Raine Cantrell - Sivatagi Hajnal

Pandora’s TeAm

1

Pandora’s TeAm

A Pandora’s TeAm bemutatja: RAINE CANTRELL SIVATAGI HAJNAL Release date: 2011-07-02 A Könyv Megjelenésének éve:……………….................1993 Kiadó:………….............…..............................HAJJA & FIAI Oldalszám:…..………………….……...….........................264 Az eredeti könyv oldalszáma:………….……..…………329 Fejezetek száma:………..……….……….……………...…23 ISBN:…...……..…..…..........................................963 7603 79 4 Rendszer Igény: ……………….…Office 97+; OpenOffice3+ Egyéni font készlet:……………………..……() Igen (X)Nem A könyvet nem kell megköszönnöd, hobbyból csináljuk. De tiszteld meg a munkánkat azzal, hogy ezt az oldalt benne hagyod a doc.-ban, és változatlan formában töltöd fel más oldalakra! Ha tetszik a könyv, és megengedheted magadnak, vásárold meg, ezzel is támogatva a szerzőket/kiadókat! Az e-book olvasása nem helyettesíti a papír alapú könyvet, és a polcodra sem tudod feltenni!

2

Pandora’s TeAm

A lángoló szenvedély sötét oldala – Figyelmeztetlek, én nem az a férfi vagyok, aki illik hozzád. Faith tisztában volt ezzel. Nem felejtette el, milyen erőszakos és veszélyes is valójában, különösen ha még figyelmezteti is rá. De mindez most nem számított. A férfi szavai izgalommal itatták át a testét. – Engedj el, Delaney – mondta. – Ismerem az érzéseidet, te nem akarsz engem igazán. – Valóban? – kérdezte a férfi, s száját egy ellenállhatatlan mozdulattal a nő ajkaihoz érintette. Keveredő leheletük s a borzongató közelség megpezsdítette Faith vérét. Kész volt ajkait csókra tárni, amint azt a férfi kívánja. Nem akart arra gondolni, vajon helyesen teszi-e, hisz már régóta nem ölelte meg senki. A melegség lassan minden idegsejtjét elérte, érezni kezdte testének sürgető vágyát. – Miért is ne – villant át a férfi agyán, s engedett az ajkak csábításának. Ez több volt egyszerű csóknál. Delaney fölényes magabiztossággal s különösebb vágy nélkül bűvölte el partnerét. A tiltott gyümölcs íze azonban egyre kíváncsibbá tette, s érezte, hogy Faith nem áll neki ellen.

3

Pandora’s TeAm

INDIÁN ROMANTIKA

A sorozatban eddig megjelent: Joanne Redd: A tűz asszonya Cassie Edwards: Vad boldogság Raine Cantrell: Sivatagi hajnal

Előkészületben: Mary Martin: Texasi angyal

4

Pandora’s TeAm

Raine Cantrell

Hajja & Fiai 5

Pandora’s TeAm

Eredeti cím: Desert Sunrise Copyright © 1992 by Theresa Di Benedetto All rights reserved! Fordította: Kozsup István

Hungarian edition and translation ©1993 by Hajja & Fiai Kiadó ISSN 1217-2995 ISBN 963 7603 79 4 Hajja & Fiai Kiadó Felelős kiadó a kft. ügyvezetője Szedte és tördelte a Hajja & Fiai Nyomtatta és kötötte az Alföldi Nyomda Felelős vezető: György Géza A nyomdai megrendelés törzsszáma: 8822.66-14-1 Készült Debrecenben, az Úr 1993. évében

6

Pandora’s TeAm

A legenda Az égkő az indián legendák értékes gyöngyszeme. Egy szent kő, amely talizmánként szolgál az ördög ellen, az éltető víz és a gyógyítás köve. Mikor a kincsekre éhes spanyol hódítók bányákba kényszerítették az indiánokat, hogy értékes köveket és egyéb ásványokat szerezzenek számukra, a megtalált kincsek soha nem voltak olyan értékesek, mint amilyet az indiánok használtak ruházatuk díszítésére és életük védelmére. A drágakövek használata elterjedt szokás volt az indián törzsek között. Ugyanúgy becsülték ezeket a köveket, mint az „inde"-ket, ahogy saját magukat nevezték. De a zuni indiánok másként hívták őket: „apachu"-nak, vagyis ellenségnek tartották. Valaha Apaches de Nabaju volt a neve minden athapaskan indián törzsnek. Manapság navahóknak és apacsoknak hívjuk őket, s bár ősi kultúrájuk gyökerei azonosak, már régóta különváltan élnek. Az apacsok „duklij"-nak nevezik a kék vagy zöld köveket, ugyanis ez a két szín nincs megkülönböztetve nyelvükben. Az ilyen kő szent anyag. Mindennél fontosabb eszköz a sámán (orvosságos ember) számára. Szokás volt gyermekszületés előtt vagy utána néhány nappal egy égszínkék gyöngyszemet amulettként a bölcsőbe tenni. Harcban és vadászaton hozzásegített a pontos találathoz. Kellő hatalma volt, hogy meghozza az életet adó esőt, és vizet találjon a sivatagban. A monda szerint a varázskövet csak az szerezhette meg, aki a vihar utáni szivárvány végéhez vándorolva megkereste azt a nedves földön. Egy kis darab drágakő a folyóba dobva eloszlatta a félelmet az átkelés előtt. A duklij volt az apacs sámán hivatásának jelképe. Nélküle elképzelhetetlen volt bármilyen gyógyító vagy varázsló szertartás. 7

Pandora’s TeAm Ezt a földet, melyet a spanyolok Pimería Alta néven ismertek, mely otthont adott a felső-pimai embereknek, vagyis Apacheriát, az apacsok földjét ma Arizonának nevezik. A Sárkány-hegység délkeleti részén éltek valaha a chirichaua apacsok. Talán ezen a vidéken rejtőzik az igazi drágaköveket őrző bánya. A terület azonban az indiánok temetkezési helye, s ez ideig csak egy fehér ember járt ott: Tom Jeffords, Cochise apacs főnök barátja, így a bánya titkát homály fedi. Vagy talán mégse?

8

Pandora’s TeAm

Első fejezet Faith Becket ismerte a férfiról terjengő pletykákat. Ismert olyan asszonyokat, akik féltek tőle. Gyakran hallotta a róla szóló híreszteléseket, miszerint ismer minden apacs trükköt és vízforrást, valamint hogy együtt nőtt fel Cochise fiaival, Tazával és Naiche-vel. Tudta azt is róla, hogy mióta az apja meghalt a Yuma börtönben, gyakran vannak törvénytelen útjai. De Faith elszánt volt, és nem törődött a szóbeszéddel. A férfit Delaney Carmichaelnek hívták. Tökéletesen megtestesítette mindazt, mely népére jellemző: kemény, kiszámíthatatlan és veszélyes. A nap hevesen tűzött Prescott utcáinak kiszáradt földjére. Faith megigazította ruháját, mielőtt a falnak támaszkodó Delaney-hez lépett. A férfi magas, széles vállú volt. Sovány, barna arcát beárnyékolta ütöttkopott kalapja. Egy rövid fejmozdulattal jelezte, hogy nem kíván tudomást venni róla. A nő megtorpant. Elhatározta, hogy felveszi a harcot ezzel a rideg elutasítással. Kérni jött, s vele született büszkesége ezt egyébként is megnehezítette. – Mr. Carmichael! – kezdte. – Nem – válaszolta a férfi. Faith felkapta a fejét, és mélyen a szemébe nézett. Nem sok jót olvasott ki belőle. Delaney Carmichael tekintete éppoly barátságos volt, mint egy sivatagi kőszikláé. De szemében volt valami halvány bíztatás, mint a gomolygó esőfelhő a kiszáradt föld felett. A férfi nem nézett egyenesen a szemébe, de mégis érezte tekintete erejét. Faithnek úgy tűnt, mintha egy áthatolhatatlan burok venné körül a férfit, mely nem engedi, hogy bepillantson a sokat megélt ember titkaiba. 9

Pandora’s TeAm Egy rövid időre gondolatai visszakalandoztak saját múltjába. Tudta, hogy mit jelent harcolni a túlélésért. Ez az egyik oka annak, hogy most itt áll, s nem engedi, hogy elküldjék. – Három hete figyelembe sem veszi apám üzeneteit. Most már velem sem hajlandó beszélni? – kérdezte. – A hallgatás is válasz. – Lehet, hogy önnek igen, Mr. Carmichael, de nekem nem! – mondta a nő, és a férfi mellé lépett. Keményen megnyomott minden szót, ezzel is kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. Sem védekezés, sem pedig kacérkodás nem volt a hangjában. Cipője kopott és poros volt a városban tett hosszú sétának köszönhetően. Fakó gyapjúszoknyát viselt. Munkától megviselt kezét egy pillanatra alig észrevehető csípőjére tette. Kemény volt, akár az apja. Delaney döntése gyors volt, és határozott. Faith a szél és a nap ellen, melyek már rajta hagyták kézjegyüket, egy főkötőt viselt. A férfi az arcának finom vonásait szemlélte. Faith megragadta az alkalmat, hogy mélyen a szemébe nézzen. Szentséges Isten! Delaney megdöbbenten meredt a lányra. Szíve összeszorult, mint mikor életében először ölni kényszerült. A nő szeme olyan volt, akár a varázskőé. Egy fényesen ragyogó gyöngypár, mely elbódítja azt, akire ránéz. Sok évvel ezelőtt megesküdött, hogy egy nap majd megtalálja a párját annak a drágakőnek, mely egy bőrszíjon a nyakában lógott. Akkor még kisfiú volt. Most már felnőtt férfi, ki már nem hisz az álmokban. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megérintse a követ. Eddig mindig hűvösnek érezte azt a helyet, ahol az a testével érintkezett. Most egy forró, majdhogynem égető hőhullám áradt szét a testében erről a pontról. Vett egy mély lélegzetet, s érezte, hogy enyhül a testét feszítő nyomás. A vágy, hogy megérintse a követ, továbbra is megmaradt. A szíve erősen dobogott. Minden akaraterejét összeszedve nyugalmat erőltetett magára. Faith nagyon szép nő. Korábban egy lány már késztette őt arra, hogy mindent neki adjon, de ennek már sok-sok éve. Újból vett egy mély lélegzetet, s elfordította tekintetét a nő elbűvölő szeméről. Kötekedő, durva, arrogáns – villantak át Faith fejében a szavak, és megcsikorgatta fogait. Tudta, miért nézett olyan áthatóan rá a férfi. 10

Pandora’s TeAm Mérges volt elhanyagolt külsejére. Sajnos, nem volt sem ideje, sem pedig energiája, hogy kicsinosítsa magát. A hosszú séta és a perzselő nap megtette a magáét. Érezte, hogy hátáról csorog a víz. Különben is azt gondol, amit akar. – Látom, megtalálta őt, Becket kisasszony! – hallotta hirtelen. A hang irányába fordult, és összeráncolta homlokát, mielőtt elmosolyodott. – Ó, igen, Mr. Abbott, köszönöm! Tolly Abbott csoszogott feléjük egy tarka kendővel törölgetve arcát. Kövér volt, bozontos haja és szakálla szürke és fésületlen. – Del! – motyogta, amint melléjük ért, megemelve a kalapot a fején. Delaney egy kurta biccentéssel nyugtázta az üdvözlést. – Becket kisasszony édesapja nagyon aggódik a déli utazás miatt. Magaddal viszed őket? – kérdezte Tolly. – Erről még nem tudtunk beszélgetni, Mr. Abbott – válaszolt gyorsan Faith attól félve, hogy Delaney elmegy. – Borzasztóan meleg van ma, kisasszony! – mondta Mr. Abbott, aztán Delaney-hez fordult. – Nem érzed? Miért álltok itt kint ahelyett, hogy beülnétek a kávézóba meginni egy hideg limonádét? – Nem, azt nem! Vagyis nem akarom terhelni ezzel Mr. Carmichaelt – vágta rá Faith. – Amit mondani szeretnék, ahhoz nem kell sok idő. – Bizony, kisasszony, mondtam is az édesapjának, hogy Del nagyszerű ember. Erős és kemény. Kiválóan verekszik. Ismer minden kis zugot egészen a határig. Olyan halkan jár, akár egy apacs. A múltkor is, mikor rátámadt három gazfickó... – Tolly, nincs valami dolgod az istállóban? – szólt rá Delaney. – De igen, Del, csak Becket kisasszonynak próbálok segíteni. – Felesleges! – vetette oda a férfi. – Egy pillanat! Maga nem... – csattant fel Faith, de magába fojtotta a tiltakozást. Delaney nem mozdult. Egyszerűen csak állt, mint egy kőszobor. Mint egy férfi. Mint egy sivatag. Kiszámíthatatlan, veszélyes és kemény. Ezt soha nem fogom elfelejteni – gondolta Faith. – Jassy lent van az istállóban. Menj, nézd meg, akar-e valamit! – szólalt meg a férfi. 11

Pandora’s TeAm Ez parancs volt, nem más. Ezt mindnyájan tudták. Tolly a nő felé fordulva megemelte a kalapját, és elcsoszogott. – Maga mindig ilyen durva? Tolly nem szolgált rá, hogy így bánjanak vele. – Tolly soha nem szolgál rá – mondta Delaney de a keménységgel hamar célt lehet érni, nincs szükség felesleges beszédre. – Célt érni? Ah, már értem! Le akar rázni. Csak arra válaszoljon, Mr. Carmichael, hogyan intézi az ügyeit akkor, ha valaki egy tisztességes munkát ajánl fel? – A karámba kell mennem, asszonyom! Úgy látszik, nem kívánja tudomásul venni azt a tényt, hogy nem akarok beszélgetni magával. És a felkínált munkából sem kérek! Ha a gondolat rögtön tetté válhatna, Faith Becketet valószínűleg felkötötték volna azért, ami most megfordult a fejében. De szüksége volt erre az emberre, s így nem hagyott fel makacsságával. Csak ilyen módon érhette el célját. – Hallgasson meg – mondta. – Mi nem maradhatunk tovább Prescottban. Maga nem akarja észrevenni, mennyire fontos nekünk, hogy érvényesítsük a föld iránti igényünket. Időre van szükségünk, hogy felderítsük a terepet, öntözőrendszert telepítsünk, és házat építsünk. A letelepedési törvény három év haladékot ad, hogy végrehajtsuk a szükséges fejlesztéseket, mielőtt fizetnünk kell. Ez nem jelentene gondot, ha volna elég pénzünk, hogy embereket vegyünk fel. Erre nem telik, de arra igen, hogy magának fizessünk azért, hogy oda vigyen minket. Delaney a falnak támasztotta a hátát, karját keresztbe fonta a mellén, és sandán felnézett a kalapja mögül. – A földművesek egy vödörből öntözik a földet, és ők ezt hívják öntözőrendszernek. – Ez csalás, Mr. Carmichael. A farmerek ismernek minden módszert, amit a földművesek használnak. Mi mindent legálisan akarunk csinálni. Már figyelmeztettek minket a földművesek miatt. Senki sem akadályozhatja meg, hogy követeljük azt a földet, amiért fizettünk.

12

Pandora’s TeAm Delaney elgondolkozva figyelte az arcát, mikor a földműveseket említette. Mintha egy kicsit keserűen hagyta volna el a száját ez a szó. Bár ő maga sem rajongott túlságosan értük, – Nos? – sürgette a választ Faith. – Nem hallja? Az apacsok lovagolnak, – A városban azt beszélik, hogy mindig hallani őket. Azt nem tudja, hogy a hadsereg kiadott egy közleményt, melyben minden telepest biztosítanak arról, hogy a járőrcsapatok megvédik a lakosságot? – Asszonyom! – csattant fel a férfi. – Már háromszáz éve próbálják kiűzni innen az apacsokat. Ha eddig nem sikerült, ezután sem fog. A hadsereg képtelen arra, hogy a rezervátumban tartsa az indiánokat. Fogják csak a közleményüket minden más irományukkal együtt, és gyújtsanak belőle tábortüzet! Erre a célra tökéletesen meg fog felelni. – Figyelje meg, Mr. Carmichael, előbb-utóbb győzni fognak. – Az igazságot nem lehet letagadni, Becket kisasszony. Faith bosszúsan dobbantott egyet. Tartott tőle, hogy a férfinak igaza van. Mindig is mondta az apjának, hogy hiábavaló fáradság ezzel az emberrel próbálkozni, ő azonban kitartott elképzelése mellett. Faith erőt vett magán, és újra próbálkozott. – Nem ajánlottunk elég pénzt? – kérdezte. – Nem. – Nos, mi az az összeg, amiért egy magafajta embert meg lehet vásárolni? Delaney egy gyors és váratlan mozdulattal a falhoz szorította a nőt. Faith már a sírás határán volt a ránehezedő súly miatt. A férfi ekkor elengedte, de ő nem mozdult. Delaney tanulmányozni kezdte a nő arcát, de olyan alapossággal, ahogyan a sivatagi nyomokat szokás. Faith egyenesen a szemébe nézett, büszkén és tüzesen. A szája olyan szép volt, hogy nem lehetett csak egyszer rápillantani. Delaney arca híven tükrözte érzéseit. Faith karcsú teste készen állt a további küzdelemre. A férfi arcán enyhe vigyor jelent meg. – Talán én nem pénzért vagyok megvehető, hercegnőm – mondta. Faith biztos volt benne, hogy ezzel az ajánlattal meg akarta őt döbbenteni a férfi. Ez sikerült is, de nem annyira, mint Delaney szerette 13

Pandora’s TeAm volna. Dühítette, hogy a vágyakozás legkisebb jelét sem látta a férfi szemében. A nap élesen megvilágította finomra formált vonásait. A nő kelletlenül oldalra fordult, és az utcát nézte. Az apja kérésére megtesz mindent, de azt nem engedheti meg Delaney Carmichaelnek, hogy kigúnyolja. – Minden igaz, amit magáról beszélnek? – kérdezte olyan hangon, ahogy az igehirdető beszél a sátánhoz. Delaney nem akarta felismerni a sértettséget a szemében. Hátrébb lépett, és elfoglalta az előbbi támaszkodó helyzetét. Tudta magáról, hogy nehezen sajnál meg valakit, de a hercegnő már kezdett lassan az idegeire menni. Az utca felé fordította fejét. Nézte azt a három embert, akik éppen most fordultak ki a földhivatal ajtaján. Elkomorult. Bányászok, pionírok, földművesek – gondolta mindenki földet akar. Tudta, hogy nemsokára a rezervátumok sem lesznek biztonságban a terjeszkedő igényektől. Már lassan két éve annak, hogy John Clum, aki a San Carlos nevű legnagyobb indián rezervátum ügyeivel foglalkozott, lemondott hivataláról. Azok a fafejek Washingtonban nem értették elképzeléseinek értékéit. Indián rendőrséget akart szervezni, mely biztosította volna a rezervátumok békéjét. A hadsereg, a bankárok, éppúgy, mint az érintett területek lakossága, nem támogatták a terveit. Delaney tudta, hogy az emberi kapzsiság eredményezte John távozását. Megvetően nézte, amint a három ember egyenletes libasorban haladt a Whiskey sor felé. A már két év óta tartó hajsza az arany és az ezüst után készteti a kormányt, hogy egyre nagyobb területeket hasítson le a rezervátumokból a fehérek számára. Ráadásul a rezervátumba küldött élelem javát is szétosztják a bányászok között, s ami marad, az ehetetlen és silány. Volt idő, mikor kifejezetten ellenszenves volt neki ez a kevélyen lépkedő John Clum. Aztán látta, hogy milyen bátran és merészen küzd ez az ember az indiánok jogaiért a tanácsadó testületben. Látta, milyen kemény harcot kellett folytatnia a hadsereggel szemben az indián rendőrség felállításáért. Meg tudta bocsátani Johnnak azt a személyes ambícióját, hogy a San Carlos-i sikereken felbuzdulva négyszázötven 14

Pandora’s TeAm lázadó mimbrebost és Geronimo törzséhez tártozó chirichaua indiánt hozatott a New Mexicó-i Warm Springs ügynökségtől. Azt azonban nem tudta megbocsátani, hogy cserbenhagyta és a hadsereg könyörületességére bízta őket, hiszen a katonák a legszívesebben még az emlékét is kiirtanák az indiánoknak. Faith a férfi mellé lépett, aki egy röpke pillantásra méltatta csupán. Nem az az ember volt, aki fölösleges mozdulatokat tesz, vagy kíváncsiskodik. Látott már embereket meghalni ezek miatt. Hasonló helyzetben korábban biztos megkérdezte volna, hogy miért nem Faith apja jött el ezzel a kéréssel a lánya helyett. – Megszegtünk esetleg valami ismeretlen helyi törvényt? – kérdezte a nő. – Hogyan? – Ha beszél egy nővel, Mr. Carmichael, nem sért-e ez meg esetleg valamilyen helyi szokást? Vagy talán a maga érzéseit? – Ha arra gondol, hercegnő, hogy nem szeretem a nőket, akkor rossz úton jár – mondta, és egy hamiskás mosoly jelent meg az arcán. – Épp eléggé szeretem őket. De mindent a megfelelő helyen és időben. Most inkább arra válaszoljon, hogy miért magát küldte az apja? – Mert eltörött a lába – vágta rá gyorsan, nem akarván jobban elmélyedni az előbbi témában. – Bővebben? – szaladt ki a száján a kérdés, amit rögtön meg is bánt, hisz így csak marasztalja a nőt. – Egy nyertesen befejezett kártyacsata után némi nézeteltérése támadt a partnereivel. Ez az első éjszakán történt, mikor ideérkeztünk. Ezért üzent magának, hogy látogassa meg. Nem is tudom, mi történt volna szegény apámmal, ha Tolly Abbott nem talál rá. Szerencsénk volt abban is, hogy dr. Holliday díjmentesen rendbe hozta a lábát, különben mindent elvesztett volna. Ne kérj kegyelmet ott, ahol nem adnak – gondolta a férfi. Tiszteletet érzett a nő iránt, bár egy kicsit bosszantotta mézédes hangja. Nyugtalan érzést váltott ki belőle. – Holliday nem orvos – mondta haragosan –, ő csak egy fogász. Az is csak azon ritka alkalmakkor, mikor józan, hercegnő. Ő egy kígyóember. 15

Pandora’s TeAm Faith tagadólag megrázta a fejét. Az a sápadt bőrű fiatalember mindig előzékeny és kedves volt hozzá és az apjához egyaránt, amikor csak találkoztak, dacára az őt körül lengő szomorúságnak, Eszébe jutott enyhe délies akcentusa és szúrós kék szeme, mikor visszautasította a fizetséget. Delaney nem vesztegette az idejét, hogy vitatkozzon vele. Azon kapta magát, hogy megint azokon az ostoba embereken jár az esze, akik idevonszolják magukat és családjukat erre a terméketlen földre a sivatag mellé, hogy négyszögölenként huszonöt centért négyszázötven négyszögölnyi poklot vegyenek. És azt otthonnak fogják nevezni. Megfordult, mint aki menni készül, de Faith megragadta a karját. – Nem mehet így el, legalább azt mondja meg, miért nem hajlandó nekünk dolgozni? Mindkét szempár a nő kezére szegeződött. Faith érezte a férfi karjának duzzadó erejét, s hirtelen elöntötte a forróság. Igyekezett nem törődni a testét átható borzongással. – Mondja meg, miért nem, vagy hogy mennyit kér – kérlelte –, de ne hagyjon tovább könyörögni! – Egy nőnek soha nem szabad egy férfihoz könyörögni, bármiről is legyen szó. – Eddig soha nem kellett. – Maga nagyon makacs! – Nekünk csak az a föld lehet az otthonunk! – Faith elkeseredett kísérletet tett, hogy visszanyerje önuralmát. Rádöbbent, hogy még mindig szorítja a férfi karját, s elkapta a kezét, mintha megégette volna. – Csak vesztegetem mindkettőnk idejét. A segítségével vagy anélkül, de nekünk oda kell menni. – Prescott új seriffet kapott. Nemsokára ez a város is civilizált hely lesz. – De a mi földünk délen van, egy Tombstone nevű bányatelepen. Maga ismeri azt a vidéket, miért nem akar segíteni nekünk? – Ha az apja azt mondta magának, hogy rám van szüksége, akkor hazudott. Csak a puskám kell neki. Faith meglepődött a férfi hangjából kiérződő keserűségen. Mielőtt gondolkozhatott volna a válaszon, észrevette, hogy két nő éppen most 16

Pandora’s TeAm lép ki a szemközti bolt ajtaján. Már majdnem levette róluk a tekintetét, mikor látta, hogy az idősebb hölgy, megpillantván Delaney-t, mondott valamit a fiatalabbnak, aki aztán többször is hátrafordulva a férfira mosolygott. Ez, valamilyen érthetetlen okból, módfelett bosszantotta Faitht. – A legjobb légy abban, amit csinálsz, hercegnő – sóhajtotta a férfi. Volt valami sértettség a hangjában. A nő most vette csak észre rajta a fegyvert, melyet úgy viselt, mintha testének egy része volna. Eddig egész idő alatt szándékosan tartózkodott attól, hogy a pisztolyra nézzen. A fegyvert tartó öv kopott volt, a csat fakó. A dísztelen markolat olajosan csillogott. Faith arra gondolt, hogy ez a férfi egyedül van, nincs, aki gondját viselné. Nadrágja kopott volt, inge elnyűtt és csúnyán foltozott. Csizmája felett is jócskán eljárt az idő. Tekintete időnként megállapodott hosszú lábán. Faith érezte, hogy túl hosszú ideig bámulja, szemléli a férfit; széles vállát, nyakát, barna bőrét, szájának érdekes vonását. Frissen borotvált volt, de biztos volt benne, hogy mielőtt a nap lemegy, újra elborítja arcát fekete szőre. – Kész? – kérdezte a férfi mély, szinte már ellenséges hangon. – A nők úgy méregetik a férfiakat, mintha csak egy lovat vennének. – Nem, én sohasem gondoltam erre – mondta Faith, és kétségbeesetten érezte, hogy elpirul. Meg kellett törölni a halántékát, mely izzadni kezdett. – Igaz, amit Tolly mondott magáról, hogy ismer minden vízforrást a határig? – Azt tudom, ami az életben maradáshoz kell. – Az embernek egyéb célja is van az életben a túlélés mellett. – Akkor úgy látszik, hogy az itteni emberek kivételek. Itt az életben maradás jelent minden egyebet, s mindenkinek a magánügye, hogy csinálja. – Gondolom, fegyverének ügyes használatával, Mr... – Elég ebből az udvariaskodásból! Szólítson Delaney-nak. Az itteni emberek nem állhatják a finomkodást, hercegnő. – Köszönöm a tanácsot – csattant fel Faith, mert már nagyon idegesítette az állandó hercegnőzés. 17

Pandora’s TeAm – Warringernek van egy hordó tiszta vize a boltban, ha inni akarna, mielőtt elmegy. – Tudom – mondta Faith. Elkeserítette a visszautasítás. Nem sokon múlott, hogy ne hagyja ott, de meggondolta magát. Nem volt abban a helyzetben, hogy megtegye. A férfi eltakarta vigyorgását, miközben dohányt vett elő a zsebéből. Szóval ennyire makacs vagy – gondolta. – A nők gyakran ilyenek errefelé. Amíg egy indián meg nem skalpolja, vagy ha a nőre éhes bányászok nem udvariaskodnak vele annyit. Ha nem hal éhen egy marhavész miatt, vagy nem öli meg a sivatag. – Kér? – kérdezte, s gyakorlott mozdulattal betekerte a dohányt a papírba. Faith megrázta a fejét, és nézte a férfi mozdulatait, aki gyorsan végighúzta nyelvét a cigarettán, és összetapasztotta. Faith a száján felejtette a tekintetét. Egy pillanatra összeakadt a szemük, s a nő testén enyhe villámütés szaladt végig. Delaney ujjai hosszúak és forradásosak voltak. Meglepődve látta, hogy tiszták és ápoltak. A Kansastól megtett hétszázötven mérföldes utazás meggyőzte arról, hogy általában a férfiak nem sokat törődnek a tisztálkodással errefelé. Vajon akkor is ilyen finomak ezek a kezek, mikor egy nőt érintenek? – villant át a fejében, de gyorsan elhessegette ezt a gondolatot. A forróság és a nyers vidék segített, hogy a nőknek ne támadjanak hasonló gondolataik a férfiakról. Delaney végighúzta a gyufát a falon, rövid ideig nézte, ahogy ég, majd a szájához emelte. Belélegezte a füstöt, majd egy karikát formázva kifújta. – Ha akarja – mondta feljebb tolva homlokán a kalapját –, kérek Tollytól egy szekeret, és visszakísérem a táborhelyére. Kelletlen ajánlat volt, de eddig a legjobb, amit a férfi az irányában tett. – Kedves magától – mondta, s remélte, hogy a feltámadt reménysugár, amit érzett, nem ül ki az arcára. – És akkor majd beszél apámmal? Egy pillanatra mindkettőjük képzeletében megjelent egy tágas szekér, melynek olajozatlan kerekei csikorogva haladnak az úton. 18

Pandora’s TeAm – Nem volt jó ötlet az apjától, hogy értem küldte, miután beszélt Tollyval – mondta a férfi. – Nem Tolly volt az egyetlen. Opie Burgerss-szel és még másokkal is beszélt. – Alsó ajkát fogai közé csippentette, majd elgondolkozva mondta. – Bár igaz, hogy maga nem ért annyira a nyomkereséshez, mint egy apacs, de... – Legalább éltem velük – fejezte be a mondatot Delaney némi utálkozással a hangjában. – Én úgy mondanám, hogy eleget tudok hozzá. Faith eredetileg nem akart kérdezősködni, de a terjengő pletykák felkeltették a kíváncsiságát, s most, hogy jobban megismerte, még többet akart tudni. Tolly Abbott mesélt róla valamit az apjának, amit ő – nem épp illendő módon – kihallgatott. Tolly említett egy embert, aki azért halt meg, mert az hazugnak nevezte Delaney-t, mikor az megvádolta, hogy az apacsoktól lopta a lovát. Egy másik szerencsétlen egyszerűen csak azért halt meg, mert csalónak nevezte. De egy olyan esetről is mesélt, hogy megmentett egy sebesült bányászt a Galiurohegységben, és a Thomas-erőd-be vitte. „Jó ember, aki melletted áll", szögezte le minden kedvére való történet után. – Elijesztik azok a dolgok, amiket rólam hallott, ugye? Faith megborzongott, hogy kitalálta a gondolatait. – Némelyik – válaszolta kedvesen. – Ha maga olyan jó, mint amilyennek mondják, akkor miért nem akar nekünk dolgozni? Opie Burgesstől tudom, hogy a múlt hónapban ott hagyta a vasútépítést. – Opie egy öreg pletykafészek! – Igen, igaza lehet. De magának nincs munkája. Én – azt mondják – jó szakács vagyok. A gyerekek miatt ne aggódjon, ők sem bánnák. Azonkívül megfoltoznám a ruháját – mondta Faith, és megérintette a férfi ingét. – Ez mind nagyon szép. De hány napig bírja ki víz nélkül? Mennyi mérföldet tud megtenni naponta, hercegnő? Nézze ezt a földet, hány ember próbálta már vért izzadva megművelni, és mennyi jön még utánuk. Olyan terepen hajtják állataikat, ahol foszlányokká szakadna a finom, fehér bőre. Harcolnak és gyilkolják egymást; fehéret, mexikóit 19

Pandora’s TeAm és indiánt egyaránt. Ha a pionírok megjelennek, a bányászok és a földművesek nekik esnek, s már kész is a vérontás. – Elég! Nem ijeszt meg ezzel. – Pedig jobban tenné, ha hallgatna rám. A sivatag meglehetősen szomjas föld, és megvan a saját törvénye. Jól tanulja meg, és ne felejtse el soha: azé minden, aki hamarabb érkezik. Legyen az víz, föld vagy nő. Faith már látta lelki szemei előtt, hogy a férfi megint el fogja utasítani az ajánlatukat. Apja kérése jutott eszébe, hogy keresse meg ezt az embert, vegye rá, hogy vezesse át őket az ellenséges vidéken. Ott nincsenek kitaposott utak, mint Oregonban. Tudta, milyen kevés pénzük maradt, s hogy mindenképpen át kell jutniuk azon az istenverte, terméketlen földön. Keserűen gondolt az úton elszenvedettekre: édesanyja elhunytára és álmainak elvesztésére. Delaney felé fordult. Kemény, kiszámíthatatlan és veszélyes. Így igaz, és ez még nem is minden – gondolta. – Nem gondolja meg magát, bármit is mondok? – szegezte a férfinak a kérdést. – A fegyverem nem eladó – mondta, és eltaposta félig égett cigarettáját. – Sokan vannak a városban, akik gyűlölik magát. Legalább ennyien vannak azok, akik iránt maga érez így. Azt mondják, minden további nélkül megölne egy embert kevesebb pénzért, mint amennyibe egy ebéd kerül. Már tudom, mi az oka, hogy nem vállalja el a munkát: itt nem kell gyilkolni – mondta Faith, majd hátrébb lépett egyet a férfi megvillanó fagyos tekintete elől. Öntudatosan fölszegte a fejét. – Már csak egy kérdésem van. Merre találom azt az embert, akit Chelli-nek hívnak? – A pokolban nagyobb biztonságban lenne, mint mellette. – Maga nem hajlandó elvállalni a munkát Nekem nincs sem időm, sem lehetőségem több. Faith a szoknyája mögé rejtette reszkető kezét. Minden bátorságát össze kellett szednie, hogy így beszéljen vele, de nem tehetett mást. Nem volt más lehetőség, csak mihamarabb eltűnni Prescottból. – Az ég szerelmére – fakadt ki Delaney –, mi volt a baj a férfiakkal, ahonnan jött? Maga nem tartozik... 20

Pandora’s TeAm – Semmi baj nem volt velük! – vágott közbe a nő. Érezte, hogy a teste szinte pattanásig feszül. – Mi az istenért nem ment férjhez valamelyikhez, s maradt volna nyugton? Delaney sohasem fogja megtudni, milyen erőfeszítésre volt Faithnek szüksége, hogy ránézzen, s milyen fájdalomba került a válasz. – De megtettem. Az esküvő napján lovasok jöttek az új otthonunkba. Földművesek, Mr. Carmichael! De nem nászajándékot hoztak, hanem nem akartak látni minket a farmon, amit a férjem megvett, Ő meggondolatlanul kifogásolni kezdte a meggyőzési módszerüket. A nászéjszakámon temettem el. A férfi tudta, hogy még más is történt. Kavargott benne a tehetetlen fájdalom és a szerelem érzése, de nem engedte, hogy úrrá legyenek rajta. Látta a lángoló fájdalmat a nő szemében, amelyet azonban gyorsan újra magába zárt. – Ha nem tudja vagy nem akarja megmondani, merre találom azt a Chelli nevű embert, akkor keresek mást, aki megteszi – jelentette ki gyorsan, harcolva a lelkében kavargó érzésekkel. – El fogja rabolni mindenüket, amijük van, aztán otthagyja magukat valahol meghalni – mondta, majd megpróbált barátságos arcot vágni, miközben végigmérte a nőt a feje búbjától a lába ujjáig. – De magát lehet hogy nem, hercegnő. Hanem eladja pénzért. Faith összeráncolta az arcát. – Megszívleljük a figyelmeztetést. Én nem vagyok egy gyámoltalan nő, Mr. Carmichael. Fejének királyi tartása, mézédes hangjának meggyőzőereje, s hogy a tanács ellenére kitart szándéka mellett, válaszra késztette a Delaney-t. – Próbálja meg a Prérikutyánál, a Whiskey soron. Faith egy kurta biccentéssel elköszönt a férfitól, majd egy katonának is becsületére váló precizitással megfordult és elment. Mr. Carmichael még állt egy darabig, s nézte a távolodó nőt, szoknyájának lágy mozgását, – Legalább nem hord fűzőt és hat alsószoknyát – motyogta, de a nő nem hallhatta. Majdnem utánaszólt, de aztán meggondolta magát. Hagyja még egy kicsit barangolni. Még szüksége van egy kis időre, mielőtt döntene. 21

Pandora’s TeAm Lelépett a járdáról, és elindult a sikátor árnyékában türelmesen várakozó ember felé.

22

Pandora’s TeAm

Második fejezet Azt hiszem, a nyomába szegődöm – morfondírozott Delaney. – Elment az esze annak az ostoba nőnek, hogy Chellit akarja szerződtetni. – Ha egy szamár túl messzire merészkedik, az könnyen a hiénák zsákmánya lesz. Néhány díszesen becsavart tincs ékesítette az apacs fekete haját. Az arcán lévő néhány finom barázda jelezte gyermekkorának messzeségét. Az egykor büszke harcos mára sovány öregemberré lett. A fehér ember létrehozta rezervátum egyetlen eredménye az állandósult éhezés látható jelei voltak. Delaney az indián szemébe nézett. – Már megint van valami baj? Mióta Clum... – Mindig baj van, Delaney. Élelmet kaptunk, és sokan megbetegedtek. – Ó, Krisztusom! – sóhajtott a férfi, és becsukta a szemét. – Hát senki nem hallgatott a figyelmeztetésre a legutóbbi eset óta! Nem várt választ, nem is felelt senki. – Ez alkalommal mi volt a kukorica és a cukor közé keverve, törött üveg vagy sztrichnin? – A második. Számít ez valamit? – Az átkozottak! Hogy a jó égbe ne számítana! – sziszegte, s összeszorította öklét tehetetlenségében. Hogyan óvhatnánk meg a gyerekeket az ilyen alávaló gaztettektől? A pinole az apacsok kedvenc étele, és sajnos túl sokan tudják, hogy mennyire ki vannak éhezve az édességre. Minél jobban éheztetik az indiánokat, annál inkább védtelenek az ilyen esetekkel szemben. A fehérek a barátság látszatával jönnek a rezervátumba, és halált hagynak maguk után.

23

Pandora’s TeAm – Mi történt az új felügyelővel? – kérdezte Delaney. – Azt hiszem, elég nyilvánvaló volt számára, hogy jobban jár, ha a hazugságot választja. – Hammond ráteszi a kezét a földre. Hangoztatja, hogy nem tartozik közénk. Van egy bányaterület, amit Hay fiának adott el. – Az Indiánügyi Hivatal megbízottjának a fia? – Igen. Ő lelkes híve a fehér ember igazságának. Ráadásul a marhák is túl soványak és betegek. Nem sokáig hordozzák már Hammond billogját. – Az istenverte arany! Remélem, nem találnak ott semmit. – Tudták, hogy van arany a földben, már mielőtt elfoglalták. Delaney az égre nézett. – Néhány hónappal ezelőtt megjelent Archie Mclntosh levele a Phoenix Herald-ban. Hallottam, hogy Fisk ezredes San Carlosba ment, hogy tájékozódjon az ottani helyzetről. Tárgyalt a helyi hatóság képviselőjével. Schurz becsületesnek látszik. Mikor Jeffords sürgette Geronimót és Ponce-t, hogy Juh-val és Nolgee-vel együtt térjenek vissza Mexikóból, már látnia kellett, mi készül. Miért nem csinált semmit? – Ő vissza akarja szerezni San Carlost, de nem hallgatnak rá. – És Geronimo? Ő nem fog tétlenül várakozni! Ők harcoltak a katonákkal, mielőtt a rezervátumba mentek. – Clum próbálta megmutatni nektek, hogyan érdemes felvenni a küzdelmet – mondta Delaney. – Be kell bizonyítani, hogy a marhahúsfelvásárlók csalnak a méréskor, s akkor talán valaki a Holland Református Egyházból felvállalja az ügyet. Vagy megnyeri Mclntosht, hogy intézkedjen az indiánügyi megbízottak testületénél, és akkor majd a saját szemével látja a korrupciót és a kapzsiságot. Az emberek szeretik Hartot, és Hammond nem szaladhat az ügynökséghez. – Azt fogod tenni, amit az apád? – kérdezte az apacs. Delaney a távolba nézett. – Nem tudom. De azt hiszem, nincs miért elhagynotok a rezervátumot. Túl sok lenne a kockázat. – Victorio lányának a férjét is megölték. Sok minden szól San Carlos elhagyása mellett. – Victorio tudja, hogy bosszút kell állnia. – Ő azért harcol, hogy visszaszerezze mindazt, amit népétől elloptak. 24

Pandora’s TeAm – A harc nem mindig a legjobb válasz – vélte Delaney. A gyomra émelyegni kezdett egy újabb kitörés gondolatától. – Itt van Brodie, ő még nyomoz utánad. Ha túl közel jön... – Akkor meghal – fejezte be a mondatot Delaney, minden érzelem nélkül. – Igen, ezt kell tenned, hiszen elrabolta az asszonyodat. Elvette a földedet. – Nem, ő soha nem volt az enyém. Csak felhasznált Brodie számára. A föld sem volt igazán az én tulajdonom. – Naiche nem fogja ráemelni a kezét. Ő gyenge, és azonkívül ott van neki a fia. Delaney érzelmei befelé fordultak, – Ő nem az enyém – összeszorított fogai közt csikorgatta ezeket a szavakat, melyek megbolygatták lelkének legsötétebb zugait. De csak egy pillanatra, majd könyörtelen határozottsággal bezárta az emlékezés kapuit. – Van még valami fontos? – kérdezte. – A tél már olyan gyorsan közeleg, mint a sivatagi homokvihar. Nincsenek takaróink, sem pedig meleg ruháink. Az élelem is túl későn jön ahhoz, hogy etetni tudjuk éhes gyerekeinket. A sápadtarcúak éjszakánként elpusztítják a kukoricát, még mielőtt betakaríthatnánk. Elias gyűlölete, ki nyakunkra hozza ellenségeinket, a papagókat, hogy lesöpörjenek minket a föld színéről. A te vasutad is egyre több embert hoz ide, akik mind a halálunkat kívánják. Senki sem fogja elfelejteni Eliast és a Camp Crant-i mészárlást. A fehérek gaztette volt. Jó, ha emlékezünk arra, hogy Eskiminzin még bízott a fehér emberben, mikor fogta kislányát, és visszatért Camp Grantbe. De elszomorít, hogy a testvéreim nem tudják, milyen véget mértek gyermekeinkre a papagók. De ez már a múlt, és néha jobb is elfelejteni. Az emlékezetem hosszú és olyan szomorú, mint a testvéreimé. Nem felejthetjük el Crookot és az ő fehér ember iránti gyűlöletét. Mi mindannyian emlékezünk rá, mikor szembeszállt Eliasszal a védtelen gyerekek és asszonyok mészárlásával szemben. Delaney csendben volt. Eskiminzinre gondolt, aki mikor megölte fehér barátját, Charles McKinney-t, a következőket mondta: „Az 25

Pandora’s TeAm ellenségét a gyáva ember is meg tudja ölni, a barátját viszont csak a bátor.” Ezt tette, hogy meggyőzze népét: nem lehet barátság az anglosokkal, miután az Arivaipa-kanyonban a lovasság bekerítette az apacs erődöt, és tüzet nyitott rá. Még sokáig tudott volna kutatni az emlékeiben, de eszébe jutott dárdával keresztüldöfött barátjának a képe, s ez arra intette, hogy jobb, ha odébbáll, mielőtt észreveszik. Egy újabb cigarettát sodort magának, és rágyújtott. Nézte az üres utcát, majd megkérdezte. – Yancy még mindig Brodie-nek dolgozik? – Kísérgeti. Néha a Clantonok szolgálatába áll. – Még mindig marhákat lopnak? – Brodie felvásárolja őket, ahogy ezt mások is teszik. Nem célszerű megkérdezni, honnan valók a jószágok. – Az én puskám pont megfelelő, nem kérdezősködik ezekről az emberekről – jegyezte meg Delaney, majd türelmetlenül kifújta a füstöt. – Milyen az a nő, aki arra kér téged, hogy a mi földünkre hozd? – kérdezte Seanilzay. Delaney az apacsra nézett, és elvigyorodott. – Nocsak, akarja őt a barátom? – A bőre túl fehér, a nyelve túl éles. Te sok napot sétáltál már egyedül. Ez nem jó az embernek. – Nekem megfelel. Én szeretek egyedül lenni. – Ennek az asszonynak a szemét nem lehet elfelejteni. – Ó, igen, Seanilzay. Istenemre, tényleg nem. – Nem jó, ha távollétedben elfelejted azt, amit tanultál. – Én nem felejtettem el semmit – mondta Delaney lágyan, de nyomatékosan ezt mondd meg Naiche-nak is. A bátyámnak meg azt, hogy rövidesen hazamegyek. – Itt az idő, mennem kell – mondta az apacs. – Hamarosan visszafizetem az adósságomat – mondta Delaney, és megérintette barátja vállát. – Találkozzunk jó egészségben legközelebb – köszönt el Seanilzay, és hangtalanul elsuhant lágy mokaszinjában. Delaney arra gondolt, hogy bárcsak a gondolatai is ilyen könnyedén hazarepíthetnék. Otthon és Elise. Valaha ez a két szó elválaszthatatlanul 26

Pandora’s TeAm összefonódott. Elise az asszonya. Most Brodie felesége. Keserűséget érzett a szájában. Az utcára köpött. Hercegnője nem volt messze tőle. Egy hosszú percig nézte, mint vadász a zsákmányát, majd úgy döntött, hogy utánamegy. A reggel felhőtlen és forró volt, mint ahogy az a legtöbb késő tavaszi napon lenni szokott. A tiszta ég és a máris perzselő nap pokoli hőséget ígért. Aki talpon volt, az is nagyon megfontoltan mozgott. Delaney sem tett másként. Hercegnője egyszer sem pillantott hátra, hogy megnézze, követi-e valaki. Faith megvetette azokat az embereket, akik a tűző nap ellenére ott álldogáltak a Vizsgáló Hivatal előtt. Borzongás fogta el, amint Silver City nagybecsű polgárait arról hallotta beszélni, hogy ki ajánl kétszázötven dollárt egy apacs skalpért. Figyelmét a Tombstone Mining and Milling Company híradása kötötte le, miszerint egy tízfokozatú zúzó malmot építettek a San Pedro folyó partjára. Miközben azon gondolkozott, hogy milyen is lehet egy tízfokozatú zúzómalom, megpillantott egy térképvázlatot, mely a legnagyobb örömére arról tanúskodott, hogy az igényelt földjük környéke már szépen benépesült. Mosolyogva fogadta Opie Burgesst, aki kalapját levéve mellé szegődött. – Hogy van az édesapja, Becket kisasszony? – kérdezte. – Sokkal jobban, köszönöm. Már tud bicegni is. – Örömmel hallom. Beszélt végül is Delaney-vel? – Attól tartok, nem érdekli a dolog. – Furcsa figura az az ember. Soha nem fogom megérteni, miért hagyta ott a munkáját Santa Fében. A Kongresszustól kapták a földet, hogy utat vágjanak nyugat felé. Aztán jöhet a vasút. Ez persze nem tetszik a vízi fuvarozóknak. Mondtam már, hogy Delaney révészként is dolgozott? – Nem emlékszem, Mr. Burgess. De bocsásson meg, most sietnem kell. Folytatta útját, nem is sejtve, hogy Delaney egyre szorosabban követi. A férfi hallotta Opie utolsó mondatait, de azok nem nyugtatták meg. 1866-ban kezdett a vasútnál dolgozni, mikor az Atlantic és a Pacific társaság először tervezte, hogy megépíti a Springfieldtől 27

Pandora’s TeAm Arizonán keresztül San Diegóig tartó pályaszakaszt. A pánik 1873-ban tört ki, mikor az indiánok először támadták meg az építkezést. Ekkor kilépett a vállalattól, remélve, hogy leállítják a földek további elrablását. De az Atchinson Topeka & Santa Fe Vasúti Társaság megragadta a kínálkozó lehetőséget, és megszerezte az A & P-től a földhasználati jogot. Nem telt bele három év, és elérték, hogy a Kongresszus támogatásával folyjon az építkezés Arizona és Új-Mexikó területén. Amitől tartott, bekövetkezett: Opie őt is megállította. Nem vette le a szemét zsákmányának kecses mozgásáról. Tudta, hogy az utca túloldalán Bet Tampas megszakítja a boltja előtti szokásos sepregetést, hogy zavartalanul bámulhassa a hercegnő elvonulását. – Del, áruld el nekünk, mi a véleményed a Southern Pacific Santa Fé-i építkezéséről. – Nincs róla mit mondani, Opie, keresztülvágják az indián földet. – De csak Fort Yumáig jutottak el. Te dolgoztál a texasi szakaszon, igaz, hogy minden odaveszett? – Hát igen, ugyanaz a helyzet, mint az A & P-nél 73-ban. – Delaney nem ismerte az Opie mellett álló embert, s így megtartotta a véleményét magának. – Azt mondod, nem éri meg pénzt fektetni ebbe a vállalkozásba? – kérdezte Opie, látva Delaney zavartságát. – Ha megütöd a főnyereményt, és van egy rakás pénzed, amit ki akarsz dobni az ablakon, akkor jobbat nem is tehetnél – mondta, de tudta, hogy hazudott. A kormány készteti a vasutakat, hogy profitot termeljenek. Kizárólagos jogot biztosít számukra faáruk és ásványi anyagok szállítására, és földet minden mérföldért. Mindezeken felül kapnak 16 000 dollárt a mocsaras, 32 000 dollárt a dombos és 48 000-t a hegyvidéki szakaszokért, mérföldenként. Ez az átkozott profit utáni hajsza okoz minden bajt. – Úgy hallottam, hogy Fred Harvey egy ragyogó üzletet csinált Santa Fében – mondta az ismeretlen, majd Delaney kérdő pillantására válaszolva bemutatkozott. – Marcus Campbell. 28

Pandora’s TeAm – John unokaöccse, az űj kongresszusi képviselőnk – magyarázta Opie. Delaney biccentett ugyan, de nem nyújtott kezet. Látta ugyanis, hogy hercegnője lelassította lépteit, s már indulni akart. – Tudja, hogy Harvey egy újabb vállalkozást alapított, olyat, mint amilyen Topekában van? – kérdezte Marcus. – Tudom, hogy Santa Fe beleegyezését adta, hogy amíg összeállítják az építkezési, fuvarozási stb. költségeket, addig övé a haszon. – Kiváltságos információ volt, nem igaz? – Igen, biztosan – felelte Delaney, és továbbment. Faith befordult a sarkon. Lépteit nem lassítva gyorsan megigazította főkötőjét. Egy kicsit izgatott volt, s megpróbált nem gondolni arra, mire is készül. A kocsma előtt elhaladva bentről hangos, durva kiabálást, borízű vihorászást hallott. Delaney látta, amint a napfény megcsillan a haján. Olyan volt ez a szín, mint a meleg, aranybarna méz. A gyermekkorára gondolt, és megnyalta a szája szélét. Ekkor egy ember lépett elő egy ajtó mögül, s meglátva a nőt, utánaindult. De még mielőtt egy lépést is tehetett volna, Delaney ott termett, és egy határozott balegyenessel visszaküldte oda, ahonnan jött. Hamiskás mosoly jelent meg az arcán; ez volt az első eset, hogy valakinek az őrangyalául szegődött. De a hercegnőnek tudnia kellett, hogy a Whiskey sor nem igazán a neki való hely. Faith pontosan ugyanezt gondolta. Szinte reszketett a tudattól, hogy be kell mennie az egyik kocsmába. Futó pillantásokat vetett a kirakatokban lévő újságokra, s meglepetten tapasztalta, hogy Delaney Carmichael szinte valamennyi címlapon szerepel. Meglehetősen ellentmondásos kép tükröződött róla. Az egyikben gyilkosként, a másikban hősként szerepelt. Visszagondolt beszélgetésükre, mikor azt állította, hogy Prescott kezd civilizált város lenni. Nos, lehet, hogy javult valamit a helyzet az utóbbi időben, de ez még mindig nagyon messze állt attól, amit ez a szó Faith számára jelentett. Nem engedte, hogy elkalandozzanak a gondolatai. Egy korcs kutya morgott rá, amint áthaladt egy sikátoron. Az állat egy szeméttartállyal volt elfoglalva, de Faith jobbnak látta, ha szoknyáját kissé megemelve 29

Pandora’s TeAm sietősebbre veszi a tempót. Fellépve a járdára észrevett egy hirdetést, mely huszonöt centért kínált szállást éjszakára. Zilált hangulatában bele tudta képzelni magát a hotel elé kötött lovak helyzetébe, amint rángatják kantárjaikat a növekvő hőségben. Az izzadság egyre jobban elhatalmasodott rajta. Egy jó forró fürdőt kívánt finom szappannal. Majdnem lehetetlen volt tisztán tartania magát és a hosszú haját, A vízből mindig túl kevés volt ahhoz, hogy fürdésre lehessen pazarolni. Két dülöngélve éneklő alak majdnem letaszította a járdáról. Faith megborzongott, és abban bízott, hogy nem kell hasonló alakokkal szembenéznie, ha majd megtalálja Chellit. Arra gondolt inkább, hogy fiatalabb bátyjai mennyire tiltakoztak a fürdés ellen az ültetvényen, mikor megtudták, hogy nekik kell vizet húzniuk a vékonyan csörgedező patakból. Prisszel kapcsolatban már más volt a helyzet. Amikor csak tehette, szaladt a patakhoz. Néha irigyelte húgát az ártatlanságáért, még meg is esküdött, hogy vigyázni fog rá. Ezek a gondolatok ráébresztették a jelenre. Az utazás a sivatagon keresztül nem tűnik túlságosan veszélyesnek, de csak abban az esetben, ha az apjának pontosak a térképei, Sajnos, nemcsak az idő rövidsége sürgette Prescott elhagyását, hanem a bányászok folyamatos beáramlása is veszélyt jelentett számára. Még ma kell találnia valakit, aki vállalja, hogy kivezeti őket innen. Faith fellépett az elvetemedett fatornácra, és majdnem elvesztette az egyensúlyát. Felnézett és meglátta a fényesen csillogó betűket, melyek tudtára adták, hogy megérkezett. A táblán a következő felirat volt: Prérikutya. Kihúzta magát, s vett egy mély lélegzetet. Azt kívánta, hogy bárcsak nyelné el a sivatag Delaney Carmichaelt, majd megindult az ajtó felé, mielőtt még a maradék bátorsága is elillant volna. A szagtól, ami megcsapta, majdnem megtántorodott. Izzadság, füst, trágya, szesz és még ki tudja, mi minden meghatározhatatlan bűz elegye fogadta, melyet a bent rekedt meleg és a vályogtéglás fal csak tovább fokozott. Néhány gyors szájon át történt levegővétel segített lecsillapítani megindult gyomrát. E néhány pillanat alatt a kocsma megmerevedett. Abbahagyták a beszédet, az ivást és a kártyázást, s aki csak bent volt, az mind a belépőre bámult. Faith bizonytalanul lépett 30

Pandora’s TeAm egyet. A tökéletes csend már majdnem elviselhetetlenné vált. Most már nem kívánta a sivatagba Delaney Carmichaelt. A poklot tartotta a megfelelő helynek. Nem mert senkinek sem a szemébe nézni. Tekintetét a hordóra fektetett deszkára szögezte, mely bárpultként szolgált. A legszívesebben elszaladt volna. Bár nem hallott semmi zajt, a biztonság kedvéért hátranézett, nyitva van-e még az ajtó. Delaney az ajtókeretnek támaszkodva figyelte az eseményeket. Hüvelykujját övébe akasztotta, s diszkréten vigyorgott. Faith erőt vett magán és megszólalt. – Egy Chelli nevű embert keresek. – Mivel választ nem kapott, még egy lépést tett előre és hozzátette: – Meg tudná valaki mondani, merre találom? Senki sem mondja meg? Én... – Fogd be a szád, Blucee! Ha sokat okoskodsz, a végén egy karón találod majd magad! A Blucee-nek nevezett fickó, aki már félig felállt a székről, gyorsan visszaült a helyére. A rossz külsejű bányász, aki az előbbieket mondta, áthajolt az asztalon, és megfogta a karját. – Nézd, vele van Carmichael is! Faitht elöntötte a forróság. Úgy az ajkába harapott, hogy majdnem kiserkent a vér. Hármat számolt és hátrafordult. – Maga visszautasította az ajánlatomat. Nehogy megpróbálja megakadályozni, hogy találjak valaki mást! – Mert különben mi lesz, hercegnő? – Del? Te vagy az? – hallatszott bentről. Faith megfordult. A szoba távolabbi végében egy nő elhúzta a függönyt egy folyosó elől, és bekiabált. – Chelli, gyere, nézd, ki van itt! – Majd Delaney-re nézve magyarázkodni kezdett. – Éppen Earppel és Hollidayjel kártyázik, de mindjárt jön. Tudod, Del, mi mindig szívesen látunk. A nő nem mosolygott, de rekedtes hangja bizalmat ébresztett Faithben. – Szeretnék beszélni vele – mondta. – Édesem, Chelli sok mindent tud, ami egy nőnek kell, de beszélgetni, azt nem! – mondta némi gúnnyal a hangjában. – Gyere ide nyugodtan, itt jó – helyen leszel! – Azt hiszem, félreértett, én munkát akarok ajánlani neki. 31

Pandora’s TeAm – Ha még nem mondtam volna – válaszolta a nő mi nem szeretjük a bonyodalmakat. – Edna Mae! – hallatszott egy mély hang valahonnan a függöny mögül. – Hozz még egy üveggel! Ha zaklat valaki, mondd meg, Virgil Earp seriffhelyettes majd megy és intézkedik! – Egy nő akar Chellivel beszélni! A gúnyos nevetés megijesztette Faitht. – Hé, Virg! – kiáltotta Delaney. – Azt hittem, dél felé indultál! – A bátyáimat várom. Wyatt és James Dodge-ból jönnek, és hozzák a családjukat is. – Dodge! – suttogta Faith szinte magában, s megfagyott ereiben a vér. Egy pillanatig hang sem jött a torkára. – Kérsz valamit inni, Del? – kérdezte Edna Mae, és már indult is a bárpult felé. – Kérem, nagyon szeretnék beszélni Chellivel, most azonnal – vett erőt magán Faith. – Chelli, gyere már ki! Faith kétségbeesetten Delaney-re pillantott, s mikor visszafordította a fejét, a legszívesebben elfutott volna. Egy szarvasbőr ruhás ember állt előtte. – Szükséged van rám, amigo? – Van a nyavalyát! A hercegnő keres – mutatott a nőre Delaney. Faith esküdni mert volna, hogy mindenki hallja, mennyire vacog a foga. Delaney jellemzése erről az emberről tündérmese volt a valósághoz képest. Ruhája koszos volt, s bár nagyjából hasonló magas volt, mint Delaney, zömökebbnek, erősebbnek látszott. Bal arcán egy hosszú forradás húzódott. Vastag, fekete haja sűrű fonatokban lógott. Szélesen vigyorgott, miközben ráérősen nézegette a nőt. A szemében nem volt semmi melegség. Faith érezte, hogy úrrá lesz rajta az undor. Szeretett volna elmenekülni. – Nos, hercegnő? – szólalt meg Delaney. – Szükségünk van egy kísérőre, aki segít abban, hogy eljussunk délre. Apám megfizeti azt az árat, amit kér, csak induljunk minél hamarabb. 32

Pandora’s TeAm Chelli nem válaszolt. Hanyagul kihúzott egy széket egy bányász alól, aki lehuppant a földre. Arrébb rúgta, majd széles mozdulattal lesöpörte a legközelebbi asztalt, s hellyel kínálta a hölgyet. Faith nem szívesen mozdult meg. Nem akart közelebb kerülni ehhez az emberhez, de érezte Delaney parancsoló tekintetét. Két lépést előrelépett. – Emlékezz arra, amit mondtam, hercegnő – súgta halkan Delaney. – Ugye, tisztességes munkát ajánl, s nem akar átejteni? – kérdezte Chelli, és a nő felé tolta a széket. – Azon a napon, amikor te tisztességes munkát fogsz végezni, szögre akasztom a puskám – jegyezte meg Delaney. – Nem egy ember halt már meg ilyen szavakért – mondta Chelli fenyegetően. – Néhanapján, amigo, néhanapján – felelte Delaney, megragadta a nő karját. – Menjünk, hercegnő! Edna Mea, tedd el az italt legközelebbre. Faith előbb Delaney kezére, majd az arcára nézett. – Én nem megyek sehova, még nem fejeztem be a tárgyalást Mr. Chellivel. – De befejezte – jelentette ki Delaney Lassan felálltak. Faith lángoló szemmel nézett a férfira, aki viszont hűvösen tekintett le rá. – Ostoba, önfejű nőszemély – gondolta magában. Átkarolta Faith derekát, s mielőtt tiltakozhatott volna, a vállára emelte, majd elindult vele a kijárat felé, – Egy szót se – figyelmeztette a nőt. – Del! – kiáltott utánuk Chelli. A férfi visszanézett rá. Chelli keze a pisztolya körül motoszkált. – Nézd, Del, jelenleg sok a tennivalóm – mondta. – De figyelmeztetlek, nem felejtem el, ami történt. Sűrű füttyszó közepette Faith és Delaney elhagyták a Prérikutya panziót. Most, hogy magával hozta a nőt, Delaney azon gondolkozott, vajon mit kezdjen most vele?

33

Pandora’s TeAm

Harmadik fejezet – Kapaszkodjon, hercegnő! Faith nem is tehetett volna mást. Túlságosan is távol volt a biztos talajtól. Delaney körülnézett. Fenyegetően nézett az emberekre, akik csodálkozva pillantottak rájuk. Könnyedén lépkedve haladt Tolly istállója felé. Érezte Faith testének melegét. Nem volt különösebben nehéz, legalábbis nem annyira, hogy izzadni kezdjen. A nő hallgatott, melyből a férfi arra következtetett, hogy neheztel rá. Próbálta összeszedni a gondolatait, hogyan kérjen bocsánatot, de tudta, hogy úgysem hinne neki, és az igazat megvallva, maga sem bánta, amit tett. Faith a férfi ingébe kapaszkodott. Hasát erősen nyomta annak széles válla, s ezért nem igazán érzett kedvet a beszélgetéshez. Azt eddig is tudta, hogy Delaney keményfejű és keményszívű ember. Most már tudta, hogy a teste is az. Jelenetet sem akart rendezni, nehogy még pletyka legyen belőle. Így hát megadással tűrte a sorsát. Miközben zötykölődve haladtak előre, Faith azon gondolkodott, miképpen állhatna bosszút a férfin, részint mert úgy kezeli, mint egy liszteszsákot, részint meg, hogy belehajszolta ebbe a kalandba. Egy belső hang arra figyelmeztette, hogy igazak lehetnek a férfi nyerseségéről és durvaságáról terjengő pletykák, de elhessegette magától a gondolatot. Gyomrát egyre jobban megviselte ez a helyzet, de nagylelkűen nem tett semmi olyat, ami megnehezítette volna a férfi dolgát. A csípős trágyaszagról tudta, hogy megérkeztek. Hallotta Tolly üdvözlését, legalábbis ezt vette ki hadaró beszédéből. 34

Pandora’s TeAm – Fogd be a szád, Tolly, s hozz ide egy szekeret – rendelkezett Delaney. – Becket kisasszony elintézte az ügyeit a városban, itt az ideje, hogy elutazzon. Faith fészkelődni kezdett, mire Delaney lassan, szorosan magához ölelve, lecsúsztatta a földre. – Itt várjon! – parancsolta nyersen a férfi. Faith felvonta a szemöldökét, majd gyorsan rendezgetni kezdte megviselt ruházatát. – Ne tegyen úgy, mint aki nem örül, hogy elhozták arról a helyről! – támadt rá Delaney. Faith felkapta a fejét, és mérgesen a szemébe nézett. – Mint egy zsák lisztet, Mr. Carmichael? – Nincs rá oka, hercegnő, hogy mérges legyen. – Sok mindent lehetne most rám mondani – válaszolt Faith lágyan és kedvesen, miközben diszkréten ökölbe szorította apró kezét –, de hogy mérges vagyok, az nem egészen pontos kifejezés arra, amit érzek! Delaney lenyűgözve bámulta haragos nézését. Tudta, hogy egyre nagyobb hatással van rá a nő. – Én nem akartam megsérteni magát, de Chelli most... – Erről most nem kívánok vitatkozni! – vágott közbe Faith, és keresztülnézett a férfin. Delaney csupán vállat vont, és az istálló felé nézett. – Tolly, siess már! – Ó, Mr. Carmichael! – mondta Faith kedveskedő hangon. A férfi újból felé fordult. Ekkor Faith egy jól irányzott ökölcsapással állon vágta a férfit, aki az ütéstől és a meglepetéstől megtántorodott, és a lóitató vályú kellős közepébe zuhant. Faith csípőre tette az öklét, és mosolyogva szemlélte a férfit, ahogy az letörli arcáról a vizet. – Figyelmeztettem, én nem vagyok egy gyámoltalan nő. – Hercegnő... – Faith, Mr. Carmichael. A nevem Faith Ann Becket... – Nem volt még férjnél, asszonyom? – Maga kegyetlen és durva és.. – És akar engem! – vágott közbe a férfi. 35

Pandora’s TeAm – Akarom... magát – hadarta a nő, s nem tudta elhinni, hogy ezt így, minden kertelés nélkül az arcába vágták. Dermedten állt, és sűrűn pislogni kezdett. Delaney kipréselte a vizet a hajából, s a kalapja után nyúlt. Láthatóan élvezte a helyzetet. Faith nézte, ahogy kikecmereg a vályúból, s a ruhájából csöpögő víz tócsába rendeződik alatta. A nő döbbenten látta, hogy e gyalázatos megjegyzés után még szemtelenül a képébe is mosolyog. – Ne nézzen így, hercegnő! Drága dolog a víz, s igazán nincs szükségem még egy fürdőre. Remélem, azt nem akarja, hogy belefulladjak? – A vízbe fúlás túl szép halál az olyanoknak, mint maga – jegyezte meg Faith, miközben olyan lenézően mérte végig a férfit, ahogy csak lehetett. – Tolly! – kiáltott az istálló felé. – Kérem, siessen! – Egy perc, és ott vagyok, kisasszony! – Van magában némi temperamentum. – Ellentétben magával! Delaney közelebb lépett, a nő vállaira támaszkodott. Határozottan jól áll magának – mondta mélyen a szemébe nézve. – Ha ez bók volt, akkor köszönöm, ha nem, akkor meg nem érdekel, mit gondol rólam. Delaney kicsatolta övét, s pisztolyával együtt a földre engedte. Simítgatni kezdte vizes ruháját. Faith nem mozdult. A férfi nem látta az arcát, mert széles főkötője árnyékot vetett rá. Formás alakját viszont annál alaposabban szemügyre vette. Kétszer is akart mondani valamit a férfi, de aztán meggondolta magát. Faith érezhetően zavarban volt. Delaney úgy döntött, hogy nem akár belebonyolódni a helyzetbe. Megvannak a saját problémái, azokra kell koncentrálnia. De nem hagyta nyugodni a dolog. Idegesítette, mint mikor a durva nyereg kidörzsöli a lábát. Vajon miért vágta állon? Delaney morogva vette tudomásul, hogy az inge nem fog egyhamar megszáradni. Elemezte magában a történteket: utánament, megvédte egy olyan gonosztevőtől, mint Chelli, és mi a köszönet? Kapott érte egy hideg fürdőt. 36

Pandora’s TeAm Ez a neked való nő! – gondolta magában. – Megteszel érte mindent, de csak fájdalmat kapsz cserébe. Nos, keressen magának egy másik marhát, aki oda viszi, ahová ő akarja. A nyelve is éles. Hogyan bírná hallgatni mérföldről mérföldre a hosszú úton. Korábban megígérte neki, hogy hazaviszi az apjához, igaz, ott semmire sem mennek a földigénylésükkel, de ez már nem az ő gondja. Gyorsan le kell zárni ezt az ügyet. Faith idegesen pillantott hosszú árnyékára. Hátat fordított a férfinak. Nem volt elég bátor ahhoz, hogy a szemébe nézzen. Mérges emberrel nem lehet egyezkedni, s neki minden érzéke azt súgta, hogy Delaney mérges. Hát legyen csak! Még hatvanévesen sem vallaná be neki, mennyire örült, hogy követte, és nem hagyta magára. Ha az a módszer, ahogy kivitte őt a kocsmából, gyengédebb volt, mint ahogy azt más nőkkel tette volna, akkor megbocsátana neki. Ez elég tág értelmezése volna a keresztényi segítségnek, de megtenné. Még mindig fájt a gyomra, furcsa idehozatalának köszönhetően. Eszébe jutott korábbi gúnyos megjegyzése is: „Talán nem pénzért vagyok megvehető, hercegnőm.'' Azt hitte talán, hogy ő egy olyan ostoba nő, aki magát ajánlja fel ellenszolgáltatásként. Még soha nem engedte magára erőszakolni a férfiak kívánságát. Martin jutott eszébe, de elfojtotta feltörekvő gondolatait. – Tudja, a férfiak általában hamar elvesztik a fejüket – jegyezte meg Delaney azt akarva, hogy Faith megforduljon. – A nők is, Mr. Carmichael – vágott vissza elutasítóan, s nem mozdult. – Vegyük úgy, hogy ez most a kezdet – javasolta a férfi. – A kezdet? – ismételte Faith lágyan, s megköszörülte a torkát. Egy okos nő most tudná, hogy ez bocsánatkérést jelent – gondolta Delaney –, és a férfi felé fordulna engedve, hogy az tegye, amit jónak lát. Emlékezett rá, mikor azt mondta neki, hogy egy nő soha nem könyöröghet egy férfihoz, s nem értette, mért nem veszi Faith észre, hogy ez fordítva is igaz. Nem elég, ha valakinek éles a nyelve, azt sem árt tudni, hogy hogyan kell használni. 37

Pandora’s TeAm – Már néha egész jól megértettük egymást. Emlékszik, mikor kértem, hogy szólítson Delaney-nek? Faith reszkető kézzel markolt bele saját szoknyájába. Mindig attól félt, hogy többet gondol, mint amit a férfi mondani akar. – Ostoba alak – gondolta –, honnan tudnám; hogy mik vannak a szavai mögött. Hogy is várhatja el, hogy komolyan vegyem, azok után, amit javasolt. – Az alatt az idő alatt, amíg nem láttuk egymást, Mr. Carmichael, még nem jöttem rá, hogy mit számít az, hogyan szólítom! Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha megy és segít Tollynak az istállóban! Delaney az istállóra nézett, majd újra Faithre. – Szerintem bent áll és hallgatózik – mondta. – Azt hiszem, mindenkinek el fogja mesélni, akit érdekel – állapította meg Faith. – Valljuk be, biztosan jó kis történet kerekedik majd ki belőle a kocsmában, néhány pohár ital reményében – mondta Delaney, és majdnem elmosolyodott, de visszafogta magát. – Sokan emlegetik majd, milyen könnyen legyőztek – sóhajtotta és megtapogatta vizes ruháját. Aztán hozzátette. – De azt hiszem, a maga neve is terítékre kerül minden tábortűz mellett, innentől Tucsonig. A férfi szerette volna visszaszívni az utolsó szavakat, de már késő volt. Faith ugyan nem sikított fel, de egészen megmerevedett. Delaneynek is gombóc került a torkára, elképzelvén, amit mondott. Faithnek hasonló érzései voltak, azzal a különbséggel, hogy neki a gyomra is émelygett. Becsukta a szemét és imádkozott, majd elhatározta, hogy nem törődik a férfi megjegyzésével. Nem akarta elárulni az érzéseit. Majd talán később, de az is lehet, hogy soha. – Úgy tűnik – mondta, s arcába kezdett visszatérni az élet –, hogy egy csepp szerencsém sincs. Csak tudnám, miért kellett nekem ebbe a városba jönnöm! Ez nem lehet igaz, gondolta Delaney. Mi lenne, ha elfogadná az ajánlatot? A nő teljesen megbolondította. Ott állt csuromvizesen, és várta, hogy Faith megforduljon. A nő végre ránézett, s tekintetük találkozott. A férfi látta, hogy mond valamit, de csak távoli mormogást hallott. Sok év után most újra megdobbant a szíve. Megérintette a követ. Forró volt. 38

Pandora’s TeAm Faith Ann Becket csinos volt, és szép, mint az eső után virágba borult sivatag. De az ő szépsége más volt, mint egy törékeny sivatagi virágé, mely rövid pompázás után lehanyatlik a száraz földre. Faith erős volt, és ez az erő formálta és tartotta meg az ő igazi szépségét, mely csak az előtt tárulkozik ki, aki igazán szereti. Delaney már volt egyszer szerelmes, és nagy árat fizetett érte. – Elfogadom az ajánlatát. – Az apám... – Nem, hercegnő, ez kettőnk egyezsége – mondta, s látta, hogy a nő elmosolyodik –, elfogadja? Faith hiányolta a férfi átható nézését és a kesernyés mosolyt a szája körül, de bólintott, nehogy meggondolja magát. – Végre-valahára! – kiáltott fel Tolly, s előcsoszogott az istállóból. – Elég soká tartott. Az ember beleőszül, míg ti az egyről a kettőre juttok! Delaney felvette az övét és a kalapját, s egy dühös pillantást küldve Tollynak, megindult felé. – Hadd mondjak valamit, Del. Én mondtam, hogy segíts ennek a kislánynak. Nyergeld fel a lovadat, s kösd a szekér után. A nyeregtáskádat Bet Tampas a kávézó hátsó bejáratánál hagyta, egyszóval nincs vesztegetni való időnk – hadarta gyorsan. – Tolly, te néha túl messzire mégy – mondta Delaney, és szorosan az öregember elé állt. – Kezdesz túl sokat hibázni. – Becket kisasszony, ne fizessen neki, nem a pénz érdekli – kacsintott Faithre. – A szekéren az ülés alatt talál friss vizet. Ne törődjön vele, honnan van. Warringer hozzácsapta Del számlájához. – Te vén méregkeverő! Mit mondtál még Delaney-nek? Elég sokáig beszélgettetek! Megragadta az indián vállát, és arcát a földre nyomta. – Beszélj, te átkozott! – Már mindent elmondtam – nyöszörögte. – Semmi többet? Nehogy hazudni merj! – Semmi mást nem mondtam – az apacs feje előre-hátra hanyatlott a dühödt rázástól –, nem mondtam neki mást – ismételte. 39

Pandora’s TeAm Hirtelen engedte el. Az indián összegörnyedve feküdt a földön. Egy darabig nem mozdult, majd a kínzójára nézett. Reszkető kézzel törölte le a szája sarkából szivárgó vért. Nézte, amint a tőle majdnem két fejjel magasabb és kétszer szélesebb, szőke szakállú ember a nyeregtáskájához ment, és kivett két palackot belőle. Visszatért az indiánhoz, s megállt fölötte. Egyik kezében a két palackot, a másikban eredeti arkansasi pipadohányt tartott. – Brodie küldte neked ezeket. De ha rájövök, hogy hazudtál, akkor ezzel látogatlak meg. A lemenő nap fénye egy borotvát csillantott meg Yancy Watts kezében. Hanyagul odalökte a palackokat a megalázkodva térdeplő indián lábához, aki két kézzel kapott utánuk. Az erős bőrnyereg nagyot nyikordult, amint Yancy a lovára ült. – Emlékezz arra, amit mondtam. Kövesd és vigyázz rá, nehogy valami baja essen. Brodie élve akarja Delaney-t. Robert Becket titokzatos ember volt. Ezt Delaney már a találkozásuk első pár perce után tudta. Az embert az ösztöne tartja életben. De csak akkor, ha hallgat rá. Delaney fiatalabb korában többször került veszélyes helyzetbe azért, mert nem hallgatott a megérzésére. Nem lesz ilyen ostoba többé. Becket nem adott kitérő válaszokat Delaney kérdéseire, de mégis volt a levegőben valami szokatlan. A legtöbb embernek van valami oka, hogy elhagyja otthonát, és újat keressen. Delaney ismerte azt az íratlan törvényt, hogy ne tégy föl fölösleges kérdéseket, de ez a szabály csak a magafajta emberekre vonatkozott. A farmereknek nincs mit eltitkolniuk. Mikor a gyerekekről kérdezett, Becket elmondta, hogy mind nagyon jól tanulnak. A hercegnője válóban ügyes szakács volt. Delaney jóval egyszerűbb ételekhez volt szokva. A farmon állt egy vályogfal, amely arról tanúskodott, valakik egyszer már megpróbálták művelés alá vonni e területet. Delaney csodálkozott azon, hogy a család ilyen messze él a várostól. Igaz, volt a 40

Pandora’s TeAm közelben egy csörgedező kis patak és egy árnyékot adó nyárfaerdő. A vályogfal pedig védelmet nyújtott és biztonságos helyet a szekereknek. De maga a hely elzárt volt a külvilágtól. Delaney elégedetten üldögélt az üres kávéscsészéje mellett. – Lassan útra kelhetnénk, ha megállapodtunk a fizetségben – szólalt meg Becket. Delaney ránézett a tábortűz átellenes pontján ülő férfira, aki egy vastag paplant téve a háta mögé, kényelmesén a vályogfalnak támaszkodott, s lábait kinyújtotta. Ötven év körülinek tippelte. Hasonlított Faithre, valamint kisebb lányára, Prisre. Arcának éles vonásait keretbe foglalta vékony szürke haja. – Készen állnak az utazásra? – kérdezte Delaney, és elfordította fejét a tűzről, mert az előbb túlságosan belebámult, amitől egy vibráló felhő jelent meg a szeme előtt. – Nem várhatunk addig, míg a lábam meggyógyul, már épp elég időt vesztettünk. Oda kell mennünk mihamarabb, hogy elkezdhessük a vetést, s találnunk kell egy vízhez közeli helyet is. – Ha van ott víz egyáltalán – jegyezte meg Delaney. – Az a föld művelésre még talán alkalmas, de hogy farmnak jó lesz-e, azt nem tudom. S azt sem, hogy elegendő lesz-e a termés. Aztán feltehetően a bányászokkal meg kell majd küzdeni, hiszen már jó két éve annak, hogy Schieffelin floatot talált arra. – Float? Az meg mi? Delaney Keithre, Faith legidősebb bátyjára nézett. A tizennégy éves fiú egy-két év múlva már túl lesz a kamaszkorán. Mikor megérkezett, ez volt a fiú első kérdése hozzá. Tetszett neki ez az érdeklődés, már csak azért is, mert nem árt felmérni a fiú képességeit, mielőtt elindulnak. – A float egy színes, sziklákon található kristály. Az öreg Ed talált rá a Huachuca erőd közelében, egy vagy két évvel ezelőtt. Miután megvizsgáltatta, visszament, és megkezdte a kitermelést, és tetemes haszonra tett szert. Azóta az övé a Graveyard, a Lucky Cuss a Tough Nut és Tombstone bánya. – Látod, papa, én mondtam neked, az arany- és az ezüstbányászattal sokkal gazdagabb lesz az ember, mint a farmerkodással – mondta Keith izgalommal átitatott szemmel. – Tolly és Opie elmesélték, hogy az öreg 41

Pandora’s TeAm Ed talált egy ezüstréteget, mely olyan fényes volt, hogy majdnem megvakult, mikor belenézett. A katonák mindig ugratták, hogy legfeljebb csak a sírkövét találja meg a hegyek között. De ez a lelet olyan gazdag és jó minőségű volt, hogy amikor utolsó pénzérméjét belenyomta az ezüstbe, ott maradt rajta az érme felirata: „In God We Trust". Ezért nevezte el ezt a helyet Tombstone-nak. – Azt is elmondták neked, hogy majdnem kétezer ember vándorolt oda? – kérdezte Delaney. – Először az Edhez hasonló kincskeresők, majd a szerencsejátékosok. Aztán egypár ember felvásárolta a területeket, és ércfeldolgozót építettek. Ezek után sok bűnöző került oda, kiknek már mindenhol meggyűlt a bajuk a törvénnyel. Az apacsok harcban állnak velük, mivel elfoglalták a területeiket. Nem árt, ha tudják, mire számíthatnak! – Ne ijesztgessük a gyerekeket az apacsokkal! – szólt közbe Robert. – A hadsereg megígérte, hogy a rezervátumokban tartja az indiánokat. Ők majd vigyáznak a rendre. – Nem is lenne semmi baj, hogy ha betartanák azokat az átkozott ígéreteiket – szaladt ki Delaney száján, majd Faithre pillantott, és nem mondott többet, Faith egy újabb adag kávét öntött apja csészéjébe, majd a maradékkal Delaney-hez lépett. – Kér még egy kis kávét, Mr. Carmichael? – Nem, köszönöm – felelte. Zavarta, hogy a nő nem tegezi, s mikor kérdően ránézett, Faith észrevétlenül megrázta a fejét. A férfi nézte, ahogy serénykedik a tűz körül. Összeszedi a tányérokat, vizet tölt a mosogatóba. Delaney érezte, hogy elönti valami megmagyarázhatatlan nyugalom. Mikor Faith az utolsó edényt is berakta az üstbe, a férfi mellette termett. – Ezt hadd csináljam én. Egy ilyen finom vacsora után ez a legkevesebb. Faith kedvesen megköszönte, s érezte apjának figyelő tekintetét. A család elvonult. – Faith, miket mondtál neki rólunk? – kérdezte az apja. – Csak azt, hogy szükségünk van rá, hogy elkísérjen az úton. 42

Pandora’s TeAm – Láttam, milyen szemmel néztél rá. Ne felejtsd el, hogy ez az ember más, mint amilyen Martin volt. – Tudom, papa, ő más volt. – Én kedvelem őt – szólt bele Keith, Delaney felé nézve. – Én is! – mondta egy gyerekes hang. Faith a húgára mosolygott. – Miért szereted őt, édesem? – Ő is szereti a körtét, mint én és Joey. Azt mondta, hogy két tállal is meg tud enni. – Csodálkozva tette hozzá. – Neki nem fájdul meg tőle a hasa? – Ez vagy te, Pris, már megint hülyeséget kérdeztél – szólalt meg Keith, még mielőtt nővére válaszolhatott volna. – Ő férfi, te pedig csak egy dilinyós lány vagy! – Most már elég legyen, Keith! – figyelmeztette öccsét Faith. Apjára nézett, de az nem szólt. Újabban már engedte, hogy a lánya megdorgálja a gyerekeket. – Pris, Mr. Carmichael felnőtt ember. Az ő gyomra sokkal nagyobb, mint a tied. De ígérem neked, hogy amikor már nagy leszel, te is meg fogsz tudni enni két tál körtét anélkül, hogy megfájdulna a hasad. – Azt hiszem, igazad van – nyugtázta a.választ Pris, s mosolygott, melytől kis gödröcskék jelentek meg az arcán. – Joey is szereti őt. – Hogy érted ezt, drágám? – Kérdezd meg tőle, majd ő elmondja! Faith Joey-ra nézett, aki a szekér kereke mellett ült a földön, olyan messze az apjától, amennyire csak tudott. Sűrű, világosbarna haja majdnem a szemébe lógott. – Nagyon szótlan vagy ma este, Joey. De mi mindnyájan kíváncsiak vagyunk rá, hogy mi a véleményed Mr. Carmichaelről. – Faith, te már megint úgy kezeled őt, ahogy egy kisbabát szokás – csattant fel az apja. – Ő fiú, s ezért... – Egy kisfiú, apa! És nem egy férfi. Joey igazán érzékeny, akárcsak a mama volt, s ő látja... – Látja? Soha nem fog látni! Fejezd már be ezt az álmodozást! Akárcsak az anyád. Joey soha nem fog újra látni.

