Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma Szereplők: gróf Pongrácz István magyar főúr Forget az ellenség vezére Estella a vár asszonya Pamutkay János ezredes Holub Mihály káplán Kovács János várnagy Pruzsinszky Szaniszló a gróf társalkodója Bakra Ferenc íródeák Behenczy Pál elszegényedett báró Behenczy Károly a báró fia Rozsákné Behenczyék házvezetőnője Ancsura parasztmenyecske Tronowszky Péter viaszkereskedő Tronowszky György orvos Tronowszky Gáspár birkatenyésztő Apollónia Tronowszky György úr árván maradt leánya Klivényi József írnok, Tronowszky György úr halála után Apolka gyámja Klivényiné Zsuzsanna felesége Miloszláv Gáspár úr fia Blázy polgármester Rebenyik János a polgármester hajdúja Matyej György koporsókészítő
Mikszáth a regényt először a Pesti Hírlapban 1894ben közölte folytatásokban, kötetben 1895ben jelent meg. Alcíme: Egy különc ember története. Mikszáth a különc gróf történetét egyik képviselő barátjától, gróf Pongrácz Károlytól hallotta, és erről a bevezetésben tájékoztatja is az olvasót.
A Beszterce ostroma két helyszínen játszódik. A mű első része Nedec várában, a második része Zsolnán, a harmadik része részben Nedec várában, részben Zsolnán.
Első rész Nedec várában él gróf Pongrácz István, a “középkori várúr”. Otthonába, a modern kor, saját kora, a XIX. század nem tolakodik be. Magas, daliás ember, aki egy kicsit sántít, egy ütközetben szerzett sérülése miatt. Saját korának romlottságai elől menekült az általa teremtett álomvilágba, amit erkölcsileg magasabb rendűnek érez. Soha nem nősült meg, nőideálja Medici Katalin, II. Henrik francia király felesége. Életét a háborúk töltik ki, és mivel háborúk nincsenek, ezért ő maga megteremti őket. Birtokán emberei alkotják a hadsereget, a katonák saját parasztjai, akik hadiszolgálataikért földet kapnak. Az ellenfél seregének Forget kapitány volt a vezére, és a gróffal kockán döntötték el, hogy kinek a serege támad, és ki védekezik. “Sokszor napokig, hetekig tartott az ádáz ostrom. Kirohanások, nyílt ökölütközetek a vár előtt, az egész környék nagy derültségére, s
bizony a fizetett ellenség, Forget uram, úgy elagyabugyálta néha Pongrácz Istvánt, hogy ágyba kellett feküdnie. Mindez a maga középkori formájában ment; a háború után, ha a gróf győzött, Te deumot tartottak a várkápolnában, amelyre a környékbeli urak és hölgyek is hivatalosak voltak. A Te deum után magnum áldás következett, ökörsütés a hadaknak, bál fent a termekben az úri részeknek.” A rangbeli urak azonban nem engedték el asszonyaikat és lányaikat a nedeci vár báljaira, hiszen a várnak nem volt asszonya. Ezért döntött úgy Pongrácz gróf, hogy asszonyt hoz a házhoz. Így amikor a zsolnai vásáron szerepelt egy cirkuszi társulat, és ott meglátta Donna Estellát, az artistanőt, rögtön magához rendelte a cirkuszigazgatót, és hatszáz forintért megvette tőle a csinos leányt. Estella a vár úrnője lett; a délelőtti hadgyakorlatokon, amit a gróf tartott, mint markotányosnő, bort és rozspálinkát szolgált fel a katonáknak, a hadjáratokon pedig amazon módjára lovagolt és verekedett István gróf oldalán. István gróf udvartartása is a középkori szokásokat idézte. Pamutkay János ezredes, a tulajdonképpeni tiszttartó, Holub Mihály udvari káplán és “hadsegéd”, “(voltaképpen Kovács János várnagy)”; Bakra Ferenc az író diákja, és
