, cédrust. Ezeket etyeiöre inkább külföldi (nyugat-európai) bohókban lehel beverezni. A füstöiorúd meggyújtva lassan parázslari kezd, s illatos füstfelhőt bocsát ki magából. A lüstö- hajtsuk a testünk vagy a megtisztítani kívánt tárgy felé madártollal vagy toHseprŐvsI. A hely m e g t i s z t í t á s a Füstöléssé megtisztíthatunk különböző helyeket, élőlényeket és tárgyakat egyaránt. íz utóbbira akkor lehet szükség, ha a tár gyat valamilyen szertartáshoz akarjuk felhasználni. Amikor új lakásba költözünk, a füst eloszlathatja az előző akók által hátrahagyott negatív hatásokat különösen, ha a "w*yíség még üres. A füstölői meggyújtva járjuk körbe a lakást a falak mentén, m.megy védó vaiázskört leírva. Befejezésül a le gyezővel írjunk köri a levegőbe, mintegy megpecsételve a ha tást Bárhol és bármikor elvégezhetjük ezt a szertartási, amikor szükségét érezzük. A megtisztítás ugyanazon az ervén működik, mint az embe rek esetében: az egész területet bontsuk be, és próbáljunk rá érezni, melyek a különös figyelmet igénylő helyek.
A re<ü.'e.-e
füstfaésse* b5ztítf)8tiuf: meg
Az e m b e r megtisztítása ■ a füstölést egy ember aurájának jztításához használjuk, a parázsló "jzzani kezd. Koncentráljunk a füvek tó hatására, és gondoljunk arra. az illetőnek meg kell tisztulnia. »ljük sl, amint a füst magával vSszi a ?zödéseket, és segfti előbukkanni m iiető eredendő lelki szépséget.
1 Partnerünk széttárt karokkal álíjon. s kon centraljon a megtisztulásra. Legyezzük a Föstöí a teste feíé, a fejénél kezdve s a lá bánál fejezve be a szertartást
2 Am kor úgy érezzük, befe.;ezhe^ü< a füstölést, stmiisuk végig az aurát a íegyezővel. A mozdulatok végén suhintsuk meg kissé a loBaL
S á m a n i *
m
u
s
Sámánista szertartás hétköznapi
ndiaíciadatok
Mindannyian a megszokások ralijai vagyunk.
sorozatai hajtjuk végre. A ludato* szándék az, ami
megkiiiönk:-
tetneti ezektől a beioegzőnésektííl. Az. akarat megnöveli a cselekedet hatékonyságát, mivol a szánnék a léte zés egy másik szintjére visz. Ha zuhanyozás kö'/J)en arra gondolunk, hogy testünkkel együtt Likunkéi ií megtisztítjuk, nagyobb lesz a lialás. Az alánbi szertartások az univerzummal való kapcsolat megerősítését szolgálják.
Reggeli szertartás A reggel köszöntése nagyszerű módja annak, hog> elkezdjük a napot Dolgozzuk ki saját egyszerű szertartásunkat: legyen benne néhány nyújtózkodás, amii pár pillanatnyi csendes mediláció kővel, hogy összeszedjük magunkat, és felkészüljünk az napi teendőinkre. Legjobb, na a s2abad ég alatt végezzük a szertartást így hatékonysága jelentősen megnövekedik. A„napüdvczlet" nevű jógagyakodat kis helyet és kevés "dőt igényel. A mozdulatoktól testűnk új erőre kap, s a teremtéssel vafó spi rituális kapcsolatunk is megerősödik. Az evés m i n t szertartás A főzés és az étkezés erősen szimbolikus jellegű tevékenység, ezért nem árt. ha némiképp szertartásossá tesszük. Szeretettel készítsük el az ételt és méltányoljuk mindazt, amivel a bőkezű Földanya megajándékozott bennünket. Tartósított élelmiszerek helyett együnk természetes étkeket Kerüljük az intenzív müveléssel előállított terményeket. A friss, természetes ételek jótékonyabbak. ízletesebbek. Közeli kapcso latban állnak a Földdel. így annak sajátosságaiból is több be épül szervezetünkbe. Evés közben az étel a Testet, a szertartás a lelket táplálja.
A z élet lehelete A tégzőgya korlatok segítenek felébresz teni az akimtől elnehezült elmét, fel pezsdítik a testet. Minden lélegzetvétel nél szívjuk teli magunkat energiával. Ahogy a gyakoriatsort ismételjük, vizua lizáljuk a2 energiaáramlást: képzeljük el. ahogy belélegezzük, majd kifújjuk a le vegőt, visszaadva forrásának. Erezzük, hogy az energia átjárja auránkat, amim lassan leengedjük a karunkat. Az energia alapvető formája a moz gás. Ha valahol megreked, poshadni kezd, — r t az állóvíz. A légzőgyakorlatok segít hetnek ellazulni, elengedni a feszültsé geket, ^eloldani az energíablokkokat. Ha kifújjuk a levegőt helyet teremiünk az erergár.ak; minél többet adunk ki ma gunkból. annál többet kapunk vissza.
Szabad ég aiatt köszönteni a napol nagysse: ű dfotog
1 Álljunk nyugodtan, kssé behajlított ".érd del, kezünket tartsuk magunk e;őtt lázén Összekulcsolva. Összpontosítsunk és l&legeszúnk háromszor mélyet
2 A negyeo k belégzéskor emelj Jk tel ka runka: behajlíiva. Fújtuk ki a levegőt, mi közbe--, karunk is iassan 'ee'eszkedik. Kezüofcet ájra kbteüftA össze magunk etön
S á m á n . z m u -
Sámánista felajánlások
113
Amikor felajánlást leszünk, kőszene
iét mondunk és energiát is cserélünk egyben. Helyezzünk valamilyen felajánlásra érdemes tárgyal az oltár ra, nogy kifejezzük hálánkat életünk egy újabb napjáért. Az. amerikai indiánok doliányt használtak szertar tásaikon, mivel szentnek tartották ezt a növényt. A kelták a sót tekintették alkalmas áldozati felajánlásnak. Bármit adhatunk. ami jelentőséggel bír számunkra, na szándékaink tiszták.
Áldozat a lakásban A szoba valamelyik sarkában, amelyet kizárólag erre a célra használunk, áitandó oítért állíthatunk. Ez lehet egyszerű kőgyűjtemény. vagy egy faasztalon az elemeket megjelenítő víz, gyertya és füstölő. Ezek állandóan ott lehetnek, vagy akkor tesszük k; őket. ha szükségét érezzük. Felajánlásainkat köthetjük, meghatározott napszakokhoz, vagy végezhetjük egyszerűen akkor, amikor helyesnek érezzük. Lefekvés előtt mondjunk köszönetet az elteli napért, s kérjünk világos áimokaí, amelyekre emlékezni tudunk. A felajánlás le gyen a nap utolsó mozzanata. Gyújtsunk gyertyát és mondjuk hangosan kérésünket, hogy megnevekedjen a szertartás haté konysága.
Dohányáidozat szobaotiéron
Áldozat a szabadban Áldozati tárgyként természetes tárgyakat is felajánlhatunk, amelyeket sétánk során találunk: egy szép kagylót, kavicsot, egy szál virágot, néhány szem diót mogyorót vagy bogyót. Szabadtéri oltáron is elhelyezhetünk áldozati ajándékot. Ez az oltár leiét fatörzs, lapos kő vagy olyan hely, ahová gyakran ellátogatunk. Mutassuk meg a Földanyának, az égnek és a négy égtájnak az ajándékot, mielőtt az oltárra tesszük. Mondjuk ezeket a sza vakat: „Ezt hálám jeléül ajánlom fe( a kapott ajándékokért a Teremtés tsztéléiére, melynek én is része vagyok." A hangosan kiejtett szévak segítenek figyelmünk és energiánk összpontosí tásé oan.
1 Bármit ajánlunk fel, óvato san vegyük kézbe, és mutasson fel az
2 A Főidnek is mutassuk meg a felajánlást, kifejezve iisiteletunfcet a földanya iránt
Rögtönzött köaidozax fatörzsön
i Nyújtsuk ajándékunkat egy más után a négy égtáj feié, mielőtt
4 Helyezzük az ajé^űé
S á m á n i z m u s
A sámán szimbólumai
^.mW^év^outaU^áWk
szimbólumokat, liogy magukhoz vonzzák a jószerencsét, vécleLmel vasiy inspirációt kapjanak
tőlük. M innen
szimbólum önálló, erőteljes rezgéssel rendelkezik, ,s ez liatást gyakorol a lélekre. Az ősi sziklarajzokon olyan jelképeket találunk, amelyek máskor, má&ncu is előfordulnak. Ezek a szimbólumok tehát a lélek számára általános jelentőséigel bírnak. Az erővel bíró jelek közöli vannak a spirál és a kör különféle formái.
A szinilxuumok szerepe A világ különböző helyein található sziklarajzok közül néhány 35 ezer éve készült Őseink ekkor már használtak szimbolikus ábrázolásokat, hogy pozitív vizualizác.óval segítsék elő életük olyan létfontosságú aspektusait, mint a sikeres vadászat vagy a bőséges aratás. Bizonyos szimbólumok - például a maszkok és a totemek - a birtokhatár jelölésére szolgáltak. Más helyeken állati jellemzőkkel rendelkező emberi alakokkal találkozunk. Ezek állati testben utazó sámánokat jelképeznek, akik tanítás, gyógyítás vagy kommunikáció céljából öitenek ilyen alakot. A szimbolika ma is erőteljes, a graffílitŐI a nemzeti zászlóig, a szentképektöt a kiubjetvényekig, Az efféle szimbólumok temércek jelentéssel bírnak. Varázskör A meditációban segítséget nyújtó varázstör olyan kor, amelyei két átiója négy részre oszt. A két vonal a lélek kék útját (keleinyugatj és az etet vörös útját (észak-dél) jelképezi. A négy cik kely a négy évszakrak felel meg. Mindegyik égtájnak megvan nak a maga jeiiemzői: a
Egyszerű, kévxsokbci éffó varánkor
A kör hozzásegíti az embert, hogy eldöntse, mi a leghelye sebb cselekedet; belekezdjen-e valami újba, vagy inkább 3 meglévő dolgokat fejlessze, elfogadva 3 helyzet adta előnyeket, takarékoskodva erejével-
Spirálok, körök A spirál az egyvdejüleg kifelé és körben mozgó életutat szim bolizálja. Kapcsolatban áll a létezés ciklikus természetével, vala mint az egész életen át végbemenő leiki és érzelmi fejlődéssel, a tapasztalatok látszólagos ismétlődésével, ami valójában min dig újabb és újabb szinteket jelent. A spirál egy olyan - általáaan lefelé és befelé haiadó - ösvény jelképe is lehet, amelyet a sámán tesz meg más világokba történő utazása altalmával. A kór végtelen vonal: a születés, a halál és az újjászületés egymásutániságát jeiöfc. Az a ciklus szimbolizálja, amely jelen van minden teremtésben: az éíet összes formájában végbeme nő kérlelhetetlen fejlődést. A koncentrikus körök a lerernlés tel jességét jelzik, megmutatva, hogy 5 doigok összefüggenek, és a teremtés egésze körülöleli az egyéni létezőt.
A hármas spirál a három Pterxor,>e»Vépe
A
ScilllclIT
kö
tíöZlvOZt-1
« sámán számos természetes eszközt vehet igénybe,
amely lelietové teszi számára a Teremtést átkaió s?.cllcmíémiyel való kapcsolat telvételt. Egy tollpihe segít ségével repülni képes, egy fáról metszett bot vagy pálca révén betekintést nyi-r
Sámáncsör^ő
A természetben előforduló tárgyak hdtésos eszközök tehetnek
A csörgő rendkívül fontos eszköz, mivel jelzi a szellemeknek, hogy meg akarjuk őket idézni. Ezért a szertartás kezdetén cél szerű használni, amellett hogy kívánságunkat szóban ts kifejez zük. A sámánok sikerrel alkalmazzák, amikor a nyirkos farönk lassan gyúló tüzét lobogó lánggá élesztgetve a tűz szellemét hívják. Alkalmi dalok énekléséhez is remek wjéripvltö? A «nrgővel a gyógyítási szertartások során segitökex is itviatnak a betegség elűzéséhez vagy a probléma megoldásához. Hs nem akarjuk készen megvenni, csörgőt cserépedénybe vagy bádog dobozba szórt száraz borsószemekböl csinálhatunk magunk is, vagy némi segítséggel megtanulhatunk fanyélre erösiieti bőr csörgőt is készíteni.
Sámán dob A dob mély. Ősi hangja a lélek atavisztikus zugait is eléri. A csecsemő elsőkén: a szív dobbanásának hangját hallja meg. így a dob felidézi a gyermek és éz anya közti kapcsolatot. A dob szó egyre mélyebbre száll, s - a Földanya szívverését jelképez ve - rezgéssel és energiával telítődik. Legjobb, ha az ember saját kezűleg, természetes anyagok ból készíti dobját; igy a hangszer elraktározza mind készítője, mind a felhasznált anyagok energiáit. A szertartás vagy utazás előtt felajánlást kell tenni a dob szellemének. Az utazás alatt a sámán 3 dob segítségével koncentrál a szeJiemlesIbe tótó belépésre. A kutatások azt mutatják, hogy az ideális dobpergés
200 ütés percenként. Addig kell tehát gyakorolni, míg ez 02 ütem automatikussá nem válik.
a dobpergés nyitja meg más világok kapuk
Toll seprű
A tolisefrü iehet egyszerű vagy aprólékosan kidolgozott
A tollseprű nagyon könnyen elkészíthető, és használata is rendkívül kellemes. Lehet egyszerű vagy aprólékosan kidolgo zott, ahogy tetszik. A tollakat egyszerűen összekötözheíjQk, cie nyélre is erősíthetjük, a díszítéshez apró csengettyű*et hasz nálhatunk. A tollseprű egyik előnye, hogy megőrzi azoknak a madaraknak az energiáit, amelyektőt a tollak származnak. A sas és más ragadozó madarak a távolbalátás és a magasan szárnyalás képességét hordozzák, a baglyok jól fádnak a sötét ben, ami a valóság fátyla mögé tekintés képességére utal, a hollók és a varjak okkult kapcsolatai régről ismertek, a pulyka a bőséget jelképezi. Ha vidéken járva tollakat találunk, érdemes felvenni őket, hátha a szertartások során, amikor a belőlük készült seprűt használjuk, részesülhetünk tulajdonságaikból
Aí in o k , u t a z á s o k Almok, utazások f
Belépni az álmok világába annyit tesz. mint eljutni egy A sámán felismeri a másik világ érvényességét és olyan birodalomba, ahol bármi megtörténhet. Ez egy elfogadja, hogy a viíág, amelyben élünk, csupán álom mágikus világ, koriátlan lehetőségekkel, amelyben az képe egy másik valóságnak. így képes végrehajtani álmodó repülni tud, aiakot változtat, keresztülsétál a mágikus, emberfeletti tetteit, tetszés szerint iépve be falon, vagy úszni képes a Napban. másik világokba, amelyeket azután a megfigyeő érzé Az álom egyik fajtája, amikor a spirituális én kap kelése számára ki is képes vetíteni. csolatba lép a fizikai testtel és az információkat allegorikus formá ban adja tudtára. Mivel az álom az álmodó küiső világát tükrözi, az ott végbemenő változás a belső álom világban is változást eredményez.
Mindannyian képesek vagyunk arra, hogy más dimenziókba utaz zunk. Valójában éppen ezt tesszük minden éjjel, amikor álmoCunk. A korlátlan lehetőségek birodalmá ban kapcsolatba léphetünk a szá munkra kinyilvánított információk Ha továbbmegyünk egy lépés kal. A sámán utazása azonban az sel, elmondhatjuk, hogy miveí min álombélitől eltérően nem esetleges. den egyes világ álom. a belső álom hanem szándékos cselekedet, amely világban végbemenő változások is nek különleges célja van, mint pél átalakulást eredményeznek a külső dául a gyógyítás vagy a dolgok mé világban. Az az elképzelés, hogy mindannyian létezővé álmodjuk saját világunkat, nem lyére való betekintés. Legjobb, ha megszentelt oelyünúj keletű. Ha valóban mi vagyunk saját valóságunk kön kezdjük el utazásunkat. Ilyenkor fontos, hogy nyi megteremtői, akkor tágabb értelemben arra is megvan tottá váljunk mindenre, amivel szembetaláljuk a lehetőségünk, hogy álmainkkal befolyásoljuk ezt a magunkat. Bíznunk kell megérzéseinkben, mert min világot. Az álmodás fontos emberi tevékenység, ál dig az a helyes, ami legelőször jut eszünkbe. Csu maink átalakítása pedig a körülmények és események pán haladnunk kell az árral, semmit sem szabod eről tetnünk. megváltoztatásának önbeteljesítő módja.
@
5 i m á n
AZ
i
álOm
m u s
lelClol^OZláSa
Ha értelmezni szeretnénk álmainkai vagy
meg akarjuk változtatni okét, vissza kell térnünk rájuk egy néké=, de éber tudatállapotban. Amikor nyu godtak vagyunk, megértéseink szabadabban Sramoüialnak, és kreativitásunk i* nagyobb teret kap. Ormuk az intuitív alkotókészségnek a Látására mélyebb betekintést nyerketünk álmainkba, és megváltoztathatjuk őket annak érdekében. hoéy szellemi uhinko.ii előbbre lépjünk.
Álomfejtés Azo
\
/ Az álmodás fontos tevékenység
oói. A kellemetlen gí-nok például nem feltétlenül baljós elő jelek: inkább az álmodó sértett - de talán elfojtott - aspektu sait oróbáiják felszínre hozn;. Vezessünk naplót álmainkból, hogy ké&őöb v-ssza tudjunk emlékezni rájuk. Ez a módszer értékes észrevételekhez is elvezethet. Tartsunk az ágy meHett jegyzettömböt, mert az r>bredezo elméből könnyen tovaillan az álom emléke.
V i s s z a t é r é s az á l o m b a Ha egy álom jelentősnek vagy furcsának tűnt. akkor érdemes lehet vi^ratém! bele, hogy elménket az álor*ws koncentrálva
1 Először végezzünk el egy kisebb szer tartást: gy^tsun-: néhány gyertyát, ami 3 belső megvilágosodást szimboi zálja, s am. visszavezethet az álomba.
megfejthessük üzenetét Az alábbi lépéseket hajtsuk végre Ha 4* eljárás rutinná váU. akár e; is haqyhátuk ezekéi.
2 Tegyünk felajánlás:, és mondjuk s7
3 ^ -J.'-K -/agy "ekudj^nk kényemesen és lazítsuk e' magunkat méjy hasi légzéssel indítsuk el újra az álmot, és figyeljük meg n i tönénik.
S i
Az álmok megváltoztatása
m i
n i i
m u j
;'119]
Önépítő képessegünk, amely
l e h e t n é teszi. kogy meőválloziassuk álmainkat, evilági létünkre is hatást gyakorol. A sámánok tanítása szerint minden világ álomkép. Az álmok lehal ugyanannak a teremtő folyamatnak a? eredményei, mint ami a hétköznapi valóságot is szüli. Mindig a feleiméi, fájdalmat vagy düfiöt okozó álmainkat akarjuk megváltoztatni, s na ez sikerül, erőnkéi a tudatos, fizikai világban is megnövelhetjük.
Min változtassunk ( Számos módja van annak, hogy megváltoztassuk álmainkat. A befejezett álmokban megjelenő dolgokat vagy reakcióinkat átalakíthatjuk, a befejezetlen almokat pedig kreatív beleérző képességünk segítségével akaratunk szerint folytathatjuk. Az álom folytatása sorért semmit sem szabad eroltetn:. Hagynunk ke!!, hoQY qondotétaink szabadon áramoljanak, és előtérbe kerüljön kreativitásunk. Emlékezzünk rá. hogy álmunk ban bármi megtörténhet ne próbáljuk hát korlátozni magun kat az evilági fizikai tőrvények szerint A történések megváltoztatása Tegyük fel, hogy álmunkban gyengének éreztük magunkat: tatán üldöztünk valakit, aki kisiklott a markunkból. Az ilyen típusú ámokat úgy tudjuk r.egváltoztatni, hogy mindenkép pen megpróbáljuk elérni azt, akit kergetünk. Lehet, hogy még mindig menekül előlünk. Legyünk következetesek, tartsunk ki mindenáron. £z az önerősrtő technika visszaadja az irányítási. Ha szerrbetalél:
Keleti álom. Jean-Ju'es Antome Lecomte fesiménye
Henry rhseli; Belinda álma A reakció megváltoztatása Ha meg akarjuk szerezni önmagunk fe/ett az irányítási, nem csak álmainkat, hanem reakcióinkat is megváltoztathatjuk, rélelmetes álmaink gyakran ismétlődnek, ilyenkor menekülünk valaki elől, vagy észrevesszük, hogy valaki titokban követ ben nünket £z erős szorongást okozhat, saz álmodó gyakran leve gő után kapkndva. 7akarniő
:I2CM
S á m á n i z m u s
Utazás
A sámánizmus egyedülálló vonása az utazás. Ezzel a módszerrel mélyebb betekintést
nyerhetünk problémáinkba, gyógyulást kereshetünk, barátokra lelhetünk, vaáy egyszerűen csak pinenünk egy kicsit. H a az ember utazik, egy másik vi.ág katárait lépi át. Ez lényeiében olyan dimenzió, amelyet ön magunk bozunk létre és saját vezetésünkkel haladunk át rajta, bár tudatos énünk lemond az irányításról a lélek javára. A megszentelt tér fogalmát már megismertük — az út megkezdésére ez a tagalkalmasabb hely.
Az u t a z á s megszervezése Amikor egy másik birocalomba indulunk, fontos, hocy nyitot:á váljunk mindarra, amivel találkozhatunk. Bízzunk megérzé seinkben, mert mindig az a helyes, ami legelőször jut eszünkbe. Egyszerűen csak úsznunk kell az árral: semmit sem szabad erőltetnünk. Emlékezzünk rá, hogy hálálnunk van belső világunk tetett, szabaduljunk meg gátlásainktól. Krea tívan otdjunk meg minden felmerülő problémát és fogadjunk nyitottan valamennyi kihívást. amely megjelenik majd utazá sunk során. A clon s z e r e p e A doo hasznos eszköz az utazás során; jó, ha valaki dobol ne künk ilyenkor. Az egyenletes ritmus - percenként <örülbe1ül kétszáz ütés - hozzásegít a kapuk megnyitásához szükséges összpontosításhoz. Ezt az ütemet fokozatosan érjük el, hogy ráhangolódhassunk a kalandra. Eisö alkalommal körülbelül öt percnyi távollétben szabjuk meg utazásunk idejét. A dobos az ütem megváltoztatásával hivnatja vissza az utazót - például négy egymásod perces ütéssel, amit gyors pergetés követ. Miután elegendő tapaszta latot szerzett, a segítő tudni fogja, mikor teljesül be utazásunk. Ma mi dobolunk valaki másnak, totemélla'unk fogja megmon-
Félkészülcs a előtolásra Ahogyan az evilági utazásokra, ugyan úgy a spirituális kirándulásokra is fel kel! fcészüM Ha kellő megalapozottsággal in dulunk el. so
Késníthetünk magnófelvételt saját doDoiésíirkró* dani. mikor kezdjük a visszanrvásL Dobolhatunk saját magunk nak is. mégpedig úgy. hogy magnóra vesszük saját dobosun kat. Különböző hosszúságú felvételeket készítsünk, belefoglal va a visszahívó je:e: is.
1 Tisztítsuk meg magunkat, eszköze nfcel és környezetünkéi aisíölessel. Tegyünk -el ajánlást B dob szellemének és mordjuk k; hangossr szándékunkat; példáu azt. hogy egy energiát adó tárgya: akarunk tdföfo
2 Feküdjünk le kényelmesen, lélegezzünk mélyeké:, inditsjk ei a magnót és enged jük el magunkat, "ovsbb'a is mélyen és egyenletesen vegy^< s levegőt. Lassan útna*< indulunk.
S
Totemállatok
í
m
s
n
i
i
m
u
i
l lázasunk során megtalálhatjuk saját lelki szövetségesünket, aki
egy állat képében járul elénk. Jövőbeni utazásaink mindegyikén elkísér, útmutatással, bölcsességgel ajándé koz meg bennünket. A természeti népek cletéb en mindig is nagy jelentősége volt az állatoknak: olvan erő ket és jellemvonásokat testesítettek meg, amelyek rendkívüli fontossággal bírtak az adott kultúra történeté nek é-t földrajzának szempontjából.
A sas 3 magasabb célokért folytatott iüíoefrnet szirrrboiüé'ja
A totemállatok szimbolikája Sok könyvet írtak már erről a témáról. Az alábbi issta bemutat néhányat a kevésbé közönséges áltatok közül. Lehet, hegy uta zásunk során olyan élőlénnyel találkozunk, amelynek nincs túl nagy kulturális jelentősége, mégis fontos az. hogy számunkra mit jeient. Milyen erőt közvetít? Mit tanulhatunk tőle? Sas: Magasé-, repö . félelem nélkül, szabadon. A messzelátás ké pességének birtokosa, a folyton aktív fényenergia szimbóluma. amely magasabb célokért küzd. Az indiánoknál hasonló totemálla; az oly/ és a kcndorkesefyű. Medve: Visszavonul, hogy téü álmot aludjon és megújítsa kap csolatét a földdel. A oefogadó no energta szimoö'uma; képes a dolgok méyére hatolni, hogy rábukkanjon a válaszra. Hasonló toter-álct a borz. Farkas: Szenvedélyesen állhatatos, hűséges. Mindmáig megőriz te függetlenségét. Hasonló tctemállat 3 kutya. Prénfarkas: A farkas 'okooa, aki a bizalmat, az ártatlanságot és a minda-.-vjnkoan akozó gyermeki játékosságot képvfsefr Bölény: V?c Gézi az Öregek eredét és bölcsességét, az emberek védeimezője és ellátója. Hasonió toiemállat a bika és a rénszarvas. Ló: Nagy távolságokat győz !e kitartásával; a gyorsaság, a szabad ság és a hűség sztmbóljna. Hasonló totemállat a jávorszarvas. Delfin: A megértés, a tudatosság jelképe, jóindulatú, szeretettel jes energiát birtokol. Hasorvó totemáftat a lamantin és 3 szarvas. Bagoly: Éjjsl vadészik. Képes megíátni az aig kivehető űoígokat. felismeri a rejtett igazságokat.
U t a z á s egy t o t e m á l L a l n y o m á b a n Nagyon szerencsések vagyunk, ha már első utua&Ofl llAé ka zunk totemállatunkkal. Ez nem a mélység birodalmába vezető utazás, de kitágítja a tudatosságot elviszi az emberi a meg szentelt hely hatarához, ahol más lelkek területei kezdődnek. Ha felkészültünk a kalandra, lépjünk be szellem testjnkoe. menjünk el megszentelt helyünkre, és vegyük kezünkbe az irá nyitást. Kezdjünk el sétálni. Amin! elindulunk, láthatóvá válik az út. Kövessük az ösvényt megszentelt helyünk határéig. Han golódjunk rá környezetünkre. Várjunk türelemmel, totemálla tunk nemsokára megjelenik. Bármilyen állat felbukkanhat, olyan is. amilyenre egyáltalán nem számítottunk. Ha megérkezik, üdvözöljük melegen, érint sük meg és halmozzuk el szeretettel, 'uoatositsuk magunkban, milyen a tapintása, érezzük felénk áramló szeretetét. Minél több n?sziet rajzolódik ki eiöttünfc. annál valóságosabbá válik. Amikor meghalljuk a visszahívó jelet, köszönjük meg to tem ál latunknak, hogy eijőtt. Mondjuk rrteg neki. mennyre vár juk a következő találkozást. Ugyanazon az úton menjünk vissza megszentelt helyünkre, mielőtt visszatérnénk az evilági tuda tosságba. Ezután emlékezetünkben ismételjük meg az utazást, sőt le is írhatjuk, hegy jobban rögzüjenefc a részletek. Ez hasz nos lesz a jövőbeni utazások során, mnel könnyebber eljut hatunk a találkozás helyén?.
az utat megszentel helyünk haláráig
m
Ut ásás más viilágokb
C*
A más világokba vezető, mélyebb utazások
hoz az embernek túl kell lépnie megszentelt :erulelén. A sámánok által bejári birodalmak sok mindenben különböznek egymástól. Jellegzetességeiket a sámán adja megí, hiszen minden egyes világ, ahová belép.. a saját alkotása. Ezek a dimenziók lényegében kél birodalomra korlátozód na k: az ember megszentelt lielyérol léteié, az alsó világba és felfelé, a felső világba vezet az út.
Ax a l s ó világi
A felső világ
A iegtobb utazás az aísó világba irányul. Ez nem a keresz ténység és más vallások pooát jelenti, hanem az utazó lelkének legbelső zugait foglalja magóban, a kalandok és a kihívások helye. A sámán a?ért lép be itíe, hogy megoldásokat találjon, és megértésbe legyen szert. A kihívásokat önnön félelmeink és problémáink jehri'.ik. Az ember a saját magában rejlő világgal néz szembe ilyen Kor, lenetevé téve a félek számára, hogy kap csolatba lépve a tudatos énnel, átadja neki a kellő információ kat. fv'rvel gyakorlatilag önmagunkban utazunk, olyan bejára tol kell keresnünk, amely egyszerre vezet lefelé és befelé. Nem szabad megfeledkez.nür< arról, hogy a belépés éraekében bár milyen méretűre és torma.;ura átalakíthatjuk magunkat.
A felsőbb énnel vagy a lélekkel tá'síto'l felső világ az a hely. ahová az ember inspirációért megy vagy ezért, hogy más lel kekkel találkozzon.. Míg az alsó világba vezető utazás a ben nünk lakozó félelmek eloszlatására szolgél, a felső világba tör ténő látogatás inkább a segítségnyújtással áll kapcsolatban A?c,rt találkozunk más lelkekkel, hogy Kicserélhessük velük megszerzett tudásunkat és még több ismeretet szerezzünk.
Eleinte jó, ha az utazásnak van valamiféle siruktúrája. Célunk lehet a találkozás egy másik sámánnal, akitől kapha tunk valamit: tudást, amelynek segítségével beleláthatunk egy problémába, vagy akár egy hasznos tárgyat. Fogadjuk hálásan az ajándékot, és adjunk cserébe valamit. Ha az egy tárgy, vi gyük e-' megszentelt helyünkre, és helyezzük biztonságba.
Ez a birodalom szerfelett világos és nyugodt, az örök és végtelen tér érzete hatja át Mivel a febőbb énnel áll kapcso latban, felfelé indulva érhetjük el. Ahogyan az alsó világba tör ténő utazásnál, itt sem árt, ha követür< valamiféle struktúrát; ez hozzásegít ahhoz, hogy "ennta^suk figyelmünkéi és ne ve szítsük el utunkat. Jó. ha a lélekkel, vagyis a felsőbb énnel való kapcsolatfel vételre összpontosítunk, zz lényünk nyugodt és mindentudó része; elkülönül azoktól az érzelmektől, amelyek oly eres hatást gyakorolnak a *izikai testre, így szenvedélymentes tárgyilagos sággal válaszolhat kérdéseinkre.
Bejáratok a felső világba • Hasadás az égen, ami repülve vagy ugorva érhet jn< el • Barlangny'lás, rracasan a szikiaszirten, ahová fel kell másznunk
íVfiirtán á'héiaiK'jrík a nyilason, figyeljük meg környezetűnket
• Magas fa koronája • Hegytető, arrelyneK csúcsé a felhők közé nyű < • Lépcsőház • LétrS
A fehő vüég békés. nyugaímar áresztó hefy
% A
Utazás mások érdekéten
NA. a sámán azért indul útnak,
nogy valaki más számára szerezzen információkat a szellem világból, vagy Közbe ti járjon gvóeyulása éraeké ben. Az elv mindig ugyanaz: egy Kifejezett szándékol szem előtt tartva Kell utaznunk, nyitottan mindarra, ami törtínik. Xem biztos., nogy a próbálkozás rögtön eredménnyel jár, ám a gondolatok megmutatják magukat a tudatos elmének, és megadják a választ.
U t a z á s a szellem v i s s z a s z e r z é s e é r d e k é b e n
átérezni mindkettőnk energiáját. Ezután utazóként végezzük eJ a felkészülési szertartást. Nyugodjunk meg, lélegezzünk mélye ket, lépjünk be szellemtestünkbe, majö keressük fel megszentelt helyünket. Hívjuk magunkhoz és köszöntsük totemáíialunat. aki szövetségesünk lesz utazásunk során. Valaki másnak a lelke ulán kutatunk, ezért felfelé, a felső világba vezet utunk. Induljunk el, és keressük meg a bejáratot. Ha megérkeztünk a felső viáuba. határoljuk körül a lélek fő részét, és figyeljük meg, melyik része hiányzik. Nyílt sebet látunk, vagy begyógyult már a vágás? Kezdjük el a keresést. A hiányzó darab tatán valaki másnak a lelkéhez tapadt, de a? is lehet, hogy egymagában vándorol. Előfordulhat, hogy elveszettnek tűnik és kétségbe van esve, vagy éppen boldog, és kényelmesen érzi magát ott, ahová került. Ha megtaláltuk, beszéljünk hozzá. Találjuk ki. miért távo zott, vagy miért adtak túl rajta. Mondjuk el neki. nogy srükség
tgy másik ember érdekében végrehajtott utazás mindkét fél nflmin előnyökkel járhat, és erős köteléket hozhat tétté a résztvevők közt. Ha valaki túlságosan belebonyolódik egy probtemába vagy túlzottan sérült ahhoz, hogy a kelíő tisztasággal tjdjon utízní, olyan ember segítségét kell kérnie, aki nem áll közvetlen kapcsolatban a problémával. 0 tárgyilagosabban áll hat a dologhoz. így sikeresebb lehet a vállalkozásban. A legszebb ksiandok egyike, amikor valaki más szellemének ?gy részét próbáljuk megtalálni. A céi ilyenkor az, hogy visszajk a lélek egy darabját a saját helyére. Gyakran bánunk gondatlanul spirituális valónkkal, s életünk során otthagyhatjuk valakinél, vagy el is veszíthetjük egy részét. > k ezek a darabjai senki más száméra nem használ•wtóak, án önnön teljességünk törést szenvedhet. Elgyengül"■etúnk. hosszú ideig tarthat, amíg felépülünk. Amennyiben vsszaillesztjük a hiányzó íéiekdarabkét a helyére, a gyógyulási ■párnát felgyorsul. Mivel ilyenkor valaki más nevében utazunk, ki kell fejlesz:anünk magunkban a társunk iránt érzett empátiát - újabb felessel bővül tehát a felkészülés, üljünk csendben körülbelül ife percen keresztül, közben fogjuk egymás kezét és próbáljuk
Töftsünk egy kis időt azzal, hegyíangolödunk parznerum^ Mielőtt felkészülünk az utazásra
cehet, hogy amikor egy rrtés/k szeífem keresésére indulunk, utunk nerrfeszvilágos. Haladjunk bátran tovább, amíg ei nem *jtunk a célhoz
i*2«l'
S
á
m
á
n
i
z
m
u
s
Erőtárgyak
Utazásunk során szert tehetünk va la in ilyen erővel rendelkező' tárgyra,
amely segít a gyógyításnál!, vagy energiával, inspirációval ruház fel. fiz egy ulyan sámántól papolt ajándék is lehet, akivel találkozunk, ne lehet, hogy s<\jál ösvényünk vezet el hozzá, Antikor megtaláljuk a (árnyat, el kell vinnünk megszentelt helyünkre ós otl kell hagynunk, ám energiája vagy szelleme visízalór velünk a hétköznapi valóságha, & azontúl ÍU ís marad.
Utazás e£y erőtárg'y nyomaiban Az erőiargy bármityen alakot ölthet; származhat a Természet ből vagy készülhet természetes anyagokból, magéban hordoz va 3i
megszentelt helyünkre. Hívjuk "-aojn<^oz és köszöntsük szö vetségesünket. Az erőt adó tárgyak 37 alsó világban találha tóak, ezért lefelé kell indulnunk. Keressünk egy utat az alsó világban, vagy kövessük szövet ségesünket. Ne hagyjuk, hogy bármilyen akadály vagy ellenség meggátoljon bennünket a keresésben. Találékonyan, nyitott tu dattal oldjuk meg a tefmerúó oroblé^ákat. Ha megtaláltuk a tárgyat, hálásan fogadjuk el, és hagyjuk ott áldozati ajándé kunk szellemét. Térjünk vissza megszentelt helyünkre, és he lyezzük biztonságba az erőt aóó tárgyat Köszönjük meg szö vetségesünknek a seg-tsegnyújiést, búcsúzzunk el tőle, és tér jünk vissza a fizikai valóságba. Az evilágban felbukkanó tárgyak az utunk során kapott aján dék fizikai megfelelői lehetnek. Talán nem ugyanúgy néznek ki, de energiájuk és érzetük hasonló. Ezek gyakran más emberek től kapott ajándékok, de rájuk találhatunk séta vagy bevásárlás közben is. Tudatosnak kell lennünk, ez m ds&ldl kulcsa
Az erőtárgy 'ehet természetes anyag vagy emberi kéz alkotása, esetleg e keltő ke veréke. Energiája származhat a földtől, egy állattól vagy készítőjétől; ugyanezt az energiát felismerhetjük egy olyan tárgy ban is, amellyel a fizikai világban találko zunk.fijtéfrénypélda az erőt adó tárgyakra (az óramutató járásával ellentétesen, a bal fe'ső képtől indulva): sima foiyámi Kavics, sas vagy nás madár tolla, pattintott nyíl hegy, szao/asagancs,
US
S zimbómmok
A szimbóluiiiok erős hatást kifejtő képek. Valószínűleg nem meg
lepő, \\c sámánként telfeuWzűk vagy meg tudjuk alkotni személyes szimbólumainkat erőnk növelése érde kében. Visszatérve ahhoz az etképzelésbez, kosjy az álomvilág és a valósa*! lényegében egy éí ugyanaz, kijelenlaeljiik, hogy az álomban megjelenő szimbólumoknak megvan a maguk realitása és ereje. Bármilyen szimbólum, amelyet utazásunk során vagy álmunkban kapunk, a fizikai világban is me^jeleuílnető.
U t a z á s e^y s z i m b ó l u m n y o m á b a n
A s z i m b ó l u m vizualizálása
Lényegét tekintve totemállatunk vagy erotárgyunk sem más, mint egy jelkép. Ahogyan értük induhunk, úgy kel) elutaznunk szimbólumunkéi is. ami gyógyulásunkat és megerősödestin ket segíti elő. Egy ilyen leikép bármilyen alakot ölthet: lehet egy szó, egy ábra, egy dai_. egy minia. vagy akár egy ember is. A fon tos az, hogy olyan erőt közvetít. amit bármikor foildósholünk.
Nem kell elutaznunk ahhoz, hogy megalkossunk egy szimbó lumot, de nyugalomra van szükségünk, hogy szabad loyást en gedjünk gondolatainknak, és kapcsolatba léphessünk fe-höbb énünkkel- A szimbólumok pozitív vzja:'záció eredményeként jönnek létre, ezért életünknek arra a területére kell összponto sítanunk, ahol fejlődést szeretnénk elérni. Ez l*r*?t egy új mun kahely vagy egy eltérő életstílus is.
Utazásunk végeztével fizikai alakot is adhatunk a kapott S2Ímbólur"io<. A r.-itakat vagy képeket lerajzolhatjuk, a szót vagy a dalt pedig le lehet Imi. Ezeket a képeket kiakaszthatjuk otthon, logy rájuk tudjuk terelni figyelműnkéi, javunkra for díthatjuk őket. A oali elénekelhetjük, amikor szükségét látjuk, hasonlóképpen egy embert is meg tudunk jeleníteni rajz vagy fénykép segítségével. Bármilyen alakot is öh szimbólumunk, összpontosítanunk kell, hogy kifejthesse jótékony hatását. Nem elég, ha csak mei!etlür< hever valahol. Ha jelképünk egy ábra, minden nap kon centrálnunk kell rá; ha egy szó. egy mondat vggy egy dal, mondjuk ki hangosan vagy énekeljük el. s ha kézbe vehető, tartsuk magunknál és figyeljük meg alaposan a részleteit.
Ha sikerült megalkotnunk elképzelésünket, végezzünk el egy o;)v>?erű szerlartást, ami segíten fog a koncentrációban. Amint felbukkannak az első képek vagy szavak, írjuk, illetve raj zoljuk le őket úgy, ahogyan jönnek. A részletek miatt ezen a szinten nem kell aggódnunk: most csupán a formál keressük, amelyet ráérünk később kidolgozni. Ha készen vagyunk, mond junk köszönetet 'elsőbb énünknek a segítségért, s vegyük szem ügyre az eredményt. Nincs határa a szimbólumok számárak, ám ha túl sok van belőlük, zavarba jövünk, mert nem tudjuk, mit is akartunk el érni. Ugyanúgy, mint az erötárgyak esetében, ezek a jelképek fel fognak bukkanni körülöttünk a fizikai világban.
A szimbólum megszerzése Ha szeretnénk szimbólumot kapn;, kövessük az alábbi lépéseket. Teremtsünk nyugodt légkört magunk körül, s csendesen
koncentráljunk arra, amit el szeretnénk érni. Ezt a látomást tartsuk lelki szemeink előtt.
A m *
-
1 Amiko' elkezdjük a felkészülési szertar tást, gyú tsjrv< gyertyát, ami a bebő megviágosoeást jeXépezi. f^iyugodjunk rneg, helyezzük Fftagpnfcal <'"-.3i=n-be. és néz zük egy ia'abig a lángot.
