ALISTAIR MACLEAN HALÁLLISTA
A m eredeti címe: Prime Target Copyright © Text: Devoran Trustees Limited and Hugh Miller 1996 All rights reserved! A fordítás a Harper Collins 1997. évi kiadása alapján készült Borító: © GRAPH ART Címlapfestmény: Dr. Bera Károly Fedéltipográfia: GRAPH ART Fordította: Bors Katalin Felel s kiadó: Rácsay László ügyvezet Felel s szerkeszt : Tótisz András M szaki vezet : Labancz László ügyvezet M szaki szerkeszt : Jámbor Mariann Kiadja: A LAP-ICS Könyvkiadó ISBN: 963 434 343 0 Terjeszti: A LAP-ICS Könyvkiadó és Keresked Kft. Felel s vezet : Kiss Ern és Rózsa Csaba ügyvezet k LAP-ICS Keresked házak Budapest - Debrecen - Miskolc - Nyíregyháza
Prológus Berlin, 1945. április 24. Albers tábornok kettesével tette meg a bunkerb l a szabadba vezet lépcs utolsó pár fokát, majd odafent egy pillanatra megállt, mert elakadt a lélegzete. Szokásához híven mindent kétszeres er bedobással csinált, bár gerincsérülésére és krónikus tüd tágulására való tekintettel ez komoly meggondolatlanság volt a részér l. - Már nézem is... - zihálta. Félretolta az álcázást szolgáló, fémb l és széthasadt deszkákból összetákolt véd fedelet, és nyakát nyújtogatva kikémlelt. A törmeléken és a földb l gyökerestül kitépett bokrokon kívül közel s távol nem látott semmit. - Tiszta a leveg - mondta a lejárat felé fordulva, és a kezét nyújtotta. Hitler elhárította. Az akna falának támaszkodva minden segítség nélkül felkapaszkodott. Az rként mellé rendelt fiatal katona géppisztolyát szorongatva csörömpölt a nyomában. - Vezér, kérem, várjon - mondta Albers. A tábornok keresztülvágott a törmelék borította kerten. Tüdejére a l por és a nedves föld savanyú szaga nehezedett. Az utcára vezet kapu közelében hatalmas lyuk tátongott. Albers megkerülte. Kabátján felhajtotta a gallért, mert id közben eleredt. Az út közepén megállt, s jobbra-balra tekintett. Húsz méterrel t le balra a Leibstandarte egyik tisztje, aki fekete SS-egyenruhájá-ban szinte teljesen beleolvadt a környezetébe, karját a magasba lendítve igyekezett magára vonni a tábornok figyelmét. Albers visszaintett, és a válla fölött rápillantott a Kancellária épületére. A nagyfokú rombolás láttán egy percre megtorpant, visszah költ. Három nap óta el ször hagyta el a Führer bunkerjét. Amikor elnyelte a bejárat, ahol most Hitler és kísér je várakozott, a Kancellária hátsó fala még épségben állt. Mostanra, a vasúti keresztez dést Spandaunál elzáró szovjet tüzérségi alakulat
oldalról becsapódó gránátjai szitává lyuggatták. A bels támfalak megrepedtek, a második és harmadik emelet ráomlott az alsó szint tartógerendáira. Albers elindult vissza, amerr l jött, s a fülére hirtelen nyomás nehezedett. A föld megremegett, nyugat fel l ágyúdörgés hallatszott. A tábornok térdre zuhant. A Kancellária tetejének egyik timpanonja hatalmas robajjal leszakadt, és fekete márványdarabok záporoztak szanaszéjjel. Albers meglapult, kezét védekez en a feje fölé tartotta a hátának és karjának üt d szilánkok el l. Föltápászkodott. Az el bbi tiszt fiatal fiúkat vezetett ki libasorban a kormány kiégett épületéb l, az út túlsó felén. Átellenben, a Kancelláriánál, Joseph Goebbels mászott el éppen a bunkerb l. Valamit mondott a Führernek, aztán keresztülsántikált az udvaron. - Elkészültek? - kérdezte Alberst. - Most hozzák ket, miniszter úr. - Albers az út túloldalán magasodó falnál gyülekez gyerekhadra bökött. - Igaz, nem tudtunk megfelel egyenruhát szerezni nekik, de a jelenlegi körülmények között, azt hiszem, egész jól mutatnak. A fiúkon egyforma, állig begombolt fekete zeke és ugyancsak fekete, ellenz nélküli sapka volt. A legkisebb, nyolcévesforma gyerek megrémült az iménti ágyúdörgés-t l, és sírni kezdett. A csapat legid sebb tagja, egy tizennégy éves legény nyugtatgatta. - Majd én beszélek velük, és felkészítem ket - mondta Goebbels. Két perc, és máris a Führernél vagyok. Albers visszaindult a lejárathoz, és kabátujját tisztogatta. Az es vízzel kevered fekete márványpor leginkább az olajfoltra emlékeztette. A Führer mellett álló katona arcán a félelem egyértelm jeleit látta. Mindenki ellenezte, hogy ezt az ünnepséget kint tartsák a szabadban. Figyelmeztették a Vezért, hogy ez a lépés akár végzetes is lehet, ám hajthatatlan volt. Egy olyan jelent s esemény, mint ez a beiktatás, csakis a námet hon szabad ege alatt mehet végbe. Még ha az ég a haldokló Berlin füstjét l feketéllik is. - A miniszter most beszél a fiúkkal, Führen
Hitler bólintott, s mintha reszketett volna. Gyengének s hihetetlenül öregnek látszik, állapította meg Albers. Hitler négy napja töltötte be az ötvenhatodik életévét, de most hetvennek is kinézett. Összeesett és kimerült volt, egyik oldala folyton remegett, aszott b re cementszín . Reggel rosszul lett, s egyfolytában hányt. Szolgája, Heinz Linge kihívta az orvost, aki a szokásos gyógymódot alkalmazta: intravénásán beadott egy fájdalomcsillapítót, amit l a beteg arca még élettelenebb lett, s a szeme természetellenesen csillogott. De ett l legalább enyhült a hányinger, alábbhagyott a remegés, s a Vezér láthatóan örömmel nézett az elkövetkez szertartás elé. Goebbels végzett a beszéddel. Végigbukdácsolt a hepehupás terepen, szája szegletében a megszokott óvatos mosoly látszott. - Készen vagyunk, Führer. - Remek, remek - Hitler összedörzsölte két kezét, hogy felmelegítse hidegt l elkékült ujjait. - Szóval, harmincan vannak, ugye? - Úgy van - helyeselt Goebbels. El halászott a kabát-zsebéb l egy papírlapot, és akkurátusan széthajtogatta. - Összeírtam a velük kapcsolatos el készületeket, ha megengedi. Biztosíthatom, hogy minden az eredeti terv szerint halad. - Kérem, csak a lényeget mondja. Goebbels beszélni kezdett. Egy kilométerre gránát robbant, fekete és sárga füstcsóvát lövellve az ég felé. A négy férfi közelebb húzódott a Kancellária falához. Goebbels ismét belefogott. - Ma este, amint besötétedik, a fiúkat egy Tempelhoftól hat kilométerre délnyugatra fekv álcázott SS-reptérre szállítják. Tíz órakor egy Vöröskereszt jelzés teherszállító repül gép... - Ez tényleg a Vöröskereszt egyik gépe lesz? - Nem, Vezér - mondta Goebbels türelmesen. - A Wehrmacht egyik, az adott célnak megfelel en átalakított, hadianyagokat szállító repül je. A gép a fiúkat egyenesen Zürichbe repíti, ahol biztonságban tölthetik az elkövetkez napokat egy kórház zárt
kertjének átépített pavilonjában. - Melyik a szóban forgó kórház? - kérdezte Hitler, mintha ez fontos lenne. Szokása volt fölösleges kérdez sködéssel megakasztani beszélget partnere gondolatmenetét. - A Schwesterhaus von R ten Kreuz, Führer. - A fiúk gondozásának és ellátásának költségeit az az alapítvány fedezi majd, melynek létrehozásával ön Bormann titkár urat bízta meg. Nem folyamodunk küls segítséghez, mivel erre nem lesz szükség. - A fiúk teljes biztonságban lesznek ott? - Tökéletes biztonságban, Führer. Egy hónapon belül végleges szálláshelyükre jutnak majd. - Ez hol lesz? - Kit n helyet találtunk erre a célra Bern külvárosában. Egy nagy házat egy hatalmas birtokon. Eztán itt laknak, ez lesz az otthonuk, ahol együtt n nek fel családias környezetben, jó barátokként. Mint egy két lábon járó propagandaanyag, gondolta Albers. - Minden értelemben fivérekké válnak, és mindig, örökké védve lesznek a káros és bomlasztó hatásoktól. Az ön által el írt szabályok és elvek szerint zajlik majd oktatásuk és nevelésük. S ha eljön az ideje, visszatérnek Németországba, és dönt támadást indítanak a judaizmus parazitafert zése ellen. - Azt hiszem, ideje kezdenünk - mondta Albers. - A gyerekek már dideregnek. Hitler helyesl en bólintott. Albers a kerítés mentén haladva kivezette ket az utcára. A szél ugyan elállt, viszont annál kitartóbban esett, dermeszt , jéghideg víztömeget zúdítva a kint tartózkodókra. Hitler Goebbels és az r között haladt, kezét nagykabátja zsebébe süllyesztette, sapkája ellenz jét mélyen a szemébe húzta. Amint az út széléhez értek, gránát robbant t lük háromutcányira. A többiek megtorpantak, ám Hitler, mintha mi sem történt volna, tovább meneteit. Közelebb lépve az igencsak boldogtalannak látszó fiúk sorfalához,
a Führer kivette zsebéb l a kezét, és kihúzta magát. Egyszeriben mintha jó pár centivel magasabb lett volna. Fölemelte a fejét, és el reszegte az állát, amit l izmai megfeszültek. Jelent ségteljes pillantást vetett a fiúkra, és elmosolyodott. Goebbels intett a fejével, mire harminc kar lendült egyszerre a magasba tisztelgésképpen. „Heil, Hitler!" - harsogták kórusban a fiúk. A kiáltás végigzengett a mögöttük álló üres épületeken. Hitler ott állt el ttük a gidres-gödrös úton, és viszonozta a köszönést. Az SS-tiszt a szeméhez emelt egy viharvert Leica kamerát, és az emlékezetes pillanatot megörökítend lenyomta a felvev gombot. Goebbels ismét intett, mire a fiúk pihen állásba helyezkedtek. Albers tábornok megköszörülte a torkát, és el rébb lépett. - Vezér, engem ért az a megtiszteltetés, hogy bemutathatom önnek a Hitler Fiúk újoncainak legújabb s egyben végleges csapatát. Ez a különleges alakulat harminc, különös gonddal kiválasztott ifjúból áll. k egyt l egyig árvák, s mindahányan a Harmadik Birodalom valamelyik h sének a fiai. Albers a sor egyik végéhez lépett, kezében egy köteg papírral. Megvárta, míg Hitler mellé ér, majd sorra bemutatta a fiúkat. - Erich Bahr, tizenkét éves. Apja Konrád Bahr légi parancsnok, aki feleségével, Friedával együtt a drezdai bombázás áldozata lett ez év februárjában. Klaus Garlan, tízéves, Gregor Garlan, a páncéloshadosztály parancsnokának a fia. Apja a sivatagi harcokban lelte halálát 1944-ben, anyja, Louisa Garlan egy Északnyugat-Berlint ért bombatámadás során halt meg 1945 januárjában. Albrecht Schroder, tizenkét éves, Otto Schroder fia-Hitler figyelmesen hallgatta a beszámolót, és mindegyik fiúval kezet rázott, majd továbblépett. Mire a sor végére ért, ruhája az es t l teljesen átnedvesedett, s megint el regörnyedt. Mindamellett rendületlenül mosolygott, mintha csak hét ágra sütne a nap.
Az út közepe felé tartott, hogy majd onnan beszédet intézzen a fiúkhoz. Két gránát csapódott be a közelben, a másodperc törtrésze alatt. A rázkódás ereje oldalra lökte a Vezért, és megbotlott. A Kancellária romjainak ablakai közül öt kitört, üveg, fém és k törmelék zúdult alá. Az épület alapjai körül fényes porfelh k szállongtak. - Biztos egy zsidó-bolsevik ellentámadás bosszúból a Kristallnachtért - mondta, és mosolyt er ltetett az arcára. Sapkáját igazgatva megfordult, közelebb húzta füléhez átázott kabátja hajtókáját, és beszélni kezdett. Hangja kemény és határozott volt. - Most értesültem, hogy holnap, de legkés bb holnapután amerikai és szovjet tankok találkoznak az Elbán Torgaunál. Drága fiaim, abban a sötét pillanatban az a Németország, amelyr l álmodtam, a szül haza, melyet teljes szívemmel s minden er mmel él valósággá igyekeztem tenni, halott lesz. Elpusztítják. Barbár népek rombolják le a nemzetközi zsidóság ösztönzésére. Elhallgatott, és hosszan tartó, mély lélegzetet vett. - Mindaz, amit olyannyira szerettünk, füstté válik, a füstöt pedig tovafújja a szél. Mégis azt mondom nektek, fiatal barátaim, hogy e pillanatban, ahogy rátok tekintek, a szívem megtelik reménnyel... Hitler végigjáratta tekintetét a soron, minden egyes arcnál elid zve egy keveset. - Nézlek titeket, és látom ifjúságom lényegét, árja lelkem ideálját. A faj és a nemzet fényes ígéretét látom bennetek, si ellenségét mindazoknak, akik igyekeznek ártani szeretett hazánknak. Albers tábornok valamivel közelebb húzódott, hogy megbizonyosodjon, nem téved-e: futó pillantást vetett a Führer arcára, és igen, a szeméb l könnyek patakzottak. - Ha feln ttök, sok feladat hárul majd rátok - mondta Hitler, túlkiabálva az ágyúkat. - Mind közül a legfontosabb, a legszentebb az lesz, hogy megvédjétek és életben tartsátok a Birodalom szellemét, hogy könyörtelenül felszámoljátok legsötétebb
ellenségét. Becses küldetés ez. Ti, fiúk, mint e küldetés végrehajtói, nem kevésbé vagytok fontosak. Szünetet tartott, és ismét végignézett a soron. - Ti vagytok Németország ifjú, lüktet szíve - folytatta. - Ti vagytok Siegfried megtestesülése, fajotok ereje és reménysége. Ti vagytok a jöv ! Több fiú a könnyeit törölgette. Ujabb gránát robbant, s az utca vége megtelt törmelékkel. Albers tábornok Hitler mellé húzódott, és emelt hangon a fülébe súgta: - Vissza kell mennünk a bunkerhez, Vezér, mind a fiúk, mind a magunk érdekében. Most már nem sok esély van arra, hogy mindezt ép b rrel megússzuk, ha idekint maradunk. Hitler lemondóan bólintott, és elfordult. Albers és Goebbels mögé léptek. Az rök vezették a menetet át a Kancellária kertjén, a nedves föld cuppogott a csizmájuk alatt. A bunker lépcs jének tetején Hitler megállt, és visszanézett az utcára. Az SS-tiszt sietve terelte vissza a fiúkat a kiégett irodaépületbe. Hitler a fejét csóválta. - De jó is volna... - sóhajtott. Albers és Goebbels zavartan egymásra nézett. - ...megint fiatalnak lenni - folytatta Hitler -, fiatalnak, el ttünk az élettel. Kés bb, amikor Albers tábornok a szállásán üldögélt, naplójába jegyezve a nap eseményeit, fölnézett az ágya melletti nagy fa és elefántcsont kereszten függ megkínzott Krisztusra. - Nemsokára - t n dött halkan. - Jó esetben akár már egy hét múlva. A feszület életszer sége olykor nevetségesnek tetszett a számára, de mégis megtartotta. Ez a kereszt volt az egyetlen emléke a feleségét l, az egyetlen tárgy, amely túlélte vidéki házuk pusztulását, miután egy brit bombatámadás során minden egyéb porrá és hamuvá vált, Gretát is beleértve.
- Remélem, Uram, úgy rendezed a dolgot, hogy olyasvalakinek kelljen megadnom magam, akinek van érzéke az iróniához, s nem olyannak, aki csak vágyik arra, hogy büntessen - mondta a tábornok. Ismét a naplóba mélyedt, s egy pillanatra elgondolkodott. Végül befejezte az oldalt. - Létrejött hát a különleges kis testvériség - írta. - Amennyiben Bormann titkár és Goebbels miniszter aprólékos tervei az elképzelések szerint megvalósulnak, Németország maradék zsidósága egy napon érezni fogja a Führer markának fojtogató szorítását odaátról. Letette a tollat, és összedörzsölte a kezét. A szoba hideg volt és nyirkos. Hátratolta a széket, térdre ereszkedett, és az ágy alá kukucskált. Volt ott elég pálinka ahhoz, hogy fölmelegítse. El húzta az üveget, és a magasba tartotta. Három b pohárnyi ital, vagy akár négy is. - Mára még elég lesz. Felállt, kivette a poharat az éjjeliszekrényb l, és töltött. Ahogy maga elé tartotta a teli poharat, er s késztetést érzett, hogy a szerencsétlen árvák egészségére igyon. Olyan szánalmasan hatottak. Egy csomó érzékeny, riadt, árva kisgyerek. Legalábbis most. De évek múlva... - Istenem, azok az eljövend sötét holnapok - nyögött fel a tábornok. Ránézett az ágya fölötti polcon sorakozó nagy becsben tartott könyvekre; a róla és fivérér l készült bekeretezett képre; a kereszten függ Krisztus fájdalomtól és kétségbeesést l eltorzult elefántcsontszín arcára. - Miért örül az ember, ha mások szenvednek? Odakintr l a folyosó fel l kiáltozás hallatszott. A térképszobában a nagyokosok már megint távol lev harctéri parancsnokokat szidtak üvöltve, amiért nem tudták kivitelezni a náci álmot megment rült stratégiákat. Albers sóhajtott, és a keresztre emelte poharát. - Shalom - suttogta.
1. A New Bond Streeten posztoló rend r a Clifford Street sarka felé mutatott. - El re, majd az els saroknál jobbra - magyarázta a csinos amerikai n nek. A n megköszönte a segítséget. - El ször van itt? - kérdezte a rend r. - A, nem, dehogy. F iskolás korom óta járogatok ide, de még mindig képes vagyok eltévedni Mayfairben. Még egyszer megköszönte, és útnak eredt. A sarokhoz érve befordult a Clifford Streetre, majd onnan a Cork Streetre. Az els galériánál megállt, mert megragadta egy kép látványa, mely egy fest állványon árválkodott a kirakat közepén. - Leny göz , ugye? - kérdezte t le egy férfi. A n kimérten bólintott. így adta finoman a másik tudtára, hogy nincs kedve társalogni. Életének olyan szakaszába jutott, ahol már nem okozott számára különösebb örömöt, hogy akaratán kívül akadnak rajongói. - Vigyázzon, alighanem másolat - intette a férfi elmen ben. A n látta, hogy nem az. George Stubbs egyik aláírás nélküli képe volt, újabb lóportré a sok közül. A festmény szürke cs dört ábrázolt. A ló valamely, a kép síkján kívül es ismeretlen veszély láttán felágaskodott. Körös-körül vészjósló árnyékok. Az állat szemében tükröz d félelem szívszorongatóan valóságos volt, egyfajta si rettegés, sokkal életszer bb, mint akármelyik fényképen. A n sarkon fordult, és a hideg szélt l hunyorogva továbbment. Azon t n dött, vajon hogy tehet ki valaki otthona falára egy ilyen hátborzongató képet. A Lancer Galéria el tt megállt, és az órájára pillantott. Alaposan elhúzta az id t az ebéddel, pedig eredetileg korábban akart ideérni. Ha most bemegy, villámgyorsan kell körülnéznie. Túl gyorsan ahhoz, hogy élvezze is a dolgot. Amennyiben holnapig vár, több ideje marad a nézel désre, viszont londoni programja igencsak
s r . Lehet, hogy a holnapi tárlatlátogatásból semmi sem lesz? Állt szemben a kirakattal, és habozott. Amint fölemelte a karját, hogy még egyszer megnézze, hány óra, egy férfi az utca túloldalán pisztolyt rántott el a zsebéb l, és l tt. A golyó a n gerincébe fúródott, és az asszony a lökést l nekizuhant a kirakatnak. A második lövés a tarkóját érte. A homlokán kijöv golyó bezúzta az üvegtáblát. A n teste rángatódzott és vonaglott, mint valami groteszk báb a lezúduló üvegszilánkok záporában. Hirtelen térdre zuhant. Egy hegyes szilánk az állába fúródott, és szabályosan felt zte a kirakatkeretre. A vonaglás abbamaradt, a test mozdulatlanná vált. A fegyveres merényl a Cork Streeten át a Burlington Gardensbe menekült. Elrohant a szemtanúk mellett, akik rémületükben hagyták futni. Döbbenten nézték a szilánkokat, a vért és a kirakatüveg keretéhez szegzett sz ke holttestet. A sarkon felt nt a n t útbaigazító rend r. Néhány másodpercig csak állt és bámult, akár a többiek. Aztán felfogta, mi történt, el kapta a rádióját, és félrefordulva sietve beszélni kezdett. Az arab kijött a Sloane Street állomásról. Tekintetét a földre szegezve céltudatosan haladt, de nem sietett. Az állomás bejáratával szemközti zebránál egy csapat turista közé keveredett, és várta, hogy a lámpa zöldre váltson. - Meg tudná mondani, hogy jutok el az Oakley Gar-densbe? fordult hozzá egy pici asszony. - Ugyan itt ez a térkép, de sehogy sem igazodom ki. - Sajnos én sem vagyok idevalósi - az arab erre-arra nézett, mintha keresne valakit. A n el retolta a térképet, ám az arab elejét vette a további kérdez sködésnek. - Szemüveg nélkül nem látom az apró bet ket. A szemüvegemet pedig otthon felejtettem. Sajnálom. Fölhajtotta viharkabátja gallérját, ami így arcának a felét eltakarta. Ez azért kevésbé felt n , mint egy álarc. Mélyeket lélegzett, és
egyfolytában nyugalomra intette magát, meg arra, hogy ne nézzen senki szemébe. Egyetlen célt t zött maga elé: mihamarabb visszajutni albérleti szobájába anélkül, hogy útközben felt nést keltene. A lájinpa zöldre váltott, és az arab lelépett a járdáról. Gyorsan mozgott, de nem gyorsabban, mint a többi gyalogos. Kezét mélyen a zsebébe süllyesztette. Jobb markában a fegyvert szorongatta. A cs még meleg volt. Az arab elsietett a W. H. Smith mellett. A Cheltenham Terrace-nál a gyalogosok épp zöldet kaptak, tehát mire a sarokhoz ér, a lámpa már piros lesz. Megszaporázta lépteit, belehúzott, és szentségeit, amikor a lámpa váltott. A járda szélén kisebb tömeg ver dött össze. Az arab elvegyült a tömegben. - Átkozott forgalom! - szitkozódott a mellette álló férfi. - Az ember inkább ki se tegye a lábát az utcára. - Hát igen. A lámpa váltott. Az arab megmarkolta a fegyvert. Úgy szorongatta, mintha valamilyen talizmán lenne. Járókel k egy csoportja vette körül. Átérve a túloldalra, ismét gyorsított az iramon. Nagy léptekkel befordult balra a Walpole Streeten, majd jobbra a St. Leonard's Terrace-ra. A számos babona közül, melyekben hitt, az egyik arra intette, hogy ha egymást követ estéken ugyanazon az útvonalon megy haza, ez valamilyen szerencsétlenséghez vezet. Az elmúlt éjszaka a King's Roadon jött, és a Smith Streeten ment vissza. Bár az út így jóval rövidebb, mégsem akart azon az áron id t megtakarítani, hogy esetleg valami baj éri. A Royal Avenue végéhez közeledve felnézett. Két rend r sétált feléje. Tizenöt méterre lehettek, de biztosra vette, hogy t figyelik. Az órájára pillantott. Húsz perc telt el az akció óta, ezalatt b ven leadhatták a körözést. Eszébe villant, hogy arcának felét ruha takarta, s takarja most is.
És ha éppen egy félig elfedett arcú, arab kinézet férfit keresnek? Úgy döntött, visszamegy a Royal Avenue-n. Sarkon fordult, és nekiment egy n nek. Észre sem vette. A n lábára taposott, mire az felsikoltott. Az arab a rend rökre sandított. Egyértelm en t nézték. - Sajnálom - mondta a n nek. - Higgye el, nem akartam... - Maga barom! Az arab megpróbálta kikerülni a n t, ám az fenyeget en lóbálta feléje összecsukott eserny jét. A férfi vállát több ütés is érte. Orrát megcsapta a whiskyszag. Annyi ember jár-kel az utcán, s neki épp ezt a részeg amazont kellett kifognia. Félrelökte, de a másik ellenállt, s a karja ismét ütésre lendült. Az arab kitért a támadás el l, a n pedig megbotlott, s vadul kapálódzni kezdett. Végül egyensúlyát veszítve, nagy robajjal hanyatt vágódott, és elsírta magát. Szatyrának a tartalma szétgurult a járdán. - Hé, maga ott! Az egyik rend r kiabált. - Nem csináltam semmit - szabadkozott az arab. - A hölgy megcsúszott és elesett... - Maradjon veszteg, ne mozdutjon! A két rend r egyre közeledett. Az arab szíve hevesen dobogott. Átugrotta a még mindig hadonászó n t, és rohanni kezdett, végig a Royal Avenue-n. A kertekb l kinyúló ágak az arcába csapódtak. - Álljon meg! Jöjjön vissza! Az arab el resunyt fejjel, dühösen fújtatva szedte a lábát. Fülében Ahmad Shawqi int szavai csengtek: „Ne hagyd, hogy a zsaruk elkapjanak. Kerüld a kopókat, bárhol is jársz. Elveszett ember az, akit egyszer lefülelnek." Többek közt ebben is babonásan hitt. Ha egyszer rend rkézre kerül, soha többé nem lesz szerencséje sem neki, sem a családjának. Ahogy ott rohant, eszébe ötlött, hogy el z este ugyanazon az úton ment haza, amelyiken jött. Az egy nappal el bb volt, amikor a King's Roadot választotta.
- Na jó, haver. Most már lassíts! Ez nem lehet igaz! Az egyik rend r ott állt vele szemben, széttárt karral, gumibotját szorongatva. Az arab megfeszítette lábát, és dühösen fékezett. Rájött, hogy a két rend r nyilván szétvált, és egyikük a kerteken átvágva került elébe. - Most már ne csinálj több hülyeséget... Az arab elrugaszkodott, és a járdáról a forgalomba vetette magát. Egy taxi majdnem elgázolta. Félreugrott, s épp egy jár rkocsi elé került, tenyérrel a motorháztet n. Még föl sem ocsúdott meglepetéséb l, a vezet és kísér je máris kint termett, hogy elkapja. Megperdült, hogy meneküljön, de az els két rend r elállta az utat. Újból megfordult, nekiiramodott, és egy bútorszállító teherautó oldalának vágódott. - Állj! - kiáltott rá az egyik rend r, és utána nyúlt. -Egy tapodtat se tovább! Egyik kezével megragadta az arab vállát, a másikkal hátracsavarta a bal karját. Az arab szabad kezét a zsebébe süllyesztette, és megmarkolta a pisztolyt. Most már mind a négy rend r ott volt a közelben. Még ha villámgyorsan cselekszik is, nem tud elbánni mind a néggyel. Akkor pedig elkapják. Egyetlen lehet sége maradt csupán. - Vigyázz! Fegyver van nála! Egyszerre rontottak rá négy irányból, hogy er vel leteperjék. Mire észbe kaptak, a pisztoly csöve már a szájában volt. Megpróbált valamilyen emelkedett dologra gondolni, egy fogalomra, amely megadná élete értelmét. Nem jutott az eszébe semmi. Behunyta a szemét, és meghúzta a ravaszt. „1996. február huszonhetedike, kedd - lihegte a hájas kórboncnok a nyakában lógó magnetofonba. - A pontos id tizenhat óra harminchárom perc. Sidney Lewis doktor vagyok. En végzem az el zetes vizsgálatot egy ismeretlen férfi holttestén. A testet
ment autóval szállították a halottkém fulhambeli ravatalozójába a St. Agnes kórházból, ahol a szóban forgó személyt felvételekor halottnak nyilvánították a mai napon, tizenhat óra nyolc perckor." Lewis doktor kikapcsolta a magnót. Az egyik segéd két közrend rt és egy nyomozót vezetett be a boncterembe. - Latham detektívfelügyel vagyok - mutatkozott be a nyomozó. Társaim, Bryant és Dempsey közrend rök. k üldözték az elhunytat röviddel a halála el tt. Lewis rájuk nézett. - Szóval maguk ketten voltak a nyomában, amikor pánikba esett, és fejbe l tte magát. - Már amennyiben ragaszkodik ehhez a verzióhoz -mondta Dempsey, a magasabbik h vösen. - Megtudhatnám, miért jöttek? - Szeretném, ha az urak megnéznék az áldozatot, és azonosítanák, hogy -e az a férfi, akit kergettek - mondta Latham. - A közel-keletiek személyazonossága körül gondok lehetnek. S mivel az ügy ugyancsak zavaros, jó volna miel bb tisztázni a tényállást. Lewis doktor egyik kezével a holttest felé bökött. - Akkor hát, uraim, az a bizonyos személy? - Igen, az - mondta Dempsey. Bryant bólintott. - Remek - Lewis megragadta a hullát tartó tepsi fels fogantyúját. Most pedig, miel tt bármit is csinálnánk, árulják már el, van valami rejtélyes a dologban? Úgy értem, tisztázták már a halál körülményeit? Úgy történt, ahogy én mondtam? Föl sem merül a gyilkosság gyanúja? - Ezen a téren nincsenek kétségeink - mondta Latham. - De éppenséggel jócskán akadnak itt még homályos pontok. Nem tudjuk, ki ez a férfi, nem tudjuk, miért volt nála fegyver, s azt sem, hogy miért l tte le magát. - Röviddel azután, hogy lel tt egy fiatal n t Mayfair-ben - tette hozzá Dempsey közrend r. - Ez még nem bizonyított - csattant fel Latham. - De nem is kizárt -
mondta Lewis doktornak. - Az illet vélhet leg több lövést is leadott egy n re, aki egy képtár kirakatát nézegette a Cork Streeten. Az áldozat még a helyszínen életét vesztette. - Ki volt az a n ? - Egyel re ezt sem tudjuk. A nyomozás jelen szakaszában még minden bizonytalan. A szálak a Szigetországon túlra vezetnek. Amerikába. Egy-két órán belül remélhet leg már okosabbak leszünk. - Most már világos, mit ért azalatt, hogy „zavaros" -mondta Lewis. - De sebaj, addig legalább fölvesszük a boncolási jegyz könyvet. Felkapcsolta a boncasztal fölötti fénycsövet. - Nem hinném, hogy túl sok újdonságot fogok mondani. Ha egyikük vagy mindkettejük segédkezne a vetk ztetésben - fordult a rend rökhöz -, gyorsabban végeznék. Bryant összeráncolta a homlokát, Dempsey sért dötten nézett. - Valami gond van, uraim? Bryant kelletlenül vállat vont. - Úgy tudom, ez nem tartozik a munkaköri kötelességeink közé jegyezte meg Dempsey. - Rosszul id zítették a dolgot - mondta Lewis. - Nagyjából ugyanakkor kergették a halálba ezt a szerencsétlent, amikor egy Parsons Green-i pénzbehajtó a két adósát viszonylag nagy er vel egy fogadóiroda kirakatüvegének nyomta. Az üveg elrepedt, és a két adóst csaknem kettészelte. k a másik helyiségben fekszenek, és egyetlen segít m - az a véres fickó, aki az imént magukat bevezette - éppen ket vetk zteti. - Nincs joga azt állítani, hogy mi kergettük ezt az embert... - Az istenért, csak tréfáltam! - fakadt ki Lewis. - Mi lenne velünk humorérzék nélkül ebben a rideg csontkamrában? - ingatta a fejét. Levetk ztették az áldozatot, és ruháit berakták egy zsákba. Ezeket a törvényszéki bíróság laboratóriumában vizsgálják meg. A nagy tepsi rajta a hullával azután a mérlegre került. Lewis doktor megmérte a testsúlyt, a holttest lábára akasztott egy mér szalagot, és a fejtet nél leolvasta a test hosszát. Visszatolta a testet a fénycs
alá, megnyomta a magnó felvev gombját, és folytatta a beszámolót. „Az áldozat jól táplált, látszólag a Közel-Keletr l származó, huszonöt-harminc év közötti férfi. Testsúlya hetvenkilenc kiló, harminc deka, magassága a saroktól a fejtet ig 185 centiméter. Haja fekete, vastag szálú és göndör. A szem fehérje és a köt szövet ép, a szivárványhártya világosbarna, a pupilla tág és merev. A fül alatt és az orr mentén húzódó hajszálvékony forradások arra utalnak, hogy az áldozat arcát ügyesen megplasztikázták. A fejet ért komoly sérülésen kívül, melyet kés bb részletezek, a testen nincs több felt n külsérelmi nyom." Lewis doktor fogott egy huzalt, és bedugta az áldozat száján. A drót vége a tarkónál jött ki, rajta egy alvadt vérröggel, Lewis kihúzta a drótot, és tovább beszélt. „A koponyán nagy kiterjedés traumás sérülés. A kemény szájpadlás hátsó felén látható golyó ütötte seb összeolvad a nyakszirtcsont károsodása folytán keletkezett, kilencvenszer hatvan milliméter átmér j nyílással, melyb l a közbens agyszövet javarészt hiányzik." A doktor kikapcsolta a magnót, és Lathamre nézett. - Elöljáróban talán ennyi. Többet nem mondok, amíg nem kapok utasítást a boncolásra. - Ujját a halott szájába dugta, és megtapogatta a seb bels peremét. - Milyen fegyvert használt? - Osztrák Glock automatát. - Kilenc millimétereset? - Igen. - Volt rá engedélye? - Nálunk nem. - Minek is kérdem. Sejtelmük sincs arról, ki lehet ez a fickó? - Még a kórházban vettünk t le ujjlenyomatot, és végignéztük egy csomó nyilvántartott személy fényképét. A PNC dolgozik az ügyön, no meg persze az Interpol. Ma este visszük be az ügyre vonatkozó adatokat az ICON-állományba. De a válaszom röviden
nem. Sejtelmünk sincs arról, ki lehet. A véres köpeny asszisztens jelent meg az ajtóban, és szólt, hogy Latham nyomozó urat telefonon keresik. Latham átment az irodába, és még két perc sem telt el, már vissza is jött. - Csak némi készpénz, a fegyver és egy fénykép volt nála - mondta Lewisnak. - A fotón két n üldögél egy bárban. Valaki már azt is észrevette, hogy a képen látható n k egyike azonos a ma délután Mayfairben meggyilkolt n vel. - Mib l gondolja, hogy a n azonosítása akadályokba ütközik? - Bevonták a dologba az amerikai nagykövetséget. k nyilván mindent tudnak a n r l, akárcsak a mi feletteseink, ám szokás szerint az információ szép lassan csordogál le odafentr l, s mi nem sürgethetjük ket. Még ha ez el re is vinné a nyomozást. - Érdekes - vizsgálgatta Lewis a testet. - Milyen izmos. - Fölemelte az áldozat egyik karját, méricskélte, a húsba csípett. Egyre magasabbra emelte a kart, és valamin megakadt a szeme. - Mi történt? - Abdul karján van egy tetoválás. A hónaljsz rzet csaknem teljesen eltakarja. Nézzék csak. A motívum alig volt kivehet . Lewis fogott egy éles kést, és kiborotválta vele a sz rt. - Maga szerint mi ez, doki? - Csaknem szabályos kör. Narancsszín, barna és sárga rikító kék keretben. Talán valamilyen egyiptomi talizmán, amennyire értek hozzá. - Vagy egy muzulmán jelkép - vetette föl Latham. Bryant közrend r az asztal fels végénél állt. - Ebb l a szögb l nézve nem is olyan titokzatos -mondta. Lewis félrebillentette a fejét, és az asztal túlfelére araszolt. - Itt süllyedjek el, ha... Latham még mindig a homlokát ráncolta. - Mi ez? - Egy macskafej - felelte Lewis. - És valami hátborzongató vigyor ül az arcán.
2. Február huszonnyolcadikán, egy szerdai napon, a keleti partvidék zónaideje szerint délel tt tíz óra tíz perckor, tizenhárom órával azután, hogy az arabot egy londoni kórházban halottnak nyilvánították, egy riasztóan életh macskapofát ábrázoló tetoválás képe jelent meg az ICON információs képerny jén az UNACO vezérl központjában, az ENSZ New York-i székhelyén. A rajzhoz csatolták az eset rövid leírását a halott arab férfi fényképével, a nyomozási jegyz könyvet, valamint felvételeket az áldozatnál lév tárgyakról. Tom Gilbert, a legfrissebb hírek ügyeletes figyel je nagy képbontású nyomtatásokat készített a beérkezett anyagból, és további húsz percet töltött el a kevésbé lényeges adatok összegy jtésével. Azután felnyalábolta a papírokat, és az UNACO igazgatói irodájába ment. Ez a reggel legalább olyan mozgalmas volt az UNACO székhelyéül szolgáló irodák és technikai helyiségek komplexumában, mint a többi. Az UNACO - az Egyesült Nemzetek B nüldöz Szerve - egy egész emeletet elfoglalt abból az irodaházból, amely kimagaslott az ENSZ-nek a Hudson keleti partján álló többi épülete közül. Több mint kétszáz alkalmazott, köztük számos magasan képzett szakember irányította a világ leghatékonyabb b nüldöz szervének m ködését. Harminc, a nemzetközi rend rség és hírszerzés területér l toborzott els rangú ügynök alkotta a magját annak a rend rkülönítményként számon tartott tíz csapatnak, melyek egy, a nemzetek többsége által aláírt egyezmény értelmében szabadon átléphették az egyes országhatárokat. A szóban forgó ügynökök továbbá hatósági engedély nélkül járhattak el, szükség esetén pedig még a helyi törvényeket és a kormányközi rendeleteket is figyelmen kívül hagyhatták. A szervezet ismert célja az volt, hogy az ENSZ-tagállamok biztosította személyi állomány és anyagi források felhasználásával féket vessen a nemzetközi b nözésnek. Másrészr l az UNACO igyekezett kerülni a nyilvánosságot.
Hivatalai név nélkül m ködtek, az összes telefonszáma titkos volt, ügynökei és alkalmazottai pedig sohasem tárták fel nyíltan a kilétüket. Az UNACO igazgatója, Malcolm Philpott egyedül a Biztonsági Tanács fejének és az ENSZ f titkárának tartozott felel sséggel. Mikor Tom Gilbert az irodába lépett, Philpott éppen egy CIA-papírra nyomtatott levelet nézegetett. - Uram, remélem, nem zavarok - Gilbert hangtalan léptekkel végigment a terem nagyságú szoba puha sz nyegén, és az iratcsomót Philpott íróasztalára tette. -Fontos lehet. - Ez is - ütögette meg Philpott a levelet. - Emlékszik még Tony Prine-ra és egyszemélyes bolívári missziójára? - Prine? - Gilbert egy pillanatra elgondolkodott. - Arról a Prine-ról beszél, aki az ipari szabotázsokra szakosodott? - róla. Leleményes fickó. Annak idején megpróbált leleplezni egy, a kokain el állításában nélkülözhetetlen oldószert gyártó üzemet, valahol Cartagena környékén. Szóval a langleyi szatellitmegfigyel k komoly robbanást észleltek a bolívári körzet szívében. Azt üzenik, ha közünk van hozzá, szóljunk a föntieknek, hogy készüljenek fel a kolumbiai kormány panaszáradatának fogadására a térségben zajló, el re be nem jelentett drogellenes akciók miatt. - Úgy t nik, mintha Prine célba ért volna. - Szóljon, amint jelentkezik. Egy kis vállveregetés kijár neki ezek után. Ilyenkor reggel Philpott arca még kicsit püffedtnek látszott. A beteg szíve miatt szedett gyógyszer mellékhatása. A szoba egyik oldalsó asztalán álló minipresszógép felé bökött. - Nem iszik egy kis milánói feketét, Tom? Ilyen kora reggel a szívnek ugyan árt, viszont a lélek szárnyra kap t le. Gilbert töltött magának egy csészével, és leült. Philpott végignézte a képeket, átfutotta a rövid esetleírást, majd fölnézett. - Még mindig nem azonosították az arabot?
- Tudtommal nem. A közelmúltban plasztikáztatta át az arcát. - Feltehet leg körözték már. Van valami azonkívül, amit ideadott? - A n , akit feltehet en az arab gyilkolt meg... - t látni az arabnál talált fénykép bal oldalán. Olvastam róla, és megnéztem a képet. - Magának nem ismer s valahonnan? Philpott az olvasólámpa fénye alá tartotta a nyomtatott papírt. A n sápadt, törékeny, keskeny arcát hullámos sz ke haj keretezte. Legalább olyan csinos társának szögletes arca és s r , sötét haja volt. - Kellett, hogy találkozzanak - mondta Gilbert. - Nem emlékszem - rázta a fejét Philpott. - Naponta egy sereg csinos n vel találkozom. Igaz, ma már ez csak esztétikai örömöt jelent. - Sóhajtott. - Azt tudom, hogy a blézere Donna Karán, de magát a ruha visel jét nem ismerem. - Emily Selby - mondta Gilbert. Philpott elt n dött. - A Fehér Ház újságírógárdájának politikai elemz je. Jól mondom? Gilbert bólintott. - Közép- és Délnyugat-Ázsiára szakosodott. - Te jó ég! - nyögött fel Philpott. - Azt hiszem, nemrégiben váltottam vele pár szót egy sajtófogadáson. De az is lehet, hogy tévedek. - Újra elolvasta a rövid jegyz könyvet. - Szóval tegnap délután Mayfairben a Lancer Galéria el tt Emilyt több ízben hátba és tarkón l tték egy Glock 17-essel, amit kés bb a halott arabnál találtak meg. Mit csinált Emily Londonban? - Az egyik Reuter-jelentés szerint szokásos évi szabadságát töltötte Európában. - És azt tudjuk, hbgy a másik n kicsoda? - Igen. Megtaláltam a képét az adatbázisban. - Hát sikerült? Mennyi id alatt? - Három perc. - A fényképes adatbázis egy olyan számítógépes program volt, amely hárommillió fotó közül kiválasztotta a keresett
személy képét, és azonosította az illet t. - Ennél még sosem tartott tovább - tette hozzá büszkén Gilbert. Philpott szúrós szemmel nézett rá. - És ugyebár ezt a saját érdemének tekinti. - Nos, ez a program még egyszer sem hagyott cserben. Addig vitatkoztam, míg elértem, hogy megvegyük, még ha egyesek kézzel-lábbal tiltakoztak is... - Egyesek. Én voltam az, aki azt mondta, hogy csak kidobott pénz erre költeni, és ráadásul foglalná a helyet. - Philpott vállat vont. - Beismerem, hogy tévedtem. - Becsülöm az szinteségét, uram. - Tom, ha valakinek olyan gyakran van igaza, mint nekem, akkor nem árt néha tévednie is, mert még a végén elbízza magát... - A n t Erika Strammnak hívják - vágott közbe Gilbert. - Német állampolgár. Foglalkozására nézve független politikai újságíró. Bizonyos terrorista csoportokkal való homályos kapcsolatai miatt az USA már két ízben megtagadta t le a vízumot. - És már az is kiderült, hogy mi köze a két n nek egymáshoz? - Még nem. Philpott felállt, az ablakhoz lépett, és az épületegyüttes el tt rúdjaikon lengedez nemzeti lobogók sorát nézte. Az iroda a huszonkettedik emeleten volt. Ebb l a magasságból minden megnyugtatóan rendezettnek látszott. - Tehát annyit tudunk, hogy egy közel-keleti származású férfi meggyilkolt egy amerikai kormánytisztvisel t London belvárosában - elmélkedett Philpott. - Úgy gondolom, mindezt szigorúan bizalmas anyagként kell kezelnünk, amíg nem derítünk ki többet a fegyveres támadóról és tette indítékáról. Ráállítok néhány .hírszerz t az ügyre. - Elfordult az ablaktól, és kimérten mosolygott. - Köszönöm, hogy idefáradt. Gilbert vette a célzást. Felkelt, és kiitta maradék kávéját. - Mi van a halott férfi ujjlenyomataival?
- Rátettük ket az ICON-állományra, uram. Óhajtja látni ket? - Nem. Inkább adja oda Mike Grahamnek, a többi anyaggal együtt. Utasítsa a nevemben, hogy mihamarabb készítsen részletes beszámolót. A gépteremben találja, esetleírásokon dolgozik. Örülni fog a változatosságnak. Gilbert kiment. Philpott fölemelte a telefonkagylót, és megkérte az UNACO operátorát, hogy keresse ki és hívja az angliai hounslow-beli Zavargás Város számát. - Mókás egy név - kacarászott Ms. Redway. - Ha ezen a néven nem találná, a hivatalos elnevezés Közrendészeti Oktatóközpont - mondta neki Philpott. -Azonosító kódja T018. Virtuális er szak környezetrend rök számára. Ha nem is helyeslem az ilyesmit, el kell ismernem, sehol nem tanítanak így tömegoszlatást. - Angliában csak három óra múlva kezd dik a munkaid . - Hidom. Mondja meg a hívást fogadó biztonsági embernek, hogy Sabrina Carver hívja föl a nagybátyját, amint Hounslow-ba ér. A reggel hatórás el rejelzésben elmondták, hogy hideg, napos id lesz. Az országút Chiswicken és Brent-fordon átvezet szakaszán még mindig köd volt, és Hounslow-hoz közeledve a köd mind s r bb lett. A külváros sz k utcácskái egyre lassúbb iramot diktáltak. Sabrina Carver bekapcsolta az autórádiót, hogy meghallgassa a nyolc harmincas híreket. A hírolvasó hangja zavaróan álmatag volt ahhoz képest, hogy már elmúlt nyolc. Elmondta, hogy a Sinn Fein részt vehet a béketárgyalásokon, amennyiben sikerül meggy zniük az IRA-t, hogy újítsa meg a nemrégiben lejárt t zszünetet; a Mayfairben lel tt n személyazonosságát még mindig nem derítették ki, feltételezik, hogy amerikai turista; öt diák veszítette életét egy autóbalesetben Milton Keynesnél; háromszoros életfogytiglani fegyházra ítélt egy sorozatgyilkost a yorkshire-i bíróság; egy tudósokból álló, britek vezette csoport Pisába tart, hogy elejét vegye a Ferde torony további d lésének. És ennyi. Az Államokról egyetlen szó sem esett. Mióta Angliába
jött, Sabrina immár harmadszor vagy negyedszer fogadta meg, hogy ismét megpróbálja beállítani So-nyján az Amerika Hangját. Szobájában, a rend rszállón valamelyik biztonsági berendezés zavarta a rövidhullámú vételt. Sabrina megállt a Zavargás Város határát jelz sorompónál, és az rbódéban posztoló rend rre mosolygott. Az most is integetett, bár nem egészen úgy, mint máskor. Sabrina hamar rájött, hogy az r valamit mondani akar. Kiszállt a kocsiból, és bedugta fejét az rbódé nyílásán. - Reggelt, Terry! Mizújs? - Azt üzenik, hívja fel sürg sen a nagybátyját. - Jól van. - Egy pillanatig elt n dött. Két hete a fed név még Malcolm öcskös volt. - Ha kell, használhatja ezt a telefont. Sabrina tudta, hogy ezt tiltják Zavargás Város törvényei. Meg azt is, hogy Terry örömmel tesz efféle gesztust, ha ezzel jó pontot szerez egy vele egymagas, kisportolt sz kénél. A kantinban tea és sütemény mellett már kifejtette egyszer, hogy egy ilyen lány csak az idejét vesztegeti a rend rségnél - inkább menne el modellnek. - Oké - mondta Sabrina -, majd hívom kés bb. Nem akarok elkésni. Ha a bácsi megint keres, megmondaná neki, hogy amint tudok, telefonálok? Terry megígérte. Sabrina beült a kocsiba, túlhajtott az adminisztrációs blokkon, majd megállt. Kivette táskájából a mobiltelefont, és beütött három számot. Rövid m holdháttérzajok után kicsöngött. Philpott a negyedik csengetésre vette fel. - Megkaptam az üzenetét, uram. - Remek. Öröm hallani a hangját, drágám. Átnéztem a csoportvezet je értékelését az ottani el menetelér l. Persze a fickó azt hiszi, hogy ezt az irományt egyedül a londoni f nöke olvassa, így aztán belekerült egypár rasszista, szexközpontú megjegyzés a törtet jenki n k feminista taktikáiról és egyebekr l, de egészében véve jó benyomást tett rá. Azt írja, hogy, hm, nézzük csak...
-papírzörgés hallatszott - dicséretet érdemel az a fegyelmezettség, amit ön az egyes szint területi rendfenntartó munka során tanúsít. Ezt tekintsem elismerésnek? - Az egyes szint a közrendészeti kiképzés legvégs állomása, uram. - És ön személy szerint mit csinált a kiképzés alatt? - Mindenféle, a közfelügyelettel és rendfenntartással kapcsolatos dolgot. Tegnap például Molotov-koktél-gyakor-lat volt egy, a Battersea utca mintájára kialakított terepen. Egyszer még a ruhám is kigyulladt, de néhány kedves rend rtársam eloltotta a lángokat. - Tehát bevették a meséjét? - Meggy z désük, hogy New York-i kopó vagyok. Egyfolytában ragozom és káromkodom. Nem túl nehéz tartani a látszatot. De lefogadom, nem azért hívott, hogy órákon át err l csevegjen velem. - Tényleg nem. Szeretném, ha elvégezne egy kisebb munkát, amíg még ott van. - Philpott ismertette Emily Selby meggyilkolásának körülményeit, és elmondta, hogy az ügyet vélhet leg az UNACO fogja felgöngyölíteni. Maga tudja a legjobban, milyen aggodalmak merülhetnek fel egy ilyen esettel kapcsolatban. Nemcsak arról van szó, hogy Emily talán kém volt. A gyilkos lehetett egy vérszomjas palesztin is. - Emily zsidó volt? - Igen. Gondoljuk át az eshet ségeket: az amerikai kormány egy zsidó alkalmazottját lepuffantja egy arab... - Hát bizony van itt még néhány megválaszolatlan kérdés! - Nos, els lépésként járjunk utána ezeknek - mondta Philpott. Emily egy kisebb lakosztályt vett ki a Knightsbridge Lawn Hotelben, s hacsak nem módosult az utóbbi egy-két évben az erre vonatkozó kormányközi eljárás, a szobákat arra a pár napra lepecsételik, míg eld l, hogy kit illet meg a házkutatás joga. - Szóval azt akarja, hogy addig is szaglásszak körül. - Ha megtenné. - Van valami elképzelése arról, hogy mit keressek? - Mondjuk egy újságot, titkos feljegyzéseket, bármit, ami kirí a
többi holmi közül. Lehet, hogy Emily valami olyant tett, ami nem összeegyeztethet a beosztásával. Sabrina a f épület oldalán lév órára pillantott. Ha még meg akar kávézni azel tt, hogy a többiek kövekkel hajigálják, ideje mennie. - Ma éjjel kell végrehajtanom az akciót? - Legkés bb. - Ez esetben valami kis cselhez kell folyamodnom. - Hogyhogy? - Holnap reggel szemlét tart a vezet ség a felszerelésünk körül. A holmim rémes állapotban van. Minimum három óra, míg rendbe hozom. - Drágám, maga UNACO-ügynök, úgyhogy leleményességért nem kell a szomszédba mennie. És ez csak az egyik képessége a sok közül. Biztosra veszem, hogy megoldja valahogy. Meddig marad Hounslow-ban? - Holnap végzek. - Egek, hogy repül az id ! - Szombaton már szeretnék New Yorkban lenni. - Hogy pontosan mennyi id múlva, azt nem tudom, de maga még éles esz bb és rátermettebb ügynök lesz, mint azel tt, hogy elment. - Most viccel, uram? - Nem, dehogy - nevetett Philpott. - Vigyázzon magára, Sabrina! Három másodperccel ezután, amikor Sabrina besétált a kantinba, szokás szerint síri csend lett. Egy röpke pillanatra a beszéd és lárma abbamaradt, s a helyiségben tartózkodó hatvankét férfi és négy n minden tevékenységét félbehagyva az ajtón belép Sabrinára meredt. Sabrinát nem zavarta, nem is feszélyezte a dolog. Kora kamaszkora óta magára vonzotta a tekinteteket, s ráadásul itt, Hounslow-ban nemcsak a kinézete miatt. A sz ke pipi amerikai zsaru... legalábbis annak hitték. S mivel a gördülékeny rendfenntartásról sz tt ábrándok mind az amerikai rend rség munkájából indulnak ki, Sabrinának legalább annyi irigye, mint csodálója akadt.
- Egy fekete, cukor és tej nélkül. Ugye? - Lowther rend rfelügyel fölpattant, és a magáéval szemközti székre mutatott az ajtóhoz legközelebb es asztalnál. T Épp a pulthoz indultam repetáért. Foglaljon helyet, mindjárt visszajövök. - Kösz. Sabrina kihúzta a széket. A szomszéd asztalnál ül egyik fiatal rend r odaszólt. - Éppen a maga ruhájáról vitatkozunk - Sabrina fekete pamut kezeslábasára bökött. - Mondja, úgy csináltatta ezt a spéci szerkót? - Nem - Sabrina megpaskolta a kékkel és arannyal hímzett jelvényt az overall ujján. - Ez a New York-i rend rség szabványegyenruhája. - Tényleg? És vannak rajta spéci zsebek a ken pénzek számára? Sabrina mosolygott. - Maga túl sok ócska filmet látott. Gyakrabban kéne emberek közé mennie. Kenjen meg egy csajt, hátha magával tart. A rend r elvörösödött. Társai gúnyosan felröhögtek. sértetten elfordult, és hallgatott. - Meg is jöttem - Lowther felügyel Sabrina elé tett egy csésze g zölg kávét, és leült a teájával meg egy lekváros fánkkal. Remélem, elég forró. - Pont jó, köszönöm. Lowthernek aranyból volt a szíve, s még ha id nként túlzásba vitte is a buzgólkodást, Sabrinának tetszett ez az el zékenység. Mindjárt az elején összebarátkoztak, és Lowther átsegítette Sabrinát a kezdeti nehézségeken anélkül, hogy egyszer is közeledett volna hozzá. Sabrina tudta, hogy tetszik a férfinak. Ha elmegy innen, nem fog neki Lowther hiányozni, de legalább nem utálattal emlékszik majd rá. - Hát akkor ma lesz a nagy finálé? - sóhajtott Sabrina. Lowther bólintott. - Kövek, üvegek, gyújtóbombák, lángoló épületek és a többi. Izgul?
- Nagyon - füllentett Sabrina. - És maga? Volt már hasonló helyzetben? Amikor a dühödt tömeg dobálta, gy lölte és észérvekkel nem ment semmire... - Ezerkilencszázkilencvenben kaptam már egy kis ízelít t az adóemelések elleni Trafalgar téri tüntetésen. Egy pofa, aki utálja a zsarukat, úgy ellátta a bajomat egy törött széklábbal, hogy tíz napig kórházban feküdtem. -H ! - De maga ott New Yorkban biztos több kellemetlenségen esik át. - Még sosem voltam rohamkészültségben. - És emberre sem l tt? - Nem - hazudott megint Sabrina. Több embert küldtem már át a túlvilágra, mint hinnéd - gondolta. - Ez idáig többnyire csak közlekedési kihágásokkal volt dolgom. - De legalább izgalmas közegben dolgozik. - Én inkább rémesnek nevezném. Lowther minden bevezetés nélkül váratlanul el rehajolt. - Nem vacsorázna velem együtt ma este, Sabrina? Ez a sóvárgó tekintet - gondolta Sabrina. A vigasztalan mosoly, a szem, amely azt sugallja, nem élem túl, ha visszautasít... Ez nála sosem m ködött, mindig érzelmi zsarolásnak vette, megvetend dolognak egy férfi részér l. Ami Lowthert illeti, így csak szánalmat ébresztett benne. - Ma estére már elígérkeztem - mondta Sabrina önkéntelenül. - Ó... - Lowther vállat vont. - De tudja mit? Holnap délben végzünk, igaz? Mit szólna egy ebédhez valahol a nyugati negyedben? Én fizetek. A vacsora jobb lett volna, de sajnos el kell érnem az éjszakai járatot New Yorkba. A férfi nem tudta titkolni hullámzó érzelmeit. Ennél azért többre számított. Sabrina ugyan kitért az ajánlat el l, de ez így még mindig jobb, mintha egy az egyben elutasította volna. Vacsora helyett egy kevésbé romantikus nappali programot javasol, ami azért mégsem elutasítás...
