Első fejezet Anglia, 1066 Sose jött rá, hogy mi taglózta le. Royce báró az egyik pillanatban még a homlokán gyöngyöző izzadtságcseppeket törölgette bőringe ujjával, a másikban már a földön feküdt elterülve. A nő vette le a lábáról. Szó szerint levette a lábáról. Addig állt lesben a férfit figyelve, amíg az leemelte a sisakját. Aztán magasan a feje fölött meglengette keskeny bőrszíját. Rögtönzött parittyájában az apró kődarab annyira fölgyorsult, hogy szabad szemmel már nem is lehetett látni. A levegőn keresztülhasító szíj hangja leginkább egy éhes állatéhoz hasonlított, egyszerre volt morgás és szűkülés. Az áldozat azonban túlságosan messze állt ahhoz, hogy meghallja ezt a hangot, hiszen a nő a fal tetején, az átjáró hűvös reggeli árnyékában várakozott, míg a férfi lent, a felvonóhíd lábánál helyezkedett el, a nő becslése szerint mintegy tizenöt méterre. A tagbaszakadt normann harcos könnyű prédának bizonyult. És a tény, hogy a normann azoknak a hitetleneknek a vezére, akik családja tulajdonát jöttek elrabolni, a női még erősebb összpontosításra ösztönözte. Képzeletében a hatalmas harcos Góliáttá növekedett, Ő maga pedig Dáviddá vált. Ellentétben azonban a bibliai történet jámbor hősével, ő nem akarta ellenfelét megölni. Ha az lett volna a szándéka, akkor a férfi halántékát veszi célba. De nem ezt tette. Mindössze el akarta kábítani. Ezért döntött inkább a homlok mellett. Isten segítségével egész életre szóló nyomot hagyhat a férfin, és bízott is benne, hogy ez emlékeztetni fogja áldozatát mindarra a szörnyűségre, amit az a győzelem e gyászos napján elkövetett. Mert a normannok meg fogják nyerni ezt a csatát. Egykét órán belül a belső szentélybe is behatolnak. Tudta jól, hogy mindez elkerülhetetlen. Szász harcosaival szemben elkeserítően túlsúlyban vannak a normannok. Egyetlen logikus megoldásként a visszavonulás maradt. Igen, ez elkerülhetetlen, de egyben roppant bosszantó is. A normann óriás három héten belül a negyedik támadójuk azok közül, akiket az a megátalkodott Hódító Vilmos küldött a nyakukra, hogy bevegyék a várat. Az első három úgy küzdött, mint a gyerekek. Bátyja embereivel a nő könnyűszerrel elüldözte őket. A mostanit azonban nem ilyen fából faragták. Nem hagyta magát elüldözni. Egyhamar kiderült róla, hogy elődeihez viszonyítva legény a talpán. Mindenesetre ravaszabb náluk. A parancsnoksága alá tartozó katonák éppoly tapasztalatlanok, mint a korábban próbálkozók, de újdonsült vezetőjük kordában tartja, és könyörtelenül megdolgoztatja őket. A gyűlölt normannok még ma győzni fognak. Vezérük azonban el lesz kábulva a sikertől. Erről ő majd gondoskodik. Mosolygott, amint útjára indította a követ. Royce báró azért jött le a hegyről, hogy kihúzza egyik harcosát a vár körüli vizesárokból. Az ügyetlen katona elvesztette egyensúlyát, és fejjel előre belebucskázott a mély vízbe. Ráadásul nehéz fegyverzete miatt nem tudta visszanyerni az egyensúlyát, és süllyedni kezdett. Royce fél kézzel megragadta a csizmás lábat, és kiemelte a fiatal harcost a zavaros mélységből. Egyetlen csuklómozdulattal lendítette a füves partra a vazallust. Az ifjú szaggató köhögése meggyőzte Royce-t minden további segítség fölöslegességéről. A fiú még mindig lélegzett. Royce megállt egy pillanatra, hogy levegye a sisakját, és éppen az izzadtságot törölte a szemöldökéről, amikor az elhajított kő célba talált. Royce hanyatt esett. Lovától jókora távolságra ért földet. Nem maradt hosszú ideig eszméletlen. Az eséstől felkavart porfelhő még körülötte lengedezett, amikor kinyitotta a szemét. Katonái aggódva siettek a segítségére, amit ő visszautasított. Felült és megrázta a fejét annak reményében, hogy megszabadul a meghökkentő
fájdalomtól és váratlan ködtől. Jobb szeme fölött, a homlokán ütött sebből lassan szivárgott a vér. Körbetapogatta a sérülést, és csak akkor döbbent rá, hogy homlokából egy jókora bőrdarab kiszakadt. Még mindig talány volt számára, hogy mi okozta a sérülést. A cafatos seb nagyságából ítélve biztosra vette, hogy nyíltól nem származhatott. De a pokolba is, iszonyatosan szaggatott a feje. Fájdalmát tudatosan elnyomva a felállásra koncentrált. Dühe segítette ebben. Bizony isten felkutatja azt a semmirekellőt, aki ezt tette vele, és megfizet neki. A bosszú gondolata felélénkítette. Lova kantárját a fegyverhordozója tartotta. Royce nyeregbe pattant, és figyelmét a várat körülvevő falra összpontosította. Vajon onnan jött a lövés? A távolság túl nagy volt ahhoz, hogy a legcsekélyebb veszélyt is felfedezhesse. A sisakját visszatette a fejére. Katonám végignézve úgy tűnt neki, hogy a lövést követő tíz-tizenöt perc alatt azok egytől egyig megfeledkeztek mindarról, amit addig tanított nekik. Ideiglenes helyettese, Ingeiram utasítására egy teljes hadtest folytatta a harcot az erődítmény déli oldalának közelében. Közben a fal tetejéről nyilak záporoztak rájuk, lehetetlenné téve az előrehaladást. Royce-t megdöbbentette végtelen ostobaságuk. A katonák pajzsukat fejük fölött tartva próbálták kivédeni a nyílzáport, ami azt jelentette, hogy megint védekező harcot kell folytatniuk. Pontosan ugyanott helyezkedtek el, ahol vezérük találta őket reggel, amikor csatlakozott hozzájuk, hogy részt vegyen ebben a kellemetlen csatában. Royce hosszú füttyjelzéssel visszavette a parancsnokságot. Azonnal taktikát változtatott, hogy elkerüljék az addig megszerzett terület elvesztését. Tíz legmegbízhatóbb emberét félrehívta a faltól, és a vár fölé magasodó területre vezette őket. Egy falon álló szász harcost ő maga terített le még jóval azelőtt, hogy emberei a saját lőállásukat biztosíthatták volna. Aztán átengedte nekik a feladat további elvégzését. Másodperceken belül a szász vár falai ismét védők nélkül maradtak. Royce öt katonája felmászott a falra, elvágták a felvonó-híd kötelékeit, ezzel leeresztve a hidat. Szerencsére Royce még időben figyelmeztette egyik lelkes önkéntesét, hogy vigye magával a kardját. Royce lovagolt keresztül a felvonóhíd palánkjain elsőként, kivont karddal, noha erre semmi szükség nem volt. Ugyanis a várfal alsó és felső része is teljesen elhagyatottnak tűnt. Alaposan átkutatták a barakkokat és a külső épületeket is, de egy teremtett lelket sem találtak sehol. A napnál is világosabb volt, hogy a szászok egy titkos folyosón elmenekültek. Royce megparancsolta embereinek, hogy kutassák át a falakat a titkos kijáratot keresve. Amint megtalálják, rögvest el is fogják zárni a menekülés útját. Hódító Vilmos nevében a normannok birtokba vették a területet néhány perccel azután, hogy kitűzték a normandiai herceg fenséges színekben pompázó zászlaját a vár fokára. Az erődítmény mostantól kezdve a normannok tulajdonát képezte. Ezzel Royce azonban kötelességének csak a felét teljesítette. Még mindig hátramaradt a hadizsákmány megszerzése és Londonba szállítása. Itt az ideje Lady Nicholaa túszul ejtésének. A gazdasági helyiségek átkutatásának eredménye néhány szolga volt, akiket a normannok búvóhelyükről kiráncigálva a várudvaron egy halomban a földre taszítottak. Ingeiram, aki éppolyan magas volt, mint Royce, csak vékonydongájú és csatákban még nem szerzett sebeket, az egyik szász szolgát a kabátjánál fogva kipenderítette az udvarra. A szolga egy meglett korú, ősz hajú, ráncos bőrű férfi volt. Royce még le sem szállt a lováról, amikor Ingelramből kirobbant a hír: - Báró úr, ez az ügyintéző! Haconnak hívják. Ő az, aki Gregorynak mindent elmesélt a családról.
- Én nem beszéltem egy fia normannal sem! - tiltakozott hevesen Hacon. - Még csak nem is ismerek Gregory nevű embert. A tüzes istennyila üssön belém, ha hazudok tette hozzá magabiztosan. Mindez természetesen szemenszedett hazugság volt. A hithű szolgát azonban büszkeséggel töltötte el saját vakmerősége, noha még mindig nem mert a normann vezér szemébe nézni. Tekintetét ehelyett a túlbuzgó szőke harcosra szegezte, aki cserében a fickándozó szolga kabátját próbálta letépni. - De igenis beszéltél Gregoryval! - vágott vissza Ingeiram. - Ő volt a legelső a lovagok közül, aki magára vállalta a vár bevételét és a zsákmány megszerzését. Semmi értelme sincs hazudni, kisöreg. - Ő lenne az, aki a hátsó felében egy nyílvesszővel távozott? kérdezte Hacon. Ingelram Gregory megszégyenítésének felemlegetésére fenyegetően nagy szemeket meresztett a szolgára. Megperdítette Hacont a sarka körül. A szolgának még a lélegzete is elállt, amikor végül is megpillantotta a normann vezért. Egészen hátra kellett feszítenie a nyakát ahhoz, hogy tisztességesen végigmérje a páncélba és bőrbe öltözött óriást. Hacon hunyorogni kényszerült a vezér páncélzatáról visszaverődő napfény miatt. A harcos és fekete paripája is mozdulatlan maradt, és egy röpke pillanatra az ügyintézőnek az az érzése támadt, hogy ember és állat kőbe faragott mását látja. Hacon egészen addig megőrizte a magabiztosságát, amíg a normann le nem emelte a sisakját. Akkor és ott majdnem elszállt belőle a lélek. A barbár normanntól kiverte a hideg veríték. Rosszullét környékezte, miközben legszívesebben kegyelemért könyörgött volna. A normann fagyos tekintete eltökéltséget sugárzott, és Hacon biztosra vehette rettentő végzetét. - Meg fog ölni! - gondolta. Gyorsan elmormolt egy miatyánkot. Dicsőséges halál lesz biztatta magát, hiszen elszánta magát arra, hogy a végsőkig kitart törékeny úrnője mellett, és meg volt győződve arról, hogy az ártatlanság védelmezőjeként a mennyországba fog jutni. Royce hosszasan végigmérte a nyárfalevélként reszkető szolgát, majd sisakját apródjának dobva leszállt a lováról, és átadta a kötőféket az egyik katonának. A paripa visszahőkölt, de gazdájának egyetlen erélyes mozdulatára abbahagyta a rakoncátlankodást. Haconnak földbe gyökerezett a lába. A földre vetette magát. Ingeiram lehajolt és talpra állította. Az ikrek egyike itt van az emeleten, báró úr közölte Ingeiram. A kápolnában imádkozik. Hacon vett egy mély lélegzetet és kibökte: A templom porig égett a legutóbbi támadáskor hangja elfúló suttogásnak hatott. - Amint Danielle nővér megérkezett az apátságból, az oltárt tüstént átvitette a vártorony egyik szobájába. Danielle az apáca világosította fel a bárót készségesen Ingeiram. Úgy, ahogy mondom. Valóban ikrek. Egyikük szent, aki világi érdekeket szolgál, a másikuk bűnös, akinek feltett szándéka, hogy ártson nekünk. Royce még mindig hallgatott. Továbbra is mereven nézte a szolgát. Hacon képtelen volt viszonozni a vezér pillantását. A földre szegezte tekintetét, összekulcsolta a kezét, és azt suttogta: Danielle nővér foglyul esett ebben a szászok és normannok közti csatában. De ő ártatlan, és semmi mást nem akar, mint visszatérni az apátságba. Nekem a másik kell. A báró hangja halk és hűvös volt. Hacon gyomra ismét görcsbe rándult. A másik kell neki ordította Ingelram. Éppen folytatni akarta mondandóját, amikor a báró éles pillantása elhallgattatta. - A másikat Nicholaanak hívják - mondta Hacon. Vett még egy mély lélegzetet, mielőtt hozzátette: - Ő eltávozott, báró úr. Royce nem reagált a hírre. Ellentétben Ingelrammel, aki nem tudta magába fojtani
csalódottsága fölött érzett felháborodását. - Hogyan tudott elmenni? - ordította követelőzve miközben az ügyintézőt térdre kényszerítette. - A vártorony vastag falai tele vannak titkos átjárókkal - vallotta be Hacon. - Nem tűnt fel, hogy egyetlen szász harcos sem volt már a várban, amikor a normann harcosok keresztüllovagoltak a felvonóhídon? Nicholaa úrnő majd egy órával, azelőtt hagyta el a várat bátyja embereivel. Ingelramet tehetetlen düh kerítette hatalmába. Hogy ezt valamelyest enyhítse, a szász szolgát ismét a földre taszította. Royce tekintetét vazallusára szegezve egy lépést tett előre. Védtelenek bántalmazásával nem a bátorságodról teszel tanúbizonyságot, Ingelram. Az sem ékes példája az önfegyelemnek, ahogy beleavatkozol az öreg vallatásába. A vazallust porig sújtotta ez a megsemmisítő megjegyzés. Fejet hajtott gazdája előtt, és talpra segítette a szászt. Royce megvárta, hogy a fiatal harcos ellépjen az intéző mellől. Majd ismét Haconra tekintett. Mióta szolgálsz itt? - kérdezte. Idestova húsz éve, báró úr hangzott a válasz. Nem kis büszkeséggel tette hozzá: Mindig méltányosan bántak velem. Szinte családtagként kezeltek. - Húszévi méltányos bánásmód után mégis elárulod az úrnődet - rázta meg a fejét undorral a báró. - Nem tudok hinni a hűségfogadalmadnak, mert megbízhatatlan vagy. Royce nem vesztegetett több időt az intézőre. Határozott léptekkel a vártorony ajtaja felé indult. Ott lábatlankodó embereit az útjából félretolva belépett. Hacont a többi szolgához vitték, és magára hagyták a jövőjét illető balsejtelmeivel. Ingelram pedig a báró után sietett. Royce szisztematikusan látott hozzá a vár végigkutatásához. A torony első szintjén az átjutást szinte lehetetlenné tették a törmelékhalmok. Mindenhol szemét. A hosszú asztal lábai az égnek álltak, és a székek többsége összetörve romokban hevert szerteszét. A felsőbb emeleti szobákhoz vezető lépcsőt egy hajszál híján ugyan, de elkerülte a pusztítás. A falépcső fokai a falakról lecsorgó nedvességtől meglehetősen csúszóssá vál- , tak. Nagyon veszélyesnek tűnt a feljutás rajtuk. A lépcső karfájának jelentős része leszakadt, és ég és föld között lógott a levegőben. Ha az ember itt elveszti az egyensúlyát, akkor az isten se menti meg a zuhanástól. A körülmények a második szinten sem voltak különbek. A távolabbi fal közepén egy óriási lyuk tátongott, amelyen keresztül süvítve járt ki-be a szél. A levegő dermesztő volt. A lépcső tetejétől egy hosszú sötét folyosó vezetett tovább. Amint Royce felért ide, Ingelram őt megelőzve és kardját esetlenül előrántva szintén felrohant. Minden valószínűség szerint a vazallus megvédeni szándékozta urát. A padló deszkái azonban éppen olyan csúszósak voltak, mint a lépcső fokai. Ingelram kardját és egyensúlyát is elvesztve a tátongó mélységbe kezdett zuhanni. Royce azonban a tarkójánál fogva elkapta vazallusát, és az ellenkező irányba lendítette. Ingelram a belső falnak ütődve földet ért, kutyamódra megrázta magát, hogy megszabaduljon a hátborzongató élménytől, majd kardját felkapva ismét vezére után indult. Royce bosszankodva rázta a fejét vazallusának ostoba segítségi kísérletét látván. Neki még csak eszébe sem jutott, hogy elővigyázatosságból kivont karddal kezdjen a vártorony tüzetes átvizsgálásához. Amikor az első szobához ért, és az ajtót elreteszelve találta, egyetlen rúgással kinyitotta és behatolt. Egy hálószobában találta magát, amit hat gyertya gyenge fénye világított meg. Teljesen üres volt, eltekintve a sarokban kucorgó szolgálólánytól. Kié ez a szoba? - kérdezte Royce. Nicholaa úrnőjéé jött az alig hallható válasz. Royce alaposan megvizsgálta a szobát. Kissé meglepődött annak spártai egyszerűségén. El se tudta képzelni, hogy a nők képesek egy nagy rakás csecsebecse nélkül meglenni. A nőkkel kapcsolatos
tapasztalatai három húgára korlátozódták ugyan, de ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a fenti következtetésre jusson. Ennek ellenére Nicholaa úrnő szobáján jele sem mutatkozott a női hiúságnak. Az egyik falnál egy hatalmas ágy állt, a baldachin vörös függönyei gondosan összekötve. Az ággyal szemben helyezkedett el a kandalló. Az egyik sarokban pedig egy fényesre csiszolt fenyőasztal volt. Nicholaa nem hagyott hátra ruhát, így Royce-nak még elképzelése sem lehetett a nő méreteiről. Megfordult, hogy elhagyja a szobát, de vazallusa az útját állta. Royce egyetlen szigorú pillantással elparancsolta onnan. A másik szoba ajtaja is be volt zárva. Royce éppen arra az elhatározásra jutott, hogy a már jól bevált módszerrel nyitja ki ezt is, amikor bentről megfordult a kulcs a zárban. Egy fiatal szolgáló nyitott ajtót. Szeplős arcára kiült a félelem. Ijedten megpróbált térdet hajtani a normann vezér előtt, de a hajbókolásnak csak a feléig jutott, amikor egy alaposabb pillantást vetett a hódítóra, és egy velőtrázó sikollyal elrohant. A szobát gyertyafény világította meg. A kandalló előtt egy fehér terítővel borított, fából készült oltár állt. Az oltárt bőrrel borított térdeplők vették körül. Royce azonnal észrevette az apácát. A nő térdepelt, fejét lehajtva imádkozott, kezét a nyakából lelógó kereszt alatt összekulcsolva tartva. Tetőtől talpig fehérben volt. Royce az ajtóban várakozott figyelve, hogy az apáca mikor veszi őt észre. Mivel az oltáron nem volt kehely, Royce nem tartotta szükségesnek, hogy térdet hajtson. A szolgálólány félénken megérintette az apáca kecses vállát, lehajolt és a fülébe suttogta: - Danielle nővér, megérkezett a normann vezér. Nem lenne itt az ideje, hogy megadjuk magunkat? Annyira mulatságosnak hangzott a kérdés, hogy Royce halványan elmosolyodott rajta. Egy kézmozdulattal rávette Ingelramet, hogy visszahelyezze kardját a hüvelyébe, majd egy lépéssel beljebb hatolt a szobába. Az ajtóval átellenes szőrrel borított ablaknál két szolga ácsorgott. Egyikük kezében egy csecsemővel. A gyermek állhatatosan rágcsálta apró ökleit. Royce figyelmét ismét az apácára fordította. Ebből a szemszögből csak az arcélét láthatta. A nő végre keresztet vetett, amivel egyértelműen azt jelezte, hogy befejezte az imádkozást, és méltóságteljesen kiegyenesedett. Amint felállt, a csecsemő ragaszkodóan feléje nyújtotta a kezecskéjét. Az apáca odaintette a barna hajú szolgát, és a karjába vette a gyermeket. Homlokon csókolta, majd megfordult, hogy Royce felé induljon. A férfi még mindig nem vizsgálhatta meg tüzetesebben a nő arcát, mert az a fejét egész végig lehajtva tartotta. Ettől függetlenül a bárót mélyen meghatotta a nő gyengéd viselkedése és lágy suttogása. A csecsemőnek szó szerint égnek álló tejfehér haja volt, ami megjelenésének enyhén komikus hatást kölcsönzött. A gyermek szorosan az apácához simult, és szorgosan továbbszopogatta az ujjait. Folyamatos, szörtyögő hangot hallatott, amit csak nagy ritkán szakított meg egy-egy ásítás. A bárótól fél méter távolságban Danielle megállt. Mindössze a férfi válláig ért. Royce arra gondolt, hogy mennyire törékenynek és védtelennek látszik ez a nő. Aztán Danielle ráemelte a tekintetét, és a báró lélegzete is elállt. Gyönyörű! Biz' isten egy angyali arc néz vissza rá. Bőre selymes, a szeme igéző, a kék legelbájolóbb árnyalata. Royce úgy érezte, egy istennő szállt a földre, hogy őt elve-szejtse. A kecsesen ívelt világosbarna szemöldök, a szépen metszett egyenes orr és a rózsás telt ajak átkozottul csábítóan hatott. A látvány megmozgatta a férfiasságát, ami miatt rögtön elfogta az undor. A fegyelmezettség ilyen mértékű hiánya megdöbbentette. A visszafojtott sóhaj azonban, amit Ingelram hallatott, meggyőzte arról, hogy a vazallus ugyanazt éli át, amit ő. Royce, mielőtt még egy tekintetet vetett Volna az apácára, rámeredt a másik férfire.
Az ég szerelmére, Danielle a szent egyház jegyese és nem holmi világi vágy martaléka! Akárcsak a normann fővezér, Hódító Vilmos, lehetőség szerint Royce is becsben tartotta az egyházat, és védelmébe vette annak szolgálóit. Egy mélyet lélegzett. - Kié ez a gyerek? - próbálkozott a kérdéssel, hogy az apácával kapcsolatos istentelen gondolatait elterelje. - Clarise-é - válaszolta a nő izgatóan rekedt hangon,. Magához intette az árnyékban meghúzódó barna szolgálót. A nő azon nyomban előlépett. - Clarise évek hosszú sora óta hűséges szolgálónk. A kisfiát Ulricnak hívják. A csecsemőre tekintett, amint az a keresztjét rágicsálta. Kivette a feszületet a fiúcska szájából, és csak aztán nézett Royce-ra. Egy óráknak tűnő percig méregették egymást a férfivel. Danielle körkörös mozdulatokkal dörzsölni kezdte a gyermek vállát, tekintetét le nem véve a báróról. Az apáca a félelemnek a legkisebb jelét sem mutatta, sőt a férfi arcán a sarló alakú sebet még csak pillantásra se méltatta. Royce-t ez a higgadtság egy kissé zavarba hozta. Meglehetősen másfajta reakciókhoz szokott. Úgy tűnt, az arcán a vágás az apácát egyáltalán nem ijesztette el. Ez mindenesetre megelégedéssel töltötte el. - Ulricnak ugyanolyan színű a szeme, mint a magáé -jegyezte meg. Tüstént rájött azonban, hogy ez nem egészen így igaz. A gyermek szeme kék volt, Danielle-é pedig csodálatos. - A legtöbb szásznak kék a szeme - felelte a nő. - Ul-ric alig egy héten belül nyolc hónapos lesz. Meg fogja érni azt a kort, hadvezér? Mivel a kérdés olyan gyengéd és ártatlan hangon hangzott el, Royce nem vette sértésnek. - Mi, normannok nem gyilkolunk halomra védtelen gyerekeket. A nő bólintott és a férfira mosolygott. Royce-nak nagyot dobbant erre a szíve. Arcának megigéző kis gödröcskéi és a szeme teljesen elvarázsolták a bárót. Mégsem kék a szeme, hanem inkább ibolyaszínű, annak a törékeny virágnak az árnyalata, amit valaha régen látott. A bárónak össze kellett szednie a gondolatait. Ügy viselkedett, mint egy részeg apród.. Éppoly idétlennek is tartotta magát? Royce túlságosan felnőttnek érezte magát az ilyen érzésekhez. - Hogyhogy ilyen kitűnően megtanulta a nyelvünket? kérdezte. Hangja megremegett, de úgy tűnt, a nő ezt nem vette észre. Az egyik fivérem hat évvel ezelőtt Harold királyunkkal Normandiába utazott, és amikor hazatért, úgy határozott, hogy mindannyian vegyük birtokunkba ezt a nyelvet válaszolt Danielle. Ingelram vezére mellé lépett. - Hasonlítanak egymásra a húgával? Az apáca megfordult, hogy megnézhesse magának a kérdezőt. Kitartóan és nyíltan mérte végig a vazallust. Ingelram a füle tövéig pirult, és nem állta sokáig a nő átható tekintetét. Igen, külsőre meglehetősen hasonlítunk egymásra. A legtöbben meg sem tudnak bennünket különböztetni. Hajlamaink azonban igencsak különböznek. Nekem belenyugvó természetem van, míg Nicholaa meglehetősen makacs. Megesküdött, hogy inkább meghal, minthogy megadja magát Anglia hódítóinak. Ügy véli, hogy csak idő kérdése és a normannok feladják a harcot. Az igazat megvallva emiatt nagyon aggódom a húgomért. Tud valamit arról, hogy hova ment Nicholaa úrnő? kotyogott közbe Ingelram. - A báró ezt mindenképpen ki szeretné deríteni. - Igen, tudok. El is árulom, ha a báró megesküszik arra, hogy Nicholaanak egyetlen haja szála sem görbül meg. - A normannok nem ölnek asszonyokat. Ráncba szedik őket - mondta Ingelram. Royce legszívesebben kihajította volna a vazallust annak beképzelt dicsekedését hallván. Az apáca azonban nem törődött a megjegyzéssel. A lázongás jele ugyan kiült az arcára, de csupán egy röpke
pillanatra. Haragjának lángja azonnal kialudt, és a dühöt higgadtság váltotta fel. Royce testőre felfigyelt erre, és noha gyanakodásra semmi okot nem talált, mégis érezte, hogy valami nincs egészen rendjén. - Nem esik bántódása Nicholaanak ígérte meg a Báró. Danielle megnyugodni látszott. Royce belátta, hogy a nő pillanatnyi ellenszegülése testvére felett érzett aggodalmának tudható be. - Nicholaa a király zsákmánya szúrta közbe Ingelram. - A király zsákmánya? csattant fel Danielle. Most már alig tudta álcázni felháborodását. Elvörösödött a dühtől. A hangja azonban csodálatosképpen nyugodt maradt. - Nem értem, hiszen Harold meghalt. - Igen, a szász király meghalt válaszolt Ingelram , de Normandiai Vilmos éppen Londonba tart, ahol Anglia felszentelt királya lesz. Azt a parancsot kaptuk, hogy Nicholaat minél hamarabb odaszállítsuk. - Mi célból? - A maga testvére a király hadizsákmánya, és a királynak az a célja, hogy megjutalmazza vele egyik nemes lovagját jegyezte meg büszkén Ingelram, majd hozzátette: - Ez óriási megtiszteltetés. Danielle megrázta a fejét. - Még mindig magyarázatra szorul az a tény, hogy miért az én testvérem a jutalom. Honnan tudja Normandiai Vilmos, hogy egyáltalán létezik Nicholaa? Royce nem kívánta erről felvilágosítani az apácát. Az igazság csak még jobban felizgatná az aggódó testvért. Kitessékelte Ingelramet a szobából, nehogy kikotyogja a titkot. A szavamat adom rá, hogy a húgának nem esik bántódása - biztosította újfent Danielle-t a báró. - Akkor árulja el nekünk Nicholaa úti célját. El sem tudja képzelni, mennyi veszély leselkedik egy gyönge nőre e vár falain kívül. Csak rövid idő kérdése, hogy elfogják, és sajnos nem minden normann viselkedik tisztességesen az ellenféllel. Royce természetesen enyhített azon, ami a valóságban megtörténhet. Nem látta értelmét annak, hogy a bántalma-zások részletezésével, amelyek ikertestvérét érhetik abban az esetben, ha elvetemült normann katonák kezébe kerül, a végletekig kétségbe ejtse az apácát. Meg szeretné kímélni Danielle-t a kemény valóságtól. Védelmet kíván nyújtani az ártatlanságának, de ha az apáca megmakacsolja magát, és nem szolgál felvilágosítással a ! húga holléte felől, akkor nyersebben kell fogalmaznia. - Megígéri, hogy személyesen megy Nícholaa után? Hogy nem bízza másra a feladatot? - Ennyire életbevágóan fontos, hogy magam menjek? - Danielle bólintott. - Akkor megígérem, habár nem egészen értem, hogy; miért ragaszkodik az én közreműködésemhez. - Azért, mert meg vagyok győződve, hogy nemesként fog a testvéremmel bánni, hiszen már a szavát adta, hogy nem esik Nicholaanak semmi bántódása. - Danielle ismét elmosolyodott. - Nem vitte volna ilyen sokra, báró, ha szokása lenne a szószegés. Ráadásul harcosainál jóval érettebb, legalábbis úgy hallottam a szolgák egyikétől. Úgy gondolom, hogy mostanra elég tapasztalatot szerzett a türelem és az önmérséklet terén. Mindkettőre nagy szüksége is lesz, ha el akarja fogni Nicholaat, mert a húgom szörnyen megmakacsolja magát, ha sarokba szorítják. Mi több, még ravasz is. Mielőtt Royce válaszolhatott volna az apáca megjegyzéseire, Danielle sarkon fordult, és az ablaknál álló két szolgához sétált. Átnyújtotta a gyermeket a Clarise nevűnek, majd suttogva utasításokat adott a másiknak. Ismét Royce-hoz fordult. - Akkor mondok bármit is a húgom terveiről, ha elláthatom a sebét - jelentette ki. Jókora vágás éktelenkedik a homlokán, báró úr. Megtisztítom és bekötözöm. Kérem üljön le. Nem fog sokáig tartani.
Royce-t annyira meglepte a nő kedves figyelmessége, hogy azt sem tudta, mit szóljon az ajánlathoz. Először tagadólag megrázta a fejét, de aztán meggondolta magát és leült. Ingelram az ajtóból figyelte az események alakulását. A szolga a Royce széke melletti ládára helyezett egy vízzel teli tálat, míg Danielle tiszta rongydarabok után nézett. A báró alatt szinte eltűnt a szék. Hosszú lábát maga előtt kinyújtva tartotta. Danielle a férfi két combja közé lépett. Royce észrevette, hogy Danielle remegő kézzel vizezte be a ruhát. Az alatt az idő alatt, míg a férfi sebét ellátta, a nő egy szót sem szólt. Amikor azonban tetszése szerint kitisztította, és bekente gyógyírral a vágást, Danielle rákérdezett a sérülés eredetére. - Talán egy kő okozta - hangzott a bizonytalan válasz. - Nem is igazán lényeges kérdés. Danielle gyengéden elmosolyodott. - Szerintem az adott pillanatban fontos volt. Hiszen az ütés a legjobb esetben is bizonyára elkábította. Nem igazán figyelt arra a báró, hogy Danielle mit mond. A kutyafáját, fantasztikus illatot árasztott maga körül a nő! Semmi másra nem tudott koncentrálni, csak arra, hogy ez a ragyogó nő itt áll, közvetlenül mellette. A halvány rózsaillat teljesen hatalmába kerítette, mint ahogy a Danielle mellén nyugvó feszület is. Addig bámulta a kegytárgyat, amíg nem volt képes uralkodni a nő által felébresztett érzékein. Amint hátralépett a nő, Royce tüstént felállt. - A húgom Alfréd báróhoz menekült. A vár mintegy háromórányira északra található. Alfréd felesküdött arra, hogy ellenszegül a normann hódítóknak, és Nicholaa azt vette a fejébe, hogy bátyánk hű embereit a báró rendelkezésére bocsátja. Az ajtó felől felhangzó kiáltás megszakította a párbeszédet. Royce harcosainak egyike kérte vezére figyelmét. - Maradj Danielle-lel! - hangzott az Ingelramhez intézett parancs. Royce már az ajtónál járt, amikor vazallusának lelkes válaszát meghallotta. Életem és vérem a hölgyé, báró úr. Isten a tanúm rá, hogy semmi baj nem érheti. Royce sóhaját a folyosó visszhangzotta. Az ég mentsen meg a túlbuzgó fiatal lovagoktól. Ha nem lenne megáldva ennyi türelemmel, biztosra vette, hogy már régen szétloccsantotta volna Ingelram ostoba fejét. Az utóbbi néhány órában ez a megoldás többször is megfordult a fejében. A lépcső tetején egy másik ifjú harcos várta. Az erődítménytől délre még mindig dúl a harc, báró úr. A fal tetejéről jól látni, hogy a szász kutyák körülfogták a mieinket. A zászló színei alapján a különítmény Hugh báróhoz tartozik. Ne siessünk a segítségére? Royce elhagyta a vártornyot, és felmászott a fal tetejére, hogy szemügyre vegye a kialakult helyzetet. A hírhozó katona követte vezérét. Az ifjú, akárcsak Ingelram, képzetlen és reménytelenül lelkes volt, ami meglehetősen veszélyes párosításnak bizonyult. Látja, báró úr, hogy a szászok meghátrálásra kényszerítik a mi harcosainkat? Royce nemet intett. Te nézel csak, de nem látsz a szemedtől. Hugh emberei ugyanazt a taktikát alkalmazzák, amit mi Hastingsnél. Katonáink azon vannak, hogy kelepcébe csalják a szászokat. De a szászoknak sokkal nagyobb az esélyük a győzelemre. Háromszor annyian... Hogy hányszor annyian vannak, az a legkevésbé sem számít vágta rá Royce. Fáradtan felsóhajtott, emlékeztette magát arra, hogy ő alapjában véve türelmes ember, és csak aztán nézett a sötét hajú harcosra. Mióta is szolgálsz nálam? Majdnem nyolc hete. Royce ingerültsége azon nyomban elszállt. Nem volt elegendő idejük a gyakorlatozásra, nem is beszélve az előkészületekről, ami szükséges Anglia meghódításához. Megbocsátom a tudatlanságodat - mondta, és elindult a lépcső
felé. Segítünk Hugh csapatának, de csakis azért, mert kedveljük a jó csatákat, és nem azért, mert szükségük lenne a segítségünkre. A normannok messze a legderekabbak a harcban, és Hugh emberei minden bizonnyal nélkülünk is győztesen kerülnének ki a csatából. Az ifjú harcos megértően bólintott, és megkérdezte, hogy ő is csatlakozhat-e a harcolókhoz. Royce ezt készségesen megengedte neki. Húsz emberét a várban hátrahagyva a csata színhelyére lovagolt. Mivel csak nők, gyerekek és szolgák maradlak a várban, úgy gondolta, hogy Ingelram rendet tud tartani köztük. A harc pezsdítően hatott a katonákra, de Royce számításai szerint túl hamar vége szakadt. Mivel a báró meglehetősen cinikusan ítélte meg a dolgokat, furcsának találta, hogy a szászok, noha még mindig kétszeres túlerőben voltak, a normann erősítés láttán inuk szakadtából az erdőbe menekültek. Talán azért rendezték meg ezt az összeütközést, hogy kicsalják őt a várból? Álmatlanságtól elcsigázva a báró úgy vélte, hogy talán túl nagy jelentőséget tulajdonít a szászok hirtelen megfutamodásának. Mindenesetre még egy órát eltöltöttek a hitetlenek búvóhelyének kifürkészésével. Royce meglepődve vette tudomásul, hogy Hugh báró, aki vele egyenrangú tisztviselő és egyben jó barát is, a különítmény vezetője, hiszen azt hitte, hogy barátja London végső ostrománál vesz részt majd. Amikor Royce magyarázatot kért erre, Hugh elmagyarázta, hogy egy viszály elfojtására észak felé eltérítették. Éppen visszafelé tartott Londonba, amikor megtámadták a szászok. Hugh vagy tíz évvel idősebb volt Royce-nál. Barna haja őszbe vegyült, és arcán a behegedt sebek sokaságával összehasonlítva Royce bőre szinte hamvasnak tűnt. - Csak alig kiképzett katonáim vannak - vallotta be Hugh. - A tapasztaltabbakat Vilmos seregébe küldték. Az igazat megvallva, Royce, nekem nincs türelmem a harcosok felkészítéséhez. Ha most nem figyelmeztettek volna időben, akkor valószínűleg az embereim jelentős részét elvesztettem volna ebben a csatában. Szász kémünk információja éppen idejében érkezett ahhoz, hogy a rajtaütés ne érjen bennünket váratlanul. A katonáim még mindig nem tudják magukat fegyelmezni. Hugh előrehajolt, és bizalmas hangon odasúgta Royce-nak: - Képzeld, két emberem elhagyta a kardját. Láttál már ilyet? Meg kellene ölnöm a barmokat, és akkor elkerülném a megrovást sóhajtotta Hugh. - Engedelmeddel megkérem Vilmost, hogy néhány emberem a te csapatodban szerezzen megfelelő tapasztalatot. A két báró embereivel együtt visszaindult a várba. - Ki a kémetek? - érdeklődött Royce. - És miért bíztok benne vakon? - Jamesnek hívják, de egy szóval sem mondtam, hogy vakon bízom benne - felelte Hugh. - Egyelőre szavahihetőnek bizonyult, ennyi az egész. Azt állítja magáról, hogy nem éppen szentnek tartott, adószedő hivatása miatt gyűlölik őt a szászok. James igen jól ismeri a környékbeli családokat. Ugyanis itt nevelkedett. Tud az összes titkos búvóhelyről is. Ugye milyen csípősre fordult az idő az utóbbi néhány órában, Royce? kérdezte Hugh témát váltva és összehúzta magán a kabátját. - A csontjaimban érzem a hideget. Royce alig érzékelte a téli időjárást. Finom porhó kavargott körülöttük, de ahhoz kevés volt, hogy be is takarja a földet. Öregek már a csontjaid, Hugh. Azért érzed a hideget. - A sértést enyhítendő Royce pajkosan a barátjára nevetett. Hugh viszonozta a mosolyt. Azt mondod, öregek? Majd megváltoztatod a véleményedet, ha meghallod a szászok fölötti elképesztő győzelmeim történetét. Az öntelt harcos belekezdett a történetébe, és kínos részletességgel számolt be Vilmos nevében aratott győzelmeiről. Addig abba sem hagyta a dicsekedő szónoklatot, amíg be nem lovagoltak a vár udvarára. Ingelram nem sietett gazdája üdvözlésére, Royce tehát feltételezte, hogy becsípett vazallusa még mindig az emeleten az apácát bámulja.
A szász nőnek még az emléke is nyugtalanná tette. A nővel kapcsolatban valamit nagyon furcsállott a báró, de nem tudta megfogalmazni, hogy micsodát. Talán a nő kivételes szépsége miatt érez így. Szerény véleménye szerint isten elleni vétek, hogy egy ilyen nagyszerű nő az egyház kötelékébe tartozik. A házasság kötelékébe kellene belépnie. Aztán belátta, hogy ezek a vétkes gondolatok fáradtságának köszönhetők. Hugh-val besétáltak a vártoronyba. Mivel az este viharosan közelgett, már előre eldöntötték, hogy Hugh és csapata avarban éjszakázik. Hugh halálosan fáradtnak érezte magát, és vacogott a foga. Royce elrendelte, hogy gyújtsanak tüzet a kandallóba, majd magához hívatta a jól informált szász kémet. Néhány kérdést szeretnék feltenni neki ezzel a várral kapcsolatban magyarázta. Az egyik katonát azon nyomban elküldték, hogy vezesse Royce elé a szászt. Egy-két perc elteltével Ingelram viharzott be a cinterembe. A szőke vitéz megtorpant vezére előtt, fejet hajtott, és felkészült, hogy előadja a beszámoló-ját. Royce egy rövid paranccsal beléfojtotta a szót. Hozd ide az apácát! Most részletesen kikérdezem. Ingelram megdöbbent a kérést hallván, és láthatóan elsápadt. Royce éppen azon volt, hogy lódít egyet vazallusán, amikor figyelmét az ajtónál történő események vonták magukra. A katona, akit Hugh küldött el, abban a pillanatban tért vissza a szász kémmel. A szász Júdás szedett-vedett ruhát viselt, mintegy társadalmi megítélésének jeleként. Barna kabátja a földet söpörte, és az alját vastagon sár szegélyezte. Az alak Royce-t leginkább egy bagolyra emlékeztette. Alacsony, csökött mellű férfi volt. A szemöldökét annyi ránc borította, hogy alig látott ki a sok bőrredőtől. A megjelenése tényleg valami bagolyszerűt kölcsönzött a szásznak, lelkét viszont a keselyűtől kaphatta, ha így elárulja saját honfitársait. Royce undorítónak tartotta ezt a figurát. Lépj elő, James! - rendelte el Royce. A szász a parancs szerint cselekedett. A normann katonák felé közeledvén mélyen fejet hajtott. Állok rendelkezésükre, uraim. Royce háta mögött összekulcsolt kézzel állt Hugh társaságában a kandalló előtt. Hugh maga köré csavarva tartott egy meleg gyapjútakarót, hogy ezzel is enyhítsen a vacogásán. Royce, látván barátja arcszínét, és láztól csillogó szemét, azonnal széket rendelt a tűzhely mellé. Hozz a báró úrnak egy jókora korsó sört! adta ki a parancsot Royce Hugh egyik, ajtóban őrt álló emberének. Valamelyik szász kapja az első kortyot belőle, nehogy mérgezett italt adjunk barátunknak. Hugh egy mordulással fejezte ki nemtetszését. Minden porcikámban makkegészségesnek érzem magam, legalább annyira, mint te. Majd én gondoskodom a saját szükségleteimről. Valóban olyan egészséges vagy, mint én, de ne felejtsd el, hogy kétszer annyi csatában vettél részt az elmúlt héten, mint én. - Ez persze nem volt igaz, de Royce legyezgetni próbálta barátja hiúságát. Magam is elgyötört lennék, ha Vilmos nevében szerzett győzelmeid felét én vívtam volna ki. Hugh egyetértően motyogta: Bizony nagyon elgyötört lennél. Hugh büszkeségén nem esett csorba. Royce visszatartotta mosolyát, és a kémre fordította a ügyeimét. Mivel a hitetlen a torokhangokban bővelkedő szász nyelvet beszélte, Royce ennek megfelelően tette fel a kérdéseit. Mesélj nekem erről a várról és gazdáiról! Kezd a szülőkkel! Igaz, hogy mindketten halottak már? A szász félreállt az útból, hogy a magas támlájú széket a tűzhely mellé helyezhessék. A kém türelmesen megvárta, hogy Hugh helyet foglaljon. Uram, a szülők már rég halottak. Innen északra, a dombtetőn nyugszanak, a családi temetkezési helyen.
James nyaka belesajdult a folytonos felfelé nézéstől, amire azért volt szükség, hogy a normann vezér arcát láthassa. Amikor a fájdalom már elviselhetetlenné kezdett válni, akkor a szász a földre szegezte tekintetét. Ez a mozdulat áldásosnak bizonyult, hiszen a mellében a normann Góliát látványa által keltett nyomasztó érzés tüstént megszűnt. A báró szeme éppoly rettenetes, mint arcának jobb oldalán az az ijesztő seb. Kemény és hideg tekintete messze dermesztőbb hatalmas méreteinél és sebhelyeinél. - Hát akkor mesélj nekem a család többi tagjáról! - utasította a kémet Royce. James sietett a válaszadással. - Két fivér van a családban. Thurston az idősebbik. Úgy hírlik, hogy elesett az északi csatában, noha ezt a hírt még nem erősítették meg. - És a másik fivérrel mi a helyzet? - Justinnek hívják. Ő a legkisebb gyerek a családban, és az említett csatában ő is megsérült. Most az apátságban ápolják az apácák, noha nem sok esélye van a túlélésre. Még mindig válságos az állapota. Ingelram továbbra is gazdája oldalán strázsált. Royce hirtelen a vazallusához fordult: - Nem megparancsoltam neked, hogy hozd ide az apácát? - vonta felelősségre a harcost még mindig szász nyelven beszélve. Ingelram ugyanazon a nyelven válaszolt: - Nem tudtam, hogy őt is vallatni akarja, uram. - Nem a te feladatod, hogy a terveimről tudj. A te kötelességed a feltétel nélküli engedelmesség. Ingelram vett egy mély lélegzetet és végül kibökte: - Nincsen itt az apáca. Royce magába fojtotta vazallusa iránt érzett gyilkos indulatait. - Azonnal adj magyarázatot erre! - követelte. Ingeiramnak össze kellett szednie minden bátorságát ahhoz, hogy vezére szemébe merjen nézni. - Danielle nővér kíséretet kért az apátságba. Megígérte az elöljáróinak, hogy sötétedés előtt visszatér hozzájuk. Ezenkívül szörnyen aggódik az öccse állapota miatt is. Mivel ez a fiú a legkisebb a családban, így óriási az idősebb testvérek felelőssége. A tétovázva előadott magyarázat alatt Royce arca meg sem rebbent. Ingelramnek fogalma sem volt arról, hogy mi járhat vezére fejében. Ez a bizonytalanság hangját még habozóbbá tette, amint folytatta a magyarázkodást. - A fiú sérülései életveszélyesek, báró úr, és a nővér mellette szeretné átvirrasztani az éjszakát. A szavát adta azonban, hogy holnap reggel visszatér a várba, és minden bizonnyal akkor válaszolni is fog majd uram kérdéseire. Royce-nak jó nagy lélegzetvételre volt szüksége, mielőtt megszólalt volna. - És mi van, ha nem jön vissza holnap reggel? - hangzott a higgadt, fegyelmezett kérdés. Ingelramet mellbe vágta a kérdés. Meg sem fordult a fejében ez a szörnyű lehetőség. - A szavát adta, hogy visszatér. Nem tudom elhinni, hogy hazudott volna nekem. Nem, az lehetetlen. Hiszen az egyház jegyese. Halálos bűn lenne, ha nem az igazat szólná. Ha valamilyen oknál fogva mégsem hagyhatja el az apátságot holnap reggel, akkor magam megyek el érte. Royce-t az évek tapasztalatai már megedzették. Képes volt lehűteni forró vérét. És ezt most is megtette, noha ebben az esetben alig tudta visszafogni magát attól, hogy lehordja a sárga földig végtelenül ostoba vazallusát. A szász kém jelenléte valamelyest segített, mert Royce elvből nem fenyíti meg embereit idegenek előtt. Ezzel megalázná az alattvalóit, és ő mindig méltányosan bánik velük; úgy, ahogy maga is elvárná a feletteseitől. A megbecsülést ki kell harcolni, és nem kikérni magunknak, de a méltányosság más, azt példamutatással lehet továbbadni. Hugh megköszörülte a torkát, ezzel magára fordítva Royce figyelmét. Az idősebb harcos együttérzően a barátjára nézett, majd Ingelramhez fordult. - Fiam, te nem lépheted át az apátság megszentelt küszöbét. Isten haragját hívnánk
ki magunk ellen, ha a legszentebb törvényt megsértenénk. - Szent törvényt? - dadogta Ingelram nyilvánvaló érthetetlenséggel a hangjában. Hugh az égre emelte tekintetét. - Az apácát az egyház védi, fiam, amíg az apátság falain belül tartózkodik. Éppen te biztosítottad számára ezt a menedéket. Ingelram kezdte kapiskálni tettének szörnyű következményeit. Elhűlt saját dőreségén. Ugyancsak kétségbeesve, de megpróbálta mentegetni magát ura előtt. - De megígérte... - Fogd be a szád! Royce nem emelte fel a hangját, de a szász kém ugrott egy nagyot ijedtében, mert elkapott a vezér tekintetéből egy haragos pillantást. Néhány lépést hátratántorodott esetlen kísérletként arra, hogy elkerülje a normann indulatos haragját. Royce elképedt a szász gyávaságán. Az apró ember szó szerint reszketett, mint a kocsonya. - A fiútestvérekről már beszéltél, James - mondta Royce visszaterelvén a beszélgetés folyamát a családi berkekbe. - Most szeretnék valamit hallani a lányokról. Úgy értesültünk, hogy egyikük apáca, a másikuk pedig... A szász fejcsóválását látván a báró hirtelen elhallgatott. - Nincsen semmiféle apáca ebben a családban - bökte ki James. - Csak Nicholaa úrnő van - tette hozzá nagy sietve, amint látta, hogyan torzul el a normann vezér arca erre a hírre. Royce arcán még a sebhely is falfehér lett. - Nicholaa úrnő nem más... - szúrta közbe a kém: Royce közbevágott. - Ismerjük Nicholaat. Nemde ő az, aki védelmezte a várat ellenünk. - Úgy bizony, uram. Ő az. - Most pedig tudni szeretnék a másik lányról, az ikertestvérről. Ha nem apáca, akkor micsoda? A szász arcátlanul ismét tagadólag megrázta a fejét. Most inkább zavartnak, semmint rémültnek tűnt. - De uram - suttogta elhaló hangon -, csak egyetlen lány van. Nicholaa úrnőnek nincsen ikertestvére. Második fejezet Royce válasza a szász szavaira gyors és meglepő volt. Hátravetette a fejét, és úgy nevetett, hogy a könnye is kicsordult. Nicholaa ötletes húzása, hogy egérutat nyerjen, meglehetősen meglepte a férfit. Nicholaa elképesztően leleményes nőnek bizonyult, és ezt a tulajdonságot Royce mindig mindenkiben nagyra értékelte. Nicholaa nem apáca. A megkönnyebbülés bizsergető érzése öntötte el Royce-t. Nem igazán látta az okát ennek az érzésnek, ezért gyorsan el is hessegette magától a felkavart gondolatokat. Ismét elnevette magát. Való igaz, nem az egyház jegyesére vágyott. Ingelram nem tudta mire vélni vezére bizarr viselkedését. Amióta a báró szolgálatában áll, még csak mosolyt sem látott az arcán soha. Aztán eszébe ötlött az is, hogy még vereséget elfogadni sem látta a férfit. Hát nem érti, báró úr? fakadt ki Ingelram. Miattam kell most eltűrnie ezt a szörnyűséges szégyent. Bedőltem a nő fondorlatainak. Én engedtem vissza az apátságba. Ingelram bátran előrelépett, és így karnyújtásnyi távolságra került a bárótól, majd fájdalmasan azt suttogta: Egyedül engem lehet hibáztatni a történtekért. Royce erre a drámai vallomástételre mindössze egyetlen szemöldökráncolással válaszolt. Ezt az ügyet majd később lerendezzük mondta jelentőségteljes pillantásokat vetve a szászra. Amint Ingelram megadóan fejet hajtott, Royce az adószedőhöz fordult. Mesélj csak el nekem mindent, amit Nicholaaról tudsz.
James egy reménytelen vállrándítással indította válaszát. Úgy két és fél évvel ezelőtt elmentem erről a vidékről, milord, amikor átvette tőlem valaki az adószedés áldatlan feladatát. Akkoriban az a hír járta, hogy Nicholaa úrnőt hozzáadják egy Roulf nevű óriáshoz, alá nagy területet birtokolt valahol délen. Nicholaa kezét már gyermekkorában megkérték a fiú számára, és ha minden a tervek szerint történik, akkor majdnem teljes két évvel azelőtt, hogy a vőlegény elesett Hastingsnél, megejtették volna az esküvőt. Mindössze ennyit tudok Nicholaa úrnőről, milord. Royce nem fűzött megjegyzést az elhangzottakhoz. Elbocsátotta Jamest. Megvárta, amíg a kém elhagyja a termet, majd szigorúan Ingelramhoz szólt. A jövőben nem engedem, hogy idegenek szeme láttára az ostobaságodról tegyél tanúbizonyságot. Megértetted? Ingelram alázatosan bólintott, a rendreutasítástól kellőképpen berezelve. Royce felsóhajtott. Amikor helyettem cselekszel, akkor a te hibáid az enyémekké válnak. Ha viszont bármit is tanultál ebből az esetből, akkor már megérte a nekem okozott kellemetlenség. Ingelram elképedt gazdája szavain. Sohasem hallotta még, hogy a kudarcot kellemetlenségnek minősítették volna valaha is. Nem tudta eltalálni, hogy miképp reagáljon. Ekkor Hugh vonta magára Royce figyelmét. Nicholaa úrnő meglehetősen ravasznak bizonyult, ugye Royce? Mindenesetre kicsúszott a kezeid közül... legalábbis egy időre tette hozzá fejével Ingelram felé intve. Igen, egy időre. Az a helyzet, hogy a hazugságainak a kelepcéjébe estem - nyögte ki Ingelram. Szó sincs róla kontrázott Royce. - A csáberejének estél áldozatul. Tudatosítsd magadban a hibád okát, nehogy még egyszer hasonlót elkövess! A vazallus lassan bólintott. Vett egy mély lélegzetet, miközben kihúzta kardját a hüvelyéből. Reszketett a keze, ahogy Royce-nak átadni készült apjától örökölt ékköves fegyverét. - Hibáztam, uram. Miattam kellett megszégyenülnöd. Ingelram behunyta szemét, várva a végzetes csapást. Évezredeknek tűnő gyötrelmes perc telt el, mielőtt ismét feltekintett. Miért késlekedik a vezér? - Nem szomjazod a bosszút, uram? - kérdezte szemében a zavar egyértelmű kifejezésével, Royce hangot adott az ingerültségének. Közben Hugh mosolyát látva ő is majdnem elnevette magát. - Hogy mit szeretnék tenni, és hogy mit fogok tenni, az két különböző dolog. Idővel majd ezt is megérted. De miért ajánlod fel nekem a fegyvered? Ingeiramot teljesen összezavarta a báró kérdése. Royce hangja gyengéd volt. Lehetséges, hogy mégsem haragudott annyira az ítéletalkotásban elkövetett hibájáért? - Uram, nem igazán értem, miért... Hiszen szégyenbe hoztalak! Royce nem válaszolt a kérdésre. Ehelyett feltett ő is egyet. - Kinek a parancsnoksága alá tartoztál, mielőtt hozzám kerültél? - Guy báró fegyverhordozója voltam két évig. - Láttad egyszer is az alatt az idő alatt a vezéredet kezet emelni a vazallusára annak saját fegyverével? Royce fel volt készülve az azonnali tagadásra. Tudott ugyan Guy időnkénti megfélemlítő taktikáiról, amelyeket az újoncok esetében előszeretettel alkalmazott, és amelyekről Royce-nak megvolt a maga véleménye. A báró brutalitásáról is kerengtek kósza hírek, de Royce nem ült fel ezeknek. Úgy vélte, hogy az ilyen pletykákat azok az elégedetlen katonák terjesztették el, akik képtelenek voltak
megfelelni a báró rigorózus kiképzési elvárásainak. Alig tudta titkolni a meglepődését, amikor Ingelram igenlően bólintott a feltett kérdésre. - Igenis tanúja voltam ilyen jellegű megtorlásnak. Guy báró sohasem Ölte meg egyik emberét sem, de több szerencsétlenül járt katona halt bele a büntetés okozta sérüléseibe. Elmérgesedtek a sebeik. - Ingelram, ez megmagyarázza a különleges viselkedésedet - szúrta közbe Hugh. Royce-hoz fordult. - A fiú igazat beszél, Guy testi fenyítést és megszégyenítést alkalmaz, hogy engedelmességre és hűségre vegye rá katonáit. Azt az egyet mondd meg nekem, Ingelram - folytatta Hugh a vazallus felé tekintve, az a nyavalyás Henry és Morgan még mindig Guy jobbkeze? Ingelram ismét bólintott. - Még mindig a legközelebbi bizalmasai. Amikor Guy bárónak más elfoglaltságai vannak, Henry és Morgan vezeti a katonák kiképzését. - És a büntetést is ők osztják ki? - kérdezte Hugh. - Igen - válaszolta Ingelram. - Azt is. - Morgan a kegyetlenebbik - jelentette ki Hugh. - Láttam harcolni. Reméltem, hogy otthagyja a fogát a megszállás során, de a szászok nem tették meg nekem ezt a szívességet. Az a gyanúin, hogy az ördöggel cimborái. Ingelram tett egy lépést előre. - Lehetek őszinte? - kérdezte Royce-t. - Miért, eddig nem voltát őszinte? - kérdezett vissza a báró. Ingelram elvörösödött. Royce hirtelen nagyon Öregnek érezte magát. Vagy jó tizenkét évvel idősebb a vazallusánál, de a viselkedésükben fellelhető különbség alapján úgy tűnt, hogy legalább húsz év van köztük. - Mit akarsz még elmondani nekünk Ingelram? - Guy csapatában a katonák jelentős része engedelmes, de nem hűséges, mint ahogy azt Hugh báró feltételezi; Rettegnek a vezérüktől, és csak egyedül ezért engedelmesek. Senki máshoz nem lojálisak, kizárólag Hódító Vilmos herceghez. Royce nem mutatott megdöbbenést a Guyjal kapcsolatos felháborító hírek hallatán. Nekidőlt a kandallópárkánynak, és karját Összekulcsolta mellén. Teljesen nyugodtnak tűnt. Relül azonban forrongott a vére. Egy ilyen pozíciójú ember alapvetően alattvalóinak védelmezője kellene, hogy legyen. Emellett szildaszilárd erkölcsi normákkal kell rendelkeznie. Mindez úgy hangzott, mintha Guy viselkedésével éppen a normannok ellen dolgozna. - Ingelram - kérdezte Hugh -, te magad kérted áthelyezésedet Royce seregébe? Hugh hangján érezhető volt az izgatottság. Székében hátradőlt, hogy megnyugodjon, és végigsimította oldalsza-kállát, miközben a válaszra várt. Igen, én kértem az áthelyezést válaszolta Ingelram. - Az igazat megvallva, alig reméltem, hogy figyelembe veszik a kérésem. Azoknak a katonáknak a száma, akik Royce báró seregébe szeretnének átkerülni, bőven meghaladja az ezret. Apámnak sikerült befolyásolnia Vilmos herceget, így a nevem a várakozási lista tetejére került. Meg kell hagyni, óriási szerencsém volt. Hugh megrázta a fejét. - Még mindig nem értem, hogyan sikerült átkerülnöd ide tekintet nélkül Vilmos jóváhagyására. Először is Guy engedélyét kellett kérned, hogy egyáltalán megpróbálkozz a listára való felkerüléssel. Az pedig nyílt titok, hogy Guy nem szívesen teljesít kéréseket, különösen olyanokat, amelyek Royce-nak kedvezhetnek. Együtt töltött apródéveik óta Guy mindig is riválisa volt Royce-nak. Hugh elkuncogta magát. - Majdhogynem sajnálom Guy-t. Ő az örökös második. Szerintem ez ment az agyára. Royce Ingeiramot figyelte. A vazallus megint elvörösödött. Amikor Ingelram észrevette, hogy gazdája mereven nézi őt, kifakadt. - Guy báró nem a barátja, uram. Eszi a sárga irigység, mert gazdám mindig kenteibe veri. - Akkor miért tette lehetővé az áthelyezésedet? - érdeklődött tovább Hugh, remélve,
hogy megtalálja a rejtély kulcsát. Ingelram a csizmájára vetette tekintetét. Guy báró nem tartotta áthelyezésemet Royce gazdám iránti kegynek. Éppen ellenkezőleg. Henry és Morgan jót röhögött a markába gazdájuk ravasz döntését hallva. Mindannyian szentül meg vannak győződve arról, hogy sosem válik belőlem igazi lovag. - Hát ezt mire alapozzák? - kérdezte Royce. Ha Ingelram egy árnyalattal is jobban elvörösödne, minden bizonnyal lángolna az arca. Royce türelmesen várt a katona válaszára. - Gyáva nyúl vagyok - vallotta be Ingelram. - Guy báró azt mondta, hogy nem vagyok elég vakmerő. Most már tudják a színtiszta igazságot, és sajnos Guy báró jóslata bevált. Gyengeségemnek köszönhetem az elszenvedett vereséget. Royce legszívesebben vazallusára mordult volna. - Még nem szenvedtünk vereséget - vágott vissza. - Az ég szerelmére, tedd el a kardodat! Még el sem kezdted a kiképzésedet, így nem is hibáztathatlak téged. Ha azonban a parancsnokságom alatt eltöltött fél év után is hasonló hibát követsz el, puszta kézzel próbálok egy kis észt beléd verni. Megértetted? - Royce hangja megkeményedett. Ingelram lelkesen bólogatott. A fejemet veheti, ha ismét szégyenbe hozom - esküdözött Ingelram. - Még egy vereséget nem... - Az istenért, ne nevezd ezt a jelentéktelen kellemetlenséget vereségnek! - követelte Royce. - Nicholaa úrnő mindössze késleltetni tud a tervemben, de megakadályozni nem. Amikor felkészültem a londoni útra, elmegyek az apátsághoz, és Nicholaa ki fog jönni hozzám anélkül, hogy átlépném az apátság megszentelt küszöbét. Tett egy fenyegető lépést vazallusa felé. - Mersz kételkedni bennem? - Nem, uram. Royce bólintott. Nem adott magyarázatot tervének megvalósítását illetően, és Ingelram most már bölcsebb volt annál, hogy fölöslegesen kérdezősködjön. A témát befejezettnek tekintették. Hamarosan azonban Royce kénytelen volt Nicholaa elfogásának tervét elhalasztani. Hugh sokkal betegebb volt annál, mint ahogy azt bárki gondolta volna. Másnap reggelre felszökött a láza. Royce három álló napot töltött a barátja ágya mellett. Nem volt hajlandó egyik tapasztalatlan ifjoncát vagy szász szolgálóját a beteg közelébe engedni. Royce biztosra vette, hogy az első adandó alkalommal megmérgeznék a normann vezért. A lovag ápolásának terhe tehát Royce-ra hárult. És erre a feladatra a férfi sajnos nagyon kevéssé érezte magát alkalmasnak. Royce a várban tartotta az adószedőt és Hugh beteg-ágyát a hosszas virrasztás alatt egyetlenegyszer hagyta el, hogy kivallassa a szász kémet Nicholaa családjáról. Royce már kitervelte annak módját, ahogy a nőt kicsalogatja majd rejtekhelyéről, de mindenekelőtt meg akart bizonyosodni arról, hogy nem hagyott ki semmit a számításából. Hugh állapota egyre romlott. A hétvégére egyértelművé vált; hogy meg fog halni, ha nem részesül megfelelő ellátásban. Végső kétségbeesésében Royce az apátságba szállíttatta a barátját. Ingelram és Hugh vazallusa, Charles kísérte a szekeret, amelyben Hugh feküdt. A négy férfi addig nem léphetett be az apátságba, amíg át nem adták fegyvereiket. Royce nem tiltakozott, és amint átnyújtották kardjukat, az apátság vaskapuja kitárult előttük. Az apáca-főnöknő a kikövezett belső udvar közepén várta őket. Royce megítélése szerint egy negyven év körüli, idősebb asszony volt, hajlott háttal, de meglepően sima, ránctalan arccal. Tetőtől talpig feketébe volt öltözve, és noha Royce válláig sem ért, a férfi termete meglehetősen hidegen hagyta. Egyenes és rendíthetetlen tekintettel nézett a normann szemébe. A főnöknő Danielle nővérre, helyesebben Nicholaara emlékeztette Royce-t.
- Miért vették körül az apátságot az emberei? - kérdezte az apáca üdvözlésképpen. - Az embereim azért vannak itt, hogy ne engedjék Nicholaa úrnőt elhagyni a menedékhelyét - válaszolta Royce. - Azzal a szándékkal jött, hogy távozásra bírja az úrnőt? Royce nemet intett. A szekér hátuljához sétált, és rávette a főnöknőt, hogy kövesse őt. Az apáca együttérző lélekről tett tanúbizonyságot. Amint leimérte Hugh állapotát, azonnal megparancsolta, hogy szállítsák beljebb. Hugh túlságosan gyönge volt ahhoz, hogy megálljon a lábán. Royce a vállára emelte a szendergő harcost. Meg-tántorodott a súlytól, majd felegyenesedett, és követte a főnöknőt az apátság belsejébe. A boltíves bejárattól balra egy kőlépcső vezetett az emeletre.. Royce és embere;] fölmentek rajta, és követték az apácát egy hosszú, gyéren megvilágított folyosón. Minden oldalról suttogások kísérték őket. Férficsizmák csikorgása, amint a katonák végigvonultak a padló deszkáin, a kőfalakról visszaverődött. Ennek ellenére Royce mindvégig hallotta az apácák csöndes éneklését. Minél közelebb ért a folyosó végi ajtóhoz, a hangok annál hangosabbá váltak. Felismerte a miatyánkot, és tisztában volt azzal, hogy a nővérek éppen imádkoznak. Az irányból, ahonnan az édes zene átszűrődött, Royce arra a következtetésre jutott, hogy az apácák egy emelettel feljebb laknak. - Mindössze egyetlen szobánk van, ahol a sebesülteket el tudjuk szállásolni magyarázta a főnöknő. - Egy héttel ezelőtt telt házzal dolgoztunk, de mostanra egyetlen szász katona maradt gondoskodó karjaink között. Ugye egyetért báró úr azzal, hogy e falakon belül minden ember egyenlő, legyen az normann vagy szász. - Igen, egyetértek - válaszolt Royce. - Ez a szász harcos pedig Nicholaa úrnő öccse? A főnöknő megfordult a sarkán. - Úgy van - hangzott a válasz. Justin odabent pihen. - És tényleg haldoklik? - Ezt a kérdést csak Isten tudná megválaszolni - válaszolta az apáca. - Justin elutasítja a hit segítségét. Ellenáll minden gyógyító szándékunknak. Ő a halálért rimánkodik, míg mi állhatatosan a felépüléséért imádkozunk. Csak remélni merem, hogy Isten nem jön zavarba az egymással annyira ellentétes könyörgéseinktől. Royce nem tudta, eltalálni, hogy a főnökasszony ezt viccből mondta, vagy komolyan gondolta. Az apáca erre felhúzta a szemöldökét. A báró ismét bólintott, leemelte Hugh-t a válláról, és azt mondta: - Biztos kezekben szeretném tudni a barátomat. Nem beszélhetnénk meg az ön aggodalmait azután, hogy Hugh-ról gondoskodtunk? - Mindössze egyetlen dolog aggaszt - jelentette ki a főnöknő. - Jobb, ha tudja, hogy legfőbb szándékom a barátját a Justin melletti ágyba helyezni. Úgy látom a rosszalló szempillantásából, hogy nem igazán ért egyet az elhatározásommal, de higgye el, megvan a jó okom rá. Felicity nővér kitűnően alkalmas a két beteg ellátására. Meglett nő már, nem hagyom egyik sebesültnek sem 'kiszolgáltatni magát. Békítő jelenléte biztosíték lesz arra, hogy a két katona nem lesz többé ellenfél. Ezzel a feltétellel elfogadja már a döntésemet? Royce bólintott. Az apácafőnöknő megkönnyebbülten felsóhajtott. Sarkon fordult, és kinyitotta az ajtót. A Royce előtt feltáruló szoba hatalmas volt. Be kellett hunynia a szemét a szemben lévő fal három óriási ablakán beáramló vakító napfénytől. Az ablakok alatt fapadok álltak. A falak ragyogó fehérek voltak. Az átelleni falnál mintegy húsz ágy helyezkedett el. Mindegyik ágy mellett egy-egy ládikó tetején egy szál fehér viaszgyertyával. Az ágyakat el lehetett különíteni a mennyezettől a földig érő fehér függönnyel. Ha elhúzták a függönyöket, akkor az óriási szoba a magánélet kis celláinak sokaságává változott. Egyetlen kivétellel mindegyik ágy napfényben fürdött. Royce úgy vélte, hogy a szoba közepén található fekhelyen minden bizonnyal Justin pihen.
A normann az elfüggönyözött cella mellé helyezte Hugh-t. Néhány perc leforgása alatt megszabadította barátját nehéz öltözékétől, és puha gyapjútakaróba burkolta. - A karján és vállán ejtett sebek kifekélyesedtek - jegyezte meg aggódva az apáca. Felicity nővér tudja jól, hogy ilyen esetben mi a teendő. Előrehajolt, és anyáskodva megsimogatta Hugh homlokát. - Ha Isten is úgy akarja, meg fog gyógyulni. Royce biccentett. Nagyon jámborul viselkedett egészen addig, amíg az apáca azt nem javasolta, hogy hagyják magára a beteget. Royce tagadólag intett a fejével. Az lehetetlen hangzott a tiltakozás. Egy normann katona itt fog őrködni egészen Hugh felépüléséig. Addig egy falatot vagy kortyot sem nyelhet le, amíg valaki az apácák közül meg nem kóstolta az ételét és italát tette hozzá keményen. Az apáca arckifejezéséből egyértelműen kiderült, hogy nincs hozzászokva az ellenkezéshez. Nagyon gyanakvó ember ön, báró úr mondta a szemöldökét ráncolva. Az apátság felszentelt hely. Itt nem eshet senkinek sem bántódása. Royce vállrándítására a főnöknő a következő kérdést szegezte a bárónak: És mi történik, ha nem fogadom el a feltételeit? - Csak nem áll szándékában Hugh-t kidobni az apátságból? Azt nem teheti meg. Fogadalmai önzetlen segítségnyújtásra kötelezik. A nő mosolya meglepte Royce-t. Úgy látom, hogy minden porcikájában éppolyan makacs, mint én - jegyezte meg az apáca. - Mindkettőnknek le kell majd tölteni egy kis időt emiatt a tisztítótűzben. Jól van, elfogadom a feltételeit. Hugh felnyögött álmában, amivel ismét magára vonta a főnöknő figyelmét. Az gyöngéden megigazította a beteg takaróját, halk suttogással nyugtatgatva a férfit. Majd elhúzta a függönyt, és Felicity nővér keresésére indult. Amint elhagyta a nővér a termet, Royce magához intette Ingelra-met és Hugh vazallusát. A két harcos azon nyomban elfoglalta őrállását az ajtó két oldalánál. Hugh felgyógyulásáig az apácákon kívül egy teremtett lelket sem fognak a szobába engedni. A főnöknő visszatérésére várva, Royce meg akart bizonyosodni arról, hogy a szász harcos valóban eléggé rosszul van ahhoz, hogy Hugh-ra ne jelentsen veszélyt. Nem volt hajlandó semmit sem készpénznek venni, ami egy szász szájából hangzott, egészen addig, amíg saját maga meg nem bizonyosodott a kijelentés igazságáról. Royce átsétált Hugh ágyának túloldalára, és éppen fel akarta lebbenteni a másik fekhely függönyét, amikor valaki a vállára tette a kezét. Hirtelen Nicholaa úrnővel találta szemben magát. A nő visszafojtott lélegzetéből egyértelműen érezte, hogy őt még inkább meglepte kettejük találkozása. Royce feltételezése szerint Nicholaa azt hitte, hogy a normann a főnöknővel együtt távozott. Tudta, hogy a nő minden egyes szavukat kihallgatta. Mindössze néhány centiméterre álltak egymástól. Az ismerős rózsaillat megcsapta Royce orrát. Bizony isten gyönyörű nő! És most fél is! Nicholaa tágra nyílt szemmel nézett a báróra. Igen, minden bizonnyal fél. Royce érzése szerint ebben az esetben ez a legtermészetesebb reakció. Ez a nő jobban is teszi, ha rettegi a normann haragját, hiszen minden rossz cselekedet megtorlást von maga után. Nicholaa hazudott, hogy egy időre egérutat nyerjen. Ezért a hazugságért azonban hamarosan meg fog lakolni! Sok hosszúnak tűnő pillanatig egyikük sem szólalt meg. Royce toronyként magasodott a nő fölé, és arra várt, hogy az megadja magát. Nicholaa fegyelmezni próbálta haragját. De minél tovább nézett a férfi szemébe, annál jobban elöntötte a düh. Hogy merészel ez az arcátlan fráter betolakodni az öccse betegszobájába? A nő arckifejezése dacossá vált. Royce arcára fagyott a felsőbbrendű mosoly. Mégsem félt tőle a nő. Ezt megdöbbenéssel vette tudomásul. Majd egyidejűleg bűnös gondolatok kerítették a hatalmukba. Nicholaa elég közel állt hozzá ahhoz, hogy
megragadja és felkapja. Milyen egyszerű is lenne a vállára vetni és elhagyni az apátságot. Ez azonban bűnös cselekedet lenne, mert itt mindenki az egyház védelmét élvezi. Azonban az érzékeit rajtaütésszerűen, meglepő testi vágy sem kevésbé bűnös. Ha valakinek a kék szemű nimfák az esetei, akkor Nicholaa a legideálisabb nő. Royce úgy döntött, hogy ez nem az ő típusa. Aztán rádöbbent az önámítására, és feladta az ellenállást. A pokolba is, a világ legelégedettebb férfija lenne, ha élete hátralévő részét Nicholaa szemének kereszttüzében tölthetné! A nő ajka nem hagyta nyugton a képzeletét. Azon tűnődött, hogy vajon milyen isteni érzés lehet megízlelni azt. Jólneveltsége azonban megakadályozta abban, hogy ott és akkor megragadja a nőt, és megpróbálkozzon vele. Elfojtotta ágaskodó vágyait, és arra koncentrált, hogy ellenfelét térdre kényszerítse. A dac bizonyos körülmények között hasznos tulajdonság lehet, de a mostani helyzetben nem az. Nicholaanak rettegnie kell! A félelemmel együtt jár az elővigyázatosság is. A szász amazon már éppen elég kalamajkát okozott. Itt az ideje, hogy megadja magát. Royce-nak eltökélt szándéka volt, hogy megmutatja neki, mégis kivel áll szemben. Kettejük közül ő a hódító, a nő pedig a hadizsákmány. Minél hamarabb elfogadja Nicholaa ezt a tényt, annál könnyebb lesz az élete. Royce értett a megfélemlítéshez. Arcán a seb csak segítette ebben. Furcsamód mindez hatástalannak bizonyult most. Akármennyire is ádázzá vált a férfi tekintete, Nicholaa nem adta be a derekát. Nem tehetett róla, de a nő viselkedése nagy hatást tett rá. Előrelépett egyet. Csizmájának orra megérintette a nő cipellőjét. Nicholaa nem hátrált. Fejét felfelé fordítva egész idő alatt mereven nézett a báró szemébe, és ha Royce már nem ismerte volna ezt a tekintetet, akár csillogást is felfedezhetett volna a nő szemében. Gúnyolódni merészel vele ez a nőszemély? Nicholaanak bennakadt a lélegzete. Valójában sokkal inkább saját magára haragudott, semmint a bősz tekintetű normannra. A férfival szemben tanúsított viselkedése teljesen érthetetlen. Képtelen levenni a tekintetét a báróról. Csábítóan szürke a szeme, de hogy miképp tudta észre venni a férfi e megnyerő tulajdonságát, az teljességgel felfoghatatlan volt a számára. Royce keményen dolgozott a nő megfélemlítésén. De az nem hajlott a megadásra. A harcos átkozottul jóképű. A fenébe, hogy ez neki fel is tűnt. Vajon mi lelte? A férfi végül is az ellensége, és neki ezért gyűlölnie kellene a nor-mannt. Royce-nak láthatóan nem okozott problémát a gyűlölet. Sötét tekintete beszédesen árulkodott a haragjáról. Válaszként Nicholaa még jobban kihúzta magát. Meg kellett volna ölnöm, amikor módomban állt sziszegte. Royce erre összeráncolta a szemöldökét. És mikor állt módjában? kérdezte gunyorosan. Amikor a parittyakövemmel leterítettem. A báró megrázta a fejét. De én voltam dicsekedett a nő. Nem akartam megölni, csak emléket szerettem volna hagyni az arcán. Most már bánom, hogy akkor úgy döntöttem. Talán lesz még egy esélyem, mielőtt visszakergetik innen Normandiába. A férfi még mindig nem hitte el, amit hallott. Karját a mellén keresztbe fonva a nőre mosolygott. - Tehát miért nem ölt meg akkor, amikor megtehette volna? Nem volt hozzá kedvem - felelte Nicholaa egy vállrándítással. De most már van! Amikor erre a báró hangosan elnevette magát, az amazon ráébredt arra, hogy ellenfele még mindig kételkedik a szavában. Nem hibáztathatta ezért a férfit, hiszen egészen eddig a percig minden szava szemenszedett hazugság volt. Tudni szerette volna, hogy a férfi vajon kiderítette-e róla azt is, hogy egyáltalán nem tartozik az apácák rendjébe. Persze, hogy kiderítette. Az áruló adószedő bizonyára megmondta neki. Nicholaa érezte, hogy kezdi elveszteni az önuralmát. Megremegett a térde. Úgy
döntött, hogy megszabadul a bárótól. Felemelte karját, hogy szorosabbra húzza az ágy körül a függönyt. A férfi sokkal gyorsabban cselekedett nála. Még azelőtt megragadta Nicholaa kezét, mielőtt az elérhette volna a függönyt. Vasmarokkal szorította magához a nőt. Nicholaa néhány reménytelen szabadulási kísérlet után feladta a küzdelmet. Itt vannak a személyes holmijai, Nicholaa? Ez a természetes modorban feltett kérdés meglepte a nőt. Automatikusan bólintott egyet, még mielőtt átgondolhatta volna, hogy mire is válaszol. Majd így szólt: Miért kérdi? Mert meglehetősen gyakorlatias vagyok, és időt nyerünk azzal, ha egyenesen innen folytatnánk az utunkat London felé. Szedje össze a dolgait, vagy itt hagyunk mindent. Amint a barátom felgyógyult, útnak indulunk. Én nem mozdulok innen egy tapodtat sem! - csattant fel Nicholaa. De igen! Nicholaa hevesen rázta a fejét. Fátyla félrecsúszott a fején. Mielőtt megigazíthatta volna, Royce letépte a kelmét. Nicholaa ragyogó szőke hajzuhataga majdnem a derekáig omlott. A fantasztikus látványtól a férfinek még a lélegzete is elállt. Csak az apácák hordanak fátylat, és maga nem tartozik közéjük, Nicholaa. Isten megbocsássa, szükségből kellett tettetnem magam. De az Úr velünk van és nem a normannokkal. És hogy jutott erre a következtetésre? - érdeklődött cinikusan a báró. Majd el is nevette magát. Csak nem őt, a szász úrnőt kacagja ki ez a semmirekellő normann? Nem, az nem lehet. Arra képtelen lenne. A normann harcosoknak nincsenek érzelmeik. Csak azért élnek, hogy ölhessenek és fosztogassanak, vagy legalábbis a fivérei ezt mondták róluk. Az ok nyilvánvaló, az ellenség katonái egy szörnyeteget szolgálnak. Miért hiszi azt, hogy Isten nem a mi oldalunkon van? - ismételte meg a kérdést Royce. - Megmenekültem magától, ez nem elég bizonyíték? Az apátságban biztonságban vagyok. A báró erre az érvre nem tudott mit felelni. - Egy darabig valóban biztonságban van - adott igazat a nőnek. Nicholaa elmosolyodott, amitől előbukkantak az édes kis gödröcskék az arcán. - Addig maradok itt, ameddig kedvem tartja - hetvenkedett. - Ez az igazság. Addig nem vagyok hajlandó elhagyni c szent helyet, ameddig véget nem ér a megszállás, és maguk mindannyian haza nem kotród-tak. - A megszállás már majdnem teljesen befejeződött. Anglia a miénk. Ha elfogadja az új helyzetet, akkor nagyon sokat könnyíthet az életén. Meg vannak hódítva! - Soha! A büszke kijelentés élét elvette Nicholaa hangjának remegése. Ez a férfinak is feltűnt. A goromba harcosnak volt képe. elnevetni magát. A szász úrnő erre még jobban kiegyenesítette a derekát. Royce erősen megszorította a nő kezét, mielőtt útjára bocsátotta volna. Nicholaa megpróbálta elfordítani a fejét, de a báró megállította a mozdulatot azzal, hogy Nicholaa állát a kezébe vette. A nő arcát szorosan a magáéhoz húzta. - Ne okozzon több kellemetlenséget nekem! Mindezt suttogva adta elő, de a hanghordozásában volt valami felháborító. Nicholaa ellökte magától a férfi kezét, és ellépett az ágy mellől, hogy a normann megnézhesse magának a sebesült fivért. - Tényleg azt hiszi, hogy egy percig is befolyásolnak a tetteimben az ön érdekei? kérdezte. - Az öcsém élet-halál között van, és ez a maga felfuvalkodott, kapzsi urának, Vilmosnak köszönhető. Ha békén hagyta volna Angliát, akkor most a fivérem még mindig egészséges lenne.
