Mike Smith - Boko Haram

Mike Smith Boko H a ra m

BOKO HARAM NIG ÉR IA SZENTSÉGTELEN H Á B O R Ú JA TE STKÖ ZELBŐ L

írta:

MIKE SMITH

AtlaaücPressKiadó Budapest, 2 0 17

A fordítás az I.B.Tauris&Co Ltd. alábbi kiadványa alapján készült: BOKO HARAM, INSIDE NIGÉRIA'S UNHOLY WAR Copyright © 2015, Mike Smith

Hungárián translation: © Szántó A n d rás, 2017

Szerkesztette B okor P ál Tördelés, tipográfia Puskás Ferenc

Felelős kiadó az Atlantic Press Kiadó igazgatója Atlantic Press Kiadó 1114 Budapest, Bartók Béla út 55 Tel: 212-2443 E-m ail:atlasntic ,new@chello .hu www.atlanticpress.hu

© Atlantic Press Kiadó, 2017

MIKE SMITH az AFP francia hírügynökség tudósítója. 2010 és 2013 között az AFP nyugat-afrikai irodájának vezetője volt, és folyamatosan küldött helyszíni riportokat a Boko Haram lá­ zadásáról.

TARTALOM AFRIKA KÖZEL VAN (A kiadó elő szav a).............................7 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS................................................... 11 EGY MEGJEGYZÉS A FORRÁSOKRÓL ÉS A "BOKO HARAM" E L N E V E Z É SR Ő L ..................................13 ÉSZAK-NIGÉR1A TÖRTÉNELMÉNEK ÉS A BOKO HARAM LÁZADÁSÁNAK KULCSFONTOSSÁGÚ ESEM ÉN YEI IDŐRENDBEN................................................. 17 T É R K É P E K ................................................................................ 19 ELŐSZÓ: „SZERINTEM A LEGROSSZABB M ÁR M EG TÖ RTÉN T’ ........................................23 1. "AKKOR VÁRJÁTOK MEG AZ EREDM ÉNYT” ........45 2. „AZ EMBEREK AZONOSULNI TUDTAK A PRÉDIKÁCIÓVAL” .............................................................. 86 3. „NEM TŰRÖM A VESZEKEDÉST” .............................139 4. „IGEN, A HELYZET BONYOLULT” .............................172 5. „NEM TUDOM, OTT VANNAK A BOKORBAN" ....201 6. „ELRABOLTÁK A LÁNYAINKAT, ÉS EZEK SEMMIT SEM CSINÁLTAK” ............................................................221 UTÓSZÓ: "NEM HAGYHATJÁK, HOGY ILYEN ÁLLAPOTBAN HALJAK M E G " ................... 257 SZÓJEGYZÉK

.269

Bökő Haram

AFRIKA KÖZEL VAN (A kiadó előszava)

Amikor 2013-ban egy Észak-Nigériai bentlakásos iskolából a Boko Haram nevű terrorszervezet fegyveresei elraboltak 276 iskoláslányt, (2017 márciusig közülük 195-en még mindig nem tértek vissza szüleikhez), a világ egy pillanatra megpróbált odafigyelni erre a nyugat-afrikai országra. Aztán a figyelem újból az Iszlám Állam, a sziriaipolgárháború, a menekültprob­ lémák fe lé fordult, hiszen ezek az adott trténelmi pillanatban közelebbről látszottak érinteni Európát. A könyvet, melyet az olvasó a kezében tart, éppen azért tar­ tottukfontosnakhozzáférhetővé tenni magyar nyelven, mert a F öld nevű bolygó belátható jö vő jé t meghatározó Észak-Dél konfliktus g)>ökerei és okai talán sehol nem jelennek meg olyan csupasz és ijesztő valóságként, mint Nigériában. Ebben az ér­ telemben Ajrika ma sokkal közelebb van Magyarországhoz, mint azt hétköznapi gondjaink közepette és a média egyre f o ­ gyatkozó érdeklődése nyomán hinnénk. Erről az országról az átlag európai talán még azt sem tudja, hogy ez jelenleg a fekete kontinens legnagyobb, legnépesebb és leggazdagabb országa, melynek nemzeti jövedelm e néhány éve már nagyobb a Dél-Afrikai Köztársaságénál Hogy kétszáz millió lakosával, hatalmas olajkincsével Nigéria akár megha­ tározó tényezője is lehetne a világpolitikának de nem az, noha az olaj világpiacán még mindig kulcsfontos OPEC-en belüli befolyása nem elhanyagolható, Vajon miért? Azért, mert akárcsak az arab világban, Nigériában is kibékíthetetlennek látszó törzsi és vallási konfliktusok sokasága, a demokratikus intézmények tökéletlensége vagy hiányat és a mindent behálózó korrupció teszi lehetetlenné a fejlődést. A 7

Mike Smith

Boko Havam -term észetesen nem véletlenül - egy olyan or­ szágban garázdálkodik, m elyet nem a term észetes nemzeti vagy nyelvi határvonalak választanak el a világtól, amelyet a gyarmati korszakban idegen érdekek mentén, vonalzóval meg­ húzott határok között fortyogó ellentétek és gyűlölködések aka­ dályoznak egy egészséges politikai vezető réteg kinevelésében és a boldogulásban. A Boko Haram története ilyenformán nemcsak a chiboki le­ ányrablásról, az azt megelőző és követő véres eseményekről szól, hanem a gyarmati múlt felszám olásának továbbra is leküzdhetetlennek látszó nehézségeiről is. A z A FP francia hír­ ügynökség nyugat-afrikai irodájának vezetőjeként dolgozó amerikai újságíró beszámolójából aggasztó kép rajzolódik ki arról, hogyan és miért válnak a harmadik világ országai a gaz­ dasági bűnözés, a faji, nemzetiségi, törzsi és vallási villongá­ so k m ajd vérengzések melegágyává, s hogyan válhat gya­ korlatilag lehetetlenné azoknak a külső erőknek (ENSZ, Egye­ sült Államok, Európai Unió) a jótékony célú beavatkozásaf melyektől az emberiség szerencsésebb része elvárná, hogy se­ gítsenek a bajbajutottakon. Mike Smith könyve az angolszász olvasó számára is az első tudósítás arról, ami Nyugat-Ajrikában történik az új évezred elején. A magyarnyelvű kiadás pedig az Atlantic Press Kiadó hozzájárulása a média által preferált (mert könnyebben hoz­ záférhető) divattém ák köréből való kitöréshez. Ahhoz, hogy> többet lássunk és értsünk a világból, amelyben élünk, s azokból a problém ákból, melyekkel várhatóan és sajnálatos módon, még unokáink is szemben találják magukat. A szerkesztő

8

Amikor a társaim meghaltak, a terveim is meghiúsultak. Ittmaradtam a többiekkel, a ha­ zugokkal,akik olyasmivel hivalkodtak, amit nem is tettek meg, és akiket csak csak saját vágyaik vezéreltek. A bdullah Ibn M uham m ad, U sm an Dán Fodio fivére, a Tazjin al- VarakatbcA

Nigériában sosem könnyű titkot tartani. A titkok, am ikor kikotyogják őket, sokféleképpen értelmezhetők. W ole Soyinka: Hajnalban indulnod kell

Boka Havam

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Ahhoz, hogy ez a könyv' megszülethessen, sokak segítsé­ gére volt szükség. Elismerés illeti mindenek előtt az AFP lagosi irodájában dolgozó kollégáim at a fáradhatatlan erőfeszítéseikért, azért, ahogy követni igyekeztek egy napról napra borzalmasabbá váló eseménysort. Ismereteim Nigériáról és a lázadás felszíne alatti erőkről nagymértékben gazdagodtak a közös munka során. Aminu Abubalcar, az AFP észak-nigériai tudósítója oly sok történetet m esélt el, hogy m ár régóta nem tudom számolni őket. Az ő intelligenciája és éleslátása segített a külvilágnak m egérteni, milyen borzalmas erőszakhullám öntötte el szükebb hazáját. Számtalan napot töltöttünk azzal, hogy rossz te­ lefonvonalak közvetítésével igyekeztünk öszerakni a legutóbbi támadásra vonatkozó tudnivalókat, de ő mindeközben meg­ maradt a legkedvesebb fickónak, akit valaha ismertem. Büszke vagyok arra is, hogy együtt dolgozhattam olyan nigériai újsá­ gírókkal és AFP-munkatársakkal, mint Ade Obisesan, Timde Agoi, Óla Awoniyi, és Pius Utomi Ekpe fotóriporter, valamint a lagosi iroda többi munkatársával, köztük Patrick Chikwenduval, Johnson Mosesszel, Timothy Jamanival, Dauda Isholával, Bola M esedával és Isaac M omohhal, végül pedig pótolhatatlan gépkocsivezetőnkkel és mindenben járatos ka­ lauzunkkal, Hassan Jimohhal. Tudósításaink nem készülhettek volna el az iroda nem ni­ gériai újságírói nélkül sem. Köztük volt Susan Njanji, Sophie Mongalvy, Ben Simon és Cecile de Comarmond. Külön kö­ szönettel tartozom Sophic-nalc, amiért végigolvasta ennek a könyvnek egy korábbi változatát, és fontos visszajelzéseket kaptam tőle. Megtiszteltetés volt számomra együtt dolgozni a 11

Mike Smith

sajtó más területein tevékenykedőkkel, mint például Jón Gambrell, Sunday Álamba, Lekan Oyekanmi, Christian Purefoy, Tóm Burgis, Nick Tattersall, Joe Brock, Tóm Cocks, Julié Vandal és Will Ross. Az országukat illető legégetőbb kérdésekről gondolataikat megosztani kész bölcs nigériaiak olyasfajta távlatokat tártak fel előttem, amilyenekre bármely külföldi tudósítónak szük­ sége van, hogy megfelelően végezhesse a dolgát. Közéjük tar­ tozik Chidi Odinkalu, egy korrupcióellenes aktivista, aki most a Nem zeti Emberi Jogi Bizottság vezetője; Clem ent Nwankwo, akinek PLAC nevű nem kormányzati szervezete rajta tartja a szemét Nigéria korrupt politikáján; Kyari Mohammed a Modibbo Adatna University o f Tcchnologyról, aki körültekintő elem zést adott a Boko Ilaram ról; és M atthew Kukah érsek, aki éveken át Nigéria fontos, józan hangjaként szolgált. Ugyancsak hálás vagyok M urray Lastnak, am iért megosztotta velem éleslátásáról tanúskodó megfigyeléseit, to­ vábbá a The Sokoto Caliphate (A Sokoto Kalifátus) című könyvéért. Az 1. B. Tauris kiadó kezdettől támogatott a tervemben, kü­ lönösen hálás vagyok Lester Cooknak, aki megbízott a könyv megírásával, és hasznos információkat adott, valamint Joanna Godfrey-nek, aki a kiadás folyamatában egyengette az utat. Ugyancsak hálás vagyok a SOAS (University o f London) Af­ rikai Tanulmányok Központjának, amiért engedélyezte, hogy e projekt érdekében kitűnő könyvtárát használhassam. Végül a legfontosabb számomra az, hogy köszönetét mond­ hatok családomnak, különösen szüleimnek, akik támogatták utazásaim at és munkámat, abban a rem ényben, hogy egy napon ez a munka hazavezet engem. Bár az én nevem szerepel a címlapon, ez a könyv sok szem­ pontból csapatmunka eredménye, a könyvben maradt esetleges hibákért viszont teljes mértékben én tartozom felelősséggel. 12

Boka Hamm

EGY MEGJEGYZÉS A FORRÁSOKRÓL ÉS A „BOKO HARAM” ELNEVEZÉSRŐL A könyvemben található sok információ a Nigériában 2010 és 2013 között eltöltött három év eredménye, azoké az éveké, amelyekben az Agence France-Press hírügynökség nyugat-af­ rikai irodavezetőjeként Lagosban dolgoztam. Olykor idézem kollégáim beszám olóit vagy tudósok munkáit. A lázadásról szóló tudósításaimhoz szükség volt továbbá négy utazásra Maiduguriba és egy sor további látogatásra Nigéria északi része­ iben, beleértve Kanót, Sokotót, Kadunát és Zariát. Úgy döntöttem, hogy a szövegben végig a „Boko Haram ” kifejezést használom a csoport teljes neve helyett (Jam a’atu Ahlus Sunnah Lid D a’awati Wal Jihad). Azért döntöttem így, mert a világ Boko Haramként ismeri a szervezetet, és a nigé­ riaiak, beleértve a biztonsági erőket is, szintén ezen a néven emlegetik. Ráadásul a lázadás bizonytalan természetének kö­ vetkeztében Abubakar Shekau frakcióján kívül valójában még sok különféle csoport és sejt működhet. A Boko Haram kife­ jezés sok m indent felölel, voltaképpen magában foglalja az egész lázadást. Az ENSZ elleni támadás napjának leírása az első fejezetben elsősorban a Geoffrey Njoku és Soji Adeniyi ENSZ-alkalinazottakkal folytatott telefonbeszélgetéseimen, valamint Vinod Alkari csak belső körben tertejesztett írásos beszámolóján ala­ pul. Ő hozzájárult, hogy idézzem, én pedig egyes elütéseket és kisebb nyelvtani hibákat kijavítottam, hogy azok ne tereljék el az olvasó figyelmét. Alkarival hosszas és alapos tclcfonbe13

Mike Smith

szélgetést is folytattam. Egy tőlük független, névtelen forrás, aki látta a m egfigyelőrendszer által a tám adásról készített videofelvételt, részletesen leírta a látottakat, éli pedig szemé­ lyesen is felkerestem a helyszínt, hogy tájékozódjak a részle­ tekről. Mellékeltem a könyvhöz egy válogatott bibliográfiát, de né­ hány könyvet, amelyek különösen a segítségemre voltak, ezek közül is érdemes kiemelni. Az első fejezethez végzett kutatá­ saimhoz felbecsülhetetlenül értékesek voltak M ervyn Hiskett könyvei a nyugat-afrikai iszlámról és Usman Dán Fodio élet­ éről. M urray Last könyve a Sokotói Kalifátusról ugyancsak sok részlettel szolgált a korszakról; Toyin Falola és M atthew Heaton A History ofN igéria (Nigéria története) című könyve hasznos áttekintést nyújtott, Michael Crowder The Stoty o fN i­ géria (Nigéria sztorija) című művével együtt. A Nigéria északi részének brit meghódításáról szóló fejezethez nagymértékben támaszkodtam Frederick Lugardnak az oxfordi Nemzetközös­ ségi és Afrikai Tanulmányok Bodleian Könyvtárában archivált tanulmányaira és éves jelentéseire. Források széles köréből m entettem , hogy összerakjam Moham m ed Yusuf fölem elkedésének történetét, de különösen hálás vagyok annak a tudósnak, aki átfogó elemzést készített a Boko Haram vezetőjének prédikációiról és beszédeiről. Az illető, akivel telefonon beszéltem, azt kérte, hogy biztonsága érdekében megőrizhesse névtelenségét, én pedig megígértem, hogy teljesítem kívánságát. A Boko Haram videóinak és közleményeinek hausza nyelv­ ről angolra fordításában gyakran támaszkodtam Aminu Abubakarra, az AFP észak-nigériai tudósítójára. Sok esetben ö volt az első a külföldi hírügynökségnek dolgozó újságírók közül, akinek sikerült ezeket megszereznie. Aminu sok videót is le­ fordított rövid határidőre, am ikor tudósítások előkészítésén dolgoztunk hírügynökségünknek, és én többnyire ragaszkod14

Boka Havam

tara ezekhez az eredeti fordításokhoz. Abubakar Aliyu Limán, a nigériai Ahmadu Bello Egyetem professzora, kérésemre és kifejezetten e könyv érdekében, két szöveget fordított le: Yusuf halála előtti kihallgatásának jegyzőkönyvét és az általa elmon­ dott és a második fejezetben idézett „tafsirt” (értelmezés, szö­ vegmagyarázat). Ugyancsak fontos forrásként szolgált, ahogy azt a könyv végén lévő jegyzetekben részletezem, az egyebek között Chidi Odinkalu civil társadalm i aktivista vezette Humán Rights Watch, az Amnesty International és a nigériai Humán Rights Commission, amely szervezetek dokumentálták a biztonsági erők állítólagos erőszakos cselekedeteit. Amint azt az elő- és utószóban leírtam, személyesen készí­ tettem interjút Wellington Asiayei-jel, mind a 2012-es támadás után Kanóban a kórházban, m ind pedig 2013-ban Warriban. Telefonon is beszéltem Wellingtonnal, beszéltem továbbá a fe­ leségével, fivérével, fiával, valamint kanói, indiai és warrí or­ vosaival. Többször kértem interjút nigériai kormányhivatalnokoktól és katonai tisztségviselőktől, hogy lehetővé tegyem számukra a reakciót a velük kapcsolatos állításokra és bírálatokra. A ki­ fejezetten a könyvvel kapcsolatos kéréseimet rendre elutasí­ tották; az AFP szám ára végzett munkám részeként azonban készíthettem interjút nigériai vezető hivatalnokokkal. Fel is használtam részleteket ezekből az interjúkból, például abból, amelyben a katonaság tagadta az erőszakosságot. Szükség esetén magasbeosztású hivatalnokok nyilvános nyilatkozataira is támaszkodtam.

15

Mike Smith

ÉSZAK-NIGÉRIA TÖRTÉNELMÉNEK ÉS A BÖKŐ HARAM LÁZADÁSÁNAK KULCSESE­ MÉNYEI IDŐRENDBEN 1085 1349 1804

1903

1914 1956

1960 1967 1970

1980

16

Kanem -Bom u Birodalm a hivatalosan rauszlim má válik Mai Hummay alatt. Kano az első olyan állam Hauszafoldön, amelynek muszlim királya van. Usman Dán Fodio és muszlim reformista m ozgalmá­ nak követői Guduba költöznek, s ezzel egy dzsihád veszi kezdetét Hauszafoldön, amely a Sokotói Kalifátus létrejöttéhez vezet a mai Észak-Nigéria csaknem egész területén és azon túl. Egy Kano elleni katonai támadással kezdetét veszi Észak-Nigéria és a Sokotói Kalifátus m eghódítása a britek által. A britek egyetlen egységbe olvasztják Észak- és DélNigériát, kirajzolva a ma létező állam körvonalait. Nigéria déli részén, a Niger folyó deltájában kereske­ delmi kitermelésre alkalmas mennyiségű olajra buk­ k a n n ak . Nigéria elnyeri függetlenségét a britektől. Polgárháború kezdődik, miután a délkeleti országrész­ ben kikiáltják a független Biafrai Köztársaságot. Véget ér a polgárháború a biaffaiak vereségével. N i­ géria egy állam marad, de továbbra is mély a megosz­ tottság. Halálos áldozatokkal járó lázadás tör ki Kanóban, am elyben részt vesznek a M aitatsine nevű radikális iszlamista mozgalom tagjai is.

Boko Havam

1999 2003

2009

2010

2011

2012

2013

2014

Északi politikusok erőltetik a saría törvénykezés be­ vezetését bűnügyekben, A Boko Haram első alakzatai kezdenek formát ölteni, am ikor a radikális pap, M ohamm ed Y usuf követői Yobe állam távoli vidékére vonulnak vissza, és össze­ csapnak a hatóságokkal. A Boko Haram Mohammed Yusuf irányítása alatt fel­ kelést indít Északkelet-Nigériában a maiduguri ható­ ságokkal történt összecsapás után. Az ötnapos erőszakhullámban mintegy 800 embert öltek meg. Yusufot elfogása után a rendőrség agyonlőtte. Több mint egyéves bujkálás után Yusuf helyettese, Abubakar Shekau vezetésevéi a Boko Haram újból hallat magáról egy merényletsorozattal és egy börtön­ lázadással. A Boko Haram magára vállalja egy öngyilkos pokol­ gépes merénylet elkövetését az ENSZ abujai székháza ellen, amelyben 23 embert megöltek. Egy sor összehangolt támadás és pokolgépes m erény­ let legalább 185 embert megöl Kanóban, Nigéria má­ sodik legnagyobb városában. Shekau vállalja a felelősséget a terrorcselekmények elkövetéséért. Goodluck Jonathan nigériai elnök szükségállapotot hirdet ki három északkeleti államban, miután a Boko Haram a körzet távoli térségeiben területeket foglal el. A Boko Haram emberei rajtaütnek az északkeleti Chibok városon, és elrabolnak 276 lányt a hálótermükből, ami általános erőszakhullámot vált ki.

17

TÉRKÉPEK Afrikai államok

Nigéria főbb városai

Északkeleí-Nigéria, a Boko Haram tevékenységének kulcsterületeivel

Mike Smith

ELŐSZÓ „SZERINTEM A LEGROSSZABB MÁR MEGTÖRTÉNT”

Az ostrom, mely egész N igériát m egrázta, döbbenetes gyorsasággal bontakozott ki. Fiatalemberek robbantották fel önmagukat pokolgépekkel megrakott: gépkocsikban, robbanó­ anyagokkal megtömött italos dobozokat hajigáltak, tiszteket terítettek le AK-47-cs géppisztolyokkal. M indez pár óra lefor­ gása alatt történt. De Wellington Asiayei szám ára a rettenet lassított filmként pereg 1c. Pénteki napon történt. Kanóban, N igéria m ásodik legna­ gyobb városában a muszlim többségű északon, a mecsetekben a végükhöz közeledtek az imák. A köntöst viselő hívők a Sza­ hara szomszédságában a száraz évszak közepén már korábban kiözönlöttek a vastag porral borított utcákra. A zsúfolt, ősi nagyváros lakosai hazafelé tartottak, a forgalom ban ügyes­ kedve vagy a motoros taxik hátuljára felkapaszkodva, hogy az autók sora között cikázva térjenek haza. A Bompai nevű városrész rendőrségi székházában Wellington Asiayei elcso­ m agolta aznapi m unkáját, rövid sétával a laktanya-épület­ együttesben lévő szobájához sétált, hogy nekikezdjen vacsorája elkészitéséhez. Amikor a 48 éves helyettes rendőr főfelügyelő a szobájához ért, robbanásokat hallott. - M indenki rohant kifelé a barakkokból, hogy mentse az életét - magyarázta nekem Asiayei három nappal a 2012. ja ­ nuár 20-ai támadás után. A barakkok hamarosan kiürültek, de neki a fejetlenség kö­ zepette is eszébe jutott, hogy távozás előtt még bezárja szobája ajtaját. Ahogy nekifogott, észrevett egy húsz év körülinek lát­ 22

Boko Hamm

szó és rendőr egyenruhát viselő fiatalembert, kezében egy AK47-essel. Asiayei tudta, hogy egy bizonyos egység tagjait gyakran vezénylik a barakkok őrzésére, s feltételezte, hogy a fiatalember közülük való. Odakiáltott hát neki, s mondta, hogy mindkettőjüknek a székházhoz kell rohanniuk, - Láttam még, ahogy rám emelte a fegyvert, de ennél többre már nem emlékszem - mesélte. A veterán rendőr, akinek még beszélgetésünk időpontjában is nehéz volt összerakni a történteket, azt még érezte, hogy egy töltény hasit bele a testébe. A földre rogyott, ott feküdt arccal lefelé, alatta vcrtócsa képződött. Hogy a fegyveres fiatalember ezután merre ment, azt m ár nem tudta. Ott maradt arccal lefelé a földön, hite szerint órákon át, mielőtt a barakkok között át­ haladó nők észrevették, s végül értesítették a felettesét, aki in­ tézkedett a mentéséről. Asiayei túlélte a sebesülést, s három nappal később ő is, mint ugyanannak a támadássorozatnak a többi sérültjei, a kanói kórházba kerültek. Ágya egy tágas te­ remben állt a többi ágy sorában. A lövedék a gerincét és a tü­ dejét rongálta meg. Nem tudott járni. Amikor Asiayei-t lövés érte, a Nigéria második legnagyobb városa elleni példátlan ostrom m ár javában folyt. Fegyveres fiatalemberek tucatjai vagy talán százai - közülük sokan rendőr egyenruhában - hemzsegtek Kano utcáin, s áldozata­ ikkal szemben nem éreztek semmiféle bűntudatot. Az első tá­ madás egy körzeti rendőrkapitányság ellen irányult, előtte, az utcán öngyilkos pokolgépes merénylő robbantotta fel magát. A robbanás a tető nagy részét leszakította. Ezután egymást kö­ vették a robbanások, megszámolni sem lehetett őket, az egész város visszhangzott tőlük. A bejelentések szerint több m int 20 robbanás történt, de a rendőrség által utóbb megtalált, fel nem robbant házi készítésű pokolgépek mennyisége alapján ez a szám alaposan alábecsült lehetett. Egy orvos, aki segített el­ látni a sebesülteket, elmondta, hogy a robbanások ereje miatt 23

Mike Sniith

legalább egy ház romba dőlt. A tanúk és a rendőrség szerint a támadók motorkerékpáron, autókon és gyalogosan közleked­ tek. Közülük legalább ölen öngyilkos robbantok voltak. Az egyik körzetben házi gyártású bom bát hajítottak egy útlevél­ irodára, cs tüzet nyitottak. Rátámadtak egy közeli rendőrőrsre is, azt teljesen lerombolták. Az épület bádogteteje lezuhant, a belseje kiégett, az utcán álló gépkocsik megfeketedtek a tűz­ ben. Sok irányból fegyverropogás hallatszott. A város központi kórházának halottasházában egymásra halmozták a holtteste­ ket, de az utcákon is maradtak még tetemek, csak másnap reg­ gel gyűjtötték össze őket. Hivatalos közlés szerint 185 embert öltek meg, de a közbeszéd szerint ez a szám legalább 200 volt. Ez volt addig a legtöbb halálos áldozattal járó támadás, ame­ lyet a Boko Haram néven ismertté vált iszlnmista terrorcsoport számlájára írtak. M indez jóval azelőtt történt, hogy közel 300 lányt elraboltak egy észak-nigériai iskolából. Ez volt az a rémtett, mely felkel­ tette a világ figyelmét a lázadásra, mely addigra a rombolás és mészárlás borzalmas nyomait hagyta m aga után, s mely miatt sokan feltették a kérdést: vajon Nigéria újabb polgárháború felé tart-e. Annak megértéséhez, hogy mi vezetett az ember­ rabláshoz, először is fontos tudni, mi történt Kanóban. Emberi testek hevertek az utcákon, a rendőrség tehetetlen volt, képte­ len volt véget vetni az öngyilkos bombamerényieteket és tö­ megmészárlásokat elkövető fiatalkorú bandák torabolásának. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan történhetett mindez, nemcsak magára a Boko Haram megalakulására, hanem Nigéria teljes történelmére, a nyugat-afrikai iszlámra és a mélyre hatoló kor­ rupcióra is utahiunnk kell, amely a legcsekélyebb fejlődés le­ hetőségétől is m egfosztotta a földrész legnagyobb olajkiterm előjét, legnagyobb gazdaságát és legnépesebb or­ szágát, fájdalmas szegénységben tartva a lakosság többségét. Ismernünk kell a gyarmatosítás történetét és a Nigéria északi

Boka Hamm

és déli része közötti kulturális különbséget, tekintetbe kell ven­ nünk az ország biztonsági erőinek kegyetlenségét és az olajnak a gazdaságra gyakorolt hatását. A leghelyesebb, ha a történetet egy M ohammed Yusuf nevű karizmatikus, babaarcú férfival és egy két évvel a Kano elleni támadás előtti epizóddal kezdjük. Egy 2009-ből származó videón Yusufot látni, ahogy a ka­ m era látóköréből kiszorult, de helyeslőn ordító tömeg előtt szónokol. A biztonsági erők és a saját hívei közötti összecsa­ pásról beszél, amely egy temetési menetben tört ki, és hama­ rosan már a katonákat és rendőröket ostorozza, azzal vádolva őket, hogy szektájának tagjaira lőttek. Itt az idő a visszavá­ gásra, mondja, a harc folytatására mindaddig, amig vissza nem vonják a laktanyába a hite szerint követésükre kivezényelt biz­ tonsági alakulatot. - Pusztuljon el inkább az egész világ, mint hogy egyetlen muszlim vérét ontsák - mondja Yusuf. - Ugyanígy lőtték le menetelő testvéreinket, s ha nem válaszolunk nekik, egy napon majd eljönnek, hogy minket is összegyüjtsenek és lemészárol­ janak. Amikor ez a beszéd elhangzott, Yusuf a feltételezések sze­ rint 39 éves volt, s ő volt a Boko Haram néven ismertté vált csoport vezetője. Egyesek botcsinálta harcosnak tartották őt, aki beérte volna azzal, ha prédikációival bővítheti szektáját. Két dolog terelte őt az erőszak irányába. A biztonsági erők ke­ gyetlenkedése, és az a nyomás, melyet vérszomjas helyettese, a vészjósló kinézetű, szakállas Abubakar Shekau gyakorolt rá, aki egy m ásik videón látható jeleneten azzal fenyegetőzik, hogy az elrabolt iskoláslányokat eladják a piacon. Yusuf nem sokkal az idézett vieofelvételen látható beszéde után meghalt. Híveihez intézett felhívása azonban, melyben arra buzdí­ totta őket, hogy lázadjanak fel Nigéria korrupt kormánya és biztonsági erői ellen, elérte célját. A lázadás az ország északi 25

Mike Sntiih

részének rendőrállomásai elleni tám adásokkal kezdődött. A nem éppen visszafogottságáról ismert nigériai katonaság azon­ nal visszavágott, 2009 júliusában páncélozott katonai járm ű­ vek gördültek végig az északkeleti M aiduguri városának utcáin a Boko Haram mecsetje és székháza felé, s amint lőtávolságon belülre értek, tüzet nyitottak. Heves harc kezdődött, amelyben a katonák betontörmelékké zúzták szét az épület­ együttest. Roncsolt fémdarabok és kiégett autók hevertek min­ denütt. Az erőszak öt napja alatt mintegy nyolcszázan haltak meg, zömmel a Boko Haram emberei. A biztonsági erők köz­ lése szerint Yusuf helyettese, Shekau is a halottak között volt, de hamarosan kiderült, hogy tévedtek. M agát a támadást va­ lahogy magának Yusufnak is sikerült túlélnie, de elkapták az istállóban, ahol rejtőzködni próbált, s átadták a rendőrségnek. A rendőrök pedig agyonlőtték. A m ecset rom jai évek m últán is ott m aradtak. Shekau pedig ismételten felbukkant a You Tube-on vagy az újságírók között szétosztott videókon, hogy elítélje a Nyugatot és N i­ géria kormányát. A Boko Haram, a N igéria északkeleti ré ­ szén székelő, egykori szalafista szekta pedig átalakult valami sokkal halálosabb és kegyetlenebb szervezette: egy hidrafejű szörnnyé vált, m elynek ábrázatát mégj óbban elcsúfították a m agukat Boko H aram nak álcázó epigonok és bűnbandák. A m egújuló erőszak évei következtek, m ígnem a dolgok egy cím lapokra kívánkozó, és az egész világot megdöbbentő ese­ m énybe torkolltak: ez 2014 áprilisában történt, am ikor a N igéria távoli északkeleti részén fekvő Chibok városának iskolájából elraboltak közel 300 iskoláslányt. Az emberrablás és a rá adott válasz m eztelen valóságában m utatta m eg a világnak a Boko Haram gonoszságát, de a nigériai kormány és a hadsereg m űködési zavarait is. A nigériaiak szám ára azonban ez is csak egy újabb atrocitás volt az ilyen esetek hosszú sorában. 26

Boko Hamm

A 2009-es katonai támadás után, amelyben m egölték Yusufot, a Boko Haram jó egy évig nem hallatott magáról. Shekauról, akit az összecsapás során lábon lőttek, úgy tudták, hogy Csádba vagy Szudánba menekült. A maiduguri hatóságok to­ vábbra is gyanakvással figyelték a fejleményeket, s minden lázadási kísérletet igyekeztek meghiúsítani. A térség ismerői és mások, akiknek volt lehetőségük tájékozódni az ottani hely­ zetről előre megmondták, hogy az erőszakos cselekmények nem érnek véget, mivel a mélyszegénység, a korrupció, a meg­ felelő oktatás hiánya és a kevés m unkaalkalom csekély re­ ményt hagy a fiataloknak a jövőre nézve. Amikor egy évvel a 2009-es felkelés után más újságírókkal együtt Maiduguriban jártunk, ott értésünkre adták, hogy nem szivesén látnak ben­ nünket. A titkos rendőrség minden lépésünket követte. Borno állam rendörparancsnoka - ennek a fővárosa M aiduguri akkor egyenesen megtagadta, hogy a Boko Haramról beszél­ gessen, s figyelmeztette az újságírókat, hogy letartóztathatják őket pusztán e szavak kimondásáért is. Az ilyen korlátozások dacára nekem, és két másik újságírónak sikerült számos inter­ jú t készítenünk egy férfival, aki azt állította magáról, hogy a Boko Haram tagja. Ezt az állítást nagy fenntartásokkal fogad­ tuk. M ost visszatekintve, komoly kétségeim vannak, vajon tényleg a Boko Haram követője volt-e. Annyi bizonyos, hogy bennünket végig titkos ügynökök figyeltek, s ha őt a Boko Haramlioz tartozással gyanúsították volna, aligha úszta volna meg kihallgatás nélkül. Lehet, hogy véletlenül történt, lehet, hogy csak az okokat nem ismerjük, de tény: az általa elmondottak bizonyos részletei utólag igaznak tűnnek. Egy helyi kapcsolat révén elintéztük, hogy a férfit elhozzák a szállodánkba, amelynek behemót épülete kirítt a bozótos sza­ vannái környezetből. Akadt néhány más vendég is, és a szál­ loda, a Maiduguri International, borzasztóan elhanyagolt volt a penészes szőnyegeivel és a piszkos ágyneművel. A személy27

Mike Smith

zetliez tartozó alkalazottak közül voltak, akik elmondták, hogy hónapok óta nem kaptak fizetést. A nap nagyobbik részében nem voltak hajlandók bekapcsolni a generátort, így a szálloda áram nélkül maradt, mivel Nigéria nem volt és ma sem képes elegendő áramot termelni a gyorsan szaporodó lakosság ellá­ tására. Olyan érzés volt, mintha egy elhagyatott házban ren­ dezkedtünk volna be. A feltételezett Boko Haram-tagot, aki ugyanolyan kaftánban volt, amilyent a többi maiduguri lakosok hordanak, bekísértek az egyik szobánkba, ő pedig helyet foglalt egy székben. Leül­ tem vele szemben, s kérdezgetni kezdtem. A hirügynökségemnek dolgozó egyik nigériai tudósító tolm ácsolt. A hausza nyelven beszélő férfi 35 évesnek mondta magát, s azt állította, a Boko iiaram tagjai egy újabb összecsapásra készülve az or­ szág különböző pontjain rejtették el fegyvereiket. Ismételt pró­ bálkozásaim ellenére, hogy rávegyem, részletesen mesélje cl, miért akar valaki egy ilyen erőszakos csoporthoz csatlakozni, ő többnyire általánosságokat mondott. - Allah úgy akarja, hogy készüljünk fel és halmozzunk fel fegyvereket arra az esetre, ha támad az ellenség - mondta. Bárki, akinek nem tetszik az iszlám, aki egy iszlám állam in­ tézm ényrendszere ellen munkálkodik, s aki szembeszegül a Prófétával, ellenségnek számít. A kkoriban mi, sok más m egfigyelőhöz hasonlóan, láttuk azokat a problém ákat, amelyek lángra lobbanthatnak egy újabb felkelést, a melyen gyökerező gondokat, amelyek a leg­ nagyobb reménytelenséghez vezettek, és nyilván éreztük, hogy további erőszakos cselekmények lehetségesek, ha ugyan nem valószínűek. Nem sok időbe telt, hogy ezekből a m egérzések­ ből bizonyosság legyen. A normális élet víziója, melynek ki­ rajzolódásában a rendőrparancsnok és mások reménykedtek, hamarosan szertefoszlott. A Boko Haram legpusztítóbb és leg­ jellegzetesebb támadásai következtek. 28

Boko Ha ram * * 5|<

A nyugtalanság Észak-N igéria egyes részeiben bizonyos értelemben elkerülhetetlennek tűnik. Ezt az országot gyarm a­ tosítók lapátolták össze, rendkívül eltérő kultúrákat, hagyomá­ nyokat és etnikum okat hoztak össze egy államon belül. Hasonló volt a helyzet sok más afrikai civilizációval is, de volt néhány dolog, ami Nigériát különösen labilissá tette. Közülük első helyen az olajat említeném. Nigériában kereskedelmi kitermelésre alkalmas mennyiség­ ben először 1956-ban találtak olajat, az ország déli részén, a Niger folyó deltavidékének hatalmas és útvesztőszerű m ocsa­ raiban. A kitermelés viszonylag csekély mennyiségben kezdő­ dött, de egymást követték az új felfedezések, végül megkezdődtek a tengeri próbafúrások, melyek nyomán Nigé­ ria Afrika legnagyobb olajtermelőjévé vált. Hatalmas összegek kerültek ezáltal a pénzes ládákba, s mindez végül egy sor mélyreható változáshoz vezetett, mi több, katasztrofális kö­ vetkezménnyel is járt. Az olaj által termelt pénzből rengeteget elloptak és eltékozoltak, s kialakultak az úgynevezett kleptokrácia belső sáncai. Hogy a kellemetlen következmények közül csak kettőt említsünk: a hatalmas olajkészletek ellenére áram ­ hiány keletkezett napi többszöri áramszünettel, a rosszul fize­ tett rendőrök pedig baksist gyűjtöttek be az úttorlaszoknál az autósoktól. A legbeszédesebb az a tény, hogy az ország hatal­ mas olajkincse ellenére kénytelen az üzemanyag nagy részét importálni. Nigéria nem képes elegendő olajfinomítót építeni vagy a meglévőket üzemképes állapotban tartani legalább ak­ kora kapacitással, hogy országon belül képesek legyenek fel­ dolgozni a nyersolajat. M indennek tetejébe a korm ány egy olyan rendszeren keresztül támogatja a benzin exportját, amely állítólag irtózatosan rosszul irányított és korrupt. Más szóval, Nigéria lényegében a saját olaját vásárolja vissza finomított 29

Mike Smith

formában, miután nyersolaj formájában eladta azt. A gátlásta­ lanul nyerészkedő közvetítők miatt mindezt persze inflálódott árakon teszi. Nigéria lakossága eközben gyorsan nő. Jelenleg ez Afrika legnépesebb országa, körülbelül 170 millió emberrel, ezen belül egy lobbanékony és nyughatatlan ifjúsággal. M ostanra már megelőzte Dél-Afrikát, mint a földrész legnagyobb gaz­ dasága, szigorúan a GDP m értékét illetően, de a népessége sokkal nagyobb, ami azt jelenti, hogy az átlag nigériai sokkal szegényebb marad, mint az átlag dél-afrikai. Ezért aztán a leg­ nagyobb gazdaság titulusa a legtöbb nigériai számára semmit sem jelent vagy nagyon keveset. Az em berek többsége to­ vábbra is kevesebb, mint napi 1 dollárból él. Ök azok a nigériaiak, akik kénytelenek bármit összekaparni, akár a kukából is, míg vezetőik és a korrupt üzleti nagykutyák rendőri kísérettel tolakodnak a sürü forgalomban városi terep­ járóikkal, és magas fallal körülvett villákban zárják el magukat a külvilágtól. A túlélésért folyó mindennapos küzdelem m in­ denféle fura m esterkedéshez vezetett, többnyire a szorgosan dolgozó nigériaiak rovására, s ez súlyosan megrongálta az or­ szág hírnevét. Nigériai „hercegek” gazdagságot ígérő e-mailjei világszerte olyan megszokottá váltak, hogy az már nevetséges, de ez csak egy szelete a problémának. Magában Nigériában sok háztulajdonos kénytelen felfesteni a házfalra a szöveget: „Vigyázz a 419-re! Ez a ház nem eladó!” így próbálják távol­ tartani azokat a szélhámosokat, akik háztulajdonosoknak adják ki magukat, s eladják az ideiglenesen lakatlan házakat, mely nem is az övék. A 419-es szám a büntetőtörvénykönyv egyik részére utal, és az ehhez hasonló bűncselekményeket nevezi a köznyelv 419-es szélhámosságoknak. Egy másik példa a rendőrséggel kapcsolatos. Az új kocsitulajdonosok hamar megtanulják, milyen őrjítő élmény, am i­ kor egy rendőr felszólítja a gépkocsivezetőt, hogy álljon félre 30

Boko Maram

a kocsival. Bepattannak a vezető melletti ülésre, és akár kö­ vetett cl szabálysértést a gépkocsivezető, akár nem, nem haj­ landók mindaddig kiszállni, amíg nem kapnak „borravalót” vagy vesztegetési pénzt. A vesztegetés, a mindenható baksis központi eleme a nigériai életnek. Mivel az olajipar könnyű gazdagságot hozott, a gazdaság más ágazatainak fejlesztését semmi nem ösztönözte. Tévedés volna azt mondani, hogy Nigéria zömében keresztény déli része, ahol az olaj található, helyesen cselekedett e körülm é­ nyek között, de bizonyára igaz, hogy jobban mentek a dolgok, mint északon. Az országnak ez a része képzettebb, fejlettebb az ipar, több a munkaalkalom, kisebb a szegénység. Az olaj­ termelő államok lényegesen nagyobb részt kapnak a kormány bevételeiből. A térség ennek ellenére sem immúnis az erőszak­ kal szemben. A mélyszegénységben lévő Niger-delta az évek folyamán súlyosan elszennyeződött a szétfolyt olajtól, m eg­ élte, hogy fel fegyverzett banditák megtámadták az olajipari létesítményeket, külföldieket raboltak el. A legdurvább táma­ dások némelyikét a Mozgalom a Niger-delta Egyenjogúsítá­ sáért elnevezésű csoport nevében hajtották végre, s ezek a támadások egészen 2009-ig folytak, amikor egy amnesztiáról szóló egyezség lecsillapította a kedélyeket. A gazdaság egyéb ágazatainak elhanyagolása különösen Ni­ géria északi részét sújtotta, hiszen ez a vidék elsősorban a me­ zőgazdaságra épül. Az északi vezetők alapvetően a függetlenség kivívása utáni fejlemények alapján irányították a területet. Kul­ túrája jelentősen eltér a déli területekétől, m eit az iszlám a kö­ zépkorban a Szaharán áthaladó kereskedelem révén eljutott ebbe az országrészbe és a régió szavannaövezetébe. A mai Észak-Nigéria, ahol hosszú időn át hausza királyok uralkodtak, a tizenki­ lencedik század elején egy kalifátus uralma alá került, méghozzá fegyveres dzsihád eredményeként, melynek vezetője Usman Dán Fodio, egy, a fulani népcsoporthoz tartozó iszlám pap volt. Dán 31

Mike Snitth

Fodio ma is nagy becsben áll, de nehéz a térségben fellelni az ő reformista örökségét, mert az olajbevételek a korrupt elit zsebé­ ben kötnek ki. A fiatalság viszont munkaalkalom hiányában többnyire csak lézeng. A Bolco Haram vezérfigurái alkalmanként hamis hűségesküt tettek a kalifátusnak, de a szélsőségesek által ártatlanok köré­ ben végrehajtott vérszom jas mészárlás, valam int a lakosság életszínvonalának emelésére vonatkozó tervek teljes hiánya egészen más színben tüntetik fel a lázadást. M int több, általam értékesnek tartott fonás állítja, ÉszakN igériában sokan olyan rendszert láttak a dem okráciában, amely az átlagembert szegénységben tartja, a méltatlan, kor­ rupt vezetőket viszont gazdaggá teszi. A szomszédos Niger, Csád és Kamerun határai mentén fekvő M aiduguriban a gaz­ dagok nagy erőkkel őrzött kastélyokban laknak, míg a szegé­ nyek kutakból nyerik a vizet, és körülményes feliratok hirdetik arabul, hogy „Allah gondoskodik rólunk”. Ilyen környezetben és légkörben állt híveinek az élére M ohammed Yusuf. A Boko Haram újbóli felbukkanása több mint egy évvel a 2009-es felkelés és Yusuf halála után, rejtélyes körülmények között kezdődött. AK-47-esekkel fel fegyverzett m otorkerék­ páros férfiak száguldás közben lövöldöztek a közösség veze­ tőire és a biztonsági szolgálat embereire. Eleinte nem volt világos, vajon egy és ugyanaz a csoport követte-e el ezeket a gyilkosságokat, de a Boko Haram visszatéréséről szóló sutto­ gások egyre hangosabbá váltak, a támadások pedig egyre ha­ lálosabbak lettek. M egint pokolgépekkel tám adtak és felgyújtottak rendőrőrsöket, rendszeressé váltak az utak menti robbantások. Nigéria elnöke délen m egtehette, hogy nem is vesz tudomást minderről, amíg a terrorakciók szigorúan N i­ géria távoli északkeleti részére korlátozódnak, de nem sokáig. A támadások végül átterjedtek az északi rész m ás területeire, aztán Közép-Nigériára, majd magára a fővárosra is. 32

Boko Havam

Egy 2011 júniusában elkövetett támadás volt az első jelzés arról, hogy mi következik hamarosan. Egy öngyilkos pokol­ gépes merénylő autóval próbált behatolni az országos rendőr­ parancsnokság épületébe Abujában, majd am ikor ez nem sikerült, odakint felrobbantotta magát. Noha viszonylag kevés volt a halott, ezt tekintették a Boko Haram első Öngyilkos tá­ madásának. Aztán következett a többi. 2011. augusztus 26-án reggel egy Honda Accordot vezető férfi végigszáguldoít Abuja utcáin, célja az ENSZ nigériai székháza volt. Sikerült eljutnia a főkapu kijárati oldalához, ahol az örök nem tudták m egállítani. B ehatolt az előcsar­ nokba, s felrobbantotta a kocsiban lévő robbanóanyagot, a detonáció m egrongálta az épületet, szinte „kibelezte” a he­ lyiséget. A tám adásban 23 em ber m eghalt és több tucatnyian megsebesültek. Tovább romlott a helyzet, amikor később templomokat vet­ tek célba, egyebek között karácsonykor a főváros közelében, majd az ország egyik legjelesebb újságjának szerkesztőségére sújtottak le. Egy brit és egy olasz túszt öltek meg Északnyugat-Nigériában, feltehetően az Ansaru emberei - ezt a Boko Haram egyik szakadár frakciójának tartották, és őket okolták néhány további emberrablásért is. Északkelet-Nigériában Boko Haram-tagok távoli körzeteket rohantak le, ezekben felvonták saját zászlójukat, s részben ez volt az oka, hogy az elnök végül rendkívüli állapotot hirdetett ki. Egy francia család hét tagját, köztük négy gyereket is elra­ boltak egy támadásban, amelyet Shekau vállalt magára. Köz­ ben diákok tucatjait m észárolták le iskolák elleni tám adásokban. 2013-ban kezdtek hirek terjedni elrabolt lá­ nyokról, akiket a Boko Haram tagjai feleségül vettek. 2014 áprilisában pedig, amikor támadók rohanták le Chibok városát, és az iskolájukból raboltak cl 276 lányt, a nigériai hadsereg csak tehetetlenkcdett. 33

Mike Smith

M indez kom oly találgatásokhoz vezetett. Egyebek között a nyugati államok részéről, amelyek nagyon aggódtak az általuk terrorizmusnak nevezett jelenség terjedése miatt. Úgy vélték, hogy a szervezet újbóli felbukkanása, egyre erőszakosabb és egyre modernebb eszközökkel folytatott lázadása nemcsak N i­ gériát érinti, hanem nagyobb változások idején máshol is, glo­ bálisan is m egjelenhet szélsőséges iszlamista csoportoknál. Egy évtizeddel a 2001. szeptem ber 11 -ei (9/11) tám adások után Barack Obama kormánya azt közölte, hogy drónhadjárattal mért csapások segítségével megtizedelte az al-Kaida ve­ zető magját. Ezek az állítások Obama 2012-es választásokat megelőző stratégiájának részét alkották, mert az elnök nagyon meg akarta mutatni, hogy sikert ért cl korábbi Ígéretének tel­ jesítésében, miszerint véget vet az iraki háborúnak, és ismét az országa fő ellenségének, az al-Kaidának a legyőzésére össz­ pontosít. Félretéve azonban a politikai retorikát, a nyugati világ által „globális terrorizm usnak” nevezett tájképen nyilván­ valóan fontos változások zajlottak le, s W ashington am iatt aggódott, hogy az ingatag afrikai országok a szélsőséges isz­ lam ista csoportok m enedékévé válhatnak. A m erikai katonai vezetők 2 0 11-ben kezdték felhívni a figyelm et azokra a j e ­ lekre, amelyek szerint az afrikai székhelyű szélsőséges cso­ portok - az A l-K aida az Iszlám M agreb-térségben (AQIM ), az A l-Sebab Szom áliában és a Boko H aram N igériában egyre szorosabb együttm űködésben tevékenykednek a fegy­ verkezés és a finanszírozás terén. Bizonyíték volt rá, hogy az Észak-M aliba utazó nigériai iszlam isták 2004 óta együtt gyakorlatoznak a később „A l-K aida az Iszlám M agreb-tér­ ségben” néven ism ertté vált csoport szélsőségeseivel, de nyitva m aradt a kérdés, hogy a köztük lévő kötelékek m eny­ nyire szorosak. M oaim ner Kadhafi 2001-es bukása Líbiában olyan félelm ekhez vezetett, hogy a térség feketepiacát el 34

Boko Három

fogják árasztani az ország raktáraiból szárm azó fegyverek. 2012-ben egy M aliban kitört lázadás, am elyben tuareg és iszlam ista csoportok elfoglalták az ország területének több m int felét, további aggodalm at keltett, és csak fokozta a ta­ lálgatásokat, vajon elm entek-e oda harcolni a Boko Haram tagjai, és mi történik majd a hazatérésük után. Franciaország katonai tám adással válaszolt, hogy kiszorítsa a lázadókat M aliból, Nigerben pedig felállítottak egy amerikai dróntám aszpontot, azzal a céllal, hogy m egfigyeljék a lázadásért felelős iszlam istákat. Az Egyesült Állam ok korm ánya azóta a Boko Haramot „globális terrorista” szervezetnek minősítette, de ennek a lé­ pésnek nem voltak igazán látható következményei, és a vitát, mely arról kezdődött, hogy helycs-c az elnevezés, ismét mé­ lyen áthatotta az amerikai belpolitika. Shelcau felkerült az USA körözési listájára, 7 millió dolláros dijat tűztek ki a fejére. Mi­ után az Egyesült Államok „globális terroristának” minősítette őt, lehetővé vált ottani vagyonának befagyasztása, ő pedig egy videoüzenetben gúnyolódott az elnevezésen: - Tudok az Egyesült Államok létezéséről, de nem tudom, hogy a világ melyik táján helyezkedik el, nyugaton-e vagy ke­ leten, délen-e vagy északon - közölte gúnyos hangon. Mellette a falnak támasztva egy AK-47-es állt. - Nem tudom, hol van, nem is beszélve arról, hogy sem m it nem tudok az ott befa­ gyasztott vagyonomról. Továbbra is rendkívül nehéz felderíteni a részleteket arról, hogy voltaképpen mi is a Boko Haram. Maga a Boko Haram név is illúzió. Nyers fordításban annyit jelent, hogy „tilos a nyugati oktatás”. A nevet kívülállók adták a csoportnak, annak alapján, ahogy az induló szektát és annak hitét értelmezték. Maga a csoport, vagy legalábbis annak Abubakar Shekau ve­ zette frakciója azt mondja: ők azt akarják, hogy a szervezetük a Jam a’atu Ahlus Sunnah Lid D a’awati Wal Jihad, azaz A Pró35

Mike Smiíh

féía Hitterjcsztésről és Dzsihádról Szóló Tanításai Iránt Elkö­ telezett Emberek néven legyen ismert. Ami m agát Shekaut il­ leti, ellentm ondásos inform ációink vannak róla. Az USA körözési listája három különböző születési időpontot említ: 1965, 1969 és 1975. A videofelvételeken ádáz szónoklatai lát­ hatók és bizarr viselkedése, amikor arról beszél, hogy szeret embereket ölni, ha Isten vezérli, ugyanúgy, ahogy szívesen öl kost vagy csirkét. E megnyilvánulásai alapján egyesek pszi­ chopatának tartják. Ugyancsak különösen hangzik, amikor ré­ góta halott nyugati vezetőket említ az ellenségeiként, Abraham Lincolntól Margaret Thatcherig. Őrültnek bélyegezni azonban nem helyes, mert ez a következtetés csak sejtéseken alapszik, amelyek nem veszik figyelem be a lehetőséget, hogy provo­ kálni próbál az ilyen viselkedéssel. És ott van m ég a kérdés, hogy vajon m indig ugyanaz a személy jelent-e m eg az utóbbi években a videoüzeneteken. A Shekauként megnevezett férfi külseje a videókon időnként teljesen különböző. Mindebbe hamar bele lehet zavarodni és nagyon. Kialakult azonban egy általános kép, s egy nagyobb összefüggésrend­ szer, melyben alighanem a legjobb úgy gondolni a Boko Haramra, mint egy gyűjtőfogalom ra. Ez m agában foglalja a lázadást és az ezzel járó erőszakot, továbbá a támadásokat vég­ rehajtó ismeretlen számú sejtet és frakciót. A mozgalomhoz csatlakozó közlegényeket toborozhatják és úgy osztják el, ahogy szükségesnek látják, hiszen a szélsőséges eszmékre fo­ gékony, kétségbeesett fiatalok nagy tömegéből válogathatnak, akiket nyilván vonz a szervezet rendelkezésére álló pénz és az általa adható támogatás. Valódi szervezet persze csak a legfel­ sőbb szinten létezhet, hiszen a különböző sejtek közötti együtt­ működés korlátozott. Céljaik nagym értékben különböznek egymástól, és az iszlám állam megteremtésének őszinte aka­ ratától a váltságdíjakból szerzett pénz gyűjtéséig terjednek, cs e két cél között számos egyéb motivációval is keveredhetnek. 36

Boka Három

- A z t gondolom-e, hogy a Clubokban lányokat elrabló srá­ cok robbantottak pokolgépet Jósban? Dehogy - mondta nekem egy nigériai tisztségviselő, aki közelről követte figyelemmel a lázadást. Úgy fest, hogy főleg törvénytelen úton finanszíroz­ zák magukat, emberrablásért kapott váltságdíjakból és bank­ rablásokból. Fegyvereket loptak a nigériai hadseregtől, és valószinüleg az sem okoz nehézséget a számukra, hogy fegy­ vereket vásároljanak a régió feketepiacán. Magáncégektől is loptak robbanóanyagokat. Folyamatos vita folyik arról, hogy mindebben mennyi a po­ litika. Ahogy közeledtek a 2015 februárjára tervezett válasz­ tások, új vádak merültek föl arról, hogy politikusok pénzelik a Boko Haram egyes csoportjait. Nyilván ilyen is előfordulhat, de valószínűleg csak marginálisan. A Nigériában elterjedt öszszeesküvés-elméletek - az északi elit meg akarja buktatni a déli elnököt; a déli nagykutyák le akarják járatni az északot nem állják ki az alaposabb elemzés próbáját. Egyszerűen túl sok a különféle érdek, túl sok a célpont, hogy mindezt egyetlen célnak tudhatnánk be. Am i a külföldi kapcsolatokat illeti, egy tapasztalt m egfi­ gyelő 2014 elején azt mondta nekem, hogy úgy látszik, gya­ korlati kapcsolat alakult ki bizonyos nigériai iszlamisták, különösen az Ansaruhoz köthetők és az „Al-Kaida az Iszlám M agreb-tcrségbcn” vezetősége, vagy annak egy ága között. Szükség esetén segítséget kapnak egymástól, de egyébként saját szakállukra tevékenykednek. Egy másik jól informált for­ rás, a térségben nagy tapasztalatokat szerzett nyugati diplo­ mata mondta nekem 2014 márciusában, hogy a jelek szerint az utóbbi pár évben elmélyült a kiképzésre és fegyverekre vo­ natkozó együttműködés. Shekau kinyilvánította szolidaritását általában a dzsihádistákkal, beleértve a Szíriában és Irakban működő ISIS-t, de sosem volt világos, vajon ezek az érzelmek kölcsönösek vol­ 37

Mike Smith

tak-e. Elsősorban azért, mert külső szélsőséges csoportok ugyanazzal a problém ával szembesülnek, amellyel a hatósá­ gok és a jövendő béketárgyalók is szem betalálják m agukat, am ikor kapcsolatot keresnek a Boko Harammal: senki sem tudja, kivel van dolga. Emellett a Boko Haram esztelen erő­ szakossága nem illeszkedik az al-Kaida közelmúltbeli straté­ giájához. Az al-Kaida vezetői ugyanis aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy regionális tagcsoportjai válogatás nélkül pusz­ títanak el m uszlim hitsorsosokat és civileket. Mindezt érdemes szem előtt tartani. Miközben kapcsolatok jöttek létre külföldi fegyveres csoportokkal, és támadásokat hajtottak végre a szomszédos Kamerunban, a Boko Haram lá­ zadásának különféle elemei külsejükben nigériaiak maradtak. Noha az igények köre széles volt, nagymértékben helyi gon­ dokra kellett összpontosítaniuk. Olykor az a látszat, hogy a lá­ zadók egyszerűen a nigériai állam lerombolására törekednek, mindenféle cél és értelem nélkül akarnak m indent szétzúzni. 2014 vége felé a csoport ismét területet foglalt el ÉszakkeletNigériában, és bejelentettek, hogy az a kalifátus része lett, de nem vált világossá, történnek-e valódi próbálkozások az ilyen körzetek kormány zására is. Az általam már idézett nyugati diplomata szerint van ugyan kommunikáció és egy sor egyéb kapocs a Boko Haram és az AQIM, valamint kisebb mértékben a 2 al-Sebab között, a Boko Haram valójában hazai ügyekre összpontosító csoport marad abban az értelemben, hogy az ellenségük igazából a nigériai szövetségi állam és annak bizonyos tisztségviselői. És szerinte a Boko Haram opportunista módon együttműködik és kom ­ munikál ugyan transznacionális csoportokkal, amelyek globá­ lis dzsihád mellett kötelezték el magukat, mint az AQIM , de nem ez az elsődleges céljuk. Ez a probléma N igériában keletkezett és nőtt tovább —és olyan, amit a nigériaiaknak maguk között kell megoldaniuk.

38

Boko tiaram

És bárniilycn lehetséges megoldásnak központi elemként kell kezelnie azt a kérdést, hogy mely körülmények tették lehetővé a mozgalom felemelkedését. Goodluck Jonathan nigériai elnök, a Niger-deltából szár­ mazó keresztény ember nem sokat ajánlott a kemény kézzel végrehajtott katonai rajtaütéseken túlmenően, ami aztán a ci­ vilek ellen széles körben elkövetett durvaságokról - m int pél­ dául ártatlan emberek agyon lövéséről, otthonaik felégetéséről, kínzásokról és válogatás nélküli bebörtönzésekről - szóló vá­ dakat eredm ényezett. A kormány elkezdett kettős beszédei használni. A kormány egyfelől tárgyalásokat folytatna az erő­ szak megállítása érdekében, másfelől elutasítja ezt azzal, hogy az elnök „kisérteteknek” nevezi az iszlamistákat, akik nem haj­ landók feltárni az arcukat. Shekau, akinek a holléte ismeretlen, s aki egy terjedőben lévő szóbeszéd szerint már nem is él, vi­ deókon ismétlődően kizárta a párbeszédet. Eközben lehetetlen biztosan megállapítani, hogy ugyanazt az embert látni-e minden alkalommal a videoüzeneteken, s ez mintha nem is sok vizet zavarna. Függetlenül attól, vajon Shekau-hasonmások voltak-e a videókon, a támadások folytatódtak, sőt súlyosabbak lettek. - Ha a vezér tényleg halott, akkor ez azt mutatja, hogy sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, mint gon­ doltuk - mondta nekem az eseményeket szorosan figyelemmel követő nigériai kormányhivatalnok. Másként szólva ez azt mu­ tatta meg, hogy a vezér az erőszak megszakítása nélkül könnyen helyettesíthető, miközben a nigériai hadsereg, leginkább a kor­ rupció miatt, csekély reményt hagyott, hogy le tudja gyűrni a lá­ zadást. A katonák „inkább mennek a Niger-deltába pénzt keresni”, mondta beszélgetőpartnerem, utalva arra az állításra, hogy a hadsereg tagjai benne vannak a nyerészkedő zsarolásos olajlopásban és a régió egyéb bűncselekményeiben. - Bárki teszi is ezt, tudja, hogy bevonhatják a nigériai hadsereget egy olyan háborúba, amelyet nem nyerhet meg.

39

Mike Smith

A ko n n án y és a hadsereg iránti bizalom hiánya továbbra is az egyik legfőbb oka annak, hogy a lázadást nem állitották meg. - Nem tudom, hogy az északi lakosság nagyon vonzódik-e a Boko Haramhoz vagy bármihez, amit képviselnek, és persze civilek és mérsékelt muszlimok a legfőbb áldozatok a bizton­ sági erők m ellett - mondta a nyugati diplomata. - De itt van a közöm bösségnek ez a tengere, amelyben azért tudnak m ű­ ködni, mert az embereknek nincs bizalmuk egy teljesen tehe­ tetlen központi kormány iránt, s ami még fontosabb, egy olyan kormány iránt, amelyik nem reagál a helyi lakosok igényeire és sérelmeire. Ami a Boko Haram soraiba történd toborzást illeti, egyesek a fő okot a nyomorban és a sorozatos jogtiprásbán látják. - A toborzás alapja a vallás, ezért tudnak annyi embert ke­ ríteni, de az. embereket a belépésre és a maradásra igazából az így megszerezhető pénz ösztönzi - mondta nekem 2014 jú n i­ usában az abujai székhelyű Clement Nwankwo, egy köztisz­ teletben álló nigériai civil társadalm i aktivista. Tehát van megszerezhető pénz, m árpedig ezek az emberek általában az utcán élnének, ahol nem tudják, mi lesz velük másnap. Itt meg valaki kifizeti a számláikat, valaki eteti, ruházza őket cs némi nyereséget juttat nekik, (...) és tetteiknek tényleg kevés kö­ vetkezménye van. M egúszhatják büntetés nélkül. A katonaság képtelen volt oly módon válaszolni, ami elrettentené őket attól, hogy ezen az úton m enjenek tovább. A halottak névsora időközben csak bővül, minden támadás egyre elérhetetlenebbé teszi egy ilyen fontos ország kiakná­ zatlan lehetőségeit. Délen, az ország legnagyobb városában, Lagosban lépéseket tettek azért, hogy rendet teremtsenek a 15 millió lakosú hajdani fővárosban, ahol legendássá váltak a sok órán át tartó közlekedési dugók és kimerítő élettempó, s ahol még a legegészségesebb emberek is kapkodnak a levegőért. 40

Boko Haram

Lagos, együtt az egész déli országrésszel, nagyjából megúszta az erőszakot, bár felvetődött a kérdés, hogy a 2014. júniusi robbanás, amelyet a Boko Haram vállalt magára, a város vi­ szonylagos békéjének végét jelezte-e. Ha igen, a lázadás újabb, jóval veszélyesebb szakaszba juthat, és a haladás hajtásait tra­ gikusan kitépik gyökerestől. Voltak persze más bíztató jelek is. Ngozi Okonjo-Iweala pénzügyminiszter, a Világbank egykori vezérigazgatója, vala­ mint Lamido Sanusi, a központi bank kormányzója nemrégi­ ben olyan reformokon dolgozott, amelyek nyomán lehetséges a korrupció csökkentése. De Nigériában az a gyakori refrén, hogy ha valaki a korrupció ellen küzd, a korrupció visszavág. Amikor Sanusi 2014-ben kezdte nyilvánosan feltenni kérdéseit az állami olajcéghez köthető dollár milliárdokról, amelyek hi­ ányoztak Nigéria számláiról, az elnök eltávolította hivatalából. Arisztokrata család sarjaként azóta Kano emírje, az ország egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő hagyományos uralko­ dója lett. Nem hagyott fel teljesen a kormányzati korrupciót érő bírálataival sem. *** 2012 májusára M aiduguri, amit még m indig a Boko Haram hazai bázisának tartottak, háborús övezetté váló körzetre ha­ sonlított. Egész városrészek tűntek elhagyatottnak, a bizton­ sági ellenőrzőpontok felállítása izgalomban tartotta a várost. A templomaikba igyekvő keresztények fémdetektorok és szögcsdrótok között jutottak be, a nőknek megparancsolták, hogy hagyják kint táskáikat. Korántsem csak a keresztények voltak a célpontok; gyakran muszlimok voltak az áldozatok. A lako­ sok belefáradtak a szüntelen támadások és a katonák kemény válasza okozta folfordulásba. A katonákat azzal vádolták, hogy fiatalokat kerítettek be és tartóztattak Ic, otthonokat gyújtottak fel és civileket öltek meg. 41

Mike Snüth

A szélsőségesek égő iskolákba meneküllek, de ott mégis megtartottak órákat, legalábbis az egyik égő épületben. Abban az iskolában a tanár közölte a szülőkkel, hogy nyitva marad­ nak, így hát a takarosán sárga-zöld egyenruhába öltözött diá­ kok törött üvegek halmai és cementtörmelékek között szaladgáltak. - Nem félek, mert azt hiszem, a legrosszabb megtörtént mondta egy 14 éves lány a megperzselt fal és a deformálódott bádogdarabok között állva. - Nem maradt nekik semmi, amire rátámadhatnak. Milyen tragikusan tévedett. 2014. április 14-én éjjel a fegy­ veresek hordái rátámadtak Chibok városára, elözönlötték a bentlakásos iskolát, ahol több száz lány aludt. A támadók ka­ tonának öltöztek, azt mondák a lányoknak, ne aggódjanak, hi­ szen ők azért vannak ott, hogy megvédjék őket. Kivezették a lányokat az ott várakozó teherautókhoz, s addigra lassan de­ rengeni kezdett a lányoknak, hogy ezek a férfiak nem a kato­ nasághoz tartoznak. A fegyveresek lövöldözni kezdtek, kiáltozták, hogy „Allahu Akbar”, a teherautókra kényszerítet­ ték a lányokat, és egy erdei táborhoz hajtottak velük. Nem ér­ kezett katonai csapaterősítés. Az eltűnt lányok szülei az égő iskolaépületet látva m otorkerékpárokon indultak az erdőbe. Nem volt más választásuk, minthogy maguk próbálják meg­ keresni a lányokat.

42

Mike Smith

1 .

