NYELVHASZNÁLAT ÉS TÁRSADALOM Cél Ismerjék meg a résztvev ők a nyelvhasználat és a társadalom sokszín űsége, változatossága között fennálló összefüggéseket, kapjanak képet ennek tudományos vizsgálatáról, az összefüggéseket rendszerezésére alkalmas szempontokról. Tudatosodjon bennük a nyelvi változatosság szerepe, a nyelvváltozatok egyenl ő értéke és társadalmi hasznosíthatóságuk különbségei. Legyenek képesek felismerni a nyelvi különbségek, eltérések különböz ő lehetséges funkcióit. Tartalom 1. Nyelvhasználati és társadalmi t ársadalmi változatosság 1.1. A nyelv társadalmi jellegének tudományos vizsgálata 2. Társadalmi rétegz ődés – nyelvhasználati rétegzettség 3. A nyelvhasználat területi tagolódása 4. A nyelvhasználat nyelvhasználat társadalmi tagolódása 4.1. Nyelvhasználat és társadami réteg 4.2. Nyelvhasználat és életkor 4.3. Nyelvhasználat és hátrányos helyzet 4.4. Nyelvhasználat és nem 4.5. Nyelvhasználat és vallás 4.6. Nyelvhasználat és foglalkozás 4.7. Szleng 5. Kétnyelvűség 6. Nyelvi tervezés – nyelvm űvelés – nyelvpolitika 7. Nyelvi tiszteletadás 8. Névhasználat és társadalom t ársadalom 9. A nyelvi attitűd
1. Nyelvhasználati és társadalmi változatosság Minden nyelv az azt használó közösség révén létezik. Mivel minden emberi közösség, társadalom sokszín ű, tagolt, a nyelvhasználat is nagyfokú változatosságot mutat. A heterogenitás ezért minden természetes nyelvre jellemz ő sajátosság. A nyelvi rendszer grammatikai leírása, a nyelvi szintek szabályosságainak kutatása ennek a sokféleségnek nagyon sok elemét figyelmen kívül hagyja, a nyelvet homogén jelenségként mutatja be. A nyelvhasználat változatossága azonban minden beszél ő közös tapasztalata, mindannyian érzékeljük, hogy különböz ően beszélünk: szembet űnően más jellemzői vannak például egy fiatal, felsőfokú végzettség ű, fővárosi nő nyelvhasználatának, mint egy középkorú, középfokú végzettségű, vidéki férfiénak. Másrészt egy-egy személy beszéde is változatos, hiszen egészen másképp szólalunk meg például baráti körben, mint nyilvánosság el őtt, hivatalos helyzetben. Kimutathatók tehát olyan társadalmi tényez ők, amelyek összefüggésben vannak a nyelvhasználat különbségeivel.
1. ábra. Nyelvi és társadalmi változatosság Beszédünk eltérései nem esetlegesek, a sokféleség rendezett változatosságot jelent: a társadalom tagolódása, rétegz ődése és a nyelvhasználat variációi között szoros kapcsolat van. A nyelvhasználat kielégít ő megismeréséhez ezért a változatokat, különbségeket és a változatosságban meglév ő szabályosságot, a beszéd sokfélesége mögötti társadalmi tényez őket is fel kell tárnunk.
1.1. A nyelv társadalmi jellegének tudományos vizsgálata A nyelvhasználat és a társadalom közötti sokrét ű összefüggésrendszert összefüggésrendszert a legkidolgozottabban az 1960-as években önállóvá vált szociolingvisztika1 tudománya tanulmányozza. A vizsgált kérdések egy része korábban is jelen volt a nyelvr ől való gondolkodásban, de egészen addig nem vált szemléletformáló érték űvé. A nyelvjáráskutatás egyes eredményei jelentik a legf őbb előzményét, hiszen a dialektológia változataiban mutatja be a nyelvet, s a területi tagolódáson kívül az egyes nyelvjárásokon belüli társadalmi tényez őkre is felfigyelt, például a nyelvjárási szókincs változásait részben a beszél ők társadalmi helyzetének változásával magyarázta. A szociolingvisztika kialakulásának és megszilárdulásának tudományon belüli és kívüli okai egyaránt voltak. A tudományon belül az tette szükségszer űvé a társadalmi szempont érvényesítését, hogy a nyelvészet 60-as években uralkodó irányzatai, a formális nyelvészet és a generatív grammatika az ideális anyanyelvi beszél ő nyelvhasználatának leírására törekedve nem tették lehetővé a nyelvben meglév ő sokféleség, a változatok magyarázatát. Tudományon kívüli, társadalmi indíttatást pedig az adott, hogy számos aktuális társadalmi probléma hátterében (a gettólakók nyelvi hátrányos helyzete az USA-ban; a tömeges migráció, a vendégmunkások miatt létrejöv ő kevert beszélőközösségek; a volt gyarmati országok hivatalos nyelvének kérdése stb.) nyelvi okokra mutattak rá.
1
A szociolingvisztikával kapcsolatos, magyarul olvasható alapm űvek: Kiss Jen ő 1995. Társadalom és nyelvhasználat nyelvhasználat . Szociolingvisztikai alapfogalmak. Nemzeti Tankönyvkiadó. Bp.; Trudgill, Peter 1997. Bevezetés a nyelv és társadalom tanulmányozásába . JGYTF Kiadó. Szeged.; Wardhaugh, Ronald 1995. Szociolingvisztika. Osiris – Századvég. Bp.; Cseresnyési László 2005. Nyelvek és stratégiák avagy a nyelv antropológiája. Osiris Kiadó. Bp.
2. ábra. Ronald, Wardhaugh: Szociolingvisztika. Osiris Kiadó. Budapest. 1995. A szociolingvisztika szemléletében és módszerében különbözik a nyelvet alapvet ően egységesnek bemutató a nyelvi szerkezetekre összpontosító elméleti nyelvészett ől. Kijelentéseinek megalapozásához a valós nyelvhasználatból gy ű jt nyelvi adatokat, egyszerre adat- és elméletcentrikus. Empirikusan bizonyítható összefüggéseket összefüggéseket keres társadalmi és nyelvi jelenségek között. A nyelv egyes dolgok kifejezésére több lehet őséget kínál fel; az egy jelenség, funkció kifejezésére szolgáló változatokat nyelvi változónak nevezzük (például magasabb vkinél vagy magasabb ) . Ha a változatok közötti választást valamilyen társadalmi változó (életkor, nem, foglalkoő l valakit ő l). zás) döntő mértékben befolyásolja, akkor szociolingvisztikai változóról van szó. A szociolingvisztikai változó tehát olyan nyelvi egység, amely két vagy több, különböz ő társadalmi szerep ű változatban él. A szociolingvisztika a társadalmi t ársadalmi és nyelvi változók közötti kapcsolatokat, korrelációkat kutat ja. A 3. ábra például az iskolázottság és a -ban/-ba nyelvi változó közötti összefüggést mutatja, vagyis azt, hogy minél iskolázotabb valaki, annál kisebb valószín űséggel tartja helyesnek az Éva nem bízott a férjébe (NY103) és A kisfiút megbüntették, mert nem volt iskolába (NY106) változatokat, a köznyelvinek tartott férjében és iskolában változatok helyett2.
2
Forrás: Kontra, M. (szerk.) Nyelv és társadalom a rendszerváltáskori rendszerváltáskori Magyarországon , Osiris Kiadó. 2003. 87.