43

Pandora’s TeAm Faith lehunyta a szemét, és az ajkába harapott. Immáron harmadszor ezen a napon. Bár apja nem folytatta, ő mégis hallotta a ki nem mondott szavakat: „...miattad, Faith". Joey vakságának ő volt az oka. – Ne légy szomorú – vigasztalta Joey nővérét, s addig tapogatózott, míg el nem érte szoknyáján pihenő kezét, s magához húzta. – Igazán kedves a hangja. Azt hiszem, azt szereti a legjobban, ha a földről beszélhet. Megnevettette Prist. De rólam nem tud semmit, ugye? – Még nem mondtam el neki. De én úgy érzem, hogy Mr. Carmichael olyan ember, aki többet tud annál, amit lát vagy hall. Joey megszorította Faith kezét. – El kell mondanod neki. Azt fogja várni, hogy segítsek neki úgy, mint mások. Tudnia kell, hogy csak arra vagyok jó, hogy a szekéren üljek. – Ez nem igaz, Joey, sok mindent meg tudsz te csinálni – mondta Faith, és átölelte öccsét. Egy füttyszó riasztotta fel. Gyorsan felállt és megfordult. Delaney közeledett. Megigazította a ruháját, és azon tűnődött, vajon mennyit hallott a beszélgetésükből. Úgy tűnt, hogy semmit. A férfi biccentett egyet Robert felé. – Jó éjszakát mindenkinek! – mondta. – Holnap lesz elég időnk arra, hogy felpakoljuk a szekereket. Még egyszer köszönöm a finom vacsorát, Becket kisasszony! Megfordult és otthagyta őket. Faith azon kapta magát, hogy figyeli távolodó lépteinek hangját. Elképzelte, amint egy vadregényes tájon vágtat lovával, büszkén ülve a nyeregben. De apjának dühös pillantása visszazökkentette a valóságba. Elindult az egyik szekér felé, hogy megágyazzon Prisnek és Joey-nak. A másikat a holmijaiknak tartották fenn. Szomorú volt a magány miatt, de már hozzászokott annyira, hogy ne panaszkodjon. Keith már aludt, mikor visszatért apjához, a pislákoló tűz mellé. – Ha már megcsináltál mindent, akkor a legjobb lesz, ha elmegyünk aludni. Az az érzésem, hogy Delaney már kora hajnalban talpon lesz. Faith fáradtan bólintott. – És ne felejtsd el, amit mondtam róla. Nem kell többet tudnia annál, mint ami rá. tartozik. Nem akarom, hogy ostoba kérdéseket tegyen fel. 44

Pandora’s TeAm – Nem gondolod, hogyha titkolózás ráébreszti, hogy valami nincs rendben? Ő nem ostoba ember, apa. Előbb vagy utóbb rájön, hogy valamit elhallgatunk előle. – Tegyünk meg mindent, hogy ne találja ki azt, amit nem akarunk elmondani neki. Addig vagyunk biztonságban, amíg nem tud semmit. Tartozol ennyivel nekem és mindannyiunknak, ezt ne felejtsd el. Gondolj szegény anyádra, aki úgy halt meg, hogy a lelke nem lehetett nyugodt. És ez mind azért, mert te nem hallgattál rám. – De most már hallgatok, apa. Úgy lesz, ahogy mondod. Nem fogja kitalálni rólam az igazságot. Faith a szekérhez indult. Belépett a ponyva mögé. Nem feküdt le, hanem csak megállt, s kezét karba tette. Állt mozdulatlanul, könnyek nélkül, bár lelkét körbefonta a fájdalom. Valami reszelésszerű zajra lett figyelmes. Megfordult. – Ki van ott? – kérdezte. Biztos volt abban, hogy nemcsak egy kis állatka mocorgását hallotta. Hátralépett, majd vissza, s fülét a szekér oldalához szorította. Biztos volt benne, hogy valaki kint van, és figyeli. Hosszú percek teltek el a feszült figyelemben. Nem hallott semmi zajt vagy hangot, ami megzavarta volna az éjszaka csendjét. Múlt az idő. Faith nem mozdult. Aztán úgy döntött, hogy okosabb, ha lefekszik. De az alvás nem hozott neki nyugalmat. Rátörtek az emlékek, s újra kezdődtek a lidérces álmok.

45

Pandora’s TeAm

Negyedik fejezet Pirkadni kezdett. Faith csendben figyelte, ahogy a halvány fényű sáv az ég alján egyre erősödik, s lassan betölti a teret. Egy újabb reggel. Újabb remények. Álmatlan éjszakája elszállt a sötétség szárnyán. A folyóparton térdelve megmosta arcát az üdítő, friss vízben. Kellemesen megborzongott, mikor a víz az arcához csapódott, s utat találva meztelen bőrén ruhája mögé folyt. Felkacagott, elfeledve egy pillanatra a mindennapok gondjait. Egy ló álldogált a folyóparti bozótosban. Egy füttyszó hallatszott, melyre a kanca elindult gazdája felé. Delaney nem mozdult. Kihasználta a pillanat adta lehetőséget, s nézte Faith elbűvölően kecses mozdulatait. Látta, mennyire élvezi, ahogy a hűs víz az ajkaihoz ér. Önkéntelenül is arra gondolt, hogy vajon az is örömmel töltené el, ha az ő szája érintené meg az üdítő cseppek helyett? Sűrű fekete haja lágyan omlott előre, s meg-megcsillant a hajnali napfényben. A sötét haja és ragyogó fehér bőre keltette ellentét izgalommal töltötte el a férfit. Ezt még csak fokozta a karcsú alakjára tapadó nedves ruhája. Szeme rajtafeledkezett testének domborulatain, melyekből csak keveset fedett el csábító öltözéke. Mozdulatainak kecses bája, önfeledt, apró kacagása elbűvölte Delaney-t. Faith, miután felfrissült a hajnali fürdőzéstől, gyorsan kontyba fonta a haját, visszament a szekérhez. A férfi óvatosan lecsúszott a nyeregből, és a folyóhoz ment, oda, ahol a nő volt az előbb. A vére megpezsdült az illattól, mely Faith után maradt a parton. Lehajolt, és vizet merített a kezével, s úgy oltotta szomját. A lova figyelmeztetően felhorkant, de már késő volt. Egy pisztoly kakasának kattanása ébresztette rá, hogy mennyire vak és vigyázatlan volt. Egy csizma talpa nehezedett a hátára, arra kényszerítve, hogy 46

Pandora’s TeAm lehasaljon. Érezte, hogy a parti kavicsok a mellkasához nyomódnak. A lova prüszkölt és topogott, de nagy nehezen elkerülte, hogy a fekvő emberre lépjen. – Jól kiképezted a lovadat, amigo! – hallatszott a háta mögött. – Vajon a kis farmerlányt is megdolgoztad az este? – Lehetséges – válaszolt Delaney, s fejét oldalra fordította a nedves földön. Már nem érezte a hátán Chelli csizmáját, de tudta, hogy szorosan mellette áll. – Edna Mae már nem győzte várni, hogy vissza gyere, s megigyál vele egy italt. És engem mindig elkeserít, ha egy ilyen csinos nő elégedetlen. Megígértem neki, hogy megtalállak és visszaviszlek hozzá. Delaney nem tudott válaszolni, mert Chelli újból a hátára lépett, ezúttal sokkalta erősebben, mint az előbb. – Te elégedetlen vagy velem, amigo. Nem tudtam, hogy ennyire magadnak való ember vagy. Az a kis kedves rózsaszál meg egyre csak rád vár, pedig milyen szép árat kapnék érte valahol! Bármennyire is nehezemre esik, de be kell vallanom neked, amigo, hogy rossz voltam hozzád. Így hát arra gondoltam, miért ne kapja meg tőled is, amit tőlem. Ugye, nem lenne ellenedre? – Most róla akarsz fecsegni, Chelli, vagy pedig engem akarsz lepuffantani? – Az az igazság, hogy még nem döntöttem el igazán, mit csináljak veled. Sokan vannak, akik fizetnének azért, hogy holtan lássanak. Azt hiszem, megtanítlak arra, mit is jelent az, ha valaki keresztezi a terveimet. Én voltaképpen kedvellek téged, amigo, főként ha nem kerülsz az utamba. – Csak semmi személyeskedés – mondta Delaney. Rászánta magát, hogy cselekedjen. Érezte, hogy eljött a megfelelő pillanat. Egy villámgyors mozdulattal átkarolta Chelli bokáját, és nagyot rántott rajta. A mexikói elvesztette egyensúlyát. Karja a magasba lendült, s a levegőbe lőtt. Delaney felpattant, s a tántorgó embert az övénél megragadva a földre rántotta. Mielőtt Chelli eszmélhetett volna, Delaney már a földhöz szorította. Engedve az erős szorításnak, elengedte a fegyvert. Nem mozdult, mert elég meggyőzően hatott rá a torkának feszülő kés. 47

Pandora’s TeAm – Nem öllek meg, amigo. De kígyóeledelt csinálok belőled, ha meglátom, hogy megint a nyomomban szaglászol. Delaney tekintetében nyoma sem volt gyűlöletnek, de hangja hűvös volt, és rideg. S hogy kellő nyomatékot adjon szavainak, gyorsan elhúzta a kést Chelli torka előtt, olyan közel, amennyire csak lehetett anélkül, hogy megkarcolta volna. – Ezt ne felejtsd el, amigo! – Állj! – kiáltotta Faith, apja vadászpuskáját tartva a kezében. – Senki ne mozduljon! Delaney megmerevedett. Vett egy mély lélegzetet, és hirtelen megfordulva a nőre vetette magát. A jobb kezében lévő késsel felütötte a puska csövét, a ballal pedig kitépte azt Faith kezéből. A nő elkábult a támadás gyorsaságától és az előtte termett férfitest szépségétől. Olyan hirtelen történt minden, hogy nem volt alkalma Delaney arcába nézni. Tekintete megakadt csillogó barna bőrén, duzzadó izmain, feszes hasán, majd a kezében szorongatott késre tévedt. Chelli felemelte a lábát, de Delaney még idejében hátralépett, hogy szemmel tarthassa. – Töltve van? – kérdezte a nőtől, s a fegyvert a mexikói felé fordította. Faith most ismerte fel. – Igen – préselte ki magából. Chelli megadóan felemelte a kezét, és mosolygott. – Azt hiszem, ennyi elég is volt mára – mondta, s óvatosan a földön heverő pisztoly felé hajlott. – Hagyd csak ott, barátom! Majd később visszakapod! – Ahogy akarod – mondta, majd felállt és elment. Delaney egy nagyot sóhajtott. Faith elé dobta a puskát. – Ha legközelebb fegyvert fog rám, hercegnő, akkor egyből lőjön! – kiáltott rá mérgesen. – Nem, én sohasem fogok magára lőni! Csak megijedtem. Mindenki megijedt, mikor hallottuk a lövést. – Faith visszafogta magát, mielőtt többet is mondott volna. Delaney hátat fordított neki. Belülről még feszítette az indulat. Faith, nehezen bár, de leküzdötte azt a vágyát, hogy odamenjen hozzá, 48

Pandora’s TeAm megsimogassa széles vállát, és elmondja neki, hogy mennyire aggódott érte. A férfi a lova felé indult, de a nő nem törődött ezzel. Irigyelte a lovat, amiért Delaney megpaskolta a hátát, mielőtt rádobta a nyerget. Hát nem érzi? Nem látja, hogy mennyire fontos a számára – sóhajtott fel magában kétségbeesetten. Delaney felvette az ingét, és összegombolta. Érezte, hogy a nő nézi. Szeretett volna elrejtőzni a pillantása elől. – Menjen vissza a táborba, hercegnő! – Hagyja már abba ezt a nevetséges hercegnőzést – kiáltotta összeszorítva két tenyerét. – Most meg van sértve? – Nem! – felelte kurtán, s övébe dugta a kést. Felkapta Chelli pisztolyát, s megszemlélte. Körülbelül hasonló minőségűnek tippelte, mint a Colt Frontier-t, s betette a nyeregtáskába. Nem nézett még egyszer Faithre. – Mit mondjak az apámnak? Ő biztos, hogy tudni akarja majd, mi történt! – Az igazat. Ő értékelni fogja, ha maga nem is. Ő ismeri a pénz értékét, hercegnő. – Már kértem, hogy ne szólítson így. Én tudom, hogyan nézek ki, és biztosíthatom, hogy távolról sem úgy, mint egy hercegnő. – Nem is a kinézetének szól, hanem az orrának! Faith nem vitatkozott vele. Ismerte önmagát, eleget hallotta másoktól egész életében. Martin soha nem mondta neki, hogy csinos. Nem érdekelte ennek a nehézfejű Delaney Carmichaelnek a szellemessége. De minden józan ész ellenére tudta, hogy meg akarja ismerni. – Miért ítéli el apámat, mert hisz az igazságban? Nem tagadhatja le, hogy mi történt, mikor úgyis tudja mindenki! Delaney válaszképpen megrándította a vállát. Faith észrevette, hogy profilból jól láthatóan, orrának íve kissé meggörbült. Valószínűleg el volt törve – gondolta. – Méghozzá nem is egyszer. Borostás arca összhangban volt borzas hajával. Faith nézte, ahogy hátrasimítja bozontos fejét. – Mit csinált itt ilyen korán reggel, Delaney? – kérdezte a nő. – Azt, amit maga. 49

Pandora’s TeAm – Azt, mint... Leskelődött? A férfi egy pillanatra elmerengett azon, hogyan tud ilyen bámulatos harmóniával keveredni hangjában a csodálkozás, a rosszallás és a felháborodottság. Aztán hirtelen ötlettel, minden különösebb magyarázkodás nélkül kigombolta ingét, s levette magáról. A meztelen férfitest szemlátomást nem döbbentette meg a nőt. Delaney arra gondolt, hogy mivel már Faith volt férjnél, közömbösen kell szemlélnie a látványt. Így is történt. Faith már számtalanszor látott erőtől duzzadó izmokat az apja, a bátyái és Martin esetében. De mindezt most valahogy bensőségesebbnek, meghittebbnek érezte. Kezét csípőjére tette, s igyekezett nem elárulni, hogy belül szétárad benne valami melegség. Delaney elővette az övét a nyeregtáskából, és a derekára csatolta, s előhúzta a pisztolyát. A fegyver kevésbé volt mutatós, mint egy átlagos Colt vagy Remington, viszont meglehetősen hatékony eszköznek számított. A férfi nagy becsben tartotta a hatlövetűt, mert apjától maradt rá. Előrehajolt, és a combjához kötötte a pisztolytáska szíját. Megragadta a gyeplőt, s a nyeregben felállva körülnézett, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy Chelli elment. – Úgy tűnik, hercegnő, hogy meg akarja kérdezni, mit csinált itt Chelli? Vagy talán az nem idegesíti, hogy ő nézte magát? Faith arca elvörösödött a gúnyos megjegyzéstől. Nem kívánta végiggondolni, mit csinálhatott itt Chelli. Delaney és a belőle áradó vadság jobban izgatta. – Persze hogy idegesít! – felelte. – De még mindig nem válaszolt, nézett engem, vagy sem? – Ahogy ezt mondta, ismét úrrá lett rajta a sértettség érzése. Delaney egyenesen a szemébe nézett. – Valóban tudni akarja? Arcának ridegsége újra felidézte Faithben a férfiról terjengő pletykákat. Önkéntelenül hátrébb lépett. – Kemény, kiszámíthatatlan és veszélyes – villant át a fejében. – De nem lehet mindig csak a szóbeszédre hallgatni. – Nos, hercegnő? – lépett felé a férfi. – Az igazságot akarja-e hallani, vagy pedig valami mást? 50

Pandora’s TeAm Ebben a pillanatban Faith úgy döntött, hogy inkább nem akarja tudni a választ. Meglátta azt a gúnyos mosolyt a szája szegletében, s most ő fordított hátat. – Ne felejtse el az apja puskáját! A jó Springfield aranyat ér ezen a vidéken! Faith felkapta a földön heverő puskát, és magához szorította. A lába remegni kezdett, de nem törődött vele. Nem engedhette, hogy ez legyen a férfi utolsó szava. – Elvisz minket vagy sem? – kiáltott rá. Delaney örült annak, hogy a nő nem nézett egyenesen a szemébe. Lehajtott feje eszébe juttatta azt a máskor oly büszke nézését, önfeledt nevetését, vízcseppek borította mosolygó arcát. Megdörzsölte a nyakában lógó követ, s eszébe jutott régi esküje. A hosszú csend után Faith lassan a férfira nézett. Szemében most nem ragyogott a kéklő tisztaság. – Szavamat adtam – válaszolta csendesen Delaney. – S azt én nem fogom megszegni. De ha már másképp gondolja, akkor azt most mondja meg. Faith erős csábítást érzett, hogy azt mondja, igen, már másképp akarom. Nem akart a közelében lenni. Nem tudta, mit mondjon az apjának. Ideges lett attól a gondolattól, hogy Virgil Earp várja a két bátyját és feleségeiket Kansasból. Gyorsan el kell tűnniük Prescott-ból, tehát szükségük van Delaney-ra. – Nem gondoltam meg magam, Mr. Carmichael! Jöjjön, a táborban mindig várja meleg étel. – Faith, nem lehet egyedül megtalálni a vízlelőhelyeket. Faith megfordult és elment. Delaney elégedetlen volt. Csak állt, és azt kívánta, bárcsak soha ne vállalta volna el ezt a munkát. – Délnyugat felé megyünk a Walker's Trail mentén, egészen a Peeples Valley-ig – magyarázta Delaney kimerülten Robertnek, a vacsora után, egy durva térképet rajzolva a földre. – Az első nap nagyon nehéz lesz. Date Creektől – mondta, és megmutatta a kérdéses pontot a rajz fölé hajoló Keithnek. – Keresztülmegyünk Hassayampán, Agua Fríán, a 51

Pandora’s TeAm sivatagon és a hegyeken át. Megállunk Wickenburgban, aztán következik a Gilmer-fennsík a Phoenix felé vezető úton. Ott megint pihenünk egy napot. Átkelés a Salt Riveren Santa Cruzt érintve Tucsonig. – Delaney egy X-et s egy hosszú görbe vonalat rajzolt a térképre. – Ez itt San Pedro és a maga földje, Tombstone mellett. – Arrébb dobta a fadarabkát, és Robertre nézett, gondolván, hogy van kérdése. – Gondolja, hogy megfelelő három-négyszáz mérföldet tervezni? – Gondoltam erre. Ha egyedül mennék, akkor szívesebben választanék egy másik útvonalat. De most a biztonságra kell törekednünk. Gondolnunk kell az időjárásra is. Valamelyik rezervátumban is adódhatnak problémák. Aztán ott van a lába. Nem tehet meg vele napi öt, esetleg nyolc mérföldet. A sivatag sok időnket el fogja rabolni. Korán kell kelnünk, és jó, ha egy-két mérföldet meg tudunk tenni sötétedés előtt. Éjszaka nem mehetünk, mert egy rossz lépés, és oda a szamár. – És az ön lova? – Nem, az én lovam tudja, merre kell menni a sötétben. Megbízhatóbb vezetőt nem is találhatna az ember. – Az a nagy vizes hordó, amit viszünk, az elegendő lesz az útra, ugye? – kérdezte Keith. – Remélem – válaszolta Delaney. – És mi van az apacsokkal? – kérdezte Robert, miközben óvatosan megigazította a lábát. – Megmondtam, hogy nincs arra garancia, hogy nem futunk össze velük. De én majd mindig felderítem a terepet. – Nem félsz tőlük? – kérdezte Keith. Mielőtt Delaney válaszolhatott volna, Robert megelőzte. – Egyikünknek sem kell félnie. Négy új Springfieldünk van! – Nem fogunk gyilkolni, Becket! – jelentette ki Delaney. Robert tiltakozni akart, de ahogy Delaney arcába nézett, elment tőle a bátorsága. – Rendben van – biccentett. – Meghagyom magának azokat a gazembereket. 52

Pandora’s TeAm Delaney nagy önfegyelemmel tudta csak megőrizni hidegvérét. Korábban nem tartóztatta volna meg indulatait egy ilyen megjegyzés hallatán. Most belátta, hogy úgysem tudná megváltoztatni a nézeteit. – Na, fiúk, az lesz a legjobb, ha elmegyünk aludni! – mondta Becket, elnyomva egy feltörekvő ásítást. – Ha Delaney úgy ítéli meg, hogy minden rendben van a holnapi indulással kapcsolatban, akkor az biztosan úgy is van. Faith kényelmesen berendezte a szekeret, úgyhogy minden készen áll az útra. Hogy Faith alapos munkát végzett, abban Delaney is biztos volt. Látta, milyen szorgalmasan dolgozott egész nap. Szeretett volna segíteni neki, de belátta, hogy mindkettőjüknek megvan a saját feladata. Delaney felállt, és megigazította fején a kalapját. – Rendben, holnap hajnalban itt vagyok, és segítek befogni a szamarakat. Faith ránézett. Reggel óta ez volt az első alkalom. Titokban azt remélte, hogy a férfi a táborban marad éjszakára, – Talán a városba megy Edna Mae-hez? – villant át az agyán a gondolat, s ettől ideges lett. Nem volt joga, hogy megkérdezze, hova megy, sőt még ahhoz sem, amit iránta érzett. Fogta a félig megvarrt inget, és felállt. Nem törődve apja figyelmeztető nézésével, utána szólt a férfinak, mikor az jó éjszakát mormolva elhaladt mellette. – Kérem, várjon még egy pillanatig, Mr. Carmichael! Delaney visszafordult és várt. Egy belső hang figyelmeztette a nőt, hogy nem cselekszik helyesen. Miért foglalkoztatja őt annyira ez a férfi, kiváltva ezzel apja haragját? A levegő már hűvösebb volt így estefelé, s Faith megdörzsölte a karját. Tudta, hogy az apja szúrós szemmel néz rá. – Mi a baj? – kérdezte Delaney? – Semmi, csak meg akartam köszönni, amiért egész nap olyan kedves volt Joey-val és Prisszel. Tudom, hogy Beula már öreg, és lassítani fog minket. De Joey szereti ezt a tehenet, s ön beleegyezett, hogy magunkkal vigyük. Ez nagyon kedves volt magától! – Nem jár ezért köszönet – válaszolta a férfi. – Én kedvelem mindkettőjüket. Már korábban is meg akartam kérdezni: Joey születése óta vak? 53

Pandora’s TeAm Faith lehunyta a szemét. Már régen fel kellett volna készülnie erre, de nem így történt. – Ha kellemetlen magának a kérdés, akkor felejtse el. Nem olyan fontos – mondta a férfi. Mikor Faith újból kinyitotta a szemét, Delaney már a szekér mellől szedegette fel a gallyakat. Gondolkozott, hogy mit csináljon, s mivel az apja nem mondott semmit, Delaney után ment. Az apja már nem látta őket. – A házunk még nem volt teljesen kész, de mi már ott akartuk tölteni az éjszakát – kezdte. – Sem én, sem pedig Martin nem tudtuk, hogy Joey kint alszik a szekérben. Távol voltunk a szüleim házától. Később Joey... látta, hogyan hal meg a férjem. – Faith összekulcsolta a kezét, s próbálta összerakni fejében az emlékeket. Nem volt teljesen hazugság, amit mondott. Közel volt az igazsághoz. – Mikor aztán lefektettem Joey-t aludni, még úgy tűnt, hogy minden rendben van. De másnap reggelre már vak volt. A doktor nem tudta megmondani sem azt, hogy mi okozta ezt nála, sem pedig, hogy visszanyeri-e valaha a látását. – Én nem akartam ezt megkérdezni – mondta Delaney hidegen és mesterkélten. Nem tudta, mi mást mondhatna még. Tisztában volt vele, hogy milyen hatással van egy gyerekre, ha a szeme előtt gyilkolnak meg valakit. Ezt első kézből tudta. Készített egy cigarettát, és rágyújtott. A felhők mögül néha felvillant a tiszta holdvilág, amint bevilágítja az éjszakát. Mélyen leszívta a füstöt, majd lassan kiengedte. Nem tudta eldönteni, miért jött utána a hercegnő, és mondta el neki mindezt. Valójában nem is nagyon érdekelte. – Mennem kell! – törte meg a csendet a férfi. – Mi lesz, ha Chelli visszajön? – Nem jön vissza. – Maga tudja. – Faith szerette volna, ha a férfi beleszív a cigarettájába. Kíváncsi volt az arcára, de a fák leárnyékolták a holdfényt. – Mondhatnám azt is, hogy meggyőződtem róla, vagy hogy biztosan tudom, hogy nem jön, de teljesen mindegy, maga úgysem hisz nekem. – Már el kellett volna mondanom, hogy hallottam valakit motoszkálni tegnap este a szekér körül. 54

Pandora’s TeAm – Miért nem mondta eddig? – Reggel nem számított. Aztán jött Chelli. Delaney lassacskán felfedezte a nő hangjában a félelmet. Szívott egy utolsót a cigarettájából, majd eldobta. – Mit titkol el, hercegnő? – kérdezte. – Semmit, az égvilágon semmit! – vágta rá gyorsan. Delaney elengedte a füle mellett a füllentést. Egy farönkre tette a lábát, és közelebb húzódott a nőhöz. – Miért ilyen biztos benne? – Mert... tudom – válaszolta. Faith érezte a férfi testének melegét. Gyomra összeszorult, szíve szaporábban vert. Nem merte bevallani, hogy egész nap őt nézte, ahogy dolgozik. Egy igazi könnyed mozgású, szorgalmas férfi. Sehol egy felesleges mozdulat vagy beszéd. Tagadólag meg akarta rázni a fejét, de meggondolta magát, mikor a férfi kezét érezte a karján. – Azt hiszem, Delaney, hogy maga csak azért mondja ezt, hogy megnyugtasson. – Lehet – felelte. – Meg talán azért is, hogy tartson tőlem. – Elengedte a nő karját, és megvakarta az állát. – Menjen és pihenjen le. Én még egyszer körbenézek, mielőtt elmegyek. – Nagyobb biztonságban érezném magam, ha itt maradna – mondta halkan. Szorosan álltak egymás mellett. Nem tudta, hogy ő húzódott-e közelebb, vagy a férfi, de a testük teljesen összeért. Faith Delaney mellkasára tette a kezét, s megpróbálta finoman egy kicsit távolabb tolni. Delaney átölelte a nő derekát, aki erre egy nagyot sóhajtott, de nem tiltakozott az ölelés ellen. A férfi nagyon magabiztosan viselkedett. – Sose gondolja, hogy mellettem biztonságban van. Ugyanolyan férfi vagyok, mint akárki más. Elfogadom, amit felkínálnak, de utána nem várok folytatást. Faith megpróbált kiszabadulni a karjaiból, de Delaney szorosan tartotta. – Én nem kínálok magának semmit, és nem is akarok magától.

55

Pandora’s TeAm – Valóban? – kérdezte a férfi, és simogatni kezdte a nő arcát, haját, s arra késztette, hogy a szemébe nézzen. Faith hűvös volt, de a férfi érezte, hogy belsejét már kezdi elönteni az izgalom. – Mondd, hercegnő, egész nap csak azon járt az eszed, hogy mit láttam ma reggel? Hogy mit éreztem? Mire gondoltam? Ezért figyeltél ma egész nap? Ezért jöttél utánam? – Nem, semmi ilyesmi nem történt – próbált Faith tiltakozni. – Dehogynem. Nem érzed, hogy mit teszel most velem? – A férfi hangja suttogássá csöndesedett. – Olyan szemed van, mely megigézi a férfiakat, s rabul ejti a lelküket, ha nem vigyáznak. – Érezte, hogy a nő testén finom remegés fut át. Vagy az ő teste remegett? Nem tudta, de nem is törődött vele. Szájával egyre jobban megközelítette a nő ajkait. Belélegezte testének illatát. Érezte, hogy Faith ébredező ösztönei lassan, de feltartóztathatatlanul elárasztják a testét. – Figyelmeztetlek, én nem az a férfi vagyok, aki illik hozzád. Faith elengedte eddig visszatartott lélegzetét. A szoros ölelésből egyértelműen érezte, milyen hatással van a férfira. Ugyanígy érzett ő is. Tisztában volt azzal, hogy Delaney nem a megfelelő férfi a számára. Nem felejtette el, milyen erőszakos és veszélyes is valójában, különösen ha még figyelmezteti is rá. De mindez most nem számított. A férfi szavai izgalommal itatták át a testét. Pulzusa felgyorsult, mintha csak sokat futott volna. Ziháló melle a férfihoz tapadt. Ellenállhatatlan vágy kerítette hatalmába. Kívánta a csókját. Aztán hirtelen meggondolta magát. Nem, nem így – villant át a fején, és eltolta magától a férfit. – Engedj el, Delaney – mondta. – Ismerem az érzéseidet, te nem akarsz engem igazán. – Valóban? – kérdezte a férfi, s száját egy ellenállhatatlan mozdulattal a nő ajkaihoz érintette. Keveredő leheletük s a borzongató közelség megpezsdítette Faith vérét. Kész volt ajkait csókra tárni, amint azt a férfi kívánja. Nem akart arra gondolni, vajon helyesen teszi-e, hisz már régóta nem ölelte meg senki. Senki, mióta Martin meghalt. Szívük egy ütemre dobogott. A melegség lassan minden idegsejtjét elérte, érezni kezdte testének sürgető vágyát. 56

Pandora’s TeAm – Miért is ne – villant át a férfi agyán, s engedett az ajkak csábításának. Ez több volt egyszerű csóknál. Delaney fölényes magabiztossággal s különösebb vágy nélkül bűvölte el partnerét. A tiltott gyümölcs íze azonban egyre kíváncsibbá tette, s érezte, hogy Faith nem áll neki ellen. Most már kívánta a nőt. Lassan engedett a szorításból, s már csak lágyan tartotta a karjaiban. Ujjai vándorolni kezdtek. Könnyedén és finoman. Végig a hátán, a derekán és a combján, egészen a térdéig. Itt visszafordulva, combjának belső részén, lassan és kiszámíthatóan felfelé indultak. Mikor elérték céljukat, Faith már nem parancsolhatott többé testének. Még soha nem érzett ilyen vad és tüzes szenvedélyt, mint most. Nem tudott betelni a férfival s a testéből felszabaduló öröm érzésével. Mindenét elöntötte az izgalom, mikor csípőjét Delaney szorosan a sajátjához szorította, s érezte a férfi vágyának türelmetlen lüktetését. Körmeit a vállába mélyesztette, s szorosan magához vonta a forró testét. Delaney halkan felnyögött. Feszes izmai keményen tapadtak Faith finom bőréhez. Egyedül a száját érezte puhának, melynek heves csókjai lázba hozták. Hátravetette fejét, s a férfi hajába túrt. Kezének finom, de határozott mozdulatával arra késztette, hogy ajkai lefelé haladjanak a testén. Delaney szája birtokba vette a nő nyakát, vállát, vágytól duzzadó melleit, s folytatta varázslatos útját tovább haladva feszes hasán. Lélegzetük egyre mélyebbé és szaporábbá vált. Faith nem hitte volna, hogy létezik ilyen elsöprő erejű, mindent odaadó érzés. Egyre többet akart. Több csókot, szorosabb ölelést, többet a férfi testéből, többet Delaney-ből. Delaney érezte, hogy csak egy mozdulatot kell tennie, hogy az övé legyen. Tudni akarta, milyen vadító vágyakozás önti el, ha testük egybeolvad. Büszke hercegnője most itt van a karjaiban, és szomjazza a szerelmét. Szüksége volt a bódító szenvedélyre, hogy enyhítse a lelkében égő fájdalmat. Még szorosabbá fonta az ölelést. Testét feszítette a vágy. A vágy egy asszony után, aki hűtlenül elhagyta. Hirtelen ellökte magától. Faith csak állt és tántorgott, mint egy fűszál a viharban. Lassan kinyitotta a szemét. Bágyatagon megérintette vöröslő ajkait. Még érezte a férfi csókját s ölelését. Izgatottságában egy szót sem tudott szólni, csak bámult a férfira. 57

Pandora’s TeAm – Hagyj engem békén, hercegnő! Te nem ismersz engem, különben te sem akarnád! A nőt mellbe vágta a hangjában lévő durvaság, mely nem tűrt semmi ellenvetést. A férfit elnyelte a sötétség, mintha ott sem lett volna.

58

Pandora’s TeAm

Ötödik fejezet Delaney kihörpintette a maradék kávét is a csészéjéből. Nézte, ahogy Faith földet szór a tűz parázsló maradékára. Egy vállkendőt viselt, amely aligha volt elegendő a hűvös hajnalon. Úgy volt, ahogy azt tegnap mondta. Faith nem közeledett hozzá az éjszaka óta. A férfi nem mondta el neki, hogy miután otthagyta, észrevett valamit, ami nyugtalanította. Valaki a szekerek körül bujkált és figyelt több órán keresztül. Egy ember, aki egyszerre volt rejtőzködő préda és türelmes vadász. Delaney tudta, hogy kevés fehér ember képes erre. Úgy döntött, hogy nem mondja el, sem Faithnek, sem pedig az apjának. Elég, ha ő tud róla. Felállt, hogy ellenőrizze a szekereket. A juharfából készült két láb magas és négy láb széles és tíz láb hosszú kocsitestek masszív felépítésűek voltak. A vasalt kerekeket még külön is megerősítették, hogy jobban bírják a terhelést. Még tegnap felfedezte, hogy a vásznat tartó keret egy kissé megvetemedett. Bízott benne, hogy maga a fa még elég erős. Ez volt a szekerek leggyengébb pontja, de adott esetben az ilyen pontokon múlik minden. Faith lágyan duruzsolt valamit Pris fülébe, aki álmosan mászott elő a szekérből. Delaney szeretett volna odamenni hozzájuk, de lemondott róla, tudván, hogy Faith keresztülnézne rajta. Lehajolt, hogy megvizsgálja a kerekeket, Az a néhány hajszál repedés, amit látott, nem adott okot az aggodalomra, Egy hordóval több vizet vittek magukkal, hogy szükség esetén öntözhessék a kerekeket, ha a nap túlzottan kiszárítaná. Remélte, hogy nem kerülnek majd olyan helyzetbe, hogy választaniuk kell, megigyák-e a vizet, vagy pedig a kerekeket öntözzék meg vele. A víz ugyan életben tartja az embereket, de ha a szárazságtól széttörik a kerék, akkor megfeneklik a szekér, és 59

Pandora’s TeAm nincs tovább. De hát az ilyen helyzetek megoldásáért fizetik. Néhány faggyúval telt vödröt is vittek magukkal, hogy megelőzzék a kerekek nyikorgását, ami ezen a területen messzire elhallatszik, s fölösleges veszélyt hozhat rájuk. Keith kapta azt a feladatot, hogy erre ügyeljen. Nem szabad, hogy feltűnő legyen a szekér, melyben egy fehér nő, gyerekek és az az átkozott tehén utazik. Nem értette, hogyan engedhetett Pris kérésének és Joey félénk mosolyának, hogy magukkal vigyék Beulát. Ráadásul még abba is belement, hogy a csengőjét is a nyakába akasszák. Végezetül a szamarakat vette szemügyre. Erős állatokra volt szükség az úton. Nyolc állatot fogtak a szekerek elé. Személyesen ellenőrizte valamennyit. Becket nem fukarkodott a vásárlásuknál. A két legerősebb szamarat fogták előre. Nekik kell majd tartani a helyes irányt, ahogy azt a szekérrúd diktálja. Még egyszer Faithre nézett. Erős karok kellenek ahhoz, hogy ezt a csapatot kordában tartsa, s kíváncsi volt, hogy vajon a nő képes-e erre. Becket hívására Delaney a szekér hátuljához ment. – Készen vagyunk már? Úgy érzem magam, mint egy síró csecsemő, aki nem tud magával mit kezdeni. – Nincs is már semmi tennivalónk – válaszolta némi gúnnyal a hangjában. Becket egy szóval sem említette a tegnapi éjszakát, de Delaney tudta, hogy a lányához viszont annál több szava lehetett. Faith felettébb készségesen engedelmeskedett az apja parancsainak az elmúlt két órában. S érezte, hogy ezzel még nincs vége. Keith bemászott a helyére. Delaney ivott még egy korty kávét, s a maradékot a földre öntötte. Felszállt a szekérre. Faith segített Joey-nak a feljutásban. Pris is elfoglalta a helyét. Mikor Delaney Faith felé nyújtotta a kezét, hogy segítsen, a nő indulatosan felcsattant. – Ne érj hozzám, remekül megvagyok a segítséged nélkül is. A férfi elengedte a füle mellett, s megragadva a karját felhúzta. Faith leült Pris mellé, s a tűző nap ellen húga főkötőjét a fejére tette. – A magáé hol van? – kérdezte Delaney. Faith hátranyúlt, és Pris fejére tett egy széles karimájú férfikalapot, miközben egy szúrós pillantást vetett Delaney-re. Egy pár kesztyűt is 60

Pandora’s TeAm előhúzott, melyek túl nagyok voltak ahhoz, hogy az övéi legyenek, s maga mellé tette az ülésre. A férfit elöntötte a féltékenység. Ezek a holmik feltehetően a férjéé voltak. Nem volt joga hozzá, hogy ezt érezze, de nem tudott uralkodni az ösztönein. Egy rövid pillanatra egymásra néztek. Dermesztő volt a légkör körülöttük. Delaney fejében felvillant a tegnap esti lázas forróság, mely hirtelen támadt, ugyanolyan hirtelen el is múlt. Faith előrefordult és megragadta a gyeplőt. – Most már készen vagyunk, Mr. Del? – kérdezte Joey izgatott hangon, Faith szoknyáját szorongatva. – Készen vagyunk, fiam! – És eszünk körtét ma este – tette hozzá Pris, pajkosan Delaney-re nézve. – Faith azt mondta, hogy akármi váratlan dolog is történjen, te nem engeded, hogy bajunk essen. – Így lesz, kicsim! – mondta a férfi. – Emlékezni fogok rá, hogy váratlan dolog esetén senki se bántódjon meg, s ne érezzen fájdalmat. – Leszállt a szekérről, hátrament, hogy még egyszer ellenőrizze Beula ketrecét, s felült a lovára. A szekér elé lovagolt, és a karaván elindult. Faith pedig egyre csak azon gondolkozott, hogy mit akart ezzel mondani. Innen keletre a Verde folyó partján, a McDowell-erőd közelében Seanilzay várta, hogy a nap kibukkanjon a hegyek mögül. Figyelt, hogy meghallja annak az embernek a lépteit, akinek nemsokára ide kellett érnie. A gyomra korgása azzal fenyegette, hogy lelepleződik a rejtekhelye. Hosszú utat tett meg egyedül gyalogolva, a kanyonok útvesztőin át, amire csak kevés ember mer vállalkozni. Az éhség immáron állandó társául szegődött. Így van ez, mióta a rezervátumokba kényszerültek, de megfogadta, hogy ennek nemsokára vége szakad. Messze délen a Sierra Madre vidékén sok testvére várta, akik kiszöktek a fogságból, hogy harcoljanak az igazságukért. Köpött egyet, hogy eltüntesse szájából azt a keserű ízt, amely a fehér ember gondolatára támadt. Mindig is az volt az álma, hogy a fehérek éljenek a 61

Pandora’s TeAm gyűlölt és reménytelen rezervátumokban, mely megfosztja az ott lakókat minden emberi tartástól. Régebben minden más volt. Az apacsok büszkén sétáltak apáik földjén. Megmutatták gyerekeiknek az igaz utat. Így volt ez a fehér ember előtt, a hazugság és gazság előtt. Seanilzay tudta, hogy túl sok időt töltött a fehér emberek között. Megtanulta a szokásaikat, és megpróbálta megérteni gondolataikat. De bárhogy is próbálta, nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy elárulta Delaney-t, s most újból erre készül. Delaney – akárcsak az apja – sohasem hazudott. Seanilzay emlékezett rá, mikor Delaney-nek döntenie kellett, hova tartozik igazán. Nem lehet huzamosabb ideig egyszerre két különböző világban élni. A fehér ember életét választotta. Seanilzay is döntött. De most nem akart visszaemlékezni arra a napra. Egy halk nesz riasztotta gondolataiból. Megfordult. Harcedzett érzékeivel figyelte, mikor bukkan fel az ellensége. Látta, amint az őrnagy óvatosan leereszkedik a nyeregből. Mozgása árulkodóbb volt, mint ahogy azt Philip Ross akarta. Arcát olyan vörösre égette a nap, mint amilyen a pánt volt az indián homlokán. Nyurga teste mereven mozgott, s ez mosolyra késztette Seanilzay-t. Az őrnagy ravasznak tartotta magát, mint egy prérifarkas. Mindig ezzel kérkedett. De a prérifarkas szerencsétlenséget hoz az indiánokra. Egy apacs ezt mindig szem előtt tartja, s nem érinti meg a bőrét, s elkerüli leheletének illatát, mely beteggé teheti. – Csak te vagy itt? – kérdezte az őrnagy köszönés nélkül. – Azt hittem, hogy már megtaláltad Delaney-t! Hol van most? – Most éppen dél felé tart. – Mondtad neki, hogy szükségem van rá? – Tudja, hogy a hadsereg vissza akarja zárni az apacsokat a rezervátumokba. – Nos igen, csak így tudjuk megvédeni őket. – mondta, és megsimogatta a szakállát. – Beleegyezett, hogy segítsen nekem? Vigyázz, ne hazudj, nagyon jól tudod, mi történik veled, ha rászedsz! – Ő ismer olyan embereket, akik beszélik valamennyi apacs nyelvet. Ez talán segít neked. 62

Pandora’s TeAm – Nem ezt kérdeztem. Delaney Carmichaelt akarom az apja miatt. Az apacsok úgy tisztelik őt, akárcsak Cochise és Jeffords az apját. – Mire a hold feljön, ő ott lesz, ahol akarod! Hol vannak a lovaim és a szállítmány? – Nem hoztad el nekem Delaney-t, ugye? Ide kellett jönnöm miattad feleslegesen! Gyere vissza velem, ott majd megkapod, ami jár neked. – Te kígyónyelvű! – csattant fel az indián. – Alávaló gazember! Seanilzay villámgyorsan lekuporodott, ahogy a katona előhúzta a pisztolyát. Az első lövés csak hosszú fekete hajának végét tépte meg. Az apacs felpattant, és az őrnagy felé hajította kését, aki elhajolt, s a penge rezegve állt meg egy fa törzsében. Philip Ross nyugodtan célzott. Az első golyó az indián combjában állt meg. A második földön fekvő ellenfele vállába hatolt, de nem érte a szívét. Az őrnagy eltette a pisztolyát, s mint aki jól végezte dolgát, távozott. Prescott-tól nyolc mérföldre, egy patak mellett jelölte ki Delaney az első táborhelyet. Késő délután volt, mikor a felderítés után visszaért a szekerekhez. Faith kimerült volt a hosszú úttól, de ezt megpróbálta leplezni. Elutasította Delaney segítségét. Pris és Joey lemászott a szekérről. A férfi Keithre bízta a tűzifa beszerzését. Türelmesen állt, s Faitht nézte. Szíve kezdett erősebben dobogni. A nő a kalap és a kesztyű elrakásával volt elfoglalva. Nem értette, mi az oka a férfi kihívó nézésének. Ruhája csuromvíz volt az izzadságtól, haja fürtökbe tapadt. Elég megviseltnek látszott. Delaney fejében újra lejátszódtak a tegnap esti események, amint tekintete hosszan időzött Faith izgató ajkain. Majd hosszú combjaira pillantott, melyek nemrég még vágyakozva fonódtak csípőjére. Merengve szemlélte csinos testét, melyet izgalommal töltött el ujjainak érintése. A férfi nézése csapdába ejtette Faith tekintetét. Delaney érezte, hogy nemigen lesz képes távol tartania magát a nőtől. – Gyere, hercegnő – kezdte, s felé nyújtotta a karját. – így könnyebb lejönni. Könnyebb – ismételte Faith magában. Soha. Minden nehéz és bonyolult körülötte. Szeme tétován vándorolt a férfi szája és kinyújtott 63

Pandora’s TeAm keze között. Ugyanaz az érzés kezdett nyiladozni benne, mint tegnap este. Eszébe jutott, mennyire kívánta az érintését. Nézte napbarnított arcát, széles vállát s keskeny csípőjét. A lábaira nem mert pillantani, mert félt, hogy túlságosan felelevenedik benne a tegnapi közelségük emléke. – Nem! – mondta erőt véve magán. – Egyedül is le tudok menni. – Megfordult, hogy átmenjen a szekér másik oldalára, és ott szálljon le. Delaney megragadta a csuklóját, és maga felé rántotta. Faith, elvesztve egyensúlyát, a férfi karjaiba esett, éppen abban a pillanatban, mikor apja érte kiáltott. A teste feszült volt, és csábító. Könyörtelen pillantást lövellt Delaney-re, mielőtt az letette a földre. – Ne feledd el, hogy bíznod kell bennem – mondta a férfi. Faith megigazította a ruháját, majd a másik szekérhez szaladt. Tudta, hogy Delaney már másképp érez, mint tegnap este, mikor otthagyta őt, de vajon saját magában lesz-e annyi akarat, hogy parancsolni tudjon az érzéseinek. Delaney volt a legférfiasabb és legkeményebb mind közül, akikkel eddig találkozott. Ösztönösen hátranézett. A férfi ott állt, ahol hagyta, s őt nézte. A nő elutasítóan megrázta a fejét, s minden erejével azon igyekezett, hogy feltűnés nélkül tudja teljesíteni apja kívánságait, amíg a vacsora el nem készül. Faith, nem törődve azzal, hogy az egész teste lüktet és sajog, kinyújtóztatta a lábát, és örült, hogy szilárd földön lépkedhet. Gyorsan elfelejtette, hogy milyen hosszú volt szekéren tölteni az egész napot, a szamarakat irányítva. Delaney nem felejtette el, mért is állt meg tegnap este. Még mielőtt Faith visszatért egy oldal szalonnával és némi borsóval, már feltett a tűzre egy edény vizet. Faith halkan köszönetet mormolt. – Nincs mit megköszönni! – válaszolt a férfi keményen. – Te makacskodtál, hogy vállaljam el ezt a munkát! Faith túlságosan is fáradt volt ahhoz, hogy feleljen neki, így csak egy hideg, sokatmondó pillantást vetett rá. Delaney nem törődött vele. Tudta, hogy meg, kell tartaniuk a távolságot egymás között. Ez tűnt a legbölcsebb megoldásnak. 64

Pandora’s TeAm Elindult, hogy ellássa a lovát. Hallotta, hogy a nő halkan mormog valamit a férfiakról és a szamarakról, s ez mosolyt csalt az arcára. Elég nőt ismert már, akikkel jó volt beszélgetni, velük lenni, akiket úgy általában kedvelt. De a hercegnője valami többre késztette, arra, hogy ne csak a külső csábereje, hanem az egész egyénisége érdekelje. Delaney törte meg elsőként a vacsora utáni csendet. – Keith, te leszel az első őrszem. Már kijelöltem a legmegfelelőbb helyet. – Nincs erre szükség! – vágott közbe Robert, még mielőtt Keith válaszolhatott volna. – Még elég közel vagyunk Prescotthoz. – Úgy gondolja, Mr. Becket, hogy biztonságban vagyunk? – Nos... igen. Még egy indiánt sem láttam. – Becket, nemcsak az indiánok vannak egyedül, akiktől tartanunk kell – mondta Delaney, miután kiengedett egy füstkarikát a száján. – Van itt egy bányatelep. Volt már valaha is ott? – Nem, és nem is hiszek a pletykáknak. Semmi értelme, hogy éjszaka a legkisebb neszre is kiugorjunk a bőrünkből. Delaney mélyet szívott a cigarettájából, és magasra fújta a füstöt. Szemét nem vette le Becket arcáról. – Keith őrséget fog állni – mondta. – Ezt én határozom meg most és ezentúl mindig, vagy pedig visszamegyek Prescottba. – Várjunk csak – kezdte Robert, de látva, amint Delaney feláll, meggondolta magát. – Tedd, ahogy mondja, Keith! Delaney részletesen elmagyarázta Keithnek, mit nézzen, mire füleljen. Mikor visszatért a táborba, Faith már lefektette a gyerekeket. Éppen mosni indult, egy meleg vízzel töltött lavórral a kezében, de a férfi megjelenése elgondolkodtatta, hogy milyen kevés is az idő, melyet egyedül tölthetne el. Az apja ragaszkodott, hogy a szekérben aludjon, a másikban pedig a gyerekek voltak. Delaney látta a tétovázását. A nő arcába nézett, majd a lavórra. – Ne engedd, hogy az utadba álljak, hercegnő – mondta, majd hátat fordított neki, s letelepedett a tűz mellé. Halkan szitkozódott magában, mert azt remélte, hogy már aludni fog, mire visszaér. Faithnek minden önuralmára szüksége volt, nehogy a férfi nyakába zúdítsa a vizet. Továbbindult annak a szekérnek a hátuljához, 65

Pandora’s TeAm amelyikben Pris és Joey aludt Letette a lavórt a szappan mellé, melyet már korábban odakészített, s gombolni kezdte a ruháját. Az éjszaka hangjai lágyan susogtak körülötte. Félelem nélkül nézett körül. Tudta, hogy Delaney közelsége biztonságot jelent. Berakta a ruhát a vízbe, és mosakodni kezdett. Delaney az erdőt figyelte. Éles hallása felfogta azokat az apró zajokat, melyeket Faith keltett. A levegő kezdett lehűlni. A férfi gondolatai a szekér mögött jártak. Aztán erőt vett magán, s szitkozódni kezdett vágyakozó fantáziájára. – Siess már! – kiabálta felé. – Azt akarom, hogy már mindenki aludjon, mire felváltom Keitht. Faith felkapta a ruháit, és magához szorította. A férfi hangjától hevesebben kezdett verni a szíve. Durva volt ugyan még mindig, de már némi enyhülést is kiérzett belőle. Mivel is idegesíthetné fel? – fogalmazódott meg benne a kérdés, majd egy ösztönös mozdulattal rafináltan elrendezte maga előtt a ruhát, a másik kezével felkapta a lavórt, s Delaney felé indult, aki a tűz mellett térdelt. A férfi felállt, amint mellé ért. Először ismét a lavórra nézett, majd a nő melle előtt tartott, sejtelmesen átnedvesedett ruhára. Elég nagy erőfeszítésébe került, amíg sikerült végre Faith szemére irányítania a tekintetét. – Keresel valakit, aki megszabadít ezektől, hercegnő? – kérdezte, egy pimasz vigyorral az arcán. – Ne szólíts többé hercegnőnek! – sziszegte. – Elegem van már abból, hogy rajtam tréfálkozol. Tudom, milyen vagyok, s semmi szükség rá, hogy léptenyomon emlékeztess rá. Faith minden további gondolkodás nélkül elengedte a maga előtt tartott ruhát, hogy a leesni készülő lavór után kapjon. Delaney szeme tágra meredt, melyet az éjszaka sötétje jótékonyan eltakart. Érzékei megelevenedtek. A nő tiszta, átható illata betöltötte a levegőt. Azt gondolta, hogy ez a látvány még egy halottat is képes lenne feléleszteni. Vissza kellett pörgetni a fejében a nő szavait, hogy válaszolni tudjon. – Ha szép szavakra vágysz, hercegnő, akkor ne hozzám fordulj! – Nem akarok fordulni senkihez. 66

Pandora’s TeAm – Bizonyára. De most ezen kezdünk el vitatkozni, vagy eltakarod, amivel dicsekedni akartál? Faith a lavórra nézett, majd szinte ugyanabban a pillanatban a férfi felé lendítette. A víz nagyot loccsanva terítette be Delaney derekát és lábát. Vizes ruhája nem hagyott kétséget Faithben afelől, hogy sikerült tökéletesen felébresztenie a férfit. Tettetett sajnálkozással a szemében, lassan az arcára nézett. – Vannak dolgok – mondta Delaney –, melyeket a férfiak nem tudnak ellenőrzésük alatt tartani. Ne fáradj azzal, hogy mentegeted magad. És Faith, ezért kettő jár cserébe! A nő hátrébb lépett. A tűz hamvadó fényénél látta fenyegető arcát s szemének szinte már gonosz csillanását. – Olyan vak vagy, mint Joey! – vágta a fejéhez, miközben a vizet próbálta kipréselni nadrágjából. Egy ugrással Faith előtt termett, s mindkét kezével megragadta a vállát. – Utolsó figyelmeztetés – csikorgatta a fogai között. – Én nem akarom összeszűrni a levet egy magadfajta nővel. Neked kedves szavak és szép ígéretek kellenek, de tőlem ezt nem kaphatod meg. Én sok dolgot szerettem volna az életben, de sajnos, csak átkozottul kevés valósult meg belőlük. Te sem vagy kivétel ez alól – mondta fenyegetően, majd durván megrázta a nőt, hogy értsen belőle: ne háborgassa többet. Faith hallott mindent, amit mondott, de mikor hozzáért, a lelkében parázsló szenvedély egy csapásra fellobbant, és egész testét elöntötte. Ajkai szétnyíltak, s érezte a férfi leheletét. Delaney közel hajolt hozzá. Olyannyira, hogy szájuk szinte összeért. – Ne feledd el a szerelem legfontosabb szabályát: ha kitárod a szíved, az könnyen meg sérülhet. Ellökte magától a nőt. Biztos volt benne, hogy helyesen cselekedett. Ez volt az a lecke, melyet kínkeservesen kellett megtanulnia. Faith kinyitotta a szemét, és látta, amint a férfi távozik. Ez volt a második, Delaney – gondolta.