„AKKOR VÁRJÁTOK MEG AZ EREDMÉNYT” Geoffrey Njoku hallotta a dörrenés hangját, ahogyan fém csikorgóit fémen, és egy tompa csattanást valahonnan odakintről. Egy péntek délelőtt volt, az 53 éves férfi a Standard Char­ tered egyik bankfiókjában volt az ENSZ székházának földszintjén a nigériai fővárosban, A bujában. Rutinjellegű sze­ mélyes banki ügyet ment oda elintézni, mielőtt visszatért volna dolgára a harm adik emeleti UNICEF-irodába. A banki sze­ mélyzeten kívül csak két ügyfél volt odabent, Njoku és m ég valaki, de az elterpeszkedő, négyemeletes, Y alakban három épiiletszámyra osztott ENSZ-épülct többi része már javában zsibongott a napi tevékenységtől. Amikor 10.20 körül felhang­ zott a csattanás, Njoku a bankban hangosan megkérdezte: - Mi ez a hang? Fent, az első emeleten legalább két értekezlet folyt. Az ak­ koriban törött lába m iatt mankóval közlekedő Soji Adeniyi, az UNICEF vészhelyzeti tervezési szakembere vezette az egyik értekezletet, amelyen úgy 10 kolléga vett részt az ENSZ kü­ lönböző részlegeitől. Több mint egy órával korábban, 9 óra körül kezdődött, és tíz órára terveztek a befejezését, de elhú­ zódott, ezért még m indannyian ott voltak a nyílt m unkatér egyik részében, amelyet mozgatható válaszfallal kerítettek el, s a középen álló nagy asztalt ülték körül. Adeniyi is hallotta a hangot - „mintha egy ajtó vagy valami csapódott volna be”, és ő sem tudta hová tenni. A 2 Indiából származó Vinod Alkari UNICEF-szakcrtő, aki dolgozott a megszállás utáni Irakban, semmit sem hallott. A 44

Boka Hamm

harmadik emeleten kollégájával, Shalini Bahagunával beszél­ getett, azt kérdezte a nőtől, látta-e az ő a víz-, közegészségügyi és higiéniai programmal kapcsolatos e-mailjct. A nő figyelme láthatóan másutt járt, nem válaszolt, amitől Alkari zavarba jött; azt kérdezte a férfitól „hallott-e valam it lezuhanni”. Feltehetően valamikor - talán napokkal, esetleg hetekkel ez előtt egy halk szavú, pólót viselő 27 éves férfi nézett bele a videokamerába, fejét turbán borította, kezében egy AK-47-est tartott, két másik férfi pedig a két oldalán a falnak tám aszko­ dott. Előtte két olyan típusú gázpalack állt, amilyent pokolgé­ pek készítéséhez szoktak használni. Sovány volt, s a mosolya szelíd külsőt kölcsönzött neki. Hausza nyelven beszélt, ez Észak-Nigériában az uralkodó nyelv, s olykor, szinte mintha mentegetőzött volna, ahogy elkalandoztak a szavai. Valami ön­ gyilkos-mellényhez hasonlót viselt. M iközben a fiatalember azt m agyarázta, mire készül, azt mondta, nincs más választása, végre kel! hajtania Allah paran­ csát. Azt kérte anyjától, apjától, értsék meg őt, s azt a reményét hangoztatta, hogy a fia a nyom dokaiba lép majd. Egyes ré­ szeknél, mintha gyerekhanghoz hasonlót lehetett volna hallani a háttérben, valami csörgéssel együtt, mint amikor valaki ta­ karít vagy edényeket rak el. - A vérem ontom, és imádkozom Allabhoz, hogy rendíthe­ tetlen maradjak - jelentette ki a fiatalember, akit utóbb autó­ szerelőként Mohammed Abul Bárrá néven azonosítottak. Vigyen oda biztonságban (...). Anyám, apám és feleségem, ti hármatokat felhívlak, hogy legyetek türelmesek. Tudom, hogy nagy fájdalmat okoz nektek az elvesztésem, különösen neked, anyám (...). Isten szeretete tett engem irántatok engedelmessé, és ugyanez az Allah parancsolta nekem, hogy menjek, hajtsam végre ezt a küldetést, Azt szeretné tudni, mit részesítünk előny­ ben: szüleinket, gyerekeinket, kapcsolatainkat, vagy az álta­ lunk felhalmozott gazdagságot, az általunk épített palotát. Ha 45

Mike Smiih

Allahhal, az ő prófétájával és a dzsiháddal szemben ennek adtok elsőbbséget, akkor várjátok meg az eredményt. Elmondta, hogy hite szerint az öngyilkos támadás a paradi­ csomba vezeti, és ugyanezt reméli fia számára is. -A z tá n , fiam, Bárrá fiam, Allah fia, Allah gondozzon a Pró­ féta útján az iszlám javára, hogy lépj a nyomomba, és tedd, amire én készülök, amit öngyilkos támadásnak hívnak. Utána a videón egy csoport azonosítatlan férfi következik, akik megölelik őt, feltehetően búcsúznak tőle. Ezután azt lát­ juk, ahogy egy szürke autó volánja mögött ül, és megint be­ szél, ezúttal összefüggéstelen szavaival az USA elnökének üzent. Amikor befejezte, elmosódott és remegő képek mutat­ ják, ahogy egy autó megy az úton. - Azt mondom Obamának és a világ más vezetőinek, hogy őket ugyanúgy Allah teremtette, mint bennünket - m ondta a vezetőülésben ülve. - Tehát bárki lázad is fel Allah ellen, és szembeszegül az ő akaratával, bármi legyen is a státusa, külö­ nösen a vezetőjük, Obama, ha nem m utat megbánást és nem tér át az iszlámra, akkor, ha meghal, a pokolra ju t és ott él örökre. Obamának és más hitetleneknek tisztában kell lenniük vele, hogy Allah tud róluk, és csak haladékot ad nekik. És ha a markába kaparintja őket, akkor számukra nincs megbocsá­ tás. 2011. augusztus 26-án reggel, amikor Njoku a banki ügyeit intézte, Adeniyi az értekezletet vezette, Alkari igyekezett köz­ egészségügyi projektjét megoldani, sok más ENSZ-hivatalnok szokásos dolgát végezte, egy Honda Accord vezetője behajt az olajdollárokból felépített új nigériai főváros diplomata-ke­ rületébe, széles utakkal és beton irodaépületekkel, arai a mesterkéltség érzését kelti az ország többi részével Összeha­ sonlítva. A sofőr ráfordul az ENSZ-központhoz vezető útra, ahol mintegy 400 fő dolgozik, mielőtt az autóval egyenesen célba veszi az épületcsoport bejáratát, és áttör rajta. 46

Boko Haram

Az épületben az átrium és a recepció az Y három ágának ta­ lálkozásánál helyezkedett el, szem ben a szöget bezáró két szárnnyal, mintegy 100 méterre a kaputól. A sofőr arrafelé tar­ tott, áttört az üvegen, darabokra zúzta a homlokzati üveget és nekiütközött egy belső falnak. Pillanatnyi fiira bizonytalanság következett. Az épületben lévök láthatóan tétováztak, mit te­ gyenek, s egy nő az autó felé indult. Pár pillanat múlva néhányan futásnak eredtek, láthatóan ráébredtek, hogy ez nem lehetett baleset. Tíz másodperc elteltével felrobbant a pokol­ gép, maga körül szinte mindent porrá zúzott. A robbanás ereje falakat döntött le, ablakokat tört ki, az épület egyes részeiben úgy záporoztak az üvegcserepek, m intha jégeső zuhogott volna. Njoku és mások ugyanazon a szinten, a robbanás erejétől a földre zuhantak. Valami súlyos dolog esett Njoku lábára, de nem észlelte a fájdalmat, mert pánikba estek, amikor a többi­ ekkel együtt kezdtek tanakodni, mit tegyenek. Helyükről nem látták azt a teret, ahol a támadó betört az épületbe, de addigra bizonyossá vált, hogy valami borzalmas történt, s menekülniük kell. A bank bejárata beomlott, eltorlaszolódott, muszáj volt másik kiutat keresniük. A hátsó ajtó felé indultak. Njokunak a sebesülése ellenére valahogy sikerült segítség nélkül mozog­ nia. Amikor végül a többiekkel együtt az épület hátsó részéhez ért, ahol mindenki összegyűlt, lerogyott a fűre, képtelen volt újra felállni, a lába megdagadt. Amíg várt, hogy a mentők el­ vigyék, szöveges üzenetet küldött a feleségének, s közölte vele, hogy „megtámadtak bennünket, megsebesültem, de rend­ ben vagyok” . Telefonálni nem tudott, valószínűleg azért, mert a hálózat túlterhelt lett, hiszen olyan sokan próbálkoztak tele­ fonálni. Az üzenet viszont elért a feleségéhez, aki az egyik kör­ nyékbeli kórházban megtalálta őt. Az első em eleten, ahol Adeniyi tartott értekezletet, lesza­ kadt a m ennyezet egy része, ablakok törtek ki, és m egszólalt 47

Mike Smiih

a tűzjelző. Az akkor 44 éves Adeniyi érezte, hogy pokolgép volt, az asztal alá parancsolta kollégáit egy m ásodik robba­ nástól tartva. Törött lába ellenére ide-oda járkált, am íg m in­ denki fedezékbe vonult. Eközben a szomszédból hallották a jajveszekelő és segítséget kérő em bereket, az előadóterem ­ ből, am ely éppen afölött volt, ahol a bom ba felrobbant és ahol a legsúlyosabb károkat okozta. Rövid ideig az asztal alatt várakoztak - Adeniyi becslése szerint három -öt percig, amíg meg nem hallották az ENSZ biztonsági em bereinek a hangját, am int odalentről felszólítottak m indenkit, hogy a hátsó kijáraton hagyják el az épületet. A deniyinek sikerült jelet fognia a telefonján, így az épület elhagyása előtt fel­ hívta a nigériai V észhelyzet-kezelő Ügynökség kutatási és m entési igazgatóját - akit m unkája révén ism ert s röviden beszélt vele. M egnyugtatták, hogy a tűzoltók m ár úton van­ nak. A többiekkel együtt kezdték felm érni, hogy juthatnak ki. Körülöttük az elválasztó panelek leom lottak, az egyiket el kellett takarítaniuk az útból. Egy üvegajtó beragadt, így Adeniyi a mankójával törte be, és egy halom törmelék között jutottak el a lépcsőig. Ú gy 10-15 perccel a robbanás után m egérkeztek az épület hátsó részében lévő cvakuáeiós pontra. Adeniyi értekezletéről m indenki élve kijutott. Ismét szöveges üzenetet küldött a kontakt listáján szereplőknek, m indenkivel közölte, hogy jól van, s egy jó órán át hívásokat fogadott olyanoktól, akik m egerősítést rem éltek tőle, bele­ értve a feleségét is; aztán lem erült az akkumulátor. Vissza­ m ent az épületbe, hogy segítsen és dokum entálja a történteket. Em lékszik a kiáltozó em berekre; fényképezett és videózott, el irányította a m entőm unkásokat arra, ahol az áldozatok bennrekedi ek. Később megtudta, hogy a földszinti halottak között volt két kollégája, s eltöprengett, mi történt volna, ha az értekezlete korábban veget ér...

48

Boko Haram

- Még katasztrófáiisabb lett volna számunkra, mert addigra esetleg nchányan az előcsarnokban vagy a liftben lettünk volna - mondta. Alkat i, aki még feljebb, a harmadik emeleten tartózkodott, szürreális események egész sorát írtaié, amelyeket feszült pil­ lanatok követtek, mert úgy festett, még több élet került volna veszélybe, ha nem érkezett volna segítség. Ablakok zuhantak be a helyiségbe tokostól, mindent beborítottak az üvegszilán­ kok, a mennyezetről is csempék potyogtak le. A z egyik ablak­ keret közte és egyik kollégája között zuhant az asztalra, kicsit felhorzsolta Alkari fejét, aminek nyomán vér is kiserkent. Ki­ aludtak a fények, „hirtelen csönd állt be, olyan, amilyet az ember ritkán tapasztal”. - Mindketten azt mondtuk, hogy „ez egy bomba” - írta Allcarí az aznapról szóló személyes beszámolóban. Majd hozzá­ tette: - Valóra váltak a fenyegetések. Alkari iraki és afganisztáni tapasztalatai alapján úgy dön­ töttek, Adeniyihez hasonlóan, hogy ideiglenesen az asztal alatt keresnek fedezéket - a vészhelyzeti gyakorlatozáskor m egta­ nult eljárást egy második robbanásra számítva alkalmazták, meg azért, hogy elkerüljék a lehulló törmelékeket. Hallották, ahogy mások az evakuációra mentek, de úgy döntöttek, a biz­ tonság kedvéért még pár percet várnak. Ott ücsörögve Ai kari­ nak sikerült összeszednie a laptopját és a táskáját, aztán úgy döntöttek, kimennek, s eltettek az útjukból egy ablakkeretet. A részlegükből m ár mindenki elment. Amikor emeletükön a központi átriumba értek, Alkari látta, hogy „minden, ami a mennyezeten volt, most a földön hevert, mintha az egész épü­ letet a feje tetejére állították volna. (...) Liftajtók szakadtak le, semerre sem látszottak. Két nagy tátongó lyuk volt a liftajtók helyén. A lift kerete eltorzult, m intha papírból lett volna. A központi átrium szintjén, ahová a liftajtók nyíltak, m inden üvegpanel kitörött. Egy fal leomlott” . 49

Mike Smith

Ekkor hallották meg a segélykiáltásolcat. A fal egy olyan tér­ ségbe omlott be, amelyet az ENSZ Kábítószer- és Bűnözésellencs Hivatala (UNDOC) foglalt el, s az asztal alatt a személyzet két tagja csapdába került. Két másik, aki nem esett csapdába, igyekezett eltávolítani a faltörmelékekct, de a dara­ bok túl súlyosak voltak. Alkari nem tudott sokat segíteni a porckorongsérve miatt, ezért úgy döntöttek, legjobb lesz, ha másutt keresnek segítséget. De ez nem ment könnyen. Alkari az egyik kirobbant keretű ablakhoz ment, s lekiabált, integetett az odalent lévőknek. Észrevették, de a fejetlenségben láthatóan nem értették. Néhányan visszaintegettek, jelezve, hogy menjen le. Sürgős üzenete nem ért célba. Alkari megkérte munkatársát, Shalinit, menjen le és kerítsen segítséget, s közben tovább ki­ abált az ablakból és a kollégáit hívta telefonon. Többségük nem vette fel, de elért egy férfit, aki közölte, hogy útban van a kórház felé. Ekkor észrevette Shalinit onnan, ahol egykor egy ablak állt, a nő odakint kérlelte az embereket. - Annyira kábák és zavar odottak voltak, hogy semmi sem ju ­ tott el a tudatukig - írta később Alkari. - Végül láttam, hogy Shalini integet, mondván, senki sem jön fel. Azt próbálja tudatni velem, hogy tűz van a földszinten. Nem sikerül megértenem az üzenetet. Küld nekem egy sms-t, de a gondolataimat lefoglalja, hogy segítséget keressek. Nem néztem a mobilomra. Aztán m eglátott ugyanazon az emeleten a folyosó távoli végén egy embert, de a rémálom csak folytatódott. Alkari ki­ abált, s amikor a férfi feléje nézett, intett neki, hogy emberek szorultak csapdába és segítségre van szükségük. A férfi úgy húsz méterről csak nézte egy pillanatig, s utóbb Alkari azon töprengett, vajon az illető viaskodott-e m agában, tegye-e ki m agát további veszélynek, vagy csak menjen el, amig esélye van rá. - Egyszerűen sarkon fordult és elment - emlékezett vissza Alkari. - Nem hibáztatom, de úgy éreztem magam, mint akit otthagynak, hogy védje meg magát, ahogy tudja. 50

Boko Haram

Shalini rossz hírrel tért vissza, hogy senki sem jött vele, köz­ ben a leomlott falak eltávolítását vezető UNDOC-alkalmazott egyre dühösebb és csalódottabb lett. Alkari úgy döntött, ö megy le segítséget keríteni, s a lépcsőn lefelé tartva kapott tel­ jesebb képet a pusztításról. -A lép cső k et üvegszilánkok, letépett faburkolatdarabok, vi­ lágítótestek cs drótok borították. A második emelettől lefelé a lépcsőkön mindenütt vérfoltolc látszottak. A földszint egy merő felfordulás volt. Ahogy leléptem a lépcsőről, öt centis vízbe léptem. A tűzvédelmi rendszer a jelek szerint működött, és va­ lószínűleg eltörött egy vízvezeték. És savas füstszagot érez­ tem. A robbanás ereje a 2 ajtó mellé hajított egy ATM-masinát, s ez részlegesen eltorlaszolta Alkari útját, de sikerült átcsúsznia mellette és kijutott, ahol több csúnyán megsebesült embert lá­ tott, „amint a földön fekve segítségért kiáltoztak. Egy mentőbe betettek valakit, a többiekért éppen bekanyarodott egy másik. Néhányan élettelenül feküdtek, vér borította őket, vagy halot­ tak voltak vagy sokkos állapotban feküdtek. Szirénák vijjog­ tak, ami fokozta a zűrzavart. ( ...) Odam egyek az első emberhez, akit látok, megkérem, jöjjön velem a harmadik emeletre. Egy m ásik világban já r az illető. Amit m ondok, annak számára semmi értelme,” Végül m eglátott két ismerős férfit, akik hajlandók voltak követni, és akadt egy „irgalmas szamaritánus”, akit nem is­ mert. Négyen visszamentek az épületbe, átfurakodtak az ATM mellett, de látták, hogy tűz lobog a földszinten, Alkari szerint mintegy másfél méteres lángokkal. Úgy döntöttek, m inden­ képpen továbbmennek a harmadik emeletre. Alkari úgy vélte, a tűz nem fog gyorsan továbbterjedni, mert működtek a vízpermetező berendezések, lekapcsolták az épületben az áramot, és az első emelet elég magasan volt a földszint fölött. A har­ madikra felérve csatlakoztak az UNDOC egyik m unkatársá­ 51

Mike Smith

hoz, s végül leemelték a leomlott faldarabot. A csapdába esett két nő egyike nem sebesült meg, a másik azonban sokkos ál­ lapotban lévőnek látszott, reszketett és sírt. Egy heveröről le­ söpörték a törmeléket, hogy a nő odaülhessen, Alkari pedig beszaladt az irodájába, hogy papírtörlőt és vizet hozzon. A nő ivott és kezdett lecsillapodni, de észrevették, hogy valahogyan elvesztette a cipőjét, ami gond volt a lépcsőket boritó üveg­ szilánkok miatt. „Javaslom Shalininak, tisztítson le minden lépcsőfokot, hogy a megmentett hölgy rátehesse a lábát. Apró­ lékos munka, de Shalini alaposan dolgozik” - írta Alkari. A csapdába került másik nő állapota ennek teljesen az el­ lentéte volt. Higgadt volt, annyira, hogy figyelmeztetni tudta m egmentőit, m ielőtt m egm ozdították volna, hogy eltörött a lába. Volt egy másik probléma is: egy második faldarab feküdt ott, és elkeltett mozdítani, hogy a nőt kiszabadíthassák, de az túl nehéz volt m ég az ott maradt öt embernek is. Ezúttal nem bizonyult olyan bonyolultnak segítséget találni. Alkari meg­ fordult, körülnézett, és azonnal meglátta a fejlesztési program (UNDP) két m unkatársát, akik a m ásodik em eletről jöttek. Azonnal igent mondtak a segítségnyújtásra, de még hét em­ bernek is meg kellett küzdenie a fallal. Együtt dolgoztak „egy, két h á r’, fel” cs végül sikerrel jártak. Óvatosan kie­ melték a nőt, ügyeltek törött lábára, és odavitték a heverőhöz, szusszanásnyi pihenőt engedve a csapatnak, mielőtt elindulnak vele lefelé. Alkari és az UNDP egyik embere elhatározta, hogy felmennek a negyedikre, megnézni, van-e m ég ott valaki. Ki­ áltoztak, de semmilyen választ sem hallottak, aztán elindultak lefelé, hogy ellenőrizzék a harmadik emelet egyéb részeit. Ott látták meg Ingrid Midtgaardot, egy 30 éves norvég jogászt, aki az UNDOC-nál dolgozott. Alkari szívszaggató képet festett le, ahogy a fiatal nő „élettelenül ül egy székben”. - Nyugodt az arca - írta Alkari. - Az Irgalmas Szamaritánus visszamászik és ellenőrzi a pulzusát (...). Meghalt. Mi nem 52

Bökő Havam

voltunk benne biztosak, hogy levigyük-e a földszintre. Úgy döntöttünk, nem mozdítjuk meg, mert addigra már több mentöt láttunk, amint embereket szállítottak kórházba. M entősök ér­ keztek. Nehéz szívvel hagytuk hátra a nőt. Ha hiszel Istenben, akkor Isten elvette, hogy vele legyen. A törött lábú nő evakuálásának feladatához visszatérve ne­ kivágtak a lefelé vezető útnak. Az alsó szintre leérve öt centis víz fogadta őket, a permetező még működött, de nem égett tűz. Nem fértek át az ATM mellett, hogy ugyanott vigyék ki a m a­ gukkal cipelt nőt, ezért ügy döntöttek, hogy egy kitört ablakon át ügyeskedik ki, a másik oldalon m entőmunkások segítettek, nehogy megvágják a bent m aradt üvegdarabok a nőt. Betették egy m entőautóba és kórházba vitték. Alkari akkor említette meg egy orvosnak a harmadik emeleten lévő Midrgaardot. Ahogy múlt a nap, a mentőegységek hordágyakkal húzták ki az épület sérült homlokzati oldalának romjai közül az em ­ bereket. A sérült főbejárati ajtó, amelyen áttört a pokolgépes merénylő a földön hevert. Legalább huszonhármán meghaltak, köztük 13-an az ENSZ alkalmazottjai. A gyanú rögtön a Boko Haram néven ismertté vált szélsőséges iszlamista csoportra te­ relődött, amely később az öngyilkos merénylő videofelvételé­ vel és szóvivője útján magára vállalta a támadás elkövetését. Ez volt az első alkalom, hogy a csoport egy külföldi vagy nem­ zetközi célpontra csapott le, találgatást indítva el, vajon ki vagy mi lesz a következő. Volt azonban egy probléma: a cso­ port videón AK-47-essel megjelent új vezetőjének Abubakar Shekaunak feszült, szakállas arcát leszámítva kevesen tudták, mi is az a Boko Haram. *** A történelem egyik legsikeresebb fegyveres dzsihádja a mai Észak-Nigéria területén történt. Több mint két évszázaddal ez­ 53

Mike Smith

előtt történt, hogy egy köztiszteletben álló mohamedán egy­ házi ember, egy gyorsan bővülő követői tábort vonzó tanult prédikátor fia azon kapta magát, hogy összetűzött az akkoriban uralkodó királlyal. Az életét övező sok mese és legenda leír egy találkozót Gobir szultánjának palotájában, aki egykori ta­ nítványa volt az egyházi embernek, és aki félt, hogy az ural­ kodó mind nagyobb befolyása veszélyezteti az ő tekintélyét. Az egyházi ember, egy fulani etnikumú, Usman Dán Fodio nevű férfi, egy csoport más muszlint vezetővel ellátogatott a palotába, ahová Yunfa szultán rendelte őket, aki korábban jelét adta, hogy érdeke megbékélni velük. A jelek szerint m eggon­ dolta magát. Ott aztán a Shehu, vagy a Sejk, ahogy utóbb is­ mertté vált a prédikátor, egy muskétával találta magát szemben, amelyet m aga a szultán tartott a karjában. Szemmel láthatóan arra készült, hogy megölje azt a férfit, aki annyi bajt okozott neki és udvarának. Amikor aztán meghúzta a ravaszt, a muskéta náci létalált, megpörkölte ugyan Yunfát, de nem ha­ lálosan. Elég sokáig élt, hogy lássa, amint megfordult a szcljárás, amikor a Shehu serege azután, hogy egy kulcsfontosságú csatában bekerítette hausza ellenfeleit, összeszedte azok lovait és fegyvereit, bevonult Alkalawa Gobir nevű fővárosába. Yunfa és emberei egy végső csatát vívtak, Shehu és szövetsé­ gesei a Hauszaföldként ismert tágas területen törtek előre, hogy létrehozzanak egy iszlám birodalmat. Utóbb Sokotói Kalifátus néven ismerte a világ. A Shehuról kiderült, hogy a mai Nigéria területén ő volt az isz­ lám egyik legnagyobb hírvivője, örökül hagyva a mindmáig na­ gyon is eleven muszlim gyakorlatot, gondolkodást és törvényt, de nyilvánvalóan nem ő volt az első. Jóval korábban, az azt kö­ vető évszázadokban, hogy egy Mekka közelében levő barlangban Gábriel arkangyal megjelent Mohamed prófétának és kinyilat­ kozta neki a Korán szavait, az iszlám hit kezdett beszivárogni az egész szubszaharai Afrikába. Fokozatos folyamat volt ez, olykor 54

Boko Hamm

hódítással, bár többnyire a kereskedelem útjain, és annak a társa­ dalomnak számtalan szempontja alapján zajlott, amellyel kapcso­ latba került, s amelytől függött. Ahogy a második évszázadban tevék kezdték felváltani a szamarakat a szaharai utazásoknál, könnyebbé vált az áthaladás a sivatagon és az ottani vészhelyzetek elkerülése. Arannyal cs sóval, meg persze rabszolgákkal keres­ kedő karavánok seregei kezdtek járni útjain. Lassacskán egy új világ vonult arra végig, és a vele kapcsolatba került társadalmak örökre megváltoztak. Sokan e társadalmak közül felkészültek rá, hogy hasznot húzzanak a lehetőségekből, amelyeket a növekvő forgalmú transz-szaharai kereskedelmi utak kínáltak. A mai Észak-Nigéria is ezek közé tartozott, ezen belül különösen két ön­ álló régió; az egyik a Kanem-Bomu Birodalom, a másik a hauszatoldi királyok által összefogott államok. Bornu különösen a mai Északkelet-Nigériában, a Csád-tó közeli vidéken vált központtá. Csak a tizennegyedik században alapították, de gyökerei m essze visszanyúlnak Kanem bc, a Csád-tó északkeleti vidékére. A Sefawa dinasztia valószínűleg a kilencedik században vagy később, a tizenegyedik század vége felé jutott ott hatalomra, túlélve háborút, társadalmi fel­ fordulást és vallási változást. Egy ponton hatalma, miként egy történész írta, „a Nigertől a Nílusig” terjedt. A dinasztia a ti­ zenkilencedik századig tartotta magát. Nehéz pontosan m egjelölni, m ikor érkezett először Kanembe az iszlám, bár a vallás kezdeti hirdetői mintha ibádi aranykereskedők lettek volna. Utazó muszlint tudósok, akik fizetséggel járó munkát kerestek a kor királyi udvaraiban, szin­ tén fontos szerepet játszottak a szubszaharai Afrikában, fejlett tudományukkal és írástudásukkal különösen jó benyomást kel­ tettek. Nyugat-Afrika, benne Kanem királyai, nagyon fontos­ nak tartották, hogy ápolják a kapcsolatot muszlim látogatóikkal, cs azokkal az állam okkal, ahonnan ők érkeztek. A kereskedelmi kapcsolatok az arab világgal és Észak-Afriká55

Mike Smith

val tekintélyes gazdagságot és tudást eredm ényeztek, nem szólva a hasznos szövetségesekről. E kezdeti kapcsolatok révén indult m eg az iszlámhoz elvezető hosszú, lassú út. A tizenegyedik század vége felé, talán 1085-ben vált hiva­ talossá az iszlám befolyása Kanemben egy Hummay nevű ki­ rály, avagy mai idejében, uralkodása idején, aki kétszer, sőt, talán többször is elzarándokolt Mekkába. Míg ezek után ad­ digra Kanem hivatalosan muszlim lett, a lakosság nagy része megmaradt pogánynak vagy az animizmus hívének, és keveset tudtak az iszlámról. Az új vallás főleg az elitre korlátozódott, még az áttértek között is kialakult a hitnek egy hibrid válto­ zata, elegyítve a muszlim és az ősi hiteket, amint az NyugatAfrikában m indenütt megvolt. Kanem a tizenharm adik században lett a térség legnagyobb hatalmú állama, és befo­ lyása kiterjedt az arab világra is. Polgárháborúk hatoltak be fokozatosan Kanem gazdagsá­ gába, és a Sefawa dinasztiát menekülésre kényszerítették. A Csád-tótól délnyugatra vették útjukat, s új fővárost hoztak létre Ngazargamunál egy Bornu néven ismert térségben - ahol év­ századokkal később a Boko Haram nagy pusztítást okoz majd. A kanuri nép vált uralkodóvá, és mindmáig övék a legnagyobb etnikai csoport a térségben. Mind Muhammad Yusufot, a Boko Haram első vezetőjét, mind az utódját, Abubakar Shekaut a kanuri nép fiának tekintik. Bomu a tizennyolcadik századra olyan hírnevet szerez, hogy a 2 iszlám tanainak fontos köz­ pontja. Mintegy 300 évvel később a Boko Haram, amely ak­ korra a nigériai nem zet része, az egykori birodalom maradványai között ereszt gyökeret, *** A mese Bagdad királyának egyik fiával kezdődik - leg­ alábbis így szól a legenda számos változatának egyike aki 56

Boko Hamm

apja ellen harcolt, majd Bomuba menekült, mielőtt aztán a mai Északközép-Nigériában található Daurába érkezett volna. Amikor az egyik falubeli közölte vele, hogy csak péntekenként tud vizet húzni a kútból, mert azt egy kígyó őrzi, ez a Bayajida nevű vándorló herceg nem hallgatott rá. Csakazértis odament a kúthoz, s amikor megjelent a kígyó, a kardjával lefejezte, megszabadítva az embereket a kígyó zsarnokságától. Az ak­ koriban matriarchátus uralta Daura királynőjét természetesen lenyűgözte e férfi ügyessége és bátorsága, s úgy döntött, hoz­ zámegy feleségül. A királynőnek és Bayajidának volt egy Bawo nevű fia, akinek a fiai később megalakították Hauszafold hét államát. Ugyancsak megalakult hét másik állam, ame­ lyeket Banza Bakwai, vagyis Fattyú Hetek néven ismertek. A történet nyilvánvaló szimbólumokban gazdag m ítosz egy királyi arab törzs hős férfiúja megszabadítja Daurát ko­ rábbi, hagyományos életmódjától. Egyesek rámutattak az isz­ lám tradicionális történetekkel való hasonlatosságokra, s azt sugallták, m indez hasznos módja lehetett az észak-afrikai újonnan jöttek leírásának, akik elvegyültek a helyi lakosokkal, és kialakították a ma hauszának nevezett népet. Ahauszák nem alkottak külön etnikai csoportot; ezt a címkét olyan emberek keveredésére aggatták, akik beszélték a nyelvet és fokozatosan egybeolvadtak. Ma a hausza Észak-Nigériában a közvetítő nyelv. Úgy fest, az iszlám Hauszaföldön nagyjából a wangara aranykereskedők idejében kezdett utat tömi magának, tehát 1300 körül, amikor Nyugat-Afrika más részeiből muszlim hit­ térítők özönlöttek ide. Kano volt az első állam, amelynek m uszlim királya lett, ekkor Yaji dán Tsamiya uralkodott 1349től 1385-ig. Végül más hausza államok is az iszlám felé for­ dultak, s a királyságok gazdagsága és kereskedelmi ereje megnőtt. Meg voltak áldva természeti erőforrásokkal, kókuszszal és más termékekkel, továbbá elefántcsonttal és arannyal 57

Mike Smith

kereskedtek. Folyt a rabszolga-kereskedelem is. Hauszaföld bőr- és textiltermeléséről vált híressé; egy beszámoló szerint ezt tekintették egy időben Nyugat-Afrika műhelyének. Olyan mértékig terjedt el a hírneve, hogy m ár a tizenhatodik század­ ban olasz nyelvű kereskedők érkeztek Tripolin keresztül K a­ nóba. Az elit köreiben elmélyült az iszlám tanulása, elterjedt az írástudás. A tizennyolcadik század folyamán Kano és Katsina versengett - olykor átvitt értelemben, gyakran igazi há­ borúban - a legfontosabb kereskedelmi központ címéért. Ma Kano maradt Észak-Nigeri a legnagyobb városa, nyüzsgő, zsú­ folt kereskedelmi központ. Ahogy az ország figyelme a kőolaj fele fordult, a nyugat-afrikai műhely dicsősége megkopott. A város néhány évszázados hagyományokkal rendelkező textil­ festő cége az egykori virágzó múlt emlékeként tovább műkö­ dött. Noha a hauszák váltak a királyság uralkodóivá, korántsem egyedül ők lakták ezt a vidéket. A nagyobb hauszafoldi váro­ sok peremén a fulani népcsoport tagjai bizonyos értelemben megoszlottak két világ között: a királyságon belül éltek saját szokásaikkal és életformájukkal, hagyományaik évszázadokra nyúltak vissza. M íg egyes fulani klánok nom ád életet éltek, marhacsordákat terelgettek, mások sokkal inkább egy helyben laktak, hajlamosak voltak hosszabb ideig ugyanazon a helyen megmaradni, létrehozva saját közösségeiket, melyek önellátó gazdálkodásra rendezkedtek be. Egyes klánok, mint a Toronkawa klán, hajlottak az iszlám tanításokra, tagjai vándortudós­ ként utazgattak. Beszélték és olvasták a klasszikus arab nyelvet, tisztelték a tudásukat. A klánból kinövő egyik család végezetül Gobir hausza királyságában telepedett le; ez volt Usman Dán Fodio családja. Az ifjú Dán Fodio ígéretes tudósnak és prédikátornak m u­ tatkozott. Apja a Korán tanulmányozása mellett megtanította olvasni és ími, és a degeli közösség, ahol a család letelepedett, 58

Boko Haram

úgy hitte, m ár fiúkorában volt benne valami képesség, amelylyel irányítani tudja a természetfeletti lelkeket vagy dzsinneket. Apja után egy másik korai tanítója, egy Sheik Jibril Umar nevű tuareg volt, aki szigorú hite m iatt korának ellentm ondásos alakja volt. Um ar az iszlám vahabita iskolájának befolyása alatt állt, amely részben reformmozgalomnak indult, a bitnek egy tisztább változatát védelmezve. Korán ellentétek alakultak ki Umar és a szúfi hagyományok szellemében nevelkedett Dán Fodio között, a tanult és sokat utazó tudósnak fontos befolyása volt a Shehu életére. Dán Fodio húszévesen kezdett prédikálni utazó szent em ­ berként, ami akkortájt elterjedt életmód volt. Egy életrajza sze­ rint szándékosan aszkéta életet élt, mindössze „egy nadrággal, egy turbánnal és egy köntössel. M értékletesen evett, nem ér­ dekelte a vagyon és a birtoklás, amit megrontó szenvedélynek tartott. Élelmét kötélveréssel kereste meg, ezt a m esterséget űzte az olvasás és tanítás folyamán” . Könyveket és verseket alkotott, m ind arabul, mind a fúlanik nyelvén. Viszont nem za­ rándokolt el Mekkába, noha fiatalabb korában készült oda, de akkor az apja visszatartotta. Ahogy nőtt követőinek a száma, és muszlim reformerek se­ rege csatlakozott hozzá, Gobir vezetői egyre jobban aggódtak. A Shehu formális vallási szónoklatainak és napjai igazságta­ lanságait bíráló szertartásainak mérlegét nehéz megvonni, de mindkettő része volt mozgalmának. Ez lehetővé tette, hogy a reform isták tám ogatókat szerezzenek azok közül, akik még mindig az ősi vallásban hittek, segítettek mélyreható változá­ sokat előidézni a mai Észak-Nigéria kultúrájában és történel­ mében. Dán Fodio is hasznot húzott a kor „mahdista” hitéből, m ert a muszlimok körében terjedt az eszme, hogy a világvége közeledtével m egjelenik egy hírhozó, hasonlóan a kereszté­ nyek „világvége” hitéhez. Sokan látták a Shchuban a „Malióit”, bár ő sosem állította, hogy az lett volna. Az iszlám 59

Mike Smith

időszámítás szerinti 1200-as századforduló (a Gergely-naptár szerint 1785) tovább erősíthette az ilyen találgatásokat, mert a mahdista jóslatok gyakran kapcsolódtak az évszázad végé­ hez. Amikor Gobir uralkodói kezdték fenyegetve érezni m agu­ kat, m egpróbáltak lesújtani az erősödő reformm ozgalomra. 1788 táján az akkori szultán, Bawa, cselszövéshez folyamo­ dott, hogy véglegesen leszámoljon a fenyegetéssel. Jó szán­ dékú gesztusnak álcázva m eghívta palotájába az összes muszlim reformert, hogy megem lékezzenek az Eid al-Adha áldozati ünnepről, de helyette azt tervezte, hogy érkezésük után megöli őket. Amikor kiderült, hogy a megjelent reform e­ rek túl sokan vannak, meggondolta magát, lemondott a leszá­ molásról, ehelyett ajándékot ajánlott fel a Shehunak. A Shehu azonban nem hódolt be, visszautasította az ajándékot, s az al­ kalmat kihasználva jobb bánásmódot követelt követőinek. A Shehu növekvő hatalmára vallott, hogy Bawa ráállt öt fontos engedményre; a Shehu engedélyt kap emberek megtérítésére; akik meg akarnak térni, engedélyt kapnak rá; nem szabad ül­ dözni „senkit, aki turbánt visel” - azaz a muszlimokat; a fog­ lyokat szabadon bocsátják; Gobir lakosait nem sújtják igazságtalan adókkal. Ez azonban korántsem volt a harc vége. Nafata szultán viszszavonta Bawa korábbi kötelezettségvállalását, számos nyilat­ kozatot tett közzé a reformm ozgalom feltartóztatásának szándékával. A Shehu kivételével minden prédikátort törvé­ nyen kívül helyeztek, s betiltották a turbánokat és a fátylakat. A fiúknak megtiltották, hogy elhagyják atyáik hitét, az áttérteket kötelezték, hogy térjenek vissza őseik hitéhez. Az ilyen mindenre kiterjedő tilalmak sosem bizonyultak működőképes­ nek a gyakorlatban, a törvények kudarcot vallottak, ami m ég élesebb válaszra késztette Nafatát, aki később bebörtönöztette a Shehu családjának tagjait. 60

Boka Havam

A Shehunak saját beszám olója szerint 1789-ben, 36 éves korában misztikus látomásai kezdődtek, s ezeknek nagy hatá­ suk volt rá és mozgalmára. Ahogy ő maga írta Wird, vagyis Litánia című munkájában, a Shehu hitte, hogy Mohamed pró­ féta megjelent neki, együtt Abd al-Qadir al-Jilanival, a szúfi rend, a Qadirriyi alapítójával, ahová ő is tartozott. Kulcsfon­ tosságú látomása volt 1794-ben, amikor a Shehu látta al-Jilanit, amint átadja neki a s a if al-haqq-ot - az „igazság kardját”, avagy „Isten kardját”. Am ikor Gobirban Yunfa került a trónra, úgy látszott, a Shehu szövetségesre lelt benne. Egyes beszámolók szerint az uralkodó a tanítványa volt, és a Shehu élhetett befolyásával, hogy segítse szultánná válásában. A kor zűrzavara azonban közvetlen összeütközést hozott kettejük között, annak ellenére, hogy eleinte mindkettőjüknek az volt a szándéka, hogy elke­ rüljék a háborút. A Yunfa palotája elleni m erényletkísérlet, benne a mellélövő muskétával részben legenda lehet - a tör­ ténetnek legalább két változata létezik, melyek egyike szerint a Shehu varázserejét használva kerülte el a halált - , de az utóbb kitört háború azt mutatja, hogy a helyzet addig a pontig fajult, ahol már képtelenség volt a kompromisszum. Eszerint egyetlen konfrontáció lehetett a dzsihád szikrája. Ismét csak különböző értelmezések léteznek arról, pontosan mi történt az incidensben, de a jelek szerint a dzsihád egy gobiri rajtaütéssel kezdődött, mely Kebbi egyik muszlim közös­ sége ellen irányult. Yunfa akkor m egtette azt a drámai lépést, hogy ráparancsolt a Shehura és családjára, hagyják el lakóhe­ lyüket, Degelt. A Shehu ezt először nem volt hajlandó m eg­ tenni. Inkább kim ondta, hogy eljött a „hidzsra” ideje, ami egyfajta utánzása volt Mohamed próféta és követői vándorlá­ sának Mekkából Medinába. Aközösség tagjai összecsomagol­ ták kevéske ingóságukat, s 1804 februárjában elindultak Guduba. A tudós Shehu könyveit teveháton szállították. Uta­ 61

Mike Smith

zásuk egy lázadás kezdetét jelezte. A Shehu követőinek fegy­ veres dzsihádja elkezdődött. Háború tört ki, melyben a muszlint reformerek felhasználták jártasságukat a klasszikus arab harci m anőverekben, vallási m eggyőződésükben. Gyakorlott íjászokkal és különböző okokból készséggel az ügyhöz csatlakozó harcosok tarkabarka seregével - fulanik, hauszák és tuaregelc - , akarták legyőzni a gobiri hadsereget. A dzsihád kezdetekor az 50 éves Shehu volt a vezér, de ő nem vett részt közvetlenül a harcokban. A fia, Muhammad Bello cs a fivére, Abdullahi volt a parancsnok a haremezön. A harcosok között nagy számban voltak iszlám tu­ dósok is, jeléül annak, milyen idealisztikus közösséget terem­ tett a Shehu. Amint arra Murray Last rámutatott a The Sokoto Caliphate (A Sokotói Kalifáim ) című könyvében, amikor egy ütközetben a muszlint oldalon 2000 harcost megöltek, közülük 200 állítólag betéve tudta a Koránt. Nem minden ütközet volt ilyen jó szellemű. A kimerítő hadjárat egy pontján a Shehu fi­ vére, Abdullahi belefáradt, hogy sok harcosa elárulta a moz­ galom eszméit és egyszerűen fosztogatni kezdett. M egpróbált M ekkába menni, de rábírták a maradásra. A Shehu életéről szóló munkájában Mervyn Hiskctt idézi Abdullahi egyik ver­ sét, amelyben a katonák tolvajkodására és az erkölcsi tartás hiányára panaszkodik: „Amikor a társaim meghaltak, a terveim is meghiúsultak. Ittmaradtam a többiekkel, a hazugokkal, akik olyasmivel hivalkodtak, amit nem is tettek meg, és csak saját vágyaik vezérelték őket. ” A m uszlimok, noha rossz felszereltséggel és kevés után­ pótlással kezdték a háborút, 1808 októberére m egfutam ítot­ ták a gobiri hadakat. Egy végső támadás következett abban a hónapban, am elyben Yunfa emberei képtelenek voltak fel­ tartóztatni a főváros, Alkalawa elleni inváziót. Maga Yunfa is életét vesztette. Ezt követően a Shehu m ás hausza államok 62

Boko Hamm

m uszlim vezetőit is bátorította, hogy keljenek föl és harcol­ janak az ügyért. Sokan meg is tették ezt, távolabbra is kiter­ jesztve a dzsihádot, m int am ekkora területet Dán Fodio seregei magukban cltudtak volna foglalni. A következő évek­ ben jött létre az a valami, amit m a Sokotói Kalifátusnak ne­ vezünk. C saknem egy évszázadig létezett, s egy időben magában foglalta a mai Észak-N igériát és az azon túli terü­ leteket is. Hiba volna azt gondolni, hogy ez összefüggő és egységes nem zeti állam lett volna; valójában szövetséges „em írségek” laza összefogása volt, am elynek központi h a­ talma a sokotói kalifa volt. Sokoto történelmét nem szabad romantikussá tenni. A lét­ rejöttéhez vezető háború kegyetlen volt, egész falvakat pusz­ tított el, és rengeteg halottat hagyott m aga után. Bebizonyosodott, hogy a kalifátus idejében történtek szélső­ séges, barbár megtorlások, például foglyok karóba húzásával vagy élve eltemetésével. M a sem világos, hogy az ilyen bün­ tetések mennyire voltak általánosak. A rabszolgaság intézmé­ nye és rabszolgák felhajtása azonban elterjedt volt és a társadalom szerves részét alkotta. M indezt tekintetbe kell venni, amikor Ítéletet akarunk alkotni a kalifátusnak a törté­ nelemben elfoglalt helyéről. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül pozitív voná­ sait sem. Viszonylag stabil társadalom volt csaknem egy év­ százados fennállása alatt, és bizonyos értelemben a régió történetéből eredő természetes következménynek tekinthetjük, vagy legalábbis term észetesebb folyam atnak, m int azt, ami utána következett. A kalifátus hangsúlyt helyezett az oktatásra és a műveltségre, s ez is éles ellentétben áll a Boko Haram ni­ hilista erőszakosságával. A Boko Haram által végrehajtott lányrablás és a fiúk lemészárlása kollégiumi hálótermeikben azt mutatja, hogy nagyon másmilyen és perverz mozgalomról - Shehu ábrándjának elárulásáról van szó. 63

Mike Smith

- Az államépítés példájaként valóban figyelemre méltó volt - írta a kalifátusról Murray Last, a The Sokoto Caliphate szer­ zője, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy nem feledkezhetünk meg annak árnyékos oldaláról sem: „Lázadást vagy hittagadást, éhínséget vagy já r ­ ványt szinte nem is ismert, gazdaságilag is sikeres volt, a kereskedelem és a term elő tevékenység a ré­ gióban sosem látott méretűvé bővült, kereskedői tá­ volra és mindenfelé utaztak. Reformista vezetői több mint háromszáz könyvet írtak. ” A néhai Mervyn Hiskett, aki széles áttekintést adott az isz­ lám nyugat-afrikai és különösen észak-nigériai előrenyomu­ lásáról, azt irta: „A tizenkilencedik századi dzsihádok társadalmi változások hullámát indították el. Nemcsak nagy politikai és katonai győzelmet arattak a műveltek a m űvelet­ lenek fölött, hanem fokozták a művelődési tevékenységet azokban a körzetekben, ahol az iszlám m ár megállapodott, és olyan térségekbe is eljuttatták a tudást, ahol korábban az nem létezett. A műveltség ilyen hangsúlyozása magában foglalta a nők oktatását. Don Fodio lánya is ismert költővé és tudóssá vált, aki műveltségben apja nyomdokait követte.” Hiskett később így folytatta: „Hogy mi lehetett volna a vég­ eredménye e folyamatnak, ha az afrikaiaknak hagyták volna, hogy maguk alakítsák dolgaikat, azt csak találgatni lehet; de nem hagyták, hogy így tegyenek.” *** Az itt idézendő levél végső utasításokat tartalm azott, s az arcátlan hangnem , am elyben íródott, m erészségével ma is döbbenetét, lendületével pedig undort kelt. A levél szerzője 64

Boka Havam

Sir George Taubman Goldie volt, egy energikus, de m indig a m aga útját járó férfi, aki élvezte az olvasást és makacsul elkötelezte m agát a Brit Birodalom növelése mellett. Nyíltan és világosan fejezte ki m agát, rögzítette a m isszió céljait és egyes veszélyeit. A levél cím zettje Frederick Lugard volt. Az akkor 36 éves férfi különböző posztokon teljesített szol­ gálatot Afganisztánban, Indiában, Burm ában és K elet-Afrikában. G oldie felfogadta őt egy expedíció vezetésére N yugat-A frika Borgu néven ism ert körzetébe, amely a mai Bénin és N igéria egyes részein terült el. Goldie kedvezően írt a Lugarddal utazó egyik férfiról, és érintette a részeges­ kedés problém áját. „Engedelmesnek és aktívnak fogja őt találni, hiszen alkata a teljes akklimatizálódás, ami óriási előny Nyugat-Afrikában” - írta Goldie. - „Teljesen józannak gondolom őt, de kevés ember akad Nyugat-Afrikában, akire túl sokáig italt bíznék; a nyomasztó klíma a legjobbakat is hajlamossá teszi arra, hogy ártalmas elénkítőt vegyenek magukhoz”. Az 1894. július 24-én írt levélben említett missziót a Royal Niger Company nevében kellett végrehajtani, s Lugardnak ha­ marosan Nyugat-Afrikába kellett utaznia egy Liverpoolból in­ duló gőzhajón. A Royal N iger Com panyt akkoriban hivatalosan Nagy-Britanniában jegyezték be, és azon munkál­ kodott, hogy a mai Nigéria belsejét megnyissa a kereskedelem számára. A franciák és a németek is benne voltak ebben a játsz­ mában, a lehető legtávolabbra hatoltak be Afrika területére, hogy kiiktassák a part menti közvetítőket és új piacokat tárja­ nak fel. Goldie különösen a franciák m iatt nyugtalankodott, akik, szerinte kétes érvényű szerződéseket kötöttek a helyi fő­ nökökkel, akiknek erre nem volt felhatalmazásuk. Ezt ellen­ súlyozandó felkereste Lugardot, egy vakmerő volt katonatisztet és felfedezőt, akit magasztaltak Kclet-Afrikában végzett munkájáért. 65

Mike Smith

A levélben Goldie közölte Lugarddal, hogy a Niger delta­ vidékén lévő Akassa kikötőjébe kell megérkeznie, majd 550 mérföldet kell folyón felfelé hajóznia Jebbába, aztán szárazföldön nyugatnak tartva Borgu felé. Olyan helyeken, ahol nem köttettek még szerződések a franciák és a helyi uralkodók kö­ zött, minden tőle telhetőt meg kellett tennie, hogy ilyen tar­ talmú nyilatkozatot csikarjon ki, s írja alá a saját szerződését. Goldie arra is figyelmeztette Lugardot, hogy „mindenekelőtt emlékezzen rá, hogy az ön nyugati expedíciójának célja dip­ lomácia, nem hódítás”. „Az utóbbi hat évben a francia sajtó szüntelenül azzal dicsekedett, hogy francia tisztek és utazók, egyetlen francia társsal (vagy anélkül) békésen át tudtak kelni a körzeteken, cs értékes szerződéses j o ­ gokat szereztek ott, ahol az angolok csak erővel tud­ ják útjukat járni, az európaiak iránt gyűlölködést és félelmet hagyva hátra. Egy pillanatig sem ismerem el ennek igazát, de lehetséges, hogy olyan régiókban, ahol Európának egyáltalán nincs katonai ereje, a franciák pom pája, hízelgése és rokonszenves m o­ dora hatékonyabb a szerződések m egszerzésében, mint honfitársaink ridegebb és hűvösebb stílusa.” Goldi azt is kérte Lugardtól, hogy az általa érintett helyekről a lehető legtöbb infonnációt gyűjtse össze, továbbá „vizsgá­ latra vigyen haza minden olyan kő- vagy talajmintát, amelyről a bennszülöttek azt állítják, aranyat tartalmaznak. Terheinek fokozatos csökkenése az út alatt lehetővé teszi, hogy ezt te­ kintélyes mennyiségben tegye”. Az is elhangzott, hogy keres­ sen gumifákat, sheavajfákat és gumiszőlőt. Lugard természetes választás volt egy ilyen expedíció ve­ zetésére. Hírnevét Ugandában alapozta meg az lmperial Bri­ 66

Boko Havam

tish East Africa Companynál. Egy hónappal a Goldic-tól ka­ pott utasítások kézhez vétele előtt bátyjának azt írta: „Nyugat Afrikának szenteltem magam, és Nyugat-Afrilcán túl az életem Afrikáé. Nem szakítok az életemmel” . Nem mintha ez azt je ­ lentené, hogy emberbaráti szándékú vérző szíve lett volna. Ö is elkötelezettje volt a Brit Birodalomnak, és a jelek szerint le­ ginkább a földrészen végrehajtandó kormányzati küldetésének volt elkötelezettje - bár utóbb „kettős mandátumnak” nevezte ezt, értve ezen egyfelől a brit ügy elősegítését, másfelől az af­ rikaiak életének jobbítását. Ugyanakkor Lugard bonyolult fi­ gura, fura ember volt, és élete első része bővelkedett drasztikus fordulatokban. Katonai pályafutása kisiklott azon, hogy re­ ménytelen küzdelembe bocsátkozott egy nő kegyeinek elnye­ réséért. Kudarcát felejtendő, új kalandokat keresett. Sok m issziója közül már az első olyan térségbe vezette, amely aztán meghatározta további életét és örökségét. Ahogy később ő maga írta, olyan helyekre utazott, ahol európai ember felte­ hetően még nem járt. A borgui expedíció kellős közepén, 1894 októberében a „Niger területének” Kiama-táborából rémült le­ velet írt egyik barátjának, mert figyelmeztették, hogy őt és csa­ patát meg fogják támadni. Két héttel később azt irta egy másik levélben, hogy nem következett be a támadás, és érezhetően zavarban volt, amiért pánikba esett. „Nagyon dühös vagyok m agam ra, amiért szóvá tettem a dolgot” - írta Lugard. - „Az éjszaka a király értem küldetett, a fejem tele volt az üggyel, mert m élységesen hittem annak igazában. Elég annyit mondanom, hogy Afrika olyan részében utazom, amelynek nincs jó híre, utamon rengeteg nehézséggel találkozom. Erre nem járt még európai." Több mint két héttel ezután valóban bekövetkezett a tám a­ dás, amelytől félt. Lugardot is fejbe találták egy nyíllal, amely talán mérgezett volt, talán nem. A részleteket egy másik levél­ ben írta le ugyanannak a barátjának: 67

Mike Smilh

,,Borgu népe hírhedt az árulásairól. Volt alkalmam m eggyőződni erről. M iután a legvendégszeretőbb módon üdvözöltek, ajándékokat cseréltünk stb., éj­ szaka rám támadtak. A város idős helyi főnöke nem vett részt az összeesküvésben, s nagyon erősen elle­ nezte azt. Mivel tehetetlen volt az egészet kitervelő „herceggel” szemben, üzenetben figyelmeztetett. De addigra én m ár mástól is hallottam a hírt. Ez a ke­ gyetlen banda aztán felhagyott a meglepetésszerű éj­ szakai tám adás tervével, úgy döntöttek, nyíltan támadnak ránk, amikor indulni készültünk. A céljuk mindenünk elrablása volt, az, hogy megöljenek vagy elhajtsanak bennünket. Alaposan m egleckéztettük őket, de engem eltalált egy mérgezett nyíl. A borguiak Afrika e vidékén híresek halálos mérgeikről. A nyíl alaposan behatolt a koponyámba, és olyan szi­ lárdan beleállt, hogy nagy erő kellett a kihúzásához. Szerencsére nem az általánosan használt hajlított nyíl volt, hanem egy egyenes darab. Mindenfele sze­ metet megettem, amit a méreg ellenszereként adtak, s nem tudom, ettem-e köztük valóban hatásosat is. Mindenesetre a seb nem okozott semmilyen bajt, és most gyorsan gyógyul.”

Lugard elérte utazása fő célját, november 10-én szerződést kötött Borgu fővárosával, Nikkivel, 16 nappal m egelőzve a franciákat. Ezt úgy fogták fel, hogy Lugard „akadályfutást” nyert meg, noha utóbb ő azt mondta, hogy akik ezt állítják, vá­ laszthattak volna más szót, ha ismertek volna az expedíció sza­ m arainak cammogó tempóját. Később visszaindult délre Akassába, mielőtt úgy döntött, hogy ismét északra megy, mi­ után megbetegedett a delta vidék párás klímájától, s nagy ada68

Boko Harcim

gokban szedte a kinint, hogy m egelőzze a maláriát. Ez a nigé­ riai kalandja csak a kezdet volt. * * *

Európa beavatkozása a mai Nigéria dolgaiba évszázadokkal nyúlik vissza a Lugard borgui expediciója előtti időkbe. A por­ tugálok a tizenötödik században érkeztek a mai Délnyugaí-Nigéria területén lévő Bénin királyságba, ahol borssal és rabszolgákkal kezdtek kereskedni. A britek később érkeztek, fogást kerestek a portugálokon, keresték, mivel ellensúlyoz­ hatnák azoknak a térségben m egszerzett kereskedelmi fölé­ nyét. A tizenkilencedik század közepére N agy-Britannia és más európai országok törvényen kívül helyezték a rabszolga­ ságot. Változások söpörtek végig nemcsak az ő országaikon, ahol erősen tartották magukat a felvilágosodás eszméi, hanem Nyugat-Afrikában is, amely tanúja volt a kereskedelmi mód­ szerek drámai változásának. Nagy-Britannia pálmaolajat ke­ resett a hazai ipari forradalom támogatására. Be akart hatolni Nyugat-Afrika belsejébe, hogy a közvetítők kizárásával köz­ vetlenül kereskedhessen. Az európai hatalmak között a „tüle­ kedés” Afrikáért azzal a céllal folyt, hogy tágítsák állásaikat a földrészen, új piacokat és létfontosságú erőforrásokat találja­ nak. A britek részéről a faltörő kos szerepét a jó önfegyelem­ mel bíró és eltökélt Goldie vállalta magára. Először a United Africa Company révén, amellyel számos kereskedelmi társa­ ságot hozott létre, később a Royal N iger Companyn keresztül, amelyet a brit kormány jegyzett be a kezdeti vonakodás után, melyet az a félelem okozott, hogy esetleg erejükön felül túl­ terjeszkednek a térségben. Goldie-nak a birodalom céljait erő­ sítő törekvései m esszem enő következm ényekkel jártak. Tetteinek köszönheti a hol ironikusan, hol komolyan ráaggatott címkét: „A m odem Nigéria m egterem tője.”

69

Mike Smith

Mire a borgui misszió ügyében Goldie Lugardhoz fordult, a britek már létrehoztak egy mindenki által elismert gyarmatot Lagosban és a Niger-delta protektorátusaiban, valamint a dél­ nyugati Jombaföld egyes részein. Keresztény misszionáriusok is érkeztek Dél-Nigóriába, hoztak magukkal új hitet, nyugati oktatási formákat és reményt a rabszolgaság eltörlésére. Annak ellenére, hogy Nagy-Britanniában sokan vonakodtak a további gyannati terjeszkedéstől annak költségei miatt, más okok és tényezők egész sora viszont tovább terelte a briteket ebbe az irányba. Eleinte, amikor Goldie és mások új piacok feltárására törekedtek, a biztonság volt a legfontosabb probléma. A Jorubaföldön zajló harcok akadályozták a kereskedelmet, és az af­ rikai közvetítők gyakran bosszút álltak a brit kereskedőkön, akik mélyebben akartak behatolni az országba, hogy m egtör­ jék a közvetítők piaci pozícióit. Ugyancsak rendszeresek vol­ tak a viták az árakról és a kereskedelemmel összefüggő más ügyekről. Ezen túlmenően komoly erőfeszítések történtek a partmenti rabszolga-kereskedelem megállítására. Brit hajók vettek üldö­ zőbe és állították meg a régiót elhagyó rabszolgaszállító hajó­ kat. A rabszolga-kereskedelem m egállítását célzó kísérlet nagymértékben önzetlen volt, a világot megváltoztató felvilá­ gosodás eszméi hatották át, de kéz a kézben járt a britek egyéb olyan törekvéseivel, melyekkel saját kereskedelmi tevékeny­ ségüket próbálták kiterjeszteni. Ha az afrikai kereskedők nem tudtak nagy haszonnal járó rabszolgákkal üzletelni, akkor a pálmaolajra tettek, amire Nagy-Britanniának szüksége volt. A brit gyarmati hivatalnokok ugyanakkor sok esetben elmozdí­ tottak helyi vezetőket, mert közük volt a rabszolgaiparhoz. Nem kevésbé fontos tényező, hogy fokozódott az európai országok versenye az afrikai területekért. 1884-ben tárgyalássorozat kezdődött Berlinben Európa nagyhatalmai között - ez volt az úgynevezett Berlini Konferencia amely elhúzódott

70

Boko Hamm

a következő évig. Az ott meghozott döntések arról szóltak, ho­ gyan osszák fel a földrészt maguk között. Az eredmények alap­ ján tévesen azt hihetnénk, hogy az európaiak nem ismerték fel, hogy ősi, m űködő társadalm ak léteztek azokon a területen, amelyeket papíron feldaraboltak. Természetesen ennél alapo­ sabbak voltak ismereteik. A mai Nigéria területén végrehajtott brit büntető expedíciók a rabszolgaság felszámolásáért folytak, valamint azért, hogy a helyi főnökök és királyságok a Brit Birodalom mellé állja­ nak. Ezek a büntetőhadjáratok azonban szörnyű következmé­ nyekkel jártak. A legrosszabb közülük talán az 1897. évi volt, amikor egy körülbelül 1500 főből álló, elsöprő erejű brit had­ erőt küldtek a mai Délnyugat-Nigéria központi részén fekvő Bénin királyságba. A vita a kereskedelemről folyt, valamint arról, hogy a királyság továbbra is cmberáldozatokat mutatott be és rabszolgákat használt. Miután a három témát érintő szer­ ződést aláírták, a brit fél m egpróbált ellátogatni a királyságba, hogy meggyőződjön a szerződés betartásáról. Ahogy közeled­ tek, a király küldöncei arról tájékoztatták őket, hogy ez nem alkalmas időpont a látogatásra, vissza kell fordulniuk. Harc tört ki, amely a britek részéről mészárlásba torkollott. A britek közül hat embert megöltek, köztük a protektorátus ügyvivő fő­ konzulját, továbbá a velük utazó afrikai katonák közül mintegy 200-at. Válaszként küldték a britek a mintegy 1500 fős haderőt Bénin fővárosába, Gwatóba, cs a várost ham uvá égették. Amint Michael Crowdcr történész megjegyezte, a büntető ex­ pedíció „az egyik legnagyobb és legszínesebb nyugat-afrikai királyság végét jelentette” . A hadjárat egyik emléke m a is látható Londonban. A híres benini réz emléktáblák közül sokat, a királyság egyik ismert kézművesének tizenhatodik századi munkáit, a brit fővárosba szállítottak. Néhány ezek közül m a is látható a British M úze­ umban.