Pruzsinszky Szaniszló, akit a gróf egyszerűen csak “a saját lengyelem”-nek nevezett. Anekdotába illő szereplő, és az egyik feladata éppen ez, adomákkal szórakoztatja a főurat. Színészből lett a gróf társalkodója, és mert minden várúr mellett kellett egy lengyelnek lenni; nagy átéléssel alakítja a bujdosó lengyel hazafit, a fizetség fejében. A gróf élete a megszokott mederben folyt volna talán az idők végezetéig, ha nem a Behenczy bárók lettek volna szomszédai. A hajdan vagyonos nemesi család ma már csak a nemességének van birtokában. Behenczy Pál báró a vagyona jó részét elköltötte az élet kellemes dolgaira, fiával; Károllyal, most abból a tízezer forint évjáradékból élnek, amit elhunyt felesége hagyott fiára és férjére Ezt az összeget félévente kapják meg, akkor újra úgy élnek, mint az urak, majd a következő évjáradékig megint marad a szegénység. A két férfiról Rozsákné, egy öregasszony gondoskodik. A báró urak most éppen megint az ínségesebb korszakukat élik, Károly kapott némi pénz, egy volt iskolatársától, és közben egy remek üzletet kötött. A várbeli harangjukat eladta a krivánkaiaknak hatszáz forintért. Apját látszólag mélységesen felháborítja fia tette, hogy volt lelke a szent harangot, mely őseit elsiratta, elkótyavetyélni. Alávaló, korcs fajzatát elkergeti a házból. De amint fia elhagyja a házat, máris üzen a krivánkaiaknak, hogy
jöhetnek a harangért, hiszen a hatszáz forint egy embernek mégiscsak több, mint kettőnek. Az elkergetett kis báró pedig egyenesen Nedec várába futott Pongrácz grófhoz, aki miután a fiú orvosi tanulmányokat folytatott, udvari orvosává teszi, egyben ő lesz az előkóstolója is. A kis báró vígan éldegélt a grófi kastélyban, még Estellára is szemet vetett. Egy vacsorán kissé közönségesen udvarol Estellának, a báró észreveszi, és egy gomb megnyomásával székestül a vár börtönébe süllyeszti a botor fiatalembert, mivel a vár úrnőjét sértette meg. Estella úgy érzi, a gróf szerelmes belé, és féltékenységből záratta börtönbe a kis bárót. Azonban csalnia kell, a gróf nem érez iránta szerelmet, egyszerűen várúri méltóságában sértették meg. Estella úgy dönt, hogy megszökteti a bárót. Sétára indul a várból, és az őröknek meghagyja, hogy egy parasztasszony egy zsák krumplit hoz majd neki, ne hagyja itt, hanem mindenképpen várja meg. Estella bement a faluba, ruhát cserélt Ancsurkával, majd egy zsák krumplival visszatért a várba, a krumplit kiönti a börtönben, és a zsákban kihozza a kis bárót az áristomból. A két szökevény Besztercére menekül. A gróf éktelen haragra gerjed, hogy így rászedték, hiszen Estella az ő tulajdona volt, ő vette hatszáz forintért. Ezért megváltoztatja tervét, a tervezett hadgyakorlatot elhalasztja, és
hadat üzen Besztercének, megfenyegetve őket, amennyiben nem adja ki a szökött nőt, kő kövön nem marad a városban. A gróf írnokával azonnal megíratja, a város elöljáróinak szóló levelet. “Övári és Szentmiklósi gróf Pongrácz István, Nedecvár örökös ura, üdvözletét küldi Besztercebánya magiszrátusának. Báró Behenczy Károly nevű ifjú Estella nevű, tulajdonunkat képező leányzóval, kit hatszáz o. é. forintokért vettünk vala a zsolnai komédiásoktól, megszökvén, tartózkodása Besztercebányán vagyon, ennek folytán tehát felszólítjuk a nemes várost, hogy a leányzót haladéktalanul letartóztatván, e levelet átadó megbízott híveinknek, név szerint Szurina Pál őrmesternek és Komár György káplárnak kezeibe szolgáltassák. Kikhez is hajlandók maradunk. Gr. Pongrácz Istv.” A követek azonban három nap múlva a lány nélkül tértek vissza a polgármester üzenetével, vegyen a gróf hideg zuhanyt ahelyett, hogy ilyen leveleket firkál. Ezt a sértést már végképp nem tűrheti István gróf, tehát serege megindul a város ellen.
