RAJTAMAS
BIBLIAISKOLA A SZENTIRAS KULCSSZAVAI ÉS SZÁLLÓIGÉI
mfiHHnei BUDAPEST, 2003 v
J \ /íiT
tu d
A B iblia
az ember létének értelméről, a
teremtés nagy nag y titkáról? titkáról? Ez a köny kö nyv v a Szentírás eredeti szövegét vizsgálva bemutatja, hogy szinte minden szónak, minden betűnek, minden apró kis írásjelnek fontos szerepe, mondhatni önálló üzenete van. G ondoltuk ond oltuk volna-e például, ho gy a „puszt „pusztába ába kiáltó szó” csupán egy téves fordítás, mondhatni egy bibliai leiterjakab eredménye? Hogy Michelangelo Mózesszobrán azért láthatunk szarvakat, mert annak idején a héber szöveget félreértették? Kötetünk egy örökbecsű kulturális kincs rejtélyeit tárja fel, betekintést nyújtva a kabbala, a Talmud és a midrás tanításaiba, az istennevek
és
a
héber
betűk
titkába,
a
Biblia
gyűjtöttünk
össze,
világképébe. Mintegy
félszáz
kulcsszót
valamint több tucatnyi közkeletű fogalmat, közismert, gyakorta félreértett bibliai kifejezést, szólásmondást, amelyek a magyar és az egyetemes emberi kultúra szerves részei, mindennapi életünk darabjai.
j (
R aj T a m á s
BIBLIAISKOLA
mnKKflBi
BUDAPEST, 2003
A bo rító rí tótt és a köny kö nyvet vet tervez ter vezte te
a jd a P éter V ajd
C opyright ® R a a j T am a m á s , a k k a b i K iadói K f t . 2003. M ak
iadja a M ak a k k a b i K iadói K f t . K iadja a
1055 Budapest, Szent István krt. 11. Tel:+ Te l:+ 36 1 354-15 354 -1560 60 Fax: Fax: : + 36 1 35435 4-15 1561 61 Email:
[email protected]
o rld G al a l l e r y T erjeszti a B iblical W orld
1077 Budapest, Wesselényi utca 13. Tel Tel: + 36 1 26726 7-85 8502 02 Website: http//www.makkabi.hu http// www.makkabi.hu
ISBN 963 7475 83 4
A rrabona P rint N yo y o m d a K f t ., G yő r
BEVEZETŐ az ember létének értelméről, a teremtés nagy tit káról? Amikor e kérdésünkre keressük a választ, legjobb, ha a Szentírás szövegét a héber eredeti segítségével vizsgáljuk. Itt minden szónak, minden betűnek, minden apró kis írásjelnek fontos szerepe van. A kim ki m on ondo dott tt és különösen külö nösen a leírt leírt szónak szónak a régiek régiek szinte szinte mágikus mágikus jelentő jelentő séget tulajdonítottak. „Aid egyetlen betűt elhagy a szent szövegből, vagyy akár egyetlenegyet vag egyetlenegyet hozzátes hozzátesz, z, m inth in thaa az egés egészz világot elpusz elp usztíto títot t ta volna” —olvassuk a Talmudban. Ugyanebből a szellemből fakad a következő m on ondá dáss is: is: „H „Haa elves elvesze zell az az igazságból igazságból akár egy szemerny szem ernyit it is, is, meghalt az igazság”. És valóban, mihelyt a héber igazság szavából: EMET elhagyjuk a legkisebb számértéket jelentő első héber betűt, az alefot, akkor ennyi marad belőle: MEX vagyis halott... (Mellesleg, a magyar nyelv is hasonló érdekességgel szolgál: az igazság szóból elvei i legkisebb i-betű esetén gazság lesz belőle...) Nem N em kevésbé kü külö lönö nöss az sem, ho hogy gy a hé hébe berr Biblia ne nem m az első első betűvel betű vel,, az im én éntt e m líte lí tett tt aleffel aleffel kezdődik kezd ődik,, ha hane nem m a kettes számjegyet kifejező második betűvel, a bét-tel. A teremtett világ ugyanis a zsidó hagyomány szerint nem egyértelmű. Sorsa egy különös alternatívára épül: az ember erkölcsi döntésétől függ, fennmarad-e vagy sem... A fenti két apró példából is láthatjuk, hogy minden nyelv olyan, mint valamely múzeum, amelyben a szavak olyanok, mint a múzeumi tárgyak, csak éppen értő szemre és figyelő tekintetre van szükség, hogy megszólaltassuk őket. S éppen ezt célozza könyvünk, amely az embeM
it t u d a
B iblia
B B B B B B B B S S S B S iE í
6
riség egyik legősibb forrását, a Bibliát kívánja az érdeklődők elé tárni. A Szentírás üzenetét mi a szavak, a szólások és a szállóigék segítségével kívánjuk érzékeltetni, betekintést nyújtva a kabbala, a Talmud és a midrás tanításaiba, az istennevek és a héber betűk titkába, a Biblia világképébe. Mintegy félszáz kulcsszót gyűjtöttünk össze, valamint több tucatnyi közkeletű fogalmat, közismert, de nem mindig pontosan értett, sőt, gyakorta félreértett bibliai kifejezést, szólásmondást (a Biblia könyvei nek sorrendjében), amelyek a magyar és az egyetemes emberi kultúra szerves részei, mindennapi életünk darabjai. Gondoltuk volna-e pél dául, hogy a „pusztába kiáltó szó” csupán egy téves fordítás, mond hatni egy bibliai leiterjakab eredménye? Hogy Michelangelo Mózes-szobrán azért láthatunk szarvakat, mert annak idején a héber szöveget elértették? Hogy a héber Bibliában három különféle szót talá lunk a lélekre, s ugyancsak hármat az emberre és a teremtésre, s hogy nem mindegy, mikor melyiket használja a Szentírás, mert azok mind mást-mást mást-m ást jelenten jelentenek? ek? Könyvünk révén a héber Bibliát és annak tanításait szeretnénk olvasóinkkal jobban megértetni és megszerettetni. Egyúttal azt is reméljük, hogy felkelthetjük az érdeklődést a bibliai héber nyelv szépségei iránt. Az immár klasszikus új-héber költészet egyik legnagyobb alakja, Há H á jim ji m N a h m a n Bial Bi alik ik ugyanis joggal vélte úgy, hogy aki a Szentírást csak fordításból ismeri, az olyan, mintha tulajdon édesanyját egy fátylon keresztül csókolná meg...
R a j Tamás
A SZENTÍRÁS KULCSSZAVAI Ü sten n e v e k , a
H
ib liá b a r u
J H V H a négybetűs istennév „Ábrahámnak, Izsáknak Izsáknak és és Jákobnak Jáko bnak Mindenható Istenként jelentem meg, meg, ám JH V H nevemmel nevemmel nem válváltam ismertté isme rtté számukra” szám ukra” —így így nyilatkozik meg Isten Mózes Mózes előtt, amikor az egy egyipto iptomi mi szolgaságból szolgaságból való való kiszakisza badítá ba dításs tört tö rtén énel elm m i feladatával bízza bízza meg őt. Ahhoz azonban, hogy ennek
8
is meg kell lelnünk. Az itt szereplő négybetűs istennév (görög eredetű tudományos szóval a tetragrammaton) ért értelm elmezé ezése, se, noh n ohaa szinte köny kö nyvvtárnyi irodalma van, a kabbalában és a bibliatudományban egyaránt számos eltérő véleményt váltott ki, és azt mindmáig a legnagyobb titok övezi. Nem véletlen, hogy a korai görög fordítás, a Septuaginta megtartotta eredeti alakját, csupán betűit írta át, ahogyan azt az imént mi is tettük. Isten —a Bibliából tudjuk — az ő s ap apák áknn a k ígér íg érte te a későbbi Izrael országát, s ők töretlenül bíztak ebben az ígéretben, noha ők maguk egy talpalatnyi földet sem bir b irto tokk o lta lt a k be belő lőle le.. (Áb (Á b rara hámnak még felesége sírhelyét is kemény pénzen kellett megvásárolnia.) Az ígéretet több tö bb szá száz év év múltán, múltán , Mózes Mózes valósíthatta volna meg, meg, ő azonban az onban csalódottságának adott hangot, s erre szól válaszként az általunk idézett mondat. A JHVH egy olyan új fogalmat fejez ki, amely éppen ekkor keletkezett, s amelyben nem részesülhettek a bibliai ősapák: a történelmi ígéretet megvalósító, irgalmas és jóságos, az emberi történelmen uralkodó Örökkévaló fogalmát. Az új fogalomhoz azonban szó is kellett, amely eladdig ismeretlen volt a héber szótárban. (Voltaképpen mindmáig hiányzik a héber nyelvben az örökkévaló szava. Mint később látni fogjuk, a Biblia általában az olám - világ, ritkábban a necah = győzelem szavát használja ebben ebb en az értelemben. Ez utóbbira utóbb ira had h addd idézzük idézzük Jesája Jesája könyve 25. feje feje-zetének 8. versét: „eltűnik majd a halál örökre”) Ezért alkották meg, feltételezésem szerint, ezt az új szót Istenre. Három szót írtak egymás alá, s ezek betűit összevonták. (Mi ezt fonetikus átírásban tesszük.)
9
Összevonva: Összevonva:
r m - h j h = volt (ejtsd: Kaja) m in - H V H = van (ejt (ejtssd: hov hove) e) n>n> >n> - ih t h = lesz (ejtsd: jije) Hím* ím* —JH V H = Örökkévaló. Örökkév aló.
Csakhogy ezt az utóbbi szót nem lehet kimondani! (Feltehetőleg innen ered, hogy a végtelen és láthatatlan Isten neve is kimondhatat lan!) Helyette legtöbbször egy másik, ugyancsak Istenre vonatkozó szót szót használunk: ADONÁ ADO NÁJ, J, jelenté jelentése: se: Uram. (Ortodox (Orto dox zsidók még ezt ezt sem mondják ki fölöslegesen, helyette inkább így szólnak: HASEM = a Név, vagy egyszerűen összevonják a két szót: ADOSEM.) Miután mintegy két évezreden át héberül csak mássalhangzókat ír tak, az 1. évezred végén létrejött a magánhangzó-jelölés, a „pontozás”. Ekkor a négy héber betű köré a kiejtendő szó magánhangzó-jeleit raj zolták, hogy mindenki tudja, Adonájt kell olvasnia. Ám ez feledésbe merült, és egybeolvasták az Örökkévaló mássalhangzóit, az Uram hé ber szavának szaván ak magánha magá nhangz ngzóiv óival, al, s így j ö tt létre a vallásos vallásos zsidó által soha nem használt JEHOYA elnevezés. A bibliakutatók egy része a négy betűt JAHVE olvasattal látják el, úgy vélik, ez lett volna az ere deti kiejtés. Csakhogy ez a héberben a létige műveltető alakjának jövő ideje! Tehát így kellene fordítani: aki léteztetni fog. Ennek azonban nem sok értelme van. Az Örökkévaló Istent jelölő négy héber betű a Bibliában mindig a szeretet Istenére, a történelem gondviselő Urára utal. A kabbala, a zsi dó misztika még egy további utalást lát benne: jód (= a mennybéli Is ten) hé (= jelen van), váv (= a világban) hé (= jelen van). Figyeljünk meg még valamit: az ebben a különlegesen szent isten névben három betű megfelel az emberiség legősibb három magán hangzójának: a jód ugyanis általában az i-, a hé az á- és a váv az ó-hangot jelöli a héberben. A kabbala ezt a három betűt tartja tisztá nak és szentnek, részint ezért, részint mert a jód, a hé és a váv kiejtése kor egyáltalán nem kell használnunk szájunk hangképző elemeit.
SSSaaSBBHHSSBB
10
BEBBBBBiBBBSSH
EL E L O H I M - a \ Is Istenség
A zsidó hagyomány szerint a héber Bibliában összesen 21 istennév
található. Azért ilyen sok, mert Istent az ember nem ismerheti meg közvetlenül, csakis a mi világunkban megvalósuló tulajdonságai (attri bútu bú tum m ai) ai ) által. így íg y olyan kifejezéseket hasz ha szná nálu lunk nk Isten Ist enre, re, amelyekkel életünkben is találkozunk, illetve amelyeket a mi tulajdonságainkkal egybevetve (azoknak mintegy ellentéteként) megfogalmazunk. Ilyen példá pé ldául ul az Örök Ör ökké kéva való ló (JH (J H V H ), mivel m i hala ha lann d ó k vagyu vag yunk, nk, tovább tov ábbáá a Szent (Hakados), a Legfelsőbb (Eljön), Mindenható (Sadáj), az Irgalmas (Harahaman) stb. Sőt, a béke (salom) és az igazság (emet) héber szavai is jelölhetik a Világ Urát (Adón olám). Az egyik leggyakoribb bibliai istennév, az Elohim, látszólag többes számban van, egyes számú alakja (Elóah) jóval ritkább. Csakhogy az Elohim Eloh im nem egysze egyszerű rű többes több es szám szám!! Mellette M ellette ugyanis mind m indig ig egy egyes szá szá mú melléknév és ige található, például a Szentírás első mondatában: Brésit bárá bárá Elohim Elo him —kezdetben teremtette Isten... (Ha mégis többes számú ige vagy melléknév szerepel mellette, úgy a szó nem az Egyistent, hanem a pogány isteneket vagy más hatalmasságokat, bírákat stb. jelent.) Tudni illik, hogy a bibliai héber nyelvben a többes szám az elvont főne fő neve vek k kifejezésére is szolgál, így például a zeku ze kun n im öregséget, öreg kort, a neurim pedig fiatalságot, ifjúkort jelent. A teremtéstörténetben a meorotszó hol világítótesteket, hol elvont főnévként világosságot fe jez ki. Ezért Ezé rt az egyes egyes számú szá mú alak (Elóah, mellesleg az arab Allah roko na) Istent jelent, míg a „többes számú” Elohim helyes fordítása: Iste Isten nség.
A zsidó hagyomány szerint valahányszor a Bibliában az Elohim kifejezéssel találkozunk, mindig a természet Uráról, az igazságos tör vényt megvalósító Istenről kell beszélnünk, míg a JHVH inkább az egyes ember és a történelem Gondviselőjét, a megbocsátás Istenét je löli. (A Talmudban és a kabbalában ezt a midat mida t hadin hadin és a mida mi datt hara hara-hamim, az isteni törvény, illetve az isteni irgalom tulajdonságainak ellentétével határozzák meg.) Gondoljunk csak a papi (apai) áldásra,
11
amelyben az Örökkévaló neve szerepel, míg a fiúkra és a lányokra külön elmondott (ugyancsak bibliai eredetű) szövegben az Istenség (Elohim). Amikor ugyanis arra kérjük Istent, hogy gyermekeinket bizonyos bibliai bib liai személyekhez hason has onló lóvá vá tegye, a fizikai (természeti) megvalósulásra gondolunk, áldást viszont a gondviselő Istentől kérünk rájuk. Nem véletlen az sem, hogy a teremtéstörténetben végig az Elohim szó szerepel, mert ott a törvényekre épülő világ és a természet létrejöttéről olvashatunk. Az ember teremtéséről szóló részben viszont már mindkét istennevet 0HVH Elohim) együtt találjuk, hiszen az ember életében a törvény és a gondviselés már egyaránt nagy jelentő séggel bír. E kétféle istennév gyakori és váltakozó előfordulása egyes tudósokat arra az az elméletre vezett vezette, e, hogy hog y —úg úgym ymond ond - a Torának töb t öbbb „forrása” „forrása” lehetett. Juli Ju lius us Wellha ellhaus usen en evangélikus teológus az istennevek alapján nevezte el ezeket a feltételezett forrásokat „Jahvista”, illetve „Elohista kódexnek”. Ahol mindkét istennév szerepelt, az a rész a „Papi kódex” elnevezést nyerte. A bibliakritika később ezt továbbfejlesztette, végül szinte szinte min m indd a 21 istennév felhas felhaszná ználás lásáva ávall Németo N émetországb rszágban an kiadták kiad ták az úgynevezett Szivárványbibliát, amelyben a feltételezett „források” más más színnel lettek nyomtatva. Ám a látvány szépségén túl ez a módszer vajmi kqvés igazolást nyert, különösen a Holt-tengeri tekercsek és egyéb újabb leletek, felfedezések tükrében.
1 2
S A D Á J a Mindenható -
és minden bizonnyal legősibb istennév. S egyúttal az egyik legismertebb is, hiszen a Sadáj felirat olvasható a val lásos zsidó otthonok ajtaira szerelt kis doboz, a mezuza külső mezuza külső oldalán. H árom ár om héber betűbő betű bőll áll áll (sín (sín,, dalét, dalét, jód), ám a mezuzán néha néh a - rövi rövi dítésként —csak az első betű, a sín látható. Az ősi bibliai elnevezés egy ambivalens (ellentétes) értelmű héber igéből, a sadad gyökből ered. Ennek jelentése kettős: táplál és elpusz sad ad gyökből tít, s ebből származik a sadájim (= a sódd, a megsemmisü sadájim (= emlő), illetve a só lés szava. Elvégre Isten hatalmát éppen az bizonyítja, hogy táplálni és pus p uszt ztít ítan anii egy e gyará aránt nt képes, kine ki nekk-ki kine nekk a juta ju talm lmáh ához oz vagy va gy bünt bü nteté etéséh séhez ez képest. Sadáj tehát az erőt és a földöntúli hatalmat képviselő egyetlen Isten, aki igazságosan gyakorolja ezt a mérhetetlen képességét vilá gunkban. Éppen ezért helyesen teszi a zsidó hagyomány, hogy a címünkben szereplő szót Mindenhatóként értelmezi. S a Szentírásban a Sadáj nevet valóban mind a két értelemben használjuk —hadd idéz zünk ezekre egy-két jellemző példát. Jesája és Jóéi próféták szinte azonos szavakkal hívják fel a figyelmet a gonoszok büntetésére, ha majd eljön a végső ítélet, az Örökkévaló nagy és félelmetes napja, amely (egy héber szójátékkal élve: ksod misadáj javő) javő) „mint a pusztulás, úgy jön a Mindenhatótól”. Ugyanakkor Jákob ősapánkat Izsák Sadáj áldásával bocsátja útjára: „a Mindenható Isten áldjon meg téged, szaporítson és sokasítson meg, hogy népek gyülekezete lehess” (Mózes I. könyve, 28. fejezet 3. vers). Sőt, noha — említettük már —a JHVH „az irgalom Istene”, Jákob mégsem az Örökkévaló, hanem Sadáj könyörületét kéri fiaira, amikor ők arra készülnek, hogy visszatérjenek Egyiptomba: „s a Mindenható Isten adjon nektek irgalmat” (ugyanott, 43. fejezet 14. vers). Érdekes, hogy a bibliai Jób könyve, amelynek főhőse —az egyete mes emberi mond m ondanivaló anivaló hang hangsúl súlyozása yozása érdekében érdekébe n — nem zsidó, zsidó, hanem egy híres keleti bölcs, előszeretettel használja a Sadáj istenne vet. A név az egész Szentírásban negyvenhatszor fordul elő, s ennek kétharmada, 31 előfordulás éppen Jób könyvéből való! több mint kétharmada, A z
egyik legérdekesebb
13
Mindez Minde z azt bizonyítja, bizonyítja, hogy a jutalm jut alm at és büntetést, védelmet v édelmet és és pusz pusz tulást igazságosan nyújtó Istent nem csupán a zsidóság, de minden ember M inden ind enha ható tó Urának Ur ának tartjuk. Elvé Elvégr gree - ahog ahogyan yan azt azt Jób sza szavai val állíthatjuk állíthatj uk - „a M inde in denh nhat atóó Isten nem n em tévesz téveszti ti el az igazságo igazságot”. t”. A ház védelmét és ezt az egyetemleges istenhitet hirdeti a házaink ajtófélfáin található kis doboz, a mezuza, rajta a Mindenható Isten nevével. Az egyiptomi tizedik csapástól való megmenekülésre és a szolgaságból való szabadulásra emlékeztető tekercs belső oldalán a „Halljad Izrael” első két szakaszát olvashatjuk, a Sadáj szót pedig a külső oldalára írjuk. Az Örökkévaló Isten neve itt nem szerepel, ezért a lap aljára kabbalista kabba lista titkosírással ezt írjuk: kuzu bemuhszáz kuzu. H a e kijelentés betűi helyett a héber ábécében azokat megelőző betűket írnánk, ezt a mondatot olvashatnánk: „az Örökkévaló, a mi Istenünk, örökkévaló”... Már említettük korábban, hogy a Sadáj, a Mindenható Isten inkább az ősapák Istene volt, mert ők az ígéret teljesülésében nem része részesül sültek tek,, ezért az Örökkévaló, Örökk évaló, a történele törté nelem m Ura csak Mózesnek Mózesne k nyi latkozott meg. Az égő (ám el nem hamvadó) csipkebokor jelenetében Móze Mózess ugyani ugyaniss megkérdi Istent: m it mondjak, m ondjak, ki küldöt küld öttt enge engem? m? Mire ezt a választ kapja: eje aser eje —Mondd azt, hogy „Éje” (= a Leszek) küldött téged! A héber nyelv jövő ideje a magyarban a jelen és a jövő időnek egy aránt megfelel, ezért aztán kétféleképp lehet (és szokás is) ezt a kinyi latkoztatást fordítani: 1. „Vagyok, aki vagyok” 2. „Leszek, aki leszek” Ügy vélem, ezek a fordítási lehetőségek bizonytalanságot, vagy éppen túlzott túlz ott magabiztossá magabiztosságot got sugallnak. sugallnak. Ezért aztán az én fordítási javaslatom a következő: „Vagyok, aki Isten ugyanis azt adja e kijelentéssel Mózes tudtára, hogy az l e s z e k Isten ígéret ígéret,, amelyet az ősapáknak ősap áknak tett, tet t, most mo st végre végre egé egész szen en bizonyosan meg valósul.
BSSSSBBEBBBSSEíE
A q H
14
BBBBSBBBBBSBBEÍ
\ ember fo fogalma a Ttibliábaru
a fordításban olvassuk a
Szentírást , fel sem tűnik mindaz a
szépség és nyelvi finomság, amely a hébert és általában a szent szöveget jellemzi. jelle mzi. Egy-egy szó ugya ugyanis nis a kü külön lönfél félee nye nyelvek lvekben ben ne nem m feltétl fel tétlen enül ül és nem pontosan felel meg egymásnak. Sőt, arra is akad példa (nem is egy), eg y), hogy hog y amíg az egyik nyelvben nyelvben valamely valamely fogalomra csupá cs upánn egyetlen egyetlen szót használunk, a másikban viszont több is akad rá. Ennek a jelenség jele nségnek nek,, persze, m indi in digg ko komo moly ly oka van, amit am it —h —h a alaposa alap osann után ut ánaa jár já r u n k — az egy egyes es né népe pekk lelkében lelk ében-fil -filozó ozófiáj fiájába ábann fede fe dezh zhet etün ünkk fel. fel. A bibliai bib liai hé hébe berb rben en pé péld ldáu áull az embe em berre rre,, Isten Ist en tere te rem m tmén tm énye yeii közü közüll a legmagasabb rendű élőlényre, három szót is találunk. Ad A d á m —a legismertebb héber szó, amellyel a Szentírás az embert meghatározza. Csakhogy ezt a legtöbb fordítás névként fordítja, s ez önmagában önm agában is félreé félreérté rtés. s. Isten ugy ugyani aniss nem Ádámo Ád ámot, t, han h anem em az embert teremtette meg. (Nem véletlen, hogy a felvilágosodás koráig, a 19. század elejéig a zsidók egyáltalán nem használták személynévként!) Az is érdekes, hogy ennek a szónak nincs hím- és nőneme a héberben, mert az ádám mindig az emberi fajt, vagy az Isten által alkotott emberhez méltó, értékes, minőségi értelemben vett teremtményt jelen jel enti. ti. Ádámnak többes számú alakja sincs a héberben. Ha a Biblia több emberről (több ilyen értékes emberről) akar szólni, ezt mondja: bné ádám, vagyis „az ember fiai”. Sőt, egyik-másik prófétát is gyakran így szólítja meg az Örökkévaló: ben ádám (= ember fia). Ádám tehát nem más, mint (ma úgy mondanánk) a nagybetűvel írt ember. A Szentírás nyelvén a második, embert jelentő szónak (is) sincs többes száma, nőneme viszont van (ísá). Sőt, a kettő egymással szorosan összefügg: az első férfit is jelent, a másik asszonyt, feleséget. A bibliai nyelv tükrözi a Szentírás történetét, miszerint a nő a férfiból vétetett. A régi bibliafordítók ezt úgy kívánták visszaadni a magyarban, hogy emberről és némberről beszéltek... beszéltek... Az is eredeti jelentése egyéniség, személyiség. A mai héberben így is használják, s ebben az értelemben nyeri el többes számú alakját: isim
15
(= személyek, egyének). Az embert jelentő második (és leggyakrabban előforduló) héber szó eredeti bibliai jelentése tehát individuum, szem személ élyi yisé ség g.
A harmadik szó enós, amely a héber „anas” (= húzni, szenvedni) igéből származik. (Személynévként is előfordul, az első pátriárkák között, a vízözönt jóval megelőző megelőző korban. korban . A Biblia Biblia szerint Enós Ádám unokája volt.) Ez a szó a fájdalmakkal, szenvedésekkel teli, egyszóval a halandó embert jelent. Ebből képezték az „emberek” jelentésű, a Bibliában kizárólagosan használt többes számú alakot: anasim. Ma is ezt használják az izraeli beszélt nyelvben. (Nőnemű változata nasim.) Ügy vélem, ez a héber szavakban jelentkező sokféleség máig szóló tanulsággal bír: az ember halandó, ám az egyéniség, az individuum segítségével egyedülálló, soha vissza nem térő arculatunkat kell felmutatnunk a világban. S ami a legfontosabb, hogy a szó nemes értelmében emberek tudjunk lenni és maradni rövidre szabott életünkben...
0 B 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
A ter q teremtés szav szavai ai a
AS
Hibliá ibliáb batu
három olyan igét találunk, amelyek a teremtéssel kapcsolatosak, és amelyek mind elő is fordulnak a bibliai Teremtéstör ténetben. Ezek ugyan pontosan lefordíthatok magyarra, csakhogy a héber igék mégsem egyeznek tökéletesen magyar megfelelőjükkel. Lássuk ezt a három „teremtő” igét! zentírásban
1. b á rá - jelen jelenté tése: se: teremteni. Ezt azonban a héber héb er nyelvben nyelvben kizáró kizárólag lag Istenre Istenre használ használhatju hatjuk, k, nem úgy, úgy, mint m int a magyarban, magyarban, mert ahogyan azt a zsidó filozófusok megfogalmazták —egyedül ő az, aki „a semmiből valamit” (héberül jés (héberül jés méájin méá jin)) képes létrehozni. A magyar nyelvben viszont a zseni is „megteremtheti” művét, sőt, például a családfő is „előteremti” övéi számára mindazt, ami a megélhetéshez megélh etéshez szüksé szükséges ges.. 2. jácár —jelentése: alkotni. Ezt, az igét nagyjából éppúgy, mint a magyarban, Istenre és a művészi tehetségű emberekre egyaránt alkalmazhatjuk. 3. ászá —jelentése: csinálni, készíteni. Csakhogy a magyar nyelvben ezt a közönségesnek tetsző szót kizárólag az emberekkel kapcsolatban mondjuk, Istenre sohasem. A bibliai héberben viszont nem ez a gyakorlat: az ige mind Istenre, mind bármelyik emberi lényre egyaránt használható. A héber nyelv ugyanis nem tesz akkora különbséget Isten és az ember között, sőt, gyakorta használ emberi kifejezéseket nem csupán Istenre, hanem az állatokra és olykor 'még a tárgyakra is. Ezért mondja a talntudi hagyomány: Tora kilson bné ádám, ádám, vagyis vagyis „a Tóra emberi nyelven beszél”. A Szentírás és különösen a Teremtéstörténet nagyon ügyel arra, mi kor ko r melyik mel yik igét használja. használja. A bárá (= bárá (= teremteni) ige akkor fordul elő, ha Isten (a semmiből) valami teljesen újat hoz létre, míg a já a jácá cár r (alkotni) (alkotni) inkább a dolgok elrendezését, megformálását fejezi ki. Az ászá ászá (= csi nálni, készíteni) a legritkább, s akkor találkozunk vele, ha Isten az em-
BBBBBBSBBBBBBB
17
BBBBBBBBBSBBBB
bér bé r megé me gérté rtését sét kívánja kívánj a elősegíte előse gíteni, ni, h a az ő művéb mű vébee tört tö rtén énőő beleélést várja el el a Biblia olvasóitól. olvasóitól. (Például (Péld ául a szombatról szomba tról szóló leírás leírás esetében.) Mielőtt az ember teremtéséről szólna a Szentírás, egy felhívást olvashatunk Istentől: náásze ádám , vagyis szó szerint „alkossunk (pontosabban: készítsünk) embert” (Mózes I. könyve, 1. fejezet 26. vers). Joggal kérdezhetjük: kihez szól itt Isten? S bizony, ez a kérdés nem kis fejtörést okozott a bibliakutatóknak. A legtöbben úgy vélik, Isten az úgynevezett királyi többes számban beszél, beszél, vagyis vagyis a felszólítá felszólításs önm ön m ag agáá n ak szól. szól. Csakh Cs akhogy ogy ezt ez t a „királyi töb tö b best” bes t” a h éb ébee r Biblia ko koráb rában an m ég egyáltalán egyáltalá n ne nem m haszná has ználták lták,, így az a Szentírástól teljesen idegen. Mások Má sok szerint Isten a z angyalok sere szól, őket kéri fel társul az seregé géhe hez z szól, ember teremtéséhez. Ám tudnunk kell, az egész teremtéstörténetben sehol nem szerepelnek angyalok, nem is szólva arról, hogy a zsidó val lásosságtól távol áll az egyetlen Isten segítő lényeibe vetett angyalhit. (A Biblia szerint ugyanis az angyal csupán Isten küldötte, nem a teremtés teremtés közreműködője.) Kihez szól tehát a „készítsünk embert” ünnepélyes felhívása a Szentírásban? Véleményem szerint magához az emberhez. Minden egyes emberhez szól, s ezért használja a „csinálni, készíteni” igét. Az sem véletlen, hogy ebben a felszólításban éppen az „ádám” szó szere pel, amel a melyről yről már má r tudj tu djuk uk,, ho hogy gy minősé min őségi gi érte ér telem lembe benn jele je lent ntii az ember emb ert.t. Isten tehát arra kér minket, hogy az általa megalkotott emberből (önmagunkból és társainkból egyaránt) mi magunk faragjunk Embert, a szó nemes értelmében. Persze, a felszólítást követően, az ember megalkotásánál, a Biblia már a „bárá”, vagyis a „teremteni” szót használja. Az ember létrehozása természetesen Isten műve volt, a mi feladatunk pedig ennek a nagy szerű tervnek a folytatása. Az Örökkévaló tehát az embert (a teremtés „koronáját”) mintegy társul kéri fel, a Szentírás szerint, művének beteljesítésére. Elvégre sza bad ba d ak akar arat atot ot a d o tt n ek ekün ünkk a M ind in d e n h a tó, tó , ho hogy gy jó és rossz köz k özöt öttt sza sza bado ba donn választha válas zthassun ssunk. k. S va vann-ee nag nagysz yszerű erűbb bb feladat, fela dat, m int in t társul szegődni a teremtés művéhez?
BBB0 BB B00B 0B0 0BB BBBB BBBS BS3S 3SI I
A
18 18
B 00B B 0000B B H 00
1Jle 1Jlekk és és leiekéit a Hibliábaru
egyik legfontosabb tanítása a lélekhit, amely szerint az embernek testi porhüvelyén túl halhatatlan lelke van, s hogy ez a lélek magától Istentől ered. Csakhogy a héber nyelvben három különféle szót használunk a lélekre. (Különös, de mind a három, végződésétől függetlenül, nőnemű szó.) A hagyomány szerint a három szó más-más jelentéssel bír, a lélekről ugyanis különféle értelemben beszélhetünk. Érdekes, hogy a nagy görög filozófus, Arisztotelész is az ember három lelkét említi. Szerinte növényi, állati és emberi lélek létezik, ezeket nevezi a tudomány vegetatív, animális és spirituális létezési formáknak. formáknak . Az ember em ber Arisztot Arisztotelés elészz szerint szerint mind m indhá háro rom m lélek lélek birtokosa, s egyedül a mi egyéniségünktől függ, hogy ezek közül melyiket tudjuk előtérbe állítani. Ezzel szemben a zsidóság (a Biblia nyelve igazolja ezt) nem ismeri a növényi lelket, az állatnak csupán egyféle, az embernek viszont háromféle lelke van. Ezeknek felel meg a három különféle, gyakran használt héber szó: Biblia
nefes
- ez a lélek animális jellegű, jellegű, az életerőt, a vitalitást vitalit ást jelenti, amely amely minden élőben ott mozog, s amely fölött csak Istennek szabad rendelkeznie. Jelképe a vér, ezért tilos a Tóra szerint annak fogyasztása, a legkisebb mértékben is. Sőt, a vért (még az állatokét is) el kell földelni, vagy hamuval kell meghinteni. A kiontott vér, miként Ábel vére, égre kiált, s ezt Isten nem hagyja bü b ü n tetl te tlee n ü l. A vér ugya ugyanis nis a létezés szimb szi mból ólum uma. a. A bibliai Teremtéstörténetben ezért a nefes hajá kifejezést „élőlényének kell fordítani, nem szó szerint „élő lélek”-nek, mint azt a régi magyar fordítások teszik. A nefes szó a mai héberben, akárcsak a jiddis nyelvben, lélekszámot is jelent, de ilyenkor mindig hímnem hím nemben ben haszná használj ljuk. uk.
rúah
- szellemi, szellemi, spirituális spiritu ális lélek, amely csak az embe em bert rt jellemzi, jellemzi, ám ez sokkal kollektívabb, mint a nefes, s a rúah irányítja nemcsak az
BSBBBBEiiiBBBBBB
19
BBBBBBBBSBBSBB
egyén, de közösségek, sőt, az egész emberiség fejlődését is. Ha a Szentírás Isten jelenlétéről beszél, mindig „az Örökkévaló szelleméről” tesz említést ( rúah Elohim). A teremtés kezdetén is azt olvassuk: „Isten szelleme lebegett a víz fölött”. A szellemi lélek egyébként mindig Istentől ered, és halálunk után oda tér vissza, ahogyan azt Salamon király megfogalmazta a Kohelet (a (a Prédikátor) könyvében: „S visszatér a por a földbe, melyből vétetett, ám a (szellemi) lélek visszatér Istenéhez, aki adta azt”. - m inden ind en ember egyén egyéni, i, halhatatlan lelk lelke, e, amely amely fölött Isten Isten rendelkezik, amelyen keresztül tart kapcsolatot az ember az Örökkévalóval. A nesamá szó rokona a lélegzetet jelentő nesimának, ahogyan ez a két szó a magyar nyelvben is egy gyökből származik. A hagyomány szerint ez a legmagasabb rendű lélektípus. Leikeink —tanítják tan ítják bölcseink —éppúg —éppúgyy különbö külö nböznek znek egymástól, illetve éppúgy hasonlítanak egymásra, mint a csillagok az éjszakai égbolton. Nem véletlen, hogy Salamon példab pél dabeszé eszédei deinek nek könyv kö nyvébe ébenn (a Misiében) olvassuk: „Az ember lelke —az Örökkévaló mécsese”. Az sem véletlen, hogy a jiddis nyelv csupán ezt az utóbbi szót vette át eredeti jelentésében, míg az előbbi kettő jelentésváltozást szenvedett.
nesamá
A reggeli imában is ezt az utóbbi szót említjük, amikor nap mint nap így imádkozunk: imádkozu nk: Eloháj, (= Istenem, Eloháj, nesamá nesamá senatátá-bí, senatátá-bí, tehorá tehorá hí h í (= a lélek, amelyet belém helyeztél, tiszta volt az).
BBEBBBBBBBBÍllSiB
20
BBBBBBBBBSBBBB
oA szer zeretet tet szavai szavai a Bibliába ibliábaru ru legjelentősebb gondolatának mondják a szeretet erejéről szóló tanítást és parancsolatokat. Nem véletlen, hogy a Tóra öt könyve közül épp a középső, a Vajikrá ( könyve yve)) közpon központi ti Vajikrá (aa Papok kön részén találjuk a híres "aranyszabályt: Veahavtá leréakhá kamókhá (= „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”). S ugyanezzel az igével írja elő elő a Szentírás, Szentírás, a legfőbb legfőbb zsidó zsidó imádság keretében kere tében,, a Mind M inden enha ható tó Elohekhá... (= „Szeresd az iránti szeretetet: Veahavtá ét-Adonáj Elohekhá... Örökkévalót, Istenedet, egész szíveddel, egész lelkeddel és minden erőddel”). Ne N e m véletlen, véletle n, ho hogy gy a Biblia ép éppe penn a szív szív szerete sze retetét tét írja elő, ez a paran pa rancs cs ugyanis a tuda tu dato tos, s, s ne nem m az ösztönös ösztö nös érzelmek érze lmekre re von vonatko atkozik zik.. (A szív bibliai felfogásáról később szólunk majd.) A szeretetnek nem szavakban kell megnyilvánulnia, hanem a való, mindennapi életben, cselekedetünkben. A kereszténységgel ellentétben, a zsidó vallás nem írja elő, hogy ellenségeinket is szeressük, de minden tettünkben gyakorló szeretet vár el tőlünk. Tudnunk kell azonban, hogy a bibliai héber nyelvben két szót használunk a szeretetre, az egyik a fenti parancsolatokban is szereplő (= a gyakorló szeretet). ahavá (= ahavá (= szívből jövő szeretet), a másik a heszed (= Amíg érzelmeinknek viszonylag kevésbé tudunk parancsolni, szeretettel szeretettel kell kell fordu for dulnu lnunk nk Isten és embertársaink embe rtársaink felé felé,, addig' a heszeddel, a szeretet gyakorlásával szinte minden cselekedetünket, mondhatni egész életünket irányíthatjuk, a Szentírás szellemében rendezhetjük be. S éppen ebben a gondolatvilágban jött létre, fogalmazódott meg hajdan a sajátos zsidó életforma. Itt jegyezzük meg, hogy a magyar nyelv is két szót különböztet meg: szeretet szeretet és és szere szerelem lem.. Csakhog C sakhogyy mind mi ndke kettő ttő elsősorban érzelmi kérdés, s ezért a bibliai héberben mindkettőt az ahavá szóval fejezzük ki. Lássunk egy jól ismert, szép példát az Énekek énekéből: Ki K i azÁ kamá ka má-vet ahavá... ahavá... (= „Mert erős, mint a halál a szerelem, kemény, mint a sír,a féltés, lángjai tűz lángjai, isteni izzás”). A Talmud szerint az erkölcsi világrend egyik kiemelkedő pillére a S o k a n a B i b l i a
B B E S BB BB B B B E B B E 1 S gm g m ilu il u t hesz heszed ed,, amely
21
B B B B B S B B B B I l iB iB B
kifejezést így szokás fordítani: a szeretet gyakor lása. Am ez a fordítás nem pontos, a heszed szó ugyanis önmagában is ezt jelenti: gyakorló szeretet. A gmilut jelentése: viszonzás. így a kife jezés jezés értelme, érte lme, an anna nakk a gyakorló gyakorl ó szeretetn szer etetnek ek a viszonzása, viszonzása, amelyet Isten velünk művel, hogy életben tart, segít és táplál bennünket. S a bibliai zsidó gondolkodás szerint ezt az isteni szeretetet nem elsősorban ő fe lé kell viszonoznunk (Neki nincs rá szüksége), hanem embertársaink felé. Ahogyan egy híres hászid rabbi is megfogalmazta, amikor tanítvá nyai megkérték: - Mester, taníts meg m inket ink et Isten sze szere rete teté tére re!! Mire ő így válaszolt: —Szeressétek —Szeressétek az embereket! Innen ered a zsidó közgondolkodásnak az a sajátossága, miszerint Isten azért gyakorol velünk szeretet, hogy jót tehessünk embertársa inkkal. Mindebből következik az a furcsa helyzet is, hogy a zsidó kol dus, a snorer nem kér, hanem szinte követel. Úgy érzi ugyanis, neki jár snorer nem az adomány. Joggal tekinti úgy: Isten azért adja a gazdagnak mindazt, amivel ellátja, hogy neki bőségesen adjon belőle... Másrészt viszont, aki a gyakorló szeretet jegyében rendezi be életét, joggal ké kérh rhet etii és remélh re mélheti eti a Min M inde denh nhat atóó tól, tó l, ho hogy gy viszonozza viszon ozza számára Hágóm éi lahaszadim lahaszad im tovim jóte jó tett ttei eit.t. Ah Ahog ogya yann imái im áink nkba bann is mon m ondj djuk uk:: Hágóméi (= „ő az, az, aki jóval jóva l viszonozza a gyakorló gyakor ló szeretet szer etetet”). et”). Ősi Ős i szokás szerint, ha valaki valamely bajból megmenekül (újabban minden repülőút után is), a Tóra elé kell járulnia, ugyanígy kell szólnia. Mire a többiek ezt válaszolják: „Aki minden jót gyakorolt veled, ő viszonozzon neked minden jót (a továbbiakban is)”.