71

Miké Smith

A britek jelenléte ellenére az Usraan Dán Fodio alapította Sokotói Kalifátus egy ideig m egm aradt a hatalomban, de ha­ marosan az is elbukott. Az újonnan megalakított észak-nigériai brit protektorátus főmegbízottjává 1900-ban Lugardot nevez­ ték ki. Az év februárjában egy fivéréhez cím zett levélben a Niger folyó menti Jebbában álló házának szépséges környé­ kéről számolt be. Lokojából, a Niger és a Benue folyók közép­ nigériai összefolyásáról irt, délkeletre Jcbbáról, a protektorátus akkori közigazgatási központjáról. Büszkeséggel írt arról, mekkora haladást ért cl, betegsége ellenére, az új protektorá­ tusban felállítandó közigazgatásban. Idézet Edward fivérének írt leveléből: „Jebba legszebb részén van egy házam - csodás kilátással. Küldettem bútorokat, hatalmas ládákban íróasztalokat, összecsukható asztalokat, heverőket, foteleket, konyhai-, fürdőszobai berendezéseket, szekrényeket, márvány mosdótálakat, fiókos kom ó­ dokat, kanapékat és rózsafa székeket, jégkészítő gé­ peket, óriási porcelánkészletcket(120 tányért), üvegés galvanizált tálakat; szőnyegeket, konyhai eszkö­ zöket, mindenféle egyebet, mint kormányzati búto­ rokat (ehhez egy kis szobát ki kellett tágíttatnom). Most remekül ncz ki, szerdánként hat embert látok vendégül vacsorára. Komolyan úgy érzem hát, hogy ilyen rövid idő alatt is jó rajtot vettem.” Lugard és Goldie, akiket okkal vagy ok nélkül, nagymér­ tékben felelősnek tartanak a m odem Nigéria megteremtéséért, barátokká váltak, leveleket váltottak küzdelmeikről és sokkal személyesebb adomákról. Egy 1900 júliusából való levélben Goldie, aki két évvel korábban felesége halála ellen küzdött, láthatóan jobb hangulatban volt, éppen csak visszatérve egy 72

Boko Havam

kínai utazásról. 1900 elején a brit kormány megvásárolta tőle a Royal Niger Companyt, hogy szabaddá tegye az utat újabb protektorátusok előtt, s ezzel véget ért nyugat-afrikai munkája. „Szerintem elértem a higgadtságnak (nem a kőszívüségnek) abba az állapotába, ahonnan semmi sem tud engem kiűzni” írta az 54 éves Goldie. - „Van néhány barátom (köztük m in­ denekelőtt ön), ennél többet nem akarok.” Lugard a maga részéről gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki egy Flóra Shaw nevű újságírónővel. A nő sokat utazott, s írásaiban azt javasolta, hogy a Niger folyó menti nyugat-afri­ kai területeket nevezzék el Nigériának. 1902-ben összeháza­ sodtak Lugarddal. Néhány éven belül Lugard erőfeszítései, hogy Észak-Nigériát - az egész Sokotói Kalifátussal, valamint a Bornu Biroda­ lom egyéb m aradványaival - egyetlen közigazgatás alatt egyesítse, eljutottak ahhoz a ponthoz, amelynél dönteni kellett. Előterjesztette tehát saját tervét a „közvetett uralkodásról”, azt a másutt is alkalmazott elképzelést, hogy a britek a helyi ha­ tóságokon keresztül gyakorolják a hatalmat, értve ezen az emíreket és a kalifátus meglévő struktúráját, melyben az utolsó szó azért m inden ügyben a briteké marad. Elsősorban azért döntött ilyen megoldás mellett Lugard, mert a briteknek közel sem volt elegendő emberük a helyszínen, hogy akár csak kicsit is hatékonyan kormányozzanak egy olyan nagy régióban, mint Észak-Nigéria. Lugard kinyilvánította azt a vágyát is. hogy ne avatkozzanak be a vallásos hitekbe, és a reformokat fokoza­ tosan vezessék be. Míg a kalifátus utolsó éveiben az iszlám eszméi súlyosan kompromittálódtak, mivel későbbi vezetői kevésbé kötődtek a Shehu víziójához, az állam megmaradt valamilyen működési rendben. Lugard azonban m ásként érvelt, amikor később, a londoni Gyarmati Hivatallal folytatóit levelezésében katonai tám adást sürgetett. Ugyancsak kem ény kézzel cselekedett, 73

Mike Smith

amikor szükségesnek tartotta. A humanitárius aggodalmak és a keményfejű gyakorlatiasság rá jellem ző ötvözetének jegy­ ében lecserélte a nem engedelmeskedő emíreket. A hum anitá­ rius szempontok kiterjedtek a rabszolgák felhajtására és bizonyos emíreknek más közösségek elleni támadásaira, ame­ lyek befejezéséhez Lugard ragaszkodott. De ezek a m egfon­ tolások gyakran mintha háttérbe szorultak volna az egyszerű vággyal szem ben, hogy olyas valakit nevezzen ki, aki kész vele, Lugarddal az ő feltételei alapján együttműködni. 1902-re a régió nagy része lecsöndesült, de a kalifátus ve­ zetőinek eszük ágában sem volt átadni a hatalmat a kereszté­ nyeknek. A Lugard és a kalifa közötti levelek sorozata megm utatta a két fél diplomáciájának kockázatos oldalait. Az utóbbi években az egyik ilyen levél különösen éles vita tárgya lett, s azóta kétségek merültek fel, vajon csúnyán félreértették-e a dolgot vagy hamisan állították-e be - ez lényeges pont, mert Lugard ezzel élt, amikor a támadás mellett érvelt, amely­ től a kalifátus bukását várta. Azt mondták, az akkori kalifától, Abdurrahmantól jött az ötlet, aki Lugardtól korábban olyan tá­ jékoztatást kapott, hogy lecseréli a kalifátushoz tartozó Bida és Kontagora emírjeit. „Tőlünk nektek. Nem járulok hozzá, hogy közületek bárki hosszabb ideig nálunk tartózkodjon - szólt egy brit fordítás, amely arabból készült angolra az 1902 májusában kelt levél­ ből. - „Sosem fogok veletek egyetérteni. Sosem lesz hozzátok semmi közöm. Köztünk és köztetek nincsen kapcsolat, kivéve a muzulmánok és a hitetlenek („kafíri”) közötti háborút, amit a mindenható Isten írt nekünk elő. Nincs hatalom vagy erő, ki­ véve odafent Istent. Üdvözlettel.” Később, abban az évben. 1902 októberében egy Moloney kapitány nevű brit tiszt megölése Keffiben elindította a Kano elleni támadáshoz vezető események sorát. A gyilkos egy ot­ tani magas rangú tiszt, a M agaji volt, bár a történtek körülmé­

74

Boko Hamm

nyeiről máig vita folyik. A M agaji a gyilkosságot követően Kanóba menekült, ahol az em ír köszöntötte, amivel a britek határozott válaszlépését hívta ki. A katonai válasz szükséges­ ségéről győzködve a brit koimányt, Lugard idézte a kalifa el­ lenséges levelét, válaszul „az erős érzésre, amely az ön tájékoztatása szerint létezik Angliában, miszerint lehetőleg el­ kerülendők katonai műveletek, és kívánatosak a megbékélést szolgáló intézkedések”. A levélből vett idézet után Lugard így írt: „Egy hírvivő Kanóba küldése valószínűleg egyenértékű lenne az illető halálra ítélésével, és engem is sértene.” - L u­ gard drámai hangon azt írta le, mi az, ami szerinte egyértel­ műen a brit hadjárat jogossága mellett szól, szó szerint Isten által elrendelt misszióról, majd a rabszolgaság és a barbár bün­ tetések eltörlésének nemes céljáról szólt. Azzal is érvelt, hogy a kalifátus fulani uralkodóit a hausza közem berek is elnyo­ móknak és kegyetlen rabszolgatartóknak tekintik. „A m inden áron való megbékélés szószólói, akik ellenzik az észak-nigériai hadműveletet, m intha c l­ feledkeznének róla, hogy országuk Isten és a civi­ lizált világ előtt m agára vállalta a béke és rend fenntartását a brit protektorátusnak kikiáltott kör­ zetben, s Kano és Sokoto városát egy idegen faj uralja, am elynek tagjai naponta nyilvános rabszol­ gapiacokon adják el az ország népét. Ezek m ost hála a brit uralom nak - az efféle kereskedelem utolsó központjai. Az emberi szenvedést teljesen fi­ gyelm en kívül hagyó kegyetlen m ódszereket na­ ponta alkalmazzák. Földalatti börtönöket tartanak fenn, amelyekben embereket hagynak éhezni, nyil­ vános csonkításokat hajtanak végre a piactereken, az úgynevezett Udvarokban vesztegetés folyik, el­ nyom ás és zsarolás jellem zi az egész hatalmi rend­ 75

Mike Smith

szert. Olyan nagyvárosokban, m int Bida, Kontagora, Yola, Bautshi, Illorin. Zaria és m ások, az egyesek által annyira helytelenített katonai beavat­ kozás az ilyen dolgok elfojtását eredm ényezte. A fulani kasztot, noha idegenek, visszahelyezték korábbi pozíciójába, tagjait m egbecsüléssel és fi­ gyelm esen kezelték. A lakosság többsége a mi ol­ dalunkon áll. Akik ellenünk vannak, azok az ő elnyomóik. Az egyik feladat, amelyre engem felfo­ gadtak, megelőzni a mindennapi vérontást, amely korábban, valószínűleg m ár lakosságának felétől m egfosztotta ezt az országot. A zsarnokság erőinek m egfékezése, a lázadásnak az elfojtása ellenben szinte vérontás nélkül zajlott le.” Lugard a tám adás előtt felvázolta stratégiáját a Gyarmati Hivatalnak, azt állítván, hogy nem számít jelentős ellenállásra Kanóban, és nincs szüksége további katonákra. Kano bevétele után a katonáknak, úton Sokotóba, keresztül kellett utazniuk Katsinán. A terv szerint, amint Lugard írta, „békés hangvételű” levelet küldtek volna Katsinába, még a csapatok odaérkezése előtt. Amely azonban megállapítaná, hogy az em írnem m uta­ tott együttműködést, és „eljött az idő, amikor a kormánynak ki kell nyilvánítania szuverenitását, és ragaszkodnia kell joga­ ihoz, hogy hivatalos szem élyeket küldjön zaklatás nélkül a protektorátuson belül bárhová” . Hasonló levelet küldenének Sokotóba, de ebben ugyancsak megállapítanák, hogy a néhai kalifa - aki nemrég halt meg - nem vette figyelembe a Royal Niger Companyval kötött szerződést. „Mindkét levél erős biz­ tosítékokat tartalmaz, hogy nem áll szándékom ban beavat­ kozni sehogy sem a m oham edán vallás dolgaiba vagy a sokotói szultán vallási vezetői pozíciójába” - írta Lugard. Majd ismételten kegyetlen diktátorokként festette le a fulani 76

Boko Három

uralkodókat, és ismét ragaszkodott hozzá, hogy a brit misszió igazságos és nemes legyen. „A fulani faj idegen az országban, amelynek népét elnyomták. Hatalmuk megfogyatkozott, uralkodásuk a legtöbb helyen zsarnoksággá torzult. Maguk is felis­ merik, hogy elmúltak napjaik (...). E sorsdöntő pilla­ natban rám hárult a Pax Britannica megteremtésének feladata az országban. Politikám hatalomban tartani a fúlanikat, de megakadályozni a hatalmuk kiterjesztését olyan dolgokra, amelyekre a hódítás okán fonnálnak jogot, megakadályozni, hogy végleges jogot formál­ hassanak Nigéria földjére és ásványi kincseire is.” A terepet előkészítették a britek bevetésére T. L. N. Morland ezredes parancsoksága alatt, akinek expedíciója 1903. január 29én indult el Zariából Kanó felé. Az expedícióban közel 800 ka­ tona volt a Nyugat-afrikai Határőr Erőktől - britek vezette afrikai katonák - , továbbá négy Maxim géppuska, amely nagy fölényt biztosított tűzerőben a briteknek. Nem nagy ellenállással találták magukat szemben. Úton Kanóba a csapatnak át kellett vereked­ nie magát Bcbeji városán, betörve a kaput, halottként hagyva hátra a királyt, két törzsfőnököt és 30 további embert. Kanóba érkezve agyagfalakba cs a várost körülvevő erődítményekbe üt­ köztek, amelyek olyan tiszteletet keltettek, hogy később Lugard azt irta, sosem látott vagy képzelt ehhez hasonlót Afrikában. Egyes részei 30-50 láb magasak és 40 láb vastagok voltak. A falak maguk Kano ősi civilizációjáról tanúskodtak, ezek építése a tizenegyedik században kezdődött. Az úgynevezett Zariakapun, Morlandnek nem sikerült átjutnia, így hát a következőhöz vonult, amelyet az emberei berobbantottak, majd megrohamoz­ ták a várost. Az emir katonái közül mintegy 300-at megöltek. A szóbeszéd szerint az emir már egy hónappal korábban Sokotóba 77

Mike Smith

menekült. Morland levelet küldött a sokotói kalifának, igyekezve magyarázatot adni a brit expedíció okaira, de nyíltan kijelentette, hogy ott akarnak maradni. „A köszöntések után tudatjuk, hogy az Aliu (Kano emíije) elleni harcunk oka az, hogy Alui tisztelegve fogadta Magajit, egy fehér ember gyilkosát, amikor az Kanóba jött, és közöttünk is háborúságot szított. E két okból harcoltunk ellene, és most az ő házában ülünk. Sokotóba megyünk, és ettől fogva örökre egy fehér ember és katonái foglalnak majd helyet Sokoto orszá­ gában. Háborúra készültünk, mert Abda SarikinM uslimin (a néhai kalifa) azt mondta, semmi sincs közöttünk, csupán háború. De mi nem akarunk hábo­ rút, hacsak ti magatok nem keresitek azt. Ha békében fogadtok bennünket, nem térünk be házaitokba, nem bántunk benneteket és senkit sem bántunk népetekből. Ha vágytok rá, hogy a barátaink legyetek, nem szabad fogadnotok a M agadjit. Sőt, azt kívánjuk, hogy kutassátok fel őt minden igyekezetetekkel, cs adjátok őt a kezünkre. Ha hűek vagytok hozzánk, megmaradtok jelen po­ zíciótokban, mint Sarikin Muslimin, és nincs mitől félnetek. Ha hűek kívántok maradni hozzánk, azt tanácsol­ juk nektek, küldjétek hozzánk legnagyobb hírvivő­ töket, hogy fogadjon bennünket Kauránál (vagy amilyen utat követünk). És akkor visszatér hozzátok a mi szavainkkal. Nektek szóló ajándékom öt darab brokát.” A kalifa válaszlevelében azt írta, meg kell beszélnie a helyzetet a tanácsadóival. Lugard érezte, hogy a válasz „semmitmondó” 78

Boka Havam

lesz, és az expedíció, amelynek néhány katonája addigra tüdőbe­ tegségekkel bajlódott a poros, párás, forró széltől, továbbment Sokoto felé, s útközben Argunguban csatlakoztak egy 200 fö körüli katonai alakulathoz. Érkezésükkor mintegy 4500 sokotói harcos fogadta őket, közülük 1500-an lóháton ültek. Lugard később azt írta, hogy a „sokotói seregben sok volt a fanatikus, akik egyesével-kettesével támadtak alakzatunkra, a biztos halált keresve, de tőlük eltekintve gyér ellenállásba ütköztünk. Hamarosan az egész sereg menekülőre fogta, lovasított gyalogságunk üldözte őket.” A sokotói sereg halottait 70-re, a sebesültjeit 200-ra becsül­ ték, mig a briteknek egy emberét ölték meg és egyet sebesitettek meg. Közel volt a büszke Sokotói Kalifátus meghódítása, s Lu­ gard 1903. március 19-én a városba érkezett. A kalifa elmene­ kült, Mekkába akart menni, végül ezrek követték utazásában. Egy brit egység a Gongola folyó közelében, Burminál érte utol, s Lugard szerint „(július 27-én) nagy elszántsággal és fa­ natizmussal álltak ellen. A várost egy alkonyaiig tartó csata után vették be, az ellenség m integy 700 emberét m egölték, köztük a hajdani szultánt és a legtöbb törzsfőnökét”. Ugyancsak ott halt meg a Magadji, az az ember, aki Moloney kapitányt megölte. Aliyu, Kano volt emírje északra utazott „só­ kereskedőnek álcázva”, de Gobirban a helyi hatóságok elcsíptek. Továbbküldték délre, ahol lakhelyet és járadékot kapott. Lugard 1903. március 20-án beszédet mondott a megmaradt idősebb sokotóiaknak, utasítva őket, döntsék el, kit ajánlanak új szultánnak. Közölte velük, hogy „nem fogunk beavatkozni a vallásotokba”. A következő napon nyíltan beszélt arról, hogy m ostantól a britek parancsolnak, mondván: „a szerződést ti magatok öltétek meg, nem pedig én”. Lugard így beszélt: „A régi időkben Dán Fodio vezetésével a fúlaniak hódították meg ezt az országot. Jogot formáltak rá, 79

Mike Smith

hogy uralkodjanak fölötte, adót szedjenek, királyo­ kat menesszenek és ültessenek trónra. Ők azonban a vereség nyomán elvesztették uralmukat, amely a bri­ tek kezébe került. M inden általam em lített dolog, amit a fúlaniak hódítás útján szereztek, az most a bri­ tekhez kerül. Minden szultánt és emírt, a legfőbb ál­ lamhivatalnokokat az egész országban a fömegbízott fogja kinevezni.” Ezzel azonban nem ért véget az ellenállás, amellyel a bri­ teknek Észak-Nigériában kellett szembenézniük. A következő években muszlint mahdisták vezette lázadások törtek ki. Utób­ biak úgy hitték, hamarosan vége a világnak, amit nteg fog előzni egy megváltó, avagy a Mahdi eljövetele. A felkelések­ nek azonban néha vajmi kevés közük volt a valláshoz. Bűnö­ zők és szökött rabszolgák húztak hasznot az efféle hiedelmekből, hogy felkorbácsolják az intézményrendszer el­ leni érzelmeket. Ez történt 1906-ban a Sokoto közelében lévő Saliruban, egy különösen kegyetlen britellenes felkelés hely­ színén. Egy Dán Makafo nevű férfi, akit Lugard „francia te­ rületről való törvényen kívüliként” említett, a jelek szerint egy korábbi, hasonló mozgalom vezetőjének a fiát rábírta, hogy legyen az új felkelés vezetője. Amikor a sokotói brit helytartó hírét vette a történteknek, lovasított gyalogsági századdal a fa­ luba lovagolt. Lugard szerint a misszió célja az volt, hogy békés megoldásról tárgyaljanak, de „elkövettek egy sor hibát, amely teljes katasztrófához vezetett”. Satiruhoz közeledve a helytartó elvált a század többi em­ berétől, előrement és azt kiáltotta, békével jött. A katonák pa­ rancsnoka azonban aggodalmában maga is elörelovagolt, hogy utolérje. Ez a gesztus a Satiruban összegyűlteket a század el­ leni támadásra sarkallta, miközben a helytartó és kísérete véd­ telen maradt. „A lovak m egrémültek, általános közelharc 80

Boko Hamm

bontakozott ki” - írta Lugard. A helytartót a helyettesével együtt megölték, továbbá elesett a katonák parancsnoka és 25 katona. A misszió orvos tisztje később részletes leírással szol­ gált arról, hogy mivel találták szembe magukat, amikor meg­ érkeztek egy magaslatra, cs láthatóvá vált a falu ,jó néhány viskóval”. A zűrzavar és a falubeliek támadása után kézitusa tört ki. „Sikerült elkapnom egy lovat, éppen felkapaszkodtam rá, amikor néhány férfi rám tám adt” - hangzott az orvos tiszt, Martin F. Ellis beszámolója, mely így folytatódik: „Egyikük egy lándzsával megölte a lovamat, egy másikat lelőttem a revolveremmel. A harmadik rám vetette magát egy lándzsával, és vállon döfött. Egy ka­ tona, Moma Wurrikin jött oda, s lelőtte az engem meg­ sebesítő embert, aztán szerzett nekem egy lovat, és fölsegített a nyeregbe. Ugyanez a katona ezután oda­ sietett Mr. Seotthoz (a helyettes helytartóhoz), aki pár pillanatra kiszabadult az ellenség kezéből, de nem érte el az elszabadult lovát; a katona elkapta, odaadta neki, majd felült a saját lovára. Ahogy Mr. Scott megpróbált lóhátra ülni, egy férfi rohant neki, ledöntötte a lóról, s akkor a földön többen rátámadtak. Jobbról megjött Gosling őrmester, akiArzika Sokoto közlegény támo­ gatásával segített megmaradnom a nyeregben. Később pedig nyomókötést tettek rám, elállították az artériás vérzést. És mivel képtelen voltam lóra ülni, M oma Wurrikin kétségkívül az életemet mentette meg, s min­ den tőle telhetőt megtett Mr. Scott megmentéséért is, ide-oda futva lőtt az ellenségre.”

81

Mike Smith

A z eset megdöbbenést keltett a britek körében, és Lugard csekély kétséget hagy afelől, hogyan bánt volna el ő az efféle erőszakkal. Egy század katonát vezényelt a lázadás elfojtására. „Az ellenség végrehajtott néhány merész támadást, a falu­ ban kézitusában állt ellen a katonáknak” - írta Lugard, de nem értek fel a brit erőkkel. - „Satiru falut a földdel tették egyen­ lővé, és a Serikin M uslimin (Sokoto szultánja) átkot hirdetett mindenkire, aki újjáépíti, vagy a földjeit megműveli”. A helyi hatóságok, köztük maga a sokotói szultán, mindvé­ gig hűek maradtak a britekhez. „Joggal nevezzük lázadóknak azokat az embereket, mert nemcsak a brit uralom ellen harcol­ tak, hanem a bennszülött közigazgatás ellen is, és Sokoto szul­ tánja egy időben maga is félt tőle, hogy városát tönkreteheti a fertőzés” - írta éves jelentésében Lugard. Több mint egy év­ századdal később, amikor a Boko Haram, a maga lázadásának részeként Nigéria hagyományos uralkodóit vette célba, és még egy merényletkísérletet is végrehajtott Kano köztiszteletben álló emírje ellen, Lugard leírása m eglehetősen aktuálisan hangzik. *** A Satiru-felkelés az utolsó kihívások egyike volt, amelyek­ kel Lugardnak szembe kellett néznie, mielőtt elhagyta N igé­ riát. Ez tucatnyi évvel azután történt, hogy a Borgu expedícióval Goldie Royal Nigéria Companyja megbízásából hajóra szállt, de később újból visszatért Nigériába. Rövid hongkongi tartózkodás után 1912-ben Lugardot ismét oda­ küldtek, hogy felügyelje az északi és déli protektorátusok egyesítését, kialakítva ezzel az ország máig létező határvona­ lait. Az egyesítés hivatalosan 1914 újévének első napján lépett életbe, Lugard lett a főkormányzó.

82

Boko Harcim

A gyarm ati korhoz hasonlóan, ma m ár Lugardot is törté­ nelmi távlatból lehet megítélni. Nigéria északi részének köz­ igazgatásáról írva bizonyságát adta elsöprő intelligenciájának, a Sokotói Kalifátus és az odavezető történelem megértésének. - „Egy olyan civilizáció örököseiként vagyunk itt, amely a vi­ lágban magas rangot vívott ki magának akkor, amikor a brit szigetek még a barbarizmus állapotában leledztek. Olyan ci­ vilizáció ez, amely utóbb, a mórok révén, Spanyolországot a kultúra és a haladás legelső soraiba emelte” - írta 1905-ben. Ugyancsak tőle idézem az alábbi sorokat: „Hauszafold népei ősidőktől fogva hozzászoktak az olyan fajta adózáshoz, amilyent m a a m odem or­ szágok alkalmaznak, progresszív vagyonadó, örökö­ södési adó, értékarányos kötelezettség és hasonlók. Századokon át olyan hatalmi rendszerben éltek, amelyben minden területen tanult állami hivatalno­ kok működtek és szakosított funkciók voltak jellem ­ zők. Napjaink fulani vezetői tanult úriemberek, akik m aradéktalanul képesek felfogni és m éltányolni a haladásról vallott eszméinket, bíráik alaposan tanul­ m ányozták a m oham edán törvényeket, és áthatja őket a pártatlanság alapelve.” Igenám, de Lugard e kétségtelen megértés dacára a kor em ­ bere volt, és a gyarmatosításhoz vezető mélységesen igazság­ talan nézetek alighanem összefoglalhatók egy másik levelének egyik bekezdésével, amelyet 1908-ban egy nigériai utódjának írt. Miután tudomására jutott, hogy az egyik gyarmati hivatal­ nok „láthatóan kedveli a bennszülött ruhákat és egy bennszü­ löttet vett feleségül”, ingerülten válaszolt:

83

Mike Smith

,A zt mondja, W ebster egy fekete nőt vett feleségül? Azonnal el kell takarítani!”

84

Boko Havam

2. „AZ EMBEREK AZONOSULNI TUDTAK PRÉDIKÁCIÓIVAL”

A csaknem egy hétig tartó erőszakhullám befejeztével 2009 júliusában Mohammed Yusuf ott állt ing nélkül, bekötözött bal kézzel, jobbján egy álcázó ruhát és álla alatt összccsatolt szíjú katonai sisakot viselő katonával. Mások a szobában felemelték mobiltelefonjaikat, miközben valaki egy kamera mögül kér­ déseket iett fel neki, erőszakos, kérészéletű felkelésének dics­ telen végére utalva. Nigéria egyes számú közellenségét elfogták, apósa istállójában találták meg. Mecsetje romokban hevert. Yusuf higgadtan és tényszerűen válaszolt, bár sokkal megviseltcbbnek nézett ki, mint pár nappal korábban, amikor m e­ csetjében egy tömeg előtt ült, fehér köpenyben és fezre hasonlitó sapkában; s ugyanazokról a biztonsági erőkről be­ szélt, amelyek most körbevették. Gyűlöletet keltett követői­ ben, akik válaszul azt kiabálták. „Allahu Akbar” . Talán azt is meg tudta volna jósolni, hogy nem éli túl a napot, de ennek sem m ijeiét sem adta kihallgatójának kérdéseire válaszolva. - Tegnap a házában jártunk. Sok háziállatot láttunk; láttunk orvosi eszközöket; láttunk anyagokat (egy másik hang meg­ említi, hogy bom bakészítéshez való anyagokat), am elyeket maga állít össze. Mire készült ezekkel a holmikkal? - kérdez­ ték Yusuflól hausza nyelven. - Mint mondtam, a saját védelmeimé használom őket - fe­ leli Yusuf. - Hogy megvédje magát? Miért? Talán nincsenek megfelelő hatóságok, hogy megvédjék magát? 85

Mike Smith

- A meglévő hatóság harcol ellenem. - M it tett, amiért a hatóságok el akarják fogni? - Nem tudom, mit tettem. Azért teszik, m ert az iszlámot népszerűsítem. Amikor a kihallgató közli Yusuffal, hogy ő m aga is muszlim, Yusuf így szól: - Nem tudom az okát, amiért maga elutasítja az én iszlá­ momat. - Azt mondta, tilos a nyugati oktatás? - Igen, a nyugati oktatás tilos. Yusuf addigra egyfajta népi hőssé vált hívei szemében, és megjelölt ember lett a biztonsági erők számára. 39 éves volt, többször bebörtönözték, de utóbb mindig szabadon engedték, és Maiduguri környékén mindig rajongó tömeg fogadta vissza­ tértét. Valaki úgy írt róla, hogy akarata ellenére lett harcos, szí­ vesebben folytatná m ozgalm a építését a nyugati befolyás gonoszságáról prédikálva, elítélve az evolúciót, tagadva, hogy a Föld gömbölyű. Akárhogy is, valóban mások sodorták őt az erőszak felé, korábban, mint szerette volna. Amikor elfogták, erről nyilván maga is meg volt győződve, miután M aidugurit a megelőző napokban utcai lövöldözések és az arra adott ke­ gyetlen katonai tám adások rázták meg. M egrettent lakosok menekültek el a városból. Yusuf szabadon bocsátásának kér­ dése ezúttal fel sem merült. A kihallgató egy szürkésbarna he­ lyiségben, egy sereg katona között tette fel kérdéseit. Próbálta rákényszeríteni Yusufot, magyarázza meg, miért ellenzi a nyu­ gati oktatást, miközben a nyugati kultúra egyéb elemeit elfo­ gadja. ~ Hogy lehet tilos? Mi a helyzet a (nyugati stílusú) nadrág­ gal, amilyent visel? - Számos oka van, amiért tilos a nyugati oktatás. A nadrág pamut, a pamut pedig Allah tulajdona - mondta Yusuf.

86

Boko Havam

Ezt a fajta logikát prédikálta Yusuf éveken át, ez sodorta egyre inkább összetűzésbe korábbi tanítóival. Minden nyilván­ való hibája, filozófiája, a Korán olykor furcsa értelmezése von­ zotta M aiduguri if]ait. A város egykor keresztútjairól és nagy piacáról volt híres Homo állam fővárosaként, amelynek az isz­ lám tanulmányozása széles körben megalapozta himevét. Ma olyan helynek tartották, amelynek nyugtalan munkanélküli fi­ atalsága, korrupt politikusai és könyörtelen nyom ora hozzájá­ rultak a Yusuf vezette láthatóan bizarr szekta erőszakos fellépéséhez. Kihallgatója ezen a vonalon folytatta kérdéseit. - Tudja, hogy Allah a tudás megszerzésére ösztönöz ben­ nünket. Ott van a fejezet a Koránban, amely ezt világossá teszi - mondta Yusufnak. - De nem azét a tudásét, amely az iszlám ellen megy. Az iszlám nak ellentm ondó bárm ilyen tudás m egszerzését tiltja Allah. Vegyük a mágiát. Allah megteremtette ennek tudomá­ nyát, de nem engedi, hogy gyakoroljuk. Az istentelenség útja tudáson alapul, de Allah nem fogadja cl az ilyen tudást. A csil­ lagászat tudomány; de ismétlem, Allah megtiltotta az ilyen tu­ dást. - Amikor elmentek a maga házába, számítógépeket, egyéb eszközöket és kórházi felszereléseket láttak. Ezek nem a tu­ domány termékei? - Ezek technológiai term ékek. A nyugati oktatás más. A nyugati oktatás nyugatosítás. - Hogy van az, hogy jó ételeket eszik - nézze, milyen egészségesnek látszik. Remek autókat vezet, finom ételeket eszik, finom ruhákat hord, de arra utasítja követőit, hogy ilyen dolgokat viseljenek (a rongyos ruházatra utal), és aztán csak vizet cs datolyát ad nekik, és azt mondja nekik, menjenek és adják el a birtokukat? - Nem , nem. Ez nem így van. Mindenki a maga lehetőségei szerint él, mindenkinek a kezében van a lehetőség. M ég m a­ 87

Mike Smiíh

guknak is különböző lehetőségeik vannak. Bárkinek, aki bő­ ségben él, remek autót vezet, meg kell lennie a lehetőségének, hogy így tegyen. Másnak, akinek nincsenek ilyen dolgai, egy­ szerűen nincs meg a lehetősége. Yusnf simán visszautasíthatta volna a választ, m egtagad­ hatta volna a részvételt a vitában a nigériai biztonsági erők em ­ berével, amely erők csak nemrég lőtték le követőit, és rombolták le a mecsetjét. Ő azonban inkább részletesen felelt, igyekezett meggyőzni a kételkedőket. Érdemes feltenni a kér­ dést, vajon feltétélezte-c Yusuf, hogy kihallgatása egykor nyil­ vánosságra kerül. - Miért hagyta cl mecsetjének területet? - Azért, mert maguk jöttek és szétoszlatták az ott tartóz­ kodó embereket. - Harcolni küldött oda embereket. A parancsnokukként velük kellett volna maradnia. - A követőim eltávoztak. - Hová mentek, miután távoztak? - Elmentek. Miután ide-oda faggatták, hová m enekültek a követői, és kérdezgették főhadiszállásának elhelyezkedéséről, Yusuftól megkérdezték, ki „segített” neki. - Azt mondják, m agának vannak katonái, ugyancsak van rendőrsége, van mindene, és jól szervezettek. - Nem, ez nem igaz. A kérdésre, ki volt a helyettese, megnevezte Abubakar Shekaut, s hozzátette, hogy nem tudja, Shekau hol van. - Maguk mind együtt menekültek el a híveivel. Hol van a többi ember? Hány ember menekült el? - Nem mindenki menekül. - Kik azok, akik belülről és kívülről támogatják a maga által meghirdetett dzsihádot? - Kívülről nincs senki. 88

Boko Havam

- Ne mondja. - Allahra, nem hazudok maguknak. Allahra esküszöm, nem hazudok. M egkérdezték tőle, van-e gazdasága, ő pedig beismerte, hogy van, majd kihallgatói az erőszakról kérdezték. - Nos, maga ártatlan emberek halálát okozta a közösségen belüli nézetei miatt. - Akik meghaltak, azokat maguk ölték meg. - Mi a helyzet a hívei által elkövetett gyilkosságokkal? - A híveim nem öltek meg senkit. - És azok, akiket megöltek? - A híveim azok, akiket megöltek. - Tényleg? - Azok az igazi bűnösök, akik őket megöltek.

*** A M ohammed Yusufhoz hasonlók fölemelkedése Északkelet-Nigériában előre megjósolható. A hajdan büszke régió és az iszlám tudomány központja, az ősi Kanem-Bormi Biroda­ lom otthona a Sokotói Kaiifátustól keletre hosszú ideig uralta Nyugat-Afrikát, hatalma visszhangot keltett az arab világban, de mostanában nehéz idők járnak rá. Ahogy Nigéria olajipara más iparágak elhanyagolásához vezetett, virágzott a korrupció, az északkeleti térség is küszködött. Amikor Yusuf elkezdte ki­ építeni mozgalmát, a vidék, amely hosszú ideig az eszmék és a kereskedelmi javak keresztútja volt a Csád-tó környéki bo­ zótos szavannában, országosan a legelmaradottabb volt mind az oktatás, mind a gazdaság fejlettsége tekintetében. 20002001 -ben az északkeleti országrész adta a legkevesebb diákot a nigériai egyetemeknek - az ország összlakosságából mind­ össze 4 százalékot. 89

Mike Smith

Északon az oktatás silány állapotának számos oka volt. Tör­ ténelmi gyökerei egyebek között a nyugati oktatás és annak céljai iránti gyanakvás, valamint a megfelelő iskolákhoz való hozzáférés hiánya, továbbá az is, hogy a családok nem tudták megengedni maguknak gyermekeik taníttatását. A brit gyar­ mati közigazgatásnak sikerült bizonyos számú minőségi isko­ lát létrehoznia, de a nyugati oktatást a gyarmati időszakban délen elősegítő keresztény m isszionáriusokat északon több­ nyire elutasították. Az okok közé tartozik az ellenállás, mely maguktól az észak-nigériai vezetőktől eredt, akik Lugardhoz hasonlóan azzal érveltek, hogy a régió kultúráját és vallását a lehető legnagyobb mértékben érintetlenül kell hagyni. A Ko­ ránon alapuló iszlám oktatás fontos része maradi a kultúrának, cs sok esetben magas színvonalú tud lenni, bár voltak olyan vádak, melyek szerint az iskolák némelyike esetén azért kellett aggódni, hogy ne csupán utcai koldusokat és potenciális szél­ sőségeseket „termeljenek”. M indenesetre az elég világos, hogy m ilyen gonddal néz szembe Észak-Nigéria: rég elmúltak az idők, amikor a régió kereskedelme és érdekei az arab világ felé fordultak, és nyil­ vánvaló veszélyeket tartogat annak elmulasztása, hogy alkal­ mazkodjanak napjaink Nigériájának valóságához. Még most is megvannak a feudális kultúra körvonalai a paloták falai mö­ gött élő emírekkcl és az odakint összegyűlő bagólesőkkel. Az emírek hatalma inkább ceremoniális ugyan, mint valóságos, de egy olyan országban, amelyben a gondoskodás és a hagyo­ mányos kapcsolatok szerves részei a társadalmi életnek, nagy befolyást gyakorolnak. Az ilyen befolyás akkor lehet egészen pozitív, ha a hagyományos uralkodók csak közvclitőként vesz­ nek részt a konfliktusokban, ha ők szólalnak meg a józanság hangján, mint például a sokotói szultán, amikor a muszlim-keresztény párbeszédért tesz erőfeszítéseket. De az emírek m a­ gatartása is különböző, és nyilvánvaló a hatalommal való

90

Boko Havam

visszaélés lehetősége. Ők is céltábláivá válnak a Boko Haramnak, mert őket is ahhoz az elithez tartozónak tekintik, amelyből hiányoznak az igazi iszlám értékek, és amely hosszú időn át elrabolta az ország kincseit. Miközben a kulturális és történelmi tényezők is szerepet ját­ szottak a történtekben, az északkeleti térség és általában az egész ország jelenlegi állapotáért mégiscsak elsősorban a le­ gendás mértékű korrupció és a rossz gazdálkodása a leginkább felelős. A nigériaiak etnikumtól és származástól függetlenül, elveszítették az egykor a kormányba, az igazságszolgáltatás rendszerébe és a biztonsági erőkbe vetett hitüket. Az ország óriási gazdasági lehetőségeiből következő ragyogó jövő fényét üzletembereknek, tábornokoknak és politikusoknak álcázott tolvajok oltották ki. Érdemes feltenni a kérdést, vajon úrrá tud­ tak volna-e lenni akár a legjobb szándékú vezetők is a gyar­ m atosítás által hátrahagyott ijesztő kihíváson: egy csupán névlegesen létező ország, ősi társadalmakkal és különféle et­ nikai csoportok százaival, amelyeket egyetlen nemzetállamba dobáltak össze? De azt az eredendő bűnt olyan hatalmas mér­ tékű korrupcióval követték el, amelytől megáll az ész. Néz­ zünk csak néhányat a számos hírhedt példa közül. Egy jólértesült informátor szerint Sani Abacha, az 1990-es évek északi származású katonai diktátora, családjával közösen te­ herautószámra vitt ki dollár százmilliókat a központi bankból. James Ibori, az egykor olajban gazdag delta vidéki dél-nigériai állam egykor befolyásos kormányzója több m int 250 millió fontsterling elsikkasztásával bukott le, majd állítólag 15 millió dollárral teletömött zsákkal, vesztegetéssel próbált meg kibújni a nyomozás elől. A z évente ellopott nigériai kőolaj értékét 6 milliárd dollárra becsülték, azzal, hogy katonai vezetők és más magas rangú személyek keveredtek bele az ügybe. A lista folytatható, s közben nigériaiak tízmilliói tengődnek mélységes nyomorban, akik gyakran alig jutnak hozzá áram ­ 91

Mike Smith

szolgáltatáshoz vagy tisztességes kereseti lehetőséghez. A sze­ génységi ráta 1980-ban 28 százalék körül volt, de 1996-ra, amikor Abacha volt a vezető, felszökött 66 százalékra. A la­ kosság nyomorban élő részének százalékos aránya csökkent az Abacha-rezsim sötét napjai óta, de a Világbanknak egy 2009-2010-es adatokra támaszkodó számítása szerint a nigé­ riaiak 63 százaléka még mindig kevesebb, mint napi 1 dollár­ ból élt. Eközben a lakosság elképesztő arányban szaporodott. Az előrejelzések szerint Nigéria lakossága a mostani 170 m il­ lióról - mely egész Afrikában a legnagyobb szám - 2050-re 400 millió körül alakul. Nem kell jósnak lenni hozzá, hogy megjövendöljük a lehetséges gondokat. Egy világbanki tanul­ mány úgy találta, hogy Nigériában legalább 50 millió fiatal lehet m unkanélküli vagy alul foglalkoztatott, s ez a helyzet, ahogy azt nekem, a banknak az ország ügyeivel foglalkozó ve­ zető közgazdásza mondta, „időzített bomba”. A Boko Haram lázadása azt jelzi, hogy ketyeg az óra, és fogy az idő. Nigéria történelme az 1960-ban megszerzett függetlenség óta bővelkedett harcokban és tragédiákban. Ugyanakkor a világ néhány legnagyobb becsben álló m űvészét adta ez az or­ szág, köztük a néhai Chinua Achcbét, valamint Wole Soyinkát, Afrika első irodalmi Nobel-díjasát, továbbá az afrobeat-zenész Fela Kútit. M indhárman erőteljesen bírálták Nigéria rossz ve­ zetését, és máig igazak maradtak Achebe gyakran idézett nyitó sorai 1983-as esszéjében, a The Trouble with Nigéria (Mi a haj Nigériával) címűben: „Nigéria baja egyszerűen és egyértel­ műen a kudarcos vezetés. Nincs semmilyen alapvető baj a ni­ gériai karakterrel”. A brit döntés, hogy 1914-ben egy egybeolvasztott Nigériát hozzanak létre az északi és a déli régiókból, elindította az orszá­ got azon az úton, hogy potenciális afrikai óriássá váljon, mind gazdaságát, mind népességét tekintve. A gond az volt, hogy ez a döntés egyúttal megalapozta azt az etnikai, regionális és vallási 92

Boko Hamm

megosztottságot is, amely hatalmi harcokba és erőszakosságba sodorja az országot, és közben folyamatosan a levegőben lóg a kérdés, vajon véget vct-c ennek az ország és felbomlik-e. Ezt a lehetőséget Nigéria vezetői mindig kizárták, de a téma ennek el­ lenére folyton felbukkan, a vita minden alkalommal kiújul az or­ szág gyakori válságainak kitörésekor. A válságok legtöbbjéért Nigéria gyarmati urai okolhatók. Úgy tűnik, hogy Nagy-Britannia nigériai politikája gyakran inkább elmélyítette a megosztottságot, ahelyett, hogy összehozta volna az embereket. Az északi rész kultúráját nagyjából megőrizték, miközben a déli vidéket átalakították a nyugati oktatással, a ke­ reszténység terjesztésével és a partmenti kereskedelemmel. Lugard eleinte igyekezett kiterjeszteni a közvetett hatalomgyakorlás általa az északi országrészben bevezetett változatát Nigéria többi részére, ahol az gyakran nem volt alkalmazható. A délkeleti vidék igbo népességű körzeteiben például Lugard elképzelése a köz­ vetett hatalom működéséről teljesen ütközött a konnányzás helyi, decentralizált formájával. Ugyanakkor elindultak olyan projektek is, amelyek egysé­ gesebbé tették az országot, különösen az infrastruktúrán ke­ resztül. Vasutak és közutak épültek, lehetővé téve az emberek és az áruk jóval könnyebb mozgását, csatornákat ástak, hogy a hajóknak is legyenek útjaik. Az ilyen infrastrukturális fej­ lesztések megkönnyítették az áruk ki- és beszállítását, aminek persze minden előnyét európai cégek élvezték. Ez is elősegí­ tette azonban a különféle etnikai csoportok kölcsönös egymás­ rautaltságát. Az évek múltával a délkeleti igbók piaci árusokként rendezkedtek be északon; az északi fulaniak és hauszák állatokat tenyésztettek, és termékeiket délre küldték. Ez csak két példa, és az ilyen kapcsolatok csak elmélyültek az idő előrehaladtával. Nigéria legnagyobb városai, különösen Lagos, mostanra az ország minden etnikai csoportjának olvasztótégelyei, az emberek

93

Mike Smith

munkát keresve sereglenek oda. Ha ebből a nézőpontból vizs­ gáljuk a dolgot, akkor az ország felosztása melletti érvek sokkal problematikusabbá váltak. Mit tenne egy Kanóban született, de Lagosban élő hausza üzletember, ha a két város két külön ország fővárosa lenne? Ugyanez igaz a délkeleti Enguból való igbo ke­ reskedőre, aki az északkeleti Maiduguriban él. A modem Nigériát meghatározó társadalmi, politikai és gaz­ dasági séma 1914 után lassan kezdett alakot ölteni. A nyugati oktatás hiánya északon hamar gondokat okozott. A teljesen gyarmati arculatú Lagostól eltérően, ahol a lakosság elit része külföldön járt iskolába, fejlődésnek indult, vagy a délkeleti rész, ahol misszionáriusok által alapított iskolák tarkították a párás tájat, csak viszonylag kevés északi kapott európai okta­ tást. Ez oda vezetett, hogy délieket küldtek északra dolgozni állami hivatalnokként, ami félelmet táplált az északiakba, hogy térségüket a rivális etnikai csoport fogja elnyomni. Tovább erősödtek az ilyen félelmek, ahogy Nigéria a függetlenség felé botorkált, és nem csak az északiak körében, noha ők a többi­ eknél aggodalmaskodóbbak voltak. A függetlenség felé haladást főleg a lagosi elit tanult tagjai vezették. Köztük már az 1920-as években Ilerbert Macaulay, aki a Nigériai Ifjúsági Mozgalom megteremtője volt. Ez olyan időben történt, amikor más afrikai gyarm atok is igyekeztek elszakadni gyarmati uraiktól, általános volt az imperializmus ellen forduló hangulat, amely az együttműködés felé tolta Nagy-Britanniát. Egyéb okok mellett szerepet játszottak gaz­ dasági tényezők is. A Brit Birodalom fenntartása a túlságosan súlyos terhek m iatt egyre nehezebben volt igazolható. A modern kori Nigériát nem lehet megérteni etnikai és re­ gionális megosztottságának szemügyre vétele nélkül. Látva az előttük álló gondokat, a vita a függetlenség felé gyorsan kö­ zeledő nigériai állam megalakításáról és az utána következő időkről a hatalommegosztásra összepontosított. A függetlenség 94

Boko Havam

előtti években mintákat terjesztettek elő, amelyek az erős központosítástól a régiók laza egybefogásáig terjedtek. A központosítottabb kormányzás hívei azzal érveltek, hogy a polgároknak először nigériainak kell tekinteniük m agukat, nem pedig igbónak, jorubának, hauszának vagy fulaninak, cs az államnak tükröznie kell ezt a célt. M ások valószerűtlennek nevezték ezt a célt, s azt mondták, a régiók közötti hatalmas különbségeket figyelembe kell venni, és igazodni kell hozzá­ juk. E vita egy formája ma is folytatódik azokkal, akik úgy vélik, az elnökséget rotálni kell minden néhány ciklusban a ré­ giók között, míg mások szerint az ország túljutott az etnikai politikán, és a legjobb jelöltnek kell győznie, függetlenül az etnikai hátterétől. Északon az attól való félelem, hogyan boldogulnak egy füg­ getlen Nigériában, abban tükröződik, hogy vonakodva választ­ ják az önrendelkezést. A z alkotm ány Nigéria függetlenné válása előtti végleges változata három régióban rögzítette a szövetségi rendszert: nyugat, kelet és észak. A keletiek és a nyugatiak jobban el akartak szakadni a britektől, hogy maguk intézzék ügyeiket, és 1957-ben mindkét régió az önrendelke­ zést választotta. Az északi rész azonban 1959-ig, a Nigéria tel­ jes függetlenné válása előtti évig elhalasztotta a lépést. A brit visszavonulás 1960-ban egy új független országot ha­ gyott hátra ugyanolyan szövetségi rendszerű kormányzással. Helyükön maradtak a hagyományos uralkodók, köztük észa­ kon az emírek, és bár nem volt formális hatalmuk, továbbra is befolyással voltak mindenféle döntésre, a kinevezésektől és a közpénzek elosztásától a viták rendezését célzó, színfalak mö­ götti tárgyalásokig. Élő kapocsként is szolgáltak Nigéria gyar­ m atosítás előtti múltjával, és m indm áig folytatják ezt a gyakorlatot. Sokoto szultánja megmarad Nigéria legfőbb spi­ rituális alakjának, s az emírek a régió iszlám hagyományainak jelképei, de a szúfi hagyománytisztelet és az általa képviselt

95

Mike Smith

megállapodott tekintély szembe helyezi őket a radikálisabb, nyugatellenes papokkal, akik az 1970-es években kezdtek fel­ emelkedni, gyakran szövetségben a vahabita-szalafísta gon­ dolkodással, amely szaúd-arábiai pénztámogatással igyekszik általánosságban elterjeszteni tanait. Évtizedekkel később a Boko Haram szemében az emírek ellenségek és az iszlám hit szélsőséges változatának árulói lesznek. Némelyikük merény­ letkísérletek célpontja lesz. Az északi régió első miniszterelnöke, az északi érdekek éber őrzője, Ahmadu Bcllo, Usman Dán Fodio ükunokája volt. Ő 1954-ben lépett hivatalba. Erőteljesen érvelt amellett, hogy meg kell tartani az emíreket, akiknek fontos szerepet kell kap­ niuk északon, mondván, hogy a helyi kormányzattal fognak együttműködni, és nem hűbérimként viselkednek majd. Fel­ számolni vagy bárhogy veszélyeztetni ezt a tekintélyt, vagy akár csak elvenni tőlük hagyományos hivatali díszeiket, évek­ kel vetheti vissza az országot, főleg, ha az ilyen változások drámaiak. „Egy új Lugardra lenne szükség, hogy újból összeálljanak a dolgok” - irta 1962-ben megjelent önéletrajzában Bcllo. - „El kell szakadnunk a gondolattól, hogy haszontala­ nok, konzervatívok és elszánt gáncsoskodók: semmi sem áll­ hat távolabb az igazságtól.” Az északiak kapták a három régió szövetségi parlamentjé­ ben a legtöbb helyet, köszönhetően mind a régió méretének, mind lélekszámának, és a függetlenné válás előtt 1959-ben, a választásokon megteremtették a független Nigéria politikájá­ nak színterét. Ahmadu Bello Északi Népi Kongresszusa nyerte a legtöbb mandátumot, és koalíciót alkotott a legfőbb keleti párttal, az igbók dom inálta Nigériai Polgárok Nemzeti Taná­ csával, amely megadta a kormánynak legalább az északi-déli egység látszatát. Tafawa Balcwa, egy északi ember volt az első miniszterelnök. Ő és Bello azon dolgoztak, hogy fejlesszék az északi állapotokat a hadseregen belüli kvótákkal és az olyan 96

Boko Havam

kormányzati projektekkel, amelyek célja a régió gyarapodá­ sának elősegítése. Az ilyen programok azonban fokozták a fe­ szültséget, feldüh ítettók a délieket, akik becsapva érezték magukat. Elindult az olajipar, miután délen, a Niger deltájában kereskedelmi mennyiségben tártak fel olajat 1956-ban. Hama­ rosan ez az ágazat uralta az ország gazdaságát, egyúttal elmér­ gesítette a nézeteltéréseket azzal összefüggésben, hogyan osztozzanak a gazdagságon. Mindezen hibás irányvonalak mellett, nem sokkal a függet­ lenné válás után, pusztító polgárháború kezdődött. 1966-ban katonatisztek egy csoportja, főleg a Kelet-Nigériában domi­ náns igbo etnikai csoportból, puccsot kísérelt meg, s merény­ letet követett el Balewa miniszterelnök ellen. Ahmadu Bellót, valamint a nyugati régió miniszterelnökét, Sámuel Akintolát is megölték. A hadsereg tábornokát, Johnson Aguiyi-Ironsit iktatták be vezetőként, de ő is igbo volt, s így a hausza-fulani északon az egész ügyet az igbók hatalmi játékának tekintették. Ennek eredménye egy ellenpuccs lett. Az északi tisztek haragjának szikrájából fellángoló ellen­ puccs m integy fél évvel később következett be, és Yakubu Gowon alezredest, az etnikailag vegyes Közép-Nígériából való keresztényt juttatták hatalomra. Az országban azonban megmaradt a feszültség, és a keserűség eredménye az északon élő igbók lemészárlása lett. Az ilyen gyilkosságok és egyéb té­ nyezők eredményeként 1967. május 30-án Kelct-Nigéria úgy döntött, elszakad az országtól és megalakítja az új Biafrai Köz­ társaságot, amely nevét a nyugat-afrikai partvidék egyik öb­ léről kapta. A köztársaságot Odum egwu Ojukwu, egy Oxfordban tanult katonatiszt vezette, aki délkeleten sokak sze­ mében hős lett; sűrű szakálla és átható tekintete forradalmár külsőt kölcsönzött neki. Az ország Gowon vezette kormánya nem fogadott el egy ilyen lépést, különös tekintettel arra, hogy a hatalmas olajtartalékok fölötti ellenőrzés volt a tét, s 196797

Mike Smith

ben háború kezdődött. A világ figyelme fokozatosan Biafra felé fordult, amint a televíziók képernyőin és az újságok lap­ jain megjelentek az éhező gyerekek fényképei. Egy blokád kö­ vetkeztében sokan éhen haltak, ami éles bírálatot szült a nigériai féllel szemben, de Ojukwu ellen is, amiért nem volt hajlandó megadni magát, még akkor sem, amikor nyilvánva­ lóvá vált a vereség. Álláspontját azzal védte, hogy küszöbön áll az igbók elleni „népirtás” , s neki minden tőle telhetőt meg kell tennie ennek megállításáért. 1970-ben az előretörő nigériai hadsereg nyomán a biafrai ügy végül elveszett, Ojukwu arra kényszerült, hogy elm eneküljön Elefántcsontpartra. Gowon meghirdette a „nincs győztes, nincs legyőzött” politikáját, s Nigériának egy nemzetnek kell megmaradnia, de valójában mélyen megosztott volt az ország. Az úgynevezett biafrai há­ ború folyamán becslések szerint 1-3 millió ember halt meg. A háború után 30 évvel a Peter Cunliffe-Joncs újságírónak adott interjúban Ojukwu, aki 2011-ben hunyt el, védelmébe vette tetteit, mondván, hogy „a háborít tragédia, de szükségszerű, elkerülhetetlen volt”. Azt mondta, „az igbóknak nem volt más választásuk. Az igbo nép életben maradásáért, egy korosztály elsöprésének terve ellen folyt a harc. Az volt a hely­ zet, hogy népirtással álltunk szemben”. A háború tragédiáját évtizedekkel később szívbe markolóan ábrázolta Chimamanda Ngozi Adichie nigériai író a H a lfa ja Yellow Sun (Egy sárga Nap (ele) című regényében, és Chinua Achebe is megírta ko­ rabeli tapasztalatait a There Was a Country ( Volt egyszer egy ország) című visszaemlékezésében. Gowon vezette be az országot az 1970-es években abba az időszakba, amikor kiderült, milyen katasztrófák akadályozták meg Nigériát hatalmas lehetőségeinek kibontakoztatásában. Bár korrupció korábban is létezett Nigériában, az olajkiterme­ lés robbanásszerű növekedése az évtized elején nagyban meg­ emelte a téteket, az infláció az egekbe szökött, és az 98

Boko Haram

olajiparhoz nem kötődő iparágak elhanyagolásához vezetett. Gowon vonakodott attól, hogy visszavezesse az országot a civil kormányzáshoz, s 1975-re a hadsereg néhány tisztjének elege lett belőle. Válaszuk talán nem volt meglepő: egy újabb államcsíny. Az északi Kanóból származó Murtala Mohammed tábornokot iktatták be az államfői tisztségbe. Ő reform okat ígért - hogy aztán fél évvel később merényletet kövessenek el ellene. Helyettese, egy polgárháborús tábornok, m ajd később két cikluson át elnök, Olusegun Obasanjo, a délnyugatról szár­ mazó joruba, aki szoros kapcsolatokat ápolt északi katonakol­ légáival és politikusokkal, a választások megszervezéséig átvette a hatalmat. Obasanjo felügyelte a polgári kormányzásra való átmenetet; az 1979-es választásokat egy korábbi pénzügym iniszter, az északi Shehu Shagari nyerte meg. Új alkotmány lépett életbe a Nigéria kormányzati rendszerét amerikai stílusú demokráci­ ává átalakító választások előtt, elnökkel, alelnökkel és nem­ zetgyűléssel. M egújult erőfeszítéseket tettek széles alapokra épülő politikai pártok kifejlesztésére, az egyes régiók vagy et­ nikai csoportok képviselete helyett. Shagari a még m indig sú­ lyos gazdasági gondokkal küszködő ország elnöke lett, és a helyzet csak tovább romlott. Az 1980-as évek úgynevezett olajbősége következtében az olajipar nagyot zuhant, s ez Ni­ gériát teljesen felkészületlenül érte. Az ország súlyosan túl­ költekezett, olyan projektekbe vágott bele, amelyeknek a haszna a hatalmon lévők és a puszipajtások zsebébe vándorolt. A Shagari korszak polgári kormánya csupán négy évig tar­ tott ki. Az új, 1983-as év első napján M uhammadu Buhari, az ország irányításáról merev nézeteket képviselő katonatiszt ju ­ tott hatalomra, újabb puccs révén. O is megpróbálta megrefor­ málni Nigériát, mintha a lázas küzdelem az életben maradásért oka, nem pedig az eredménye lett volna a legfelsőbb szinten irányított rossz gazdálkodásnak. Erőfeszítését felcímkézte a 99

Mike Smith

„Fegyelmezetlenség elleni háború” jelszavával, amely jelen­ téktelenségektől kezdve, mint például rákényszeríteni a nigé­ riaiakat, hogy rendesen álljanak sorba, komolyabb intézkedésekig terjedt, beleértve az állítólagos bűnözök nyil­ vános kivégzéseit. A puccs előtti Shagari-rezsim szállítási m i­ niszterének gyalázatos története jól illusztrálta a Buhari féle közigazgatás hozzáállását. Súlyos korrupcióval gyanúsították meg, Londonba menekült, ahol a nigériai kormány, izraeli ügynökök segítségével a nyomára akadt. Elkábították, begyö­ möszölték egy ládába, s hajón visszavittek Nigériába, hogy ott nézzen szembe a korrupciós vádakkal. A brit hatóságok azon­ ban felderítették a tervet, s megakadályozták annak végrehaj­ tását, A repülőtéren kinyitották a ládát, benne megtalálták az eszméletlen Dikkót, az őt elkábító orvossal együtt. Elfogyott a türelem Buharival cs korlátolt önkényeskedésé­ vel szemben, s egy m ásik hataloméhes katonatiszt tett róla, hogy véget érjenek nigériai vezetőként a napjai. A puccsot vég­ rehajtó és utóbb az országot vezető tiszt, Ibrahim Babangida azonban sokkal képzettebb politikus volt elődjénél, és ügyes manőverezéssel elérte, hogy nyolc éven át ! 985-től 1993-ig maradt államfő,. Babangida polgárháborús veterán volt és a Gowont megdöntő államcsíny egyik kitervelője. Ő felügyelte az ország fővárosának áttelepítését Lagosból Abujába, és az ezzel járó, nagy hasznot hajtó szerződéseket. Elnyerte a „Maradona” becenevet, mert ravasz politikai húzásait és túlélési ösztöneit a nigériaiak a nagy argentin focista cseles játékához hasonlították. A Nobel-díjas nigériai író, Wole Soyinka, aki személyesen ismerte Bahangidát, de három lépés távolságot tartott tőle, így írt róla: „Felbosszantotta a médiában láthatóan általánosan elfogadott és ismétlődő nézet, amely szerint gonosz a szíve, gonoszak a szándékai, s végül azzal vágott it)0

Boka Hamm

vissza, hogy ha valóban gonosz volna, akkor leg­ alábbis gonosz zseni volna (...) Kedves, számító, megnyerő hallgató és békéltető volna. Visszahúzott, ám mindig karmolásra kész karmokkal rendelkező, potenciális ellenfeleinek fogadására m indig felké­ szült, minden cselekedetét aprólékosan megteivező személy volt.” Babangida félelmetes képessége, hogy túljárjon ellenfelei eszén, sajnos nem volt elegendő azoknak a nehézségeknek a legyűréséhez, amelyekben Nigéria találta magát. A lepusztult gazdasággal bajlódó és adósságban fuldokló országgal aligha maradi más választása, mint Nigériát alávetni a megszorítások és szigorú pénzpolitika rezsinkének. A terv, a Strukturális Ki­ igazítási Program lehetővé tette, hogy N igéria átütemezze adósságát, de roppant népszerűtlen volt, mert a közalkalma­ zotti állások egy részének megszüntetését és az üzemanyagá­ rak em elkedését eredm ényezte, hogy csak két példát említsünk. A Babangida elleni népharagot egyéb ügyek is fokozták. A Dele Giwa újságíró ellen levélbombával elkövetett merénylet után az a gyanú támadt, hogy a hatalom is belekeveredhetett az ügybe, ezt persze ő határozottan tagadta. Az ügy azonban tovább nehezítette az átmenetet az új választásokhoz és a ter­ vezett visszatérést, a választásokat tehát többször is elhalasz­ tották. A választáson résztvenni óhajtó mind a 13 politikai pártot betiltották, mondván, hogy egyéb, a hatalom szerint ag­ godalomra okot adó dolgok mellett, azok nem voltak eléggé „nemzetiek”. A Babangida-rezsim végül létrehozott két mes­ terséges csoportosulást, a Szociáldemokrata Pártot és a Nem ­ zeti Köztársasági Szövetséget, s csak ezeket engedte indulni. Ilyen lehangolóan kezdődött az, amitől azt remélték, hogy N i­ géria új, demokratikus korszaka lesz. 101

Mike Smith

Maga az 1993-ban lezajlott választás sokkal ígéretesebben alakult. A választás napja felülmúlta a várakozásokat, s a ni­ gériaiak még m a is úgy emlegetik, hogy az ország történelmé­ nek legtisztább szavazása volt. Úgíy látszott, hogy M oshood Abiola, egy jóm ba származású, gazdag, délnyugati üzletember lesz Nigéria következő elnöke. N oha évekkel korábban egy Fela Kuti dalban kigúnyolták, aligha fért kétség ahhoz, hogy rá esett a nép választása. A gond akkor keletkezett, amikor Babangida elragadtatta magát. Úgy döntött, hogy egy sor ürügy­ gyei, amiket kevesen vettek komolyan, semmisnek nyilvánítja a szavazást, s megtagadta AbioJától az elnökséget. Viselkedése felháborodást keltett, különösen Lagosban, ahol utcai tiltako­ zás tört ki, és a tömegek úttorlaszokat emeltek. Babangidát végül megadásra kényszerítették, és egy átmeneti korm ányt iktatott be szövetségese, Ernest Shonelcan vezetésével. Ez azonban katasztrofális következm ényekkel járt a következő években. Nem egészen három hónappal később, egy Babangida he­ lyetteseként szolgáló katonatiszt, bizonyos Sani Abacha, ki­ használta Shonekan gyöngeségét, m egfosztotta őt a hatalomtól, magát nevezte ki vezetőnek, s ezzel a Nigéria füg­ getlensége utáni idők talán legrosszabb szakasza vette kezde­ tét. Az északi Kanóból jött Abacha mással sem törődött, csak a maga és családja meggazdagodásával, dollár százmilliókat lopott el a kincstárból, lábbal tiporta az alapvető emberi jogo­ kat, könyörtelen katonai és rendőri erőszakszervezetek segít­ ségével gyakorolta a hatalmat. Uralma a nigériaiak számára mindennapos szenvedést jelentett, és Wole Soyinka, aki „pszi­ chopatának” írta le Ahachát, kénytelen volt száműzetésbe m e­ nekülni, mert féltette az életét. Moshood Abiolát, az 1993-as választások győztesét egy évvel a m egsem misített szavazási eredm ények után, melyek alapján elnökké kellett volna nyil­ vánítani őt, börtönbe vetettek. 102

Boka Hamm

Amikor 19 95-ben a rezsim ki végeztette Ken Sato-Wiwát a Niger deltavidékének aktivistáját és nyolc társát, Abacha vérlázító viselkedése a nemzetközi érdeklődés reflektorfényébe került. Több ország vezetői, köztük a nagy tiszteletben álló Nelson Mandela, elítéltek a kivégzéseket, cs a Brit Nem zet­ közösség felfüggesztette Nigéria tagságát. Ennek ellenére N i­ gériának további három évig kellett együtt élnie Abachával. 1998-ban gyanús körülmények között halt meg. Egyes felte­ vések szerint szívroham érte. Pletykák terjedtek el arról, hogy halála idején indiai prostituáltakkal volt. Halálának hírére Lagosban sokan ünnepeltek. Abacha távoztával véget értek a katonai diktatúra és a fel­ fordulás évei. Buhari 1983-as újévi államcsínyétől kezdve mindhárom katonai puccs az ország északi vidékéről jött, de a haladás normáival m érve ez nem sokat jelentett az átlag észak-nigériaiaknak, nem beszélve az ország egészéről. Az or­ szág elitje az olajpénzekböl hatalmas összegeket kanyarított ki magának, a szegények és a munkásosztály pedig összeka­ parhatta a maradékot. Nuhu Ribadu, aki később az ország kor­ rupcióellenes ügynökségének vezetője lett, 2006-ban úgy becsülte, hogy a függetlenség megszerzése óta több mint 380 milliárd dollárt loptak el vagy pocsékoltak el - mely összeg nagyobb, m int olyan országok teljes évi GDP-je, mint Ko­ lumbia, Irán, Dél-Afrika és Dánia. Megkezdődött az átmenet a polgári kormányzás felé, s ezúttal nem érvénytelenítették a választási eredményeket. Ez azonban nem jelentette azt, hogy Nigéria a valódi demokrácia új korsza­ kába léphetett. Megtartották a választásokat, de azokat csalás és erőszak szennyezte be, és a mélyen beágyazódott korrupció is folytatódott, beárnyékolva a haladás reményét. Az 1999-es vá­ lasztás a délnyugat-nigériai származású, egykori tábornok és haj­ dani katonai vezető, a kiteijedt északi kapcsolatokat is ápoló Olusegun Obasanjo visszatérését eredményezte. A választás 103

Mike Smith

napja viszonylag békés volt, de megfigyelők súlyos csalásokról számoltak be, köztük többszörös szavazásokról és meghamisított eredményekről. Obasanjo az újonnan megalakított Népi Demok­ ratikus Párt jelöltjeként indult. Ez a párt mindent átfogó, országos behemóltá vált, sok egymással versengő érdeket testesített meg. Lényegében befolyásos politikusok, királycsinálók és regionális erős emberek koalíciója lett, olyanoké, akik vállalták, hogy a ha­ talom megszerzése érdekében beállnak egy zászló alá, s meg­ egyeztek abban, hogy az elnöki poszton észak és dél felváltva osztozik majd. Obasanjót 2003-ban második ciklusra is megválasztották, miközben egyes megfigyelők megint azt állították, hogy vá­ lasztási csalások történtek, s az új kormány két ciklusa kifeje­ zetten ellentétes eredményekhez vezetett. Jelentős gazdasági növekedést sikerült elérni, de a Nigéria fejlődését akadályozó problémák megoldásában kudarcot vallottak. A kilátás az volt, hogy egy erőskezű ember korlátlan uralmának régi, rossz nap­ jaihoz kell visszatérnie az országnak. Az elnök alkotmánymó­ dosítási sürgetett, amely lehetővé tenné számára hatalmának egy harmadik ciklusra való meghosszabbítását. A parlament a javaslatot elutasította, s Obasanjo két ciklus után visszalépett, szabaddá téve az utat egy harmadik, tiszta választás előtt. M in­ dent egybevetve ez a korszak a függetlenség elnyerése óta a zavartalan polgári kormányzás leghosszabb időszaka volt. Eközben a kormány sokmiiliárd dolláros bevételre tett szert, ami mélységes haragot keltett a Niger delta vidékében délen, az ország olajiparának szívében. Obasanjo a Niger deltájában olyan harciassággal került szembe, amely végül alaposan megcsappantotta az ország értékes nyersanyagforrásából szánnazó bevételeket. A deltavidék látott már korábban is nyugtalanságot. Különö­ sen akkor, amikor az ogoni közösségben kitört tiltakozások és erőszak oda vezetett, hogy az olajipar világcégeinek egyike, a 104

Boko Hamm

Shell, 1993-ban felhagyott az ottani kitermeléssel. A térség a földjében rejlő hatalmas kincsek dacára kétségbeejtően szegény maradt, patakjai és folyói az olajkitermelés miatt súlyosan el­ szennyeződtek, gyakran úgy, hogy a környezetszennyezést okozó társaságnak ebből semmiféle hátránya nem származott. Az 1990-es években a források tisztességesebb elosztásáért elindított ogoni mozgalmat Ken Saro-Wiwa aktivista és író ve­ zette. Amikor az Abacha-rezsim kivégeztette öt, ez a megtor­ lás általános elítélést váltott ki. A Shcllt pedig azzal vádolták, hogy együttműködött a rezsimmel Sato-W iwa és a tiltakozást vezető társainak elítéltetésében. Ezt a vádat a cég mindig cá­ folta. A 2009-es ogoniföldi zavargások és a kivégzések kap­ csán ellene indított perben a Shell beleegyezett, hogy mintegy 15,5 millió dollár Összegben kártérítést fizet, de nem ismerte el bűnösségét. Amikor a deltavidéken ismét felforrósodott a hangulat, a fo­ kozódó harciasságban sokféle érdek találkozott. Az ellenállás­ ban az olajipar bevételéből részesedni igyekvő bandavezérek, a munkanélküli fiatalok és a valódi aktivisták egyaránt részt vettek.. Csővezetékeket robbantottak fel, külföldi olajmunká­ sokat raboltak el, ami a nigériai olajtermelés éles csökkenését eredményezte. Alakot kezdett ölteni egy ernyőszervezet, a MEND - Movement fór the Emancipation o f the Niger Delta (Mozgalom a Nigcr-delta Egycnjogúsitásáért) . amely magára vállalta a tám adások elkövetését, és újságíróknak e-mailben elküldött nyilatkozatokban támogatta a térséget. A katonai raj­ taütéseknek nem volt tartós hatása, a harci kedv csak nőtt, igy Obasanjo így egy folyamatosan fekélyesedö válságot hagyott hátra a Delta vidékén. A tét a hatalmas olajbevótelek elosztása volt, s utódjára, Umaru Y ar’Aduára m aradt a feladat, hogy megoldást találjon. 2009-ben a deltavidék m ilitánsainak szóló közkegyelmi program indult. Ennek keretében fizetést és szakmai képzést 105

Mike Smith

ajánlottak azoknak, akik hajlandók voltak beszolgáltatni fegy­ vereiket. Mivel a programban minden nagyobb banda vezérei és követőik ezrei is részt vettek, az erőszakhullám elcsitult, s így lehetővé vált, hogy az olajtermelés a korábbi szintre, va­ gyis napi mintegy 2 millió hordóra emelkedjen. De míg az am ­ nesztia sikerrel érte el azt a célját, hogy fokozza az olajtermelést, a deltavidék életviszonyai alapvetően nem vál­ toztak, és nem szűnt m eg az a veszély, hogy ha csökkentik vagy beszüntetik a bandavezérek fizetését, az erőszak újra kez­ dődik. Egyes bandavezérckröl az a hír járta, hogy óriási vagyonra tettek szert a közkegyelemnek és a vele összefüggő egyezség­ nek köszönhetően, mert nemcsak fizetést húztak a programból, hanem jövedelm ező szerződéseket kötöttek a „csővezetékek őrizetéről” is. Ez persze erősítette azt a hitet, hogy azok, akik a problémát okozzák Nigériában lefizethetők, pénzzel rábír­ hatok, hogy megálljának, ami ösztönzőleg hatott azokra az em­ berekre, akiknek csekély reményük volt rá, hogy más kiutat találnak a nyomorból. Viszont, mivel az erőszakhullám lecsillapodott, a Nigerdclta amnesztiaprogramját néhányan annak példájaként is fel­ hozták, hogy mit lehetne tenni északkeleten, ahol legalább átmenetileg véget kellene vetni a Boko Maram tombolásának, cs meg kellene gátolni az ezrek halálát okozó borzalmas tá ­ madásokat. *** Mohammed Yusuf a feltételezések szerint 1970-ben szüle­ tett a Yobe állambeli Jakuskóban, Északkelet-Nigériában, ahol a szavanna kezd beleveszni a sivatagba. Családjának eredete rejtély, bár ismerősei és azok, akik vizsgálták a mozgását, azt m ondják, a szülei mintha szegény emberek lettek volna, akik 106

Boko fia ram

alighanem gazdálkodásból próbáltak megélni. Ő maga végül megtalálta az utat Maiduguriba, Bom o állam fővárosába, a tér­ ség legfontosabb városába. M aiduguriban történt, hogy egy befolyásos kereskedő, Baba Fugu M ohammed amolyan nevelőszülője lett Yusufnak. Közös volt az etnikai hátterük - a Bom o állam legnagyobb et­ nikai csoportját alkotó kanurik közül valók voltak - , s Mohammed olyan ember hírében állt, aki nagy házába embereket fogad be. Vagyonát elsősorban olyan mezőgazdasági termé­ kekkel való kereskedelemből gyűjtötte, mint a gumiarábikum és a bab. Rendszeres jogi csatározásokba keveredett a helyi hatóságokkal és másokkal a földjogok miatt, am ikor azok megpróbáltak betolakodni a birtokára. Ügyvédje, Anayo Adibe mondta, hogy egyes ügyei tananyaggá váltak az ő jogi iskolá­ jában. Yusufnak, saját beszám olója szerint semm iféle formális nyugati típusú iskolája nem volt. Végül feleségül vette M o­ hammed egyik lányát, aki a sok feleségének egyike volt, és egyes beszámolók szerint ő volt a legkiválóbb, mivel ő volt Yusuf nevelőapjának a lánya. A lenyűgöző, ólomüveg ablakú, márványosempés, két minaretes maiduguri Indimi mecsetben imádkozott, amely a város viszonylag elegáns kerületében állt. s nevét a mecsetet pénzelő gazdag üzletem ber után kapta. A feltételezések szerint Yusuf az Indimiben találkozott a vahabita-szalafista hagyományt követő, Ja’far Mahmud Adam nevű pappal, akit széles körben Ja’afar sejkként ismertek. A pap székhelye a több száz mérföldre fekvő Kanóban volt, de olykor ellátogatott M aiduguriba is az Indimibe imádkozni. A nigériai rendszer szúfi muszlimjaival szembeni erős kritikája északon követőket szerzett neki. A szemüveges pap igencsak járatos volt az iszlám tudományokban, a Medinai Iszlám Egye­ temen végzett, de nem idegenkedett a nyugati stílusú oktatástól sem, és kamaszkorában maga is világi iskolákba járt. Befo­