2 T.szUtiuk neg füstölő segítségével ma gunkat, a helyet, ahol ülni fogunk, és azokat ez eszközöket amelyeket a szim bólum lorméöa öntéséhez használunk majd.
3 VegyürK kez-~.
t / ap i a
AJ o ^ i t e r á p i a ÁIomterapia
A
z álmok természetükből adódóan röpkék és múlékonyak, ezért nem mindig könnyű emlékezni rájuk. Sokszor csak egymást követő képek zavaros sorozata marad meg belőlük, ám némelyik álom annyira ijesztően eleven, hogy órákig, eset leg napokig is követ bennünket. Nem szabad lebecsülnünk je lentősegüket és szerepüket, és meg kell értenünk, mennyire fon tosak számunkra ezek a lenyűgöző, érzékletes és inspiráló él mények. Léteznek olyan módszerek, amelyek segítségével viszszaemlékezhetünk álmainkra. Ezáltal jobban meg is érthetjük azokat az eseményeket, amelyek éber életünket is képesek be folyásuk alá vonni. Az álmok elemzése nem egyszerű dolog, mivel a képek és szimbólumok nyelvén szólnak hozzánk, amelyet meg kell fejte nünk. Jelentésük néha kézenfekvő, mint például abban a törté netben, amelyben munkahelyi vezetőnk szörnyeteggé válik. Sok szor azonban mélyebbre kell ásnunk, s közben azt is észreve hetjük, hogy egyes témák és motívumok gyakran ismétlődnek. Sajnos az álmok inkább negatív, mint pozitív töltésűek - ezért emlékezünk rémálmainkra inkább, mint a kellemesebbekre - , ám annál inkább meg kell értenünk őket, hiszen segíthetnek szembenéznünk megoldatlan problémáinkkal. Az álmok éppúgy egyediek, mint az emberek. Ha feltérképez zük őket, felfedezhetjük saját rejtett oldalain kat új, érdekes megvilágításban láthatjuk éle tünket, felélénkülhet kreativitásunk, szárnyra kaphat képzeletünk. Az álmok ismeretlen világa felfedezésre vár!
_
A I o m t
e t
á p i
M i é r t a l s z u n k , s m i é r t á l m o d u n k ? $&«&» körülbelül élete harmadát tölti alvással, s érnek az időnek egynegyede az, amikor álmodik. Alvás- köbben lelassul az anyagcsere, az immunrendszer a fertőzések legyőzésére összpontosít, a növckedé-ii hormon ter melődése pedig felgyorsul, ami a leslszövetek regenerálódását is elősegíti. Az alvás- megvonása tudati szín ien rotss. koncentrációhoz, memóriazavarhoz és in^erlékenvséínez vezethet.
Alvásciklusok
Mikor álmodunk?
Az alvéscikíusofcat több, egymástól jói meg különböztethető fázisra oszthatjuk fel. .Az el ső szakasz a „lassú hullámhosszú" alvás (mélyalvás). amikor az agyműködés, a szívve rés és a légzés lelassul. Ennek négy szakasza van, ameiyeK kozul az utolsó a legmélyebb. Ilyenkor a íeglassabbak az agyhullámok, az embert ekkor a legnehezebb felébreszteni. Körülbelül kilencven perc múlva kezdődik a gyors szemmozgás periódusa (REM). Ezalatt Az agyhullámok az idő alatt a legélénkebbek az álmok. A mérhetők REM-aívás éjszakánkém négy vagy Öt ajkalommal ismétlődik a mélyalvási periódusok köpött. Mindegyik REM-periódus hosszabb és intenzivebb az előzőnél: az első tizenöt, az utolsó negyvenöt percig tart, amelyet általában egy órán belut kövei az ébredés.
Régen úgy tartották, hogy csak a REM-periódusokban álmocunk, ám az újabb kutatások szerint agyunk egész éjszaka aktív lehet, bár a mélyalvás alatt látott álmok kevésbé elevenek, és általában nem is emlékszünk rájuk. A ke vésbe mély szakaszokban legyes és kettes fá zis) az álmok sebesen haladó képekre és gon dolatokra hasonlítanak, amelyeket akkor ta pasztalunk amikor éber állapotban szabad folyást engedünk elménk működésének. A alvás köztien is mélyebb alvás (hármas és négyes fázis) során jelentkező álmok inkább széttöredezett érzések, benyomások és gondolatok, mini éles képek. Ha vala kit lassú hullámhosszú alvásból ébresztünk fel, az illető gyakran támolyog, zavart, és képtelen visszaemlékezni arra, mit is ál modott. Ha REM-alvásból térünk vissza az éber tudatállapotba. általában mindenre tisztán emlékezünk.
Miért á l m o d u n k ?
Testünk is reagál a különböző áiomélményekre. A lassú hul lámhosszú alvás alatt mocoroghatunk, beszélhetünk vagy akai járkálhatunk is, ám a REM-alvás alatt áliaában nyugodtak va gyunk. Agyunk ugyan aktív ilyenkor, ám izmaink merevek, tes tünk szinte bénult. Ez azt jelenti, hogy az álmok nem okoznak fizikai aktivitást, és a rémálmo* aiatt gyakran tapasztalt bénult ságérzés is könnyebben megmagyarázható.
Vizsgálatok kimutatták, hogy ha megfosztanak bennünket REMalvásunktól. ingerlékennyé válunk, csökken a koncertrációs ké pességűnk. Próbáljuk behozni az elmaradt álmokat, és a szoká sosnál többet álmodunk még akkor is, ha ez a méiyalvás rová sára megy. Az álmok ezek szerint fontosak szellemi és érzelmi egészségünk szempontjából: az agy ilyenkor „üresben" is to vább (ár, folytatva a külvilág jeleinek feldolgozását. Ez a vágyak beteijesítésének, az érzelmi krízisek kifejezésének és megoldá sának is egy módja lehet. Álmunkban agyunk rendszerezheti a megszerzett ismereteket, és megbirkózhat a problémákkal.
M i é r t relejtjük el á l m a i n k a t ?
Annak ellenére, hogy mindannyian átélünk REM-alvásperiódu sokat, egyes emberek azt állítják, ők sohasem álmodnak. Ennek egyszerűen az az oka, hogy nem emlékeznek álmaikra. De ho gyan lehetséges ez, ar^xot az álmok olyan fontosak? Az alvási Idő egynegyede, vagyis körülbelül két óra alán zajlanak le álmaink. Ez nagyon sok információt jelent, amire visszaemlékezni nem könnyű, különösen ha csak akkor próbáijuk, ha az álom közben, vagy közvetienü utána ébredünk A legtöbb ember rohanó életet ét, és reggel egyből nekikezd nap. teendőinek. Időt szakítani arra. hogy cttünődjön álmain, szá mára luxus. Az álmokra igen nehéz visszaemlékező - gyakran rendkívül kaotikusak, zavarosak, és minden logika nélkül váltanak á: egyik képről a másikra. A róluk őrzött emiekeink részlegesek és pontatlanok - s mindig könnyebb felidézni a drámai álmokat A REfJ-perroöusban !es?únk szinte mozdulatlan, agyunk aktív vagy azokat, amelyek személyes jelentéssel bírnak.
A 1 o m i
< i
i
Felkészülés az alvásra és az álomra
p i a
A
éjszakai alvás megteremtheti azokat az ideális körül menye ket, amelyekben álmaink szabadon virágoz hatnak. Változtassuk a lefekvést kellemes szériarlássá.. olyan pillanattá, amelyben magunk mögött ludkatiuk az
eltelt
napot, és az éjszakai piLenésre koncentrálna hmk. íla későn szoktunk lefeküdni, változtassunk,
és térjünk koránban nyugovóra. A természetes emberi aivásciklus megköveteli a korai íekvést és korai keléül.
Relaxációs tecímiUák
F e l k é s z ü l é s az álomra
Tekintsük hálószobánkat otthoni mennyor Mielőtt lekapcsoljuk a lámpát, mondjuk el ma szágnak, ihol megszabadulhatunk a napi fe gunknak, hogy most testünk és lelkünk pihen szültségtől. Ke tartsunk számítógépet és fel ni fog. Helyezkedjünk el kényelmesen, és alud dolgozásra vétó papírhalmot ebben a helyi junk reggelig háborítatlanul. Elismételhetjük ségben. Színe, megvilágítása legyen puha és néhányszor megerösítöleg. hogy ura jk a meleg, s tartsunk benne mindig rendet. helyzetet, hogy emléxezni fogunk az álmokra. Egy hosszú, meleg íúrdö ellazítja a testet, Ahogyan az illóolajok az ellazulásban natását aromaterápiás olajokkal is fokozhat segítenek, úgy némelyk gyógynövény a tuda juk. Az illateszenciák elég tömények, ezért öttos álmodáshoz ad támogatást. Ezeket legyük A nyugtató hatású illóolajok tiz cseppnél többet ne tegyünk a vízbe (gyer kis tasakokba, és rakjuk a párnánk alá. Úgy tart elősegítik a jó a/vásí mekeknek két csepp is eiég). Várandós nők ják, a fekete üröm segít az álmok felidézé térjék ki az orvos véleményét. Kísérletezzünk sében, és megerősíti a profetikus megérzése addig az illatokkal, mig meg nem találjuk a nekünk megfelelőt; tet A rózsa nyugtató illata is a jövöbelátást szolgálja de a hagyomány szerint a három legjobb alvást segítő olaj a különösen a romantikus természetűek számára. A rozmaring levendula, amely fáradtságot, az álmatlanságot és a feszült megóv a rémálmoktól, és pihentető alvást hoz; állítólag akkor séget oldja, a szántál, ameiy tisztító hatású, melegít és meg is hatásos, ha egy konkrét kérdésre keressük a választ. nyugtat, és s jázm
;í 3ff
A I o m t e r á p i a
Az álmok elemzése
Csak akkor érthetjük mc^ álmainkat, na vissz.
tudunk emlékezni rájuk. Jfnliez a legcélravezetőbb módszer az, ka naplót vezetünk róluk. AJioey ^yűuiek az álmuk a füzetben, úgy nyerünk egyre tisztább képet álmaink birodalmáról, sót akár az életünket befo lyásoló eseményekről is. Ezenkívül tudatalattink jelképeivel is me£Í3merketmetünk, és megérthetjük saját szimbólumainkat.
Alom napló Vásároljunk egy jegyzetfüzetet kifejezetten erre a célra. Tartsuk mindig 37 ágy mellett. így akkor is fel tudjuk jegyezni álmain kat, ha az éjszaka közepén ébredünk fel. Amint felébredünk, hunyjuk le szemünket néhány pillanat ra, és idézzünk fel néhányat az álomban látott képek közül. A legtöbb atom nem más, mim képek sorozata, amelyet egyetlen kocka előhívásává! teljes egészében felidézhetünk. Ha nem si kerül visszaemlékeznünk semmilyen momentumra, akkor pró báljunk meg ráhangolódni álombéli hangulatunkra, ami szin tén elindíthatja a .filmet", Ezután kezdjünk el írni. A jegyzetfüzet bal oldali lapjaira le jegyezhetjük az álmot a jobb oldali lapokon pedig a nozzá fű zött kommentárt. Lényeges, hogy az álomnaplót még reggeli teendőink elvégzése előtt megírjuk. Váljon ez szokássá. Éber tudatunk minél inkább ráhangolódik a mindennapi élet dol gaira, annál kevésbé leszünk tudatában az álomvilágban történteknek. Bármityen tevékenység, például egy csésze kávé elkészítése, megtöri a koncentrációt, és szertefoszlatja az álmot. P'óbáljunk minél több részletet leírni, még azokat is, amelyek nem tűnnek lényegesnek vagy érteimesnek. Ha jelen időben fogalmazunk, az álom közvetlenebb élménynek fog *,ünr, .
Az álomban mások a Tárgyak -ám Így is felismerjük őket Ha sikerüli lejegyezni az álom vázlatát, elkezdhetjük kidol gozni a részleteket Az egyik megközelítés szerint legcélsze rűbb kategóriákba sorolni a cselekményeket Az alábbi fel osztás az egyik lehetséges változat: Jelentőség: Van közvetlen kapcsolat álmunk és a nap eseményei között? Esetleg a múltból bukkant fel valamilyen esemény? Téma: Volt az alomnak tö témája, amelyre az egész alapuh? Elfutottunk? Ismétlődő álom volt? Helyszín: Hol történi? Emberek: Soroljuk fel a szereplőket. Érzések: Jegyezzük fel álombéli érzéseinket Mérgesek vol tunk, ijedtek, esetleg frusztráltak? Szimbólumok: Fontosságot kapott vaiamlyen tárgy az álomban, mint például egy madár, egy fa vagy egy vonat? Szavak, kifejezések: Kiemelkedtk-e az álembói valamilyen jelentős szó vagy kifejezés?
Szembenézésre sarkait, na problémánkká* álmodunk
Egyéb megjegyzések: Volt-e valamilyen jellemző szín, nap szak vagy évszak álmunkban?
Á I o m 1 e t
a p i a
Í13l)
A szimbólumok vizsg'
?J "arás gyakori xéoiáia az álmoknak
e&ewnzés módijai twr^fáot vezetünk, máris kéznél az anyag, amit öte: elejtsünk el helyet hagyni a jobb oldalon a MinéJ régebben vezetünk naplót, annál több íedezünk fel a szimbólumok és üzeneteik között. arnyak, amelyek rendszeresen felbukkannak álmaink álmok, amelyek főként a túlfeszített periódusokkrafcefö? Van valamilyen sémája álmainknak? B t zfecés»éntel kell döntenünk, vajon érdemes-e az álmunk :-T*iatóbban foglalkozzunk veié. Lehet, hogy csak az tokány emlékfoszlánya jeJeni meg előttünk, amelynek I s s w n jetentősége sincs? Vagy érzünk valamilyen utómegmarad a későbbiekben is? Mindezt megtudaocoa korábban feljegyzett kategóriák segítségével:
Ha ki akarunk bogozni egy álmot, legelőször a benne rejl6 szimbólumokat kell értelmeznünk. Rengeteg kép bukkan fel előttünk. Próbáljuk meg kiválasztani közülük a legfontosab bakat, amelyek mélyebb benyomást keltettek benrünk. A jel képek változatos formákat öKhetnek: nem csupán tárgyak vagy emberek, de színek, számok, szavak is előfordulhatna*, közöt tük. Válasszuk ki a következő technikák valamelyiket a szim bólumok megértéséhez. Keressük ki a szó magyarázatát az értelmező szótárban. Ez gyakran olyan asszociációkat hív elő. amilyenekre nem is gondollunk. Létezik többféle álomszótár is; ezek Ötletekéi adnak, hogyan értelmezzük a szimbólumokat. Soha ne vegyük készpénznek a meghatározásokat, mert a jelképek más em bereknek mást-mást jelenthetnek. Ha lerajzolunk egy ÍZ álom ban felbukkanó jellegzetes képet, újabb meglátásokra is szeri tehetünk, ha pedig valaki más segítségét kérjük, az ö nézőpont ja ís hozzájárulhat a megfejtéshez Gondoljunk a mítoszokra, a népmesékre, a tündérmesékre. Némelyik motívum, például a kígyó, a boszorkány vagy a sár kány nagyon sokszor szerepel bennük. Ha saját szimbólumun kat is felfedezzük ezek között, újabb nézőponttal gazdagodunk. A szabad asszociáció Stgmund Freud kedvelt álomfejtési módszere volt. Gondoljunk szimbólumunkra, hagyjuk, hogy eszünkbe jussanak a szavak, és nézzük meg, hová vezetnek asszociációink. Carl Jung direkt asszociációt alkalmazott: úgy képzelte, a gondolatok és az asszociádók mindig közvetlenül visszautalnak egy adott szimbólumra. Gondoljunk vaámelyik álombéli jelképre, helyezzük el tudatunkban, majd inuk le a társított ötleteket és képeket, amelyek felmerülnek előttünk. Tapasztalni fogjuk, hogy bizonyos témák állandóan visszatér nek, s egyes szimbólumok ismerősnek tűnnek. Idővel megta nuljuk saját álmaink nyelvét.
Mostanában vagy régebben kerestük fel azt a he»r»jnfcban jártunk? Milyen érzéseket ébreszt benÜ j u k meg leírni szavakkal. Ha például iskoláról álBek a szavak fordulhatnak elő: „fiatal, tanár, tanua r Amikor feleltetésről álmodunk, nézzünk utána, msi-e minket valami éber állapotban. beérjük őket? Ha igen, milyen szerepet játszanak : Esetleg sosem találkoztunk még velük? EzeAofcat is próbáljuk meg szavakba önteni. Ha perekről álmodtunk, igy jellemezhetjük: „fiatal, Kceesett, sírós". Mond ez nekünk valamit arról, érezzük magunkal? Szeretnénk visszatérni
? Vagy sebezhetőnek érezzük magunkat? ereztük magunkat álmunkban? És utána? iyen hangulatban mostanában? Okozott dühöt, frusztrációt vagy feszültséget? Mkező érzések az éber állapotot is tükrözik-
Segít az elemzésben, ha beszélőnk Hasúnktól
Á l o m ni n n Ál o m m u nk a Ha megtanuljuk megérteni és értékelni álmainkat, jában jelennek meg előttünk, s ezeket, mint egy ide máskért láthatjuk a dolgokat, elősegíthetjük énünk gen nyelvet, le kell fordítanunk. spirituális fejlődését, s ha nem is mindig tudjuk megol Számos elmélet született arról, hogy a tucattalan dani problémáinkat, legaíébb szembenézhetünk velük. miért szimbólumok formájában akar információt kö Álmain< gyakran szóinak konfliktusokról, ám ez nem zölni a tudatos énnel. Freud úgy gondolta, a szimbó feltétlenül rossz: ösztönzést kapha lumok megóvják az embert a mö tunk arra, hogy megküzdjünk egy göttük megbúvó tudástól, ami nehéz helyzettel, ami elől eddig ki gyakran olyannyira zavarbaejtő, tértünk. hogy rémülten felébredne az em ber, ha világosabban lenne megfo Bár álmaink tartalma részben is galmazva. Másfelől az is lehet, merős lehet, a kontextus sokszor hogy éppen az üzenet különössége teljesen idegen, a zavaros történet késztet behatóbb vizsgálatra, hogy S2ürreá is körülmények között ját a részeket mint kirakós játékot szódik. A legtöbb álomnak két próbáljuk meg összeilleszteni. Egy szintje van. A felszín emberekből. harmadik teória szerint információ eseményekből, látványokból és feldolgozó képességünk korláto hangokból áll. Itt valószínűleg rész letek szerepelnek az elmúlt nap eseményeiből - felis zott, ezért van szükségünk szimbólumodra és merhetjük azokat az embereket, akikkel találkoztunk metaforákra, amelyek tulajdonképpen gazdaságos vagy azokat a dolgokat, amelyeken eltűnődtünk. A má üzenetközlési formák. sik, méyebb szint hordozza az álom jelentését. Nem minden álomnak van jelentése - lehet, hogy csak a nap folyamán felmerülő képek, gondolatok áramlanak vissza. Egy idő után az álomnapló segítségével felis merhetjük azokat az álmokat, amelyeket érdekes és hasznos alaposabban megnézni. Álmaink legnehezebben megfejthető, lenyűgöző ve tülete az a nyelv, amelyen keresztül kifejezésre jut je lentéstartalmuk. Metaforák vagy szimbólumok formá
Sok szimbólum egyetemes jeientést kapott az idők során. Ezek a jelképek hasznos iránymutatók lehetnek mindaddig, amíg szem előtt tartjuk, hogy különböző emberek számára esetleg teljesen más jelentéssel bír nak. Például a fuldoklás a közkeletű felfogás szerint nyomasztó, elfojtott nehézségre utal, ám másvalaki számára nem jelent mást, mint hogy az illető fél a víz től. Gyakran nem is maga a szimbólum, hanem a hoz zá kapcsolódó érzés bír igazi jelentőséggel.
A I o
I e. r 3 p
Az álmok beíolyásolása
KellÖ gyakorlással és türelemmel bi
zonyos lókig meátanulnatjuk irányítani álmainkat. Az álornkeltcs azt jelenti, nogy tudatosan előidézünk egy álmot. Hímek gyakonata széles körben eherjeüt a történelem folyamán. Különböző technikák segít ségévei álmoanatunk egy-egy kiválasztott témáról, emberről vagy uetyról, akár mert ötleteket szeretnénk kapni, akár mert egyszerűen így tartja kedvünk.
LeLbi beleélés Alaposan gondoljuk végig, mit várunk az előidézett álomtól, mit- akarunk megtanulni a segítségével. Mielőtt lefekszünk aludni, merüljünk bele egy témába, egy emberbe., egy hely színbe, amiről álmodni szerelnénk. Fényképeket i> nézhetünk az adott emberről, vagy gondolhatunk a személyiségére; próbáljunk meg visszaemlékezni a vele együtt töltött időre. Ha olyan helyet akarunk megjeleníteni, ahol már jártunk, emlékezzünk utazásunkba vagy vegyünk elő olyan tárgyakat, amelyek onnét származna*:. Ha egy kapcsolatról szeretnénk ál modni, idézzük fel a másikhoz fŰ>ödÖ viszonyunkat, a kö zösen eltöltött időt. Ha változtatásokat akarunk eőitíézni, koncentráljunk arra, milyen irányba haladjanak a dolgok.
Tanulmányozzuk annak a helynek a fotóját, anefyrői álmodni szeretnénk
Pozitív kijelentés Elménk konstruktív működésének beinditásához ki kell monda nunk egy rövid, de hangsúlyos mondatot. Használjunk jelen időt és egyes szám első személyt szavaink tartalmazzák nevün ket. Pozitív kijelentést alkalmazzunk. Például: „Én, Féter, ma éjjel arról fogok áímecni, hogy az Adrián szörfözőm". A pozitív < .elemes segíthet abban .s, hogy teljes elménkkel egy prob léma megolcására tudjunk koncentrálni. Ebben az esetben bizonyosodjunk meg 'óla. hogy valóban a pozitív eredményre összpontosítunk, s hozzáállásunk nem tartalmaz negatív ele meket. Például: -Én, Péter, holnap megbirkózom a munkával", nem pedig: „Én, Péter, holnap nem idegeskedem a munka miatt,"
Állításunkat ie is írhatjuk vagy ki is mondhatjuk. Ismételjük el többször a nap folyamán, majd lefekvés jtán is mondjuk el magunkban, légzésünk ritmusával szinkronosa
A z álruoR v i z u a l i z á l á s a A vizualizáció az álmodozásnak oiyan formája, amely hozzáse gít a kívánt tudatállapot eléréséhez. Miután lefeküdtünk és meg nyugodtunk, ürítsük ki tudatunkat. Gondoljunk határozottan a végeredményre, ami lehet ecy gyakorlati probléma megoldása vagy egy dilemma feloldása. Próbáljuk meg elképzelni, hogyan vtse
ombéli találkozások
Ha valakinek a kéoéi nézegetjük, könnyebben éitnodunK róia
A közös álamélmény nem lehetetlen. A leglöbb ember, ak ké pes 3 közös álmodésra, arra töreksz;k. hogy álmában -rálapoz zon a másikkal. Az egymáshoz érzelmileg közel állók érik el a legjobb eredményeket mivel kapcsolatul; éber állapotban is szoros, és közös élményeik álmuk Témájául szolgálhatnak. Válasszunk ki egy közcs célállomást, amelyet mincketton jól ismerünk. Képzeljük el ezt a helyet, és meséljük el alomtár sunknak annyira részletesen, amennyire csak lehetséges. Tűz zük ki a találkozás időpontját. Szervezzünk meg mindent pon tosan, s tartsunk próbákat, mielőtt aludni térünk. Reggel me séljük el egymásnak, mit áJrnodturtk. A párhuzamok esetenként
Á I
nem lesznek nyilvánvalóak, főként ha mindketten szim bólumokban. álmodtunk. Ezeknek meg kell fejleni a jelentését, hogy kiderüljön, van-e hasonlóság. A legfontosabb dolog a türelem - ha nem sikerül elsőre, próbáljuk meg újra. Ha együtt alszunk, kézenfekvő összeverni feljegyzéseinket.
Tuilalos á l o m "udatos álomról akkor oeszétünk, amikor az álmodó tisztában *an vele, hogy álmodik. A tapasztaltabbak folyamatosan képe sei befő yásoS.ni az álom tartalmát - tudnak gondolkodni és eíveJni, döntéseket hoznak. és végre is hajtják azokat. Nem *önnyü gyakorlat, ám egy tdő után meg lehet tanulni. A „tudatos álom" fogalmát egy hoi'and orvos, Frederik Van reden* alkotta meg, aki 1896-ban kezdte tanulmányozni saját aknait. Eredményeit csak nemrégiben fogadták el. miután az ábmkuwtók megbizonyosodtak arról, hogy a tudatosan ál"íodók nsmcsak élénken álmodnak, hanem tisztában is vannak íete, hogy elhagyták a racionális világot. A tudatosan álmodók agaiéban valamilyen illogikus, hely telen dolog hatására ismerik fel nelyzetükel: összefutnak valaevel. akiről tudják, hogy halott, vagy egy magas épület tetej^föi repülnek lereié. Máskor egy érzelem - félelem vagy aggoeaiom - tudatja ve!uk. hogy álmodnak. A rémálmok gyakran ■űzetnek tudatos periódushoz: kellemes megkönnyebbülést érzünk, amikor felismerjük, hogy a borzasztó esemény nep* a . alóságban játszódott leA tibeti buddhisták szerint e tudatos álmodás a halál után: öetre valö felkészülés egy módozata. Állítólag egyes tibeti jócamesterek <épesek ki-be járkálni az álmok birodalmába anélk i . hogy elveszítenék tudatosságukat A hétíöznapi álmok nagy részének (számukat egyesek két harmadra becsülik) van valamiféle kellemeilen momentuma.
®
Ilyenkor megtámadják vagy üldözik az embert, leesik a magas ból, fél. aggódik, boldogtalannak érzi magát. A tudatos álmo dók azonban csak ritkán ragadnak le a kellemetlen esemé nyeknél. hiszen „ez csak egy álom." Ha tudatában vagyunk annak, hogy álmodunk, eMeo meg tudjuk változtatni az események menetét. -Eldönthetjük, hová megyünk, mit csinálunk, kivel találkozunk. Szemoenézhetünk félelmeinkkel ahelyett, hogy e^enekülnénkelőlük. Első lépésként tehát fel kell ismernünk, nogy arrn velünk történik, csak álom. Vannak bizonyos módszerek arra, hogy fo kozzuk tudatosságunkat. Kérdezzük r~eg magunktól nap közben többször és lefekvés előtt is: „Most álmodon*?" A kérdésnek állandósulnia kell gondolatainkban. Ellenőrizzük a körülöttünk lévő fizikai valóságot: van valami furcsa vagy szür reális a környezetünkben? Lebegni tudunk a föle felett? Össze zsugorodtunk? Ha már álmunkban ;s képesek vagyunk meg vizsgálni ezeket a dolgokat, könnyen rájövünk. ?-iko' álrnocunk. Akkor is tartsuk fenn a tudati éberség áilaootát. amikor ép pen elalszunk. Stephen LaSerge. a kaliforniai Lucidity fcisliíute igazgatója azt javasolja, hogy számoljunk birkákat vagy ismé telgessük a szorzótáblát. így tudatosak maradhatunk az ébren lét és az alvás közötti átmeneti periódusban, s azt is észre vesszük, mikor lépünk át az álmok birodalmába, lefekvés elöt* jelentsük ki: „Ma éjjel tisztában leszek azzal, hogy álmodom." Saját várakozásaink és kco'átatnk szabják meg a tudatos álor- kereteit. Bizonyos mértékig befolyásolhatjuk álmainkat, ám teljes mértékben irányítani őket nem tudjuk. Elutazhatunk mondjuk egy trópusi szigetre, ha ez a vágyjr<. 3~. amig oda nem érünk, nem tudhatjuk, mi vár fánk. Az álmodókna* el
A
t
o
m
t
*
i
3
p
i
Rémálmot
be
a
Sajnos éppen rémálmaink azok, amelyekre leíinkábh emlékszünk. F;z
valószínűleg azért van így, mert a legtöbb emberrel nagyon sűrűn előfordul, liogy rosszat álmodik. A vizsszerint liűsz emberből egynek legalább hetente egWzer rémálma van, de olyanok is akadnak, akík viszonylag sértetlenül mennek keresztül az életen, és csak ritkán van részük benne. Almainkban gyakrab ban élünk ál noJatív, mint pozitív élményeket. A le^löbbt'/.Ör említett álombéli érzés a szorongás.
A rémálom élménye Álmainkban változó mértékben jelentkezik a szorongás: a ská lán az enyhe aggódástól a rettenetes pánikig minden típus megtalálható. Általában nem maga sz álom kavar fef bennün ket, hanem az érzés, amit előidézett. Sokszor nem is emléke zünk a rémálomra, csak rossz hangulatunk árulja el. n i l éltünk át. Szélsőséges esetben fekai tüneteket is észlelhetünk az ébredésnél: izzadunk. reszketünk, szívünk kalapál. A rémálmok okai A rémálmokat bizonyos fiziológiai tényezők idézhetik elő. Ha lefekvés elölt nehéz ételeket eszünk, emésztésünk megzavarja a nyugodt alvást. Akik hirtelen leszoknak az alkoholról, egy darabig ijesztő álmokat élnek át. Egyes gyógyszereknek, pél dául a bétablokkolóknak, ugyanez lehet a hatásuk. A legerősebb kiváltó o< azonban pszichés. Ha aggódunk, nyomaszt valami vagy szomorkodunk napközben, ezek az érzések éjszaka tovább mardosnak. Szokványos álomképek alakjában jelennek meg előttünk, amelyek inkább zavaróak mint drámaiak: vizsgázunk, szerelmünket valaki másnak a kar jaiban látjuk, nem megfdeíöen vagyunk felöltözve egy össze jövetelen vagy nem vesznek észre bennünket egy pirtin, sza-
Hieroriymvs Bosch festn^énye-n egy pokotbé!' atom v&ója üfnató ladnánk. de nem tuojnk ~egmozduini és így tovább. Drámaibb álmaink közé "artozrak az üldözéses jele-etek, a vizsgák, a meg hallgatások, amelyek rettenetesen sikerülnek, amikor erő szak áldozatai vagyunk vagy ilyesmit látunk, amikor fojtogatnak bennünket, fulladozunk, menekülni szeretnénk, de lebénulunk
Az áfáíf témátmok etóhvhaqék a szorongás fizikai tünetei
A rémálmokra való hajlam Vliért van az, hogy egyesek gyakrabban szenveene* a rém álmoktól, min" mások? Az álmokkal "'oglaikozó kutatások sze'int azokat az embereket érik legtöbbször a keHemetíen cjsza
@
hjszakai retteg'és Az ijeszti) érzésekel egy alvási rendellenesség okozza, amely akkor lép fel, amikor az agy kiléo a méiyalvésí periódusból, de még nen áll át a következő fázisra. Ezeket nem tekinthetjük gazi álmoknak, hiszen a REM-fázis aiatt nem fordulnak elő. f röieljes Vfeyáfe képeket sem tartalmaznak, ám ijesztő fizikai reakciókat válthatnak ki belölünk- Az álmodó nem emlékszik félelme okára, csak átsuhanó képekre, amelyeket a bűntudat, az aggodalom vagy a szégyen érzete kísér.
Ilogfyíin viselUecIjüiiK rémálmainkkal szemben? Ha a rossz alvás fő oka a stressz és a szorongás, logikusnak tűnik, hogy csökkentenünk kell ezeket. Persze mondani könynyebb, mint megtenni, ám a legegyszerűbb lefekvés előtti re laxációs "echntííák is segítségünkre lehetnek. Legjobban úgy küzdheijük le álombéli félelmeinket, ha S7pmhpnó7ünk velük. Irípz/uk fel a rémálmot ébrenléti állapo tunkban, s vizsgáljuk meg lépésről lépésre. Amikor a félelmetes részhez érünk - feltűnik a szörnyeteg, elkezdődik az üldözés vagy megindul a támadás -. ne rohanjunk el, hanem forduljunk szembe a szituációval. Egyes terapeuták azt tanácsolják, ne maradjunk egy helyben, hanem 'ntézzúnk ellentámadást, akár szóban. 3kár fizikailag. Ha ébrenléti állapotban begyakoroljuk a konfrontációt, álmunkban is képesek leszünk ugyanígy eljár ni. Félelmünk leküzdésének másik módja az álom többszöri átélése; leírhatjuk vagy felvehetjük magnóra beszámolónkat, amelyet később bármikor elolvashatunk vagy visszahallgat hatunk. Ha folyamatosan szembenézünk félelmeinkkel, megis merjük Őket, ezáltal meggyengítjük hatalmukat.
* e fussunk a szörrr/eteg etöl: intézzünk etientémadástí
Az áiomÖr - akér valódi, akár képzeteibe - megvédelmez, na rosszdT álmodunk
Kinevezhetünk egy áiomőrt is, aki megvéd bennünket. Kép zeljünk ei egy embert vagy egy állatot (ismerhetjük, de lehet kitalált is), akit segítségül Kvunk, amikor rosszat álmodunk. Ezután képzeljük bele magunkat az álomba, és szólítsuk az álomőrt. Mondjuk el magunknak, hogy legközelebbi rémál műnk alkatmával segítőnk újra megjelenik, hogy védelmezzen bennünket. Mielőtt elalszunk, emlékeztessük magunkat mind erre. Ez a technika különösen a gyerekeknek lehet hasznos.
A l o m
t
e
r
á
p
i
a
Két álom értelmezése
Almaink legtöbbször ; /tnu-iycJ jellcéííok, ám
vannak olyan szimbólumok és témák, amelyek mindenki mániára ismerőiek, kultúrától cs háttértől függellenüí. Ezeket az újra és újra felbukkanó hétköznapi álmokat azonban csak az egyén életének kontextusában érU-lmezuctjük. A pszichoanalitikusok és álomterapculák gyakran vizsgálják pácienseik gondolatail és érzéseil ezekkel az archetípusos képekkel ossz*.
Alointerápia
en.
..REPULO TEKNŐSÖK"
Az alomtefápja egyaránt hasznom lehel, na za Az álom idején Kat* 47 éves volt, és adminiszt rátorkért dolgozott. Fontolgatta, hogy feladja varos álmaink vannak, amelyek éber állapot állását és hivatást WUtoztaL ban sem hagynak nyugodni, egy visszatérő Kati egy sekély tóban csónakázik más em alomtól szeretnénk megszabadulr:, vagy egy berekké! együtt. Versenyeznek, ki tud hama szerűen szeretnénk áljainkat behatóbusn rabb körbeevezp a tanon.
A szárnyas teknősök a kreatív képességek s?;
A teknősök jelenléte minden bizonnyal Kati kreativitásáról árul el valamit; íafán alkotókéoességérc utat amelynek eddig nem ébredt a tudatára, vagy nem sikerült kamatoztatnia. A teknősök még kicsik: ez egy új élet, új lehetőségek ígéretét hor dozza. Az a tény. hogy Kati ráju< tapos, kreativitásának csírá jában való elfojtását jelentheti; azonban csak néhány teknős pusztul ei, a többiek szarnyskaí rövesztve ef'epülnek biztonsá gosabb területre, ezzel fejezve ki az alkotókészség kibontakoz tatásának lehetőségét.
*
p
SÁRGA KUTYA" Zsjzsa a harmincas évei közepén jár, s tervezőként dolgozik a 3rban. Álma idején nagyon keményen, szűk határidőkkel BttBGZOtl.
Zsuzsa fákkal szegélyezett, széles úton halad, ahol nagy eHftertek mögött piros cserepes házak állnak. Áradás van, a víz sebesen zúdul lefelé az út közepén, Zsuzsát is magával ragadva. Megpróbál elkapni egy fatörzset, amelyben megkapMzkodhat. Nincsenek emberek körülötte, de nem érzi úgy, rvntha elveszített volna valakit, és nem is akar utolérni senkit. Nrteten elúszik mellelte egy sárga latxador. Kinyújtja lá bas, mancsát feltartja a levegőbe, s beszéd nélkül kommuni káíva azt mondja: „Kapaszkodj belém!" Zsuzsa megfogja a fc/tya lábát (az állat hatalmas, wősés szüárd). az pedig egy biz-aoságos helyre viszi őt. Zsuzsa nem emlékszik rá, hogyan jut nak oda. A következő képen egy bárban ül oíyan emberek társaságábat, akiket az életben nem ismer, de almában igen. A Ittfya még mindig mpllette van: vigyáz Zsuzsa biztonságára.
Analízis A helyszín bőséget és stabilitási tükröz, ugyanezt jelentheti . . zsa életében is. Az utat szegélyező fák a családdal állnak taocsolalban - ez egy régi elképzelés. a családfa is innen ered. Az út életünk irányát szimbolizálja. Az ár azt mutatja, hogy az •érzelmek elsőpíik Zsuzsa biztonságérzetét, és nagy zűrzavart •xoznak. Legjobb az árral együtt haiacni, de Zsuzsa ellenáll, T»eg akar menekülni. Szeretne megkapaszkodni, gyökeret ver-s Erre utal, hogy megpróbál egy fába kapaszkodni. A sárga kutya a hűséget, a megbizhatóságol, a védelmet és a megmenekülést jelképezi. Utalhat létező emberre, de az inlélefctusra is, mivel a sárga s*ín az intelligencia szimbóluma. zsa talán az intellektusához szeretne folyamodni, hogy -negmentse az érzelmek szorításától. A kutya a baráti társa ságban i> ott y3n. és védelmezi Zsuzsát: Zsuzsa úgy érzi, ■•Éndig használnia kell személyiségének ezt a racionális oldalát.
tngedi, hogy étzeíiiet rr&gdi Mindennapos álomtémák Repülés vagy lebegés: A repöféssel kapcsolatos átock rendszerint az életöröm és a szabadság érzetét nyújljak, ritkán keflonwtlwwfc vagy "jesztőek. s 32 álmooó gyakran vidáman, optimizmussal telve ébreo. A repülés áftalábcn nem igényel erőfeszítést, a lest súlytalanná válik. Üldöztetés: Akkor fordul etö, ha egy ijesztő, félelmetes helyzetből menekülünk, vagy egyszerűen cak oiyasmi elöl, ami egész eíőttünk álló életünket uralhatja. Te>á" p-ooénéink vannak, amelyekkel nen nézünk szemoe. vagy külön böző kötelezettségeket, elvá'ásofcat ke te'jesíterünk. Zuhanás: Egyetemes álomtérra. többféle jelentéssel. Talán kicsúszott kezünkből a dolgok irányítása, esetleg rreg-w egy szituáció, például nunkabefyú-.*; elvesztése vagy a vá lás. A zuhanó álmok azt is tükrözik, ha valamiben kucarcol váltottunk la a ' tál ftagy célt tűzünk magunk e^é magán életünkben vagy szakmai téren, és úgy érezzük. eQtx cee fogunk btáírit A suhanás utaihat arra féle emre is. hogy valamit „el kell engednünk'". Fuldoklás: Az álombél' tVdoklás jelképezheti, hogy fét54 összecsapnak lejünk föőtt a hullámok. A ragy víztömeget általában a tudattalan jelképének tekintik. így a fukkxlss 3?t r> -i^imbo^ríilhnlű, hogy docoaztünak clfo;(OU dolgaink. Fog elvesztése: Akár egyszerre hullanak ki. akár lassan morzsolódnak szét, a fogak elvesztése r asztó. Ez az átotti ?,z öregedéstől (szexuális vonzerőnk elvesztésétői; és a vál tozástól, esetleg az irányítás elvesztésétől való féelmürtket tükrözheti. Ha megharapunk vaafct vagy bennónkel ha^apna<-meg. szirnbolikjs agreszszióról var szó. Nem vagyunk képesek megmozdulni: Heiyez vagyunk kötve, leidbe gyökerezett a iabunk. nem uxlunk eimertekülni: ez klasszikus szorongó álom. A -esti bénultság érzelmi bénultságot is tükrözhet képtee^e< vagyunk rnegvál'oztatni életünket, vagy késlekedünk, halogatón* egy cöniésL Meztelenség nyilvános helyen: A meztelenség a szabad ság utáni vágyunkat jelezhet' vagy azt a késztetést, hogy visszatérjünk á gyermekkor ártatlanságába. Ha Dőreségün ket mások rossz szemmel néz
A l o m
t e r á p i a
lomszimbómmokh O Z Kai auz az aiomszim
A* álmok
jelképek és metaforák nyelvén szólalnak meg. Ncna a szimbólumok jelentése egészen nyilvánvaló, máskor érlneteiíeuueK, zavarosnak tűnnek. iJgyes szimbólumok jelentése egyetemes (például a £|alamb a béke, a ke reszt Krisztus jele), ám az álom kontextusában még ezek a dolgok is mást és mást jelenthetnek különböző'
Á I o m l
t
t
a p . a
Baleset
bzíncsz/színcsznŐ
Lényeges, hogy emlékezzünk álom béli érzéseinkre, hangulatainkra és a helyszintre éppúgy, mint a képekre és az eseményekre. Minden mozzanatot fi gyelembe kell vennünk, amikor megpró báljuk megfejteni a szimbólumokat és személyre szóió jelentésüket, mert min dennek kii lön jelentősége lehet.
Ha balesetei szenvedünk álmunkban, az a fizikai sérüléstől való félelmünket jelentheti. Tükrözheti aggodalmainkat és frusztrációnkat is, utalhat érzelmi vi harra vagy összeomlásra. Ha az erősza kos álom alapérzése pozitív, életünk azon részét jelölheti, amelyet éppen el engedünk.
Azok az álmok, amelyekben mi magunk vagy mások színészként jelennek meg, inkább közösségi életünket tükrözik, mintsem privát énünket. A kellemetlen szereplési élmény éber életünknek egy olyan szituációjára is utalhat, amelyben megjátszani kényszerülünk magunkat, maszkot kell viselnünk.