- Ez igazán nagyszer volna! - lelkendezett Lowther. - Viszont nem hagyhatom, hogy maga fizessen. - A New York-i rend rség állja a számlát - magyarázta Sabrina. Két protokollebédet kifizetnek, és én még az egyik lehet séggel sem éltem, úgyhogy nyugodtan fogadja el a meghívásomat. Sabrina el vette a legkedvesebb mosolyát. - Akkor elmegyünk? Lowther megbabonázva bólogatott. - Jaj, és jut eszembe... meg akartam kérni magát valamire. Tudom, hogy szemtelenség a részemr l, de... - Ki vele - biztatta Lowther -, magának bármit megteszek. - Nos - feszengett Sabrina. - A holnap reggeli avatási szemlér l van szó. Nyilván komolyan veszik. Nem akarok pontot veszíteni, de az id szorít, mert el kell mennem ahhoz a n höz... - Rendbe tegyem a holmiját? - Ó, nem! Jóságos ég... Ekkora szívességet álmomban sem kérnék. Viszont arra gondoltam, talán tudna ajánlani valakit, aki némi ellenszolgáltatás fejében megcsinálja. - Én magam csinálom meg. - Komolyan? - Vegye elintézettnek a dolgot. - De hát ez akkora... - Nézze, Sabrina. Ne is beszéljünk róla. Örömmel teszem. Sabrina megérintette Lowther kezét. - Maga igazi barát. A férfi arca hálától sugárzott. 3. Amikor Philpott belépett a titkos gépterem félhomályába, Mike Graham éppen hat, két sorban egymásra helyezett számítógép monitora el tt görnyedt. - Ibdom, hogy még egy órát kért, de már nagyon türelmetlen vagyok - a kipárnázott falak elnyelték Philpott hangját. - En is ideges lettem - mondta Mike. - Húsz perce leragadtam az
egyik átkozott részletnél. Sehogy sem jutok el rébb. Hátrad lt és nyújtózkodott. Karcsú, a klasszikus értelemben véve jókép férfi volt, szabályos vonásokkal és könnyed mosollyal. Philpott, aki mindenben és mindenkiben hibát keresett, gyakran megjegyezte, hogy Mike haja túl hosszú. - Mikor kap valamilyen érdemleges eredményt? - Már most szolgálhatok néhánnyal. - Remek - Philpott leült a Mike melletti forgószékre. - Van már valamilyen elképzelése az ügyr l? - Szinte biztosra veszem, hogy az ügy az UNACO hatáskörébe tartozik, mivel a halott férfi terrorista volt. Valódi neve Yaqub Hisham, származását illet en arab, mint gondoltuk. A Londoni Társadalombiztosítási Igazgatóság nyilvántartása szerint Kamui Haidar huszonhat éves, Chelsea-ben lakik albérletben, állandó lakhelye Marokkóban van. Egy hónapja tartózkodik Londonban, állítólag a Monkfield Intézet történelem-angol szakos hallgatója. - Sosem hallottam err l az intézményr l. - A Scotland Yard nyomozói utánanéztek. Néhány bérelt helyiség az Edgware Roadnál, amit egy nyugalmazott tanár m ködtet mint iskolát. Rengeteg diákot vettek nyilvántartásba, ám a tantermek mindig üresek. - Ujabb sötét csalás - sóhajtott Philpott. - Van valami Anglia leveg jében, ami élteti a kisstíl b nöz ket. - Az oktatói tevékenység mellett emberünk félállásban a paddingtoni Wimcote House Szálló portása. - Mégis volt mib l szobákat bérelnie Chelsea-ben. Azt hiszem, mindez csak álca. - Ez biztos - Mike leütött egy billenty t a vezérl pulton, mire a Moszad egy adatbázisa jelent meg a föls sor harmadik képerny jén. Az arab képe baloldalt volt látható, ujjlenyomatai a jobb oldalra kerültek, míg gaztetteinek összefoglalása alulra. - A Scotland Yardnál vagy az Interpolnál nincs róla semmi, viszont az izraelieknek vannak terhel adataik. A kép egy hónappal a
plasztikai m tét után készült. Az ujjlenyomatát szintén megváltoztatták, sav és k por nyomai fedezhet k fel a kezén. A Moszad ujjlenyomatokkal foglalkozó stábja összehasonlító vizsgálat alá vetette a még Hebronban levett elmosódott ujjlenyomatokat, és a m szer felfedte az eredeti rajzolatot. Philpott a képerny re pillantott. - De hisz ezt héberül írták. - Van fordításom - Mike meglobogtatott egy nyomtatott papírt. - A Moszad volt olyan szíves, hogy csatolta angolul is. - El vagyok b völve. Magának egyre jobbak az összeköttetései. Mike végigfuttatta ujját a lapon. - Hishamnak tizenhat álnevér l tudunk. Tizenegy éves kora óta közismert terrorista. Kamaszéveinek közepe, vége táján történelmet tanul, valamint behatóan tanulmányozza a lázadás és anarchia lélektanát. A libanoni Jezzine terroristamozgalom jeles diákja. Energikus, m szakilag képzett, találékony és, ami ritkaság, több nyelvet is beszél. Inkább a zsidóság elleni puszta gy lölet vezérli, mintsem a határozott ideológia. Tizennyolc évesen a Cibet Testvériségének tiszteletbeli tagjává választják. - Minek a testvérisége? - A cibeté. Ez egy macskaféle. A közösség tagjai esküvel fogadják, hogy ahol csak tudnak, ártanak a zsidóknak. De persze ezzel nincsenek egyedül, még ha módszereikben egyedülállóak is. Jobb hónuk alatt cibetfejet ábrázoló tetoválás van, mert úgy tartják, hogy ez az állat szerencsét hoz, és elhárítja a veszélyt. - Naponta újat tanulok... -jegyezte meg Philpott. - 1994 júniusában az izraeliek lebombáztak egy Hezbollah kiképz tábort Libanon déli felén, és megöltek negyven gerillát. Hatan élték csak túl a támadást. Közöttük Yaqub Hisham. - A Hezbollah mellett harcolt? - Az izraeliek szerint a kiképz jük volt. A bombázást követ en egy ideig él mártírként tisztelték, és nyilvánosan megfogadta, hogy eztán kett s er bedobással harcol a zsidók ellen. Három héttel
ezután a Bekaa-völgy egyik ellen rzési pontján csapdába ejtette, és kegyetlenül lemészárolta a Shin Bet három tisztjét. A Moszad azóta is a nyomában volt. Úgy tudták, hogy a marokkói Tetuánban rejt zködik, ahová az izraeliek nemigen mehettek a keresésére. A Moszadot ugyancsak meglepte, hogy Hisham Angliában bukkant fel. - Ná igen. Miért jött Hisham Londonba, s l tte le a Fehér Ház egyik politikai elemz jét? Úgy értem, miért éppen , a tapasztalt, zsidógy löl közel-keleti terrorista követte el ezt a merényletet? - Emily Selby zsidó volt. - De mégsem az a fajta zsidó, akinek a meggyilkolásáért egészen Európáig utaznak arab terroristák... - Ha tudnánk, mi a kapcsolat Emily és a képen látható másik n között, biztos jobban átlátnánk a helyzetet. Philpott a monitort nézte. - Mi az a hiányzó láncszem, amit keresünk? - Yaqub fegyvere. Egyeztettem a sorozatszámot a Deutsch-Wagram gyártóival, és azt mondják, a fegyvert egy ötven darabból álló szállítmány részeként vették meg Bécsben, tavaly júliusban USA-exportra. A megrendel Albert Torrance a Colorado állambeli Denverb l. Ellen riztem: ilyen személy nem létezik, viszont a fegyverek vámpapírjai rendben vannak. A szállítmány többi darabjának sorozatszámát is megnéztem, és végigböngésztem az ICON témába vágó táblázatait, de a Glock 17-esekr l nincsenek adatok az állományban. - Ha nem tévedek, a Glock 17-es az a fegyver, ami körül akkora lármát csaptak egy id ben, igaz? Amelyet a rémhírterjeszt k beszámolói szerint nem észlelnek a repül téri átvilágítás során? Mike bólintott. - Bár sok benne a m anyag, azért van ott annyi fém is, hogy a sugarak kimutassák. Ami igazán megfogja a rajongókat, az a tizenhét töltényes tár. Mike a Glock 17 képére mutatott az egyik monitoron.
- Nem csoda, hogy annyian keresik. Stabil, pontos, és egy teljes sorozatot le lehet adni vele, ha éppen az kell. - Mike Philpottra nézett. - Én már csak arra volnék kíváncsi, hogyan került a fegyver az Államokból Yaqub Hishamhoz. - Én meg arra, hogy miért kellett szétloccsantania vele az agyvelejét, csak mert négy londoni zsaru üldözte. - Nyilván nem akarta, hogy letartóztassák - vont vállat Mike. - A fanatikus elme két f alkotóeleme a babona és a megszállottság. Ez a kett kergeti a vesztébe a fanatikust. Tapasztalatom szerint a terrorista babonái és félelmei gyakran az elfogatástól való irracionális rettegésben öltenek alakot. Nem bírják elviselni a gondolatát, hogy eztán valaki más irányít. Emlékszik arra a három éve, Rómában történt esetre, amikor sarokba szorítottam azt a libanoni aranycsempészt? - Shofar volt a neve - mondta Philpott. H - Igen, Shofar. Elkaptam, s mást nem tehetett, mint hogy hagyja magát elvezetni. Csakhogy is fanatikus volt. Semmi áron nem akart börtönbe kerülni. Úgyhogy még miel tt észbe kaptam, a szájába vette a karóráját, és legy rte a torkán. Nagy, vaskos Seiko óra volt láncon, négycentis átmér j foglalatban. Hopp, és az óra már lent is volt. Az ipse elkékült, és egy percre rá meghalt. Azért, mert valaki korlátozni akarta a szabadságában. Mike feltápászkodott, és a szemét dörzsölgette. - Jól van? - Azt hiszem, ideje volna mennem. Ez a bezártság egyre álmosabbá tesz. - A megoldás: egy frissít szünet. Ez az. - Philpott el vett a zsebéb l egy kis cellás rádiótelefont, és megnyomott egy gombot. Azután újult er vel folytathatja a fegyver utáni nyomozást. Szerintem most ez a legfontosabb. - Füléhez emelte a készüléket. Miss Wellington? Hozna valami frissít t Graham úrnak és nekem? A TGT-Egyben vagyunk. Köszönöm. Öt perc telt el. Philpott éppen kávét töltött, amikor észrevette, hogy
Mike Graham keze be van kötözve. - Valamilyen kemény tárggyal randevúzott? Mike begörbítette az ujját. - Túl gyorsan vettem be az egyik kanyart, és amikor megpróbáltam egyenesbe hozni a járm vet, a kezemet lehorzsolta egy kiálló k . - Nem kéne összevissza száguldoznia azzal a motorral. Nem tudta, mi mást mondhatna, mindenesetre elég halkan jegyezte meg, hogy Mike, ha úgy dönt, megtehesse, hogy nem vesz róla tudomást. - Maga is tudja, uram, hogy nem száguldozom összevissza. - Tényleg? Ha maga mondja. - Még versenyen is a lelki dimenzióra koncentrálok -mondta Mike fapofával. -ó... - Célom, eggyé válni a géppel, hogy így része lehessek a sebesség természetfölötti valóságának. -Aha. - Ez m vészet. S mint olyan, megér annyi áldozatot, hogy az ember lehorzsolja érte a kezét. Úgy értem, amikor a motoromon ülök, legmélyebb vágyaimat juttatom kifejezésre, s egyúttal csiszolgatom a karmámat. - Butaság volt a részemr l, hogy minderre nem jöttem rá, Michael. Fölnevettek. Philpott Mike kezébe nyomott egy csésze kávét. Rövid ideig hallgattak. Kínosak voltak ezek a baráti hangulatú beszélgetéseiket megtör csendek, mert mindaz ott lebegett köztük a leveg ben, amit nem mondtak ki. - Még mindig élvezi a Vermontban töltött hétvégék nyugalmát? - Egyre jobban - felelte Mike. - S még most is szeret egyedül lenni? - Igen. Élvezem az egyedüllétet. Társaságnak ott a tévé, szállításhoz a kis teherautó, a halál legy zésének m vészetéhez pedig a motorom. Pár évvel azel tt Mike feleségét és kisfiát terroristák gyilkolták
meg. Mike-ot nagyon megviselte az eset. A családja elvesztése miatti bánat fel rölte az idegeit. Sokáig vigasztalan volt. Végül, miután kigyászolta magát, New Yorkból Vermontba költözött, s ott agglegényéletre rendezkedett be. Id vel némi lelki nyugalomra talált, bár a n k egy része úgy vélte, még mindig fájdalmat lát a férfi csillogó, sötétkék szemében. Mike már nem gyötr dött, viszont megváltozott, s e változás többek között a forrófej ségben nyilvánult meg. Philpott szerint ez jó hatással volt rá: bármelyik visszavonult rend r megmondta volna, hogy a kockázatvállalás el zi a nyugtalanságot. - Mi a megérzése az üggyel kapcsolatban? - mutatott Mike a képerny re. - Maga szerint jutunk valamire? - Legfeljebb papíron. Lesz egy felszínes nyomozás, kihallgatnak egy csomó embert, aztán születik egy hosszú, részletes beszámoló, amiben kimagyarázzuk a dolgot. Mike rámeredt. - Maga aztán igazán fel tudja vidítani az embert. - Másrészr l azt sem tartom kizártnak, hogy a megoldás máris a kezünkben van. - Philpott a kávéjába kortyolt. -Nézzük meg, mit végzett Sabrina. Az a sanda gyanúm, hogy ez talán többet lendít a nyomozáson, mint gondolnánk. 4. A fogadópultnál ácsorgó n kérlelhetetlen mosolya mindenfajta ellenállást megtört volna. - Biztosíthatom, madame Reverdy, hogy nem probléma. - Egy bejelent lapot és egy tollat csúsztatott Sabrina elé a mahagónipulton. - Lenne szíves ezt kitölteni? Én addig szólok, hogy vigyék fel a csomagját. A vendég rubrikába Sabrina Louise Reverdy-t írt. Ez volt anyai nagyanyja leánykori neve. A lakcím rovatba a 28 Rue de la Grand Armée, Paris 75017, France került. A recepciós egy alacsony, vézna, zöld uniformist visel londinerrel tért vissza, aki rögtön Sabrina utazótáskája mellé lépett, mintha egy
pillanatra sem akarná szem el l veszteni. Mosolyogva hajolt meg a lány felé. Sabrina visszacsúsztatta az rlapot, és elvette a n t l a kulcsot. - Igazán köszönöm - mondta. Élvezetet talált abban, hogy anyja akcentusát utánozhatja. - És hadd mondjam el újfent, még ha ön állítja is, hogy nem okozok ezzel gondot, hogy hálás vagyok önnek, amiért el zetes bejelentés nélkül ideadja ezt a szobát. - Szót sem érdemel, madame. Remélem, mindennel elégedett lesz. A londiner lifttel fölvitte Sabrinát a harmadikra, majd végigvezette egy méregzöld Wilton-sz nyeggel leterített folyosón. Sabrina szobájához érve meglóbálta a kulcsot, könnyedén elforgatta a zárban, és szélesre tárta az ajtót. - Aprés vous, madame - mondta. Sabrina csodálkozva nézett. - Vous-étes Francais, m'sieur? - Nem - felelt a londiner, és követte a szobába lép Sabrinát. - Attól tartok, nem. De az iskolában jó voltam franciából, és nem bírom megállni, hogy olykor-olykor ne próbáljam ki a tudásomat. Hiteles voltam? -Absolumentl Jeles. A londiner arca örömt l sugárzott. Sabrina a kezébe csúsztatott egy ötfontos bankjegyet. A londiner arca ismét felderült. Könnyebb volt lekenyerezni, mint Sabrina gondolta. - Mondja, kérem - szólt Sabrina a távozni készül londiner után -, tegnap egy barátn m erre hajtott el taxival, és egy csomó rend rt látott. Valami történt? Mintha az apró ember arca megrándult volna, ahogy visszalépett, és bizalmasan közelebb hajolt. - A szálló egyik vendége, egy amerikai hölgy lövöldözés áldozata lett. Ronda egy ügy. - Itt a szállóban? - Sabrinának sikerült olyan képet vágnia, mint aki halálra rémült. Még sikoltania sem kellett. - Ó, nem, nem, madam, odaát történt, Mayfairben. De az áldozat nálunk lakott.
- Ó, de szörny . Remélem, nem mászkálnak rend rök a szálló körül egész éjjel. Meglehet sen rossz alvó vagyok... - Ne aggódjon - mondta a londiner -, a hölgy szobáját még tegnap lepecsételték, és ma már nem lesz felfordulás. Az emberke ismét meghajolt. - Nyugodalmas jó éjszakát. - Köszönök mindent. Miután a londiner elment, Sabrina lerúgta a cip jét, és az ágy szélére ült. Az órája tíz óra huszonnyolc percet mutatott. A bárszekrényben sorakozó üvegek csalogatták, de úgy döntött, az ivást munka utánra halasztja. Nem egykönnyen jutott el idáig. Senki sem figyelmeztette, hogy utolsó nap a kiképzés Hounslow-ban akár kés estig is eltarthat. A program nyolckor zárult egy túszejt akcióval, és majdnem kilenc volt, mire Sabrina a szállásra ért. Attól fogva egyfolytában kapkodott. El ször is, kivakarta magát az egész napos piszokból, és Londonban turistáskodó, kényes, francia dámává alakult. Az adott viszonyok között a jelmez nem volt feltétlenül szükséges, ám szerette váltogatni a szerepeit, és igyekezett mindig a Philpott-féle Egyes Számú Szabálynak megfelel en viselkedni. Az álcázás nagy titkát f nöke egy ENSZ-fogadáson bízta rá spicces állapotban. A szabály így szólt: „Amikor csak teheted, légy valaki más, és hazudj mindig, még ha az igazság jobban hangzana is." Az immár kedve szerint átalakult Sabrina keresztülhajtott a városon, az autót elhelyezte egy éjszakai parkolóban, bérelt egy taxit, és a szállóhoz hajtatott. Úgy festett, mint aki úticsekkek beváltásával töltötte a napját. Körülnézett. Tetszett neki a hely. De hát ennyi pénzért ezt el is lehetett várni: itt egyetlen éjszaka többe került, mint egy nyaraló egyheti bérlete a Cotswoldsben. Azel tt hívta a szállót, hogy eljött Hounslow-ból. Arra hivatkozott, hogy késik a járata, s még egy éjszakát itt kell töltenie, a recepciós pedig megígérte, hogy legkés bb tizenegyig tartja az egyetlen üres szobát. Ez történetesen
egy kétágyas szoba volt, amit elméletileg el sem foglalhatott volna. Philpott biztos szóvá teszi majd. Megütögette az ágybetétet. Semmire sem vágyott jobban, mint egy nyolcórás, kiadós alvásra. De hát dolgozni jött ide. Ásított, és nehézkesen felállt. A szekrénynél kibújt sötétkék kosztümjéb l, fölakasztotta a zakót és a szoknyát, majd kinyitotta az utazótáskát. Ujabb váltás ruha, New York-i rend rségi melegít volt benne és három fürd leped , hogy ne legyen a csomag olyan üres. Fölvette a melegít t, és a lábára fekete Nike edz cip t húzott. A táska küls zsebéb l el vett egy szerszámkészletet, egy zseblámpát, egy Field Keymaker feliratú m anyag ládát, egy Polaroid kamerát, meg egy pár vékony latex-keszty t. A szerszámokat, a dobozt és a kamerát az éjjeliszekrényre tette, a zseblámpát és a keszty t a zsebébe csúsztatta, majd becsukta a táskát. - Két óra húsz perc - mondta fennhangon, és az ágyra. d lt. Karját az oldala mellett kinyújtóztatta, keze tenyérrel fölfelé, ujjai lazán szétnyíltak. Behunyta a szemét. -Két óra húsz perc - ismételte, és szinte rögtön elaludt. Szakaszosan ébredt. El bb felriadt egy álomból, amelyben egy rend r cukros ujjával megragadta, majd egy el csarnokba lépett a saját szemhéja mögött. Rózsaszín derengésre eszmélt. Kinyitotta a szemét, fölemelte a karját, és az órájára pillantott. Öt perc múlva egy. Nem rossz. A fürd szobában vizet paskolt az arcára, felitatta törülköz vel, és visszament a hálóba. A szerszámtartót és a dobozt az oldalzsebébe tette, az elemlámpa szíját pedig a csuklójára tekerte. Miel tt kinyitotta volna az ajtót, leoltotta a villanyt. Egy percre megállt az ajtó el tt, és fülelt. A folyosó csendes és sötét volt. Különösen jó hír szálló volt ez, olyan intézmény, ahol úrin k kíséret nélkül is megszállhatnak. Mostanra nyilván az összes vendég nyugovóra tért. Amikor Sabrina megérkezett, a bárban már
nem volt senki. Sabrina becsukta szobája ajtaját, és a folyosó végén lev lépcs feljáróhoz settenkedett. A londiner fölfelé mutatott, amikor a lövöldözésr l beszélt. Összesen hat emelet volt az épületben, így legfeljebb kett t kell még végigjárnia. Ez azért szerencse. Meg az is, hogy viszonylag egyszer zárakat használnak. A lepecsételt szoba a hatodikon volt. Maga a pecsét csak jelképes: az ajtó tetejét és alját egy-egy sárga-fekete ragasztószalag keresztezte. A hivatalos felirat arra figyelmeztetett, hogy aki a F városi Rend rkapitányság el zetes engedélye nélkül kinyitja az ajtót, vagy megkísérli a behatolást, az b ncselekményt követ el. Sabrina a lépcs melletti kapcsolóhoz ment, és lekapcsolta a halvány folyosói világítást. Ha megzavarják és futnia kell, legalább az arcát ne lássák. Visszasétált a lepecsételt ajtóhoz, és az elemlámpa keskeny fénysugarát a zárra irányította. A többi szobáéhoz hasonlóan ez is sima wertheimzár volt. A rend rség nem szerelt fel újabb zárakat. Sabrina kiterítette a szerszámtartót a sz nyegen, és el szedett egy kisebb tolvajkulcsot meg egy nyomatékjelz csavarkulcsot. Még a kulcskészletre is szükség lehet, ha az áldozat csomagján netán különleges zárak volnának. Sabrina zsebre tette a szerszámtartót, és szorosan az ajtó elé állt. A nyomatékkulcsot a zárhorony aljába csúsztatta, a másik kezével pedig bedugta a tolvajkulcsot, elforgatta, és ütközésig benyomta a zárba. Majd lassan visszahúzta, hogy érezze a stifteket leszorító rugók ellenállását. Most a nyomatékkulcsot egy fokkal jobbra forgatta, s visszatolta a tolvajkulcsot a zárba úgy, hogy az ne érjen a stiftekhez. Azután kifelé húzta, finoman felfelé nyomva a stifteket. A nyomásnak épphogy egy árnyalattal kellett csak nagyobbnak lennie, mint amekkora er re egy-egy rugó kioldásához volt szükség. A tolvajkulcsot az ötb l a legbels stiftnek ütköztette, és addig fokozta a csavarkulcsra es nyomást, míg a stift nem lazult. A
második, majd a harmadik stifttel is megcsinálta ugyanezt. Zaj hallatszott a folyosón. Mintha b rcsizma csikordult volna. Vagy egy, az éjszakai leveg t l összeszáradt régi ajtó. Vagy egymillió más tehetséges dolog. Sabrina dermedten állt az ajtónál. Elszámolt százig, s csak azután mozdult. A következ stift nem akart engedni, Sabríha hiába próbálkozott. Ez máskor is el fordult: a zár elején lev stiftek szélei a mindennapos használattól gyakran kikoptak. Sabrina változatlan er vel nyomta a csavarkulcsot, a tolvajkulcsot pedig el re-hátra csúsztatta a két fennmaradó stift fölött. „Súrolt", ahogy a szakmabeliek mondták. Mikor a tolvajkulcs elmozdult a stifteken, Sabrina egyre er teljesebben tolta fölfelé. Egyszer csak mindkét stift kiugrott, és engedett. Sabrina még egy fokkal odébb forgatta a nyomatékkulcsot, mire az ajtó kitárult, a két ragasztószalag pedig könnyedén levált. Sabrina kihúzta a zárból a két kulcsot, és a szobába lépve zsebre tette. Gondosan becsukta maga mögött az ajtót, behúzta a nehéz függönyöket, és felkapcsolta a mennyezetvilágítást. Mindig furcsa érzés fogta el, ha olyan szobában járt, melynek lakója elment valahová, és már sosem tér vissza. Itt is valamilyen esti programra el készített ruhák feküdtek az ágyon, üvegcsék és tégelyek sorakoztak a fürd szobában, cip k álltak szabályos sorban a beépített szekrény alsó polcán. A rend rök vélhet leg nem nyúltak semmihez, és bizonyára tudják, hogy minek hol a helye. Sabrina el vette a Polaroidot, és különböz szögekb l lefényképezte a szobát. Közeli felvételeket készített az öltöz asztalkán, a fürd szobapolcon és a szekrényben látható holmikról. A fotókat a mosdó fölé csíptette száradni, felhúzta a latexkeszty t, és munkához látott. Ahhoz, hogy egy helyiség átkutatása eredményes legyen, módszeresnek kell lenni, és még a legártatlanabb részlet fölött sem szabad elsiklani. Sabrina egy FBI-nyomozóegységnél tanulta ki a szakmát. Olyan szakavatott és mindenfajta rendellenességet
gyanakvással figyel emberek között, akik el l semmi sem maradhatott rejtve. Az el térnél kezdte, és egy képzeletbeli háromdimenziós rácsmintát követve haladt egyre beljebb. Egy óra leforgása alatt Sabrina rengeteg dolgot megtudott Emily Selbyr l. El ször is Emilynek kényszeres neurózisa volt. Az enyhébbik változat, de mégis felt n . A cip k a szekrény polcán katonás rendben sorakoztak, orrukkal befelé, a szekrény falától egyenl távolságra. Miel tt ezt megállapította, Sabrina talált egy gondosan selyempapírba csomagolt, tíz centi hosszú kis m anyag vonalzódarabot. Pontosan ekkora távolság volt a kifényezett cip orrok és a szekrény faborítású hátlapja között. Emily ezenkívül lelkesedett a növényekért. Noteszében nemcsak az állt, hogy pénteken ellátogat a Kew Gardens-be, hanem még részletes programot is írt magának. Sabrinát az ny gözte le a legjobban, hogy Emily egy izraeli útikönyv írásába is belefogott. A kézirat kétszáz oldala a hozzá kapcsolódó feljegyzésekkel és Emily kiadójának bátorító hangú levelével egy táskából került el . Sabrina tíz perc alatt végigfutotta az irományt, hátha ebb l is jobban megismeri Emilyt. Izgalmas dolgokat tudott meg olyan helyekr l, mint Ashdod, Gedera, Giv'atayim, Migdal és Názáret, bár ezekb l sem derült fény arra, miért ölték meg a könyveket bújó, visszafogott politikai elemz t. Sabrina visszament a szekrényhez. Itt valami nem stimmel, talán egy apró részlet... Hátralépett, és végignézett a fogason lógó ruhák, blézerek, szoknyák és nadrágok során. Minden ugyanúgy ki volt centizve, akár a cip spolcon, a ruhák alja egyenes vonalban, a vállfák egymástól azonos távolságra. A kényszeres neurózis beteges precizitásban nyilvánult meg, a szimmetria kis mesterm vét hozva létre. Ám valami mégsem volt rendjén. Egy bézsszín , gy rhetetlen anyagból készült kockás zakó kifelé es oldala valamivel lejjebb lógott. Ráadásul, amikor Sabrina közelebb hajolt,
hogy megnézze, egyértelm en látszott, hogy a lelógó rész szeg varrása egy kis szakaszon lazább. Sabrina megérintette a szegélyt, és valami keményet érzett. Leemelte a zakót a vállfáról, és ujjával kitapogatta a tárgyat. Egy kulcs volt a ruha aljába varrva. Óvatosan, öltésr l öltésre kibontotta a varrást annyira, hogy ki tudja halászni a kulcsot. Rézkulcs volt kemény m anyag fejjel, amilyet biztonsági zárak és páncélszekrények nyitására használnak. Sabrina a zsebébe csúsztatta. Két óra tizenöt perckor Sabrina elégedetten befejezte a szoba átkutatását. Megállt az ajtóban, és szemét lassan körüljáratta a helyiségen. Semmi sem maradt ki. Még egyszer körbesétált, benézett a szekrényekbe, a fiókokba, a fürd szobába és az ágy alá. Még az ágy el tt térdelt, amikor valami azt súgta, hogy nézzen be alá másodszor is. És amikor megtette, egy összehajtott papírlapot pillantott meg a matracot tartó egyik vászonpánt alatt, az ágyláb közelében. - Ezért a kis mulasztásért két ital helyett csak egyet kapsz korholta magát a papír után nyúlva. Négyrét hajtott, perforált szél , nyomtatott papírlap volt. Sabrina szétnyitotta, és kiterítette a sz nyegen. A papíron nevek álltak egymás alá nyomtatva, mellettük egy-egy cím. Els olvasásra egyt l egyig férfinévnek t nt, s hozzá németnek. A lap alján néhány ceruzával írott sor. A gyöngybet k a kéziratról már ismer sek voltak: Feljegyzés: teljes lista 96/2/15, átadva ES-nek, 96/ 2/24. Sabrina még egyszer megnézte a neveket. Semmit sem mondtak neki. Összehajtotta a papírt, és zsebre tette. Mintegy büntetésképpen, amiért els re nem vette észre, amellett, hogy megvonta magától az egyik italt, még egy újabb gyors, ám alapos szemlét is tartott. Ezúttal nem talált semmit. Végül, a fotók segítségével mindent visszatett a helyére. Leoltotta a villanyt, széthúzta a függönyöket, kiment, és bezárta az ajtót.
Tíz perccel kés bb, immár a szobájában, kezében egy itallal és a listával az éjjeliszekrényen, fölhívta Philpottot a mobilján. A vonal most is recsegett. New Yorkban este tíz múlt, de a f nök még mindig az íróasztalánál ült. - Gondolom, örülne néhány újságnak az Emily Selby-üggyel kapcsolatban - mondta Sabrina. - Jártam a szobájában, és elhoztam egypár dolgot. - Nevezetesen? - Egy kulcsot és egy névjegyzéket. Úgy t nik, mind férfinév és német. - Kéznél van a lista? - Igen. - Olvasson fel néhány nevet. - Nem ábécérendben vannak - ha megnézem a címeket, mintha a Berlint l való távolságuk alapján rangsorolták volna ket. íme a nevek: Gunther Blascher, Walter Höllerer, Johann Boumann, Andreas Wolff, Friedrich Schadow, Albrecht Schroder, Kurt Ditscher, Karl Schin-kel... - Elég lesz. - Jelent ez magának valamit? - Ha visszajött, megbeszéljük. - Telefoncsörgés hallatszott. Hamarosan beszélünk. Juttassa el hozzám a névsort. - Értettem, uram. Sabrina megnyomta a piros gombot, és letette a telefont. Az órájára nézett. Az éjszakából már nem sok volt hátra. Egy darabig azon t n dött, hogy fürödjön vagy ágyba bújjon-e. Végül a fürdés mellett döntött. Ha nincs id , egy jó forró fürd felér hatórai alvással. Azután kényelmesen felöltözik, és fölkészül az el tte álló napra. Bekap valamit, elolvassa a reggeli lapot, és fél nyolckor már az utcán lehet. Teleengedte a kádat forró vízzel, és levetk zött. A kádba ereszkedett, és nyakig elsüllyedt. A meleg víz kellemesen megbizsergette izmait. Behunyta a szemét, és gondolatai
elkalandoztak. Eszébe jutott otthona, nyugodt és kényelmes New York-i lakása, kedvenc étterme, ahová hétvégenként járt... Hirtelen eszébe ötlött az ebéd. A mai ebéd. Szeme fölpattant. Teljesen kiment a fejéb i - az ebéd Lowther felügyel úrral. - Merde - nyögött fel, anyjától átvett tökéletes franciasággal. 5. Hétf reggel kilenc óra tíz perckor C. W. Whitlock betöltötte az utolsó adatot, hogy részletesebbé tegye azt a listát, amit Philpott adott neki még péntek reggel. A munka nagy odafigyelést igényelt, frusztráló és kimerít volt. S ami ennél is rosszabb, az, hogy a hétvégén dolgozott, még a magánéletét is feldúlta. Mióta idegesen és kapkodva lemondott egy szombati vacsorát, a felesége nem állt szóba vele. Már negyedszer próbálta elérni az asszonyt aznap reggel, de hiába. Letette a kagylót, és nézte a képerny n futó szöveg utolsó sorait. Hátradóit és ásított. Hogy milyen öregnek érzi magát az embei; attól függ, hogy mennyi reményt adott fel eddig életében. Ez volt Whiüock hitvallása. Huszonnégy órája érezte magát kimerültnek és er tlennek. A helyzet Idlátástalannak t nt. Ha fel nem is dobódott attól, hogy a munka a végéhez ért, egy kicsit azért legalább megkönnyebbült. És a megkönnyebbülés némi reményt adott: a dolgok közte és Carmen között talán kisebb vita árán is rendez dnek. „És ez az egész olyan, mintha mi is egy id zített bombán ülnénk idebent" - mondta fennhangon. Whitlock az a fajta fickó volt, akit az emberek els látásra megkedvelnek. Bennszülött kenyai. B rét egy lány egyszer umbrabarnához hasonlította, és anyja ezerszer elmondta kiskorában, hogy aranybarna szeme sok n i szívet összetör majd. B re színét részben a nagyapjától örökölte, aki a brit hadsereg fehér tisztje volt. Az génjeinek köszönhette akaratos állát és durva ajkát, melyet bajusszal igyekezett lágyítani. El rehajolt, leütötte a NYOMTAT billenty t, és vétett egy pillantást az órára. Megint versenyt kell futnia az id vel. Újabban
mintha csupa ilyen feladatot kapna. Fölvette a házi telefont, és tárcsázta a biztonságiakat. - Calvin? Philpott úr megérkezett? - Igen, már öt perce. - Kösz, - Bocs, hogy összetöröm a reményeidet. - Rá se ránts, Calvin. Aznap, amikor késik, meghívlak ebédre. Letette a kagylót. - Kutyának való egy élet -sóhajtotta. Oxfordban diplomázott, el tte a kenyai hadseregben felderít sködött. Maga Philpott hozta t az UNACO-hoz, s most volt a Hármas Számú Harci Különítmény legrégebben szolgáló tagja. Philpott két ízben nyíltan elismerte, hogy Whitlock a legsokoldalúbb és legtájékozottabb m köd ügynöke. Whitlock szerint ez a megkülönböztetés többekb l ellenszenvet váltott ki irányában. Amikor a nyomtató végre elhallgatott, Whitlock a számítógépen él beszédre kapcsolt. Az Interpol Berlini Központi Irodájával volt összekötve. Megköszönte az ügyeletesnek a segítséget, s kifejezte abbéli reményét, hogy a szívességet egyszer majd viszonozhatja. Két perc múlva kiment a mosdóba, az összegy jtött adatokkal a hóna alatt egy barna dossziéban. Mike Graham is ott volt, a csapnál állt, és közelebb hajolt a tükörhöz fésülködés közben. Tükörképe biccentett az ádáz kinézet Whitlocknak. - 'Reggelt, C. W. Öröm látni valakit, aki mosollyal az arcán kezdi a hetet. Whitlock letette az iratgy jt t, és felgy rte az ingujját. Kezet és arcot mosott, átkötötte a nyakkend jét, és kifényezte cip je orrát. Azután visszajött a csaphoz, és a tükörhöz hajolva felhúzta egyik, majd másik szemhéját. - Nem tudom eldönteni, hogy vérszegény vagy depressziós vagyok. - Hallom, egész hétvégén bent voltál. - A Selby-ügy miatt. Olyan német állampolgárok listáját dolgoztam fel, akik többségér l nem tudni semmit. Egyetlen priuszos sem
akad közöttük, úgyhogy egy csomó szabályt át kellett hágnom. - Nálad senki sem csinálja jobban. - Gyerünk - sóhajtott Whitlock -, pátyolgass egy kicsit. Ki vagyok éhezve rá. Mike fölhúzta a zakóját, és az ajtóhoz lépett. - Öt perc múlva megbeszélés - mondta. - Ne késs el! - Rohanok... Az UNACO tárgyalójának négy fala közül hármat sötét, lakkozott faburkolat borított. A negyedik fal teljes nagyságában egy, az East Riverre néz ablak volt. Középen hosszú, fényesre polírozott asztal állt, két oldalán három-három székkel és eggyel az ablakhoz közeli végénél. Az asztalon jegyzetpapír, írószerek, poharak és két vizeskancsó. A jobb oldali falhoz tolt hosszúkás tálalón fémtálca kávéval, teával és jégbe h tött üdít vel, Amikor Mike Graham és C, W. Whitlock megérkezett, Philpott már az ablaknál ült, és egy faxot olvasott. Lucy Dow az ajtóhoz közeli széket választotta az asztal végén. Lucy magas, komoly ábrázatú fiatal n volt, az arab válság egyik szaktekintélye. Területi nyomozóként három évig tartózkodott Libanonban. Sabrina éppen kávét töltött. - Isten hozott - mondta Mike. - Milyen volt Angliában? - Fárasztó. - Hoztál nekem Bath Oliverst? - kérdezte Whitlock. -Vagy a nagy felfordulásban kiment a fejedb l? Sabrina egy Fortnum és Mason's feliratú reklámszatyorra bökött a tálalón. - Hat csomaggal. Ahhoz elég, hogy elmerengj a múlton. - Te egy istenn vagy! - Whitlock csókot nyomott Sabrina állára. Ha a diákéveimre gondolok, egyedül ez a keksz hiányzik. - Miért, te f helyett ezt szívtad? - gúnyolódott Mike. - Rendben. - Philpott felnézett a faxból, és az asztal irányába mutatott. - Leülnének? Ma még sok a dolgom, úgyhogy fogjuk rövidre.
Whitlock és Mike kezében kávéval az asztalhoz ment, és - mint mindig - egymással szemközt helyet foglalt. Sabrina ezzel szemben folyton váltogatta az ül helyét. Ezt abból a megfontolásból tette, hogy mint az egység egyetlen állandó nótagját még véletlenül se hozzák kapcsolatba valamelyik munkatársával vagy a f nökkel. Ma az asztalf re ült, a Whitlock fel li oldalon, Philpott mellett. - Ha csak körvonalaiban is, de mindnyájan ismerjük az Emily Selby ellen elkövetett merénylet részleteit -mondta Philpott, és kinyitotta az el tte fekv dossziét. -Lucy azért van ma itt, hátha tud valamit, ami kiindulópontul szolgálhat a nyomozáshoz. Én azzal egészíteném ki az esetr l szerzett eddigi ismereteinket, hogy szombaton kora reggel Wolrich ezredes, a biztonsági összeköt az USA londoni követségén megvitatta az esetet a Biztonsági Tanács f titkárával, és eldöntötték, hogy a nyomozás a mi feladatunk. - Ezek szerint nemhiába telt a hétvégém munkával -mondta Whitlock. - Miért passzolták át az ügyet egyenesen az UNACO-nak? kérdezte Lucy. - Nos, megcáfolhatatlan bizonyíték szól amellett, hogy a fegyveres merényl hivatásos orgyilkos volt, és a maga nemében profi. Azért utazott Nyugatra, hogy megöljön egy amerikait, aki történetesen zsidó volt, és az amerikai kormány egyik munkatársa. Már ezek a puszta tények is arra utalnak, hogy az ügy egyértelm en ránk tartozik. A jelek szerint a b ntény hátterét nemzetközi konfliktusok adják, és fennáll a veszélye, hogy ez az egy merénylet csak a kezdet volt. Ezért is indokolt az UNACO beavatkozása. - Én pedig biztosíthatom, hogy a gyilkos értette a dolgát - mondta Lucy, és keresztbe, majd egymás mellé tette hosszú lábait. - A libanoniak büszkék voltak Yaqub Hishamra. - Találkoztál vele? - kérdezte Sabrina. - Bár többnyire kerülte a nyilvánosságot, igen. Egyszer egy nagy sátorban voltam vele és még talán ötven másik arabbal. Végig
adtam a hülyét, nehogy rájöjjenek, ki vagyok. Olyan volt, mint bármelyik terrorista, csak éppen valamivel szerencsésebb, vagy talán inkább gátlástalanabb. Míg az izraeliek üldözni nem kezdték, volt az igazi vezér, A Zsidók Ostoraiként emlegették. Amikor a Moszad már forró nyomon volt, és Yaqub nyaka körül szorulni kezdett a hurok, egy neves arab sebész vállalta, hogy átplasztikázza az arcát. A m tétet ingyen és bérmentve hajtották végre Egyiptom egyik legjobb kórházában. - És megérte a felhajtás? - kérdezte Philpott. Lucy rázta a fejét. - A Moszad valahonnan szerzett egy képet a megújult külsej Yaqubról. Vagyis Yaqub szempontjából az egész csak id pocsékolás volt. Mostani arcával messze nem tartotta magát olyan jókép nek, és ahogy a dolgok álltak, akár amúgy is maradhatott volna. Kénytelen volt tovább bujdosni. Ezért is ment Marokkóba. Itt a bosszúéhes izraeliek nemigen kereshették. Philpott Mike-ra nézett. - Elmondaná, mire jutott? Mike röviden ismertette az arab legális tartózkodását Londonban addig a napig, amikor lel tte Emily Selbyt, és aztán végzett magával is. - Lucy többet tudna mondani err l, de amit feltétlenül tudnunk kéne, az az, hogy miért gyilkolta meg Emilyt, és honnan vette az ehhez használt fegyvert. E két kérdés mindeddig megválaszolatlan. - Sabrina? Sabrina elmesélte, hogyan jutott be Emily szállodai szobájába, és mit talált a kutatás során, - Egy turistának túl sok lett volna ennyi poggyász, de a kulcson és a névsoron kívül nem volt a szobában semmi szokatlan. A kulcs feleannyira sem lenne izgalmas, ha nem egy zakó bélésébe varrva bukkan rá. - S mik a benyomásai Emilyr l? - kérdezte Philpott. - Rendszeret és aprólékos volt, még ha talán egy kicsit betegesen is. - Sabrina beszámolt a vonalzóról, és arról, hogy a ruhák
színárnyalat, az üvegcsék pedig méret szerint sorakoztak a szekrényben, illetve a fürd polcon. - Ruhatára jó ízlésr l árulkodik, bár öltözködésében ugyanakkor visszafogott, s t bizonyos értelemben talán igénytelen. Nyilván félt kit nni. Megvoltak a maga gátlásai és korlátai. Igyekezett követni a legújabb divatot, de annál maradibb volt, hogy hivalkodó legyen. - S mi az összbenyomása? - tudakolta Philpott. - Az, hogy Emily értelmes, tehetséggel megáldott és érdekl d ember volt, élete középpontjában egy tragédiával, amit kényszeres neurózisa is igazolni látszik -mondta Sabrina. - A megrögzött cselekvések, f leg intelligens emberek viselkedési formáiban arra utalnak, hogy ezek az emberek merev és bonyolult szokások felvételével igyekeznek elterelni gondolataikat egy-egy fájdalmas területr l. G. W. és Lucy helyesl en bólogatott. - Emily Selby története alátámasztja az el bbi megállapítást folytatta Sabrina. - Munkahelyi jellemzésében, amit ma reggel olvastam, szó van arról, hogy Emily három éve megözvegyült. Egyszerre két tragédia is érte, mivel férje és édesapja egy id ben és egy helyen halt meg. Philpott maga elé tette a fotókópiát. - Cayuga-tó, Ithaca, New York állam - mondta. - Horgászbaleset. A halál oka mindkét esetben fulladás. Majd még megnézzük a részleteket. És most, Sabrina, talált valamit, ami rávilágít Emily Selby és Erika Stramm, a képeii látható másik n kapcsolatára? - Feltételezésem szerint a ceruzával a lista aljára írt ES Erika Stramm monogramja. De ennél többet nem tudok. Próbálok rájönni az összefüggésre. Philpott Whitlockra nézett. - Elmondaná, hol tart a lista feldolgozásában? Whitlock kinyitotta a dossziét, és szétterítette maga el tt az adatokat tartalmazó papírokat. - A listán harminc német név és a hozzájuk tartozó cím áll. A
felsorolt személyek egyt l egyig férfiak - sorolta. -El ször is alaposan megvizsgáltam a b nügyi nyilvántartást, eredménytelenül. Ha mások nem is, de ezek az emberek törvénytisztel állampolgárok. Azután az Interpolhoz fordultam segítségéit. Készségesek voltak, és végül mindegyik névr l megtudtam, amit csak lehetett. - Mi közük a neveknek egymáshoz? - kérdezte Mike. - Látszólag semmi. Sem rokoni, sem üzleti kapcsolat nincs a nevek visel i között. Persze mindegyiknek megvan a maga kis szerény vállalkozása, de mintha más közös nem lenne bennük. Egyetlen körülményt kivéve. Tudjuk, hogy a jegyzéken szerepl férfiak közül tizenötöt adoptáltak. k a háborúban elvesztették mindkét szül jüket. - És a többiek? - kérdezte Philpott. - A gyermekkorból nem maradtak fenn írott dokumentumok. Drezda, Berlin és más városok lebombázása során a hivatalos okiratok milliói pusztultak el. Ugyanakkor felvirágzott az okirat-hamisítás. - C. W. széttárta a karját. - Ha alaposabban utánanézünk, a Németországban közvetlenül a háború utáni években végzett összeírásoknak nagyjából a kétharmada valótlan adatokat tartalmaz. - Milyen a listabeli férfiak foglalkozás szerinti megoszlása? kérdezte Sabrina. - A könyvköt t l és sz nyeggyártótól az orvosig és ügyvédig minden szakma képviseli itt magát. Egyébként két orvos és két ügyvéd van a csapatban. A többiek egyéni vállalkozók. Az Interpol letesztelt néhány házasságlevelet is, de nem merült fel kapcsolat. Mike megkérdezte, hogy a szóban forgó személyek nagyjából egyid sek-e. - Mindnyájan ötvenkilenc és hatvanöt között vannak. - Szerintem jelenthet valamit, hogy annyi közöttük az árva - vetette fel Sabrina. Mike rázta a fejét. - Legalábbis nem zárom ki a lehet ségét - tette hozzá Sabrina.
- A magam részér l nem bocsátkozom találgatásokba a lista jelent ségér l. Mindamellett... - Philpott meglobogtatta a jegyzék másolatának egy példányát, és az egyik névre bökött, nagyjából a lap közepén. - Nyugtalanít, hogy ennek a férfinak a neve is itt szerepel. Mindenki a listát nézte. - A neve Andreas Wolff. Osztrák számítógéprendszermérnök és programfejleszt . - Látom magam el tt az arcát - mondta Mike. A többiek feléje fordultak. - Örökifjú ötvenes. szbe hajló kefefrizura, fémkeretes szemüveg és széles mosoly. Philpott bólogatott. - Mire akar kilyukadni, Michael? - A képe ott látható egy drága számítógépes játékprogram-sorozat dobozain. Az üzletek tele vannak vele. - Mike sok id t tölt játékboltokban - jegyezte meg Sabrina. - Ez a fickó a modern játékprogram-tervezés királya. El szeretettel keveri a különféle m fajokat: várbörtön és sárkány, királyi rség és közvetlen b nfeltárás egy-egy játékon belül. A recept ugyancsak bevált, hiszen a játékok kelend k, pedig még csak nem is olcsók. - Andreas Wolff nevét nyilván játékprogramjai tették ismertté mondta Philpott szárazon -, jóllehet biztonsági és törvénykezési körökben ugyancsak számon tartják, ami nem kis teljesítmény. hozta létre azt a szoftvert, ami az ICON teljes adatállományát védi. Az ICON - a Nemzetközi B nfelderít Hálózat - a Nyugat legf bb b nüldöz szervezete volt. B nöz k adatait és ujjlenyomatát, b nvádi eljárások aktáit, valamint aktuális és küszöbönálló rend rségi m veletek százainak részleteit továbbították és cserélték az ICON hálózaton. A megfelel engedéllyel és a kell gépkezel i ismeretekkel egy operátor gyakorlatilag bármilyen b ncselekmény, bármelyik b nöz vagy rend rségi jelentés részleteit villámgyorsan be tudta hívni.
- Biztos, hogy a listabeli férfi ugyanez az Andreas Wolff? kérdezte Sabrina. - A cím egyezik - mondta Philpott -, és C W-t l tudjuk, hogy az életkor is. Wolff ötvennyolc éves. Ismétlem, nem akarok találgatásokba bocsátkozni a lista jelent ségét illet en, de aggasztó, hogy Wolff neve egy titokzatos ügy kapcsán vet dik fel, épp ilyenkor. - Milyenkor? - kérdezte Sabrina. - Nos, mint tudják, az ICON adatállománya az elmúlt évben jelent sen b vült. Amit viszont nem tudnak, az, hogy amint egyre több b nügyi képviselet bízta rá adatait a hálózatra, Andreas Wolff pótolhatatlan lett. Az ICON további léte az szaktudásától függ. - Úgy érti, hogy a világ karhatalmi és nemzetbiztonsági szervezeteinek a fele volt olyan felel tlen, hogy egyetlen lapra tegyen föl mindent? Hogyhogy? - csodálkozott Mike. - Ez persze nem ideális állapot, és senki sem gondolta, hogy végül ez lesz - magyarázkodott Philpott. - Wolff olyan szorosan köt dik a rendszerhez, és olyan eltökélten fejlesztette tovább, hogy messze vezeti a mez nyt. Nélküle senki sem igazodik ki a rendszeren... - Tehát bármi történjék is Wolff-fal, az archív állományhoz nem férünk hozzá, és a file-ok sebezhet k - mondta Whitlock. - Én is ezt mondom. Rengeteg el nye származhat valakinek abból, hogy belenyúl az ICON-ba. A keletkez kár pedig felbecsülhetetlen. És sajnos annak a lehet sége, hogy valaki illetéktelenül bejusson a rendszerbe, a számítógépes b nözés el retörésének egyik mozgatórugója. - Komoly esélyük van az adattolvajoknak? - kérdezte Lucy. - Hogyne, a lehet ség adott, és bizony már éltek is vele. Az ICON biztonsági rendszerén máris rés keletkezett. Lucy elképedt. Sabrina úgyszintén. - Három héten belül immár kétszer - mondta Philpott. - Mindkét alkalommal csupán egymilliomod másodpercig volt nyitva a rendszei; miel tt az adatvédelmi kódolás beindult. De a
figyelmeztetés egyértelm . A biztonsági rendszerek ma használatos generációja kihalófélben van, s nekünk nincs sok választásunk. - És mindezt ki csinálja? - kérdezte Lucy. - A jó ég tudja. Nem hinném, hogy egyetlen csoport keze lenne csak a dologban. A nemzetközi b nbandák el szeretettel ütnek rést a törvénykezésen. A „tolvajok" a jelent s anyagi haszon reményében eztán is próbálkozni fognak. - És mi mit teszünk ez ellen? - kérdezte Mike. - Pillanatnyilag Andreas Wolff biztosítja az ICON rendkívüli védelmét azzal, hogy huszonnégy óránként cseréli a véd programokat. Ez mindaddig így lesz, amíg Wolff nem tesztelte és installálta önvédelmi rendszereinek új nemzedékét. - Tehát ha Wolff bármi okból kiesik a képb l, az ICON egész biztonsága összeomlik? - kérdezte Sabrina. - Sajnos, még ez is megeshet - ismerte el Philpott. -Vészhelyzetben átmenetileg be tudjuk fagyasztani az ICON-t, ám a rendszer ilyenkor súlyosan sérül. Ez majdnem annyi kárral jár, mintha valaki betörne a rendszerbe. Az új biztonsági intézkedések gyökeresen megváltoztatnak mindent. Az ICON lényegében önmagát menti majd. Ám addig állandó veszélynek vagyunk kitéve. Wolff közrem ködése nélkül a dokumentumok és az egyes m veleti eljárások elég id re maradnának védtelenül ahhoz, hogy a szervezet biztonsága teljesen megsz njön. Philpott hirtelen elhallgatott, és az órájára nézett. - Na jó. - Felállt. - Most mennem kell. Vessék egybe az adatokat. Adják össze a tudásukat az esetr l. Az ismert tények alapján látszólagos ellentmondással állunk szemben, ám elméletileg könnyen továbbléphetünk. Találják ki, hogy mi a kapcsolat a listán szerepl nevek között, és máris lesz egy nyom, ami elvezet Emily Selby meggyilkolásának okához. S ha már ezt is kiderítették, tudni fogják, mi ellen harcolnak. Lucy, köszönöm a közrem ködését. Az ajtóhoz menet Philpott félúton visszafordult. - Talán kés bb még meggondolom, de most Sabrinát bíznám meg
azzal, hogy szedjen össze mindent Emily Selbyr l, különös tekintettel Erika Stramm-mal való kapcsolatára. - Nem kéne valakinek beszélnie Stramm-mal már most? - vetette föl Whitlock. - Nem. Miel tt beetetne a maga változatával, tudjunk meg valamit a két n viszonyáról. Mike, szeretném, ha utánanézne annak a kulcsnak, amit Sabrina talált. C. W, keresse tovább a listabeli nevek közötti összefüggést. Philpott az ajtóhoz sietett, és kitárta. - Ahhoz, hogy jussunk valamire, tiszta képet kell kapnunk. Szedjék össze magukat a kedvemért. Mike és C. W. helyesl en morgott, Sabrina bólogatott. - Elvégre megérdemlem - mondta Philpott, és kiment. 6. - Most pedig áruld el szintén, mit gondolsz? Nem unatkoztál? Tényleg annyira jól érezted magad, ahogy a kísér nek mondtad? Kari Sonnemann, hatvannegyedik születésnapja után egy héttel, kisfiúsán mosolyogva állt az utcán Goethe frankfurti szül háza el tt. Kezét Charlotte Gustl, egy karcsú, formás, tejsz ke münsteri leányzó vállán nyugtatta. Charlotte huszonkét éves volt, Kari egyik irodalom szakos hallgatója a Johann Wolfgang von Goethe Egyetemen, s az elmúlt éjszaka óta egyben a szeret je is. - Igazán tetszett a hely - lelkendezett Charlotte. - Biztos, hogy visszatér még álmaimban. - Sejtettem, hogy ez a látogatás mély hatással lesz rád - mondta Kari. - Látni azt a kicsiny szobácskát, ahol aludt. Ahol álmodott... 0! Charlotte álla alatt összekulcsolta a kezét. -Éreztem, vagy legalábbis úgy képzeltem, hogy érzem azokat az er ket, amelyek oly naggyá tették t. Teljesen új megvilágításban látom Goethét ezek után, professzor; - Kari - javította ki Sonnemann a lányt, és rámosolygott. Mondtam, hogy szólíts Karinak.