107

Mike Smith

lyással volt rá a nigériai Izala mohamedán reformmozgalom, amely egy másik pap, Abubakar Gumi tanításaiból nőtt ki az 1960-as és 1970-es években. A mozgalom megerősödött, szá­ mos magas képzettségű muszlimot vonzott, de egy új korosz­ tály és a különféle ideológiai viták megjelenése végül töréshez vezetett. Adam egyike volt azon szépreményű ifjaknak, akik a saját útjukon indultak el. Észak-Nigériában az 1970-es és 1980-as évek viharos vál­ tozásai idején egy olyan populista mozgalom kezdődött, amely jóval kevésbé volt intellektuális irányultságú, mint a fent em ­ lítettek, s amelyet egy eredetileg Kamerunból jött, de kanói székhelyű vándorpredikútor vezetett. Ez a mozgalom halálos áldozatokkal járó lázadásokat is képes volt lángra lobbantam, s voltaképpen előjátékként szolgált a Boko Haram későbbi fel­ emelkedéséhez. Maitatsine mozgalom néven vált ismertté. Ve­ zetőjének, M uhammadu M am ának hausza nevet adtak, ami nyersfordításban annyit tesz, mint „A kiátkozó”, vagy „Aki átkot szór” . Prófétának nyilvánította magát, és a maga módján értelmezte a Koránt. A mozgalmat részben osztály- és etnikai hovatartozás hajtotta, M am ával az élen, aki egy hausza több­ ségű vidéken volt nem-hausza. Az 1970-es években teljes mér­ tékben az olajipar uralta a gazdaságot és a velejáró korrupciót létrehozó olajboom utáni másnaposság jellem ezte a közéletet. Az első lázadások 1980-ban Kanóban törtek ki. Ezekben több mint 4000 embert megöltek, s Marwa is ott lelte halálát. A következő években másutt kitört lázongások további több ezer ember pusztulását okozták. Az iszlám sári a törvényeiről a vita akkor is folytatódott, ami­ kor az 1970-es évek végén egy új alkotmány elfogadásáról vi­ tatkoztak. Már léteztek helyi saría-bíróságok, amelyek polgári ügyekkel és személyes jogi kérdésekkel foglalkoztak, de egyes északi helyekről nyomást gyakoroltak a központi kormányra annak érdekében, hogy szövetségi saría fellebbviteli bíróságot 108

Boka Haram

hozzanak létre, s ez elkeseredett vitához vezetett a keresztények és muszlimok között az új alkotmány kidolgozása folyamán. A kérdés újra fölmerült, amikor 1999 után visszatért a polgári kor­ mányzás, és északi államok a saría büntetőjogi részét készültek beolvasztani a törvénykezésbe. Ez a törekvés a helyi politikusok politikai opportunizmusának és az iszlám reformerek őszinte kampányának elegye volt. Manapság a saría különböző szinteken hivatalos politika szerte Észak-Nigériában, bár alkalmazását sze­ lektíven erőszakolták ki. Eleinte házasságtörésért kövezés általi halálra ítéltek embereket, de az ilyen ítéleteket később elvetették vagy enyhítették. Legalább két alkalommal végtagcsonkítást haj­ tottak végre. Egy embernek 2000-ben egy tehén ellopása miatt vágták le a kezét, a másiknak egy kerékpár ellopása miatt. Ennél jóval később, miután Nigéria szövetségi kormánya 2014-ben tör­ vényen kívül helyezte a homoszexualitást, az északi saría-hatóságok boszorkányvadászatba fogtak. Ennek során sok embert megkorbácsoltak, mert melegek, de néhány tiltakozó azt köve­ telte, hogy kövezzék őket halálra. Mind az új törvény, mind a saría-bíróságok eljárása nemzetközi felháborodást keltett. A 2000-es években a fokozódó feszültséget jelezte, hogy egy újságkom m entár elég volt az északi Kaduna városában egy felkelés kirobbanásához, amelyben mintegy 250 embert öltek meg. Az újságcikk azt sugallta, hogy Mohamed próféta boldog lett volna, ha a Nigériában tervezett Miss World szép­ ségverseny mezőnyéből választhatott volna magának felesé­ get. Sokan istengyalázónak találták a cikket, amely súlyosbította a már meglévő etnikai és vallási megosztottságot Kadunában. M ohammed Yusuf ebben a forrongó közegben nőtt fel és lett nagykorú. Fogyatékos képzettsége dacára, lévén kíváncsi természetű, tanítványa lett a tanultabb és fegyelmezettebb Ja’afar sejknek, aki úgy egy évtizeddel volt nála idősebb. Néhányan a sejk „gyakornokának” vagy pártfogolnának tekintet­ űi

Mike Smith

ték, és egy imám azt mondta, hogy Adam „a fiatalok vezető­ jeként” emlegette. Úgy látszik azonban, hogy az ő tanár-tanít­ vány viszonyuk eleve kudarcra volt ítélve. Adam, legalábbis nyilvánosan, sokkal gyakorlatiasabb ember volt, aki amellett volt, hogy a muszlimok a rendszeren belül működve érjenek el változást. A nyugati stílusú oktatás ellenzése helyett úgy ér­ velt, hogy a muszlimoknak fel kell vértezniük magukat ilyen tudással, m ert akkor jo b b helyzetbe kerülnek ellenfeleikkel szemben, s át tudják alakítani a társadalmat. Abban sem hitt, hogy a m uszlim oknak vissza kellene utasítaniuk egy világi rendszerben felkínált poziciókat, hiszen ezzel elveszítenék ere­ jüket, és így a hitetlenek válnának uralkodóvá. Mint kiderült, Yusuf sokkal radikálisabb volt mindkét kérdésben, és egy sor továbbiban is, miáltal a két férfi szembekerült egymással. A jelek szerint 2003 körül szakítottak, s e 2t az évet később a Boko I-laram felemelkedésének kezdeteként jelölték meg. Abban az évben egy Mohammed Ali nevű másik radikális, akiről azt mondják, bornói bennszülött, aki talán Szaúd-Arábiában tanult, olyan fiatalok csoportját vezette, akik Yusuf követői voltak, amikor Mohamed próféta mekkai visszavonulását, vagyis a hidzsrát utánozták. A csoport Yobe tartomány Kanamma nevű távoli részében ütötte fel táborát, és egy beszámoló szerint 5060 emberből állt, akik sátrakban és viskókban laktak. Egy másik tudósítás számukat mintegy 200-ra tette. Egy amerikai diplomá­ ciai táviratban az írták meg róluk, hogy kezdetben fegyvertelenek voltak, békésen kereskedtek a helyi lakosokkal, de vita tört ki, amikor egy helyi törzsfőnök ragaszkodott hozzá, hogy fizessenek egy tóban való halászás jogáért. Aztán a helybeliek azt követel­ ték, hogy hagyják el a térséget, s állítólag a rendőrök néhányukat 2003. december 20-án letartóztatták. Nem egészen két héttel ké­ sőbb, december 31 -én, a csoport egy sor támadást indított rend­ őrőrsök ellen, útközben fegyvereket loptak a kanammai rendőröktől, köztűk legalább öt AK-47-est. Az erőszakhullám

no

Boko Haram

négy napon át tartott, és azt beszélik, hogy Ali is a zavargások halottjai között volt. Bomo államban 2004 szeptemberében újabb támadások voltak, amelyek a kameruni határ közelében katonák­ kal való összecsapáshoz vezettek. Nagyjából ugyanebben az idő­ ben jó néhány nigériai szélsőséges Mali északi részén kapott kiképzést annál a csoportnál, amely később Al-Kaida az Iszlám Maghreb-térségben néven vált ismertté. Nem világos, vajon játszott-e bármilyen szerepet akkoriban Yusuf az erőszakos cselekményekben, s később tagadta is ezt. Mindenesetre a hatóságok m ár ismerték őt maiduguri prédi­ kációi alapján, s azzal gyanúsították, hogy köze volt a történ­ tekhez. Két AFP-s kollégámnak adott interjújában 2006-ban Yusuf azt mondta, hogy nem támogatta a 2003-2004-es erő­ szakot. „Ezek a fiatalok velem és másokkal a Koránt tanulmányoz­ ták” - mondta Yusuf, a később Kanammáha távozott csoportra utalva, majd így folytatta: „Később el akarták hagyni a várost, mert tisztáta­ lannak tartották azt, és az őserdőbe indultak, abban a hitben, hogy azok a muszlimok, akik nem osztják az ő ideológiájukat hitetlenek (...) Szerintem N igé­ riában, s ha lehet, akkor az egész világon iszlám kor­ m ányzati rendszert kell bevezetni, de párbeszéd útján.” A csoportot a 2003-2004-es támadások idején Nigériai Tálibok néven kezdték megismerni. Egyes állítások szerint helyi hivatalnokok adták nekik ezt a nevet, mert Kanammában „Af­ ganisztánnak” nevezték a táborukat, de ezt a történetet vitatják, és létezik több más változata is. Y usuf 2004-ben ismét elzarándokolt Mekkába. Ő maga mondta, hogy 2000-ben, 2002-ben, 2003-ban és 2004-ben zalll

Mike Smith

rándokutat tett Szaúd- Arábiában. Ezúttal azonban késett a ha­ zatérése, mert a Nigériai Tálibok erőszakos fellépése idején akart hazamenni. Tárgyalásra volt szükség, hogy hazarepül­ hessen, s aztán Bom o állam alkormányzója lépett fel közvetí­ tőként. Az alkorm ányzó, Adam u Dibal utóbb azt m ondta, Yusuf Szaúd-Arábiában kereste meg, ahol Dibal zarándoklatot vezetett, és segítséget kért a hazajutáshoz, mondván, hogy ő erőszakmentes, és tévesen vádolták meg. Dibal azzal érvelt, hogy a hírszerző tisztek fontos értesüléseket szerezhetnek Yusuftói, ha az visszatér Nigériába. „A vele folytatott beszélgetés után ( ...) és a biztonsági ügynökségemmel való kapcsolataim révén visszaengedték” mondta Dibal 2009-ben, a Reuter hírügynökségnek adott in­ terjúban. „Az igaz, hogy briliáns alak volt. Birtokában volt annak az erőnek, amellyel a fiatalokat meggyőzte a Koránról és az iszlámról.” Minden jel szerint nem ez volt Yusuf egyetlen találkozója hosszúra nyúlt szaúd-arábiai tartózkodása alatt. Egy másik fontos beszélgetésre is sor került, amelyben Yusuf régi tanítómesterével akadt össze. Ja’far Adam sejk és mások azért ta­ lálkoztak Yusuffal, hogy m egpróbálják rávenni radikális hitének megtagadására. A szaúd-arábiai találkozón Yusuf állí­ tólag megígérte, hogy megváltozik, és közli híveivel, hogy té­ vedett. 2005-ben haza is ment, de nem tartotta meg Adamnak tett ígéretét. Nigériába visszatérve Yusuf elszigetelődött a fősodorba tar­ tozó muszlint vezetőktől, és kutasították az Indimi mecsetből, mert felbőszítette annak vezetőségét. Két ottani látogatásom ide­ jén az Indimi mecset tagjai vonakodtak részletesen mesélni nekem Yusufról, mert féltek a Boko Haram várható megtorlásá­ tól, mint ahogy nem akartak kapcsolatba kerülni a hírhedt szekta vezetőjével sem, bár szolgáltak valami általános elképzeléssel arról, mi vezetett a kiűzetéséhez. 2013 októberében beszélgettem 112

Boko Haram

a mecset hátuljában egy kis szobában összegyűlt kisebb csoportnyi emberrel, köztük egy magát imámként azonosító férfival. Le­ zser köntösöket viseltek, a muszlint szokásoknak megfelelően cipő nem volt a lábukon, hanyagul ültek a padlón, s felelevení­ tették, hogy Yusuf2002 és 2003 táján ott járt. „Megpróbálta félrevezetni az embereket” - mondta az egyi­ kük, hozzátéve, hogy akkoriban eljárt a mecsetbe, és emlékszik rá, hogy látta Yusufut. - „Azt mondta, hogy az embereknek au­ tomatikusan ott kell hagyniuk a nyugati oktatást. Hangoztatta, hogy minden rossz, amit a kormány csinál, s hogy nem szabad elfogadni egyetlen egyenruhás embert sem.” 2010-ben, egy korábbi rövid látogatásomkor a mecset egyik biztonsági embere azt mondta nekem, hogy az idősebbek igye­ keztek meggyőzni Yusufot, kövessen más utat. „M egtettünk mindent, amit tudtunk” - mesélte a 65 éves férfi. - „Muszlim papok beszéltek vele” (a nézeteiről). *** Yusuf az otthona mellett hevenyészve felállított kis épület­ ben kezdte saját mecsetjét, majd apósa földjén építette fel saját komplexumát M aiduguri Vasúti Negyedként ismert környéke közelében. Széles körben úgy emlegették, hogy Márkáz - ami arabul központot jelent. Yusuf azonban Ibn Taymiyyah, iszlám papról nevezte el, aki a tizenharmadik században M ezopotá­ miában született, s ez a terület ma Törökország része. Ibn Tay­ m iyyah m ozgalma az iszlám szelídebb form áját követte, amilyen az a Próféta idejében volt, és eszméinek később nagy befolyása volt a vahabizmusra és a szalafizmusra. Yusuf csoportja lassacskán „Boko Haram” néven lett ismert, nem feltétlenül tagjai révén, hanem helyi lakosok és a média jóvoltából, mely utóbbi felkapta azt a tant, am ely szerint a m ozgalom vezetője ellenezte a nyugati oktatást, A hausza 113

Mike Smith

nyelvű kifejezés legáltalánosabban elfogadott fordítása, hogy „Tilos a nyugati oktatás”, bár lehet a kifejezésnek tágabb ér­ telme is. A csoport végül úgy emlegette önmagát, hogy Jam a’atu Sunnah Lid D a’awati Wal Jihad, vagyis A Próféta Hitterjesztésről és Dzsihádról Szóló Tanításai Iránt Elkötele­ zett Emberek. Miközben Yusuf közismerten elvetette a nyugati oktatást, alapvető hite és az okok, amelyek követőit magukkal ragadták, ennél ámyaltabbak voltak. Utóbbiak elegendőnek tartották azt, ahogyan Yusuf a Koránt és az iszlám tanokat ismerte, s nyilván eleget tudott, hogy megnyerőén és meggyőzően prédikáljon újoncok kis seregének. Úgy érezte, a brit gyarmatosítás és N i­ géria létrehozása nem-iszlám életformát hozott a muszlimokra a modern állam különböző rétegeiben - nyugati iskolák, nyu­ gati jogrendszer és így tovább. Olyan iszlám állam fejlődését pártolta, ahol a muszlim elveket és a saría törvényeit tisztelet­ ben tartják. M egfenyegette Észak-Nigéria hagyományos ve­ zetőit, köztük Sokoto szultánját, az ország legmagasabb rangú muszlim spirituális alakját. Úgy mondják, hasonló nézeteket fejtett ki egy általa feltehetően arabul írott könyvben is. Arról, hogy vajon különösen versengett-e Usman Dán Fodióval, a mai Észak-Nigéria területének tizenkilencedik szá­ zadi dzsihádista vezetőjével, m a is vita folyik. Egy nigériai újságíró, aki ismerte őt, azt állította, hogy valóban versengett, mondván, hogy Yusuf arról beszélt, visszajuttatják Don Fodio Sokotói Kalifátusának a földjeit, amelyeket a hajdani iszlám dicsőség idejében birtokolt. M ások nem ennyire biztosak benne, mondván, hogy Dán Fodio nem tűnt szertartásai kie­ melkedő szereplőjének. Egyesek rámutatnak etnikai különbö­ zőségükre, mivel Dán Fodio fulani, Yusuf pedig kanuri volt. Az viszont világos, hogy Yusuf számos kemény vonalas papot csodált.Erre vall az a döntése is, hogy Ibn Taymiyyahról ne­ vezte el mecsetjét, s ezt mutatják hivatkozásai különböző szö­ 114

Boko Ha ram

vegekre. Tanításai a szalafista gondolkodás vonalán haladtak, s akik őt tanulmányozták, ilyenként osztályozták be. A szó legszorosabb értelmében fundam entalista volt, szó szerint hitt mindenben, amit a Koránból kivett. Hiányzott be­ lőle a képesség, vagy legalábbis az akarat a metaforikus értel­ mezéshez és a hit tételeinek gyakorlatias megközelítéséhez. Sok más szélsőséges vezetőhöz hasonlóan kiragadott szöveg­ környezetükből a Koránból vett verseket vagy idézeteket a Próféta tanításaiból, hogy azokat saját érveihez igazítsa. Pré­ dikációi alapján Yusufnak az oktatásról mondott gondolatait egy, a retorikáját elemző tudós, tucatnyi rögzített prédikáció alapján, így minősítette: „A hausza „boko” szó közkeletű értelmezését kö­ vetve Yusuf szerint a szó a brit gyarmati közigazga­ tás által Nigériába behozott modem világias oktatást, beleértve m ezőgazdaságot, biológiát, kémiát, m ű­ szaki tudományokat, földrajzot, gyógyászatot, fizikát és angol nyelvet jelent. Yusuf szerint a „haram” anynyit tesz, hogy a muszlimok elsajátítják, elfogadják, m egtanulják vagy elhiszik e tantárgyak bármilyen szempontjait, amelyek ellentétesek a Koránnal és a Szunnával, amelyek halainak (azaz vallásilag meg­ engedettnek) minősülnek a muszlimok számára. Rá­ adásul Yusuf azért is haram nak ítélte a nigériai oktatási rendszert, mert ugyanabban a tanteremben oktattak férfiakat és nőket.” Az oktatáson kívüli témákra vonatkozó elméleteinek egyike szerint a világ lapos. „Yusuf azzal érvelt, hogy az eső keletkezéséről szóló földrajzi elm élet ellentm ond a Korán 23:18 115

Mike Smith

versének, ahol Allah így beszél: „És vizet bocsátot­ tunk le bizonyos mennyiségben az égből, és a földön szállásoltuk cl azt. És megvan hozzá a hatalmunk, hogy visszavegyük azt” . Idézte a Hadiszt is, amely azt mondja, ha bárm ikor esett, M ohamed Próféta ki­ ment. és m egérintette az esőt, mert az friss volt - va­ gyis Isten újrateremtette. Kijelentette, az a földrajzi eszme, amely szerint a föld gömbölyű, egyszerűen egy kutatási eredmény, és semmis, mert ellentmond a Korán tiszta szövegének (nass) - csak a fejezet vagy vers megjelölése nélkül.” Yusuf hasonló nézeteket támogatott 2009-ben a BBC-nck adott interjújában is, am elynek hausza nyelvű adását széles körben hallgatják szerte Észak-Nigériában. Az interjúban az evolúció elméletét is vitatta. „Vannak kiváló m ohamedán hitszónokok, akik látták és megértették, hogy a jelenlegi nyugati stílusú oktatásba olyan kérdések keverednek, amelyek ellentétesek a mi iszlám hitünk­ kel” - idézték szavait. - „M int az eső. Mi hiszünk benne, hogy ez Isten müve, nem pedig a nap által okozott párolgás, amely összegyűlik és eső lesz belőle. Vagy az az állítás, hogy a világ gömbölyű. Ha ez szembemegy Allah tanításaival, akkor mi el­ utasítjuk. Elutasítjuk a darwinizmus elméletét is.” Lehet, hogy hiányzott Yusufból J a ’afar sejk és m ás nigériai muszlint vezetők műveltsége, de senki sem vitatta karizmáját és képességet híveinek meggyőzésére. A róla készült video­ felvételek alapján m egítélve pufók arca és bizalomgerjesztő beszédstílusa egy idősebb fivér légkörét teremtette köré, aki olyasmit tud. amit te nem, és aki kész azt megosztani veled. Képes volt m agához vonzani híveit, részben karizmájával, részben azért, mert a régió fiataljai körében meglévő remény­ telenség nyitottá tette füleiket szavainak m eghallgatására. 116

Boka Harcim

Olyan képet festett, amelyben követői szilárdan állnak egy go­ nosz világ közepén vele, mint felvilágosult vezetővel - ami sok szempontból személyi kultusz. Mivel nem mindig beszél­ hetett nyíltan a kormányzati korrupcióról, az nyilvánvaló, hogy rendszerellenes volt, és a Nigéria világi és hagyományos hatóságai elleni támadásai a híveinek mindennapjait jelentő, döbbenetes nyomorúságot vették célba. A szigorú saría-torvények ígéretes lehetőségnek tűntek az ilyen körülmények között élők szemében. Még néhány ncm-muszlim ember is azon kapta magát, hogy egyetért azzal, amit ők Yusuf korm ányellenes retorikájának tartottak. Anayo Adibe, Yusuf apósának, Baba Fugu Mohammednek az ügyvédje, és egy lagosi születésű keresztény, ak­ koriban M aiduguriban élt, ott folytatta jogi praxisát. Rendszeresen találkozott az otthonában Mohammeddel, és né­ hányszor összefutott Yusuffal is, bár azt mondta, nem ismerték egymást, és sosem beszélgettek egymással. Ugyanakkor is­ merte néhány szónoklatát, vagy legalábbis annak másodkézből származó változatait, és ismerte a M aiduguriban terjengő szó­ beszédet Yusuf fölem elkedéséről. M int mondta, m egértette Yusuf kormányellenes érzéseit, mivel a korrupció őrjítő volt és az is marad, bár hangsúlyozta, hogy nem támogatta Yusufot az erőszakos fellépésekben. „Még én is egyetértettem vele - teljes mértékben” - mondta nekem a 41 éves, sovány, kopasz, szürkés kecskeszakállú Adibe egy délután sivár jogi irodájában, Abujában, ahová akkor költözött, amikor M aiduguriban túlzottan feszültté vált a helyzet. Beszélgetésünk közben nem volt világítás az irodá­ jában, köszönhetően a Nigériában ismétlődő áramszünetnek. Nyitva álltak az ablakok, az abujai utcákon olykor felhangzó dudálás visszhangzott az épületben. Adibe nyugodt, de rendít­ hetetlen hangon magyarázott tovább: „Mert beszédei általában az uralkodó osztály ellen irányultak, s nem kell hozzá különös

117

Mike Smiih

képzettség, még csak a közelébe sem kell menni ahhoz, hogy cgyetértsünk vele, különösen akkor, ha figyelembe vesszük az ország akkori nyomorának szintjét. Szónoklatai olyanok vol­ tak, (...) amelyekkel az emberek azonosulni tudtak.” Kyari M ohammed, a M odibbo Adam a Egyetem Béke- és Biztonság Tanulmányi Központjának vezetője, aki közelről fi­ gyelte a Boko Haramot, hasonló nézetet vallott. Számára Yusuf keresztes háborúja a nyugati befolyás ellen visszhangra talált Maiduguviban és másutt, mert az észak-nigériai fiatalok nagy többsége annyit tudott csak a nyugati stílusú demokráciáról, amit tanítottak neki: zsebeit teletömő elit, miközben a szegé­ nyek tömege az életben maradásért küzd. Akadtak persze más tényezők is, amelyek segítettek Yusuf mozgalmát hizlalni. Az egyik a politikai banditizmus, mind az északkeleti politikusok között, mind a déli Niger-delta vidékén lévő kollégáik körében. Helyi bandákat használnak ellenfeleik megfélemlítésére és a választások megbundázására. A választá­ sok végeztével, ha a politikusok tovább nem fizettek, akkor a magukra hagyott és megkeseredett „milíciák”, a szóbeszéd sze­ rint Yusufhoz csatlakoztak. Az egyik olyan politikus, akit ilyen ügyben alaposabban megvizsgáltak, Ali Modu Sheriff, Bomo állam egykori kormányzója volt. A 2003-as választás előtt a sze­ nátus tagja volt, 2003 áprilisa után Bomo kormányzója lett, és két cikluson át szolgált. Sheriffet megvádolták, hogy felhasz­ nálta, majd elhagyta az ECOMOG név alatt tevékenykedő bű­ nözőket - ezt a nevet egy nyugat-afrikai katonai erő után vették fel - , s ennek következtében azok a Boko Haramhoz csatlakoz­ tak. A politikus következetesen tagadta ezeket az állításokat. A Boko Haram-válság kivizsgálására felállított nigériai kormánybizottság részletesen foglalkozott a problémával. A vizsgálat eredményeit egy hivatalos kormánykiadványban tették közzé. Ez a kiadvány, a kormány Fehér Könyve, részletesen felvá­ zolta a Bom o állambeli m agánm ilíciák eredetét, amelyek 118

Boko Haram

egyik hajtása volt a Boko Haram, Vizsgálták azokat a politi­ kusokat is, akik a 2003-as választásra készülve a magánmilí­ ciákat létrehozták, A Fehér Könyvet az Abba M oro belügyminiszter vezette testület állította össze a nigériai Sunday Trust című újság beszámolója szerint. „A m ilíciák állítólag fel voltak fegyverezve, és nagymértékben támaszkodtak bűnözőkre. A válasz­ tások és elsődleges céljaik elérése után a politikusok sorsukra hagyták a milíciákat, mert nem tudták to­ vább pénzelni és alkalmazásukban tartani őket. M ivel nem láttak eszközöket a fenntartásukhoz, a milíciák közül néhányan a vallási szélsőségek felé sodródtak, m int amilyen a M ohammed Yusuf által felkínált mozgalom volt.” Egyes állítások szerint Sheriff, hogy elnyerje a Boko Haram híveinek tám ogatását a 2003-as választások előtt megígérte, hogy hatályba lépteti a sári a törvényeit, majd megszegte a sza­ vát. 2014-ben, hónapokkal a választások után a volt kormány­ zót ismét megvádolták, ezúttal a több m int 200 elrabolt lány ügyében közvetítő ausztrál férfi vádolta meg azzal, hogy a Boko Haram em bereit pénzeli. A közvetítő, Stephen Davis, egy korábbi vezérkari tisztet is megvádolt a lázadók tám oga­ tásával . Mindkét férfi hevesen tagadta a vádakat. Ném elyek szerint egy másik tényező is segítette Yusufot abban, hogy híveket szerezzen a Koránt tanulmányozó fiatalok (almajiri) körében, akik vidékről utaztak városokba és nagy­ városokba, m int amilyen Maiduguri is, hogy mohamedán ta­ nároktól tanuljanak. A rendszer hosszú ideje létezett, és úgy emlegették, m int amelyik a hagyományokat követő ígéretes fiatalokat bocsát ki - például Usman Dán Fodio m aga is ván­ dortanító volt. Újabban azért bírálták ezeket, mert nem alkal­ 119

M ike Smiih

mazkodnak a m odem világhoz, nem felügyelik megfelelően az iskolákat és a tanárokat. Egyes állítások olyan családokról szóltak, amelyek nagy szegénységükben nem tudtak önállóan gondoskodni gyerekeikről, hogy elküldjék őket bentlakásos iskolákba, amelyek alig voltak többek kalyibáknál, és am e­ lyeknek a tanulóit utcára hajtották ki alam izsnát koldulni. Sokan óva intenek attól, hogy az almajiriket okolják a Bolco Haram felemelkedéséért, és joggal állítják: senki nem tudja biztosan, hányán lettek közülük Yusuf követői. A Boko Haramot vizsgáló kormánytestület mégis felszólította az almajiri iskolarendszert, hogy hajtson végre korszerűsítéseket, m ert olyan diákokat bocsátanak ki, akik hajlamosak a szélsőségessé válásra. Yusuf híveinek számát sosem sikerült megbízhatóan meghatároz.ni, bár a katonaság közlése szerint 2009-ben, a felkelés idején 4 ezren voltak. A kormány Fehér Könyve szerint a leg­ több embere szegény és cél nélküli fiatalember volt, bár a had­ seregben úgy tudták, hogy korábban akadtak közöttük tanult követők is, például egyetem i tanárok és köztisztviselők. Északkeleten a határok „lyukasak”, és egyáltalán nem lehet kizárni, hogy Csádból, Nigerből vagy Kamenmból érkezett fi­ atalok is tartoztak a mozgalomhoz. Ám azokat a kísérleteket, hogy külföldieket tegyenek felelőssé a problém áért, sosem tudták bizonyítékkal alátámasztani. „Tagjainak zömét a szekta (motoros taxit vezető) sofőrök közül és az érintett körzetekben bőséggel megtalálható m un­ kanélküli fiatalok közül, az iskolából kimaradottak közül és a kábítószerfüggők hatalmas tömegéből nyeri” - írta a kormány­ kiadvány. Hozzátették még, hogy „a szövetségi, állami és helyi kormányzatoknak kiem elt fontosságú feladatként kezdem é­ nyezniük kellene, és ki kellene dolgoznia a tömeges gazdasági elszegényedés felszámolása érdekében a megfelelő intézkedé­ seket. Evégett a szövetségi és állami kormányoknak azonnal 120

Boko Harcim

foglalkozniuk kellene a munkanélküliséggel, hiszen az észak­ keleti övezetben igen nagy a munkanélküli fiatalok száma.” Noha M aiduguriban és környékén több mint elég céltalanul lézengő fiatal akadt, akikből a Boko Haram toborozhatott, Yusuf mozgalmának tagoknál többre volt szüksége. Pénzre is szüksége volt, és annak m egállapítása, honnan kap pénzt, hosszú ideje Nigéria egyik nagy társasjátéka és az összeeskü­ vés-elméletek fontos ösztönzője, beleértve azok elképzeléseit is, akik azt gyanították Yusufról, hogy nagyhatalmú politiku­ sok nevében tevékenykedik. Fontos különbséget tenni a Yusuf vezette Boko Haram és annak Yusuf halála utáni újbóli felbuk­ kanása között, amikor az ilyen kérdések jóval bonyolultabbá váltak, és a külföldi csoportokkal m eglévő kapcsolatokról szóló gyanú erősödik. Először is, Yusuf idejében a finanszírozás egy jelentős ré­ széről azt hitték, hogy maguktól a tagoktól érkezett, köztük azoktól, akiket arra biztattak, hogy adják el javaikat és ingat­ lanaikat, és azt fordítsák az ügy támogatására. Van ok továbbá azt állítani, hogy a csoport szociális támogatást is nyújtott, kü­ lönösen szegény tagjainak, mivel a nigériai állam elm ulasz­ totta bárm iféle alapszintű szociális program vagy szociális háló megvalósítását, s ez lehetővé tette Yusuf számára, hogy megerősítse pozícióját a szegények között. Egy különleges eset, amely hozzájárult az összeesküvés-el­ méletek felerősödéséhez, egy Buji Fői nevű közismert politi­ kust érintett, aki Sheriff idején Bom o államban a vallási ügyek megbízottja volt, s aki később a Boko Haram tagja lett. Főit a csoport pénzelésével gyanúsították meg, s valaki megpróbálta az ő révén Sheriffet, a hajdani bom ói kormányzót összekap­ csolni a Boko Harammal, azt állítva, hogy a kormányzó, meg­ bízottján keresztül tömte pénzzel Yusufot. Sheriff ezt mindig tagadta, Főit pedig 2009-ben, a felkelés után megölték. Egy videofelvétel is készült, mely remegő képekkel ugyan, de ki­ nt

Mike Smith

vehetően mutalja, hogy a rendőrség habozás nélkül kivégezte őt. A felvétel felkerült a netre. „Buji Fői politikus volt (...), és már két évvel a Boko Haram-válság előtt nem volt a kabinetem tagja, s ha engem tartanának felelősnek bármi miatt, amit olyan valaki követett el, aki a kormányomban szolgált, akkor senki sem képes egyet­ len államot sem kormányozni Nigériában” - mondta Sheriff 2011-ben helyi újságíróknak. Nigéria határain túl felbukkantak olyan hírek, amelyek sze­ rint a kezdeti években Oszama bin Laden közvetítők útján in­ duló pénzzel látta el a Boko Haramot. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ezek az állítások megkérdőjelezhetők, és sem ­ milyen bizonyítékkal sem tám asztották alá őket. Az viszont igaz, hogy Bin Laden 2003-ban Nigériát is megnevezte azon országok egyikeként, amelyek készen állnak a „felszabadí­ tásra”. 2012-ben mind Nagy-Britanniában, mind Nigériában elter­ jedt, hogy a Boko Haram hasznot húz egy londoni bázisú mo­ hamedán jótékonysági alapítványtól, az Al-M untada Trust Fundtól. A brit Charity Commission nem talált ilyen nevű szer­ vezetet, de talált egy A1 Muntada Al-Islami Trustot. A Charity Com m ission nem tudott feltárni semmilyen bizonyítékot, a Trust pedig határozottan tagadta, hogy köze lenne a dologhoz. Akárhogy is történt je le n tő s támogatással vagy anélkül, Yusufnak sikerült kiépítenie egy félelmetes mozgalmat, mert a prédikációiról készült felvételeket árusították a piacokon és terjesztették a rokonszetivezők között. A rendőrség ismételten letartóztatta őt, de a jelek szerint sosem ítélték el bűncselek­ mény miatt. A kormány Fehér Könyve két alkalmat említ, ami­ kor az abujai bíróság szabadlábra helyezte, s hívei ünnepelve köszöntötték otthon. A kiadványban ezt írták: „A M aiduguriba való visszaérkezése alkalmából rendezett fogadtatás olyan ha­ talmas tömeget vonzott, hogy az időlegesen aláásta az állam 122

Boka Havam

tekintélyét, s alkalmat nyújtott számára, hogy szektájába to­ vábbi tagokat vonjon be” . Yusuf vitákban is részt vett, m elyek során hitet és saját Korán-értelmezését védelmezte. A prédikációiról készült fel­ vételeket tanulmányozó tudósok egyike így idézte az egyik vi­ tában elhangzott szavait: „Az a m odem oktatási rendszer, amelyet az európaiak hoztak Nigériába, ellentmond a moha­ medán vallásnak. Nem én vagyok az első, aki ezt mondja, hi­ szen mind olyan korábbi tudósok, m int Ibn Taymiyyah, mind az iszlám modem tudósai emondták már ugyanezt.” - A kutató ezt követően kifejtette Yusufról a következőket: „Arra a kér­ désre, iskolákban tanult-e, úgy felelt, sosem járt elemi isko­ lába, s a modern tantárgyakról az Encyclopacdia Britannicából szerezte ismereteit.” Adam egyre jobban csalódott Yusufban, nyilvánosan meg­ kérdőjelezte tanait, igyekezett rámutatni, mi az, amit egykori tanítványának nézeteiben képmutatásnak lát. Rendkívül gú­ nyos megjegyzésekkel igyekezett megrajzolni Yusuf portréját, olyan dilettánsként ábrázolva őt, aki félrevezeti híveit, aminek veszedelmes következményei lehetnek. Így beszélt róla: „Nem vagy próféta. Még a saját szomszédaid előtt sem bizonyítottad hitedet vagy erkölcsös jellemedet. M ohamed Prófétának 23 év kellett, hogy az iszlám­ ról szónokoljon. És te hány évig prédikáltál, mielőtt muszlimokat hitetlennek minősítesz azért, mert nyu­ gati oktatást kaptak, vagy azért, mert a kormánynak dolgoznak? Nem volt elegendő ismereted a vallásról, de még általános műveltséged sem. Csak a saját kis városodat ismerted. Mit tudsz te az iszlámért vívott különböző harcok történelméről? (...) Menjünk kö­ zelebb az otthonodhoz, hány csatát vívott Usman Dán Fodio? Fodio nevét tudod, de mit tudsz a csa123

Mike Smilh

táiról? Hány ütközetben vett részt maga is? (...) És mindenek fölött: most, mik a terveid?” Adam képmutatással is vádoljaYusufot: „Nemzetközi útlevéllel utazik. Tartalmaz az útle­ vél idézeteket a Koránból vagy a Hadiszból? Úgy lcezdődik-e, hogy „Allah, a könyörületes és az irgal­ mas nevében ”? Benne van-e Isten Legnagyobb Neve? Az áll-e benne, hogy Nigéria Szövetségi Köz­ társaság, és rajta van-e Nigéria címere? Ki adta neki az útlevelet? Nem a nigériai kormányhatóságok? Miért fogadta el? Ez nem azt jelzi, hogy elfogadja a kormányt? Azt kellett volna mondania: „Nem foga­ dom el a nigériai kormányt. Az hitvány, és semmit sem ér az általa kiadott bármilyen papír”. Utazhatott volna Szaúd-Arábiába nigériai útlevele nélkül. Ha megkérdezték volna tőle, hol az útlevele, hol a ví­ zuma, mondhatta volna, hogy Szaúd-Arábia muszlim ország, m uszlint vagyok, hiszem , hogy nincs más Isten, csak Allah és M ohamed, az ő prófétája. (...) A kormány által fenntartott kórházba vitte a fe­ leségét ( ...) és olyan úton lovagol, amelyet a kor­ mány építtetett az alkohol- és olajfeldolgozó üzemek által befizetett adóbevételekből. Sőt, az állami vál­ lalatok által előállított vizet és áramot is használja. Vagyis elutasította a kormányhoz az ajtón át vezető utat, de bemászott az ablakon.” Yusuf és híveinek szándékait illetően tovább nőtt az aggo­ dalom, s utóbb a biztonsági szervek azt állították, hogy folya­ matosan megfigyelés alatt tartották őket. Egy Nigériában jól ismert szalafista pap, M uham m ad Awwal Adam Albani azt 124

Bökő Haram

mondta, találkozott Yusuffal, hogy tanácsot adjon neki téves hitével kapcsolatban. Adamról pedig azt mondták, hogy szaúdarábiai találkozásuk alkalmával egy sor megbeszélést folyta­ tott vele ugyanebből a célból. „Egyike voltam azoknak, akik állandóan tárgyaltak vele a Boko Haram ideológiájáról” - mesélte Albani a nigériai Sunday Trust című újságnak a 2012 januárjában megjelent inter­ júban. „Egyik alkalommal vele és tanítványaival ültem, más alkalmakkor csak kettesben ültünk. A lényeg az volt, hogy meggyőzzem, az iszlám nem fogadja el a Boko Haram ideológiáját. Próbáltam m eggyőzni, hogy mivel a szunnizm us követőjének m ondta magát, a szunnizmusnak megvannak a maga tanítá­ sai és elvei, és a Boko Haram szemben áll azokkal a tanokkal. Minden erőfeszítésünk - tudom, hogy más tudósok, mint például J a ’afar sejk is beszélt vele ilyen kérdésekről - süket fülekre talált. Előállt va­ lami védekezéssel, amely nem hiteles az iszlám jog­ rendszerében.” 2007-ben, miután Adam levezette az imákat Kanóban, fegy­ veresek rohamozták meg a Dorayi Jum a’at mecsetet és agyon­ lőtték. Volt olyan gyanú, hogy Yusuf lépett fel egykori mestere ellen, és ő állt hajdani pártfogójának meggyilkolása mögött. A gyilkossággal kapcsolatban fölm erültek politikai okok is, mivel a gyilkosság egy nappal a kormányzóválasztás előtt tör­ tént, és egy héttel későbbre tűztek ki az elnökválasztást is. Évekkel később, 2014 februárjában meggyilkolták Albanit is, a feleségével együtt, és ekkor szintén a Boko Haram tagjait gyanúsították.

125

Mike Smith * * *

Yusuf és hívei pedig tovább meneteltek egy erőszakos fel­ kelés felé, az interneten és másutt még mindig megtalálhatók a militáns retorikáját bemutató előadásairól és prédikációiról készült felvételek. Egyik szónoklatában magát és híveit úgy festi le, mintha együtt harcolnának a világ és a nigériai állam gonoszsága ellen. Felszólítja híveit, álljanak készen, amikor a hatóságok jönnek, hogy bántalmazzák őket iszlám hitük miatt, s azt mondja: „Ne hagyjátok hátra fegyvereiteket!” Hogy mikor készült a felvétel, az nem világos, bár Yusuf utal egyfelől az iraki Abu Graib foglyainak 2004-ben nyilvá­ nosságra került ügyére, másfelől a 2005-ben Mohamed prófé­ táról közzétett karikatúrára, am ely szerte az arab világban tiltakozást váltott ki. A beszéd alatt Yusuf fehér köntöst és ha­ gyományos fejfedőt viselt, hívei pedig a padlón ültek körül­ ötte. A képernyő alján lévő csíkban telefonszámok futottak, együtt egy videókat és hangfelvételeket hirdető reklámmal. „Félelm et plántálhatnak belétek, bebörtönözhetnek, m eg­ verhetnek, megölhetnek benneteket vagy valaki mást, mindannyiatokat felgyújthatnak, könnygázt használhatnak ellenetek, de bármit tesznek is veletek, nem hagyhatjátok el a vallásotokat” - mondja Y usuf hausza nyelven. „Allahra esküszöm , fontos tudnotok, például, hogy egy napon az irántatok érzett puszta gyűlölettől hajtva könnygázt dobnak rátok, mert alkalmuk lesz rá, hogy ezt tegyék veletek, m ivel tudják, hogy ti sem m it sem tehettek. Bekerítenek benneteket, és könnygázt hajítanak rátok és veletek lévő gyerekei­ tekre. A gyerekek köhögni fognak. Ezt teszik még az arra tévedő kisgyerekekkel is, köztük azokkal a to­ tyogókkal is, akik anyjuk hátára vannak erősítve. Al­ ii26

Bakó Hamm

lahra esküszöm, ezt teszik veletek. Ezt csinálják minden más országban is.” Később így folytatja: „Egy napon látni fogjátok vezetőtöket, amint egy asztalra fektetve kínozzák őt. Egy husánggal ütle­ gelik, aminek következtében elájul, magához tér. Tudjuk, hogy ez vár ránk. Azt is tudjuk, hogy ez nem minősül m ajd meg­ aláztatásnak, hanem Allah által ránk mért próbatételnek. Ilyen a mohamedán út természete. Ha ez nem történik meg, az em­ berek nem ébrednek fel.” - Ennél a szövegnél a hallgatóság felkiált: „Allahu Akbar!”. Beszédének vége felé, miután utal a Mohamed prófétáról készült karikatúrákra, kitágítja érvelését és erőszakra buzdít azok ellen, akik „m egsértik” az iszlámot. Azt is m ondja vi­ szont követőinek, hogy nem szabad templomokat felgyújta­ niuk, m ert az épületeket más célokra is használhatják „a dzsihád után”. A beszéd e részénél néhányszor ismét felharsan az „Allahu Akbar!” kiáltás. „Ha megsértik az iszlámot, eredj, kerítsd elő és öld meg azoknak az embereknek a vezetőjét. A sértésben részt vevő minden személyt meg kell ölni. Miért van ez igy? Azért, mert az ilyenek nem tisztességesek. Allah mondta, ha ezt teszitek, elállnak a cselekedettől. Allah itt határozott kifejezést használt a Koránban. Ha csak néhányat megölsz a vezetőik közül, abbahagyják a sér­ tegetést. Remélem, megértettétek! Nem kell vesződnö­ tök a templomok fclgyújtásával és lerombolásával, mert az ember, aki a templomot építi a közelben van. A templomok fclgyújtásával semmit sem értek el. Ezért kontraproduktív tervezés nélkül cselekedni, egyszerűen ébredés után menni és felgyújtani egy templomot. Nem, nem! Az iszlám nem ezt tanítja. Minden gondos 127

Mike Smith

tervezést, szervezést, irányítást, helyes cselekedeteket igényel. Tudnotok kell. hogy ha elindultok előre, nincs visszafordulás. Remélem, megértettétek! Ne induljatok el csak úgy templomokat felgyújtani. A dzsihád után raktárhelyiségnek használhatók. Távolítsátokel a hitet­ lenek vezetőit, mert nem tisztességesek, ha azt altatjá­ tok, hogy abbahagyják vallásotok gyalázását.” A felkelést a Maiduguri körzethez tartozó Gwangéban 2009. június 11-én történt eset robbantotta ki. Azután következett, hogy Boko Haram-hívek haltak meg egy közlekedési baleset­ ben, amikor a csoport tagjai egy temetésre tartottak a temető télé. Az aznap történtekről szóló beszámolók egyike szerint, egy kormányzati vizsgálóbizottság kiderítette, hogy Yusuf hívei észrevették, amint a Boko Haram egy másik tagját „meg­ fegyelmezték" a biztonsági erők, amelyek ahhoz az Operation Flush nevű műveleti csapathoz tartoztak, amit eredetileg fegy­ veres rablás és hasonló bűncselekmények elleni harcra hoztak létre. A rendőrök gyakran kényszerítik azokat, akiket kisebb szabálysértésben mondanak bűnösnek, hogy békaügetésben ugráljanak az út szélén, vagy hasonló megalázásoknak vetik őket alá. Különböző beszámolók szerint a támadás akkor tör­ tént, amikor a rendőrség érvényt próbált szerezni annak az új törvénynek, amely bukósisak viselésére kötelezte a motoroso­ kat. A kormánybizottság jelentése szerint, amelyet egy, a Yusuf prédikációit tanulmányozó, névtelenségbe burkolózó kutató szerzett meg, a Boko Haram tagjai igyekeztek „megmenteni” az őrizetbe vett férfit, s megpróbálták ellopni a rendőrök fegy­ vereit, amire a rendőrök tüzet nyitottak. A rendőrök azt mond­ ták, ők csak lábra lőttek, nem próbálták megölni őket, és a jelentés szerint a Boko Haram 17 tagja sebesült meg. Arról, amit a fegyveres dzsihádra való felhivásnak tartottak, a mélységes haragra gyűlt Yusuf egészen más változattal állt elő. 128

Boko Hamm

Megjelent hívei előtt, szenvedélyes és gyújtó hangú beszédet mondott, amit a kormánynak szóló „nyílt levélnek” nevezett. Os­ torozta Nigéria biztonsági erőit, és erőteljes vádjaival felkavarta hallgatóságát. A tömeg ismétlődön pfujolt Bomo komtányzójának neve hallatán, vagy hangosan kiáltozta, hogy „Allahu Akbar”, Yusuf pedig csak hergelte őket. Higgadtan kezdte, de hangja különböző pillanatokban felerősödött, miközben hevesen gesztikulált. Azt mondta, előző csütörtökön a Boko Haram jó pár tagja négy társának tetemét vitte Gvvange temetőjébe elhantolni. „Belefutottak a nigériai hadsereg néhány katonájába, és az Ali Modu Sheriff bom ói kormányzó vezette Operation Flush műveleti csoportjához tartozó motoros rendőrökbe” - mondta Yusuf. Majd folytatta: „Tüzet nyitottak a menetre, s pillanatnyilag 18 test­ vérünket kórházban ápolják. A z egyiket hátba lőtték. Két golyót távolítottak el műtétileg. Egy másikat ágyé­ kon lőttek. Egy golyó valamelyiket a szeme közelében sebesítette meg. Egy embernek mindkét lábát szétzúz­ ták. Valakit combon lőttek (...) Azt m ondtuk, nem hagyatkozunk pletykákra, ezért nem voltunk hajlandók tegnap kommentálni, amíg oda nem mentünk, hogy saját szemünkkel lás­ sunk. Odamentünk, s láttuk őket saját vérükben fü­ rödni. Semmit sem csináltak; senkit sem bántottak; semmilyen bűnt sem követtek el. De puszta agreszszió hajtotta őket, ami Bomo állam korm ányzatának kézjegye, hiszen e célból hozták létre az Operation Flush egységét, amelynek egyedüli célja akadá­ lyozni m ozgalmunkat, és más lakosokat zaklatni. Azt hallottuk, hogy ezt az egységet célzottan el­ lenünk hozták létre, s ez m ost nyilvánvalóvá vált. Egy m uszlint vére értékes. ( ...) Jobb, ha az egész 129

Mike Smith

világ elpusztul, mint egyetlen m uszlim vérét kion­ tani. Ugyanúgy, ahogyan lelőtték az úton testvére­ inket, egy nap eljönnek a gyűlésünkre, és tüzet nyitnak, ha mi ezt válasz nélkül hagyjuk. Ahogy ezt m egtették, terrorakciókat hajtanak végre nők ellen is, ha hagyjuk. Inkább m eghalunk, mint hogy bevárjuk, am íg agressziót hajtanak végre asszo­ nyaink ellen, vagy eljönnek összejövetelünkre, és m egaláznak bennünket. Tudnotok kell, hogy sosem hallgatunk, és senkinek sem hagyjuk, hogy m egalázzon bennünket. N em lehet, hogy valaki idejöjjön és lelője testvéreinket. Mi kórházba viszszük őket, és álljuk kórházi szám láikat, miközben (aki lelőtte őket) hazamegy, m intha mi sem történt volna. Nem lehetséges. (...) Őrült katonák. Amíg nem vonják ki őket a városból, addig nem lesz béke.” Az első csapás július 26-án Bauchi városát érte, amely Yusuf szülőföldjétől, Yoba államtól délre fekszik. Becslések szerint a Boko Haram 70 tagja fegyverekkel és gránátokkal felszerelkezve, két helyszínen támadt: egy rendőrőrsre és egy Izalához tartozó mecsetre. Egy beszám oló szerint az őrsön ügyeletben lévő rendőrök elmeneküllek, de később visszatért egy nagyobb erő, és sikerült megakadályozniuk, hogy a táma­ dók betörjenek a fegyverraktárba. Válaszul a rendőrség rajta­ ütött egy viskóvároson, ahol feltételezések szerint a Boko Haram Bauchi bán lévő emberei laktak, és fegyveres harc rob­ bant ki. A halottak számát 55-rc tették, és mintegy 200 embert tartóztattak le. Ez csak a kezdet volt. A bauchi összecsapások után Yusuf telefonon azt mondta egy újságírónak, „készek vagyunk m eg­ halni testvéreinkkel együtt”. Egy véletlen bombarobbanásban 130

Boko Havam

Maiduguriban meghalt személyt, aki fegyvert készített önvé­ delmi célra, mártírnak nevezett. „Amit korábban mondtam, hogy a hatóságok meg fognak bennünket támadni, bebizonyosodott Bauchiban, ahol körülbelül 40 testvérünket megölték, m e­ csetjüket és otthonaikat teljesen lerombolták, sokan mások is megsebesültek, cs mintegy száz embert tar­ tanak m ost is fogva. Ezért nem törődünk bele az ilyen megaláztatásba. Készek vagyunk testvéreink­ kel együtt meghalni, és sosem beleélünk meg azok­ kal, akik nem hisznek Allahban (...) Nem adom fel magamat. Ha Allah úgy kívánja, bebörtönöznek. Ha Allah nem kívánja, sosem vetnek börtönbe. De sosem fogom magamat feladni, azok után nem, hogy 37 hívemet megölték Bauchiban. Helyes m egölni őket? Helyes emberekre lőni? Ha m egadnám magam, az azt jelentené, hogy helyes, amit tettek. Ezért készek vagyunk harcban meghalni. E válság vége a következő: véget kell érnie a kafircinek (hilehagyás) és embereim üldözésének. Meg kell változtatni a demokráciát és a jelenlegi oktatási rendszert, különben a háború, amely még el sem kez­ dődött, sokáig fog tartani.” A következő nap rátámadtak a Yusuf szőkébb otthonában, Yobe államban lévő Poriskum, valam int Kano állam Wudil nevű körzetében lévő rendőrőrsökre, de a legrosszabb M aidu­ guriban történt, ahol egy sor támadás érte az állam rendőrpa­ rancsnokságát, a rendőrségi kiképzési létesítményeket, egy börtönt és két további rendőrőrsöt. Utcai harcok törtek ki a Boko Haram harcosai és az ottani rendőrök között, a lakosok fedezékbe vonultak, az utcák kihaltak. A tám adások, noha 131

Mike Smith

többnyire csak kézifegyvereket használtak, az összehangoltság és a felkészítés olyan szintjéről tanúskodtak, amelyet a ható­ ságok mintha alábecsültek volna a négy államban - Kano, Bauchi, Yobe és Bom o - kitört erőszak nyomán. AFP-s kollégám, Aminu Abubakar, aki akkor Maiduguriban volt, háborúhoz hasonlította a helyzetet. Anayo Adibe, Baba Fugu Mohammed maiduguri ügyvédje saját házában vonult fe­ dezékbe feleségével, hétéves kislányával és három éves fiával. Másnap kora reggelre elcsitult a lövöldözés, s amikor meglátta, hogy katonák foglaltak el állásokat az utcákon, azt gondolta, helyreállt a nyugalom, s úgy döntött, bemegy irodájába. „A m íg az irodában voltam , ismét kitört a harc - m esélte nekem Adibe. - Bombarobbanás, pont a körforgalomnál. Két rendőrt lőttek le közelről, tehát azonnal nagy volt a felfordulás. Emiatt be kellett zárnom az irodát.” A házban másokkal együtt megvárta, amíg odakint abbama­ radt a harc, majd az autójához rohant és hazahajtott. Úgy dön­ tött, a katonaság laktanyájában keres menedéket, ahová sok Maiduguriban élő keresztény költözött be, attól félve, hogy a szélsőségesek őket veszik célba. Legtöbben hevenyészett sát­ rakat állítottak fel a laktanya területén, de Adibének voltak a katonaságnál barátai, és megengedték neki, hogy családjával odabent tartózkodjanak velük, miközben a tűzharc folyt vá­ rosszerte. A Maiduguri utcáin folyó harc szórványos volt, és az erő­ szak közbeni szünetek bizonytalanságban hagyták a lakosokat afelől, hogy mi is történik valójában. Adibe és családja pár napig a laktanyában maradt. Kezdtek romlani az ottani körül­ mények, mert sokaknak nem volt megfelelő élelmük és vizük, ezért sok család úgy döntött, hogy megkockáztatják a hazaté­ rést. Köztük volt Adibe és családja is. „Ha meg fogunk halni, jobb otthon meghalni” - mondta. Ráadásul kezdtek terjengeni olyan hírek, hogy a helyzet lassan ellenőrzés alá kerül. 132

Boko Haram

- így volt? - kérdeztem tőle. - Nem, akkor még nem - felelte. A fejetlenség ellenére akkor még nem irányultak támadások kifejezetten a keresztények ellen, a szélsőségesek a nigériai állam jelképein akartak bosszút állni. Utóbb voltak arra utaló jelentések, hogy egyes esetekben keresztények is meghalhat­ tak, miután halálosan megfenyegették őket, s rájuk parancsol­ tak, hogy térjenek át az iszlám vallásra. 2012 októberében a Humán Right Watch jelentése több tanút idézett, akik elmond­ ták, hogy keresztényeket raboltak el és öltek meg. Tanúskodott egy olyan asszony is, aki elmondta a szervezet képviselőinek, hogy a támadók elmetszették a férje torkát, miután nem volt hajlandó „muszlim módra imádkozni”. Nem világos, mennyire voltak széles körűek az ilyen gyilkosságok, én szem élyesen tudósításaim során nem találkoztam ilyen beszámolókkal. Július 28-án, kedden, a felkelés harmadik napján a bizton­ sági erők megpróbálták egyszer és m indenkorra szétzúzni a lázadást - bár Umaru Yar’Adua ragaszkodott programterve­ zetéhez, és elrepült egy brazíliai látogatásra. Jós központi vá­ rosából érkezett csapaterősítések készültek a Boko Haram mecsetje és főhadiszállása elleni könyörtelen rajtaütésre. Egy laktanyában gyűltek össze, majd elözönlötték a Vasúti Negyed környékét, egy beszámoló szerint „hat páncélozott harckocsi­ val és katonákkal teli öt teherautóval érkeztek meg”. Az ered­ mény holttestek halma és hatalmas pusztítás lett. A katonák m egtámadták Yusuf m ecsetjét és porig rombol­ ták. Az akkor ott lévő újságírók szerint olyan volt, mintha ágyúzták volna az épületet. Az összecsapás nyomán azzal is megvádolták a biztonsági erőket, hogy összefogdostak olyan fiatalembereket, akik gyaníthatóan a Boko Haram tagjai vol­ tak. Kcnyszerítették őket, hogy térdeljenek le vagy feküdjenek a földre, aztán lelőtték őket. Egy különösen gyomorforgató vi­ deofelvételt később propagandacélokra használt a Boko 133

Mike Smith

Haram, a felvételt beépítették az ENSZ elleni öngyilkos po­ kolgépes merénylő „mártír” videójába. Egy szúfista aktivista­ ként azonosított férfi beszélt akkor az USA nagykövetségének hivatalos embereivel, s azt mondta, hogy „túlzottan nagy erőt alkalmaztak a biztonsági erők ügynökei”, akik állítólag azért lőttek le motorosokat és gyalogosokat, „mert szakálluk volt” . - Ennek következtében - mesélte - a lakók leborotválják szakállukat, változtatnak öltözködési stílusukon, elkerülendő, hogy célponttá váljanak. - Egy másik videón egy Buji Főiként, Bor no állam egykori vallásügyi biztosaként, a Boko Haram jeles tagjaként azonosított férfi látható, amint sétára kénysze­ rítik, mielőtt agyonlövik. Végül csütörtökre kezdett helyreállni a nyugalom, de az emberveszleség döbbenetes volt. Négy állam ban vasárnap óta több mint 800 embert öltek meg. M ohammed Yusufnak sike­ rült életben maradnia és elszöknie mecsetjéből. Katonák jártak azonban a nyomában, és július 30-án letartóztatták, amikor a mecsettől nem messze, apósa birtokán egy istállóban rátalál­ tak. Mielőtt átadták a rendőrségnek - élve - , kihallgatták, és felvétel készült arról, amint félmeztelenre vetkőztetve védel­ mezte hitét. Később, ugyanazon a napon, fényképeket mutattak be a saj­ tónak, amelyeken mintha Yusuf holtteste lett volna látható. Egy, a földön fekvő élettelen férfi látszott, felső testet golyók lyuggatták. A Yusuf halála utáni órákban nigériai rendőrök leg­ alább két ellentmondó verziót adtak elő a történtekről: az egyik szerint menekülés közben lőtték le, a másik szerint a Boko Haram tagjai és a biztonsági erők között kitört lövöldözésben ölték meg. Más tanúk viszont azt állították, hogy a rendőrök egyszerűen kivégezték az állam rendőrparancsnokságán. A Humán Right Watch meginterjúvolt egy 24 éves nőt, aki el­ mondta, látta Yusufot a kivégzés előtti pillanatban megbilin­

134

Boko Harcim

cselt kézzel, a földön ülve, s azt mondta, imádkozzanak érte, amikor három felbőszült rendőr végzett vele. „Az első mellbe és gyomron lőtte, majd jö tt egy másik, az meg tarkón lőtte” - mesélte a nő a jogvédő csoportnak, azzal a feltétellel, hogy a nevét nem közlik. - „Féltem, cs futásnak eredtem. Amikor visszamentem, halott volt.” Az USA külügyminisztériumának 2009. évi terrorrizmusról szóló országjelentése a következő beszámolót tartalmazza: „A nigériai katonaság élve fogta el a maiduguri bá­ zisú Boko Ilaram spirituális vezetőjét, Mohammed Yusufot a lakhelye elleni támadás után, s átadta a ma­ iduguri rendőrségnek, amelynek tagjait a csoport ölte meg. Egy helyi rendőr egyszerűen kivégezte Yusufot a rendőrőrs előtt, bámészkodók szeme láttára, miután a tévékamerák előtt büszkélkedett vele.” Yusuf apósa, Baba Fugu Mohammed számára még nem ért véget a rémálom. Július 31-én, pénteken reggel, egy nappal Yusuf megölése után kapcsolatba lépett ügyvédjével, Adibével, hogy elmondja neki, beidézte öt a rendőrség, s megkér­ dezte, mit tegyen. „Csak annyit mondott, hogy a rendőrség kereste, ezért azt tanácsoltam neki, hogy ha a rendőrség keresi, válaszoljon nekik. (...) Ekkor hallottam felőle utoljára” - mesélte nekem Adibe. Azt mondta, nem számított rá, hogy ügyfele élete ve­ szélyben lehet. Valamikor később, az idős férfi, aki ekkor vélhetően a het­ venes éveiben járt, a rendőrőrshöz hajtatott egy motoros taxi hátsó ülésén, legalábbis abból ítélve, amit Adibe elmondott, és soha többé nem került elő. A fia, Babakura Fugu elment Adibe irodájába, s mutatott neki egy fényképet halott apjáról.

135

Mike Stnith

„A halottasházi munkások megismerték az apját, amikor be­ vitték a holttestét, a telefonjukkal felvételeket készítettek a te­ temről, s a képeket átadták a családnak - mondta Adibe. Mindenki feldúlt volt, én magam is. Nagyon felindult voltam. Hogyan történhetett ilyesmi, egy olyan idős emberrel? (...) Akkor már majdnem 80 volt. (...) Csak azért, mert rokon volt.” Bírósági tárgyalás nélkül képtelenség megtudni, követett-e el ez az ember valaha bármi rosszat. A holttestet sosem adták ki a családnak. Valószinüleg egy tömegsírba temették, sok más emberrel együtt, akiket az öt nap alatt öltek meg, s nem isme­ rünk olyan dokumentumot, amelyből kideríthető lenne, hová temették őket. 2012-ben a családja bizonyos mértékig elégté­ telt kapott, amikor a kormány, csaknem két évi elutasítás után, végül úgy döntött, eleget tesz egy bírósági döntésnek, hogy fi­ zessenek kártérítést Baba Fugu Mohammed törvénytelen meg­ gyilkolása miatt. 100 millió nairát, vagyis mintegy 625 ezer dollárt fizettek nekik. A fia, Babakura is részt vett egy béke­ tárgyalási próbálkozásban a Boko Harammal. Az is tragikus véget ért. Merényletben megölték.