Royce fürkésző tekintetét most a betegre irányította. A legelső gondolata az volt, hogy a szász válóban haldoklik. Az arca falfehér. Homlokán verejték gyöngyözik. A haja ugyanolyan árnyalatú, mint Nicholaaé, de ennyi az összes hasonlóság kettejük között. Royce nem látta a harcos sebeit, mivel a beteg az álláig be volt takarva. A haldokló arca szinte kisfiúsnak hatott. És Royce emlékezetében felidéződött, hogy mit mondott a szász kém az ifjú családjáról. Hiszen ő a legkisebb gyerek a családban, és a nővére is nagyon fiatal még. Ezek szerint a szászok gyerekeket is küldenek a csatába. Royce-t iszonyatos fáradtság kerítette a hatalmába. Hogy valamelyest összeszedje gondolatait, megrázta a fejét, de a tekintetét továbbra is Justinon nyugtatta. A fiú nyugtalanul aludt. Arca különös fintorba torzult, mintha démonok mérgeznék az álmát. Royce-t megrázta a kín ilyen nyilvánvaló látványa. Nicholaa meglátta a normann együttérző arckifejezését, noha az mindent megtett, hogy leplezze érzelmeit; sikertelenül, Nicholaa elképedt és zavarba is jött. Nem inkább kárörvendenie kellene a bárónak? - Amikor magához tér, mindig a halálért rimánkodik - suttogta. - Miért? Royce őszintén csodálkozott. Nicholaa rájött, hogy a normann nem is lehet tudatában a fivér szenvedésének. - Az öcsém elvesztette a bal karját a csatában. Royce arca rezzenéstelen maradt. - Attól még nyugodtan élhetne - jegyezte meg hosszú szünet után. - A seb beheged. Nicholaa nem bírta elviselni ezt az optimizmust. Azt akarta, hogy a hódítónak lelkiismeret-furdalása legyen. Védelmezően a testvére felé lépett. - Akár maga is lehetett az a bűnös, aki ezt tette Justinnal. - Ez így van. Ilyen szörnyű tett könnyed beismerése a végletekig elképesztette a nőt. - Még csak nem is érez egy kis megbánást sem? Royce úgy nézett Nicholaará, mint egy eszelősre. A katona életében a megbánásnak semmi keresnivalója sincs. A nő még mindig értetlenül nézett rá. Royce türelmét vesztve megpróbált egy végső magyarázattal szolgálni. A háború olyan, mint a sakkjátszma. Minden csata egy jól kitervelt lépéskombináció. Amint elkezdődik a küzdelem, az érzelmek száműzettetnek. Tehát ha tényleg maga sebesítette meg az öcsémet... Az felettébb valószínűtlen - szakította félbe Nicholaat Royce. Miért? Mert ez nem az én harcmodorom. Nicholaa még mindig értetlenül állt a kérdés előtt. Akkor minek vesz részt a csatákban, ha nem sebesít meg másokat? Mert megölöm őket. A nő megpróbálta eltitkolni a felháborodását. A férfi olyan természetes közömbösséggel beszélt, mintha az arra a hétre tervezett misetervet ismertetné. Érzéketlenségétől felfordult Nicholaa gyomra. Legjobb tudomásom szerint a fivére nem északon, hanem Hastingsnél sérült meg. Nem, Justin nem Hastingsnél harcolt. Stamford Bridge-nél sebesült meg. Royce nem tudta visszatartani a megdöbbenését. Ez a megzavarodott nő összekeveri a szászok ellenségeit. Nicholaa, én normann vagyok, vagy elfelejtette? Hát persze, hogy nem felejtettem el. A Stamford Bridge-i csatát a szászok a norvégek ellen vívták. A normannok még a lábukat sem tették arra a területre közelebb lépett a nőhöz. Tehát akármennyire is szeretné, én nem sebesíthettem meg a fivérét. Nem mondtam, hogy azt szeretném.
Royce nem tudta, hogy erre mit feleljen. Mindeddig az emberi természet nagy ismerőjeként tartotta számon saját magát, de most kételkedni kezdett ebben a képességében. Bizony isten, Nicholaa megkönnyebbültnek látszott, és ennek okát Royce egyáltalán nem értette. Mit számítana az, ha ő vágta volna le Justin karját? Úgy látszik, hogy megkönnyebbült. Igen, örülök annak, hogy nem maga volt. És bocsánatot kérek a meggondolatlan ítéletemért - mondta Nicholaa szemlesütve. Royce alig akart hinni a fülének. - Hogy mit csinál? Bocsánatot kérek. A báró értetlenül rázta a fejét. Ha maga lett volna, akkor nekem bosszút kellett volna állnom. Én vagyok Justin egyetlen hozzátartozója. Az én kötelességem, hogy védelmezzem. De hát nő létére... A testvére vagyok. Nicholaa megdörzsölte a karját, mert érzése szerint a szoba dermesztőén hideggé vált. Nagyon kimerült volt. Vacogott, és annyira kifáradt, hogy képtelen volt egyetlen ép- kézláb gondolatra. Gyűlölöm ezt a háborút. A férfiak viszont kedvelik a harcot. Egyenesen élvezik az öldöklést. - Némelyikük igen - ismerte el Royce. Hangja rekedtté vált. Megpróbálta elnyomni a sürgető érzést, hogy karjába kapja Nicholaat. Mennyire törékeny ez a nő! Még elképzelni is nehezen tudta azokat a szörnyűségeket, amin Nicholaa keresztülmehetett a megszállás kezdete óta. Bámulatra méltónak találta azt az eltökéltséget és erőt, amellyel a szász nő a fivére védelmére kelt, bármennyire is reménytelennek tűnt ez az elhatározás. A róla szóló szóbeszéd alapján azonban legalább ennyire számíthatott volna. - Tudja, hogy a neve köré legendákat szőttek a normannok? Nicholaa felfigyelt a fenti kijelentésre. - Csak a holtak neve válik legendává, és nem az élőké - vetette ellen. Ha ez így van, akkor maga a kivétel. Nem maga irányította a Vilmos által küldött három támadó elleni védelmet? Az ön vezére gyerekeket küldött ránk, hogy ellopják a családom vagyonát. Egyszerűen visszaküldtem őket. Akkor is... - A fivérem katonái valóban a parancsnokságom alá tartoztak, de csakis azután, hogy a vezérüknek el kellett mennie. - És ki ez a vezér, és hol van most? - Johnnak hívják és északra vonult - mondta Nicholaa karját keresztbe fonva maga előtt. Aztán az öccséhez fordult. - Sohasem fogod tudni elkapni. Túlságosan agyafúrt hozzád képest. - Meglehetősen gyávának tűnik ez a John. Itt hagyta magát védtelenül. - Az én parancsomra távozott. John nem gyáva. Mellesleg, tudok magamra vigyázni, báró úr. Sőt, még meg is tudok szabadulni az unalmassá vált normannok társaságától. Royce figyelmen kívül hagyta ezt a szurkáló megjegyzést. - Egy normann soha nem hagyná egyedül a gondjaira bízott nőt. Nicholaa megrázta a fejét. Tudta, hogy nem védheti meg Johnt, de a lelke mélyén meg volt győződve a vazallus hűségéről és rendíthetetlen bátorságáról. Különös körülmények között John hozta Nicholaa várába a kis Ulricet. Thurston, az idősebbik fivér parancsára került Ulric - aki nem más, mint Thurston kisfia -, Nicholaahoz. James, a szász kém aligha tudott a gyermek valódi származásáról, és Nicholaa úgy vélte, hogy a normannok sem ismerik a történetet. Milyen kár, hogy most nem dicsekedhet el John vakmerőségével a normann vezérnek! A csecsemő biztonságát kell mindenekfelett szem előtt tartani. Ami a normannokat illette, Ulric egy szolgáló
kisfia. A nő arcán átvonuló viharos érzelmek talányt jelentettek Royce számára. Nem tetszett neki, hogy Nicholaa ilyen hevességgel vett védelmébe egy arra teljesen érdemtelen, gyáva katonát, de úgy döntött, hogy egy ideig nem bolygatja ezt a témát. - Jó adag fondorlatosságról tett tanúbizonyságot, amikor apácának öltözve rászedte az embereimet. Nicholaa felfigyelt arra, hogy a báró a tévedést saját magára nem vonatkoztatja. Ezzel le akarja tagadni azt a tényt, hogy ő is bedőlt a cselnek? - A maga katonái is gyerekek még. Többek között emiatt is veszíteni fognak, báró úr. - Legtöbb katonám idősebb önnél. - Akkor meg tudatlanok. - Képzetlenek és nem tudatlanok - helyesbített Royce. - A képzett és tapasztalt harcosokra máshol volt szükség. Most őszintén beszélt a nővel, és Nicholaa arcán meglátszott a sértődöttség. Hátat fordított a férfinak, és elbocsátani készült egyébként hívatlan vendégét. A báró azonban még nem volt hajlandó eltávozni. Figyelmeztetem, hogy a ravaszság nem fogja az önök ügyét segíteni. Londoni utunk a legjobb esetben is fárasztó lesz; és az idő, amit kénytelenek vagyunk együtt tölteni, csak akkor válik elviselhetővé, ha tud engedelmesen viselkedni. Nicholaa vissza sem fordult. Amikor ismét megszólalt, szinte izzott kettejük között a levegő. - Maga szemtelenül öntelt. Engem itt az egyház szentsége véd, és ezt a törvényt még a pogány normannok sem hághatják át. Nem vagyok hajlandó innen elmenni. - Pedig el fog menni. A nő dühösen megfordult, hogy szembeszegüljön a báróval. Csak nem akarja megsérteni a menedékjogot? - Nem, hanem maga fog önszántából kisétálni innen, ha eljön az ideje. Erre a fenyegetésre végigfutott Nicholaa hátán a hideg. Vajon milyen fegyvert kíván a férfi felhasználni ellene? Az agya lázasan kutatott a lehetőségek között, és végül arra a következtetésre jutott, hogy blöfföl a báró. Nincs az a furfang, amivel védett szentélyéből kicsalhatná őt. A megkönnyebbült és hatására könnyek szöktek a szemé-be. A férfi viszont mosolygott. Nicholaa elvesztette a lélekjelenlétét. Teljesen megfeledkezett arról, hogy a betegszobában állnak. Egyébként nem ordított volna a barbár hódítóra. - Amíg egyetlen normann is angol földön van, nem ha-gyom el ezt a helyet! Soha! Harmadik fejezet Ez a soha pontosan nyolc hét múlva érkezett el. Hugh báró maradéktalanul felgyógyult, és egy nappal azelőtt elhagyta az apátságot. A főnöknő kihallgatta' a két normann báró beszélgetését. Royce megkérte Hugh-t, hogy maradjon addig a várban, amíg ő Londonba szállítja a hadizsákmányt. - Úgy gondolom, hogy amire a báró hadizsákmányként utalt, az nem más, mint te, Nicholaa - jegyezte meg együttérzően az apáca. - Csak blöfföl - válaszolt Nicholaa. Azon a végtelennek tűnő napon többször is elismételte azt a két szót. Égy szemhunyásnyit sete aludt az éjszaka. Nem sokkal sötétedés előtt Royce futárt küldött az apátságba azzal a felszólítással, hogy Nicholaa készüljön fel a másnap reggeli londoni útra. A főnöknő nem hitte, hogy a bárót olyan fából faragták, mint amilyenből Nicholaa feltételezi, de ezt a véleményét megtartotta magának. Minden eshetőségre számítva össze-, csomagolta Nicholaa holmiját, és a bejárathoz vitte a kis utazótáskát. - Ha felkészülsz a legrosszabbra is, talán semmi sem fog történni - reménykedett az
apáca. Virradatkor Nicholaa már talpon volt, és türelmetlenül sétált fel és alá. Kedvenc krémszínű és sötétkék ruháját viselte azon egyszerű oknál fogva, hogy édesanyjával együtt készítették minden öltözékét, és ez mindig felvidította valamelyest. A ruha anyaga túl vékony volt, de mivel nem kívánta elhagyni az épületet ebben a zord téli időben, nem igazán tartott a megfázástól. Nem vett részt az apácák szokásos reggeli imádságán, mert tisztában volt azzal, hogy izgatottságával csak megzavarná áhítatukat. Hűséges szolgálója, Alice, egy órával ezután számolt be az elmúlt héten történtekről.. Az asszony gyengéd és odaadó volt, ezentúl rendkívüli memóriával áldotta meg az ég. Tizenöt évvel volt idősebb Nicholaanál, de megőrizte fiafalságából azt a tulajdonságát, hogy idegességében mindig elkuncogta magát. Alice kuncogva rontott be az előcsarnokba, ahol Nicholaa várakozott. - Éppen úgy van a dolog, ahogy gondoltuk, milady - újságolta. Gyorsan meghajolt úrnője előtt, majd sietve folytatta: - Hugh báró; hosszabb tartózkodásra berendezkedett a várban, Royce báró pedig elkészült, hogy magával vigye a kisasszonyt Londonba. Nicholaa megragadta Alice kezét, és az ablakhoz vonszolta. Mindketten leöltek az egyik padra. - Ki tudtad deríteni, hogy mégis hogyan akar engem a báró rávenni a távozásra? Alice olyan hevesen rázta meg a fejét, hogy meglazultak a féltőzött hajfonatai. - Csak találgatni tudunk, milady, de ez idáig még senkinek sem jutott az eszébe egyetlen épkézláb megoldás sem. Royce bárónak saját tanácsa van. Clarise megpróbálta kihallgatni a két férfit, de egyikük sem ejtett egy árva szót sem a báró terveiről. Az ember azt hinné, hogy Hugh bárót érdekli Royce úr terve, és az a csel, amivel lei akarja a kisasszonyt innen csalogatni. - Ugye Clarise vigyáz magára? Nem szeretném, ha miattam bármi baja történne. Alice megint elvihogta magát. - Clarise éppannyira hűséges önhöz,, mint bárki más a személyzet közül. A kisasszonyért az életét is odaadná. Nicholaa megrázta a fejét. - Nem akarom, hogy értem bármelyikőtök feláldozza az életét. Túl sokat kockáztatsz te is azzal, hogy hozzám jársz. Habár nagyon jólesik hírt hallani otthonról. - Most Rosewoodnak hívják - suttogta Alice. - Új nevet adtak az otthonomnak? - csodálkozott Nicholaa. Hugh báró volt a keresztapa. Royce úr pedig nem igazán törődött a dologgal. És még mielőtt a kisasszony tudomást szerzett volna a névcseréről, a várban egyáltalán már mindenki Rosewoodnak hívta a helyet. Mellesleg szép csengése van az új névnek. Nincs igazam, milady? Alice nem várta meg úrnője válaszát. - Az igazat, megvallva a két normann vezér úgy viselkedik, mintha az övék lenne a vár. - Ezenkívül mit változtattak még meg? - érdeldődött Nicholaa. - Megtalálták az egyik vészkijáratot, és erősen be is falazták, de a többi szerencsére eddig mag elkerülte a figyelmüket. Nicholaa azon kapta magát, hogy tördeli a kezét, és azon nyomban abba. Is hagyta az ideges mozdulatot. - És a szobámmal mi van? Melyik pogány vette birtokba? - Egyik sem - válaszolta Alice. - Royce báró lepecsételtette az ajtaját, hogy senki fia oda be ne tehesse a lábát. Amikor Hugh báró megbetegedett, őt odafektették, de Rosewoodba való visszatértekor áthelyezték a nagyobb szobába. Clarise és Ruth készítette elő a szobát a normann számára. Kíván még valamit erről hallani, milady? - Hát persze! - mondta Nicholaa. - Meg kell erősítened Royce báró elleni védőpajzsomat. - Egyre nehezebb a normannt gyűlölni - vallotta be Alice egy újabb kuncogás kíséretében.
- A gyűlölet halálos bűn, és emiatt nem is szabad gyűlölnünk, még a normannokat sem. De azért még utálhatjuk őket, Alice. A szolgáló bólintott. - De ha még az is nehezünkre esik - kezdte a siránkozást Alice. - A minap összecsődített bennünket. Mi megpróbáltuk Hacont elbújtatni, nehogy a jelenléte a báró emlékezetébe idézze azt az esetet, amikor a jó szolga a kisasszony érdekében hazudott neki. És tudja, mi történt, milady? Royce báró azért hívta egybe a szolgákat, hogy Hacon bátorságát és gazdasszonya iránti hűségét dicsőítsük. A báró felkérte Hacont, hogy esküdjön neki hűséget. Nem megparancsolta! Megkérte! A törtérzetet vihogás követte. - A báró maga segítette talpra Hacont, miután az letette a hűségesküt. Nos, ez az eset meg lehetősen zavarba ejtett mindnyájunkat. Mindenki azt hitte, hagy a báró Hacon fejét és nem hűségét akarja magának. - Az ég tudja, hogy mikor mi a szándékuk ezeknek a barbároknak. - A báró sohasem beszél emelt hangon. Clarise szerint azért, mert idősebb és megfontoltabb a többieknél. Myrtle a minap is rálöttyintett Royce uraság ebédjére egy jókora adag sört, és a báró még csak meg sem fenyítette az ügyetlenkedéséért. Elintézte azzal a dolgot, hogy egy másik terítékhez ült, folytatva a barátjával megkezdett beszélgetést. Nicholaa nem kívánt több dicséretet Royce-ról hallani. - Hogy érzi magát Hugh báró? - Imába foglalja. a maga nevét, kisasszony. Elmesélte Royce bárónak, hogy a betegsége alatt a kisasszony viselte gondját. Amikor lázálmai voltak, a kisasszony virrasztott mellette; a kisasszony enyhítette fájdalmait vizes ruhával... - Én ugyan nem enyhítettem a fájdalmain - szólt közbe jelentőségteljesen Nicholaa. Csupán Felicity nővérnek segítettem. Tudod, hogy milyen megfáradt és törődött a jó nővér. Mivel Justin miatt úgyis virrasztottam, Hugh ápolása csalt egy feladattal jelentett többet. Ennyi volt az egész. - Hugh báró szerint a kisasszonynak vajból van a szíve. Ne kezdje el. megint ráncolni a szemöldökét, milady. Ez a színtiszta igazság. Hugh báró azt is elárulta, hogy a kisasszony többször megverte őt sakkban. Nicholaa elmosolyodott. - Hugh szörnyen unta magát, és szegény apácafőnöknőt halálra kínozta a szeszélyeivel. Leginkább azzal, hogy minduntalan fel akart kelni. Úgyhogy segítettéin a főnöknőnek azzal, hogy lekötöttein a beteg figyelmét. - A báró mosolyogva beszélt a fásasszonyról, mindannyiszor elborult a tekintete, ahogy Justinról szó esett. Elmondta, hogy a fivére egyszer a kisasszonyhoz vágta a tálcát. Erre Royce báró is felháborodott. Nagyon ijesztő tud lenni a báró, ha haragos hangulatba kerül. - Nekem ez még nem tűnt fel - válaszolt Nicholaa. - Egyik normann sem lenne képes átérezni azt a kínt, amit Justinnak kell elviselnie. És most mesélj nekem Ulricról! Hogy van az én kis unokaöcsém? - Cukorfalat a kicsike most, hogy elkezdett mászni. Tegnapelőtt pedig előbújt egy újabb fogacskája. - Nem túl korai a fogzás? - Ó, dehogy. Ulric éppen a korának megfelelően nő. A kisasszonynak nincs sok tapasztalata ilyen téren, úgyhogy jobban teszi, ha a szavamra hallgat. Nicholaa beleegyezően bólintott. - Bárcsak magammal hoztam volna! Annyira aggódom miatta; Alice. Tudom, hogy Clarise-szal mindent megtesztek érte, de mégis... - Higgye el, jól döntött, amikor a várban hagyta a kisfiút - szúrta közbe Alice. - Nem tudhatta, hogy tényleg sikerül majd az apátságig eljutnia. Nem is beszélve a dermesztő hidegről. És egyébként is, mit mondott volna a normann kísérőnek? Nem emlékszik, az ellenség azt hitte, hogy Daniellé nővérrel van dolga. Tartsa csak meg magának a rosszalló pillantásait, milady. Ulric biztonságban van Rosewoodban. Számításunk bevált. A normannok teljesen figyelmen kívül hagyják a gyermeket.
Clarise viseli gondját a kicsinek. Szerintem Royce báró nem is emlékszilt rá. Az édesapja életéért imádkozom éjjel-nappal - suttogta Nicholaa. - De minél több idő telik el anélkül, hogy hírt hallanánk felőle, annál bizonyosabb vagyok abban, hogy meghalt. - Ne fesse az ördögöt a falra, kisasszony! - Alice köntöse ujjával elmorzsolt néhány könnycseppet. - Figyeljen ide, Isten nem lehet olyan kegyetlen hozzánk, hogy Ulric édesanyja után édesapját is elveszi tőlünk. A fásasszony bátyja biztosan életben van. Nem. szabad feladnunk a reményt! - Tényleg, nem szabad. Alice megveregette úrnője kezét. - Royce báró azt hiszi, hogy a kisasszony nyár egyszer férjhez ment. Az az ostoba James úgy tudja, hogy megtörtént a Roulffal való esküvő. Ezen mindannyian jót mulatunk. Az a mindentudó áruló mégsem tud mindent. Remélem, hogy Royce úr páros lábbal rúgja lei Jamest, ha egyszer tudomást szerez az igazságról. Bennett és Oscar, a két lovászfiú, fásérte vissza a várba Alice-t. Ahogy a három hű szolga eltűnt a szem elől, Nicholaa tüstént Justin betegágya mellé sietett. A fivérét meglehetősen viharos kedvében találta. Amikor végül is elaludt, és Nicholaa fölé hajolva megigazította a takaróját, a fiú - noha nem készakarva, hiszen már mélyen aludt - arcul ütötte nővérét. Az ütés ennek ellenére is elég nagy volt ahhoz, hogy Nicholaa, elvesztve egyensúlyát, elesett. Justin ütése éppen a lány jobb szemét találta el. A lüktető érzés alapján Nicholaa tudta, hogy estére sötét folt fog éktelenkedni a, szerre alatt. Magára hagyta fivérét, és folytatta a fel-alá járkálást. Időnként megállt, és kitekintett az ablakon. A délvitán közepe felé meg volt győződve arról, hogy bármi is legyen Royce haditerve, valahol hiba csúszott a számításába. Már éppen visszaereszteni készült a nehéz állatbőr függönyt az ablaknyílásra, amikor felfigyelt az égzengésre. De az égzengés nem vihartól származott ám! Lovasok nyargaltak az út kanyarulatában. A különítmény legalább ötven férfiből állt. Az apátsághoz vezető meredek ösvény előtt hirtelen megtorpantak. A falon kívül őrt álló katonák csatlakoztak az újonnan érkezőkhöz, így körülbelül hetvenre duzzasztva a csapat létszámát. Egyikük kivált a csoportból, és elindult az ösvényen. Termetéből ítélve csakis Royce lehetett. Mégiscsak eljött érte. Nicholaa ellépett az ablaktól, de a tekintetét le nem vette a férfiről. A napfény pajkosan csillant meg felcsapott sisakrostélyán és a bőringébe varrt fémgyűrűkön. A legridegebb tél volt, és a férfi fedetlen karral lovagolt. Nicholaa megremegett. Royce hirtelen teljességgel legyőzhetetlennek tűnt. Meg kellett ráznia a fejét. Royce is halandó ember, emlékeztette magát erre a hétköznapi tényre. Egy halandó ember, aki hamarosan halálra fagy. Nicholaa felfedezte, hogy a férfi oldalához csatolva hordja a karcdiát, de pajzsot nem visel. Még mindig csatára készülve öltözködött. Vagy egy viszontagságos londoni útra? Royce megállt az ösvény közepén, és hosszasan végigfürkészte az apátságot. Vajon mire vár? Tényleg azt hiszi, hogy ő majd önszántából kisétál? Megrázta a fejét, és elmosolyodott. A normann akár napestig elücsöröghet a lován, őt ez teljesen hidegen hagyja. Nem engedi, hogy egy szász úrnőt bárki is megfélemlítsen. Royce az apátság vaskapujához küldött egy futárt, és mindaddig várt, amíg meg nem győződött arról, hogy jöttéről Nicholaa értesült. A főnöknő az ablaknál találta Nicholaat, - Royce báró kíván beszélni önnel. Arra kéri, hogy teleintsen ki az ablakon, mert üzenetet szeretne átadni. Nicholaa közelebb lépett az ablakhoz, hogy Royce jól megnézhesse. Mellén keresztbe font kézzel higgadtnak és magabiztosnak próbált tűnni. Nem lehet biztos abban, hogy a férfi tisztán látja az arckifejezését, de most mindent be kell vetnie. Izgatott ugyan, de a normann ezt nem veheti észre. Egyébként is blöfföl a férfi. Royce megvárta, hogy Niclrolaa megjelenjen az ablakílásban, és csak akkor bontotta
ki a karjában lévő csomagot. Ulric édesdeden aludt, de a hideg szél hatására elfintorodott. - Mindjárt betakarlak -- nyugtatta a gyereket Royce. Felemelte a kisfiút, és kíváncsian várt a nő válaszára. Nem kellett hosszasan várakoznia. Nicholaa azonnal eltűnt az ablakból. Felháborodásárnak és kétségbeesésérnek sikolyát visszhangzották az ódon falak. Ulric éppen méltatlankodásának készült hangot adni, de Royce még időben visszabugyolálta takarójába a csecsemőt. A meleg kibékítette a gyermeket, pufók öklöcskéjét azon nyomban a szájába dugta. A kisfiú cuppogásán Royce elmosolyodott. Kitakarta Ulric arcát, és cserébe kapott egy grimaszt a kisfiútól. Amikor a gyermek kivette az öklét a szájából, láthatóvá váltak vadonatúj fogai, kettő feli-h, kettő alul. A kisfiú szájából nyál folyt, arait Royce ügyetlenül letörölt a pici arcról. Royce letenni készült Ulricot, de annak más tervei voltak. Megfeszítette magát a férfi karjaiban, elbőgte magát, és rúgkapálni kezdett. Royce-nak semmilyen tapasztalata nem volt arra nézve, hogy ilyenkor Mit kell tenori. Noha mindhárom húgának voltak gyermekei, Royce sosem töltött velük hosszabb időt. Sőt még azt sem tudta volna pontosan megmondani, hogy hány unokaöccse és unokahúga van. El sem tudta képzelmi mi lelte Ulricot. Royce türelmesen megvárta, amíg a dajka, Clarise, megetette a csecsemőt. Most már be is volt takarva, kényelembe is helyezve. Tehát igazán semmi oka sem lehetett az elégedetlenségre. - Aludj, kicsi - mondta Royce gyöngéd, de határozott hangon. Ulric a férfira mosolygott, és mivel égnek álló hajával olyan mulatságosnak tűnt, Royce viszonozta ezt a mosolyt. Ezzel úgy erezte, hogy eleget foglalkozott már a gyerekkel. Ismét betakarta az arcát, és elismételte az előző parancsot: - És most aludni fogsz. Ulric megint felsírt. És ekkor megjelent Nicholaa. A nő kiviharzott a kitárt kapun, zilált hajjal, köntös nélkül. Bejött a számítása. Royce megkönnyebbült. 'falán nem is annyira attól, hogy mégis sikerül az amazont kicsalogatni az apátságból, hanem attól, hogy végre megszabadulhat az ordító gyerektől. Nicholaa szinte repült lefelé a domboldalon mit sem törődve azzal, hogy akár ki is törheti a nyakát. Teljesen kifulladt a futástól és a mérhetetlen dühtől, amikor Roycehoz ért. Azonnal adja ide a gyereket! követelte. Annyira feldühödött, hogy mérgében rávágott a férfi lábára. - Ulric a maga gyereke, Nicholaa? A nő habozott egy pillanatig, majd határozottan rávágta: Igen, az enyém. Royce tudta, hogy hazudik. Megint. Felsóhajtott. A nő tekintetéből sugárzó rettegés elnémította. Most mégsem leckézteti meg. Félelemből és féltésből hazudott. Nicholaa nem is értheti az ő szándékát. Royce tudta, hogy a nő egyetlen célja a gyermek anyafarkasként való védelme. Royce pedig az ellenség, akitől félni kell. A férfi el tudta képzelni, hogy a normannokat illetően milyen szörnyű rémtörténetekkel tömték tele Nicholaa fejét. - Ulric teljes biztonságban van, Nicholaa. Senki sem bánthatja. Miután ezt megígérte, Nicholaanak nyújtotta a kezét. A nő félrelökte a felajánlott jobbot. - A gyereket akarom. Most rögtön. Royce mást se szeretett volna jobban, minthogy megszabaduljon a csecsemőtől, hiszen az újra rázendített, de semmiképp sem engedhette meg Nicholaanak, hogy fölénybe kerüljön. Nem a nő diktálta a feltételeket, és ezt tudatosítani is kívánta benne. Az út Nicholaa akadékoskodása nélkül is éppen elég fárasztónak ígérkezik. Ulric hisztérikus rohamban tört ki. Royce csitítgatni próbálta. Gyengéden
megfordította a csecsemőt, hogy kényelmesebb fekvést biztosítson neki. Majd kitakarta az arcát, mert a kisfiú mindenáron körül kívánt nézni. Megtörölte az arcát, majd ismét Nicholaahoz fordult. Ekkorra már valamelyest lecsillapodott a nő dühe. Royce hihetetlenül gyengéden bánt Ulrickal. Hatalmas méretei ellenére ügyesen látta el a csecsemőt. Úgy tűnt, Ulric is kedveli az óriást. A kisfiú le nem vette szemét fogva tartójáról, és időnként meg is jutalmazta a férfit egy-egy vigyorral. Hiszen Ulric még csecsemő. Nem tudhatja, mi fán terem az igazi érzelem és az érdek, győzködte magát Nicholaa. Végül Royce-ra emelte tekintetét. Hosszan vizsgálták egymást Ulric elégedett gügyörészésének kíséretében. Nicholaa képtelen volt sokáig állni a férfi tekintetét. Reszketni kezdett, amiről nem tudta eldönteni, hogy vajon a hidegnek vagy a férfi jeges tekintetének köszönhető. Nicholaa, vége a játszmának. Én nyertem. Ha sakkoztunk volna, most mattot mondanék. Lássa be, hogy vesztett, és én megkegyelmezek. A férfi hangjából kicsengő kedélyes kötekedés sokkal inkább bosszantotta Nicholaat, mint az egyértelmű dicsekvés. A férfira nézve láthatta, hogy az alig tudja a nevetést visszafojtani. Royce kéjelgett a győzelmében. Nicholaa még egyet rávágott a báró lábára. - Sakknyelven szólva esetleg sakknak nevezhetnénk ezt a lépést. Még nincs vége. a játszmánknak! - Hagyja abba ezt a dacos harcot, és fogadja végre el a megváltoztathatatlant, Nicholaa! Royce vette magának a bátorságot és a nőre mosolygott. Nicholaa kellőképpen gyűlölte is ezért. Hogyan tarthatta egy pillanatig is ezt a szörnyeteget jóképűnek? Mert aki egy ártatlan gyermeket használ túszként, nem lehet más, mint szörnyeteg. Ilyen veszélynek kitenni egy csecsemőt! Aztán rájött, hogy Ulricot a legcsekélyebb veszély sem fenyegeti. Saját magával szemben tudott annyira őszinte lenni, hogy elismerje az igazat. Ulric biztonságban van. Egy egész hadsereg őrizte az esetleges támadástól, a hideg ellen pedig a normann vezér karja védte. Ulricot tényleg nem fenyegeti veszedelem, őt viszont igen. Pillanatokon belül jégcsappá dermed a metsző hidegben. Nicholaa megdörzsölte a karját, toporgott egy kicsit. Kérem a kis fiamat - ismételte el az előző kérését, most már kevesebb meggyőződéssel. Tényleg a maga fia? Mielőtt erre válaszolhatott volna, Ulric megszólalt: Mama! Mivel a csecsemő Nicholaara nézett, ő kapva kapott az alkalmon. Hát persze, hogy az enyém. Hallhatta, mamának szólított. Ugyan ne vicceljen, hölgyem. Ez a kisbaba az elmúlt öt percben engem, a lovamat és a saját öklét is mamának szólította. Nekem is véges a türelmem, kisasszony. Véglegesen eldöntötte, hogy halálra fagyasztja magát, vagy esetleg mégis hajlandó elismerni a vereségét? Nicholaa az ajkát harapdálta idegességében. Annyit ismerek el, hogy piszkos ármány segítségével fölém kerekedett, de ennél semmi esetre sem többet. Royce-nak ennyi elegendő volt. Levette köpönyegét, és átnyújtotta a vacogó nőnek. Vegye fel! Köszönöm. Olyan halkan suttogta a köszönetet, hogy Royce nem volt meggyőződve arról, hogy jól hallotta a nő szavát. Mit mondott? Köszönöm. Mit köszön? - kérdezte zavartan Royce.
A kedvességét. A gorombaságra az embernek sose lehet elég oka, báró úr. A szászok ezt jól tudják, de a meglepődéséből úgy látom, hogy a normannok más erkölcsi normák szerint élnek. Ez is jó ok arra, hogy visszavonuljanak a saját hazájukba. Kultúráink túlságosan különbözőek ahhoz, hogy megértsük egymást. Milyen bosszantó tud lenni ez a nő! Royce sóhajtott egyet. - Minden szász olyan hóbortos, mint maga? Szorosra húzva a köpenyt maga körül, Nicholaa leszögezte: Nem hóbortosak, hanem civilizáltak vagyunk. Royce elkacagta magát. Annyira civilizáltak, hogy a szász nők és férfiak a testüket mindenféle ábrával festik tele? Ne tagadja, mert a saját szememmel láttam a szász harcosok pogány díszeit. Még az egyházi vezetőik is meglehetősen ódivatúnak tartják ezt a szokást. A férfinak igaza volt, de Nicholaa az ég minden kincséért sem volt hajlandó ezt elismerni. Noha ő is divatjamúltnak tartotta az ősi hagyományokhoz való ragaszkodást, ezt a témát nem tartotta igazán lényegesnek, legalábbis nem ebben a helyzetben. Miért nem hagy végre békén? A kínlódás, amiről a hangja árulkodott, meglepte a bárót. Furcsa ez a nő. Az egyik percben még hevesen vitázik a normannok neveletlenségéről, a másikban pedig majdnem elpityergi magát. El sem hiszi, hogy milyen szívesen békén hagynám. De kötelességem, hogy Londonba vigyem. A maga kötelessége pedig... Hogy valamelyik harcos jutalma legyek. Ugye ezért kell Londonba hurcolni? Nicholaa megint dühöngött. Olyan gyorsan változott a kedélyállapota, hogy Royce alig tudta követni. Persze örült, hogy ismét haragudni látja. Jobban szerette a fúriákat, mint a szende szüzeket. - Nem állt szándékomban Londonba hurcolni, de ez becsületbeli ügy. A férfi hangjának kedélyes csengése még jobban felbőszítette a nőt. - Már a türelmem határán járok! - sziszegte Nicholaa. - Én is! - Ha valaha is Londonba megyek, akkor gyalog fogom megtenni az utat. Nem vagyok hajlandó... Nem tudta befejezni a fenyegetést, mert a báró a kezébe vette a kezdeményezést. Szó szerint. Mielőtt Nicholaa feleszmélhetett volna, Royce lehajolt, derékon ragadta a nőt, és maga mellé emelte a nyeregbe. Mindez a másodperc töredék része alatt zajlott le. A férfi erősen magához szorította zsákmányát. Ulricot a másik kezében tartotta. A kisfiú fölöttébb élvezte a lökdösődést, amit a normann széles mozdulatai okoztak. Nicholaa rosszul volt a férfi közelségétől. Méretei miatt szinte megsemmisülve érezte magát. A báró izmos testéből áramló hő csak fokozta a nő kiszolgáltatottságának érzését. Megpróbálta legyőzni újabb félelmét, de remegéséből érezte, hogy ezt a csatát elvesztette. Furcsamód éppen elrablója enyhített a rettegésén azzal, hogy átnyújtotta neki a kisfiút. Majd megigazította a nőt takaró köpönyeget. A nehéz ruhadarabot ráterítette Nicholaa lábára, sőt közelebb húzta magához a nőt, hogy a saját testével melegítse. A legmesszebbmenőkig gyengéd volt hozzá. Akárcsak a kis Ulrichoz. Kellemes illatot árasztott maga körül. Nicholaa felsóhajtott. Mégsem olyan szörnyeteg! Ez a beismerés elpárologtatta dühét és a félelmét is. Be kellett látnia, hogy képtelen annyira gyűlölni a férfit, mint amennyire szeretné. És ekkor őszintén elmosolyodott. Isten lássa lelkét, sosem tudott annyira haragudni senkire sem, mint amennyire ezt a nor-mannt kellett volna gyűlölnie. Eltöprengett ezen az igazságon, majd a következő megoldással állt elő. Ha már nem gyűlölheti ezt az embert, akkor legalább pokollá teszi az együttlétüket. Érdekes módon ettől a gondolattól mindjárt még jobb kedvre derült. Hiszen tervének
megvalósítására rengeteg lehetőség kínálkozik. A normann megérdemelte, hogy zaklassák. Végül is ő kényszerítette Nicholaat a hosszú út megtételére, amiért mindenképpen megfelelő jutalmat érdemel. Nicholaa a kisfiúra fordította figyelmét. A keblére szorította a kisdedet, és megcsókolta a fejecskéjét. Ulric boldogan gügyörészni kezdett. Nicholaa szórakozottan beletúrt a fiú hajába. A következő pillanatban Ulric haja ismét az égnek meredt. - Mitől ilyen a kisfiú haja? kérdezte Royce. - Milyen? - Mitől áll úgy az égnek? Olyan, mintha meg lenne rémülve a gyerek. Nicholaa erre csak mosollyal tudott felelni. Ulric tényleg elég murisan nézett ki. És persze imádni valóan. A nő azonban nem akarta, hogy Royce is lássa a mosolyát. Tökéletes kisbaba, és kész. A férfi nem tett megjegyzést. - Ulricot is Londonba kívánja vinni, báró úr? Ez rendkívül megterhelő lenne a számára. Royce erre sem reagált. Ehelyett továbblovagoltak, és csak a vaskapunál álltak meg. A férfi egyetlen ugrással a földön termett. - Most itt megvár, megértette? - adta ki Nicholaanak az utasítást, miközben kezét a nő combjára helyezte. A szorítása szinte hasított. Nicholaa kísérletet tett, hogy megszabaduljon a vasmaroktól. Nem volt hajlandó a báró egyetlen parancsának sem alávetni magát. Akkor a férfi megragadta Nicholaa öklét, és teljes erővel megszorította. - Jól van. Itt maradok - hazudta az amazon. Ez a hazugság nem bűn, hiszen az ellenséget akarja vele becsapni. Egyébként is, Isten a szászok oldalán áll, és neki is segíteni fog a menekülésben. Az volt a terve, hogy amint a báró belép az apátság épületébe, Ulrickal célba veszi az északi utat. Nem, ez nem lesz jó. A normann vezér emberei bizonyára azonnal észreveszik az eltűnését. Amikor pedig Royce a karjába vette a gyermeket, Nicholaa kénytelen volt elvetni ezt a tervét. - Adja vissza a fiamat! követelte. Royce elutasítóan rázta a fejét. - Mi a szándéka? - érdeklődött Nicholaa. - Megmondtam, hogy maradjon itt parancsolta Royce, látván a nőt a lóról lekászálódni. A báró csak suttogott, de volt valami fenyegető a hangjában, amire Nicholaa azonnal felfigyelt. - Adja vissza a fiamat, és azt csinál velem, amit akar. Royce úgy viselkedett, mintha meg sem hallotta volna a nő kérését. Nicholaa izgulhatott vagy tíz percig, mire a báró visszatért. Ulric nem volt vele. Helyette Nicholaa holmiját tartotta a férfi a kezében. A nyeregkápához erősítette a táskát, és felugrott a nő mögé a nyeregbe. - Gondoskodni fog a főnöknő arról, hogy Ulric hazakerüljön? - Nem. Nicholaa izgatottan várta a magyarázatot, de a goromba normann nem szólt egy szót sem, mindössze megigazította Nicholaan a köpönyegét. - Ki fogja Ulric gondját viselni? A nő aggodalma meglágyította Royce szívét. - Ulric az apátságban marad egészen addig, amíg az ön sorsa eldől. - Hogy vette rá a főnöknőt arra, hogy Ulricnak gondját viselje? - Olyan üzletet ajánlottam neki, amit nem tudott visszautasítani. Nicholaa hallotta az elégedettséget a férfi hangjában, és az érzéseiről az arckifejezése alapján is meg akart bizonyosodni, de a harcos szorosan magához ölelve tartotta mind- végig. - Miféle üzletet?
A dombról már lefelé haladtak, amikor megérkezett a válasz: - Az Ulricról való gondoskodás fejében megígértem, hogy biztosítom Justin megfelelő ellátását. Nicholaa elképedve vette tudomásul azt, amit a normann az imént mondott. - Hogy ajánlhatott fel egy ilyen üzletet, hiszen jól tudja, hogy Justin haldoklik? - Egyáltalán nem haldoklik. Valahol a lelke mélyén maga is tudja, hogy ebben igazam van. Lehet, hogy Justin nem akar élni, de fog. Amikor Nicholaa válaszolni készült, a férfi a nő szájára tette a kezét. - Az elmúlt néhány hónap alatt rengeteg dolog megváltozott az ön hazájában. Anglia most már a miénk, és Vilmos éppannyira a maga királya, mint amennyire az enyém. Nicholaat a férfi beszéde teljesen elbátortalanította. Tudta, hogy igaza van a hódító katonának. Annyira azért nem naiv, hogy még most is a férfi szemébe hazudjon. Noha az apátság meglehetősen el van zárva a külvilágtól, az apácák mindent megtettek, hogy beszerezzék az éppen aktuális híreket. Nicholaa tisztában volt azzal, hogy a has-tingsi csatában megtört a szász ellenállás. - Akkor sem volt joga ilyen ígéretet tenni, Justin az én fivérem, és én gondoskodom az ápolásáról. Royce megrázta a fejét. Nicholaa ütésre emelte a kezét. - Ha csak egy szikrányi együttérzés is lenne magában, megengedné, hogy Justin mellett maradjak ez alatt a nehéz időszak alatt, mert én meg tudom adni neki azt a vigaszt, amire szüksége van. - A vigaszra van a fivérének a legkevésbé szüksége. Royce nagyon magabiztosnak tűnt. Furamód, de ez a magabiztosság reményt öntött Nicholaaba. Talán tud valamit a férfi, -ami befolyásolhatja Justin jövőjét. Annyira aggódik az öccse miatt! Vajon mi lesz vele? Hogyan fog egyedül boldogulni ebben a kegyetlen világban? - Mit gondol, mire van leginkább az öcsémnek szüksége? - kérdezte végül Nicholaa. - Valakire, aki megtanítja a helyes élet és túlélés titkára. Az együttérzés nem tart senkit sem életben. A megfelelő kiképzés viszont igen. - Hát elfelejtette, hogy Justin félkarú. - Természetesen nem. - Mégis úgy gondolja, hogy ki tudná képezni? - Igen. - Miért olyan biztos benne? - Mert ez a mesterségem. Katonák kiképzése. Nicholaat lenyűgözte a normann Justin iránt tanúsított elkötelezettsége. Egyben meg is rémült. Vajon megbízhat ebben az emberben? - Mi lesz ezzel az ígérettel, ha maga visszatér Normandiába? Ha hazamegyek, Justint magammal viszem. Azt nem teheti! - kiáltotta Nicholaa. - Nem hagyom, hogy a testvéremet elszakítsák tőlem! A férfi érezte a nő aggodalmát, és nyugtatóan megszorította a kezét. Természetesen megértette a kétségbeesését. Egyik testvérét már elveszítette a csatában, a másikért pedig teljes odaadással vállalt felelősséget. Iszonyatos terhet cipel ez a nő a vállán. Túl nagyot ahhoz képest, amekkorát fiatal és törékeny termete kibírhat. Justin visszatérhet Angliába, amint befejezzük a kiképzést. Emellett jó esély van arra is, hogy engem Angliában állomásoznak el, Nicholaa. A nő most már abban reménykedett, hogy Royce itt marad. Decsakis Justin miatt. Végtelen nyugalom szállta meg. A báró tartja magát az adott szavához. Ebben egy fikarcnyit sem kételkedett. Azt viszont még mindig nem értem, hogy miképp vállalhat maga egy szász katonáért felelősséget. Hiszen... A férfi egy kézmozdulattal ismét elcsitította a kérdezőt. Ezt a témát befejeztük. Túlságosan türelmes voltam magával, Nicholaa.
Meghallgattam az aggodalmait, és megosztottam önnel a terveimet, de éppen elég időt vesztegettünk ezzel. Noha Nicholaa nem értett egyet ezzel a sértő kategorikussággal, a férfi viselkedése bizonyos szempontból mégis érthető volt. És mivel vágtába kezdtek, a beszélgetésnek egyébként is véget kellett vetni. Szélsebesen iramodtak végig az úton. Az utazás monotómáját egy kedves eset egyszer megszakította. Ez akkor történt, amikor megálltak egy hegy lábánál, hogy Royce kezébe vegye a pajzsát. A fegyverhordozó, hogy urát ámulatba ejtse, megpróbálta egy könnyű mozdulattal a bárónak lökni a pajzsot. A deltoid alakú fegyver azonban túl súlyosnak bizonyult, és a két paripa között a földre zuhant. Nicholaa majdnem hangosan elkacagta magát, de a fegyverhordozó arcára kiülő félelem beléfojtotta a nevetést. Nem akarta még ő is megszégyeníteni az ifjút. Ajkába harapott, mereven maga elé nézett, és várta, mit lép erre a báró. De az meg se szólalt, noha magában sóhajtott egy nagyot, amitől Nicholaa majdnem elvesztette a lélekjelenlélét. A báró szorosabbra fonta a nő dereka körüli ölelést, ezzel jelezve, hogy ő is maradjon csöndben. A szerencsétlen katona végül is összeszedte magát, és felemelte a pajzsot. Arca lángolt a szégyentől. Royce még ekkor sem tett szemrehányást a fiúnak. Átvette tőle a fegyverét, és a csapat élére lovagolt. Alighogy hallótávolságon kívül kerültek, Nicholaaból kitört a felszabadult nevetés. A férfi is igazán elnevethetné magát. Hiszen olyan mulatságos volt a jelenet. Royce azonban megőrizte a komolyságát, és csak Nicholaatól tűrte el ezt a gyermeteg viselkedést. A nap hátralévő részében semmi mulatságos nem történt. Amikor besötétedett, tábort ütöttek. Nicholaa kezdte elhinni, hogy Royce végül is egészen elviselhető társaság. A férfi gondoskodott arról, hogy Nicholaanak legyen mit ennie, és hogy meg ne fázzon, sőt sátrát az egyik tűz közelében állíttatta fel. A báróról kialakuló elismerést azonban romokba döntötte az utazás valós célja. Royce azonnali esküvőről beszélt, és a király hadizsákmányaként tartotta Nicholaat számon. Nicholaa nem adta fel szökéstervét. Feltűnően kezesnek és fáradtnak mutatta magát, miközben a megfelelő alkalmat leste. Royce ismét Nicholaanak kölcsönözte a köntösét, hogy azzal is terítse be magát. A nő megköszönte a báró figyelmességét. A férfi elnevette magát. Nicholaa éppen a sátrába készült belépni, amikor hirtelen megtorpant, és sarkon fordult. - Royce! A férfi szinte megrökönyödve hallotta, hogy alany a nevén szólítja. Igen? Bármi is történjék velem, ugye az apácafőnöknőnek tett fogadalmát nem szegi meg? Gondoskodnia kell Justin-ról. Gondoskodni fogok. Nem szeghetem meg az ígéretemet. Ennyi elég is volt Nicholaanak. Kis idő múlva úgy tűnt a külső szemlélő számára, hogy a nő mélyen alszik. Valójában lázasan szőtte a terveit. Amint a katonák nyugovóra tértek, kiszökik a táborból. A környéket úgy ismeri, mint a tenyerét. Az erdő, ahol megszálltak, Norland báró birtokához tartozik, ami az övétől délre terül el. Meglehetősen hosszú gyaloglást igényel majd az apátságba való visszajutás. Talán egy álló napot is igénybe fog venni. Amennyire lehet a fák között kell megtennie az utat, hogy elkerülje a feldúlt északi ösvényt, gondolta nagyot ásítva. A tábortűz melege és Nicholaa kimerültsége mégis álomba szenderítette. Royce egészen addig őrködött a sátor előtt, amíg teljesen meg nem bizonyosodott arról, hogy a fogoly valóban elaludt. Ezután a sátorral szemben leült egy fa alá. Lehunyta szemét. Tudta, hogy Nicholaa meg sem kísérelné a szökést addig, amíg a tábor teljesen el nem csendesedett, Tehát van még egy-két órája neki is a
pihenésre... és a nyugalomra. Nicholaa az éjszaka kellős közepén felriadt álmából. Rögtön észrevette a normann harcost. Hosszas vizsgálódás után meggyőződött arról, hogy a férfi mélyen alszik. Nagyon békésnek és elégedettnek tűnt. Sisakját maga mellé a földre helyezte. Bal karját a fejfedőjén nyugtatta. Kardja pedig az oldalához erősítve a keze ügyében feküdt. Igenis jóképű férfi. A szokásosnál hosszabb sötétbarna haja hullámokban omlott alá. Nicholaa hátán az undortól végigfutott a hideg. Hogy gondolhat a férfi szépségére, amikor annak eltökélt célja, hogy tönkreteszi foglya életét? Mindössze valami értéktárgyként kezeli őt a férfi. Csecsebecse, amivel majd egy lovagot ajándékoznak meg. Az igazságtalanság fölött érzett tehetetlensége cselekvésre ösztönözte. Lába a takaró alatt is fázott. Az ujjai teljesen el voltak gémberedve a hidegtől, amikor felhúzta a cipőjét. A szél metszőn fújt. Az apátságig vezető gyaloglás szörnyű megpróbáltatásként lebegett előtte. Erre gondolva majdhogynem fennhangon felsóhajtott. Nicholaa maga köré tekerte Royce köpönyegét, és elindult a tisztáson túlra, az erdő sűrűje felé. A katonák egyike sem vette észre, noha a másik tűznél ődöngő három férfi egyike Nicholaa felé tekintett. Mivel azonban nem szólt a menekülőre, Nicholaa úgy gondolta, hogy megengedhet magának néhány perc magánéletet. Amint hátat fordított a tábornak, Royce jelezte az embereinek, hogy maradjanak nyugton. Várt még néhány percet, majd felállt, kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, és a lány után eredt. Számított arra, hogy a nő szökni próbál, és nem is csalatkozott benne. Nagyon vakmerő ez a lány, hogy minden megpróbáltatást vállalna, csakhogy megszabaduljon fogva tartójától. Ugyanakkor meggondolatlan is. Az erdő sűrűjéhez érve Nicholaa futásnak eredt. A hold gyenge világánál nem láthatott minden apró akadályt, ami az útjába került. Veszélyes dologra adta a fejét. A lehető legóvatosabban haladt előre, de egyszer csak úgy tűnt neki, hogy valaki követi. Továbbfutott, de megpróbálta ellenőrizni, hogy tényleg üldözik-e. Ekkor megbotlott egy korhadó tuskóban, és fejjel előre egy szakadék felé zuhant. Maradt annyi lélekjelenléte, hogy a fejét védve esés közben megfordult, még mielőtt földet ért volna. Nagy huppanással landolt. Átkozni kezdte magát óvatlanságáért. Zuhanás közben elhagyta egyik cipőjét, és Royce köpenyét is. Amikor felült, hogy rendbe szedje magát, akkor vette észre, hogy mennyire szánalmas helyzetbe került. Több száraz levél volt a hajában, mint hullám, és egész testét por borította. Royce néhány méterre a balesettől állt lesben. Ez a bolond nő akár a nyakát is szeghette volna. De a nem igazán nőhöz méltó morgás meggyőzte a férfit arról, hogy nem ez történt. Nicholaa olyan hangosan káromkodott, hogy még az apátságban békésen szendergő apácákat is felriaszthatta volna. Sose válik igazi sakkpartner ebből a nőből. Fogalma sincs arról, hogyan számítsa ki előre a hadmozdulatait. De valódi ellenség se lesz belőle. Royce már több ízben megbizonyosodott afelől, hogy Nicholaa természetével ellenkezik a gyűlölet... és a bosszú is. Még azt sem tudja, hogy kell haragot tartani. Royce elmosolyodott Nicholaa előkészületeire gondolva. Amikor lefekvés előtt az apácának tett ígéretéről és annak betartásáról faggatta a lány, már meg volt győződve, hogy a szökés forog formás kis fejében. Annyira könnyű a gondolatait kiolvasni becsületes tekintetéből. És átlátszó hazugságaiból. Elszorult Royce szíve. Nicholaa olyan, mint egy tőré-kény virág. Kényes, finom, hihetetlenül puha és gyönyörű. És ez a törékeny kis virág a legfülsértőbb otrombaságokat mormogja. Ez a dühkitörés nem tartott sokáig. Nicholaa elszégyellte magát. Gyorsan keresztet vetett, hogy Teremtőjét kiengesztelje, majd felállt. Azaz csak felállni próbált. Amint a test-; súlyát a bal lábára helyezte, éles fájdalom hasított a lábszárába.
Fájdalmasan felkiáltott, és visszazuhant a földre. Egy darabig ott maradt azon töprengve, hogy mit is csináljon. Amikor Royce meghallotta a nyöszörgését, a hang felé indult. Nicholaa kénytelen volt elismerni a vereségét. Segítségért kiáltott. Royce a helyszínen termett, még mielőtt egészében elhangzott volna a segélykérés. Nicholaat túlzottan lefoglalta a fájdalma ahhoz, hogy feltűnjön neki a férfi gyorsasága. Royce a kezében tartotta Nicholaa cipőjét, amit a lány ölébe ejtett, majd maga térdre ereszkedett. Nicholaa úgy látta, hogy dühös a férfi. Ha most azt mondja, hogy sakk, akkor sikítok. - Már megtette. És egyébként is matt, Nicholaa. A játszmának tényleg vége. Nicholaanak nem igazán volt kedve vitázni. Ehelyett az ölébe ejtett cipőre szegezte a tekintetét. Elestem magyarázta azt, ami amúgy is egyértelműen látszott. Azt hiszem, eltört a bokám. Ez a kijelentés szánalmasnak hatott. Nicholaa szintén. A haja teljesen összekuszálódott, és a vállánál a ruhája is elszakadt. Royce nem szólt egy szót sem, csak megvizsgálta a sérülést. Nicholaa fájdalmasan felkiáltott, még mielőtt a férfi hozzáért volna. - Nicholaa, illik előbb megvárni a fájdalmat, mielőtt elkezdünk panaszkodni rá. - Csak felkészítettem magam a fájdalomra - vágott vissza. A férfi visszatartotta mosolyát. Biztosra vette, hogy nem tört el a bokája, hiszen meg sem dagadt a környéke. Ezenkívül Nicholaa fájdalom nélkül mozgatni tudta a lábujjait is. Egyértelmű, hogy csak megrándítolta a lábát. Nem tört el. Nicholaa azonban nem hitt neki. Előrehajolt, ösztönösen is a férfira támaszkodva, hogy ellenőrizze, vajon tényleg rendben van-e a bokája. Arca mindössze néhány centiméterre volt a férfiétól. Tekintetét azonban mereven a lábára szegezte, míg a férfi az arcát fürkészte. - De igenis eltört. - Nem tört el. - Muszáj ilyen vidámnak lennie? Igazán mutathatna egy szemernyi együttérzést ebben a szerencsétlen helyzetben! - Ezt a szerencsétlen helyzetet elkerülhette volna, ha nem próbál... Nicholaa nem hagyta, hogy Royce befejezze az érvelést. - Magánjellegű ügyeimet szerettem volna elintézni. Újabb hazugságát nyíltan a férfi szemébe mondta. Ez nagy hiba volt, de csak ekkor vette észre, hogy milyen közel áll hozzá a báró. Hosszan és szótlanul egymás szemébe néztek. Nicholaa visszafojtotta lélegzetét. Royce szintén. Nem tudta hova tenni a viselkedését, de mindenáron meg akarta érinteni a nőt. Nem is tudott ellenállni egy gyöngéd hajsimításnak. Ujja lágyan megcirógatta a nő arcát is. Nicholaat megnyugtatta a férfi érintése, de nem tartott sokáig ez az idill, mert Royce tekintete szigorúvá vált. Megragadta a lány állát, és arcát a holdfény felé fordította. Majd félrelökte a nő szemébe hulló hajtincsét. Hol szerezte ezt a kék foltot? követelte a magyarázatot a báró. A hangja most zord és kemény volt. Nicholaa vállrándítással felelt. Royce erre megszorította a lány állát. - Azonnal mondja meg, hogy hol szedte össze ezt a foltot! Nem csak úgy magátol került oda. Annál komolyabb a sérülés. Délután még nem lehetett ott. Különben észrevettem volna. De ott volt már akkor is. Mindössze nem volt annyira feltűnő. Egyébként is miért olyan mérges? Ez az én bajom és nem a magáé!
Royce figyelmen kívül hagyta a legutóbbi megjegyzést. Hogy történt? Az nem tartozik magára! Nicholaa ellökte magától a férfi kezét, de az konokul megragadta ismét az állát. - Elegem van abból, hogy mindig megmakacsolja magát. - Nekem is abból, hogy állandóan parancsolgat. Nicholaa úgy érezte, hogy ezzel a jól irányzott válasszal viszonozhatott valamit a férfi gorombáskodásaiból. Épp ideje volt tudatosítani a normannban, hogy nem egy gyönge, félénk és védtelen teremtéssel áll szemben. Nem fogja engedni, hogy megfélemlítsék. A báró pedig jobban teszi, ha nem fordít neki hátat, nehogy a lapockái közé kapjon egy késszúrást. A legutóbbi gondolattal saját magát is megpróbálta becsapni. Tudhatná, hogy képtelen lenne ölni. És valahol azt is tudta, hogy ezzel a férfi is tisztában van. Tehetetlenségében felsóhajtott. Közben meglátta, hogy egy tincs Royce szemébe lóg, és még mielőtt tudatosult volna benne, hogy mit csinál, félresimította a rakoncátlan hajfonatot. Royce úgy pattant fel, mintha Nicholaatól legalábbis egy nyaklevest kapott volna. Hitetlenül bámult a lányra, akit teljesen váratlanul ért a férfi reakciója. Beletelt egy kis időbe, mire Royce magához tért. Rekedt volt a hangja, amikor végre megszólalt. Minden, ami magával történik, rám tartozik. Felelős vagyok magáért. Tehát hol szerezte ezt a sérülést? Haragudni fog, ha megmondom. - Honnan tudja? - Mert már ismerem magát. Fontos, hogy az ellenfelek tudják, milyen a másik észjárása. Már jó ideje figyelem magát, és tudom, hogy elég morózus természete van. - És még mit vett észre rajtam? - Hogy nem igazán kedvel. Nicholaa várta a férfi ellenkezését, de mivel az meg sem szólalt, folytatta: Csak nyűgnek érez a nyakán. - Ez így van. Ha nem lenne bűn a gyűlölet, maga lehetne a legmegfelelőbb ember, akit szívből utálhatnék. - Képtelen lenne engem megutálni - felelte Royce gyengéden mosolyogva. Lehet, hogy kellemetlen a természetem, de a magáé kedves, tehát nem ismeri a gyűlöletet. Nicholaa túlzottan elcsigázottnak érezte magát a további vitához. Hamarosan jéggé fagyok, ha nem térünk vissza a tűzhöz. Arra vár, hogy a segítségéért könyörögjek? A férfi tagadólag rázta a fejét. - Arra várok, hogy elárulja végre, hogy került az a folt a szeme alá. Uramisten, de makacs férfi! Nicholaa tudta, hogy ezt a kérdést nem hagyhatja megválaszolatlanul. Justin ütött meg. Egy kicsit finomabban is előadhatta volna az igazságot, mert Royce-t ez a kijelentés nagyon felpaprikázta. Nicholaa nem akarta, hogy bárkinek is rossz véleménye legyen a fivéréről. Justint senki se hibáztathatja ezért. - Hogy a fenébe ne hibáztathatná? Royce talpra ugrott, de Nicholaa megragadta a kezét. Majd megmagyarázom. - Nicholaa, ezt nem lehet megmagyarázni! Nicholaa a férfi ajkára tette a kezét. Justin mélyen aludt, Royce. Meg akartam igazítani a takaróját, és éppen akkor fordult egyet álmában, amikor fölé hajoltam. Még most sem tudja, hogy megütött. Royce-t ez nem győzte meg. - Becsületszavamra ez az igazság. A szászok nem emelnek kezet a testvérükre.
Azért olyan nehéz ezt elhinni, mert a normann családok közt nem ritkaság a belviszály? Royce nem engedhette, hogy a lány kifogjon rajta. Felkapta a köntösét, Nicholaa vállára terítette, és köpenyestül a karjaiba vette a lányt. Nicholaa a férfi nyaka köré fonta a karját, miközben elindultak a tábor felé. A lány suttogva megköszönte a báró segítségét. Mi az ördögöt csináljon ezzel a nővel? - töprengett Royce. Már így is túlságosan belopta magát a szívébe a kis bestia, és ez ellen egy harcos nem tud védekezni. A kutyafáját, a sorsa egy előre megírt minta szerint alakul, és ebbe neki nincs beleszólása. Valójában nem is akar változtatni a sorsán. Szereti a maga körül kialakult rendet. Meg van elégedve azzal, amit rá mértek az égiek. Tényleg meg van elégedve? Royce megpróbálta kiverni a nőt a fejéből. Nehezére esett ugyan, hiszen olyan csodálatosan puha volt, amikor a karjában tartotta! Mégis nyűg volt a lány. Megnehezítette a visszautat. Megint elkezdett vitázni. Royce időnként elhallgattatta, csak hogy legyen egy szusszanásnyi szünete. Amikor megérkeztek a táborba, Nicholaat a sátorral szemközti fához vitte. A lánnyal együtt leült, megigazította az ölében a terhet, hogy kényelmes legyen az alvás, vállához szorította a kis fejet, és lehunyta a szemét. Köpenyével tetőtől talpig betakarta, és szorosan magához ölelte. Testének melegével oltalmazta Nicholaat. Royce? Tessék! Nem illik így aludnom. Férjes asszony vagyok, és... A férje halott. Nicholaat meglepte a férfi határozottsága. Honnan tudhatná, hogy a drága férjem vajon él-e még, vagy elesett valamelyik csatában? Tudom. Meghalt. Örömmel mondta ezt a férfi? Nicholaa megpróbált erről meggyőződni, és a férfi arcát kereste a tekintetével, de az erőszakosan a vállához szorította a nő fejét. Na, jó. Tényleg meghalt. De még mindig gyászolom. Maguknál a kék a gyász színe? Nicholaa erre nem gondolt. A normannak jól vágott az esze. De az övé is! Belül gyászolom. Mikor halt meg? Royce finom mozdulatokkal megsimogatta Nicholaa vállát. A nő nem utasította el a kedveskedést. Mielőtt válaszolt volna, egy férfiasat ásított. Két évvel ezelőtt. Biztos ön ebben? Royce már nevetett azon, hogy az amazon milyen könnyen lépre ment. Igen, biztos vagyok benne. Ezért nem is járok már feketében. Igen, két évvel ezelőtt történt. Most jól rászedte a normannt gondolta Nicholaa, és önelégült mosollyal becsukta a szemét. Már majdnem el-szenderedett, amikor Royce a fülébe súgta: Nicholaa. Tessék. Hány éves Ulric? Nemsokára lesz nyolc hónapos. Royce jól gondolta. Nicholaa túl fáradt volt ahhoz, hogy következetesen hazudjon. Még csak észre sem vette, hogy mekkora szarvashibát követett el. - De a férje két éve halott! Royce kíváncsian várta, hogy ebből a csávából hogy mászik ki a nő. Nicholaanak elkerekedett erre a szeme. - Azt mondtam, hogy egy éve. Igen, pontosan kerek egy éve. Pontosan emlékszem, hogy ezt mondtam az előbb.
Eltelt vagy öt perc, mire Royce megszólalt. - Nicholaa, nem megy magának a füllentés. - Én sosem füllentek! Royce megszorította Nicholaat, hogy ráébressze, meny nyire haragszik rá. - Beismeri végre, hogy veszített? El akart szökni! - Békén hagyna aludni? - Csak, ha elismeri... - Igen, elismerem. El akartam szökni. Most már elégedett? - Többször meg se kísérelheti a szökést. Amikor elhangzott ez a parancs, Nicholaa majdnem elsírta magát. Igazán lehetne puhább kőből ennek a férfinak a szíve! El kell szöknie. Ez az egyetlen módja annak, hogy elkerülje a végzetet, amit uralkodója, Vilmos szánt neki. Nicholaa ismét a férfi nyaka köré fonta a karját. Ujjával Royce haját babrálta, miközben arra gondolt, hogy milyen igazságtalanul bánik vele a sors. Nicholaa érintése kellemes érzéssel töltötte el Royce-t. - A maga Vilmos királya végérvényesen eltökélte, hogy zsákmányként odadob valami normann férfinak? - Igen. Nicholaa ellökte magát a férfitól, és mélyen a szemébe nézett. Kihullt egy száraz levél Nicholaa hajából. Arcán por és karistolásnyomok. Royce nem tudott visszatartani egy mosolyt. Nicholaa úgy nézett ki, mintha egy kötélhúzás vesztese lenne. - Én nem vagyok hadizsákmány! Royce tiszta szívéből egyet értett vele. - Tényleg nem. Negyedik fejezet A Nicholaaval töltött hét után Royce arra a következtetésre jutott, hogy az ő türelme is véges. Mire elérték a végcéljukat, legszívesebben megfojtotta volna a nőt egy kanál vízben. A szász bestia megmérgezte az utazást, és még háromszor megkísérelte a szökést. Nicholaa képtelen volt felfogni e kísérletek hiábavalóságát. Ez a nő annyira konok, hogy az már bűn! De ő sem most jött le a falvédőről! Előbb-utóbb úgyis rákényszeríti Nicholaat a teljes vereség beismerésére. Már többször mattot adott neki, de ezzel nem megszégyeníteni akarta, mindössze a makacsságát megtörni. Azt is a nő jól felfogott érdekében tette. Ha boldogulni akar a normannok között, akkor kell egy kis önfegyelmet és kezességet tanulnia, mert nem fog mindenki annyi türelmet tanúsítani, mint eddig ő. Royce-nak nem állt szándékában megbántani a lányt. Sőt, annak, hogy valaki méltatlanul viselkedik vele, még a puszta gondolata is feldühítette. Nicholaa iránt érzett felelőssége nem hagyta nyugton egy percre sem. Kész kiselőadást tartott a lánynak a helyes viselkedésről. Nicholaa esetében azonban a szónoklata süket fülekre talált. Amikor arra kérte, hogy legyen szelídebb, a vadmacska beleharapott. Ezt a sértést csak azért úszta meg Nicholaa szárazon, mert a férfi figyelembe vette a nő elcsigázottságát. Túlzottan össze volt zavarva a leje ahhoz, hogy ésszerűen cselekedjen. Kora délután értek Londonba. A palotában egyetlen vendég sem tartózkodott, amikor Royce belépett magával vonszolva foglyát. Megparancsolta két őrálló katonának, hogy jelentsék az érkezésüket a királynak. Royce maga gondoskodott Nicholaa elhelyezéséről. Az amazon többször megpróbálta elgáncsolni fogva tar-tóját, úgyhogy Royce-nak szó szerint végig kellett vonszolnia a nőt a folyosón. Akkor lenne a legboldogabb, ha végre megszabadulna a terhétől. Ezt a hazugságot addig ismételte, míg maga is majdnem elhitte.
De csak majdnem. Ekkor belebotlott másodhelyettesébe, a néhány évvel idősebb, barna hajú, barna szemű, Lawrence nevű lovagba. A férfi majdnem olyan magasra nőtt, mint hűbérura, csak nem volt olyan izmos. Lawrence számos csatában harcolt Royce seregének tagjaként. Tapasztalt, harcedzett 1 és megbízható katonának bizonyult. És ami még ennél is több, Royce kebelbarátja volt. - De jó újra látni téged, uram! - üdvözölte Lawrence a bárót, és túlzott lelkendezésében megveregette Royce vállát. A két óriás egy pillanatra majdnem szem elől vesztette egymást a Royce ruhájából felszálló por miatt. Lawrence elnevette magát. - Uram, igencsak rád fér egy alapos mosdás. - Azt meghiszem! Istenem, de jó is itthon lenni! - azzal Nicholaara nézett, összeráncolta ő is a homlokát, majd folytatta. Végre. Nicholaa elértette a célzást. Tudta jól, hogy ki miatt tartott az út olyan sokáig. Lawrence oldalát fúrta a kíváncsiság. Amikor Nicholaahoz fordult, még a szívverése is elállt. Az angyalát, ez a nő valódi szépség! Azon nyomban foglyul esett az igéző szemsugárnak. Az a szokatlan kék színárnyalat! Nicholaa határozottan és kimérten állta a vizsgálódó tekintetet. Royce-t mulattatta vazallusának viselkedése. Ugyanolyan beszédes volt ez a reakció, mint Ingeiramé, amikor legelőször találkoztak a szász csodával. Lawrence-et teljesen elbűvölte az amazon. - Ez Nicholaa úrnő. Lawrence mélyen meghajolt. A legnagyobb megtiszteltetés, hogy megismerkedhetek önnel, milady. Nicholaa illedelmesen térdet hajtott. - Kíváncsian várom beszámolóját az úton szerzett tapasztalatairól. - Miféle tapasztalataimról? - Először is szeretném tudni, hogy mitől van úgy összekarcolva az arca. Már megbocsásson, de az embernek az az érzése támad, hogy egy tizenéves harcossal áll szemben, ha magára néz. Kell lenni valami magyarázatnak erre. A kisasszony hajlamos balesetek áldozatává válni. Erre a megjegyzésre Nicholaa szigorúan Royce-ra nézett. Majd Lawrence-hez fordult. - Nem maradok Londonban annyi ideig, hogy történeteket mesélhessek magának. Royce vasmarkának szorítása ráébresztette Nicholaat a szomorú valóságra. Lawrence pedig észrevette a rosszallást hűbérura tekintetében, de magyarázatot nem talált rá. - Valahova utazni készül a közeljövőben, milady? - Szó sincs róla - felelt a nő helyett Royce. - De igen! - vágta rá Nicholaa. - Az a hír járja, uram, hogy egy héten belül visszamegyünk Normandiába. - Erről majd később tárgyalunk jegyezte meg Royce, jelentőségteljes pillantást vetve a szász nőre. A vazallus beleegyezően bólintott. Észrevette, hogy a báró kijelentésére Nicholaa arca görcsbe rándult, de ezt azzal magyarázta, hogy a nőnek megártott a viszontagságokkal terhes út. - A király szolgákat fog a rendelkezésére bocsátani, hogy ne lásson semmiben sem hiányt az ittléte ideje alatt magyarázta Lawrence. - Meg őröket, nehogy elszökjek? Lawrence hátrahőkölt a nő hevességétől. Maga nem fogoly nálunk mondta. Zavarodottságában hűbérurára nézett. Vagy mégis, uram? Royce helyeslőén bólintott. Mindaddig az, amíg meg nem békéi a sorsával. - Vilmos az ön királya is győzködte Lawrence a nőt. - Az enyém ugyan nem!
- Nincs semmi értelme vitázni vele, Lawrence. Royce végre elengedte Nicholaa csuklóját, és gyengéden meglökte, hogy útnak indítsa. Nicholaa méltóságteljesen bevonult a szobájába, Royce-szal és Lawrenceszel szoro-san a nyomában. - Úgyis megszököm! hajtogatta gőgösen. Egyenesen az ablakot irányozta meg. Royce tudta, hogy mi motoszkálhat a nő fejében. - Ha innen kiugrik, akkor menthetetlenül kitöri a nyakát, Nicholaa. A nő egy hirtelen mozdulattal sarkon perdült, és a férfi arcába nevetett. - Mit érdekli az magát, báró? - Ha engem hidegen is hagy, azért van, akit mélyen érintene az ön halála. Gondoljon csak Ulricra vagy Justin-ra. Tartsa őket jól az emlékezetében, amikor valamilyen esztelen lépésre szánja el magát. A családjának is árt azzal, ha bajt zúdít magára. Royce megpróbálta az ajtót alaposan bezárni. - Várjon! - sikította Nicholaa. Royce megállt, és a hang felé fordult. - Igen, kisasszony? A nő tett egy lépést a férfi felé. - Ennyi az egész? Itt akar hagyni? - Van még valami kívánsága? - Nem, nincs. Royce ismét indulni készült. - Mindössze ennyi a mondandója számomra? - követelőzött a lány. Royce újból megállt, és elgyötörten felsóhajtott. Még mit mondhatnék magának? Nicholaa szemét ellepte a könny. Idegességében tördelni kezdte a kezét. Royce-nak fogalma sem volt, mi lelte a lányt. - Az ég szerelmére, mi a baj? - kérdezte most már teljesen tanácstalanul a nő viselkedését tekintve. Nicholaa megrázta a fejét. - Nincs semmi baj. Sőt, boldoggá tesz, hogy végre megszabadulhatok magától. Mert olyan elviselhetetlen, faragatlan tuskó! - Egy könnycsepp gördült végig az arcán, amit a kézfejével gyorsan letörölt. A pokolba is, ez a nő úgy viselkedett, mintha bánná, hogy elválnak egymástól. Ami még szörnyűbb, az az, hogy ő is bánta. - Nem megyek Normandiába, úgyhogy ha bármire szüksége van, csak üzenjen. Nicholaa megkönnyebbülése látható volt. A pánik véget ért. Arca kisimult. Könnyeit azonban így sem tudta visszatartani. Hátat fordított a férfinak, hogy elrejtse előle a könnyeit. - Nem fogok üzenetet küldeni, uram. Kérem, távozzon! Nem törődöm magával többé. Royce nem hagyhatta így magára a nőt. Olyan elesettnek és szánalmasnak tűnt. A fene egye meg, de jobb szerette mérgesnek és határozottnak látni, amilyen eddig is volt. - Báró úr - szólalt meg Lawrence, látva, hogy barátja nem mozdul. Royce megrázta a fejét. - Nicholaa - bökte ki végre, amint az ajtó felé nyúlt. - Igen? - Egyetlen dolgot szeretnék még mondani. Nicholaa megfordult, és a férfi szemébe nézett. Mérges - gondolta a férfi. És a düh győzni fog a félelme felett. - Mit? - Matt! Royce felkacagott, és gyorsan behúzta maga mögött az ajtót. Jól is tette, mert valami súlyos tárgy csapódott az ajtóhoz. - Mi volt ez? - kérdezte Lawrence elképedve. - Gondolom, a vizeskancsó. Mindenesetre most sokkal jobban érzi magát.
Ettől Royce szintén megkönnyebbült. A nap hátralévő részében Nicholaat elszórakoztatta a felháborodása. Estefelé két szolgáló látogatta meg. Meglepetésére mindketten szászok voltak. Egyikük tiszta ruhát hozott, másikuk pedig váltás ágyneműt. Nicholaa az ablakhoz lépett, a két nő pedig egy forró vízzel teli fakádat tolt a szobába. A gőzölgő illatos vizet nem tudta visszautasítani. Nicholaa tisztára mosta magát a rózsaillatú fürdőben. Egy szót sem szólt a szolgákhoz, egészen addig, amíg az egyik fel nem ajánlotta, hogy kifésüli a gubancokat Nicholaa hajából. Miért szolgálod a normann királyt? kérdezte végül. Mert ő Anglia királya. És mindenki őt szolgálja - felelt a Mary nevű cseléd. Nicholaa egyáltalán nem értett egyet vele, de nem kívánt vitába bocsátkozni. Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, még ha az történetesen helytelen is. Mary körülbelül egyidős lehetett Nicholaaval. Zömök, lángoló vörös hajú, szeplős lány volt. A másik cseléd, He-loise, jóval idősebb, gyors mozgású és barátságtalan nőszemély volt. Én sosem fogom Vilmost szolgálni! szögezte le Nicholaa. Leült és az ölében keresztbe fonta a karját. Mary fésülni kezdte az úrnő haját. - Az ilyen beszéd még sok gondot okozhat magának, milady - figyelmeztette a szolgáló Nicholaat. Heloise az ágy körül szöszmötölt. - Marynek igaza van mondta fontoskodva. Aki nem hajt fejet Vilmos király előtt, az saját maga mondja ki a halálos ítéletét. Körülbelül egy tucat szász katona vár a kivégzésre hasonló ok miatt. Hol vannak ezek a katonák? kérdezte Nicholaa. Itt, a palotában. Két szinttel alattunk - súgta Mary. Az Isten bocsásson meg nekik a konokságukért motyogta Heloise. Mindegyiküknek megadatott a hűségeskü letétele, de valamennyien megtagadták az új király szolgálatát. A tűz pattogni kezdett a kandallóban. A váratlan hang megriasztotta a szolgákat. Minden úgy megváltozott! sóhajtotta Nicholaa. Elrendeződött - szúrta közbe Heloise. - Vilmos király két hónap leforgása alatt megtörte az ellenállást. Vaskézzel kormányoz, úgy biza! Végre mindenki tudja, hol a helye. - A szászokat leszámítva valóban mindenki - kontrázott Nicholaa. - Higgye el, kisasszony, még a szászoknak is megvan a kijelölt helyük - vágta rá Mary. - Éppen ezért akarják a kisasszonyt egy normannhoz férjhez adni. Minél több a vegyes házasság, annál nagyobb az esély a békére. Nicholaa végighallgatta, amit a két cseléd a változásokról mondott. A vacsorájához hozzá sem nyúlt. Korán nyugovóra tért, de nem tudott elaludni. Az a tizenkét szász katona járt az eszében, akik a kivégzésüket várják. Együttérzően gondolt a férfiak családjára. Akár a fivére, Thurston is köztük lehet. Ez a lehetőség megfagyasztotta a vért az ereiben. A végkimerülésig imádkozott, majd könnyel a szemében álomba zuhant. Royce-ról álmodott. A férfi pedig Nicholaaról. De az rémálom volt a javából! A báró fáradtságának tulajdonította a bizarr történetet. Hosszú és kimerítő napjuk volt. Több mint három órát tárgyalt a királlyal, és nem tért a szobájába egészen éjszakáig. Rémálmából felriadva Royce-t ellepte a hideg verejték. Annyira valóságszerű és eleven volt az egész! Almában Nicholaa eltűnt egy sötét erdőben, és ő képtelen volt a nyomára bukkanni. Royce ezek után nem tudott elaludni. Ehelyett lement a palota mögötti kertbe, hogy friss levegőt szívjon. Sok mindent fontolóra kellett vennie. Óriási változás következne be az életében, ha beleszeretne ebbe a nőbe.