22
A
q A
\ igaz igazság ság és és a hazugság a cBibl Bibliá iába batL tLjj
És az igazság rokonszavak a Szentírásban, hiszen a Szentírás gyakorta még szópárt is alkot belőlük, mint például: „szere tet és igazság találkozzanak, ölelkezzék az igazságosság és a béke, mert az igazság a földből sarjad” (85. zsoltár). S valóban, igazság nélkül a szeretet értelmét veszti. Az igazságtalan ságot és a hazugságot, akárcsak ellenségeinket, nem lehet szeretnünk, de az igazság jegyében gyűlölködnünk sem szabad. A bibliai héber két (egymástól merőben eltérő) szót használ az igazság kifejezésére. Mi ez a kétfajta igazság? Hadd mondjuk el ennek érzékeltetésére egy egyszerű példát, amely két emberről szól, nevezzük őket X-nek és Ynak. X nagyon rendes, becsületes, jóakaratú, noha iszonyúan szegény és beteg, ugyanakkor Y, aki kimondott gazember, mégis jómódban él, és mindenben sikeres. Ez az igazság! És mindjárt hozzáteszem: Hát igazság ez? Nos, No s, a pél p éldá dánk nkbb an szereplő első igazság a valóságot valóságo t tükrö tü krözi, zi, amely ről csak Isten tudja, hogy mi az értelme, ezért nevezzük azt égi igazság nak. Héber megfelelője: emet. A másik a földi igazság, amelynek elérése, megvalósítása éppen az ember feladata. Héberül cedek, a (bib liai hatásra kialakult) régi irodalmi magyar nyelvben az igazságosság. Most vizsgáljuk meg e két szót alaposabban. A héber emet szóra három különös nyelvtani előírás jellemző, amelyek mind komoly filozófiai tanulsággal, üzenettel szolgálnak számunkra. (Elvégre, az egyes szavak mindig a nép leikéből születnek, s annak érzéseit, gondolatvilágát tükrözik.) szeretet
m m
a) Ennek
a szónak nincs többes száma —nem véletlenül. Nincs ugyanis több igazság, csak ami valóban igaz. em et szó egyetlen egyetlen szótagot szótag ot alkot a lkot (az elején félhangzó áll), b) Az emet ezért nem választható szét! Az életben sincsenek (a mai közgon dolkodással ellentétben) úgynevezett részigazságok. c) Az emet szó három betűből áll: elején az alef, az első, a végén a táv, az utolsó héber betű, a közepén pedig egy középes
23
számértékű írásjel, a mem látható. Ha azonban a legkisebb számértékű betűt, az alefot elvesszük, a met szó szó marad, amelynek jelentése: jelentés e: meghalt, megh alt, halo ha lott. tt. így van ez az életben életb en is: is: ha akár egy szemernyit is elveszünk a való igazból, meghal az igazság... TDD
Az sem véletlen, hogy a közismert gólemdegenda szerint a prágai Löw rabbi a gépember homlokára (nyelve alá) éppen az emet szót írta, amely Isten egyik neve a Bibliában. S ha ebből a szóból letörölte az alefot, a gólem élettelenné vált... Mindezek nem mondhatók el az igazság másik héber szaváról, a cedekről, cedekről, amelyet az ember egyik fontos feladataként határoz meg a Szentírás: igazságot tenni az olykor igaztalan világban. Viszont ennek a szónak egyik változata, a cedakd (jiddisül cedóke) cedóke) éppen a jócseleke jócse lekedete detet, t, a az adom ad omán ányo yoka kat, t, az igazs igazságo ágoss segítőkészséget segítőkészséget fejezi fejezi ki.
npT* <- p*ra Ne N e m véletlen, véle tlen, hogy m ind in d a Biblia, m ind in d a későbbi késő bbi zsidó irodal iro dalom om,, és az imádság nyelve is gyakorta szópárt alkot a kétféle igazságból: emet —így olvassuk például a prófétai szakaszhoz (a haftarához) csa vacedek —így tolt áldás szövegében. Akkor lehetnénk igazán boldogok, ha ami igaz, az egyúttal igazságos lenne, ha az igazság és az igazság'osság végre egy másra találna. A hazugság héber hébe r sza szava va (sek (seker) er) is háro há rom m betűbő betű bőll áll. áll. Csakhog Csak hogy y amíg az emet betűi betűi az alefbét elejéről, közepéről és végéről, sorban, mintegy pillé pi llére rekk kkén éntt tar t artjá tják k az épületet, épüle tet, a hazugság szava szava viszont viszo nt hár h árom om egymás egymás után következő betű, de ha ezekre építenénk valamit, az egyhamar felborulna. Ahogyan a talmudi szólás tartja: se seker, én-lo én-lo raglájim raglájim (= a hazugságnak nincsen lába). Talán az sem véletlen, hogy a seke seker r betűi ugyan egymás mellettiek az ábécében, de úgy össze vannak keverve, hogy fordítva sem felelnek meg. A hazugság ugyanis még fordítva sem igaz...
A
Szabadság és és szolgasá szolgaság g a ''Bibliáh ''BibliáhatL atL::
gondolatvilágának egyik legfontosabb eleme az ember szabad akarata. Isten az emberre bízta a választást jó és rossz között, s ahogyan azt már a teremtéssel kapcsolatban említettük, a mi dönté sünkön rendkívül sok, mondhatni a világ sorsa múlik- ezt napjaink ban ba n kü külö lönö nöse senn érzékelhe érzék elhetjük tjük.. A szabadság ezért isteni iste ni ad adom omán ány, y, Isten Iste n által adott joga és kötelessége minden embernek. Sőt, a Tízparancsolat első igéje éppen ezt írja elő számunkra. „Én vagyok az Örökkévaló Istened, aki kivezetett téged Egyiptom ból, a szolgaság földjé föld jéről ről.” .” Mire M ire is kötelez b en ennn ü n k e t ez a parancsolat? parancso lat? Ne N e m az eg egyis yisten tenhi hitet tet írja elő, hiszen arról arró l szól, szól, azt tartalm tart almazz azzaa a m á sodik ige! Vannak, akik úgy vélik, ez nem is igazi parancsolat, hanem csupán a Minden Min denható ható Isten Isten bemutatkozás bemutatkozása. a. Am erre erre - különösen különösen akkor, első elhangzásakor, röviddel a csodás kivonulás és a Nádas-ten geren való átkelés után —semmi szükség nem volt! Meggyőződésem, hogy ez a törvény a szabadság parancsolata: em ber, ve vedd dd tudo tu dom m ásul ás ul,, ne nem m vagy töb tö b bé rabszolga, s ezt a szabadságot szabadsá got maga Isten adta neked! A szabadság nem véletlenül az első ige, elvégre ez előfeltétele az összes többi törvénynek. Hiszen, aki nem szabad, kénytelen „idegen isteneket”, embereket tisztelni, a rabszolga nem engedheti meg magának, hogy szombatot tartson, nem képes mente sülni a varázslás és a babona alól, életmódja folytán nem tisztelheti az életet és a tulajdont. Ne N e m véletlen, véle tlen, ho hogy gy a Talmu Tal mudd szerin sze rintt a Tízpar Tíz paran ancso csolat lat kő kőtáb tábláir láiraa Isten a szabadságot írta. A Tórában ugyanis azt olvassuk, az Örökké való keze írása lett „bevésve a táblákra” (héberül harut al-haluhot). A Talmud azonban egy —a zsidókra egyébként nagyon is jellemző —szó játé já tékk o t alkalmaz, alkalmaz , és azt m on ondja dja:: ál-tikrd harut, elá hérut (= ne azt olvasd, hogy „bevésve”, hanem azt, hogy „szabadság”)! Egyszóval, a szabadságot véste véste Isten a kő táblákra (Sabbat 104/a). A Biblia nyelvén a szabadság legismertebb héber szava, a hérut, az erkölcsi korlátok által megszabott, az isteni parancsolatokban megfo galmazott, önálló gondolkodást és döntést igénylő életformát jelenti, Szentírás
25
míg a sihrur sihr ur alatt inkább felszabadulást, a dror alatt pedig a kötetlen szabadságot értik. (Héberül a fecske is dror.) A modern héberben már nincs ilyen különbség a hérut és a dror szav szavak ak között. köz ött. Sőt, már a középkori nyelv sem sem külön kü lönbözte böztette tte meg eze eze ket. Ezzel magyarázható, hogy a 10. században élt észak-afrikai héber költő, Duná Du náss ibnib n-La Labr brát át híres híres esküvői dalában —a „dror” szóval —ad Istennek hálát a fiatal pár szabad (és szerencsés) választásáért: Dror jik ji k r á lévén lévén ulevát (= Isten szabadságot szólt az ifjúnak és a lánynak)... A szabad embert, a szolgával-rabszolgával ellentétben ben-horinnak (többes száma bné borin) mondják. borin) mondják. A Chorin és Ben-Chorin mellesleg ismert zsidó családnév is. Tudnunk kell, hogy az egyiptomi szabadulás emlékét idéző széder este megnyitásaként egy ünnepélyes köszöntőt mondunk, amely az ókor végén, a római elnyomás idején keletkezett. Ebben szeretettel meghívunk asztalunkhoz mindenkit, aki éhes, vagy velünk akar ünnepelni, majd így szólunk: Hasatá hákhá, lasaná lasaná habaá bear’ bea r’á di-Jis di-Jiszr zraé aél, l, hasatá hasatá avdé, avdé, lasa lasaná ná habaá bné-horin, vagyis bné-horin, vagyis „az idén itt vagyunk, jövőre legyünk Izrael or szágába szágában, n, az idén rabszolgák rabszolgák vagyunk, jövőre legyünk szabad emberek!”
26
A rabszolgaság bibliai szava sibud, így nevezzük az egyiptomi szolgaságot, ahonnan Isten kiszabadított bennünket. A csodás szabadulásra emlékező imádságban az avdut (= szolgaság) szó is szerepel. Hálát adunk Istennek, aki „kivezetett minket szolgaságból szabadságba, bánatból örömre, homályból nagy fényre, rabságból a megváltásra”. A szolgálat-szolgáltatás modern héber szava pedig séru sérut, t, amelynek melléknévi igeneve (mesarét) szolgálót, szolgaszemélyzetet jelent. jel ent. Érdekes, hogy a „szolgálat” (pontosabban az istenszolgálat) magyar szava a szolgasággal rokon, mert a keresztény vallásban a hívő Istennel szemben alázatot és egyfajta kiszolgáltatottságot érez. Ezzel szemben a bibliai bib liai (és (és a mai) hé hébe berr nyelv az istenszolgá istens zolgálatra latra a „mun „m unka ka”” hé hébe berr szavát használja: avodá. Úgy érezzük, hogy Isten nem alázatot, hanem Letteket (jócselekedetet) vár el tőlünk, s ha őt tiszteljük, földi teendőinket, munkánkat végezzük. A Bibliában avodá a papok szolgálata a pusztai, majd a jeruzsálemi Szentély idején, s ez a neve annak a jóm kipuri (engesztelőnapi) szertartásnak is, amikor a főpap (évente egyszer) bement a Legszentebb helyre (a Szentek Szentjébe), hogy önmagáért, családjáért és az egész közösségért imádkozzék. Ugyancsak avodának nevezzük azt a mai jóm kipuri imát, amikor valamennyien arcra borulunk a Mindenható előtt.
BaSSBBBSSBiSSiSE
A
27
BBBBBHBBSBBBSB
Á M E N - H it, it, hűség és bi^alonu
szóhasználatban ez az egyik legismertebb, minden zsidó és és keresztény hívő által által használ has ználtt bibliai kulcss kulcsszó zó:: ámen. ámen . Általában megerősítő kifejezésként fordítják: bizony, úgy van, úgy legyen. Három héber betűből áll: alef, mem és szóvégi nun. Ez egyúttal a szó gyöke is, hiszen minden héber szónak, igének három gyökbetűje van. (Ezt (Ezt a nyelvtan nyelvtanii szabál szabályt yt már a l l . száza századba dbann élt kivá kiváló ló zsidó zsidó gramma gramm a Ha jjudzs dzs fedezte tikus, Hajju fedezte fel.) nemz ne mzetk etköz özii
Csakhogy ennek a gyöknek a gyöknek nem nem csupán egyetlen magyar ige, hanem a címünkben található mindhárom kifejezés megfelel, jelentése: hinni, emuná (= hit, hűségesnek vagy megbízhatónak lenni. Főnévi változata emuná (= hűség, bizalom), jelzőként neemán neemán (= hívő, hűséges, megbízható). Ez úttal ugyanis a Szentírás Szentírás olyan kifeje kifejezé zésé sével vel van dolgunk, dol gunk, amiko am ikorr egyet len héber szónak több magyar megfelelője is akad. Mi lehet ennek az oka? Egyáltalán, mi a különbség a hűséges és a megbízható között? megbízható között? Kérdésünkre akkor nyerünk megfelelő választ, ha előbb azt sikerül tisztáznunk, kikre használják a magyar nyelvben az egyik vagy a másik kifejezést. Megbízhatónak tartjuk Istent, mert megtartja minden sza vát és ígéretét, mert szereti és segíti a halandó embert. A hívő viszont akkor hűséges, ha meghálálja Istennek ezt a szeretetét. A király is meg bízh bí zhat atóó lehet, leh et, h a jól jó l bá báni nikk népével, népéve l, az alattva alat tvalón lónak ak viszon vis zontt hűség h űségesne esnekk kell lennie uralkodójához, akárcsak a szolgának urához, vagy a kutyá nak gazdájához. A kutya számára a gazdi, a szolga szemében az úr viszont megbízhatóságának adhatja tanújelét. Egyszóval, a magyarban (és általában az európai nyelvekben) azért van szükség több szóra, mert alá-fölérendelő viszonyok működnek az emberek gondolkodásában. gondolkod ásában. A zsid zsidóó népi hagyomány viszont - éppen a Szentírá Szentíráss szelle szellemis misége ége folytán — mellérendelő mellérendelő kapcsolatokban, k apcsolatokban, demokratikus viszonylatban gondolkodik, ugyanarra az érzésre (a hűség és a bizalom kifejezésére) ezért mindössze egyetlen szót használ. S itt, engedtessék meg, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a héber szó többértelmű jelentése voltaképpen a hit lényegéről,
28
természetrajzáról is fontos tanítással szolgál. Elvégre, a hit nem más, mint a feltétlen bizalmon bizalmon alapuló őszinte és odaadó ragaszkodás, hűség. S e tek inte tbe n a magyar nyelv - más más európa i nyelvekke nyelvekkell ellentétben —a héberéhez hasonló eredetre, közgondolkodásra utal: a hűség szavának etimológiája ugyanis a hívség kifejezé kifejezésre sre vezethető v ezethető vissza.
(3BB00BS30BBBBB0
29
BBBBBBBBBSS3BBS3
A Bibliában számos példát találunk erre a (magyarban) többjelentésű szóra, és a fordítók olykor el is tévesztik a megfelelő szó kiválasztását. Ábrahám kedvenc szolgáját és bizalmasát, a damaszkuszi Eliezert „házam hűségeséinek (neemán béti) nevezi. És ugyanezzel a szóval illeti a Szentírás, akárcsak a zsidó imádságos könyv, a Mindenhatót: Haé H aéll baneem ban eemán, án, vagyis ő a „megbízható Isten”. Mózes is így említi Istent: „Tudd meg, hogy az Örökkévaló a te Istened, (egyedül) ő az Isten, a megbízható Isten, aki megtartja szövetségét és szeretetét azok számára, akik szeretik őt, és akik megőrzik parancsolatait, ezer nemzedéken át” (Mózes V könyve, 7. fejezet 9. vers). (Hadd jegyezzük meg, hogy az úgynevezett HertzBibliában, holott azt kiváló tudósok és nyelvészek ültették át magyarra, tévesen, „hűséges Isten” szerepel.) Hasonlóan tévesen szokták említeni Mózest „hűséges pásztorként” a magyar nyelvű zsidó irodalomban, ő ugyanis nem csupán Istenhez volt hűséges, hanem elsősorban a népével szemben volt megbízható. (Héberül roe neemán, a Talmudban arámiul rájá mehémná). A zsidó hagyomány szerint éppen ezért választotta Isten Mózest, hogy ő vezesse ki népét Egyiptom fogságából. A legenda szerint Mózes még apósa, Jitró nyáját terelgette, amikor az egyik bárány letért az útról és vadul rohanni kezdett a sziklás hegységben. Mózes hosszú ideig szaladt utána, de utolérni nem tudta. Végül a kis állat egy mélyedésbe vetette magát, ahol kis csermely csordogált. Nekiesett a víznek, és gyorsan habzsolni kezdte. —N —N em is tud tu d tam ta m , ho hogy gy szomjas vagy, s hog hogyy azért mene me nekü külsz lsz elő lem lem - szólt szólt magában Móze Mózes. s. Megitatta a bárányt, óvatosan megtisztította és bekötözte kövektől horzsolt lábait, a nyakába vette az állatot, úgy vitte vissza a nyájhoz. Meglátta ezt a Mindenható, s ezért döntötte el: —Aki ilyen szelíden szelíd en és gond go ndos osan an b án ánik ik az állataival, állataival, bizony bizo nyára ára meg meg bízható pásztor pás ztoraa lesz lesz majd ma jd az én n ép épem emne nek, k, Izraelnek Izra elnek is.. is ....
0S1BB0BBSIB0Í3Í2BÍSI
30
BB00BB00BBBBKS0
Ha Halleluja és és hozsánna bibl iai K - É t jó l ismert bibliai
szó, szó, amelyek amel yek a kereszténység keresztény ség révén világszerte elterjedtek, és mind a szépirodalomban, mind a zeneirodalomban jele je lent ntős ős szerepet szer epet tölt tö lten enek ek be. Különlegességü Különl egességük, k, hogy ho gy m ind in d a ket k ettő tő öszöszszetett szete tt szó, szó, amely jelenség jelenség egyébként meglehetősen ritka ritk a a héber hé ber nyelv ben. be n. Vallá Valláso soss zsidó e szavakat - a közt kö ztud udat atta tall ellen ell enté tétb tben en - kizárólag kizáról ag imaszövegekben és bibliai (zsoltár) idézetekben használja, de a min dennapi életben, hangos felkiáltásokban sohasem. Halleluja jelentése: dicsérjétek (héberül halelú) az Örökkévalót! Az utolsó két betű, a jó j ó d és a hé összeolvasása, a héber Ja J a kifejezés nem más, mint a korábban általunk tárgyalt négybetűs istennév rövi dítése, s a Szentírásban önállóan is igen gyakran előfordul. Az össze vont halleluját ugyancsak sokszor, ám egyedül a Zsoltárok könyvében, és annak is csupán a harmadik harmadában találjuk meg, a 104-150. zsoltárok között. Egyszer ugyan Jeremiás próféta könyvében is szerepel, csakhogy ott még nem összetett szóként: síru (= énekeljetek az az Örökkév Örök kévalónak alónak,, dicsér dicsér lá-Adonáj, halelú et-Adonáj (= jéte jé tekk az Ö rökk rö kkév éval alót ót). ). Ez is m u tatj ta tjaa , hogy ho gy a kifejezés a jeru je ruzs zsále álem mi Szentélyből való, ahol''a leviták kórusa (róluk még szólni fogunk) énekelte a zsoltárokat, s a „halleluja” ennek a korális előadásnak egy fontos eleme lehetett. A leviták kóru k órusán sának ak leggyakoribb száma a 117. 117. zsoltár szöveg szövegee volt, volt, amelyben ame lyben Jeremiás prófé p róféta ta sza szava vaii visszhangozna visszhangoznak, k, vagy - ami még valószínűbb valószínűbb - a próféta éppen erre erre a mindös mindössze sze két mondatb mon datból ól álló lló zsoltárdalra hivatkozik: „Dicsérjétek az Örökkévalót, mind a nemze tek! Magasztaljátok őt, ti valamennyi nép, mert hatalmas volt felet tünk az ő szeretete, és igaz az Örökkévaló mindörökké, halleluja”. Az európai európa i zeneköltészet a héber héb er halleluja h alleluja szót szót —a —a görög-l gör ög-latin atin átírás átírás következtében —„h” nélkül, „alleluja”-ként használja, gondoljunk csak Hándel Messiásának híres Alleluja-kórusára! A zsidó liturgiái életben viszont a fent említett zsoltárok egy részét (a 113-118. zsoltárokat) kiemelték, ezeket „dicsérőénekeknek” vagy halél-zsoltároknak nevezik, nevezik, és azokat a három zarándokünnep valamennyi napján, közvetlenül a
BBBBBBB0BBÍ2SBE1
31
BBBBBBBBBBBBBB
Tóra-olvasás előtt éneklik el. (Peszah és szukkot félünnepein a 115. és a 116. zsoltár első felét elhagyják.) Szukkotkor (a sátrak ünnepén) a halél-zsoltárok elmondása előtt kezünkbe vesszük az ünnepi csokrot, áldást mondunk rá, és az ima végéig magunknál tartjuk. A hozsánna (héberül hosáná, eredetileg hosíá-ná) kifejezés kifejezés jelentése: jelent ése: segíts meg, kérlek! A 118. zsoltár 25. verséből való: áná Adonáj, hosíánád ná d áná Adonáj, hoclíhá hoclíhá-ná -ná (= Kérlek Örökkévaló, segíts meg, kérlek! Kérlek Örökkévaló, ments meg, kérlek!). A sátrak ünnepén, miközben ezt a mondatot kétszer is eléneklik, a vallásos zsidó előírásosan meglen geti a jobb kezében tartott ünnepi csokrot. A hozsánna szó a zsoltárversből terjedt el világszerte, csak éppen —az eredetitől eltérő módon —keresztény —keresz tény körn kö rnye yeze zetbe tben, n, segítségkérés helyett hely ett ez is inká in kább bb dicsérő jelzőké jelz őként, nt, ü n nepl ne plőő felkiál fel kiáltásk tásként ént vált ismeretessé. ismeretessé. A hozsánna (hosáná) a vallásos héber költészetben is nagy jelentő séggel bír, hiszen külön irodalmi műfaj lett a középkori vallásos dalok, az úgynevezett pijutok között. Jellemzője, hogy a hosáná szó mintegy refrénként ismétlődik benne, s hogy valamennyi ilyen költeményt a szukkot hét napján szokásos ünnepi körmenet céljaira írták. Minden nap - a délelőtti imádság végezté végeztéve vell —eg —egysz yszer er járják körbe körb e a zsinagó zsinagó gát, a hetedik hete dik nap n ap (hosáná rabbákor, rabb ákor, vagy vagyis is a „nagy „nagy hozsán ho zsánna” na” napján) pedig ped ig hétszer. A négyféle term ter m ésből ésb ől álló csokro cso krott a hívő hí vőkk ekko ek korr is kezükben tartják.
BBSBBBS00BE3S153E1
32
J^éf J^éfffi és nő a "Bibliában^ „ A ^ Í egteremtette I sten az embert, képére és hasonlatosságára
teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” —a bibliai Teremtéstörténet jól ismert mondatából kitetszik, hogy a két emberi nem vol taképpen olyan egymástól eltérő, ősi szerepeket jelent, amelyeket Isten hozott létre. Ugyanakkor ezek csak egymással összekapcsolódva, egy mást kiegészítve alkotják-alkothatják az emberi fajt, ezt az „isteni kép mást”. Nem a férfi tehát a teremtés koronája, mint azt sokan nem kis büszkeséggel állítják, állít ják, ha hane nem m maga mag a az emb e mber. er. Ne N e m véletlen véle tlen,, ho hogy gy a Biblia nyelvén, a hé hébe berb rben en a férfi és a nő kulcsszavai egymással rokon szavak, s hogy mindkettő három héber isá pedig bet b etűb űbőő l áll. A férfit fér fit jele je lentő ntő is az ale alef, f, jód és sin, sin, a nőt nő t jelentő jelen tő isá az alef, sin és hé betűkből tevődik össze. VPN = férfi
n m = nő
Ha az eltérő betűket kiemeljük, a férfi héber szavából a jód, a nőt jele je lent ntőő hé hébb er szóból szób ól pe pedig dig a hé b etű et ű t, az Örök Ör ökké kéva való ló Iste Is tenn t jelen je lentő, tő, a „hallelujából” általunk már ismert JA szócskát kapjuk: rr>
Ha viszont a megmaradt, közös két betűt, az alefot és a sint össze olvassuk (és), annak jelentése nem más, mint „tűz”: m
Éppen azért mondta Rabbi Akiba, az ókor egyik legnagyobb tu dósa a Talmudban: „Férfi és nő, ha megtalálják egymást, az Örökké való Isten dicsfénye nyugszik közöttük, ha viszont nem, tűz emészti el őket”... Ezért nevezi a Szentírás a nőt a férfi igazi „társának” (héberül ezer knegdó = társ vele szemben). A két emberi nem összetartozásának és egymás iránti ragaszkodásának szimbóluma az ember teremtésének történetében, hogy az asszonyt a férfi oldalbordájaként említi a Bib lia, vagy amikor az első ember így fogalmaz: „.ezúttal csont ő a cson tomból, hús a húsomból” (Mózes I. könyve, 2. fejezet 23. vers). Az oldalbordát a középkori keresztény teológia olyan szigorúan értette,
BEEBBSEEBSEBISEl
33
BBBBBBíiBBSBBEiB
hogy an anna nakk igazo igazolá lásár sáraa - az anatóm anató m ia tényeit figyelembe figyelembe nem vé vévve — azt állította: a férfiaknak eggyel kevesebb bordájuk van, mint a nők nek. .. A Biblia korában (eltérő szerepük ellenére) a nők szinte egyenran gúak voltak a férfiakkal. Izraelben zsidó királynők (Atália, Salome Alexandra) is uralkodtak, három prófétanőt ismerünk: Mirjámot, Debórát és Huldát. Igaz, mindhárom neve kissé kellemetlen: Mirjám a tenger keserűsége, Debóra méhecske, Hulda pedig me nyét, amelyek csípése vagy marása nem éppen kívánatos. A nők nem rejtették el arcukat (Támár történetében csak a prostituált tesz így), és férjhez menetelükkor nem vágatták le hajukat. A női szépségről alig lehet olyan bókot találni, amit a bibliai Énekek énekében már nem írtak volna le. Kétségtelen, hogy a héber Biblia patriarchális társadalomban kelet kezett, ennek tükröződése, amit a Szentírás szerint Isten mond az aszszonynak, büntetésül, az Éden-kertből történt kiűzetéskor: „vágyad (vezet majd) férjed felé, ő pedig uralkodni fog rajtad” (ugyanott, 3. fejezet 16. vers). Ám ugyanakkor a leszármazás matrilineáris volt, va gyis anyai ágón történt, Ez szabályozta a házasságkötést, különösen a mózesi törvények megszületése előtt. Ezért vehette feleségül Ábrahám unokahúgát, Sárát. Az első ősapa szavaival szólva: „apám leszárma-
B 0 B S S B B B S B S B I3 B
34
SBBBBBBBBBBBBB
zottja ő, de nem anyám leszármazottja, s így lett a feleségem” (ugyan ott, 20. fejezet 12. vers). S mondén bizonnyal ebből ered az a rabbinikus gyakorlatban elfogadott talmudi szabály, hogy a zsidósághoz való ha viad d holékh holékh áhár haém{= haém{= a gyermek tartozásban az anyai ág a döntő: havia az anya után megy). A nők háttérbe szorítása (másodlagos szerepe), egyesek talán úgy érzik, elnyomása elnyom ása csupán a Szentírás kése késeii korszakában, a perzsa perzsa uralom u ralom idején és révén került a zsidóságba, az időszámításunk előtti 5. századtól. Gondoljunk csak Eszter könyvére, ahol Vástit, Áhásvéros előző feleségét azért végeztetik ki vagy távolítják el, mert nem volt hajlandó a király hívására megjelenni, hogy szépségével elbűvölje férje vendégeit. Sőt, Eszter, miután már ő Áhásvéros kedvenc felesége, sem jele je lenn h ete et e tt meg uránál urá nál,, a n n ak előzetes hívása nélkü nél kül,l, s az esetlege esetlegess kivégzés ódiumát is vállalnia kell, amikor férje fogadótermébe a zsidók ügyében (vagy akárcsak egy vacsorameghívássai) belépni merészel. Mint köztudomású, a vallási szertartások egy részét hagyományos zsidó környezetben a nők nem gyakorolhatják. Valójában azonban ez nem tilos számukra, csupán illemkérdés (derekh-erec), hogy nem vehetnek részt ezekben a szertartásokban. Havonta egyszer ugyanis, a tisztulás idején el kellene zárniuk ezektől magukat, csakhogy azt a bizon bi zonyos yos idő id ő t (az (az asszony férjén férj én kívül) más n em tudhat tud hatja! ja! Ezért Ezé rt fogal maz úgy a Talmud, frogy a nők nem eltiltva vannak, hanem „fel van nak mentve” (nasim petur pet urot) ot) az időhöz kötött vallási parancsolatok (micvák) gyakorlása alól. Reggel a vallásos zsidó hálát ad Istennek, hogy oly sok (a régiek megszámolták: összesen 613) vallási törvényt gyakorolhat. Ezután régente még három, negatív mondat is elhangzott: megköszönte azt is, hogy Isten nem teremtette őt rabszolgának, sem idegennek, sem aszszonynak. Ezt azonban nem megkülönböztetésképp mondta, hanem mert rájuk kevesebb törvény vonatkozik. A nők így szóltak (persze, héberül): „Áldott légy, Örökkévaló... aki akaratod szerint hoztál létre”. Újabban pozitív pozitív módo mó donn adu adunk nk hálát, hálát, hogy szaba szabadd embernek emb ernek és és izraelitának terem te remtett tett minket. m inket. M ajd a férfiak férfiak és a nők nő k egyaránt az „aka „aka ratod szerint” áldását mondják el.
S1B B B B E B B B B B S B B
35
Bűn Bűn és bűnhődés a Bibliában^ „ N emoe, h a j ó t cselekszel , felemelkedsz, ha pedig nem teszed azt, a küszöbön hever a bűn, hozzád kívánkozik, de te uralkodj rajta” (Mózes I. könyv, 4. fejezet 7. vers). A testvérgyilkos Káinhoz szól így a Biblia szerint az Örökkévaló, mielőtt végzetes tettét végrehajtaná. Érde mes elgon elgondolk dolkodn odnunk unk a Szen Szentír tírás ás e mondatána mond atánakk pontos jelentés jelentésén. én. H a ugyanis az ember a jó utat választja, az nem pusztán a jócselekedet vagy annak remélt jutalma miatt fontos, de azért is, mert megakadályozza, hogy a bű bűnn karjaiba essü essünk. nk. Ahogyan - eg egyy másik biblia bibliaii történ tör ténet et sze sze rint rin t —a —a bárka bár ka fáradságo fáradságos, s, a külvilág számára számára nevetségesnek nevetségesnek tűn t űnőő építése építése nem csupán megmentette Noét, de el is különítette a rajta gúnyolódó gonoszoktól, s így ő maga ártatlan tudott maradni. A bűn fogalma a Bibliából, a zsidó vallásosságból eredt, és terjedt el világszerte. Hitünk szerint az ember minden cselekedetét a gondviselő Isten kéri számon, ahogyan számon kérte és megbélyegezte egykor Káin rettentő bűnét. S ahogyan Káint sem hagyja nyugodni a lelkiis meret, meret, úgy üldözi üldözi a bűnöst bűn öst - a Szentír Szentírás ás tanítása szerint —a bűntud bűn tudat. at. Nem N em véletlen, véle tlen, ho hogy gy a Biblia szerin sze rintt Káin Kái n attól attó l tart, tar t, ho hogy gy maga mag a is gyil kosság áldozata lesz. Ezért helyezi homlokára Isten a k o f bet b etűt űt,, a Káin bélyeget. bélyeget. A bibliai héber nyelvben a bűnre több szót is találunk, ám ezek egyike sem fizikai, politikai, vagy netán rendőri meghatározás, hanem minden esetben elsősorban erkölcsi kihágás. A közgondolkodás is különféle bűnöket ismer: olyanokat, amelyek az általános emberi erkölcsbe ütköznek, amelyek embertársaink ellen irányulnak, sőt olya nokat is, amelyekkel saját magunknak okozunk kárt. A héber Szent írásban általában öt különböző szót használunk a bűnre. Az első négy elkövetésekor, a Szentély fennállása idején, más-más áldozatot kellett bemu be muta tatn tni.i. 1. hét , hatad vagy h a ta hat ad vagy t att - ezt a magyarban általában bűnnek fordítjuk. Jóllehet, erkölcsi-társadalmi értelemben rosszat teszünk, vagy elmulasztunk valamilyen jócselekedetet végrehajtani, általa azonban nem okozunk kárt embertársainknak. Ezzel szemben
BBBBBBBBBBBBBB
36
BBSBBBSBBBBBBB
2. asam —a „vétek” az olyan rosszcselekedet, amellyel embertársaink nak valamilyen kárt is okozunk. 3. pesá olyan bűn, amely Isten ellen irányul, de kárt nem okoz. pe sá— — olyan 4. avon - az isten elleni, elleni, károkozá károkozással ssal együtt járó vétek. A magyar bib bib lia-fordítások, sajnos, nem mindig következetesen fordítják így e két szót, szót, ezért nehéz megkülö meg különböz nböztetni tetni őket. A Mózes Mózes III. köny vében említett (a fentiekre utaló) bűn-, illetve vétekáldozat különbözősége e nélkül vajmi nehezen érthető. 5- És persze, beszélhetünk olyan bűnökről is, amelyek inkább vallási rituális jelentőségűek, amelyek valamilyen isteni (bibliai) elő írást sértenek. Ez utóbbiakat „áthágásnak”, „törvényszegésnek” kell pontosan fordítanunk a héber avérá szóból, s nem jártak együtt áldozatbemutatással, ezek büntetését egyedül Istenre bíztá bí zták. k. A Szentírás megkülönbözteti a szándékos és a vétlen bűnöket. Sőt, olyan bűnről is beszélhetünk, amelynek nem is vagyunk, nem is vol tunk tudatában, hanem azokra csak utólag, esetleg csak jóval később derül fény. A Biblia korában ilyen esetben külön, csekélyebb mértékű áldozatbemutatásra került sor. Az egyén egyén bűnei bű nei mellett a tórái törvény külö k ülönn foglalkozik foglalkozik a közö közöss sség ég és annak vezetőinek bűneivel. Ez utóbbiakat természetesen súlyosab-
sbbbbbbbbbbbbb
37
bbbbbbbbsbbbbb
bán bá n ítélik íté lik meg. A Talm Ta lmud ud legi l egink nkább ább a bibliai bibli ai Jero Je robe beám ámot ot rója ró ja meg, m eg, aki halálos „bűnt követett el, és sokakat bűnbe vitt”, amikor Izrael orszá gát kettészakította, s az általa uralt északi országrészben felújította a pogá po gány ny bálván bálv ányk ykult ultus uszt. zt. A közösség fényre nem ne m d erü er ü lt vétkeiér vétk eiért, t, a Szentély Szentély fennállása idején, az engesztelőnapi b űnba űn bak k szertartá szertartásával sával kér tek bocsánatot. A kisorsolt kecskebakra ráolvasták a nép bűneit, majd a sivatagba száműzték. H árom ár om főbű fő bűnt nt ismer ismer a zsidó zsidó hagyomány: a gyilko gyilkoss sság ág,, a vérfe vérfertőz rtőzés és és a bálványimádás bűnét akkor sem szabad elkövetni, ha életünkkel kéne fizetnünk érte, s a mártírok is ehhez tartották magukat. A közép kor legnagyobb zsidó tudósa, Mose Majmúni (tudományos neve Maimonides, 1138-1204) a hitehagyásról szóló levelében (héberül Igeret Igeret hasmad) hasmad) leszögezi, hogy az iszlám és a kereszténység egyistenhívő val lás, merőben különbözik a pogányságtól, így az azokra történő kény szerű és időleges és időleges áttérés (ami annak idején, sajnos, gyakorta előfordult) nem tekinthető bálványimádásnak. A hagyomány szerint e három főbűn elkövetése miatt pusztult el a Salamon király által épített, első Szentély. A második Szentély elvesz tése csupán egyetlen bűn miatt következett be, a „hiábavaló gyűlölet” miat mi att. t. S lám, lám , —hang —hangsúly súlyozz ozzaa a Talm Ta lmud ud —, az az első Templo Tem plom m elvesztése után mintegy 70 évvel újjáépülhetett a második, míg a gyűlölet okán odaveszett Szentélyt immár közel 2000 éve hiába gyászoljuk...
BHEBBBBSHBHBSH
A
el
38
8BS0BBBBBBBSBB
Meegtérés ésbűnbocsánat M
(héberül tsuvá) a vétkektől való szabadulás egyetlen útja, különösen azóta, hogy a jeruzsálemi Szentély pusztulásával megszűnt az áldozatbemutatás. áldozatbem utatás. M int in t köztudom kö ztudomású, ású, a zsidó zsidósá ságg nem ismer ismerii a gyó gyó nást, így mindenkinek a saját lelkiismerete szerint, és egyedül Isten színe előtt kell megtérnie. A megtérésnek azonban mindig a cseleke det, az életvitel megváltoztatására irányuló elhatározásnak kell lennie, nem elég az érzelmi sajnálkozás. Nem lehet azt, sem Isten, sem az em berek ber ek felé, felé, valamiféle valam iféle szán sz ánom om-b -bán ánom omm m al elintézni. elin tézni. N em véletlen, hogy a bűnbánatra nincs is szó a héber nyelvben, helyette a megtérés már említett héber szavát használják. „Megtérés, ima, jótett, elhárítják a balvégzetet” —olvassuk a nagy ünnepi főimádságban. Ebből is azt láthatjuk, hogy a megtérésnek, a bensőséges imád im ádsá ságg közvetítésével közv etítésével a jócselek jócse lekede edetek tek felé kell irányu irán yulnia lnia.. S ha igaz szívből megtérünk, tanítják a bibliai próféták, számíthatunk a Mindenható irgalmára és könyörületére, vagyis a bűnbocsánatra. Isten úgynevezett 13 tulajdonsága között szerepel a noszé avon avot al-banim, az „ő megbocsátja az apák vétkét fiaik esetében, ha szeretik az Örökkévalót” híres kifejezése, amely Isten'türelmes, „türelmesen elnéző” tulajdonságát egészíti ki a Szentírásban. Amikor Mózes az aranyborjú esete és a kőtáblák összetörése után bűnb bű nboo c sán sá n a tért té rt kö köny nyör örög ög Istenh Ist enhez, ez, és hiva hi vatk tkoz ozik ik a M ind in d en enhh a tón tó n ak erre a megbocsátó tulajdonságára, majd így imádkozik: „Bocsáss meg, kérlek, e nép vétkéért, nagy szereteted szerint, ahogyan megbocsátot tál ennek a népnek Egyiptomtól egészen mostanig. És szólt az Örök kévaló: Szaláhti kidvarekhá — megbocsáto megb ocsátottam, ttam, szav szavai aidd szerint” (Mózes IV könyve, 14. fejezet 19-20. vers). Ezt a két bibliai monda tot, nem véletlenül, véletlenül, a főünnepi főünn epi imádság, imádság, a Ko K o ln id r é után is, mindmáig elénekeljük. Mi legyen a bűnös ember sorsa? —sokan, érthető módon, ezt tart ják já k a legf le gfon onto tosab sabb, b, m o n d h atn at n i a b ű n és bűn b űnhő hődé déss kulcské kulc skérdés rdéséne ének. k. A Talmud, különféle bibliai citátumok alapján, meglepően liberális állás po p o n tot to t közöl. M eg egké kérd rdez ezték ték a Szentírás Szent írás kö köny nyve veine inekk há háro rom m nag nagyy cső megtérés
BBBBBBBSBHBBBli
39
BBEBBHBBSBBBBB
port po rtjá ját, t, először - úgym úg ymon ond d - a Bölcsesség-könyveket, mi tört tö rtén énjé jék k a vétkezővel? A Példabeszédekkel így válaszolt: „a bűnöst üldözőbe veszi a gonoszsága”. Ezután a Próféták könyvei szólaltak meg: „a bűnös lélek haljon meg”. A Tóra úgy vélte: „hozzon bűnáldozatot”. Végül maga Isten szólalt meg, eldöntve a kérdést: „a vétkes bánja meg bűnét, és tér jen je n meg” me g” (Brak (B rakho hot, t, 34/a) 34 /a)..
gjBBBHSBEaB0BÍ2B
40
BBBBBBBBBÍ2BBBB
A bibliai Jóéi próféta is a megtérést javasolja, amikor arra az ókori keleti szokásra utal, hogy a bűnös hajdan megszaggatta ruháit, böjtölt és sanyargatta magát. A próféta szerint azonban nem külsőleg kell megtérni, hanem szívünkkel és lelkűnkkel: „A szíveteket szaggassátok, ne a ruhátokat, s úgy térjetek meg az Örökkévaló Istenetekhez, mert ő irgalmas és megbocsátó, hosszan tűrő haragú és nagy szeretető, és meg gondolja a büntetést” (Jóéi könyve, 2. fejezet 13. vers). A megtérést és a megtérőt meg térőt a zsidó zsidó közgondolkodás közgondolkod ás igen nagyra érté keli. A megtérés ugyanis egyike az ember, szabad akaratból történő, fontos döntéseinek. Erre figyelmeztet maga a Tora igéje: „Tanúként hívom számotokra az eget és a földet, hogy elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot, de te válaszd az életet, azért, hogy életben maradj, te és az utódaid!” (Mózes Y könyve, 30. fejezet 19. vers). A Talmud Talm udban ban eg egyy igen érdekes érdekes párbeszédet olvasunk olvasun k a megtérésről, megtérésről, miközben az ismert bibliai szólást idézik: —„T —„Tér érjj meg me g egy nap n appa pall halálod halá lod elő el ő tt”. tt ”. —H —H o n n a n tud tu d h atju at jukk , m ikor ik or h alu al u n k meg? meg? —Ép —Éppe penn erről err ől van szó, szó, —magyarázzák a Talm T almud ud bölcsei —, jobb, job b, ha minél előbb lépünk a megtérés útjára... A bűnbocsánat csak akkor érvényes, —magyarázza tovább a Tal m u d —, ha előbb el őbb az esetleg felmerülő felmerü lő kártéríté kárt érítés, s, a megkövetés, megköve tés, vagy a becsü be csület let helyreá hely reállít llítása ása m ár m eg egtö tört rtén ént.t. A jóm jó m k ipu ip u r (az engesztel enge sztelő ő nap) előtt minden vallásos zsidó igyekszik engesztelési szerezni bűne ire. Ám megtérésünk révén —így szól a hagyomány —csak azokért a vétkekért nyerhetünk bocsánatot, amelyeket Isten ellen vagy önma gunk ellen követtünk el. Az embertársaink ellen elkövetett bűnökért csak akkor számíthatunk bocsánatra, ha előbb kiengeszteljük feleba rátainkat. A jóm kipur valamennyi imádságának végén a vallásos zsidó (töb bes számb szá mban, an, ne neho hogy gy valaki sértve érezze magát) mag át) bű bűnv nval allo lom m ást ás t tesz, tesz, ülhet sehatán sehatánn n lefanekhá... (mindazokért a bűnökért, amelyeket Előtted elkövettünk...). Érdekes azonban, hogy az ebben az imában felsorolt mintegy 40 bűn egyike sem vallási vagy rituális vonatkozású, hanem azok egytől-egyig erkölcsi erkölcsi és társadalmi jelentőséggel bírnak. bírna k.