136

Boko Havam

3. „NEM TŰRÖM A VESZEKEDÉST”

Viharos néhány hónap volt ez Nigériában, a Boko Haramtól független okokból, és az ország irányítására felkért férfi sok mindenben bizonytalannak látszott. Mentségéül annyit, hogy nem ő volt az egyetlen. 2010 februárjában egy pénteken az Egyesült Államok nagykövetével találkozva a puhakalapos állaítantudós, Goodluck Jonathan, akit nem sokkal korábban ne­ veztek ki Afrika legnépesebb országa ügyvivő elnökének, egy diplomáciai távirat tanúsága szerint tett néhány meghökkentő beismerést. A találkozó fő témája Urnám Yar’Adua állapota volt, aki, legalábbis papíron, továbbra is Jonathan főnöke és az ország elnöke volt. Szívbelhártya-gyulladása volt, és a szívpanasz m ellett sokáig vesebajjal is küszködött, lefogyott, fokozódó gyöngeségc nyilvánvalóvá vált, annak ellenére, hogy munka­ társai igyekeztek elleplezni az állapotát a nyilvánosság elől. Ahogy súlyosbodott a betegsége, továbbra is igyekezett eleget tenni kötelezettségeinek, de csökkentett időbeosztással. Végül 2009 novemberében az elnök olyan beteg lett, hogy sürgős ke­ zelésre szorult, és repülőn Szaúd-Arábiába vitték. Teltek-múltak a hetek, az emberei alig nyilatkoztak az állapo­ táról, s Nigéria ott állt lényegében valóságos vezető nélkül, ki­ számíthatatlan irányba sodródott. A katonai puccsokban gazdag történelmű ország helyzete egyre nyugtalanítóbbá vált. A Yar ’Aduát körülvevő személyek azon igyekeztek, hogy megaka­ dályozzák Jonathant, az akkori alelnököt az államfői funkciók

137

Mike Smith

átvételében. A főszerepet, mint mindig a regionális és az etnikai vezetők, valamint a Yar’Adua-hoz hasonlóan északról jött poli­ tikusok játszották, akik vonakodtak attól, hogy az ország legma­ gasabb hivatalában - és a vele járó hatalomban déli irányú, azaz Jonathan szülőföldje felé irányuló fordulat következzék be. De minél hosszabb ideig maradt elszigetelve és külföldön Yar’Adna, tábora számára annál nehezebbé vált megvédeni pozícióját. Fék­ telen találgatás folyt. A köztiszteletben álló Ncxt című újság 2010 januárjában arról számolt be, hogy az elnököt „súlyos agykárosodás” érte, s többé nem tud eleget tenni feladatainak. Az elnök tanácsadói ezen állítást cáfolni igyekezvén összehoztak egy telefonbeszélgetést egy BBC-riporterrel, amelyben egy magát Yar’Aduának mondó férfi röviden megszólalt. Ez azonban semmit sem oldott meg, és mivel az ország vezetése egyre jobban gyengült, N igéria parlamentje végül 2010. február 9-én kinevezte Jonathant ügyvivő elnökké. Ez a lépés legalább megadta a kormánynak azt az illúziót, hogy tiszta helyzet állt elő, bár ez is kérészéletű volt. Két héttel később, február 24-én, három hónappal azután, hogy SzaúdArábiába vitték, repülőn hazaszállították Y ar’Aduát. Ezzel ismét összekuszálódott a kép, hogy ki is van valójában hatal­ mon. Igaz, az elnököt távol tartották a nyilvánosság elől. Ilyen körülm ények között találkozott Robin Sanders, az Egyesült Államok nagykövete Goodluck Jonathan ügyvivő elnökkel abujai hivatalos rezidenciáján. A találkozóról beszámoló amerikai diplomáciai távirat olyan embernek írta le Jonathant, aki igyekszik minden tőle telhetőt megtenni országa érdekében, de vívódik azon, hogy mit is kell tennie. A jelentés szerint azt mondta a nagykövetnek, hogy „min­ denki belezavarodott” abba, hogy ki is van hatalmon Nigériában. Őt magát a diplomáciai beszámoló szerint felzaklatta, hogy a Yar'Adna visszatérése utáni első kormánynyilatkozat Jonathanra alelnökként, nem pedig ügyvivő elnökként utalt. Hozzátette, 138

Boko Haram

hogy másnap újabb közleményt adtak ki, miután az elnökségre ..nagy nyomás nehezedett a hiba kijavítása érdekében, hogy a vezetés és a végrehajtói irányítás kérdése tisztázódjék” . Mint írták, beszélt arról a meggyőződéséről is, hogy „az országnak ez a borzalmas helyzete négy ember miatt alakult ki”, s itt megne­ vezte Yar’Adua feleségét, az elnök biztonsági főnökét, a szárnysegédjét és a gazdasági főtanácsadóját, arra célozva, hogy a színfalak mögött ők vezénylik a parádét, és nem hajlandók viszszalépni bármiféle hatalomtól. A Wikileaks által közzétett távirati jelentés szerint Jonathan azt mondta, „írem ismeri indítékaikat, de úgy véli, hogy valószínűleg bűnösek a szándékok” . Amikor Jonathan találkozott Yar’Adua biztonsági főnökével, Yusuf Mohammed Tildével, valamint szároysegédjévcl, Mustapha Onnoedieva ezredessel, állítólag közölte velük, hogy „a legjobb befejezni ezt a játékot”, mivel Yar’Adua szerinte félig kómás ál­ lapotban van, és nem érti a körülötte történő dolgokat. Megláto­ gatta Yar’Adua feleségét, Túráit, hogy együttérzéséről biztosítsa, de a konnányzat legfelsőbb szintjén eluralkodott bizalmatlanság jeleként „Túrái semmilyen körülmények között sem akart a hi­ vatalos rezidenciára menni”. A beszámoló szerint Jonathan azt mondta, másokkal együtt arról igyekszik meggyőzni a Yar’Aduához közelállókat, hogy az ország számára az lenne a legjobb, ha a beteg elnök lemon­ dana. Eközben a katonai vezetők arra ügyeltek, hogy a politi­ kusok ne szövetkezzenek a laktanyákban lévő katonákkal, tekintettel az államcsíny veszélyére. A zavar a kormányülése­ ken is látható volt. ahol Jonathan, a távirat szerint azt magya­ rázta. hogy a Sanders látogatása előtti utolsó kabinetülés „katasztrofális volt, kiabálással, üvöltözéssel” , és „teljesen hibás volt” . Azt mondta, „ő nem politikus”, és nagyon korlátozottak a ta­ pasztalatai a közigazgatásban, de folytatta: „nem tűröm el a ve­ szekedést” - így a távirat. Jelezte, hogy a kormány feloszlatását 139

M ik e Smifh

és egy új kormány kinevezését tervezi, amikor majd érzi, hogy a közvélemény megbékél vele, mint ügyvivő elnökkel. Jonathan politikai karrierje tele van véletlenekkel. Egy kenukcszítö fiaként született a mocsaras Niger-delta Otuoke nevű fa­ lujában. Lassú mozgású férfi volt, aki láthatóan zavarban volt, ha nyilvánosság előtt beszélt, általánosságokat mondott, és oly­ kor összekuszálódtak a szavai. Igyekezett magát egyszerű átlag­ embernek lefesteni egy olyan országban, ahol sokan élnek szegénységben. Beszélt róla, hogy fiúkorában nem volt cipője és nem volt otthon áram. Egyetemre járt, zoológiát tanult, s végül ledoktorált a tárgyból, mielőtt elkezdte politikai pályáját, amely ugyanolyan kiszámíthatatlan volt, mint a neve (amely angolul jó szerencsét jelent). Amikor otthonában, Bayelsa államban kor­ mányzóhelyettes volt, a főnöke, Dicpreye Alamieyeseigha bele­ keveredett egy korrupciós ügybe, aminek következtében női ruhába öltözve kellett Nagy-Britanniába menekülnie. Alamieye­ seigha tagadta, hogy bármit elkövetett volna, cáfolta az ellene felhozott vádakat, de minden esetben vádat emeltek, így végül rákényszerült, hogy távozzon hivatalából és beiktassa Jonathant. A szerencse hamarosan megint kegyeibe fogadta Jonathant. Amikor Yar'Adua 2007-ben indulni készült az elnökválasztáson, a Niger-deltából keresett társat, akivel együtt indulhat. A térség olajkincsének birtoklásáért versengő mílitánsok mindent meg­ tettek, hogy kézben tartsák az ország fejőstehén iparágát. Jonat­ han, becsületére legyen mondva, hogy nem volt vak ebben az ügyben. Az amerikai nagykövettel való találkozója után azt Írták róla, hogy elmondta, tisztában volt vele, azért választották ki alelnöknek, mert ő képviselte a Niger-deltát. „Nem azért szemeltek ki engem alelnöknelc, mert elegendő politikai tapasztalatom volt - idézte szavait a diplomáciai táv­ irat. - Egyáltalán nem. Sok nálam képzettebb ember akadt volna az alelnöki posztra, de ez nem jelenti, hogy ne volnék a magam ura” . 140

Boko Havam

Ez utóbbi kijelentésének igazáról a világ is hamarosan meg­ győződhetett. Am ikor 2010 májusában meghalt Y ar’Adua, akár készen állt rá, akár nem, Goodluck Jonathan az ország történelmének egy sorsdöntő pillanatában N igéria vezetője lett. Közeledtek a választások, a fiatal nemzedék egyre inkább bekapcsolódott a politikába, és vigyázó tekintete előtt az or­ szág északi vidékein ismét felbukkantak az iszlamista szélső­ ségesek, akik m inden korábbinál erőszakosabb és kifinomultabb eszközökkel végrehajtott támadásaikkal vonták magukra a figyelmet. *** Csaknem egy év telt el 2009 júliusának sötét napjai óta, és az akkor már mindenki által Boko Haramnak nevezett csoporthoz tartozó lázadók illegalitásba vonultak. Mohammed Yusuf m e­ csetje még romokban hevert, az eltakarítatlan törmelékhalmot rendőrök vigyázták. Távol tartották az arra ődöngőket, nem hagyták nekik, hogy a hatóságok előzetes engedélye nélkül fény­ képezzenek. Körülötte a környék csöndes és nyugodt, szinte idilli vo lt Kecskék keresztezték a használaton kívüli vasúti síneket, amelyek egy közeli elhagyatott állomáshoz vezettek. Nők és gye­ rekek bicikliztek a poros utakon, vagy utaztak motoros taxik hátsó ülésein, csak a járművek halk moraja törte meg a csendet. Az egykori m ecset romjai közötti séta bepillantást enged az ott lezajlott katasztrófára, és bizonyos értelemben arra is, ami következik. Betondarabok zúzódtak csipkés szélű csonkokká, egy fáról két infúziós tasak lógott le, valószinűleg onnan ke­ rültek oda, ahol a Boko Haram emberei kezeltették sebeiket. Kiégett autók és motorkerékpárok roncsai, fazekak, serpenyők szétszórva hevertek a területen. Fura, hátborzongató emlékez­ tető volt ez a kép az egy évvel korábban ott történtekre. Senki sem vesződött azzal, hogy a romokat eltakarítsa. 141

Mike Smüh

A Maiduguriban állomásozó nigériai biztonsági erők riadó­ készültségben maradtak. Egy 2010 júniusában, a városban tett látogatásom alkalmával a helyi rendőrparancsnok végül is be­ leegyezett, hogy irodájában találkozzon velem és három kol­ légámmal, de rövid, feszült légkörben lezajlott találkozónkon semmit sem volt hajlandó mondani. Figyelmeztetett, hogy a „Boko H aram ” szavak puszta kiejtése is törvényellenes, és megtagadott minden választ a témával kapcsolatos kérdésekre. Világossá tette, az lenne a legjobb, ha egyszerűen elmennénk - mind az irodájából, mind a városból. A legnagyobb nigériai titkosszolgálat ügynökei minden lépésünket figyelték, követ­ tek bennünket, s egy ponton közölték velem és kollégáimmal, hogy „meghívtak” bennünket látogatóba a főnökükhöz. A ni­ gériai biztonsági erők ezt az eufemisztikus kifejezést használ­ ták, amikor valakit kihallgatásra hívtak. Az ilyen meghívást nem engedték visszautasitani. Tettük, amit mondtak nekünk, s megérkezésünk után megkértek bennünket, hogy üljünk le egy kis váróhelyiségben. Idegesek voltunk, mivel fogalmunk sem volt róla, mit terveznek velünk, de a szobában, ahol vára­ koztunk, a falakon látható vörös foltok csak fokozták kényel­ metlen érzésünket - nagy valószínűség szerint nem vérfoltok voltak, de tekintettel akkori lelki állapotunkra, ki tudhatta? Amikor hívtak bennünket, hogy találkozzunk a helyi igazga­ tóval, volt kezdetben néhány feszült pillanat, de miután m eg­ tudta, hogy Nigériában élünk, és nem csak egy rövid látogatásra ugrottunk be az országba, értelmes embernek bi­ zonyult. Elmagyaráztuk, hogy a célunk cikkeket írni a Maiduguriban történtekről, egy évvel a felkelés után, és sikerült egyetértésre jutnunk. Hagyta, hogy folytassuk a munkát, de csak embereinek szeme előtt, s nem ellenezte, hogy fényké­ pezzünk és videofelvételeket készítsünk Yusuflerom bolt me­ csetjének helyszínén. Hírszerző tisztek olyan szorosan a nyakunkban voltak, hogy az m ár majdnem nevetséges volt. 142

Boko Havam

Végül hétköznapján, barátságos hangon szóba elegyedtek ve­ lünk. Az egyiküket megkérdeztem, mit ajánl, hogy együnk, s megnevezett egy helyet a közeli bevásárlóközpontban. Azt hi­ szem, csirkét ettem rizzsel. Nem volt rossz. A legtöbb hivatalnok, nagyon hasonlóan a rendőrparancs­ nokhoz, az akkori látogatáskor nem volt hajlandó semmit sem m agnóra m ondani, de sikerült összehoznunk egy interjút Bomo állam akkori tájékoztatási megbízottjával, Isa Sanda Beneshiekhkel. Azt mondta, legyőzték a Boko Haramot, s újab­ ban kötelező, hogy minden vallási csoportnak regisztráltatnia kell magát a kormánynál, hogy elejét vegyék a jövőbeni nyug­ talanságnak. „Biztosítjuk népünket (...) és az egész világot, hogy ilyen helyzet még egyszer nem alakul ki" - mondta Beneshiekh. Csakhogy már a 2009-es felkelés és a katonai ellentámadás első évfordulója előtt voltak jelei annak, hogy a hadsereg bru­ tális fellépésének árán létrejött béke csak időleges. Az évfor­ duló előtt egy héttel videó- és hangfelvételek kezdtek keringeni Észak-Nigériában, amelyek Abubakar Shekaut m u­ tatták be. Ő volt a 2009-es felkelés idején Yusufhak a helyet­ tese, és a feltételezések szerint a mozgalom új vezetője. A rendőrség hamisítványnak minősítette ezeket a felvételeket, ragaszkodott ahhoz a történethez, hogy Shekaut az előző évi összecsapásokban megölték. N oha erre nem szolgáltak bizo­ nyítékkal, akkor nem lehetett kideríteni az igazat, Utóbb rejtélyes jelek olyan feltételezésekhez vezettek, hogy a Boko Haram újrakezdie erőszakos hadjáratát, bár másfajta stratégiával. Az első ilyen jelek a helyi papok ellen vagy a biz­ tonsági erők tagjai ellen elkövetett merényletek voltak. Ezeket általában két AK-47-es géppisztollyal felfegyverkezett motorkerékpáros követte el. Kezdetben nehéz volt mit kezdeni ezek­ kel az esetekkel. Bár okkal gondolhattuk, hogy a Boko Haram tényleg visszatért, gengszterstílusú gyilkosságok történhettek

Mike Smith

sok más okból is, a kétes gazdasági ügyletektől kezdve a po­ litikai számlák kiegyenlítéséig. M egvolt a valós lehetősége, hogy bűnözök húztak hasznot az iszlamisták által keltett félel­ mekből, s ennek leple alatt hajtanak végre megtorló akciókat riválisaik ellen, abban a tudatban, hogy nagy valószínűséggel a Boko Haramot fogják vádolni. Ez a bizonytalanság később újabb eleme lett az új és lopakodó Boko Haram keltette kom p­ lex félelemnek. Egy 2010 szeptemberi eset hozzájárult a Boko Haram újbóli megjelenésével kapcsolatos kételyek eloszlatásához. A dolog Bauchi városában történt, ahol Yusuf és hívei egy évvel ko­ rábban elindították rövid életű felkelésüket. Egy kedd este, éppen a muszlimok szent hónapja, a Ramadán előtt, egy cso­ port férfi, állig felfegyverkezve AK-47-esekkel és feltehetően házilag készített bom bákkal, „Allahu A kbar” üvöltésekkel megrohamozott egy börtönt. Lőtték a börtön kapuját, beron­ tottak az épületbe, kiszabadítottak több mint 700 foglyot, köz­ tük állítólag a Boko Haram 150 tagját. Ekkor sokak előtt világossá vált, hogy a Boko Haram visszatért, bármit akartak is a hatóságok elhitetni az országgal. A helyi hivatalnokok, rendőrök és papok elleni merényletek a következő néhány hónapban is folytatódtak, és tucatnyi ál­ dozatot követeltek. Előfordultak bankrablások, amelyeket a gyanú szerint a csoport hajtott végre műveleteik finanszírozása céljából. Viszont bármilyen nyugtalanítóvá vált is a helyzet, a gondok többnyire Nigéria északkeleti részére koncentrálód­ tak, az események helyszíne messze volt a hatalom abujai köz­ pontjától, s egy világ választotta el a délnyugati Lagos nyüzsgő és kaotikus üzleti központjától. Az elnök néhány déli támoga­ tója a jelek szerint nem a súlyos nyomor, a nemtörődömség és a korm ányba vetett bizalom hiányának ijesztő tünetét látta Észak-Nigériában, hanem összeesküvésnek tekintette azt, ami ott történik. A Niger deltavidékéről származó hatalmasok azt 144

Boko Haram

firtatták, vajon északi politikusok támogatták-e az erőszakot az elnök lejáratásának szándékával. Ezzel a beállítással volta­ képpen azt is kifejezték, amit délen az átlagos nigériai gondolt. Bizonyos értelemben ez érthető volt. A „cselekedni vagy el­ pusztulni” jellegű politizálás, a rengeteg vesztegetési pénz az évek folyamán egyes politikusokat rávett arra, hogy úgy kor­ mányozzanak, mintha egy szervezett bűnbandát irányítanának. A nigériaiak mintha felkészültek volna arra, hogy az országuk­ ban zajló dolgok nagy részét összeesküvés-elméletekkel ma­ gyarázzák. Ennek egyszerű az oka: ezek az elméletek gyakran igaznak bizonyultak. Most mégis más volt a helyzet. Nyilván nem zárhatjuk ki, hogy néhány északi politikus marginális szerepet játszott, aho­ gyan azt Ali Modu Sheriff-fel kapcsolatban állították, aki 2003 és 2011 között Borno állam korm ányzója volt. De a Boko Haram éppen ebben az időszakban valami sokkal bonyolultabb dologgá nőtte ki magát, ami túlmutat bármelyik politikus vagy hagyományos vezető hatalmán. Az északi elit felelőssé tétele megfelelő kibúvót kínálhatott az elnöknek és csapatának, ha m ár gátat szabni az eseményeknek nem tudtak, ám ezzel jo t­ tányit sem kerültek közelebb a probléma lényegéhez, valójá­ ban elfedték a dolgok gyökereit, és elfojtották a reményeket, hogy a kormány fellép a problémák ellen. Az összeesküvésről szóló érveket egyre nehezebb volt védelmezni, ahogy a helyzet mind gyorsabban csúszik ki az irányítás alól, és ahogy a Boko Haram célpontjainak köre is egyre tágul. A szervezet még a régióbeli muszlim hagyományok megőrzésére törekvő emireket sem kímélte. A Boko Haram egyik legnagyobb szabású hadművelete a kanói emír elleni merényletkísérlet volt, ami­ kor 2013 januárjában fegyveresek tüzet nyitottak a konvojára. Nem sebesült meg, de két fia igen, s legalább három ember életét vesztette.

145

Mike Smith

A szörnyűségek újabb határvonalát lépte át a Boko Haram a 2010 karácsony estéjén végrehajtott tám adással, m egm u­ tatva, mennyire súlyos a veszélye annak, hogy tovább rom ol­ ják a helyzet. A történtek megmutatták, hogy a Boko Haram sokkal pusztítóbb, képzettebb és kiterjedtebb erővé vált, való­ színűleg olyan sejtekkel, amelyek egymástól függetlenül és a saját szándékaiktól vezérelve működtek. Ez a karácsony m ozgalmas nap volt Abujában. Jonathan elnök volt a házigazdája a nyugat-afrikai vezetők csúcstalál­ kozójának, amelyen azt vitatták meg, milyen választ adjanak az Elefántcsontparton kialakult patthelyzetre, amelyben Laurent Ghagbo akkoriban nem volt hajlandó átadni a hatalmat, miután elveszítette az elnökválasztást riválisával, Alassanc O uattarával szemben. A m ikor a konfliktus m egoldódott, a régió elnökei hazamentek, a nigériaiak pedig ünnepelni kezd­ tek, petárdákat durrogtattak, miközben a karácsonyra és a kö­ zelgő új évre emlékeztetve leszállt az este. Jósban, Nigéria középső vidékének egyik etnikai és vallási alapon megosztott nagyvárosában sok keresztény indult el a templomba, a piacokon pedig nyüzsögtek az ünnepre bevásárló emberek. A várost és környékét mélységesen megosztotta a kö­ zelmúlt éveknek a Boko Haramtól független nyugtalansága. Gyakran írták le vallási jellegű erőszaknak, ami történt, s ma­ gyarázták a keresztények és a muszlimok szembeállásával. Ám természetüket tekintve ezek a konfliktusok valójában etnikaiak voltak, a helyi hatalmi harcok, a földviták és a lábasjószágok tol­ vaj lása miatt keletkeztek. Az ilyen erőszakos cselekményekben gyakran lőttek le vagy daraboltak fel liánvágó késekkel ember­ eket, házakat gyújtottak fel és támadások, megtorlások sorozatát hajtották végre. Az utolsó ilyen erőszakhullám 2010 januárjában és márciusában söpört végig a régión, holtak százait hagyva maga után. A karácsony éjjelén kitört újabb vérengzés során azonban már robbanóanyagokat is használtak. 146

Boko Harcim

Különböző pontokon elhelyezett hét pokolgép szaggatta fel a várost, az egyik egy karácsonyi bevásárlókkal zsúfolt piacon robbant, cs megölt legalább 32 embert. Ugyanazon az estén többszáz mérfölddel odébb, Maiduguriban, szélsőségesek tá­ madtak meg egy templomot, és m egöltek hat embert. Jósban, ahol még a legapróbb szikra is képes etnikai feszültséget ki­ robbantani, a következő napokban felkelés tört ki, melynek során újból többtucat ember vesztette életet. Nem volt világos, vajon ugyanazok tervelték-e ki a két különböző városban le­ zajlott tám adásokat, de a puszta tény, hogy ezek egyáltalán megtörténtek, elég meghökkentő volt. Jósban korábban sosem használtak pokolgépeket, és korábban sosem választottak templomokat a támadás célpontjául. December 28-án egy közlemény jelent meg azon a wcboldalon, melyet feltehetően a Boko Haram működtet, s ebben azt állították, hogy mind a josí pokolgépes akciót, mind a maiduguri templom elleni támadást a szervezet követte el. Egy videót is posztoltak egy emberről, akit Abubakar Shekaunak, a Boko Haram új vezetőjének mondtak, s aki a támadásokat egy „vallási háború” részének nevezte. A videón így beszélt: „Mi voltunk azok, akik a támadásokat végrehaj­ tották (...) Jós ellen. Mi a Jam a’atu Ahlus Sunnah Lid D a’awati Wal Jihad, am elyet rosszindulatúan Boko Ilaram nak bélyegeztek meg (...). M indenki tud a N igéria különböző részeiben borzalmas ke­ gyetlenséggel m eggyilkolt muszlim okról (...). Jós az egyik bizonyíték muszlim testvéreink megölésére, asszonyaink és gyerekeink elrablására, akiknek hol­ léte m ostanáig sem ismert (...). Muszlim testvére­ imnek szóló üzenetem , hogy tudniuk kell: ez a háború muszlimok és hitetlenek között zajlik. Ez val­ lási háború.” 147

Mike jSmith

A pokolgépes akciók jelezték, hogy a csoport megtette az első lépéseket az északi területen kívül a középső övként ismert tűz­ veszélyes közép-nigériai vidék felé, ami azzal fenyegetett, hogy ott is fellángolnak a régiót hosszú ideje kísértő etnikai és vallási feszültségek. Ez pontosan az a fajta provokáció volt, amely a leg­ jobban nyugtalanította azokat, akik féltek, hogy Nigéria ismét háborúba bonyolódhat önmagával, ahogy az több mint negyven évvel korábban megtörtént. Nigéria többször is dacolt az ilyen ítéletnapi jóslatokkal, valahogy mindig túlélte az ismétlődő ka­ tasztrófákat, és ha mégoly törékenyen is. de nemzetként egyben maradt, ám a konfliktus kiterjedése a középső övezetre új, kiszá­ míthatatlan kockázatot jelentett. Kezdetben általános kételkedés volt azzal kapcsolatban, hogy valóban a Boko Haramot terheli-e a felelősség a josi robbantá­ sokért. Bizonyos értelemben valószínűbbnek látszott, hogy a kö­ zépső öv etnikai konfliktusaiban érintettek hajtottak végre támadást Jósban, noha korábban ott nem használtak pokolgépe­ ket. A középső övezet konfliktusai az évek folyamán lassacskán súlyosbodtak, a militánsok az olyan kezdetleges eszközök hasz­ nálatától, mint botok és íjak, eljutottak a fegyverekig, és nagy a valószínűsége, hogy a válság következő szakaszában a pokolgé­ pek következhetnek. Különösen fontos volt egy másik tényező: közeledett a választási időszak, és hosszú ideje úgy festett, hogy a helyi hatalmasságok meglovagolták a régió feszültségeit, és a politikai nyereség reményében maguk is erőszakot szítottak. Mindezek fényében viszont, ahogy telt az idő, a Boko Haramot mind több közép-nigériai erőszakcsclekményért tettek felelőssé, s a csoport állításai igaznak tűntek. A josi támadással foglalkozó spekulációknak ham arosan végük szakadt. A következő robbantás újabb eszkalálódást je ­ lentett, nem a sebesültek számában vagy az erőszak méreté­ ben, hanem a helyszín miatt. Abujában, az ország fővárosában történt, szilveszter éjjelén, az Abacha laktanya néven ismert 148

Boko Havam

körzetben, ahol egy szabadtéri piac és egy bár volt. Noha a piac egy laktanya szomszédságában volt, mégis népszerű volt a polgári lakosság körében. Hasonlóan Nigéria sok más pont­ jához, sokan jártak oda kikapcsolódni, Star and Gulder sört kortyolgatni, grillezett halat enni a csillagos ég alatt felállított asztalok mellett. A pokolgép kora este robbant fel, legalább négy embert megölt és tizenkét továbbit megsebesített. Nigéria elnöke m ásnap egy istentiszteleten beszélt a robbantásról, a tetteseket, bárkik voltak is, „démonok” által felhasznált „bű­ nözőknek” nevezte, és bibliai nyelven szólva beszélt az ország küzdelmeiről. Minden jel szerint a közelgő választásokkal kap­ csolatos politikai érdekekről, és a jelöltségét ellenző észak-ni­ gériai politikusokról beszélt, de megjegyzései túl homályosak voltak ahhoz, hogy értelmezni lehessen őket. „Egyesek az mondják, politikusok, mások azt mondják, val­ lási fanatikusok, de a szememben ezek közönséges bűnözők” -je le n te tte ki Jonathan. így folytatta: „M anapság démonok használják ki őket, nem csak Nigériában. Önök közül azok, akiknek van ide­ jük az Al-Dzsazírán vagy a CNN-en követni a világ híreit, látni fogják, hogy a terrorizmus az egész vi­ lágot behálózza. Ma két fontos és figyelemreméltó dolog van a világban. Az egyik a technológiai fejlő­ dés. Országok, népek technológiailag fejlődnek. A másik, ami visszaveti ezeket az országokat a fejlődésban, az a terrorizmus. De azt mondom a nigériai­ aknak, legyenek nyugodtak, legyenek szilárdak. Ha megnézik az izraeliták utazását az ígéret földjére, az gyötrelmes volt. Számosán meghaltak az úton (...). Ezek a robbanóanyagok és robbanások részei az út hepehupáinak, de Isten átsegít bennünket rajtuk.”

149

Mike Smiíh

*** Zajlott a választási kampány. Noha Jonathan korábban je l­ zett olyasmit, hogy nem indul a választásokon, nyitva hagyta a lehetőséget, hogy az észak ismét elnyeri az elnökséget. Végül a déli politikai tám ogatók hathatós segítségével belevetette magát a kampányba. Ez szakadáshoz vezetett a Népi Dem ok­ ratikus Pártban. Az északi politikusok ugyanis kifőzték annak módját, hogy megnyerjék az előválasztást, s megtagadják Jonathanlól a jelölést az általa betöltött posztra. Jeles északi sze­ mélyiségek bejelentették indulásukat, köztük a korábbi katonai diktátor, Ibrahim Babangida, a nigériai politika úgynevezett M aradonája és gonosz lángelméje. Babangida annak ellenére befolyásos maradt, hogy 1993-ban elhagyta hivatalát. Az or­ szágban, különösen délnyugaton, sokan emlékeztek rá, mert 1993-ban törölte a választásokat. Miután Babangida bejelen­ tette indulását, Abujában „1993. június 12.” szövegű plakátok jelentek meg, mindenkit emlékeztetve a lefújt választásokra. Az NDP előválasztásán jelöltként induló más északiak között volt Atiku Abubakar, aki Obasanjo alatt alelnök volt, és gazdag egykori vámhivatalnokként a távközléstől az olajig több ága­ zatban fektetett be pénzt. Indult Aliyu Gusau, egykori nemzet­ biztonsági tanácsadó és hírszerzési szakértő is, akit széles körű kapcsolatairól és a színfalak mögötti befolyásáról ismertek. Ott volt végül a befolyásos családból származó Bukola Saraki, Kwara állam akkori kormányzója. A jelölésért folyó kampány a január 12-ei előválasztás kö­ zeledtével tárgyalások sorozatához vezetett, nem beszélve a pénzzel kitömött borítékokról. Végül a pártnak döntenie kel­ lett, fenntartja-e azt, amit „sávos rendszernek” hívott - az el­ nöki tisztség rotációját két ciklusonként az északiak és a déliek között, vagy kész szakítani ezzel, és átengedni a jelöltséget Jonathannak. Ahogy teltek a hetek, egyre világosabb lett, hogy 150

Boko Havam

Jonathan csapata némi sikert ér el ügye támogatottságának nö­ velésében, vagyis jobban elvan az ország a „sávos rendszer” nélkül, és az i lyen hatalommegosztási egyezségre többé nincs szükség a hatalmas és bonyolult ország egyben tartásához, mert az túljutott az etnikai politizáláson. Jonathan m intha bi­ zonyos reménykedést keltett volna a választók körében - amit valahogy ironikus módon álmatag személyiségének köszön­ hetett. Valószerűtlen fölemelkedése és nyugodt viselkedése azt a benyomást keltette, hogy különbözhet az ország politikusa­ inak zömétől, akik Nigériától olyan rengeteg gazdagságot ra­ boltak el az évek folyamán. Kam pánymenedzserei meglovagolták ezt, tőkét akartak belőle kovácsolni. Jonathan Facebook-oldalát használva jelentették be indulását, hangsú­ lyozva családjának alacsony származását. Olykor akadozó be­ szédmodora dacára, valamint ellenfeleinek azon kijelentései ellenére, hogy nincs felkészülve az ország vezetésére, sokan érezték úgy, hogy Nigéria próbálkozott már erős emberekkel, katonákkal és dörzsölt alkudozókkal, de mindannyiszor csa­ lódtak. Talán eljött az ideje valami másnak. Közben, ahogy ez az érzés felerősödött, az indulásukat be­ jelentő északiak és a régió más elit politikusai teljes gőzzel folytatták a megbeszéléseket a „hogyan tovább” kérdéséről. A nagyobb északi NDP-jelöltek végül egyesített stratégiában ál­ lapodtak meg, amire m indegyiküknek volt oka. Babangida, Gusau és Saraki bejelentette, hogy kiszállnak a versenyből egyetlen északi jelölt, Atiku Abubakar javára, hogy m egtör­ ténhessen az erőpróba a párt előválasztásán közte és az elnök között. Az előválasztáson küldöttek ezrei sorakoztak fel a fő­ városi Eagle Square-i (Sas-téri) felvonulási téren, és élő tele­ víziós adásban dobták be szavazólapjaikat egy dobozba. Rögtön utána fennhangon és a kamerák előtt számolták meg a szavazatokat, s a folyamat másnap, a hajnali órákig eltartott. Ahogy haladt előre a számlálás, világossá vált, hogy Jonathan151

Miké Smith

nak sikerült több mint elegendő küldöttet szereznie, s ő kerül többségbe az előválasztáson. Nigéria ezzel bizonyos értelemben történelmet írt. Az NDP szakított rotációs politikájával, s egy déli jelölt mellett döntött, holott sokan azt feltételezték, hogy m ost az északiakon a sor. Ráadásul Jonathan lehet az első olyan megválasztott elnök, alci az olajtermelő és elszegényedett Niger-delta vidékéről szár­ mazik, és mivel etnikailag ijaw volt, ő volt az első nem jóm ba, hausza-fulani vagy igbo, vagyis nem Nigéria fő etnikai cso­ portjainak egyikéhez tartozott. Útja azonban még nem ért tel­ jesen véget. Várt rá az általános választás, s az potenciálisan komoly kihívás volt az NDP-nck az elnökséghez való ragasz­ kodásával szemben, A posztot a párt azóta tartotta kézben, hogy N igéria 1999-ben véget vetett a katonai uralomnak. Jo­ nathan fő ellenfele az egykori katonai diktátor, Muhammadu Buhari, a népi támogatást m aga mögött tudó északi politikus volt, annak ellenére, hogy rezsimjét az 1980-as években az alapvető emberi jogok megsértésével vádolták. A választás napjának közeledtével a félek egyre nagyobb erőket összpontosítottak a felkészülésre, és annak kitürkészésére, hogy vajon ez alkalommal tiszták lesznek-e a választások vagy sem. Nagy reményeket fűztek a választási bizottságot ve­ zető Attahiru Jega akadém ikushoz, egy köztiszteletben álló, viszonylag függetlennek tartott értelmiségihez. A z elnökvá­ lasztás volt a második a három hét alatt lebonyolítandó három választás közül. A parlamenti választásokat tartották meg elő­ ször április 2-án, az elnökválasztás április 9-én, és a szövetségi államok kormányzóválasztása április 16-án volt esedékes. A választás maratoninak indult, rengeteg bizonytalansággal, az országot egyszerre jellem ezte a reménykedés és a félelem. Si­ kerül-e végül Nigériának elindulnia egy olyan úton, amely le­ hetővé teszi óriási potenciáljának kihasználását? Vagy káoszba és erőszakba fulladnak ezek a választások is, m int a koráb­ 152

Boko Haram

biak? Mindkét lehetőség elképzelhetőnek tűnt a választásokat megelőző hetekben. Fiatal és tisztességes választási dolgozók, akik eltökélten szolgálták hazájuk fejlődését, szorgosan igye­ keztek összeírni Nigéria hatalmas népességét az elektronikus nyilvántartási rendszeren keresztül. Ugyanakkor a nyilvántartó központokban nem volt áram, emiatt a választási bizottságok­ nak néha magánszemélyektől kellett kölcsönözniük vagy bé­ relniük kis generátorokat. Am ikor nem tudtak generátort szerezni, késtek, és a nyilvántartásba vételre várakozó tömeg egyre csalódottabb lett. Az ilyen nehézségek ellenére a folya­ mat végén a választási bizottság bejelentette, hogy 73 millió embert vettek nyilvántartásba, s megvolt rá az ok, hogy ered­ ménynek tekintsék mind a választási megbízottak, mind a köz­ vélemény kitartását. Ám ahogy megkezdődött a három közül az első választás, Jega, a választási bizottság vezetője rögtön bajba került. Pár órával a parlamenti választások kezdete után kenyszerítették, hogy jelenjen meg az országos televízióban, és jelentsen be valamit, ami sok országban elképzelhetetlen lett volna: azt kel­ lett bejelentenie, hogy egy héttel elhalasztja a választásokat, mert a szavazáshoz szükséges kellékeket számos választási körzetbe nem sikerült időben eljutatni. A kellékek késve történt leszállítását pletykaszinten és hivatalosan is a legkülönbözőbb okokkal magyarázták, sokmindent emlegettek a szabotázstól a szállítói hibáig. Bármi is a valós magyarázat, az ígéret, hogy Nigéria tiszta választásokat tart, csúnyán megbotlott már a kü­ szöbön, s Jega képtelen volt gyorsan helyrehozni a hibát, holott az egész ország türelmetlenül várakozott. Elkezdődtek a vá­ daskodások, sokan kérdezték, hogyan engedhetett meg ilyen katasztrofális ballépést. De ahogy elült a harag, és Jega sok bí­ rálója elismerte, hogy szinte megoldhatatlan a feladat, amire vállalkozott, ismét m egnőtt a támogatottsága. Választási meg­ figyelők és korrupcióellenes csoportok kinyilvánították, hogy 153

Mike Smith

hisznek benne, s úgy ítélték meg, helyesen döntött, mert bi­ zonytalan körülmények között egy választást sosem lehetne szabadnak és tisztességesnek nevezni. A következő hét azonban még rosszabb hírekkel szolgált. A Boko Haram, melyet oly sokáig nem voltak hajlandók észre­ venni, a választások szívét célozta meg erőszakos tetteivel. Az ország központjában, Suleija városában, mintegy 45 mérföldre Abujától, távol a nyugtalan északkelettől, a szavazás előtti estén pokolgép robbant egy irodában, ahol választási dolgozók és az Országos Ifjúsági Szolgálat csapatától érkezett frissen végzett egyetemisták gyűltek Össze. Tizenhárom embert Öltek meg, tucatnyian megsebesültek. A Boko Haramot vádolták, s a biztonsági erők később közölték, hogy a felelősség a szer­ vezetnek, a körzetben működő egyik sejtjét terheli. A parlamenti választás ennek ellenére a tervek szerint folyt, bár nem Suleijában, ahol újabb halasztás történt. Volt két to­ vábbi, kevésbé pusztító pokolgépes támadás is a választás nap­ ján Maiduguriban, de általánosságban úgy tűnt, hogy sikerült előrelépni, hiszen az emberek elszántnak látszottak voksaik leadásában. A fő esemény a következő héten esedékes elnökválasztás volt, és a szavazás lebonyolítását sok szempontból ugyanolyan fontosnak tartották, mint annak eredményét. Jonathan kormá­ nya hónapok óta szabad és tiszta választásokat ígért. Nyugati diplomaták és mások ugyancsak sürgették az ország vezetőit, hogy ragaszkodjanak e kötelezettségvállalásukhoz. Egy vi­ szonylag tiszta választás m egtartása önmagában is nagy telje­ sítmény N igéria szám ára, és például szolgálhat más afrikai országok előtt, lévén Nigéria a földrész legnépesebb országa. Az ország nagyobb részén simán kezdődött a választási nap, de az elszánt Boko Haram ökle ismét lesújtott északon, két raaiduguri robbantással, melyek egyike a választás napja előtti éjszakán történt, egy harm adik bomba pedig Kaduna városá154

Boka Hamm

bán robbant. A hírek szerint minimális volt a sérültek száma. Mivel az ország sajnálatos módon szinte már várta az ilyen in­ cidenseket, a robbantások nem voltak hatással Nigéria többi részében a szavazás lebonyolítására. Előfordultak másutt is el­ szigetelt erőszakos cselekmények és egyéb rendellenességek, de a nap előrehaladtával pozitív jelek is akadtak. Helyi m eg­ figyelő csoportok olyan m otivált nigériai fiatalokat vetettek be, akik mobiltelefonokat és közösségi oldalakat használtak a látottak rögzítésére és továbbítására. A nigériaiak láthatóan el­ tökélték, hogy békésen sorban állnak és leadják szavazataikat. Amikor bezártak a szavazóhelyiségek és megkezdődött a voksok számlálása, lelkesítő jelenetek bontakoztak ki: nigériaiak sokasága várta, sokszor esőben, a szavazatszámlálás eredmé­ nyét, cs sokan telefonjaikkal is rögzítették a folyamatot. Ez nem jelenti azt, hogy nem voltak gondok: sok akadt. Előfor­ dult, hogy kiskorúak szavaztak, volt megfélemlítés és erőszak, nem beszélve arról, hogy egyes körzetekben állítólag megha­ misították a számokat. Hogy mi történt azután, hogy a szava­ zatokat elvitték az egyeztető központokba, az egy másik kérdés, ami m iatt a megfigyelők később komoly aggályokat vetettek fel. Ennek ellenére az volt az érzés, hogy az ilyen in­ cidensek jóval ritkábbak voltak, m int a m egelőző években. Ennek következtében a választás napja jó benyomást tett so­ kakra, akik úgy érezték, hogy a kaotikus, erőszakos és tisztes­ ségtelen választások évei után Nigéria végre tett egy lépést az igazi demokrácia felé. Sajnos ez a jó hangulat nem tartott sokáig. Ahogy a szavazás utáni reggelen elkezdtek érkezni a korai eredmények, poten­ ciálisan veszélyes irányzat jelent meg. A kezdeti számok az északi és déli választók éles megosztottságát tárták fel. Ahogy további eredm ényekről érkezett jelentés, amelyek Jonathan egyértelmű vezetését mutatták, elkezdődött az erőszak. Észa­ kon sok helyütt lázadás tört ki, amely végül az ország 36 ál­ J55

Mike Smith

lámából 12-re terjedt ki. A helyzet teljesen kikerült az ellen­ őrzés alól, közösségek fordultak egymás ellen, a csőcselék északi politikusokat vett célba, akikről azt hitték, hogy együtt­ működtek Jonathannal és szövetségeseivel. Kano városában a tömeg autókat állított meg, délieket és keresztényeket kerestek, közben üldözéses harcot vívtak a rendőrökkel. Betörtek a kép­ viselőház egykori elnökéhez, s odabent fosztogattak. A leg­ csúnyább az ország középső, északot déltől elválasztó övezetében fekvő déli Kaduna államban fordult elő, ahol ke­ resztény közösségek fordultak muszlim lakosok ellen, házakat gyújtottak fel, liánvágó késekkel kaszabollak halálra ember­ eket, másokat lelőttek. Egy hivatalos személy, aki megpróbált szavakat találni az ott történtek leírására, ezt mondta nekem: „Nem szeretném a tömegmészárlás szót használni, (...) egyes helyeken iszonyatos volt”. Noha beszélgetőtársam vonakodott a szó használatától, ami a déli Kaduna, Zonkwa és Kafanchan községekben történt, az valószínűleg töm egm észárlás volt. Három nap alatt becslések szerint 800 embert Öltek m eg az északon kiterjedt erőszakos akciókban. További 65 ezer em­ bert elkergettek otthonából. A következő hónapban ellátogattam Kaduna városába, az állam északabbra fekvő fővárosába, ahol otthonukból elűzött menekülők ezrei találtak menedéket egy táborban. Egy zonkwai asszony, a 67 éves Tál le M usa elmondta, hogy egy szom­ széd házában rejtőzködött, a férjét pedig meggyilkolták. ,,.A férjem azt mondta, bármi történik, nem megyünk ki, csak tü­ relmesnek kell lennünk - mesélte. - Nem tudtuk, hogy ez volt a búcsúnk”. - Az asszony clszédült, hátrált, nem volt hajlandó tovább beszélni. M ások a táborban m egégetett, lekaszabolt vagy agyonlőtt emberekről beszéltek. Egyikük azt mondta, egy kútban bujkálva sikerült megmenekülnie. Különböző elméletek szóltak arról, miért tört ki az erőszak és mi lobbantotta lángra. Egyes hírek szerint a kezdeti incidens 156

Boko Havam

egy pénzügyi vita miatt robbant ki, mert a kormányzó párt al­ kalmazottai nem fizettek a környékbeli bűnözőknek, akik az ő nevükben toboroztak szavazatokat. Bármi volt is a kiváltó ok, az események felgyorsultak, és az egész választási szezon a különböző szintű csalódottság általános kifejeződése lett harag a korrupció miatt, harag amiatt, hogy észak elvesztette az elnökséget, hosszú ideje érlelődő kommunális viták. Nigé­ ria megint mélységesen m egosztott ország képét mutatta, a lá­ zongások m iatt az emberek bárkit elfogadtak volna, hogy állítsa meg az erőszakot, még mielőtt késő. Jonathan megjelent az országos televízióban, és félelmetes összehasonlítást tett. „Ha valamire egyáltalán emlékeztetnek ezek az összecsapá­ sok, hát azokra az eseményekre, amelyek az országot 30 hó­ napos szerencsétlen polgárháborúba rángatták” - mondta az elnök, felidézve a több mint négy évtizeddel korábbi biafrai konfliktust. A beszéd nyomán helyreállni látszott a nyugalom, nagy ka­ tonai egységek segítettek a rend helyreállításában, de a felszín alatti feszültségek megmaradtak. Jonathan! az ország északi részén uralkodó mély keserűség és sértődöttség közepette be­ iktatták első elnöki ciklusába. Miközben választási megfigye­ lők a súlyos problém ák dacára a megelőző évekhez képest jelentős fejlődésnek nevezték a választást, s mint elmondták, bíztak benne, hogy Jonathan törvényes győztes, északon sokan úgy érezték, hogy ellopták tőlük a győzelmet. Egyes északi tu­ dósok és politikusok azt mondták, osztályháború kialakulásá­ nak jeleit látták, mert olyan városokban, m int Kano, nemcsak ismert politikusokat vettek üldözőbe, olyanokat is, akikről azt hitték, hogy gazdagok vagy korruptak. Tanko Yakasai, egy ve­ terán északi politikus és hatalmi kijáró, kanói otthonának nap­ palijában mondta nekem, hogy tömeges lázadástól tart abban az esetben, ha nem szüntetik meg a nyomort és a m unkanél­ küliséget. „Jönnek és lerom bolják a házam at” - mondta. 157

Mike Smith

Azok a munkanélküli fiatalok kieresztik magukból a dühüket, nem érdeklik őket a következmények, m egtámadnak bárkit, aki m ódosnak látszik”. A lázadást nem a Boko Haram felkelése okozta, de ez az eseménysor még jobban feltárta a tapasztalatlan elnökre nehe­ zedő nyomást cs azt, hogy mekkora bizonytalanság vár az or­ szágra, amelyet a sors forgandóságának köszönhetően vezetni fog. Egy hónappal a felkelés után, m iután az abujai Eagle Square-en szigorú biztonsági intézkedések mellett feleskették első megválasztott ciklusára, Jonathan kapott egy újabb em ­ lékeztetőt. A beiktatását követő órákban a négy különböző vá­ rosban pokolgépek robbantak és 20 ember halálát okozták. A merényletekkel a Boko Haramot vádolták *** 2011 előtt visszatérő közhely volt: a nigériaiak sosem rob­ bantanák föl magukat semmilyen ügyért sem. Túl sok bennük az individualizmus ehhez. Ez az ország gyakran mutatja magát olyan helynek, ahol könyörtelenül gyilkolnak, ahol minden ember magának való, s ahol rendkívül nehéz, ha nem éppen lehetetlen esélyhez juttatni a szegények millióit. Jonathan elnök láthatóan maga is osztotta ezt a nézetet. George W. Bush 2010 februárjában volt amerikai elnökként ellátogatott N igé­ riába, ö és Condoleezza Ríce volt külügyminiszter találkozott Jonathannal. Beszélgetésük egy része az úgynevezett fehérnemüs pokolgépessel foglalkozott. Egy Umar FaroukAbdulm utaliab nevű nigériai két hónappal korábban karácsonykor pokolgépes merénykísérletet hajtott végre. Egy Detroitba tartó repülőgépen próbálta meg felrobbantani magát. Az eset meg­ rázta Nigériát, de Abdulmutallab Jemenbe utazott, s elterjedt róla, hogy besorozták az A rab-félszigeten tevékenykedő alKaidába, amiért odahaza sokan elmeháborodottnak tartották. 158

Boko Iíaram

Jonathan egy amerikai diplomáciai távirat szerint a beszél­ getés alkalmával tréfálkozott, hogy „a nigériaiak nem akarnak meghalni”, és hogy az Abdulmutallabhoz hasonló öngyilkos merénylők „az országtól idegen vonásokat” mutatnak, am e­ lyeket általában külföldről tanultak el. A z akkor még ügyve­ zető elnök Jonathan azt is m egjegyezte, hogy 2001. szeptember 11 -e óta a legtöbb szélsőséges előnyös gazdasági háttérrel rendelkezik, s ezek az emberek „a világ legjobb vá­ rosainak némelyikében tartózkodtak, de ottlétük alatt valam i­ lyen rossz befolyás alá kerültek”. Az elnök által adott elemzés azonban figyelmen kívül hagyta a saját országának fiataljai körében meglévő mélységes kiábrán­ dultságot, kétségbeesettséget és reménytelenséget, nem beszélve a nigériaiak buzgó vallásos hitéről. Az ilyen kiábrándultság, ha azzal a lehetőséggel párosul, hogy a mártíromság révén a csalá­ dok pénzügyileg jól járnak, javulnak az életkilátásaik, ugyanúgy a katasztrófa receptje Nigériában, mint másutt. Sok minden megváltozott akkor, amikor 2011-ben a házila­ gos készítésű silány bom bák és a fegyveres összecsapások nyomán egy olyan új helyzet keletkezett, amelynek kezelésére a nigériai hatóságok végképp nem voltak felkészülve. A láza­ dók új fegyvereket cs új stratégiákat alkalmaztak, kiválasztott célpontjaikkal mintha szándékosan fel akarták volna korbá­ csolni a vallási és etnikai feszültségeket. M egjelentek egy új irányzat jelei is, az al-Kaida észak-afrikai ágának tagjaihoz fű­ ződő kapcsolatokkal, ami a külföldi dzsihádista csoportok utánzásához vezetett. A legrosszabb azonban feltehetően az volt, hogy a Boko Haram elkezdett öngyilkos m erénylőket használni, aminek pusztító eredménye lett. A várható események első jele 2011 júniusában mutatkozott meg. Férfiak, akikről később bebizonyosodott, hogy Boko Haram-tagok, fényképeket és videofelvételeket m utattak be újságíróknak, m elyek aztán egy utóbb eltávolított weboldalon 159

Mike Smith

is megjelentek. A felvételeken egy mosolygó férfi egy autó so­ főrüléséről egy AK-47-esscl integetett. Utóbb M ohammed M angaként azonosították, egy ötgyerekcs, 35 éves férfi, aki M ohammed Yusufnak, a Boko Haram vezetőjének híve volt, amikor az m ég élt. A kép terjesztői szerint ugyanis ő volt N i­ géria első pokolgépes öngyilkos merénylője, és a képek azt ábrázolták, amint búcsút int akciója előtt. 2011. június 16-án Manga egy konvojt követve, amelyben Hafiz Ringim, az akkori országos rendőrfőnök utazott, autó­ jával behajtott a rendőrkapitányság területére. Késő délelőttre, 11 óra felé járt az idő, az épület tömve volt, a parkoló tele jár­ művekkel. Elbeszélések szerint egy rendőr kiszúrta Manga au­ tóját, és a parkoló egyik sarka felé terelte őt, hogy átvizsgálja a járm üvet. Ott történt a robbanás, amely megölte Mangát, a rendőrt és legalább még egy embert, egyúttal megrongált egy sor autót, és lángba borította a parkolót. A rendőrfőnök kon­ voját nem érte találat, és nem világos, miért nem próbálta meg a m erénylő elérni az épületet, vagy esetleg idő előtt felrob­ bant-e a bomba. Voltak olyan feltételezések is, hogy a m e­ rénylő ki akart szállni az autóból a robbanás előtt, és kérdések merültek fel, vajon öngyilkos támadásnak szánták-e az akciót. Az első rendőrségi közlemény azonban egyszerűen az első ni­ gériai öngyilkos bombamerényletnek nevezte a történteket, és azóta ez az általánosan elfogadott változat. Üzenet érkezett. Úgy látszott, a Boko Haram készen állt az öngyilkos támadások alkalmazására, és egyik „mártírjuknak” majdhogynem sikerült felrobbantani Nigéria országos rendőrparancsnokságát vagy megölni az ország rendőrfőnökét. Egy magát a Boko Haram szóvivőjének nevező férfi közölte, hogy a csoport kész több pokolgépes merénylőt használni, és hogy a robbanóanyagokat külföldről hozták be. Ez lehetséges, noha a házilag előállított bombákhoz, még a nagy crejűekhez sem kell nagy szakértelem, a robbanóanyagok pedig bőségesen 160

Boko Három

rendelkezésre állnak és beszerezhetők Nigériában is. Egy ni­ gériai újságíró, Ahm ad Salkida, aki ismert a Boko Haramon belüli forrásairól, egyik cikkében a magát Abu Zaid néven azo­ nosító szóvivő azt mondta, M anga amolyan küldönce volt a Boko Haramnak, amikor Yusuf még élt, a szomszédos Ben inbe és Dubaiba is utazgatott, és segített „a felfegyverkczcsben” . Nem volt világos, vajon Zaid az említett helyeken lebonyolí­ tott fegyvervásárlásokra utalt-e. „Abu Zaid bizalmasan azt is közölte lapunkkal, hogy Manga végrendeletében több mint négymillió nairát (24 ezer dollárt) hagyott két lányára és három fiára, és sürgette hittársait, ál­ dozzák fel életüket Allahért” - írta cikkében Salkida. M anga utolsó pillanatban készült fényképei a feltevések szerint vala­ hol Bomo államban, egy táborban készültek. A szélsőségesek m ost azzal fenyegetőztek, hogy harcukat egyenesen a nigériai állam szívében folytatják. A hatóságok válasza azonban alig volt több a m ár megszokott és kiábrán­ dító sablonnál: elítélés, üres fogadkozások, hogy a felelősöket bíróság elé állítják, aztán szinte semmi nem történik. A tám a­ dás utáni napokban Jonathan kiadott egy nyilatkozatot, amely hasonlított más kormányzati válaszokhoz. Az elnök azt írta, hogy „a robbantás terrorcselekmény volt", aminek kimondása általános trenddé vált, de garantálta, hogy a kormányzat lépés­ eket tesz minden nigériai biztonságának szavatolására, hozzá­ téve, hogy „egyetlen incidens fölött sem hunyhatnak szemet, bármilyen körülm ények között és bármilyen helyszínen for­ duljon is elő”. Két hónappal később, egy öngyilkos merénylő megpróbált autóval bej utni az északkeleti Maiduguriban a rendőrkapitány­ ságra, miközben ott újoncokat válogattak. Körülbelül 1500-an lehettek akkor a helyszínen. Ahogy a merénylő megpróbált be­ hajtani a komplexum területére, megállították, és a rendőrök agyonlőtték, mielőtt felrobbanthatta volna a pokolgépet. 161

Mike Smiih

Nem egészen két héttel később történt Ab újában az ENSZ épülete elleni támadás, mely azonnal átalakította a Boko H a­ rántról élő képet. Ekkor még mindig ismeretlen célú, új fenye­ getésként emlegették a szervezetet. A tám adás megm utatta, milyen messzire jutottak a szélsőségesek tervezési és bomba­ készítési képességeikben. Egy fonásom , aki látta a támadás napjáról származó videofelvételeket, azt mondta, úgy festett, hogy a támadók alaposan felderítették a helyszínt, mert a m e­ rénylő át tudott hajtani autójával a kapun, amelyet a bejárati oldalon szigorúan őriztek. Amerikai FBI-ügynökök bevonásá­ val lefolytatott vizsgálat úgy találta, hogy a robbanószerkezetet „egyirányú lövedéknek” szánták, melyben összesen 125 kiló robbanótöltet volt. A Reuters hírügynökség, amely látta a bi­ zalmas jelentés egy példányát, azt írta, hogy a töltet mind ka­ tonai, m ind kereskedelm i célra használatos TATP és PETN anyagokból készült bomba volt, olyan, amilyeneket világszerte alkalmaznak szélsőségesek a támadásaikhoz. Nigéria hírszerző szolgálata azt közölte, hogy a támadás ki­ tervel ője egy M amman Nur nevű férfi, aki a 2009-es felkelés idején egyes beszám olók szerint a harmadik volt a Boko Haram parancsnoki hierarchiájában, Y usuf és Shekau mögött. Az illető nem zetisége vitatott. Egyesek azt állították, hogy Csádból származott, m ások kameruninak mondták. Feltétele­ zések szerint a Boko Haram azon figurái közé tartozott, akik kapcsolatot teremtettek az AQIM és az Al-Shebab szerveze­ tekkel, és nem sokkal az ENSZ elleni támadás előtt tért vissza az országba. Nigériai illetékesek hat nappal a pokolgépes tá­ madás előtt hírszerzési értesülést kaptak, hogy „a Boko Haram elemei meg nem nevezett abujai célpontok elleni tám adá­ sokra” készülnek, és augusztus 21 -én letartóztattak két gyanú­ sítottat, Babagana lsm ail Kwaljimát és Babagana Malit. Arról azonban nem beszéltek, m iért voltak képtelenek megállítani a támadást. 162

Boko Ha ram

Vinod Alkarit, az UNICEF hivatalos emberét, aki beleke­ veredett a robbantásba, és aki segített a csapdába kerültek mentésében, megkérdezték, m iért nem intézkedtek időben az épület biztosításáról a homályos figyelmeztetés után. Alkari elmondta, hogy azon az ENSZ-ben tartott biztonsági értekez­ leten, amelyen részt vett, volt szó a nigériai hírszerzésnek arról az értesüléséről is, amely szerint támadásokat készíthetnek elő meg nem határozott, nagy figyelmet keltő célpontok ellen. Ö sem tudott azonban semmilyen rendkívüli intézkedésről, arról, hogy megerősítették volna az őrséget egy ilyen eshetőségre számítva. Abujai ENSZ-tisztségviselők nem válaszoltak arra a kérésemre, hogy beszéljünk a támadásról, és egy szóvivő a főtitkár New York-i irodájából nem volt hajlandó biztonsági ügyeket kommentálni. A Boko Haram magára vállalta a támadást. Az állítólagos pokolgépes „mártír” videóján, egy rögzített üzenetben, mintha Shekau hangja lett volna a róla készült fotó alatt. Szakállasán, piros-fehér kafijjában és fehér köntösben látható. M ögötte a falnak támasztva egy AK-47-es, amelynek tára köré ragasztószalagot tekertek. Azt mondta, a mozgalom egyik fő célja meg­ alapozni a valódi saría jogrendet, s hogy hívei készek ezért meghalni. „M uszlint testvéreim , örülnötök kell ennek az abujai incidensnek, mert ott van az ENSZ nevezetű globális gonosz fóruma. Sújtsa őket Isten haragja! Ezt a fórumot helyesebb Egyesült Nonszcnsznek ne­ vezni, ahogy ezt mindig is hívtam, mielőtt még há­ borúba léptünk volna, m ert a judeo-keresztény összeesküvés központja. Muszlim testvéreim, enge­ delm eskednetek kell Alíahnak! Allah a Koránban sok helyen tiltja a muszlim oknak a zsidókkal való együttműködést. És Allah azt mondta nekünk, hogy 163

Mike Smith

ha egy muszlim partneri viszonyt teremt a zsidókkal és a keresztényekkel, ő is egy lesz közülük... Érezzük a fájdalmát annak, ami sok városban éve­ ken, hónapokon át történik velünk. Hány év telt el, hogy sok helyen öldösik testvéreinket, és mindenki tudja, hogy ezt keresztények hajtják végre? Ráadásul lerombolták a mecsetünket, megölték testvéreinket, bennünket pedig elkergettek. El kellett hagynunk a várost. Felkeltünk, fegyvert ragadtunk, hogy megvédjük magunkat és vallásunkat. Az ellenünk foly­ tatott harc ürügyén minden fronton öldösnek benneteket. Értitek, hogy az ellenünk vívott harc ürügyen és bennünket Boko Haramnak nevezve hány embert öltek meg? (...) Az embereknek tudniuk kell, hogy mi nem világias dolgokat követünk. Fő aggodalmunk az a mód, ahogy országunkat az alkotmány és demokrácia szellemében vezetik, ahol a keresztények lehetőséget kapnak a mi megalázásunkra. Kct célért szállunk síkra: az egyik, hogy megszerezzük Allah segítségét a saría jogrend bevezetéséhez, hogy a muszlimok békében gyakorol­ ják vallásukat, s a második küldetés, még ha ezt nem érjük is el, van ennél magasabb cél is; rendelkezzék Isten akár a mcgöletésiinkről, hogy elsöpörjenek ben­ nünket a földről, inkább, minthogy éljünk, ha Allah törvényeit nem tartják be. Ne legyetek büszkék a mi megölésünkre. Számukra megöletésünk a büszkeség forrása. A mártíromságot keressük." *** Amikor 2011 szeptemberében egy helikopter landolt Maiduguriban, fedélzetén O lusegun Obasanjoval, az egykori 164

Boko Hamm

nigériai elnökkel, egy pillanatra felcsillant a remény. Az ENSZ-épület felrobbantása, az Észak- és Közép-Nigériában m egölt százak, és a csillapodás jelét sem matató erőszak kö­ zepette sokak előtt nyilvánvalóvá vált, hogy tárgyalni kellene bármilyen komoly ajánlatról, ami véget vethet a lázadásnak. Obasanjo ezért repült Maiduguriba, abba a városba, amelyben hónapok óta folytak a robbantások és lövöldözések. A légibá­ zisról kísérőivel annak a m ecsetnek a rom jaihoz hajtatott, amelyben korábban M ohammcd Ynsuf prédikált. A lerombolt mecset területén a fák alá szőnyeget terítettek le és mintegy hatvan fos hallgatóság előtt gyűlést tartottak. A gyűlés egyik szervezője, az északi székhelyű jogi aktivista Shehu Sani sze­ rint, a hallgatóság soraiban jelen voltak a néhai Boko Haramvezér rokonai, és többen a lázadókként azonosítottak közül is. Obasanjo mellett a fő szónok Babakura Fugu, Yusuf sógora és a biztonsági erők által a 2009-es felkelés befejezésekor megölt Baba Fugu M ohatnmed fia volt. Noha a bíróság mintegy 600 ezer dollár kártérítést ítclt M ohammed családjának a haláleset miatt, mind az ideig a kormány nem fizetett. „Leültünk és őszintén elbeszélgettünk - mesélte nekem pár evvel később egy délután Sani egy abujai szálloda kávézójá­ ban, ahová találkozókra érkezett. - Obasanjo elnök közölte velük, hogy békeküldetésben jár ott, (...) mert szenvedélyesen békepárti lévén véget akar vetni az erőszaknak, és meg akarja hallgatni panaszaikat. És ők akkor előálltak a maguk listájával - a bűnökkel, amelyeket az állam követett el ellenük.” Fényképeket mutattak neki feltételezett Boko Haram-tagokról, akiket elmondásuk szerint a biztonsági szolgálatok öltek meg a 2009-es rajtaütés során. Mutattak továbbá a kormánnyal szembeni vádakra vonatkozó dokumentumokat. „Nem kértek kártérítést, de bemutatták, hogy még egy világi bíróság világi rendeletét sem hajtja végre maga az elnök és a korm ány sem ” - m ondta Sani. A z általuk felvetett egyéb 165

Mike Smith

témák között volt az is, hogy szükséges a Boko Haram csoport néhány tagjának szabadon bocsátása, és véget kell vetni a la­ kóházak elleni rajtaütéseknek és az ottlakók letartóztatásának, s meg kell vizsgálni a biztonsági szolgálatok által lerombolt mecset, az iskolák és házak újjáépítésének lehetőségét, és be kell fejezni feleségeik és gyermekeik zaklatását. A találkozó. Sani szerint, mintegy négy órás volt. Sani el­ képzelése az volt, hogy bizonyos speciális okokból Obasanjo alkalmas a közvetítésre. Ezen okok közé tartozott, hogy Oba­ sanjo délről szánnazó keresztény volt, ezáltal kevésbé volt vá­ dolható az erőszak „tám ogatásával”, amivel néhány északi politikust megvádoltak. Sani elmondta, azért is őt választotta, mert Obasanjo még mindig nagyon befolyásos ember volt a nigériai politikában, és közvetlenül tudott az elnökkel beszélni. Ráadásul Obasanjo és Sani ismerték egymást, hiszen mindket­ tőjüket ugyanabban a börtönben tartották fogva az 1990-es evekben az Abacha rezsim idején. Obasanjo, akinek tekintélyt parancsoló megjelenése éles el­ lentétben áll Jonathanéval, átvette a neki megmutatott doku­ m entum okat és fényképeket, s m egígérte, hogy beszél az elnökkel. A hallgatóságból mások is szót kaptak, köztük va­ laki, aki „világosan kijelentette, hogy nem hagyják abba a har­ cot, amíg igazságot nem szolgáltatnak nekik” - mesélte Sani. Az exelnök meghallgatta az illetőt, de azt is kifejtette, hogy az erőszak nem célravezető. „Azt mondta, abba kell hagyniuk az Öldöklést, mert az rom­ bolja a Nigériáról kialakult képet, rom bolja a demokráciát. M eghallgatta panaszaikat, és megígérte, hogy valam it tesz ügyükben - mesélte Sani. - Kijelentette, hogy ez a pusztítás démonizálja az északi régiót, démonizálja az országot, rossz a csengése, ezért be kell fejezni”. Kétségek támadtak és maradtak is afelől, vajon azoknak, akik­ kel Obasanjo találkozott, van-e elég befolyásuk a Boko Haramra,

166

Bökő Havam

amely újra feléledt Yusuf halála után. Babakura Fugu Yusuf ro­ kona volt ugyan, de egyáltalán nem volt világos, volt-e még bár­ milyen kapcsolata a csoporttal. Mindenesetre Obasanjo úgy vélte, hogy a találkozó résztvevői, ha betartják ígéreteiket, befo­ lyást gyakorolhatnak a Boko Haramra, továbbá kapcsolatot te­ remthetnek Abubakar Shekauhoz. Az összejövetel után Obasanjo és Sani visszautazott Abujába. Sani elmondása szerint Obasanjo személyesen találkozott egykori pártfogoltjával, Jonathan elnökkel, s bemutatta neki a dokumentumokat, miközben beszámolt a találkozóról. Ezután azonban a kormány a jelek szerint semmit sem tett, Sani és Obasanjo pedig nem csinált tikot abból, mennyire feldühítette őket, hogy erőfeszítéseik hiábavalónak bizonyultak. „Annyit mondott nekem, nem Örül, hogy az elnök nem vette komolyan, amit ő csinált - idézte fel Sani, amit szerinte Oba­ sanjo mesélt neki. - Én úgy gondolom, hogy az akitori bizton­ sági főnökök voltak azok, akik nyom ást gyakoroltak az elnökre, s rávették, ne fogadja el, hogy az Obasanjo elnök által hozott dokumentumok segíthetnek a lázadás befejezésében.” Talán amúgy sem számított volna. K ét nappal a találkozó után Babakura Fugut agyonlőtték Maiduguriban. Felmerült a gyanú, hogy a tárgyalásokat ellenző lázadók tették, míg mások azt feszegették, nem a biztonsági erők voltak-e a háttérben. Egy férfi, akiről altkoriban azt hitték, hogy ő a Boko Flaram legnagyobb frakciójának szóvivője, tagadta saját felelősségü­ ket, a katonaság és a rendőrség pedig azt közölte, hogy semmi közük a dologhoz. Néhány hónappal később, 2012 m árciusában újabb rövid életű kísérletet tettek a tárgyalásokra, ezúttal egy mohamedán pap működött közre közvetítőként. Amikor kiszivárgott az új­ ságírókhoz, hogy tárgyalások folynak, a közvetítő, Ibrahim Datti Alimad visszalépett, majd egy közleményében megkér­ dőjelezte a kormány őszinteségét. Egyesek mindezért a kor­ 167

Mike Smith

mány azon munkatársait vádolták, akik ellenezték a tárgyalá­ sokat, és akik a megbeszélések szabotálása végett állítólag ki­ szivárogtatták a hírt. „M egdöbbenésünkre és csalódásunkra, alig hogy elkezdtük a párbeszédet, a nigériai újságok rengeteg részletet közöltek a találkozóról - jelentette ki közleményében Ahmad. - Ez a fej­ lemény nagyon felbosszantott bennünket, és erős kételyeket támasztott bennünk a tárgyaláson résztvevő kormányoldal őszinteségét illetően, hiszen a tárgyalásokat nagyon bizalmas­ nak szántuk, mert csak így remélhettünk bármilyen sikert. E szerencsétlen és ártalmas fejlemény következtében nincs más választásunk, mint visszalépni e kezdeti szakaszban lévő meg­ beszélésektől. Őszintén sajnáljuk, hogy elszalasztottunk egy lehetőséget a tárgyalásokra és az erőszak ördögi körének meg­ szakítására.” Arra a kérdésre, miért akartak volna a biztonsági erők és a kormány elszabotálni egy legitim kísérletet a lázadás befeje­ zésére, Sani, Obasanjo látogatásának szervezője megismételte azt, amit m ások m ár elmondtak. M egemlítette a biztonsági erők tagjai részéről tapasztalt önhittséget, akik továbbra is úgy vélték, hogy katonailag legyőzhető a lázadás. De szóba hozott még egy dolgot, ami túl gyakran játszik szerepet Nigériában: ez a pénz. 2013-ra a nemzetbiztonsági költségvetés mintegy 6 milliárd dollárra emelkedett, vagyis az ország összes kiadása­ inak húsz százalékát tette ki, sok lehetőséget kínálva a korrup­ cióra, Soha senki sem tudná bebizonyítani, hogy bárki elment volna odáig, hogy előnyben részesítené az erőszakot a békével szemben a pénzügyi haszon érdekében, de az, ahogyan ez a feltevés elterjedt, önmagában beszédes. Azt mutatja, milyen kevéssé bíznak a nigériaiak azokban, akiknek őket kellene megvédelmezniük.

168

Mike Smith

4. „IGEN, A HELYZET ILYEN BONYOLULT"

Az elnök, aki látszólag igyekszik megnyugtatni az országot, végül valami teljesen mást csinált. 2012 januárját, az olyanynyira véres karácsonyi évad végét írtuk, egyesek újból felve­ tették a kérdést, vajon Nigéria egy második polgárháború felé tart-e. A Boko Haram lázadói taktikát váltottak, és karácsony napján bombatámadásokat hajtottak végre templomok ellen. A legdurvább támadásban egy öngyilkos pokolgépes merénylő az Abuja közelében fekvő Madalla katolikus temploma elé haj­ tott autójával, s a bejárat környékén felrobbantotta magát. A robbanás ereje végigvágott a töm egen, amelyben vegyesen voltak a templomból kifelé jövő hívők, motoros taxik vezetői és járókelők, 44 ember halt meg. Néhány súlyos sebesült a paphoz rohant végső áldásért. - Tényleg iszonyatos volt mondta Christopher Barde atya AFP-s kollégámnak, Óla Awoniyinck. - Emberek rohantak felém, (mondván), atya, kenj fel engem! Miután először a szokásos elítélő és a tettesek felderítésére vonatkozó ígéretet tartalmazó közleményt kiadták, Jonathan elnök két beszedet tartott szilveszter estéjén, amelyek tőle a legerőteljesebbek voltak a lázadással kapcsolatban. Az első akkor hangzott el, amikor felkereste a madallai templomot, ahol a bombatámadás történt. Ott azt mondta: „A Boko Haram ártalmatlan csoportnak indult, (...) mostanra rákos daganattá vált. És Nigériát, amely a test, m eg akarják ölni. De nem fog­ juk engedni, hogy m egtegyék.”