NY103, N = 805, khi-négyzet (f=3) = 135,322, p < 0,01; NY106, N = 788, khi-négyzet (f=3) = 165,635, p < 0,01
k é l a z á z s
100
81 85
69 73 36 36
50
21 18
0 < 8 osztály
8 osztály
12 osztály
fő isk/egy
iskolázottság NY103: NY103: helyes helyes
NY106: NY106: helyes helyes
3. ábra. Az iskolázottság hatása a -ban/-ba nyelvi változó használatára A szociolingvisztikai kutatások adatait kérd őívekkel, interjúkkal, rögzített szövegek felhasználásával és megfigyeléssel szerzik. Az adatgy ű jtésnek mindig meg kell felelnie bizonyos követelményeknek: pontosan meg kell jelölni a vizsgált nyelvhasználók csoportját, s abból érvényes, a csoport társadalmi jellegzetességeit tükröz ő mintát kell venni. Az így végzett kutatások hitelességét megismételhetőségük biztosítja. A kapott adatok alapján a szociolingvisztika nem kategorikus szabályokat, hanem valószín űségi összefüggéseket állapít meg. A törzsanyagot kiegészít ő források. URL: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szociolingvisztika http://www.nytud.hu/pp/gracsin.html
ő dés 2. Társadalmi rétegz ő dés — nyelvhasználati rétegzettség
A nyelvhasználat differenciáltsága nem pusztán a nyelvi változók egymásmellettiségét, sokaságát jelenti, hanem nyelvváltozatokat, nyelvváltozatokat, lektusokat lektusokat teremt. A nyelvváltozat közös tulajdonságokat mutató nyelvhasználati módok együttese, amely érzékelhet ően elkülönül más nyelvváltozatoktól. A legszűkebb értelemben véve nyelvváltozatnak tekinthet ő az egyes ember beszédmódja, idiolektus a is. A nyelvhasználat rendezett eltéréseit tekintve megkülönböztethetünk vízszintes és függ őleges tagolódást. A vízszintes tagolódás a nyelv területi alapon elkülönül ő változatait, a dialektusokat, sokat, nyelvjárás okat okat jelenti; a függ őleges tagolódás pedig a különböző társadalmi változók (életkor, nem, foglalkozás) alapján létrejöv ő változatokat, szociolektusokat szociolektusokat. E kétirányú tagolódás természetesen keresztezi, metszi egymást: a nyelvhasználó egyrészt él valahol, másrészt pedig van kora, neme, foglalkozása, társadalmi rangja. A nyelvhasználók ráadásul sohasem csupán egy nyelvváltozatot ismernek, beszédünket ugyanis nemcsak az határozza meg, hogy kik vagyunk, hanem az is, hogy éppen mit csinálunk. Az egyén társadalmi jellemz ői, vagyis hogy kicsoda, kijelölik az anyanyelvjárását, anyanyelvjárását, amit ép3 pen csinál, az pedig kijelöli a regisztert regisztert , amelyet éppen használ.
3
Az anyanyelvjárás és a regiszter fogalmának ilyen elkülönítése M. A. K. Halliday nevéhez f űződik. Language as a Social Semiotic. The Social Interpretation of Language and Meaning. University Park Press, London, Baltimore. 1978.
Az anyanyelvjárás tehát a nyelvhasználók szerint elkülönül ő változat, melyet a nyelvhasználók szociokulturális háttere határoz meg. Az anyanyelvjárások összességében a társadalmi struktúra sokfélesége jelenik meg. Az anyanyelvjárást meghatározó f ő társadalmi változók a társadalmi osztály, a lakhely, a kor és a nem. A regiszter a használat alapján elkülönül ő változat, melyet a társadalmi tevékenység természete határoz meg. A regiszterek rendszerében a társadalmi folyamatok sokfélesége mutatkozik meg. A regisztert meghatározó f ő társadalmi változók a társadalmi cselekvés típusa, a nyelvhasználati színtér, a téma, a szituáció és a szerepviszonyok. szerepviszonyok.
4. ábra. Minden beszél ő több regisztert használ a helyzetnek megfelel ően Minél fejlettebb egy társadalom, t ársadalom, annál inkább tagolódik különböz ő csoportokra, annál összetettebb a társadalmi struktúrája, s annál többféle társadalmi tevékenység különül el benne, annál több nyelvváltozatot is használ. A társadalmak és nyelvek modernizációja során azonban megindul egy ezzel ellentétes folyamat, az egységesülés is. Kialakul egy változat, amely a nyelvközösség nagy részének mintát teremt, a társadalmi tekintélyt és érvényesülést segít ő presztízsváltozattá válik, szabályait, normáit rögzítik: megszületik a köznyelv. Mindezek alapján a nyelvhasználatban nyelvhasználatban területi társadalmi köznyelvi változatok különíthet ők el. A törzsanyagot kiegészít ő források. URL: http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/alknyelv/t10.htm • • •
3. A nyelvhasználat területi tagolódása Történeti szempontból nézve a területi nyelvváltozatok els ődlegesnek számítanak a többi nyelvváltozattal szemben. szemben. Az egységes, egységes, normatív magyar köznyelv létrejöttében dönt ő szerepe a tiszántúli és a felső-tiszai nyelvjárásterületeknek volt, de alföldi és dunántúli jellegzetességei is vannak köznyelvünknek; több nyelvjárás vonásai ötvöz ődnek benne. A területi változatok legkisebb egységének a helyi nyelvjárásokat nyelvjárások at tekinthetjük. Egy-egy kisebb település lakossága általában azonos, hagyományos nyelvjárási normához igazodik. Nagyobb településeken, ahol a társadalom településtörténeti, vallási, szociális tekintetben megosztott, több helyi nyelvjárás is el őfordulhat (eltérhetnek például a katolikusok és a reformátusok nyelvjárási sajátosságai).
A területi tagoltság nagyobb egysége a nyelvjárás vagy nyelvjárástípus. A különböz ő nyelvjárástípusok járástípusok fogalmában a hasonló helyi nyelvjárásokat egyesítjük oly módon, hogy a kisebb jelentőségű eltéréseket nem vesszük figyelembe, a viszonylagos azonosságokat tekintjük meghatározónak. A helyi nyelvjárások sokaságából tíz nagyobb nyelvjárási régiót emelhetünk ki: a nyugati, nyugati, a dunántúli, dunántúli, a dél-dunántúli, dél-dunántúli, a dél-alföldi, dél-alföldi, a tiszai, tiszai , az északi (palóc), az északkeleti, északkeleti, a mezőségi, ségi, 4 a székely és a moldvai nyelvjárási régiókat .