A csudába is, túl idős Nicholaahoz! Különben is, az éle-le olyan, mint a gondosan megrajzolt térkép. Igen, mint egy térkép. Megtetszett neki a hasonlat, hiszen ahogy a térkép vonalai megváltoztathatatlanok, úgy az ő sorsának is a kijelölt utat kell bejárni. Túl késő bármit is megváltoztatni. Erre a következtetésre jutva teljesen megnyugodott. Jól döntött. Ennek ellenére időnként azon kapta magát, hogy Nicholaa ablakát bámulja, és azon tűnődik, hogy mi lehet most a nővel. A következő estén a normann lovagokat egybehívta a király. Royce Lawrence-szel az oldalán lépett a hatalmas terembe. A vazallus aggódott elmerengő várura miatt. Erezi te, hogy valami nincs rendjén, de el sem tudta képzelni, mi lehet az. Azzal viszont tisztában volt, hogy nem tenne jót a kérdezősködés. Royce úgyis csak akkor beszél, ha elérkezettnek látja az idejét. Vilmos király helyet foglak a terem közepére helyezett, magas támlájú székben. A király kissé pocakos, nagydarab férfi volt. Noha barna hajából itt-ott előtűnt egy-egy ősz szál, a mosolya fiatalos természetre utalt. Matilda, a király hitvese, tökéletesen kiegészítette férje alkatát. Alacsony, mellben és csípőben széles, ragyogó barna hajú nő volt. Vilmos maga mellé szólította hitvesét, és amikor Matilda megállt a férje oldalán, akkor vált igazán feltűnővé a kettejük közti különbség. Vilmos csendet intett. A teremben mindenki elhallgatott. Akkor a király megfogta Matilda kezét, és hitvesére mosolygott. - Mindannyian hallottatok már Nicholaa úrnőről. Arról, ahogy túljárt három nemes lovagunk eszén is. A tömegen hangos morajlás futott végig. Royce elmosolyodott. Ő ugyan elmesélte a királynak, hogy a várat egy John nevű szász védte, de Vilmos, úgy látszik, ezt el kívánta titkolni közönsége elől. A normann katonáknak makulátlan jutalomra volt szükségük, úgyhogy a király nem; kívánta a fenti részlettel bemocskolni a Nicholaa alakja köré fűződő legendát. Clayton, a hírnökünk mesél majd a hölgy hőstetteiről, csakhogy akik esetleg nem hallottak volna még róla, kellőképpen tisztelni tudják mondta. Vilmos. De először is hadd mutassam be a hadizsákmányomat, aki egyben az egyik hős lovag jutalma is lesz. Szándékosan tartottam az úrnőt hét lakat alatt. Szerettem volna a kíváncsiságotokat minél jobban felkeltem. Ezzel Vilmos csókot hintett hitvese kezére, pajkosan rá-kacsintott, majd jelt adott az emelvény jobb oldalán álló két katonának. Amint azok kitárták a mögöttük lévő ajtót, Vilmos ismét a közönsége felé fordult. - Ti döntitek el magatok közt, hogy melyikőtök nyeri el az úrnő kezét. Holnap már a győztesé a gyönyörű mátka. Matilda súgott valamit Vilmos fülébe. A király bólintott, és így szólt: - Hitvesem emlékeztetett arra, hogy elmondjam, Nicholaa kezével együtt jár a családi birtok is a hatalmas termékeny földekkel egyetemben. Ezt a bátor feleség mellé adom hozományként legvitézebb harcosomnak. A király kijelentését fergeteges éljenzés fogadta. Vilmos elégedetten mosolygott. Mélyen meghatotta lovagjainak szerteáradó lelkesedése. A zaj szinte elviselhetetlenné vált. Ekkor lépett a terem-be Nicholaa. A teremre halotti csend szállt. Mindenkinek elállt a szava a jelenségtől, aki méltóságteljesen a király elé vonult. Nicholaa talpig fehérben volt, karcsú dereka körül aranyövvel. Kiengedett haja csillogó hullámokban omlott alá, és minden egyes lépésnél finoman megrezzent. Látomáshoz volt hasonlatos. Royce a terem túlsó végén a falhoz dőlve állt. Mivel azonban ő volt a legmagasabb az egész teremben, jól láthatta Nicholaat. Atyám, de gyönyörű! - sóhajtotta Lawrence. Royce egyetértően bólintott. Ugyanakkor sokkal inkább elbűvölte a nő fejedelmi magatartása. Annyi büszkeség, magasztosság és méltóság volt ebben a bevonulásban!
Royce tudta hogy Nicholaa halálra van rémülve, de az érzéseit kitűnően leplezte. Nyugodt és komoly arckitejezé-se semmit sem árult el a rémületéből. Royce azt is sejtette, hogy a bestia valószínűleg a királyt és nejét készül megölni. Valaki azt suttogta a közelében, hogy angyali ez a nő. Erre Royce hangosan felkacagott. Lawrence rámeredt a barátjára. Te is megverekszel érte? Royce nem válaszolt. Nicholaa a tűzhelyig követte az őröket. Megálltak. A két katona magára hagyta. Több méterre volt a királyi emelvénytől és a közönségtől is. Oroszlánbarlangban érezte magát. És ő ezeknek az éhes vadaknak a martaléka! Őszintén remélte, hogy az arca semmit sem árul el félelméből. A szíve majd kiugrott a helyéről. A gyomra kavargott. Még szerencse, hogy nem fogyasztott el semmit a neki feltálalt ételből. Most biztosan rosszul lenne tőle. Úgy bámulnak rá, mintha valami csodabogarat látnának. A pásztázó tekintetektől borsódzott a háta. Három kislány, anyjuk szoknyája mellől elszökve, Nicholaa mellé szaladt. Tágra nyílt szájjal és szemekkel néztek a csodára. Nicholaat leginkább éhes madárfiókákra emlékeztették. - A néni hercegnő? - kérdezte egyikük. Nicholaa a kérdező felé fordította a tekintetét. A kislány ötévesforma lehetett. Őszinte kíváncsiság csillogott a szemében. Nicholaa nem tudott goromba lenni. Lassan meg- rázta a fejét, majd a terem legtávolabbi falára szegezte a tekintetét, ezzel jelezve, hogy nem érdekli, mi történik körülötte. Guy báró, vazallusaitól körülvéve, a terem közepén állt. Éppen adomázott, amikor Nicholaa belépett a terembe. Ettől természetesen elállt a szava. Érezte, hogy a nő kelepcéjébe esett. Visszavonhatatlanul szerelmes lett a szász amazonba. A hozományként felajánlott birtok is csábítóan hatott, de a bárót elsősorban a nő szépsége fogta meg. Elhatározta, hogy mindenáron megszerzi. Döntése alapján a terem közepére lépett, és fennhangon kijelentette: - Mindenkit, aki e hölgy kezére pályázik, párbajra hívok. És a párbajt meg is nyerem. - Csak akkor győzhet, ha Royce báró nem kíván pár-viadalt vívni - kiáltott közbe egy vakmerő lovag. Megjegyzése nem maradt hatástalan. A terem minden; végéből harsány nevetés hangzott fel. Guy nem vesztette el a lélekjelenlétét. A király felé fordult, mélyen meghajolt, majd ellenfélre várva lecövekelt a terem közepén. Guy majd tíz évet töltött el Vilmos szolgálatában. Számos sebhely tanúskodott bátorságáról. Valamilyen szerencse folytán az arcát elkerülték a kardvágások, és ezért a hölgyek körében nagy népszerűségre tett szert. Szőke haja és gesztenyebarna szeme kellemes külsőt kölcsönzött neki. Majdnem olyan magas volt, mint a király, és valamivel vékonyabb és fiatalabb is. Royce Guy ellentéte volt. Royce barna bőre és hatalmas termete egyértelművé tette a kettejük közti különbséget. Noha arcán éktelenkedett egy hosszú vágás nyoma, Royce arcának vonzerejéből ez mit sem vett el. A sarló alakú sebet évekkel azelőtt szerezte. Matildát vette védelmébe egy támadás alkalmával. E nemes cselekedetét Vilmos nagylelkűen megjutalmazta. Amint befejezte a Vilmos irányítása alatti kiképzést, Royce saját csapatot kapott. Royce hamar bebizonyította, hogy megérdemelte a megelőlegezett bizalmat. Gyorsan összegyűjtött annyi harci tapasztalatot, hogy egy idő után hozzá küldték a kiképzésre váró ifjoncokat. Royce mindig türelmes, de szigorúan igényes volt az embereivel. Kivételes szerencsének számított, ha valaki az ő különítményébe kerülhetett. Serege Hódító Vilmos elit és legyőzhetetlen alakulatának bizonyult. Habár Guyt baráti szálak fűzték Royce-hoz, a szőke bárót emésztette a féltékenység. Irigyelte Royce átkozott jó szerencséjét. Hozzá azokat sorolták be, akik Royce csapatából kimaradtak. Guy mindig is versenyezni próbált barátjával, és titokban meg volt győződve arról, hogy ő lenne a király kedvence, ha akkor éppen neki adatik
meg megmenteni Matilda életét. Royce már régóta tudatában volt barátja féltékenységének, de remélte, hogy Guy idővel megszabadul ettől az emberi gyarlóságtól. Jelentéktelennek minősítve el is felejtkezett az egészről. - Én is megverekszem az úrnő kezéért - kiáltotta egy lovag. Peckesen a király elé lépett. Egyre többen csatlakoztak hozzá. Nicholaa sohasem érzett még ilyen szörnyű megszégyenítést. Kihúzta magát, hogy ezzel is ellensúlyozza belső gyengeségét, hogy leplezze esendőségét. De ezt a megaláztatást és lealacsonyítást nagyon nehezen viselte. A rosszullét környékezte, de ebből másoknak semmit sem szabad látniuk. A három, úrnői ruhába öltöztetett kislány kergetőzni kezdett Nicholaa körül. Hol a csudában lehet Royce? Miért hagyta, hogy ezt tegyék vele? Nicholaa megpróbált nem gondolni a férfira. Helyette inkább Ulricot idézte maga elé. Hiszen Royce is azt tanácsolta, ha valami esztelen ötlete támadna, akkor gondoljon először Ulric jövőjére. Most éppen az jutott az eszébe, hogy milyen szívesen megölné Anglia királyát. Esztelenség? Egyedül Vilmos a felelős ezért a szégyenteljes helyzetért. Ha a hódító békén hagyta volna Angliát, akkor mindez nem történhetett volna meg. Igen, esztelen terv. Nem tudná megölni a királyt. Azt nem úszná meg szárazon. Még fegyvere sincs. Ráadásul jókora távolság választja el mind a királyi pártól, mind a rá fogadó tömegtől. Royce hangját azonban még mindig nem hallotta kicsendülni a viadalra jelentkezők hangzavarából. Eljött egyáltalán, vagy már Normandia felé tart? Isten lássa lelkét, a férfit is nagyon szívesen megölte volna. Ekkor velőtrázó sikoly hasított végig a termen. Az egyik kergetőző kislány sikított fájdalmában. Tüzet fogott a gyerek köntöse. A lángok már a kislány combját nyaldosták. Nicholaa felkapta a visító gyermeket, és puszta kézzel, , valamint szoknyája segítségével kioltotta a tüzet. Mindez még azelőtt megtörtént, hogy a harcosok bármelyike is észbe kapott volna. Nicholaa a földön térdelt, letépte a kislány ruhájának üszkös darabjait, majd csitítóan magához szorította a gyermeket. A lányka szinte csüngött megmentőjén, csöndesen nyöszörögve Nicholaa vállán. Egy percre megdermedt a levegő, majd a kislány anyja sikoltozva a baleset színhelyére rohant. Nicholaa felállt a nyakába csimpaszkodó gyerekkel, akit átnyújtott az édesanyjának. Még mindig nagyon meg van rémülve - mondta. - De nem hiszem, hogy súlyosabb égési sérülést szenvedett volna. A király a gyermek sikolyára azonnal felállt székéből. A királyné a rémület kifejezésével az arcán figyelte az eseményeket. Mindketten tanúi voltak annak, hogy a kislány, amikor Nicholaa átadta őt édesanyjának, hirtelen megfordult, és megcsókolta megmentőjét. - A néni tényleg hercegnő. Megmentette az életemet. Az édesanya megkönnyebbülten felzokogott. - Igen, megmentette az életedet. - Magához ölelte a kislányt, és Nicholaara mosolygott. - Tisztességesen meg szeretném köszönni azt, amit tett. Meghajolt, és egy újabb sikoly hagyta el az ajkát. Uramisten! Nézzen a kezére! Tele van hólyagokkal! Nicholaanak semmi kedve sem volt megvizsgálni a sérülését. Ha látná a sebet, még jobban fájna. Egyik tenyere jobban lüktetett, mint a másik. Olyan érzése volt, mintha parázsló zsarátnokot szorongatna. Feltekintett, és könnyei függönyén keresztül Royce-t látta felé sietni. Éppen időben érkezett! Segítenie is kell, hiszen mindez az ő hibája! Nicholaa képtelen volt bármire is odafigyelni. A tömeg csak duzzadt körülötte. A lány
szédelegve hátralépett. Mindkét kezét a háta mögé rejtette, Mutassa a sebeit, Nicholaa! A férfi egészen szorosan mellette állt. Ha most egy kicsit előrehajolna, akár meg is érinthetné! Akár át is karolhatná a vállát, hogy ezzel támaszt nyújtson. Nicholaa a fejébe vette, hogy képen törli a férfit, ha csak egy ujjal is hozzáér. Istenem, ennek az egésznek semmi értelme! Zavarodottságában megrázta a fejét, és tett még egy lépést hátrafelé. - Utat! Utat! Az éles női hang hatására kettévált a tömeg. Royce Nicholaa mellé lépett, és a lány egy pillanaton belül a királynéval találta szemközt magát. Milyen alacsony! Alig ér az ő válláig. A hangja viszont ellentmondást nem tűrő. - Adja ide a kezét! Azonnal! Nicholaa nem ellenkezett. Megmutatta sebeit a királynénak. Hogy ne kelljen a kezére néznie, Matilda feje fölött a semmibe merengett. A királyné alaposan megvizsgálta az égést. - Kedvesem, maga bizonyára iszonyatosan szenved. Jöjjön, személyesen gondoskodom a megfelelő ellátásról. Vilmos! - emelte fel a hangját. - A párbajra való készülést berekesztjük. A király egyetértően bólintott. Matilda Nicholaa karját kereste, de a lány villámgyorsan Royce mellett termett. Egy szempillantáson belül szorosan a férfihoz simult. A lány gesztusa beszédes volt. Matilda előbb hű vazallusára, majd a szász lányra, később ismét Royce-ra tekintett. Maga is csatlakozhat hozzánk, báró. Nicholaa a királynénak nyújtotta karját. Matilda erőt vett a nevetésén. Nicholaa egész úton hátrafelé sandított, ellenőrizve, hogy Royce tényleg velük tart-e. Szorosan a két nő mögött masírozott. Nicholaat valami oknál fogva végtelen nyugalom kerítette hatalmába. Igen, már emlékezett. Ez az egész a báró hibája, és ezt meg is fogja neki mondani! De hiszen a férfi csak a kötelességét teljesítette, amikor őt Londonba cipelte. Nicholaa azonban elhessegette ezt a logikus ellenérvet. Most nem akart logikusan gondolkodni! - Maga nagyon bátor, Nicholaa - ismerte el Matilda. - A kislány, akit megmentett, a legkedvesebb unokahúgom. Így mindannyian adósai lettünk - átható pillantást vetve Nicholaara még hozzátette. - A gyermek normann, de úgy tűnik, ez magát nem befolyásolja a tetteiben. Nicholaa erre megrázta a fejét. Nem bánta volna, ha a királyné kevésbé aggályoskodó.. Hátrapillantott Royce-ra, szemében a fenyegetés: Na, megállj csak! Találkozunk mi még négyszemközt! Royce Nicholaara kacsintott. - Maga a hibás, Royce! - sziszegte a lány. Matilda meghallotta a suttogást, és Royce védelmére kelt. Nem, kedvesem. Baleset volt. A Nicholaa szobája előtt őrt álló katonákkal kinyittatta az ajtót, és belépett a szász nő birodalmába. Nicholaa csak Royce szelíd nógatására volt hajlandó a királynét követni. Az ezt követő negyedóra merő kínszenvedés volt. Miközben a király fontoskodó neje a parancsait osztogatta, megérkezett az udvari orvos - egy Samuel nevezetű, ráncos vénember - három segédjének kíséretében. A segédek letették terhüket az egyik faládára, meghajoltak őfelsége előtt, és kihátráltak a szobából. Amikor az orvos hozzálátott a munkájához, Royce Nicholaa mellett helyezkedett el, kezét a háta mögött összekulcsolva tartva. Matilda az ablaknál állt, karját mellén nyugtatva, és éles tekintettél figyelve a párt. Nicholaa nem volt hajlandó ágyába feküdni. Az egyik székre ült. A hátát lándzsa egyenesen tartotta. Arcáról semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni. Tekintete a semmibe révedt.
Samuel a beteggel szembe ült le. Először is megtisztította az égési sebeket, majd bekente Nicholaa karját a könyökétől az ujja hegyéig. A fertőtlenítő úgy égette a bőrét, mint a tűz, de a gyógyír nagyon nyugtatóan hatott. Nicholaanak fel sem tűnt, hogy időközben Royce combjának dőlt. Matilda azonban rögtön észrevette ezt a gyengéd közeledést, és elmosolyodott a fiatalokon. Maradni fog néhány heg mondta Samuel, amint végzett a sérülések befáslizásával. Royce talpra segítette az idős férfit. Samuel térdízületei hangosabban ropogtak, mint a kandallóban a fatuskók. Küldök egy kis altatószérumot, hogy csökkentse, a fájdalmait, és segítsen elaludni tette hozzá az orvos. Köszönöm rebegte Nicholaa. Ez volt az első szó, amit azóta kiejtett, hogy a doktor belépett a szobába. Az orvos szélesen elmosolyodott. Holnap visszajövök, és lecserélem a kötést. Nicholaa ezt is megköszönte. Matilda átható tekintete hol Nicholaa békés arcán, hol Royce gondterhelt ábrázatán nyugodott. - Még mindig vannak fájdalmai, Nicholaa? - kérdezte a báró. A férfi hangjának együttérző csengése majdnem levette alanyt a lábáról. - Ne merészeljen hozzám kedvesen szólni, maga csirkefogó! - Royce, magunkra hagyna egy kicsit? kérte Matilda. A férfi vonakodott itt hagyni a beteget. Matilda ezt tisztán látta. A báró is jelentkezett a párviadalra, ahogy ez várható is volt. Ennek ellenére az ajtóból még visszafordult, és keményen végigmérte a lányt. Majd meghajolt, és eltávozott. - Mit jelentsen ez az egész színjáték? érdeklődött a királyné. - A zárójelenet a báró úr viselkedj rendesen arckifejezésével ért véget. Matilda megállt Nicholaaval szemben. Anyáskodó mozdulattal hátrasimította a lány haját. - Royce báró kötelességből hozta magát ide. Miért hibáztatja őt mindenért? Nicholaa vállrándítással válaszolt. Azért, mert a kötelessége annyira felvidította. Egyébként is jobban esik, ha őt vádolhatom. Még idejében feltekintett ahhoz, hogy elkapja a királyné mosolyát. Tudom, hogy a báró az önök hűséges alattvalója, és ön kedveli is ezért, de meg kell mondanom, hogy ez a férfi a számomra egy elviselhetetlen fráter. - Talán rosszul bánt magával? - Nem. - Akkor miért találja elviselhetetlennek? - Mert goromba, nagyképű és... Nicholaa elhallgatott, amikor észrevette, hogy Őfelsége milyen jól mulat rajta. Ez teljesen összezavarta. Nemde a király egyik legkedvesebb lovagját szidalmazza! - Ha Royce az apátságban hagyja magát, kedvesem, akkor az unokahúgom súlyos égési sérüléseket szenvedett volna, mielőtt még bárki is a segítségére sietett volna. Hát nem látja, hogy magát az isteni gondviselés küldte hozzánk? Nicholaa nem mert vitába bocsátkozni. - Nem akarok ellenkezni önnel - mondta. A lelke mélyén azonban nagyon is ellenkezett. Őt nem az isteni gondviselés hozta ide, hanem Royce, a király parancsára. Mondja meg, mi jut az eszébe, ha Royce-ra néz? Nicholaa meglehetősen furcsának találta ezt a kérdést. Nem kívánt több szót vesztegetni a báróra. De nagyon neveletlen lett volna, ha válasz nélkül hagyja ezt a kérdést. Az, hogy ez a férfi egy végtelenül konok ember. És még mi? És hiú is. Matilda meglepődött.
- Hiú? Nicholaa bólintott. Tudom, hogy nem kíván a báró rossz tulajdonságairól hallani, de Royce hiú. Tudatában van a vonzerejének. Meséljen nekem arról, hogy mi a véleménye a báró megjelenéséről. Matilda eltökéltségéből Nicholaa arra a következtetésre jutott, hogy a királyné nem fog tágítani addig, amíg ki nem elégítette a kíváncsiságát, úgy döntött, hogy őszintén elmondja a véleményét. Megnyerő, barna arca van, és ezt tudja is. El kell ismernem, hogy engem is lenyűgözött vonzó szürke szeme. Nagyon karakteres a profilja is. Ugye ez is feltűnt magának? Igen sóhajtott Nicholaa. Aztán előbújik belőle az erkölcsi prédikátor, és én elfelejtem, hogy mennyire jóképű. Olyankor legszívesebben a képébe ordítanék. De miért mosolyog ezen? Hiszen az egyik lovagját szidalmazom. Meg kellene sértődnie. Matilda megrázta a fejét. - Örülök, hogy őszinte. Royce abszolút semmit sem jelent a számomra. Ez a férfi barbár. Úgy viselkedik, mint... - azt akarta mondani, hogy mint egy normann, de még idejében észrevette magát , mint egy kutya. Matilda bólintott. Az ajtóhoz lépett. - A szolgák segítenek átöltözni. Hajlandó visszatérni a lovagterembe, hogy folytathassuk a versengést? Nicholaa beleegyezően bólintott. Minél előbb túl akart lenni ezen a megpróbáltatáson. - Figyelmeztetem önt, asszonyom, hogy belőlem nagyon rossz feleség válna. Pokollá teszem annak az életét, aki feleségül mer venni. Nicholaa fenyegetésnek szánta ezt a megjegyzést, de a királyné félreértette. - Ne beszéljen ilyen lekicsinylően magáról. Biztos vagyok benne, hogy rendelkezik éppen elég jó tulajdonsággal is ahhoz, hogy egy életre boldoggá tegye a szerencsés férfit. - De én... Nicholaa ezt már nem tudta elmagyarázni. Matilda magára hagyta. Mary és Heloise rontott a szobába, de Nicholaanak nem volt szüksége az ő segítségükre, mert eltökélte, hogy mindent egyedül csinál. Matilda visszasietett a lovagterembe. Egyenesen a királyhoz sietett. Vilmos a székében ült, kezében egy sörrel teli serleg. Matilda meglehetősen hosszan súgott valamit neki. Az egyoldalú párbeszéd folyamán a királyné többször is megtörölte a szemét. Amikor befejezte a magyarázkodást, Vilmos a kezébe fogta hitvese kezét, és egy csókot lehelt rá. A király a fegyverhordozójának nyújtotta a serleget, majd csendre intette az egybegyűlteket. Távozásra szólította fel az összes házas lovagot a családtagjaikkal együtt. A nőtleneket pedig megkérte, hogy maradjanak a teremben. Royce furcsának tartotta ezt a megoldást, és barátai megdöbbent arcából kiolvasta, hogy számukra is különös ez a felállás. De senki nem kérdőjelezte meg a király döntésének helyességét. Royce visszatért a már megszokott helyére, hiszen onnan nyílt a legjobb kilátás arra az ajtóra, amelyen majd Nicholaa belép. Egy biccentéssel üdvözölte Lawrence-t, majd hátát a falnak támasztva várakozó álláspontra helyezkedett. Az ajtó végre kitárult. Mindenki, beleértve Anglia királyi házaspárját is, végigkísérte Nicholaa második bevonulását. Az addig ülve várakozók gyorsan felpattantak. Valaki elkezdett tapsolni. Majd egyre többen csatlakoztak a tetszés e kifejezéséhez. A terem néhány perc múlva zúgott a tapsvihartól. Vilmos király ugyan ülve maradt, de részt vett a tapso-lásban. Nicholaa nem értette, hogy mi történik körülötte. Megtorpant, és már azon volt, hogy megfordul, és
megnézi, hogy kinek szól ez az üdvözlés. Nicholaa arckifejezéséből egyértelműen látszott, hogy nem fogja fel, kinek szól a taps; hogy a tömeg őt köszönti. Higgadtan továbblépett. Sötétkék ruhájában elragadó volt. Royce szerint ez a szín még előnyösebb volt neki, mint a fehér, amit egy órával azelőtt viselt. A király intésére Nicholaa előlépett. Egy pillanatig vonakodott teljesíteni a király parancsát, de aztán jobb belátásra tért. Royce-t majdnem az őrületbe kergette a többi lovag buja tekintete, amivel Nicholaara néztek. A báró legszívesebben halomra verte volna mindegyiküket. A birtoklásvágynak és őszinte féltékenységnek abban a pillanatában már tudta, hogy mit kell tennie. Mitől vagy ilyen dühös, Royce? - érdeklődött Lawrence. Semmitől. A pokolba, Nicholaa borzasztóan szenvedhet! Nézd a kötést a kezén! Majdnem az egész karját beborítja. Pihenésre lenne szüksége. Hogy mire van szüksége, azt csakis királyurunk döntheti el - jegyezte meg Lawrence. - Talán azt tartja bölcsebbnek, ha minél előbb véget vetünk Nicholaa megpróbáltatásainak tette még hozzá. Valójában Nicholaanak nem voltak fájdalmai. A gyógyír, amit a doktor adott neki, teljesen megszüntette az égést. A királyi emelvény elé lépett, és megállt a négy lépcsőfok alján. Nem hajolt meg. Vilmos észrevette ezt a hiányosságot. Előrehajolt, és méltatlankodva azt kérdezte: - Nem hajtasz térdet a király előtt? - Nem tud térdet hajtani, hiszen mindkét karja be van kötözve, ezért nem tudja felemelni a szoknyáját. Orra bukna, ha megpróbálná. Nicholaa, kedves - fordult a lányhoz. Hajts fejet! Így köszöntsd a királyodat! Vilmos engedékenyen bólintott. Nicholaanak eszébe ötlött, hogy ott és akkor ellenszegülhetne a királynak. De akkor mi lesz a kis Ulrickal? Engedelmesen fejet hajtott. - Nagy bátorságról tettél tanúbizonyságot az imént - mondta a király olyan emelt hangon, hogy mindenki jól hallhassa a bókot. - Az volt a tervem, hogy a lovagjaim döntsék el, kinek leszel a felesége. De meggondoltam magam. A te kezedben van a választás. Vizsgáld meg őket alaposan, kedvesem! Most ők a jutalom. Egytől egyig vitéz harcosok. Kérdezd végig őket! Ha a döntéshozatal az egész éjszakát igénybe veszi, hát úgy legyen! Kivárjuk. Amint elhatároztad magad, megtartjuk az esküvőt. Guy báró felnevetett. Megigazította vörös kabátját, és tett egy lépést előre. Vazallusainak egyike jelentőségteljesen oldalba bökte, és rávigyorgott. Guy biztos volt Nicholaa döntésében. Csakis őt választ- hatja. Nem érezte úgy, hogy önhittsége miatt annyira magabiztos. Ugyanakkor tisztában volt saját érdemeivel. Hiszen jóképű férfi, talán a legjóképűbb Vilmos seregében. Szinte minden nő bálványa, és miért? Mert dús szőke a haja, szép gesztenyebarna a szeme, hófehérek a fogai, határozott a viselkedése. Karcsú, mint a nádszál, és olyan kitartó, mint más három férfi összevéve. Mi mást kívánhat még egy nő? Igen, minden bizonnyal őt fogja választani. Csak magára kellett terelnie a nő figyelmét. Csak rá kell mosolyogni egyszer, és akkor minden simán megy. Amint Nicholaa elindult a tömegben, Guy elállta az útját a széles mosolyával. Nicholaa megállt, a férfira nézett, és visszamosolygott. Majd megkerülte és továbbment. El sem tudta hinni, hogy a nő elutasította! Kinyújtotta a kezét, hogy megfogja Nicholaat. A lány azonban egy mozdulattal megszabadult a tolakodótól. Guy fülig pirult zavarában. Ökölbe szorította a kezét, és minden erejét latba kellett vetnie, nehogy a nő után eredjen és követelje tőle, hogy az őt válassza. Óriási erőfeszítéssel közömbösséget próbált színlelni. Guy kegyencei, Henry és Morgan, ura segítségére sietett. Ok meg sem próbálták eltitkolni az elégedetlenségüket. Dühödten néztek Nicholaa után. A lánynak fogalma sem volt arról, hogy milyen vihart okozott." Figyelmét egyetlen
férfira összpontosította. Tekintetével lázasan Royce-t kereste. A férfi még mindig a falnak támaszkodva ácsorgott. Unottnak, sőt álmosnak tűnt. De Nicholaat nézte! A lány minél közelebb ért hozzá, ő annál izgatottabbá vált. Nicholaa megpróbálta megőrizni a komolyságát. A feszültség a teremben a végletekig fokozódott. Ennek az oka leginkább Royce volt. A lovagoknak nem igazán tetszett a játszma ilyetén fordulata, hiszen így egyikük lesz a sóvárgott jutalom, a birtoktárgy. Nicholaa igazán átérezhette volna ezt a megszégyenítő helyzetet. De nem ezt tette. Túlzottan el volt telve a kárörömmel, amit most érezhetett. , Istenem, ez egy ragyogó pillanat! Nicholaa elérte Royce-t. Amikor már csak fél méter választotta el a férfitól, hirtelen megállt. Egy szót sem szólt, csak hosszan a férfira nézett. Royce alig hitt a szemének. Megrázta a fejét. Nicholaa bólintott. - Royce! - szólította a nevét suttogva, de a férfi minden egyes hangot tisztán hallott. - Tessék, Nicholaa? A lány mosolya elbűvölte. Nicholaa intett neki, hogy lépjen közelebb. És akkor lábujjhegyre állva a fülébe suttogta: - Matt! Ötödik fejezet - Alig fél óra múlva már össze is házasodtak. A menyasszony és a vőlegény is úgy viselkedett, mintha díszvendégek leltek volna valamilyen emberáldozat bemutatásán. A sajátjukén. Nicholaa semmi kincsért sem nézett volna választottjára. Tudta, hogy magában iszonyatosan dühöng a férfi. A szertartás során Royce tekintetét gondosan Nicholaa feje fölé irányította. Úgy vélte, hogy a lány meghibbant. Egyedül a királyné látszott boldognak. A rituális felolvasás alatt többször is meg kellett törölnie a szemét, ami meglehetősen szokatlan jelenség volt, hiszen Matilda csakis férje előtt engedte szabadjára az érzelmeit. A hitvesi fogadalomtétel után Royce letérdelt, hogy szájon csókolja ifjú feleségét. Nicholaanak még arra sem volt ideje, hogy felfogja, mi történik vele, amikor a férfi ajka már el is hagyta az övét. A házaspárok gyermekeikkel végignézhették a szertartást. A hitvesi csók elcsattanása után a pár köré sereglettek, hogy elmondhassák jókívánságaikat. A férfiak fejet hajtottak, míg az asszonyok - mivel nem rázhattak kezet Nicholaaval az égési sebek miatt megveregették az ifjú feleség vállát, békét és boldogságot kívánva mindkettőjüknek. A tömeg mintegy varázsütésre hirtelen hátrálni kezdett. Nicholaa csodálkozva férjére nézett. Kíváncsi volt arra, vajon ő is furcsállja-e a többiek viselkedését. Royce felesége meglepődésével mit sem törődve a tömegre szegezte a tekintetét. Nicholaa erre a férfi mögé kukucskált, hogy jobban szemügyre vegye az ott álló vazallust. Fel is ismerte a férfit. Lawrence volt. Az a katona, akivel legelőször találkoztak a palotába érkeztükkor. Lawrence észrevette, hogy a menyasszony őt nézi. Kacsintott egyet, mire Nicholaa elpirult, és zavarában a vazallusra mosolygott. Mondott is volna neki valamit, ha Royce szorítása el nem téríti szándékától. Nicholaa ismét a tömeget figyelte. Royce egyik vazallusa előlépett. Nicholaa megrökönyödésére a katona letérdelt, szívére helyezte a kezét, és hűségesküt tett. Neki! A többiek követték a példáját. Minden egyes eskütétel után Royce komolyan bólintott.
Nicholaat ez teljesen összezavarta. Hát elfelejtik ezek a katonák, hogy ő végtére is szász? Minden bizonnyal ez történt, különben nem fogadták volna meg, hogy életüket és vérüket áldozzák úrnőjükért. Royce ezalatt egy pillantást sem vetett hitvesére. Tudta, hogy a lány izgatott, hiszen Nicholaa egyre közelebb húzódott hozzá, mígnem teljesen a testéhez simult. A király az emelvényről szemlélte az eseményeket. Amikor befejeződött az eskütétel, lekászálódott, és az ifjú párhoz lépett. A király elismerően vállon veregette Royce-t, majd a karjába zárta Nicholaat. Jelentőségteljesen magához ölelte, mielőtt visszaadta volna hites társának. Nicholaa alig tért magához a meglepetéstől, amikor a király az ő vállát is megveregette. Ez a kedveskedő gesztus majdnem ledöntötte a lábáról. De Royce szokás szerint most is a segítségére sietett. Magához vonta, és szorosan maga mellett tartotta, - Nagyon elégedett vagyok ezzel a házassággal - jelentette ki a király. - Jól választottál, Nicholaa itt hatásszünetet tartott, majd folytatta. Mint mindig, most is bevált a feleségem jóslata. Nicholaa képtelen volt visszatartani a nevetését. Jó érzés látni, hogy egy ilyen vérmes óriás mennyire elérzékenyül, ha szóba kerül a felesége. Nyilvánvalóan a király és a neje igaz ragaszkodással szereti egymást. Ebben az elkorcsosult korban, amikor párválasztáskor az érzelmek számítanak a legkevésbé, kész csoda, hogy a királyi pár házassága valódi szerelmen alapul. Emiatt Nicholaa még inkább a szívébe zárta őket. E tiszteleten és bizalmon nyugvó kapcsolat a szülei közti kötelékre emlékeztette a lányt. Jó ég! Hát mégsem kedvelheti az ellenséget! Hiszen ez hazaárulás! De mégis milyen hazaárulás? A szász király már három hónapja halott. A normannok szilárdan megvetették a lábukat Angliában, és nincs, aki elkergethetné őket. Ez az egész olyan bonyolult! Időre van szüksége, hogy feldolgozza a változásokat. Ekkor váratlanul felcsattant egy hang a tömegből. - Nicholaa azért választotta a bárót, mert egyedül őt ismerte. Ha én hoztam volna Londonba, akkor biztosan rám esett volna a választása. Az a férfi volt, aki a választáskor elállta az útját. A lovag pökhendin az emelvény felé vonult. Minden egyes lépése, akárcsak iménti megjegyzése, mérhetetlen nagyképűségéről árulkodott. Arcán alattomos mosoly vibrált. A tekintete merő jég. Nicholaa ösztönösen berzenkedett tőle. Két vazallus követte kutyaként a nagyszájú lovagot. Nicholaa pillantásra sem méltatta őket, amíg hivatalosan be nem mutatkoztak neki. - Nicholaa - mondta Royce -, Guy báró és vazallusai, Henry és Morgan. Guy meghajtotta magát, de a kísérői kihívóan felegyenesedve maradtak. Nicholaa egy biccentéssel üdvözölte a bárót, majd szúrós tekintettel a vazallusaira nézett. Bárcsak hidegen hagyná ez a három alak! De a vazallusok szeméből szikrázó gyűlölet rettegésbe ejtette. Abban a percben megérezte, hogy ezek az emberek gonoszak. Egyidejűleg persze tisztában volt ítéletének abszurditásával. Hiszen még nem is ismeri őket! Remegve még közelebb húzódott Royce-hoz. Hiszen ezek is csak emberek! Igaz, hogy csúnya emberek. Morgannek nevű sötétbarna a haja és gesztenyeszínű a szeme. Ugyanolyan a testalkata, mint a másiké, csak annak a haja és a szeme is világosabb. Rusnyaságukat gonosz tekintetüknek és sötét gondolataiknak köszönhették. Ś Vajon szász származásáért gyűlölik, vagy azért, mert nem az ő hűbérurukat választotta? Egyébként ez teljesen mindegy. Mindenesetre vérlázítóan otrombán viselkednek. Vilmos király ismét megveregette Royce vállát. - Mit szólsz Guy báró kérkedéséhez? Nicholaa tényleg őt választotta volna, ha ő lett volna a kísérője? Royce vállrándítással felelt erre. Nicholaa legszívesebben jól oldalba bökte volna a férjét, hogy unottságából végre kizökkentse, de ehelyett csak jelentőségteljesen
rálépett a lábára. - Talán - hangzott a nem túl lelkes válasz. - Royce báró átkozottul szerencsés ember - jegyezte meg Guy. Majd Nicholaara nézve folytatta. - Kedves kisasszony, most önt örökre megfosztották attól a gyönyörtől, hogy mellettem élje le az életét. Milyen kár! Morgan és Henry kuncogással nyugtázta ezt a kijelentést. Miért ugrat bennünket a báró? - töprengett Nicholaa. El sem tudta képzelni, hogy mi lehet Guy indoka. Royce rezzenéstelen arca sem segítette a válasz megtalálásában. - Jó szándékkal viseltetsz irántunk, Guy? - kérdezte Royce a lehető leglágyabb hangján. Guy nem válaszolt azonnal. Egyre feszültebbé vált a hangulat. Mi a fene történik? Olyan, mintha egy. társasjátékot játszanának, és ő, Nicholaa lenne az egyetlen, aki nem ismeri a szabályokat. Görcsbe rándult a gyomra. Veszélyben érezte magát. Ekkor Royce bátorítóan megszorította a vállát. Nicholaa félelme elpárolgott. Végtelen biztonságban érezte magát. Ezek a normannok teljesen összezavarták. Guy még mindig nem válaszolt Royce kérdésére. Egyre többen gyűltek köréjük, hogy fültanúi legyenek az izgalmas beszélgetésnek. Lawrence tett egy lépést előre. Nicholaa igen megkedvelte ezt a vazallust. Lawrence őszintén kimutatta az érzelmeit, és ebben a szörnyű játékban sem vett részt. Hűbérura helyett is dühbe gurult. 0 legalább tisztán látta, hogy mire akar kilyukadni Guy. Erezte a báró szavain átsütő rosszindulatot, ha már Royce teljesen érzéketlen volt a báró inzultusaira. Az csak a legtermészetesebb, hogy a szándékaim tiszták - felelt végre Guy. Mindössze meg vagyok lepve tette hozzá egy hetyke vállrándítással. - Mitől? kérdezte Lawrence. - Tényleg mitől? érdeklődött Nicholaa is. Guy két vazallusa közelebb lépett. Nicholaanak úgy tűnt, hogy hűségükről akarnak tanúbizonyságot tenni, valamint megpróbálják Lawrence-t a sarokba szorítani. Royce még mindig rezzenéstelen arccal szemlélte az eseményeket. - A döntése miatt lepődtem meg, kisasszony. A Royce, arcán éktelenkedő sebhely a legtöbb nőt elriasztaná. Erre Morgan sűrű fejrázással reagált. Henry pedig udvariatlanul elvigyorogta magát. Nicholaa kibontakozott Royce öleléséből, és tett egy határozott lépést előre. - Arra a megnyerő vágásra gondol, báró úr? Hiszen az a férjem bátorságának bizonyítéka. Guy erre nem tudott mit lépni. Ennek a szász macskának helyén van a szíve! Ez csak fokozta a vonzerejét, akárcsak mélykék szeme! Guy meglehetősen izgatónak találta a nőt, és átkozottul kívánta is! - A bátorság bizonyítéka? ízlelgette a szókapcsolatot Guy. Furcsa név a testi hibára. - Csak kisfiúknak nincsenek testi hibáik. Én férfit választottam! Ez húsba vágott. Guy arca mélyvörösre vált. Nicholaa ott és akkor befejezettnek tekintette volna a témát, ha Guy meg nem kockáztat még egy öntelt kijelentést. - Mindenki tudja, hogy velem sokkal boldogabb lenne. Ez volt az utolsó csepp. A báró lekezelő modora, ha Royce-t nem is, de Nicholaat iszonyatosan féldühítette. Matilda elérkezettnek látta az időt arra, hogy közbelépjen. Nicholaa, magának fogalma sincs, hogy minek vált részesévé. Guy báró nagyon vetélkedő szellemű harcos, kedvesem. Képtelen belenyugodni a vereségbe. És ha Royce-szal kerül szembe, akkor szinte biztosra veheti a kudarcot. Matilda mondatai békét parancsolón hangzottak. Guy megpróbált nyugalmat erőltetni az arcára. Ekkorra már készen állt Nicholaa terve a végső leszámolásra. Tudta, hogy emiatt egy-két nappal többet kell majd a tisztítótűzben szenvednie, de bátran vállalta ezt a kockázatot.
Köszönöm a magyarázatot, felség - mondta. - De már régóta tudom, hogy Royce-t tartják a normann hadsereg legderekabb harcosának. És ezt kitől tudja? - kérdezte a királyné. A bátyám katonái suttogtak történeteket Royce hőstetteiről hazudta a lány. - Kész legenda lett belőle. Szász harcosaink legrettegettebb ellenfelévé vált. Ezzel Nicholaa Guy felé fordult, és megajándékozta egy együttérző mosollyal. Különös, a maga nevét soha senki nem említette, báró úr. Vilmos király nevetve szólt Guyhoz: Látod, most megkaptad a kért feleletet. Nicholaa mindenképpen Royce-t választotta volna. Nicholaa bólintott. - Igen, a legkiválóbbat akartam és kihívóan Guy két vazallusára mosolygott. A bárónak jókora önuralomra volt szüksége, hogy tisztességesen feleljen. Köszönöm a kielégítő választ. Ekkor valaki éljenezni kezdte az ifjú férjet. A feszültség egy csapásra feloldódott. Guy Henry kíséretében eloldalgott. Morgan hátramaradt. Az volt a szándéka, hogy megfenyegeti az ifjú párt, de Royce elvette a kedvét tőle. Egyetlen mozdulattal eltávolította a szemtelen vazallust Nicholaa közeléből, és Lawrence-t állította őrnek felesége mellé. Rögtön ezután Royce-t elragadták a barátai. Nicholaa még arról sem győződhetett meg, hogy a férje elégedett volt-e a viselkedésévél. Matilda bezzeg meg volt elégedve! - Guy bűnösen féltékeny Royce-ra, ugyanakkor hűséges alattvalónk. Erről nem szabad megfeledkeznünk figyelmeztetett a királyné. Majd Lawrence-re kacsintva hozzátette: - Kiváló párosítás ez a házasság. Nicholaa máris Royce mellett áll. Idővel a szívét is odaadja a fiúnak. Nicholaa egy percig sem áltatta magát. Royce sosem fogadná el az ő szerelmét, még ha fel is ajánlaná neki. Erre felsóhajtott. Úristen, milyen káosz van a fejében! - Szerelmes volt Vilmos királyba, amikor először találkoztak? - kérdezte Matildától. A királyné elnevette magát: - Nem. Hét évig udvarolt, míg végül beleegyeztem, hogy feleségül megyek hozzá. És attól a pillanattól kezdve mindenem az övé volt. Royce-nak azonban nem fog ennyi időbe telni, hogy elnyerje a te szerelmedet. Nicholaat az is érdekelte volna, hogy miért változtatta meg Matilda a véleményét, de ezt már nem merte megkérdezni. Kíváncsi volt másra is. - Honnan tudta felség, hogy Royce-t fogom választani? A király elárulta, hogy maga ezt előre megjósolta. Nem értem, hogy tudta eltalálni... - Pofonegyszerű következtetés alapján. Amikor Royce megjelenéséről faggattalak, egyetlen dolgot meg sem említettél. Abban a pillanatban meggyőződtem arról, hogy kiváló páros válna belőletek magyarázta Matilda végigsimítva Nicholaa aranyhaját. Abból következtettem, amit nem találtál feltűnőnek. Nicholaanak sejtelme sem volt, hogy miről beszél a királyné. - Mi az, amit nem találtam feltűnőnek? - A sebhelyet. Természetesen észrevette a sebhelyet, amikor először Royce-ra pillantott, hiszen arcából egy jókora darabot elfoglal. De mi köze ennek ahhoz, hogy ő kit választott? Matilda Lawrence-hez fordult. - Ifjú úrnőd azt mondta, hogy Royce hiú férfi. Lawrence ezen jót nevetett. Nicholaa zavarában elpirult. Matilda megpaskolta a lány karját. - Gyere, kedvesem - szólt a királyné. - A szobádban kell a férjedre várnod. A nők nem vehetnek részt a ma esti dorbézoláson. Holnap este tartjuk majd az ünnepi vacsorát, de a ma este a férfiaké. De nem is baj, mert nagyon fáradtnak tűnsz. Ugye azért tetszett a szertartás? Ne fecséreljük itt tovább az időt, Nicholaa! Elkísérlek egy
darabon, és Lawrence-nek jut az a megtiszteltetés, hogy velünk tarthat. A vazallus erre mélyen meghajolt. Nem tudta abbahagyni a mosolygást. Meghallotta, hogy Royce sebhelyéről beszélgetett a két nő, és ő tisztában volt azzal, hogy Matilda mire célzott, amikor azt mondta, hogy Royce és Nicholaa összeillő pár. Matilda az ifjú asszonyba karolt, és együtt az ajtóhoz indultak. A két őr Lawrence mögött követte őket. Nicholaa teljesen ki volt merülve. Ez a nem mindennapi este kiszívta minden erejét. Mindenki annyira kedvesen viselkedett vele! Mindenki, kivéve azt a két jelentéktelen figurát, Guy báró vazallusait. Lehetséges az, hogy a normannok és a szászok békésen éljenek egymás mellett? A királyné jó éjszakát kívánva elbúcsúzott Nicholaatól és elindult a déli folyosón. A szolgái utánasiettek. Lawrence a szobájáig kísérte Nicholaat. - Velünk tart, ha visszamegyünk a váramba? kérdezte a vazallust. - Meglehetősen valószínű. - Jól érzi magát Angliában? A férfi mosolyogva rántott egyet a vállán. - Akkor miért mosolyog? Lawrence fontolóra vette a választ. - Eszembe jutott az a jelenet, amikor a kisasszony Royce felé indult. A báró a legkevésbé arra számított, hogy őrá esik majd a választása. Nicholaa leeresztette a fejét. Az első együtt töltött éjszaka meglehetősen nyugtalannak bizonyult. Nicholaa összevissza dobálta magát értelmetlen szavakat nyöszörögve. Akárhányszor megmozdult, megnyomta a sérült kezét, és fájdalmasan felkiáltott. Royce megpróbált segíteni neki, de ez szinte lehetetlen volt. Nicholaa nem maradt mozdulatlan annyi ideig, hogy férje megnyugtathassa. Amikor végre Royce is álomba szenderült volna, Nicholaa hirtelen felült az ágyban: A hasamon szeretnék feküdni - mormolta. Royce szerint még arról sem lehetett fogalma, hogy hol van; ki se nyitotta a szemét, amikor kibökte a kívánságát. Amikor azonban lerúgta magáról a takarót, és ki akart mászni az ágyból, Royce karon ragadta. Erőtlenül hullott a karjaiba. Royce azon volt, hogy szorosan maga mellé helyezze, de Nicholaa hirtelen fordult egyet, és teste teljes felületével elterült a férfin. Végre talált egy megfelelően kényelmes testhelyzetet. Ezt egy jóleső sóhajjal konstatálta, és abbahagyta a további fészkelődést. A fejét a férfi álla alatt nyugtatta. Puha melle Royce mezítelen felsőtestéhez nyomódott. Csípője a férfién pihent, és kecses lábát Royce combja köré fonta. A báró igazított egy kicsit a testhelyzetükön, hogy Nicholaa mindkét lába az ő combjai közé kerüljön, majd átkarolta hitvese derekát. Nicholaa illatos teste nagyon puha és nőies volt. Igazán összeillenek ők ketten. Erről eszébe jutott valami, majd még valami... és elkalandozó gondolatai miatt egyre kényelmetlenebbül kezdte érezni magát. Aludni próbált, de a forró női test nem hagyta. Csakis az járt a fejében, hogy milyen szívesen szeretkezne vele. Nicholaa izgett-mozgott. Royce mélyeket sóhajtott. Ez egy örök életre emlékezetes nászéjszaka volt. Hatodik fejezet Nicholaa késő délután tért magához. Még egy órát a szobájában töltött azon munkálkodva, hogy megszabaduljon a kábítószer hatásától. Úgy aludt, mint akit agyonvertek. És még csak nem is érezte magát felfrissülve ez után a hosszú pihenés után. Mary Nicholaat az ágyán ülve találta. A cselédlány egy gyönyörű fehér ruhát tartott a kezében. A felsőrész ujjai és a szoknya szegélye gazdagon volt díszítve
aranyhímzéssel. A ruha finom kelméje csodálatosan áttetsző és puha volt. - Ki küldte ezt nekem? - A királyné felelte Mary. Belopta magát a felség szívébe. Még aranyfonalat is küldött, amit a hajába fonhatunk. A férje mellett kell helyet foglalnia a ma esti ünnepléskor, milady. Nicholaa erre nem válaszolt semmit. Tudta, hogy legalább egy kis lelkesedést kellene mutatnia a kegy iránt, hogy Anglia királyával vacsorázhat. De erre most képtelen lenne. Még mindig zúgott a feje a szérumtól, és kínzó honvágyat is érzett. Nagyon szeretett volna egyedül maradni egy kicsit. Ez a kívánsága nem teljesült. Az elkövetkező néhány órát a készülődéssel töltötte. Miután megfürdött és friss ruhát öltött, kezdte jobban érezni magát. Mary alaposan megfésülte a haját. Olyannyira, hogy Nicholaa majdnem felkiáltott a fájdalomtól. Nicholaa nem volt hozzászokva a kényeztetéshez, de nem akarta megbántani Maryt, így zokszó nélkül tűrte a gondoskodó zaklatást. Mary azonban képtelen volt rendesen Nicholaa hajába fűzni az aranyszálat, úgyhogy úrnője parancsára feladta a kísérletezést. Ekkor toppant be Samuel báró és kísérete, hogy ellenőrizze kis betegét. Nicholaanak nem sikerült rábeszélni a doktort, hogy végleg távolítsa el a kötéseit, de kicsikart annyit az öregúrtól, hogy már csak egy napig kelljen viselni a pólyákat. Remélte, hogy Royce meglátogatja még a vacsora előtt. Lényegében az esküvő óta színét sem látta, és az csak elvárható volt egy ifjú férjtől, hogy üdvözli feleségét. Már elérkezett a vacsora ideje, és Nicholaa iszonyatosan sértve érezte magát. Royce távolmaradása egyértelműen azt jelentette, hogy a férfi rá se hederít. Eközben Mary bókokkal halmozta el. Nicholaat zavarta az állandó locsogás, így elküldte a szolgálót vízért, hogy legalább addig is nyugta legyen. Mary félig nyitva hagyta az ajtót. Amikor Nicholaa meglátta, hogy még mindig katonák őrzik, mélységesen felháborodott. Még mindig fogva tartják? Elhatározta, hogy ennek utána jár. A kijárathoz sétált, kilökte az ajtót, és intett az őröknek. A katonák csodálkozva rábámultak. Kíváncsi volt a meglepődésük okára. - Asszonyom, maga méltó hitvese urunknak - bökte ki végre az egyik. A másik helyeslően bólintott. - De még mennyire! Nicholaa megköszönte a bókot, és megkérdezte: - Miért őrzitek az ajtómat? A magasabbik felelt: - Royce báró rendelkezett így. - Mi célból? - Hogy megvédjük, milady. Mostantól a mi úrnőnk tette hozzá mélyen meghajolva Nicholaa előtt. - Ez azt jelenti, hogy szabadon mozoghatok? Mindkét őr hevesen bólogatott. - Lekötelezne, ha elkísérhetnénk mondta egyikük. Nicholaa ettől mindjárt jobban érezte magát. Végül is nem fogolyként tartják itt. - Elvezetnének a férjem lakosztályába? Beszélni szeretnék vele. A két férfi értetlenül egymásra nézett, mielőtt válaszoltak volna a feltett kérdésre. - De hiszen máris Royce báró szobájában van! magyarázta az alacsonyabbik. Akkor hol töltötte az éjszakát Royce? Nicholaa ezt már nem merte megkérdezni. Félt a megalázó választól. Bólintott a katonáknak, és éppen becsukni készült az ajtót, amikor meglátta Lawrence-et a folyosón felé rohanni. - Elkészült a vacsorához, milady? - Hol van a férjem? - kérdezett vissza Nicholaa. - A lovagteremben várja az ön érkezését - felelte Lawrence. Ha megengedi, odakísérem. Még arra sem képes, hogy maga jöjjön a feleségéért? Nicholaa megpróbált uralkodni felháborodottságán. Lebeszélte magát arról, hogy foglalkozzon a dologgal. Rendben van, úgyis jó! Ha az úrnak mással esik jól aludni, ő ugyan nem bánja! Nicholaa ezt az önámító hazugságot ismételte, miközben Lawrence-szel végigsétált a folyosón.
A lovagterem zsúfolásig tele volt. Nicholaa azonnal megtalálta a tömegből kimagasló férjét. Royce neki háttal, ismerősei gyűrűjében várakozott. Egyszeriben csend támadt, amikor Nicholaa Lawrence kíséretében a terembe lépett. Mindenki felé fordította a tekintetét. El sem tudta képzelni, miért. - Mit bámul mindenki, Lawrence? - Magát, asszonyom. Ennél nyersebben már nem is fogalmazhatott volna! - Pedig azt hittem, hogy maguk közé fogadtak! suttogta Nicholaa. - Ez meg is történt, de a mai este fénypontja ön és Royce. Nicholaat nem nyugtatta meg ez a magyarázat. Mérhetetlenül esetlennek érezte magát. Sosem szeretett a figyelem középpontjában lenni. Ugyanakkor azt sem szerette, ha a férje viszont elhanyagolja. Royce hátára szegezte a tekintetét, várva, hogy a férfi mikor hajlandó végre őt észrevenni. - Odakísérem Royce-hoz - ajánlotta Lawrence. Nem, neki kell idejönni. A báróval beszélgető lovagok egyike végre meglátta Nicholaat. Abbahagyta a mondandóját, és figyelmeztette Royce-t. A férfi lassan megfordult. Vajon valaha is hozzá fog szokni ennek a lenyűgöző nőnek a látványához? Szőke haja aranyként ragyogott, és kibontva omlott végig a derekáig. De szívesen megérintette volna! Mélyet sóhajtva elhessegette magától ezt a gondolatot. Egy ügyetlen mozdulattal magához intette Lawrence-t és Nicholaat. A fiatalasszony megtagadta az engedelmességet. Lawrence egyre kényelmetlenebbül kezdte érezni magát. Royce figyelemmel kísérte, amint vazallusa Nicholaa fülébe súg valamit, aki erre tagadólag megrázta a fejét. Már megint mi jár ennek a nőnek a fejében? Alig akart hinni a szemének. A felesége megtagadja az engedelmességet? Ez szinte hihetetlen! Ismét intett Nicholaanak. Royce megőrizte a hidegvérét. Amikor viszont hitvese a második felszólításra sem engedelmeskedett, roppant haragra gerjedt. Nyakán kidülledtek az erek, a fogát összeszorította, és indulatosan Nicholaara nézett. Noha a fiatalasszony megrémült férje arckifejezésétől, nem adta meg magát. A férfinak kell beadnia a derekát! Royce mellén keresztbe font karral továbbra is merőn bámult a feleségére. Az üzenet félreérthetetlen volt. Ő innen egy tapodtat sem mozdul! Egyetlen megoldás maradt Nicholaa számára: el kell hagynia a termet. Különben sem volt éhes. Royce egyébként is utána fog eredni, és a folyosó magányában megengedheti magának a goromba szemrehányást. Egy füst alatt elmagyarázhatja újdonsült férjének házastársi kötelességeit. Legelőször is azt, hogy egy tisztességes férj minden fontos eseményre maga kíséri el hitvesét. Azonnal terve megvalósításához fogott. Megköszönte Lawrence-nek a segítséget, rámosolygott Royce-ra, és sarkon fordult. - Nicholaa! Hangjától a gerendák megremegtek. Nicholaa megtorpant. Alig akarta elhinni, hogy férje ekkora nyilvánosság füle hallatára elordítja a nevét. Halálra váltan Royce-ra nézett. Az egybegyűltek pedig őrá. Nicholaa elvörösödött. Royce arckifejezése azt sugallta, hogy csúnya jelenetet fog rendezni. Nicholaa már látta, amint férje a hajánál fogva vonszolja őt az asztalhoz, és ez a baljós előérzet terve megváltoztatására kényszeritette. Ez a férfi bármilyen gorombaságra képes lenne, hogy elérje azt, amit akar! Úgy döntött, hogy most az egyszer beadja a derekát. Felsóhajtott, komoly ábrázatot öltött, és Royce-hoz sétált. Ha most elmosolyodik ez az otromba fráter, akkor belerúg. Félméternyire tőle megállt. - Kíván valamit? Royce biccentett. Önelégültnek látszott. Nicholaa még közelebb lépett. - Nem fogja mindig megkapni, amit akar! - sziszegte Nicholaa.
- De meg fogom! A fiatalasszony látta az izzást a férfi szemében. - Maga egy lehetetlen alak! - Ezt már hallottam magától - nevette el magát Royce. Nicholaa nem tudott mit kezdem férje viselkedésével. Lehajtotta a fejét. Royce azonban megragadta az állát, és arra kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. Majd lassan fölé hajolt, és csókot lehelt az ajkára. Alig érintette a férfi szája az övét, Nicholaa mégis megremegett. Épphogy magához tért a meglepetéséből, amikor a férje maga mellé vonta, átkarolta a vállát, és a barátaihoz fordult. Úgy bánik vele, mint egy csomaggal! De legalább megfelelő módon üdvözölte. Hogy ez a férfi mennyire összekuszált benne mindent! Ez az érzése nem szűnt meg a nap hátralévő részében sem. Royce alig szentelt a feleségének valami figyelmet. Noha a többiek bókokkal halmozták el az est fénypontját, férje egy elismerő szót sem szólt róla. Nicholaat ez már teljesen hidegen hagyta. Sérülései miatt nem tudott rendesen enni, tehát szüksége volt valakinek a segítségére. Már éppen ezt a problémáját készült férjével megosztani, amikor az egy falat húst nyomott a szájába. Nicholaanak nem volt mit tenni, mint megrágni, és lenyelni a kapott falatot. Akkora zaj és hahotázás töltötte meg a termet, hogy a fiatalasszony biztosra vehette, hogy senki sem figyel már rá. Matilda a jobbján ült, és élénk beszélgetést folytatott a királlyal. A királyi pár gyermekeiről folyt a szó. Ezért elfogadta Royce segítségét. A férj könnyed és közvetlen volt a segítségnyújtásban, és a tény, hogy valamelyik szolgája helyett ő maga vállalkozott erre a feladatra, megnyugtatta Nicholaat. - Samuel báró azt ígérte, hogy holnap leveszi a kötéseimet - mondta Royce-nak. A férfi megértően bólintott, majd egy Nicholaa számára ismeretlen báróval kezdett beszélgetni. A fiatalasszony figyelmeztetően rálépett férje lábára, de Royce nem reagált a jelzésre. Nicholaa szörnyen elhagyatottnak és magányosnak érezte magát. A keze sajgott a fájdalomtól, és ez még csak fokozta a melankóliáját. Emellett észrevette, hogy több hajadon is szemezni próbál Royce-szal. Az arcátlan némbere-ket legszívesebben fölnyársalta volna a tekintetével. Ehelyett inkább még közelebb húzódott, a férjéhez. Gyűlölte, ha nem törődnek vele. Nicholaa viselkedése alapján ez Royce számára is egyértelművé vált. Ha a nő még egy mozdulatot tesz felé, akkor az ölében fog kikötni. Royce végül megszánta a feleségét. - Jól szórakozol, Nicholaa? A fiatalasszony akaratosan vállat rándított erre. - Hol töltötted az éjszakát? Nicholaa elfordult Royce-tól, hogy elrettentse tekintetével az egyik vörös hajú nőt, aki mindenáron magára akarta vonni Royce figyelmét. - Nos, hol voltál? - Nézz a szemembe, ha engem kérdezel! - kerülte ki a választ Royce. Türelmesen megvárta, hogy még egyszer elhangozzék a kérdés, majd azt felelte: - A hitvesemmel. - De hiszen én vagyok a hitvesed! - Igen, és? - Akkor velem töltötted az éjszakát? - Éppen ezt mondtam az imént. - Nem kell mindjárt úgy felfortyannod. Semmire sem emlékszem az elmúlt éjszakából. Ezért kérdeztem. Tehát velem aludtál. Nicholaa még mindig nem értette az egészet. Royce türelmesen várt, hiszen olyan elragadó ez a nő, amikor bosszantja valami, amit nem ért. Nicholaa megpróbált
higgadtan viselkedni, meglehetősen kevés sikerrel. Royce elhatározta, hogy ugratja még egy kicsit. - Az igazat megvallva, alattad töltöttem az éjszakát. Az ifjú feleség fülig vörösödött erre. Royce harsányan felkacagott. Többen a felgyöngyöző hang irányába néztek. - Rávettél arra álmomban, hogy rajtad aludjak? - Te akartad! - El voltam kábítva! - Ez igaz. Nicholaa határozottan kihúzta magát. - Egy csöppet sem veszek be abból a szérumból! - Nagyon helyes - egyezett bele Royce. Ezután Nicholaa beszédbe elegyedett a királynéval, de egész idő alatt Royce közvetlen közelében maradt. A férfi nem igazán értette ezt a ragaszkodást, de mindenesetre hízelgőnek tartotta. Nagyon jólesett neki is, ha átkarolhatta gyönyörű hitvese vállát. És az asszony nem utasította visz-sza ezt a kedveskedést. Sőt, amikor Matilda befejezte az egyik kislányáról szóló történetét, Nicholaa fáradtan Royce-hoz simult. A külső szemlélő számára Nicholaa és Royce boldog párnak tűnt, akik alig várják, hogy kettesben maradhassanak. Ez részben így is volt. Alig várta, hogy négyszemközt lehessen a férjével. De csak azért, hogy jól összeszidhassa a figyelmetlenségéért. Hogy milyen tapintatlan fráter tud lenni a férje! Akárhányszor eszébe jutott a vacsorát megelőző jelenet, fortyogni kezdett benne az indulat. Nem sok kellett ahhoz, hogy ismét dühbe guruljon. De Royce gyengéd simogatással lecsitította a felkorbácsolt kedélyeket, és néhány pillanat múlva Nicholaa már szorosan hozzásimulva ásítozott. Még mindig fáj az égésed? kérdezte egészen közel hajolva a nőhöz. Nicholaan édes borzongás futott végig a férfi leheletétől. Gyöngéd hangja szinte cirógatott. Nicholaan átfutott az ellenvetés, hogy még sem illendő mások előtt ilyen intim közelségben maradni, de akkor ez már egy cseppet sem zavarta. A teremben egyébként is olyan hűvös volt. Nicholaa azzal érvelt, hogy csak a férfi testének melege miatt bújt hozzá olyan szorosan. Még közelebb nyomult hozzá, mielőtt válaszolt volna a kérdésére. Igen, fáj egy kicsit, de nem elviselhetetlenül. Royce dörzsölni kezdte Nicholaa vállát. A fiatalasszony végre teljesen felengedett. Elhódította Royce férfias illata. És már akkor sem érezte magát elhanyagolva, amikor ifjú férje folytatta a barátaival megkezdett eszmecserét. Royce állhatatos simogatásából érezte, hogy rá is figyel a férje. Vilmos király hirtelen felállt, a kezével csendet intett, és Sir Claytont maga elé hívta. A felhívásra egy magas termetű, hosszú orrú és erős állú férfi vált ki a sokaságból. Bíborszínű ruhát viselt, vállán panyókára vetve egy rikító vörös köpeny. A király visszaereszkedett a székébe. Mindenki lázasan követte vezére példáját, és néhány percen belül mély csend honolt a teremben. Clayton egy széles mozdulattal magához intette szolgáit. A két, egyforma ruhába öltözött fiú elfoglalta a számára kijelölt helyet, kezükben szertartásosan egy-egy harsonával. A látvány felkeltette Nicholaa érdeklődését. Feltételezte, hogy a trió énekelni fog valamit az egybegyűltek számára. A király tapsolt egyet. A szolgák belefújtak a harsonába, majd egyet léptek előre. .Clayton utánuk. Erre Royce is felfigyelt. Hátradőlt, és Nicholaat is rávette, hogy kövesse a példáját. A fiatalasszony mosolyogva kérdezte férjétől: - Énekelni fognak nekünk? Royce megrázta a fejét. - Nem. Clayton nem udvari énekes, hanem a király hírnöke. Nicholaa nem értette, hogy mit keres itt a hírnök. Tisztában volt azzal, hogy a
Clayton-féle emberek a történelem életben tartói, hiszen a szászok is előszeretettel hallgatták hírnökeik történeteit. Azt azonban sehogy sem tudta elképzelni, miről fog szólni most a történet. Visszabújt a férjéhez. - A hastingsi eseményekről fog regéim? Royce tagadólag intett. - Egy különleges legendáról fog mesélni. Figyelj csak, mindjárt meglátod, mi lesz az. Clayton már bele is kezdett a történetbe. Nicholaa az első mondatának csak a végét tudta elkapni. A hírnök egy várról tett említést, ami Vilmos király nevében hasznot hajtóvá kellene tenni. A hírnök hangja acélosan, de dallamosan zengett, és Nicholaat pillanatok alatt magával ragadta az érdekfeszítő történet. Clayton jelentőségteljesen a fiatalasszonyra tekintett, majd folytatta: - Három normann próbált szerencsét a szásszal, de mind meghátrált. Sir Gregory volt az első lelkes ifjú, vakmerő és kitartó a harcban. Türelmetlen, hogy urának tanúbizonyságot tegyen halált megvető bátorságáról. Esdeklé-sére rábízatott a feladat. Az ifjú büszkén dicsekedett ország-világ előtt, hogy egy kurta héten belül övé a győzelem. A mendemonda szerint a várat nem is férfi, hanem egy gyenge nő védi. Ha azonban így lett volna, az én mesém is hamar véget ért volna. Gregory tehát biztos volt a dolgában. Olyannyira, hogy mindössze harminc harcossal vágott neki a feladatnak. A közönség felkacagott. Clayton megvárta, amíg a derültség lecsillapodik, és folytatta: Fájdalom, Sir Gregory jól elporolva tért vissza. Peckes kivonulásával szemben most csak vánszorogni tudott. A fenekéből kiálló jókora nyílvessző büszkeségét megtörte a javából! Az alázatos vesztes királya előtt a földön csúszott, és azért könyörgött, hogy vegyék a fejét ezért a szégyenért. Nicholaanak ekkor elakadt a lélegzete. A király kuncogott. Látszott rajta, hogy nagyon élvezi a történetet. Clayton fejet hajtott Vilmos előtt, és ismét belefogott a történetbe. Igaz volt a mendemonda, hogy egy gyönge nő győzte i le a lovagomat?" hangzott a király kérdése. Erre a kérdésre Gregory nem tudott mást szólni, mint a megsemmisítő igazságot. Igen, felség, egy nő volt a győztes védő. Clayton ismét megállt, és megvárta, hogy a nevetés ereje alábbhagyjon: Normandia hercege mert Vilmos akkor még nem volt Anglia felszentelt királya hajbókoló lovagjára tekintett. Vezérünk sikeres győzelmet aratott ugyan Hastings-nél, de még jó néhány beveendő vár állott Anglia-szerte,- és a katonái egyre elcsigázottabbá váltak. Tudja meg mindenki, Vilmos jó emberismerő. A katonák nem hittek Gregory szavainak. Kinevették gyávaságáért és ügyetlenségéért. A szász amazon izgatta a normann harcosok fantáziáját. A katonák teljesen megfeledkeztek elgyötört testükről, és megújult hévvel vállalkoztak erre a különös összecsapásra. Ki lesz a következő, aki a nevemben elfogadja a kihívást? szólt a vezérünk. Clayton itt szünetet kényszerült tartani. Megvárta, amíg a tekintetek ismét rászegeződnek. Kit keresnek? - kérdezte Nicholaa. Hannibált felelte Royce egy mosollyal. Ott ül hátul. A legvörösebb arcú lovag. Most az ő hőstettei kerülnek pellengérre. - És hol van Gregory? - A fallal próbál egyszínűvé válni, Nicholaa. Clayton folytatta: - Hannibál volt a második vállalkozó kedvű ifjú. Kezét szívére téve fogadkozott, hogy dicsőséggel tér majd haza. Hozd magaddal az amazont is, hadd legyen megkoronázásom szemtanúja. Majd hozzátette: És hadizsákmányként egyik vitéz harcosom jutalma is. A jutalom szó elhangzásáig Nicholaa nem volt biztos abban, hogy kiről szól a történet.
A felismeréstől majdnem lefordult a székéről. Royce azonban idejében elkapta. Elkeseredettségében a férjére tekintett. Szemét könnyek lepték el. - Clayton nem gúnyolni, hanem magasztalni fog - suttogta Royce nyugtatóan. Nicholaa ennek ellenérc feszült maradt. Megpróbált nem odafigyelni a mesére. Sikertelenül. Hannibál másnap útnak indult. Kétszer annyi katonával, mint Gregory. Eltökéltsége töretlen volt, de akárcsak előde, ő is alábecsülte az amazont. Hat nap múlva ő is a porban csúszva ismerte el vereségét. A harmadik lovag Michael volt, és másnap csatába is indult. Meglettsége és tapasztaltsága ellenére a társai sorsára jutott. A hírnök azzal fejezte be, hogy elregélte Vilmos végső döntésének történetét. A király magához hívatta két legmegbízhatóbb lovagját, Guyt és Royce-t. Clayton minden lehetséges dicsőítő szót ráaggatott a két báróra. Majd a házassághoz vezető epizóddal be is fejezte mondandóját. Ezzel meghajolt királya előtt, és egyenesen Nicholaa elé lépett. Mélyen fejet hajtott az amazonnak. Mozdulatát tapsvihar követte. Royce felállt, Nicholaa viszont úgy tűnt, a padhoz van cövekelve. Férje derékon ragadta, és maga mellé emelte. A legyőzött lovagok virágcsokorral a kezükben járultak az úrnő elé. Gregory fehéret, Hannibál rózsaszínt, Michael vöröset hozott. A lovagok meghajoltak Royce előtt, majd Nicholaa elé helyezték a csokrokat. Vilmos király ismét csendet intett. , - Ezek hárman kivívták maguknak a jogot, hogy Royce csapatába kerüljenek. Ha befejezik a kiképzést, többé senki le nem győzi őket. Szívből jövő kacaj követte ezt a kijelentést. A király ösz-szecsapta tenyerét, és a muzsikusok zenélni kezdtek. Nicholaa visszasüllyedt a székébe. Még mindig nem tudta felfogni, hogy mi is történik vele. Royce-ra nézett, aki egészen közelről vizsgálta az arckifejezését. - Ez az egész csak egy játék volt. És miért? Hogy elrabolják az otthonomat és... Royce nem engedte befejezni a vádaskodást. Szájon csókolta Nicholaat. Ez a heves érzelemkitörés még jobban összezavarta a fiatalasszonyt. A férfi megcirógatta felesége arcát. - Nem. Nicholaa, ez háború volt. Fogadd el a hódolatukat! Nicholaa bizonytalanul biccentett. - Hidd el, hogy nem engedtem volna meg a történet előadását, ha Clayton még csak a legkevesebb gúnyt is bele szándékozta volna szőni. És ha csak az lett volna a mesemondás célja, hogy elszórakoztassuk a közönséget, akkor sosem egyeztem volna bele. Nicholaa végre megnyugodott. Örült annak, hogy férje nem tenné őt nevetség tárgyává. Mindjárt más megvilágításban látta a virágok jelentőségét. Rámosolygott Royce-ra, és ki akart venni egy szálat a csokorból. Ekkor ötlött az eszébe, hogy a kötések miatt ezt nem teheti. Royce tüstént a segítségére sietett. Kihúzott egy fehér virágot, és Nicholaa orrához emelte. A nő mélyen magába szívta az édes illatot, majd finoman Royce-nak lökte. - Csodálatos az illata ismerte el Nicholaa. Royce is szippantott egyet a virágból, majd az asztalra dobta. - A tiéd még csodálatosabb! A fiatalasszonynak még arra sem volt ideje, hogy megköszönje a bókot, mert férjét ismét elragadták tőle. Az ünneplés éjszakába nyúlóan folytatódott. A vendégek egyenként Nicholaa elé járultak, hogy ismételten kifejezzék a jókívánságaikat. Az újdonsült asszony remélte, hogy igazán szívből jövők ezek a gratulációk. Felfigyelt néhány szász báróra is. Amikor ezt megemlítette a férjének, az elmagyarázta, hogy a Vilmosra felesküdő szász előkelőségek teljesen egyenrangúak normann társaikkal, sőt néhányan a tulajdonuk 'egy részét vissza is kapták. A bejárati alkóv melletti árnyékban négy alak sugdolózott, időnként Nicholaara tekintve. Vezetőjük állt középen, és parancsokat osztott a többieknek, akik lelkesen
helyeseltek. Biztos vagy benne, hogy hajlandó megtenni? kérdezte az egyik. Aggódva körülnézett, hogy hallja-e őket illetéktelen fül. - Ha nem jön be a tervünk... Egyedül neki kell viselni a következményeket súgta a vezető. Mi van, ha mégsem hajlandó közreműködni? - akadékoskodott a másik. A vezető kajánul elvigyorodott. Nicholaa ereiben szász vér csörgedezik. Meg fogja tenni. És aztán? És aztán meghal. Nicholaanak elképzelése sem volt arról, hogy róla vitázik az a négy alak az ajtónál. Az alkóv felől felhangzó harsány kacaj zökkentette ki elmélázó, hangulatából. Meg akarta nézni, hogy mi okozta a felfordulást, de túl sűrű volt a tömeg ahhoz, hogy áthatoljon rajta, így hát az édes sör szédítő erejének tudta be az egészet. A kezében megint lüktető fájdalmat érzett, és a sebek elkezdtek viszketni. Úgy látszik, megszűnt a szérum hatása. Royce, nagy tiszteletlenség lenne, ha nyugovóra térnék? Válasz helyett a férfi odaintette Lawrence-t. A vazallus letette serlegét, és az asztalhoz sietett. Te még maradsz, Royce? - kérdezte Nicholaa. A férfi elmosolyodott felesége álmossága láttán. Szegény asszony lecsukódó szemhéjának alig tudott parancsolni. - Ha te mégy el, az nem tiszteletlenség. Nekem azonban meg kell várnom, amíg a király berekeszti az ünneplést. Én csak őfelsége után hagyhatom el a termet. Nicholaa elégedett volt a magyarázattal. Angyali mosoly ült az arcára, és Royce legszívesebben istenigazából megcsókolta volna. - Te tudod, hogy itt mi az illem - mondta Nicholaa. - Most már tudom, ha legközelebb otrombán viselkedsz velem, akkor azt tudatosan csinálod, és nem felelőtlenség-ből. - Ennek a felismerésnek örülsz annyira? - Igen. Egy nő sem szívesen menne feleségül felelőtlen és tudatlan férfihoz. De figyelmeztetlek, Royce. Most, hogy már tudom hányadán állunk, ne lepődj meg, ha én is úgy viselkedek majd, mint te. Rendben van? - Nincs! - De igenis... Royce nem hagyta, hogy befejezze az érvelést. Hosszan és szenvedélyesen megcsókolta. Amikor szétvált az ajkuk, Nicholaa már régen nem emlékezett arra, hogy hol szakadt meg a beszélgetés. Az ördögbe is, nagyon vágyott a nőre! Érezni akarta minden porcikáját! Igazi nászéjszakára vágyott. - Miért húzogatod a szemöldöködet? Royce erre nem tudott mit felelni. Ehelyett talpra segítette hitvesét. Nicholaa búcsút vett a királyi pártól. Royce ifjú felesége mellett állt, figyelve, hogy az félénken suttogott szavaival miként nyeri el a királyi pár kedves mosolyát. Végtelenül törékeny teremtés! Egy angyal! Igen, angyal, de egy jó adag sátáni indulattal. - Arra mit lépsz, ha az ajtóhoz érve elordítom a nevedet, és magamhoz utasítalak? kérdezte kihívón Nicholaa. Természetesen csak blöffölt, hiszen ahhoz túlságosan jól nevelt és kifinomult volt, hogy ilyen méltóságon aluli módon vágjon vissza. Royce-nak észre kellett vennie ezt is. A nejére kacsintott, majd magához intette Lawrence-et. - A feleségem távozni óhajt. A lakosztályunkba kísérheted. Lawrence a karját nyújtotta úrnőjének, de vezére hangjára megtorpant. Ha az úrnő netalán megállna az ajtónál, akkor engedélyemmel el is szállíthatod a szobánkig.