67

Pandora’s TeAm

Hatodik fejezet Metszően éles volt a levegő ezen a reggelen. Faith nézte, ahogy Delaney a szekerek felé lovagol. Keith türelmetlenül rászólt, hogy siessen. A szamarak makacs és veszekedős kedvükben voltak, s saját magában is valami hasonlót érzett. Tudta, hogy néhány nap nyugalomra volna szüksége, hogy megnyugodjon. Megpengette a kalapot a fején, s felmászott a szekérre. Meggyőződött, hogy Pris és Joey elhelyezkedtek, majd megragadta a gyeplőt. Az úton a gyerekek nem zavarták a gondolkodásban. Azon igyekezett, hogy ne Delaney-n járjon az esze. Ez sikerült egészen addig, míg a nap magasra nem hágott, s a férfi visszalovagolt a szekérhez. – Már csak egy félóra, nem több! – kiáltotta oda neki. Ahogy távolodó alakját nézte, azt kívánta, hogy bárcsak máris megállnának. Faith csuromvíz volt. Az izzadság elöntötte arcát, hátát, ruháját, mindenét. Alsókarja alatt két nedves folt volt a deszkán. A lábát érezte a legpiszkosabbnak. Válla sajgott, karjai ki akartak szakadni a helyükről. Szeretett volna hátramenni és pihenni, de még inkább lefürödni. Mikor eljött az idő, kimerülten nézte, ahogy Pris óvatosan lesegíti Joey-t a szekérről. – Mi van enni? – kérdezte Keith. Faith nem nézett rá. Csak ült fáradtan, nem sok kedve volt ahhoz, hogy megmozduljon, Aztán kénytelen volt erőt venni magán, hiszen az egész társaság éhes volt, és neki kellett gondoskodni róluk. Kelletlenül levette kesztyűjét és a kalapját, s lemászott a szekérről. Kinyújtózkodott. Előre –, majd hátrahajolt, megtornáztatta elgémberedett tagjait. Ahogy Delaney megpillantotta a gyakorlatait végző Faitht, éppen leszállni készült a nyeregből, s mozdulata megmerevedett. A nő bájos 68

Pandora’s TeAm arca kipirult volt, haját tincsekbe rendezte az izzadság. Fejét hátrahajtotta, s félig csukott szemmel nézett fölfelé. A látvány a férfi minden idegsejtjét elárasztotta. Bámulta arcának nemes vonalát, izgató alakját s különösen mellének domborulatát, mely ellenállhatatlan vágyat gerjesztett benne, hogy megérintse. Faith kiegyenesedett, s ekkor tudatosult benne, hogy nézték. Tekintetük egy pillanatra összefonódott. A férfi befejezte a leszállást, és felé indult. Megállt előtte, és csípőre tette a kezét. Szándékosan a földet nézte. Homlokát verejtékcseppek borították. Az alsó ajkát harapta. Faith a félelem és az érdeklődés vegyes érzésével szemlélte a férfit. A levegő vibrált körülötte, szeme tágra nyílt, ajkai szétváltak, mellei megnagyobbodtak. Hirtelen egy kissé megemelte a szoknyáját, és otthagyta a férfit. Majdnem elbotlott a saját lábában, mikor kitért a feléje lépő Delaney elől. Sietett, hogy enni adjon a többieknek. A férfi megfordult, és a lovához indult. Levette róla a hevedert, s barátságosan megpaskolta a kancát. Igyekezett elfelejteni, milyen hatással volt rá az előbb Faith. A ló megbökte a vállát, jelezvén, hogy szívesen venné a további törődést, Delaney azonban úgy érezte, hogy ennyi éppen elég volt, otthagyta négylábú pajtását. Megint csak a nőt nézte, s közben mondogatta magában az általa felállított szerelmi alapszabályt. Delaney karja Faith vállához ért, amint egy kekszért nyúlt át az asztalon. A nő villámgyorsan arrébb hajolt, és nem volt hajlandó a férfira nézni. Az érintés jobban felborzolta az idegeit, mint a látvány, ami a lóról leszállva fogadta. Mindez oda vezetett, hogy nem érdekelte az átkozott fogadalma. – Hercegnő – suttogta a füléhez hajolva. – Láttam már olyan ötvencentes szajhát, aki úgy tud mozogni, mint te. Faith elfojtotta feltörni akaró sírását. Megszorította a kezében lévő kést, úgy, hogy ujjai belefehéredtek. Belátta, hogy jobb, ha nem enged a szenvedélyének, s nem mond semmi ostobaságot, amivel leleplezhetné magát. – De nekem még soha nem kellett nőnek fizetni – jegyezte meg, figyelve a nő kezében lévő kést. 69

Pandora’s TeAm Faith az alsó ajkába harapott. Kezdte elönteni az indulat. Kapja, amit megérdemel! – gondolta. – Ez nem lep meg, Mr. Carmichael – felelte kimérten. – Hiszen az olyanok, mint maga, ennyi pénzért legfeljebb csak egy pillantást vethetnek egy nőre – mondta, miközben egy sonkaszeletet helyezett a kekszre. Delaney két fényes negyeddolláros tett le elé az asztalra. – Előre fizetek, hercegnő – mondta. – Azért a pillantásért. Faith érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe, s arca elvörösödik. – Ám legyen, Mr. Carmichael, de addig is, amíg várakozik, ajánlom, hogy üljön bele egy hordó hideg vízbe, az talán majd lehűti – mondta, azzal egy vászonszalvétába csomagolta a maradék kekszet, felállt és elment. Elégedett volt a válaszaival. Delaney nézte, ahogy távolodik, s az enyhe szél meg-megemeli szoknyája szélét, majd átült Keith mellé. – Del, megközelítjük a Rich Hillt? A férfi bólintott, miközben fél szemmel még mindig a nőt figyelte. – Igen, ezt szeretném – mondta. Keith nem vette észre, hogy a férfinak máshol jár az esze, s folytatta. – Az apám nem nézi semmibe azt a gazdagságot, amit csak úgy találni lehet. Szerinte az egész élet csak abból áll, hogy az eke szarva feltöri a kezünket, várjuk, hogy essen az eső, ha pedig szárazság van, akkor éhezünk. Én ennél többet akarok. Sokkal többet. Volt valami Keith hangjában, ami felkeltette a férfi figyelmét. – Te azt hiszed, hogy a bányászat olyan könnyű munka? – kérdezte. – Nem, nem vagyok bolond. Tudom, hogy a költségek gyakran elviszik a hasznot. – Volt régen egy mondás – mesélte Delaney. – Ha megmosod az arcod a Hassayampa vizében, akkor utána aranyport rázhatsz ki a szakálladból. Ez még tán igaz lehetett a hatvanas és a hetvenes években. Az a hír járta, hogy a Rich Hillen a csizma sarka is aranyrögöt fordított ki a talajból, vagy elég volt egy késsel kifordítani egy darabot a földből. Rengetegféle ásvány van ott. Még emlékszem, merre vannak a lelőhelyek. 70

Pandora’s TeAm – Lelőhelyek? – jött izgalomba Keith. – Ez azt jelenti, hogy nem kell fölöslegesen sziklákat görgetni és ásni? – Igen, de az aranyat már javarészt kitermelték. Most inkább az ezüstbányák a gazdagok, mint például a Tip Top és a Silver Peck a Bradshawsn, vagy nyugatabbra a McCracken és a Signal. De azért ott sem könnyű a munka. Aki egyedül van, annak folyton figyelnie kell a biztonságára. A városba kell menni élelemért és felszerelésért, piszkálgatni kell a földhivatalt a tulajdonjogért, ezt mind egyedül... – Csak saját magad lehetsz a megbízható társ – vágta ki Keith, nagyot harapva az ebédjébe. Delaney bólintott. – Igazad van. Több társból lett már egyéni tulajdonos, mint azt te számolni tudnád. – Te nem szereted a bányászokat, ugye? – kérdezte Keith. Behunyta a szemét, hogy őszintén válaszoljon a fiúnak. Képzeletében megjelent Taza és Naiche, amint az apacs szavakra tanítgatják, valamint arra, hogy bűn elrabolni az aranyat Föld Anyától. Tanították törvényeik tiszteletére, hitükre. Aztán látta, hogy az arany utáni hajsza, a kapzsiság mit tett a földdel. – Del? Valami rosszat mondtam? – kérdezte Keith, mert azt hitte, hogy ez az oka a hallgatásnak. – Sajnálom, fiú – mondta Delaney, látva a fiú szemében felvillanó csodálkozást. – Csak elgondolkoztam. Te már nem vagy gyerek, de még sok év kell ahhoz, hogy felnőtt férfi legyél. Nem, nem szeretem a bányászokat. – Felállt a farönkről, amin ült, s még mielőtt Keith bármit is mondhatott volna, elment. Mikor mindennel készen voltak, Delaney a szekér hátához kötötte a lovát. Az nem nagyon törődött Beulával, de Delaney-nek úgy tűnt, hogy a tehén egy meleg pillantást küldött neki a társaságért. A férfi gyorsan kirázta a fejéből ezt a buta gondolatot, és előrement. Felmászott Faith és a gyerekek mellé. – Én vezetek! – mondta, és elvette a kantárt a nőtől. – Vidd hátra a gyerekeket! – Ez parancs, Carmichael? – Igen, hercegnő, ez parancs! 71

Pandora’s TeAm Faith nem vitatkozott vele. Összeszedelődzködött és hátrament Prisszel. Honnan is tudhatná Delaney, hogy mi jár most a fejében, ő meg nem fogja megmondani neki. Rávette Prist, hogy csinálja meg az ágyát a szekér egyik oldalában, ő pedig berendezkedett a másikban. Úgy érezte, hogy igazán hálás lenne, ha a továbbiakban a férfi nem zavarná a gúnyos megjegyzéseivel. Delaney elhelyezkedétt az ülésen, s lábait kitámasztotta. – Joey, gyere ide, és irányítsd a szamarakat! – kiáltotta hátra. Joey a hang irányába nézett. – Te tréfálsz velem, hiszen én nem látok! – Sokféleképpen lehet látni, fiú! Itt vannak ezek a szamarak. Egy jól összeszokott társaság. – Joey felé nyújtotta a kezét, remélve, hogy az érzi, milyen közel van hozzá. Nem segített neki, anélkül találta meg az utat az üléshez. – Jól csináltad, fiú! Nagyon jól! – Rátette Joey kezét a gyeplőre, s rákulcsolta a sajátját. – Nos, most egyenesben tartjuk őket. Ha most hosszan és erősen meghúzzuk, akkor balra fordulnak. Ha néhány rövidet rántunk, akkor pedig jobbra. A vezérek ennél többet is tudnak. Ha azt mondod, „gyí", akkor jobbra, ha azt mondod, „hó", akkor balra. Egy öreg szőrmekereskedő megtanított, honnan lehet megtudni, ha a szamarak letértek az útról. Ha figyelsz a gyeplő mozgására, akkor az mindent elárul neked. Most kiáltsd azt: Nyújtsd meg! – Nyújtsd meg! – kiáltotta Joey, és teljes erejéből megragadta a kantárt. Delaney mosolygott, amint érezte a fiúból áradó izgalmat. Faith hallott mindent, amit a férfi mondott. Most nyomát sem találta a hangjában állandóan jelen levő durvaságnak. Lágy volt, és türelmes. Meg mert volna rá esküdni, hogy még kuncogni is hallotta, miközben magyarázott valamit a fiúnak. Egy párnát tett a hátához, hogy kényelmesen feküdjön, de ahányszor csak le akarta hunyni a szemét, mindig felfigyelt a férfi hangjára, amint Joey-nak magyarázott valamit. – A Bradshawsn vagyunk. Érzed, mennyire égeti a bőröd a nap. Ha gyorsan hűlni kezd, akkor felhők jelennek meg a juharfák fölött. Még előttünk van a sivatag, ahol nappal elviselhetetlen lesz a forróság, éjszaka pedig hűvös lesz. Vizet pedig nagyon nehéz lesz találni. 72

Pandora’s TeAm – De Faith azt mondta, hogy te tudod, hol van a víz. – Jó tanítómesterem volt, Joey. S majd meglátod, hogy nem csupán a víz az egyetlen nehézség. – Az apacsokra gondolsz, ugye? Ez az, amit apa mondott. Azt mondta, te olyan vagy, mint ők. Faith visszatartotta a lélegzetét. Felült, hogy jobban hallja a választ. Delaney habozott. Érezte, hogy Faith ébren van. Nem akart Joey-nak vagy akárkinek olyan emberek hitéről beszélni, akiket nagyra becsült, barátainak nevezett, és kitüntették őt a bizalmukkal. – Nos? – sürgette Joey a választ. – Nem így van? Persze, én azt nem hiszem, hogy te egy barbár vagy, hiszen te nagyon szépen viselkedsz velem és Prisszel. – Joey, még hogyha apacs is lennék, akkor sem bánnék másképp veletek. S ha valaki, akkor én tudom, hogy az apacsok szeretik a gyerekeiket, akárcsak a fehérek. Joey teste reszketett. – És ha megváltoznak? – Nyugodj meg, fiú! A vezetők meg fogják találni a helyes utat. A lusta kutya sem liheg kevesebbet, mint amennyi muszáj. Még Faith is elmosolyodott. Mikor Joey is nevetni kezdett, hálát rebegett az égnek Delaney figyelmességéért és türelméért, amit Joey iránt tanúsított. Egy nagyot sóhajtva visszadőlt a párnára kielégítetlen kíváncsisággal. Joey nemsokára visszatért a korábbi kérdésére. – Szóval hogyan találunk vizet? – Ha majd ma este tábort verünk, akkor elmondom. Megmutatom, hogyan lehet felismerni a fák fajtáit, az illatokat. Megtanulod, hogy milyen a föld illata, ha van a közelben víz, és milyen, ha nincs. A nyomok mindig segítenek, hogy megtaláld az utat a pozóhoz vagy a tinajához. – De mindehhez kell tudni látni! – mondta a fiú morcos hangon. – Nem feltétlenül. Használhatod a szaglásodat is. Azonkívül ott van a kezed is. Megérintheted, kitapogathatod a nyomok méretét, formáját, hogy állaté-e, vagy pedig emberé, bár a kettő néha egy és ugyanaz. – Hogyan? 73

Pandora’s TeAm – Igen, fiam, az emberek sokszor rosszabbak, mint az állatok. De hagyjuk ezt most. Ha találsz egy állatnyomot, akkor megmutatom, mi mindent lehet kiolvasni belőle. – Te tényleg tudod mindezt? Delaney lehunyta a szemét, és emlékek jelentek meg előtte. – Nem mindet. Nincs olyan ember, akár fehér, akár indián, aki azt állíthatná, hogy mindent tud. – Mi az a pozo és a tin... az a másik dolog? – A pozo tavaszt jelent, a tinaja pedig sziklák között megbújó medencéket. Ha jön a felhőszakadás, sűrű eső ami elönti a földeket – magyarázta gyorsan, megelőzve a fiú kérdését –, a víz összegyűlik ezekben a természetes, kőből készült medencékben, és néhány hónapig meg is marad. Nem olyan hideg, mint amilyen tavasszal lenne, de a szomjas ember és a lovak elpusztulnának nélküle. – Tehát az állatok vagy tudják, hol vannak ezek a helyek, vagy elpusztulnak! Nahát, Del, a papának nincs igaza, mikor azt mondja, hogy az indiánok tudatlan barbárok. Ők tudják ezeket a dolgokat. Ügyeseknek kell lenniük, hogy kitalálják mindezt, és emlékezzenek is rá. – Mindenhol vannak okos és buta emberek, a fehérek és indiánok között egyaránt, tanuld meg, fiú, hogy nem a bőrük színe vagy a hitük alapján kell megítélni az embereket. Joey még sokáig kérdezett, s Delaney válaszolt, de Faith a kimerültségének és a szekér ringatásának köszönhetően mély állomba merült. Delaney rövid pillantása a szekér belseje felé megerősítette azt a tényt, amit már egyébként is tudott, hogy Faith elaludt. Az ösvény, amelyen haladtak, tiszta volt, és egyenes, s így nem igényelt túlzott figyelmet a hajtás. A férfi elgondolkozott, hogy vajon miért volt olyan durva vele. Bár küzdött ellene, de vágyott a nőre, s ez az érzés a múlt éjjel nem hagyta, hogy álom jöjjön a szemére. Érezte, hogy Faith testét mennyire elfogta a remegés, mikor hozzáért. Lehet, hogy ő is érezte, milyen hatást gyakorolt rá, s talán ez okozta a bajt – tűnődött magában. Véget szeretne vetni a dolgoknak, de a hercegnő ezt mindig megakadályozza. S még arra sincs joga, hogy úgy bánjon vele, mint egy 74

Pandora’s TeAm ötvencentes szajhával. Egy belső hang mindig arra figyelmeztette, hogy tartsa magát távol tőle. Saját magán sem tudott kiigazodni. Maga mellé ültette Joey-t, kinyújthatta a lábait, beszélgettek, az egész kezd túlságosan is családiassá válni. Az a drágakőszemű boszorkány! – mormolta magában. Faith ébredezni kezdett. Mikor meglátta a szekér belsejébe bevilágító halvány napfényt, felült, és igazgatni kezdte a haját. Megállapította, hogy a szekér áll. – Mi a baj? – fordult előre, de sem Joey, sem pedig Delaney nem volt ott. Halkan szólongatta őket, nehogy Pris felébredjen, de mikor senki sem válaszolt, kikászálódott a szekérből. Egy kis tisztáson álltak. A tűz már égett, s fölötte csüngött a nagy fazék, melyet mosakodásra használtak. A szamarak nem voltak befogva. Egy nagyot sóhajtva kimászott a szekérből, s körülnézett. A hely olyan békés hangulatot árasztott, amelytől elmúlt kezdeti félelme. Éppen a ruháit szedte össze, mikor megérkezett Delaney, nyomában Keithszel és Joey-val. Egy rakás tűzifát hoztak. – Vártunk a pataknál, Faith. Van ott egy kis medence, ami elég mély ahhoz, hogy fürödni lehessen benne – mondta Keith, és ledobta a gallyakat a tűz mellé. Ő azonban nem törődött az öccsével, hanem Delaney-re nézett. – Miért? – Mindnyájan fürödhetünk benne – folytatta az elhangzottakat a férfi, miközben egy másik tábortüzet rakott. – Ha sietsz, lesz elég időd, hogy kimosd a ruhákat. Lent langyos a víz, és van még néhány melegvízforrás is. Nem tudom, mikor lesz alkalmunk legközelebb megállni – mondta, s éppen elkészült a tűzrakással. Keith meggyújtott egy vékony száraz gallyat, s óvatosan a rakás felé közelítette. Először gomolygó füst szállt fel, majd a lángnyelvek lassan elharapóztak az ágakon. – Keith majd itt marad addig, míg lemégy a patakhoz. Apád éppen megpróbál fogni valamit vacsorára – mondta Delaney, de nem nézett a nőre. – És Joey? – kérdezte Faith. 75

Pandora’s TeAm – Ő velem jön. – Csak most nézett rá, s hozzátette. – Biztonságban lesz. A nő bólintott. Egy furcsa ösztön azt súgta neki, hogy nyugodtan rábízhatja az öccsét, annak ellenére, hogy saját magát viszont nem merné. Megfordult, és szappanért sietett. Még meg akarta volna kérdezni, hogy miért volt olyan nagylelkű ezzel a megállóval. Azon tűnődött, hogy talán engesztelésnek szánta. Aztán kiverte a fejéből ezt a gondolatot, hiszen elég sokszor megbántotta már, de még egyszer sem adta jelét semmilyen bocsánatkérésnek; Mikor mindent összeszedett, egy kis batyuvá gyúrta, és visszament tűzhöz. Mosolygott, hiszen már nagyon vágyott egy fürdőzésre. Delaney Joey vállára tette a kezét, vigyázva, hogy a fiú ne kerüljön túl közel a tűzhöz. Faithre pillantott, s mosolyát látva bűntudatot érzett, amiért durván bánt vele. Mikor a nő elment a patakhoz, elindultak az erdőbe. Mikor úgy ítélte meg, hogy már elég messzire jutottak, és nem érzett semmi veszélyt, Delaney megállt. – Lélegezz olyan mélyen, Joey, amilyen mélyen csak tudsz, és figyelj! Egy darabig itt maradunk. Utána elmondod nekem, mit hallottál és mit éreztél. – Elmosolyodott, látva, hogy mennyire izgalomba jött a fiú. Becsukta a szemét, vett egy mély lélegzetet, lassan kiengedte, és engedte, hogy a teste ellazuljon. Egy, az apacsoktól tanult módszer segítségével lelassította szívverését. Néhány másodperc múlva érzékei nyitottá váltak minden rezdülésre. Az erdő mégelevenedett számára. Érezte, hogy az állatok csendben figyelnek rájuk, de nem félnek, mert tudják, hogy nem akarnak vadászni rájuk. Csendben, nyugodtan maradnak rejtekhelyeiken. Delaney hallotta a víz csobogását arról, amerről jöttek. Gyorsan abbahagyta a gyakorlatot, nehogy Faithre gondoljon. Egy madár turbékolni kezdett, mire Joey megszorította a férfi szíját. A Delaney-ből áradó nyugalomból aztán gyorsan megértette, hogy nincs mitől félnie. Majd egy susogó hangot hallott, s arrafelé fordította a fejét, s mintegy belélegezte a mozgást. Megpróbálta elraktározni a szagot a fejében. 76

Pandora’s TeAm Delaney előtte állt, és tartotta a fiú csuklóját. Lépéseik annyira egybehangoltak voltak, hogy Joey a másik kezét is a férfi hátára tette. Mosolygott, amikor érezte a biztató szorítást a csuklóján. Megesküdött, hogy ő is olyan lesz majd, mint ez a nagy ember, aki egy új világot nyitott ki előtte. Faith mellett soha nem érezte magát ügyetlennek vagy magatehetetlennek, de az apja soha nem engedi elfelejteni, hogy ő nem egész ember. Megálltak egy nagy fatörzs előtt. Delaney kimetszett belőle egy darabot a késével, a hegyére szúrta, és a fiú orra elé tartotta. A másik kezével barátságosan megérintette Joey arcát. Egy kicsit hátrébb rántotta a fejét a gyantás illattól, de mikor újra megszagolta, már mosolygott. – Vanília? – mormolta. – Igen – felelte a férfi, és megdörzsölte a vágást a fa puha sárga törzsén, amit ejtett. – A legmagasabb fajta fenyőből – mondta, majd a fiú füléhez hajolva suttogta. – Majdnem tízszer akkora, mint az ember. Még egyszer belehallgatott a csendbe. Keresett valamit, s mikor megtalálta, elvigyorodott. Lekuporodott, s Joey-t is letérdeltette. Egy kis tobozt adott a fiú kezébe. Figyelte, ahogy végigszaladnak az ujjai a durva felületen, az orrához emeli, majd újra megtapogatja. – Ez az indiánok egyik legfontosabb fája, Joey. A pinon. Nem magas, nagyjából úgy néz ki, mint a pandarosa, csak éppen törpe és csavart törzsű. Tapogasd meg! – Ragadós! – Szurok, Joey. Ha megsértesz egy fát, nincs más, mi lezárhatná a sebet. Ismertem egy öreg embert, aki ezt összekeverte whiskyvel, és így gyógyította meg a köhögését. Nagyon jó ragasztót, vízálló kosarakat lehet készíteni belőle. Felemellek, hogy érezd az ágait is. A törzséből remek búvóhelyet lehet készíteni. Amit a kezedben tartasz, annak meg olyan hatása van, hogy nem éhezik meg tőle az ember. – A toboztól? – csodálkozott a fiú, és a szájához emelte a termést. – Ne olyan gyorsan, fiú! – szólt rá Delaney. – Csak a benne lévő magok az ehetőek. Olyan az ízük, mint a mogyorónak. – Segített Joeynak megtalálni a magot. – Ez a ragadós héj nagyon hasznos a tűzgyújtásnál. A borókafenyőnek is vannak magjai, amik ehetőek, de 77

Pandora’s TeAm nincs olyan hatásuk, mint ennek. A madarak is szeretik. – Mosolyogva nézte, ahogy a fiú lehántja a tobozt, és megkóstol egy magot. Neheztelt Robert Becketre, hogy nem engedi, hogy a fia az legyen, ami lehetne. Ő kifejezetten örömet talált abban, hogy tanítja a fiút, Úgy érezte, hogy valami megváltozott benne. Joey mintha értelmet adott volna az életének, – Most mondjuk azt, hogy fekvőhelyet kell csinálni éjszakára. Egy nagy kupacot kell készíteni tűlevelekből, levelekből és fűből. A tűlevél puhává teszi az ágyat, a levél és a fű pedig lelapul, ha ráfekszel. Ha szárazság van, akkor a levelek rezegnek, ahogy lélegzel, a tűlevelek meg gyakran a legrosszabb helyen szúrnak meg. Ezért az indiánok saját szövésű gyékénytakarót terítenek rá ilyenkor, amit a sárga törzsű fenyőből fonnak. – De hiszen az női munka, Del! – Fiam – válaszolt a férfi, s nem tudta eltitkolni a nevetését. – Az ilyenfajta besorolás rengeteg bajnak az okozója. – Majd beletúrva a fiú hajába, hozzátette: – Ezt ne is hozd szóba a nővéred előtt, mert biztos, hogy nagyon mérges lesz. Egy vadpulyka hangjára a férfi felkapta a fejét. Szeme összeszűkült, és az erdőt kémlelte. Joey vállára tette a kezét, hogy figyelmeztesse, maradjon csendben. A pulyka újra megszólalt, s Delaney elengedte a fiú vállát, és a hang irányába indult.

78

Pandora’s TeAm

Hetedik fejezet Faith a patakparton térdelt, mikor egy lövést hallott. A vér egy pillanat alatt megfagyott az ereiben. Felemelte a fejét, és óvatosan körülnézett. Nem látott messzire, mert a víz partját sűrűn benőtték a fák és a bokrok. Az első gondolata Joey és Delaney volt. Felkapta az inget, amit éppen öblített, s magához szorította. Nem hallott újabb lövést. Arra gondolt, hogy ha Delaney-vel történt volna valami, akkor mindenképpen több lövésnek kellett volna lennie. Keith rontott ki a fák közül, puskával a kezében. – Hallottátok? Apa, gondolod, hogy Del bajba került? Faith az apjára pillantott, aki megrázta a fejét. Szemmel láthatóan nem kedvelte Carmichaelt, különösen mióta átvette a dolgok irányítását. Megrántotta a zsinórt, remélve, hogy egy újabb hal akadt a horogra. Eddig csak kettőt fogott, közel egyórás próbálkozás után, s ezzel a teljesítménnyel kénytelen lesz elfogadni azt, amit Delaney tesz le az asztalra. A gyomra már a puszta gondolattól is háborogni kezdett. Faith most újból az öccsére nézett, s javasolta neki, hogy menjen vissza a táborba. Még egyszer körülnézett, majd befejezve az öblítést, kicsavarta a ruhákat, és a kosárba rakta, a még vizes fehérneműk közé. Felpillantott, hogy megállapítsa, mikor megy le a nap, van-e még ideje, hogy kimossa Pris és a saját ruháit is. A tábor felé indult. Útközben rossz érzése támadt, s így megint figyelmesen körülnézett, de minden békésnek látszott. – Készen vagy már, Faith? – nyafogott Pris, aki türelmetlenül téblábolt Beula körül. – Úszni akarok menni. Keith azt mondta, hogy... – Megígértem, hogy elmegyünk, és el is fogunk! – vágott a szavába Faith. Megtörölte a homlokát, és egy rúddal megkeverte az üstben fövő 79

Pandora’s TeAm ruhákat. Néhány perc múlva kiemelte, s várt egy kicsit, amíg lecsöpög róluk a víz, majd a kosárba tette őket. Visszaindult a patakhoz. – Hozz szappant és tiszta ruhát, Pris! – kiáltotta a húgának. – Megyünk fürdeni. Olyan helyet kerestek, ahol apjuk nem láthatta őket. Faith nekifogott az öblítéshez, Pris pedig türelmetlenül beszaladt a vízbe. – Maradj a part közelében, kicsim! Delaney azt mondta, hogy van ott néhány melegvízforrás, s a hajadra már ráférne egy alapos mosás. – Ó, Faith, gyere inkább játszani! Faith az önfeledten pancsoló húgára nézett, s le kellett küzdenie a benne szétáradó neheztelést. Szíve szerint azt mondta volna: „Én is szeretnék játszani és pihenni, és nemcsak a ruhák és a főzés miatt aggódni. Én is szeretnék egy kis szabadidőt magamnak." De mire kinyitotta a száját, csupán ennyit mondott. – Ne légy bent túl sokáig, kicsim! Mikor a patakban állva megmosta Pris haját, majd a magáét, már jobb volt a hangulata. Miután megtörölköztek és felöltöztek, visszaindultak a táborba. A levegőben terjengő étvágygerjesztő illat meggyorsította lépteiket. Az apjuk a szekér kerekének dőlve várta őket. – Ott a hal, tisztítsátok meg! – mondta üdvözlésképpen. Keith a tűz mellett kuporgott, és onnan nézett fel a nővérére. – Delaney hozott egy pulykát, az volt a lövés, amit hallottunk. Faith a férfira nézett, aki a tűz fölött forgatta a már majdnem pírosra sült szárnyast. – A halakkal törődj! – figyelmeztette az apja. Mielőtt megmozdulhatott volna, Delaney felpattant, átadta a nyársat Keithnek, s a halakhoz ment. Megragadta őket, és a patakhoz indult. Faith közelebb ment a tűzhöz, majdnem oda, ahol az előbb Delaney volt. – Faith – szólalt meg Joey –, egy sor dolgot tanultam meg Deltől a fákról, az erdőről és az állatokról. Megmutatta... – Várj egy picit – vágott közbe a nővére –, honnan tudod, hogy a közeledben vagyok? 80

Pandora’s TeAm – Hát érzem az illatodat! – vágta rá a fiú nem titkolt büszkeséggel, s egy kicsit ki is húzta magát. – Az illatomat? – ismételte, s csodálkozva Keithre nézett. – Hiszen éppen most fürödtem! – Pontosan azért – magyarázta Joey. – A szappan illatát érzem, amit használtál. Keith lehajtotta a fejét, hogy eltakarja a mosolygását. Faith zavarában visszament a szekérhez. Egy kis zsák kukoricadarát és sót vett elő. Miközben újra a tűz felé ment, arra gondolt, hogy meg kellene köszönnie Delaney-nek, hogy megszabadította a kellemetlen munkától. Letelepedett az öccsei mellé. – Ha már itt tartunk – kérdezte –, ti hogy is vagytok ezzel a fürdéssel? Most, hogy visszajöttél, Delaney elvisz minket – válaszolta Joey. – Képzeld, megengedte, hogy megtartsam a pulyka tollait. Persze, ezek nem olyan szépek, mint a sasé, de az indián gyerekek ilyet használnak a nyílvesszőikhez. Del megígérte, hogy ha lesz időnk, akkor csinál nekem egy igazi íjat! Faith már éppen válaszolni akart, de megérkezett Delaney, s a kezébe nyomta a megtisztított halakat. – Köszönöm a segítséget, Mr. Carmichael! Remélem, ízleni fog a vacsora, amit csinálok belőle. – Del nem fog enni belőlük, Faith! – mondta Joey. A nő az öccsére nézett, hallván a hangjában a büszke magabiztosságot. Aztán az apja hangját hallotta, amint mormogott valamit az ostobaságról és egy vak gyerek fölösleges tanításáról. Delaney-re is vetett egy pillantást; s látva szemének sötét villanását, világossá vált számára, hogy tennie kell valamit, nehogy a két férfi egymásnak ugorjon. – Joey, amíg én elkészítem a halakat, addig mondd el nekem, mi mindent tanultál még Mr. Carmichaeltől. – Közelebb húzódott hozzá, és súgva megkérdezte: – Miért nem eszik Delaney halat? – Ha nagyon, de nagyon éhes és muszáj, akkor igen. De az apacsok nem szeretik. Ők a pulykát sem eszik meg, amit Del viszont igen. Azt 81

Pandora’s TeAm mondják, hogy a pulyka mindenféle bogarat is férget megeszik, amit az apacsok még csak meg sem érintenek. Pedig igazán jó illata van, ugye? – Igen, az van neki – mondta Faith, közelebb hajolt az öccséhez, és egy puszit nyomott az arcára. Érezte, hogy a férfi nézi. Mielőtt azon kezdett volna gondolkodni, hogy mit is takarhat a nézése, felpillantott és rámosolygott. Ez volt a legkevesebb köszönet, ami járt neki azért, amit Joey-nak adott. – Faith – szólalt meg Joey, s hogy felhívja magára a figyelmét megérintette a kezét. – Most nagyon sok levél van az erdőben. Szamócát nem találtunk, mert azok csak akkor érnek meg, ha a nagy levelek... – Ennyit a szamócáról! – vágott közbe Delaney. – Itt az ideje, hogy fürödni menjünk! Amíg távol voltak, Faith elkészítette a vacsorát, s lopva figyelte apja tűnődő arcát. Kellemetlen érzése támadt. . Mikor Robert Becket végre megszólalt, Faith tudta, hogy jó oka van rá. – Mindenféle gondolataid vannak Carmichaellel kapcsolatban, igaz? Figyelmeztetlek, lányom, átkozottul ostoba ember. Nem jobb, mint egy... – Ne mondd ezt, papa! Te akartad őt kísérőnek, nem én. Én kértelek, hogy találjunk valaki mást! Csak azt nem értem, hogy mondhatsz róla ilyet, mikor olyan jó Joey-hoz. – Jó a fiúhoz? – mosolyodott el gúnyosan. – Te ezt annak nevezed? Mindenféle ostobasággal tömi a fejét, aminek Joey semmi hasznát nem tudja venni! Semmi nem adhatja vissza neki azt, amit elvesztett! Faith elfordult. Nem válaszolt neki. Mit is mondhatott volna? Joey vaksága az ő lelkén szárad. Az ő bűne. Mikor fog neki ezért megbocsátani az apja, ha meg fog egyáltalán. Az Isten a tanúja, hogy Joey még ezt soha nem vetette a szemére. De aztán eszébe jutott, hogy a fiú tudja, mi történt azon az éjszakán, mikor Martint meggyilkolták. Megborzongott, mert gondolatai visszasiklottak a múltba. Faith, hogy segítsen Joey-nak, megfejte Beulát. Rosszallón csóválta a fejét, mert a vödör csak félig volt. Tenyésztésre van szüksége, különben teljesen kiszárad – gondolta. A kávé éppen elkészült, mikor Delaney a két gyerekkel visszaérkezett. Faith azon kapta magát, hogy 82

Pandora’s TeAm nézi, amint a férfi a nyeregtáskájába pakolja a felszerelését. Izmainak játéka kiütközött szarvasbőr ingén keresztül. Nem volt annyi bátorsága, hogy megkérdezze, saját maga mossa-e a ruháit. Mikor Delaney visszafelé indult a folyóhoz, utánaszólt. – A vacsora készen van. – Vissza kell mennem a ruhámért, még mielőtt lába kél. – Annyira erős a szél, Mr. Carmichael? – Soha nem tudhatjuk, ki vetődik erre, s nem szeretném, ha a ruhák felkeltenék az érdeklődését. – Várjon, magával megyek! – mondta Faith, és a férfi nyomába eredt. Már sötétedett, s igyekezett szorosan mögötte menni. A partra érve a férfi feléje fordult. – Hercegnő, te csak törődj a saját ruháiddal, amíg én összeszedem a magamét. Faith elpirult. – Okvetlenül szükséges mindig gúnyolódnia velem? – Ingerült vagy, hercegnő? – kérdezte nyersen. – Tisztázzunk valamit! Nem akarok kettesben lenni veled! Nézz tükörbe, és próbáld magad egy férfi szemével nézni. Delaney hátat fordított. – A bőröd olyan szép, mint egy aranyló körtéé, és én soha nem csináltam abból titkot, hogy szeretem a körtét! Akarsz még többet? – Nem, nem akarok többet hallani – vágta rá Faith, de nem mondott igazat, s ezt Delaney is nagyon jól tudta. – A fenébe is! – morgott halkan a férfi. – Delaney? – kezdett bele, de aztán meggondolta magát. Elindult összeszedni a ruháit a bokrok ágairól. Tudta, hogy még többet is mondott volna. Arcát kezébe temette, és eltűnődött. Aranyló körte? Ezt úgy értette volna, hogy szép a bőre? Megborzongott arra a gondolatra, hogy Delaney megízleli a bőrét. Vajon a férfiak is élvezik a lágy csókokat és a finom érintéseket? Delaney hangja riasztotta fel gondolataiból. – Siess, hercegnő! – kiáltott rá. Faith elhatározta, hogy egy csörgőkígyó módjára fog viselkedni. Nem álmodozik többé. Gyere csak a közelembe, s megharaplak. Senki sem olyan bolond, hogy provokáljon egy csörgőkígyót. 83

Pandora’s TeAm Faith hálás volt, hogy a következő napok eseménytelenül teltek el. Egy fákkal szegélyezett meredek szerpentinen lefelé vezetett az út a Peeples Valley-be. Keith és Joey folyton kérdésekkel halmozták el Delaney-t. Sőt már Pris is kezdett úgy gondolkodni, hogy az néha felkeltette a férfi figyelmét. Ő készségesen válaszolt mindig. Megmutatta a táj szépségeit, mikor az olyan volt, hogy üdítőleg hatott a hétköznapok szürkeségében. Ezen a reggelen különösen szép vidékre érkeztek. A sziklákat és köveket karmazsinszínű bevonat díszítette. Faith szerette volna megosztani Delaney-vel a látványt, de nem tette. Az elmúlt napokban jó, ha hatvan szót váltottak egymással. Gyerekes dolog volt, de ez legalább segített megtartani kettőjük között a távolságot. Csak az éjszakák teltek nehezen és álmatlanul. És napközben is, mikor már sikerült nem gondolnia a férfira, az mindig csinált valami olyasmit, ami odavonta Faith figyelmét. Már úgy érezte, hogy szándékosan teszi. Látszólag nem törődött vele, de gyakran ültette a gyerekeket maga elé a nyeregbe, akik boldogan kacarászva ültek a lovon, s gyakran azon kapta magát, hogy ő is velük nevet. Keith vadászmódszereket tanult tőle, amitől kezdett egy kicsit fellengzős lenni, s ez bosszantotta Faitht. Az apja és Delaney között nem volt semmi súrlódás, érezhető volt, hogy egy láthatatlan fal épült közéjük. Volt valami rejtélyes abban, ahogy a férfi az apjával viselkedett. Nem mondott neki ellen, de a saját útját járta. Azt csinálta, amit gondolt, akkor és úgy, ahogy azt jónak látta. A nap magasan járt, és letáboroztak. Keith a sivatagról, a hegyekről és a körülöttük lévő vidékről kérdezgetett. Faith nem figyelt oda igazán, így csak töredékek jutottak el a füléhez. Egészen addig, míg az apja indulatos hangja fel nem riasztotta. – Nem akarok több szót hallani a bányászatról, te fiú! – kiabálta Robert, és Keith felé bicegett. – Mi farmerek vagyunk, ezt ne felejtsd el! – Ne izgasd fel magad, papa, én csak azt kérdeztem Deltől, hogy hol van a Rich Hill. Tudod, mennyi aranyat találtak ott? És most az ezüstbányák ígérnek óriási gazdagságot! 84

Pandora’s TeAm – Gazdagság? Ez minden, amire te gondolni tudsz? Az ember birtokba veszi és megműveli a földet, épít rá, és a fiaira hagyja. Ez a gazdagság! – Aztán Faithre pillantott. – Tessék, ez történik, ha az ember elveszti a... – Kérlek, papa, ne! – kiáltotta kétségbeesetten Faith, és az apja felé szaladt, eldobva a kezében lévő, még nem teljesen üres tejesvödröt. – Ne mondd ezt! – Azt mondom és akkor, amit akarok! – Akkor örülj neki, hogy a mama meghalt, és nem hall ilyen képtelenségeket tőled! – sikította és elfutott. Delaney megakadályozta, hogy Keith utánamenjen. Nem mert Becketre nézni, mert félt, hogy akkor nem áll jót magáért. Majd mielőtt meggondolta volna, Faith után indult. A nő úgy zokogott, hogy nem hallotta, amint a férfi belépett. Mikor gyengéden a vállára tette a kezét, Faith megfordult, és a nyakába borult. Delaney egy kicsit tétovázott, majd átkarolta a lányt. Nem tudott mit mondani, de nem is volt rá szükség, Faith úgysem hallotta volna. Csak arra volt szüksége, hogy sírjon, s ezt a férfi hagyta is. Most már biztos volt benne, hogy van valami titok a család körül, ami arra kényszerítette őket, hogy vállalják ezt az utazást, és földet vegyenek ezen a pokoli vidéken. Elég hosszú idő telt el, amíg Faith elvette a fejét Delaney mellkasáról. Letörölte a könnyet az arcáról, s megérintette a férfi nedves ingét, de nem nézett Delaney szemébe. – Nem szoktam sírni – mondta –, legalábbis csak ritkán. – Tudom – felelte halkan, s nem bírta levenni a szemét a lány csinos derekáról. – Te erős nő vagy, Faith, és nem egy kislány, amit az apád szeretne csinálni belőled. – Van, amikor már belefáradok, hogy mindig erős legyek, és... – Ez természetes, hercegnő. – Kérlek, legalább most ne gúnyolódj! – mondta durcásan, és megpróbált kibontakozni a férfi karjaiból. Delaney tartotta még egy kicsit, majd elengedte. Már ment volna, de nem akarta a nőt abban a hitben hagyni, hogy gúnyolódott vele. 85

Pandora’s TeAm – Faith, amikor hercegnőnek szólítalak, akkor én ezt nem gúnyolódásból teszem – mondta halkan. Szerette volna, ha a nő ránéz, de ezt képtelen volt megmondani neki. – Del, akkor miért szólítasz hercegnőnek? De nehogy azt mondd, hogy az orrom miatt, mert azt úgysem hiszem el. – Talán azért, mert ez segít abban, hogy távol tartsam magam tőled – mondta szárazon. Faith közelebb lépett hozzá. – De hát miért, Delaney? Én sohase kértem... – Ne beszéljünk többet erről! – vágott közbe hűvösen a férfi. – ...hogy tartsd magad távol tőlem – fejezte be a mondatot a nő. – Pedig azt kellene! – felelte Delaney, majd sarkon fordult és elment. Faith nem követte. Keith ferde szemmel nézett rá, de nem törődött vele. Pris csendben volt, csakúgy, mint Joey, aki érezte, hogy nővére most mérges. A napok eseménytelenül teltek. Faith érezte, hogy fel kellene oldani az apja és közte támadt feszültséget, de nem volt képes kezdeményezni. Csak ült a szekéren, mely lágyan ringatta, s fejében újra és újra végigpörgette a Delaney-vel történt beszélgetés minden szavát. Szerette volna minél jobban megismerni a férfit. Egy keskeny, fákkal szegélyezett, homokos ösvény vezetett fel az Antelope Stationhoz. Mivel Delaney folytatta Joey tanítását, így Faith is megtanulta, hogy a mesquite-fák nagyon mélyre eresztik le a gyökereiket a vízért, viszont a sárgán virágzó paloverde-bokrok azt tanúsítják, hogy a víz csak néhány lábnyira van a föld felszíne alatt. Déli táborhelyük lakott terület mellett volt, s így Faith feltölthette élelmiszer-tartalékaikat a Wilson & Timmerman üzletben vásárolt friss borsóval. A domboldalon szétszórtan elhelyezkedő házak meglehetősen romos állapotban voltak. Legtöbbjük vályogból készült. Mikor kijött az üzletből, látta, amint Delaney Charles Stantonról, a helyettes megyei megbízottról beszélget Mr. Wilsonnal.

86

Pandora’s TeAm – Gonosz és kapzsi – mondta Wilson, amivel társalkodópartnere láthatóan egyetértett. – Összeszövetkezett azokkal a gyilkos mexikóiakkal Weaverville-ből. – Látom, eleget tudsz, de ez még nem minden – válaszolta Delaney. – Felbéreli őket, hogy elvégezzék a piszkos munkát. De nem is várhatunk mást egy lelkésztanonctól, akit erkölcstelenkedés vádjával rúgtak ki az egyháztól. – Nézd csak – fordult Faith felé már készen vagy? Még meg kell tennünk ma néhány mérföldet. Sziklafalak, kőből készült házak és saquarokaktuszok ölelték körbe a Rich Hillt. Ez volt Weaverville. Delaney mindenkit figyelmeztetett, hogy tartsa nyitva a szemét. Keith különösen izgatott volt, hiszen ott volt a több millió dollárnyi aranyat tartalmazó hegy lábánál. Szinte elárasztotta a kérdéseivel Delaney-t, hogy hol van az Antelope Creek, hogy igaz-e, hogy a mexikóiak találták itt az első aranyrögöt, A férfi szokatlanul gyorsan válaszolgatott neki, de Faith észrevette, hogy most jóval közelebb lovagol a szekérhez, mint egyébként szokott, és puskája is állandóan a kezében van. Keith, miközben betartva az utasítást a környéket figyelte, kitartóan érdeklődött tovább a bányákról. Robert Becket fia mögött lovagolt, s dühe egyre csak nőtt. A Congress Junctionnál vertek tábort, egy alkalmi bánya közelében. A vacsora végeztével Delaney egy puskát nyomott Faith kezébe. – Ez legyen magánál az éjszakára. – Miért? Eddig még soha nem mondta, hogy fegyverrel aludjak, Mr, Carmichael! – A környéken arany van, és olyan emberek, akik ezért szívfájdalom nélkül képesek gyilkolni. Mondjak még más okot is? Vigyázzon magára, mert egy olyan nő, mint maga, könnyen eszébe juttathatja a férfiaknak, hogy nemcsak arany van a világon. Faith elvette a puskát, és örömmel nyugtázta magában, hogy most még egyszer tanújelét adta, hogy csinosnak és kívánatosnak tartja. De a következő pillanatban már nem volt olyan boldog. – És zárkózzon be jól, hercegnő, mert nem akarom, hogy az egész éjszaka magára kelljen vigyáznom. 87

Pandora’s TeAm Reggel Robert panaszkodott, hogy annyira viszket a lába, hogy már lassan az őrületbe kergeti. Delaney azt javasolta, hogy vagy pihen vele egész nap, vagy pedig lovagol tovább, ahogy eddig. Becket az utóbbit választotta, de déltájban, egy malomnál a Hassayampa folyónál, meg kellett állniuk. Delaney visszafordult, mikor egy öreg bányász üdvözölte. – Del, látom, hosszú utat tettél meg Tucsontól! – Henry! Nem hittem volna, hogy itt találkozunk. – Leszállt a nyeregből, és az üdvözlésére sietett. – Még mindig remélem, hogy kapok pénzt Mr. Phelps New York-i érdekeltségétől, bár egyelőre még mindig úgy fest, hogy csak úgy ellopták a bányámat. Keith Delaney-hez futott, és oldalba lökte a könyökével, ismertesse össze az emberrel. – Henry Wickenburg, ez Keith Becket, aki nagyon kíváncsi az aranybányászat rejtelmeire. Henry alaposan megnézte a fiút, a tetejétől a talpáig. Mosolygott, s intett, hogy menjen vele a malomba. Delaney tudta, hogy jó darabig nem látja egyiket sem. Henry rendszerint órákig tudott beszélni a bányájáról. Soha nem vetette a szemére a büszke hencegését. Azt a hibát elkövette, ha ezt annak lehet nevezni, hogy felépítette ezt az ércőrlő malmot, és megpróbált párhuzamosan dolgozni mindkét helyen. Nem sikerült. Henry eladta a bányarészvényét, de eddig még pénzt nem kapott érte csak ígéreteket. Visszasétált a szekérhez, s hallotta, amint Robert a lányának panaszkodik. – Körbe kéne kergetni ezt az embert a pokol tornácán – morogta a foga alatt. – Nem tudom, papa, hogyan segíthetnék rajtad! – hallotta Faith hangját. – Mi a baj? – húzta el a ponyvát a férfi. Látta, amint Becket szenvedő arccal fekszik, feltámasztott lábbal. – Nagyon viszket a lába, azt hiszem, hogy... – Becket, adja ide a kezét – vágott közbe Delaney. – Kivisszük innen, és átkötözzük a lábát. Azt hiszem, friss levegőre lesz szüksége. 88

Pandora’s TeAm Bár kifejezetten utálta, hogy igénybe kell venni Delaney segítségét, Becket a férfi felé nyújtotta a kezét. Faith felkapott egy párnát és néhány takarót, s fekhelyet készített a szabadban, amíg Delaney kitámogatta az apját. Becket sűrű nyögések közepette elhelyezkedett. Faith remélte, hogy kényelmes helyet csinált neki. Nem mert odanézni, mikor Delaney elővette a kését, és nekilátott a kötés eltávolításához. Visszamászott a szekérbe, és kinyitotta az anyja ládáját, hogy elővegyen egy tálcát a gyógynövényeknek és – gyökereknek, mellyel az apja lábát kezelték. Kinézett, s látta, amint Delaney leveszi a sínt, és óvatosan legöngyölíti a kötést. Faith tudta, hogy soha nem okozna neki szándékosan fájdalmat, de félt, hogy az apja ezt másképp gondolja. Megtalálta a kis batyut, amit keresett. Rábukkant egy elegáns réztálra is, melybe az anyja kézírása volt belekarcolva. Egy pillanatra elöntötte szívét a szomorúság anyja korai halála miatt, de gyorsan erőt vett magán, nehogy az apja észrevegye rajta. Még felhasználná ellene. Kilépett a szekérből. Delaney már megtöltött tiszta vízzel egy vödröt, és egy kis pálcika segítségével az elszáradt bőrt mosta le Robert lábáról. Faith elmosolyodott, mikor látta apja megkönnyebbült arcát, amint a sérült felületre tetté a gyógynövényeket és a viszketést enyhítő gyökereket. – Maradj itt az árnyékban, apa – mondta, és a vödörbe rakta a levett kötést. – Én kimosom ezeket, és hozok friss új vásznat. – Hol van Pris és Joey? – szólalt meg Delaney a háta mögött. Faith hátrapördült. – Mi? Én nem,., ó, ne! Hol vannak?

89

Pandora’s TeAm

Nyolcadik fejezet – Faith, mi,.. – Semmi, apa. Ne aggódj. Nem lehetnek messze. Megtalálom őket, mikor... – A szájába harapott, hogy ne mondjon többet. Korántsem volt nyugodt. Delaney-hez lépett, s arca félelmet sugárzott. A férfi nem figyelt rá. A környéket nézte. Önkéntelenül ezt tette ő is. Barna, rozsdaszínű és zöld árnyékok mosódtak össze a szemében, ahogy végignézett a sziklák, bokrok, embermagasságú kaktuszok üresnek s kietlennek tetsző birodalmában. Delaney tekintete három sötétbarna sólyomra szegeződött, amint rátelepedtek egy kb. hatvan láb magas saquaróra. – Éles szemű vadászok – mormogta magában, tudva, hogy a kiszemelt zsákmányuknak semmi esélyük sincs a megmenekülésre. Csoportosan keringenek felette, majd hirtelen lecsapnak rá. Megindult feléjük, s Faith követte. Könnyedén mászni kezdett egy nagyobb homokkőtörmelékre, s segítségül nyújtotta a karját a nő felé. Kb. ötven láb magasan megpillantotta őket. – Látod? – kérdezte Faitht, s kezét előrenyújtva mutatta neki, merre nézzen. Pris és Joey az ellenkező irányba nézett, s hátukat fordították a keresőiknek. Mikor Faith végre megpillantotta őket, egy nagyot sóhajtott, és megszorította Delaney karját. – Van valami bajuk? – kérdezte, bár nem érzett semmi feszültséget a férfiban, és ez megnyugtatta. – Semmi – felelte, s megszorította a nő karját, nem engedve, hogy az leereszkedve feléjük fusson. – Hagyjuk őket – suttogta –, van egy madár Joey vállán. 90

Pandora’s TeAm – Micsoda? – kapta ki a karját a férfi szorításából. – Megsértheti őket! Tudom, hogy megtanítottál Joey-nak néhány dolgot, de ne felejtsd el, hogy vak, és Pris még csak egy kis... – Hercegnő – mondta a férfi lágyan, s két ujját a nő ajkaira tette. – Gondolod, hogyha bármi veszély is fenyegetné őket, akkor csak álldogálnék itt nyugodtan? Faith alaposan megvizsgálta borostás arcát, s mélyen a szemébe nézett. – Nem – mondta sóhajtva. A férfi lágyan tartotta az arcát a kezében. Nézte szemének bámulatos ragyogását, s érezte ujjain finom lélegzését. Látta szívének dobbanásait is, melyek árulkodóan rezegtették nyakának kicsiny szegletét. Elbűvölte ajkának puhasága. Sürgető vágyat érzett, hogy megcsókolja. A lány felé hajolt. – És a gyerekek? – kérdezte Faith, Még egy percet engedett magának, majd hátralépett, s egy éles füttyel jelezte a két elkóboroltnak, hogy itt vannak. Pris bátyja kezét fogva futott feléjük. – Faith, Faith, láttad? Egyenesen Joey karjára repült, majd felmászott a vállára – kiabálta Pris, húzva maga után testvérét. – Aztán visszarepült, én meg elmeséltem Joey-nak, hogy milyen. Láttad? Delaney egy pillantással megakadályozta Faitht, hogy felelősségre vonja őket. Meglátva a Joey nyakában lévő piros kendőt, elmosolyodott. – A madár azt hitte, hogy Joey kendője egy ragyogó piros virág. Élelemnek nézte. – Nem féltünk! – jelentette ki Pris, Delaney felé nyújtva karját. – A madár az szerencsét hoz, ugye, Del? – kérdezte Joey. – Azt jelenti, hogy jó hírt fogsz kapni – válaszolta a férfi, és beletúrt a fiú hajába. Aztán megfogta mindkét gyerek kezét, és magához húzta őket. – De – folytatta lágy kedves hangon – megijesztettétek a nővéreteket azzal, hogy szó nélkül eltűntetek. – De Joey azt mondta, hogy mi nem tévedhetünk el, mert te megtanítottad, hogy hogyan kell tájékozódni. Delaney leguggolt hozzájuk, hogy arcuk majdnem összeért. 91

Pandora’s TeAm – Kicsim, én sok mindenre megtanítottam Joey t, s ő ezeket nagyon jól meg ís tanulta. De nem tehetitek, hogy fölöslegesen aggódjanak értetek azok, akik szeretnek benneteket. – Felállt, s próbálta megőrizni a szigorúságot az arcán, összefogta a gyerekek kezét. Mindketten bocsánatkérést mormogtak. Faith a füléhez hajolt. – Mindig meglepsz a türelmeddel – súgta. Összehúzott szemmel, a válla felett a nőre nézett, Úgy döntött, hogy ellenáll a meleg szemek csábításának. Aminek nem tud ellenállni, az Faith izgatóan formás teste. – Ja, hercegnőm – válaszolta nyersen –, én egy nagyon türelmes férfi vagyok! * * * Késő este volt. Delaney egyedül állt egy egész bozótnyi mesquite mellett. A holdfény kísérteties árnyékokat kölcsönzött a szikláknak és a kaktuszoknak. Itt mindig megtalálta a lelki békéjét. Az esti sivatag látványa nyugtatólag hatott az idegeire. De nem ezen az estén. Szájához emelte a whiskysüveget, megszegve ezzel az egyik önmagának állított törvényt: Sose igyál munka közben. Nagyot kortyolt az italból. Olcsó volt, nyers és meleg. Egy nő jutott az eszébe, akiről ugyanezeket lehetne elmondani. A különbség csak annyi, hogy neki nincs olyan hatása, mint az italnak. Igaz, a whisky sem az igazi gyógyszer, de ez nem akadályozta meg a férfit, hogy megint húzzon az üvegből. Rossz hangulata volt. Tudta, hogy nem múlik el, ha bemegy a városba. És akkor sem, ha itt marad. A szabad kezével megfogta a talizmánját. Elgondolkodva forgatta az ujjai között. Nem tudta elfelejteni Faith ajkainak puhaságát. – Az ördög vinné el! – morogta magában. Bedugaszolta az üveget. Mit kezdjen a hercegnővel? Lerakta az üveget, cigarettát sodort magának, s meggyújtotta. 92

Pandora’s TeAm – Jó barát van itt, Del – hallotta a háta mögül. Villámgyorsan megfordult. Egy öreg bányász volt mögötte. – Yassy! – üdvözölte. – Te csendesebben jársz, mint egy kígyó! – Henry mondta, hogy itt vagy valamerre. Nem tudom, mi jó van abban, hogy itt üldögélsz a sötétben. – Te biztosan szívesebben volnál Prescottban. – Ahol a vad, ott a vadász – felelte, majd a homlokát összeráncolva közelebb lépett. – Az a whisky? Delaney felé nyújtotta az üveget, majd meggyújtotta kialudt cigarettáját. Mélyen leszívta a füstöt, s nézte, ahogy Yassy nagyot húz az üvegből. Az öreg bányász megtörölte a száját, és visszaadta a maradékot. – Nem lehet egy fenékkel két lovat megülni – tette hozzá. – Segíts magadon, az isten is megsegít – idézte Delaney az ideillő bölcsességet. – Azért jöttél, hogy ilyen okos dolgokról beszélgessünk, vagy van valami más oka is? – Tolly mondta, hogy mi történt Chellivei. Biztosan érdekel, hogy úgy hagyta el a várost, mint akit puskából lőttek ki. – Hol van most? – Ő? – kérdezett vissza Yassy, és ismételten meghúzta az üveget. – Azt hiszem, meg sem állt egészen Cumuripáig. – Hol az a patkánylyuk? – Valahol délen, a Gila környékén, de nem tudom biztosan. Silver Shumwayjel találkoztam. Ő azt mondta, hogy Chelli néhány más banditával átkelt a prérin, a Két Puskához. Néhány nőt is magukkal hurcoltak. Delaney szeme a bányászra villant. Tudta, hogy nem hazudik. Az, hogy Chelli néhány hasonszőrű barátjával nőket rabol, az pontosan beleillik abba a képbe, amit róla alkotott. A zsebébe nyúlt, és egy köteg bankjegyet húzott elő. Levett belőle néhány darabot, és Yassy felé nyújtotta. – A költségeidre. És ha vasporon kívül mást is találsz, tegyél el nekem belőle. – Ugyan, Del, te mindig megvesztegeted az embert – tette a zsebébe a pénzt az öreg bányász. – Örülök, hogy segíthettem. Ha nem ilyen volnék, már régen a fejemre koppintott volna a Mindenható. 93

Pandora’s TeAm Delaney nevetve dobta el a cigarettáját. Elköszönt Yassytől, és a tábor felé indult. Egyszer már figyelmeztette Chellit, hogy ne keresztezze az útját. A hideg is kirázta a gondolattól, hogy az a gazember megérintheti hercegnőjét. Megfogta a talizmánját. Meleg volt. Érezte, hogy szétárad benne a düh. Még ha le is kell nyelnie azt a feketelevest, hogy a hercegnő nem hozzá való, azt azért mégsem engedheti meg, hogy egy ilyen nőrabló gazember szerezze meg, mint Chelli. Faith még ébren volt, mikor Keith visszajött a táborba, és óvatosan a szekérbe csusszant, hogy lefeküdjön aludni. Mióta tudta, hogy éjszakánként Delaney mindig a közelben van, s őrködik, nyugodtak voltak az álmai. A lidércek eltűntek. Három nappal később a White Tank Mountains aljában táboroztak le. Delaney egész nap ideges és ingerlékeny volt. Faith érezte, hogy valami nincs rendben, de mikor rákérdezett, a férfi csak a vállát vonogatta. Faith nem tudta, mitől ébredt fel ezen az éjszakán. Különös nyugtalanságot érzett, de nem értette, mi lehet az oka. Az jutott eszébe, hogy talán Delaneyl-vel történt valami. Ez a gondolat aztán annyira elhatalmasodott benne, hogy felkelt, és kimászott a szekérből. Megborzongva a friss levegőtől figyelni kezdte az éjszaka csendjét. Zajt nem hallott, de már szinte tapinthatónak érezte a feszültséget. Óvatosan lépegetve elindult a szekér körül. Hirtelen egy kéz tapadt a szájára. Egy röpke pillanatot leszámítva, Faithnek rögtön az az érzése támadt, hogy Delaney van mögötte. A még nem teljesen éber tudata egy másodperc alatt kitisztult. Valami nem stimmel. Nem mozdult. Értelmetlen lett volna dulakodni ebben a helyzetben. Enyhült a száján a szorítás, s így levegőhöz jutott. A férfi másik karjával átfonta és magához szorította a testét. Faith megborzongott. – Társaságot kaptunk – súgta a fülébe. A nő egy bólintással jelezte, hogy érti, valaki itt van a tábor körül, akinek nem kellene. – Maradj itt!

94

Pandora’s TeAm Ez parancs volt. Az ő parancsa, aminek engedelmeskednie kell. Mielőtt egy újabb lélegzetet vehetett volna, a férfi már nem volt mögötte. Aggódni kezdett, hogy a sápadt holdfényben a világos hálóinge olyan lehet, mint egy jelzőtűz. Feszülten koncentrált, s igyekezett megállapítani, hogy merre lehet Delaney, de csak a feszült csendet hallotta. Olyan hallgatag üzenet volt ez, mint amitől az állatok, látszólag minden ok nélkül, nyugtalanak lesznek. De most volt ok, Delaney megmondta: valaki volt kint. Benézett a szekérbe. Benyúlt a takarójáért, és óvatosan kihúzta. Pris és Joey mélyen aludt. Megnézte apját és Keitht, de egyik sem volt ébren. Maga köré tekerte a takarót, s lehajolt a puskáért, és várt. Delaney szintén várt. Egy kis bozót mögött rejtőzött, s tudta, hogy csak egy ember van kint, és figyel. Olyan, aki vagy az indiánoktól tanulta ezt a türelmes várakozást, vagy pedig maga is az. Efelől semmi kétsége nem volt. A fehér ember nyugtalanná válik néhány percnyi mozdulatlan várakozás után. Delaney rendületlenül figyelt tovább, hallgatva az ösztöneire. A feje fölött egy éjszakai bagoly vadászott, s egy hirtelen irányváltással éppen lecsapott zsákmányára. Delaney orrát megcsapta az alvadt vér és a gyógyfű szaga. Láthatatlan ellenfele sebesült, és nincs messze tőle. Lassan felemelkedett. Nem kellett tartania attól, hogy zajt csap. Bőrtalpú mokaszinja, melyet főként éjszakai portyázásoknál szokott használni, lehetővé tette, hogy érezze még a legkisebb kavicsot is. Egy apró kődarab vagy egy megreccsenő gally könnyen elárulhatná a helyzetét az ellenfelének. Kését előhúzva figyelmesen végigpásztázta a fáklya formájú jukkafákat, sziklákat és bokrokat, melyek alkalmasak voltak arra, hogy búvóhelyül szolgáljanak. Minden lélegzetvétel segített, hogy behatárolja ellenfele helyzetét. Eszébe jutottak azok az éjszakák, mikor a vadászat fogásait tanulta Tazától, sok más apacs gyerekkel együtt. Ösztönei óvatosságra intették. Előlépett a bokor mögül. Minden idegszála megfeszült, hogy elhárítsa a hátulról jött támadást. Gyorsan megfordulva a könyökével kivédte az alulról érkező szúrást. A kést tartó kezével ellenfele állát célozta meg, 95

Pandora’s TeAm aki elterült a földön. Mindez nagyon gyorsan történt. Egy pillanatig még mereven figyelt, vajon tényleg egyedül van-e a támadója. Nem tévedett, más nem volt rajta kívül. Egy nyögést hallott lentről. Megkerülte a fekvő embert. Meleg, nedves, kellemetlenül ragadós valamit érzett, amint leguggolt, és átkarolta ellenfele vállát. Kését a torkához tette. – Pszt! Ne mozogj, mert még elvágok valamit! – De-la-ney? – nyögte a sebesült A rekedt hangtól belehasított a felismerés. – Seanilzay? – Messziről jöttem... Megtaláltalak. Megpróbált felülni, de túlságosan is gyenge volt a vérveszteségtől, a hosszú úttól és a most vívott rövid küzdelemtől. Megfogta Delaney kezét. – Nehéz beszélni... egy késsel a torkomon. – Ha sebesült vagy, a beszéd várhat – tette el a kést a férfi, majd barátja hóna alá nyúlt, és segített neki felülni. – Kapaszkodj belém, bemegyünk a táborba. Itt van nem messze. – A fehérek... – Az nem számít, ez a saját táborom. – Ah! – sóhajtotta Seanilzay. – A nő! Hogy ne sértse az indián büszkeségét, Delaney nem ajánlotta fel még egyszer a segítségét. Érezte, hogy barátja gyenge, s már minden maradék erejét felhasználta. Faithről el is feledkezett. Mikor a szekér felé közeledtek, a nő feléje szaladt, de megtorpant, mihelyt meglátta az indiánt. – Ne sikíts, hercegnő, nincs olyan állapotban, hogy megskalpoljon! – Azt én is látom, és eszem ágában sem volt sikítani! – jelentette ki Faith, és kutató szemmel az apacs arcába nézett, aki rezdüléstelen arccal állta a fürkésző tekintetet. – Mit segíthetek? – kérdezte a nő Delaney legnagyobb meglepetésére. Már majdnem visszautasította az ajánlatot, de Seanilzay könyökének finom mozdulatára megmásította szándékát. – Ha hoznál egy takarót a szekérből, és leterítenéd, azzal segítenél. A holmim közt... 96

Pandora’s TeAm – Nincs most annyi időnk, hogy azt fecsegésre fecséreljük, Delaney! – vágott közbe Faith, miközben gyorsan letekerte magáról a takaróját, és kisimítva a földre rakta. Nem várva meg a férfi utasítását, tüzet rakott, és egy vödör vizet tett fel forralni. – Maradj nyugton – mormolta Delaney az indiánnak, és hozzákezdett levágni róla az inget. – Nézd meg a lábamat – suttogta az indián – már alig van benne élet. – Ez a néhány szó minden erejét felemésztette, és elájult. Faith leemelte a szekér oldalán csüngő lámpát. Kérte Prist, hogy vegyen elő egy tiszta lepedőt, és sietett vissza a tűzhöz. Elkérte a férfi kését, hogy kötszert készítsen. – Nem kell, hogy segíts nekem – mondta a lánynak. – Ez az ember sérült, s én szeretnék segíteni rajta, hogyha hagynál! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Delaney egy gyors pillantást vetett rá. A tűz fénye sejtelmesen átvilágította vékony hálóingét. – Talán jobb lenne, ha előbb felöltöznél – vetette oda morogva, és lerakta a kést. – Menj, s ha kész vagy, gyere vissza, és vigyázz rá. Tekintetük rövid időre összeforrt. Faitht zavarta ez a nyers hang. Amint sarkon fordult és elment, Seanilzay kinyitotta a szemét, és szemrehányón a barátjára nézett. – Túl durván beszélsz vele! – mondta halkan. – Ne felejtsd el, hogy... – Nem felejtem el! – vágott a szavába Delaney. – De a kemény beszédnek mindig megvan a hatása. De még nem mondtad, ki tette ezt veled? – Egy fiatal sas, aki még nagyon követelőző. – Te ravasz vagy, mint egy róka, és vérszomjas, mint egy menyét. Hányan kerítettek be? – Csak egy volt – sóhajtotta szégyenkezve, s nehezen szedte a levegőt. – Egyetlenegy sápadtarcú. Delaney elgondolkozott. Ha csak egy ember volt, akkor az valószínűleg orvul támadta meg Seanilzayt. Letérdelt mellé, és óvatosan megvizsgálta a sebeit. – A golyók meg bent vannak? Az indián bólintott. 97

Pandora’s TeAm Delaney közelebb hajolt. Megnyugodott, hogy nem érezte az üszkösödés kellemetlen szagát. – Jól tetted, hogy szorosan bekötözted a sérüléseidet. Nem kérdezem, milyen hosszú utat tettél meg idáig. – Tudta, hogy mikor Seanilzay még fiatal volt, hatvan vagy hetven mérföldet is képes volt megtenni egy nap. De már nem fiatal. – Az erőd – suttogta az indián. – Melyik? – kérdezte Delaney. – Whipple? Verde? – Az apacs a fejét rázta. – McDowell? Egy pillanatra tűz gyulladt a szemében, s alig észrevehetően bólintott. Faith visszajött. Egy vastag vászonruhát viselt, haja szabadon, lágyan esett a vállára. Megnézte, hogy elég meleg-e már a víz, majd felvette a férfi kését, és csíkokra hasogatta a kötszert. Delaney a nyeregtáskájához ment, és egy parflechét vett elő, mely lágyan és pontosan illeszkedett a kezéhez. Markolatának bevonata annak az őznek a bőréből készült, melyet először elejtett. Megfordult, hogy a sebesülthöz menjen. – Ne! Apa, ne! – kiáltotta Faith kétségbeesetten. Csak egy pillanat kellett hozzá, s Delaney már a kezében tartotta a pisztolyát. A parflechét az övébe csúsztatta, majd észrevétlenül Becket és Keith mögé osont. Egy gombóc keletkezett a torkában, mikor látta, hogy két puska szegeződik Seanilzayra. Faith az indián mellett térdelt, és az apjára nézett. – Menj távolabb attól a mocskos gazembertől – parancsolta Becket. – Ő sérült, apa! Emlékezz rá, mikor törött lábbal te kerestél segítséget! – Menj onnan, Faith, de azonnal! – Ne bántsd őt, apa, ő Delaney barátja! – Ez egy rohadt apacs! Nem látod a ruháját meg a mokaszinját? Azt hiszed, hogy adok neki esélyt arra, hogy megerőszakoljon, s utána elvágja a torkodat? – Becket hangja remegett a dühtől, – Keith, vidd el onnan! Keith már majdnem engedelmeskedett, mikor megpillantotta Delaney-t maguk mögött, pisztollyal a kezében. – Papa, nézz hátra! – figyelmeztette, 98

Pandora’s TeAm Faith látta a tüzet Delaney szemében. Felemelte a kezét, de nem szólt semmit, mikor apja megfordult Először a fegyverre, majd a férfi arcába nézett. – Engem nem érdekel, mi... – Pofa be, Becket! – vágott közbe Delaney. – Nincs igaza, az apacsok soha nem erőszakolnák meg a lányát. Ahhoz túl sápadt és fehér az arca. Azt hiszik, hogy elpártolnának tőlük az isteneik, ha megérintenék. Ha pedig a lánya fiatal apacs hajadon lenne, akkor azt ölnék meg, aki erőszakkal hozzáér. És ha maga nem volna olyan vakbuzgó, akkor azt is látná, hogy ez az indián nem éppen úgy néz ki, mint aki bárkinek is el tudná vágni a torkát. Most maga dönt, Becket, elteszi a puskáját, vagy használja. Faith igyekezett visszatartani a könnyeit. Delaney arcát nem látta különösen fenyegetőnek, de mivel semmi érzelmet sem fedezett fel rajta, tudta, hogy komolyan gondolja, amit mondott. – Carmichael – válaszolt egypillanatnyi csend után Robert. – Maga sem különb ennél a gazfickónál! – Ezt ne felejtse el, Becket! – mosolygott Delaney, de nem volt egy csepp könnyedség sem az arcán. – Ha egy apacsnak a barátját megölik, az nem nyugszik, amíg a pokolra nem küldi a gyilkost. Faith most már nem bírta visszatartani a sírását. Nemcsak Delaney fenyegetése miatt, hanem azért is, mert szeme a férfi lábára vetődött, s látta, hogy ugyanolyan mokaszint visel, mint az indián. Újra elöntötték a róla hallott pletykák és híresztelések. Ahogy ott állt rezzenéstelen arccal, kegyetlen, hideg tűzzel a szemében, tudta, hogy minden igaz, amit hallott róla. Tudta, hogy gátlástalanul lelőné az apját, ha az használná a fegyverét. Nem volt idő a gondolkodásra, cselekednie kellett. Lassan az apacs és az apja közé csúszott, és az apja felé fordult. – Apa, ennek az embernek segítségre van szüksége. Magatehetetlenül fekszik, és már lassan elvérzik. Tettem oda vizet melegedni, kötést vágtam neki. Még soha nem volt dolgom lőtt sebbel. Delaney, nem véve le a szemét Becketről, előhúzta a parflechét, és a lány felé tartotta. – Nos, Becket, hallotta a lányát. Én nyugodt ember 99

Pandora’s TeAm vagyok, de már kezdem elveszíteni a türelmem. Döntsön! Leteszi a fegyvert, vagy használja?