Második rész
Zsolna városában éltek a Tronowszky testvérek. A Tronowszkyak hárman voltak testvérek. György, Apolka apja, orvos lett, szegényen élt, és úgy is halt meg, nem hagyott maga után mást, mint egy 11 éves szöszke leánykát, Apollóniát. Péter mézzel kereskedett, Gáspár juhokkal foglalkozott, mindketten nagy vagyonra tettek szert, és kölcsönösen utálták egymást, soha nem álltak szóba egymással. “Jól elhelyezvén pénzeiket, idők folytával Zsolna város leggazdagabb, legtekintélyesebb polgárai lettek. Rettenetesen gyűlölték egymást, nem volt piszok, amit egymásra ne kiabáltak volna.” György szegényen halt meg, egyetlen leánygyermeket hagyott csak háta. A két testvér csak azzal törődik, hogy egymásnak minél több bosszúságot okozzanak, mindegyik azért akarja magának a leányka gyámságát, hogy ne a másiké legyen. A temetésen a sír fölött veszekednek a lányka sorsáról. A város végül salamoni döntést hoz, gyámnak Apollónia anyai rokonát, Klivényi írnokot nevezik ki. Az írnok csak azért vállalta el a gyámságot, mert abban bízott, hogy a két gazdag nagybácsi adományából ő is jól fog élni. A testvéreket innentől nem érdekli a gyermek sorsa, akire semmi jó nem vár. Az írnok nem tőrödig vele, rongyokban járatta, testét állandóan kék-zöld foltok tarkították, mert ahányszor a korhely férfi részegen jött haza, feleségét és a
gyermeket megverte, és mindig részegen jött haza. Két év telt el így, mialatt Apolka gyönyörű fiatal lánnyá serdült. Egyszer, amikor Apolka a piacról ment haza, meglátta Péter nagybácsikáját, aki a mézeskalácsosnál vásárolt egy szekérderék nyalánkságot. Ez persze Gáspár fülébe jutott, aki rögtön felkereste kis rokonát, és mindenféle pompázatos ruhákat, kiegészítőket vásárolt neki. Ezt nem hagyhatta annyiban Péter sem, ő ékszerekkel látta el a lányt. Apolkának ebből sok haszna nem származott, hiszen a legtöbb drága holmit, Klivényi úr eladta, és az árát elitta. A város miután látta a nagybácsik jóindulatát, újra átgondolta a döntését, és úgy határozott, gyámnak őket nevezi ki, mindegyiküknél felváltva fél-fél évet tölt a lány. Így azalatt a fél év alatt, amíg egyiküknél van a leány, hogy bosszantsák egymást, túllicitálják a másikat a lányka ellátásával. Meggazdagodott polgárok gyakran büszkélkednek vagyonukkal, ez tipikusnak nevezhető. Amit azonban a két testvér Apolka ellátása ürügyén tesz, az már nevetséges. A fivérek is “bolondok”, legalábbis a zsolnaiak szemében. Az önzés, a kapzsi falánkság mutatkozik meg különcségükben. Mindkét fivér alapvető jellemvonala a mohóság. A lányka sorsa egyiküket sem érdekli, csak a másikat akarják bosszantani és felingerelni. Jellegzetes vonás