5. ábra: Magyar nyelvjárási régiók 5 A területi nyelvváltozatok használatát a köznyelv kialakulása óta társadalmi tényez ők is meghatározzák. A nyelvjárási területeken sem mindenki csak a nyelvjárást beszéli, hanem iskolai végzettségétől, foglalkozásától, korától függ ően a köznyelvet vagy valamilyen köznyelvies változatot is. Az iskoláztatás, a falusi mobilitás és a tömegtájékoztatási eszközök révén a köznyelv egyre szélesebb hatókör űvé vált, s ez az elmúlt évtizedekben kiegyenlít ődési folyamatot indított meg a nyelvjárások és a köznyelv között. Létrejött a regionális köznyelviség, amely köznyelvi funkciójú, nem kirívó táji sajátosságokat sajátosságokat is hordozó, területi kötöttség ű nyelvhasználat. A nyelvjárások nyelvhasználati színterei a magánélet területére szorulnak vissza, a közéletinyilvános beszédhelyzetekben beszédhelyzetekben pedig a regionális köznyelvet használják. Ez a helyzet teremti t eremti meg a kettősnyelvűséget, vagyis azt a helyzetet, hogy a beszél ő két egymástól részben elkülönül ő nyelvváltozatot ismer, s a beszédhelyzett ől függően választja vagy a nyelvjárási vagy a köznyelvi beszédmódot. A regionális köznyelviség részben visszaszorítja a nyelvjárásokat, másrészt azonban segít is megőrizni azokat, mert a megmaradó nyelvhasználati színtereken nem negatív megítélés űek, így akár a közösségi azonosulás eszközévé is válhatnak. A kettősnyelvűség állapota hasonlítható a diglossziáéhoz, diglossziáéhoz, amelyben egy emelkedett nyelvváltozat, s közönséges változatok élnek egymás mellet, használatukat pedig a nyelvhasználati színtér határozza meg. A diglosszia esetében azonban az emelkedett változat senkinek nem anyanyelve, az iskolai oktatásban sajátítják el, egy korábbi id őszakban vagy egy másik nyelvközösségben hozták létre, többnyire csak írásos, formális beszédalkalmakkor használják, a mindennapi társal-
4 5
Részletes képet ad a magyar nyelvjárásokról Kiss Jen ő: Magyar dialektológia című munkája. Osiris Kiadó. Budapest. 2002. A térkép forrása: Kiss Jen ő: Magyar dialektológia című munkája. Osiris Kiadó. Budapest. 2002. 5. Melléklet.
gásban pedig a közösség egyetlen rétegében sem használatos. Ilyen helyzetet találhatunk például az arab nyelvben, ahol a szent szövegek nyelvhasználata tartja fenn az emelkedett nyelvváltozatot, azonban a közönséges változatoknak is vannak különböz ő, területi standardjai. A teljes magyar nyelvközösséget vizsgálva szólnunk kell a nyelvhasználatnak nyelvhasználatnak az anyaországon kívüli állami berendezkedéshez, más államnyelvhez köt ődő, a kétnyelvűséggel, a kisebbségi nyelvhasználattal nyelvhasználattal összefüggő változatairól, az ún. állami változatokról, változatokról, melyek a területi változatok sajátos típusának tekinthet ők. A magyar nyelv kisebbségi változatai (a szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai, ausztriai és amerikai) – melyek természetesen maguk is tovább tagolódnak tagolódnak területi és társadalmi alapon is – több tekintetben is eltéréseket mutatnak a magyarországi magyartól. A kisebbségi nyelvhasználatban a köznyelvnek, a szaknyelveknek, a hobbinyelveknek, a szlengnek a szerepe kisebb, a nyelvjárásoknak nyelvjárásoknak viszont nagyobb, mint az anyaországiban. Az anyanyelvi közélet hiánya idézi el ő azt is, hogy nincs intenzív kapcsolat a köznyelv és a nyelvjárások között, a nyelvhasználat nagyobb fokú nyelvjárásiasságban van. A legfelt űnőbb különbség azonban az államnyelv hatásából, befolyásából adódik. A törzsanyagot kiegészít ő források. URL: http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1234/123401.htm
4. A nyelvhasználat társadalmi tagolódása A nyelvhasználat társadalmi változatai mindig csoportokhoz köt ődnek. A szociológiában megkülönböztetik a kis- és a nagycsoport fogalmát, amelyek szervez ődésükben és m űködésükben alapvet ően különböznek egymástól. A kiscsoport olyan közösséget jelent, amelyeknek tagjai folyamatos érintkezésben, napi interakcióban vannak egymással, tagjaik között közösségi hálózatok rajzolhatók fel, s így saját szokásrendszerrel, saját nyelvi szokásokkal, jellemz őkkel is bír. Kiscsoportnak tekinthet ő egy iskolai osztály, egy munkahelyi közösség vagy akár egy baráti társaság. A nagycsoport ezzel szemben egy bizonyos közös paraméterrel (pl. n ők, szellemi foglakozásúak) jellemezhető egyének halmaza, nincsen közöttük folyamatos interakció, nyelvhasználatuk azonosságai így csupán az adott szempontból eredeztethet ők.
4.1. Nyelvhasználat és társadalmi réteg A társadalom rétegekre való tagolódása és a nyelvhasználat különbségei összefüggenek ugyan, de ez nem azt jelenti, hogy teljes megfelelés lenne közöttük. A nyelvhasználatban egyértelmű osztálykülönbségek csak az indiai és más kasztrendszerekben vannak: azokban – mivel a társadalmon belüli tagozódás évszázadok óta változatlan – a különböz ő kasztokhoz való tartozás a beszédben rendszerszer ű különbségekkel jár. A modernizáltabb társadalmakban azonban az osztály és réteg kategóriák helyett célszerűbb a társadalomban elfoglalt helyet más módon meghatározni, több mér őszám figyelembevételé f igyelembevételé-vel megközelíteni. A társadalmi helyzet meghatározására a szociolingvisztikában ezért skálákat, indexeket szoktak felállítani, amelyekben különböz ő mutatókat: a foglalkozást, a neveltségetiskoláztatást és a családi jövedelmet, az életstílust szokták figyelembe venni. A nyelvi minták követése, a nyelvi viselkedés szempontjából azonban az egyén önazonosítása, csoporttal való azonosulása meghatározóbb lehet az ilyen skálák segítségével megállapított helyzeténél is.
4.2. Nyelvhasználat és életkor A nyelv bels ő változatosságának bemutatásához bemutatásához figyelembe kell vennünk az életkor változó ját is. A társadalmi szocializációs folyamatot a nyelvi szocializáció folyamata is kiegészíti. A nyelv egyrészt eszköze a szocializációnak, mivel a közösség elvárásai els ősorban a nyelven keresztül jutnak el a gyerekhez, másrészt pedig a célja is, hiszen a társadalomba való beilleszkedésnek része a társadalmi viszonyrendszernek viszonyrendszernek megfelel ő nyelvhasználat, nyelvhasználat, nyelvi-kommunikatív kompetencia elsa játítása. A nyelvi szocializáció az egész életen végigívelő folyamatként az adott közösség nyelvhasználati szabályainak és a szabályok helyes alkalmazási módjának elsajátítását, illetve az életkorból adódó újabb és újabb szerepekhez társuló nyelvi kifejezésformák elsajátítását jelenti.
A nyelvi szocializációt szakaszokra bonthatjuk. Az elsődleges szocializáció a születést ől hatéves korig tart, a nyelv és a nyelvi viselkedésminták elsajátítását jelenti, legf őbb színtere a család. Az egyén nyelvhasználatában mindvégig ennek van a legmeghatározóbb szerepe, ekkor d ől el anyanyelvjárása, az, hogy els ődlegesen valamely köznyelvi változatot sajátítja-e el. A nyelvelsajátítás szakaszához a különböz ő kultúrák eltérően viszonyulnak, megkülönböztethetünk helyzetközpontú és gyermekközpontú elsődleges szocializációt. A helyzetközpontú nyelvtanítás nem igazodik a gyerekhez, hanem a gyerekt ől várja el, hogy igazodjon a helyzethez. A Pápua-Új-Guineában él ő kaluli népcsoportban például nem tekintik értelmes lénynek a gyereket, úgy vélik, fölösleges hozzá beszélni, s csak akkor kezdenek hozzá nyelvi neveléséhez, amikor már az első szavakat kimondja. Ekkortól pedig el őmondják neki a helyzetnek megfelel ő nyelvi megnyilvánulást. Az európai kultúrára a gyermekcentrikus nyelvelsajátíttatás jellemz ő, ez a gyermek szint jéhez igazodó egyszer űsített beszédmódot ír el ő a felnőttek számára: a gyermek gesztusait, vokális jelzéseit válaszként értékeljük, jelentést tulajdonítunk nekik 6.