Repü lő
Angyal
Lavina
A repülő a szabadság es a felszabadulás szimbóluma lehet, különösen ha mi vagyunk a pilóták, és egy bizonyos szi tuáció fólé, esetleg új magastatokba tudunk emelkedni.
Az angyalokat hagyományosan Isten hírnökeinek tartják, a tisztaság és a jóság megtestesítői. Védelmezőink és veze tőink, mély benső tuújdonságokra, képes ségekre irányíthatják rá a figyelmünket.
Túlterheltek vagyunk vagy félünk a ka tasztrófától, amelyet közeledni vélünk. A lavina hava vagy jege utainat fagyos érzelmekre, amelyeket sugárzunk vagy elszenvedünk.
A szimbólumok értelmezése Az elemzés fő szempontja annak vizs gálata feiet. milyen módon kapcsolód nak az álomszimbólumok az álmodó élményeihez. Az alábbi - meglehetősen önkényes - összeállítást kiindulásként használhatjuk a saját, egyéni álomértelmezésünKhöz, további ötletekhez. A ma gyarázatok nem kizárólagosak: néhány szimbólunnak csak egy lehetséges ér telmezése van, míg mások több jelentés sel is rendetkezhétnek. ídőve! talán saját áiomfejtési táblázatunkat is elkészíthet jük. Bizonyos emberek és szituációk is métlődhetnek álmainkban. ezeknek saját jelentést vagy fontosságot tulajdonít hatunk.
142:
Á l o m
t e r á p i a
Csecsemő
Ha csecse^öró álmodunk, az új kezde tet, fejlődési vagy kibontakozó lehetősé gekéi jelképezhet. Saját. betsÖ gyerme künkre is utalhat, felnőtt lényünknek azon részére, amelyik még mindig vágyik a biztonságra és a gondoskodásra, vagy pedig önmagunknak éppen azt a részét jelképezheti, amely szabad, nyitott, és még látja a csodákat.
A biztonság, a melegség és a kényelem, s talán még a külvilágból vafó menekülés szimbóluma is lehet. Ha házassággal. párkapcsolattal kapcsolatos álomban jelenik meg, az ágy állapota a kapcsolat minőségél jelképezheti. Érdemes megfi gyelni, hogy az ágy fából van-e vagy fémből, egy- vagy kétszemélyes - ezek nek külön jelentősége lehet.
A madárnak •pngeteg jelentése van. Röpte a szabadságot jelképezi, vallási szempontból pedig a lélek isteni erede tének a szimbóluma. A legtöbb kultúrá ban a felsőbb énnel azonosítják. A feke terigó, a varjú, a holló és a keselyű a ha gyomány szerint a halál hírnöke. A galamb a béke, illetve a megbékélés szim bóluma.
Szülés
Könyv
Menyasszony/vőlegény
A szülés egy új őtlei vagy terv kezdetét. illetve életünk új szakaszát jelöli, amikor új élményekben, új tapasztalatokban lesz részünk. A várandós nők gyakran ál modnak nehéz vagy furcsa szülésről (például hogy kíscicáknak adnak életet). ami a rájuk váró nehézségektől való aggodalmukat tükrözi.
A könyvek tudást és bölcsességet jelen tenek, vagy a2 álmodó életének történeti feljegyzéseire utalnak. Egy regi, poros könyv jelképezheti az elfeledett, elha nyagolt tudást vagy életünk egy korábbi „fejezetét". Ha kinyitjuk vagy becsukjuk a könyvet, életünk egy szakaszának kez detéről vagy befejezéséről kapunk hirt.
Az esküvő ellentétes, kiegészítő aspek tusunkkal való egyesülésünkre utalhat, ami lelkűnk boldog, harmonikus kiegé szülését jelentheti. Jung pszichológiájá ban a menyasszony és a vőlegény képe az anima (elfojtott nóies vonások a fér fiban) és a?, .animws {elfojtott férfias vonások a nőkben) szimbóluma.
Macska
Ha álmunXban autóban ülünk, akkor ál talában saját magunkról, a/ étel sokjai nak irányításáról van szó. Ha mi ülünk a volánnál, feleiősséget vállalunk életün kért, képesek voltunk kézbe venni saját sorsunk iányitását. ha valaki más vezet, esetleg túlzottan függünk valaki mástól. Lehet, hegy vezetnünk kellene, de nem tudunk, vagy nem állun*; rá készen.
A gyermek a bennünk élő gyermeket je leníti meg; azon részünk, amely meg erősítésre vágyik, amelynek még fel kell nőnie. Visszavágyhatunk életünk egy ártatlanabb, kevésbé komplikált idősza kába is. Ahogyan a csecsemő, a gyermek s jelölhet újrakezdést, új hozzáállást az eleiben.
A nőiesség, a szexualitás, az erő és a gazdagság szimbólumaként a macska egyaránt lehet pozit'v és negativ jelen tésű. A macska termékeny és kreatív, de ravasz és rosszindulatú is lehet. A népi jelképrendszerben a boszorkány fekete macskája gonoszságot jelent, balszeren csét hoz, különösen ha balról, a rossz ol dal felöl érkezik.
Ha azt álmodjuk, hogy ü!dözne<, a re ménytelenség és a frusztráció érzése is társulhat az álomhoz, hiszen nem tu dunk elmenekülni. Érdemes lenne meg nézni, hogy ki az üldöző, és mit jelképez. Valamilyen autoritás vagy valami fenye getőbb? Bármi is legyen, valószínűleg énünk egy olyan aspektusáról van szó, amellyel félünk szembenézni.
* \ ?áros
Óra
Jelentése attól függ. hogy az álmodó szereti-e vagy sem a városi környezetet. Jung pszichológiájában a közösségei jelképezi, továbbá utalhat kapcsolataink ra is. ha elveszettnek érezzük magunkat a városban. valószínűleg nem látjuk éle tünk célját. A romos város elhanyagolt kapcsolatokra és életcélokra utal.
Szimbólumként aggodalmunkat '.ükrözi, amiért nem állunk a helyzet magaslatán, vagy csúszásban vagyunk. Attól tartunk, hogy elvesztegetjük a -drága időt", nem győzzük utolérni magunkat
H441
A I o
m ! e
f i
p i 3
Halál
Kutya
Ajtó, kapualj
f -..*
B..^
.0.*■
■
■
v "*js*iJH
.
Hatállat kspcsola-os szorongásaink tük röződése, de szimbolikusai éppen úgy jelentheti valaminek a kezdetéi, mint a végét. Lehet, hogy új Tevékenységűé
Az álbtok ŰZ öoztcnös, természetes, állati ént jelképezik. A háziasatokhoz egy ser szimbolikus jelentés kapcsoló dik, többek között a hűség, a bajtársias ság, s csortíaszellem vagy a megszelí dített vadság.
Jelentése teljesen rttöl függ, hogyan je lenik meg álmunkban. A nyitott ajtó új iehetöségekie utalhat s ha áthaladunk rajta, megragadjuk a kínálkozó alkalma: Ha túl sok ajtó szerepel álmunkban, eset leg döntést kell hoznunk. A zárt ajtó el fojtott vagy titkok dolgokat jelöl.
FuldokL
ZuKaililS
Tű;
A fa dokiás az élet olyan területét tük rözi, aho; az ember feje felett összecsap nak a hullámok. A víz a tudattalan jelké pe; a f jlladás arra is utalhat hogy elborí tanak a gondok. Érzelmi krízis idején is jellemző, a tudattalan tartalmak feltörni Készülnek tudatos énünkbe.
A pszicioíógusok arra a Következtetésre jutottak, hogy a félelmetes zuhanásokra; szóíó álmok a kora gyermekkorban gyö kefeznek. amikor az első léceseket ta nuljuk. Egyes tudósok szerint az álom béli zuhanás fiziológiai oka sz elalváskc ellazuló izmok akaratlan gö'cse.
£z az elem összetett szimoólum, amely külőrböző doigokat jelölhet, többek kö zött a szenvedélyt és a haragot, a meg világosodást és a veszéJyt A tűz egyrész: megtisztit, másrész: ousztít és elemészt Az elszabaduló tüz = féktelen szenvedély és ambíció ,ele lehet.
r
Á
I
o
rn t
e
•
j
o
i
a
Hal
Virág
R e p ü l é s , lebegés
A nagy vízfelület a tudattalant jelenti. tehát bármelyik élőlény, amelyik a vízben él, a tudattalanból érkező üzenetet hor dozhat. A halak ismerik az óceán mély ségét, így pozitív jelként mutatkoznak azok számára, akik saját mélységeiket kutatják. A hal pozitív jel a keresztség ben is: Krsrtus szimbóluma, összefüg gésben az áldozattal, de a halászattal s.
A méneket csalogató virág a szépség, a törékenység, az ártalmatlanság termé szetes szimbóluma. A: ázsiai jógatanítá sokban a virág 3 lelki központok, a csakrák jelképe, rájuk kell összpontosítanunk a meditáció során.
Az álombeli repülés egyik leghétközna pibb értelmezése szerint a boldogulás képességét szimbolizálja. Képesek va gyunk felemelkedni a 'óidról, tárgyilago san szemiélni a dolgokat. Jelentheti a kockázatos kalandok szeretetét is. Ha ágy ban vagy karosszékben (esetleg szőnye gen) repülünk, kalandvagyat sejtet, ám 3 kényelem és a biztonság keretein belül.
Erclo
Óriás
Ló
A sc:et errtö a tudattalan szimbóluma. ■*A öpmerészkedik, valószínűleg a tudatoirodalmát kutatja. Az álmokéhoz -ísonió mesei szimoóiumvilág szerint is cyakran kezdődik a mese a hős erdei ka landjával. A mindennapok elöli menekü lést jelképezheti.
Az óriás lehet barátságos vagy ijesztő: segítő és védelmező végy félelmetes. Ha talmas termete nyomasztó gondot jelké pezhet az álmodó éleiében - egy hatal mas, leküzdendő akadályt. Jelentheti azt is, hogy valaminek vagy valakinek túl nagy jelentőséget tula.donitunk.
Ez a derék állat 5 nemes cselekedetekéi jelképezi. Az ember kihasználja a ter mészet erőit; ha álmunkban lovagolunk, valószínűleg képesek vagyunk irányítani életünket. Érzelmi állapotunkat is tük rözheti, ha a ló megugrik velünk, illetve ha biztonságosan fogjuk.
14í;
A 1 o m t i
r ft p i
Kórki
Ház
Meghallgatás
A kórház a gyógyuló:; jdc. ami segít vrv szatérni a normális kerékvágásba. Lehet séges, hogy jobban oda kell figyelnünk egészségünkre. Érdemes megfigyelnünk a hozzá kapcsolódó érzéseinkéi: bizton ságban érezzük magunkat vagy éppen fenyegetve?
Egyesek szerint e ház magái az álmodót jeleníti meg. A nappali a mindennap' életet a padlés a felsőbb ént a pince a tudattalant jelképezi. A ház állapota is számit. Sdtét és szűk vagy világos és tá gas? Ftévprlünk benne? Épülőben van? rpppn festik?
lla álmunkban megiioilyutóiuii kuli rés^t vennünk, ugyanolyan érzésekkel találkflrfaftmfe, mtnt vizsgázáskor. A brzon ságban részt vevő emberek az álmocó szeméryíségének aspektusait jeleníthetik meg, ami arra utalhat, hogy a? á)mo
Sziget
Tüköi
Szörnyeteg
Ha az ember szigeten találja magát, való színűleg békességre, magányra van szúkséqe. Suqallhatja azt is, hogy félünk be merészkedni tudattalanunkba (amii a környező víz jelképez), és inkább biztos helyen maradunk, vagy megtaláltuk azt a pontot, ahol magunk lehetünk.
Az identitásválság klasszikus álma. ami kor az ember a tükörbe néz, és valaki másnak a7 arrát látja A tükörkép segít het kitalálni, milypn jellegű- a? ióentrtászavar. A töredezett vagy homályos tükör torzképet mutat lehet. hogy mi ts így úífdwlunk H világ f**!+*
Megjelenésének oka általában elfojtott éizeíiiietnk.btín éi 'élelmeinkben kere sendő. Jelképezheti személyiségünk olyan oldalát, amelyei kellemetlenné*. vagy csúnyának lartunk. amellyel nem szívesen szembesülünk, ami ijesztő lehel számunkra.
Á l o m
t
e
r
á
p
i
a
W
Hegy
Meztelenség nyilvános Helyen
Az anya az éiet, a szerelel és a táplálék átadását jelképezi. Anyának lenni egy álomban arra utal, hogy gondoskodunk -nagyokról vagy valakiről, aki fontos. Ha saját anyánkról álmodunk, annak jelen tése teljesen a vele vafo viszonyunkon fűlik. Erről a kapcsolatról az áíom elaulhat egyet s mást. mert álmunkban a •aipcsotatunk őszintén jelenik meg.
Ha megmászunk egy hegyet és feljutunk a csúcsra, saját céljainkat is elérhetjük a valóságban. Ha a hegytetejéről szemlél jük a világot, valószínűleg tárgyilagosan szemléljük a? életet, érzelmi elfogultság nélkül. A hegyről való lejöveteí azt jelent heti, hogy elengedjjk a leküzdhetetlen dolgokat, illetve túl vagyunk a küzdel meken.
Saját meztelenségünk jelentése attól függ, hogy milyen érzéseink vannak vele kapcsolatban. Ha zavarban vagyunk, szé gyelljük magunkat, valószínűleg 3 való vi lágban is ugyanezekkel a íulajtícnságok kai rendelkezünk. Ha azonban senki sem lát m nket, nem fogle;kczik velünk, való színűleg boldogok vagyunk, hogy meg mutathatjuk igazi arcunkat.
Iroda
Bénultság'
l'olyó
Jellemző szorongásos álom. amikor föld be gy§te8f6©fc ii lábunk, ueiiig nagyon szeretnénk elmenekülni. A testi bénult ság az érzelmi bérultség tükröződése lehet. Tatán képtelennek érezzük ma gunkat, hogy változtassunk életünkön vagy döntést hozzunk, de az is lehet, hogy frusztrációnk oka egy olyan hely zet, amelyet nem tudunk uralni.
Akár a lenge*, a la abar 5 folyó víztö meg* is a tudattalant jelképezi. Ha pűsz S2fvan bámuljuk a vízfolyást életünk va lószínűleg különösebb célok nélkül csor dogál. Ha a folyó kilép medréből, úgy érezzük, nem vagyunk u'3 nemzet ün
--■ :-.•'■ saját irodánk jete >- tne$ ■ f i K > * . az cgyszGiüon annyit jelent, . indulatban hazavisszük munkán■Bt. és beleszőjük álmunkba. Az iroda a 'fcatoságot vagy az ember szakmai pozí•naps is jelképezheti.
Á l o m
t
e
r
á
p
i
a
Út
Iskola
A2 álmunkban megjelenő út valamityen célt vagy irányt jelöl az életben. Ha az út egyenes és keskeny, úgy érezhetjük, a helyes Ösvényen járunk. Ha viszont ka nyargós és rögös, bizonytalanok va gyunk, vagy változásokkal, váratlan aka dályokkal találkozunk. Ha álmunkban so ha nem érünk el célunkhoz, valamilyen akadály állhat előttünk.
Az osztályterein tanulási jelent, de utal hat versenyre vagy közmegbecsülésre is. Ha azt álmodjuk, hogy újra iskolába já runk, ehhez az alkalmatlanság érzése társulhal, főként ha az atom kellemetlen iskolai élmények koré fonódik. Az iskola nosztalgiát is szimbolizálhat, azt a vá gyai. hogy újra átéljük életünk egy ko rabbi szakaszának örömteli ambícióit.
.4 nagy víztömeg általában a tudattalant jelképezi, igy a tenger érzelmi állapo tunkra utalhat. LéJekvesztöben hány kolódunk elárvultan vagy biztonságos, nagy hajón utazunk? Csendes a viz vagy bőszen morajlik? Félelemmel töltenek ei minket a vízben rán< leselkedő szörnye tegek? Nagyon fontos, hogy emlékez zünk az álom atmoszférájára.
ÖZCX
Lejtő
Vasútállomás, repüló'lér
Ez egy icen összeiett terület a jelentések széíes skálájával, ami teljesen az egyén tői függ. Ha szerelmeskedünk álmunk ban vagy másokat látunk így. az egyér telműen a testi szerelem iránti nyílt vagy elfojtott vágyat jelenti. Ha nem állandó szerelmi partnerünkkel álmodunk, az még nem szükségképpen jelenti azt, hogy titkos vágyaink lennének.
Ha csúszós lejtőn próbálunk leereszked ni, azt jelenti, hogy nem tudunk előre lépni eg/ bizonyos területen. Gyakori álom. Ha botladozunk vagy csúszunk le felé, valószínűleg olyan dologra próbál juk tákényszeríteni magunkat, ami ellen kezik természetünkkel.
Az állomások és repülőterek s lehető ségek széles skáláját vetítik eíénk. Jelez hetik, hogy egy új dclog kezdődik, indul el életünkben. Változás vagy ötlet érlelő dik, nyugtalanságot vagy félelmet cr zunk jövőnkkel Kapcsolatban. Az állomá sokon gyakori a züf/avar, így felbuk kanásuk azt is jelentheti, hogy tisztázni kell egy problémát.
Icugfcr
Á l o m
- £cn
Fogak elvesztése
t
e
r
á
p
i
a
Oolg'ozalok, vizsgák
A freud meghatározás érteimében az cfrnunkfcan szerepíÖ idegen saját tudaiatonunk egy részévet való Találkozásun kat jelképezi. Álmaink valamennyi szefeptöje lelkünk egy-egy „szelete". önma gunk egy résrét tükrözi vissza.
Akár egyszerre hullanak ki, akár aprán ként morzsolódnak szét, a fogak elvesz téséről szóió álom kissé ijesztő. Ez az álom tükrözheti az öregedéstől (és sze xuális vonzerőnk megcsappanásától) va ló félelmünket, de azt is, hogy tartunk 3 változástól vagy vezető szerepünk el vesztésétői.
Sikert vagy kudarcot egyaránt Jelölhet nek a hivatás vagy a magánélet bármely területén. Ha oryasmiböi vizsgázunk, amft nem tudunk, klasszikus fé'eiem-álommal van dolgunk: a bukástól tartunk. A si keres vizsga vagy dolgozat a jól elvégzett fe'adat metaforájának tekinthető.
Torony
Vonat
Hrőszak
Az óvatosság és az éberség (utóbbit a ki látótorony jelképezi) szimbóluma, esetJeg bezártságra utal (őrtorony). Lehet eíefántcsonítorony is. ami önteltséget, zárkózottságot jelent Jelképezheti azt ÍS. hogy felülemelkedünk a hétköznapi problémákon, főleg, ha kellemes érzések társulnak hozzá. Dfi lehet fallikus szimoóium is.
A lekésett vonat elszalasztott lehetősé get jelképez, nemkülönben ha rossz vo natra szálltunk, vagy ha szándékunk elle nére fennmaradtunk a szerelvényen. Ha a vonat simán halad a síneken, „sínen vagyunk" az életben is. A freudi interpre táció szerint a vonat a pénisz szimbó luma, az alagútba (vagyis a vaginába) vafó behatolás pedig a közösülés jelképe.
Az erőszakos rombolás jelenetei a hata lom és az irányítás elvesztésétől való etementéris félelem szimbólumai. Ha mi vagyunk erőszakosak, akkor az érvénye sülésért vívott küzdelemről van szó. esetíeg mardosó düh'öt. méíy megbántottságról. Az ellenünk irányuló agreszszíó bűntudatot, vezeklés utáni vágyat jelezhet.
A
t aAr o t
A
t.a r o t
tarot évszázadok óta a titokzatosság és a varázslás forrását jelenti, s lenyűgöző képeivel felébreszti kíváncsiságunkat. Eredetét és működési mechanizmusát máig rejtély övezi, ám ha rá tudunk hangolódni a képekre, jobban megérthetjük önma gunkat és az életünkben lezajló eseményeket.
A
A tarot-csomag hetvennyolc kártyát tartalmaz, s két csoport ra osztható: a huszonkét lapból álló nagy arkánumra és az ötvenhat lapos kis arkánumra, mely utóbbinak ábrái négy színre tagolódnak, és a rendes játékkártyákhoz hasonlítanak. A nagy arkánum életünk fő fordulópontjait, az elkötelezettségeket, a sikereket és tragédiákat tükrözi, míg a kis arkánum a hétköz napi dolgokra, eseményekre utal. Együttes használatuk során kapunk választ a bennünket érintő kérdésekre, s útmuta tást azokhoz a feladatokhoz, amelyekkel meg kell birkóznunk. Jelen fejezet a tarot használatának irányelveivel és az egyes kártyalapok értelmezésével foglalkozik. Bepillantást nyújt a különféle kirakási módokba, valamint megmutatja, hogyan használhatjuk fel a jövőbelátás eme ősi rendszerét a magunk és mások boldogulása érdekében. Bár vannak általános megha tározások a lapok jelentésére vonatkozólag, a cél az, hogy az ember kifejlessze magasabb képességeit, és a tarot segítségével saját maga vonja le a végső következtetéseket; a kártyák értel mezési lehetőségei ugyanolyan változatossá got mutatnak, mint ujjnyomaink eltérő raj zolatai. A tarot-ban rejlő eredetiség és min denkori aktualitás lehet az oka annak, hogy népszerűsége hosszú évszázadok elteltével sem csökkent.
f17ffi
A
t
a
r
o
l
A tarot aspektusai
A. tarol célja belső érzéseink képszerű megjelenítése.
Tükörként tárja elénk érzelmi és lelkiállapotunkat, valamint az életünkben jelen lévő személyeket és ese ményeket. A kártyákon lévő képeket ligy kell basználmink mint rugaszkodási pontot, miközben engedjük, nogv érzéseink szabadon érvényesüljenek. A kezdőknek a kártyavetés során ajánlatos követni az általános irányelveket.
A nagy arkánum
A kis a r k á n u m
A fiáüy arkánumban huszonegy számozott és egy szám nél küli kártya van; utóbbi a bolondot ábrázolja. E kártyák jelképez& a/okat az állapotokat, amelyek bizonyos pillanatokban hatást gyakorolnak minden emberre; kiemelkedően fontos mi voltukból fakadóan a többi lapnál fontosabb feladatot tölte nek be a kártyavetés során. A nagy arkánum kártyáit három csoportba soroljuk, amelyek mindegyike hét lapból áll, A? első csoport a materiális vüág területére, az anyagi jólétre, a felsőbb stúdiumokra és az élet egyéb fizikai aspektusaira van hatással. A második csoport a benyomások világa. Itt a hit, a szabad akarat, a szerelem és annak formáló hatása, valamint a lelki Összhang szempontjai játszanak szerepet. A harmadik csoport az első keltő kombinációjával, a vál tozás témakörével foglalkozik. A csomag legjelentősebb és leg erőteljesebb lapjait tartalmazza, mivei ezek jelölik aktuális élet utunk legnagyobb kihívásait. A tarot-kártya megszerkesztésében fontos szerepet játszik az asztrológia. A Nap. a Hold, naprendszerünk bolygói és a tizenkél állatövi jegy mind visszatükröződnek a nagy arkánum lapjain, a kis arkánum színei pedig kapcsolatban állnak a föld del, a vízzel, a tűzzel és a levegővel, vagyis a csillagfejtés négy alapelemével.
Bár a nagy arkánum lapjaiból Önállóan is olvashatunk, a tör ténet nem lenne teljes a kis arkánum ötvenhat lapja nélkül. Ezek a kártyák mutatják be életűnk apróbb ?s általánosabb rész leteit: ismerőseinket, a helyeket, ahová járunk, mindennapi lé tünk körülményeit és konkrét eseményeit. A kis arkánum négy szinböi áll, s mindegy < színnez tizennégy lap tartozik. A ke hely, a bot, a kard és az érme a francia kártyában a körnek, a íreffnek, a pikknek és a kárónak felelnek meg. Számozás j k av ásztól indul és 10-ig tart (kis lapok), s négy udvari kártya az apród, a lovag, a királynő és a király teszt tejessé a sorozatot. Némelyik modem rarot-csomagban az apród és a lovag helyett herceg és hercegnő szerepei. Minden egyes szín az élet más és más, egyaránt fontos területét érinti. A kehely az érzelmekkel és 3 szereimi kapcsola tokkal foglalkozik. A bot a fizikai tevékenységeket és az ambí ciót vizsgálja. Az érme témakörébe a biztonság - az anyagiak, a karrier, az olthon és a család - tartozik. Végezetül a kard a mo rális kérdéseket és a kialakult konfliktushelyzeteket tárgyalja. A nagy arkánum kártyái drámai hatású kérdéseket tük röznek, ám mindennapi életünk folyamán valószínűleg kisebb jelentőségű eseményekkel találkozunk. A kis arkánum vizsgá lati körébe tartozó aspektusok közül némelyik unalmasnak, jelentéktelennek tűnhet. A tarotcsomag két osztályának együt tes hasznalata segít mélyebben megérteni a bennünket körül vevő világ jelenségeit.
A kártyavetés A jelen fejezetben leirt értelmezés és szimbolika a tradicionális és leginkább elterjedt szemléletmódokat tárja fel. Betekintést nyerhetünk az alapvető ábrázolási mmtákoa, amelyek sokféle változatban bukkannak fel a történelem folyamán. Ma több száz féle tarot-csomaggal találkozhatunk; énnak ellenére, hogy ezek közül jónéhány jelentősen különbözik az itt bemutatott forma rendszertől, az általános leírásoka legtöbb esetben érvé nyesek maradnak. Amikor új kértyaesomagot vásárolunk, a lapokat megha tározott sorrendben találjuk a paksiban; ez valószínűleg azért van így, meri a lapok jelentésének tanulása idején is ezt a sor Vannj*, • D'különbséget tesznek a szabályosan es a rendet ajánlott követni. Miután elsajátítouuk a meghatározá fejjel iefelé áifó lapok között; szerintük a fordított helyzet jelen sokat, többé nem szükséges ragaszkodrunk az eredeti el rendezéshez, tősen megváltoztatja afcárfyaírjelenréséf
A
A négy ász
t
a
r
»
l
A négfy apród
A fcártyacsomagokban az ász kezdő-befejező lapnak számít, mivel kettős matematikai értéfocel rendelkezik, amely 1 vagy 11 lehel. Ez a győzelmi motívum a taroi-ban is jelen van; a négy ászt igen szerencsés iapcknak. a kis arkánum alappilléreinek tartják. Az ászok az általuk képviselt színek összes pozi:V energiájával rendelkeznek, ahogyan a színekkel jelölt elemek - a föld. a víz, a tűt és a levegő - teljes igazságát is magukban foglalják. Hatalmas segítséget nyújtanak a váratlan vagy nehézségekel támasztó helyzetek megközelítésekor. Mind a négy szín - a kard, a kehely; a oot és az érme - tartalmaz ászt A nagy arkánumban a bolond tölti be az ász szerepét.
A rég' idők apródjai olyan f úk es fiatalem b e r voltak, akik üzeneteket. leveleket szál lítottak, s különböző megbízásoknak tettek eleget a királyi udvarban: ebédet szolgáltak fel, segítettek a 'óuraknak és az udvarhöl gyeknek az öltözködésben, s ezer más dol guk akadt. A fiatalok az apródi tevékenység során készültek fel az életben be:oltendő feladatokra, s ha jól szolgáltak, kesébb akár lovag is lehetett belőlük. A tarot-ban nemük nincs meghatá rozva. A következő fogalmak bármelyikét jelentheok: cyermek. üzenet, kommunikáció írna ezalatt telefonhívást, levelel, e-mailt vagy bármilyen más közegei érthetünk}, továbbított információ, tanonckodás.
A négy nyolcas
A négy lovag
A nyolcasokra különösen figyelnünk kell. ugyanis speciális szerepet tökének be a »arot-ban. Ennek oka. hogy a 8-as számjegy alakja egy véget nem érö, állandó és mégis mindig változó ciklus, a végtelen szimbólu mával mutat 'okonságot. A nyolcasok felada ta ezért a változás és az előrejutás aspek-. sainak megjelentése. A nagy arkánum nyol cada lapjának neve kártyacsomagtői függően Erő vagy Igazság, a kis arkánumban nyolcasnak hívják a kehely. a bol, a kard és az érme sorozatainak nyolcadik lapját.
A lovagok a7 nral&ndó ^olgála'ában álltak Ismeretlen földek felkeresésével, új kapcso latok kialakításával, képességeik próbára té telével bízták meg őket. A tarot-ban a lovag a tettek embere: felfedezéseket tesz. akár önmaga megismerése, akár életcéljának fel kutatása vagy a másokat ért jogtalanságok megszüntetése legyen célja. Nem szabad elfelednünk, hogy a mai társadalomban ahol a férfiak és a nők ugyanúgy osztozna< a munkán és a felelősségen - a lovagok bármelyik nemhez tartozhatnak.
A bolond A nagy arkánumhoz tartozó kártyák legfur csább figurája a bolond, amely a számozás ban a nulla értéket képviseli- A középkorban a bolondoknak különleges szerepük volt a tár sadalomban; sokan olyan ártalmatlan embe reknek (ártották őket, akik kapcsolatban áll nak az istenekkel, és többé-kevésbé saját aka ratuk szerint cselekedhetnek. Ez a megítélés befolyásolta a bolondábrázoíások jellegét a tarot-kártya kialakulásának idején. A boíond a nagy ar<ánjm három, hét lapból álló csoport jának egyikéhez sem tartozik, ezért a kártyacsomag eleiére és végére is helyezhetjük a kis arkánum négy ászához hasonlóan. Ez teljes mértékig egyéni hozzáállás kérdése, azonban köny vünkben a bolond a sor ele;ére kenjlt. a nagy arkánum lap jainak könnyebb megértése érdekében. A hagyománynak megfelelően a bolond kétnemű alak, aki csoda
A királynő* A tarot-ban a királynő inkább a király tá'iá nak szerepét tölti be, mintsem az uralko dóét; a kártyalap a nó: erőt, nem pedig a ki rályi fenséget szimbolizálja. Ábrája meny asszonyt vagy anyát is jelölhet. Elsősorban a nőt és a nőhöz taasltütl érdeklődési köröket jeíképezi: az otthon-, a kapcsoíotokot, vo lamint az érzelmi gcndosiodást Ezenkívül olyan férfit is megjeleníthet, ak torod.* ezekkel a doigo
A király A királynak mint uralkodónak az volt a feladata, hogy fenntartsa a rendet és a tör vényességet a birodalomban. A tarot-ban a férfierő, a magabiztosság és a te-emtö energia szimbóluma. Elsősorban azokat a területeket jelképezi, amelyeket hagyo mányosan tekintélyes, hatalmi pozícióban lévő férfiakhoz lársílunk: az uralkodást a felelősséget és a döntéshozást. Olyan nőt is megjeleníthet, aki törődik ezekkel a dolgokkal, vagy különbö ző értékeket mutat fel $zen a téren.
íS-
A
t a r o l
A nagfy a r k á n u m : a z a n y a g i v i l á g A.«# arkánum első ncl lapja azokkal a szituációkkal foglalkozik, amelyek a társadalmi normák diktálta elköte lezettségekkel állnak kapcsolatban; ide tartozik például a család, a siker, a leUőbD tanulmányok és a házas ság témaköre. A 0-val jelölt lap, a bolond kezdi ezt a sorozatot, bár esetenként a nagy arkánum végére, a Világ kártyája elé vagy mögé liclyezik o*t.
Az Uránusz b o l y g ó
0 — a Bolond Legtöbbször tarkabarka ruhába ö l t ö z ő t !
Álló helyzet
ifjúként ábrázolják, néha az udvari bo
Spontaneitás, valami újnak a kezdete. A?
londok csengettyűs sapkáját viseli. Ke
új élmények izgalmakat hoznak, fogadd
zében az akaraterőt szimbolizáló vándor
ndt ci a vártr>2á>L Kuikdidtol vállalsz, vagy
botot tartja, amelyről földi javakkal teli
nekivágsz az emeretlennek.
batyu lóc. Sarkát egy kis állat - legtöbb ször kutya - harapdálja dühösen, ez az
Fordított helyzet
ösztönök világát szimbolizálja. A bolond
Gyakori hibád, hogy elővigyázat la n vagy,
a szerencse jelképe, m i n d i g készen áll a
és nem gondolsz a következményekre. Min
változásra. Kártyájának alapjellege a me
dig mérd fel a helyzetet, m«e>ött cselekszel.
részség.
A feleiősség elfogadásétól való idegenke désedet is jelenheti. A Merkúr b o l y g ó
I - a Mágus A kép egy asztal mellett álló, hosszú
Á l l ó helvzet
ruhás embert ábrázol, aki szemlátomást
A kártya célja éZ élet különböző aspektu
valamiféle kísérletet készül végrehajtani.
sainak - a szeretemnek, az érzelmeknek, az
Bal kezéfcen pálcát tart, amellyel az ég
anyagi helyzetnek és az erkölcsiségnek -
felé mutat,
ossz hangolása
leengedett
jobb
kezében
pedig egy érme v a n . A z asztalon külön böző tárgyak hevernek: kard, kehely, b o t ós egy mésik érme. feje felett a veyidtíii szimbóluma
látható, alakját
különféle
növények veszik körül.
Fordított helyzet Olyan embert (etképez, aki célkitűzéseiben maximalista, és a zavaros szituációkban mindig könnyedén rendet teremt.
A Hold ^.g?
I I - a F opapno Színpompás, hosszú ruhába öltözött nő
Á l l ó nelvzet
ül egy trónuson. Feje felett fátyol lóg,
Bízz megérzéseidben. Ne a látszatértékek
amely mCgött néha patak csörgedezik.
alapján ítélj. Szíveddel, s ne a logika segít
Kezében könyvet tart, s gyakran a félhoíd
ségével kereső a választ kérdéseidre.
szimbólumét viseli; ez a jelkép az egyip t o m i ízísz istennővel való azonosságára
ForJított helyzet
utal. A főpapnőt gyakran a női pápának
Minden nyitva áll előtted, nincsenek rejté
és a szüzesség megszemélyesítőjének te
lyek, a tények nyilvánvalóak. Most már ké
kintik.
pes leszel meghozni » helyes döntést a logikus gondolkodás es az intuíciók egyuites használatával.
1 a r o 1
1 l k oaono '
A Vénusz b o l y g ó Alló
helyzet
Hosszú ruhás, érzéki nőként ábrázolják,
A várandósságot jelképezi. AZOK esetében,
derűs mosollyal az arcán. Fején koronát
akik túl vannak már a gyermekvállalásra al
visel, kezében pedig pajzsot tart, a m i n
kalmas életkoron, családi boldogságra utal.
egy sas rajza látható. Általában termé szetes környezetbe helyezik, háta m ö g ö t t
Fordított helyzet
palák folyik. A biztonságot és az anyasá
Olyan nő. aki szívesen goncoskcdk mások
got szimbolizálja.
ról. Családi diszharmóniát s jelenthet-
lkodó Idősebb -férfi, aki láthatatlan trónuson ü l ,
A Kos jegye
Álló helyzet
s bal kezében jogar:, j o b b kezében or
8ármiyen intézményt (bankot, iskolát, hi
szágalmát tart. Utóbbi a tekintély szim
vatalt) j e i o r e t . Lelet, hogy céget alapítasz.
bóluma. Néha egy négy sas ül a kalapján. Férfias hatást, magabiztosságot és világi
Fordított helyzet
befolyást jelképez. Olyan ember, aki ké
Intézményekkel való konfliictus vagy elé
pes megfelelően bánni hatalmával.
gedetlenség. Lép; közbe, és mutass rá a problémákra!
V - aa F.ropap
A Bika jegye helyzet
V
Egyes változatokban híerofánsnak neve
Alló
zik. A f ő p a p n ő férfi megfelelője. Két osz
Szakma tanácsra van sz jkség, esetleg va
lop között ü l , papi ruhában, pápai sü
lamiféle szeca-lásra, mint például az eskü
veggel a fején. Jobb kezével áldást oszt,
vő, a keresztelő vagy a válás.
baljában pedig jogart tart, amelynek hár mas kereszt van a tetején, Előtte két es
Fordított helyzet
deklő ember térdepel.
Olyan ember, afc követi a szabályokat. Je lenthet sikeres, sziárd je!eme: is.
VT — a Szeretők
Az Ikrek j e g y e Válaszúi előtt álló ; érfi. Mindkét ú t o n
Alló helyzet
egy nő várakozik; a szőke a férfi jobbján,
Azonnali vonzalom, egy vételien találkozás
a barna pedig a bal oldalán áll. A férfi
során születelt inam kapcsolat.
feje felett egy angyal vagy Cupido repül, aki felkínálja neki az utak valamelyikét. Ez
Fordított helyzet
a kártya általában kibontakozó szerelem
Va!a
vagy új kapcsolat lehetőségét jelenti.
kéíségbevonja a társadalmi törvényeket, és felrúgja a
VII - a Diadal szekér
A Rák j e g y e
£ Q
Erős férfialak próbál rányítaní egy szeke
Álló
helyzet
ret, amelyet két szfinx vagy két ló egy
Győzelem a te-erövet szemben. Sok buk
mással ellentétes irányba húz. Sok kár
tató nehezíti utad. de meletted az igazság.
tyalapon a j o b b oldali szfinx vagy ló vi lágos színű, a bal oldali pedig sötét. Á b
Fordított helyzet
rájuk a j ó t és a rosszat jelképezi. A férfi
ielen pillanatban nem lenne bölcs dolog
kezében pálcát vagy jogart tart. A szekér
nyomást gyakorolni a kérdéses helyzetre
ponyváját csillagok borítják.
Wa még s megteszed, a húr túlfesziiésének kockázatát vállalod.
» o l
A n a g y a r k á n u m : az ö s z t ö n ö s elme km® árkán um második héttagú csoportja nem a társadalomra és a világi vállalkozásokra, hanem magara az egyénre Összpontosít. A kártyák hatáskörébe azok a dolgok tartoznak, amelyekkel kapcsolatban dönté seinket gondolataink helyett inkább az érzéseink befolyásolják. Jelen fejezet az olyan, valóban a szívünket érintő* aspektusokat tárgyalja, mint amilyen £ személyes Int, a szerelem és az igazság.
VIII - az Igazsá -
A Mérleg jegye
r
^
A trónon ülő nő jobb kezében mérlege:, Alió helyzet baljában :>edig hatalmas, kétélű kardot Valarrey úgyoen igazságszolgáltatásra ketan. Gyatrán bekötött szemmel ábrarű sor Karrn^us érteí-nben népszerű kárzolják. A; igazságosság és a mérté:
A Jupiter bolygó
IX — a Remete Púpos öregember sötét szerzetesi ruhá ban. Egyik kezével botra támaszkodik, másik kezében lámpást tart. amely megvüágga előtte az utat. Némely k <ár tyán a lámpa fénye egy csillag sugarára emlékeztet. A remete az öregkor böl csességét jelképezi, lámpájával a saját megvilágosodásához vezető ösvényt te szi láthatóvá.
X — a Sorskerék
Álló helyzet Ez a felkészítő kánya figyelmeztet, hogy összhangba kell hoznoc égeted különböző tényezőit - az érzelmekéi, a letteket, az anyag; és morális dolgokat - az előtted álló változások helyes kezeése ércekében. F o r d í t o t t helyzet Összeszedettséget sugárzó személység, aki könnyedén fe találja rr»3gál a nehéz helyze tekben.
A Szűz jegye
np
A kártya közepén egy kerék látható. Álló helyzet fortuna istennővel a közepén. Egyes vál- A sors efös <ézzet ny£j oeie az életec'oe. A tozatokor a négy égtájnak megfelelő változás lehe: jó és e ^ t rossz; csakis raj pontokra s TARO betűit írják, mintha a tad núlik. e sorsforduló ólán hogyan cse kerék irárytü volna. Esetenként az em lekszel. ber- vagy állatalakok kimásznak a kerék külső részére, amelynek tetején ilyenkor F o r d í t o t t helyzet egy szfinx foglai helyet, más kártyákon Lehetséges, hocy balszerencsés esemé szamárfülj embert találhatunk helyette. nyek sorozata: ke- átélned, árn a öoigok Ez a lap a sors és a végzet szimbóluma. nemsokára megváltoznak, és jő irányba fordul az éeted.
I
XI - az E
a i
t> t
Az Oroszlán j e g y e
Ct
Álló helyzet
nő szimbolizálja a legiöbb kártyalapon.
K.rcs okod aggocalomra. lartsc szem előtt
Néha Herkules szerepel az ábrán, a m i n t az
általa
megölt
nemeai
oroszfan
bőrébe bújva legyőzhetetlen né válik. A
°
C
Az Erőt egy oroszlánt idomító ifjú vagy
.--. da$ utad bármiben göröngyös is, vé gül célba érsz. Légy türelmes és kitartó, ne veszítsd el önbizalmad
kártya n e m csak a fiz kai erőre utal, er kölcsi értelemben vett állhatatosságot,
Fordított helyzet
Önfegyelmet és báto'ságot is jelölhet.
Úgy érzed. biztatásra var szükséged, hogy
Egyes csomagokban a 8-as
visszatafátj a helyes kerékvágásba
számot
kapja.
Értékeld
újra helyzeted, és gondoki vég-g. milyen úton haladsz.