Mikszáth regényeiben, hogy a vagyon semmiféle pazarlástól nem fogy el, sőt, talán még növekedik is. A XIX. század hetvenes-nyolvanas éveiben kiéleződő nacionalista ellentétek ábrázolása tipikusnak nevezhető. Péter pánszláv, Gáspár magyar szellemben neveli a lánykát. Túrócszentmárton, a szlovák nemzeti mozgalom korabeli központja adja Apolka szláv tanítóit, Debrecen a magyart. Míg a lány Péter nagybátyjánál van, addig szlovák és cseh nyelvű képeskönyvek veszik körül, mikor Gáspárnál tölti a fél évet, akkor magyar hintó szállítja, magyar kocsissal, huszáros inasok veszik körül. A két testvért nem a hazafias indulatok fűtik, csupán egymás bosszantása és ingerlése a cél. Gáspár még saját nevét is Tarnóczyra magyarosította, sőt fia, Miloszláv nevét is Emilre változtatta. Gáspár házában Apolka és Milán egymásba szeret, így amikor letelik a fél év, és a lánynak el kell hagynia a házat, nehéz szívvel teszi. Miloszláv bejelenti apjának, hogy szeretné elvenni a lányt, ez éktelen haragra gerjeszti Tronowszky Gáspárt. Apolkára Péter nagybácsinál sem vár jobb sors. A bácsi amikor Apolkát az ő házába viszik fényes fogatán, komornyiknak öltözve, ő is bemegy az ellenség házába, hogy saját szemével lássa, testvére miket vett a lánynak. Így tanúja lesz annak is, hogy Apolka egy titkos találkát
beszél meg Milánnal. Így a lányt kiutasítja a házából, hiszen mi lenne, ha az ő vagyona Apolka révén a gyűlölt testvér fiáé lenne. Apolka Gáspár bácsihoz megy, de ő sem fogadja be, mert félti a fiát a lánytól. Az árvát újra Klivény írnok fogadja be. Már látszott, hogy milyen takaros teremtés lesz belőle; rögtön hasznot szimatol. Színpadiasan óvja a leány tisztességét Miloszlávtól, de rögtön szemet huny, amikor az ifjú ügyvéd ötven sorsjegy árával lekenyerezi. Nem sok választja el a lányt, hogy az öreg Behenczy báró kezére játssza a részeges kerítő. A lányt a saját tulajdonának tekinti, úgy bánik vele, mint a kereskedő a csecsebecséjével, annak adja oda, aki többet ajánl érte. A kocsmában Miloszláv is tanúja, ahogy Klivényi szinte kiárusítja a lányt. A fiú összeverekszik az írnokkal. A verekedésnek Kubikné vet véget, aki közli Klivényivel, hogy a felesége meghalt. Így el Klményi nem tudja az üzletet nyélbe ütni a báróval, felesége halálát ezért csak így kommentálja: “Szegény Zsuzsanna, szegény Zsuzsanna, de rosszkor haltál meg!” A hazafelé tartó úton pedig megkéri Apolka kezét. Apolka ezt már nem bírja elviselni, elszökik a férfitól, és a Vág folyóba akarja vetni magát. A folyó partján találta meg az ájult lányt Rebernyik János, a polgármester hajdúja, aki másnap beviszi a lányt a városházára.
A polgármester elhatározza, hogy nem hagyja sorsára a lányt. Közben Pongrácz gróf serege a város határába érkezett.