- Igen, Kari. - A lány elpirult, amint a férfi belékarolt. - Mintha évek teltek volna el ez alatt az egy nap alatt... A taxiállomás felé vették útjukat, és a professzor Charlotte kezét szorongatta. Arra gondolt, milyen egyforma az a sok lány, aki egy vagy két szemeszterre az kis virágszála volt. Mennyire hasonlítanak egymásra külsejükben, beszédükben, s abban, ahogy id r l id re neki adják a testüket... S még ha emlékeztette is egyik a másikára, sosem unt rájuk. Mindegyik lányt lélegzetelállítóan újnak találta. Amikor betöltötte az ötvenet, egyik barátja rákacsintott, és megkérdezte, hogy korára való tekintettel, nem kéne-e felhagynia ezzel a kis hobbijával. Kari akkor azt felelte, amíg csak él, nem mond le a n kr l, és remélte, hogy ez így is lesz. Most úgy érezte, tényleg így lesz: legf bb szenvedélye az udvarlás marad. A lányok az id múlásával sem tanúsítottak nagyobb ellenállást, még mindig el tudta b völni ket, s ráadásul mindig észrevette, melyikre hatott a leginkább, és annak udvarolt. - Arra gondoltam, kényelmesen megebédelünk az Alexandefs-ben, majd visszamegyünk az egyetemre, ahol egyetlen órám ma egy Charlotte Gustl nev kisasszonnyal lesz, ha nem tévedek - mondta a professzor. Charlotte kuncogott. Öblös torokhang volt ez, azon hangok egy változata, melyeket éjszaka a férfi fülébe lihegett ropogós ágynem k között az Excelsior Szállóban. Karit egy pillanatra elragadta e hangok gyors egymásutánisága, meg a lány forró testének és közelségének tiszta, kézzelfogható emléke. - Már megint ott az a fiatalember - mondta Charlotte. - Melyik? - Amelyik már Goethe szül házában is magát nézte. Kari hátrafordult. A fiatalember egy kirakatot nézegetett pár méterrel távolabb. Kari látta t, amikor befelé mentek a Goethe-házba. A járda szélén ácsorgott látszólag céltalanul, vagy legalábbis úgy tett. Kari agyába villant az a rémiszt gondolat,
hogy ez a sz ke, nyílt tekintet , jóvágású fiatalember akár detektív is lehet. Mi van, ha Ursula annyi év után gyanakodni kezdett, és most ráállította ezt a kopót? Kari elfordult. Mosolygott az el bbi ötlet képtelenségén. - Azt hiszem, tetszik neked. Folyton t figyeled... - Ó, ez nem igaz! - Charlotte komolyan megbántódott. - Mégis, hová gondolsz? Hirtelen elhallgatott. Valamit észrevett Kari válla mögött. A professzor megfordult. Az idegen odalépett hozzájuk. Az arckifejezése komoly és sokatmondó volt. A mögöttük sorakozó taxikra pillantott, majd egyenesen Karira nézett. - Maga Sonnemann professzor, ugye? - Miért kérdi? - Kari hangja kimért volt. - Valójában biztos voltam a dologban, csak hát „a pénztártól való távozás után utólagos felszólamlásnak nincs helye" - mondta a fiatalember. Pislogott. Az egyik kezével szélesen gesztikulált, a másikkal pedig a zsebében matatott. - Mit akar t lünk? - Tehát ön Sonnemann professzor? Kari Sonnemann professzor? - Igen, igen - mondta Sonnemann ingerülten. - És ha az vagyok? - Üzenetet hoztam magának - mondta a fiatalember. Az arca elkomorodott. Kihúzta zsebéb l a kezét. Hosszú, egyenes fecskend t volt benne. - Ezt Yitzak Brennerért kapja. Kari nyaki üt erébe mélyesztette a t t. Charlotte felsikoltott. Kari nem érzett semmit. Csak azt tudta, hogy menten elájul. Charlotte kiszabadította karját a professzoréból, és a taxiállomás irányába szaladt. A fiatalember nem ment utána. Nyugodtan állt, és Kari rémült ábrázatára meredt. A professzor szeme üveges volt. Egész testében remegett. Üt eréb l a vér hatalmas sugárban spriccelt. Elhagyta ereje. Hörgött, a szája habzott, a nyakából öml vér elegáns gyapjúfelölt jére csorgott.
Charlotte a taxiállomásra ért. Üvöltött és hadart. Kari térdre zuhant, és vért köhögött. Az arca viaszos és élettelen volt. Két taxis jött futva. A fiatalember Kari kabátjába törölte az ujját, azután megfordult, oldalához szorította a könyökét, és futásnak eredt. Az egyik saroknál hirtelen befordult, és elvegyült a tömegben. Az egyik taxisof r próbálta követni. A másik Kari mellett térdelt. A professzor a járdán feküdt hanyatt, teljesen mozdulatlanul. A torkából még mindig kiállt a hatalmas t . 7. Másnap reggel Sabrina Carver egy korai járattal Washingtonba repült azzal a feltett szándékkal, hogy kötetlenül elbeszélget Emily Selby közeli barátaival és kollégáival. Hátha így olyasmit is megtud, ami Emily aktájából nem derül ki. Látogatását megel z en az UNACO ügyintéz irodája találkozót szervezett a számára a Fehér Házban, amelynek során reményei szerint mint rend rségi nyomozó kihallgathatja Emily egykori munkatársait. Elegáns, visszafogott színekkel nyomott kihajtható igazolványa szerint Sabrina a Nemzetközi B nügyi Rend rségi Szervezet USA-beli Központi Irodájának a köztisztvisel je volt. így adták mindenki tudtára hivatalos úton, hogy az Interpol egyik ügynöke. A Fehér Ház recepcióján Sabrinát egy mozgékony, fiatal n fogadta, és bevezette t a vendégek várószobájába. Pár perccel kés bb megjelent a tájékoztatásügyi kormánybiztos egyik másodtitkára, Kevin Riley. Határozott, a munkájába temetkez ember. - A Fehér Ház biztonsági szabályzata el írja, hogy látogatása idején végig ebben a szobában tartózkodjék -mondta Sabrinának. Ha bármely oknál fogva mégis el akarná hagyná a helyiséget, ezt csak a Fehér Ház valamelyik biztonsági rének a kíséretében teheti. Természetesen a látogatókra vonatkozó házszabályok keretein belül igyekszünk mindenben az ön szolgálatára lenni.
- Köszönöm. - Mivel megbízói kihangsúlyozták, hogy ön nem hivatalos kihallgatást végez, ezért dolgozóink belátására bíztuk, hogy kívánnak-e beszélni önnel vagy sem. Mrs. Selby három kollégája késznek mutatkozott a találkozásra. Egyikük hamarosan itt lesz. Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy meg rizzük Emüy nevének tisztaságát. Els nek Janice Geary érkezett. Alacsony, túlsúlyos, negyvenes éveiben járó n . Parfümjének émelyít szaga az egész helyiséget körüllengte. Zihálva a fotelbe süppedt, és egy percig igazgatta nagyméret ruháját. Magas, selypeg hangon beszélt. - A kollégák közül alighanem én voltam Emily legjobb barátn je mondta Sabrinának. - Négy éve együtt dolgoztunk a Herzog-dosszién. Azt hiszem, barátságunk akkortájt szilárdult meg. - Mi volt ez a Herzog-dosszié? - Izrael akkori miniszterér l, Chaim Herzogrói nevezték el. Herzog igyekezett szilárd alapokra helyezni az arab-izraeli békeegyezményt, és itt a Fehér Házban úgy gondolták, hogy az USA-tól talán kaphat némi támogatást, bár akkoriban a két állam hivatalos viszonya nem volt felh tlen. Emüy és én minden er nkkel azon fáradoztunk, hogy nem politikai eszközökkel közelítsük egymáshoz a két államot. - És ezt pontosan hogyan csinálták? - A sajtó és a rádió útján hívtuk fel a figyelmet a kulturális csereprogramokra, összeállítottunk egy propagandaanyagot, melyben megmutattuk, mennyire hasonlóak a két állam törekvései. Célunk mindezzel az volt, hogy mindkét nemzethez eljuttassuk az üzenetet, miszerint a politikai ellentéteket félretéve igaz barátok lehetünk, Emily szívét-lelkét beleadta ebbe a munkába, s mint említettem, közeli barátn k lettünk. - Milyen volt Emily mint magánember? Társaságkedvel ? Eljárt partikra, színházba, koncertekre? - Miután Desmond meghalt, nem - mondta Janice. -Azel tt is
inkább otthon ült. Úgy vélem... - Nagyon megviselte a férje halála? - Miért, magát nem viselné meg? - Soká tette magát túl rajta? - Igazából sosem heverte ki. - Ezt mondta magának? - Nem kellett mondania. Anélkül is tudtam. A vak is látta abból, ahogy megváltozott. Zárkózott lett, visszahúzódó. Munkamódszerei is megváltoztak: egyedülállószokásokat vett fel. Könnyen megesik ez az emberrel ilyenkor, így válik valakib l igazi szakember, s Emily a legjobb szakemberünk volt. Mindig a helyzet magaslatán állt. Sabrina biztos volt benne, hogy Janice sosem került olyan közeli viszonyba Emilyvel, mint hitte. A felületes ember gyakran keveri össze az udvariasságot a barátsággal. Még néhány percig beszéltek, elég ideig ahhoz, hogy Sabrina felmérje: bármilyen mérték volt is Emily társasági élete, Janice Clearynek fogalma sincs róla. Aztán megköszönte a segítséget, és elnézést kért, amiért elvonta Janice-t a munkájától. Egy perccel azután, hogy Janice távozott, egy magas fiatalember lépett a helyiségbe. Keskeny szája mintha sehogy sem állt volna mosolyra. Gyanakvóan nézte Sabrinát mélyen ül savós szemével. volt Joe Dexter. Mint elmondta, öt éven át kutatóasszisztensként dolgozott három rangid s politikai elemz számára, akik közül Emily volt az egyik. Tíz percig beszélt Emilyr l anélkül, hogy egyszer is közbe kellett volna kérdezni. Dicsérte Emily munkamódszereit, szervezési készségét, a többiek felé tanúsított türelmét, hivatása iránti végtelen odaadását. Igen nagyra tartotta t, mondta. Ahogy folytatta, Sabrina rádöbbent, hogy ezt szó szerint érti: nagyra tartotta felettesét, s habár Emily nem tekintette t többnek egy tehetséges asszisztensnél, Joe nyilván szerelmes volt Emilybe.
De nem beszélt Emilynek err l, nem mutatta ki feléje táplált gyengéd érzelmeit. Ez nem felelt volna meg a szakmai szabályoknak... Pont úgy, mint én és Mike, gondolta Sabrina, és maga is meglep dött. Nem el ször szembesült ezzel az eltemetett igazsággal, de mint mindig, most is visszarettent. Az írótömbje fölé hajolt, és szemét egy pillanatra lehunyta. Pont úgy, mint én és Mike. Sosem mondták vagy mutatták ki egymás iránti érzéseiket. Rendszerint a szeretet ellentéte uralta kapcsolatukat. Vetélytársak voltak egyazon csapatban, szakmai ellenfelek. Olykor er s, már-már a gy löletet megközelít ellenszenv érz dött, legalábbis Sabrina részér l. Mégis tudta, hogy egy csomó olyan érzést fojt el magában, amelyek elárasztanák, teljesen elborítanák a férfit. És gyanította, anélkül hogy gyanúját igazolni próbálta volna, hogy Mike ugyanígy elnyomja az érzéseit. Joe Dexter elhallgatott. Sabrina megköszönte, hogy id t szánt rá. A fiatalember szótlanul távozott. Sabrina az írótömbre meredt. Most sem hallott Emilyr l semmi érdemlegeset. Kezdett beletör dni, hogy esetleg üres kézzel tér vissza New Yorkba. Jobb, ha már most hozzászoktatja magát a gondolathoz, és kitalál valamilyen mentséget, amivel leszerelheti elégedetlen f nökét. És ekkor megszólalt mellette a telefon. Egy Dilys Craig nev n volt a vonalban. és Emily régebben együtt dolgoztak, mondta, ezért szeretne beszélni Sabrinával Emilyr l. Viszont e percben nagyon elfoglalt. - Váratlanul jött ez a munka, és nem lehet elhalasztani magyarázta. - Nem találkozhatnánk kés bb, valahol odakint? Mondjuk egy kávéra. - O, ez nagyszer volna - egyezett bele Sabrina -, persze csak ha nem gond. És hol legyen a randevú? A Harvey és Hannah-ban - javasolta Dilys. - Menjen végig a
Pennsylvania sugárúton, míg a Willard szállodaegyütteshez nem ér, és keresse meg az Occidental Grillt. A kávézó ott lesz közvetlenül mellette. Találkozzunk fél ötkor. Ez megfelel? - Tökéletesen - mondta Sabrina. Dilys Craig négy óra harminckét perckor lépett be a kávéházba. Jól mutatott kockás Escada-zakójában és grafit-szürke sz k szoknyájában. Egyenesen Sabrina asztalához ment. Magas volt, a szeme mandulavágású, b re ápolt, sima. Haját rövidre vágatta és vörösesbarnára festette. Nem volt fiatal, szeme sarkában és szája szegletében apró szarkalábak látszottak, viszont megkapóan nyugodt és életteli volt. - Rendeltem magának kávét - mutatott Sabrina az övével szemközti csészére. - A pincérn emlékezett, hogy melyiket szereti. - egy angyal - mondta Dilys. Leült, nyurga lábát keresztbe rakta. - Örülök, hogy megismerhetem, Sabrina. - Belekortyolt a kávéjába. - Akkor belevágunk? - Hogyne. - Azzal kezdeném, hogy igen jó barátja voltam Emilynek, Kapcsolatunk mégsem volt teljesen szoros, Emily senkit sem engedett közel magához. - Dilys el vett egy matt fekete cigarettatárcát. - Zavarja, ha rágyújtok? - Nem, nem zavar, de azt hiszem... - Idebent tilos a dohányzás? Helyes. Annál jobban élvezem. Mindaddig füstölhetek, amíg csak ketten vagyunk. - Meggyújtott egy cigarettát, és mélyet sóhajtott. - Olyan valószer tlen ez az egész. Még mindig nem tudom elhinni, hogy Emily már nincs közöttünk. Ezért is igyekszem segíteni magának, amiben csak tudok. - Emily magánéletér l gy jtök háttéranyagot - tudatta Sabrina. Találkoztak társaságban? - 0, igen, gyakran. Persze, mikor még Desmond élt. Ithacában lakott, és hétközben a Cornellen tanított, de hétvégére mindig hazajött, vagy Emily utazott hozzá. Eljárogattak otthonról itt
D.C.-ben, akárcsak én is, ha éppen valaki meghívott, úgyhogy egész gyakran találkoztunk munkaid n kívül is. - Ismert valakit Emily barátai közül, akivel nem egy helyen dolgoztak? - Nem - rázta Dilys a fejét. - Azt hiszem, nem voltak barátaik, nem volt mélyebb kapcsolatuk még azokkal az emberekkel sem, akikkel egyébként rendszeresen összejártak. Tudja, k egymásnak éltek, és ez mintha kielégítette volna ket. Es persze ott volt Emily apja, akivel Desmond együtt lakott a f iskolán. Emily a rajongásig szerette az öreget. - Beszélt magának Emily egy Erika nev n r l? - Erika Stramm? - Dilys elmosolyodott, látva Sabrina elképedt arcát. - Az unokatestvére volt. - Az unokatestvére? - Nos, valójában másod-unokatestvérek voltak Sabrina azon t n dött, hogyhogy az UNACO forrásaiból nem derült ki, hogy Emily és Erika vérrokonok. - Emily apját eredetileg Johannes Strammnak hívták -mondta Dilys -, de a koncentrációs táborban, ahol három évet töltött a háború alatt, megváltoztatta a nevét. Ezt azért tette, hogy ne ismerjék fel, és életben maradjon. Mikor Amerikába jött, meghagyta a felvett nevét. Itt Johannes Lustigként ismerték, úgyhogy a Lustig volt Emily leánykori neve. Erika Lustig unokatestvérének a lánya. Én tudtam ezt Erikáról, és a Fehér Ház adminisztrátorai közül is páran. Nem járt érte fekete pont, ha valakinek ilyen félig-meddig ultrabalos rokona volt. Legalábbis a mindenki által nagyra becsült Emilynek ezt elnézték. Manapság persze efféle adatok nem kerülnek fel egy-egy személyi lapra. De hát gondolom, ezt magának fölösleges magyaráznom... Sabrina érdekl déssel hallgatta, hogy Erika Stramm mekkora hírnévre tett szert mint aktív baloldali terrorista. - Ilid valamit azokról az emberekr l, akikkel Emily a férje halála után
érintkezett? Dilys kecsesen vállat vont. - Ezt gondosan titkolta. Az volt az érzésem, hogy nincsenek is barátai. Özvegyekkel ez gyakran megesik. - Nyilván. Mesélne még arról, milyen ember volt Emily? Dilys szippantott a cigarettából, és kis Gucci-karórájára pillantott. Egyvalamit feltétlenül ki kell hangsúlyoznom Emilyr l: azt, hogy önzetlen ember volt. Önzetlenség. Hányszor használjuk ezt a fogalmat! De talán Emily volt az egyetlen, aki tényleg félre tudta tenni az önzését. Ha két érdek ütközött, mindig eltekintett a magáétól. - Kezd az lenni a benyomásom, hogy Emily valamiféle szent volt. - Jesszus! - fíntorgott Dilys. - Az istenért, ezt ki mondta magának? - Senki. De amit eddig hallottam róla, abból egyenesen következik, hogy kivételesen jó ember volt. - Volt Emilynek egy-két szentekre jellemz tulajdonsága, viszont hiányoztak bel le azok a beteges vonások, amikt l szentté válhatott volna. Azt hiszem, inkább csak derék asszony volt. Ugyan zárkózott, de mégsem tartózkodó: mindig rendelkezésre állt, és kitette a lelkét másokért. Félénk is volt, de sosem próbált rejtélyesnek mutatkozni. Érti, mire gondolok? - Azt hiszem. Sabrina nézte, ahogy a pult mögött álló nó cappuccinót készít, a tetején pár centis habbal. A hab könny volt, mégis kemény. Sabrina irigyelte: neki ez soha nem sikerült. A hab finom és krémszer volt, viszont lapos, mint egy palacsinta. - Dilys, van valami elképzelése arról, vajon miért ölték meg Emilyt? - Én is épp ezt akartam magától kérdezni, - Csak azt tudjuk, hogyan történt. De hogy miért, arra nem utal semmi nyom. - Nos, ha azt vesszük, milyen volt Emily - jószív , nagylelk , hallgatag... - Dilys vállat vont. - Szerintem vagy összetévesztették
valakivel, vagy az egész az unokatestvére miatt történt. - Erika Stramm miatt. - Igen. - k ketten s r n találkoztak? - Az utóbbi id ben sokat leveleztek. Valamilyen fontos ügyben. - Miféle ügy volt ez? - Fogalmam sincs. Joe Dexter talán tudja. - Vele már beszélt, ugye? - volt a „postás". - Hogy érti ezt? - Joe magának való ember. Egyedül él, nem tud az emberi természetr l annyit, hogy kapcsolatokba bonyolódjon, úgyhogy a munkájában talál kielégülést. Rendszerkezel ként dolgozik. - Tbdnom kéiíe, mit fed ez a fogalom? - Egy telefonos hírközl szolgálat operátora. Az estéket többnyire a kapcsolótábla el tt ülve tölti. Ez egy számítógép egy csomó lehívható és b víthet adattal és olyan üres bekezdésekkel, melyeken a tagok egymással levelezhetnek. Mindezt az operátor irányítja. - Hogy lehet érintkezésbe lépni a számítógéppel? - Telefon és modem segítségével. Joe a világ bármely tájáról fogadhat e-maileket az Interneten át. Joe megkapta az Emilynek szánt e-maileket Erikától, Emily pedig Joe-n keresztül küldte vissza a választ Erika elektronikus postafiókjába. - Beszélt magának Emily err l a levelezésr l? - Nem, és én nem is kérdeztem - mondta Dilys. - De ha valaki észre akarja venni a szabálytalanságokat, elég, ha egy darabig nyitva tartja a szemét. Úgy hat vagy hét hónappal ezel tt gyanítani kezdtem, hogy Joe már nemcsak kutatómunkát végez Emily számára. Úgyhogy figyeltem. Kétségtelenül új és lényegesen gyakoribb tranzakciók folytak közöttük. Ez volt a szembeötl változás a rendszerben. - És maga mit tett? - Elkaptam Joe-t, és kifaggattam. Bevallotta, hogy leveleket
továbbít a gépen ide-oda, de hogy ezekben mi állt, azt nem tudta. Az üzenetek rejtjelezve voltak, és nem próbálta feltörni a kódot. - Elképzelhet nek tartom. - Én is. Annál jobban tisztelte Emilyt, hogy ilyesmit tegyen. Azt hiszem, szerelmes volt belé. - Maga szerint megfordult Joe fejében, hogy törvényellenes dolgot cselekszik? - Nem, korántsem. Azt hitte, hogy bizalmas és teljesen magánjelleg levelezésben m ködik közre. Eszébe sem jutott, hogy esetleg államtitkokat továbbít ide-oda. Egyszer en tapintatos volt. Dilys kiitta a kávéját, és felállt. - Ide hallgasson - mondta a szomszéd asztalhoz teleped két vendég felé biccentve -, hozok még kávét. Viszont nagy baj volna, ha odakint innánk meg a verandán? - Rá szeretne gyújtani? - Sajnálom... Szenvedélyes dohányos vagyok. - Jó, menjünk. Friss kávéjukkal odasétáltak egy kis asztalhoz a veranda végén, egy szélfogóként két oszlop közé kifeszített vászon mellett. - Valahányszor ezen kezdek gondolkodni, elfog a nevetés t n dött Dilys. Kezét az öngyújtó elé tette, és s r n pöfékelt, mígnem az utolsó szippantással a cigaretta meggyulladt. Dilys kényelmesen hátrad lt, és lassan kifújta a füstöt. - Hát nem vicces? Ahogy az ember öregszik, poggyászként cipeli magával a rossz szokásokat. Nap mint nap képes vagyok erre az ostobaságra. Kimegyek a friss leveg re, hogy a tüd met megtölthessem füsttel. Sabrina a kávéjába kortyolt. Arra várt, hogy Dilys esetleg még készül mondani valamit Enúly Selbyr l. - Volt már férjnél, Sabrina? - Nem, soha. - Én voltam. Kétszer is. És mind a kétszer el is váltam. Mindegyik válás szívet tép fájdalommal járt, még úgy is, hogy az egyik
esetben gy lölet, a másikban undor lett a szeretetb l. Soká tartott, míg ezt a két válást kihevertem. Ez jutott eszembe, amikor próbáltam elképzelni, min mehetett keresztül Emily, miután a férje meghált. Elveszítette azt az embert, akit a világon a legjobban szeretett. Istenem... - És az apját is. - Beszélt nekem err l. - Az apjáról? - A két férfi haláláról. - Dilys beleszívott a cigarettába, és befüstölte a verandát. - Arra is megkért, hogy ne mondjam el senkinek. - Dilys Sabrinára nézett. - Most mégis elmondom, hátha fontos. Sabrina várt. - Azt hiszem, azért mondta el, mert valakinek ki kellett öntenie a lelkét. Olyan volt, mint egy véletlen baleset. Emily férje, Desmond és apja kimentek horgászni a Cayuga-tóra. A tó a cornelli egyetem területén belül esik, és rálátni a házból, ahol Desmond és Emily apja lakott. Emily éppen egyhetes szabadságát töltötte odafent akkor. Azon a bizonyos délutánon Emily megjött az egyetemi könyvtárból egy csomó jegyzettel a könyvhöz, amelyen dolgozott, és a nappali ablakából látta az üres csónakot a tó közepén. Els gondolata az volt, hogy a csónak elszabadult, Des és az apja pedig a kocsmában iddogál csendben, mint olykor a nap ezen órájában. Viszont felt nt Emilynek, hogy a két férfi mintha nem jött volna haza a horgászatból. Alaposan körülnézett, de nem volt ott a holmijuk. Végül, amikor elfogta a rémület, és halálosan aggódni kezdett, fölhívta a rend rséget. Mindjárt nyomozni kezdtek, és napnyugtára megtalálták a két holttestet. - El fordul ilyesmi - mondta Sabrina. - Egy iskolatársam is így halt meg. N Nekem is egy unokatestvérem, horgászás közben. A csónak felborult, és a fiú nehéz ruhájában nem tudott kiúszni a partra. - De ugye Emily nem azt kérte, hogy a balesetr l ne beszéljen?
- Nem - Dilys elnyomta a cigarettáját, és másikra gyújtott. - Az eset után Emily szomszédai, kollégái, a helyi hatóságok és a rend rség mind ugyanazt mondták. Amit mi is az el bb: hogy sok ilyen baleset történik. De Emily szerint nem baleset volt. - Volt oka ezt feltételezni? - A boncolást végz orvos említett egy okot. A vizsgálat során az általa hozott bizonyítékról alig esett szó. Nyomás nehezedett a rendszerre, gyorsított eljárások folytak. Szinte ki sem hallgatták a tanúkat, csak pecsételtek. A halál oka: fulladás. Nem szólt bizonyíték amellett, hogy a két férfi halálát ne baleset okozta volna. A patológus persze tiltakozott, kételyei voltak, melyeket nyilvánosságra akart hozni. Hiába. Emily hallotta, amikor az orvos arról panaszkodott az egyik rend rnek, hogy a vizsgálatot elsiették, és felkereste t. Dilys elhallgatott, és a csészéjére bökött. - Nézze, tudom, hogy kezdek fárasztó lenni, de az igazság az, hogy nemcsak nikotinista, de koffeinista is vagyok. Tudna várni, amíg hozok egy kávét? Föl akart állni, de Sabrina leintette: most fizet. Bement, és kért még két kávét. Miel tt visszajött volna a verandára, kiment a mosdóba, és a mobilján felhívta az UNACO-t. Philpott titkárn je vette fel. Sabrina megadta neki a Selby-Stramm csónakbaleset hozzávet leges id pontját meg a tanúk nevét, és megkérte, hogy nyomtasson ki egy példányt a boncolási jegyz könyvb l. Azután lassan visszasétált a teli csészékkel, és leült Dilysszel szemben. - Oké, folytassuk. Dilys elmondta, hogy Emily elment abba a kórházba, ahol a patológus konzultánsként dolgozott. Az orvos el ször vonakodott beszélni, mert úgy gondolta, hogy mint New York állam megbízott rend rségi szakért je etikátlanul járna el, ha kifejezésre juttatná ellenvéleményét valamely esetr l az egyik érdekelt félnek. - Ám Emily kitartóan járt a nyakára... Az orvos sértve érezte
magát, amiért a bíróság nem hagyta, hogy kifejtse az álláspontját. Igazságérzete és büszkesége egyaránt csorbát szenvedett. így végül megosztotta Emilyvel a kételyeit. Ahhoz nem fért kétség, hogy Emily férje és apja halálát egyaránt fulladás okozta. Viszont az orvos abban már kevésbé volt biztos, hogy egyszer en kiestek a csónakból, amikor az felborult. - Mindkét holttesten külsérelmi nyomok voltak - folytatta Dilys. Nyaki zúzódás, mély vágás Desmond homlokán és az öreg fejb rén. A szem körül ütés okozta kék foltok, sót Desmondnak még a csíp je is kificamodott. A patológus megítélése szerint ezek a sérülések nem származhattak egyszer horgászbalesetb l. Úgy t nt, az áldozatokat megtámadták, és k elkeseredetten harcoltak az életükért. - És mit tett Emily? - Mondta nekem, hogy megpróbálta az ügyet újratár-gyaltatni, de a kérelmét elutasították. Egy id re a patológus is mellé állt. Óvást emelt a rend rségnél. Terjedelmes beszámolót írt, melyben kifejtette, hogy a holttesteken észlelt szokatlan külsérelmi nyomok és a boncolás feltárta különös bels elváltozások arra a következtetésre juttatták, hogy nem egészen az történt, amit a bíróság feltételez. De is falnak ütközött, akárcsak Emily, és egy hónapra rá kiderült, hogy rákos beteg. Emily csak a kezd bet ket említette. Azt hiszem, egyfajta nyirokcsomó-daganata volt. - Igen, igen, a limfatikus szövet kóros elburjánzása -mondta Sabrina. - Bármi volt is a baja, nem sokkal ezután meghalt, és Emily elvesztette egyetlen szövetségesét. Magában még kesergett, de többet nem beszélt az ügyr l. Azt hiszem, a patológus halála után nem fordult többet a bírósághoz. - Maga szerint Emily tudta, miért ölték meg a férjét és az édesapját? - Biztosra veszem, hogy voltak sejtései. Úgy értem, nagyon is elképzelhet nek tartotta a b ntény gondolatát. Egyszer említett is
nekem valamit ezzel kapcsolatban. Azt mondta, hogy szerinte a férje azért halt meg, mert útjában állt annak a személynek vagy személyeknek, akiket megbíztak apja meggyilkolásával. - Tényleg ezt mondta? - Igen, de csak egyszer. Azután mintha megbánta volna, és többé nem hozta szóba a dolgot. Egy percig csendben ültek, itták a kávéjukat. Végül Dilys az órájára nézett, és azt mondta, rohannia kell. - Randevúra megyek, és öreg fejjel komolyan veszem az ilyesmit. Kész vagyok megtenni mindent azért, hogy mutatós legyek. Legalább egy órába telik, míg szalonképes állapotba hozom magam. - Ne becsülje alá magát - mondta Sabrina -, istenien néz ki! - Ha csak tizedolyan csinos volnék, mint maga, kedves, én sem izgulnék... Visszamentek a kávézóba. Az ajtóban Sabrina nyújtotta a kezét. - Köszönöm, hogy id t szánt rám, Dilys. - Örömmel tettem. Legalább segítettem vele? - Rengeteget. Sokkal tisztább képet kaptam Emilyr l, és már azt is tudom, hogyan tovább. - Hát ez azért valami, nem? - Több, mint amire számítottam - mosolygott Sabrina. 8. Nagyjából az id tájt, amikor Sabrina Carver távozott a Fehér Házból, Peter Ledér befejezte vacsoráját a berlini Alfon's-ban, a Wilmersdorf negyedbeli Blisse Strassén. Este negyed tizenegy körül járt, Ledér pedig szeretett tizenegy el tt ágyba kerülni. Úgy érezte, elég pudingot evett, és letette a kanalát. - Hát ez ízlett - mondta. - Tudtommal ez az egyetlen étterem, ahol vaníliával készítik a borsodót. Ezerkilencszázhatvankilencben, harmincnégy évesen Péternek sürg sen meg kellett m teni a gyomrát, mert nyombélfekélye
következtében a gyomorfala megrepedt. A beteg majdnem elvérzett, de a m tét végül sikerült, és Peter hosszas gyógyulás után felépült. A m tétet követ en Peter gyomra kisebb volt, mint egy teniszlabda. Ett l kezdve csak kis adagokban vehette magához az ételt. Ha egyszer-egyszer mégis belakott, kellemetlenül feszült a gyomra, és negyvenéves korára Peter megtanulta, hogy egy morzsával se egyen, egy korttyal se igyon többet, ha a nyomás a belében jelzi, hogy már nincs odabent hely. - Ez még nem jelenti, hogy nem élvezem az ételt és a boromat mondta, miután kifejtette vacsorapartnerének, miért fogyaszt egyszerre olyan keveset, s miért eszik annyira lassan. - Vigyáznom kell, s remélem, hogy azoknak, akik velem együtt étkeznek, van elég türelmük kivárni, míg befejezem. Vendége, Stefan Fliegel biztosította, hogy szinte semmi szokatlant nem észlelt a vacsoránál. Nyilván hazudott, hiszen Peter egész id alatt hangosan nyelt, harákolt és prüszkölt. Ám Fliegel tudta, hogy Peter Ledér hiú ember, és szereti a hízelgést. így jöhetett létre ez a találkozó is, és Fliegel nem látott okot arra, hogy felhagyjon ezzel a módszerrel. - Csak azt sajnálom, hogy az egészségi állapotom sok mindenben öreggé tett - mondta Ledér. - Az orvosok elmagyarázták, hogy ez egy tápanyaghiánnyal járó állapot: a szervezetem nem képes egyszerre annyi táplálékot felvenni, amennyire a m ködéséhez szükség volna. És amiatt, hogy a m tét után sokáig mesterségesen tápláltak, a szöveteim id el tt elöregedtek. - Pedig nem néz ki id sebbnek, mint amennyi - hízelgett Fliegel, Véletlenségb l tudom, hogy maga hatvanegy éves, egy évvel még fiatalabb is nálam. - Hát ez az! - kesergett Ledér a szalvétáját rázogatva. - Nézze meg a kett nk közti különbséget. - Épp mondani akartam, Herr Ledér, hogy szerintem nagyjából egyid snek látszunk.
Valójában Stefan Fliegelt nézhették volna akár Peter Ledér fiának is. Ledér húsz évvel látszott öregebbnek a koránál, míg Fliegel, aki az év jó részét az olaszországi tavaknál töltötte napozással, nagyjából ötvennek nézett ki. Fliegel emellett jókép és sportos volt, Ledér viszont görnyedt és pocakos, a b re foltokkal teli, az arca mélyen barázdált, a foga pedig a többévi vasasvíz-ivástól sárga. - Hm! - Ledér a száját törölgette a szalvétával jelezvén, hogy más tárgyra kíván térni. - Nincs értelme tovább húzni az id t, ezért közlöm, hogy úgy döntöttem, jóváhagyom az ön kölcsönre vonatkozó kérelmét. - Ó. - Fliegel hátrad lt, a száját résnyire nyitotta. - Az, hogy meghívtam önt vacsorázni, még nem a jóváhagyás jele volt, mint ahogy erre figyelmeztettem is akkor. - Értem, Herr Ledér - mondta Fliegel sugárzó arccal. - Rendszeresen láttam vendégül embereket vacsorára olyankor, amikor el kellett utasítanom a kérelmüket. Úgy érzem, hogy a vacsoraasztal kiválóan alkalmas üzleti ügyek megtárgyalására. - Hálás vagyok önnek, uram, amiért támogatja alapítványunkat. - Minden jogszer en m köd szervezet, amely a hátrányos helyzet német fiatalok életmin ségének és kilátásainak jobbítását t zte ki céljául, számíthat a magam és vezet im pártfogására. - Az önhöz hasonló emberek el relátásán és nagylelk ségén múlik munkánk sikere. Fliegel büszke volt arra, hogy utánozni tudja Ledér beszédmodorát. Hátrad lt a széken, amikor Ledér hátrad lt, és ugyanúgy összekulcsolta a kezét. Azt tanulta, hogy „tükrözéssel" nagyban csökkenthetjük beszélget társunk önkontrollját. - Az ön ténykedése mindennél leny göz bb - közölte Ledér. Érdekl déssel olvastam, hogy ideje nagy részét és jövedelme egy bizonyos hányadát erre a tevékenységre fordítja. - Valóban - bólogatott Fliegel, és megjátszott szerénységgel lesütötte a szemét. - Nagymérv elhivatottságot igényel ez a
munka. Úgy érzem, a hetem fölöslegesen telt, ha legalább tíz órát nem fordítok az alapítvány ügyeinek intézésére. A pincér már egy ideje ott álldogált. Most, hogy Fliegel hátrad lt és a borospoharáért nyúlt, közelebb lépett. Egy másik pincér volt, az el bbinél magasabb. Arcán a sírkerti angyalok der s nyugalma, gondolta Fliegel, és vonzóan izmos, bár sovány. Az a fajta fiatalember volt, akibe Fliegel képes volt azonnal beleszeretni. Fliegel rámosolygott. - ízlett a vacsora, uram? Fliegel bólintott. A pincér várt, amíg kortyol a borból, majd leteszi a poharat. - Óhajt még valamit? - Nos... Fliegel szívesen megivott volna egy konyakot. Ám egyszerre zavarba jött. Két dolog is aggasztotta. Egyrészt Ledért láthatóan sértette, hogy a pincér vele nem foglalkozik; másrészt a terem közepén álló f pincér a jelenet láttán rosszallóan ráncolta a szemöldökét. Valami nem stimmelt. Fliegel is azonnal felmérte, hogy ez az ember nem igazán alkalmas pincérnek. Nem tanúsított elég tiszteletet, és a nézése túl határozott volt ahhoz, hogy hivatásos pincér legyen. - Akkor hát ne hozzak semmit? - A kék szempár zavaróan Fiiegeire meredt. - Azt hiszem, ideje volna lezárnunk ezt az ügyet. Fliegel megrökönyödött. -Tessék?! A f pincér elindult feléjük, ügyesen kerülgette az asztalokat. A pincér a válla fölött a f pincérre nézett, és mosolyogva bólintott. - Oberkellner - dünnyögte, és ismét biccentett. A f pincér rámeredt. Elszántan közeledett, beleütközött egy n vállába, megállt, elnézést kért. - Igen, most már le kell zárni ezt az ügyet - mondta a pincér, és megint Fiiegeire nézett. - Nem tudom, mir l beszél.
A pincér a kabátzsebébe nyúlt, és el húzott egy revolvert. Fliegel számára minden olyan valószer tlennek t nt. Ez az egész nem most történik. Csak elragadta egy emlék, vagy képzel dik, vagy... Hallotta a szívverését, és automatikusan fölemelkedett a székb l, amikor a pincér az arcához emelte a pisztolyt. Fliegel úgy érezte, mintha mágneses er volna a testében, melynek hatására a pisztoly csöve követi a mozdulatait. Megbotlott a szék lábában, és az asztalba kapaszkodva próbálta megtartani egyensúlyát. - Le kell zárnunk Nathan Barash ügyét... A pincér meghúzta a ravaszt. Mindent pirosság öntött el, s tompa zaj hallatszott, mintha üres dobozok zúdulnának alá. Azután néma csend. Egy vendég két asztallal távolabb épp a hajába túrt az ujjával, amikor a fegyver elsült. A zajtól és a n i sikolyoktól megrémült férfi ránézett a kezére, amit valamilyen meleg és nedves anyag borított. Ertetlenül bámulta az ujiaira tapadt darabos vér- és agyvel réteget. - Állítsák meg azt az embert! - kiabált a f pincér. Peter Ledér meredten nézte Stefan Fliegel holttestét. Fliegel feje hátrahanyatlott a széken, egyik szeme és homlokának a fele teljesen összeroncsolódott. A lövés zaja most is ott csengett Ledér fülében, de aztán üveg-csörömpölést hallott, és felnézett. A pincér pisztollyal a kézben kiugrott az étterem ablakán, és rohant át az úttesten, el az étteremt l, bele az éjszakába. 9. Mike a reggelt az UNACO m szaki könyvtárában töltötte kulcsok és zárak adatainak a tanulmányozásával. Kétórás hiábavaló keresgélés után a Biztonsági Zárszerkezetek részhez lapozott, mely az amerikai bankok és biztonsági szervek által használt tízezer kulcs- és zárkombináció titkos jegyzéke volt. Mike végül hátulról a harmadik oldalon talált rá a keresett zárra: Zárszériaszámok: BL 921773 - BL 921872 Gyártó: Sanders Lowe
Rt., Felhasználó: Luckham Bankhálózat Száz kulcs és zár egyetlen sorozatból, vélhet leg ugyanazon a helyen. Emily Selby kulcsának a sorozatszáma BL 921786. Egyedi szerkezet, tartós volfrámacél, teljesen szabályos bevágásokkal és rovátkákkal. Ez a kulcs legalább annyiba kerülhetett, mint egy jobbfajta páncélszekrény. Mike úgy döntött, hogy a hozzá tartozó zárat Luckham három legtitkosabb m velete közt keresi. A zár lenyomozásához a gépterembe ment, bekapcsolta az egyik számítógépet, és beírta a parancsszót. Az ó szava a licet volt, az „engedélyezve" latin megfelel je. Nemsoká egy menüsor jelent meg a képerny n. Rákattintott a CSC melletti ablakra. Az UNACO egy sereg szolgáltatása hagyta figyelmen kívül a törvényt. A CSC - Company Scrutiny Corpus -Cég Fürkész Mindentudó - egyike volt ezeknek. A CSC olyan fontos adatgy jtemény volt, mely a titoktartásra és a csoportos, valamint személyi jogokra vonatkozó több fontos törvényt és üzleti szabályt megsértett. Ráadásul az adatok zöméhez törvénytelen úton jutottak hozzá. Viszont a CSC a nyomozás megfizethetetlen eszköze volt. Az Emily Selby kulcsa által nyitható zár keresése e nélkül akár napokig eltarthatott, és több száz dollárba is belekerülhetett volna, A CSC segítségével Mike nyolc percen belül nyomra bukkant. El ször is behívta a Luckham tulajdonában lev meg rz helyek teljes listáját, és a vizsgálódást a legtitkosabb hellyel kezdte. Talált egy összegzést a szekrényekre szerelt valamennyi zár számáról, s t még a letétbe helyez k naprakész listája is ott volt. A zárszámok nem a Bitsorozathoz tartoztak, ezért az eggyel lejjebbi meg rz helyhez lapozott, ahol havonta 400 dollárral olcsóbban lehetett széfet bérelni. Itt meg is találta, amit keresett: Sanders Lowe Zár Szériaszámok: BL 921773-BL 921872, Coverley titán min ség , t zálló páncéldobozokban, azbeszttel kitöltött üregek, 5 mm-es hidegen préselt lemezacél. A dobozok tízes sorokban, tíz sor magasan, riasztóval védve.
A széfterem az Okasaki Bank épületének nyolcadik emeletén volt, a Washington állambeli Mount Vernonban. Mike fölírta a címet, a ház bels telefonján nyolc perc alatt elmondta C. W. Whitlocknak, hogy mit szándékozik tenni, majd kikapcsolta a gépet, és egyenesen az ellátóba ment. - Valamilyen flancos öltözék kéne nekem - mondta Theresának, a kifejezéstelen ábrázatú jelmezfelel snek. - Mi az elképzelése? - Sötét szín , virágmintás Dior selyem nyakkend , középkék pamuting, s mondjuk, kékeszöld Armani-öl-töny. Maga szerint? - Az öltöny, amit a múltkor leöntött gazpachóval -mondta Theresa szigorúan. Mike ártatlanul pislogott. - Igen? Ez biztos? - Többen is látták. - Ha maga mondja. Ahogy öregszik az ember, egyre feledékenyebb. Gond volt bel le? - Vegyi tisztításkor a zsíros leves mindig gond. Ha sikerül teljesen eltávolítani a foltot, a nyoma megmarad. Ha nyom nélkül tisztítunk, nem t nik el a fokhagymaszag. Nehéz ügy... - Theresa, sietek. Ideadja azt az öltönyt vagy nem? - Armaniból tengerészkéket vagy vüágosszürkét választhat. A kékeszöldet leselejtezték. Mike a kéket választotta. Míg Theresa g zöléssel átsimította az öltönyt, Mike levette a farmerét meg a pólóját, és felvett egy fürd köpenyt. Az öltöz b l kifelé jövet beleütközött egy fura kinézet overallos, gyapjúsapkás szerel be. A szerel Mike-ra mosolygott, és biccentett. - Szevasz! - mondta Mike, és elfordult. - Nem ismersz meg - mondta a férfi határozottan. -Szép kis kollégák... Mike visszafordult, és még egyszer megnézte, - Tessék?
- Nem egész egy hónapja, amikor Nancy Blair búcsúünnepségén egy kicsivel többet ittam a kelleténél, hazavittél és ágyba dugtál. Igazi haverként viselkedtél. Ma csak valami futó ismer s vagyok, akit elintézel egy kurta köszönéssel. Mi az igazság, Mike? Tényleg nem ismersz meg, vagy csináltam valamit, ami miatt kerülni próbálsz? Mike egészen közel hajolt. - Jackie Lloyd? - Ki más? - Ügyes munkát végeztek rajtad. Egész jó ez az on; bár szerintem nem elég életszer . - Ó, vicces, vicces. - Lloyd bedugta ujját a petyhüdt b r alá. - Úgy gondoltam, megtartom ezt az ábrázatot a vér-aláfutásos szemekkel. így talán a volt feleségem megsajnál. Bebizonyítom neki, hogy a tartásdíj teljesen kikészít. - Tényleg nem ismertelek meg - mondta Mike, - Fura egy szakma a mienk, Jackie. - Ugyan már... Ez sem rosszabb, mintha tisztességtelen jövedelmem volna. - Lloyd a g zöl hangjának irányába mutatott. Meg kell magyaráznom, hogyan lett olajos a bakancsom meg a ruhám. Theresa leveszi a fejemet. Még biztos összefutunk, Mike. - Viszlát, Jackie. Mike átment a szomszédos helyiségbe, Imogen Kelly, a helyi fodrász és kozmetikus birodalmába. - Mi járatban, Mr. Graham? - Imogen Mike-ra mosolygott. - Ahogy elnézem, épp id ben jött. Hirtelen azt hittem, egy bozontos kutyát látok betévedni az ajtón. Imogen eredetileg az ENSZ egyik kézbesít je volt, ám amikor híre ment, milyen nagyszer en ért a frizurákhoz és az arcápoláshoz, az UNACO elcsalta. Barátai és egykori munkatársai az alsóbb szintr l úgy tudták, hogy Imogen egy kisebb osztályon különleges, félig titkos levelezést bonyolít, klójában egy hipermodern szalont vezetett, ahol UNACO-ügynökök külsejének rendbehozatalával és
átváltoztatásával teltek napjai. - Úgy akarok kinézni, mint egy gazdag üzletember, inkább a keleti, mintsem a nyugati partról - közölte Mike az igényét. - És a dolog meglehet sen sürg s volna. Imogen beültette egy inkább pilótaülésre emlékeztet borbélyszékbe, és fölkapcsolta a mennyezetvilágítást, amit l Mike feje és arca teljes fényárban úszott. - Tessék - Imogen Mike ölébe hajította a GQ egy példányát. Válasszon ki magának valamilyen adoniszi küls t, s én megmondom, hogy meg lehet-e csinálni... Mike végiglapozta a vaskos katalógust, és középen elválasztott, kétoldalt lágyan leomló, középhosszú hajú fiatalembernél állapodott meg. - Meg lehet ezt úgy csinálni, hogy ne fújja az egészet az arcomba az els kisebb szell ? - Hogyne. - Imogen fehér vászonkend t kanyarított Mike nyaka köré, és köntöse gallérjába tömködte a szélét. - El ször nagyjából levágom és fazonra igazítom, csak azután mosom meg. Majd, miel tt megszárítanám, bedörzsölöm ezzel az új csodaszerrel. - Fölmutatott egy fekete m anyag flakont. - így bírni fogja a h t, úgyhogy a legmagasabb h fokon száríthatom, amit l a frizurája olyan tartós lesz, hogy még egy bomba sem tudná szétzilálni. Az átalakítás tizenöt percig tartott, s a végére Mike haja szinte ugyanolyan lett, mint a képen látható férfié. - Csodálatos! - Mike ide-oda forgatta a fejét a tükörben. - Nem gondoltam, hogy ilyen hamar meg tudja csinálni, s méghozzá ilyen jól. - Azért van egy kis hátulüt je is a dolognak, amit még nem említettem - mondta Imogen. Elvette a kend t, és lekefélte Mike nyakát. - Három nap múlva az egész kihullik. De hát az ember nem akarhat egyszerre mindent, igaz? Addig is viselje egészséggel! Öt perccel három után Mike, aki immár egy az egyben úgy nézett
ki, mint egy Wall Street-i ficsúr, lába között egy fekete aktatáskával, bekapcsolta biztonsági övét az egyik ENSZ-helikopter pilótája mellett. Amikor felszálltak, esett, de a pilóta biztosította Mike-ot, hogy ahová mennek, ott jobb id lesz. - Még szerencse! - kiabálta túl Mike a légcsavar zaját. - Ha ezt a zakót is összekoszolom, jobb, ha vissza sem jövök... Fújt a szél, de nem esett, amikor Mike megállt az Okasaki Bank el tt a Washington állambeli Mount Vernonban. Egy óra volt még zárásig. Mike megtapintotta a tárcáját az új személyiségét igazoló összes okmánnyal, majd bemasírozott a füstüveg ajtón. Lifttel fölment a nyolcadikra. Az els akadály, amellyel szembetalálta magát, egy fényes acélkeretbe ágyazott huzalbetétes üvegtáblákból álló fal volt. Mike állt a fal el tt, és kereste a bejáratot. Valahol, szemmagasságban megszólalt egy hang. - Jó napot, uram. Miben lehetünk a szolgálatára? - Szeretnék bérbe venni egy széfet. - Állunk a rendelkezésére. Kérem, fáradjon be, és foglaljon helyet. Az egyik tábla félrecsúszott, és Mike egy sötétzöld, s r szövés kárpittal bevont falú helyiségbe lépett. A terem egyik végében magas, keskeny ablak, el tte két b rfotel kis dohányzóasztallal. Mike leült. Az üvegtábla visszacsúszott a helyére, egy másik pedig kinyílt. Középkorú férfi lépett a terembe, majdnem olyan elegáns öltönyben, mint Mike. Kimérten mosolyogva közeledett Mike felé. - Dan Conway vagyok - nyújtotta a kezét. Mike felállt. - Remélem, a segítségére lehetünk, Mr. hm... - Lewis, Brett Lewis. Conway egy b r irattartót tett az asztalra, és leült. Kinyitotta a dossziét. Egy rlap volt benne. Ez az, amit Mike el akart kerülni. Az rlap kitöltése egy csomó id t elvesz, - Megtudhatnám, mely szolgáltatásunkra tart igényt, Mr. Lewis? Id t takaríthatunk meg azzal, ha már most kiderül, hogy önnek esetleg bankunk egy másik fiókjába kell fáradnia.
Veszélyes egy kérdés... Mike-nak feltétlenül ezt a szolgáltatást kellett igénybe vennie. - Okiratokat szeretnék letétbe helyezni - mondta -, és néhány kisebb értéket. - Van a tárgyak között 36x28x18 centiméteresnél nagyobb? - Ó, nincs. Nagyjából ekkora mind. Bevallom önnek, hogy ez a dolog igencsak sürg s. Egy olyan kényes és fontos üzlettel kapcsolatos iratok vannak nálam, melynek egyel re titokban kell maradnia. A dokumentumokat kézzel írták, nem készült róluk másolat, és olyan helyen kell ket tárolni, ahol teljes biztonságban vannak. - Nos, el ször is - mondta Conway -, részletezném, mi az, amit nyújtani tudunk, s mi az, amit cserébe várunk az ügyfeleinkt l. A teljes névtelenséget garantálják, mondta, és Mike-nak nevethetnéke támadt. Az UNACO-nál valamennyi Luckham-fiók összes letétbe helyez jének a nevét tudták. A védelem ugyancsak garantált. El ször a páratlanul kemény és t zbiztos tárolóanyag, másodszor a bonyolult zárrendszer, harmadszor az automatikus ajtózárakkal és három rend r rs riasztóival összekötött lézeroptikus riasztólánc biztosítja. Emellett a biztosítási díj fedezete szintén átfogó. - Amit önt l kérünk, Mr Lewis, az egy banki garancialevél, miszerint ön fizetni tudja a hétszáz dolláros havi bérleti díjat. Kéne még három kezes, és az ön hozzájárulása, hogy utánanézhessünk, nem folyik-e ön ellen valamilyen hatósági eljárás - ugye, megérti, hogy az utóbbi csak formaság, biztosító feleink ragaszkodnak hozzá. - Nos, rendben, de van itt egy kis bökken - mondta Mike. Conway tekintete valamivel szigorúbb lett. - Nekem most van szükségem védelemre, úgy értem, azonnal, még a mai napon. Ma este Ázsiába utazom üzleti ügyben, és tudnom kell, hogy ezek - Mike megütögette az aktatáskát - biztos helyen vannak a távollétemben. Conway finoman megköszörülte a torkát.
- Külön engedély kell ahhoz, uram, hogy még ma kibéreljen egy széfet. - De van rá mód? - Nem f zök hozzá túl sok reményt. - Nem egyszer síthetnénk le ezt a dolgot? - kérdezte Mike. Biztosra veszem, hogy önök naprakész listát vezetnek a széftulajdonosokról. Egy bizalmas listát kétszáz, a kereskedelemben tevékenyked férfiról és n r l, akikben feltétlenül bízni lehet. Jól mondom? Amennyire hadilábon állt Conway a bizalommal, akár le is tagadhatta a lista létezését. - Nos hát - Conway megint krákogott -, az ön által emlegetett jegyzék olyan kezesek és jótállók lajstroma, akiknek a véleményére szó nélkül adunk. Azt mondja, hivatkozni óhajt valakire a listáról mint jótállóra? - Igen. De azt is megjegyezném, hogy tudtommal az én nevem is szerepel a listán. - szintén szólva, Mr. Lewis, nem értem, honnan tudhat ön ilyesmir l. - Kérem, higgye el, hogy nem néztem sehol utána -mondta Mike. Az üzleti életnek azon a szintjén, ahol én m ködöm, nagy titkok olykor mer véletlenségb l kitudódnak. Conway felállt. - Ha megbocsát, egypár percre magára hagyom, Mr. Lewis. Elindult, majd visszafordult. - Megnevezné az illet t, akire mint jótállóra hivatkozik? - Kenneth Ross. Conway fölírta a nevet, és kiment. Mike várt, s elképzelte, mi történik. Conway odamegy egy biztonsági számítógéphez. Kinyitja a kétszáz névb l álló különleges adatbázist, elkezd keresni, és ím, Brett Lewis neve alatt ott lesz az , vagyis Mike képe. A kép mellett ragyogó üzleti jellemzés. Többen aláírással is igazolják,
hogy feddhetetlen amerikai állampolgár. Kenneth Ross nevénél Alan Flint képe áll, azé a karakterszínészé, akit az UNACO rendszeresen felkér efféle szerepek alakítására. A fiktív Rossnak, Lewishoz hasonlóan, ragyogó szakmai el élete van, amit több igaz történetb l tallóztak ki. A meseírás még akkor is folyt, amikor Mike elhagyta az ENSZ irodaépületét. Amikor Mr. Conway felhívja a titkos file-on megadott számot, hogy ellen rizze Brett Lewis személyét - ez ugyan csak formalitás, de Mike biztos volt benne, hogy mégis megteszi - Kenneth Rosst maga C..W. Whitlock személyesíti meg a telefonban, aki bárkinek kész és képes beadni egy-egy dajkamesét. Conway öt perc múlva visszajött. Tiszteletteljes modora most valamivel nagyobb tiszteletr l tanúskodott. - Sajnálom, hogy feltartottam, Mr. Lewis - mosolygott. - Örömmel közlöm, hogy a Luckham készséggel áll az ön szolgálatára, amiben csak tud, amikor csak ön óhajtja. Tíz perccel kés bb Mike már egyedül volt egy kisebb, nyirkos páncélteremben, az okirattartó dobozok tízszer tízes sorával. A nyolcas számú ládát választotta, miután aláírt egy kötelezvényt arról, hogy legkevesebb egy hónapra béreli ki. Conway biztosította afel l, hogy teljesen egyedül lesz odabent. Mike hitt neki. Az ajtó becsukódott. Mike el vett a zsebéb l egy elemlámpát, végigsétált a sorok el tt, és a lámpával ferdén rávilágított, a fed lapokra, hogy a bevésett számok látszódjanak. Emily Selby száma a huszonkilences dobozon volt, Mike kiemelte a helyér l a dobozt, az asztalra tette, és óvatosan felnyitotta. Mintha attól félne, valami esetleg kiugrik... Nem voltak elképzelései miel tt idejött, de kevesebb volt a dobozban, mint amit várt. S ami volt is benne, inkább emlékeztetett egy beépített szekrény fels polcán kallódó cip doboz tartalmára, mint egy szigorúan titkos okirattartó dobozéra. Voltak ott régi szünidei fotók Emilyr l és a férjér l, Emily szüleinek egy korai képe, az aranykeretbe vésett két névvel, egy csomó meséskönyv,
melyek el lapján az Emily Lustig név állt ákombákom bet kkel, születési és házassági anyakönyvi kivonatok, egy vagy két lejárt biztosítási kötvény és egy leragasztott fehér boríték. Mike kinyitotta. A borítékban egy csoportkép volt, rajta tíz ember, férfiak és n k két sorban, ünnepélyes arccal, merev háttal. Fölöttük zászló, melyre a JZ kezd bet ket hímezték, alá pedig a Gründed 1994 feliratot. A borítékban ezenkívül csak egy olcsó jegyzetfüzet volt egyetlen odafirkantott bejegyzéssel: 17a Scharweber Strasse, Berlin. Mike a bekeretezett kép és a gyerekkönyvek kivételével mindent kivett és a táskájába tett. A füzetet és a csoportképet a zakója bels zsebébe csúsztatta. Tudta, hogy egyedül a fénykép és a füzetben található cím lehet fontos a nyomozás szempontjából. Becsukta Emily dobozát, és visszacsúsztatta a helyére. Kivette a sajátját, kinyitotta, és beletett egy köteg újságot. Azért hozta az újságokat, hogy kitömje velük az aktatáskát: így az ugyanolyan kifelé menet, mint mikor bejött vele. Nem mintha itt bárki is feltételezné egy olyan emberr l, mint Brett Lewis, hogy valami rosszban sántikál. Amikor Mike végzett, Mr. Conway el jött az üveg mögül, és ügyfelét a lifthez kísérte. - Remélem, lesz még szerencsénk, Mr. Lewis. Mike mosolygott, és bólintott. - Bizton állíthatom - mondta Conway sugárzó arccal -, hogy az ön értékei sehol sem lennének nagyobb biztonságban. - Köszönöm a segítséget - mondta Mike, s az üvegtáblák sorra kinyíltak. - Viszontlátásra, Mr. Conway. Mike arra gondolt a lefelé men liftben, hogy kapásból tudna mondani egy ennél biztonságosabb helyet, ami nem más, mint a saját öltöz szekrénye az UNACO-ban. Tudomása szerint ez idáig senki sem mert belenyúlni az engedélye nélkül, és még ha csupa jelentéktelen holmit rakott is bele, tulajdona szentségét tiszteletben
tartották. 10. Philpott üzent Sabrinának, Mike-nak és C. W.-nek, hogy háromkor megbeszélés lesz. Három el tt öt perccel már mindannyian az UNACO tárgyalójában voltak. C. W és Mike egymással szemben ült. Sabrina most is Philpott mellé telepedett, csak ezúttal a másik oldalra. Philpott az ablakban könyökölt, és nyomtatott papírok közt lapozgatott. Amikor Sabrina leült, Philpott az órájára nézett. - Akkor talán kezdjük. - Az asztalhoz lépett, és letelepedett. - Ez az eset mind sürget bb, de err l többet majd kés bb. El ször rövid beszámolók. Sabrina, elmondaná, mit szedett össze Emily Selbyr l? Sabrina összegezte, amit Emily három egykori kollégájától, s els sorban is Dilys Craigt l hallott. - Emily férjének és apjának ezerkilencszázkilencvenhárom július huszadiki halála teljesen összetörte Emilyt, akinek ezek után senkije sem maradt. Jó oka volt feltételezni, hogy a két férfi gyanús körülmények között hunyt el. Sabrina felolvasta a boncolási jegyz könyv azon részletét, amely rámutat, hogy a két áldozaton látható sérülések vélhet leg nem fulladásos baleset során keletkeztek. - Err l egyel re ennyit - mondta Sabrina -, és most elmondanám, hogy kiderült, mi a kapcsolat Emily Selby és Erika Stramm között. Sabrina elmesélte, hogy a két n vér szerinti rokona egymásnak, és hogy az utóbbi id ben sokat leveleztek. - Mit tudunk Emily férjér l? - Végignéztem a sajtót és a hivatalos iratokat a két férfi ügyében. Sabrina el vett egy másik papírt. - Semmi különöset nem tudtam meg Desmond Selbyr l. Negyvenhárom éves volt, a keleti tudományok segédprofesszora a Cornellen. és Emily Bagdadban ismerkedtek össze, amikor egymástól függedenül ide utaztak kutatni. Seiby ugyan zsidó volt, de úgy t nik, Emilyhez hasonlóan nem csatlakozott zsidó szervezetekhez sem itt, sem külföldön.