170

Boka Havam

E látogatás alkalmával Jonathan még aznap, később orszá­ gos tévébeszédet mondott, amelyben bejelentette, hogy szük­ ségállapotot rendel el az erőszak által különösen súlyosan érintett térségekben. - M iközben folyik a tartós megoldás ke­ resése, sürgetővé vált, hogy néhány határozott intézkedést hoz­ zunk, amelyek az ország normális rendjének helyreállításához szükségesek, különösen az érintett közösségekben - mondta. Kevés részlettel szolgált, mit is jelent pontosan a bejelentés, s ahogy múltak a napok, csekély változás volt tapasztalható. Noha a nyilatkozat tartalmilag felszínes volt, némi megkönynyebbülést nyújtott az országnak, mivel úgy nézett ki, hogy végre a kormány teljesen tudatában van, milyen veszélyes helyzettel néz szembe. A megkönnyebbülés alig pár nappal később további zava­ rodottságnak adott helyet. Január 8-án Jonathan beszédet m on­ dott, amely rendkívül riasztó lett volna, ha nem lett volna olyan érthetetlen. A beszéd a Fegyveres Erők Emléknapján hangzott el az Országos Keresztény Központban, amely egy katedrálisszerü épület a fővárosban, Abujában, közel az országos m e­ csethez. Előzetesen csekély érdeklődést keltett, olyannak látszott, mint sok más rendezvény, amelyen az elnök megjele­ nik, mond néhány szót és távozik. Jonathan látszólag rögtö­ nözve beszélt, a templomok elleni támadásoktól a korrupcióig terjedtek a témák, de a Boko Haramról elhangzott m egjegy­ zései megdöbbentőek voltak. Azt sugallta, hogy a csoport be­ szivárgott a korm ányba és a biztonsági erőkhöz, de olyan homályosan fejezte ki magát, hogy senki sem tudta, mit kezd­ jen az elmondottakkal. „A helyzet, melynek elébe nézünk roszszabb, m int az általunk megvívott polgárháború volt” jelentette ki Jonathan. Beszéde így folytatódott: „A polgárháborúban tudtuk, sőt, m eg tudtuk jó ­ solni, honnan jön az ellenség. M ég az utat is tudhat­ ni

Mike Smith

tűk, merről jönnek; azt is tudhattuk, milyen kaliberű fegyvert fognak használni és így tovább. De a ma előttünk álló kihívás sokkal összetettebb. (...) Valaki azt mondta, rossz a helyzet, mert az emberek azt sem fogják tudni, ha valam elyiküknek a fia benne van. Még azt sem fogjuk tudni, ha az illető pokolgépet rejt el a házunk mögött. A z embereik ott vannak a kormányzat végrehajtó apparátusában, a konnányzat parlamenti-törvényho­ zói apparátusában, mások az igazságszolgáltatásban vannak jelen. Vannak embereik a fegyveres erők, a rendőrség és más biztonsági szolgálatok soraiban is, és még csak nem is tudjuk, ki az a személy, aki fegy­ vert fog ránk, bom bát rejt el a házunk mögött. Igen, a helyzet ilyen bonyolult.” Ezek a megjegyzések annyira megdöbbentőek voltak, hogy amikor egy Abujában alkalmanként nekünk dolgozó újságíró el­ küldte nekem őket, azonnal megkérdőjeleztem a pontosságukat, noha megbízható újságírónak ismertem az illetőt. Felhívtam, hogy hangsúlyozzam a cikk fontosságát, és azt, hogy abszolút pontossággal kell idézni az elnököt, s megmondtam neki, hogy a megjegyzései biztosan felbolydulást fognak kelteni. Biztosított, hogy amit küldött, az mindenféle ellenőrzést kiáll, s hozzátette, hogy megvannak nála a hangfelvételek, amelyeket kétszer is visszahallgatott. Ezek után elégedetten nekiláttam a cikk meg­ írásának. amely némileg megvilágítja majd az elnök által mon­ dottakat. Nem voltam valami eredményes. Zavarban voltam, ahogy párizsi szerkesztőim is, akik megkértek, hogy helyezzem el ezeket a megjegyzéseket valamilyen összefüggő szövegkör­ nyezetben. Azt jelentené ez, hogy a lázadás politikai eredetű? Jonathan úgy értette, hogy az ellenségeinek az összeesküvése volt? Vagy egyszerűen csak megpróbálta eltúlozni a dolgokat, hogy 172

Boko Haram

megmagyarázza, miért volt képtelen a kormánya megállítani az erőszakot? Mit lehet kihámozni az ilyen nyilatkozatokból? Min­ denek felett és a legkiábrándítóbb módon egy egyszerű kérdést vetettek föl: ha a Boko Haram tagjai bent vannak a biztonsági erők soraiban, az igazságszolgáltatásban és a kormányban, s erről tud az elnök, miért nem tartóztatták le őket? Erre a kérdésre sosem lesz válasz, Jonathan pedig nem szolgál további magya­ rázattal. Bárhogyan értette is, egy nem egészen két héttel későbbi támadás megmutatta, hogy legalábbis a Boko Haram veszélyes­ ségének tárgyában igaza volt. Kezdettől fogva világosnak látszott, hogy a január 2Ü-ai tá­ madás olyasmi, amilyenhez hasonlót a Boko Haram korábban sosem követett el, Észak-Nigéria legnagyobb városában, Ka­ nóban történt, amely a középkor óta fontos kereskedelmi köz­ pont, ahol Frederick Lugard emberei megkezdték végső hódításukat a régióban a brit birodalom javára. A pokolgépek a péntek délutáni nyüzsgésben kezdtek felrobbanni a városban, s a dolog egyszerűen nem akart abbamaradni. Egyik robbanás követte a másikat, úgy, hogy a helybeliek m ár nem is számol­ ták őket. Fegyverek dördültek el, és a mintegy 3 milliós város lakosai rohantak, hogy fedezéket találjanak. Wellington Asiayei rendőrfőnököt, akivel a kórházban találkoztam, a hivata­ lánál lőtték és bénították meg. ö volt az egyik legkegyeüenebb magányos támadó áldozata, a ravaszt egy rendőrnek öltözött férfi húzta meg, de az ő története csak egy a sok közül. A támadást alighanem egy hónappal korábban, 2011 dec­ emberében határozták el, amikor egy bizonyítottan a Boko Haram vezetőjétől, Abubakar Shekautól szárm azó üzenetet Kano állam kormányának címeztek. Ebben tiltakoztak az ellen, hogy a megelőző öt hónapban Boko Haram tagokat vet­ tek őrizetbe, méghozzá azon a címen, hogy fegyveres rablá­ sokban vettek részt. „Ezért kénytelenek vagyunk levélben fordulni Önökhöz, és ezúton tájékoztatni Kano lakosait erről 173

Mike Smith

a fejleményről, hogy amikor támadásokat indítunk a városban, ahogy azt M aiduguriban tettük, ne bennünket okoljanak” hangzott a levél. Rabiu Musa Kwankwaso, Kano kormányzój a később elis­ merte, hogy látta a „nyílt levelet”, de igyekezett elkerülni bár­ m iféle letartóztatást, m ondván, hogy az államnak nincsen rendőri hatalma, lévén a rendőrség szövetségi ügynökség. Ib­ rahim Idris, Kano állam akkori rendörparancsnoka később azt mondta, hogy a januári tám adások előtt egy sereg embert le­ tartóztattak, de további részleteket nem közölt, mondván, hogy azok „kényes természetű” információk. Eddig Kano többnyire megúszta az afféle komoly támadásokat, amilyenek Maidugurit és más városokat sújtottak. Az első robbanás délután öt óra körül történt egy regionális rendőrségi közigazgatási hivatalnál, ahol egy öngyilkos m e­ rénylő próbált betömi az épületbe. Járműve odakint robbant fel, s leszakított egy darabot az épület tetejéből. Egy ott szol­ gálatot teljesítő rendőr tizedes később a kórházi ágyán próbálta elmagyarázni nekem a történteket, mielőtt elájult és beszéd­ képtelen lett. Muazzam Amintt tizedes, 37 éves, egygyermekes apa volt az illető, aki mellett ott ült a felesége, elfúló szavak­ kal, de töm ör mondatokban beszélt. Elmesélte, hogy először egy motorost látott behajtani az épületegyüttes területére. Lö­ völdözés, majd robbanás következett, mesélte, de képtelen volt tovább folytatni elbeszélését, mert elájult. A rendőrség beszá­ molójából tudom, hogy három Öngyilkos pokolgépes merénylő hatolt be egy autóval a környékbeli rendőrség székházának m ondott épület udvarára, és felrobbantott egy pokolgépet. Amikor a biztonsági erők odaértek, hogy felmérjék a kárt, kez­ dett világossá válni, hogy a robbantásnál nagyobb méretű tá­ madással állnak szemben. „Odasiettünk, s az általunk elvégzett helyszínelés alapján arra jutottunk, hogy egy öngyilkos merénylő hajtott be a terü­ 174

Boka Hamm

letre. - mondta nekem és más újságíróknak Idris rendőrpa­ rancsnok a kanói rendőrparancsnokságon a támadás utáni na­ pokban. - Ezután derült ki, hogy két rendőrőrsünk ellen is támadást hajtottak végre.” M ég ez is alábecsült szám volt. Valójában több tucatnyi, talán több száz fegyveres hemzsegett az utcákon egy elképesz­ tően összehangolt támadássorozat keretében. Sokan közülük motorokat, mások robbanóanyagokkal telepakolt autókat ve­ zettek. Fegyverzetükben akadtak AK-47-es géppisztolyok, pa­ rányi bombákká átalakított italos dobozok, nagyobb tejporos dobozokból készített robbanószerkezetek és nagy erejű IEDk (rögtönzött robbanó szerkezetek) 350 kilogram m os tartá­ lyokkal. Valóságos ámokfutást rendeztek, lecsaptak egy bevándorlási irodára, egy közeli rendőrőrsre, ahol foglyokat szabadítottak ki, egy lánygimnáziumra, Kano rendőrkapitány­ ságára és sok más helyre. Stratégiájuk az volt, hogy bedobálták az italos dobozos bombákat a kiszemelt épületekbe, majd tüzet nyitottak az onnan kiszaladókra. „Fellobbant a tűz, és az egész hely lángba borult - mesélte Idris az italos bombákról. - És ahogy az emberek pánikba esve rohantak kifelé, a terroristák rájuk támadtak a fegyvere­ ikkel, és csak öldököltek...” A támadók közül néhányan a rendőrségi vagy katonai egy­ ségek egyenruháihoz hasonlót viseltek, ezekben m egközelí­ tették a rendőröket és a civileket, majd Ielődözték őket. „Egyes rendőreink, akik látták őket az utcán, azt gondolták, hogy az ő kollégáik, azok meg hidegvérrel lelőtték őket mondta Idris. - És nem egy helyszínen előfordultak hasonló incidensek a városban, ahol (...) a tám adók a mobil rendőr­ alakulatoknál és a hadseregnél rendszeresített egyenruhákhoz hasonló öltözetet viseltek. Ez a közvélemény megtévesztését célozta, s ezzel a trükkel le is lőttek néhány embert a civilek és a mi rendőreink közül. Tény az, ahogy mondtam, hogy a 175

Mikii Smith

rendőreink nagyobb részét nem a rendőrőrsökön ölték meg, hanem az utcán.” Az állami rendőrkapitányság épületénél egy pokolgépes tá­ madó, aki megpróbált bejutni, nekiment egy hordónak, ame­ lyet biztonsági intézkedésként a kapun kívül használtak, és felrobbant a nála lévő szerkezet. A robbanás megölt legalább egy ott őrszolgálatban lévő rendőrt, és a szomszédos üzlethe­ lyiségekben tartózkodó négy civilt. A parancsnokság előtt, az utca mentén sorakozó árusító pavilonokból csak egy halom forgács maradt. Bár a m erénylőnek nem sikerült bejutnia a kapun, mások beszivárogtak, és szabadon bolyongtak az ud­ varon. így történt, hogy meglőtték és megbénították Asiayei főfelügyelő-helyettest, amikor az megpróbálta bezárni az épü­ letben lévő irodájának ajtaját, mielőtt elmenekült volna. Egy lábon lőtt 29 éves férfi, útban hazafelé munkahelyéről, egy tímármühelyből, elm esélte nekem, hogy vele lévő négy barátját mind megölték. A zt mondta, autójukkal a támadók által egyik célpontnak kiszemelt Palm Centre rendőrőrs köze­ lében haladtak, s amikor bombarobbanást hallottak, mindenki futásnak eredt. „Egyedül én m aradtam életben, - m esélte kórházi ágyán Monday Joseph. - Bombarobbanást hallottunk, de én egy lö­ vést éreztem a testemben, elterültem .” - M int mondta, egy ba­ rátja jött érte fél óra múlva, s bevitte a kórházba. A város legnagyobb kórházának, a M urtala M oharmned Speciálist Hospitalnak a halottasháza megtelt az egymásra hal­ m ozott tetemekkel. Kollégámat, Aminu Abubakart beenged­ ték, s legalább nyolcvan halottat szám olt össze, mielőtt abbahagyta a számolást. A kisebbik kórház, az Aminu Kano Teaching Hospital halottasházát ugyancsak teljes kapacitásáig telezsúfolták. Az Aminu Kano igazgató főorvosa, dr. Aminu Zakari M ohammed mondta el nekem, hogy amikor hírét vette

176

Bakó Hamm

az első támadásnak, azonnal elment értesíteni a sürgősségi osz­ tályt. „M ég vissza se értem, máris hallottam egy újabb robbanást, (...) aztán egy m ásodikat és egy harm adikat - mesélte M ohammed. - Éreztem, hogy ez túl van a szokásoson. Folyama­ tosan hallottam a robbanásokat.” - Ő és csapata hajnali 2 óráig dolgozott az áldozatok ellátásán. Egy család késő éjszaka ér­ kezett, miután házuk a robbanás erejétől összeomlott. A rendőrség szerint legalább öt öngyilkos pokolgépes m e­ rénylő volt. A hatóságok 185-re tették a halottak számát, de ez sokak gyanú ja szerint nagyobb volt. Másnap reggel tetemek hevertek szétszórva az utakon, különösen a rendőrparancsnok­ ság közelében. A rendőrség közölte, hogy 10 olyan autót fe­ deztek fel, amelyekben fel nem robbant házilagos készítésű robbanószert, valamint robbanóanyagokkal teletömött mintegy 300 italos dobozt, nyolc tejporos dobozt, továbbá nyolc 350 kilogrammos tartályt találtak. Néhány kollégámmal együtt en­ gedélyt kaptunk rá, hogy megnézzük, m it kobzott el és vitt be a parancsnokságra a rendőrség, s egy raktárhelyiség padlóján fémdobozok és különféle bombakészítő anyagok feküdtek k i­ terítve. Legalább egy időzített pokolgépnek szánt szerkezet is volt köztük, dróttal összekötve egy közönséges faliórával, ami­ lyent az ember konyhákban láthat. A megtámadott bevándorlási hivatal közelében egy m obil­ telefon-árus, a 35 éves Abdulrazak M urtala m esélte nekem: „Hallottunk egy bombarobbanást, és az emberek futni kezdtek. Egyesek csak lövöldöztek, fegyverekből lőttek, (...) néhányan kerékpáron érkeztek, mások autón.” M urtala bizonytalanko­ dott, hová is tegye a támadókat. „M ég azt sem tudjuk, mit akarnak - jegyezte meg. - Nem hiszem, hogy ezek az emberek a vallásért harcolnak. Szerintem csak saját önző érdekeik ve­ zérlik őket.”

177

Mike Smith

Egy héttel később Abubakar Shekau a YouTube-on tett közzé egy üzenetet, azt állítva, hogy ők vállalják a felelősséget az erő­ szakos cselekményekért, és további támadásokkal fenyegetőzött. Azt mondta, a biztonsági erők a vétkesek mindenben, s azt állí­ totta, hogy a Boko Haram tagjait bebörtönözték és megkínozták, továbbá nőket és gyerekeket is őrizetbe vettek. Talán érezte, hogy a csoport túl messzire ment az erőszakkal, ezért azt a hazugságot is állította, hogy civilekre nem céloztak. „A biztonsági alakulatokat támadtuk, mert tagjainkat letar­ tóztatták és m egkínozták em bereinket” - m ondta Shekau a fényképe alatt lejátszott hangüzenetben. „Asszonyainkat és gyerekeinket is bebörtönözték. (...) Tudhatnák, hogy nekik is vannak feleségeik és gyerekeik. Mi is elrabolhatjuk őket. Ez nem haladja m eg az erőnket. (...) Katonák rohantak le egy m o­ hamedán szemináriumot Maiduguriban és megszentségtelcnítették a Koránt. Észben kellene tartaniuk, hogy nekik is vannak elemi és középiskoláik, egye­ tem eik, és mi is megtámadhatjuk azokat. (...) Mi­ után befejeztük hadműveletünket, rendőrök tűntek fel a helyszíneken és elkezdtek civileket ölni, majd utóbb bennünket okoltak a gyilkosságokért. Mi nem harcolunk civilek ellen, csak a biztonsági erők ellen. Csak a katonákat, rendőröket és a velük együttmű­ ködőket öljük meg.” Az üzenetet akkor hozták nyilvánosságra, amikor a helyzet m ég inkább kikerült az ellenőrzés alól. Kanóban egy újabb rendőrőrsre támadtak néhány nappal a január 20-ai erőszakhullám után, majd újabb pár nap múlva fegyveresek elraboltak egy német mérnököt, aki a város szélén egy építési cégnek dol­ gozott. A z emberrablás azt jelezte, hogy egy brit és egy olasz 178

Boko Harain

ember elrablása az északnyugat-nigériai Kebbiből nem elszi­ getelt incidens volt, hanem a lázadásnak egy új és m ásfajta szakasza kezdődött. A német mérnök esetében egy ponton az Al-Kaida az Iszlám M agreb-térségben elnevezésű szervezet közölte, hogy ők tartják fogva, és egy iszlamista vezető fele­ ségének szabadon bocsátását követelik a férfi szabadságáért cserében. Ez az AQIM és az észak-nigériai emberrablók kö­ zötti homályos kapcsolatokat jelezte. Végül elrablói megölték Kanóban a mérnököt a kiszabadításáért indított rajtaütés során. A következő hónapokban további robbantások is történtek, köztük 2012 áprilisában Nigéria egyik legjelentősebb újság­ jának abujai szerkesztősége elleni támadáskor. *** Vér borította a fürdőszoba padlóját az őrizetlen és most m ár üres házban, a falakon golyó ütötte lyukak, a környékbeli gye­ rekek szabadon járkáltak lei-be. 2012. március 9-én reggel még mindig tömeg gyűlt össze az épület előtt, találgatva, mi történt előző éjjel a burkolat nélküli utcák és szerény házak csöndes lakónegyedében Sokoto városában, Nigéria legmagasabb rangú muszlint lelki vezetőjének városában, amely korábban Usman Dán Fodio kalifátusának a fővárosa volt. Kaotikus raj­ taütésről beszéltek, amelynek során lövöldözés tört ki. A bent lévők nem voltak hajlandók megadni magukat, és mintegy 100 nigériai katona, a brit különleges erők támogatásával, körbe­ vette a házat. A katonák azért tám adták meg őket, m ert két nyugati túszt tartottak fogva. Franco Lamol inarát, egy 48 éves olaszt és Chris McManust, aki brit volt és 28 éves. A két férfit csaknem egy évvel korábban, 2011 m ájusában rabolták el, amikor az északnyugat-nigériai Kebbi államban egy építkezé­ sen dolgoztak, közel a nigeri határhoz. A sokotói háznál zajló heves lövöldözés egy pontján, ahogy azt néhány lakó el­ 179

Mike Smith

mondta, nigériai katonák azt kérték a környékbeliektől, hoz­ zanak nekik régi autógum ikat. Amikor odavitték, a katonák meggyújtották és áthajították a gumikat az épületet körülvevő falon. Az egyemeletes sorháznak bádogteteje és egy udvara volt. Ki akarták füstölni az emberrablókat. Az AQIM-tól eltérően, amely dollármilliókat keresett elrabolt nyugatiakért kapott váltságdíjakból, a Boko Haram addig még nem folyamodott taktikájában az emberrabláshoz. Általában rit­ kák voltak Észak-Nigériában az emberrablások, nem úgy, mint a délvidék egyes részein, ahol nagy üzletté vált a váltságdíjakért történő emberrablás. Ez akkor kezdett megváltozni, amikor a Boko Haram tagjainak egy csoportja elszakadni látszott, hogy saját frakciót alakítson Jama’atu Ansarul Muslimina Fi Biladis Sudan, azaz Fekete-Afrika Mohamedánjai Megsegítésének Élcsapata néven. Később egyszerűen Ansaru néven lett ismert a szervezet, amely a brit és olasz mérnökök elrablásáért, valamint további más emberrablásokért felelős. Számos elmélet keletkezett, vajon miért szakított az Ansaru a Boko Haramm al, s egyesek azzal m agyarázták a dolgot, hogy előbbiek kiábrándultak Shekau Boko Haramjából, amiért az civileket és különösen m uzulm án sorstársakat ölt meg. Mások azzal indokolták, hogy a szakadárok szerették volna megerősíteni a nemzetközi kapcsolataikat az Al-Kaidához kö­ tődő, Észak-Afrikában és m ásutt tevékenykedő erőkkel. Egy harmadik, opportunistább m agyarázat szerint az Ansarunak m egvoltak a kapcsolatai és m egvolt az akarata ahhoz, hogy m egpróbáljon Észak-Nigériában létrehozni egy emberrablópiacot és hasznot húzni belőle, ahogy más szélsőségesek tették másutt. Egyes szakértők szerint az Ansaru vezetője vagy ve­ zetőségének valamelyik tagja lehetett Khalid al-Bamawi, aki sokáig a Boko Haram tagja volt, s aki feltevések szerint egy kiképzőtábort vezetett az AQIM -mal közösen Algériában, és volt valamilyen kapcsolata a szélsőséges algériai Mokhtar Bel180

Boko Ha ram

mokhtarral. Az amerikai kormány később a „globális terro­ rista” címkével illette al-Bamawit, két másik nigériai szélső­ ségessel együtt: Shekauval és A bubakar Adam Kambarral, akiről azt is mondták, hogy kapcsolatai voltak az AQIM-mal. A nigériai hadsereg azt állította, hogy Kam bar volt a Boko Ilaram fő kapcsolata az Al-Kaidával és a Szomáliái Al-Shebabbal. Erősen vitatták, mennyire tevékenykedik külön a Boko Haram és az Ansaru, és úgy festett, hogy ezek ketten átfedik egymást, különösen, ha gyalogos katonáikról van szó. Vala­ milyen ernyőszerű egyezség létezhet közöttük, amely m agá­ ban foglalja mind a Boko Haramot, mind az Ansarut. A brit és az olasz mérnök 2011 májusi elrablása után hóna­ pokon át egy szót sem hallottak az elrablók felől vagy az ál­ dozatokról. Ezzel csak erősödött a találgatás, m iszerint az emberrablást iszlamista szélsőségesek hajtották végre, akiknek a célja több volt, mint a váltságdíj bezsebelésc. Délen, a Niger deltavidékén az emberrablások a következő séma szerint mű­ ködtek: a váltságdíjat nem sokkal az emberrablás után köve­ telték, és az áldozatokat általában sértetlenül elengedték a kifizetés után, amit gyakran a díj csökkentéséről folytatott al­ kudozás előzött meg. A McManus cs Lamolinara körüli csend 2 0 1 1 augusztusában tört meg, amikor m egjelent egy videó, amelyen a két férfi látszott bekötött szemmel, térdepelve. Kényszeritették őket egy közlemény felol vasására, amely sze­ rint elrablóik az Al-Kaidától vannak, és kormányaiknak telje­ síteniük kell az em berrablók követeléseit. A követeléseket azonban nem sorolták fel. A brit kormány szerint valójában sosem ismertették a követelések listáját, s a videó megjelenése után újabb hosszú hallgatás következett. Semmit nem lehetett tudni az áldozatok egészségi állapotáról, vagy arról, hogy merre lehetnek, és elrablóik pontosan mit is akarnak. 2011 dec­ emberében jelent meg egy második videó, amelyben a fegy­ veresek McManus kivégzésével fenyegetőztek. 181

Mike Smith

Egy lehetséges mentőakcióban való brit részvétel gondolata akkor született meg, amikor Dávid Cameron miniszterelnök 2011 júliusában Nigériába látogatott, és megbeszéléseket foly­ tatott Jonathan elnökkel. A két férfi a látogatás folyamán tár­ gyalt a túszokról, s „ennek eredményeként megállapodtak egy brit csomagról Nigéria terrorizmus elleni erőfeszítéseit tám o­ gatandó”, amint arról Philip Hammond védelmi miniszter az Egyesült Királyság parlamentjének alsóházában beszámolt. A csomag részeként hosszabb művelet kezdődött az emberrab­ lásért felelős csoport tagjainak azonosítása érdekében. 2012 márciusára, miután letartóztattak három olyan embert, akit azzal vádoltak meg, hogy az áldozatok elrablása előtt megfigyelték őket, a hatóságok kiderítették, hogy az összees­ küvés mögött egy Abu Mohammed nevű ember állt. A Nigériai Állami Szolgálatok M inisztérium a (DSS) elnevezésű titkos rendőrségi és hírszerzési egység Mohammedet a Boko Haram egyik frakciójának vezetőjeként írta le. Egy nigériai biztonsági forrás azt mondta hírügynökségem egyik újságírójának, hogy Mohammednek egyaránt voltak kapcsolatai a Boko Harammal és az AQIM-mal, s azzal a céllal tervelte ki az emberrablást, hogy váltságdíjat szerezzen, amit további műveletek finanszí­ rozására használtak volna. A nigériai hatóságok megtudták, hogy Mohammed rejtekhelye az észak közép-nigériai Zaria városában volt, több száz kilomé­ terre Birnin Kebbitől, az emberrablás tctthelyétől. Március 7-én a hatóságok megrohamozták a búvóhelyet. A DSS közlése szerint a rajtaütést akkor hajtották végre, amikor Mohammed és frakci­ ója a „súra tanács”, vagyis konzultatív testület ülését tartották, de a leírás vonatkozhat egy sokkal fejlettebb szintű szervezetre, mint amilyen a csoport volt. Úgy hitték, hogy a rajtaütés során a banda több tagját megölték, ötöt letartóztattak, köztük Moham­ medet is, akit meglőttek és megsebesítettek a tűzharcban. Egy katona elvágta a torkát. A DSS szerint a letartóztatottak kezdtek 182

Boko Havam

információkkal szolgálni a hatóságoknak, amelyek elvezettek a sokotói támadáshoz. Az elmondottak szerint az információk egy figyelmeztetést is tartalmaztak: a két túszra felügyelő fegyvere­ sek azt az utasítást kapták, hogy öljék meg a foglyokat „bármi­ lyen felmerülő fenyegetés esetén”. A brit kormány úgy döntött, hogy nem egyszerű mentőakciót kell végrehajtani, hanem szük­ ség van a biztonsági erők támogatására is, azoknak is részt kell venniük a műveletben. „M iután hónapokig nem tudtuk, hol vannak, végre hihető értesülést kaptunk hollétükről - m ondta későbbi televíziós be­ szédében Cameron. - Alkalom nyílt kiszabadításukra. Okkal hittük azt is, hogy az életük közvetlen és mind nagyobb ve­ szélyben forog.” A brit kormány nyilvánosan sosem közölte, hogy az Elit Kü­ lönleges Vízi Szolgálatnak hány tagját küldték a helyszínre a rajtaütéshez, de a brit média tudósításai számukat egy tucatra, legfeljebb 20-ra tették. Voltak olyan jelentések is, melyek sze­ rint a kommandókat már hetekkel a m űvelet előtt Nigériában állomásoztatták, és a brit hírszerzés embereinek egy ponton sikerült elkezdeni lehallgatni az emberrabló banda telefonjait. Március 7-én éjjel a letartóztatottak egyike - az a férfi, aki a nigériai hatóságok szerint megölte a katonát - Sokotóba ve­ zette a biztonsági erőket, de a m eglepetés bárm ilyen elem ét valószínűleg maga a katonaság puskázta el. A biztonsági csa­ pat másnap reggeli érkezése előtt a nigériai hadsereg úgy dön­ tött, elkezdi átkutatni és lezárni azt a környéket, ahol hitük szerint a túszokat tartották, így akarták szavatolni, hogy az em ­ berrablók idő előtt ne meneküljenek el. A helyiek azt is elm e­ sélték, hogy reggel láttak két helikoptert is a környék felett körözni, ami nyilvánvalóan ugyancsak gyanút keltett. A brit erők aggódni kezdtek, hogy a környéken elhelyezett ni­ gériai katonák fülest adtak az emberrablóknak, s úgy döntöttek, tovább nem várhatnak. Úgy látszik, azt megelőzően nem hoztak 183

Mike Smith

végső döntést a támadás megindításáról, mivel az olasz kormányt nem értesítették. A támadás röviddel dél előtt kezdődött; a brit kormány 11.15-kor adta meg végső beleegyezését. Brit kommandósok is voltak azok között, akik bementek a fallal körülvett területre, ahol AK-47-esből leadott lövések fo­ gadták őket. A banda egyik tagját a belépés után szinte azonnal észrevették és megölték, de további lövéseket hallottak, csak­ hogy azokat már hangtompítóval adták le, és mintha egy belső helyiségből jöttek volna. Aztán két ember elmenekült, egy lét­ rával átmásztak a falon. M indez a rajtaütés kezdetétől eltelt hat perc alatt zajlott le. A katonák aztán átkutatták a területet, majd egy vízhatlan vászonnal letakart részhez érve bementek a házba. Amikor egy két ággyal berendezett szobába leptek, megláttak egy M an­ chester United-mczt, amely hasonlított ahhoz, amilyent Chris McManus viselt az emberrablók által készített videón. „Kiáltoztak Franco cs Chris után, de nem kaptak választ” mondta el Grant Maiion nyomozó főfelügyelő, amikor jelentést tett a McManus halálát vizsgáló brit csoportnak. - Jobbra egy fémajtó nyílott a toalettre, s észrevették, hogy golyó ütötte lyukak vannak rajta, majd a csapat meglátta a padlón heverő 7.62 mmes lövedékeket és hüvelyeket. Az ajtó résnyire nyitva állt, s ami­ kor a katonák benéztek, két fehér férfit láttak meg a padlón, és rögtön felismerték Christ és Francót. Chris a vécétől balra feküdt. Mindkét férfin lövések okozta sebek látszottak. Úgy nézett ki, hogy az összecsapás kezdete után végeztek velük. A vizsgálat m egállapította, hogy a két férfit nem találhatták el a mentőcsapat lövedékei, m ert az életüket kioltó töltények másfélék voltak. McManust összesen hat lövés érte, de a fejére leadott lövésbe halt bele, míg Lamolinát négy lövés találta el, és ő is a fej lövésbe halt bele. Végül ki tudták vinni a holttesteket, de a művelet még koránt­ sem ért véget. Egyszer csak heves tüzpárbaj kezdődött nigériai 184

Boko Hamm

katonák cs az ott maradt emberrablók között. Környékbeliek el­ mondása szerint a lövöldözés hét óra hosszat tartott, bár a brit védelmi miniszter azt mondta, másfél óra volt. Az ott lakók sze­ rint, akikkel beszéltem a rajtaütés utáni napon, körülbelül 100 nigériai katona és egy harckocsi volt ott. Miközben tombolt a tűzharc, katonák használt autógumit kértek a lakóktól, azokat meggyújtották és áthajitották a falon. Másnap az egyik falon óri­ ási lyukat lehetett látni, a lakosok elmondták, hogy a harckocsi adott le arra egy lövést. A banda három tagját megölték, „egyet sem fogtak el élve” Hammond védelmi miniszter szerint. Nigé­ riai illetékesek elmondták, hogy az egyik bandatag feleségét megsebesítette egy lövedék, a nőt kórházban ápolták. Minden lakó, akivel beszéltem, azt állította, nem tudták, ki lakik a házban, ahogy azt sem, hogy ott tartották a túszokat. A M abera környéki helyi főnök, Umar Bello ugyanezt mondta nekem, s hozzátette, hogy hite szerint az emberrablók nem a Boko Haram tagjai voltak. „Ezek csak emberrablók. Pénzről van szó - jelentette ki. - A fő céljuk a pénz, és ha nem kapják meg a pénzt, akkor nincs semmi vesztenivalójuk". Az akció utáni napon tucatnyi ember járkált az épületegyüt­ tes területén, amelyet addigra teljesen kitakarítottak a foszto­ gatók, s megnézték a vérrel telefröcskölt fürdőszobát, ahol a férfiakat megölték. A nigériai hatóságoknak láthatóan elegük lett. Három teherautónyi ügynök, köztük a DSS sisakjait vise­ lők, érkezett délután, s kezdtek a levegőbe lövöldözni, hogy szétoszlassák a tömeget. Az emberrablások egész Nigériában visszhangot keltettek. Diplomáciai vitát váltott ki az eset Nagy-Brítannia és Olasz­ ország között. Giorgio Napolitano elnök kijelentette: „A brit kormány viselkedése, az, hogy nem tájékoztatták Olaszorszá­ got, nem konzultáltak vele a tervezett műveletről, igazán fel­ foghatatlan”. Nagy-Britannia azt felelte, hogy nem volt idő a konzultálásra sem, m ert sürgős cselekvésre volt szükség. A

185

Mike Smith

vita oka az a különbség lehetett, ahogyan az egyes országok az ilyen helyzeteket kezelték. Nagy-Britannia nem hajlandó váltságdíjai fizetni, míg Olaszország kész ilyesmire. Ezen túlmenően Nagy-Britannia azt közölte, hogy valószí­ nűleg az Ansaru a felelős az emberrablásért, a betiltott terro­ rista csoportok közé sorolta a szervezetet, mely „széles körű kapcsolatokat létesített az Al-Kaidával”. Az cmberrablók fel­ tételezett bandavezerének, Abu M ohammednek már nem volt m ódja válaszolni a csoporttal kapcsolatban felmerült kérdé­ sekre. Egy nappal az akció után fogságban halt meg. A DSS szerint, „súlyos lövés okozta sérüléseibe” halt bele. A sebeket egy korábbi rajtaütés alkalmával kapta, amelyet követően Zariában letartóztatták. A következő hónapokban egy sor más emberrablásért és tá­ m adásért is az Ansarut okolták. Az új csoport módszerei egyre könyörtelenebbek lettek, retorikája pedig mindinkább nemzet­ közi hangnemre váltott. A szervezet 2012 novemberében m a­ gára vállalt egy abujai rendőri egység elleni támadást, ahol a feltételezéseik szerint több iszlamistát tartottak fogva egy ko­ rábban vágóhídként ismert börtönben. A börtön egy eredetileg m arhák levágására használt raktárban volt, a mennyezetről még m indig láncok lógtak le. 2013 januárjában házilagos pokolgéppel támadtak meg egy Mali felé tartó nigériai katonai alakulatot, amikor a katonák konvoja a közép-nigériai Kogi államban, Okene közelében ha­ ladt el, ahonnan állítólag számos, a Boko Haramhoz kötődő szélsőséges származik. A támadásban megöltek két M aliba küldendő katonát. Maliban, ebben az időben egy franciák ve­ zette offenzíva kezdődött azon iszlamisták ellen, akik ellenőr­ zésük alá vonták a szom szédos ország jelentős részét. Az Ansaru magára vállalta a támadást, s közölte, hogy célpontnak tekint minden olyan katonát, aki „le akarja rombolni Mali m o­ ham edán országát” . 186

Boka Haram

Egy különösen vakmerő támadás során 2013 februárjában emberrablók rohamoztak meg egy építkezést az északi Bauchi városában. Lyukat robbantottak a kapuba, megöltek egy biz­ tonsági őrt és elraboltak hét külföldit - egy britet, egy görögöt, egy olaszt, két libanonit és két Szíriáit. Egy újságíróknak el­ küldött angol nyelvű e-m ailben, am elyet úgy állítottak be, hogy az Ansaru küldte, azzal magyarázták a támadást, hogy „európai országok sok helyütt, mint Afganisztán és Mali, bű­ nöket és rémtetteket követtek el Allah vallása ellen”. Kétséges, hogy ez lett volna az emberrablás tényleges oka, lévén több­ nyire a váltságdíj a végső cél, de a közlemény újfent m egm u­ tatta, hogy a csoport igyekszik erősebb nemzetközi pozíciót kivívni magának, legalábbis retorikájában. A következő hónapban, március 9-én egy újabb közlemény jelent meg arabul és angolul, azt állítva, hogy a Bauchiban ej­ tett hét túszt megölték. Mellékeltek hozzá néhány fényképet halottnak látszó túszokról. A közleményt az online dzsihádista fórumot működtető Sinam al-Islam NetWork egyik ága adta ki. A közlemény megjelentetésének folyamata ismét arra val­ lott, hogy az Ansaru külföldi dzsihádista csoportokkal ápol kapcsolatot. A közlem ényben azt írták, hogy a foglyokat a megmentésüket célzó kísérletek miatt ölték meg. Volt a köz­ leményben egy link is valami homályos eredetű weboldalhoz, amely egy cikket közölt, miszerint állítólag brit repülőgépek szálltak le Nigériában, hogy megpróbálkozzanak a mentéssel. Ezeket a repülőgépeket Abujában látták. A brit kormány sze­ rint az ott látott repülőgépek abban segítettek, hogy légi úton M aliba szállítsák a katonákat és felszerelésüket, és semmi közük sem volt a mentési kísérlethez. Egy másik döbbenetes emberrablás is történt 2013 február­ jában, amikor egy héttagú francia családot raboltak el, amely Észak-Kamerunban, a nigériai határhoz közeli nemzeti parkot kereste fel. A z áldozatok között volt az anya és az apa, négy 5 187

Mike Smith

és 12 év közötti gyerek és a nagybátyjuk. A francia konnány szerint feltételezték, hogy az áldozatokat az emberrablás után átvitték a határon Nigériába. Utóbb megjelent egy videó, ame­ lyen Abubakar Shekau közölte, ők felelősek a Boko Haram nevében végrehajtott emberrablásért. A videó mutatott képeket a családról, az apa, Tanguy M oulin-Fournier pedig egy nyilat­ kozatot olvasott fel a kamera előtt. Shekau és a család sosem látszott ugyanazon a képen, és nem világos, azonos helyszínen voltak-e. Ez volt az első alkalom, hogy Shekau Boko Haramja magára vállalt egy emberrablást. A videón Shekau követelte a Boko Haram fogságban lévő tagjainak szabadon bocsátását mind Ni­ gériában, mind Kamerunban, bár mindvégig élt a gyanú, hogy a szélsőségesek valójában pénzt akartak. Sosem derült ki. bűnözők rabolták-e el a családot és eladták őket a Boko Haramnak, vajon előre megtervezett akció volt-e, vagy a szélsőséges csoport tagjai véletlenül botlottak a családba, s akkor döntöttek elrablásuk mel­ lett. A kamenmi határ Északkelet-Nigériában őrizetlen, és a fel­ tételezések szerint a Boko Haram tagjai - hasonlóan az ottlakókhoz - ki-be járkáltak a határon. Franciaország mindvégig kitartott amellett, hogy nem fizet váltságdíjat, bár nyílt titok volt, hogy ezt már többször is meg­ tette más országokban a foglyok kiszabadításáért, amivel kri­ tikát váltott ki, hiszen a pénzt nyilvánvalóan szélsőséges csoportok finanszírozására használták fel. Végül valaki fize­ tett. Egy nigériai biztonsági forrás mesélte nekem, hogy a fi­ zetést a kameruni kormányon keresztül bonyolították le, noha a családot Nigériában tartották fogva. Hozzátette, hogy nem ismeri az összeget. A francia iTele hírcsatorna azt jelentette, hogy 16 fogságban lévő Boko Haram-tagot elengedtek és 7 millió dollárt fizettek a család kiszabadulásáért. A Reuters je ­ lentése egy bizalmas nigériai kormánydokumentumot idézett, amely 3,15 millió dollárra becsülte a váltságdíjat. Sosem derült 188

Boko Haram

ki, ki fizette meg az összeget, bármennyi volt is az. A családot áprilisban engedték szabadon, két havi fogva tartás után, s az egyezség értelmében vissza kellett érkezniük Kamerunba. So­ ványnak és nyúzottnak, de a körülményekhez képest egészsé­ gesnek látszottak. 2013 első fele nyom asztóan kegyetlen időszaknak bizo­ nyult. Shekau, térdig érő zöld kaftánban és nyakában egy szí­ jon lógó AK-47-essel feltűnt egy videón, amelyben cáfolta a fegyverszüneti egyezségről terjengő pletykákat. Aztán a ka­ mera másik képre váltott, amelyen egy árulónak nevezett férfit a padlóra nyomtak, majd elvágták a torkát. Később a videón le is fejezték. Kanóban fegyveresek tüzet nyitottak két klinikára, ahol gyermekbénulás elleni vakcinával foglalkozó dolgozók gyűl­ tek össze, közülük 10 embert megöltek. A támadás azután tör­ tént, hogy egy rádióm űsor felidézte azokat a régi összeesküvés-elméleteket, amelyek korábban Észak-Nigériá­ ban terjedtek el arról, hogy a gyermekbénulás elleni oltóanyag voltaképpen muszlimok elleni nyugati összeesküvés. Sosem derült ki, vajon a támadás közvetlenül összefűggött-e a Boko Harammal, de hozzájárult Észak-Nigéria egyes részeiben a rémálomszerü halálhoz és pusztításhoz. A helyzet egyre homályosabbá vált. Egy amerikai hivatalos személy, akivel 2013 februárjában beszéltem, s aki kérte neve elhallgatását, arról beszélt, milyen keveset tudnak a nigériai szélsőségesekről és azok szándékairól. „M ég az is roppant nehéz, hogy megrajzoljuk a különböző csoportok közötti vo­ nalakat, és hogy meghatározzuk, mekkora az átfedés a bűnö­ zőkkel" - mondta. A nigériai felforduláson túlmenően jelentések számoltak be a Boko Haram tagjainak felbukkanásáról Gaóban és Mali más ré­ szein, hogy azoknak az iszlamista szélsőségeseknek az oldalán harcoljanak, akik ellenőrzésük alá vonták az ország északi részét. 189

Mike Smith

Kétséges, hogy valóban a Boko Haram tagjai voltak-e, s a két­ ségek egy része máig fennmaradt, de egy nyugati diplomata 2 0 14 márciusában azt mondta nekem, hogy szerinte azok voltak. „Szerintem valószínűleg vagy a Boko Haram vagy az Ansaru emberei voltak, ami korántsem lepne m eg, mert a 2000es évek eleje óta tudtuk, hogy nigériai szélsőségesek egyedül vagy kettesben, máskor öten-hatan, vonaton utazgatnak ÉszakM aliba, először az Algéria Szónokló és H arcoló S zaklista Csoportja (GSPC) nevű szervezethez, majd annak beolvadása után az AQIM-hoz. Az az amerikai hivatalos személy, akivel 2013-ban beszéltem, rámutatott, hogy külföldi dzsihádistákat gyakran vonzanak a ha­ sonló elvek jegyében másutt folyó harcok, miközben felmerül­ nek egyéb kérdések is. „Nyilván látni fog egy sereg embert elmenni, másokat pedig visszajönni - mondta. - A gond akkor jelentkezik, amikor visszajönnek, mert ügyesebbek, mint elme­ netelükkor voltak. Vagyis jobb harcosokká válnak.” Az amerikai diplomata, nyilván korábbi kiküldetéseinek ta­ pasztalatai alapján ismerte az algériai GSPC-t, és bizonyos ha­ sonlóságokat látott az Algériában és N igériában látottak között. A GSPC az 1990-es években szakadt ki a Mohamedán Fegyveres Csoportból, miután csalódott a konnány elleni lá­ zadás során megölt civilek nagy száma miatt. Később a GSPC hűségesküt tett az Al-Kaidának, és Al-Kaida az Iszlám Magreb-térségben néven vált ismertté jóval nemzetközibb jellegű programjáról, és különösen nyugatellenes álláspontjáról. A bű­ nözés és az iszlamista szélsőségesség is összeolvadt a GSPCvel és az AQIM -mal. Vezetőikről azt feltételezték, hogy vagyonokat kerestek az emberrablásokat kiegészítő minden­ féle csempészéssel. Az Alisamról szólva az amerikai illető ezt mondta: „Látszólag más a m egközelítési m ódjuk, (mint a Boko Haramé), ez leolvasható taktikájukról. (...) Kicsit em­ lékeztet arra, ahogy a GPSC eredetileg kiszakadt Algériában, 190

Boko Hamm

mert nem akarták, hogy széles muszlim tömegek váljanak cél­ táblává. Ök más irányban akartak haladni. Vagyis ezek a dol­ gok nem példa nélküliek ebben a térségben.” *** A nigériai biztonsági erőktől szűkösen érkeztek megbízható értesülések, m iközben a szörnyűségekről szóló hírek egyre szaporodtak. A Bom o állam kormányzati negyedének közelé­ ben elhaladó utak egyikén 2013-ban nők egy csoportja rend­ szeresen összegyűlt, azt remélve, hogy a kormányzó meghallja könyörgésüket. Ők férjeiket vagy fiaikat, vagy más családtag­ jaikat veszítették el, és túl afölötti fájdalmukon, hogy szeret­ teik holtan kerültek elő, gyakran m egfosztották őket háztartásuk fő kenyérkeresőjétől is. Amikor 2013 októberében ott jártam , mintegy két tucat asszony gyűlt Össze az utat sze­ gélyező imafüzérfák alatt, s amikor beszélgetni kezdtem az egyikükkel, mások körenk sereglettck, felemelték a hangjukat, követelve, hogy készítsek velük is interjút, és azt is remélték, hogy valahogyan segíteni tudok nekik. Az egyik asszony, aki­ vel beszéltem, elmondta, hogy a férjet és fiát a Boko Haram ölte meg, de mások, akikkel részletesen elbeszélgettem, m i­ közben egy hauszából tolmácsoló kollégámmal sodródtunk a tömegben, a katonaságot okolták. Egy 30 éves nő elmondta, hogy féijét 15 hónappal korábban egy katonai tisztogatás során tartóztatták le Maiduguri Gwange nevű nyugtalan kerületében. Úgy egy héttel később a katonaság visszaadta a holttestét, hogy el tudják temetni, s közölték vele, hogy a férje a fogságban halt meg. Az asszony szerint viszont a férfit lelőtték. Tagadta, hogy férje a Boko Haram tagja lett volna, és a katonákat vádolta a megölésével. „Elvitték, később pedig megölték” - jelentette ki, férjét 40 éves taxisofőrként írva le. Azóta 12 éves fiával visszaköltözött a szüleihez. Egy 20 éves 191

Mike Smith

asszony azt mesélte, hogy a férje 2012-ben elment „az aznapi kenyeret megkeresni”, amikor katonák tartóztatták le másokkal együtt, akiket azzal vádoltak, hogy a Boko Haram tagjai. Később visszaadták neki férje holttestét, őt magára hagyva, hogy gondját viselje kétéves kislányának. Akikkel beszéltem, tagadták, hogy családtagjaik kapcsolatban lettek volna a Boko Harammal, s azt mondták, segítségkérésüket a kormány és a biztonsági erők sem­ mibe vették. Ezek a vádak nem voltak meglepőek, mert hasonlókat már nem egyszer hallottunk. Az incidensek közül több a következő séma szerint zajlott: pokolgép robbant fel valahol egy katonai állás vagy konvoj közelében, amire a katonák könyörtelenül válaszoltak azzal, hogy a környékről férfiakat fogdostak össze, s házakat, boltokat és egyéb épületeket gyújtottak fel. Az új­ ságíróknak és emberjogi csoportoknak eljuttatott információk szerint a katonák azzal vádolták a helybelieket, hogy együtt­ működtek a lázadókkal. A pusztításon túlmenően az ilyen híresztelések megkötötték a kezét Nigéria külföldi szövetségeseinek is, akik katonai ki­ képzésben részesíthették volna a biztonsági erőket. Az Egye­ sült Államokat törvény akadályozta meg abban, hogy olyan hadsereg katonáit képezze ki, amelynek egységei súlyos jo g ­ sértésekkel gyanúsíthatok. Tilos volt az amerikaiaknak kiképzeni például olyan katonákat, akik m egfordultak a Nigéria észak-keleti részén működő úgynevezett Együttes M űveleti Erőknél (Joint Task Forces), függetlenül attól, hogy ők maguk bünösek-e vagy sem. Az emberi jogok érvényesülését vizsgáló Hum án Rights Watch 2012 októberében hosszú listát tett közzé mind a Boko Haram, mind a nigériai biztonsági erők állítólagos jogsértése­ iről, s feltette a kérdést, mindketten bünösek-e az emberiesség ellen elkövetett bűntettekben. Pár héttel később az Amnesty International tett közzé egy jelentést hasonló vádakkal, egyéb 192

Boko Havam

jogsértések felemlítése m ellett azt állítva, hogy a biztonsági erők törvénytelen gyilkosságokat követtek el, és sok embert megkínoztak. Nigéria Nemzeti Emberjogi Bizottsága 2013 jú ­ niusában azt jelentette, hogy számos, alaposan dokum entált beszámolót kapott (a katonai műveleti erők) tisztjeinek súlyos jogsértéseiről, köztük gyorsított kivégzésekről, kinzásokról, önkényes fogvatartásokról, internálásról és a polgári lakosság méltóságának megsértéséről, továbbá nemi erőszakról. Egy, a helyzetet közelről nyomon követő nigériai illetékes, am ikor 2014 m ájusában beszéltem vele, azzal a feltétellel, hogy a nevét elhallgatom, úgy becsülte, hogy a „boko haramos” fogva tartottak száma ezres nagyságrendű, (...) úgy 3000 körüli lehet. Mint mondta, a döbbenetes fogvatartási gyakorlat könnyen radikalizálhat olyan foglyokat is, akik különben nem váltak volna szélsőségessé, de „sokakat, nagyon sokakat tar­ tottak patkánylyukakban”. A foglyok elleni jogsértések közül sokat az elbeszélések szerint a hírhedt Giwa katonai laktanyá­ ban, Maiduguriban követtek el. A Humán Rights Watch jelen­ tése erről ezt írja:

„A községekben a Boko Haram támadásai után végrehajtott rajtaütések során a biztonsági erők tag­ ja i gyakran családtagjaik szeme előtt végeztek ki embereket; önkényesen letartóztatták vagy megver­ ték a közösség tagjait; házakat, üzleteket és autókat gyújtottak fel; pénzt loptak el a házkutatások folya­ mán, és a Humán Rights Watch által dokumentáltan legalább egy esetben m egerőszakoltak egy nőt. A kormányzati biztonsági ügynökségek rutinszerűen tartották a foglyokat titkos fogdákban, vád vagy tár­ gyalás nélkül, a külvilágtól elvágva. A foglyokat kín­ zásnak vagy más fizikai erőszaknak vetették alá.” 193

Mike Smith

A jelek szerint számtalan fiatal egyszerűen eltűnt, semmit nem tudni arról, vajon megölték-e, vagy valahol fogva tartják őket a nigériai biztonsági erők. Mivel nem volt bírósági eljárás, nem lehetett kideríteni, volt-e valamelyiküknek köze a láza­ dáshoz. A Humán Rights Watch m eginterjúvolt egy korábbi foglyot, aki elmondta, hogy látta, amint m ás foglyokat meg­ kínoztak vagy megöltek. A történtekről szóló beszám olója gyomorforgaló volt: „Például elm ondta, hogy m iközben a laktanya egyik irodájában biztonsági ügynökök hallgatták ki, látta, amint egy m ásik asztalnál katonák kínoznak egy foglyot, akinek a nemi szervét rángatták csípő­ fogóval. Arról is mesélt, hogy látta, amint katonák megpróbálták borotvával „lenyúzni a bőrt” egy fo­ golyról, vagy ahogy megöltek egy másikat, akit egy fáról lógattak le a laktanya udvarán.” A féktelen dühöngéssel vádolt katonák talán legszömyűbb bűntette a 2013. áprilisi vérengzés volt. Nigéria távoli, észak­ keleti vidékén, a Csád-tó partjánál fekvő Baga városában tör­ tént. Április 16-án este Boko Halam hoz tartozóknak vélt támadók agyonlőttek egy katonát, aki ebben a körzetben szol­ gált. A jelek szerint ez az incidens is egy volt több olyan, cse­ lekmény láncolatában, amelyekért Bagában a Boko Haramot tették felelőssé. Aznap éjjel csapaterösítés érkezett Bagába, és a helyi lakosok beszámolója, valamint a rendőrség jelentése szerint tomboló bosszúhadjáratba kezdtek a városban. A kato­ nák válogatás nélkül lőttek minden élőlényre, aki a szemük elé került, köztük háziállatokra is. „Ez a megtorlás életek elvesz­ tésével járt (sic!), és nagy anyagi károkat okozott” - állt a N i­ gériai Nemzeti Emberjogi Bizottság által idézett rendőrségi jelentésben. A helyiek azzal is vádolták a katonákat, hogy

.194

Boka Hamm

egész körzeteket gyújtottak fel bosszúból, és a rendőrségi je ­ lentésben az állt, hogy a katonák legalább öt kórházi kórtermet „radíroztak le” Bagában. A Vöröskereszt szerint 187 embert öltek meg. Egy helyi szenátor 228-ra tette a halottak számát. A katonaság elkeseredetten vitatta m ind a számokat, mind azt az állítást, hogy katonái épületeket gyújtottak fel. Azzal érvel­ tek, hogy a tüzeket a lázadók okozták. A katonaság szerint 37 embert öltek meg, köztük 30 lázadót, hat civilt és egy katonát. A z erőszak híre lassan jutott el a távoli városból, s amikor elterjedt, a katonaság lezárta a térséget. Kollégámnak, Aminu Abubakarnak jó két héttel később katonai kísérettel sikerült bejutnia Bagába. Egy ottani lakos elmesélte neki, hogy azt a környéket, ahol lakott, „a következő reggel katonák gyújtották fel, majd házról házra lobbantottálc lángra az otthonokat, és mindenki látta őket” . Miközben a katonaság tovább tagadta a jogsértésekről szóló állításokat, a Humán Rights Watch nyilvánosságra hozott mű­ holdas fényképeket, amelyeken jó l látható, hogy a város széles sávját tűz pusztította el. A közlemény hangsúlyozta, hogy 2275 elpusztított házat számoltak össze, „nagy többségük lakóépü­ let, s további 125 súlyosan m egrongálódott”, és a pusztítás m integy 80 ezer négyzetméteres területre terjedt ki, ami dur­ ván 11 futballpályányi térség. Nigéria űrkutatási ügynöksége is elvégezte a m aga elem zését, és vitatta a Hum án Rights Watch eredményét, mondván, hogy az érintett térség csak 54 ezer négyzetméter, és „a pusztítás aktív zónája” 11 ezer négy­ zetméter volt. Azt is felhozta az ügynökség, hogy az elemzett térség nem elég nagy ahhoz, hogy ott elférjen a Humán Rights Watch által említett 2400 épület. Míg egyre több beszámolóból az derült ki, hogy Nigéria lét­ rehozta a maga, gyarmatosítás kori büntető expedícióját, de m egint saját népe ellen, a katonaság változatlanul tagadta, hogy túlzott erőt alkalmazott volna. Am ikor 2013 májusában 195

Mike Smith

interjút készítettem a hadsereg szóvivőjével, Chris Olukolade dandártábornokkal, ő határozottan védelmébe vette a katonai akciókat. Azt is állította, hogy a terepszinti ruhát viselő lázadók megtévesztették a lakosokat, s elhitették velük, hogy katonák hajtották vége az erőszakos akciókat. Ami az önkényes letar­ tóztatásokat illeti, Olukolade azt mondta, minden letartózta­ tottat azzal vádolták, hogy közvetlen köze volt a lázadáshoz. „Álláspontunk szerint a bevetésben részt vevő minden ka­ tona megfelelő tájékoztatást kapott arról, hogy milyen fontos tiszteletben tartani az állampolgárok jogait, mennyire szüksé­ ges, hogy ne kövessenek el törvénytelen gyilkosságokat, hogy tiszteletben tartsák a fegyveres konfliktusokra vonatkozó tör­ vényeket, és semmilyen okból se végezzenek ki senkit mondta Olukolade. - Tehát nagyon is tudatában vannak ezek­ nek a dolgoknak. Az eligazítás ru tin sz e re n történik minden nap, és ebben a küldetésben minden katona tudja ennek jelen­ tőségét. Ha ilyen állítást hallunk és az hitelt érdemlő, azt ki­ vizsgáljuk, és tárgyalást tartunk. De eleddig semmi jele sincs annak, hogy ilyen dolgok történtek volna, eltekintve azoktól az állításoktól, amelyek nyilvánvalóan propaganda célúak. Különös tekintettel Bagára kijelentette: „Ha most elviszem önt Bagába, az út M aiduguri és Baga között tele van leégett falvakkal. (...) Ugyanabban a Bagában az a gyújtogatás, ami­ ről az emberek beszélnek, nem történt meg ennek az összec­ sapásnak a során. Ők özönlötték el ezeket a falvakat, ők gyújtottak fel minden olyan házat, amelyet a Boko Haram úgy azonosított, mint őket nem támogatót. És ez nem egyetlen nap alatt történt, hanem évek alatt.” Később a védelmi szóvivő kijelentette, hogy a katonaság el­ leni vádak tisztességtelenek, vagy propagandacélokat szolgál­ nak, vagy a lakosságot becsapták. „Nem elképzelhetetlen, hogy talál olyan embert, aki azt fogja vallani, hogy ezt katonák művelték (...). A rokonszenvek

196

Boko ílaram

akármilyen okból változhatnak, és minden attól függ, ki teszi a tanúvallomást. Az pedig az illető személy rokonszenvct tük­ rözi.” Elmondta továbbá, hogy a lázadók álcaruhát viselnek, olykor más típusút, mint amilyent a nigériai katonaság hord. Találtak néhány egyenruha utánzatot, amelyek nem nigériai álcaruhák létezik csádi utánzat, létezik nigeri utánzat. De ha a civilek egyenruhát látnak, akkor mire gondolnak? Természe­ tesen katonákat vélnek látni.” Olukolade az interjú során azt mondta nekem: „Semmi nem bizonyítja, hogy katonák követték el a gyújtogatást Maiduguriban vagy bárhol. Katona ilyet nem tesz. Tudják, hogy ez m i­ lyen következményekkel jár. Annyit mondhatok ömiek, hogy katona semmiféle gyújtogatásban nem vett részt.”

197

Bakó Ha ram

5. „NEM TUDOM. OTT VANNAK A BOKORBAN’’

A holttestek, legalább 26 tetem, a tüzes napon feküdtek, né­ melyik torz alakzatban, kifacsarodott végtagokkal, másokat mintha elrendeztek volna, ha nem is takarosán, de valamilyen sorra emlékeztetőén. Egy férfi feje az ég felé fordult, szája nyitva, mintha kiáltana. Bűz terjengett, ismerős mindenkinek, aki szagolt már halált, de a heves hőség csak rontotta a hely­ zetet, a közelben dolgozó egészségügyi egységek mégis foly­ tatták munkájukat, a kórház területén járva-kelve alkalmanként befogták az orrukat az ingükkel vagy a köpenyükkel. Mintha hozzá lettek volna szokva az ilyesmihez. Egyikük elmagya­ rázta, hogy a tetem ek a 45 mérföldre fekvő Benisheik nevű körzetből valók, és vagy a biztonsági erők, vagy azok a lako­ sok rakták őket oda, akik az út mellett fedeztek fel egy-egy holttestet. Ha a rokonok nem jönnek hamar a tetemekért, egy tömegsírba fogják őket temetni, ahogy ezt másokkal is meg­ tették. A kórházi dolgozó azt mondta, hogy mind a lázadók tá­ m adásainak áldozatait, mind m agukat a lázadókat, vagy legalábbis annak tituláltakat rendszerint így hajítják le oda, bár a halott katonákat általában elviszik a tekintetek elől a néhány lépéssel odébb lévő halottasházba. Arra a kérdésre, miért nem vitték be valamennyit, ahelyett, hogy a szabadban a földön hagyták őket, azt válaszolta, hogy az áramszolgáltatás állandó kihagyásai miatt odabent még gyorsabban rothadnának. A zt mondta, a halottasháznak van áram fejlesztő generátora, de nem működik rendesen. Mindenesetre ezen a péntek délutánon zárva volt a halottasház, mert a dolgozók elmentek imádkozni.