Harmadik rész A bulletini parancsnok és a hadsereg tisztjei mindent elkövetnek, hogy elkerüljék az országos botrányt, a Beszterce elleni háborút. István gróffal azonban csak a saját nyelvén lehet beszélni. Az urak azt találják ki, hogy az éppen Zsolnán tartózkodó vándorszínészek öt tagját beöltözteti Beszterce város hódoló küldöttségének, és az elszökött Estellőért cserébe átadják a bolondos grófnak a fiatal és gyönyörű Apolkát. A polgármester először nem akar beleegyezni, hogy a lány legyen a hadi túsz, de sikerül őt meggyőzni. “-…Ha a Szent Erzsébet kötényébe esne, jobb helye akkor se esne. Tudod milyen István; erkölcsben szigorú, lélekben tiszta. Ételben, ruhában nem lát nála szükséget, nevelteti, még férjhez is adja. Jobban fog rá vigyázni, hidd el, mint a tulajdon szeme fényére, hogy a hadi túsznak baja nem történjék.” István gróf ezzel a megoldással boldog és elégedett volt, diadalmámort érzett. “A
káprázatok közt, amelyekben fiatal kora óta élt, ez volt neki az első valóság. Igen, ez. Ez a nagy hazudozás. Szíve tombolt a diadalérzettől, szeme kevélyen siklott végig a hódolókon, míg hirtelen rajtaveszett az utolsó látományon, Apolkán.” A gróf a túszként felajánlott leányt elfogadja, és seregével s a lánnyal visszatér a nedeci várba. Apaként bánik a lánnyal, mindennel ellátja, mindenből a legjobbat kapja. A gróf is kissé szelídebben él a lány hatására. Hogy Apolka ne unatkozzon, bált rendez, ahol az egyik ifjú megcsókolja Apolka vállát. A gróf párbajra hívja ki a merész férfit, ahol ő súlyosan megsebesül. Betegágya fölött “hű” emberei csak saját sorsukért aggódnak. “A bulletini katonaorvos, dr. Breke Nánás éppen akkor keresgélte bent a bordák közt, ahol a lövés a léket ütötte, egy kutaccsal a golyóbist. Az öreg kovács sírt, Pamutkay uram pedig mérges szemet vágott a közeledő Apolkára, a káplán egy vizestálat tartott az orvosnak, míg ellenben Pruzsinszky izgatottan járt fel s alá, egyre ezt hajtogatva: - Mi lesz belőlünk, mi lesz belőlünk? Az orvos végre is megsokallta, csúnya nyelvű, goromba ember volt (s ennél a mesterségnél a gorombaság kisegítő eszköze a tudománynak), Pruzsinszkyra förmedt:
- Az ördög bánja az urakat, inkább azon töprengjenek, hogy mi lesz a sebesülttel!…” Apolka önfeláldozóan ápolja a beteg grófot, aki már csak őt viseli el a betegágya mellett. A gróf gondoskodni akar a lány jövőjéről, hogy az akkor is biztosítva legyen, ha történik vele valami, ezért Pamutkayval ügyvédet hívat. Megérkezik az ügyvéd, Dr. Tarnóczy Emil, Gáspár bácsi fia, Apolka unokatestvére. Emil már csak a betegágyánál ismeri fel unokahúgát, a lány pedig csak most értesül Gáspár bácsi haláláról. A gróf úr azért hívatta az ügyvédet, mert lányává szeretné fogadni Apolkát. Emil a gróftól feleségül kéri a lányt, a grófot először feldühíti, később inkább megmosolyogtatja a fiatalember merész viselkedése. De Apolkát nem adja hozzá, hiszen ő hadi túsz, ő innen akkor távozhat el, ha Estella visszatér. Tarnóczy mindenáron magával akarja vinni a lányt, ezzel azonban végleg feldühíti a beteg embert. A gróf úr belefújt egy sípba, és szinte a semmiből négy alabárdos vitéz toppant a szobába, és a vár börtönébe vitték a tiltakozó ifjút. Zsolnán gyorsan elterjedt Tarnóczy fogságba kerülésének a híre. A gróf egyre betegebb lesz, lázálmaiban attól retteg, hogy a lányt elveszik tőle. Közben a város ki akarja szabadítani a foglyot, de a gróf emberi elkergetik a városi hajdúkat. Pongrácz úr levelet kap a besztercei polgármestertől, Blázytól, melyben arról értesítik,