BBBBBBBBBBBHISE
41
BSBBBBBBBBBÍ2EB
Éd Éden-kert ésjöve jövend ndő ő ősi, békés aranykorát a héber Biblia a „gyönyörűség kertjében” (héberül gan-éden) (héberül gan-éden) képzeli képzeli el. Ahol az ókori Keleten ismert négy folyó, a Fehér és a Fekete Nílus, a Tigris és az Eufrátesz hajdan találkozott. Ennek alapján tartották úgy a régiek, hogy az Éden kertje éppen a mai Izrael északi részén helyezkedett el. Mellesleg érdekes, hogy a földtörténészek ma egyetértenek abban, hogy azon a tájon, a földrészek tektonikus mozgása (az úgynevezett szíriai árok és a Vörös tenger keletkezése) előtt valóban összefolyt a négy nagy folyam, ám ez szerintük még az ember megjelenése előtt lehetett. Éden kertjét a görög fordítás paradeiszosz fordítás paradeiszosz ( (= = gyümölcsösker gyümölc söskert) t) szóva szóvall vette át, innen ered a magyar Paradicsom szó, illetve a „paradicsomi állapotok” kifejezése. Sokan (ugyancsak görög mintára) úgy vélték, hogy az aranykor napjainak egykor majd vissza kell térniük, ezért az emberiség és az igaz emberek jutalmát a Paradicsomba helyezték. A Bibliában és a korai zsidó hagyományban ezért ilyen utalást nem találunk, de a próféták kétségtelenül szólnak a messiási kor, az „eljövendő világ” várható megváltásáról, ahol a jók jutalomban, a gonoszok pusztulásban részesülnek. A nagy zsidó gondolkodó, Martin Buber hívja hívja fel a figyelmet arra, hogy amíg a többi vallás és nép túlvilágról vagy vagy másvilágról beszél, beszél, addig a héber nyelvben az oláni habá (= habá (= jövendő világ) kifejezést használ juk, juk , va vagy gyis is mi úgy véljük, véljü k, hog hogyy „a két k ét világ volt v oltak akép éppen pen eg egy, y, és eg eggy gyéé kell válnia”. J \
l
emberiség
SBBBBSEiBSBHBBS
42
BSBBBBBBBBBBBB
A középkor legnagyobb zsidó tudósa, Mose Majmúni (Maimonides) úgy vélte, hogy a jövendő világnak itt, a Földön kell beköv bek övetk etkezn eznie, ie, ezért ezé rt aztán azt án sorra sor ra vette ve tte a prófé pr ófétai tai jósla jó slato tokat kat,, bebizo beb izo nyítva, hogy azok reális földi jóslatok. Végül aztán rábukkant egyre, amelyről úgy érezte, hogy az teljesen elképzelhetetlen. így hangzik: „eltörlöm a vadállatokat vadállato kat a Föld színéről”. (Különös, hogy amire a mes ter nem is gondolt, bekövetkezett: ma inkább óvnunk kell a vadálla tokat a környezeti ártalmaktól, a kihalás veszélyétől.) A jó cselekedet jutalma, persze, ma már fontos része a zsidóság hit világának. Miután a Földön azt tapasztaljuk, hogy jótett helyébe nem mindig várhatunk jót, ezért abban bízunk, sőt szentül hisszük, hogy Isten a jövendő világban mégis megjutalmazza azt, ha nem is tudjuk elképzelni annak pontos formáját. A Talmud Szanhedrin kötetének 5. fejezete így kezdődik: „Minden izraelitának része van a jövendő világban”. Sőt, a szöveg hozzáteszi, hogy „a vilá világ g népeinek nép einek jám borai” bo rai” (cadiké (cadiké umot haolám) is haolám) is részesülnek benn be nne. e. (Mellesleg, ezt a kifejezést használ has ználják ják újab új abba ban n a holok hol okaus auszt zt áldozatainak megmentőire.) Ha kíváncsiak vagyunk a Talmud és a későbbi mesterek, egymástól gyakran eltérő véleményére, ezt a fejeze tet és annak kommentárjait kell tanulmányoznunk. A már m ár idézett tudós, Maimonid Maim onides es magyarázatában magyarázatában egy példabe példabeszéd széddel del él: Fia a gyermek tanulni kezd, jutalmat ígér számára az édesapa, lehető leg olyan kézzelfogható jutalmat, amelyet hamarosan meg is kaphat, pél dául egy finom süteményt. A nagyobb, érettebb gyereknek komolyabb jutal ju talom omra ra van szüksége szüksége,, m o ndju nd juk k jó bizonyítv bizo nyítványá ányáért ért szép szép új ruha ru ha jár. Az érett fiatalembernek azt mondjuk, tanuljon, hogy diplomás orvos, ügy-
véd, kereskedő legyen belőle. A felnőtt már tudja, hogy a tudás megszer zéséért is érdemes tanulni. Majmúni azonban úgy véli, még ennél maga sabb fokozat is létezik: aki magáért a tanulás öröméért tanul... így vagyunk a jócselekedettel is, tanítja Maimonides. Az emberek és a népek - hangsúlyozza —különféle külön féle szellem szellemii szinten élnek, s ennek enne k megfelelően elképzeléseik is különbözőek. Egyes vallások képviselői például péld ául azt hiszik, hiszik , a he hete tedi dikk menn me nnyo yorsz rszág ágba ba kerülne kerü lnek, k, ahol finom fin om ételek-italok és szép szüzek várják őket. Mások, magasabb szinten, szellemi mennyországot képzelnek, ahol a lelkek üdvözölnek. Van olyan is, aki a jótett erejében, pozitív hatásában hisz. Ám a legmagasabb szint az, ha valaki magáért a jóért teszi a jót. Hasonló véleményen volt (már az időszámításunk előtti 3. század végén) a szokhóbeli Antiókhosz talmudi mester is, aki ezt tanította: „Ne legyetek olyanok, mint azok a szolgák, akik bér reményében szol gálják urukat, hanem olyanok legyetek, mint azok a szolgák, akik a juta ju talo lom m remén rem énye ye nélkü nél küll is képesek szolgálni szolg álni U r u k a t”. Sajnos, Sa jnos, a mester mes ter két tanítványa, Cadok és Bajtosz (Boethius), félreértették a rabbi sza vait, s azt hirdették, nincs jövendő világ. Nézeteiket, persze, a hagyo mányos zsidóság elvetette. Száz évig vitatkoztak a rabbik, olvassuk a Talmudban, miért szen ved az igaz ember, és miért boldogul a gonosz, de nem találtak rá meg nyugtat nyu gtatóó felelet feleletet. et. Ugyancsak sz száz évig évig vitatt vit atták ák azt is, is, jobb job b lett let t volna-e az embernek, ha meg sem születik, vagy jobb, hogy megszülettünk a világra? Végül úgy döntöttek, hogy talán jobb lett volna, ha meg sem születünk, de ha már megszülettünk, életünkben a jót, az erkölcsöset kell cselekednünk.
Po P j okol vagy alvilág? ho gy a zsidó zsidó vallástudóso vallástudósok, k, rabbik egyetértenek abban, hogy L áttuk , hogy az ember tetteit Isten megjutalmazza, vagy megbünteti, s hogy erre éle tünkben és halálunk után is sor kerül. Ám a jutalom és a büntetés mikéntjéről eltérő nézeteket olvashatunk. Amíg a Szentírás a jók jutal mát a „jövendő világhoz” köti, a lelkek halál utáni büntetéséről csupán ilyen szavakat használ: sáhát (= (= pusztulás), avadon (= enyészet), calmávet{= a halál árnyéka), duma (néma, vagy h olt ol t világ). világ). (Egyesek (Egyesek a calmávet szót calmutnak olvassák, ami árnyvilágot jelent.) A Biblia ennek megfelelően általában úgy fogalmaz, hogy a bűnös lelkek büntetése az lesz, hogy megsemmisülnek, egyszerűen elpusztulnak, mert nem képe sek Istenhez felemelkedni. A Talmudban pedig egyértelműen ezt olvas hatjuk: én géhinom baolám babá (= nincs pokol a jövendő világban). A legendás és misztikus rabbi, Jósua ben Lévi (az időszámításunk szerinti 3. század első felében) összesen 7 (a fentiekhez hasonló) kife jezést talált tal ált a Bibl Bi bliáb iában an,, amely am ely a po poko koll szino szi noni nimá mája ja lehet. lehe t. Ezek közü közüll a további három még különösebben felkeltheti figyelmünket. nehéz 1. seol— nehéz
a héber kifejezést lefordítani, ugyanis ezt lehet alvilág nak, a holt lelkek birodalmának, vagy egyszerűen sírgödörnek értelmezni. A zsoltárköltők dalaiban és Jób párbeszédeiben gyakran találkozunk ezzel a szóval, mint egy olyan bizonytalan világ meghatározásával, ahonnan még nem tért vissza utazó. Ezt fejezi ki a szó gyöke is: sin, alef, lamed (= kérdezni), így a szó ere deti jelentése: A kérdéses hely, az ismeretlen világ
;o :
BiSiBHBBBBBBBBSISl
45
BBESBBB33BBBBB
A seolt a régiek mindenképp a világtól elhatárolva, esetleg a föld szintje alatt képzelték k épzelték el, el, ám semmi sem mi olyan kép kép nem n em társult társ ult hozzá, hozzá, amilyen a keresztény pokolképzetben és teológiai leírásokból ismertek. Sem ördögökkel, sem büntetőteleppel, sem kínzóesz közökkel nem találkozunk a Biblia lapjain. 2. géhinom —Ez a régi bibliai szó (héberül gé ben-hino ben-h inom m vagy rövidítve gé-hinom gé-h inom,, amelyből a magyar gyehenna szavunk ered) különös
történettel rendelkezik. Jelentése: Hinom, vagy Hinom fiának a völgye. Jóval Dávid király hódítása előtt, Jeruzsálem (akkor még Sálem) első jebuszi királya, Hinom vezette be ugyanis azt a pogány szokást, hogy a város lakói elsőszülött fiúgyermekei ket feláldozták isteneiknek. Elsőként maga a király gyakorolta ezt a szörnyűséget saját fiával. A szertartást a várostól nyugatra, egy völgyben tartották, amelyet ezért neveztek el az első áldo zatról. A völgyben állítólag folyamatosan égett a tűz, állandóan füstoszlop emelkedett onnan a magasba, mert halottaikat is ott emelték máglyára a város lakói. Az elsőszülött állatokat is felál dozták, és ott, a máglyán égették el. Csak a máglyából meg maradt csontmaradványokat helyezték el urnákban, szarkofágokban a hozzátartozók. (Érdekes, de ugyanezeket a szokásokat gyakorolták a föníciaiak és a legtöbb kánaáni város lakói. A korai Rómában is máglyán égették a halottakat.) A honfoglalás után Jeruzsálem környékén megtelepedett izraeli törzsek iszonyodtak ettől a látványtól, s úgy vélték, ez a borza lom maga a pokol, vagy a „pokol kapuja”. (Ebben az értelem-
BBSBSBBBBBgiBBB
46
BBBBBEBBBEBSBB
ben be n ha haszná sználja lja azt a Talm Ta lmud ud,, ezt a tény té nytt színezte szín ezte ki később késő bb a keresztény keresztény va vall llás ás,, és lett belőle a pokol tornáca, ahol - úgymond úgym ond - folyton lobog lob og a pokol iszonyú iszonyú tüze tüze.) .) A Géhinom szörnyű emléke a zsidó nép leikébe is beférkőzött, és számos legenda fűződött hozzá. Jeruzsálem szinte minden talpalatnyi földjén laktak őseink, kivéve ezt a völgyet, amelytől irtóztak, és ahol soha senki nem telepedett le. A bibliai Jósua és Neh N ehem emja ja kön könyve yve úgy említi, eml íti, m int in t ha határ tárvid vidék éket et az egyes egyes törzsek és nemzetségek között. (Ma a völgyet „a szultán medencéjének” nevezik, és főként művészi galériák foglalnak helyet ott) 3. tófet —A —A
pokol utolsó szava ugyancsak a föníciai és kánaáni népek től ered, akik így nevezték azt az általuk szentnek tartott helyet, ahol az elsőszülött fiúgyermekek hamvait helyezték el. Aki Kar thágóban járt, bizonyára felkereste az ottani tófetot, amely a ten ger partján mindmáig megdöbbentő látványt nyújt. A kánaániak is így tettek: elsőszülött fiúgyermekeiket tűzben éget ték el, pogány istenük, a Molok Mo lokb b (= királyisten) tiszteletére. Ezt a szörnyűséget a Szentírás, természetesen, a leghatározottabban tiltja: „Utódaid közül ne engedj (senkit) átvezetni (a tűzön) a M olokhnak, olokh nak, nehogy Istened nevét nevét megszents megszentségtel égteleníts enítsd, d, Én va va gyok az Örökkévaló” (Mózes III. könyve, 16. fejezet 21. vers).
A középkori középkori héber irodalom iro dalomban ban leginkább leginkább a harma ha rmadik dik szót haszn használ ál ták, az előbbi szóhoz hasonló átértelmezéssel, Már az általunk említett Jósua ben Lévi is felmérte —úgymond —„a pokol hét bugyrát”, ame lyet a „fájdalom angyalai” irányítanak. A középkori Mose Zaccuto döfte Arukh munkájához Jákob Dániel Olmo írt kommentárt, Éden Arukh címmel (nyomtatva: Velence, 1743). A római Manuello, Dante közeli bará ba rátja tja volt. Tofet Va-Éden (= Pokol Pok ol és menny m ennyors ország) zág) cím cí m ű műve műv e és a nagy humanista Isteni színjátéka erős kölcsönhatást mutat, azzal a különbséggel, hogy a zsidó költő az idegen vallásúaknak, „a világ népei jám já m b o rain ra inaa k ” (péld (p éldáu áull Ariszto Ari sztotelé telészn sznek) ek) is he helye lyett talál az Éden Éd en kertjében.
sasíagiísssHsaEígES
F
47
És K ánaánnal ellentétben az egyiptomiaknál és az ókori hébereknél hé bereknél az elsőszülöttek előjogokkal előjogokkal rendelkeztek. Egyiptom Egy iptom ban ba n a fáraó, ha hata talm lmán ának ak biztosítá bizt osítására, sára, az elsőszülöt első szülötteken teken keresztül irá nyította a családokat és a nemzetségeket. Kiváltságukat azzal jelezte az uralkodó, hogy alkalmanként alkalmank ént fogadta őket, őket, s hogy állandóan hord h ordhat hat ták a kivételezettségre utaló csíkos köntöst. Nem véletlen, hogy ami kor Jákob kedvenc fiának ilyen (nem „tarka”, hanem csíkos) köntöst ad, voltaképpen ezzel jelzi azt, hogy elsőszülöttjének szemelte ki. Ez persze, persze, még a később kés őbbii mózesi törvé tö rvény nyek ek szerint szeri nt is, is, szabályellenes szabályellenes volt. Az elsőszülöttség ugyanis mindig apai ágon számított, márpedig noha József anyjának, Ráhelnek Ráhel nek elsőszülöt elsőszülöttje, tje, Jákob sokadik gyermeke volt. volt. József tehát a köntöst nem díszes öltözetként, hanem az elsőszülötti jog elnyerése érdek érd ekéb ében en viselte, s ne nem m kell kell csod cs odálk álkozn oznunk unk,, hogy test vérei ezért meggyűlölték őt. Amikor pedig Isten megbünteti Egyipto mot, a legsúlyosabb csapás éppen az elsőszülöttek halála, „a fáraó elsőszülöttjétől a börtönben ülő fogoly fiáig”. A bibliai korban, a zsidóság körében az elsőszülöttség (héberül bekborá'} két nagyon fontos előjoggal járt. Az egyik az örökség kérdése volt: az elsőszülött (bekhor) ugyanis az apai örökségből kétszeres részt örökölt. Mivel például Jákobnak tizenkét fia volt, az örökséget tizenhárom részr részree kellett osztani, osztani, s ebből az elsőszülött elsőszülött 2/1 2 /1 3-ot, a többi 1/13-ot kapott. Amikor pedig Jákob egy tál lencséért megvette Ezsautól az elsőszülöttséget, voltaképpen a majdani örökség egyharmada helyett kétharmadhoz jutott. Ha az elsőszülött történetesen lány volt, a következő fiú már nem bírt előjoggal, s az örökséget természetes módon osztották szét a fiúk között. (A lányok nem örököltek, értük a vőlegénynek még fizetnie is kellett.) Ezért mondja a dalműd: „Ha lány (születik) elsőként, jó jel a fiúk számára”. Az elsőszülött fiú másik, talán az előzőnél még jelentősebb előjoga „az apai áldás” folytatása volt, ő nyerte el ugyanis az apa áldását, és ez zel azt a jogot, hogy az apa halála után a család vezetője, szellemi-val lási irányítója légyen. A Bibliából tudjuk, hogy Jákob ezt is ö n í c iÁval val
BBBHBBBBBBBBESS
48
SBBBBBBBBEBEIBB
megszerezte bátyja elől, s hogy Izsák miután tévedésből őt áldja meg, kénytelen Ezsaunak ezért azt mondani, nincs másik áldása. Az idősebb fiú hiába kérleli őt: „Csak egy áldásod van? Áldj meg engem is, apám!” (I. könyv, 27. fejezet 38. vers). Kárpótlásul Izsák „pótáldásában” azt kívánja, hogy idővel szűnjön majd meg a Jákob orvul megszerzett hegemóniája Ézsau és népe fölött. Jákob egyébként többszörös büntetésben részesült csalárdsága miatt. Nem csupán menekülnie kellett bátyja bosszúvágya elől, húsz esztendőt kell idegenben szolgálnia, de őt magát is becsapják: a szeretett fiatalabb lány, Ráhel helyett az elsőszülött Lea rejtőzik a menyegzői fátyol alatt...
SBBBBBBBBBBBBEi
49
BBBBBBBBBBBBBB
Az elsőszülöttségből, indokolt esetben, az apa kizárhatta fiát, ilyenkor a másodszülött vette át szerepét. Jákob elsőszülött fia pél dául a Leától született Rubén volt, ám apja kirekesztette őt azért a bűné bű néér ért,t, amel am elye yett családja család ja ellen elkö el köve vete tett tt.. Simon Sim on és Lévi Lévi sem lehe leh e tett elsőszülött, mert ők bosszút álltak húguk meggyalázásáért, s ezzel Jákob kitagadta őket. így végül a negyedik fiú, Juda vette át a család vezető szerepét apjuktól, ahogyan ezt a harmadik ősapa áldásaiból megtudjuk. Az örökséget mégsem tizenhárom, hanem tizennégy részre osztot ták. Jákob ugyanis, közvetlenül halála előtt, örökbe fogadja József két fiát, Efrájimot és Menásét. (Egyébként is képtelenség lett volna, hogy az egyiptomi alkirály valamely zsidó törzs vezetőjeként szere peljen.) pelj en.) így íg y vo volta ltakk ép éppp en az ősapa ősap a be bevv álto ál tott ttaa a csíkos kö könt ntös ös ajánd ajá ndé é kozásával Józsefnek tett ígéretét, s kettős részt juttatott neki örökségéből... Érdekes az is, hogy Jákob, idős korában újra felborítja a természe tes elsőszülöttség sajátos szabálya szabályait: it: aho ahogya gyann an anna nakk idején ő előzte meg Ézsaut, úgy helyezi előbbre másodszülött unokáját, az elsővel szem ben. be n. Valójában Mená M enáse se az idősebb idős ebb,, de Ják J ákob ob tudj tu djaa és megjósolja, megjó solja, hogy Efrájim nagyobb szerepet kap majd a történelemben. Mózes tisztában volt vele, hogy Kánaánban mit tesznek az elsőszü löttekkel, ezért még a pusztában törvényt hoz róluk. A népszámlálást követően megszámoltatja az elsőszülötteket, és behelyettesíti őket a közel hasonló létszámú Lévi (papi) törzs tagjaival, akik Isten szolgái lettek. A különbséget különb séget adom a dományb ányban an kellett k ellett lerónia a népnek, népne k, így így később később már nem állíthatta senki, hogy az elsőszülött férfiaknak bármi egyéb kötelezettségük volna Istennel szemben. Az egyiptomi tizedik csapás tól való megmenekülést (peszah előtti reggelén) mindmáig megünneplik az elsőszülött zsidó férfiak. A Tóra Tóra előírja, előírja, hogy ho gy az elsőszülött elsőszü lött állato á llatokat kat fel kell kell áldozni, áldozn i, de „első „első szülött fiaidat váltsd ki”. Ezt a szertartást (héberül pidjo pi djon n habén, rövi den pidjon), pidjon ), amikor a fiút egy papi családból való férfitól (kohén) váltják ki, a születést követő 30. napon ugyancsak mindmáig megün nepeljük.
hhhhhhhbhhbbhb
50
hhhhbbbhhbbhbh
%[k^ voltak a vének és a bírák?
A
(i.e. 1400 körül) Jósua, Mózes korábbi utasításainak megfelelően szétosztotta a földet a törzsek között, s a nép vezetését a „Vének tanácsára” bízta. Később, külső és belső támad tám adáso ások k esetén (hiszen több tö bb városálla váro sállamo mott sokáig nem ne m még sikerült elfoglalni), alkalmi hadvezérek, az úgynevezett bírák vették kezükbe a nép sorsát és irányítását. így volt ez mondhatni egészen a királyság koráig, amelyre Izraelben csak meglehetősen későn, az idő számításunk előtti 11. század végén került sor. Annak idején Izrael fiai törzsszövetségben éltek, vezetőik, a vének (héberül zkén zk énim im = öregek) valójában a nemzetségek legidősebb első szülött férfi tagjai (a nemzetségfők) voltak. Ez persze nem azt jelen tette, mintha a vének egytől-egyig nagyon öreg emberek lettek volna, hiszen hiszen előfordulha előfo rdulhatott, tott, hogy valame valamely ly nemzetségben nemzetségben többny tö bbnyire ire lányok születtek elsőként. Izrael (a saját városaiban lakó Lévi törzs nélkül) öszszese szesen n tizenkét tizen két törzsből állt, egy-eg egy-egy y törzs pedig általában általáb an 3-8 3 -8 nemzet ségre ségre oszlott, oszlott, csak Dán Dá n törzsének volt mindössze egyetlen egyetlen nemzetség nemzetsége. e. A Vének tanácsa így hozzávetőleg 50-60 tagot tett ki. A testület rend szeresen összegyűlt, hogy a törzsek és nemzetségek ügyes-bajos dolgait rendezze. Tanácskozási helyüket (és ha szükség volt rá, a teljes népgyű lés helyét) az ország középső részén, Efrájim törzsének területén (ez volt Jósua törzse), Gilgálban jelölték ki. Olykor a törzsek és nemzetségek között belső villongások alakultak ki, s ezeket is nekik kellett lecsillapítani. A legsúlyosabb belső ellenté tet, mondhatni polgárháborút Benjámin törzse okozta, amikor közü lük egyes férfiak arra vetemedtek, hogy más törzsek asszonyait, olykor férjezett nőket is elraboljanak. A többiek ezért rájuk támadtak, és meg tizedelték őket, így a legkisebb törzs tagjai még tovább fogyatkoztak. A Vének tanácsának feladata lett volna a szomszédos országokból vagy a még el nem foglalt városállamokból érkező katonai támadások elhárítása, erre azonban ők képteleneknek bizonyultak. Elvégre ebbe a testületbe nem tehetségük és képességeik alapján kerültek be a tagok, hanem ha nem származás származásuk uk és és életkoruk életkor uk alapján. Ezért a népnek, népne k, amíg a király király izraeli honfoglalás után
ság intézménye Izraelben létre nem jött, alkalmi vezérekre, tehetséges, választott személyekre volt szüksége, ők voltak a bírák (héberül (héberül soft softir irn n). Tudnunk kell, hogy az izraeli városokban —Mózes törvényei alap ján - éltkor már m ár bírósá bír óságok gok műkö mű ködt dtek ek,, amelyeket amely eket válasz v álasztott tott bírák bí rák vezet tek. A bíróság a heti piaci napokon (hétfőn és csütörtökön), a város kapujában, ahol a piac is működött, ülésezett, itt keresték fel őket a pörös felek. felek. A kisebb kiseb b bíróság bíró ságok ok egy bíró b íróbó bóll és két (a nép n épet et váltakozva képviselő) ülnökből, nagyobb városokban három bíróból és két ülnök ből álltak. Mivel az alkalmi vezetők, hadvezérek is választott egyének voltak, ezért őket is bíráknak nevezték, noha általában többnyire egyáltalán nem bíráskodtak. Az ő történeteiket őrzi a bibliai Bírák könyve. A bírák egész Izraelt, olykor csak néhány, vagy akárcsak egyetlen törzset fogtak össze a szomszédos népek (ammóniák, moábiak, filiszteusok), vagy valamely városállam (például Hacór) támadásaival szem ben. Sámson Sámso n tört tö rtén énet etee kissé kissé eltér ettől, ett ől, m ert er t ő egyéni hős, hős , tette te ttein inek ek leírása nagyon sok legendás elemet tartalmaz. Bíró voltaképpen akárki lehetett. A legkülönösebb figura talán Jiftáh (Jefte), aki eredetileg rablóvezér volt, ám miután a nép hivatalos vezetői képtelenek megbirkózni a külső veszéllyel, küldöttséget menesztenek hozzá, hogy vállalja el egy időre Izrael védelmét. Debóra prófé pr ófétan tanő ő is bíró bí ró lehe le hete tett tt az ókori ók ori Izraelbe Izr aelben, n, ámbá ám bárr ő még mé g egy férfi férfi hadvezért is alkalmaz, Bárák személyében, Debóra ellenfele, Sziszera, Hacór város hírhedt hadvezére gúnyt űz abból, hogy a zsidókat egy nő vezeti. Debóra ezért megjósolja, hogy Sziszerát majd egy zsidó asszony fogja megölni. Végül így is történt: a seregét vesztett, elcsüggedt em bert, bert , menekü men ekülése lése közben köz ben Jaél, akine ak inek k férje Bárák seregében harcol, házába engedi, majd fejét egy sátorszöggel átveri. Az alkalmi bírákat (mint népvezéreket vagy hadvezéreket) a király ság korától hiába keressük a Szentírásban, a városok bírái azonban tovább működtek. Ezek utóda lett a perzsa korban a 120 tagból álló Nagy Na gy Gyüle Gy ülekez kezet et és a göröggör ög-ró róma maii kori, ko ri, 71 tagú tag ú Szanh Sza nhed edrin rin.. Sőt; Ső t; a mai rabbinikus bíróság (héber szóval a bét-din) rendszere bét-din) rendszere és felépítése mindmáig megőrizte a kora ókori zsidó bíróságok struktúráját.
5 2
Izr Izrae aell - törzsek és és nemzetségek J V I in t említettük , a kora ókori zsidóság törzsszövetségben élt, ezért
a törzseknek igen nagy szerepe volt a korabeli társadalom szerveződé sében. A törzs (héberül sévet) sévet) keretein belül folyt a mindennapi élet, a fiúk és a lányok lehetőleg a törzsön belül kerestek maguknak házas társat, s a mózesi törvény szerint a földtulajdonnak is a törzsön belül kellett maradnia, nehogy az egyik törzs hatalmi túlsúlyba kerüljön a másikkal szemben, és elnyomja azt. Ezért, ha valaki mégis eladta föld bir b irto toká kátt egy kívülá kív ülálló llónak nak,, az ötve öt vene nedi dikk évben évbe n (ez (ez vo volt lt hé hébe berr szóval szóval a jóbél, jób él, teh te h át a jubil jub ileu eum m esztendeje) a föld fö ld m inde in denk nkép éppp visszakerült visszake rült ere deti tulajdonosához. A törzs belső ügyes-bajos dolgait a nemzetségfők (megbeszéltük, (megbeszéltü k, az eg egye yess nemzetségek nemzetség ek legidősebb elsőszülött elsőszü lött férfi férfi tagjai tagjai)) közösen, maguk rendezték el. A kora ókori Izraelben tizenkét törzs volt, annak megfelelően, hogy a Szentírá Szentíráss szerint Jákob ősapának ősapána k (Izraelnek) (Izraelnek) 12 fia fia született. született. Jákob másik neve, amelyet az ismeretlen lénnyel való küzdelem után nyert, Izrael (= Isten harcosa) lett. A Biblia szavai szerint Isten így szólt hozzá: „Ne mondják többé nevedet Jákobnak, hanem Izraelnek, mivel megküzdtél Istennel és az emberekkel, és kibírtad” (Mózes I. könyve, 32. fejezet 29. vers). A közhiedelem és a legtöbb fordítás ezt a verset tévesen így ülteti át magyarra: „és győztél”, holott Jákob nem győzött az ismeretlen lénnyel (az angyallal, Ézsau szellemével vagy önmagával) szemben, hiszen még bele is is sántult sán tult a küzdelembe, csípője megrándu megrá ndult, lt, s ettől kezdve egész életén át sántított. Az ősapa csupán kibírta, túlélte
53
a próbatételt, ám ez is nagyon jelentős dolog, különösen zsidó ember számára... Vannak azonban, akik az Izrael nevet is másképpen értelmezik. Úgy vélik, hogy az öt betűből álló szót így kéne tagolni: ja tagolni: jasa (= sarr-Él Él (= Isten előtt egyenes), ami az eredeti Jákob név (Jaakov = furfangos) kiigazítása. ' P R I W
EBBB00B00BS0SKÍ
54
EBB0BH0BBE0B00
Érdekes, hogy a nemzetség szava, a mispahá (jiddisül mispóhe) ma is családot jelent a beszélt héber (és jiddis) nyelvben. A zsidók ugyanis, szinte a holokauszt tragédiájáig, valójában nagycsaládi szerveződésben éltek, s ez segítette őket, hiszen a családtagok (még ha egymástól távol eső vidékeken éltek is), rendszeresen felkeresték egymást, s ha kellett, egymás mellett mindig kiálltak, mindenben igyekeztek egymás rendel kezésére lenni. A szűkebb család elnevezése a Biblia nyelvén bét-áv (szó szerint: apai ház), mivel annak idején a családfő körül szerveződött minden egyes család. Ha tehát Isten így szól Abrahámhoz, Kánaánba indulása kor: „hagyd el atyád házát”, ezt azt jelenti, hogy szakadjon el a család játó já tóll is. is. No N o h a a Biblia társad tár sadalm almaa egy egyért értelm elműen űen apajogú apa jogú (patriarc (pat riarchális) hális),, s mint korábban láttuk, csak a fiúgyermekek örököltek, mégis találunk a mózesi törvények között olyan esetet (s nem is egyet), amikor a zsidóság nagy tanítómestere a ztok érdekeit helyezi előtérbe. Ennek kitűnő példája Clofbad lányainak lányainak esete, akik apjuk halála után keres ték fel Mózest, a sivatagi vándorlás utolsó esztendejében. A Menáse törzséből, Makhir nemzetségéből való Clofhadnak ugyanis nem születtek fiai fiai,, márped má rpedig ig az ókori keleti keleti szokások szokások szerint öt lánya, Mahla, Noá, Hagla, Milka és Tirca közül egy sem örökölhette volna apja birtokát. Ezt a lányok és maga Mózes is igazságtalannak érezte, ezért az Örökkévaló Isten tanácsát kérte. „Az Örökkévaló így szólt Mózeshez, Mózeshez, mondv mo ndván: án: Jogosan Jo gosan szóltak Clofhad Clo fhad leányai, leányai, bizony bizo ny ad adj nekik birtokot atyjuk fivérei között, és ruházd át rájuk atyjuk vagyo nát. S szólj Izrael fiaihoz, mondván: Ha valaki meghal, és fia nincs, akkor ruházzátok át birtokát leányára’” (Mózes 4. könyve, 27. fejezet 6-8. vers). Mózes tehát, az Örökkévaló parancsára, gyakorlatilag Dúsítja a fivér nélküli leányokat, az időszámításunk előtti 15. században, míg nálunk még a 18. században, Mária Terézia fiúsítása után kegyetlenül dúlt az úgynev úgy neveze ezett tt örökösödés örökösödésii há h á b o rú ...
%ohén és és lévi lévi - a biblia adóren rendsze szere L évi törzsét Mózes, Isten parancsára, az elsőszülöttek fejében,
kiemelte kiem elte Izrael fiai fiai közül, a Szentély szolgálatát bízva bízva reájuk. Ez a szol gálat azonban rendkívül sokrétű volt: a törzs tagjai a számukra kijelölt városokban laktak. (Ezek kisorsolását és pontos helyét Jósua könyvé ben be n talá ta lálha lhatju tjuk k meg). Az ország teljes terül ter ületé etén n szétszórt városokbó városo kbóll ők látták láttá k el el - a Szentély Szentély körüli körüli teend tee ndők ők mellett - szinte szinte az az ös összes szes közfe közfel l adatot, ők voltak a hivatalnokok, a rendőrök, a tűzoltók, a kórházi alkalmazottak, ők voltak a zenészek és ők alkották a Szentély énekka rát is. A leviták kórusa adta elő a liturgikus számokat a Templomban, köztük a „grádicsok énekét” (héberül sír hamaalot), hamaalot), azt a Bibliában található 15 zsoltárt, amelyek közül egyet-egyet az oltárhoz vezető mind a tizenöt lépcsőn énekeltek, fokonként haladva felfelé. Több zsoltár előtt ott találjuk szerzőjét, köztük a leghíresebb levita muzsi kus-nemzetségeket, Kórah fiait, Aszafot és fiait. Fontos, mondhatni vezető szerepük ellenére a leviták nem kaphat tak földet, nehogy visszaélhessenek helyzetükkel, s hogy folyamatosan függjenek azoktól, akiknek ügyeit intézniük kell. Szolgálataik fejében tizedet kaptak minden termésből és jövedelemből. (Ma is sokan meg elégednének, elégednének, ha h a össze összese sen n 10 % adó a dótt kellene fizetni fize tni...) ...) A levita levita hivatal nok, mivel jövedelmét nem az államtól, hanem közvetlenül az ország lakóitól kapta, igyekezett az emberek kedvében járni. S miután nem fix fizetése volt, érdekében állt mindent megtenni az ország fejlődésé ért és gyarapodásáért, hiszen akkor a tized is magasabbra rúgott. A Biblia korában, és még később is, a Szentély fennállása idején, háromféle tized volt. Az első évben a leviták kapták a termés egytizedét, a másodikban másod ikban a Szent Szentély ély számára kellett azt átadni, ekkor „adókedvezményt” is kapott az, aki Jeruzsálembe zarándokolt, mert ott felélhette, pénzben is megválthatta adóját. A harmadik esztendőben a szegényeknek kellett adni a tizedet, ezt szegénytizednek is nevezték. S ekkor kellett a birtokosnak ünnepélyes kijelentéssel élnie, hogy „kiürí tette házát”, nem tartotta vissza, és nem használta más célra a tizedet. (\hsd össze Mózes V könyve, 26. fejezet 12-14. vers.)
5 6
A Szentély Szentély papjait pap jait az áldozati áldozati állatok húsából húsábó l is megillette bizonyos rész. Mózes törvénye három ilyet ír elő: (1.) zróá (= az állat karja, tehát lábszára), (2.) lehajájim (= az állkapocs, ide értve a nyelvet is), valamint (3.) kévá (= a has, tehát a belsőségek, máj, pacal stb.). (Vesd össze Mózes V könyve, 18.fejezet 3. vers). Minderre azért is szükség volt, mert amíg a léviták tartottak állatokat, a kohénok nem. A héber léví szó szó gyöke a lamed, a váv és a hé, amely igének jelen tése: elkísérni, csatlakozni. Talán ez sem véletlen: ugyanis már a pusz tai vándorlás idején ők kísérték a Szentélyt, Szentélyt, s ők voltak a papok papo k segítői, segítői, csatlósai. Minden levita nemzetség ismerte a maga feladatát, s mihelyt az indulást jelző sófárhang felhangzott, a sátorszentély egy-egy alkotó részét pillanatok alatt útnak indították. Hasonlóképpen történt ez a letáborozáskor is. A Lévi törzséből eredő papok nemzetsége (héberül kohén = pap) voltaképpen egyetlen nagycsalád: férfiágon Áron főpapnak, Mózes testvérbátyjának testvérbátyján ak leszármazottai. leszármazottai. Az ókori ókor i izraeli izraeli államiság államiság idején több tö bb ségük Silóban, a Szentély körül és a két másik szent helyen, Hebron ban ba n és a galileai Kád Kádésb ésban, an, Salam Sal amon on király kirá ly ko korát rától ól pe pedi digg elsősorban elsősorb an Jeruzsálemben lakott. A papi teendők mellett a legfontosabb közhiva talokat is ők töltötték be: ők vezették az adminisztrációt, ellenőrizték a tizedet és a felajánlásokat és ők voltak az orvosok. Egyeseket közülük ezért Jeruzsálemen kívül, az ország más fontos részein, a jelentősebb városokban is megtalálunk. 9
Mózes arról is intézkedett, hogy a beteg, visszataszító vagy testi hibás hibás kohén nem mű ködh kö dhetett etett papké p apként, nt, nehogy gúny tárgyá tárgyává vá leg legye yen, n, noha no ha a papi jövedelmekbő jöved elmekbőll részes részesült ült,, akárcsak akárcsak a még férjhez férjhez nem m ent kohanita lányok. Kohón nem léphetett, még a temetőben sem, halott közelébe (legszűkebb családtagjait kivéve), és nem vehetett feleségül elvált asszonyt. Ha mégis megtette, elvesztette előjogát, halai halai (= ér vénytelen személy) lett. A jeruzsálemi Szentélyben a főpapi szerepet mindig a Salamon idején működött Cadok főpap főpap utódai töltötték be, ők még legközelebbi rokonaik temetésével sem foglalkozhattak. A kohón kohón a tized tizedét (tehát ( tehát a nemzetgazdaság nemzetgazdaság 1 %-át) kapta a levi levi ták révén. A pap tehát bizonyos mértékig a beosztottaitól függött, nem az államtól, s a vezetők nem is egymás között osztották szét a vagyont, mint arra olykor ma is láthatunk „szép” példát, A mindennapi kenye ret pedig úgy nyerte a pap, hogy az asszonyok minden sütéskor a tész tából egy falatot félretettek, s ezt gyúrták össze a kohón családjának. így az egyszerű emberek jóakarata is fontos lehetett számára. A kohénok és a lévik többnyire mindmáig tudják magukról, hon nan származnak. Erről a családnevek is árulkodnak: a Cohen, Kohn, Kahan, Kahána, Kagan, Kagan, Kagan Kaganovic ovicss a kohón, a Lewy Lewy,, Löwy, Löwy, Halévi, Lewinsohn, Löiuiss Löiuissohn ohn pedig pedig a levita származás bizonyítéka. Sőt, a K a Kat atz z családnév sem macskát jelent, hanem a héber kohén cedek (= (= igaz pap) rövidítése). A fentiek alapján azt gondolhatnán gondolh atnánk, k, hogy a levitá leviták k sokkal sokkal nagyobb nagyobb számban találhatók ma a zsidók között, mint a kohaniták. Az 1920-as években azonban készítettek egy felmérést a világ zsidósága körében, amelyből az derült ki, hogy szinte minden zsidó közösségben hasonló a számarányuk, s hogy a kohénok száma tízszerese a lévikne léviknek! k! Enne En nek ka különös jelenségnek az okát abban kereshetjük, hogy az asszír fogság idején (i.e (i.e.. 722 7 22 után) után ) a tizenkét törzs törzs közül tíz elve elvesz szet ett, t, köztük köz tük a váro saikban lakó leviták, míg az inkább Jeruzsálem környékén élt kohénok nem kerültek akkor fogságba, s így életben maradhattak. A statisztikai felmérés eredménye (a kohénok és lévik számarányá nak na k azonossága) azonossága) mellesleg azt is igazolja, igazolja, hogy ho gy a világ külön kü lönbö böző ző része része ire szétszórt zsidóság egy tőről, egyazon közösségből származik.