6. ábra: Gyermekközpontú nyelvi szocializáció A másodlagos szocializáció az iskoláskorra esik, az azonos rangú csoportban való tanulási folyamatot jelöli, az ismeretek tágulása a nyelvi horizont folyamatos szélesedésével is együtt jár. A harmadlagos szocializáció a felnőttkorhoz kötődik, a munkavállalás, a családi viszonyok átalakulása, a házasságkötés, a gyermekvállalás folyamatosan új nyelvi szerepeket, nyelvhasználati elvárásokat hoz magával. Az életkori nyelvváltozatok közül a gyermeknyelv különül el a legélesebben, a biológiaimentális érettség eltér ő foka miatt. A kisgyermekkor jellemz ő nyelvhasználati sajátosságai a magyarban: ingadozik a magánhangzók rövidsége és hosszúsága, bizonyos fonémákat nem ejtenek, gyakoriak a hanghelyettesítések, egyszavas mondatok, nyelvrendszertanilag logikus, kikövetkeztetett szóalakok használata (szépebb, lók), szótagkett őzéssel alkotott szavak használata (vava, tátá, dádá) , hiányzik a szórendi változatok jelentéselkülönít ő szerepe.
6
A nyelvi szocializáció típusait részletesen bemutatja Réger Zita Utak a nyelvhez című munkája. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1986.
Életkor alapján elkülönül ő változat a fiatalok nyelve, a diáknyelv is (a nyugat-európai szakirodalomban tinédzserregiszternek is nevezik), amelyre a szinonimagazdagság, a játékos szóalkotás, a szemléletes kifejezések, az argotikus kifejezések, durvaságok, a túlzó jelz ők, mindenes szók és a nyelvi tiszteletadás egyes formáinak elutasítása jellemz ő. Az egyértelműen életkorhoz kötött változatokon kívül találunk még olyan jellemz őket, amelyek egy-egy korosztályba k orosztálybann gyakoribbak, valószín űbbek, vagyis életkor-preferenciás életkor-preferenciás nyelvhasználati eltérések. A nyelvhasználat az életkor szerint lépcs őzetesen alakul, a beszél ők, ahogy haladnak el őre a korban, fokozatosan módosítják beszédszokásaikat; ez a folyamat minden nemzedék életében megismétlődik. A fiatalok és az id ősek nyelvhasználatára a nem köznyelvi változatok gyakorisága, a feln őttekére pedig a presztízsváltozatok el őnyben részesítése jellemz ő. Empirikus vizsgálatokkal kimutatták, hogy a 35 és 55 év közötti korosztály nyelvhasználata közelít leginkább a köznyelvhez. A köznyelvt ől eltérő formák az id ősebbek esetében a nyelvhasználati helyzetek sz űkülésével, a fiataloknál pedig a másra törekvéssel, a csoporthoz tartozás érzésével magyarázhatók; az aktív felnőttek normakövet ő nyelvhasználatát nyelvhasználatát komplex társadalmi szerepeik indokolják. A nemzedékek szerinti nyelvhasználati különbségek a nyelvi változások vizsgálatában is segítségünkre lehetnek, például az id ősek és a fiatalok beszédének egybevetéséb ől következtethetünk az éppen zajló változásokra. A fiatalok és az id ősek nyelvhasználatának nyelvhasználatának összehasonlításában összehasonlításában – például ha a nyelvjárások visszaszorulásának mértékére vagyunk kíváncsiak – figyelembe kell vennünk azt is, hogy id ősebb korukban az emberek visszatérnek a nem köznyelvi formákhoz, f ormákhoz, vagyis, ha valaki aktív feln őttként a köznyelvet beszéli, az nem jelenti azt, hogy kés őbb nem fog visszatérni nyelvjárásához. nyelvjárásához. Az életkor mint társadalmi változó meghatározó szerep űvé válik a nyelvváltás közelébe kerülő kétnyelvű közösségekben, például a 35 év alatti vogulok egymás között már csak oroszul beszélnek. Döntő fázisnak számít a nyelvváltás folyamatában, amikor a fiatalok a nyelvet már csak fölfelé, az idősebbekkel való kommunikációban használják.
4.3. Nyelvhasználat és hátrányos helyzet A nyelvhasználat társadalmi rétegek, osztályok szerinti tagolódása és a nyelvi szocializáció összefüggései a nyelvi hátrányos helyzetr ől szóló elméletben mutatkoztak meg leginkább, amelynek kidolgozása Bernstein 7 nevéhez f űződik. A londoni külvárosi munkás- és középosztálybeli gyerekek nyelvhasználatának és iskolai teljesítményének vizsgálata, összehasonlítása alapozta meg azt az elméletet, amely szerint a társadalmi egyenl őtlenség újratermel ődésében a nyelvi hátránynak kiemelt szerepe van. E felfogás szerint más minták alapján sajátítják el a nyelvet a gyerekek a munkáscsaládokban és a középosztálybeli családokban. A munkáscsaládok szerkezetét zárt szerepviszonyok jellemzik, rang- és szerepcentrikusak; a középosztálybeli családokban azonban a nyílt szerepviszonyok a meghatározóak, inkább egyéncentrikusak. A zárt szereprendszer csökkenti a nyelvi alternatívákat, mindenkinek kijelölt helye, szerepe van a családban, nincs szükség az egyéni jelentések kifejtésére; a nyílt szereprendszer jobban lehet őséget ad az egyéni szándékok kifejezésére, jobban megköveteli, hogy kifejtetté tegyük mondanivalónkat. A nyitott szereprendszer ű családokban például általában érzelmi, személyes okokra hivatkozva elmagyarázzák a gyereknek, hogy mit miért nem
7
Magyarul: Bernstein, Basil: Nyelvi szocializáció és oktathatóság. In: Szépe György–Pap Máris (szerk.): Társadalom és nyelv . Bp., Gondolat Kiadó. 1975. 393–434.
szabad megtennie; a zárt szereprendszer ű családban azonban csak a pozícióval érvelnek: Egy kislány nem viselkedik így!