hogy Apóllónia örökölte az elhunyt Tronowszky Péter vagyonát, ő, a polgármester lett a gyámja, és a végrendelet végrehajtója, tehát felkéri a gróf urat, hogy adja ki a lányt. Pongrácz azonban a lányt nem adja ki, hiszen hadi túsz, és különben is, napok múlva hivatalosan grófkisasszony lesz. Közben az ifjú ügyvédnek egy titkos folyosón sikerült megszöknie a várból. Összefog Blázyval, hiszen az egyik a menyasszonyát, a másik a gyámleányát szeretné visszakapni, egy lehetőségük lenne erre, ha visszaadják a grófnak Estellőt. Tarnóczy meg is találja a már öreg nőt, a Behenczyek kastélyában, ahol a bárók éppen megint ínséges korszakukat élik, és hatszáz forintért megveszi Estellát. Most az ifjú báró játssza ki az apját, és ő szerzi meg a pénz. Tarnóczy azonnal elviszi a már öreg és csúnya nőt a polgármesterhez, és elindul a küldöttség a grófhoz, hogy nyélbe üssék a túszok cseréjét. Amikor a gróf a levélből megtudja, hogy visszakapja Estellát, azaz szombaton el kell válnia Apolkától, csak ennyit mond: “Vesztettem. Fizetek.” Most, hogy már biztos, hogy Apolka elmegy tőle, tudja, hogy meg fog halni. Halálára tudatosan készül, szinte belemenekül. Viselkedése nagyon is tudatos, mindenről pontosan rendelkezik, őrültségnek semmi jelét
nem mutatja. Legszebb díszruháját öltötte magára, ágyát az ablakhoz vitette, hogy lássa, mi történik, meggyónni valója nincs, hiszen egész életében tisztességesen, bűntelenül élt. Matyej mesterrel monumentális koporsót készíttetett, lelövette kedvenc lovát, Waterloot, mert az volt az utolsó kívánsága, hogy lován ülve temessék el. Amikor a küldöttség elé vezeti Estellát, az utolsó várúr már nem él, halottas ágya mellett Apolka ül.
Jellemek: Pongrácz: az Úri Don Quiote alakja, nyugodtan éli a maga külön, rögeszmés életét. Hóbortjait kímélik, valósággal megbecsülik, cinkosa az egész vármegye. Mikszáth tudatosan bizonytalanságban tartja olvasóit abban a tekintetben, őrült-e Pongrácz, vagy nem. A valódi Don Quiote és Pongrácz is megfeledkeztek az időről, s egy rég letűnt világ ideáljaihoz ragaszkodnak csökönyösen, már-már tébolyult elszántsággal. De a két regényhőst lényeges különbségek el is távolítják egymástól. Pongrácz István sok tekintetben becsületre méltó ember, nemes érzések élnek benne, és egész lényében van valami lovagi finomság, tisztaság. Hiányzik
belőle az önző törtetés, a mohó élvezetvágy s mindenekelőtt a hazug képmutatás. Behenczy: Behenczy báró személyében Mikszáth megteremtette az egyéni tulajdonságaiban is elaljasodott, erkölcsileg lezüllött, a polgári fejlődés során elszegényedett és élősködővé vált, de a régi úri életmód látszatához ragaszkodni akaró dzsentri típusát, az „úri svihákot”. Emil: ifjú álmodozó fiatal Trnowszky: meggazdagodott, keményen dolgozik, ridegek a rokonai iránt. Az önzés, a kapzsi falánkság ütközik ki különcködésükben. Klivényi József: kishivatalnok, mindenben üzletet szimatol, később elzüllött és erkölcstelen lesz. Apolka: egy Jókai-regényből lépett gyönyörű, nyúlánk teremtés, hosszú olvasztott arany, erélyes, ártatlan, őszinte.
elő: haja
Az irodalomban nem egyedül álló Pongrácz alakja: rokonai: öreg Toldi (estélyében), Egy régi udvarház utolsó gazdája (Radnóthy Elek)
Mikszáth ábrázolásmódja: – köznapi, élvezetes, homár már-már az iróniába hajlik, hangnemek keveredése Műfaja: regény