100

Pandora’s TeAm

Kilencedik fejezet – Tedd le a puskát, apa! – kérlelte Faith, s egy lépéssel közelebb ment hozzá. Becket rövid tétovázás után leeresztette a fegyverét. Lóbálva tartotta, amíg Keith ki nem vette a kezéből. Morogva a szekérhez bicegett, majd visszafordult, s Delaney szemébe nézett, aki még mindig egy helyben állt, s pisztolyát leeresztve tartotta. – Ezzel még nincs vége az ügynek, Carmichael! Ezért még megfizetek magának! – Az lehet, hogy megfizet, Becket. De ez nem jelenti azt, hogy rendelkezik is velem. Keith testét remegés öntötte el. Megfogta apja vállát, kérve, hogy menjenek vissza a szekérbe. Mikor helyére libbent mögöttük a ponyva, Delaney eltette a fegyverét, és Seanilzayhoz sietett. Faith ott maradt és törölgette az indián verejtékező homlokát, mialatt a férfi kitisztította a sebet. Szakszerű mozdulatai meglepték a lányt. Vizet öntött egy tálba, s figyelte a férfit. Szeretett volna kérdezni néhány dolgot: hogy milyen gyógynövényeket használ, honnan szerezte a tudását, de a férfi viselkedése arra késztette, hogy csendben maradjon. Az indián iránt kezdett egyre nagyobb tiszteletet érezni, mert néhány halk nyögésen kívül nem hagyta el jajszó a száját. De amikor Delaney hevíteni kezdte a kését, s megkérte, hogy fogja le az apacsot, a gyomra kavarogni kezdett. Kénytelen volt végignézni, ahogy a férfi kiégeti a sebet. Mind az indiánnak, mind pedig Faithnek nagy megkönnyebbülést jelentett, mikor Delaney bekente a fertőtlenített területet az általa készített különleges gyógykenőccsel. Egy növényből olvasztott, speciális szurokszerű anyaggal bekente a kötszert, s rátekerte 101

Pandora’s TeAm a sebre. Bekötötte a vállát és a mellkasát is. Végezetül egy teát itatott meg a sérülttel, amitől, Faith nagy csodálkozására, az apacs pillanatok alatt elaludt. Miután összepakolták a felszerelést, Delaney a nő felé fordult. – Mindkettőnk nevében szeretném megköszönni a segítségedet és azt, hogy szembeszálltál az apáddal. Seanilzay soha nem tenné ezt meg, de én megteszem helyette. – Miért nem? – kérdezte Faith csodálkozva. – Ez is az apacsok gondolkodásmódja miatt van. Többre értékelik a tetteket a szavaknál. – Én azt szeretném tudni, miért segítettél rajta? – Az apacsoknál elképzelhetetlen, hogy egy családtag ne segítene a másikon. – Ő a családodba tartozik? – csodálkozott a lány. – Igen, de nem úgy, ahogy te gondolod – felelte, s felemelte a kezét, és finoman a nő arcához, állához, majd a nyakához érintette. Kicsit megszorította, nem annyira, hogy fájjon, csak hogy érezze az erejét. Ujjaival érezte szívének lüktetését, mely néhány pillanat alatt szilaj hevességgel kezdett dobogni. Akárcsak az övé. Szemének lágy, halvány csillogása a drágakő fényét juttatta eszébe. Delaney nem törődött talizmánjának figyelmeztetésével, mint általában, ha a nő közelében volt. – Menj aludni, Faith! – sóhajtotta elfojtott vágyától megkeményedett hangon. Szeme szomorúan zárta magába a lány meleg pillantását. Tekintete a szájára tévedt. Soha nem látott még ilyen törékeny, lágy ajkakat. Nem akart mást, csak érezni a puhaságukat, érezni karcsú testének melegét, érezni, hogy mindez az övé. Nem érzett semmit, ami visszatartotta volna tőle. – Delaney? – Menj aludni – ismételte, minden vágya ellenére, s leült Seanilzay mellé. Faith elindult. Nem azért, mert ezt mondták neki, hanem mert erőt vett testén, mely jobban izgalomba jött, mintsem az látható volt. Eszébe 102

Pandora’s TeAm jutott találkozásuk első napja. Már akkor tudta, milyen veszélyes, s csak a bolond keresi magának a bajt. Azon az éjszakán már nem jött álom a szemére. Szeretett volna belelátni Delaney fejébe. Úgy érezte, hogy gonoszság lakozik benne, mely csak arra vár, hogy ő jósággá változtassa azt. Ráébredt arra, hogy a férfi soha nem fogja kitárni a lelkét előtte. Tudta, hogy valami megmagyarázhatatlan módon egyre csak növekszik benne a szerelem érzése. Minden pillanat, mely nélküle telt el, mindjárt a magányosságot lopja be a szívébe. Nem tudta, hogy beteljesedik-e valaha is ez az érzés. Az egyetlen biztató jel hosszú idő óta, hogy végre a nevén szólította. A simogatás az arcán kedves volt, szinte gyengéd, de vajon szüksége van-e erre egy olyan embernek, mint Delaney? Nyugtalanul oldalra fordult, s két kezét arca alá temette. Meglepődött, hogy könnycseppek folytak rá. Buta liba! – gondolta magában. Úgysem kell ő a férfinak, éppen elégszer a tudomására hozta már. Eszébe jutott, mikor mint egy szajhának tett neki ajánlatot, s a két negyeddolláros az egy pillantásért. Ha ezek az emlékek nem tüntetik el a szívéből a férfi iránti szerelmét, akkor soha, semmi nem lesz erre képes. A hajnali napsugár a szivárvány minden színével kezdett beözönleni a szekérbe, s Faith még mindig Delaney-re gondolt. A madarak éneke betöltötte a teret, s ez arra késztette a lányt, hogy felkeljen. Egy lövés hangja csattant bele a reggeli idillbe. Feszülten figyelt, készen arra, hogy megragadja a mellette heverő puskát. Pris és Joey szintén felébredtek, és ijedten ültek az ágyukon. A madarak nemsokára újra énekelni kezdtek. Mellére szorította a kezét, és egy nagyot sóhajtott. Egy árnyék vetődött a szekér hátuljára, Faith felismerte az öccsét, de mielőtt szólhatott volna neki, eltűnt. Pris a takaró alatt kuporgott, – Úgy félek, apa azt mondta, hogy ha jönnek az apacsok, akkor elvágják a torkunkat. – Nem, édesem, nem kell ettől félni. Apának nincs igaza. 103

Pandora’s TeAm – Delaney ezt amúgy sem engedné – jelentette ki Joey bátran, és szorosan a nővére mellé húzódott. – De lehet, hogy majd el akarják lopni Beulát? – Nem hiszem, Joey, és különben is csak egy lövés volt. Ha valaki megtámadott volna minket, akkor ennél többet kellene hallanunk. – Mintegy szavainak igazolásaképpen Keith megjelent a szekér bejáratánál. – Delaney lőtt egy őzet! – újságolta. – Éppen most nyúzza le a bőrét a patakparton. – Belépett a szekérbe, és Joey hajába tűrt. – Megijedtetek? – nézett Faith szemébe. – Egy pillanatra én is. Legjobb lesz, ha készülődünk. Faith segített a gyerekeknek felöltözni, s elhúzta a leplet a bejárat elől Hallotta az apja hangját, de csak nagyon halkan. Keith szólt, hogy készen van a kávé, mire gyorsan öltözködni kezdett. Érezte, hogy a kialvatlanság ügyetlenné teszi a mozdulatait. Még csak félig fűzte be a cipőjét, mikor hallotta Delaney türelmetlen hangját. Az a gondolat, hogy az apja nehezen tűri Seanilzay jelenlétét, gyorsan kiparancsolta a szekérből, mielőtt teljesen befejezhette volna az öltözködést. A tűzhöz sietve látta, amint Delaney az indián mellett térdel. Apja és Keith nem messze tőlük csak álltak, s nézték őket. Merített a kávéból, majd vágott egy szelet szalonnát. Azon gondolkozott, hogy talán mondhatott valamit Delaney-nek, amiért most nem veszi figyelembe a jelenlétét. Keze megállt a levegőben, mikor a indián megszólalt. – Hagyj itt engem – sóhajtotta, s megszorította Delaney karját. – Már mondtam, mit követtem el. Nem vagyok méltó arra, hogy törődj velem. Delaney elhúzta a kezét, és megpróbálta elnyomni magában kitörni készülő mérgét. Mikor meghallgatta Seanilzay vallomását az árulásáról, arra gondolt, hogy barátságuk sokkal régebbi és mélyebb annál a sebnél, amit most szavai okoztak. Megpróbálta megérteni, mekkora éhség és kilátástalanság vehette rá barátját arra, hogy olyan ígéreteket tegyen Ross őrnagynak, melyekről tudta, hogy nem teljesülhetnek. De Seanalzay vállalta, hogy megtalálja Delaney-t Adam Brodie számára, pedig tudta, milyen kibékíthetetlen ellentét feszül kettejük között. 104

Pandora’s TeAm De mégis hogyan hagyhatná sorsára az indiánt, még akkor is, ha kéri. Becketre és a fiára nézett, s látta, hogy Robert egy percig sem gondolkozna ezen a kérdésen. – Nos, Carmichael? Már eleget vártunk! Itt hagyja végre? – Becket, szálljon egy kicsit magába. Ez az ember tehetetlen, nem hagyhatom itt egyedül. Robert összeszorította a száját. Egyre nehezebben tudott megküzdeni felgyülemlő dühével, de erőt vett magán, és megpróbált türelmesen beszélni. – Lelassítana minket, ezt el kell ismernie. Maga nem tud egyszerre járőrözni, vadászni és őt ápolni. A lányom meg egy ujjal sem fog hozzányúlni, arról kezeskedem. – A lánya? – kérdezett vissza ironikusan Delaney, miközben Faith az apjához ment. – Ez a férfiak dolga, Faith – ragadta meg a karját Becket. – Menj, hozd rendbe a hajadat! – Aztán Delaney-hez fordult. – A helyzet a következő: én nem vagyok hajlandó magunkkal cipelni, maga meg nem hajlandó itt hagyni. Delaney ellenségesen nézett rá. – Apa – tiltakozott Faith. – Nem beszélhetsz így velem. Én már nem vagyok egy pisis kislány! – Azt teszed, amit mondok! – kiabálta Becket. Faith Delaney-re pillantott, s látta, amint a férfi a zsebébe nyúl, és egy köteg bankjegyet vesz elő. A pénzt, amit az apja adott neki. – Ne! – kiáltott rá a lány, s felé szaladt. – Tegye azt el. Apám nem akarja, hogy elhagyjon minket! Majd én segítek ápolni Seanilzayt. – Kétségbeesetten kereste az arcán legalább egy csekély jelét az enyhülésnek. – Meg kell említenem, Mr. Carmichael, hogy mi szerződést kötöttünk. – Hagyjon már békén! – Nem hagyom békén, amíg nem teljesíti az adott szavát – erősködött Faith, felháborodva a férfi makacsságán. Nem törődve apja figyelmeztető pillantásával, az indiánra nézett. Meglepetésére egy mosolyt látott megjelenni az arcán. Ezt úgy értelmezte, hogy Seanilzay bátorítja a további harcra. 105

Pandora’s TeAm Delaney levett néhány bankjegyet a kötegről, és a zsebébe tette. A maradékot Becket felé dobta. – Ne fárassza magát a számolással, mind megvan! – Megpöccintette a kalapját, és Faith felé fordult. – Hercegnő, örültem a szerencsének! Vigyázzon Prisre és Joey-ra. – Semmi bűntudatot nem érez, hogy itt hagy minket meghalni? – kérdezte a nő. – Majd hagyok jeleket magam mögött. Kövessék, és nem lesz semmi bajuk. – Ez nem elég. – Hercegnő, maga belém mart, én csak visszaadom – mondta, s azzal felemelte a földről a takaróját és a nyergét, majd a lova felé indult. – Menj isten hírével – sóhajtotta a lány. Delaney villámgyorsan megfordult. A hirtelen mozdulattól elakadt a nő lélegzete, és önkéntelenül hátralépett. – Az olyan nők, mint te, az őrületbe kergetik az embert! Faith arcára kiült a megkönnyebbülés, s nem törődött vele, hogy ezt a férfi is látja. – Hallgass rám – kérte, s megérintette a karját. – Szereted a veszélyt, hercegnő? – kérdezte halkan. – Nem tudom. Szeretem? – kérdezte vissza. A hangjában volt valami veleszületett kedvesség. Delaney nem válaszolt. Nem tudott mit mondani. Szíve erősebben dobogott, vére forró volt, mint mindig, ha a közelében érezte, de ugyanakkor problémát is jelentett neki. Faith hátrébb lépett, és elengedte a férfi karját. – Az apám csak rosszakat mond az apacsokról. Megrémiszti a gyerekeket azzal, hogy elrabolják, vagy elvágják a torkukat az apacsok. Ha itt maradsz, azzal megakadályozod, hogy ilyeneket halljanak. Delaney, mi egy másfajta életet szeretnénk ezen a földön. Nem örülnél annak, ha Keith, Pris és Joey megismerik és megértik az apacsok világát? Vagy azt akarod, hogy olyan embertől tanuljanak, mint az apám? – Kutatón nézett a férfi szemébe. Látta, hogy nyomot hagyott benne, amit mondott, de a sötét felhők még mindig nem oszlottak el. – Te nem nagyon szereted az apádat, ugye? – Ennek sok oka van. De ne kérdezz róluk, mert nem mondom el. 106

Pandora’s TeAm – Senki sem tudja, mit csinálnak az apacsok a fehér gyerekekkel – mondta Delaney. – Lehet, megölik őket, lehet, hogy olyan szeretetben és gondoskodásban nevelik fel, mint a sajátjaikat. Ez legfőbbképpen magukon a gyerekeken múlik. Milyen idősek, milyen a viselkedésük, és hogy milyen gyorsan kell az apacsoknakelmenekülni. – Látom, hogy az igazat mondod nekem – suttogta Faith. Még többet akart tudni, de nem tudta, hogyan kérdezzen. Delaney látta a bizonytalanságot a szemében. Megpaskolta a lova nyakát, s kereken megmondta. – Én még egyetlen csapatban sem láttam fehér gyereket, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek. Azt beszélik, hogy miután elrabolják, elrejtik őket Mexikóban, fent a Sierra Madréban. Amíg a mexikói kormány megtagadja az engedélyt a hadseregtől, hogy a határon túl is folytathassák az üldözést, addig fölösleges ezen gondolkozni. Van néhány olyan ember, aki azon dolgozik, hogy ez a helyzet megváltozzon. – Nos tehát – ismételte Faith csípőre tett kézzel – ha Prist vagy Joeyt elrabolják, akkor tudni fogom, hol keressem őket. – Várt egy kicsit. Eszébe jutott a figyelmeztetése, Delaney keményfejű és keményszívű ember. A férfi elnézett mellette. Faith testét feszíteni kezdte az indulat. – Lehet, hogy Chelli jobb választás lett volna. Figyelmeztettél, mit tett volna velünk. Elfogadtam, amit akkor mondtál, de azt most bizonyítottad be, mennyire igazad volt. Bízom benned! – Ne ébreszd fel az alvó oroszlánt, hercegnő! – mondta. – Bízom benned – ismételte magában az utolsó szavakat, s vakmerő mosoly jelent meg az arcán. – Magát az ördögöt is felébresztem, ha muszáj. – mondta, és megérintette a lovát. – Újra csak azt kérem, ne hagyj itt minket! Delaney már ismerte ezt a határozott hangot. Eszébe jutott az első találkozásuk, mikor a nő először fordult hozzá. Minden könyörgés vagy kertelés nélkül, egyenesen és őszintén mondta, amit kívánt. Érezte, hogy nem utasíthatja el a hercegnőt, aki még az apjával is szembeszállt miatta. Tartozik is neki, amiért segített ellátni Seanilzayt. Feldobta a takarót a lova hátára, majd egy kis szünet után megszólalt. – Készülődjetek, fél óra múlva indulunk. 107

Pandora’s TeAm – Köszönöm, Delaney! – Nem kell, ennyivel tartozom neked. – Mosolyogva szemlélte.az arcát. – Hercegnő, szeretem, ha ki van bontva a hajad. Jól illik ahhoz a pimasz szádhoz. Faith önkéntelenül hátranyúlt és összefogta a haját Őszinte elismerést olvasott ki a szeméből. – Mi lesz Seanilzayjal? – kérdezte. – Felkészítem, hogy egyedül is tovább tudjon menni. Faith nézte a készülődését. Volt valami könnyed, de határozott céltudatosság a mozdulataiban. Miközben csíkokra vágta a friss szarvasbőrt, egy futó pillantást vetett a lányra, aki éppen a tűz maradványára öntött vizet. Delaney egy fából készült ülést szerkesztett lova hátára. Vászonnal, és takarókkal vonta be, hogy kényelmes legyen. Szép alkotás volt, egyedül a lovának volt más véleménye róla. Miután a gyerekek is útra készen elhelyezkedtek a szekérben, Faith a férfihoz ment. Seanilzay már bekötözve, bepáfnázva ült a ló hátán. – Tud majd így pihenni? – kérdezte a nő. – Olyan biztonságban, mint egy baba a pólyában. – A lovad nem látszik túl boldognak. – Mert még szokatlan neki, de előbb-utóbb megbarátkozik vele. – Jobb lenne a szekéren vinni – szaladt ki Faith száján. De Delaney odavetett pillantása észre térítette. – Azt hiszem, ezt hülyeség volt mondanom – tette hozzá. – Te mondtad, nem én! Kérdően Seanilzayra nézett, aki bólintott. Delaney felpattant a nyeregbe. Megragadta a gyeplőt, és a lányra pillantott. – Minden kész van? Faith a szekerek felé nézett. Keith éppen akkor készült bemászni a szekérbe. – Igen – felelte, kicsit megemelve szoknyáját, a helyére szaladt. A férfi megigazította a kalapját, megvárta, amíg Faith és Joey elhelyezkedett szorosan egymás mellett, majd megrántotta a gyeplőt.

108

Pandora’s TeAm Eredetileg szorosan a hegy lábánál haladva tervezte az útirányt, de ez túl rázós lett volna Seanilzaynak. így távolabb húzódott, a Hassayampa felé, és a folyóval párhuzamosan haladtak. Lova viszonylag gyorsan hozzászokott új terhéhez. Delaney engedte, hogy a saját üteme szerint haladjon. A gondolatai elkalandoztak. Ross őrnagy alaposan meg fog fizetni azért, amit a barátjával tett. De sajnos meg kell várni a bosszúval, amíg ennek a megbízatásnak vége lesz. Nem akart az adósuk maradni. Yancy Watts és Brodie kitörölhetetlenül be voltak vésve agyának egy szegletébe. Sok időre van még szükség, hogy megfizessék a tartozásukat. Még várnia kell, de ez nem lesz különösebben nehéz számára. Elvégre a hercegnőnek is azt mondta, hogy ő nagyon türelmes ember, nem igaz? Az átkelés könnyű volt a folyó alacsony vízállása miatt. Faith egyre nyugodtabbá vált. Lenyűgözte a táj békés szépsége. A magas, kéklő hegyek, a sivatagból kiemelkedő formák, a fák és kaktuszok harmonikus összessége sokszor megdöbbentette a lányt. Amikor csak tehette, a tájat nézte. A nap fénye, varázslatosan tört meg az öreg sziklák finom barázdáin. Színpompás világ volt. Vörös agyagba ágyazott, sárgásszürke kőzetek, sárga homokkő és rózsaszín gránit váltogatta egymást. Nem lehetett érdektelenül elmenni mellette, Seanilzay sebei gyorsan gyógyultak. Kezdte visszanyerni az erejét. Becket ideges és ingerlékeny volt, de tartotta a száját az indiánnal kapcsolatban. Faith azon törte a fejét, hogy mivel hálálhatná meg azt a törődést, amit Delaney Joey-val szemben tanúsított. A férfi a nap nagy részét a vak fiú közelében töltötte, s lehetővé tette, hogy Joey segítsen neki sok dologban, s ez nagyon fontos volt a fiú számára. Egyszóval virágos hangulatban teltek Faith napjai. Arcvonásai kisimultak, s arca mosolygott. Pedig kemény munkát kellett végeznie. A szekérhajtás, tábor-verés, táborbontás mellett a mindennapi főzés és mosás is az ő feladata volt. Az egyetlen dolog, ami nyugtalanította, az Delaney tartózkodása volt. A férfi szemmel látható szándékossággal kerülte. Akkor állt fel a tűztől, ha Faith odatelepedett, s mindig akkor kért valami segítséget 109

Pandora’s TeAm Joey-tól, mikor a közelébe került. Ezek nem véletlenek voltak, s ezt ő nagyon jól tudta. De mindezek ellenére álmai nyugtalanul és sóvárgón teltek. Mint ezen az éjszakán is. Nem jött álom a szemére. A tábortűz mellől halk beszélgetés hallatszott. Közelebb csúszott a kijárathoz, és a hang irányába nézett. Delaney és Seanilzay ültek a tűz mellett. Elöntötte a kíváncsiság, és figyelni kezdett. Közelebb nem mert menni, mert tudta, hogy Delaney megérezné jelenlétét. – A mi nyelvünk nem olyan gazdag, hogy lekösse a figyelmedet az, amit mondani akarok, ezért most a te sápadtarcú nyelveden fogunk beszélgetni – mondta az apacs. – Nem akarok az apámról beszélgetni – felelte Delaney. – Ő meghalt, s te nem szeretsz halottakról társalogni. – Én sokat tettem a népem és a hitem ellen. Ezt most meg kell tennem, és neked végig kell hallgatnod. Delaney hosszan az indián szemébe nézett. Tudta, hogy Seanilzay tisztában van azzal, hogy nem felejtette el és főleg hogy nem bocsátotta meg azt, amit ellene tett. A szülei halála mély sebeket ejtett rajta, s most barátja azt kéri, hogy feltépje ezeket a sebeket. – Gyere, ülj ide mellém – kérte az indián. – Az időm már kevés, a mondanivalóm pedig sok. A barátságukra s gyerekkori emlékeire való tekintettel Delaney engedelmeskedett. Seanilzay belekezdett. – Mikor Jeffords először hozta közénk apádat, azt mondta, hogy ez egy becsületes ember. Megtanulta nyelvünket, megismerte szokásainkat. Sokan tanították őt és anyádat. Csodálatos asszony volt. Mindkettejüknek tiszta volt a feje, és nyitva a szíve. Apád marhákat adott el nekünk, és soha nem csapott be minket. Anyád a sápadtarcuak nyelvére tanította a gyerekeket. Télen, mikor hideg volt, takarókat szereztek nekünk. Ezekre mind emlékezned kell! – Emlékszem, Seanilzay. Emlékszem, hogy jóság lakozott a szívükben. – Delaney kezébe temette arcát, s könyökét a térdére támasztotta. Nem nézett az apacsra. Gondolatai a múlt után eredtek. Tudta, hogy Seanilzay nem folytatja addig, amíg újból készen nem áll a továbbiakra. 110

Pandora’s TeAm – Most menjünk vissza a múlt fonalán, Delaney. Addig, mikor a katonák azért fizették volna apádat, hogy becsapja az indiánokat. Keveset keresett, és soha nem vezetett félre minket. Mikor Jeffords elhagyott minket, Brodie jött, hogy marhát adjon el nekünk. Ő mindig csalt. Hamisan számolt. Az állatok soványak voltak, és betegek. Az apád tudta ezt, s megkereste Brodie-t. – Várj egy kicsit! Apám ezt soha nem említette. – Mert nem voltál itt. A vasparipát voltál építeni. Brodie mérges volt apádra. Sok barátja volt az ügynökök és a katonák között, akiket whiskyért és pénzért szerzett. Mindenki tudta, hogy Brodie becsap minket. De neki voltak emberei, akik állították, hogy apád hazudik. Aztán a fehérek tanácsa elé vezették. Ők még segítettek is neki, hogy ráfoghassák, hogy csaló. Delaney lassan Seanilzayra nézett. – Van arra bizonyítékod, hogy Brodie félrevezette az igazságszolgáltatást, hogy börtönbe küldjék apámat? – Nincs, csak a szavamat adhatom. Delaney a semmibe bámult. Az anyja magányos arca jelent meg előtte. Senki sem tudta, hol volt az apja. Mikor visszatért a vasútépítésről, már túl késő volt. Az apja meghalt a börtönben, az anyja pedig, nem, nem akart emlékezni az ő végzetére. – Brodie félt az igazságtól s a veszélytől, amit apád jelentett számára. Azt beszélték, hogy ő gyilkolta meg apádat a börtönben. – Senki sem mondta még ezt nekem. Senki. Seanilzay érezte a hangjából áradó indulatot. Ujjai idegesen szorongatták a takaró szélét. – Jó ok volt rá! – mondta csendesen. – Ki tudta ezt közületek? Ki titkolta ezt el előlem? – Seanilzayra nézett, aki lesütötte a szemét. Megvolt a válasz a kérdésére. – Te voltál az, aki fedezted előlem Brodie-t. Hirdessem ki, hogy a te neved valójában Hazug Száj? – sziszegte összeszorított fogain keresztül. – Nézz rám! Ez a név illik rád igazából. Én nem nevezem magam egy ilyen apacs barátjának! Bárcsak a prérifarkasok vonszolnának le az alvilágba!

111

Pandora’s TeAm Seanilzay nem követte a szemével, amint Delaney felállt. Nem érzett elég erőt magában ahhoz, hogy találkozzon a tekintetében lángoló dühvel. – Úgy nevezel engem, ahogy akarsz – válaszolta méltósággal a hangjában. – Befejeztem. A düh, amely benned ég, segít majd, hogy megtaláld az igazságot. Túl sokáig nem nézhettél vele szembe. Brodie az igazi ellenfeled. Ő meg akar ölni, akárcsak az apádat. Kiszorítani belőled a lelket, mint ahogy anyáddal tette, mikor feltúrta az otthonotokat a naplóért. – Az én... – nem tudta megismételni az utolsó szavakat. A szívét marcangolni kezdte a fájdalom. Határtalan düh árasztotta el a lelkét. – „Ahagahe" – kiáltotta egész testében remegve. Futni kezdett. Cél nélkül. Mennie kellett oda, ahol csak kettesben lehetnek. A sivatag sötétje és ő. – Nem kell tovább rejtőzködnöd, te Csillagszemű Nő! – suttogta Seanilzay erőtlenül, s kezével Faith felé integetett. A lány előjött. – Mit kiáltott Delaney? – kérdezte. – Nincs erre szó a te nyelveden. Ez egy apacs szó, mikor az embert annyira megszállja a düh és a kétségbeesés, hogy képtelen már beszélni, akkor mondja ezt. Bármilyen dühös is volt Faith az indiánra, mikor meglátta remegő kezét, sajnálatot érzett iránta. – Mióta tudod, hogy hallgatóztam? – Mikor kértem, hogy az ő nyelvén beszéljünk, hogy megértsd. Faith abba az irányba nézett, amerre Delaney eltűnt, s eltelt néhány perc, míg felfogta, mit is mondott Seanilzay. – Tehát csak azért tetted ezt, mert tudtad, hogy hallom? De az igaz volt, amit mondtál neki? Az apacs bólintott. Faith nem kérdezett többet, hanem elindult a férfi után. – Nem jön vissza egyhamar – jegyezte meg az indián. – Nem baj, megkeresem – mondta, erőt véve magán megindult a sötétség felé. Delaney-nek most szüksége van valakire, így hát oda kell mennem – gondolta. – Nem fog veled beszélni – figyelmeztette Seanilzay. – Gyere, ülj ide, és várjuk meg együtt. Én majd mesélek arról az emberről, akit a szívedbe zártál. 112

Pandora’s TeAm

Tizedik fejezet Rohanás. A sivatag volt az otthona, ahol vadászott, sétált, s ivott a rejtett forrásaiból. Ez a világ nyugalmat és szabadságot kínált neki. A szél lehűtötte a testét, de a lelke forró maradt. Anélkül, hogy megállt volna, letépte magáról az inget, és elhajította. Rohant. Mint az űzött vad. Mint egy vadász. Futnia kellett, mást nem tehetett. A széllel versenyzett. Kisfiú volt újra, aki tanulta, hogyan lehet futni a tűző napon, egy követ cipelve, melyhez mindkét kezére szüksége volt, hogy cipelni tudja. Érezte izmainak feszülését, s hallotta szívének hangos zakatolását. Még gyorsabb iramot akart kihozni magából. Bőre csillogott az izzadságtól. Vakmerő harcra hívta ki a sivatagot. Rohanás lefelé a vízmosáson, fel a kavicsos emelkedőn, ugrálva a sziklák és kaktuszok között. Lábai kezdtek fáradni. Újra jöttek az emlékek. Nem tudott megállni. Futnia kellett, hogy bebizonyítsa, ő is van olyan jó, mint azok a fiúk, akiknek apacs vér folyik az ereikben. De most nem várta semmi. Nincs falu, se sámán, akinek lába elé kellett rakni a követ, s várni az engedélyt, hogy kiköphesse a vizet, melyet végig a szájában kellett tartani. Most nem volt semmi ünneplés. Teste elnehezedett. Tüdeje levegő után kapkodott, lábai merevek voltak. De nem törődött vele, futott tovább. Ami hajtotta, az erősebb volt a fizikai fájdalomnál. A lelke fájt. Erre hiába keresett gyógyírt. Még soha nem engedte meg magának, hogy elhatalmasodjon rajta a gyász és a fájdalom érzése. Ez szabadult el most benne. Tántorogva megállt. Tett még néhány lépést, majd összeesett. „...Nem üdvözölte sem levélsusogás, sem pedig madárcsicsergés. Csak elszenesedett csonkok maradtak a házból. Merev arccal nézte a 113

Pandora’s TeAm dombot, a körtefa árnyékát, ahová az anyját temették. Senki sem tudta megmondani neki, mért nem menekült ki a tűzből." Akkor maradt egyedül. De most egy másfajta magányosság töltötte el. Könnyezni kezdett. Egyszer Cochise azt mondta neki, hogy nem szégyen sírni, ha az ember nagyon szomorú. A könnycseppek a földre hullottak, mely szomjasan elnyelte a kis nedvességet. Delaney tudta, hogy a Föld Anya osztozik a bánatában, mely nagyon mélyről tört fel belőle „Kiszorította belőle a lelket" – Seanilzay szavai szinte égették a lelkét. Megpróbált felállni, újból és újból visszaesett. – Anyám, add kölcsön az erődet! – sóhajtotta összeszorított fogakkal. Sikerült feltérdelnie, de amikor lábra akart állni, azok kiszaladtak alóla. Fejjel előre esett. Fél karjára támaszkodott, s másik kezével megérintette a talizmánját. Hideg volt. Szavak jutottak eszébe, szavak a múltból, melyek a fény ünnepének szertartását vezetik be. Mikor a Fehérre Festett Nő lefekszik a földre, s egy fénysugár négyszer végighalad a testén, nemzvén így a Víz Gyermekét. Feltérdelt, és az ég felé fordult. Az egyik kezében a talizmánt, a másikban a kését tartotta, – Fehérre Festett Nő! Én adtam neked inni sós könnyeimmel! – Felemelte a követ olyan magasra, ameddig csak a szíj engedte, s fejét hátrahajtotta. Segítségül hívta valamennyi apacs lelket. – Yusen, te életet adó, Fehérre Festett Nő és Víz Gyermeke, hívlak benneteket! Ellenséget Pusztító és ti, Hegyi Emberek, halljátok az énekemet! Megőriztem a titkot, amit rám bíztatok. Delaney a mellkasa felé fordította kése hegyét. Vett egy mély lélegzetet, és addig szúrta magába, amíg a penge csontot nem ért. Homlokán verejték jelent meg, ahogy a kés átmetszette a bőrét. A vágás elég mély volt ahhoz, hogy kövér vércseppek jelenjenek meg. – Fehérre Festett Nő! – sóhajtotta, s nézte, amint az első csepp vér a földre hull. – Vedd az éltető véremet! – Újból ejtett egy vágást magán, most merőlegesen az előzőre. – Minden csepp vérem ellenségeimre szálljon! – Fogait összeszorítva harmadszor is a mellébe szúrta a kést, és egészen a jobb oldaláig húzta a vágást. – Add nekem az erődet, 114

Pandora’s TeAm Yusen! Adjátok nekem ti is, Fehérre Festett Nő, Víz Gyermeke és Ellenséget Pusztító, hogy legyőzhessem az ellenségemet, aki kiontotta anyám és apám vérét! Leejtette a kést, s elengedte a talizmánt. Az ég felé tárta karjait. – Mennydörgő Emberek, hozzátok szólok! Adjátok nekem az ügyességeteket! Küldjétek el hozzám a hangotokat! Világítsatok! Halljátok meg kiáltásomat! Küldjétek el az erőtöket! Ismertek engem, nem vagyok nagyravágyó! Intchi-dijin, te legsötétebb szél, emeld fel a hangod! Vizek őrzője, könyörgök hozzád! Karjait leengedte, és elterült a földön. Figyelte, ahogy vére beszivárog a földbe, amit szeretett. * * * Már éjszaka volt. A füst kígyózva szállt az ég felé. Faith nyugtalan volt. – Mit csinálhat ilyen sokáig, Seanilzay? – Az apacsra nézett, kinek szeme csukva volt, és alig lélegzett. – Mi a baj? – húzódott közelebb hozzá. – Hallgass! Nézd az eget! Faithnek feltűnt, hogy a füst gyorsabban kezd szállni, pedig nem tett újabb fát a tűzre. Egy friss szellő kapott bele a lángba. – Ez semmi, csak egy kis szél... – harapta félbe a szavait. Egy üvöltés hasított bele az éjszakába. Seanilzay megfogta a nő kezét. – Ne félj. Összerázkódott, mikor újból felcsattant a félelmetes hang. Kilelte a hideg. A prérifarkasok üvöltenek így – gondolta. Megszorította az indián kezét. – Delaney! Kérlek, engedj hozzá. – Maradj! Most az anyja elvesztését gyászolja. A lelkeket hívja segítségül. Nem felejtette el! Szorosan tartotta a lány kezét, nem engedvén, hogy elmenjen. – Nem, most egyedül kell hagynod Magányos Fényt. – Magányos Fény? Ez az ő apacs neve? – Faith az égre nézett. Valahol messze nyugaton egy villám csillant meg. 115

Pandora’s TeAm – Nem szabad ezen a néven szólítanod! Mi így hívjuk őt magunk között. De sohasem ejtenénk ki ezt a nevet előtte. – Én sem fogom, megígérem! Seanilzay kinyitotta a szemét, és a nőre nézett. – Menj a szekérbe. Mindjárt elered az eső. – Nem, a vihar még messze jár – mondta Faith, de abban a pillanatban egy hatalmas villám vágta ketté az eget, s szinte rögtön egy nagy mennydörgés követte. – Nézz fel az égre, Csillagszemű Nő! Ízleld a szelet, ízleld a könnyeit! Faith önkéntelenül engedelmeskedett neki. Pillanatokon belül már öntözte is az arcát a lágy, meleg eső. A szél felkavarta a port, s be kellett csuknia a szemét. De nem volt nyugodt. Delaney kint van valamerre. Egyedül. Nem vette észre, hogy az utolsó szót hangosan mondta volna, de Seanilzay válaszolt rá. – Ő nincs egyedül. Szólt a lelkeknek, s a szél válaszolt neki. Jött a vihar, s a villámok mutatják neki az utat. Ez az élet esője, nem olyan lágy, mint egy asszony sírása. Erősen és keményen jön, mint egy férfi. Nagy ereje és hatalma van ennek az embernek, akit a szívedben rejtegetsz. A tied lesz! – Az enyém, Seanilzay? – suttogta Faith, s elfehéredett arccal próbálta megérteni és elhinni, amit az apacs mondott. De most még aggódott Delaney-ért. – Bárcsak úgy lenne! A vihar úgy tombolt, mint egy sebzett vadállat. Szinte rázta a földet. Az égen villámok cikáztak, s hatalmas fellegeket kavart a szél. Faith nem értette, mitől lett most olyan boldog. Kortyolta a langyos cseppeket, érezte az édes ízét, és határtalan békesség töltötte el. Seanilzay az arcába nézett. – Most már látod? Faith vonakodva vette le tekintetét arról a hátborzongató fényről, amely betöltötte az eget, mialatt egy hatalmas mennydörgés rázta meg a földet. – Nem, én nem látom azt, amire te gondolsz, de tudom, hogy jelen van itt valamilyen erő. Engedd, hogy megágyazzak neked a szekér alatt, még mielőtt teljesen elered az eső. 116

Pandora’s TeAm Segített Seanilzaynak a szekérhez menni. Biztos volt benne, hogy Delaney már nem jön vissza ezen az estén. Vett egy mély lélegzetet, és újból szembenézett a viharral. Lenyűgöző erővel kavarogtak a hatalmas viharfellegek az égen. Eddig az ilyen hirtelen támadt nyári viharok soha nem ijesztették meg, de a mostanihoz foghatót még soha életében nem látott. A por egyre magasabban kavargott a szélben. Úgy tűnt, mintha a villámok a felhőkből eredtek volna. A vihar dühöngött, mutatva hatalmát, s a szél süvítve válaszolt a kihívásra. A madarak már mind menedéket kerestek. Az üregi nyulak és más apró állatok is szétszaladtak. Elöntötte valami vadság. Nem akart Delaney-re gondolni, sem pedig arra, amit az apacs mondott. Nem tudott hinni egy emberben sem, akinek ilyen hatalma lenne, aminek szemtanúja volt. Egy villám ismét végigcikázott az égen, s hatalmas dörgés rázta meg a levegőt. A másik szekér felé nézett, s arra gondolt, hogy az apja vagy az öccse biztos nézik a vihart. Látta, amint a szél erősen ráz egy óriási kaktuszt. Egyszer csak hatalmas reccsenéssel megadta magát, óriási erőnek, és szétroppanva elterült a földön. A vihar kiadta az erejét, és visszavonult abba az irányba, ahonnan jött. Megeredt az eső, s a felhők kövér cseppekkel itatták a szomjas földet. Faith csak állt és nézte, ahogy az ég elcsendesedik, amíg a sűrű eső arra nem késztette, hogy behúzódjon szorosan a szekér mellé. Lekuporodott, és lassan úrrá lett rajta az álom. Minden porcikája fájt, mikor felébredt. Az ég alja világos volt. A friss reggeli levegőtől egy kicsit megborzongott. Tudta, hogy ezt azonban hamarosan elűzi a nap forrósága. Megdörzsölte a szemét, s látta, hogy a furcsa alakú kaktuszok sziluettjei között sárgán izzott a feltöredezett föld. Még egyszer megdörzsölte a szemét, de a látvány ugyanaz volt. Emlékezett arra, amit Delaney mondott, hogy az eső után minden megváltozik ezen a tájon. A magok kisarjadnak, s a gyorsan növekvő növény virágozni kezd, hogy a rövid élete folyamán szétszóródó magjai egy új élet alapjai legyenek. 117

Pandora’s TeAm Faith felállt, tett néhány lépést, és körülnézett. Igazából most döbbent meg. Sehol egy virág, sehol a színpompás kert. A táj ugyanolyan volt, mint amikor tegnap utoljára látta. Álmodott csak, vagy megint a lidércek játszottak vele? Nem, ezekben nem hitt. Hiszen hallotta a vihart, érezte a föld rázkódását a talpa alatt, az esőcseppeket az arcán, lágy ízét a szájában, és látta az égen cikázó villámokat. Nem hitte el, ami most a szeme elé tárult. Lehajolt, és megérintette a földet. Száraz volt. – Nem, ez nem lehet! – kiáltotta, és visszaszaladt a szekérhez, hogy felébressze Seanilzayt. Ő majd elmondja neki az igazat. Mikor a takaróhoz ért, már tudta, mit fog találni alatta. Üres volt. Úgy dobta el a takarót, mintha égetné a kezét. Felállt, s testét elöntötte a remegés. A vihar megijesztette, de a mostani helyzet egyenesen kétségbeejtő volt. Maga sem tudta, miért, de a fejét az ég felé fordította. „Annak higgy, amit a szíved diktál." Becsukta a szemét. Honnan jöttek ezek a szavak? Nem tudta. Nem akarta tudni. Ezt kívánta a józan esze. Mormogást hallott a másik szekér felől. Faith megrázta a fejét. Az apja kiabált Keithre, hogy ébredjen már fel, és segítsen neki kikászálódni a szekérből. Lassan a tűzhöz sétált. Lehajolt és megérintette a fát. Száraz volt. Csak állt és nézett. – Faith, valami bajod van? – kérdezte Keith, aki nővére mögött állt, és csodálkozva nézett rá. – Nem. Miért? – Nem tudom, valahogy olyan furcsa vagy. Azonkívül se tűz, se pedig kávé! Segítsek? Faith meglepődött. Az öccse még soha nem ajánlotta fel a segítségét. – Igen, ha megtennéd. Tudod, nem aludtam valami jól... – Ja, én is elég nyugtalan voltam az éjszaka. Képzeld, már közeledünk. Del azt mondta, hogy már túl vagyunk a félúton. Nem mutatva elégedetlenségét, hogy az öccse nem ébredt fel a vihartól, nekilátott a mindennapos reggeli teendőihez. Aggódó pillantásokat vetett a sivatag felé, remélve, hogy valami jelét látja Seanilzaynak vagy Delaney-nek. Biztos elment megkeresni a barátját – 118

Pandora’s TeAm gondolta. Már majdnem teljesen felszedték a tábort, mikor Delaney visszaérkezett. Egyedül. Faith figyelte az arcát, amint a férfi a tűz mellé lépett, merített egy kis kávét, és fölhajtotta. A szeme sötét volt, de nem látott benne semmit, ami utalt volna az éjszaka történtekre. Arca kicsit megviselt és borostás volt, ami még férfiasabbá tette megjelenését. Úgy tűnt, hogy a nőt nézi. Faith először azt hitte, hogy csak a fényhatás miatt tűnik így, de amikor megmozdult, a férfi tekintete követte. De volt ebben a nézésben valami furcsa üresség, mintha valójában máshol járna az esze. Majdnem felkiáltott, mikor meglátta a testén a hosszú, pirosló vágást. Egy bőrszíjon zöldeskék kő függött a nyakában. Faith felemelte a kezét, és Delaney felé akart lépni, de megtorpant, mert a férfi hátat fordított neki. Tanácstalanul leengedte a kezét, s nem jött szó a nyelvére. Érezte, hogy a magányosság fala veszi körül a férfit, s fogalma sincs, hogyan törje ezt át. Megfordulva látta Prist, amint Joey kezét fogva a szekér mellett álltak. Mindkét gyerek arca ugyanazt a szomorúságot árasztotta, amit ő Delaney miatt érzett. Majd Keith felé fordult, aki megrázta a fejét, jelezve, hogy ő is érzi ezt a falat, s nem tud mit kezdeni vele. Aztán az apjára nézett, aki egy mankóra támaszkodva állt, majd megfordult és elbicegett. Egy sivatagi nyúl termett előttük. Megállt, felemelte két tappancsát, majd tovább szaladt. Faith szeretett volna utánamenni. Összeszedte bátorságát, és megérintette a férfi vállát, mikor az a parázsra öntötte a maradék kávéját. – Seanilzay elment. Az este megágyaztam neki a szekér alatt, de ma reggelre már nem volt ott. Delaney megvonta a vállát. – Nem is érdekel, hogy mi történt vele? A sebei még nem gyógyultak be. Azt hittem, utánad indult, hogy megkeressen. – Elhallgatott és várta a választ. Várta, hogy eloszlassák a kétségeit, de hiába. Nem történt semmi. Szerette volna megkérdezni, hogy hol volt, mi volt ez a vihar, de aztán úgy döntött, hogy okosabb, ha nem faggatja erről. – Én... mi 119

Pandora’s TeAm nagyon aggódtunk érted. Kérlek, mielőtt tovább megyünk, engedd meg, hogy ellássam a sebedet! Delaney a fejét rázta, elutasítva minden közeledést. A lány kedves hangját az emlékezetébe zárta, de nem akarta a szánalmát és a könyörületességét. Faith megint tanácstalan volt. Megint felemelte a kezét, hogy megérintse, mikor Delaney hirtelen megfordult. A nő még soha senkinek a szemében nem látott ilyen sivárságot, mint most a férfiéban. Mondogatta magában, hogy Delaney durva, kemény és veszélyes, mint amilyen a világ körülötte, de ezzel szemben csak mélységes nyugalmat látott benne. Faith se szólni, se moccanni nem tudott. „Higgy annak, amit a szíved diktál." Még egyszer hallotta ezeket a szavakat, s ez alkalommal meg is fogadta a tanácsot. Fájt a szíve, mert nem segíthetett annak, akit szeretett, s félt, hogy végleg elveszíti a férfit, nem tudván áttörni a magányosság falát. Érezte, hogy ha sikerülne, akkor Delaney egészen az övé lenne. Ha tudná, hogy kezdjen hozzá. Ha csak egy kicsit közelebb engedné magához. – Delaney, kérlek, én csak... – Ha te nem tudod, hogy neked mi a jó, akkor én majd megmondom: menj a pokolba! – Azzal otthagyta. – Delaney! – tört fel belőle a kiáltás, s könny szökött a szemébe. Ez durva volt, nyers és végleges. De amennyire elkeserítette, ugyanannyira fel is dühítette a nőt. A szekérhez ment. Megragadott egy mézzel telt csuprot, és a férfihoz indult, aki éppen a nyerget dobta fel a lova hátára. Faith körültekintő alapossággal elhelyezte az edényt a ló hátán. – Tessék! Használhatja, mindnyájunk kedvéért! – Aztán Delaney felvillanó szemének köszönhetően úgy döntött, hogy jobb, ha gyorsan távozik. Ez a kis akció minden tartalék bátorságát felemésztette. Mostantól úgy volt, ahogy azt a férfi parancsolta. Nagy ívben elkerülte. Nem is nagyon volt más választása. Kimerítő irammal teltek a napok. Szinte alig látta a férfit. Nem vacsorázott velük, mindig külön vonult. Faith fejében néha felvetődött, hogy eszik-e rendesen, de aztán mindig 120

Pandora’s TeAm megszidta magát ezért az értelmetlen törődésért. Sokkal kevesebb időt foglalkozott Joey-val. Prisszel még annál is kevesebbet. Keith meg sem próbált szólni hozzá. Egyedül az apja tűnt boldogabbnak Delaney hűvös távolságtartása miatt. Faith visszatért a Mr. Carmichael megszólításhoz, már amikor feltétlen muszáj volt szót váltani vele. A Salt Riveren való nehéz átkelés után vette a bátorságot, és kérte tőle, hogy tartsanak egy kis pihenőt. Hűvös elutasítás volt a válasz. Faith úgy érezte, hogy már szeretne mihamarabb megszabadulni tőlük. Két nappal később találtak egy jó átkelési lehetőséget a Gila folyón, ott, ahol egy hatalmas, iszapvályog fal állt a part mentén. Megálltak pihenni. Keith nem törődve Delaney haragjával, kérdezett valamit a falról. Faith kíváncsian figyelte őket, nem mintha különösebben érdekelte volna az építmény, hanem mert végre hallotta a férfit emberi hangon válaszolni. Elmondta, hogy ez a Casa Grandé, vagyis a nagy ház, melyet azok az indiánok építettek, akik fölműveléssel foglalkoztak ezen a területén. Figyelmeztette a fiút, hogy óvatosan mássza meg a falat, nehogy leessen róla. Aggódása mosolyt csalt Faith arcára. Remélvén, hogy az eltelt idő javított valamit kettőjük viszonyán, Faith a férfihoz fordult. – Szükségem van a segítségére, hogy megtöltsem a mosófazekat. – Miért? – Úgy tervezzük, hogy itt töltjük az éjszakát, Mr. Carmichael, és úgy gondoltam, hogy kimosom a ruhákat és az ágyneműt. – Nem! – Hogyhogy nem? – lepődött meg Faith, bár tisztában volt vele, hogy nem lehet vitatkozni egy olyan keményfejű és keményszívű emberrel, mint Delaney. – Mert ezt mondtam, – Szóval akkor, hogy én is világosan lássam a helyzetet, maga azt mondja, hogy nem maradhatunk itt éjszakára, ugye? – Hölgyem, lehet maga a... – Én azt pontosan tudom, hogy mi lehetnék, Mr. Carmichael, de ez most nem fontos. Mi kötöttünk egy egyezséget, ha jól emlékszem. Vagy mond egy ésszerű okot, hogy miért kell továbbmennünk, vagy pedig – 121

Pandora’s TeAm tette csípőre a kezét – itt maradunk! Sőt Mr. Carmichael, maga is itt marad velünk! Delaney a nő elé lépett. Magas termete fölé magaslott. Faith bátran nézett a szemébe. Örömmel fedezte fel, hogy egy pillanatra valami mosolyféle villant meg a szája szegletében. A férfi megmasszírozta hátul a nyakát. Mióta megromlott köztük a viszony, elég megfontoltan viselkedett, vele és a családjával egyaránt. Be kellett vallania, hogy nem érezte, jobban magát ebben a légkörben. – Nos? – sürgette Faith, s látszott rajta, hogy addig nem tágít, amíg valamilyen választ nem kap. – Van indok elég – szólalt meg a férfi egy széles vigyor kíséretében. – Hamarosan vihar lesz, s én még azelőtt szeretnék átkelni a folyón, mielőtt megárad. – Köszönöm, Mr. Carmichael – felelte, és Keith felé fordult. – Gyere le, Keith, nem maradunk itt sokáig. – De ez még nem minden – tette hozzá a férfi. – Az elkövetkező két nap alatt el kell érnünk a tucsoni utat. Onnantól már könnyebb lesz az út. – A nőre nézett, akiről lerítt, hogy távolról sem elégedett. Már azon volt, hogy elmegy, de érezte, hogy kell mondania valami biztatót. – Tucsonban eltölthetünk egy napot. – Megígéri? – Ja, megígérem. Faith tudta, hogy vonakodva egyezett bele. Nem érzett különösebb örömet a kompromisszumos győzelme felett. De mosolygott, s remélte, hogy a férfi tudja, hogy ez nem győzelmi érzés miatt van, hanem azért, mert beszélgettek. – Köszönöm, Delaney. – Kérem. – Örülök, hogy már rendbe jött a torka – jegyezte meg gyorsan, hogy még egy kicsit maga mellett tartsa. – Azt hiszem, a méz segített. Anyám mindig azt mondta... – A férfi sivár tekintete megállásra késztette. –...Sajnálom, nem akartam megbántani. Delaney a távolba meredt, – Seanilzay elmondta, ugye? – Igen, vele voltam aznap éjjel, mikor eltűntél. – Akkor tudsz mindent. 122

Pandora’s TeAm Faith megérintette a karját, finoman jelezve, hogy szeretné, ha ránézne. A férfi nem fordult felé, de nem is húzódott el. – Azt akarom, hogy tudd, én osztozom a fájdalmadban. Az én anyám is meghalt az úton. Sohase láthatom azt a helyet, ahol eltemették, csak az emlékeimben él tovább. – A te anyádat nem gyilkolta meg senki. – Őt nem, de a férjemet igen. – Leejtette a kezét a férfi válláról. Nem mondhatta el neki, hogy, az apja őt okolja az anyja haláláért. Nem magyarázhatta ezt el anélkül, hogy ne kelljen felfedni a titkot. Magára hagyta a férfit. De valami megváltozott. Aznap este korán letáboroztak. Delaney kifogta a szamarakat, s Keith, mint mindig, most is kezelésbe vette őket. A férfi megállt Faith közelében, aki a vacsora utáni mosogatást végezte, és éppen az járt a fejében, hogy bárcsak újra hercegnőnek szólítanák. Valami nagy nyugtalanságot érzett, és nem tudta az okát. Mikor a tűzön keresztül Delaney-re nézett, amint éppen a fegyverét tisztogatta, arról ábrándozott, hogy bárcsak emlékezne a férfi a csókokra, melyben részük volt. Újra akarta azokat a csókokat és mindent, ami azután történt. De sajnos, Delaney világosan megmondta, hogy nem akar semmit tőle. Most tekintetük újból találkozott, mikor Faith megérezte, hogy figyelik. Megborzongott. Tekintetük egymásba fonódott, s a férfi nézése telve volt forró ígéretekkel. Az ajkai kiszáradtak. Lágy, bizsergető érzés támadt benne, és szétáradt az egész testében. Becsukta a szemét, és újra képzelte azt az éjszakát, a lágy csókokat, a forró szenvedélyt, melyet egymásnak gyújtottak. Újra akarta. Újra akarta Delaney-t. Mikor kinyitotta a szemét, a férfi már nem volt ott. Másnap tovább enyhült a légkör Delaney körül. Ezt Faith világosan érezte, de meglepődött, hogy Joey és Pris is egyre többet mosolygott, ahogy haladt előre az idő. Azt mondta nekik korábban, hogy Delaney rosszkedvének Seanilzay gyors távozása az oka. Úgy tűnt, hogy ezt a gyerekek el is fogadták, de figyeltek arra, hogy mindig meglegyen a három lépés távolság. Másnap délben vertek tábort. Delaney-nek és Keith-nek meg kellett javítani az egyik szekérkereket. Faith sétálni indult a gyerekekkel, s 123

Pandora’s TeAm közben magyarázta Joey-nak a látnivalókat. Pris izgatottan mesélte el, miket látott az úton. Faith volt az első, aki meglátta a távoli porfelhőt. Megragadta a két gyereket, és visszasietett velük a szekérhez. – Delaney, lovasok jönnek! A férfi felegyenesedett és átadta Keithnek a zsírozóvödröt. – Tedd el, és vedd a puskádat. Maradj szorosan a szekér mellett. Én eléjük megyek. Megragadta a gyeplőt, és felpattant a ló hátára, s a porfelhő felé indult. A nap perzselően sütött. Közelebb érve látta, hogy a lovak mozgása egy kissé merev, melyből arra következtetett, hogy fáradtak. Katonák – villant át az agyán. Megtudta, amit akart, visszafordult, és a tábor felé vágtatott.

124

Pandora’s TeAm

Tizenegyedik fejezet – Kik azok, Delaney? – kérdezte Faith. – Katonai őrjárat, – Velünk ebédelnek vajon? – fordult a férfi felé Faith, megragadva a ló kantárját. – Ha felajánlod, biztos, hogy nem utasítanak vissza. – Indult volna tovább, de a nő erősen tartotta a gyeplőt. – Hová akarsz menni? – Nem túl messze, ne aggódj. Csak nem szeretem a társaságukat. Faith nem engedte el a kantárt. – Én akkor lennék nyugodt, ha itt maradnál mellettem – nézett kérlelően a szemébe. Most ugyanazt az izgatottságot érezte, mint a vihar estéjén. Megnyalta a száját, mintha érezné az eső ízét. Látta, amint Delaney tekintete az ajkára tapad, és megpillantotta elővillanó fehér fogait. Érezte, hogy szíve gyorsabban dobog, s lassan kezdi elönteni a melegség. – Miért akarsz elmenni? – Már mondtam, nem szívelem őket. – Szeretett volna elmenni, de a lova engedelmeskedett a kantárt tartó kéznek. – Delaney. – Ahogy Faith a nevét suttogta, nem volt ereje ahhoz, hogy határozottan elvágtasson. – Teljesen tűzbe akarsz hozni, hercegnő? – T-tűzbe h-hozni? – dadogta a lány, hiszen éppen ő volt az, aki már tűzbe is jött. Lassan megrázta a fejét, de nem tudta levenni a szemét a férfi forró pillantásáról. – Hajolj közelebb! – súgta, s érezte, hogy a külvilág most megszűnt számára. Nem számított, hogy van-e valaki a közelükben. Delaney lehajolt hozzá a nyeregből. – Vegyem ezt ajánlatnak, hercegnő? – kérdezte. A nő közelsége miatt nagy erőfeszítésébe került, 125

Pandora’s TeAm hogy parancsolni tudjon feltörekvő vágyainak. – Jól értettem? – ismételte meg a kérdést. Egyikük sem tudta levenni a szemét a másikról. A férfi már belefáradt, hogy állandóan az érzései ellen küzdjön, melyek teljesen a hatalmukba kerítették. A vágy erősebb volt a bosszú gondolatánál. Faith úgy érezte, mintha valamilyen láthatatlan erő tartaná őket össze. Nem tudta másképp leírni ezt az érzést. Teste könnyű volt, mintha csak lebegne. Önkéntelen mozdulattal a férfi derekára tette a kezét. Karjával érezte lábának feszülő izmait. Lélegzete gyors volt, mintha sokat futott volna. Tudta, hogy ugyanaz történik vele, mint első találkozásuk alkalmával, csak most már nem akart elmenekülni előle. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de képtelen volt rá. Delaney nem hajolt közelebb hozzá, hogy megcsókolja, pedig minden idegszálával szerette volna. Kívánta fogsora mögül kikandikáló nyelvének mámorító közelségét. Tekintete lejjebb tévedt mellének domborodó vonalára. Ruhájának három be nem kapcsolt gombja nyújtotta látvány eszébe juttatta a folyóparton térdelő, önfeledten kacagó Faith képét. Nem kellett becsuknia a szemét, hogy maga elé képzelje, amint az ezüstös víz becsúszik elbűvölő mellei közé. Felindultan emelkedett fel a nyeregben. Egy erős férfi most könnyedén odébbállt volna. De ő nem érezte magát annak. Lágy, napbarnított bőrének látványára elképzelte, milyen lehet megízlelni a domborodó kebleket. Érezte, hogy Faith is mennyire felindult az előbbi pillanatoktól. Nézte sötéten csillogó szemét, és vett egy mély lélegzetet. – Feltüzeltél, hercegnő – sóhajtotta. – Delaney? – Faith a férfi nadrágján keresztül is érezte a testéből áradó forróságot. – Tudod, ugye, hercegnő? – kérdezte mély, határozott hangon. – Mit? – nézett kutatón Delaney szemébe, aki állta a tekintetét. – Azt, hogy most mi is a helyzet velünk. Faith egy ideig nem válaszolt, csak a férfi arcát szemlélte. Szívverése csendesedett. – Igen, tudom – mondta végül. – Lángolás, elfojtott vágyak, melyek egyszer talán beteljesülnek – mondta, és levette a kezét a férfi lábáról, s hátrébb lépett. 126

Pandora’s TeAm – De nem ígérek semmit – tette hozzá Delaney. Faith nem tudott mit válaszolni. A férfi megrántotta a gyeplőt, és a ló ügetni kezdett. Lehunyta a szemét. Egyedül akart lenni, hogy napirendre térjen az imént történtek felett. Az apja érte kiáltott. Megfordult, s látta, hogy beszélget a nyergükből leszálló katonákkal. Kelletlenül érezte magát. Azt szerette volna, ha egyből elmennek. Delaney-vel akart maradni. De a veleszületett engedelmessége mosolyt erőltetett az arcára, és Faith a vendégek felé indult. Delaney megállította a lovát, és visszafordult a nyeregben. Nézte, amint Faith a katonák felé megy. Mióta Seanilzay elmondta, hogyan halt meg az anyja, valahol a tudata alatt erősödött benne a vágy a nő iránt. Azt akarta, hogy az övé legyen. Érezni akarta önfeledt testét a karjaiban. A gyönyörtől hátába maró körmeit, a beteljesülő szerelem lüktetését. Most ébredt tudatára, hogy nem nyugodhat meg többé, amíg mindez valóság nem lesz. Szerelem? Nem tudta, honnan költözött bele ez az érzés. Azt nem akarta, hogy mindig vele legyen a hercegnője, de szüksége volt lágyan ringó csípőjére, karcsú testére, melyet most a katonák gyűrűje vett körül. Faith megfordult, és Delaney tudta, hogy őt nézi. Mielőtt még gondolkozott volna, megindult feléjük. Bolond az, aki egy ilyen nőt egyedül hagy a katonákkal, mikor ezen a környéken jó, ha tíz férfira jut egy fehér nő – fordult meg a fejében. Gondolata igazolódni látszott, mert az egyik közlegény nagyon is közvetlenül tette a nő vállára a kezét, késztetve ezzel, ismét felé forduljon. Nem messze tőlük megállt, és figyelte, amit beszélnek. – Igen, így igaz, Becket kisasszony, az egyetlen harc a környéken ott jobbra, a Picacho-csúcsnál volt, mikor kettő vagy talán három? Szóval néhány csapatot elvágtak a Calloway-lovasságtól, és megütköztek a hadsereg hátvédállásaival. Persze már az elnevezés is ostoba, hiszen a picacho csúcsot jelent. – Csúcs csúcs? Hát ez igazán nagyon elbűvölően hangzik, Shellby közlegény – mondta Faith, és sikerült ügyesen kicsúsznia a katona kezei alól. – Maguk vertek tábort ott a vízforrás mellett? A legédesebb ízű víz... 127

Pandora’s TeAm – Igen, tudjuk – felelte Faith egyetértően mosolyogva, amint Delaney felé fordult. A férfi felé indult, a katonával szorosan a nyomában. – Ő Orrin Shellby közlegény, Mr. Carmichael! A katona meglepetten visszahúzta a kezét. Delaney meg sem mozdult. Faith dühösen nézett a férfira, magyarázatot kérve, de ő éppen csak megrázta a fejét. – Mr. Becket nem mondta, hogy maga is itt van, Carmichael. – Talán nem tartotta fontosnak – válaszolt Delaney. Faithnek nem tetszett, ahogy a másik katona az apjára nézett. Igyekezett nem észrevenni azt a mély vágást az arcán, ami a bal szemöldökétől felfelé húzódott. – De nekem fontos, Carmichael! Ross őrnagy keresi magát. Már hetekkel ezelőtt maga után üzent. Delaney nem válaszolt. Faith látta, amint az apja élénken figyel minden szót, s feltehetően levonja belőlük a számára legkedvezőbb tanulságot. Nem szerette azt a hirtelen felvillanást a szemében. – Válaszolna végre, Carmichael? – Nem látom értelmét, Krome! – Az olyanoknak, mint maga, Krome őrmester úr! Delaney az egyenruháján lévő fényes új csíkokra, majd a szemébe nézett. Ellenséges fény csillant meg benne. – Szóval visszakaptad őket. – Az átkozott... Bocsánat, hölgyem! Hát persze hogy visszakaptam. A hazugságaid nem voltak elég jók ahhoz, hogy ne kaptam volna. Faith ijedten figyelte ezt a hirtelen támadt feszültséget, majd közéjük lépett. – Gondolom, ön és az emberei szívesen ebédelnének velünk. Addig is méltányolnám a segítségét. Krome egy pillanatig még méregette Delaney-t, mielőtt a nőhöz fordult. – Mi pedig méltányoljuk az ajánlatát. Különösen mióta a teherhordó szamarainkat ellopták, egész nap csak rázkódunk. – Ellopták? – kérdezte Robert, megragadva az őrmester karját.

128

Pandora’s TeAm – Azok a tolvaj apacsok elkötötték őket, amíg aludtunk. Nem szabad bízni a gazemberekben – mondta, miközben vádló pillantást vetett Delaney-re. – Furcsa, az apacsok, is pontosan ezt mondák rád, Krome. – Delaney, ha még mindig ilyen mogorva hangulatban van, akkor legjobb lesz, ha elmegy – figyelmeztette Becket. – Az őrmester úr a tolvaj apacsokról... – Apa, azt hiszem, már elég régen álldogálunk, itt az ideje, hogy leültesd a vendégeket valami kényelmes helyre, amíg én elkészítem az ételt. – Faith nem vette figyelembe apjának fenyegető pillantását, és belékarolt. – Shellby közlegény, ugye, lesz olyan szíves, és segít nekünk? – Faith, most... – tiltakozott Becket. – Tudod, hogy igazam van, apa! Elég sokat kell még ma a szekéren zötykölődnöd a fájós lábaddal. – Azzal határozottan meghúzta az apja karját, kényszerítve, hogy utánabicegjen. Biztos volt benne, hogy az apja mondott volna valamit Seanilzayról, s bár nem tudta, hogy ki vitte el a szamarakat, ösztönei azt súgták, hogy így cselekedjen. – Hallom, otthagytad a vasutat, Carmichael – mondta Krome, mikor egyedül maradtak. – Jól hallottad – felelte Delaney, miközben a távolodó Faithre nézett, és arra gondolt, hogy vajon mi jár a fejében. Ő biztos volt abban, hogy a szamarakat Seanilzay kötötte el, de honnan tudhatná ezt a hercegnő? Hiszen tudnia kell, különben miért cipelte volna el innen az apját? Tisztelni kezdte a nőt. Felállt és a szekér felé indult. Krome követte. – Azt tudod, Carmichael, hogy még mindig a hadsereghez tartozol? Delaney ment tovább, nem is törődött a mögötte lévővel. – Ross azt akarja, hogy visszagyere. Tudod, most megint izgalmas a helyzet. Az olyan ember, mint te, megéri a pénzét. Delaney megtorpant. Megfordult és egyenesen Krome szemébe nézett. Keményen, hidegen és fenyegetően. – Dolgozni? Vagyis, hogy havi tizenhat dollárért indián fiúknak hazudozzak? – Te is tudod, hogy ez nem igaz. – De igaz! – mondta Delaney. 129

Pandora’s TeAm – Nem vitatkozom veled, Carmichael. Tudod, hogy a hadsereg védelme az indiánokra is kiterjed. De meg kell őrizni a telepesek és a bányászok biztonságát minden áron. Az emberek szeretnék, ha ez a terület egy biztonságos állam lenne, melyet a törvények szerint irányítanak. Az indiánok nem hagynak fel a rajtaütésekkel, a lopással és gyilkolással. Ezeket nem tagadhatod le, ha becsületes embernek tartod magad. – Ismerem azt az átkozott védelmet – sziszegte Delaney a foga között, és összeszorította ökleit. – Elsöpörjük a harcosokat, igaz? Az nem számít, hogy esetleg fegyvertelenek. Öljük meg csak azért, mert szükségünk van a földre! Te is... – Nem gondolhatsz a bosszúra még ilyen hosszú idő után is! – Ott voltál azon a napon! Ott álltál, Krome őrmester úr – megvetéssel hangsúlyozott minden szót. – És nézted, amint három ember a te parancsodra puskatussal agyonver egy szerencsétlen indiánt! S nem tettél semmit, mikor felkoncolták a feleségét, mert megpróbálta megakadályozni őket. És a kisujjadat sem mozdítottad, amíg mindhárman megerőszakolták a két lányát. – Nem, én nem voltam ott! Delaney kinyitotta ökölbe zárt kezét, de csak azért, hogy még jobban összeszorítsa. Nem törődött vele, hogy a katonák körbeveszik. – Carmichael! Nem állíthatsz ilyet rólam, mert nem állok jót magamért! – Az lehet – egyezett bele Delaney. Mélyeket lélegzett, hogy úrrá legyen az indulatain. Szerette volna érezni, amint Krome puha, zsíros arca szétreped ökölcsapása nyomán. – De bizonyára örömödre szolgált a dolog, ugye? Krome letörölte a verejtéket izzadó arcáról. Ő is nagyokat lélegzett. Ott követte el a hibát, hogy belement ebbe a szópárbajba. Látta emberei arcát, de már nem állt módjában elküldeni őket. – Az egyetlen ok, ami bosszú után kiált, hogy te érezni akartad a lány... – Fogd be a szád, vagy ezek lesznek az utolsó szavaid, te disznó!

130

Pandora’s TeAm Delaney a szemébe nézett. Tudta, hogy Krome mikor nyúl a pisztolya után. A katonák hátrébb léptek. Fejük felett egy sólyom körözött. – Rajta, Krome! S amíg gondolkozol, emlékezz rá, hogy tizenöt éves volt. A húga nem egészen tizenkettő. A karjaim között halt meg nem sokkal azután, hogy te és az embereid keresztülmentek rajta. – A te átkozott bosszúvágyad! – kiáltotta Krome, elvéve kezét a pisztolyától. – Megkaptad a rangomat és kéthavi fizetést, mi az istent akarsz még? Delaney egy pillanat alatt kezébe kapta a kését. – Meg tudnálak elevenen nyúzni, Krome! Két hónapi fizetés egy lányért, aki örök álmát alussza a kövek alatt, szerinted elég? Az őrmesterről ömlött a víz. Egyenruhája teljesen átitatódott a nedvességtől. Egyik katona sem mozdult, hogy segítsen neki, vagy megállítsa Delaney-t. De még mielőtt erőt vett volna magán, és eltette volna a kést, Faith félretolt két katonát, és melléjük állt. Semmi kétség nem volt afelől, hogy Delaney igazat mond. Az őrmester arca minden szavát igazolta. A katonák hangulata megváltozott. Faith megjelenése szemlátomást megnyugtatta őket. – A gyerekek mindent hallottak! – mondta Delaney-re nézve. A férfi nem törődött a hangjában rejlő kéréssel. – Menj távolabb tőle! – parancsolta. Lerázta magáról az egyik katona kezét anélkül, hogy ránézett volna. – Delaney, kérlek... – Ha ez Prisszel történt volna, akkor is ezt mondanád? Faith a szemébe nézett. Látta rajta, milyen harcot vív önmagával. Tudta, hogyan fog dönteni. Lassan megrázta a fejét, majd minden további szó nélkül megfordult és elment. De ezt már Krome is tudta. Előbb, mint Delaney a tokjába csúsztatta a kését. – Te sem vagy jobb azoknál a gazembereknél, Carmichael – mondta kárörvendő hangon.

131

Pandora’s TeAm Delaney mosolygott, de a szeme olyan hideg volt, hogy még a napot is lehűtötte volna. – Emlékezz erre, Krome. Emlékezz, mikor este leszeded a nyerget a lovadról, és elhatározod, hogy elmondod Rossnak. – El is fogom mondani. És ő is látni akar majd. Sokan vannak köztünk, akiknek jó az emlékezete. Az alma nem esik messze a fájától – jegyezte meg gúnyosan, és megigazította az övét. Delaney-ben forrongott a méreg az apját ért sérelem miatt, de tudta, hogy bármit csinál Krome-mal, az nem oldja meg ezt az átkozott problémát. – Azoknak, akik nem tudják – folytatta a gúnyolódást az őrmester –, Carmichael apját elítélték... Krome feje hátrahanyatlott Delaney öklétől, s teste nagyot huppant a porban. A férfi lehajolt, és hanyagul megfegyezgette az őrmester poros nadrágját, majd a kezét dörzsölgetve felegyenesedett. A katonák sorfala állta az útját, de egyik sem nézett a szemébe. Aztán lassan utat engedtek neki. – Del? – kérdezte Joey reszkető hangon. Fejét felemelve, karját maga elé tartva kereste a férfit. – Itt vagyok jobbra, fiú! – felelte, és megfogta a kezét, és visszavezette a szekérhez, ahol várt rájuk a félbemaradt kerék. A katonáknak is valami sürgős dolguk támadt, s magára hagyták a feltápászkodó őrmestert. A sólyom abbahagyta a körözést, és a hegyek felé vette az útját. Faith éppen befejezte a szalonna pirítását, és sietett a tésztát a forró zsírba önteni. Szerette volna, ha a katonák már elmennének. Az apjának más volt a véleménye. Kedves volt az őrmesterhez, mikor az mellé telepedett. Egy szó sem esett Deianey-ről vagy arról, ami történt. Faith szerette volna kihallgatni, mit beszélnek, de Pris állandó locsogása ezt nem engedte. Gyorsan adott a húgának egy darab kekszet, hogy azzal foglalja el magát. Halkan felnyögött, mikor Shellby közlegény váratlanul megérintette a vállát. Elutasította az ajánlatát, hogy segítsen neki valamiben, de a katona nem tágított mellőle. Láthatólag beszélgetni akart. – Elnézését kell kérnem, Becket kisasszony, azok miatt, ami történt. Krome őrmester nagyon jó katona, csak éppen gyűlöli az indiánokat és 132

Pandora’s TeAm bárkit, aki az ő oldalukon áll, jó oka van rá, meg kell értenie – magyarázta készségesen. – Az a forradás a fején attól van, hogy egyszer majdnem megskalpolták. A mi csapatunk soha nem botlik apacsokba, ha ő a vezető. Most, hogy elvesztettük a muníciónkat, vissza kell mennünk a Lowell-erődbe. Terveznek megállni Tucsonban? – Igen! – vágta rá Pris, még mielőtt a nővére megszólalhatott volna. – Delaney megígérte. – Akkor remélhetőleg részem lesz abban a megtiszteltetésben, hogy ott találkozunk. – Dél felé tartanak? – kérdezte Faith, de nem nézett a katonára. Az apját figyelte, amint az őrmesterrel beszélget. Meg mert volna rá esküdni, hogy ráveszi, kísérje el őket az őrjárat egy darabon. Shellby egykedvűnek tűnt. – Vagy akár magukkal is mehetünk. Ha arra gondol, hogy valami baj lenne Krome őrmester és Carmichael között, akkor... – Amivel Delaney-t vádolta az őrmester, az igaz? – szegezte neki a kérdést Faith, a szemébe nézve, minden kertelés nélkül. A közlegény a csizmája orrát nézegette zavarában, s nem mert a nő szemébe nézni. – Ha nem akar, ne válaszoljon. Pris, keresd meg Keitht, és mondd meg Delaney-nek és Joey-nak, hogy jöjjenek, kész az ebéd. – Nem akartam felbosszantani, Becket kisasszony. – Nem is bosszantott fel. – Mikor megérkeztem az erődbe, hallottam beszélgetni arról, hogy mi történt. De ez csak olyan pletykaszerű dolog volt. Azt tudom, hogy Carmichael apját azért ítélték el, mert hamis súlyokat használt a mérlegelésnél, mikor marhákat adott el nekünk vagy a rezervátumoknak. Beteg állatokat is adott el. Néhány hétre rá, hogy a Yuma börtönbe zárták, meghalt. Faith csendben maradt. Várt, hátha többet is mond. – Vannak néhányan, akik nem hiszik el, hogy Ian Carmichael bármilyen becstelenséget is elkövetett volna életében. – És hol voltak ezek az emberek, mikor a vizsgálat volt? – Nem tudom, 133

Pandora’s TeAm Faith, érezvén, hogy igazat mondott, felé nyújtotta az első tányér szalonnás borsót és egy adag kekszet. Pillanatok alatt a katonák gyűrűje vette őket körül. – Ó, asszonyom, isteni illata van! – jegyezte meg az egyik. – Nemigen tiltakoznék, ha egy fazékkal kéne megennem belőle! – szólt a másik. Mire Faith kiosztotta az ételt az apjának és az őrmesternek, az egyik katona már be is fejezte az evést. – Kér még? – kérdezte Faith. – Köszönöm, asszonyom! Megenném én még a patkószeget is! Faith adott neki még egy tányérral. Nem látta sehol Delaney-t és Joey-t, ezért kiszedett két adagot; és a szekérhez vitte. Az oldalánál üldögéltek, – Úgy látom, szívesebben ennétek itt – szólt rájuk. – Menj innen, Faith! – szipogta Joey, és a kabátujjával megtörölte az orrát. – Pedig igazán nagyszerű illata van! – mondta Delaney, és barátságosan beletúrt a fiú hajába, majd félnézett a nőre. – Hagyd itt a tányérokat, Faith, majd később megesszük, A lány letette az ételt a földre a férfi elé, és mellé térdelt. Ő is Joey fejére tette a kezét. Tudta, hogy az öccse sírt. Kérdően Delaney-re nézett, de az megrázta a fejét. – Elmondod nekem, mi a baj, Joey? – kérdezte kedvesen. Örömmel töltötte el, hogy a férfi újra törődik az öccsével. Bármi is tartotta vissza őt a fiútól, úgy látszik, hogy ennek most már vége. – Del, mondd neki, hogy menjen el! – Az nem volna helyes dolog, fiú – magyarázta Delaney. – A nővéred szeret téged, és a gondodat viseli. Természetes, ha tudni szeretné, hogy miért vagy szomorú. De ha végül is úgy döntöttél, hogy ne maradjon itt, akkor mondd meg neki te. Újabb szipogás következett. Faith lepillantott a férfi szabad kezére, és rátette az övét. – Minden igaz volt, ugye, Delaney? – kérdezte. – Ja! – felelte és hátrahajtotta a fejét. – Tiszta Éneknek hívták. Most már örökre csendben marad. 134

Pandora’s TeAm – Azt hiszem, sokkal több igazságtalanság történik az indiánokkal, mint amiről mi tudunk. Delaney kinyitotta a szemét, és előrenézett. – Egyszer, mikor még kisfiú voltam, láttam, amint Cochise összekötözött egy embert, s a lova után kötve húzta végig maga után, sziklákon és kaktuszokon keresztül. Hallottam más szörnyűségekről is, amit más indián törzsek csináltak a fehér emberekkel. Tudom, hogy a legtöbb fehér ember meg sem próbálja megérteni a gondolkodásmódjukat és a hitüket. – De amiket most mondtál nekem, az éppen azt bizonyítja, hogy az indiánok vadak és vérszomjasak. – Nem vérszomjasak, Faith. Kemények, de semmivel sem gonoszabbak, mint a fehér ember. Rengeteg okuk van rá, hogy gyűlöljék a fehér embert, akitől csak hazugságot és csalást kaptak. – És nincs bennük semmi könyörületesség? – kérdezte Faith, és még egyszer megsimogatta az öccse fejét. – A legtöbben azt sem tudják, hogy mi az. Még soha nem is volt részük benne. Nehéz ezt elmagyarázni. Nem értik meg, hogy miért túrja fel a fehér ember a földet az aranyért és az ezüstért. Ők együtt élni akarnak a földdel, s nem szétrombolni azt. – Van valami kiút ebből a helyzetből, Delaney? Te ismered őket, nem próbálnál meg tenni valamit értük? Delaney nézte a lány arcát, s azon kapta magát, hogy mosolyog. – Miért érdekel ez ennyire? Faith lehajtotta a fejét. Észrevette, hogy Joey elaludt, és levette a kezét a fejéről. – Azért, mert ez az ügy nagyon fontos neked. – Faith! – mondta halkan a férfi, felemelve a lány fejét. – Én csak bajt hozok rád, hercegnő, sokkal többet, mint gondolnád. Faith megfogta a kezét, és a fejét rázta. Majd lassan az ajkához emelte a férfi erős, meleg tenyerét, és lágyan megcsókolta. Felpillantott Delaney szenvedélytől izzó szemére, s a vágy lángjai őrá is átterjedtek. Ujjaival finoman megérintette a férfi száját. – Megpróbáltál figyelmeztetni, még az elején. De úgy látszik, a szívem nem hallgat rád – mondta Faith mosolyogva, s közben tekintete az alvó öccsére vetődött. – Én látom a gyöngédséget a szemedben, bárhogy is próbálod rejtegetni. Tudom, hogy nem ígérhetsz meg 135

Pandora’s TeAm semmit. Te másfajta ember vagy. De ha egyszer mégis megtennéd... – az ajkába harapott, hogy ne mondjon többet. Nem beszélhetett a múltjáról. Megbízott Delaney-ben, de biztos volt abban, hogy eltűnne a férfi szeméből az a meleg gyöngédség, ha megtudná, miért is halt meg Martin azon az éjszakán. Joey Delaney-re nehezedve aludt. A férfi óvatosan felemelte. – Beviszem a szekérbe! Faith már majdnem felállt, mikor Delaney visszanézett. – Várj meg. – Megvárlak.

136

Pandora’s TeAm

Tizenkettedik fejezet Faith a szekér végéhez ment s látta, hogy az apja és a húga üldögél ott, néhány katona társaságában. Pris éppen kacarászott valamin, amit az – egyik katona mesélt. Önfeledt hangjától ő is elmosolyodott. A nap nagyon erősen tűzött, s tudta, hogy még jó pár órába beletelik, amíg tovább indulnak. Nem érzett különösebb késztetést a sietségre vagy az ebéd utáni mosogatásra. A tűz még izzott, s mellette volt a kávéskanna és a nagy mosogató lavór Az emberek a szekér oldalánál heverésztek, nyergeiket a fejük alá téve. Remélte, hogy senki sem fogja zavarni őket. Inkább csak érezte, mint tudta, hogy Delaney mögötte van. Ideges mozdulattal a hajába túrt, Szerette volna már rendbe hozni, de még soha nem volt rá elég ideje. Amint megfordult, látta, hogy a férfi egy takarót tart a kezében. Elmosolyodott, s mikor szemébe nézett, érezte, hogy mindjárt elönti bensőjét a forróság. Vett egy rövid, de mély lélegzetet, amíg Delaney a földre dobta a takarót. Felvette a két tele tányért, és szótlanul várta, míg Faith elhelyezkedik a pokrócon. Ekkor felé nyújtotta az egyik tányért, majd leült mellé. Nappal a sivatag még elhanyagoltabbnak tűnt, mint éjszaka. Faith egykedvűen kanalazta az ételt, miközben a tájat nézte. A repedezett talajon néhány, óriás saguaro árválkodott a vörösre égetett szikfák és a tüskés ocotillobokrok között. Maga mellé tette a félig telt tányért, és kisimítgatta a ruháját. – Te szereted ezt a földet – kezdte anélkül, hogy ránézett volna. – Ez látszik, ahogy beszélsz róla. Joey és Pris is így érez. Megtanítottad őket arra, hogy meglássák a szépséget ott, ahol más ember csak a sivárságot veszi észre.