Nicholaa szeme tágra nyílt. Kíváncsian Lawrence-re nézett, hogy ő vajon mit szól ehhez a parancshoz. A vazallus alig bírta visszafojtani a mosolyát. Nicholaa a férjéhez fordult. Iszonyatosan tapintatlan vagy, Royce. Ne sértegess ilyen szörnyű vádakkal! - mosolyodott el a férfi. Én mindig tapintatos vagyok. Hogy bebizonyítsa állítása helyénvalóságát, a következő kiegészítést tette: - Lawrence, ha esetleg a válladra kellene venni az úrnőt, vigyázz, hogy hozzá ne érj a kezéhez, mert a sebei miatt még mindig érzékeny. Igenis, báró úr. Óvatos leszek. Royce Nicholaara kacsintott. - Ugye mennyire tapintatos vagyok, kedves kis feleségem? Nicholaa erőteljesen megrázta a fejét. - Tudod, férjecském, akárhányszor felsejlik előttem egy harmonikus együttlét képe, és kezdek hinni is benne, mindig mondasz valamit, amitől szertefoszlik ez az idill. Jobban teszed, ha megbékélsz az új helyzeteddel, uram. Nicholaa szeme mélykék árnyalatot vett, ami egyértelmű jele volt annak, hogy felizgatta magát. Royce legszívesebben elkacagta volna magát. A felesége konokul és félelem nélkül állt mellette. Egész tartásából sugárzott a meggyőződés, hogy egyenlőnek tartja magát a férfival. És ez roppantul vonzóvá tette! Lawrence némán figyelte a néma párbajt. Urának nem sikerült megfélemlítenie a feleségét, bárhogy is erőlködött. A kettejük közti feszültség szinte szikrákat vetett. A nő már alighanem szerelmes! Mindenesetre bebizonyította a férfi iránti hűségét. Lawrence kíváncsi volt rá, hogy ura vajon belátta-e, mekkora szerencse érte ezzel a házassággal. El fog tartani még egy darabig, mire megfelelő módon értékelni tudja a szerencséjét. Nicholaa! kérdezte Royce. Mit is mondtál az új helyzetemről? Nicholaanak meg kellett állnia, hogy a megfelelő választ kigondolja. Nehezen ment az összpontosítás, mert a férfi vonzó acélszürke szeme elfeledtetett vele mindent. Tehát inkább Royce mellére szegezte a tekintetét. A mostani nem a legmegfelelőbb pillanat ennek a megvitatására. De én hallani szeretném a magyarázatodat! - követelőzött Royce, és kezét a háta mögött összekulcsolva várakozó álláspontra helyezkedett. Hát jó egyezett bele Nicholaa. Néhány nap múlva az én birtokomra utazunk. És az én férjem vagy, nemde? Royce még várta volna a magyarázat folytatását, és beletelt egy kis időbe, mire ráébredt, hogy Nicholaa befejezte a mondandóját, és a véleményére vár. Royce majdnem felkacagott. Uramisten, de kelekótya a felesége! Nem teljesen értem a magyarázatodat. Nicholaa egy pillanatig tétovázott. Négyszemközt szerette volna ezt a dolgot megbeszélni, de az alkalom olyan kivételesen jónak mutatkozott, hogy nem akarta elszalasztani. Royce minden idegszálával őrá figyel, és ki tudja, mikor adódik ilyen lehetőség legközelebb. Házastársi kötelességem, hogy szolgáljalak, következtetésképpen házastársi kötelességed, hogy szolgálj - Royce arcára fagyott a mosoly. Ezt mégis hogy gondolod? Úgy, hogy teljesíted a parancsaimat. MIT? Nicholaanak nem állt szándékában most meghátrálni. Férje haragja ellenére sem. Túlságosan fontos volt ez a kérdés a számára. Úgy, hogy teljesíted a parancsaimat ismételte. Nem lesz könnyű hozzászokni. Te leszel az idegen a házamban, és a szolgák természetesen hozzám hűek. Látod, ennyire pofonegyszerű az egész! Nicholaa, az én kötelességem, hogy megvédjelek. Az is helyeselt a fiatalasszony. Minden erejét össze kellett szednie, hogy állni tudja a férfi fagyos tekintetét. --Békében szeretnék veled élni, Royce, de ahhoz
türelmesnek kell lenned! - Mindig az vagyok! - vágta rá a férj. Most egyáltalán nem tűnt türelmesnek, de Nicholaa bölcsebbnek látta, ha nem száll vitába. Idővel elfogadod majd minden szokásunkat. Ebben segíteni fogok. Azt hiszed, hogy miattad megváltoztatom a saját szokásaimat? Nem egészen így gondoltam, de most túl fáradt vagyok ahhoz, hogy elmagyarázzam. Nem beszélhetnénk erről inkább holnap? Royce nem válaszolt. Döbbenten bámult a feleségére. Nicholaa elérkezettnek látta az időt a távozásra. Lábujjhegyre állt, és arcon csókolta Royce-t, majd a kijárat felé sietett. Nem jön velem, Lawrence? Nicholaa nagyon elégedett volt magával, hiszen végre elmondhatta a kívánságait, és Royce meg is hallgatta. Kezdetnek nem is rossz. Biztosra vette, hogy a férfi hamar beletanul új szerepébe. Lawrence nem szólt egy szót sem a szobáig vezető úton. Képtelen lett volna rá. Lenyűgözte az iménti jelenet. Royce arckifejézéséről nem is beszélve! Az a hitetlenkedő döbbenet örökre az eszébe vésődött. Köszönöm, hogy elkísért - mondta Nicholaa. Jó éjszakát, Lawrence. Jó éjszakát, asszonyom. Szép álmokat. Nicholaa elmosolyodott a két őr láttán. Belépett a szobába. Az egyik katona becsukta mögötte az ajtót. Nicholaa hangosan felsóhajtott. A sötétben egy cseléd várakozott, de a fiatalasszony egészen addig nem vette észre, amíg a szoba közepéig nem ért. Ijedtében megtorpant. Még sosem látta ezt a nőt. Sokkal idősebb volt Marynél, mogorva és erőszakos tekintetű. Egy erélyes mozdulattal magához intette Nicholaat. Az asszony egyáltalán nem szolgaként viselkedett. Nicholaat ez óvatosságra intette. - Mi a neve? És miért nincs itt Mary? Őt osztották mellém. - A nevem nem lényeges - válaszolta az idegen alig hallhatóan. - Úgysem fogunk még egyszer találkozni. Ami a cselédjét illeti, kiküldtem a konyhába. - Mit keres nálam? - kérdezte Nicholaa egy lépést hátrálva az ajtó és az őrök felé, mivel a nő feltűnően maga mögött tartotta a kezét. - Üzenetet hoztam magának. - Kitől? - Azoknak a vezetőjétől, akik nem fogadják el a trónbitorlót Anglia felszentelt királyának. - Vannak még Londonban olyan szászok, akik ellenállnak? - Máris elveszítette a hazája iránt érzett kötelességtudatát? Nicholaa erre még jobban kihúzta magát. - Hogy hívják a vezetőjüket? - Nem tudom, de ha tudnám, sem árulhatnám el. Még nem győzött meg a megbízhatóságáról. - Nekem nem kell semmiről sem meggyőznöm magát - vágta rá Nicholaa. - Mi az üzenet? A nő előhúzott a háta mögül egy éles tőrt. - Royce báró kitűnő kiképző, és ha véletlenül baleset érné, az nagy veszteség lenne a hadsereg számára. Vilmos sikere nagymértékben a bárótól függ. A maga férjével kezdjük az ellentámadást. Nicholaa rámeredt a tőrre. Földbe gyökerezett lábbal nézte végig, amint az idegen az ágy melletti ládára helyezi a fegyvert, majd kisuhanva a szobából még odasúgja neki: - Meg kell ölnie! Még ma éjjel. - Soha! A nő perdült egyet a sarkán. - Azt akarja, hogy meghallják az őrök? Nicholaa hevesen megrázta a fejét. Halálra volt rémülve, de nem akarta így elengedni a némbert. Ki kell csikarnia belőle az ellenállás vezetőjének a nevét! És
ami még fontosabb, a vénlány tudhat valamit Thurstonról, aki északra, Alfréd báró csapatába igyekezett. - Mondja meg a vezető nevét! Egyedül Alfréd báróról tudom, hogy még mindig ellenáll a normannoknak. Északon, az én birtokom közelében van az erődítményük. A nő azonban félbeszakította. - Nemcsak egy csoportja van az ellenállóknak. Ma éjjel be kell bizonyítania a hűségét. - Hogyan ölhetném meg a férjemet? - kérdezte Nicholaa bekötözött kezét magasra tartva. - Hiszen meg sem tudom fogni a tőrt. A nő visszahőkölt. Ezt kihagyta a számításból. Nicholaa gyorsan elmormolt egy imát, megköszönve, hogy nem sikerült Samuel bárót rávennie a kötés eltávolítására. - Ha akarnám, se tudnám meggyilkolni a férjemet. Győzelmet és megkönnyebbülést érzett. A nő nem törődött Nicholaa érzelmeivel. Helyette a bepólyált kezeket bámulta. - Valahogy mégis meg kell oldania - jelentette ki az idegen. - Vagy ő, vagy maga! A nő a kilincs felé nyúlt, amikor Nicholaa megjegyezte: - Én semmiképp sem élném túl. Vilmos úgyis bosszút állna. A nő megrázta a fejét. - Hajnalban három férfi elszökteti. Akkorra meg kell lennie a dolognak. - Nem teszem meg! - Akkor mind a ketten meghalnak! Az ajtó baljósan csapódott be a némber mögött. Hetedik fejezet Nicholaat a rosszullét környékezte. Az idegen nőt körüllengő rontás megdermesztette a szobát. Körülbelül húsz perc múlva megérkezett Royce. Nem tudta, milyen viselkedésre számíthat Nicholaat illetően. Lehet, hogy ártatlanul szendergő angyalként fogadja majd, de az is elképzelhető, hogy idegesen fel-alá járkálva fogja találni. Egyben azonban biztos: amint lehetséges, megneveli ezt a nőt. Igaz, hogy még sosem volt nős, és nem tudhatja, hogyan is él együtt egy férfi és egy nő; de Nicholaa szintén teljesen tapasztalatlan ilyen téren. A házasság szabályait azonban mind a normannoknál, mind a szászoknál egyformán az egyház szentesíti. És ezek szerint a férj az úr a házban, míg a feleség a férj birtoka. Nicholaa persze mindent összekevert a fejében. Nem lesz könnyű rendet csinálni benne. A változásokról, amikhez pedig mindenképpen ragaszkodni fog, nem is beszélve. Eltökélte, hogy Nicholaanak kell alkalmazkodnia és nem neki. Amint belépett a szobába, rögtön elment a kedve a szónoklástól. Nicholaa nem volt olyan állapotban, hogy bármire is odafigyeljen. Az ágy mellett térdepelt az éjjeli tál fölé hajolva, és öklendezett. Pompás üdvözlés! Hallott már olyan esetről, hogy a nászéjszakán az ifjú feleséget kitörte a frász, de Nicholaa viselkedése teljesen szokatlan. Annyira rettegett ettől az éjszakától, hogy belebetegedett volna? Nem, az lehetetlen. Nagyot sóhajtva a mosdótálhoz ment, megnedvesített egy ruhát, majd a feleségéhez lépett. Nicholaa ekkor már a sarkán ült, és levegőért kapkodott. Royce, felemelte és letelepedett vele az ágyra. Ahogy hozzáért, Nicholaa zokogni kezdett. Royce a nő homlokához szorította a vizes ruhát. - Ne sírj! Inkább mondd meg, hogy mi bánt! Nicholaanak nem tetszett a férfi nyers modora. - Semmi! - Akkor meg miért zokogsz annyira? Ez már tényleg túl kioktatóan hangzott. - Semmit sem gondoltam komolyan abból, amit elismerésként mondtam rólad -
jelentette ki hisztérikusan Nicholaa. Lesöpörte a homlokáról a ruhát, és szembefordult Royce-szal. - Nehogy véletlenül egyetlen dicsérő szavamat is komolyan vedd! Csakhogy megnyugtassa a nőt, Royce beleegyezően bólintott. - Mikor is szóltál rólam elismerően? - Tegnap este, amikor Guy báró a kiválóságával hetvenkedett. A férfi most már emlékezett, és el is mosolyodott, de Nicholaa túlzottan izgatott volt ahhoz, hogy észrevegye a férje gesztusát. Az utóbbi néhány óra a végletekig igénybe vette az idegeit. A férje nyakába borult, és behunyta a szemét. Ráébredt, hogy kívánja a férfi megnyugtató érintését. - Royce! - Tessék? - Gyűlölsz? - Egyáltalán nem. - Nagyon haragudtál, amikor téged választottalak? - Szerinted igen? - Igen, hiszen így nem mehetsz vissza Normandiába. - Ez igaz. - És nem bánt? Royce ismét elmosolyodott. Hitvese fején nyugtatta az állát. Úgy tűnt, Nicholaa fél valamitől. - Nem. - Hogyhogy? - Már megint vitatkozni akarsz? - Nem, de vissza kell térned Normandiába. Talán van egy hölgy, aki vár rád. - Nincs egy kicsit késő ahhoz, hogy ezt a lehetőséget mérlegeljük? Könnyek szöktek Nicholaa szemébe. Nekem éppen most jutott az eszembe ez a lehetőség. Ugye tönkretettem az életedet? Royce szorosan megölelte Nicholaat. Nem tetted tönkre az életemet, Nicholaa. Nem hagytam senkit sem hátra Normandiában. Nicholaa valamelyest megnyugodva Royce-hoz simult. A családomat persze otthagytam. Az édesapám meghalt, de az édesanyám még él. A lány testvéreim és az unokák lefoglalják minden idejét. Találkozni fogok valaha is a családoddal? Talán - válaszolta Royce. Úgy érezte, hogy már kellőképpen megnyugtatta ifjú hitvesét ahhoz, hogy visszatérjen az előző kérdésére. Már ép-pen nyitotta a száját, amikor Nicholaa a fülébe suttogta: - Haza kell menned, Royce, ha csak egy családlátogatás erejéig is. A férfinek feltűnt a nő izgatottsága. - És miért? Mert ott biztonságban leszel. - Itt is biztonságban vagyok. Nicholaa taktikát változtatott. El szeretnék innen menni, amilyen hamar csak lehetséges. Nem indulhatnánk azon nyomban? A hold világítja majd az utat hazáig. Kétségbeesés csengett a hangjában. Royce felemelte hitvese fejét, és az arcát fürkészte. Jól láthatta rajta a rettegést, - Mi történt, kislány? Semmi. Csak haza akarok menni! Nicholaa eltolta magától az oltalmazó kezet, és odabújt a férfihoz. Nicholaa, annyira tartasz az érintésemtől, hogy betegre izgultad magad? Miről beszélsz, Royce? Hiszen most is hozzám érsz! Nem így értettem. Hanem a nászéjszakán...
Royce nem tudta befejezni a mondatot. Nicholaa felkapta a fejét. Ez meg sem fordult még a fejében! Ez a férfi mindig kitalál valami új aggodalmat a számára! Nem várhatod el tőlem, hogy úgy háljak veled! Még fontolóra sem vehettem ezt a lehetőséget! Nem, egyszerűen nem várhatod el... De igenis elvárom! Nicholaa a férfi arcára meredt. Royce halálosan komolynak tűnt. Nicholaa elfehéredett, a szíve majd' kiugrott a helyéből. Kétségbeesésében újra zokogni kezdett. Royce belátta, hogy nem kellett volna megemlítenie ezt a témát. Ha elérkezik az ideje, akkor megejti a dolgot, de akkor nem fog időt adni hitvesének, hogy elfogja a rettegés. Bízol bennem, Nicholaa? Igen! - vágta rá gondolkodás nélkül. És nem is félsz tőlem? Egyáltalán nem. Helyes - suttogta a férfi. - Akkor áruld el nekem, hogy miért vagy ilyen izgatott? Iszonyatosan égnek a sebeim. Gyötörnek a gondjaim. Értsd meg, nem vagyok abban az állapotban, hogy megengedjem, hogy hozzám nyúlj. Hogy megengedd? kérdezte Royce sokkal inkább meglepődve, mint mérgesen. Tudod, hogy mire célzok. Hát semmi együttérzés sincs benned? A férfi felrántotta a vállát. Tényleg nincs benne semmi együttérzés! - vonta le a következtetést Nicholaa. Ha nem lett volna annyira elfoglalva azzal, hogy miképp mentse meg a férfi életét, bizonyára nagyobb energiával próbálta volna lebeszélni arról, hogy férji jogainak gyakorlását hangoztassa. Tudod, Royce, nem gyűlöllek, de időnként nagyon nem szeretlek. A férfi erre szorosan magához ölelte a lányt. Hosszú ideig nem szóltak egy szót sem. Royce türelmesen várt, hogy Nicholaa megnyugodjon. Istenem, de finom nőies illata van! És milyen fantasztikus élmény ezt a nőt a karjában tartani! Nicholaanak azonban más járt a fejében. Felsejlett előtte az idegen asszony gonosz arca, és megborzongott. Royce oltalmazólag még erősebben magához szorította. Ekkor a gyertya fellobbanó fénye a tőrre esett. A látványra Royce összeráncolta a szemöldökét. Az előző este külön parancsba adta, hogy a szobából távolítsanak el mindent, ami fegyverként felhasználható lehet. Noha meg volt győződve arról, hogy Nicholaa képtelen lenne meggyilkolni bárkit is, azért azzal is tisztában volt, hogy a menekülés érdekében sok mindenre képes ez a nő. Nicholaa még mindig megfejthetetlen talány a számára, de néhány húzását már érti. - Még mindig a szökésen töröd a fejed, Nicholaa? - De hiszen férjes asszony vagyok! - És? - Ha elszöknék, neked mindenképpen követned kellene. Nicholaa rádöbbent megjegyzésének abszurditására. - Hogy került ide ez a tőr? Nicholaa megmerevedett erre a kérdésre. - Nem tudom. - De igenis, tudod! Ne hazudj nekem! Nicholaa egy darabig nem szólalt meg. - Hosszú történet, és nem hiszem, hogy most végig akarnád hallgatni. - Ebben tévedsz. - Egy vénasszonytól kaptam. - Mikor? - Ma éjjel, de nem akarok erről beszélni! Légy szíves vigyél el innen, Royce! Most azonnal! A férfi elengedte a füle mellett Nicholaa kérését. - Miért adta neked a tőrt? El kell mondania az igazságot. Royce úgysem fogja békén hagyni. Különben is,
szüksége van valakire, akivel megoszthatja az aggodalmát, és a vallomással figyelmezteti is Royce-t a rá leselkedő veszélyre. Azért, hogy megöljelek. Nicholaa várta, hogy Royce mondjon valamit erre, de a férfi szótlanul nézett rá. Nem tréfálok. Tényleg meg kellene ölnöm téged. Hogyan? kérdezte hitetlenkedve a férfi. Hiszen be van kötve mindkét kezed. Ezt mondtam én is a küldöncnek. Rám bízta a megoldást. De minél inkább kételkedsz a szavamban, annál inkább meg leszek győződve arról, hogy ez nem is olyan lehetetlen. Képtelen lennél rá, Nicholaa! mondta Royce nem kevés megelégedettséggel a hangjában. A szerető gondoskodás jeleként gyengéden félresimított Nicholaa arcából egy rakoncátlan tincset. Uramisten - gondolta Nicholaa , de fáradtnak érzi magát! Ezért is szöktek megint könnyek a szemébe. Amikor már azt hittem, hogy véget ért a háború, és békében élhetünk tovább, akkor egy ilyennek közbejönni! Vége van a háborúnak. Semmiség miatt emészted magad, Nicholaa. Ugye, hogy nem hiszel nekem? Azt egy szóval sem mondtam. Nem is kell, hogy nekem higgy. Van bizonyítékom is. A tőr? Nem. Három férfi érkezik majd hajnalban. Ha addigra nem öllek meg, akkor ők fognak végezni mindkettőnkkel. Akkor megbizonyosodhatsz az állításom igazságáról. Royce felesége fölé hajolt, és homlokon csókolta. Tényleg igazat beszélsz? Hogy feltételezheted rólam, hogy ennyire aljas dolgot kitalálnék? Nicholaa Royce arcába nézett. Meglepetten konstatálta, hogy gyengéd szavai ellenére forr a düh a férfiben. Végre hisz neki! - gondolta elégedetten Nicholaa. Ettől teljesen megkönnyebbült. Royce haragja valójában megnyugtatta. A férfi tudni fogja, hogy mit kell tenni. Nicholaa álmosan a férjéhez simult, és ásított egy nagyot. Most már megérted, hogy miért akartam azonnal eltűnni innen? Szeretném, ha most töviről hegyire mindent elmesélnél, Nicholaa. Nicholaa nem ellenkezett. Amikor befejezte az elbeszélést, Royce átkarolta, és erősen magához szorította. Az ölelés keménységéből érezni lehetett rettentő haragját. Arcán a sebhely elfehéredett a dühtől. Most harcosnak látszott a javából! Különös érzés kerítette Nicholaat a hatalmába. Olyan hosszú idő után először végre biztonságban tudta magát. A férje mindentől meg fogja védeni. Most már azt sem bánta, ha itt maradnak. Mi a szándékod, Royce? Majd meglátod. A fiatalasszony együttműködően bólintott. Először is vedd le a ruhádat! Miért? Hogy lefeküdhess aludni. Addig nem nyúlok hozzád egy ujjal sem, amíg be nem gyógyultak a sebeid. Köszönöm. Igazán nem kellene annyira megkönnyebbülnöd ettől! A férfi elkomorodott hangjából Nicholaa érezte, hogy most megint megbántotta. Talán a büszkeségébe gázolt ezzel? Felállt, és a szemébe nézett. Az első éjszakának ugye különlegesnek kell lennie, Royce? - kérdezte szemérmesen elpirulva, és a szemét lesütve. Royce nem tudta megállni, hogy ne szemtelenkedjen vele egy kicsit. De hiszen már egyszer férjnél voltál! Gyermeked is született. Vagy már elfelejtetted Ulricot? Nem, dehogy! sietett Nicholaa a válasszal. Csak azt akartam mondani, hogy mi
még nem ismerjük így egymást, és ezért az első alkalomnak... Különlegesnek kell lennie? Nicholaa bólintott. Igazán nem szeretném, ha valaki hátba szúrna egy tőrrel, amikor éppen... mással vagy elfoglalva. Royce kibontotta Nicholaa övét, félrelökte a fölöslegessé vált ruhadarabot, majd felállt. Megpróbálta valahogy függetleníteni magát attól, amit éppen csinált. Lehúzta Nicholaa blúzát, majd az összes többi ruhadarabot. Egyedül a kis fehér ing maradt a gyönyörű testen. Súlyos csend állt be. Nicholaa szobormereven nézett a férjére, de belül remegett az izgalomtól. Royce pedig máris megbánta az előbb tett ígéretét. A saját hátadat meg sem említetted. Pedig az is veszélyben forog. Lehet, hogy te leszel az első, akit az alattomos tőrszúrás ér. Nicholaa lehajtott fejjel állt előtte. Istenem, ruha nélkül még gyönyörűbb! Milyen hihetetlenül karcsú a lába és puha egész testén a bőre! A gyertya sejtelmes fényében olyan, mint a legendák aranyhajú istennője! A kihívóan áttetsző ing alig takart el valamit Nicholaa szépségéből. Keblének hullámzásától elállt a férfi lélegzete. Igen, isteni nő! És az övé! Te úgysem engednéd, hogy akár a hajam szála is meggörbüljön. Hogy mondod? Nem engednéd, hogy engem bántsanak. Royce-nak erőt kellett vennie az érzékein, hogy a beszélgetésre tudjon koncentrálni. Tényleg nem. Miért nézel ilyen bosszúsan? Haragszol rám? A férfi megrázta a fejét. Ez az ártatlan még csak nem is sejti, hogy neki mit kell kiállnia most. Mélyet sóhajtva ágyba fektette a feleségét. Gondosan betakarta, és az ajtó felé indult. Nicholaa! szólt vissza. Tessék? Ha hazaérünk az én váramba - mondta szándékosan hangsúlyozva a birtokos személyét többet nem akarlak hazugságon kapni. Attól a perctől fogva, hogy letelepszünk, csakis a színtiszta igazat fogod mondani. Ezzel arra célzol, hogy a tőrrel kapcsolatban most is hazudtam neked? Nem - felelte, és szembefordult Nicholaaval. A többi hazugságra gondolok. Ígérd meg, hogy abbahagyod a füllentést, mihelyt Rosewoodba érünk. Nicholaanak esze ágában sem volt bármit is megígérni. Milyen hazugságokról beszélsz? Nincs szükség arra, hogy magyarázkodjam. Egyszerűen csak ígérd meg, Nicholaa. Haragosan villogott Royce szeme, miközben a fiatalasszony válaszára várt. Értsd meg Royce, mindent megteszek azért, hogy Ulricot és Justint megvédjem. Ezt az egyet megígérhetem. Tehát a hazudozás az ő védelmük egyik formája? Eddig... Én arról beszélek, ami ezután következik. Amint megérkezünk Rosewoodba, egyszer s mindenkorra vége a hazudozásnak! Nicholaa felsóhajtott. Rendben van. Megígérem. Royce megfordult, és ismét az ajtó felé indult. Egyelőre el kellett feledkeznie a feleségéről, hiszen rengeteg tennivalója volt még hajnalig. Kinyújtotta a kezét a kilincs felé, amikor Nicholaa megszólalt. Royce, az apám mindig megcsókolta az édesanyámat elalvás előtt. Tudod, ez amolyan családi szokás volt. A férfi megfordult. És?
Ez szász szokás, és kíváncsi lennék rá, hogy a normannoknál is így van-e magyarázta Nicholaa tárgyilagosságot tettetve. A férj egy közömbös vállrándítással felelt. Royce, a hagyományokhoz ragaszkodni kell, főleg ilyen zavaros időkben. - Miért? A férfi még mindig nem vette a lapot. Képtelen volt felfogni, hogy a felesége egy csókot akar kicsalni tőle. Azért, hogy el ne vesszenek a történelem homályában. Ezt most azért mondod, hogy megcsókoljalak? Ennyit a dolgok elkendőzött megfogalmazásáról! - gondolta Nicholaa, de csak annyit mondott: - Igen. Amint látta, hogy Royce végre teljesíteni szándékozik a kérését, lehunyta a szemét. A férfi leült mellé az ágyra. Fölé hajolt, és csókot hintett a szemöldökére. Nicholaa köszönömöt rebegett. Majd kapott egy csókot az orrára is. Ezt is megköszönte. Az arca lángban égett. Royce látta felesége gyerekes zavarát, és el volt ragadtatva attól, hogy a nő kívánta az érintését. A hagyományok nagyon fontosak... - dadogta Nicholaa. - Most, hogy a férjem vagy, a számodra is fontosakká kell, hogy váljanak. - Igen? - Igen - felelte még mindig csukott szemmel. Majd hirtelen felnézett a férfire. Nem azért mondom, hogy megcsókolj, hanem hogy... Ezt már nem sikerült elmagyaráznia, mert Royce ajka lezárta az övét. Nicholaa képtelen volt bármi másra összpontosítani, mint a férfi forró csókjára. Royce ujjai aranyszőke hajába túrtak. A csók leheletfinom volt. Nicholaa elfelejtett levegőt venni. Eszeveszetten kívánta a férfit. Royce egy kicsit hátrébb húzódott. - Nicholaa, nyisd ki a szád! A nőnek alig volt arra ideje, hogy felfogja a kérés értelmét, amikor a férfi újból birtokba vette az ajkát. Nyelve mélyen a nő szájába hatolt. A szenvedélyes csók szinte megvadította Nicholaat. A férfi erősen a karjában tartotta, míg az ajkuk összeért. Újból és újból. Royce érezte, hogy a nő megremeg. Talán megint elijesztette magától? Hiszen még annyira kislány! Ekkor ismét egymásba fonódott a nyelvük. Nicholaa felnyögött gyönyörében. Ez már szenvedély! Royce-t majdnem megőrjítette. Alig tudott uralkodni magán. Hirtelen eltolta magát Nicholaatól. Kedvesen mosolygott érintésének hatását látván. A fiatalasszony ajka rózsavörösre pirult, megduzzadt és az egész arca sugárzott. Royce végigsimította felesége felső ajkát; Nem hiszem, hogy az apám valaha is ilyen csókkal köszönt volna el az anyámtól suttogta lihegve. Különösen csillogott a szeme, és Royce tudta, hogy a nő incselkedik vele. Ennek megfelelően válaszolt. Annyi gyerekkel a családban? Szerintem még hevesebb is volt a csókja! Lehajolt, és egy leheletfinom, szenvedély nélküli csókot adott Nicholaa arcára. A fiatalasszony nem tudta leplezni a csalódottságát. Most pedig aludj szépen, Nicholaa. A hagyományt nem hagytuk kihalni. Nicholaa erre nem válaszolt köszönömmel. Helyette sóhajtott egyet, és mire Royce az ajtóhoz ért, már álomba is szenderedett. Közben lecserélődött az ajtó előtt álló két őr. Mind a négyen, a régiek is és az újak is, kitűnően képzett katonák voltak. Egyikük egy serleget hozott az orvos által elrendelt szérummal. Royce kiöntette vele a kábító italt, és magához hívatta Lawrence-et. A vazallus pillanatokon belül megérkezett. Royce még mindig nem engedte el az őröket maga mellől. Az ajtónak támaszkodva előadta a tényállást. Magyarázatát befejezve kiosztotta a parancsait. A veszélyről azonnal értesíteni kell a király őrségének a vezetőjét. Az éjszakai őrök számát meg kell háromszorozni. Tűvé kell tenni a palotát, hátha előkerül a némber,
aki Nicholaanak a tőrt adta. Mi legyen azzal a három férfival, aki hajnalban érkezik? - kérdezte Lawrence, amikor Royce befejezte a parancsosztogatást. - Azokról majd én gondoskodom, noha nem tartom valószínűnek, hogy felbukkannak. Arra használták a vénasszonyt, hogy átadja Nicholaanak az üzenetet, és attól kezdve viselje is a feladat következményeit. Túlságosan kockázatos lenne annak a három embernek idejönni mondta, és egy mélyet sóhajtott. - Isten lássa lelkem, remélem, hogy tévedek, és tényleg megpróbálkoznak a lehetetlennel. Bizisten kitekerném mindegyikük nyakát! Úgy ráijesztettek a feleségemre. Lawrence észrevette, hogy hűbérura jobban fel van paprikázva a felesége miatt, mint amiatt, hogy valaki az életére tör. Azért ez mégiscsak jelent valamit! Egy főhajtás kíséretében Lawrence és a többi katona eltávozott, hogy teljesítsék a parancsokat. Royce hátát az ajtónak szegezve várta, hogy az őrök visszatérjenek. Amikor ez megtörtént, Royce visszavonult a lakosztályukba. Alig egy óra múlva kopogtattak. Royce villámgyorsasággal ott termett, és feltépte az ajtót. Lawrence volt az. A vazallus ellépett az útból, hogy a folyosón beszélhessen urával. Megtaláltuk azt a némbert suttogta. Meggyilkolták. Valaki egy rekesz láda mögé gyömöszölte a holttestet. Szedjük össze a palotában lakó szászokat, és faggassuk ki őket? Szó sem lehet róla! A szász előkelőségek, akik hűségfogadalmat tettek Vilmosnak, vérig lennének sértve. A király ezzel ugyan nem igazán törődne, de a célunk elérésében bennünket nagyban akadályozna. Ha van is köztük áruló, úgysem vallana most. Más módot kell találnunk, hogy kiugrasszuk a nyulat a bokorból. Lawrence egyetértően bólogatott. Túl sok itt az ember. Legtöbbjüket nem is ismerem, és ez nagymértékben megnehezíti, hogy elkapjuk a bűnöst. A fenébe is, de jó lenne most csapdát állítani neki, és a dolog végére járni! Csapdát, amelyben uram a csalétek? Ebben az esetben nagyon nehéz lenne a kezünkben tartani az irányítást! - Meg lehet csinálni - vetette ellen. - Mégsem vállalom ezt a kockázatot. Nicholaa épsége mindennél előbbre való. Minél előbb haza szeretném vinni. Ha már biztonságban tudom, akkor összpontosíthatok arra, hogy elfogjam azt az alávalót. Most kezdődik az egész, Lawrence. Ennek még lesz folytatása. - Mikor szándékoznak távozni? - Holnap délben. Reggel Vilmossal mindent megbeszélek. Royce elbocsátotta a vazallusát, és visszatért a szobájába. Nicholaa édesdeden aludt. A sötét folt még mindig ott éktelenkedett a szeme alatt. Kis feleségét szívesen Londonban marasztalta volna, hogy erőre kapjon. Erre sajnos nem volt idő. Addig nincs nyugta, amíg biztos helyen nem tudja Nicholaat. Édesen szendergő kedvese azonban tudomást sem vett az ő aggodalmairól. Megigazította rajta a takarót, és közben azon morfondírozott, hogy egy feleség nagy teher az ember vállán. Valójában csalétekként is fel lehet használni, ha a férj igazán törődik a hitvesével. A feleség könnyűszerrel fegyverré válhat ellenségeink kezében. De csak ha a férj törődik a feleségével. Kétségbeesetten biztonságba akarta helyezni Nicholaat. Minél előbb Rosewoodba kell vinni! Ekkor döbbenten megrázta a fejét. Hogy a fenébe történhetett ez vele? És ilyen gyorsan! Hiszen nemrég még ellenségek voltak! Nem kell másra gondolni, csak arra a pokoli hétre, amit Londonba jövet együtt töltöttek. Nem értette hogyan, de megtörtént. És ebben biztos volt: ő is azok közé tartozott, akik törődnek a feleségükkel. Nyolcadik fejezet
A merénylők nem jöttek el. Royce ezen nem ütközött meg, de meglehetősen csalódott volt. Hagyta, Nicholaa hadd aludja ki magát, majd felkeltette. A fiatalasszony boldog volt, hogy senki sem próbált behatolni a lakosztályukba. Samuel báró nem sokkal ezután érkezett. Royce felsegítette feleségére a köntösét, és végignézte, amint a doktor megvizsgálta a nő sebeit. Ahogy azonban Lawrence megérkezett, Royce Vilmoshoz sietett. Samuel friss kötést lelt a sebekre. Noha az orvos előzőleg azt ígérte, hogy szabadon hagyja Nicholaa kezét, most, hogy utazni készültek, nem engedte, hogy a fagyos levegő kicsípje az asszony finom borét. Nicholaa nem ellenkezett. Samuel egy doboz gyógyfüvet adott neki megfelelő instrukciókkal ellátva. Vízzel elkeverve kell a gyógyírt elkészíteni, és minden reggel ezzel, bekenni a sebeit. Nicholaa hálás köszönetet mondott ezért. Mary éppen felsegíteni igyekezett úrnőjére a ruhát, amikor belépett Royce, és távozásra szólította fel a cselédet. - Szeretném, ha Mary bent maradhatna, Royce. Szükségem van a segítségére. - Majd én segítek. Lawrence, nézz a dolgod után! Egy órán belül útnak indulunk mondta, felkapva a gyógyfüves ládikát. - Ez micsoda? - kérdezte. Nicholaa megmondta. Ekkor Royce fogta a dobozt és a tűzbe hajította. Nicholaa egy darabig szóhoz sem jutott a meglepetéstől. Hát ezt meg miért tetted? A férfi nem felelt. Végül is megengedte, hogy Mary bejöjjön, és megfésülje Nicholaa haját. Erre nem volt alkalmas a harcban edzett keze. Maryt persze annyira megfélemlítette a báró jelenléte, hogy a hajformázás sehogy sem akart neki sikerülni. Amint a cseléd távozott a szobából, Nicholaa Royce felé fordult. Mi a baj? Hát még mindig nem érdemlek annyi bizalmat, hogy egyedül maradhassak a cselédemmel a személyes dolgaimat elintézni? Még mindig attól félsz, hogy megszököm? Ezért vagy ilyen kibírhatatlan hangulatban? - A te épséged foglalkoztat, asszony. Egyik szolgában sem bízom. Minél hamarabb elhagyjuk Londont, annál jobb lesz a kedvem. Nem engem lényeget veszély, hanem téged, Royce. A cselédek pedig a király szolgái, úgyhogy egyikük sem merne bántani. - Nicholaa, nem minden szolga hű alattvalója Vilmosnak. Legalábbis az, amelyik tegnap az üzenetet hozta, nem volt hűséges. Ugyanannyira veszélyben vagy, mint én. Miből gondolod? - A feleségem vagy, és az áruló szászok csalétekként fel tudnak használni, hogy engem megszerezzenek. Ilyen egyszerű. És most ne kérdezősködj tovább! Mennünk kell! - Hogy tudnának engem felhasználni ellened? - kérdezte Nicholaa figyelmen kívül hagyva Royce parancsát. A férfi erre már nem válaszolt. Néhány perc múlva elhagyták Londont. Nicholaa feladta, hogy megpróbáljon valamilyen választ kicsikarni a férjéből. Látta, hogy Royce nincs megfelelő lelkiállapotban. Mire estére letáboroztak, Nicholaa túl fáradt volt ahhoz, hogy a férje lelkiállapotán töprengjen. Ehelyett egy állatbőrökből tákolt ágyon aludt. Amikor felébredt, Roycehoz simulva találta magát. Fogalma sem volt róla, hogy miképp került oda. Két nap múlva, lóhalálában vágtatva, Nicholaa birtokának a határához érkeztek, de a nyaktörő hegyi utak miatt leghamarabb csak másnap reggelre érkezhettek a várhoz. A veszélyes útviszonyok miatt le kellett lassítaniuk. Nicholaa ezt egyáltalán nem bánta, hiszen az idő jobbra fordultával a szél valamelyest elcsitult, és a nap is melegebben kezdett sütni. Minden tavaszszagot árasztott. Nicholaa egyre vidámabb lett. Alig várta, hogy hazaérjenek, és átöltözhessen, majd az apátságba siethessen, hogy találkozzon Ulrickal és Justinnal. A tervéről vacsora közben számolt be Royce-
nak. - Szó sem lehet arról, hogy elhagyd a várat jelentette ki a férfi, és feleségének nyújtott egy vastag kenyérhéjat. -Majd Ulric és Justin látogat meg téged. A fiatalasszonyt felettébb zavarta a férje megjegyzése. - Miért akadékoskodsz mindig? kérdezte Royce-t, akit őszintén meglepett a kérdés. - Nem is szoktam akadékoskodni. Hirtelen az ölébe kapta hitvesét, és amikor az tiltakozásra nyitotta a száját, gyorsan belecsempészett egy sajtdarabot. Egy szó sem esett ezután köztük egészen a vacsora befejeztéig. Akkor Nicholaa a férjéhez bújt. - Hajlandó vagy kedvesen viselkedni, ha hazaérünk? Royce butának találta a kérdést, hiszen ő mindig kedves, kivéve, amikor harcol. Úristen, de elcsigázottnak érezte magát! - Nem szeretnél aludni? - Inkább beszélni szeretnék veled - motyogta Nicholaa. A közös jövőnkről. Fölemelte a fejét, és Royce szájon csókolta. Szenvedélyesen. Csak azért tette ezt, hogy elkerülje a beszélgetést, de a heves csók hamar másfelé terelte a figyelmét. Nem leheletgyönge csók volt, hanem forró, izgató és követelőző. Royce nem tudta abbahagyni. A nyelvük szinte összeforrt. A férfi nyögése és a nő sóhaja egy ritmust követett. Nicholaa tökéletesen elfeledkezett magáról, Royce azonban nem. A vállához szorította a kis fejet. - Most pedig aludni kell - adta ki az utasítást ellentmondást nem tűrő hangon. Nicholaa nem válaszolt. Arcát a férfi mellén nyugtatta. Hallotta gyors szívverését. Felsóhajtott, becsukta a szemét, és ásított egyet. Már majdnem elszenderedett, amikor Royce megszólalt: - Nicholaa! - Tessék, Royce? - Két nap múlva begyógyulnak a sebeid. A férfi hangja keményen csengett. - Tényleg? - csodálkozott Nicholaa a férfi jóslatán. Vajon miért olyan fontos ez a kérdés? És akkor eszébe jutott, hogy miért. A nászéjszaka! Erre elmosolyodott. A férfi elkeseredetten meg akarta kapni. Arra gondolt, hogy talán félnie kellene az első éjszakától, hiszen minden, ami ismeretlen, ijesztő is egyben. Az édesanyja annyit mondott, hogy ez egy mindennapos esemény férj és feleség között. Elengedhetetlen a gyereknemzéshez, és az egyház is jóváhagyja. Leginkább azonban Royce gyengéd érintése űzte el minden félelmét, Tényleg akarja őt! Nicholaa hallani is szerette volna ezt a vallomást. - És örülnél, ha meggyógyulnék végre? Royce sokáig nem felelt. Ehelyett erősebben magához szorította a feleségét, állával megsimogatta a fejét, és amikor az már végleg lemondott arról, hogy választ kap a kérdésére, megszólalt: - Igen, Nicholaa, örülnék. A fiatalasszonyt mérhetetlenül boldoggá tette a válasz. Alig tudott elaludni. A feje tele volt a rengeteg feladattal, amit mint ifjú feleség és Rosewood úrnője el kell majd látnia. Az édesanyja megtanította ugyan apró házi fogásokra, de arról nem szólt egy szót sem, hogy egy feleségnek mit kell tennie. Nicholaa annyit mindenesetre tudott, hogy elsősorban rajta múlik Rosewood jövője. Az édesanyja cselekedettel és nem szóval tanított. Mivel az apja szerette a rendet, anyja mindent megtett ezért. Elkényeztette az apját, és a saját példájával megtanította, hogy őt is kényeztesse. Akármekkora is volt a vár falain kívül a felfordulás, a mama mindig tárt karokkal szaladt a férje elé, hogy üdvözölje. Néha Nicholaa is vele tartott. Harci díszbe öltözött apja mogorván és szúrós tekintettel tért meg a csatákból, de a kislány sose ijedt meg tőle. Tudta, hogy mosolyával az édesanyja néhány pillanat alatt szertefoszlatja a papa rosszkedvét. A mosoly mindig használt. Mire az apja a lépcső aljához ért, már ő is mosolygott. Megcsókolta a mamát, a nyakába vette Nicholaat, és harsány hangon a vacsorát
kezdte követelni. Nicholaat elszórakoztatták ezek a régi emlékek. Az otthon a férfi szentélye keli, hogy legyen. Békés menedékhely, a biztonság, a szeretet és a szerelem fészke. Már nem az a célja, hogy Royce életét pokollá tegye. Saját magát járatná le, ha hárpiaként viselkedne. Felnőtt nőként kell irányítania az életét. Ulricra is gondot kell fordítani. Szegény kisfiú, már a születésekor elvesztette az édesanyját, és minden nappal egyre biztosabbá vált, hogy az édesapja is meghalt. Thurston jelt adott volna magáról, ha túlélte volna a legutolsó csatát. Ulricnak egyedül ő és Justin jelentette a családot. És most már Royce is. Vajon hajlandó lesz a kisfiúnak apja lenni? Abból, ahogy Royce a csecsemőt tartotta azon. a bizonyos napon, megvan rá minden esély. A lelke mélyén Nicholaa meg volt győződve arról, hogy Royce meg fogja védeni a gyermeket. És talán idővel a saját fiaként fog vele bánni. Ulricnak harmóniára van szüksége. Ezért Nicholaa akkor és ott megfogadta, hogy végtelenül türelmes lesz a férjével. Megpróbál alkalmazkodni, és erre megtanítja Royce-t is. Miközben a tervein töprengett, még szorosabban a férjéhez bújt. Royce figyelmeztette, hogy maradjon nyugton. Noha volt egy kis fáradt ingerültség a hangjában, végigsimította Nicholaa hátát. A fiatalasszony elégedettnek érezte magát. A jövő ígéretesnek mutatkozott. Az egész olyan egyszerűnek tűnt. Royce a legkiválóbb kiképző. A kötelessége évekkel ezelőtt eldőlt. Egy feleség ebbe nem szólhat bele. Tehát távol fogja magát tartani a férfidolgoktól. Egyedül a saját feladatait osztja be. Csak azt nem tudta, hogy hol kezdjen hozzá. Egyetlen szempontnak azonban mindenképpen érvényesülnie kell: békében és harmóniában fognak élni Royce-szal, még ha ebbe a férfi bele is pusztul! Igen, Royce a katonáit neveli majd. Ő pedig Royce-t! Harmonikus együttlétről álmodozott, de másnap máris veszély fenyegette az álom beteljesülését. Körülbelül egyórai lovaglás után kis csapatuk egy ösvényhez ért, ami egy meredek hegyre vitt fel. Royce a csoport közepén lovagolt, közvetlenül mögötte Nicholaa, lova kantárja a csuklójára tekerve. Royce hirtelen megállította a csapatot, és előrenyargalt Nicholaat a maradék katonával a hegy lábánál hagyva első húsz embert a hegygerincre vezette. A hely a legmegfelelőbb volt a rajtaütésre. Az ösvény annyira szűk volt, hogy csak libasorban lehetett feljutni rajta. Royce akkor tért vissza Nicholaaért, amikor az első csoport tagjai szétszéledtek a hegytetőn, nyilaikkal biztosítva a terepet. Az asszonyka szerint férje túlzottan óvatos volt. Már majdnem hazaértek, és Vilmos ellenségeinek eszük ágában sincs egy ilyen jelentéktelen állást megtámadni. Royce állának merevsége azonban hallgatásra intette Nicholaat. Egyébiránt jólesett neki, hogy a férje ilyen körültekintően gondoskodó. A támadás tehát úgy érte, mint derült: égből a villámcsapás. Akkor történt, amikor az utolsó katona is feljutott a magaslatra. Royce-tól jött a csatakiáltás. A velőtrázó hang majdnem kirepítette Nicholaat a nyeregből. Pillanatokon belül katonák vették körbe, pajzsukkal védve az úrnőt. A szomszédos hegyekről nyílzápor zúdult rájuk. A támadók sáskamódra rajzoltak a szemközti emelkedőkön. Royce előrántotta a kardját, vágtába kezdett, és fegyverét magasan a feje fölött tartva támadásba lendült. Fönsé-ges látványt nyújtott. Ugyanakkor rémisztőt is. Nicholaa gyorsan elmormolt egy indulatos miatyánkot, hogy Isten épségben őrizze meg a férjét. A háta mögött az egyik katona felkiáltott, és a földre rogyott. Nicholaa megfordult, és döbbenten látta, hogy lentről is támadók közelednek. Az őt körülvevő harcosok azonnal taktikát váltottak. Egyikük rácsapott Nicholaa
lovára, és azt a vezényszót adta ki, hogy nyargaljon a nyugati gerincre. Nicholaanak gondot okozott a ló irányítása. Képtelen volt elég erősen tartani a kantárt. Az állat kelet felé fordult. Az egyik katona rákiáltott, hogy ne menjen abba az irányba, amerre Royce-t látta eltűnni. Nicholaa rá se hederített. Mindenáron meg akarta találni a férjét, hogy meggyőződjön a biztonsága felől. Lázasan kutatta a hegyoldalakat, miközben eszeveszetten ismételte az ima szavait. Royce és az emberei éppen lőtávolságon belülre értek; amikor Nicholaa meglátta őket. Istenem, miért nőtt ilyen óriásra! Hiszen kitűnő célpont! Az ellenség őt fogja legelőször célba venni. Nicholaa lassítani próbált, nehogy a megjelenésével elvonja a férje figyelmét, ami alighanem a férfi életébe kerülne. Figyelmét a gerinc tetején tartva nyugat felé irányította a lovát. Az ellenség páncéljáról visszatükröződő napfény teljesen megvakította. Más pozíciót vett fel a nyeregben, és újból körülnézett. Egy szász ruhába öltözött magányos lovas hirtelen a magasba lendítette a karját, ezzel jelezve a többieknek, hogy folytassák a harcot. Körülbelül ötven szász harcos csatakiáltást zengve vágtatott le a gerincről. Nicholaa nem tudta levenni a tekintetét a vezérükről. A napfény szinte misztikussá tette a harcost. A fény teljesen megzavarta Nicholaa térlátását. Úgy tűnt, hogy a szász vezér egészen közel van hozzá. Amikor a harcos elfordult a nyeregben, hogy nyilat húzzon elő, Nicholaa meglátta a profilját. És akkor rádöbbent, hogy mi delejezte meg annyira. A szász vezér célzott. A nyíl húrja pattanásig feszült. Nicholaa elsikoltotta magát. Thurston volt. A bátyja életben van! És éppen a férjét készül megölni! Kilencedik fejezet Royce hátrafordult, amikor meghallotta Nicholaa sikolyát. Lelassította a lovát. Nicholaa pedig teljes vágtába kezdett. Ahogy a férfi mellé ért, a karjaiba vetette magát. Éppen idejében érkezett, hogy felfogja a Royce-nak szánt lövést. A nyílvessző ereje keményen a férfihoz lökte. Royce elkapta a bátor nőt, és a pajzsa mögé próbálta húzni. Ekkor vette észre, hogy a lány szó szerint hozzá van tűzve. A nyíl áthatolt Nicholaa vállán, és a vértjébe fúródott. Royce kétségbeesett kiáltásától visszhangzott a környék. Hirtelen rántással az ellenkező irányba fordította a lovát, és a fák biztonságot adó sűrűjébe menekült. Nicholaa aranyhaja eltakarta a sérülés helyét. Lawrence, noha nem látta az esetet, ura kiáltásából egyértelműen arra következtetett, hogy valami rettenetes dolog történt. A vazallus három katonát Royce után küldött, és egyet pedig kijelölt, hogy átvegye a csata vezetését. Majd ő is a báró után eredt. Royce azt hitte, hogy Nicholaa elvesztette az eszméletét, és örült is neki, hiszen a lány így legalább nem érzi majd a hasító fájdalmat, amikor megpróbálja eltávolítani testéből a nyílvesszőt. Már leszállni készült a lováról, amikor a fiatalasszony megszólalt: Bocsáss meg neki, Royce! Nem tudhatta. Royce nem értette a felesége megjegyzését. Nicholaa teste azonban elernyedt. Ilyen állapotban nem is tudta volna felvilágosítani Royce-t. Rettenetes haragja miatt egyébként sem tudott volna értelmes kérdést feltenni. Lawrence lepattant a lováról, a földre terítette a köpenyét, és Nicholaaért nyúlt, hogy segítsen az eszméletlen nőt rázkódás nélkül leemelni. Royce azonban megrázta a fejét. - Még mindig hozzám van erősítve - hangja halálos aggodalommal csengett. Royce bölcsebbnek látta, ha egyedül oldja meg a feladatot. Remegett a keze, ahogy
vértjéből eltávolította a nyilat. Mély levegőt veti, mielőtt óvatosan leszállt a paripájáról. Rettegett attól, ami előtte állt. Finoman a köpenyre fektette Nicholaa elernyedt testét, letörte a vessző hegyét, és kirántotta a szárát a lány testéből. Nicholaa felsikoltott a fájdalomtól. Royce megremegett. Kedves szavakkal próbált enyhíteni hitvese kínján, miközben karján végigömlött a sebből kibugyogó vér. Lawrence sokkal jobban értett a sebekhez, de Royce erről nem igazán akart tudomást venni. Legalábbis a szívével nem. A vazallusnak harmadszori próbálkozásra sikerült urát rábeszélni arra, hogy a drága sebesülthöz engedje. Nicholaa akkor tért magához, amikor Lawrence fertőtlenítőt öntött a sebre. Ez alkalommal Nicholaa nem sikoltott, hanem felüvöltött. Fel akart ülni, hogy lássa a kínzóját, de Royce erővel a földhöz szorította. Ha most tőr lett volna Nicholaa kezében, minden bizonnyal a segítséget nyújtó kézbe vágja. Lawrence aggódó arckifejezése azonban észhez térítette. Rádöbbent, hogy mi is történt vele, és abbahagyta az üvöltést. Royce mellétérdelt, kezét a lány vállán nyugtatva. Nicholaa alig vetett egy pillantást férje dühös tekintetére, máris az ájulás környékezte. A férfi szinte őrjöngött. Gyilkosan villant a szeme. Nicholaa nem tudott másra gondolni, mint hogy a férfi legszívesebben őt ölné meg a történtek miatt. De hát hogy merészeli őt így nézni? Végtére is ő mentette meg az életét! háborgott magában Nicholaa. Szentséges Isten! Thurston meg akarta gyilkolni a húga hitvesét! Gyönge lelkének ez már túl sok. Jaj, mit tegyen? A bátyja életben van! De vajon meddig? Nicholaa figyelemmel kísérte, amint Lawrence a blúzát próbálta eltávolítani a sebtől. Nem halálos a sérülés. Mély ugyan, de a vérzés máris csillapult. Royce elfordította a lány fejét. - Ne nézz oda! Csak még jobban felizgat. A férfi hangja remegett. Nicholaa szerint azért, mert nem akart üvöltözni sebesülten fekvő feleségével. Tehát Thurston életben van, és újból megpróbálja Royce-t megölni. A férje meg természetesen bosszút akar majd állni. Mitévő legyen? Úgy döntött, hogy egy kis színjátékot rendez. Ülő pozícióba küszködte magát, majd úgy tett, mintha hirtelen megszédült volna. Royce felé dőlt, és elhaló hangon könyörgött a férfinak, hogy karolja át. Ezzel behunyta a szemét. Ekkor erős hányinger környékezte meg. Nem tudta eldönteni, hogy ez a túlzásba vitt tettetés miatt van-e, vagy tényleg túl sok vért veszített. Lawrence letépett egy csíkot I az inge korcából, és bekötözte a lüktető sebet. Nicholaa végignézett magán, bekötözött kezétől a vállá-ig. Magasságos ég, hogy néz ki! Hiszen romokban hever! Amióta Royce-szal megismerkedett, egyik baleset éri a másik után. És egyik megaláztatás a másik után. Ha ez így folytatódik, egy héten belül kiterítik. Éppen meg akarta említem, hogy milyen következtetésre jutott, csakhogy megpiszkálja egy kicsit Royce önérzetét, amikor az előzőhöz hasonló rosszullét fogta el. Ez alkalommal már nem tettette magát, amikor megkérte a férjét, hogy tartsa erősen a karjában. - Nem tudom, hogy vajon kijön belőlem a vacsora, vagy elájulok megint - suttogta. Royce nagyon remélte, hogy az utóbbi fog történni. Nicholaa valóban elvesztette az eszméletét. - Legalább pihen az úrnő - jegyezte meg Lawrence. Royce bólintott. A hangja furcsán rekedt volt, amint megszólalt. - Túl sok vért vesztett. Az ifjú férj szemmel láthatóan majd megbolondult az aggodalomtól. - Nem túl sokat, csak egy jó adagot nyugtatta urát a vazallusa. - Néhány héten belül kutya baja sem lesz az asszonyunknak. Ezután egyikük sem szólt egy szót sem. Lawrence befejezte az elsősegélynyújtást. Royce felszállt a lovára, és Nicholaat az ölébe vette. Ekkor meglátta, hogy a friss kötést máris teljesen átáztatta a vér.
Elvérzik, még mielőtt hazaérünk! - nyögte kétségbeesetten. Lawrence megrázta erre a fejét. De hiszen enyhült a vérzés, Royce. Tudod, hogy a sebe nem halálos. Nem értem uram viselkedését. Most nincs is kedvem a viselkedésemet elemezni. Lawrence megértően biccentett, majd ő is lóra szállt. Miért avatkozott a csatába az úrnő? Bizonyára tisztában volt azzal, hogy a páncélod megvéd a lövéstől. Abban a pillanatban nem vett fontolóra semmit sem. Csak azzal törődött, hogy én veszélyben vagyok, és hogy megmentse az életemet. Maga is megdöbbent, hogy ettől mennyire elérzékenyült. Nicholaa megemlített valamit azután, hogy... sajnos nem értettem, hogy mit akart mondani, de valami nagyon fontosat. Nem folytatta. Egyik katonája felajánlotta a köpönyegét, amit Royce az eszméletlen nő köré tekert. Ezután összehívta az embereit. Eletében először vonult vissza, de ezt most minden habozás nélkül megtette. Kizárólag Nicholaaval törődött. Mellette minden más eltörpült. Ekkor azonban kiderült, hogy nincs szükség a visszavonulásra, mert a támadók olyan gyorsan szétszéledtek, mint amilyen gyorsan előbukkantak. Royce eltűnődött a szászok viselkedésén. Noha a támadók rendelkeztek a kezdeti előnnyel, Royce hamar megfordíthatta volna a győzelmi esélyeket, hiszen a normannok messze megelőzték a szászokat képzettségben, tapasztalatban és fegyelemben. Ez egyértelműen kitűnt a támadók harcmodorából. Minden előrelátás nélkül rohantak a normann katonákra, jó hátbatámadási lehetőséget nyújtva nekik. A Rosewood felé vezető úton Royce megpróbálta elterelni a figyelmét kavargó érzelmeiről, ami hasonló esetben pofonegyszerű volt, de most sehogy sem sikerült. Amikor visszavonulásra szólította fel a harcosait, csak a felesége iránti kötelességét teljesítette. De akkor miért remeg még mindig a keze? Minek köszönhető Nicholaa sérülése felett érzett kétségbeesett dühe? A fenébe is! Kezd kicsúszni a kezéből saját sorsának irányítása. Az életét eddig előre megrajzolt térképként látta maga előtt kiterítve. És ez a lány most elkezdte átfesteni a határvonalakat. Megérkeztek a várba. Royce a hálószobákhoz vezető szűk lépcsőn botorkált fölfeléi És ekkor rádöbbent előbbi eszmefuttatásának jelentőségére. Nemcsak törődött a feleségével, hanem fülig szerelmes is lett belé! Ez a felfedezés annyira meglepte, hogy majdnem elejtette édes terhét. Lázasan kutatni kezdett ellenérvek után. Hiszen néni lehet szerelmes egy ilyen makacs és szeszélyes teremtésbe! Sőt, sokszor legszívesebben megfojtaná egy kanál vízben! A logikus érvelés a segítségére sietett. Hiszen ő nem is tud szerelmes lenni! Sose tanították meg rá. Katonának képezték és nem szeretőnek! Ebből egyenesen következik, hogy Nicholaába sem lehet szerelmes. A vele való törődés rendjén van.. Elvégre is a felesége a tulajdona! Felbecsülhetetlen értékű tulajdona. Ettől mindjárt jobban érezte magát. Persze azonnal meg is cáfolta előbbi logikus érvelését, azzal hogy elutasította mindegyik szolga segítségét. Ragaszkodott hozzá, hogy saját kezűleg lássa el a hitvesét. Hugh báró zokogó cselédek sorát követve bandukolt a lépcsőn fölfelé. Az ajtóban állva figyelte, amint Royce Nicholaat óvatosan az ágyra helyezi. Ez azonban nem ment olyan könnyen. Kétszer is az ágy fölé hajolt, de Nicholaaval a karjában egyenesedett fel. Se-hogysem sikerült megszabadulnia a terhétől. Hugh végül megszánta barátját. Egy kivételével kitessé-kelte a szolgákat a szobából. Clarise, aki már hetek óta azon mesterkedik, hogy őt az ágyába csalja, bennmaradt. Majd megkérte Royce-t, hogy tegye le Nicholaat. Vedd le a sisakod, és lásd el saját magad, Royce! Clarise gondját viseli majd az
úrnőnek. Royce engedelmeskedett, de továbbra is a szobában maradt. Sisakját a sarokba hajította, és az ágy mellé állt. Látta, hogy Nicholaa összerezzent, amikor a sisak nagy csörömpöléssel a sarokba vágódott. Vajon meghallotta? Talán most tér magához. Mennyire akarta, hogy így legyen! Nicholaa nagyon is éber volt. Egész úton hazafelé a fél-szendergés és a tettetett alvás állapota között lebegett. A fájdalmai enyhültek, és kezdte sokkal jobban érezni magát. Azon törte a fejét, hogy milyen magyarázatot találjon ki a csata közben tanúsított viselkedésére. Időre volt szüksége, hogy feldolgozza a történteket. Megdöbbentette és természetesen boldogsággal töltötte el a Thurstonnal való váratlan találkozás. Nem tudta, mit tegyen ebben a helyzetben, hiszen a bátyjáért felelősséggel tartozik. De még inkább felelős a férjéért. Teljesen összezavarodott. Borzongás futott végig rajta. Jól ismerte mindkét férfit. Makacsak, mint az öszvér! Egyikük sem hajlandó megadni magát. Ez az összecsapás akár mindkettejük halálával is végződhet. Nicholaa azonban egyikőjüket sem akarta elveszíteni. Mitévő legyen? Mondjon el mindent Royce-nak? Nem jelentené az Thurston elárulását? Könnyek öntötték el a szemét. Igen, időre van szüksége, hogy tisztázza magában a dolgot, mielőtt bármibe is belefogna. - Fájdalmai vannak! - figyelmeztetett Royce. - Szeretném, ha jobban lenne. Azonnal. Nicholaa nem nyitotta ki a szemét. Arra várt, hogy Royce ismét a karjába vegye, és megvigasztalja. A férfi nyugtató szavait szerette volna hallani. Kívánta, hogy a férfi megszeretgesse egy kicsit. Elszalasztunk valakit orvosért az apátságba. Az utazótáskák közt kutatva, Clarise éppen megtalálta Nicholaa egyik, hófehér hálóingét, amikor a fiatalasszony hangosan felnyögött. Clarise erre felzokogott. - Nicholaa kisasszony nem halhat meg! Nélküle mind: annyian elveszünk! - Hagyd abba a károgást! parancsolt rá Hugh. - Esze ágában sincs meghalni. Mindössze vesztett egy kis vért. Clarise felemelte a hálóinget, amit nagy ijedtségében az előbb leejtett. Hugh Royce mellett állt, Nicholaat figyelve. Megvakarta a szakállát. - Nyíl hatolt át... - Elém, vetette magát, hogy megmentsen a nyílvesszőtől vágott közbe a magyarázattal Royce. - Ne idegeskedj, Royce! Rendbe fog jönni nyugtatta Hugh. - Elmondanád, hogy egyáltalán mit keres itt Nicholaa. Nem arról volt szó, hogy valamelyik lovag felesége lesz? Ezek szerint meggondolta magát a király? - Nem. Az én feleségem lett. Hugh meglepetésében szóhoz sem jutott egy darabig, majd elmosolyodott. - Tehát mégis párbajoztál a kezéért. Akkor jól sejtettem. - Nem párbajoztam. Éppen ellenkezőleg. Ő állt ki értem. Hugh erre csak egy harsány kacajjal tudott válaszolni. - Más is történt még, úgy hiszem. Ugye a mese részleteit majd a vacsoránál megosztod velem? Nos akkor térjünk vissza a történet szomorúbb végére. Miért vetette magát Nicholaa eléd? Hiszen fel voltál vértezve! - Hát persze, hogy fel voltam! - Akkor meg miért... - Erre én is kíváncsi lennék. Ha majd magához tér a kis sérült, talán okosabbak leszünk. Nicholaa hallotta a párbeszéd minden egyes szavát. Elfintoródott férje kemény szavai hallatán, és úgy döntött, hogy még néhány hétig eszméletlennek tetteti magát. Annyi idő elég lesz, hogy kidolgozza Thurstonnal kapcsolatos taktikáját. Abban azonban biztos volt, hogy Royce-nak többé nem hazudik. Adott szava is erre kötelezte. - Az Isten adja meg, hogy Nicholaa úrnő tudja hol ébredt fel, amikor majd magához tér!
Clarise megjegyzésére mindkét harcos felkapta a fejét. Mit fecsegsz te itt összevissza? förmedt rá Hugh. Hát persze, hogy tudni fogja! Clarise megrázta a fejét. Hallottam már olyan esetről, hogy az illető, akit fejbe csaptak, vagy nagyon sok vért veszített, nem emlékezett semmire sem, amikor magához tért. Mások meg teljesen összezavarodtak, vagy feledékenyekké váltak. Görbüljek meg, ha nem az igazat beszélem. A kisasszonyka talán engem sem fog megismerni tette hozzá zokogva. Szakadjon rám a mennyezet, ha hallottam ilyet! fogadkozott Hugh. Royce egész idő alatt le nem vette a szemét a feleségéről, úgyhogy egyedül ő vette észre, hogy az előző grimasz után hirtelen kisimult a lázas arc. Hallotta volna a beszélgetésüket? Nicholaa, nyisd ki a szemed! követelte. A fiatalasszony nem engedelmeskedett. Ehelyett nyögött egyet. Hatásosat, de nem igazán meggyőzőt. Mi a fenén töri már megint ez a bestia a fejét? Royce nem tudta visszatartani a mosolyát. Ezek szerint tényleg hamarosan meg fog gyógyulni. Óriási kő esett le a szívéről. Nicholaa, ugye mindent megmagyarázol, ha majd fölébredsz? Nicholaa nem válaszolt. Helyette Clarise szólalt meg: A kisasszonyka nincs eszméleténél, milord. Teljesen el van gyötörve. Royce sóhajtott egyet. Majd várakozó álláspontra helyezkedett. Percek teltek el teljes csöndben. Clarise elment, hogy friss kötést keressen. Hugh a tűzzel bajmolódott. Royce pedig úgy állt az ágy mellett, mintha odacövekelték volna. Nicholaa végül kinyitotta a szemét. Lassan Royce-ra emelte a tekintetét. Tisztán csillogott a szeme, gyötrelemnek semmi nyoma nem volt rajta. Royce még azelőtt kitalálta Nicholaa tervét, mielőtt az annak a megvalósításához látott volna. - Hol vagyok? - kérdezte ártatlanságot színlelve. Körbenézett, majd ismét Royce-ra fordította a tekintetét. A férfi letelepedett mellé az ágyra. - A saját szobádban, Nicholaa. Nagyon sokat és nagyon mélyen aludtál. - Igen? A férfi bólintott. - Maga kicsoda? Royce titkolni próbálta, hogy bosszankodik. Megint eltalálta! Nicholaa hallotta Clarise megjegyzését. A tenyerébe fogta a nő fejét, és egészen közel hajolt hozzá. - A férjed vagyok, Nicholaa. Az a férfi, akit mindenkinél jobban szeretsz. A kijelentést az előre jól megjósolható csodálkozó tekintet fogadta. Royce még ennél is többet akart. - Hát nem emlékszel? Nicholaa megrázta magát. Royce kajánul mosolygott. - Én vagyok az a férfi, akinek térden csúszva könyörögtél, hogy vegyen feleségül. Lefogadom, hogy emlékszel, mennyire odavoltál... - Dehogy könyörögtem neked, te szemtelen... Royce egy forró csókkal elnémította. Amikor szétrebbentek, Nicholaa szórós szemmel méregette párját. Royce-t ez nagyon mulattatta. Tudta, hogy a felesége jó úton van a gyógyulás felé. - Magyarázatot kell adnod a viselkedésedre, Nicholaa. A nő hosszan a férjére nézett, végül kibökte: - Tudom. Mindössze azt szeretném kérni, hogy várj, amíg jobban érzem magam. Rendben van? Royce bólintott. - De meg kell ígérned, hogy soha de soha nem követsz el még egyszer ilyen meggondolatlanságot. Nincs semmi önfegyelmed, Nicholaa. Erre a fiatalasszony vérig sértődött. Royce felállt, és az ajtó felé tartott. - Holnapig várok a vallomásodra és a bocsánatkérésedre. Most pedig az
engedélyemmel pihenhetsz. Nicholaa villámgyorsan felült az ágyában. A hirtelen mozdulattól megsajdult a válla. - Csak az irhádat akartam menteni, te hálátlan alak. Royce rendíthetetlenül folytatta útját az ajtó felé. - Ó, hogyne! De azért más megfontolás is szerepet játszott a tetteidben? Nicholaa nem válaszolt. A mozgás felemésztette minden erejét. Visszahanyatlott a párnái közé. Szitkokat szórt a férje fejére, amikor észrevette, hogy Hugh a tűznél álldogál. A fiatalasszony megrémült, hogy idegen ember előtt így lejáratta magát. - Nem szoktam káromkodni, de ez az ember mindig kihoz a sodromból. Hugh elmosolyodott. - Sokszor nevezi a férjét ebugattának, asszonyom? Tehát tényleg hallotta az átkozódását. - Csak, ha azt hiszem, hogy senki sem hallja; A báró az ágy mellé lépett. - Eléggé kipihente már magát ahhoz, hogy elmesélje a történteket? A kötések a kezén nagyon kíváncsivá tesznek. - Életem legnehezebb hetét éltem most át, báró úr. - Ez látszik is. - Egészen addig semmi baj sem történt, amíg Royce-szál össze nem akadtam. - Tehát a sérüléseinek Royce az oka? - Nem egészen. A férfi várakozó tekintetéből Nicholaa látta, hogy az szeretné hallani a részleteket, de esze ágában sem volt, hogy elárulja, pontosan mi is történt. Mesélje csak el Royce! - Nagyon hosszú történet. És szánalomra méltó is. Legyen elég annyit mondani, hogy az a férfi a felelős. - Milyen férfi? - A férjem. Nicholaa behunyta a szemét, és sóhajtott egy mélyet. Hugh úgy gondolta, hogy még pihenésre van szüksége. Ezért távozni készük. - Nem is tudom, miért törtem magam, hogy megmentsem az életét - motyogta a nő. - A hálának egy szikráját sem mutatta. Hugh megállt, és éppen mondani akart erre valamit, amikor Nicholaa folytatta: Igen, ez a férfi egy hálátlan kutya. Egyáltalán nem értékelte a bátorságomat. Ellenkezőleg, dühös volt rám. Elviselhetetlen egy alak! Ezt is megmondhatja neki, báró úr. Ismét becsukta a szemét. Hugh újabb kísérletet tett a távozásra, de még mielőtt az ajtóhoz ért volna, Nicholaa megtoldotta a Royce-nak átadandó üzenetek sorát. Úgy negyedóra múlva Hugh már el is távozott. A lépcső alján Royce-ba botlott. Éppen szalasztani akartam érted valakit - mondta Royce. - Nicholaanak sok pihenésre van szüksége. Royce hangja mogorván csengett. Hugh ezen jót mulatott. Nem fárasztottam ki, ha erre célzol. Sőt, ő fárasztott ki engem a rólad alkotott véleményeinek özönével. Akarod hallani némelyiket? Royce dühösen válaszolt: Nem az én dolgom, hogy apró-cseprő ügyekkel foglalkozzam. Az a fontos, hogy Nicholaa biztonságban van. És amikor teljesen felépül, elmagyarázom neki a hitvesi kötelességeit. Az ajtóhoz lépett, hogy kimenjen, de Hugh megállította. Számodra ez az egész ilyen pofonegyszerű?. Igen! felelte Royce a válla fölött. Most az egyszer megbocsátotta barátja élcelődését. - Annak ellenére, hogy fiatal házasok vagyunk, a kapcsolatunk csakis egyféleképpen működhet: úgy, hogy én osztom a parancsot, Nicholaa pedig engedelmeskedik. Természetesen türelmes leszek. Ennyit mindenképpen megérdemel a hitvesem, hiszen neki sincs tapasztalata a házasság terén. De ha egyszer belejön a dologba, akkor minden simán fog menni. Mindössze
engedelmeskednie kell. Ennyi az egész, Hugh. És Nicholaa is egyetért ezzel az elképzeléssel? Idővel - erősködött Royce. A hangja keményen zengett. Békés otthonom lesz! Kijelentésének nyomatékot adandó, bevágta maga mögött az ajtót. Hugh felnézett a lépcsőn a hálószobák felé. Elnevette magát. Royce-nak békés otthona lesz. De előbb Nicholaanak kell, hogy adja a szívét. Tizedik fejezet Nicholaa elhatározta, hogy kedves lesz. Hiszen már megpróbált minden más lenni. A zsémbelődés nem használt. A kiabálás szintúgy. Most már kezdett kétségbeesni. Talán, ha szépen viselkedik, esetleg Royce hasonlóképpen válaszol. És, akkor esetleg engedelmeskedik az ő parancsainak. Már itt az ideje, hogy Ulricot és Justint hazahozza. Két hét telt el azóta, hogy megérkeztek. Arra számított, hogy. Royce azon nyomban a várba kéreti a kisfiút és a fivérét, a férj azonban nem volt abban a lelkiállapotban, hogy a felesége kéréseit teljesítse. Olyannyira nem törődött a kötelességeivel, mint amennyire elhanyagolta Nicholaat. Az elmúlt két hétben mindössze hatszor látogatta meg a feleségét. Az első néhány napon nem is bánta Royce távollétét, hiszen tudta, hogy a férfi bosszús, mert a felesége nem adott magyarázatot a viselkedésére. De hozzájárult ahhoz, hogy várjon, amíg Nicholaa hajlandó mesélni. Legalábbis a fiatalasszony így értelmezte az akkori megegyezésüket. Amint azonban elgondolkodott a tények állásán, Nicholaa rádöbbent, hogy a férje valójában azóta kerüli, hogy megkapta a várva várt magyarázatot. Tüstént rendezni kell a kettejük viszonyát! Rendes feleség akart lenni! Gyűlölte ezt a macska-egér harcot. Royce egyáltalán nem úgy viselkedett, mint ahogy egy tisztességes férjtől elvárná az ember. Nem is aludt vele egy szobában! Clarise mondta, hogy az északi szárnyban, Nicholaa szüleinek a hálószobájában tölti a férfi az éjszakát. Az a szoba háromszor akkora, mint Nicholaaé. Az ágy is óriási. Tehát érthető, hogy Royce választása miért éppen erre a szobára esett. Ennek ellenére sértőnek találta, hogy a férje nem alszik vele. Nicholaanak fájt az igazság. Royce, ha ragaszkodik is a nagyobb szobához, igazán megkérhette volna, hogy ő költözzön át hozzá, de nem kérte meg! Nicholaanak elege lett ebből. Ez így nem mehet tovább! Félreteszi a büszkeségét. Akármi történjen, ő normálissá teszi a kapcsolatukat! Legelőször is kideríti, miért hanyagolja el őt a férje. Tudta jól, hogy Royce válasza durva és sértő lesz, de ezzel most nem törődött. Eltökélte, hogy kifaggatja a férfit. Gondosan öltözött fel a vacsorához. Illatos fürdőt vett. I Ebben Clarise segített neki. A drága asszony a szemét kisírta, amikor meglátta Nicholaa kötésektől megszabadított kezén a hegeket. Nicholaat nagyon zavarták a sebek. A bal karján kifejezetten csúnyák voltak a nyomok. Noha nem tartotta magát a leghiúbb nők egyikének, a visszataszító hegek kifejezetten aggasztották. Royce-t is elrettentheti ez az undorító látvány. Taktikusan úgy határozott, hogy a sebeket az öltözetével ellensúlyozza. A legszebb ruháját vette fel. A visszafogottan kihívó halványkéket. Ekkor átvillant rajta, hátha az aranyszínű előnyösebb lenne. Amikor Clarise visszajött a szobába, nekiszegezte a kérdést: - Szerinted a férjemnek a kék vagy az aranyszínű ruha fog jobban tetszeni? - Nekem a kék tetszik jobban, de a férjura ízlését nem ismerem. - Én sem vallotta be Nicholaa. Ha jobban belegondolok, egyáltalán nem is ismerem a férjemet. Clarise elmosolyodott úrnője ingerültségét hallván. Majd Nicholaa haját kezdte el formázni. Jól kifésülte belőle a gubancokat. Kétszer is megpróbálta befonni, de Nicholaa mindannyiszor elégedetlen volt az eredménnyel. Clarise még sosem látta úrnőjét ilyen határozatlannak és ennyire kényesnek a
megjelenését illetően. Mi bosszantja, asszonyom? Semmi sem bosszant, csak nagyon szép szeretnék lenni ma este. Egy bizonyos személynek akar tetszeni? Igen, a férjemnek. Eltökéltem, hogy mindenképpen felhívom magamra a figyelmét. Ez igen! Nicholaa örült, hogy a szolgáló nem vette észre, amint az arca mélyvörösre vált. Nagyszerű tervet eszeltem ki. Clarise kuncogott ezen. Az úrnőnek mindig nagyszerűek a tervei. Nicholaanak jólesett a dicséret. Ezekben, a zavaros időkben mindig helyén kell lennie az ember fejének. Már nem zavaros időket élünk. A férje rendet teremtett a házban. Nicholaa megrázta a fejét. Clarise lehet optimista, hiszen még nem tud arról, hogy Thurston életben van. Ezt még senkinek sem árulta el. Gyomorgörcs nélkül nem is tud a fivérére gondolni. Van, akinek már véget ért a háború. Van, akinek még csak most kezdődött! mondta titokzatosan Nicholaa. Micsoda képtelenség, asszonyom? Ugye nem a házas-ságára utal? Nem akarhat harcban lenni a férjével? Egy kicsit túl makacs az úrnő, ha a véleményemre kíváncsi. Nicholaa erre nem szólt semmit. Beszéljen hát a tervéről, asszonyom! kérte Clarise. Nagyon kedves leszek ma este. Nem hagyom, hogy Royce bármivel is felbosszantson. Remélem, ha észreveszi a kedvességemet, akkor ennek megfelelően viselkedik majd velem, és végre hazahozza a családom tagjait az apátságból. Clarise alig tudta a csalódottságát leplezni. Amikor Nicholaa felállt, hogy felvegye a fonott övét, elkapta a cseléd csalódott tekintetét. Nem tetszik a tervem? - De igen, csak csalódtam. Azt hittem, hogy egészen más miatt csinosította ki ennyire magát. Nicholaa magára öltötte az övet, és a szíjak közti szűk nyílásba helyezte apró tőrét. - Nem csak ennyiből áll a tervem! Egyáltalán nem vagyok megelégedve a házasságommal. Royce-szal nagyon nehéz zöld ágra vergődni. Gondolom, neked is feltűnt, hogy mennyire nem foglalkozik velem. Akárhányszor Ulricról és Justinról próbálok vele beszélni, mindig faképnél hagy. Iszonyatosan neveletlen. A mondandóm kellős közepén egyszer csak észreveszem, hogy az üres levegőnek beszélek. - Mondandója? - horkant fel Clarise. - A férje azért nem hallgatja végig sose, mert parancsolgatni akar neki. Legalábbis én így látom. Az asszonyom nem volt egészen a maga ura az utóbbi két hétben, és több utasítást osztogatott, hangosabban kiáltozott, mint valaha. Nicholaa jól tudta, hogy a szolgálónak igaza van. Zavarában mélyen lehajtotta a fejét. - A férjem viselkedése az agyamra megy, de megígérem, hogy nem kiabálok többet. Tudom, hogy ez egyáltalán nem illik egy finom hölgyhöz. A cseléd erre elmosolyodott. - Azért nem fog többet hangoskodni, mert rájött, hogy ezzel semmit sem ér el a férjénél, asszonyom. - Igen, azért is. Most már igazán abbahagyhatnád a szemöldökráncolást, Clarise! Elhatároztam, hogy megbékélek Royce-szal. - Hála Istennek! Végre megjött a magához való esze! Egyáltalán nem helyes, hogy külön alszanak. Arra céloz, asszonyom, hogy ezt a szégyent is jóvá teszi? Nicholaa zavarában a kandallóra szegezte a tekintetét. Nem szeretett ennyire személyes dolgokról beszélni. - Erőszakot fogok venni a férjemen. Clarise erre a kijelentésre gurult a nevetéstől. Nicholaa rosszallóan nézte. - Ezt halálosan komolyan gondoltam! Megvárta, amíg a cseléd magához tér, és
folytatta: - Elölről kezdjük a házasságunkat Royce-szal. A hitvesi eskü szent, és az én feladatom, hogy gyerekekkel ajándékozzam meg a férjemet. Mielőtt Clarise helyeselhetett volna, Nicholaa hadarta tovább a mondanivalóját. - Mindegy, hogy miképp történt, de Royce-szal házasok vagyunk. Ezt el kell fogadnunk, és békében kell együtt élnünk. Ulric érdekeit is figyelembe szeretném venni. A kisbabának boldog családra van szüksége. - Erről igazán nem szükséges engem győzködni. Teljes mértékben egyetértek asszonyom tervével. Egyetlen probléma azonban még mindig gondot okozhat. A férje ugye azt hiszi, hogy Ulric az úrnő gyermeke? - Igen. - Egykettőre rá fog jönni, hogy hazudott neki, asszonyom. Az első együtt elhált éjszakán. Úgyhogy jobban tenné, ha még azelőtt bevallaná az igazságot. Nicholaa megrázta a fejét. - Megvolt a jó okom arra, hogy hazudjak. Ezzel védtem meg Ulricot. Amíg a normannok úgy tudják, hogy az én fiam, addig békén hagyják. - De azóta megfordult a sarka körül a világ. Nem féltételezheti, hogy a báró úr ártani akar a kisbabának. A cseléd teljesen kijött a béketűréséből. Nicholaa láthatta, hogy már Clarise is Royce pártján áll, és ennek valamilyen rejtelmes oknál fogva örült is. - Amikor először találkoztam a báróval, már akkor tudtam, hogy nem fogja Ulricot bántani, de még mindig felhasználhatja Thurston ellen. - Mit beszél, asszonyom? Köztudott, hogy Thurston meghalt - a szolgáló rövid szünetet tartott, hogy egy gyors keresztet vessen. - Isten nyugosztalja szegényt. - És mi van, ha nem halt meg? - A báró úr akkor sem használná a csecsemőt ellene. Erről szentül meg vagyok győződve. Nicholaa erre egy gondterhelt sóhajjal felelt, majd más témára terelte a beszélgetés folyamát. - Tudom, hogy a csalásra alapozott házasság eleve halálra van ítélve. Meg is ígértem Royce-nak, hogy mindig őszinte leszek hozzá. - Tehát mindent el fog... - Először is leitatom, és csak aztán mondok el neki mindent. - Teljesen elment az esze, asszonyom? Nicholaa elkacagta magát. Clarise arcán a meglepetés nagyon mulatságosan tükröződött. - Tudom, hogy mit csinálok. Alice azt mondta, hogy ha egy férfi felönt a garatra, akkor cserbenhagyja az emlékei zőtehetsége. Bevallok neki mindent, megosztom vele minden aggodalmamat. De mivel zavaros lesz a feje, csak töredékekre lesz képes visszaemlékezni másnap reggel. Clarise szerint ez a lehető legoktalanabb terv, amit valaha is hallott. - Jobban tenné, ha más megoldást is készenlétbe helyezne, ha ez esetleg nem jönne be. Alice pedig meg van buggyanva, hogy ilyen tanácsokkal traktálja asszonyomat. Az ittas férfinak leginkább az alváson jár az esze, de ha enyelegnek vele, akkor a dolgok közepébe vág. Főleg, ha úgy tudja, hogy az asszony nem tapasztalatlan. - Nem, Royce sose erőszakoskodna velem. - Lehet, hogy sosem állna szándékában, de... Clarise abbahagyta a fejtegetést, mert Nicholaa kivonult a szobából. A szolga lihegve érte utol úrnőjét a folyosón. - Már megbocsásson milady, most kivételesen pocsék tervvel hozakodott elő. Higgyen nekem, hiszen én már láttam egy-két dolgot. Asszonyom pedig teljesen tapasztalatlan. Kiszúrtam, hogy a báró milyen szemeket mereszt az úrnőre, amikor maga nem figyel oda. Vadul kívánja asszonyomat, és hacsak el nem mond... Ekkor a lovagterem ajtajához értek. Nicholaa kedvesen megölelte Clarise-t. - Ne aggódj, minden rendben lesz!