199

Mike Smith

M áskor azért zár be, mert, ahogy a kórházi dolgozó mondta, az alkalmazottak gyakran betegek. Nyilván a körülmények betegítik meg őket. Ez olyan időben történt, amikor, ha hinni lehet a katonaság­ nak, a dolgok kezdtek jobbra fordulni. Az igazság ennél jóval bonyolultabb volt, és az, hogy a holttestek a földön rohadtak Maiduguriban a Borno State Speciálist Hospital épülettömbje mögött, csak ezt bizonyítja. 2013 májusában, négy hónappal korábban újabb szükségállapotot hirdettek ki a régióban, ami­ kor Jonathan elnök az erőszakcselekmények és a felfordulás évei után úgy döntött, hogy most már valamilyen drámai lépést kell tennie. Újabb csapatokat vezényeltek a térségbe, azzal a feladattal, hogy szerezzenek vissza falvakat, amelyeket az elnök közlése szerint a lázadók foglaltak el. Az elnök egy te­ levíziós beszédben azt közölte az országgal, hogy a Boko Haram szélsőségesei bizonyos távoli határ menti körzetekben a nigériai zászlót a sajátjukra cserélték fel. Egyes becslések 21-re tették a Boko Haram irányítása alatt lévő kerületek szá­ mát, s mindezt egy 2013 januárjában kezdődött folyamatként írták le. Mivel korábban a Boko Haramról nem tudták, hogy területeket próbál szerezni, és addig kizárólag rajtaütésekre összpontosított, ez a fejlemény éles változást jelzett taktiká­ jukban. Olyankor következett be, amikor a világ figyelmének középpontjában egy másik iszlamista szélsőséges előretörés állt a közeli Észak-Maliban, ahol a felkelők csaknem az ország felét ellenőrzésük alá vonták, aminek a következménye egy francia katonai akció volt, melyet a kiűzésük érdekében indí­ tottak. Jonathan bejelentése aggodalmat keltett, hogy vajon ni­ gériai szélsőségesek m entek-e M aliba, netán harci tapasztalatok birtokában tértek vissza, készen arra, hogy oda­ haza próbálják ki a stratégiát, vagy pedig a lázadók, akik sosem hagyták el az országot, csupán ihletet merítettek a Ma­ liban történt eseményekből. 200

Boko Havam

Órákkal azután, hogy az elnök kihirdette a szükségállapotot, m egkezdődött a katonai offenzíva, és rögtön világossá vált, hogy majdnem képtelenség megállapítani, mi is történik való­ jában. A hadsereg egyik első művelete az északkeletre vezető mobiltelefon-vonalak elvágása volt, látszólag azért, mert a lá­ zadók annak használatával hangolták össze támadásaikat. K é­ sőbb ugyanebből az okból betiltották a műholdas telefonokat is. Mivel földi kábelek szinte nem léteznek Nigériában, ez azt jelentette, hogy a régiót elvágták a külvilágtól. M indennek te­ tejébe katonai kíséret nélkül veszélyesnek minősült a távoli körzetek felkeresése - nyilván a lázadók miatt, de köszönhe­ tően a könyörtelenségükről elhíresült katonák jelenlétének is. M indazonáltal a hadsereg közlem ényeiből, a körzetben tett korlátozott látogatások revén, helyi lakosok beszámolóiból, cs mindenek felett a támadások új sémája alapján, részletek kezd­ tek kiszivárogni, és fokozatosan kirajzolódott valamiféle, ha mégoly hiányos, helyzetkép is. Az offenzíva korai szakaszában a hadsereg azt állította, hogy a gyakran erdőkben vagy a falvakon kívül felállított tá­ borokból kitakarították a lázadókat. Ezt a hadműveletet a földi csapatoknak fedezéket nyújtó repülőgépekkel közösen hajtot­ ták végre. Hogy ez mennyi lázadót érintett, hányán haltak meg, hány embert tartóztattak le és hová menekültek, akik elszök­ tek, nos, ezekre a kérdésekre a katonaság nem volt hajlandó összefiiggő válaszokat adni. A nyilvánosságra hozható infor­ m ációk hiánya ugyancsak aggodalm akhoz vezetett. Sokan attól tartottak, hogy a katonák ismét civileket ölnek majd, aki­ ket azzal vádolnak, hogy együttműködtek a Boko Harammal, vagy csak azért ölnek, hogy fokozzák a félelmet. Kételyek merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy pontosan mit is ért el az offenzíva. Szórványos katonai közlemények fellengzősen kijelentették, hogy elfoglalták a Boko Iiaram csaknem valamennyi távoli táborát, de senki sem tudta bizto­ 201

Mike Smith

san, hogy ki volt ott valóban, vagy hogy pontosabban mit is tettek a katonák. Emellett jóllehet, az offenzíva kezdete óta a lázadók támadásainak száma csökkenni látszott, ezek az ak­ ciók korántsem szűntek meg teljesen. A terepszínü ruhába öl­ tözött Shekau megjelent egy május végén előkerült videón, s közölte, hogy a visszavonuló nigériai katonák közül sokat megöltek a Boko Haram elleni harcban, fegyvereket és járm ű­ veket mutatott, amelyekről azt mondta, hogy a katonaságtól zsákmányolták őket. Heteken át nyomás nehezedett a hadseregre, hogy számol­ jon be részletesebben arról, amit saját állítása szerint elért, s végül megszerveztek egy utazást újságíróknak egy olyan északkeleti körzetbe, amelyet, közlésük szerint, lázadók tar­ tottak uralmuk alatt, mielőtt a katonák kiűzték őket onnan. Ez volt az első próbálkozás a helyzet valam elyes m egvi­ lágítására, de csalódást keltett. Védelmi illetékesek másfél nappal az esedékes indulás előtt hívtak meg vegyesen hely­ beli és külföldi újságírókat, mi pedig tülekedtünk, hogy el­ jussunk a hadm űveleti területre. Azt m ondták, a fővárosban, Abujában találkozunk, ahonnan a légierő egyik szállítógépe visz bennünket M aiduguriba, de a további részletek nem voltak világosak. Fotóriporterünkkel, más újságírókhoz ha­ sonlóan, Lagosbó! repültünk Abujába, minden eshetőségre felkészülve, mivel sejtelm ünk sem volt róla, m ire szám ít­ sunk, ha m egérkezünk északkeletre. Akkor már egy jó éve nem jártam azon a vidéken, vagyis jóval azelőtt jártam ott, hogy az elnök kihirdette a szükségállapotot. A m ikor az in­ dulás előtti éjjel a gépünk leszállt Abujában, katonákkal kel­ lett találkoznunk, s én ism ét bekapcsoltam a telefonom at. Láttam , hogy érkezett egy szöveges üzenet a logisztikai ügyeket intéző katonatiszttől. Közölte, hogy az utazás elm a­ rad. Később telefonon biztosított arról, hogy ham arosan sor kerül egy másikra. 202

Boka Havam

Valóban, egy héttel későbbre átütemezték, tehát megint öszszepakoltunk, és elindultunk Abujába, mindvégig kételkedve, vajon tényleg összejön-e. Ez alkalommal összejött, cs más új­ ságírókkal együtt betuszkoltuk m agunkat egy katonai szállító gépbe a főváros, Abuja egyik légitámaszpontján, és felszáll­ tunk Maiduguri felé. Korábban kétszer jártam Maiduguriban, és ahogy a lázadás kibontakozott, úgy került a város zárlat alá. Előző utazásom 2012 májusában volt, cs ahhoz képest bizo­ nyos vidékek most furán és kísértetiesen festettek, kiégett épü­ letekkel, kiégett autók vázaival, golyó lyuggatta falakkal. Iskolákat gyújtottak föl, de a gyerekek tanórákon vettek részt a megmaradt legalább egy tanteremben, zöld-sárga egyenru­ háikban szökdécseltek a törmelékek között, s egy tanító elme­ sélte nekem, hogy a szülők ragaszkodtak a tanítás folytatásához. Nehézséget okozott a nap vége felé a hazajulásban az éjszakai kijárási tilalom, melynek megszegése esetén a katonák haragjával kellett volna szembenézni. Boltosok és árusok mesélték, hogy már nem tudják eltartani családjukat. M íg M aiduguri lakosságának többsége muszlim, a város te­ kintélyes számú keresztény lakosnak is otthona volt, az ő templomaikat olyan sokszor érték támadások, hogy kénytele­ nek voltak hatalmas betonfalakat emelni, tetejükön borotvaéles szögesdrótokkal. Némelyiket kis katonai őrhelyen védték, ahol a katonák AK-47-esekkel felszerelkezve álltak a templom be­ járatának közelében elhelyezett homokzsákok mögött. A va­ sárnapi misére érkező híveket fémdetektorral átvizsgálták, és a nőknek kint kellett hagyniuk kézitáskáikat. Az utakon város­ szerte állandó ellenőrzőpontok működtek, kellemetlen közle­ kedési dugókat okozva, s a várakozó sofőrök attól féltek, hogy újabb házilagos készítésű pokolgépekkel veszik célba a kato­ nákat, vagy tűzharc tör ki. M eglátogattam a hadsereg egyik nyugalmazott tábornokát, M ohammed Shuwát, akit a nigériai polgárháborúban játszott szerepe tett ismertté. Városi ottho­ 203

Mike Smith

nában m egm utatta a Beretta fegyverét, amit magával hordott, mert félt, hogy egy napon m ég ő is célponttá válthat. Igaza volt. Később, m ég abban az évben fegyveresek agyonlőtték. Amikor 2013 júniusában a katonai terepszemle céljából föl­ det értünk M aiduguriban, nehéz volt egyértelműen m egálla­ pítani, vajon lényegesen megváltozott-e a helyzet a városban a hadsereg akciója nyomán, mivel a katonák rövid pórázon tar­ tottak bennünket. Betereltek egy katonai bázisra, s ott elkez­ dődött egy bem utatóval egybekötött előadás, ahol katonatisztek tartottak több vonatkozásban esetleges és ellent­ mondásos prezentációt. Egy tanácsteremben először diákat ve­ títettek a térség sajátosságairól és a Boko Haram jellegéről. Ezután körberohantunk a tám aszpont körüli helyszíneken, hogy a katonák bemutathassák nekünk a feltehetően lázadóktól szerzett fegyvereiket. Akadtak közük kezdetleges fegyverek, mint tör és íj és nyílvessző, de voltak ott AK-47-esek, terepjá­ rókra erősíthető rakéta-m eghajtású gránátok és géppuskák, amelyeket egy tiszt légelhárító lövegeknek nevezett. Arra az ismételt kérdésre, honnan szerezték a lázadók ezeket a fegy­ vereket, a tisztek közölték, hogy nem tudják, de hozzátették, hogy a fegyverek olyan típusúaknak látszottak, amilyenek je l­ legzetesen az egykori szovjet tömbből valók. Aggódtak azért is, hogy M oammer Kadhafi 2011-es líbiai bukása és a kialakult káosz oda vezetett, hogy a fosztogatásokban megszerzett fegy­ vereket az egész régióban árusították, ezzel segítve a szélső­ séges csoportok további felfegyverzését. Ebből hasznot húzhattak a Boko Haram tagjai is. M egtámadták továbbá a ni­ gériai M onguno városának laktanyájában lévő katonai fegy­ verraktárt is. Sürgettek bennünket, korlátozták a feltehető kérdések szá­ mát, de biztosítottak arról, hogy később lesz idő beszélgetésre, majd felszállítettak bennünket a buszokra, hogy elutazzunk északkeletre Marté és Kirenowa falvak felé, abba a körzetbe, 204

Boko Haram

ahol a lázadók állítólag egy később a katonák által eltakarított tábort állítottak fel. Az út egyre távolibb területeken vezetett keresztül, amint a Csád-tó irányába haladtunk. Nem sokára lapos, félsivatagos tájon utaztunk, csak akácfák, cserjék és néhol futóitok tarkították egy időre a hosszan elnyúló unalmas, homokos tájat. Egy apró falu nádfedeles kunyhókkal, másutt betonból vagy téglából épült házak tűntek fel egy időre előt­ tünk. Olyan érzés volt, mintha visszafelé utaztunk volna az időben. A csöndes, tágas szavanna úgy tud kinézni, mintha egy teljesen másik országban lennél, ha egy olyan városhoz hason­ lítjuk, mint a Nigéria délnyugati részén fekvő, nyüzsgő gaz­ dasági főváros, Lagos, vagy akár a közelebbi Maiduguri. Ahogy közeledtünk a Csád-tóhoz, egyre gyakrabban láttuk a füves foltokat, fák is mind többször bukkantak fel. Még nem kezdődött el teljesen az esős évszak, de hamarosan itt lesz, és megváltoztatja a tájat. Az utazás alatt a katonák megkértek, hogy elővigyázatos­ ságból viseljünk védőmellényt, de némi meglepetésünkre, az úton semmilyen rendkívüli esemény nem történt. Néhány órai utazás után megérkeztünk egy katonai támaszponthoz. Az út egy szakaszon annyira szétmállott, hogy letértünk oldalra, és a hom okon bukdácsoltunk keresztül, por szállott konvojunk körül. A támaszpontra érve Gábriel Olufemi Olorunyomi alez­ redes térképek és egy nagy, kézzel rajzolt diagram előtt állt, s vontatott előadásba fogott arról, hogyan foglalta vissza a ka­ tonaság a körzetet a Boko Haramtól. Az általa elmondottak alapján Boko Haram-tagok érkeztek a körzetbe, és arról szó­ nokoltak a helybelieknek, hogy „minden, aminek köze van a kormányhoz, az haram (tiltott)”, és arra kónyszerítették a lá­ nyokat, hogy menjenek hozzájuk feleségül. Később megpró­ bálták erőszakkal az ellenőrzésük alá vonni M arté térségét, felgyújtottak egy helyi kormányhivatalt, a kormányzó lakhe­ lyét és egy templomot, közben lerombolták a kórházat és el­ 205

Mike Smith

rabolták a gyógyszerkészletet. Az alezredes m egem lítette, hogy a Boko H aram emberei még a saát zászlójukat is felvon­ ták a nigériai helyett, s ezzel mintegy visszhangozta az elnök egyik indokát, amelynek alapján kihirdette a szükségállapotot. Azonban, amikor a részletekről kezdtük faggatni, az alezredes elbizonytalanodott. tudta megmondani, hogyan nézett ki a zászló, és leírása arról a katonai támadásról, amellyel vissza­ foglalták a térséget, sok részletet a fantáziánkra bízott. Nem akarta m egm ondani, hány szélsőségest tartóztattak le vagy öltek meg. Mint mondta, páran szétszóródtak, amikor a kato­ nák kitakarították az általuk használt tábort. Arra a kérdésre, hová menekültek, annyit mondott: „Nem tudom. Ott vannak a bokorban” . - A nap ebben a stílusban folytatódott. Visszasiettünk a buszokra, hogy elvigyenek bennünket egy második támaszpontra, de útközben megálltunk egy Új-Marte néven ismert körzetben, hogy megmutathassák egy lerombolt templom elfeketedett cementtálait. Csupán néhány fénykép el­ készítésére volt idő, m ielőtt a katonák megint fölparancsoltak bennünket a buszokra, m ondván, hogy besötétedik, mielőtt észrevennénk, és igyekeznünk kell. Vonakodva tettünk eleget a parancsnak, tudván, hogy ügyetlenül megszervezett propa­ gandaakció részesei vagyunk, de megértettük, hogy ha csak egy pillantást vethetünk egy ilyen falura, már az megéri az uta­ zást. Még egyszer m egálltunk egy mezőn, amelyről a katona­ tisztek elmondták, hogy azt rendszerint gabonával ültetik be, de a gazdák a Boko Haram m iatt elmenekültek. A következő támaszponton újabb prezentációt tartottak ne­ künk, ez arról szólt, hogyan mentették meg a Boko Haramtól Kirenowa falu lakosait, és egy közeli iszlamista tábort is elta­ karítottak. Viszont ismét úgy látszott, hogy a tisztek által elő­ adott részletek ellentmondásosak. Továbbra is reméltük, hogy utazásunk következő m egállójánál, egy kirenowai látogatás során némi fény derül a dolgokra. 206

Boko Havam

Katonai teherautókon utaztunk, konvojunk közelebb került a Csád-tóhoz, mielőtt átkeltünk egy csatorna fölött, majd be­ hajtottunk magába a faluba. Kiugráltunk a teherautókból, s kö­ vettük a gyors léptű katonai illetékeseket a száraz bokrok foltjaival tarkított poros földön át. A katonák különféle m a­ gyarázatokkal szolgáltak a történtekről és az okokról, m iköz­ ben visszavezettek bennünket egy Boko Haram -tábom ak m ondott helyhez. B ánni volt is ott, látni nem sokat lehetett m ár belőle. Egy fákkal és kusza bokrokkal övezett tisztáson kiégett au­ tókat, üres étcltartályokat és elhagyott ruhákat mutattak ne­ künk. A katonák elbeszélése szerint a lázadók menekülésük előtt azért gyújtották fel a járműveket, mert nem akarták, hogy a katonaság megjavítsa őket, de a magyarázat valahogy nem állt össze. Miért törődtek volna ilyesmivel? Az autók katonai célra alkalmatlanoknak látszottak. Egy facsoport alatt üres gyógyszeres dobozokat és gyógyászati eszközöket mutattak, m int például sebészkesztyűket, amelyeket vélhetően egy mar­ téi. kórházból raboltak el. Akadt ott óvszer is - emlékeztetve egy pár nappal korábbi katonai közleményre, amely szerint „a lázadók életstílusának több sötét oldala” tárult fel, amikor a katonák ilyen különös tárgyakra bukkantak, mint a számtalan használt és használatlan óvszer. Fölösleges mondanom, hogy kételkedtünk, és nem csak az óvszerek miatt. Ezután visszavezettek bennünket Kircnowa faluba, melynek központjában újabb gyülekezet várt ránk. Egy helyi főnök, napszemüveget cs hagyományos világoszöld köntöst viselve dicsérte a katonák teljesítményét. Helybeliek százai hallgatták és meg is tapsolták őt. A főnök elmesélte nekünk, hogy a la­ kosság menekülni kényszerült, amikor a Boko Haram tagjai megérkeztek, és a közelben beszállásolták magukat. Az nem volt világos, hová mentek a lakosok, és m ikor tértek vissza. Néhányan közülük a helyi újságíróknak elmondták, hogy a fa­ 207

Mike Smith

lubeli lányokat kényszerítették, menjenek feleségül a B o k o Haram tagjaihoz, és a lázadók elrabolták tőlük a lányokat. Az ilyen részleteket, m int ahogy az aznapi utazás szinte minden elemét óvatosan kellett kezelnünk, hiszen a helyieknek betaníthatták érkezésünk előtt, hogy mit mondjanak, de min­ denesetre érdemes volt feljegyezni szavaikat, mert hihetőnek hangzottak. Ahogy véget ért a rövid összejövetel, ismét sietve felszállítottak bennünket a teherautókra, elvittek a közeli ka­ tonai támaszpontra, utána busszal visszavittek Maiduguriba. Sokan úgy jöttünk el, hogy azon rágódtunk, mit kezdjünk az egésszel. Nem sok segítséget kaptunk a katonaságtól. Másnap reggel, miután ismételten lehetőséget kértünk a katonai illeté­ kesektől, hogy tisztázó szándékkal kérdéseket tehessünk fel, végül megengedték, így körbevettük Chris Olukolade dandártábornokot, a védelmi szóvivőt, amikor egy autóparkolóban álltunk, bekapcsoltuk felvevőinket és videokam eráinkat, és feltettük kérdéseinket. A válaszok nem igazán jöttek. Megkér­ deztük, miben különbözött ez az offenzíva a 2009-estől. ami­ kor a hadsereg m agabiztosan bejelentette, hogy a Boko Haramot felszámolták, majd m inden kezdődött elölről. Olu­ kolade azt mondta: „Ebben nemcsak a katonaság volt benne, hanem az ország biztonsági ügynökségei is. Ezúttal a hálózat tökéletes, úgy értem, szinte tökéletes, abban az értelemben, hogy a műveletet úgy terveztük meg, hogy felszámoljuk a bá­ zisaikat - és ne csak felszámoljuk, hanem szétszórjuk, végle­ gesen el is töröljük.” Amikor arról faggattuk, hogy a Boko Haram hány tagját tar­ tóztatták le, így felelt: „Csak annyit m ondhatok, hogy több százat”. „A Boko Haram hány tagja ellen emeltek vádat és há­ nyat ítéltek el?” —hangzott a következő kérdés. A válasz: „Nos, sokat.” Az utazást követő hetekben is ehhez hasonló módon érkez­ tek a szórványos információk és dczínformációk a hadseregtől. 20S

Boko Havam

Kezdett az az érzésünk támadni, mintha egy korábbi katonai akció ism étlődött volna meg: lázas tevékenység, a lázadók szétszórása és a tám adások szám ának időleges csökkenése, majd egy napon az iszlamisták újból visszatérnek és folytatják a harcot. Egy váratlan esemény azonban hamarosan más meg­ világításba helyezte a válságot, olyanba, amely nemi reményt nyújtott, de amely súlyos veszélyeket is hordozott. 2013 júniusának közepén hírek érkeztek arról, hogy Maiduguriban polgárőr csoportok alakultak, hogy küzdjenek a lá­ zadókkal. Ennek egyik korai jele volt, hogy az utakon megjelentek az ellenőrző pontok. Maiduguri lakossága régen hozzászokott már a biztonsági úttorlászokhoz, ahogy a város mindinkább elmerült az erőszakban, de az új ellenőrző pontok másmilyenek voltak, mint a régiek. Ezeknél most polgárőrök teljesítettek szolgálatot. A polgárőrség házilagosan készített íjakkal és nyilakkal, kardokkal, botokkal, csövekkel cs amu­ lettekkel felszerelt fiatalokból állt. Az amulettekről azt mond­ ták, elég erősek a golyók megállításához. Bekukkantottak a lassan elhaladó autókba, megállították a gyanúsakat, vagy a katonaság parancsára vártak, hogy szükség van-e rájuk egyegy rajtaütéshez, amelynek célja Boko Haram-tagok letartóz­ tatása. A polgárőrök némelyike elismerte, hogy e rajtaütések során néha embert is öltek - bár csak akkor mentek bele rész­ letekbe, ha muszáj volt - , a letartóztatottakat pedig átadták a régióbeli Egyesített M űveleti Erőknek, a hadsereg biztonsági szolgálatának. A műveleti erőket egész Nigériában a kezdőbe­ tűi ükről JTF-ként ismerték, és a polgárőrök is felvették ezt a nevet, „civil J T F ’ néven emlegették magukat. A katonaság bá­ torította e csoportok megalakítását, segített nekik és ösztönözte őket, láthatóan megelégelték, hogy csak az ő embereiket öldösik le egy végtelennek látszó konfliktusban. Katonai illeté­ kesek azzal is érveltek, hogy mivel a polgárőrök a községhez tartoznak, tudják, ki tagja a Boko Haramnak és ki nem. Elter­ 209

Mike Smith

jedt a szóbeszéd, hogy a polgárörök valójában egykori láza­ dók. Eleinte tagadták, hogy fizetséget kapnak, kitartottak amellett, hogy a felfordulás évei után a békében érdekelt ön­ kéntes erőt alkotnak, de széles körben úgy vélik, hogy vagy a biztonsági erők, vagy az állam kormánya, esetleg mindkettő finanszírozza őket valamilydn módon. Később, az állam kor­ mánya igyekezett megregulázni a nehezen kezelhető erőt, ki­ képzést, világoskék egyenruhát és rendszeres fizetést adott sokuknak. Hetekkel a polgárőrség m egalakítása után a fejlődés jelei mutatkoztak. M agában M aiduguriban fokozatosan ritkábbak lettek a tám adások, ami éles fordulatot jelentett, tekintettel arra, hogy a várost szüntelen erőszak dúlta fel az előző négy év ja v a részében, ezreket kényszerítve m enekülésre, üzletek zártak be és em berek százait ölték meg. A lakosság látszólag örömmel fogadta a polgárőröket, m egkönnyebbültek, hogy ismét kim erészkedhetnek az utcára, ism ét felállíthatják árus standjaikat, és gyerekeiket is kevesebb aggodalommal küld­ hetik iskolába, A telefonvonalak még el voltak vágva, de a jelek szerint em iatt M aiduguriban nem m éltatlankodtak az emberek, az ottaniak a békéért hozott jogos áldozatnak te­ kintették ezt. A katonai otfenzívára és a polgárőr csoportok m egalakulá­ sára a lázadók azzal válaszoltak, hogy többségük elhagyta Maiduguri városát. Azt beszélték, a Kamerunhoz, Csádhoz vagy Nigerhez közeli határterületekre, különösen a Gwoza hegység körzetébe menekültek. A kameruni határt különösen likacsosnak tartották, s a helybeliek azt mondták, ide-oda járnak rajta a Boko Haram emberei, néha rablásokat és támadásokat haj­ tanak végre a határ nigériai oldalán, alkalmanként erőfitogta­ tásból elmetszik áldozataik torkát. Ellenőrizhetetlen szóbeszéd terjedt el arról, hogy esetleg megölték Shekaut, később a had­ sereg is azt állította, hogy „meghalhatott”, miután a katonákkal 210

Bökő Ha ram

való összecsapásban meglőtték, s a határon át Kamerunba vit­ ték gyógykezelésre, de bizonyíték semmire sem volt. Shekaut m ár korábban is többször halottnak nyilvánították, hogy aztán videó- és hangüzenetekben újra megjelenjen. A hadsereg Shekau feltételezett haláláról szóló közlem ényét követően egy Shekaunak látszó férfi ismétlődően megjelent a videófelvéte­ leken Úgy látszik, újabb feltámadás történt. A támadások taktikájának változásáról szóló korábbi célzá­ sok utóbb igaznak bizonyultak, amikor kezdetét vette a civilek tömeges lemészárlásának szörnyű sorozata. Széles körben hit­ ték úgy, hogy az ilyen támadások részben a polgárőr csoportok m egalakítására válaszoltak, részben arra, hogy a lakosság együttműködött velük a lázadók mozgásáról szóló értesülések továbbításában a hatóságok felé. Iskolák elleni két júniusi tá­ m adásban fegyveresek agyonlőttek 16 diákot és két tanárt. Ezek az akciók hasonlítottak a márciusban M aiduguriban, a Sanda Kyarimi Középiskola ellen végrehajtott támadásokhoz. Hónapokkal később egy biztonsági őr sétált körbe velem a Sanda Kyarimi iskolában, és elmesélte, hogyan történt. A biztonsági őr, a 35 éves Ahmed Jidda elbeszélése szerint ő és az iskola felügyelői egy hétfő reggel a bejárati kapunál voltak, hogy siettessék az iskolába késve érkezőket, amikor két ember, AK-47-esekkel felfegyverezve, benyomult és vak­ tában lövöldözni kezdett. A támadók tizenéveseknek látszot­ tak, feltehetően 15 cs 18 év közöttiek voltak. Nem viseltek álarcot. A tantermeknek otthont adó egyemeletes házak által körülvett tágas, nyitott udvar felé vették az irányt. Egyszer csak házilagos készítésű bombát hajítottak el, de az nem rob­ bant fel. A diákok cs tanárok pánikba estek, vagy fedezékbe bújtak, vagy futva kerestek egérutat, a támadók közben foly­ tatták a lövöldözést. Az egyik tanteremnél belőttek egy tanaira és megölték. Jidda megmutatta nekem a tantermet, látogatá­ som napján a táblára takarosán felírt angol ábécét tanították, 211

Mike Smith

hiszen a tanórákat az ideiglenes bezárás után ismét megkezd­ ték. Jidda elmondta, hogy sikerült az iskolát bekerítő fal egyik részén átmásznia, aztán elrohant egy közeli katonai álláshoz, hogy riassza a katonákat. Addigra már késő volt. A fegyvere­ sek pár perces ámokfutásuk után elmentek. A.z általuk m egölt tanárokon kívül négy iskolás lány is megsebesült, akik közül az egyik utóbb belehalt sérüléseibe. 2013 júliusára a nigériaiak számos ehhez hasonló iskolai tá­ madást láttak, de az egyik, amely Yobe állam M amudo váro­ sában történt, különösen nagy visszatetszést keltett. A támadók lerohantak egy középiskolai kollégiumot a városban, tüzet nyi­ tottak, robbanóanyagot dobtak be egy hálóterem be, halálra égettek diákokat. Összesen 42 embert öltek meg, zömmel di­ ákokat. Jonathan elnök szóvivője ezúttal tartózkodott a szoká­ sos elítéléstől és cselekvési ígéretektől, azt mondta, hogy az elkövetők „biztosan pokolra jutnak”. Kezdett úgy festeni a dolog, hogy a támadók többé m ár nem ismernek semmilyen határt. M intha ezt be is akarták volna bi­ zonyítani, a következő hónapban Konduga városában fegyve­ resek egy mecsetet ostromoltak meg, és megöltek 44 embert. Erről is azt gondolták, hogy bosszú a polgárőr csoportok akciói miatt. Az eddigi legpusztítóbb, úgynevezett bosszúhadmüvelet a Benisheknek ismert régióban, egy Maiduguri cs Damaturu vá­ rosa közötti úton folyt. 2013. szeptember 17-én egyenruhás lá­ zadók egy csoportja AK-47-esekkel, házi készítésű bombákkal és egyéb fegyverekkel alaposan felszerelve autókat és buszo­ kat állítottak meg, kiválogatták a Bom o állambeli lakosokat, majd agyonlőtték őket. Járműveket gyújtottak fel és házakat borítottak lángba a körzetben. A katonaság késve érkezett meg - valószínűleg a telefonhálózat hiánya m iatt, lehet persze, hogy ennél szégyenletesebb okból, például azért, mert nem akaródzott nekik közelharcba keveredni a gyilkosokkal. Ennek 2 )2

Boko Ha ram

ellenére, egyes jelentések arról szóltak, hogy amikor a katonák végre odaértek, túlerővel találták szemben magukat, és amikor megpróbáltak szembeszállni a támadókkal, gyorsan elfogyott a lőszerük. Amikor végre befejeződött minden, az út menten tetemek hevertek szanaszét. A következő napokban az arra közlekedők arról számoltak be, hogy szürreális jeleneteket láttak. A beszá­ molóikban foglalt borzalmak túl véresek voltak ahhoz, hogy hihetők legyenek. Nehéz felfogni, hogyan képes valaki ennyi erőszakot és halált okozni ilyen hideg, kiszámított módon. Ál­ lami hivatalnokok azt mesélték, hogy 142 holttestet számoltak össze. Néhányan a Bomo State Speciálist Hospitalban, Maiduguriban végezték a terjedelmes épületegyüttes m ögött a földre lebajjgálva, a halottasház mellett. Itt álltam m integy három héttel a támadás után magam is, és az ingemmel fogtam be az orrom, hogy ne erezzem a rothadó emberi hús átható bűzét. A kórház közismert volt zsúfolásig megtelt halottasházáról. A környékbeliek újra meg újra panaszkodtak a szag miatt. Még a 2013. májusi katonai offenzíva kezdete előtt is arról szóltak jelentések, hogy időnként naponta tucatszám érkeznek tete­ mek, s ez táplálta azon félelmeket, hogy a katonaság egysze­ rűen törvénytelen kivégzésekhez folyam odik m indazoknál, akikről azt feltételezik, hogy a Boko Haram tagjai, noha az ef­ féle vádakat mindig hevesen tagadták a biztonsági erők. Ahogy a betonnal borított úton visszafelé mentem a halottasház felé, egy biztonsági őr, aki látta, hogy a földön fekvő tetemeket né­ zegetem, tört angolsággal szólt hozzám: „Boko Haram-tagok” - mondta. Nyilván azt akarta tudtomra adni, hogy azok halott lázadók. Am ikor m egkérdeztem, a Boko H aram tagjai-e, mintha igent mondott volna, de nem volt világos, hogy a nő ertette-e a kérdésemet. Aztán előkerült egy orvos az egyik kö­ zeli kórteremből, és higgadtan angolul kezdett beszélni, mi­ 2 is

Mike Smith

közben a holttestek közelében a járdán álltunk. Végül kicsit távolabb mentünk, olyan erős volt a bűz. Elmondta, hogy a te­ temek valójában Benisheikben megölt civilekéi, és vagy a ka­ tonák, vagy a helyi lakosok hozták őket ide. Még pár percig beszélgettünk, majd köszönetét mondtam neki, és visszaindul­ tam a kórház előtti térre, ahol egy kollégám várt rám. Később, aznap eltűnődtem a látottakon, és az jutott eszembe, hogy talán vissza kellene mennem. Kétségkívül nem léptem le a járdáról a porba, hogy közelebbről megnézzem a holtakat. Ezért onnan, ahol álltam, nem tudtam megállapítani, milyen sebesülés volt rajtuk. Több okból is vonakodtam akkor ezt megtenni, beleértve a bűzt, és az attól való félelmet, hogy elkergetnek, netán letartóztatnak, nem beszélve a nyugtalanító gondolatról, hogy szanaszét heverő holttestek között járkálok, őket tanulmányozva. Nem sikerült beszélnem a hullaház al­ kalmazottaival sem, mert senki sem volt ott. M indezen bor­ zalmak ellenére legalább m eg kellett próbálnom kideríteni, hogyan haltak meg ezek az emberek. Ezért másnap, szombat délelőtt az első utunk ismét a kór­ házba vezetett. Nigériai kollégám, aki ottlétem alatt Maiduguriban úti kalauzként és tolm ácsként segített, a kórház előtt leparkolt autójával, s közölte, hogy ott vár, nem akart részt venni az előttem álló hátborzongató munkában. Én term észe­ tesen megértettem, s elindultam vissza egyenesen a halottasház felé, nem akartam vesztegetni az időt, s reméltem, nem állíta­ nak meg. Ahogy megláttam a halottasházat, ki tudtam venni a még mindig a földön fekvő néhány tetemet, és kelletlenül fe­ léjük tartottam. De nem jutottam tovább. Egy kiáltás - „Hé!” - hasított a levegőbe, és tudtam , hogy nekem szól. Először igyekeztem nem tudomást venni róla, folytattam utamat, de másodpercek múlva ismét hallottam, s úgy döntöttem, meg­ fordulok, hogy megnézzem, ki az. Ahogy megpördültem, egy őrt láttam, kezében puskával - egy nem teljes egyenruhát vi­ 214

Boko Haram

selő katona, azt hiszem - haragosan kiáltott rám, hogy álljak meg, s közben felém lépett. Nem volt m ás választásom. Tapasztalatból tudtam, hogy ilyen helyzetben a legjobb fel­ oldani a feszültséget, ahelyett, hogy támadólag lépnék fel, s megpróbáltam így cselekedni. Amikor az őr, egy fiatalember, aki valójában idegesebbnek látszott, mint dühösnek, amikor egym ással szembe kerültünk, m egkérdezte, hová megyek. Megnyugtató hangon elmondtam neki, hogy újságíró vagyok, és a halottasház dolgozóival akartam beszélni. Amikor m eg­ kérdezte, miért, azt mondtam, remélem, sikerül tájékoztatást kapnom, hogy mi történt Benisheikben. A magyarázat elég hi­ hető volt, amint elmondta nekem, hogy a tetemek onnan valók, s mondtam, hogy beszélni akarok a hullaházban dolgozókkal, de persze azon is töprengtem, hogy néhány halottat a katona­ ság ölhetett meg. Csaknem azonnal megnyugodott, talán azért, m ert a lázadókat vádolták a benisheiki borzalmas tettekkel nem a katonaságot, aztán nyugodtan elmondta, hogy a halot­ tasház dolgozói aznap nincsenek ott. Miközben beszélgettünk, egy civil ruhás, középkorú férfi bukkant elő komor tekintettel, nem örült a jelenlétem nek. Ő is megkérdezte, m it keresek ott, majd közölte, hogy távoznom kell. Azt mondta, nem volt rá engedélyem, hogy csak úgy m egjelenjek a kórházban és ott járkáljak. „Ezt megteheti a saját országában?” - kérdezte. Mint mondta, ha információt akarok, az állami egészségügyi biz­ tossal kell beszélnem. Megkérdeztem, akad-e valaki a kórház­ ban, akivel beszélhetnék, erre nemet mondott. Nem lévén több lehetőségem, megfordultam és visszamentem az autóhoz. A holttestek látványa nagyon jellem ző volt a Boko Haram konfliktusra - brutálisan eldobált tetemek, ismeretlen okból meggyilkolt névtelen emberek, és még egy működő halottas­ ház sincs, hogy elhelyezzék a holtakat. Nem csupán a halottak látványa volt olyan nyugtalanító, de a kom or körülm ények kombinációja is, am ely a mészárláshoz vezetett és a kérdés,

215

Mike Smith

vajon veget lehet-e vetni az öldöklés ilyen spiráljának cs a kö­ zönynek. U gyanakkor feltehetően m égis volt igazság abban, hogy M aiduguri megváltozott. A városon belüli támadások megritkulása, az újabb katonai alakulatok érkezése és a polgárőr csa­ patok m egalakulása után az élet kezdett ismét a normális léthez hasonlítani. A - vagy katonák, vagy lázadók által - fel­ gyújtott piacokat újjáépítették és ismét kinyitották. Az utak forgalmasak voltak, enyhítették a kijárási tilalmat. Csábító volt mindebben egy reménysugarat látni, és bizo­ nyos mértékig így is volt, de ott bujkált az emberben az érzés, hogy ez csak egy délibáb. A város kapuitól nem messze rend­ szeresen előfordultak incidensek, s Maiduguriban is mindenütt ott voltak a konfliktus emlékei. Tönnelékek maradtak a ma­ gasra nőtt gyomok között Mohammed Yusuf egykori mecset­ jének a helyén. A m ecsetet több mint négy évvel korábban rombolta le a katonaság. A lázadók erőteljes támadásainak és a katonaság kemény rajtaütéseinek helyszínein kiégett autók és épületek maradtak. A „Civil JTF” tagjai a katonai posztok közelében lévő jár­ dákon gyűltek össze, vagy maguk is ellenőrző pontokat állí­ tottak fel, és olykor maszkot viseltek. Egy fiatalember, aki egy nyüzsgő utca közepén állt a kétirányú forgalom sűrűjében, aranyszínű karneváli maszkot viselt, amellyel a szeme körüli részt fedte cl. Ö és társai utcai ruhában voltak - többnyire far­ mernadrágban és pólóban. Ném elyikük különösen fiatalnak látszott, bár a polgárőrök kitartottak amellett, hogy nem tobo­ roztak 18 cv alattiakat. Nem mondhatom, hogy meg voltam győzve. N éha garázdák és fenyegetöek tudtak lenni, belestek az elhaladó autókba, kezükben egy darab fémből vagy fából kialakított botot vagy íjakat és nyilakat tartva. Látogatásom alatt 2013 októberében, a nap közepe táján egy csoportjuk a bírósági épület előtti téren üldözőbe vett valakit, akit le akartak

216

Boka Harcim

tartóztatni. Tömeg verődött össze körülöttük. Végül lecsilla­ podott a csetepaté, a férfit nyilvánvalóan elvitték a katonákhoz. Egy körülbelül 20 polgárőrből álló csoport az egyik katonai posztnál várakozott. Azt mondták, hogy portyára viszik őket Damboa városának környékére, arrafelé állítólag Boko Haram tagok rejtőzködnek, és sok gondot okoznak a gazdáknak. Ami­ kor később begördült egy autókonvoj egy m ásik csapattal, nyilván egy efféle portyáról tértek vissza, a várakozó tömeg éljenzésben tört ki, s a járm üvek fele futott. Páran gyalog kö­ vették a konvojt, amint behajtott a biztonsági erők egyik lak­ tanyájába, am elyet fegyveresek őriztek. Valaki azt m ondta nekem, hogy néha megölik a gyanúsítottjaikat, ha muszáj, máskor foglyul ejtik őket. Nem volt nehéz elképzelni, hogyan érhetnek véget a polgárőrök közösséget közösség ellen fordító portyázásai. Újabb démont engedtek szabadjára a sok másik közé. Mindez tovább folytatódott a M aiduguriban tett látoga­ tásom utáni hónapokban. Volt egy másik iskolai mészárlás, és a hírhedt Giwa katonai laktanyái elleni támadás nyomán olyan hírek terjedtek el, hogy polgárőrök segítettek a szökött foglyok százainak bekerítésében, akiket aztán a katonaság kivégzett. Egy fiatalember, akivel 2013 októberének végén találkoz­ tam, egy Um ar M ustapha nevű, rongyosan öltözött 21 eves ember a Civil JTF egy „szektorának” elnökeként mutatkozott be. Egy csípőmagasságig érő kardot tartott a kezében, és apró bőr amuletteket mutatott nekem, amelyeket elmondása szerint Bom o államfő imámja adott neki. Az amulettek természetfö­ lötti erővel bírnak, megóvják őt a sebektől, mondogatta. M eg­ akadályozzák, hogy elsüljenek a fegyverek. „Legyen az AK-47-es vagy bármilyen más fegyver, nem fogják tudni hasz­ nálni -je len te tte ki. Le akarnak lőni bennünket, és a fegyver nem engedelmeskedik.”

217

Mike Smiih

6. „ELRABOLTÁK A LÁNYAINKAT, ÉS EZEK SEMMIT SEM CSINÁLTAK” A gyöngyház-fehérbe öltözött férfi beszélni akart velem. Onnan tudtam, hogy a körülötte lebzselök egyike igyekezett az irányába terelni, mintha oda volnék rendelve. Névjegyén, Nigéria nemzeti színeiben, zöld-fehér háttéren ott állt a neve: „Jude Tabai, Tb. Nagyk.” A rövidítés a tiszteletbeli nagyköve­ tet jelentette, a címet a first ladytől kapta. Neve alá az „igaz­ gató” és a „stratégiai csapat” szavakat írták, a kártya bal felső sarkában egy Goodluck Jonathan elnököt ábrázoló kép volt. - Szóval ön az elnöknek, az elnök csapatában dolgozik? kérdeztem. - Igen, igen, így van - felelte. - És mit csinál neki, nekik? - Nos, az valójában titkos. Mondjuk, hogy biztonsági ügy. Csak pár perccel ezelőtt találkoztunk, szem ben a Nigériai Egység Szökőkútjával a fővárosban, Abujában, ahol második napja folyt egy ellentüntetés. Az ellcntüntetés erős bírálatokat váltott ki, mert úgy tűnt, hogy egy lefizetett tömeggel akartak megzavarni egy másik, békés tüntetést ugyanazon a helyszí­ nen. Az eredeti tüntetés csaknem egy hónapja mindennap tar­ tott, résztvevői azt követelték, hogy a kormány és a hadsereg lépjen akcióba egy olyan ügyben, amely ismét a világ reflek­ torfényébe állította Nigériát: csaknem 300 lányt elraboltak iskolájukból az északkeleti Chibok városában. Az eredeti tün­ tetés nem volt nagy - néhány tucat ember de úgy látszott, hogy a kormány, vagy legalábbis a kormány hívei zavarba jö t­ 218

Boko Harcim

tek tőle. A „H ozzátok Vissza Lányainkat” felirat alatt zajló kampány addigra általánossá vált a közösségi média segítsé­ gével. Számos híresség nyújtott erkölcsi támogatást a tünte­ tőknek, köztük M ichelle Obama, az amerikai first lady, aki a Twitteren tette közzé saját szomorú arcképét, s egy jelet mu­ tatott fel a #BringBackOurGirls hashtaggel. Amikor korábban, első alkalommal találkoztam Tabaival, a kormányt támogató ellentüntetés szervezői között ült. Most a délutáni forróságban egy fűben parkoló autó közelében áll­ tunk, mellettünk fiatal férfiak maroknyi csoportja. Közölte velem, hogy ő nem tartozik az ellentüntetés szervezői közé, egyszerűen csak arra járt, meglátta a tömeget, s úgy döntött, megáll. - Ha közöm lesz hozzá, szólok magának - jelentette ki. Ez nem az én bizniszem. Miközben beszélgettünk, egyszer csak az egyik fiatalember mondott valamit valaki másnak, Tabai feléje fordult, élesen rá­ förmedt: - Barátom, fogja be a száját! A fiatalember szégyenkező arccal hallgatta. Amellett, hogy állítása szerint valami meg nem határozott „biztonsági” sze­ repet játszott az elnök mellett, Tabai, aki jó ötvenesnek nézett ki, azt is elm agyarázta nekem, hogy Jonathan elnök szülő­ földje, a Niger-delta ifjúságának királya címet is ő viseli. N i­ gériában sok hozzá hasonló em ber akad, aki ilyen címeket aggat magára. A helyi média is így hivatkozott rá olykor, bár számomra rejtély maradt, hgy van-e valódi befolyása. Taná­ csadóként is dolgozott a Jonathan elnök hazájának tekintett Bayelsa államban. - De ez a tüntetés, őszintén szólva, fizetettnek látszik mondtam az ellentüntetésre utalva. - így gondolja? - kérdezte tőlem. - Igen, úgy néz ki.

219

Mike Smiik

- Oké, ha azt mondja, „fizetettnek látszik”, nem tudom, m i­ lyen szemszögből, mert ezek a tüntetések igy m ennek most m ár két vagy három hete - mondta Tabai, nyilván azt Temélve, nem vagyok tisztában a két tüntetés közötti különbséggel. Tisztán és tagoltan beszélt. - Hát, a másik csoport áll olyan emberekből, akik tiltakoz­ nak - vetettem föl. Próbálkozott, nem jött be, de rendíthetetlennek látszott. Témát váltott, és más érvekhez folyamodott. Hosszú beszél­ getés kerekedett belőle, tele olyasfajta összeesküvés-elméle­ tekkel, am ilyeneket gyakran hallani Nigériában. Tabai érvelésének a lényege azt volt, hogy a Boko Haram lázadása politikai célú volt, azt Jonathan ellenségei támogatták, akik a 20 i 5-ös választást tartották széni előtt. De nem állt meg itt. Amíg én irt magával beszélgetek, azok a lányok már ki is szabadultak - jelentette be beszélgetésünk közepén, a Chibokban elrabolt diáklányokra utalva. - Úgy hiszi, kiszabadultak? - Igen. - És ki szabadította ki őket? - A velük kollaborálok és az őket pénzelők szabadították ki a lányokat. Az a kérdés, miért? * >}< # A történtekre mindenki másképpen emlékszik, és valószí­ nűleg sosem kapunk pontos beszám olót arról, ami történt, de vannak közös vonások a szülők, az iskolai illetékesek és a megmenekült lányok elbeszéléseiben. A támadás, amelyről szó van, sok más korábbihoz hasonlóan kezdődött. Éjfél előtt, mé­ lyen Észak-Nigéria szavannás, bozótos vidékén, tucatnyi fegy­ veres érkezett a városba. Páran egyenruhában voltak, kisteherautókkal és motorkerékpárokkal jöttek, tüzet nyitottak 220

Bakó fíaram

egy maroknyi agyonhajszolt katonára, kormányzati épületekre lövöldöztek. Amikor a támadók lövöldözni kezdtek és házakat gyújtottak fel, a helyi lakosság a sötétben menekülni kezdett, és a Cliibok körüli bozótos vidéken kerestek búvóhelyet. Ez­ után a fegyveresek megrohamoztak egy kollégiumot, ahol több száz tizenéves lány töltötte az éjszakát. „Aludtunk - mesélte nekem egy akkoriban ott lévő, m a 18 éves lány. - Hallottuk, ahogy Clubokban lövöldöznek, de elő­ ször azt hittük, hogy csak játszanak a fegyverekkel.” A támadás tehát úgy indult, mint a többi, a következő né­ hány hétben azonban a nigériaiak szomorúan tapasztalták, hogy ezúttal olyasmi történt, amitől az emberek haja mindenütt a világon égnek áll. Nigéria északkeleti részén, ahol általában az iszlám az ural­ kodó hit, Chibok egyfajta anomáliának számít. A város lakos­ sága többségében keresztény, noha lakik ott szép számban muszlint is. A keresztény örökség részét alkotják a Testvérek Egyházának m isszionáriusai is. Ez egy protestáns felekezet, am elynek első hittérítői 1923-ban érkeztek Nigériába. A la­ kosság többségét a kibaku etnikai csoporthoz tartozók alkot­ ják, elkülönülve vetélytársailctól, a térséget uraló kanunktól. Gerald Neher, egy amerikai hittérítő, aki 1954 és 1957, majd 1959 és 1960 között Chibokban élt, majd 1968-ban ismét ott járt, emlékezett rá, hogy a város akkor el volt szigetetve, a kül­ világba vezető földútjait az esős évszakban az áradás elvágta. Ő m aga ökröket és ekéket használó gazdálkodók között élt, felesége tanított, diákjai a földre írtak botjaikkal. A vallások­ tatás és a térítés természetesen része volt a misszionáriusi te­ vékenységnek, és Chibok lakosai lassan a kereszténységet választották ősi hiteik helyébe, legalábbis a felszínen ez lát­ szott, hiszen a két vallás valószínűleg továbbra is egymás mel­ lett létezett. Az ilyen térítés ma sokak szemében elfogadhatatlannak tűnik a benne foglalt patemalizimis miatt. 221

Mike Smith

de a most nyolcvanas éveiben járó Neher nem mentegetőzik. M int elmondta nekem, ő meggyőződéssel hiszi, hogy Chibokban segített az életminőség javításában, és továbbra is büszke a munkájára, beleértve annak vallási szempontját is. „Muszlint vándortanítók is eljutottak Chibokba, és igyekeztek áttéríteni a lakosokat, fák alatt gyűjtötték össze a diákokat, hogy a Ko­ ránt tanítsák nekik” - emlékezett vissza Neher. Lányok nem jártak a zsúpfedeles iskola tantermeibe, amikor Neher az öt­ venes években először járt ott, de amikor egy évtizeddel ké­ sőbb visszatért, néhányan már elkezdtek iskolába járni. Ma a város lakossága főleg gazdálkodókból áll, a teljes lakosság becslések szerint 70 ezer fő lehet. 2014 m árciusában, egy hónappal azt megelőzően, hogy a diákok a hálótermükbe bchallatszó fegyverdörgésre ébredtek, Borno állam, ahol Chibok található, bejelentette, hogy további intézkedésig kénytelen lesz bezárni középiskoláit az ismétlődő tám adások miatt. A bezárást kiváltó tám adások sokkal több halálos áldozatot követeltek, mint a Chibokban később végre­ hajtott támadás, de a külvilág legfeljebb pillanatnyi figyelemre m éltatta azokat. Pedig két olyan tám adás is volt közöttük, amelyben a szomszédos Yobc állam kollégiumaiban fiúk tu­ catjait mészárolták le. Chiboki iskolai illetékesek később azt sugallták, hogy intézményük csupán a szünidőre zárt be, de láthatóan csak egy részét mondták cl a történetnek. Ahogy azt egy kormányhivatalnok, akivel interjút készítettem, továbbá néhány szülő elmagyarázta, a bezárás kényszervakáció volt, mivel senki sem akarta, hogy további diákokat öljenek meg. Az iskolaszünet céljai lehettek nemes célok, a döntés mégis aggodalm at keltett. Északkelet-Nigériában ugyanis súlyos bajok vannak az oktatással, s ezen belül még rosszabb a lányok helyzete. Bom o államban a hatéves vagy annál idősebb nők­ nek csupán tíz százaléka számít írástudónak, míg az országos átlag 47,7 százalék, Lagosban pedig ez az arány 92 százalékos. 222

Boko Haram

Az iskolák bezárása nyilvánvalóan minden haladást veszélyez­ tetett, amelyet e problém a orvoslásában addig cicitek. Az iskolát, ahonnan a lányokat elrabolták, korábban Chiboki Korm ányzati Leány-középiskolának hívták, és Borno állam kormánya működtette. A nevét a közelmúltban megvál­ toztatták, elhagyva belőle a „leány” szót, mivel fiúkat is kezd­ tek felvenni. Az eredetileg Chibok környékéről való fiúkat Bomo állam különösen veszélyes körzeteiben lévő iskolákból helyezték át. Nap közben látogatták a chiboki iskolát, de a lá­ nyoktól eltérően nem voltak kollégisták. Abban az évben öszszesen 530 diákot írattak be, 135 fiút és 395 lányt, ahogy azt Asabe Kwambula igazgató közölte. Bár az iskolákat márciusban bezárták, közigazgatási és kor­ mányzati illetékesek azzal a problémával szembesültek, hogy m it kezdjenek az utolsó éves tanulókkal, akik a tervek szerint letették volna vizsgáikat és hazamentek volna. A kormányhi­ vatalnokok, akikkel erről beszéltem, elmondták, hogy megbe­ szélések folytak a nigériai Oktatási M inisztérium m al és az érettségiket intéző Nyugat-afrikai Vizsga tanáccsal a hogyan tovább kérdéséről. Az egyik hivatalnok elmondta nekem, hogy a megbeszélések folyamán úgy döntöttek, Borno állam több iskolájának engedélyezik a vizsgaközpontként való működést, köztük volt a chiboki középiskola is, és a döntés értelmében visszahívták az utolsó eves tanulókat, hogy tegyék le vizsgái­ kat. Mielőtt ezt megtették volna, az illetékesek azt kérték a ha­ tóságoktól, hogy nyújtsanak m egfelelő védelm et az iskoláknak, szavatolandó, hogy lehetőleg biztonságban legye­ nek. Innentől egyre homályosabbá válik a történet. Borno állam és az iskola képviselői azt mondják, találkoztak a rendőrséggel, s egy levelet adtak át az állami rendőrparancs­ noknak címezve, melyben további biztonsági intézkedéseket kértek a vizsgaidőszakra. Később, ahogy egy iskolai illetékes elmondta, küldtek is négy rendőrt, de azok csak a nappali órák223

Mike Smiih

bán voltak szolgálatban, amikor a vizsgák folytak. Éjszaka nem volt biztonsági őrség. M agában a városban szintén cse­ kély volt a katonai jelenlét, az elmondás szerint 17 fős kontin­ gens állomásozott ott. Ez közel sem volt elegendő, s az a vita, hogy kinek a hibájából nem volt jobb a biztonsági helyzet, utóbb kiéleződött, politikai töltést kapott. Elterjedt volt az a vélemény is, hogy egyáltalán nem kellett volna visszahívni a diákokat, tekintettel a potenciális veszélyre. A szövetségi kormány az ellenzék által irányított Borno állam tisztviselőit hibáztatta, az állam pedig ennek az ellenke­ zőjét vallotta. M eg kell azonban jegyezni, hogy míg Borno kormányának sokkal több óvintézkedést kellett volna tennie, m ind a rendőrség, mind a katonaság szövetségi intézmény, amelyre nem terjed ki az állam hatásköre. „Ami történt, az a megfelelő biztonság hiánya miatt történt” - mondta nekem egy iskolai illetékes, aki nem akarta magát megnevezni, nehogy szembekerüljön a szövetségi kormány­ nyal. - Ha van megfelelő biztonság, szerintem ez nem történt volna meg. Csak hát ez a dolog nem az iskola kezében van.” Voltak olyan értesülések is, melyek szerint az állam eluta­ sította azt a kérést, hogy a vizsgákat helyezzék át Maiduguriba, és az állam garanciát ígért arra, hogy gondoskodnak a kellő biztonságról. A z igazgatónő szerint, a tám adás idején egy éjjeliőr volt szolgálatban, de ezen túlmenően semmilyen felnőtt felügyelet nem volt a hálóteremben, amikor a lányok aludtak, mint pél­ dául egy őket figyelő monitor. A Borno állami kormány titkára, Baba Ahmed Jidda egy nigériai hírcsatornának azt mondta az általában 16 és 18 év közötti lányokról, hogy „a szó szoros ér­ telmében magukra voltak hagyva, mert éjszaka volt, az igaz­ gatónő és a tanárok pedig a diákok hálótermén kívül laknak” . Az első jelentések arról szóltak, hogy az igazgatónő olt volt, de a támadók rászedték, hiszen katonai egyenruhát viseltek. Ő 224

Boko t i aram

azonban azt mesélte nekem, hogy távol volt onnan. Az állam fővárosába, Maiduguriba utazott az orvosához, aki cukorbajjal kezelte. Az egyik igazgatóhelyettes viszont biztosan Clubok­ ban maradt. A Boko Haramol már korábban is megvádolták lányok el­ rablásával, akiket rákényszerítettek, hogy térjenek át az isz­ lámra, menjenek hozzájuk feleségül, aztán rabszolgamunkára kényszerítetlék őket. 2013 novemberében a Humán Rights Watch a Boko Haram ellen fellépő egyik polgárőrcsoport ve­ zetőjét idézte, aki szerint a szélsőségesek hátrahagyták felesé­ geiket, amikor cl kellett menekülniük Maiduguriból a fokozott biztonsági intézkedések miatt. Ennek következtében kezdtek cl lányokat rabolni, hogy magukkal vigyék őket. Emellett a csoporthoz tartozással gyanúsítottak néha gazdag nigériaiakat is elraboltak M aiduguriban és a város körül, hogy a váltság­ díjból bevételre tegyenek szert. Az ilyen emberrablások cse­ kély figyelmet keltettek, mert a váltságdíjról szóló tárgyalásokat a családok szívesebben folytatták maguk és csendben, hogy elérjék a foglyok biztonságos kiszabadulását. A 2 egyik igazán magas rangú áldozatuk a 92 éves hajdani olaj­ ügyi miniszter, Shcltima Ali Monguno volt, akit néhány nappal később elengedtek. Ezek az emberrablások szinte csak kiegé­ szítették az Ansaru és a Boko Haram által a megelőző hóna­ pokban külföldiek ellen végrehajtott emberrablásokat. Ezek végrehajtói vagy kivégezték áldozataikat, vagy hatalmas öszszegekért engedték el őket. A bizonytalanság ellenére Nigéria készülődött a Világgaz­ dasági Fórum 2014. májusi, Afrikával foglalkozó összejöve­ telére, ahová igazi nagykutyákat vártak, s amelytől a kormány azt remélte, hogy befektetési célországként népszerűsíti majd Nigériát. Nem sokkal korábban bejelentettek egy régóta ese­ dékes intézkedést, azt, hogy új alapokra helyezik a GDP ki­ szám ítását. Az új számítás alapján az ország nemzeti 225

Mike Smith

összterméke meghaladta Dél-Afrikáét, és ezzel Nigéria lett a földrész legnagyobb gazdasága. Ngozi Okonjo-Iweala pénz­ ügyminiszter igyekezett elősegíteni, hogy országa vonzó üzleti központtá váljék a ráváró kihívások dacára. Gyakran ismétel­ gette a lehetséges befektetőknek a divatossá vált kijelentését: „Ha Önök nincsenek jelen Nigériában, akkor nincsenek is Af­ rikában”. Papíron igaza volt, N igéria m ost három dologgal büszkélkedhetett: ez Afrika legnagyobb gazdasága, a földrész legnagyobb népességű országa, és ennek van a legnagyobb olajipara. Sajnos az országot ismerők m indannyian tudták, hogy ez a három dolog keveset jelentett az átlag nigériaiaknak, akiknek a legnagyobb gondjai közé tartozott a küzdelem az erőszakkal, mely a nagy nemzetközi tanácskozás előkészüle­ teit is megzavarta. További jeleként annak, hogy mennyire ellenőrizhetetlenné vált a lázadók tevékenysége, a Chibokban 2014. április 14-én végrehajtott akció nem az egyedüli rém isztő esemény volt azon a napon. Abuja külvárosában, a reggeli csúcsforgalomban egy buszmegállót szaggatott darabokra egy pokolgép, legalább 75 ember halálát okozva. Ez volt a legpusztítóbb katasztrófa, mely a fővárost bármikor érte, és csupán néhány héttel a Vi­ lággazdasági Fórum rendezvénye előtt, melyet olyannyira vár­ tak Abujában. De még a bom batámadás halottad és a rombolást is gyorsan feledtette a chiboki lányok sorsa miatti aggodalom. Egyes beszámolók szerint már a támadás előtt kezdett el­ terjedni, hogy egy fegyveres banda tart Chibok felé. A helyi hivatalos szem élyiségeket és két magas rangú rendőrtisztet idézve az Amnesty International azt állította, hogy figyelmez­ tetések kezdtek kiszivárogni röviddel este 7 óra után, több mint négy órával a támadás előtt. Az emberjogi csoport szerint a közeli Gagilam falu polgárőrei riasztották az illetékeseket, amikor „azonosítatlan fegyveresek nagyobb csoportja érkezett 226

Boko Harcim

falujukba motorkerékpárokon, és azt mondták, Chibokba men­ nek”. Nigéria gyengén felszerelt és demoralizált katonái nyil­ ván képtelenek voltak hatékonyan reagálni. Az egyik katonatiszt azt mondta az emberjogi csoportnak, hogy „a pa­ rancsnok képtelen volt mozgósítani az erősítéseket” . Az Aranesty idézte a tiszt szavait: „Rengeteg csalódás, kimerültség, fáradtság jellem ezte a forróbb helyeken állomásozó tiszteket és katonákat (...), sok katona fél a frontokra menni.” A nyomozás részleteit ismerő kormányhivatalnok hasonlóan nyilatkozott nekem, mondván, hogy helyi lakosok, egy kö­ zelgő támadásról szóló híreket terjesztettek. „Három-négy órá­ val a támadás előtt szóltak nekik” - mondta a katonaságról a hivatalnok, hozzátéve, hogy „kapacitásbeli gondok” gátolták a választ. A hadsereg azonban hevesen tagadta ezeket az állí­ tásokat. Chris Olukolade dandártábornok, védelmi szóvivő azt mondta, hogy az állam fővárosában, Maiduguriban állomásozó katonák nem kaptak előzetes figyelmeztetést, hanem „Chibolc közössége ellen folyó támadásról” értesítették őket a városban a támadókkal harcoló katonák, akiknek erősítésre volt szük­ ségük. „Amikor az erősítésként küldött katonák elindultak a Maiduguriból Chibokba vezető hepehupás, nehéz úton, lesben álló terroristákba futottak bele, akikkel tűzharcba bonyolódtak. Több katona az életét vesztette - írta egy közleményében a vé­ delmi szóvivő. - Katonák egy újabb, erre a küldetésre mozgó­ sított egysége érkezeti oda, de addigra a terroristák elszeleltek, és a félrevezető információk sora lelassította üldözésüket” . Azon az éjszakán fél és háromnegyed tizenkettő között tu­ catnyi támadó rohamozta meg motorkerékpáron és kisteher­ autókon a várost. Az ott állomásozó katonák nem sokat számítottak nekik, azok elmenekültek, és a Boko Haram tagjai házakat gyújtottak fel. Enoch Marknak, egy chiboki templom lelkipásztorának két lánya - az egyik vér szerinti, a másik fo­ gadott - ott aludt az iskolai hálóteremben. Ő mesélte, hogy 227

Mike Smith

saját hálából hallotta a robbanásokat és a lövéseket. „Sajnos van odahaza néhány kisgyerekem. Iparkodtam felkapni a ki­ csiket, hogy elfussak velük a bokrok közé” - mondta. Egy másik chiboki lakos, Lawan Zanna, akinek egy lánya aludt a hálóterem ben, azt mesélte, „hallottunk lövéseket és bom ba­ robbanásokat (...). Néhányan kimentek, otthagyták a házai­ kat”. Zanna elmondta nekem, hogy nem tudta, hány támadó érkezett a városba azon az éjszakán, bár a kormányhivatalno­ kok a számukat 100 körülire becsülték. Vagy mindegyik, vagy néhány Boko Haram-tag - senki sem tudja biztosan - az iskolához indult, ahol a lányok aludtak. Amikor odaértek, először cselhez folyamodtak, hogy összegyűjtsék a diákokat. „Azt mondták nekünk, ne aggódjatok, ne aggódjatok, gyertek. Biztonságiak vagyunk, katonák vagyunk, semmi sem történhet veletek. Itt vagyunk” - mesélte nekem telefonon a 18 éves lány, akinek az apja nem akarta, hogy le­ írjuk a lány nevét. Csak akkor jöttek rá, hogy nem katonák jöttek, amikor a fegyveresek lövöldözni kezdtek és azt kiabálták, „Allahu Akbar”. Addigra többségüknek már túl késő volt, bár egy is­ kolai dolgozó azt mondta nekem, hogy néhány lánynak sike­ rült elsurrannia. A lányokra ráparancsoltak, hogy kövessék őket az iskolán kívül egy mérföldre fekvő ponthoz, és felvezényeltck őket kisteherautókra - ezek számát 10 és 20 közöt­ tire becsülték. A szélsőségesek eközben felgyújtották az iskolát, igaz, egyes beszámolók szerint először az élelmiszerkészletre csaptak le. Elmondásuk szerint kanuri nyelven be­ széltek, amely Bomo állam más területein általánosabb. Ennek a 18 éves lánynak az apja azt mesélte, lánya elm ondta neki, hogy különböző nyelveken beszéltek, köztük kanuri, hausza és kibaku nyelven. Ezután a lányokat kivitték a városból a Sambisa erdő felé. Chiboki lakosok szerint a szélsőségesek a városban maradtak hajnali négy óráig, talán tovább, de a ka­ 228

Boka Havam

tonai erősítésnek még nyoma sem volt. Egyikük a kővetkező­ ket mondta nekem, azzal a kikötéssel, hogy a nevét nem írom le: „Ezek az emberek éjjel 11.40 körül jöttek. Még hajnali négy tájt is Chibokban voltak (...). Ezért azt hiszem, ha a biztonsá­ giak komolyan beszéltek volna, küldtek volna embereket, hogy megállítsák őket.” A Chibokból kivezető úton néhány lány elhatározta, hogy megkockáztatja a menekülést, és leugrottak a teherautóról. Az Abujában élő, de családi gyökereinél fogva Chibok környéké­ hez kötődő Danda Iliya 16 éves unokahúga is közöttük volt. „Az egyik teherautó elakadt, bajba került, a motorral volt baj, és amikor próbálták megmozdítani, az nem moccant. így hát leszálltak róla - mesélte nekem Tliya. - A konvoj emiatt lassí­ tani kényszerült, (...) és elfordult a lerobbant teherautótól. Ekkor az a járm ű, amelyen az unokahúga utazott, egy fa m el­ lett ment el. - A lány belekapaszkodott egy faágba, a teherautó továbbment, így sikerült csodálatos módon megmenekülnie. Ő mesélte ezt nekem ” - mondta. Iliya hozzátette, hogy az unokahúga és mások addig bujkál­ tak, amíg úgy nem érezték, hogy m ár biztonságosan vísszagyalogolhatnak Clubokba. Unokahúga a szökés folyamán megrándította a bokáját, de azóta felépült. Más lányok hason­ lóképpen menekültek meg. Ketten elmesélték a The New York Times újságírójának, hogy többekkel együtt leugrottak és át­ rohantak a bokrok között, amikor őreik egyik teherautója a konvoj végén lelassított és hátramaradt. Vagy azért, mert nem látták a megszökött lányokat, vagy azért, mert nem érdekelték őket, a támadók folytatták útjukat, vezették a konvojt a táboruk felé, amelyről néhány lány és a szüleik azt gondolták, az a Sambia erdő, amely 200 mérföld hosszan nyúlik el - mintegy kilencszer akkora területen, mint amekkora Manhattan - , és eredetileg a britek vadrezervátuma volt. Chiboktól mintegy 50 mérföldre a Boko Haram az erdőt rejtekhelynek használta, 229

Mike Smith

időnként a kameruni határ közelében található Gwosa hegye­ ivel együtt. Miután 2013-ban a kormány kihirdette a szükségállapotot, a katonaság azt állította, hogy a légierő támogatásával kitakarította a Sambisa rezervátumból a szél­ sőségesek táborait, bár sosem derült ki, vajon a katonák dob­ tak-e le ott bom bákat vagy lőttek-e géppisztolyokból a helikopterekről. A körzet többi bozótos szavannájához hason­ lóan, a rezervátumot sem borítja sűrű, dzsungel szerű erdő, de a déli részén sűrűbb a növényzet, különösen az esős évszak­ ban. Amikor a lányokat elvitték, végéhez közeledett a száraz évszak. Ami a vadakat illeti, nem sok maradt arrafelé belőlük. Egy 2006-os szemle során nem találtak elefántokat, csak né­ hány antilopot és varacskos disznót láttak, s megjegyeztek, hogy „a rezervátum kiterjedt tisztása alkalmas mezőgazdálko­ dásra és faszénégetésre” . A konvoj mintegy hét órai utazás után ért a táborba, s oda­ érkezve a Boko Haram tagjai ráparancsoltak a lányokra, hogy készítsék el nekik a vacsorát. Akkor néhány lány úgy gondolta, le tudnak lépni. Egy borzalmas telefonvonalon a 18 éves lány igyekezett elmagyarázni nekem, hogyan m enekült meg, de csak néhány szavát értettem tisztán. „Futok, futok, futok mondta. - M esszire futok (...). Futunk, futunk, abban az er­ dőben futunk.” - Az apja m ondta el, hogy a lány mintegy két órája volt a táborban, amikor felm erült a szökési lehetőség. „Akkor menekült el, amikor a többi diák az ennivalót szeletelte fel” - mesélte. Az apa szerint a lánya azt mondta a többieknek, hogy a mosdóba megy, és futva elindult arra. Kis ideig szaladt, aztán összetalálkozott a fulani etnikai csoporthoz tartozó helyiekkel, akik hajlandók voltak segíteni neki. - Azt mondta: „Azt kérem, mutassák meg az utat Chibokba.” Ők azt felelték, „rendben” . - Motorkerékpáron utazott velük, az emberrablás hétfő éjszakáját követő szerdán érkezett haza. „Nagyon, de nagyon meg voltam lepve, ahogyan elszökött (...). Nagyon jól 230

Boko Harcim

feltalálta magát - m ondta az apa. N em egyedül utazott, leg­ alább két lánynak, de talán többnek is sikerült ugyanígy el­ szöknie.” A szülök hajnalban az iskolához rohantak, hogy m egkeres­ sek lányaikat, de csak a leégett épületet találták. Egy anya írta le kétségbeesését, amikor odaérve rájött, hogy 16 éves lányát a többiekkel együtt elvitték: „ Az iskolához érve elfogott a ré­ mület. Reszkettem - mesélte az anya, aki ugyancsak azt kérte, ne említsem a nevét, m ind a maga, mind a lánya biztonsága kedvéért. - Ez az iskola a reménységünk. (...) A kollégiumhoz érve megrettentem. (...) Egyszerűen sírva fakadtam. Azt kér­ deztem: Uram, miért tetted ezt velünk? M iért?” Csaknem két hónappal az emberrablás után, mivel a lányának nyoma sem volt, kifakadt a kormány és a katonaság ellen. „így igaz m ondta az országszerte terjengő összeesküvés-elm életekre utalva. - Elrabolták a lányainkat, ők pedig egyáltalán semmit sem csináltak.” Néhány szülő úgy döntött, saját kezükbe veszik az ügyet. Az emberrablás napján, április 15-én próbálták követni azt, amiről azt hitték, a lányok lábnyomai, de nem jutottak meszszire, mire meggyőzték őket, hogy forduljanak vissza és sze­ rezzenek biztonsági kíséretet, különben túl veszélyes lenne. Két nappal később még mindig alig mutatkozott valami segít­ ség, ezért vagy motorkerékpárokat béreltek, vagy a saját jár­ m űveiket használták, és elrobogtak ugyanabba az irányba a lányokat keresve. Ezúttal becslések szerint mintegy 300 lehe­ tett a lányok nyomába indult szülők, rokonok és együttérzők száma. Elértek egy faluhoz a Sambisa erdő közelében, s itt mondták nekik a polgárőrök és mások, hogy forduljanak viszsza, mert nem elég erősek ahhoz, hogy a lázadókkal szembe­ sz á ll anak. „Azt m ondták nekünk, m enjünk vissza emlékezett vissza Lawan Zanna, egy 45 éves általános iskolai arab tanár, akinek Aisha nevű 18 éves lányát vitték el a tám a­ 231

Mike Smith

dáskor. - Semmink sincs, hogy szembe szegüljünk ezekkel az emberekkel. Nekik korszerű fegyvereik vannak, lekaszabolnak bennünket.” A szülök hazatértek, lányaik eltűntek valahol a szavanná­ ban, fegyveresek tartották fogva őket, és jele sem volt annak, hogy a nigériai hadsereg a keresésükre készült volna. Rengeteg oka volt, hogy miért történt az emberrablás. A Boko Haram általában ellenezte a nyugati oktatást, és Shckau később azt ál­ lította, úgy hitte, helyesen teszi, ha rabszolgákat szerez. Azt is mondta, hogy a lányok általában „eredjenek és menjenek férj­ hez”, majd ő kiházasítja őket kilenc éves koruktól fogva. De léteztek stratégiai okok is, m ivel az emberrablás a kormány megszégyenítésére is szolgált, s közben komoly váltságdíjat is követelhetnek a lányok szabadon bocsátásáért. Eleinte úgy tűnt, az emberrablás alig látható a világ rada­ rernyőjén. Ennek oka lehetett részben a zavarodottság, az, hogy senki nem tudta, mi is történt voltaképpen. Iskolai ille­ tékesek kezdetben azt sem tudták megmondani, hány lányt ra­ boltak cl. Először úgy becsülték, összesen 129 lányt vittek el, s az iskolai illetékesek később azt mondták, több napba bele­ telt, mire megbízhatóan sikerült összeszámolniuk a hiányzó­ kat, és azt megerősíttetni a szülőkkel is. A világos magyarázat hiánya olyan információs űrt teremtett, amelyet nagymérték­ ben összeesküvés-elméletek töltöttek ki. Néhányat Jonathan elnök hívei terjesztettek, mondván, hogy az emberrablás csak egy trükk, am elyet az elnök északi ellenfelei találtak ki az elnök lejáratására, s talán azért, hogy ne akarja újraválasztatni magát az alig egy évvel később, 2015 februárjában esedékes választásokon. Ami a katonaságot illeti, arról azt állították, hogy keresi a lányokat. A szülők és az emberjogi aktivisták szerint azonban csekély bizonyíték van rá, hogy a katonák sokat tettek volna.