137

Pandora’s TeAm – És te, Faith? Te szépnek látod ezt a tájat? – kérdezte Delaney, és ő is lerakta a tányérját. Lábai hosszan elnyújtva pihentek a földön, s a nyakát masszírozva nézett Faithre. – Én olyan békességet találtam itt, amiről azt sem tudtam, hogy létezik. És persze a szépségét is, amit te mutattál meg nekem. – Elgondolkodva kis köröket rajzolgatott a pokrócra. – Sokszor nehéz szavakba önteni az érzéseket. – Igen – felelte a férfi egy nagyot sóhajtva, s karba fonta a kezét. Ő se nagyon tudott volna beszélni azokról az érzésekről, amelyek benne kavarogtak. Faith felé fordult, s látta a nő szemének smaragdos ragyogását, ami mindig felborzolta a lelkét, ahányszor csak ránézett. Aztán a szájára vándorolt a tekintete. Látta vágyakozó tekintetét, de tudta, hogy addig vannak biztonságban, amíg nem reagál erre az ajánlkozó nézésre. Gyorsan becsukta a szemét, hogy elhessegesse a csók utáni vágyat, de érezte, hogy valami, amit eddig hét lakat alatt őrzött, most már végérvényesen ébredezni kezdett benne. Vett egy nagy levegőt, és elterelte a gondolatait. – Azt hiszem, jó esély van rá, hogy az őrjárat elkísérjen benneteket Tucsonig. Faith felhúzta a térdét, és átölelte. – El akarsz hagyni minket? – kérdezte csodálkozva, minden színlelés nélkül, hiszen valóban nem értette, hogy mit is akart a férfi mondani ezzel. – Az túlzás, hogy akarok, de vannak bizonyos dolgok, amiket el kell intéznem. – Azzal kapcsolatban, amit Seanilzay mondott neked? – kérdezte, s azt kívánta, hogy bárcsak ki tudná fejezni, mennyire ragaszkodik hozzá. Lassan, gondolkodva hozzátette. – Nagyon nehéz lehetett elviselni mindkettőjük elvesztését. Sokszor én is szeretném, ha anyám még élne. Apám sem lenne olyan megkeseredett, mint mostanság. – Teljesen mindegy, hogy szeretnéd vagy nem, a múltat úgysem változtathatod meg. – De te éppen ezt akarod, Delaney! – nézett a szemébe a lány. – Nem, én csak azt akarom, hogy megfizessen, aki felelős a halálukért. 138

Pandora’s TeAm – Még olyan áron is, ha esetleg megsebesülsz, vagy talán meg is halsz? – Ezen még sohasem gondolkoztam. De valamit tennem kell, addig nem békélhetek meg magammal. Faith valahonnan érezte, hogy ezt fogja válaszolni. Szívesen vitatkozott volna vele, de ez most nem lett volna helyénvaló. Delaney úgyis a saját feje után fog menni. – Ne törődj te ezzel, hercegnő! – mondta sóhajtva. Kezét Faith hátára helyezte, s lassan lefelé csúsztatta. A világ lassan kezdett leszűkülni körülöttük. – Nézz rám, Faith! – suttogta újra a nevét. A lány felé fordult, s ő cirógatni kezdte kedves arcát. Mosolyát látva úgy érezte, hogy még soha életében nem látott ilyen szépet. – Bárcsak mindig velem lehetne ez a nevetős kis arcod. Különösen éjszakánként, mikor egyedül vagyok. Jobban felmelegítene, mint a tűz. – Del? – Pislognia kellett a hirtelen szemébe áramló könnyektől. Mikor először találkozott vele, azt gondolta, hogy egy magának való ember, aki nem igényli, hogy valaki megossza a magányát, hogy törődjön vele. – Bárcsak úgy lenne, Delaney! Szeretném, ha... A férfi ujjai a lány ajkához vándoroltak, nem engedve, hogy befejezze, amit mondani kezdett. Érintésük kemény volt, és izgató – Szeretném, ha az enyém lehetne! – suttogta. Faith ajkai elváltak egymástól a férfi kezének cirógatására. Elöntötte a remegés. Úgy érezte, mintha láza volna. Delaney látta, amint a nőt áthatja az izgalom. Faith lassan mozgatni kezdte a fejét, hogy jobban érezze az ujjak érintését. – Én sohasem tiltakoztam ellene – felelte Faith. A férfi felemelkedett, s a lány arcához hajolt. Száját lágyan az övéhez illesztette, s fejének lassú ingatásával simogatni kezdte azt. Nem hitte volna, hogy ez a finom mozgás ilyen nagy örömet tud szerezni. Ajkaik ízlelgették egymást. Újra és újra. Faith egy kicsit visszahúzta az arcát, majd szájuk újra egymásra talált. Megint eltávolodtak, s ismét találkoztak. Nem tudtak betelni az érintés örömével. Simogatták egymás haját, nyakát s hátát, míg egész testüket forró remegés vette körül. Szinte fürödtek a már tapinthatóvá vált érzelemben. Még soha 139

Pandora’s TeAm egyikük sem érzett ilyen izzó, mindent elsöprő vágyat. Szerették volna, ha ezek a percek örökkévalósággá váltak volna. De a kifinomult ösztön soha nem alszik. Delaney mormogó hangokra lett figyelmes. Villámgyorsan felegyenesedett, és elfordult a lánytól. Ebben a pillanatban fordult be Shellby közlegény a szekér sarkán. Faith nem volt ilyen gyors. – Becket kisasszony, az apja keresi – szólalt meg a katona. – Éppen most tette le aludni az öccsét – mondta Delaney, látva, hogy a nő még nem képes válaszolni. Egy kicsit melege van. Majd én megyek, s megnézem, mit akar. – Ő nem magára kíváncsi, Carmichael! – állította meg a katona, majd egy gonosz vigyorral az arcán hozzátette. – Mint ahogyan sokan mások sem. Ettől Faith erőre kapott és felpattant. Nem törődött azzal, hogy arca kipirult, s ajkai még nedvesek Delaney csókjaitól, de nem tűrhette, hogy így beszéljenek vele. – Az üzenetet átadta, közlegény! Semmi oka tehát, hogy tovább maradjon! Nekem történetesen kedvemre van Delaney Carmichael társasága. – Hagyd el, Faith, úgyis csak süket fülekre talál, amit mondasz – jelentette ki Delaney. Megfordult és az ellenkező irányba távozott. Shellby nézte, ahogy elvonul, majd a nőhöz fordult. – Maga még új itt a környéken, kisasszony, és talán nem érti, hogy miért viselkednek vele így az emberek. Rossz a hírneve, Becket kisasszony. Itt nem élnek olyan sokféle népek, mint keleten. Higgye el, mindenki, aki ismeri Delaney Carmichael-t, azt javasolná, hogy kerülje el nagy ívben. – Nem köszönöm meg a tanácsát, közlegény, bár bizonyára jó szándékból tette – válaszolta Faith. Az apja elfogadta a katonai kíséretet, ahogyan azt előre sejtette. Shellby közlegény felajánlotta a szekér hajtását, de Faith nem fogadta el. Mérges volt rá Delaney rágalmazása miatt, Joey-t szorosan magához szorítva vezette a szekeret. A fiú még azóta sem volt hajlandó elárulni, hogy miért sírt az előbb. 140

Pandora’s TeAm A gondolatai most nem forogtak a férfi körül. Csendben haladtak előre. Az apja arról kezdett el beszélgetni a katonákkal, hogy milyen kalandjai voltak a hadseregnek az indiánokkal. A lányt a hideg rázta ki, miközben hallgatnia kellett a véres történeteiket. Mélyen átérezte, mi mehet most végbe Delaney-ben, aki szótlanul lovagolt mellettük, nyugalmat és közönyt erőltetve magára, s dacára a nyilvánvaló szándékosságnak, nem kelt az apacsok védelmére. Éjszakára lehűlt a levegő. A katonák aludni mentek, s már a tűz is kialudt. Egyedül Delaney üldögélt mellette. Látta, amint Faith felé közeledik. Mikor már csak tíz lépésre volt tőle, felnézett rá. – Menj aludni, hercegnő, hosszú volt a mai nap! Faith egy darabig hallgatott, s mikor úgy ítélte meg, hogy nincs semmiféle visszautasítás a férfi hangjában, közelebb lépett. – Szívesebben vagyok veled, mint egyedül. Te nem így érzed, Del? – De igen – mondta, és a lányra nézett. A háta mögött felkelő fehér hold fénye megvilágította sötét alakját. Gyengének érezte magát ahhoz, hogy a közelébe menjen, ezért pár lépésre tőle letérdelt a földre, és a sarkára ült. Ugyanúgy érezte a fizikai jelenlétét, mintha csak megérintette volna. Mély magányosság áradt belőle, s szerette volna enyhíteni. Azért jött ide, hogy szeretetet adjon és kapjon, de megérezte, hogy a férfi most nem vágyik erre. Ezt Delaney szavai megerősítették. – Az az ember ma délután igazában nem én voltam, hercegnő – mondta halkan, nehogy felébressze az alvókat. – Azt nem hiszem – felelte Faith. – Én tudom, hogy te mennyire gyöngéd vagy. Tudom, hogy mennyire kedves, tudsz lenni velem. Kevés nő talál olyan férfit, mint te. – Neked még nem sikerült? – Nem – felelte és közelebb ment hozzá. Ujjait egybefonta az Övéivel. – Faith, miért nem beszélsz soha a férjedről? – kérdezte, s érezte, hogy a nő körül hirtelen megnövekedett a feszültség. De nem tágított. Tudnia kellett. – Mesélj róla, kérlek! – Martin nem azért halt meg, amiben hitt. – Tudod, hogy nem ezt kérdeztem. 141

Pandora’s TeAm – Ne nyaggass engem ezzel, Delaney. Nem akarok róla beszélni. Ő már a múlt. Meghalt, és el akarom felejteni. – A segítségemmel? Olyan dolgot kérdeztem, ami kényelmetlen neked? Faith felfedezte a szavaiban megbújó figyelmeztetést, s ránézett. – Igen – felelte lehet. Beszélj nekem inkább a sivatagról, amit annyira szeretsz! Nagyon sokat tanulok tőled ilyenkor. – Megszorította a kezét. A férfi úgy nézett ki, mint aki mindenre képes lenne ebben a percben. Érezte a testében felgyülemlett remegést, fogainak halk koccanását. A másik kezével a férfi állához nyúlt. – Azt akarod, hogy hazudjak neked? Nem lennék rá képes. – Sok időt töltöttem én el nők között, hercegnő! – Miért figyelmeztetsz mindig erre? Mondj inkább valami érdekeset, és én hallgatlak. De utána érezni akarom, hogy mennyire szeretsz! Ezt az egyenes őszinteséget nem lehetett elutasítani. Elindultak a sivatag belseje felé. Nem volt se harkálykopácsolás, se madárcsicsergés, de Faith tisztán érezte, hogy mindkettőjüknek hevesebben ver a szíve, s valami nehezen megfogalmazható várakozás önti el a testüket. A férfi ránézett, és megfogta a kezét. – Ilyenkor tavasszal későn virágoznak a kaktuszok. De a ragadozókat is előcsalogatja a sötétség – suttogta a lány fülébe, kinek szapora lélegzése elárulta izgatottságát, s Delaney tudta, hogy Faith soha nem lesz számára közömbös. – Maradjunk távol a víztől, hogy nyugodtan ihassanak az állatok! – Ezért nem táborozunk mi soha víz közelében? Hallottam, hogy erről vitatkoztatok Krome őrmesterrel. – Igen, pontosan ezért. Sokan kevesebb mint egy mérföldre vernek tőle tábort. Az állatok megérzik a szagukat, és nem mernek inni. Az indiánok szerint kegyetlenség megtagadni a vizet a szomjazótól. Bizonyos állatok nem képesek elviselni a nappali hőséget, míg mások a hideg éjszakát nem bírják. Így csak néhány óra marad a számukra napnyugtakor, illetve hajnalban, a vadászatra és ivásra. Delaney megtorpant, és feszülten figyelni kezdett. Faith is visszafogta a lélegzetét. A férfi felemelte a kezét, és egy sziklára 142

Pandora’s TeAm mutatott. A lány a prérifarkas sziluettjét látta a holdfényben. Az állat néhány pillanat múlva egy szökkenéssel eltűnt a sötétben. – Zsákmány? – kérdezte Faith, s lábujjhegyre emelkedett, hogy jobban lásson. Delaney bólintott. Vártak még egypár percet, s elindultak a sziklák felé. – Az élet körforgás itt is, akárcsak az embereknél. Néha kegyetlen és brutális, de ez természetes velejárója – mondta a férfi. Enyhe, hűvös szél támadt a hegyek felől, mely lehűtötte a levegőt. Az égen megjelentek a csillagok. Delaney tudta, hogy Faith éjszakánként mindig nézi őket, mielőtt lefekszik. Tudta, hiszen ő is mindig ébren volt, és titokban figyelte a nőt. Egy újabb hideg fuvallat érkezett. A férfi átkarolta Faith vállát, és magához húzta. A nő felemelte szoknyája szegélyét, hogy könnyebben lépkedhessen az alacsony bokrok között, jóleső érzéssel hallgatta a férfi kellemes hangját, amint a kaktuszokról magyarázott. Elmondta, hogy kiváló segítség a túléléshez embernek, lónak egyaránt, mert ehető, s elegendő vizet is tartalmaz. Éppen egy virágzó saguaróhoz értek. Faith röviden felsikított, mikor a férfi a derekánál fogva felemelte, hogy közelről megszemlélhesse á ritka látványosságot. – Érintsd meg bátran, Faith! Olyan puha, mint a bársony, a galambok szeretik az édes nektárt – ajánlotta Delaney, miközben lenyűgözve bámulta a lány kebleit. Nem bírt ellenállni a kísértésnek, s szájával megsimogatta a csodálatos domborulatokat. Faith mély sóhajtására megismételte a mozdulatot. Ajkának melegsége áthatolta lány ingén. Forró lehelete felkorbácsolta a testét, s vad borzongás futott át rajta. Karjával átfonta a férfi széles, rugalmas vállát. Belélegezte az éjszaka illatait; a sivatag és Delaney dohánnyal átitatott illatát. Fejét a férfi dús, sötét hajára helyezte. – Szeretnék egy olyan madár lenni, aki a te édességedből falatozik – súgta Delaney. Faith hátrahajtotta a fejét, majd a férfi felemelt tekintetébe nézett. Kemény vonásai közül csak úgy sugárzott két élénk szeme. 143

Pandora’s TeAm – Mikor a kaktusz virágzik, a galambok nem bírják kivárni a termést – mondta a férfi, s szája újból simogatni kezdte a dudorodó kebleket. Elengedte a derekát, s lejjebb csúsztatta a kezeit. Karjaira ültetve újra szorosan átölelte. Egy pillanatig uralkodott a türelmetlenségén, majd az ajkaihoz emelte a nőt. – Ő, kérlek, Del! Én... – csuklott el a hangja. A férfi szája körbefonódott dudorodó bimbóján. Az érzés olyan tökéletes volt, hogy fejét hátrahajtva csak mély sóhajtások tudták el hagyni a száját. A vágya fokozódott. Már többre volt szüksége. Megragadva a férfi haját, még jobban magához szorította, s vad elszántság öntötte el, mely már erősebb volt, hogy úrrá lehessen rajta. Nyöszörögve hajladozott az erős karokban, egyre többet és többet akarva. Delaney szíve a torkában dobogott. Egy pillanatra eleresztette a bimbókat. – Édes tiltott gyümölcs! – sóhajtotta, szorosan tartva Faith izgalomtól remegő testét. – Nem... tilos! – préselte ki magából a szavakat, epekedve a folytatás után. – Minden porcikádra szükségem van! – suttogta Delaney, s szemében vad tűz lobogott. – Akarod? – kérdezte remegő hangon. – Igen – felelte Faith, s szájához hajolva megcsókolta a férfit. – Én is akarom! Én... Delaney lassú, kiszámított mozdulatokkal lefelé csúsztatta a nőt, óvatosan ráengedve nadrágjából felmeredő férfiasságára, s mindketten megborzongtak. Delaney újra megízlelte a nő ajkait. Uralkodnia kellett a testén, nehogy partnere önfeledt vágyakozása túlságosan is magával ragadja. Testük szorosan egymáshoz tapadt. A férfi az ingén keresztül is érezte Faith kemény mellbimbóit, s ez még jobban feltüzelte a vérét. A lány ujjai bejárták széles hátát, feszes izmait, nyakát, majd hajába túrva testéhez szorította. Aztán vállára hajolt, keze a férfi erős karjait markolászta. Szájuk újra egymásra talált. Delaney fogai birtokba vették Faith alsó ajkát, majd nyelve határozottan a szájába hatolt. Visszahúzta a fejét, s a lány vágyakozó arcát nézte. – Még! – nyöszörögte a lány elkábulva a férfi csókjaitól. A holdfény megvilágította Delaney szenvedélyes arcát, s Faithnek szüksége volt, hogy érezhesse közelségét, szájának ízét, jobban, mint eddig valaha. 144

Pandora’s TeAm Szívük azonos ütemre vert, mozdulataik összehangolódtak, Faith büszke volt női mivoltára, hogy egy olyan férfi, mint Delaney Carmichael, mindjárt az övé lesz. Büszke volt a vágyra, amit benne ébresztett. Delaney keze a nő csípőjét simogatta, s próbálta őt közelebb húzni ágaskodó vágyához. A lány a férfi száját kereste. – Csókolj még! – mondogatta, s simogatta ujjaival Delaney száját. – Csókolj olyan mámorítóan vadul, mint legelőszőr. A férfi nyelve mélyen behatolt Faith ajkai közé, s elbűvölte éhes mozdulataival. Önfeledt nyögések törtek elő a lányból. – Te édes, te gyönyörű, te forró... – Kérlek, Del! – kapkodott a szája után a nő. Delaney hátrahajtotta a fejét. Érezni akarta a lányt, és gyönyörködni benne. Látni akarta láztól csillogó szemét, nedves, pirosló ajkait. Már várta, hogy megadhassa neki azt, amire annyira vágyott, de ehhez olyan mély kívánalomra volt szüksége, mint amilyen a lánynak volt. Újból megízlelte a száját, szívta forró lélegzetét, s érezte ajkainak simogatását. Eszébe jutott, mikor a patakparton térdelve önfeledten csurgatta magára az ezüstös vizet. Akkor arra gondolt, hogy vajon a kezének cirógatása ís ugyanilyen örömet szerezne-e neki. Most már tudta a választ. Boldog mosoly és teljes odaadás. Ugyanolyannak akarta látni, mint akkor. A talizmánja meleg volt, s szapora csókjaiktól egyre forróbbá vált. Visszahúzta a fejét, de Faith követte a mozdulatot. Nem akarta elengedni a férfit. Nem akarta, hogy ajkai ne tapadjanak az övéhez. Fogai közé fogta Delaney alsó ajkát, s nyelvével simogatta azt. Emlékezett rá, hogy testének ez az egyetlen puha része. A férfi ujjai borzolni kezdték a haját. Ezt elégedett mosollyal fogadta, s elengedte partnere ajkát. – Figyelmeztettelek, hercegnő, ha te megmarsz, én is beléd marok – mondta, és újra csókolni kezdte a lányt. Az elragadtatott nyögések szinte megbolondították. Nem tudott elszakadni az ajkától. Nyelveik összefonódtak, s a játék elbűvölte mindkettőjüket. Faith hátravetette a fejét, felkínálva a férfinak nyakát és vállát, aki gyöngéd harapdálásokkal birtokba is vette azt. Hevesen simogatni kezdte vékony 145

Pandora’s TeAm derekát és csípőjének domború vonulatait, mely úgy mozgott, mintha el akarná nyelni Delaney felajzott férfiasságát, mely már annyira feszes volt, hogy félő volt, hogy mindjárt szétpattan, ha nem hatol be Faith testébe. Delaney feje hirtelen kitisztult. Nem teheti magáévá a nőt a szabad ég alatt, viszont már éppen elég messzire mentek el ahhoz, hogy megálljt lehessen parancsolni az elszabadult szenvedélyeknek. Tenyere a derekára fonódott, míg hüvelykujjával a keblét cirógatta. Érezte a testéből áradó szenvedélyt, ami már őrá is átragadt. Elkapta a fejét, s egy fájdalmas sóhajtás szakadt ki belőle. A nő fejét a vállához szorította, s harcolt a testét felperzselő vágy ellen. Faith kiáltott egyet tiltakozásul, s úgy érezte, hogy a világ megfordul körülötte. Kívánta az újabb csókot, a következő érintést, nyelvének tüzes játékát, az erős vágyat, amiről nem tudta, hogy hozzá fogható valaha is ébredhet benne. – Nyugodj meg, Faith! – suttogta a férfi hosszú másodpercek után. – Én nem akarom abbahagyni! Azt akarom, hogy szeress tovább! – követelte a lány, és a férfi nyakába karolva az arcába nézett. Testét átjárta a reszketés. Szemük egymásra talált. – Akarlak. A szemében égő tiszta tűz mellbe vágta a férfit. A vágy, melynek gátat szabott, újra fellángolt, s megdobogtatta a szívét. Hosszan és mélyen megcsókolta, miközben keze a kebleire fonódott. Faith egész testében reszketett, mindene fájt és égett. Szüksége volt a gyógyító érintésre. Úgy látszott, hogy minden ereje elhagyta. A forróságtól elpilledt a teste, s úgy érezte, hogy mindjárt elolvad a férfi karjai között. Vére erősen lüktetett, s szüksége volt még a gyengédségre, de ezt képtelen volt megmondani. Delaney felkapta a fejét, és a nő arcát a vállához szorította. – Elevenen elégetsz engem, te lány! – sóhajtotta, s megrázkódott. Körbenézett, hogy felmérje a helyzetet, az esetleges veszélyt, és hogy milyen távolra kerültek. Megpróbált tiszta fejjel gondolkozni. Nem viheti őt vissza a táborba, s azt sem engedheti, hogy egyedül menjen. Szeme többször is a széles sziklarepedésre vetődött, majd szó nélkül megfogta a lány kezét, és odaindultak. 146

Pandora’s TeAm

Tizenharmadik fejezet Faith nehezen szedte a levegőt, ahogy a férfi maga után húzta. Szerette volna megkérdezni, hogy most miért olyan mérges. Az öröm érzése elszállt, s kielégítetlen vágyakozás maradt helyette. Mivel nem tehetett mást, igyekezett a férfi után, s nem volt ideje arra, hogy az apró bokrokkal törődjön, így azok elég rendesen megszaggatták a ruhája szegélyét. Csetlett-botlott Delaney nyomában. Szorosan kapaszkodott a derekába, s csókokat adott a nyakára. Keze előrecsusszant, simogatva nedves, meztelen bőrét az inge alatt. Beletúrt mellkasának dús szerzetébe, s nem gondolt semmire. Úgy érezte, hogy a vadság szétfeszíti a testét. Mikor a nő a nyelvével érintette meg a nyakát, Delaney eltévesztette a lépést. Egy hirtelen lélegzet préselődött be a torkán. Egyiküknek sem volt alkalma fürödni az elmúlt nap óta, így a férfi azt várta volna, hogy Faith visszahúzódik bőrének illatától. Nem számított rá, hogy a nőnek ekkora örömet okoz a vele való érintkezés. Érezte, hogy nem is figyel oda, merre mennek. Megkerülte a sziklát, miközben próbált nem figyelni a testét érő csókáradatra. Hunyorogva igyekezett felmérni a hasadék méreteit. Jó rejtekhelynek tűnt. Itt nem találják meg őket, ha a táborból a keresésükre indulnának. Összekapart egy kis salakot a bejárat előtt, s elégedetten állapította meg, hogy tökéletes fedezéket talált. Még mindig karjaiban tartva a nőt, leült, s magához vonta az arcát, s a szemébe nézett. – Nézz rám! Itt nincs kényelmes ágy, sem pedig puha paplan. Faith nem tudott válaszolni. A holdfény megvilágította a férfi arcát, haját s széles vállát. Nézte markáns vonásait, fénylő szemét, s visszafogta a lélegzetét. Bár nem tudta, hogy mit akar most tőle a férfi, 147

Pandora’s TeAm felemelte a kezét, és gombolni kezdte ruháját, miközben nem vette le a tekintetét Delaney-ről. A férfi szótlanul figyelte, ahogy a beszűrődő holdfény megvilágítja a lány ruhája alól elővillanó selymes bőrét. Nézte a finom ujjak mozgását, amint lassú, kimért mozdulatokkal egy újabb gombot bontanak ki, felfedvén előtte a még eddig rejtett világot. Egy újabb következett, s a férfi beletemetkezett a látványba. Nem bírván ellenállni a kísértésnek, megérintette a nő meztelen vállára hulló hajtincseit. – Elég, Faith! Gombold ki az én ingemet is! A lány remegő kézzel nyúlt a férfihoz. Gyorsan levette róla az inget, de az övéhez érve megakadt a keze a csaton. Felemelte a fejét, és hajának fátyolán át látta, amint Delaney az ő tincseivel simogatja saját bőrét. Az arcába nézett. Szeme csukva volt, de ajka nyitva. Látta rajta a lappangó izgalmat, melyet sejtelmessé tett a hold halvány fénye. Egy halk sikollyal letépte magáról a szalagot, mely még összefogta a blúzát. Nem volt elég csak néznie a férfi arcát, meg is kellett érintenie. Mutatóujját domború mellizmára tette, és lefelé húzta feszes hasán. Mély sóhajtás hagyta el Delaney száját. A vágyakozás újra perzselni kezdte a vérét. Megfogta a lány kezét, és az ajkához emelte. Finoman megharapta cirógató ujjait. Faith megborzongott fogainak érintésétől. Úgy érezte, mintha tűz futott volna végig a testén ettől a ponttól. Elengedve a kezét, a két tenyerébe fogta Faith fejét, és magához húzta. Szájuk hosszan és erősen egymásba fonódott. A vágy egyre sürgetőbbé vált benne. Csókja elárulta szenvedélyét. A lány érezte a férfi testében felgyülemlő erőt. Faith keresztben feküdt Delaney derekán. A férfi keze birtokba vette a már majdnem levetett ruhája alatti részeket. Úgy gondolta, hogy nem vár tovább. Keze határozottan a lány combjai közé siklott, fel egészen fehérneműjéig. A nőt elöntötte a forróság, csakúgy, mint a férfit. Ujjainak finom mozgása feltüzelte Faitht, s önfeledt kiáltások törtek föl belőle, melyek Delaney-t is magával ragadták. Szüksége volt a nőre, mint a sivatagban szomjazónak egy pohár vízre. Szinte ráhajolt a lányra, hogy annyit érezzen belőle, amennyit csak lehet. Faith ügyetlenül nyitogatni kezdte a férfi övének a csatját. Majd felemelkedett, s átvetve lábát a férfi combján, lovaglóülésbe 148

Pandora’s TeAm helyezkedett. A szájához hajolt, amíg ujjai türelmetlenül bontogatták a nadrág gombjait. Már alig bírta kivárni, hogy a férfi beléhatoljon. Delaney szájának mámorító puhaságát ízlelte. A férfi szerette volna érezni, amint testük eggyé válik, de félt, hogy fájdalmat okozhat a lánynak. – Segíts, Faith! – kérte rekedt hangon, a vállához szorítva a fejét. – Belehalok, ha még egy percet is várnom kell! – kiáltotta a nő. – Faith, én... – kezdte Delaney, de nem tudta befejezni a mondatot, mert a lány megragadta meredező hímtagját. Letörölte a hegyén megjelent apró cseppet, s valóban úgy érezte, meghal, hogyha nem lesz az övé. Delaney fellibbentette Faith szoknyáját, és a csípőjére helyezte a kezét. Közelebb húzta magához, s kissé felemelte. A nő pár centire volt csupán attól, amire annyira vágyott. Izgatottan nyöszörgött. Ezt önfeledt kiáltozás váltotta fel, amikor végre hozzáért. Azt akarta, mélyen és keményen beléhatoljon, de bárhogy mozgott, bármennyire is könyörgött, csak néhány millimétert jutott előre. – Istenem! – sóhajtotta, és a férfi vállára hajtotta a fejét. Delaney minden érzékével szerette volna, ha végre teljesülnek a vágyaik. De mégis erőt vett magán. Tudta, hogy ha egyszer testük összeolvad, már nincs az az erő, ami megállíthatná őket. Még soha nem ismert ilyen gyönyört, amit már ez a néhány centis út is jelentett. Érezte Faith testének lüktetését, vállaiba merülő körmeit, aztán egy fájdalmas kiáltással eltaszította magától a nőt. Mindketten egész testükben remegtek. A gyönyör érzése pillanatok alatt keserűséggé változott. Percekig senki sem szólalt meg. – Miért? – kérdezte végül sírva Faith. – Az ég áldjon meg, Delaney, miért kellett ezt? – Gondolj a gyerekre – válaszolta a férfi érdes hangon, s nem engedte, hogy a nő ellökje magától. Faith elkeseredett arca rádöbbentette, hogy még saját magának is nehezen tudja megmagyarázni. – Te már voltál férjnél, hercegnő, tudod, hogyan születnek a kisbabák.

149

Pandora’s TeAm Faith önkéntelenül az összeérő testük közé, a hasára csúsztatta a kezét. Meleg remegést érzett a tenyerével. A férfi bőre pedig forró volt, jelezvén a tüzet, ami benne égett. Delaney összeszorította a fogát. Még mindig érezte a lány kezének forróságát. Mérges volt, és magát hibáztatta, hogy értelmének utolsó foszlányával még a következményekre gondolt. Faithben már elmúlt a vágy, s maradt a beteljesületlen fájdalom. Fejét a férfi vállára hajtotta, s igyekezett visszatartani a sírását. Delaney még jobban magához húzta, és lágyan ringatni kezdte. Érzéseik úgy kavarogtak bennük, akárcsak az éjszakai viharfellegek, melyek eltakarván a holdat, sötétségben fürösztik a földet. Magához ölelte karcsú hátát, s érezte a benne kavargó indulatokat, valamint a saját csalódottságát. Olyan csodálatos érzés volt, mikor testük már majdnem egybeolvadt. Nem volt még soha része ehhez foghatóban. Olyan volt, mint amikor az életet adó eső a sivatag földjét áztatja. Benne még megmaradt a vágy. Még akarta a nőt, hiszen még éppenhogy csak megízlelte a mennyország ízét, máris elvesztette azt. Faith sejtette, hogy mi játszódik le benne. – Sajnálom – súgta a fülébe, s egy csókot lehelt a nyakára. – Tudom, hogy igazad volt. De most ez így nekem nagyon rossz! Azt hittem, nem lesz már olyan, mint a múltkor, de mégis. Delaney összeszorította a szemét, s a nő arcához támasztotta a homlokát. Az ujjai a hátán játszadoztak, majd a két tenyere közé fogta Faith fejét, s nem engedte, hogy megmozduljon. – Ne mondj többet. Fölösleges tovább beszélni. Akarlak, s most már nem fogok gondolkodni azon, hogy mi helyes, és mi nem! Nem állok meg egészen addig, míg teljesen... – Igen! – kiáltott fel a nő. – Így kell lennie. – Ó, édes istenem – szorította magához Delaney, s megcsókolta, mielőtt még szólhatott volna. Lassan újraéledt bennük a még parázsló tűz. Az érintések, simogatások ismét felkorbácsolták bennük a szenvedélyt. Faith felegyenesedett ültében. Levetette magáról megviselt ruháját. A holdfény sejtelmes fénnyel világította meg selymes bőrét, domború kebleit. Bimbói duzzadtan meredtek előre, s hívogatták magukhoz a 150

Pandora’s TeAm férfi száját. Delaney engedelmeskedett a parancsnak. Ajkai körbefonták a lány mellének sötétlő csúcsát, s elárasztotta nyelvének játékosságával. A párjáról sem feledkezett el. – Nem szereted ezt? – kérdezte a férfi. – Ne keményítsd meg őket annyira, Del. – Keményíteni? Semmi sem keményíthetné már meg jobban őket. Faith érezte, hogy már nem tudja visszafogni elhatalmasodott szenvedélyét. A férfi nyelvének simogatásától mély nyögések szakadtak fel belőle, s karjának dagadó izmaiba mélyítette körmeit. Keblei egyre mélyebben hatoltak Delaney ajkai közé, s remegett az élvezettől. Az izgalom az ágyékát is elérte. Megpróbálta összébb szorítani a lábát, hogy pótolja a combjai közt sürgető hiányt. Igyekezett még közelebb húzódni a férfihoz. – Mindjárt, ígérem! – nyögte a férfi, miközben szája a nő másik keblének sötétlő gyöngyszeme után indult. Mikor köré fonódott, Faith már teljesen elveszítette a teste feletti uralmat. Delaney nyakára borulva harapdálni kezdte csillogó, feszes bőrét. Torkából nyöszörögve tört elő a férfi neve. Delaney keze a combjai közé csúszott, fel egészen a nedves fehérneműjéig. Szerette volna közvetlenül érezni a nőt. Faith szélesebbre nyitotta a lábát, így a férfi könnyedén megtalálta a megfelelő kerülő utat. A lány elragadtatottsága őt is magával rántotta. Egyik ujja mélyebbre vándorolt, s érezte a nőben keltett örömöt. Becsukta a szemét, s élvezte a növekvő vágyat, mely egyre többet akart. Faith teste önmaga parancsaira mozgott. Vad elragadtatással mozgatta csípőjét. Delaney arcához hajolt, hogy érezze ajkainak ízét. Hátravetette fejét, s aprózódó lélegzete figyelmeztette a férfit, hogy nincs értelme a további várakozásnak. Faith nedves fehérneműje már eltávolodott a testétől. Közelebb húzta a nő csípőjét. Mindketten megborzongtak a határozott behatolástól. A korábban még elviselhetetlennek tűnő fájdalom most elviselhetetlen gyönyörré változott. A férfi egyre beljebb jutott testében, míg testük teljesen egybe nem olvadt. Faith szorosan átölelte Delaney-t, és a hátát karmolta élvezetében, s ajka a férfi szájára tapadt. Delaney nyelve szeretkezésük ütemére mozgott a lány ajkai közt. A gyönyört már nem lehetett fokozni. Faith előtt egy pillanatra 151

Pandora’s TeAm elsötétült a világ. Ajkát egy éles sikítás hagyta el, s teste elégedetten rázkódni kezdett. Hallotta, amint a férfi torkából is egy mély kiáltás szakadt ki, s mikor érezte a csípőjében szétáradó meleg lüktetést, már tudta, mit jelent elégni, meghalni s újjászületni ugyanabban a pillanatban. Mindkettőjükről csurgott a víz. Hosszú percekig ernyedten feküdtek egymás karjaiban, míg egy hűvös fuvallat arra nem késztette őket, hogy felkeljenek, s felvegyék a ruháikat. Delaney búcsúcsókokat helyezett el a lány testén, még mielőtt az összegombolt ruhája elrejtette volna kedvese bőrét az érintése elől. Az utolsó csók a nyakát illette. Aztán megkereste a saját ingét, és Faith vállára borította. – Fájdalmat okoztam neked? – kérdezte. – Nem – felelte a lány, de nem mondott igazat. Bár nem fizikai fájdalomra gondolt. Más nyomta a szívét. Szeretett volna egy-két kedves szót hallani tőle kettőjükről, a szerelmükről s a jövőről. De hát Delaney Carmichael már korábban kijelentette, hogy nem tesz ígéreteket. Eddig igazából ő maga sem hitt volna bennük, de most úgy érezte, más a helyzet. Delaney segített neki felállni. – Visszaviszlek a táborba, Faith! – mondta, s türelmetlenül gombolni kezdte a nadrágját. A lány bólintott és megfordult. Hogy mit akart tőle a nő, azt érezte a férfi, de hogy mit akar hallani, azt nem. Azt még saját magának sem vallotta be. – Gyere! – fogta meg a lány kezét, s elindultak a tábor felé. Mikor a szekerek mellé értek, még egyszer magához vonta a lányt, és gyengéden megcsókolta. Mikor elengedte, Faith levette a válláról a férfi ingét, és a kezébe adta, majd szó nélkül megfordult. Delaney csak állt, s nézte, ahogy felmászik a szekérbe. Még egyszer önkéntelenül hozzáért, hogy segítsen a feljutásban, s nehezére esett elvenni a kezét róla. Mikor fent volt, Faith megfordult. Szemében könny csillogott, miközben két ujját a férfi szájára tette, majd megérintette a sajátját, – Ne sírj! – vigasztalta. Igazából nagyon sajnálta, ami történt. Most már nem tarthatta magát távol a hercegnőjétől. Remélte, hogy Faith nem érzi, milyen harc dúl benne. 152

Pandora’s TeAm Mikor visszatért a saját fekhelyéhez, sokkal erősebb volt benne a vágy, hogy a karjaiban tartsa a lányt, mint azt korábban hitte volna. Sodort egy cigarettát, s meggyújtotta. Mélyen leszívta a füstöt. Faith valami eddig ismeretlen mélységes békét költöztetett a lelkébe. Tüzes, puha testére gondolt, melyet semmi nem tartott vissza a szerelemtől. A hűvös szél mintegy visszhangozta sóhajtásait. Talizmánja jelzett neki, hogy érjen hozzá. Kezébe fogta, és emlékezett az esküjére, amit tett. De az a jóslat is eszébe jutott, ami a drágakő szemű nőről regélt. A drágakő, mely az egészség és a védelem köve. Delaney tudta, hogy először annak a sebnek kell begyógyulnia, amit szülei elvesztése jelentett. Meg kell bűnhődnie a gyilkosnak. A biztonság és a nyugalom csak ezután jöhet. Ha még él, akkor majd akarni fogja ezt a köteléket, ami ezen az éjszakán született kettőjük között. Az édes mosolyai és a sötét titok kavarogtak a fejében. Ha még életben lesz... Faith korán ébredt, és kitekintett a ponyva mögül. A felkelő nap sugarai úgy ömlöttek szét a földön, mint tegnap éjszaka az érzések a testében. Homályosan látta, amint Delaney nyugat felé lovagol. Delaney! Aki megtanította arra, hogy milyen az igazi szenvedély. De most inkább csak kétségbeesést érzett. Tegnap éjjel minden olyan egyszerűnek és természetesnek tűnt. Reggelre azonban semmi nem volt ésszerű és logikus. Egy olyan emberbe volt szerelmes, akivel kapcsolatban minden teljesen bizonytalan volt. Elöntötték az emlékek. Érezte csókjainak ízét, tapintásának melegét, mintha most is átölelné, s karjaiban tartaná. Szerette Martint, és szeretkeztek is néhányszor az esküvőt megelőző néhány nap során, de a vele átélt szenvedély nem volt mérhető ahhoz, amit tegnap érzett. Megpróbálta elterelni a gondolatait. Nyugtalanul rendezgette ágyát, s egy jó, kiadós nyári hűvös eső után áhítozott. A nap vörösen és forrón izzott. Egyre melegebb és melegebb lett, ahogy órákon át haladtak a sivár, terméketlen tájon. A felforrósodott levegő vibrált a horizonton. A víz patakokban folyt róla. Hogy tüdejét hűtse, mélyeket szippantott a néha fel-feltámadó enyhe déli szellőből, 153

Pandora’s TeAm de jószerivel az is csak forróságot hozott. Az állatok mozgása lelassult. A szamarak és lovak bőre csillogott a verejtéktől. Faith az ingujjával törölgette a homlokát, s így tettek a katonák is. – Tessék, Faith! – nyújtott felé Pris egy pohár vizet. Ivott egy kortyot, és minden lelki erejét összeszedve lenyelte. Hányingert keltően meleg volt. Joey is kortyolt egyet, de azonmód ki is köpte. – Nem, Joey! Le is kell nyelned, szükséged van rá! – sürgette az öccsét Faith. Nem beszéltek sokat. Túl sok erőfeszítést kívánt volna ebben a hőségben. Ha a kerekek és a szamarakon a hám nem nyikorgott volna, akkor semmi hallható jele sem lett volna a haladásuknak. – Oda nézzetek! – horkant fel hirtelen az egyik katona, s kelet felé mutatott. Faith odanézett. Megpróbálta felbecsülni a távolságot köztük és a feléjük közeledő lovas között, aki egy nagy homokbucka árnyékából tűnt elő. Nem kellett különösebben noszogatni a szamarakat, hogy megálljanak. A lány elengedte a gyeplőt. A másik szekérre nézett, ahol apja és Keith ült. Ők sem néztek ki valami fényesen. Széles karimájú kalapjuk eltakarta az arcukat, de tartásukból látszott, hogy eléggé el vannak tikkadva. Az őrmester az egyik katonával a közeledő lovas felé indult. Faith nem mondta volna meg a jövevényről, hogy ő is katona. Ruháját teljes egészében vörös por fedte. Mozdulataiból arra következtetett, hogy meglehetősen izgatott. Krome őrmester viselkedése is hasonló indulatokat árult el. Megsarkantyúzta lovát, s szekerekhez vágtatott. – Mr. Becket! El kell válnunk egymástól! Egy apacs banda elhajtott egy tucat marhát a Canoa farmról. Ha van egy kis tartalék muníciója, akkor vinnénk belőle. Majd gondoskodom róla, hogy visszafizessék. – Faith, tedd, amit az őrmester kér! – intézkedett az apja. A gondolat, hogy a katonák elmennek, és Delaney nagyobb biztonságban lesz, felvillanyozta Faitht. Nem sajnálta, hogy utoljára látja őket. Shellby közlegény kiosztott a társainak egy-egy kisebb csomag élelmiszeradagot. Mikor befejezte, a lány mellé lépett. 154

Pandora’s TeAm – Remélem, azt megengedi, hogy megkeressem, miután letelepedett, Becket kisasszony? – Nem, azt hiszem, hiábavaló dolog volna! – vágta rá Faith gondolkodás nélkül. – Carmichael van a dologban, ugye? – kérdezte Shellby, s megragadta a gyeplőt, és felpattant a lovára. Faith felnézett rá, és elmosolyodott. Először a mai nap folyamán. – Igen – felelte, nem titkolva az érzéseit. A közlegény arca komorrá változott. – Sok minden történhet az emberrel odakint. Faith közelebb lépett hozzá. – Fenyeget? – Nem – felelte, s megrántotta kalapjának karimáját – Csak a tényekre emlékeztetem, Becket kisasszony. Annak az embernek sok ellensége van. Ezt ne felejtse el! – Könnyedén megrántotta a gyeplőt, s a többiek után vágtatott. Faith egy pillanatig utánanézett, majd elfoglalta helyét az ülésen. Az apjáék szekere megindult. Kezébe vette a kantárt, mozdulatára a szamarak vánszorogni kezdtek. Néhány óra múlva Delaney a szekerekhez lovagolt. Nem állt meg Faith mellett, hanem egyenesen az apjaék felé tartott. Mondott nekik valamit. A lány feltételezte, hogy emiatt változtattak irányt, ugyanis nyugat felé fordultak, egy sziklacsoport felé. Faith észrevette, hogy a távolban kavarja a homokot a szél. Remélte, hogy egy hűvös áramlat érkezik, de tévedett. Az arcába csapódó levegő még az eddigieknél is melegebb volt. – Faith, ki akarok szállni! – nyafogott Pris mellette. – Majd később, kicsim. Most azt hiszem, hogy előbb el kell érnünk azokat a sziklákat – mosolyt erőltetett az arcára, és nyugtatásképpen a húgára nézett. Pris izgett-mozgott az ülésén, majd bólintott, s arcát nővére oldalához dugta. Az első szekér megállt. Keith leugrott róla, és vizet vitt a szamaraknak. – Mi a baj? – kérdezte Faith, köhögve, mert egy jókora adag homokot vágott az arcába a szél. 155

Pandora’s TeAm – Del azt mondja, vihar lesz – válaszolta az apja. – Faith! – nyafogott újra Pris. – Rendben – hagyta rá, s segített a húgának lemászni a szekérről. – Joey, tartsd a gyeplőt, amíg Keith nem jön. Nekem Prisszel kell maradnom. – Hová mégy, Faith? – kiabált rá Keith, – Menj vissza a szekérbe, én majd itatom a szamarakat, te csak töltsd meg a vödröt. Egy pillanat alatt hatalmas porfelhő kerekedett körülöttük. – Gyere vissza, Pris! – kiabálta Faith a süvítő széllel szemben. – Pris! Pris! Hol vagy? – Itt vagyok! – hallatszott egy erőtlen hang. Faith a hang irányába indult, de egy újabb széllökés majdnem feldöntötte, s letépte róla a kalapját. Megpróbált utánakapni, de nem érte el, s közben szoknyáját a nyakába fújta a szél. Igyekezett leszorítani, de ekkor olyan sűrű homokfüggöny támadt körülötte, hogy az égvilágon semmit semjátott. – Pris! – kiáltotta újra, s szája tele lett homokkal, majdnem megfulladt tőle. Ijedten megfordult, de nem látta a szekeret sem. Megijedt. Elhagyta a kalapját, Pris nem válaszol. Megpróbált nyugalmat erőltetni magára, de nem sikerült. Eluralkodott rajta a pánik. Ha még ő sem látja a szekeret, hogyan talál oda vissza Pris? A szél már a szemét is kiszárította. A szoknyáját tartotta az arca elé fedezékül. Egyszer csak Delaney állt előtte. A fejére húzta elveszett kalapját. A szája előtt kendő volt, azon keresztül kiáltott rá. – Menj a szekérbe! – Pris! – ordította vissza. – Hol van? Faith nem tudott válaszolni. A torka teljesen kiszáradt. Megrázta a fejét. – Megtalálom! – jelentette ki a férfi – Én... is... – próbálkozott a beszéddel a nő. Delaney nem vitatkozott vele. Megragadta a lányt, és a vállára tette. Ha nem aggódott volna ő is Pris miatt, akkor elmosolyodott volna, emlékezve arra, mikor így vonultak végig Prescott utcáin. Faith 156

Pandora’s TeAm ugyanúgy kapálózni kezdett, mint akkor. Minden különösebb ceremónia nélkül bedobta a szekérbe. – Tömd be a nyílásokat, és maradj itt! – kiáltott rá. – Találd meg, Delaney! – kiáltotta volna a nő, ha maradt volna még egy szikra nedvesség a torkában. Így csak suttogni tudta. A férfi bólintott, és mondott valamit, de szavait elvitte a szél. Faith kifelé nézett, s csak a kavargó vörös port látta, amely mindent betakart. Delaney távolodó alakját is. – Találd meg gyorsan! – imádkozott magában. – Faith, félek! Összehúzta a vásznat, és megfordult. Joey az ágyában kuporgott. Takaróját szorosan magára tekerte, s csak a szeme látszott ki. Faith odament hozzá, és átölelte. – Ne félj! Rövidesen elmúlik a vihar, és Del megtalálja Prist. Nem engedjük, hogy bármi is történjen vele. Még be sem fejezte igazán, mikor a szekér megrázkódott egy hatalmas lökéstől. A szél erősödött. Megszorította öccsét, majd gyorsan felállt, hogy a takarókkal befedje a nyílásokat. Fojtogató volt a hőség. Mohón ivott a vízből, most nem érdekelte, mennyire meleg. Nedves volt, semmi más nem számított. A szekérben is mindent elborított a finom vörös por. Lefeküdt Joey mellé, és betakarózott. Kétségbeesetten próbálta elképzelni, mi történhet odakint. Növelte aggodalmát, hogy a szél süvítése egy cseppet sem csökkent. Azt akarta hinni, hogy Delaney megtalálta Prist, és most valami biztonságos helyen várják a vihar végét. Úgy ismételgette magában ezt a gondolatot, mint egy litániát. Az idő egyre csak múlt, s odakintről egyedül a szél sivítását lehetett hallani. Arra riadt fel, hogy csak a csendet hallgatja. A vihar elmúlt. Joey mélyen aludt, s a szekérben békésen szállingózott a vörös por. Érezte, hogy a tüdeje is tele van vele. Kiszaladt a szabadba, ahol szintén mindent vörösben látott. – Faith? – szólt rá az apja, aki éppen most ereszkedett le a szekérről. – Delaney visszajött – mondta, s széttárta a kezét. – Pris? – kérdezte alig hallhatóan. 157

Pandora’s TeAm Robert megrázta a fejét. Delaney Faith felé rohant, hogy elkapja az ájulásba zuhant nőt.

158

Pandora’s TeAm

Tizennegyedik fejezet Faith magához tért. Az apja térdelt mellette, és egy ruhával törölgette az arcát. Eltolta a kezét, és megpróbált felülni. De mikor meg akart szólalni, csak rekedtes nyöszörgés hagyta el a torkát. – Itt van, igyál! – parancsolta Robert, egy pohár vizet tartva a szájához. Édes volt, és hideg. Amint egy kortyot ivott belőle, nem tudta elvenni a szájától, amíg ki nem itta az egészet. Keith éppen befejezte a tűzrakást, Joey mellette ült. Delaney-t nem látta. – Del visszament Prist keresni – mondta Keith, mielőtt a nővére kérdezhette volna. – Ne aggódj, meg fogja találni. – Megpiszkálta a tüzet, s újra ránézett. – Meg fogja, ugye, Faith? – Ha valaki, akkor ő igen – felelte, de nem mert hosszan a szemébe nézni, hallván a kétségbeesést a saját hangjában. Elvette a második pohár vizet is, kiitta, s feltápászkodott. – Miért nem maradsz nyugton, Faith? – kérdezte az apja. – Segíteni akarok megkeresni Prist. – Delaney azt mondta, hogy maradjunk itt. Kérlek! – tette hozzá, s tőle szokatlan kedvességgel megfogta a kezét. – Maradj itt velünk! Mielőtt felelhetett volna, lódobogás hallatszott. Keith felkapta a puskáját, Robert pedig védelmezően lánya elé állt. – Becket! – ismerték fel Delaney hangját. – Megvan Pris! Faith felpattant, és a férfi felé rohant. Majd megtorpant, mikor észrevette a három férfit is mellette. A tűz halvány fénye mellett megállapította, hogy bár olyan ruhát viselnek, mint a fehérek, mindhárman indiánok. Delaney leszállt a nyeregből, és leemelte Prist is. 159

Pandora’s TeAm – Ők találták meg, és biztonságba helyezték – mondta, s átadta Faithnek a gyereket. – Fogadjátok kedvesen őket! Faith, elrejtve félelmét, engedelmeskedett. – Jöjjenek, kérem, osztozzanak velünk szerény vacsoránkban! Mivel egyik indián sem mozdult, a lány Delaney-re nézett. – Értenek... – Tökéletesen értik, Faith – vágott közbe a férfi. – Ezek az emberek nem apacsok, hanem pimák. Ez talán megnyugtatja az apját. Úgy öltözködnek és beszélnek, mint mi. A Szent József-rendi apácák tanították őket. – Hallom, amit mond, Carmichael! – bicegett oda Robert, és megállt az indiánok előtt. – Köszönöm, hogy megtalálták a kislányomat és visszahozták. – Becket látta, hogy az öltözékük normális ugyan, de hajuk hosszú volt, és fülükben fonott díszeket viseltek, igyekezett nem oda nézni, majd Prishez fordult. – Jól vagy? Pris bólintott, és Faith nyakához hajtotta a fejét. Nővére halkan súgott neki valamit és elindult vele a szekér felé. Útközben hallotta, amint Delaney torokhangon válaszol valamelyik indián kérdésére. – Keith! – szólt az öccsének, miközben leültette Prist a szekérben. Felemelt egy üres vödröt. – Töltsd meg ezt ott, ahol apa azt a hideg vizet találta. Meg akarom mosdatni Prist, és biztos akarok lenni abban, hogy nincs semmi baja. – Nem apa találta a vizet, hanem Del. – Jaj, siess már, Keith! – mondta, és ő is bemászott a szekérbe. Betakarta a húgát, s annak leple alatt levetkőztette. – Meglátod, kicsim, sokkal jobban fogod magad érezni, ha már tiszta leszel. – Annyira féltem, nem láttalak sehol – kezdett Pris panaszkodni –, hiába kiabáltam, nem válaszoltál. Megpróbáltam visszatalálni, de nem sikerült. Pedig nagyon akartam. – Tudom – válaszolta Faith, és tiszta ruhát keresgélt. – Én is kerestelek téged. Delaney... – Aztán megláttam őket. Nem bántottak. A lovakkal együtt mindnyájan lefeküdtünk a földre, és betakaróztunk. Olyan nehéz volt levegőt venni. Adtak nekem inni, s aztán Delaney megtalált minket. 160

Pandora’s TeAm – Itt van! – mondta Keith, és fellendítette a vödröt. – Kezdd el csinálni a vacsorát! Ez a legkevesebb, amit tehetünk értük. Ne törődj azzal, amit apa mond, gondoskodj róla, hogy egyenek. Keith bólintott és megfordult. Majdnem beleütközött Delaney-be. – Nyugi, Keith! – mondta a férfi, és felnézett Faith-re. – Pris jól van? – Igen... és te? – pillantásuk találkozott. – Én is, csak egy kicsit éhes vagyok – megigazította a kalapját, sarkon fordult és elment. Faith tátott szájjal nézett utána. Hallotta, amint Pris hívja, de egy pillanatig nem bírt sem megmozdulni, sem pedig válaszolni. Még soha nem hallotta a férfit az evésről beszélni. Delaney letelepedett Joey mellé. – Látom, fiú, egy darabban maradtál! – Faith velem volt – felelte, s mesélni kezdett a férfinak, aki végighallgatta a beszámolót. A tűz másik oldalán ülő pimákat nézte, majd Robertre pillantott, aki idegesen gyűrögette nadrágját. Joey vállára tette a kezét. – Megyek, fiú, segítek Keith-nek. – Amíg Joey-t hallgatta, egyfolytában Faith járt a fejében. Nagyon erős nő. Nem számolta azt a pillanatot, mikor megtudta, hogy nem találták meg Prist. Ehelyett arra gondolt, mikor megpillantotta a három ijesztő ábrázatú indiánt. Elég volt egy egyszerű mondat, hogy elmúljon a félelme. Napról napra erősödött a hite, hogy a nő remekül hozzászokott az itteni körülményekhez. Ostobának tartotta magát, amiért azt mondta neki, hogy éhes. Faithnek tudnia kell, hogy ő soha nem szokott az evésről beszélni. Hallotta, amint Keith átkozódik, egy vörös porral takart szalonnadarabbal a kezében. – Mosd le róla, aztán szárítsd meg! – rendelkezett a férfi. Tudta, valamennyi élelmük nagyjából hasonló állapotban lehet. Elővette az ilyen események kivédése miatt gondosan becsomagolt kávésdobozát, majd megtöltötte a kannát, és a tűz széléhez rakta. Faith és Pris csatlakozott hozzájuk. – Sajnos, elég kevés az ennivalónk, de amink van, azt szívesen megosztjuk magukkal – mondta a lány, az indiánokra nézve. Szüksége volt némi bátorságra, hogy állja a méregető pillantásaikat. – A nő s-ké-g – mondta a legidősebb. 161

Pandora’s TeAm Delaney elmosolyodott. Alaposan megszemlélte a lányt. A hajából már kifésülte a vörös port, s feltételezte, hogy már a ruhájában sincs. Bőre aranybarnán csillogott, nem számítva az arcán lévő enyhe pírt. Sokáig nézte ragyogó szemét, majd a szájára csúszott a pillantása. Eszébe jutott a tegnap éjszaka, s egy pillanat alatt újra érezte ajkainak puha melegségét. Légzése szaporábbá vált anélkül, hogy észrevette volna. Úgy látta, hogy a nő is gyorsabban szedi a levegőt. Forrósodni kezdett a vére az emlékektől. Még egyszer a szemébe nézett, s arca egy fájdalmas grimaszba öltözött. Faith tudatában volt annak, hogy nincsenek egyedül, s mérgesen vette tudomásul a kutató szemeket. – Mi vagyok én? – kérdezte. – Mit mondtak rólam? – Biztos abban, hogy tudni akarja, hercegnő? – Igen – felelte, pedig egyáltalában nem volt az. – Gyönyörű! – jelentette ki a férfi, némi tulajdonosi büszkeséggel a hangjában. Megerősítő morgás volt a válasz az indiánok részéről, amit Faith nem volt hajlandó tudomásul venni. Enyhén elpirult, és nem tudta, hogy megbízhat-e Delaney fordításában. Idegesen megigazította a szoknyáját. Már azon volt, hogy megkérdezi a férfit, hogy tényleg igazat mondott-e, mikor újra megszólalt. – Ja, van néhány olyan szó, ami túlságosan is nyelvtörő egy indiánnak. – Ó! – mosolyodott el Faith megnyugodva. Még senki sem nevezte gyönyörűnek. Megint a testén érezte az indiánok kutató szemét. Az idősebb most egyenesen Delaney-hez fordult, aki a szalonnát sütötte a tűzön. – A lánygyerek a tied és ezé a nőé? – Nem! – válaszolt gyorsan a férfi, s kerülte Faith pillantását. Nem akart emlékezni arra, amikor Faith a hasára tette a kezét. De a gondolat mégis elfutotta a fejét, és a lány szemébe kellett néznie. De ő meghiúsította ezt a szándékot. A tűz fölé hajolva úgy tett, mint aki nagyon el van foglalva a szalonna serpenyőbe rakásával. – A nő a tied? – hallotta a következő kérdést. 162

Pandora’s TeAm Delaney megrázta a fejét. – A férfi az apja, a két fiatal fiú pedig az öccse. – Az indiánok szemébe nézett és mosolygott. Tudta, mi fog következni. Mikor a legfiatalabb pima a puskára nézett, amit Keith hanyagul a tűz mellett hagyott, Delaney érte hajolt és felvette. – A nő nem az enyém, de a puska igen. Elégedetlen morgás volt a válasz. Faith összehúzta a szemöldökét, hallván a figyelmeztetést a férfi hangjában. Érezte, hogy elönti a méreg, amiért a férfi letagadta, hogy az övé. „De nem ígérek semmit" – jutott eszébe Delaney kijelentése. Úgy tűnt, hogy az elmúlt éjszaka sem változtatta meg az érzéseit. Az apjára nézett, amint az megjelent a tűz mellett. Nem volt benne biztos, hogy hallotta-e az előbbieket, vagy sem. – Keith, nyiss fel egy zsák lisztet! – szólt az öccsének. – Talán van egy, amelyikbe nem ment bele a por. – Nem törődött az öccse haragos pillantásával. Már nagyon zavarta, hogy a három indián minden mozdulatát figyeli. Egyedül szeretett volna lenni. – Nem tudom, hogyan szólítsalak benneteket! – szólalt meg Pris a háta mögött. – Nem mondtátok meg, hogy mi a nevetek. – Pris, ezt nem szabad! – figyelmeztette, de látta, amint az idősebb férfi nyugtatólag int a kezével. Nem értetté félre a mozdulatát, hiszen ő is így szokta nyugalomra inteni a gyerekeket. – Gyere ide, kis ember! A szépen öltözött asszonyok olyan nevet adtak nekünk, mint amilyen a fehér embernek van. – Megvárta, amíg Pris megáll előtte, s maga felé fordította a mutatóujját. – Engem Josephnek hívnak. Pris előrenyújtotta kis kezét, és mosolygott, – Köszönöm, hogy megmentettek, Joseph! – Engem Henrynek neveztek – mondta a jobb oldalon álló indián. Pris megismételte a köszönetét. Faith figyelte, amint húga a harmadikhoz lép, akit Elinek hívtak, és félénken megfogja a kezét, majd felé szalad, és elbújik a szoknyája mögött. Megállapította, hogy Henry és Eli nem lehet sokkal idősebb Keithnél. Az öccse visszatért a zsák liszttel. – Ez volt a legjobb, amit találtam – mondta.

163

Pandora’s TeAm Faith megfogott egy tálat, és rábízta Keithre a szalonnát. Az indiánok éhes arcát nézte, s azt kívánta, hogy bárcsak ne vitték volna el a katonák az élelmüket. Delaney felemelkedett a helyéről, kezében tartva a puskát. – Megyek, hozok valamit – mondta. Faith tűnődve nézte távozó alakját. Már nem először fordult elő, hogy Delaney szinte kitalálja a gondolatát, s már cselekszik is, még mielőtt megszólalhatna. Keith elkészült a szalonnával, és beleöntötte a tésztát a forró zsírba. Delaney két doboz körtével tért vissza. Faith pontosan ezekre gondolt. Mosolyogva kérte, hogy bontsa ki. A férfi visszamosolygott rá. Kedvesen és melegen. A lány elraktározta a fejében a nézését. Az utolsó morzsáig minden elfogyott. Faith homokkal súrolta ki a serpenyőt, és hallgatta Delaney halk mormogását, amint a pimákkal beszélgetett a saját nyelvükön. Neheztelt az apjára, amiért az egész vacsora alatt irigyen figyelt minden falatot, amit az indiánok megettek. Remélte, hogy ők ezt nem vették észre. Hogyan is lehet így viselkedni velük, mikor megmentették Pris életét. Biztos volt benne, hogy csak azért nem szólt egy szót sem a vacsora alatt, mert Delaney figyelmeztető pillantásai jobb belátásra kényszerítették. Pris és Joey már mindketten nagyon álmosak voltak. Keith felajánlotta, hogy lefekteti őket. Faith meglepődött, hogy az öccse ilyen készséges, és örült neki, hogy így még tovább üldögélhet a tűz mellett. De felpillantott, és látta, hogy a Joseph nevű indián kitartóan bámulja. Rögtön meggondolta magát, és felállt. Még mindig a kezében tartotta a serpenyőt. – A nő s-kawk. Delaney nem nézett Faithre. Ki hörpintette a kávéját, s a csészét komótosan maga mellé helyezte a földre. – Ja, erős! – S-doa? – érdeklődött az indián. – Egészséges? – kérdezett vissza a férfi, s mikor Joseph bólintott, megvonta a vállát. – Azt hiszem.

164

Pandora’s TeAm – Muszáj úgy beszélni rólam, mintha egy darab kő lennék? – kapcsolódott be Faith a társalgásba, felháborodva a férfi arcán megjelenő pimasz mosoly miatt. Delaney-nek már a nyelvén volt a válasz, hogy, ugyan már, hol van ő egy kőtől, de erőt vett magán. – Apám még nem kapott nyugtát – szólalt meg Henry. Delaney kényszeredetten Robert felé fordult. – Becket, azt akarják, hogy fejezze ki valamivel a háláját a legkisebb lánya megmentéséért. – Szóval ezért méregetik folyton az én Faithemet ezek a gaz... – elharapta a mondatot. – Szóval Faithre gondolnak! Delaney lehűtötte frissen támadt indulatait, s áldotta Robert bölcsességét, hogy még idejében visszafogta magát, s nem nevezte gazembereknek a pimákat. Felállt, és megfontolt léptekkel Becket felé indult. – Valamit ajánlania kell nekik cserébe a lánya életéért. – Soha! – Becket, maga... – Én nem ajánlok fel semmit ezeknek. Ki nem állhatom őket! Maga rávett, hogy vigyük magunkkal azt az apacsot, hülye voltam, hogy beleegyeztem. Tudom, hogy ő volt az egyik, aki ellopta a katonáktól a szamarakat! Most meg arra akar rávenni, hogy még adjak valami ajándékot ezeknek!? Delaney erőt vett magán, hogy ne lóduljon meg a keze. Szerette volna jól megrázni ezt az embert. – Beszélt Krome-nak Seanilzayről? – Nem – mondta Robert, de nem nézett a szemébe. – Na és mit mondott még el? – kérdezte Delaney olyan kedvesen, ahogyan csak tudta. Becket felkapta a fejét, és az arcába nézett. Gyűlölet sugárzott a szeméből. – Maga elvette a büszkeségemet. Elvette a fiamat, Keitht, aki úgy néz magára, mint az atyaistenre. A lányomat... – Robert ismét a szájába harapott. Nem akart Faith miatt összetűzésbe kerülni Delaneyvel. Főleg nem, ha a lánya hallja minden szavukat. Attól félt, hogy a férfi oldalára állna, és így elvesztené. Felállt, megfordult, és ott akarta hagyni Delaney-t. Meglepődött, mikor az utánanyúlt és megállította. 165

Pandora’s TeAm – Nem értett meg. Sajnos, nincs elég időm, hogy részletesen elmagyarázzam. De magának van mit a pimának ajándékozni. Én nem tehetem meg, mert nem az én lányom. De ha az volna, biztos, hogy semmit sem tartanék értékesebbnek az életénél. Becket elrántotta a karját, és nem volt hajlandó válaszolni. – Kockára tenné valamennyiünk életét egy nyomorult bizsu miatt!? Milyen ember maga, Becket? Egyszer már figyelmeztettem, mielőtt... – Azt akarja, hogy adjak nekik valamit, Carmichael? Nos, rendben van! Olyat kapnak, amit soha nem felejtenek el! Delaney megfordult, és gyorsan mondott valamit az indiánoknak. Az idősebb felállt, a másik kettő mögéje sorakozott. Mérgesen kiabáltak. Faith hátranézett, hogy lássa, mit hoz nekik az apja. A kiáltása figyelmeztette Delaney-t. A férfi csendet intett, és Robert felé fordult. – Maga hülye barom! – mondta. Becket egy indiánokra szegezett puskával állt előtte. – Mondja meg nekik, hogy tűnjenek el innen! Megetettem őket, ezt pont elég fizetség! Delaney óvatosan Joseph elé állt, s a testével védelmezte. – Ez ostoba ötlet volt, Becket! Az ő földjükön vagyunk. – Bármennyire is próbált meggyőző lenni, Robert nem hallgatott rá. – Nem érdekel! Már elegem van abból, hogy folyton parancsolgat nekem! Nem állhatom magát. Ideje, hogy nyugton maradjon. Azt akarom, hogy tűnjenek el ezek innen! Faith védelmezőleg közelebb húzódott Delaney-hez. De apja villámló pillantásától megmerevedett. Becket először Delaney-re, majd a lányára nézett. A tény, hogy egymás mellett látta őket, amint eltakarják előle a célt, elborította az agyát. Henry ezt a pillanatot, választotta, hogy futásnak eredjen. Robert fenyegetést látott a mozdulatában, és nem késlekedett. Két lövés dörrent. A golyók tompa puffanással álltak meg az indián fiatal, testében. Mindenki dermedten figyelte, ahogy megtántorodott, s földre zuhant. Pris sikítása hallatszott a szekérből. Faith el akart rohanni, de Eli elkapta a karját. Delaney hihetetlen gyorsasággal Becket előtt termett, és kitépte a kezéből a puskát. Lábát a férfi mögé tette, és a tussal a hasába vágott. Robert elterült a földön. Delaney felpillantott, s látta, 166

Pandora’s TeAm hogy Keith is fel van fegyverezve. Visszaparancsolta és gyorsan kiürítette a puskát, s átkozódva elhajította. – Ember, tudod te, mit csináltál!? – kiáltott a tápászkodó Robertre, de belátta, hogy ez egy ostoba kérdés volt. – Henry meghalt! – hallotta Faith hangját maga mögül. Behunyta a szemét, és átkozódni kezdett. Megint Becketre nézett, aki a hasát fogva felállni próbált. Delaney ereiben egy pillanat alatt megfagyott a vér. Faith kiáltozása hirtelen abbamaradt. Hátraperdült. Joseph a lány mögött állt, kését a torkának szegezve. Eli már összeszedte a lovaikat. – A rohadt életbe, Carmichael! Csináljon már valamit! – kiáltotta Robert. – Keith! Lődd le a disznót! – Ha lősz, a nővéred meghal! – kiáltott rá Delaney. – Menj vissza a gyerekekhez, és nyugtasd meg őket! – Igyekezett meggyőző lenni, hogy a fiú rá hallgasson, ne az apjára. Igyekezett Faith rémült arcába nézni. Meg akarta győzni a tekintetével, hogy okosabb, ha nem ellenkezik, tudta, hogy a torkának feszülő kés élesebb, mint a borotva. Eli éles, torokhangú parancsokat osztogatva húzta magával a vadul kapálózó lovakat. Henry testét az egyik ló hátára tette, ő pedig felpattant a másikra. A harmadik ló Josephet várta, aki Faithszel együtt feléjük hátrált. – Nem engedheted, hogy elvigye! – ordította Becket magából kikelve. – Becket, ha megmozdul, megölöm! – mondta Delaney fenyegetően. Tehetetlen dühöt érzett. Nem merte megtenni, amit Robert akart. Faith életébe kerülhetett volna. Egy pillanat tört részéig volt rá lehetősége, hogy próbálkozzon valamivel, mikor Joseph felkászálódott a nyeregbe. De felmérte, hogy nem érné el egyből őket, és így inkább nem kockáztatott. – Nyugodj meg, hercegnő! – kiáltotta felé. – Mögötted leszek. Joseph a nyeregbe emelte a lányt, s maga elé ültette. A lovak felágaskodtak, elülső patáikkal a levegőt csapkodták, majd elvágtattak. Delaney nem várt tovább, a lova felé rohant.