Ez a kétféle szocializációs helyzet két különböz ő, eltérő mértékben kidolgozott kódot teremt. A munkásosztálybeli gyerekek korlátozott kódot kódot használnak, amely sz űk körű szintaktikai és lexikai elemekb ől válogat, merev és szigorú elrendezés ű, a jelentés nem válik el benne a szituációtól, számos elemet kifejtetlenül hagy. A középosztálybeli gyerekek azonban otthon elsajátíthatják a kidolgozott kódot, kódot, amelyre szélesebb kör ű szintaktikai és lexikai válogatás, rugalmas elrendezés jellemző, s ezáltal inkább lehet ővé teszi a szubjektív szándék nyelvi kifejtését, a jelentések kidolgozását, explicitté tételét. Az iskola, mivel az ismeretek átadása és számonkérése szinte kizárólag a verbális csatornán keresztül történik, kifejtett jelentéseket j elentéseket követel meg, a középosztály nyelvhasználati módját preferálja, s így a munkásosztálybeli gyerekek eleve hátrányba kerülnek. Ezt az elméletet sokan bírálták, mivel nincs mindig egyértelm űen kimutatható összefüggés az osztályviszonyok és a család szerkezete között, s a szocializáció folyamatában számos egyéb tényezőt is figyelembe kell venni. Ráadásul a korlátozott és a kidolgozott kód használata csak fázisbeli különbséget jelent, id őbeli eltolódással a legtöbb nyelvhasználó elsajátítja az explicitté tett, beszédhelyzethez alkalmazkodó fogalmazásmódot. Nyelvi hátrányos helyzetet teremthet az is, ha valakinek valamely területi nyelvváltozat az anyanyelvjárása, vagyis a nyelvjárási anyanyelv űség is. Ennek els ődleges oka az, hogy például Magyarországon a nyelvjárások társadalmi megítélése kedvez őtlen, sokan a m űveletlenség, az elmaradottság jelének tekintik. Az iskola ráadásul sokszor úgy követeli meg a köznyelvi nyelvhasználatot, hogy nincs is tekintettel a gyerekek kiinduló nyelvváltozatára. Az otthon elsajátított nyelv valóban okoz el őnyöket és hátrányokat az iskolai teljesítményben, amelyekre az anyanyelvi nevelésnek oda kell figyelnie, azonban a nyelvi szocializáció folyamatának alakulása nem pusztán a társadalmi osztálytól, hanem számos társadalmi tényez őtől függő, összetett jelenség. A törzsanyagot kiegészít ő források. URL: http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2005-07-ta-Olah-Iskolai
4.4. Nyelvhasználat és nem A társadalom nemek szerinti tagolódása is okoz nyelvhasználati különbségeket: a férfiak és a nők beszéde alapvet ően azért különbözik, mert más-más szerepeket töltenek be a társadalomban. A nyelvi szerep a nemi szereppel együtt örökít ődik át, utánzás révén. A differenciált utánzást bizonyítja például az is, hogy a beszélni még nem tudó gyermek – a megfigyelések eredményei alapján – az anyjának magasabb hangfekvésben gügyög, mint az apjának. Azokban a társadalmakban, amelyekben élesen elkülönülnek a n ői és a férfi szerepek, nagyobb differenciát találunk a beszédmódokban is. Egyes indián közösségekben például a kiejtés, a szókincs és a grammatika terén is eltérések vannak, szinte különböz ő nyelvet alkotva. Szókészletbeli különbségek igen sok nyelvben el őfordulnak, például a japán nyelvben vannak olyan személyes névmások, amelyeket csak férfiak használhatnak. A legáltalánosabbnak azonban a fonológiai különbségek tekinthet ők, ez azt jelenti hogy bizonyos helyeken más-más hangot ejtenek, például a jukagírban a n ők ts- t és dz- t ejtenek ott, ahol a férfiak tj- t és dj- t.t. A mai magyar nyelvhasználatban a nemhez köt ődő kötelező érvény ű eltérések nincsenek, megfigyelhető azonban számos nempreferenciás különbség. Kimutathatóan másképp használják például a n ők a mondatfonetikai eszközöket, többször élnek hangmagassági váltásokkal, beszédük ezért dinamikusabbnak, érzelmileg telítettebbnek t űnik. Különbségek adódnak abból is, hogy a n őknek kevesebb van megengedve a nyelvhasználatban: más társadalmi elvárások vonatkoznak rájuk
a viccmesélésben, a káromkodásban, s őt már a kislányokat is gyakrabban szakítják félbe szüleik, mint a kisfiúkat. Régebben úgy tartották, hogy a n ők őrzik a hagyományosabb, archaikusabb nyelvi változatokat, mivel szűkebb kommunikációs kapcsolathálózatban vettek részt; mára a modernizálódott társadalmakban ez a helyzet megfordult, a n ők kommunikációs hálózata a férfiakénál nyitottabbá vált, többféle különböz ő kapcsolattípusnak a részesei (bevásárlások, szomszédolás, kapcsolattartás az iskolával, a gyerek ismer őseivel stb.), s ennek következtében a n ők nyelvhasználata köznyelviesebb, köznyelviesebb, jobban követi a presztízsformákat. presztízsformákat.
7. ábra: Nyelvhasználat és nem A feminista mozgalom is felfigyelt a nyelv és a nem összefüggésére: a nyelv ugyanis képes tükrözni és fenntartani a n őkkel és a férfiakkal kapcsolatos társadalmi beállítottságot. A feminista szemlélet azokat a nyelvi jelenségeket kritizálja, azoknak a megváltoztatására, kiküszöbölésére törekszik – els ősorban az angol nyelv megfigyelése, vizsgálata alapján –, amelyek a férfiközpontú világnézetet er ősítik, s ezáltal véleményük szerint a n ők lekicsinylését, diszkriminációját segítik el ő. Az angol nyelv grammatikáján belül ilyen problémát okoz a nemileg semleges egyes szám 3. személyű névmás hiánya is, hiszen például határozatlan névmás után, határozatlan alanyként szabályosan a he hímnemű formát kell használni. A szókincs területén is vannak hasonló jelenségek, a nemileg semleges, de a hímnemű formából összetett szavakban (mankind – emberiség; chairman – elnök → chairperson) a feministák változtatásokat javasolnak.
4.5. Nyelvhasználat és vallás A vallás, a felekezethez való tartozás is juthat nyelvi szerephez. Nagymértékben különbözik a szókészlet, hiszen bizonyos fogalmak felekezetekhez köt ődnek (úrfelmutatás, konfirmál, talmud ), ), másrészt egyes fogalmakat különböz ő módokon neveznek meg a felekezetek (pl. keresz- tény/keresztén ). ). A névválasztásban a vallásnak egészen a XX. század elejéig meghatározó szerepe volt, hiszen a római katolikusok között a szentek és vértanúk nevei, a protestánsok és izraeliták körében viszont az ószövetségi nevek voltak meghatározók. A vallás és a nyelv összefüggése azokban az esetekben a legnyilvánvalóbb, ahol az együtt él ő közösségekben a nyelvi-etnikai különbség vallási különbséggel is együtt jár. A vallási elkülönülés elk ülönülés er ősíti a nyelvi különbségek k ülönbségek fennmafennmaő vé radását, az anyanyelv meg őrzését, így a vallás nyelv- és etnikummegtartó etnikummegtartó tényez ő vé válhat . Például a moldvai csángók els ősorban katolik nak nak nevezik magukat, ha az ortodox románoktól akarják magukat megkülönböztetni.