Desmond Selby nagyszer tudós és mintapolgár volt. Emily szinte biztosra vette, hogy a férjének azért kellett meghalnia, mert útjában volt apja gyilkosának vagy gyilkosainak. - És az öreg? - kérdezte Philpott. Sabrina el szedte a feljegyzéseit. - Eredeti nevén Johannes Georg Hoffmannsthal Stramm - olvasta -, született: ezerkilencszázhuszonhárom, München, iskoláit itt és Berlinben végezte. Ezerkilencszáznegyvenegyben, tizennyolc éves korában nem tanulhatott tovább. Nem is dolgozhatott, ezért több ízben is megpróbálta elhagyni Németországot, sikertelenül. Ezerkilencszáznegyvenkett ben elfogták, és a buchenwaldi koncentrációs táborba vitték. Kés bb fölvette egy elhunyt társa nevét, a Johannes Lustigot, és valahogy sikerült életben maradnia. Amikor a tábor fölszabadult, Stramm beutazási engedélyt kért az USA-ba, amit meg is kapott. Végül felvette az amerikai állampolgárságot, és tudományos munkásságával szerzett hírnevet magának. Johannes Lustig támogatta a cionista mozgalmat, és jelen volt, amikor David Ben Gurion ezerkilencszáznegyvennyolcban kikiáltotta Izrael állam születését. Héber tudományokból és bölcseletelméletb l doktorált, továbbá európai történelmet oktatott a Cornellen. Négy könyvet írt az orosz pogromokról és számos röpiratot a holocaustról. - Agitációs tevékenységet is folytatott? - Erre nincs bizonyíték - mondta Sabrina. - Id r l id re dühös levelekkel bombázta a sajtót, és egy vagy két röpiratában kirohant az USA belpolitikájának általa fasisztaként megítélt törekvései ellen. Hát ennyi, A többiek jegyzeteltek. - Te jössz, Mike - jelezte Philpott. Mike röviden elmesélte, mi történt a bankban. - Emily nagy értéket tulajdonított az egyszer dolgoknak magyarázta. - A széf üzleti szempontból értéktelen tárgyakkal volt tele. Szinte betolakodónak éreztem magam a sok személyes holmi
közt. Odaadta a bejegyzés és a csoportkép egy-egy másolatát Sabrinának és C. W.-nek. - Ellen riztettem a címet - vágott közbe Philpott. -Berlin Kreuzberg negyedében található. Elég sok ezen a környéken a faji villongás, gyakoriak a b nesetek és a különféle kihágások, mint ahogy az a belvárosban lenni szokott. Egy szigorúan rzött lakás van ezen a címen, ablakok nélkül, páncélajtókkal, riasztókkal és néhány pásztázó kamerával. A tulajdonos Herschell és Grosz, egy ingatlanok építésével és bérbeadásával foglalkozó ma-mutvállalat. Nem hajlandók elárulni a bérl nevét. - Van rá egy tippem, hogy Erika Stramm az - vetette föl Whitlock. - Nos, neki nincs bejegyzett lakcíme - jelentette ki Philpott -, csak egy e-mail címet találtunk. Sabrina, Mike és C. W. egy darabig még buzgón jegyzetelt, majd hátrad ltek, és Philpottra néztek, akin látszott, hogy valami fontosat készül mondani. Az utóbbi néhány percben többször is megigazította a nyakkend jét, és huzigálta a mandzsettáját. Ez annak a jele volt, hogy fontos bejelentés következik. - íme két, a minap Németországban elkövetett gyilkosság részletei - Philpott papírokat adott körbe. - Kari Sonnemann hatvanhárom éves egyetemi tanárt Frankfurtban gyilkolták meg. Stefan Fliegel hatvankét éves üzletember Berlinben lett merénylet áldozata. Mindkét férfi neve szerepel azon a listán, amit Sabrina Emily Selby szállodai szobájában talált. Még ha eredetileg másra szánták is ezt a névsort, mostanra egy gyilkosságsorozat áldozatainak toplistája lett. - Hidunk már valamit a gyilkosról vagy gyilkosokról? - A szemtanúk elbeszélése szerint a merényl mindkét esetben egy huszonöt évesnél nem id sebb, nagyjából száznyolcvanöt centi magas, sz ke, kék szem fiatalember volt... - Ez a személyleírás tényleg megkönnyíti a dolgunkat. Elvégre
Németországban nem sok ilyen alak szaladgál - gúnyolódott Mike. - Nem biztos, hogy az illet német - hívta fel a figyelmet Philpott. A Sonnemann professzor társaságában lév hölgy állítása szerint a fiatalember furcsa akcentussal beszélt. Igaz, a hölgy sokkos állapotban volt. - Hogy védjük meg Andreas Wolffot? - kérdezte Whitlock. Gondolom, az személyes biztonsága mindennél el bbre való. - Már adtunk mellé test rt - mondta Philpott -, és tiergartenbeli lakását embereink állandóan figyelik. Sabrina megkérdezte, intézkedtek-e már a listán lev többi személy védelmér l. - Még nem - közölte Philpott. - Talán szigorúnak t nik az a döntés, hogy ne figyelmeztessük ket, de el ször is tudni akarjuk, mi a kapcsolat e férfiak között, és ez irányba tett er feszítéseink esetleg kudarcra ítéltetnek, ha érintkezésbe lépünk velük. Sabrina nem firtatta tovább a dolgot. Elvégre nem azért fizették, hogy vitatkozzon. - Még mindig nem látunk a dolog mélyére - állapította meg Philpott. - Magát, Sabrina Marokkóba küldöm. Tudjon meg mindent Emily Selby gyilkosáról, szerezze meg az összes elérhet információt. Elképzelhet nek tartom, hogy nem a maga szakállára dolgozott, ezért, ha úgy bujtották fel, jó volna tudni, hogy ki volt. - Az már biztos, hogy Marokkóból jött? - kérdezte Sabrina. - Úgy értem, legutóbb! - A rabati titkosszolgálat és a Moszad is utánanézett az arab mozgásának, és biztosra veszik, hogy utoljára Tetuánban lakott. Miel tt indulna, kap majd egy írásos eligazítást, melyben megtalálja a környék leírását és egy térképet. - Értem. Philpott Mike-hoz fordult. - Maga pedig elmegy abba a berlini lakásba, és kibogozza, hogy miben sántikál Erika Stramm. - Nem csinálhatnánk a dolgot fordítva? - kérdezte Mike. - Én
mennék Marokkóba, Sabrina pedig Berlinbe. - Most éppen a lovagi erényeit fitogtatja? - kérdezte Philpott. - Marokkó igen veszélyes - magyarázta Mike. - Elégszer jártam ott... - Kösz, hogy aggódsz értem, Mike, de azt hiszem, boldogulok mondta Sabrina önérzetesen. - Azért döntöttem úgy, hogy Sabrinát küldöm Marokkóba, mert úgy hiszem, rá mint n re nem fognak gyanakodni. S ráadásul neki jobban hisznek. Mivel nem ütközik akkora ellenállásba, mint egy férfi ütközne, vélhet leg tudja ellátni ezt a feladatot a legeredményesebben. Mike vállat vont. - Ezenkívül - folytatta Philpott -, nem lesz egyedül. Lucy Dow fogja várni, készen arra, hogyha a szükség úgy hozza, falazzon neki, fedezze vagy eligazítsa t. - Miért pont k ketten? - kérdezte Mike. - Lucy egyébként is ott lenne, éberen figyeli a Fényes Ösvény szervezet egyik ott rejt zköd frakcióját. Lucy ismeri a terepet és a helyi viszonyokat, segíthet Sabrinának eligazodni. Mint er sítés is kapóra jöhet. - Philpott elhallgatott. - Van valami gondja ezzel, Mike? - Ó, korántsem - csattant fel Mike. - Tehát - fordult Philpott Sabrinához - menjen fél hatra az eligazítóba, és megkapja a szükséges dolgokat. Marokkóban viselkedjen úgy, akár egy igazi turista. Philpott felállt, felmarkolta a papírjait, és az íróasztalra tette egy kötegben. - Ideje munkához látnunk. Kérem, jelezzék, amint megtudnak valamit. Az id sürget. Tegyék meg a szükséges lépéseket a probléma kiértékeléséhez. Küzdjek le, oldják meg. - Könny azt mondani - morgott Mike az asztaltól távozóban. Mike az eligazító el tt várt Sabrínára.
- Hé, ugye nincs harag - szólt oda neki. - Csak azt gondoltam, hogy a berlini munka inkább illene hozzád. - Igyekszem megfelelni a rám bízott feladatnak, úgy, mint máskor szögezte le Sabrina. - Ebben egy percig sem kételkedtem. Csak segíteni próbáltam. - Fölösleges volt. Örömmel venném, ha ezen a téren egy kicsit visszafognád magad. - De miért? - Sabrina elindult, Mike pedig követte. -Miért mondod ezt? - Azért, mert az efféle segítség olykor csak hátráltat. Sabrina szinte menekült Mike el l, s közben vörös foltok jelentek meg az arcán. A férfi már megint felbosszantotta. Mike gyakran váltotta ki benne ezt az érzést. Talán ez az egyik legkellemetlenebb tulajdonsága, gondolta Sabrina. Philpott ezalatt C. W Whitlockot faggatta, mit tudnak a két meggyilkolt férfiról. A német rend rség kiterjedt háttérnyomozása ellenére sem találtak kapcsolatot az áldozatok között. - Úgy t nik, egyedül a gyilkosuk közös, s az a tény, hogy mindketten rajta vannak a listán. Philpott a Scotland Yardnál eltöltött évek során jól az eszébe véste azt a régi mondást, miszerint: ha nincs bizonyíték, az rendszerint a nyomozó hibája - amíg be nem bizonyítja, hogy nem így áll a helyzet. - Két férfi egy titkos listáról rejtélyes gyilkosság áldozata lesz. Biztos, hogy a két eset kapcsolódik egymáshoz, s ha nem találjuk ki mihamarabb, hogy mi ez a kapcsolat, még jó pár halott németünk lesz. - El bb-utóbb lesz elég információnk - t n dött Whitlock. - A dolognak csak az a veszélye, hogy esetleg olyan kapcsolatokat fedezünk fel, melyeknek nincs jelent ségük, olyan hasonlóságokat, melyek között nincs összefüggés. Azt már tudjuk, hogy az utóbbi tizenöt évben a listabeli férfiak közül kilencen többször is megfordultak Dél-Amerikában. Tizenegyr l tudjuk, hogy Svájcban
nyitott bankszámlát. Azután itt az a tény, hogy közülük sokan árvák, és a többiek nagy részér l kiderült, hogy úgy fogadták örökbe ket. A német adatnyilvántartásban túl sok a hézag és az ellentmondás ahhoz, hogy hasznát vegyük, de azért megpróbálom a lehet legtöbbet kihozni abból, amit találunk. Ebben bízhat. - Azt teszem - mondta Philpott. Whitlocktól elvárták, hogy ott is összefüggéseket lásson, ahol mások nem láttak. Philpott szerint C. W-t agyának különös elemz képessége tette alkalmassá az efféle feladatok ellátására. Ám Whitlock szerint Philpott tévedett. Neki az elemzéshez nem volt különösebb tehetsége, viszont végtelenül türelmes volt - olyannyira, hogyha kellett, akár napokig el tudott spekulálni egy-egy problémán, minden irányból körüljárta, a legkisebb részlettel is megismerkedett, s végül az szinte magától megoldódott. A siker titka rendszerint a türelemben rejlik, s az emberek ma már nemigen élnek ezzel a természet adta eszközzel. Whitlock ezt csak sajnálni tudta... - Mit tudni az áldozatokról? - kérdezte Philpott. - Csak a szokásos dolgokat. Sonnemann, a professzor hosszú, egyetemi tanári karriert futott be. Egyetlen ismert gyengéje a fiatal n k iránti vonzalma volt, amiért manapság majdhogynem szentté avatás jár. A másik, bizonyos Fliegel hasonlóan tisztes polgár volt, csakhogy meg a férfiakhoz vonzódott. Mindkett nek tiszta a múltja. Németország két különböz részén éltek, és nincs okunk azt feltételezni, hogy ismerték volna egymást, vagy valaha is találkoztak. - Kapok majd példányokat a nyomozati jegyz könyvekb l? - Egy órán belül magánál lesznek. - Amint megvagyok a papírmunkával, el szedem a rúnákat meg a tarokkpaklit, és jósolok egyet. Philpott elment egy találkozóra megvitatni a Nemzetközi Bíróság gyengül hitelességét. Whitlock a folyosón át az UNACO igazgatási központjába ment, és benézett az ügyeletes sajtófigyel irodájába. Senki sem volt ott. Egy darabig figyelte a monitoron
sorjázó legfrissebb híreket, majd úgy döntött, hogy megembereli magát, és legalább az egyik félelmével szembenéz. Fogta a telefont, és tárcsázta a felesége mobilját. Carmen az els csengetés után fölvette. - Én vagyok - mondta Whitlock. - Miért hívsz? - A tegnap este meg a tegnapel tti miatt, ugyanis... - Kinyögnéd végre? - Amikor megpróbáltam elnézést kérni, te mind a kétszer elterelted a szót... - Dolgozom, C. W Akarsz mondani valamit? Whitlock azon t n dött, vajon a felesége a munkatársaival is ilyen hangon beszél-e? Carmen konzultáló gyermekgyógyász volt jól kiépített magánpraxissal, s emellett heti tízórás lelkisegély-szolgálatot látott el az egyik városi kórház sürg sségi osztályán - az a fajta munka volt ez, „amit a Kék oldalakon tüntetnek fel, s nem is a szaknévsorban", mondogatta C. W a barátai el tt, mert büszke volt arra, hogy a felesége rászorulókon segít. - Nos? - sürgette Carmen. - Akkor hát mit akarsz? - Szeretnék bocsánatot kérni. - Ett l még nem jön rendbe semmi. - Miért, szerinted mit kéne tennem? - Akkor inkább ne is csinálj semmit, ha ezt magadtól nem vagy képes kitalálni! Whitlock fejében most már komolyan megfordult, hogy Carmen talán a betegeivel is ilyen nyersen beszél. Szegény gyerekek! - Carmen, egyvalamit azért tisztázzunk. - Micsodát? - Szakítani akarsz velem, miel tt túl öreg leszek ahhoz, hogy élvezzük egymást? - Szemérmetlen! - Igen, igazad van - Whitlock kezdett kijönni a béket résb l. - És
miféle n vagy te, hogy az életedet egy olyan pimasz és szemérmetlen alakkal osztod meg, mint amilyen én vagyok? Lecsapta a kagylót. - Baj van? - szólalt meg egy hang a háta mögött. Whitlock megfordult. Caroline, a délutáni ügyeletes állt az ajtóban. - Ajtóstul rontok a házba, s csodálkozom, hogy beverem a fejem mondta neki C. W - Tudsz követni? - Hát persze - Caroline letette a pultra g zölg kávéját. - Ne izgulj, ezzel nem vagy egyedül. Végighúzott egy mágneskártyát a komputer állvány alatti fiók résén, és a fiók kinyílt. Caroline kivett egy nagy barna borítékot. - Ez neked jött, úgy tíz perce. C. W elvette a borítékot. Kiboi#otta és belenézett. A levelet a berlini rend rség küldte. El zetes nyomozati anyag volt Kari Sonnemann és Stefan Fliegel meggyilkolásáról. - Munka - mondta, és örült, hogy valami elvonja a figyelmét. - „Egyedül a munka kárpótol azért, hogy megszülettünk", mondta egy nagy gondolkodó. Miguel de Una-muno, ha nem tévedek jegyezte meg Caroline. - Kösz, Caroline! Mit meg nem teszel azért, hogy visszaadd ártatlanságom tudatát! Whitlock a hóna alá csapta a borítékot, és kiment. Ahogy végigsétált a folyosón, a fejében Caroline szavai jártak. Vannak helyzetek, mint amilyen a mostani is, amikor egy ilyen mondás nagyon is találó. 11. Amikor Sabrina Tangerben kiszállt a repül b l, úgy érezte, mintha g zt lélegezne be. A nap forrón t zött a felh tlen égb l, pedig tíz perccel korábban még esett. Most a kifutópályán hatalmas víztócsák párologtak, amit l a leveg fullasztóan párás lett. Sabrina szándékosan nem öltözött ki az utazáshoz. Barna kockás ing, khaki nadrágkosztüm és szandálcip volt rajta. A haját egy
okkersárga szalaggal hátul összefogta, és nem viselt sminket. De még így is magára vonta az útlevélvizsgálaton mögötte sorban álló pirospozsgás üzletember figyelmét. A férfi ujja finoman hozzáért Sabrina csíp jéhez. - Nem tudom, járt-e már itt - mondta a férfi -, de ezek a fickók mindent el fognak követni, csak hogy megmotozhassák. Ezek gorillák, nekem elhiheti. Feleljen körültekint en a kérdéseikre. A bevándorlási hatóság tisztvisel i civilizált embereknek látszottak. Csupán egy gorillaszer lény volt a teremben, az, amelyik rálehelt Sabrinára. Whiskyb zös leheletét a nyirkos leveg még áthatóbbá tette. Hunyorgó szeme és rendetlen fogsora azt a mutogatós embert juttatta Sabrina eszébe, akit egyszer kislány korában látott. Az is megfordult a fejében, hogy a h ség és enyhe fejfájása miatt talán túl szigorúan ítélkezik. - Résen leszek - mondta az üzletembernek. - Nem mintha meg akarnák alázni - folytatta amaz és kacsintott -, csak mivel kevés a fizetésük, igyekeznek minden kis természetbeni juttatást kihasználni. Mondjuk egy amerikai hölggyel. - Ertem. - Üzleti ügyben jött? - A férfi immár Sabrina mellett állt, bár az ajtóra függesztett táblán kihangsúlyozták, hogy egyesével sorakozzanak. - Nekem úgy t nik, nem szórakozásból van itt. - Igen, eltalálta - mondta Sabrina, és kerülte a férfi tekintetét. - Harvey Bristow vagyok. - Örvendek. - És magácskát hogy hívják? Sabrina észrevett egy szabad pultot. A tiszt a pult mögött feléje intett. Sabrina átvágott a mozaikpadlón, és odaadta az útlevelét. Érezte, hogy Bristow a nyomában kullog. - Ne feledje, amit mondtam - suttogta Sabrina fülébe. A vámtiszt Sabrinára mosolygott. Világos pamut egyenruhájában fess volt, magas és kimért. Kinyitotta Sabrina útlevelét, szigorúan az arcába nézett, majd ismét elmosolyodott, és lepecsételte az
egyik üres lapot. Még mindig mosolyogva visszaadta az útlevelet. Sabrina megköszönte, és keresztülcsörtetett a tömegen. A poggyászkiadót kereste. Két dolog történt csaknem egyidej leg. A kellemetlen alak próbálta utolérni, és ismer s hang ütötte meg a fülét az egyik t le jobbra lev pult mögül. - Kogatasha o karitaj no deszu ka. Sabrina megfordult, és Nat Takahashit pillantotta meg az ENSZ Gazdasági és Közjóléti Tanácsából. Takahashi harmincas évei végén járó, alacsony, vézna és mozgékony úriember volt. A h ség ellenére sötét gyapjúöltönyt viselt a szokásos fehér inggel és sötétkék nyakkend vel. Láthatólag örült, hogy a tisztvisel ért japánul. - Isshuukan karitaj no deszu ka... Sabrína japántudása igen gyenge volt. Mindenesetre úgy értette, hogy Nat kisebb autót akar bérelni egy hétre. - A poggyászkiadó amott van - mondta Bristow lihegve. A futástól, hogy utolérje Sabrinát, kifulladt. Ezúttal Sabrina vállára tette a kezét. - Menjünk! Segítek vinni a csomagját. - Nat! - kiáltott Sabrina. Takahashi megfordult. Homlokráncolva kereste a hang forrását. Majd észrevette Sabrinát, és arca felragyogott. - Hé! Sabrina! Követsz engem, vagy mi a csuda? Sabrina a szemével jelezte nemtetszését a vállán nyugvó izzadt kéz miatt. - Maradj ott - vette Nat a célzást -, egy perc és végzek. Bristow leforrázva bámult. - Ez a fickó a barátja? - Igen, az. Együtt nézték végig, ahogy Nat elveszi a bankkártyáját meg a kibérelt autó papírjait és kulcsait. Mindent gondosan zsebre tett, majd sarkon fordult, és odasétált Sab-rinához. Már nem mosolygott. Az arca egykedv volt. Mereven nézte Bristow-t. - Zavar téged ez az úriember?
- Nahát, ez hallatlan! - csattant fel Bristow. - Én itt beszélgetek a hölggyel... - T njön el. Bristow meglep dött. Nyelt egyet. - Jegyezze meg egyszer s mindenkorra, hogy ezt a hangot nem t röm... - Mondja, maga süket, vagy mi? - Nat faragatlan, New York-i beszédmodora sehogy sem illett össze keleties külsejével és konzervatív ruházatával. Ha azt mondják Bristow-nak, hogy japán gengszter, azt is elhiszi. - A hölgy nem tart igényt az ön társaságára. Érti? - Jézus, mit vétettem? - Fogja magát, és menjen a dolgára - mondta neki Nat. - Ha nem ért a szép szóból, kénytelen leszek durvább eszközökhöz folyamodni... Szeretné a zsebében hazavinni a légcsövét? Bristow felkapta a csomagját, és elviharzott. Az arca most még vörösebb volt, a szája habzott a düht l. Sab-rina tágra nyílt szemmel nézett Natre. - Én csak azt akartam, hogy finoman rázzuk le. - Hát... - Nat vállat vont. - Ha már csinálni akarsz valamit, miért ne végeznél alapos munkát? Nat kézen ragadta Sabrinát, és a futószalaghoz vezette. - Tlidom, hogy fölösleges volna megkérdeznem, miért vagy itt, mert úgyis csak kertelnél összevissza. Azt viszont megmondhatnád, el ször jársz-e Tangerben. - Igen. De az úti célom Tetuán. - Jól van. Én egy Mártii nev városba tartok, pár mérföldre attól a helyt l, ahová te mégy. Fogjuk a csomagunkat, elviszlek a hotelig. - Nagyszer . - Az nem olyan biztos. Szeretem fitogtatni a helyismeretemet, s még azzal sem tudsz lel ni, ha egyfolytában ásítozol. Mire Tetuánba érünk, talán már bánni fogod, hogy nem maradtál azzal a hólyaggal.
Egy lehúzott ablakú kis vörös Peugeot-ban ültek. Nat Takahashi azzal a fajta nemtör dömséggel hajtott végig Tanger utcáin, amit Sabrina még csak egyszer tapasztalt egy közös saigoni autózás során, ahol Nat mintha egy az egyben a sorsra bízta volna magát. Nat szinte méterenként dudált. Az emberek riadtan ugráltak félre. - Azon kultúremberek számára, akik a világnak ezen a részén kénytelenek id zni - magyarázott Sabrinának -, a duda a fék szerepét tölti be. Ha egyszer rájöttél a módszer lényegére, fölismered annak elb völ logikáját. Hogy megmutassa Sabrinának Tanger egypár nevezetességét, Nat kifelé hajtott a városból. Egy éttermekkel, bárokkal és éjszakai mulatókkal szegélyezett utcasoron kanyarogtak végig. - Amit itt látsz, valaha egy igazi világváros volt - mesélte Nat. Izgalmas. Veszélyes. Tele csempészekkel, kémekkel, mindenféle aljanéppel. Volt ennek a helynek egyfajta varázsa. - Jártál itt az id tájt? - Akkor én még nem is éltem. De hallottam a történeteket, beszéltem a nagy öregek némelyikével. Ha bele akarsz kóstolni a harmincas évek kopottas egzotikumába, próbálj meg eltölteni egy kis id t az óvárosban, a sikátorok, sz k utcácskák, meg sötét kapualjak útveszt jében. Id r l id re belevetem magam. Nagyon szórakoztat. Sabrina megpróbálta elképzelni, vajon mit szólnak az óvárosi arabok, amikor japán barátja elegáns öltönyében az területüket szaglássza. - És te hogy kerülsz ide, Nat? - Mint rendesen... - Nat elhallgatott, mert figyelmét egy kanyar biztonságos bevételére összpontosította. A Place de France-ról behajtott a Rue de la Libertére. -Terveket kell készítenem az ENSZ-tevékenységek marokkói meghonosítására. A fejlesztéssel, kereskedelemmel, a gazdaság mobilizálásával, az er források gazdaságos használatával - s t mi több, a népességszabályozással
-kapcsolatos témák jönnek itt szóba. Valójában minden, ami egybevág a tagállamok parlamentjeinek fennhatósága alá tartozó irányelvekkel. - H , de komoly! - Már olyan régóta csinálom, hogy úgy érzem, mintha nem csinálnék semmit. Evek óta nem volt részem igazi kihívásban. Az UNACO-nál kéne dolgoznom, ott biztos nem unatkoznék. Az ENSZ tisztségvisel inek és alkalmazottainak többségéhez hasonlóan Nat tudott az UNACO létezésér l és céljairól, viszont arról már nem volt tiszta fogalma, hogy kik az ügynökök, és kik végzik a papírmunkát. Azt sem tudta pontosan, mi lehet egy-egy UNACO-ügynök tényleges feladata. Olykor egy ügynök tisztázatlan körülmények között hal meg, és az ENSZ többi dolgozója egyszeriben ráeszmél, hogy körükben voltak olyanok, akik hihetetlenül veszélyes dolgokat m veltek kötelességteljesítés címén. - Az ember könnyen belefásul a munkájába - mondta Sabrina, elterelve a szót az UNACO-ról. - Nézz utána a családfádnak, és ki fog derülni, hogy az seid harcosok voltak. Szamurájok. Az ilyen emberek úgy érzik, a modern világ kihívásai nem érik meg a fáradságot. - Könyvel k leszármazottja vagyok - tudatta Nat. - A családomban nem voltak harcosok. A nagyapám még a háború alatt is hitelez volt Kobéban. - Nat el rehajolt, a homloka szinte súrolta a szélvéd t. - Nézz csak oda, Sabrina. Ez a Grand Rocco, a nagy piac. Utcai standok hosszú sorai és csoportjai mögött asszonyok - Nat elmondása szerint földm vesek feleségei -árusítottak mindenféle gyümölcsöt és zöldséget széles karimájú pomponos kalapban. - Csodálatos! - lelkendezett Sabrina. - Egyszer en csodálatos! Az autóba beáramló hangok és tömény illatok keveréke egész megrészegítette Sabrinát. Egyik el nyös tulajdonsága az volt, hogy
bárhol járt is, képzeletével megragadta az adott hely lényegét. ízlelgette, s magába olvasztotta, mígnem a részévé vált, s már nem érezte magát egyszer kívülállónak. így volt ez kiskora óta, s most mintegy varázsütésre, amilyen er vel még soha, megfogalmazódott benne, hogy Marokkó szelleme teljesen megbabonázza. Ilyen banális dolgot sosem hangoztatott volna, mégis tudta, hogy igaz. Aztán észrevette, hogy Nat figyeli, és látja arcán az elragadtatást. - Szeretem ezt a helyet! - mondta a japánnak. - Reméltem is. Ami engem illet, én egyenesen imádom. Nat lassított, és így Sabrina nézhette azt a bütykös kez öreg kézm vest, aki éppen egy réztál megmunkálásán dolgozott. Egyetlen kó és egy rongyba bugyolált kalapács segítségével alakította ki az edény díszes falát. Nat ablakán egy kisfiú dugta be a fejét, és a japánra mosolygott. Nat visszamosolygott. - Elragadó! - ámuldozott Sabrina. - Az. - Nat megcirógatta a gyerek fejét, és továbbhajtott. - De azért vigyázz, nehogy túlságosan beleéld magad. Még a végén a rabja leszel. - Nat komoly arccal nézett Sabrinára. - Mondok én neked valamit. Képtelen vagyok haladni a munkámmal, ha nem jutok hozzá Marokkóból a szokásos adagomhoz. - Nat nevetett. - Na tessék. Kikotyogtam az én egyetlen titkos szenvedélyem. Most már bármit kiszedhetsz bel lem. Elhagyták Tangert. Egy széles, poros úton haladtak délkeletnek, az ötvenhét kilométerre fekv Tetuánba. Nat rálépett a gázra. A kavargó por miatt feltekerte az ablakot. - ígérem neked, hogy igyekszem nem beleütni az orrom a dolgodba - fordult Nat Sabrinához -, de mégis elárulnád, hogy olyan emberekkel akarsz-e találkozni Tetuánban, akik, hogy úgy mondjam, nem egészen feddhetetlen el élet ek? Sabrina bólogatott. - Hát az bizony meglehet. - Másodszor: egy percig sem kételkedem abban, hogy tudsz vigyázni magadra. De azért mindenesetre légy óvatos. A b nözést
itt igazán sohasem sikerült féken tartani, bár voltak hallgatólagos szabályok és korlátok. Am a helyzet újabban megváltozott. - Hogy érted azt, hogy újabban? - Az utóbbi egy-két évben. - Mesélnél err l valamit? - Mintha újfajta járvány volna terjed ben - kezdte Nat. - Valaha kirívó esetnek számított, ha valaki eltörte a másik karját, hogy elvegyen t le öt dollárt. Manapság az a széls séges, aki annyi embert öl meg, amennyit csak tud, s nem mintha akarna t lük bármit is, vagy mert ártottak neki, hanem egyszer en azért, mert tettével igyekszik fölhívni a figyelmet politikai hovatartozására. - Járványt mondtál. - Pontosan. A politika megfert zte az alvilágot. Az eredmény katasztrofális. A politika úgyszólván vonzza az er szakra hajlamos embereket. Az olcsó politikai frázisok a kegyetlenségre helyezik a hangsúlyt. A brutalitás manapság erény. Széls séges tettnek számít a leveg be repíteni egy ártatlan járókel kkel teli utcát, pedig tudjuk, hogy ez valójában nem egyéb, mint néhány erkölcsileg visszamaradott rült kóros viselkedése. - Mib l gondolod, hogy ez engem is érint? - kérdezte Sabrina, bár gyanította, hogy ezzel megel zi Natet. - Sose tudhatja az ember... - t n dött Nat. - Két éve még csak az orrodra koppintottak, ha netán rossz helyre tévedtél Tetuánban. Ma egyszer en kinyírnak. Elszabadultak az indulatok. S mindezért a politika felel s. - Majd vigyázok. - Ez még kevés - mondta Nat. Szemét az útról levéve Sabrinára nézett. - Semmiképp se kerülj fizikai hátrányba, még ha csekélynek vagy jelentéktelennek látszik is. Járj nyitott szemmel. Bizonyos körök, ha valakire gyanakodni kezdenek, nem szaglásznak tovább. Végeznek vele. Az élet olcsó itt, és ezt túl sokan tudják. Amikor megérkeztek Tetuánba, Nat egyenesen a Bab Ceuta kerületbe hajtott. Kiszálltak a kocsiból, és végigpillantottak egy
muzulmán temet n, a távolban elnyúló régi zsidó negyed mellett. - Nahát, ez gyönyör ! - lelkendezett Sabrina. - Igen, az. Ráadásul a városnak ez a része ebben a napszakban a leglátványosabb. Idd be a szépségét, és közben gondolj arra, hogy ez az idilli környezet is egy csomó veszélyt rejt. Ne hagyd magad elringatni a hely szépsége által. Ha egyszer Philpott leköszön, gondolta Sabrina, rosz-szabb már nem is történhet, mint hogy Nat Takahashi legyen az utódja. Legalább olyan sz rszálhasogató, mint egy vénasszony szinte módszeresen oltja a másikba a félelmet. Sabrina elt n dött, vajon barátja elhiszi-e, hogy tud vigyázni magára. Tapasztalata szerint nem sok férfi hitte el. - Hol szálltál meg? - kérdezte Nat. - Egy Nemzeti nev hotelben. Egycsillagos. Ismered? - Igen. Amott lesz - Nat balra lendítette a karját -, a Rue Mohammed Ben Labri Torresen. Régi szálló, csendes, egy igazán kellemes kis bels udvarral. - És biztonságos? - Viszonylag. De ne áltasd magad azzal, hogy itt bárhol is biztonságban lehetsz. - Nat megérintette Sabrina karját. - Gyere, elviszlek a szállodához. 12. - Elszomorít a hír, Viktor. A nagydarab amerikai, sajnálkozását kihangsúlyozandó, kezét hájas mellkasára tette, közvetlenül a szív fölé. Másik kezével hátratolta szürke nemezkalapját, és nagyot sóhajtott. - Stefan Fliegel és Kari Sonnemann rendes emberek voltak. Nehéz lesz megszokni, hogy elmentek... Viktor egy pillanatra összeszorította ajkát. - A bosszú valamennyire kárpótolna a veszteségért. - De hát nem tudjuk, hogy ki tette. Vagy mégis? - El bb-utóbb rájövünk. A kezdeményez t mindenesetre ismerjük,
ha magát a támadót nem is. Az amerikait Harold Gibsonnak hívták. Nemrég érkezett Berlin tegeli repül terére a Texas állambeli Waxa-hachie-b l. Társa, Viktor Kretzer német építész teljesen kopasz volt, s barna parókája ezt csak még felt n bbé tette. Kretzer azért jött ki a reptérre, hogy fogadja Gibsont, és közölje vele a két halálhírt. Most a reptér kávézójában ültek, kenyai kávét szürcsölgetve, és szórakozottan nézték a beszálláshoz igyekez utasokat. - Ugye, a JZ volt? - kérdezte Gibson. - Eltökélt szándékuk, hogy mindnyájunkat likvidáljanak, és már munkához is láttak. Egyvalamit megtanultunk a zsidókról: legalább olyan komolyan veszik a fenyegetést, mint a pénzt. - A többiek tudnak a dologról? Szóltatok mindenkinek, hogy legyen óvatos? - Mindenkit riasztottunk, és megteszik az óvintézkedéseket. De persze ennél többre van szükség. - Kretzer megtapogatta a parókáját. - Nem jó taktika ölbe tett kézzel várni, míg az ellenség lecsap. Vissza kell vágnunk. - Nos, mint te is tudod, már tettünk lépéseket. Keményen odavágtunk, s az ütés telibe talált... - Ett l még nem ijedtek meg. Figyelembe véve azt, ami történt, az egész nem ért többet egy kézlegyintésnél. - Ugyan, kérlek! Én azért ezt nem mondanám. - Az a Selby nev n azért halt meg, hogy elejét vegyük egy nem kívánt nyomozásnak, s egyben meghajlítsuk a JZ akaratát. De ha igaz, amit híresztelnek, enyhén szólva balul sült el a dolog... A másik n még mindig életben van, pedig ránk nézve messze a veszélyesebb. Az emberetek megölte magát, miel tt elvégezte volna ezt a feladatot is. Kretzer hangja türelmetlen volt, s most észbe kapott. - Bocsáss meg, Harold. Úgy kivagyok. - El kell fogadnunk a történteket, öreg barátom. -Gibson a táskája csatján lev ezüstdíszt babrálta ujjával. - Vannak már terveid a
megtorlásról, vagy túl korai még ez a kérdés? - Olyan célpontra van szükségünk, ami id nként megáll. - Csak egy szavadba kerül, s mi segítünk. Ennek a dolognak a végére kell járni. - Mindenképpen szükségünk van a segítségedre. Nem könny eltávolítani ezeket a Vörös-tengeren átvonuló-kat. Te egyszerre nyújtasz erkölcsi és anyagi támogatást. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. E nélkül nem jutottunk volna oda, ahol vagyunk. Ám most másra kell figyelnünk, át kell csoportosítanunk er forrásainkat, és meg kell találjuk a módját, miként mérhetnénk végs csapást a JZ-re. - Amikor megrendeztük azt a csónakbalesetet, eszembe se jutott, hogy a Jugend létezésér l tudomást szerez majd az öreg lánya és a többiek... - Nem csoda, hogy rosszak az idegeim - panaszkodott Kretzer. Gondolj csak bele, hogyan élünk mi. Örökké megjátsszuk magunkat, kerülnünk kell egymás társaságát, csak kerül utakon érintkezünk. Még egy zsongl r is beleszédülne... Milyen léleköl ! S most, hogy végre egy kicsit örülhetnénk az eredményeinknek, kénytelenek vagyunk rettegni az életünkért, mert egyenként kivégeznek... - Pszt - csitította Gibson. - Elnézést, barátom. Úgy elcsüggedtem. Ebben az állapotban inkább hallgatnom kéne... - Gondolj arra a kevés jóra - folytatta Gibson. - Életed ötven éve alatt befejezted a m vet, amit a Führer örökül hagyott. Légy büszke. Keseregjen az, aki mást nem érdemel. - Persze, igazad van - mondta Kretzer. - Becsüljük meg magunkat. - S gondoljunk arra, hogy a JZ kicsi és gyenge. Alapjaiban ingatag. Eddig csak egyszer en szerencséjük volt, s nem több - Gibson megpaskolta Kretzer kezét. - Most megyek. Pontban tizenegykor a bankban kell lennem. Már csak alá kell írnom a papírokat. Hol találkozunk?
Kretzer elsomolyodott. -Arra gondoltam, találkozhatnánk a Nemzetközi Kongresszusi Központban. - Azt hiszem, könnyen odatalálok. - A Messedamm és a S-Bahn között. Az avusi autópálya vezet oda. Kényelmesen le tudsz parkolni. - Ahogy visszaemlékszem, elég nagy épület, Viktor. - Igen, de tudok egy jó helyet benne. Fél egy megfelel? - És hol? - A zsidó közösségi ház el tt. A helyzet külön iróniája, hogy a házat olyan építészek tervezték, akiket kimondottan megvetek. Megálltak, és Kretzer átadta Gibsonnak egy Mercedes kulcsait. - A kocsi a parkoló nyugati felében áll. Afezess óvatosan. A csarnok bejáratánál váltak el. Gibson egyenesen a parkolóhoz ment, és megkereste a nyugati szektort. Megállt az elsó kocsisor elótt, és megnyomta a távirányítót. Nagyjából a második kocsisor közepén egy kék Mercedes lámpái villantak fel. Keresztülpréselte magát két kocsi között, a Mercedes-hez lépett, és táskáját a csomagtartóba tette. Beszállt, indított, közben a zsebében keresgélte a kazettáját. Megtalálta, és becsúsztatta a magnóba. Ahogy kifelé haladt a repteret körülvev beton úttesthez, Andy William rázendített a „Szeret férj" cím dalra. Gibson följebb vette a hanger t. Ez volt a legkedvesebb kazettája, mindenhová magával vitte. Az unalomig mondogatta a feleségének, hogy megtarthatnák azokat a lágy hangú baritonokat, akiket a kor énekeseinek neveztek. Az igazi balladaéneklés ilyen. Férfi énekelt, férfias hangon, egy férfi érzéseir l. S a zenének volt dallama. Gibson három perccel tizenegy el tt ért a bankhoz. Az aligazgató elé jött, és betessékelte egy oldalterembe. Egyetlen szó nélkül leültették egy asztalhoz, s a kezébe adtak egy tollat. Aláírt három egyforma bankbetétfelmondást, udvariasan elutasította a kávét, és fölállt. Az aligazgató a csarnok végében lev biztonsági területr l kihozott egy fekete b r aktatáskát, és átnyújtotta ügyfelének.
- Mindig szívesen állunk a rendelkezésére, Herr Gibson - mondta. - Örülök, hogy találkoztunk. Gibson megpaskolta a kis ember vállát, és távozott. Az autó az utca túloldalán parkolt. Gibson zihálva átszaladt az úttesten, és beszállt. Ahogy maga elé húzta a biztonsági övet, egy fiatalembert pillantott meg a sarkon. t figyelte. Vagy legalábbis úgy t nt, mintha t figyelné. Gibson egy ideig mozdulatlanul ült. A fiatalember elt nt, befordult a sarkon. De idáig t nézte, ebben most már biztos volt. Talán legközelebb másként kéne intéznie a pénzkivételt. Gibson betette az indítókulcsot. Nem vette észre, hogy a m szerfalon van valami oda nem ill : apró fémkorong egy inggomb méret kerek laphoz rögzítve. Gibson elfordította a kulcsot. Az indítás erejét l a m szerfalhoz rögzített apró eszköz kis lökést kapott. Ett l jel ment át a kilencven centiméterre, az elüls ülés alatt elhelyezett m anyag flakonban lév jelfogóba. A jelre válaszképpen a jelfogó szikrázott egyet. Az így keletkezett szikra lángra lobbantotta a flakonba töltött két liter üzemanyagot. A jel átvitelét l az üzemanyag be-robbanásáig összesen kétszázad másodperc telt el. Az autó felrobbant. A környez épületek ablakai és üvegajtói megrázkódtak. Az ég törmelék és a záporozó t zcsóvák lángra lobbantottak két üzletet és egy telefonfülkét. Akkora h keletkezett a lángoló autóban, hogy öt percen át nem lehetett megközelíteni. Mikor a t zoltók végül közel jutottak, és eloltották a roncsot, a vezet ülésen hátrahanyatló elszenesedett holttestet találtak. Mellette ott hevertek az aktatáska megpörköl dött maradványai. 13. Sabrinát figyelmeztették, hogy menjen el az utazási irodába az V Mohammed Avenue-n. Itt pár dollár ellenében kérhet maga mellé idegenvezet t, aki végigkalauzolja az óvároson. - Eltévedne egyedül - figyelmeztette a szállodai recepciós, egy magas, görnyedt hátú hindu, arcán olyan mérhetetlen bánattal,
mintha valami orvosolhatatlan sérelem érte volna. Amikor Sabrina ellépett a pulttól, a bús kép hindu föltartotta egyik ujját. - S még ha nem is téved el, egyedül csak egy kis részét látja annak, amit az idegenvezet megmutatna. - Úgy mondta, hogy a mulasztás lehet sége kész tragédiának tetszett. Sabrina biztosította afel l, hogy egyedül is elboldogul, majd elment. Az utca végén leintett egy viharvert sárga taxit, s a vezet elé tartotta Lucy Dow odafirkantott címét. A taxis összehúzta a szemét a papír láttán, mintha az olvasás fájdalmat okozott volna neki. - Kicsi hely - mondta, s a távolságot a kezével is mutatta. - A közelébe viszem. - Tegyen, amit tud - egyezett bele Sabrina. Húsz percen át mentek egyre sz kebb és sz kebb utcákon át, míg végül egy sikátorba jutottak, amely csak pár méterrel volt az autónál szélesebb. A taxis megállt, és rábökött egy keskeny járatra két magas épület között. - A hely - mondta, és tartotta a markát a viteldíjért. Miután a kocsi elhajtott, Sabrina lassan az átjáróhoz sétált. Forgalmas helyre számított, itt azonban egy lélek sem járt. Hátborzongató volt a csend. Az a fajta némaság, amit l Sabrina egy tucat lélegzetét visszafojtó embert képzelt maga elé. Bár a környez házak üresnek tetszettek, Sabrinát mégis elöntötte valami különös érzés, hogy rengetegen lapulnak odabenn. - Talán üldözési mániám van, hogy azt hiszem, az egész világ az ellenemre tör... A sikátor nyílásában megállt, és még egyszer megnézte a papírt. A KABILA szót az utcanév fölé írták ceruzával. Fölnézett, és meglátta a feliratot a sikátor irányába mutató fatáblára festve. Sabrina belépett a félhomályba. Veríték- és macskaszag csapta meg az orrát. Jobb kéz fel l, tíz méterrel el rébb magányos ajtó hívogatta. Bement. A napfény vékony sugarakban omlott alá, megpettyezve egy törött lépcs t.
- Édes kis pied-á-terre, Lucy. Fölmászott a súlya alatt roskadozó lépcs n. Odafent egy ajtó nélküli szoba volt. A nyílást vastag függöny takarta. Sabrina félrehúzta. A mögötte lév helyiség tiszta és világos volt. A padló k burkolatú és fényes, a közepén sz nyeggel. Lucy egy nádfotelben ült, az ablakkal szemben. - Hahó, ki van itt! Sabrina még három lépést tett befelé, és tudta, hogy nagy baj van. Lucy meg se mozdult, csak meredt az ablakra. Él ember nem lehet ilyen mozdulatlan. - Istenem, szegény Lucy! Nem nagyon ismerték egymást, de azért jól kijöttek. Ahhoz már elég szoros volt a kapcsolat, hogy Sabrina szíve belesajduljon. Odalépett a székhez. Lucy kezét összekötözték, a torkát elvágták. Legyek döngték körül a sebet és az áldozat ölébe hullott alvadt vért. Sabrina körülnézett. Ha volt is ott valami Lucy holmijából, azt elvitték. Egyedül a testét hagyták itt. Sabrina ránézett az üveges, félig csukott szemre. Lucy több órája halhatott meg. Napbarnított b re a haja tövénél már kezdett sötétedni. A frissen bomló holttest édeskés szaga lengte körül a helyiséget. Sabrina Lucy vállára tette a kezét, mintegy búcsúzásképpen, majd kirohant a szobából. Bárki csinálta is ezt, még visszajöhet. Sabrina nem akarta megvárni ezt a pillanatot. Sabrina lerohant a lépcs n, és kint termett az utcán. A sikátor távolabbi végébe ment, ahol talált egy csöndes, meghitt zugot. El halászta a mobilját, és beütött három számot. C. W. Whitlock volt a vonalban. Er ltetett higgadtsággal számolt be neki a történtekr l, pedig a legszívesebben zokogott volna. - Menj vissza a szállodába, és igyál valami töményt -javasolta Whitlock. - Majd mi értesítjük a hatóságokat. - Szerinted ennek van valami köze Yaqub Hishamhoz és az én
nyomozásomhoz? Ha igen, elég komoly figyelmeztetés, hogy nem szeretnék, ha körülöttük ólálkodnánk. - Nem. Én amondó vagyok, hogy a perui fiúk tették. Lucy említette, hogy rászálltak. De azt hitte, el bír bánni velük. Nyilván tévedett, - Ezen a környéken bujkálnak? - Ne érdekeljen, Sabrina. Ez nem a te meccsed. Bízzuk a dolgot a Hatos különítményre. - Rendben. - Sabrina, ott vagy? - Nincs baj. Értettelek. De azért nem hibáztathatsz, hogy bosszús vagyok. - Nem inkább bosszúvágyót akartál mondani? El bb-utóbb ez az ügy is meg fog oldódni. ígérem, hogy a gyilkosok bíróság elé kerülnek. Most pedig figyelj. Várj, míg megjön a segítség, ha a helyzet túlságosan forró lenne. Inkább szeretném, ha lassú volnál és élnél, mint hogy gyors légy és halott. Vigyázz magadra, rendben? - Ha nem vigyázok, az nem azért lesz, mert te nem szóltál. - Majd keressük egymást. - Jól van. El fordult ez már máskor is, és - Isten segíts -, el is fog még fordulni, gondolta Sabrina. A hotelben megfürdött, átöltözött, és igyekezett nem gondolni Lucy Dow-ra. Aztán elhatározta, hogy egyedül keresi meg Yaqub Hisham cimboráit. El vette az eligazításhoz csatolt térképet. Egy Rouelle Nádor nev helyre kellett eljutnia, ahol a Moszad szerint Emily Selby gyilkosa lakott egykor. Megjegyezte a nevet, jól agyába véste a két szót, és felkészült a nagy er próbára. Ám mikor már két órája rótta a sz k utcácskákat, és sehogy sem tudta kitalálni, hol jár, bevallotta magának, hogy eltévedt. A probléma részben az volt, hogy a legtöbb utcát el sem nevezték, úgyhogy az ember nem sokra ment a logikájával meg a térképpel.
A másik akadályt az jelentette, hogy egyes nevekb l kett is volt. Kis útirányjelz táblácskákat tettek ki nyilakkal a turisták eligazítására, ám sok tábláról a nyíl már lepotyogott, s csak a név maradt a helyén, teljesen lehetetlenné téve a tájékozódást. Ráadásul Sabrina magára vonta a kíváncsi helybéliek figyelmét. Most is próbált egyszer en öltözködni. Bokáig ér sötétvörös és mustársárga szoknyát viselt a hozzá ill fels résszel, ám az, hogy amerikai és sz ke, mégis felt n vé tette. Az emberek utána néztek, és összesúgtak a háta mögött. Dél körül Sabrina eljutott arra a pontra, hogy föladja a további próbálkozást, visszamegy a szállodába, újból átgondolja az egészet. Lucy feltehet leg annak a helynek a közvetlen közelébe vitte volna t, ahová mennie kell. Ám vezet híján többórás gyalogutat tett meg a mecsetekkel és lakóházakkal agyonzsúfolt utcákon. A házak közt elvétve akadt néhány jobb kivitel is. Sabrina fejét lehajtva megszámlálhatatlan, szúk sikátorba torkolló árkád alatt bújt át. Az óvárost övez téglafalba tucatnyi kaput vágtak. Néhány kapu zárva volt, a legtöbbjük tölgyfából készült vas és réz borítással. Láthatólag nem az óvároson kívülre vezettek, hanem más, a térképen föl nem tüntetett sötétebb zugokba. Tetuánnak ez a része feledhetetlen élményt nyújtott, de megtalálni itt egy címet maga volt a pokol. Sabrina senkit l sem kért útbaigazítást. Errefelé egy amerikai n konkrét úti céllal furcsa jelenség lett volna, s biztosan gyanút ébreszt. így aztán egyre csak ment. Elveszettnek és riadtnak érezte magát, s tudta, hogy ezt mások is látják. A sok bolyongástól szinte jártányi ereje sem maradt. Egy kávézó el tt megállt, mélyen beszívta a kávéillatot, és lerogyott egy székre. Az utca három méternél nem volt szélesebb. Egy kiugró erkély hosszúkás árnyékot vetett oda, ahol ült. Bár a kávé illata csábító volt, Sabrina mégis jeges teát rendelt. Már abban örömét lelte, hogy ott ül, és egy zsebkend vel törölgeti az arcát
meg a nyakát. A szemközti sikátor fel l lágy fuvallat érkezett. Sabrina fölnézett, amikor kihozták a teát. A pincér válla fölött megpillantott egy táblát Rouelle Nádor felirattal. - Az istenit! - Mam'selle? - A pincér felvonta a szemöldökét. - Isteni látvány - mondta, és sugárzó jókedvet színlelt. Ezüstfülénél fogva felemelte a karcsú üvegpoharat. - Öröm ránézni, igazán. A pincér zavartan távozott. Sabrina elid zött a tea mellett, s közben a Rouelle Nádor befelé és kifelé tartó gyalogosforgalmát figyelte. Hosszú utca volt, az átlagosnál is sz kebb és nagyon semmitmondó. Pezsg arab zene sz r dött ki néhány emeleti ablakból, szokatlan módon. Az üzletekb l és a nyitott kapualjakból kihallatszó muzsika többnyire halk és lágy volt. Hangzásában nyugati, a francia sanzonok dallamvilágával. A Rouelle Nádoron közleked és onnan kifelé igyekv népek nem voltak túl biztató külsej ek. Kinézetük alapján k lehettek a közösség alja. Mogorva képpel szemlélték a körülöttük zajló eseményeket, akárcsak az esquadrones muertes, a halálbrigád banditái, akiket Sabrina az El Salvador-beli La Libertad homokpadjainál látott csellengeni. Minek áltatta volna magát. A Rouelle Nádor járókel i láttán Sabrinát nyugtalanság fogta el. Mély lélegzetet vett, és beismerte gyengeségét. Az okot is tudta: ezek a rossz arcú emberek Lucy Dow halálát juttatták eszébe. Egyszerre, mint egy adag a kell gyógyszerb l, épp a kell id ben, hirtelen eszébe villant, ahogy Mike Graham cserét ajánlott: idejön Sabrina helyett, pedig utazzon Németországba. Ez elterelte a figyelmét. Kiegyenesedett, hátraszegte a fejét, és felhajtotta a maradék teát. Egy marék helyi frankot tett az asztalra, fölállt, és elindult a Rouelle Nádoron. Ebben az utcában nem voltak üzletek vagy kávéházak, sem mecsetek és elegáns épületek. Az utcára kiáramló szagok nem keltettek egzotikus hatást. A rothadás átható b zéb l olykor kiérzett a hasis jellegzetesen
édeskés illata. Kétségkívül olyan negyedben járt, ahol minden tisztátalanság összpontosult emberek családi életének kell s közepén. Egy kapualjban ácsorgó férfi rábámult, amikor elhaladt el tte. A férfin szedett-vedett ruha, rojtos szárú farmernadrág és zöld trikó volt. Követte Sabrinát a tekintetével, s amikor az visszafordult, már nem rágta a szája sarkából kilógó gyufaszálat. - Beszél angolul? - kérdezte Sabrina. A férfi habozott, majd bólintott. - Yaqub Hisham családját vagy barátait keresem -magyarázta Sabrina. Az arab a fejét rázta. - Nem ismeri ezt az embert? Megint rázta a fejét, és rágni kezdte a gyufát. Sabrina továbbsétált. Elszámolt tízig, majd hirtelen visszanézett. A férfi elt nt az ajtóból. Most nyilván riasztja a többieket. Sabrina mintha csilingelést hallott volna a háta mögül. De biztos csak képzel dött. Nekiindult. Kis id múltán futó léptek zaja hallatszott a ház irányából. A hang egyre közelebb ért. Könny léptek voltak, nem fenyeget ek. Sabrina megfordult. Öt-hat éves forma kisfiú állt vele szemben. - K'sasszony, menjen oda - mondta elfúló hangon, s kezével intett. - Menjen el Maruf-al-Hakim házába. - Várj csak - Sabrina letérdelt a gyerek mellé, és csontos vállára tette a kezét. - Mondd még egyszer lassan. A fiú homlokráncolva nézett rá. Nem értette, mit mond. Sabrina rájött, hogy a gyerek nem beszél angolul, csak betanulta, mit kell mondania. - Arra a helyre? - Sabrina egy ajtóra mutatott a közeli sarkon. Oda? A fiú hevesen bólogatott. - Kisasszony, menjen oda. Menjen el Maruf-al-Hakim házába. - Maruf-al-Hakim.