167

Pandora’s TeAm

Tizenötödik fejezet A sötétség elrejtette az indiánokat. Patkolatlan lovaik nyomai azonban megmaradtak a homokon. Délnyugat felé tartottak, a hegyekkel és völgyekkel tarkított vidék irányába. A hold sűrű felhők közé rejtőzött. Alig lehetett látni valamit. Nem fogta vissza a lovát. Lassan maguk mögött hagyták a sivatagot. Delaney átkozódott magában, mikor a ló patái egy kőhöz verődtek. Elég hangos volt a koppanás ahhoz, hogy messzire hallatszódjon. Megbecsülte az eltelt időt. Tudta, hogy Faith lábai mostanra már elzsibbadtak, s egyre kényelmetlenebbül érzi magát a ló hátán. Gyorsabb tempóra biztatta a lovát, mert biztos volt abban, hogy ha most nem éri utol őket, akkor soha többé nem fogja megtalálni a hercegnőjét. Faith vett egy mély lélegzetet, és megpróbált ellenállni annak az erőnek, amivel Joseph a ló nyakához nyomta. Úgy érezte, mintha ezer tű szúrná a kezét és a karját. A lábát már nem is érezte. Az indián vad szorítása elszakította a hátán a ruhát, mikor a nyeregbe emelte. Durva keze erősen nyomta már a derekát. Arca kipirult a szembejövő hideg levegőtől. – Engedjen el! – kérte az elrablóját. – Tudja, hogy maga után jön! – Megpróbált mozogni, hogy megszüntesse a zsibbadtságot, de az indián szorításában ez nagyon fájdalmasnak bizonyult. Valamit mintha hallott volna. Felemelte a fejét, és figyelt. Most tisztán kivehető volt, ahogy a patkó a kőnek csapódik. Delaney a közeiben van! A sírás környékezte örömében. Minden erejét összeszedve mozgolódni kezdett, hogy ezzel is nehezítse Joseph dolgát. Eli otthagyta őket. Az út emelkedett. Faith kezét és lábát összekarcolták a sűrű bokrok és ágak. 168

Pandora’s TeAm Valahol a távolban égy prérifarkas vonított. A nő reszketett a félelemtől. Tudta, hogy nagy veszélyben van. Nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy Delaney szorosan a nyomába van. A hideg szél arra kényszerítette, hogy kinyissa a szemét. Sikítani akart, de nem jött ki hang a torkán. Megálltak az ösvény szélén. Mellettük szakadatlan mélység tátongott. A ló érezhetően félt, s Joseph halkan suttogott neki valamit. Faith visszatartott lélegzettel figyelte, amint a ló megteszi az első bizonytalan lépést. Az indián megint mondott valamit. Az állat csuromvíz volt, s a testéből sugárzó meleg most kifejezetten jólesett a nőnek. Nem tudta eldönteni, melyikük fél jobban: ő vagy a ló? Néhány újabb lépés következett, s ahogy Faith a szikla szélén lépkedő patákat figyelte, még a könnyes szemét sem merte megtörölni. Tudta, hogy most minden az állat egyensúlyérzékén múlik. Úgy érezte, hogy már nagyon régóta tart ez a borotvaélen táncolás. Nem mert többet lefelé nézni. Behunyta a szemét, és arcát a ló nyakára hajtotta. Érezte a feszülő izmokat. Figyelte saját szívének tompa puffanásait. Úgy tűnt, hogy megállt az idő. Még ahhoz sem volt lelki ereje, hogy imádkozzon. Fenyőillat csapta meg az orrát. Túljutottak a nehezén, a ló már gyorsabban ügetett. Tudta, hogy a fák valahol lent vannak, de képtelenség volt valamit is látni belőlük ebben a sötétben. Az illat erősödött, és ismét sűrű bokrok jelenték meg mellettük. Faith újabb hangokat hallott. Mintha víz csapódna a sziklákhoz. A ló engedelmesen követte gazdája utasításait. Megpróbálta lerázni a kábulatát. Hogy elterelje Joseph figyelmét, újból kérlelni kezdte, hogy engedje el, s közben a szökésen járt az esze. Átkozta magát, amiért csak most vette észre, hogy az indián már egy ideje nem szorítja. Gondolhatta volna, hogy nem bírja őt így tartani sokáig, s előbb vagy utóbb nem fog rá figyelni. Tudta, hogy gyorsnak kell lennie. Feszülten készülődött, s egyre csak mondogatta magában, hogy meg tudja csinálni. Hirtelen lecsúszni, arrébb gurulni és elrejtőzni. Ha Delaney szorosan mögöttük jár, akkor így időt nyer neki azzal, hogy Joseph leszáll a nyeregből, és keresni kezdi. Egy emelkedő aljához értek. Gyorsan levágódott a ló hátáról. Olyan hamar ért földet, hogy nem volt még ideje felkészülnie rá. Az egész 169

Pandora’s TeAm teste sajogott. Összeszedve minden tartalék erejét, egyet fordult, és kúszni kezdett. De több már nem volt benne. Kimerülten elterült a földön. Úgy érezte, hogy haldoklik. Joseph az oldalába rúgott. Könnyek szöktek a szemébe, mikor a hajánál fogva felemelte. Lovának horkanása felkeltette az indián figyelmét. Faith álla nagyot csattant a földön, ahogy Joseph elengedte a haját. A lányt már nem érdekelte, mi történik vele. Semmi sem tudta rávenni, hogy megmozduljon. Látta, amint Delaney megérkezett. Nem tudta, hogy észrevette-e, vagy sem. Teljesen nyugodtnak látszott. Egy nagyot sóhajtott, mikor az indián egy kissé távolabb húzódott tőle. – Hazudtam neked – mondta Delaney a nő az enyém! Joseph nem válaszolt. Delaney kicsatolta az övét, és a háta mögé tette. Gombolni kezdte az ingét anélkül, hogy levette volna a tekintetét az indiánról. – Harcolni fogok azért, ami az enyém. – Az ingét is hátratette. Kinyitotta a nyeregtáskát, és elővette a mokaszinját. – Te becsületes ember vagy, Joseph. Nem támadsz az ellenfeledre, mikor az még fegyvertelen. – Ez szégyenére válna egy harcosnak! – felelte az indián. Delaney egyetértően bólintott, és leszállt a nyeregből. Lehúzta csizmáját, s közben egy pillanatra sem vette le a szemét Josephről. Ügyes mozdulattal felvette a mokaszint, majd a nyereghez kötötte a csizmát. Kimért léptekkel az indián felé közelített. A vér egyre gyorsabban kezdett áramlani az ereiben, egészen addig, amíg érzékei a lehető legélesebbé váltak. Az apacs harcosoktól tanulta ezt a módszert. Joseph előhúzta a kését. Delaney is kezébe vette a fegyverét. – Mielőtt elkezdjük, tudnod kell: sajnálom, hogy Henry meghalt. Én nem kívántam, hogy így legyen. – A fiú az öcsém volt. Az első vér nem elég! Delaney bólintott. Tudta ellenfele erősségeit és a gyengeségeit is egyaránt. De azt is, hogy a kinézetből ítélni mindig bizonytalan, Joseph mintegy húsz-harminc fonttal nehezebb volt nála. Tudta, hogy egy kis 170

Pandora’s TeAm megcsúszás, egy rossz mozdulat könnyen az ember életébe kerülhet. Meg kellett védenie Faitht. – Elfogadom a halálig való küzdelmet. De engedd a nőt a lovamhoz, s hagyd, hogy elmenjen. Az indián egy vad kiáltással átugrott a lány testén, véget vetve a további beszédnek. Faith erőt vett magán, hogy távolabb kússzon. Az élet lassan visszatért a lábába. Ha az előbb azt hitte magáról, hogy agonizál, akkor ez most maga volt a pokol. Teste megálljt parancsolt. A világ elelsötétült egy pillanatra, jelezvén, hogy mi fog történni, ha nem engedelmeskedik. De nem tehetett mást. Túl közel volt hozzájuk. Az a gondolat, hogy Delaney érte jött, friss energiával töltötte el. A szemét nem tudta levenni a villogó késekről. A fák között gyéren beszivárgó fény mellett nézte a két férfi feszülten figyelő alakját. Az egyetlen hang, amit hallott, az a mokaszinok finom suhogása volt a puha földön. Nem kiabáltak egymásra semmi sértőt. Aztán hirtelen összecsaptak. Ügyesen kikerülték egymás pengéjét. Faith túlságosan is rémült volt ahhoz, hogy felkiáltson. Túlságosan is féltette Delaney-t. Bele sem mert gondolni, hogy mi lesz vele, ha elvesztené. De a férfi gondolt erre, s tudta, hogy semminek sem szabad elterelnie a figyelmét a harcról. Joseph ügyes ellenfél volt. Delaney tisztában volt vele, hogy az indián büszkeség nem engedi meg, hogy csak megsebesítse. Minden leleményét össze kellett szednie, hogy elkerülje Joseph susogó pengéjét. Minden pillanatban a szeme előtt lebegett, hogy meg kell ölnie ellenfelét, különben élete végéig vadászni fog rá. A helyzet világos volt. Delaney tudta, hogy Joseph be akarja szorítani a fák közé, ahol nem tud majd olyan szabadon mozogni. Az indián, hozzá hasonlóan, állandóan a szemét figyelte. Az ember szeme mindig hamarabb mozdul, mint a karja. Így van csak esély eltáncolni a kés elől. Delaney azt akarta, hogy ellenfele inkább támadjon. Átdobta a kést a jobb kezéből a balba. Joseph követte a mozdulatot a szemével, s így Delaney egy szemvillanásnyi előnyre tett szert. Előreugrott, és kése felmetszette az indián jobb karját. A lendülettől ellenfele mögé került. Már nem volt helye a sajnálatnak, elérkezett a 171

Pandora’s TeAm döntő pillanat, Joseph már fordult, s Delaney tudta, ha most nem cselekszik, meghal. Kését egy kegyetlen mozdulattal az indián hátába mélyesztette, a gerinc mellé. Szabad kezét ellenfele szájára szorította, hogy elfojtsa a kiáltását. Nem húzta ki a pengét a testéből. Egy pillanatig mereven álltak, majd Delaney a térdével hátba rúgta. A kés a kezében maradt, Joseph pedig térdre rogyott. Egy kíméletlen s határozott vágás következett, s az indián élete véget ért. – Fogd a lovát! – parancsolt Faithre anélkül, hogy hátranézett volna. A lány nem válaszolt, így megismételte a szavait. Halk sírást hallott. – Erre most nem érünk rá, hercegnő! – ment oda hozzá. – Eli segítségért sietett. Utána kell mennünk. – Nem tudok megmozdulni! – sóhajtotta a nő, és becsukta a szemét, hogy ne is lássa a földön fekvő halott indiánt. Delaney felemelte és megrázta. – Ha nem ölöm meg, akkor mindnyájan meghalunk! – Nem törődött a lány remegésével. A már megszokott módon a vállára vette a nőt, és a lovához vitte. Az állat nyugtalan volt a friss vér szagától. Feldobta Faitht a nyeregbe. Felültette, és a kezébe adta a gyeplőt. – Indulj! Engedd a lovat, hadd menjen, ahogy ő akar, csak ne tartsd vissza! – Mi van veled? – kérdezte a lány erőtlenül. – Az ég szerelmére, hercegnő! Én nem vagyok hős. El kell innen tűnnünk. Én majd megyek előre, neked csak követned kell – azzal nagyot csapott az állat farára, s Joseph lovához szaladt. Azon imádkozott, hogy Elinek ne legyen elég ideje, hogy elérje a rezervátumukat, mert akkor a pimák megszállják az ösvényeket. Az indián lova ideges volt az idegen szag miatt, ezért Delaney kénytelen volt visszafogni a sietségéből. Várnia kellett, míg az állat megnyugszik. Addig is elgondolkozott a történteken. Úgy érezte, hogy helyesen cselekedett. Az indián büszkeség nem érte volna be egy könnyű sérüléssel. Nem volt más választása. Megfogta a talizmánját, s imát mormolt az éjszakai égboltnak az emberi bátorságról. A keskeny peremhez értek. Faith felkiáltott. – Ezt én nem tudom megcsinálni, képtelen vagyok... – Csend legyen, hercegnő. Ne beszélj! – Tudott egy másik utat is, de ha arra mennek, az túl sok időbe került volna. A felhők elvékonyodtak, 172

Pandora’s TeAm a holdfény erősebben világította meg a sziklák falát. Leszállt a nyeregből, Faithhez ment, és őt is lesegítette. Egy pillanatig szorosan magához ölelve tartotta. Szerette volna megnyugtatni, de még távolról sem voltak biztonságban. Egy pillantást vetett a sziklaszirtre, s világossá vált számára, hogy csak libasorban kelhetnek át rajta, és amennyiben Faith nem képes a lovon ülni, akkor gyalog kell átvezetni őket. Faith teste megremegett, s Delaney látta rajta, hogy valóban nagyon kimerült. De nem volt most idő a gyengédségre. – Ha már magad miatt nem vagy hajlandó megcsinálni, akkor gondolj Prisre és Joey-ra. Eli már gyűjti az embereket, hogy lerohanják őket. Az egyetlen esélyük, ha mi érünk oda hamarabb. – Mondtam, hogy nem vagyok rá képes – mondta a lány síva. Delaney ellökte magától. – Nincs most időm kényeztetni téged, egyedül megyek! – mondta hűvös, rideg hangon. Megragadta az indián ló kantárját, és elindult vele. Tudta, hogy a sajátja követni fogja. – Itt hagysz!? – kiáltotta hitetlenkedve a lány. A férfi már a párkányon járt. – Te érzéketlen barbár! Delaney szó nélkül folytatta az útját. Faith csak állt csípőre tett kézzel. Nem volt képes átmenni a vékony peremen, de itt sem maradhatott egyedül. Felemelte az egyik kezét, és megérintette a sziklát. Kis mélyedéseket keresett rajta, hogy belekapaszkodhasson. A falhoz lapult. Nem nézett le, nem volt kíváncsi a várakozó halálra. Szélesre tárta karjait, és tett egy bizonytalan lépést. Hogy hagyhatta itt Delaney? Hogy is gondolhatta, hogy szereti ezt az embert? Egyre jobban feldühödött, már nem törődött a hideggel és a félelmével. Szorosan a sziklához lapulva lépett egyet. Aztán még egyet. Majd ő megmutatja annak a durva, faragatlan alaknak, akiben annyi érzés sincs, mint ebben a kősziklában, hogy nincs szüksége a segítségére. A keze elérte a sziklatömb szélét. Remélte, hogy már nincs sok hátra. Remélte, hogy Delaney ott várja a szikla mögött. Egy kődarab lezuhant a mélybe. Megtorpant. Könnyek szöktek a szemébe, és reszketni kezdett. – Már csak néhány lépés, hercegnő! Már majdnem megérkeztél – suttogta Delaney, s karját nyújtva közelebb lépett. 173

Pandora’s TeAm – Ne érj hozzám! Nem kell a segítséged! – mondta könyörtelen s elutasító hangon, s megragadta a férfi kezét. – Na, még egy lépés! Bizonyítsd be, hogy meg tudod csinálni! – Gyűlöllek! – Tudom, hercegnő, tudom. Faith megtette a még hátralévő néhány lépést a biztonság felé. Delaney magához rántotta a lányt, és ellenmondást nem tűrően vadul szájon csókolta. – Sokkal több van benned, mint gondolnád! – mondta, s felpattant a lova hátára, még mielőtt Faith bármit is mondhatott volna. – Mi még az ördöggel is elbánnánk, hercegnő! Ne maradj le! Keith aggódva kémlelte a sötétséget. Őrségben volt. Mindig éber volt, s kész arra, hogy cselekedjék. Pontosan úgy, ahogy Delaney tanította. Az égbolt már világosodott, mikor hallotta apja hívását. Keith úgy döntött, hogy nem törődik vele. Nem tudta megemészteni az indián fiú értelmetlen halálát. Nem tudta, miért kellett lelőni. Megkérdezni nem akarta. Valahonnan megérezte, hogy okosabb, ha a saját lábára áll. De tudta, hogy ez az elhatározás az apja ellen fogja fordítani. – Láttál valamit? – kérdezte Robert, mikor fia visszatért a szekér mögé. – Nem. – Lehet, meg sem találta. – Delaney biztos, hogy megtalálja. És visszahozza ide. – Ne légy ebben olyan biztos, Keith! Carmichael egy... – Egy olyan ember, aki sohasem lőne... – Mit merészelsz, te kölyök!? – nézett a fia vádló szemébe. – Nem láttad, ahogy azok az elvetemültek bámulták a nővéredet? Ki tudja, hogy Carmichael mivel beszélte tele a fejüket. Azért kellett így tennem, hogy mindannyiunkat megvédjem! – Megöltél egy fegyvertelen fiút! Nem volt sokkal idősebb, mint én! Becket keze nagyot csattant Joey arcán. – Az apád vagyok. Ezt ne felejtsd el, fiú! Te nem vádolhatsz, és nem ítélkezhetsz felettem! Carmichael nem fordíthat téged ellenem, mert te még csak egy kisfiú vagy, nem pedig egy férfi. 174

Pandora’s TeAm Keith olyan erősen megszorította a puskáját, hogy belefájdultak az ujjai. – Rossz vagy hozzám. Nem vagyok már kisfiú. – Úgy nézett az apjára, mintha most látná életében először. S a látvány nem tetszett neki. Letörölte a vért felrepedt szájáról, és a földre köpött egyet. Már tudta, hogyan fog határozni. De mielőtt szavakba önthette volna, meghallotta Delaney kiáltását. Odapillantott, s faképnél hagyva az apját ahhoz a szekérhez rohant, amelyikben Pris és Joey feküdt. Felhajtotta a ponyvát. Arcuk alig látszott a beszűrődő halvány holdfénynél. – Visszahozta Faitht? – kérdezte Joey remegő hangon. – Igen, megtalálta. Del soha nem jönne vissza nélküle. Faith a lóra borulva feküdt. A kantár a férfi kezében volt. Az állat nagyokat fújtatott. Láthatóan nem lett volna képes még néhány lépésnél többet megtenni. Delaney leszállt, s leemelte a lányt is, mielőtt Keith segíthetett volna neki. Faith haja a férfi karjaira hullott. Meglátta a horzsolásokat a karján, s elmúlt a sajnálat, amit Joseph halála kapcsán érzett. – Jól van? – kérdezte Becket. – Keith, hozz neki vizet, aztán ágyazz meg neki a szekérben! Most alvásra van szüksége. – Delaney nézte a lány félig nyitott szemét. Szerette volna lágyan megcsókolni, szavaival becézgetni, de erre most nem volt lehetőség. Faith kortyolt a vízből, amit Keith hozott neki. Szeme apjának aggódó arcára tévedt. Nem akart ránézni, még kevésbé beszélgetni vele. Delaney átadta Keithnek a lányt. – Vidd a szekérbe. Megcsináltad az ágyát? – Ahogy mondtad, Del – felelte, és a szekér felé indult. – Ti ketten – szólt a testvéreire – menjetek onnan, hagyjátok nyugodtan pihenni. – Mi történt? – fordult Delaney-hez Robert. – Szétváltak. Eli valószínűleg visszament a rezervátumba. Joseph pedig meghalt. – Letörölte lováról az izzadságot, s megpaskolta a hátát. Tudta, hogy még kemény erőpróba áll előtte. – Van még négy, legfeljebb öt óra előnyünk velük szemben. – Ivott néhány korty vizet Faith poharából, a maradékot a lovára öntötte. – Töltsd meg újra, Keith. – Akkor most Tucson felé megyünk – jelentette ki Becket. 175

Pandora’s TeAm – Nem. Ők pontosan azt hiszik, hogy dél felé tartunk, s várni fognak ránk – mondta Delaney, s biccentett, mikor Keith a nyeregre tette a poharat. Elvette és a lovával együtt elindult. Becket megragadta a karját. – Várjon! Azt én döntöm el, hogy mi a jobb a családomnak! – Amíg mi itt állunk, és ezen vitatkozunk, az idő csak telik. Én is biztonságban akarom tudni a családját. Engedje, hogy azt tegyem, amivel megbízott. Delaney a szekérhez vezette a lovát. Előhúzta a kését, és elvágta Beula kötelét. – Szabad vagy, barna szemű! – Nem hagyhatja itt a tehenünket! – háborodott fel Robert. – Becket, most az életünk a tét, nem tarthat fel bennünket! – magyarázta türelmetlenül, s körülnézett. – Szívesebben látná törött lábakkal, agyonlőve? – Felszállt a lovára, és Keith után kiáltott, hogy siessen már. – Kelet felé megyünk, Becket, még mielőtt a pimák ránk támadnak. – Maga mindig olyan átkozottul biztos a dolgában! – Jobb ez így. Ha nem lennék az, akkor mindnyájunkat megölnének, s oly mindegy lenne, kinek volt igaza. Megrántotta a gyeplőt, és elindultak. Lova nagy lépésekkel haladt előre, engedve gazdájának, hogy zavartalanul figyelhessen. Már majdnem eltelt egy óra, mikor Delaney megpillantotta az első füstjeleket. Először kettő jelent meg nyugaton, majd válaszként egy délen. Lelassította a lovát, hogy pihenhessen, és hogy a szekerek felzárkózzanak. – Egy sekély vízmosás van előttünk – mondta Delaney, amint a többiek utolérték. – Könnyen át lehet rajta kelni. És nem hagy árulkodó nyomokat, mint a homok. – Keithre pillantott, kinek arca feszült figyelemről tanúskodott. – Jól csinálod, fiú! Hogy van Faith? – Alszik – felelte. Szája körül egy halvány grimasz jelent meg Delaney dicséretére. A férfi bevárta Becketet is. Bosszantotta, hogy eléggé le volt maradva. Levette a kalapját, hogy letörölhesse izzadt homlokát. – Mi a baj? – kérdezte az odaérkező Roberttől. 176

Pandora’s TeAm – Nem fogom kinyírni a szamaraimat, csak azért, mert maga füttyent egyet! – Maga tudja, Becket. De nézzen csak hátra! Látja azt a négy füstcsíkot? Az előbb még csak három volt. Nemsokára még több lesz, úgyhogy választhat: a szamarai vagy az élete? – Azzal megrántotta a gyeplőt, és otthagyta a szekeret. A következő órában erdős völgyek és hegyek mellett haladtak el. Volt itt egy völgy, ahová szinte lehetetlen megtalálni a bejáratot, csak annak, aki már ismeri. Vastag zöld fű és édes víz is található ott. Ez több volt egy egyszerű felfedezendő területnél. Ez már az apacsok földje. Delaney igyekezett megtalálni a szekerek számára legkedvezőbb utat. A pimák nagyon jól meggondolják majd, hogy ellenségeik területére lépjenek miattuk. Hirtelen veszélyt érzett. Egy kicsit lehúzódott a nyeregben, s feszülten figyelve haladt tovább. Egy térdszorítással figyelmeztette a lovát. Keze a nyitott pisztolytáska mellett lebegett. Látta, amint négy árnyék jelenik meg felette. Várt és figyelt, tudva, hogy most kiváló célpontul szolgál, A feszültség feloldódott benne. Hátracsapta a kalapját, és felemelte a kezét. Mosolygott.

177

Pandora’s TeAm

Tizenhatodik fejezet Egy magányos lovas tűnt elő a kanyon falának árnyéka mögül. A többiek fentről figyelték. – Matzho! – üdvözölte Delaney az apacsot, mikor az mellé ért. Röviden elmagyarázta a történteket, és hogy szükségük lenne néhány napos pihenőre. Matzho bólintott – Mikor a nap harmadszor is lemegy, érted jövök. Légy nyugodt, Delaney. Vigyázunk rád. – Jó itthon lenni – válaszolta a férfi. Várt, amíg eltűnt az árnyékban, s intett Keithnek, hogy jöhetnek. Néhány óra elteltével találtak egy kis völgyet, amely egy óriási kanyonhoz vezetett. Delaney fáradtan lecsúszott a lováról, s levette róla a nyerget és a gyeplőt. Engedte, hogy szabadon fusson a gyönyörű zöld mezőn. Vállára csapta a lószerszámokat, és lassan sétálni kezdett. Érezte a táj békéjét, mely megnyugtatja a testet, a lelket és a szellemet. A védőgát mögött – amit valaha ő épített – egy sziklafalból a kis tavacskába csörgedezett a forrás friss, édes vize. A kis tóra egy nyárfaerdő vetett árnyékot. Itt, az elrejtett völgyben is, a víztől távol verték fel a tábort. Mindenki piszkos és kimerült volt. Senkinek sem volt kedve beszélgetni, miután ellátták a szamarakat, és megették a hideg vacsorát. Faith egyszer megkérdezte, hogy lehet-e a tóban fürdeni. Delaney biztosította, hogy nyugodtan megteheti. A víz hideg volt, de kellemes. Ahogy a szürkület megjelent, határtalan csendesség ereszkedett a völgyre. Keith Delaney mellé telepedett, a tűzhöz. A férfi érezte, hogy a fiúnak nyomja valami a lelkét, de nem akarta erőltetni a dolgot. – Ez a hely nagyon jó otthon lehetne – kezdte el a beszélgetést Keith. Valaha én is azt hittem! – sóhajtotta a férfi. 178

Pandora’s TeAm A fiú nyugtalanul a tűzre dobott néhány fakérget. – Te már sok helyen jártál, ugye? – Van, aki nyughatatlannak születik, Keith. Keres, kutat valamit egész élete során, de igazából azt sem tudja, mit akar. – Delaney elgondolkozott a saját múltján. Érezte, hogy a vándorlások korának lassan vége. Elkapta Keith kutató pillantását, s azon kezdett töprengeni, mi baj történhetett a fiúval, amit nem akar elmondani. – Tegyél nekem is egy adag kávét a kannába. Jólesne egy újabb csészével. – Nem kell, hogy itt maradj miattam. Nekem még gondolkoznom kell egy-két dolgon. – Jól van, Keith, rendben. Elvagyok én itt. Hagylak nyugodtan gondolkozni, vagy ha beszélgetni támadna kedved, arról is lehet szó. Kihörpintették a kávéikat. Keith egy újabb hasábot tett a tűzre. – Mikor állapodik meg az ember? – kérdezte. – Ez attól függ, kiről van szó – felelte Delaney, és gyorsan kirázta az álmot a szeméből, mert félelmet érzett a fiú hangjában. Keith óvatosan körülnézett, és közelebb húzódott a férfihoz. – Mi nemcsak azért hagytuk el Kansast, hogy új hazát keressünk, hanem mert el kellett jönnünk onnan. – Gondolkozz előbb, Keith, mielőtt bármit is mondasz. Ha nem... – Barátok vagyunk, nem? – vágott közbe a fiú. – Azok. – És a barátok megbíznak egymásban, ugye? – Igen, ez így van. De én nem azt vontam kétségbe, hogy te megbízol bennem, hanem hogy nem akarsz-e valami olyan dolgot elmondani, aminek apád nem örülne. – Ő most nem számít. Nem tetszett nekem, amit a nővéremmel csinált. Engem még kisfiúnak tart, pedig már nem vagyok az. Én döntöm el, hogy mit tartok helyesnek, és mit nem. El akarom mondani neked. Szükségem van arra, hogy valakivel beszéljek arról, mi történt a régi otthonunkban. – Mindezt azért, amit az apád csinált? – Igen, Del. Nem volt joga megölni azt az indián fiút. Delaney hosszasan tanulmányozta Keith arcát, s látta, hogy a fiúnak tényleg szüksége van a megértő figyelemre. Kimerültebb volt, mint 179

Pandora’s TeAm ahogy azt sejtette magáról. Már régóta érezte, hogy Becket eltitkol valamit. De most nem volt biztos benne, hogy valóban tudni is akarja. Megrázta a fejét, s kortyolt még egy kis kávét. Várakozón a fiúra nézett. Amint Keith meglátta Delaney arcán az érdeklődést, közelebb hajolt. – Jutalmat tűztek ki Faith fejére. A férfi teste megmerevedett. Hálás volt a sötétnek, hogy elrejtette megdöbbent vonásait. Kérdések százai özönlöttek az agyába, erőt vett magán, és nem kezdett el kérdezősködni. Körözik a hercegnőjét? – Nem hiszel nekem, de esküszöm, hogy így van. – Én hiszek neked, Keith, csak adj egypár percet, amíg megemésztem, – Nem tűnsz meglepettnek. Tudtad ezt, mikor elvállaltad, hogy elkísérsz bennünket? – Nem. Nem tudtam. Bevallom, azt hittem, hogy ti mindnyájan titkoltok valamit, de semmi okom sem volt feltételezni, hogy valamelyikőtök körözés alatt áll. – Nos, amit mondtam, az igaz. Néha nem tudok elmenni rajtad, Del. Nem kérdezed, hogy mit követett el? – vetett rá Keith egy kutató pillantást. – Ha már ennyit elmondtál, akkor elmondod a többit is. Nincs értelme közbekérdezni, te majd úgyis elmeséled szépen sorjában, ahogy történt. De előbb tudnod kell: ami itt elhangzik, az kettőnk között marad. Nem szoktam visszaélni a bizalommal. – Nem is bíznék benned, ha nem így gondolnám. Nos tehát, itt van ez a vérdíj. Néhány földműves azt hiszi, hogy Faith megölt egy embert közülük azon az éjszakán, mikor a férjét meggyilkolták, – Egy mély sóhajtás után folytatta. – Az esküvőig minden a legnagyobb rendben volt Faith és Martin között. Így hívták. Egy nagydarab, beszédes ember volt. A mama azt mondta róla, hogy ahhoz a vastagbőrű, makacs réteghez tartozik, akik Missouriból jöttek át Kansasba. A fiú egy kicsit elnevette magát, mikor ezt mondta. Nem sokat segített ugyan, de Delaney visszamosolygott. Ezeket már mind hallotta. Egy pillanatra felnézett, s látta, hogy lassan sötétségbe borul a völgy. Aggódott Faith miatt. Már régóta távol volt. 180

Pandora’s TeAm Keith hangja ismét komoly lett. – A földművesek nem akarták, hogy Martin letelepedjen a farmon, amit vett. Mialatt a ház épült, mindig odamentek és figyelmeztették rá, mi fog történni, ha beköltöznek. Martin nem hitt nekik. Nem is említette Faithnek a dolgot. Mikor aztán az esküvő éjszakáján hazamentek, a földművesek már várták őket. Martin megpróbált beszélni velük, de nem lehetett. Faitht egy ló után kötötték, és úgy vonszolták a farmon. Martin utánuk szaladt. Lelőtték. – Keith megállt egy kicsit, erősen szipogott. Tudta, hogy a többit is el kell mondania, de a szíve összeszorult, és a szeme megtelt könnyel. Lehajtotta a fejét. Szégyellte Delaney előtt mutatni a gyengeségét. Delaney látta ezt, és tudta, hogy mi megy végbe a fiúban. Emlékezett a saját könnyeire is. Nem tudott mit mondani Keithnek. Felállt, odament hozzá és felemelte. Nem törődött a tiltakozásával. Átfogta a vállát, és elvezette a tűztől. – Volt egy ember, akit úgy szerettem, mintha az apám lett volna. Egyszer azt mondta nekem, hogy nem szégyen az, ha egy férfi sír. Akkor nem hittem neki. Keith, lehet, hogy most te sem hiszel nekem, de én most átadom neked ezeket a szavakat. A fiú sírva Delaney felé fordult. Lassan megnyugodott, és folytatta a történetet. – Arra készültek, hogy megölik Faitht. Nem hagyhatták életben, mert látta, hogy mit csináltak. Senki sem volt, aki segíthetett volna rajta, csak Joey. – Keith kihúzta magát Delaney karjaiból, hátat fordított neki, és dühösen törölgetni kezdte a szemét. – Joey felvette Martin töltött pisztolyát. Azt mondta, nem látta az embereket, de lőtt. Ő csak a nővérének akart segíteni. Ő nem tudta... nem értette, mit csinált. Delaney visszagondolt mindarra, amit Faith mesélt neki. Joey ott volt. Tanúja volt a gyilkosságnak. Mikor reggel felébredt, már vak volt. És végül hogy Faith az oka a történteknek, s ezért engedelmeskednie kell az apjának. A fiú vállára tette a kezét, késztetve, hogy megforduljon. – Miért mondtad ezt el nekem? Már régóta hordozod magadban ezt a titkot. Miért mondtad el pont most? – Mert gyűlölöm! Nem érzek iránta semmi tiszteletet, és nem hallgatok soha többé arra, amit mond! Miatta kell most Faithnek bűnhődnie! Miatta kellett meghalnia a mamának, miatta kellett útra 181

Pandora’s TeAm kelnünk! Faith el akarta mondani, hogy mit tettek a földművesek. De ő azt mondta, hogy soha senki sem hinne neki. Nem akarta, hogy elmenjen tőle! – Nyugalom, Keith, nem vagyok én az ellenséged, hogy így nekem támadj. Ő az apád, és ha nem tetszik, ahogy bánik veled, akkor meg kell találnod a te saját utadat. De próbálj meg beszélni vele... – Nem hallgatna rám – vágott közbe Keith –, még kisfiúnak tart, pedig már nem vagyok az. – Dacos határozottsággal nézett Delaney szemébe. – El akarok menni, és a saját utamat akarom járni! – És mi lesz Prisszel és Joey-val? Nekik szükségük van rád. És Faithnek is. Ha elmégy, akkor a nővéred magára marad az apád dühével szemben. – Én nem aggódom miattuk! – Akkor viszont ne is nevezd magad férfinak! – mondta Delaney keményen és nyersen, de tudta, hogy a fiúnak egyenes beszédre van szüksége, hogy megállítsa, s gondolkodjon, mielőtt cselekszik. – Szó nélkül hátat fordítanál nekik? Keith elgondolkozva tett néhány lépést az erdő felé, majd felnézett az égre. Delaney hagyta őt gondolkozni. Sodort magának egy cigarettát. Lehajolt, hogy a sziklán gyújtsa meg a gyufát. Mikor felegyenesedett, Keith már előtte állt és nézte. – Mit csináljak, Del? – Ne engem kérdezz. Van rá durván két napod, hogy gondolkozz rajta. Aludj rá egyet. – Rendben van – egyezett bele a fiú vonakodva. – Majd még beszélgethetünk erről, ha akarod. Bevallom, hogy most nem igazán tudok tisztán gondolkodni. – Igen, Del, szeretném, ha még visszatérnénk rá! Visszasétáltak a szekerekhez. Keith elköszönt tőle, és megágyazott magának a két szekér között. Delaney a tűz mellett készítette el a fekhelyét. Bármilyen fáradt is volt, érezte, hogy nem fog tudni aludni. Eloltotta a cigarettát. A feje tele volt azzal, amit Keithtől hallott. A szekér felé nézett, és találgatta, hogy vajon Faith alszik-e, vagy sem? Egy pillanattal később már tisztábban 182

Pandora’s TeAm volt azzal, hogy semmiképpen nem megy oda. Túl gyorsan történtek a dolgok kettőjük kőzött. Utána nem is nagyon volt alkalmuk beszélgetni. Később meg egyáltalán nem. Nem biztos abban, hogy valóban tisztázni akarja-e az érzéseit. Most semmiképpen sem, amíg az esküje szerint nem teljesíti a múltja iránti kötelességét. Nyugtalanul sétálni kezdett. Az olyan nő, mint Faith, többet érdemelne, mint amit ő adni tudna neki. Gondolatai visszakalandoztak Keith szavaira, amit Joey vakságáról mondott. Megpróbálta összerakni az eseményeket. Talán a fiú agya védekezésképpen leblokkolt, mert olyan szörnyűséget kellett látnia, amit nem tudott feldolgozni. De az is lehet, hogy mikor elsütötte a fegyvert, akkor érte valamilyen erős fényhatás. De a doktor nem látott semmi külső elváltozást a szemén, így ez a lehetőség kiesik. Marad az előbbi. A tóparton találta magát, ahogy nézi a holdfény játékát a víz tükrén. Túl sok minden kavargott a fejében. Túl sok döntést kellett hoznia. Hirtelen úgy érezte, hogy mindenbe belefáradt. Megkívánta a fürdést a tiszta vizű tóban. Reggel majd ráér gondolkodni. Megkerülte a tavat, s ahhoz a sziklapárkányhoz ment, ahol a forrás vize csobogott. Faith az erdőből figyelte. Már rég befejezte a fürdést, de képtelen volt visszamenni a szekerekhez. Volt valami megfoghatatlanul békés ebben a völgyben, ami maradásra csábította. Mikor Delaney levetette az ingét, és a holdsugár megvilágította, bőrét, tudta, hogy vagy el kéne mennie, vagy pedig szólni neki, hogy itt van. De semmit sem csinált. A férfi lecsatolta az övét, és az ingére dobta. Levette a mokaszinját, és rendben egymás mellé rakta őket. Gyors mozdulattal kilépett a nadrágjából. Faith szíve a torkában dobogott. Delaney teste csodálatos volt, amint ott állt, karját az ég felé tárva. A leskelődés tiltott gyümölcse izgalomba hozta. Akaratlanul is Martin jutott az eszébe. Soha nem látta őt meztelenül. Az együttléteik mindig kapkodóak és elsietettek voltak. Nem sok időt szenteltek a ruhák levételére. Minden alkalom nyugtalanságot hagyott benne, és nem tudta, hogy miért van ez, nem csinált-e esetleg valamit rosszul. Senkivel sem tudott beszélgetni erről, 183

Pandora’s TeAm de még Martinnal a legkevésbé. Ő mindig nagyon is elégedett volt. Most döbbent csak rá, hogy őt soha nem kívánta meztelenül látni. Most, Delaney-vel való együttlétük után nem volt semmi, amit bárkitől is meg kellett volna kérdeznie. Ő mutatta meg neki, milyen is az igazi szenvedély. Akarta őt. Csodálattal nézte erős, izmos termetét, nyers férfiasságát, mely ott volt minden mozdulatában. Faith a derekára tette a kezét, és emlékezett Delaney karjainak érintésére. Szerette volna újra érezni. A lágy szellő megrezegtette a leveleket Faith arca előtt, s azok megcirógatták a bőrét. Behunyta a szemét, és azt képzelte, hogy a férfi simogatja a fejét. Szinte érezte az egész testét, amint hozzásimul, elönti a szerelem iránti vágy. Delaney kibontotta az ágyékát fedő pántot, és maga mellé tette. A víz széléhez ment. Faitht újra megragadta a látvány. Ellenállhatatlanul férfias volt. Vad és veszélyes, mint a világ körülötte, amit szeretett. A nő teste válaszolt a kihívásnak. Szíve hevesen lüktetett, vére forrón áramlott az ereiben. A víz hullámzani kezdett, mikor a férfi belevetette magát. A felszínéről visszaverődő holdfény meg-megcsillant sima bőrén. A sziklafalból csurgó vízsugár alá állt. Faitht elöntötte a vágy. A derékig érő víz karikákat rajzolt a férfi teste körül. Vele akart lenni. Gyűjtögette magában a bátorságot, hogy odamenjen. Ekkor Delaney váratlanul felé fordult. Faith tudta, hogy észrevette a lombok fedezéke mögött. Látta lángoló pillantását. A víz ezüstösen csepegett a vállára a hosszú, selymes hajából. Mozdulatlanul állt. Lehet, hogy mérges, amiért meglestem? – fordult meg a gondolat Faith fejében. Nem tudta, de nem is érdekelte. Előlépett a fák mögül, és lassan a tó partjához ment, s megállt. Delaney nem vette le róla a szemét. Kilépett a vízsugár alól. A nő olyan vágyakat ébresztett benne, melyek elfojtása szinte tantaloszi kínokat okozott. A holdfény pajkosan játszadozott a lány vállaira omló hosszú hajával. Sejtelmesen átvilágította ruháját, utat engedve a szabad képzeletnek. A férfi úgy érezte, hogy a hideg víz lassan felforrósodik körülötte. Lenyúlt a víz aljára, és felhozott két marék finom homokot. Lassan, megfontoltan bekente vele a vállát, karját és a mellkasát. Nem 184

Pandora’s TeAm vette le a szemét a lányról, s még mindig nem szólt egy szót sem. Faith láthatóan gyorsabban szedte a levegőt. Delaney emlékezett a nő lágy bőrére, önfeledt, apró kis kiáltásaira, testének szorítására. Már nem volt fáradt. Faith ajkai szétnyíltak, mintha megérezte volna a férfi gondolatait. Szemében vágy lobogott, keblei hullámoztak a szapora lélegzéstől. Delaney nem akart sokáig várakozni. Lemerült a vízbe, hogy leöblítse magáról a homokot, majd a nő felé indult. Mikor a víz a csípője vonaláig ért, megállt. – Ha apacsok lennénk, és én venném a bátorságot, hogy meglesselek, miközben fürdesz, az életemmel fizetnék érte. – De mi nem vagyunk apacsok – mondta a lány sóhajtva, mert szerette volna, ha a férfi még közelebb jön. – És nem is te néztél engem – tette hozzá. – Mit csinálsz itt, Faith? Nézte, ahogy csípőre tette a kezét, és mozdulatlan maradt. Lassan felemelte a tekintetét a férfi szájáig. Nem mosolygott. – Ne hidd, hogy kémkedem utánad. Csak úgy itt voltam, mikor jöttél – magyarázta a fák felé mutatva. – Gondoltam, hogy figyelmeztetlek, de... de nem tudtam – harapott Faith az alsó ajkába. – Miért? – kérdezte könyörtelenül a férfi. Egy darabig a szemébe nézett, majd rávágta. – Mert nem akartam! – Azt hittem, hogy gyűlölsz engem, hercegnő! – Kérlek, Del... – Nem. Azt mondtad, hogy gyűlölsz engem. Faith levette róla a szemét. – Igen. Ott és akkor. Igazán nem értettem, hogy miért hagysz magamra. De gondolom, ez volt az egyetlen lehetőség, ugye? Az, hogy a lány nem neheztel rá, még jobban megpezsdítette a vérét. – Nem te voltál ott az egyetlen, aki gyűlölt engem. Én is ugyanazt éreztem magam iránt, amiért durván bántam veled. – Lehajtotta a fejét, és a sötétlő vizet nézte. Hirtelen úgy érezte, hogy meg kell magyaráznia a lánynak. – Tudod, hogy meg kellett őt ölnöm, Faith! – Igen, tudom. Most már – tette hozzá sajnálkozással a hangjában. 185

Pandora’s TeAm – Néha az embernek nincs ideje rá, hogy egy másik megoldáson törje a fejét. És meg kellett védenem téged. – Elgondolkozva köröket rajzolt a víz színére. Ahogy a kimerültsége elmúlt, úgy ébredt fel az óvatossága is. Megálljt parancsolt a szavainak, és nem mondta ki azt, ami már a nyelvén volt. Tudta, hogy gondolkodnia kell, mielőtt bármit is mond. Faith újból ránézett. Magányosság lengte körül a férfit. Egy elhagyatott ember küzdelme a fennmaradásért. Szerette volna megvigasztalni, de rájött, hogy nem lehet. Ő pont olyan vad és gonosz, mint amilyennek a környezet megköveteli. Nem akarta, hogy Delaney magát vádolja a történtekért. Csak azt akarta, hogy szeressék egymást. – Sokáig akarod még a vízben rejtegetni magad előlem? Felkapta a fejét, és csodálkozva nézett a nőre. Egy pillanatra védtelennek érezte magát Faith tekintete előtt. Úgy érezte, mintha belátna az agyába és a szívébe, s felfedezi a rejtett titkokat. Kiszolgáltatott volt így csupaszon, néhány méterre a nőtől. – Azt akarod, hogy ki menjek? – kérdezte rekedtes hangon. – Azt! – vágta rá Faith határozottan, minden gondolkodás nélkül, s a férfi felé nyújtotta a két karját. Úgy várta őt, mint egy csatából megtért harcost szokás. Delaney kijött a vízből. Megölelték egymást. Egy felszabadult sóhaj hagyta el Faith száját, mikor a férfi vizes teste fel hevült bőréhez ért. – Nem baj, hogy vizes vagyok? – kérdezte Delaney, de rögtön el is mosolyodott a fölösleges érdeklődés miatt. – Nem számít, Delaney. Semmi sem számít, csak mi – felelte, azzal óvatosan letörölte a vizet a férfi mellkasáról, és lágyan megcsókolta a szíve fölött. Delaney a lány hajába túrt. Nézte, amint vizes ujjai göndörgetik a puha, selymes tincseket. Lágyan hátrébb húzta a fejét, és az arcához hajolt. – Annyira kívánatos vagy, Faith, hogy egyszerűen lehetetlen betelni veled. – A lány homlokát az övéhez szorította, és lenyalta a hajáról az arcára gördülő cseppet – Még jóformán meg sem érintettelek, s te már forró vagy a vágytól. Tudod, mit jelent egy férfinak érezni, hogy ez a nő az övé, s csak egy pillantásától leküzdhetetlen vágyakozás ébred benne? És mikor hozzád érek – suttogta a nyitott ajkak közé –, tudom, hogy 186

Pandora’s TeAm mindent megkapok tőled, amit csak nő adhat a férfinak. – Kicsit elfordította a fejét, és óvatosan megcsókolta a horzsolást az arcán, majd visszafordult. – Van valami, amit megtagadnál tőlem? Faith behunyta a szemét. Tudta, hogy most nem szavakkal tudná a legjobban kifejezni, amit érez, de a férfi még nem volt készen arra, hogy meghallja a szív szavát, s ezért kedvesen válaszolt. – Nem, semmit sem tagadnék meg tőled, ha szükséged van rám, és ha vigyázol. Faith egy hajtincse a nedves ruhájára esett. Delaney félrehúzta, s hüvelykujja lassan és kimérten a nő dudorodó mellbimbójához vándorolt. A lány teste megremegett az érintéstől. A férfi fölényesen elmosolyodott. – És akkor is magadhoz csalogatnál, hogyha én döntöm el, hogy vigyázok-e vagy sem? – Igen, akkor is – felelte Faith. Már túl volt azon, hogy bármit is visszautasítson, de arra nem volt felkészülve, hogy ez a beismerése milyen következményekkel járhat. Delaney megismételte az előbbi mozdulatát a másik oldalon is. Már nem mosolygott. – De én vigyázok! Jobban, mint ahogy akarok, jobban, mint amennyire szükséges. Mikor először láttalak, olyan büszke voltál, olyan szűzies, hogy nem akartam bajba keveredni miattad. Megesküdtem, hogy nem fogok csizmástul belegázolni abba a világba, amit te képviselsz. De most már tudom, hogy nincs benned több büszkeség, mint ami szabad, hogy legyen egy nőben, és... – ...és szűz sem voltam, Delaney! – vágott közbe a nő, félve attól, amit a férfi esetleg mondani akart. Elhatározta, hogy élni fog azzal a maradék büszkeséggel, ami megadatott neki, s hátrébb lépett. Szigorú pillantással végigmérte a férfit, s beismerte magának, hogy a büszkeség nem azonos azzal a magabiztossággal, amilyen szeretett volna lenni. Delaney túlságosan is férfias és kívánatos volt a számára. Lenézett a lábára. – Azt hiszem, hogy amióta nem viselsz csizmát, semmi akadálya sincs, hogy begyere az én világomba! Delaney közelebb lépett – Nézz rám, Faith! – mondta, és a hajába csúsztatta a kezét. – Az a pimasz szád egyszer még bajba kever – 187

Pandora’s TeAm mondta mosolyogva, és azt akarta, hogy a lány az arcába nézzen. A szemének ragyogása, az illata, a teste felforrósította a vérét. – Nagy gondot jelentesz te nekem, Faith. Sokkal nagyobbat, mint gondolnád. Elloptad a gondolataimat, elloptad... – Szeretném, ha megcsókolnál, Del! – kérte lágyan. Teste lázas volt, vére forró, s csak arra vágyott, hogy gyógyírt kapjon rá. A férfi szájába vette a lány alsó ajkát, s nyelvével simogatni kezdte, de aztán visszahúzta a fejét. – Del! – suttogta Faith, és karjait körbefonta a férfi nyakán, azt kívánva, hogy ne szakadjon el tőle a nedves teste. – Egyszer azt mondtad nekem, hogy egy nőnek soha semmiért nem szabad könyörögnie egy férfihoz. Hazudtál nekem? – kérdezte, s apró csókokat helyezett el Delaney állán. – Ezért kínzol most? – Behunyta a szemét, és vett egy mély lélegzetet, majd lassan kiengedte. Belenézett a férfi sötét, vad szemébe. – Azt akarod, hogy könyörögjek? A kérdés érzékenyen érintette a férfit. – Ne, Faith, az istenért! – nyögte, és szája a nőére tapadt, s hosszan megcsókolta. A keze végigcsúszott a lány testén, mégremegtetve azt. Faith nem titkolta el testének törekvő vágyait. Ajkaik szorosan összetapadtak. ízlelte a férfi nyelvét, amíg teljesen a tudatába nem vésődött, s míg minden íz és illat egy közös ízzé nem kovácsolódott benne. Faith testének remegése izgalomba hozta a férfit. Kezével végigsimogatta ajány hátát, derekát és csípőjét és formás fenekét. Megismételte ugyanezt, de már sokkal szenvedélyesebben, s ez mindkettőjüket tűzbe hozta. Testük szorosabban tapadt egymáshoz. A csók hevesebbé vált. Nyelvük, mellkasuk és a csípőjük vadul egymásnak nyomult. Szenvedélyeik elszabadultak. Delaney felemelte a fejét, és levegőért kapkodott, majd csókolni kezdte a lány haját, arcát, száját, ahol érte. Elhajtotta a haját, és a füléhez hajolt, megharapva a puha fülcimpáját. Faith mosolyogva felsóhajtott. Erezte, hogy lábából kezd kiszállni az erő. A férfi nyelve most az állát simogatta, s ő megadón hátrahajtotta a fejét, hagy tegye Delaney azt, amihez kedve van. A nyakára adott 188

Pandora’s TeAm csókok elragadtatott kiáltásokat csaltak ki belőle. Nyugtalanító vágy lett rajta úrrá. – Még!... Del... még! – sóhajtotta, átadva magát a férfi akaratának. Szeme szenvedélytől égett. Ugyanúgy, mint korábban, most is úgy érezte, meghal, ha nem lesz a férfié. Testének minden idegsejtje Delaney-t kívánta. – Annyira akarlak! – sóhajtotta Delaney, miközben alig hagyta abba Faith arcának elhalmozását. – Úgy akarlak szeretni, hogy semmi sincs rajtad! – suttogta, s már meg is kezdte a nő ruhájának kigombolását. – Mutasd, milyen szép vagy! – kiáltotta szenvedélyes hangon, s azzal hátrébb lépett. Csak a szeme érintette a lány testét. – Szépnek találsz? – kérdezte Faith, hirtelen támadt félénkséggel. Delaney végigpásztázta testének minden apró szögletét. Nem kendőzte elragadtatottságát, – Te vagy a legszebb ajándék, amit egy férfi kaphat! Faith lázba jött a szavaitól s a gondolattól, hogy testüket nem fedi majd semmi, mikor eggyé válnak. Tetszeni akart a férfinak. Remegő kézzel levette válláról a ruhát. Érezte, hogy Delaney a kidudorodó mellbimbóját nézi. – Gyönyörű! – sóhajtotta ismét a férfi, s hangja vadul remegett. – Érzem a számban a testednek ízét. Újra akarom érezni tüzes szerelmedet. Te is akarod, ugye? Faith nem tudott válaszolni neki. Egy finom mozdulattal leemelte a ruhát az egyik melléről. Élvezte a férfi szemében a tüzes vágyat, a feszült csendet, s a másik oldalt is kibújt a ruhájából, mely most már szabadon csüngött a derekán. – Semmi ne legyen köztünk, Faith – ismételte Delaney –, csak a tűz és a szenvedély. A nő leengedte a derekáról a ruhát. Elterült a lábai körül. Teljes meztelenségében állt a férfi előtt, aki nem bírta levenni a szemét róla. A tekintete feltüzelte. Megerősödött benne a vágy, hogy mindenét odaadja a férfinak, akit szeret. Delaney éhes nézésében fürödve, megindult feléje.

189

Pandora’s TeAm

Tizenhetedik fejezet Delaney megfogta kezét, s elvezetté a tótól egy sziklához, melynek széles hasadékában puha mohaszőnyeg sötétlett a sápadt holdfényben. A moha illata összekeveredett saját felizgult testük illatával. Delaney felé fordult. Félelmet látott a nő szemében. – Mi baj van? Megsértettelek valamivel? – Nem – válaszolta a lány –, csak olyan félelmetesen erős vagy... – Ne félj, soha nem használnám ellened. Gyere! Faith a karjaiba borult, s ajkát csókra tartotta. Tudván, hogy szavakkal nem tudja azt elmondani, amit érez. Amit a férfitól szeretett volna hallani, azt ő megtagadta tőle. Delaney ajkát birtokolva elöntötte a forró szenvedély ígérete. Nemsokára érezte, hogy már nem a lábai tartják, hanem a férfi erős karja. Mozdulatai kívül estek a tudatosság határain, a vágy irányította őket. Átadta, magát Delaney ajkainak és kezének, ami a legtitkosabb helyekre is behatolt. Érezte hogy a világ megbillen körülötte, s teste lágyan ránehezül a puha, zöld, természetes ágyra. Delaney egy kicsit feljebb emelkedett, s mellkasát Faith bimbóihoz illesztette. A nő átkarolta a férfi tarkóját, s ujjai játszadozni kezdtek hosszú, nedves hajával. Delaney a meleg szemekbe nézett, és valami különös hálát érzett, hogy az övé lehet mindaz, amit Faith csak adni tud. Megsimogatta ajkaival az arcát, és elragadtatásában szavakat mormolt, melyeket a nő nem értett. Apacs szavak voltak. Kemény csengésűek. Majd spanyolok következtek, melyek lágyabb dallamának Faith már jobban örült. De azok az angol szavak, amiket hallani szeretett volna, nem hangzottak el a férfi szájáról. Nyelve viszont annál ékesszólóbban dicsérte a testét. Elmondta Faithnek, milyen örömet jelent neki puha bőre, formás alakja s vágytól izzó ajka. 190

Pandora’s TeAm Delaney új ízeket fedezett fel. A nyakán, a hasán, a keblein, mindenütt más és izgató volt bőrének tapintása. A lány mindig megborzongott, mikor Delaney egy-egy új helyet fedezett fel. A férfi étvágya nőttön nőtt. Kedves és gyengéd akart lenni hozzá, de az elragadtatott sóhajtások, szenvedélyes mozdulatok növelték az indulatait. Faith hallgatta Delaney lélegzését, mely egyre mélyebbé, egyre rekedtesebbé vált. Felemelte testét a lányéról. Támaszkodó öklei belemélyedtek a puha mohába. Csak a szájuk érintkezett. A hűvös esti szellő betöltötte a testük között lévő vékony rést. A férfi testét érezhető energia lengte körül. Faith csodálta a belőle áradó erőt, csípőjének feszülő férfiasságát. Bár Delaney nem mondta ki a szavakat, melyekre Faith annyira áhítozott, lelkében hangosan kiabáltak azok. A szerelem jelentette az ígéretet Faith számára. Az ígéretet a közös életre és a közös boldogságra. A férfi még nem merte ezt szavakkal is megerősíteni. A nő testének mozgása már majdnem elvette Delaney eszét. Nyelve találkozott a lány köldökének gödröcskéjével. Örömmel töltötte el az újabb borzongás. Faith felhúzta a térdét. A férfi lejjebb haladt csókjaival. Ujjai a lány combját simogatták. Faith megérintette a vállát. Érezte, hogy remeg az izgalomtól. – Gyere! – mondta, és a hajába tűrt. – Azt akarom, hogy az enyém legyél. Ujjaik összefonódtak. A férfi lassan a nő arcához közelített. – Faith... – Akarlak. Delaney teste takarta a lányét. Ajkaik éppen összeértek, s kezük összefonódva pihent Faith feje mellett. A férfi nyelve ismét behatolt a tüzes ajkak közé. Ízlelte szájának melegét, s megsimogatta rnohatakaróba burkolt hátát s oldalát, Faith élvezte a férfi cirógató leheletét s testének súlyát, mely a földhöz szegezte. Elöntötte a forró, türelmetlen vágy. A férfi szenvedélytől feszülő csípőjét az övéhez nyomta. – Akarlak – nyögte a nő újra, s már alig bírta tartani kitörő indulatait. 191

Pandora’s TeAm – Mindjárt, ígérem! – mondta Delaney, s még egyszer meglátogatta a szájáért könyörgő bimbókat. – Szeress! – kérte a nő. Érezni akarta a férfit, aki magányos, de kedves és sebezhető, aki nem mondja, hogy szereti, viszont minden mozdulata erről árulkodik. Lecsendesült, mikor eggyé vált a testük. Delaney behunyta a szemét. Eltűnt a magányosság, az egyedüllét, csak Faith létezett most már, kinek lábai a derekára fonódtak, kínálva neki szerelmet, boldogságot és reményt. Egymás szemébe néztek. „Mindig szeretni foglak" – mondta Faith tekintete. „Szeretlek! Szeretlek!" – válaszolta Delaney-é. A beteljesülés nem sokáig váratott magára. Erős, könyörtelen hullámokban tört rájuk a szenvedély. Halk kiáltás hagyta el a lány száját. Kívül s beiül egyaránt remegett. Lassan kezdett eltünedezni a világ körülötte. Most nem volt idő gyengédségre. Vad, hullámzó mozdulatokkal kergették a gyönyört, ami már csak karnyújtásnyira volt tőlük. Egyre erőteljesebben küzdöttek érte, minden más megszűnt a világon, csak a vad szenvedély létezett, csak egymást látták. A gyönyör hullámai elöntötték testüket. Egyetlen pillanatba zsúfolódott össze minden. A halál, a perzselő tűz és az újjáéledés. Faith becsukta a szemét. A férfi az övé volt. Csak az övé. Szerelmes volt. Örökre és visszavonhatatlanul. A férfi nézte az ajkát, amint a beteljesült szenvedély suttogó hangjait formázza. Egy lágy csókkal magába zárta őket. Tökéletes csend ölelte körül egybeforrott testük nyugalmát, míg az esti szél rájuk nem tört hűvös leheletével. Vonakodva vált el tőle. Elment, s már sietett is vissza, hozva saját ágyneműjét. Puha fekhelyet készített neki. A leereszkedő álom lassan elhomályosította a csillagok fényét. Álmában hallotta Faith öntudatlan suttogását. Átölelte, s magához vonta a testét. Szerette volna, ha tőle tudja meg a titkát, s nem az öccsétől. Elfutották az emlékek. Tudta, hogy Faith soha nem fogja hűtlenül elhagyni, mint ahogy azt Elise tette vele. Már ismerte a lányt. Biztos 192

Pandora’s TeAm volt abban, hogy hamarabb lenne hűtlen saját magához, mint ahhoz a férfihoz, akit szeret. Az ő asszonya volt ezen az éjszakán. Őrizte, vigyázta szerelmüket. Gyengéden megcsókolta a nyakát, s érezte, hogy gyorsabban kezd verni a lány szíve, pedig most az álom uralkodik rajta. Száját lágyan Faith ajkaihoz érintette. Ajándéknak szánta ezt a mozdulatot. Ajándéknak, mely arra hivatott, hogy űzze el álmából a lidérceket. Nem volt más, mit adhatott volna neki. De a szívéből jött. Mikor a nap felkelt, s Faith felébredt, nem találta maga mellett Delaney-t. Az illata maradt, s helyette sok apró margaréta hevert szétterítve a zöld mohaszőnyegen. Megérintette az egyiket, s attól félt, hogy csak álmodik, s a virágok ugyanúgy eltűnnek majd, mint a férfi. De minden valóságos volt. Megcsókolta a szirmokat, nekik adva azt, amit az ébredéskor Delaney-nek szánt. Boldogságába nem vegyült semmi szomorúság. A férfi szerette őt. Egyek voltak. A virágok nem búcsút jelentettek, hanem ígéretet. Így kellett lennie. Véletlenül a fölötte magasodó sziklafalra tévedt a tekintete, s egy pillanat alatt megfagyott az ereiben a vér. Egy hatalmas gepárd nézett le rá a sziklaszirt pereméről. Delaney említette nekik, hogy leopárdok és efféle nagy ragadozók gyakran vadásznak ezen a vidéken. Faith lélegzet-visszafojtva várta, mi történik. A feszültség fokozatosan felengedett benne, mikor látta, hogy az állat nem mozdul, hogy rávesse magát. Sima bundája világosbarna volt, sok apró sötét pöttyel tarkítva. A foltok közepe majdnem fekete volt, s kifelé halványodott, sötétsárgára váltott. Úgy látta, hogy a macska figyel valamire. Nagyjából nyolc láb hosszú lehetett, a súlyát nem tudta megítélni. Telt az idő. Faith próbálta rávenni magát, hogy a gepárd rezzenéstelen arcába nézzen. Megpillantva az állat aranyló szemét, a lánynak olyan érzése támadt, hogy ez a vadászó macska nem jelent rá nagyobb veszélyt, mint a Kansasban hagyott narancssárga színű kiscicája. Ez megerősödött benne, mikor a gepárd egy hatalmasat ásított, elővillantva félelmetes fogait. Fejét mancsaira hajtva nagyot nyújtózkodott. Bár szeme csukva volt, Faithnek mégis úgy tűnt, mintha állandóan figyelne valamit. 193

Pandora’s TeAm A lány egy nagy elhatározással óvatosan felült. Mikor látta, hogy a nagy macska nem törődik vele, felállt és lassan elindult. Csak akkor kezdett szaladni, mikor már kellően messze került az állattól. Egy pillanatra visszanézett. A gepárd már nem volt ott. A nap már a késő délutáni sugarait küldte a földre, mikor Delaney visszatért. Robert volt az első, aki megpillantotta, amint a völgy bejáratához ért. Mérges volt rá, hogy reggel elment anélkül, hogy egy szót is szólt volna valakinek. Mérgét csak fokozta, hogy mikor a lánya szemébe nézett, s látta benne azt a lágy melegséget. Tudta, hogy együtt töltötték az éjszakát. Lopva a lovon ülő Delaney-ra nézett, s irigyelte őt könnyed mozgásáért, szabadságáért. Megrázta a fejét, és befejezte a szamarak patájának tisztítgatását. Elég sok aggódnivalója volt emiatt az irigyelt ember miatt, ezek a gondok nagyon mélyen érintették. Vajon volt Faith olyan ostoba, hogy elárulja a titkukat? A lágy melegség lánya szemében a feleségét juttatta eszébe, kinek pont ilyen volt a tekintete az első éjszakájuk után. Ez a felismerés arra késztette, hogy beismerje: Faith egy felnőtt nő, aki férjhez ment, megözvegyült, és minden joga megvan hozzá, hogy új társat keressen magának. De azt a gondolatot, hogy ez az ember Delaney Carmichael legyen, nem tudta megemészteni. Félelem is vegyült a mérgébe. Delaney nem az a fajta ember volt, akitől megkérdezhette volna, hogy. mik a szándékai a lányával kapcsolatban. Sőt biztos volt abban, hogy egyáltalán nem kérdezhet meg semmit, bármivel kapcsolatban. Levette a szemét róla, mikor a szekerekhez ért, mondott valamit Keithnek, s elindult a tó felé. Mit tudhat rólunk? – motoszkált a gondolat Becket fejében. – És ha mindent tud, mert Faith elmondta neki, akkor mire használja ezt fel egy olyan ember, mint ő? Delaney távolodó alakját nézte. Tudta, hogy ezen a vidéken ötven dollárba kerül egy emberélet. Ötszáz dollár a kitűzött vérdíj. Biztosan jól jönne egy ilyen Carmichaelhez hasonló alaknak! Egy pillanatra megragadta a völgy bezárt, elrejtett világa. Biztos volt benne, hogy egyedül is megtalálná a kivezető utat. Ha leszámolna 194

Pandora’s TeAm Delaney-vel, s eltűnnének innen, akkor soha senki nem találná meg ezen a titkos helyen, s ők biztonságban lennének a titkukkal. Robert arca hirtelen elkomorult. Egy messzi, távoli hegygerincen két apacs lovas alakját pillantotta meg. Lesújtva nézett le a földre. Semmit sem tudott tenni. Nem jutnának messzire. Minden úgy fog történni, ahogy Delaney akarja. Delaney valahogy megérezte Robert gondolatait. Amikor a tó felé indult, elkapta Becket pillantását. A nézésből világossá vált számára, hogy rendeznie kell vele Faith és Keith ügyét. S Robert a problémák megoldására általában a fegyverét szokta használni. Tudta, hogy ha nem figyel, akkor Becket még valami őrültséget fog csinálni, ami valamennyiük életébe kerülhet. Ahogy megpillantotta a parton álldogáló Faith hátát, az előbbi gondolatai azonnal elröppentek. A nyárfákon megszűrődő napfény aranyszálakkal fonta át dús, barna haját, melyet lazán tartott össze a benne lévő szalag. Lecsúszott a nyeregből, és óvatosan Faith felé indult. – Itt van Delaney! – kiáltotta a tóban pancsoló Pris. – Visszajött! A nő megfordult. Kezében kicsavart, tiszta fehérneműket tartott, és a férfi szemébe nézett. Tekintetük néhány másodpercre összeölelkezett, majd Faith vett egy mély lélegzetet. Delaney arcára sötét árnyékot vetett széles karimájú kalapja, de a lány jól látta sima vonásait. Faitht sürgető érzés fogta el, hogy felé induljon. Csodálkozott a gyengeségén. – Tudtam, hogy visszajössz, Del – suttogta megállva a férfi előtt. Követve a férfi tekintetét, lenézett a két felső gomblyukában hervadozó apró margarétákra. – Remélem, örültél nekik – mondta Delaney lágyan. Szerette volna megölelni, de tudta, hogy Pris éppen jön ki a vízből, és őket figyeli. Faith láthatóan nem aggódott emiatt. A férfihoz lépett, és átölelte izmos testét, fejét a mellére hajtva. Delaney illata ellenállhatatlan hatással volt rá. – Nincs semmi kérdés, Faith? – nézett le rá a férfi. – Úgyis elmondod, amit fontosnak tartasz – felelte a lány, és magához szorította Delaney mellkasát, azt kívánva, hogy az erős karok 195

Pandora’s TeAm átöleljék. Szerette volna tudni, hogy mire gondol, mit érez, s miért ment el reggel? A férfi megérintette az arcát, és a csillogó szemekbe nézett. Elkábította a lány tiszta, őszinte tekintete. Mély szerelmet olvasott ki belőle, mely csak őrá várt. Hüvelykujjával megsimogatta a lány ajkát, s be kellett csuknia a szemét, nehogy eszébe jussanak az éjszaka vad szenvedélyei. – Arra csábítasz, hogy elfelejtsem mindazt, amit tenni akarok, s amit tennem kell, Faith. Sajnálkozás volt a hangjában, de mikor kinyitotta a szemét, már tudta, hogy mit nem kellett volna mondania. Elvette tőle a reményt. – Nem értem, miért vagy velem ilyen, Delaney? Én soha nem tartottam magam olyan nőnek, aki csapdába csalja a férfiakat. Én nem hazudom se neked, se magamnak. Tudom, hogy szeretlek – suttogta, mélyen a szemébe nézve. – Ha nem kell neked a szerelmem, akkor menj el! Ezt akarod? Azt akarod, hogy küldjelek el? Én nem tudok magamhoz láncolni egy olyan embert, mint te. Senki sem tudna! Leejtette a kezét a férfiról, és az inge alól domborodó talizmánjára nézett, s megérintette. – Seanilzay azt mesélte nekem, hogy mikor ezt a követ kaptad, meg kellett esküdnöd valamire. Meg kell tartanod a szavad, mielőtt bekövetkezhetne az, amit ez a kő adhat neked. – És nem kérsz tőlem semmit? – nézett a szemébe Delaney. A kőre akarta szorítani a lány kezét, de az elrántotta onnan. – Amit én tőled akarok, Delaney, az nem olyan dolog, amit kérni lehet! Az egy ajándék, amit tiszta szívvel és őszintén adnak, s soha nem várják vissza! Megfordult és Pris felé indult, aki csak állt vizes ruhácskájában, és őket bámulta. – Faith! – szólt hozzá a férfi lágyan. – Én csak egy dolgot adhatok neked. A szabadságomat – mondta, és a nőhöz sétált, de az nem fordult felé. – Magammal akarom vinni Joey-t, olyan emberek közé, akik segíthetnek rajta. – Azt senki sem tud, Delaney! – mondta Faith sokkal nyersebben, mint szerette volna. – Már mondtam neked, mi történt Joey szemével. Az utolsó éjszaka után... – hirtelen elhallgatott, és Prisre nézett. Majd a 196

Pandora’s TeAm tó felé fordult, oda, ahol Delaney fürdött tegnap. Nézte a forrás csobogását, a halvány rózsaszín árnyalatú gránittömböt. Tudta, hogy nem rejtegetheti tovább az igazságot az előtt az ember előtt, akiben megbízik. Delaney meg akarta mondani neki, hogy már tud mindent, hiszen Keith elárulta a titkot, de még idejében meggondolta magát. Valahol a lelke mélyén benne volt a tudat, hogy nem létezik olyan nő, aki mentes minden hazugságtól. Egy átkozott nő megtanította arra, hogy a szerelem együtt jár a hazugsággal és a csalással. De Faith nem azonos Elise-zel. Ezt teljes szívéből tudta. Lehet, hogy ezek a régi gondolatok csak a régi otthon közelsége miatt támadtak fel benne. Faith beszélni kezdett. Nem nézett a férfira. Részletesen elmesélte, mi történt aznap este, mikor férjét meggyilkolták. Delaney nem ért hozzá, hogy megállítsa, mikor dadogva mesélte, ahogy Joey megfogja Martin pisztolyát, s küszködve annak súlyával felemeli. Rálő arra az emberre, aki a lova után kötve húzza a nővérét. – ...Joey másodszor is lőtt, és megsebesített egy embert, aki később meghalt. Azóta sem értem, miért hagytak minket életben. De ez történt, s én hálás vagyok, hogy nem öltek meg. És Joey, nos, ő nem hajlandó beszélni róla. – Összefonta maga előtt a karját, és elmondta, ami még hátra volt. – Ötszáz dollár vérdíj van kitűzve a fejemre gyilkosságért. Ez az oka, hogy eljöttünk onnan, és én nem használom az asszonynevemet. – Ez utóbbit már szinte sóhajtva mondta. Fel volt készülve az elutasításra.. – Ez megmagyarázza, miért nem akar soha az apád lakott hely közelében letáborozni. Faith bólintott. Delaney bűntudatot érzett, amiért kételkedett az őszinteségében. Megfogta a lány vállait, és magához húzta. – Hadd tegyek egy próbát az öcséddel, Faith – súgta a lány fülébe. – Vedd úgy, mint a szívem ajándékát, ez az egyetlen, amit felajánlhatok. Elvihetem Joey-t? – Ez minden, amit akarsz tőlem? Ebben a kérdésben szomorúság, sajnálat és levertség, mind-mind benne volt. Hangja szíven ütötte a férfit. Elképzelte örömteli nevetését, boldog sóhajtásait. Könyörtelenül magába temette mindezt, s csak hang 197

Pandora’s TeAm nélkül válaszolt. – Add nekem minden mosolyodat, minden könnycseppedet és minden örömödet. Megszorította a vállát, nem engedvén, hogy felé forduljon. Tudta, hogy ha meglátja a szerelemtől átitatott szemét, nem lesz képes megtenni, amit kell. – Azt hiszem, a hallgatásod is válasz, Delaney! Mit akarsz csinálni az öcsémmel? – kérdezte, és ellépett tőle. Delaney nem ment utána. Egy mélyet lélegzett. Vágyott az érintésére, a csókjára, de tudta, hogy ha még egyszer hozzáér, akkor soha nem hagyja ott a lányt. Az oldalához ment. – El akarom vinni Joey-t egy sámánhoz. – Sámán? – ismételte a nő. – Az egy apacs doktor? – Majdnem – felelte. Végignézett a nő száján, kezén s izgató alakján, majd erőt véve magán elrántotta a fejét. – A sámán egy orvosságos ember, de nemcsak egyfajta sámán létézik. Egyeseknek van ereje ahhoz, hogy gyógyítsanak, míg másoknak nincs. Vannak, akik a jövőbe látnak, meg megint mások, akik esőt hoznak. Nehéz elmagyarázni, mennyire összefonódik a hitük a mindennapi életükkel. És – tette hozzá szinte véletlenül – van néhány dolog, amit nincs jogom elmondani neked. – A teljes igazságot, Delaney? Tehát ezért kértél engedélyt tőlem! – Igen. Megbízol bennem? Faith már tudta a választ, még mielőtt a kérdést befejezte volna. – Vidd. Megmondom az apámnak. – Nem. Nincs szükségem arra, hogy a szoknyád mögé bújjak! A lány szomorúan elmosolyodott. Megrázta a fejét. – Sose mondtam, hogy így van. De ezt most nekem kell megtennem. Itt az ideje, hogy ne meneküljek tovább. – Összeszedte a bátorságát, és hozzátette: – Talán eljön a nap, mikor te is ezt fogod tenni. Delaney-t szíven ütötték ezek a szavak. Nem tudott rá mit válaszolni. Faithnek igaza volt: ő is menekül. A lány már nem mosolygott. – Mikor visszajövök Joey-val, tovább indulunk Tombstone-ba. – Rendben, készen leszünk. – Faith! – fogta meg a távozó lány karját. – Akarom, hogy tudd, semmi bántódása nem esik Joey-nak. Ez az ember, ez a sámán, akihez vinni akarom, rendelkezik a gyógyítás képességével. Néhányan az 198

Pandora’s TeAm Álmok Álmának nevezik. Ha van valaki, aki vissza tudja adni Joey látását, akkor ez az ember igen. El kell vinnem oda. Faith hosszú percekig kutató szemmel nézte a férfit. – Ezért tűntél el azon az éjszakán a sivatagban? A sámánnal voltál, aki meggyógyít téged? – Még többet is akart kérdezni. Tudni akarta, hogy megbízik-e benne Delaney. Tudnia kellett, mi történt azon az éjszakán. A férfi elfordult kutató tekintetétől. – Olyat kérdezel, amire nem felelhetek! – Tévedsz, már feleltél. Tudom a választ! Maradj itt Prisszel, én megkeresem Joey-t. Delaney még soha nem kívánta úgy Faitht, mint most. Azt akarta, hogy vele legyen egész nap. Érezni akarta testének közelségét. Meg akart szabadulni a magányosságától, ami már majdnem szétfeszítette. De a bosszú vágya is ilyen erős volt. És az győzött. Előbb a múltat kell rendbe tennie, hogy boldog lehessen a jövő. Nézte, ahogy Pris úszkál a tóban. Tudta, hogy igaza volt Faithnek, szembe kell néznie az apjával. Robert túlságosan is le volt törve ahhoz, hogy mérges legyen. Faith nem kiabált, de dühösség vibrált a hangjában. – Már éppen eleget büntettél minket, apa! Ha csak egy kis esély van, hogy Joey újra látni fog, azt nem szabad elszalasztani. Én soha nem akartam menekülni, hazudni, s űzött vadként élni! De hallgattam rád. Nem fogok soha többé! – Joey a fiam, Faith.,, – Én pedig a lányod, s elhagylak, ha nem egyezel bele! – Carmichael kedvéért? – kérdezte megvetően. – Nem, apa – válaszolta Faith higgadtan. – Csakis magam miatt. Nem tudok így tovább élni. Nem tudok veled élni, ha te megkeseríted a napjainkat. Ha nem tudsz felülemelkedni az érzéseiden, mikor a fiad szeme világa a tét. Akkor te nem vagy az, akit én apámként szeretnék tisztelni. Delaney nem hagyja, hogy Joey-nak bármi baja essen. – Az az ember egy gyilkos, Faith! – emlékeztette a lányát, nem számítva a válaszra. – Akárcsak te, apa! Faith megfordult és Joey-ért ment. A szekérben volt. 199

Pandora’s TeAm – Mindent hallottál, ugye, Joey? – A papa nagyon haragszik. – Majd én beszélek vele. Akarsz Delaney-vel menni? Tudom, mérges voltál rá, mikor szabadon engedte Beulát. – De elmondta, hogy miért. Nagyon hiányzik, de nem akartam meghalva látni. Talán szép élete lesz! – Talán. Látta, hogy Delaney feléjük közeledik, egy törülközőben tartva Prist. A lova mögöttük jött. – Del? – kérdezte Joey, az érkező felé fordulva. – Erre, fiú, jobbra. Velem jössz? – Igen! – válaszolt Joey, és kinyújtotta a kezét. – Holnap indulunk Tombstone-ba, Faith. – Várni fogunk – mondta, s nézte, ahogy távolodnak.