4.6. Nyelvhasználat és foglakozás A szaknyelvek a társadalom foglalkozás szerinti differenciálódása és a tudományágak elkülönülése alapján létrejövő nyelvváltozatok. Egyaránt szaknyelvnek nevezzük tehát az egyes foglalkozásokra, akár hagyományos mesterségekre jellemz ő nyelvhasználatot, az úgynevezett iparosnyelvet és a tudományok kifejezésmódjait is. Nyelvünkben az elmúlt évtizedekben ezek tekinthet ők a legdinamikusabban változó rétegnek, a szakszókincsek robbanásszer űen gyarapodnak, ma már a szókészletnek jóval nagyobb hányadát jelentik, mint a közszavak. A szaknyelvek társadalmi megítélése, presztízse jobb, mint a többi csoportnyelvé, csoportnyelvé, az idegen nyelvi hatást azonban sokszor kritikaként hozzák fel ellenük. Korábban a latin és a német, napjainkban pedig az angol eredet ű, illetve az angol közvetítésű nemzetközi szakszavak a legmeghatározóbbak. legmeghatározóbbak. A szaknyelvi jelenségek minden nyelvi szinten vizsgálhatók, a szaknyelviség sajátosságai azonban leginkább a szókincsben mutatkoznak meg. A tudományok általánosan is ismert kifejezéseit terminológiának, terminológiának, az alaposabban ismer ők, szakértők által használt fogalmak megnevezéseit pedig nómenklatúrának nómenklatúrának nevezzük. A szaknyelvek vizsgálata azért is nehéz, mert tevékenységi körhöz köt ődnek, azonban stílusukat, igényességi szintjüket tekintve maguk m aguk is tovább tagolódnak: például a tudományok nyelvében is szétválik a szaktudományosság, a szakmai köznyelv és a m űhelyzsargon. A szaknyelvek vizsgálata általában a szakszókincs gy ű jtését és feldolgozását jelenti, holott mondatszerkesztési, szövegépítési jellemz őket, sajátos fogalmazási modort mindenképpen felfedezhetünk; természetesen nem egységesen, hanem a szakmai nyelvhasználat stílusszintjét ől függően. Például a szaknyelvek fels ő rétegére, a tudományos nyelvhasználatra a nominalizáltság és a személytelen szerkezetek használata jellemz ő.
8. ábra. Urbán Viktor: Háromnyelv ű műszaki szakszótár. Urbanus Trading Bt. Budapest. 2002. Napjainkban a számítástechnika és a közgazdaságtan szaknyelve tölt be lényeges szerepet a társadalomban, kifejezéskészletük egy része a köznyelvbe is átszivárog. Az informatikaiszámítástechnikai szókészlet alakulása nyelvtörténeti jelent őségű, napról napra nyomon kísérhetjük az új fogalmak meggyökeresedésének dinamizmusát. A számítástechnika szaknyelve is nagyfokú rétegzettséget mutat: megvan a szorosan vett nómenklatúrája és terminológiája, de van szakzsargonja és szlengje is, részben hobbinyelvvé is vált.
A szaknyelvek akkor válhatnak zsargonná, ha eszközévé lesznek a használó csoport elzárkózásának, vagyis ha a els ődleges funkciójuk nem a kifejezés, hanem annak illusztrálása, hogy a beszél ő ismeri a csoport nyelvhasználati normarendszerét. A zsargon tehát nem önálló nyelvváltozat, hanem a szaknyelvekre szaknyelvekre épül ő, a csoportelkülönölést hangsúlyozó beszédstílus. A hobbinyelvek a szaknyelvekhez hasonlóan elkülönül ő, az érdeklődés, a szabadidős tevékenység tevékenység alapján létrejövő nyelvváltozatok. A különböző játékok, szórakozások nyelvhasználati sajátosságai tartoznak ide (kertészkedés, kártyajátékok). A szaknyelveknél kötetlenebb nyelvhasználati formát jelent, azonban a tevékenységi körök érintkezése miatt részben azok szókincsére támaszkodik. A sportok fogalmainak például mindig van szakmai, hivatalos és hobbinyelvi megneő, paraszt ). vezése is (sakkban: huszár, vezér, gyalog — ló, királyn ő ). A törzsanyagot kiegészít ő források. URL: http://www.melymosoly.hu/~nyelvor/period/1273/127302.pdf
4.7. A szleng A szlenget mint nyelvhasználati réteget a hosszú ideig életstílushoz és életkorhoz kötött alacsony presztízs ű nyelvváltozatként értékelték a nyelvészetben. Tekintették úgy, mint az alvilág nyelvének, a tolvajnyelv egyes elemeinek felszivárgását a köznyelv alsóbb rétegeibe, mint barátok közötti fesztelen, bizalmas nyelvhasználatot és mint az ifjúság elkülönülésre törekv ő nyelvhasználatát. A szleng azonban nem köthet ő egyetlen csoporthoz vagy bizonyos típusú csoportokhoz, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy mindannyian használunk szlengelemeket. A szleng a társadalom egészét átszövő nyelvváltozatként a normatív köznyelvnél kötetlenebb, játékosabb, szabadabb nyelvhasználati-stilisztikai variációt jelent, amellyel informális beszédhelyzetekben élünk. A szleng tehát az egész beszél őközösségben jelen van, azonban mindig kiscsoportokban születik és működik. Megkülönböztethetünk kiscsoport-szlengeket, kiscsoport-szlengeket, ezek bármilyen kiscsoport, akár két ember nyelvhasználatában is megvalósulhatnak, ezekb ől szerveződő nagycsoportszlengeket, szlengeket, ilyen lehet egy-egy város vagy egy-egy szakma szlengje, s ezekb ől — a köznyelv kialakulásához hasonló folyamat révén — létrejöv ő közszlenget, közszlenget, amely olyan szlengszavakat és fogalmazásmódokat galmazásmódokat jelent, amelyek mindenki számára ismertek.
9. ábra. Kövecses Zoltán: Szlengszótár. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1998.
Napjaink beszélt nyelvhasználatában egyre nagyobb szerepet nyer a közszleng, szinte a társadalom egésze használ szlengszavakat; az igényes köznyelvi norma alatt kialakul egy szubnorma; a spontán, kötetlen beszélt nyelvet ez határozza meg. A törzsanyagot kiegészít ő források. URL: http://mnytud.arts.klte.hu/szleng/tanulmanyok/szluniv_hun.htm
ű ség 5. Kétnyelv ű ség
A kétnyelvűség mindig két nyelv, vagyis két etnikum kapcsolatának, egymás mellett élésének az eredménye. Különböz ő nézetek élnek arról, hogy a két nyelv milyen szint ű ismerete szükséges ahhoz, hogy valakit kétnyelv űnek tekinthessünk: az egyik végletes álláspont szerint mindkét nyelv anyanyelvi szint ű ismeretére van szükség hozzá, a másik szerint már az egy második nyelven néhány szót megért ő nyelvhasználót nyelvhasználót is kétnyelvűnek nevezhetjük (ld. 7. fejezet 4.2.7.). Funkcionális szempontból azt tekinthetjük kétnyelvűnek, aki mindennapi interakciói során két különböző nyelvet használ eredményes eredményes kommunikációban. A kétnyelvűség igen elterjedt jelenség, mivel az egynyelv ű államok száma elenyész ő, szinte mindenhol élnek más nyelv ű kisebbségek, hiszen a világon 4-5000 nyelvet használnak a mintegy 200 állam területén. Meglep ő lehet például, hogy Angliában több mint száz kisebbségi nyelvet tartanak számon. A kétnyelvűséget vizsgálhatjuk az egyén szempontjából, pszicholingvisztikai megközelítésben és a közösség szempontjából is. Az egyén nyelvhasználatát tekintve lényeges szerepe van a nyelvelsajátítás id őpontjának, a legeredményesebb a 4. és 8. életév közötti kétnyelv űsödés; a felnőttkori nyelvelsajátításban az artikuláció és a hanglejtés meg őrzi az anyanyelvi sajátosságokat. Az egyén nyelvi kompetenciája szempontjából megkülönböztethetünk kiegyensúlyozott (balansz) és egyenl őtlen(domináns) kétnyelvűséget: az elsőben a két nyelv ismerete azonos szintű, a másodikban az egyik nyelv ismerete jóval er ősebb. Az egyén kognitív fejl ődése és a szociokulturális környezet összefüggése alapján beszélhetünk hozzáadó (additív) és fölcserélő (szubtraktív) kétnyelv űségről. Az első esetben az anyanyelv presztízse magas, s mellé épül a második nyelv; a második esetben viszont az anyanyelv negatív megítélésű a környezetben, s a második nyelv elsajátítása nyelvcseréhez is vezet. A társadalom szempontjából els ősorban a közösségi kétnyelv ű helyzetek érdekesek, amelyek kiterjedésük szerint lehetnek egyoldalúak vagy kétoldalúak, tehát vagy csak az egyik közösség beszéli a másik nyelvét, vagy kölcsönös ez a viszony. A két nyelv ismerete általában társadalmi el őnyt jelent, sőt pozitív kognitív hatásai is lehetnek, szoktak azonban a kétnyelv űség hátrányairól is beszélni. A negatívumok soha nem magából a két nyelv használatából, hanem a környez ő társadalmi helyzetb ől adódik Az anyanyelv megbélyegzése, negatív társadalmi megkülönböztetése esetén például például saját nyelvét szégyelli a nyelvhasználó, másodnyelvét pedig természetesen nem tudja annyira jól használni, s ennek negatív, személyiségromboló hatása is lehet. A kedvezőtlen társadalmi körülmények miatt válik gyakran a kétnyelv űség instabil állapottá; s következhet be a nyelvcsere, nyelvváltás folyamata. A kétnyelvű nyelvhasználók beszédében igen gyakori jelenségnek számít a kódváltás művelete, amelyben a nyelvhasználó egy megnyilatkozáson, egy beszédeseményen belül – a kontextustól vagy a szituációtól függ ően – váltogatja két nyelvét. Ez a jelenség összefügg a kódválasztással, tással, amely pedig a nyelvhasználati színtér szerinti nyelvválasztást jelenti, például: hivatalban román, otthon magyar.