232

Boko Havam

Egy incidens, mely két nappal az emberrablás után történt, még inkább aláásta a katonaság szavahihetőségét. A zűrzavar és a hiteles információk hiánya ellenére a védelmi szóvivő, Chris Olukolade dandártábornok április 16-án kiadott egy köz­ leményt, amely nagy áttörésről szólt. Sajnos azok, akik ismer­ ték a nigériai hadsereg közlem ényeit, tudták, hogy azokat fenntartásokkal kell kezelni. A nyilatkozat azt állította, hogy talán nyolc lány kivételével a 129 elhurcolt lányt kiszabadí­ tották vagy elmenekültek, s forrásként az iskola igazgatójára hivatkoztak. Arról nem voltak részletek, hogyan történhetett mindez, s érdemes feltenni a kérdést, vajon a katonai illetéke­ sek azt gondolták-e, hogy egy ilyen közléssel gyorsan el tudják hallgattatni a kormány megszégyenítésére alkalmas történetei, amely Nigéria rendkívül távoli északkeleti régiójából ered. Az igazgatónő azonnal cáfolta ezt a közleményt, nem hagyva sok más lehetőséget a katonai fejeseknek, m int visszatáncolni. Másnap Olukolade kénytelen volt egy másik közleményt ki­ adni, amelyben visszavonta korábbi állítását, és lényegében megadta magát. A közlemény igyekezett m egm agyarázni, hogyan jutott a katonaság odáig, hogy bejelentse a lányok szabadon bocsátá­ sát, mondván, hogy „egy jelentés érkezett a terepről, azt sej­ tetve, hogy a kutatásban nagy áttörést értek el. Nem volt rá ok, hogy kételkedjenek ebben a hivatalos csatornában, ezért hát azonnal a nyilvánosság elé tárták az információt. M eglepő módon azonban az iskola igazgatója, a jelentésben idézett for­ rások egyike, mindent cáfolt, amit bármilyen okból az ő szá­ jáb a adtak. Ez valóban szerencsétlen fejlemény, a főparancsnokság nem akar senkivel sem vitába szállni” . Fura módon később hozzátették, hogy „a m ég mindig hi­ ányzók száma most nem kérdés, mivel minden nigériai élete nagyon drága”. „Az iskola igazgatónőjétől érkezett cáfolat fé­ nyében - szólt a közlemény - a főparancsnokság belenyugszik 233

Mike Smith

az iskolaigazgató és a kormányzó nyilatkozatába a még mindig hiányzó diákok számát illetően, és visszavonja az ezzel kap­ csolatban tett korábbi közleményt, amíg a kutatás folyik.” Az igazgatónő, Asabe Kwambula, néven nevezte azt, ami a katonaság blöff]ének látszott, de ő is egyre erőteljesebb bírálat tárgyává vált. Különböző, egymásnak ellentmondó magyará­ zatokat tulajdonítottak neki arról, hogy zajlott le az emberrab­ lás. Végül, több mint két hót után, a hatóságoknak sikerült megállapítaniuk az elhurcolt lányok szerintük pontos számát, cs ezúttal 276-nál kötöttek ki, Közülük 57 lánynak sikerült így vagy úgy megszöknie, ezáltal a hiányzók száma 219-re csök­ kent. Más szavakkal, közel 300 lányt vittek el egy északkelet­ nigériai iskolából, és alig lehetett felfogni, hogyan történhetett mindez. Több mint két hét telt cl, mielőtt a külvilág tudomást szerzett az ügyről. Egy közösségimédia-kampány segített eltetjeszteni a hírt; a #BringBackOurGirls (HozzátokVisszaLányainkat) hashtag folyamatosan terjedt a nigériaiak között. A történet egyik vál­ tozata szerint a hashtag egy korrupcióellenes aktivista, a Világbank egykori afrikai alelnöke és volt oktatási miniszter, Oby Ezekwesili beszéde után indult cl. A dél-nigériai Port Harcourt olajkikötőjében megjelenve Ezekwesili beszélt a lányok visszahozataláról, s egyik hallgatóját arra biztatta, hogy a Twitteren in­ dítson egy hashtaget. Innen terjedt cl fokozatosan, s Nigéria kormánya özönvízszerű bírálathullámmal találta magát szembe. Mivel a hatóságokra mind nagyobb nyomás nehezedett, hogy cselekedjenek, Goodluclc Jonathan elnök és Patience Jonathan, a first lady igyekezett azt mutatni, hogy foglalkoznak az üggyel, és tesznek valamit a lányok felkutatása érdekében. Május 4-én Patience Jonathan találkozott a chiboki igazgató­ nővel és másokkal, s a találkozó egy részét sugározta a nigériai hírcsatorna. A first lady, a férjéhez hasonlóan protestáns, egy­ szerre sírva fakadt egy különös beszélgetés alatt, amelyben is234

Boko Havam

métlödően hangoztatott egy kifejezést, amelyet a nigériai on­ line világ könyörtelenül kigúnyolt. Szavait megszakította a N i­ gériában általános tört angolságú beszédében egy „o”-zással. „Van Isten, ooo! - mondta. - Van Isten, ooo!” - Ha más nem, a szomorúság közepette legalább ez némi derűs könnyebbséget teremtett. Másnap Patience Jonathant m egvádolták, hogy utasítást adott legalább egy nő letartóztatására, aki tiltakozásként cse­ lekvésre szólította fel a kormányt a lányok kiszabadítása ér­ dekében. A nőt azzal vádolták, hogy a first ladyvel lezajlott találkozón úgy tett, m intha a lányok egyikének anyja lett volna, és a tüntetők szerint az elnöki villánál tartóztatták le. A tüntetők azt mondták róla, hogy azokat az anyákat képviselte, akik nem tudtak részt venni a találkozón. Onnantól a történet új lendületet vett. Május 5-én megérke­ zett az első információ arról, ki vállalta magára az emberrab­ lást. Egy videó Tonnájában érkezett, amelyen igazolhatóan a Boko Haram vezére, Abubakar Shekau látható. Az 57 perces felvétel alatt a Shekauként azonosított férfi igazolta a „rab­ szolgák” ejtését, és megdöbbentő módon azzal fenyegetőzött, hogy eladják a lányokat a piacon. Ezt az állítást azonban gya­ nakvással kell fogadni, mert nyilvánvalóan több váltságdíjat követelhetne a lányok kiszabadulása fejében, mint amennyit rabszolgának eladva kapnának értük. Az első képek Shekauról, vagy akárki volt is ez a férfi, azt mutatták, hogy egy puskát fog, a m ásik kezét a levegőbe emelte híveit lelkesítendő. Úgy tetszett, hogy könyörtelenebb, vérszomjasabb és viharvertebb változata elődjének, Mohammed Yusufnak. A hívek, miként Yusufnál, „Allahu Akbar” ki­ áltással feleltek neki, ő pedig beszédét nyom atékosítva a levegőbe lőtt. A felvétel ezután egy másik képet mutatott She­ kauról, most a földön állt, újra meg újra elsütötte fegyverét, mintha céllövészetet gyakorolt volna. Később beszélt, egy pa­ 235

A fi ke

Smith

pírról olvasott fel, s közben két páncélozott járm ű és egy te­ herautó előtt, mindkét oldalán hat elfedett arcú férfival állt. „Testvéreim, le kell nyakaznotok a hitetleneket. Testvéreim, rabszolgákat keil szereznetek” - mondta a videón, majd így folytatta szónoklatát: „Elraboltam egy lányt egy nyugati oktatást nyújtó iskolából, és ti zavarban vagytok. Azt mondtam, véget kell érnie a nyugati oktatásnak. Lányok, ered­ jetek és menjetek férjhez! (...) Elraboltam a lányai­ tokat. Eladom Őket a piacon, Allahra mondom. Létezik egy emberpiac. Allah azt mondja, el kell adnom őket. Ő parancsolta, hogy adjam el őket. El fogom adni a nőket. Eladom a nőket.” A következőkben igyekezett igazolni csoportja akcióit: „Letartóztattatok és börtönbe csuktatok em ber­ eket. Mivel indokoljátok? Ti teszitek a magatokét, de azt mond játok, nekünk nem kellene követnünk Allah parancsát. (...) Jonathan, eladlak, ha megka­ parintalak. Obania, eladlak, ha m egkaparintalak. Bush, eladlak téged. Áruba bocsátalak benneteket. Olcsók lesztek. Ne gondoljátok, hogy viccelek!” Később tört angolsággal beszélve, Shekau megismételte fur­ csa szokását, hogy ellenségként nevez meg halott világpoliti­ kai vezetőket, s ezúttal visszautazott a történelemben: „Minden országban, m inden régióban m ost jött el a döntés ideje. Vagy velünk vagytok - úgy értem, igazi nniszlim ként ( ...), vagy Obamával, Francois Hollande-dal, George Bushsal, Clintonnal. Nem fe236

Bakó Három

ledkeztem m egA braham Lincolnról, Bán Ki Mimről és általában a népükről, és egyetlen hitetlenről sem. Halál, halál, halál, halál (...). Ez a világ ellene van a keresztényeknek. Általában a keresztényekre gon­ dolok.” Shekau fenyegetése, hogy eladja piacon a lányokat, általá­ nos rémületet keltett, és elkezdődött egy rövid időszak, amikor a tragédia felkeltette a világ figyelmét. A #BringBackOurGirls hashtagot celebek és politikusok használták, hogy kimutassák aggodalmukat, a nyugati országok saját polgáraik nyomása alá kerültek, hogy cselekedjenek, különösen így volt ez az Egye­ sült Államokban. Tekintettel a bűntett borzalmasságára, ért­ hető, hogy a világ segíteni akart, de a lehetőségek mindig korlátozottak voltak, tekintettel Nigéria fegyveres erőinek ál­ lapotára. Azok a térségek, ahol a fejlett katonai eszközökkel és szakértőkkel ellátott országok potenciálisan segíteni tudnak, ott a túszról tárgyalók mellett áronokat is csatasorba állítanak. De az Egyesült Államok-beli kommentek időnként nevetsége­ sen soviniszták voltak. John McCain szenátor, aki kijelentette, hogy ő az USA Különleges Erőit küldené Nigériába, az ország kormányának egyetértésével vagy akár nélküle, ha megálla­ pítják a lányok tartózkodási helyét, hozzátette: „Nem várnék valamilyen engedélyre bizonyos Goodluck Jonathan nevű fic­ kótól.“ A Nigériának nyújtandó katonai segítséggel kapcsolatos fő gond az ország rossz vezetése és fegyveres erőinek viselkedése volt. Szorosan együttműködni egy katonasággal, amelyet az emberi jogok olyan szörnyű megsértésével vádolnak, azt je ­ lezheti, hogy elfogadják annak taktikáját. Közben pedig ki­ húzzák a nigériai kormányt a javarészt önmaga által teremtett bajból, m egszüntetik a nyomást, hogy' cselekedjen önállóan, vizsgálja ki alaposabban a lázadás okait és dolgozzon ki lehet­ 237

Mike Smiíh

séges megoldásokat rá. Ezen túlmenően, még ha tudnának is segíteni nyugati országok, a nigériai kormánynak el kellene fogadnia a segítséget. A nigériaiak gyanakvóak az USA kato­ nai szándékait illetően, és nem szeretnék azt látni, hogy orszá­ guk a „terror elleni háború” újabb hadszínterévé váljon. „Úgy látszik, a nigériaiak nehéz helyzetbe kerülnek a segítség elfo­ gadásával egyfelől, az ezzel összefüggő mély bizalmatlanság­ gal m ásfelől” - irta Tölu Ogunlesi nigériai újságíró a CNN honlapján közölt véleménycikkében. „M ásfelől tudjuk kormányunk nyilvánvaló lehe­ tetlenségéből, hogy olyan ponthoz érkeztünk, ahol nem léphetünk tovább azon hozzáértés, tudás és technológia nélkül, amelyet nyugati országok hoz­ hatnak ebbe a harcba. Ugyanakkor felmerülnek kér­ dések (a skála az összeesküvés-elmélettől az ésszerű aggodalomig teljed) Amerika motivációjával és tel­ jesítm ényével kapcsolatban.” Ez büszkeség kérdése is volt. Nigéria önmagát saját jogon regionális hatalomnak tekinti, amely képes saját ügyeinek in­ tézésére. Ez esetben is érdemes feltenni a kérdést, vajon azért vonakodott-e Nigéria kormánya az ügyet a világ tudomására hozni, mert azt remélte, a történet hamar feledésbe merül a nyilvánosság számára? A bonyodalmak az amerikai szenátus külügyi bizottságának meghallgatásán nyilvánvalókká váltak. Az amerikai védelmi minisztérium egyik magas beosztású tisztségviselője kijelen­ tette, hogy a jogsértésekről szóló állítások rendkívül nehézzé tették az amerikai katonaság számára olyan nigériai katonákat találni, akiket az amerikai törvények megsértése nélkül kiké­ pezhetnének. Egy amerikai törvény megtiltja az olyan egysé­ geknek nyújtandó külföldi katonai segítséget, amelyeket az 238

Boko Harcim

emberi jogok súlyos megsértésével gyanúsítanak. Ráadásul az Egyesült Államok óvatos volt a tekintetben is, hogy milyen hírszerzési információkat oszt meg Nigériával, mert félt, hogy azokat civilek ellen használhatják fel. És itt m ég nincs vége. A tisztségviselő, Alicc Friend elismerte, amiatt is vannak ag­ godalmak, hogy a Boko Haram szimpatizánsai beszivárogtak N igéria hadseregébe, de a nagyobb kérdés valam i ennél is alapvetőbbet érintett. „Azt mondom, nagyobb gondot okozott a nigériai hadsereg alkalmatlansága és a nigériai kormány kudarca megfelelő ve­ zetést találni a hadsereg számára, hogy az megváltoztassa eze­ ket a taktikákat - m ondta a bizottságnak a védelmi minisztérium afrikai ügyekkel foglalkozó főigazgatója. - Az északon lévő hadosztály, amely főleg a Boko Harammal fog­ lalkozik, a 7. hadosztály a közelmúltban valódi félelem jeleit mutatta. Nincsenek m eg azok a képességei sem lciképzettségben, sem felszereltségben, mint a Boko Haramnak. És a Boko Haram kivételesen kegyetlen, és tám adásai alkalmával nem válogat az eszközökben. És amilyen ügyetlen volt a nigériai oldal, a Boko Haram még kegyetlenebbé vált.” A főigazgató asszony beszélt a nigériai hadsereg hanyatlá­ sához hozzájáruló korrupcióról is: „ A másik aggály az {...), hogy a nigériai hadsereg ugyanolyan korrupciós kihívással néz szembe, mint Nigéria minden más intézménye. A nigériai ka­ tonaságnak folyósított pénzek jelentős részét a csúcson lefö­ lözik, ha úgy tetszik.” Végül Nigéria elfogadta néhány ország segítségét, köztük volt Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország, Iz­ rael és Kína, amelyek olyan tanácsadókat küldtek, mint pél­ dául túszügyekben járatos közvetítők és hírszerzési szakértők, s küldtek felderítő repülőket és drónokat is. Talán az amerika­ iak reagálása volt a legjelentősebb, tekintettel annak hosszú távú következményeire. Az Egyesült Állam ok felderítési cé­ 239

Mike Smith

lókra drónokat és pilóta vezette repülőgépeket telepített Nigé­ riába, a szomszédos Csádban pedig 80 fős személyzetet állomásoztatott. A választás elgondolkodtató voll, hiszen az Egyesült Államok nemrég nyitott meg egy dróntámaszpontot Nigerben, amely szintén határos Nigériával, s ez a Maliban működő terroristák elleni küzdelem része volt. Sosem derült ki, m iért nem használta Washington ugyanazt a támaszpontot, vagy hogy szándékában áll-c a csádi bázist hosszabb ideig mű­ ködtetni, s ezzel is kiterjeszteni drónprogramját a földrészen. Nigériának is megvoltak a maga drónjai, amelyeket évekkel korábban vásárolt egy izraeli cégtől, de sosem használták őket. Mindesetre a lányok utáni kutatás most már nemzetközi erő­ feszítéssé lett, legalábbis névleg, mert a küllőldi országok mindegyike ragaszkodott ahhoz, hogy önállóan tevékenyked­ jen. Nem lett volna bölcs a nigériai hadsereggel együtt száraz­ földi m űveletekbe bonyolódniuk, hiszen az ilyen lépések rosszul is végződhetnek. A nigériai hadsereg hírhedt volt ke­ gyetlenségéről, és egyetlen ország sem akarta, hogy lányok százainak vére tapadjon a kezéhez. A külföldi erőknek emellett számolniuk kellett nemcsak a terep ismeretlenségével, hanem azzal is, hogy ha közvetlenebbül belebonyolódnának a küzde­ lembe, akkor megállapíthatatlan illetőségű emberek ellen kel­ lene harcolniuk. N igériában a dolgok gyakran nem azok, amiknek látszanak. Az első bizonyíték arra, hogy legalább néhány tucatnyi lány életben van, május 12-én, közel egy hónappal az elrablásuk után került elő. Újabb videofelvételt tettek közzé, s ez magukat a diákokat akarta megmutatni. Sziirkésbama vagy fekete hidzsábba öltöztek, csoportba tömörülve ültek a földön, szorosan egymás mellett, mások mögöttük álltak, közülük ketten fekete dzsihádzászlót tartottak. Együtt szavaltak arabul a Koránból, mintha iskolai óra lett volna, és két lány a kamerába mondta, hogy ők olyan keresztények, akik áttértek az iszlámra. A vi­ 240

Boko fíaram

deón meginterjúvolt harmadik lány azt mondta, hogy ö m usz­ lint. Shekau is beszélt a felvételen, kijelentve, hogy a lányokat felszabadították, mert most már niuszl írnok, és addig nem en­ gedik el őket, amíg a nigériai hatóságok Boko Haram-tagokat tartanak fogva. „El fogom őket adni. Ismétlem, eladom őket. És Allahra mondom, addig a napig nem kapjátok őket vissza, amíg el nem engeditek az általatok bebörtönzött testvéreinket (...) és az általatok megalázott asszonyokat. Van egy nő, akit fogva tartottatok, és a kicsinye még mindig nálatok van, noha az asszonyt elengedtétek.” Shekau ismét elmondta, hogy' a Koránban megtalálható az indoklás a rabszolgák ejtésére. „Rabszolgákat fogok ejteni. Csak az a személy nem rabszolga, aki hiszi, hogy ,nincs más Isten, mint Allah és Mohamed, az Ö Prófétája’, s elfogadja a hitet, s aszerint él, amit a hit diktál. Ez az ember nem rab­ szolga.” A videó újból megdöbbenést okozott, mert ezek után sokkal nehezebb volt a kormány híveinek azt állítani, hogy az ember­ rablás csak egy trükk vagy összeesküvés. A videók hitelessé­ gében továbbra is volt ok kételkedni. Egyebek között azért, mert Shekau sosem jelent meg a lányokkal közös képen. A videó nyilvánosságra kerülése utáni napon Kashim Shettima, Bomo állam kormányzója megszervezte, hogy szülők és rokonok egy csoportja, valamint néhány fogságból megszökött diáklány Maiduguriba utazzon azzal a céllal, hogy megnézzék a videót és azonosítsák az elrabolt lányokat. Az állami kor­ mányzat épületének egyik helyiségében gyűltek össze, neki­ láttak a kellemetlen feladatnak, s végül 77 lányt azonosítottak. „M aiduguriba mentünk, és levetítették nekünk a videót - m e­ sélte nekem szomorú hangon a telefonban Lawan Zanna, aki­ nek a saját lányát sikerült azonosítania. - N incs jól. Szomorúnak látszik (...). Nem voltam boldog, amikor meg­ láttam.” - Később felvetődött, hogy a videón néhány lány nem 241

Mike Smlth

lehetett tanuló, m ert sokkal idősebbnek néztek ki. Shettima azonban azt mondta újságíróknak, hogy a videón mindenki az iskolából való diák volt, noha nem világos, honnan tudhatta ezt, hiszen a több mint 100 lányból csak 77-et azonosítottak. Mindenesetre most már sok lányt azonosítottak, ami egyértel­ művé tette a felelősség kérdését, és a hírszerzési információk gyűjtésében segédkező külföldi országok végül készen álltak a gyors cselekvésre. Ám ha m eg is tették ezt, annak kevés jele látszott, és nyilván nem volt érdemleges eredménye. A világ óhatatlanul kezdte elveszíteni a reményét és érdeklődését. Az emberrablás iránti nemzetközi figyelem már a következő hét végére csökkenni látszott, amikor Franciaország csúcsta­ lálkozót szervezett Nigéria és a szomszédos országok vezető­ inek, hogy a Boko Ilaram elleni küzdelem ről tárgyaljanak. Sokan még gúnyolódtak is a csúcstalálkozón, akikben ez a gyarmati idők emlékeit idézte fel, amint egy európai hatalom összehív afrikai vezetőket egy Európát foglalkoztató probléma m egtárgyalására. Ugyanakkor Franciaország valójában to­ vábbra is befolyást gyakorolt a térségbeli volt gyarmataira, be­ leértve Kamerunt, Nigert és Csádot, amelyek mind határosak Nigéria északkeleti részével, és harcban álltak a határon ideoda járkáló Boko Haram-tagolckal. A csúcstalálkozó célja az volt, hogy bátorítsa az országokat hírszerzési információk megosztására és’ az együttműködésre a Boko Haram legyőzése érdekében. Utóbb pedig észrevehetően felerősödtek a hadmű­ veletek az Északnyugat-Kamerunban lévő szélsőségesek ellen. A csúcstalálkozón néhány hangzatos szónoklat is elhangzott, mint például Goodluck Jonathan elnök azon állítása, hogy a Boko Haram lett az „al-Kaida Nyugat- és Közép-Afrikában” . Ezt a kijelentést a helyzetet ismerők közül sokan nem vették komolyan. Célja az volt, hogy olyan helyi probléma helyett, amelyet Nigériának nem sikerült megoldania, globálisnak tün­ tessék fel a problémát, ami lehetővé tenné a felelősség elhárí­ 242

Boko Hamm

tását. Valójában Nigéria képtelensége a lázadás megfékezésére és az emberek bizalmának elnyerésére tette lehetővé a Boko Haram számára, hogy valami nagyobb legyen belőle, ha nem is al-Kaida Nyugat- és Közép-Afrikában. „A Boko Haram többé nem az a helyi terrorista csoport, némi vallási töltettel, amely Nigériában 2002 és 2009 között kialakult” - jelentette ki Jonathan. Szerinte ez a szervezet: „2009-től máig megváltozott, és egyértelműen alKaida-szervezetként működik. Helyesebb úgy m on­ dani, hogy al-Kaida Nyugat- és Közép-Afrikában. Többé nem az a Boko Haram, am ely azzal indult, hogy tilos a nyugati oktatás, a nőknek nem szabad iskolába járniuk, és senki sem járhat olyan hivatalos intézménybe, amely nyugati oktatáson alapszik.” Igyekezett úgy lefesteni Nigériát, mint amely minden tőle telhetőt megtesz az eltűnt lányok megtalálására: „Teljes mértékben elköteleztük magunkat, hogy megtaláljuk ezeket a lányokat, bárhol vannak is, és gondoskodunk róla, hogy visszatérjenek családjaik­ hoz. Minden tőlünk telhetőt megteszünk. Jelenleg Ni­ gériának 20 ezer katonája van az ország északi részében, ahol ezek a terroristák vannak. Felderítő re­ pülőgépekkel pásztázzuk a térséget, és tennészetesen használunk helyi hírszerzési forrásokat is.” Ám ahogy teltek a napok a csúcstalálkozót követően, még mindig semmi eredmény nem mutatkozott, s a kormány lát­ hatóan elvesztette a türelmét az őt érő bírálatokkal szemben. Közben, ahogy az elrabolt lányok uralták a lázadásról szóló

243

Mike Smith

tudósításokat, újabb pusztító támadások történtek, köztük Chibok környékén is. * * *

Május végén elindult valami, ami összehangolt erőfeszítés­ nek látszott egy ellencsapás végrehajtására, csak az volt a baj, hogy ez nem a Boko Haram ellen irányult, hanem azok ellen, akik cselekvést követeltek a kormánytól. Abujában naponta mintegy 100 pirosba öltözött ember tiltakozott. Az akciót civil társadalmi aktivisták és mások szervezték, néhányuknak kap­ csolataik voltak az ellenzékkel is. A tüntetések békések és viszszafogottak voltak, többnyire Oby Ezekwesili, a korábbi világbanki tisztségviselő vezette őket, akiről azt mondják, hogy az ő áprilisi beszéde vezetett a #BringBackOurGirls hashtaghez. Ezekwesili minden összejövetelen egy egyszerű kérdezz-felelek kiáltással szólította meg a tömeget: „Ezekwesili: Mit követelünk? Tiltakozók: Hozzátok vissza a lányainkat, most és élve. Ezekwesiíi: Mit kérünk? Tiltakozók: Az igazságot. Semmi mást, csak az igazságot.” M indez jó szándékúnak látszott, de valószínűtlennek tűnt, hogy tömegmozgalmat indítana el a nigériaiak között. Május 26-án azonban elkezdődött az akció a tüntetők ellen, és bárki m ozgatta is a szálakat, a jelek szerint a legkegyetlenebb és legegyszerűbb piszkos trükkök forgatókönyvét követte. „Tiltakozók” új csoportja lépett a színre, fiatal férfiak és nők zabolátlanul viselkedő csapatát vitték busszal a városköz­ pontba. Sokan azonnal m eglátták benne azt, ami: lefizetett 244

Boko Haram

tömeg, amelyet provokációs céllal hoztak oda, hogy m eg­ félemlítsen és zavart keltsen. Tiltakozásuk első napján az ellentüntctők a hadsereget tám ogató plakátokat vittek, és egy olyan delegáció köszöntötte őket, am elyben ott volt az or­ szág vezérkari főnöke, A lex Badesh légi m arsall, aki az al­ kalm at egy rendkívüli bejelentésre használta fel. Egy m aroknyi jelen lévő újságírónak azt m ondta, hogy a kor­ mány tárgyalásokat kezdett a lányok kiszabadításáról. Ezzel ellentm ondott az olyan korábbi nyilatkozatoknak, amelyek szerint nem alkudoznak a Boko H aram m al. „A lányokkal kapcsolatos jó hír, hogy tudjuk, hol vannak, de nem m ond­ hatjuk el önöknek, rendben? Nem azért vagyunk itt, hogy katonai titkokat áruljunk el. Csak hagyjanak bennünket bé­ kében. Dolgozunk. Visszaszerezzük a lányokat.” - jelentette ki Badesh. Utalt az iszlam istáktól elvett fegyverekre, am e­ lyekről azt mondta, nem szárm azhattak a nigériai hadsereg­ től; összeesküvésre célzott, és egyetértett Jonathan elnök vélem ényével, mely szerint a Boko H aram lett az al-Kaida Ny ugat-Afrikában. „Akadnak emberek, akik kívülről szítják ezt az ügyet. Ezért m ondta az elnök úr, hogy itt van az alK aida Ny ugat-Afrikában, s ezt én száz százalékig elhiszem , m ert tudom, hogy N igérián kívüli em berek vannak ebben a háborúban. Ellenünk harcolnak. D estabilizálni akarják or­ szágunkat, és néhányan országunkban a sötét erők oldalán állnak” . A tömeghez intézve szavait azt mondta, hogy ha erőt alkal­ maznának a lányok kiszabadítására, azzal az ő életüket sodor­ nák veszélybe, és a tömeg „megértéssel” fogadta szavait. „Vissza akarjuk kapni lányainkat. De csak annyit mondha­ tok, hogy meg tudjuk tenni (...). De mehetünk-e erővel oda, ahol fogva tartják őket, mehetünk-e oda erővel?” - kérdezte Badesh. - „Nem” - hangzott a tiltakozók válasza. „Ha erővel

245

Mike Smith

megyünk, mi történik?” - folytatta Badesh. A tömeg végszóra felelt: - „M eghalnak” . „Ne jöjjön tehát senki, és ne mondja, hogy a nigériai had­ sereg nem tudja, mit csinál - magyarázta Badesh. - Nem m e­ hetünk csak úgy, nem ölhetjük meg a lányainkat azzal, hogy megpróbáljuk visszakapni őket.” A megjegyzések nyilvánvalóan azt célozták, hogy eltereljék a bírálatokat a katonaságról, de napokkal később szárnyra kelt a hír, hogy egy ausztrál, aki korábban közvetíteni próbált a Niger-deltai konfliktusban, Nigériában van, és igyekszik tár­ gyalással elérni a lányok kiszabadulását. Steven Davis újságí­ róknak elmondta, hogy május elején érkezett az országba Jonathan elnök kérésére, s elutazott északkeletre. Június elején tett m egjegyzéseiben Davis azt mondta, úgy hiszi, a lányok többségét átvitték a határon Kam erunba, Csádba vagy N i­ gerbe, és három külön csoportra osztották őket. A brit Channel 4-nek azt mondta, három szor is közel jutott tárgyalásain a megegyezéshez, de „az anyagi érdekeltség” miatt zátonyra fu­ tottak a tárgyalásai. Nem szolgált részletekkel arról, hogy kire gondolt, és az sem volt világos, Davis a Boko Haram melyik „parancsnokával” állt kapcsolatban. Bárki számára rettenetes kihívás megpróbálni tárgyalni a Boko Harammal, Sosem volt világos, képviselheti-e valaki igazán a csoportot, beszélhet-c annak nevében, mivel hiányzott az átlátható struktúra. Lehet, hogy Davis tényleg tárgyalt valakikkel, de hogy azok valóban a Boko Haram „parancsnokai” voltak-e, az más kérdés. Az eredeti Hozzátok Vissza Lányainkat tiltakozók Oby Ezckwesili és mások vezetésével tovább nyom ultak a kam pá­ nyukkal. Az ellentüntetők és támogatóik, bárkik voltak is azok, kifejezetten őket vették célba, A tiltakozások helyszíne az or­ szág Union Fountainja, az Egység Szökőkútja volt, az em ­ lékm ű egy m eglehetősen különféle népekből álló nemzet egyesülését ünnepelte. Beszédes viszont, hogy a szökőkút, a 246

Boho Haram

Nigéria államainak nevét tartalmazó fehér oszlopok sora nem működött, fekete csövei szétszórva hevertek egy üres meden­ cében. Az út túloldalán állt Abuja egyik hatalmi központja, az erős biztonsággal védett Transcorp Hilton Hotel, ahol politi­ kusok és pénzemberek kalapáltak össze üzleteket a puccos ki­ lencedik és tizedik emeleten, és olyan éttermi különtermekben vacsoráztak, amelyek ablakai a lent, újonnan épített városra néztek. Az ellcntüntetők a Unity Fountain m ellett táboroztak le, vörös inget viseltek, cs a Hozzátok Vissza Lányainkat tünte­ tőket utánozták, némi módosítással. Az ingekre írt jelszó az volt, hogy „Engedjétek Szabadon Lányainkat” , nem pedig „Hozzátok Vissza Lányainkat” . M ásként szólva, nem azt kö­ vetelték, hogy a kormány cselekedjen; kérésüket a Boko Haram nak címezték, vagy a köztük lévő összeesküvés-hívők szerint, azoknak az északi politikusoknak, akikről azt gondol­ ták, hogy egy Jonathan elleni összeesküvés részeként ők tart­ ják fogva a lányokat. A legitim tüntetők eleinte próbálták ugyanazon a helyszínen folytatni gyűléseiket, dacolva a kö­ zelben összeverődő garázda tömeggel. A tiltakozás egyik szer­ vezője, Jibrin Ibrahim, egy civil társadalmi aktivista cs egyetemi tanár azt állította, hogy az ellentüntetők mindegyi­ kének 3000 nairát (20 dollárt) fizetnek a részvételért, és feltette a kérdést, hogy ezért ki a felelős. Az ellentüntetők egyik ve­ zére, Abduljalal Dauda kijelentette, hogy a tüntetés független a kormánytól, bár hozzátette, lehet, hogy a tüntetők a szerve­ zőktől kaptak ezer naira körüli pénzt, hogy fedezzék a közle­ kedési költségeket, m ertA buján kívül laktak. A Hozzátok Vissza Lányainkat vezetői felszólították hívei­ ket, ne reagáljanak a provokációkra, maradjanak nyugodtak, lehetőleg rájuk se hederítsenek. Kezdetben ez működött, de az ellentüntetők nem könnyen tágítottak, egyes vezetőik súlyosan félrevezető összeesküvés-elméleteket terjesztettek, valami Ni­ 247

Mike Smith

géria elleni, homályosan leírt nemzetközi összeesküvésre utalgattak. Dauda hivatkozott egy Nigériában széles körben elter­ jedt pletykára, m iszerint az ENSZ 2015-rc az ország széthullását jövendölte. „Az igazság az, hogy még az Egyesült Államokban is azt mondták, N igéria 2015-ben szét fog esni” • mesélte nekem Dauda, a Nigériai Ifjúsági Tanács elnöke, aki azt mondta, hogy a tiltakozáson ott lévő fiatalok az ő „választói”. Felicia Sani, aki a piaci elárusító asszonyok szervezetének a vezetője, ezen a ponton közbecsipogott. Korábban elmondtam neki, hogy amerikai vagyok. „Mivel nem hullottunk szét, maguk próbál­ nak fel bom lasztani bennünket” - jelentette ki. Kisvártatva Dauda próbálta részletesebben elmagyarázni, mire gondolnak, bár nehezemre esett követni a logikáját. „Szóval a következőt próbálom mondani magának, kezdte, am ikor székekre ültünk a Unity Fountain melletti fűben, körülvéve az általa felügyelt ellentiltakozókkal: „Van nemzetközi összeesküvés. Nem csak Nigé­ riában. Igenis van. Nem állítom azt, hogy az ellenzék csinálja. Az ellenzék nem rombolhatja le ezt az or­ szágot. Néhány embernek érdeke csupán ennek az országnak a m egsem misítése. Ez történik az Arab Tavaszban is. A fiatalokkal kezdődött. Ezt tisztán lát­ juk. A közösségi médiával. Most a Hozzátok Vissza Lányainkat ügye van napirenden - és vírusként ter­ je d a világban. M iért terjed vírusszerticn? Mert maguk tájékoztatnak róla. De ha nem önként adott oda valakinek valamit, akkor miért kéri, hogy adja vissza? Mi elengedésről beszélünk. Ezért változtat­ tuk meg a szóhasználatot. Nem azt mondjuk, hogy hozzátok vissza, hanem hogy engedjétek el. Mi nem adtuk azoknak az embereknek ezeket a lányokat, 248

Boko Három

ezért mondjuk nekik, hogy ti elraboltátok őket, és mi m ost azt kérjük, legyetek szívesek, engedjétek el őket egészségesen és élve. Eleget szenvedtünk. Ennek az országnak a fiataljaként sosem kívánnám másoknak, amin keresztülmentem, nem szeretném, ha a gyerekeim is keresztülmennének rajta. Súlyos helyzetbe kerültünk. (...) Vannak északon táborno­ kaink, cs ők egy szót sem szólnak. Elő kell állnunk, és mondanunk kell valamit, mert országunk sorsa a kezükben van. (...) Látja ezeket a fiatalokat? Mi hoztuk őket ide, különböző ideológiákkal és külön­ böző gondolkodással. A mi program unk a M entsd Meg Nigériát Kampány. Bennünket nem érdekel 2015 (az akkor tartandó választás) (...). Mi a követ­ kezőt mondjuk: biztos kezekben akaijuk tudni orszá­ gunkat, tehát az ország egységét akarjuk. Ez az egyedüli célom.” Jude Tabaival - azzal az emberrel, aki íigy mutatkozott be, mint aki az elnök csapatában valamiféle biztonsági tanácsadói szerepet tölt be - először akkor találkoztam, amikor Abduljalal Daudával és Felicia Sanival beszélgettem. Nem sokkal később egyik beosztottja türelmetlenül rámszólt, hogy Tabai beszélni akar velem. Részletesebben átbeszéltük a helyzetet. M integy 20 méterre álltunk az ellentüntetés szervezőitől, s minél többet beszélgettünk, láthatóan annál nagyobb élvezettel magyarázott nekem a Jonathan elnök megbuktatásán tüsténkedő sötét erők­ ről. - Miért teszik, és hol vannak? - kérdeztem tőle, miután ki­ jelentette, hogy a „kollaboránsok és támogatóik a lányokat gyakorlatilag m ár elengedték” . „Helyes - mondta emeltebb hangon, elégedetten, hogy lehetősége van elmesélni a történe­ tet. - Tudja, miért engedték el őket? A nemzetközi közösség 249

Mike Smith

által felmutatott erő miatt. Tudja, hogy azok, akik sosem emel­ ték fel a szavukat a Boko Haram ellen - a nagykutyák, a vallási vezetők, az emírek, akik sosem szólaltak m eg most m ind felálltak és beszélni kezdtek arról, hogy a Boko Haram ilyen, hogy a Boko Haram olyan. Szóval ez m egtörtént, és miért most? Mert tudják, hogy a nemzetközi közösség felülkereke­ dik ebben a csatában". Amennyire meg tudtam állapítani, azzal érvelt, hogy a szá­ lakat m ozgató északi elit többet kapott a lázadóktól, m int amennyit várt tőlük, és m ost kiutat kell találnia, mielőtt lelep­ leződik az összeesküvés: „Alapvetően az egyetlen adujuk, hogy elkerüljék a lelepleződést, ha azt mondják az embereknek, nyo­ muljanak tovább a lányok ügyében, és ezért hallja, ahogy gyorsan kimondják: „Adjátok oda nekünk, akit kérünk, ti meg vigyétek a lányaitokat” . Pszicho­ lógus és biztonsági szakértő vagyok. Egy harcos nem mondhatja, hogy „vigyétek a lányaitokat, csak adjatok egy valakit helyette” (...). Az nekik nagy veszteség, érti? Sosem tesznek ilyet. Ha valóban el­ tökéltek abban, amit csinálnak, akkor azt mondják, „engedjétek el az összes foglyokat”. Tudják, hogy senki sem engedi szabadon a foglyait. Ezt csak az alku kedvéért kérik, hogy könnyebb legyen nekik el­ engedni azokat a lányokat. És azt hiszik, ha egyszer elengedik a lányokat, a rajtuk lévő nyomás, mind az északiakon, mind az egyéb dolgokon, enyhülni fog, és ők megkezdhetik a harc egy másik szakaszát. De sosem fognak meg egyszer ezen a szinten embert ra­ bolni, mert ezzel sok m inden lelepleződött. És tud­ ják, ha ezt nem teszik meg és a dolog lekerül erről a szintről, akkor mind lelepleződnek.”

250

Boka Hamm

Körülbelül félórát beszélgettünk, m iután otthagytam, hogy az eredeti Hozzátok Vissza Lányainkat tüntetőkkel beszélges­ sek. Az cllentüntetők többen voltak náluk, azok összesen min­ tegy 300-an voltak, szemben az eredeti tüntetők néhány tucatjával. Amikor megkérdeztem, vajon elhiszi-e, hogy az el­ lentüntetőket a kormány tám ogatja, H adiza Bala Usman, a Hozzátok Vissza Lányainkat tüntetés egyik szervezője nagyon helyesen igyekezett visszaterelni a beszélgetési a chiboki lá­ nyokra. „Hát nem tudom, mert nem álltam szóba velük. Érdekes vi­ szont, hogy noha ez már a tiltakozás huszonnyolcadik napja, egy kitartó tiltakozás huszonnyolcadik napja, még mindig ki­ jönnek ide az emberek. Fontos tudni, hogy a lányokat m ár 47 napja elrabolták - mondta Usman, aki a nigériai ellenzékhez kötődik, s akinek néhai apja köztiszteletben álló északi értel­ miségi volt. - Az is nagyon érdekes, hogy egyes emberek vi­ szont két napja, vagyis 45 nappal a lányok elrablása után kezdtek el tüntetni. De nem tudom, kicsodák. Nem tudom, honnan jönnek. Hallom, azt követelik, hogy az emberrablók engedjék el a lányokat.” M íg folytatta, szemét a gyülekező Hozzátok Vissza Lánya­ inkat tüntetőkön tartotta, mert hamarosan neki kellett megkez­ denie a nagygyűlést: „Érdekes továbbá, hogy mi vagyunk azok a pol­ gárok, akiknek szerződésük van a vezetőnkkel, az alkotmányra alapozva hiszünk a vezetőnkben, mert neki arra szól a mandátuma, hogy nyújtson bizton­ ságot m inden nigériai számára. És ha nem nyújtja ezt a biztonságot, az állampolgárok elmennek a ve­ zetőhöz, s követelik tőle, hogy határozott és erőteljes lépéseket tegyen, és tegye meg azt, amire mandátu­ mot kapott. ( ...) Hiszünk az államban, hiszünk az 251

Mike Smith

országban, hiszünk N igéria szövetségi köztársaság intézményében, és tovább követeljük szövetségi kor­ mányunktól, hogy minden lehetségest tegyen meg a chiboki lányok megmentésére és visszahozatalára.” Nem sokkal beszélgetésünk befejezése után megkezdődött a nagygyűlés. A civil társadalmi aktivisták, diákok, chiboki öregek és vörösbe öltözött szimpatizánsok közül páran „Mind­ annyian chibokiak vagyunk” és „Hozzátok Vissza Lányainkat” feliratú jelvényeket viseltek. Kántálták Ezekwesili kérdezz-felelekjét, és hallgatták, amint mások az emberrablás legújabb híreiről beszéltek nekik. Mindannyian békések maradtak, de később megjelent egy baljós jel. Az ellcntiintctők elindultak a nagygyűlés felé, arcvonalat alkotva gyorsan közeledtek, tap­ soltak cs énekeltek. Körbevették a Hozzátok Vissza Lányain­ kat tüntetőket, láthatóan provokálni próbálták őket, de senki sem ugrott be nekik. Az ellentüntetők ezután feladták, vissza­ mentek a helyükre, a Unity Fountain másik oldalára, de az in­ cidens folyamán jól látható volt, hogyan fajulhat el a helyzet, ha továbbra is hagyják őket ott gyülekezni. Természetesen hagyták őket, s ami másnap lejátszódott, az ostoba és durva gengszterkedés volt. Azzal a céllal csinálták, hogy véget vessenek néhány tucatnyi ember békés tiltakozá­ sának, akik csak azt kérték, amit bármelyik polgár elvár a kor­ mányától. Újságírók és más, akkor ott tartózkodók beszámolói szerint a fiatal ellcntüntetők odarohantak, megpróbálták kira­ gadni a fotóriporterek kezéből a kamerákat, hogy összetörjék őket, összetörték a nagygyűlésen használt műanyag székeket, botokkal és baseballütőkkel vertek meg néhány tüntetőt. Ezek után hagyták őket elsétálni. Néhány jelen lévő elmesélte nekem, hogy a rendőrség rövid időre feltartóztatott néhány fi­ atalt, m ajd később elengedte őket. Amikor a nagygyűléshez értem, miután elült az őrület, m ég ott volt az összetört székek 252

Boko Hamm

halma, a Hozzátok Vissza Lányainkat vezetői megrendültén álltak. Korábban figyelmeztették a rendőrséget, hogy aggód­ nak a biztonságuk miatt, mivel bűnözők gyülekeznek a köze­ lükben, és átadtak egy erről szóló levelet a hatóságoknak. Ezt elmagyarázták a helyszínen lévő egyik rendőrnek, megmutat­ ták neki a levél másolatát, de láthatóan nem érdekelte. Félre­ értette a dolgot, s közölte, hogy majd ő elviszi a levelüket, ők pedig újra elmondták neki, hogy a levelet már átadták. Kezd­ tek terjedni a pletykák, hogy újabb banditák vannak úton. A Hozzátok Vissza Lányainkat tüntetői mindenkit figyelmeztet­ tek, hogy távozzanak. Nem láttam Tabait, Sanit és Abduljalalt - a kormánynak azt a három támogatóját, akikkel egy nappal korábban beszélgettem s nem tudom megmondani, ott voltak-e, amikor kitöri az erőszak. A tüntetés vezetőit félreértő rendőr később egy rendőrségi furgon mellett állt több kollégájával együtt. Odamentem, s megkérdeztem tőle, miért nem tartóztatták le a tüntetők ellen támadókat. Azt felelte, nem tudja, ki a felelős. Javasoltam , hogy beszéljen a tanúkkal, hogy kiderítse. „Nem kérdeztem őket” - közölte. Világos volt, hogy nem tervez ilyesmit, hogy tehetetlen. Hogy ennek a nigériai egyenruhába bújt embernek semmi haszna sincs abból, ha megvédi a bajtól polgártársait.

253

Mike Smith

UTÓSZÓ „NEM HAGYHATJÁK, HOGY ILYEN ÁLLAPOTBAN HALJAK MEG” 2013 szeptemberében, egy csütörtöki napon, szem erkélő esőben értem földet Warriban, N igéria déli Delta államának olajipari központjában, ahol az égő gáz lángja sötét füstöl oká­ dott a siirű trópusi levegőbe. A Warri folyó nyüzsgő partjai mentén utasokkal megrakott, lapos fenekű motoros csónakok, élelmiszert és más árukat szállitó hajók húztak be melyen az öblökbe, siklottak el a lopott olajjal táplált silány olajfinomítók mellett, ahol illegálisan dolgoznak fel olajat eladásra vagy rak­ tározásra. Pár évvel korábbi utamon béreltem egy csónakot, s ellátogattam Gbekebor faluba, ahol egy helyi főnökkel üldö­ géltem egy parányi közösségi szobában. Büszkén mesélte nekem, hogy „A Nigcr-dclta Szabadságharcosainak Adom á­ nya” feliratú műanyag székeket, kecskékkel és rizzsel együtt kapták egy jeles egykori bandavezértől, aki a 2000-es években részt vett az olajért folyó harcokban. Egy cég, amelyről úgy hitték, hogy ugyanez az egykori bandavezér irányítja, a híresz­ telések szerint hatalmas összegeket keresett egy több mint 100 millió dolláros kormányzati szerződés révén, névleg a vízi utak biztonságának szavatolásáért. Ez az eset újólag arra emlékez­ tetett, hogy a nigériai nép pénzével folyó mocskos üzletelés nem ismer határokat. Ez az utazás ju to tt az eszem be, m iután a repülőtéren ta­ xiba ültem , és a szélesen elterü lő zöld bokrok és indák m entén utaztam . Kócos pálm ák törtek az ég felé, m int va­ lami felfelé fordított felm osó. Lepusztult hotelek és üzletek 254

Boka Ha ram

nyújtóztak az út m entén, árus bódékká átalakított hajókon­ ténerek társaságában. M iközben igyekeztünk előrejutni a forgalomban, egy hirdetőtábla ötlött a szem em be, am elyen az állam korábbi korm ányzójának, Jam es Iborinak kíván­ tak boldog ötvenötödik születésnapot. A hirdetés „A For­ ráséi lenőrzés Élő L eg en d áján ak ” nevezte őt, mivel korm ányzóként azért harcolt, hogy a deltavidéki állam töb­ bet tarthasson m eg az onnan kiterm elt nyersolaj jö v ed e l­ m éből. Valójában m egvádolták, hogy a pénz nagy részét zsebre vágta - pontosabban az ügyészség szerint arra hasz­ nálta, hogy abból fizessen egyéb vagyontárgyak m ellett egy fényűző palotát és luxusautókat. Jelenleg börtönbün­ tetését tölti N agy-B ritanniában pénzm osásért és csalásért; ott tárgyalták az ügyét, m iután egy nigériai bíróság felm en­ tette 170 különböző vádpontban. Ezúttal nem azért voltam Warriban, hogy felfedezzem az öblöket, sem azért, hogy utánanézzek hűbérurak által össze­ gereblyézett illegális vagy ónoknak, hanem azért, hogy talál­ kozzam W ellington Asiayei-jel, azzal a rendőrrel, akit 2012-ben a kanói támadás során a barakképület előtt lőttek és bénítottak meg. Ez volt az első alkalom, hogy találkoztunk a sebesülése utáni napok óta, amikor kórházi ágyán fekve, még a történtek hatása alatt beszélt velem. Fivérétől kaptam egy felszínes útbaigazítást, taxisofőröm nyom ult előre az csőtől lucskos időben, visszapillantó-tükrén egy rojt fityegett egy „Jézus doktor” feliratú em blémával, a rádióból szóló zene pedig azt harsogta, hogy „fel, fel, Jézus” . Végül egy szélesebb aszfaltozott út melletti földes útra érkeztünk Wellington kör­ nyékén, és fivérével a bejárathoz sétáltam. Bementünk a fakó sárga és fehér épületben lévő lakásba, ott egy hátsó szobához vezettek, ahol megláttam Wellingtont, egy földön lévő matra­ con feküdt, nem tudott felállni.

255

Mike Srnith

Mielőtt odautaztam volna, tudtam, hogy nincs jó állapotban, telefonon beszéltem az orvosával és a feleségével, s magával Wellingtonnal is. Mégis megrázó volt így látnom őt, egy rendőrfelügyelő-helyettest, tehetetlenül elnyúlva a padlón nagy­ nénje spártai otthonában, láthatóan sokkal gyengébben és clgyötörtebben, mint amikor jó 19 hónappal korábban talál­ koztunk. Tudtam, hogy azért egyezett bele a velem való be­ szélgetésbe, m ert remélte, hírét tudom vinni az állapotának, mivel a kormányhoz és a rendőrséghez intézett többszöri segítségkércse válasz nélkül maradt. Nem nehezteltem érte, bár én sem nagyon reménykedtem. Amikor hetekkel korábban fel­ hívtam egy rendőrségi szóvivőt azért, hogy kiderítsem Wel­ lington hollétét, a szóvivő azt mondta, ők is próbáltak vele kapcsolatba lépni, hogy megtudakolják, mikor lesz képes viszszatérni a munkába. Leültem egy székre a m atraca mellé, Wellington pedig las­ san, de határozottan végigsorolta a legutóbbi beszélgetésünk óta általa átélteket, a nigériai utazásoktól indiai őssejt-kezelcséig, majd arról mesélt, hogy kétségbeesetten fordultak ismét Warriban gyógynövényes kúrához, „Nem hagyhatják, hogy ilyen állapotban haljak m eg” - fakadt ki. Azután, hogy először találkoztunk, még fél évig bent maradt az Arninu Kano Oktató Kórházban, majd orvosai azt javasol­ ták, hogy keressen külföldön gyógykezelést, mert ők ott m in­ den tőlük telhetőt megtettek. Amíg az Arninu Kano kórházban feküdt, egyszer az országos rendőrfőnök, M ohammed Abubakar is meglátogatta a támadás során megsebesülteket. Welling­ ton elmondása szerint megígérte, hogy a rendőrség sürgősen utánanéz az ügyének. Sosem hallott többé a rendőrségről, de nem maradt teljesen segítség nélkül. Az ország Nemzeti Sür­ gősségi Ellátó Ügynöksége fedezte az Arninu Kanóban eltöl­ tött idő költségeit, később pedig a Kano állami kormányzat adományozott 2 millió nairát, azaz mintegy 12 ezer dollárt a 256

Boko Haram

külföldi gyógykezeltetésének költségeire. Továbbra is kapja fizetését a rendőrségtől. Ez azonban nem elegendő, mert újabb komplikációk leptek fel. Világosan ki kell mondanom, hogy a nigériai rendőrségnek borzalmas híre van. Gyatra fizetés, az alacsony rangú rendőrök arra kényszerülnek, hogy gépkocsivezetőktől nyúljanak le pénzt a nagyobb pénzbüntetés elengedéséért, de gyakran kö­ vetelnek csúszópénzt azért is, hogy kinyomozzanak valamit. Vannak súlyosabb vádak is, amelyek szerint a rendőrség kín­ zásokban vagy nemi erőszakcselekményekben vesz részt. Nem ismerem Wellington életének és pályafutásának minden rész­ letét: nem tudom, jó vagy rossz rendőrnek tartották-e, vagy netán valahol a keltő között. De az útja a Warri közeli öblök egyikénél fekvő szülőfalujából a rendőrségi ranglétrán való előmeneteléig, majd utána küzdelme a megfelelő orvosi segít­ ségért az én szememben jellegzetesnek tetszett egy olyan or­ szágban, ahol sokaknak alig van esélye a sikerre. W ellington 1964. m ájus 2-án született nagyapja falujá­ ban, Asiayei Gbnében. M int m esélte, apjának sok felesége volt, és ö azt sem tudta, hány testvére van. Az Ijaw népcso­ porthoz tartozó apja a katonaságnál volt, gyakran költözött, ezért W ellington általános és középiskolába O gunban, Északnyugat-N igériában járt, ahol akkoriban az apja állo­ m ásozott, sok m érföldre a N iger-delta öbleiben lévő ottho­ nuktól. Mint m ondta, apja az 1967-70-es polgárháborúban a nigériai oldalon harcolt, bár Wellington láthatóan nem sok mindenre em lékezett abból az időből. A m ikor az apja 1977ben nyugdíjba m ent a hadseregtől, W ellington visszatért a N iger-deltához, középiskolai tanulm ányait Ayakoromo vá­ rosában fejezte be, am ely szintén a W arrihoz közeli Öblök m entén fekszik. 1982-ben, am ikor a nagybátyjánál lakott, hallott egy rádióközlcm cnyt, am ely arról szólt, hogy tobor­ zás van a rendőrségnél, elm ent hát a parancsnokságra és je­ 257

Mike Smith

lentkezett. A felvételi vizsga letétele után kicsit északabbra, az Oji folyóhoz küldték kiképzésre, 1983. szeptem ber 1-jén lett belőle rendőrújonc, ekkor volt 19 éves. „M egvan bennem a tisztelet az egyenruhások iránt, mert tiszteletet parancsolóak - mondta, amikor m egkérdeztem, m iért akart rendőr lenni. - Bármerre mennek az egyenruhások - rendőr, katona, a légi erő, a haditengerészet tagja az em ­ berek mindenütt nagyon tisztelik őket.” Beszélgetés közben később megkérdeztem, nem az apjától ercd-e ez. „De, igen’’ - hangzott a válasz. A rendőrségnél eltöltött rövid idő után Wellington kezdett ráébredni, hogy többet kell tennie, ha feljebb akar jutni a ranglétrán. Úgy döntött, visszam egy az iskolába, cs 1999ben felvették az Edo állam beli A m brose Alii Egyetem re, ahol közigazgatást tanult. M int m ondta, közben folytatta a m unkáját rendőrként, éjszakai szolgálatra osztották be, hogy nappal el tudjon m enni az órákra. 2004-ben végzett, s öt évvel később felvették a rendőr-akadém iára. A tanfo­ lyam befejezése után K anóba helyezték át. Egész pályafu­ tása során főleg a nyom ozó részlegnél volt, és új állom áshelyen is ezen a területen maradt. Sebesülése előtt, m int m ondta, sosem lőttek rá, a legsúlyosabb eset, amellyel dolga akadt, egy fegyveres rablás volt. 2012. január 6-án délután 6 körül Wellington végzett aznapi teendőivel a kanói rendőrparancsnokságon, s elindult vissza a laktanyába. Csak egy egyszobás lakása volt, mert a felesége nem volt ott vele. Az asszony ICadunában maradt, ahol a rendőr-akadémia megkezdése előtt szolgált. Aznap este, viszszatérve a laktanyába, vacsorát akart készíteni, de kiáltozások, valamint lövések és robbanások zaja szakította félbe. Amikor kilépett, körülbelül 15-30 méterre látott egy zöld sapkás, fekete jnges, zöld nadrágos férfit, ilyen ruhát viseltek a szolgálat mobil egységeinek tagjai. Arra gondolt, mindketten visszame258

Boko Havam

hetnénck a parancsnokságra, vagy ha ez nem lehetséges, a lak­ tanyában lévő templomban találhatnának fedezéket. „M indenfelé lövöldöztek. Am ikor kijöttem, be akartam zárni az ajtómat, s amint elfordítottam a kulcsot a zárban, m eg­ láttam valakit tetőtől talpig a mobil egységek egyenruhájában - mesélte Wellington, aki még mindig hanyatt feküdt a padlón lévő matracon. - Azt gondoltam, a kollégáin - a mobil egy­ séghez tartozók őrködtek a laktanya kapujánál cs a laktanya fegyvertáránál. Próbáltam inteni neki, hogy mindannyian sza­ ladjunk biztonságos helyre, de mielőtt egy szót is szólhattam volna, m ár nem is tudtam magamról. M ár a földön feküdtem.” „Ő lőtt m agára?” - kérdeztem. - „Ő lőtt rám .” „Maga azt hitte, rendőr, de ő .. „A Boko Haram egyik tagja. Azt hittem, a kollégám, és ha a kollégám, akkor együtt futhatnánk biztonságos helyre, és talán fedezett is volna rohanás közben. Nem tudtam, hogy el­ lenség. M egrohamozták a laktanyát. Elfoglalták az egész lak­ tanyát (...) Akit én láttam, annak a kezében egy AK-47-es volt, ezt nagyon élénken, nagyon tisztán láttam, mielőtt rám lőtt. Még csak. nem is gondoltam olyasmire, higy nm rendőr. Egyál­ talán nem .” Később, am ikor tovább kérdezgettem az aznap történtek részleteiről, kérlelt, hogy ne folytassam a kérdezősködést. „Őszintén szólva nem akarom felidézni az esetet mondta szomorú hangon. - Nem akarok cmlkékezni. (...) Ebben a mai állapotban túlságosan nyomasztó. Tudom, min megyek keresz­ tül. Tudom, mennyit szenvedtem.” Az Aminu Kano Oktató Kórházban töltött fél év után elha­ tározta, hogy visszatér Warriba, s elkezdett azzal foglalkozni, hogyan tud gyógykezelésre utazni. Vett magának egy kere­ kesszéket, s bérelt egy járm űvet, hogy Kanóból délre utazzon; hátradöntötte az első ülést, hogy feküdni tudjon a 11 órás úton, hogy kibírja a Nigéria pocsék útjain való utazást. Hazaérve a 259

Mike Smiíh

fivére az interneten megnézte az indiai Fortis Kórházat, amit az orvosai ajánlottak. E-maileket váltott az ottani orvosokkal, akik közölték vele, hogy a kezelés költségei 10 ezer dollár körül lesznek. Ezt a fejében tartva Wellington kiszám olta, hogy m integy 16 ezer dollárból kell kijönnie. Beszámítva a kanói állami kormányzat által adományozott 4 ezer dollárt is, körülbelül 4 ezer dollár hiányzott. Mint elmondta, a családja elment dolgozni, megpróbálta összeszedni azt az összeget, s végül sikerült nekik, ő pedig elkezdte megtervezni indiai uta­ zásának részleteit. 2012 novemberében az Etihad légitársaság gépére szállt Lagosban, sikerült helyet kapnia a business osztályon, hogy hátradönthesse az ülést. Egy Abu Dzabi-i m egálló után feleségével együtt leszállt Új-Delhiben, 15 órával azután, hogy elhagyta Nigériát. A kórház egy furgont küldött elé a repülő­ térre, s a kórházba érkezve kezelő orvosa egy sor vizsgálatot végzett el. Az eredmények nem voltak jók. „Aztán végül előállt a jelentésével, és azt mondta, hogy csak egy lehetőségem van most, miután nem jöttem időben a Fortisba” - idézte fel Wellington. A gerincsérülés egyértelműen romlott, s az orvosok arról tájékoztatták, hogy az egyetlen le­ hetősége az őssejt-kezelés, ami egy kísérleti gyógymód. És szükség van egy plasztikai műtétre is az egyre súlyosbodó felfekvéses sebek miatt. Először az őssejt-kezelés következett, és körülbelül három órán át tartott, bár Wellington azt mondta, nem érzett fájdalmat az érzéstelenítésnek köszönhetően. N a­ pokkal később átesett a felfekvés miatti plasztikai műtéten. Ahogy mesélte, az orvosok azt mondták neki, ha nem kezdi érezni az alsó végtagjait egy fél éven vagy rövidebb időn belül, akkor újabb kezeléssorozatra vissza kell mennie. Egy gyógyu­ lási idő után Wellington 2013. január 31-én elrepült Indiából, remélve, hogy végül lábra állva tér haza. Csak szaporodtak a bajok, miután ismét leszállt Nigériában. A felesége, aki a só­ 260

Boko Havam

gora lagosi házában ápolta, észrevette, hogy a felfekvés miatt keletkezett seb felrepedt. Kezdtek újabb felfekvéses sebek is kialakulni rajta, mivel különböző pozitúrákban feküdt, hogy engedje gyógyulni a műtéti sebet. Visszamentek Warriba, meg­ int az országúton, antibiotikus injekciókat kapott, nővérek tisz­ togatták és kötözték be a sebeket, mielőtt júliusban távozott. 650 ezer nariás, azaz mintegy 4 ezer dolláros számlát fizetett ki, de a sebek nem gyógyultak. „A sebek elfertőződtek, ezért antibiotikumot adtak, de az egészben az az igazság, hogy az orvos azt mondta, szükségem van egy specialista kórházra, ahol kezelni tudják a dolgot. Ők nem tudják kezelni - mesélte Wellington, miután egy rokon segítségével megmutatta a matracon fekve a legcsúnyább fel­ fekvéses sebét. - Költöttem a pénzt, és semmit sem kaptam. Kezelésre és gyógyszerekre költöttem a fizetésemet, és néhányan, a barátaim, kisegítettek pénzzel.” És a lábában sem érzett semmit, s úgy döntött, megpróbál visszajutni Indiába, de ehhez további dollár ezrekre volt szük­ sége. Mialatt még a klinikán feküdt, az Egészségügyi M inisz­ térium egy küldöttsége rutinlátogatást tett magánkórházakban, s elvitték őket Wellingtonhoz is. M eghallgatták a történetét, bemutatták őt újságíróknak, akik cikkeket írtak az állapotáról. 2013-ban jelentek meg a cikkek, köztük kettő Nigéria legna­ gyobb újságjaiban, ahol adományok reményében szerepelt az elérhetősége. Közöltek róla egy fényképet, amint a kórházi ágyon fekszik, mellette egy régebbi képet, amelyen felöltözve büszkén áll ünnepi egyenruhájában; ez utóbbi kép 2009-ben Jósban a rendőr-akadémián készült. A nigériai The Guardian szalagcíme egyszerűen úgy szólt, hogy „A Boko Haram áldo­ zata, Wellington rendőr lassan haldoklik”, míg egy másik, a ThisDay című újság azt írta, „Haldoklik Nigéria megmenté­ séért”. Wellington szerint a rendőrség újból elővette az ügyét a cikkek m egjelenése után, telefonon kapcsolatba léptek vele 261

Mi ke Smith

és meglátogatták, de ö semmi eredményt sem látott. Még min­ dig kapta havi rendőri fizetését, de ahogy elmesélte, képtelen volt bárm iféle biztosítási pénzhez hozzájutni. Warriba hazatérve gyógynövénykezelést kapott a fekélyes sebekre, de azok sem segítettek sokat. Nem emlékezett rá pon­ tosan, amikor megkérdeztem, milyen gyógynövények voltak. Családtagok gondozták, amikor 2013 szeptemberében ismét kapcsolatba léptem vele. A felesége nem volt ott, de nem akart arról beszélni, mi ennek az oka. Később kiderítettem, hogy el­ váltak a feleségével, az okokról mást m ondott az asszony, és mást Wellington fivére. Ellentmondás volt köztük azzal kap­ csolatban, hány gyereke is volt Wellingtonnak, s kitért a válasz elől, amikor W arriban lévő gyerekei iránt érdeklődtem. Eszembe jutott, amikor a támadás után a kórházban beszéltem vele, hogy azt mondta, öt gyereke van, de később a fivére és a felesége azt mondta, csak egy fia van. Miután m eglátogattam Warriban, majd visszatértem Lagosba, ahol akkoriban állomásoztam, telefonálgatni kezdtem, hogy megtudjam, foglalkozik-c valaki az ügyével a kormány­ ban, A különleges feladatok miniszterével szöveges üzeneteket váltottam, aki felelős volt a Boko Haram áldozatainak történő segitsegnyújtásert, ismertettem vele Wellington esetének rész­ leteit. Beszéltein valakivel az Egészségügyi M inisztériumból, aki azt mondta, hogy a Nemzeti Sürgősségi Ellátó Ügynökség (NÉMA) az illetékes az áldozatok megsegítésében. Felhívtam az ügynökség szóvivőjét, és elmagyaráztam neki a helyzetet, ö pedig arról tájékoztatott, hogy Wellingtonnak egy kérelmet kell benyújtania. Ennek eredményeként megkértem Welling­ ton fivérét, küldjön nekem egy levelet, amelyben elm agya­ rázza a körülm ényeket. M egtette, és e-m ailben küldött egy levelet az Aminu Kano Oktató Kórháztól, ahol először kezel­ ték, és elküldte az egyik róla szóló újságcikk másolatát is. Én Ezeket a dokumentumokat továbbítottam egy Abujában dol262

Boko Harcim

gozó kollégámnak, aki kész volt személyesen eljuttatni a pa­ pírokat a NÉM A szóvivőjéhez. A szóvivő később m egerősí­ tette, hogy megkapta a dokumentumokat, és utána fog nézni. Hónapok teltek el válasz nélkül. W ellington fivére több­ ször is m egkeresett, hogy m egtudakolja, értem -c el valam i haladást. 2014 februárjában felhívtam a NÉM A szóvivőjét, és érdeklődtem az akta iránt. Em lékezett rám és előző b e ­ szélgetésünkre, és elm ondta, hogy nem tudott sem m it sem kideríteni W ellingtonról. K özöltem vele, hogy nem értem a válaszát, hiszen azért láttuk el a dokum entum okkal, hogy lépjen akcióba. Azt felelte, m egint utánanéz, és jelentkezik nálam . Sosem jelentkezett. „M ég ha 10 milliót költ is rám a kormány, nem érek többet 10 millió nairánál (60 ezer dollár)? - kérdezte tőlem elkesere­ detten Wellington azon a napon Warriban. - Tegyük fel, hogy a korm ány rákölt a rehabilitációm ra 10 milliót, hogy újból lábra álljak. Nem érek jóval többet 10 millió nairánál? Egy ni­ gériai állampolgár élete nem ér többet 10 millió nairánál?” M ivel egy ideig nem voltunk kapcsolatban, 2014 február­ jában küldtem Wellington testvérének egy e-mailt, s mondtam neki, ő is m egpróbálhatna kapcsolatba lépni a NEM A-val, hogy meglássuk, ő kap-e választ. Nem kaptam visszajelzést, amit furcsálltám, mivel korábban m indig visszaszólt. A követ­ kező hónapban megpróbáltam felhívni Wellingtont mindkét telefonszámán, de nem tudtam utolérni. Utána felhívtam a fi­ vérét, aki felvette. M int elmondta, megkapta az e-mailemet, de szörnyű híre van. Wellington decemberben meghalt. Ötven éves volt. A Boko Haramról, annak nemzetközi kapcsolatairól és dzsihádista ambícióiról szóló vita folytatódni fog, és folytatódnia is kell, de azok számára, akik naponta szembesülnek az erő­ szak valóságával, ez szinte érdektelen. A probléma nem keve­ sebb, mint Nigéria jelenlegi állapota és az, ahogyan naponta 263

Mike Smith

kirabolják, ahogy megfosztják a javaitól, s ami a legfontosabb, a méltóságától.

264

Mike Smith

SZÓJEGYZÉK A nsaru: a Boko Haram szakadár frakciója, amely külföl­ dieket rabol el, és amelynek retorikája a globális dzsihádista csoportokéval van összhangban. A teljes neve Jam a’atu Ansa­ rui M uslimina Fi Biladis Sudan, avagy Fckete-Afrika M oha­ m edánjai Segítségének Élcsapata. Vita folyik róla, hogy az Ansaru vajon valóban tényleg clválik-e a Boko Haramtól, és úgy látszik, egy ernyőszerií megállapodás értelmében működ­ nek együtt. Boko H a ra m : a hansza nyelvű kifejezés a nigériai iszlamisla lázadásra. A legáltalánosabban elfogadott fordítása, hogy „tilos a nyugati oktatás”, bár lehet tágabb értelme is, mivel a „boko” értelmezhető úgy is, hogy „nyugati csalás”. Kívülállók adták a lázadóknak a nevet, nem m aguk az iszlamisták, s a ni­ gériai hatóságok, csakúgy, mint a hínnedia, ezen a néven em ­ lítik. A szervezet átalakult egy ernyőszerü struktúrává, különböző sejtekkel, amelyek dolgozhatnak együtt is, külön is, és a Boko Haram ennek leírására mindenre kiterjedő kife­ jezéssé vált. K alifátu s: a m oham edán hit szerint irányított terület, amelynek élén egy kalifa áll. Usman Dán Fodio tizenkilence­ dik századi dzsihádja a mai Észak-Nigériában vezetett ahhoz, ami Sokotói Kalifátus néven vált ismertté. Civil JT F : Észákkelel-Nigériában alakult polgárőr csopor­ tok a katonák megsegítésére, és arra, hogy kitépjek a lázadás gyökereit. A név utalás a katonai Egyesített Műveleti Erőkre (JTF), amely a fő erőt képezte a Boko Haram elleni harcban, mielőtt felváltotta a 7. hadosztály. Emír: musziim uralkodó, néha egy nagyobb kalifátuson belül. Észalt-Nigcriában hivatkoznak rá shehu vagy szultán 266

Boko ffaram

néven is. Különböző emírek uralkodtak a Sokotói Kalifátus térségében, s a címet mindmáig megőrizték és továbbadták. Eszak-Nigéria mai emírjeinek hivatalosan csak ceremoniális hatalmuk van, bár jelentős befolyással bírnak. Sokoto szultánja megmaradt Nigéria legmagasabb spirituális és hagyományos muszliro tekintélyének. Jama’atu Ahlus-Sunnah Lidda’Awati Wal Jihad: Abubakar Shekau Boko Haránton belüli frakciója azt mondja, arab nevén akar ismert lenni, amely azt jelenti, hogy A Próféta Hittcrjcsztésröl és Dzsihádról Szóló Tanításai Iránt Elkötelezett Emberek. M ásik lehetséges fordítás: A Hittérílés cs a Dzsihád Szunnita Csoportja. JT F : Joint Task Force (Egyesített Műveleti Erők). A had­ sereg biztonsági alakulatai, melyek rendeltetése leküzdeni Ni­ géria egyes részeiben a nyugtalanságot. Északkelet-Nigériában a JTF a fő ereje a Boko Haram elleni harcnak, és az emberi jogok súlyos megsértésével vádolták meg, mielőtt 2013-ban felváltotta a 7. hadosztály. Szalallzm us: az iszlám szigorít, fundamentalista értelme­ zése, amely a hit tisztább formájához való visszaérést pártfo­ golja. A Boko Elaram eredeti vezére, M ohammed Yusuf szalafíta volt. 2009-ben bekövetkezett halála előtt a Boko Haram az ő vezetésével szalafitaszcrű szekta volt, amelynek bázisa az ő mecsetje volt Maiduguriban. Szúfizm us: az iszlám m isztikus változata. Usman Dán Fodio, a tizenkilencedik századi dzsihádista vezér a mai Eszak-Nigériában szufí volt. Nigéria muszlint szervezete ma főleg a szunnita hagyományokat követő szúfíkból áll. Nigéria szúfí szervezetének ellenzéke az 1970-es években alakult ki olyan szakadár egyházi emberek révén, akik a vahhabita-szalafita vagy síita hitet követik. Az ilyen egyházi szem élyek mindmáig megőrizték befolyásukat.

267

Nyomta és kötötte: Séd Nyomda Kft. 7100 Szekszárd, Epreskert u. 10. Telefon:74/529-950, 529-95 E.mail: [email protected]