200

Pandora’s TeAm

Tizennyolcadik fejezet Az éj betakarta a földet. A levegő lehűlt. Holdtölte volt. Delaney meggyújtotta a tüzet, amit az előbb rakott. – Eljött az idő – mondta, és felállt Joey mellől. – Mindent úgy csinálj, ahogy mondtam. És ne felejtsd el: ne ijedj meg, bármi is történik. Én végig ott leszek melletted, ha nem is szólok hozzád. – Emlékezni fogok! – felelte Joey, és közelebb húzódott a tűzhöz, mely már kezdte melegíteni a testét. Egyik kezében egy kis adag szent virágport tartott, amit Delaney adott neki, a másikban pedig egy ágacskát. Érezte, mikor Delaney elmegy, de tudta, hogy nincs messze tőle. Tudta, hogy hova helyezte az ajándékokat, amiket majd meghatározott sorrendben át kell adnia. Az első egy zacskó dohány volt, aztán egy fekete nyelű kés, egy fekete selyem zsebkendő és végül egy darab puha szarvasbőr. Kifinomult hallásával figyelte, amint emberek mozognak körülötte. Érezte a ruhájuk mozgását. Körülülték a tüzet, ami mellett ült. Szorongást érzett a gyomra táján. Tudta, hogy fél. Még egyszer végiggondolt mindent, lépésről lépésre, ahogy Delaney magyarázta neki. Remélte, hogy nem rontja el, nem akarta megszégyeníteni Delt. – Hallgass és érezz, kis ember! – kezdte egy mély hang. – A lábad alatt van a föld. Ha mindig jó vagy hozzá, akkor megengedi, hogy meghalld a szívének dobbanásait. Emeld a fejed az égre! És meg fogod hallani a szelet, aki elsuttogja neked az emberek gondolatát, akiket megérint. Tárd ki a fejed és a szíved! Válj velük eggyé! Légy a föld gyermeke! Add nekik oda a félelmeidet és a titkaidat! A föld elrejti őket. Add oda a szélnek! Olyan lesz hozzád, mint a testvéred, és messzire fújja 201

Pandora’s TeAm tőled. Bízzál meg abban, amit a szíved mond neked! Sosem fogsz hazugságot hallani. Joey megpróbált enyhíteni a szorításán, amivel az ágat és a virágport tartotta. Gondolkozott, hogy vajon most mit várnak el tőle. Hosszú szünet következett. Érezte a tűzből felszálló füst illatát. – Jöjj hozzám, kis ember! Minden mozdulatáért meg kellett küzdenie a félelmével. Sötét világában a bizalom volt a legdrágább kincse. Most már megértette, miért mondta azt Delaney, hogy nem lesz könnyű idegeneknek adni a bizalmát. Felállt. Érezte a tűz melegét, ez volt a támasza. Az első lépés volt a legnehezebb. Nem tudta, mi várja. Le kellett küzdenie a gyengeségét, amely a legszívesebben Delaney-ért kiáltott volna. Eszébe jutott a férfi ígérete, s tudta, hogy nem hazudott. Ez erőt adott neki ahhoz, hogy megkerülje a tüzet. Valaki idegennek érezte a közelségét. Megállt és várt. Nagy, határozott kezek nehezedtek a vállára, s ettől feszültséget érzett. Szeretett volna elszaladni, de a kezek arra késztették, hogy jobbra tegyen egy lépést. Megint a tüzet hívta segítségül. Pontosan mögötte volt. Tudta, hogy túl gyorsan lélegzik, de izgatott volt attól, ami most következik. – Minden gyermek nevében, Yusen nevében, a Fehérre Festett Nő nevében és a Víz Gyermeke nevében kérem, hogy segíts rajtam! Büszke volt rá, hogy minden szót sikerült remegés nélkül kimondania. Letérdelt, és megfogva az ágacska végét, belemártotta a virágporba. – Neked adom ezt a világító végű ágat, hogy világosságot kérjek tőled! – mondta, Hogy megmutassa tiszteletét és őszinteségét, jobb lábára egy keresztet rajzolt. Két ujjával belenyúlt a zacskóba, s kivett egy csipet port. Szétszórta az előtte ülők felé. A maradékkal a bal lábára is rajzolt egy keresztet. Nehéz volt felállni és visszamenni az eredeti helyére, a további ajándékokért. Kitapogatta a dohányzacskót, s visszatért a sámánhoz. Hozzáigazította magát a tűzhöz, és lerakta a zacskót a földre. – Elfogadom az ajándékodat. 202

Pandora’s TeAm Joey elmosolyodott. A tábortűz füstjébe egy más illat is belekeveredett. A fiú tudta, hogy a sámán rágyújtott a dohányra, s most meg kell várnia, míg elfüstöli. Felhasználta ezt az időt arra, hogy az eszébe idézze azt, amit Delaney mondott a virágporról. Az élet és a megújulás jelképének nevezte. Dohányfüst csapta meg az arcát. Tudta, hogy most a sámán a négy égtáj felé fújja a füstöt. Minden négyszer történt; a füst és az azt követő szavak. – Legyen tetszésed szerint. Joey megvárta, amíg az utolsó szó is elhangzott, s felállt és visszament a fekete nyelű késért. Viszonylag könnyen – megtalálta. Visszatért a sámánhoz, s letette elé. Ahogy a szertartás zajlott, egyre biztosabb volt önmagában. Minden egyre gördülékenyebben ment, egészen az utolsó ajándékig. Aztán sor került a könyörgő imára. – A fiú segítségért jött ide. Én meg akarom ezt adni neki. Megszállta őt egy ördög, aki nem engedi, hogy a fiú lásson. A fiú most a fényt keresi. Szüksége van minden hatalmadra. Joey nem mozdult, de felemelte az arcát. Tudta, hogy a sámán fölötte áll, és rá néz. Már nem volt benne félelem. Minden úgy történt, ahogy azt Delaney mondta. Érezte a hátulról a nyakára fúvódó virágport. Érezte, hogy az egész testét beborítja. Igyekezett nem lehunyni a szemét, mikor a por az arcát érte. – Elfogadom a kérésed, kis ember. – A szívem örül, hogy ajándékaim elnyerték a tetszésedet – válaszolta Joey. Mosolyognia kellett, mikor a puha sastollak az arcát simogatták. Delaney figyelmeztette, hogy semmiképpen sem szabad elnevetnie magát ekkor. Ez elég nehéz próbatétel volt. A sastollak már az egész testét sepregették, hogy kiűzzék belőle az ördögöt. Joey már az egyik lábára állt tétlenségében. Szeretett volna megszólalni, de összeszorította a száját. Még nem volt itt az ideje. Elkezdődött az ének. Joey nem értette az apacs szavakat, de tudta, miről énekelnek. Mindegyik dal a szellemeik erejét hívta segítségül. A hangszín gyakran változott, az egészen mélytől a sikításszerű kiáltásig. Joey a zsebébe csúsztatta a kezét. Megtapogatta a benne lévő 203

Pandora’s TeAm drágakövet és sastollat, amit Delaney készített oda. Csak férfiak és kisfiúk adhattak ilyet a sámánnak. Csend következett. Joey a kezében tartotta a gyógyítás jelképeit. Engedte, hogy odavezessék a tűzhöz. A levegő már hűvös volt, de tudta, hogy a föld még meleg maradt. Leültették, s egy csészét tettek a szájához. Kellemetlen volt az illata, de meg kellett innia. Keserű volt. – Nyitva áll a szíved, kis ember? – Nyitva áll a szívem! – Nyitva van a fejed, hogy kieresszük belőle az ördögöt? – Nyitva van a fejem! – ismételte a szavakat Joey, bár mulatságosnak tartotta. Megnyalta a száját, és nagyon száraznak találta. Valami megérintette a homlokát. Próbálta megérezni az illatát, de nem sikerült. Az éneklés újra kezdődött, de most sokkal lágyabban hangzott. Teste dülöngélni kezdett. Ásítania kellett. Nagyon álmosnak érezte magát. Küzdött ellene, de a feje megindult előre, s csak nagy nehezen sikerült visszarántania. – Del? Hol vagy? Ez nagyon mókás! – Úgy érezte, hogy abbamaradt az ének. Vagy talán mégse? Nem volt benne biztos. Minden körbekörbeforgott. Delaney tartja vajon? Felemelte a kezét, vagy inkább csak próbálta. Nem tudott megfogni semmit. Felkiáltott. – Emlékezz, kis ember! Tárd ki a szíved, és tárd ki a fejed! Emlékezz, mi történt akkor éjjel! – Nem tudok... ez fáj!... Del! Aznap éjjel is álmos volt. Sok ételt megettek, és mindenki boldog volt. Volt zene és tánc. A mama nevetett. A papa magasra emelte. Volt szaladgálás és játék. Késő volt, és a szekérbe ment lepihennL Martin csókolta Faitht. Nem látták őt a szekérben. Érezte a szekér ringását, és tudta, hogy hazamennek. Faith nem volt mérges, mikor ott találta. Kedvelte Martint. De Faith összeszidta, mikor az ágyba tette. Megcsókolta az arcát, és szép álmokat kívánt. Miért kiabálnak? A nyakára húzta a takarót, és a párna alá bújt. Faith sikított. Neki nem szabad sikítani! ...Faith boldog volt. De most sikít. Segítenem kell neki! Bántják! Bántják, Martin! Segíts neki! Del, segíts neki! Ne engedd, hogy bántsák Faitht! 204

Pandora’s TeAm Joey egy nagyot sikoltott. Vadul rángatózni kezdett, majd lassan elaludt. Nem mondott többet. Kora hajnalban értek vissza. Faith már várta őket. Még soha nem látta az öccse arcát ilyen nyugodtnak és békésnek, ahogy Delaney karjaiban aludt. Joey-val ellentétben, a férfi arca viszont fáradt és nyúzott volt, s magán tükrözte a kimerültség jeleit. – Joey ma átalussza a nap nagy részét – mondta Delaney, mikor Faith karjaiba adta a fiút. Hálás volt neki, amiért nem kérdezett semmit. Leszállt a lóról, és levette a nyerget is. Lecsutakolta, enni adott neki, és elengedte, hogy szabadon futkározzon a réten. Faith egy pohár kávéval tért vissza, s mellé telepedett. – Éhes vagy? – kérdezte. – Csak ennyi? Hogy éhes vagyok-e? Mást nem kérdezel? – nézett rá csodálkozva a férfi. – Delaney, ha el akarod mondani, mi történt, úgyis el fogod. Ha pedig nem, akkor hiába is kérdeznélek. A férfi gyomra válaszolt Faith kérdésére. A nő felállt, megcsóválta a fejét, és ennivalóért ment. Egy tálcával tért vissza, megrakva kávéval, rántott hússal és némi süteménnyel. Visszaült a helyére, és figyelni kezdte, ahogy a felkelő nap sárgára festi az ég alját. Madárdal törte meg a csendet, s Faith elégedetten szemlélte a virradat beköszöntét. Szerette volna, ha ez a nyugalom soha nem érne véget. – Szeretném, ha nem kellene elmennünk innen! – sóhajtotta néhány perc eltelte után. Delaney abbahagyta az evést, és ránézett. Volt valami a lány hangjában, ami felkeltette az érdeklődését. – Ezt értsem úgy, hogy itt szeretnél maradni? – Úgy érzem, mintha megállt volna az idő. Nehéz ezt megmagyarázni, de itt valahogy biztonságban érzem magam. Lehet, hogy bolondnak tartasz, de ez az igazság. – Nem tartalak bolondnak, én is ugyanezt érzem. 205

Pandora’s TeAm – De ma mégis elmegyünk innen! – sóhajtotta Faith, s elhúzta a kezét. – Ja, ma indulunk – mondta, s a kávéscsésze felé nyúlt. Tudta, hogy el kellene mondania, hogy Tombstone-ban elhagyja őket, de mikor kinyitotta a száját, egész másról kezdett el beszélni. – Nem tudom, hogy Joey akar-e egyáltalán látni, Faith. Ez okozza a vakságát. Beszélt arról az éjszakáról, de nem a saját szemszögéből. Nem ígérhetek semmit. – Saját magáról? – „És rólunk", akarta hozzátenni, de meggondolta magát. – Ja, saját magáról! – Nem tette hozzá, hogy „és rólunk". Elkeseredettség vett rajta erőt. Soha nem vallotta be neki, de szerette volna, ha Faith megvárja. Ha még lesz kire. Ha még életben lesz... Kortyolt a kávéból. Tudta, hogy mondania kell valamit. Szerette volna, ha a lány még egy kicsit marad. – Örülnék, ha már Tucsonban lennénk. – Miért? – kérdezett rá Faith, s tudta, hogy ezzel zavarba hozza. – Hát mert... az már egy civilizáltabb hely. Contention, Millvilie és Tombstone csak egy szedettvedett bányaváros... Csak úgy mondtam. Faith most nem törődött az ígéretével, s a férfi felé fordult. – Csak egyszer az életben mondanád azt, amire gondolsz, Delaney Carmichael! A tüzes szemek elkábították, mint amikor először nézett bele varázslatos világukba. Kigombolta az ingét, és megfogta az amulettjét. – Nézd ezt a követ, Faith. Olyan, mint a szemed. Tettem egy fogadalmat, mikor megkaptam. Meg kell tartanom az adott szavam, nem tehetek mást. Ennyi elég, hercegnő? Faith az emlékezetébe véste a férfi arcát. Úgy érezte, hogy az idő szinte elrepül körülöttük. Szerette volna megállítani. – Csak egyetlenegy kérdésre válaszolj, Delaney. Ha ígéreted nem kötne, akkor velem maradnál? A férfi hosszú percekig figyelte, nézte Faith szemét. Arca nem tükrözte a gondolatait, csak a szemében lobogó vágy utalt rájuk. Faith már felállt, mikor megszólalt. – Faith! – nyúlt a lány karja után. – Esküszöm mindenre, ami szent és fontos nekem, hogyha tehetném, örökre veled maradnék! 206

Pandora’s TeAm Hálás könnyek jelentek meg a lány szemében. Lehajtotta a fejét. Szeretett volna a nyakába borulni, hogy a karjaiban legyen, hogy érezze a csókját, és hallja szerelmes szavait. De tudta, hogy ennek még nincs itt az ideje. Delaney-nek előbb meg kell küzdenie a démonaival. Szerette őt annyira, hogy elengedje. Szerette annyira, hogy visszavárja, s tudta, hogy ez az érzés nem múlik el, mire visszajön. Megérkeztek Contention Cityhez. A tábort erre az éjszakára is a városon kívül verték fel, Robert kérésére. Faith meglepetésére az apja kezdeményezte ez ügyben a beszélgetést Delaney-vel. Az már természetes volt, hogy egyetértettek a kérdésben. Egy nyersfából tákolt kunyhó és egy cölöpökkel vert karám volt ott, ahol megálltak. Faith úgy döntött, hogy mégis inkább a szekerek mellett aludjanak. Az alacsony épületben ugyanis elviselhetetlen meleg, izzadság-, zsír-és trágyaszag terjengett. Joey egy rövid időre felébredt, de nem volt kétséges, hogy rövidesen újra álomba zuhan. Faith nem mutatta ki elégedetlenségét, amiért az öccsének nem tért vissza a látása. Szembehelyezkedett az apjával, hogy Delaney elvihesse a gyereket. Gyűlölte azt a fölényességet, ahogy az apja kárörvendően kijelentette, hogy csak időpazarlás volt az egész, s hogy gonosz dolog volt Delaney részéről felcsillantani a reményt a fiú előtt. Ez utóbbit mereven elutasította ugyan, de a csalódottság érzése megmaradt. Aggódott, hogy Joey vajon nem érez-e hasonlót. Különös, de az öccse arca épp az ellenkezőjéről tanúskodott. Holnapra már majdnem elérik hosszú útjuk végét. Mindannyian nagyon fáradtak voltak, akárcsak Joey. Faith rendbe hozta öccse ágyát, majd az ölében tartva a fejét, várta, amíg újból elalszik. Mikor kellően elszenderedett, óvatosan felállt, és egy puszit nyomott az arcára. – Szép álmokat! – suttogta. – Ugyanezt mondtad azon a másik éjszakán is – szólalt meg Joey. – Milyen másik éjszakán? – térdelt le mellé Faith. – Mikor Martin meghalt. – Igen – felelte gondolkodás nélkül, s csak utána jutott el a tudatáig, hogy mit is mondott az öccse. Nyiladozni kezdett benne a remény. 207

Pandora’s TeAm Annyi eredményt tehát mindenképpen sikerült elérni, hogy Joey hajlandó beszélni arról, ami történt. Várta, hogy hátha mond még mást is, de az öccse hallgatott. Felébredt a kíváncsisága. – Ki volt veled és Delaney-vel tegnap este? – Nem tudom – ásította a fiú, és a feje alá csúsztatta az egyik kezét. – Del. Emlékszem, hogy beszélt és tartott engem. – Csak Delaney? – vágta rá a lány. – Hmmmm... azt hiszem. Faith megsimogatta a fiú haját, és a fülébe súgta. – Ugye, tudod, hogy Delaney nem akart bántani azzal, hogy ok nélkül reményt adjon neked? – Tudom. Del soha nem tenne ilyet. Nekem most erősen akarni kell, hogy lássak, s nem szabad gondolnom semmi rossz dologra. – Ó, Joey, imádkozom, hogy így legyen! Faith felállt, s egy kicsit reménykedőbb lett. De a kíváncsisága is megnőtt. Korán reggel indultak Tombstone-ba, a San Pedro folyó mentén. A mogorva bányatelep a Dragoon és a Whetstone hegyek közötti síkságon terült el. Faith emlékezett Delaney figyelmeztetésére, hogy milyen lesz ez a hely, de a látvány mélyen alulmúlta elképzeléseit. A porlepte várost sátrak és kunyhók alkották. A főutcája utolérhetetlenül zsúfolt volt. Látott ott építőmunkásokat, bányakutatókat, legalábbis ezt állapította meg az öltözetükből. Sok lézengő is akadt. Faith lopva Delaney-re pillantott, aki szorosan a szekér mellett lovagolt. Vigyorgott. – Ne próbáld azt mondani, hogy te előre figyelmeztettél! – mondta a férfinak, és rámosolygott. Köhögni kezdett a felverődő portól, mire a férfi valami olyasmit mondott, hogy a száraz por jobb, mint a nedves, de a nagy zajban nem értette igazán. – Micsoda? – A sár, hercegnő! A szamarak felcsapják a kerekekre, s akkor ember legyen a talpán, aki el tudja hajtani a szekeret. Nyekeregve haladtak tovább. Faith kifejezetten rosszul érezte magát a sok borotválatlan, s ruhájuk alapján ítélve mosdatlan ember között, akik tágra meredt szemmel rábámultak. 208

Pandora’s TeAm – Ne haragudj rájuk, hercegnő! Nem sok fehér nő szaladgál errefelé! De már nem sokáig. Az ezüst majd idevonzza őket is, és a szerencsejátékosokat is. Faith mereven előrefigyelt, hogy elkerülje a kellemetlen pillantásokat. Delaney kuncogott magában Faith szemérmes nézésén. – Nézdd, Del, ott van Shellby közlegény! – kiáltotta Keith az elülső szekér platóján ülve, s karjával egy pontra mutatott. Delaney odanézett, s látta a közlegényt, amint néhány ló kantárját tartotta a kezében. Összeszorította a fogát, látván a katona arcán megjelenő széles vigyort, mikor megpillantotta Faitht. Shellby leintette őket. Robert azonnal meg is rántotta a gyeplőt, így Faith sem tehetett mást. – Hallottuk, hogy támadt egy kis problémájuk, Mr. Becket! – üdvözölte őket a közlegény. – Örülök, hogy épségben ideértek! – Azt ne várja, hogy megköszönjem, hogy ott hagytak minket! – válaszolta Robert nyersen. Szeretett volna minél hamarabb letáborozni, hogy megszabadulhasson végre Delaney-től. – Carmichael! – kiáltott felé Shellby integetve. Láthatóan bosszantotta, hogy Delaney nem mozdult, s Faith mellett maradt, – Itt van Ross őrnagy is, még mindig téged keres! A férfi úgy tett, mintha semmit sem hallott volna, és Faith felé fordult. – Ugye, van apádnak térképe a földetekről és... – Máris itt hagysz minket? – Tudod, hogy ezt kell tennem – felelte, és a szemébe nézett. Érezte, hogy ez hiba volt. – Ne tedd nehezebbé! – Ugyanezeket a szavakat mondtad korábban is! – szaladt ki a nő száján, de rögtön meg is bánta. A férfi szeme elsötétedett, arcára fájdalom ült ki. Tekintetük néhány pillanatig egymásba fonódott, s Faith kiolvasta a forró éjszakák emlékezetét is Delaney nézéséből. – Sajnálom – suttogta, és másfelé nézett. – Hallasz engem, Carmichael? – kiabálta Shellby. Delaney megsemmisítő pillantást mért a közlegényre. – Hallak, Shellby, meg még rajtam kívül az egész város! Mondd meg Rossnak, hogy bármit is akar, nem érdekel! – Azzal elővett egy köteg 209

Pandora’s TeAm pénzt a zsebéből, és Faith ölébe tette. – Add ezt oda az apádnak. Pontosan annyi, amennyit nekem fizetett, jól fog jönni az induláshoz. – Nem fogja elfogadni. – Akkor költsd a gyerekekre. Shellby minden bizonnyal készségesen elkísér benneteket hazáig, ha megkéred rá. Közelebb húzta a lovát a szekérhez, hogy egy gyors búcsút mondjon Prisnek és Joey-nak, és már el is vágtatott volna, ha Faith nem ragadja meg a karját. Delaney-t elfogta a vágy, hogy lehajoljon és megcsókolja, de tudta, hogy ezzel mindenki szemében megbélyegezné a lányt. És ha nem jönne vissza, akkor ez különösen nagy terhet jelentene a számára. Megkeményítette a szívét, és ellovagolt a szekértől, Faith hallotta, halkan mond még valamit, de már nem értette. Eszébe jutott szerelmes éjszakájuk. A lova ügetni kezdett. Faith fejében kavarogtak az emlékek és a gondolatok, amiket a férfi mondott, s azok is, melyeket soha nem mondott ki. Megharapta a száját, nehogy utánakiáltson. Megszorította a mellette ülő Joey kezét, s úgy érezte, hogy sok fájdalmat kellett már kiállnia életében, de ez most mindegyiket felülmúlja. A fájdalom szétáradt a testében, s arra a gondolatra, hogy esetleg soha nem látja viszont, betölthetetlen űr támadt a szívében. Szeme megtelt könnyel, s egy másodperc múlva megfagyott a vér az ereiben. – Le akarják lőni! – kiáltotta Pris. Shellby szaladt Delaney felé, pisztollyal a kezében. Az egyik épületből katonák özönlöttek ki. Faith hallott néhány lövést, és hogy megállásra szólítják fel Delaney-t. Leugrott a szekérről, és a férfi nevét sikítva feléje futott. Még a nyeregben ült, de három katona állta az útját. Shellby mögötte állt. Egy parancsot osztogató hangot hallott. Odanézett, és a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa kiáltását. Seanilzayt lökdösték összekötözve Delaney felé. Szerette volna, ha Delaney elmenekül, hiszen ő még nem tudja, milyen veszély vár rá. Carmichael látta, amint Ross őrnagy közeledik felé az összekötözött indiánt lökdösve maga előtt. De érzékei azt súgták, hogy Faith is valahol a közelében van. Azt akarta, hogy elmenjen erről a veszélyes helyről. 210

Pandora’s TeAm – Már régóta várunk itt magára! – mondta üdvözlésképpen Ross. Delaney arca olyan rezzenéstelen volt, mint egy faragott gránittömb. Hangja kemény és hideg, mint egy kőszikla. – Csak az idejét vesztegette, őrnagy! Semmi olyat nem tud nekem mondani, hogy egyezkedni kezdjek magával. – Dehogynem! Például a barátja élete! – lökte közelebb Seanilzayt az őrnagy. Delaney az indiánra nézett, tudva, hogy a múltkor megtagadta tőle a barátságát. De amint meglátta az arcát, mindez köddé foszlott. – Ő semmit nem jelent nekem! – kockáztatta meg Delaney. Hallotta Faith ziháló lélegzését maga mögött, és még egyszer azt kívánta, hogy menjen el. De a szellemek nem hallgattak rá. Akárcsak Ross. – Én ezt másképp tudom! És van valamim a számára, Carmichael, ami biztosan érdekelni fogja, jöjjön be velem! Ez parancs volt. Ross már meg is fordult, s elindult az épület felé. Delaney megvárta, amíg az őrnagy az ajtóhoz ért, utánaszólt. – Ross, azt hiszem, nem hallotta jól. A válaszom: nem! Az őrnagy villámgyorsan visszafordult, s a szeme szikrázott. – Popejoy! – rendelkezett vérfagyasztó hangon. A Delaney útját álló három katona közül az egyik előlépett. – Igen, uram! – Lője le az apacsot! Ő egy szökésben lévő rab. . – Uram? – kérdezett vissza a katona, s csodálkozva nézett felettesére. – Hallotta a parancsomat! – kiáltotta elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja. Bosszantotta az összegyűlt tömeg és Carmichael hűvös nézése, de a kiadott parancsot mindenképpen végre kellett hajtatnia. Faithben elmúlt a feszültség. Az apacs elé szaladt. – Nem engedem, hogy megöljenek! – mondta neki. Az indián csupán egy pillantásra méltatta. Delaney-re nézett, és hozzá intézte szavait. – Ha elfogadod a hazugságaikat, soha nem lesz béke a lelkedben! – Adtam magának egy parancsot, Popejoy! – Del, nem engedheted, hogy megöljék! – kérlelte Faith. Nem tudta elhinni, hogy a férfi érzéketlen maradt barátja iránt. Nem törődve a 211

Pandora’s TeAm körülötte álló emberekkel, a nappal, a piszokkal, mindent elkövetett Seanilzay életéért. Sorra a körülötte álló katonákhoz fordult, s végül az apjára nézett. – Kérlek, segíts neki! – Ne avatkozz a hadsereg dolgába, Faith! – Nem teheted ezt, apa. Van itt bárki, aki megpróbálná megállítani őket? – kiáltotta a körbesereglett bányászok közé. Ross újra felszólította a katonát. Az vonakodva az indiánhoz ment, és ráfogta a pisztolyát, de az remegett a kezében, ezért átvette a másikba. Delaney könyörtelenül nézett a közlegényre. – Húzd meg a ravaszt, katona! – figyelmeztette kedves hangon. – És én majd megmutatom, hogyan bosszulja meg egy apacs a barátja halálát! – Nézte a közlegény gyöngyöző homlokát, de nem érzett iránta szánalmat. Feszült csend telepedett közéjük. Ezt csak fokozta a rettentő hőség és a száraz levegő. A helyzet már majdnem pattanásig feszült. Delaney nem érzett megkönnyebbülést, mikor a katona leengedte kezét, és eltette a pisztolyát. – Nem tudom megtenni! – sóhajtotta Popejoy. Delaney az akarta mondani neki, hogy van egypár átkozott ember, aki hidegvérrel tud gyilkolni, de nem tehette, mert Faith keze a térdére simult. – Köszönöm, Del! – suttogta. Ross melléjük érkezett. – Maga egy fattyú, őrnagy! – mondta Delaney. – Most, hogy megvolt az előadás, megmondaná végre, mit akar? Ross bizonytalan volt. Arra gondolt, hogy majd ő lelövi az apacsot. Neki biztos nem lenne lelkiismeret-furdalása. De Delaney hűvös tekintetét látva meggondolta magát. – Majd bent, Carmichael! – Inkább itt – vágott vissza. – Ez alkalommal szeretném, ha tanúk előtt hangzana el, amit mond! Az őrnagy szemében gyűlölet csillant, de az arca mosolygott. – Van néhány apróság nálam, ami biztosan érdekli. Delaney ösztöne azt súgta, hogy az őrnagy hangjában több van egyszerű kárörvendésnél. A szeme árulkodó volt. Ő győzött. – Mi az ördög van magánál? 212

Pandora’s TeAm – Mindig is tisztára akarta mosni az apja nevét, ugye, Carmichael? Delaney nem válaszolt. Képtelen lett volna rá. Minden erejét arra kellett összpontosítania, hirtelen támadt dühe ne törjön ki rajta. Ross várt egy kicsit, aztán megvonta a vállát – Nos, hát ha nem érdekeli... – mondta, megfordult és elindult az épület felé. Delaney tudta, hogyha be is menne, aztán hagyná könyörögni. Félretette a büszkeségét és a keserűségét. – Ne húzza az időt, őrnagy. Nyögje már ki! Ross visszafordult, és lassan Delaney felé lépett. Várt még egy kicsit, hogy kellően kiélvezhesse a helyzetet. – Az apja őrizgetett egy naplót. Én tudom, hol van!

213

Pandora’s TeAm

Tizenkilencedik fejezet – Egy naplót? – ismételte meg Delaney, s egy vádló pillantást vetett Seanilzayra. Nem tudta kiolvasni, hogy mi jár a fejében. Delaney feszültsége átragadt a lovára is, aki rugdalni kezdte a port, és a fejét rángatta, de a gazdája most nem figyelt rá. Seanilzay megesküdött rá, hogy Brodie megölte az anyját, hogy megszerezhesse a naplót. Hogyan kerülhetett Rosshoz? Úgy érezte, hogy csapdába került, ami egyre szorosabbá zárul körülötte. Ross tudta, hogy ölni tudna azért, hogy tisztára mossa apja nevét. Mindenütt csak csalás és hazugság. Ez elkeserítette. Csak magában bízhat. Tekintete találkozott Faith rezzenéstelen arcával, s egy pillanatra átvillant az agyán, hogy milyen jó is volna megérinteni. A lány hátrébb lépett néhány lépést, mintha csak megérezte volna a férfi gondolatát. Tudta, hogy a lány szereti, de most minden mást félre kellett tenni. Az őrnagyra kellett figyelnie. – Oldoztassa el Seanilzayt, különben nem tárgyalunk! – Tévedésben van, Carmichael. Itt én parancsolok. Én mondom meg, hogy mit csináljon! Amíg én nem... Ross nem hitt a szemének. Delaney előhúzta a kését, kihajolt a nyeregből, s egyetlen gyors vágással elmetszette az apacs köteleit. – Állítsátok meg! – kiáltotta az őrnagy, de senki sem mozdult, Delaney szeméből halálos fenyegetés áradt a körben állókra. Egy pillanatra Ross is meghátrált ettől a nézéstől. – Most letartóztathatnám a hadsereggel szembeni ellenszegülés... – Próbálja meg, őrnagy! – vágott közbe Delaney olyan nyugodt, érzéketlen hangon, hogy Rossnak elment a kedve a választól. Seanilzay zsibbadt karjait masszírozta. Faith megfogta a kezét. – Szomjas lehetsz, gyere velem a szekérhez. 214

Pandora’s TeAm – Jó a szíved, Csillagszemű Nő. De itt maradok. – Menj vissza, Faith! – mondta Delaney, lelépve a nyeregből. Az indiánnak adta a kantárt. – Ha rájövök, hogy elárultál... – Nem. Ezt nem tettem veled! – vágott közbe az apacs. Delaney mélyen a szemébe nézett, és lassan bólintott. – Várj meg itt! – Nem nézett senkire, hanem Ross felé indult, aki már várta, s követte az épületbe. Seanilzay a tömeget figyelte. Semmi jelét nem adta annak, hogy felismerte azt a szőke szakállú férfit, aki legalább egy fejjel magasabb volt a körülötte állóknál. Yancy Watts megfordult, és keresztülásva magát a tömegen a lova felé sietett a poros utcán. Az indián tudta, hogy most észak felé indul Brodie-hoz, hogy elmondja, mit hallott. Semmit nem tudott csinálni, hogy megakadályozza. – Ki ő, Seanilzay? – kérdezte Faith. Az ő figyelmét is felkeltette ez az ember, de nem a tagbaszakadt, izmos külseje, hanem a gonosz szeme tűnt fel neki, ahogy Delaney-re nézett. – Menj és vigyázz a gyerekekre – válaszolta az indián. – Várj rá! Ha megtette, amit kell, biztos szüksége lesz rád. – Itt maradsz vele? – kérdezte a nő, mert szerette volna tudni, hogy Delaney nem marad egyedül. – Nem bízom Ross őrnagyban. Van valami körülötte, ami... – Igen, ő a hazugságok embere. Itt maradok. – Ő volt az, aki rád lőtt? – kérdezte Faith némi bizonytalansággal a hangjában. – Ez nem tar... – Én már nem vagyok gyerek, Seanilzay! Ha nem akarod, akkor ne mondd meg! – vágott közbe Faith, s hangja egy kicsit élesebbre sikeredett, mint szerette volna. De dühös volt, mert tehetetlennek érezte magát. Az ösztönei azt súgták, hogy üljön fel a szekérre, és menjenek innen, de a szerelme maradásra ösztönözte, hogy megtudja, mit akar az őrnagy Delaney-től. Végül az apja megkönnyítette a döntést. – Faith! – kiáltott neki a szekéren ülve, s megvárta, amíg lánya odaér. – Tudom, hogy szeretnél itt maradni, de lásd be, hogy mennünk kell. – Igen, tudom – felelte Faith. 215

Pandora’s TeAm – Shellby közlegény azt mondta, hogy a földünk nincs túl messze innen. Senkire nincs szükségünk, hogy odakísérjen minket, de most már indulnunk kell, Faith. – Kinyújtotta a kezét, és megsimogatta a lánya arcát. – Gyere! Faith meglepődött ettől a szokatlan gesztustól. Az apja szeméből sugárzó megértés egy röpke pillanat alatt sokat javított kettőjük viszonyán. Bólintott. Tudta, hogy igaza van, és Delaney is ezt kérte tőle. Még egy utolsó pillantást vetett az ajtóra, amely elnyelte a férfit, s felmászott a szekérre, elutasítva Shellby közlegény segítő kezét. Delaney néhány lépésre az ablaktól figyelte, ahogy a szekerek elindulnak. Mielőtt a felvert por újra leülepedett volna, az őrnagy felé fordult. A szobában durva fabútorok voltak. Egy asztal, egy pad és egy szék, melyen Ross terpeszkedett. Delaney a hátsó fal felé sétált, melyet egy koszos, szakadt függöny borított. Néhány faláda hevert még szétszórva a padlón. A hátsó ajtót bedeszkázták. – Mi a fenét keresgél, Carmichael? – Szerencséje van, hogy nem találtam semmi gyanúsat, őrnagy! Megállt a falnál, ahonnan jól láthatta az ajtót és az ablakot. Várta, hogy Ross belekezdjen. – Wilcox tábornok azt akarja, hogy keresse meg Juh-t és Geronimót, és győzze meg őket, hogy jöjjenek vissza. – Mindenféle ígérgetés és hazugság nélkül – tette hozzá Delaney. – Tudja, mit kell nekik ígérni! – vágta rá gyorsan az őrnagy. – Én csak azt tudom, Ross – nézett rá összehúzott szemmel –, hogy maga hisz a háború szükségességében. A könyörtelen háborúban, mely elpusztít férfit, nőt és gyermeket egyaránt, hogy aztán ott rohadjon lemészárolt testük temetetlenül a szabad ég alatt! – Én csak parancsokat teljesítek. – Parancsokat, őrnagy? Parancsra kerestetett meg engem? Parancsra kell minden létezhető eszközzel rávennie, hogy becsapjam az indiánokat? Parancsra lőtte le Seanilzayt? Mindig csak parancsokat hajtott végre? Ross csikorgó fogakkal hallgatta Delaney gúnyolódását. A teste merev volt, s csak a dühös szeme felelt a kérdésekre. – Miért nem kérte fel Clumt vagy Jeffordst? 216

Pandora’s TeAm – Mindketten vissza akarnak menni San Carlosba – vágta rá gyorsan, s próbálta kitalálni, miben töri Delaney a fejét. – Ja, ez körülbelül igaz. És McIntosh pedig elég nyersen fogalmazott a hadseregről az újságban! Mindhárman akarnának valamit magától, ugye? Valamit, amit képtelen lenne teljesíteni, hiába ígérné is meg. De az én esetem már más káposzta. Van a kezében egy napló, amivel talán sikerülne tisztára mosni apám nevét. Azt a nevet, melyet a hadsereg mocskolt be! De ez már mind a múlté, igaz, őrnagy? Most már a nemes dolgokért harcol? – Így igaz, Carmichael! – Nem hiszek magának, Ross. Maga folyamatosan hazudik! Delaney eljött a faltól, s tett néhány lépést az őrnagy felé, aki némán figyelte az indulatait. Ez idegesítette a férfit. Ismerte már Rosst. Tudta, hogy kell még valaminek lenni a tarsolyában. A szék nagyot nyekkent, ahogy az őrnagy hirtelen felállt róla. – Nincs több vesztegetni való időm! Elvállalja, vagy sem? – Üljön vissza, őrnagy. Még nem végeztünk! Többet akarok tudni arról az naplóról! Hol találta meg, és hogyan jutott hozzá? – Ez nem érdekes, Carmichael. Az a lényeg, hogy tudom, hol van. – Hogy hol van? Hát nincs magánál? – nézett Delaney a férfi szemébe. – Értsem úgy, fel tudja mutatni, ha szüksége lenne rá? – Néha így történnek a dolgok – rándította meg a vállát a katona. – Egy dolgot áruljon el, őrnagy! Összefügg ez a dolog a maga előmenetelével? – Mi az ördögöt számít az most? – Hát már hogyne számítana? Nekem nagyon sokat számít! Nézze, szerintem maga kevesebb egy trágyahordó közkatonánál. – Most már aztán elég! – csattant fel Ross. Delaney megfordult, és az ajtó felé indult. Ross nézte, s egy nagyot nyelt. Nem hagyhatta, hogy kútba essenek a tervei. – Várjon, Carmichael! Maga provokált engem. Nem követelek elégtételt, azért, mert egyenruhát viselek és azért, mert ki kell alakítanunk az együttműködés szellemét mindnyájunk javára! Delaney megfordult, és az arcát tanulmányozta. Érezte, hogy valami átkozottul fontos dolog miatt kell ő az őrnagynak, ami több egy 217

Pandora’s TeAm egyszerű előléptetésnél. Tudta, hogy jó úton halad. Látta a katona gyöngyöző homlokát, s miután helyet foglalt az asztal mellett, Delaney bólintott, s feléje indult. A falhoz rúgta a padot, és ráült, szemben az őrnaggyal. – Az apacsok tisztelik magát, Carmichael. Az egész hadsereg nevében kérem, hogy beszéljen velük, és hozza őket vissza a rezervátumokba. Victorio csak vért és pusztulást hagy maga után ÉszakChihuahuában. Juh és Ceronimo vonatokat fosztogatnak, és ha látná a megkínzott áldozatok holttesteit, akkor rögtön nem védené annyira az apacsokat. Ennek véget kell vetni! A hadsereg sok hibát követett el, ezt senki sem tagadja. De mi nem tehetjük jóvá a múltat, ha nem próbálnak meg bízni bennünk, és nem kapunk még egy esélyt a helyzet rendezésére. Delaney úgy találta, hogy az őszintének tűnő szavak egy igazán jó emberre vallanának, ha nem tükröződne az ellenkezője a szemében. Kétségei voltak afelől is, hogy mit ért az őrnagy bizalom alatt. A tényt, hogy megbánta a hibákat, elfogadta. Nem nyugszik addig, amíg nem sikerül lelőnie Seanilzayt. – Nézze – folytatta az őrnagy. – Magának semmi mást nem kell csinálnia, csak beszélni velük. Mondja meg, hogy Wilcox tábornok meg fogja hallgatni a panaszaikat és a sérelmeiket. Parancsa van rá, egyenesen Washingtonból, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel meg kell szüntetni ezt a vérontást, Carmichael. Ha harcra kerül sor, akkor sok ember fog meghalni, civilek, katonák, na meg még több apacs. – Ha igent mondok, ideadja a naplót? – Mihelyst visszatér! – Ez nem elég, Ross. Most akarom látni, hogy tudjam, igazat beszél. – Nem tehetem, amire kér. Bíznia kell bennem! – Őrnagy, inkább bíznék az ördögben. Ha nincs napló, nincs üzlet! – Delaney nem mozdult. Csak ült, és figyelte Ross kétségbeesett szemét. Kezdett ideges lenni, de nem látta az okát. Delaney gondolatai az apja naplója körül forogtak. Ezt el sem tudta volna titkolni. – Az egész naplót nem tudom odaadni. De ha egy lapot megmutatok, akkor elhiszi, hogy létezik? Felismeri az apja kézírását, ugye? 218

Pandora’s TeAm Ha Delaney eddig azt hitte, hogy volt már olyan helyzetben, mikor maximálisan igénybe kellett vennie az önuralmát, akkor most be kellett látnia, högy tévedett. Csak egy hajszálon múlott, hogy csendben bólintson, s ne az öklével feleljen az őrnagynak. – Várjon itt, mindjárt hozom! Ha látta, utána már indulhat is! – Előbb megnézem, s csak utána határozok. Nézte, amint kimegy az ajtón, s kavarogtak a kérdések fejében. Vajon igaz-e az, amit Seanilzay mondott? Brodie-tól szerezte meg a naplót Ross? És ha az anyját megölték, miért rejtegették ilyen sokáig a naplót ahelyett, hogy megsemmisítették volna? Hiányzott valami, ami összekapcsolja az ügyét azzal, amit a hadsereg akar tőle. Néhány perc múlva az őrnagy visszatért egy irattartóval a kezében. Letette az asztalra, s kinyitotta. Kivett egy összehajtogatott papírlapot, és Delaney-nek adta. A férfinak nem, remegett a keze, miközben átvette. Kinyitotta, és az első pillantásra felismerte apja írását. A kevés beszűrődő fény miatt az ablakhoz kellett mennie, hogy elolvashassa. Ott voltam akkor. Láttam a mérést és a súlyokat. A marhák kövérek és egészségesek voltak. 16. Kedd. May. C. hívatott. A vásárolt ötven helyett csak tizenöt állatot szállítottak le, és valamennyi beteg volt. A mérlegeket megint megbabrálták. Most már tudom, hogy kit gyanúsítsak. Egy vízcsepp olvashatatlanná tette a továbbiakat. De ennyi elég volt Delaney-nek ahhoz, hogy megértse: az apja minden esetet dokumentálni próbált. Ha ez sikerült neki, akkor ezért kellett meghalnia. – Elégedett, Carmichael? – Jobban, mint gondolná! – felelte Delaney, és összehajtotta a papírlapot. Az ingzsebébe csúsztatta. – Akkor most elmondom, mit tolmácsoljon az apacsoknak. A következő egy óra azzal telt el, hogy Delaney hallgatta azokat a feltételeket, amit a hadsereg szab ki az indiánoknak. Egy szóval sem 219

Pandora’s TeAm említette az őrnagynak, mennyire rossz javaslatokat terjeszt elő. Az olyan emberek, mint Ross, soha nem lesznek képesek megérteni, hogy a külön csapatokban élő apacsokat nem lehet egy rezervátumba zsúfolni. Különbözik a hitük és az életvitelük. Azonkívül semmi biztosítékot nem kapnak arról, hogy nem fognak újabb területeket kihasítani a rezervátumokból a bányászok kedvéért. Aztán eszébe jutott, hogy maga Grant elnök rendelte el ötszáz acre föld átadását a bányászatnak. Ross végezetül a térképre mutatott. – Ismeri ezt a területet. Ez minden, amit segíthetek. – Bekarikázta az ujjával a terület délkeleti részét. – Éheseknek kell lenniük. Lehet, ezért kicsit türelmetlenek lesznek. – Az éhség általában ezt teszi az emberrel, Ross. – Adok két élelemmel felmálházott lovat. Shellby majd elkíséri magát. – Nem. Egyedül megyek, így elég lesz egy ló is. Vegyék le róla a katonai nyerget. Az őrnagy tiltakozni akart, de aztán csak ennyit mondott: – Rendben van, Carmichael. Mikor Delaney kilépett, Seanilzay még várt rá. – Megteszed, amit kér – állapította meg az apacs. – Tudod hol vannak? – Kevés helyen lehet itt biztonságosan elrejtőzni. Te valamennyit ismered. – Egyedül megyek, Seanilzay. De te is kilovagolsz velem. Azt akarom, hogy figyeld Becketéket. Nem bízom meg Rossban. A földjük a folyóparton van, délre. – És mi van Brodie-val? – Ha eddig kibírta, akkor azt is ki fogja, míg visszajövök. Ennek a fattyúnak megvan apám naplója. Azt nem tudom, hogy mi a kapcsolat Ross és Brodie között. – Azt tudja, hogy Brodie aranyat keres. – Lehet. De ez még nem magyarázza, hogy miért pont rám van szüksége Rossnak. Pedig ismeri az érzéseimet. – Ha igazságnak véled a hazugságot, meg fognak szabadulni tőled. 220

Pandora’s TeAm – De én ismerem Wilcox tábornokot. Ross igazat mondott róla. Talán a néhány nap magány megadja nekem a választ. Delaney felnézett, és látta, hogy Popejoy két lovat vezet felé. Seanilzay kezébe adta a kantárt, és megnézte a két állatot. – Az őrnagy azt mondta, ezek a legjobbak azok között, amink van. Delaney nem válaszolt. Tüzetesen megvizsgálta a lovak szemét, fogát s lélegzetét. Kiválasztotta az egyiket, a másikat felmálháztatta. – Szükségem van még egy lóra Seanilzaynak is. – Az őrnagy nem mondta, hogy... – Kérdezd csak meg! – vágta rá Delaney, s levette a saját lováról a nyerget, majd áttette a másikra. – Menj vele, Seanilzay, és válassz egy jót. Nehéz út áll előttünk. Még mielőtt sötétedni kezdett volna, elhagyták Tombstone-t. Seanilzay kantáron vezette barátja lovát. Delaney visszanézett. Popejoy állt és nézett utánuk. Ügetésre fogták a lovakat. Elhagyták a várost övező sátrakat és kunyhókat. Egyetlen fa sem volt a környéken. Egy óra múlva Delaney intett társának, hogy menjen előre. Felállt a nyeregben, és visszafelé nézett. Egy lovast látott messzire mögöttük. Biztos volt abban, hogy Ross küldte utánuk. Egyelőre még nem akarta lerázni. A Dragoon hegység felé kanyarodtak. Valaha ez a terep volt Cochise erőssége. Ez is egy olyan lecke volt, amit a hadsereg soha nem volt képes megtanulni. Felvették a harcot a hegyeken lakó emberekkel a saját hegyeik között. Megálltak egy kiszáradt vízmosásnál. – Itt elválunk, Seanilzay. Menj dél felé, és mondd meg... – Delaney elhallgatott. Gondolkozott, hogy vajon mit is mondhatna Faithnek. Látni akarta őt. Szerette volna maga mellett látni, sokkal jobban, mint azt be merte vallani. Kigombolta az ingét, s levette a kalapját. Anélkül, hogy különösebben meggondolta volna, megfogta a talizmánját, átemelte a fején a bőrszíjat, és az indián felé nyújtotta. – Add ezt oda neki. Seanilzay átvette, óvatosan körbetekerte a szíjjal a követ, és zsebre tette. – Élve lássuk viszont egymást! – köszönt el. – Úgy legyen. 221

Pandora’s TeAm Delaney otthonosan érezte magát az erdővel borított hegyek között. Innen keletre van az a völgy, ami valaha az otthona volt. Szerette volna újra látni azt a helyet, de tudta, hogy előbb Brodie-val kell szembenéznie. Letáborozott. Nem rakott tüzet, és a lovakat egy biztonságos helyre rejtette. Gyalog indult a kísérője nyomába. Azt hitte, hogy körülbelül két óra előnye van vele szemben. Be kellett látnia, hogy tévedett. A távolság kevesebb mint egy órára csökkent. Ha nem pillantja meg követője lovát, sohasem találja meg a helyet, ahol letáborozott. Csendben várakozott, majd becserkészte a terepet. A fickó nem volt a környéken. Visszatért a lóhoz. Megvizsgálva a nyerget megállapította, hogy a felszerelése alapján nem tartozik a hadsereghez. Megtalálta rajta a beleütött bélyeget, ami szintén ezt bizonyította. A hegedésből megtudta, hogy már régóta viseli a ló ezt a jelet. Egy egyenetlenül formált D betű volt benne, egyebet nem látott. Letérdelt a földre, hogy hátha talál használható lábnyomot. Nem volt szerencséje. Az embere nyilván tisztában volt vele, hogyan kell egy faággal eltüntetni a nyomokat. Nem talált semmi egyebet. Eltakarította a saját nyomait, és visszatért a táborhelyére. Gondolkozni kezdett. Bizonyára azért követik, hogy Ross tudomást szerezzen róla, mikor megtalálja az apacsokat. Addig is felzárkóznak mögötte, s így jó esélyük van, hogy elkapják Juh-t és Geronimót. Ideges lett ettől a gondolattól. Rosst nem köti semmi ígéret az apacsokhoz. Rabokként vinné őket vissza. Arra gondolt, hogy kivezeti a követőjét a sivatagba, ahol könnyedén lerázhatná. Ez azonban túl sok időbe kerülne. Végül is úgy döntött, hogy úgy tesz, mintha mi sem történt volna. A következő két nap alatt meg sem próbálta eltüntetni a nyomait. Rövidesen egy újabb kísérő jelenlétét is érezte. A harmadik estén elejtett egy nyulat, és megsütötte. Tudta, hogy a sült hús illata közel csalogatja a követőit. Ha apacsok, akkor hagynak neki valami jelet. Ha nem, akkor kiderül, hogy ki van a nyomában. Már csak a parázs maradt a tűzből. Delaney feszülten várakozott. Erőt vett rajta a fáradtság, s egyre nehezebb volt nyitva tartania a szemét. Egy morgó hangra lett figyelmes az éjszaka hangjai között. 222

Pandora’s TeAm Keze a késéhez csúszott, s felébredt benne a vadászösztön. Egy aranyszemű gepárdot pillantott meg. Lekuporodott, készen arra, hogy elhárítsa a macska támadását, ha az szagot kap. Nézte az erős állatot, amint beszippantja a nyúl illatát. Ekkor a legnagyobb meglepetésére az állat megfordult, és befeküdt Delaney hálóhelyére. Delaney a sötétségen át is érezte a macska rászegeződő szúrós szemét. Az idő megállt néhány percig. Tudta, hogy a gepárd őt figyeli. Delaney-nek elég alkalma volt már rá, hogy megtanuljon a fülével látni. És ekkor hirtelen biztos lett benne, hogy a macska nem jelent rá veszélyt. Ez nem ösztön volt, vagy olyan dolog, amit érezni lehet, hanem egyszerűen csak tudta valahonnan. Nem is figyelte tovább a macskát. Elaludt. Mire reggel felébredt, a gepárd eltűnt. És a nyúl is. Delaney délnyugati irányba indult el, a völgyön keresztül. Errefelé erősen kéngőzös volt a víz. Egy tiszta forrás volt a környéken, melyet csak kevés fehér ember ismert. Itt feltöltötte az ivóvízkészletét, és tovább indult a hegynek felfelé. Mikor már elég magasan járt, visszanézett. Semmi jelét sem látta, hogy követné valaki. Gondosan elkerülte a bányatelepeket, a Bowie-erődöt és a néhány szétszórt farmot. Pár óránként váltogatta a lovakat, mindig egyre erősebb tempót diktálva nekik és persze saját magának. Már elhagyták a Chiricahua-hegységet és az apacs rezervátum területét. Még két nap, és a Guadalupes vidékére ér. Úgy gondolta, hogy ha ott nem találja meg Geronimo és Juh csapatát, akkor Mexikó felé fordul. A nap olyan magasan járt, mint a mennybolt, s egyre csak szórta tüzes sugarait. Delaney nem győzte törölni az arcáról az izzadságot. Az ivóvize émelyítően felmelegedett. A lovak is víz után sóvárogtak, de a férfi tudta, hogy csak egypár óra enyhülést jelentene számukra. Leszállt a nyeregből, és engedte, hogy a lovak a saját iramukban haladjanak. A lova horkantott egyet, és felkapta a fejét. Ember vagy pedig víz? – morfondírozott magában Delaney. Egy széles szájú kanyon elé értek. Örömmel üdvözölte a lejtős utat, amely a meredek, sziklás falú völgybe vezetett. A falak körülbelül negyven láb magasak lehettek. A lovak lökdösődése a tudtára adta, hogy valahol víznek kell lenni. Rövid keresgélés után talált is egy, a kanyon nyugati 223

Pandora’s TeAm falából csörgedező vékony forrást. Leszerelte a lovakat. Gyér fű borította a talajt, de az állatoknak előbb pihenésre volt szüksége. A kanyonnak nem volt másik kijárata. Felnézett a sziklafalak peremére. Megelégedetten állapította meg, hogy pillanatnyilag biztonságban van. Megengedte magának, hogy Faithre gondoljon. Remélte, hogy Seanilzaynak sikerült átadnia a drágakövet. Ebből a lánynak tudnia kell, hogy vissza akar térni hozzá. A levegő hullámzott a hőségtől. A szája kiszáradt, s a forráshoz ment. Érezte, hogy a ruhája szinte a testére tapad a kosztól, jólesett volna egy fürdés, de hát hatnapi lovaglás után ez nem is csoda. Sajnos, le kellett mondani róla, nem érte volna meg a kockázatot. Volt idő, mikor nem is számolta, hogy hány napot töltött el az úton, s lovagolt, aludt ugyanabban a ruhában. Azt hiszem, túl sok időt töltöttem civilizált környezetben – gondolta, s letérdelt a vízhez. A kőhöz nyomta az arcát, hogy a rácsorgó víz lehűtse, s csak azután ivott. A lovak csendben tépkedték a füvet. A kis hozamú forrás nem volt elegendő, hogy teljesen feltöltse a készletét. Kényelmetlen lett volna a zárt völgyben maradni, friss víz nélkül meg nem volt érdemes folytatni az utat. Gyorsan megbéklyózta a lovakat, csak a sajátját hagyta szabadon, tudva, hogy az nem fog elcsavarogni. Lefeküdt a forrás mellé, és várta, amíg megtelnek a hordói. A puskáját a kezében tartotta. Nem akart elaludni. Mikor kinyitotta a szemét, az ég borult volt. Gyorsan felpattant. Nem volt ott semmi. Se a lovak, sem pedig a hordók. Azon tűnődött, hogy vajon mi vár rá a kanyon bejáratánál. Inkább nem tűnődött rajta. Azt sajnálta a legjobban, hogy nem vigyázott a nyeregtáskájára. Így csak az a pár tölténye volt, amit a zsebében hordott. Még szerencse, hogy a puskája megmaradt. Ivott egy korty vizet, és keresni kezdte azt a helyet a sziklafalon, ahol érdemes felmászni. Úgy érezte, ez az egyetlen lehetősége. A keleti oldalon felfedezett egy kürtőt, amely nagyjából egyembernyi szélességű volt. A pereméhez közel egy ürgét látott a falon. Még egyszer felmérte az esélyeit, és a mászás mellett döntött.

224

Pandora’s TeAm Lecsatolta az övét, s a puskájára kötötte, majd az egészet átvetette a vállán. A tenyere izzadt, ezért földet dörzsölt szét rajta, hogy jobban tapadjon a keze a síkos sziklához. Kapaszkodni kezdett. Csurgott róla az izzadság, és csípte a szemét. Érezte, hogy végigfolyik a hátán, de ezzel törődött a legkevésbé. Az út elején még próbált figyelni a légzésére, de mire a táv feléhez ért, már ugyancsak levegőért kapkodott. Az izmai sajogtak a megerőltetéstől. A kürtő becsapta. Felfelé szélesedett. Felnézett és megállapította, hogy még legalább húszlábnyi út van hátra. A hasadék szélessége most négy láb körül volt. A tenyere ismét csúszni kezdett. Átvillant a fején a gondolat, hogy nem tudhatja, mi vagy ki várja majd a kürtő tetején. De nem tehetett mást: mászott tovább. A jobb keze és lába egyszerre csúszott meg. Nem tudta megtartani a testét, s néhány lábbal lejjebb került, mire sikerült újra megkapaszkodnia. Egy pillanatig mozdulni sem tudott a zuhanás okozta ijedtség miatt. Miután egy kicsit kipihente magát, folytatta az utat. Friss levegő illata csapta meg. Tudta, hogy már mindjárt eléri a tetőt. Az izmai már majd kiszakadtak az erőfeszítéstől, s fájt az egész teste. Tenyerét felhorzsolta a szikla, de már nem törődött semmi mással, csak a hátralévő néhány méterrel. Mikor érezte, hogy ujjai megragadják a kürtő peremét, megállt, s pihenőt tartott. Minden maradék energiáját mozgósítania kellett az utolsó erőfeszítéshez. Fölhúzta magát, felsőtestével ráborult a lapos kőre, s beljebb gurult. Kimerülten terült el a földön, nagyokat lihegve bámulta a felhős eget. Hatan állták körbe, amíg magatehetetlenül feküdt.

225

Pandora’s TeAm

Huszadik fejezet Minden végtagja remegett, nem bírt parancsolni a testének. Hat puskacsövet számolt meg maga körül. Behunyta a szemét. Apacsok voltak, de egyikőjüket sem ismerte. Beszélni szeretett volna, de nem kapott elég levegőt. Az indiánok se szóltak semmit, csak mozdulatlanul álltak és figyelték. Eltelt egy kis idő, míg Delaney ráeszmélt, hogy nem akarják megölni. Megszemlélte az öltözetüket. Mikor megpillantotta a mokaszinjukat és a felsőruházatukat, már tudta, kikkel találkozott. Netdahee-k voltak, vagyis gyilkos harcosok. Ebbe a rendbe csak válogatott emberek kerülhetnek be. Feladatuk az apacsok ellenségeinek könyörtelen megsemmisítése. A puskája rettenetesen nyomta a hátát, ezért lassan megpróbált felülni. Nagy nehezen sikerült. Senki sem mozdult az indiánok közül, ezért levette magáról a fegyvert, és maga mellé tette. Most már könnyebben szedte a levegőt. Beszélni kezdett. Elmondta, hogy ki ő, és miért jött. A kör szétnyílt. Delaney felemelkedett, s kezében tartotta a puskáját. Semmi választ nem kapott, de gyors sürgésforgás támadt. Három ember előrement, a többi mögötte állt, s ebből megértette, hogy velük kell mennie. A levegő hűs volt, és kellemes. A perem szemközti oldalánál egy kicsit lefelé másztak, majd egy düledező sziklatömb mellett tátongó résen bemásztak. Négy újabb harcos várt ott rájuk, jó néhány ló társaságában, melyek között ott voltak Delaney-éi is. – Del-a-ney! – szólalt meg az egyik apacs. – Perico! – válaszolta megkönnyebbülten a férfi. Az indián Geronimo törzséhez tartozott. Mosolyogva hallgatta a gyors 226

Pandora’s TeAm parancsokat s a rövid beszámolót, amit Perico rögtönzött róla a társainak. Visszakapta a lovait. – Ez meg van rakva élelemmel, Perico! Ajándékba hoztam. – Ajándékodat örömmel elfogadjuk. Felült az egyik lóra, és mutatta, hogy Delaney is üljön fel mögé. – Mielőtt kimegyünk, akarom, hogy tudd: mikor elindultam, az út elején követtek. – Már nem. Még mielőtt a hegyek között rejtőzködő táborba értek volna, Delaney felfedezte a lovon a D betűs bélyeget. Tehát aki követte, az meghalt. Fáklyák világították be a hatalmas barlangot, ahová megérkeztek. Szemlátomást itt gyűlt össze valamennyi apacs csapat. Leszálltak a nyeregből, és Delaney látta, amint a lovat elvezetik a központi részből nyíló sok alagút egyikén. A hely ideális volt, hogy elrejtsék a szárított élelmet, lovakat és a fegyvereket is. Egy váratlan támadás esetén is könnyen és gyorsan el lehetett hagyni a barlangot. Végignézett a tömegen, míg Perico a barlang belseje felé vezette. Egyedül Chee-hash-kisht, Geronimo fiatal feleségét, valamint anyját és gyerekeit ismerte fel. A többi nőt most látta először. Naichet sem volt köztük. Az ajándékát az asszonyok gyorsan birtokba vették. Lepakolták a liszteszsákokat, a borsót és a kávét. – Előbb egyél, a beszéd még várhat – fordult hozzá Perico. Leültek a tűz köré. Delaney a jukkafenyő belsejéből készült sült ételt ettek, ami ugyan nem kedvence az apacsoknak, de szükség esetén laktató csemege lehet. Kivájt tökhéjakban adták körbe a „szürke vizet", ami nem más, mint kukoricából készített gyenge sör. Ivott belőle egy kortyot. Az ital nem volt savanyú, s ebből arra következtetett, hogy a csapat több mint két hete van itt. A sör készítése ugyanis legalább ennyi időt igényel, viszont két nap alatt megromlik. Mindenkit megkínált dohánnyal, aki kért, aztán magának is sodort egy cigarettát. A nők és a gyerekek elvonultak az asztaltól. Itt volt a beszélgetés ideje. 227

Pandora’s TeAm – Sokan tudják közületek, hogy én soha nem hazudom a Chirichaua népének. Wilcox tábornok üzenetét hozom, aki azt szeretné, ha mindnyájan visszatérnétek a rezervátumba. A hadsereg tudja, hogy sok kérdést kell még megoldani. Sok jó ember van, aki ezen fáradozik. De ha nem bíztok bennük, akkor képtelenek lesznek segíteni, mint mikor a gyereknek is szüksége van az anyjára, mikor járni tanul. Ezek az emberek attól félnek, hogy a rajtaütések csak azt fogják eredményezni, hogy még több katonát küldenek ellenetek. Ha nincs béke, akkor háborúnak kell lennie. Victorio útja a halálba vezet. – Úgy b-bánnak v-velünk, mint a k-kutyákkal – dadogta Juh. Delaney az erős testalkatú indiánra nézett, és kedves, mély hangon folytatta. – Lesz mindig finom pin-dah, amely olyan aranyló színű, mint a bőröd. Én nem tudom megváltoztatni a fehér ember, ízlését és gondolkodásmódját. Csak a saját szavaimat tudom mondani. Az apacsok csak a békével érhetik el, hogy emberi módon tovább élhessenek. – A re-rezervátum m-megöl m-minket – mondta Juh, de Ceronimo intésére elhallgatott. – Már eddig is megszámlálhatatlanul sok bajt és szenvedést okoztak – mondta Geronimo nem titkolt gyűlölettel a szemében. Delaney nem tudott mit válaszolni a vezérnek. Az apacsok más törzsekkel ellentétben nem hisznek a látomásokban. Úgy tartják, hogy a kivételes képességű ember az álmában kapja a tudását. Delaney tanúja volt, mikor Geronimo megszerezte azt a rejtélyes képességét, hogy meg tudta mondani, mi történik a tőle távoli helyeken, bármit is kérdeztek tőle. – Amit elmondtál, az mind szép – folytatta a főnök. – De azt nem vizsgáltad meg, hogy mennyi az igazság benne. – Én nyitott fejjel és nyitott szívvel jöttem ide – válaszolt a férfi. – Én sem bízom abban az őrnagyban, aki ezeket mondta nekem. Az ő szavai hazudnak. Azt kívánja tőletek, hogy jöjjetek el innen. Az én meggyőződésem, hogy bányászok és farmerek jönnek ide utánatok. – Mindig a mi földünk kell nekik. A föld nem egy tárgy, amit birtokolni lehet. – A fehér ember ezt gondolja. 228

Pandora’s TeAm – Ez így igaz. Wilcox adott nekünk lisztet, mikor éhesek voltunk. Azt akarta, hogy a hadsereg foglyai legyünk, s adott nekünk élelmet. De csak egy rövid ideig. – Ravasz pillantással nézegette Delaney-t. Mindenki csendben várta, amíg folytatja. – Ross elég nehezen talált meg téged. Mindnyájan tudjuk, hogy keresett. De miért? Vannak mások is, akik beszélnek nekünk. Delaney bánatos mosolya hirtelen lehervadt. – Ezen már én is sokat gondolkodtam. Eleinte követtek, s én azt hittem, hogy fel akarja fedezni a rejtekhelyeteket, s katonákat hozni a nyakatokra. – Mondtam neked, hogy az az ember már senkit sem fog követni – mondta Perico, és felállt. A falhoz ment, ahol a nyergek és a táskák sorakoztak. Előhúzott egy puskát, visszajött, és Delaney-nek adta. Delaney megvizsgálta a fegyvert. Emlékezett rá, hogy egyszer már tartotta a kezében ezt a coltot. Chellié volt. – Ismerted ezt az embert – jelentette ki Geronimo. – Hát nem volt éppen a barátom, de ismertem. Kérdések cikáztak a fejében. Miért Chelli követte őt? Ross megbízásából? Ha nem, akkor kiéből? Talán Brodie? Megrázta a fejét, de hiába próbálta megoldani a rejtélyt. Visszaadta a puskát Pericónak, s közben az arcokat nézte. Valahogy az az érzése támadt, hogy itt mindenki tudja a választ, csak arra várnak, hogy ő magától jöjjön rá. – Ha igazsággal jössz közénk, mint ahogy apád tette – törte meg a csendet Geronimo –, akkor hallgatunk rád, és hiszünk neked. Ha viszont hazugságokat mondasz, és azt akarod, higgyünk neked, akkor nem bízunk meg többet benned. – És a bölcs embernek meg kell tudni különböztetni az igazságot a hazugságtól. Geronimo bólintott, s elmosolyodott. Egyetértett Delaney-vel. – Ross nem lehet olyan ostoba, hogy azt higgye, hogy szelíd bárányok módjára követtek majd engem vissza a rezervátumba. – Pedig pontosan ezt hiszik rólunk, hogy olyanok vagyunk, mint az asszonyok és a birkák. Voltak előttünk olyanok, akik úgy is viselkedtek. Megtanulták a farmerkedést, a földművelést, megtudták, milyen az, mikor jön az éhezés, mert nem esett az eső, vagy katonák lovai 229

Pandora’s TeAm szétverték a kukoricást. Ellenségeink lettek, akik utánunk kémkednek. Kietlen földekre küldtek minket, ahol népünk nem élhet meg. Olyan emberekre lenne szükség, mint Howard, aki betartotta a szavát, és úgy bánt velünk, mint a testvéreivel. Delaney tudta, hogy Howard ezredes letartóztatás alatt áll. Túl rendesen bánt az apacsokkal. Tisztelte őket. Úgy intézte, hogy az apacsok megkaphassák a szülőföldjüket, s ez természetesen nem tetszett a felsőbb érdekeknek. Nem ismerték el a jogos igényüket. – Mi mindig békében akartunk élni. Mikor az, aki Naiche előtt volt, elhagyta ezt a világot, akkor az ő kívánságára fogadtuk ezt meg, és mi be is szeretnénk tartani a szavunkat. Delaney, egyetértése jeléül, ismét bólintott. Tudta, hogy Geronimo nem mondhatja ki Cochise nevét, mert félt a szellemétől. Emlékezett rá, hogy fia, Taza lett utána a főnök, de meghalt, mikor Washingtonba ment. Ekkor Naiche vette át a vezetést, aki megosztotta azt Geronimóval. Arra is emlékezett, mikor Skinya, egyike Cochise legjobb harcosainak, nem fogadta el Tazát főnöknek, és elutasította a békét. Hadi ösvényre lépett testvérével, Pionsenayjel együtt, és Sulphur Springsnél megöltek három fehér embert. – Látom, emlékszel, hogyan gondolkodtunk akkoriban – mondta Geronimo, olvasva Delaney gondolataiban. – A kiáltás messzire hallatszott – mondta a férfi lágyan. – Megölni minden chirichaua apacsot. De mikor Naiche lelőtte azt, aki ezt az egészet okozta, akkor te el... – Csak a barátaimhoz mentem Alamosába – vágott közbe Geronimo. – Clum nem akart engem élve látni, ezt minden tettével éreztette velem. A halálomat akarták. Én nem hiszek a katonáknak. Taza bízott bennük, de ők megmérgezték. Elfoglalták a szülőföldünket. Elfelejthetem-e vajon a tüzes vasat, mellyel Clum kínzott meg? Hogy szalmaágyon aludhattam, mint egy állat? Akkor is hazudott. Azt híresztelte, hogy Poncé portyázik, messze onnan, ahol éppen raboskodott. Hogy lehet ez? Egy ember egyszerre két helyen? Ekkor volt, hogy azt hittem, nem élek már tovább. 230

Pandora’s TeAm – És himlő is pusztított – tette hozzá Perico, átvéve a szót. – Sokan meghaltak. A katonák nem akarták, hogy Clum parancsoljon nekik. Elmozdították a helyéről, s már senkiben sem lehetett megbízni. Hazudtak apádról is, és mikor védeni próbáltuk, elzavartak minket. – Mikor Hart megjelent – folytatta Geronimo –, kiengedtek a börtönből. A himlő elmúlt. Sárgaláz lett helyette. Nem volt sem ruhánk, sem pedig élelmünk. Kértük, hogy visszamehessünk a saját földünkre. Nem engedték. Én nem megyek vissza San Carlosba. Megígérték, hogy minden megváltozik. Semmi sem történt. Delaney egy pillanatra becsukta a szemét, mielőtt körbenézett volna az arcokon. Mindenki beleegyezően bólogatott. Azt mindenki tudta, s ezért nem kellett megemlíteni, hogy akkor döntöttek a rezervátum elhagyásáról, mikor Geronimo összetűzött az unokaöccsével ezen a kérdésen, és az meghalt. – Mindent mondjatok el nekem, és én majd elmondom Vilcox tábornoknak. Lehet, hogy Jeffords vagy McIntosh visszajön még ezzel az ajánlattal. Még sokáig beszélgettek. Átvirrasztották az egész éjszakát. Reggel Delaney visszaindult. Búcsúzáskor Perico figyelmeztette. – Az a Brodie nevű ember aranyat keres. Ha azt akarod, hogy béke legyen, akkor öld meg. Már nagyon közel jár ahhoz a helyhez. – Én már megesküdtem erre, Perico. Brodie megölte az apámat és az anyámat. Megbecstelenítette a nevünket. Az én kezem által kell meghalnia. – Ha a szíved nem lel nyugalmat, akkor gyere el újra. Most menj, és élve lássuk újra egymást. Három netdahee harcos elkísérte a San Bernardino-völgyig, s ott útjára engedték. Delaney, nehezen viselve a Faith utáni vágyakozást, arra gondolt, hogy először őt látogatja meg, mielőtt beszámol Rossnak. Az őrnagy biztos nem lesz elégedett az eredménnyel, de így vagy úgy, megkapja végre apja naplóját. Magányosan lovagolva eszébe idézte mindazt, amit Brodie-ról tudott. Kezdetben azzal foglalkozott, hogy Texasban ellopott marhákat adott el Mexikóban, s Geronímót vádolta a lopásokkal. Aztán 231

Pandora’s TeAm valahogyan a tudomására jutott az a legenda, hogy van egy óriási aranybánya a Dragoon-hegységben. Ahogy Delaney a legnagyobb ellenségére gondolt, rögtön más emlékek is a felszínre kerültek. Az, hogy Brodie érdeklődése a bánya felé fordult, az ő hibája volt. Nem Elise-t okolta, hogy beszámolt a bánya létezéséről Brodie-nak, hanem a saját maga büszke dicsekvését. Tizenkilenc éves volt, mikor először találkozott Elise-zel Tucsonban. Ahogy a lány rámosolygott, ő egyből szerelmes lett belé. Olyan gyorsan történt az egész, mint egy villámcsapás. Mikor először táncolt vele, már akkor elhatározta, hogy mindent megtesz, hogy feleségül vehesse a lányt. Az első hibát ott követte el, hogy beszélt neki a lelőhelyről, mert kedvezőbb színben akart előtte feltűnni. Az egész dolog onnan pattant ki, hogy a lány meglátta a drágakövet a nyakában. „A gazdagság helye" – mormolta magában az akkori szavait. Neki nem jelentett többet egy egyszerű helynél, de Elise komolyan hitt abban, hogy aranyról beszél. A lány elbűvölte a kedvességével, a csókjaival, s ő túlságosan vak volt ahhoz, hogy rájöjjön, mindez csak a kapzsiság miatt van. Elise még túl fiatal volt a házassághoz. Delaney állást vállalt a vasútnál, és elment egy évre. Adam Brodie-ék a lányéktól nem messze laktak, s Adam ekkor kezdett udvarolgatni Elise-nek. Amíg Delaney vissza nem jött. A lány megesküdött neki, hogy ő az egyetlen férfi, akit szeret, és feleségül fog hozzá menni, ha lesz neki elég pénze, hogy biztosítsa a kedvező indulást. Amilyen ostoba volt, hitt is neki. Elvállalt minden jól fizető munkát, és ami pénzt meg tudott spórolni, azt az utolsó fillérig hazaküldte Elisenek. De kezdett bizonyos pletykákat hallani, melyek arra késztették, hogy hazajöjjön. Elise elhallgattatta a kételyeit, s csókjaival újra megbolondította. Ekkor rávette, hogy menjen el abba az aranybányába, és akkor hamarabb megtarthatják az esküvőt. Delaney most már érzett valamit abból, hogy mi érdekli valójában a lányt De nem akarta elveszteni, s ezért félt bevallani az igazat. Ott soha nem is volt arany. Az apacsok szent helye volt, ahol kultikus célokra használtak néhány drágakövet Az indiánok bűnnek tartották elvenni az aranyat és az ezüstöt a földtől. 232

Pandora’s TeAm Meg kellett szakítania gondolatait, hogy tábort verjen, de érezte, hogy a múltat nem zárhatja le, amíg bosszút nem áll. Az arcába csapódó lágy szél Elise perzselő szavait hozta felé, amint könyörög neki. Könyörög neki, hogy tegye meg, amit kér, hogy minél hamarabb össze tudjanak házasodni. Újra átélte első szeretkezésüket és a vágyat, hogy annyi pénzt keressen, amennyivel elégedett lesz. Csalás és hazugság. Hozzáment Adamhez, és a pénzt arra használták, hogy San Franciscóba menjenek. Kezébe temette a fejét, majd az égre nézett. Figyelte az előtünedező csillagokat. Minden keserű emlék, melyet Elise felidézett, kezdett lassan eltünedezni, ahogy Faithre gondolt. A nevét suttogva aludt el, és reggel arra ébredt, hogy mihamarabb a karjában szeretné tartam. Késő délután volt. Delaney a San Pedro-folyó északi folyása mellett haladt. Nyár- és fűzfák hajladoztak a széles réten. Az égen sólymok siklottak. A lágy szellő tábortűz füstjét hozta felé. Tovább haladt a folyóparton. – Barát közeleg! – kiáltotta. Keith futott felé, abbahagyva a szekértisztítást, nyomában Prisszel és Joey-val. Felkapta a kicsiket. Keith a lova mellett kísérte be a táborba. Favágás hangjait hallotta valahonnan messzebbről, Keith mondta, hogy az apja az, még mielőtt megkérdezhette volna. Először Delaney szállt le a nyeregből, aztán leemelte Prist, aki sok puszit adott az arcára, sőt még egy erős szorítással is megtoldotta, mielőtt a férfi elengedte. – Van egy titkom a számodra – súgta a fülébe Joey, amikor őt emelte le. Még a karjaiban tartva tett meg vele egypár lépést, aztán letette a földre. A hazatérés érzéséhez már csak Faith hiányzott. – Mi az a titok, fiú? – Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek, különösen Faithnek nem! – Megígérem, fiú. De nincs semmi baj, ugye? – Nem tudom. Tegnap megpróbáltam egy őz lábnyomát olvasni, úgy, ahogy tanítottad, Del. Azt hiszem, egészen jól ment. De hirtelen lett egy furcsa érzésem. Úgy éreztem, mintha a fák körbe-körbeforogtak volna, 233

Pandora’s TeAm mint azon az éjszakán. – Delaney arca után tapogatott. Megszorítva az állát, nagyon halkan folytatta. – Le kellett ülnöm, és... néhány másodpercig úgy tűnt, mintha látnám a fákat. Nem annyira tisztán, de láttam. Aztán elmúlt. Azt hiszem, az a sok jó gyógyszer kezd hatni, s én megint fogok látni. – Joey – súgta halkan Delaney, és magához szorította a fiút. – Csak azt kell tenned, hogy nagyon akarj látni. Akard teljes szívedből! – De én félek, Del. Félek, hogy mi lesz, ha mégsem történik semmi, bármennyire is akarom. Magához szorítva a fiú fejét, megpróbálta megkeresni azokat a szavakat, melyekre a fiúnak most igazán szüksége van. Látta, hogy Faith már siet is feléje. – Szerelem – suttogta halkan. Most már tudta, mit mondjon. – Szeresd a földet olyannak, amilyennek valaha láttad. Csak a jó dolgokra emlékezz. Például egy mosolyra, mely vetekszik a sivatagi hajnal szépségével, vagy egy gyönyörű kék szempárra, mely oly tündöklő, hogy nincs rá szó, mi elmondhatná. Az egyik karjával még Joey-t tartva, már nyújtotta a másikat, hogy magához ölelje a lányt, s elrejtse arcát dús, barna hajában, s érezze mámorító illatát. – Faithről beszéltél, ugye, Del? – kérdezte Joey felemelve a fejét, s elmosolyodott. – Hiányoztál neki – mondta, majd hozzátette: – És nekem is. – Féloldalra fordította fejét. – Meg fogod csókolni? – Gondolod, hogy megtehetem, fiú? – kérdezte Delaney, de már nem is tartotta Joey-t, s mindkét keze a lányt ölelte. Faith tettekkel válaszolt a férfi kérdésére. Tartotta Delaney fejét, és csókjával elmesélte mindazt a vágyakozást s gyöngéd pillanatot, amit az elmúlt napok várakozása ébresztett szívében. A szavak már nem számítottak. Csak a lány pillantása, ahogyan jött feléje, s most itt van a karjaiban, s érzi bőrének bársonyos ízét. A szerelem egy elhangzott szó csupán, de a megtestesült érzelem most teljes szépségében bontakozik ki számára. Ajkaik vonakodva engedték el egymást, még mielőtt elhatalmasodott volna rajtuk a szenvedély. Homlokuk még néhány pillanatig egymáshoz tapadt, s orruk hegye lágyan üdvözölte egymást. 234

Pandora’s TeAm Ezekben a pillanatokban a világ nem létezett a számukra. Faith megérintette a férfi arcát, hogy ujjaival is érezze szájának mámorító puhaságát. – Szeretlek! – suttogta a lány, s ugyanezt mondta gyengéd nézése is. Szinte itták a régen várt találkozás örömét, mint a szikkadt sivatagi föld a termékeny esőt. Joey figyelmeztetése hívta vissza őket a valós világba, mikor jelezte apja közeledtét. Delaney elhajolt ugyan a lánytól, de keze a derekán maradt. Neheztelés villant meg Becket szemében, mikor megpillantotta a férfit. De ez rögön el is tűnt, mikor látta lányának boldog mosolyát. Tudta, hogy nem helyezkedhet szembe a lánya választásával. – Itt is marad? – kérdezte Delaney-t. – Nem. Csak bejöttem ide először, mielőtt az őrnagyhoz megyek. – Figyelmeztetőleg megszorította Faith derekát. – Csak meg akartam győződni arról, hogy sikeresen ideértek, s minden baj nélkül letelepedtek. – Ez minden? – kérdezte Becket, azzal belevágta a fejszéjét a mellette lévő fába, és feléjük indult. – Keith, fogd meg Prist és Joey-t, és vidd le őket a folyóhoz! Amit mondani akarok, az nem a ti fületeknek való. – Apa... – Maradj csendben, Faith! – szólt rá Robert, és megvárta, amíg a gyerekek elmennek. – Carmichael! Én házat építek itt a családomnak. Azt nem mondhatnám, hogy kedvelem magát, de hogyha már az a szándéka, hogy a lányom körül legyeskedik, akkor jobban teszi, ha most világosan beszél, hogy tudjam, mihez tartsam magam. Ha nem teszi ezt meg, akkor esküszöm, hogy veszem a puskámat, és elkergetem innen! – Nem, apa, én nem engedem, hogy... – Igaza van apádnak, Faith! – mondta Delaney a lány szavába vágva. Maga felé fordította a nőt, és a szemébe nézett. – Feleségül akarlak venni, Faith, de előtte még el kell intéznem valamit... – Brodie? – kérdezte a lány megragadva a talizmánt, amit Seanilzay juttatott el neki. 235

Pandora’s TeAm – Ennyi elég lesz? – nézett a férfi kérdően a várakozón álldogáló Becketre. – Ha visszajövök, feleségül kérem a lányát. Persze, ha ő is akarja – tette hozzá, ismét Faithre nézve. – Igen! – felelte Faith, de le kellett hunynia a szemét, hogy elrejtse a hirtelen támadt félelmét. Érezte Delaney kezének és a talizmánjának a melegét. Ajkaival megsimogatta Delaney száját. – Semmit sem tudnék mondani, amitől meggondolnád magad? – Brodie megsértette a fogadalmamat, amit tettem. Nem hagyhatom őt életben, Faith. Nem hagyhatom megtorlatlanul szüleim halálát. Nincs más választásom. – Akkor a szerelmem kísérjen az utadon! – suttogta a lány, elengedte a követ, és hátrébb lépett. Megfogta a bőrszíjat, és levette magáról a talizmánt. – Azt akarom, hogy ez legyen rajtad. Seanilzay azt mondta, hogy van egy esküd, melyre mindig emlékezned kell, s egy nap majd elmondod nekem. Levette a férfi kalapját, s leejtette a földre. Delaney nyakába akasztotta a követ, s berakta az inge mögé. Ujjai egy kicsit elidőztek feszes bőrén. Felemelte a fejét, és a szemébe nézett. – Ha a szerelmet nem lehet eltitkolni, akkor megígérem, hogy nem titkolok el semmit. Ha a szerelmet a szerelem élteti, amit én hiszek, akkor szükségem van az életedre, hogy szeress engem, s hogy tudjam, mi már egy szív és egy lélek vagyunk.