A magyar anyanyelv űeket tekintve egy a 80-as évek elején készült felmérés szerint 4 és fél millióan voltak kétnyelv űek, hiszen a határainkon kívül él ő magyarok nagy része mindenhol a kétnyelvűségnek alacsonyabb vagy magasabb stádiumában van. A Kárpát-medencében él ő magyarság többségének a magyar a jobban birtokolt nyelve, az emigráns magyarok nagy részénél viszont fordított a helyzet, a másik nyelv a domináns. Néhány magyar anyanyelv ű számára már csak maradéknyelv, reliktumnyelv a magyar, mivel a másik nyelv már szinte teljesen kiszorította: ilyen helyzetben van például a szórvány magyarság egy része és a moldvai csángók egy része is.
10. ábra. Magyar nemzeti kisebbségek a Kárpát-medencében 8 A törzsanyagot kiegészít ő források. URL: http://www.gramma.sk/hu/szakirodalom/publikaciok/lansty http://www.gramm a.sk/hu/szakirodalom/publikaciok/lanstyak/mnyszlvaltjzoi.doc ak/mnyszlvaltjzoi.doc http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2002_02/cikk.php?id=1114
6. Nyelvi tervezés – nyelvm ű űvelés velés – nyelvpolitika A nyelv nemcsak a kommunikáció kommunikáció eszköze, hanem hanem szimbólum is egyben: az azonosság azonosság és az elkülönülés kifejez ő je is az összetartozó közösségek, etnikumok számára. A társadalom modernizációjával párhuzamosan a nyelvhasználat tudatos szabályzásának szabályzásának folyamata is i s megindult. A nyelvhasználatra vonatkozó tervezési-döntési feladatok két nagy területre sorolhatók be. Az egyik a korpusztervezés területe: az egyes nyelvek nyelvhasználati sajátosságaival, a szókinccsel és a grammatikai jellemz őkkel kapcsolatban végzett tevékenység, amely arra törekszik, hogy alkalmassá tegye a nyelvet, hogy megfeleljen a vele szemben támasztott kommunikációs igényeknek. A másik terület a státustervezés, státustervezés, amelybe a nyelvek és nyelvváltozatok hivatalos státusának, egymáshoz való viszonyának, használati körének szabályzására irányuló tevékenységek tartoznak. A korpusztervezés két egymást követ ő szakaszra bontható. Az els ő a nyelv szabályainak, jellemzőinek rögzítése, kodifikálása, kodifikálása, amelyben lejátszódik egyrészt a nyelv lejegyzésére alkalmas írásrendszer egységesülése, a grafizáció; grafizáció; másrészt a nyelvi szabványosítás folyamata, az egysé-
8
Forrás: 1989-1992. évi népszámlálások népszámlálások
ges köznyelv kialakulása, a nyelvhasználati mintanorma rögzítése, a standardizálás; standardizálás; harmadrészt pedig megkezd ődik a szaknyelvi szókészletek kidolgozása és elterjesztése, az intellektualizáció. intellektualizáció. A magyar nyelv kodifikálása hosszú ideig tartó folyamat volt, mely a reformkorban teljesedett ki, s amelynek legaktívabb szakasza a nyelvújítás volt. A nyelvújítás nyelvtervez ő tevékenységének eredménye látványosan mutatja meg azt, hogy sikeresen megvalósítható a nyelvhasználatba, s ezáltal a nyelv alakulásába történ ő beavatkozás. A korpusztervezés második szakasza a kodifikált nyelv meg őrzésére irányul, a nyelvi norma változásának, a nyelvhasználat módosulásainak nyomon követésével. Ezeket a tevékenységeket részben a nyelvm űvelés végzi, azonban ahhoz, hogy valóban állapottervezéssé válhasson, mai tevékenységét meg kell újítania, és ajánlásait, döntéseit szociolingvisztikailag megalapozott nyelvhasználati helyzetkép alapján kell meghoznia. A nyelvművelést a szociolingvisztika oldaláról számos kritika éri, a hagyományos nyelvm űvelő tevékenységet túlzóan még a nyelvi megbélyegzés intézményesítésének is nevezik, mivel a normatív, köznyelvi változatokat el őnyben részesít ő szemléletével értékrendi különbségeket feltételez az egyes nyelvváltozatok között. A szociolingvisztika felfogása szerint azonban minden nyelvváltozat azonos érték ű, hiszen megfelel az őt éltető közösség kommunikációs elvárásainak. A standard, köznyelvi változattal bíró nyelvek esetében mégis el kell ismernünk azt, hogy mivel ennek a változatnak a presztízse történetileg hagyományozódóan nagyobb a többi nyelvváltozaténál, használata segíti a társadalmi érvényesülést, ráadásul a közösséget összetartó ereje van, ezért a nyelvművelésnek szorgalmaznia kell fejlesztését és a nyilvános, igényességet követel ő nyelvhasználati színtereken való használatát. A státusztervezés a nyelvek és nyelvváltozatok egymáshoz való viszonyának szabályzása, tudatos politikai döntéseket igényel, nyelvpolitikának nyelvpolitikának is nevezik. Dönteni kell például az államok hivatalos nyelvér ől, a kisebbségek nyelvi jogainak biztosításáról, az idegennyelv-oktatásról. idegennyelv-oktatásról. Számunkra ma a legfontosabb státusztervezési feladatok: a határon túli magyarok nyelvi jogainak biztosítása, a Magyarországon él ő nemzeti és etnikai kisebbségek nyelvhasználati jogainak folyamatos védelme, valamint hatékony idegennyelv-oktatási idegennyelv-oktatási stratégia kidolgozása. A törzsanyagot kiegészít ő források. URL: http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/humfold/szocling/Sandor_K/corvina.htm
7. A nyelvi tiszteletadás A kapcsolatteremtés nyelvi eszközeinek szociális jelentésük, a társadalmi viszonyokat meg jelenítő értékük is van. A nyelvi tiszteletadási formák, a köszönések és megszólítások használatát társadalmi változóktól függ ő normák szabályozzák. A megfelel ő formák választásában szerepe van a partnerek nemének, életkorának, az ismeretség fokának, esetleg a rokonsági foknak, a társadalmi státusznak, végzettségnek, foglalkozásnak, s őt még a családi állapotnak is. A nyelvi tiszteletadás sajátosságait vizsgáló japán kutatások eredményei összhangban vannak a nálunk tapasztaltakkal: minél hosszabb egy megszólítás, köszönés, udvariassági forma, annál udvariasabb; idegenekhez fordulva udvariasabb formákat használunk, mint ismer ősökhöz; az udvariassági formák választásában a nem meghatározóbb, mint a kor; a társadalmi különbségek pedig a kornál és a nemnél is er ősebben hatnak. A tiszteletadási módok használatának rétegzettsége összhangban van a beszél őközösség társadalmi-kulturális rétegz ődésével, vagyis egyes formák egyértelm űen kapcsolhatók a társadalom t ársadalom alcsoportjaihoz, illetve egyes viszonytípusokhoz (szigorú szabályai vannak például annak, hogy ki és kinek köszönhet Csókolom- mal). mal). A tiszteletadási formák rendszere tehát a társadalmi szerkezet, a társadalom bels ő hierarchiájának, értékrendszerének értékrendszerének nyelvi vetülete. Például egyértelm űen párhuzamba állítható a viselke-
déskultúra alakulásával a magyar nyelv története során a tegez ő formák melletti magázó alakok megjelenése, majd a magázó formák folyamatos differenciálódása, a magázáshoz kapcsolható megszólítási módok változása, s végül a tegez ődés napjainkban is zajló térnyerése.