58
H
%í és mi m i a próféta? próféta?
választ keresünk, legjobb, —ahogyan azt már több esetben esetbe n te t e ttü tt ü k —, ha a bibliai bib liai hébe h éberr szó szó eredeté ere detétt vizsgáljuk vizsgáljuk meg. meg. A naví ugyanis pontosan szószólót jelent (ennek tükörfordítása a görög prophétész), olyan személyt, aki Isten igéjét közvetíti az emberek felé. Erre a közvetítésre azért volt szükség, mert a választott nép, miután Isten közvetlenül szólította meg a Szináj (Hóreb) hegyénél, nagyon megijedt, s arra kérték Mózest, a továbbiakban Isten rajta keresztül üzenjen nekik, legyen ő a szószóló köztük és a Mindenható között. Másrészt, a próféta az isteni és a társadalmi igazság szószólója, aki a tiszta egyistenhit képviselője a bálványimádással szemben, aki Isten szavát hirdeti, szót emel az igazságért, a nép érdekében, akár a hatal masokkal szemben is. Ezért a próféták sorsa olykor tragikus: menekül nie kell, mint Elijáhunak (Illésnek), kigúnyolják, mint Jesaját, bö b ö rtö rt ö n b e -pö -p ö c e g ö d ö r b e ve veti tik, k, m in t Jere Je rem m iást iá st,, vagy épp éppens enség éggel gel megölik, mint Zekharját (Zakariást). Nem N em véletlen véle tlen,, ho hogy gy a p rófé ró fétá tákk elhiva elh ivatás tásuk uk kezdet kez detén én szabadkozna szaba dkoznak, k, nem merik vállalni küldetésüket: Mózes például „nehéz beszédűnek” vallja magát, amiből a népmese azt szűrte le, mintha a nagy tanítómes ter dadogott volna, Jónás pedig egyenesen (az akkor ismert) világ leg távolabbi zugába szeretne szökni küldetése elől. Van viszont olyan is, akii - m int Jeremiá ak Jeremiáss - úgy érzi rzi, m intha inth a isten isten már az anyaméhben anyaméhben sze melte volna ki őt a prófétaságra. Az ősapák korában Isten közvetlenül szólt egyes kiválasztott embe rekhez (Ábrahámhoz, Izsákhoz, Jákobhoz), velük szövetséget kötve. Mózes előtt is hasonlókép hasonló képpen pen jelent meg az az égő égő csipkebokorban. A ki nyilatkoztatás alkalmával (a Tízparancsolat elhangzásakor, időszámítá sunk előtt 1450 körül) az egész néphez és közvetve minden emberhez szól az Örökkévaló, ettől kezdve próféták közvetítik az ő igéit. Miután pedig, ped ig, i.e. 445 4 45 őszén, a jeruzs jer uzsálem álemii nép népgyű gyűlése lésenn a résztvevők résztvev ők elhatár elha tároz oz zák, hogy egész életüket a Tóra törvényei szerint kívánják berendezni, már nem a próféták közvetítik Isten szavát, hanem maga az írás. A Tora szent szövegét persze magyarázni, értelmezni és alkalmazni kell, a kérdésünkre
59
ám ez a rabbik feladata. Ettől kezdve tehát nem beszélhetünk többé prófétá pró fétákró król. l. A folya fo lyama matbó tbóll úgy tetszik, tetsz ik, m inth in thaa Isten szándé szá ndékos kosan an viszviszszavonulna az emberi társadalomból, a kabbala szavaival élve cimcumot (összehúzódást) gyakorolna, hogy jóságában egyre több teret és felada tot adjon nekünk, halandó teremtményeinek. A próféták kora, a fentiek alapján, hozzávetőleg ezer esztendőt tesz ki. Az első és legnagyobb próféta, mint említettük, Mózes, az utolsó Maleákhi (Malakiás) volt az időszámításunk előtti 5- század első felé ben. Talán az sem véletlen, véletle n, hogy ho gy az utols ut olsó ó prófét pró fétaa beszéde besz édeinek inek egyik zárómondatában éppen Mózesre hivatkozik: „Emlékezzetek Mózes szolgám tanítására, amelyet megparancsoltam neki a Hóreb hegyén” Maleákhi könyve, 3. fejezet 22. vers).
60
Mózes Tóráját leszámítva a próféták tanításait eleinte csak a Szent írás történeti műveiből (az úgynevezett Korai prófétákból) ismerjük, önálló kötetük nem készült vagy nem maradt fenn. Az első „író-pró féta” Amosz volt az időszámításunk előtti 8. század közepén. Önálló könyve mindössze három (a mű hosszúsága alapján) nagy és tizenkét kis prófétának őrződött meg, Obadja (Abdiás) nyilvánvalóan töredé kes könyvében csupán egyetlen prófécia található. Dániel (zsidó felfo gás szerint) nem volt próféta, jóslatai az ókori keleti látomásirodalom körébe sorolhatók. Vannak, akik Jónás könyvét, gunyoros hangvétele miatt Jeremiás ellen írt pamfletnek tartják, végső tanulsága azonban mindenképp minde nképp jelent jelentős. ős. A próféta —a közhiedelemmel ellentétben —nem jövendőmondó, nem jós, hanem „Isten embere”, aki gyakorta meghirdeti ugyan a (többnyire közeli) jövőt, ám ez számára csupán eszköz, hogy szavának hitelét igazolja. (Élijáhu például megjósolja a három éve hiába várt esőt.) Mózes figyelmeztetése szerint még ez sem elég arra, hogy a hamis prófétát kizárhassuk: egyedül az illető próféta által hirdetett út hűelyessége és igazsága (az Egyistenhez való ragaszkodása) lehet a mérőeszköz. Az ókori Izraelben (a királyság korában) valóságos próféta-isko lák működtek. A növendékeket próféta-fiiaknak (héberül bné nvim) nevezték, velük találkozunk például Élijáhu és Elisa történetében. Belőlük persze nem feltétlenül lettek igazi próféták. Sőt, a minden kori hatalom (ha éppen nem üldözte őket, mint Aháb király korá ban b an)) o lyk ly k o r hiva hi vatá táso sos, s, fiz fi z e tett te tt p r ó fétá fé tákk a t a lka lk a lm a z o tt, tt , ak akik ik az uralkodó kénye-kedve szerint szóltak a nép előtt. Ezért tiltakozik Amosz a prófétaság ellen, amikor a hivatásos „kolléga” távozásra szólítja fel őt: „Nem vagyok én próféta, sem próféta-növendék, hanem marhapásztor vagyok én és szüreti munkás” (Ámosz könyve, 7. fejezet 14. vers). Az sem véletlen, hogy csupán ennek az egyetlen hivatásosnak, Amacjának a nevét ismerjük a Bibliából, mert a nép nem azok írásait-tanításait és neveit őrizte meg, akik dicsérték, hanem az igazi prófétákét, akik pedig korholták és jobb útra téríteni akarták őket.
BBESBBraSBHEHBE
q A A
61
EBBBBBBBBBBBBB
\ ige ige a TSibliábaru TSibliábaru
a bibliafordítók jóvoltából, külön szót, az igéi használjuk Isten szavára, parancsára. Az ige pontos megfelelőjét azon ban ba n hiáb hi ábaa keres ke ressük sük az eredeti erede ti hébe hé ber, r, vagy akár ak ár a mod m oder ernn nyug ny ugati ati nyelvekben. A Szentírás szövegében leginkább három olyan kifejezést fedezhetünk fel, amelyeket Isten szavára, magyar szóval az igére is alkalmaznak: magyar ny elvb el vb en , A . magyar ny
(= szó, dolog, ige) —a leggyakoribb kifejezés, éppúgy lehet az 1. davar (= emberé (például a lóra V könyvének kezdőszavában: Dvar Dv arim im = szavak, amelyeket Mózes mondott), mint Istené, például Jesája próf pr ófét étaa beszédében: beszédé ben: sir sirn n ’ú dvar-A dva r-Ado donáj náj (= Halljátok az Örökkévaló igéjét, 1. fejezet 10. vers). 2. dibrd (= szózat, beszéd, ige) —voltaképpen az előző kifejezés nőne-
mű, tehát tágabb értelmű változata. Ritkább kifejezés, gyakran alkalmazzák Istenre, például így említi maga a Tora a Tízparancsolatot (a Tíz igét): aszeret aszeret hadibrot. hadibrot . Ugyanakkor az emberekkel kapcsolatban is használják, például Jób könyvében: „Istenhez intézem beszédemet” (5. fejezet 8. vers). 3. neum (= szózat, szónoklat, ige) —ünnepélyesebb kifejezés, de egyút-
tal tanúságtételt is jelent, például a házasságlevélben a tanúk neve elé mindmáig ezt írják. A prófétai szövegekben igen gyakran szerepel, mert ők Isten igéjét tanúságtételnek érezték, noha a szó olykor csupán az elhangzottak megerősítését szolgálja.
BBBBBBSBBBBBBB
62
BEBBBBBBBBBBBEI
Az emberhez (emberekhez) szóló Isten a Biblia héber szövegében leginkább ugyancsak három igével nyilatkozik meg: 1. kára, vajikrá vajikrá (= szólt, szólította) —a megszólítás és a névadás igéje, a teremtés történetében is előfordul, olykor olvasást is jelent. Ezért ebből képezték a Szentírás egyik héber nevét: M ikrá ik rá kóde kódess (= szent olvasmány). 2. dibér, vajdabér (beszé (beszélt, lt, mon m ondta dta)) - a szigorú, szigorú, tárgyilagos tárgyilagos beszé beszéd d kifejezése a Szentírás héber szövegében. 3■ amar , vajómer (= szólt, mondta) —az isteni ige bejelentésére legin kább alkalmas alkalmas kifeje kifejezés zés.. N em véletlen, hogy ezt találjuk a terem terem téstörténetben, téstörtén etben, az előzőt egyáltal egyáltalán án nem. A teremtés történetében az isteni ige, a „szólt Isten” (vajómer Elohim Elo him)) kifejezés éppen tízszer fordul elő, ebből az utolsó három az ember teremtésével kapcsolatos. Ezért a kabbala arra következtet, hogy a világnak összesen tíz burka, szefirája szefirája van, amelyek közül mindössze három há rom közelíthető meg az ember emb er számára, számára, a bölcs bölcses essé ség, g, az értelem és a tudás (az önálló, intuitív véleményalkotás) segítségével.
0S3Biif2B0S30Bi30Sll2l
63
SBBBBBBSSBBBSSi
Mivel a bibliai teremtéstörténetben ez a kifejezés (= szólt Isten) for dul elő a leggyakrabban, s mivel első előfordulása („szólt Isten: legyen világosság világosság””) még m ég a fény fé ny (az (az energia) energia) keletkezését keletk ezését is megelőzi, megelőzi, sokan so kan úgy vélik, vé lik, Isten igéje igéje az a teremt tere mtőő erő, erő, amely a világmindenséget világmind enséget létrehozta, így gondolta ezt Alexandriai Philón hellén-zsidó filozófus (az időszá mításunk előtti 1. században), aki teremtő szereppel ruházta fel az „isteni szó” (az ige) görög megfelelőjét, a logoszt. A görög nyelvben ugyanis két szót használnak az isteni igére, a a rhémát, amely a gondo lat kifejezését, illetve a logoszt, amely tudást, tudományt is jelent. Phi lón ugyanis a Tóra törvényeit a görög tudománnyal és filozófiával szerette volna összeegyeztetni. Philón tanítása hatott később a keresztény Újszövetségre, ahol János evangéliuma így kezdődik: „Kezdetben volt az ige” (a logosz). Ám a hagyományos zsidó gondolkodás —a keresztény teológiával ellentétben —az igét sohasem testesítette meg, nem tekintette azt külön személyiségnek, és soha nem ruházta fel valamiféle közvetítői szereppel szereppel Isten és a világ, világ, vagy Isten és az az embe em berr között. köz ött. Mi - ahogyan imáinkban is elmondjuk —„egyedül az Igaz Istenben és igaz Tórájában bízunk bíz unk,, ne nem m embe em berr-fiá fiába ban, n, sem isten ist en-f -fiá iába ban”. n”. (Brikh (Brik h S m é ...) .. .) Istennek ugyanis, ha az emberhez szólni akar, nincs szüksége köz vetítőkre. Sőt, nekünk sem kell közbenjáró személyiség, aki Nála éret tünk szót emeljen, hiszen a Mindenható és tanítása mindig mellettünk áll, folyvást bennünk munkál, csak éppen fel kell fedez nünk, meg kell hallanunk szavát. Ahogyan azt Mózes mesterünk is hangsúlyozta, amikor éppen a szó (a héber eredetiben davar = = isteni szó), az ige jelentőségéről beszél: „Nem elérhetetlen az számodra, és nem is távoleső. Nem az ég magasában van, hogy azt kelljen monda nod: ki juthat fel az égbe, hogy lehozná azt nekünk onnan, s elmon daná, hogy mit tegyünk. S nem is a tengeren túl van az, hogy azt mondhasd, ki kelhet át a tenger túlpartjára, hogy elhozza nekünk, és elmondja, mit is tegyünk. Hanem nagyon is közel van hozzád a szó-. a szádban és a szívedben, hogy megcselekedd” (Mózes V könyve, 30. feje fejezet zet 11—14. vers) vers)..
BBSB00Í2BBBBSS3I1
64
B0BBBBBBBBBS0Í2
K iés m i a nás^ nás^ir? ir? és ezen belül az ókori Izraelben szinte mindenki hitt a fogadalom erejében, s ha szükség volt rá, éltek is vele: fogadal mat tettek Istennek, annak érdekében, hogy sorsukat befolyásolják, vagy hálájukat kifejezzék vele. Olykor súlyos kötöttséget is vállaltak, de sohasem olyat, amivel maguknak vagy másoknak árthattak volna. A leányok fogadalmához az édesapa, az asszonyokéhoz a férj tudomásul vétele kellett, mert az otthon a nők birodalma, de a család közös ter rénum rén umaa volt. A fogadalmat fogada lmat általában az illető maga vállal vállalta, ta, de az édes édes anya még születendő gyermekére is vállalhatott kötelezettséget. A fogadalmas bibliai neve, a názir (régiesen nazireus) arra utal, hogy fején levelekből font koszorút (héberül nezer) viselt. A fogadalmi idő legalább 30 nap, általában 1-3 hónap volt, de megesett, hogy valaki egész életére elkötelezte magát. Ilyenek voltak az időszámításunk kez dete körül, a Holt-tenger vidékén élt esszéusok (= gyógyítók) is, akiket egyesek a későbbi keresztény szerzetesek előfutárainak tartanak. Ez azonban nem felel meg a valóságnak, mert a názirok általában egymás tól független személyek voltak, nem vonultak vissza és nem vonták ki magukat a társadalmi életből, s ha mégis csoportot alkottak, mint az esszéu esszéusok sok,, akitör sem valamiféle valamiféle vallá vallási si rende re ndet,t, inkább inká bb politikai pá párto rtott képeztek Izraelen belül. A názir fogadalmának teljes ideje alatt nem ihatott semmiféle sze szes italt, még a szőlőből készült ételeket sem ehette, nem vághatta le haját, és és nem borotválkozhatott. Ha Halotth lotthoz oz nem érhetett, még a roko nai holttestéhez sem. Ha fogadalmát (például egy váratlan haláleset m iatt) megszegt megszegte, e, - a Tóra Tóra előírása előírása szerint - áldozatot áldo zatot (egy (egy pár gerlét, gerlét, vagy galambfiókapárt) mutatott be a Szentélyben, az egyiket bűn-, a másikat égőáldozatul, továbbá egy bárányt vétekáldozatul. Fogadalmi idejét ilyen esetben újra kellett kezdenie. (Vesd össze Mózes IV könyve 6. fejezet 1-13. vers.) A Talmud szerint mindezek az előírások az örök názirra nem vonatkoztak. Aki számára a fogadalmi idő letelt, különféle áldozatokat kellett bemutatnia, majd a pap (a kohén) által levágott haját is a tűzbe vetették. A z Ókori
keleten
Gyermekkorától fogva Sámuel próféta is názir volt, mert anyjának, Hannának hosszú időn át nem született fia, ezért felkereste az Örök kévaló kév aló Szentélyét, Szentélyét, és o tt szent fogada fo gadalmat lmat tett: „Elkeseredett „Elkeseredett lelkű volt, volt, és imádkozott az Örökkévalóhoz, és sírva sírt. Fogadalmat tett, és így szók: Örökkévaló, seregek Ura, ha meglátod szolgálólányod nyomorú ságát, megemlékezel rólam, és nem felejtesz el engem, és férfi utódot adsz szolgálóleányodnak, felajánlom őt az Örökkévalónak, egész életé ben be n ne nem m fogja bo boro rotv tvaa érni é rni az ő fejét” fejé t” (Sámuel I. könyv könyvee 1. fejezet 10 10-11. vers). Fogadalmát Hanna be is tartotta, így három éves korától az ifjút Silóban, ahol akkor a Szentély állt, Éli főpap nevelte. Flasonlóképpen tettek fogadalmat Sámson szülei is, Manóah és felesége, mielőtt a várva várt gyermek megszületett volna. A Szentírás szerint tehát Sámson egész életében názir volt, ezért nem vágathatta le haját, és ezért nem ihatott szeszes italt. S ez a fogadalom adott erőt az óriástermetű hősnek tettei véghezvitelében. Mint tudjuk, a Dán tör zséből való Sámson a filiszteusok ellen harcolt, de filiszteus lányt szere tett. Ez lett a végzete: Delila elárulta őt, megtudta, hogy —úgymond — a hajában van az ere ereje je,, álmában á lmában levágta levágta Sámson haját, akit így m ár fog ságba ejthetett az ellenség. Megvakították, s mivel az ereje továbbra sem volt csekély, malomkövet húzattak vele. Végül egy gyermektől megtudja, hogy ismét kinőtt a haja, ezt az isteni megbocsátás jeleként értelmezte, és utolsó erejével bosszút állt kínzatásáért: a két tartóoszlop elrántásával, amelyhez kötözték, magára és az ünneplő tömegre dön tötte a filiszteus szentélyt. „Több ellenségét ölte meg (így) halálával, mint életében” (Bírák könyve 16. fejezet 30. vers). Ám valóban a hajában volt-e Sámson ereje? Delila csak úgy vág hatta le titokban, ha előbb megitatta, s mivel aki életében egyetlen kor tyot, de még mustot sem ivott, nem sok kellett ahhoz, hogy részeg álmában Delila azt tegyen vele, amit csak akar. Sámson ereje tehát nem a hajában, hanem a fogadalmában volt, amelyet az első korty itallal megszegett.
6 6
oAngyalok a "Bibliában.^ „ B izony , egy angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen téged az
úton, s hogy elvezessen arra a helyre, amelyet számodra előkészítettem” (Mózes II. könyve, 23. fejezet 20. vers). Röviddel a Tízparancsolat elhangzása után szól így Isten a néphez, bíztatva, hogy az Örökkévaló el fogja vezetni őket a Szentföldre, majdani boldogságuk helyére, ha követik és betartják parancsolatait. Nem kétséges, hogy az angyal ebben az esetben nem valamely égi lény, hanem egy valóságos személy, Mózes, aki számára ezt a nemes feladatot rótta ki a Mindenható. Az angyal szó görög eredetű, ám az angelosz angelosz valójában a héber, malakh malakh (= küldött) tükörfordítása. Ö az, aki Isten akaratát teljesíti a földön, ezért a Biblia gyakran Isten küldötteként (malakh Elohim), vagy az Örökkévaló küldötteként (malakh Adon Ad onáj áj)) említi. A nagy zsidó gondolkodók (Gersonides, S. D. Luzzatto és mások) úgy vélték, hogy hog y az angyalok természetfeletti vagy valósá valóságos gos lények, akik Istennek I stennek egy bizonyos küldetését teljesítik. így voltaképpen bármely ember lehet angyal, ha Isten kiválasztja őt. Olykor a papokat és a prófétákat is angyalokna angy aloknakk nevezi nevezi a Szentírás, Szentírás, így M aleákhi aleákh i prófé pr óféta ta nem n em véletlenül véletlenül vette fel ezt a nevet (jelentése: „az én angyalom”). „A pap ajkai megőrzik a tudást, szájábó szájábóll tanítá ta nítást st várnak, m ert a seregek U rána rá nakk angyala angyala (= (= küldötte) ő” (Maleákhi könyve, 2. fejezet 7. vers). Különös, de az is előfordul, hogy olykor az illető nincs is tudatában annak, hogy Isten angyalaként tevékenykedik. Amikor Józsefet apja elküldi, hogy nézzen utána testvéreinek, és nem találja őket a megszokott helyen, egy ismeretlen szólítja meg, és megkérdi, miért kószál a mezőn? „A testvéreimet keresem én” —válaszolja a fiú. Az ismeretlen útbaigazítja őt, s ezzel megkezdődik a tragédiák és a csodálatos megmenekülések sora. Ha nem szól semmit, nem kínozzák meg, nem ad ják el a testvérei, és nem ne m lesz lesz belőle rabszolga rabszo lga (és (és később kés őbb börtö bö rtönl nlak akó) ó) Egyiptomban, viszont alkirály sem lett volna, és nem menthette volna meg övéit a hét szűk esztendő során. Akkor nincs egyiptomi szolgaság, viszont nincs szabadulás sem, és talán a Szináj hegyi kinyilatkoztatásra
67
EBEEB BI
sem kerül sor... Nem véletlen tehát, hogy ezt az embert a bibliama gyarázók angyalnak vélik, ám erről ő maga bizonyára semmit sem tudott. A Bibliából úgy tetszik, egy-egy angyal egyetlen feladatot teljesít, majd végleg eltűnik. Három angyal jelent meg Ábrahámnál, hogy közöljék vele, fia fog születni. Ezek a lények továbbállnak, hogy Szo doma és Gomorra bűneit megvizsgálják és megtorolják, viszont Lót házánál már csupán két angyal kéredzkedik be. A városok pusztulása kor Lótot és családját pedig egyetlen angyal menti meg. A három angyalnak más-más feladata volt, s küldetésüknek teljesítése után többé már nem találkozunk velük. Hadd jegyezzük meg itt azt a kérdést, amelyet az egyik hászid mes ter vetett föl: föl: M iért értékeljük oly nagyra Ábrahám Ábra hám vendéglátását, vendéglátását, ami kor Lót éppoly szívesen fogadja házába az angyalokat? Csakhogy Lót esetében azt olvassuk a Bibliában, hogy két angyal érkezett érkezett hozzá, míg Ábrahá Ábr ahám m —a Szentírás Szentírás szav szavai aiva vall - „három „háro m (egysz (egyszer erű) ű) embe em bert rt látott lát ott
BSEBSBBBBBBSBB
68
bbhbbbbbbbbssís
érkezni az úton”, nem tudván, hogy Isten követei azok, s éppolyan sze retettel retettel futo f utott tt elébük, invitálta invitálta őket magához magához,, m int Lót az az angyalo ang yalokat... kat... Az angyalok általában nem mondják meg (nem akarják megmon dani) nevüket. Sámson apja, Manóah is hiába faggatja az égi lényt, akárcsak Jákob, aki éjszaka küzdött meg az ismeretlennel. (Ezt a har cot egyesek szerint Jákob nem angyallal, hanem Ezsau szellemével, vagy ami még valószínűbb, önmagával vívta.) A Talmud és főként a kabbalista irodalom azonban számos angyalnevet ismer, köztük a négy úgynevezett főangyalét: Mikhael (= Ki olyan, mint Isten), Gábriel (= Isten hőse), Uriel (= Isten fénye) és Rafael (= Isten meggyógyít). (Az első két ké t angyal nevével nevével a Bibliá Bi bliában ban,, Rafael Rafael nevéve nevévell az apo ap o k rif ri f Tóbiás Tóbiás könyvében találkozhatunk.) A Talmud szerint minden népnek külön védőangyala van, összesen hetven angyal, amelyek közül Gábriel a zsi dókat védi. Perzsa hatásra jó és rossz angyalokat is említ a biblia-utáni zsidó irodalom. Szigorúan tilos azonban hozzájuk imádkozni, vagy közvetítőkként tekinteni Isten irányában. Ezékicl próféta trónszekér-látomásában különféle angyalcsoportok szerepelnek. szerepelnek . Ezek a következők: következők : 1. keruvim (egyes keruvim (egyes számban: kruv vagy kerub) —szárnyas védőangyalok, amilyeneket a frigyszekrény díszítésé re is használtak, 2. szeráfim szeráfim —hatszárnyú tűzangyalok, 3. ofánim — kerékangyalok, 4. erelim erelim —a világ jelenségeit figyelő angyalok és 5. hajót —állat-alakú —állat-alakú égi lények. A kabbala főműve, a Zóhár pedig anél kül, hogy a vírusokról és a baktériumokról ismeretei lettek volna, olyan láthatatlan apró lényekről beszél, amelyek ott nyüzsögnek a leve gőben, amelyeket minden lélegzetünkkel magunkba szívunk, s ha lát nánk őket, el sem tudnánk képzelni, hogyan lehet élni ebben a világban. Ennek ellenére a zsidóságnak nincs angyaltana (angelológiája), egyedül az esszéus mozgalom foglalkozott velük komolyabban, s ők titkos tudományként kezelték. Ez hatott a valószínűleg általuk írt Jubileumok könyvére és bizonyos mértékig a Hénokh könyvére, ame lyeket azonban nem vettek föl a zsidó bibliakánonba. Maimonides, a középkor legnagyobb zsidó filozófusa úgy vélte, az angyalok valójában a világban működő isteni erő megnyilatkozásai, amelyek egyes kiválasztottakra hatást gyakorolnak.
BBBBBSBBBBBSBB
69
SEEBBBBBBBBBSB
eA Sátán a bibliában?
A
címben szereplő név héber eredetű: a szatan szó vádlót, vádaskodót jelent. A bibliai időkben ugyanis a bíróságon a szatan volt a vád képviselője. A talmudi korban a katégor görög görög kölcsönszót csönszót használ ha sználták ták az ügy ügyés észr zre, e, míg m íg a szintúgy görög erede e redetű tű sza szané négo gor r a védelem képviselőjének, a védőügyvédnek a neve volt. így látjuk a Sátánt a bibliai Jób könyvének elején, aki a szimbolikus égi „tanács ba b a n ”, az „isten „is tenfiak fiak gyűlésé gyű lésén” n” vádo vá dolja lja az igazember igaze mber őszinteségét. Szerinte Jób csak csak azért azért jó, m ert jó sora van, ha baj baj érné, azonnal a zonnal eltántorodna hitétől, erkölcsösségétől, és szembeszegülne Istennel. Az általános emberi témát megragadó bibliai műben (ahol sem a főhős, sem a szereplők többsége nem zsidó), héber nyelvi szójátékot találunk a Sátán szavának értelmezésére. A vád képviselője ugyanis „a világban való bolyongásból és kóborlásból” érkezik, ahol a bolyongás szavának (sut) (sut) két gyökbetűje (sin és tét) tét) azonos a sátán valódi gyöké nek két betűjével. (A bibliai szójátékokról később még szólunk.) Min denesetre ez a párbeszéd mutatja, hogy már a Szentírás korában feltételezték, hogy a Sátán figyelő szemmel járja a világot, hogy vádat emelhessen az emberek ellen Istennél. Nem tekinti azonban a héber Biblia őt különálló isteni lénynek, s főként nem a Jóisten rossz ellen lábasának, vagy a gonosz lelkek, netán (a bibliai zsidó gondolkodás szerint nem létező) démonok, ördögök fejedelmének, mint a későbbi kereszténység. A fent említe em lítette ttek k miatt m iatt a héber Bibliában B ibliában a szatan szatan szó szó általában köz köz névként jelenik meg, amely konkrét ellenfélre, ellenségre, és szinte ellentmondásos
BBB0SBBB0BSBS1S1
70 70
mindig valamilyen támadó, vádaskodó vagy akadályozó tényezőre vonatkozik. Dávid király is azt kérdezi Ceruja fiaitól, miért akarnak ellenfélként (és nem Sátánként) fellépni ellene (vesd össze Sámuel II. könyve, könyve , 19. 19. fejezet fejezet 23. 23 . vers). vers). Salamon Salam on király hálát ad a Szentély építésekor, hogy nincs háborító (és, persze, nem Sátán) az országban (5.
hbbbbbbbbbbbbb
71
sB B B asa sB B B B B ía
fejezet 18. vers). Isten sem Sátánnal, hanem nagyon is konkrét ellen séggel hozza zavarba később Salamont a bibliai Királyok I. könyvében (all. fejezetben többször is). Azt pedig főként nem tételezhetjük fel, amikor az Úr angyala meg akarja állítani Bileámot a szamárral, hogy Sátánkén Sátá nkéntt (valójában akadályozó akadályozó erővel erővel)) „állt „állt volna meg az az úton, úto n, hogy feltartóztassa” (Mózes IV könyve, 22. fejezet 22. vers). Dávid egyik zsoltárában a rágalmazó ellen imádkozik, aki az igaz embert oktalanul támadja. A költő azt kívánja, hogy a rágalmazónak, miként a bíróságon is, „a vádló üljön a jobbjánál” (és természetesen, nem a Sátán, 109. zsoltár, 6. vers). Hasonló kép jelenik meg Zechárja (Zakariás) próféta látomásá ban. ba n. Jósu Jó suaa főp fő p ap (aki a ba babi biló lóni niai ai fogságból fogs ágból való visszatérés u tán tá n , a pró p rófé féta ta k o ráb rá b a n a n ép szellemi vezetője veze tője vo volt) lt) piszkos, piszko s, sáros ruh ru h áb ában an jele je lenn ik m eg az Ö rökk rö kkév éval alóó ang angyala yala e lőtt lő tt,, és „a vád kép képvise viselője lője (a Sátán?) ott ül a jobbján, hogy (komoly) vádat emeljen ellene” (Zechárja könyve, 3. fejezet 1. vers). Ám a főpapot a próféta álmá ban ba n az ítél ít élet ethh o z ó ang angyal yal felm fel m en enti ti,, új tiszta tis zta ruhá ru hább a és főpa fő papi pi süvegbe süveg be öltözteti, sőt, ígéretet tesz neki, ha betartja Isten törvényeit, mindig meg fogja segíteni. Látha Lá thatjuk tjuk és leszögezhe leszögezhetjük tjük tehát, hogy a héber Bibliában a Sátán Sátán nem valódi személy, hanem a vád szokásos képviselője, bármely konkrét akadály, amely az élet mindennapjain kísér és kísért ben nünket. Jób könyvében az egész jelenet szimbolikus, így csupán esz mék és elképzelések megszemélyesítéséről, költői feldolgozásáról bes b eszé zélh lhet etüü nk nk.. Mindamellett kétségtelen, hogy amiként Isten segítő angyalait elküldheti az emberi lények és a történeti események befolyásolására, úgy bajt is hozhat, akadályokat is görgethet utunkba. (Gondoljunk csak csak az eg egyip yiptom tomii tizedik csapásná csapásnáll a Halál angya angyalá lára ra!) !) Ahogyan Ahog yan - az éppen az idő tájt megjelent dualista perzsa vallás tanításaival szembeszállva, —a névtelen babilóniai „Nagy vigasztaló” próféta megfogal mazta: mag m agaa az egyetlen egyetlen Isten az, az, aki „fényt alkot, és sötétséget teremt, ter emt, ő az, aki elrendezi a békét, és létrehozza a rosszat” 0esája könyve, 45. fejezet 7. vers).
BBBBBBBBBBBBBÍS
A q jj\
72
BBBBSBBBBBSBBS
messiás essiás és és a messiási messiási kor
^ rják , mint zsidók a Messiást” —a jól ismert szólásmondás is
jelzi, m enn ennyi yire re ho hozz zzáta átarto rtozik zik a hag hagyom yomány ányos os zsidó eszmevilághoz eszmevilágho z a messiásvárás. A zsidó vallás és néphit egyik fontos kulcsszava a bibliai héber masíah, ennek görög tükörfordítása a khrüsztosz, magyarosan Krisztus. Eredeti jelentése felk fe lken en t értelemmel bír: az ókori Izraelben ugyanis a királyt és a főpapot nem koronázták, nem is koszorúval díszítették, mint a názirt, hanem haját és szakállát illatos olajjal kenték fel. A törvényes pap neve héberül hakohén hamasíah (= felkent pap), az uralkodóé pedig hamelekh hamasíah (= fenkent király). A messiás Izrael jogos (törvényesen felkent) királya, aki Dávid házá ból („jisáj törzs tö rzsök ökéb éből ől”) ”) származik. A zsidó próf pr ófét éták ák azon az onba bann olykor olyko r még az idegenek közt is meglátták az Örökkévaló felkentjét: A babilóniai „Nagy vigasztaló” például a perzsa Küroszban fedezte fel azt, áld majd megszabadítja Izraelt fogságából, ezért „Isten pásztorának” és „messiásának” mondja őt. (Vésd össze: Jesája könyve, 44. fejezet 28. vers és 45. fejezet 1. vers.) A legrégebbi és egyúttal a legismertebb messiási kép Jesája (Ézsaiás) próf pr ófét étátó átóll való, aki így jövend jöv endöl ölii meg me g a megváltást: „ítélke „ít élkezni zni fog (Isten) a népek között, megfenyít sok nemzetet, kardjaikat kapákká, dárdáikat vincellér késekké alakítják, nem emel egyik nemzet a másik ellen kardot, és nem tanulnak többé háborút” (2. fejezet 4. vers). A próf pr ófét éták ák egy egyarán arántt úgy vélik, ho hogy gy a né népp ek ekne nekk tan ta n u lniu ln iukk kell a zsidókzsid óktól, mert nekik nagyobb tapasztalatuk van az egyistenhitben: „íme, népek tanújává tettem őt, fejedelemmé, nemzetek irányadójává. Bizony, egy olyan nép (is), amelyet nem ismersz, szólítani fog, és egy olyan nemzet, amely téged nem ismer, hozzád fog sietni, az Örökkévaló, a te Istened kedvéért, Izrael Szentjéhez, aki megtisztelt téged” (55. (55 . fejezet 4—5. vers). „És az az idők idő k vég végén én szilárd s zilárdan an fog állni az Ö r ö k kévaló házának hegye, ...mert Cionból ered a Tan, s az Örökkévaló szava Jeru Je ruzs zsál álem embő ből” l” (2. fejezet fejeze t 2—3. vers). A zsidóság számára elsősorb elsősorban an a messiási kor és nem a Messiás személye iránt irá ntii vágy vágy a dönt dö ntő ő jelentős jelentőségű égű.. Ez a vágyakozás azt is jelenti, hogy
BBBBBEBBBBBBSS
73
BBB0B00BB0H0EB
h itü n k szerint a világnak és és az az emberi életnek célja célja,, értelme van, s hogy a Mindenható ad célt és értelmet az embernek és az egész világnak. Messiáshitünk aktív cselekvésre késztet: nem csupán várnunk kell őt, de eljöve eljövete teléé léért rt erőnkhöz erőnk höz képest min dent de nt meg is is kel kelll tennü ten nünk nk.. A modern mod ern zsidó vallásfilozófus, Martin Buber gyermekkorában nagyapjánál ven dégeskedett. dégeskedett. Az egyik egyik könyvben az ifjú ifjú egy történ tör ténetre etre bukk bu kkan ant. t. A mes siás iás - így így fejeződött be a mese mese - Róm a kapuiban, koldusgúnyában ül, és vár. vár. - Kire vár a messiá messiás, s, hogy ho gy eljöjjön eljöjj ön végr végre? e? —kérdezte értetlenü értetl enüll a fiú. Mire a nagyapa a gyerekre mutatott: —Rád! A messiás mindnyá junk ju nkra ra vár, és egyre eg yre v á r ... A messiás megérkezése —hangsúlyozta Májmúni —nem jelenti Izrael fiainak győzelmét más népek felett, de megvalósítja az emberi ség ség békéjét, békéjét, a világ és és az ember megváltását, valam va lamint int Izrael Izrael nyugalmát, nyug almát, hogy ellenségei többé ne zavarják meg őket a Tóra tanulmányozásában. A zsidó messiáshit —ellent —ellentétbe étben n másokéval —arra buzdít bu zdít,, hogy ne csak lélekben újuljunk meg, de igyekezzünk folyvást megjavítani önma gunkat és embertársainkat. Ne csak hirdessük a szeretetet, hanem gya koroljuk is, is, ne tö rődjü rő djü nk bele bele sorsunkba, hanem h anem alakítsuk alakítsuk át életünket a szentség szentség szolgálatában. Hiszen — ahogy ahog y a Talmud Talm ud egyik alape alapelve lve hangsúlyozza —„nem a magyarázat a fontos, hanem a cselekedet”.
74
A zsidóság messiáshite mindmáig megőrizte a Szentírás eredeti, „az idők id ők végén végén ”, ám itt, itt , a való világban vilá gban beköve bek övetkez tkező ő megváltás-gondolatát. megváltás-gondo latát. A jeruzs jer uzsále álemi mi Szentély Szen tély pusztu pus ztulás lásátó átóll (idő (i dősz szám ámítá ításun sunkk szeri sze rint nt 70) kezdve a zsidó közgondolkodás általános eszméje lett, hogy a Templom csak akkor épül fel majd, ha eljön a messiás. Ugyancsak ehhez a korhoz kö ti a hagyomány a zsidó diaszpóra (a galut) gal ut) egybegyűjtését. Jóllehet, ez utóbbi gondolatot már Mózes is említi: „Ha el lennétek taszítva akár az égbolt szélére, onnan is egybegyűjt téged az Örökkévaló, Istened, és onnan is elhoz téged. És elvezet téged az Örökkévaló Istened abba az országba, amelyet őseid örököltek, hogy birtokba vedd azt, jót tesz veled, és jobban megsokasít téged, mint őseidet” (V könyv, 30. fejezet 4-6. vers). A zsidóságot a messiáshit köti egybe a kereszténységgel, s különös módon egyúttal az választja külön is egymástól. A vallásos zsidó nem tudja elfogadni a megváltást, amíg a való élet ennek épp ellenkezőjét, a megváltatlan világ és a megváltatlan ember képét mutatja. S ezért a vallá valláso soss zsidó zsidóság ság mind mi ndm m áig ái g oly fontos fon tosna nakk érzi, érzi, hogy hogy tovább várja a meg meg váltót, pontosabban a megváltás korát. A német zsidó tudós, Schalom Ben-Chorin vetette föl egy ízben, egy
zsidó-keresztény disputa alkalmával: —Vo —Voltak ltaképp éppen en mi a külö kü lönb nbség ség a mi h itü it ü n k és kereszt ker esztény ény ba barát rátain ainké ké között? Talán kiderül, ha egyszer majd (reméljük mielőbb, még a mi életünkben) eljön hozzánk a Messiás. Akkor majd megkérdezzük tőle: M ond ondd, d, jártál-e jártál-e már itt köztünk, a Földön?...