A fiú megint bólintott. Sabrina a zsebében kotorászott apróért, de mire odaadta volna, a gyerek már el is szaladt. Sabrina az ajtóhoz ment, és bekopogott. Ha már ilyen bizonytalan a helyzet, jobb el állni egy új történettel, mert a friss, alkalmi hazugságok sokkal hathatósabbak, mint az elcsépelt, minden célnak megfelel változat. Mivel nem tudta, mire számítson, nem volt konkrét elképzelése arról sem, mit fog tenni, ha egyszer bejutott. Mindenesetre felkészült a legrosszabbra. Az ajtó résnyire nyílt. Tizenöt-tizenhat év körüli lányka dugta ki a fejét. - Beszélhetnék Maruf-al-Hakimmal? Az ajtó becsukódott, majd rövidesen szélesre tárult. Magas, szakállas férfi állt az ajtóban. A mellkasa felt n en kidomborodott. Az amerikai hadsereg gyakorlóruháját viselte piszkos zöld trikóval A lábán nem volt cip . - Maga Maruf-al-Hakim? - Az volnék. Sabrina megesküdött volna, hogy fogkefe még csak a közelében sem járt soha Maruf-al-Hakim szájának, a kesze-kusza bajusz alatt. Eszébe jutott, mit szokott erre mondani a f nöke: Ha az egyik fog mégis fehér volna, akkor biztos biliárdozott... - Beszélhetnék önnel Yaqub Hishamról? - kérdezte Sabrina. Maruf nyeglén vállat vont. - Ki maga? - A nevem Mary Smith. Yaqub a barátja? - Testvérek vagyunk. - Ó, értem... - Mi mindnyájan testvérek vagyunk. Sabrina megpillantott egy posztert a Maruf mögötti falon. Hihetetlenül egészségesnek látszó arabok maroknyi csapata volt a képen. Fegyverüket a fejük fölé tartva meneteltek el re a t z napon, lábuk alatt arab bet s vörös felirat.
- k a fivérei? - kérdezte Sabrina, és a plakátra mutatott. - Mi dolga magának velünk? - csattant fel a férfi. Karját elhárítóan összefonta. - Tüd k Yaqub londoni ügyér l - felelt Sabrina. Maruf kétkedve rázta a fejét. - Lehetetlen. Yaqub Palesztinában van. - Téved, A minap Londonban járt, Kamui Haidar álnéven. Maruf szeme résnyire sz kült. Egyik, majd másik irányba fordította á fejét. - Megismétlem. Mi dolga magának itt? - liidnom kell, miért ment Yaqub Londonba. Sabrina biztosra vette, hogy ezek az emberek tudnak Yaqub haláláról. Ha a sejtései nem csalnak, már el is döntötték, hogy mit tegyenek vele. De nem bánta. S t, örült neki. Azt akarta, hogy teljes dühükkel feléje forduljanak, így miel bb információkhoz juthat. - Értem - mondta Maruf. A bajsza olyan s r volt, hogy alig lehetett kivenni a reakcióit, de ahogy hátrébb lépett, úgy t nt, mosolyog, - Jó, akkor igyon velünk egy kis mentateát. - Köszönöm, de nem tartom helyénvalónak, hogy egy hölgy kíséret nélkül térjen be egy idegen házba. Az arab mogorván nézett. Az itteni férfiak nem szenvedhetik, ha egy n nek saját véleménye van. - Inkább meghívnám én egy teára vagy üdít re valamelyik kávézóba. Maruf fontolóra vette a dolgot. - Egy pillanat - mondta, és elt nt. Az ajtót behajtotta maga után. Sabrina várakozott. Nézte a rést az ajtón. Mintha zenét hallott volna, aztán lépteket. Gyorsan megfordult, mert máris mögötte termettek. Fájdalmat érzett, éles, vakító fény villant, és egy kemény tárgy sújtott le a halántékára. Sabrina elájult. Rothadó halszagra emlékeztet orrfacsaró b z térítette magához. Kínzó fejfájás gyötörte. Biztos eltört a koponyája. Amikor a
fejéhez akart nyúlni, valami meggátolta kezét a mozgásban. Sok id telt el, míg Sabrina kinyitotta a szemét. A halvány fény úgy szúrt, mint megannyi éles kés. Fájdalom hasított a tarkójába. Behunyta a szemét, egy darabig várt, majd ismét kinyitotta. A fájdalom egyetlen lüktetéssé állt össze. Koszos kis szobában feküdt. A padló töredezett volt, a falat repedt, omladozó vakolat borította. Fullasztó h ség volt odabent. Az ablaktáblák résein besz r d fénysugarak megvilágították a leveg ben szállongó port. Sabrina feje a legkisebb mozdulatra is fájt, úgyhogy id be tellett, mire föl tudta mérni a helyzetét. Apránként minden világos lett. A padlón volt. Félig ült, félig feküdt, háta a falnak támasztva. A kellemetlen szag a közelében lév repedt lefolyócs b l áradt. A csuklóját a csap alatti cs höz bilincselték. Kínzó szomjúság gyötörte. Eszébe jutott a tréning. Lázongás nélkül kell fogadnia a helyzetet. Csak higgadtan lesz képes kiutat találni. Olyan éber tudatállapotba kell kerülnie, melyben a legcsekélyebb el nyb l a legtöbbet hozza ki. Számba vette a történteket. A helyzet komoly volt, s t mi több, véresen komoly. Mindez azért fordulhatott el , mert elmulasztotta megtenni a kell óvintézkedéseket. De most már fölösleges sajnálkozni a múlt miatt. Ett l csak gyengül a lélekjelenléte. Inkább a megoldásra kell koncentrálni. Ha sokáig így hagyják, szomjan pusztul. Ha kiabál, valaki talán jön, de bárki legyen az, meg is ölheti. Viszont egyedül a legrosszabbak az esélyei. Sabrina próbált hangot adni. Mint gyanította, a torka olyan száraz volt, hogy csak hörögni tudott. Mozgatni kezdte a lábát, lazítgatta merev izmait. Ett l élénkül a vérkeringése, és felfrissül a nyirokrendszere. így a szájába kevés nyál jut, amit ha lenyel, talán képes lesz segítségért kiáltani. 14.
Phüpott épp távozni készült, amikor íróasztalán megszólalt a telefon. Begombolta kabátját, és fölvette a kagylót. - Philpott. A körzet búgó hang kíséretében kapcsolódott a vonalba. - Jó, hogy elérem - örvendezett Mike Graham. - Hát épphogy. Ma este a Gyámsági Tanács fogadására vagyok hivatalos. - Hajjaj! - A felel s beosztás egyik átka... Honnan beszél? Berlinb l. A husemannstrassebeli lakásból. Két órája értem ide. Csak föl akartam venni a kapcsolatot. - Remek. Megjegyzem, érdekes dolog történt ma reggel, nem messze attól a helyt l, ahol maga tartózkodik. Egy amerikai állampolgárt megsütöttek bérelt autójában pár perccel azután, hogy befejezett egy tranzakciót egy közeli bankban. - Én is épp ezt akartam elújságolni - mondta Mike. - Az áldozat Harold Gibson Waxahachie-ból. Olajmágnás és gazdag földbirtokos. Öt évvel ezel tt örökölt hatezer holdnyi megm veletlen földet a Texoma tó körül, cirka hatvan mérföldre Daliástól északra. Az ipsét fölvetette a pénz. - De ett l még nem lett t zbiztos. Honnan tud ennyi mindent? - Különös egybevágás. Két éve fölkerestem t a Fossil Rim-i gyilkosság után. Valójában t is meginterjúvoltam. Egy fekete b r rend r meggyilkolását a glenrose-i vadasparkban, Fort Wortht l délre balesetként tüntették fel. Azt mondták, hogy mexikói szürke farkasok tépték szét a szerencsétlent, ám C. W Whitlock alapos nyomozása és Mike Graham „utómunkálatai" következtében bebizonyosodott, hogy a gyilkosságot gazdag fehérek követték el. Az is kiderült, hogy az eset a Dallas-Fort Worth körzetben, az utóbbi hat év alatt elkövetett sorozatos gyilkosságok része. A gyilkosságért végül senkit sem ítéltek el. - Az ügyben nyomozó egyik rend r Gibsonra és üzlettársaira gyanakodott, és az eset átkerült az UNACO-hoz.
- És mire jutottak? - kérdezte Philpott. - Hát elég rég történt, de arra emlékszem, hogy Gibson szinte vallásos áhítattal viseltetett minden iránt, ami fasiszta. Nem is csinált titkot bel le. Újságírónak adtam ki magam, aki interjúsorozatot készít befolyásos emberekkel. Ett l teljesen hanyatt vágódott. Beszélt a birtokairól, az üzleti kapcsolatairól, páratlan szervez készségér l. Azt is elmondta, mit tett annak érdekében, hogy újra sajtó alá rendezzék Henry Ford cikksorozatát a nemzetközi zsidóságról. - Szentséges ég! - nyögött fel Philpott. - Maga olvasta ezeket az írásokat? - Nem, uram. Nem volt rá érkezésem. Arra gondoltam, csak lehangolnának. - Mondok én magának egy igazán lehangoló dolgot. Adolf Hitler elismerte, hogy a Mein Kampf okfejtéseit a Ford-cikkek hatása alatt írta. - Lefogadom, hogy Harold Gibson tudta ezt. Szerinte Keresztel János óta Hitler volt korának legátszellemül-tebb látnoka. Gibson dolgozószobájának falán kis bekeretezett kép lógott Adolfról. - Érdekes. - A legutolsó hírösszefoglalóban bemondták, hogy a helyszínel k kétszázezer dollár elüszkösödött maradványait találták meg a Gibson melletti ülésen. - Azt hiszem, az ügy fölkelti az általános érdekl dést. Miel tt telefonált, egy meglehet sen szomorú hírt kaptam. - Philpott elmondta Mike-nak, mi történt Lucy Dow-val. - Ez persze mindig benne van a pakliban, de azért nagyon sajnálom ezt a szegény lányt... - Philpott az órájára nézett. - Mennem kell, Michael. Köszönöm a hívást. Értesítsen, amint megtudott valamit Erika Strammról. Phüpottnak rémes estéje volt. Öt óra leforgása alatt rengeteg emberrel beszélt, és egy csomó érdektelen beszámolót végighallgatott. Este tizenegykor már megint az irodában ült, és
titkos ügyirati aktákat nézegetett a komputeren. - Ne mondja, hogy nem bírna órákon át nem csinálni semmit, csak heverni az ágyban öntudatlanul - szólt be C. W Whitlock az ajtón. Philpott odafordult. - Hát maga is? - Úgy van. Philpott atyáskodva nézett rá. - Családi perpatvar? - A rosszabb fajtából - Whitlock bement és betette az ajtót. - A munkája miatt? - Részben azért - Whitlock töltött magának egy csésze kávét. - Nos, az én pozíciómban szokás azt mondani, ez nem tartozik rám, s persze nem is az én dolgom, de egy megjegyzés erejéig mégis hadd szóljak bele. A mi szakmánkban jobban végzi a dolgát az, akinek ingatag a családi háttere, mint az, aki felh tlenül boldog Philpott mosolygott. - Munkánk természetéb l fakad ez a furcsaság, ha jól sejtem. Whitlock helyesl en bólogatott. - A rend rségnél is így van. - Ott vettem észre el ször. Whitlock zavara felt n volt. Hogy elterelje a szót, megkérdezte f nökét, nem kell-e valamit segíteni. Philpott elmondta, hogy egy Harold Gibson nev texasi széls jobboldali ügyében kutat. - Átnéztem az aktákat, és találtam is egypár érdekességet. Két hónappal ezel tt egy, a dallasi Arborétum és Botanikus kertek területén rendezett kerti ünnepségen az FBI egyik nyomozója fültanúja volt, amikor Harold Gib-son az egyik hölgyvendégnek kifejtette, hogy szerencsés embernek tartja magát, amiért csomó olyan emberrel fogott kezet, akik személyesen ismerték Hitlert. A jelek szerint ezerkilencszáznyolcvankilenc óta Harold évente kétszer Berlinbe látogatott. Hát nagyjából ennyi. - Esetleg átnézhetem a bigottok könyvét - ajánlotta Whitlock. Talán ott is akad valami.
- Ragyogó ötlet - Philpott szabaddá tette a számítógép melletti széket. - Érezze otthon magát. Whitlock bigottkönyve fanatikus, dogmatista és rasszista személyekr l való adatgy jtemény volt, amit a komputerbe tápláltak, és témakörök szerint csoportosítottak. Az információt egy Whitlock közrem ködésével tervezett software kódolta, s az UNACO berkeiben megegyezés született, hogy egyedül Whitlock férhet hozzá a file-okhoz. A számítógép finoman kattogott és berregett, mialatt a kereséseket és a Harold Gibson név köré csoportosított adatok összegy jtését végezte. - Az a benyomásom, hogy emberünk köztiszteletben álló személy volt - mondta Whitlock. A válla fölé pillantott. Philpott az íróasztala mögött ült, és ujjával halkan dobolt a regiszteren. Egyedül is boldogulok, ha netalán haza akarna menni. - Nem - tiltakozott Philpott -, gyors döntést kell hoznom. Magát is belevonnám. Egy fénykép jelent meg a képerny n. Philpott megnézte, és az asztalhoz ment. A kép szürke kefehajú, középkorú férfit ábrázolt. A nyakában dísz lógott láncon nyakkend helyett. A férfi kövér volt, és teli szájjal nevetett. -Ez ? - Harold Gibson, hatvanéves, waxahachie-beli lakos, a Fort Worth-i North Main Street-i Munro, valamint Davis és Gibson telekügynökségek elnök-vezérigazgatója. -Whitlock végigfuttatta ujját a s r n egymás alá nyomtatott adatok oszlopán. - Megvan. Ezerkilencszázhatvanban tagja lett a George táncoln Rockwell alapította Amerikai Náci Pártnak. Kilencszázhatvankett ben ott volt Londonban Rockwell oldalán, amikor Rockweüt náci propaganda terjesztése miatt kiutasították az országból. Kilencszázhatvanhét augusztusában Rockwell merénylet áldozata lett.
Gibson az els k közt rótta le kegyeletét a temetésen, s kés bb beszédet intézett a párt híveihez, amelyben dics ítette a halottat, és elkötelezte magát a „nemes küzdelem" mellett. - Volt valami a rovásán? - Nem volt priusza. Egypár figyelmeztetés lázító viselkedésért nagygy léseken, és egy polgári per obstruk-ció miatt. Ül sztrájkot szervezett egy zsinagógaépítésre kijelölt telken. - Valami a pártalapításról? Whitlock keresgélt. - Igen, igen. Don Chadwickkel és Emerett Pearce-szel, egy Fort Davis-i és egy brownsville-i vállalkozóval - létrehozta a Texas Honfiai nev szervezetet. Whitlock rövid szünetet tartott, és a s r szöveget böngészte. - Na már most. A Texas Honfiai nem az az elszigetelt, vidéki csapat, aminek els hallásra gondolnánk. Több szállal is kapcsolódik ahhoz a svájci kutatóintézethez, amely a nem árja fajok észbeli alsóbbrend ségét akarja bebizonyítani. Három washingtoni albizottság is talált bizonyítékot arra, hogy ezek a hazafiak Dél-Amerikába menekült náci tisztek védelmét finanszírozzák. Bizonyított tény, hogy propagandistáik beszivárogtak az egyetemek területére és a vezet szervezetek üléstermeibe. Emellett anyagilag támogatnak három széls ségesen jobboldali szenátorjelöltet. Három éve, Krakkóban maga Gibson fizette ki egy náci háborús b nös véd ügyvédje honoráriumának a felét. - Azt hiszem, ennyi b ven elég - Philpott visszaült az asztalhoz. Az az ember, akinek a ténykedését ecsetelte, majd egy napja halott. Bombamerénylet áldozata lett. Egy halom pénz volt nála, amikor felrobbantották egy berlini bank parkolójában. Maga szerint ez az ügy összefügg az eddig vizsgált esetekkel? Vagy azokból legalább az egyikkel? - Hát, érdemes volna utánajárni. - Arra gondol, utazzunk Texasba? Whitlock szeme elkerekedett.
- Az ügy európai és észak-afrikai vonatkozásaival hozzáért emberek foglalkoznak - mondta Philpott -, vagy legalábbis feltételezem, míg nem hallom az ellenkez jét. Érdemes fontolóra venni az esetleges amerikai oldalt. - A többes számon kett nket érti? - Igen, magát és engem - Philpott fürkész pillantást vetett Whitlockra. - Vagy talán alkalmatlannak tart a terepmunkára? - Ezt nem mondtam. - Azóta fontolgatom a dolgot, amióta eljöttem a fogadásról, csak akkor még azt gondoltam, Geoff Prentice-t küldöm oda. De úgy hallom, Geoff betegen fekszik Pandzsábban. Elkapta valamilyen vírus. Második jelöltem Timothy Osborne lett volna, ám t meg a legújabb boszniai zavargások szólították el körünkb l. - Philpott vállat vont. - Úgyhogy felötlött bennem: miért is ne én? Öreg kopó vagyok, régi bútordarab, s az igazat megvallva, túl sok id t töltök e mögött az íróasztal mögött. Jót fog tenni a változás. A titkárn im is jól járnak, és tartják majd a frontot, amíg távol leszünk. - A dolog ugyan balul is elsülhet - figyelmeztette Whitlock -, de szerintem még így is érdemes belevágni. - Hogyne. - Philpott szemhéja lejjebb csukódott, mint amikor pislogni készül. - A New Yorktól távol töltött id jó hatással lehet a házasságára. - Philpott fölállt és nyújtózkodott. - Ha nem fekszem le sürg sen, fél , hogy összeesem. - Az istenre kérem, ne tegye - Whitlock jelen volt, amikor Philpott két éve infarktust kapott. - Már így is elég stressz ér. - Akkor hát döntöttünk? - Philpott vette a kabátját. -Elutazunk Texasba, és d l re visszük ezt a dolgot. - Ahogy akarja. - Azt hittem, egy kicsit kéretni fogja magát. - Máskor, más körülmények között talán igen - Whitlock kikapcsolta a számítógépet, és az ajtóhoz lépett. - E percben jónak t nik a terv. Különben sem bíznám a maga felügyeletét másra... 15.
Porral kevert fénysugarak kúsztak lefelé a Sabrinától jobbra es falon, s értek földet a bal kéz fel lin. Sabrina már régóta ült ott némán. Egy id re el is alhatott, bár ezt nem tudta biztosan. A helyiségben még melegebb lett, de már nem volt szomjas. Ez rossz jel volt. A bilincs mindkét csuklóján felhorzsolta a b rt, csíp jének és fenekének a padlóhoz ér része pedig teljesen elgémberedett. Próbált volna mozdulni, de túl nehéznek érezte a testét. Teljesen legyengültem. A víz volt a válasz. Néhány csepp víz még a halál árnyékában is életre kelt, megújít. Víz. Sabrina felnézett a feje fölötti repedt, piszkos csapra. Látszólag évek óta nem volt benne víz. Használaton kívül volt, akárcsak az egész hely. Sabrina nagyjából egy órája nyerte vissza eszméletét, s most rájött, hogy nem itt beszélt Maruf-al-Hakimmal. Az rendes ház volt, és a szagok alapján lakták. Ez a hely halálszagot árasztó elhagyatott viskó volt. Sabrina itt nem hallott emberi beszédet. Még távoli hangokat sem, vagy léptek zaját kint az utcán. Egyszer egy patkány rohant végig a padlón, de ez volt minden -közel s távol az egyetlen él lény... Sabrina térdér l lejött a b i; akárcsak a bal lábfejér l. Ezen a lábán a szandál pántja is elkopott. Egyértelm , hogy kíméletlenül vonszolták. Mintha a fejfájás részben áttev dött volna arról a pontról, ahol az ütés érte. Elképzelte, amint végigvonszolják egy b zös sikátoron, majd behajítják ebbe az odúba meghalni. Ha csak nem más vele a tervük. Egyel re élve kell nekik, különben már megölték volna. Megvárják, míg testileg és lelkileg is legyengül, s csak aztán kérdezik ki - vagy inkább vallatják - hogy kiderítsék, mit tud Yaqub Hisham haláláról. Mindez nem volt újdonság, habár Sabrina életében el ször került ilyen kutyaszorítóba. Még sosem bántak vele ilyen kegyetlenül, sosem fosztották meg az erejét l. Azel tt csak egyszer en az
életére törtek. Elég bizarr, hogy ez idáig több férfi vetette rá magát azért, hogy megölje, mint ahány azért, hogy lefeküdjön vele. Éppen lázas álomba süllyedt volna, amikor neszt hallott. A b re elkezdett bizseregni. Lánc csörrent, félretoltak egy reteszt. Az ajtó kivágódott. Egy férfi lépett be. Nem Maruf. Ez alacsonyabb volt és soványabb. Ahogy közelebb jött, Sabrina megállapította, hogy, bár nem öreg, hiányos fogsora és gyér haja beteges és mogorva küls t kölcsönöz neki. Sabrina a férfira meredt, és örömmel érezte, hogy elönti a gy lölet. Az olyen helyzetben az esély a túlélésre többek között azon áll vagy bukik, hogy tud-e eléggé gy lölni. Az arab kezében zománckancsó és m anyag pohár volt. - Kér vizet? - Igen - hörögte Sabrina. Az arab mellé térdelt, és vizet töltött a pohárba. A víz friss volt, Sabrina érezte h vösséget. Az arab ajkához tartotta a poharat, és Sabrina kortyolt a h s vízb l. A nyelve átnedvesedett. Próbált nyelni, de a torka mintha megduzzadt volna. A férfi elhúzta a poharat. Számított erre. Sabrina köhintett, majd a pohár ismét a szájához került, és újra kortyolt. A víz nyomta és szúrta a torkát. Az arab elhúzta a poharat, és Sabrinára nézett. - Várnia kell egy kicsit - mondta -, azután még ihat. - Némi akcentussal, de érthet en beszélte az angolt. - Miért tartanak itt? - Ne beszéljen. - De hát félek - Sabrina megjátszotta, hogy ajka remeg. - Kérem, árulja el, mi történik. - Semmit sem tudok - az arab szenvtelen arccal nézett rá. Megmondják, mit tegyek. Utasítanak. Érti? - De kérem... - Sabrina keser en sóhajtott, és sírást színlelt. - Nem követtem el semmit. Kérem, beszéljen... - Csak találgathatok. Sabrina könyörg szemeket meresztett rá.
- Azt hiszem, még miel tt beesteledne, holnap a szemétben találják meg a maga hulláját a Guersa el Kabir piacon, kéz és fej nélkül. Sabrina összeborzadt. - Adna még vizet? - Lassan igyon. Amikor a pohár az ajkához ért, beszívott egy kevés vizet, és megforgatta a szájában. Gy löld! A víz lassanként csorgott le a torkán. Úgy tett, mintha még mindig inna. Gy löld! Az összes vizet a szájába vette, és szándékosan köhögni kezdett. Szabályosan fuldokolt. A pohár még mindig az ajka el tt volt. - Kérem... - nyöszörögte, amikor az arab félrehúzta a poharat. Kérem, szabadítsa ki az egyik kezemet. Nem tudok nyelni, ha magánál a pohár. Az arab mordult egyet, de nem mozdult. - Csak egy percre - sopánkodott Sabrina, - Olyan nagyon szomjas vagyok. Az arab még egyet mordult, majd fölegyenesedett. B nadrágja zsebében kotorászott, és kulcscsomót húzott el egy nadrágszíjához kapcsolt láncon. Kiválasztott egy kis, fényes kulcsot, és Sabrina mellé guggolt. Leheletének és izzadságszagú ruhájának a b ze megcsapta Sabrina orrát. Az arab kinyitotta a jobb oldali bilincset, és a lefolyócs höz er sítette. Sabrina behajlította az ujjait. Bizseregtek, ahogy a vér beléjük áramlott. Szomorú s egyben hálálkodó képet vágott. Gy löld Az arab szemébe nézett, amikor az átadta a poharat. áll közted és a szabadságod között. - Köszönöm. Sabrina ajkához emelte a poharat. Karja el relendült, és vizet
loccsantott a férfi szemébe. Amikor a férfi az arca elé tette a kezét, Sabrina elkapta a hüvelykujját, és el re-hátra rángatva eltörte. Az arab felüvöltött. Sabrina tovább csavarta a hüvelykujjat, lehajtotta a fejét, és kétszer orrba öklelte az arabot. Az arab rázuhant. Fájdalmasan ordított. Az orrából d lt a vér. Sabrina a dereka köré fonta a lábát. - Hallgasson - sziszegte a férfi fülébe. Az még hangosabban üvöltött. Sabrina szorított a fogáson, és alaposan megnyomorgatta a férfi veséjét. Amikor kiabálni kezdett, Sabrina ismét el refejelt. A férfi ajka felrepedt. Az arab elhallgatott, és zihált. Lábával még mindig a férfi dereka körül, Sabrina kezét a hüvelykujjról villámgyorsan följebb csúsztatta, er sen megmarkolta az arab csuklóját, minden erejét a vállába összpontosítva kitekerte. A hajlítóizom elszakadt. A férfi elájult. Sabrina a hátára fordította, elvette a kulcsokat, és kiszabadította a bal kezét. Levette a bilincseket a cs r l, hasára fordította a férfit, a háta mögé bilincselte a kezét, és visszafordította a hátára. Az orrából még mindig szivárgott a vér. Sabrina fölállt, óvatosan megnyújtóztatta a lábát, kibe hajlítgatta, majd lassan a feje fölé emelte a karját, és azt is kimozgatta. A szoba közepén állt, és a dudort tapogatta a fején. Közben csíp körzést végzett. Gerincében a csontok a helyükre kerültek. Néhányszor körüljárta a szobát, és a vérkeringése megindult. Végül ivott. Esteledett. A nap színe óaranyba fordult. Sabrina kikukucskált az ablak zsalugáterén, és egy ösvényt látott, mely a háztól a helyet az út el l eltakaró poros facsoport felé tartott. Ötven méterre a fák mögül egy öreg Citroen 2CV orra látszott ki. Sabrina az arabot nézte. Még mindig eszméletlen volt, és szabálytalanul lélegzett. Vér szivárgott az orrából az arcára, s onnan a földre. A padlón, a feje mellett már kisebb tócsa állt.
Sabrina felkapta a kancsót, és a maradék vizet a férfi arcába löttyintette. Köhögve és köpködve tért magához, a fejét ide-oda rángatta. Látszott, hogy újra elönti a fájdalom. Az arab szeme kikerekedett. - Hogy van, barátom? - Eresszen el! - morogta az arab. - Még meglátom. - Meg fogom ölni! - így megbilincselve biztos nem fog. A férfi arabul kiabált valamit. - Most sérteget? - A kezem megsérült. Föl kell állnom! A fájdalom elviselhetetlen. Sabrina letérdelt, és az oldalára fordította az arabot. - Húzza fel a térdét, és akkor nem gurul vissza. A férfi láthatóan megkönnyebbült. Ám a kéz duzzadt-ságából és a lekonyuló ujjból ítélve a fájdalom még így is er s kellett hogy legyen. - Mondja meg a nevét - fordult hozzá Sabrina, és térde alá gy rte a szoknyáját, mert nyomta a padló. - Sayed vagyok. - Nos, Sayed, mindent tudni akarok Yaqub Hisham-ról. - Sose hallottam ezt a nevet. Sabrina megszorongatta a férfi karját. Az a fájdalomtól felüvöltött. - Magamról csak annyit, Sayed... - Sabrina várt, amíg az üvöltés nyögéssé nem csendesedik -, hogy nem az a fajta n vagyok, amilyeneket te ismersz. Nem vagyok alázatos. Nem ijedek meg a férfiasságodtól. Ráadásul bosszúálló vagyok, ingerlékeny, rámen s, és lételemem az er szak. - Sabrina a hatás kedvéért egészen közel hajolt. - Miheztartás végett figyelmeztetlek, hogy az el bbi bemutató még csak ízelít volt. Visszaült a térdére. - Szóval. Még egyszer. Mesélj Yaqub Hishamról. Sayed köhintett. A padlóról porfelh szállt a magasba. - Szabadságharcos volt. - Terrorista. Ttidom. Mit keresett Angliában? Kinek dolgozott?
- Én csak egy hírviv vagyok. Ezekr l a dolgokról nincs fogalmam. - Erre megesküdnél? - Esküszöm. Sabrina megragadta a férfi könyökét, és le-föl rángatta a karját. Az megint felordított, és ezúttal egy könnycsepp is végiggörg it az arcán. - Még mindig esküszöl? - ... itt volt Tetuánban. Bujkálnia kellett, tudja. Aztán jött egy ember. t kereste. Egy amerikai. - Hogy hívták az amerikait? - Nem tudom. Esküszöm - tette hozzá Sayed siet sen. - Sosem hallottam a nevét. De volt nála egy ajánlólevél a Hezbollah egyik rangid s tisztjét l. - És te ezt honnan tudod? - Tagja vagyok egy Yaqub Hisham támogatta függetlenségi mozgalomnak. - Nála tanultál, ugye? - Igen - Sayed nagyot sóhajtott. - volt a mi tanítónk, s egyben az unokafivérünk. Az családjából n tt ki ez a mozgalom. - Egy családból? És most hányan vagytok? - Harmincan vagy talán többen is. Amilyen kevesen vagyunk, annyira elszántak, - Kihívóan nézett, a fejét Sabrina felé fordította. - Er s akaratunk legy zi a zsarnokságot. - Nemsokára lemegy a nap... Folytasd, Sayed. Mit akart az amerikai Yaqubtól? - Meg akarta bízni egy angliai munkával. Yaqub er sen vonakodott, ám kellett neki a pénz. - És mi volt ez a megbízatás? - Esküszöm, hogy részleteket nem tudok. Sabrina egyenesen a szemébe nézett. - Sayed, te most hazudsz, igaz? - Rántott egyet az arab karján. -
Igaz? - El kellett tennie láb alól egy szervezet bizonyos tagjait. Sabrina várt. -És? - Már megmondtam. - Miféle szervezet? - Bonyolult neve volt, már nem... Az arab hirtelen elhallgatott, és összeszorította az ajkát. Sabrina a karja után nyúlt. A férfi eltökélte, hogy többet nem mond. Sabrina két kézzel hanyatt lökte. Az arab felnyögött. Sabrina megragadta a grabancánál fogva, és szabad kezének mutatóujjával benyúlt a szemhéja alá. A másik sz költ, és megpróbált szabadulni. - Jegyezd meg jól, amit mondok, Sayed. Ha öt másodpercen belül nem kapok hihet választ a kérdésemre, kinyomom a szemedet. Sabrina ránehezedett a szemgolyóra. Az arabnak a fájdalomtól elállt a lélegzete. - Ha ez nem volt elég, kinyomom a másikat is. Ismétlem: mi a neve a szervezetnek, amit Yaqub üldözött? - Ez... ez egy Németországban nemrég alakult zsidó csoportosulás. A nevük Juli Zwanzig, vagyis Július Huszadika. Sabrinának eszébe jutott a páncélszekrényben talált fénykép, rajta a 32 feliratú zászlóval. Levette ujját az arab szemér l, és hátrad lt. A férfi dühödten pislogott. - Yaqub kapott egy - hogy is hívják? - papírt az eseményekkel, amiket be kellett tartania. - Menetrendet. - Igen, igen. El ször Londonba kellett mennie, és ott maradni egy darabig. Az amerikaiak látták el iratokkal. - Szóval így lett Yaqubból Kamui Haidar. - Ellátták útlevéllel, vízummal, minden szükséges okmánynyal. Volt fegyvere is, különleges modell, amit könny átcsempészni a határon. - Sayed fölemelte a fejét a padlóról. - Az oldalamra fordulhatnék? A fájdalomtól ég a kezem.
Sabrina az oldalára görgette az arabot, és felállt. - Még egy kérdés. Hány embert kellett volna Yaqubnak megölnie? - Allahra esküszöm, nem tudom. - Kett t vagy többet? - Ezt Yaqub se tudta. Az amerikai csak annyit mondott, hogy a Juli Zwanzig vezet sége lesz a célpont. Úgy volt, hogy Angliába érve kap majd Yaqub további utasításokat. - Sayed oldalra sandított, hogy lássa Sabrina arcát. - Yaqub meg volt róla gy z dve, hogy ez az európai út balszerencsét hoz. - És nem is tévedett. - Sabrina végigcsörgette a Sayed-t l elvett kulcscsomót, és talált is egy kulcsot a Citroenhez. - Most megyek. - De el bb szabadon kell engednie! - Semmit sem kell tennem. Te csak maradj nyugton, és adj hálát az égnek, hogy nem öltelek meg. - Sabrina felegyenesedett. - S utoljára fogadj meg t lem egy jó tanácsot, Sayed. Ha legközelebb b zös borzot eszel, el tte nyúzd meg. Sabrina kiviharzott, s majdnem nekirohant egy udvarról belép férfinak. A férfi rámeredt, visszah költ, és az övéb l görbe kést húzott el . - Ne tegye! - kiáltott Sabrina, leguggolt, karját széttárta, és a kocsikulcsot marokra fogva tüskeként maga elé tartotta. - Vissza, ha mondom! Az arab megindult a késsel. Sabrina félreugrott, majd el relépett. A kés pár centivel az arca el tt suhant el. El relendítette öklét. A kulcs a férfi arcába vájódott. Felüvöltött. Sabrina visszahúzta a karját. Arab ismét támadásba lendült. Sabrina a kulcscsontja mellé döfött. A gége és a légcs közötti porc megrepedt. A férfi kiejtette kezéb l a kést, hátrazuhant, és a nyakához kapott. Sabrina kirúgta az ajtót, és a kocsihoz szaladt. Kilencre ért vissza a szállóba. Ahogy végigaut zta a poros utakat, b rén finom, terrakottaszín homokréteg keletkezett. A portán az öreg hindu morcos képpel közölte, hogy látogatója van. Sabrina lement a bárba, és Nat Takahashit találta ott. A sarokban
üldögélt, és az esti lap egy példányát olvasta. Amikor a japán észrevette Sabrinát, megrémült. - Veled meg mi történt?! Áthajtott rajtad egy busz? - Csak egy mindennapos UNACO-ügy. Mi nem átalljuk bepiszkolni a kezünket és más tagjainkat... Mi szél hozott, Nat? - Arra gondoltam, meghívlak vacsorázni, miel tt visszamégy. - Te egy angyal vagy - mosolygott Sabrina, - Ennél jobban semmire sem vágyom. - De kérlek, el bb tedd tisztába magad. Adnom kell a hírnevemre... - Húsz perc - ígérte Sabrina, és elindult fölfelé. - Nem fogsz hinni a szemednek. Nat visszaült, hogy végigolvasson egy pirossal a hátsó lapra nyomtatott friss hírt - két peruit halásztak ki egy kútból a Medina negyedben aznap délután. Sabrina bement a szobájába, és azon t n dött, milyen jó is volna elmondani Natnek, mi történt a találkozásuk óta. De persze ez szóba sem jöhetett... A szabály az szabály, kénytelen tartani a száját. Egyébként meg Nat egy szót sem hinne el az egészb l - gondolta, és megcélozta a fürd szobát. 16. Reggel hétkor, egy órával azel tt, hogy Sabrina fölült Tangerb l induló korai gépére, Mike Graham egy közpark szélének bokrai közt várakozott, Berlin Kreuzberg negyedében. Közvetlenül a Scharweber Strasse egyik szuperbiztonságos, zömök, fekete falú bérházával szemben helyezkedett el. A 17/a számú lakás bejárata rézsútosan átellenben volt Mike rhelyével, és a kilátást semmi sem takarta. Ugyan a naptár szerint közelgett a tavasz, mégis hideg reggel volt, és hajnal óta kitartóan esett. Bár Mike könny , egyrészes, vízhatlan ruhát viselt, és hozott magával egy termosz kávét is, fél kilencre teljesen átfagyott. Mellette a bokorban egy földbe t zött bot tetején nagyfrekvenciás
hangutánzó készülék, úgynevezett asszimilátor volt, a 17/a zárjára irányított keres vel. El z nap kocsiból Mike már felmérte a terepet, és megállapította, hogy a zár szonikus hangérzékel vel és kulcsos nyitással m ködik. Az asszimilátoron kívül Mike-nál volt egy álkulcskészlet, egy kulcskészít berendezés két nyerskulccsal, és néhány színesacél reszel , ha netán a zár trükkösebb volna, mint amilyennek látszik. Kilenc után tíz perccel divatos sportkabátot visel n lépett ki a házból, és csuklyáját a fejébe húzta, még miel tt Mike a szeméhez tette volna a távcsövet. A n becsukta az ajtót, és a szonikus kulcsot a zárra irányította. Mike megnyomta az asszimilátor tetején lev gombot. Halk csipogás jelezte, hogy a m szer lehallgatta és rögzítette a kódot. A n zsebre vágta a kulcsot, megfordult, és lejött a lépcs n. A csuklya alól csak élénken rúzsozott, vastag ajka látszott ki. A lépcs alján hátat fordított, és elsétált. Mike fogta a készüléket, és a zsebébe tette. Várt és figyelt. Bár a lakás ezek után nagy valószín séggel üres volt, nem ártott az óvatosság. Leginkább a végtagjainak: a hidegt l kezét és lábát már szinte nem is érezte. Tíz órakor Mike átment az úton, és föl a 17/a-ba vezet lépcs n. Zuhogott, az utcán nem jártak. Jobbra, majd balra tekintett, és a fejét mélyen lehajtotta, hogy az ajtó fölötti kamera ne tudja azonosítani. El vette az asszimilátort, a zárra irányította, és megnyomta a TOVÁBBÍT gombot. A készülék élesen sípolt. Ugyanazt a hangot adta, amit a n használt az ajtó bezárására. Mike örült, hogy a n nem bajlódott a mechanikus zárral. Enyhe lökésre az ajtó kinyílt. Mike beosont, és betette maga mögött az ajtót. Egy pillanatig mozdulatlanul állt, a szemét behunyta, hogy szokja a sötétet. Az ilyen ablak nélküli „er dökben" az áramot gyakran összekapcsolták a biztonsági rendszerrel. Ha egy behatoló felkapcsolja a villanyt, megszólal a riasztó a helyi rend r rsön. A
legjobb sötétben dolgozni, elemlámpával a kézben. Mike végül kinyitotta a szemét. A bejárati ajtó fölött halványvörös hangulatlámpa égett. Mike az el téren át belátott a szemközti helyiségbe, ami vélhet leg a nappali volt. Bement, és bekapcsolta a zseblámpáját. A szobát vaskos, modern bútorokkal rendezték be. A bútorok többségét feketére politúrozták, a kárpit fekete és sötétkék vászon volt. A m kandalló fölött bekeretezett festmény lógott. Ebben a megvilágításban nemigen látszott, hogy mit ábrázol. Mike közelebb lépett, és szemügyre vette. Maga a festmény nem volt jó, de arcképnek megtette. Mike mindjárt fölismerte benne Erika Strammot. Az ajtóval szemközti fal elé tett tálaló egyik oldalán pohárszék, a másikon fiókos szekrény állt. Mike a foga közé vette az elemlámpát, és kinyitotta az alsó fiókot. A fiók zsúfolásig tele volt könyvvel. Legalább száz könyv volt ott, egyt l egyig papírkötés , mind új, valamennyi angolul íródott, és csupán két cím volt rajtuk: „A népek csatája keleten" és a „Hatalmi túlkapások". Mindkét m szerz je Erika Stramm. A fölötte lév fiókban rajztábla, rajzeszközök és több tucat ív öntapadós címke. A legfels fiók érdekesebbnek ígérkezett. A zseblámpa fénye egy csomó, gumipánttal összefogott, agyonforgatott jegyzetfüzetre vetült a fiók mélyén. Mike a tálalóra helyezte a füzeteket, hogy kés bb majd még tanulmányozza ket. El szedett egy f könyvet és egy számlákkal teli gy r s iratrendez t is. Mike tovább kutatott a fiókban. Óvatosan elcsúsztatott egy köteg papírt egy kapocsf z és egy üveg tinta mellett, s nem hallotta, hogy a szomszédos szobából bejött egy férfi. Lassan közelítette meg Mike-ot hátulról, s egy sétabotot tartott magasan a feje fölé. A bot lesújtott. Mike térdre vetette magát, és oldalra gördült. Ez a mozdulat ösztönösen jött belülr l, ahányszor csak valamilyen sebesen mozgó tompa tárgy suhogását észlelte. A sétabot a tálaló tetejének ütközött. Ugyanakkor Mike kirúgta támadója lábát. A
férfi hanyatt esett. -Kak eto nazi... Robaj hallatszott, tompa puffanás, amint egy nehéz szék eld lt, s hirtelen roppant súly nehezedett Mike mellkasára. Kezek ragadták meg a torkát, s próbálták fojtogatni. A leveg ben kölni illata keveredett a száraz brandy szaggal. - Nyugi, öreg! A sötétben dulakodtak, gurultak a padlón, s végül a nyitott ajtóba ütköztek. Mike mellbe öklelte ellenfelét. Az felüvöltött, és elengedte. Mike talpra ugrott. Az orosz elkapta a lábát. Mike a szabad lábával kirúgott. Míg ezt a lábát lendítette, a másikat az orosz el rerántotta, s Mike hanyatt vágódott. A fejét valami keménybe verte, és egy pillanatra elöntötte a sötétség. Az orosz kihasználta az id t. Feltérdelt, és öklözni kezdte. Mike kényszerítette magát, hogy elviselje az ütéseket és föltápászkodjon. Fájt az arca, a bordái, de már talpon volt, egyik kezével megragadta a férfi haját, a másikkal pedig gyomorszájon vágta. Az orosz kétrét görnyedt, és fájdalmasan nyögött. Mike megfordult, a kijáratot kereste. Megtalálta ugyan, de nem jutott odáig. Az orosz kemény ökölcsapást mért a tarkójára, és Mike térdre rogyott. Ellenfele fölrángatta, ütötte-verte, egy székbe taszította, és ott megkötözte. Mike karjában nem maradt er a védekezésre. A szobában fény lett. Mike lassan fölemelte a fejét, és megnézte a férfit, akivel verekedett. Leborotvált fej , hatalmas, testes ember volt. Az orrát már legalább háromszor betörték. Kék atlétatrikó és tréningalsó volt rajta. A dívány mellett állt, és úgy méricskélte Mike-ot, mintha megint ütni akarná. - Szia! - mondta Mike. A férfi sarkon fordult, és kiment. Mike kisvártatva hallotta, hogy a másik szobában fölemeli a telefont, és bezongorázza a számot. A galambszürke sugárhajtású repül gép kigurult a hangárból, és
várta, hogy engedélyt kapjon a felszálláshoz. Malcolm Philpott és C. W. Whitlock voltak az egyedüli utasai. - Szeretek a különgépen utazni -jegyezte meg Philpott elégedetten. Kényelmesen elhelyezkedett a párnázott ülésen. - Fér sek az ül helyek, minden itt van karnyújtásnyira... - az ülése melletti kapcsolótáblára mutatott. -Video, olvasólámpa - kimondottan jó fényviszonyok az olvasáshoz -, sötétít , zene, s t közvetlen vonal köt össze a pilótával. Ha az ember eszik, figyelmes kiszolgálásban részesül. Mintha csak egy belvárosi étteremben töltené kellemesen az id t. - Ön szereti, ha babusgatják - mondta Whitlock. - De még mennyire. - Becsületére váljék, hogy ezt ilyen nyíltan bevallja. A Dallas-Fort Worth Nemzetközi Reptérre utaztak. A világ egyik legforgalmasabb repül terére, ahol Philpott szerint érkezésük biztos észrevétlen marad. Whitlock egy cédulát vett el a zsebéb l, és olvasott. - Az LBJ gyorsforgalmi út mentén szálltam meg egy motelben. Milyen messze leszünk így egymástól? - Nem túl messze. Én a Fairmontban foglaltam szállást a North Ackard Streeten. A számot a papírja alján találja. - És ön Mr. Beamish. - Úgy van, Mr. Tait. Minden egyéb hangot elnyomó robaj hallatszott. A gép nekilódult, és végiggurult a kifutópályán. A fülke megmegremegett. Majd a sebesség fokozódott, a gép egyenletesen siklott. Pár perc múlva már a leveg ben voltak, és a zaj az utastérben lágy zümmögéssé csendesedett. - Továbbra is nyugtalanít, hogy nem szóltunk err l az útról Sabrinának vagy Mike-nak - mondta Whitlock. -Olyan ez, mintha szövegkönyv nélkül lépnénk színpadra. - A rögtönzés egyik különleges adottságunk.
- Na igen, csakhogy mi nem tudjuk, hányadán állunk ezekkel az emberekkel. Vagy tévedek? A rögtönzés mit sem ér, ha nincs mögötte koncepció. - Hamarosan kiderül a dolog. Bármire jut is Mike és Sabrina, akár van az ügynek köze Harold Gibson csapatához, akár nincsen, mi e szerint folytatjuk. És addig sem pazaroljuk az id t azzal, els kézb l származó információt szerzünk a texasi kapcsolatról. - Feltéve ha egyáltalán van kapcsolat. - Én ebben biztos vagyok - szögezte le Philpott. - S még ha nincs is, azt kell mondjam, nem számít. Tegnap éjjel elt n dtem azon az egész piszkos és szerteágazó képen, amit maga a bigottok könyvének feljegyzései alapján lefestett. Ideje volna valamilyen lépést tenni a hazafiak lefülelésére. Nem gondolja? - Ha azt kérdi, egyetértek-e azzal, hogy a passzív felügyelet nem korlátozza a gazfickók m ködését, akkor a válaszom: igen. Azt hiszem, ideje volna taktikát változtatnunk. - És maradt még elég bel lem az agitátorból ahhoz, hogy a saját fegyverükkel harcoljak ellenük. - Vagyis? - Er szakkal. Persze valaki másnak álcázva magamat. De.,. Philpott az ülés karfájára csapott. - Nem akarom összezavarni a gondolatainkat a nyomozásnak ebben a szakaszában. Az a sanda gyanúm, hogy kapcsolat van Gibson emberei, Emily Selby meggyilkolása és Emily névjegyzéke között. Ha létezik ez a kapcsolat, rá kell jönnünk a jellegére és az arányaira. Es, mint arra már rámutattam, szerintem érdemes volna idejében Texasba érni, hogy ott lehessünk Gibson temetésén. Whitiock mosolygott. - Maga komolyan eltökélte, hogy kárt tesz ezekben az emberekben, igaz? - Ezt meg honnan veszi? - A sietségb l, ahogy fölállt, és rohanni kezdett. Semmi sem tudta volna visszatartani ett l az utazástól. - Bevallom, hogy vadul lelkesedem a terv iránt -Philpott kinézett az
ablakon, s New York Cityt látta madártávlatból. - Továbbá meggy z désem, hogy ez olyan férfiaknak való munka, akik nemcsak a politikailag helyénvalónak tartott módon képesek tevékenykedni. Miután hét évig f felügyel sködött, és újabb hat évig volt a Scotland Yard különleges csoportjának parancsnoka, Philpott határozottan vallotta, hogy ajfxjrmány biztonsági szolgálatainak m ködése nagyon behatárolt. Az FBI detektíyjei jobbak voltak az információk összeszedésében és elemzésében, s látványosabb eredményeket értek el. Viszont hiányzott bel lük az a megértés, amit a rend rök tanúsítottak a b nöz kkel szemben, s az a vasakarat, amellyel egy katona minden más elé helyezi a kötelességét. A zsaruk és a katonák sokkal inkább szem el tt tartják a törvény szigorú követelményeit, különösen a bizonyítékgy jtés terén. Ezenkívül a büntetés-végrehajtáshoz is megvoltak a maguk sajátos eszközei, amikor a hatóságok keze kötve volt. - A nácizmus különösen fájó pontom - mondta Philpott. - Több családtagomat is elvesztettem a deportálások idején, és kés bb olyan id szakban n ttem fel, amikor hazámnak a legsúlyosabb ipari, társadalmi és magánéleti - válságból kellett talpra állnia. Sok fájdalommal és viszontagsággal járt, míg a meghurcolt milliók új életet kezdtek. Mindez a nácik lelkén szárad. Aztán, amikor nagyobb lettem, ellátogattam Belsenbe és Auschwitz-Birkenauba, s rádöbbentem tetteik mértékére és súlyára. - Whitlockra nézett. - Ha bármikor olyasmit teszek, ami kárt okoz egy náci szimpatizánsnak, megszépül a napom. Délben értek Dallas-Fort Worthbe. Philpott egyenesen a szállodába ment taxin. Whitlock még a reptéren bérelt egy Ford sedant, és kihajtott a Confort Innbe a West Kingsleyn. Miután Whitlock elfoglalta szobáját, sportos inget húzott kényelmes nadrággal, és kivitt az erkélyre egy italt. Egy darabig üldögélt a párás napfényben, és elnézte a meleg viz medencében
lubickolókat. Az ital és a meleg leveg elernyesztette. Töltött még egy italt, s mire megitta, elég er snek érezte magát ahhoz, hogy fölhívja a feleségét. Megnyomta a négyes gombot a mobilján. Ez volt Carmen irodájának a száma. Két csengetés után a rögzít bemondta, hogy Carmen aznap már nem lesz bent. Fölhívta otthon is, de ott sem találta. Épp azon gondolkodott, mitév legyen most, amikor a szobájában megszólalt a telefon. Bement, és fölvette a kagylót. - Itt Tait beszél. - Te hazug. Whitlock várt, majd még egyszer bemutatkozott az el bbi néven. - Én meg mondtam már, hogy ez nem igaz - a férfi a vonal másik végén nevetett. - Hogy s mint, C. W? Whitlock csak most ismerte fel a hangot. - Grundy? Russ Grundy vagy? - Igen. Grundy volt az UNACO rangid s Jolly Jokeré. Tapasztalt ügynök széles kör elméleti és gyakorlati tudással, ami alkalmassá tette arra, hogy részt vegyen a különleges feladattal megbízott Task Force egység bevetésein. Grundy munkájához tartozott az éjszakai megfigyelés, az ad hoc adattovábbítás, a telefonos lehallgatás, a különleges technikát igényl betörések és a szabotázs. Az UNACO négy másik „sokszolgálatosához" hasonlóan Grundy is folyton bevetésen volt. Az évek során és Whitlock több tucat küldetést végzett el együtt. - Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - Texas szeme rajtad. Láttalak téged és Philpott urat a reptéren. - Mi meg nagy naivan azt gondoltuk, hogy senki sem lát meg. - Mindig van valaki, C. W. Mi dolgod Dallasban? - Én is ezt akartam t led kérdezni. - Egy pénzmosási ügyet göngyölítek fel a Biztonsági Tanács megbízásából. A szálak külföldre vezetnek. A jenb l dollárt, a dollárból fontot és márkát csináltak.
- Érdekes - jegyezte meg Whitlock. - Hát, igazából nem annyira. Inkább unalmas. Ezek a fickók olyan kiszámíthatóak. És pillanatnyilag lapítanak, vagy legalábbis azt hiszik, úgyhogy nem történik semmi. Most elmondod te is, hogy mi járatban vagy? - Attól tartok, nem tehetem, Russ. Ez az egész a f nökön múlik. Ha akarja, majd elmondja... - Igyunk akkor meg valamit hármasban - javasolta Grundy. Tlidok egypár diszkrét helyet. Akkor Philpott elmondhatja nekem, hogy milyen ügyön dolgoztok. Persze, csak ha akarja. Én meg emlékeztethetem t arra, hogy mindig is élvezettel veszek részt rázós akciókban. így azután a dallasi utam még akár izgalmas is lehet. - Vedd úgy, hogy megbeszéltük. Hívom is az öreget. Hol érlek el? - Integess az erkélyr l. Itt ülök a medence szélén. 17. - Látom, a barátja nem beszél angolul - mondta Mike a sportkabátos n nek. A n nyilván a telefonhívásra jött vissza. - Csak egypár szót ismer - a n beszédén alig lehet észrevenni, hogy német anyanyelv . - Viszont hajlamos azt hinni, hogy mindenki tud oroszul. Megjegyzem, én viszont alighanem jobban beszélek angolul, mint maga. A n a nappali ajtajában állt, és vetette le a kabátját. Szép n volt, élesen kirajzolódó finom vonásokkal. Rúzsa a villanyfényben még élénkebbnek látszott. - Maga nyilván Erika Stramm - mondta Mike. Fájdalom hasított az állkapcsába, ahogy mozdította. Végigjáratta nyelve hegyét a fogain. Egy sem hiányzott. Mosolyogni próbált. - Milyen tájékozott. - Korántsem. - A barátom kénytelen volt magát idekötözni. - Erika bejött a szobába, megkerülte a széket, majd megállt Mike el tt. - Nem úgy
néz ki, mint egy fasiszta. - Mert nem is vagyok az. A nevem Desmond Miles. Amerikából jöttem, s ugyanaz a szakmám, mint magának. - Melyik ez a szakma? - Az újságírás. A nyugati partvidék lapjai számára írok politikai cikkeket. - Maga nem újságíró - Erika a többi tárggyal együtt a tálalóra helyezett hangfelvev re mutatott. - Az újságírók nem értenek az ilyesmihez. - Maga is ért. - Az én esetem más - h vösen mosolygott. - Miért tört be a lakásomba? - Meg akartam tudni magáról egy s mást. - Ezt kifejthetné valamivel b vebben is - Erika az oroszra nézett. Mert ha nem, újra magára uszítom Gregort. Szverdlovszkból való. Arrafelé elég kemények, ha szükség van rá. - Azért jöttem - kezdett bele Mike -, mert meg kell tudnom, mi az ön kapcsolata egy magát JZ-nek nevez szervezettel. - Mike Erika arcát figyelte, de az meg se rezdült. - Nagyon fontos, élet-halál kérdése. - Kinek a halálára gondol? - Például a magáéra. - Nem tudom, mir l beszél. - Sosem hallott a JZ-r l? - Soha. Úgy hangzik, mint egy esti mese. - Sosem hallott egy Emily Selby nev amerikai n r l? Erika mosolya lehervadt. - Mi van vele? - Bevallja, hogy ismeri? - Nézze... - Erika ideges lett. - Mondja el, amit el kell mondania, csak hagyja abba ezt a tapogatódzást. - Emily Selby halott. Tudott róla? Erika rámeredt.
- Maga hazudik! Mike azon t n dött, vajon mennyi igazság szivárgott ki a közreadott tényekb l. Úgy t nt, nem valami sok. Az angliai lapok hírül adták, hogy lel ttek egy amerikai turistát. Nevet nem írtak. Másnap diplomáciai ráhatásra mindössze röpke hír jelent meg a bels hasábon, majd egy napra rá az ügy feledésbe merült. - Emilyt több napja agyonl tték Londonban - közölte Mike. - Az arab merényl nem sokkal az eset után maga is öngyilkos lett. Ekkor érdekes dolog történt. Erika minden látható ok nélkül keresztülnézett a szobán. Csak egy pillanat volt az egész, de ehhez derékszögben elfordította a fejét attól a helyt l, ahol állt. Esetlen mozdulat volt, ám mintha mégis önkéntelenül tette volna. Mike-nak az volt a benyomása, hogy azzal kapcsolatban néz valamit, amir l beszélnek. is odanézett, de csak egy falra szerelt kompakt hifi hangszórót és alatta egy egyszer fekete széket látott. - Ezt könnyen ellen rizhetjük - mondta Erika. - Tessék. Erika kiviharzott a szobából. Gregor ott maradt, és mogorván nézett Mike-ra. Egy másik helyiségb l kapcsolatot teremt modul csiripelése hallatszott. Erika pár perc múlva visszajött. Falfehér volt. - Emily halott - suttogta. - Semmit sem tudtam az egészr l... Mike-hoz fordult. - Azt mondja, egy arab l tte le? - A jelek arra mutatnak. - Honnan tud az Emily és a köztem lev kapcsolatról? - Olyan forrásokból, melyekr l nem beszélhetek. - Én szóra tudnám bírni - nógatta Erika, de túl csüggedt volt a hangja ahhoz, hogy meg is tegye. - Miért kérdezget a kezd bet kr l? - Emily táskájában volt egy fénykép. Emberek vannak rajta egy JZ feliratú zászló el tt. - És maga ezt honnan tudja? - kérdezte Erika. - Tlidom, és kész. És maga honnan ismerte Emilyt?