XII - a Próta
A Neptunusz b o l y g ó
4fe{
Egy ifjú fejjel lefelé, bal lábánál fogva
Álló helyzet
lóg egy fáról. Jobb libát a bal m ö g ö t t
Életed egy helyben toporog. _ehet, hogy ez
keresztbe íe<7), mintha a 4-es számje
nem kedvedre való. de mégsem olyan rossz,
gyet formázná. Kezet összekulcsolja a
r r i m c o r . c o o c . Légy :úre mes. m e n e j ö n az
háta mögött, arca nem tűnik elgyűtön-
idő, amikor javnhstsz helyzeiecen.
nek, inkább derűs. A kártya valamiféle áldozatot szimbülizáí, ami átváltozást
Fordított helyzet
eredményez. A2 ifjú megfelelő-e az
^Jagy elégeOettség tölt e l : jetenieü i
északi Odin isten, aki fölakasztotta m a
tódban szinte 'epése' a bodocsscto..
gát egy fára, hogy elnyerje a bölcses séget, s ezulán újjászületett.
XIII - a Halál
A Skorpió j e g y e T | I Az ábrán egy csontváz látható, amely
Álló helyzet
íjat vagy nagy kaszát t a r t kezében,
Megújulás és újjászwetés. fe^támacó remé
" ^
Repedezett f ö l d ö n jár, némelyik kártyán
nyek az éielben. Néha va amilyen szosatlan
csontokkal borított mezőn lépdel, s nya
esemény - például haalközeli élmény - kö
kig eltemetett testeket fejez le. Jelenté
vetkezménye.
se általában
nem negatív:
rámutat,
hogy nem szabad ragaszkodnunk a h hoz, ami elmúlt, hangm utat kell e n gednünk az új dolgoknak; ideje van a változásnak és a megújulásnak valami veszteség vagy megpróbáltatás után.
Fordított helyzet Valamely szrtuárió mpgsriín^s^nek vagy a változásnak a?, elutasítása. Méfy depresszóva; járhat, ebben az esetben orvoshoz vagy más szakemberhez kell fordulnunk.
XIV — a Kiegyenlítés
A Nyilas j e g y e
* "
A kártya egy angyalszerű alakot ábrá
Álló helyzet
zol. aki két edényt tart a kezében, s
Nem szaöad gonco
vve'. íöli egyikből 5 másikba. Néha fél
álló szituáció <özepébe ugra^oc. Légy KMri-
lábbal egy tócsában áll. a másik lábával
mes, nyugodtan közelítsd meg a dolgokat.
pedig szárazon. A mértékletesség szim
Óvatosan menj oda. .ahová az angyalok is
bóluma. összhangba hozza az ellenté
félve tépne*". Gyakorol önkontrollt.
teket. Az egyensúly állapotának, a har móniának és a mértéktartásnak a kife
Fordított helyzet
jezése. A kártya jelentésének
Jjra kell étékelned a helyzetet, n i í l ő n be-
másik
aspektusa a múló idd gyógyító natására
ievágsz; nem szabad elkövetned ugyanazo
hívja fel a figyelmet.
kat a hibákat.
(iSÍ
A
t a r o l
A nagy arkánum: a változás területe A nagy arkánum utolsó Lét kártyája áll a legnagyobb becsben a nagy lapok közül, mert ezek túlmutatnak mind a társadalmi, mind a személyes vonatkozásokon. Azokat az egyetemes érvényű törvényeket és kér déseket érintik, amelyeknek megvan a képességük az életünk folyását megváltoztató körülmények létre hozására.
A Bak jegye
XV - az Ördö Óriási, félg emberi, félig állati élőlény, amely egy oszlopon áll. Női torzó, kecskelébait néha pikkelyek borítják. Szarvakai és rradáréhoz vagy denevéréhez hasonló síóinyokal visel. Az oszlop kéí oldalán két férfi- vagy nőalakot látha tunk, fejükön szarvakká!, esetleg kicsiny ördögöket, akiket nyakuknál fogva az oszlophoz kötöztek.
XVI — a Torony
z
Álló helyzet A kártya állásfoglalásra késztel, új, lelkese déssel és erercávöi tefi szenvedélyt szim bolizál. A legbelsőbb én felfedezésére, a vete való cseíekvésre sarkall. F o r d í t o t t kel v z e l Megszállottság, függőség és kényszeres vi sdfcedés. Ha nem tudod uralni szenvedé lyeidet, egyes helyzeteden lehetetlen lesz tisztán látroc.
A Mars bolygó
Egy szemmel láthatóan szilárd építésű, bevehetetlen toronyba belecsap a villám. íz lehel drámai és váratlan természeti katasztrófa, ám az is előfordulhat, hogy a villámcsapást egy dühös isten küldte büntetesd a torony építőinek elbizakodottsáca miatt. A torony falát lángok nyaldossak, teteje elkezd beomlani. Vég zetének megfelelően egy vagy több ala*; a mélybezuhan.
XVII - a Csillag
Álló helyzet Teljes széthullás, ÖZ eg,-etéríés hiánya. Elő re nem látható és nehezen feldolgozható események- Szakítanod kell a miíltbeii kö telékekkel. Ha megOrtázcl a széthullással, _ _: ítsz a megv iácosodásnoz. Fordított helyzet A SZéltluflás kfqtUiSÉűUb s z a k a s z á n m á r
túljutottál. l~t az deje, nogy összeszedd magad, és egyenesbe hozd az éteted.
A VtzontÖ jegye - * ^ ^ v
Milliónyi csillag ragyog az égbolton egy meztelen, tó vagy patak partján térdeplő nő fölött. A nő mindkét kezében edényt tart, az egyikből vizet önt a szárazföldre, a másiktól pedig visszaönti a tóba a vizel. Vénuszra, a szépség istennőjére hasonlít. A tóból merített vízzel életre kelti a földet, miközben a hajnalcsillag megjelenése egy új nap közeledtét adja hírül.
Álló helyzet Valóra válik egy sivárságod, amelyre gyer mekkorod óta vágyakozol. Megtalálhatod io<é!eies párodat, vagy egy ideális karrier vesz kezdetét. F o r d í t o t t helyzet Egykon álmod mára már cseppet sem von zó; teljesült ugyan
t
XVIII - a Hold
4
A Hajak jegye
X
Az ábrán egy világos és egy sötét színű kutya ugatja a hatalmas, fénylő Holdat, Más változatokon félholdat tartó nőt láthatunk, az előtérben pedig tavat. amelyben rák úszkál. Az asztrológiában a Hold képviseli a rák egyét. A kutyák a sakálfejű istennel, Arubisszal való kap csolatot sugallják, aki a holtak felett ural kodott, és a túlvilágba vezette a lelkeket.
Á l l ó helyzet Valaki vagy valami nem az, arrvne< Iáiszik. Lehet, Hogy "azudnak neked. Értékeid újra a helyzetér, tegyél ie* még kércéseker
Ez a rendkívül pozitív értékű kártya a hatalmas Napot ábrázolja, amint virá gokkal teli. zöldellő kertre szórja sugarait. A kertben két gyermek vagy ifjú játszik, esetleg ülve beszélget. A Nap jószeren cse!, egészséget, bodogságot és világi sikerekel jósol. Elősegíti a növekedést, serkenti az életerőt és az önbizalmat; ám ha túl fényesen világít, elkápráztathat és megvakíthat, elhomályosítva előtted az igazságot
Álló helyzet Növekedés és kedvezőfótetSségekfelbuk kanása. Jelenthet előrehaladást a kapcsola tok terén, anyagi gyarapodást vagy fizikai növekedést (például a terhesség).
Fordított helyzet Valaki hazudik neked vs§y fe'evezet Leg|Obb lenne e-.távoiodni $gy bizonyos em bertől vagy megszüntetni egy helyzetei, mert a közeljövőben nincs esély a váltó zásra.
XDC - a Nap
A Nap
XX - a Végítélet (Újjászületés) Angyal száll a föld felett trombitáját fújva, alatta sírjukból kiemelkedő holtak nyújtják kezüket az ég felé. Egyes vál tozatokon ájtatos alak jelenik meg a kép tetején. Az utolsó ítélet ábrázolása egy állapot végét szimbolizája, amelyet meg fiatalodás és megújjlás követ. Arra is figye!rrö2"ethei, hocy irlpjp alapvetően megváltoztatnod életed, és felszabadí tanod magadat korlátaid alól.
XXI - a Világ
Fordí tott liclyzet Próbád meg olyannak iátri életed, amilyen valöáoan. Értekek! .^a ne'yzeiedei és kí sérelj meg tisztább <ép$t atkcini jelenlegi uradról.
A Plútó bolygó
Álló helyzet Véget ért valami, ami eco g akadályozott légec. Szabad vagy, nos; már sokíal pozi tívabb hozzáállással indulhatsz eiö's. A karmikus korlátozottság megszűnik.
Fordított helyzet Kedvezőtlen ítéet. Nem fogsz túljutni a ho!tpcn;on. tia nem vagy eíéo korú!tekintő. Szánj elegendő időt utad felüMzscalatára.
A Szaturnusz bolygó Egy hermafrodita alakot láthatunk, aki könnyedén, szinte lebegve táncol. Mind két kezében fehér pálcát tart, testét ko szorú vagy dicsfény Öleli körül. A kártya négy sarkában ugyanaz a négy állat talál ható, amelyik a Sorskerék lapján; jelen létük a zotíiákus négy fix jegyére utal. Egyes csomagokban a világ kártyája két gyermeket ábrázol, akik földgolyóra emlékeztető tárgyat :artanak.
Álló helyzet A oakü legígéretesebb lapja; nagy sikerek várnak rád az életben.
Fordított helyzet Saját si^eredtö való félelmedet fejezi ki. Bár a cél karnyújtásnyira van tőled, még is hezitálsz; "a án attó félsz, nem érdemled meg jutalmadat, vagy csalódri fogsz benne.
'186!
A
t a r o l
A kis ark kard :is arKanum: a Kara
Ez a színsorozat az erkölcsiség terüle
tével foglalkozik. Ha a kártyavetés során kartlJal találkozunk, akkor általában valamiiéle erkölcsi konfliktus van jelen az adott szituációban- Oonaoljuk csak végig, milyen tulajdonságok jellemzik ezt a fegyvert: kegyes, kétélű, erős acélból készült tárgy. A kard a tííz-elemmel (egyes vélemények szerint a levegő-eleminél) áll kap csolatban. és a francia kártya pikkjénel
K a r d ász
K a r d négyes
Álló helyzet
Álló helyzet
Győzelem a nehézsége< felett kemény küzdelem után. Ezúttal valóbar sikert arattál, és ezt csak magadrak köszönheted. A kivívott cyőzelem már visszavonhatatlan lesz. Jól megérdemelt jutalo-'-öan sesz részed.
Ennek a kártyának az az üzerete, hogy pihenés sel kell töltered egy k& időt, míg megerősödsz és képes ieszel összegyűjten. energia dat az előt ted állfS n^hé? hety7eifp ikiA« he egy lél^gze:vételnyi szünetet!
Fordított helyzet Nem gyakorolhatsz további nyomást az adott emberre vagy szituációra: fennáll a veszélye, hogy túlerőlteted a colgokat. Legjobo tenne, ha hátradőlnél egy időre, és hagynád lenyu godni s kedélyeket, még akkor is, ha a késlekedés frusztrál.
Hordított h e l y z e t Lehet, hogy betegség gyötört vagy különböző nehézségeket kelleti leküzeened és kimerültét; most szóiban K pihenheted magad. Készen állsz rá, hogy szembenézz az élet kihívásaival, és talpon maradj a mindennapos fétharc során.
Kard kettes
K a r d Ötös
Álló helyzet
Álló helyzet
Magadra kényszerttett önvédelem; külső és bel ső világodat fal választja ketté. Kellemetlen él mény hatésára létrejött védekező mechaniz mus. célja, hogy megóvjon a fájdalomlól.
Vatam féle zavs'ó mozzanat épett be életedbe, vagy vita részese voltál; nem hagyhatod figyel men kívül a dolgot, mert csak így normalizálha tod kaocsoiatodat. Sikeresei- megvédtec állás pontodat, véleményedet tudomásul vették.
Fordított helyzet Túl erős védelmi reakció: senkit sem engedsz ^özet magodhoz, Nvitottaboá kellene válnod.
Kard ha r m a s
Fordított nelyzet Hatásosan érveltél, így ne bosszankodj, és re dö'zsöi; sót a se bekbe, mert kegyetlennek tarthatnak,
Kard hatos
Álló helyzet
Álló helyzet
Szívfájdalom gyötörhet egy érzelmi háromszög miatt, amelynek résztvevői rajtad kívül például házastársad és szeretőd, vagy anyád és test'.e-ec s lehetnek. Meg kell hozni bizonyos dön téseit. ám ezekben akár mindhárom ember sereimet szenvedhet.
Nehéz időszakot hagysz magad mögött, ked vező változásokra számíthatsz. Éleiutad helyes irányba tart, könnyedén megbirkózol problé máiddal. Céljaid elérésénez azonban szükséged van még némi óvatosságra.
Fordított helyzet .Az álló helyzethez hasonló, ám a probléma mértéke ksebb: le het apróbb nézeteHérés, féitékenykecés vagy bizonytalanság.
Fordított helyzet Ebben az esetben bizonyos késte
[
t
Kara hetes
Kard
a
r
o
l
aprói
Álló helyzet
Álló helyzet
Talán túiontúl büszke vagy képességeidre, eset leg nem tudsz nemet mondani, s többet vállafsz. mint amivel meg tudsz birkózni. Légy szemfüles, és ne hajtsd túl magad.
Lelkesedés, izgalom és vágyakozás csodás ér zése tölt el; egy új kezdet és az életeddel való szembesülés után áh tozol. Úgy érzed magad, mintha újév napja térne.
Fordított helyzet
Fordított helyzet Kezdenek megoldódni oizonyos problémák, amelyek az utóbbi időben nyomasztottak.
Valamelyik ismerősöd magán kivjl van az Örömtől, repes a boldogságtól valamilyen nagy izgalomnak koszörnelően.
Kard nyolcas
Kard
Á l l ó helyzet Képességeidnek és szabad életfelfogásodnak is vannak korlátai. Ilyen például a társ, aki birto kolni akar téged, betegséged, a szigorú szülők, a terhesség vagy a vallási kötelezettségek.
lovag Álló helyzet Elszánt, nöséges, erős jellemű emberre Ltal, aki kitartóan követi célját, ugyanakkor figyelmes és törődik másokkai.
i-ordított helyzet Fordított helyzet Felszabadjlsz a frusztráció és kötelezettségeid nyomása alól. Jelenlegi helyzeted nagyobb mozgási szabadságot ad számodra.
Olyan embert jelöl, aki tuízoüan tapintatlanul viselkedik hatalmas buzgalmában, s néha lábbal tiporja mások érzéseit.
Kard kii ences
Kard kir ál yno
Álló helyzet
Álló helyzet
Komoly aggodalmak gyötörnek, úgy megrokkansz felelősseged súlya alatt, amelyet egyedül vbelsz. Oszd meg gondjaidat valakivel, így jobban el tudod viselni a feszültséget.
Olyan női ábrázol, ak; gyakran tölt be vezető szerepet a családban vagy csoportoan. Lehet, hogy csökönyös, de 'endkivül totális szereiéihez. Viselkedése alapján erős és megbízható, ám le het, hogy Kissé r-agányos vagy távolságtartó.
Fordított helyzet Fordított helyzet
Az aggodalmak és feszültségek felerősödése félelembe taszít. Meglehetősen súlyos problémával találcc szembe magad; arra a szintre jutottál, amikor érdemes szakértőhöz fordulni segít ségért.
Bér nagyon hasonlít az álló helyzethez, a kiráiynő ebben a po zícióban extrém módon kritikus és makacs tud lenni. Időnként hűvös és távolságtartó.
Kard tíz es
Kard kírál ?iraiv
Álló helyzet Valaki vagy valami komoly lelki fájdalmat okozott neked. Ha megérted, hogy ez az állapot egyszer véget érhet, képes leszel kezelni a prob lémát, és rossz izü emlék marad csupán.
Fordított helyzet A kártyának ez a pozíciója negatív jelentéssel bír; a gyász dőszaka köszönt rád. Valaki szándékosan bántani akar vagy öszszetöri szívedé:.
m
Á l l ó helyzet A meghatározott napi teendők embere. Komoly felelősségtudatot és lojalitást táplál, s inkább szenved, semmint másoknak csalódást okoz zon. Érzékeny és időnkém lobbanékony.
Fordított helyzet Szokásaiban szélsőségesen katonás ember, iiéletei durvák és nyersek, a realitásokkal nem soka: törődik. Legfőbb ttdajdoaságai a szűklátókörűség és az ntolerancia.
Í18S;
A
A
l a f o i
KIS
arJRállUin:
a
bot
AU^msoroz^taakülcntözSÍizikai
tevékenységeket és cselekedeteket érintő kémeseket vizsgálja. Jelentése valójában: „itt és most". Intuícióra utal, kreatív energiáról, extrovertált sálról tanúskodik, s állandó zsivaj és sürgés-forgás van körülötte. A kot a szél-elemmel (egyes vélemények szerint a tűz-elemmel) áll kapcsolat kan; a francia kártya trerrjéne k feleltetnető meg.
Bot asz
Bot
négyes
Álló helyzet
Álló helyzet
Az ötlet nyomán elérkezett a tettek deje! Ha bérmityer vállalkozásba vagy különleges feladat ba akarsz belevágni, akkor ez a megfelelő pilla nat. hogy mozgásba lencítsci a dolgokat Karmikus szempontból a most elkezdett ügyek szá mírhatnak a legkedvezőbb kimenetelre,
Valami meleg és ünnepélyes érzés tölti ki életed. In az ideje, hogy hangot adj jószándékodnak, s megoszd családoddal és barátaiddal ezeket a jótékony víoráctókat. Erre valamilyen informális találkozás is alkalmas lehet: kirándulás, buli, szalonnasütés.
Fordított helyzet
Fordított helyzet
A tervek mindig várólistára kerülnek. Bár a várakozás kellemet len, mégsem ez a legalkalmasabb időszak a továbblépésre.
Eleged lett mindenből, környezetváltozásra van szükséged. Utazz el valahová, vagy rendezd át a lakásodat.
Bot kettes
Bot ötös
Álló helyzet
Álló helyzet
£z a megfelelő pillanat, hogy új emberek lép jenek az életedbe, és osztozzanak veled a barát ság örömein. Boldogabbá válhatsz, és értelmet nyerhet az éieted.
Jelenleg arról folynak a megbeszélések, hogyan lehetne tiszta helyzetet teremteni. Ezek a viták általában eredményesek, és harmonikusabbá tehetik a felek közötti viszonyt.
Fordított helyzet
Fordított helyzet
Remeteéleiei élsz és nem találod a boldogságot. Itt az idő, hogy drasztikus lépésekre szánd el magad és bekapcsolódj a társasá gi éleibe. Ha nem akarod magányosan leélni az eleied, kezdj olyantevékenységbe,amelynek során emberekkel találkozhatsz.
A jelenlegi tárgyalásokat, megbeszéléseket az egyetértés hiánya jellemzi, ami matt minden javaslat süket fülekre talál. Ennek következtében a vita elhúzódik, és sok türelemre lesz szükség, míg sikerül a problémákat megoldani.
Bot h á r m a s
Bot hatos
Álló helyzet
Álló helyzet
Ideje új irányba indulni. Eddig ismeretlen ösvény tárul fel előtted, amely pozitív dolgokat hozhat életedbe, ha végigmész rajta. Lehet, hogy vala milyen magasabb szintű képzésben veszel részt, vagy érdeklődésed nyomán kutatásba kíyeo^.
Eredményes munkádnak köszönhetően nyil vános elismerésben lesz részed. Kollégáid és a hozzád közel állók maximálisan támogatni fog nak. Meg lehetsz elégedve erőfeszítéseiddel.
Fordított helvzet Fordított helyzet Túl passzív vagy. csak várod, hogy magával sodorjon az élet. Ideje körvonaláznod elképzeléseidet az útról, amit követni tudsz. Döntsd el. mi érdekel igazán, és vágj bele.
A fordított helyzetben álló kártya azt jelzi, hogy jótettedért vagy eredményeidért régóta esedékes elismerésben lesz részed. A kö szönet méltó lesz sz erőfeszítésekhez, s visszanézve elégedett ség tölti el szíved.
r
l 4 r o t
Bot hetes
Bot
m
apro<
Álló helyzet
Álló helyzet
Meg tcell védened és be kell biztosítanod jelen legi pozícióidat. Figyelned kell a versenyTe mind személyes, mind szakmai minőségben, de ezzel nem lesznek különösebb problémáid.
Az apród azt jelzi, hogy valamilyen hírt fogsz kapni postán, e-mailben vagy tetefonoo; különlegesen jelentős információról van szó.
Jror riított helyzet Fordított helyzet Kétségekéi táplálsz önmagáddal szemben, fennáll a veszélye, hogy készületlenségröl teszel tanúbizonyságot.
A kártyának ugyanaz a jelenlése, mint álló hely zetben, a különbség csak annyi, hogy a hiti egy nálad fiatalabb embertől kapod.
Bot nyolcas
Bot lovag
Álló helyzet
Álló helyzet
Az e mellen a lap mellett álló kártyák által jelzett események felgyorsulása várható. Például ha a nyolcas a világgal áll párban, siker várható.
Egy embert látsz a képen, aki önvizsgálatot tart. Ne várd. hogy határozott ígéretet kapsz tőle, amíg rá nem talál a válaszra. Várj türelemmel, s életre szóló barátság lesz a jutalmad.
Fordított helyzet Fordított helyzet
Megtorpan 3 dolgok menete. Ügy érzed, tév útra jutottál. Vizsgáld meg jelenlegi helyzeted, mielőtt új elkép zeléseket próbálsz valóra váltani.
Olyan embert jelöl, aki fejvesztett módon, kapkodva keresi a választ. Ha túl szenvedélyes, dührohamot kaphat.
B o t Kilences
Bot királ iratyno
Álló helyzet
Álló helyzet
Lehet, hogy túlságosan gyanakvó és védekező. szinte már paranoid vagy egy általad fontosnak ítélt emberrel, helyzettel szemben. Jobban te szed, ha megvizsgálod érzéseidet, mielőtt rea gálsz valamire.
Egy nő, 3JC. mindenáron a figyelem középpomjába szeretne kerülni. Karizmatikus személyi ség, tudja, bájai segítségével hogyan teheti von zóvá magát. Gyakran egzotikus megjelenésű, ügyes kezű és éles eszű.
Fordított helyzet
Fordított helyzet
Gyanakvásod beigazolódott, mmt már idpjp továbblépned Fordulj a jövő felé, ne merülj el túlságosan 3 múlt történé se'ben.
Fhhpn a pfizírióhan a királyné tpljpspn manipulatív/á válik; min dent megtesz, hogy rá figyeljenek. Nem törődik környezetévet, csak azzal, hogyan tudna minél nagyobb hasznot húzni.
B o t tízes
Bot király
Álló helyzet
Álló helyzet
Elég sok stressz és feszültség ér mostanában. Talán túl nagy felelősség nyugszik válladon, de képes leszel legyűrni a nehézségeket. Ne aggódj sokat azon. hogy sikeresen átvészeled-e jelen legi állapotodat.
Egy férfi, aki nem ítélkezik. Tárt karokkal fordul 3 világ felé, adakozó, s természetéből fakadóan minden versengéstől mentes; belső nyugalma megjelenésére is kihat. Szereti a természet kö zelségét, ebből merít életerőt.
Fordított helyzet Az utóbbi időszak feszültsége és túlzott megterhelése slábbfcagy. kissé nyugodtabbnak és elégedettebbnél; érzed magadA kártya ecy hozzád közel átló embe^ elvesztését is jelentheti.
Fordított helyzet így a király igen excentrikus egyén. Rossz emberismerő, nincs tisztában az emberi tulajdonságokkal, s nem tudja mire vélni a közönséges viselkedést, Néha szúk látókörű és intoleráns
i
a f o 1
Akis
a r k á n u m : az é r m e
A*é™eeg.varamWo„g,
a pénz szimbóluma. A biztonság és az anyagi dolgok területét érinti; vizsgálati körébe tartozik a karrier, a hcfektctések, a család, a házasság, az otlho:i és minden más, ami védelmei nyújt számunkra, s identitás tudatunkat erősíti. A föld-elemmel áll kapcsolatban, s a rrancia kártya karójának feleltethető meg.
rme
asz
É rme
négyes
Álló helyzet
Álló helyzet
Nagy jutalomra vagy győzelemre van kilátás va lamilyen, biztonsagodat érintő ügyben. Karrie red szempontjából váratlan sikerélményben részesülhetsz, de a kártya sugalmazhatja az érzehni kaacsolatodban bekövetkező pozitív for dulatot és társad iránti elkötelezettségedet is.
Komoly aggodalmaid vannak pénzügyeiddel kapcsolatban, szükségét érzed a takarékosko dásnak. Ts;án nagyobb anyagi rwhézséget éltél át, és emiatt érzed magac bizonytalanságban.
Fordított helyzet
Szerencsétlenség ér anyag: téren vagy érzelmi kapcsolatodban. Mélypontra kerültél, a beisö üresség érzése tölt el.
Kínzó bizonytalanságot erezhetsz egy múltban gyökerező pénz ügyi probléma miatt. Ez arra készlet, hogy óvakodj a pénz költéstől, még akkor is, ha anyagilag teljes biztonságban vagy. Ne hanyagold el érzelmi életedet és az igazan fontos dolgokat!
h r m c kettes
ti r m e ö t ö s
Fordított helyzet
Álló helyzet
Álló helyzet
Egyensúlyoznod kell még egy ideig. Az élet egyetlen aspektusát se vesd el, csak akkor hozz döntéseket, amikor már elegendő irformáció birtokában vagy.
íz a kártya anyagi veszteségre hívja fel a figyel met Talán a közelmúltban veszélybe került lét biztonságod, esetleg egyéb gazdasági csapás vár ható. A bizonytalanság annak a következménye is lehet, hogy elveszítetted munkahelyed, csőd be mentél, vagy egyéb pénzügy, veszteség ért.
Fordított helyzet Nehezen irányitható helyzetben vagy. Nagyobb rugalmasságra tenne szükséged. Először értékeld a dolgokat, s csak azután állíts -el fontossági sorrendet.
Hr m e
hármas
Fordított helyzet Elveszítetted létbiztonságodat és kétségoeestél. Nem s tovább tétlenkedned, össze kell szedned magad anyagilag.
irme hatos
Álló helyzet
Álló helyzet
Az érme hármas egy szerződésen vagy egyéb dokumentumon lévő aláírást jelöl. Aláírhatsz házassági bizonyítványt, munkaszerződést, jel záloghitelt, esetleg válási papírokat.
Valak- gondodat fogja viselni. gondoskodik biz tonságodról. A kártya bőkezűségre utal, ami fizetésemelésből, előnyös házeladásból, nagy lelkű válás; vagyonmegosztásból vagy bíróság előtti egyezségbet is eredhet
Fordított hel vzet Késik egy szerződés vagy valamilyen hivatalos okirat aláírása, emiatt eléggé zaklatott a lelkiállapotod. Ez a pozíció küszöbön álló viszályt is jelentnél.
Fordított helyzet Igazságtalan bánásmódban lesz részed az anyagi biztonság területén; elmaradhat egy jói megérdemelt fizetésemelés, válásod, házeladásod, jogi megállapodásod rosszul sülhet el
t
r m e hetes
r
o
l
w
Ér m e a p r ó ,1
Álló helyzet
Álló helyzet
Itt az ideje, hogy kényeztesd magad egy kicsit; egy új beruházás sem fogja kedvezőtlenül befo lyásolni pénzügyeidet. Megérdemled jutalma dat az utóbbi idők kemény munkája után.
Anyagi biztonságoda: ér n:Ő hirr kapsz. Ez lehet pénznyereményről, születésnapi ajándénról vagy kisecb örökségről, esetleg egy megüre sedett állásról síóíó értesítés.
Fordított helyzet Nincs értelme tovább takarékoskodnod, bebiztosítottad ma gad az eljövendő nehezebb napokra. Kényeztesd magad!
rme nyolcas Álló helyzet Rátermettséged elég a megélhetésedhez, sőt még életpályádat is egyenesben Tarthatja, te a káitya bárkit jelképezhet. aki kétkezi munkából él.
Fordított helyzet Tehetséges vagy. de még fejlesztened kell képességeidet, hogy alkalmassá válj karriered továbbépítésére.
rme
a
kii e n c e s
Fordított helyzet Anyagi biztonságodat érintő Wrt kapsz egy nálad fatalabb embertől.
[rme lovag' Álló helyzet Oíyan emoerre utal. aki elszántan előbbre akar jutni oz clctbcn. Aprétéfeos terveket ocIgozoU k> sikerei eléréséhez, és összeszedettség jellemzi.
Fordított helyzet Az >!yen ember könnyedén megfeledkezik a régi barátságokról, s amint egyre feljebb jut a ranglétrán, rengeteg ellenséget szerez magának.
t r m e királynő
Álló helyzet
Álló helyzet
Ezen a lapon egy nőt láthatunk, akinek ter mészetes és elegáns viselkedése kedvező élet stílust tesz majd lehetővé számára. Művelt, ápolt, s partnere minden bizonnyal sikeres.
Ez a lap egy erős anyai és anyagi ösztöne'<<<=; rendelkező nőt ábrázol. Számára a.családi éiet a legfontosabb, teljes mértékoen alárendelt magát házasságának és gyermekeinek. Sokat rnunkálkocik környezete kényelméén.
Fordított helyzet Ez a pozíció olyan nőre utal, aki bármilyen eszközt hajlandó bevetni a számára kielégítő életmód elérése érdekében. Hozzá-nehet egy gazdag férfihez, vagy kapcsolatot kezde ményezhet az anyaga haszon reményében.
É r m e tízes
Fordított helyzet Ez a nö könyür telei iül igyekszik célja íetc. Vbrfkedése legtöbb szőr labilis gyerekkort tükröz. A szeretet és a biztonság hiányát anyagi javak megszerzésévei próbálja Kompenzálni.
h r m e k ii rr aáily
Alíó helyzet
Álló helyzet
Ez a kártya biztonságos ottbont, családot vagy kapcsolatot jelképezhet, de utalhat egy konkrét, kellemes környezetben álló házra is. ahol több generáció is fe n 8
Sikeres, erős ember, aki felelősséget erez család jáért, barátaién; és hivatásával szemben. Nem tűnik önteltnek, asszonyának rendszerint egyuttérzö és gondoskodó társa.
Fordított helyzet Diszharmónia, veszekedés, zűrzavar vérható egy biztonságos nak tekinteti otthonban. Jelentheti a pénzügyi vagy családi sta bilitás hiányát is.
Fordított helyzet Ebben a pozícióban a király nagyon bizonytalan szerepét illetően. Ennek oka sikertelen házasság vagy csődbe ment üz leti vállalkozás is lehet, esetleg a gyermekei részéről tapasztalt érdektelenség. Nehezen teszi túl magát a régi dolgokon
A
t a r o t
A kis ari
!1S arjKa-IllJLlH l
kehei
cl K e í l d y
E z a színsorozat a szerelemmel,
érzelmekkel, Ösztönös képességekkel kapcsolatos kérdéseket érinti. A kehely alakja egy megszentelt ivóedényre hasonlít, mint amilyen a ^zent Grál vagy az J£lel Kelyhe. Következésképpen a kehely színsorozat kártyáinak spirituális vonatkozásai vannak. A víz-elemmel álirxak kapcsolatban, és a franci* kártya kőrje nek feleltethetők meg.
Kehelv ász
Kekely négyes
Alió helyzet
Álló helyzet
Ez* a kártyát Szent Grálnak és az Élei Kelyhének is szokták nevezni. Sokan a legkíerielkedőbb lapnak tartják. Jelentése csoda vagy áldás, s bér milyen témával kerüljön is Kapcsolatba, az jó szerencsével lesz megáldva.
Új barátság születése varható. Lehel figyel meztetés is: érzelmi természetű ajándékba**. részesülsz, de bizonyos fe-téteieket be kell tar tanod, to kellene derítened, mik ezek a feltéte lek. mielőtt elfogadod az ajánlatot.
Fordított helyzet
Fordított helyzet
Ez a kártya elkeseredettséget vagy szomorúságot jelképez. Olyan emberre utal. akinek hatalmas az egója, árr kénytelen elfogadni mások véleményéi.
Talán áldozatul estéi a „másik olöal mindig naposabb" érze sének, és belementél valamilyen érzelmi kapcsolatba, amely elmaradt várakozásodtól.
Kenelv* Kettes
Kekel v ötös Álló helyzet
Álló helyzet Fontos kapcsolat kialakulása várh&tó, amely barátságon és közös érdeklődésen alapul; ma gasabb szintű megértése a felnőttkori szerelem nek és a bajtársi kapcsolatnak. Az ilyen kötődé sek állandóan fejlődnek és egyre mélyülnek, s álta-aban hosszú ideig fennmaradnak.
Érzelmi áldozatot kell hoznod ebben a szitua dóban; talán arról kell döntened, házastársad dal és gyermekeiddel maradsz-e, vagy szerető det választod. Ebben az esetben szeretődet áldozod fel a családi kötelékek miatt.
Fordított h elyzet Fordított h elyzet Történt egy kis nézeteltérés. Az egyik félnek meg kell törnie a jeget, s megtenni az első lépést a kibékülés felé.
Kelielv h a irma s
típusú áldozatot kell hoznod, mint az álló helyzetű esetében, de ennek a szituációnak nincs akkora súlya hogy hivatásod és hobbid közöd kell választanod.
Kenelv hatos
Alió helyzet
Álló helyzet
Ez a kártya örvendezést, optimizmust és érzelmi növekedést mutat. Valamilyen hivataos ünnep séget jelez: esküvőt, évfordulót, keresztelőt vagy előléptetést.
A kártya tanúsága szennt múltbéli emlékek fog lalkoztatnak; ezek lenetne< személyes dolgok. Kapcsolatban állhatnak a g/ermekkor dolgaival. vagy magukra a gyerekekre is vonatkozhatnak
Fordított helyzet Egy hivatalos ünnepség örömébe némi üröm vegyül. Személyes ellentétekből, rossz időzitésbői fakadó nézeteltérés jöhet létre. Valamit máshol és máskor kellett volna szóba hozni.
Fordított helyzet Ebben a helyzetben a kártya arra utal. hogy emlékeid a kö/eimúltból való*. Olyasvalaki vagy olyasvalami foglalkoztat, arrn az utóbbi öt évből származik.
Kehely e i y hetes
Kehei y
apró
a
Álló helyzet
Álló helyzet
Rengeteg iehetóség áll előtted, de bizonytalan vagy a választást Illetően- Béfhogy Is döntesz, az eredmény mindenképp gyümölcsöző és érzelmi szempontból kielégítő lesz.
Ez a Kártya mindig felbukkan, ha valaki meg próbálja elnyerni figyelmedet vagy szeretetedéi. Az „udvarlás kérxyátá"-nak is nevezik.
Fordított helyzet Fordí tott helyzet Érzelmi élsted sivárnak tűnik, nincs semmi, amit érdekesnek találnál. Aterméketien idaszak gyorsan elmúlik.
Kehelvy nyol nyolcas
Jelen definíció csa-jner; megegyezik az előb bivel, a -különbség mindössze annyi, hogy egy nálad fiatalabb ember próbálja kivívni érdeklődésedet.
K e h e l y lovag? Álló helyzet
Álló nelyzet Minden meqbiríséqnek ..lejárt a szavatossági ideje", efmúltak a régi érzések. Felfedező útra kellene indulnod a világban.
Szeretöt vagy a művészi önkifejezéshez hasonló absztrakt vonzalmat jelenthet. Talán egy új uOvarló próbálja legjobb arcát megmutatni neked.
Fordított helyzet Fordított nelyzet Képes vagy újraértékelni a múltat és önmagad. Ez lehetővé teszi, hogy szakíts a régi kötöttségekkel, és új irányba indulj.
Kehely kiie n c e s
Ez a pozíció csélcsap alakra utal, aki saját érték telensége miatt akarja elnyerni szeretetedet.
Kehely királynő
.Álló helyzet
Álló helyzet
Majd kkso'dul a szíved az érzelmektől, az érzékiségtöf és az eíégődettségíöi. Úgy érzed, minden rendben van körülötted.
Ez a nő rendelkezik azzai a képességgel, hogy feszült figyeiemme! hallgasson másodat, és ér deklődjön az általuk elmondott dolgok iráni. El ragadó, tekintete érzékiséget sugall. Kiváló anya, a legjobb barát, feleség és munkatárs.
Fordított Kelyzet Ez a pozíció önelégültségről tanúskodik. Érzelmileg eléggé ei vagy kényeztetve, s fennáll a veszélye, hogy túl biztosra veszed partnered szeretetét vagy a vplerí kapcsolatban álló emberek figyelmét. Lehet, hogy sosem vagy elégedett zz életeddel.
A? álló helyzetű királynőhöz hasonlít, oe bízonytolonsiggal, önmagát illető kétségekkel telített. Benne marad abban a kap csolatban, ahol bíznak jó természetéber
Kehely tízes
Kehely király
Fordított helyzet
Álló helyzet
Álló h J y z e t
Ez a kártya új kezdetei jelent az otthoni dolgok területén. Másik lakásba költözhetsz, vagy fel újíthatod a mostanit, esetleg gyermekáldás vagy új partner érkezése várható, netán alap vető változás a tulajdonszerkezetben.
Ez az ember élvezi a társasági életet, szórakoz tató és általában emberszerető. Akkor hozia leg jobb formáját, amikor érdeklődő közönségre talál. Kreatív, vonzódik a művészetekhez és a zc néhez.
Fordított helyzet Feszültségeket tapasztalhatsz otthon. Ez a negatív légkör ér zelmi szakadás vagy valamiféle átalakulás következtében jöhe tett létre. Légy türelmes, problémáid hamarosan megoldódnak.
Fordított helyzet Ez a férfi komoly bizonytalanságban szenved, s hajlik rá. hogy számáfa nem megfelelő emberekkel kerüljön
:.11Hj
A
t
a
r
o
l
H o g y a n olvassuk a tarot-t?
Amikor kártyát vetünk vala
kinek, vagy neküuk jövendölnek belőle, forduljunk úgy ehhez a csodás kártyacsomaghoz, mint legjobb bará tunkhoz. Ne felejtsük el, hogy nem irányítja jövőnket, és arra sem ad utasítást, hogyan éljük le életünket: feladata a kérdésfelvetés, és annak elősegítése, hogy tisztáim képet kapjunk a dolgokról. Ha ceaa mostaná ban kezdtük cl a tarol olvasását, tudassuk a kérdezővel, hogy kezdők vagyunk.
1 Ürítse ki elmédet és kon centrálj a tudatodra. Hagyd, hogy személyes problémáid eltávolodjanak tőled. Eleinte ez nehéz, de egy idő után könnyebb dolgod lesz; pró báld meg gondolataidat egy adott tárgyra terelni, képzelj ei például egy szivárványt vagy a felkelő napot.
2 Mielőtt átadod i kérdező nek. nézd végig a csomagot, hogy egyetlen lap se legyen fordított helyzetben. Nem tisztességes dolog Tejjel lefelé álló kártyákat adni a kérde zőnek, mivel a lapok előző kértyavetéskor kialakult hely zete erősen befolyásolhatja az eredményt.
3 A következő lépés a pakli megkeverése. Ez nagyon fon tos művelet, mivel a kártyák ekkor kapnak friss energiát. A tarot-káríya nagyocb, -s"tóa játékkártya, kevetése ezért ki csit több ügyességet igényel. Figyelj rá, hogy tudatod üres maradjon a keverés során.
4 A kérdezőnek most koncentálnta kell azokra a dol gokra és területekre, ame lyekre ■n'ormációt szeretne kapni.
5 Add át a kérdezőnek a kár tyacsomagot. és kérd meg, hogy Ő is keverje meg. Még mindig koncentrálnia kell azokra a kérdésekre, amelye ket szeretne a tarot segítsé gével megvizsgálni. Csak ak kor kell visszaadnia a lapokat. ha úgy érzi, elég jól megke verte őket.
6 Bármelyik, általad jól ismert kirakási módszert választha tod. Mindig a paki tetejéről húzd le a lapokat, s a meg felelő sorrendben, képpel le felé rakd ki őket. Ahogy egyre nagyobb gyakorlatot szerzel, más, bonyolultabb és kevés bé bonyolult módszerekkel is meg fogsz ismerkedni.
7 Kezdd ef a kártyák olvasá sát. Ne feledd, hogy csak nemrég kezdted el a tarot lapjainak értelmezését. Ha nem tudod megfejteni egyes kártyák jelentését, vagy túl kényes témával találkozol, legjobb diszkréten viselkedni és beismerni a bizonytalan ságot.
8 Ha sikerült megfejtened és tolmácsolnod a kányák üze netét tudasd a kérdezővel, hogy végeztél, és próbáld meg levonni a tanulságot Kérdezd meg tőle, hogy megértette és elfogadta-e a kapott információkat.
A
Gyorskai d
U Z
t
a
r
o
l
(Iff
Ez a rövid kalauz segítségünkre leket a kártyavetés módszereinek
elsajátításában. A nagy arkánum lapjairól szóló rövid ismertető1 a kártyák jelentésére és a szakkitejezésekre emlékeztet; a kis arkánum eseténen az adott szín és szám párosításával kaphatjuk mes! a szimbólumok jelentését.