- Az Isten szerelmére, Nicholaa! Felejtse el a büszkeségét, és vallja be az összes hazugságát! - A büszkeségnek ehhez semmi köze. - De igen, a leginkább annak van köze a maga tervéhez. Amikor Nicholaa még erre is makacsul rázta a fejét, a szolga feladta a további próbálkozást. A terem egyik sötét zugába telepedett, és tördelni kezdte a kezét. Pedig de szívesen Alice tökkelütött fejét tördelte volna! Nicholaa arcára erőltetett mosollyal vonult a férje elé. Átkozottul jóvágású ma! Talpig feketébe öltözve. A komoly szín méltóságteljessé tette, és a legyőzhetetlenség érzését kölcsönözte a férfi megjelenésének. A kandalló előtt, tárgyalt Hugh-val. Nicholaa örömmel konstatálta, hogy a hűséges báró nem utazott Londonba. Legutóbb azt mondta, hogy hamarosan összeszedi az embereit az útra. Nagyon hiányozni fog a kedvessége és a bókjai! Na persze meg a sakkjátszmák is! Igaz, nem volt megfelelő partner, mert Nicholaa általában semmi perc alatt megverte, de ő volt az egyetlen ember, aki legalább időnként elgondolkodtató lépésekkel lepte meg az ellenfelét. Amikor ezt meg is mondta neki egy játszma alkalmával, Hugh könnyesre nevette magát a bókon. Royce csak nagyritkán jött le a lovagterembe, de Nicholaa vele nem is kívánt sakkozni. Tudta, hogy a férje jelenlétében képtelen lenne koncentrálni. Talán egy-két év múlva, amikor már kellőképpen hozzászokott a férfi vonzerejéhez. Akkor majd játszik vele is. És meg is veri! Ettől a gondolattól mindjárt el is mosolyodott. Hugh vette észre először. Egy pillanatra megbabonázva nézett rá, majd mélyen fejet hajtott, és hangosan üdvözölte Nicholaat. Royce magához intette a, feleségét. A fiatalasszony összeszorított fogakkal, de tűrte ezt a sértő magatartást, és engedelmeskedett a parancsnak. Úgy fél méterre megállt a két férfi előtt, és már éppen meg akart hajolni, amikor rájött, hogy így könnyen észre lehet venni a kezén a sebeket. Gyorsan felegyenesedett, és a háta mögé rejtette mindkét kezét. Hugh megdicsérte a szépségét. Royce néma volt, mint a sír. Nicholaa nem hagyta elrontani a kedvét. Továbbra is türelmes és kedves maradt. - Folytassák csak a beszélgetést. Nem állt szándékomban megzavarni a társalgásukat. Hugh Royce-hoz fordult. - Először a falat bontatod le, vagy a kastélyt? Nicholaa szíve elszorult erre. - Az én otthonomat? - Nem. A fiatalasszony megkönnyebbülése szemmel látható volt. Royce belekezdett a magyarázkodásba: - Az én otthonomról beszélek. Gerendákkal és kővel fogom megerősíteni. - Miért? - Mert nekem úgy tetszik! Nicholaa fogcsikorgatva ugyan, de mosolygott. - Köszönöm szépen a magyarázatot. - Nincs mit. Huncut mosoly csillogott a férfi szemében. Nicholaanak ez rögtön feltűnt, de nem tudta mivel magyarázni. - Nem akartalak kérdőre vonni, Royce - mondta, és alázatosan meghajolt. Egyszerűen csak érdekelnek a terveid. Hogy mit csinálsz ezzel a várral az nem rám tartozik. Éppen idejében tekintett fel ahhoz, hogy még elkapja Royce széles mosolyát. Ez nagyon boldoggá tette. Kezdett rájönni, hogy sokkal egyszerűbb kedvesnek lenni, mint gondolta. Mi a fenén töri már megint a fejét? - morfondírozott Royce. Még sosem volt ilyen odaadó és szelíd. Az elmúlt két hét kész kínszenvedés volt. Bizonyos pillanatokban
úgy érezte, hogy egy forgószél kellős közepébe került. Egyetlen békés percet sem töltöttek együtt, de nem állíthatja, hogy nem élvezte egy kicsit sem. Sőt,, nagyra értékelte hitvese furfangos ötleteit, amelyekkel túl akart járni az Ő eszén. Most pedig megjátssza az alázatost. Ez egyáltalán nem áll jól neki. - Szóval akkor le is bontathatom ezt a várat, és újat építtethetek a helyébe? Mivel a férfi épp az imént árulta el valódi szándékát az épülettel kapcsolatban, Nicholaa nyugodtan helyeselhetett. - Természetesen. Ahogy tetszik. - Semmit sem értek - jelentette ki Hugh. Azt hittem, hogy végig ez volt a terved. - Ez volt, de azt hittem, hogy a tervem nem fogja elnyerni a feleségem tetszését, hiszen itt nőtt föl. Joggal feltételezhettem, hogy erős szálak fűzik a várhoz. Most azonban, hogy... - Igenis erős szálak kötnek hozzá! - fakadt ki Nicholaa. - De hiszen az imént mondtad... Nicholaa erre már teljesen elveszítette az önuralmát. - Nem fogod lerombolni az otthonomat, Royce! A férfi, felhúzta a szemöldökét. Nicholaa felsóhajtott. Nem szándékosan kiáltott a férjére: - Merem remélni, hogy békén hagyod a váramat! - Ezek szerint hazudtál, amikor azt mondtad... - Egyszerűen csak megpróbáltam megértően viselkedni - vágott közbe a nő. - De ez veled majdhogynem lehetetlen! Nem ülhetnénk inkább asztalhoz? Hugh bőszen helyeselte a javaslatot. Az asztalhoz sietett, és felszólította Clarise-t, hogy hozza be az ételt. Nicholaa követni akarta Hugh-t, de Royce visszatartotta. - Mindig igazat kell mondanod. Megértetted? Nicholaa a férfire nézett. - Azt próbálom. A kedvedben szeretnék járni. Ez a kijelentés teljességgel meglepte Royce-t. - Miért? - Mert ha a kedvedben járok, akkor lehet, hogy te is elkezdesz kedvesen viselkedni velem. Royce elvigyorodott. - És hogyan járhatnék én a te kedvedben? - Ha idehoznád Ulricot és Justint. - Akkor megteszem - jelentette ki a férfi, majd a tenyerébe fogta felesége állát. Amint magyarázatot adsz a szász támadás alatti viselkedésedre. - Még mindig azt akarod, hogy bocsánatot kérjek a közbelépésemért? A férfi helyeslően biccentett. Nicholaa lábujjhegyre állt, és megcsókolta a férfit. Gyöngéd és puha volt az ajka érintése. - Ma éjjel megkapod a választ, Royce. Ha meghallod, nem hiszem, hogy továbbra is igényt fogsz tartani a bocsánatkérésemre. Semmi rosszat nem tettem. Ezt te is be fogod látni. Sőt, az is megeshet, hogy te akarsz majd bocsánatot kérni, tőlem. Ugye tudod, hogy kell azt csinálni, Royce? Olyan édesen és ártatlanul mosolygott, hogy Royce szinte képtelen volt azonosítani ezzel az angyallal azt a fúriát, akivel az előző heteket töltötte. - Nicholaa! - Tessék, Royce? - Miattad az ember akár ivásra is adná a fejét. Hát ezt remélte is. A férfi sértésnek szánt kijelentése örömmámorral töltötte el. Majdnem hangosan felnevetett. Arcán a gödröcskék pajkosan ugrándoztak. A kísértés kezdett túl erőssé válni Royce számára, de ki akart tartani az elhatározása mellett. Mindaddig figyelmen kívül hagyja Nicholaat, ameddig az rá nem jön arra, hogy a követeléseivel semmit sem ér el. Meg kell értenie, hogy hol a helye ebben a
házban! Túl sok forog kockán. Most már nem hátrálhat meg. Nicholaa feltétel nélküli hűségét és odaadását akarta, még mielőtt egy ujjal is úgy érne hozzá, mint a feleségéhez. A pokolba, hiszen ettől is ő szenved! Nicholaa túl naiv ahhoz, hogy felfogja a férfi kínjait. És persze arról sincs fogalma, hogy milyen átkozottul vonzó. Mennyire nőies! Amikor rámosolyog, Royce másra sem tud gondolni, mint a gyönyörű test érintésére. Ennek a nőnek sejtelme sincs arról, hogy milyen gyönyört adhatnak egymásnak az ágyban; és amilyen gyorsasággal haladnak a dolgok, öregasszony lesz, mire ezt megtapasztalja. Talán változtatnia kellene a taktikáján. Ez volt az utolsó gondolata, mielőtt lehajolt, és megcsókolta hitvesét. Csak egy gyors üdvözlésnek szánta a csókot, de Nicholaa az ajkára tapadt, ő pedig nem tudott ellenállni. A nyelvük összeért és egymásba fonódott. A nő érintése mámorító volt, és a férfi még többet akart belőle! Royce felnyögött, amint Nicholaa átölelte a derekát, és egészen szorosan hozzásimult. A csók egyre szenvedélyesebbé vált. Egymásba csapott ismét az ajkuk. Majd ismét és ismét, egészen addig, amíg Royce remegett már az izgalomtól. Itt meg kellett állniuk. Ez nem volt sem a legmegfelelőbb idő, sem a legalkalmasabb hely. Royce gyengéden eltávolodott Nicholaatól. A nő követte a mozdulatát. Royce boldogan vette tudomásul felesége vonzalmát, és újból megcsókolta. Nicholaa minden tagjában remegett, amikor végül is szétváltak. Ernyedten a férfihoz dőlt. Royce magához szorítva tartotta Nicholaat. Amikor mindketten magukhoz tértek, megfogta a nő állát, és mélyen a szemébe nézett. - Kívánlak, Nicholaa! A férfi rekedt hangja nem ijesztette meg Nicholaat. Éppen ellenkezőleg. Örömmel töltötte el a vallomás. - Boldog vagyok, hogy kívánsz. Én is kívánlak. Nagyon! Ez csak természetes férj és feleség között? Royce megsimogatta hitvese arcát. - Igen, természetesnek kellene, hogy legyen, de a valóságban ritkaság. Nicholaa nem tudta, erre mit feleljen. Képtelen volt levenni a tekintetét a férfiról. Royce megbabonázva nézett a szemébe. Az örökkévalóságig így álltak volna. A varázst Clarise nevetése törte meg. Royce mozdult meg először. Megragadta Nicholaa kezét, és az asztalhoz vezette. Nicholaa felháborodottan rázta a fejét, amikor észrevette, hogy Hugh és Clarise szintén egymással vannak elfoglalva. A báró szorgalmasan harapdálta a szolgáló fülét, amit Clarise felhőtlenül élvezett is egészen addig, amíg meg nem látta, hogy úrnője őket figyeli. Szélsebesen kibontakozott Hugh öleléséből, és kiszaladt a konyhába. Hugh megbánóan felsóhajtott. Üldöz a kis némber - motyogta, és elfoglalta a helyét az asztal mellett. Royce ült az asztalfőn, míg Nicholaa a jobbján foglalt helyet. Hugh Nicholaaval szemben telepedett le. Alice a konyhába vezető ajtónál állt. Előzőleg már az asztalra helyezett három ezüstserleget. Nicholaa intésére az asztalhoz sietett, és habzó sört öntött a serlegekbe. Royce poharát karimáig töltötte. A báró nem ellenkezett. Azt hitte, hogy a szolgáló kedveskedni akar neki. Nicholaa köszöntőre emelte a serlegét. Nagyot húzott belőle ő is, hogy a férje ne fogjon gyanút. Nicholaa ezzel nem fejezte be a köszöntőt. Köszöntők egész sora követte az elsőt. Már csak a lovászra nem ittak, amikor behozták a vacsorát: fürj és fácán került az asztalra. Ezt óriási vekni frissen sült feketekenyér és hatalmas sajtszeletek követték. A húst jól megsózták, hogy Royce szomját fokozzák. Nicholaa azonban erről is elfeledkezett. A feje kóválygott az eddig elfogyasztott sörtől. Jól belakott a vacsorával, és minden egyes falatot egy emberes korty kíséretében küldött le. Nem kellett sok Royce-nak, hogy rájöjjön, kis felesége megint forral ellene valamit. Akárhányszor kiürítette a poharát, Alice máris ott termett, hogy újratöltse.
Gyanította, hogy a két nő egy követ fúj: Időnként jelentőségteljesen egymásra kacsintottak. Szóval a felesége le akarja itatni. De nem hagyja ám magát! Amikor Alice újratöltötte a serlegét, gondja volt rá, hogy a sör felét Nicholaaéba öntse. Nicholaa nem tudta visszautasítani a nagylelkű ajánlatot, később pedig már túl zavaros volt a feje ahhoz, hogy észrevegye, miben sántikál a férje. Egy órán belül a fiatalasszony szemhéja ólomsúlyúvá vált. Nicholaa alig tudta magát a székén tartani. Könyökével az asztalra támaszkodott, a feje a kezére bukott. - Biz' isten ez a legförtelmesebb vacsora, amit valaha is ettem. Több benne a só, mint a hús - zsémbelődött Hugh. - Több bizony - helyeselt Royce. Hugh felállt. - Fáradt vagyok. Nyugovóra térek. Hova is szaladt az édes kis Clarise? - A konyhában kucorog - bökte ki Nicholaa. Elnézést kért a vacsora miatt, és elbúcsúzott Hugh-tól. Nem vette észre, hogy a szavai összefolynak, ő maga pedig milyen zilált. A haja az arcába hullott. Egészen lefoglalta, hogy a fejét stabilan a kezén tartsa. Royce haragudott rá. Megvárta, hogy Hugh elhagyja a termet, kitessékelte Alice-t, majd a feleségéhez fordult. Már éppen magyarázatot akart követelni a minősíthetetlen viselkedésre, amikor Nicholaa lecsúszott a székéről. Royce még estében elkapta. Hátradőlt, és az ölébe húzta. A szoba forgott Nicholaaval. Royce nyaka felé nyúlt, hogy megszorítsa, de időközben meggondolta magát. Ügyetlenül a szoknyája redőjébe próbálta rejteni a kezét. - Mit csinálsz? - kérdezte Royce, amikor Nicholaa csak nem hagyta abba a szoknyája rángatását. - Megpróbálom eldugni a kezemet előled. - Miért? - Nem akarom, hogy lásd a sebeimet. Szörnyen néznek ki - mondta ki az ítéletet Nicholaa, majd a férfi vállába fúrta az orrát. - Nagyon jó az illatod, Royce. Mint a tavasz! A férfi nem figyelt a bókra. Ehelyett megragadta Nicholaa kezét. Kifeszítette az apró tenyereket, és megnézte a sérülés nyomait. Bizonyára még mindig érzékenyek, hiszen a selymes bőr lángoló piros. Mivel nem azonnal mondott Royce véleményt a látványról, Nicholaa a fülébe súgta: - Ugye milyen ronda? - Egyáltalán nem. Nicholaa a férfi szemébe nézett, hogy meggyőződjön arról, vajon komolyan beszél vagy csak a bolondját járatja vele. Royce majdnem elnevette magát, amikor meglátta a nő elégedetlen arckifejezését. Egy hajtincs eltakarta a bal szemét, amit egyébként is alig tudott nyitva tartani. - Valld be az igazat! - kérte Nicholaa. - Undorító látvány, ugye? - Nem az. - Legalábbis nem szép. - Tényleg nem. Royce szelíden mosolygott. - Egyszerűen csak sebhelyek. Nicholaa erre megnyugodott. Royce egy csókkal kisimította a gondterhelt homlokot. Most már Nicholaa is mosolygott. - Nem vagyok tökéletes többé - jelentette ki örömmel. Ehhez mit szólsz? De nem engedte, hogy Royce válaszoljon. - Maradj egy helyben, Royce! Ha mozogsz, forog velem a szoba. Mivel a férfi meg se moccant, nem tudta, hogyan oldja meg Nicholaa problémáját. Még mindig a sérült kezeket nézte. Felfedezett rajtuk két bőrkeményedést. - Honnan szedted össze ezeket a bőrkeményedéseket? Nicholaa belefejelt Royce állába, amikor a férfi felé akarta fordítani az arcát. - Miféle bőrkeményedések?
Majdnem kétrét görnyedt, hogy megnézze a bőrkeményedéseket a kezén. Az meg sem fordult a fejében, hogy megmozdítsa a karját is. - A másik kezeden vannak, Nicholaa. A nő felemelle a jobb kezét. A homlokát ráncolva bámult az ujjaira, és elnevette magát. - Ja, ezek a bőrkeményedések? A hurkoktól vannak. Hát honnan lennének? - Milyen hurkoktól? - Amelyekbe beleférnek az ujjaim. Royce összeszorította a szemét, és türelemért imádkozott. - De mihez tartoznak azok a hurkok, Nicholaa? - A parittyámhoz. - A midhez? Nicholaa a férfi melléhez bújt azon tűnődve, hogy miért olyan ideges Royce. Aztán eszébe jutott, hogy a parittyával kezdődött a kapcsolatuk. Mivel megígérte, hogy őszinte lesz, tudta, hogy erre is magyarázatot kell majd adnia, - Fejbe kólintottalak egy kővel, de ezt már egyszer elmeséltem neked. Nem mintha megbántam volna. Akár meg is ölhettelek volna. Szünetet tartott, hogy egy jó nagyot ásítson. - Thurston tanított meg a használatára. Ezt is mondtam? Royce nem válaszolt. Túlságosan el volt foglalva Nicholaa vallomásával. Tényleg mondott valamit erről, de akkor nem hitt neki. Most viszont igen! - Istenem, de álmos vagyok! - suttogta Nicholaa. Royce felsóhajtott. Úgy döntött, hogy egyelőre elfelejti ezt a témát, és a lényegre tér, még mielőtt a felesége elszunyókál, ami Nicholaa állapotából ítélve nem lehetett messze. - Le akartál itatni? - Ó, igen. - És mi célból? - Hogy megerőszakoljalak. Ennél egyenesebb választ nem is várhatott volna. - Azt hitted, hogy ahhoz le kell itatnod? A nő bólintott. Megint belefejelt Royce állába. Megdörzsölte sajgó fejét. - Be vagy rúgva, mint a csacsi. Megittál vagy tizenkét serleg sört. Számoltam! Félreszámolt legalább nyolcat. Hacsak nem számolta véletlenül a magáéit is közéjük. - Voltál már valaha is részeg, Nicholaa? - Én? Soha! Nem lenne úri hölgyhöz méltó. Csak a közönséges némberek részegednek le. Különben sem szeretem a sör ízét. - A bolondját járathattad volna velem. Nicholaa elégedetten mosolygott. - Igen, a bolondját is járattam veled. Jól leitattalak, és még csak észre se vetted. Ugye milyen ügyes vagyok? - Még mindig nem mondtad meg, hogy miért. - Szerintem nagyon jóképű vagy, Royce, de már megmondtam, hogy miért. Annak a magyarázatnak semmi értelme sem volt. Royce azonban nem bosszankodott. Meg volt rökönyödve. - Valóban jóképű vagyok? - Hát persze! Tudod, itt van ez a tervem, és te szépen együtt is működsz. Mi is ez a terv? Hát most, hogy így be vagy csípve, mindenféle hazugságokat fogok bevallani neked. Túl részeg vagy ahhoz, hogy begurulj miattuk. Aztán meg megerőszakollak. Látod férjecském, ilyen egyszerű az egész. Nem látom. Magyarázd meg, hogy miért olyan egyszerű! Mert reggel ugye nem fogsz semmire se emlékezni. És mi van, ha mégis emlékszem? Nicholaa gondolkodóba esett, mielőtt válaszolt volna erre a kérdésre. És akkor lefeküdtél volna velem, de alig emlékeztél volna rá. Az ég szerelmére, Nicholaa...
Ez egy nagyszerű terv, Royce. A férfi az égre emelte a tekintetét. A tervet akár egy eszelős is kitalálhatta volna. Minek ez a körülményeskedés? Nem magyarázhattál volna el mindent? Miért kell mindent összegabalyítanod? - fortyant fel Nicholaa. Ez az én tervem, és nem a tiéd! Úgyhogy úgy csináljuk, ahogy én akarom. Csak összezavarsz a kérdezősködéseddel. Egyre jobban felizgatta magát. A sírás környékezte. Royce nyugtatni próbálta. Rendben van, mindent úgy csinálunk, ahogy te akarod. Kezdjük akkor a hazugságokkal. Utána tárgyalhatunk a megerőszakolásomról. Ez az én megerőszakolásom, nem a tiéd. Royce nem ellenkezett. Több, mint egy hazugságról van szó, igaz? Igen. Melyiket akarod legelőször bevallani? A legnagyobbat. De Nicholaa nem folytatta. Royce noszogatóan megbökte. Várom a vallomást, Nicholaa. Nem vagyok Ulric édesanyja. Nicholaa félt Royce reakciójától, de a férfi egy szót sem szólt. Még csak a szemöldökét sem ráncolta. Ezen Nicholaa nagyon felbátorodott. Sose voltam férjnél. Értem. Nicholaa megrázta a fejét. A fenét érted. Azt hiszed, hogy voltam már férfival, pedig nem voltam. Royce még mindig nem válaszolt. Nicholaa nem tudott a. férje viselkedésével mit kezdeni. Talán a férfi semmit sem ért. Royce, ez nagyon fel fog bosszantani, tudom, de igazán, én még mindig... Nicholaa nem találta a megfelelő szót. Férje készségesen a segítségére sietett. Még mindig szűz vagy? Igen. És azt hitted, hogy ezzel felbosszantasz? Ne mosolyogj rajtam, Royce! Ezt meg kellett mondanom, mielőtt megerőszakollak. Bizonyára... - megállt a mondat közepén, a férfira nézett, majd folytatta. Úgyis észrevetted volna? Igen, észrevettem volna. Na, látod? Nicholaa ekkor hátradőlt, és hanyatt is esett volna, ha Royce szorosabbra nem fonja a dereka körül a karját. Holnap pedig már nem fogsz emlékezni arra, hogy Ulric a bátyám kisfia. Nem lenne biztonságos a gyermek számára. Különösen, ha rájössz, hogy Thurston életben van. Nicholaa megint nagyon elálmosodott. Royce még közelebb húzta magához. Nicholaa, tudom, hogy egy kicsit nehezedre esik összpontosítani, de próbáld megérteni, amit most mondok neked. Rendben van. Te félsz tőlem, ugye? Talán egy kicsit. - Nem akarom, hogy egy szikrányit is félj tőlem - suttogta Royce. Megszorította Nicholaat, hogy így is nyomatékot adjon a kijelentésének. Tudod, hogy sokkal erősebb az akaratod, mint az enyém? Nicholaa elgondolkodott egy darabig ezen a megjegyzésen, majd kibökte: - Köszönöm. - Ezt nem bóknak szántam. Csak megjegyeztem. - Elismerem, hogy időnként felemelem a hangom. - Nicholaa, ezzel eltereled a beszélgetés fonalát. Én erről a megmagyarázhatatlan félelemről szeretnék veled beszélni. - Nem megmagyarázhatatlan. És még csak nem is félelem. Mindössze óvatos vagyok,
és kész. - Az óvatosság helyénvaló, de nem az irányomban. Akárhányszor is felbosszantasz, én sose foglak bántani. - De igenis bántasz. Azzal, hogy nem foglalkozol velem! - Az más lapra tartozik. Nicholaa felsóhajtott. - Nem látom be, hogy miért. - Mondd el, hogy mi történt azon a napon, amikor megtámadtak! - Közbeléptem. - Azt tudom. De miért? - Nem árulhatom el. De mégis el akarom mondani. Nem tudom, mit csináljak. Dühbe fogsz gurulni Thurston miatt. De legalább ne gyűlöld a bátyámat! Nem tudta, hogy kit akar megölni. Talán csak le akart teríteni, nem megölni. Nem tudhatta, hogy az én férjem vagy. - Nicholaa, hajlandó lennél érthetőbben beszélni? Thurston még mindig él? Erre akarsz kilyukadni? - Istenem, hogy találtad ki? - A bátyád a Vilmos ellen szövetkezők táborába tartozik? A férfi éleselméjűsége lenyűgözte. - Hogy jöttél rá erre is? Royce nem emlékeztette arra, hogy éppen ő maga az előbb árulta el. - És Thurston Ulric apja? - Igen -- kiáltotta Nicholaa. - De reggel erre már nem fogsz emlékezni! Ugye megígéred? Royce most már nagyon haragos volt. - Hát te tényleg azt hiszed, hogy ártani tudnék a csecsemőnek, csak azért, mert az apja az ellenségem? Nicholaa a férfi vállához dörgölődzötl. - Nem, tudom, hogy nem bántanád Ulricot, felhasználhatnád Thurston ellen. A bátyám vezette a szász támadókat, Royce. A saját szememmel láttam! - A fenébe, Nicholaa! Sose használnám fel Ulricot. Hogy feltételezheted... Ekkor azonban eszébe jutott, hogy éppen azt tette, amikor Nicholaat kiugrasztotta az apátságból. Nicholaa tehát joggal feltételezi róla, hogy megint képes lesz hasonlóra. Rögtön elpárolgott a férfi mérge. A fejében kavargott a sok új információ. - Nicholaa, láttad a bátyádat a nyíllövés előtt is, vagy esetleg utána? A nő Royce nyaka köré fonta a karját, és az ujjaival babrálni kezdte a férfi fürtjeit. Royce megfogta a játékos kezet. - Válaszolj, Nicholaa! A nő sóhajtott. - Thurston nyila talált el. Te voltál a célpontja. Royce gyengéden mosolygott. - Akkor ezért sikítottál? - Téged féltettelek - mondta, és megcsókolta a férfi állát. Nem hibáztathatod a bátyámat. Fogalma sem volt arról, hogy én is ott vagyok. Nagyon szeret. Szándékosan sohase bántana. Most már minden világos! Thurston bizonyára rádöbbent arra, hogy mit tett. Fel kellett, hogy ismerje Nicholaa aranyszőke haját. Royce emlékeiben felidéződött az elkeseredett ordítás, ami a lövést követte. Thurston akkor már tisztában volt azzal, hogy mit követett el. Ezért rendelte el a visszavonulást. Szegény Nicholaa! Micsoda szörnyűségeket élt át azóta, hogy találkoztak! Csókot lehelt az el-elbóbiskoló nő homlokára, és a karjába kapva felállt vele. - Kételkedsz Thurston szeretetében? - Nem. A szemmértékében viszont igen. Igazán... - Nincs semmi baj a szemmértékével. Az enyém ugyan jobb, mint az övé. Tudod, hogy milyen biztonsággal találom el a célt? Nicholaa megsimította a behegesedett sebet a férfi homlokán. - Pontosan itt akartalak eltalálni, férjecském. Royce érezte feleségén a boldog
elégedettséget. - Nem bánod, hogy a férjedre lőttél? - Akkor még nem voltál a férjem. Néha nyilat is használok - jelentette ki és még egy csókot nyomott a férfi állára. - Mindig halálpontosan a célba találok. Az első lovag azok közül, akiket Vilmos küldött, emlékbe is kapott egy nyílvesszőt. Royce elindult Nicholaaval a lépcsőn. Megállt és a feleségére nézett. A nő teljesen elégedettnek tűnt. - Te találtad fenékbe Gregoryt? Mivel a férfi úgysem fog egy árva szóra sem emlékezni a mai beszélgetésből, Nicholaa nyugodt lelkiismerettel dicsekedett: - Igen, éppen a feneke alatt, a combjába. Izomlövés volt. Csak el akartam venni vele a kedvét attól, hogy a váramra fájjon a foga. Royce megrázta a fejét. - Hát nem azt mondtad, hogy a bátyád helyettese volt a védelemért felelős? Ez is csak hazugság lett volna? - Nem. John tényleg felelős volt időnként. - De te közbeléptél? - Csak egy kicsit - motyogta Nicholaa, és a férfi széles vállának dőlt. - Nagyon kellemes az illatod, Royce. Nyilvánvalóan elfelejtette, hogy ezt már egyszer megemlítette. Royce végigment a folyosón, elhaladt a nő hálószobája mellett, és egyenesen a sajátjába tartott. Royce szolgája, a sötét hajú Trevor, a szobában várakozott. A férfi egy fejmozdulattal nyugovóra küldte a fiút, majd becsapta az ajtót. A kandallóban tűz ropogott. A szoba barátságos és meleg volt. Royce, terhével még mindig a karján, az ágyhoz lépett, és leült. Azt hitte, hogy a fiatalasszony már régen elaludt, amikor az egyszer csak megszólalt: - Észrevetted, hogy mennyire kedves voltam ma este? kérdezte álmosan suttogva. - Igen. - A mama azt mondta mindig, hogy az édessel sokkal több férget szedhet össze az ember, mint a fanyarral. Royce nem értette. - Az ég szerelmére, neked minek kellene... - Kellene micsoda? - Férget szerezned? - Nem kellene - dünnyögte Nicholaa. - Nekem téged kell megszereznem. Úristen, csak abbahagyná Royce ezt a rángatást! Nicholaa megragadta a férje vállát, hogy valami biztos pontba kapaszkodhasson. A feje körül iszonyatos gyorsasággal forgott minden, és alig tudta visszatartani az újra meg újra feltörő hányingert. - Nicholaa! Szeretnék valamit erről a mai tervedről... - Miféle tervemről? A férfi erre feladott minden újabb próbálkozást. Addig az ölében tartotta, amíg meg nem győződött arról, hogy a nő végre elaludt. Csak akkor látott ahhoz, hogy a szép testet megszabadítsa a ruháitól. Most már, hogy tisztában volt a lány motivációival, egyáltalán nem bosszankodott miatta. Ez a nő mestere a manipulációnak! Egyszerűen csak együtt akarja tartani a családját, bármi áron és bármilyen módszerrel. A túlélésért küzd. Még beletelik egy kis időbe, mire Nicholaa teljesen megbízik benne. Akkor talán képesek lesznek békében együtt élni. Boldoggá akarta a feleségét tenni. Arról azonban fogalma sem volt, hogy ezt hogy valósítsa meg, amíg a Thurstonnal kapcsolatos ügy el nem rendeződik. Talán meg is kell ölnie azt a fickót, amivel nyilván nem fog Nicholaa kedvében járni. Royce érezte, hogy mennyire lehetetlen helyzetbe került. Nemcsak ő, hanem Nicholaa is. Kétségbeesetten védeni próbálja a bátyját a férjétől, a férjét pedig a bátyjától. Sok mindent figyelembe kell venni, ha egy igazán jó tervet akar készíteni.
Nicholaan már csak a blúza volt, és Royce már éppen be akarta takarni az alvó kedvest, amikor hirtelen meggondolta magát. Lassan a ruhadarabot összetartó selyemszalagért nyúlt. Reszketett a keze, ahogy Nicholaa meztelen bőréhez ért. Istenem, de gyönyörű a teste! Telt keblek, hihetetlenül karcsú derék, nőies hajlatú csípő! Elragadó! Royce letépte magáról a ruhát, és a felesége mellé feküdt. Ha nem ér a nő testéhez, akkor talán túléli azt a kínt, amit Nicholaa izgató közelsége jelent. Csak nagy sokára jött álom a szemére. Nicholaa minden aggodalmát átérezte. Aztán eszébe jutott Nicholaa tárgyilagos kijelentése. Tudta, hogy a lány komolyan gondolta. Nicholaa meg akarja őt erőszakolni! Férfi ennél többet nem kívánhat. Tizenegyedik fejezet Nicholaa vízesés morajára riadt fel. Jó időbe telt, mire rájött, hogy honnan származik a hang. Egészen addig nem világosodott meg előtte a helyzet, amíg meg nem mozdult. Ekkor hozzáért Royce testéhez. A férfi karja a derekára fonódott. Mindketten az oldalukon feküdtek. Nicholaa volt elöl, hátával férje hasához simulva. A férfi horkolt ilyen zajosan, Nicholaa lábfeje a férfi lábai közé szorult. Amikor óvatosan el próbált távolodni Royce-tól, és már éppen a hasára fordult volna, a férfi szorosan magához vonta. Ez a mozdulat majdnem végzett vele. A fejébe iszonyatos fájdalom nyilallt. Teljesen mozdulatlanul feküdt. A teste megnyugodott. Nem úgy a feje! Úristen, mi történhetett itt a múlt éjszaka? Semmire sem emlékezett. A férjével aludt. Mindössze ennyit tudott biztosra. Minden másról elképzelése sem volt. Sikerült Royce-t leitatni, vagy ehelyett ő rúgott be? Becsukta a szemét. Zúgó fejjel képtelen volt logikusan gondolkodni. Talán ha még alszik egy kicsit, jobban kipihenve több mindenre fog emlékezni. Royce néhány perccel később ébredt fel. A fedetlenül hagyott ablakon keresztül reggeli fény szűrődött be. Felemelte a fejét, hogy megnézze a feleségét. A nő szeme be volt hunyva. Arra gondolt, talán csak színleli az alvást, hogy ne kelljen vele találkoznia. Gyengéden oldalba bökte. Nicholaa nyögött egyet. - Nicholaa! - suttogta a nevét. A nő úgy reagált a suttogásra, mintha Royce legalábbis elordította volna magát. Mindkét kezét a fülére szorította. - Még mindig álmos vagy, kis feleségem? - kérdezte. Nicholaat a hátára gördítette, és fölé hajolt. A hirtelen mozdulattól előjött a másnapos nő hányingere. Lassan kinyitotta a szemét, és felnézett. Az első gondolata az volt, hogy Royce milyen friss és vidám. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki az előző este jócskán, fel öntött a garatra. Egy hajtincs a homlokába hullott, ami olyan kisfiús külsőt kölcsönzött neki. Ha elég erősnek érezte volna magát, félresimította volna a férfi arcából azt a huncut haj-fonatot. A férfi duzzadt a jókedvtől, az erőtől és a tettrekészségtől. Royce szerint Nicholaa viszont szörnyen nézett ki. A szeme vérben forgott. Szürke volt az arca. A túl sok sör utóhatása. Kis felesége szenvedni fog még ettől a mai nap folyamán. Nicholaa ismét elaludt. Royce homlokon csókolta, majd az oldalára fordult, hogy felkeljen. A mozdulat azonban felébresztette a szendergőt. Nicholaa megragadta a takarót, hogy abbamaradjon a reszketése. - Nem érzed jól magad, Nicholaa? Ha nem hagyja abba a kiabálást, akkor menten szörnyethalok gondolta a nő.
- De igen - suttogta. Royce felnevetett. A lány olyan hangon beszélt, mintha éppen fojtogatnák. Royce beszélőkedve reggel a legnagyobb. Be nem állt a szája öltözködés közben. Ezen a hibán mindenképpen alakítani kell - határozta el Nicholaa. Te jó ég, milyen vidám! Nicholaa legszívesebben felpeckelte volna a száját. Royce hangosan elköszönt hitvesétől, és szándékosan jól becsapta maga mögött az ajtót. Ez még nem volt minden! A lépcső alján elkapta Clarise-t, és ráparancsolt, hogy vigye a szobájába a reggelit. Tíz perc múlva, amikor Clarise felszolgálta az ételt, Nicholaa lefordult az ágyról, és az éjjeli edényhez viharzott. Az egész délelőttre szüksége volt, hogy rendbe jöjjön. Délre valamennyivel jobban érezte magát. Végül felvett egy szürkészöld ruhát, de mivel Clarise szerint- ez pompásan illett az arcszínéhez, gyorsan egy sötétkékre cserélte. Nem engedte azt sem, hogy Clarise befonja a haját. Éppen elég kínszenvedés volt kibírni, amíg a szolga kifésülte belőle az összes gubancot. Végül egy kék szalaggal fogta össze a rakoncátlankodó hullámokat. Beszámol majd arról, hogy mi történt a múlt éjjel, asszonyom? Halvány fogalmam sincs, hogy mi történt suttogta Nicholaa. Anyaszült meztelenül ugrott ki ma reggel az ágyból. Csak kellett, hogy történjen valami! Szent ég! Valóban meztelen voltam? Clarise, semmire sem emlékszem. Most mit csináljak? Kérdezze meg a férjurát. De mindenekelőtt sétáljon egy jó nagyot a friss levegőn! Attól majd kitisztul a feje. Igen, sétálok egyet. Hátha eszembe jut valami a tegnap este történtekből. Milady, nem érez valami gyöngeséget? A fejemet érzem rettenetesen gyöngének. Nem arra gondoltam mondta Clarise, és az úrnőjének nyújtotta a köntösét. Hát akkor mire gondoltál? Nem lényeges - vágta rá a szolgáló. - Menjen, és szívjon egy kis friss levegőt. Majd rendbe jön tőle. Nicholaa remélte is, hogy jobban lesz. Emlékezni akart minden szavára, amit Roycenak mondott. A hálószobában történtek azonban még inkább foglalkoztatták. A hideg levegőtől tényleg kitisztult a feje. Sokkal jobban érezte magát, de még mindig nem emlékezett semmire sem. A férjébe botlott, amint az éppen a külső várudvarról a belsőre sietett. Nicholaa odaszaladt hozzá. Royce, kérdezni szeretnék valamit a múlt éjszakával kapcsolatban. Mit? A fiatalasszony közelebb húzódott a férjéhez, nehogy valaki kihallgathassa őket. - Nem ittál a kelleténél többet? - Nem. - Én viszont igen. Royce az állánál fogva felemelte Nicholaa lehajtott fejét. - Tudom. Szigorúan, de nem haragosan tekintett a nőre. - Nem emlékszem, hogy mi történt - vallotta be töredelmesen. - Mit csináltam? - Beszéltél. - És te mit csináltál? - Hallgattalak. - Légy szíves ne tedd még nehezebbé a helyzetemet! Pontosan mit mondtam? Emlékezni szeretnék rá. Royce úgy döntött, hogy erről majd később ejtenek szót. - Ma éjjel megbeszélünk mindent - jelentette ki, és távozni készült. Nicholaa karon ragadta.
- Kérlek! Legalább egy kérdésemre felelj! Royce megfordult. - Rendben van. Mire vagy kíváncsi? Nicholaa nem mert a férfi szemébe nézni, amikor feltette a kérdését. - A kedvedre tettem tegnap? Szégyenlős hangja és lángvörös arca egyértelművé tette Royce számára, hogy mire céloz a lány. A férfi összefűzte a háta mögött a kezét, és várt, hogy Nicholaa végre a szemébe nézzen. Amikor ez megtörtént, megrázta a fejét. - Nem különösebben. Nicholaa, teljesen kétségbeesett. - Végtelenül sajnálom, ha csalódást okoztam. Az első alkalom általában meglehetősen ügyetlen szokott lenni. Vagy nem? - Nem Royce hangja megkeményedett. Neked ez meg se kell, hogy kottyanjon. Nicholaa mélyet sóhajtott. Ez a férfi kegyetlen! Könnyek szöktek a szemébe. - Nem vagyok gyakorlott, Royce. - Igen, ez egyértelművé vált. - És ez okozott neked csalódást? - Hát persze, hogy ez - fakadt ki, - Nicholaa, az igazmondás sosem idétlen. Akár gyakorlottan, akár gyakorlat nélkül. Nicholaanak elkerekedett a szeme. Uramisten, még csak nem is ugyanarról a témáról beszélnek! Ettől mindjárt megkönnyebbült, de ez az érzése nem tarthatott sokáig, mert Royce kajánul elvigyorodott. Nicholaa gyanította, hogy a férfi szándékosan vezette félre. - Én nem az igazmondásról beszéltem - motyogta. - Tudom. Egy jégszívű rusnya fráter! - döntötte el Nicholaa, és sarkon fordult, hogy faképnél hagyja a beszélgető partnerét, de az vállon ragadta, és visszatartotta. - Amint az előbb mondtam, ma este megtárgyaljuk a témát. Nicholaa még mindig durcásan nézett, amikor a férfi hirtelen magához húzta, és szájon csókolta. Néhány katona masírozott arra, de a nőt nem zavarta a nyilvánosság. Túlságosan élvezte a szenvedélyes csókot ahhoz, hogy bármi mással is törődni tudott volna. - Szeretem, ahogy a közeledésemet fogadod - mondta elismerően Royce. Nicholaa egészen hozzábújt. - Köszönöm. Boldoggá tesz, hogy örömet szerezhetek neked. - Holnap elhozom Justint és Ulricot. Ezzel ugye örömet szerzek neked? Nicholaa egy erős öleléssel válaszolt. Ekkor felhangzott Lawrence hívó szava. Nicholaa azonnal kibontakozott Royce öleléséből, és beszaladt. Annyira izgatott volt Justin és Ulric miatt, hogy alig tudta türtőztetni magát. Rengeteg dolgot kellett előkészíteni. Justin majd az ő szobájában kap helyet, míg Ulric Royce-szal és vele alszik. A vacsoránál elmondta Royce-nak az elszállásolással kapcsolatos elképzeléseit. A férfi tiltakozó fejrázása azonban elvette minden jókedvét. - Ulricé lesz a te régi szobád, Justin pedig a többi katonával fog aludni. - De hiszen Justin a testvérem! Nem kellene... Nicholaa félbehagyta az érvelést, mert Royce erősen megszorította a kezét. Hugh figyelte a párt, és arra a következtetésre jutott, hogy a férj nem, akar mások előtt vitába bocsátkozni a feleségével. - Majd később megbeszéljük - jelentette ki Nicholaa Hugh-ra mosolyogva. - Nincs rá szükség. A kérdés el van döntve! - válaszolt Royce. Ismét megszorította a nő kezét. Nicholaa erre megint csak egy mosollyal válaszolt, majd szabad kezét Royce-éra tette, és jó erősen megszorította. - Holnap indulok Londonba - jelentette be Hugh. -Tehát remélem, hogy ma este még lejátszunk egy sakkjátszmát, Nicholaa. - Megint ki fog borulni, ha én nyerek? Hugh elvigyorodott. Nicholaa először azt hitte, hogy az előbbi csípős megjegyzése miatt, de aztán rájött, hogy a báró a férjével folytatott harcot követi nyomon. Nicholaa meg próbált szabadulni a férfi markától, Royce pedig ezt nem engedte.
- Sosem borulok ki, Nicholaa. Ez egyébként sem lényeges, mert meg szándékozom nyerni ezt a mérkőzést. Ez-ideig csak komolytalankodtam sakkozás közben, de most, hogy elmegyek, elhatároztam, hogy kimutatom a fogam fehérét. Reszkessen asszonyom, és készüljön fel a legrosszabbra! Nicholaa jóízűt kacagott a báró dölyfösségén. Royce csak mosolygott. - Nagyon sajnálom, Hugh, de Nicholaanak más elfoglaltsága lesz vacsora után. Sok a megbeszélnivalónk. Royce ezúttal felesége mindkét kezét megszorította. Nicholaanak nem tetszett Royce arckifejezése. Olyankor nézett így rá, amikor éppen kioktatni készült valami lényeges kérdésről. Hugh nem akarta ezt az utolsó lehetőséget elszalasztani. Akár térden állva is hajlandó vagyok könyörögni egy sakkjátszmáért. A báró úgy viselkedett, mint egy kisgyerek, akitől elvették a játékszerét. Nicholaa nem akarta elrontani Hugh utolsó Rosewoodban töltött estéjét. Játszhatunk egy gyors partit magyarázta Royce-nak. Semmi perc alatt laposra verem Hugh-t. Különben is te addig szónokolhatsz, amíg mi játszunk. Royce-nak természetesen nem tetszett az ötlet. Nem szónokolni akarok, hanem veled megbeszélni bizonyos dolgokat. Nicholaa morcosan a férjére nézett. Olyan beszélgetésre gondolsz, mint amilyenben a London felé vezető úton volt részem? Amikor neked be nem áll a szád, én meg csak hallgatok? - Nicholaa nem hagyta, hogy Royce válaszoljon, ehelyett hirtelen Hugh-hoz fordult. Nem ezt nevezik szónoklásnak? Hugh nevetni próbált. Nicholaa szándékosan bőszíti a férjél. Royce elengedte Nicholaa kezét, hátradőlt, és maga előtt összefonta a karját. A tekintetével akár fel is nyársalhatott volna valakit. Nicholaanak össze kellett szednie minden erejét, hogy mosolyogni tudjon. Most már azért sem adja fel! A férje igenis szónokolni fog, és ő csak annyit akar, hogy ezt legalább elismerje. Csak a megfigyelésemet osztottam meg önökkel - magyarázta. Ebbe a nőbe semmi jólneveltség nem szorult! Vendég előtt vitába száll a férjével! Még ha Hugh a legjobb barátja is! Amiről beszélni szeretne Nicholaaval, az szigorúan személyes jellegű családi ügy. Igazán lehetne annyi esze a feleségének, hogy ne mások előtt akarja ezt a témát megtárgyalni! Egy játszmát lejátszhattok - mondta. - De csak egyetlenegyet. Rendben van, Hugh? A báró már a kandallónál volt, hogy elhozza onnan a sakk-készletet. Már előre dörzsölte a markát, hogy ez alkalommal ő fog győzni. Nicholaa elmosolyodott, és Royce-hoz fordult. - Szerintem is rendben van. - Micsoda van rendben? - Az egyetlenegy játszma. - A te beleegyezésedet nem kértem mondta ismét kaján mosollyal az arcán. Nicholaa megrázta a fejét. - Néha olyan szörnyen nehéz veled boldogulni, Royce! - Csak néha? Ekkor Alice berontott, hogy leszedje az asztalt. Nicholaa örült a cseléd megjelenésének. - Őszintén remélem, hogy derűsebbre fordul a kedved súgta oda a férjének. Majd felállt, hogy Alice-nek segítsen a házimunkában. Amint letörölték az asztalt, Hugh a közepére helyezte a táblát, és elkezdte egyenként felállítani a figurákat. Az egyiket azonban leejtette. Nicholaanak egy pillanatra elállt a lélegzete. - Vigyázzon, Hugh! Ezeket a bábokat az apám faragta fából. Nem szeretném, ha bármelyikükkel is történne valami. Hugh felvette a leesett darabot, alaposan megvizsgálta, és jól megtörölte a kabátja
ujjával. - Jobb, mint új korában, Nicholaa. Tényleg az apja faragta? Nézd csak meg, Royce! Mestermunka! Látod ezt az aprólékos kidolgozást a sisakon, Royce? Az édesapjának nagyon ügyes keze lehetett, Nicholaa. Royce kivette barátja kezéből a figurát, és közelebbről is megnézte. Nicholaa a férje mögé sétált, a kezét a vállára tette, és előrehajolt, hogy jobban szemügyre vegye a bábot. - Látod azt a karcolást a fekete királynő koronáján? Annak külön története van. Miközben a papa ezt a figurát faragta, egy szórakoztató adomát adott elő, amit egyébként már tucatszor hallottunk tőle. És amikor befejezte a történetet, akkorát kacagott, hogy elvágta a kezét, és megsértette a figurát. Nicholaa egészen előrehajolt Royce vállához simulva, és megmutatta a karcolást. A fiatalasszony hangjának vidám csengése jókedvre derítette Royce-t. - Ti is nevettetek, annak ellenére, hogy már számtalanszor hallottátok a történetet? Nicholaa rámosolygott. A ragyogó szempár megigézte a férfit. Örült, hogy Nicholaat ilyen gondtalannak látja. - Hát persze, hogy nevettünk. Nem sérthettük meg a papa érzelmeit. A mama mindig erre tanított bennünket. - Tehát a papád érzelmei nagyon fontosak voltak a mamád számára? Nicholaa biccentett. , - Annyira, mint amennyire a tieid nekem. Nicholaa elkomolyodott. - Miért csodálkozol? A feleségnek törődnie kell a férjével. Ez a dolgok rendje. Royce úgy nézett Nicholaa, mintha valamilyen idegen nyelven beszélt volna. A fiatalasszony könnyíteni akart a férfi gondján. Megcsókolta. Royce-t megdöbbentette a mozdulat, természetessége. Nicholaa zavarában visszariad!, de Royce nem engedte el. Elkapta a karját. - Mesélj még ezekről a figurákról! - kérte rekedt hangon. - Tényleg kíváncsi vagy rájuk, vagy csak kedveskedni akarsz? - Nem emlékszel? Én sosem vagyok kedves. Nyers és modortalan vagyok. A szeme hamis csillogása elárulta, hogy csak ugratja Nicholaat. - Tudod, hogy a szemednek gyönyörű ezüstös fénye van, Royce? - kérdezte Nicholaa. A fiatalasszony észre se vette, hogy ezt a bókot más is hallotta. Royce fejcsóválása döbbentette rá erre a tényre. Kellőképpen el is pirult. Gyorsan helyet foglalt Hugh-val szemben. - Látják, hogy a fehér királynő egy kicsit bal felé dől. Justin javítani akart a talapzatán. Olyan nyolcévesforma lehetett akkor, úgyhogy a papa nem haragudott meg nagyon érte. Azt mondta, hogy Justin csak jó szándékúan segíteni akart. A családból a papának mindenki segített. - És te mit csináltál? - kérdezte Royce. - Melyik darab viseli a te kezed nyomát? - A mamával festettük és lakkoztuk a figurákat. A fehéreket én, a feketéket a mama. - Gyönyörű készlet! - mondta elismerően Hugh. A hangja azonban hirtelen nyers lett. Félre ezzel a fecsegéssel, Nicholaa. Kezdjük el a játékot! - Maga a vendég, tehát az első lépés önt illeti meg. Hugh bólintott. - Készüljön, asszonyom a csúfos vereségre! - Fel vagyok készülve jelentette ki Nicholaa. Royce-ra kacsintott, és azt mondta: - A legszebb emlékeim fűződnek ehhez a sakk-készlethez. Ezek a figurák maradtak rám a szüleimtől. Emlékeznem kell minden egyes történetre, Royce, és tovább kell adnom a gyermekeinknek. Hugh vagy öt percet meditált az első lépésén, mire végül megtette. Nicholaa szinte a táblára se tekintett, mielőtt a gyalogját előretolta. - A hagyomány ugyebár nagyon fontos a számodra, Nicholaa? élcelődött Royce. Hugh az asztalon dobolt az ujjával, miközben a következő lépésén töprengett. Gondterhelten ráncolta a szemöldökét. Nicholaa súgta a válaszát, nehogy megzavarja ellenfelét az összpontosításban. - Igen, nekem fontos. És neked, Royce?
- Az igazmondás hagyománya például igen. A nő erre szúrós tekintettel válaszolt. Majd látván, hogy Hugh lépett egyet, gyorsan ő is elmozdította az egyik figuráját. - Más hagyomány nem lényeges a számodra? kérdezte kihívóan Nicholaa. - Erre még nem is gondoltam. Ez a játszma életbevágóan fontos nekem mordult közbe Hugh. Hagyja abba a kötekedést, asszonyom! Inkább arra figyeljen, hogy mit csinál a sakktáblán! Mindketten léptek hármat, mielőtt Nicholaa Royce-hoz fordult volna. A férfi figyelemmel kísérte a mérkőzést, és Nicholaa minden egyes lépését egy mosollyal jutalmazta. Nicholaa oldalát majd kifúrta a kíváncsiság, hogy vajon mi jár Royce fejében. Fontosnak kellene tartanod őket, Royce. Miket? A hagyományokat. Miért? - kérdezte Royce, és az asztal fölé hajolt, hogy jobban láthassa a játszmát. Mert az én számomra fontosak. Sakk, Hugh. Az lehetetlen, hogy máris sakk! Nicholaa együttérzően a báróra mosolygott. De igen. A királynőd be van kerítve. Nincs bekerítve. Nicholaa elrejtette a mosolyát, megfogta a futóját, és lesöpörte vele a tábláról Hugh királynőjét. Royce alig akart hinni a szemének. Az első néhány lépés alapján azt hitte, hogy Nicholaanak csak mázlija van. Ezt a véleményét azonban a következő lépés után meg kellett változtatnia. A játszma Nicholaa kezében van. Remekül játszik! Hugh a karjára hajtotta a fejét. Nem több mint nyolc lépésből sakkot adott! - mérgelődött Hugh. Nicholaa megveregette a férfi vállát. Minden egyes alkalommal egyre jobban játszik, Hugh. Hugh kiegyenesedett. Ez nem igaz - motyogta. - Vajból van a maga szíve, azért hazudik nekem ilyeneket, Nicholaa. Dehogy hazudok! vágta rá gyorsan a fiatalasszony jelentőségteljes pillantásokat vetve a férjére. Tényleg jobban játszik. Hugh felhorkant. Felállt, meghajolt Nicholaa előtt, majd bejelentette, hogy nyugovóra tér. - Jobban fog hiányozni a feleséged, mint te, Royce - mondta Hugh az ajtó felé lépkedve. - A királyi udvarban Hugh-t ügyes sakkjátékosnak tartják jegyezte meg Royce. Nicholaa elmosolyodott. Arcán ismét megjelentek a kis gödröcskék. - Én ügyesebb vagyok! Royce nem tudta megcáfolni ezt a fellengzős kijelentést. Tényleg ügyesebb Nicholaa. - Ha te jobb vagy nála, ugyanúgy én is az vagyok. - Talán - egyezett bele Nicholaa. De veled nem játszom, mert nagyon megbántódnál, ha én nyernék. Royce annyira elképedt ettől a megjegyzéstől, hogy harsány nevetésbe tört ki. - Ez a veszély nem áll fenn. Nem tudnál megverni. Nicholaa kétkedve nézett a férjére. Fel akart állni, hogy a helyére tegye a sakk-készletet, de Royce visszatartotta. - Maradj itt. Eljött az idő, hogy beszélgessünk. Ekkor Royce állt fel. Nicholaa ajkát egy halk sóhaj hagyta el. Hátrasimította a haját, a kezét összekulcsolva az asztalra tette, és széles mosollyal Royce-ra nézett. A férfi előzőleg az asztal másik felére sétált, és most ott tornyosult a felesége fölött. - Hallgatlak - jelentette ki Nicholaa. - A tegnap éjjel történtékről... - Igen? - Még egy kísérlet volt arra, hogy manipulálj, ugye Nicholaa?
Royce türelmesen várt a heves tagadásra. Előkészült, hogy aztán ráveszi a nejét az őszinteségre. Már jó előre eltervezte az érveit. - Igen, Royce. Manipulálni akartalak a sok sörrel. Royce minden terve a porban hevert, de pillanatok alatt reagált a helyzetre. - Mégsem sikerült leitatnod? - Mégsem. - Emlékszel arra, hogy mit mondtál nekem? Nicholaanak zsibbadni kezdett a nyaka a fölfelé nézéstől. Nagyra értékelte volna, ha Royce vagy leül, vagy tesz egy lépést hátra. - Csak töredékekre. Úgy rémlik, hogy elárultam, ki Ulric valódi apja. Vagy magadtól jöttél rá? Már éppen válaszolni akart, de mégis meggondolta magát. - Rendben van, Nicholaa - mondta visszafogott hangon. - Miféle új játékot játszol megint? - Semmilyen játékot sem játszom. - Akkor meg miért vagy ilyen jámbor? Nicholaa finom mozdulattal megrántotta a vállát. - Megígértem, hogy teljes mértékben becsületes leszek veled. - És úgy gondolod, hogy például tegnap este becsületesen viselkedtél velem? - Azt terveztem, hogy sok mindent bevallók neked. Teljesen őszinte akartam lenni veled. Igen, az is voltam, amikor a családomról beszéltem. - De mindezek előtt jól le akartál itatni. Nicholaa bólintott. - Azt hittem, hogy így könnyebben megemészted majd a rettentő igazságot. Royce megrázta a fejét. - Azt hitted, hogy így manipulálhatsz. - Így is lehet fogalmazni. Beismerem, hogy szörnyen buta terv volt. Ezt akarod elérni? A férfi biccentett. - Kezdésnek nem rossz. - Éppen ezért tettem. Újra szeretnék kezdeni mindent. - Tényleg? Nicholaa a kezére szegezte a tekintetét. - Azt szeretném, ha jól megértenénk egymást. A fiatalasszony hangjában a vágyakozás felkeltette Royce figyelmét. Hosszan fürkészte az arcát, hogy vajon őszintén beszél, vagy megint csak manipulálni akarja őt. - Annyira fontos ez neked? - Igen, nagyon fontos! És Royce hitt neki. Elmosolyodott. - Mulattat az, amit mondtam? - kérdezte Nicholaa. Royce nem hagyta, hogy a felesége megint felizgassa magát. - El vagyok ragadtatva, és nem mulattat a dolog. Egyébként én is szeretném, ha jól kijönnénk egymással. Nicholaanak tágra meredt a szeme a csodálkozástól. Nagyon őszintének hangzott, amit Royce mondott. Ekkor Royce bólintott. Nicholaa visszabólintott. A pokolba is, ez a nő megszelídítette! Royce hirtelen nagyon kényelmetlenül kezdte magát érezni új szerepében. - Nos, akkor egy véleményen vagyunk - mondta. Nicholaa helyeselt, és fel akart állni. Royce megfordult, és a háta mögött összekulcsolta a kezét. Nicholaa visszaült a helyére. Tudta jól, hogy most mi fog következni. Hogy ellenfele olyan könnyen beadta a derekát, Royce-t nem tántorította el attól, hogy mégiscsak szónoklatot tartson. - Egy férjnek tökéletesen biztosnak kell lennie abban, hogy a felesége mindig őszinte lesz hozzá - szögezte le végül.
- Hiszen még sose voltál nős! Nicholaa nem tudott ellenállni annak, hogy erre rá ne mutasson. - Honnan tudod, hogy ez tényleg így helyénvaló? - Nicholaa, egy férfinak nem kell megégetnie magát ahhoz, hogy tisztában legyen a tűz pusztító erejével. Nicholaa különösnek találta ezt az összehasonlítást, de a véleményét megtartotta magának. - Idősebb vagyok nálad, Nicholaa. Meg kell bíznod bennem. És ha már a bizalomról beszélünk... Uramisten mennyire szeret ez a férfi előadást tartani! Royce újból elkezdett fel-alá járkálni. Nicholaa lehajtotta a fejét, és azon töprengett, hogy mi mindent kell még elintéznie Ulric és Justin megérkezéséig. A padlót mindenhol alaposan fel kell súrolni, hiszen a kisbaba már csúszik-mászik. Finom ételeket is kell főzetni, különös tekintettel Justin ínyencfalataira. Holnap este fácán lesz sült almával. Justin imádja a fácánt. Ha elkészül a fácán, majd ő feldíszíti a kitépett tollakkal, hogy még különlegesebbé tegye az alkalmat. - Nincs igazam, Nicholaa? A fiatalasszony a neve hallatán felkapta a fejét. Royce válaszra várva bámult rá. - De, igazad van, Royce. A férfi bólintott, majd folytatta: - A házasság olyan, mint egy térkép. - Mint egy micsoda? - kérdezte Nicholaa hitetlenkedve. - Egy térkép - ismételte el Royce. - De ne szakíts állandóan félbe! Nem emelt hangon mondta. Sohasem kiabált. Nicholaa ezt csak most vette észre. Royce visszafogott és kiegyensúlyozott ember lett. Valójában Nicholaa emiatt nagyra becsülte Royce-t. Ráadásul még kedves és megnyerő is a fiú. Nicholaa ezután még elkapott néhány részletet Royce Szónoklatából, de hamarosan ismét álmodozni kezdett. Abból, amit hallott, arra a következtetésre jutott, hogy Royce az alkalmazkodókészségről és az ő új helyzetéről beszél. Mindenekelőtt boldoggá szeretné őt tenni. Royce minél tovább szónokolt, annál nyilvánvalóbbá vált ez utóbbi szándéka. A férje törődik vele, talán annyira, mint ő a férjével. Hiszen ha nem törődne, akkor most nem ülne itt a férfi minden szavát lesve. Úgy viselkedik, ahogy az anyja is tette. A papa szerette mindig újra elmesélni a jól ismert történeteit, a mama pedig minden alkalommal rendkívül szórakoztatónak találta a papa adomáit. Royce imádja a szónoldást. És most ő mutatja azt, hogy rendkívül érdekli, amit a férje mond. A hagyomány folytatódik. Nicholaa melegséget érzett a szíve körül. Az édesanyja büszke lenne a lányára, ha most látná. Nicholaa a szülői mintára szentnek kezdte tartani a férje érzelmeit. - Nos, asszonykám, nagyon helyes lenne, ha összeszednéd, hogy milyen feladatokat fogsz elvégezni mindennap - összegezte Royce. - Ez lehetővé tenné, hogy rendet teremtsünk és tartsunk a háztartásunkban. - Úgy érted, hogy minden reggel álljak eléd, és számoljak be az aznapi terveimről? - Igen. Nicholaa kerekre nyitotta a szemét. - De így nem hagysz helyet semmilyen meglepetésnek! - Hát persze, hogy nem! Az ég szerelmére, Nicholaa, hát egy szót sem hallottál abból, amit eddig elmondtam? Nicholaa éles elméjűen arra a következtetésre jutott, hogy a férje már megtartotta a véletlen esetek című előadását. Nem mert mosolyogni. - Dehogynem! - vágta rá minden kertelés nélkül, hogy lecsillapítsa a férfit. - Sokat tanultam tőled. Mindössze arra voltam kíváncsi, hogy mi a véleményed a... meglepetésekről. Nagyon sántított ez a magyarázat, de Royce-t megnyugtatta. Nicholaa végre elmosolyodhatott.
- Befejezed nemsokára? Későre jár, és Clarise megígérte, hogy ma estére csinál nekem meleg fürdőt. Nem szeretném, ha a víz teljesen kihűlne. Royce megengedte, hogy Nicholaa eltávozzon. Alig tudta megmozdítani a lábát. Te jó ég, mióta is ült az asztalnál? Megfordult, hogy elköszönjön Royce-tól, aki éppen a sakk-készletet helyezte vissza a kandallópárkányra. Megvárta, amíg a férfi felé fordul. - Jó éjszakát, Royce. A férfi egy percig csak nézett rá. - Ma éjjel velem alszol. A kemény és tiszteletet parancsoló hanggal szemben nem volt ellenérv. Nicholaat azonban ez már nem rémítette meg. Tudta, hogy a férfi csak az elszántságát akarja hangsúlyozni. Ő is eltökélt volt. Itt az ideje, hogy minden szempontból igazi legyen a házasságuk. Még ha egy kicsit tart is tőle. A lelke mélyén tudta, hogy Royce nem fog neki fájdalmat okozni. A cselédek egy fakádat tettek a szobájába. Nicholaa sokáig fürdőzött. Időt adott magának ahhoz, hogy összeszedje minden bátorságát. Még el is nevette magát, amikor észrevette, hogy ő is szónokol. Saját magának. Clarise körülötte tüsténkedett, mintegy pótanyaként. Amikor azonban úgy látta, hogy Nicholaa tisztában van az elkövetkezendőkkel, elterelte a beszélgetést a zavarba ejtő témáról. Nicholaa azonban nem osztott meg mindent a szolgálóval. Erről az aktusról csak töredékeket tudott. Az édesanyja is csak általánosságban beszélt róla. Nem baj, Royce fogja tudni, hogy mit kell csinálni... ha egyáltalán sikerül neki összegyűjteni annyi bátorságot, hogy bemerészkedjen a férfi szobájába. Clarise megfésülte asszonyát, majd felsegítette a köntösét. Nem hiszem, hogy az úr tegnap rendesen a magáévá tette - súgta. - Akkor érzett volna valami gyengeségét az asszonyom. Nicholaa bólintott. Szerintem hozzám se nyúlt súgta vissza. Nem lett volna tisztességes. Kezdek rájönni, hogy működik a férjem agya. A világért se ért volna hozzám, amikor olyan... kiszolgáltatott állapotban voltam. Nicholaa fehér pamut hálóinge fölött szorosra húzta a köntöse övét. A férfi hálószobájáig tartó út örökkévalóságnak tűnt, noha Nicholaa egy percig sem habozott. Határozottan kinyitotta az ajtót, és belépett. Royce-t a kandalló előtt térdelve találta. Mezítláb és félmeztelen volt. Széles vállának kimunkált izmai még jobban előtűntek, amint a tűzre hajított egy jókora tuskót. Nicholaa némán nézte a férjét egy darabig. Hálát adott az égnek, hogy a férfin még rajta volt a nadrágja. Nem akarta pirulással kezdeni az estét. Royce biztosan észrevenné. Nicholaa lábát huzat csapta meg. Becsukta a nyitva felejtett ajtót, és ahogy megfordult, látta, hogy Royce őt figyeli a kandallónak dőlve. Mosolyogni próbált. A férfi nem viszonozta a gesztust. - Mi jár a fejedben, férjecském? - kérdezte aggódva Nicholaa. - Arra gondoltam, hogy egy csodálatos nőt vettem feleségül. Nicholaa szívverése az ötszörösére gyorsult. - Köszönöm . válaszolta, és tett egy lépést előre. Tudod, hogy ez az első igazi bók, amit tőled kaptam? Royce megrázta a fejét. - Nem az első, már volt egy másik. - Tényleg? - Amikor apácának álcáztad magad, elismerően szóltam a ravaszságodról. Nem emlékszel? Akkor történt, amikor ismét találkoztunk az apátságnál. - Igen, emlékszem, de akkor nem éreztem bóknak azt a megjegyzést.
- Miért nem? Sokkal hízelgőbb volt, mint a mostani. Nicholaa ezt nem értette. - Miért lett volna az hízelgőbb? - Mert egy nő nem tehet arról, hogy szép-e vagy sem. De a természete az egészen más kérdés. Érted már? - Annyit értek, hogy össze akarsz zavarni - jelentette ki Nicholaa. - Mégis örülök, hogy tetszem neked. Nem érdekel, hogy melyik bók a hízelgőbb. Annak is örült, hogy nem remegett a hangja. A lába viszont annál inkább! Nem akarta, hogy Royce észrevegye a riadtságát és a zavarát. Elvégre a felesége, és nem holmi buta kis tyúk. Még azt sem vette észre, hogy mennyire elpirult. Pedig lángban égett az arca. Royce felsóhajtott. Nicholaa kétségbeesetten el próbálta rejteni a félelmét, de még a szoba túlsó végéből is jól látszott, hogy mennyire remeg a válla. Köntöse övére csomókat kötözött idegességében. - Bezárjam az ajtót? kérdezte zavartan. - Igen. Nicholaa bólintott. Lerúgta a cipőjét, és az ágyhoz sétált. Még arról is megfeledkezett, hogy az ajtót mégsem zárta kulcsra. Megállt, idegességében nem tudta abbahagyni a reszketést. - Az ember természetéért kapott bók sokkal fontosabb, mert azon lehet változtatni. Rajtunk múlik, hogy milyen viselkedésformát választunk. Míg az ember külseje adva van, azon nincs mit választani. Ugye nem szeretkeztél velem a múlt éjjel? Beletelt egy kis időbe, mire Royce felvette a fonalat. - Úgy van. Nem szeretkeztünk. Nicholaa levette a köntösét. - Tudtam - suttogta. - De azért meg kellett kérdeznem. Összehajtogatta a fölöslegessé vált ruhadarabot, és az ágy lábához helyezte. - Akarod, hogy most rögtön az ágyba bújjak? - Te akarod? Nicholaa az ágyra nézett, majd Royce-ra, majd ismét az ágyra. Gondterhelten ráncolta a homlokát. Olyan arcot vágott, mintha Royce legalábbis a világ minden problémájának a megoldására szólította volna föl. - Nem hiszem, hogy most azonnal az ágyba szeretnék bújni. - Akkor ne tedd azt! Nicholaa megfordult, hogy egy csúnya pillantást küldjön a férjének. - Mitől vagy ilyen megértően kedves? Royce elvigyorodott. - Azt hallottam, hogy az édessel több férget lehet szerezni, mint a fanyarral. - Ki mondta neked ezt a marhaságot? - Te. Tegnap éjjel. Olyan elragadóan mosolygott a férfi, hogy Nicholaanak szinte minden félelme elpárolgott. - Be voltam csípve - válaszolta, majd beletúrt a hajába, és megpróbált a beszélgetésre koncentrálni. - Nagyon szégyellem magam emiatt. Becsületszóra, többször ilyet nem csinálok. Ugye láttad, hogy ma este csak vizet ittam a vacsorához? A férfi felkacagott. - Azt látom, hogy egyáltalán nem vagy bűnbánó. Nicholaa ezen csak mosolygott. Kezdett felengedni benne a görcs, mert Royce nem különösebben igyekezett az ágyba. Talán tudta, hogy a felesége ideges, és csak figyelmességből késleltette az aktust. Ettől a lehetőségtől Nicholaa maradék félelme is eloszlott. Bátran a férfi mellé lépett. A fölé tornyosuló test egyáltalán nem zavarta. Csak a mezítelen mellkas, egy kicsit. Uramisten, de jóképű fickó! Ettől valami furcsa melegséget érzett a gyomrában. Napbarnított a bőre és erős, kidolgozott a testalkata. A mellkasa pedig egyenesen lenyűgöző! Sötét, göndör szőr fedi, ami elkeskenyedve a hasán végigfut egészen a nadrágig, ahol a derékpánt alatt eltűnik. - Elállt a lélegzete, amint végignézett a férjén. Furcsállotta ezt az érzést, hiszen már többször is látta a férfi mezítelen
felsőtestét. Akkor még nem a nászéjszakájuk elhalásáról volt szó. Most viszont igen! Ekkor felfedezett egy hosszú, vékony sebhelyet a férfi hasán. A felső végét megérintette, majd a vonalat követve végigsimította Royce hasát. A férfi hasizma összerándult, amikor Nicholaa ujja megérintette. Ennek a vágásnak végeznie kellett volna veled suttogta a fiatalasszony. Szerencsés fickó vagy, Royce, hogy ennyi sérülést túléltél. A férfi alig tudott arra figyelni, amit Nicholaa mond, aki közben ujjaival köröket rajzolt a férje hasára. A selymes érintéstől Royce-nak majd kiugrott a szíve a helyéről. Nicholaanak nagyon jólesett megérinteni a férfit. Keményen izmos a teste, ugyanakkor meleg is. Royce teste tökéletes kifejezője a lelkének. A harcban kegyetlen, az ágyban gyengéd. A marcona külső érző szívet takar. Nicholaa átölelte a férjét. Royce átkarolta Nicholaa derekát, és közel húzta magához. - Royce, elmagyarázod, hogy most mi fog történni? A szégyenlős kérdés mulattatta a férfit. Homlokon csókolta a kedvesét, de az ajkára vágyott. - Nem. A fiatalasszony hátradőlt, hogy a férje szemébe nézzen. - Nem magyarázod el? Royce megragadta Nicholaa állát, hogy az ne tudja elfordítani tőle a fejét, majd lassan a nő arca fölé hajolt. Amikor már csak egy hajszálnyi távolság választotta el az ajkukat egymástól, megszólalt: - Inkább megmutatom, Nicholaa. Nem volt ideje fontolóra venni az ötlet helyességét, mert Royce hevesen szájon csókolta. A csók forró, követelőző és magával ragadó volt. Royce nem tudott betelni Nicholaa ízlelgetésével. Végigsimította a nő hátát, majd megállapodott a fenekénél. Felemelte, és szorosan magához szorította a törékeny testet. Nicholaa visszariadt, amikor megérezte Royce ágaskodó férfiasságát. Royce azonban még erősebben megszorította. Addig csókolta, amíg Nicholaa elfeledkezett az ellenállásról, és szenvedélyesen visszacsókolta. Lihegésük - a férfié ziháló, a nőé sóhajszerű - egy ütemre követte a szívük kalapálását. Royce gyengéden támadott. Eltökélt szándéka volt, hogy lassan élvezi minden egyes érintés, minden csók ízét. Nicholaara bízta az intimebb felvonás időpontjának eldöntését. Royce lábát szétvetve állt, még mindig a kandallónak dőlve, és a felesége ajkának neki-nekitámadva. A nő hamar levetkőzte a félénkségét, és hevesen simogatni kezdte a férfi testét. Majd egyre inkább hozzátapadt. A férfiasságát a csípője közt érezte. Incselkedve hintázni kezdett. Előre, hátra, majd oldalt, miközben egyetlen pillanatra sem vált el a férfi testétől. Royce elvesztette eddigi higgadtságát. Nem bírta tovább ezt a gyötrelmet. Megállította Nicholaat. Most még nem akarta, hogy elhagyja a lélekjelenléte. De ha a felesége nem vet véget ennek a gyönyörűséges kínzásnak, akkor ő nem felel tovább magáért. Royce megcirógatta Nicholaa vállát, majd a mellét. A nő megborzongott az élvezettől. Átkarolta Royce nyakát, és a férfi ajkára tapadt. Royce végül elrántotta a fejét, és a nő nyakát kezdte harapdálni. A foga belemélyedt Nicholaa fülcimpájába. A nő felnyögött gyönyörében. Csodálatos ez a nő! Még soha sem udvarolt egyetlen asszonyt sem így körül. Persze még szüzet sem fektetett az ágyába. Nicholaa a felesége, és eltökélt szándéka, hogy az első együttlétüket tökéletessé teszi. A fiatalasszony gátlásoktól mentes válaszreakciói majdnem elhitették vele, hogy számára is ez az első alkalom. Remegett a keze és a lágyékában a feszülés egyre fájdalmasabbá vált. Nicholaa, vesd le a hálóingedet!