- Mi ketten barátok voltunk. Erika a halántékát masszírozta. Valamit odasúgott Gregornak oroszul. Gregor felállt a kanapéról, fenyeget pillantást vetett Mike-ra, és kiment. - Tehát azért jött, hogy felgombolyítson egy történetet - mondta Erika. - Igen, a maga történetét. Tudni akarok magáról, a kapcsolatairól, arról, hogy mi lehet a köze Emily meggyilkolásához. Erika mozdulatlanul állt, és egy pillanatig a padlóra meredt. Majd Mike-ra emelte tekintetét. - Ha akarnám, maga egy órán belül a kukában végezné. Estére már a sirályok lakmároznak a testét. - Elhiszem. Erika a székhez lépett, és megállt Mike el tt. - Rosszabb körülmények között is tudomást szerezhettem volna Emily haláláról. - Kezdte kioldozni a Mike kezét fogva tartó kötelet. - Nem bocsátok meg, amiért betört ide, bár most nincs er m a bosszúra. - Erika keze megállt a leveg ben - De jól vigyázzon - én nem ilyen vagyok! És sosem tudom megbocsátani, hogy azt hazudta, mindez élet-halál kérdése... - Pedig igaz lehet. - Akár igaz, akár sem, magát ez nem érdekli. Egyedüli gondja, hogy összeálljon a sztori. Utánanéztem az okmányainak. Maga öreg rókának számít a szakmában. Mike el ször nem értette a dolgot, de aztán leesett neki a tantusz. Hát persze, a modem. Erika az interneten ellen rizte az adatait. Az UNACO-nál rendszeresen aktualizálják és a megfelel helyre teszik a fényképpel is ellátott anyagokat, amelyek az ügynökök fed szerepeihez kellenek. Mike szerepelt a gépben mint diplomás orvos, mint ügyvéd, mint a pénzügyminisztérium egyik ellen re, és még négy másik, komoly egzisztenciával bíró személyként. - így ni - Erika levette a kötelet. Mike felállt. - Tekintse magát
szerencsésnek, Mr. Miles. - Erika fogta a zseblámpát, a kulcskészletet és a m szert. Kitöröltem a frekvenciakódomat a szerkenty jéb l, de nem tettem benne kárt. Tisztelem a technika vívmányait, még ha ellenem használják is ket. - Köszönöm. Erika kikísérte Mike-ot. - Nincs itt semmiféle történet. Legalábbis nem az, amit maga találni remélt. - Még mindig veszélyben lehet az élete - mondta neki Mike, amikor Erika nyitotta az ajtót. - Tüd m, nem hiszi, hogy érdekel a sorsa. Aggódni fogok magáért, amikor fegyveres arabok jelennek meg a színen. - Bármi is az igazság Emily meggyilkolásával kapcsolatban, ehhez nekem semmi közöm. Ebben biztos vagyok. - Bár Erika szenvtelen hangon beszélt, még mindig sápadtnak és összetörtnek látszott. Sok szerencsét a következ sztorijához. És komolyan figyelmeztetem: ha még egyszer beleüti az orrát az ügyeimbe, nem viszi el ilyen szárazon. Valójában sehogy sem viszi el... Mike lement a lépcs n. A járdaszegélyr l még visszanézett. Erika ugyanúgy ott állt. Mike integetett, és elindult. Nagyjából fél kilométer megtétele után átkelt az úttesten, és bement a parkba. A fák és bokrok túlsó szélén maradva visszasétált a Scharweber Strasséhoz, Megkereste a botot, rátette az asszimflátort, és a keres t a 17/a számú lakás zárszerkezetére irányította. Aztán leült, és várakozott. A középs zónaid szerint hajnali ötkor C. W Whitlock fölkelt, lezuhanyozott és megborotválkozott, majd felöltözött. Háromnegyed hatkor hozták a reggelit. Evett, majd az erkélyablak melletti íróasztalon fölállította Macintosh Powerbookját. A gép kommunikációs kártyájának zsinórját a telefon fali aljzatába csatlakoztatta. Miután tárcsázta az ENSZ szerver hívószámát, és begépelte az UNACO-jelszót, hogy
hozzáférjen az üzeneteket tartalmazó elektronikus postaládához, a képerny n egy lelakatolt doboz képe jelent meg. Ekkor megadta személyes belépési kódját, és a doboz fedele kinyílt. Egy információs ablak t nt el , és tájékoztatta, hogy két üzenete is érkezett. Kinyitotta az els t. Egy rövid FBI-levél másolata jelent meg a képerny n. Tim Webster különleges ügynökt l jött a levél, melyben igazolja, hogy a Harold Gibson, Don Chadwick és Emerett Pearce gazdasági és társadalmi kapcsolatait kimerít en megvizsgálták. Az összes lényeges adatot a feljegyzés dátumától számított negyvennyolc órán belül az adott címre továbbítják. A második üzenetet az ICON zürichi adminisztrációs központjából küldték, valamennyi az ügyben érdekelt képviseletnek. Az ICON adatvédelmének harmadszori megsértését jelentették. Bemért adatsorozatok jelezték, hogy 1996. március 21-én közép-európai id szerint 16.17-kor behatolás történt a rendszerbe. Az adatokba egy mikrosze-kundummal a védelmi rendszer beindulása el tt léptek be. Habár a védelem nélküli periódus rövid, valaki mégis behatolt, és komoly adatátvitelt végzett egy ultrasebesség készülék segítségével, amelyet csak nemrégiben fejlesztett ki és a közeljöv ben dob a piacra a Preceptor Systems of California cég. Andreas Wolff valószín leg néhány napon, legfeljebb egy héten belül befejezi az ICON számára kifejlesztett új generációs védelmi modulok tesztélését. Amint a védelem elkészül, a rendszer biztonsága belátható id re helyreáll. Whitlock fogta a hordozható telefonját, bekapcsolta a rejtjelez áramkört, és fölhívta Philpottot a Fairmontban. Philpott már az els csengetés után felvette. - A napszakhoz képest friss a hangja - észrevételezte Whitlock. - A texasi leveg teszi. Csupa pezsgés. Nem tudnék hosszú távon itt élni. Egy éven belül kiégnék. Mi újság? Whitlock felolvasta f nökének a zürichi levelet. - Felel sek vagyunk a történtekért - jelentette ki Philpott. - El sem
tudom képzelni, milyen következményekkel járna, ha az ICON összeomlana. El tudja érni Mike-ot? - Amikor dolgozik, a telefonját mindig kikapcsolja, de hagyhatok neki üzenetet az elektronikus rögzít jén. Napjában kétszer lekérdezi, ha terminál közelébe jut. - Tlidassa vele, mi történt. Mondja meg, hogy ha végzett Berlinben, sürg sen utazzon Bécsbe, és mérje fel Andreas Wolff biztonságát. - Bécsbe? - Wolff most ott van, és az ICON software-állományán dolgozik. Ez nála babona - Bécsben tervezte az els biztonsági rendszereket. A cím rajta van a rolodexemen. Hívja az irodámat, és valamelyik titkárn megmondja. - Ki ügyel most Wolff biztonságára? - Az osztrák rend rség, mint ott mindenkiére - Philpott sóhajtott. Wolff osztrák állampolgár, a nemzet egyik büszkesége, ezért aztán ragaszkodnak hozzá. Kötelességüknek s egyben kiváltságuknak tartják, hogy vigyázzanak rá. Igazság szerint nem túl er s a terroristaeltenes stábjuk, bár mintha ennek az ellenkez jét hinnék. - Nem kell velük foglalkozni. - Igen, de azért el ször talán mégis tárgyalnunk kéne. Nem szeretném összerúgni a port az osztrákokkal, ha csak Wolff nincs igazi veszélyben. Állítsa rá Mike-ot az ügyre. Mondja meg neki, hogy mindenféle megkötés nélkül szaglászhat, és ha az ottaniak ugrálnak, csak szóljon, én majd intézkedem. - Philpott szünetet tartott. - Vagy maga, ha én éppen nem érnék rá. - Igen. - Egyéb jelentenivaló? - Semmi különös. Az FBI széles kör nyomozást folytat Gibson, Chadwick és Pearce ügyében. S mellesleg szétmegy a fejem. Valószín attól a sört l, amit tegnap este ittunk Grundyval. - Nem mondhatnám, hogy én nem érzem a hatását. Vegyen be egy
aszpirint, vagy amit ilyenkor szokott, és készüljön fel a nagy el adásra. Whitlock egy pillanatra elgondolkodott. - A temetés. Korán keltem, azt hittem, holnap lesz. - Nem felejtette el, mi a dolga? - Nem, dehogy - Whitlock fekete nyakkend jére, és-az erkélyajtó melletti szék karfáján lógó Nikon kamerára pillantott. - Adva vannak a kellékek, adva a motiváció. Ha még bármire szükségem lesz, szólok. - Rendben. Kés bb még beszélünk. Sok szerencsét! - Kösz - mondta Whitlock. - Imádkozzon, nehogy meglincseljenek. Délután egy óra is elmúlt, amikor kinyílt a Scharweber Strasse 17/a számú lakás ajtaja, és Erika Stramm lépett ki rajta. Ezúttal Gregor is vele volt. Erika bezárta az ajtót a szonikus kulccsal, és a páros északnak vette útját gyalog. Mike még öt percig várt, majd fölállt, lesöpörte a vizet termoruhájáról, leemelte az asszimilátort a tartóról, és kezében a m szerrel átkelt az úton. Ezúttal, amint bement a lakásba, fölkapcsolta a villanyt, és egyenesen a nappaliba ment. A hangszórót a falnak azon a pontján, ahová Erika nézett, szorosan a vakolatba és a téglába csavarozták. Az el lapként szolgáló rácsozatot nem lehetett levenni, s nem volt rés a doboz és a fal között. Mike megfogta a doboz két oldalát, és finoman próbálta megrángatni. A hangszóró meg se moccant. Mike el szedte a zseblámpát, kivette az elemeket, és nagyot sózott a dobozra. Rövid és vastag ultrahangegység pottyant a tenyerébe. Mike hátralépett, és a szerkezetet a hangszóró meg a szék felé tartotta. Kis id múlva az folyamatosan sípolt. Mike közelítette a hangszóróhoz, s a hang feler södött, a szék támlájának közelében pedig halkult. Pontosan a hangszóró fémje és a szék faanyaga meg textilje közötti eltérés produkálta azt az átmeneti hangot, amire Mike számított. Semmilyen, rejtett dologra utaló közbüls
hangjelzés nem volt. Mike letérdelt, és az ultrahangegységet letette a földre, majd folytonosan el retartva apránként fölemelte. Amikor a szék ül kéjével került egy szintbe, magas frekvenciájú éles hang hallatszott. Mike közelebb lépett, és az egységet ismét fölfelé mozgatta. Az megint sípolt. Harmadik próbálkozásra, pár centire a szék elejét l szólalt meg a legélesebb hang. Egy tárgyat rejtettek oda, a párnázott ül kébe. Mike végigtapogatta az ül ke oldalait és hátát, alá is nyúlt. -Ó... Valamilyen vékony tárgy, éles sarokkal. Mike ujjhegyé-vei körbesimította a párnázat alját, és egy lepattintható fedelet talált. Kinyitotta, és valami a sz nyegre hullt. Egy floppy volt. A komputer a fürd melletti kis dolgozószobában állt. A gépet nem zárták le. Mike leült, és becsúsztatta a floppyt. Nem sokkal ezután üzenet jelent meg a képerny n: ADATTÁR NYITVA. Erika Stramm lelkesedett az elektronikus kulcsokért. A floppy arra szolgált, hogy megnyissa a lemez file-könyvtárát. Mike rákattintott az okmánytár jelképre, s az mindjárt tíz eltér szín felirattá ágazott. Az egyiken megakadt a szeme: JZ: Verfassung und Zielen. Mike megnyitotta. A file mindössze tízoldalas volt. Mike bezárta, és tömörít programot keresett a hard diszken. Talált is egyet, biztonsági másolatot készített az anyagról, és s rítette. Bezárta az adattárat, kivette a floppykulcsot, és beütötte az ENSZ szerver hívószámát. Utána begépelte az UNACO-jelszót, hogy hozzáférjen az elektronikus postaládához. Egy lelakatolt doboz képe jelent meg, és Mike megadta személyes belépési kódját. A doboz fedele kinyílt, és a gép kiírta, hogy üzenete érkezett. A tömörített JZ fíle-t C W Whitlockhoz továbbította. Az átvitel még húsz másodpercig sem tartott. Ezután lehívta a részére jött üzenetet. Whitlock küldte. Mike elolvasta, felnyögött, és megjegyezte a címet a levél végén. Letörölte a nyitott üzenetet a képerny n maradó tömörített file-lal együtt. Amikor kiürítette az
„elektronikus papírkosarat", a gép visszakerült eredeti állapotába. Miel tt távozott, visszatette a floppyt a székbe, és lekapcsolta a villanyt. Az ajtóban megállt. Er s késztetést érzett, hogy valamilyen nyomot hagyjon maga után. Ám mint mindig, most is megállta. 18. A Lodge Hill Köztemet leginkább golfpályára emlékeztetett. Tölgyek, feln tt ciprusok és f zfák csoportjai álltak egymástól egyenl távolságra, a szabályosan sorakozó márvány, mészk és gránit sírkövek szabdalta ötholdnyi dimbes-dombos tájon. Sötétvörös salakkal leszórt ösvények keresztezték a selymes f vel ben tt területet. A temetési menetek számára szélesebb, fényes, aszfaltozott utak szolgáltak. Harold Gibson temetését a kilences szektorban tartották, a temet délnyugati részén, közel egy szépen zöldell szomorúffizhöz, amit Gibson kezdeményezésére ültettek még húsz évvel azel tt. Több mint hatvan gyászoló jelent meg a szertartáson. Sötét ruhájukban körülállták a sírgödör melletti krómsárga és fekete ravatalt, melyen a koporsó feküdt. „Mivel az ember árnyékban jár-kel - olvasta a lelkész fennhangon egy bíbor lapszél imádságoskönyvb l -, és magában nem lel nyugodalmat: kincseket halmoz az enyészetnek. S most Uram, hová t nt az én reménységem? Tebenned nyugszik minden bizodalmam." Ginny, az özvegy, egy apró, telt, narancsvörös hajú asszony szája elé zsebkend t tartva állt. Fekete selyem-kabátja lobogott a meleg szélben. Körülötte az egybegy ltekt l különváltan nyolc vagy kilenc marcona kép férfi meredt a koporsóra, mintha valamilyen kinyilatkoztatást várna onnan. Mögöttük az elhunyt híveinek maroknyi csapata állt szorosan egymás mellett. A fejük ide-oda járt, ahogy egyfolytában tekingettek körbe, mintha minden irányból veszélyt sejtenének. Vastag nyakukba vágott a szoros, fehér gallér.
A csoport egyik tagja, Don Chadwick, egy köpcös, testes, malacszem alak megbökte a mellette álló magasabb férfit. - Te, ez meg ki? Emerett Pearce gyanakvóan körülnézett. -Hol? - Amott, jobbra - mutatta Pearce. A fekete öltönyös Malcolm Philpott oldalról csatlakozott a tömeghez, és Ginny Gibson mellé férk zött. Pearce összeszorította az ajkát, úgyhogy az mozdulatlan maradt, amikor beszélt. - Honnan tudjam, kicsoda? - Nem a család barátja, az biztos. - Halkabban. A lelkész már majdnem a szertartás f részének a végéhez ért: miel tt a testt l végs búcsút vesznek. A lelkész megemelte a hangját, kihasználva a temet ezen részének jó akusztikáját. Egy pillanatra elhallgatott, és a csöndben jól hallhatón automata fényképez gép kattant. Az emberek a hang irányába pillantottak, egy dombra, valamivel hátrébb onnan, ahol a lelkész állt. C. W. Whitlock állt ott, diszkrét szürke öltönyben, melyhez fekete nyakkend t kötött. A temetés résztvev ir l készített felvételeket. Ide-oda pásztázott a kamerával, ujját a felvev gombon tartva, és egyre kattogtatta masináját. - Borzasztóan idegesít - csattant fel végül Don Chadwick. - Amint vége a temetésnek, odamegyek és megkérdem, hogy mégis milyen jogon csinálja. Mások sugdolóztak. A férfiak homlokukat ráncolva összenéztek, és rosszallóan csóválták a fejüket. Malcolm Philpott odalopakodott Don Chadwickhez. - Mr. Chadwick? - suttogta. Chadwick rámeredt. - Bocsánat a zavarásért... - Mit akar?
- A nevem Beamish. A szertartás után majd illend en bemutatkozom. Csak azt szeretném mondani, hogy hallottam iménti megjegyzését, és megértem az aggodalmát. Én tudok egy s mást arról a kamerásról - Philpott a még mindig fényképez Whitlockra bökött. - Újságíró. Úgy döntött, leleplezi mindazt, amit a Harold Gibson halálának hátterében álló machinációknak nevez. - Tényleg? - En a maga helyében nem érintkeznék vele nyilvánosan. Persze ez csak egy javaslat, de személyes tapasztalaton alapul. - Értem. Philpott visszaszivárgott a Chadwick mögötti csoportba. A lelkész elhallgatott, és a torkát köszörülte. Kezét az égre emelte, majd folytatta: „Ó, hadd id zzek még egy keveset, hátha visszatér er m, miel tt végleg elmennék innen, s többé nem leszek." Az özvegy halkan felsírt, és törölgette szemét a zsebkend vel. - „Dics ség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Amint kezdetben, úgy van ma is, s úgy lészen örökkön-örökké. Ámen." A temetkezési vállalat császárkabátos, fekete keszty s emberei el reléptek, és egy ügyes szerkezet segítségével mozgatni kezdték a koporsót. Az lassan és kecsesen legördült az emelvényr l egy vékony faszerkezeten, majd megállapodott a sír szájánál. Ginny Gibson zokogott fájdalmában. Whitlock abbahagyta a fényképezést, és ráér sen levette nyakából a kamera szíját. A gépet a vállára akasztotta, s röpke pillantást vetett a sír mellett ácsorgó csoportra. Majd sarkon fordult, és a dombon át a temet keleti részét szegélyez fák felé vette útját. Chadwick utána nézett, majd megfordult, és Philpottra vetett egy sanda pillantást, aki behunyt szemmel és összekulcsolt kézzel hallgatta a gyászbeszédet. „Krisztus, Megváltó, örök id k legf bb bírája, ne hagyj szenvedni, ha üt az óra. Hisz a halálnak rajtad uralma nincs." A koporsó egy pillanatra megremegett, majd apránként
leereszkedett a sírgödörbe. Ginny nedves zsebkend jébe zokogott. Egy közelében álló asszony kinyújtotta a kezét, hogy vigasztalóan Ginny vállára tegye, de lerázta. A sír széléhez lépett, és nézte, ahogy a koporsó leér. Aztán meggyötört arccal a lelkészhez fordult. - Mi lesz velem nélküle? Úgy t nt, a lelkész sem tudja. Elvett egy marék földet az egyik temet szolga ásójáról, és a sírba hajította. A föld tompa dübörgéssel üt dött a koporsónak. A lelkész megint olvasni kezdett. „Kérjük ezért a Mindenható Atyaistent, hogy az kegyelméb l vegye magához imént megtért drága testvérünk lelkét. Mi pedig testét a földnek ajánljuk." - Hamvasztják és temetik - suttogta Don Chadwick arcára fagyott mosollyal. - Harold mindig is különc volt. A szertartás végeztével a gyászolók szétszéledtek. Mindenki ment a maga kocsijához. Don Chadwick és Emerett Pierce a salakos úton, és a fák között átvágva a széles úthoz tartott. Itt állt Chadwick Bentleyje. Amikor a Puerto Ricó-i sof r látta ket közeledni, kitárta a kocsi ajtaját. Chadwick hagyta, hogy Pearce szálljon be el bb, majd.utána indult, de hirtelen megmerevedett. - Nofene - Chadwick az út kocsi mögötti szakaszát nézte. Pearce belenézett a visszapillantóba. - Ez , ugye? - Aha - Chadwick várt, amjg Philpott hallótávolságba nem ér, majd odaszólt neki. - Elvigyük? Philpott gyorsított léptein, és teljesen kifulladt, amire odaért. - Igazán kedves - lihegte. - Reméltem, hogy még itt érem magukat. - Visszajön Gibsonékhoz? - Hát, nem is tudom, helyénvaló volna-e ilyenkor.... - Ginny most tartja azt a kínos halottbúcsúztatót szendviccsel és italokkal. - Talán az is elég lesz, ha fölhívom és részvétet nyilvánítok. - Jólesne neki - mondta Chadwick, és hátrébb lépett az autótól. -
Csak ön után. Hárman ültek a hátsó ülésen. Pár percig csendben utaztak. Philpott igyekezett rendbe szedni lélegzetét, a másik kett pedig próbált közömbösnek mutatkozni. Bámulták kifelé, s olykor összenéztek. Végül, amikor Philpott már jobban volt, Chadwick megnyomott egy gombot az ülés karfáján, és a vezet mögötti üvegtábla lecsukódott. - Nos, Mr.... - Beamish - mutatkozott be Philpott -, Derek Beamish. Chadwick bemutatta Emerett Pearce-t. Kezet fogtak, majd Chadwick hátrad lt, és összekulcsolta a kezét a hasán. - Megkérdezhetem mindjárt az elején, hogy honnan tudja, ki vagyok? - Hírb l ismerem magát - mondta Philpott. - Az ön földüzlet-stratégiájának sok utánzója akad Európában. Gondolom, tudja. Chadwick mosolygott. - Hallottam róla. - És persze az ön monográfiája a kis cégek struktúrájáról, a Túlélni er vel az üzletemberek bibliája lett. - Es ön milyen üzletágban utazik, Mr. Beamish? - 0... - Philpott szerényen legyintett. - Néhány angliai és tengerentúli cég vezet ségi tagja vagyok. A politikai életben eltöltött évek során rengeteg tapasztalatra és szerteágazó kapcsolatokra tettem szert. Amit természetszer leg a fent említett cégek rendelkezésére bocsátok. - Politika? - Chadwick gyanakodva mondta ki a szót. - Úgy érti, hivatásos politikus volt? - Igen, parlamenti képvisel . Chadwicknek és Pearce-nek láthatólag imponált a dolog. - Elárulná, melyik párt tagja volt? - kérdezte Pearce. - 0, hát a konzervatív párté. Világéletemben konzervatív voltam. Bár, be kell vallanom, hogy a párt utóbbi években végbement
fokozatos balra tolódása elszomorított. - Philpott keser en somolygott. - A legutóbbi szavazásra már majdnem el se mentem. - Ha jól értem, maga ismerte Harold Gibsont. - t is csak hírb l. Mondjuk úgy, hogy közös érdekeltségeink voltak. Nézetei bizonyos társadalmi kérdésekben több ponton is egybevágtak az enyémekkel. - Nagyszer ember volt - szólalt meg Emerett Pierce. - S ezt nemcsak azért mondom, mert üzleti partnere volt Donnak és nekem. Harold Gibson merész álmokat sz tt, és volt hozzá bátorsága, hogy ezeket valóra is váltsa. - rt hagy maga után - mondta Philpott. - Nos - Chadwick vállon bökte -, ki volt az a fickó a kamerával? Philpott fintorgott. - A fickó neve Jonah Tait - mondta. - Újságíró és kiadótulajdonos New Yorkból. - Miket ad ki? - Könyveket és egy vagy két folyóiratot. Szerintem komolytalan vállalkozás, bár megvan a maga kiterjedt olvasótábora. Az autó simán rákanyarodott a hosszú, emelked kocsifelhajtóra. A sof r lassított, és elman verezett egy csoport szabálytalanul parkoló járm mellett, egy nagy, rózsaszínfehér ház el tt. Chadwick ismét megnyomta a gombot a karfán, és a válaszfal kinyílt. - Álljon oda, a fákhoz - utasította a vezet t. - Nem szeretném, ha valamelyik turbósított tragacs lekaristol-ná a festékemet. Kiszálltak, és egy csapat újonnan érkez vel bementek a házba. A hosszú, égszínkék sz nyeges fogadószobában hetvennél is több ember ácsorgott kis csoportokban. Halkan beszélgettek, bólogattak, és ettek-ittak egy szoba hosszúságú asztalról. Pincérek járkáltak hangtalanul a vendégek között. Az üres poharakat telire cserélték. Philpott odament az özvegyhez, aki egy fotelben trónolt királyn módjára, a szoba legtávolabbi zugában, több kisírt szem n t l körülvéve,
- Mrs. Gibson - Philpott összekulcsolta a kezét, a szeme bánatos volt. - A nevem Derek Beamish. Nem kellett, hogy halljon rólam. Csak annyi id re zavarnám meg gyászában, amíg részvétemet nyilvánítom. Ginny suttogó hangon megköszönte. El renyúlt, és megérintette Philpott kezét. Philpott rátette másik kezét az asszonyéra, majd sarkon fordult, és elvett egy italt. Chadwick és Pearce még a második korty el tt mellette termett. - Az az újságíró... - kezdett bele Chadwick. - Jonah Tait. - írni készül Harold haláláról? - Hát - Philpott ráncolta a homlokát -, tudtommal egy egész könyvet szán a témának. A gyilkosság remek ürügy neki, hogy körülszaglássza Mr. Gibson életét, üzleti szokásait, valamint pénzügyi és egyéb kapcsolatait bizonyos, a zsidók és egyéb izgató kisebbségek számára ellenszenves csoportosulásokkal. Mr. Tait kijelentette, hogy ez a könyv a Harold Gibson-félék ellenszere lesz a társadalom kezében... - Ellenszer - Pearce mintha megrökönyödött volna a szó hallatán. El rehajolt, és egyenesen Philpottra nézett. - Miféle ellenszer? Mivel áll el Tait? - A szokásos, forró trópusi leveg vel átf tött sivár szocialista csodaszerekkel... - De maga még így is veszélyesnek tartja, nem? - Elég veszélyesnek, mert, mint mondtam, az írásait sokan olvassák. El kell ismernem, hogy meggy z en érvel. Tehetsége van ahhoz, hogy hasson a tömegekre. b. Biztos, hogy maga nem a csodálója? - kérdezte Pearce. - Épp ellenkez leg. Viszont jó tisztában lenni az ellenség érdemeivel is. Tait épp most szervez egy kampányt. Egyik barátom hallotta err l beszélni egy New York-i fogadáson az elmúlt héten. Philpott egy pillanatra végigjáratta tekintetét a szobán. - szinte leszek magukkal. Részben Jonah Tait kampánya miatt jöttem
Texasba. - Tudta, hogy ott lesz a temetésen? - Nem számítottam rá, hogy látom, de nem is lepett meg. - Miért intett attól, hogy beszédbe elegyedjek vele? - Érti a módját, hogyan kell egy ártatlan beszélgetést rasszista támadássá alakítani. - És mi ez a kampány? - Egyfajta reklámhadjárat. Minden elérhet információt begy jt, s miután az anyagot úgy alakította, hogy alátámassza vele érveit, leend könyvének reklámozására használja. - Tényleg veszélyes - ismerte el Pearce. A három férfi italát szopogatva állt. Egymást nézték. Végül Chadwick megtörte a csendet. - Mondana még valamit err l a dologról, Mr. Beamish? - Amit csak tudok, szívesen elmondom. - És ebb l talán az is kiderül, miért hozta Texasba érdekl dése. - Örömmel teszek eleget a kérésnek - mondta Philpott. - Csak kérem, szólítsanak Dereknek. A barátaimnak egyszer en Derek vagyok. 19. Whitlock kett t kopogott a szállodai szoba ajtaján, és Philpott beengedte. - Nem látták meg? - Rosszulesik, hogy ezt kérdi - Whitlock levette a napszemüvegét. Végigjártam az egész hotelt. Benéztem egy-két boltba, s t még egy kólát is ittam a bárban. Senki sem követett. Mi volt a Gibson-házban? - A kerekek olajozottan forognak. Egy-egy fotelba telepedtek a márványborítású kávézóasztal két oldalán. Whitlock kihúzott a zsebéb l egy köteg papírt, és az asztalra tette. Amikor ma délután visszaértem a temetésr l, két e-mail is várt jelentette. - Az egyik egy jelentés Sabrinától az ön titkárn jén
keresztül, akinek látszólag fogalma sincs arról, hogy a f nöke hol van most. - Meghagytam a titkárn imnek, hogy minden fontos közleményt magához küldjenek. Mivel biztos akartam lenni a dologban, a saját címemet nem adtam meg nekik. - Philpott felkavarta az italát. Persze veheti úgy is, hogy egyszer en nem akarok a kelleténél nagyobb terhet venni a vállamra. - Már megfordult a fejemben - Whitlock el vette a noteszét, és kinyitotta a könyvjelz nél. - Sabrina jó munkát végzett. Lényegében arról tesz jelentést, hogy a JZ a Juli Zwanzig rövidítése. Erre majd még mindjárt visszatérek. Azt is kiderítette, hogy egy amerikai, vélhet leg Harold Gibson bízta meg Yaqub Hishamot Emily Selby meggyilkolásával. - Whitlock megütögette az asztalon hever papírokat. - Itt van egy kinyomtatott példány. - Tehát egy ember, aki legalább annyira utálja az arabokat, mint a feketéket és a zsidókat, elmegy és fölfogad egy arab bérgyilkost... - Úgy látszik, ez a helyzet. - És a második levél? - Egy német nyelv komputer file Mike Grahamt l. Készítettem egy nyersfordítást. Sabrina stílusosabban fordította volna le, de a lényeg azért érthet . Whitlock arca büszkén sugárzott. - Összegezze. - A file a Juli Zwanzig alapszabályát és céljait tartalmazza. - Ez július huszadikát jelent, ugye? - Szó szerint. A csoportban kizárólag zsidó férfiak és n k tömörülnek. Céljuk, hogy leszereljék a Jugend von Siegfried Szigfrid ifjai - nev titkos náci társaságot. Utánanéztem a központi adatbázisban: ilyen szervezetr l egyetlen feljegyzés sincs, úgyhogy szigorúan titkos társulásról van szó. - Milyen id s a Jugend? - Hát, nem valami új kelet . A tagok száma már eléggé meg is fogyatkozott. k voltak a Hitler Fiúk legutolsó osztaga. A Führer
személyesen sorozta be ket pár nappal Berlin összeomlása el tt. Amikor beszédet intézett hozzájuk az utcán, a bunker mögött, Szigfrid megtestesülésének nevezte ket. Évekkel kés bb azután fölvették ezt a nevet. - És a férfiak Emily listáján e csoport még él tagjai. - Pontosan. Emily élete nagy részét e lista összeállításának szentelte. Ezek a férfiak esküvel fogadták, hogy meg rzik Adolf Hitler emlékét, és minden lehetséges módon föllépnek a zsidók ellen. Egy sor anyagi eszközzel és más pénzügyi intézkedéssel igyekeztek a fiúkat együtt tartani az alakulás éveiben. - És sikerült nyom nélkül átvészelniük egy fél évszázadot. Ez azért nagy el relátásról árulkodik. - Módszeresen folyt a ködösítés - mondta Whitlock. -Az egykori náci szökési útvonalak kiépít i közül többen is azokból az emberekb l kerültek ki, akik a Jugend von Siegfriedet fedezték. A fiúk együtt nevelkedtek és tanultak - megint csak titokban, Svájc különböz területein. - Végig együtt tartották ket? - Igen, és ez a kapocs, Hitler akaratához híven, feln tt korukra is megmaradt. Am a hivatalos feljegyzések err l még csak utalást sem tesznek. A többi, a háború alatt gyerekesked némethez hasonlóan csak kévésüket tartják nyilván kiskoruktól. A rendelkezésre álló adatok alapján egy részüket úgy fogadták örökbe, mások nevel szül knél nevelkedtek - ám ezek többnyire hamis adatok. Egészen feln tté válásukig együtt maradtak, mikor is a többségük el re elrendezett társadalmi pályára lépett. - Beváltották Hitler hozzájuk f zött reményeit? - A Mike küldte file-ok alapján a Szigfrid ifjai ma jól ismert titkos szervezet, amely módszeresen irtja a zsidókat és teszi tönkre vállalkozásaikat. - S gondolom, a JZ a Szigfrid ifjainak felszámolása mellett kötelezte el magát. - Minden bizonnyal. Maroknyi amat r csapat, de igen elszántak.
- Mi köti ket Emily Selbyhez? - Emily apja, Johannes Lustig. A szervezetet az emlékére alapították. Az öreg lelkes cionista volt, és tizenegy éven keresztül állította össze azoknak a kevéssé ismert gazembereknek a történetét, akiket „Hitler egyéb szörnyszülöttei"-ként emlegetett. A háború alatt többek között ott voltak a Büroangestellterék, a kultúrhivatalno-kok, az SS végrehajtói, akik fölbecsültek minden zsidó tulajdonban lev értékes darabot - m tárgyat, festményt és szobrot -, majd ezeket jegyzékbe vették és elkobozták. Lustig apja is miattuk ment tönkre pár évvel azel tt, hogy lágerbe vitték. - Megjelent ez a történet? - Tudtommal nem, ami azért kár, mert ha ez az anyag szélesebb körben elterjed, többen szereztek volna tudomást a Jugend von Siegfried-r l, melynek létére azért elvétve történtek utalások. Lustig a csoport megalakulásának részleteit Hitler egyik jobb kezének, egy bizonyos Albers tábornoknak a naplójából szedte. A többi adathoz úgy jutott hozzá, hogy rend rségi feljegyzéseket nézett át és elbeszélgetett olyan nyugalmazott svájci állampolgárokkal, akik a fiúk gondját viselték a korai években. - S hogy vette rá Lustig az embereket a JZ létrehozására? - Végrendeletében meghagyta, hogy tegyenek félre pénzt, idézem... - Whitlock belenézett a papírokba - „egy szövetség létrehozására, emlékéül azon még él s már holt lelkeknek, akiket megfosztottak mindenükt l. Egy olyan szövetségére, melynek f célja a Jugend von Siegfried b ntetteinek megtorlása. Azon szövetség létrehozására, mely bosszút áll minden szenvedésért, hogy drága halottaink végre békében nyugodhassanak". - És a csoport neve honnan ered? - Július huszadika volt az az emlékezetes nap, amikor Johannes Lustig és veje meghalt a Cayuga-tónál. Lustig követ i jelképes értelmet tulajdonítanak azon ténynek, hogy ezerkilencszáznegyvennégyben ugyanezen a napon próbálta meg felrobbantani Hitlert egy térképasztal alá elhelyezett bombával
Claus von Stauffenberg, Fromm tábornok hadosztályparancsnoka. - A próbálkozás kudarcba fulladt. - Tudom, de úgy vélem, a kulcsszó itt az ellenszegülés. A papírok közt talál egy tagsági listát. Erika Stramm toborozta a tagokat, és úgy látszik, nem okozott számára nehézséget, hogy néhány magas rangú személyt is megnyerjen az ügynek. - Azt tudjuk, hogy ki a JZ hóhéra? - Névr l nincs említés. Philpott hunyorogva nézte a poharát. - Nehezen tartom elképzelhet nek, hogy cégünk szá-mítógépzsenije, Andreas Wolff egy újabb kelet náci halálbrigád tagja volna. - Találkozott már vele? - Hogyne, többször is. Egynéhány elvetemült fajgy löl vel is akadt már dolgom, de a benyomásom egész más volt. Wolff az a felh kben járó típus, egy szül hippi. A szakmabeli jártasság számára mellékes dolog. Akkor a legboldogabb, ha a tudomány segítségével valóra válthatja fantazmagóriáit, létrehozhatja számítógépes játékait a kalandor királyokkal, szomorú szüzekkel, sárkányokkal és az összes többi misztikus badarsággal. - Majd szólok Mike-nak, hogy nézzen utána. Whitlock felállt. Philpott az ajtóig kísérte. - Ha bármi fontosat hall Mike-tól, hívjon - mondta Whitlocknak. Tudatosítsa vele, milyen fontos lefékezni a JZ-t, miel tt az események túlságosan felgyorsulnának. Rá kell jönnie, hogy ki a kék szem hóhér. I Talán Sabrina is jutna valamire Berlinben. - Igen, ez lehetséges - Philpott nyitotta az ajtót. - Gondoljon mindig a jóra. - Vagyis? - Közeleg a nagy leszámolás... - Épp ki akartam kapcsolni a telefont - morogta Mike Graham. Nem várhatna ez a dolog holnapig?
- Rövid leszek, Mike - Whitlock az erkélyr l nézte a naplementét. Meg kéne beszélnünk egy s mást. Hol vagy most? - Ágyban, a Hotel Zipserben. Itt már javában éjszaka van. - 0, bocs, elfelejtettem... - Nem gond, olvastam - enyhült meg Mike. - Az utóbbi id ben nem tudok elaludni. Addig kell tennem-vennem, míg egyszerre elálmosodom. - Mi Texasban vagyunk. - Kik azok a mi? - Én és az öreg. Kés bb majd megmagyarázom, feltéve ha túlélem ezt a kis kiruccanást. Mondd, találkoztál már Andreas Wolff-fal? - Holnap ez lesz az els dolgom. Udvariasan bejelentkeztem, és kértem t le egy id pontot. Úgy t nt, a legjobb kulturáltan hozzáfogni. - Philpott kéri, hogy nézz utána még valaminek, amíg ott vagy. Whitlock elmondta, mit olvastak a Juli Zwanzig-ról. Erika Stramm számítógépes állományán, és azt, hogy philpottnak kétségei vannak afel l, hogy Wolff azonos lenne listabeli névrokonával. - Valahogy csak ki tudod puhatolni a dolgot. - Valami más? - Erika Stramm. Könnyen szóra bírható? - Hát.., a válaszom: nem. - Tudnunk kell, ki a 32 hóhéra. Stramm biztos meg tudná mondani. - Nekem sose árulná el... Még azt sem volt hajlandó bevallani, hogy tudja, mi az a 31. Állította, hogy ó és Emily Selby csak barátn k voltak. - Nincs rá esély, hogy megenyhül, és beszélni kezd? - Ha még egyszer a közelébe férk zhetnék, hogy megkérdezzem, gyanítom, el bb törne kerékbe, mint hogy kinyitnám a számat. - Akkor ezt a labdát visszapasszolom Phüpotthoz, - Jó. Most már leteszem, C. W Kezdek álmos lenni. - Nem akarod tudni, mire jutott Sabrina az arab fegyveressel? - Máskor. Ha most nem alszom el, lehet, hogy újabb tizenkét órát
kell várnom. Sabrina a keleti Kilencvenharmadik utcai lakásának halványkék konyhájában álldogált a helyiséget kettéosztó nagy munkapult el tt. A kávé már kész volt, most sötétzöld porceláncsészébe töltötte ki. - Nem, nem elhagyatottnak érzem magam, csak éppen kimerültem - mondta magában határozottan. Mióta visszajött Marokkóból, így érezte magát. A hazatérés várva várt öröme elmaradt... Egyszerre az az érzése támadt, hogy egész élete valahol másutt zajlik, míg ó maga a süllyeszt be került... A kanapéhoz vitte a kávét, és leült. Fogta a távirányítót, és bekapcsolta a tévét. Amint megjelent a kép, ide-oda kezdett kapcsolgatni. Egyszer olvasta valahol, hogy a n k nem váltogatják olyan el szeretettel a csatornákat, mint a férfiak. Sabrina örült volna, ha kifog valami izgalmas adást. A felvillanó képsorok egyike sem t nt elég érdekfeszít nek ahhoz, hogy végignézze. Kikapcsolta a készüléket, és hátrad lt. Beszívta a kávé aromáját, és bámulta az ablaka mögötti sötét éjszakai égboltot. Próbálta elképzelni, mennyire más volna az élete, ha annak idején elmegy tanítani. Valaha tanárnak készült, ám a lehet ségek mást hoztak. Egy ideig diploma utáni képzésben vett részt a Sorbonne-on, pár évig Európában utazgatott, és visszatérve az Államokba, belépett az FBI-hoz. Mindez az apja miatt történt: George Carver egész életében politikai pályán tevékenykedett (,,...a politikai élet gépezetében", ahogy maga jellemezte munkáját), és inkább fiúgyereket szeretett volna. Sabrina kalandvágyból vállalta el az állást. Úgy érezte, kell ez a változatosság most, hogy végleg hazajött. Az FBI-nál kiderült, hogy ügyesen l , és tehetségesnek bizonyult a harci m vészetek terén is. Lassanként letett a tanítás gondolatáról. Mire az UNACO sikerrel magához csalogatta, Sabrinából tetter s n vált, aki minden szabadidejét nyelvtanulásra és az európai irodalom tanulmányozására fordította. Most viszont a
tanári állás gondolata egy fest i környezetbe épült kisebb egyetemen vonzónak tetszett. Sabrina kiitta a kávét, és a csészét visszavitte a konyhába. Elöblítette, leoltotta a villanyt, és bement a hálószobába. Csak ekkor tudatosult benne, mennyire fáradt. A b zös, marokkói odúban megbilincselve és étlen-szom-jan töltött id következményeként a válla sajgott, s még mindig alig állt a lábán. Arra gondolt, ha végre kinyújtóztatja meggyötört izmait és kialussza magát, mindjárt más színben fogja látni a világot. Az ágy szélére telepedett, és rámosolygott szülei éjjeliszekrényen álló fényképére. George és Jeanne Carver jelenleg Floridában élt. Mióta az apja nyugdíjba ment, Sabrina szinte alig látta ket. Hébe-hóba jöttek csak, s maradtak pár napig, hogy Jeanne elnézhessen egy-két programra, George pedig körbejárhassa régi cimboráit. De ezek a látogatások túl ritkák voltak, s ha a két öreg el-elvet dött New Yorkba, mindig úgy érezték, csak alkalmatlankodnak. - Bárcsak megint alkalmatlankodnátok! - sóhajtott Sabrina, és elérzékenyülten nézte a képet. Ismer s érzés volt ez, amit személy szerint „amputált állapotának nevezett: nem tartozol senkihez, nem vágyod a hovatartozást, mégis úgy érzed, valahonnan leszakadtál. De a helyzet tán még ennél is egyszer bb volt: Sabrina sajnálta magát. „Az önsajnálat a személyiség elleni b ntett - mondta szigorúan, és felállt. - Hagyd abba siránkozást." De azért nem volt könny kilábalnia ebb l a búskomorságból. Levetk zött, és felvette a hálóingét. Érzelmileg messze nem volt olyan er s, mint látszott. Nem sokkal azután, hogy az FBI-hoz került, viszonya lett az egyik alosztályvezet vel, aki csúnyán elbánt vele, amikor Sabrina kimutatta, hogy kezd belészeretni. Végül a feleségét uszította rá. Mostanában, a felszínes barátságon kívül nem volt kapcsolata férfiakkal. Nem bízott bennük, s különösen azokat a férfiakat kerülte nagy ívben, akik már így vagy
úgy elkötelezték magukat. Persze ez nem volt könny , mivel mind azt hazudtak, hogy szabadok és függetlenek. Csengett a telefon. Sabrina felvette. - Sabrina, remélem, nem ébresztettelek fel - hallatszott Whitlock hangja. - Ne aggódj, C. W, ehhez még húsz percet várnod kellett volna. - Tudod, hogy nem hívnálak ilyen kés n, ha nem volna fontos. Sabrina másik telefonja is megcsörrent, majd bekapcsolt a fax. Hagyd csak - mondta Whitlock -, t lem jön. Összegzés arról, mit talált Mike Erika Stramm lakásában. Rágd át magad rajta, és emésztgesd. - Miért részesülök ilyen kitüntetett figyelemben ilyen kés este? - Mert egy kis gond adódott, amit meg kéne oldani. Phil-pott téged tart a legalkalmasabbnak a feladat ellátására. - Na, halljam. - Erika ellenségesen reagált Mike látogatására. - Viccelsz? Csak nem azt akarod mondani, hogy lefülelte? - De bizony. Viszont Mike-nak sikerült elcsennie egy komputer fíle-t a neked épp átfaxolt anyaggal. Csakhogy egy fontos adat hiányzik. - Es ugye nekem az ilyen hiányzó adatok felkutatása az er sségem. - Nem tudjuk, ki a gyilkos, a hóhér, aki tudtunkkal eddig már két embert megölt. Amennyire elmérgesedett a helyzet Mike és Erika Stramm között, nem valószín , hogy Erika mond még neki bármit is. - És úgy gondolod, nekem majd mond? - A f nök gondolja így - Whitiock szünetet tartott. - Es ha már kérded, igen, én is így gondolom. Mindig is csodáltam, hogy is mondjam, a gyöngéd rábeszél képességedet. Sabrina gyorsan átgondolta, amit C. W mondott, majd egyszer en megkérdezte: - Mikor kapom meg az utazásra vonatkozó információkat? - Már megkaptad ket. Ott vannak a fax végén. Majd hívj. És
vigyázz magadra! - Te is. Szia! Sabrina letette a kagylót. Ismét a szülei képére mosolygott. Különös volt, ahogy a külvilág eseményei hatottak kedélyállapotára. Épp most mondták meg neki, hogy menjen, és tegye megint kockára az életét. És ett l egyszeriben elmúlt az a rossz érzés... 20. A zömök és pirospozsgás Russ Grundy bepréselte magát egy nagy, fehér teherautó hátsó ülésének sarkába. A kocsi oldalára a BENTINCK SZÉLVÉD CSERE feliratot festették kékkel. Az autó az utcán állt a Közlekedésfelügyelet irodaháza mögött, Fort Worth belvárosában, a buszpályaudvar mellett. - Nagy itt a nyüzsgés, ami kit n álca, és a forgalom sem zavarja a felszerelést - magyarázta Russ C W Whit-locknak - Chadwick házától egy mérföldre vagyok, ami ideális távolság, és ha bármilyen okból közelebb kell mennem, senki sem veszi észre vagy tör dik vele. Whitlock busszal jött, ami szerinte az utazásnak még mindig a legjobb módja, ha az ember észrevétlen akar maradni. A buszpályaudvaron keresztülvágva jutott el a kocsiig, és olyan öntudatosan szállt be, mintha a járm legalábbis a sajátja volna. Most egy kis forgószéken ült az autó Grundyval szemközti végében. A rakodótér mindkét oldalán elektromos berendezések tornyosultak. Grundy mellett kis pad volt hangolóegységgel, hangszórókkal, hangfelvev kkel és fülhallgatókkal. - Igazán hálás vagyok neked és Mr. Philpottnak ezért a kis munkáért, C. W. - Örülök, hogy segíteni tudunk egymásnak. Pontosan hogy végzed ezt a megfigyelést? - A m velet nagy részét úgysem értenéd - már megbocsáss -, de megpróbálok egyszer en fogalmazni. Ráálltam egy, a teherautó és a célpont közötti keskeny információs sávra. A tet n lev
szell z nyílások veszik a jeleket. Ez a kis aranyos - megütögetett egy hosszúkás, fekete-piros dobozt maga mellett - gy jt és koordinál. Három poloskából veszi az adást. Kett t Chadwick házában, egyet a háztól egy mérföldre lev irodájában helyeztem el. Ez idáig Chadwick az iroda közelébe se ment. - Hogy juttattad a helyére a lehallgatókat? - Ez hadd maradjon az én titkom, s te is tartsd meg magadnak a tieidet. - Fölvetted a telefonhívásokat, amelyek különösen érdekelnek minket? - Hogyne, persze. Hogy ne kelljen rögzíteni az összes neszt, ami álló nap a házban keletkezik, a felvev berendezést az els tárcsahang kapcsolja be minden egyes híváskor; s az magától kikapcsol, amikor felhangzik a vonal megszakad. Ez egy különösen érzékeny m szer, C. W. - Azt is lehet tudni, hogy épp melyik számot tárcsázzák? Grundy képe megnyúlt. - Tudtam, miel tt ezekb l a szerkenty kb l egyet is feltaláltak volna. Gyakorlottabb híradósok abból is tudják, hogy a készülék mellett hallgatóznak. A tónusból kiderül az ország és az adott terület kódjele, no meg maga telefonszám is. Ezeket külön-külön határozzák meg. - Rábökött egy kazettás deckre. - Chadwick igen keveset telefonált az utóbbi hm... - az órájára nézett - kilenc órában. - Le tudnád játszani ezeket a beszélgetéseket? - Persze. Ez a szerkenty egyben ki is nyomtatja, amit fölvett. Grundy megnyomott egy kapcsolót az el lapon. Nem sokkal ezután keskeny papírcsík kezdett el kígyózni a gépb l. - Meddig maradsz? - Ugyanazzal a busszal megyek vissza, amelyikkel jöttem. Még van pár órám. - Akkor meg tudod hallgatni a felvételek egy részét. -Grundy egy kisméret magnetofont tett Whitlock elé, és betett egy kazettát. -
Dugd be a fülhallgatókat oldalt. Whitlock fülelt. Egy ideig szórakoztató volt hallani Chadwicket, amint otthona vélt biztonságában üzleti ügyeket bonyolít telefonon. De aztán megunta ezeket a meglehet sen egysíkú párbeszédeket, és húsz perc elteltével úgy döntött, kikapcsolja a magnót, és s r bocsánatkérések közepette távozik a magnóval meg a másik három kazettával. Ekkor azonban a felvétel egyszerre sisteregni és zúgni kezdett. Whitlock megnyomta a szünet gombot, és levette fejér l a fülhallgatót. - Valami nem stimmel - mondta Grundynak. - Hadd hallgassam. Grundy végignyomuit a kocsin, és befurakodott Whitlock mellé. Föltette a fülhallgatót, benyomta a lejátszó gombot, és homlokráncolva ült. Aztán is megállította a magnót. - Csirkefogó! - kelt ki magából. - Árnyékolja a hívást. - Árnyékolja? - A rég bevált trükk. Folyóvíz. Nyilván a fürd be vitte a telefont, és megengedte a csapot. - Gondolod, hogy észrevette a lehallgatókat? - Nem. Csak egyszer en ravasz. Mint minden magafajta elvetemült szélhámos. A saját árnyékukban sem bíznak. - Akkor nem fogjuk megtudni, miért tartotta ezt a hívást fontosabbnak a többinél? - Ki mondta? Grundy kivette a kazettát a magnóból, és a kocsi másik végébe vitte. Betette egy igényes kivitel kazettás magnóba, melynek kazettatartó rekesze fölött hat kerek gomb volt. Pár centit visszacsévélt a szalagból, lejátszotta, és beállította a gombok alatti skálákat. - Kisz röm a folyóvíz hangrezgéseit, és megkapom a beszédhangot tisztán. Ismét visszacsévélte a szalagot, három gombot eltekert, és bekapcsolta a magnót. A szalag csendben forgott.
- Miért nem hallunk semmit? - kérdezte Whitlock. - Kioltási üzemmódban vagyok. Egy perc, és hallani fogod. A készülék most már tudja, mire figyeljen, úgyhogy automatikusan megállítja a szalagot a zavaró hang végén. Pontosan három perc és negyven másodperc elteltével a szalag megállt. Grundy visszatekerte arra a pontra, ahol a sistergés kezd dött. - Most figyeld a különbséget. Bekapcsolta a készüléket. Zene áradt a hangszóróból, a „Bolond a hegytet n" hangszeres változata. Grundy a homlokára csapott. Zenét is használt? - kérdezte Whitlock. - Igen, Hát, nem egy könny eset. Nem átlagos paranoiás. - Ki tudod iktatni a zenét? - Igen. Whitlock kérd n nézett rá. - Csak? - De vele együtt elt nhet a beszéd is. Attól függ, mekkora a frekvenciabeli eltérés Chadwick hangja meg a zenét alkotó hangok és akkordok között. - Grundy az órájára pillantott. - Ez soká is eltarthat, és a siker messze nem garantált. - Meddig? - Nos, a zene eltávolítását csak kézzel tudom végezni. Apránként tompítom el a zenét, míg el nem jutok a tiszta beszédhangig. És ehhez másolatokat kell használnom, mert ez az eljárás nem egészen hibamentes. Talán két óra alatt végzek. Whitlock sóhajtott. - Oké. Kezdjed. Várok. - Ne feledd, nincs rá biztosíték, hogy bármi is kisül a dologból... - De ha meg se próbáljuk... Aznap este Whitlock a titkos vonalon hívta fel Phil-pottot. Mesélt neki az árnyékolt felvételr l. - Két és fél órába tellett, míg kisz rtük a zenét. - És végül mi maradt?
- Chadwick egy Viktor Kretzer nev berlini építésszel beszél. - Tényleg? Kretzer szerepel Emily listáján. - Tüd m. A felvételen tisztán hallható, amint Chadwick arra inti Kretzert, hogy további értesítésig ne érintkezzenek. - Ragyogó. - Ráadásul a beszélgetés végén elhangzik még egy igen hasznos információ. Chadwick közli Kretzerrel, hogy bizonyos fegyverek k rútjuk végén visszajutnak gyártásuk helyére, Németországba. A szállítmány azzal az egy tétellel kevesebb, amit Mr. Gibson vásárolt meg, hogy a fegyvert azután az arabnak adja londoni munkája elvégzéséhez. Ki gondolta, hogy ilyen aranybányára bukkanunk? - Hogy a zsoltárírót idézzem - mondta Philpott -, „az én poharam csordultig telt". Talán tudatában van annak, hogy ennek a els osztályú bizonyítéknak hála nem kell többet vakon blöffölnöm Chadwick és Pearce társaságában. - Hogyne. - A nevemben is mondjon köszönetet Grundynek. Azért van még dolgom ezzel a sötét üggyel, ahogy magának is. - Philpott halkan nevetgélt. - Hát nem felemel érzés, amikor a sors leveszi az ember nyakáról a lábát, és hagyja, hogy berúgja az esedékes gólt? Chadwick a Casa de'Oróban foglalt asztalt Fairmontban, Dallas északnyugati részén. Amikor Philpott megérkezett, Chadwick és Pearce már az asztalnál ült. Nézték, ahogy keresztülhalad a kék és sárga fényben úszó termen. Feszültnek látszottak: úgy ültek ott merev nyakkal, mintha karót nyeltek volna. - Uraim... - felálltak, és kezet ráztak Philpott-tal. -Remélem, nem várakoztattam meg önöket. - Korántsem - Chadwick a szemközti székre mutatott. - Foglaljon helyet, Mr. Beamish. - Derek. - Derek. Üljön le, kérem, és hozatunk magának egy italt. Remélem, szereti a texasi-mexikói konyhát.
- Ó, a rajongásig - füllentett Philpott mosolyogva. A b rkötés menüért nyúlt. - Kíváncsi volnék, sütnek-e itt enchiladát. - Kukoricalepényt mindenütt csinálnak - mondta Pearce. - Jól ismeri ezt az ízvilágot? - Sokat járok Latin-Amerikába - Philpott jelent ségteljes pillantást vetett rájuk. - Az ember hamar megkedveli a déli országok konyham vészetét. Ételr l, italról s egyéb felszínes dolgokról beszélgettek, míg a pincér nem jött felvenni a rendelést. Aztán Chadwick rátért a lényegre. - Volt id nk átgondolni, amit mondott - fogott bele -, ill , hogy távlataiban is mérlegeljük a dolgot. Most tudni szeretnénk, hogy nagyjából mekkora kényelmetlenséggel kell majd számolnunk. Az ön fogalmai szerint ez a Jonah Tait az a szívós fajta? - Milyen értelemben? - Úgy értem, ahogy ön ismeri, nem egykönnyen gyullad be? - Tudtommal egyáltalán nem ijed s. - Ez már be is bizonyosodott? - Egy olyan ember, mint , s r n ütközik ellenállásba New Yorkban. Nem szokott meghátrálni. - Tehát nem hagyhatjuk rá a dolgot, s reménykedhetünk abban, hogy majdcsak elül a vihar. - Nem mondhatnám - Philpott kortyolt a borából. -Ez az a helyzet, amiben egy Gibson-féle ember tudta volna, hogy mi a teend . Philpott számolt e kijelentés kockázatával. Chadwick és Pearce könnyen megsért dhet, s t megharagudhat rá. De Philpott bízott benne, hogy egyet fognak érteni azzal, amire burkoltan célzott csapatukban mindig is Gibson volt a parancsnok. - Mindenre tudta a megoldást, ezt el kell ismerni -bólintott Chadwick. - Részben azért jöttem Texasba, mint tudják, hogy kövessem Mr. Taitet - mondta Philpott. - Abban még nem voltam biztos, hogyan állom útját, de azt tudtam, hogy a közelében kell lennem, hogy
tehessek valamit, ha netán eikanászodna. - És az emberünk most mit csinál? - kérdezte Pearce. - Tudjuk, hogy a Comfort Innben szállt meg a West Kingsleyn, de az utóbbi id ben nemigen ugrál. - Most végzi az utolsó simításokat a könyvén. Megszerezte az önök képét, a helyi szervezetek és az itt lakók nevét, birtokába jutott a szöveg kib vítéséhez szükséges összes adatnak. Chadwick hátrad lt, és szórakozottan simogatta a hasát. - Ez a könyv Harold Gibson mellett mások jó hírének is árthat? - Mr. Gibson összes ismer sének a kárára lehet - tudatta Philpott. S ha lehetek nyersen szinte... - elhallgatott, várta a másik kett beleegyezését. - Rajta, barátom - biztatta Chadwick. - Történetesen tudok Mr. Gibson kapcsolatáról a Jugend von Siegfried-del. Pearce az asztalra csapott. - Ugye, megmondtam! - nézett Chadwickre. - Elkerülhetetlen volt, hogy ne tudódjon ki. - Nyugi, Emerett. - Harold sokat tett értünk - mondta Pearce -, de ezt még sem tudta kivédeni. A halála el tt nem sokkal szó szerint ugyanezt mondtam. - Az emberek nem tudják - vette át a szót Philpott -, err l kezeskedem. Én is csak azért tudom, mert el ször is rokonszenvezem a mozgalommal, s másodszor, mert bejáratos vagyok, mondjuk így, a hatalom játékainak olyan színtereire, melyek még az átlagdiplomata el l is rejtve vannak. - szintén akart mondani valamit - mondta Chadwick. Philpott el rehajolt. - Egy, a Siegfried ifjai számára kiállított csekk jutott Tait kezébe, amit fel akar használni. Megbízható forrásból tudom azt is, hogy magukat, kettejüket b nrészességgel vádolja Emily Selby, a Fehér Ház alkalmazottjának megöletésében, akit nemrég l tt agyon Londonban egy...