A
nagy
arkánum
BOLOND
Spontaneitás, változás, kockázat
DtADALSZEKER
IGAZSÁG
REMETE
Verseny, győzetem
Becsületesség. egyedi- ,
Magab-ztosség,
ORDOG
TORONY
Új szenvedély &mgía
Régi kötelékek elszakítása
SORSKEREK
CSILLAG
Vágyad valóra
Aki S
ÁSZ feltáruló tetetőségeK \J kezdet
NVOLCAS Szer/ezettség, kiértékelés,
MERTEK Megforzoirság
VILÁG
Siker, elégedettség
arlianum
KETTES HÁRMAS NÉGYES ÖTÖS Megerősítés. Megtisztulás, fenteid Megnyilatkozás, Alkalmazkodás. választás. nyltváwsségra egy terv kih'was, ígéret. hozatala. megszületése, konfliktus elkötelezettség megbecsülés szenvedélymentesség veszélye
KILENCES TÍZES SeiHeszkedés, Habozás, ellenállás elégedettség a változásokkal szerrrben
VÉGÍTÉLET
Akadályok megszűnése
APRÓD információ
LOVAG Összpontosítás, céltudatosság
HATOS Nyugalom.
elégedettség. győzelem
KIRÁLYNŐ
Beteljesülés, elégedettség, képesség. éreüség
HETES
Kcpztiöaé',, új lehetőségek, váttezaiosség
A kelta kereszt
E?:t a kirakási módszert akkor alkalmazzuk, amikor
„igen"-nel vagy „nem"-mel megválaszolna tó, konkrét kérdést teszünk tel, például: „Most jelentkeztem egy álláshirdetésre - megkapom az állást?" Az álra szerinti sorrendben kell kiraknunk a lapokat, A kártyák jelentése a különnözo helyeken a következő';
1
A kérdező személye
2
Lehetőségek vagy problémák
a
A legmegfelelőbb lépések
4
Múltbéli befolyások
5
A jelenlegi hangulat
6
A közeli jövő
7
A jelenlegi helyzet
8
Külső hatások
9
Az otthont környezet
10
A kérdező tudatalatti érzései
11
A távoli jövő
-Magyarázat a k e l t a k e r e s z t m ó d s z e r é h e z 1 A kérdező személye. A kérdező személyéré utal. 2 Lehetőségek vagy problémák. A sikeres megoldáshoz vezető tehetőségek és az esetlegesen felmerülő gáiló té nyezők bemutatása. 3 A legmegfelelőbb lépések. A kívánt eredményhez ve zető út. 4 Múltbéli befolyások. A kérdező múltjában sze'eplŐ, a jelenlegi helyzetet is befolyásoló személyek vagy dolgok. 5 A jelenlegi hangulat. .Az adott szituáció légkörét tük rözi; ez lehet könnyed és pozitív, de nehéz és komoly is. 6 A közeli jövő. Megmutatja, milyen irányban fejlődnek a dolgok az ekövetkezŐ három hónap folyamán. 7 A jelenlegi helyzet. A jelenlegi helyzet bizonyta la ósá gára vagy stabilitására utal. Megmutatja, hogyan kell értel
meznünk a jelen szituációt a dolgok jövőbeni kimenetele szempontjából. 8 Külső hatások. Azokat a személyeket vagy kérdéseket jeleníti meg, amelyek kedvezően befolyásol hatják az ügy kimenetelél, illetve amelyeket számításba keli vennünk a problémamegoldás során. 9 Az otthoni környezet. A kérdező jelenlegi otthoni kör nyezetéről árul el egyet s mást. 10 A kérdező tudatalatti érzései. Arra keresi a választ, vajon a Kérdező pozitív vagy negatív érzésekkel közelíti-e meg az adott szituációt. 11 A távoli jövő. A csoport utolsó kártyája a kérdéses helyzet végkimenetelét tárja fel az elköve:kezendő hat vagy tizenkét hónap során.
A
i
a r o i
Példa
1 A kérdező személye. Halál: Ez a nő teljesen új életszemléletei ala(Ofl ki, s nemrégiben egy testére és lelkére egyaránt ható, új energia forrást fedezett fel. 2 Lehetőségek vagy problémák. Kard ótös: Talán szükségét érzi. hogy bebi?f)nyflsa, erkölcsileg igaza van az adott kérdésben, s határo zottsága is helyénvaló. 3 A legmegfelelőbb lépések. Remete: Most rövid szünetet kel lene tartania, s csak saját magéval foglalkoznia, hogy képes íegyen összeszedni gondolatait, megvizs gálni azokat az érzéseket, amelye ket az új irány ébresztett fel benne. 4 Múltbéli befolyások. Kehely király: Egy a közelmúltban szerepet játszó, embe'sze'etö férfit jelöl, aki a jelenlegi gondolatokkal és érzel mekkel hozható kapcsolatba.
5 A jelenlegi hangulat. Érme ket tes: Talán jobb lenne tovább zsong lőrködni élete két legfontosabb aspektusával, s kis ideig egyensúly ban tartani őket. 6 A közeli jövő. Kehely nyolcas; A nő a következő három hónap folyamán érzelmileg eltávolodik régi életmódjától, és új irányban keresi a megoldást. 7 A jelenlegi helyzet. Kehely ap ród: Új irányba haladása során nagy népszerűségre tes: szert. 8 Külső hatások. Kard négyes: Legjobban tenné, ha az új irányról alkotott elképzeléseit, legyenek azok jók vagy rosszak, egyelőre megtar taná magénak; így lehetősége nyílik irányítani az ellenőrzést gondoltai felett.
9 Az o t t h o n i környezet. Kehely hatos: A nő úgy tekint jetenieqj ott honára. mintha az már a múlt ré szévé vált volna. Valószínűleg új helyre költözik a közeljövőben. 10 A kérdező tudatalatti érzései. Próba: Tudat atatt úgy érzi, unt pályán halad. A megfelelő pillanat eljövetelével nagyobb változáso
@.
t a r o t
Cigány kártyavetés
biz ,1 m ó d s z e r i^en elterjedt volt a régi ídők v á n d o r
jövendt'ímondói k ö z ö t t . A t a r o t i s m e r ő i közÖt. :#okan n a g y o n h a s z n o s n a k tartják, mivel egyszerre fejezi ki aZ e m b e r múltját, jelenét é s jövőjét. A k k o r a legcélszerűbb ezt a m ó d s z e r t n a s z n á l n i , a m i k o r a kérdezőt egy szerre t ö b b kérdés is foglalkoztatja.
A sor AmúlZ
B sor A :e/er
Csór A jövő
D oszlop A kérdező maga
M a g y a r á z a t a cig'ány k á r t y a v e t é s m ó d s z e r e k e / A. s o r : A rmilr Az első hét lap a kérdező múitjávaí foglalkozik. Az 1-es, a 2-es és a 3-as kártya a régebbi múítat jeleníti meg. mig az 5-ös, a 6-os és a 7-es a körelmúltat tükrözi.
B sor: A j e l e n A mésod;< hét lap a kérdező jelenlegi helyzetét vizsgálja: mi zajlik éppen? C sor: A jÖvő Az tftotsŐ nét kártya a kérűe2ő jövőjébe, az elkovet
ü o s z l o p : A k é r d e z ő magfa A középen függőleges sort alkotó 4-es, 11 -es és 1 S-as számú kártya. Ennek a kártyacsoportnak az elemzése fedi fe!, amire a kérdező valójában krváncs;.
A kártyák értelmezése A hárorv csoportba rendezett lapoka kérdező múltját, jelenét és jövőjét jelenítik meg. Az egyes soro< köze pén álló lapok egy Önálló, függőleges oszlopot alkot nak. s a kérdezővel kapcsolatos dolgoké'. tükrözik. Aa olvasást a 0 oszloppal kell
A
Példa íérii esetében O oszlop: Szemügyre véve ezt a csoporroí (a 4-es, 11 -es é$ ! 8-as lapokat), azt a következtetést vonhatjuk íe, hogy ez a férfi ércelnileg kiegyensúlyozoKnak érzi magát, összeszedett és viselkedése hatá rozott. eletében jelen van egy nő is. aki Törődik vele, gondoskodik róla. A sor: A múltban egy pe~zügye«el kap csolstcs (valószínűleg a karrierjére vonat kozó) hír új irányba íererte. eltávolodott régi kapcsolataitól. Ez a változás izgalom mal t o t ö t t e el. fordulópont voit a? életé ben; rrost azonban isme*, új tehetősége ket kel keresnie. B sor: Mivel a kérdező kiegyensúlyozott csaádi eletetéi. új focíaatosságba kezd het, javíthatja jelenlegi helyzetét ezt leg inkább úgy érheti el. rogy j ^ y e l p é i . helyzetére, s megta.-tja szetfernt-íizikai íszedettsécéL
A sor: A mü!
B sor: A jelen
C sor: A jövő
C sor: Kel emettenség éfi, a^-ircl ess* ké sőbb derül k, m e n n y e
D oszlop: A kéroc-zö maga
Pclda no esetén en D oszlop: Szemügyre véve ezt a csopor tot (a i-es, 11-es és 18-as 'apókat), azt a következtetést vonhaijuk te, hegy ez a nő hatífozott célokat -űzött ki maya eé nv:<á.ával kapcsoltban. Érdekeltségei ienntatásához több pénzre és nagyobb lehetciégekre van szüksége. A sor: V'ofális e'várás& elég magasak, sok stressz érte ar-iatt. hogy következe tesen ragaszkodott a la
A sor: A tnúit
B sor: A jeten
C sor; A jövő
C sor: N e r sokára
ér el.
D oszlop:
A kérdező maga
:
3
r
o
l
Ű01
J i
n 9
A Ji Kingf eredete
A kúiai bölcsek megfigyelték saját természeti Környe
zetüket és az egyes jelenségek ciklikus ismétlődését; ezek alapján szerkesztették meg először a könyvet. A Ji Kstiit által lelkínáll bölcsesség" egy narmciilkusabb élcUuliogás elsajátítására Ösztönöz: ráéhre&zt ben nünket, nocy tudatossá kell válnunk és lisvtte.nüiik kell azokat a hatásokat, amelyek - az emberiséget is beleszámítva - az univerzum egészét érik.
Jin é s Jarig' A z e g y e s í t ő elv Az ŐS; kínai nagyörvény szerint az Univerzum A Tai Chi szimbolizálja a két erő polaritását, ám keletkezése előtti időt Wu Chinak nevezték, a csírázás képességét is felfedezhetjük benne: amelynek jelentése: „abszolút üresség". Ebbő! mindkét pólus magában foglalja a másik mag a fo'ma nélküli állapotból jött létté a Jin és a vát. és mindkettő állandó Ttozgásban van. A Jang, a teremtés alapjául szolgáló kozmikus Jang egy kis pontból indul, növekszik, s végül törvény. A Jint és a Jango- a Tai Chi jól ismert a íinbe csap át, ami szintén kis pontból eredve szimbóluma jeleníti meg: ez egy két egyenlő Janggá változik, s a körforgás folytatódik. A Jin A Jin és a Jang vonásainak és a Jang nem mások, mint a létezés múlandó részre osztott <Ör, amelynek egyik tartománya párjs kombinációi négy kufekete, a másik pedig fehér, és mindkettő tar állapotai. Ennek a két erőnek vagy energiának iönoözö variációban fordul a kölcsönhatása hozza létre a teremtés:. Jó pél talmaz egy részt a másikból. Egymást ki hatnak elő egészítő ellentétek: egyik sem létezhet a másik da erre egy fazéknyi forrásban lévő víz: a mele nélkül, bár végteles különbözőségük miatt gítés során a fazék alján levő rész kitágul és ellentétes pólusoknak tűnnek. Ahoi a Jin sötét, emelkedik, Jarg tulajdonságokat mulatva, míg ott a Jang világos, ahol a Jin nőies, ott a Jang férfias, ahol a Jin a hidegebb víz a Jin komponens, lassan lesüllyed. Az ellentétek felcserélődtek: ami Jin volt, most Janggá váik, és fordítva. befogadó, ott a Jang aktív és így tovább.
A Pa Kua A Ji Kng tngramjai és hexagramjai kua néven ismertek. A nyolc trigram hagyomá nyos elrendezését (pa kua) gyakran használják laliz-nárként a Tai Chivet együtt, hogy elhárítsa a bajokat. A Pa Kua zászlókon, jelvénye ken és nyolcszögletű tükrök körül jelenik meg. Két rajzo lata használatos: a fcoraí menny elrendezés, amit a mesebeli FÜ Hsi császárnak : J J dcnriana<, és az ití lát ható későbbi menny elren dezés. Ez utóbb;t a hagyo mány szerint a Chcu dinasz tia első császára. Wen készí tette. aki a 64 hexagram megalkotásával járult hozzá a Ji King kibővítéséhez és tö kéletesítéséhez.
»'f .'■.'■■.•.-fi*-
:
R'Á&WfZ
'
■ :
■'
'
■
J .
Jin-Jang analógiák Hold Tél Sötét Női Sefsó Mély Mozdulatlanság Csend Passzív Párattan számok Föld Árnyék Hideg Lágy Völgyek Állóvíz Kertek Alvás
Nap Nyár Világos férfi KúJsö Magas Mozgás Zaj Aktív Páros számok Menny Napfény Meleg Kemény Dombok Hegyek Házak Ébrenlét
K . n g
Í
Jint, míg a Jang-Jin az „emelkedő" -argót, a lm >arg pedig az „emelkedő" Jint.
A négy égtáj Ez a négy új jelkép a két alapszimbólum különböze fokoza taiként szolgál. Beleül esz thetöek az univerzum természetes rendjébe, $ mindegytkük megfeleltethető a négy égtáj valame lyikének. Négyzet formájában rendezték eí őket, s a négy év szakot, valamint a különböző napszakosat jelenítik meg. A Jang-Jin Keletnek, a tavaszna< és a napKelténe-. felel meg, a Jang Jang a legteljesebb pozitív energia - Dél. a nyár és a nap legfényesebb órájának szimbóluma. A Jtn-Jangot Nyugattal, az Ősszel és a napnyugtával, a Jin—Jint pedig Észak kal, a téllel és az éjféllel azonosíthatjuk.
A Pa Kua További tökéletesedést jelentett a harmadik vonás Tíegjelenése, amely a Ji King alapjának, a nyolc trigramna< a létrejötté: eredményezte. A nyolc szimoólum külön nevet keooit, az ellentétpárok a Pa Kuában a korább, négyzetformábói létrejött nyolcszögben lettek elrendezve. A Jm és a Jang Tai Chi szim bóluma gyakran jelenik meg az ábra közepén. A theramokat alulról felfelé vagy a Pa Kua közepéből kondulva kell olvasnunk.
A I i sí és a I a::~ F o k o z a t a i Senki sem tudja, mikor írták ie először a Jin és a Jang filozófiá ját, ám az biztos. hogy évezredek óta használják ezeket a szim bólumodat. A Jangol folytonos, a Jint pedig megszakított vo nással ábrázolják: iang (pozitív) — — Jin (negatív) Alapformájukban egyszerű „igen/nem" rródjára lehet használ ni ezeket a szimbólumokat, vagyis egy pénzérme segítségévei meg tudunk válaszolni egy konkrét kérdést. A iang az „igen", a fej, a Jin a „nem", az írás. Ez a rendszer nem enged betekin tést a szituáció mélyebb természetébe, nem mutatja meg elég gé árnyaltan, milyen változtatások vezetnek el a ■kielégítő vég eredményhez. A Jir és a Jang nagyon határozott tulajdonságokat feje: ki - fpkete é*. fphér. kpm£ny p<; lágy stb -. ám a két véglet között végteler számú árnyalat létezik. Ezek az ellentétpárok csupán kiindulópontjai voltak annak a filozófia: rendszernek, amely az emberi és kozmikus szinten bekövetkező változások tanulmá nyozásába szolgált. A Jin és a Jang viszonylagos: valaki vagy va lami például A-hoz képest Jang lehet, ellenben B-hez képest Jin jelleget mutat. A viz a szélhez képest Jang, de a fához képest Jin, a fa a vízhez képest Jang, míg Jin a szikiához képesl. A szik la pedig Jang, ha a fához hasonlítjuk, ám a tűzhöz képest Jin. A teremtés e két erő szinergikus együtthatásából és egyéo struktúrák kombinációjából jött létre. A régi kínaiak felismer ték, hogy ha a jelenségek vizsgalata során árnyaltabb megfő galmazáshoz szeretnének eljutni, a rendszer további finomítá sára van szükség. Ezért hozzátettek egy harmadik vonalat mind egyik Jir- és Jang-vonáshoz. így a párok lehetséges kombiná ciója négy különböző variációt eredményezett, kifejezve az alapvonások által meghatározott köztes állapotokat. A Konfuciusj, a nagyiiszteietű bóks és I -.-■."*'. f nonJt^a nyomon Jang-Jang alkotja a legteljesebb Jangot, a Jin-Jin a legteljesebb a Ji King egyre népsterúöbé val:
<1Q&
J
n g
A Ji King rejlődése
Az ö=réi!i Jí King tulajdonképpen a jövendölés méij
régebben keletkezett hagyomány áoak íra&ba foglalását, lei Kristályosítását jelentette. Az adott Körülmények lehetséges végkiiejleteinek bemutatását a kínai bölcsek a természetben található mintákra alapozták. Maga a }i Kirifí valójában ezen minták lormába öntése, amelynek segítségével értelmezni lehet az univerzum erŐil, megfejteni az adott időszakban végbemenő változásokat.
Az univerzum modellezése
\ t r i g r a m o k lejfóuése
A Ji King kezdeti korszaka a legendák és mítoszok homá A trigramok nagyjából változatlanok maradtak ezer éven keresztül. Az ezután következő átalakításokat Wen király lyába vész. ám az eredeti írolt változatot Fu Hsinak, Kína nak, a nyugat-kínai Chou tartomán) uralkodójának kö első mitikus uralkodójának tulajdonítják. A hagyomány szönhetjük. akit a hagyomány szerint Chou hsin szerint Fu Hsi nagy bölcs és híres tudós voit; ö találta (Csou Hszin) császár Kr. e. 1143-ban bebörtönöztefel a halászhálót és a szövést, s máig népe jótevő tett. A király a tömlöcben a trigramokat vizsgálta. iéként emlegetik. Miután évekig elmélkedett ön s felfedezte, hogy az ábrák összes lehetséges magát és az érzékelhető világot vizsgáivá, párositása 64 darab, hat vonásból álló diagramot megértette az univerzum működési elvét, majd (hexagramot} ad. Ezekhez magyarázó szöveget írt, megalkotta a Jí King alapját képező nyolc, egyen amely árnyaltabban érzékeltette a hexagramok által ként három vonásból álló diagramot (trigramok). szimbolizált energiák kölcsönhatásait, megmagya A legenda szerint ezeket az ábrákat egy teknősbéka rázta őket és tanácsokat adott arra vonatko páncéljának rajzolatában fedezte fel. Ez a tör zólag, mit kell megvizsgálni a konzultáció alatt ténet azzal a hagyománnyal hozható kapcso A Nagytudású Fu Hsi, a legen feltett kérdésekkel kapcsolatban. Börtönből latba, amely teknöspáncélt használ a jóslás dás első kínai császár portréja való szabadulása után megdöntötte a császár hoz: a páncél darabjait addig hevítik a tűz hatalmát és megalapította a Chou-dinasztiát. ben, míg repedések keletkeznek rajta, s ezekbői a repedésekből olvassák ki a jövendőt. A nyolc trigram a természet nyolc alap Fia, Chou hercege újabb dimenziót adott a Ji King 64 hexa erőjét jelképezi, amelyek megtestesítik a bennünket körülvevő gramjához; a vonásokat külön jelentéssel runázta fel a mélyebb megértés érdekében, és magyarázószövegeket fűzött hozzájuk. A hexagramok felépítésének módszere egyte nagyobb jelentő Az eredeti Pa Kuát „korai menny elrendezés" néven ismer séget kapott. ték, ám ezt egy másik változat követte, amely tisztább képet adott azokról a dinamikus kölcsönhatásokról, amelyei* a terem tésben végbemenő változásokat bemutató, egymást kiegészítő ellentétpárok között zajlanak le.
A Ji King' továoDÍ t ö r t é n e t e
Körülbelül ötszá2 évvel később a nagytis2teletű kínai bölcs és filozófus, Konfuciusz {Kr. e. 551-479), aki nagyra tartotta a Ji Kinget. további észrevételeket és megjegyzéseket fűzött az ér tekezéshez. Ez még inkább megnövelte a nár amúgy is tekin télyes munka súlyát; egyre népszerűbb orákulummá vált, s min dig tanácsért fordultak hozzá, amikor azt akarták megtudni, mely lépések megtétele eredményezheti egy adott helyzet ked vező kimenetelét. Kr. e. 175-ben az „öt konfuciánus szövegei" közt köbe vésték a Ji Kinget is. A Ji King a kínai kultúra szerves részévé vált, ám nyugaton csak a XIX. S2ázad közepén vált ismertté, amikor egy német misszionárius és sinoiógus. Richárd Wilhelm lefordította a szö vegeket. Ezt a fordítást a híres pszichiáter, Carl Jung is felhasz nálta, aki a szinkronicitásról és a tudattalan működéséről alko tott elméleteinek alátámasztását látta benne. A német példát hamarosan követte az angol, majd számos más nyelvű fordítás és interpretáció. Ezeknek köszönhetően a Ji King széles népsze rűségre tett szert, s az élet minden területén tanácsot adott az A vésett kótekrtős, a bófesesség szimbóluma a Ji King keletkezé emberek problémáinak megoklésához és az önfejlesztéshez. sének történetéi tdézi fel
J i
A nyolc
LXl 2 ^ ^ 1 * 1
K i
n 3
{201}
A trigramokat olyan tulajdonságokkal és jellemvonásokkal
ruházták iel, amelyek segítettek a természet, az ember társadalom, a színek, az állati totemek, a testrészek és a világ többi aspektusánál? szimbolikus meghatározásában. Amikor tanácsot kérünk a Ji Ringtől, ezeket a képeket használjuk rei átvitt értelemben, hogy elmélyítsék és árnyaljaié a ncxa^ratnokat, amelyeKet az egyes trígramok párosítása során kapunk.
m
d.1 í e n - A mennyei vilá got. az univerzum energiá ját. a teremtőt szimboli zálja. A családban az apának, a test részek közül a fejnek felel meg. Erős és aktív, a hárűm Jang vonás a viíaüiást. ( a végtelen lehetőséget és a kitartást I jelképezi. Sííne a vakító fehér, állata a ló. A jégre és a ^a gyümol cséré is utal-
K'an A vizet, a mély séget jelképezi. A családban a középső fiú. a testrészek közül a fül szimbóluma. Veszélyes és félelmet nem ismerő, örvénylő, eróziós erőkkel teiített Színe a sötétkék, állata a disznó vagy a vaddisznó, jelentheti a korhadó fát is, amely puha és szivacsos, képes feiszwni a \izei árt hiányzik be'Őle ^z erő.
K u n - A befogadó föl det, az anyát, a hasat szim bolizálja. Lágy és passzív, a három (in vonás a végtelen gondos kodást éí odaadást jelképezi. Színe a fekete, álata. a tehén. Utalhat teherotró fatörzsre és nagy ponyvára vagy mindenfélét széilító szekérre is.
L i - A tüz, a ragaszkodó. A család középső lánya, a testben a szemnek felei meg; fényes, meleg és tiszta, a szép séget és az intelligenciát tjWözi. Kisu gárzása jótékony hatással van mások életére. Színe a meleg narancssárga, állata a páva. A száraz, törékeny fára is utalhat
C h e r t - A villám, az izga tó jelenségek jelképe. A csa ládban a legidősebb fiúnak, a testrészek közül a lábfejnek felei meg. Eröszskos és elszánt, tetve van spontanetással és izgalommal. Színe a tűzpiros, allata a sárkány. A gyorsaság és a hatalom szimbóluma. Gyorsan növő nádra, vulkánokra, föld rengésekre is utal.
K e n - A hegy és a moz dulatlanság jelképe. A csa ládban a legkisebb fiú, a testrészek közül a kéz. Nvuqodt. med:tatív és őszinte, képes visszahúzódni. mégis megragadja a dolgokat. Színe az uralkodói bibor, állata a kutya. Lát hatjuk remetének és göcsörtös fának is. amit szél csavart eredeti helyzetéből.
S u n - A sző. a szelíd, az átható. A családban a leg idősebb nővér, a testben a comb. Csillapító, de állhatatos és igaz ságos. Hatékony és erős. minden dol got átjár, akár a szét. Színe friss zöld, allata a macska vagy a tigris. Szimbo lizálhatja még a magas, méltóságteljes fákat is. mim például a fűz fát, amely meghajlik a szél előtt, majd könnyedén visszaegyene sedik e'edeti helyzetébe.
T u i A tavat, az örömteli jelenségeket szimbolizálja. A családban a legkisebb lány. A testrészek közül a szájjal és az ajkakkal hozható összefüggésbe, mivel mindig készen áll barátságosan moso lyogni. Külsőleg lágy és érzéki, vonzó és csalogató, ugyanakkor magját kemény vas a
U
H
W
■&$
i
•
K . n
9
clllcJlC-ö-IvfcíX
fc?25
A Ji King soha nem mondja meg, mit tegyél. Problémád természetét tár
ja fel, és rámutat, hogyan érdeme* Szelned a helyzetei. Bölcs az, aki tudatában van önnön lchetoVógeiiick, és felismeri, hogy a Ji King útmutatásai vcnatleoznak-e rá. A változtatás felelőssége egyedül a miénk, raj tunk áll, elfogadjuk-e a tanácsot, és annál; értelmében hajljuk-c végre cselekedeteinket. A tanács kéréshez anya gi és metafizikai kellékekre egyaránt szükség lesz, ám a legfontosabb a nyugodt, megfontolt lelkiállapot.
A szertartás
amely fetgyülemletl berkünk. Húzzuk ke'esztü' a füstön a pénzé'mé
A kérdés mcgiogaLmazása
■Ml írjuk fe a kérdést, hogy minél pontosabban fogalmazzunk
Milyen dologban szeretnénk kikérni a Ji King tanácsát? Milyen ügyben keresünk útmutatást? LegeiŐszú' meg *ell határoznunka tárgyat, hogy tel tudjuK tenni a kérdési félreértés nélkü; Fontos, hogy olyan a komolysággal közelítsük meg a tárgyat. amilyet az megérdemel. A JI King nem társasjáték, nem fog válaszolni, ha komolytalan kérdéseiét teszünk fel vagy ha valójában nem is érdekel bennünket a válasz. Vannak erroerek, akik mindennapos tendszerességgel kér;*; ki a Ji King véleményét. Mások csak krízishelyzetben fordulna' hozzá, vagy jelentős válaszút előtt. A gyakoriság igazából nem számít, de ha tú! sokat kérdezünk, az nyugtalanságunkat bizo nyítja. Ne ismételjük meg ugyanazt a kérdést, mert ez azt jelen ti, hogy nem bízunk a könyv által erőként adott válaszban A Bölcs ekkor megvonja a további segítséget, válaszai zavaros sá válnak. Törekedjünk elfogulatlan, objektív magatartásra. Ha érzel mileg érintve vagyunk a kérdésben, ha számunkra lú! nagy a válasz jelentősége, akkor a fizikai feszültség veszélyezteti a folyamat zavartalanságát. Záratott lelkiál&ootban kevésbé tűn jük befogadni a választ, főként ha az —áv, mint reméltük. Ilyeesetben inkább halasszuk el a kérdezést, mig kissé eltávolc dunk a problémától.
J
<
K
i
n
g
209;
A hexasfram megszerkesztése Ez a művelet é'taiábar három pénzérme feldobásává! történik. Mindegy, hogy az érmék milyen értékűek, de az a legjobb, ha méretük és címletük megegyezik. Lehetőség szerint régi kína fémpénzeket használjunk. Mincig ugyanazokat az érméket használjuk, más ezeket ne érintse. Bánjunk velük tisztelettel, mert fontos szerepük van a Bölccsel való kapcsolatfelvételben. Régen a hagyománynak megfeleöen megtisztított és megáldott az érméket vállma gasság felett, ugyanazon a polcon tartották, mint a Ji Kinget, és csak a tanácskérés idejére vették le őket. Az érmék mindkét oldala meghatározott értékkel rendelke zik; ezek összege határozza ^eg. hogy a hexagram egyes voná sai Jin vagy Jang tulajdonságot kapnak. A fej (a kínai érméken ez dúsabban vésett} a Jang. számértéKe három, az írás a Jin ol dala. értéke kettő. A három érme együttes értéke hat, hét, nyolc vagy kilenc lehet. így a létrejövő vonalak vagy a Jin (megszakí tott vonásokkal jelölt páros számok}, vagy a Jang (folytonos vonásokkal jelölt páratlan számok) minőségébe tartozhatnak. Fogjuk a kezünkbe az érméket s miközben 3 kérdésre kon centrálunk, finoman rázzuk meg Őket. Ejtsük az asztalra, a földre vagy más kemény felületre a pénzeket, és adjuk össze a számértéküket. Ezt a műveletet összesen hatszor kell elvégezni. Az első vonás lesz a legalsó. ugyanis a hexagram felfelé építkezik, a szerves növekedést követve. A következő példában az x jelenti a „feje:" (értéke 3). a - pedig az „trést" (2). Hatodik dobás: x x - = 8 Ötödik dobás: x x - = 8 Negye-Ük dobás: x x - = 8 harmadik dobás: x = 7 Másocik dobás: x - - = 7 Első dobás: x - - = 7
K'un
Ch'ien
—
—
^^—
Ha csak hetest és nyolcast dobunk, akkor a válasz világos, és csak el ksH olvasni a hozzá tartozó hexagram jelentését.
Gyújtsunk gyertyát, hogy segítsen a kérdésre koncenTrá!rJ
Változó vonások Az érmék négyféle értéke közül a hetes és a nyolcas nem vál tozik, a hatos és a kilences azonban az öreg Jint és 37 öreg Jangot jelenti. Ezek szélső, azaz különleges értékek, ezért mind kettő Önmaga ellentétébe csap át egy újabb hexagran-ot ered ményezve, ameiy így az értelmezés tárgyává válik. A A A A
hatos jelentése öreg Jfe. jele —x—, fiatal Janggá vétóz:< hetes jelentése fiatal Jang, jele , ugyanaz marad. nyolcas jelentése fiatal Jin, jeJe . ugyanaz marad. kilences jelentése öreg Jang, jele —•—, fiatal Jinné változik.
A változó vonások mélyebb betekintést nyújtanak a kérdés értelmezésébe. Az első hexagram a jelenlegi állapotra uta!, a változó vonások egy másik hexagramot eredményeznek, am: a szituáció jövőbeni kimenetelét mutatja, vagy segít a2 eredeti kérdés tisztázásában. Ha változó hexagramot kapunk, először olvassuk el az első hexagram és a változó vonások je:entését, azután nézzük meg a második hexagramot. és annak csak az értelmezését olvassuk el. Pédául: Hatodik dobás: x x x = 9 Ötödik dobás: x — ~ 7 Negyedik dobás: x x - = 8
A Sunból Kan lesz
Hsrmadik dobás: x x - = 8 Második dobás: = 6 Első dobás: x - - = 7
A ChenbőJ Tui lesz
Az első hexagram a 42-es számú, a J: (Gyarapocás), a második és a hatodik vonás átváltozik, amelynek következtében a má sodik hexagram a 60-as számú Chieh (Korlátozás) lesz. A meg felelő oldalra lapozva olvassuk el a Ji értelmezését, valamint a vonások közüi a másodikat és a hatodika:, ezután pedig ke ressük meg a Chieh leírását, és ott kizárólag a magyarázatot A rég! kínai érmék szimbolikus kapcsolatban átfnak a Ji Kinggei olvassuk el.
!1tt
i
i
K i
n
g
A trigframok táblázata
Ha megszerkesztettük a nexagramot, ennek
a táblázatnak a segítségével azonosíthatjuk a szimbólumokat. A bal oldali oszlopban latnatok az alsó, a címsorban pcJ.it" a felső ttigramok. Keressük ki a nexagramot alkotó trigramokat; az oszlop és a sor met széspontja a nexagrain számát mutatja. Ha megtaláltuk a keresett számot, lapozzunk a megtelelő oldalra, és olvassuk el a magyarázatot.
FclsŐ t r i ó r a nok
Tu
CHEN
K'AN
34
5
26
43
51
3
27
40
29
62
=£ 10 54
CH'!F\
ü
SüN
K'UN
14
9
11
17
21
42
24
4
47
64
59
7
39
52
31
56
53
15
60
41
58
38
61
19
63
22
49
30
37
36
48
18
28
50
57
46
8
23
45
35
20
KEN
CH'IEN
CHE\
==25 K'AN
|~33 *
Tu,
Ü
== 13 55 SUN
=
44 32
12
11
16
2
S i
A hexagframok táblázata
K . n g
1-7 a táblázat a hatvannégy hexa-
£ rámol larlalmazza, az okét alkotó trigamok szerinti elrendezésben. A vonások mindig alulról
felfelé
épílkezrtek, ami egyken a kínai jelek hagyományos írásmódja is. Ez a módszer a természet mintáját ts szerkezetéi követi, niszen minden alulról felfelé növekedik. Akárcsak a trigramok, az összes nexagram is rendelkezik saját névvel és alapjelentéssel.
£ij;.
A iiexagframok A nexagframok A Ji King hatvannégy hexagramja a Pa Kua nyolc trigramjának lehetséges kombinációiból áll össze. Bár két trigram egy teljes hexagramot alkot, megtartják egyéni jellegüket szerkezetük és egymáshoz viszonyí tott pozíciójuk szempontjából. Az alsó trigram az alapszituációt ábrázolja, a felső pe dig a körülmények kibontakozására és fejlődésére mutat rá. Ezenfelül a hat vonás mindegyikének megvan a maga jelentősége a hexagramban elfoglalt helyzetétől függően. A he xagramot mindig alulról felfelé ol vassuk. Az első (vagyis legalsó) vonás az adott helyzet kialakulásával áll kap csolatban, és alacsony társadalmi állású személyt jelölhet. A második vonásban rejlik a tárgy lényege: ez az alsó trigram magva A harmadik vonás képezi az alsó és a felső tri gram közti átmenetet, s azokat a buktatókat jelzi, amelyek a helyzetén megfelelő körültekintéssel felül emelkedni kívánó ember életében előfordulhatnak. A negyedik vonás a „hivatalnok", ő az, aki közvetít az uralkodó és az alattvalók tömegei között. A felső trigram legelső vonásaként az alsó trigramból való si keres felemelkedést is kifejezi.
Az ötödik vonás jelképezi az uralkodót* ez a trigram magva. Jószerencsét is jelölhet. A hatodik vonás arra mutat rá, hogy létezrek dol gok az uralkodó szintjén túl is, és figyelmeztet ben nünket, ne törekedjünk túlontúl magasra. A hatvannégy hexagram magya rázata a következő oldalakon talál ható, Chou herceg kommentárjai val együtt, amelyeket a változó vo nások esetében keíl elolvasni. Ha változó hexagramot kapunk, olvas suk el az első hexagram és a változó vonások magyarázatát, majd keres sük ki a változó vonásokból létrejött második hexagramot. Ennek csak a magyarázatát kell elolvasni. Ha azt akarjuk, hogy hasznunkra váljanak a magyarázatok, meg kell Őriznünk azt a nyi tott és elfogulatlan tudatállapotot, amellyel a kérdést megfogalmaztuk, és megalkottuk a hexagramot. Min dig figyelmesen olvassuk el a szöveget, s nem árt leír ni a vele kapcsolatos eíső reakcióinkat, gondolatainkat. Ha úgy érezzük, a kapott válasz nem teljesen világos, akkor valószínűleg nem fogalmaztuk meg kérdésünket eléggé érthetően, vagy ezúttal nem voltunk kellően befogadók. Ilyenkor később térjünk vissza a problémára.
1 . C l i ' i c n — a teremtő Férfias, dinamikus, lelkesítő, erőszakos Vonésok
Menny a menny felett; azt a tö'etlen a kotóf-'öt jc-ikéoezi. amely nyitva áh előtted, arrennyicer a megfelelő elve
'f
6 Marad, dlá/aíci é-> bQtöfja&Ó, fcöt&nfctefl a:bu
. -
4 3'zd kjazsagérze-.etre. hogy ra".\ Hd i :■■ ced: na válasz tá:> elől' cl a ; ne habozz a döntés Tegnozataiában. 3 Ne b*zc cl macád. ^e Mzeteojwk nekíd. 1 .ó periavaJtudsz teoirkább hatás: gyakoasokra. l ukjy liretrres, és ergedc. hogy a szived mondja meg, makor kel< cselc-kedrsd.
munkálkcdnak, s Őrizd meg benső értékeidet-
2 . K ' o n - a oeío»£a
Vonások
hogy a teremtőerő gyökeret verjen és virágoz
! összr.-. 'egadd oo c 3cics áf*al rá-rf :o-.t sondoia-s&it. S Koncentrálj a'fa hogy tjdásos igáz és hasznos szánodra 4 : o g akczz csupán érniagaddal. légy v ■-? ■ - «Má -n-nd szava dbarx müw tetted ben. 3 -t*jyd. hogyraáso^MkfisíísefWfe,di&skefeide". ne ved nagydobra. '■ Hajlífejír^n és 'ugolTasan rea^aj a kőrüöned törteti© dolgokra. ! :r. n> fetflsafcot t jcá&od ra és belső é'-éfceid fi^asztéséfe
zon, befcgadó főműre van szüksége. amily ttztQ sítja tápláléJfát. Ápold befogadó tjlajdcnságatíai, hog; feg'egyer a termőtalaj bölcsességed növekedéséhez. A föld s:
kézségek Éretlenség. állhatatosság Vonások
Ez az időszak a fejlődés lehetőségét Itírá ja szá modra, oe minden változásban benne rejlenek a kezdeti rehézségefc. Ahogy a nagocs'vek mel lett. Az új szityátáó bá'nrlyen iranysan ■'élőd het. 4& tisztában vagy $zz&. időben etke*ütheLtíd d téwltiul. Fuyddd cl c Ic-ráiiuU ssy'liéoet, égy megingathatatlan ebben a kaotikus idő szakban. Hagyd, hogy a dolguk maguktól oldód '/.'.'.'ön?.';?.?
6 Ha bízol a J K«g ujr vitásában, sikert 5 Kjsarcicz vezc*:. ha orobiémád rfl c ÖOc negotóását erőltend. 4 Szövetkezz másokkal, a* ^ hozzád b ^ r tcan osz-niéic és igazak, s minden jo' regy
majd. 3 -égy ícrutekmtő. és bízz benne, hogy ösztór&s figyeirr^t. : .. .-..,.!,.4:. l :' 2 Vár lüre'moseri a nHBdfln szeiipontbo; k>?*i*r.irc r-íecoioasrö . z dSteíepfe. de-éyy ö p m & hafa'osan KZtéft átizk az Ci.
janak meg, így fejődésed akadálya eltűnnek
4. M e n ^ - az i f j ú k o r i t o l l a s o k Tapasztalatfanság, útmutatás A tapasztalatlanság föles a fiatalság jellenzc vonása, ám bizonyos területeken az ■dősebcek is lehetnek tapasztalatianok. A fiatasag a fcertátían lekesedés ideje is, ami ugyan botlésokhcz vezet, de át is lendíthet a tapasztalatlanság okoz ta buktatáiíon. A kezdőt egyszerre csak elhagyja szerencséje; a továbblépéshez szüksége lesz egy tapasztal: tanító rányítására. és tanain a keü őrnőn hibából- A Ji <;ng f&kínálja az jtTtiatást és a növfkedésnez szi-kséges bölcsességet.
Vonások 5 No c-kaoi 'vn hic3;on. hor.cn- önyS coi - k . Ü haödj tOV&ldtí a.: lilo-i. 5 Ne égy öntet, és ne 'agaszkod, eképzeés&dhez rtríá«"á'o'i £ apasztalri a'qf^tjslenL rriit tamj '■. ■ néí nehazebba etc
i
5. Hsu - a várakozás Egyenesség, túrelem, kitartás, táplálás Van. amikor az elöreha1 adásnak., van, arn>ko' a tjrelmes várakozásnak van iu a*: ftfq& Vlos'. vá rakozásra és a dolgo< '=ndjéce vetett hited r e g erősödésére van szükség. Mini a 'elnök képe a közege eső előtt: a teremtőerő, amely táplál.a a TÍtáet, na e'jcn az ideje. Nyugodtan, türelmesen kell várnod, gyűjwe a -;reativ energiát, megőriz ve belső c-lékeidet, ami ciztos'íja az jníverzjrn :c>st. használdfelez: az időszakot alapos Önvizsgálata, és ke'ülj minoen alantas érzést, Menny
4*/
A
e
- a v i s z á l y Ellentét,
aflids kiegyensűyozatörségol okoz
megszabadulás,
megbeszélés
Belső vszály táinas, i mennynez fűződő eres kapcsolatot megzavarja az örvénylő viz. ha másova ké-nyszsrited nézeteidet ahelyett. hogy el^cgadüád ?. dolgok monetét, az un verzumma
rtett
Vonások 6 A konflktus további konfi«tust 52Q. -...-ij.:::b B«W n « b : : negszabasülni tök?. aakalnaksols.a'd-
a csatát nem lene: oióvc-. megnyerni, rnvcl a
hogy hiábavaló e
oedtC; s kéfd másol segítségé: a probléma megold ásáhez. Fogadd meg és tiszteld a nálad '/•z
Vonások 6 Profaémádrnegatóótfk. bá- nem;eliétlenO ctyan mcaon, a**ogy 'emértec 5 A viharban a vannak nyt-godt piüana:ok. de vigyáznod kefe crcblemávi még " í n ol dódott meg 4 őr.'ii fregrr,iigalrrad3lé$bi?7a::', ■_kedvező aaküíásában. 5 Ne adj hitelt neteó kételyeidre*. vé-j nyu godtan és ^egytíroeze^en ; ; > / d m«j ó-i.it«Jrr3dat. rv -.,.;.■; -,•-:.• támadásaira. 1 Valamilyet küsö hatás ér a k&rel.övőben. KészO'j "el rá. Ta'aai nyugodt és össíesze-
■\ VUf.*i Tyjgoct éseHé'.-i! -' .-T>q.
meg kétséseictől, féíelmedtől és tü'e'metensé-
-
m$\
kialakuó konllkiusod kúlsö eliciálást vonz Ezt szembenállás csak az egót táplálja. SzabaGuí
t»;
i
nál cóksebsek tanácsait.
liili - a sereg Harmónia, összehangolt tett, erő, megosztottság A soraidbar- lámacó nyugtalanság békétlensé get és bizonytalanságot szül. mivé* a vezető hat3naskcdó. igazságtalan vagy gyengekezj. A natíseregnek erős veiére van szüksége, aki együttérzésévei. határozottságával és bölcsessé gével vív;3 ki a tiszteletet, Megosztott sereg let té . rrivei táccrnokod nem mutat ; ó péídát. A belső harmónia h anya kapcso ataíduan B tü'ést eo7hat. Tarts ki szilárdan céljaid mellett, és m j tass oéidát cselekedeteiddel; így másokat 5 el-
Vonások " J c;.->.-tt:■[. dec&ántéivel tel gon dolkodnod rajO, hogyan éned c a$&e-ee-re-Kö! s/emberi fnegterlás sorén ;égy megégő és vsszafogott. 4 Csaxősszetanő frcn-.:.. meny:. 3 Ör^d nog cszinteségsoít. irtegriiásode: f^ fái i=n értelmezett tekintélyedé:. 2 A vvzsto « követői fcezett faelcku: kű cicröi •Á'ncsatós rqfcri meg o c w á i 1 őnzd meg ígazságosságccai és ?o/.«res visetkedeseaetT
6. Pi - az összetartás Egység, kötelék, együttműködés A hármon'a - a fÖííbe szivárgó víz - jó a-atist ígér. Harmonikus egységre van szükséged a ked vező ereSmény elérésénez az önmagáddal vagy másokká kiala<:to:t
^igypla
neg •.■iseikedésíoetésteneioet, szárai rnege'Ős:'.íie;ed tólelékeíoet Ősznte vagy? Erftroé-v..ben lenn, nem azt jelent, hogy bárnit niegtenetsz. amit akarsz. Ugyanakko-
biakcan so'K'a vineted.