A nő bólintott, kibontakozott az ölelésből, és lassú léptekkel az ágyhoz sétált. Csodálkozott azon, hogy nem esett össze útközben. A férfi csókjai minden erejét elvették. Szinte dörömbölt a szíve a mellkasában, amint lehúzta magáról az inget. Gyorsan az ágy lábára dobta a ruhát, és a takaró alá siklott. Royce letépte magáról, ami még rajta volt. Eközben le nem vette a tekintetét Nicholaaról. Látta, hogy a nő még mindig ideges. A szemét szorosan összezárta, és semmi kincsért sem nézett volna a férfira. Zavarta a meztelensége. Royce elmosolyodott a felesége ártatlanságán. Elfújta a gyertyát. Csak a kandallóból szűrődő fény pislákolt a szobában, aranysárgára festve Nicholaa arcát. Semmi más nem látszott belőle, mert nyakig magára húzta a takarót. Royce lerántotta róla a takarót. Nem hagyott rá időt, hogy eltakarja a testét, mert teljes hosszában ráborult. Nicholaa testének érintése őrjítő! Ez a legcsodálatosabb, amit valaha is érzett! Milyen puhaság! Mindenhol érezni akarta. Mélyet sóhajtott, hogy valamennyire szabályozza a szívverését. Nicholaa számára ez az első érintés megsemmisítő volt. Olyan kemény, forró és óriási a férfi! Szinte mindjárt el is nyeli! Amikor Royce a térde nyomásával szétfeszítette Nicholaa lábát és a férfiassága a medencéjéhez nyomódott, a nő megdermedt. Elérkezett az idő! Felkészült a fájdalomra, ami ilyenkor szokott következni. Mély lélegzetet vett, és várta a behatolást. Royce azonban homlokon csókolta, és gyöngéden ránézett. Megvárta, amíg ő is visszanéz. - Ugye nagyon jó? Royce elégedettnek és boldognak látszott. Egyáltalán nem úgy viselkedett, mint egy szenvedélytől őrjöngő vadállat. Nicholaat ez teljesen megnyugtatta. - Nekem inkább furcsa. A férfi lábszárához dörzsölte a lábujjait. A testük közti különbség elámította. A férje testéből áradó melegtől bizsergett a melle. Royce férfiasságától pedig újra elöntötte az az előbbi melegség a gyomrát. Nagyon jó érzés volt, de egyben fájdalmas is. - Ugye tényleg kívánsz, Royce? A férfi majdnem felkacagott Nicholaa aggodalommal teli hangját hallván. Megérte ennyire visszafogni a szenvedélyét. Érdemes volt kibírni az önmegtartóztatás agóniáját. Ha Nicholaanak sejtelme is lenne erről; ha tudná, hogy a férfi legszívesebben mit csinált volna vele, akkor minden bizonnyal már régen aléltan heverne. - Igen, kívánlak. Nem érzed a keménységem? Fájok tőle, hogy megkapjalak. Nicholaa szeme tágra nyílt. - Fájsz? Royce bólintott. Megfogta Nicholaa kezét, és a péniszé-re tette, de amint a nő ujja megérintette, Royce hangosan felnyögött. Nicholaa kíváncsi és riadt volt egyszerre. A férfi nyögésére azonnal elkapta a kezét. Royce azonban visszahelyezte. - Royce! - Igen, Nicholaa? - Nem fogunk összeilleni - bökte ki aggódva. A férfi a felesége szemébe nézett. Nicholaa nem tréfál. A tekintete csupa szorongás! Royce nyugtatóan mosolygott. - Dehogynem fogunk összeilleni! Nicholaa átkarolta a férje derekát. Royce átadta magát, az áldásos érintésnek. Az élvezet, amit Royce arcán látott, erőssé és bátorrá tette Nicholaat. Keményen megszorította párját. Ott. Royce zihálva felnyögött, majd elhúzta onnan Nicholaa kezét, és a nyaka köré fűzte. A férfi forró lehelete Nicholaa nyakát csiklandozta. A nő hátán kellemes borzongás futott végig.
- Boldoggá tesz, hogy kívánsz - suttogta. - Van valami, amivel a kedvedre tehetnék? Royce megcsókolta az elpiruló arcot, majd az orrát. - Inkább te mondd meg, hogy mit szeretnél. Ki akarlak elégíteni. A nő gyengéden megsimogatta a férfi arcát. - Én is téged. Egybeolvadt az ajkuk. Forrón és izgatón csókolták egymást. Nicholaa incselkedve beleharapott Royce nyelvébe. A férfi gyönyörében felsóhajtott, majd Nicholaa nyakát kezdte harapdálni. Mellkasán a szőrizgatóan csiklandozta a nő kebleit. Nicholaa szándékosan hozzádörgölőzött. Royce-nak gyönyörűség volt Nicholaa fáradhatatlan együttműködése. Teljesen elvette az eszét. Csókokkal halmozta el a nő gömbölyű vállát, a mellét, mindenét. Royce már nem tudta, hogy mit csinál. Nicholaa testén egyre lejjebb haladt. Kezébe fogta kebleit, és kiolthatatlan szenvedéllyel csókolni kezdte a sötét bimbókat. Nicholaa nyöszörgött az élvezettől. Royce Nicholaa combja közé csúsztatta a kezét, ujjaival a forróságot tapogatva. A nő szüzességét védő puhaság nedves volt az izgalomtól. A fiatalasszony megpróbálta eltaszítani onnan a férfi kezét, de az rendíthetetlenül tört előre. - Hidd el, jó lesz - ígérte Royce, mielőtt újra magáévá nem tette Nicholaa ajkát. Hüvelykujjával a nő legérzékenyebb pontját kezdte dörzsölni. Nicholaa teste megfeszült, mint az íj húrja. Felnyögött. Visszacsókolta a férfit. Szenvedélyesen. Royce óvatosan a szorosan összeboruló redők közé nyomta az ujját. Verejtékcseppek borították a homlokát. Nyelve ki-be járt utánozva a közösülési rítust. Akárcsak szorgos ujja, mígnem Nicholaa már nyöszörgött a gyönyörtől. Képtelen volt tovább várni. Szélesebbre tárta az őt körülölelő combokat, és lassan megkezdte a behatolást. Nicholaa belemart a hátába. Ijedten hátrálni próbált, de csak még beljebb fogadta Royce férfiasságát. Royce megállt a szüzesség pajzsánál. Nagyon gyengéden megindult a korláton keresztül a mélység felé. Nicholaa ellenállt. Minden izmát megfeszítve megpróbálta ellökni magától a betolakodót. Royce kedves szavakkal és simogatással nyugtatgatta. Royce felemelte Nicholaa combját. Nicholaa nem értette, miért. - Ne ellenkezz, Nicholaa! A nő alig értette, hogy mit beszélnek hozzá. A feje szinte zúgott az összezavart gondolatoktól. Remegett az izgalomtól. A fájdalom, amit a férfi okozott neki, gyönyört is nyújtott. Nem akarta; hogy Royce kínozza, de azt sem akarta, hogy abbahagyja, amit csinál. Figyelmeztetés nélkül, egyetlen erőteljes lökéssel áttörte az útjában álló gátat, és teljesen Nicholaa testébe ágyazta magát. Nicholaa felsikoltott fájdalmában. Belemarkolt a férjébe, a nyakába fúrta a fejét és követelte, hogy hagyja békén azonnal. Royce nem engedelmeskedett. - Nagyon fáj, Royce! A könyökén támaszkodva hevesen szájon csókolta Nicholaat. A fiatalasszony menekülni próbált, de a férfi súlya ezt lehetetlenné tette. Könnyek gördültek végig az arcán. Egész testében lüktetett a fájdalom, de az első hasító kín elcsitult. Royce kemény és eltökélt tekintetét gyengédség lágyította meg. - Mindjárt sokkal jobb lesz - súgta, és egy mélyet lélegzett. - Csak egy perc, és hozzásegítelek, hogy te is élvezd. Nicholaa nem akarta, hogy Royce bármihez is hozzásegítse. A férfi ismét megpróbálta csókolni, de ő elfordította a fejét. Royce követte a mozdulatát. Addig csüngött a nő alsó ajkán, mígnem az kinyitotta a száját; akkor szenvedélyesen megcsókolta Nicholaat. Royce nem tudta, meddig bírja még önfegyelemmel. A mozdulatlanság édes kínja már majd szétfeszítette. Újból és újból be akart hatolni Nicholaa szűk nyílásába, hogy aztán megkönnyebbülve elszórja magját. De szeretné, ha Nicholaa éppúgy akarná, mint ahogy ő. A nő öröme sokkal fontosabb
a magáénál. Minél tovább csókolta, annál jobban elengedte magát Nicholaa. Royce időt adott neki, hogy megszokja testük együttesét, és amikor Nicholaa végül cirógatni kezdte a vállát, úgy gondolta, enyhült a fájdalma. Royce keze kettejük teste között lefelé vándorolt. Nicholaa elkapta a csuklóját, hogy megállítsa. Engedd el, Nicholaa!- kérte a férfi; hangja ziháló suttogás. - Elvezni fogod. Nicholaa nem ellenkezett tovább. A férfinak igaza volt. Tényleg élvezte. Royce pontosan tudta, hogy hol kell simogatni. És amikor Nicholaa puha női redői között megbúvó rügyecskéjét dörzsölte, az élvezet olyan intenzív volt, hogy a fiatalasszony teljesen elfeledkezett magáról. A férfi addig folytatta ezt az édes kínzást, amíg Nicholaa úgy nem érezte, hogy mindjárt a férje testébe olvad. Ehelyett minden izma megfeszült, amitől Royce felhörgött. Kissé visszahúzódott, majd újra mélyen behatolt. Nicholaa úgy érezte, hogy már elviselhetetlen a benne lévő feszültség. Azt akarta, hogy Royce hagyja abba, de nem, mégsem akarta. Royce, én nem... A férfi egy csókkal némította el a tiltakozást. Minden rendben van, drágám. Ne félj, vigyázok rád! Ezek a kedveskedő szavak végképp megnyugtatták, és amit az eszével sehogy sem tudott elfogadni, azt elfogadta a szívével. Tökéletesen átadta magát az érzékeinek. Felhúzta a lábát, hogy a férje még mélyebbre juthasson, miközben egészen hozzásimult. Royce ekkor már nem volt ura a cselekedeteinek. Dugattyúként mozgott ki-be, mással sem törődve, csak a közös gyönyörrel. Az ágy keservesen recsegett mindkettejük heves mozgásától. Nicholaa úgy érezte, hogy mindjárt kettészakad, de nem törődött vele. Amint a gyönyör hullámai átcsaptak a testén, egyre csak Royce nevét kiáltozta. Sikoltva ért a csúcsra. Amikor Royce érezte, hogy Nicholaa egyre szorosabban fogja körül, és a nevét kiabálja, megadó hörgéssel a magját a nőbe lövellte. Nicholaa a mindenségben érezte magát feloldódni. A szíve vadul lüktetett. Amikor meghallotta Royce hörgé-sét, tudta, hogy a férfi is ugyanabba az állapotba került, mint ő. Kellemesen kimerült, és végtelenül megdöbbent volt mindattól, ami vele történt. Behunyt szemmel próbált magyarázatot találni erre a csodára. Royce csak nagy sokára tért magához. Nem akart megmoccanni sem. A szerelem illata lengte még mindig körül őket. Hogy mennyire elégedett tud lenni! Így, Nicholaaval a karjában. Mintha világéletükben összetartoztak volna. Royce! A férfi mordult egyet válasz helyett. Összenyomsz. A férfi vonakodva a hátára fordult. Nicholaa az oldalához bújt, és az izmos kart párnaként a feje alá helyezte. Simogatni kezdte Royce mellkasát. Kielégítettelek, férjuram? Royce Nicholaa karjára tette a kezét. Igen, kielégítettél. Nicholaa várt egy kicsit, hogy Royce folytassa, aztán azt suttogta: És? A férfi ásított egyet. És mi? A fiatalasszony bókra várt. A férj magyarázatra. Egyikük sem szólt egy árva szót sem. Nicholaa megint védtelennek érezte magát. Megrázkódott, és elhúzódott Royce mellől. Szégyellni kezdte magát ledér viselkedése miatt. A férfi konok hallgatása megmérgezte gyönyörű együttlétüket.
Nicholaa magára terítette a takarót, és elfordult a férjétől. Könnyek öntötték el a szemét. Nem tudta, miért, de sírhatnékja volt. Nem akarta, hogy Royce ezt észrevegye, mert akkor magyarázatot fog követelni. Ő pedig képtelen magyarázatot adni arra, amit most érez. - Nicholaa! A férfi hangja elcsuklott a gyengéd szeretettől. Fordulj vissza! - Minek? - Mert itt a helyed. Ez egyáltalán nem hangzott bóknak, de Nicholaat olyan boldoggá tette, mintha az lett volna. Visszafordult. Royce átkarolta, és magához szorította. Nem esett több szó köztük. Royce mindössze homlokon csókolta hitvesét. Egy apró, gyengéd csókkal. De éppen erre volt szükség. Tizenkettedik fejezet Royce már nem tartózkodott a szobában, amikor Nicholaa felébredt. Napfény ömlött be az ablakon. A fiatalasszony meglepve vette tudomásul, hogy késő délelőttig aludt. Még soha sem aludt ilyen sokat és ennyire jót. Ez nem rendjén való döntötte el egy boldog sóhajjal. Ragyogóan érezte magát egészen addig, amíg fel nem próbált állni. A combja körüli érzés felkeltette a figyelmét. A lába merev volt, de mindez nem rontotta el a múlt éjszaka gyönyörét. Semmi se piszkíthatja be szeretkezésük szépségét. Most már hivatalosan Royce felesége lett. Teljesítette a kötelességét, méghozzá kitűnően. Boldogan fognak együtt élni. Royce normann ugyan, de jó ember. Kedves, figyelmes és megértő. Nicholaa még eltéblábolt a szobában, de egyszer csak rájött, hogy azért nem mer az emberek előtt mutatkozni, mert zavarban van. Fogalma sem volt arról, hogy miként viselkedjen Royce-szal. - Örülne, ha üdvözlésképpen megcsókolná? Azonnal elhessegette ezt a képtelen ötletet. A férje harcos. Hát persze, hogy nem örülne, ha fényes nappal megcsókolná. Sőt, valószínűleg el sem tűrné, ha a felesége nyilvánosság előtt a ragaszkodás legkisebb jelét is mutatná. Mégis, ha netán ketten összefutnának a folyosón... Felsóhajtott. Hát nem lehet ilyen esztelen! Egy egész háztartás gondja szakadt a nyakába, és rengeteg a sürgős elintéznivalója. Nem vesztegetheti a drága idejét arra, hogy a férje igényein és a saját zavarán meditál. Halványkék ruhát és krémszínű alsószoknyát öltött magára, majd a földszintre szaladt. Furcsamód egyetlen szolgába sem botlott bele a folyosón. Lovagok gyülekeztek a nagyteremben. A hosszú asztal mellett csoportosultak. Nicholaa azonnal kiszúrta a férjét, aki az asztalfőn ült, és lehalkított hangon magyarázott valamit az embereinek. Lawrence a jobbján foglalt helyet, míg Ingelram, a szőke harcos a bal oldalán. Mindenki feszülten figyelt. Nicholaa úgy látta, hogy egy igen fontos titkos tárgyalás kellős közepébe toppant be. Nem tudta eldönteni, hogy zavarhatja-e most a férjét. Ekkor Lawrence felnézett, észrevette a fiatalasszonyt, és oldalba bökte Royce-t. A férje lassan Nicholaa felé fordult. Nem mosolygott. Csak nézett rá egy ideig, majd a fejével magához intette. A nő mintha megkönnyebbülni látta volna a férfit. De vajon mi okozhatta ezt a megkönnyebbülést? A bosszúságával együtt megpróbálta a megdöbbenését is elrejtem. Hogy mennyire gyűlöli, amikor a férfi így utasítgatja! Nehezére esne egy tisztességes üdvözlés? És miért nem fogadja azzal, hogy elé szalad? Legalább néhanapján! Nicholaa elhatározta, hogy mindezt majd négyszemközt kérdezi meg.
Minden szem rászegeződött, amint odasétált a férjéhez. Idétlennek és bizonytalannak érezte magát. Nem szerette az ilyen helyzeteket. Mély lélegzetet vett. Bocsáss meg, kedves uram, hogy félbeszakítottam a megbeszéléseteket, de... Hirtelen elhallgatott, és meglepetésében majdnem felkiáltott. A kis Ulric itthon van! Édeseden alszik Royce karján. Ragyogó fehér takarója alól csak az arca látszik ki. Nicholaa le sem tudta venni a tekintetét a kisgyerekről. A könnyeivel küzdött. Nem is tudatosult benne, hogy a férjéhez szaladt. Royce szorosan átkarolta a feleségét. Amikor a nő végül ránézett, bennakadt a lélegzete. Az örömtől a felesége még gyönyörűbbé vált. Royce nem értette, hogy miért jelent neki olyan sokat a nő öröme, de így volt. És ezt a tényt el is fogadta. Nicholaa arcán a boldogság könnye gördült le. Gyorsan elmaszatolta. - Köszönöm. A férfi méltóságteljesen bólintott. Felvigyem Ulricot, hogy nyugodtan folytathassátok a megbeszélést? - A cselédek éppen most készítik elő a szobáját - felelte Royce, és szorosabbra fonta a karját Nicholaa dereka körül. Nem megbeszélést tartunk. - De hiszen suttogtatok... ekkor Nicholaa rájött, hogy miért. - Azért beszéltetek halkan, hogy fel ne ébresszétek a kicsit? Royce ismét bólintott. Elengedte a feleségét, felállt, és a nő karjába helyezte az alvó csecsemőt. Embereit elbocsátotta, majd az ajtó felé vette ő is az irányt, de hirtelen sarkon fordult, és visszasietett Nicholaahoz. Kezébe fogta a nő állát, és szájon csókolta. Nicholaa egyik kezével a férfi kabátjába kapaszkodott, a másikkal pedig erősen magához szorította Ulricot. Royce hátralépett. - Jól vagy? - kérdezte, nem kis aggódással a hangjában. Beletelt néhány percbe, mire Nicholaa rájött, hogy mit kérdez a férje. Bólintott. Visszakaptam az unokaöcsémet. Hát hogyne lennék jól? - Nem erre gondoltam. Tegnap fájdalmat okoztam neked. Meg kellett tennem, de most mégis úgy érzem, hogy talán túl goromba voltam. Nicholaa lesütötte a szemét, és elpirult. Nagyon figyelmes voltál, és csak egy kicsit érzem az utóhatását. Royce megnyugodott, és már éppen el akart fordulni, amikor Nicholaa megragadta a kabátját, és kibökte: Royce, örülnél, ha minden reggel megcsókolnálak? Te örülnél neki? Nem az a kérdés, hogy én minek örülnék, hanem hogy mit kell megtennünk... Ulric kedvéért. Royce felhúzta a szemöldökét. A fiatalasszony arca lángolt. A férfi majdnem elnevette magát. Nagyszerű látvány, amikor Nicholaa zavarban van. Tehát meg kell csókolnunk Ulricot? - kérdezte incselkedve. Mát persze, hogy meg kell csókolnunk. A kisbabáknak nagy szükségük van a szeretetre, de nekünk is meg kell csókolnunk egymást. Mégpedig Ulric előtt. A gyermeknek boldog családban kell felnőnie. Ha látja, hogy szeretjük egymást, akkor úgy fogja érezni, hogy boldogok vagyunk. Erted már? Royce elvigyorogta magát. A felesége fölé hajolt. Az ajkuk majdnem összeért. Azt értem, hogy minden reggel meg akarsz csókolni. Nem hagyta, hogy a felesége ismét magyarázkodni kezdjen. Megcsókolta, és ismét kísérletet tett a távozásra. Nicholaa utánasietett. Royce, mi van Justinnal? Hát mi lenne? Őt is hazahoztad? Igen. Nicholaa nem látta a férfi kimértségének okát.
Üdvözölni szeretném őt is. Megkérnéd, hogy jöjjön ide? Royce megállt. Megfordult, és hitetlenkedve a nőre bámult. Mi rosszat mondott, hogy a férje így viselkedik? Megkérni? A fivéredet? Igen. Légy szíves. Nicholaa, nem tudod, hogy mi Justin helyzete? Nicholaa nem értette a kérdést. A testvérem, és itthon van. Ez a hely nem az otthona többé. Ez az én otthonom. A fivéred pedig egyik katonám, és én nem kérek semmit sem az embereimtől. Parancsokat osztok. Nicholaa meg mindig értetlenül bámult. Rendben van, akkor utasítsd a testvéremet, hogy jöjjön ide! - Nem utasítom. - Nem? Nicholaanak a bejáratig kellett üldöznie a férfit, mire meg tudta állítani. - Nem látom be, hogy miért kell ilyen gorombán viselkedned. Justin itt született, és itt is nőtt fel. Ez az ő otthona is! Ha nem akarod, hogy bejöjjön, akkor én megyek ki hozzá. Royce elállta a nő útját. - Bent maradsz. Egészen addig, amíg megfelelően nem gondoskodtál Ulricról. Azután láthatod Justint. Nicholaa a homlokát ráncolta erre, de nem akart vitatkozni. - Boldogan Ulrickal maradok, amíg megszokja az új környezetet. Szerinted egy-két órán belül sikerülni fog? - Nem. Legalább egy hónapig eltart majd, és addig nem találkozhatsz Justinnal. Megértetted? Royce bevágta maga mögött az ajtót, mielőtt Nicholaa felháborodásában bármit is mondhatott volna. A nő nem hitte, hogy a férje komolyan gondolta, amit mondott. Nem kívánhatja, hogy egy hónapig elhanyagolja a testvérét! Ekkor Ulric mocorogni kezdett. Nicholaa ránézett. A kisfiú édesen mosolygott. Ettől mindjárt felvidult. Nicholaa az előkészített, új szobába vitte a kisfiút. A fiatalasszony a gyermekkel töltötte a nap hátralévő részét. El volt ámulva a fiú ügyességétől. Macskaügyességgel mászott a szoba egyik végéből a másikba. - Ha már most ilyen fürge, mi lesz ha elkezd járni? aggódott Nicholaa. - Le kell szögeznünk mindent, ha majd már szalad a kicsi jegyezte meg Clarise. Megfogná egy pillanatra, asszonyom? A báró úr arra kért, hogy vigyük ezt a ládát az ő szobájába. - Hagyjátok csak ott, ahol van! Ulric ruháit fogjuk beletenni. A vacsora előtt Nicholaa még legalább háromszor adott Royce-éval ellentétes parancsot. A férj fürjet kért vacsorára, Nicholaa fácánra változtatta a rendelést. Miután Alice segítségével lefektették Ulricot, Nicholaa, a lovagterembe sietett. Az asztalt, a tűzhelyet a szoba közepere tolták. Nicholaa visszavitette az eredeti helyére. A hűséges szolgák persze tiltakozás nélkül teljesítették a parancsát. A fiatalasszony úgy látta, hogy Royce észre sem vette a változtatásokat. Legalábbis egy szót sem szólt például az asztal visszahelyezése miatt. Jókora adagot falatozott a fácánból is. Nagyszerűen érezték magukat a vacsora alatt. Lawrence és Ingelram is velük tartott. A beszélgetés nagyrészt a vár kibővítéséről folyt. Royce azonban nem volt hajlandó sokat elárulni a terveiből. Új falat akarsz emelni, vagy csak meg fogod erősítem az egyébként jó állapotban leledző meglévőt? kérdezte Nicholaa. Nem, asszonyom. A meglévő fal nincs jó állapotban szólt közbe Ingelram. Nicholaa a vazallus felé fordult: - Nincs jó állapotban? Ingeiramot teljesen bűvöletbe ejtette az úrnő szépsége. Nicholaa égkék szeme elvonta a figyelmét a beszélgetéstől. Olyan csábosan mosolygott, hogy a katonának a lélegzete is elállt.
Egy erős oldalba bökés észhez térítette. - Távozhatsz, Ingelram - mondta Royce. A vazallus már ugrott is, hogy az úr parancsát maradéktalanul teljesítse. Még a székét is felborította a nagy sietségben. Gyorsan rendbe hozta a bajt, mélyen meghajolt a báró előtt, és kirohant a teremből. Hát ennek meg mi a baja? kérdezte Nicholaa. - Maga, asszonyom felelte Lawrence. Ezt hogy érti? Alig szóltam hozzá egy szót is. Igazán nem én izgattam fel ennyire. Egész este furcsán viselkedett. Ugye Royce? Megvárta, míg a férje egy fejbólintással válaszol, majd visszafordult Lawrence-hez. - Látja, Royce-nak is feltűnt. Ingelram alig evett. Bizonyára nem érzi jól magát. Lawrence csendesen mosolygott. Ingelramnek kutya baja sincs. Az úrnő csábító szépsége miatt nem ment le egy falat sem a torkán. Azoktól a kék szemektől az ember hajlamos minden másról elfeledkezni. Nicholaa csodálkozott, hogy Lawrence miért vigyorral konstatálja Ingelram betegségét, de tovább nem foglalkozott a témával. Ehelyett Royce-ra nézett, alá szintén mosolygott. Nicholaa gyorsan ki akarta használni férje jókedvét, és megkérdezte: - Justin jól van? Royce egy vállrándítással felelt, majd más tárgyra tért. - Lawrence, amint befejezted a vacsorát, hívd össze a szolgákat! - Minek? - csodálkozott Nicholaa. - Mert beszédem van velük. - De hiszen legtöbbjük már lefeküdt. Minden reggel hajnal előtt kelnek. Royce mintha nem is hallotta volna a felesége ellenvetését. - Lawrence! - Igen, uram. Azonnal megyek. Nicholaa éppen ismét vitázni szándékozott, de Royce megszorította a kezét. Amint Lawrence elhagyta a termet, így szólt a feleségéhez: - Még egyszer meg ne kérdőjelezd az utasításaim helyességét! - Nem megkérdőjeleztem az utasításodat próbálta Nicholaa kiszabadítani a kezét Royce markából. - Csak kíváncsi voltam. Mondd meg, légy szíves, hogy miért akarsz ebben a kései órában a cselédekkel beszélni! - Rendben van. Reggel különböző parancsokat adtam nekik, amelyeket nem teljesítettek. Akik engedetlenek voltak, azokat egytől egyig elbocsátom. - Elbocsátod? - kérdezte döbbenten Nicholaa. - De hova mehetnének innen? Hiszen idetartoznak. Igazán nem gondolhatod komolyan, hogy csak úgy kirúgod őket. - Nem érdekel, hogy hova mennek. - Annyira fontosak voltak ezek a parancsok? - Nem. - Hát akkor? A személyzetnek minden utasítást teljesítenie kell. A parancs fontosságát nem a szolga vagy a katona joga eldönteni. Nicholaa teljesen fel volt háborodva, de a személyzet érdekében nem mert szembeszállni goromba férjével. Nem adsz nekik még egy esélyt? Egyetlen bűnért is szigorúan bűnhődniük kell? A csatában sosincs még egy esély. De nem a csatatéren vagyunk! Dehogynem! Csatatér ez! És Nicholaa az ellenfél. 0 változtatta meg az utasításokat, de ezt most be is kell ismernie. Meg kell, hogy értse a rend és a hierarchia fontosságát. Még egy háztartásban is! Royce majdnem elnevette magát Nicholaa felháboro-dottságán. Megkezdődött a kiképzés! Nicholaa látta Royce arcán, hogy ennek a fele se tréfa. Nem hagyhatja a szolgáit az ő hibája miatt szenvedni.
Lenne egy kérésem, férjuram. Igen? Én szeretnék először a szolgákkal beszélni, ha megengeded a közreműködésemet. A fiatalasszony boldogan fogadta férje beleegyező biccentését, noha nem értette, mitől enyhült meg a tekintete. A szolgák összesereglettek a lovagteremben, némelyikük hálóingben volt már. Nicholaa felállt, és az asztal körül elkezdett lépkedni. Karját maga előtt összefonta, arcán a komoly megfontoltság tekintetével. Alice érkezett utoljára. Nicholaa fejbiccentéssel üdvözölte. A férjem nagylelkűen megengedte, hogy én beszéljek hozzátok elsőként. Ma reggel némelyikőtöket a ház ura különleges utasítással látta el. Több cseléd hevesen bólogatott erre. Én azonban megváltoztattam ezeket az utasításokat, ami óriási meggondolatlanság volt a részemről. Ezért elnézést kérek a férjemtől és tőletek is. Most érkezett mondanivalójának nehezebb részéhez. Mielőtt folytatta volna, vett egy mély levegőt. Ezentúl a férjem minden egyes parancsát kötelesek vagytok maradéktalanul teljesíteni. Ha megpróbálnék a dolgotokba avatkozni, akkor figyelmeztessetek, hogy az úr utasításait kell követnetek. Ő a ház ura. Neki tartoztok engedelmességgel mindenekfelett. Clarise előlépett. Még maga felett is, milady? Igen. Van még kérdésetek? Mi a teendő, ha az asszonyunk adja először a parancsot és csak utána az úr? kérdezte Alice. A férjem utasítását kell követnetek. A szolgák bólintottak. Nicholaa mosolygott. - Most pedig a férjem lován beszélni veletek. Ezzel Nicholaa kivonult a teremből, remélve, hogy Royce nem hívja vissza, mert akkor már képtelen lenne a mosolyt tovább magára erőltetni. A lépcsőn fölfelé haladva Nicholaa csendesen füstölgött magában. A férje egy gazember! Először is elrabolta a várát, most meg elveszi még a szolgáinak a hűségét is. Ez így nem igazságos! Miért mindig neki kell engednie? Talán azért, mert a normannok győztek? De ő Royce felesége, és a férjnek figyelembe kellene vennie hitvese véleményét is. Régi szobája mellett elhaladva eszébe ötlött, hogy vet egy pillantást Ulricra. A kisfiú mosolya majd erőt ad ahhoz, hogy elviselje konok férje kirohanásait. Nagyon óvatosan nyitotta az ajtót, nehogy megzavarja a csecsemőt. Már éppen be akarta csukni maga mögött az ajtót, amikor egy árnyat látott elsuhanni. Ösztönösen megfordult, és felsikított volna, ha egy kéz nem tapad szorosan a szájára. Nicholaa feldühödött vadként harcolt. Beleharapott támadója kezébe, körmét pedig mélyen annak karjába eresztette. A fenébe, Nicholaa! Hagyd abba! Én vagyok az, Thurston. Nicholaa elernyedt. A testvére szabadon engedte, és lassan maga felé fordította. A nő alig tudta elhinni, hogy a bátyja áll előtte. Végtelenül boldog volt, de rettegett is. - Elment a józan eszed, Thurston? Miért vállalsz ekkora kockázatot? Hogy jutottál be ide? Uramisten, ha itt találnak. .. Thurston erősen megszorította a kis húgát. - A titkos átjárók egyikét használtam. Látni akartalak, Nicholaa. Meg kellett győződnöm arról, hogy jól vagy. Hiszen majdnem megöltelek. Amikor megláttam azt a ragyogó aranysárga hajat, tudtam, hogy téged talált el a nyilam. A férfi hangjából kicsengő aggodalom szíven ütötte Nicholaat. - Csak egy kis horzsolás volt. - A normannra céloztam, de te kettőnk közé vetetted magad. Miért? Meg akartad
védeni? Hisz az lehetetlen! Észrevettél engem? - Igen, láttalak. Royce-ra céloztál. - Royce? Ő a fogva tartód? - Nem a fogva tartóm, hanem a férjem. Thurstont felbőszítette a hír. Roppant haragjában Nicholaa karját szorongatta. A fiatalasszony ellökte magától a férfi kezét, és elfogadható magyarázaton törte a fejét. - Mindenfélét beszélnek, de ne ítélj addig, amíg nem ismered a teljes igazságot. Karon ragadta bátyját, és a szoba másik végébe vezette, nehogy felébressze a gyereket. A hold gyenge fénnyel világította meg a szobát. Nicholaa gyertyát gyújtott, és a testvérére nézett. Thurston legalább olyan jókötésű volt, mint Royce. Szőke hajával és sebhelyek nélküli arcával nagyon megnyerőnek tűnt. Még ilyen fáradtan is. - Nem szabad idejönnöd. Royce majdnem az összes átjárót megtalálta. Csak idő kérdése, hogy felfedezze azt, amelyik ebbe a szobába vezet. Nagyon féltelek! - Nicholaa, erőszakkal adtak hozzá a normannhoz? Nem volt idő arra, hogy mindent részletesen elmagyarázzon. Thurston egyébként sem értené meg. - Nem felelte Nicholaa egy mély sóhaj kíséretében. A férfi nem akart hinni a fülének. - Nem kényszerítettek? - Nem. Én választottam őt. Ha valakit is belekényszerítettek ebbe a házasságba, az Royce volt, és nem én. Thurston az ablakpárkányhoz dőlt. A távolból égzengés moraja hangzott. Nicholaa megrázkódott. A férfi mellén összekulcsolt kézzel nézte testvérét. - Mi vett rá, hogy ezt tedd? Nicholaa tudta, hogy az igazság csak olaj lenne a tűzre. - Ha mások lennének a körülmények, és találkoznál a férjemmel, akkor megértenéd a döntésemet. Royce nagyon kedves hozzám. - De normann! Thurston ezt úgy mondta, mintha káromkodott volna. Haragjától összerándult Nicholaa gyomra. - A háborúnak vége, Thurston. Ha nem térdelsz Vilmos elé, és nem fogadsz neki hűséget, akkor meghalsz. Meg kell alkudnod. Szeretném, ha életben maradnál. - A háborúnak még koránt sincs vége. Az ellenállás egyre erősödik. Csak idő kérdése, és megfosztjuk trónjától a normann fattyút. - Ezt a marhaságot nem gondolhatod komolyan! Thurston erre sóhajtott egyet. - Nicholaa, te nem tudsz semmit. Itt teljesen el vagy zárva a külvilágtól. Mennünk kell. Az embereim a falon kívül várnak. Takard be Ulricot egy meleg pokrócba, és siessünk, mielőtt még megvirrad, Nicholaa lába a földbe gyökerezett, majd hátralépett, és megrázta a fejét. - Nem mehetek. Royce a férjem. - Nem akarhatsz vele maradni! Nicholaa lehajtotta a fejét. - De igen, vele akarok maradni. Egy hosszú perc telt el teljes némaságban. Thurston hangja reszketett az idegességtől, amikor végül megtörte a csendet. - Az Isten legyen kegyelmes hozzád, Nicholaa. Te szereted ezt a fickót? A fiatalasszony egészen eddig magának sem merte beismerni az igazságot. - Igen, szeretem. A vallomástól felbőszülve Thurston teljes erőből arcul csapta a húgát. Az ütéstől Nicholaa majdnem hanyatt vágódott. Megtántorodott, de hamar visszanyerte az egyensúlyát. Az arca égett a fájdalomtól, de nem kiáltott fel. A bátyjára szegezte a tekintetét, és arra várt, hogy most mi történik. Még sohasem emelte rá a kezét. Mindig is rossz természete volt, ugyanakkor megpróbált ésszerűen viselkedni. Biztos a háború tette ilyen idegenné - gondolta
Nicholaa. - Áruló vagy. Ezek a szavak jobban fájtak, mint az ütés. Nicholaa szemét elöntötte a könny. Kétségbeesve keresett kiutat ebből a helyzetből. - Szeretlek, Thurston. És féltelek is. A gyűlölet megmételyezett téged. Gondolj a kisfiadra! Neki szüksége van az apjára. Felejtsd el ezt az ostoba büszkeséget, és vedd figyelembe az ő jövőjét! A férfi megrázta a fejét. - A fiamnak nincs jövője a normannok között. Hol van Justin? Még mindig az apátságban tartják? Ez a hirtelen témaváltás feldühítette Nicholaat. Hát ezt a férfit hidegen hagyja a saját gyermeke sorsa? - Felelj, hol van Justin? - Itt. Nicholaa kinyújtotta a kezét, hogy megfogja Thurston karját, de az ellökte magától a húgát. - Ne legyél ilyen ellenséges! Justin meg akart halni, de Royce nem engedte. Thurston nem foglalkozott Nicholaa lelkes szavaival. - Pontosan hol van? - A katonákkal szállásolták el. - Ezt a megszégyenítést! - Royce megígérte, hogy segít neki. Thurston a fejét csóválta. - Adj át egy üzenetei Justinnak. Mondd meg neki, hogy nem feledkeztem meg róla. Még visszajövök... hamarosan. - Azt nem! Nem vette észre, hogy elsikította magát. A hangot visszaverték a falak. Ulric nyöszörögni kezdett. Nicholaa odaszaladt az ágyához, és gyengéden megpaskolta a kisfiú hátát. Ulric megnyugodott, és a szájába dugva az ujját, becsukta a szemét. - Tedd le azt a gyereket! Nem akarom, hogy egy ujjal is hozzáérj. A bátyja olyan undorral mondta ezt, mintha egy leprással beszélne. Nicholaa felegyenesedett, és a testvérére nézett. Ulric el is aludt volna, ha Royce fel nem tépi az ajtót. A sarokvasak megtartották ugyan az ajtót, de az a lendülettől kétszer is a falnak ütődött. Nicholaa rémületében ugrott egyet. Ulric felsírt. Royce szétvetett lábakkal és csípőre tett kézzel teljesen elállta a kijáratot. Ijesztő látványt nyújtott. Nicholaanak tehát nincs semmi baja. Royce éppen az emeletre indult, amikor meghallotta a felesége sikolyát. Rohanni kezdett a lépcsőn fölfelé. Minden lehetséges rossz megfordult közben a fejében, és mire Ulric ajtajához ért, rettegése őrjöngéssé fokozódott. De Nicholaa jól van. Nicholaa szándékosan úgy állt, hogy arcának bal oldala árnyékban legyen. Ha megtudná, hogy Thurston pofon ütötte, teljesen megfeledkezne magáról. Nicholaa eltökélte, hogy megakadályozza a levegőben lógó katasztrófát. Csak még azt nem tudta eldönteni, hogy kit védjen kitől. Ulric még mindig fészkelődött, noha a szobán már halálos csend ült. A kisfiút nem fenyegeti semmi veszély. Royce-t azonban annál inkább. Thurston hirtelen tett egy lépést előre. Nicholaa a szoba közepén állt, a két ellenfél között. Mindkét férfi őt bámulta. Ő meg hol egyikükre, hol másikukra nézett. Majd egy gyors mozdulattal a férje mellett termett. A karjába vetette magát. - Türelem, Royce! Kérlek. A nő kétségbeesett hangja Royce szívébe markolt. Megszorította a feleségét, majd a háta mögé tolta. Minden figyelmét az ellenfélre összpontosította. Nicholaa testvére még egyet lépett előre.
Royce az ajtókeretnek támaszkodott. Mellén keresztbe font karral bámult a szászra. Ez a nemtörődöm testtartás zavarba hozta Thurstont. - Már vártalak, Thurston. Royce lágy hanghordozása még jobban meglepte a szászt. - Nicholaa elárulta a titkos átjárók helyét? Royce megrázta a fejét. Érezte, hogy a felesége hátulról rángatja a kabátját. Nem akarta tovább kínozni szegényt. - Döntsd el, Thurston, hogy... - a hangja megkeményedett. Nicholaa megpróbált a férje mellé kerülni. Royce visz-szalökte a háta mögé, tekintetét le nem véve Thurstonról. - ..hogy vagy átadod a fegyvered, és hűséget fogadsz nekem, vagy... - Vagy micsoda? - vágott közbe Thurston. - Vagy meghalok, normann? Előbb öllek én meg! - Ne! sikoltotta Nicholaa. Valaki megfogta hátulról a vállát. Megfordult, és Lawrenceszel találta szembe magát. - Báró úr? - kérdezte Lawrence. - Vidd a feleségemet a szomszéd szobába, és maradj vele! - utasította Royce Thurstont figyelve. A vazallusnak erőszakkal kellett Nicholaa ujjait lefejteni Royce kabátjáról. - Ne! Royce, a kisbaba! Hadd vigyem magammal Ulricot! Most Thurston lépett közbe. - El a kezekkel a fiamtól! Nem viszed sehova! Te döntöttél így, Nicholaa. Ekkor elengedte Royce-t, és merev mozdulatokkal hátrálni kezdett. Royce tett egy lépést előre. Lawrence kitessékelte Nicholaat a szobából, és behúzta maguk mögött az ajtót. Thurston még közelebb lépett Royce-hoz. - Be kellett volna hoznod a katonáidat is. - Minek? Thurston elvigyorodott. Hogy megvédjenek. Hogy így négyszemközt vagyunk, meg foglak ölni. - Dehogy fogsz! Isten lássa lelkem, nem bánnám, ha megpróbálnád, mert akkor én ölhetnélek meg téged; ami nem kis elégedettséget okozna, de felizgatná a feleségemet. Elárulta a saját családját! Royce egyre inkább elvesztette a türelmét. - Mikor lett Nicholaa áruló szerinted? Azelőtt vagy azután, hogy magára hagytad? Magára hagytam? Nem tudod, mit beszélsz! - Nem-e? Magára hagytad, hogy boldoguljon, ahogy tud. Sőt, még a fiadat is a nyakába varrtad. Mindent megtett, hogy Ulricot megvédje, de te le se sajnálod az áldozathozatalát. Igenis, magára hagytad. Mert szükség volt rám északon. - Ó, igen, északon. Ez az a hely, ahol sorsára hagytad a fivéredet? Thurston arca lángvörös lett. A dühtől már se látott, se hallott. Azt mondták, hogy Justin meghalt. Valami azt súgta Royce-nak, hogy a férfi nem mond igazat. - Nem. Azt mondták, hogy megsérült. Amikor megtudtad, hogy milyen jellegű a sérülése, hagytad meghalni. Ugye ez az igazság? Justin hasznavehetetlenné vált fél karral. Thurstont annyira meglepte az igazság, hogy nem tudott tovább alakoskodni. A normann felelősségre vonta! Azért folytattam a harcot, hogy megbosszuljam a testvéremet. Royce majdnem rosszul lett ettől. Az előbb csak blöffölt, és most kiderült, hogy ez az álnok Thurston tényleg veszni hagyta az öccsét. Ezt Justin is így tudta? - Igen. És meg is értette. Az öcsém is áruló lelt? Ő avatott be a titkunkba? Vagy
Nicholaa vette rá legyöngült állapotában a fivéremet, hogy eláruljon? Sikerült meggyőznie, hogy a normannokkal jobban jár? Royce nem felelt. - Mondd meg nekem - utasította Royce -, azért gyűlölöd Nicholaat, mert feleségül jött hozzám, vagy azért, mert életben maradt? - A vallomása miatt. - Miféle vallomása miatt? - Azt mondta, hogy ő választott téged. Senki sem kényszerítette. És most engedi, hogy hozzányúlj. A húgom egy normannal az ágyban! Bárcsak a szívét lőttem volna át akkor a nyilammal! Royce-nak ennyi elég volt. Thurstont készületlenül érte az ütés. Royce akkorát vágott a szász arcába, hogy az a kandallónak csapódott. A párkány leszakadt a tűzhelyről. Thurston tántorogva Royce felé lépett. A báró betörte ellenfele orrát. Legszívesebben a nyakát törte volna. A gyermek éles kiáltása észhez térítette Royce-t. A kiságyra tekintett, hogy meggyőződjön Ulric biztonságáról, majd kirúgta a falba épített fatáblát. - Azért engedtelek be, mert beszélni akartam veled. Mielőtt távozol, még elárulod nekem, hogy ki volt az a férfi, aki megfenyegette a feleségemet, amikor Londonban voltunk. Thurston megrázta a fejét. - Gőzöm sincs, hogy mi a francról beszélsz motyogta kézfejével a vért törölgetve. Nincs kapcsolatunk Londonnal. De hamarosan lesz! Vissza fogjuk venni, amit a normannok elraboltak. Nem marad még írmagjuk sem... - Megkímélhetsz a politikai beszédedtől - szúrta közbe Royce. - Az igazságot akarom hallani. Áruld el a fickó nevét, vagy kiverem belőled! Ulric sírása lecsillapította valamelyest Thurston haragját. A kiságyhoz ment, és felkapta a kisfiát. Nyugtatólag megpaskolta a gyermek hátát. - Hazaviszem a fiam. - Nem viszed - mondta Royce. - Neked lehet, hogy a legkisebb gondod is nagyobb a gyereknél, de Nicholaanak és nekem nagyon fontos. Hideg eső esik. Nem viheted ki a kisfiút. Egyezséget ajánlok - folytatta, mielőtt még Thurston tiltakozhatott volna. - Ha találtál biztonságos helyet Ulric számára, akkor elküldethetsz érte. - Akkor elengeded? - Szavamat adom rá. Te pedig a tiédet arra, hogy nem ismered Nicholaa fenyegetőjét. - Mondd el, hogy mi történt! Royce elmesélte a történetet a nőről, aki a tőrt Nicholaanak adta. Thurston arckifejezéséről lerítt, hogy tényleg nem tudja, kiről van szó. - Azok a szász bárók, akik csatlakoztak Vilmoshoz, nem megbízhatók. Ilyen feladattal egyiket sem bíztuk volna meg. Keresd a saját embereid közt a bűnöst. A szászok nem nőkkel végeztetik el a piszkos munkát. Royce hitt Thurstonnak. Az apa visszatette gyermekét az ágyba. Royce figyelte minden mozdulatát. A szász ugyan ellensége, de egyben Nicholaa testvére is. Türelmesnek kell lennie. Thurston elbúcsúzott a kisgyerektől. Mély lélegzetet vett. Az esze azt súgta, hogy mégiscsak igaza van a normannak. Megszégyenítő egy normannra bízni a fiát. Az ellenségének a szavában kell, hogy higgyen. Ez még megalázóbb. - Ulric a feleségem családjához fog kerülni. Majd ha érte jönnek, add át nekik a gyereket. Ez nem kérésnek hatott, parancs volt. Royce bólintott, és hozzátette: - Jöhet a feleséged családja. Ha megbizonyosodom arról, hogy Ulricnak jó helye lesz náluk, akkor elengedem velük a kisfiút. Most elmehetsz, Thurston. Lejárt az időd. Thurston a kisfiára nézett, és a rejtett folyosó bejáratához lépett. - Szabadulj meg a gyűlöletedtől, Thurston! Még nincs késő. Ne hagyd, hogy teljesen tönkretegyen.
Ha Nicholaa bátyja hallotta is a figyelmeztetést, rá se hederített. Elindult a lépcsőn, egy pillantást sem vetve rá. Royce becsapta a fatáblát, majd a gyerekágyhoz lépett. Ulric megint keservesen sírni kezdett. Royce felemelte a csecsemőt, és a vállára vette, úgy, ahogy Nicholaatól látta. Kedves gügyögéssel lecsitította a gyermeket. Ingelram a folyosón ácsorgott. Royce megparancsolta neki, hogy zárja be a titkos átjáró mindkét bejáratát. A lépcsőnél álló Alice-t magához intette. - A gyermek jól van, nem történt semmi baja. Ulric teljesen éber volt. Eltolta magát Royce vállalói, és körülnézett. Alice karjába vette a kisbabát. - Most, hogy lecsillapította a kis ártatlant, itt az ideje, hogy a naggyal foglalkozzon Alice elpirult, amint felvetette ezt az ötletet. - Elnézést, milord, Nicholaa úrnőre gondoltam. Már biztosan halálra izgulta magát. - Igen, Alice, bizonyára. Royce megpaskolta Ulric hátát, majd elindult a folyosón. Az igazat megvallva rettegett az előtte álló feladattól. A leghalványabb fogalma sem volt arról, miképp nyugtassa meg Nicholaat. A fiatalasszony az ablaknál állt, és a sötétséget bámulta. Azonnal sarkon fordult, amint meghallotta az ajtónyikorgást. Meg volt rémülve. Royce fáradtan sóhajtott. Feltételezte, hogy Nicholaa meg van győződve a bátyja haláláról, és csak a szomorú hír megerősítésére várt. Lawrence a kandalló mellett állt. Megkönnyebbülve látta, hogy ura életben van. - Nicholaa úrnő szörnyen aggódott. Royce a felesége arckifejezését vizsgálta. - Nem kellett volna aggódnia. Nem öltem meg a bátyját. Lawrence elrejtette a mosolyát, és Royce mellett elhaladva az ajtó felé indult. - Az úrnő nem Thurston miatt aggódott, hanem maga miatt. Ezzel a vazallus behúzta maga mögött az ajtót. - Nem miattad aggódtam - mondta Nicholaa. - Pedig Lawrence azt mondta. - Akkor hazudott. - Lawrence sosem hazudik. - Gyűlölnöm kellene téged, Royce. A találkozásunk pillanatától kezdve a legszörnyűbb dolgok történtek meg velem. Nézz csak rám! Romokban heverek, és ennék te vagy az oka! Nicholaa levette az övét, és a földhöz vágta. Majd a cipőjét lerúgta a lábáról. - Minden azért történt, mert te normann vagy. Lehúzta magáról a blúzát, és félredobta. Majd megragadta az alsószoknyáját, és lerángatta magáról. - Nos, nincs semmi, amit a saját védelmedben felhozhatnál? De nem hagyott Royce-nak időt a válaszra. - Miattad vagyok ennyire tele sebhelyekkel. - Azt hittem, hogy te hajlamos vagy a balesetekre. Nicholaa elengedte a füle mellett ezt a megjegyzést. Ehelyett Royce hibáinak hosszú felsorolásába kezdett. A férfi még akkor sem mosolyodott el, amikor a felesége a vihart is a fejére olvasta. Tudta, hogy valakin le kell vezetnie az indulatát. Nicholaa félt bármit is kérdezni Thurston és Ulric felől. Nicholaa teljesen kimerült, mire az alsóingéig vetkőzött. Lehajtott fejjel nagyon védtelennek tűnt. - Hajlandó vagy végighallgatni? A fiatalasszony nem válaszolt. - Nicholaa, gyere ide! - Nem! - vágta rá, és a férje elé állt. - Soha többet nem fogok engedelmeskedni a parancsodnak, Royce. A férfi nem akarta felhívni Nicholaa figyelmét arra, hogy éppen most is engedelmeskedett a parancsának. Ehelyett átkarolta, és magához szorította.
A fiatalasszony ellökte magától a férje kezét. - Azt sem engedem meg, hogy még egyszer hozzám nyúlj. Royce-nak azonban nem lehetett ellenállni. Erőszakkal magához ölelte a feleségét. Nicholaa ekkor szabad folyást engedett a könnyeinek. Átkarolta Royce derekát, és feltartóztathatatlanul zokogni kezdett. Royce meg sem kísérelte, hogy lecsitítsa. Türelmesen várt, hogy a nő magától megnyugodjon. Ez még sokáig eltartott. Royce mellkasán a kabát teljesen átnedvesedett a könnyektől. Nicholaa szégyellte, hogy ennyire nem tud parancsolni az érzelmeinek, de olyan nagy volt a férje viszontlátása felett érzett öröme, hogy képtelen volt uralkodni magán. A kimerültségtől és a hidegtől reszketett. Ezt érezvén Royce még szorosabban magához ölelte párját. - Ágyba kellene bújnod, mielőtt még teljesen átfagysz - tanácsolta a férfi visszafojtott hangon. Nicholaa rá se hederített. Most arra volt szüksége, hogy a férje karjában érezze magát. - Ugye úgy viselkedek, mint egy kisgyerek? - Az lehet, hogy úgy viselkedsz, de az illatod egyáltalán nem kisbabás. Nicholaat csodálkozással töltötte el a férfi vidámsága. Furcsának találta egy ilyen tragikus és veszélyes eset után. - Royce! - Igen? Hosszú percekbe telt, mire a nő meg tudta fogalmazni a kérdést. - Tényleg áruló vagyok? - Nem. Nicholaat megijesztette a férfi hangjából kicsengő ingerültség. - Ne haragudj rám. Túl sok gyűlöletet láttam már ma este. Royce maga felé fordította a nő arcát. - Nem rád haragszom, hanem a fivéredre. Ha jól emlékszem, ő nevezett árulónak. Könnyek futottak Nicholaa szemébe. - Istenem, Nicholaa! Ne kezdj el megint sírni! Minden rendben van. Thurston él. - Tudom. De én miattad aggódtam! Royce nem tudta, hogy örüljön-e ennek a kijelentésnek, vagy nehezteljen miatta. - Hát ennyire nem bízol a képességeimben? - A képességeidnek ehhez semmi köze. - Semmi köze? - kérdezte értetlenül a férfi. - Hát persze! - Nicholaa, beszélj érthetően! - Thurston a testvérem. - Ezzel teljesen tisztában vagyok. - Sokkal jobban ismerem, mint te. - Ne akarj védőbeszédet mondani az érdekében! Nicholaa elfordította volna a fejét, de Royce nem engedte. Végigsimította a fiatalasszony arcát. - Ugye Thurston tette ezt veled? Ha azt mondod, hogy nem szándékosan történt, akkor végképp kihozol a sodromból. - Honnan tudod, hogy megütött a bátyám? Elárulta? - Nem. Viszont az arcodon hordod a bűnjelet Royce hangja reszketett a dühtől. - Ne idegesítsd fel magad! Mindjárt megmagyarázom. Thurstonnak szörnyű a természete. Egészen kicsi kora óta ilyen. Mindig azelőtt cselekszik, hogy gondolkodna. A papa emiatt kétségbe is volt esve. Képtelenség a fiát önuralomra tanítani. A bátyám nem becsületesen küzd, Royce. Te viszont igen. A férfi arckifejezése meglágyult erre. - És azt honnan tudod, hogy én becsületesen küzdök? - Csak úgy. Mert határozott és egyenes a jellemed. Ráadásul türelmes is vagy. Amikor Londonba tartottunk, és annyiszor kísérletet tettem a szökésre,
egyetlenegyszer sem veszítetted el az önuralmadat. Nicholaa elcsigázva a férjéhez bújt. - A háború megváltoztatta Thurstont. A gyűlölet elvette az eszét. Minden eszközt képes felhasználni a harcban. - És úgy gondolod, hogy én nem? - Hát persze! Royce egy csókot lehelt a nő homlokára, a karjába emelte, és az ágyukba vitte. A férfi boldogan mosolygott, hiszen éppen most kapott a feleségétől egy elismerő bókot. Nicholaa naivan azt hiszi, hogy vannak a küzdelemnek szent szabályai. Pedig nincsenek, de ezt most nem akarta elmagyarázni neki. A szobában Royce először is talpra állította a feleségét, majd az alsó ingének szalagja után matatott. - Mit csinálsz? - kérdezte Nicholaa. - Ezt leveszem rólad. A fiatalasszony megpróbálta ellökni magától a férfi kezét. Az ing pántjai lecsúsztak a karján. - Ebben szeretnék aludni. - Én viszont azt szeretném, ha levennéd. Az ing végül is lecsúszott Nicholaaról, és a földre esett. A fiatalasszony zavarában villámgyorsan a takaró alá bújt. Royce-t elszórakoztatta felesége szégyenlőssége. Ő is levetkőzött, elfújta a gyertyát, és Nicholaa mellé feküdt. A nőt nem kellett sokat noszogatni, hogy hozzábújjon. A hideg miatt Nicholaa szorosan a férjéhez simult. A férfi átkarolta, és egész testével átmelegítette a még mindig didergő asszonyt. Néhány percen belül abbamaradt a nő reszketése. Nagyon kellemes érzés a karjában tartani a nőt, és az illatát magába szívni. Kívánta a testét, de a tegnapi éjszaka után túl korai lenne. Meg kell várni, amíg elmúlik az érzékenysége. Ráadásul a mai este lelki pokla után Nicholaa-nak egyébként is szüksége lenne a pihenésre. Nem, nem szabad hozzányúlnia. Erről az elhatározásról azonban a teste nem vett tudomást. Fájt a vágy, hogy a nőben lehessen. A pokolba is, ha Nicholaa mellé fekszik, mindig elveszti az Önfegyelmét. - Mi a terved Thurstonnal? - kérdezte Nicholaa a sötétben suttogva. Teste minden sejtjével a választ leste. - Semmi. - Bezárattad? Londonba fogod vitetni? értetlenkedett a fiatalasszony. Hangja remegett a féltéstől. - Elengedtem, Nicholaa. A nő elámult a választól. Egy ideig meg sem tudott szólalni. Majd megkérdezte: - Nem lesz ebből bajod? - Nem válaszolt Royce szárazon. - Valami zűrzavart hallottam. Mintha beomlottak volna a falak. Nicholaa Royce mellkasára tette a kezét, és szórakozottan simogatni kezdte rajta a szőrt. A férfi megfogta a vándorló ujjakkal és megállította őket. Néhány perc elteltével Nicholaa rájött, hogy Royce-tól nem várhat magyarázatot. Tehát tovább kell ösztökélni. - Verekedtetek? - Nem. - Akkor mi volt az a zaj? Royce felsóhajtott, de Nicholaa nem volt hajlandó feladni a kérdezősködést. - A kandallópárkány omlott össze - hangzott az álmos válasz. Nicholaa felemelkedett, hogy a férje szemébe nézzen, de az csukva volt. - Csak úgy összeomlott? - Aludjunk, Nicholaa. Későre jár. - Miért engedted el Thurstont?
- Tudod jól. - Miattam? A férfi nem felelt. Nicholaa arcon csókolta. - Köszönöm. Royce mogorván kinyitotta a szemét. - Nincs mit megköszönnöd. Beszélni akartam Thurstonnal. Ennyi az egész. Felajánlottam neki, hogy adja meg magát, de elutasította. Remélem, tudod, hogy ez mit jelent. Nicholaa nagyon is jól tudta. - Idefigyelj, Nicholaa. Nem engedem, hogy ámítsd önmagad. Thurston eltökélte, hogy ellenáll. Ha ide visszajön, meg kell, hogy öljem. - És mi lesz Ulrickal? Thurston azért fog visszajönni, hogy lássa a fiát. Nem akarhatod, hogy... Royce gyengéden lenyomta Nicholaa fejét a párnára, éji egy csókkal lepecsételte a száját. Csak a vitáról akarta elterelni a nő figyelmét, de hosszabbra sikerült a csók. Nicholaa ajka olyan puha és csábító volt, hogy Royce nem tudott megállni. Mélyen egymásba hatolt a nyelvük. Nicholaa halkan felnyögött a gyönyörtől. Erotikus ritmusban mozgott a nyelvük. Royce-nak fájt már a vágy. Képtelen volt közelebb kerülni a feleségéhez. Egyik kezében Nicholaa nyakszirtjét tartotta, míg a másikkal a fenekét kemény férfiasságához szorította. Nicholaa levegő után kapkodott, amikor Royce végül elengedte, és a piros és duzzadtan csábító ajkakra bámult. A szíve iszonyatos sebességgel kalapált. Hosszan és mélyeket lélegzett, hogy lecsitítsa az izgatottságát. - Nicholaa, Thurston nem fog visszajönni többé. A felesége családját küldi majd Ulricért. Ha megfelelőnek találom őket, akkor elengedem Ulricot. - Azt nem! - kiáltotta Nicholaa és el akarta taszítani magát a férfitól. - De igen. Thurston Ulric apja. Azért egyeztem ebbe bele, mert a családodhoz tartozik. Ne ellenkezz, Nicholaa! - Mint ahogy nem ellenkezhetek veled Justinnal kapcsolatban sem? Megtiltottad, hogy láthassam, és még csak azt sem mondtad meg, hogy miért. Túl sokat kívánsz tőlem, Royce. - Csak annyit, amiről tudom, hogy képes vagy teljesíteni - magyarázta a férfi, és homlokon csókolta feleségét. - Egyetlen döntésemmel sem akartalak megbántani. - Mégis azt teszed. - Látom. De te tényleg azt hiszed, hogy szándékosan bántani akarlak? - Nem, te nem lennél olyan kisszerű. - Az meg sem fordult a fejedben, hogy csak Justin érdekében döntöttem úgy, hogy távol tartalak tőle. - Justin nagyon szeret engem. Szüksége van rám. - Te vagy a legutolsó, akire szüksége van, kedves feleségem. A férfi ingerültsége megzavarta Nicholaat. - De hiszen én nem tudnék neki ártani! Dehogyisnem! Pontosan emlékszem, hogy amikor érted mentem az apátságba, akkor megígértem, hogy magamra vállalom Justin kiképzését. Egyetlen szavamra se figyelsz? Erre nem emlékszem. Nagyon fel voltam akkor izgatva. Hogy bánthatnám Justint, amikor mindig én gondoskodtam róla. Tudod, ő volt a kisbaba a családban, és most... Nicholaa, hagyd abba ezt a szöveget! Justin az aggodalmadból annyit szűrne le, hogy sajnálod, és szánakozol rajta. Az együttérzéseddel csak megszégyenítenéd. Éppen elég gondja van nélküled is. Milyen gondja van? Például én. Furcsamód ez a fellengzős kijelentés megnyugtatta Nicholaat. A lelke mélyén egyetértett Royce-szal. Justin büszke férfi, és tényleg megalázásnak érezné egy nő
részvétét és gondoskodását. Igaza van abban is, hogy Thurstonnak hajlandó visszaadni a gyermekét, így megfosztva a lázadót az egyetlen indoktól, hogy visszajöjjön a várba. Nicholaa remélte, hogy a bátyja rádöbben, mekkora szerencséje van. Tudta, hogy Royce nem fog neki még egy esélyt adni. Nicholaa a férje vállára hajtotta a fejét, és behunyta a szemét. Lehetetlennek érezte az egész helyzetet. Minden a feje tetejére állt, amióta a normannok átvették a hatalmat. Royce felemelte Nicholaa fejét, és egy csókot lehelt az arcára. - Nagyon kívánlak, Nicholaa - suttogta, majd hirtelen megfordult. Nicholaa a hátán feküdt, ő pedig teljes testfelületével betakarta. - Aludjunk, mielőtt még elfeledkezek magamról, Nicholaa. A fiatalasszony azonban nem akart aludni. A férje érintését akarta. Amíg szeretkeznek, elhitetné magával, hogy a férfi tényleg szereti. A Thurstonnal történt találkozás annyira gyötrelmes volt, hogy szüksége lenne valamire, ami elfeledteti vele ezt a fájdalmat. Azt mondtad, hogy kívánsz suttogta. Ne gondold meg magad, Royce! Én is kívánlak. A férfi a könyökére támaszkodott, és szélesen elmosolyodott. Nicholaa észrevette ezt az ördögi vigyort. A szíve hangosan elkezdett kalapálni. Hogy lehetsz még mindig ilyen szégyenlős, miután egy fél órája ruha... A beszélgetésünk elfeledtette velem, hogy mezítelenül vagyok. De most az eszembe jutott. Kérlek, csókolj meg, és megfeledkezem a zavaromról. Tegnap is így történt. Royce megrázta a fejét. A tegnapi szeretkezésüknek még az emléke is nyilalló fájdalomként tért vissza, annyira kívánta a nőt. Fájna neked, Nicholaa. Egyetlen csók is? Az biztosan nem árthat meg. Nem fogok tudni uralkodni magamon. Szeretem, amikor nem tudsz uralkodni magadon - jelentette ki csábos mosollyal Nicholaa. Azzal megragadta a férje nyakát, és magához rántotta. Szenvedélyesen megcsókolta, de a férfi nem csókolta vissza. Nicholaa végül gyengéden megharapta Royce ajkát. Ez segített. Royce felnyögött. Majd vadul nekiesett Nicholaa ajkának. Az érzéki csók mindent elfeledtetett velük. Nagyszerű érzés volt. Egyre többet akartak egymásból. Nicholaa eksztázisa lerombolta Royce minden önfegyelmét. Megpróbált lassítani, hogy Nicholaa még jobban belemelegedjen, de annyira kívánatos volt a nő, hogy képtelen volt tovább várni. Letépte ajkát Nicholaaéról, és megindult a testén lefelé. Végigcsókolta a keblek közt húzódó völgyet, a lapos hasat, míg el nem érkezett a nő legforróbb részéhez. Nicholaanak nem volt ideje tiltakozni. Felnyögött az élvezettől. Fantasztikus gyönyört érzett. Többért kiáltott. Royce nyelvével a nedves redők közt bújó bimbót nyaldosta, majd mélyen behatolt a redők közé. Nicholaa úgy érezte, mintha villámcsapás érte volna. Nekifeszült a férfinak, még többet követelve ebből az édes kínból. - Royce, kérlek! - nyöszörgött az eksztázis teljességéért, amiről tudta, hogy nincs már messze. A férfi nem tudott tovább várni. Nicholaa combja közé térdepelt, felemelte a csípőjét, és mélyen beléfúródott. Amikor teljesen beágyazta magát, megállt. Hangja rekedt volt a szenvedélytől. Nem fáj? Mondd meg, ha fáj! Nicholaa néma maradt. Válasz helyett megint a férfi testének feszült, és körmeit mélyen annak vállába süllyesztette. A belsejében lévő nyomás egyre gyötrelmesebbé vált. Royce összefonódott testük közé csúsztatta a kezét. Addig simogatta Nicholaa
érzékeny pontját, míg a nő teljesen elvesztette önuralmát. Egybetapadt a szájuk. Ekkor a férfi elkezdett mozogni. Nem finoman, hanem féktelenül. Ki-be járt Nicholaa gyönyörűségesen forró, nedves és szoros hasítékában. Lökései egyre erőteljesebbek és megsemmisítőbbek lettek. Amikor Nicholaa annyira szorossá vált, hogy majd szétroppantotta a férfiasságát, Royce megadó hörgéssel beleengedte magját. Nicholaa ugyanabban a pillanatban jutott el a csúcsra. Az eksztázis szinte megsemmisítette. Szorosan a férjébe kapaszkodva élvezte az érzés hullámait. Biztonságban tudta magát még így is, hogy testét és a lelkét elszakítva érezte egymástól. Boldogan fogadta ezt a pompás érzést. Amikor az utolsó remegés is elcsitult, visszazuhant az ágyra. Azt gondolta, meghalt. Royce ölte meg. A férfi a kielégülés sóhajával ráborult. Ez az édes nő kiszívta minden erejét és akaratát is. Meg sem tudott moccanni. Több percig is eltartott, mire magához tért. - Jól vagy, Nicholaa? kérdezte aggódva. A hangjából sugárzó odaadás boldoggá tette a fiatalasszonyt. - Igen. Royce szinte érezte, hogy a felesége belepirul a válaszba. Elnevette magát. A nő alig egy perce még szenvedélyes vad volt, most pedig egyértelműen szégyelli magát. - Mi tetszik annyira? - kérdezte Nicholaa zavartan. Rajtam nevetsz? - Mert örömet okozol nekem. Azért nevetek. - Royce! - Tessék? - Ugye nagy baj lesz? Nicholaa félelme kijózanította a férfit. - Vigyázok rád, Nicholaa - kerülte meg a választ Royce. - Ulricnak el kell kerülnie innen? - Igen. - Szerinted akkor is vissza fog jönni Thurston, ha már nem lesz itt a kisfia? - Remélem, nem. - Justinért vissza fog jönni. Royce mély sóhajjal konstatálta, hogy a felesége rájött erre a nagyon is valószínű lehetőségre. Remélte, hogy ez később fog megtörténni. - Justin itt fog maradni. Aludj, Nicholaa. Az én feladatom, hogy megvédjem a családodat. Igen, ez az ő kötelessége, és eleget is fog tenni az elvárásoknak, ha már Nicholaa a nyakába varrta ezt a feladatot a párválasztással. Nicholaa őszintén remélte, hogy Royce-nak ez már nemcsak kötelesség. Behunyta a szemét, és megpróbálta magába fojtani a könnyeit. Igen, Royce védelme alatt áll. De a férfi szerelmére is szüksége van! Tizenharmadik fejezet Royce a konyha bejáratánál állt, amikor Nicholaa a lovagterembe lépett, karján a kis Ulrickal. Egy idősebb katona, akit a fiatalasszony nem ismert, beszélgetett suttogva a férjével. Mindkét férfi arra a helyre szegezte a tekintetét, ahol régebben az asztal állt. Nicholaa úgy döntött, hogy megszakítja a beszélgetést. Odasétált, és üdvözölte a férjét. Ulric a legújabban tanult szavait gügyögte. Amikor Royce a feleségéhez fordult, a kisfiú a férfi felé nyújtotta a karját. Royce magához vette a gyermeket, a vállához emelte, majd Nicholaara nézett. A fiatalasszony összefonta maga előtt a karját, és a férjére mosolygott. - Jó reggelt, kedves férjem - mondta, és már éppen nyújtotta a nyakát, hogy megcsókolja Royce-t, amikor hirtelen meggondolta magát. Nem akarta a férjet zavarba hozni egy idegen előtt. Royce-t azonban ez egyáltalán nem zavarta. Megfogta Nicholaa állát, és szájon csókolta. Majd az oldalához szorította a meglepett asszonyt.
- Mit is magyaráztál, Thomas? - Azt mondtam éppen, hogy kész csoda, hogy ez a padló nem szakadt még be. Teljesen el van korhadva a fája -mutatott széles mozdulattal a földre. Royce bólintott. - Fejezd be a vizsgálódást! Estére gyere vissza, és akkor majd meghallgatom a szakvéleményedet. A sötét hajú katona meghajolt a báró előtt, de a tekintetét mindvégig Nicholaan tartotta. A fiatalasszony megbökte a férjét, aki erre feleszmélt, és bemutatta a feleségének a katonát. Nicholaa Thomasra mosolygott. Royce gyorsan számolni kezdett. Mire ötöt számolt, a férfi arca lángban állt. Furcsa nyavalya volt ez, de a legfiatalabb katonától a legidősebbikig mindegyiken kitört, ha Nicholaa a figyelmével ajándékozta meg őket. A legmarconább harcos is vajként olvadt a fiatalasszony tekintetétől. Micsoda szégyen! Thomas zavarában a gallérját rángatta, és úgy viselkedett, mintha valami meleghullámtól szenvedne. Royce a tekintetével kitessékelte Thomast a teremből, és dühösen rázta a fejét, amikor a férfi még kifelé mentében sem vette le a szemét Nicholaaról. Természetesen megbotlott a saját lábában, majd ügyetlenül megpróbálta visszanyerni az egyensúlyát, és kiszaladt a teremből. Nicholaa Royce-ra nézett. - A katonáid nagyon furcsán idegesek körülötted. Biztosan megfélemlíted őket a szigoroddal. A férfi csöndesen mosolygott. Nicholaa azt hitte, hogy a férje az előbbi megjegyzést bóknak vette. Már éppen meg akarta magyarázni neki, hogy valójában mire gondolt, de Royce közbevágott: - Téged viszont nem félemlítelek meg. Vagy igen? - Annyira, mint Ulricot - felelte Nicholaa. Megkerülte a férjét, hogy megnézze, mit csinál a kisfiú. Ulric szorgalmasan szopogatta Royce kabátjának csatját. - Elmondanád a mai terveidet? - kérte Nicholaat a férje. - A terveimet? A fiatalasszony úgy tűnt, hogy nem érti, miről van szó. - Hallani szeretném a mai napon esedékes munkáid listáját. - Miféle listát? - Nicholaa, nem emlékszel, hogy megkértelek erre? Megígérted, hogy minden reggel elmondod, hogy mit fogsz aznap csinálni. - Hát persze, hogy emlékszem. De mára semmi tervem sincs, mert mindent kivettél a kezemből. - Ezt most magyarázd meg! Nicholaa nem törődött Royce kurta hanghordozásával. - Ha Justinnak és Ulricnak nem lenne akkora szüksége rám, akkor semmi okom sem lenne arra, hogy a várban maradjak, mert neked ugyan nincs rám szükséged. Nicholaa remélte, hogy a férfi hevesen ellenkezni fog majd, de nem így történt. - Akkor is meg kell magyaráznod, hogy miért nincs semmi dolgod. - Azt hittem, a háztartást kell majd vezetnem, de ezt a feladatot is átvállaltad. Tegnap te utasítgattad a személyzetet, és gondolom, ezt folytatni is kívánod. - A tegnapi eset kivételes alkalom volt. Végigaludtad a délelőttöt. Vagy arra sem emlékszel? Dehogyisnem emlékezett. Lesütötte a szemét. A férje nem hagyta aludni. Az egész éjjelt szeretkezéssel töltötték el. Erre is nagyon jól emlékezett. - Ki voltam merülve. - Nem ez a kérdés, hanem az, hogy a távollétedben utasításokat adtam a személyzetnek. - Mint például azt, hogy tolják az asztalt a szoba közepére? Amikor Royce bólintott, Nicholaa azt mondta: - De megváltoztattam az utasításaidat. Te pedig megharagudtál emiatt.
- Így van. Nicholaa megrázta a fejét. - Nem értem, hogy mi a célod, Royce. Mindent megteszek, hogy jól kijöjjünk egymással, de te mindig összezavarsz az ellentmondásos kéréseiddel. Akarod, hogy én vezessem a háztartást, vagy nem? - Igen, akarom. - Akkor meg... - De azt nem tűröm, hogy bármikor is ellenkezz az utasításaimmal. Megértetted? - Ezek szerint csak azért lettél dühös, mert megváltoztattam a parancsaidat? Azért hívattad össze a cselédeket, hogy... Nicholaa befejezetlenül hagyta a kérdést, amikor meglátta Royce igenlő bólogatását. Ugye szándékosan csináltad, Nicholaa? Micsodát? - kérdezte színlelt ártatlansággal. - Az utasításaim megváltoztatását. Nos? Igazam van? nógatta beismerésre a fiatalasszonyt. Nicholaa megadta magát. Ez a férfi nagyon ravasz. Igen, szándékosan csináltam. - Miért? Azért, mert ez az én háztartásom, és ezek az én szolgáim. És nem tetszett, hogy beleütötted az orrod az én dolgomba. Nicholaa a szoba másik felébe indult, de félúton visszafordult. Én nem szólok bele a te dolgodba, és elvárom, hogy te se szólj bele az enyémbe. Royce tett egy lépést a felesége felé. Nem egészen így van. Először is ez nem a te háztartásod, nem a te személyzeted. Mindkettő az enyém. Ráadásul kikérem magamnak ezt a hangot! Meg ne halljam még egyszer! Mindezt halkan mondta, de Nicholaanak olybá tűnt, mintha ordította volna a szavakat. Még Ulricnak is feltűnhetett valami, mert abbahagyta a szopikálást, és tágra nyílt szemekkel Royce-ra nézett. Ekkor betoppant Alice. Nicholaa már majdnem felsóhajtott a megkönnyebbüléstől, hogy végre megszabadulhat a férje haragjától, de Royce átadta a gyereket a szolgának, és utasította, hogy vigye fel az emeletre. Megvárta, hogy Alice eltűnjön a szobából. A tekintete ijesztő volt. Ülj le! Nicholaa keresztbe font karral nézett farkasszemet a férjével. Most nem fog meghátrálni. Rádöbbenti Royce-t arra, hogy ő nem a szolgák egyike, hanem a felesége. Nem mert sokáig a férfi szemébe nézni, de a hangja legalább határozottan csengett. - Ha azt szeretnéd, hogy leüljek, akkor szépen kérj meg rá. Nem a katonád vagyok, hogy csak úgy parancsolgass nekem. A feleséged vagyok. Ugye tudod, mi a kettő között a különbség? Royce kíváncsi volt rá, hogy a várudvaron gyakorlatozó katonák vajon hallották-e Nicholaa szavait, mert a felesége az utolsó mondatot már kiabálta. Javítani kell még Nicholaa temperamentumán, de Royce elégedett volt a felesége bátorságával. Látszott, hogy fél, de azért szilárdan áll a lábán, és kiáll a maga igazáért. Azonban ő sem volt hajlandó meghátrálni. - Ülj le! - ismételte el a parancsot, de sokkal szelídebb hangon, mint az előbb. Nicholaa nagy sóhajjal helyet foglalt. Látta, hogy a konok férje úgysem fog engedni. Most utoljára megint neki kell beadni a derekát, egyébként a nap hátralévő részét veszekedéssel fogják eltölteni. Nicholaa az asztalra könyökölt, a fejét a tenyerébe tette, és felnézett Royce-ra. - Kész vagyok - jelentette ki beletörődötten. - Mire vagy kész? - kérdezte Royce, nem kis meglepődéssel a hangjában. Arra számított, hogy eltart még egy darabig, mire ráveszi Nicholaat a fegyverletételre. - A szónoldatodra. - Nem szoktam szónokolni.
Nicholaa fel akart állni. Royce a háta mögött összekulcsolta a kezét. - Noha... - kezdte. Erre Nicholaa visszasüllyedt a székébe. - Van néhány dolog, amit még egyszer el szeretnék magyarázni neked. Meg kell értened végre, hogyan működik a jó házasság. - Te már érted? Royce a homlokát ráncolta Nicholaa közbevetésére. - Igen, én értem. Nagyon sokat gondolkodtam rajta. - Nekem is szenteltél egy kis figyelmet? - Természetesen, hiszen a feleségem vagy. Nicholaanak úgy tűnt, hogy boldognak kellene lennie, mert a férje emlékezni méltóztatott erre a tényre. - És? - Az én kötelességem, hogy megvédjelek. Ezzel egyetértesz, ugye? Nicholaa bólintott. - Most következnek a te elsődleges feladataid. - Éspedig? - kérdezte Nicholaa valódi érdeklődéssel a hangában. Gyanította, hogy valami felháborító dolog fog következni. - Nagyon egyszerű, Nicholaa. A te feladatod, hogy biztosítsd a családi békét. Nos, ha csak a kötelességed teljesíted... - Miért? Nem teremtek békét körülötted? Royce megrázta a fejét. - A viselkedésnek megvannak a maga szabályai, és szeretném, ha megtanulnád ezeket a szabályokat. Nicholaa dobolni kezdett az ujjával az asztalon. Royce még egy szót sem szólt a szeretetről vagy a törődésről... eddig még nem. Nicholaa megpróbált nem elcsüggedni. - Mik ezek a szabályok? Royce-t lenyűgözte a felesége érdeklődése. Nem hiába pazarolt rá ennyi időt és energiát. A türelme íme meghozta gyümölcsét. - Egy: többet nem beszélsz velem emelt hangon. Kettő: ellenvetés nélkül engedelmeskedsz nekem. Három: nem sírsz többet. Négy: spontán megnyilvánulások nem befolyásolhatják a cselekedeteidet. Öt:... - Egy pillanat - szakította félbe Nicholaa. - Menjünk csak vissza a harmadik ponthoz! Azt mondtad, hogy nem sírhatok? - Igen. - Miért? - Mert nem szeretem. - Én viszont igen. - Ezt nem gondolhatod komolyan! - hitetlenkedett a férfi. - Halálosan komolyan gondolom. Szeretek sírni. Nem mindig, de néha igen. Sokkal jobban érzem magam utána. Hosszas vizsgálódás után Royce megdöbbenve konstatálta, hogy a felesége nem viccel. Fogalma sem volt, hogy erre mit feleljen. - Néha, amikor az elkeseredettség felhalmozódik bennem, a sírás feloldja a feszültséget. Érted már? - Nem. Nicholaa türelemre intette magát. Azért is megmagyarázza ennek a hígagyúnak. Másfelől közelítette meg a kérdést. - Még sohasem voltál olyan mérges, hogy legszívesebben jól képen töröltél volna valakit? - Én nem sírok. - Hát persze, hogy nem - nyugtatgatta Nicholaa a férjét, akit még a sírás gondolata is felháborított. - Mégis, amikor a düh annyira felgyülemlik benned, hogy megütnéd... - Olyankor meg is ütöm - szúrta közbe Royce. - Halálbiztos, hogy nem pityeredem el miatta.