75
SE!
üsteni képmás vagy hasonmás? jM undössze
két különös szó, egyetlen (sokak által ismert) fordulat a Bibliából, mégis könyvtárnyi teológiai irodalom foglalkozik vele. A pont po ntos os idézet idéz et az em e m b er teremtésével teremté sével kapcsolato kapc solatos, s, Mózes I. könyve köny ve első első fejezetének 26. verséből való, amely isteni kijelentés első két szavával („alkossunk embert”) korábban már foglalkoztunk. A legtöbb fordító (Károli Gáspártól az először 1939-ben megjelent zsidó (Hertz-) Bibli áig szinte szóról-szóra ugyanúgy értelmezi a szöveget: „Szólt Isten: Alkossunk embe em bert rt a mi képünkre, hasonlatosságunkra”. hasonlatosságun kra”. A szava szavak k átül tetési nehézségein túl nem veszik figyelembe, hogy az eredeti szöveg ben más-más más- más elöljár elöl járó ó kapcs ka pcsoló olódik dik hozzájuk hozz ájuk.. Az IMIT-fo IMI T-fordít rdítás, ás, a kétnyelvű teljes Bibliában ezt észreveszi: „képünkre, hasonlatosságunk szer sz erin int” t”. A második szó előtt valóban a „k” (káf) betű, a hasonlító elöl hasonlító elöl járó áll, áll, amel a melyet yet val v alób óban an a „szerint”, „szer int”, „úgy, m in t ” szóva szóval, l, esetleg „-k „ -kén ént” t” végződéssel lehet magyarra átültetni. Az első szó előtt azonban a héber „b” (bét) betű található, amely a cselekmény eszközére eszközére utal, tehát ma gyarul a ,,-val-vel”, és kevésbé a ,,-ra-re” végződéssel fordítható. A teológusok többnyire úgy vélik, hogy Isten kijelentése itt az ember kivételes helyzetére utal: ő lesz az, aki felismeri és tiszteli majd Istent, aki tudással rendelkezik, vagy aki különbséget tud tenni jó és rossz között. A legnagyobb zsidó tudós, Majmúni szerint az ember az egyetlen lény, amely eszével és akaratával képes legyőzni rosszra csábító érzelmeit és szenvedélyeit. Csakhogy a tudás fájának története így szükségtelenné, szinte értelmetlenné válna! Lássuk tehát előbb a két kérdéses szó vizsgálatát: 1. celem - jelentése: képmás, árnyk á rnykép, ép, ideális elképz elképzelé elés, s, eszmény. eszmény. Isten előtt tehát egyfajta eszménykép lebegett az emberről, amelynek segítségével teremtette meg őt. 2. dmut — dmut —jelentése: jelentése: hasonmás, hasonlóság, másolat, másolat, minta, m inta, konk ko nkrét rét megvalósulási forma, mai szóval modell, makett. (Az ember nemrég feltérképezett DNS-láncolata is ilyen modell!) A terem tés valahogy így, egy makett szerin sze rint t vált vált valóra.
76
BHSSBBBSHBSSSS
Isten számára tehát az eszmény, a celem, az ő elképzelése az ember teremtésének eszköze volt, ahogyan az ő szavára jött létre a teremtés kezdetén a fény. Az ember konkrétan a dmut, az isteni modell szerint szerin t valósult meg, ez volt Isten számára az ember teremtésének célja, hogy a teremtmény az ő elvárásainak megfeleljen. Hozzávetőleg tehát vala hogy így lehetne fordítani a mondatot: „Alkossunk embert, a mi elképzelésünkkel, modellünk (tervünk) szerint”. Az isteni kijelentést azonban mindaddig nem fogjuk igazán megér teni, amíg meg nem keressük a Szentírásban azt a bizonyos helyet, ahol ugyanez a két szó ismét, csak éppen fordított helyzetben, ugyan azokkal a héber szócskákkal, de fordított állásban, a másik szóhoz kap csolódva, előfordul. Mózes I. könyvének 5- fejezetének elején (a 3. versben) immár nem Isten, hanem az ember alkotásáról olvashatunk, nevezetesen arról, hogy az ember (Ádám) utódokat, gyermekeket hoz létre. A bibliafor dítók itt sem tesznek különbséget az elöljárószók között: „(Ádám) nemzett a maga képe és hasonlatossága szerint”. Tudnunk kell, hogy itt, az ember leszármazásának leírásában szin túgy a celem és a dmut szavak szavak találhatók, csakhogy az első szó előtt a „szerint” jelentésű héber k-betű, a második előtt pedig az eszközökre vonatkozó b-betű áll! Az ember számára ugyanis a dmut, a földi meg valósulás, saját teste és genetikai kódja immár nem cél többé, hanem konkrét eszköz, hiszen azzal, testének kódo kó dolt lt sejt sejtjei jeive vell hozza létre létre utó ut ó dait, míg az eszménykép, a celem csupán szemei előtt lebeg, hogy mi lyennek szeretné látni et... lát ni ők et... Az 5. fejezet 3. mondatát tehát valahogy így lehetne fordítani: „Az (első) ember elképzelése szerint, a maga modelljével nemzett”, vagy „elképzeléséhez mérten, saját testével nemzett”. Persze kétségtelen, hogy egy komoly, korszerű műfordítás elkészítése még hozzáértő meg alkotójára vár, az én szerény feladatom csupán a Szentírás néhány szakaszának lehetőség szerinti pontos értelmezésére korlátozódhat.
77
A ^ q
idő a ddibliábaru ddibliábaru
kerül elénk a Szentírásból, amelyet a ma gyarban egyetlen szóval fejezünk ki, de amely az eredeti héber nyelv ben be n legalább legalá bb ké kétt szónak szó nak felel felel meg. Az idő ugyanis hé hébe berü rüll ét, vagy (= ünnep) szavak is jelenthet zmán. zmá n. Olykor a jó j ó m (= nap) és a moéd (= nek időt. Az olám (= világ) és a necah (= győzelem) az örök időt feje zik ki a héberben. Az ólammal még még foglalkozunk, a necah szóra pedig lásd Jesája könyve, 25. fejezet 8. versét: „eltűnik a halál örökre”. Az „ét” szó nagyjából megfelel a magyar idő-fogalomnak, míg a „zmán” inkább valamely pontos, meghatározott időt, időpontot jelent. jele nt. A,zmá A,z mánn egy egyéb ébkén kéntt megleh meg lehető etősen sen ritká rit kánn szerepel a Szentí Sz entírásb rásban, an, s jobbára csak a későbbi bibliai könyvekben, különösen akkor, amikor már az időmérő szerkezetek (például a napóra) használata általánossá lett. Nehemja (Nehémiás) például ezt a szót említi, beszámolva a per zsa zsa királlyal való megbeszélésér megbeszéléséről: ől: „s én megjelöltem megje löltem számára egy időt id őt”” (Nehemja könyve, 2. fejezet 6. vers). A bibliai Észter-történet emlék napjainak meghatározásakor is a zmán szó szerepel a Szentírásban: „hogy megünnepeljék a purim napjait a maguk idejében” (Eszter könyve, 9. fejezet 31. vers). A Prédikátor (héberül Kohelet) Kohelet) könyvében, amelyet a hagyomány szerint Salamon király idős korában írt, együtt szerepel a zmán és az ét szó: „Mindennek megvan a maga meghatározott időpontja és ideje, minden dolognak az ég alatt” (Prédikátor könyve, 3. fejezet 1. vers). Amikor azonban a szerző arról beszél, hogy ideje van a születésnek és a halálnak, az építésnek és a rombolásnak és így tovább, már csupán a második szót használja, hiszen nem egy bizonyos időpontról beszél. Az A általában jelenti az az időt, időt, bármely időpo id őponto ntot, t, például Isten elő írja a pap (a kohén) számára, hogy „ne jöjjön mindenkor (szó szerint minden időben) a Szentélybe” (Mózes III. könyve, 16. fejezet 2. vers). E szóval fejezi ki a Szentírás az alkalmas és az alkalmatlan időt (Zsol tárok könyve, 69. fejezet 24. vers és Ámosz könyve, 5. fejezet 13. vers). A Bibliában előfordul a különös „mint élő idő” (héberül káét ká ét hajó) hajó) ki fejezés, s az mindig annyit tesz: jövőre ilyenkor. így találjuk azt akkor, I smét egy olyan fogalom
BBBBBBBBBBBBBB
78
BBBBBBBBBBBBBB
amikor az angyalok megjövendölik Ábrahámnak fia születését: „Bi zony, visszatérek hozzád jövőre ilyenkor, s íme, fia lesz feleségednek, Sárának” (Mózes I. könyve, 18. fejezet 10. vers). A kaétmahar{= mint holnap-idő) szóösszetétel, az előzőhöz hasonlóan, a másnapi, hozzáve tőleg azonos óraállást jelenti: „Bizony, holnap ilyenkor igen súlyos jég esőt fogok hullatni” (Mózes II. könyve, 9. fejezet 18. vers). A rnéé (szó szerint: időtől időig) és a méét léét (= időrő id őrőll időre) rnéétt ad-é ad -ét t (szó kifejezés voltaképpen a napórán vagy a csillagórán jelentkező egy teljes fordulatot, fordu latot, tehát tehá t kb. 24 órányi időt jelent. jelent. (Az (Az utóbbi utóbb i fordula fo rdulatt későb később, b, a rabbinikus irodalomban, szinte szakkifejezéssé lett.) Csak ennek ismeretében érthetjük meg Ezékiel próféta Jeruzsálemért való bűnbá natát, hogy csak „időtől időig” ehet és ihat, vagyis 24 óra elteltével, tehát naponta egyszer (Ezékiel könyve, 4. fejezet 10-11. vers). A héber jó j ó m szó általában egy napot (24 órát) jelent, de ugyanígy fejezik ki a nappalt (a nap felét) is. Ez a szó azonban gyakran jelent jóval na nagy gyob obbb időt id őt,, ko kort, rt, korszak kor szakot ot is. is. A mijami mijamim m jam ímá (szó szerint napokról napokra) kifejezés például „évről évre” értelemmel bír, így kell megtartani a peszach ünnepét (Mózes II. könyve, 13. fejezet 10. vers). Sámuel apja is évente és nem naponta keresi fel fiát a silói Szen télyben (Sámuel I. könyve, 2. fejezet 19. vers). A bibliafordítók által használt „napjaiban” kifejezés valójában „idején”, „korában”, hiszen a Biblia az Amráfel (= Hammurapi), Ábrahám, Dávid, vagy Ahasvéros (= Artaxerxész) idején lezajlott eseményekre utal. A jóm gyakorta igen nagy, mondhatni a legnagyobb korszakokat öleli magába, például a 44. zsoltárban („mint hajdanvolt idők”), vagy
HBEBBBBBBBBBKIEi
79
BBBBSEBBSBBBBEí
Mózes búcsúénekében: „Emlékezz a régi időkre” (Mózes Y könyve, 32. fejezet 7. vers), és nem a régi napokra. Azt főként senki sem felté telezheti, hogy Isten Ábrahámnak tett esküje csupán „napokig” tarta na! Ellenkezőleg, „mint az ég időtartama a föld felett” (ugyanott, 11. fejezet 21. vers). Ezután joggal állíthatjuk: a teremtés hat „napja” a Szentírásban valójában hat iszonyúan nagy korszak. S amikor Isten (a negyedik korszakban) létrehozza az égitesteket, azok célja, hogy a napok és éjszakák jelzésén túl „jelekként, időfordulókként, napokként és évekként” szolgáljanak (Mózes I. könyve, 1. fejezet 14. vers). A napóra és a csillagóra valóban jel volt a vándorok számára, az évszakok fordulói (a tavaszi és az őszi napéjegyenlőség, valamint a napfordulók) ugyancsak meghatározták az ókori ember életét, ám miért említené az írás ismét a napokat. Inkább azokra a (mintegy 2000 éves) korszakokra kell gondolnunk, amikor a Nap más-más csillagképben kel föl, s amit az ókorban nagyon fontosnak éreztek. Időszámításunk előtt 4000 körül jelent meg ugyanis a Nap a bika csillagképében, s ekkor jelentek meg a Báál és más istenek által fémjelzett bikakultuszok, i.e. 2000 körül a kos jegyében nyilatkoztak meg az újabb vallások (Izsák helyett Ábrahám is kost áldoz fel, szarvából készül a sófár), a kereszténység szimbóluma pedig a hal lett, mert az időszámításunk kezdete körül lépett át a Nap a halak jegyébe. Az ókori keleti ember megkülönbözette a nappali és az éjszakai órá kat, amelyek csak az őszi és a tavaszi napéjegyenlőség idején egyenlők. Éjszaka az izraeli városokban három őrségváltás volt: az esti, az éjjeli és a regg reggel eli. i. Önk Ö nkén éntes tes őrök őrö k mintegy m integy 4 óra hossz hosszat, at, folyamatos folyamatosan an járták a várost. Velük találkozik az Énekek énekében a sötétben egyedül kóborló, szerelmes lány (3. fejezet 3. vers és 5. fejezet 7. vers). Rájuk gondol a zsoltárköltő is: „Jobban várja lelkem az Urat, mint a reggelt az őrök, a reggelt őrizők” (Zsoltárok könyve, 130. fejezet 6. vers). És a hajnali őrváltást kérdi meg Jesája próféta, jelképesen, hogy sokáig tart-e még az éj? Az őr válasza megnyugtató: „Eljön a reggel, s össze húzódik az. éjszaka” (Jesája könyve, 21. fejezet 12. vers).
BSEBBB0BBBB12EK!
A
A q
80
SBBBBBBBBBBBSiSI
világ és irá irányai a cBibli ibliáb ába aru
bibliai héber két
szót használ a világra:
1. tévéi —a világegyetemet jelenti, amelynek része a Föld és részesei,
biblia bi bliaii szóval szóval „lakói” „lakó i” vagy va gyup upkk mi m agun ag unkk is. is. A próf pr ófét étaa például példáu l így szól Istenről: ő az, aki „megtervezi a világegyetemet bölcses ségével” (Jeremiás könyve, 10. fejezet 12. vers és 51. fejezet 15. vers). Míg ez a szó többnyire a számunkra végtelen teret jelenti, addig az 2. olám —inkább az időhöz kötött fogalom. így az olám —fenti jelen
tése tése mellett - (jelzőként, (jelzőként, főnévkén fő névként, t, egye egyess és és többes számban egyaránt) főként a végtelen időt, az örökkévalóságot fejezi ki. Például: „Izraelt megsegíti az Örökkévaló, örök segítséggel” (Jesája könyve, 45. fejezet 17- vers). A kabbala szerint jóságában Isten (térben és időben egyaránt) visszahúzódik (cimcumot gyakorol), hogy teret és időt adjon az embernek és a mi világunknak. Maga Isten (az Örökkévaló) a tér és az idő felett áll, áll, s noha no ha egyedül ő ura u ralk lkod odik ik az egé egész sz világ és a végtelen idő felett, ezekkel a fogalmakkal nem lehet őt meghatározni. Az ember szívébe rejtheti, megfogalmazhatja az örökkévalóságot, noha magáévá tenni, felfogni valójában képtelen azt. A Szentírás szavaival Isten „mindent a maga idejében szépen megvalósított, a világot, az örökkévalóságot is szívükbe helyezte, anélkül, hogy az ember felfogná azt a művet, amelyet Isten alkotott, kezdettől végig” (Prédikátor könyve, 3. fejezet 11. vers).
33BBBB3BBBBBB3
81
88B3B8BBBBB3BB
A fenti idézetben egyetlen héber szó (az olám) jelenti a világot és az örökkévalóságot. Említettük már, hogy a bibliai héberben ezen kívül nincs is „örök” értelmű kifejezés, ezért kellett mesterséges-szimbolikus szót találni (JHVH) az Örökkévalóra. Néhány közkeletű szóösszetétel ben be n az olám olá m egyérte egy értelm lműen űen az ö rök rö k időt, idő t, jelenti. jelen ti. Az „örökkévalóság „örökk évalóság háza” (héberül bét-olám) például a temető egyik hagyományos elneve zése: „Mert elmegy az ember a temetőbe” (Prédikátor könyve, 12. feje zet 5- vers). A méolám vead olám (= öröktől örökké) voltaképpen „világtól világig” jelentéssel bír. A Szentírásban gyakorta használt leo (szó szerint: amíg a világ) kifejezést általában így lám vagy leolám vaed (szó ültetik át magya magyarra rra:: „mindörökké „min dörökké”. ”. A héber héb er fordulatnak fordula tnak köszönhetően született meg a régi magyar nyelvben, a bibliafordítók jóvoltából, az „amíg a világ világ” érdekes szóösszetétel. Az ókori keleti ember is három dimenzióban látta maga körül a világot, csak éppen másképp- fejezte ki magát. A világ hat irányáról beszélt, arról, arról , ami am i „előtte „elő tte”, ”, „mög „m ögöt ötte te”, ”, jobb jo bbra ra”, ”, „balra”, „balr a”, „fen „f ent” t” és „lent” van. Amikor hajdan a sátrak ünnepén, ősi dallam kíséretében, meglengették az ünnepi csokrot (mellesleg ma is így tesznek), ezekbe az irányokba fordultak vele, hogy minden irányban háromszor meg lengetve hálát adjanak Istennek a körülöttük levő világ terméséért, s hogy áldást kérjenek környezetükre a következő esztendőben. Lengetés közben a 118. zsoltár 25. versét éneklik: áná Adonáj, hosíá-n hosíá-ná, á, (= Kérlek Örökkévaló, segíts meg, kérlek!). Ez a zsoltárvers hat szótagból áll, minden szótagnál más irányba fordulnak, de az Örökkévaló nevé nek éneklésekor nem lengetnek, csupán kezükben tartják a csokrot, hiszen ő mindenütt ott van, s ő minden dolog középpontja, ő a végte len idő, a mondhatni negyedik dimenzió. Hasonlóképpen tesznek a 118. zsoltár 1. versének éneklése közben: Hódú Hó dú lá-Adonáj, k i tov, tov, ki
HBSBBBBBHBBBHÍS
82
BBBBBBBBBSBBSB
leolám haszdó (= Adjatok hálát az Örökkévalónak, aki jó, akinek
örökké tart a szeretete). Ez a zsoltárvers ugyanis (az Örökkévaló szavát leszámítva, amikor nincs lengetés) épp hat szóból áll. A hat irány miatt a hatos szám, és így a hatos számértékű váv betű az ókori és a középkori zsidó misztikában, a kabbalában mindig a világot jelképezi. A hetedik az Örökkévaló Istent jelenti, aki minden nek középpontja. A teremtés hat napja ezért a teremtett világ szimbó luma, s az egész teremetés végkifejlete és célja (akárcsak az emberi m unka unk a hat ha t napjának) napjának) a szombat szombat.. A hatnapos munk m unkahé ahétt az ókori Izra Izra elben (a korabeli szokással ellentétben) a rabszolgákra is vonatkozott, sőt, hatévi szolgálat után az adósrabszolgákat szabadon kellett bocsá tani. A hetedik esztendőben a földnek is pihennie kellett, ez volt a szombat-év. (Héberül mát sabaton vagy smitá.) A menóra hat ága is minden bizonnyal a világ hat irányát mutatja, a középső ág pedig Istent, aki felé kell irányulnia valamennyi fénynek. Ezért az oldalsó ágakat úgy kellett a művésznek (Becalélnek) kialakíta nia, hogy azok kelyhei visszatükrözzék a fényt a középső ág irányába. „Ha meggyújtod a lángokat, a menóra középső része felé világítson m ind in d a h é t láng” lán g” —hangsúlyozza a Szentírás (Mózes IV könyve, köny ve, 8. feje feje zet 2. vers). Egyesek szerint a Dávid-csillag (héberül magén Dávid) hat szára (vagy az általuk közrezárt hat kis háromszög) szintén a világot, a mi világunkat jelképezi, amelynek középpontjában (a középütt kelet kező hatszögben) Isten szimbólumát találjuk.
BSBBBBBBBBBBSIEi
83
BBBBSBBBBBBBBB
oA két kőtábla ^N/I iu t Á n a Sz in Áj -hegyi kinyilatkoztatás után Mózes 40 napot töl
tött a hegyen, magával hozta a kőbe vésett igéket. „Leszállt Mózes a hegyről, hegyről, és és a tanúság tanúsá g két táblája a kezében (volt), (volt), mindk min dkét ét oldalán old alán írott ír ott táblák, erről is, arról is írva voltak. S a táblák Isten alkotásai voltak, és az írás Isten írása volt, a táblákba vésve” (Mózes II. könyve, 32. fejezet 15-16. vers). Tudjuk, hogy ezeket a kőtáblákat Mózes, az aranyborjú láttán összetörte, s az új táblákat immár neki kellett elkészítenie. „Kifa ragott két kőtáblát, (amelyek olyanok voltak,) mint a korábbiak” (Ugyanott, 34. fejezet 4. vers). A „mindkét oldalon” történő írás azt jelenti jele nti,, hogy ho gy a táblák táb lákon on a szent szöveg a hát h átol olda dalo lon n folyt fo lytató atódo dott. tt. Hogyan kell azonban értenünk azt, hogy Isten maga készítette és maga írta a kőtáblákat? A Talmud szerint ezek már régen készen állot tak, tak, s a teremtés teremt és hatod ha todik ik napján n apjának ak végén alkotta őket a M inden ind enha ható tó ? ennek megvalósulása a teremtés célja. Majmúni viszont úgy véli, „Isten műve” annyit ann yit tesz, tesz, hogy nem mesters mestersége égess emberi alkotás alkotás,, hane h anem m a ter mészetben találta Mózes a követ, mert minden, amit a természetben látunk, Isten alkotása. „Isten írása” pedig olyan, mint a zsoltár szerint az égbolt: „Ha látom egedet, ujjaid alkotását” (Zsoltárok könyve, 8. fejezet 4. vers), vagyis a táblák szövege Isten szavára valósult meg, az ő kívánságára, akarata szerint. A zsidó hagyomány szerint már a Tízparancsolat elhangzásakor a nép nemcsak hallotta, de látta is a szent szöveget, méghozzá a hegy csúcsa fölött, „fehér tűzzel írva fekete tűzre”. Ezért mondja a Szentírás, hogy „az egész nép látta a hangokat és a tűzcsóvákat” (Mózes II. könyve, 20. fejezet 15. vers). Sőt, egy talmudi mester szerint az igék folyamatos írással jelentek meg, nem volt bennük szóköz. Ez azért érdekes, mert az írástörténészek is úgy vélik, ilyen lehetett a legősibb írásforma. A kőtáblák mérete 3-6, a kettőé együtt 6-6 arasz volt (Talmud, Ba ba Batra 14/b 14 /b). ). Számuk Szá mukra ra készítte kés zíttette tte el Mózes a frigyládát frigyl ádát (héberül (hébe rül áron habrit= a habrit= a szövetség ládája, vagy áron hakódes= a hakódes= a szentség ládája). (Vigyázzunk: a zsidó hagyomány ugyanígy nevezi a zsinagógák frigy
H BB HB H H H HB H H H BI
84
BH BH BB BB BB BH BB
szekrényét is, mert a héberben egy szót használnak a ládára és a szek rényre, amely a reneszánsz korában az előbbiből jött létre.) A két kőtáblát Mózes helyezte el a szent ládában (V könyv, 10. fejezet 5. vers), de a zsidó hagyomány szerint az összetört táblákat is mellétette, hogy általuk figyelmeztesse, a népet egykori lázadására, s hogy törvény nélkül széttörik a nép (Talmud, Brakhot 8/a). Mindkét táblán öt-öt parancsolat helyezkedett el, az első táblán az Isten és a nép (elsősorban Izrael népe) közti törvények, ma úgy mon-
danánk: vallási-erkölcsi parancsolatok, a másodikon az egyes ember és embertársa közti, mai szóval társadalmi-erkölcsi parancsolatok találha tók. A Tízparancsolat első szava (anókhi = Én vagyok) Istenre vonat kozik, s így az első tábla tartalmát jelképezi, míg utolsó szava (leréakhá = a felebarátodé) a második tábla lényegét szimbolizálja. S hadd tegyük hozzá: hozzá: az a legfőbb legfőb b törvény törv ény célja, célja, hogy ho gy elve elveze zess ssee az embe em bert rt az elsőtől az utolsóig, az Egyisten tiszteletétől az emberszeretetig. Említettük már, hogy az első ige a szabadságról szól, s hogy ez elő feltétele az első táblán található összes többi törvénynek. Hasonló jelentőségg jele ntőséggel el b ír az utolsó uto lsó pa para ranc ncso sola latt is, is, amely vo volta ltaké képp ppen en ne nem m is igazi parancsolat. Lássuk az írást! „Ne kívánd meg felebarátod házát! Ne N e kíván kív ándd meg me g feleba fel ebaráto rátodd feleségét, sem szolgáját-szolgálóját, szolgáját-sz olgálóját, sem ökrét-szamarát, semmit, ami a felebarátodé!” (Mózes II. könyve, 20. fejezet 14. vers). Miről is szól voltaképpen, milyen gyakorlati előírást tartalmaz ez az ige? Elvégre a kívánságot, a vágyakat, az érzelmeket nem lehet törvény ben be n szabályozni! Ezért Ezé rt aztán aztá n azt kell m o n d a n u n k , a tizedik tiz edik pa para ranc ncso so lat az egyes emberhez szóló, általános érvényű előírás, amely a tulajdon tiszteletét fogalmazza fogalmazza meg, hogy betartása esetén az ember elkerülhesse az összes többi, a második táblán található tilalom megszegését. Hiszen aki tiszteli a másét, az megbecsüli a másik ember életét, tiszteli a más . feleségét, nem fogja meglopni a más vagyonát, és nem fog érte érte hamis esküt tenni. így a Tízparancsolat, a két kőtábla —az első és az utolsó ige alapján —az emberi szabadság és a tulajdon elveire épül. Izrael népe, amikor végre elfogadta a Tízparancsolatot, egyöntetűen így szólt: „megcselekedjük és meghallgatjuk” (héberül: naasze venismá, ugyanott, ugyan ott, 24. fejez fejezet et 7. ver vers) s).. A hagyomá hagy omány ny szerint a két szó szó a két táb tá b lának felel meg. Ám a szavak sorrendje értelmetlennek tűnik: hogyan cselekedhetjük meg, ha csak később fogjuk meghallgatni, megérteni? Csakhogy arra kell gondolnunk, a nép akkor még nem értette ponto san a törvény jelentését, s ahogy a kisgyermeknek kisgyermek nek előbb kell kell táplálkoz nia, előbb kell anyatejet adni, mintsem felfogná, megértené a tej hasznos voltát, úgy Izrael népe is tudomásul vette, előbb gyakorolnia kell a törvényt, hogy azután mélyebb tanulságait levonhassa.
B B E H B 0 0 B 0 B H H ÍS B
86
ESBBEEB BBBBESE
‘Templom és áldozat „ Í C észítsetek ne észítsetek neke kem m Szentélyt , hogy köztük lakozzam!” (Mózes
II. könyve, 25. fejezet 8. vers) —ez a bibliai parancs határozza meg (noha szent helyekről korábban is hallunk) a templomépítés gyakorla tát, amely először a pusztai vándorlás idején valósult meg. A fenti héber szöve szöveg, g, amely a budapesti D oh ohány ány utcai utcai zsinagó zsinagóga ga homlokzatán homlok zatán is olvasható, gyakran téves fordításban kerül az olvasó elé, súlyos félre értést okozva. Isten ugyanis nem „benne”, nem a Templom épületé ben, be n, h an anem em „k „köz öztü tükk ”, az emb e mber erek ek kö közö zött tt,, a hívő hí vőkk lelké le lkében ben kíván kív án jelen j elen lenni. Nem Istennek van szüksége a Szentélyre, hanem éppen az embereknek, akik ott a Mindenható dicséretére egybegyűlnek. A pusztai Szentélyt a Biblia általában a „gyülekezés sátrának” (óhel moéd) nevezi, de előfordul a rnikdás (= Szentély) kifejezés is (vö. Mózes IV könyve, 10 10.. fejeze fejezett 21. vers). vers). Később Silóban, majd ma jd Jeruzsálemben, Jeruzsálem ben, a Salamon király által épített Szentélyben folyt az egyedül megenge dett kultusz. Ezt a Templomot bét hamikdás (= a Szentély háza), rnikdás Adonáj (= az Örökkévaló Szentélye), vagy bét Adonáj (= az Örökkévaló háza) névvel illették. így említi azt a Szentély pusztulása (i.e. 587) előtti korból fennmaradt levelezés, amely a dél-izraeli Arad erődjéből került elő. Egy óhéber írású cseréplevél megnevezi az egyik para pa ranc ncsn snok okot ot,, hajosév bevét Adonáj (= aki az Örökkévaló házában tar tózkodik). A zsina zsinagóg gógaa nem tekinthető tekinth ető templomnak, templom nak, noh nohaa a babilóniai babilóniai fogs fogság idején élt Ezékiel próféta könyvében „kis Szentélyének mondja (11. fejezet 16. vers). Ezért a zsinagóga csupán bét hakneszet (= (= a gyüleke-
87
zés háza), ahol a közösség tagjai találkoznak egymással, közösen imád koznak, együtt olvassák fel és együtt tanulják a Tórát. Nem kell tehát csodálkoznunk, ha egyesek olykor fesztelenebbül viselkednek ott, mint templomukban a keresztény hívők. Mióta a második Szentély is elpusztult (i.sz. 70-ben), megszűnt az áldozatbemutatás, és helyébe az imádság lépett. Ezt a gyakorlatot a hagyományos zsidóság egy zsoltárverssel tudja igazolni: „Legyen az én imám illatos áldozat Előtted” (Zsoltárok könyve, 14. fejezet 12. vers). Az áldozás szokása nagyon ősi, és szinte minden népnél megtalálható: a görögök és és a rómaiak róm aiak hekato h ekatombá mbáii jól ismertek. Ez volt az az Isten iránti tisztelet és hála kifejezése is, akárcsak szerves része szinte valamennyi szerződéskötésnek. A Biblia Káin és Ábel, Noé áldozatbemutatásáról, valamint Abrahám szerződései alkalmával történt állatáldozatokról besz beszél él részletesen. Mai gondolkodásunk szerint joggal kérdezhetjük: mi értelme volt ennek a vérengzésnek? A Talmudban Ben Azzaj leszögezi: Isten nem kívánja és nincs szüksége áldozatokra, ezek csupán az emberek gyönyörűségét szolgálták (Menahot 110/a). S ha jól megfigyeljük, ma ga a Tóra is kimondja az áldozatbemutatás valódi célját: „Hogy ne mu tassák be többé áldozataikat a kecskebakoknak (= idegen isteneknek), amelyek amelyek után utá n ők ő k parázn par áználko álkodn dnána ának” k” (Mózes III. könyve, könyve, 17 17.. fejeze fejezett 7. vers). Egyszóval, a pogány szertartásoktól való visszatartás végett kel lett áldozati szertartásokat bevezetnie Mózesnek. Majmúni ehhez meg jegyz jegyzi: i: Ez az iste i steni ni terv része része volt, ho hogy gy a po pogá gány ny kultus kul tuszz megsz me gszűn űnjön jön anélkül, hogy a nép felhagyna az általa megszokott áldozatbemutatás tól, amely különben összezavarta volna hitét és gondolkodását.
8 8
Ne N e m megl me glep epőő tehá te hát,t, ho hogy gy a pró p rófé fétá tákk sorr so rraa szidalm szid almazzá azzákk a né népe pett az áldozati kultusz gyakorlása (és a hit lényeges elemeinek elhanyago lása) miatt. Egyedül Ezékiel tartja fontosnak a szertartást, egyrészt mivel maga is pap volt, másrészt úgy vélte, a fogságban a nép összefo gását segíti, ha előre megtervezi a második Szentély kultuszát. Jesája,’ Mikha, Jeremiás és Maleákhi szerint Isten megveti a Számára szánt áldozatot. „Bizony, a szeretetet kedvelem, és nem a vágóáldozatot, Isten ismeretét, s nem az égőáldozatot” —olvassuk Hósea próféta könyvében (6. fejezet 6. vers). Ámosz pedig így beszélt: „Bizony, ha égő- és lisztáldozatot mutattok be, nem fogadom el, békeáldozatoto kat hízó marháitokból meg sem tekintem. Távolítsd el tőlem ökreid zúgását, nyájad zengését meg nem hallgatom. Hanem folyjék, mint a víz, az igazság, és a jótett, mint bővizű patak” (Ámosz könyve, 5. feje zet 22-24. vers). A próféta azt is kétségbe vonja, hogy a pusztai ván dorlás során volt-e egyáltalán áldozatbemutatás. „Vágó- és lisztáldozatot bemutattatok-e Nekem, a pusztában negyven éven át, Izrael háza?” (Ugyanott, 25. vers). A Szentélyben gyakorolt áldozatok (héberül korbanot) fajtái egyéb ként ké nt a következők volta voltak: k: 1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
—égőáldozat és a old —égőáldozat minha —lisztáldozat. Ezek mindennapos (tamid) áldozatok. bűnáld náldoza ozatt és hatat —bű asam —vétekáldozat, amelyekről már szóltunk. békeáldo bék eáldozat, zat, slamim sla mim — —hálaáldozat, zat, todá —hálaáldo vagy nedavá — fogadalmi fogadalmi áldozat, neder vagy áldo zat és a bekhor —elsőszülötti áldozat peszah — a pászkabárány bemutatása. Ezek (az első négyet leszámítva) „könnyű szentségekének számítottak.
B H B B H H B B B H B B B S!
q A
89
BBBBBBBBBBBIBBB
\ ima a Bibliában^
E mlítettük , hogy a Szentély pusztulása óta az áldozatbemutatás
helyébe az imádság lépett. Ez, persze, nem jelenti azt, hogy korábban ne lett volna ima. Sőt, azt kell mondanunk, hogy az imádkozás egy idős az emberiséggel. Jelentős különbség van azonban a korabeli politeista imák és a bibliai imádságok között. Amíg az előbbiek gyakran varázsformulákkal élnek, és szinte mindig önző céllal fogalmazódtak meg, addig Izrael imái (Abrahám, Mózes, Dávid és Dániel könyörgé sei, vagy a zsoltárok legtöbbje) Isten dicséretéről és őszinte hitről tesz nek tanúságot, költői módon. Az ima héberül tfilá, imádkozni hitpalél —visszaható ige a pélamed-lamed gyökből, így szó szerinti jelentése: bíráskodni önmagunk felett. S a/zsidó imádság lényege éppen ez: istendicséret, hálaadás, könyörgés és fohász mellett önmagunk és cselekedeteink vizsgálata a M inden ind enha ható tó színe színe előtt, hogy jó útra ú tra térhessünk, hogy tiszta tiszta lelki lelkiisme isme rettel kérhessünk Tőle bűnbocsánatot. Mózes nem szabályozta az imát, sem az imarendet, az önálló, oly korr költői ko kö ltői szépsé szépségű gű magánimák magánim ák még m ég a középkorban középkorb an is általánosak általánosak vol vol tak. „Ne tedd imádságodat szokássá, pe legyen az számodra megszabott” —hangsúlyozza a Talmud egyik jól ismert mondása. A testtartást sem szabták meg a Biblia korában: az imát elmondhatták állva, térden állva, meghajolva, vagy teljesen arcra borulva. A kezeket nem csukták össze, mint manapság egyesek, hanem széttárva a ma gasba emelték. (így tettek a rómaiak is, ez volt az úgynevezett oráns mozdulat.) „Nevedben emelem emelem föl kezeimet” - olvassuk olvassuk a Zsoltárok könyvében (63. fejezet 5. vers). „Szívünket emeljük fel, ne a kezünket, Istenhez, Istenhez, az égben” égbe n” - hirdeti hirde ti Jeremi Jeremiás ás próféta a Siralmak Siralmak könyvében (3. fejezet 41. vers). A hagyomány a napi három imát az ősatyákig vezeti vissza. Ábra hámnak tulajdonítják a reggeli imát (héberül saharit sahar it = hajnali), mert azt olvassuk a Bibliában, hogy „Abrahám korán reggel felkelt” (Mózes I. könyve, 22. fejezet 1. vers), s korai felkelés (héberül haskamá) a reg geli imádság szakkifejezése. A délutáni ima (minha = lisztáldozat)
ÍSBBBBÍSBSBBBHÍSB
90
BBBBBBBBSBBBBB
Izsáknak köszönhető, menyasszonyára várva „sétálni ment a mezőre” (Ugyanott, 24. fejezet 63. vers), viszont a laszúah szó szó fohászkodn foh ászkodnii érte lemmel is bír. Az esti ima (arvit vagy maariv maariv = esti) —úgymond — Jákob „találmánya”, aki mielőtt aludni tért volna, „rátalált a helyre” (Ugyanott, 28. fejezet 11. vers), márpedig, a Hely maga Isten, aki mindenütt ott található. A napi három imádság központi fésye a főima, pontosabban az ima ima (Tfilá), amely 18 áldásból áll, a szokásos áldozati szertartásnak megfe lelően. A szombati és ünnepi főima ugyanezért csak 7 áldást tartalmaz, az ünnep délelőtti muszáf(= muszáf(= toldalék) pedig kilencet. A főimát állva, kelet felé fordulva kell elmondani. Reggel és este a Smá Jiszraél Jiszraél („Hall („Hall-
BBBBBBBBSBBSISEI
91
BBBBBBBBBBBBBS
jad Izrael”) is elhangz elha ngzik, ik, ahog ahogyan yan az írás í rás m on ondj dja: a: „amiko „am ikorr lefeks lefeksze zel,l, és amikor felkelsz” (Mózes V könyve, 6. fejezet 7. vers). Mindezt csupán a „Nagy Gyülekezet Tagjai” vezették be időszámí tásunk előtt 445 után, de bizonyára már jóval előbb gyakorlattá vált, hiszen a babilóniai fogság idején, a királyi tilalom ellenére, Dániel is így így tett. „Bemen „Be mentt a házába, házába, - belső belső szobájában Jeruzsálem felé felé nyíló nyíló ablakai voltak —, három hár omszo szorr napjá na pjában ban lebo le boru rult lt a földre, és imádk imá dkozo ozott, tt, hálát adott ado tt Istennek, Istennek , pont p ontosan osan úg úgy, y, ahogyan korábban is tenni szokta” (Dániel könyve, 6. fejezet 11. vers). Valószínű, hogy (legalábbis a második máso dik Templom fennállása ide idejér jére) e) általánossá általánossá lett az imaid im aidők ők betar be tar tása: elmondhatták ezeket otthon és a zsinagógái közösségben egy aránt, a piacon vagy az utcán és magában a Szentélyben is, ahol a léviták kórusa zsoltárokat énekelt. Az időszámításunk szerinti 4. században, amikor a kereszténység hatalomra jutásával a feljelentések és a rágalmazások elszaporodtak, egy 19-ik áldást is beiktattak a hétköznapi főimába. Az idő tájt, Kis Hilél mester korában (i.sz. 360 körül) kellett bezárni az izraeli talmudi főiskolákat. Jellemző azonban, hogy ez a benedikció nem a gyűlöletszítók pusztulásáért szól, hanem egy olyan társadalomért, amelyben nincs helye az aljas támadásoknak. „S a rágalmazóknak ne legyen reményük, és minden gonoszság szinte egy pillanat alatt szűnjön meg...” Számos, ma is gyakorolt imádság a Szentírásból való, minde nekelőtt a Zsoltárok könyvéből. A Tórában is számos imabetét talál ható. A „Halljad Izrael” már említett három szakaszán túl (Mózes V könyve, 6. fejezet 4-9. vers, 11. fejezet 13-21. vers és IV könyv, 15. fe jezet 37 37-4 -41. 1. vers) vers) ilyen Mózes diad di adal alén ének ekén ének ek két részlete (II. könyv, 15. fejezet 11. és 18. versei), amelyet közösen szoktak énekelni, to vábbá Áron híres főpapi áldása (IVkönyv, 6. fejezet 24-26. vers), ame lyet a pusztai, majd a jeruzsálemi Szentély fennállása idején a papok minden nap, reggel és este, sajátos kézmozdulattal a nép felé fordulva elmondtak, s a Templom udvarában várakozók minden szakaszra han gos Áment énekelve válaszoltak. (Vésd össze Mózes III. könyve, 9. feje zet 22. vers).