- Egy arab bérgyilkos, akinek Gibson még csak a közelébe se ment volna - vágott közbe Pearce. - A pokolba, tudtam, hogy ez az egész visszaüt ránk. Gibsontól származott ez a furcsa ötlet, hogy félrevezesse a rend rséget. Úgy látszik, nem jött be... Meghozták az ételt. Tíz percre félretették az ügyet, és pihenésképpen jelentéktelen apróságokról beszélgettek. Rágtak, dicsérték az ízeket, a múltra emlékeztek. Chadwick elmondta, hogy régóta lelkesedik az olyan mexikói ételek iránt, mint afajita, a ceviche és a carne asada. Pearce elmesélte, hogy szeretett a Miánál étkezni, ahol a város legkit n bb chiles reílenos-át készítették. Philpott bevallotta, hogy gyöngéje a francia konyha. Kedvence a foie gras, a párolt szarvasgomba, a borjúcomb articsókával, és a f szeres rakott bárány. Egyikük sem tudott megbirkózni a f fogással. Chadwick tette le utoljára a kést és a villát. Egyszerre megint Jonah Tait volt a terítéken. Chadwick a békesség kedvéért tudni akarta, honnan tud ennyi mindent Derek Beamish Tait lépéseir l. - Minden politikus tisztában van vele - jelentette ki Philpott -, hogy ha valaki beleüti az orrát mások dolgaiba, akkor annak az embernek nincsenek igazi titkai. A fontos dolgok, a kulcsfontosságú tények kitalálása jártasságot igényel, de igazából a lényeg az, hogy az embernek kiterjedt kapcsolatai legyenek, s ezeket melegen tartsa. - Föltartotta egyik kezét, és az ujján számolt. -Ismerem Tait bankárjait, nyomdászait, az érdekeit képvisel ügyvédi kamarát, és a tulajdonosát annak a háznak, melyet Greenwich Village-ben bérel. k együtt, anélkül, hogy err l tudnának, tájékoztatnak engem Tait minden mozdulatáról és szinte az összes tervér l. Chadwick a fejét oldalra hajtotta, mintha olyasmit próbálna leolvasni Philpott arcáról, ami egyébként nem látható. - Ugyan err l még nem beszélt, Mr. Beamish, de helyes az a feltevésem, hogy ez a fickó legalább annyit árthat önnek, mint bárkinek?
- Igen. - És meggy z dése, hogy a kárunkra akar lenni nekünk is? - Megmondtam. Még bíróság elé is állíttathatja magukat b nrészesség vádjával. - Ám tegye. Vannak errefelé kiváló ügyvédek, és közülük is a legjobbak képviselnek engem és az enyéimet, ha a szükség úgy hozza. - Ezt egy percig sem kétlem - f zte hozzá Philpott -, de a véleményem továbbra is az, hogy Tait bizony árthat maguknak. Vizsgáljuk meg a tényeket higgadtan. El ször is tönkreteszi a hírnevüket, azután jön a trükk a törvénnyel: arra hivatkozik, hogy anyagi támogatást nyújtottak b nös tevékenységet folytató szervezeteknek -olyan csoportoknak, mint példának okáért a Jugend von Siegfried. Összeszed minden terhel bizonyítékot az Emily Selby-gyikosságról. Persze a rend rség erre nyomozni kezd. Es mi történik ilyenkor? Még több szemét és rég eltemetett titok bukkan fel. Valamit biztos magukra kennek, hiába jók az ügyvédeik... Pearce szólalt meg. - Amikor legutóbb beszéltünk, ön tett egy célzást, miszerint kész volna bármit megtenni, csak hogy leállítsa ezt az embert. Ezt komolyan gondolta? - Hogyne. Most Chadwick szólt. - Tudja, mi nem mozgunk olyan szabadon, mint maga. Üzletemberek vagyunk, köt a munkánk. A térkép egy adott pontját foglaljuk el, rajtunk a világ szeme, s még ha jó szándékkal figyelnek is bennünket, ez akkor is egyfajta felügyelet, ha pedig taktikát váltunk, vagy elhibázunk egy lépést, az emberek mindjárt észreveszik. Ön, másrészr l, meg tudja rizni a függetlenségét, járja a világot, és a kutya se figyeli. - Tait igen. - más, és épp arról beszélek, hogy magának több esélye van arra, hogy tegyen ellene valamit, mint nekünk. Maga intézkedhet
anélkül, hogy közben szemmel tartanák. - Ez igaz. - Hogy lehetne megállítani Jonah Taitet? - kérdezte Pearce. - Hát... - Philpott biggyesztette az ajkát -, szerintem nem keszty s kézzel... - Sz z Mária! - Chadwick az étterem túlsó végébe meredt... - Itt van... Philpott szinte mosolygott ezen az id zítésen. C, W Whitlock a termen át egyenesen az asztalukhoz tartott. Fekete b rzakót viselt és ugyancsak fekete gyapjúpulóvert. Az arca kifejezéstelen volt, bár a szemében mintha düh villant volna. - Hello mindenkinek - mondta, megállt az asztalnál, és rátenyerelt a keményített, fehér abroszra. - Bocs, hogy félbeszakítom a beszélgetést, de egy röpke pillanatra megzavarnám az urakat. - Mit akar? - csattant fel Pearce. Whitlock rámosolygott. - Holnap itt hagyom ezt a tündér várost, és arra gondoltam, benézek, hogy személyesen mondjak köszönetet. - Miért? - Az összegy lt anyagért. Talán még több is, mint amit használni tudok. - Azt hiszem, mindhármunk nevében kijelenthetem, hogy fogalmam sincs, mi a csudáról beszél - jelentette ki Philpott vontatottan. - De, nagyon is jól tudja, Mr. Beamish - villantotta ki ismét a fogsorát Whitlock. - Mindnyájan tudják. Azért utaztam ide, hogy elvégezzem az utolsó simításokat egy igencsak gonosz emberr l szóló könyvr l, és elmondanám, hogy mindent megszereztem, amit csak akartam. Biztosíthatom magukat, hogy mindhárman szerepelnek a könyvemben, úgyhogy ezennel bevonulnak a történelembe. - Hagyja már abba! - mordult rá Pearce. Whitlock csóválta a fejét. - Mondanék én maguknak valamit. Amikor a könyv kétharmadánál jártam, az a gondolatom támadt, talán túl kemény vagyok ezekkel a
fickókkal. De most, ahogy elnézem magukat, és érzem a szemforgatás és korrupció poshadt légkörét, már örülök, hogy utánajártam a dolgoknak, és szóról szóra leírtam mindent. - T njön innen, érti? - sziszegte Philpott. Whitlock hátralépett és biccentett. - Ne mozduljanak - mondta -, csinálok magukról egy képzeletbeli fotót, ahogy itt ülnek. - Nevetett, és elsétált. Pár percig hallgattak. Chadwick bort töltött, megragadta a poharát, és három kortyintásra kiitta. Philpott is ivott. Pearce a tenyerébe temette arcát. Amikor a kezét elvette, Philpottra meredt. - Sürg sen beszélnünk kell - mondta. Két óra múlva Whitlockot telefonon hívták a szállodában. - Én és a fiúk átbeszéltük a dolgot - mondta neki Philpott -, és döntésre jutottunk. - Éspedig? - Megölöm magát. - Hát, maga a f nök. Akkor elrendezem a dolgaimat. - Gondolom, el bb-utóbb a saját emberükkel végeztetnék el a munkát, de hát ezt mégse hagyhatom, ugye? Egyébként is be vannak gyulladva mindenkit l, aki mostanában a portájuk felé tekinget, s a végén még arra is hajlandóságot mutattak, hogy tekintélyes összeget fizessenek a munkáért. Megígértem, hogy tisztán, nyomok nélkül fogok dolgozni. - Mikor kell elpucolnom? - Azt javaslom, még az éjjel menjen vissza New Yorkba, és végezzen el helyettem bizonyos munkákat. Holnap kora reggel maga megsz nik létezni. - Mire van szüksége? - Egy kevés penta-metiléndiaminra, közönséges nevén hullaméregre. Whitlock egy pillanatra elgondolkodott. - Grundy tud szerezni magának valamennyit. Szóljak neki?
- Nem muszáj, úgyis beszélek vele. Lenne itt neki még egy munka. - Egy int szó a hullaméregr l - figyelmeztette Whitlock. - Nehogy eszébe jusson az üveget azel tt kinyitni, hogy a szerre szüksége volna. És a szállásán még akkor se nyissa ki. Van még valami? - Nincsen. Már csak a búcsú maradt hátra. Nyugodjon békében, öreg cimbora. Hát köddé válik még egy szerep? - És vajon már hánytól váltam meg ez idáig? - t n dött Whitlock. 21. Andreas Wolff egy elegáns, tizennyolcadik századi épület legfels emeletén lakott Bécs Freyung negyedében. Az épület ablakai a Hermann Gmeiner parkra néztek. - Az íróasztalomtól épp a parkra látok - mondta Wolff Mike Grahamnek. Elnézem, ahogy a gyerekek játszadoznak és kerget znek a park zöld füvén. Mint tudja, Gmei-ner élete nagy részét az árvák szolgálatának szentelte. Remek ember volt. Mike els benyomása az volt, hogy maga Wolff is kivételes egyéniség. Izmos, középkorú férfi volt, akib l apad-hatatlanul áradt a tömény energia. Drótszer , szürkésfekete haja széles, barázdált homlokába lógott. Beszéd közben a szeme egyfolytában mozgott szemüvege lencséje mögött, s amikor magyarázott valamit, hosszú ujjai alakzatokat írtak le a leveg ben. Ragaszkodott hozzá, hogy Mike a keresztnevén szólítsa, s nem lep dött meg, amikor Mike elárulta, hogy az ENSZ egyik beépített ügynöke. - Két gyilkos kép rend rségi mesterlövész már van itt a lakásban, úgyhogy egy vérengz titkos ügynök jól megfér velük. Ett l fogva nehéz volt ráterelni a szót Wolff biztonságára. Miután körbevezette Mike-ot az egész lakáson, kipróbáltatta vele az egyik legújabb számítógépes játékát. Ezután úgy döntött, ideje kávézni. Csészéikkel a tágas nappaliba vonultak. Itt üldögélt a két test r fotelben, lábuknál a géppisztollyal. Zavarukban úgy tettek, mintha újságot olvasnának. Mike kérésére azt mondták nekik, hogy egy amerikai számítógépes szakember, aki egy közös programon
dolgozik Andreas Wolff-fal. A rend rök mindjárt az elején ellen rizték Mike iratait, s azokat rendben találták. - Az élet oly rövid - sóhajtott Wolff gondterhelten. Az egyik magas ablak el tt állt, és a Börseplatz forgalmát figyelte. - Akár három életet is leélek, mialatt játékaimat merész ötletekb l software-ré alakítom. És eközben talán jut néhány hetvenöt évnyi id tartam a komolyabb dolgokra is. - Mondjuk az ICON-ra - mondta Mike. Wolff fintorgott. - Néha azt kívánom, bár sose vágtam volna bele. El sem hiszi, hogy azok a titkos kódok milyen nyugtalanná teszik az éjszakáimat. - Gondolom, az agyát is alaposan leterhelik. - Egyre jobban. És ezenkívül vasfegyelmet diktálnak, aminek én mindig is híján voltam. Persze most már nem tudnék meglenni nélküle, és több tekintetben is élvezem a kihívást. Úgy érzem, az új protokollok lassan tökéletes formát öltenek. Látom magam el tt a kész projectet, még miel tt a végs formába öntött kódot leírnám. - Azt mondja, hogy a listák még nincsenek készen? Azt hittem, már teszteli ket. - Egy ideje már folyik a tesztelés - tudatta Wolff-, de ez egy hosszú folyamat, és közben kegyetlenül megnyirbáljuk a programot. Több kódot kell írni és beépíteni a szoftverbe, ami könyörtelen sebészeti m téten esett át. - Wolff a leveg be lendítette a karját. Egy kevés kávé a kézfejére löttyent. - Szóval a munka oroszlánrésze még hátravan. - Ön el tt a nagy kihívás? - Valahogy úgy. Szívesen állom a próbát, szállok szembe és küzdök meg a munka eredményességét fenyeget veszélyekkel és nehézségekkel. És azután micsoda öröm túljutni ezeken, gy zni. De úgy érzem, e munkának sosincs vége. Amint megfeleltem az egyik kihívásnak, máris ott a következ . - Wolff elfordult az ablaktól, és Mike-ra vigyorgott, kivillantva nagy, szabályos fogait. A legrosszabbak azok a kés éjszakai pillanatok, amikor rádöbbenek, hogy mennyi megy veszend be a drága id mb l.
- Mike az órájára nézett. - És persze a magáéból is - tette hozzá Wolff. - Elnézést, hogy úgy viselkedem a vendégeimmel, akár egy kisgyerek. Egyfajta szétáradó izgalommal. Gyerünk, üljünk le, és beszéljünk arról, amiért jött. Hadd nyugtassam meg még egyszer: a mesterlövészek egy árva szót sem tudnak angolul. - Ahogy leültek az ablak melletti asztalhoz, Wolff még hozzátette: - És németül se valami jól. Mike beszélt felettesei azon aggályáról, hogy Wolff védelme esetleg nem kielégít . - Az ön életére most még komolyabb veszély leselkedik. - Úgy érti, most nemcsak annak áll fenn az esélye, hogy a b nöz k eltesznek láb alól, hogy azután nyugodtan betörhessenek az ICON-állományba? - Nos, nem. - Meg kell hogy mondjam, ezt a fenyegetést nemigen tudom komolyan venni. Olyan dolog ez, aminek a megtételér l a b nöz k ugyan beszélnek, de ahhoz, hogy vegyék is rá a fáradságot, le kéne mondaniuk a maguk biztonságáról. Talán ezek a b nöz k nem olyan jól szervezettek és informáltak, hogy érdemesnek találják megkockáztatni a megölésemet. - Én ebben nem vagyok olyan biztos. - Nézze, Mr. Graham. Elterjesztettem néhány kósza hírt egy komputerzsenir l, aki már most leköröz engem a számítógépes adatbiztonság területén. Ezért sokan hiszik úgy, hogy bármi történjék is velem, az ICON jöv je feltétlenül biztosított. - Sokan viszont egy szót sem fognak elhinni ebb l az egészb l vetette ellen Mike. - k azok, akik veszik a fáradságot, hogy utánajárjanak az igazságnak, következésképpen arra sem restek, hogy a maga fejét vegyék. Wolff vállat vont. Nem gy zte meg Mike érvelése. - Különben - ecsetelte Mike -, az újabb fenyegetés némileg eltér a régit l. - El vett egy darab papírt, és széthajtotta. - Ezen a listán a maga neve is szerepel. Ismeri valamelyiket a többiek közül?
Wolff elvette a listát, és homlokráncolva nézte. - t - mondta, és rábökött a papírra hosszú ujjával. -Rudolf Altenberget. A többieket nem ismerem. - És t honnan ismeri? - Legjobb belátásom ellenére, és engedve volt feleségem rábeszélésének, aki Altenberg nejének a barátn je, terveztem Altenbergnek egy számítógépes rendszert, és személyesen installáltam az otthonában. Mondhatom, igen bonyolult rendszer. Jobb, mint amit magamnak valaha is csináltam. - Járt Altenberggel egy társaságba? - Miért kérdi? - Hogy szinte legyek, a listán szerepl férfiak nácik. - Kivéve engem... - Hát... - Nem lep meg, hogy Altenberg fasiszta. Igen kellemetlen ember, akinek semmi érzéke az irodalomhoz és a zenéhez. Maga szerint az én nevem miért került rá erre a listára? - Gondolom, valaki azt hiszi, hogy maga náci. - S miért létezik egyáltalán ilyen lista? - Ez egy igazi „toplista". Ketten a listáról már halottak. - Ez rossz hír, Mr. Graham - Wolff az ablak felé tekintett. - Lehet, hogy máris a nyomomban vannak. - Jobb félni, mint megijedni... Mondja, miért gondolhatja azt bárki is, hogy maga náci? - Talán a kapcsolatom miatt Altenberggel? - Elképzelhet . - Szerintem is. Társasági összejöveteleken jelentünk meg együtt. Rávett, hogy menjek vele fogadásokra. Be akart mutatni azoknak az embereknek, akik állítása szerint haszonélvez i voltak a rendszernek, amit neki terveztem. Persze igazából dicsekedett velem, mivel én elég híres vagyok. Mindig a régi nóta, már kezdek belefáradni... Mike nem volt biztos abban, hogy Wolff köntörfalaz, bár nagyon
úgy t nt, hogy ejteni akarja a témát, és másról szeretne beszélni. - Más okot nem lát arra, hogy bárki is nácinak higgye? Wolff tekintete megkeményedett. - Nem - mondta kurtán -, higgye már el. - Félrenézett. - Úgy gondolom, mégis meg kell er sítenünk a védelmét - mondta Mike. - Nem értek egyet. - Ártani nem árt. - De hát riznek. Már így is eléggé gátolva vagyok, nem akarok több korlátot magam körül. - Ezek a fickók nem alkalmasak erre a feladatra. Mire feltápászkodnának a fotelb l, és a fegyverükért nyúlnának, egy profi orgyilkos már szitává is l né ket. - Tehát fennáll a veszélye, hogy képzett gyilkost küldenek rám? - Úgy látszik. Van az illet r l személyleírásunk, és megpróbáljuk elkapni, de maga addig is komolyabb védelemre szorul, mint amit most kap. Tudom, hogy ez sért az itteni rend rökre nézve, de az érzelmekre most nem lehetünk tekintettel. Wolff felállt, és megint az ablakhoz sétált. - Jöjjön, nézze - mutatott kifelé. - Az az épület ott, a park túlsó végén az értékt zsde. Forgalmas hely, tele hivatalnokokkal és más köztisztvisel kkel. Az esély arra, hogy egy orvlövész ott bóklásszon, egyenl a nullával. És ez az egyetlen épület, ami közvetlenül erre a házra néz. - De mégis... - Odalent, mint tudja, egy csapat, a munkáját lelkiismeretesen végz biztonsági ember dolgozik, akik veszély esetén egyetlen gombnyomással elzárják a lépcs feljárót, és leállítják a liftet. Ha valaki csak egy kicsit is gyanús, nem jut fel ide, és mindig velem kezdik az ellen rzést. Még a saját anyámat is alaposan átvizsgálják. - Én is hamis iratokkal jutottam be -jegyezte meg Mike. - De el ször megmutatták nekem a képét a biztonsági képerny n,
nemde? - És mivel becsületesnek találta a képem, maga mindjárt be is engedett. Lehettem volna a gyilkos is. - Beengedtem, mert tudtam, hogy maga kicsoda. Mike hunyorított. - Mert udvariasan bejelentettem a látogatásomat? - Nem - mosolygott Wolff. - Használja a képzel erejét. Ha maga amolyan fél kívülálló lenne, mint én vagyok, és csak id nként férne hozzá az ENSZ titkos aktáihoz, nem kíváncsiskodna olykor-olykor? - Á, értem. - Tehát - folytatta Wolff -, ha valaki mégis rám akarna törni, amit én valószín tlennek tartok, ezek itt ketten vannak olyan kemény fickók, hogy szükség esetén pár golyót beléeresszenek. Mike elgondolkodott. Végül bólintott. - Tolmácsolni fogom, amit mondott. De addig is legyen óvatos. Ne menjen ki egyedül. Ha mégis el akarna menni itthonról, értesítsen, és mi adunk maga mellé egy embert. Vagy akár kett t, ha szükségesnek látjuk. Mike elfordult az ablaktól. Az egyik lövész t bámulta. Ugyanaz a bárgyú tekintet - felerészt kíváncsi, felerészt szórakozott -, amivel a tehenek szemlélik az elhaladókat, gondolta. - Emlékezzen arra, amit mondtam, Andreas. Ne bízza magát ezekre itt. Maradjon éber. Egy órával napkelte után két férfi várakozott egy Ford teherautóban száznyolcvan méterre a dallasi Kényelem vendégház szervizudvarától. A kövérebb fickó neve Chuck, a soványabb s egyben fiatalabbé Billy volt. Mindketten Don Chadwick megbízásából dolgoztak. A munkához er s nagyítású távcsövet használtak, melyen keresztül megfigyelés alatt tartottak egy, a szálló személyzeti bejáratánál parkoló, hamis rendszámtáblával ellátott furgont. - Na végre - suttogta Chuck. Philpott kiszállt a liftb l, felnyitotta a furgon hátsó ajtaját, majd
visszalépett a liftbe. Lehajolt, felemelte egy összegöngyölt sz nyeg egyik végét, és húzni kezdte a járm felé. - Teremt Isten! - rémüldözött Billy. - Van rá egy tuti tippem, hogy mit vonszol ez itt. A sz nyeg nehéz és ormótlan volt. Philpott arca verí-tékezett. Addig rángatta a göngyöleget, míg a közepe hozzá nem ért az ajtó széléhez, s ekkor elengedte. A sz nyeg nagy puffanással a platóra zuhant, amit Billy és Chuck is hallott. Philpott ismét lehajolt, felemelte a sz nyeg másik végét a földr l, és lábát befeszítve megtolta. A sz nyeg becsúszott a furgonba. Philpott összehajtotta, lecsukta a zárlapot, és a kormány mögé ült. - Ne tapadj nagyon rá - intette Chuck, amikor Billy beindította a motort. - Ilyenkor még gyér a forgalom. Philpott kihajtott a West Kingsleyre, jobbra kanyarodott, és délnek vette az irányt. Az els lejt nél belenézett a visszapillantó tükörbe, és látta a pár száz méterre mögötte maradó fekete Ford szállítókocsit. Amint befordult a Trinity River és a Greenbelt Park irányába, zsebében a mobiltelefon kett t csengett. Kivette, megnyomta a zöld gombot, és a füléhez emelte a készüléket. - Nem zavarok? - kérdezte egy hang. C. W. Whitlock beszélt. - Ezt meg hogyan csinálja? - kérdezte Philpott. - Tessék? - Maga halott, és éppen egy sz nyegbe göngyölve utazik az általam vezetett járm hátuljában. - Akkor hát úton van? - Itt száguldozom nyomomban egy felt n uszállyal. - Csak tudni akartam, minden úgy alakul-e, ahogy vártuk. - Én inkább csak reméltem. Annál azért óvatosabb vagyok, hogy túl sokat várjak. Történt valami, amir l tudnom kell? - Sabrina üzent. - És jutott valamire? - Egyel re nem. Berlinben van. A megfigyelés alapján Erika
mindenhová elkísérteti magát medveszer lovagjával. - Tájékoztasson rendszeresen arról, mit szándékozik tenni Sabrina. Adok a véleményére. - Rendben. - Nagyjából egy órán belül kikapcsolom a telefont. Ha sürg s mondandója akad, azzal várnia kell. És jut eszembe, Chadwick készpénzt adott a munkáért. Busás összeg birtokába jutottunk, amit akár valamilyen jótékonysági célra is elkelthetnénk. - Helyes - mondta Whitlock elégedetten, - Jelentkezem, amint itt végeztem. - Jó. S megkérhetném... - Igen? - Kérem, bánjon kíméletesen a földi maradványaimmal. 22. Délután háromkor Erika Stramm és társa, Gregor Brjusov hazaért egy hivatalos ebédr l. Az ebéd finom volt, és mindketten sok bort ittak. Egy lapkiadó hívta meg ket, aki jó érzékkel kötötte össze a kellemest a hasznossal, s így az étkezés során még egy üzletet is nyélbe ütöttek. Erika írni fog egy cikksorozatot az intellektuális havilap, a Deutsch Herzfeuer számára: egy tízrészes tanulmányt arról, miként változtatta meg a szocializmus Németország m vészetét ezerkilencszáznegyvenkilenc óta. Egy ilyen megbízás, mondta Gregornak hazafelé a taxiban, olyan, mintha azért fizetnék az embert, hogy kedvenc babáival játszadozzon. Egész belemelegedtek a beszélgetésbe, egymás szavába vágtak, ám ahogy beléptek az ajtón, az el szoba félhomályában Gregor egyszerre elhallgatott. A hali és a nappali közötti keskeny sz nyegsávra mutatott. M anyag zsinór hevert rajta, s csillogott a mennyezetvilágítás halvány fényében. Mióta az amerikai újságíró betört, Gregor mindig vékony zsineget feszített ki a nappali ajtajába, ahányszor csak elmentek hazulról.
Erika tovább beszélt. Ám amint észrevette, milyen körültekint en lép Gregor a nappaliba, arckifejezése megkomolyodott. Az orosz felkapcsolta a villanyt, megállt a szoba közepén, és lassan körbenézett. A nappaliból nyíló hálószoba ajtaja félig nyitva volt. Amikor elmentek, csukva hagyták. Gregor egy bikacsököt húzott el a zsebéb l, beleakasztotta hüvelykujját a szíjba, és a csuklója köré tekerte. Keresztülment a szobán, és berúgta a hálószobaajtót. Az ajtó nagy robajjal a falnak csapódott, majd visszalendült. Erika bejött a nappaliba. Gregor átlépte a hálószoba küszöbét, és bal oldali fal mentén sorakozó beépített szekrények irányában elt nt. Hallatszott, hogy Gregor kinyitja az egyik ajtót, majd felnyög, és egész súlyával elterül a földön. - Gregor? Erika a hálószoba ajtajához ment. Néma csönd volt. Elöl lév lábára helyezve súlyát bedugta fejét az ajtón. Gregor arccal a földnek feküdt a szekrénysor el tt. Erika elfordította a fejét, hogy benézzen az ajtó mögé. - Elintézhetjük ezt a dolgot békésen? - kérdezte Sabrina. El jött, és karját védekez en széttárta. A fekete overallja volt rajta és gumitalpú bakancs. A haját szoros lófarokba fogta. Erika izmait megfeszítve hátrált. - Föltennék magának néhány kérdést. Abból, hogy válaszol rájuk, még nem lesz baja, és a szabadságán sem esik csorba. Erika nézte Gregor mozdulatlan testét. Látta, hogy a férfi kezét hátrakötötték. - Nincs magával beszélnivalóm. - Hátha talán mégis. Erika hirtelen hátraugrott, és farmerzsebéb l rugós kést rántott eló. A hosszú, vékony penge villanva pattant ki. - Inkább maga fog az én kérdéseimre válaszolni -mondta, és fejével a háló irányába bökött. - Befelé, de azonnal!
Erika egy pillanatra lepillantott a késre, mintha- csak meg akarna gy z dni, jó irányba áll-e, s mire felnézett, Sabrina el relendül ökle alig pár centire volt az orrától. Csattant az ütés, és Erika összeesett. Sabrina el lépett az ajtó mögül, és kétszer keményen Erika bordái közé rúgott. Erika sikított volna, de elakadt a lélegzete. Hörögve próbált leveg t szívni behorpadt mellkasába. Sabrina kiütötte a kést Erika kezéb l, megragadta a bokáját, és bevonszolta a nappaliba. Erika behúzta a lábát, és rúgni próbált. Sabrina elengedte, majd páros lábbal ráugrott. Erika sikított. Állához húzott térddel fetrengett a padlón, és szorongatta sérült vádliját. - Mindjárt megvagyunk! Sabrina Erika mögé került, hónaljánál fogva felemelte, beleültette egy egyenes támlájú székbe, és két kezét a támlán átbújtatva a háta mögött megbilincselte. - így ni. - Sabrina el rejött, és kezét a nadrágja szárába dörgölte. Maga és a barátja most már összeill páros. Azt hittem, nehezebb dolgom lesz magukkal. - Nem ússzák meg ilyen könnyen - lihegte Erika -, maga és az a másik. Miles, vagy hogy is hívatja magát. - Kérem, ez olyan fölösleges - Sabrina visszadugott egy laza hajtincset a tarkóján összefogott lófarokba. -Máris megúsztam. Vagy maga nem így látja? - Ezért még fizetni fog - fenyeget dzött Erika. Amikor Sabrina egész testsúlyával a sípcsontjára ugrott, a fájdalomtól könnybe lábadt a szeme, s a lefolyó könnycseppek elkenték a festéket. - Ha nem most, akkor kés bb. - Azt akarja, hogy durvább eszközökhöz folyamodjam? - Úgysem merne bántani. - Már bántottam. És a barátját is. - Mit tett vele? - Tekintetbe véve az és az én testsúlyom közötti különbséget és
azt a tényt, hogy maguk ketten vannak, muszáj volt egy aljas trükkhöz folyamodnom. - Mit tett vele? - Leterítettem egy adag CS-sel - Sabrina el vett egy ezüstszín fémdobozt, majd visszaejtette a zsebébe. -Úgy kid lt, mintha lepuffantották volna. Pár perc múlva magához tér, és nem lesz baja. Egyel re. De ha maga nem válaszol a kérdéseimre, annak a barátja látja a kárát. - Sabrina ismét a zsebébe nyúlt, és kihalászott egy injekciós fecskend t. A t szúrásra készen állt a kezében. Pentotál, Erika. Egyfajta érzéstelenít . Erika összeborzadt. - És ne mondja, hogy úgysem merem megtenni - Sabrina fejével rábökött a fecskend re, melyben sárgára festett víz volt. - A kelleténél jóval nagyobb adag van a t ben. - Maga megbolondult! - Nyilván tudja, hogy amikor az alany szíve még ver, egy nagyobb adag ebb l a szerb l agyvérzést okoz. - Meg is halhat! - Igen - Sabrina közelebb lépett. Lehajolt, arca egy vonalba került Erikáéval. - Akkor hát beszélgetünk? - Mi a fenét akar t lem? Nem tudok semmit. - Olyasmit tud, amit nekem is tudnom kell. Kérem, ne hozzon ki a béket résb l azzal, hogy itt értetlenkedik. Ide figyeljen: nekem ebb l az egészb l nem lehet bajom, de a maga barátjának igen. Maga ellen vét, ha kételkedik a szavamban. - Az ég szerelmére, mit akar? - A maga bérgyilkosának a nevét, a címét és napi id beosztását. Erika hallgatott. A fejét lehajtotta. - Vegyem úgy, hogy nem hajlandó együttm ködni? - Miért kell ezt magának tudnia? - Egy olyan szervezetnek dolgozom, amelyik pontot akar tenni a gyilkosságsorozatra, amit maguk az Emily Selby listáján szerepl férfiak ellen terveznek.
- Miféle szervezet ez? - Azt nem mondhatom meg. S még ha a jelek alapján maga az ellenkez jét gondolja is, mi a jó oldalon harcolunk. - A nácik is mind ezt mondják. - Erika, én nem szeretem a nácikat. Hallott valaha egy Klaus Schneider nev újfasisztáról? Erika bólintott. - Hallottam. A barátja volt? - Én juttattam bíróság elé. Erika nagy szemeket meresztett. - Ezt bárki mondhatja. - Sose hozták nyilvánosságra az elfogatása részleteit, de lefogadom, maga tudja, hogy mi történt - mondta Sabrina. - Talán tudom. - Ezerkilencszázkilencvenkett ben egy forró augusztusi éjszakán Schneider egy padon üldögélt az Unter den Lindennél. Egy lopott heroinszállítmányra várt, amit áron alul tervezett eladni. A megadott id pontban egy fiatal n érkezett a helyszínre, és Schneider követte t a bokrok közé, hogy átvegye az árut és fizessen. Ehelyett azonban a n rátámadt, jól összeverte, letépte a ruháit, és a meztelen férfit egy fához kötözte. Aztán készített róla egy fotót, amit elküldött a híveinek, akik azt gondolták róla, hogy az új Vezér. A n a fényképhez csatolt egy levelet is, melyben közli, hogy velük is ugyanez történhet. A csoport szétoszlatása volt a feladatom. Teljesítettem. Erika vállat vont. -A részletek stimmelnek, de nem tudja bizonyítani, hogy az a n maga volt. - Az anyám életére esküszöm, hogy én voltam. - Akkor meg miért kifogásolja, hogy föllépjünk a fasiszták ellen? - Azért, mert maguk szabályos mészárlást folytatnak, és még arra sincs biztosíték, hogy a megfelel embert veszik célpontul. - Pedig azt tesszük. - Ha ebben olyan biztos, nyilván cáfolhatatlan vagy legalábbis
elegend bizonyítéka van ahhoz, hogy törvényes eljárást kezdeményezzen. Miért nem adja át az ügyet a rend rségnek? - A hatósági szervek túl engedékenyek, és a törvényes eljárás enyhe ítélettel zárul. A mi módszerünk ennél jobb. - Erika - Sabrina ismét közelebb hajolt -, nincs id m vitatkozni. A munkámat végzem. Muszáj megtudnom, hogy ki a hóhéruk. Bármire képes vagyok, csak hogy választ kapjak. Nem tréfáltam azzal a pentotállal. Erika a hálószoba felé tekingetett. Gregor magához tért. Fejét a sz nyegbe fúrva köhécselt. - Nem hagyom, hogy bántsa t! - mondta Erika elszántan. - Akkor beszéljen. Erika hosszasan nézte Sabrinát, majd beleegyez en bólintott. - Vegye le róla a bilincset. Adjon neki vizet. Azután beszélek. - Azt képzeli, hogy szabadon engedem, miel tt maga bármit is mondana? - Sabrina rázta a fejét. - El bb beszéljen. - A szavamat adom! - suttogta Erika elfúló hangon. -ígéretet teszek, és én sosem szegem meg az ígéreteimet. A Teremt nevében kérem, könnyítsen Gregoron. Segítsen neki! A fekete szállítóautó magas sziklafalon állt, egy fák s r csoportjától közrefogott nyílt térség fölött. A nap delelt, s bár a kocsi ablakait lehúzták, a h mérséklet odabent volt vagy harmincöt fok. Chuck és Billy több mint két órája ült a poros szélvéd mögött, s figyelte Chadwick szürke és kék furgonját, mely az alattuk elterül tisztáson parkolt a t z napon. - Ennyi id t tölteni egy furgonban, ilyen h ségben egy hullával! mondta Chuck. - Ez a fickó nem mindennapi figura. Kevés embernek venné ezt be a gyomra. - Ne feledd, hogy angol. Mióta itt volt, Mr. Beamish tapodtat se mozdult. Egyszer en állt a kocsival a két facsoportot összeköt salakos úton, mely egyben a
Greenbelt Park ezen szakaszán is keresztülvezetett. Amikor Beamish ideért, leállította a motort, kényelmesen hátrad lt a kormány mögötti ülésen, és a karját összefonta. - A furgonban van légkondicionáló - közölte Billy -, de nem hinném, hogy ez sokat számítana, miután a kocsi ennyi ideje áll sóhajtott. - Megígértem Mr. Chadwick-nek, hogy kitakarítom a furgont, ha ez a csodabogár egyszer elment. Ekkor a furgonban ráér sen üldögél Malcolm Philpott látta, hogy Chadwick két embere messzelátóval figyel egy vegyi anyagokat szállító kis kék tartálykocsit. A járm végigdöcögött egy leágazáson, a dombhátról lassan aláereszkedett, és megállt Philpott kocsija mellett. A kormánynál Russ Grundy ült. - Mr. Beamish? - szólt ki Russ az ablakon. - Az vagyok. - Figyelnek bennünket? - Igen. M vészi alakítást kérek magától, Russ. Vizsla tekintetek figyelik a dombról minden lépésünket. Kérem, ne nézzen arra. Grundy kiszállt. Katonai díszegyenruhában parádézott. Odasétált a furgonhoz, és tartotta az ajtót, míg Philpott kiszállt. - És most mit kell tennem? Philpott a furgon hátuljára mutatott. -Van odabent egy összegöngyölt sz nyeg. A látszat kedvéért a göngyölegbe tettem két, vízzel félig teli m anyag zsákot. Segítsen átvinni a sz nyeget a maga üres tartálykocsijához, és csúsztassuk be a tartály nyílásán, aminek a fedelét maga el bb nyilván felnyitja. - Megmondaná, miért kellett ilyen maskarába bújnom? - Miért kérdi? Muszáj magának mindent tudnia? - Nem, egyszer en kíváncsi vagyok. - És van olyan kíváncsi, mint amilyen hiszékeny, mert akkor ne is kérdezze meg, hogy a csudába kerül egy egyenruhás a tartálykocsi kormánya mögé? És mit fog kezdeni azzal a sz nyegbe csavart hullával amit épp a tartályba tett?
- H , de morbid. Annyira már nem is érdekel. - Na látja. Chuck és Billy a sziklafalon álló kocsiból nézte távcs vel, amint az ominózus göngyöleget ketten a másik járm höz vitték, és némi küzdelem árán belesüllyesztették a tartályba. Aztán látták, ahogy a katona becsukja a tartály fedelét, leugrik, kezet ráz Beamishsel, és elhajt. Pár perc múlva Beamish is elhajtott az ellenkez irányba. - Örülnék, ha végre este lenne - mondta Billy Chucknak. Dallasba visszaérve Philpott leparkolta a furgont egy csöndes helyen a hotel közelében, ahogy Chadwickkel megbeszélték. Miel tt lecsukta és bezárta volna a kocsi ajtaját, három csepp hullamérget löttyintett ki az üvegcséb l, amit Grundy szerzett neki. Pár másodpercen belül a rothadó emberi hús félreismerhetetlen szaga kezdte betölteni a furgon belsejét. Philpott villámgyorsan becsapta az ajtót. - A küldetés végrehajtva - suttogta elégedetten. Élvezte ezt a kis kirándulást. Jó érzés volt megint a terepen. A hotelbe vezet úton halkan fütyörészett. Arra gondolt, ha odaér, vesz egy forró fürd t, eszik valami finomat, aztán egy kés i járattal visszarepül New Yorkba. 23. - Rémülettel töltenek el az emlékek - mondta Uli Jürgen. - Gy lölöm, ahogy megszállják a jelenemet. - Igazán? Milyen különös. Marianne Edei egy bárszéken ült a sz nyeg nélküli m terem közepén. Arca és meztelen válla csak úgy ragyogott a magas ablakokon és széles felülvilágítókon beáradó napfényben. Amikor beszélt, megpróbált mozdulatlan maradni. - S még hogyan kerül kapcsolatba az emlékekkel? -kérdezte. - Még azel tt kell hogy elárasszák jelenét, miel tt észrevenné ket. - Mintha folyton veszélyeztetnék a biztonságomat. Úgyhogy igyekszem nem gondolni a múltra. Jürgen hátralépett a fest állványtól, és letette az ecsetet. A vásznat
nézve mosolygott, ugyanakkor gondosan összehúzta a szemöldökét, mintha önkritikát gyakorolna. Elégedett volt a m vével. Tehetsége újabb bizonyítékát látta benne, akárcsak az összes többi jól sikerült festményében. - Azt hiszem, kész vagyunk, Frau Edei. Négy hét alatt, hat ülés során életh en megfestette modellje képmását. Ez az, amire bármelyik, feleolyan tehetséges arcképfest is képes lett volna. Ám az , Uli Jürgen festménye messze több volt egyszer portrénál. A Marianne Edéir l készült festmény hiteles képmás volt, tucatnyi ügyes csalással - a szem körül, a száj szegletében, az áll vonalán és a nyakon. A b r pontosan ugyanott volt ráncos és petyhüdt, ahol a valóságban, ám a képen a ráncok és a red k halványabbak voltak, s inkább gy rt selyemre emlékeztettek, mint megfáradt felhámra. - Megnézhetem? - Hát... - Ezeket az apró változtatásokat egyenként szinte észre sem. lehetett venni, ám ami az összhatást illeti, Jürgen célja az volt, hogy szégyentelenül elkápráztassa Marianne Edelt. Ha egy idegen ránézett a képre, a vonalak, a tónusok és a színek meggy z harmóniáját látta, ami er teljesen azt sugallta, hogy a képmásból sugárzó életer és n iesség nyilván a modell sajátja. Uli Jürgen még csak valamivel több, mint egy hónapja ismerte Marianne-t, de kétségbe vonta, hogy valaha is feleolyan jól nézett volna ki, mint az általa lefestett n , - Jöjjön, nézze meg - mondta Jürgen. Marianne óvatosan lelépett a székr l, és megállt Jürgen mellett. Egy percig hallgattak. Jürgen a könyvel vel való délutáni találkozóról gondolkodott, míg Marianne-t elkápráztatta az a tehetség, melynek birtokában a mester pontosan olyannak festette le t, amilyennek képzelte magát. - Maga igazi zseni! - lelkendezett Marianne. - Ugyan már.
Jürgen összerezzent, amikor Marianne szorosan a nyaka köré fonta karját, és nagy hévvel szájon csókolta. - Ó, maga drága! - kiáltott fel az asszony, és újra megcsókolta. Jürgen visszafojtotta a lélegzetét, és várta, hogy vége legyen. A n ötven volt, túlsúlyos, és nem igazán jól konzervált. Arca hasonlított egy Jon Voight nev színészére, ami nem jelentett el nyt a számára. A lehelete áporodott volt, és túl er s parfümöt használt. Viszont gazdag volt, Jürgen pedig sosem utasította vissza a pénzt vagy azokat az embereket, akiknek volt pénzük, még ha számára ellenszenvesek voltak is. - Mit gondol, a férjének is tetszeni fog? - kérdezte Jürgen, miután kiszabadult Marianne öleléséb l. - Egyenesen imádni fogja. Mikor vihetem haza? - Még legalább tíz napig maradnia kell. De ha ennyire türelmetlen, két-három nap múlva elvitetem valakivel, aki tudja, hogyan kell bánni a frissen elkészült vásznakkal, és be is keretezi, ha akarják. - 0, ez nagyszer volna! Elintézné nekem? - Horst ma jön, hogy elvigyen néhány másik munkát. Majd megbeszélem vele, és utána fölhívom. Marianne Edei leakasztotta kabátját az ablak melletti fogasról. Jürgen segített neki fölvenni. - M vész létére egész módszeres - mondta Marianne. - És egy filozófus veszett el magában. - Egy filozófus? - Jürgen ravaszul mosolygott. - Ezt meg honnan veszi? - Annyi érdekes dolgot hallottam, mialatt itt voltam. És amit legutóbb az emlékekr l mondott, még mindig ott motoszkál a fülemben. Ha Marianne nem a megrendel je, Jürgen biztos elneveti magát. Ám így csak közömbösen a kávéscsészéje aljára meredt. Az észrevételt az emlékekr l kizárólag hatáskeltés céljából tette. Egy részét úgy olvasta valahol, a másikat pedig maga találta ki.
- A férjem szerint maga korunk Freudja, ha nem tudná. Jürgen csodálkozva meredt Frau Edéire. - Én és Freud? - A szakálla, a széles homloka - és az, ahogy az ecsetet tartja, amíg a vásznat nézi; ugyanígy tartotta Freud kezében a szivart. Életében el ször hasonlították egy zsidóhoz. Ez szíven találta. Nyomatékkal az órájára nézett. - Mennem kell - mondta Frau Edei. Jürgen kikísérte. -Hívjon fel, amint megszervezte a kép házhoz szállítását. - Rendben. Marianne még utoljára arcon csókolta, majd elment. Jürgen halkan betette utána az ajtót, és savanyú képpel meredt az ajtótáblákra. - Freud. Még mit nem! Csöngött a telefon. Jürgen beszaladt és felvette. A könyvel titkára hívta, hogy ne felejtsen elmenni a találkozóra. - Mondja meg, hogy ne aggódjon - mondta neki Jürgen -, nem feledkeztem meg róla. Id ben ott leszek, mint mindig. Hangosan kopogtak. Ez Horst lesz, gondolta Jürgen, vagy az a n személy felejtett itt valamit. Átment a m termen, és ajtót nyitott. Egy idegen állt ott, magas, kék szem , mézsz ke. Öntelten mosolygott. - Herr Jürgen? Jöttem a csomagért. - Tessék? A csomagért? Ez valami félreértés... - Az lesz az - a fiatalember egy papírdobozra mutatott odabent a m teremben. - Nem, az nem lehet... A fiatalember félrelökte Jürgent, és bement. Marianne Edei portréjához érve megállt, és alaposan megnézte. Jürgen homlokát ráncolva, zavartan jött el az ajtóból. - Micsoda mázolmány! - mondta a fiatalember, s még mindig mosolygott. - Na most már aztán elég! - kiáltotta el magát Jürgen. Karjánál fogva megragadta a betolakodót. - T njön el azonnal, vagy hívom
a rend rséget. A férfi kiszabadította a karját, és a másik kezét tweedza-kója zsebébe csúsztatta. Rövid csöv pisztolyt húzott el . - Hallgassa csak, Uli Jürgen. Ezerkilencszáznegyvenkett ben Sámuel Weiss berlini fest t elkergették m terméb l, innen kétutcányira, a vásznait és képeit pedig az utcára hajigálták. Aztán Weiss nyakába táblát akasztottak, melyen felsorolták az emberiség ellen elkövetett állítólagos b neit, s míg ott vonult fel-alá a m termével szomszédos kis park körül, a nácik máglyát raktak a képeib l. A fiatalember Marianne Edei képmása elé intette Jürgent. - Folytatom. Sámuel Weisst a harmincas évek egyik legkiválóbb kísérleti fest jeként tartották számon. Nevét Schwittersével, Hodlerével és Kandinskyével együtt emlegették. Ragyogó látomásai voltak. Maga, másrészr l, fest nek mondja magát, m vésznek, pedig az ócska plakátoknál emelkedettebb m vet még sosem festett. - Mire akar kilyukadni? - kérdezte Jürgen türelmetlenül. - Mit akar t lem? - Weiss végül meghalt. Csak el bb még megvakították, kezét és lelkét pedig összetörték Belsenben. Ez a sors jutott neki osztályrészül, miután egész életében nyomorgóit. Maga, a tehetségtelen kontár, nem hozott fényt a világba, egy percig sem kellett nélkülöznie, és gazdagon fog meghalni. Lám, az élet nem mindig ahhoz kegyes, aki arra igazán rászolgált. Jürgen elsápadt. - Legalább a halála legyen méltó egy igazi m vészhez. - Figyelmeztetem - fenyeget dzött Jürgen -, ezt még megkeserüli! - Én ugyan nem... Engem nem tud úgy megkínozni, mint másokat, a társaival együtt, a cimborákkal, a testvérekkel, akik mind vakon hisznek az ostoba szájh sök mindent elsöpr hatalmában. Jürgen kezdte rosszul érezni magát. Nagyot nyelt, mert kiszáradt a torka. Eszébe jutott Viktor Kretzer telefonhívása, melyben
óvatosságra intette. - Most módja van a törlesztésre, Uli Jürgen. A fiatalember egy gyors mozdulattal széttárta a karját, és a pisztoly csövét lefelé irányította. Lövés dörrent. Jürgen egy helyben állt, félig süketen. Jobb karja zsibbadt, és egészen elnehezedett. Lenézett, és látta, hogy a fél keze hiányzik. A nyílt sebb l vér ömlött a padlóra. - Maga m vész - mondta a fiatalember - Gondolkodjon egy m vész fejével. Hát nem tarthatatlan ez a helyzet? Maga a jobb kezével fest, ez az önkifejezési eszköze. De az imént elvesztette a jobb kezét. Többé nem tudja használni, úgyhogy a m vészete ezennel halálra ítéltetett. - Te rohadék - suttogta Jürgen elhaló hangon. - S mit kívánhat egy igazi m vész egy ilyen katasztrófa kell s közepén? Jürgen nézte az értelemt l sugárzó szempárt, a fagyos mosolyt, s megpróbált kiutat találni ebb l a rémálomból. Egyszerre fájdalom hasított a karjába, és a gyomra összerándult. Kétrét görnyedt, és hányt. - Tehát mit tesz az igazi m vész? Mit akarhat most, megfosztva létének egyedüli céljától? - A fiatalember csettintett az ujjával. - Ha igazán céltudatos, és annak ellenére, hogy ez a szörny séges tragédia bekövetkezett, mégis szeretné kifejezni magát, azt mondja: történt, ami történt, megtanulok festeni a másik kezemmel. A fiatalember karja egyszerre a magasba lendült, és lefelé célzott a pisztollyal. Még egyet l tt, mire Jürgen bal kezének három ujja lerepült. Jürgen hátratántorodott, egy pillanatra megingott, majd térdre zuhant, a saját hányadékába. - A végs kétségbeesés stádiumához jutottunk. Ha csak nem elég elszánt ahhoz, hogy megtanuljon festeni a lábával vagy a szájával, elvesztette az önkifejezés képességét. Érzi a veszteséget? A kétségbeesés hagyta rt? Jürgen beszélni próbált, de csak hörögni tudott. A
megrázkódtatástól teste remegni kezdett. Mindkét oldalán vértócsa gy lt a padlón. - Meg akar halni. Igaz? Hídja, hogy az élet már nem tartogat a maga számára semmit. Mondja, Uli Jürgen, eljuttattam eddig az érzésig? Jürgen a pisztoly csövének a nyílására meredt. Arra gondolt, milyen apró ez a nyílás, látszólag milyen jelentéktelen, s mégis milyen tragédia származik abból, ha kirepül bel le egy golyó... - Most már a szegény Sámuel Weiss helyébe tudja képzelni magát? Sejti, mit érzett, miután elvették a szeme világát és kifejezési eszközeit? A fiatalember talpra állította Jürgent, és ismét a fest állvány elé parancsolta. - Végül már bizonyára áhította a halált. A fiatalember Jürgen arcába célzott, és meghúzta a ravaszt. 24. Sabrina nagy adag konyakot töltött, és odaadta a hálószobából kijöv Erikának. Erika két hajtásra kiitta. Sabrina újra töltött. Erika ezúttal elszopogatta az italt. - Alszik - mondta. Gregor ágynak d lt. A CS-t l legyengült. Bár eleinte még küzdeni akart, Erika leállította, és ráparancsolt, hogy pihenjen. Gregor végül túlságosan betegnek érezte magát ahhoz, hogy ellenkezzen. - Nem is tudtam, hogy ennyire köt döm hozzá - mondta Erika. - Az ember csak ilyenkor döbben rá... - Arra gondoltam, ha meghal, én is vele megyek -Erika Sabrinára nézett. - Jó volna, ha megtartaná az ígéretét, Erika. - Menjen a konyhába, ott jobban elférünk a papírokkal. Sabrina kávét f zött, míg Erika lebonyolított egy telefont. Mire elkészült a kávé, motoros futár jelent meg az ajtóban egy hátitáskával. Erika behozta a táskát a konyhába, és a széles
munkapultra pakolta a tartalmát. Volt ott egy vastag, fekete b rkötés könyv, egy fényképalbum, meg több száz oldalnyi kézzel írott feljegyzés, kötegekbe f zve. - Ezt az anyagot egy bíró házában tartjuk - mondta Erika. - Amióta összeszedtük, ez az els alkalom, hogy elkerül onnan. Sabrina megérintette a vaskos kötet kemény b rfedelét. - Ez a Jugend von Siegfried által véghezvitt gaztettek nagykönyve. Több mint harmincöt év során elkövetett kétezernél is több er szakos b ncselekmény, rablás, csalás, zsarolás és gyilkosság leírását tartalmazza. - Ezek az feljegyzéseik? - Igen, a róluk készült másolatok. Nem mondom, hogy könnyen jutottunk hozzá. Id be, pénzbe és fáradságba került, mire megszereztük, és egy ügyvédet meg is öltek, amiért segített nekünk. - És mi van a fotókon? - A b nösök és néhány áldozat. Nem valami sokat jelent ez a gy jtemény, ha csak az ember nem személyes tapasztalatból tudja, mit tettek ezek az emberek, és mit tesznek még ma is. - És a papírkötegek? - Riportanyag, többnyire az áldozatok hagyatéka. - Úgy látszik, ezt a munkát szeretetb l végezték. Vagy éppen gy löletb l. - Még most is bámulatba ejt, hogy ezek a feljegyzések egyáltalán léteznek - mondta Erika. - Olyan kárhozato-sak. A nácik kényszeresen lejegyzik minden tettüket, még ha ezzel ártanak is maguknak. Egyetlen lépést sem tudnak tenni anélkül, hogy ne készítenének róla feljegyzést. A lámpaoszlopra vizel kutyákhoz hasonlóan ott kell hogy hagyják a nyomukat mindenütt. A háború alatt tengernyi id t, kész vagyonokat és mérhetetlen energiát fektettek az állandó jegyzetkészítésbe, s aztán tucatjával kötötték fel ket épp e naprakész dokumentumok miatt. - Rendezett gy jteménynek t nik.
- Alapos munka. A gy jtés és rendszerezés módszerét Emily Selby apja, Johannes Lustig dolgozta ki. - Aki a maga apjának az unokatestvére volt. - Igen. Az én Johannes bácsikám. Eleinte végezte a kutatómunkát is. Aztán, ahogy múlt az id , és mi egyre szervezettebbek lettünk, a kutatást együtt koordináltam a Juli Zwanzig többi tagjával. Csak Johannes bácsi halála után adtunk nevet a csoportnak. akarta így. - Tüd m. Erika sóhajtott. - Kitalálhattam volna. - Maguk mind aktivisták, vagy zömében alapító tagok és szervez k? - Én általános propagandát folytatok a nácik ellen -ismertette a feladatát Erika. - Az újságírást választottam legf bb fegyveremül. A többiek pénzt gy jtenek, ahogy maga sejtette. El adások és kiadványok közzétételével tartják életben az igazságot arról, hogy mi történt zsidók egész nemzedékeivel, és mindent megtesznek, amit csak tudnak azért, hogy er sítsék mozgalmunk létjogosultságát. Egyébként a Juli Zwanzig nagyon is kézzelfogható célt t zött ki maga elé. - Méghozzá a Jugend von Siegfried még él tagjainak a likvidálását. - Pontosan. Johannes bácsi semmire sem vágyott ennél jobban. Bár nekünk sem egyénenként, sem együtt nem volt gyomrunk az öldökléshez, ez még nem jelenti azt, hogy ez a célkit zés eleve rossz. Csak találnunk kellett egy embert, aki elvégzi helyettünk a piszkos munkát. - Nem érezte erkölcstelennek, hogy felbéreljen egy gyilkost? - Korántsem - tiltakozott Erika dacosan. Ne feledje, mi azzal a tudással élünk együtt, hogy a Jugend von Siegfried évszámra teszi tönkre, lehetetleníti el, s t öli a zsidókat politikai megfontolásból. Ravaszak, nehéz rájuk bizonyítani bármit is. Valakinek meg kell ket állítania, valaki meg kell hogy büntesse ket a romlottságukért.