Nicholaa feladta. Túlzottan korlátolt a férje ahhoz, hogy ezt valaha is megértse. - Nicholaa, ígérd meg, hogy nem sírsz többet! - De miért? - Mert nem szeretem, ha boldogtalannak látlak. - Tehát boldoggá szeretnél tenni? -Természetesen. Sokkal jobban kijövünk egymással, ha boldog vagy. - És mi van a szerelemmel? Örülnél neki, ha szeretnélek? Nicholaa lélegzetvisszafojtva várta a választ. A férfi vállrándítással felelt. Nicholaa szívesen kitekerte volna a férje nyakát. Igen vagy nem? - A kérdésnek semmi köze a beszélgetésünkhöz. - A szerelemnek nincs semmi köze a házassághoz? Royce nem tudta, mit válaszoljon. Hirtelen elbizonytalanodott. Nicholaa ekkor elhatározta, hogy kiönti a lelkét a férjének. Tartott egy kicsit attól, hogy így le kell meztelenítenie a lelkét. Nem tudhatta, hogy Royce ezt miképpen fogadja majd. Hazárdjátékba kezdett, de remélte, hogy a férfi követi majd a példáját. - Azt mondtam Thurstonnak, hogy szeretlek. A fiatalasszony a kezére szegezett tekintettel várta a férfi reakcióját, iszonyatosan kiszolgáltatottnak érezte magát. - Igen? - hangzott a meglepődött kérdés. A nő bólintott. - Igen - erősítette meg most már hangosabban. Royce felsóhajtott. Nicholaa kíváncsi volt a férfi arckifejezésére, de az nem árult el semmit. Olyan ábrázatot vágott, mintha a vacsora fogásainak listáját hallgatta volna végig. - Mi a véleményed erről, Royce? - Megértem, miért mondtad ezt a bátyádnak. Az együttműködésére pályáztál. - Az együttműködésére? Royce biccentett. Mert ő erre rájött ám. Teljesen magától. A logika segítségével. Nicholaa jókorát rúgott volna abba a fene logikus hátsófelébe. Azt akartad, hogy Thurston elfogadjon engem. Tehát azt hiszi, hogy hazudtam a bátyámnak gondolta Nicholaa, miközben a szeme kerekre nyílt a csodálkozástól. Nem tudta, hogy érdemes-e folytatni ezt a terméketlen beszélgetést. - Azt akartam a bátyámmal tudatni, hogy boldog vagyok veled. Arra akart rávenni, hogy szökjek meg tőled. - Tehát ezért mondtad, hogy szeretsz. De közben Ulricon és Justinon járt az eszed. Nicholaa megint elkezdett dobolni az asztalon. - Azt próbáltam neki megmagyarázni, hogy én választottalak férjemül. - Ez igaz. Te választottál. Macska-egér harcot folytattak. Royce elkezdett le-föl járkálni a teremben. - Meglehetősen logikus és ésszerű lépés. Arra számítottál, hogy ezzel megnyugtatod a fivéredet, de ehelyett csak olajat öntöttél a tűzre. Ezért nevezett Thurston féktelen dühében árulónak. Felettébb logikus következtetés, de ez nem válasz a kérdésemre. Akarod, hogy szeresselek? Nem értek a szerelemhez vallotta be vonakodva Royce. Akarsz szeretni? Nicholaa megfojtani akarta a férjét. Egyértelműen kiderült, hogy a férfinak fogalma sincs a téma fontosságáról. Egyébként nem viselkedne ilyen ostobán. Nicholaa azon gondolkodott, hogy sírjon, vagy vágjon inkább a földhöz valamit. Legjobb lenne mindkettőt. Ez minden, amit mondani akartál? kérdezte végül. Nem. Nicholaanak a torkában vert a szíve. Talán Royce most bevallja, hogy szüksége van a szerelmére. Tudta, hogy a férfi még nem szereti igazán, de talán már elindult azon az úton. Idővel és türelemmel talán sikerül Royce-t annyira meglágyítani, hogy egy kis szeretetet mutasson.
A férj képtelen volt eltitkolni felesége miatti bosszankodását. Nicholaa átszellemülten a semmibe bámul. Egyértelmű, hogy álmodozik. Figyelj arra, amit mondani akarok! Igenis, uram mosolygott rá a nő. Hol is tartottam? kérdezte Royce teljesen összezavarodva. Azt kérdeztem, hogy akarod-e a szerelmemet? Te pedig azt válaszoltad, hogy nem értesz ezekhez a dolgokhoz. Aztán azt kérdeztem, hogy van-e még mondanivalód... Igen! Már emlékszem! - megfordult, és újrakezdte a sétát. Mindenképpen el akarta terelni a beszélgetést a szerelemről. Alkalmatlannak érezte magát az ilyen jellegű vitára. Tudom, hogy ez nehéz a számodra, de szeretném, ha figyelembe vennéd... Igen? kérdezte Nicholaa várakozással teli. Na, most végre kiböki, hogy mennyire szüksége van a szerelmemre - gondolta a fiatalasszony. - A bizonytalansága meg a felfokozott hangulata is ezt mutatja. Royce megköszörülte a torkát, és a feleségére nézett. Nicholaa kihúzta magát, és feszülten figyelt. - A házasság olyan, mint egy térkép. Nicholaa magába roskadt. - Egy micsoda? - Egy térkép. - Tudod, hogy mi a véleményem? Uramisten, de dühös lett ez a nő! Royce majdnem leült meglepetésében. Mi az ördög lelte a feleségét? - Na mi? - Az, hogy az egyik katonádat kellett volna feleségül venned. Nicholaa felpattant az asztal mellől, és kiviharzott a teremből. Ha jobban siet, elérhette volna a szobáját, még mielőtt ordibálni kezd. Lawrence éppen akkor lépett a terembe, amikor a fiatalasszony kirohant. Majdnem összeütköztek az ajtóban. A vazallus vállon ragadta úrnőjét. Azonnal észrevette a nő szemében a könnyeket. - Valami baj van, milady? Valami kihozta a sodrából? - Nem valami, hanem valaki! - kiáltotta, és a férje irányába lövellt egy szúrós pillantást. A férje azonban mögötte állt. Előzőleg hangtalanul egész közel ment Nicholaahoz. Royce a nőre meredt, de közben a vazallusához beszélt. - Akarsz valamit, Lawrence? - Igen, báró úr. - Akkor engedd el a feleségemet, és add elő a kérésedet! Lawrence csak most vette észre, hogy még mindig Nicholaa vállát fogja. Gyorsan el is engedte. - Arra kért uram, hogy jelentsem, ha változás történt - gyors pillantást vetett Nicholaara. - Megtörtént. Őrjöng. Royce bólintott. - Úgy tűnik a családban van - jegyezte meg jelentőségteljesen Nicholaara tekintve. Ebben az esetben viszont örülök neki. Már éppen itt volt az ideje. Lawrence biccentett, majd urát követve a külső ajtó felé indult. - Itt az ideje - erősítette meg a vazallus. Nicholaa teljesen megfeledkezett a saját érzéseiről. Tudta, hogy a vazallus a fivérére céloz. - Ugye Justinról van szó? Az ő őrjöngése kezdődött meg? A férje után szaladt. Royce azonban megállt. Nicholaa nem. Erőteljesen a férjébe ütközött. Royce megfordult, és megragadta a nőt. A szorítása már szinte fájt. - Nem avatkozhatsz ebbe bele! Nicholaa megkapta a választ. Valóban Justinról van szó. - Megígértem. Nem fogom beleütni az orrom. Csak azt áruld el, hogy miért örülsz az
őrjöngésének! Én is örülni szeretnék. Mivel nem követelőzött, azon nyomban meg is kapta a magyarázatot. - Arra vártunk, hogy az öcséd valahogy reagáljon a mostani helyzetére. Egészen idáig erőszakkal etettük, itattuk, és mozdítottuk el a helyéről. Justin el akar bújni az élet elől. Végre valahára elkezd részt venni benne. Ez a váratlan roham jó kezdetnek látszik. Nicholaa csak most vette észre, hogy görcsösen szorongatja Royce kabátját. - És most mi a szándékod? - Irányt adok a haragjának. - Hogyan? - Úgy, hogy értelmet adok neki. - Értelmet? - A haragját magam felé fordítom. Isten segedelmével ma estére az öcséd gyűlölete teljes egészében rám fog irányulni. Kizárólag azért akar majd élni, hogy engem eltegyen láb alól. Amint azonban kimondta ezeket a szavakat, mindjárt meg is bánta a szószátyárságát. Nicholaa meg volt rémülve. - Nem tudnád esetleg más irányba terelni a haragját? - Nem. Nicholaa felsóhajtott. Belátta, hogy Royce-nak igaza van. A csapat vezéreként ő felelős minden egyes katonájáért. Valójában csak megsértette a férjét az ajánlatával. Royce elvállalta Justin kiképzését, és ő nem áshatja alá ezt az elhatározást. Megbízom benned jelentette ki Nicholaa, majd elmosolyodott. Miattad sem aggódom, hiszen nem lennél ilyen felhőtlenül vidám, ha felkészületlennek éreznéd magad. Azt fogod tenni, ami a leginkább hasznára van Justinnak. A fiatalasszony lábujjhegyre állt, és megcsókolta a férjét. - Már úgyis eleget hátráltattalak. Köszönöm az időt, amit a magyarázatra szántál. Lawrence-re mosolygott, és a vártorony hátsó része felé indult. - Nagyszerű dolog, hogy egy feleség ennyire megbízik a férjében - mondta Lawrence. A báró titokzatosan mosolygott. - Maradj itt, Lawrence, és kapd el az úrnődet, amikor a saroknál elhalad. Nem tűröm, hogy bármibe is bele avatkozzon. Tartsd idebent! A vazallus elképedt erre. - Csak nem azt akarja mondani, hogy... Nicholaa valószínűleg most hagyja el az épületet a hátsó ajtón keresztül. Az igaz, hogy megbízik bennem. Ugyanakkor kíváncsi is arra, hogy mi történik. Akkor viszont képtelen lesz nem közbelépni. Lawrence mosolygott. Nagyon jól ismeri asszonyunkat, báró úr. Royce megrázta a fejét. A hangja tompán szólt. Ebben az esetben ismerem, hiszen pontosan ugyanazt tenné, mint bármelyikünk az ő helyében. Ami a feleségem alapos ismeretét illeti, be kell vallanom, hogy bonyolultabb jellem, mint gondoltam. Például a legártatlanabb megjegyzés is pillanatok alatt feldühíti. Royce olyan zavarodottnak látszott, hogy Lawrence együttérzően bólogatni kezdett. Nőtlen férfi lévén nem értett sokat a feleségekhez. Royce nem is várt tanácsot tőle. Elköszönt Lawrence-től és elment. Alig ért az első emelkedő aljához, amikor meghallotta Justin üvöltését. A fiatalembert katonái gyűrűjében találta. Az egyik emberének orrából ömlött a vér. Minden bizonnyal Justin hagyta így helyben. Royce ennek nagyon örült. Elküldte a katonákat, egyedül Ingeiramot tartotta maga mellett, és egyedül nézett szembe az őrjöngő férfival. Nicholaa testvére iszonyatosan nézett ki. A haja csapzottan lógott a nyakába. Koszos volt tetőtől talpig. Büdös kék kabátot és rongyos barna nadrágot viselt. A szem szikrákat szórt. Radikális átalakuláson ment keresztül.
Royce a szokásos szónoki testtartásában elkezdte magyarázni a fiúnak a helyes katonai viselkedés szabályait. Nyugodtan és kimérten beszélt. Justin felordított, és Royce-nak esett. A báró könnyűszerrel kivédte a támadást. A fiú hasra vágódott, de nem adta fel a küzdelmet. Többször is próbálkozott, mindannyiszor sikertelenül. Dühében csúnyán szitkozódott, fogolytartó fattyúnak titulálva Royce-t. A báró két vállra fektette. Mikor a fiú körül leült a felkavart por, az óriás normann takarta el előle a napot. Justin fel akart ugrani, de Royce a fiú mellkasára tette a lábát. Nem vagyok sem fogolytartó, sem fattyú. A báród vagyok, te pedig a vazallusom. Justin összeszorított szemmel levegőért kapkodott. Royce folytatta a megkezdett szónoldatot. Justin minden erejét összeszedve talpra állt, és arcul köpte Royce-t. Noha elvétette a célt, a sértő szándék még megmaradt. A báró válasza gyors volt. Jól fenékbe billentette Justint, aki ismét elterült a földön. A büntetést nem harag váltotta ki. Ez volt a fiú első leckéje túlélésből. Justin nem értette, hogy a bárót miért nem tudja kihozni a béketűréséből. Bárhogyan is provokálta Royce-t, nem tudta rávenni arra, hogy halálos csapást mérjen rá. Ez azt jelentette, hogy Justinnak életben kell maradnia. Ettől szörnyen megrettent. Mindannak, amit eddig elmondtam, egy dolog a lényege: soha nem járathatod le a csapatodat. Ezért teljes erőbedobással részt veszel a kiképzésben, másokkal tisztelettudóan bánsz, és soha nem teszel gyávaságról tanúbizonyságot. Meg kell tanulnod másokra hagyatkozni, éppúgy, ahogy ők rád hagyatkoznak. Ilyen pofonegyszerű, Justin. Royce tudta, hogy a fiú nem érti. Justin úgy festett, mint egy ketrecbe zárt állat, amelyik éppen most szökött meg a fogságból. Üldözött vadként nézett körül. Mit akar tőlem? Royce megint a fiú mellkasára lépett. Annyit, amennyit adni tudsz. Később majd többet is. Isten segítségével éppen azt fogod nyújtani, amire szükségem van. Ellépett Justin mellől, és magához intette Ingelramot. Mutasd meg Justinnak, hogy hol találja az egyenruhákat! - Majd a fiúhoz fordult. Mosd ki magad a piszokból! Holnap megkezdjük a kiképzést. Royce szándékosan fordította a hátát Justin felé, és menni készült. Ingelram fel akarta segíteni a fiút, de az félrelökte a vazallus kezét, és a báró után vetette magát. Ingelram némán figyelte az eseményeket. Tudta, hogy Royce számít az alattomos támadásra. Justin a következő pillanatban már a levegőben találta magát, majd nagy huppanással a térdén ért földet. Royce megfordult, és a csizmájával hanyatt fordította a támadót. Ha abban a megtiszteltetésben szeretnél részesülni, hogy velem küzdhess, akkor előbb érdemeld is ki. Első lépésként meg kell erősödnöd, fiú. Fiú? süvöltötte Justin. Royce bólintott. Még arra sem vagy érdemes, hogy gólyának szólítsalak. Ingelram! Azt mondtam, hogy vezesd a fiút a ruhatárba. A vazallus biccentett, és ismét felajánlotta a kezét Justinnak, aki azt ösztönösen el is fogadta. Észre sem vette, máris talpra segítették. Még tiltakozni sem volt ideje. Teljesen kimerítette a vereség, de majd holnap megmutatja nekik! Elindult Ingelram után. Egyszer-kétszer engem is fiúnak szólítottak, amikor a báró csapatába kerültem magyarázta a normann harcos. Aztán hivatalosan gólyává léptem elő. Az idősebbek hívják így az újoncokat. Természetesen lekezelő ez a megszólítás, de mindenkinek végig kell járnia a ranglétra fokait. Ha majd megszabadulsz végre a dühödtől, rá fogsz jönni, mekkora szerencséd van, hogy Anglia és Normandia legelitebb alakulatába kerülhettél. Ingelram barátian beszélt, de Justin gúnyosan lehurrogta. - Hamarosan eltűnök innen, úgyhogy semmi szükségem az ostoba magyarázatodra.
- Engedély nélkül nem mehetsz sehová. Szégyenbe hoznád a csapatot. Itt kell maradnod! Majd felhívta Justin figyelmét egy különleges tényre. Észrevetted, hogy küzdelem közben a báró egyszer sem nyúlt hozzád a kezével? Justinnak ez nem tűnt föl. Elkerekedett a szeme, amikor rádöbbent, hogy tényleg így történt, de nem mondott semmit. Ingelram folytatta: Royce báró a lábát használta. Te viszont nem. Megkaptad az első leckédet önvédelemből - mondta nevetve, és hozzátette: - Uramisten, úgy bűzlesz, mint egy görénylyuk! Justin elengedte a füle mellett a legutóbbi megjegyzést. Nem fog még egy leckét megtanulni! Még ma éjjel elszökik, miután a többiek nyugovóra tértek. Aznap este farkasétvággyal lakmározott. A többi katonával kellett vacsoráznia. Senki sem erőltette Justint, hogy vegyen részt a beszélgetésben, de teljesen ki sem zárták. Justin Ingelram és Gerald között feküdt. Úgy tervezte, hogy pihen egy kicsit, aztán összeszedi szegényes holmiját, és elmegy. Az éjszaka kellős közepén riadt fel, de még az ajtóig sem jutott el. Egy magát Bryannek nevező újonc útját állta. Csak arra akarta figyelmeztetni Justint, hogy engedély nélkül nem hagyhatja el a körletet. Bryan ugyan alacsonyabb volt Justinnal, de sokkal keményebb kötésű. - Ezt már hallottam. Most pedig takarodj az utamból! Még három álmos szemű katona csatlakozott Bryanhez, hogy Justint maradásra kényszerítsék. - Mi a francot érdekel benneteket, hogy én mit csinálok? - Mert szégyenbe hoznád az alakulatunkat - magyarázta Ingelram az ágyából felülve. Feküdj vissza, Justin! A szász fiú tudta, hogy a túlerővel szemben nincs esélye a győzelemre. Visszakullogott az ágyához. Legnagyobb megdöbbenésére senki sem gúnyolódott vele. Pedig nagyon szeretett volna valamit találni, ami miatt gyűlölheti a többieket. Néhány perc múlva lassan elcsöndesedett a körlet. Ingelram éppen elszenderedett, amikor Justin oldalba bökte. - Mi történik, ha valaki szégyenbe hozza a csapatot? - suttogta Justin, de abban a pillanatban meg is bánta a kérdést. Nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy valamennyire is érdekli a téma. Pusztán kíváncsi volt. - Hidd el, Justin, jobb, ha nem tudod. A fiú azonban nem tágított. - Nagyon szigorú a büntetés? - Igen. - Halál? - Nem. A halál túl könnyű. A büntetés nem. Menj szépen aludni! Holnap nehéz napunk lesz. Justin nem fogadta meg Ingelram tanácsát. Túl sok volt az átgondolnivalója. Nicholaa szintén nem aludt. Ulric nagyon sokat nyűgösködött. Mivel a kisfiú nem volt lázas, a fiatalasszony arra a következtetésre jutott, hogy bizonyára egy újabb foga jön, az okozza a fájdalmat. Csak akkor nyugodott meg, amikor Nicholaa a karjába vette, és sétálni kezdett vele. A szolgákat elküldte pihenni, és maga foglalkozott a kicsivel. Egyébként sem tudott volna aludni. Azt kívánta, bárcsak ne látta volna Royce és Justin összecsapását. Ez a rettenet teljesen összezavarta a fejét. Annyira kegyetlen volt a férje! Ha nem a saját szemével látja a történteket, el sem hinné. Hogy egy sérült, védtelen fiút rugdossanak! Ezt fel sem merte tételezni Royceról. Zokogott is volna a testvére megalázása miatt, ha Lawrence meg nem akadályozza. A vazallus megpróbálta rábeszélni, hogy tartson vele, de már úgyis késő volt. Nicholaa ezek után képtelen volt a férje, szemébe nézni. Le sem ment vacsorázni.
Ehelyett az unokaöccsére vigyázott. Royce nem küldött senkit sem érte. Valószínűleg észre sem vette, hogy a felesége nem ül mellette az asztalnál. Minden bizonnyal Justin legújabb megpróbáltatásán töri a fejét. Royce-nak azonban hiányzott Nicholaa. A vacsorát a báró más elfoglaltsága miatt egy órával később szolgálták fel. Alice azt hitte, hogy úrnője lefeküdt már. - Az asszonyunk nagyon álmosnak tűnt jegyezte meg. Lawrence azonban más magyarázattal szolgált. Megvárta, hogy Alice elhagyja a termet, és a báróhoz fordult. - Nicholaa úrnő valószínűleg szándékosan kerüli magát, uram. Szerintem azért maradt távol. - És mi oka van erre? - Az, hogy szemtanúja volt a délutáni összecsapásnak. - A pokolba! Hogy történt? - Enyém a felelősség. Ahogy parancsba kaptam, megvártam, míg Nicholaa befordul a sarkon. Jó öt perce álltam már lesben, amikor valami kék színre lettem figyelmes. Az úrnő ruhája volt. Az asszonyság felmászott a fal tetejére, az átjáróhoz. Mire utolértem, már elkéstem. - A fenébe! - motyogta Royce. - Az úrnő arckifejezése nagyon ijesztő volt. Úgy állt ott, mint akit letaglóztak. Nem szólt egy szót sem, csak sarkon fordult, és elsétált. - El tudom képzelni, hogy mi járhat a fejében. Nem fogja soha sem megérteni a történteket. Talán jobb is, hogy aludni ment. Majd reggel megpróbálom elmagyarázni neki. Ekkor Thomas csatlakozott hozzájuk. Royce félretéve az előző témát, a vazallus beszámolójára összpontosította a figyelmét. Thomas megerősítette a báró feltételezését: az épület szerkezete nem elég erős ahhoz, hogy felújítsák. A beszélgetést éjfélkor fejezték be. Amikor Royce végül nyugovóra tért, arra számított, hogy Nicholaat alva találja. De egyáltalán sehol sem találta. A hálószoba üres volt. Legelső gondolatként az futott át az agyán, hogy Nicholaa elment. A szíve dübörögni kezdett a mellkasában. Ha Nicholaa elhagyta a várat, biztosan nem éli túl az éjszakát. Royce érezte, hogy azt a bizonyos rémséget éli éppen meg, amit Londonban álmodott: Nicholaa eltévedt a vadonban, és ő sehol sem találja. Royce megrázta a fejét, hogy lecsillapodjon, és ésszerűen átgondolja a helyzetet. A fiatalasszonynak semmi oka sincs arra, hogy elmenjen. Uramisten, ha tényleg eltűnt, akkor Royce nem is tudja, mit fog csinálni! Kirohant a szobából Nicholaa nevét kiáltozva. Amint elhaladt Ulric szobája mellett, az ajtó kinyílt, és homlokát ráncolva a fiatalasszony jelent meg benne. A kisbaba a karjában fickándozott. Royce erre annyira megkönnyebbült, hogy jó erősen összeráncolta a szemöldökét. - Mi a fenét csinálsz? - Halkabban, Royce, mert megijeszted a kicsit. - Miért nem vagy az ágyadban? Alig tudta visszafojtani a haragját. Olyan boldog volt, hogy viszontlátja a feleségét, hogy észre sem vette, milyen hangosan ordibál. Hála Istennek, biztonságban van Nicholaa! Nem hagyta el mégsem. Mélyet sóhajtott, és gyengéd hangon mondta: - Ulricnak szüksége van a pihenésre. Ha mindenáron dajkálni akarod, tedd azt holnap. - Ő akarja, hogy dajkáljam. - Add csak ide! - Ne utasítgass! Fáradt vagyok. - Akkor feküdj le! - Rendben van, lefekszem - szinte ellökte magától Ulricot. Vedd te a szárnyaid alá a gyereket. Neked talán sikerül álomba... ordítanod. - Sosem ordítok - csapta be az ajtót a férfi. Nicholaa remegett a dühtől, mire a hálószobába ért. Miért veri őt az Isten egy ilyen
lehetetlen férjjel, akit képtelen szeretni? Nagyszájú, gőgös és magának való fráter! Semmi kölcsönösség nincs a kapcsolatukban. Valójában ordítozott vele! Először a megismerkedésük óta. Ez Nicholaanak sehogy sem tetszett. Hiszen meg szeretné változtatni a férjét, vagy nem? Hát nem. Azt akarta, hogy maradjon olyan, mint amilyen most. Amint lehunyta a szemét, el is aludt. Egy óra múlva ébredt fel, és megfordult, hogy a férjéhez bújjon, de hűlt helyét találta a férfinak. Abban a pillanatban kitisztult a feje. Felkapta a köntösét, és kirohant a sötét folyosóra. A gyerekszobában hirtelen megtorpant. Elmosolyodott a látványon, ami elé tárult. Ulric és Royce is mélyen aludt. A férje hanyatt feküdt az ágyon, teljesen felöltözve, csak a csizmáját vetette le. Ulric hason fekve a férfi mellkasán aludt. Nyitva volt a szája, és csöpögött belőle a nyál. Royce mindkét kezével átkarolta a gyereket. Nicholaa halkan behúzta maga mögött az ajtót, és még sokáig gyönyörködött az alvó párban. Most mindent tisztán látott. Pontosan tudta, hogy miért lett szerelmes Royce-ba. A férje mindazt nyújtani képes, amit egy feleség kívánhat. Gyengéd, kedves, és talán idővel a szerelemre is ráérez. Nem adja fel a küzdelmet! És ha legközelebb feldühíti a férje, akkor majd erre a békés jelenetre fog gondolni. Nicholaa az ágyhoz lépett, hogy Ulricot a bölcsőjébe tegye, anélkül, hogy Royce-t felébresztené. Azonban abban a pillanatban, hogy a férje kezéhez ért, az kinyitotta a szemét, és megfogta Nicholaat. Egyik kezével Ulricot tartotta, a másikkal pedig magához húzta a fiatalasszonyt. Nicholaa a férjéhez simult, és becsukta a szemét. - Nicholaa! - suttogta Royce. - Tessék? - Te hozzám tartozol! Tizennegyedik fejezet Hat nap múlva megérkezett Millicent úrnő és Duncan báró, egyike a borderi Duncanoknak, hogy elvigyék Ulricot. Nicholaat nem értesítették előre a vendégek jöveteléről. Teljesen véletlenül a fiatalasszony tavaszi virágokkal a kötényében belépett a lovagterembe, és meglátta őket. Rögvest elejtette a virágokat. Ulricot nagynénje fogta a kezében, és kedvesen gügyögött neki, akárcsak egy anya. Duncan a felesége mellett állt, kezét az asszony vállán nyugtatva. A gyermek fölé hajolt, és büszke apaként szélesen vigyorgott. Nicholaa képtelen volt illedelmesen viselkedni. Minden erejét az kötötte le, hogy visszanyerje a lélekjelenlétét. Szerencsére csak Royce vette észre rajta a kétségbeesett arckifejezést. Mellésétált, amint Nicholaa letérdelt, hogy összeszedje a virágokat. Hagyd csak ott őket! súgta Royce gyengéden, felsegítve a feleségét. Alice a bejáratnál ácsorgott, szemét ruhájának ujjával törölgetve. Royce intett neki, hogy vegye fel a virágokat, majd megfogta Nicholaa kezét, és magához húzta. Találkoztál már a két vendégünkkel? Nicholaa bólintott. Igen, Thurston esküvőjén. Megnyerőek voltak. - Tudod, hogy tizenkét éve házasok? Nem tudta, de nem is igazán érdekelte. Egyetlen dolgot akart, mégpedig kikapni a nagynéni kezéből Ulricot, és a szobájába vinni. De ez lehetetlen volt. Van saját gyerekük? kérdezte Royce-t. - Nincs - válaszolt a férfi, majd hangja parancsolóvá vált. - Mosolyogj szépen, Nicholaa! És Nicholaa mosolygott. Duncan báró érdeklődve figyelte a fiatalasszonyt. A báró zömök testalkatú, vörhenyes szakállú férfi volt. Nicholaa jól emlékezett a kedvességre, amellyel a báró Thurston esküvőjén fogadta. Nicholaa illedelmesen meghajolt. Legszívesebben Alice-szal zokogott volna, de tudta, hogy méltóságteljesen kell viselnie a fájdalmat. Egyébként is Ulric biztonsága a
legfontosabb. Alig remegett a hangja, amikor megszólalt: - Nagyon örvendek, hogy ismét találkoztunk. Ulric Nicholaa felé nyújtotta a karját. A fiatalasszony már éppen el akarta venni a kisfiút Millicenttől, de meggondolta magát. Nagyon szeretetre méltó kisbaba, és egyáltalán nem fél az idegenektől. A legtöbbjük fél folytatta, remélve, hogy Royce beléfojtja a szót. Ulric kivételes gyermek. Duncan báró bólintott. - De még mennyire az! Tudjuk, hogy milyen nehéz magának megválni tőle. A férje elmondta, hogy mennyire megszerették a kicsit. Millicent a férjének adta át Ulricot, és Nicholaahoz szaladt. Megfogta a fiatalasszony kezét. - Nagyon fogunk rá vigyázni ígérte. Millicent első látásra egyáltalán nem volt megnyerő külsejű nő. Széles válla és csípője nem tette nőiesen vonzóvá, de a mélybarna szeme kifogyhatatlan melegséget sugárzott. - És szeretni is fogják? kérdezte Nicholaa. - Elmondta Thurston, hogy miért bízza magukra a gyermek gondozását? Duncan egészen közel ment Nicholaahoz, kezében a szakállával bíbelődő Ulrickal. - Igen, elmondta. De a bátyja meghibbant, Nicholaa. - Tudom - mondta a fiatalasszony, majd vett egy mély lélegzetet, és folytatta. Kérem, foglaljanak helyet. Előkészíttetek egy szobát, és együtt vacsorázunk. Duncan megrázta a fejét. - Nem maradhatunk, mert még egy felháborító ígéretet kellett tennünk Thurstonnak. - Mindent megígértünk neki, csak biztonságban tudjuk a kis Ulricot. Ha nem teszünk úgy, ahogy a bátyja mondja, a hegyekbe viszi a gyermeket. Nicholaa közelebb húzódott Royce-hoz, mert már a férfi érintése is bátorságot öntött belé. - Mi volt a másik ígéret? - Hogy magának semmi köze sem lehet a kisfiúhoz. Amikor itt járt, az volt a terve, hogy maga és Ulric is vele megy majd, és ezt el is várta volna. - Akkor, az éjszaka legsötétebb percében - tette hozzá Millicent. Nicholaa nem kívánt időt vesztegetni Thurston elvárásaira. - A legfontosabb szempont a gyermek biztonsága -; mondta, majd Alice-hoz fordult. Te meg sírhatsz később. Most menj, és csomagold össze Ulric holmiját! Légy szíves! Nicholaa a párhoz fordult. Ellépett Royce mellől, keresztbe fonta a karját, és megszólalt: - Nekem is tenniük kell két ígéretet. Royce-t meglepte felesége határozottsága. Olyan volt, mint egy hadvezér. - Mik ezek az ígéretek? - kérdezte Duncan fáradtan. - Először is az, hogy saját fiukként kezelik Ulricot. Mielőtt Nicholaa még bármi mást mondhatott volna, Millicent és Duncan is beleegyezően bólintott. - Másodszor pedig, nem adják oda Thurstonnak a gyereket. Magukkal kell maradnia. Ha gyermekükként bánnak vele, akkor hamar... biztonságban fogja érezni magát. Mostantól fogva magukkal él majd. Nem akarom, hogy még egyszer háborgassák. Nicholaa nem folytathatta, mert Royce átkarolta, és magához szorította. - Nekem mindezt már megígérték. Ulricot senki sem fogja ezentúl háborgatni. - Köszönöm rebegte Nicholaa. El volt ámulva a férje figyelmességén és körültekintő gondosságán. Egy óra múlva Ulrickal eltávoztak a vendégek. Royce egy egész szakaszt rendelt a kíséretükre. Nicholaa alig beszélt aznap. Bánatát aprólékos takarítással próbálta ellensúlyozni. Royce nem tudta, hogyan vigasztalja meg a feleségét. Amikor azonban Nicholaa a vacsoránál sem jeleni meg, felment hozzá a szobába. A fiatalasszony a kandalló
mellett ült, teljésen magába roskad-va. Royce szó nélkül az ölébe kapta, leült, és szorosan átkarolta. Némán ültek egy darabig, majd Royce megtörte a csendet. - Nagyon nehéz volt a mai nap, ugye Nicholaa? A fiatalasszony nem szólt semmit. - Büszke vagyok rád, kis feleségem. Nicholaa lehunyta a szemét, és a fejét a férfi vállára hajtotta. - Emlékszel, mit parancsoltam neked? - Melyik parancsra gondolsz? Annyi van belőlük. Royce elengedte a füle mellett a szarkasztikus megjegyzést. - A sírással kapcsolatosat. Nicholaa elmosolyodott. - Ó, igen. A hármas számú szabály azt mondja ki, hogy tilos sírni, Royce homlokon csókolta a feleségét. - Meggondoltam magam. Most sírhatsz. Meglehetősen nevetséges, ha azt hiszi, hogy a parancs megváltoztatásától elerednek Nicholaa könnyei. Nem is fog sírni. Egyébként sincs kedve hozzá. Mielőtt ezt a gondolatsort befejezte, Nicholaa teljesen átitatta Royce kabátját. Majd elkezdett csuklani. A férfi meg sem próbálta megakadályozni. Szorosan az ölében tartotta Nicholaat, egészen addig, amíg le nem csillapodott a zokogása. - Rendes emberek, Nicholaa. - Tudom. - Saját gyermekükként fognak Ulrickal bánni. A fiatalasszony bólintott. Uramisten, de szörnyű szomorúnak látni a feleségét! - Tudod, hogy miért engedtem el Ulricot? A férfi aggodalma most jobban esett, mint az ölelése. Legalább egy kicsit is törődik az ő érzelmeivel. Másként nem próbálná ilyen buzgalommal elmagyarázni az indokait. - Nem akarod Thurstont bántani, mert az én testvérem. Ugyanakkor tudod, hogy visszajönne, ha Ulric itt maradna. - Ugye nem is olyan nehéz kijönni velem? Royce helyeslésre számított, de Nicholaa megrázta a fejét. - De igenis, nehéz. Hova szándékozod Justint küldeni? - Sehova. - Akkor Thurston vissza fog jönni. Justinért. - Sajnos, igen. - Tehát Ulric akár maradhatott volna... Nem értelek. - Justin felnőtt ember. Neki lehetőségé van a választásra, Ulricnak nincs. Nem engedhettem, hogy egy kötélhúzás részese legyen. - De Justin is olyan gyerek még! - Nem az. Még gyönge, de egyre erősebb lesz. Szellemileg és testileg egyaránt. - Mi van, ha Thurston még azelőtt visszajön, mielőtt Justin megerősödne? - Nem fog vele menni. Royce nem tette hozzá, hogy ő nem engedi szabadjára a fiút addig, amíg önállóan is meg nem tud állni a lábán. - Látsz valami fejlődést az első naphoz viszonyítva? - Igen. - Tehát minden a terveid szerint megy? - Igen. - Vagyis nem kell többet fenékbe billentened az öcsémet? Royce elmosolyodott. Nicholaanak végre sikerült az áhított tárgyra térni. - Válaszolj, légy szíves! Még mindig rugdosod Justint? A fiatalasszony hangja egy kissé ellenségesen csengett, de Royce nem vette fel. - Csak ha akarom. Nicholaa megpróbált leszállni a férfi öléből, de az keményen fogta. - Nem kellett volna leskelődnöd. - Tehát elárulta Lawrence?
- A vazallusom nem elárult téged, hanem a feladata volt, hogy mindenről beszámoljon. Az arckifejezésed egyébként is túl beszédes ahhoz, hogy bármit is eltitkolj. - Jogomban állt, hogy lássam. Justin az öcsém! - Ez engem hidegen hagy. - De a sógorod is egyben! - És a vazallusom is. Ez a kötelék sokkal fontosabb. Remélem, belátod. Nicholaa semmit sem látott be. Minden megváltozott a normannok miatt, Vilmos király egy merev hatalmi rendszert alakított ki, amelyben mindenkinek megvan a helye, kivéve Nicholaat. Ő valahogy nem illik ebbe a hierarchiába. Hosszú ideig nagyon sok feladata volt, de Royce módszeresen megfosztja minden kötelességétől. Ulricot elvitték, és nemsokára Justin is elhagyja őket. Senkinek sincs szüksége rá. A vár Royce-hoz tartozik, akárcsak a szolgák. Mindez rendjén is volna... de mi lett vele? Nicholaa nem tudott megszabadulni az önsajnálat pos-ványától. Nagyot sóhajtott, leszállt a férje öléből, és lefekvéshez készült. Szinte észre sem vette, hogy Royce is vetkőzni kezd. Nicholaa gyűlölte ezt az érzést, de olyan üresnek érezte magát, és bűnösnek is. Hiszen szándékosan rángatta Royce-t ebbe a házasságba. Nicholaa az ágy mellett állt fehér ingében. Fejében csak úgy cikáztak a gondolatok. Ekkor Royce derékon karolta, és lehajolt, hogy megcirógassa a nő nyakát. - Ugye nincs szükséged senkire sem, Royce? Mivel legutóbb Justinról folyt a szó, a férfi félreértette a kérdést. - Kiképző vagyok, tehát nincs szükségem senkire. A fiatalasszony megfordult, és a férje mellkasára tette a kezét. - Be kell vallanom valamit. Meghallgatod? Nicholaa köröket rajzolt a férfi mellbimbója körül. Royce megfogta a nő kezét. Ha azt akarod, hogy figyeljek, akkor hagyd abba ezt! - De ez halálosan komoly vallomás. - Rendben van. Csupa fül vagyok. Nicholaa Royce állára szegezte a tekintetét. Amikor férjemül választottalak, akkor önző módon csak magammal törődtem. Egyáltalán nem érdekelt, hogy esetleg tönkreteszem az életed. - Azt senkinek se engedném meg - vágta rá a férfi. De ha rajtad múlik, akkor nem lennénk együtt mondta Nicholaa, és gyorsan Royce szájára tette a kezét, nehogy megszakítsa a gondolatmenetét. - Talán azt hiszed, hogy csak bosszút akartam állni azért, hogy London-ba vittél. És van is benne valami igazság. De nem emiatt esett rád a választásom, hanem azért, mert olyan gyengéd voltál Ulrichoz. Tudtam, hogy jó apa válik majd belőled. És velem is kedvesen bántál. Egészen jól megismertelek, mire Londonba értünk. Büszke és öntelt vagy, de erős és türelmes is. Nicholaa szünetet tartott, hogy erőt gyűjtsön a vallomása maradék részéhez. Royce elvette a nő kezét a szájától, és csókot lehelt a tenyerére. - Befejezted, kedves? Mert én is szeretnék valamit mondani. Nicholaa a fejét rázta. - Mindent be akarok vallani, még mielőtt elfogy a bátorságom. Van éppen elég bátorságod. Nyugodtan elveszthetsz belőle valamennyit. Ebben Royce nagyon is tévedett, de Nicholaa nem világosította fel erről. A szavadat adtad arra, hogy gondoskodsz Justinról, de nekem ez nem volt elég. A terheidet tetéztem még azzal is, hogy feleségül kellett venned. Most már késő bánat. A megtörténtet nem változtathatom meg, de sajnálom, hogy akkor nem vettem figyelembe a te érdekeidet is. Sőt, a beilleszkedést sem könnyítettem meg számodra. Ahol csak tudtam, keresztbe tettem neked, de ennek vége. Olyan feleséged leszek, amilyet szeretnél. Erre a szavamat adom. Ezentúl békében fogunk együtt élni. Royce gyengéden félresimította Nicholaa haját. A férfi gondossága könnyeket csalt felesége szemébe. Nicholaanak szinte fájt, hogy nem vallhatja be, mennyire szereti a
férjét. De nem vallhatta be, mert ezzel csak még egy gondot tenne a férfi vállára. Nicholaa tisztában volt azzal, hogy Royce nem szerelmes, és bűntudatot érezne emiatt. Megbántad, hogy engem választottál? Egyáltalán nem. Ezek szerint nem figyeltél egyetlen szavamra sem? Neked kellene bánkódnod emiatt. Igen? Nicholaa belefáradt a magyarázkodásba. Royce nyaka köré fonta a karját, és húzogatni kezdte a haját, míg a férfi egészen közel nem hajolt az arcához. Akkor megcsókolta. Szeretettel és szenvedéllyel. Royce úgy tervezte, hogy ülve folytatják a beszélgetést, de egyszeribe meggondolta magát. Csak a csók érdekelte. Nicholaa kezdeményezése felajzotta a férfit. Remegő kézzel bontotta ki Nicholaa ingét. A ruhadarab a földre hullott. Royce majdnem durván magához húzta a feleségét. A fogait összeszorította, ahogy megérezte a nő puha kebleinek érintését. Nicholaa elrántotta a fejét, és Royce nyakára nedves ösvényt csókolt. Ellökte a férfi kezét a csípőjéről és megindult lefelé. Nyelvével körkörösen végigsimította a sűrű szőr alatt megbúvó mellbimbókat. Majd elért az izmos hashoz, egészen a köldökig. Royce sóhaja jelezte, hogy mennyire élvezi ezt a simogatást. Nicholaa többet akart. Royce térde majdnem megbicsaklott, amikor a nő letérdepelt elé. Ettől ökölbe szorult a keze. Tudta, hogy most mi fog következni, de a várakozás kínja, hogy magát a nő szájában érezze, szinte elviselhetetlen volt. A várakozásnak hamar vége szakadt. Nicholaa előbb kézzel, majd szájjal izgatta a férfit. Ajkai szorosra fonódtak Royce férfiassága körül. A férfi horkantása a teljes megadás nyögésébe csapott át. Mozgatni kezdte a csípőjét. Egyszer. Kétszer. De meg kellett állnia. Nicholaa nyelve az őrületbe kergette, és ha most nem hagyja abba, akkor már túl késő lesz. Elég! kiáltotta, hangja túlfűtött vággyal teli. Nicholaa nem akarta abbahagyni. Royce-nak erőszakkal kellelt talpra állítania. A karjába kapta a nőt. Alig tudott uralkodni a vágyán, de szerette volna, ha a felesége vele együtt ér célt. Valahogy eljutottak az ágyig. Royce tetőtől talpig végigcsókolta Nicholaa testének erogén zónáit. Az ujjával behatolt a legforróbb területre, és a kéj nedvessége teljesen elvette az eszét. Nicholaa Royce testének feszült. Gyere, Royce! Nem bírom tovább! A fiatalasszony vad volt a vágytól. Belemart Royce vállába, és fáradhatatlanul mozgott előre-hátra. Royce hanyatt fordult, és szétfeszítette Nicholaa combját. A nő engedelmeskedett, de nem értette, hogy mit akar a férje. Megpróbálta rávenni, hogy forduljanak meg. Royce! - kiáltotta most már követelőzve. A férfi egy csókkal törte meg Nicholaa ellenállását. Felemelte a combját, hogy a férfiassága a nő testéhez érjen. Nicholaa ekkor megértette. Royce lassan elindult befelé. Milyen szoros és forró a barlang! Behunyta a szemét a kéjtől. Azt akarta, hogy örökké tartson ez az érzés. Nem engedte, hogy Nicholaa gyorsítson a ritmuson. Erősen fogta a nő csípőjét, miközben behatolt. Nicholaa feje hátrahanyatlott, és gyönyörében felnyögött. Hajolj hátra, Nicholaa! A fiatalasszony engedelmeskedett, majd felsikított. Teljesen magába fogadta a férfit. Elöntötte a forróság. Nem fáj? Nem akarom, hogy fájjon. Nicholaa elhallgattatta a férjét azzal, hogy elkezdte óvatosan fel-alá mozgatni a csípőjét. Royce felhorkant az élvezettől. Kinyitotta a szemét. Nicholaa egyenesen őt nézte. A nő szeme is az élvezettől ragyog? Igen, biztosan. Szinte hihetetlen, hogy ez a ragyogó nő annyira kívánja, mint ahogy ő kívánja a nőt. Szereli őt,
Nicholaa nem bírta tovább a gyönyörű kínt. Vágyta a kielégülést. Nem hagyta, hogy a férfi diktálja a ritmust. Nem tudott megállni. Először lassan, majd fokozatosan egyre gyorsabban és erőteljesebben mozgott. Royce segítette a kielégülésben. Pontosan tudta, hol és hogyan kell izgatni. Az ujjai mágikus erejűek voltak, akárcsak a férfi egész teste. Nicholaa teljesen megfeszült. Royce kéjjel felkiáltva beengedte a magját. Nicholaa eksztázisa éppoly erőteljes és megsemmisítő volt. De nem kiáltott, hanem sírt. Ráborult a férjére, és erősen megszorította. Nem akarta elengedni. Royce hosszú idő elteltével tért csak magához. Gyengéden végigsimogatta Nicholaa testét. Nagyszerű érzés a nő érintése. Minden szeretkezésük alkalmával elámult a felesége válaszától. Mindenét átadta a férfinak. Royce még sohasem tapasztalt ilyen áldásos megelégedettséget. Ez kész csoda! A felesége egyszerre teszi őt gyöngévé és hatalmassá. El sem hiszi, hogy ez a nagyszerű nő őt szere-, ti. Ekkora áldásra sosem számított. Azóta, hogy elcsúfították csak tizenöt éves volt akkor , beletörődött a sorsába. A nők arcán megjelenő undor, amint nyíltan az arcába bámulnak... igen, megtanulta elfogadni a testi hibáját. De Nicholaa szereti! - Royce! - Tessék? - Jó... jó volt? Nicholaa hangja alig volt hallható. Amit csináltam? Royce tudta, mire céloz. - Hát persze! Nagyszerű volt. Mi vett rá... - Akartam! Eltelt egy ólomlábakon járó perc, mire Royce ismét megszólalt. - Nicholaa, azért szeretkeztél velem így, mert jó feleség akarsz lenni, vagy azért vettél a szádba, mert te is kívántad? A fiatalasszony boldog volt, hogy elrejthette az arcát. Már mondtam, hogy én akartam. Te pedig azt mondtad, hogy jólesett. Nagyon el vagyok fáradva! Aludni szeretnék. Royce átkarolta Nicholaat. Elértette a célzást. A fiatalasszony nem kívánja részletezni ezt a kényes témát. Nicholaa néhány pillanat múlva már aludt is. Royce még sokáig ébren maradt, és arra gondolt, hogy micsoda kedves csábító a felesége. Felidézte az esti vallomástételt többször is. Ez a nő tényleg azt hiszi, hogy belekényszerítette a férfit a házasságba. Valami azonban még mindig aggaszthatta a fiatalasszonyt. A hangján érezte. Olyan kiszolgáltatottnak és kétségbeesettnek tűnt. A pokolba is, csak nincs több testvére, akikről eddig még említést sem tett! Ettől a lehetőségtől nevetnie kellett. Kíváncsi volt, hogy mennyi időbe fog belekerülni, mire kiismeri a feleségét. Le kell ülniük, és nyugodtan megbeszélni mindent. Nem akarta, hogy bármi is aggassza Nicholaat. Megfogadta, hogy boldoggá teszi, és addig noszogatja a nőt, amíg ez be nem teljesül. Royce az éjszaka közepén arra ébredt fel, hogy Nicholaa eltávolodott tőle. Utánacsúszott és el is aludt volna, ha az asszony feneke nem dörgölőzik a lágyékához. Ezt az izgatást nem bírta elviselni Meg kellett érintenie Nicholaa testét. Az egyik simogatást a másik követte, mígnem Royce teljesen fel nem ébredt, és szép lassan és finoman szeretkezni nem kezdett. Az ajkuk egymásba olvadt, és a szeretkezésük csupa gyengédség volt. Amikor mindketten kielégültek, egymást átkarolva mély álomba zuhantak. Tizenötödik fejezet Nicholaa viselkedése gyökeresen megváltozott azután, amint megígérte Royce-nak, hogy rendes feleség lesz. Hajnalhasadtával felkelt, csöndben felöltözött, és a lovagterembe ment. Kiadta a
személyzetnek az aznapi munkát, még mielőtt a férje kinyitotta volna a szemét. Nicholaanak szinte fájt Ulric hiánya. Szándékosan próbálta elfoglalni magát, hogy ne legyen ideje az önsajnálatra. A kimerülésig dolgozni akart. Ugyanakkor békét is szeretett volna teremteni a családban, csak azt nem tudta, hogyan. Vigyáznia kell a nyelvére, és mindent ráhagyni a férjére. Akár halott is lehetne ilyen feltételek mellett. De az adott szavához mindenképpen tartja magát. Hálával tartozik a férjének. Főleg így, hogy a házassággal valószínűleg tönkretette a férfi életét. A legkevesebb, hogy megpróbálja valamelyest kárpótolni ezért. Titkon azonban azt is remélte, hogy a változás hatására Royce meg fogja szeretni őt. Nemcsak a férfi életét, hanem a szívét is akarta. Nicholaa éppen a virágokat rendezgette az asztalon álló agyagtálban, amikor Clarise és Alice berontott a terembe. Egymást vigasztalták drága picikéjük elvesztése miatt. Locsogásuk egyre jobban felizgatta Nicholaat. Mérgesen lehurrogta őket, hogy ne aggódjanak Ulric miatt, mert jó kezekben van. Sok elintéznivalótok lesz ma. Ezentúl minden reggel elmondom az aznapi teendőtöket, amit estig el kell végeznetek. Megszervezzük az életünket. Miért? kérdezte Clarise. Eddig is mindent megcsináltunk. De a férjem szereti a fegyelmet és a rendet. És én megígértem neki, hogy rendes felesége leszek. Tehát... - A báró úr úgy szereti magát, ahogy van vágott közbe Alice. -- Nincs szükség semmi változtatásra. Ez így igaz. A gazdánk olyan kedves és türelmes... kotyogott bele Clarise. Mindenkivel kedves és türelmes vetett ellen Nicholaa. Akkor mire jó ez a változtatás? kérdezte Clarise. Többre vágyom. Azt akarom, hogy Royce... suttogta Nicholaa, de sehogy sem tudta rávenni magát a szó kimondására. Azt szeretné, hogy a báró úgy érezzen maga iránt, mint asszonyom édesapja az édesanyja iránt? sietett a segítségére Clarise. Nicholaa bólintott. Clarise felhorkant, és Alice-hez fordult: Az úrnő azt hiszi, hogy a báró nem szereti. Dehogyisnem szereti! válaszolt Alice. Nicholaa felsóhajtott. Ti mind a ketten szerettek engem. Ezért nem tudjátok elképzelni, hogy van olyan, aki nem szeret. Clarise erre a homlokát ráncolta, de Nicholaa megakadályozta abban, hogy mondjon is valamit, mert elsorolta az eltervezett változtatásokat. A két nő hüledezve nézett rá. Nem fog kiabálni ezentúl, asszonyom? kérdezte Alice. Csak tréfál az úrnő - jelentette ki Clarise. - Ha nem szereti magát úgy, ahogy van, akkor... De én állítom, hogy szereti az úrnőnket erősködött Alice. Nicholaa nem merte elárulni, hogy fél megkérdezni erről a férjét. Tart az elutasító választól. Teljesen mindegy, hogy szeret-e vagy sem. Hálával tartozom neki, és kész. Eltökéltem, hogy boldoggá teszem egy békés otthonnal. Sose láttam még az úrnőt ennyire bizonytalannak jegyezte meg Clarise. És ez nem is tetszik nekem. Sokkal jobb, ha az ember a póráz végén tartja a kutyát. Régebben saját maga szőtte a terveit, asszonyom. - Most is én szövöm. Megadom Royce-nak, amit kíván, hogy végre rájöjjön, mennyire szeret. Látod, ilyen egyszerű. Royce lépett a terembe ekkor. A beszélgetés abbamaradt. Nicholaa a férjéhez szaladt, és jó feleség módjára csókkal üdvözölte. Clarise és Alice a konyhába sietett, hogy elkészítsék a reggelit. Nicholaa és Royce pedig az asztalhoz sétált. A férfi el volt ragadtatva felesége mosolyától. Mivel Nicholaa ilyen vidám hangulatban üdvözölte, úgy döntött, hogy vár egy kicsit, mielőtt megbeszéli vele a nő aggodalmait. Talán a múlt éjjel kicsit fel is fújta a dolgot. Lehet, hogy Nicholaa
csak azért volt olyan gondterhelt, mert Ulricot elvitték. Tudta, hogy a fiatalasszonynak nagyon fog a gyermek hiányozni. Thomas és Lawrence csatlakozott hozzájuk. Amint Royce leült, Nicholaa a háta mögött összekulcsolt kézzel előadta az aznapi feladatokat. A férfi már éppen tökéletes elégedettségének akart hangot adni, amikor Thomas megszólalt. - Uram, említést tett már a fáról? Royce megrázta a fejét, majd megfogta Nicholaa kezét. Mivel ilyen vidám a felesége, itt az ideje, hogy megbeszéljék a vár sorsát. - Nicholaa, a múltkor azt kérdezted, hogy miért vitettem el a régi helyéről az asztalt. - Nem az én dolgom, hogy megkérdőjelezzem az utasításaidat. RoyCe elmosolyodott. Nicholaa látta, hogy használt a betanult szöveg. - Azért vitettem el onnan az asztalt, mért a padlódeszkák teljesen elkorhadtak. Azóta már régen beszakadt volna a padló, ha ott marad az asztal. Nicholaanak ez sohasem tűnt fel. Kedvesen mosolyogva várta a folytatást. - Kész csoda, hogy az egész szint le nem szakadt még - jegyezte meg nagy szakértelemmel Thomas. A második emeleti padló sincs jobb állapotban. Thomas szerint nem lehet felújítani egyiket sem - folytatta Royce. Az egész épületet le kell bontani nyögte ki Thomas Royce ösztökélésére. Háromszor annyiba kerülne a régi épület megmentése, mint egy új felépítése magyarázta Lawrence. Nicholaa erre nem szólt semmit. Tudta, hogy a férjének igaza van. Jól emlékezett a szülei közt dúló vitákra. Hányszor említette az édesanyja, hogy milyen rozoga az épület, de a papa nem szerette a változást. A mama viszont sokkal gyakorlatiasabban gondolkodott. Nicholaa ebben az apjára hasonlított. Feltűnt neki azonban, hogy a három férfi mennyire aggodalmas képet vág. Arra szövetkeztek, hogy elfogadtassák a vár úrnőjével a tervüket. Még nem hoztam meg a végső döntést, Nicholaa - jelentette ki Royce. Nem mondott igazat, de szeretett volna egy kis időt adni a nőnek, hogy hozzászokjon a gondolathoz. Rámosolygott a férjére, és visszament a virágaihoz. A férfiak lesték minden mozdulatát. Tudom, hogy milyen sokat jelent számodra ez a vár, és ha lehetséges... Megpróbálod megmenteni a tornyot? fejezte be Nicholaa a mondatot,, A férfi bólintott. Nicholaa megrázta a fejét. Ne törődj az érzelmeimmel! Ez a te várad, nem az enyém. Tégy, ahogy jónak látod. A te döntésed az enyém is. A két vazallus felsóhajtott. Royce a homlokát ráncolta. Zavarta a nő szelídsége. Majd később még visszatérünk a tárgyra zárta le a beszélgetést. Ha úgy akarod egyezett bele Nicholaa. Túlzottan engedékeny és beletörődő a felesége. Sehogy sem tetszett ez neki, de egy időre elfelejtette Nicholaa furcsa viselkedését és a katonák kiképzésére összpontosította a figyelmét. Nicholaa tovább szöszmötölt a virágokkal, hátha sikerül kihallgatnia a kiképzési tervet. Remélte, hogy hall valamit Justin felől. A türelmét siker koronázta. Lawrence megemlítette, hogy Justin elkezdett együtt dolgozni a többiekkel. Noha nem mutat semmiféle ragaszkodást a többiekhez, legalább az ellenségessége csökkent. Egyre többször hangoztatja a véleményét, ami kezdetnek nem is rossz. Royce látván, hogy a felesége mennyire gyötrődik a fivére miatt, megesett a szíve rajta. - Nicholaa, szeretnél beszélni Justinnal?
A fiatalasszony majdnem felborította a vázát. - Igen, nagyon szeretnék - felelte gyorsan. - Nem tehetek róla, hogy hallottam a beszélgetésetekből valamennyit. Jól érzi magát az öcsém, Lawrence? A vazallus elmosolyodott. - Úgy tűnik, asszonyom, de még nem kérdeztem tőle. Nicholaa a férje mellé sétált, majd ismét Lawrence-hez fordult. - Tehát maga Justin kiképzője? Royce engedélyezte vazallusának, hogy elmagyarázza a helyzetet. - Az én vezetésem alá tartoznak az újoncok. Nem annyira a lőfegyverekkel és a támadási stratégiákkal foglalkozom, hanem inkább a testneveléssel. Amikor már elég erősek, akkor mehetnek Royce szakaszába. - Szóval ezért cipelik egyik helyről a másikra azt a sok nehéz követ? Én meg azt hittem, hogy ez a büntetésük. - Nicholaa, a katonák nem az ellenséghez tartoznak - szúrta közbe Royce. Kettős céllal cipeltetem velük a köveket. Először is egy új falat építenek a régi helyébe, szélesebbet és magasabbat, hogy nagyobb területünk legyen a gyakorlatozáshoz; másodszor pedig erősödnek a munkától. Nicholaa bólintott, hogy érti. - Mikor láthatom Justint? Menjek a katonák körletébe? Igen, odamegyek, hogy ellenőrizzem, elég takarója van-e a fiúnak. Royce megpróbálta nem elnevetni magát, amint elkép- zelte Justin zavarát. - Majd később láthatod. A várudvarra fogom küldeni. Royce állta a szavát. Nicholaa le-föl sétált óráknak tűnő perceken keresztül, mire meglátta Justin alakját a lejtőn felé közeledni. A fiatalasszony futásnak eredt. Közben feltörő könnyeivel küszködött. A fiú karjába vetette magát, és szorosan megölelte. Mi-lyen jól néz ki! A szín visszatért az, arcára! Amikor Nicholaa végül Justin szemébe nézett, meggyőződhetett arról, hogy minden rendben lesz a fiúval. Szótlanul megcsókolta Justin állát, és elengedte. - Boldognak tűnsz, Nicholaa - jegyezte meg Justin. - Az vagyok. Azért, mert láthatlak. - A báró jól bánik veled? Justin még a fiatalasszony válasza előtt elkezdte ráncolni a homlokát. - Ó, igen. Nagyon jól. Kedves és türelmes. Justin homlokáról eltűntek a ráncok. Sőt, még el is nevette magát azon, Nicholaa szintén kedves és türelmes a báróval. - Eleget eszel, Justin? Nem fázol éjszaka? Szükséged van valamire? - Nincs - felelte, és megfordult. Látta, hogy Ingelram és Bryan őket figyeli. - Nem vagyok gyerek, Nicholaa. Ne is viselkedj úgy velem! Nicholaa nem vette észre, hogy közönségük van. Sőt, azt sem, hogy Royce közeledik feléjük. Justin kötötte le minden figyelmét. Ez a napbarnított bőrű, szalmaszőke fiú kész férfi! - Tudod, hogy Ulricot elvitték? - A báró elárulta. Nicholaa úgy érezte, hogy a fivére hangja megkeményedik. - Ugye nem aggódsz Ulric miatt? Duncan és Millicent vigyázni fog rá. - Nem aggódom miatta. A kisfiú boldog lesz velük. - Akkor miért húztad össze a szemöldöködet? - A báró azt mondta, hogy itt járt Thurston. Nem lett volna szabad neki idejönni. Justin hangja nem árult el semmilyen érzelmet. Nicholaa nem tudta ezt mire vélni. Ekkor megszólalt a hátuk mögött Royce: - Justin, minden héten van egy délután kimenőd, de nem a mai napon. Búcsúzz el a nővéredtől, és csatlakozz Ingelramhoz és Bryanhoz! Justin azonnal engedelmeskedett, de Nicholaa megpróbálta visszatartani. Ekkor fedezte fel, hogy Justin bal karját fekete bőr borítja. Két óriási hurok tartotta a
bőrdarabot a helyén. - Hát ez meg mi? - csodálkozott Royce. Justin a báróhoz fordult, miközben a két vazallus közelebb lépett hozzájuk. - Bryan csinálta nekem. Royce kezébe vette az egyik hurkot. - Ha megkezded a gyakorlatot a Sólymoknál, ettől meg kell szabadulnod. - Mert ki fogják nevetni érte? kérdezte Ingelram. Royce elnevette magát a katonák zöldfülűségén. Megtekerte a hurkot, és erősen tartotta, míg Justin arca el nem kékült. - Nem fogják kinevetni, de mindenesetre ki fogják használni ezt a lehetőséget. Royce annyira megszorította a hurkot, hogy Justin alig tudott megmozdulni. - És jó alaposan kiverik belőle a hajlamot, hogy ilyen marhaságot viseljen. Nicholaa megrettent Royce nevetésétől. A magyarázat hallatán azonban belátta, hogy a bőr nem annyira a védelmet szolgálja, mint inkább fegyverként használható fel viselője ellen. Justin is belátta. Amint a báró elengedte, le is vette magáról a pótujjat. - Távozhattok utasította Royce az újoncokat. A katonák meghajoltak a báró előtt, és sarkon fordultak. Justin két társa között masírozott. Nicholaa a férje oldalán nézte a távozókat. Észre sem vette, hogy közben megfogta a férje kezét. Royce érezte, hogy Nicholaa remeg. Erősen megszorította a kezét. - Jobb, hogy beszélhettél Justinnal? - Igen. Ingelram gunyoros megjegyzése ütötte meg a fülüket.: A fiatalember bizonyára azt hitte, hogy hallótávolságon kívülre kerültek. - Eleget eszel? - sipította nőt utánzó hangon. Bryan azonnal vette a lapot. - Kölcsönadjam a pokrócomat? Justin visszavágott azzal, hogy jól oldalba taszította Ingeiramot, míg Bryant megpróbálta elgáncsolni. Ingelram és Bryan elkezdett nevetni, és csodák csodájára Justin is csatlakozott hozzájuk. Royce Nicholaa miatt nem akart nevetni, de amikor a feleségére tekintett, látta, hogy ő is mosolyog. - Úgy babusgattam, mint egy anya. Ugye ő is nevetett? Olyan régen hallottam kacagni, hogy el is felejtettem, milyen. Köszönöm, Royce. A férfi nem tudta pontosan, hogy mit köszön neki a felesége. Mindenesetre Nicholaa a nyakába ugrott és szájon csókolta. A fiatalasszony ugyan elszomorodott arra a hírre, hogy nem láthatja Justint a kiképzés végéig, tehát körülbelül hatvan napig, de egy szóval sem ellenkezett. Ezután legközelebb csak a vacsoránál találkoztak. Amint azonban befejezték az evést, és a férje Lawrence-szel beszélgetni kezdett, Nicholaa felállt az asztaltól, kimentette magát, és felsétált a szobájába. Ez a szokása általánossá vált. Két teljes hónap telt el tökéletes egyetértésben, minden vita, ellenvetés vagy harag nélkül. Royce igazán elégedett lehetett volna a feleségével, de nem volt az. Nicholaa egyszer sem gurult dühbe a két hónap alatt. Ha egy kicsit is higgadtabbá válna, még arról is meg kellene győződni, hogy egyáltalán lélegzik-e. Nicholaa a férje minden óhaját leste. Már azelőtt teljesítette kívánságait, mielőtt még az megfogalmazhatta volna. A nő szenvedélyes természete csak az ágyban nyilvánult meg. Royce örült ennek az áldásnak, de többet akart. Vissza szerette volna kapni azt a lehetetlen fúriát, akit feleségül vett. Hiányzott Nicholaa haragos tekintete, logikátlan érvelése, de leginkább a lehetőség a szónoklásra. Nicholaa arcán mosollyal ébredt, és ugyanazzal a mosollyal tért nyugovóra. Vele
állandósult ez az állapot. De senki sem lehet mindig boldog! Valami hiányzott. Nicholaa tekintetéből a csillogás, hangjából a kacaj. Uramisten, hiszen ő tette ezt vele! Egyedül ő a felelős ezért a természetellenes viselkedésért. Pontosan azt kapta, amit elvárt a feleségétől. Jóvá szeretné tenni ezt a hibát, de hogyan? Egyik ötletet vetette el a másik után, mígnem Justin, igen aranyosan, megoldotta helyette a problémát. Június közepe volt. Royce a külső várudvarban gyakor-latoztatta a katonáit. Lawrence, aki a Gólyákat vezette, ritkán szorult a báró segítségére. Ez az alkalom azonban kivételesnek mutatkozott. Lawrence magához hívta Royce-t, és amikor a báró megérkezett, a vazallus felszólította Ingeiramot és Bryant egy mérkőzésre. Justin a sorára várva ácsorgott a közelben. - Ezek hárman szépen összebarátkoztak - jegyezte meg Lawrence. Meg vagyok elégedve Justin teljesítményével. Megerősödött, és megférfiasodott a sok kőcipeléstől és kardforgatástól. Jó irányba fejlődik. Ingelram kiütötte Bryant, és győzelmi kiáltással hirdette dicsőségét. Justinon volt a sor. Bryan elgördült a fiú útjából. A két újonc harcba kezdett. A többi katona kört alkotva figyelte az eseményeket. Royce rosszallóan nézte a küzdőket. - Lawrence, Ingelram harcol, vagy táncol Justinnal? kérdezte végül. - Hát ez az! Ezért kértem, hogy nézze meg őket, báró úr. Mindegyik újoncom ezt csinálja, ha Justinnal kerül össze. Nem hiszem, hogy szándékos a dolog, de mindannyian úgy bánnak a fiúval, mintha üvegből volna. Royce bólintott, és egy éleset füttyentett. Mindenki a vezérre szegezte a tekintetét. Justin még mindig tartott egy kicsit a bárótól. A küzdelem közben vigyorgott, de most komoly képet próbált vágni. - Kedvem szottyant néhányótokat jól fenékbe billenteni. Ki kíván élni ezzel a kiváltsággal? kérdezte Royce. Ritkaságszámba ment ez a lehetőség, úgyhogy az újoncok kezüket-lábukat törve jelentkeztek a párviadalra. Miközben a báró felé rohantak, arra ügyeltek, hogy Justint ne engedjék előre. Ez a féltő barátság egyszer még Nicholaa testvérének az életébe kerülhet. Justin viszont egyáltalán nem akart kimaradni a küzdelemből. A csoport élére verekedte magát. - Hányan élhetnek ezzel a lehetőséggel, báró úr? - kérdezte Justin. A többiek a fiú mellett és mögött sorakoztak. Justin a szószólójukként viselkedett, és ez a radikális változás a fiú viselkedésében megörvendeztette Royce-t. Noha Lawrence rendszeresen beszámolt Justin állapotáról, ez a bátor kiállás mégis meglepte a bárót. - A drága időmet csak négyőtökre pazarolom. Mivel te vetted magadra a vezető szerepét, te leszel az egyik. Válassz magad mellé még hármat, és jó vezérhez illően engedd őket előre. Justin bólintott. A barátaihoz fordult, de hirtelen megállt. - És mi van, ha valamelyikünk billenti fenékbe önt, báró úr? Royce harsányan felkacagott. - Illendően megjutalmazom azt, akinek ez sikerül. Justin elmosolyodott, és gyorsan maga köré hívta a többieket, hogy megbeszéljék a dolgot. Lawrence és Royce türelmesen várakozott. - Tökéletes munkát végeztél suttogta a báró. Justin szépen megizmosodott. - Kész a komolyabb gyakorlatra, akárcsak a többiek. A Gólyák végül is meghozták döntésüket. Egy Merrill nevű vörös katona lépett elő, és meghajolt mindkét felettese előtt. - Nem használunk fegyvert - jelentette ki Royce. Merrill azon nyomban lecsatolta a kardját, és Justinnak nyújtotta. - Kész vagyok a harcra, báró úr - mondta. Royce ismét felnevetett.
- Egy frászt vagy kész! Esetleg a vezetésem alatt eltöltött három hónap után kész leszel, de nem most. Egy biccentéssel jelt adott Merrillnek. Az újonc lassan körözni kezdett Royce körül. A báró meg sem moccant. Merrill végül a báró mögé lépett, és támadásba lendült. Az volt a szándéka, hogy a nyakánál fogva birkózza le Royce-t. Royce ellenfele érintésére várt. Ekkor hirtelen megfordult, felemelte a katonát, és a válla fölött a földre terítette. Merrill nagy huppanással ért földre. - Túl sok gondolkodási időt adtál. Könnyűszerrel kitaláltam a célodat. Ha meglepetésszerűen hátulról akarsz az ellenfeledre támadni, akkor villámgyorsan cselekedj. Érted? Merrill bólintott. Royce talpra segítette az újoncot. - A következőt - parancsolta Royce. Bryan lépett elő. Már előre levette a kardját. A bal öklével a báró felé sújtott. Ha az ütés célt ér, leteríti azt, aki kapja. Royce azonban nem mindennapi harcos. Így könnyedén elkapta az újonc csuklóját. - Nos, Bryan? kérdezte. A fiú keze lüktetett. Úgy érezte, mintha jól belevágta volna egy kőbe. Vicsorgott kínjában, majd a szabad kezével megpróbált csapást mérni az ellenfelére. Royce elhárította az ütést, és elrepítette a fiút. - Te is előnyt adtál nekem. Bármilyen támadási technikát is alkalmazz, használd a lábad! - Igen, uram. A harmadik katona, egy Howard nevű, valamivel cselesebbnek bizonyult. Royce-nak kétszer is le kellett ütnie ahhoz, hogy végre a hátán landoljon. Végre Justinra került a sor. Mielőtt küzdeni kezdtek volna, Royce hosszan végigmérte legújabb ellenfelét. - Mit tanultál az elődeid hibájából? - Hogy használjam a lábam és az öklöm. És hogy mindenáron próbáljam a báró urat leteríteni. Royce bólintott. - Akkor nem vesztegettem el ezt az időt. Lawrence olyan feladatokat bízott rátok, amelyek a testeteket képezte. Most azonban elérkezett az idő, hogy a fejeteket is használjátok. A harcban a nyers erő ravaszság nélkül nem ér egy fabatkát sem. Holnaptól kezdve az idősebb harcosokkal fogtok gyakorlatozni. Ezt a bejelentést hangos éljenzés fogadta. Az újoncok ezzel hivatalosan befejezték a kiképzés első szakaszát. Lehet ünnepelni. Royce bölcsen mosolygott. Holnap este nem lesz éljenzés. Minden porcikájuk a kínok kínját fogja kiállni, hiszen a gyakorlott katonákkal töltött első nap életük legnagyobb erőpróbája lesz. Nicholaa az első dombocska tetejéről jött lefelé, amikor meghallotta a kiáltozást. Megszaporázta lépteit. Látta, hogy a csődület közepén Justin és Royce áll. Nicholaa megpróbálta csillapítgatni az izgalmát. Ekkor Justin Royce felé lódult. A fiatalasszony majdnem felsikoltott. Az öccse csak tettette a támadást. A legutolsó pillanatban elfordult, és az ellenfele lábszárát célozta meg. Royce kitért a rúgás elől, és egy jókorát behúzott a fiúnak, egyenesen a lapockái közé. Justin megtántorodott, de szinte abban a pillanatban ismét támadásba lendült. Egészen véletlenül a fiúnak sikerült az ütés. Az ökle Royce állába vágódott körülbelül öt másodperccel azután, hogy a báró észrevette Nicholaat. Royce ösztönösen visszavágott, ezzel Justint a földre terítette. A lábát a fiú mellkasára téve a legbizarrabb parancsot adta: - Mosolyogj, Justin! - Tessék??? - Mondom, mosolyogj! A fene egyen meg! Justin engedelmeskedett. Nicholaa kétségbeesve próbálta megőrizni a hidegvérét, de ez a látvány elvette
minden önuralmát. Justin az ellenkező irányba nézett, a fiatalasszony tehát nem láthatta, hogy mosolyog. - Royce, az öcsémnek csak egy karja van! - De nekem kettő - vágott vissza a báró. Nicholaa közben futásnak eredt, de erre az otromba megjegyzésre megtorpant. Royce-ra bámult, aki rákacsintott. Majd Justin is felé fordult, és elkacagta magát. Nicholaa hátrahőkölt, megrázta a fejét, és elment. Royce felsóhajtott. Tudta, hogy a felesége semmit sem értett a jelenetből. Justint is talpra segítette. - Ügyesen harcoltál - ismerte el Royce. - Jutalmul, három társaddal együtt meg vagytok híva a ma esti vacsorára. Justin arca szinte lángolt. Nem lehetett tudni, hogy az erőlködéstől vagy a dicsérettől. Royce felvette a szónoki testtartását, és a csoporthoz fordult. - Még egy dolgot szeretnék mondani. Mindannyian barátok lettetek, ez így is van rendjén. Ha azonban küzdelemre kerül a sor, a barátságnak meg kell szűnnie. Senki-, vel sem bánhattok kesztyűs kézzel, mert az ilyen viselkedés valódi harcban a társatok életébe kerülhet. Mindenki tudta, hogy miről van szó. Royce a következőket Justinhoz intézte. - Senki nem kivételezhet veled, mert félkarú vagy. Ezért nem lehetsz olyan jó, mint a többiek. Sokkal jobbnak kell lenned. Justin bólintott. - Mikor fogom megtudni, hogy már kész vagyok, báró? - Tudni fogod. Nem lesz arra szükség, hogy bárki is megmondja neked. Ekkor Lawrence lépett a színre. - Kiképzésetek második szakaszának kezdetét megünneplendő a báró úr megengedi, hogy labdajátékot nézzetek. Royce beleegyezően bólintott. Vilmos király ugyan ellenezte ezt a játékot, mert szerinte elvonja a katonák figyelmét a komoly dolgoktól. Royce viszont néha eltűrte a játékot, mert maga is részt szeretett venni benne. A cél Az volt, hogy a bőrlabdát a pálya egyik végéből a másikba juttassák. Egyetlen szabályt kellett csak betartaniuk: a kezüket nem használhatták. A játék mindig véressé vált. Talán ez is oka volt a népszerűségének. - Te vezeted az egyik csapatot, Lawrence, én pedig a másikat adta ki az utasítást Royce. Azonnal elkezdjük, amint beszéltem Nicholaaval. A két vezető indulni készült, de Ingelram és Justin az útjukat állta. - Mért kell néznünk, báró úr? - bökte ki Ingelram. - Nem kell. Azt csináltok a szabad időtökben, amit akartok - felelte Royce. - Amit Ingelram mondani akart, az az - magyarázta Justin -, hogy nem nézni szeretnénk, hanem játszani. Elég emberünk van, hogy saját csapatot alakítsunk, és nagyon örülnénk a lehetőségnek, hogy megverhetjük a Sólymokat. - Vérig sértődnének, ha a Gólyák ellen kellene kiállni-uk - jegyezte meg Lawrence. - Akkor nem, ha maguk a báróval hozzánk csatlakoznának mondta Justin vigyorogva. - Ez a vezéretektől függ - nevetett Royce. Vazallusa engedékeny hangulatában volt. Az újoncok rögvest kijelölték a területüket, és már a stratégiai szempontokat tárgyalták. - Észrevette, uram? kérdezte Lawrence Royce-tól. - Mit? - Hogy Justin nemcsak hogy vezetőnek tartja magát, hanem egynek érzi magát a többiekkel. Mindenre azt mondta, hogy az övék, és nem azt, hogy a miénk. Ez egy egyszerű megállapításnak hangzott, de Royce számára megvilágosodásként hatott. Hiszen ő maga is úgy viselkedett, mint Justin. A kezdetektől fogva a vár az övé volt és nem Nicholaaé, a szolgák is őhozzá tartoztak... és egy idő után a fiatalasszony beadta a derekát. Royce vállon csapta vazallusát.
- Ráébresztettél egy hibámra. Köszönöm. Royce nem magyarázkodott. Most felmegy a várba, és megnézi, hogy Nicholaa nem izgatta-e fel túlságosan magát. Vacsora után azonban leülteti, és elmagyarázza neki, hogy milyen változtatásokat szeretne. Nem fog szónokolni. Sose szokott. Persze addig nem hallgat el, amíg meg nem értette a feleségével a dolgot. Nicholaa teljesen kiheverte az ijedséget. Még mindig maga előtt látta fivére mosolyát. Minél hamarabb a szobájába akart érni, még mielőtt megszegi a harmadik szabályt. Sírni szeretett volna, de most örömében. Royce viszont ezt sem értené. - Hova ilyen nagy sietve, milady? állította meg Clarise. - Kérdezni szeretnék valamit a vacsorával kapcsolatban. - Majd később. Néhány perc múlva lemegyek. Clarise nem akart várni. A szakács már így is nagyon durcás, és nem szerette volna még tovább feszíteni a húrt a konyhafőnöknél. Azt mindenki megbánná. Nicholaa után rohant, és a lépcsőfordulónál megállította. - Csak egy pillanat az egész. A szakács azt kérdezteti, hogy édes gyümölcslepényt vagy cukros almát készítsen. Ha azonnal nem dönti el, egyiket sem csinálja meg. Nicholaa fontolóra vette a dolgot. - Ma este ünnepelni fogunk, tehát mind a kettőt. Nicholaa éppen a folyosóra lépett volna, amikor a faszerkezet és a korlát megroggyant. Clarise felsikoltott. Nicholaanak még lélegzetvételnyi ideje sem volt. Esés közben ösztönösen a párkányba kapaszkodott. A korlát a földre zuhant. Fadarabok repültek szanaszét. Clarise elugrott alóluk. Már nem sikoltozott, hanem úrnője segítségére sietett. - Uramisten fenn az égben! Tartsa magát erősen! Le ne nézzen, az Isten szerelmére! - Nem! Ne gyere ide! Le fogsz esni! Inkább kerítsd elő a férjemet! Igyekezz, mert nem bírom sokáig! A cseléd gyorsan irányt változtatott, és éppen elért az ajtóig, amikor az kicsapódott, és Royce lépett be rajta. Nem volt szükség magyarázkodásra. A látvány megtette a hatását. Royce halálra rémült. Nicholaa alá rohant. - Mi a fenét csinálsz ott? A férfi ordítása megnyugtatta Nicholaat. Ezután döbbent csak rá a kérdés jelentésére. Majdnem felkacagott. - Na mégis mit csinálnék? Lógok a párkányról. Royce úgy hallotta a felesége hangjából, hogy egészen jól szórakozik. Ez lehetetlen! Hiszen minden bizonnyal meg van rettenve. Engedd el, Nicholaa, és hajlítsd be a térded! Elkaplak. Megyek, Royce! - Most rögtön, kedves! Nicholaa ettől a gyöngédségtől elfeledkezett minden aggodalmáról. Egyszerűen elengedte a párkányt, és várta, hogy a férje elkapja. Royce majdnem összerogyott a lendülettől, amikor Nicholaa a karjába pottyant. Szorosan magához ölelte égből kapott terhét. Majd gyorsan hátralépett, nehogy a fejültre zuhanjon a korhadt fa. Royce minden ízében remegett, amikor átértek a lovagterembe. A történtek miatt csak tántorogva tudott lépni. Kevesebb szerencsével Nicholaa a nyakát is szeghette volna. Nem mehetsz az emeletre! Megértetted, Nicholaa? A férfi Nicholaa karjába markolt, miközben kiosztotta a parancsot. A fiatalasszony azonnal beleegyezett volna, ha el nem vonja a figyelmét az útjukban álló zsámoly. Royce félrerúgta, és a magas támlájú székre telepedett. Mélyeket lélegzett. Nicholaanak feltűnt, hogy Royce mennyire izgatott. A férfi aggodalma a meglepetés erejével hatott rá. - Ennyire féltesz?