Vonások
6 KÖrCttekintöeri ha adj elíce. oe labczz »szövetségre Kpni 5 Ne súltyeds odáig, hogy efészakka! \igy hízeigésse urtsd vissza, aki menni *kat. 4 Légy crnöcad. ^? féj kitrutatn qoi ;: ta-dat. é-zés-: fkU 3 Légy elcv'gyázatos. ne csatisfcözz ciyarokhoz. aki< tévútra v.höiek2 Ne hagyd, hogy alantas elvek meomgessanafc: ^ átsíathatmó^a nwi p' aflnjit I Az őszlrteség n anya - fragadban vagy pnísakka izemben - az egység rr-e^boniiásához vezetne:.
J
,
K
.
n
g
flíclílő ereje Türelem, erő
Vonások
Egysek felísmerk ugyan, hegy ki vagy fe T Í I képviselsz, ce ez nem elég a problémamentes előrejutáshoz, Távol áil t&ed. hogy erőltesd a ::.■•; fó amúgy is csak cajt okozna. A Tejlűűés egyev=n nődja, i a f£ ismered az akadá lyodat. és óvatosan eltávolítod őket a?ft-.■: kabb hosszt- távú terveidet tartsd szem eteti,
6 A s kei a küszöbön 5:1;ragaszkor;j a he^es . Gy colosa*) nem marad e. 5 /ószerencséd gya*apodn' fog. ha másokkal is rtv»gosz"cc: 4 Kerüld az öv./ ég skko- y r» nem ianüs''-anc-k rántaékeRlS megértést. ■-- - - : aéteágéitlvagytűteírfl magabiztosságod az Ügy eröltetesé'c csábít-
mnt a p llanötryi öömöket. Fejleszd magzaton az alkalrraztorJási <épességst, a türelmet és a tárgyiíagossigot, fogadd el, nogy önmagad az egyetlen, a m : mnfebBts frfenny
f£
1 0 . L u - a fellépés Körültekintés, udvariasság, egyszerűség Olyan, rnimna -/alak. a igris ta-kára taposna, vagyis átléoi a hatért, és bántóan visekedik. ^égy kö-ü -.ekíntöés röértéfcíStw. H Í rrjrcorral és kel lő alázatta1 viseltetsz az étet yoigaiva ■■-^■■'--■i a legveszélyesebb heiyeken is biztonságban érez heted magas. Őrizd meg tetteid és gondolataid egyszerűségét, s mutasd meg. ami bemeri rej lik. ígyszérrítnatsz rá. nogyotyamakfogadok ei, amiíyen vagy. Ne alázkodj meg a náiad ma gasabban lévők tfőtt, és ne hatalmaskodj az alattao álakkal szemben
4
ez a sfcei
1 1 . Tai - a Léke Egyensúly, harmónia, új gyarapodás, jólét 3első harmóniádat tükrözi a tégec körülvéve oé-e. : e ű a fóla nyitott öeál:TOítsag'a uta, aiu a menny bimbózó lehetőségek
ti&eotty
'
.
:
■
'£ elárad; kijárd és e'-kötee;<"n be sö £(«#■ Sitt, ^ne-puíká'3irúTdííif'endneíű3I A türeínetieriseg kétségbeesést és elnariartoűou cselekedetekéi szül, ami ogyá iaIán rem -/á íi javadra
Vonások 6 Az ga?> sikerhez *ezetfE út mfe»gs4g§ eg■2 ácc otyar ^entcs. nim maga az erocné-ny. S tégy nataíozcu és SfczáM ö-i-ragaddaí S2er»cen. másoiúai ne tegye -tétkezö'. £ Me ócesauezz nehéz reiyzeletfes/ hkátsb kerjtí Ötet 3 Ne becsű d u ie magad, se <épe$séyeidet. engedd. nogy a dekjűk a mag j k mósj a i -"ejődeaek 2 Tisztában vagy vele, (W he:yes és n i o n a kétségek é* kérdések C33* öajjl boswk 1 J3r> konnyecén. cserSes maqaöz:ossággal és nggyf.v—■ 'rxjy naladáscd zc ■"-.
Vonások 6 A (öszerencs? . . :vgy n( ,on a "3narás tídsza*ana<: Nyugalommal 1&-. gaddá tú-.íitC-Jt'-i'L 5 Őrizd meg besö nyugel-nadat é$ töreíraedet; a coígok íe^ödese wdwzó Tányba nálad 4 >íe dicsekedj másoknak és ne pró'oéld tW_ i őket. tMfi ez buínscká'a vc-jc*. éretek. 2 -egy 'woylekC ». t r--;i T« •■ "_;'--■'.. hogy a fűszarencse fjtncinályüir:»J fték 1 ^3la'0:C^t^ag';íi vonzó mások számári Fogadd jő szivve-" ezeket a eaibe e ■ ■■ r n t f ^ i k o d j ve'ü< közösen.
1 2 . P ' i - a megrekedés A fejlődés hiánya, korlátok, stagnálás AP'i a "a i l l j -ord;to^3<énr az alkotó távoza sát éi a befegadó felemekedését jelzi. Véget ér. a szerencséié rozat. eljött a sragnálás ideje. Az előrelépés hánya azonban nem azt jelenti, hogy aboa kel hagynod belső értekeid fejlesztését. Vond le a következtetéseket, és ne küzd a h "■ teo állók ellen, mertezzelcsakazöerew^
:
veled. Vcnii; vissza, és hggy benne, hogy job ban halasnak a dolgok, is kila'tasz a helyes magatartás mellett.
Vonások 6 Ha tszta szívvel és őszinte szándékkal; le-feze-, megteled a jószeK-rcset. S ^casíkedj rnasasabDrcndű eveidhez. ^"ős"so meg beíső érté
I
13. T ' u n g jen — az emneri közösség 1 fpyüfí/nü'röc/és
céokért folytatort munkál kodésl. A közös mun ka megkövetei a n y ű g ö t , az őszinteséget ás a korrekt viselkedést. Ha az embereinek fennta'tásaik vannak egymással izemben a csoportot: b*rUI, a colog nem nvjkídik. Le kell kisdered elk-nérzéseider, na tolytafi akaroö a munkát, *ra
£
1 4 . T a y n - a n a g y b i r t o k l á s a ./ó/éí, ÖÖséc?,
_'JSho^íOÍGl.
) Arho.t, bogy egy csoport feirrriaiaonás son, nyili vísekedés'e vai wjkség 3 feJek födött.
megbecsülés
vonások 6 Maradj szerény « alázatos, így nagy faö■ ■ :
iCd o t eriyekbei1. ?d
• -el
&
6 Bekosvönt a jószerencse. ha teles szível magashoz eteted a 8öks taníú.j! S A rjeipieie-< e-. | - iloköteékekefezakíthatatJanűk. btft&sz&ft 4 A féfreenéwk bajokhoz vezetnek icbb szétválni. mirtfohtatn a veszt\',> ■ : > .-iiiatUfiíág érzéís. Szét zúzza a szövetséget. ha rcn sz&lel megofóás. 2 A péftcskoclas és szetrízás a csoporton
(gaz szándékával <öv*tve nagy bőség idősza kához érxezlél.
n 9
Vonások
Az egyenlő feie< fenntartásom ós ttkos Ügyteté* néfcil kötött szövetsége tesz; lehetővé a <ÖzÖs
.
-
■
:
5 Nv
■
■
»gasjfa3ÖástsS(,merta
vag/cr béHyűVáY&Hf 1 Ne engedd, hogyaz önteltség és a feisőobrsndúség érzése ha--: aTÍtar mefcéd szegődik 5 sztMetKse
O l i ' i e n - a szerénység' Nyugodt előrehaladás, rendületlen fejlődés föetedj
arra, hogy szegénységed megmarad
jon. A fötd a att lévő neyy képe a mértékletesség és a belső énfejlesztésénekszimbóluma. A sze rénység azt jelenti, hogy meglátod, T Í a jó és a helyes, és következetese ennek lényében cse-
Föxí
fefcssfc Ha fenntartod '.joatossagodat és a ne>yes úton jársz, a Bölcsét és belső éneoet össze kovácsolod. így megerősödve alkaínassá válsz 'é, hogy bámiilye-i akadállyal magasztosán nézz
~
^ ^ ^
szemoe
Vonások 6 A váróban szcény embe- ismeri a helyes utal, és képes kövein azt. 5 AkaHvJsni nancjMiye/rod k* ' ■
......
_.
. . .-
4 Tedd atut térned kei. csendese nyan ás tiszteletté 3 A szerénység srken esfigyelő1r ■ tqea, Kevá^önhi^éésőn^igQ iá 2 r cli:rrc ikü«nrtoie -iiáíii^yt-i -^!- *- wségei. enrek meg-'etek»er keit reagáhoó. Az ősZ'r.:-> sz*íé rjség einyen jji^i-n^i Meváq hé'áí cse e
Hegy
16. Yu - a lelkesedés Energia, lehetőségek, támogatás ICédve^Ö időszak a-ra. hogy ú. dolgokba kezdj.
Vonások
Határtalan lelkesöűésed eiég erőt és ene-gát
6 .Az CP2ÍS vécyonból fakadó leftBSCüléS «e-
m-úji ahhoz, hogy átlásd helyzetedét; íendúletec maso
b Nézz magadoa. fiog>- d t JSC comc-c. benned van-e ó 3 4 a nega-^oo tszta Idéssoccsoöc* site< rel |;:r..' (crek^seidí:?n 3 TLiood. m a legjobb, megb&ha&i sajál r^eteé&sn 2 Szem c'oi: -o! ra'tanod, i r i .i helyw Pró bád reáSsan létnl teentifüdfet 1.6 n^O'k-í. sombenl I n n i - bod M i ■=-■
•218Í
I I
K . n 9
17. 5 u i - a követés Elfogadás, öröm, követés AJi King alapelvit fiam más, mírt jelenlegi hely
Vonások
zetjnk elfogadása, rmközoen hggadtan reagá
& Ha elfogadod a Sötes alapelveit. mindig időben megkapod. arri-e szükséged van. 5 Ha hú maradsz rtógadhoz. síke'es teszel. mert eJnyertíO a v-légegyaiem támogatását. ■1 Ne engedd. n o « tejadce sz& íjon a hízel gés. véoy eínonátyoi-*:.; nv.-j'iátásodsi, 3 Ideje eH-álroo ar olyanoktól, akiknek Asszébangotri beHö meggyÓTödésedoe;. ;■ A> a'jf-tás viselkedés siketté :esz az okos embere* vagy a Bóks szavatva* nemben. 1 Váratlan helyekről e/*éftei 5 cölcsesség. Légy *5rte*iiL.dó. nsloass meg miftdeh&í.
lunk az eseményekre. Ez a hexagram ntegnwtaija azt is, amikor benrün
tudd mu^tní az igaz boldogsághoz vezető utat.
Ö- 1 8 . Ku - munkálkodás az elrontottim Törés, hanyatlás E? a jel hanyatlási és romiast jeent A nexagram a hegy lábaira! f.'ijó szele: ábrázoU. mélyen gyökeiezö zűrzavar. A helytelen c-képzefé&k, a hibás viselkedés k-javitásával azonban lerpinséq nyílik n?lyrehczni a dolgokat. Ehhez prös jellenre és határozott lépésekre van szük ség, ám mindenekelőtt a probléma okát kell tisztázni. A kívánt eredményhez a medtácw és az Önvizsgálat vezet el. Munkálkodj setfeflyeg a hiba kijavításán, és vigyázz, nehogy vissíaíérjep.
Vonások
6 Lehet, hogy HÍ igazság ir.\av nal.advá olsztgetefesz, ám ez ner. iart őrökké. 5 Mások s évtofck, ne-'/ letye afeJW'Mi l w r i a d o l ^ G ' , bt ■■"■: ■-,f segítséget nyCjunak. 4 fogyatkozz a zörzaya.- megbüntetésével, kerü>d el a -.avásfci szé-'-u isj 3 Sitéfcöiégss viselkedésed összezördulésl o. 2 SzeTd atinaiatosságga veed fel a h3-cot a nanyalással szembe-n. 1 A tefüatiás i i f f l : ; egy :
Szél
's
1 9 . I.in -
a k ö z e l e d é s Előrehaladás,
növekvő
erőjóakarat
Ez a bexagram megmutatja, n-i vár rád a közel
Vonások
jövőben, •> te milyen életre várhatsz. Hamarosan
ó Eijicr.té! a '*ej:5désrwk ara. a sz ntjero, ■\ci képes vagy másosőr segíteni. 5 Ne kétefceej segítőbe képe&^efttón, hagyd 5ket csee a nehéz : - Jobb r^ptw-.i "•7Ín'-h«-;7. \ nénye* szc-fíTísésen aidktltak, ezért úgy érzed. e-ól?^iiések rélkül fejlői ne3Z. tégy
jó idők kjszóntenek rád, s bárniilyen vállalkczásba foow. sikeres leszel. Ez a7ért lehetséges, mert megfelelő belső nyugtomra tettél szert, s a magasSöb erűk segítő szándékicai kc?eleunek feléd. A dolgok csdvező alakulása még nem ok Önfegyelmed oih&nTeTéíér*, Ha n^m ügyelsz. 3 megtorpan, jöszerencséd etífari.
4h
2 0 . K u a n - a s z e m l é l ő d é s Elmélkedés,
megértés,
A szemlélődés és elmé'kedés nyomán a Ji Kmq sh-ei alietod részévé válnak, s képesteszeimásos szemét is felnyitni. Az unverztn terentőereje kjismerhetetlenjl nű<óoik. tjdatos szán dék nél&il oefolyásolva sz embefeksr és hely ieteket. ízt 92'erota oelsö tisztaságmelettiaíhatatos titadássál lehet elryerri. 'gy a? egygé mes energia ez én kisszerj szemléletTód;át toleranciává. ;úro|emmé és megértéssé változ tatja at.
Vonások - -,-désed álla; elérteo magadban a kivár: urednéryt5 A sz«-iiéi5oé5 megéftöfaoé tesz. ám csak gyakorlás j i á " viSk bcicwíséggé. 4 8olcsességcd pozitív tifflass^ var másokra, de sen-nt seni siíbaS társaiora sr<etned 3 f ■ég tudasos vagy ahnez. tfa$ felismerd, na rem megfelefófe&eísfcet kapsz. 2 Neváro. hogy natar^as u9fásókkal ha-a'dhjis? e ö-e A fo Gy tegyenek.
K t n g
>
11.
S l i i h l i o - a z a k a d á l y e l t á v o l í t á s a '/iíágossíg,
meggyőző
erő
■■-< a n neoakadályozia. hogy a Máj loíéreleserr becsukódhasson. i K gátolja a táp'aíkozast Ta lán helyiden rragata-tásoaai Kell kijavítanod. üszténlátaya van szükségei), hogy felismerd a problémát és erői elhatározásra. hogy á.vere
a b á j imádét,
szépség,
&
Vonások &Amak»Q ragösfcodás s£3yos :'■■.■.■■■
:
■
i
.-
■
:■
.
á £3/ri?g orcbtériával T ' v •náípd ~ari(é tényezőre; de ncrn senéfíi u - v báj iUíka;j: . te eddig fen - -1 -1 íéf elén é
egyszerűség Abá. i e n más. x-ht tökéletes nytgalcr, szép ség és egyensúly. Az icazi báj a belső harxóná;
bc, aazatbó! és elfogacásbó akac. n g a ranls szépség a kúsö negieeiést hangsúlyozza, hogy az ér xecv'éber járjer. A ba a ranriészet
Vonások 6 A - j scségek hamis; ke-: ^:.;r-,~. & Igazi báj iá - ragyog 5 QsszpopSKfts az oszinteségie és.az egjf. gre ne d vagvei ■ ceczés rroStó^n 4 Se próbál, e^ógözri r^asckai -;jfei c-1
negryilvinuasa. e'őtsszités nélkül szepso? Az igazi baj és szépség bi'iokosa &z, akt nex, esibítari a*ar. hartfni az egyszerűségei és a Bölcs be só igazságé- fejleszt magasan - természete 3 szegényes rtfUé-fiaton i< átragyog.
*;7f'J
2 3 . P o — a í c l N o n i l á ? f r o . kitartás,
tureiem,
3 -n.-y t-: . )dbeo-iari, dene ■■;?;«. seoi ónáéyQ.. 21anurjÁegi ál -.■--■■■ égsfcpji. *«&• fóisnerd a feisaA aün rojtáző & I ■ j-fgec irtassa n e ■ -ló utal
várakozás
Vonások
Úgy tűnik. minden borzasztóan ÍCSSZU alakul, öo nem tehetsz -rást, -rfint hogy dacolsz a vhat a
töretlen cpáriimjHal a jebb któk tele.
Ha megpróbálod bröíyásohi a helyzetet.
cszk ehCzödk a ksdvczötci idöszík, mi*^&l
váínak a fe "eleiek.
éned vágya, hogy keiben tartsa az iraiytast.
kodj a heíjreseh-ekhez. tc^■ ■ vSizeíri 3 rciSz ŰÓ-S^.J _ STárfeki^• - rteKett Nea^ódj. ha nasc< r?sz»i'l izerrbt-rá Uii lapa 7 Légy l ü e r*e~,. terCká a aeavauciast. A
ríúzódj vissza a Mrev'saötlen kórJlTiényeí közjl. váaszc a ;Jrelmes várakozást, így alkoióe'öd a kedwzö rán>b3 wrel hey';eiedc:. l^gy eto« es f rrWzdfthatíRbn, iiinl a r^pgy, állj ízíUrr- ábbal a heiyss elvek talajár.
v i s s z a t é r é s Vá/fo^áS, fofőutópont,
- KÍ^KZ-
"
■
■
a
.:
-
tem ?5 tetK-gbíj; -. . . . , . , Ü ^ I - L*Z. réssel Adclockí -io i'áryba k^ataCnak
fejiŐdés
Ahogiteft a :él napfcrdulc a Nap u'alnának
Vonások
riazatértéí íiirceti, úgy- a egnagycsb sötetséq
■ ■ - -.- ésnett a rossz magaiartásferirá* kijavitásaiík 5 ATV.'ITV bor &C££áiialC>l f d <éri?d v\«;eltiiaH, tessz u:~r ársz 4 Ha saát uada; )á'öd. sokakat meráni-. :-: a;Oi ne;; íoqn*-: érteni. 3- A vitázás ic-^'.c lehet Sn .'■.--r,.'ossz 5zokása«dhc.z. 3 SKer e pieraű 2 tégy óvatos, -«+ogy bfiszka^ged negeátoíja a Tiascktc-I va»ó tartla^i
•dcjzakát je képező heiaura'n a növekvő szeren cse köze'edlét ad.a hfeiW, Arra is emléfceítelni akai, ftogy ha fltmtóalásra van w jkséged. a be só igazság -'éryéi keil keresned Az évszakok fetartóztatiatatlanu követik agynást: ffi is kÓVESd a szerencse és a baisic-ferese hullárrzását F gyelj és várj. á r i g a dclgck saját ternpciii-; sw ónt [crnek leK'ffi. Erődet akkcr'a tartogasd. amikor helyzeted kedvezően diákul.
Viltámlés
6 He log attau aaal. ar
fej. la etéua » igaesag és S ^ n teség t^árcl. rvelc.^ títzottaq c'-^votoerial töft
i220:
* i
| i
K i
n g
2 5 - \ l ' u wang* -
I a z á r t a t l a n s á g 4 jelen pillanat,
őszinteség,
megérzés
Az artatlínság pusztán a jelenben é. akár a gyermek, aki nem gondol sem a tagiap/a. sem a holnapra. Az ártatlan gyermek eíícgadja a beles fe:n<Ütt i'áryitását, és nogbízk benne. Fej leszd ki Hígadban a tisztale|>cűséget, hogy ne Vánkos Í jövő eseményeire, és a múltnc? % kötődj., ne ragaszkodj se a jónoz, S Í a 'osszhoz. A pjszta lelek, a felsőbOrendü én közvetlen kap csolatban áll a teremtés töboi aspektusával. Ha folyamatosan táplálod, ösztönös megérzésed Villámlás
Vonósok 6 Ne erőltesd a dolgokat, ínfeább lépj hátra, és engedd az igazságot kiocrtakezni. SCffídr.. ■ -'JÖ: és elfogu atlansagodat. a p'ob éma megoldódik magétöl; £ Légy őszinte iragadtűz. Kövesd a Bölcs Útmutatását 3 Maradj nyugodt. ön:d meg aratiansagodai, OOŰV ttf vshesc a fcii-tDi ^ küal&zéfi csévél. " 2 Feieötozz el a múlt ribaról, ne tűzz '<\ "étokát I Bíz2 öszterteber. mert a megérzések a íozmoszbó! áramiaiatí feléd.
áramlása tépesse tesz ^á. hogy köves! a 3ö;cset
A 26.
T a c n ' u - a n a g y í z e l ú l í l ő e r ő Lelki
nyugalom
ideje átültetned a gya
és síitog-fa'.d"Sd-
goö megőrizd. Ragaszkod] igaz vaódnoz - a hatalmasok erősségéhez - és teknisd tanulási a nehézségeket; fejleszd megértő tetteid, gondolataid meglisztilásáva ft támadások i'igy emberektói jöhetnek. akk ta'tanak spirituális fejlődésedtől, de saját bensődből is: iégy éber.
27.
J i — a t á p l á l á s Fegyelem,
elmélkedés
Vonások íi Hefyps nse > - . ó irányOÜ teret az alkotó energiákat. Skerreszámíts. s Ha vágyaid vezéri k tettedet. leki nyjga mad tűrést szenved. Légy nyugoo: és szenvlet-i 4 Erős érzelmek aSap,á«i ne esetekéd), It.dn: luycd. rűfcfli föne-a tette* 3 Óvatosan és elszár^n haladj dőre. még pfödémák áKrafc eBlttd 2 Ma'adj tjrelmes. és őrizd meg ensrg U :;y nagyobb hasznukat vehesd alkal mas időben. I H Í tü
Vonások
A hexagrarn kepe táplálékra váró nyitott száj Ahogyan a2 egészséges étéi táplálja a testet, ügy erősítik a elket sz egészséges tettek és gondo latok. Ha éned vágyai éitetnek csupán, alantas lelki tulajdonságaid erősödnek fel. Meditáció út ján viszont képes vagy eijjtni anhoz a ryjgodt, befogadóul aoothoz, amely lehetővé teszi, hogy beléű áramokon a világegyetem bölcsessége. táplálva ragasabbrendű énedet Sugárzó bé kességed és nyugalmad másokat is pozitívan Wiámfés
>&
Osz oróí
2 8 . T a k u o - a n a g y t ú l s i í l y a Nyomás,
növekedés
E?a hexagram szinte elvise'hetetJen nyomást je lez, úgy túnik, temedbe majdnem oelerokkansz Érthető, na kisértesoe esel és menekülni akarsz, hogy oltaimat
dozat, de másoknak jótétemény.
■ r.asen fordulnak hozzád, Marad.. őszinte és alázatos. *■> t*.5^iisd önfegyelmedet. és kövesd a Bófcs tanításait. meot* segítíéuL1. i -A.I-I j rftá soknak. 4 5egitseget kapsz ha megfelelően sutatsz a táplál*-. 3 ha csapén vagyaid éltetnek, sosem találsz fceJégjlés:. mert mi-óig akad ú-abb megszereznfyato. 2 Nemesekre! reméí 'ác^aléfcot, mert legyencOisz. és balszerencsés leszel. 1 Megvár mindened, érvre szükséged le: . ■:-t--=fd:-rhev-eteddel.
Vonások 6Etíza
Q20
AA_ 2 9 . K ' a n - a mélység' Mélységek, kétségbeesés, veszély, éberség '■- v ',-'""'' ■-"; rc^^hbdenalasirányábafl hátad a mennyektől egészen a tengerig. A megkettő zött »tf mélysége-; vétségMcsést tükröz; érző meid erejénél: engedv? veszélyes szakadékokat teremtettél, nogy kcr
iá-
3 0 . L i - a tapadó Függőség, szenvedély, éleselméjüség, intenzitás A tü-z meeget, világosságot. és eltagadó heves séggel lobogó egyszerű szépséget nyújt. Léte és ereje azonoan a tatul ' j g g , ezért szenvedélyesen ■agaszkodk nczzá. Eicben maradásod is küsc dolgok függvénye, á r étezk egy másít d'merzó, ame-iy szenvecéllye! tölt el. fcz nem más, mtnt a teremtés többi 'észé/ei kialakított spirtuálts kapcsolat. A helyes elvekhez való 'agasz
&
31. Hsicn-
ráliatás Harmónia, közös haszon, egyesülés, udvarlás
Vonások 6 felemel f-i' *v?ri veszed tudomásui: amit tudsz. •letyei- H3iig*>s s v r . . - | 5 Akto' va'kvakVa Tnöen. ha el.c-r ^z fek_*- Hagyj *-i i II.,--MTT-K ^ Gorxicá'-^t-Jai cs tetteidétjdcmezzcSé$ 'g-.-efjöávj . 35 lehet bármíyen rrozdual. Hyzóai vissza d mctfdüatlansácjoa, é? -á'j. míg ■'elCi.kkön a; megeídás. 2 Uii
Vonások - f még w t d k j nyugtalankodik £ ?tsz csak eiö'e 5 Légy alázatos, és focaoc el a mogpróbáltatásofcat Így méléd áll 3 jfaWWVsé i~ A kitárta; elnyer juta mat_ 3 El kei! feladnod, hogy rntpeenpeli síérksül a maga oe.e. így o>ztosth3toci zavartalar fe Icűésadet 2 P4e neserecj e. de re e Örvendezz tú'sa-TiéWetes«éged rnegnímóksét. H3 túró vágyaid'a halgatsz. szereTcseieiséa é-
Vonások
íz a heaagram valamilyen új befolyás közeledtét adja nírül. Összetevői, a trigramok a narmacík fiút ésa harmadik lányi szimbcNzálják. ez udvar iast sejtet, heyes cselekvésre van szü
_
_^_
Hegy
'$-
6 Engedő, hogy tudásod tetté váljon. HatáSakÁ r*yy:;bt).. r»r a | -'■■-■ - -krwk S Erős akaratra var szúkséged. negv megSl £ú be sö Kja/-<>íc: •-■kjwlírod keli. í merev. 4 Beszélj és esetekéd; oecsu ctesen, így jc natást gyakorolhatsz másokra. 3 Vágyakozásod eftanarkodott lert^- ■■ íozö céto
vező befolyási gyakorolunk másokra, fenn kell
ledéshö kfefe
tartanunk elfogulatlanságunkat, meg kell Örz-
van szOksegeC- Ha most cseiefcsze. oaisze-
i;-nk tel;ességúnket, s a belső gazság és a;ázat állapotában kell
1 Kcnnyebcen étered a síken, na w
3 2 . H c n e ' - a t a r t ó s s á g Állhatatosság, előrelépés, szívósság, erély Krtaaásra van szükséged, ami áll háta tcssáyot és
Vonások
jó állóképességet igényel Fo-ya'nodj a nyuga
6 Ónzd meg nyugalmadat, maradj í je e *■ ben. Engedd vCködri az urt^erzur anergiéit 5 '-iag/yrwo <-^i. n^o>- míödéntí a ntíga rród.án, s-^át tapasztalata V : t^n.lo-i. ■1 Nem ! ccod megtaiant arrit keresel, ha rossz módsze'ekke). fxesz nelyeken lutalsz. Í Ne mérd magadal Tásokho/. ut*ion maraoj e'ös és meom-gathatatan 2 ő^tonos megéléseid keresztúiarjírlanak félőbb "éneden. Bízz berr-u ÍJ tú' sokra szánííi-j.' nam* csattdss Kcrcentráj a jelerre
lom. az alázat és az őszinteség Ö'űk erénye:he?, így ake*! érhetsz el. Leietséges, hogy bizonyos változáso
Síéi
'.222
n
9
Az erő megtartása,
nyugalom
A kffzmikjs cnc-rg-a :?rmészeténs2 hozíátortczik a hüjlánzés, amit a tsztán látó ember felis mer és elfogad. Ha beköszönt a tél, a fa nem hajt Jj iewiexeT. hanem visszavonja erejét, úgy vá-ja a tavaszt Amikor rragasate erő* iwftanat támadást ellened, legjocbai teszed, ha Rgugűdl mozdulatlanságba dermedsz, míg megszere zed saját erőidet. A hát-á'ása keHemetenségek elfogadás;, stratégiai v-sszavorKi'ás. előkészült egy kedvczöftb időszakban történő etőrenyo-
Vonások 6 Jó; tetted, négy vissz^vc: i roegnyíBk előtted 3- új j Megtapasztaftac 3 natrálás bo esessék ét, sefetadj hatarazoflan 4 A nyílt rregnátráíás csak -nsgwősít léced -dd. ncgy kétségbe vonják s viszszévofwáshoz való jogodat. 2 Ha e-Öszak
Hegy
$±
3 4 . T a ckuane' - a nagy kataimi* FrŐ. menny Vigyá22, nehogy a2 Önelégültség növekvő eö periódxsában. A 8Ő!cs n ndenbei támogatni fog. Ha a helyes elvexe: követed, es gyakodoc a türelem, az alázat, a szelídség és a2 elfocjJ allénság erényét, szövetségre léphetsz az univeizurn teremtő erőivel, és nagy dolgokat éroetsz el A szűkszavúság, a ő időz'lés, az egyensúly jó segítőid. Amennyiben háta nádat félreértelmezed. és. saját hasznodra aka'od fordftatff, lacy balszerencse ér. Menny
-ff"
3 5 . C k i n - a k a l a d á s Előrejutás,
virradat,
emelkedés
Vonások 6 A mcggondote'iír elS^nycmuiás bcnvűdaámai fejlódéspd útjára állnak. 5 Néha szkjcrjnac kel férned, de ne vícd iú .'Hibí * búnteíéSl £Ha n i fáradsz efröföez, az eltenáliás .csszecnflt, Q fád köszöni a jószerencse. 3 Okosan használd vel sröioet. no icgy UA* törő kos. Ak*or kell efá-ehaladnod, amikor megázunk az eHeneli3s 2 Szeld kitartásodtowáfabielőrelépéshez ve zet. Onzd meg fegyolrneűet a kcdvezöba időszaksán is. 1 Mepröoalo erőd bevetésével k;p-iV./akc:ni d döntet
Vonások
A föld felett világító tü* a napkénéi szimboizálja, és-fiagy előrelépést jelei A Nap erCfefiftés nélkű'< halíd az égen. nett a aágegyeter ter mészeti törvényeinek hatása alatt áll. Megérté sed és befo/ásod növekedése ugyanilyen kónynyiivé válik, ha nem felejted el, honnét száfT-aik ^gycgSsod, és f\üer\ kóvetec a Bölcs útmu tatásait. A felhők elnonálycsítak a Naoot: itéSetec is így homályosulhatnak ef. ha önző céZ ^ 3
Ickaltóvetsz.
fotó-
iy
goFÚ bárásmód. mások leckóztetéso visszaélés az etóvd. SA fejlődés ne*n mndg éwever-etö. ám ha Tárgyilagos maradta', maris nagy ?lőrolépést W t f l . 4 Ha e'Öde: önzc cé;okra. vagycrszerzésre használod, kzfex&eocseét. 3 A segítség elfogadást nc-m a gyöngeség bizonyfléfca. Járj tovább az igaz ú".or. és Icgy hálá-s a támogatásért i \ p add fel eVeSei semmilyen egvséa ér dekében. 1 Ugy tü-ii. ö$ddésed lassú, Őriző meg hí'.eoet, es az e'edrr-éiv rem marad el.
3 6 - M i n g i - a f é n y e l s ö t c t i i l ó s e f/nyomás, öeted fi?/íy A föld a tC? felett a naplementet jeUépezi Ez a sötétséghez vaiö közeledés időszaka, amikor csupán a ;dsö íaoyogás világit. Ez a ragyogás vezet tcged akkor, ha elborítanak a nehézségek Ne ess a gyengeség nibájába, ne engedj az elke seredésnek, inéi íagyogásod
Vonások -■^'kod eií'sen azigaz Cihoz, és e'Ősöcj rr-eg eftiatárczásocbar: :iéd a győzelem. 5 Nem bú-> eft^teeed i^aá &n>de\. azck etc^. akik vesztede: ak^k. 4 Ha löbme(«l. nogyrosszúton jársz, kéoesleszo ctc^n 'O'Ú CV. trataoni o
N
3Í C h i a j e n — a család Harmónia, bőség, erő, egyensúly Ahnc?. hogy a család s kexsen működjön, stabi1 ŰWWSÖft^ eres £8 osrhte vezetőre, valamint harmonikLS kapcsolatokra van szJkség. Az ósz szotarlcíás a kölcsönös szcetetber, tiszteletben és hűségben gyökerezik, ezért fontos. nogy a közösség jóétf tanti vágy az egyéni érccok 'cte emelkesjer. A if-lycs elvek, az elfogadás az a'«á?at, a szegénység és a szelídség kifejleszté ^■ítY
H
^
^
Séwi lehet f?lepitori azl az alapot, amely képes fenotattyní a? egeszseces- és erfis emberi kap csobWfcat
/
*
&
■
:
A? elleniét a nézeteltérések sói fakad. Ezek Isg fÖbb okő az emberek, kgönféle helyzetek és esemérysk /jly.i.éyvl ^fepján \\& me^itéláM* HA
2 '.>- tégy -: ■;■■■- ba '■ U» a I TOzz ki .üágcs céiekat ha isrne-iec hatófaWai szabadabban mezoghatö I Stötá k
efós kapcscat kic-ontaoczasat
fáí'eérleíj a viágegyeter mgxobésé!. Ne alj a/
előtte szK-edet 'iemscKara hasonló r i kodás j emberekké ta^íkezsi. 3 Cgy tü>i< rn r.tra a kö-íi neryek c>szefegsaftvofoa eHened de-nindter i "•*' Kexesd a tanítást 2 Megértésen csak úgy isfriet ! s i « , ha -rátol ta vári* mindennel és mnderJavel szemben. t Fogadd eí d íejtenéry-íwei. Almok, embe rek után re fuss, mert csa< elűzöd cV
negatív -íczíáal ást. M rder, ami megesik velec, helyénvaló taijiásod é> lelki fej Ödésed
3 9 . C l i i e n - az a k a d á l y Gátak, koriatok, ÍCildSZ, tiakddás ü'-a ebet rajtad az öreajn&at. arnkor akajá!vc*»,'i találod szemoen nagao. eseteg e'övel p-óbelca leküzdeni azetat üz csak megnehez-ti a polcodat. Nem szacad érzelmeidnek engedelneskedr^d, mert gála: emelsz a :elsöbb ered től szá'mazó seg'ség úlába. Nincs értelme má sokat ■jédolioo kelleneíenségeid miatt: kérdéÍO«J« oentoobó- foged megkapni a 'választ Legjobc. ha visszahúzódsz és ónvizsgáiatct tartav. Deiftsö <,ran íeB váítoztaTrod. Kérj taná
--?•
Vonások 6 Fer-ysgeive érzed magad társa** vagy az étst 'észé'öl. a n ic-í-mec íregalapo'aüan
úgy érze-b. zi élet gaz:á
40. Hsick-
balszerencsét CKCZ.
7Ű2-
ellentét Nézeteltérés, slienáilás, ellenségeskedés
?C
Vonások 6 Ha kitartasz a he-ve* c-.i. ■ Í:H ato<- r-wSett, "ád kcsront a jószerencse 5Csete*ed.őszirtér. ésreerőiie^ 3 ; ■•-, lesjte a;é . ■.' . . mdj ateg tála, oagy -i«n alantas érdemek vezérik
csot egy oóles baráttól
d £&( -./ : r.--r. m - r - : K > - r . & : , ' . d m é g
Vonások 6 Va akinek szCk*ége lehel a segítséged re. Ne nao^'d ue:üer fl-eg akkui SéPi Ki LUV nagy áldozatot l í 1 KOZÍKSÍ - ■: ; r <;i dolgoznod, i n ha áihaldtes-na-adw. >t<|i!-..-! kapS •i ■:■?.:-<
badulás Megnyugvás, nö^eAecíés, előrehaladás A vHám és a víz egymás aall áíló szimbóluma
Vonások
hatahras vinar kczeledtéfe utal, ami megttiíiíi
6 Énecnek -ná' oak moT
és felfrissít. Ha akadályoisa ütkí>íOl, tarBöftfíZsgélaioi. és p-óbáld lelledezn^ h;baidat. Miután e-Végez^d e rrurkát, síelésre nyilik a kapu. Itt a? ideje 3 kiegyensúlyozMt és magabiztos etöfehdlasásr,ak. Ne rágósj a múlt történésem, bo csáss meg azoknak, aki'< vétkeztek ellened, és bo'its fátylat sérelmoidr?. Vond le belőlük a taj©4 hiszen nclküűk nern lutottal volna el
4 1 . Sun - a csökkenés Fegyelem, egyszerűség, visszahúzódás Vonások
A csok íuűjj skereidért, cé$3tdért Erőd ugyan korlátozott. arr ha vi- .•,r1;>6ds7 és Önfegyernet g^tcorotg, &ft&>
6 Ha btanaszaz öszr.'. 3 Kövese pGdtfu :jlc:d;vmá(j.;id^i. & rá köszönt a _ósze*ef*cse. 4 Lécy őszinte és alázatos, gy fagadiG? vpflzo T ásókat 3 Ka ráegszabaotisz elemed liUintaséié neitöl. na^nosspg bégre sz&vftfcatsft 2 Ne aítudj meg szén. hogy segítséget •T
' ív rvrn^i:b':;'k
leszel bdso erődre támasz
sovány időszakot.
is.
4 2 . I - a n ö v e k e d é s Gyarapodás,
nyereség,
előrelépés
Ahogyan a fogyatkozás, úgy a növekedés pe-
Vonások
nódusa s eike/ül hetetlen a vélto«so:< körforgá sában. Nagy fejlődésre van lehetőséged ebber
(> Üdvös segítséget nyújtanod; ha
az időszakban. Ha nem térsz íe a heiyes útról. a
5 Kedvességed spontzr efaröefésl és ■ letet váít ki lá's-sklbö. 4 Ha közvetíti nek i é ne* fel egy vitáSí ben. leoy sze-'epeOber megértő -ésii 3 Vég h báid b rési *>$ta vétüéK de tanul. beíóJ.il:. hogyne írn-r'ödhessenekmeg. 2 i-ögafld eU v — ikaratít, gy elhárulnak az afcacályo-. i Maradj önze-Jen. fcy eléred a kívánt sikerr.
teremtő erő ét fogja hatni lényedet. Óvakodj az óneégu bégtől és emté
íyiséged alantas jellemvonásait.