236

Pandora’s TeAm

Huszonegyedik fejezet Nem volt Rossnál a napló. Amikor az őrnagy ezt közölte vele, egy fagyos pillantást vetett rá, majd kifelé bámult a koszos ablakon. Ugyanabban a szobában voltak, mint az első alkalommal. Hideg fejjel fontolgatni kezdte, hogyan ölje meg Rosst. Sajnos, a tábor tele volt katonákkal, s valószínűleg nem jutna messzire, ha itt és most elintézné az őrnagyot. Ross nem látszott csalódottnak, amiért Delaney eredménytelenül tért vissza. Valójában kifejezetten örült, és dicsérte okosságát, hogy Carmichael segítségével sikerült megtudni, hogy hol rejtőzködik Geronimo és Juh. De még többet is akart. Azt, hogy Delaney-t felhasználva szerezze meg azt a nőt, akit szeretett, s kit csak a férje halála tehetne szabaddá. Ő maga minden különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül meg tudna ölni egy embert, de hát Adam Brodie mégiscsak az unokatestvére volt. Már alig várta, hogy találkozhasson Elise-zel, de előbb be kellett fejezni a társalgást Carmichael-lel. – Értse meg, csak azért volt szükségem magára, hogy megtudjam, merre bujkál Geronimo és Juh. Ma estére már a kezemben lesz ez az információ. Már erre tart egy-egy katonai különítmény Lowellből és Huachucából, úgyhogy nemsokára indulhatunk ellenük. – Kedvesen felé fordult, és az asztalon lévő whiskysüvegre és a poharakra mutatott. Megkérdezte, hogy volna-e kedve egy korty italra. – Szívesebben innék inkább egy csörgőkígyóval, őrnagy! De ha jól meggondolom, nem is olyan nagy a különbség. Ross megvonta a vállát. – Tegyen, ahogy jónak látja. Az a lényeg, hogy egy héten belül visszaviszem azokal a renegátokat San Carlosba. 237

Pandora’s TeAm – És ráadásul még ott van az előléptetés – tette hozzá Delaney, élvezve a helyzetet, hogy Ross még nem tud semmiről. – Nos igen. Én leszek az, aki a nyomukra bukkan. A naplóval kapcsolatban pedig azt tanácsolom magának, Carmichael, hogy fogadja el a helyzetet, és nyugodjon meg, hogy nincs semmi, ami... – Jól átgondolta a dolgot, ugye, őrnagy? – szakította félbe Delaney. – Most örvendezik a terve és az előléptetés miatt. Pedig jobban tenné, ha szoktatná magát a gondolathoz, hogy csak ugyanazt kapta, amit én! Az ajtó felé fordult és mosolygott, ahogy Ross fulladozni kezdett a torkán akadt whiskytől. – Várjon, Carmichael! Még nem végeztünk. Delaney megállt és visszafordult. – Őrnagy! – Én leszek a győztes! Követtettem magát, Carmichael. Az apacsok egyszer rá fognak jönni, hogy elárulta őket, s akkor megölik! Ross várta a hatást. Azt akarta, hogy kiüljön a kétségbeesés a férfi arcára. Szerette volna könyörögni látni Carmichaelt. Delaney megvetően elhúzta a száját, s merően a katona szemébe nézett. – Azt hiszem, még hosszú várakozás áll ön előtt, őrnagy, ha arra számít, hogy Chelli visszajön. – Micsoda!? – ugrott fel az őrnagy a székből, kirúgva azt maga alól, s feldöntve a whiskysüveget. Delaney figyelte, ahogy az ital végigfolyik az asztalon, és lecsurog a padlóra, majd Ross arcába nézett. – Chelli meghalt – közölte, és kifordult az ajtón. Még hallotta az őrnagy ordítozását, hogy menjen vissza, de nem törődött vele. Éppen úgy, mint az emberek kíváncsi tekintetével, akik bámulták, amint távolodik az épülettől. Egy magányos sátor állt az utca végén. Delaney megállt előtte, és bepillantott. Kártyások és szerencsejátékosok voltak bent, olyanok, akik rejtve hordják a fegyverüket. Belépett, hogy leöblítse a szájában támadt keserűséget. Egy hordókra fektetett deszka jelentette a bárpultot. Csak whiskyt lehetett kapni. Vett egy üveggel. A sátor belseje felé fordulva szemlélte az embereket, s figyelte a kavargó hangokat. Senki sem nézett közvetlenül a szemébe. Egy sarokban lévő magányos asztalhoz fordult, melyet nem világítottak meg 238

Pandora’s TeAm a sátor tetejéről csüngő lámpák. Csak egy szabad hely volt mellette. Nem akarta felhívni magára a figyelmet. Komoly dolgok jártak a fejében. Nem tudta, hogyan terelődtek el a gondolatai a bosszúról és apja nevének tisztázásáról, de végül is megint csak Faith volt az eszében. A whisky olcsó és durva volt. Egy napon készítették és palackozták. Gyorsan felhajtott egy pohárral, s próbált most nem gondolni a lányra. Nem hagyta magát. Nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy szerelmét bepiszkítják az ő múltjának sötét dolgai, melyek hozzá tapadnak. Mikor az üveg már csak félig volt, Delaney bevallotta magának, hogy Faith ereje nagyobb az ő akaratánál. De meg kell szereznie a naplót vagy bármit, amivel tisztázhatná apja nevét. Le kell számolnia Brodie-val. Megesküdött, hogy nem lesz könnyű halála. Felállt és az ajtó felé indult. Fel kellett készülnie egy nehéz útra. – Az üveget itthagyja, uram? – hallotta a háta mögül. – Tegye csak el, fizettem érte! – válaszolta anélkül, hogy hátranézett volna. Mielőtt elérte volna a kijáratot, megállították. – Játszik egyet? Delaney végignézett az asztalon pihenő, hosszú ujjú, sápadt kezeken, s tisztában volt azzal, hogy egy hamiskártyással futott össze. Megrázta a fejét. – Maga nem dolgozik olyan tétekkel, amilyenekért én játszom. – Próbáljuk meg, ma jó napom volt! – felelte, s a sarokban heverő pénzeszacskókra mutatott, mely csalétekül szolgált az ostoba bányászoknak, hogy elveszítsék nehezen szerzett ezüstjüket. Még mielőtt megakadályozhatta volna, Delaney egy mozdulattal szétterítette a csomag kártyát az asztalon. A férfi egy nagyot nyelt, mikor látta, hogy megfeszített figyelemmel nézi az idegen a lapok hátát. Gyorsan felmérte, hogy bármit is forgat ez az ember a fejében, lehetetlen olyan távolságból felismerni a lapokat. Félelme fokozódott, mikor Delaney kihúzott négy kártyát. Egyenként felfordította őket. – Ászok és nyolcasok – mondta. 239

Pandora’s TeAm A hamiskártyás izzadni kezdett. A két ász és a két nyolcas a halott ember lapjának számított, mióta Jack McCall parti közben lelőtte Wild Bili Hickokot három évvel ezelőtt, s ezek a lapok voltak a halott kezében. – Hallgasson ide, idegen! Én nem adtam magának... – Nem. Nem adott. Csak megmutattam, hogy én milyen tétekkel játszom! A hamiskártyás nem nézett a távozó után, hanem gyorsan összesöpörte a lapokat és a nyereményét, s felállt. Ennyi pont elég volt mára. Nem fért a fejébe, hogy volt képes ez az ember olyan távolról kiszúrni a jeleit, pedig azok a létező legjobbak. John Bulitól vette őket, aki a legnagyobb gazember a szakmában. Harper Poe nem tudott elmenni anélkül, hogy ne próbálja megtudni ennek az embernek a nevét. Először a pultost kérdezte, hogy talán ő a „király", a legjobbak legjobbja, olyan nagymenő, mint Dick Clark, Doc Holliday és Luké Short, de senki sem tudott róla. Senki sem törődött vele. Csak Poe. De a kiszáradt vízmosás felé lovagolt, s várta a reggelt. Gondolkozott. Ross figyelmeztetni fogja Brodie-t, de ez sem fog segíteni rajta. Most már nem várhat tovább. Tudta, hogy szembe kell néznie Elise-zel. Most már nem árthat neki. Most már, mióta ott van neki Faith. Mielőtt megvirradt volna, Seanilzay felébresztette. Raktak egy kis tüzet, és kávét főztek, és az őrnagyról beszélgettek. – Mikor először éreztem, hogy hatalom van a kezemben, még nem mertem használni – mondta Seanilzay. – A fejedben jelen van a múlt, amire most gondolnod kell, Delaney. Tudod, hogy ki az ellenséged. Delaney elvette a poharat a szájától, és az indiánra nézett. Növekedett benne a feszültség. Tudta, hogy mit kér tőle Seanilzay. Az apacs bólintott. – Igen, tudod. – Összekapart egy kis hamut, és Delaney kezébe adta. Az ember sokáig fut, de eljön az idő, amikor, meg kell állni, és szembe kell nézni saját magával és azzal, – aki elől menekül. Delaney letette a poharat, és egy keresztet rajzolt a bal kezében lévő hamuba. Az 240

Pandora’s TeAm ég felé emelte, s várta a jelet, mely megmutatja, hogy merre van az ellensége. Felfelé nézett, s csendesen imádkozott a válaszért. – Nézz észak felé, De-la-ney. Nézd, hol rejtőzik az ellenséged. És Delaney északra nézett, ahol egy világító fény jelent meg az égen. – Megtettem, amire kértél. Észak felé volt Brodie farmja. Nem volt meglepetés a számára, csak megerősítést nyert belőle, hogy ki is az ő ellensége. – Nemcsak Brodie az egyedül! – szólalt meg Seanilzay. – A nő veszélyesebb, mint a skorpió marása. Kérésed szerint idejöttem, hogy megbizonyosodjak, minden rendben van-e a Csillagszemű Nő és családja körül. Nekik nem volt szükségük rám. Ezért követni kezdtem Rosst. Északra ment, hogy lássa Brodie asszonyát. Az a nő becstelen. Nem hűséges a férjéhez. – Elise és Ross... szeretők? – Ő is az ellenséged. Nála van a napló. – Tehát ezért volt Rossnál az a papír. Azt hittem, hogy belekeveredett Brodie aranykeresésébe. Úgy tűnt, hogy az őrnagy azért akarja kiűzni az apacsokat a földjeikről, hogy utána megszerezhessék azokat. – Ez így is van – bólintott Seanilzay –, most már kezded látni az igazságot. Elise azt akarja, hogy Ross megölje Brodie-t. Csak ezeket hallottam. – S a napló? Megvan még neki? – Ross azt akarta, hogy égesse el. Nem hiszem, hogy megtette volna. Mikor megkérdezted, hogy miért nem beszéltem eddig erről, akkor nem tudtam felelni neked. Még nem voltam rá elkészülve, hogy lássam a napjaim végét. Elise megátkozott engem, és azt mondta, hogy meg fogok halni, ha elárulom, amit tudok. – Miről beszélsz, Seanilzay? Elise nem árthat neked. – Ő ott volt azon a napon, mikor anyád elment közülünk. Ellopta a naplót, mielőtt Brodie odaérkezett volna. Én éppen friss szarvashúst vittem anyádnak. Akkor láttam, hogy Elise kiszalad a kunyhóból. Könnyű volt követni. Mikor láttam, hogy nála van az apád irattartója, megkérdeztem tőle, hogy miért lopta el az otthonodból. Azt felelte, hogy Brodie fog nemsokára érte jönni. Ő most elviszi, és megőrzi neked. Én felajánlottam, hogy elviszem neked az irattartót, de ebbe nem 241

Pandora’s TeAm egyezett bele. Azt mondta, engem fognak tolvajnak tartani, s hogy azt mondja majd a fehér embereknek, hogy én loptam el a papírokat. – Elise tudta, hogy Brodie készül megölni anyámat? – kérdezte Delaney, és megborzongott. Az anyja szerette Elise-t. Nem akarta elhinni róla, bármilyen csalárd is volt vele szemben, hogy közrejátszott volna a meggyilkolásában. – Nem tudom, hogy tisztában volt-e Brodie terveivel – válaszolta az indián. – Miért vártál mostanáig azzal, hogy ezt elmondd? – Szeretted azt a nőt. Úgy tekintettél rá, mint a sajátodra, még mielőtt Brodie jött. Ezt mindenki tudta. Apád és anyád ereiben nem apacs vér folyt, de mi úgy viselkedtünk velük, mintha közülünk valók lettek volna. Vigyáztunk a fiúra, aki férfivá cseperedett, s úgy gondolkodott a békéről, akárcsak mi, noha megtanulta mindazt, amit egy harcosnak tudnia kell. A szíved olyan igaz volt, mint egy apacsé. Seanilzay tekintete találkozott Delaney szúrós nézésével, s szomorú hangon folytatta. – Milyen béke lett volna a szívedben, ha én elmondom ezeket neked, mikor még a fájdalom új volt, és vad. Most van itt az ideje, hogy lásd az ellenségeid halálát. De a hatalom, aminek birtokában vagy, elpusztul, s nem lesz soha többé. Féltettem a saját értéktelen életemet, s ez zárva tartotta a számat. A fehérek Elise egyetlen szavára megöltek volna, ha mondani kezdi nekik a hazugságait. Delaney tudta, hogy igaza van. Elég lett volna, ha Elise csupán egyetlen homályos célzást tesz, hogy látta Seanilzayt a kunyhó körül, mielőtt az anyját megölték. Biztosan felkoncolták volna. Hazugság és csalás mindenütt. Feszült csend ereszkedett közéjük mindaddig, amíg Delaney be tudta fejezni az emlékezést, megnyugodott benne a gyötrő fájdalom. – Megengedetd, hogy veled menjek? – kérdezte Seanilzay, mikor Delaney felült a lovára. – Nem. Egyedül megyek! – Énekelni fogunk a szellemekhez, hogy adjanak neked erőt, mikor szembenézel az ellenségeiddel, De-la-ney. – Énekelj értem, barátom! Nincs több időm, már így is túl sokat elvesztegettem! 242

Pandora’s TeAm Seanilzay nézte, ahogy távolodik. Aztán ő is elindult, délnyugat felé. Nem fogja engedni, hogy Delaney egyedül maradjon az ellenségeivel. Vele lesznek a netdahee-k. A hatalma majd gondoskodik róla. A Brodie-farm nyitott volt. Az emlékezetében élő kicsiny vályogház helyett masszív épületek álltak rajta. A spanyol tetős házra egy hatalmas nyárfa vetett árnyékot. A kerítést sűrű, magas bokrok alkották, melyek csak a bejáratot hagyták szabadon. Delaney benézett az üres udvarra. Egy csörlő hangját hallotta valahonnan a ház mögül, amint éppen vizet húz fel a kútból. Szeme a ház sarkában lévő kétemeletes bástyára tévedt. A széles boltívek mind a négy irányban nyitottak voltak, s látszott, hogy senki sincs bent. Úgy látszik, Brodie sokat ad a biztonságra – mosolygott magában. Néhány ember dolgozott a földeken, melyet öntözőrendszer hálózott be. Elszórtan legelésző marhacsordákat látott még a távolban. Kikötötte a lovát, s óvatosan belépett az udvarra. Senki sem volt a közelében. A bejárati ajtó nyitva állt. Gond nélkül bement a házba. Már az elegáns hallban járt, melyet széles boltívek díszítettek. Az egyik átjáró az ebédlőbe vezetett. Innen több ajtó is nyílt, de kettő zárva volt. Úgy gondolta, hogy ezek a hálószobák. A másik oldalon továbbment, s a szoba bútorzatából arra következtetett, hogy Elise nappalijába tévedt. Itt tartja vajon a naplót? – villant át a fején. Vitatkozó hangokat hallott a hallból. Becsukta az ajtót. A mexikói dialektusú női hang a jövő hétre tervezett fiestá-ról mondott valamit. Felületesen a napló után kezdett kutatni, de nem sok reményt fűzött hozzá, hogy ilyen könnyedén megtalálja. Így is történt, de egyáltalában nem volt elégedetlen. Gyereksírást és egy szidalmazó hangot hallott újra. Visszalopakodott az ajtóhoz. Tisztán felismerte Elise hangját, amint egy Nita nevű valaki után kiabál, hogy vigye el onnan a gyereket. Minden érzéke azt súgta, hogy a nő közvetlenül az ajtó mögött van. Hallotta csupasz lábának lépéseit, lányos hangját s a nyafogó fiúhangot. 243

Pandora’s TeAm Elise fia. Akár az övéké is lehetne. Óvatosan a rézkilincsre tette a kezét, készen arra, hogy lenyomja. Elmosolyodott. Lassan kinyitotta az ajtót. Belépett. Elise éppen a szoba másik végében volt, és nem figyelt rá. Delaney a mellette lévő asztalhoz lépett, s töltött magának az odakészített boroskancsóból. Ivott néhány kortyot, majd óvatosan visszahelyezte a poharat a tálcára. Nem sokat gondolkozott azon, hogy mit is mondana neki, hogyha újra találkoznának. Ezért csak halkan elsuttogta a nevét, épp elég meglepetést okozva ezzel a nőben. Elise megfordult és megmerevedett. Delaney nézte tágra nyitott szemét, majd bezárta maga mögött az ajtót, s a kulcsot zsebre tette. A nő felé indult. Félelem csillant meg Elise sötétbarna szemében. – Semmi üdvözlés, Elise? Nem is örülsz, hogy újra látsz? Meg vagy lepve? Nem figyelmeztettek, hogy jövök? – Én... én nem hiszem el, hogy visszajöttél, Del! Lágy, perzselő hangja nemkívánatos emlékeket ébresztett a férfiban. Nem is akart ránézni. Angyali arc, angyali test, de egy boszorkány lakozik benne. Majdnem elmosolyodott látva nézését, mely olyan riadt volt, mint egy csapdába került őzikéé. Izgatottá vált légzése arra késztette a férfit, hogy végignézzen a nő testén. Igen, ezek az érzéki formák, melyek mindig elhomályosították a tudatát, s nem engedték, hogy józanul gondolkodjon. Elise arra használta a testét, hogy megszerezze vele azt, amit akar. Ahogy szemtől szemben álltak, a férfi hirtelen rádöbbent, hogy mindig is tudatában volt a nő, ravasz trükkjeinek, de a büszkesége nem engedte, hogy ezt akár csak önmagának is bevallja. – Del! – nyöszörögte a lány, s kiscicás nyelvével megnedvesítette kiszáradt ajkait, és hátrébb lépett. – Félsz, Elise? Miért? Azt hiszed, azért jöttem, hogy megöljelek? – Nem. Természetesen nem. Miért is akarnál megölni? Én nem csináltam semmit! – mondta. – Én csak... – Nem mondta tovább. Szemében könny csillant meg. – Én egyre csak imádkoztam, hogy gyere vissza hozzám, Del. Annyira szükségem van rád!

244

Pandora’s TeAm – Miért, Brodie már elfáradt? Nem értem én ezt, Elise! Ő többet adott neked, mint én valaha is tudtam. Még egy fiút is. Adamnek hívják, ugye? – kérdezte lágy, kedves hangon. A lány szeme gonoszul megvillant, mielőtt a kezébe temette volna az arcát. Mikor újra a férfira nézett, megint könyörgőre fordult a tekintete. – Megbocsátok, amiért ilyeneket mondasz. Tudom, hogy sok fájdalmat okoztam neked, de szerettél engem! Tudom, hogy így van. Megértem, miért vagy most ilyen hűvös és távolságtartó. – Mivel nem válaszolt, folytatta. – Azt hittem, értem jöttél, mert megtudtad, hogy Adam úgy tart itt ebben a házban, mint egy rabot! El akarok innen menni, Del! Kérlek, mondd, hogy segítesz nekem. – Mint egy rabot, Elise? Sehol nem láttam fegyveres őrséget odakint. Senki sem próbált megállítani, hogy ne jöjjek be a házba. Elrejtve gyűlöletét, kedvesen végignézett a lány finom ruháján, csillogó fülbevalóján s a kétoldalt feltűzött aranyszőke haján, s belül szenvedett a tudattól, hogy ez a szépség belül milyen romlott. Hirtelen úgy érezte, nem képes tovább egy szobában lenni vele. – Del, látod, nem felejtettél el! Nem engedlek elmenni! – kiáltotta Elise szerelmes hangon, s karját kitárva a férfi felé szaladt. Összekulcsolta kezét a nyakán, s ajkait tettetett szenvedéllyel a férfi szájára fonta. Nem volt éppen egy lovagias gesztus, ahogy Delaney ellökte magától. – Te fattyú! – sziszegte a nő, s szeme gyűlölettel lövellt a férfira. Az álarc véglegesen összetört. Most már igazán félt Delaney-től. Semmi könyörületességet nem talált azokban a szemekben, melyek valaha oly vágyakozva néztek rá. – Ne bánts, Del! Könyörgök, ne bánts! – Meg kéne hogy öljelek, Elise, de nincs hozzá gyomrom, hogy hozzád érjek! – mondta a férfi, s éppen csak meg tudta állni, hogy kiköpje a szájából a nő ízét. A félelem halványodott Elise szemében, mikor tudatosult benne hogy a férfi komolyan gondolja azt, amit mondott. Nem fogja bántani. – Csak egyet sikítok, s te már halott vagy! – jelentette ki, s felszegte a fejét. 245

Pandora’s TeAm – Csak egyet sikítasz, s én elvágom azt a hazug torkodat! – De azt mondtad, hogy... – Ahhoz, hogy használjam a késemet, nem kell hozzád érnem, Elise. Csak annyit akarok tudni, hogy hol van a napló, és miért loptad el!? – Látva megmerevedett arcát, azon töprengett, hogy most, mikor a lánynak szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy már nem kell neki, s nem is akarja bántani, vajon sutba dobja-e azt a vele született női ravaszságát. Mosolygott, de ebben nem volt semmi melegség. – Folyamatosan hagytam, hogy kihasználj legelső találkozásunk óta, Elise! A testi vágy keltése egy olyan fegyver a kezedben, amit kiválóan használsz. Alkalmaztad már nálam, Brodie-nál, s újabban Rossnál, de ez már engem nem érdeke!. – Ross? Te tudsz Rossről? – Ez valóban megijeszt ugye? Igen, tudok Rossról, arról, hogy Adam meggyilkolta a szüleimet, de te vagy az – sziszegte, s olyan szorosan a falhoz nyomta, hogy a lány már moccanni sem tudott – akiért idejöttem. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy milyen könnyedén meg tudná ölni. Már kezdett lassan megcsömörleni a nő félelemmel vegyült illatától, s úgy érezte, hogy fizikailag vágyik Elise halálára. Ha a keskeny nyakára tenné erős kezét, a lány úgy törne széjjel, mint egy vékony nádszál. Felemelte a kezét, és szúrós szemekkel nézett a lányra, – Igen – suttogta még gondolkozom rajta. – Ne bánts, Del, kérlek! Elmondok mindent! Esküszöm, nem tudtam, hogy mit tervez Adam akkor éjjel. Kellett neki a napló, mert félt, hogy ő is belekeveredik az ügybe. Kihallgattam, amit az embereivel beszélt. Az egyiknek közülük volt egy barátja, aki együtt ült apáddal a Yurna börtönben. Ő volt az, aki beszélt Brodle-nak a naplóról. Anyád semmit sem tudott. Csak azért mentem oda, hogy biztonságba helyezzem Adam előtt. – Szóval elloptad a naplót, s megfenyegetted Seanilzayt? – kérdezte Delaney, s anélkül, hogy a nőhöz ért volna, bal kezét a falhoz támasztotta, szorosan a feje mellé. – Elég volta hazudozásból, Elise! – figyelmeztette jeges hangon. 246

Pandora’s TeAm A nő teste szorosan a falhoz tapadt. – Rendben van. Magamhoz vettem a naplót, hogy sakkban tartsam vele Adamet. Tudta, hogy ha velem bármi is történne, akkor te megkapod a naplót. És ha az napvilágra kerül, akkor ő lenne az egyik, aki ellen vádat emelnének hamis mérlegelésért és beteg marhák eladásáért. – És Brodie megölte az apámat a börtönben? – Igen. – Felgyújtotta anyám kunyhóját, azért, hogy benn égjen? – Igen – felelte a nő unott hangon. – Hol van a napló, Elise? A nő a Delaney-re nézett, remélve, hogy lát majd rajta egy kis lágyulást, de tévedett. Csak gyűlölet sugárzott az arcába. – Elástam a földeden a körtefa alá. A férfi megfordult, és arrébb ment tőle. Hallotta Elise ruhájának surranását, amint az asztalhoz szaladt. Szeretett volna inni valamit, hogy kimossa a szájából a keserűséget, de most már nem volt gusztusa, hogy bármihez is hozzáérjen, ami a nő tulajdonában volt. – Hol van most Adam? – Meg fogod ölni, Del!? A hangja egy pillanat alatt izgatottá vált. A férfi gerincén hideg borzongás futott végig. Azon kapta magát, hogy megfordult, s Elise-t bámulja. A lány arca furcsán ragyogott, szeme kitágult, szája nyitva volt. Láthatóan izgalomba jött attól a gondolától, hogy megölik a férjét. Delaney egy pillanatig csapdát sejtett, s egy szót sem tudott szólni, amint odament hozzá, s megállt előtte. Kortyolt egyet a kezében lévő pohárból, majd leeresztette a karját. A férfi arcába nézett, és elmosolyodott. – Megölöd? – ismételte. – Hol van most? – kérdezte Delaney, s hangja saját magának is idegenül csengett. El akart menekülni a nőtől, de valami mégis ott tartotta. Elise hátravetette a fejét, s félig összehúzott szemmel figyelte a férfit. Bal kezének mutatóujját lassan és kiszámítoítan csúsztatni kezdte lefelé, végig a nyakán, majd ruhájának csipkeszegélye mentén. Mozdulata lágy volt, tudatos és gúnyos. 247

Pandora’s TeAm – Valaha szerettél itt csókolni. És harapni... Emlékszel, hogy ez mennyire felizgatott? – Emlékszem az állati ösztöneidre! – Ne ilyen durván. Lágyabban, türelmesebben. – Hangja álmodozóvá vált. – Nem akarod még egyszer érezni? – És Adam? – Ő most várhat, Del. Nem érdekel. – Keress magadnak egy másik csődört, Elise! – Durva hangjával elérte, hogy a nő hátrébb lépjen. – Ha megmondom, hol van, akkor visszajössz? – Mondd! Kiitta a poharát, és a férfira nézett. – Adam tábort vert a hegyekben. Biztos benne, hogy ez alkalommal megtalálja a bányát. Del, neked mindened meglehetett volna. Én, az arany, a gazdagság. De végül nem lettél más, csak vesztes. – Ott nincs arany. Soha nem is volt. Adam legfeljebb a halálát találhatja meg ott. – És téged! – tette hozzá Elise csilingelő hangon. Delaney nem tudott megvetés nélkül nézni a lányra. – Ha azt akarod, hogy Adam meghaljon, akkor miért nem ölöd meg te magad? Vagy bízod inkább Ross-ra? Te mindig is tudtad, hogyan kell elérni egy férfinál azt, amit akarsz. – Ez nem egészen van így. Veled soha, Del. Ross nem fogja megölni, még az én kedvemért se. Tudod – mondta és újból elmosolyodott –, Adam az unokatestvére. Sokat segített neki, hogy lerázzon téged, de a szíve az gyáva. Több van benne, mint Adamben valaha is volt. – Akkor talán most jól választasz, Elise. – Talán. Engedte, hogy a férfi kinyissa az ajtót, és kimenjen. Delaney biztos volt benne, hogy nem engedi elmenni egy utolsó próbálkozás nélkül. – Várj, Del, kérlek! Elkövettem egy nagy hibát, amit azóta is bánok. Túl fiatal voltam, és azt hittem, hogy arra van szükségem, amit Adam tud nekem adni. Pedig téged szerettelek. Te voltál az egyetlen ember, akit igazán akartam. 248

Pandora’s TeAm – Semmilyen hibát nem követtél el, Elise! Te nem tudod, hogyan kell szeretni. A boszorkányok soha nem tudják. Delaney már kint volt a házból, mikor üvegcsörömpölést hallott, amit egy női sikítás kísért. A lova hátáról nézte, amint az emberek kiterelik a lovakat a karámból, s nyeregbe szállnak. Pár perc múlva már mindegyik elvágtatott. Nem sok esélye volt, bogy meg tudja lepni Brodie-t. Biztos volt benne, hogy Elise biztosítja magát arra az esetre, ha Adam maradna életben. Hazugság és csalás. Nem várhat tovább, hogy leszámoljon velük.

249

Pandora’s TeAm

Huszonkettedik fejezet Delaney egy ősi apacs útvonalon haladt a célja felé. Emlékei felidéződtek a múltból. Maga előtt látta azt a két apacs fiút, akik megmutatták neki minden titkos helyüket. Szinte érezte a láthatatlan indiánok figyelő szemét, ahogy szent földjükön lovagolt. Megállt a Bumout-forrásnál, hogy igyon és megmosakodjon. Tudta, hogy nem lesz rá máskor lehetősége. Taza és Naiche. Ez a két név egy sereg emléket elevenített meg a férfi fejében. Ezt a forrást is ők mutatták neki. A magas, keménykötésű Taza mindig mosolygott. Nagyon hasonlított a nagyapjára, Mangas Coloradasra. Naiche vékony volt, és fürge, akárcsak az apja, Cochise. Visszhangzott a fülébe a fiúk nevetése, emlékezett a játékaikra. Sok időt töltöttek itt, eleinte csak játékkal, később beszélgetéssel. Tanítgatták egymást saját hitükre és életmódjára. Az apacs testvérek főleg a játékon keresztül tanították meg a trükkjeikre, fogásaikra. Taza segített neki elkészíteni az első íját s a hozzá való nyílvesszőket. Sokat versenyeztek, főleg lovaglásban és hosszú távú futásban. Delaney elmosolyodott, mikor megjelent előtte Taza büszke arca, mutatván mokaszinját, melyet pirosra festett első megölt ellenfele vére. Delaney akkor irigy volt rá. A fiú neki ajándékozta mokaszinját, miután az apja engedélyezte, hogy együtt tanuljanak tovább. Felriadt az emlékeiből, és lehúzta magáról az ingét. Csapkodni kezdte a vizet a felsőtestére. Mikor a teste lehűlt, a forrás mellé feküdt, és ivott. Megvárta, míg a zavaros vízfelszín ki nem tisztul, s megláthatta arcát a tükörsima felszínben. Talizmánja nyomta a mellkasát. Hirtelen felugrott, s képzeletbeli árnyékokkal kezdett hadakozni, újra felidézve 250

Pandora’s TeAm ezzel a múltat. Taza egyszer azt a feladatot adta neki, hogy keresse meg a hegyekben, ahová elbújt. A büszkesége nem engedte elutasítani a kihívást. Naiche itt, ennél a forrásnál maradt, és az idősebb testvér magabiztosságával nevette ki Delaney-t, mondván, hogy soha nem fogja megtalálni. Igaza lett. Taza helyett egy barlangot talált, s a kíváncsiságától hajtva elindult, hogy fölfedezze. A falon talált egy fáklyát, és meggyújtotta. Végigment az alagúton, és egy kisebb terembe jutott, ahonnan újabb utak nyíltak. A sziklafalak néhol zöldek, másutt meg fehérek voltak. Ez utóbbi helyeken apró kék kövek csillantak meg a fáklya fényében. Víz morajlását hallotta a föld gyomrából. Talált egy ék alakú fejszét, s tudta róla, meglehetősen régi lehet. Nem értette, hogy miért vannak apró kődarabok szétszórva a földön. Úgy érezte, mintha finom, lágy szellő lengené körül. A kis fejsze a kezében volt, mikor Taza rátalált. – Mi ez a hely? – kérdezte a fiútól, aki nem válaszolt, hanem előhúzta a kését. Delaney tudta, hogy most meg akarja ölni. – Mondd meg, mit csináltam? – kiáltotta, s küzdött az életéért, tudva, hogy az ereje nem mérhető az ellenfeléhez. Delaney még most, ennyi év távlatából is tisztán emlékezett a félelmére, mikor Taza maga alá gyűrte, s érezte a torkának feszülő hideg fémet. És arra a hihetetlen megkönnyebbülésre, mikor az apacs fiú felállt és otthagyta. Meg se bírt mozdulni sokáig, míg Cochise nem segített neki felállni. Ezen a napon tanulta meg a titkokat. Meg kellett esküdnie Cochisenek, hogy soha, senkinek nem fogja elmondani. A kapott drágakő mindig emlékezteti az apacs sámánok hatalmas erejére. Delaney befejezte az emlékezést. Felnézett a hegyre. Akkor megígérte, hogy megtartja a titkot. Most megfogadta, hogy meg is fogja védeni. Levette a lováról a nyerget és a többi felszerelést, és egy halomba rakta. Felmarkolt egy tenyérnyi port, és megdörzsölte vele a puskáját és a töltényeket, nehogy a fém megcsillanjon a fényben, elárulva ezzel jelenlétét. Zsebeit megtöltötte töltényekkel, s felvette az ingét. 251

Pandora’s TeAm Tudta, hogy van még néhány édes vizű forrás a környéken, ahol a fehér emberek szívesen vernek tábort, nem törődve a szomjas állatokkal, esetleg indiánokkal. A nap ereje érezhetően melegebb lett az alatt az idő alatt is, amíg Delaney készülődött a harcra. Majdnem két óra elteltével már kellően magasra jutott ahhoz, hogy átfogó képe lehessen a tájról. Messzire ellátott a környező hegyek és sziklák között. A távolban izzott a levegő a forróságtól, mely már sok embert csapott be, a víz csalfa élményét keltve bennük. Nem messze tőle egy széles sziklaperem terült el. Delaney egy kicsit töprengett, hogy elmenjen-e a szélére, hogy onnan is áttekintse a környéket. Mikor a közelébe ért, enyhe dohányillat csapta meg az orrát. Gyorsan a földre kuporodott, s feszülten figyelt. Fémes koccanást hallott a kövön. Sarkantyú – gondolta, s érezte, hogy még várnia kell. – Látod valami nyomát? – kiáltotta egy hang a mélyből. – Semmit. Kecskének kéne lennie, hogy megmássza ezeket a sziklákat! Delaney elmosolyodott. Az, aki ezt mondta, még tizenöt lábnyira sincs tőle. Lejjebb húzódott, s mikor biztos volt benne, hogy ott már nem látják, felállt. Egy másik utat választott, hogy magasabbra másszon. A nap perzselően sütött, s a sziklák is ontották a meleget, de az az érzés, hogy egyre jobban becserkészi áldozatait, megsokszorozta az erejét. A két ember már felért a párkányra, és körülnézett. Delaney útját egy széles szakadék keresztezte, de ez sem állíthatta meg. Egy hatalmas ugrással átlendült rajta. Néhol nem tudott továbbmenni, s más utat választott. A sziklák felszínét simává mosta az eső és a szél a hosszú évszázadok alatt, így nehezen talált fogódzót, ahol megvethette a lábát. De a türelem és az elszántság mindig megmutatta neki a helyes megoldást. A víz már csurgott róla. A homlokán lévő pánt is teljesen átnedvesedett, így már nem tartotta tovább a szemébe folyó izzadságot. Már elég magasan volt. Kiment a szikla peremére, s lenézett a húszlábas mélységbe. Brodie tábora alatta volt. Elrejtőzött a szikla mögött. Négy embert látott az előbb, Brodie nem volt köztük. Beleszámítva azt a kettőt is a lenti peremen, az hat. Érezte, hogy többen 252

Pandora’s TeAm kell lenniük. Az apacsok segítségére nem számított, hiszen ha híre megy, hogy indián ölt meg fehér embert, akkor véres megtorlás lesz rá a válasz. S ez most nem is az ő harcuk. Hanem csak az övé. Szétnézett a másik oldalon is. Egy fényes tárgy csillant meg a kövek között. Heten másztak felfelé. De ő csak Brodie-t akarta. Hallotta az emberek szuszogását, csak pont azét nem, akiét szerette volna. Csak most jutott eszébe az a lehetőség, hogy Elise becsapta, s Brodie itt sincs. Csak egy dolgot tehetett. A vállához kapta a puskát, s megcélozta az egyik ember előtt a sziklát, s lőtt. Az üldözők lehasaltak, s igyekeztek fedezék mögé bújni. A kiáltozásukat elnyomták Delaney újabb lövései. Senki sem viszonozta a tüzet. Mikor meggyőződött róla, hogy mindenki egy-egy szikla mögött lapul, előrébb húzódott. – Brodie! – kiáltotta. – Te vagy az egyetlen, akit akarok! Gyere elő, vagy szépen sorjában leszedem az embereidet! – Menj a pokolba, Carmichael! Delaney elmosolyodott. Brodie tehát itt van. Nem sok ideje volt örülni ennek. Sortűz ropogása követte a választ. A szikla mögé húzódott, nehogy az egyik golyó véletlenül eltalálja. A másik oldalra nézett. Az ottani öt ember is felé irányította a puskáját. Tizenkettő és Brodie. Nem ez a legkedvezőbb felállás, amire számított, de nem érdekes. Senki sem akadályozhatja meg, hogy megölje ellenségét. Innen is egy sortüzet kapott. Leguggolt, és szorosan a szikla mögé húzódott. Felemelte a fegyverét, magasra lendítette a csövét, és lassan engedni kezdte lefelé. Vett egy mély lélegzetet, s lassan kiengedte. Így biztosabbá vált a keze. Kinézte magának a legtávolabb lévő embert, aki minden lövése után felemelte a fejét. A fegyver a célra szegeződött. Leheletfinoman meghúzta a ravaszt. Egy elfojtott kiáltást hallott. – Yancy meghalt! Brodie, hallasz? A négy megmaradt ember tüzelése intenzívebbé vált. Delaney most a jobb szélsőt választotta ki, aki annyira óvatos volt, hogy csak a puskája csöve látszott ki a szikla mögül. Vaktában tüzelt. Ekkor meglepve 253

Pandora’s TeAm tapasztalta, hogy a másik három fegyver hirtelen elhallgatott. Aztán a negyedik is. – De-la-ney! – hallotta Seanilzay hangját – Itt vagyok a netdaheevel. Egy apacs harcos állt fel, maga előtt tartva foglyát, s egy kést szegezett a torkának. A vaktában lövöldözős volt az. Bár Delaney nem látta, de ugyanez a kép tárult Brodie és az emberei elé is. A táj csendbe borult. A következő harcos is felállt a túszával, majd a másik kettő is. – Seanilzay, én csak Brodie-t akarom! – kiáltotta apacs nyelven. – Ne engedd, hogy megöljék őket folytatta angolul. – Épp elég baj van már így is. A hadsereg nem fogja szó nélkül tűrni, ha apacs kezek végeznek velük. – Ezeknek az embereknek nem jár kegyelem! – jelentette ki Seanilzay. – Ők nem engedték, hogy csak egy ember ellen harcolj. – Anyanyelvén beszélt, tudva, hogy Brodie és emberei úgysem értik. – Nem hagyhattalak itt egyedül. A netdahee-k az én ajándékaim. Készen állnak, hogy harcoljanak a te oldaladon. – Brodie! – kiáltotta Delaney. – Azt akarod, hogy ez a négy ember meghaljon miattad? Alig fejezte be a szavait, egy halk nyögés arra késztette, hogy célra tartott fegyverrel megforduljon. Leengedte a puskáját. Netdahee harcosok jöttek felé azon az úton, ahol ő jutott fel. – Ez a mi területünk – szólt az egyik –, nem a tied, hogy egyedül harcolj. – Ha ezek az emberek meghalnak, vérük megjelöli a földet örökre. Én nem akarom, hogy így legyen. – A mi feladatunk, hogy megvédjünk. Intett a társainak, s az indiánok egyenként egy halomba dobálták foglyaikat, egy kiugró szirt alá. Delaney tizenöt apacsot számolt meg. Látta, hogy mind Seanilzayra néznek, aki felemelt kézzel állt. Mikor leengedte, az emberek kiáltozása abbamaradt, mert az apacsok egy emberként körbeállták őket. Delaney tudta, mit érezhetnek most, szembenézve a válogatott apacs harcosokkal.

254

Pandora’s TeAm Delaney ismét felszólította Brodie-t, hogy jöjjön elő. Hangos morgás volt a válasz az emberei felől. Egy sziklán megpattant golyó fütyülése hallatszott, majd Brodie kivágódott a földre. Delaney az ellenségére szegezte a puskáját. Megszorította a fegyvert, s ujja a ravaszra fonódott. Csak egy gyenge mozdulat. Csupán ennyit kéne tennie. Remegni kezdett. Nehéz volt leküzdeni a vágyat, hogy lelője. Nem engedheti, hogy ilyen könnyen haljon meg. – Állj fel! – parancsolta, s beható pillantásokkal nézegette ellenfelét. Körülbelül egyforma magasak voltak, de Brodie teste erősebb és izmosabb volt. Egy szemernyi háj sem volt rajta. Adam lassan és kimérten felállt, hátracsúsztatta széles karimájú fekete kalapját. Hunyorogva Delaney-re nézett. A nap Carmichael mögül sütött, aki vésztjóslóan állt a sziklán fegyverrel a kezében. Brodie leengedte a kezét, s ökölbe szorította. – Gyere fel, Brodie! Adam hátrapillantott, s látta, hogy az indiánok közelednek felé a foglyaikkal. Emberei előtte álltak, s valamennyien hátat fordítottak neki. Hűséget még pénzért sem lehet venni! – villant át a fején. Nem volt más választása, azt kellett tennie, amit Delaney parancsol. Levette a mellényét, s maga mellé ejtette. Elsimította a kezén a fekete bőrkesztyűt, amit mindig hordani szokott, s a sziklára nézett, amit meg kellett másznia. – Mindenkitől vegyétek el a fegyvert! – rendelkezett Delaney Seanilzaynak. – Csak akkor öljétek meg őket, ha ellenállnak! – mondta, s azzal beljebb lépett a szikla pereméről. Várta Brodie-t. Adam arca erősen gyöngyözött, amint fellépett a peremre. Lihegett néhány másodpercig, de nem vette le a szemét Delaney-ről, aki közelebb lépett hozzá. – Csatold le az övedet, Brodie! És vedd ki a kést a bal csizmádból! – Nem sokra mégy ezzel az egésszel, Carmichael! Az embereim nem fogják tartani a szájukat! Ross tud rólad. Mindent meg fog tenni, hogy ezek az apacsok lógjanak! – Feltéve, ha embereid életben maradnának. Csak egy szó, és a nethadee-k elvágják a torkukat. – Az előbb mondtad, hogy életben maradnak! 255

Pandora’s TeAm – Most kezd gyötörni a lelkiismeret-furdalás az embereid miatt? Csak tedd, amit mondok! Most szépen, lassan csatold ki az övedet, s dobd oda a pisztolyodat Seanilzaynak! – Delaney vigyorogva fogadta a Brodie szemében megjelenő tehetetlen dühöt. A férfi rövid fekete haja a fejéhez simult a nedvességtől. Egy darabig nem mozdult, de végül is megtette, amit Delaney parancsolt. – És most? Azt hiszed, te képes lennél rá, hogy megölj egy fegyvertelen embert? – A helyzet ellenére is ott volt a hangjában az a hűvös fölényesség, amit Delaney utált. – Fegyvertelen embert? Talán apám nem az volt, mikor meggyilkoltad? Egyszerűen kivégezted őt, Brodie! Vagy talán anyám esetében másképpen lett volna? Még soha nem fojtottam meg embert a puszta kezemmel, de egy olyan fegyvertelen embert, mint te, nyugodt szívvel meg tudnék ölni! – Én nem... – Fogd be a pofád! Elég volt már a hazudozásokból! Delaney Seanilzay felé dobta a puskáját, majd előhúzta a kését, s elhajította. Mosolyognia kellett, mikor látta, hogy Brodie megnézte, hová esett. Elővette a pisztolyát, majd lecsatolta az övét, és elhajította. – Gyere beljebb a szélétől! Nem szeretném, ha idő előtt meghalnál. – Megvárta, amíg közelebb jött. Kevesebb, mint egy karnyújtásnyira álltak egymástól. – Mi az ördögöt akarsz? – mordult fel Adam, s nem vette le a szemét a Delaney kezében lévő pisztolyról. – Még az apámé volt. Az hiszem, épp a legmegfelelőbb lesz arra, hogy meghalj, amiért bemocskoltad a nevét, s megölted. – Hallgass rám, Carmichael! Én mindent neked adok! Tudom, hogy van itt arany. Rögöket találtunk a folyóban. Rád íratom az egész haszon felét. Én... – És Elise? Őt is visszaadnád nekem? – Ha akarod azt a szajhát, csak vidd! – És a fiad, Brodie? Nekem adnád őt is azért, hogy tovább élhess? – Igen! Krisztusom! Igen! Mindent. Mindent, amit csak akarsz! – Megtennéd, hogy letérdelsz, s úgy könyörögsz nekem? Brodie még szinte azt sem várta meg, hogy befejezi, s térdre rogyott. 256

Pandora’s TeAm – Könyörgöm! – sóhajtotta, de nem talált könyörületet Delaney szemében. – Nem elég, Brodie! – felelte lágyan. – Az életed sem elég ár azért, amit velem tettél. De mégis ez az egyetlen dolog, ami kell nekem! Adam arcát vörösre festette, az indulat. Ügyetlenül feltápászkodott, s a szemét a pisztolyra szegezte. Delaney keze a dupla ravaszra fonódott. Hat lövés. És még csak meg sem kell érintenie. De az apacs gondolkodása és neveltetése sokkal lassúbb halált kívánt. Látta, amint ellenfele eszelősen figyeli a pisztolyt. – Gyere, tegyél egy próbát! – kiáltott rá Delaney, ismerve gyávaságát, s hogy a tisztességtelen harc az ő igazi világa. Döntött. Letette a fegyvert a lába elé, s hátrébb lépett. De Brodie nem a fegyverért ment, hanem Delaney-re rontott. Öklével az álla felé csapott, de a férfi ügyesen kitért előle. Adam a lendülettől fél térdre esett, s felnyögött. Delaney megragadta ellenfele karját. Egy rúgással a halálba küldhette volna. Hátralépett. Brodie a kézfejével megtörölte a száját, s köpött egyet. Ahogy Delaney a villámokat szóró sötét szemekbe nézett, tudta, hogy Brodie most valami mással fog próbálkozni. Nem fog még egyszer közvetlenül testre támadni. Megvárta, amíg feltápászkodik. – Talán most próbáld meg a pisztolyt! – vetette oda neki gúnyosan. Adam feltápászkodott. Már tudta, mit fog csinálni. Támadást színlelve Delaney bal oldala felé indult, majd hirtelen jobbra fordulva a fegyverre vetette magát. Delaney-nek még volt annyi ideje, hogy arrább rúgja a pisztolyt, így Adam csak annak hűlt helyére érkezett. Gondolkodás nélkül a fegyver felé gördült, de Delaney megragadta a derekát. Brodie felhúzta a lábát, és ellenfelével a hátán újra a pisztoly felé lökte magát. Elérte a nyelét, de Delaney keze szorosan a csuklójára fonódott. Adam, erősebb lévén, most előnyben volt. Delaney nem tudta sokáig a földön tartani a kezét, ezért megrántotta ellenfele karját, s hátrafelé gurulva pörögtek egyet. Majd még egyet. A pisztoly kiesett Adam kezéből. Brodie volt felül. Delaney szorosan tartotta a derekát. Adam alkarjával megcélozta ellenfele arcát. Eltalálta, de nem tudta 257

Pandora’s TeAm kiszabadítani magát az öleléséből. Újra próbálkozott. Érezte, hogy Delaney arca felreped az ökle nyomán. Delaney ökle Brodie oldalába csapódott. Az felnyögött a fájdalomtól, de egyikük se tudott kimozdulni ebből a helyzetből. A pisztoly alig egy karnyújtásnyira volt tőlük, de egyikük sem tudta megszerezni. Delaney arca égett Adam ütéseitől. Aztán megfeszítve minden erejét, legurította magáról Brodie-t. Egyszerre nyúltak a pisztolyhoz, de Delaney volt kedvezőbb helyzetben. Adam felfejtette az ujját, de nem tudta megszerezni. A fegyver kétszer elsült. Dulakodva felálltak. Tépték s ütötték egymást, míg a pisztolyt felfelé tartották. Négy lövés dörrent gyors egymásutánban. A fegyver értékét vesztette. Delaney ellökte magától ellenfelét, aki a feje felé hajította az üres pisztolyt. Alig sikerült elhajolnia. Brodie ismét előrevetette magát, s testének teljes lendületével Delaney felé csapott. Ellenfele egy könnyed mozdulattal tért ki az ütés elől, így csak a levegőbe kaszált. Másik ökle azonban eltalálta Delaney állát, majd megragadva az ingét egy újabb kemény ütést mért a gyomrára. Carmichael beakasztotta ellenfele lábát, és kizökkentette egyensúlyából. Ütni kezdte ellenfelét, s öklei egyre keményebben csattantak Adam testén. Mokaszinjának köszönhetően jobban tudott mozogni a sziklákon. Nagy erejű ütés találta el a bal fülét, amitől fél oldalára nem hallott. Levegőt szinte alig tudott venni. Brodie leszegezett fejjel neki rontott. Delaney veszélyesen közel állt a szakadék széléhez. Hirtelen felrántotta a térdét, s az egyenesen ellenfele arcán csattant. Elégedetten nyugtázta a megdöbbenést a szemében. Adam szájából csöpögött a vér. Tiszta, elemi gyűlölettel a hangjában felordított. Delaney feszülten várta a következő támadást, de Brodie sarkon fordult, és egy ugrással a szikla mögött termett. Megindult lefelé azon az úton, ahol Delaney jött fel. A férfi követte, nem volt más választása. Az első lépés után éles, mély fájdalom hasított az oldalába. Eltört az egyik bordája. Zihálva lélegzett, s tudta, hogy Brodie milyen 258

Pandora’s TeAm gyorsan képes lefelé rohanni. Belső tartalékaiból merített erőt, hogy hatalmas ugrással Adam után vesse magát. Nem volt ideje, hogy elkerülje Adam rúgását. A vállán érte, s kibillent az egyensúlyából. Gurult, csúszott a sziklás lejtőn, s a fájdalom szétáradt a testében. Bőre felrepedt s lehorzsolódott. Brodie nem folytatta a támadást, hanem sietett lefelé. Delaney nehezen állt talpra, de sajgó teste ellenére Adam után iramodott. Brodie megpillantotta Delaney sziklák között heverő kését. Hátrafordult, s látta, hogy ellenfele még mindig a nyomában van, bár nagyon fogja az oldalát. Nem sokat gondolkodott. Megragadta a pengét, hogy tegyen még egy kísérletet Delaney legyőzésére, bár tudta, hogy hiába öli meg, nem hagyhatja el élve ezt a helyet. A verejték a szemébe csurgott. Támadóállásba helyezkedett, s lóbálta a kést előre-hátra – Gyere csak, gyere! – kiabálta, görcsösen szorította a fegyvert. Hallotta Carmichael rekedtes lélegzését. Szitkozódni kezdett. Ez azonban ordítássá változott, mikor Delaney, nem törődve az éles pengével, egy jókora ütést mért az állára. – Disznó! – ordította Brodie, és vadul a férfi dereka felé nyesett. Delaney-t csak a jó reflexe mentette meg egy mély vágástól. Csak homályosan látta Adamt. Minden porcikája tiltakozott a további megerőltetés ellen, s érezte, hogy most már be kell fejezni a harcot. Brodie-ra ugrott. Mindkét kezével megragadta a csuklóját, és a sziklához verte. Még kétszer megismételte, s hallotta a csontok ropogását. A kés kicsúszott a szétnyílt ujjak közül. De Adamnek még volt annyi ereje, hogy a térdével oldalba rúgja Delaney-t. Delaney látta Brodie emelkedő lábát. Tudta, hogy az erős rúgás a törött bordája felé tart. Ki akart térni előle. Ki kellett hogy térjen. Az izmai azonban nem engedelmeskedtek akaratának. De a rúgás soha nem érkezett meg. Brodie térde megállt félúton. Delaney nem értette Adam rémülettől megmerevedett tekintetét, amivel az ő háta mögé bámult. Figyelt és hallgatózott, de nem észlelt semmit. Végül megfordult. Egy kilenc láb hosszú vicsorító gepárd nézett le rájuk az egyik szikláról. 259

Pandora’s TeAm Delaney önkéntelenül megtörölte a szemét. Brodie a hátába rúgott, amitől térdre esett. Feszültté vált. Tudta, hogy most nem elég gyors ahhoz, hogy elkerülje az állat éles körmeit. A macska átugrott fölöttük, majd újra feléjük fordult. Delaney feltápászkodott, s a gepárd sárgásbarna, foltos pofáját figyelte. Óvatosan lefelé araszolt a lejtőn. Brodie egy sima falú sziklához vonszolta magát, s megkapaszkodott a peremében. Az állat félelmetesen morgott, s elülső lábával a földet kaparta. Delaney-nek elállt a lélegzete, mikor az állat felé fordult. Ekkor meglátta a tépett fülét. Megfordult és lefelé indult. Brodie a nevét ordította. Delaney nem nézett vissza. Jó néhány métert megtett már, mikor egy sikolyt hallott. Egy éles, metsző hangot. Egy halálsikolyt. A fejében megszólalt egy hang. Nézz rám! Nem lehetett nem engedelmeskedni. Delaney megfordult. A macska a szirt peremén állt. A tűző napsugarak körbefonták kecses alakját. Most fekete színű volt, kivéve a szemét. A köztük lévő távolság ellenére is a férfi tisztán érezte az aranysárga szemek erejét. Megérintette a talizmánját, és az alig nyitott ajkain keresztül suttogni kezdte. – Látlak. A helyed biztonságban a kíváncsi tekintetektől. Nem szabad kimondanom a nevedet. Megőriztem a titkodat, ahogyan egykoron ígértem. Köszönöm neked, hogy nem kellett bemocskolni a kezemet a halálával. – Menj asszonyodhoz. Én is megtartottam az ígéretemet!

260

Pandora’s TeAm

Huszonharmadik fejezet Faith már jóval hajnal előtt felébredt. Csak feküdt a sötétben, és élvezte az egész testét betöltő nyugalmat. Kényelmesen elhelyezkedett alvó férje karjában, és hallgatta annak szívverését. Az eltelt négy hónap annyi szerelmet és boldogságot hozott neki, amennyiről korábban még álmodni sem mert. A gondok felhői elszálltak a fejük felől, mióta Delaney felerősödött, s elhalmozták egymást a szerelem édes gyümölcsével, melynek íze napról napra teljesebb lett. És volt még valami, amivel kölcsönösen megajándékozták egymást: eltemethették magukban a múlt sötét pontjait. Faith már tudta, hogy rövidesen új értelmet nyer majd az életük. Delaney felébredt. Nem mozdult, nem is sóhajtott, s még a szívverése sem változott, de a nő biztos volt benne. Álmosan nyújtózkodva a férjére hajolt, várva a reggeli csókot. Azt a lágy érintést, mely minden reggel üdvözli őt, mióta testük s lelkük örök hűséget fogadott egymásnak. S Delaney most is köszöntötte a feleségét. Karjaik egymás testére fonódtak, s mind a ketten úgy érezték, hogy itt a földön teremtettek egy darabka mennyországot. A férfi elhajtotta az arca elől Faith haját, s a nő szemébe nézett. Tudta, hogy neki köszönheti ezt a maradandó békét a szívében. Szerette volna megosztani ezt az érzést vele. Az új hajnal esővel köszöntött rájuk. – Jöjj, szívem hölgye, és tekintsd meg velem az új nap kezdetét! – suttogta a fülébe kedvesen. – Igen, a kezdetét – mormolta Faith válaszképpen, s azon gondolkodott, hogyan is mondja meg neki. 261

Pandora’s TeAm Nézte, amint a férje öltözni kezdett a halvány fényben. Arra a pillanatra gondolt, mikor először látta. Olyan volt akkor, mint az a kemény, kiszámíthatatlan és veszélyes világ, amely körülvette. Emlékezett zord mogorvaságára éppúgy, mint a sivatag kietlenségére, mely aztán megmutatta neki valódi arcát. Tudta, hogy vannak olyanok, akik azt mondják, hogy Delaney Carmichael semmit sem változott. Elmosolyodott. Neki más véleménye volt. Más volt minden mozdulata, a jól ismert mosolya, a csókja, mert már mindenben ott volt ő is. Delaney már nem volt többé magányos, nincs helye ott a sötétségnek, ahol a szerelem lángja világít. A férfi felé nyújtotta a karját. Delaney előbb egy takarót tekert felesége karcsú testére, majd a karjaiba kapta. A szobájuk már megtelt a reggeli levegő friss illatával, de kivitte a nőt a szabadba, hogy érezzék a langyos esőt. Egy utacska vezetett fel a kis füves domb tetejére, ahol két, körtefa állt. Mikor felértek, Delaney letette Faitht, és átölelte a vállát. – Nézd innen a hajnalt, szerelmem – mondta, s egy puszit nyomott az arcára. Az első halvány fénysugár megjelent a horizont felett. Minden csendes volt körülöttük. Faith nézte, amint a kietlen táj kezd élettel telítődni az eső nyomán. Egy kis ökörszem nagyságú kaktuszdarab virágozni kezdett az óriás saguero karján. A madarak turbékolni kezdtek. Hallották a fürjek csicsergését és egy harkály hangos kopácsolását. A halványsárga fények erősödni kezdtek, szivárványt varázsolva az égboltra, s szebbé téve a földből kisarjadó friss életet. Egy mosómedve a vízhez vezette kicsinyét. Faith jóleső érzéssel tette hasára a kezét. Élet. Egy olyan ajándék, mely semmihez sem mérhető. Szeme bejárta a virágok sokaságát, melyek éjszaka nyitják ki szirmaikat, s most az új nap hajnalán bezárják azokat. Helyettük mások borulnak most díszbe. Az eső elállt, s finom harmatot hagyott maga után. Eső és élet. Egy örök körforgás. – Egyszer – súgta a fülébe Delaney – arra kértél, hogy mondjam el azt az ígéretet, ami a talizmánomhoz köt. – Az arcára tette a kezét, és 262

Pandora’s TeAm maga felé fordította, hogy lássa a ravaszkás szemét. De nem látott benne mást, csak szerelmet. – Te vagy az ígéret, amit kaptam. Egy nő, aki sohasem hazudik. Egy nő, aki örömet okoz a mosolyával, és őszinte szívvel szeret. És a belőle sugárzó meleg táplálja a lelkemet – súgta, és ujjával finoman az ajkaihoz ért. – Én csak érted vagyok, Faith. Delaney a lány arcához hajolt, s lecsókolta róla a legördülő könnycseppet. Faith szeretett volna válaszolni. Elmondani, mit érez, de nem tudta, mert a férfi szája lezárta ajkait. A karjaiba vette a testét, és lefelé indultak a dombról. A házukba mentek. Seanilzay az ajtó előtt várt rájuk. Az apacs egy pár másodpercig nézte őket, mielőtt megszólalt. – Jól tetted, hogy megmondtad neki, Delaney. A férfi letette a lányt a földre. – Megérett rá az idő, hogy kimondjam ezeket a szavakat – felelte Delaney. – Ő a szívem hölgye. Régóta nem láttunk, Seanilzay. – Sok dolgot kellett elintéznem. Olyan híreket hoztam, melyek örömmel töltik majd. el szíveteket – mondta, azzal előhúzott ruhája zsebéből egy összehajtogatott papírlapot, és Faithnek adta. A lány kihajtogatta, s egyből felismerte apja görcsös macskakaparását. Egy pillanatig nézte az írást, majd hangosan olvasni kezdte. – Joey szeme szépen javul. Egyre hosszabb ideig lát. Volt már olyan, mikor egész napon át tartott. Nagyon hiányoztok neki, akárcsak Prisnek. Feleségül kértem egy özvegyet. Ez is az oka, hogy most írok. Itt az ideje, hogy békét kössünk, Faith. Remélem, adtok nekem egy kicsit a szenvedélyetekből! Keith úgy tervezi, hogy megvárja az esküvőt, utána elmegy, és szerencsét próbál a bányászatban. Faith Delaney-re nézett. – Két hét múlva lesz az esküvőjük. Eljössz velem? – Örömet okoznék ezzel? – Igen. És még el kell... – Várj – szólt közbe Seanilzay, és megfogta Faith kezét. Faith érezte, hogy más oka is van az indián látogatásának, nemcsak az, hogy elhozta apja levelét. 263

Pandora’s TeAm – Elmegyünk az esküvőre – mondta Delaney. – Most menjünk be a házba, eleget voltunk már idekint. Már fordult is volna be, de Seanilzay nem engedte. – Nekem nincs sok időm. A vég már közeleg. Szívem örül, hogy élvezitek az új napot és az esőt. Népem is örvendezik annak, ha a föld megtelik új élettel. Nem várhatok már tovább, hogy átadjam az ajándékot. – Del, mit értett azon, hogy a vég már közeleg? – kérdezte Faith a férjétől, miközben a lova felé siető indián után nézett. Delaney nem válaszolt. Figyelmét teljesen lekötötte az apacs, amint lebontja a lova hátáról az odaerősített csomagot. Faith megdöbbent rajta, hogy nem vette még észre, hogy Seanilzay milyen vékony és gyenge lett. Az indián megállt előttük. – Íme, az ajándékom. Már nagyon régóta várok, hogy odaadhassam neked. Asszonyod véget vetett életed nyugtalanságának azzal, hogy egy kis lelket hordoz a szíve alatt. Legyen a fiad erős és boldog! – De Seanilzay, én csak... – kezdte Faith, de képtelen volt a végére jutni. Honnan tudhatta ezt az indián, mikor még ő maga is csak ma reggel óta biztos benne? És miért mondta, hogy fiú lesz? Delaney letérdelt, és kicsomagolta az ajándékot. A finoman megmunkált bölcső virágporos zacskókkal és egy drágakővel volt ékesítve. A felesége hasára tette a kezét. – Itt van egy gyerek? Faith csak bólintani tudott. Hogy nőhet meg ennyire a szerelem néhány röpke pillanat alatt, hogy elhomályosítsa azt, ami korábban volt? Nem tudta a választ. Az előtte térdelő férfi szemébe nézett, s látta, hogy osztozik az érzelmeiben. Egyik kezével a bölcsőn függő drágakövet, a másikkal Delaney száját érintette meg. – Fiú, olyan, mint te. Ez az én ígéretem. Seanilzay ellovagolt ezen a sivatagi hajnalon. Egy új nap, egy új élet kezdete ez, még ha népének alkonyát is jelenti.

264