Még ma mindent lehozatok a földszintre. Ne is ellenkezz! Elhatároztam magam. Nem mehetsz az emeletre. - Tényleg féltesz. - Igen. A hanghordozás és a helyéről majd kiugró szív ékes bizonyítéka a férfi aggodalmának. Nicholaa ettől örömmámorban úszott. A veszély azonban elmúlt. Royce-nak meg kell nyugodnia. Nicholaa úgy döntött, hogy eltereli a férje figyelmét. Royce, igazán lebonthatnád már az otthonodat, és építhetnél egy másikat! Csodálkozom a késlekedéseden. Royce ekkor legszívesebben megfojtotta volna a feleségét. - Nem az én otthonom, és nem is a tiéd! - Hát akkor kié? Royce letette Nicholaat, és felállt. - A miénk. Minden a miénk, kedves feleségem! Érted? Értette. Az ördögbe is, nem kívánt még egy ekkora riadalmat. Vállon ragadta Nicholaat, és megcsókolta. Majd sarkon fordult, és kiment. Nagyon bele szeretett volna öklözni valami jó kemény tárgyba. Éppen kapóra jött a labdajáték. Talán ha néhány katonáját leteríti, jobban fogja érezni magát. Amint azonban a szanaszét heverő fadarabok között bukdácsolt, rájött, hogy néhány katona kevés lesz. Az egész szakaszt el kell kalapálnia. Nicholaa nem értette, hogy mi lelte a férjét. Meglehet, hogy lényeges a tulajdonjog kérdése, de ez most teljesen összezavarta. Tíz percen belül katonák érkeztek, és kiürítették az emeleti szobákat. Az ágyat a lovagterem sarkába helyezték, de csak a padló alapos vizsgálata után. Nicholaa szekrényét pedig az ágy fejrészéhez állították. A többi bútort az udvarra szállították. Nicholaat elcsüggesztette, hogy a meghitt szobájukat elveszítették. Megkérte Thomast, hogy készítsen egy ideiglenes falat az ágy köré. A katona be is tartotta az ígéretét, és estére vastag falapokból ácsolt fal vette körül az ágyat. Nicholaa legközelebb a vacsoránál találkozott a férjével. Óriási volt a meglepetése, amikor négy katonát is, köztük Justint, látott' bemasírozni. Eléjük akart szaladni, hogy megölelje az öccsét, de Royce visszatartotta. Amikor alaposabban megvizsgálta Justint, rengeteg sérülést fedezett fel az arcán. Először megrémült, de aztán észrevette, hogy a többi katona sincs jobb állapotban. Royce és Lawrence sem panaszkodhatott a sérülések hiányára. Beletelt egy kis időbe, mire Nicholaa magyarázatot kapott erre a talányra. Még tovább tartott, hogy el is fogadja ezt a magyarázatot. Erőt vett magán, és nem kényeztette Justint a vacsora alatt. Sőt, még azt is sikerült elhitetnie a többiekkel, hogy élvezettel hallgatja ennek a durva labdajátéknak az izgalmas helyzeteit. A négy újonc sokat és jó étvággyal evett. Amikor éppen nem habzsoltak, akkor vagy nagy szájjal dicsekedtek, vagy hahotáztak. Justin is! Egy volt a többiekkel. Nicholaanak sírnia kellett örömében. Ki kellett mennie, mielőtt még ennyi férfi előtt elpityeredik. Szerencsére a vitézek annyira elmerültek a hőstetteik felidézésében, hogy észre sem vették Nicholaa eltűnését. A fiatalasszony az udvarra sétált, egészen a külső várudvarig. , Olyan sok mindenért tartozott hálával. Az Isten megáldotta, amikor Royce-t elküldte hozzá. A férfi Justinnak visszaadta az életkedvét, őrá pedig úgy vigyáz, mint a szeme világára. Boldog volt. Ekkor elmosolyodott, hiszen alig egy évvel ezelőtt szégyennek tartotta volna, hogy egy normann felesége. Amikor abbahagyta a sírást, elindult visszafelé. Royce már várta. A lépcső tetején állt, tekintetét le nem véve a feleségéről.
A holdfényben Royce ismét olyan volt, mint egy óriás. Nicholaa megállt az udvar kellős közepén. - Nekem itt kell állnom a gyerekekkel és várni téged. - Igen? - A mama legalábbis így csinálta. - Ez egy különleges kötelesség volt talán? - Nem, csak megszokás. Olyan, amit a papa nagyon kedvelt. - Még milyen szokásokat kedveltek? - Minden este vacsora után sakkoztak. - Akkor azt tesszük mi is. - De vacsora után te mindig a másnapi programot beszéled meg a katonáiddal. - Majd vacsora előttre teszem a megbeszélést. Vacsora után pedig sakkozunk. - Miért akarod ezt szokássá tenni? - A hagyományokat folytatni kell. Ezt mondta a feleségem az esküvőnk éjszakáján, amikor arra akart rávenni, hogy csókkal búcsúzzam el tőle minden este. - A feleséged töredelmesen beismeri, hogy ez volt a valódi célja. Royce komoly arccal bólintott. - Szeretném, ha valami mást is beismernél. Azt, hogy szeretsz. Szeretném hallani, hogy szeretsz. Nicholaa szeme megtelt könnyel. Lehajtotta a fejét, hogy a férfi ne lássa az izgatottságát. - Nem tehetem. Nem akarok még több terhet a válladra tenni. Royce a feleségéhez lépett. Magához húzta, és megszorította. - Nem értem. Szerinted ez a vallomás terhet jelentene a számomra? - Igen. Royce harsányan felkacagott. - Megjelentést se tudsz jelenteni, nemhogy terhet! - Igenis szeretlek. Royce ez idáig fel sem fogta, mennyire kívánta ezt a vallomást. Kész varázslat, felbecsülhetetlen értékű ajándék! Alázattal elfogadta ezt az ajándékot, noha logikus magyarázatot nem talált a nő szerelmére. Nicholaa csodálatos. A férfi arcán nem a hegeket látja, hanem szemének ezüstös csillogását. Nem az esetlen bum-fordiságát, hanem a nagyszerű erejét. Nicholaa vak, és Royce örökké hálás lesz ezért a fogyatékosságért. A férfi nem szólt egy szót sem. Még nem. Nicholaa pedig imádkozott azért a szóért. - Kedvesem, miért gondolod, hogy ezzel megterhelsz? A fiatalasszony felzokogott. - Mert nem volt választásod az esküvőd előtt. Royce mosolygott. Nicholaa fejét az álla alá nyomta. Nem akarta, hogy lássa a nevetését, és azt sem, hogy elhomályosul az ő szeme is. Az öröme szinte kibírhatatlan volt. - Ja, igen, a választás - suttogta Royce. - Már egy jó ideje ez aggaszt, ugye? Nicholaa a férfi állába ütötte a fejét, amikor bólintani próbált. - Az véletlenül sem fordult meg a fejedben, hogy még a választás előtt elhagyhattam volna a termet? - Nem hagyhattad volna el. Csak a nős férfiakat engedte távozni a király. Be sem neveztél a párbajra. Royce másik oldalról közelítette meg a kérdést. - Akár nemet is mondhattam volna. - Nem mondtál volna, mert túl becsületes vagy. Felelősnek érezted magad értem. - Ezt szépen kitervelted! Bármit mondok, akkor sem változtatod meg a véleményedet. - Mint például? - Mint például, hogy már előre eldöntöttem, hogy indulok a kezedért. Nem engedtem volna, hogy másé legyél, Nicholaa. - Csak kedves akarsz lenni hozzám, Royce.
A férfi megcsókolta a nő homlokát. Elképzelni sem tudta, hogy miképp győzze meg Nicholaat az igazáról. Már régen elhatározta, hogy kiáll érte párbajozni, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem bírta volna elviselni, ha más Nicholaahoz nyúl. Nicholaa hozzá tartozott. Mire Londonba értek, teljesen hozzászokott még a makacsságához is. Természete szerint Royce birtokló hajlamú volt mindig. Nem hagyhatta, hogy másé legyen a jutalom. Ez a szerelmi ügylet viszont nem az ő asztala. Abban sem volt biztos, hogy képes-e férjként szeretni. Alkalmatlannak és készületlennek érezte magát. Nem lenne kielégítő, ha csak annyit mondana, hogy nagyon jól érzi magát Nicholaaval az oldalán. Nem, semmivel sem tudná meggyőzni a fiatalasszonyt arról, hogy a maga módján igenis törődik vele. Úgyhogy inkább nem mond semmit. Majd tettekkel bizonyítja. Tizenhatodik fejezet Könnyebb volt ezt elhatározni, mint véghezvinni. Bármennyit is törte a fejét Royce, nem tudott egyetlen épkézláb ötlettel sem előállni. A sikertelenség persze nem vette el a próbálkozó kedvét. Őrjítő volt ez az állapot, de Nicholaa arcán az a higgadt mosoly még szörnyűbben hatott. Ha a fiatalasszony nem vallott volna szerelmet, Royce a teljes kétségbeesés szélén állna. Ha bókolt Nicholaanak, ő azonnal viszonozta a kedveskedést. Ha megcsókolta, ő buzgón visszacsókolta. A mosoly csak ilyenkor tűnt el az arcáról, amikor a férje szája eltakarta. Még sakkozott is Nicholaaval, és engedte győzni. Aztán rádöbbent, hogy a nő egyébként is nyerésre áll. Ekkor taktikát változtatott, és hajnalig ültek a kockás tábla mellett, míg végül nem hagyta ellenfelét győzni. Mert az magától is learatta a babért. A fiatalasszony megígérte, hogy engedi Royce-t is nyerni. A helyzet azonban egyre rosszabbá vált. Egy forró hétfő délelőtt, amint Royce Lawrence-szel a lovagterembe lépett, égve találta a tüzet a kandallóban. Olyan érzése volt, mintha egy kemencében sülne. Izzadságcseppek folytak végig az arcán, mire a konyhában sür-gölődő feleségéhez ért. - Nicholaa, van valami különleges oka annak, hogy meggyújtattad a tüzet? A fiatalasszony megfordult, és a férjére mosolygott. Arcát egy pamutkendővel legyezte, majd a ruhadarabbal megtörölte Royce homlokát. - Hat katonát hívtál meg vacsorára, ezért kellett még egy tüzet raknunk. Royce homloka után Lawrence-ét is meg akarta törölni. A vazallus meglepetésében hátrahőkölt. Nicholaa követte, és befejezte a megkezdett mozdulatot, majd mindkét férfit kitessékelte a konyhából. A harcosokat a lovagterem közepén Guy báró elválaszthatatlan talpnyalói, Henry és Morgan várták. Nicholaa kereszthuzatot akart csinálni, ezért a terembe lépett, hogy kinyissa a bejárati ajtót. Amint kilépett a konyhából, Morgan pökhendi szavai ütötték meg a fülét. - A bárónk egy egész szakasz katonát hozott magával, hogy elfojtsa a szász felkelést. Két héten belül írmagjuk sem marad. Nicholaa elsápadt, de higgadtságot színlelt. Morgan mélyen meghajolt a vár úrnője előtt. A fiatalasszony nem fogadta a köszöntést, csak hidegen a vazallusra tekintett, és várta a folytatást. - Úgy értesültünk, hogy az ellenállók vezére a maga bátyja, milady mondta Henry. Ez igaz? - Talán felelt Nicholaa. - Akkor fogadja őszinte részvétünket vigyorgott Morgan -, mert a bárónk együttérző
lélek. Bizonyára bedobja majd a testvére holttestét, hogy illő módon eltemethessék. Royce ökölbe szorította a kezét. - Elég! - parancsolta. - Térj a lényegre! Mit üzen a báród? Henry még soha sem látta ennyire felháborodottnak Royce-t. A báró szemvillanásától kissé megszeppent. Morgan azonban nem törődött ezzel. Nicholaat méregette szúrós szemmel. A nő mosollyal válaszolt. - Megbocsátom a tiszteletlenségedet, mert irigységed az oka. Morgan éppen tiltakozásra nyitotta a száját, de a fiatalasszony egyetlen mozdulattal leintette. A megvetés csak úgy sütött a szeméből, amint egy lépéssel közeledett a vazallus felé. Morgan ijedtében hátrálni kezdett. Hallottátok a férjem parancsát? Ki vele, miért vagytok itt, aztán tisztuljatok a szemünk elől! Morgan feldühödött. Henrynek intett, hogy teljesítse a parancsot, ő maga pedig a tüzet nézte. Szórakozottan felvett egy sakkfigurát a kandallópárkányról, miközben Henryre figyelt. Vilmos király üdvözletét küldi, és azt kéri, hogy Royce báró szedje össze tíz legvitézebb emberét, hogy a hat hét múlva esedékes ünnepi játékokra vezényelje őket. Tíz újoncot is válasszon ki, hogy részt vegyenek az ünnepségen. A királynak van még egy kívánsága. Royce keresztbe font karral várta a folytatást. - Royce báró hallani kívánja a király óhaját - jelentette ki Lawrence. - Királyunk szeretné tudatni, hogy Nicholaa úrnőt is várja. A királyi pár látni kívánja a miladyt is. Nicholaa felnevetett volna, de túlságosan aggódott a vazallus kezében lévő sakkfigura miatt. Nem mert rászólni, nehogy felfedezze az a csirkefogó, hogy mennyire becses tárgyat szorongat a kezében, és szándékosan tönkre tegye. Henry meghajolt a báró előtt, majd Nicholaahoz lépett. Akkor majd fény derül arra, hogy ki az első, és ki a második, úrnő. Arra már régen fény derült, nem? kérdezte kihívón Nicholaa. A fiatalasszony nem bírta tovább türelemmel. A kijárathoz sétált. - Lawrence, kísérd ki a harcosokat! A férjem kívánsága, hogy azonnal hagyják el a termet. Morgan Royce-hoz fordult. - Elverjük a katonáit, báró úr. Most nem fogunk veszíteni. Hogy megerősítse a kijelentését, letörte a fekete vezér fejét, és a darabokat a tűzbe hajította. Egészen addig a pillanatig Royce nem vette észre, hogy . Morgan kezében tartja a bábut. Nicholaat figyelte, és amikor meglátta eltorzult arcát, rádöbbent, hogy mi történt. Felordított. Morgan csodálkozva megfordult. Royce villámként csapott le. A következő pillanatban a nagyképű vazallus már a levegőben repült. Elsüvített az asztal fölött, az ágyat körülvevő fal mellett, neki a terem falának, sőt keresztül rajta. Az ember nagyságú lyukon át nagyszerű kilátás nyílt az udvarra. Morgan tántorogva megpróbált talpra állni. Henry Nicholaa felé sietett, tehát nem kívánt társának segíteni. Morgan nem tudott felegyenesedni. Mindig térdre esett. A fiatalasszony nem tudta leplezni a mosolyát. Henryt ez mélyen felháborította. A nő arcába vicsorgott. - Rossz báróhoz ment feleségül. Legszívesebben felpofozta volna a nevető Nicholaat, de tudta, hogy addig él, amíg egy ujjal sem nyúl Royce feleségéhez. Ehelyett szavakkal akarta megfélemlíteni a magabiztos némbert. Mielőtt vége a játékoknak, maga felveszi az özvegyi fátylat. Hallgatnia kellett volna arra a boszorkányra, és meg kellett volna ölnie a férjét. Megkímélt volna bennünket a fáradságtól.
Nicholaa nem vesztette el a fejét. A férfi úgy viselkedett, mint egy durcás kisgyerek. - Távozz, Henry! Zavar a jelenléted, Nicholaa nem vesztegetett több időt a fickóra. Helyette a férje foglalkoztatta. Soha nem látta még ennyire feldühödtnek. Ijesztő volt. És még nem végzett Morgannal. A fiatalasszony tudta, hogy közbe kell lépnie. Morgan halála nem érné meg az azt követő magyarázkodást. Ráadásul itt kellene eltemetni. Royce már majdnem Nicholaa mellé ért, amikor a nő megszólalt: Milyen kellemes légáramlatot csináltál. Köszönöm. A férfi bólintott, továbbment, majd hirtelen megtorpant. - Mit mondtál az imént? Megköszöntem az ablakot. Lawrence elnevette magát. Nicholaa mosolygott. Royce behunyta a szemét, és sóhajtott egyet. - Nem akarom megölni a gazfickót. - Hát persze, hogy nem - helyeselt Nicholaa. - A sakkfigurán ez már mit sem segítene. - Csak el akartam törni néhány csontját. - Semmit sem érnél el vele. - De legalább végtelen megelégedéssel töltene el. A fiatalasszony megrázta a fejét. Royce feladta a tervét. Látta, hogy a felesége megingathatatlan az elhatározásában. Nem akart csalódást okozni neki. - Melyik bábu volt, kedves? - A fekete vezér. Royce-t megrázta ez a hír. A legkedvesebb figura, nyakán a karcolással. Felelősnek érezte magát a veszteségért. Figyelnie kellett volna az álnok vazallusok minden mozdulatát. Magához ölelte Nicholaat. - Sajnálom, az én hibám. Meg kellett... - Túl gyorsan történt minden. Nem tehettél semmit vigasztalta Nicholaa. Ne nézz olyan mérgesen! Megtörtént, és kész. A fiatalasszony egész idő alatt mosolygott. Nehéz volt Royce-t rávennie, hogy hagyja el a termet. Nicholaa az ajtóig kísérte a két férfit. - Nicholaa még mindig az ajtóban áll? - kérdezte Royce. - Nem, már elment válaszolta Lawrence. - Nekem valami bűzlik Nicholaa viselkedése körül. A feleségem túl elnéző volt Morgannal, nem gondolod? De igen. - Egy kicsit túlságosan is elnéző volt. Royce befordult a sarkon, az átjáróhoz vezető létrához ment, és lécekhez dőlve várakozó állásba helyezkedett. Nem kellett sokáig ott ácsorognia. Nicholaa szinte repülve közeledett a létra felé, de Royce-t látva megtorpant. Gyorsan a háta mögé rejtette a kezét, és nyájasan a férjére mosolygott. Az visszamosolygott. Mindvégig a fiatalasszonyt nézte. Amint Lawrence eltávozott, hogy a dolga után nézzen, Royce magához intette Nicholaat. Megvárta, míg a fiatalasszony egyenesen megáll előtte, majd kinyújtotta a kezét. Játsszunk becsületesen, Nicholaa! Ha én nem bánthatom, akkor te sem. Honnan tudtad? Royce a homlokára mutatott. - Logika! Nicholaa a férfi kinyújtott tenyerébe helyezte a parittyá-ját. A két követ a földre dobta. A biztonság kedvéért hoztál kettőt? - Nem. Én sosem tévesztem el a célt. A másikat Henrynek szántam. Royce felkacagott. Nicholaa nem tudta mire vélni a férfi viselkedését. - Már éppen elég idődet elraboltam - jegyezte meg Nicholaa. Alig tudta leplezni a
csalódottságát. Ordítani szeretett volna a férjével, hogy nem engedte bosszút állni. A férfi kezén csüngő parittyára nézett, sóhajtott egy nagyot, és megszólalt: Megpróbálok önmérsékletet gyakorolni a jövőben. - Ez azt jelenti, hogy még többet fogsz mosolyogni? - Igen. Isten mentsen! - Velem már megtette, amikor téged nekem adott. Ezekkel a kedves megjegyzéseivel Nicholaa mindig levette a lábáról Royce-t. Ellépett a létrától, kézen fogta a feleségét, és a kastély felé indult. Szótlanul ballagtak egymás mellett. Nicholaa meg volt győződve arról, hogy most szónoklat fog következni. Amikor azonban a terembe értek, Royce nem engedte el a kezét, hanem az ágy felé vonszolta. Egy pillanatra megállt, és kinézett a falon tátongó lyukon. Ugye milyen nagyszerű a kilátás? - Hova viszel, Royce? Az ágyba. - Most? Igen, most. Ez nem jellemző rád, Royce. Te sosem mulasztod el a munkádat. Ez nem felel meg a rendnek! Rémültnek látszott a fiatalasszony. Royce magához ölelte. A spontán tettek éppoly fontosak, mint az előre tervezettek. Igazán hagyhatnál valamennyi lehetőséget a meglepetéseknek is! Meg kell tanulnom... A férfi felkapta feleségét a földről, és szájon csókolta. Ebben a pillanatban masírozott el a lyuk előtt. Ingelram és Justin vezérük kíséretében. Meghökkentek a látványtól. Lawrence mosolygott. Ingelram oldalba bökte Justint, és felröhögött. Justin el volt képedve, majd a vezéréhez fordult. A nővérem nagyon szeretheti a bárót. Lawrence bólintott. A báró éppannyira szereti őt. Justint ez megnyugtatta. Végre a nővérével mindketten megtalálták a helyüket ebben az új, normann világban. Lawrence nyakon ragadta a két újoncot, és elhagyták a terepet, ezzel meghitt magányt biztosítva a vár urainak. Royce összehívta az embereit és átadta nekik a király üzenetét. Noha minden egyes katona szívvel-lélekkel a szerencsés húsz közé tartozott volna, egyikük sem mert nyíltan felajánlkozni. Tudták, hogy a választás joga a bárót illeti meg. A következő este Nicholaa néhány vágásnyomot fedezett fel a férje kezén. Megkérdezte, hogy mitől vannak, de a férfi nem szolgált magyarázattal. A fiatalasszony feltételezte, hogy a férje észre sem vette a sebeket. Royce teljesen ki volt merülve. Még ahhoz sem volt kedve, hogy sakkozzanak. A szeretkezéshez azonban összegyűjtötte maradék erejét. Nicholaa éjfél körül felébredt, és a férje felé húzódott, de majdnem leesett az ágy másik oldalán. Royce nem feküdt mellette! Nicholaa villámgyorsan magára dobta a köntösét, és a férje keresésére indult. Nem kellett messzire mennie, mert Royce az asztalfőn ült, és teljesen el volt merülve a munkájában. Royce egy darab fát tartott a kezében. A vibráló gyertyafényben is jól láthatóan kirajzolódott az asztalon a fehér vezér alakja. A férfi másik kezében egy késsel apró szilánkokat hasított le a fából. Időnként a fehér vezérre pillantott, majd folytatta a faragást. Nicholaa ekkor megértette, hogy honnan származnak a vágásnyomok, és hogy miért olyan fáradt mindig a férje. Legfőként azonban megtudta, hogy Royce szereti őt!
Nicholaa meg sem moccant. Könnyek gördültek végig az arcán. A férfi minden egyes káromkodására elmosolyodott. Ekkor megzörrent az ajtóban a zár. Nicholaa a fal mögé rejtőzött. Justin lépett be kezében egy apró tőrrel. Royce fel sem nézett. Tehát várta a fiút. Justin éppoly elgyötörtnek látszott, mint a férje. Ezek szerint együtt dolgoznak minden éjjel? Ez az apám kése volt - suttogta Justin. Biztosan könnyebb vele dolgozni, báró úr. Ezzel Justin helyet foglalt Royce mellett. Letette a kést, és kezébe vette a sakkfigura talpát. A fiú fekete bőrdarabot viselt a karján. Nicholaa rájött, hogy ez elengedhetetlen védelmi eszköz Royce mellett. A férje annyira ügyetlenül faricskált! A fiatalasszony megtörölte a szemét, és csatlakozott a két férfihoz, akiket a világon mindennél jobban szeretett. Nicholaa hogy meglepődik majd! suttogta Justin. Remélem kellemesen jegyezte meg Royce. Kellemesen meg vagyok lepődve - jelentette ki a hátuk mögött egy hang. Justin ugrott egyet ijedtében. Royce-nak megremegett a keze, és megkarcolta a még alig megformázott alak nyakát. Látod, hogy mit tettél, te feleség? Nicholaa a férje fölé hajolt, hogy tüzetesen szemügyre vegye a remekművet. Elkezdett nevetni. A legbumfordibb sakkfigura állt előtte, amit életében valaha is látott. A feje nagyobb volt, mint a teste, a nyaka pedig háromszor akkora, mint a fehér vezéré. Nicholaanak nagyon tetszett. Különösképpen a karcolás a nyakán. Megcsókolta érte a férjét, és letelepedett mellé. - Remélem, emlékezni fogsz erre a karcolásra, hogy mesélni tudj róla a gyermekeidnek. Gyanította, hogy a férfi zavarban érzi magát, mert leleplezték. Nicholaat a sírás kerülgette. Uramisten, de szerelmes is ebbe a férfiba! Justinra nézett. A fiú huncutul a nővérére kacsintott.- Justin! - Tessék? - Szeretem Royce-t. A fiú elmosolyodott. - Tudom, Nicholaa. - Honnan? - Onnan, ahogy ránézel. Nicholaa a férje felé fordult, hogy lássa, mit szól ehhez. A férfi szorgalmasan faragta a fadarabot. Közben mosolygott. - Még valamit meg kell tudnod, Justin. Royce is szeret engem. - Ezt is tudom - nevette el magát Justin. Royce kiejtette a kezéből a kést, és a nőre bámult. - Biztos vagy te abban, hogy szeretlek? - Igen. Royce bólintott, és sóhajtott is egyet. - Akkor abbahagyod ezt a sátáni mosolyt, mert az őrületbe kergetsz vele. Justin nem értette. Nicholaa felkacagott. - Csak olyan feleség akartam lenni, amilyet szerettél volna. - Téged szeretnélek. - Nicholaa, nem szabad mosolyognod? hitetlenkedett Justin. Royce le nem vette a szemét felesége gyönyörű arcáról. - Justin, hagyj magunkra! - Igenis, báró úr. Nicholaa Justinnal együtt távozott az asztaltól. Magával vitte az egyik gyertyát. Lassan az ágyhoz sétált. A kisszek-rényre tette a gyertyát, és várta Royce-t. A férfi az ágy másik oldalára ment. A gyertya pislákoló fényében Nicholaa figyelte ahogy levetkőzik.
Nagyon jóvágású férfi. Izmos és arányos. Meg gyengéd is. Nicholaa is levetette a köntösét, és a földre ejtette. Nagyon szeretlek, Royce. - Én is nagyon szeretlek. Az ágyra térdeltek. Egymással szemben. Royce megragadta Nicholaa csípőjét. Nicholaa átkarolta a férje nyakát. Megcsókolta a mellkasát, az állát, a sebhelyét. Royce nem tűrte, hogy incselkedjen vele. Megragadta Nicholaa haját, hátrafeszítette a fejét, és kéjes nyögéssel megcsókolta. A nyelvük összefonódott. Nicholaa felsóhajtott. Royce az ágyra fektette a feleségét. Egész testével ráborult, és minden részét csókokkal halmozta el. Gyengéden és türelmesen szerette, míg Nicholaa meg nem vadult a kéjtől. Royce ekkor elvesztette az önuralmát. Nicholaa lába közé feküdt, és óvatosan beléhatolt. Az édes kín erősödött, és csak akkor csillapult egy kicsit, amikor teljesen egyek voltak. Royce sokáig titkolt szerelmi vallomásának szavait suttogta Nicholaa fülébe. A fiatalasszony csak töredékeket hallott belőle. Hamarosan mindketten szótlanná váltak a túlcsorduló érzelemtől. Az ágy belejajdult a szerelmükbe. Royce lassan, kimérten mozgott egészen addig, amíg Nicholaa teljesen át nem adta magát. A férfi ekkor felgyorsult, és felesége nevét kiáltva engedte be magját. Egybefonódva maradtak. Nicholaa zokogott. Az örömtől. És Royce nem bánta. A fiatalasszony a férje kedves szavaira merült álomba. Royce elfújta a gyertyát, majd átölelte Nicholaat. Behunyta a szemét, és elmosolyodott. Végtelen elégedettséget érzett. A karjaiban tarthatja a kincset. A nő szerelme óriási erővel ajándékozta meg. Nem szokott imádkozni, de most elrebegett egy hálaadást. Nicholaanak nincs igaza. Isten nem az ő oldalán áll, hanem az övékén. Tizenhetedik fejezet Lehetetlen, önfejű és összeférhetetlen felesége már másnap visszatért. Még ebéd előtt megejtették az első összezördülésüket. Thomas minden részletében megtervezte az új otthonukat, és amikor Royce elégedetten a beleegyezését adta, Nicholaa kijelentette, hogy az egész terv egyszerűen kivihetetlen. Nicholaa bőszen mutogatott a konyha számára fenntartott helyre. Szerinte kétszer akkorára lenne szükség. Ugyanakkor a katonák beérnék sokkal kisebb körlettel. Éléskamra meg nincs is a tervben. Royce fölöslegesnek tartja. Nicholaa azonban másként vélekedik. Royce-nak le kellett ültetnie a feleségét, és részletesen megbeszélni a vitatott pontokat. Nicholaa közbevágás nélkül hallgatta végig a férje szónoklatát. Nem telt sok időbe, mire a férfi rájött, hogy a felesége megint álmodozik. Az őrületbe kergeti ez a nő. Ugyanakkor fel is pezsdíti a vérét. Nicholaa végül minden egyes ponttal egyetértett. Royce fellélegezve a dolga után nézett. Nicholaa megvárta, míg a férje eltűnik a szeme elől, majd visszahívta Thomast, és elmagyarázta neki, hogy milyen változtatásokat szeretne a terven. Egy nagy éléskamrát terveztetett, megnagyíttatta a konyhát és a tűzhelyet, valamint a hálószoba méretét is kétszeresére növelte. Royce egész héten el volt foglalva. Ügy döntött, hogy nem maga választja ki a játékokon résztvevő katonákat, hanem erőpróbát rendez a számukra. Nicholaa szerint ez a legigazságosabb módja a húsz katona kiválasztásának. Annak is nagyon örült, hogy a férje egyre többször bevonja őt is a Lawrence-szel folytatott megbeszéléseibe. Amint azonban a második hét elérkezett, Royce egyre visszahúzódóbb lett. Valahányszor felmerült a vetélkedő kérdése, elterelte a témáról a szót. Valami bánthatta a férjét, de erről még nem kívánt beszélni. Nicholaa türelmesen várt, mert tudta, hogy idővel a férfi úgyis megosztja a titkát vele. Négy héttel a játékok előtt Royce leültette Nicholaat. A férfi nem tűnt lelkesnek, mint
egyébként szokott, amikor szónokolni készül. Ehelyett halálosan komolynak tűnt. Fel-alá sétálás helyett a kandalló előtt állt, kezét a háta mögött összekulcsolva. Royce nem akart Nicholaa szemébe nézni a vallomása során. Nem akarta látni a nő aggodalmát. - Nicholaa, amint tudod, az embereim vetélkednek egymással. Közülük a legügyesebbek abban a megtiszteltetésben részesülnek, hogy engem, helyesebben minket képviseljenek. Nicholaa aggódni kezdett. Még soha sem látta ilyen bizonytalannak. Az ölében összekulcsolta a kezét, kihúzta magát, és felkészült a legrosszabbra. Royce sokáig nem szólalt meg. - A vetélkedés befejeződött. Mindenki tudja a tíz-tíz győztes nevét. Ezt már nem lehet visszacsinálni. - Hát persze, hogy nem értett egyet Nicholaa. - Mindkét csapat kilenc katonából és egy vezérből áll. Lawrence könnyűszerrel a tapasztalt katonák vezetőjévé vált. Aprólékosan bemutatta Lawrence ügyességét, majd a Gólyákról kezdett el beszélni. - Kilenc újonc minden próbatételben messze kitűnt a többi közül, de egy még náluk is jobban teljesített. Kivételes erőről és ravaszságról tett tanúbizonyságot. Nicholaa kitalálta, hogy Ingelram mindenképpen a tíz katona egyike. Talán Bryan is. Royce tehát Justint itthon fogja hagyni. A fiú érzelmei miatt aggódik ennyire. Justinnak azonban el kell fogadnia ezt a döntést. Minden bizonnyal sérti majd a büszkeségét, hogy ő nem mehet a barátaival a játékokra. Ennek ellenére sók mindent köszönhet Royce-nak, és ha kell, ezt el is magyarázza a fiúnak. Royce elfordult a kandallótól, és Nicholaahoz sétált. Gyengéden megfogta a kezét, és azt mondta: Justin lesz az újoncok vezetője. Nicholaa hitetlenkedve nézett a férjére. Csak viccelsz, ugye? Nem. Halálosan komolyan beszélek. Nicholaa elrántotta a kezét, és lerogyott a székre. Akkora ijedtség vett rajta erőt, hogy belefájdult a gyomra. Haragudott Royce-ra. Hogy engedhette meg, hogy ez megtörténjen? Nem értem suttogta Nicholaa. Justin még nincs felkészülve. De fel van. Kivételes tehetségű a fiú - jelentette ki büszkén. - Igazán örülhetnél neki, Nicholaa. Én nagyon örülök. De én nem akarom, hogy részt vegyen a játékokon. Ez még túl korai lenne. Több gyakorlatra van szüksége. Nézz rám, Nicholaa! Amikor a fiatalasszony felnézett, Royce látta, hogy könnyes a szeme. Nagyot sóhajtott. Bízol bennem, Nicholaa? Nicholaa meglepődött a kérdéstől, de néhány perces magyarázkodás után megértette, hogy miért kérdezte ezt Royce tőle. Mindig ez történik. Vagy hisz a férjében, vagy nem. Royce türelmesen állt a felesége mellett, és arra várt, hogy elrendezze magában a hallottakat. Egy kicsit bántotta, hogy Nicholaa nem azonnal válaszolt. Ugyanakkor megértette, hogy miért bizonytalan. Nicholaa végül bólintott. Igen, bízom benned. - Nicholaa az asztalra szegezte a tekintetét, majd a férje szemébe nézett, hogy az jól láthassa az elégedetlenségét. És most ugye azt fogod mondani, hogy bízzak minden egyes döntésedben is? Royce a feleségére mosolygott. Nicholaa képtelen volt ülve maradni, és amint a férje leült, ő rögtön felállt. - Úgy gondolod, hogyha benned hiszek, akkor Justin-ban is feltétlenül hinnem kell? - Nem felelte a férfi karját a mellén összefogva. Az ítélőképességemben viszont maradéktalanul meg kell bíznod. Uramisten, mennyire utálta, amikor a férje ilyen hideg logikával érvelt. Elvégre a testvéréről volt szó, nem egy vadidegenről!
- Miért nem lehet megváltoztatni a verseny eredményét. - Ez a kérdés válaszra sem érdemes. Nicholaa magába roskadt. - Ugye Justin nagyon örül ennek a megtiszteltetésnek? Royce bólintott. Elvigyorodott, majd megpróbált komoly képet vágni. - Justin olyan peckesen jár-kel, mint egy kakas. Ingelram és Bryan szinten a csapat tagja. Nicholaa nem volt elragadtatva ettől. - Hiszen még gyerekek, Royce! Ott is hagyhatják a fogukat. A férfi megrázta a fejét. Az ölébe vette volna a feleségét, hogy megvigasztalja, ha az nem húzódott volna el tőle. Nicholaanak azonban még arra volt szüksége, hogy haragudjon még egy kicsit. - Nem, Nicholaa, nem gyerekek. Felnőtt férfiak. Igaz, még fiatalok. Talán nem aggódsz annyira, ha elmesélem, hogy milyen kivételes ügyességgel harcolt az öcséd. Nicholaa vállrándítással felelt. Royce tudta, hogy a felesége legszívesebben ordibálna vele. Mégsem tette. Sőt, megpróbálja elfogadni a férje elhatározását. Nicholaa sosem látta az öccsét gyakorlatozni, tehát nem is tudhatja, mennyit fejlődött a fiú. Royce viszont tudta jól. Heteket töltött együtt Justinnal, míg tökélyre nem vitte a harcmodorát. A fiatalember megérdemli ezt a megtiszteltetést, és Nicholaa ellenkezése ellenére Royce nem hagyja, hogy ezt elvegyék tőle. A férfi türelmesen elmagyarázott mindent. Valójában elbüszkélkedett Justin hőstelteivel. Ezután elismételte, hogy a játékokon résztvevők névsora megváltoztathatatlan. Szinte letaglózott ez a hír jelentette ki Nicholaa. Mindenképpen megbízom benned, és ezért feltételezem, hogy minden eshetőséget mérlegeltél, úgy gondolod, hogy az ellenfeleid becsületesen fognak a fivéremmel harcolni. Nem - felelte Royce. - Mindent megtesznek a győzelemért. Még azt is, hogy megpróbálják eltörni egyetlen karját, ezzel teljesen |iszolgáltatottá téve? Azt is, hogy levágják a karját? Nicholaa remegett az aggodalomtól. Royce hátradőlt a székében, és a feleségére nézett. Még azt is. Furcsamód ez a megjegyzés kissé megnyugtatta a fiatalasszonyt. Tehát Royce még erre is gondolt. Úgy gondolom, hogy Justint is felvilágosítottad erről. Bizonyára figyelmeztetted Guy báró katonáinak alattomosságára. Noha nem akarod elismerni, de te is aggódsz egy kicsit. Az érzelmek azonban most nem számítanak. Justinnak nem szabad látnia, hogy féltjük mondta Nicholaa, majd idegesen a hajába túrva hozzátette. Royce, ha egy kicsit is kétséges, hogy Justin tökéletesen fel van készülve, akkor segíts neki. A férfi alig tudta követni Nicholaat. Néhány perc alatt homlokegyenest megváltozott a viselkedése. A fiatalasszony elkezdett fel-alá járkálni. Most, hogy visszaadtad Justinnak az önbecsülését, nem veheted el tőle. Royce hallgatta Nicholaa érvelését, és egyszerre csak megvilágosodott előtte, hogy a nő valójában szónokol. Megvárta, hogy Nicholaa a fel-alá járkálásban odaérjen hozzá. Ekkor megragadta, az ölébe vette, és megcsókolta. Meg vagyok elégedve veled, kis feleségem. Akkor is meg leszel elégedve, ha elárulom, hogy aggódni fogok? Igen. Tudom, hogy nem fogsz közbeavatkozni, és a félelmedet eltitkolod Justin elől. Tedd még bizonyosabbá a felkészültségét! Taníts meg az összes alattomos trükkre! Ha valaki tudja, hogy kell becstelenül harcolni, az te vagy, Royce. - Köszönöm. Ugye ez, bók akart lenni? - Igen. Akkor sem becsületesen küzdöttél, amikor ki-salogattál az apátságból. Ha akkor tudtam volna, hogy milyen gyöngéd vagy, rájöttem volna, hogy Ulric nagyobb biztonságban van nálad, mint bárki másnál. Igen, fondorlatosán, és nem becsületesen harcoltál.
Royce ismét megcsókolta a feleségét. Hosszan és szenvedélyesen. Lawrence diszkrét köhintése rebbentette szét őket. Nicholaa zavarban érezte magát. Gyorsan talpra ugrott, megigazította a haját és a szoknyáját, és a vazallusra mosolygott. - Hallom, maga vezeti az öreg katonákat Vilmos király udvarába. Fogadja őszinte elismerésem. - Köszönöm, asszonyom. - Ezt meg kell ünnepelnünk egy vacsorával - mondta, majd Royce hoz fordult. - Justin is velünk tarthat? - Igen, de akkor a többieket is meg kell hívni. - A szakács dührohamot fog kapni, ha megmondom neki, hogy húsz vendégünk lesz - Huszonnégy - helyesbített Royce. - Mindkét szakaszból két tartalék harcos is kíséri a csapatot. - Tartalék?! - Minden eshetőségre számítva, Nicholaa. Ha esetleg valamelyikük megsérülne. - Vagy túl, beteg lesz, hogy harcoljon? Nicholaa hangjának csengéséből Royce tudta, hogy mi jár a nő fejében. - Justin nem fog megsebesülni, vagy lebetegedni. Ne is vesztegesd az idődet fölösleges imádságokra! - Sose imádkoznék ezért - tiltakozott Nicholaa, és a vazallushoz fordult. - Lawrence, ugye a férjemnek meg kellene tanulnia bíznia bennem? A vazallus nem tudta, hogy erre mit válaszoljon. Nicholaa megkérte, hogy utasítsa néhány katonáját arra, hogy hozzák fel az alsó szintről a másik asztalt. Amint Lawrence beleegyezett ebbe, Nicholaa a konyha felé rohant. Tudta, hogy sokkal jobban jár, ha minél előbb elmondja a rossz hírt a szakácsnak. Így hamar túl lesznek a szakács dührohamán, és elkezdhetik a vacsora készítését. Valóban ünnepi alkalom lelt a vacsorából. Az újoncok tényleg kiskakasként viselkedtek, míg az idősebbek higgadtabban örültek a szerencséjüknek. Justint ott marasztalták a vacsora után. A fiú azt hitte, hogy a báró megint a faragásban kéri a segítségét. Royce-nak azonban nem volt kedve a remekművén dolgozni. Holnaptól kezdve két órát csak veled foglalkozom. A csapatom többi tagjával együtt? A báró helyett Lawrence válaszolt. Hát persze. A báró úr a parancsátadás szabályát alkalmazza, amikor a terveiről beszél, hiszen te vagy a csapatod vezetője. Holnap majd továbbadod a báró üzenetét. Értem. Nicholaa, te meg mit nézel? - kérdezte Justin, mert feltűnt neki a nővére rosszalló tekintete. A sebeidet nézem. Ugye már begyógyultak? Igen, begyógyultak. Lawrence elmesélte az esetedet a karvédő bőrdarabbal. Royce azért vetette le rólad, mert az ellenfeleid felhasználhatják ellened. Így van. Kitől kaptad ezt a bőrdarabot? Bryantől. Ügyes a fiú? Royce közbevágott: Csak nem akarod Bryant megkérni, hogy faragja ki neked a fekete vezért? Nem, dehogy. A fekete vezért neked kell befejezned. Akkor meg... Csak körmönfont akartam lenni. Tudod, nekem is csavaros az észjárásom. Erről engem igazán nem kell meggyőznöd, Danielle nővér. Lawrence nevetve magyarázta el Justinnak Nicholaa apácaságának történetét. A fiatalasszony a hahota abbamaradásáig türelmetlenül dobolt az ujjaival. - Royce, te amiatt aggódtál, hogy az ellenfél megragadja a bőrdarabot.
A férfi bólintott. Nicholaa elmosolyodott. - Szerintem hagynunk kellene, hogy megragadják. Lawrence és Justin nem tudták eltalálni, hogy Nicholaa hova akar kilyukadni. Royce viszont rögtön megértette. - Igen, tényleg hagynunk kellene - ezzel Justinhoz fordult. - Nicholaa valamilyen meglepetésre céloz. Valami éles tárgyra, ami a bőrbe van belevarrva. - Más esetben meg sem fordulna a fejemben egy ilyen csalás. Ha viszont valaki képes lenne megragadni a karodat, hogy így győzzön le, néhány alattomos vágást mindenképpen megérdemel. - Menj, és beszéld meg Bryannal - mondta Royce Jus- tinnak. A fiú azonnal felállt, a nővérére kacsintott, és kisietett a teremből. - Royce, ugye te nem veszel részt a játékokon? - kérdezte Nicholaa. Royce megrázta a fejét. - Az embereim párbajoznak helyettem. Amikor győznek, én is győzök, Nicholaat megörvendeztette a férje magabiztossága. Nem azt mondta, hogy ha győznek, hanem azt, amikor győznek. Nicholaa Lawrence felé fordult. A nő aggódó arckifeje-zése meglepte. Nicholaa megfogta a kezét. Ez még jobban meglepte a férfit. - Lawrence, Morgan és Henry Royce ellen forralnak valamit. Legyél nagyon óvatos. Ha nem tudnak Royce-nak ártani, akkor neked fognak. Lawrence-nek nem volt szüksége erre a figyelmeztetésre. Jól ismerte a két gazfickót. - Ne aggódjon, asszonyom! - De aggódom. - Honnan tudod, hogy mit terveinek? - kérdezte Royce. - Henry maga mondta nekem. Bosszút akar állni, amiért nem az ő bárójukat választottam. Henry féltékeny. Még ahhoz is volt bátorsága, hogy felemlegesse azt a némbert, aki rá akart venni, hogy megöljelek. Nicholaa felsóhajtott, majd felállt, hogy segítsen Clarise-nak leszedni az asztalt. A szakácsot is meg akarta dicsérni a nagyszerű vacsoráért. Royce azonban karon ragadta, és erőszakkal visszaültette a helyére. A férfi eddig közömbösen hallgatta a beszélgetési, most ' viszont nagyon felélénkült. - Mikor mondta neked ezt Henry? - Közvetlenül azután, hogy Morgant faltörő kosként használtad. - Kifejezetten arról a nőről beszélt? - Igen. Azt hiszem, meg akart ijesztem, de nem sikerült neki. Befejezted a kérdezősködést, Royce? Mert akkor megyek a szakácshoz, mielőtt még elfelejtenék köszönetet mondani neki. Royce engedelmével Nicholaa kisietett a teremből. A báró megvárta, míg kettesben maradt Lawrence-szel. - Átkozottul különös, nem gondolod? - A két lókötő akár hallhatott is erről az esetről - szúrta közbe Lawrence. - De a király titokban akarta tartani a dolgot. Nem akarta elrontani az ünneplést. Csak nagyon kevesen tudták, hogy mi történt, és Guy nem volt egyike azoknak. - De azután, hogy elhagytuk Londont, valaki megemlítette neki - vetett ellen Lawrence. Royce megrázta a fejét. - A király fel volt háborodva, hogy valaki behatolt az otthonába. Személyes sértésnek vette, és nem akarta, hogy híre menjen. Van még valami más is a dologban. Amikor itt járt Thurston, megkérdeztem a londoni ellenállókról, de azt sem tudta, hogy miről beszélek. Őszintének látszott a viselkedése. Az a sejtésem, hogy Morgan és Henry küldte azt a némbert Nicholaahoz. - Szerintem is - helyeselt Lawrence. - Csak azt nem tudjuk, hogy a maguk szakállára dolgoztak-e, vagy Guy utasítását követték. Teljesen mindegy. A báró felelős a vazallusai tetteiért. - Természetesen, de szeretném tudni, hogy meddig terjed ennek a gazfickónak az aljassága.
- Nem kell sokat várnunk a válaszra. Kél hét múlva megkapjuk. - És akkor bosszút állunk - jelentette ki Lawrence Royce helyett. Ismerte már annyira a báróját, hogy a gondolatait is képes volt kitalálni. - A tiéd Morgan és Henry. - A legnagyobb örömmel fogadom őket. - A pokolba, de szeretnék kiállni ellenük! Lawrence megértette Royce elkeseredettségét. Báróként nem állhatott ki a rangján aluli vazallusokkal. Ezért kellett neki magára vállalni ezt a feladatot. Már viszketett a tenyere, hogy kitekerheti azoknak az alávalóknak a nyakát. - Guy pedig az enyém lesz. A készülődés további hetei kínszenvedést és megvilágosodást hoztak Nicholaanak. Először a kínszenvedés érkezeit meg. A fiatalasszonynak állandóan vigyáznia kellett az arckifejezésére, akárhányszor találkozott Justinnal vagy Royce-szal. Az öccsének nem szabadott megtudnia, hogy mennyire aggódik miatta. Ezért Nicholaanak állandóan boldogságot kellett tettetnie. Ha pedig a férjével beszélt, el kellett titkolnia a férfi döntésének helyességében való kétkedését. Ez a kényszerű képmutatás veszéllyel járt, Nicholaa mindent reggel gyomorgörccsel ébredt. A hányinger csak egy-két óra alatt múlt el. Talán azért, mert ébren el tudta fojtani az aggodalmait, míg alvás közben nem volt ura az érzelmeinek. Azután jött a megvilágosodás. Legalább egy hét eltelt, mire ráébredt a dologra. Feltűnően érzékennyé váltak a mellei, és más változást is felfedezett magán. Rá sem tudott nézni a fürjre. Ki nem állhatta, ha valaki zsíros ételt evett a környezetében. Tovább és többször aludt, mint annak előtte. Amikor senki sem vette észre, délutánonként szunyókált egy kicsit. Gyermeket várt! A csoda annyira boldoggá tette, hogy könnybe lábadt a szeme, akárhányszor erre gondolt. Amikor éppen nem Justin miatt aggódott, akkor azt tervezgette, hogy mikor és hogyan fogja elárulni Royce-nak a nagyszerű újságot. Tudta, hogy a férje nagyon meg fog lepődni, hiszen a játékokra való készülés minden figyelmét leköti. Royce szinte minden idejét az újoncokkal töltötte. Az eredetileg tervezett napi két órából kilenc lett. A férfi teljesen kimerült estére, de azért annyi energiája mindig maradt, hogy Nicholaanak szónokoljon egyet. Talán ez volt az egyetlen élvezet számára egész nap. Az előadások témája mindig ugyanaz volt: a játékok biztonsága. Égre-földre esküdözött, hogy megtesz minden elővigyázatossági intézkedést. Nicholaa ennél többre nem emlékezett, mert a szónoklat alatt szokása szerint álmodozott. Royce elmondta azt is, hogy Nicholaat a szíve szerint itthon hagyná, de nem akarja megsértem az érzelmeit. A férfiben még mindig elevenen élt a londoni merényletkísérlet emléke. Nem akarta a feleségét egy fedél alatt tudni Guy báróval sem. Bizonyára itthon is hagyná Nicholaat, ha a királyi pár nem ragaszkodna annyira a fiatalasszony jelenlétéhez. Nicholaa úgy döntött, hogy nem ad okot Royce-nak az ő itthon marasztalására azzal, hogy felfedi másállapotát. Saját maga fog majd vigyázni mindkettejükre az úton. Egy ragyogó hétfő reggel elindultak a London melletti tisztáson rendezendő lovagi tornára. Nicholaa a szokottnál egy órával hamarabb kelt fel, hogy mire a férje felébred, addigra elmúljon a reggeli rosszulléte. Justin a többi újonccal a menet végén haladt. A fiatalember a társaival együtt nagyon jól szórakozott, olykor-olykor hangosan felkacagtak. Nicholaa szíve ekkor mindig összeszorult, de megpróbálta elfelejteni az aggodalmát. Szép dolgokra gondolt, amíg újra meg nem hallotta az öccse nevetését. Ekkor az ördögi kör folytatódott. Ez a lelki tusa nagyon kifárasztotta Nicholaat. Ebéd után olyan álmosnak érezte magát, hogy alig tudta nyitva tartani a szemét. Megkérte Royce-t, hogy együtt lovagoljanak tovább. A férfi ölében rövid időn belül álomba is merült. Az egész délutánt átaludta.
Órákkal ezután letáboroztak egy szűk tisztáson. Térdig érő vizű hűs csermely csobogott a közelben. Royce-nak fel kellett ébresztenie Nicholaat, hogy le tudjanak szállni a lóról. A fiatalasszonyt rosszullét fogta el, de sikerült visszatartania a hányingerét. Megkérte a férjét, hadd maradjon egyedül. Royce-nak feltűnt a nő szokatlan sápadtsága. Nicholaa a fák közé iramodott. A férfi aggódva követte a tekintetével. Ezután a lovával kezdett el foglalkozni. Kipányvázta az állatot, és parancsba adta a fegyverhordozójának, hogy addig meg ne itassa, amíg a paripa teljesen meg nem szárad. Tíz perc múlva Nicholaa még sehol sem volt. Royce a keresésére indult. A fák között öklendezés hangjára lett figyelmes. Ekkor megjelent Justin. - A nővéred rosszul érzi magát. - Ne nézzük meg, mi a baja? Royce megrázta a fejét. - Hagyjuk még egy kicsit egyedül. Ha akkor sem jön, akkor megnézzük. A két férfi csöndben várakozott még néhány percig. - Nem rontotta el valamivel a gyomrát? kérdezte Justin. Ekkor az öklendezés abbamaradt, de a fiatalasszony továbbra sem jelent meg. - Nem. Beteggé tette magát a sok aggódással. - Mi miatt aggódik annyit? - Miattad. Justin elképedt. Ekkor felbukkant végre Nicholaa alakja. Nem örült, hogy ott látja a két férfit. A patakhoz sétált, és kiöblítette a száját, majd az arcát is megpaskolta a friss vízzel. - Nicholaa! - kiáltott Justin. - Tényleg miattam vagy beteg? A fiatalasszony megfordult.. Nem. Egészen más miatt vagyok beteg. A fiú megkönnyebbülve felsóhajtott. Talpra segítette a nővérét. Noha tényleg aggódom miattad. Értsd meg! Mindig te voltál a legkisebb a családban, és én felelősséget érzek irántad. Ha most harcolni készülsz, és én féltelek emiatt, azt nem a belétek vetett hitem hiánya okozza, hanem az, hogy nagyon szeretlek mindkettőtöket. Akkor elcsaptad a hasadat, Nicholaa? érdeklődött Royce. Már jobban vagyok tért ki a válasz elől a felesége. Royce-t ez nem győzte meg. Vacsora közben teljesen belefeledkezett a gondolataiba, majd az evés végeztével a patakhoz sétált. Nicholaa követte. A férfi a csermely partján térdelt. Levette a kabátját és a meztelen felsőtestét frissítette fel a vízzel. Nicholaa mögé osont és a talpával megpróbálta a férjét kibillenteni az egyensúlyából. Sikertelenül. Royce megpördült maga körül, és hitetlenkedve bámult a feleségére. Csak megpróbálok ötletszerűen viselkedni, de te nem segítesz benne magyarázta, és még egyszer meglökte a férfit. Az most sem esett a vízbe. Nicholaa hátralépett, hogy még egy kísérletet tegyen, de Royce hirtelen felállt, és jelentőségteljesen a vízre, majd a feleségére nézett. Nicholaa elértette a célzást, és szoknyáját felkapva elira-modott az ellenkező irányba. A férje azonban megfogta a grabancát. A fiatalasszony felsikított. Royce a karjába kapta, és a víz fölé tartotta. Katonák rohanlak a segítségükre. Nicholaa megrémült, és zavarban is volt egyszerre. Royce elnevette magát a fiatalasszony szemérmességén. Elküldte a katonákat, és amikor ismét kettesben maradtak, homlokon csókolta a feleségét. Szeretlek, Nicholaa. - Én is. Megcsókolták egymást. A férfi érintése mágikus volt Ni-cholaa teljesen elfeledkezett magáról. Mire abbahagyták a csókot, Nicholaa a két lábán állt, csípőjén Royce kezével. A férfi szemébe merült a tekintete. Megcsodálta azt az ezüstös csillogást. Felfedezte a férje pajkos mosolyát. És még mást is. Azt, hogy bokáig a vízben áll. Royce pedig a
parton. Royce leült a füves partra, kihúzta Nicholaat a vízből, és az ölébe vette. Jót mulatott a saját ravaszságán, miközben lesegítette Nicholaaról az elázott cipőjét. - Ha otthon felejtettél valamit, lenne meg időnk visszafordulni érte? - tette fel Nicholaa a rejtélyes kérdést. - Nem. Miért kérded? - Tehát ha valamit vissza szeretnél vinni, azt sem tehetned meg? - Azt sem. Nicholaa arca felragyogott. - Mondani szeretnék valamit - suttogta, de nem folytatta. Összekulcsolta a kezét, és lesütötte a szemét. - Mit, Nicholaa? - mosolyodott el a férfi a nő zavarán. - Gyermekünk lesz. Royce egy pillanatra megszédült. Nem jött hang a torkára. Nicholaa felpislantott a férjére, és elnevette magát Royce meglepett arckifejezésén. Közben könnyek gördültek végig az arcán. Képtelen volt felfogni, hogyan tud egyszerre nevetni és sírni is. Royce reszkető kézzel simogatta meg Nicholaa arcát. - Biztos vagy ebben? Ez teljesen logikus kérdés volt, de még kétszer elismételni nem vallott valami logikus észjárásra. - Boldog vagy, férjecském? - Igen! Többet nem szólt, csak átkarolta az asszonyt, és erősen magához szorította. Sokáig így ültek, egymást átölelve, és érthetetlen szavakat suttogva. Igen, Royce végtelenül boldog volt. Tizennyolcadik fejezet Az óriási London melletti tisztás színpompában játszott. A küzdőtérre néző hegyoldalakon a bandériumok kavalkádja fogadta a szemlélőt. Mindegyik közül a legnagyobb és legelegánsabb a királyé volt. Úgy tűnt, hogy Angliából mindenki idesereglett. Finom ruhákba öltözött nők sétáltak a téren, gyerekek kergetőztek a szekerek között, lantosok jártak fel-alá énekeket zengve szemfüles hírnökök vegyültek el a tömegben, hogy megjegyezzék a jövő számára a történteket. Mindössze hat báró emberei mérhették össze az erejüket a lovagi tornán. Nicholaa az ifjoncok gyűrűjében üdvözölte Lawrence-t és csapatát. Hanson és George báró katonáin könnyűszerrel győzedelmeskedtek Lawrence-ék. Kora délutánra mindössze két csapat maradt talpon. Előrevárhatóan Guy és Royce szakaszai vártak a mindent eldöntő küzdelemre. Nicholaa az izgalomtól képtelen volt ujjongani. Nem is nézett Lawrence-re. A férjére szegezte a tekintetét, aki Guyjal szemben, a küzdőtér szélén foglalt helyet. Amikor Royce mosolygott, Nicholaa megkönnyebbülten felsóhajtott. Amikor azonban elkomorodott, a fiatalasszony torkában egy kemény gombóc keletkezett. Velőtrázó ordí-tás hívta magára a figyelmet. Nicholaa a küzdőtérre pillantott. Már csak Lawrence és Henry maradt állva. Royce vazallusa Guyé fölött tornyosult, kardját ellenfele torkának szegezve. Lawrence Royce utasítására várt. Nicholaa nem mert levegőt venni. Royce alaposan megfontolta a döntését. Mély csönd ülte meg a teret. Royce a királyhoz fordult, és annak mosolya alapján megrázta a fe- jét. Lawrence abban a pillanatban meghátrált, és elengedte legyőzött ellenfelét. Nem tartott ilyen sokáig Morgan hatástalanná tétele. Lawrence egy jól irányzott üléssel elaltatta egy időre a vazallust. Csak Royce harcosai maradtak a küzdőtéren. Peckesen a vezérükhöz masíroztak. Royce nem mutatta jelét semmi érzelemnek. Egy bólin-tással üdvözölte a
győzteseket, majd a király elé vezette őket. Vilmos felállt, és bejelentette, hogy ismét Royce báró csapata aratta le a babért. Ezt a bejelentést fülsüketítő üdvrivalgás követte. Nicholaa egy imát rebegett el a győzelemért. Ezután következett az ifjoncok viadala. Nicholaa megfogta Justin kezét. - Bármi is történjen, tudd, hogy nagyon büszke vagyok rád. Biztatásul megszorította a fiú kezét. Alig akarta elengedni, de erőt vett az aggodalmán, és végül útjára bocsátotta az Öccsét. Bryan felsegítette Justinra a bőrvédőt. A fiú kinyújtotta a karját. A bal ujj merevebb volt a jobbnál. Megigazította, majd elégedetten bólintott. Megszólaltak a küzdelemre hívő harsonák. Az ifjoncok fejet hajtottak úrnőjük előtt, és Justin mögött felsorakozva lemasíroztak a dombról. Nicholaa látta, hogy Royce a küzdőtér szélén várja a csapatát. Ellátta őket az utolsó. taktikai instrukciókkal, majd félrevonult, hogy végignézze a második győzelmét is. Nicholaa minden félelme elpárolgott férje higgadt magabiztossága láttán. Royce Nicholaara nézett. Szinte elállt a lélegzete. A felesége egy halványkékbe öltözött jelenés! És a mosolya elragadó! Justin megköszörülte a torkát, hogy felhívja magára a figyelmet. A báró teljesen elmerült gyönyörű felesége szemlélésében. A délután hátralévő részét szívesen így töltötte volna. De erőt kellett vennie magán, és elfordulnia Nicho-laatól. A többi báróval ellentétben egyetlen parancsot adott a harcosainak: - Megajándékoztok a győzelemmel. Ezzel sarkon fordult, és Justinnal a tér közepére sétált. - Karddal harcolunk, báró úr? - kérdezte Justin. - Az a királyon múlik. Az ő utasításait figyeljétek! Justin bólintott. Még mindig jó darabot kellett megtenniük. Ismét megköszörülte a torkát. - Báró úr! - Tessék? - Az elmúlt néhány hétben az én kiképzésemre sokkal több gondot fordított, mint a többiekére. Ez azért van, mert nem bízik a képességeimben? Royce nem mosolygott. Tudta, hogy a fiú a harc előtti izgalom áldozata. Ez a fiatal katonáknál gyakran előfordul. - Vezéredként tökéletesen megbízom a képességeidben. Nem én részesítelek ebben a kiváltságban. Te magad érdemelted ki. Testvérként viszont elismerem, hogy szándékosan dolgoztattalak keményebben, mint a többieket. Neked sokkal jobbnak kell lenned, ugye emlékszel? - Igen. - Az elvárásaimnak tökéletesen megfeleltél. - Köszönöm. - Ne sérts meg a hálálkodásoddal. Vezéredként csak a kötelességemet teljesítettem. Justin a küzdőtér közepére szegezte a tekintetét. - Nem a vezéremnek hálálkodtam, hanem a testvéremnek. Royce szeretetteljesen meglegyintette a fiú nyakát. Elérték a tér közepét. Az ő csapatuk volt az első. A többiek a bárójuk körül csoportosultak. - Van még valami, amit mondani szeretett volna nekünk, báró? - A többieknek igen, de neked már nem. Megmondtam, mi a kívánságom. A győzelem. Nem kevesebb. Royce peckesen a tér szélére sétált. Justin csapata felso rakozott. Szétvetett lábakkal egyenesen állt mindegyikük. Sugárzott róluk a magabiztosság. Clayton, a hírnök lépett Nicholaa mellé. - Történelmi perceket élünk. Félkarú harcos vezeti Royce báró csapatát a harcba. Ebből lesz a legenda, Nicholaa úrnő. - Justinnak hívják a félkarút, és a fivérem. - Egyszerre két legenda is ugyanabban a családban! Szenzációs! Ezzel elnézést kért Nicholaatól, és egy olyan helyre távozott, ahonnan jobban láthatta
az eseményeket. Mint a hivatalos krónikások egyike, Clayton csupa szem és csupa fül volt. Figyelmét megosztotta a küzdőtér és Ni-cholaa között, hátha teljesebbé tudja tenni a már megkez- dett legendát. Végre-valahára megkezdődött a vetélkedés. Nicholaa le nem vette a tekintetét Justinról. Felszisszeni, amikor Justin egyik ellenfele megragadta a fiú karját. Ugyanabban a pillanatban az ellenfél hátraugrott, és a vérző kezére meredt. Az elrejtett pengék megtették a magukét. Justin' hanyatt lökte küzdőtársát, és amint az a földre rogyott, a fiú lágyékon rúgta. A király nem engedte fegyverek használatát. Néhány harcos azonban fémburokkal látta el a kezét. Ez a megoldás inkább hátránynak, mint előnynek bizonyult. Rövid időn belül csak Royce és Guy katonái maradtak a színen. Ekkor egy óriás lépett Justin elé. Messziről is látszott, hogy jóval idősebb az újoncoknál. Tehát Guy becsempészte egyik tapasztalt harcosát az ifjoncok közé. Justinnak azonban nem szállt inába a bátorsága. Egy magabiztos mozdulattal közelebb hívta az ellenfelét. A közönségnek nagyon tetszett a fiú viselkedése. Még Royce is elmosolyodott. Guy vazallusa feldühödött. Justin örömmel üdvözölte a férfi haragját. Ellenfele végzetes hibát követ el ezzel. Csa-taordítással Justinra vetette magát. A fiú a legutolsó pillanatig meg sem moccant, majd villámgyorsan kitért az óriás útjából, aki végül a hasán landolt, elvesztve minden előnyt, amit az erőfölénye jelenthetett. Justin csapatának két emberét kiütötték, úgyhogy a vezetőnek kellett magára vállalnia a maradék két ellenfelet. A fiú elemében érezte magát. Nevetve viszonozta a küzdőtárs rúgását. A közönség felüvöltött. Justin nevét kiáltozták. Nicholaa el volt ragadtatva az öccse erejétől és ügyességétől. A fiatalasszonyt őrei majdnem megsüketítették, amikor Justin a végső ütést mérte utolsó ellenfelére. Justin egyedül állt a küzdőtér közepén. A győzelme teljes volt. Ennek ékes bizonyítékai a földön szanaszét hevertek. Harcostársai is a küzdőtérre gyűltek. Justin hallotta az üdvrivalgásukat, de az örömmámorban nem fogta fel, hogy mit kiáltoznak. Mélyen meghajolt a király előtt, majd Royce-hoz fordult. A báró fejbólintással üdvözölte a győztest. A többiek kíséretében Justin Royce elé vonult. Egyre többen vették körül őket. Justint megzavarta ez a népszerűség. Royce a királyi emelvényhez ment. Vilmos a lépcső alján várta. Guy is a helyszínre érkezett. Ekkor heves vitába kezdtek az ellenfelek. Nicholaa nem látta Royce arcát. Guy a fejét rázta, majd fenyegetően Royce felé lépett, de a király nyugalomra intette. - A két báró valamin összekülönbözött - jelentette ki Nicholaa egyik őre. - Meglehetősen komoly lehet a dolog, mert még a tömeg is visszahúzódott - tette hozzá a másik. - Menjetek, és derítsétek ki, hogy mi a vita tárgya! -utasította őket Nicholaa. - Nem hagyhatjuk magára úrnőnket. - Akkor legalább Claytontól kérdezzétek meg! Az őrök ebbe beleegyeztek, hiszen a hírnök a közelben tartózkodott, és ha valaki bántam próbálná Nicholaat, ők még időben a védelmére tudnak sietni. Nicholaa Royce-ra fordította a figyelmét. Guy két vazallusát kísérték éppen az uralkodó elé. Morgan és Henry térdet hajtott a király előtt. Őfelsége beszélt. Izgatottan hadonászott a kezével. Az arca kivörösödött. Ügy tűnt, mintha kiabálna a vazallusokkal. Morgan és Henry felváltva rázták a fejüket. A király felemelte a kezét, és mondott valamit Guynak. Néhány perc múlva a báró biccentett. Royce szoborként figyelte az eseményeket. Vilmos felment az emelvényre. Guy Royce elé állt, de a vazallusaihoz beszélt. Majd hirtelen mindkettőnek lekevert egy pofont. Guy két másik katonája lépett hozzájuk. Szemtanúi voltak, amint a két vazallus
lecsatolta,, a kardját. Nicholaa megértette: valamilyen becstelenségért lefokozzák Henryt és Morgant. Egyikük sem tűnt megalázottnak. Megfordultak, és a másik két katona kíséretében elhagyták a küzdőteret. Nicholaa az arcátlan vazallusokon tartotta a szemét. Feltételezte, hogy Royce-t okolják a történtekért, mivel Henry többször is visszafordult, hogy ellenséges pillantásokat küldjön a győztes báró felé. Végül elérték azt a helyet, ahol a lovakat tartották kipányvázva. Nicholaa megkönnyebbülten felsóhajtott. Szerencsére eltiltották a két pimasz vazallust az ünnepségen való részvételtől. Nicholaa remélte, hogy a férje most már végre visszatér hozzá. Bizonyára szüksége lesz valami frissítőre, és Nicholaa elő szerette volna ezt készíteni. Ezért a sátrukba sietett. A csomagjuk az ágyon feküdt. Amint a fiatalasszony tiszta ruhát akart előhúzni belőle, meglepetésére a parittyája akadt a kezébe. Három sima követ is talált mellettük. Nicholaa el sem tudta képzelni, mit akarhat a férje velük. A harsonaszóra kiszaladt a sátorból. A bajvívás véget kellett hogy érjen, hiszen az újoncok összecsapása is megvolt. A földbe gyökerezett a lába, amint meglátta, hogy mi van készülődőben. Royce és Guy a küzdőtéren! Éppen készültek lecsatolni a kardjukat. Ezután sarkon fordultak, mindketten szembe a saját csapatukkal. Senki sem nevetett. Halálos csönd ereszkedett a küzdőtérre. Lawrence és Guy csapatából egy vazallus lépett elő. Lawrence intett Justinnak, aki először nem értette a jelzést, majd Ingelram figyelmeztetésére elindult. Nicholaa elkeseredetten tudni akarta, hogy mi történik. Eltökélt mozdulattal felkapta a szoknyáját, és futásnak eredt, de valaki elkapta hátulról. Az egyik őr állította meg, és figyelmesen visszakísérte a sátorhoz. A báró úr kéri, hogy innen kövesse figyelemmel az eseményeket - magyarázta az őr már tizedszer. Nicholaa már jól le akarta teremteni a katonát, de meggondolta magát, hiszen szegény vazallus csak a kötelességét teljesíti. Pontosan mit is kell figyelemmel kísérnem? A küzdelmet. Legjobb tudomásom szerint vége a tornának. Akkor ez micsoda? És Royce miért vesz részt benne, amikor azt mondta, hogy nem fog harcolni? A király rendelte el, hogy eldöntsenek egy vitát. A fivérét kitüntetik, asszonyom magyarázta a másik őr. Nicholaa a küzdőtérre nézett. Royce éppen akkor adta át a kardját Lawrence-nek. A vazallus pedig átnyújtotta az ékkövekkel kirakott fegyvert Justinnak. Mit csinálnak? - kérdezte Nicholaa. Justin elhagyta a teret. Royce Lawrence-szel tárgyalt. Hivatalos eljárás szerint a báró a nyilvánosság előtt megbízza Lawrence-t, hogy abban az esetben... A katona észrevette, hogy Nicholaa már tudja, mi következik. Uramisten! El sem hiszem, hogy ez megtörténhet. Royce megígérte, hogy nem fog párbajozni. Nem párbajozik, hanem egy vitás kérdést dönt el. Lemennétek végre a domb aljára, hogy kiderítsétek a vita tárgyát? mondta Nicholaa, és hangjában a félelmet egyre inkább a harag váltotta föl. - Esküszöm, ha ez egy élethalálharc, egyikük sem fogja túlélni, mert kitekerem a nyakukat. Meglátjátok, hogy megteszem! Az őrök alig tudták visszatartani a nevetést. Nicholaa aggodalma alaptalan, hiszen Royce legyőzhetetlen. A katonák végül teljesítették az úrnőjük kérését, és leereszkedtek a hegyoldalon.
És ekkor elkezdődött. Guy támadt először. Nicholaa hálás volt, hogy csak az öklüket használhatják, de rövid idő alatt rájött, hogy így is végzetes csapást mérhetnek egymásra. Először egyenrangúnak tűnt a küzdelem. Mindketten ki tudták védeni a másik ütéseit, noha Royce valamivel nagyobb önmérsékletet mutatott. Nicholaa ereiben azonban megfagyott a vér, amikor Guy elgáncsolta a férjét. Royce a hátára huppant. Ellenfele azonnal kihasználta helyzeti előnyét, és két vállra akarta fektetni Royce-t. Amint azonban előrelendült, Royce felemelte a lábát, és Guyt lágyékánál fogva a távolba hajította. A férfi bukfencezve ért földet. Fantasztikus erőmutat-vány volt. A tömeg szinte őrjöngött. Guy nem kelt fel egy darabig. Royce csípőre tett kézzel várta, hogy az ellenfele feltápász-kodjon. Nicholaa egy kissé megkönnyebbült. A férje egyértelműen játszott az ellenfelével. Láthatóan erőfölényben volt. A tömeg üdvrivalgásától szaporábban kezdett verni a szíve. Egyedül Royce katonái maradtak szótlanok. Méltóságteljes magabiztossággal nézték a küzdelmet. Guy ütése eltalálta Royce-t. Nicholaa elkapta a fejét. A gyomra görcsbe rándult. Kívánta, hogy Royce fejezze be ezt a kínzást, és jöjjön hozzá. Égett a vágytól, hogy megcsókolja, és hogy ordítson vele. Tekintetével végigpásztázta a tömeget. Mindenki feszülten figyelte a harcot. Ekkor a lovakra tévedt a tekintete. Két katonát látott mozdulatlanul a földön feküdni. Megismerte őket. Henry és Morgan kísérői voltak. A két gazfickó éppen lóra szállt. Henry Nicholaa felé fordult. A fiatalasszony meglátta, hogy íjat tart a kezében. Menekülnek a szégyenük elől... De nem! Eszébe jutott Henry gonosz tekintete. Nicholaa a sátorba rohant, megragadta a parittyáját és szinte repült kifelé. A küzdőtér széle felé tekintett, miközben az ujja köré tekerte a hurkot, és az egyik követ a helyére illesztette. Csak minden eshetőségre számítva csinálja ezt magyarázta magának. A csirkefogók nem merik megkockáztatni a bosszúi. Nem úsznak meg szárazon, ha megtennék azt, amiről Nicholaa a lelke mélyén nagyon is jól tudta, hogy meg fognak tenni. Azért imádkozott, hogy mégse legyen igaza. Az emelkedő szélére húzódott. Az álnok vazallusok a küzdőtér felé nyargaltak. Henry elöl, mögötte Morgan. A tömeg mit sem sejtve figyelte a párbajt. Nicholaa meglengette a parittyát. Gyere még egy kicsit közelebb, Henry! A lovak a küzdőtérre dobbantottak. Minden egyszerre történt. Guy szembefordult a vazallusaival. Henry még mindig túl messze volt Nicholaatól. Henry elengedte a lova kantárját. Az íj húrja megfeszült. Guy báró példátlan bátorságról tett tanúbizonyságot. Royce elé vetette magát, és testével állta el az ellenfelének szánt nyíl útját. Henry megpróbált eliszkolni, de Royce párducgyorsasággal utána vetette magát. A gyilkos mögé a nyeregbe pattant, és a földre rántotta. Nem vesztegette az idejét, egyetlen rúgással beérte. Morgant is kézre akarta keríteni. A gazember végre lőtávolba ért. A vazallus már előkészítette az íját. Senki sem akadályozhatta meg terve véghezvitelében. A Royce segítségére siető katonák még túl messze voltak. Morgan lépésre váltott, és célba vette Royce-t. Őt pedig Nicholaa. A kezét akarta eltalálni, hogy megmentse a férje életét. Amint Nicholaa útjára engedte a követ, Morgan hirtelen elfordult a nyeregben, és már nem Royce-ra célzott, hanem egészen másvalakire. Az emberek felsikítottak. Ekkor a kő eltalálta Morgan homlokát. A férfi felemelkedett a nyeregből, és lebucská-zott. Holtan ért földet. Mindenkiben megfagyott a vér. Mindenkiben, Royce-t kivéve. Amíg a tömeg Morgant bámulta, a férj a feleségét kereste a tekintetével. Nicholaa ekkorra már elrejtette a fegyverét, de látta, hogy Royce mindent kitalált, Royce figyelmét Guy vonta magára. A bárónak a vállát találta el a nyílvessző. Royce
a férfi segítségére sietett. Mintha mi sem történt volna, Nicholaa visszasétált a sátorba, helyére tette a parittyát, és türelmesen várta az elkerülhetetlen szónoklatot. Először is megint olyanba ütötte az orrát, amihez semmi köze sincs. Másodszor elfogadhatatlan viselkedés más bá ró vazallusát megölni. De nem hagyja ám magát. Majd szépen mindent elmagyaráz a férjének. Hogy semmi más nem érdekelte, csak a férfi biztonsága. És végül úgyis sikerül majd Royce-t meggyőznie az igazáról. Egyhamar felizgatta magát. Majd rádöbbent idegessége valódi okára. Hiszen embert Ölt! Még sohasem tett ilyet! Soha nem is fog!... Dehogyisnem. Ha a férje élete forog kockán, igen. Teljesen ki volt merülve. Végignyúlt az ágyon, és lehunyta a szemét. Egy várandós kismamának nem szabad kitennie magát ilyen izgalmaknak! Majd ezt mondja a férjének is, ha rendre akarja utasítani. Egy dolog azonban megnyugtatta Nicholaat. Csak Royce tudott a parittyáról, és az eseményt követő arckifejezéséből egyértelműen kiderült, hogy rájött Nicholaa szerepére. De hallgatni fog, mint a sír, mert legalább annyira hűséges a feleségéhez, mint a felesége őhozzá. Amikor Royce a sátorba lépett, Nicholaa már mélyen aludt. Letelepedett a felesége mellé, és csak nézte ezt az angyali arcot. Tudta, hogy pihenésre lenne szüksége, de most fel kellett ébresztenie. Megcirógatta az arcát. Nicholaa, drága, ébredj! A fiatalasszony kinyitotta a szemét, és a férfira nézett. - Szeretlek, Nicholaa - suttogta Royce. Erre kitisztult a nő feje. - Közbeavatkoztam. Haragszol? - Nem. - Nem bántam meg, és nem is fogom, akármennyit szónokolsz nekem. Feltétel nélkül bízom benned, de Morgan ettől még nyugodtan szíven lőhetett volna. - Kedvesem... - Miért hoztad magaddal a parittyámat? - Arra gondoltam, hogy megtaníthatnál a használatára. - Megöltem Morgant, Royce - sírta el magát Nicholaa. A férfi gyengéden a karjába vette a feleségét, és csitítgatni kezdte. - Guy báró jól van? kérdezte Nicholaa. - Igen. A vita eldőlt, amikor elém vetette magát. Ezzel bűnbánatot tanúsított egy régi sérelemért. Többé nem képezhet katonákat, mert nincs elég önfegyelme hozzá. - Miért próbálkoztak a vazallusai ezzel az orvtámadással? Tudhatták volna, hogy meg fognak lakolni. - A király halálra ítélte őket. Nem volt semmi veszteni valójuk. Royce azonban nem részletezte a halálbüntetés indokait. Nicholaanak elég volt az izgalmakból. - Royce, ugye nem árulod el senkinek sem, hogy én öltem meg Morgant? Ígérd meg! - Megígérem - jelentette ki Royce nevetve, hiszen Nicholaa megfeledkezett Claytonról, a történetíróról. - A király megharagudna. De nem szándékosan tettem. Vilmos viszont félreértheti az egészet. Morgan az utolsó pillanatban elfordult. Talán megváltoztatta a tervét. Túl késő volt. Már elhajítottam a követ. - Morgan nem a tervét, hanem a célpontját változtatta meg. Nicholaa felsóhajtott. - Haza akarok menni. Royce teljesíteni is fogja ezt a kívánságát. Másnap reg-. gel útnak indulnak, de addig még egy erőpróba vár a fiatalasszonyra. Nicholaa az egész gyülekezet előtt állva kel- lett, hogy ismét végighallgassa Lady Nicholaa legendáját. Türelmesen viselte a sorsát egészen a legújabb strófáig. Amikor a parittya szó elhangzott, felnyögött. Royce elkacagta
magát. Ekkor rádöbbent Nicholaa, hogy Claylon szemtanúja volt a hőstettének. A király és a királyné megölelte Nicholaat. A fiatalasszony csak ekkor tudta meg, hogy a király volt Morgan célpontja. Most döbbent rá, hogy mit is tett valójában. Válaszként szégyenlősen a férjéhez húzódott. Örökkévalóságnak tűnt, mire Nicholaat végre a sátorba kísérhette. Annyira áhított otthon lenni, mint a felesége. Dolgozni szeretett volna a fekete vezéren, hogy még a gyermekük születése előtt elkészüljön a remekmű. Egyszeriben megvilágosodott előtte, hogy mekkora változást hozott az életébe Nicholaa. Megtanult szeretni, és őt is viszontszerették. Sok jó és rossz áll még előttük. Thurston például, de Royce tudta, hogy a felesége mellette fog állni, bármi történjen is. A gyönyörű nőre tekintett, amint a dombon haladtak fölfelé. Elégedettséget érzett. Megpróbált, magyarázatot találni az eddig történtekre. Nicholaa áldásos felfordulást hozott az előre megrajzolt térképbe. Ezt próbálta megmagyarázni. Majd Nicholaanak szegezte a kérdést. A fiatalasszony elnevette magát: Nagyon egyszerű, szerelmem. Sosem volt választási lehetőséged. Ezzel megsimogatta a férfi homlokán lévő apró sebhelyet. Ismét felnevetett. Royce a karjába vette Nicholaat, és magához szorította. Hagyta, hadd higgye a felesége, hogy ő szerezte meg a férjét. Az igazság úgyis csak a férfi birtokában van. Azért indult harcba, hogy szerezzen magának egy legendát. És pontosan ezt is tette. VÉGE