4 3 . K u a i - A7. e l s z á n t s á g ' Áttörés,
elhatározás,
ellenállás
Kedvező áttörés következik be helyzetedben, ha következetesen bánsz éned alantas megnyilvá nulásaival. Állj eHen érzelmi reakcókJnak. így időcen ^atástaianítam tudod ókét Wagawbc erők Hatják át lényedet, sorsod kedvezően ate-
Vonások 6Megtö-iént azánorés, biztosnak tönk a süer. Maiad) fegyetmesieC 5 Ne -elfcozz azek fetett. aki< he yteleniil csak*edre<: rtefcft ISP: kell köveiniúk ■,-> d\ -
■
• ■ ■ ■-'.- [■r::..:.:.^ljdnek,
2 Ha ebe-' es elöViovázatos maradsz, észreIsiseid lel
felbukkannak
4 4 . Kou — az ériiitkcícs
kísértés,
tolerancia
Légy előítéletektől mentes, őszinte és H foaíoi
Vonások
amikor í Böitcsel vagy mással tffáikozoí. £z elég
5 Vooui Kíssía el tSK i&tfá B antes&i^ó elöl j Bízz berső valócben. ér.érr\ kécességeidet ne hasznaid 'nésok k csúfoló^irü vagy FeríyOgdzésére 4 ^ r k i t se uiasiis d azonnal, báriri yrm bántóaf i ví-el
erőt ad ahhoz, hogy hatékonyan szállj szembe a keliemetensegokkel- A jp azonban ara is figyel medet, hogy ne válj az élvezetek raojává. Itt az ioeje áiönvizsgálatnak: ellenőrző el<ép.:eéiadet, eenezd a helyzetet, próbá'd megtalálni te hetsége szövetségeseidet. Vedd komolyan, ami gyanús, mert lelsöb'o énedtől kaptál figyelmez tetést.
sm
-
4 Fennáll a veszélye, hogy határozottságod ndegségge és ÍRtö eraáéiava' WS k
^-
4 5 . T t í ' n i - a g y ü l e k e z é s Béke, jólét,
vezetés Vonások
Ari kor egy csoport tagjai együtt küzdene* va lamilyen jo fél &&&étm,
3z nem csupán a
résztvevők ósszess^géiex fffljrttsSjít jelenti. Ah hoz, hogy egy ilyer. szövetség műkődn tjöjec, erős vezetőrevén szü*$ég. A vezetőnek követnie kelt a helyes elveset, hogy nyugodt szívvé) mgá'rhasson a külvilágra. Ha szilárd lábakor, áll, rem les; szüksége iá, hegy kényszerre! érvénye-
■'.■ r - c^aadéssal követed a Helyes el veket. rem marad c a sficcf. HhaíáRrián céljaid felé egyedül véggmorrc az Jtcn. ■1 Vu-iíikod~r:-?!;~- . lg£ft.tfjjp biztositha-oo a skert. i l<égy tofetíns, r»ii tervvel azok iránt akik mectevedtek 2 Csat:a
atse akaratát, ám te l#aa vatejs ásiwtí ■ . :
Z
:
társa^
■
-
:
■
-
.
■
_
.
-
■
■
.
:
:
.
. . . .
bői. hanem nemes célokért kuzdes?-
fotó
"H
4 6 . S k t í n e - a f e l t ö r e k v é s irány, feltörekvés, emelkedés Ez a nexagrarr egy cseperedő íljút ábrázol, aki
Vonások
nagy fejlődésen mfibjst keresztül, -ta kita'té ne-
S SikerekI e:é*éM--Kfk módja le^a acb snnyrrj fontos, mmt maga az etted 5 te-ií<. Tcgv fejlődései szúnak t-.'irk. rí^ égj türetrnes, növekwJssod OiZtosnak éi ;arekezik £ Ú. lehetőségek janiinak fet dOitcd. » aj jd tegyeh>3zett. s az «ecn»er.y T*TQ rHarad ej 3 Art hefi -^oros^r viheted a Bölcsei, olyan messzi'c juthatsz fejl-joésed útján 2 H« (e á'dozoc éned jelentéktelen < d ■ riggyo&b növekedést érhetsz et Magává ragad aii *. . Hat* , . tod a kezed, megkapod a rémé': segítséget.
!yes úton. A növekvő fa gyökerein keresztül szív ja feí a tápanyagot; na továbera is ápolod kap csolatocat a Bölccsel, sikeressé. erőssé, mélyen gyökerezövé válsz. Nerr kell félned semmitől. egyszerűen csak bizakod. kövesd a Bölcset. Ké^ seq'-sége: azoktól, a<-k tudna*. és aornafc is se gítem. Semmt sem állhat az utadba, ha tosan törekedsz a fény feé Ste:
'íl
47. K'un -
a k i m e r ü l t s é g - Kimerülés,
erőltetés,
hányattatás,
kitartás
Vonások
A v-z a tó alatt van, a tó tehát kiszáradt Emeert ptobáfó idők ezek, kis előrehaladássá:. Kövesd kitartóan a Ji --.-. n^citi-' í^rtc'.k.v-.ül. fcéwi eszel óetomni a hasadé
^f
-néz iáGk lasian reget í r r e . már csak ■.v'ataid tartanai . 5 Heiyzeted nyoT^sztó. 3fzz sorsodban, nogy fcefKHŰvézM •■íjta. * A OeTafődott e me a legnagyobo aiadaly Oszasd el a macadcalés máscKfcal fc;pisolaips rögeszmédet 3 .Az akaoá'vok benned «annak. v"?icáic '.elkeoésedet és nézz útára. nir. rik! Viir. Légy í!lé>?aHt:. -npnis ene«giá> java ! pft Csüggedi Wöö6 -uteis p^oadbai' . j ■ itM.
4 8 . C i l i i i g ' - a k á t Lelki táplálék, tanács, irányítás, töfcsesség
Vonások
A víz elengedhetet'enúl romos az éetben -raradásnoz. ezért fokozot: tiszteletté g eirléteztet ar-a ts, hflgy tsz-eleTben kell tartanod a könyv mét1,' bölcsessé gét. és vizét nem szabad nomoiytalan kérdéfflfcke!, közömbös viselkedéssel bepiszkítanod. Ha e
6 Ajárld tó magasat r v ; o < - 4 . ^ nejsokízo'ozódk a szerencséc 5 A :td^í csak használat során érik becsesseggé. Míndenti javára ke-l rnu-italtodnoc: 4 íagaszkűűj a Bóks áltat kin-^la^sz-aToi: a-acetvekhez. ncgy megönzd icazi éned ■
3 j o y tünr>;. ke'ü od azt. 3sm fftZKai szo ■ gfya É'.:-'-/ie.;eied;ehe:sé9er:et 2 ,ooc ienn-;. 03 nem fecsérelneD ^ ?nerciáddt. háneT dna hawiálr-ad, ömteér-
a
k5e rrerftened, és íeUs szívvel kell elfogadnod
Szél
ÍTfrutatásafT.
i la ?lr-any^goud majádat, re csodálkozz, bogy Tások is eihanyagcinak téged.
49. Ko
m e g ú j u l á s Változás, előrehaladás, odaadás A jei vedö állatot ábrázó. A Ko ana figyelmez
Vonások
tet, hogy fejlődésed érdekében gyÖ
5 T j l vagy a egragyobb változásokon. Elér kezett a finomhsngoás iöe.e. hogy fepfiíiésed folyatódnasson 5 Ha helyes elvek alapján cselekszel, ktemelkecsz $eteclei> hereiedből, és kővetőkre ta'áw. 4 Ahno2. hegy váitc7is!>d fartól egyet), ' ó:!ékaidRa'< tisztáknak keli íenniük. 3 Ne kapkodj, öe re ív babost ul soká. Légy kiegyensúlyozott. kövesd megérzéseidéi. 2 Készül, tei alaposan. mielőtt gyökbe. iíál:o2--atásokai hajtasz végre. 1 "eiteszd belső eiöda. nwiőlt eindu sz
tatáscsal kel! végrehajtanod, Bármilyen helyzet ben vagy is jelenleg, eljött az ideje, fWjjy mélyen Önmagádba nézz, megvizsgáld indítékaidat és átgondotí a -dolgokat. íz mozgásba lead* a se gítő erőket. A sikert könnyen elérheted, ha tet teidet 32 Önzetlenség vezérli. így képei les/el '"el mérni, mikor jön ef a cselekvés ideje.
50. Ti ng - az üst Növekedés, áldozat, táplálék Ez a hexég'am az általa alkotott jelről kapa ne
Vonások
vét. Az alsó vona! az üst lábainak, a következő
5 légy nyfit. gyengéd és becsületes, hogy jó példával )ár_ mások eWtl 5 Őrizd meg szeiídségeCet és Őszintesége det, így segítséget kapsz a nehéz :iiő
három a ha&ánolt, az ötödik a füleink, s iegteiső a fedőjének felel meg. Az üst minden háztar tásban szent tárgynak számított: na teli vtrit étellel, senki sem maradt éhen. Ez a hexagram a Chínghez Í48) kapcsolódik, ugyanis szintén a táplálásról szói. ám míg a Küt az egyén szelfemi nevekedését jelzi, a fing vizsgálódási körébe a közösség?! szolgáló belső lelki tulajdonságok tartoznak
lk
5 1 . C n é n - a gerjesztő Megrázkódtatás, mozgás, ösztönzés, izgalom
Vonások
Villám a villám felett: ez az ábra a természet n, hetetlen erejét jelképezi. Ijesztő? Felzaklatna*. vagy nem rendítenek meg a félelmetes esemé nyék? Ha megijedsz, vannak még tenj*ete<. amelyeke: meg kell vizsgálnod. Minéí nagyobb a riadalom, annál nagyobb az egyensúly hiánya. Az igazár erős személyiség nem inog meg a fé lelmetes eseménytfk lidlásáfa, niivet tüKeletes harmóniában van az univerzum törvényeivel, tu az ideje, hogy magadba tekints, és eldöntsd, Villámlás
%
52. Kén —
min kell változtatnod.
a n y u g a l o m megőrzése Mozdulatlanság, szemlélődés A távcíban hosszan elnyúíó hegyvonjiat látha tó. a nyugalom jfrképe. Ez arra utal, hogy nem engeded erős érzelmek által befolyásolni gondo tataidat. Lehetetlen megőrizni nyugalmadat, ha elméd kavarog. Csendes tárgyilagosságra van szükséged, íigyeíned keíl érzelmeidet, de nem szabad reagálnod rájuk. Látásod karsztul, éber készenléti állapotba kerülsz. Képes leszel átlátni teendőidet, és végre *s tudod hajtani ő*e'.. CseHegy
i
lekední fogsz, amikor cselekvésre van szükség.
6 A megrázkódtatás véget vet a régi .dőva gazán fortos. úgyis v-tüzakeiu' hozzád. l Ijedtséged megtanított valamire. Nem kel! félned, fogadd nátósan az útmutatást.
Vonások 6 A hegy csúcsára értei. ahol teljes nyugaom és vi'ágosság. uralkodó. 5 A sok beszéd nywjnatatian elmére vall. Fé kezd meg gcnootatú4&. -*- Hs nyugalom és mojdulatlanság jcHemzDefeÖ állapotodat, a külső halésok nem be tolva sohatnak. 3 Ne engedd. hogy mozdulatlanságod ru galmatlansággá váljon. 2 Ha valaki akaratod etenére magával akar vonszolni, tftakozz. 1 Könnyebb lovábblépni, ha előtte megnyu godtál. Légy elővigyázatos, kerüld a kapko dást
n 9
3. Cki
- a fokozatos fejlődés Fokozatos előrehaladás, türelem
Vonások
A negyotíalon átló iának erős gyókre
utóbc eé/hetjük célunkat.
5 4 . K u e i m e i — a f é r j h e z m e n ő l á n y Impulzivitás,
i227;
6 H>j ödésed i>essztfól látható, s ez másokat is csztónöz. S Utad során elsz>gete*6dnetsz, á n előreha ladásod szabadságot is jeler: vs.&tcéra i \-í: yzeted ugyar-csas átmeneti. de meg ketl p,heftred, mifc'őn :ovánbndi.lw 3 Meg fogod bánni elhama-kodotl cseleke deteidé:. tngedd. hogy fokozatosan fejlőd jenek a dolgok. 2 Előrehaladásod egyenletes- Oszd nc-g tiá aggodafeíf ^ftődésed é'dekében tartsd sze~t előtt célodat.
fegyelem
A hexagram képe tavat áorázol. amelynek fel
Vonások
színét viharos hulámokkorbácsolják- Ez azt je
6 Kapcsolataidban szavaidat«lettedéi j » ?éreiie a ; őszinteség. 5 tégy kész hátralépm. engedd, hogy inalok ■=< előtérbe. 4 Önza meg türelmedet. és ta*tsd sMffl
lenti, hogy vágya o megz3varnatják nyugalmia dat, és meg gondolatlan csc cwcettxre késztet nek. Ha vágyaid vezéreinek, nem követed a J King erveit Az élet mintíen területét megzavar lak a ragaszkodásból és túlzott vonzódásból fa kadó problémák, de a ICiei mei szerint a nelyes magatartás min mai záratja ezeket. Maradj el fogadó és ellogaatlaa s vigyázz, nehogy vá■ :.n:. rányílsanak.
atőu cá£ftb i Ne. -árj azerra i fejődést Nem szegyen. t-a lcr:rc; ;ndufe2. 2 .e*iet, ncgy vaiaki becsapott, mégsem szabad elveszítened hitedéi szeretteidben. 1 A megíefcló magatartás előrelépést ered ményez, bármityen tegyen is jelenlegi hely zeted-
S~ 5 5 . Vérig - a nőség Teljesség, erő, bölcs tettek, jóiéi A '.-illám és a tűz a mozgást és a világosságot
Vonások
jdkéoezi. Belső tisztánláiásoc fejiődésé'e is Jtal.
6 Ónieltségec és gőgód csak eJdegenecést. oalsze'erKsét h^z *ád. 5 Nagy dolgokat érhetsz o társaid segítsé gével, hatgasd fát luteet;ei ö-;e: A Ne vessz d a zűrzavarban, hagyó', líogy belső világosságot: vezessen. 3 Ragaszkodj igaz vaódnez. és semmi sem á»hai az (,t3dba. 2 Felismerik értékfccet, nem szüKsege* nagy ságol szinlelneo. 1 Belső t sztánlátased tudatja, mí
F-gyelrneztet rá, hogy át kell látnod helyzetedet, s nem árt továbblépned, amikor eljön az :deje. Élned kell a bőség és csökkenés <órforgásácól szá'mazó ene'giával. A 'omsoló sg háború ere,e mmdenütt érezteti hatását, ám mint minden dolog, er s miJandc. Ke várd a vihart, -nkább éfj a pHaoai varázsának, és nasználo nagy céiok elérésére a bőség oeriódjsát.
r?6. l . u -
a v á n d o r Elmozdulás,
nyvghatatlanság,
átmenet,
mulandóság
A .el a mulandóságot >zirnbohzáíja. Bozóttűz tombol a hegyoldalon, mind több és több éghe tő anyagra van szüksége. A Lu egyszerű fizikai utazás'a is utalhat, ám ejlödésedet is jelölheti. Legnkább aíkor haladhatsz előre, ha vándo'kértt idegen o'szágokbai jársz. Amikor ismeret
Vonások 6 Ne bízz túlságosan a >c»szeferK£ébef>, ne hogy elpártoljon töteD. 5 Heves viselkedésed eredrnényokem |oc bar elismer* tehetségedet. 4 Stacilra^iCnikjeieTteg nelyzetec. -.m ■r é'yén rem vagy éégeCett 3 Ne avatkozz olyan ügyekbe. améySkne?
len területre érkezel, körjltexintönek, visszafo gottnak. tiszteletteljesnek
^^m
Hegy
áment,- feltétlenül szükiéges.
2 Ha heryesen yseücedsz, bíráiaidnál mindig találsz pinenŐnelyet. I Ne "cglaltozz ccs-nyes ügyekké- <£rytvfit&é vál k jiá-rasod. ha mentes meredsz a ragaszkodástól.
* R u
ó k
A rúnák használata
Ha tanulni akarunk a rúnáktól, először rá kell
hangolódnunk rezgésükre. Minden rúnához egy ia, egy szín, egy rfí és egy kristály tartozik, amelyek kulcsot adnak a jelek mciclejlésénez. Munkánk során létrehozhatunk egy vibrációs mezőt; ez lehetővé teszi tudat alattink megnyílását a rúnák tanítása relé. Ahelyett, hogy elménk keresné az egyes rúnák tanításait, enged jük, nogy a tanítás találjon meg bennünket.
vényeknek és állatoknak Harmonikus a rezgé sük. Az emberek is keresk az egyensúlyt és a harmóniát. A rúnák olyan szimbólumokat jele* rutének ^-eg, arr^elyek vibrálása ki egyen súlyo zottságunkat seg'-b eiŐ. Olyanok, mint elve szett húrok, melyeket meg kell találnunk. A hozzájuk társított természeti tárgyak áítal meg érthetjük tanításukat; ezek tartalmazzák az el veszett húnxbó! előcsalogatható hangok né melyikét. A rúna szó jelentése .suttogás" vagy „titok" Az ősi kelták és vikingek úgy tartották, hogy - az elnevezés a jetrendszer mágikus haszna a természetben mindennek „lelke" van, am> latára utat. Az Észak-Európa-szerte működő Az egyensúlyról és a harmó nem más. mint kommunikációra és tanulásra sámánok kifejlesztettek egy Összetett, mélyen niáról tanítási kaphatunk a is használható energia. A meditáció segít spirituális hagyományt, amelynek lényeges ré természettől ségével rá hangolód ha türk a öfe, 'övek, kristá szét képezték a rúnák. Mestereiket Köztisztelet lyom és kövek rezgéseire, s tanulhatunk tőlük. övezte: tudták, hogyan keH a rúnák segítségével jósolni, hoVelünk született képességünkkel érzékethet.jk az univerzális gyar haszná8iatjak őket a gyógyítás vagy a varázslás során. rezonanciát. Az első lépés, hogy megérintsük, érezzük, ke zünkben tartsák, megszagoljuk őket, és velük együtt medi A rúnák tanítása táljunk. Az általuk kőzött képeket és ér/éseket könnyebben A világegyetemben minden egyes dolog rezgéseket bocsát ki, megérthetjük a rúnák segítségével. semmi sem mozdulatlan. Minden, ami egyensúlyban van és „egészséges", harmonikusan rezeg, míg a kiegyensúlyozatlan Saját személyes r ú n á n k megtalálása és „nem egészséges" dolgokra disszonáns rezgés jellemző. A Fogjuk kezünkbe a rúnákkal teli zsákot, es Qrftsüfc ki tudatunk természetes képződményeknek, a kristályoknak, köveknek, nöból a2 összes hétköznapi gondolatot. Ké-j j k a rúnákat, hogy mutassák meg nekünk saját személyes ere-rúnánkat, amely vezetőnk lesz a továbbiakban. Húzzunx ki e zsákból egyeticn 'únái, és meditáljunk egy ideig, frgyetjük meg az elménkben felbukkanó gondolatokat és képeket. Előfordulhat, hogy szeretnénk a rúna színét viselni és fáia alatt meditálni, kezünkben a hozzá kapcsolódó füvei és kris tállyal. Ha ez nem lehetséges, képzeljük magunk elé a szituá ciót. mielőtt elkezdenénk a gyakorlatot. A jelenei gyakran képek fo-'májábar játszódik le előttünk, amelyeket le kell je gyeznünk. Gondoljuk végig, mit jelent számunkra az egész, és ne aggódjunk, ha nsrn kapunk rá magyarázatot, mivel néme lyik tanítás csak idővel bontakoztatja ki magát. Kom szabad erőltetnünk a megértést. Miután már dolgoztunk egy ideig s^en-élyes rúnánk* 1 feltámadhat bennünk a vágy, hogy felkutassuk a hozzá társi tett fát, füvet, követ és kristályt - m ndegyiküknek lehetnek gyógyító tulajdonságai, amelyek sejten engedik, hogy életünk Ha angyaigyőkér/iréggai meditálunk, megfejthetjük 3 tiozzé mely területének van szüksége orvoslásra, milyen leckéket keli kapcsolódó rúna, az Elhaz jelentését
A rúnák története
A 'únák szent Írásrendszerét az észak-európai germán törzsek használták, lóként Nagy-Bri tannia. Skandinávia és Izland területén. Eredete máig ismeretien, az első vésések a Kr. u. HL szá zadból maradtak ránk. Ezeket a jeleket meg találták sírköveken, fegyvereken és szerszámo kon, szögletes alakjuk pedig arra enged követ keztetni. hogy inkaob vésésre, mint írásra szán tak őket
H
® megtanulnunk. A tóigy pékiául erős herytálfásra tanít, miköz ben figyelmeztet a merevség veszélyére, niszen a vihs* könnyen kettétörheti. A fözfa viszont a hajlékonyságra tanít. mivel meghajlik a szélben. Ha le is Törik róla egy gally, az gyökeret ereszt, és új fa sarjad belőle. Tarítása a megújulás ereje.
TANÁCSKÉRÉS A RÚNÁKTÓL Ha olyar problémává* találjuk magjnkat szemben, amelyre nem tálé unk megoldást, ha kérdésünk van, de nem kapunk rá választ, ha valamilyen ügyben nem tudunk elhatározásra jutni, bármikor fordulhatunk segítségért a rúnákhoz. Nem fogják pontosan megmondani, mit csináljunk vagy hogyan viselked jünk; mindössze annyit testnek, hogy megmagyaráznak egy szituációt, új szemszögből láttatva a dolgokat. Ezáltal tárgyi lagosabban állunk a probléménoz. és képesek leszünk helyesen választani, A rúnák bölcsessége viszont nem egyszerűsíthető igenekre és nemekre. Ka valakinek ilyesmire van szüksége, dob jon fel egy érmét.
Hogyan működik a jóslás? Koncentráljunk 3 problémára, miközben a rúnákkal ter zsákol a kezünkben tartjuk. Az összpontosítás vibrációt juttat el nozzájuk. Azok a rúnák, amelyek útbaigazítást adhatnak nekünk, rezonálni fognak. így Önkéntelenül Őket fogjuk kiválasztani. Minél jobban koncentrálunk, arnáí világosabb lesz a válasz. Összpontosítás közben kérjük a rúnákat, hogy tárják elénk meg látásaikat. Ne várjunk igen-nem választ Például ha még nem döntöt tük el, hogy új házba költözzünk-e, ahelyett hogy azt kér deznénk a rúnáktól: „Elköltözzem egy másik házba?", inkább moncTuk ezt: „Szeretném, ha a rúnák elmondanák a véle ményüket a költözésről." Hasonlóképpen szerelmi ügyekben azt kell kénünk a rúnáktól, mondják el véleményüket a kap
A rúna kihúzása Amikor árra a Kérdésbe osszpontosítunk, amit fel sze>etnér< tenni, kétféle módon is húzhatur< Egyenként 5 húzhatunk rúnákat 3 zsákból, kirakva ősei magunk elé a rúravető ken dere, vagy pedig képpe! lefelé kirakjuk az összesét, és felfor dítjuk azt, amelyik a legjobban vonzza kezünket Ez a vonzás a kezünkben meleg, bizsergető érzésként jelentkezik, amikor 3 megfelelő rúna fölé érünk. Amiket-" kVálasztottuk a rúnát, for dítsuk fel balról jobbra, és helyezzük a. kendőre. Fontos, hogy teljesen tisztában legyünk vele, nufaeti kerjuk a rúna véleményét. Ha megelégszünk egy általános fcéppel a kérdésről, elég egyetlen rúnát húznunk; na azonban az úgy részleteiről is szeretnénk felvilágosítást sapni - például hogy mi vezetett az adott szituációhoz (múlt), hogyan álljuns hozzá (jelen), éi riri lenét a várható eredmény (jövő) - , három rúnát kell húznunk a fentiek szerint. így pontos útmutatás! kapha tunk a bennünket érintő probléma megítéiéséoen és - általá nos szinten - az életen keresztül tartó utazásban.
A rúnák értelmezése A 'únák értei mezesét egy kis gyakorlattat bárk: elsajátíthatja. Vannak külőnieges módszerek, amelyekkel fejiesztnet-ik <,? ol vasás és értelmezés képességét, de mindenekelőtt türelemre és önfegyelemre van szükségünk. Minden alkalommal jegyezzük fel kérdésünket és azt is. hogyan értelmezzük a kapott választ. Körülbelül egy hónappal kesőbo nézzük meg újra fejjegyzéseinket, és inuk le, milyen további betekintést nyertúnkaz elteit időszakban. Ezzel a módszerrel értékei ni tudjuk, bog? eredeti értelmezésünknek mey része; voüa< oontosak. Képességeink idővel fejlődésnek ndulnak, és könnyebben megértjük a rúnák magyarázatát.
Választás a rúna vető kendőről
Hú zas a rúna zsáknői
1 Terítsek ki az asztalra a rúnav§tŐ kendőt. Koncentráljunk 3'ra. ar-it kérdezni szeretnénk. Ezután egyeséve húzz^K ki a 'únákata zsákból.
csolatról. nem pedig nekik szegezni a kérdést ..Ö e m*cfeleiő ember a számomra, vagy sem?"
2 Fő-efeüfciel 3 rúnákat bal ról jobbra, és helyezzük Őket képpel felfelé a kendőre.
1 Vegyük K a rúnáka. 0 ^sdkbói, és 'akjuk a kendőre kép pel lefelé. Kezünket lassan el hozva 'Ölöttük meckefeshetjük, melyik vonz bennünket
2 - - • z- fcezftal megállapo dik a megfelelő rúna 'etett. melegségei es bizsergést ér zünk. Fordítsuk fel a rúnát bal»öi jobbra, s helyezzük a ken dőre magunk elé.
H
ú
o
á
k
A r ú n á k elkészítése, g o n d o z á s a &*+**& ismerni a rúnákat, lényeges,, nogy saját rúnakészletünket magunk készítjük, és ne a boltban vásároljule. Ez ugyan iaot és energiát igényel, ám sokkai bensőségesebb kapcsolat alakul ki a rúnák és kazlunk, A rúnakészííés Rét leggyakoribb anyaga a fa és a kfí, bár más anyagokai, például kristályt, üveggyöngyül, agya got is használhatunk.
Ktíhől készült rimák
l'ájból k é s z ü l t rúnák A rúnakész Séshez elő fát kell felhasználnunk. A három legkedveltebb fa a kőris (a világfa), a í'szafa (az Eoh rúna) és a nyírfa (a Beorc rúna), mivel ezek közvetlen kapcsolatban állnak a rúnákkal. Az eáDOt 'akst is felhasználhatjuk mágikus eszkózeirkhez: Vörös berkenye: védelmező fa Fűzfa: szorosan kötődik a Holdhoz Tölgyfa: az erő szimbóluma Mogyorófa: a jósok igen kedvelik Kökénybokor: a spirituális tekintély férfias szirpoóluma Almafa: a szerelerr.hez kapcsolódik Galagonya: a köfcény védelmező nővére
A világon mindenütt találunk kavicsokat. A lega
R ú n á k készítése fából A rúnakészitéshez egy élő fábói kell le vágnunk ágat Ennek a fának különleges jelentősége fe lehet számunkra, esetleg olyan ereöben vagy kertben nő, amely hez szoros emlékeink fűződnek. M:előtt levágnánk az ágat, kérjük hozzá a fa engedélyét, és cserébe hagyjunk ott egy kis áldozatot. 2-5 cen timéter vastag, nagyjából egyenes és si ma, kb. 30 centiméte' hosszú ágra va^i szükség.
1 Kezünket a fa törzsére helyezve kérjünk engedély- arra, hogy 'evághsssuk egy ki sebb ágá:. Közben mondjunk rövid imát.
2 tételétünk jeléül szórunk egy KÍS ten geh sót a fa tövéoe, rielcrt levágjuk az agat
3 Kézifjrésszel óvatosan véauk sz ágat 24, egyenként 5-10 mm-es lapra.
4 Égetővassal vagy forrasztópé kával a lapokba a rúnákat.
5 Ta-tósitsuk a fat rehvíassza>. A rúnák készen állnak a megtisztításra.
R
i.
í
k
A rúnák megtisztítása
A r ú n á k (eltöltése e n e r g i á v a l
Ha kész a rúnakészlet, fontos, hogy soir tuáhse-n megtisztítsuk
Amikor
a szennyeződésektől. Ez többféle módon lehetséges. Kitehet
energiával. Érnek
jük a hokffénybe teliholdkor. gyógynövényekké) füstölhetjük,
rúnamesterek a déli napfényre 'eszik ki, mások pedig elássák
vagy - ami a legegyszerűbb - megmoshatjuk kútvízben, for
rúnáikat. Ebben az esetben a négy etem erejét használják a
rásban, patakban. Ne használjunk csapvizet, mert az tele van
feltöltéshez.
megtisztítottuk rúnáinkat, szintén
fel kell töltenünk
őket
többféle módozata van. Egyes
vegyi a?yagokk3l, amelyek még az emberek számára is káHa
tesszük, rendszeresen
meg kell őket
tisztítani.
Végezhetünk éves feltöltő szertartást is. Egy ído után jobban megismerjük rúnáinkat, s ők tudatni fogják velünk, mikor van szükségük tisztításra: kényelmetlenné válik kézben tartásuk. Ha ez történik, egyszerűen csak meg kell őket tisztítani. Ha egy darabig el voltak zárva, újra feJ kell őket töltenünk a Nap és a Hold energiájával. Ilyenkor tegyük őket 24 órára a szabad ég alá. 1 Helyezze a rúnákat a ken-
2 -ijzzuk keresztú a
A rúnák gondozása
dőre, és szórjunk rájuk só!,
a füsTolc "üstjén. s közoen
A rúnák erős és hűséges szövetségesek, feltéve hogy azzal a
hogy feltöltődjenek a Föld
kéfjúk a levegő elemei, hogy
gondos
energiájával.
töltse ^el őket energiájával.
>akat
melnek. Ne felejtsük el, hogy amikor megtisztítjuk és feltöltjük őket energiával, akkor saját energiánkkal lesznek átitatva, vagy is készletünket nem adhatjuk kölcsön másoknak. Ez nem azt jelenti, i o g y rajtunk kívül senki sem érhet hozzájuk, éppen el lenkezőleg: fontos, hogy időnként mások is kapcsolatba kerül jenek rCnáinkkal, főleg amikor olvasunk valakinek, és koncent rálnia kell. Önmaga számára azonban senki sem dolgozhat rú náinkkal. A készlet tárolásához szükséges egy zsák, amelyet termé szetes ényagbol készítünk. Ugyanilyen anyagból kell lennie a rúnavetS kendőnek is. Ezután óvatosan húzzuk ke
4 Utolsó lépésként csepegtes-
resztül őket egy gyertya láng
uk pár csepp -orras-
ján. hogy feltöltődjenek a tűz
vizet, hogy a víz energiájával
ener
-s feltöltődjenek
A rúnaábécé A legelterjedtebb rúnaábécé a „fccrai germán'', más néven „rég' futhark", amelye; könyvünkoen s használunk. A „ L t h a r k " szó az első i á t rúnabetüre utal. amelye* latin betűs megjelölője az f, az u, a t h . az r és a k oeiu Mindegyik rúnakő a rúnaáoécé egy-egy berújé: ?A régi futhark Gsszesen hárem., nyolc oetüből áíó csoooftra van osztva, melyedet aett-efcnek neveznek. Ezek a kővetkezők: F U Th A R < G W HN .Y Pl S TSEMLNgDO A latin betűs ábécé a megfeie'ő rúnákkal iá c, q és v betűne< nincsen megfelelője): Mielőtt megtisztítjuk rúnáinkat, legyünk ieiajénlást, majd tegyük a rúnákat a zsátóa, és méftsuk-egy kis időre vagy akár egész éjszakért a patakba. Megérzéseinké! keft követnünk
A BCDEFGHIJKLMNOPQ
3 ST U V W X Y Z
A rúnák értelmezése nákat, lejlesztenünk kell intuíciónkat ée
Almoz, hogy helyesen liuijuk értelmezni a rú
énünkkel való kapcsolatunkat. nnüiiknek ez a része ismeri
igazán céljainkat és a hozzájuk vezető" utat. Tisztában vau iáirieröáeínk szándékaival is, és megmondja, hogyan mutathatunk nekik utat, na segítségre van szükségük. Intuíciónk fejlesztése lehetővé teszi, hogy hozzáférjünk ekkez a tudáshoz. A rúnák ekken a folyamatban a katalizátor szerepéi (öltik ke.
A z i n t u í c i ó fejlesztése m e d i t á c i ó á l l a l A meditáció a leghatékonyabb módja intuíciónk kifejleszti sének, mivel ha meg akarjuk hallani felsőbb énünk vezérlő hangját, tudatunknak be kell fogadnia ezeket az üzeneteket. A rúnák értelmezéséhez szükségünk van meditációra, hogy el érhessük megérzésünket. A következő gyakorlat megmutatja, ooijyiin tudjuk ezt megtenni. Üljünk le egy békés, nyugodt helyen. Ez lehet a szabad ég alatt, a-iol kényelmesen érezzük magunkat, közel a természet hez. Amennyiben szobánkban szeretnénk tanácsot <émi rú náinktól, a helyiség tompa fénnyel legyen megvilágítva. Fi gyeljünk rá. hogy ne zavarjon meg bennünket senki, nég a te lefon se. Gyújthatunk gyertyát a, ha segít sz összpontosításban. Üljünk le kényelmesen, vegyük kezünkbe a rúnákkal teli zsákot. Hunyjuk le szemünket. Vegyünk néhány mély léleg zetet, hogy ellazuljunk, s képzeljük el, ahogyan testünkben az összes izom elernyed. Kiürítjük elménkből az Összes gondola tot, elcsendesedünk. Továbbra is lélegezzünk egyenletesen. Fi gyeljük levegővételünk ritmusát vagy képzeljük magunka: egy tó pattjára egy nyugalmas, oékés napon. Ha gondola: bukkan fel tudatunkban, hagyjuk távozni. Figyeljünk ismét lélegze tünkre vagy a csendes tó képére.
M e d i t á c i ó a rúna felett i\a úgy én?2zük, készen állunk, még mindig csukott szemmel húzzunk egy rúnát a zsákból. Fogjuk a kezünkbe. Próbáljunk ráhangolódni rezgésére, miközben rrteg<ér ük, hogy oeszéljen hozzánk. Engedjük megnyfai tudatunkat, hogy a kü önbözö gondoíatok és képek szabadon megfenhessenek. Maradjunk így mindaddig, dinig kényelmes. Ezután rronciunK köszönetet a rúnának, nyissuk ki a szemünket, és pillantsunk rá. Készít sünk feljegyzéseket a meditáció során a tudatunkba érkező üzenetekről. Keressük ki a rúna jelentését, és figyeljük meg, hogyan kap csolódik a meditáció alatt átélt érzésekhez Vizsgáljuk meg a különbségeket és 32 azonosságokat, majd térjünk vissza a me ditációs tudatállapotba, és kérdezzünk rá. hogyan kapcsolód nak egymáshoz az eltérő képek. Jegyezzük fel érzéseinket, be nyomásainkat. Minél nagyobb tapasztalatot szerzünk a rúnákkal való kommunikációban, annál irkább képesek leszünk értelmezc; a fentihez hasonló gyakorlatokat, gy a kevésbé világos pontok is jelentést kapnak. Türelmesnek keli lennünk. A rúnák csak ak kor fedik fel eiőttür
A fejjel letele á l l ó rúnák j e l e n t é s e
^^^^D^^^B^VBHH
..''.'■■. •'! ■■-■' '■'■
A tanácskérés egyszerű módja, ha egyetlen futtát húzunk
%'■':,•
Néhány rúnának teljesen más a jelentése, ha fejjel lefelé ál!. Ezeket fordított rúnáknak nevezzük. A fordított rúnáknak sokan negatív értelme: :ula|dcr tana*. Például az első rúna i; Feefc jólétet és gazdagságot jelent. így gyakori, hogy "ordí tott helyzetben a szegénységgel azonosítják. Ez téves inter pretáció. Minden rúnának megvan a maga tanítása. A helyes irány ban álló rúna közölni akar velünk valamit, a fordított helyzetű pedig arra utal, hogy hiányt szenvedünk a szóban forgó dolog ban, tehát küzdenürk kel! éne. így s Fenn sem „szegénységet" jelent, hanem a „gazdagság feíkutatását". A különbség talán nehezen ragadható meg, de nagyon lényeges. A fordítót! hely zet nem a p-oblémákat, hanem a megoldáshoz vezető utat tárja elínk. Mindig abból a szempontból kell megvizsgálnunk a rúnákat, mit tanítanak nekünk. Ne a negatív aspektusokra koncentráljunk, már csak azért sem, mert a negatívnak tűnő aspektus is idővel más értelmet minősége* kaohat életünkben.
R ú * a i
Jóslás a rúnákkal
A jóslás megkezdése előtt hozzunk ki a zsákból egy
rúnát. í:7 szolgál maja vezetőként, áttekintést nyújt a kérdésről, segft.a probléma megoldásában. A három rúnából álló terítés különösen hasznos, ka átfogó képet szerelnénk kapni. A megfelelő kontextusba neiyezi a szituációt, megmutatva az eseményeket, amelyek a jelenlegi állapothoz vezettek, magát a helyzetet és an nak legvalószínűbb jövőbeni kimenetelét.
JÓSLÁS EGY RÚNÁVAL
Mintaértelmezés
A rúnazsákot kezünkben tartva összpontosítsunk kérdésünkre. Az alábbi mondatok bármelyikével kezdhetjük a szertartást: 1. „Szerelném, ha a rúnák beszélnének az előliem álló napról." 2. ..Szerelnéd, ha a rúnák elmondanák a véleményüket a... (iít nevezzük meg a jövőbeni vállalkozást)." 3. „Szerelném, ha a rúnák elmondanák a véleményüket a... (itt fogalmaznunk meg egy kérdési vagy problémát)." Húzzunk egy rúnát, és helyezzük a velőkendőre. A követ ke zünkben fogva meditáljunk, majd keressük ki a jelentését.
Tamást elbocsátották az állásából. 3ár kissé megkönnyebbült, hiszen az állást nem szerette, ám tartott is a jóvótői. és aggó d o t t talál-e magának -násik állást. Kérte a rúnákat. mondják el ész revételei kel, és kihúzta a Radot. J e l e n t é s : A Rad mna A? Ptei kerekét szimbolizálja A?: jelzi. hogy az élet ciklusokban haíad. amelyek kihívásokat hoz hatnak. Tamás rájött, hogy élete egy ilyen ciklus végéhez érke zett. A jelenben élve kell tanulnia a leckéből, és bíznia abban, hogy a jövő értékes lehetőségeket tartogat számára. Számos sikertelen meghallgatásra ment el, hogy munkát találjon azon a területen, amelyen eddig is dolgozott (és amit egyáltalán nem élvezett). Végül rájött, hogy más foglalkozásra van szüksége. Elhatározta, hogy vidéken keres munkehelyet. Sokkal nagyobb Sikerrel járt, és jelenlegi munkáját igazán
szereti.
A Rad rún* jelentése: éieTkeeék
HÁRMAS TERÍTÉS A háremrúnás terítés ugyanazt a szerepei tölti be. mint az út jelző tábla a kef&&tíltr*Á\ Ha ké'Hí«;íink tisztán megfogal mazódott. húzzuk ki az első fúnát. Miközben rá összpontosí tunk, gondoljunk a -elenlegi helyzethez vezető eseményekre. Húzzuk ki a második rúnái, miközben a jelen pillanator tűnődünk Végül húzzuk ki a harmadik rúnát, az ügy ki menetelére koncentrálva. Minél inkább összpontosítunk szán dékunkra. annál világosabb válaszokat kapunk.
Mititaérlelniezés Anna rossz egészségi állapotban volt több mint fél éven keresz tül. Orvoshoz mént, jár; termé«.^etgyógy3í3nál, de állapota nem javult. Nem értette, miért tér v-ssza betegsége újia meg újra, amikor r~ ndent megtesz gyógyulása erdekében. Akővetkező három rúnát húzta: Geo^u, Tyr és Eoh. J e l e n t é s : A Geofu rúna ajándékot jelent. Megmutatta An nának, hogy betegsége ajándék, ar-rvt folyton elutasított ahe lyett, hogy elfogadta volna. Az aiándék tulajdonkénpen az a tanítás volt. amelyet a betegségtőt kapott. ~yr. a hadisten je lezte, hogy ha hü marad magához és meggyőződéseihez, győ zelmet arat a betegség felett. Eoh. a tiszafa., átalakulást jelent. amennyiben Anna él a lehetőségekkel, és nem ragaszkodik a múlthoz, élete új szakaszba iéohet Anna ráébredt hog/ a be tegség gyógyítása önmagában rejlik. Megoldott nénány lezá ratlan ügyet, és gyorsan meggyógyult
A hérmas rúnaíer/íés; Geofu, .V és fon
(íiSj
R ú n á k
Négyrúnás terítés
A rúnákat többféleképpen teríthetjük, nogy mélyebb
betekintést nyerjünk a dolgok, lényegébe, s elcrehalaajunk spirituális utunkon. A különböző terítések élelünk más-más területére, létezésünk más-más síkjára irányíthatják rá a figyelmünket, és ezáltal segítenek megérteni az élet leckéit. A négy rúnából álló terítés során minden égtáj irányában egy-egy rúnát helye zünk el, egyszersmind társítva fíket a négy univerzális elem valamelyikével.
A rié^y e l e m Az északi germán tradíció a négy eiemel az univerzum építő köveinek tekinti, s mindegyikhez egy-egy égtájat és tulajdonsá got társít Észak a fötd helye, nyugat a vízé, dél a tüze, kelet
A tengeri só jelképezi a föfdet az alapot, étetünk fizikai tani tásdit
pedig a levegőé. Ha olyan terítést alkalmazunk, ahol minden rúna valamelyik égtáj helyére kerül, egyúttal a kapcsolódó luíajdonságokkal telítődnek.
A patak a vizet jelképezi, az ér-A gyertyafény a tűz, az önkife- A fűst a levegőt jelképezi. zelmi egyensúlyt, az élet ter- jezés szimbóluma az étet spiri- A tudás bölcsességgé alakul, mészeres fogását tuélis ösvényén am eljövendő életeinkben véük hasznunkra
Mintaértelmezés Judit nemrég vesztene el édesanyját. Bér a sajnálatos esemény nem érte váratlanul, a veszteséget mégis nehezen dolgozta fel. Helyzetét megoldandó, segítségért és útmutatásért fordult a rúnákhoz, és a következőket húzta: Hagall. Daeg, Is és fordí tott i-eoh.