92
írás írás és és betű betű a Bibli Bibliáb ában an^ ^ . A . héber ÍRÁ ÍRÁS S a világ legrégibb ismert betűírása, amellyel rokon a
föníciai, az arámi, közvetve a görög, a latin és a szanszkrit, valamint a magyar rovásírás is. Az első betűtábla (21 óhéber betű), az úgynevezett prot pr otos osém émii felirat, a pusztai pus ztai vándor ván dorlás lás korá ko rábó bóll való (i.e. (i.e. 1450 körü kö rül), l), s éppen a Szináj-hegy közelében találták meg. A második, a haifai lelet, közvetlenül közve tlenül a zsidó honfogla honfoglalás lás után ut án (iie (iie.. 1400 körül) keletkezett, s egy Jákob nevű ember sírkövéül szolgált. A betűt két héber szóval fejezhetjük ki: a ma is használt tévá erede tévá erede tileg ládát, dobozt jelent, mert a betűk többnyire megférnek egy kis négyzetben. Ezért szokás (tudományos körökben) a héber írást kvadrátának, vagyis négyzetes írásnak nevezni. Sőt, tudnunk kell, hogy a héber tévá tévá szavával illeti a Szentírás Noé bárkáját is (héberül tévat Nóah). Nóah) . A betű másik, ősi héber szava {ot) {ot) eredetileg jel, csodajel, szimbó lum értelemmel bír. Ez arra utal, hogy a héber betű valójában szimbó lum, nem azokat kell egymáshoz illeszteni, hanem azok csak arra emlékeztetnek minket, mit is kell olvasni. Később, persze, a két jelen tés különvált: a jel, csodajel többes száma otot, míg otot, míg a betűé otijot. A héber betűk többnyire csak a mássalhangzót jelölik, ezért olykor egy-e egy-egy gy segédbetű könnyíti kön nyíti meg az olva olvasás sást. t. A segédbetűk a követke zők: jód, váv, hé, később az alef is. Az első három „mássalhangzó” egyébként a kabbala szerint „tiszta”, vagy „szent”, mert kiejtésükkor nem ütköznek a száj hangképző szerveibe. (Nem véletlen: ezek a be tűk alkotják a JHVH istennevet!) A váv többnyire az ú-, vagy az óhangot, a jód az i- (néha az é- vagy az e-), a hé pedig az á- vagy az e-, nagyritkán az o-hangot jelölheti. Az ilyen írásmódot „teljes írás”-nak (ktáv maié), maié), ha nincs segédbetű, „hiányos írás”-nak (ktáv haszér) nevezzük. A JHVH-ban éppen azok az írásjelek szerepelnek, amelyek az em beriség ősha ős hang ngjai jaitt segítik se gítik kiejteni kiej teni:: á, i és u. A hé betű be tű talá ta lán n azért azér t is sze sze repel benne kétszer, hogy az á- és az e-hangot megkülönböztessék egymástól. Gondoljunk arra, hogy a négybetűs istennevet a Templom
fennállása idején a főpap évente egyszer, az engesztelés napján a Szen tek Szentjében kiejtette, pontosabban kiénekelte. Amikor a Templom pitvaráb pitv arában an álló nép né p ezt megh me ghallo allotta, tta, arcra arcr a borult bor ult.. A „kiéneklés” „kiéneklés ” felte hetőleg olyan lehetett, mint az ókori Egyiptomban a papok ünnepi éneke, akik az egyiptomi nyelv kilenc magánhangzóját énekelték ki hangosan, kifulladásig. A Szentírásban gyakran eltér egymástól az írott (a ktiv) és az olva sandó szöveg (krí). Említettük például, hogy a JHVH írott szövegét Adonáj-ként olvasták. Ha a négybetűs istennév előtt vagy után már ott áll az írott szövegben az Adonáj (=Uram) szó, JHVH helyett az Elohim (= Istenség) szót kell olvasni, s annak magánhangzó-jeleivel is pontozzá pont ozzák, k, példá pé ldául ul Jesája könyve könyv e 25. fejezetének fejezeté nek 8. versében: „letörli a könnyet az Úr, az Örökkévaló minden arcról”. Nem N em m indi in dig g tu t u d juk ju k , m iért ié rt tér té r el az olvasandó szöveg szöveg az írottó íro ttól: l: eze eze ket az i.sz. 8. század táján a maszóra készítői (= a Szentírás pontos szövegének hagyományozói) összegyűjtötték, s a szent szöveg margó ján megta me gtalálh lálható atók. k. O lyko ly korr egy-egy szót is megválto megv áltoztat ztatnak nak,, m ert er t a szóbeli (olvasási) hagyomány némileg eltért az írott szövegtől, vagy a nyelvi fejlődés során egy-egy szó éppen közönségessé vált. Jesája pél dául az ellenség pusztításáról így ír: „a ti feleségeitekkel fognak ők közösülni”, ehelyett azt olvassuk: „lefeküdni” (13. fejezet 16. vers). A szent szöveget azonban annyira tisztelték, hogy még ebben az esetben sem sem változtatták meg. Különleg Különleges es betű be tűk k is találhatók található k szép szép számmal az eredeti héber h éber Bibli ában. A „Halljad Izrael” első és hatodik szavának végét nagy betűvel írták, nehogy félreolvassuk: Sm Smáá (= Halljad), és nem semá semá (= talán), ehád (= (= egy), és nem ahér (= (= másik). Mózes III. könyvének első szavá ban ba n ( \hjikrá = szólította) az alef picike, m ert —úgy —úgymon mond d - Mózes sze sze rénységből így írta azt. Az ember teremtéstörténetének első mondatában („Ez az ég és a föld története, amikor megteremtődtek”) a szen szenve vedő dő alakot alak ot jelző jelző hé-betű hé-b etű ugyancsak apró, nehogy valaki valaki azt hig behi hiba bar’ r’am am = „amikor teremtőd gye, hogy maguktól jöttek létre. (A be tek” szó ugyanis hé-betű nélkül így olvasandó: be beba bar’ r’a m = „amikor (Isten) teremtette őket”.)
00S0B B00BB B 0SÍS1
94
B B S B B 0 B 0 0 B 5 I0 B K I
A két kőtáblával kapcsolatban em e m lítettü líte ttük k már m ár az úgynevez úgynevezett ett foly folya a matos írást: a héber szöveget ősi időben szóközök nélkül írhatták. Amiko Am ikorr izrael izraelii tudó tu dóso sok k a Biblia Biblia szöv szövegé egétt számítógépbe helyezték, meg prób pr óbál álko kozt ztak ak ezzel, ezzel, és meglep meg lepő ő ered er edm m énye én yek k b u k k a n tak ta k elő. Józse Jó zseff egyik álma például arról szól, hogy a Nap (= apja, Jákob), a Hold (= anyja, Ráhel) és 11 csillag (= a testvérei) leborulnak előtte. Apja meg is kérdezi: „Mi ez az álom, amit láttál” (aser írás (aser halamtá)?¥o\ya.maios halamtá )?¥o\ya.maios írás sal ez így is olvasható: Rabéi méta mé ta (= (= Ráhel meghalt)! A Talmud idején még ismerhették ezt, mert az egyik mester meg is jegyzi: „Ebből is lát hatod^ ha az igazember álmai teljesülnek is, sohasem lehetnek tökéle tesek” tesek ” ... .. . Azt is említettük már az imént, hogy eredetileg az óhéber betűket használtad zsidó közösség. Csak a babilóniai fogság után (az i.e. 6. század végén kezdték használni a maihoz hasonló írásmódot, amely a héber írás egyik arámi változata. (A perzsa birodalom nemzetközi nyelve nyelve az az arámi volt.) A zsidók azonba azo nban n úgy vették, hogy ők az asszíro asszírok k írását követik, azért azt mikrá asúri asúri (= asszír olvasat) névvel illették. Az imakönyvek és a bibliák héber betűtípusa, az úgynevezett héber antikva a tikva a korai 'reneszánszban 'reneszánszban fejlődöt fejlő döttt ki. A Tórát elég elég sokáig írták óhé ber be r betűk be tűkke kel, l, amely am elyek ek legtov leg tovább ább az érm ér m éken ék en m arad ar adta tak k meg: még az utolsó uto lsó zsidó zsidó szabadságharc szabadságha rc (i. (i.sz sz.. 132-1 13 2-135) 35) vezére, vezére, Simon Sim on Bar-Kochba Bar-K ochba is ezt vésette rájuk.
BBBHBBBBBBBBSB!
95
SSBBBBBBHBBKíEli
oA biblia iblia első s^a s^ava és és b e tűj tű je és a földet” - ki ne ismerné a zsidó (és persze egyúttal) a keresztény Biblia első mondatát? Ám tudja-e valaki azt, hány szóból áll ez a mondat, és miért? Mi a Szentírás első szava, első betűje, és mit jelent ez? Holott —mint tudjuk —a —a szent szöveg min m indd e n szava szava és és betű b etűje je k ülön ül ön jelentőségge jelentő séggell bír, bír , és üze netet hordoz. Érdemes tehát kibogozni a bennük rejlő titkot és taní tást, hogy lelkileg és szellemileg épüljünk általa. A Szentírás első mondata éppen hét szóból áll, ez megfelel a hétna pos tere te rem m tést té stör örté téne netn tnek ek,, ebb ebből ől a hé hétb tbőő l Isten Ist en szava szava (Elohim (Elo him)) a szom szom batra ba tra utal, utal , a több tö bbii a páros páro s és a pá pára ratl tlan an n ap apok oknn ak felel felel meg. A héb héber er Biblia első szava (brésit = kezdetben) hat betűből áll, utalva a teremtés hat napjára. Azért nem hét betű, mert a kezdetben nincs benne a teremtés végkifejlete. A kérdés, megvalósul-e a teremtés célja, a világ és az emberi emberiség ség nagy szo szomb mbatj atja? a? M int in t korább ko rábban an idéztük és és bizonyítottu bizon yítottukk már, ennék a kérdésnek az eldöntése —Isten terve szerint —az embe ren áll vagy bukik. A fenti tétel bizonyítására a Talmud, illetve a kabbala két további érvet érvet is is tartogat tartog at számunkra. számu nkra. M iért kezdőd kez dődik ik az eg egés észz Szentírás Szentírás - veti veti fel a kérdést a Talmud —a bét, vagyis a második héber betűvel, és nem az első elsővel, vel, az aleffa aleffal? l? Azért, - válaszolják válaszolj ák —, mer m ertt a tere te rem m tett te tt világ nem n em egyértelmű, ha az ember megőrzi Isten parancsait, ha az erkölcs alap ján já n áll, áll, fenn fe nnm m arad ar ad,, h a ne nem, m, elpusz elp usztul tul a világ. Az isteni törvény törv ény,, a Tíz paran pa rancso csolat lat első szava szava (Anókhi - Én vagyok) viszont éppen ezért az első héber betűvel, az aleffal kezdődik. A Szentírás első szavát teszi vizsgálat tárgyává a kabbala főműve, a Zóhár (A ragyogás könyve) is. Szerinte ez a héber szó magában hordoz za a világ sorsát. Ha ezt a hat betűt leírjuk, észrevehetjük, hogy valójá ban két tovább tov ábbii szó rejlik be benn nnee (ezt magya m agyarr átírásba átír ásbann is követhet köve thetjük) jük):: TPVJíOl BRÉSIT = kezdetben Ha a szó első és utolsó két betűjét egymás mellé írjuk, a következő szót olvashatjuk: „IC
ezdetben teremtette
I sten
az eget
H S B B B B B B B B lS lS i B S K i
96
SB B B E SB B B SB B B B
Tini BRIT = szövetség Középen pedig egy kétbetűs héber szó helyezkedik el, amelyet a szövetséget jelentő másik szó zár össze: m ÉS = tűz Vag agyyis - állítja a kabbala - az Isten és az az ember (a zsidó zsidó nép) közö között tt megkötött szövetség megőrzése'' (az erkölcsi törvény, a Tízparancsolat betartá be tartása) sa) bizto bi ztosít sítja ja a világ fenn fe nnm m arad ar adás ását. át. H a azon az onba bann ez a szövetség szövetség felbomlik, a tűz kiszabadul, és elpusztíthatja egész világunkat. Ehhez a gondolathoz kapcsolódik a Bibliából Isten ismert ígérete, hogy „nem,hozok többé vízözönt a földre”. A Talmud ugyanis ehhez megjegyzi: vízözön valóban nem lesz többé, de ha az ember ismét bűn bű n ö sne sn e k bizon biz onyu yul,l, tűzö tű zözö zönn sújt sú jtha hatj tjaa a Földet. Föld et. S ha jól megg me ggon ondo dol l juk, ju k, az ato a tom m b o m b a ko korá rába bann ez —sajn —sajnos os —ne nem m is olyan ol yan elké el képz pzelh elhete etet t len veszélyforrás... S ha már a Biblia első nagy egységének, a Torának első szaváról és betű be tűjé jérő rőll szólt sz óltun unk, k, ne nem m fele fe ledk dkez ezhe hetü tünk nk meg a Tora utols ut olsóó szaváról és betű be tűjé jérő rőll sem. Hisze Hi szen, n, a m int in t n em véletlen véle tlen műve mű ve a szent sze nt szöveg szer kesztése, nem véletlenül kezdődik úgy, ahogyan elkezdődik, éppúgy nem véletlenül fejeződik be azzal a szóval és betűvel, amellyel véget ér. A Tora utolsó szava Jiszraél Jiszr aél (= Izrael), Mózes törvényei és tanításai ugyanis elsősorban a zsidó néphez szólnak, s az emberiség általuk ismerte és ismeri meg igazán Isten szavát. Az utolsó betű a lamed, amelynek jelentése ösztöke, s amelynek gyöke a tanulás szavaival azo nos. nos. Ezze zzel a Tóra Tóra - úgymond úgym ond - arra kíván kíván bennünk benn ünket et ösztökélni ösztökélni,, hogy ismerjük ismerjü k és és tanulju tanu ljukk meg m eg minél alaposabban alaposabb an a Szentírá Szentíráss gondo gon dolatait latait és üzenetét számunkra, hogy tanulsággal szolgáljanak nekünk az élet minden pillanatában. Hagyományos zsidó szokás, különösen az őszi ünnepek végén, a Tora örömünnepén (héberül szim sz imh h at Tóra), ra), amikor nem csupán befe jezik, de azon az onna nall újra új ra is kezdik kezd ik a Tora olvasását, hog h ogyy ka kapc pcso solat latba ba ho hoz z zák a Tora utolsó szavát és betűjét az elsővel. Kíséreljük meg mi is ugyanezt!
SBBSBBSBBBBBKIS
97
0BBBBB000BB0HB
Jiszraél, él, az A Tora (Mózes öt könyve) utolsó szava, mint említettük, Jiszra első pedig Brésit (= kezdetben). Ha egybeolvassuk, ezt kapjuk: Jisz raél—brésit, brés it, vagyis Izrael min m indi digg újr ú jraa kezd! kezd! S valób val óban, an, a törté tö rténe nelem lem során (egy-egy katasztrófa után) hányszor és hányán vélték úgy, hogy Izrael elpusztult, hogy nem lesz folytatása a zsidó nép életének és kul túrájának? És mégis, Istennek hála, mindig meg tudott újulni. Tágab ban ba n értve: értve: az a szellemis szellemiség, ég, amely ame ly Izraelt, a Biblia erkölcsiségét jelenti, hányszor volt végveszélyben? És mégis meg tudott, és ma is meg tud újulni! A Tóra utolsó betűje a lamed, az első pedig a bét. Ha ezt összeolvas suk, egy értelmes, jól ismert héber szó jelenik meg előttünk: lév (= szív). S a hagyomány szerint éppen ez a Tora lényege.
BBBBB3BBBHB1IS3S1
H
aAkönyv a
98
BS00BBBBBBB0S33
'Kö 'Könyvek
milyen volt az ókori könyv, elég elmen nie a legközelebbi zsinagógába, amelynek frigyszekrényében meglát hatja a két fára erősített (mindmáig pergamenre, kézzel írt) tekercskönyvet, a Tórát. Nem véletlen, hogy hosszú évszázadokon át az átlagember számára a Biblia jelentette a könyvet, s az egyszerű, vallá sos zsidó mindmáig a könyv héber szavával (széfer) illeti a Szentírást, szűkebb értelemben a Tórát, mert héberül Haszéfer (= a könyv) maga a Biblia. Már röviddel Mózes halála után, Jósua is Tóra-könyvnek (szé fer batorá, »1. fejezet 8. vers), vagy Mózes Tóra-könyvének (széfer Torát Mose Mose, ugyanott, 8. fejezet 31. vers) nevezi mesterének művét. Sőt, a zsidó iskolát azért^n azért^nevez evezik ik a „könyv „könyv házán ház ának ak”” (bét-széfer), mert me rt ott o tt haj dan főképp a szejit könyvek ismeretét oktatták. A zsidó közösséget —a héber Szentírás okán —„a könyv népének” szokás nevezni. Ez a meghatározás azonban, különös módon, nem a Bibliából való, s nem is éppen dicséretként hangzott el, hanem az isz lám alapítójától ered. Mohamed ugyanis büszke volt írástudatlan vol tára: állítása szerint a zsidók és a keresztények, sőt a mandeusok is, csupán „a könyv emberei”, emberei”, míg míg ő maga - úgymond úgym ond - köz közvet vetle lenül nül Istentől nyerte tudását. A széfer szó a szafar (= vágni) gyökből ered, mivel az ókori keleti könyv eredeti anyaga az egyiptomi papirusznád volt, amelyet csíkokra vágtak, majd lesimítva-finomítva lapokká fűztek. Ezt a kikészítést főként a föníciai Büblosz városában hajtották végre, innen a görög büblo bü blosz sz (= könyv) szó, szó, és inn in n en a mi Biblia szavun sza vunkk is. (Valójában (Valójában könyvek gyűjteménye.) Az időszámításunk előtti 2. században Egyip tom blokádot hirdetett, és nem szállított papiruszt sem. Ezért a kisázsiai Pergamon városában nagyüzemi módon kezdték előállítani a bőrtek bőr tekerc ercsbő sbőll készült kés zült kö köny nyve vett (inn (i nnen en ered a pe perg rgam amen en szó), amely rövidesen felváltotta a papirusz-könyvet. A Szen Szentí tírá ráss 24 kö könyv nyvee közül közül - tudjuk tud juk - öt bibliai bibliai könyvet a hagy hagyo o mány nem a széfer szóval illet, hanem megilának, tekercsnek nevez. Ám annak idején minden könyvet tekercsre írtak, akkor mire való az a valaki arra kíváncsi,
99
eltérő elnevezés? A széfért ugyanis azért erősítették két fára, hogy meg szakításokkal, szakaszonként tudják olvasni, míg a megilát mindig egyvégtében olvasták. Ha jól meggondoljuk, ez nem csupán formai, hanem műfaji különbség is, hozzávetőleg úgy, mint a regény és a novella. Minden bizonnyal másképp is írták ezeket a könyveket, így a stílusuk, előadásmódjuk eltérő lehet. I tt ha hadd dd jegyezzük jegyezzük meg, meg, hogy azt a két ké t fát, fát, amelyre amelyre a zsinagógákba zsinagógákbann található Tóra-tekercset erősítik, a-hagyomány életfának (héberül éc nevezi.i. Enne En nekk a magyarázata egy egy bibliai idézetre i dézetre vezethető visz visz-hájim) nevez sza, amelyet egyébként a szent könyv ünnepélyes felolvasása után, annak a frigyszekrénybe való visszahelyezése előtt közösen énekelnek: „Élet fája ez mindazok számára, akik ragaszkodnak hozzá, és támoga tói boldogok” (Példabeszédek könyve, 3. fejezet 18. vers). A széféi szó azonban bármilyen papiruszra vetett önálló írás vagy leírás lehet, mint „az ember leszármazásának könyve” (Mózes I. könyve, 5. fejezet 1. vers). A Biblia a Tízparancsolatot is ezzel a szóval „a szövetsé szövetségg köny kö nyve veké ként nt”” említi (szé (széfe ferr habrit, II. könyv, 24. fejezet 7. vers), mert Mózes lemásolta azt papiruszkönyvbe is, akárcsak —halála előtt elő tt - az eg egés észz Tórát, vagy legalábbis legalábbis beszédeit (V könyv, 31. fejez fejezet et 26. ve vers rs). ). Ez utóbb utó bbii könyvet a frigy frigyláda láda oldalába helyezték helyezték (Ugyanott, (Ugyan ott, 26. vers). Mózes előírja, hogy a majdani király is másolja ezt le magá nak, és azt olvassa egész életében (Ugyanott, 17. fejezet 18. vers). Széfer volt a levélkönyv és bármely okirat, mint például Jeremiás próf pr ófét étaa földvásárló levele levele (széfe (széferr hamikne = birtokkönyv) esetében (Jeremiás könyve, 32. fejezet 10-16. vers). így nevezték a Mózes által kötelezővé tett váló-levelet (széfer kritut, Mózes V könyve, 24. fejezet I. és 3. vers), vagy a Dávid király által küldött, hírhedt Uriás-levelet (Sámuel II. könyve, 11. fejezet 14. vers). A levéltitok megőrzése érde kében az okiratot és a levélkönyvet lepecsételték, így azt az írástudó, „könyvhöz értő” ember sem tudta elolvasni 0esája könyve, 29. fejezet II. vers). Ha az okirat érvénytelenné vált, kilyukasztották, ahogyan a rabbik mindmáig teszik a válólevéllel, annak átadása után. Az okleve let tekercs formában írták, de összehajtogatva olvasták fel. így tesznek ma is Eszter könyvének felolvasásakor, emlékeztetve arra, hogy Eszter
BB SB BB BBB BS BS B
100
BS BB BB BB BB BB BB
és Mordekh Mord ekháj áj hajdan ilye ilyenn levélkön levélkönyveke yvekett küldött küld ött a zsidóknak, a biro dalom minden részébe, a purim ünnepének megtartása érdekében (Eszter könyve, 9. fejezet 30. vers). A hatalom képviselői mindig féltek az írott szó erejétől, és mindent elkövettek annak megsemmisítéséért, noha ez többnyire nem sikerül hett nekik. he n ekik. Ezt példá példázza zza,, hogy a börtönb börtö nbee vetett Jeremiás Jeremiás szav szavai ai - az íróde író deák ák Baruk Ba rukhh közvetítésével közvetítésével —.eljutnak .elju tnak a néphe nép hezz és és vezetőihez vezetőih ez (Jere (Jere miás könyve, 36. fejezet): „ő a szájával szólt hozzám e szavakkal, és én leírtam a könyvbe tintával” —magyarázza az érteden országnagyoknak Bárukh. Ahogy felolvas belőle három-négy „ajtót” (hasábot), a király levágja az író késével, és a tűzbe veti. Mivel ez a másolat a próféta könyvének egyetlen felolvasásra szánt részlete volt, ezért a Szentírás a (= a könyv tekercse) sajátos elnevezéssel illeti azt. megilat széfér (= A bibliai könyvek címei utólagosak, annak idején (de nem minden esetben) a könyv első Iryandatába foglalták bele a címet. Ilyen például Jesája, Ámosz, Náhum és Mózes V könyvének első mondata, sőt, egye sek szerint az egész Biblia első mondata is ilyen, s így kellene fordítani: „Kezdetén annak, hogy Isten megteremtette volna az eget és a föl det...” Számos könyv a mű elején található első fontos szóról vagy részletről nyerte címét, így lett Mózes I. könyve Brésit vagy a Teremtés könyve. Sámuel könyvét is azért említik így, mert a kétkötetes műben először az ő születéséről és ifjúkoráról olvashatunk, és nem mintha ő volna a könyv szerzője, hiszen még az első kötetben meghal.
1 0 1
'Biblia előtti előtti könyv könyvek\a ek\a Bibliában _ j K jétségtelen , hogy a Szentírás könyveit, amelyek egyben jelentős
irodalmi alkotások is, minden bizonnyal komoly szépirodalmi kísérleteknek, alkotásoknak kellett megelőzniük. A Biblia számunkra, hívő emberek számára elsősorban Isten szava, iránymutató üzenet, de túl ezen az ókori héber irodalom egyfajta antológiája is. A legtöbb olyan mű, amelyet nem vettek fel a kánonba (ez a héber eredetű görög szó zsinórmértéket jelent), örökre elveszett. És szinte teljes mértékben eltűntek azok a művek, amelyekből egyes bibliai könyvek idéznek, vagy amelyek részint forrásai lehettek. Itt, természetesen, nem azokra a feltételezett forrásművekre gondolunk, amelyet a bibliakritikusok feltételeznek, s amelyekről az istennevek kapcsán már szóltunk, hanem azokra az alkotásokra, amelyekből a Szentírás idéz, vagy említ, mert annak idején még hozzáférhetők voltak. Ezeket, mint „Biblia előtti” könyveket kívánjuk most itt összegyűjteni, és amennyire lehet, megvizsgálni. 1 Széfer hajasar (= (= A z egyenes, vagy inkább A z igazak könyve) —Ebben a gyűjteményben a zsidó honfoglalástól Dávid országlásáig tartó időszak (kb. i.e. i.e. 1400—1000) fontos font os költeménye költem ényeit it gy gyűjt űjtötté öttékk össze, ezért egyesek a fent említett elnevezésben szereplő két bet b etűű t (jód és sin) felcserélv felcserélvee (metatézissel) (metatézissel) így olvassák a mű címét: Széfer hasír (= (= A dal könyve). A Biblia kétszer idéz belőle, megszakítva az idézetet, ezzel a megjelöléssel: „nemde meg van ez írva az Egyenes könyvében?” (Jósua könyve, 10. fejezet 13. vers és Sámuel II. könyve, 1. fejezet 18. vers). Nyilvánvaló, hogy akit az idézett költemény alaposabban érdekelt, elővette az időközben, közb en, sajnos, elvesze elveszett tt műv m űvet, et, és elolv elolvast asta. a. Jósua Jósu a győzelmi győzelmi éneéne két, különös módon, Galilei perében is idézte a katolikus egyház, meg nem értve, hogy a költői mű nem a Biblia világké péről pér ől tanús tan úsko kodi dik. k. Dá Dávid vid gyászdala oly népszerű lehete leh etett tt Sámuel könyvének összeállításakor, hogy abból a teljes (vagy közel teljes) költemény, szerencsénkre, bekerült a Szentírásba.
B0B0SH0000BB0B
102
00000000000000
2. Széfer M ilhamot J H V H (= Az Örökkévaló háborúinak könyve) — Ebben a könyvben feltehetőleg a pusztai vándorlás során kelet kezett harci és egyéb dalok lehettek összegyűjtve. Egyetlenegy esetben idézi a Szentírás (Mózes IV könyve, 21. fejezet 14-15. vers), ahol a szövegben az úgynevezett „kút dala” következik (17-20. vers). Ennek egy részét (17-18. vers) mindmáig különös, ősi dallammal olvassák fel a zsinagógában. Talán ide sorolható az a dal is, a vándorlás listája, amelyet Mózes írt (Ugyanott, 33. fejezet 1-49. vers), amelyet ugyanazzal a különös dallammal olvasnak. Ezt ma sokan nem is érzik versszerűnek, holott az úgy nevezett katalógusköltészet az az ókori keleten igen elterjedt volt. 3. Divr tá n prófét pró fétaa sza szava vai) i) —A bibliai Krón Kr ónik ikák ák II. Di vréé N átán át án hana ha naví ví (= N á tán könyve (9. fejezet 29. vers) hivatkozik Nátán könyvére, amelyben a próféta beszédei mellett a Dávid uralkodására és Salamon ifjú korára vona v onatko tkozó zó ^történelmi események szerepelhettek, szerepelhettek , hiszen hiszen bizonyos bizony os mérté mé rtékig kig N átá át á n Salamon Salam on nevelője is volt. 4. Midrás magyaráz ázata ata)) - Idó (vagyjedó) (vagy jedó) lát Mid rás Idő ka k a n a ví (= Idó próféta magyar nok és krónikás volt Salamon király és fia, Rehabeám, majd Abija udvarában is. A Szentírás tájékoztat bennünket elveszett könyveiről, amelyek Jerobeámnak Salamon elleni lázadásáról (ugyanott, 9. fejezet 29. vers), Rehabeám (ugyanott, 12. fejezet 15. vers) és Abija uralkodásáról (13. fejezet 22. vers) szóltak. 5. Egyé Egyéb b prófétai prófé tai könyvek kö nyvek — A Krónikák II. könyve (12. fejezet 15. vers) említi Smája próféta könyvét (héber címe: Divr Di vréé Smájá Smá já hanaví), valamint (a 9. fejezet 29. versben) Ahija ugyancsak elveszett, N v u a t Ah A h ijá ij á Hasilón Has ilónii (= A silói Ahija próféciája) című művét. Bizonyos, hogy Obadja (Abdiás) próféta fennmaradt könyve sem csupán egyetlen látomásból és egy fejezetből állt, mint aho gyan mi a Bibliában (sajnos, töredékesen) találkozhatunk vele. 6. Széfer divré Slomó (= Salamon krónikáskönyve) —A Szentírás (a Királyok I. könyve) többször is említi, illetve hivatkozik rá, a 14. fejezett fejezettől ől (19. ver vers) s) a 22. fejezetig fejezetig (46. (46. ver vers). s). Önáll Ön állóó m ű lehetett, amely elveszett ugyan, de bizonyos mértékig forrásként hasz nálták.
SBBBBS00BBBBSIÍ2
103
0SB0B0BBI30BBBB
7. Királyi krón —Több ilyen létezett, ezeket mind a Királyok II. kr óniká ikák k —Több könyve, mind a Krónikák II. könyve forrásként használta. Az egyes nagyobb királyok krónikái mellett összefoglaló művek is léteztek léteztek egykor Divr Di vréé hajam ha jamim im (Krónika), Széfer malkhé mal khé Jiszraél Vijhudá (= Juda és Izrael királyainak könyve) és Midrás Mid rás széf széfer er hamlakhim (= A királyok könyvének magyarázata (vö. Krónikák II. könyve, 24. fejezet 27. vers). 8. Papi krónik kró nikák ák - A Krónikák könyve maga is papi krónika, de Sala mon király főpapjától, Cadoktól kezdve az egyes nagyobb főpapoknak külön krónikás könyvük lehetett, amelyek a Szent írás korában még hozzáférhetők voltak. A Biblia előtti, sajnálatos módon elveszett könyvek jól mutatják, milyen gazdag írásos kultúra létezett Izraelben, a Szentírás korában, s hogy a Biblia könyvei milyen ősi művekre támaszkodtak. A zsidó hagyomány egyes, a szentírási kánonból kizárt (úgynevezett apokrif) és több töb b kabbalista kab balista művet műv et ugyancsak nagyo nagyonn ősinek tart, tar t, ez azonban kö közel zel sem bizonyított. Az ilyen könyveket, görög eredetű szóval, a pszeude pigráf( pig ráf(= = hamis című) irodalom körébe sorolják. A történelem során sok héber könyv keletkezett, de nagyon sokat szándékosan meg is semmisítettek. S nem csupán a holokauszt idején, hanem han em korábban: korább an: az 1240-i 240- i párizs párizsii úgynevezett Talmud Talmud-égetés -égetés során — mint utóbb kiderült —a legtöbb, egyházi személyek által autodaféra dobott könyv a héber Biblia volt... Amikor a rómaiak, a Bar-Kochba szabadságharc leverése után, kivé gezték a zsidó értelmiséget, Han H anin ina a ben Iradjon rabbi teste köré Tóratekercset göngyölítettek, majd meggyújtották azt. A római tiszt gúnyosan megkérdezte a rabbit: —Mester, most mit látsz? így vála szolt: —A tekercsek égnek, de a betűk ott szállnak a levegőben... A Talmud egyik mondása szerint az idők végén a népeknek egy iszonyú szakadék fölött kell áthaladniuk. Egyesek majd kőből és vas ból ép építe ítene nekk m ag aguk ukna nakk hidat hi dat,, míg mí g Izrael nép népee kön könyv yvből ből és pap papírb írból ól készíti el azt. És ez a papírhíd az idők végén tartósabbnak fog bizo nyulni, mint a kőből és vasból emelt hidak.
BBBBBBBBBBHBBB 104 BBBBBBBBHBBBBB
Olvasás és fe felolvasás a bibli biblia ko korában.^ E mlítettük , hogy ha kíváncsiak vagyunk az ókori könyvre, egysze
rűen fel kell keresnünk, Tóra-olvasás alkalmával a legközelebbi zsina gógát. gógát. Ugyanezt tegyük akkor is is, ha azt szeretnénk megtudn meg tudni, i, hogyan olvastak annak idején, és hogyan olvasták fel a gyülekezet előtt ezeket a tekercskönyveket. Tudnunk kell, hogy az ókori ember nem ismerte a néma olvasást. Ha magában olvasott, vagy imádkozott valaki, akkor is hangosan tette azt. A közös ima alkalmával a hívők hallották egymás hangját, még ha az magánima is volt. Csupán ha valaki különösen elkeseredett és két ségbeesett volt, mint Sámuel későbbi édesanyja, akkor csuklott el a hangja, s imádsága néma maradt. így nem kell csodálkoznunk, ha a hallgatózni kívánó Eli főpap Hannáról azt hiszi, hogy részegen jött a templomba, s ezért el ákarja űzni őt. (Később, persze, bocsánatot kér, és Isten nevében megígéri az oly nagyon várt gyermek születését.) „S történt, hogy oly sokat imádkozott az Örökkévaló előtt, miköz ben be n Éli figyelte a száját. száját. H a n n a pe pedig dig a szívében beszélt, csak ajkai mozogtak, de hangja nem hallatszott, ezért Éli részegnek vélte őt” (Sámuel I. könyve, L fejezet 12-13. vers). A néma olvasás, amely csak a reneszánsz korában terjedt el, a zsidó ság körében —úgy tetszik —már az ókor végén megjelent. A Talmud nyilván ezért tart ta rtot otta ta szükségesnek szükségesnek leszög leszögezn ezni,i, hogy ho gy ima közben kö zben a száj száj nak mozognia és a fülnek hallania kell. A zsinagógában egyes hívek (akárcsak magyar vidéken az idősebb falusi asszonyok) mindmáig úgy
# f # f * f * * *
#S#Mí#:f#
BBBBBBHBBBSBBEi
105
BB BB BB BB BB BSB B
olvasnak-imádkoznak, hogy ajkuk mozog, és halkan (olykor hango sabban) dünnyögnek magukban. (A külső szemlélő előtt a zsinagóga részint ezért is tűnik zajosabbnak.) Később, a bibliai szójátékot taglalva, kifejtjük majd, hogy aki soha nem látja a bibliai héber szöveget eredeti, pontozatlan változatában, néhány néhá ny fontos dolgot do lgot soha soha nem fog megérteni. Ennél még jelentős jelentősebb ebb akadályt jelenthet, több félreértésre is lehetőséget adhat, ha valaki nem figyeli meg, ha nem ismeri a nyomtatott bibliai szövegben megtalál ható dallamjegyeket. E dallamjegyek segítségével olvassák fel ugyanis mindmáig a zsinagógában ezeket a szent könyveket. Az ókorban és a középkorban természetesen nem voltak olyan technikai berendezések, mint manapság. Hogy a szent szöveget az egész gyülekezet jól hallja, dallamosan recitálták. Ezért a felolvasás, egészen a reneszánsz koráig, nem prózai, hanem mindig énekszerű előadást jelentett, olykor, például a bibliai Zsoltárok könyve esetében, hangszeres zenei kísérettel. (A klasszikus ókor szerzőinek összes költemásyét, de még Balassi verseit is így adták elő.) írásjelek (vessző, fel kiáltó és kérdőjel) sem léteztek egyáltalán, így a dallam, az intonáció segítette a közönséget a szöveg jobb megértésében. Mivel ezeket az írásjeleket ma sem alkalmazzák a nyomtatott Bibliákban, mindannyi unk (és különösen a fordító) számára alapvetően fontos lenne a dal lamjegyek ismerete. A Szentírás szövegében (a betűk alatt és fölött) található dallamjegy (héberül neginá) nem hangjegy, hanem az adott szövegen belül (kéthárom hangból álló) sajátos dallamot jelez. Ugyanazt a dallamjegyet egy másik szövegben (a Tórában, a prófétai prófé tai szövegben, szövegben, a Siralmak Sira lmak vagy vagy Eszter könyvében) kissé másként kell intonálni. (A Siralmak könyvét természetesen fájdalmasabban, Eszterét pedig játékosabban olvassák fel. A Szentély pusztulása után a rabbik eltiltották a zsoltárok és néhány más könyv énekes előadását, így ezek dallamai, sajnos, elvesz tek, csupán egy zsoltárrészlet és az Énekek éneke töredékének ősi elő adásmódjából adásmódjáb ól ismerü ism erünk nk valamit valamit.) .) A hagyományos TóraTóra-olv olvas asás ás (jiddis eredetű szóval lejnolás) közben egy-egy fontosabb részlet (a Tízparan csolat, Mózes diadaléneke és a már említett vándorlási „lista”) önálló,
B8BBBSBBBS3BBBB
106
BBBBBBBSBSBSBB
ünnepélyesebb dallammal bír. A bibliai (mózesi) átkokat egészen hal kan szokás felolvasni, mert a régiek a kimondott szónak rendkívüli hatalmat hatalm at tulajdonítottak . > Amelyik szótagon a dallamjegyet találjuk, ott a szóhangsúly, és csak azt a szótagot kell kiénekelni. Ha hosszabb a szó, mellékhangsúlyt (meteget) is kap. A neginák sora dönti el a mondat hangsúlyát is, és a mondaton belül csak az úgynevezett záró-hangsúly (héberül neginá mafszeket)esetén mafszeket)esetén kell megállni, lélegzetet venni. Ezek a közül a legfon tosabbak: (= mondat vége. Egy vonás a hangsúlyos szótag alatt) 1. szof-paszuk (= hozzávetőleg a mi pont írásjelünknek felel meg. 2. etnah vagy etnah vagy etnahtá etnahtá (= pihentető. Kettényíló-görbülő vonás a hang súlyos szótag alatt) - hozzávetőleg a mi vess vessző ző írásjelün írásjel ünkn knek ek fele felell meg. 3. za k éf kato katon n (= kis Idegyenesedés. Két pont a hangsúlyos szótag fölött) —kisebb megállás a félmondaton belül. Különleges dallamjegyek is találhatók a Szentírásban, amelyek a szövegben rejlő mélyebb összefüggések megértésére hívják fel az olvasó vagy a hallgatóság figyelmét. Ilyen dallamjegy a sa a salse lsele let t vagy s vagy sa arseret rseret (= (= lánc), amelynek jele (a hangsúlyos szótag fölött) és előadásmódja is há romszoros láncra emlékeztet. Mint látjuk, a neginák alakja követi a dallamot, ezért azok kézzel is jól mutathatók. Nem véletlen, hogy a bibliai bibl iai negi ne giná nák k kézzel kézzel való jelzése jelzése korb ko rban an megelőzte megelő zte az euró eu rópa paii szolmizálá záláss kézjegyeit. kézjegyeit. Az Eszak-Franciaországba Eszak-Francia országban n élt bibliamagyarázó, bibliamag yarázó, RASI RASI (Slomó Jicháki, 1040-11 1040 -1105) 05) írja, írja, hogy Németorsz Ném etországbó ágbóll érkezett Tóra Tóra olvasók egyike olvasta a szent szöveget, miközben a másik mutatta szá mára a dallamjegyeket. Felolvasni csak hibátlan kéziratból szabad, mert a zsidó hagyomány szigorúan ügyel a kézzel írt szent könyvek pontosságára. Ha akár egyetlen betűvel kevesebb vagy több található a kéziratban, az széfe széfer r pasz pa szu u l (= felolvasásra alkalmatlan könyv). A Talmud szerint egy betű akár az egész világot romba döntheti, vagy megmentheti, ahogyan ezt korábban, az emet szónál szónál láthattuk. Ha a hiba felolvasás közben derül ki, abba kell hagyni, s egy másik tekercsből kell folytatni.