11. ábra: A magyar megszólítási rendszer változásai A törzsanyagot kiegészít ő források. URL: http://nevarchivum.klte.hu/mnyj/38/11domagi.rtf
8. Névhasználat és társadalom A tulajdonnevek minden típusának használatára, a névadásra fokozott mértékben hatnak a társadalmi tényez ők. A családnevek kialakulásában például a vagyoni és jogi körülmények differenciálódásának igen nagy szerepe volt, a magyar nyelvben a h űbéri társadalom kibontakozásával párhuzamosan jelent meg a kételem ű névadás. A keresztnevek gyakoriságának alakulása, a névdivat társadalmi jelenségekkel j elenségekkel magyarázhamagyarázható, így napjainkban az idegen eredet ű nevek adása a tömegkommunikációs eszközök hatásából, a nyelvi globalizációból is eredeztethet ő. Egyes tulajdonnévtípusok egyértelm űen korszakokhoz, társadalmi tényez őkhöz köthet ők, így például az úttör őcsapatok vagy cserkészcsapatok elnevezései, vagy akár a különböz ő kft-k, egyesületek nevei is. Az azonos dologra vonatkozó nevek megváltoztatása, az átkeresztelés hátterében is legtöbbször társadalmi tényez ők állnak, például az 1990-es rendszerváltás az utcanevek nagy részének módosítását, s őt egyes településnevek megváltozását ( Leninváros → ) is magával → Tiszaújváros hozta. A névhasználat nyelvpolitikai problémákat is okozhat: a többnyelv ű területeken igen nagy gondot okoznak okoznak az államnyelvi átnevezések, átnevezések, vagyis hogy a kisebbségek kisebbségek számára sokszor nincsen biztosítva annak lehet ősége, hogy saját személynevüket vagy településneveket saját anyanyelvükön használjanak. A kisebbségi helyzetben él ő magyarságnak is szembe kellett és kell néznie ezzel a helyzettel: például Szlovákiában egy id őben nem engedélyezték a magyar keresztnéven történő anyakönyvezést anyakönyvezést és a magyar helységnévtáblák használatát.
12. ábra. Kétnyelv ű helységnévtábla Erdélyben A törzsanyagot kiegészít ő források. URL: http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/alknyelv/t8.htm
űd 9. A nyelvi attit ű d
A nyelvi attitűd a nyelvhasználóknak a különböző nyelvekkel, nyelvváltozatokkal, nyelvi jelenségekkel kapcsolatos beállítottságát, hozzájuk való viszonyát jelenti. A nyelvi attitűdök mindig társadalmi eredet űek: a társadalom szokásait, viselkedési szabályait, el őítéleteit tükrözik. Egyes nyelvi jelenségek, nyelvek, nyelvváltozatok lehetnek presztízsérték űek, tehát társadalmilag elismertek, pozitív megítélés űek, vagy pedig stigmatizáltak, társadalmilag megbélyegzettek, negatív megítélés űek. A használt nyelvi formák alapján önkéntelenül is értékeljük a beszél őket, nyelvi teljesítményük alapján feltételezzük tulajdonságaikat, társadalmi jellemz őiket, vagyis nyelvi értékítéletet hozunk. Ha a nyelvhasználó érzékeli saját nyelvváltozatának nyelvváltozatának negatív megítélését, magasabb presztízsűnek tartott nyelvhasználatra törekedve kerül egyes nyelvi jelenségeket, az túlhelyesbítés t,t, hiperkorrekció t idézhet el ő. Ez történik például, ha felismerve az ikes ragozás presztízsét, nem ikes igéket is ikesként ragozunk: könyörgöm, jöjjék a helyes könyörgök, jöjjön alakok helyett. Az előkelőnek, magasabb presztízs űnek tartott nyelvhasználati formák alkalmazása, nyelvi sznobság gá gá is válhat. A nyelvhasználat sajátosságaiba tehát az egyén társadalmi jellemz őin kívül az egyes nyelvváltozatokhoz való viszonya is beleszólhat. A törzsanyagot kiegészít ő források. URL: http://www.cogsci.bme.hu/csaba/docs/magyar/a%20nyelv%20pszich/bodorcikk.doc
Összefoglalás Ez a fejezet a nyelvhasználat és a társadalom sokrét ű összefüggésrendszerét mutatta be. Tárgyalta az ezzel a kérdéskörrel k érdéskörrel foglalkozó tudományág, tudományág, a szociolingvisztika mibenlétét, bemutatta a nyelvhasználat területi és társadalmi (életkor, nem, foglalkozás) szerinti tagolódásának lehet őségeit, egyes sajátosságait, foglalkozott a nyelvi szocializáció és a nyelvi hátrányos helyzet problémáival. Bemutatta a kétnyelv űség jelenségét, a nyelvi tiszteletadás kérdéskörét, a névhasználat társadalmi összefüggéseit és a nyelvi attit űd jelenségét.
Kérdések 1) Ismertesse a társadalmi és nyelvhasználati rétegzettség közötti összefüggések lehet őségeit! 2) Értelmezze regiszter fogalmát! 3) Sorolja fel a magyar nyelvjárási régiókat! 4) Hasonlítsa össze a helyzetközpontú helyzetközpontú és a gyermekközpontú nyelvi szocializációt! 5) Mutassa be és értelmezze szleng fogalmát és m űködését! 6) Mutassa be a kétnyelv űség jelenségét! 7) Értelmezze a nyelvi attit űd fogalmát! 8) Mutassa be a nyelvhasználat nyelvhasználat és a nem lehetséges összefüggéseit! 9) Ismertesse a korpusztervezés szakaszait és feladatait! f eladatait! 10)Mutassa be a tulajdonnevek és a társadalom összefüggéseinek összefüggéseinek lehet őségeit!