1. Föld: A terítésben északon helyezkedik el. Lefelé irányul, alapot ad, az összes fizikai tanílés szimbóluma. 2. Víz: Nyugaton helyezkedik el. Felfelé irányuló, derülátó jel, amely az érzelmi tanítást szimbolizálja. 3. Tüz: A terítés déli részére kerül. A spirituális tanítást jel képezi, szorosan kapcsolódik sorsunk kibontakozáséhez. 4. Levegő: Keleten helyezkedik el. A levegő tudást hozhat szá munkra, így azt a Helyet jelképezi, ahol a jövőbeli bölcsességet kell keresnünk.
J e l e n l é s : HsgaH fizikai megpróbáltatásoíiól beszélt. Judit ezt úgy értelmezte, hogy gyötrelmet jelenteti számára a te metés megszervezése, s bár jelenleg nehéz idők járnak rá, ez nem fog őrökké tartani. Daeg fényről beszélt és Judit rájött, hogy anyja halála óta értelmileg sötét helyen van. Az is eszébe jutott, hogy anyja a fénybe tért, s ez megnyugtatta. Is megmutatta neki, hogy türelemre van szüksége, s hogy a gyász idejét felhasználhatja az édesanyjával együtt löltőtl idő szak áttekintésére, átismételve a tanult leckédet. Feoh arra intette Juditot, hogy fogadja el a szeretet és a tanítás gazdag ajándékát, amelyet anyjától kapott. Erről eszé be jutott, hogy senki sem veheti el emlékeit. A rúnákból való olvasás elegendő erőt és ösztönzést adott Juditnak ahhoz, hogy könnyebben átvészelje életének e nehéz periódusát.
R ú n á k
A világra-terítés
03:
Ennek a terítésnek az a colja, nogy spirituális utazás követ
kező állomására vezessen bennünket. Ezek az állomások úgy épülntk egymásra, aliogy a világfa ágai is mind magasabii létsíkokat, inegszereznető képességekel és belátásokat szimbolizálnak. Az újabb szültek megmu tatják a jövő leckéit, vezetőit, szövetségeseit, előjeleit. Megtanítják, nogy minden, amivel életünk során ta lálkozunk, az okulás lebetőségét rejti magában. Segítségükkel jobb, erőaebb, bölcsebb emberré válhatunk.
A világa
mwj.n\\\v,Vó(-(;-;
A világ legrégibb, legegyetemesebb szim bóluma. A szent tárol alkotott képek a leg több vallásban megjelennek, a keresztény ségben ucyanúgy, mint a kabbalistáknél. Az északi germán hagyományban Yggdrasil volt a halál és az élet szem kü-ijíájd. Úgy tartották, gyökere kapcsolatban áll az alvilággal, ahol számos természeti szellem. növénytürdér és lermészeti ero lakozik. Ha a sámán látomása közben leereszkedik a fán. bölcsességet és útmutatást kaphat ezektől a lényektől. Úgy tartották, hogy a fa magasba nyúló ágai egészen a felsőbb Faragon vifégfa világig érnek, ahol az angyalod, a magasra jutott szellemek és a természetfeletti lények élnek. Ezeket a sámán szintén felkereste utazása során.
Mintaértelmezés A pozíciók jelentése a következő: 1. Mit kell megtanulnunk? 2. Milyen erőpróba áll előttünk? 3. Melyik rúna vezet minket? 4. Milyen erő segít bennünket? 5. Milyen lel figyelmeztet minket/ 6. Mi az. amit el kell engednünk? 7. Mi lesz az eredménye, ha megtanuljuk ezt a leckét? 1. Nied: Meg kell tanulnunk, hogy a múlt csak emlék, s a jövő csupán álom. Egyedül a jelent vagyunk képesek befolyásolni. 2. Tyr fordított helyzetben: Őszintén szembe kell néznünk gyengeségeinkkel; a legjobb, ha belőlük kovácsolunk erősséget. 3. Peorth: Vezető rúnánk azt mondja, hogy mindig, minden ben van lehetőségünk választani. 4. Feoh: A bennünk rejlő erő abból fakad, hogy lelki gazdagsá gunkat mindenki javára fordítjuk. 5. Hagall: Sok megpróbáltatásban lesz részünk, ám ahelyett hogy félnénk tőlük, fel kell használnunk őket. 6. Elhaz: Meg kell szabadulnunk félelmeinktöJ, hogy belső védelmezd erőink kiteljesedhessenek. 7. Jara: Ebben az időszakban learathatjuk a múltban elvetett magok gyümölcsét.
A világfa-ábrázo ásókon gyakran látha tók testetlen lelkek a fa ágain vagy leveletn, amint lefelé vagy felfelé igyekeznek. A vi lágfa erős archetipusos kép. nagy bölcses ség és tudás forrása.
A rúnák mint orákulum A terítés a földnél kezdődik és a fatörzsön halad a mennyország felé. Ennek a képnek - amely spirituális utazásunk egyk szaka szát jelképezi - tisztán meg kell jelennie tu datunkban terítés közben. Nem szabad kérdéseinkkel vagy problémáinkkal előho zakodnunk, csupán nyílt szívvé) kell vár nunk a tanítást a tudás felé vezető úton. Ennél a terítésnél a rúnák közvetlenül hozzánk és rólunk szól nak. Figyeljünk bölcsességükre!
R
ú
n
S
k
feok ¥ Jelentése: marha Az északi ember számáfa a mama a jólét szimbóluma volt. M i n i minden ál-atot a ma-hát s szénibe* tokintenék, mégs levágták, és húsából -n'-.ep lakomét készítenek, jelezve, hogy a javakból mindenkinek részesednie keit. V í g az anyagi jólét mulaníó, a spiri tuálts boldogság állandó, amelyet senki sem vehet el, akárhány szor is osszuk meg másokkal bölcsesség un ke: Ha nem vagyunk tisztában <éoességenkkel. az nem jelenti azt. hogy nincsenek is; arról van sző csupán, hogy még nem fedeztük fe: őket. Minden ének rengeteg adottsága va*\ s h3 sikerül felismerni, ékkor haszlá
is tudjuk őket. FEOH
A rúna magyarázata
Megfelelő betű: F
Jk iavaka* nem szaoac fefnalmozni, hanem a közösség javéra keli
flúna: V
fordítani."
Jelentése: marha
Feoh a !elki gazdagságról besze:, amely mindenki tavára haszná
Jelentése a jövendölésben:
landó. Engedd, hogy órzetíen szereteted bevilágítsa utad és a
fefki
többiekét :s. Sosem fogsz kifogyni beföíe, de ne pazarold 32okra, akik visszaélnek vefe.
Képzettársítás Fa: bodzafa
A fordított rúna mag'yarázata
£2fo ro-'vsr,yp:,'OS
(Sjagy gazdagság birtokosa vagy, ám ragyogását érzelmi kiegyen
Növény: csalán
súlyozatlanság homályosítja el. Küzdj az egyensúly létrehozásáért,
Kő:
mohaachát
és képessegeid csodálatos tárházát fedezheted fel magadban.
ur h Jelentése: bölény A bölények vadon élő marhafélék voltak, az északiak totemá Katái, az e?ö szimbólumai. Manapság sokan úgy gondolják, hogy az erő nem más, mini dominancia es hajihatatlanság. A büszkeséget is szokás összekeverni az erővel, miközben a büszkeség az én esendőSégénefc a műve. Ahhoz, hogy megleljük erőnk?t, először önnön gyengeségeinkkel kell szembenéznünk. íz bizony sokak számára riasztó...
A rúna magyarázata .rlogy rátaláljunk erőnkre, először szembe kell néznünk gyenge- UR ségeinkkel." Megfelelő be!ű: U A benned rejlő erö arra valű, nogy valóra vá;tsd álmaidat, ám en Rúna. f*l nek az erőnek a bi'tokjása felelősséggé! is jár. Nem szabad arra használnod, hogy hatalmadba keríts másokat, csupár arra. ne hogy rajtad uralkodjon valaki. Segítségéve! ossz pontos; tani tudsz
Jelenrése: bölény Jelentése a jövendóiésber, erő
utadra. Vannak. a
A fordítóit rúna magyarázata
Képzettársítás Fa: nyírfa Szín: sötétzöld Növény: zőzegmoha
Nézz magadba őszintén, féfelem nélkül, és légy tudatában, hogy
Kö: 0,'án.r
abból származik, hogy nem engeded megzavarni lelki nyugalma dat. Ezt egód féken tartásával érheted el.
ha gyengéidet i s m e r e d , megküzdve velük erővé alakítgatod őket.
'
, ' -
■ r.^
y/r?: S H i
,-tó-
jt:
thorn f> Jelentése: tövis Az észafc-europai sámánok és m á g u s t * régóta kapcsoltba hozzák a Tövises cser jékei a spirituális tekintéllyé!. A kókénybokrot szívesen használtak varázspálca készítésére. A-kökény a véöelmezés szim bóluma, fájából gyakran készük talizmán, hogy elűzze a gonoszt. Ez a spirituális tekintélyből á
A rúna magyarázata „Elég erősek vagyunk, hogy szembenézzünk bármivei, amivel az Utón
találkozunk."
Semmitől sem szabad félned, mivel joood van sorsodhoz. Ne hagyd, hogy bárki is eltérítsen az igazság keresésétö. Ragaszkodj a születésedtö fogva megiletö jogoknoz, légy spirituális lény, de sose felets el kél lábbal á'fni a taajon. A szeHem hatalom erőt ad, és rajiad áll, hogy önzetlenül, szeretettéi használod-e. A hatalom
í á ; kökénybokoritölgyfa
megronthat, ha szfwd H O T őszinte Sosem szabad beszélned má
Szín: élénkpiros
soknak Hatalmadról eéc. bs te tudsz róla Először szerező meg az uralmat éneo felett - így hasznosíthatod ennek a rúnának az erejét.
ansur fi Jelentése: száj Az észak hagyomány szerint a száj a kommunikáció szimbóluma. Sokféle fomáoan érkeznek üzenetek hozzánK, és ectöbb kom munikációs problémánk aboó: fakad, hogy nem tudjuk megfejteni őket. üg/anaz a szó tejesen mást jelenthet két különböző ernbe/ számára. Például, ha valaki Fwifc-Fiirónáhan oíítt tel. a .tprtgw-part" szc homokot, hinám és hideg t e n g e t idéz fel számára, mig annak, aki s Karib-szigeteken lakik. tú2Ö napsütést, pálmaiakat. kék vizet jelem.
A rúna magyarázata „Minden azért történik velünk, hogy tanítson
bennünket."
A kércés?kre adort válaszok már birtokodban y/annak, csak még nem hallottad meg ó;
A fordított rima magyarázata Azért nem találod a választ, mert nem jó kérdéseket tettél fel. Más irányban keil keresgélned. Nézz befelé, és minden megviláoosoriik.
Növény: Köviré^sa Kő: zalir
^, 2l .
R ú
n á k
ra ik Jelentése: kocsikerék Az élet ula2ás. melynek során nehézségekkel találkozunk. Ha ezt felismerjük, „úszhatunk az árral" és engedhetjük, hogy a dolgok Kibontakozzanak. EHenáüásra ^ncs szükség. Ha nehéz idők járnak is, tudnunk kell. hogy ez az állapot nem tar! örökké. Meg kell ta nulnunk a próbatételek leckén. így nem fogunk szenvedni a ne hézségektől. Minél gyorsabban tanulunk, annál gyorsabban fejlő dünk. Élvezettel kell fogadnunk minden leckét.
A rúna magyarázata „Ha nehéz idők járnak is, tudnunk keit, hogy ez nem tartörökké." Ismerd fe.. hogy minden dkhkus. Ha követed ezeket a ciklusokat, gyors és hathatós fejlődésen mész keresztül. Hangold magad az évszakokra, edd a nekik megfelelő étkeket, ünnepeld rreg az év fordulópontjait Vís^d a nehéz időket úgy, hegy közben tudod: minél nehezebb a Jeten, annál szebb lesz a jövő. Mindennek meg van a maga ellentéte, és a megpróbáltatások hozzájuk mérhető jutalmat hoznak.
A fordítót! rúna magyarázata Hagyj fef az értelmetlen ellenállással. Az út ki van kövezve, lépj rá féielem nélkül. Lépésről-lépésre haiadj, és hamarosan újra a sod'ásba kerüfsz.
RAD Megfelelő betű: R flüna.R Jelenrése: kocsikerék Jeiemése a jövenüötesbe'i. életkerék Képzettársítás Fa: tölgy Szín; élénkpiros Növény: fekete üröm Kő: krizopráz
_rt;3S*^<
l'
*W&( dr
-:
■'
U
f- ■ 1
ken \ Jelentése: rákivá A vi ágitas lehetővé teszi, hogy lássunk a sötétben. A megvilá gosodás nem más. mint so-tjái-s v láoosság. Uj megértés, olyan, mintha először nyitnánk ki szemünket, vagy mintha felkapcsol nánk a lámpát Nem látunk semmi újat csak éppen először látjuk a dolgokat. A megvilágosodás a kezdet, nem pedig a vég. Ezt az új megértést használjak bölcsen, és nemesítsük, mielőtt igazi értékét és erejét megismernénk. A tudással együtt jár a felelősség, ezer. lényeges, hogy tudásunkat és hatalmunkat csak helyes és jó dolgukra használjuk fel. KEN mm WM H Megfelelő betű: K „A megvilágosodást bölcsességgel kell beoltani, hogy igazi értéke RúnaX, Jelentése: fákfya megmutatkozzon." Jelentése a jövendölésben: Az életet és annak je&ntöségét új módon kezded értelmezni. F'vss meg/ilágosodás szellemi meglátások várnak rád. ám még nem jött el az elége dettség ideje. Használnod kell a megértés új formáit, különben semmit sem ér. Keresd, milyen formában használhatod meglátá Képzettársítás 111 A ■ ^ 1 i 'Pr .4 Fa: fenyő saidat a magad és mások számára. A megvilágosodás olyan, mint Szán: halványpiros egy kancsó jó bor: ki kell Önteni, mielőtt újra megtöltjük a kancsót. Növény: kankaftn Me hidd, hogy a megvilágosodás életed igazi célja: ez csak a +>* tanulás kalandjának kezdete, amely efvezet a megértése és a böl Kő; vérkő (hematiü csességig-
A rúna magyarázata
■
■ !■ ICIP^H Ji
R ú n á k
S'eoru
X
Mentese: ajándék *é*ez, hogy ajándekol kapjunk. adnunk is kell valamit. Hasonló i d é n amikor adunk, akfcor kapni is szeretnénk. Akik úgy kapnak, bogv nem adnak érte cse*ébe semmit. lelki vagy érzelmi szinten e-wszöik saját adományaikat. Ahboz. rogy a szellemi utat tárhas suk. egyszerre kelí lennünk adományozónak és elfogadónak. Ha igazi egyensúlyra törekszünk, a legnagyobb alázattal kc>ll fogad-vm£ az ajándékokat. tudván, hogy ha visszaélünk egy spirituális *<3attsaggal, elveszítjük. A részvét a szeretet és a megértés, a báto rítás az erő adományának megosztása másokkal. Mindannyiunk nak sokfé'e adottság van a birtokában, s ha felismerjük, 3 közös ség javára tudjuk fordítani ezeket.
A rúna magyarázata „Ha szetfSMr óssenyen ckonjik iámi, egyaránt keit tudnunk adni 5 köpni." Adományt k3ptái, s ez választás elé állit elfogadod vagy vissza;, tasitod. ha az elfogadás mellett döntesz, késznek keit lenned viszo nozni az ajándékot. Mindennek megvan az ára, ám ha spirituális adományról van szó. a végén mindKj megtérülnek a költségek. Meg kell "aláírod az egyensúlyt éz ajándékozás és az elfogadás között, s meg sél tanulnod -etetösségteljesen adni. Nem szabad mindenkit megajándékozni, mert vártnak, akik nem szeretnének kapni így elpocsékolod energiádat, vagyis saját adományodat.
wynn ? Jelentése: boldogság Azoknak van részük igazi boldogságban, akik kiegyensúlyozottak. A boldogság csirája mindarinyiunkban megtalálható, léte semmi lyen más emoertcl vagy dologtól nem függ. Meg kell békélnünk az életben elfoglak iietyünkket Cz megköveteli a kiegyensóiyoznti ét kezést, gondolkodást és cselekvést. Az egészséges étkezés alap vető szü
A rúna magyarázata „A boldogság eléréséhez békét kell reremtenijnk öwnugunkkaí." Elnyered a boldogságot, ha hajlandó vagy tenni érte. Az egyensú lyért és á harmóniáén meg kell küzdeni. Mindig a megoldásokra kell törekedned, nem ped'G a problémakon rágódni. A tartói bo;dogság alapja az igazság és az csz^teség. Csak a helyes és a jó dolgokat keresd, igy nyomodba szegődik a ,ószerencse,
A fordított rúna magyarázata A boldogság, ami után kutatsz, már a birtokodban van, de a múlt hoz való ragaszkodás megakadályozza, hogy ezt észrevedd Ideié eleresztem a letűnt dolgokat, s megragadni az újakat
R ú n á k
kagall N Jelentése: jég'eső Azért van szükségünk a megpróbáltatásokra. hogy tanítsanak ben nünket. He elképzeljük, hogyan szerelnénk megélni jövőnket, ener giát és gondoielhultámukat küldünk az univerzumba. Ezek a rezgé sek vonzza* hozzánk mindazt, ami szükséges álmaink megvalósí tásához. Nem tudhatjuk az összes leckéi, ám ha katariunk vagyaink mellett, biztosak tehetőnk benne, hogy megkapjuk a megfelelő tanítást. A nehézségek nem azt jelentik, hogy el kell (elejtenünk álmainkat: csupán lépcsőfokok céljaink elérése felé. Lehetőséget íapjnk rá. hogy megtanuljuk mindazt, amire akkor lesz SZökségönt na beteljesültek vágyaink. Nézzünk szembe a megpróbál tatásokkal; 'fa 'eküzdiükőkei, erŐsebbé és bölcsebbé váLnk.
A rúna magyarázata „Soha ne futamodjunk meg a r&frézségek elöl, mert tanítanak és mc
bennünket."
Az életben adódhatnak nehézségek. Nem rettegni keil tőlük, ha nem meg keil Őket ragadni. A jégeső félelmelesnek tűnhet, ám ha kézbe fogsz egy darab jeget, rájössz, hogy csupán vízzel van dol god. így van ez a kihívásokkal is. Szorítsd össze fogad, szánd el magad, s ^ézz egyenesen szembe a kihívásokká!, hiszen ezek nem mások, mini lépcsőfokok álmaid megvalósítása felé. Minden egyes megpróbáltatás okulásodat szolgálja. Me felejtsd, hogy minél na gyobb a nehézség, annál nagyobb a megszerezhető bölcsesség.
nied i\ Jelenlése: szükséglet Vágyank tárgya sokszor aiapjában különbözik attól, amre vaió|ábíifl szükségünk van. Ha erősek akarunk lenni, először neg kell vizsgálnunk gyengeségeiket Ez oaradoxonnak tűnik. Csak akkor xgjuk megéteni. mi a különbség vágyaink és a valóban szükséges dolgok között, amikor rájövünk, bogy 9yengeségeink
A rúna magyarázata „Ahhoz, hogy eférjúK éwíre vágyunk, gyakran meg kell tapasztal nunk az ellentétét.' Pontosan azt ksooc ebben a pillanatban, amire szükséged van, hogy elcre haladhass a spirituális Ösvényen. Ha úgy látod s, mind ez igazából ellentéte annak, amit akarsz, ez az állapot valójában leckék sorozata, melyek segítségévei negatívból pozitívvá változ tathatod a lehetőségeket. Mindenestül e! kell fogadnod s múltat, hogy összpontosítani tudj céljaidra. Bízz benne, hogy minden, ami a jelenben történik, csakis szeHemi gyarapodásodat szolgálja. A Tiúlt csak emlék, a jövő nem több mint álom; a jetefi az egyetlen. amit hatalmadban áll befolyásolni.
R ú n á k
is \ Jelentése: jé£ A jég sokszor áthötolrtatallan akadály. Az egyetlen 0009. a m i tehetünk, hogy t/-.felmesen vé'jnx az olvadásra. A n a tél nem a tétlenség ideje. Bár minden mozdulatlanságba dermed, miocén nek a helyén kell lenni, ha ki akarjuk használni a közelgő tavaszt. A tele? elmélkedéssel kell tó»tervjnk, hogy feldolgozhassuk mind azt, ami; a múlt tanított nekünk; Így a jövőbe tefcinihet ünk, s meg erőshhe-jük á mainkat Vegyük észre, s jelen pillanat csak áiíomás a tanulás feltáruló ösvényén. Amikor vége ennek az idösza
A rúna magyarázata „Amikoi az élet megtorpanni látszik, vegyük számba a múltat, síekintsünk előre. ~ ÚgyfeSli%, "o lyonira jutotta* 3 dolgok, de az idő nem megfeteíö arra, hegy erőltesd a mozgást. Türelemre és bölcsességre vari szükséged - türelemre kivár-i. hogy a <ülsÖ áflág megváltozzon, és bölcsességre, hogy ektönthesd. miként használd fe' a holtidői Ketv szabad fe;adnod álmaidat, sót éppen most erősítheted meg őket Az elmélkedés és készülődés .dószakat éted. nem a depres szióét, ez önsajnálatél. Biztos lehetsz abban, -ogy a do co< meg változnak, mini ahogy télre Tavasz pr., s tavaszra nyár.
jara ^> Jelentése: aratás Az aratás a legkeményebb munka időszaka. Be keíl gyű;tenün< munkánk gyümölcsét, ha nem akanuk, hogy kárba vesszen. Ah hoz. hogy túléljük a telet, a enetö tegtöoO gabonát kell begyűjtenünk és elraktároznunk. Minden munkát jól kell elvégeznünk; Ha nem a negfetetö módon tároljuk a gabonát, megromiiK. és meg a tél végee-Őtt elrothad. íz nem a oabéfokon valö ücsorgés ideje. A mulatság csak a szüret befejeztévei kezdődik. Egy ciklus végéhez értünk, de ne felejtsük, hogy a vég magéban hordozza egy új kezdet csíráit. A rúna magyarázata „A kemény munka időszaké, a múltbéíi erőfeszítések gyümölcsé nek betakarítása.' Ez a oóség, az öröm és az ünnepés ideje, azonban a kemény munka periódusa is, amikor nincs idő az elmélkedésre. Az aratás nem tat örökké- Előtted áll az egész léi keményebbnél kemé nyebb l-xkéivel, és jól kel. dolgoznod, hogy biztos lehess benne: elegendő t^cást és bölcsességet haimoztál fel, hogy szembenézz az eljövendő megpróbáltatásokkal. Eletedben ez csak újabb for dulópont. nem pedig a cél. Várnak még rád nagyobb aratások, ám előszór elő keli készíteni a földet, el kell vetni a magot, gondozni a hajtásokat és elősegíteni a gyümölcs beérésél.
(24
Í248J
R
u
n
á
k
eon J Jelentése: tiszafa A tszafa szoros kapcsolatban ált a halhatatlansággá!, a hálái és az jj.ászüieiés körforgásával. Ahogyan nő. törzsének belseje meg puhul és rolhadásnak indul. Eközben kis facsemete sarjad a köze pében. Ahogyan a fa nő. ez a folyamat újra és újra meg ismétlődik. egyre töob SŐ'J emelkedik ki a közeoébö1. hz a bámulata: regene rálódás :eszi (ehetővé, hogy a tiszafa roppant méretűre nőjön, s rendkívüli kort érjen el- úgy tartják, a tiszafa ősJ bölcsességek tu dója, s mivel sok életet megé'l. segít visszaemlékezni korábbi éle teinkre.
A rúna magyarázata
BOH
„Ha megragadjuk a változást, sp.r;h/áfofejlődésünkfelgyorsul." Ez az átalakulás ideje, amikor elereszted a múltat, hogy megra gadd a jövendőt. A haiá! periódusa, a múlt haláláé, pgyben persze új kezdeteké; az úi életé, uz új áluiné. Eyyi*Jül a váMuzói állandó, s ha gyors előrehaladást szeretnél dérr.i, ellenkezés néíkül meg is
Megfelelő betű: Y Rúna:
\
.tehetőse: tiszafa JttlKliléíf Ö lÜW'l'JíttesLHftl. átalakulás
J
'
Képzettársítás f-a: tiszafa Szín: sötétkék Növény:
^m Ifll
mandragóra
Kő: topáz
peor tt K Jelenlése: kockavetö pohár A kockavetö pohár az esélyek és a végzet forrása. A üooókocka, ha nem guritják, csak pettyekkel telerajzolt fadarab. Ha azonban dob nak vele. a sors kezébe kerül. Az emberek úgy gondolnak a sorsra, mint eíketúlhe:et e^ "cryamatra. pedtg a sors választasi tehetősé geké: kínai. Kajtunk múl*. elgun^uk-e a kockát vagy sem, s hogy figyelembe vesszúk-e mondanivalóját. Eletünk tele van válaszutakkal, ém sokar azt várják, a végzet i'ányítsa őket. Ódzkodnak ke zükbe venni sorsuk irányításai.
A rúna magyarázata
PEORTH
„Hozzuk meg döntéseinket, vegyük kezünkbe sorsunkat. * Mindig kezedben a döntés lehetősége. Senk; sem bosszanthat fel. ha nem akarod, csak ha magad választod a bosszankodást, Hatal mat is csak akkor gyakorolhat feetted valaki, ha engeded. Ne hagyd, hogy igazságodat felmorzsolják, cselekedeteidet akadá lyozzák. Az egyetlen veszéy, -ocy nem ^aszréiod <\ a döntési le hetőségeket, és a végzet kezére adod magad.
Megfelelő betű: P
í :g
Rúna: £ Jelentése: kockavetö
pohár
leientése a jövendölésben:
^^GL'% a
választás Képzettársítás Fa: bükk
A fordított rúna magyarázata
5zln: fekete
A kockát elvetetted, életed a végzet kezében van, pedig ennek nem. f? tétlent
Növény: sisakvirág Kő: akvamarin
ML '"' £ ^ H 9
R ú n á k
£24
ilnaz T Jelentése: jávorszarvas A jávorszarvas. e rendkívül erős oltalmazó energiákkal rendelkező állat az «zata népek totemállata. Úgy tarifák, ez a rúna megóvja vselöjét mind a lelki, mind a testi vészetektől és támadásoktól. Ábráján 3 jávorszarvas teste látható elölnézetben. Agancsáról az a hír járta, hogy lelki érzékelök szerepét tölti be, amely képes felfog nt &z élőlények finom rezgéseit. A jávorszarvas oltalmazó energiája nemcsak a veszély érzékelésének képességéből fakad, hanem a gyorsaságbóí és ügyességbö; is, ameJlyeí menekülni képes. Ezért az Elhaz rúna erős szövetségesként vezet át a nehéz időkön.
A rúna magyarázata „Bár utunk vészterhes, berniünk rejtik a védeiem ereje.' Mintíadcig biztonságban érezheted magad, amíg nem cselekszel meggondolatlanul. Ez az idő kedvez a kockázatos kalandoknak, bár vállalkozásodat erős alapokra kell épne~ec. Nt> válj önelé gültté!
A fordított r ú n a m a g y a r á z a t a Körültekintően haladj előre, ne cselekedj elhamarkodottan té 6, hogy jel?n helyzetedben az ellenséges hatások megsebeznek, ezért koncentrálnod kell a testi, lelki és érzelmi erők felépítésére. mielőtt belekezdenél a dologba.
síigei
ELHAZ firfegfetelő beiü: Z
.fúra.T .fefentése: jévorszar/as Jelentése a jövendölésben. véríeíem
H
M
M
M
^^F~^wr^M^m Bút.1,.. ■ iS(H
•wii-^jif"-'-' A ^ j j p i
^^^V
" -
Képzettársítás f-a: tiszsfa Szín; orany Növény: sngyaigyokér Kő: ametiszt
i
Jelentése: a N a p Az észsá ember tisztese az éetet adó N'apot amelynek sug3ra< nélkül nem teremheine meg a szükséges élelem Kapcsolatba hoz tak minoennei, ami jó és helyes. A napfény elüz> a sötétséget, megfiatalítja a leiket. Ö a ..jég elpusztítója" is, ahogyan az egyik izlandi vers lefesti, igy rúnája semleoesro az is - a jég rúnáia negatív aspektusait, amelyet holtpontként is definiálnak. A Skjel az igazság rúnája is: a fény e-eje eloszlatja a csalárdság árnyait, s lét rehozza a gondolat és íálás tisztaságét. Nemcsak mások csalásait világítja meg. hanem sajátunkat is. Sárkj veszi kezébe ezt a rúnát, útját beragyogja a fény.
^
SIGEL Megfeí&'ő betű: S
A rúna magyarázata
Rúna. í
„ Hatalmunkban áll, hogy Termőre fordásuk a dolgokat." Jószerencse vár rád, pozitív érzésekkel közeíedsz 3? élethez. Ez nem a pihenés és a nyugalom időszaka - most tdöszerű szemügy re venned természeted árnyoldalait. A ^ap ereje képessé tesz rá. hogy szembenézz íéted negatív asoektusaval. őszintén és félelem nélkül, rogy végül hatalmat nyer, felettük Ebben a periódusban problémáid karnyújtásnyira vannak, megoldást lelhetsz rájuk.
Jelentése: a Nap Jelentése a jövendölésben jószerencse Képzettársítás f-a: boróka Szín: fehér-ezüst N&/ény: fagyöngy KŐ: rubin
/. "
Sr
■
SOj
R ú n £
k
tyr f Jelentése: Tyr (hadisten) A harcos útjai erőpróbák és beavatások szegélyezik. Jónak és erós szivtinek ktíl lennie, s erősen kell hinnie benne, hogy arti: védel mez. szent Az ember jobb szövetségesi keresve sem találhat nála. mert a harcos ösztönösen védelmez, és túléli a veszedelmet. Iaíálékony, és inkább a megoldásokra koncentrál, mintsem a probiems:
A rúna magyarázata TYR Megfelelő betű: T
..Most van irt az ideje, nogy feihaszné(;ok a megszerzett Hidast és bölcsességei." Ez a rúna új felismerésekre vezető újabo erőpróbákról és beavatá sokról ad hírt. Sátorságra van szükséged, mert ha megőrzöd szí ved tisztaságát, biztos a győzelem. ÚvC hitedet a próbá< során, s az igazság végül győzedelmeskedik.
Jelentése. Tyr hadisten Jelentése a lövendöfésöen: beavatás
A lorJított rúna magyarázata Vincén erőd megvan hozzá., hogy lefcuzdd az akadályokat, ám ehhez fe
Képzettársítás Fa: lö!gy Szín: óiéckoiros <\óvény: zsálya Kő: korall
b e o r c fc Jelentése: nyírta A nyír Igazi pionír: amikor az erdőt elpusztítja a tűz. a nyír az egyik eivj -ovenv. Hnejy fljra gyökeret ver a vidéken. A születés és az új rakezdés szimbóluma, atór a iőnixmadár, amely hamvából szüle tik újjá- A mágiában e nyírfa: Hagyományosan a megtisztulással nozzák kapcsolatba. A nyirraseprűt arra használták, hogy a házból kiseperjék 3 negatvrtást- A vétőket nyírfavesszővel cstorozták meg, hogy kiűzzék betöiúk a gonoszt. A .,hatérkerOlés' régi po gány szertartásához is nyírfát használtak, hogy megjelöljék a terü let szeleit es elűzzék a termőföldről az ártó erőket,
A rúna magyarázata . Ez az újrakezdés, az új, izgalmas kalandok ideje." Ez az aktív; energiával teli időszak a vetés ideje. N felejtsd azon ban, hogy az aratás még messze van. Ne várj erőfeszítéseidtől azonnali eredményt, mert az új elképzeléseket is gondozni, táplál ni ke . mii löt* meghozzák gyümölcsüket. Eljött az ^tieje, hogyhe lyére rakd a múltat. Ha megszívlelted az összes leckét, nem kell újra a letűni napodhoz fordulnod tanításért. Hagyd magad mö gött a múltat, és bát*an kalandozz új vidékekre. A lelki nagytakarí táshoz is kedvező időszakban vagy: kisepred a réűit, hogy hegyet adhass az ffnsfe
R ú n á k
k enwaz
n
Jelenlése: ló A régi vlágoan miocenCtt szemnek teletették a iovai. Számos legenda és mítosz szól fóía mint az ember hűséges szövetsége séről. Energiája ősi és hatalmas, segfc az akadályok elkerülésében és a gyorsabb haladásban A tűzze', a szabad kifejezés és a kibon takozó végzet elemévei is kapcsolatba hozzák. Energiája kimozdít hat a tétlenségbői. eltávolíthatja az előttük magasodó torlaszo kat. Ez teszi értékes szövetségessé 3 spiriiuá s úto-, hiszen az egyetlen é-la^oó dotog a változás
A i'iiivi magva rá zata „ Ugyanolyan hűséges légy társatdnoz. mini ők hozzád." Megkaptad a támogatást, hogy gyorsabban haladhass utadon. ám ennek az is fettétele, hogy ugyanolyan lojá's égy társaidhoz, mint ök. hozzád. A ló büszke állat, de büszkesége miatt nem feled kezik meg cédáról, becsülnöd keit eredményc-idet, miközben Kifelé szerény maradsz.
EHWAZ ifeieiő betű: E Rund: h \ Jelentése: tó Jeientésea
A fordított rúna magyarázata
Képzettársítás Fa: tölgy/kőris Szín: fehér Növény: aggófú izlandi pá!
Üi kapcsolatokat kell teremtened; ezek energiákat vonzanak hoz zád. és segítenek teküzdery az akadályokat. Olyan társakat Keress. akik osztják nézeteidet. Ne feledd, hogy mindenki, aki belép é l tedbe, valamilyen Tanítást hoz számodra
mann M Jelentése: ember Vincén embernek megvár a maga végzete, s a _ioga is ehhez a sorshoz. A sors döntés kérdése. Dönthetünk ügy hogy felelősséget vállalunk életünkért és spirituá'ís lényekké válunk, de úgy is, hogy csáktencödünka világban. A sors útja nem túl egyszerű, mivel sok leckét és negpróoáttatést tartogat számunkra, ám ez egyben a fejlődés és a betei;esúlés útja is. A másik út könnyebbnek tetszhet, de tele van nyomorúsággal és eJégetíetienséggel.
A rúna magyarázata „A sors útja a növekedés es beteljesülés útja" Sorsori rad vár, csak kérned kell. hogy megmutassa Önmagát. He spirituális lénnyé szeretnél válni, testileg, leíkileg és szellemileg ö kiegyensúlyozottnak kell tenned Ragadj meg mindent - jót s rosszat eqyő'ánt - te'jes elfogadással és oromme!. "anuld meg az utadba terülő összes leckét. így eícre és feljebb jutsz.
MANN Megfeieíö befő*. '.' Rúna: M Jelentése: ember Jelentése a jövendölésben: sors
A fordított rúna magyarázata
Képzettársítás fa: magyal Szín: sötétvörös Növény: festöouzer KŐ: gránát
A sors útja nehéznek tűnik, de ar-ogy ré-épsz, eresebbé és böl csebbé válsz. Legyen hited, hogy képes vagy rnegöirfeózni az élet nehézségeivel, s döntéseket hozni mindaddig, míg igényled a tanítást Ve engedd, hogy saját éned vagy mások egeja kétséget csepegtessen elmédbe.
. ■
.
* ?tíjfr "■ ■
t^l
'71 *'jM
52!
R ú n 4 k
lagu f Jelentése: víz, tenger A víz olyan elemi ero. amelye: nem lehet megfékezni, irányítani. Arra lolyx. amerre akar. a Hold ereje mozgatja. A víz minőségéhez tartozik a lenge', valamint a növényekben és bennünk lévő folyaüék is. Amennyiben harmóniába szeretnénk kerülni a Teremtéssel. 'á kell hangolódnunk a Holdra és a* évszakokra. Ha a körülöttünk iévotermészettörvényeivel Összhangba- élünk és táplálkozunk, új táviatok és lehetőségek nyitnak meg előnünk, nagyobb tudást szerezhetünk, Így bölcsebbé valtunk.
A rúna magyarázata „Ha harmóniéüöntíÖfíka Teremtéssel, érzelmileg kiegyensúlyo zotté válunk " Csak akkor élhetsz olyan életet, arrvlyet szeretnél ha teljesen rá hangolódsz a Tererí-ésre. Érzelmi egyensúlyodat elérheted, ha a természet szabályai szenm táplálkozol. A természetes ételek ter mészetes áramláshoz vezetnek, mások diszharmóniát okoznak. A tenger állandóan mozog, ezért életünk részévé kell válnia. Tedd magadévá a változást, hiszen más semmi nincs, mi állandó.
A (ordított rúna mag'yarázata Meg kell tanulnod együtt haladni az áramlással. Szükséged van rá. hogy mozgásba lendülj az étet számos területén, különben megre kedsz. Néhány apró változtatás már nagy eredményt hozhat.
ing O Jelentése: Ing' (termékenységisten) Az >ng a Teremtés szikráját szimbolizálja, 32 erőt, amely éleiét ad. és megtermékenyíti a fóíoei. Az Menyeket a belső tűz hajtja előre, s ugyanez a tűz késztel bennún^el spirituális t&ljességre. Mozgásban tart, anv
A rúna magyarázata „Az inspiráció íúze ndjz a spirituális beteljesülésre felé," Szellemi úton jársz, s jóltehet néha elszigeteltnek érzed magad, a benned égő tűz egyre előre s fesfeté hajt Tápláld az inspiráció tüzét, próbálj mindig többel és többet tanulni, sosem pihenve meg önelégülten. Kutasd ó'ókké a válaszokat, s ne engedd hogy kérdések Özöne feltartóztasson. Élvezd s használd a napot és ne feledd, hogy múltad csak emlék, jövőd puszta álom. Aní számít, azaz^ttésmesr
Lae:
XI
Jelentébe: napfény A Dfleg a dél és a nyan napforduló rjnája. fl fény porit™ energiáfit jelképezi abban a 01 líbiaiban. a m k a r a z a lpgerösp.bb. Spsfeitákra. ajtósra t e s r * a ?rSs védsterf iSrflbálijn'.aíérit funk;:onál. A litert, a oyafapcdást, a fejlődést. a tatás tisztaságát és az árrö halásükEúl vald oltalmat jelzi. Lehetávé tsszi a pozitívumot trveg látását ninden negatív ss«;ítüsÍH!i. Arra i í efiléteítet, hogy az éietbcn mindent
tteykaphatjnk.
Hs ezeket az ajándékokat
nem gyönyörűséggel és szeietrttel használjuk tel. elveszítjük ÖkrT. í e m m i sem a saját tulajdonunk, a Twemtólöt irirtdem kSteMnim kaprunk. p-zérí adományait IsrwIerW és bóksességgeí tel hasz DAEG
nálnunk.
A rúna m*gyarájrata „Amíg igszak m^r^önnkr utunftor) ytezsrarKse *:&?<:" Az erős fény megvilágítja uladat mindaddig, amíg megőrzöd beísó
•Vwjfeleló betű: D Rúna: W Jelemébe: napfény jelentése a pvenüötéiben:
tiszwságcdat. Semmitől sem kell félned, a legteljesebb uédejem ilatt á Isz. A fényben tisztán látsz. 5 el tudod sérülni a veszélyeiét, mie.ott cizoí rátetepednének éíéledie. Ha ■éleslátásodat mégis el
Képzettársítás
vesztenéd, nem a vakító fény a h i b á i •tanem saját elszabadult
Fa: lucfenyő
éned. Ha nem ur&fcodsz feiette, könnyen megszédít a siker. Má
Síin- világoskék
radj szerény és haas mindazért, ami oszlálytészedül jutott
Növény
muskotályzsálya
Kő: gyémánt
otkel % f e l e n Lése:
rtirtolíláe
Az Qthelben a különböző energiát összesecyuiiei és t a r a i t ' rálodnjk. ft rúna képe- egy bekerített i m t e vagy uaiázs&öt Bár az Otnel ..birtoklási" fetestt igazi értettr* « * á t * a Ttegtartas. Nem rendelkezőnk. semmiféle saját lutafdomaL mindent csak t ö t s ö r o e kaptunk, még a testünket is. Ha szeretoéni rnegEspEfizfafin az Oihel haiaJmár. kepének k e l femür* egazerr- íastarí és össz pontosítani. Kontertpá^iiA egy a o r x t a t n r i és w t a í z a F i á . türel mesen. amíg m a i energiái s Ddawvizrjdnak h c i z i Símmrt sem szabid erőitetnurk, úti célunkat azonban í a r r a A s z e m é é r t . OTH£t
A rúna ma^'varázatd
Megfefe/tí beíü: 0
.Figyeljünk gontíolataMw.
fliJna.-S
hogy a m e u / n i * ! e o o g K Í ecV»ásá-
raJ .-riegyaíósffhássü* É*na«ifcaL " Itt az ideje, hogy n-iegüjíísd összpori-osrEÓ leoességefe". K o t t e m -
Je/entése." birtoklás j£!(?nté5t? a iövenciötéhb?':
ralnod ketl, ha meg akarod fejteni az ésizcs j e « , anÉ «egje*emk
összpontosítás, szabadság Képzettársítás Fa: galagonya Szín. borosiyénsátga
A fordított rúna; magyarázata Ka rjirtokolní proba:sz vaSaínn. e:Li7;_' -.- --í.
:,-"-'"
"-
"~3y
minder és mindenki szabadon létczhesser Ha taárni sem tetszik. is n-eg akarod líálíOZUtry., a wittgztatást rrsgactor ksódH
-» H%.'
előtted, Ne eröfíesd a dolgokat Almod otyan, Í T K < E kezedre te lepedő gerte; hét mqg afcaod tórta™. könnyen í j r t n t a n l l á t a t s z .
f>y-v^
Növény: léhete Kór rubin
T_^sP í'liií