00B0BBS0BSEBI0Í2 107 BBB0000BB0BBBB
A
A A q
szám szám és a számren számrendszer dszer a Bibl Bibliáb iában an^ ^
két szót használ a szám fogalmára, s mind kettő gyökét igeként is használja a számolásra: 1. A miszpár szó bármely szám lehet, gyöke, a már korábban tanult szafa szafar, r, vágni, (könyvet, levelet) írni és számolni jelentéssel bír. 2. A minján szó viszont mindig meghatározott, illetve kerek számot fejez ki. S éppen itt a bökkenő, hogy mi volt a kerek szám az ókori hébereknél, hébere knél, va vagy gyis is - más szó szóva vall - milyen milyen számrendszert használtak? Mielőtt erre válaszolnánk, megállapíthatjuk, hogy mindkét fent említett ige nagyon korán, már a Szentírás legrégebbi szövegeiben elő fordul. Jákob például (fiaival vitatkozva) még arról panaszkodik, hogy népe „igen kisszámú” (mté miszpár , Mózes I. könyve, 34. fejezet), Bileám áldásában (Mózes IV könyve, 23. fejezet) viszont már azt olvashatjuk, hogy „ki tudná (pontosan!) megszámlálni Jákob porát”, tehát ferael sokaságát. (Ez utóbbi helyen a másik héber igével, maná, találkozhatunk.) Az egyetemes művelődéstörténetből tudjuk, hogy Babilóniában a hatos (tizenkettes), Egyiptomban a tízes számrendszer volt általános. Mindkettőnek van misztikus alapja, hiszen a hatos az első három szám összege (és szorzata), míg a tíz az első négy szám összeadásával keletke zik. Úgy tetszik, az ősi zsidók mindkettőt ismerték és minden bizony nyal használták is, hiszen Babilóniából érkeztek Kánaánba, és sok időt töltöttek Egyiptomban. Mégis, a (a tízes szám után összetetté váló) ősi héber számnevek elárulják, hogy a tízes rendszer bírt elsőbbséggel: eszer, áhát-eszré, stém-eszré (= 10, 11, 12). így van ez a magyarban is: tíz, tizenegy stb. A nyugat-európai nyelvek többsége azonban csak tizenkettő után vált. vált. Ném N émetül etül példáu például: l: elf, zwölf, dreizehn, angolul: ele ven, twelve, therteen stb. A héberben a nagy számok is a tízes többszö rösei: méá (= száz), elef (= ezer), ezer), míg a tízezer (revava) egyszerűen sokaságot jelent. Hogy a tízet érezték a héber Biblia korában kereknek, mi sem bizo nyítja ékesebben, mint hogy a zsidó Szentírás történeteiben egyébként bibliai héber ny héber nyelv elv
BBBBBBBBBBBBBEÍ 108 BBBBBBBBBBBEsBB gyakorta használt tizenkettő kivétel nélkül, mindig tízre és kettőre osz lik. így például Jákob tizenkét fia közül kettő a kedvenc, Ráhel gyer mekei, a tizenkét kém közül csupán kettő biztatja, a többi elkeseríti és fellázítja a népet. Salamon halála után a kettéosztott országban Jerobeám tíz törzset csatol el, míg Jeruzsálem mellett ketten 0uda és Benjámin) maradtak meg, és bízvást sorolhatnánk tovább. Hasonlóképpen lekerekednek a tizenkettes szám többszörösei is: a Tora görög fordítására (a Septuaginta elkészítésére) az egyiptomi ural kodó —úgym —úgymond ond - minden törzsbő törzsbőll hat-hat hat- hat tudós tu dóstt hozat Jeruzsá Jeruzsálem lem ből Alexan Ale xandri driába ába,, összesen összesen tehá te hátt he hetv tven enke kett ttőt őt.. A ha hagy gyom omán ányy mégis mégis Hetvenes fordításról beszél. (A mű görög eredetű neve is éppen a het venes számra utal.) Hasonló a helyzet a bibliai „nemzetségtáblában” (Mózes I. könyve, 10. fejezet) szereplő, az ókorban ismert 70 nyelvvel, amelyről —ha utá naszámolunk —kiderül, hogy valójában hetvenkettő. S hadd tegyük hozzá: „Jákob fiai”, akik Egyiptomba jöttek, valóban hetvenen voltak, de közéjük számít Efráim és Menáse, József fiai, akik Egyiptomban születtek... Ne N e m kell tehá te hátt m eg egle lepő pődn dnün ünk, k, hog hogyy a minján szó (különösen ma napság) napság) általában tízet tesz tesz, s hogy már má r csak a tízes tízes számrendszer számrendszer miatt mia tt is kellett kialakulnia annak a zsidó szokásnak, amely a vallási közösség minimális számát legalább tíz felnőtt férfiban határozza meg. A minján (így nevezik) eredetére persze a hagyomány bibliai magyarázatot is talált. Az egyik vélemény szerint a tíz, rossz hírt hozó kém okán beszél hetünk minjánról, hiszen maga az Örökkévaló nevezi őket „gonosz gyülek gy ülekezet ezetnek nek” ”. Mások viszont Jákob áldásában fedezik fel az első minjánt, amikor az örökségéből (erőszakosságuk miatt) kizárt Simon nak és Lévinek, azt kívánja az ősapa, hogy a „gyülekezetben” ne vegye nek részt, mivel ő itt a tíz testvér körére gondol. Az ókori ember a páratlan számokat szerencséseknek, a párosakat szerencsétleneknek tartot tar totta. ta. (A szic szicíli íliai ai görög matem ma tematik atikus us és vallás vallásala ala pító pí tó,, Püth Pü thag agor orász ász h ímn ím n e m ű és n ő n em ű számokr szám okról ól is beszélt.) A kabbalista hagyomány a páratlan számokban újító-előremutató, a pá rosakban rendteremtő-elrendező erőt vél felfedezi: figyeljük meg
ennek az ősi felfogásnak a nyomait a teremtéstörténet páros és párat lan „napjainak” viszonylatában! Különösen a páratlan prímszámok voltak kedveltek a régiek szemé ben: a hárma hár mas, s, az ötös ötö s és a hetes. N e m véletlen, véletle n, hog hogyy például péld ául Áron Áro n áldásának három bibliai mondata (Mózes IV könyve, 6. fejezet 24-26. vers) pontosan 3, 5, és 7 szóból áll. A szombatnapról szóló bibliai idé zet (Mózes I. könyve, 2. fejezet 1-3. vers, egyúttal a hagyományos zsidó boráldás, a kiddus) félmondatokra tagolt szövegének szavainak száma a következő: 5, 7, 7, 7 és 9. A számok növekvő sora egy ősi zsidó hagyományra épül, amelyet a hanukai lángok gyújtási rendjével kap csolatban a Talmud így fogalmaz meg: „A szentség dolgában mindig csak emelkedni szabad, és soha nem szabad csökkenni”. A héber számnevek még érdekesebb, ősi titkokat rejtenek. Az egyes É l , Elohim Elo him,, Adonáj) és az em szám (áhátvagy ehád ), ), akárcsak az Isten ( Él ber be r ( Adám Ad ám,, is-isá, sőt is-isá, sőt enós) szavai, enós) szavai, mind az első héber betűvel, az aleffal kezdődnek! A kettes szám az emberpárt szimbolizálja, számnevében {stájinff a {stájinff az utolsó két héber betű találkozik. találkozik. A hármas szám a gyerme ket, a hatos a világot jelképezi: mindkét számnévben két sin betűt, az (salos) még általunk általun k tárgyalt tárgyalt Sadáj rövidítését látjuk, látju k, a hármas nevében (salos) még egy lamedet is, a tanulás szimbólumát. A tízes —korábban megbeszél tük —Isten szimbóluma, ennek fele, az ötös Isten jelenlétét jelképezi. A négyes a családot, a hetes az újrakezdést jelképezi, a hetes számneve (sevcí) mintha (sevcí) mintha a hármas és a négyes összeadásából keletkezett volna. A hét, mint időegység, egyértelműen zsidó találmány: a Szentírás és a zsi dó vallási gyakorlat révén terjedt az el, akárcsak a heti munkaszüneti nap, szerte a világon. A hetes szám ( se ( sevá vá,, a talmudi irodalomban rövi den sev sev) és a szombat (sabat) is (sabat) is rokonai egymásnak a héber nyelvben.
B S S B B B E B S B S I2 S S 1
110
B B B S E B B B B E B E S iS
cA betű és és a szám össze sszefü füg ggései ései A z Ókori
nem ismerte a ma használatos, úgynevezett arab (valójában indiai) számokat, hanem (mint a rómaiak) pálcikával vagy kavicsokkal számolt, illetve a betűket használta fel. így tettek a zsidók, akárcsak az ókori görögök is a maguk alfabétájával. A betűszámolás persze nem ne m ismert ism ertee a helyérté hely értéket, ket, így külö kü lönb nböz öző ő betű be tűcs csop opor orto tokb kból ól is létre lehetett hozni ugyanazt a számösszeget. Másrészt, ha tehát valaki ránézett egy-egy szóra, azonnal tudta annak számösszegét. Elkerülhe tetlen volt, hogy ebből a kettős gyakorlatból ki ne alakuljon a betű és szám összefüggéseire alapozott, misztikus zsidó „tudomány”, a gematria, gematria, vagy gimatria. (Az elnevezés a görög geometria szóból ered, s a Ptolemaioszok korából való.) A gematria szerint a szó számértéke jelentőséggel bír, akárcsak vala mely kiemelkedő szám összegének megfelelő szó, s ha két szónak, két kifejezésnek egyazon számösszege van, mélyebb összefüggést kell felté telezni kettejük között. Ezek a rejtett összefüggések a vallási életben is tükröződnek, például például a purimi karnevált karnevált mindmáig mindm áig adlojadának adlojadának neve neve zik, mert a Talmud szerint ilyenkor addig kell inni, amíg az ember nem tud különbséget tenni (a ( a d d ’ló jadd) jadd) az „áldott legyen Mordekháj” és az „átkozott legyen Hámán” kifejezések között, mivel ezek számös számösszege szege azonos. azonos. Egyesek Egyesek szerint szerin t a pént pé ntek ek esti halevés szoká szokása sa dag{= hal) szó szó számértéke számértéke éppen éppe n hét, ami azért azért alakult ki, m ert a héber dag{= hal) a hetedik napra, a szombatra utal. Nevek helyett is használhattak (mintegy titkosírásként) számösszeget, például a misztikus (sokak által gonosznak mondott) 666 voltaképpen Néró császár görög nevének számösszegét adja ki. Régi zsidó szokás az újesztendő (ros hasaná) hasaná) előtt a beköszöntő zsi nagógái év számának megfelelő (lehetőleg jót jelentő) héber betűszá mot keresni, s azt (néha teljes bibliai mondatot) küldeni el üdvözlő lapon a címzettnek. Ha viszont az egyszerű évszám is jelent valamit, a kabbalisták messzemenő következtetéseket vontak le belőle. Az első világháború évszáma (1914 = 5674) héberül: t i r ’ád{= ád {= remegni fogsz), a másodiké (1938 = 5698) tircáh tircáh (= gyilkolni fogsz), a kelet-európai ember
111
BBBBBBBBSHBBSB
változások kezdete 1988-ra nyúlik vissza (tiszmáh = (tiszmáh = örülni fogsz). Per sze, sze, nem m indig ind ig „stim „ stimme mel” l” a számolás számolás,, elvégre elvégre 1968 jelentése tiskáh ( = tiskáh (= felejteni fogsz), míg az 1996. évszámé tisznu tisznu (= gyűlölni fogtok). A Talmud idézi Eleiezer ben Joszé rabbit, aki a bibliamagyarázat 32 módszerét gyűjtötte össze, köztük a notarikont. notarikont. A római korban kialakult misztikus módszer a római jegyzők (a nótáriusok) írásmód ját já t követi, köve ti, akik ak ik rövidíté röv idítésekk sekkel, el, mozaikszavak mozaiksz avakkal kal készít ké szítetté ették k feljegyzé seiket és a kőbe vésett feliratos táblákat. A kabbalisták feltételezik, hogy a Szentírás egyes szavai, kifejezései is ilyen rövidítésekként old hatók fel, vagy egy-egy bibliai vers kezdőbetűiből alkothatok ilyen
B B B B S B B B B B E i S iS iS S
11 2
BBB BB SBBH SSBBE i
mozaikszavak. Az őszi nagyünnepeket megelőző hónap neve ( Elül) Elül) példá pé ldául ul n o tar ta r iko ik o n k é n t az Ének Én ekek ek éneke éne ke egy m o n d atá at á t idézi: Ari A riii ledodi vedodi lí (= Én a barátomé vagyok, és a barátom az enyém). Ezért elül a szent (és a földi) szerelem hónapja is: szívesen tartanak ilyenkor esküvőt. A kabbala bibliaértelmező módszerei már kétségtelenül szerepelnek a héber Szentírásban, hiszen a legismertebb titkosírást (atbas) már m ár Jere miás próféta is gyakorolta. Ez azt jelentette, hogy az első betű (aleí) helyett az utolsót uto lsót (táv (táv), ), a második helyett az utolsó előttit e lőttit írták. írták. A pró féta nem akarta kimondani a nagy ellenség, Bábel (Babilónia) nevét, ezért ezt írja és mondja helyette: Sésakh (vesd össze 25. fejezet 26. vers és 51. fejezet 41. vers). A felsorolt kabbalista módszerek egyikét, az úgynevezett betűugrasztást (héberül diliig otijot) csak a modern számítógépes vizsgálat után fedezték fel újra. Az izraeli kutatók 1984-ben (anélkül, hogy a régi módszerről tudomásuk lett volna) előírták a komputernek, hogy ugrasszon ki a szent szövegből minden hetedik, negyvenkilencedik, ötvenedik és huszonhatodik betűt. (A hetes és többszörösei közismer ten misztikusak, a huszonhatos pedig a négybetűs istennév számöszszege.) Megdöbbentő eredmények születtek. Mózes I. és II. könyvének ele jén jé n és végén a ne negy gyven venkile kilenc ncedi edikk b etű et ű k a Tóra szavát adták össze. Ugyanez a szó jött ki (fordítva) a IV és az V könyv elején és végén. A III. könyv elején és végén, minden hetedik betűk a tetragrammatont (JHVH) adták. Tudnunk kell, hogy a Papok könyvét a régiek különö sen szentnek tartották, hiszen abban találjuk a Szentélyre, a tisztaságra vonatkozó, valamint a rituális és a legfőbb erkölcsi törvényeket/ A teremtéstörténetnek a hetedik napra, a szombatra vonatkozó szövegéből szövegéből (természete (te rmészetesen, sen, a hdtes hdtes szám szám segítsé segítségév gével) el) a zsidó zsidó nép n ép héb héber er nevét (Jiszraél = Izrae Izrael), l), valamin vala mintt - egymásba kapcsolódva - a férf férfii és isd) ugrasztottá ki a számítógép. Számtalan más a nő (tárgyaltuk: is és isd) hasonló, gyakran csupán a történetben szereplő hős neve jelent meg a monitoron. A jelenség egyik lehetséges magyarázatára később még visszatérünk.
SBHSBBSHBBBBBÍIi
113
SBBBSSBEBSBSBSS
J J-ejexetek^ és heti s^akaszpk^ a ‘Bib Bibliábatu
AT
összesen 613 parancsolat található, ebből 248 előírás és 365 tilalom. Nincs olyan ember, aki valamennyit megtartaná, hiszen egyes törvények csupán a férfiakra, mások viszont csak az asszonyokra vonatkoznak, egyesek csak Izraelben érvényesek, s van, ami csak a diaszpórában, a g a ga a lu h z n . Viszont olyan ember sem nagyon akad, aki egyet sem tart be, elég, ha a szaporodás törvényére utalunk. Ezért azt kell mondanunk, a mózesi törvények a néphez szólnak. Az utolsó, a 613-ik törvény előírja, hogy egybe kell hívni őket, és és időről-időre fel olvasni előttük az írás szavát. A nyilvános felolvasás (a lejnolás) lejnolás) szom bat ba t déle dé lelő lőtt ttön önké ként nt,, heti he ti szakaszoltra szakaszoltra (héber (hé ber szóv szóval al szidrA szidrAarz arz)) bontva történik. Manapság egy esztendő alatt fejezik be a Tóra felolvasását: az őszi nagyünnepek végén, szim szi m hat ha t Tóra napján fejezik be és kezdik újra a lejnolást. Hajdan kétféle ciklus létezett: a tized három évében műkö dött a kisebb szakaszokból álló, hároméves ciklus, ezt kétszer egymás után ismételték, majd a szombat-évben, amikor mindenki jobban ráért, egy esztendő alatt zajlott le a felolvasás. A mai rendszert a Szen tély pusztulása után vezették be, de Egyiptomban, a 10. században még létezett a régi. Ha beletekintünk egy nyomtatott bibliakiadásba vagy bibliafordí tásba, láthatjuk, hogy az egyes könyvek fejezetekre oszlanak, s így is hivatkozunk reájuk. Ezek azonban utólagos kategóriák, nem is szólva a fordításokban található, meglehetősen tendenciózus „fejezetcímek ről”. Az eredeti, kéziratos kéziratos héber hé ber Bibliában csak csak a bekez bekezdések dések mutatják muta tják a fejezetet, amelynek héber neve par neve parasá asá.. A héber (pontozatlan) kéziratban kétféle fejezet (bekezdés) létezik: 1. parasáptuhá (= parasáptuhá (= nyitott fejezet), amikor a szöveg új sorban folytató dik. (Az ilyet francia bekezdésnek szokás nevezni.) Ezt a nyom tato ta tott tt szöveg szöveg egy pé-betűvei jelzi. jelzi. 2. parasá sztumá sztumá (= zárt fejezet), amikor a szöveg (néhány szó-hely kihagyásával) még ugyanabban a sorban folytatódik. Ezt a nyom ny om tatott tato tt kiadványok kiadványok szamekh-betűvel szamekh-betűvel jelz jelzik. ik. órában
BBBBB8SBBBBB0B
114
BBBSBBBBBBBBBB
Ha az új fejezet egyben a heti szakasz kezdete is, előtte (csakis a n y om tato ta tott tt változatban) három háro m pé- vagy vagy sz-betű jelzi jelzi azt azt.. A maszóra (= (= az írott hagyomány) véglegesítette ezt a rendszert a 8-10. századok során. A szent szöveg írásbeli hagyományai (és a pontozásos „magán hangzók”) Izraelben és Babilóniában, ekkor rögzültek. A punktációt (a „magánhangzók” pontozását) Babilóniában mind alul, Izraelben felül, a tibériási főiskolában pedig vegyesen jelölték, s végül ez az utóbbi rendszer vált általánossá. A maszóra tudósai rögzítették azt a korábban szóbelileg őrzött hagyományt is, hogy egy-egy bibliai könyv hány (nyitott és zárt) feje zetből, könyvenként és fejezetenként hány mondatból, hány szóból és hány betűből áll. Ezt a számadat-mennyiséget (amelyet egyébként a modern számítógépek is automatikusan rögzítenek a szövegszerkesz tés során) a maszóra jegyzeteiben, a jobb nyomtatott bibliakiadások végén végén találjuk meg. meg. Ennek En nek a numeriku num erikuss ellenőrz ellenőrzésne ésnekk nagy szerepe nagy szerepe volt a szöveghűség megőrzésében. Azért tudott a szent szöveg olyan hite les és pontos maradni, mert a tekercs kézzel írt másolása után, hasz nálatba vétel előtt hajdan mindig szakemberek vizsgálták át. A másolót úgy ellenőrizték, hogy összeszámolták a fejezeteket, a szava kat és a betűket, s ha egy sem hiányzott belőlük, és persze, ha fölösle ges betű vagy szó sem volt köztük, akkor kezdték azt felolvasni a zsinagógában. Ez a módszer igen egyszerű és hatásos ellenőrzést biztosított, csak éppen azt a tévedési lehetőséget nem tudta kiszűrni, hogy a másoló véletlenül egy másik betűt írjon le a helyes helyett. Szerény vélemé nyem szerint - lega legaláb lábbis bis bizonyos bizonyos mértékig - ennek en nek kiküszöbölé kiküszöbölését sét szolgálhatta az általunk nemrég ismertetett betűugrasztásos módszer. betűugrasztásos módszer. A kabbala kab bala ugyanis bizonyos b izonyos rejtett rej tett,, szavakat feltételez a szent szövegben, szövegben, s ezekre a számítógépes vizsgálat fényt is derített. Csakhogy —néhány kivételt leszámítva —ezek a „rejtett” üzenetek valójában egyszerű sza vak és nevek, amelyek többnyire magában a nyíltan olvasható szöveg ben be n is előfo elő ford rduln ulnak ak.. M i értelm ért elmee h á t anna an nak, k, hogy ho gy N o é tört tö rtén énet etéb ében en példá pé ldául ul N oé, oé , Lót Ló t elbeszélésében Lót, Sáráéba Sár áéban n pedi pe dig g Sára nevét nev ét talál
BBBBBBBBSBBBBSl
115
BBBBBBBBBBBBBB
juk, juk , illetve hogy hog y az ünn ü nnep epii csokor csok or előír e lőírásáb ásában an a négy termés ter més ha hagyo gyomá má nyos neve fedezhető fel? Úgy vélem, vélem, így tudták tudtá k szúrópróbaszerűen szúrópróbaszerűen ellenő ellenőriz rizni ni a betűk be tűk pon p on tos másolását. (A Tóra-másoló, a szofér szofér nem tudhatta, hogy ezzel a kevéssé ismert kabbalista módszerrel mit fognak vizsgálni.) Az sem kizárt, hogy a régiek egyfajta költői bravúrnak is érezték a szent szövegbe rejtett szavak játékát, mert az ilyen írásmű elkészítése minde min denn bizonnyal nag nagyy nehé nehézsé zségbe gbe ütközött. ütközö tt.
Szójáték Szójáték^^ és költő költőisé iség g a ISibli ISibliáb ábar aru u szeretik a szójátékot, olykor még a Ü V Í indenki tudja , hogy a zsidók szeretik társasági visszatetszést is vállalják egy jó szóvicc kedvéért. Nem volt ez különben a Biblia korában sem: Jesája próféta például megkorholja azokat, akik az ő tanításaiból szóviccet gyártottak. Hallgatósága ugyanis így tréfált szavaival: káv lekáv, káv lekáv, cáv lecáv cáv lecáv, zeér sám, zeér sám (= törvényt hoz törvényre, parancsot parancsra, itt egy kicsit, ott egy kicsit). A próféta ugyanazokkal a szava Ideál válaszol, bü b ü n teté te téss ü l m eg egjó jóso solja lja,, ho hogy gy ideg id egen en h ó d í tok to k fog fo g n ak p a ran ra n c sot so t paran pa rancs csra ra zú zúdí díta tani ni a gún g únyo yoló lódó dó nép népre, re, m ert er t ne nem m ha hallg llgatt attak ak Isten Iste n tör tö r vényeire. (Vesd össze Jesája könyve, 28. fejezet 10-13. vers.) A Biblia héber szövegében található számos szójáték három csoportra osztható: osztható: (Eu rópában an csak ezt érezzük szójátéknak) szójátéknak) 1. Ami a fülnek szól (Európáb
sok
ilyet találunk, s ilyen volt az imént említett példa is.
2. Ami a szemnek szók tehát csak írásban érezzük annak, hallás után nem. Ékes példa erre a héber Biblia első két szava: brésit bará. Ha halljuk, ha fonetikusan leírjuk, vagy ha a pontozott héber Bibliában látjuk, semmi különös nem jut eszünkbe, ám ha pontozatlan héber betűkkel írjuk (bét-rés-alef-sin-jod-táv, illetve bét-rés-ale bét-r és-alef), f), azonnal azon nal látjuk lát juk a nyelvi játék ját ékot ot.. H ason as onló ló a helyzet Ábrahám történetének híres kezdőszavával {lek {l ekhh-l’ l’khá kh á = Menj el), amely egyben a harmadik heti szakasz címe is. Héber betűk kel leírva mindkét szó két betűből áll: lamed és kaf. 3.
Ami az agyunknak szói. A
héber szavak és igék mind három három gyökbetűre vezethetők vissza, s így az egyazon gyökre visszavezethető szavak összegyűjtése, halmozása a hallgatóságnak élvezetet nyújthat. Ezt a jelenséget a tudomány, latin szóval figu fi gura ra etimolog etimologica ica névvel illeti. E bibliai kifejezések szó szerinti fordítása a művelt magyar olvasó számára mégis ismerősen csen
BBBBBBBSBBBBSiSi
117
BBBBBBBBSSBBBB
genek, mert a régi magyar bibliafordítások révén az irodalmi beszéd szerves szerves részei lettek. le ttek. E nyelvi ját j áték ék szám sz ámun unkr kraa biblik bib likusá usánn hangzik, mint például „álmot álmodtam”, „bízva bízzál”, vagy „halálnak halálával halsz”, vagy éppenséggel „küzdj, és bízva bízzál”. A próféták is előszeretettel alkalmazták példabeszédeikben a szójá tékot, mert a nép kedvelte és könnyebben megjegyezte azokat. Jere miás látomásában mandulafavessző (héberül sak sakéd) éd) jelenik meg. Isten ezt a képet így magyarázza meg számára: „mert sietek ( soké sokéd) d) Én, hogy teljesítsem szavamat” (Jeremiás könyve, 1. fejezet 11-12. vers). Néh N éhaa a szójáté szó játékk alkalmazása segítséget ny nyúj újtt a ku kuta tató tóna nak. k. Ámosz prófé pr óféta ta látom lát omásá ásába bann például péld ául egy kosár kosá r friss friss gyümölcs (héber (hé berül ül kájic) jelenik jele nik meg. Isten Ist en megkér meg kérdi, di, m it lát, s ő megm me gmond ondja. ja. M ire az Ö r ö k kévaló így szól hozzá: Bizony, eljött a vég ( kéc). (Vesd össze Ámosz könyve, 8. fejezet 1-2. vers.) Nem véletlen, hogy ezt a szójátékot kissé erőltetettnek érezzük, csakhogy ez is bizonyítja: az ókori héberben éppúgy, mint a régi latinban az „é”-hangot valójában „áj”diftongusként ejtették! A kájic és a kdje szava szavakk egybecseng egybecsengése ése mut m utatj atjaa tehát, hogyan is ejtették a Biblia korában a hangokat. Szójátéknak érezhetjük a talmudi hagyományban meglehetősen gyakori kifejezést: al-tikrá (= ne úgy olvasd), amely a bibliai szöveg minimális, játékos átalakításával új értelmet ad a Szentírás szavának, s ezzel az isteni üzenet lényegét akarja számunkra bemutatni. Ilyen pél dául az általunk idézett mondat átértelmezése, amely a két kőtáblára, illetve annak lényegére vonatkozik. A bibliai vers így hangzik: „Isten írása volt rávésve (héberül hanti) a táblákon” (Mózes II. könyve, 32. fejezet 16. vers). A Talmud megjegyzése ehhez: al-tikrá harut, elá hérut (= ne úgy olvasd „rávésve”, hanem „szabadság”) volt a táblákon. A szójáték minden változata a bibliai szövegben a költőiség (hébe rül melica) egyik fontos eszköze. Egyesek ugyan felfedezték a Szentírás ban ba n a rím, rím , sőt a hexa he xame meter ter ny nyom omai aitt is (vesd ( vesd öss össze ze Debó De bóra ra éneke, Bírák könyve, 5. fejezet), fejezet), de ezek a párhuz párh uzam amok ok a véletlen véletlen játékai is lehetnek. A bibliai költészet legfontosabb eszközére, a gondolatritmusra már má r
0BSE0E000H0BS3E1
jjg
0EHBBBS000B000
Arany János is felhívta a figyelmet egyik tanulmányában. A Szentírás mondatai, versei (a latin versus = „sor” szóból) ugyanis általában két félmondatra oszlanak, s ezek párhuzamba (vagy éppen ellentétbe) állít hatók ha tók egymás egymással sal,, például pé ldául Mózes búcsúén búc súéneké ekének nek elején elején:: „Füleljen az ég,
hadd szóljak, s hallgassa a fold szám szózatát! Csepegjen esőként tanítá som som, m in t harmat h armat,, hulljon szózatom. "(Mózes V könyve, 32. fejezet 12. vers). A második két félmondat egyértelmű párhuzam, más-más szavakkal (szinonimákkal), míg az első két félmondatban már ellentét is jelentkezik. Persze, az ég és a föld, mint két szélsőség, a mindenséget szimbolizálja a Szentírás költői nyelvén. (Lásd a Biblia első mon datát!) Az ismétlés is lehet költői eszköz, akárcsak a különös szavak beépí tése a szövegbe. Nem véletlen, hogy a Szentírás költői nyelvében sok olyan szót találunk talá lunk,, amelyek csupán egysz egyszer er fordulnak fordu lnak elő a Bibliában. Bibliában. A héber Biblia korai könyvei igen gyakran használják az úgyneve zett „bibliai múlt” és „bibliai jövő” szerkezetét, amikor az ige előtt egy váv betű áll, és ezzel a jövő időből (pontosabban az óhajtó módból) „bibliai múlt”, illetve a múlt időből „bibliai jövő” lesz. (Mivel a váv betű be tű „és”-t is jele j elent, nt, a ford fo rdító ítók k ezt m ind in d ig így fordítj for dítják, ák, például: péld ául: „És este lett, és reg regge gell lett l ett”. ”.)) Nagyo N agyon n valószínű, hogy a „bibliai „bibliai m ú lt”, vala vala mint a „bibliai jövő” szerkezetét már abban a korban is régiesnek érez ték, archaikus nyelvi elemnek számított, de a költőiség kedvéért előszeretettel használták. Ezt a feltevést látszik igazolni, hogy ha egy azon igét kétszer használ a Szentírás, csupán az első alakzat a bibliai múlt, a második már természetes, sima múlt idős szerkezetet mutat. Vesd össze például: „Elnevezte ( Vajikrd) Isten a fényt nappalnak, és a sötétséget éjszakának nevezte (kárá)” (Mózes I. könyve, 1. fejezet 5. vers).
A
Jo Jobb é s b i l i k é ’^ a
H ib liá b a iL j
nagy többsége az ókori Keleten jobbkezes volt, a balke zesség rendkívüli ritka jelenségnek számított. A Bibliában, röviddel a honfoglalás után (időszámításunk előtt 1300 körül) a Benjámin tör zséből való Éh É h u d ben Gérá Gérá azért tudott bosszút állni az ellenséges Moáb királyán, mert annak testőrei egyáltalán nem gondoltak az ő balkezességére. balkezességére. É h u d nagy szekérnyi szeké rnyi ajándékkal ajánd ékkal érkezett érke zett a falánk falán k királyhoz, Eglonhoz, miközben köntöse alá kardot rejtett. S amikor a testőrök megmotozták, a fegyvert baloldalt keresték, a kardot azonban ő, balkezes lévén, jobboldalán rejtette el. S mihelyt Éhud egyedül maradt az uralkodóval, „kinyújtotta bal karját, kihúzta jobb csípője alól a kardot, és beledöfte azt a (király) hasába” (Bírák könyve, 3. feje zet 21. vers). vers). Éhud Éh ud balkez balkezee olyan erős erős volt, volt, hogy - mint min t a folytatásb folytatásban an olvassuk —még a fegyver markolata is belefúródott Eglon hasába. A balkezessé balkezességg az az ókori Izraelben —úgy —úgy tetszik —örökletes tulaj tu lajdo don n ság volt. A jelenség ugyanis Benjámin törzsén belül tömegesen fordult elő: a balkezesekből —az ellenség megzavarása érdekében —egyfajta katonai katona i külö k ülönít nítmé mény nytt hoztak hozta k létre. létre. „Az eg egés észz népből hétszáz hétszáz válogatott válogat ott balkezű balk ezű embe em berr k erül er ültt ki, m ind in d pa pari ritt ttya yakö köve vett volt vol t képes ha hajít jítan anii akár egy hajszálvékony (célpontra), és nem vétette el” (Bírák könyve, 20. fejezet 16. vers). Az ember keze, karjai (és különösen a jobb karja) cselekedeteinek eszköze, vallásos tevékenység előtt kezet kell mosni, hogy megszaba duljunk a világ porától. (A zsidó kézleöntés kétszer három öblítésből áll.) áll.) A vallá valláso soss zsidó, valahányszor útn ú tnaa k indul ind ul vagy hazatér, jobb jo bb kezé kezé vel megérinti a lakása bejáratában elhelyezett mezuzát, mezuzát, és (kissé átsze mélyesítve) egy zsoltárverset mond: „az Örökkévaló az én őrizőm, az Örökkévaló az én megmentőm, jobb kezem felől’ (Zsoltárok könyve, 121. fejezet 5. vers). A jobb kéz ugyanis a bizalom és az erő jelképe, a régiek jobb kezük ujján viselték a pecsétgyűrűt (vesd össze Jeremiás könyve, 22. fejezet 24. vers), és jobbját nyújtja az ember, barátságból. Innen ered egyébként a kézfogás, vagy a jobb kéz magasba emelése, köszöntés gyanánt, s ez eredetileg azt jelzi, hogy nincs benne fegyver. *
emberek
BBBSSSBBSHHHEEI
120
BBHSBBHBBSBBEiSi
Ne N e m véletlen vé letlen,, hogy ho gy a babil ba bilónia óniaii fogságba számű szá műzö zötte ttekk is job jo b b karju ka rjukr kraa hivatkozva fogadkoztak: „Ha elfelednélek, Jeruzsálem, feledjen el a jo b b o m ” (Z (Zso soltá ltáro rokk könyve, köny ve, 137. fejet feje t 5. vers), vagyis vagyis hagy ha gyjon jon el az erőm, illetve az Isten által nyújtott bizalom. A bibliafordítók egy része ezt nem így értelmezte, ezért a szállóigévé lett mondatot így ültették át magyarra: „Ha elfelednélek, Jeruzsálem, száradjon el a jobbom”. A Szentírás sokszor említi „az Örökkévaló jobbját”, ami Isten félel metes erejét és a Belé vetett töretlen bizalmunkat, hitünket szimboli zálja, így például a Zsoltárok könyvében: „Az Örökkévaló jobbja felülkerekedik, az Örökkévaló jobbja diadalt szerez” (118. fejezet 16. vers). Hasonló jelentéssel bír a Nádas-tengeren való átkelés után, Mózes diadalénekében: „Az Örökkévaló jobbja hatalmas az erőben, az Örökkévaló jobbja lealázza az ellenséget” (Mózes II. könyve, 15. feje zet 6. vers). Itt fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a Tóra nem idegen a m inde in denn nnap apii élettől, hanem han em —a Talmud Talm ud szava szavaiv ival al élve élve —„emberi nyel ven beszél”, tele van közérthető, a filozófus számára talán profánnak tűnő kifejezésekkel, úgynevezett antropomorfizmusokkal. Erre a jelen jel enség ségre re m ár a közé kö zépk pkor or legna leg nagy gyob obbb zsidó zsid ó tudó tu dósa sa,, M aim ai m o nid ni d es is felhívta a figyelmet. Szerinte ez arra szolgál, hogy az átlagember is megérthesse és megtanulja a szent szöveget. Hadd tegyük hozzá: az antropomorfizmus, az emberi beszédmód a héber nyelv sajátossága, Amely nem tesz lényegi különbséget az Istenre, az emberre, az állatra vagy a tárgyra vonatkozó szavak, igék és jelzők között. A bibliai héber nyelvből hiányzik a visszaható névmás (magam, magad stb.), helyette mindig a vonatkozó testrészeket említi az írás: „Isten keze”, „Isten ujja” stb. tette azt, „Isten szája” szólt, „Isten szeme” látja azt és így tovább. (Ugyanígy beszél az emberről is.) A jobbkéz a szeretet jelképe is.' Amikor Ráhel, közvetlenül fájdal mas halála előtt a született gyermeket, Benjámint Ben Óni-nak (= fáj dalmas fiának) nevezi, Jákob megváltoztatja a döntést, és a csöppség nevét Benjáminra javítja, mivel ez annyit tesz: kedvenc fiam (szó sze rint: jobbom gyermeke). A jobb kéz a ballal szemben elsőbbséggel bír: Halálos ágyán ágyán Jákob megáldja megáldja unokáit uno káit,, Menásét Me násét és és Efrájimot, ám kar-
b b b h h b b b b b b b b b i
121
jait jai t keresztbe keresztb e fonva, fon va, a kisebb fiúra fiú ra helyezi jobb job b kezét. Az édesapa, József, azt hiszi, Jákob tévedett, és figyelmezteti apját, hogy Menáse az elsőszülött. Jákob azonban így szól: „Tudom fiam, tudom, belőle is nép születik, és ő is nagy lesz, de kisebbik fivére nagyobb lesz nála” (Mózes I. könyve, 48. fejezet 19. vers). A Szentírás egy érdekes szertartást is közöl (Mózes II. könyve, 29. fejezet 20. vers), ahogyan aztán a főpap, Áron és fiainak felavatása is lezajlott. Mózes az áldozati állat vérével megérintette jobb fülcimpá juka ju kat,t, jobb jo bb hü hüve vely lyku kujju jjuka katt és jobb jo bb lábu lá bukk hüv hüvely elykuj kujjait jait (Mózes III. könyve, 8. fejezet 23. vers, majd ugyanott később többször). Ez a jel képes szertartás azt kívánta hirdetni mindenki számára, hogy a főpap nak különösen jól kell meghallania és megcselekednie Isten paranc par ancsola solatait tait.. Kétségtelen azonban, hogy ez a mozdulat egyfajta ősi, misztikus kapcsolat jelzése is, amely erős fizikai és lelki kapcsolat megteremtését fejezi ki. A legismertebb zsidó írásmagyarázó, RASI (Slomó Jicháki, Troyes, Észak-Franciaorsz Észak-Fran ciaország, ág, 104 1040— 0—1105) szerin sze rintt ez volt vol t Jáko Já kobb és és Ráhel titkos titk os jele. Előre Elő re sejtett se jtették, ék, —ú —ú gy gym m on ondd —, hogy Lábán Lábá n be akarja csapni Jákobot, ezért megbeszélték, Ráhel, a nászágy felé menet, a sűrű fátyol fátyol alól alól megérin m egérinti ti majd vőlegénye vőlegénye jobb job b fülcimpáját és hüvelykujjait. hüvelykujjait. Időközben azonban Lea addig sírt-rimánkodott húgának, amíg elárulta neki ezt a titkos jelbeszédet. Persze, a balkéz is jelentőséggel bír a Bibliában, a zsidó vallás hagyo mányai szerint. A balkar ugyanis a szív oldalán található, s ide helye zik fel a vallásos férfiak hétköznap reggelente az imaszíjat, a tfilint. Enne En nekk okát a Szentírás Szentírás különös írásmódjáb írásmó djában an fedezik fedezik fe fel a régi régiek ek.. M ó zes II. könyvében ugyanis az imaszíj törvénye így hangzik: „Legyen ez jelül a kezed ke zeden en”” (13. fejezet 16. vers). Mivel Miv el azon az onba bann itt it t (és (és csak itt!) a szó „teljes írásmóddal” szerepel: ja d k h á (a végén kaf és hé!), a különös alakzatot a hagyomány két szóra bontja: ja j a d kéhá (= a gyengébb kéz), vagyis a bal karon legyen a jel, arra kell azt felcsavarni...
gi^r\iSTa/igi \iLTji/rJL«i 3
BBBBBBBBSBBBBKÍ
122
BBBBBBBSBBSHBK!
a A \ égtájak^ a Bibliá Bibliába ban^ n^ „ E lőttem van észak , mögöttem van dél, balra a Nap nyugszik, job jo b b ra a N a p ké kél” l” —a lig li g ha hane nem m m ind in d a n n y ian ia n így t a n u l t u k ezt ez t gy gyer er-mekkorunkban, de nem ez volt jellemző az ókori keleti ember gondolkodására, a Biblia korában. Az ember ősidők óta keletre (és nem északra) fordult, amikor tájékozódni kívánt a világban, s így tette ezt egészen a reneszánsz koráig, pontosabban az iránytű felfedezéséig és általános elterjedéséig. Még a középkori európai dómokat is úgy építették, hogy először bejelölték a keleti irányt: ebből a gyakorlatból ered a mindmáig használt orientálódás orientálódás (orientáció) kife jezés. A keletre való tekintéssel magy ma gyará arázha zható,■ tó,■hog hogyy ezt az az égtájat a Szentírás a héber kedem (= kedem (= ami elöl van) szóval jelöli, például mikedem legan Éden (= Éden (= az Éden kertjétől keletre, Mózes I. könyve, 3. fejezet 24. vers). Káin is az „Édentől keletre” (kidm (kid m at Éde denn) települt meg (ugyanott, 4. fejezet 16. vers). Ez a fordulat lett egyébként John Steinbeck híres regényének címadója. Az ugyanebből a szóból eredő kadima (= kadima (= előre) kifejezés ma az izraeli cserkészmozgalom neve. Az Izraeltől keletre fekvő területet, elsősorban az Arábiái félsziget vidékét „a Kelet fiainak országának” nevezi a Szentírás, de így említi a mai Szíria és Irak határvidékét, tehát Harránt is, Ábrahám szülővárosát, ahova Jákob menekült a testvéri gyűlölet elől (vö. Mózes I. könyve, 29. fejezet 1. vers). A „Kelet fiai” bölcsek és gazdagok voltak, de Salamon bölcsessége és Jób gazdagsága mégis túltett rajtuk. (Vesd össze Királyok I. könyve, 5. fejezet 10. vers, illetve Jób könyve, 1. fejezet 3. vers.) A keleti égtájat jelölő „kedem” a bibliai szövegekben gyakran a hajdan volt időt, az emberiség őskorát is jelentheti, például „Ébredj, ébredj, olts erőt, Örökkévaló karja, ébredj, mint ősidőben, távoli nemzedékekben” (Jesája könyve, 51. fejezet 9. vers). Jelentheti ez a szó egyszerűen a „régi szép időket”: „Téríts meg Magadhoz, Örökkévaló, s mi megtérünk, újítsd meg napjainkat, (k (k ’kedem kedem =) mint hajdanán” (Siralmak könyve, 5. fejezet 21. vers).
B 3 B S B B B B B S B B Í2 S 1
123
BB BS 0SB BB S3S 1SB
Az égtájak héb héber er nevei nevei önm ö nmagu agukba kbann is árulkodó árulk odókk lehetnek. A keleti keleti irány másik neve (a már említett kedem mellett) mizráh, a héber „felragyogni” gyökből való, mert keleten süt fel a Nap. Ez a szó szerepel a híres zsoltárversben: „Napkeltétől napnyugtáig (mimizráh semes admevoő) áldott legyen az Örökkévaló neve” (Zsoltárok könyve, 50. fejezet 1. vers). A déli égtáj neve darom (a felmagaslani gyökből), mivel déltájban emelkedik legmagasabbra a Nap. A Bibliában néha az Izrael déli részén fekvő sivatag (a Neg szerepel déli irányként. irányk ént. A „délvidék” „délvid ék” Negev ev)) szerepel elnevezése, Témán (innen ered Jemen, a napsütötte „boldog Arábia” országának neve), egyértelműen a héber „jobb kéz” jam (ja m in ) szavából származik. Maara Ma aravv a nyugati égtáj neve, amelynek gyöke „esteledik” jelentéssel bír. (Egyesek úgy vélik, hogy az Európa szónak is ez az ősi forrása: ugyanis nis a görög mitológiában mitológ iában Kadmos Europé Europé ugya Kad mosznzk, znzk, a Kelet királyának, tehát Kedemnek leánya volt.) A Szentírásban gyakran a tengeri irány járná (járná)) is a nyugatot jelenti, hiszen Izraelt nyugaton a Földközi tenger határolja. Az északi irány ( cafon) jelentése „elrejtve”, mivel abban az irányban a Nap sohasem süt, így mindig rejtve marad, s ami szintén nem mellékes, a tájolásnál balkézre (!) esik. Nem véletlen, hogy a régiek mindig „rejtelmes északról”, „ismeretlen tájról” beszéltek, és ha számukra bárm bá rmii ismere ism eretlen tlen táj m erül er ültt föl, m indi in digg északra gondo gon dolta ltak. k. Erre Er re utal uta l a prófé pr óféta ta is, is, amik am ikor or azt állítja, hog hogyy „északról „északról indul ind ul a ba baj” j” (Jeremiás könyve, 1. fejezet 14. vers), vagy „baj tekint reánk észak felől” (ugyanott, 6. fejezet 1. vers), ő persze konkrét veszélyre, Babilónia támadására utal. Ha mindezt nem tudnánk, nem volnánk képesek pontosan megérteni egyes bibliai kifejezéseket, például hogy mit is jelent Ábrahám harcának leírásában a „Damaszkusziól balra” meghatározás? (Mózes I. könyve, 14. fejezet 15. vers.) Ez természetesen annyit tesz: északra. „A pusztaságtól pusztasá gtól job jo b b ra” ra ” (Sámuel I. kön könyve yve,, 23. fejezet 24. 2 4. vers) vers) kifejez kifejezés és pedig ped ig a déli irán ir ányt yt jelenti jele nti.. A Biblia költői szövegében az égtájak olykor a szél irányait jele je lezh zhet etik ik.. M ivel iv el a szél vagy szelle sze llem m h é b e r szava n ő n e m ű ( rúah),
BBBBBBBBEBBBBB 124 BBBBBBBBBBBBBB ezért ilyenkor az égtájak nevei is nőnembe kerülnek. így szerepelnek például azok az Énekek éneke egyik versének végén: úri cafon uvói témán (= ébredj, északi szél, és támadj fel, déli szél!) (4. fejezet 16. vers). A négy égtájat a kabbala az úgynevezett arkangyalok (=főangya!ok) tevékenységével, védelmi szerepének terrénumaival jelzi. E n n e k ha hatá tása sa erősen erő sen érző ér ződd ik a zsidó zsid ó folk fo lkló lórb rban an és a h ag agyo yom m ányos zsidó vallásgyakorlatban. Nem véletlen, hogy a főangyalok nevei, a szerepeikkel kapcsolatos égtájakhoz kötve, még a közismert imádságban is előfordulnak. Már gyermekkorától e szavakkal imádkozik esténként a vallásos zsidó: „Jobbomon legyen Mikhael (= ki olyan, mint Isten), balra tőlem Gábriel (= Isten hőse), előttem Uriel (= Isten fénye), mögöttem Rafael (= Isten a gyógyítóm), fejem fölött ped p edig ig Iste Is tenn dics di csfé fény nye” e”..
BBBBBBB0SS2Í2ISBE 125 BBEBBBBBBBBBBB
A
sA sA ‘Bib Biblia vil világké ágkép pig
az imént megbeszélt égtájakat, összefoglaló m ódo ódon, n, „a Föld négy szárnya szárnya””-ként -ké nt {arba kan k anfo fott haár haárec ec)) említi, és nem sarkaiként, mint az az európai kultúrában szokás. Ügy vélem, ez a nyelvi különbség bizonyos gondolkodásbeli eltérést is tükröz: miköz ben be n az ókor ók orii embe em berr az ő t körülve kör ülvevő vő világ vi lágot ot statiku sta tikusan san látta lát ta maga mag a előtt, el őtt, addig a Biblia világképe mozgékony, dinamikus jelleget öltött. A Föl det nem va valam lamifé iféle le négysarkú négysarkú asztalhoz asztalhoz hasonlította haso nlította (gondo (go ndoljunk ljunk csak csak Atlasz oszlopaira!), hanem a magasban köröző madárról mintázta elképzelését. Vajmi keveset tudunk azokról a világunkról alkotott elképzelések ről, netán tudományos nézetekről, amelyek az ókori Izraelben a közgondolkodást meghatározták, ám a szavak mindig megbízható képet nyújtanak azoknak az embereknek a hitéről, világképéről, akik ezeket a szavakat létrehozták. Jób könyvében, tehát a héber Biblia egyik viszonylag kései művében szerepel egy mondat, amelyet a szerző Isten dicséretére mond el, azt igazolandó, hogy a Mindenható csodálatos rendet, harmóniát teremtett a számunkra érthetetlen és felfoghatatlan világban. Ezért (többek között) így szól: „(Isten) lebegteti a Földet a semmiben” (Jób könyve, 26. fejezet 7. vers). Tehát úgy vélték a régiek, hogy a Föld valahol a végtelen világban száll (mozog, kering?), és nem tartja semmi sem (a semmin lóg)! Még érdekesebb a helyzet, ha az eredeti héber szöveget vizsgáljuk meg, ugyanis ott nem a mindmáig használt, semmit jelentő efesz vagy vagy klurn szavait fedezhetjük fel, hanem egy olyan mesterségesen összetett szót, amely csak egyszer és csak itt fordul elő a Szentírásban. (Az ilyen szavakat a tudomány, görög eredetű szóval hapax hap ax legomeno legomenon n (= egyszer olvasható) névvel illeti. Ez a különös, összetett szó blimá voltaképpen két részből áll: ez a két rész, önállóan igen gyakran előfordul a Szentírásban. A bli fosztó képző („tlan-tlen”, „nélkül”), míg a má lehet kérdőszó (mi?), vagy bizony bizo nytala talansá nságot got kifejező határoz hatá rozósz ószóó („valami”, („vala mi”, „b „bár árm m i”). A ke kettő ttő együtt azt a fogalmat kívánja meghatározni, amit nem ismerünk, a mi héber
Szentírás
tárgyaink, fogalmaink ott nem léteznek, nincsenek emberi „valamik”, levegő sincs, még a semmi sincs. Mi ez, ha nem az űr? Márpedig, ha ez a fogalom fogalom valóban va lóban létezet létezett, t, merőben m erőben komoly kom oly tudom tud omány ányos os szemlé szemlélet let kellett legyen Izraelben. Kíséreljük meg így, helyesen lefordítani a félmondatot: „(Isten) a Földet az űrben lebegteti”, vagy „az űrbe függeszti fel”. Meg kell tehát állapítanunk, hogy az ókori Izraelben létrehoztak egy olyan különös szót, szót, amelly amellyel el az űr fogalmát lehetett lehe tett leírni. leírni. M indezt ind ezt azt mutatja, hogy az izraeli szellemi életben (talán éppen a vallás hatására) egy a ptole pt olema maio ioszi szi (geoc (ge ocen entri triku kus) s) világképné vilá gképnéll sokkal m oder od ern n ebb eb b , tud tu d o m á nyosabb világkép is megjelent. A Biblia világképének felderítéséhez nem kevésbé érdekes megvizs gálni az imént tárgyalt, Jób könyvéből idézett mondat másik felét: „kinyújtja északot a káosz felé”. Nem könnyű megérteni ezt a félmon datot. Tudnunk kell azonban, s ezt tárgyaltuk is az előbb), hogy a héber cafon cafon (= észak) az ismeretlen világot is jelölheti a bibliai nyelv ben be n és gondo gon dolk lko o dásb dá sban an.. S ha így vesszük, talán talá n arra arr a leh l ehet et go g o n d o lnu ln u n k , hogy a régiek megérezték a „táguló világegyetem” jelentőségét. Leg alábbis azt, hogy Isten jótékony hatására, az ismeretlen világ egyre nagyobb és nagyobb teret nyújt számunkra. A héber tolni tolni szót nem véletlenül fordítottuk káoszként, hiszen ugyanez a kifejezés található a Szentírás elején, a teremtés előtti őskáosz, a sokak (még Arany János) által is idézett tohuvabohu fordulatában. tohuvabohu fordulatában. A teljes bibliai mondat fordí tása: „Kinyújtja (Isten) az ismeretlent a káosz fölé, s a Földet az űrben lebegteti”. Találunk viszont a Bibliában egy olyan mondatot is, amelyet —erő ien félreértve —idéztek korábban, s ez a félreértés egészen más képet nyújtott a Szentírás és az ókori Izrael világképéről. Amikor röviddel a honfoglalás után, a gibeoni csatában Izrael legyőzte a kánaániakat, Jósua diadaléneket írt. Ennek a győzelmi dalnak csupán kezdő sorait közli közli a Szentírás, Szentírás, mivel - s ezt is is em lítettü líte ttük k már m ár —az —az idézet egy idő idő közben elveszett könyvből való. „Némulj el, Nap, Gibeonban, és te Hold, az Ajalon völgyében! S elnémult a Nap, és megállt a Hold, míg bosszút nem állt a nép ellen
BBBBBBBBBSESBiíS
127
BBBBBBBBBBBBBB
ségei fölött. (Nemde, meg van írva ez az Igazak könyvében?) Megállt a Nap az ég közepén, s nem sietett leszabni, mintegy teljes nappalon át” (Jósua könyve, 10. fejezet 12-13. vers). Azt hiszem, nem kell különös művészi érzék ahhoz, hogy megérezzük, itt egy (igen szép és sajnálatosan töredékben maradt) irodalmi emlékkel van dolgunk. S persze nem kell szó szerint vennünk a költői képet. A Vatikán azonban mégis felhasználta ezt az idézetet a geocent rikus világkép igazának bizonyítására. Sőt, Jósua művészi sorait érv ként használt használták ák fe fel Galile Galileii híre híress perében, hogy - úgymond - a Nap forog a Föld körül. A tudósnak, hogy istengyalázással ne vádolhassák, tanításait tanítása it viss vissza za kellett vonnia. vo nnia.
128
A s\ínek q s\ínek^^ a
TAbliábatu TAbliábatu
A Biblia nyelveinek, így a hébernek még szavai sincsenek a színekre (Bp., 1993. 85. oldal). A valóság azon ban ba n ép éppp az elle e llenk nkező ezőjét jét m u tatj ta tjaa az efféle, tudo tu dom m án ányo yoss k ö rökb rö kben en ne nem m ritkán hallható téves véleménynek. Elvégre miért épp a szivárványt tekintené a Szentírás az Isten és az ember között (a vízözön után) kötött szövetség szimbólumának? S valóban, már a legkorábbi héber irodalmi emlékekben is fontos szerepet tölt be a színlátás. Debóra énekében (az időszámításunk előtti 1200 körül!) ezt olvassuk: „Sokszínű zsákmány Sziszeráé, sokszínű zsákmány, szőttes, kétszínű szőttes a rabnő nyakában” (Bírák könyve, 5. fejezet 30. vers). A színfestés az ókori és a középkori zsidóság egyik jellegzetes foglalkozásának számított, a festőműhelyt héberül „a szín házának” (bét haceva) nevezték (Talmud Peszahim 58/b). Izrael népét Jeremiás próféta „színes tollú madárhoz” hasonlította (Jeremiás könyve, 12. fejezet 9. vers). József köntöse (mint említettük már) nem „tarka” volt, hanem szép színes (általában zöld és vörös) csíkok húzódtak rajta végig, ahogyan azt az egyiptomi egyiptom i elsőszülöttek ábrázolás ábrázolásain ain láthatjuk. látha tjuk. A régiek még a fehér (héberül lavan) és a fekete ( saho sahor r ) különféle árnyalatait is ismerték. A vakító fehéxet a hóhoz, a gyapjúhoz, vagy a tejhez hasonlították például Jákob búcsúénekében: „Fogad fehérebb a tejnél” (Mózes I. könyve, 49. fejezet 12. vers), a sárgásfehéret a holdhoz, a tojáshoz (Mózes III. könyve, 13. fejezet 39. vers), vagy a lovakhoz (például Zekhárja 6. fejezet). A fekete mellett a Biblia a „feketés” kifejezést is használja. Az Énekek énekében a leány így énekel: „Feketés vagyok, de szép” (= erősen napbarnított, de nem egészen fekete, 1. fejezet 5. vers). A fekete szín egyébként rosszat jelentett (a bibliai Noé eredetileg elsőszülött fia, Hám, büntetésből lett fekete, vö. Mózes I. könyve, 9. fejezet 26. vers és kommentárjai). Am a fehér sem feltétlenül jó: noha hajdan ez volt az ünnepi ruha színe (innen a mai vallási gyakorlatban a kitli), Lábán neve {Lavan) azért lett éppen fehér, mert nem volt őszinte ember. A fehéren és a feketén kívül ismerték a vöröset, a zöldet (sárgát), a E gyes szakírók azt állítják :
129
BB0BBBBBBBBBBÍS!
kéket és a barnát, illetve ezek árnyalatait. A legfőbb színező anyagok „a karmazsin, a vörösbíbor és a kékbíbor” (héberül az argaman, a karmii és a tekhélet ) voltak (Krónikák II. könyve, 2. fejezet 2. vers). A bíbort a bíborcsigából, a karmazsint a bíbortetvekből nyerték. A „karmil” nevét a másolók és a fordítók nyilván összetévesztették a Karmel-hegy nevével, ezért az Énekek éneke egyik híres sorának helyes fordítása: „Tested fölött a fej olyan, mint a bíbor (és nem a Karmel), fejeden a haj, mint a karmazsin, királyi fürtökkel ékesítve” (7. fejezet 6. vers). A vörös szín héberül adom, a vér {dánt) és a föld (a talaj = adamá), sőt az ember embe r ládám) rokon ro kona. a. A Biblia használja a „vöröses” „vöröses” (adamdom) kifejezést is (vö. Mózes III. könyve, 14. fejezet 4. vers). Ennél mélyebb, sötétebb sötéteb b árnyalat volt a saní (= sötétvörös) és a róvír (bordó?, sa ní (= Ezékiel könyve, 23.fejezet 14. vers). Ráháb, a jerikói fogadósnő vörös fonalat {hűt saní) akasztott ki jelzésként ablakára. A pusztai Szentély textíliáinál szerepel a toláát saní (néha (néha csak toláát vagy vagy saní), a bíbor csigából nyert mélyvörös szín. A karmazsin (argaman) narancssárga árnyalatú volt, ezzel festették a szőtteseket, a Szentélyben is gyakran találkozunk vele. Az Izraelben használt vörös mazsolabort vízzel (és fűszerekkel) keverték, ezért különösen ismerték színárnyalatait. (A keresztény vallásgyakorlatban a misebort az izraeli gyakorlat miatt keverik keverik mindmáig.) mindm áig.) A vörös {adom) a vér és a bűn szimbóluma is lehet. Nem véletlen, hogy Ézsau másik neve (Edom), illetve az általa kért lencse ennek rokonszava. A közel-keleti lencse egyébként vörös színű, ezért a vadá szatról fáradtan érkező Ézsau így szól Jákobhoz: „Adj ennem a vörös ből, ből , eb ebből ből a vörösbő vörö sből!” l!” (Mózes I. kön könyve yve,, 25. fejezet 30. vers). A színek szín ek neveit még igékként is használják, például Jesája próféta híres nyitó beszédében: „H „Haa olya ol yano nokk vo voln lnán ának ak is bű bűne neite itek, k, m int in t a bíbo bí bor, r, kifehérülnek, mint a hó, s ha úgy vöröslenének is, mint a bíborcsiga, olya nok lesznek, mint a gyapjú” (1. fejezet 18. vers). A leghalványabb piros, az admóni {= pirosló) és a sok (eredeti jelen sok (eredeti tése comb), az ember bőrszínére, illetve az ételnek szánt nyers húsra utal, magyarul így mondjuk: pirospozsgás. Az ifjú Dávid arca is pi rosló, élettel teli volt (Sámuel I. könyve, 16. fejezet 12. vers). A halott
BEEBSBBBSBBBSIsi
130
BBSBBSBBBBBBBB
ember bőrszíne viszont fehér, ezért a megszégyeníteni ige héberül lehalbin lehalbin (szó szerint: kifehéríteni), mert megfigyelték, hogy szégyené ben be n az em e m ber be r arca kifehérü kife hérül, l, fejéből kiszáll kiszáll a vér, elsápad. Ezért Ezé rt m o n d ják a Talm Ta lmud udba ban: n: „Aki „Aki felebar fele barátj átját át megszégyeníti, megszégyeníti , olyan, olya n, m inth in thaa megölte megölte volna”. vo lna”. A zöld szín (héberül jár (héberül járok) ok) egyúttal sárgát is jelentet, de mégis meg különböztették őket. A fűzöld volt az alapszín, ennek nyelvi rokona a jerc je rck k (= (= a természet zöldje). A halványabb halván yabb zöld neve neve jera je rakr krak ak (= (= zöldes) volt vol t (vö. (vö. Mózes Mó zes II. könyve, 13. fejezet fejezet 42. vers). vers). A Talmu Ta lmud d szerint Eszter királyné arca is zöldes volt. A sárga színre gyakran a karkom (= sáfrány-színű) szót használják. A Zsoltárok könyvében olvassuk: „A galamb szárnyai ezüsttel borítva, tollai zöldes arannyal kirakva” (68. fejezet 14. vers) Ennek értelmezésére a Talmud felveti: „Milyen zöldes ez a zöldek között? Eleázár rabbi mondta: Olyan volt, mint a viasz, vagy mint a Karmel lilioma” (Szűköt Jerusalmi, 3. fejezet). A zöldet jele je lent ntő ő szóval (valójába (val ójában n a sárgával) kapcsola kap csolatos tos a malári mal áriaa (a régi régi magyarban a sárgaláz) bibliai neve: neve: jérako jér akon n (Jeremiás könyve, 30. feje zet 6. vers).. A barnának is két árnyalatát különböztették meg. Az amuc vörö amuc vörö sesbarna volt: így említi a próféta az alvadt vértől szennyezett, „vörö sesbarna ruhát” (Jesája könyve, 63- fejezet 1. vers). A mai is használt barn ba rna, a, a h ű m , a héber „meleg” szó {ham) {ham) rokona, mivel a barnát meleg színnek érezték. A h ű m inkább mélyebb, sötétbarnát jelentett, a vörös és a fekete közötti színt. Jákob és Lábán vitájában, az állatok eltérő színeinél ez perdöntő lehetett (Mózes I. könyve, 30. fejezet 32. vers). A kék szín lehet a már említett tekhélet (= bíborkék), az ég színe, vagy az ennél sötétebb árnyalatú kahol (= (= kék), a tenger színe. A kirá lyi köntös is kékszínű volt, ilyet szereztek meg a honfoglalásnál: „sineári (= sumer) köntös” (Jósua könyve, 7. fejezet 2. vers). Az ókori Izraelben a nappali ruhát (a talitot) talitot) általában kék-fehér, ritkábban vörös-fehér csíkokkal díszítették. Mivel a hagyomány előírása alapján akkor kellett felkelniük, amikor az égen a felhők színe különvált (a fehér a kéktől), elég volt a szögre felakasztott nappali ruhára tekin
teni, hogy m egtud eg tudják ják,, eljött-e eljö tt-e m ár a felkel felkelés és ideje. ideje. (Ez (Ez volt vo lt az „ébresz „ébresz tőórájuk”.) A nők hajuk és arcuk festésére a hennát (héberül pukli) pukli ) használták, ettől hajuk haju k lilásv lilásvörö örös, s, arcuk arc uk pirospozsgás pirospozsgás lett. lett. Szemüket is is a hennap henn apor or ral húzták ki, ettől kékes-lilás árnyalatot kapott. Erre utal Jeremiás próf pr óféta éta,, amik am ikor or a kifo ki foszt sztot ottt várost vár ost a m agát ag át remén rem ényte ytelen lenül ül szépítgető szépí tgető asszonyhoz hasonlítja: „Hiába öltözöl bíborba, hiába díszíted magad aranyló ékszerrel, hiába húzod ki hennával szemed. Hiába szépíted magad, szeretőid megvetettek téged, életedre törnek” (Jeremiás könyve, 4. fejezet 30. vers). Halála előtt Izebel királyné is kikészítette magát: „Szemére hennát tett, fejét megszépítette, és kinézett az abla kon” (Királyok II. könyve, 9. fejezet 30. vers). A szemhéj kékes díszí tésére vonatkozik a költői sor Jákob búcsúénekében: „Kékebb a szemed a bornál” (Mózes I. könyve, 49. fejezet 12. vers), valójában lilás árnyalatú, akárcsak a közkedvelt, aromás bor.
BBB0BBBBBSSSS1EÍ 132
„Ez
oA bibli iblia ai hónapok^
legyen számotokra a hónapok elseje, első legyen az számotokra az év hónapjai között”. Mózes úgy rendelkezett, hogy az első tavaszi hónap első napja legyen az újesztendő, mert ebben a hónapban szabadította meg Izrael népét az Örökkévaló Egyiptom fog ságából. A nép azonban —úgy tetszik —ragaszkodott az őszi újévhez, így így - az izrae izraeli li királys királyság ág hivatalos hivatalos időszámítását kivév kivévee - m indm ind m áig az első őszi hónap első két napján tartják az újév ünnepét. Mózes szavait mégis megszívlelték: a tavaszi lett „a hónapok elseje”: ha felsoroljuk őket vagy az ünnepeket, mindig a tavasz kezdetével indítjuk a sort... A zsidó esztendő valódi napév, hónapjai természetes holdhónapok. (Ezt nevezik lunaszoláris rendszernek.) A napév és a tizenkét holdhó nap közti kb. tíznapos eltérés miatt, időnként teljes szökőhónapot kell beik be ikta tatn tnii a n ap aptá tárb rbaa (manap (ma napság ság 19 éve é venk nkén éntt hétszer). a hónap
A bibliai héberben két szót ismerünk a hónap meghatározására: 1. jerah —ez a szó a hold ősi héber szavából [járéah [járéah)) ered. (A hónap jelentése jelen tése a magy ma gyarb arban an is erede er edetile tilegg ho hold ld-n -nap ap.) .) 2. hódes —jelentése: megújulás. Eredetileg az újhold ünnepére vonat kozott, s a Bibliában, ha a szó önmagában áll, többnyire ezt is értik alatta. Általában akkor jelent hónapot, ha sorszámmal szerepel, vagy ha ott áll mellette a hónap neve. A ma használatos hónapneveket a zsidóság a babilóniai fogság ide jén ve vette tte át, így azok idegen ideg en erede ere detűe tűek. k. A Szentí Sze ntírás rásnak nak csak a ké kései sei könyveiben fordulnak elő, például Eszter könyvében. A Biblia ősi héber hónapnevei közül csak ötöt ismerünk. Ezek a következők: 1. aviv (=
hajtás, tavasz) —az első tavaszi hónap, amelyben Izrael népe megszabadult Egyiptom jármából (Mózes II. könyve, 13. fejezet 4. vers, Mózes V könyve, 16. fejezet 1. vers). Mai neve niszán. 2. ziv (= ragyogás) —a második, hónap, a kiteljesedett tavasz és az ara tás tás ideje ideje Izrael Izraelben. ben. Ebbe E bbenn a hónapb hón apban, an, „Salamon „Salamon uralkodásának
BBBSBBB8BBE013B
133
SBBBBBBS0BBBBB
negyedik évében épült fel a Szentély” (Királyok I. könyve, 6. fejezet 1. vers). Mai neve íjár. 3. cáh (= cáh (= fénylő)—a legmelegebb és legfényesebb nyári hónap, a hóna pok po k sorába sor ában n a negyedik. Neve csak az az aradi leletekb l eletekben en (az (az időszá időszá mításunk előtti 8. század elejéről) szerepel, de ennek segítségével érthetjük meg Jesája próféta egyik hasonlatát: „Mint a cáh-havi forróság a füvön” (18. fejezet 4. vers). Mai neve tamuz. 4. étanim étanim (= (= bő termés) termés) - a hetedik heted ik hónap, hóna p, amelyben amelyben hajdan, szűköt ünnepére, „egybegyűlt egész Izrael Salamon királyhoz” a Szentély felavatására (Királyok I. könyve, 8. fejezet 2. vers). Mai neve tisri. 5. bul (= bul (= esőz esőzés és)) - a nyolcad nyo lcadik ik hóna hó nap p bibliai neve, neve, amik am ikor or az esős esős idő szak elkezdődik. Egyetlen egyszer fordul elő a Szentírásban (Királyok I. könyve, 6. fejezet 38. vers). Mai neve besván. A második Szentély fennállása idején akkor kezdődött a hónap, amikor Jeruzsálem fölött meglátták az újholdat, s ezt két hiteles tanú jele je lente ntette tte a rab r abbi bini niku kuss bíróságon bíró ságon.. Erről Er ről a tényr té nyről ől azonna azo nnall értes ért esíte ítetté tték ka diaszpórában (elsősorban a Babilóniában) élő zsidóságot. (A hegyek tetején őrség állomásozott, és éjszaka tűz-, nappal füstjelekkel adták tovább a hírt. így a jeruzsálemi újholdról még azon az éjszakán érte sültek Babilóniában.) Később (a 4. században) véglegesítették az időszámítást: ma minden pára pá ratla tlan n hóna hó nap p 30 napos, napos , míg a j^ár j^áros os hóna hó nap p o k 29 napig nap ig tartan tar tanak ak,, (a tisri és a hesván lehet 30 vagy 29 napos, hogy bizonyos ünnepek a hét bizonyos bizo nyos napj na pjai aira ra ne essenek.) essenek.) A h ó n a p o k első napjá na pját, t, vala va lam m int in t a 30 hódes) kisebb napos hónapok utolsó napját (az újholdat, héberül ros hódes) ünnepként ülik meg. Hajdan az újhold jelentős ünnep volt, s a temp lomban ma is több imádságot mondanak. Még egy fontos régészeti leletről kell szólnunk, az úgynevezett „gézén naptárról”. 1908-ban angol régészek (Stewart Macalister Macaliste r és munkatársai) ásatásokat folytattak Gezerben, a völgy kijáratánál, ahol
HBBBBBBBBBBBBB
134
BBBBBBBBBBB00B
az időszámításunk előtti 9. század közepéről egy óhéber írásos cserép táblát (tudományos szóval osztrakont) találtak. Ezen a táblán nyolc, addig ismeretlen héber hónapnév szerepelt. A Bibliában elő sem for duló hónapnevek mind a mezőgazdasági munkákkal kapcsolatosak: A begyűjtés hónapja, A korai vetés hónapja, A kései vetés hónapja, A lenaratás hónapja, Az árpaaratás hónapja, M inden inde n más más aratásána aratásának k hónapja, hónapja, A szőlőmetszés hónapja, A gyümölcsszüret hónapja. Itt, mint látjuk, mindössze nyolc hónapból áll az esztendő, ezért egyesek ágy vélték, hogy a „gezeri naptár” voltaképpen töredék, mivel az alsó része valóban hiányzik, de olyan képtelen vélemény is elhang zott, hogy másfél hónapos ciklusokat használtak abban az időben. Csakhogy 1970-ben izra izraeeli tudósok tudóso k - Jigá Ji gálJ lJad adin in vezetésével vezetésével —újra fel ásták a terepet, s egy csomó, hasonló cseréptáblára bukkantak. Egyiken-másikon csupán néhány szó, egy-egy héber név szerepelt. Sőt, olyan is akadt, amelyiken egyszerű betűk sorjáztak egymás után, elő ször gyengébb kivitelben, majd egyre szebben, egyre pontosabban... Mindebből sejthetjük: Gezerben parasztiskola működött az időszá mításunk előtti 9. században! A táblán azért szerepel csupán nyolc hónap, mert télen a mezőgazdasági munka szünetel. Valójában tehát ezek nem is igazi hónapnevek, hanem a földművesek hónapokra bon tott feladatai, az őszi újévtől (a négy téli hónap kihagyásával) a követ kező újesztendőig. A parasztgyerekek ezeket gyakorolták az iskolában, akárcsak —mintegy száz esztendővel ezelőtt —a magyar parasztfiatalok a népi rigmusokat.
A SZENTÍRÁS SZÁLLÓIGÉI oA ‘Biblia könyveinek so sorrendjét kö k ö v e tv e
KÖZISMERT BIBLIAI SZÁLLÓIGÉT
(Mózes I. könyve, 1. fejezet 3. vers) sokan még latin fordításban is tudják: fi f i a t lux. Héberül: je j e b í or. A két szó közül az első óhajtó módban áll (a hé ber be r nyelvben nyelv ben a felszólító m ód általá ban b an csak csa k a m áso ás o d ik szemé sze mélyb lyben en használatos). Az or szó szó azonban azo nban - s ezt ezt csupán nyelv nyelvii alapon is is eldönthetjü eldön thetjükk nem elvont főnév: fordítása tehát nem világosság, haneht egyszerű köznév: hagyományos fordítás fén fé n y. A
136
BBBBBBBBBBBBBB
szerintem nem pontos, hiszen a Nap és a Hold megteremtése később történik. A fény azonban a Naptól független, voltaképpen ősi energia, s a Biblia tanítása szerint Isten ezzel indította meg a teremtés művét. Az elvont elvon t (absztrakt) (absztra kt) főnevek főnev ek képzője képz ője a héberb héb erben en az —u t végződés, végződés, példá pé ldául ul hérut{= szabadság), hérut{= szabadság), de a bibliai héberben ez még elég ritka. így meglehetősen sokszor az egyszerű többes szám jelentheti az elvont főnevet (is), ám ilyenkor mindig egyes számú ige áll mellette, például: Elohim = Istenség. ( Vajóm ajómer er Elohim Elo him = Szólt Isten.) A fénnyel kapcso latban is képezhető ily módon egy elvont főnév, a maor (= (= fénylő, vilá gító, sőt: világítótest) többes számaként. így a meorot szó kettős jelentéssel jelenté ssel bír: egyrészt világ vi lágító ítótest testeke eket, t, másrészt világosságot, világos ságot, fényes séget jelent. S épp innen adódik a bibliai szöveg újabb félreértése. A teremtéstörténet 14-15. mondatában ugyanis ez a szó mindkét értelemben elő fordul, csakhogy a 14. mondatban a j a jee h í (= í (= legyen) legyen) igealak áll melle m ellette, tte, míg a következőben vehaju vehaju (= legyenek). Csak a második esetben mondja Isten: „legyenek világítótestekké az ég boltozatán...” H add ad d jegyezzük meg, hogy hog y a Zóhá Zó hárr (A ragyo ragyogá gáss könyve), a kabbala főműve, szójátékot alkalmazva, összefüggést keres az aleffal írt or (= or (= fény) és az ájinnal írt or (= (= bőr) szavai között. T IN IN - m y
BBBBBBSEEB0BI3B1
137
0BE0BBBB0BBBBB
így magyarázza az Éden-kerti kiűzetés után elhangzó híres monda tot: „Készített az Örökkévaló Isten az embernek és feleségének bőrru hákat, és felöltöztette őket” (3. fejezet 21. vers). A kabbala úgy véli, az első emberpárnak, az Éden kertjében, eredetileg fényruhája (kotnot-or) volt, ám .ezt elvesztette, s ezért érezték magukat mezítelennek. A Min denható azonban megkönyörült rajtuk, s adott nekik bőrruhákat (hangzásra szintén: kotnot-or). Mifél Mifélee bőrruhár bőrru háraa kel kelll gondolnunk? gondolnunk ? - kérdezhetj kérdezhetjük. ük. Isten nem tudott számukra mással szolgálni, mint a primitív népeknek az álla tokból lenyúzott gúnyájával? Nem, nem erről van szó! Az emberpár a saját bőrét kapta Istentől, hogy el tudja rejteni mögé gondolatait és érzelmeit, hogy ne váljék kiszolgáltatottá társai előtt, mint az állatok. A 3. mondat helyes fordítása tehát: „Szólt Isten: legyen fény! Fény lett.” A 14-15- mondat helyes fordítása: „Szólt Isten: Legyen világosság az ég boltozatán, hogy elválassza a nappalt az éjszakától, s legyenek jelekül és idője id őjelző lzőkü küll korszak kor szakok ok és évek számára. Legyenek Legyen ek világítótes világító tes tek az ég boltozatán, hogy fényt árasszanak a földre, s így lett.”
„Alkossunk embert” —> A teremtés szavai a Bibliában
BBB5IÍSÍSIEIEÍ100SEIÍ8! „
Az Az
138
'Uralkodjatok^ 'Uralkodjatok^ a ten tenger haláll halállom omán ányá yáru ru ”
Istentől egyetlen tilalomban részesült, nevezete sen hogy ne egyenek az Éden-kert közepén elhelyezett két fa, az élet fája, valamint az erkölcsi tudás („a jó és rossz tudása”) fájának gyümöl cséből. A Mindenható azonban három pozitív törvényt is előírt szá mukra. Isten ugyanis, közvetlenül az ember teremtése után, megáldotta őt, majd így szólt hozzá: „Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek meg a földet, és hódítsátok meg azt. S uralkodjatok a tenger halállományán, az ég madarán és mindenféle állaton, amely a földön mozog” (Mózes I. könyve, 1. fejezet 28. vers). Az isteni parancs első két törvényét mára megvalósította, talán túl is teljesítette az ember. Elvégre jelenleg több mint hatmilliárdan vagyunk, s a térképről is végképp eltűntek mára azok a fehér foltok, amelyek e sorok írójának ifjúkorában még az iskolai mappát díszítet ték. Ám megtanultunk-e úgy uralkodni az állatvilág felett, ahogyan azt a Szentírás Szentírás szellem szellemee és és betűje elvárja elvárja tőlünk? Tudjuk-e, m it jelent jelen t po pon tosan az „uralkodjatok rajtuk” bibliai kifejezése? Erre a kérdésre akkor kaphatunk feleletet, ha megvizsgáljuk, milyen igéket használ a Szentírás eredeti héber szövege az uralkodásra, s ezek közül melyik szerepel a fenti idézetben. A Biblia könyveiben ugyanis összesen négy ilyen igét találunk, amelyek mind más-más tartalommal bírn bí rnak ak,, amelyek ame lyek egymástól egymá stól olyko oly korr csak árnyalat árny alatny nyi,i, mégis (esetü (es etünk nk ben) ben ) jelentő jel entős, s, m o n d h a tni tn i alapvető alap vető eltérést eltér ést .muta .mu tatn tnak ak.. A szóba jöhe jö hető tő igék a következők: első emberpár
BBBBBBEBBBBBEiíii
139
BBBBBBBBB3BBEB
az elnyomással, az erőszakos erőszakos hatalom hatal omm m al való uralkodás u ralkodás igéj igéje, e, 1. sóiét— az ebből származik a héber silton silton (= uralom, elnyomás) szó. 2. molékb vagy molékb vagy mamlikh mamlikh —vezetve, irányítva történő uralkodás. Nem véletlen, hogy ebből az igéből erednek a király (melekh ( melekh)) és a királyság, uralom (mamlakhd) ( mamlakhd) szavai is. igazgatássa ássall és rendezéssel gyakorolt gyak orolt uralom ura lom igéje igéje,, 3. mosél mosél - az igazgat ezért ennek rokona a ma is használatos memsalá (= memsalá (= kormány) főnév. 4. S végül, az általunk idézett bibliai versben található rode (= rode (= gondos kodva uralko u ralkodni) dni) igéj igéje, e, amely amely az az ember emb er feladatát f eladatát jelölte volna ki az állatvilággal szemben. Az idézetünkben is szereplő rode ige rode ige többször is előfordul a Bibliá ban, ba n, és többn töb bnyi yire re a munkavégzés mu nkavégzés felügyeletére használják. haszná lják. Am A m ikor ik or pél dául Salamon az építkezésekhez robotra bírta a népet, felügyelőket szerződtetett, hogy „uralkodjanak a nép felett” (Királyok I. könyve, 5. fejezet 30. vers, 9. fejezet 23. vers, Krónikák II. könyve, 8. fejezet 10, vers). Nyilván erre gondoltak a Talmud bölcsei: „Az embernek szabad volt dolgoztatnia az állatot de húsát megenni nem, ahogy írva van: Nek N ekte tek k adta ad tam m az össze összess magho m aghozó zó füvet füv et az egés egészz földö föl dön, n, és min m ind d en fát, amelynek gyümölcse magot terem, eledelül legyen számotokra. Csak No N o é fiainak fiain ak enge en gedte dte meg Isten, hogy hog y úgy egyék a húst hú st,, m int in t a füvet fü vet”” (Szanhedrin 59/b.).
BBESBSBEBBBEÍSB
140
BBBBBBBSSSBBHS
„íme, íme,a\ a\ emb ember olya lyan lett lett,, mint int egy kfyü fyüliin liinkk "
A
(Mózes I. könyve, 3. fejezet 22. vers) külö nösen az elejét ismerik sokan. A mondat azonban sok gondot okozott és okoz minda bibliafordítóknak, mind a Szentírás magyarázóinak. Elvégre, honnan ered a Mindenható isten félelme (?) az ember rivali zálása (?) miatt, s miért beszél egyáltalán többes számban? Már korábban (a teremtés kulcsszavainál) ismertettük, hogy ezt az ellentmondást egyesek úgy kívánják feloldani, hogy az angyalok sere gére utalnak (holott az egész teremtéstörténetben nem találkozunk velük, mások viszont a királyi többes stílusára utalnak. Ugyanott azt is kifejtettük, hogy mindkét nézet tarthatatlan. Ábra Áb rahá hám m Ibn Ib n Ezra (Tóledo, Spanyolország Spanyo lország,, 1089— 108 9—R óma, óm a, 1164) megjegyzése ad ésszerű és frappáns magyarázatot. A kiváló tudós (ma tematikus, csillagász, filozófus), költő és világutazó (Indiáig jutott) fel figyel arra, hogy a héber mimenu szó nun-betűjében dagés (vagyis po p o n t) van! van! Ez a keleti zsidó tudó tu dóso sok k szerin sze rintt azt jelen je lenten tené, é, hogy ho gy a rago rago zott m in (= közül, tól-től, ból-ből) szócska nem többes szám első, hanem egyes szám harmadik személyben van! Itt meg kell jegyeznünk, hogy a héberben éppúgy, mint a magyar ban ba n , m ajd aj d n e m m ind in d e n told to ldal alék ékot ot ragozni rago zni lehet. A m in szócska szócska rago zása a következő: mimeni = belőlem, tőlem mimkhá = belőled, tőled, közüled (hímiiem) —nőnemben: mimékh mimenu = belőle, tőle, közüle (hímnem) —nőnemben: mimena mimenu = belőlünk, tőlünk, közülünk mikem = belőletek, tőletek, közületek (hímnem) —nőnemben: miken méhem = belőlük, tőlük, közülük (hímnem) —nőnemben: méhen bibliai szállóigének
A fentiekből fentiekb ől látjuk, látjuk , ho nn an ered a félr félreé eért rtés és:: az egye egyess szám szám harm h arm a dik személy és a többes szám első személy alakja ugyanúgy hangzik! Csakhogy a többes számú alaknál nincs, az egyes számú alakban viszont van pont (dagés) a nun betűben. Tehát a helyes értelmezés
141
szerint Isten azt mondja, hogy most már (erkölcsi tudása révén) az em ber egyedülálló egyedü lálló lény lé ny lett le tt a maga m aga nem ne m ében éb en,, kilép kil épett ett a jám já m b o r tud tu d atla at lann ság világából, „egy lett belőle”, nem hasonlítható többé az állatvilághoz. A 3. fejezet 22. mondatának helyes fordítása tehát: „Szólt az Örökkévaló Isten: íme, az ember egyedülálló lett a maga nemében, hogy felismerje a jót és a rosszat, de nehogy kinyújtsa kezét, és vegyen az élet fájáról is, hogy egyék belőle, és örökké éljen”.