- k sem sérthetetlenek. A maguk kezében van néhány bizonyíték, amit a rend rség fel tudna használni ellenük. - Johannes bácsi nem akarta a törvény kezére adni ket. Ahhoz, hogy az elképzelése szerint szolgáltassunk igazságot, találnunk kellett valakit, aki legalább annyira gy löli a nácikat, mint mi, és aki szemrebbenés nélkül képes gyilkolni. - No és ki ez az illet ? Ki az a titokzatos, sz ke és kék szem fiatalember? Egy pillanatra úgy látszott, Erika nem mondja meg, de a két n jól megértette egymást, és Erika a szavát adta, hogy segít. A megadás egyetlen jeleként Erika kicsit lejjebb hajtotta a fejét. - Einar Ahlin. Egy norvég. - Miért éppen ? - Két évvel ezel tt érkezett Németországba azzal a bizonytalan szándékkal, hogy kárt okozzon az újfasisztáknak. Mi a figyelmét ehelyett a nácik régi nemzedékére tereltük. - A norvégoknak nincsenek kellemes emlékeik a Harmadik Birodalomról. - S pláne ennek a norvégnak nincs. Einarnak z rös gyerekkora volt. Nagyon z rös. Epilepsziás beteg enyhe személyiségzavarokkal. Sorsát egy családi tragédia kíséri. A nagyszüleit halálra kínozták a német megszállók Oslóban a háború alatt. Lányuk életét ez az esemény egészen halála napjáig beárnyékolta. - Ugye Einar anyjáról beszél? Erika bólintott. - Ezerkilencszáznyolcvankilencben öngyilkos lett. Közel ötven esztend n át égett szívében a nácik iránti heves gy lölet, melynek lángja Einarban is korán lobot vetett. Sokak szerint rögeszméje, hogy elégtételt vegyen a nácikon, már az elmebaj határát súrolja. - Maguknak viszont épp kapóra jött. - Értelmezze úgy a tényeket, ahogy akarja - vonta meg a vállát Erika. - Einar hisz abban, amit tesz. Én is hiszek benne. Örülök, hogy olyan munkába fektettem az energiámat, melynek végeredményét mindketten er sen áhítjuk.
- Ezek a feljegyzések alighanem halálukig rács mögé juttatnák a még életben lev Siegfriedeket - mondta Sabrina. - Úgy gondolja, most már át kéne adnom ezeket az iratokat a rend rségnek? - Ez volna a civilizált megoldás. - Azt hiszem, ezzel nemigen jutnánk el bbre - mondta Erika. Olyan civilizálatlan dolog arra vágyni, hogy megbüntessük ket? Ezek a gazfickók gyerekkoruk óta mást se tesznek, mint hogy a zsidókat üldözik. Olyan embereket kínoztak meg, tettek szerencsétlenné és küldtek a másvilágra, akiket nem is ismertek. Ezért meg kell lakolniuk. A felvilágosult, liberális válasz, az életfogytiglan tartó börtönbüntetés nem egyenlíti ki a számlát. Az életükkel kell fizetniük. Sabrina észrevette, hogy Erika hangja már nem olyan szenvedélyes. Bár ugyanúgy ontotta a szavakat, már nem volt mögöttük a meggy z dés. - Hol van most Einar Ahlin? - Fogalmam sincs... - Gyerünk, Erika. - Azt ígértem, együttm ködöm, s nem azt, hogy kiadom a társaimat. Azonkívül igazat mondtam: tényleg nem tudom, hogy hol van. Mindig semleges területen találkozunk. Egy Emily által összeállított címlista alapján dolgozik, és a képen látható sorrendben választja ki áldozatait. - Miféle kép ez? Erika kinyitotta a fényképalbumot, és egy tízszer nyolcas, barnásvörös színárnyalatú nagyított képnél lesimította az oldalt. A képen Adolf Hitler állt egy es áztatta, szétbombázott utcán, és kezét a magasba lendítve köszöntött egy csoport ifjoncot. - A Jugend von Siegfried - mondta Erika. - A fénykép ezerkilencszáznegyvenötben készült, beiktatásuk napján. Valaki neveket írt fehér tintával mindegyik személy mellé. Balról az els fiú Karl Sonnemann volt, a következ Stefan Fliegel,
mellette pedig Uli Jürgen állt. - Einar módosított a sorrenden, amikor megjelent az amerikai. - Harold Gibson? - Igen. - Honnan szerzett tudomást Einar az amerikai érkezésér l? - Emily küldött nekem egy e-mailt róla és az általa irányított szervezetr l. Az adatokat azokból a feljegyzésekb l szedte össze, melyeket Johannes bácsi használt egyik munkájához. Közvetlenül a halála el tt dolgozott ezen az anyagon, ami olyan amerikaiakról szólt, akik egy berlini náci szervezetet pénzelnek. - Es maga megmutatta az e-mailt Einarnak? Erika bólintott. - Megjegyzett minden fontosabb adatot, és máris akcióba lépett. - Maga tudta, hogy Einar meg akarja ölni Harold Gibsont? Erika rázta a fejét. - Magának egyáltalán nincs hatalma e fickó felett, igaz? Erika hallgatott. Sabrina ismét a képre nézett. - Uli Jürgen - mondta. - Ismer sen cseng ez a név. Erika bólintott. A munkapult sarkán lév rádióra bökött. - Uli Jürgen. Bemondták a hírekben, hogy ma kora délel tt holtan találták. Sabrina elkapta Erika tekintetét, és farkasszemet nézett vele. így próbálta tudatosítani benne a helyzet komolyságát. - Ide figyeljen, Erika, szeretném, ha mégértene valamit. A maga által teremtett helyzet mostanra több lett személyes bosszúnál. Emberek élete forog veszélyben, és a dolognak súlyos következményei lehetnek a világbékére nézve. Úgyhogy még egyszer fölteszem a kérdést, és ezúttal egyenes választ várok: mit tesz, ha el kell érnie Einar Ahlint? Erika hallgatott, és Sabrina arcát fürkészte. Nyilván hatott rá komolysága, mert vonakodva ezt mondta: - Van egy barátn je. hozza-viszi az üzeneteket kett nk között. - Mi a lány címe? Erika papírt és ceruzát vett le a munkapult fölötti polcról.
- A lányt Magda Schaeffernek hívják. - Vésse jól az agyába: ha rossz címet találna megadni, visszajövök - mondta Sabrina. - Nem csapom be, elvégre a szavamat adtam. - Erika lefirkantott egy oranienstrassebeli címet. - Ez egy egyszobás lakás egy kis éjszakai bár fölött. Magda ott dolgozik sztriptíztáncosn ként. Sabrina zsebre tette a papírt. Megint a fotóra nézett. Az Uli Jürgen melletti fiú neve Andreas Wolff volt. - Van szkenneré? - kérdezte. - Mire kéne? - Hogy lemásoljam ezeket a dokumentumokat - Sabrina a könyvre csapott. - Sürg s lenne. - Azt hiszem, ez nincs benne a megállapodásunkban. Ez sem hangzott valami meggy z en. Sabrina érezte, hogy az ellenállás csak jelképes. - Akkor miért mondta el nekem, hogy egyáltalán vannak ilyen iratok? Miért hozatta ide ket? - Azt akartam, hogy megnézze ket, és lássa, mi a szerepük abban, amit csinálunk. Sabrina rázta a fejét. - Azt akarta, hogy kitudódjon a dolog. Még mindig le akar számolni a Siegfried-bandával, de nagyon jól tudja, hogy Einart sokkal hamarább elkapják, mintsem hogy kivégezze mindnyájukat. És az esélye arra, hogy egy másik Einart találjon, egy a millióhoz. - Ez eszembe se jutott. - Kérem, Erika, hallgasson rám. A maga gyilkosa túláradó személyiség. Félreérthetetlen nyomokat hagy maga után, valahányszor lecsap. Még azel tt el fogják kapni, hogy Emily listájának a feléig jutna. - De hát ez egy küldetés. - Maga is tudja, hogy nemsokára már csak abban fog reménykedni, hogy a törvény igazságot szolgáltat. Mert a maguk gyilkosa addigra halott lesz. S azt hiszem, az után a riadalom után Gregorral
maga inkább el bb, mint kés bb visszavonul az er szaktól. Erika rövid ideig hallgatott, majd hüvelykujjával az ajtó felé bökött. - Az el térb l nyíló dolgozószobában van egy szkenner. - Jöjjön és segítsen. Erika beüzemelt egy szövegszerkeszt programot a számítógépen, és Sabrina a szkennerrel felvitte a képerny re a könyv lapjainak a másolatait. Az így elkészült file meglehet sen terjedelmes volt. - Hogyan fogja ezt a sok anyagot rátenni egyetlen floppyra? kérdezte Erika. - A nagy teljesítmény kivehet lemezmeghajtó elromlott. - Egyetlen másolatot sem viszek magammal - magyarázta Sabrina. - Átküld m ket egy elektronikus széfbe. Használhatom a klaviatúrát? Behívta a modemet, kapcsolatot teremtett a központi számítógéppel, és begépelte az UNACO-jelszót, hogy hozzáférjen az elektronikus postaládához. Megjelent a lelakatolt doboz képe. Megadta személyes belépési kódját, és a doboz fedele kinyílt. A Jugend von Siegfied file-t C. W. Whitlodoiak címezte, és továbbította. Az átvitel három percig tartott. Miután elkészült, Sabrina rövid feljegyzést készített, ráírta, hogy NAGYON SÜRG S, és szintén Whidockhoz továbbította. - És most elt nök az életéb l - ígérte Erikának. - Err l kezeskedik? - Nem. De már nem akarok magától semmit. Végeztünk egymással. Az ajtóban még ennyit mondott: - Átérzem a küldetéstudatát, Erika. És higgye el, hogy amit mondtam, az szóról szóra igaz. A maga hóhérjának leáldozóban van a csillaga. Erika legyintett. Mintha máris beletör dött volna. - Az érzéseim a történtekkel kapcsolatban - Erika habozott -,
bonyolultak, vegyesek. Ahhoz, hogy tudja, mit érzek, magának is németországi zsidónak kéne lennie. C. W Whitlock az UNACO irattárának a folyosóján állt. Éppen benyomta a piros gombot a mobilján, és a készüléket a zsebébe csúsztatta, amikor Philpott lépett oda hozzá. - Jött magának valami Berlinb l - mondta Philpott, és a titkos gépterem ajtajára mutatott. - Megnézzük? Bementek, és Whitlock a gép elé ült. Amikor látta, hogy a levél Sabrinától jött, benyomta a KÖZVETLEN NYOMTATÁS gombot, és a gép mellett állva várt a szövegre. - Adna nekem egy nyers fordítást arról, amit épp nyomtat? kérdezte Philpott. Whitlock bólintott. Tíz percen át megállás nélkül olvasta hangosan a német szöveg angol változatát a sz nyegen kígyózó papírról. A szövegben olyan tisztességtelen ügyletek rövid összefoglalása szerepelt, melyek végül zsidó üzletembereket juttattak a cs d szélére. A nácik élvezettel írtak a kilakoltatásokról, az éjféli portyákról, egy zsidó asszony csoportos meger szakolásáról, és két gyilkosságról. A második gyilkosság ecsetelése után Whitlock elhallgatott. - Azt hiszem, ett l fogva kisebb adagokban veszem magamhoz ezt a rémséget - mondta. - Na igen - Philpott kezdte felgöngyölni a papírszalagot. - A mi drága Sabrinánk még a sárból is képes aranyat csinálni. Hívjunk ide fordítókat, hogy tegyék tisztába a szöveget. Én meg szervezek egy találkozót a német nagykövettel. A monitorra pillantott: - Miért villog a képerny , C. W? Whitlock felnézett. - A fenébe! h Megnyomta az 013/AS feliratú gombot. - Ez egy külön üzenet. Sabrina nyilván azt akarta, hogy el ször ezt olvassuk.
Az üzenet máris megjelent a képerny n. Rövid volt és vel s: Lehet, hogy Wolff következik, - Beszéljen Sabrinával, amint tud - mondta Philpott -, aztán riassza Mike-ot. 25. - Uli Jürgen, Uli Jürgen - ismételgette Wolff. A hangja fátyolos volt a vonal túlsó végén. - A rádióból értesültem a gyilkosságról, és akkor ismer sen csengett ez a név. Most, hogy szóba hozta, azt hiszem, egy bizonyos csoport tagját hívták így, akivel egy étteremben találkoztam a Leipziger Strassén. Ez is egy olyan alkalommal történt, amikor Rudolf Altenberg mutogatott engem az ismer seinek. Jürgen beszédes volt, amolyan showmanféie, amennyire vissza tudok emlékezni. - O is rajta volt a listán - hívta fel a figyelmét Mike. -Egy régi fényképen, ami alapján a merényl dolgozik, egy illet mellett áll, akinek a neve megegyezik a magáéval. Ezért is hívtam. Ez a kép a listabeli személyekr l készült még gyerekkorukban. - Ha belegondolok, talán én is épp ezekkel az emberekkel találkoztam - mondta Wolff. - Velem nagyjából egyid sek voltak, és mind úgy tettek, mintha nem is ismernék egymást. Nem ültek egy asztalhoz, és egy szóval sem említették, hogy bármilyen kapcsolat lenne közöttük, ám ugyanakkor úgy viselkedtek, mintha rég nem találkoztak volna, és csak nehezen tudnák eltitkolni a viszontlátás örömét. Az ilyesmit valahogy mindig észrevenni. - Emlékszik még valamire? - Rengeteg fotó készült. Amolyan jótékony célú összejövetel volt, azt hiszem - Wolff elhallgatott. - Úristen! -csettintett az ujjával. A vonalban recsegés hallatszott. -Egészen kiment a fejemb l... - Micsoda? - A társaságból - ha ez egyáltalán az volt - egymástól függetlenül ketten is megjegyezték, hogy ugyanúgy hívnak engem, mint egy gyerekkori pajtásukat, aki sajnos már nem él. Mike sóhajtott.
- A régi jó személycsere. - Nem, nem hitték azt, hogy a barátjuk vagyok. - Ok nem is, de az, aki összeállította a listát, igen. -Mike biztosan tudta, hogy Wolff igazat mond. - Az évei száma alapján maga ott lehetett volna a Hitler Fiúk között. - De csak ezért. - Ezek a férfiak voltak a kiválasztottak sereghajtói -mondta Mike. Magát többen is látták a társaságukban, és egy kínos egybeesés következtében közéjük keveredett. Ez árt a hírnevének, de még ártalmasabb lehet a hosszú távú kilátásaira nézve. - Nehezen tudom elhinni, hogy veszélyben lennék. - Pedig el kell hogy higgye. A listán a maga neve a következ . Szeretném, ha maradna ott, ahol van, és nem távolodna el azoktól, akik ellátják a védelmét. - Amit csak kér, megteszem. Mike letette, majd fölhívta Philpottot New Yorkban, és beszélt neki Wolff-fal folytatott telefonjáról. - Mióta megkaptuk Sabrinától az anyagot, egyfolytában a hírarchívumot böngésszük - mondta Philpott. -Kiderítettük, hogy egy Andreas Wolff nev berlini üzletember, aki 1934-ben született Münchenben, 1982-ben motorbaleset áldozata lett. Az egyik, Wolff temetésér l írt beszámoló hírül adta, hogy a gyászmenetben ott volt Erich Bahr és Klaus Garlan. - Akik mindketten szerepelnek a listán. - Tehát az igazi Wolff halott, és emberünket összetévesztik vele. Mike elfojtott hangokat hallott a háttérb l - C. W. épp az osztrák rend rséget gy zködi arról, hogy kett zzék meg Wolff védelmét magyarázta Philpott. - Kapcsolatba lépett már Sabrinával? Gondolom, Berlinb l hív. - Berlinben vagyok, de még nem beszéltem vele. Most fogom keresni. - Ha bármi történik, legyen az jó vagy rossz, azonnal értesítsen.
Mike egyenesen egy Kanstrasse mögötti bárba ment a Kurfürstendamm közelében. Sabrina egyedül üldögélt egy ajtó melletti asztalnál, és t várta. Vállig ér haját ezúttal kiengedte. Sötétkék vászonruhát viselt harang szabású szoknyával. Nyaka köré selyemsálat kanyarított. - Valamilyen különleges rendezvényre mégy? - kérdezte Mike, és leült. - Nem, csak egyszer en igyekszem elegáns lenni -Sabrina bort töltött Mike poharába az asztalon álló kancsóból. - Scheurebe Kábinett. Nem rossz. - Miért akarták, hogy Berlinben maradj? - valaki úgy gondolta, egyedül nem bírok a feladattal? - Az, hogy engem itt tartanak, olyan, mintha egy autót várakoztatnának annak a helynek a közelében, ahol esetleg szükség lehet rá. C. W szerint Philpott huszonnégy órán belül le akarja zárni az ügyet. Amennyiben csetepatéra kerülne sor a b nös felek rutinszer rizetbe vétele helyett, gondolom, nem árt, ha mindketten a kérdéses helyen tartózkodunk. Mike beszámolt Sabrinának a Wolff és közte zajló beszélgetésr l. - Hogyan juthatunk el a gyilkoshoz? - A barátn je, Magda Schaeffer révén. Sztriptíztáncosn egy oranienstrassebeli klubban. Vettem neked ideiglenes klubtagsági igazolványt. A m sor tizenegy után kezd dik. - Még ha sarokba is szorítanánk a fickót, nyilván nem fogja önként megadni nekünk magát - vélekedett Mike. - Ez így túl egyszer volna. Ha térdre kényszerül is, a végs kig harcolni fog. - Nem lesz az els . - Róla álmodtam a minap - emlékezett Mike. - Zavaros egy álom volt. A fickó épp lel tt valakit egy vásártéren. Egyenesen feléje tartottam. O ott állt kezében a még füstölg fegyverrel. Készültem rátenni a bilincset. Megfordult, és rám villantotta ijeszt mosolyát. Én akaratom ellenére visszamosolyogtam, pedig fölemelte a pisztolyt, és szíven l tt. A fájdalomra felriadtam.
- Ez az id nem alkalmas arra, hogy rémálmokat meséljünk egymásnak - figyelmeztette Sabrina. - Vannak erre alkalmas és alkalmatlan id pontok? - Legalábbis Pratash barátom így tartja. - Pratash? Azt hiszem, még nem volt szerencsénk... - egy misztikus gondolkodó. Vagy csak én hiszem annak. Kalkuttában ismertem meg. Azt mondta, a kisugárzásom vonzotta t hozzám. - Ami mindig er sebb, ha világos ruhát húzol. - Pratash nem a leveg be beszélt, hitt is abban, amit mondott. Kis termet , mélyérzés öregember, aki szerint a világ egy nagy tévedés. Egy napon a Teremt majd ráébred erre, és elölr l kezdi az egészet. Ám nekünk addig is óvnunk kell magunkat a bajtól. Ennek egyik módja az, hogy sosem gondolunk a veszélyre, vagy beszélünk vészterhes és baljós álmokról olyankor, amikor tényleges veszély van kilátásban. Az efféle hozzáállás ugyanis katasztrófához vezet. - Gondolom, mindenkinek megvan a maga szellemi vezére mondta Mike. - Én még nem találtam rá a magaméra, de talán Ralph Waldo Emerson viszi el nálam a pálmát, íme egy példa. Tüd d, hogy imádom a sebességet. - A szellem igazi sebességét, nem egyszer en az anyagét. - Igen. Nekem a sebesség kikapcsolódás, ugyanakkor általa hangolom rá magam a munka során felmerül kihívásokra. Hiszem, hogy az élet azoknak kedvez, akik a leggyorsabban mozognak, és hogy a sebesség olykor egyfajta varázsköpenyként burkolja be az embert. Emerson szavaival: „Aki vékony jégen korcsolyázik, azt a sebesség tartja talpon." A szükségléteim ismeretében szerinted lehetne ez az ember az én gurum? - Biztos a javadra válna - Sabrina megemelte poharát. - Igyunk Ralph Waldóra. Mike is fogta az övét.
- És Pratashra. Ittak, és a pohár széle mögül nézték egymást. Sabrinát elragadta a pillanat melegsége, a köztük lev kapcsolat tisztasága. - Áruld el nekem szintén, kérlek - szólalt meg. - Mi igaz barátok vagyunk? A szívünk mélyén, legbelül? - Azt gondolom, igen. Sabrina beérte ezzel a válasszal. - S mondok neked még valamit - folytatta Mike. -Még nem zárult le a múltam. De egy napon le fog. Attól fogva szabad leszek, ha egyáltalán ez rá a jó szó. S amikor ez megtörténik, egy-két változást fogsz talán észlelni a kett nk kapcsolatában is. - Úgy érted, egy napon nem fogunk akaratlanul is összeugrani egymás láttán? - Valahogy így - dünnyögte Mike. Mosolyogtak. A n is a pult mögött. Színházi fogalmak szerint Magda Schaeffer színpadi alakítása rengeteg konfliktust és jó adag feszültséget tartalmazott, ám egy az egyben híján volt a képzel er nek. Magda elektronikus zenére hajladozott ide-oda a reflektorfényben úszó kis színpadon. Kell id közönként, látszólag vonakodva ledobta magáról ruhája egy-egy darabját. Magda izgalma mintha minden egyes ruhadarab levételével fokozódott volna. Ám ahogy a percek múltak, Magda id zítése egyre rosszabbodott, és a színlelt érzékiség közönséges pózolássá fajult. Végül a rögtönzött és érzéki tánccal való látszólagos próbálkozásból divatjamúlt, közönséges vásári sztriptíz lett. A közönség harsogva követelte, hogy Magda vegye le a tangáját. Amikor levette, szórványos taps hangzott fel az id közben érdekl dését vesztett közönség soraiból. Mike szükségtelennek látta, hogy trükkökkel vesztegesse az id t. A csapos tíz dollár ellenében kész volt a teljes együttm ködésre, s megígérte, hogy amint Magda felöltözött, odaküldi Mike asztalához a terem sarkában. Magda nem egész tíz perccel a fellépése után már a Mike-kal
szemközti székben ült. Fehér pólót és farmernadrágot viselt, és volt nála egy kisebb bugyor, amiben vélhet leg a színpadi öltözékét tartotta. - Remélem, tetszett magának az el adás, mister -Magda rezegtette sötétre festett szempilláját. - Hogyan szólítsam? Az én nevem Magda. - Én pedig Mike vagyok. - Mike próbálta kitalálni, a lány hány éves lehet. Arra jutott, hogy nem lehet több húsznál, csak éppen túl sok az arcán a festék, és eléggé elhasznált. - És a kérdésére válaszolva, igen, élveztem a m sort. Magácskának nagyon szép a teste. - Köszönöm. Magda lesütötte a szemét. Mike-ot szórakoztatta, ahogy a n k a szépségiparban olyan el szeretettel színlelték az ártatlanságot, mintha csak elveszett tisztességüket féltenék valamilyen körülírhatatlan támadástól. - Ma este ez az egy el adása van? - Ezen a helyen igen - felelte Magda. - Hatból két éjszaka különleges m sort adok a Pajkos Matrózban az utca másik oldalán. - Különleges m sort? - Bizony. Ismét tartózkodóan lesütötte a szemét. - Más, mint amit itt csinálok, és drágább is a belép jegy. De a vendégek szerint megéri az árát. - Tehát most odamegy? - Csak el bb még iszom egyet. Mike értette a célzást, és ujjával intett a csaposnak, aki csak a jelre várt. Már ki is töltötte az italt. Amikor kihozta, meger sítésként Magdára kacsintott, amit Mike újabb finom célzásnak vett. - Egészségére, Mike - mondta Magda, és egy hajtásra kiitta a whiskyt, mintha az valamilyen szomjoltó ital volna. Magda áthajolt az asztalon. - Ha gondolja, találkozhatunk, miután odaát végeztem. - Ennek igazán örülnék. De tudja, én egy türelmetlen ember vagyok. Mit szólna, ha annyit fizetnék magának, hogy érdemes
legyen lemondania a ma esti el adást? Magda erre az ajánlatra a homlokát ráncolta, de ez az arckifejezés éppoly mesterkélt volt, mint a mosolya. - Akkor elveszítem az ottani keresetemet. - Mint mondtam, busásan megfizetném. - Gondoskodnom kell magam helyett valakir l. Máskülönben kiesem a vezet ség kegyeib l. Ért engem? - Mennyi a gázsija? - Dollárban? Mike bólintott. - Ötven. Mike el húzott egy köteg bankjegyet, leemelt öt húszast, és az asztalra tette. - Ez kettejüknek elég. - Magda elé csúsztatta a pénzt. - Egyel re - tette hozzá, mire Magda szemérmesen pislogott. Magda helyettesítését a csaposon keresztül oldották meg, aki nem látott semmi rendkívülit a dologban. Magda ivott még egyet, majd félénken azt javasolta, menjenek fel hozzá, ott nagyobb a csend. Mike követte a lányt a lépcs n, majd be az apró szobába. Tényleg csendes volt az odú, meg leveg tlen és lepusztult. Mike járt már szegényesen berendezett szobákban, melyek valahogy mégis takarosak voltak. Ez a szoba a szanaszét hever üres konzervdobozokkal, mocskos üvegekkel és kiürítetlen hamutartókkal csak meger sítette Mike-nak azt a kezdeti benyomását, hogy Magda Schaeffer egy báj nélküli, piszkos lotyó. - Foglaljon helyet - mondta Mike-nak. - Rögtön jövök. Mike belesüppedt egy régimódi, poros fotelbe, mely nyikorgott a súlya alatt. Magda elt nt a szoba végében lógó függöny mögött, majd a kezében két pohár itallal tért vissza. - Remélem, nem gondolja, hogy ezt gyakran csinálom. Csak azért hívtam fel magát ide, mert tetszik nekem. - Ez igazán hízelg rám nézve. Magda végigsimította Mike fülcimpáját egyik lerágott körm ujjával.
- Mit szeretne, hogy csináljak? Mike mosolygott. - Állj fel - suttogta. Magda hátralépett. Közben nézte t lesütött szemhéja mögül. Mike is felállt. A zakója alá nyúlt, és el húzott egy revolvert. Magda torkának szegezte. A lány meglep dött, és hátrált. - Ilyesmire nem vagyok kapható - mondta. - De én igen. - Sikítani fogok! - Ám tegye, s én azonnal lepuffantom. - Kérem, ne bántson. - Bevallom, megbotránkoztat a viselkedése, Magda -Mike kicsit hátrébb állt, a fegyver csövét most is Magdára irányította. Mondja, hogy teheti ezt a fiújával? Pénzért hoz fel a szobájába idegen férfiakat. - Nincsen barátom. - A neve Einar. Einar Ahlin. A lány Mike-ra meredt, a szája bizonytalanul remegett. - Maga kicsoda? - Mike vagyok. Emlékszik? Azt kérdeztem, hogy viselkedhet ilyen csúnyán a barátjával. - Einart nem zavarja. - Kötve hiszem, Magda. - A barátja vagyok, nincs közöttünk... - Magda vállat vont. - Néha a karomba veszem. Amikor sír. Ez minden. - Hol van most? - Nem tudom. - Mondja meg, hol van - Mike fenyeget en megmozdította a pisztolyt... - Esküszöm, nem tudom. Senkinek sem mondja el. Sokat jár ide, de nem tudom, innen hová megy. - És tudja, mivel foglalkozik? Magda nyelt egyet. - Magda?
- Gyilkol. - Ezt mondta magának? - Folyton err l beszél. - Azért valami elképzelése csak van arról, hogy hol tartózkodik Einar, amikor épp nincsen itt. - Nem tudom, hová jár. Most csak annyit tudok, hogy épp dolgozik. Valamilyen hivatalos munkát végez. Magda a kis kandallóra pislantott. - Van egy széfje odabent - egy fémlapra bökött, a közepén kis ajtóval, amit a kandalló bels téglafalába ágyaztak. - A széf kulcsát a nyakában hordja egy láncon. - Mit tart a széfben? - A menetrendjét, ahogy nevezi. Mindegyik munkára egy hetet szán. Egy héten át foglalkozik egy adott névvel. - Egy hét jut egy-egy gyilkosságra? Magda bólintott. - Van egy határid napló, melynek minden lapján az év egy hete áll nyomtatásban. Einar mindegyik lapra fölír egy nevet egy bizonyos listáról. - Vajon miért tartja a naptárat a széfben? - Mert itt senki sem férhet hozzá a személyes dolgaihoz. Legalábbis ezt mondta. Kijelentette, hogy kialakít a holmijának egy védett helyet, és amikor elkészült, beletette a naptárát. A lapokon áll az életprogramja. Ezek a dolgok számára szentek, úgyhogy a világtól elzárva tartja ket. Mike az üres kandalló elé térdelt. Fogta a piszkavasat, és a fémlap alsó széle alá dugta. Hátrafeszítette a vasat, mire tégladarabok potyogtak ki a szélekt l. Még két határozott rántás a vason, és a fémlap kilazult. Mike benyúlt a perem mögé. Egy könyv volt ott. Kivette, és a dohányzóasztalra tette. - Ez az a bizonyos „menetrend"? - Igen. Mike gyorsan átlapozta a könyvet. Az aktuális hét feljegyzéseit kereste. Amikor a keresett oldalhoz ért, látta, hogy egyetlen nevet
írtak rá átlósan. Félelme beigazolódott. Andreas Wolff neve volt az. 26. - A nagyvállalatok mind küls forrásokra hagyatkoznak - mondta Don Chadwick. - Hamarosan a kis cégek válnak az új munkahelyek és lehet ségek kútf jévé. Chadwick ebédvendége, egy George Winship nev m anyaggyártó, egyfolytában bólogatott, bár nem is figyelt. A Don Giorgio étterem tet teraszának egy asztalánál üldögéltek, Waxahachie-t l egy mérföldre délre. - A kisember állásokat és pénzkereseti lehet séget teremt. Csak az a baj, hogy sebezhet . - Mr. Chadwick, elnézést, hogy félbeszakítom, de úgy látom, hogy odalent a parkolóban két férfi jó ideje a maga kocsiját nézegeti. Chadwick felállt, és az er s napfény miatt kezét a szeme elé tette. Az MGB-vel jött, kiterjedt brit autógy jteményének egyik patinás darabjával. - A jegyautomatától valamivel jobbra - mondta Winship, és ujjával a kérdéses irányba bökött. - Á, látom. Két férfi állt az autó elótt. Egyikük egy noteszba irkált. Chadwick benyúlt a zakója bels zsebébe, és el vette mini távcsövét. - Magánál mindig van távcs ? - Igen. - Hallottam olyan esetr l, amikor valakit letartóztattak, mert teleszkópot használt. Chadwick a szeméhez emelte a távcsövet, és állított a távolságon. A két férfi a kocsi belsejét nézte. Tisztán látta az arcukat, rosszalló pillantásaikat. Chadwick leengedte a távcsövet. A férfiakon kifényezett cip volt, a lábuk mellett egy-egy aktatáska. Nem úgy néztek ki, mintha tolvajok volnának. - Nem akar intézkedni? - kérdezte Winship. - Nálam van a mobiltelefonom.
- Nem, szerintem várjunk még egy kicsit, miel tt bármit is tennénk. - Most meg mintha felénk tartanának - mondta Winship. - Hogyan? - Azok a fickók, akik az imént a maga kocsija körül szaglásztak. Errefelé jönnek. Chadwick lenézett. A két férfi az étterem irányába tartott. Valamivel a ponyva el tt megálltak, és szót váltottak az egyik pincérrel. A pincér hevesen bólogatott, és a tet re mutatott anélkül, hogy fölnézett volna. A férfiak elt ntek a ponyva alatt. - Hamarosan kiderül, mi ez az egész - mondta Chadwick. Próbált Winshipre mosolyogni, de nem sikerült. Az izgalom olyan hirtelen fogta el, hogy föl sem mérte a komolyságát. Megköszörülte a torkát, el vette a zsebkend jét, és megtörölgette a homlokát. A két férfi már ott is volt. A pultnál álló pincérrel beszéltek, és Chadwickre mutattak. Aztán az asztalhoz léptek. Ilyen közelr l nagyon magasnak t ntek. Komoly, tréfát nem ismer arcuk volt, mintha életükben még sosem mosolyogtak volna. - Donald Chadwick? - kérdezte a magasabbik. - Én vagyok. Mi járatban, uraim? A magas el vett egy kis, fekete b r irattartót, és szétnyitotta. Az egyik oldalon fényképes igazolvány volt, a másikon pedig jelvény csillogott. - Louis Cole különleges ügynök vagyok az FBI-tól. Társam Hubert Mullins ügynök. Beszélhetnénk négyszemközt? - Lent leszek a bárban - kelt föl a székr l Winship. -Ha szükség lenne rám, szóljon. Winship elment, az ügynökök pedig leültek. Mullins ügynök nyilván hozzászokott a hallgatáshoz. Hátrad lt, és csöndben szemlél dött. Louis Cole kezét az asztalra tette, és egyenesen Chadwickre nézett. Sz ke volt és széles vállú, s nem olyan nyeszlett, mint amilyennek Chadwick az FBI-ügynököket képzelte.
- Mr. Chadwick. Van valami elképzelése arról, miért akarunk magával beszélni? - Fogalmam sincs. - Nos, akkor én megmondom. Két nappal ezel tt bizonyos dokumentumok jutottak az FBI birtokába. Ezek részletesen beszámolnak az ön üzleti kapcsolatáról a nemrég elhunyt dallasi Harold Gibsonnal. - Harold kedves barátom volt - mondta Chadwick, és igyekezett higgadt maradni. - Eveken át volt közös üzletünk. Harold számos cég testületi tagja volt, mely cégekben én közigazgatási teend ket látok el. - A dokumentumokban részletezett pénzügyek arra utalnak, hogy önök t két teremtettek el ebben az országban, majd egy németországi illegális szervezetnek ajándékozták. - Err l én nem tudok. - Meg kell hogy mondjam, Mr. Chadwick, hogy a dokumentumokban felmerült más témák kapcsán lefoglaltuk két, az önök közös tulajdonában lév nagyvállalat aktáit, f könyveit és határid naplóit. Chadwick elképedt. - Hogy jutottak hozzá ezekhez a papírokhoz? Hiszen teljesen magánjelleg ek, és a nyilvánosságtól elzárva tartjuk ket. - Az alkotmány különleges jogokkal ruház fel bennünket, Mr. Chadwick. Az ügybe bevont három bank és egy könyvel cég készségesen együttm ködött, ahogy a törvény t lük ezt el is várja. Chadwick szája rémesen kiszáradt. -És- és az üzlettársam, Mr. Pearce? - is együttm ködik, ma délel tt tíz óra óta. Chadwick megnyalta az ajkát. - Azt hiszem, hívom az ügyvédemet, miel tt egy szóval is többet is mondanék. - Ez törvény adta joga. Most pedig szeretnénk, ha elkísérne minket a dallasi Bolton Rooms Hotelbe. Onnan fölhívhatja az ügyvédjét. A
szállodában berendeztünk magunknak egy szobát, ahol néhány felettesem szeretne föltenni önnek egy-két kérdést. Felettesek. Ennek az ügynöknek a f nökei. Szóval az üggyel még magasabb rangú és idegesít bb emberek is foglalkoznak. Fölálltak. Chadwick el vett a zsebéb l egy köteg bankjegyet, leemelt hármat, és egy vizespohár alá tette. - Mit gondol, Cole ügynök, az eddig olvasottak alapján súlyos a helyzet? - Azt gondolom, igen. A lépcs n lefelé menet megszólalt Mullins ügynök. A hangja lágy volt és olyan közeli, hogy Chadwick a fülén érezte melegét. - Hosszú tortúra vár magára. Philpott hangja ideges volt. A telefoncsörgés ébresztette, és zsörtöl dött is Mike-kal, hogy most már aligha fog tudni elaludni. - A helyzet Andreas Wolff-fal kritikus - mondta Mike. - Délel tt tízkor érkezik Berlinbe mint tiszteletbeli vendég egy számítógépes játékvásáron. Addig már csak két óra van hátra, és attól a perct l könny préda a Juli Zwanzig bérgyilkosának. - Hát nem tudták felkutatni ezt az Einar Ahlint? - Pedig mindent megpróbáltunk. Az üt dött barátn jén kívül senki sem ismeri. Nincsenek barátai, nem jár sehová - még azt sem tudjuk, éjszakánként hol hajtja álomra a fejét. A barátn je szerint még legalább két napig nem jön el hozzá. Kifogytunk az ötletekb l. - Akkor nem szabad megengednünk, hogy Wolff a nyilvánosság elé lépjen. Tudtára kell adnunk, hogy ez a holdkóros bármikor lel heti. Mike végignézett a hotelszobán, és lélegzetét visszafojtva próbált ellenállni a kísértésnek, hogy felüvöltsön. - Uram - mondta -, épp ez az, amiért hívom. Ezzel kezdtem, amikor fölvette a telefont. Wolff nem hajlandó beadni a derekát. Tíz percen át gy zködtem telefonon arról, hogy milyen kockázatos, amit csinál. És már annak el tte ismertettem vele a helyzetet,
úgyhogy nagyon jól tudja, miféle veszély leselkedik rá. Volt ideje átgondolni mindent, és arra jutott, hogy amíg emberek veszik körül, addig biztonságban van. - Ezt meg honnan veszi? - Azzal érvel, hogy a gyilkos a jelek szerint ad magára. Kizárólag a célpontjait bántja, más emberek életét nem veszélyeztetné. - Ez ostobaság. - Beszéltem neki az autóban elhelyezett bombáról, de azt mondta, nyilván úgy id zítették, hogy akkor robbanjon föl, amikor más nem tartózkodik a helyszínen. Egyszer en nem hajlandó meglapulni. Pláne nem akkor, amikor ez egy számítógépes vásáron való nyilvános megjelenés lemondásával járna. - És mi van azzal a Stramm nev n vel? Nem szólt neki Sabrina, hogy Wolff nem az emberük? - Erika Stramm nincsen otthon. Tegnap reggel óta próbáljuk elérni hiába, egyetlen közeli ismer se, az a Gregor nev orosz pedig tiszta zavarodott. - Egyetlen reményünk maradt - mondta Philpott. -Sikerült betetetnünk mindkét vezet berlini lapba egy-egy újságcikket Wolffról a vásár kapcsán. Mindkét cikk ír Wolff származásáról, családi hátterér l, s t néhány kiskori fényképet is közölnek. Talán Ahlin kezébe is eljut valamelyik újság, és veszi az üzenetet. - Talán. - Gondolom, Wolff védelmét egy csapat képzett mesterlövész fogja biztosítani, amíg Berlinben lesz. - Sajnos nem - bosszankodott Mike. - Az osztrákok túl büszkék ahhoz, hogy bárkinek is átengedjék ezt a feladatot... - Akkor a legjobb, ha maga szervezi meg a védelmet, Mike. Vigye magával Sabrinát és annyi embert a berlini rend rségt l, ahányat csak rá tud venni, hogy baráti szívességet tegyen nekünk. - Higgye el, uram, minden t lem telhet t megteszek Wolff biztonsága érdekében. - Nem szeretném, ha baja esnék. Istenem, erre még csak gondolni
sem akarok... Mike már majdnem azt mondta, „bízzon bennem", de ekkora önbizalma azért neki se volt. - Rendszeresen tájékoztatni fogom, uram. És elnézést, hogy felébresztettem. Philpott motyogott valamit, és letette. Mike felöltözött, úgy döntött, kihagyja a reggelit, és a portával hívatott magának egy taxit. Miel tt elhagyta a szobát, a vállára szíjazott egy pisztolytáskát, és megtöltötte Harrington és Richardson önvédelmi fegyverét, egy ötlövet .38-ast, amit Delta-béli napjainak emlékeként rzött. Amellett, hogy kellemes élmények f zték ehhez a fegyverhez, a csöve majd nyolc centi hosszú volt, ami pontos célzást tett lehet vé közép- és hosszú távon is. Fél kilométerre attól a helyt l, ahol Mike lakott, Sabrina Carver kilenc után egy perccel kilépett hoteljének a kapuján, és beszállt egy taxiba. Húsz másodperccel kés bb, amikor a taxi elhajtott, egy nem felt n szürke Opel indult el az utca másik oldaláról, és sorolt be a forgalomba három járm vel a taxi mögött. Az Opelt Einar Ahlin vezette. Mellette Erika Stramm ült. Biztonsági övét feszesre húzta, és meglehet sen dühös volt. - Erre nincs szükség - mondta, amint áthajtottak a piroson, hogy ne tévesszék szem el l Sabrina taxiját. -Mondtam, hogy tartsd meg a pénzt. Esetleg a kés bbiekben is kaphatsz némi juttatást. - Nem err l van szó - csattant fel Ahlin. Erika rámeredt. A sors iróniája, hogy ez a fiú éppúgy néz ki, mint azok a „fels bbrend " emberek, akiket történetesen gy lölt. Ma, fekete b rdzsekijében és fekete pólójában Erikát Reinhard Heydrich egyik fényképére emlékeztette. - Azt hiszem, elfelejtetted, hogy miben állapodtunk meg az elején emlékeztette Erika. - Én alkalmazlak és szabom meg a feltételeket, te pedig eleget teszel az utasításaimnak, és ezért pénzt kapsz. - Én meg azt hiszem, inkább te értetted félre ezt az egyezséget mondta Ahlin, és a forgalmat figyelte. - Te lehet séget adtál nekem
arra, hogy teljesítsek egy küldetést ezek ellen a férgek ellen. Ezért hálás is voltam neked, és most is hálás vagyok. De nem várhatod el t lem, hogy lemondjak eltökélt szándékomról. - Ahlin nagy szemeket meresztve pillantott Erikára. - Nem várhatod, hogy félúton visszaforduljak. Amibe belefogtam, azt végig is akarom csinálni. Erika még sosem látta Ahlint ilyennek. Régebben higgadtabb volt és fesztelenebb, amit l a nácik elleni bosszúvágya enyhén baljóslatú színezetet nyert. Most olyan volt, mint egy megszállott. - Mondd csak, Ahlin. Miért bánsz velem úgy, mint egy fogollyal? - Nem vagy fogoly - közölte Ahlin kurtán. - Nem tehetem azt, amit akarok. Ragaszkodtál ahhoz, hogy ma itt legyek veled. Korlátozol a szabadságomban, amit én úgy fogalmaznék meg, hogy fogolyként kezelsz. - Azért vagy itt velem, mert azt akarom, hogy szemtanúja légy ennek a gyilkosságnak. Azt akarom, hogy átérezd az esemény súlyát, a jogosságát annak, amit teszek. Akkor talán majd megérted, hogy folytatnom kell, és hogy ez a te érdeked is, nemcsak az enyém. - De hisz olvastad azt az újságcikket! Ez az ember nem az a Wolff. Semmi köze a Jugend von Siegfried-hez. Ezt bárki belátja. - Bármelyik idióta bevenné ezt a mesét, de engem nem tudnak átverni. Ezzel csak leplezni próbálják azt a nácit, aki semmivel sem kevésbé megátalkodott, mint a társai. El z nap Einar elment abba a bárba, ahol havonta egyszer találkoztak, hogy elfogyasszák közös ebédjüket, és Erika átadja a csekket a fiatalember szolgálataiért. Amikor Erika közölte Einarral, hogy úgy döntött, a Jugend von Siegfried megmaradt tagjainak büntetését a hatóságokra hagyja, Einar egy szót sem szólt. Nem ebédelt, és amikor Erika végül menni készült, Einar visszatartotta. Nem alkalmazott ellene er szakot, de Erika tudta, hogy erre is sor kerülne, ha menekülni próbálna. - Meg kell tanulnod befogadni az el jelek üzeneteit és leckéit -
jelentette ki Ahlin most. - Az efféle beszédet nem értem. El z este, amint kifelé jöttek a bárból, Erika megpillantotta Sabrinát. Megmondta Ahlinnak, hogy ki az, és úgy érezte, mindent el kell mondania. Muszáj figyelmeztetnie Ahlint a vészes gyorsasággal közelg , elkerülhetetlen végre. Ahlin lassan hajtott végig az utcán, és addig követte Sabrinát, míg ki nem derült, melyik hotelben lakik. Azután kivett egy kétágyas szobát egy olcsó szállodában, szemben Sabrina lényegesen elegánsabb hoteljével. Erika és Ahlin ott töltötte az éjszakát, és felváltva figyelték a hotel bejáratát. - A rend rség hamarosan rááll az ügyre - figyelmeztette Erika. - El kell t nnöd, még miel tt ez bekövetkezne, még azel tt, hogy mindent elözönlenének. Ahlin dühösen fújtatott. - Úgy látszik, eddig a füleden ültél. Vedd végre észre, hogy tojók a rend rségre, ahogy mindenki másra. Van egy feladatom, egy Isten adta küldetésem, és azt véghez fogom vinni. - Akkor csináld egyedül. - Itt maradsz, és végignézed, ahogy lelövöm ezt az embert. Ez fontos, már mondtam neked, miért. - Haza akarok menni Gregorhoz. - várhat, ez a dolog nem. Ahlin a széles homlokzatú konferencia-központ melletti saroknál bekanyarodott, és a kocsit leállította az út szélén. - Megérkeztünk. Ahlin hátraintett. Erika odanézett. Sabrina szállt ki a taxiból, s ment be az épületbe. - Hát nem megmondtam éjszaka, amikor vitatkozni akartál? Nem megmondtam, hogy ez a n kapcsolatban áll Wolff-fal? k mindnyájan egy összefügg nagy egész részei. Hát nem látod? - Miért követted? Egyébként is ide jöttél volna, benn volt az újságban, hol fog ma Wolff tartózkodni.
Ahlin gyöngéden levette Erika ujját a biztonsági öve csatjáról. - Mi nem megyünk be. - Miért nem? - Túl sok odabent az ember, túl er s a védelem Herr Wolff körül. Csak ennyire kísértem a sorsot, és nem tovább. Majd követjük, ha elmegy. - Hogyan fogod észrevenni a tömegben? - Wolff komoly védelem alatt áll. Akkor fog kijönni, amikor odabent még nagyban zajlik a program. Idekint viszonylag nyugalom lesz. - Ahlin somolygott. - Bízzál az ítél képességemben, Erika. - Még mindig nem mondtad meg, miért követtük a lányt. - Tudni akartam, jók-e a megérzéseim - vont vállat Ahlin. - És nem tévedtem. A lány része annak, amit el-lenzünk, közéjük tartozik, bármi mozgatja is. - Tehát? - Tehát változtatok a munkamódszeremen. - Vagyis? - Wolff-fal együtt megölöm a lányt is. Wolff egy órakor hagyta el a kiállítási központot. Egy páncélozott Mercedes Benz luxusautó gördült a bejárat elé, a bécsi rend rség tulajdona. Wolff kilépett az épületb l nyomában két esetlen test rével. Mike és Sabrina kissé lemaradva jöttek, kabátjuk alatt kibiztosított, lövésre kész fegyverrel, szemük körbecikázott. Az emeleti ablakból két mesterlövész vigyázott. Mikor Wolff már bent ült a Mercedesben, Mike és Sabrina is beszállt egy rend rségi Volkswagenbe, amit siet sen béreltek ki a sof rjével együtt, némi alku árán a büfében. A rend rözvegyek alapítványa számára felajánlott ötszáz dollár ellenében hat órára övék lehetett a kocsi, a sof r és a járm höz tartozó nagy hatótávolságú l fegyver. Ha még ezután is igényt tartanak valamire, újra le kell ülniük tárgyalni. - Hová viszik Wölffot? - kérdezte Sabrina, miközben mellékutakon
száguldottak az északi városrész felé. - Egy Mühlenbeck negyedbeli szállodába - felelte Mike. - A szálló viszonylag eldugott helyen van, egy félrees , csöndes utcácskában. Wolff felajánlotta, hogy az ICON-védelmi programok befejezésén dolgozik, míg itt lesz Berlinben. Egy halom komputert és felszerelést szállíttatott a legfels emeleten lev lakosztályba. Azt hiszem, rendes dolog t le. - Hogyan néz ki a további védelem? - Az osztrákok végül beleegyeztek, hogy még két test r legyen Wölff-fal az épületben. k a berlini rend rségt l vannak, s mindketten mesterlövészek. - Mike megveregette a géppisztolyt a mellette lev ülésen. - Én a szomszédos épületben leszek ezzel a kis játékszerrel. - Én pedig szokás szerint a bejáratot figyelem. - Ne keseregj, Sabrina. Amikor a szállodához értek, a Mercedes megállt az ajtó el tt, és Wolffot gyorsan bevitték. Sabrina átült a sof r mellé az els ülésre. Mike a szálló melletti raktárhoz ment. A rend rség addigra elintézte, hogy felmehessen az egyik, Wolff lakosztályával szemben lév ablakhoz. Mike a mobilon fölhívta Sabrinát, és biztosította afel l, hogy elfoglalta a helyét. - Minden a legnagyobb rendben. Az osztrákok Wolff munkaasztalának két végén ülnek, és nézik, ahogy dolgozik. A másik két test r néhány percen belül itt lesz. Ha bármi szokatlan történne, én is kész vagyok leadni egypár lövést. - Én pedig épp barátságot kötök egy kedves német fiúval egy jár rkocsi els ülésén - tudatta Sabrina. - Mi a következ napirendi pont? Wolff visszamegy Ausztriába? - Addig marad, míg a csülagszem t rizetbe nem veszik. A gépezet beindult. A rend rség hamarosan akcióba lép, úgyhogy kitartás. Száz méterre a szállodától Einar Ahlin az Opel mellett állt, és azt a kereket pumpálta, amit maga engedett le kézzel, amint odaért.
Erika most a kormány mögött ülve próbálta elfojtani a rátör feszültséget. Amint keresztülhajtottak a városon, követve a Mercedest a s r forgalomban és sz ken kanyargó mellékutcákon át, Ahlin közölte, hogy úgy döntött, Erika ezentúl ne csak egyszer en fizessen a szolgálataiért, hanem vegyen is részt a Jugend von Siegfried elleni harc-ban. Vagyis eztán együtt kell hogy dolgozzanak. Erika letekerte az ablakot. - Most mit fogsz csinálni? - Sugallatra várok - válaszolta Ahlin, és a hotel irányába tekintett. Azt hiszem, most már közelebb mehetünk. Befejezte a pumpálást, a csomagtartóba tette a pumpát, és beszállt Erika mellé. Erika elhajtott a hotel bejárata el tt. Nyoma sem volt a nagy Mercedesnek. - Istenem, az - szakadt ki Erikából. Ahlin ránézett az autóra, amely mellett épp elhaladtak, s azonnal megismerte a rend r mellett üldögél Sabrinát. - Most már kapiskálod, mire valók az ómenek? - kérdezte Ahlin. Állítsd meg a kocsit! Erika lehúzódott az út szélére, és fékezett. Ahlin kiugrott, és visszasétált a jár rkocsihoz. Erika a visszapillantó tükörben nézte t. - Holdkóros - morogta. Er s késztetést érzett, hogy futásnak eredjen, de tudta, hogy ebb l csak baj származhat. Ahlin úgyis rátalálna, s még gondolni sem akart arra, mi lenne akkor vele. - Kifelé! - tépte föl Ahlin a vezet ajtaját. - Ugrás vagy lövök! A fiatal rend r kikecmergett a kocsiból, és ahogy fölegyenesedett a nyitott ajtó mellett, Ahlin halántékon vágta revolvere csövével. A rend r hang nélkül elzuhant. Sabrina kinyitotta a másik ajtót, de miel tt kipattanhatott volna, érezte a hátának nyomuló fegyvert.
- Csak lassan, nagyon lassan - mondta Ahlin. Sabrina átmászott az ülésen, és kiszállt. Újabb rendórautó bukkant fel, és állt meg a hotel el tt, a keskeny kis keresztutca mellett. Két fekete kommandósruhát visel fegyveres szállt ki a járm b l, mely azután villámgyorsan elhajtott, és befordult a sarkon. - Kik ezek? - kérdezte Ahlin. - Mondja meg, vagy lelövöm. Sabrina elmondta, hogy k jöttek meger síteni Andreas Wolff védelmét. - Menjen oda. Beszéljen velük. Találjon ki valamit. Érti? Sabrina felcsapott, és majdnem kiverte Ahlin kezéb l a fegyvert. Ahlin azonban er sen fogta, és másik kezével megragadta Sabrina haját. Nagyot rántott rajta, mire Sabrina felsikított. - Ha még egyszer ilyesmivel próbálkozik, figyelmeztetés nélkül lepuffantom - sziszegte a férfi. - Most beszéljen azokkal a fickókkal, és ne feledje, amit mondtam. Sabrina átment az úttesten, és integetett a rend röknek. Ahlin három lépéssel mögötte ment. - Herr Wolff lakosztályába mennek? - kérdezte Sabrina németül. Talán mutathatnám az utat. A mesterlövészek mogorván és tanácstalanul meredtek rá. - Nézzék el neki, kérem - mondta Ahlin, el véve legsármosabb mosolyát, és lökött egyet Sabrinán. - El bb jár a szája, mint az esze. Amikor elég közel ért, félretaszította Sabrinát. Sabrina elesett. Ahlin pedig el rántotta fegyverét, és az egyik rend r orra elé tartotta. - Dobják el a fegyvert, de rögtön! - parancsolta. A rend rök eldobták puskáikat. Ahlin egyetlen gyors mozdulattal képen vágta az egyiket a revolverével. A férfi arccsontja eltört. Azután a másikat ütötte állon a revolvermarkolattal. Mindkét férfi elájult. Sabrina lassan föltápászkodott. Ahlin váratlanul leguggolt, és mindegyik férfit halántékon vágta a tölténytárral.
- Segítsen - szólt Sabrinára, s az utcácska felé intett a pisztollyal. A lány pedig a rá szegezett fegyver el tt egymás után mindkét eszméletlen rend rt bevonszolta a sikátorba. - Most pedig rend rségi mesterlövésszé alakulok - jelentette ki Ahlin -, és maga lesz az én csinos segít m. Rendben? - Az egyik lövészre mutatott. - Vetk ztesse le. Nyolc perccel kés bb Mike azt láthatta, hogy Wolff lakosztályának az ajtaja sarkig tárul, és egy rend r lép be rajta. De csak egy. - Jobb, mint a semmi... Mike tovább figyelt. A rend r mondott valamit. A helyiségben tartózkodó Wolff és két test re megfordult, majd rámeredt. Rengeteg dolog történt gyors egymásutánban. A két osztrák felpattant, és már nyúlt volna a fegyveréért. Wolff keresztülhajolt az asztalon, fölvett három vagy négy optikai lemezt, és nadrágja elüls zsebébe csúsztatta. A kommandóruhás rend r kezében megremegett a rövid csöv géppisztoly. A két osztrák test r összerogyott, egyik jük vére összekente a tapétát. A fegyveres vállon ragadta Andreas Wolffot, fejével az arcába öklelt, majd az ajtóhoz vonszolta az elkábult alakot. Mike ilyen távolságból nem tudott beavatkozni. Megragadta fegyverét, és rohant le a földszintre, hármasával szedve a lépcs fokokat. Amikor az utcára ért, a Volkswagen már csikorogva távolodott a járda mell l. Egy n ült a volánnál. A hátsó ülésen egy pillanatra még látta Einar Ahlint. Épp Wolff kezét kötözte össze. Mike Sabrina hangját hallotta. Megfordult. A lány a járdán térdelt a hotel oldalánál. Keze a háta mögött meg volt kötözve. Vér csorgott egy, a karján lev sebb l. Mike fölsegítette, és leoldozta csuklójáról a kötelet. - Akkor l tt rám, amikor kifelé jött - zihálta Sabrina. - A golyó súrolta a karomat. Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan tudok vet dni. Mike szorosan átölelte. - Igazán nem akarok érzéketlennek t nni - mondta -, de most nincs
id arra, hogy dédelgesselek. - Mike föl-le nézett a kihalt utcán. Nem gondoltam, hogy elrabolja Wolffot. Utánuk kell mennem. - Csinálj valamit a karommal, és veled megyek, Mike zsebkend t vett el , és összesodorta. Azután Sabrina karja köré tekerte, kötött rá egy csomót, vállon veregette Sabrinát, és gyógyultnak nyilvánította. Vagy legalábbis félig gyógyultnak. Vállára vetette a fegyvert. - Most menjünk. Kerítenünk kell valami gyorsabb járm vet, mint a rend rségi Volkswagen. 27. Miután elhagyta a városhatárt, Erika Stramm már egy órája északkeletnek tartott az autóval, s csak akkor tért le a f útról, ha a nagy forgalom lelassította haladását. - Remélem, tudod, mit csinálsz - mondta Einar Ahlin-nak. Bármikor ideérhet a rend rség. - A rend rség a városban fogja keresni ezt a kocsit -hívta fel a figyelmét Ahlin. Még mindig a hátsó ülésen terpeszkedett Andreas Wolff mellett, aki félszegen ült ott hátrakötözött kézzel. - Ezért is mutattam meg neked, hogyan lehet a leggyorsabban kijutni a városból. A rend rség alighanem eltorlaszolja az utakat, de már egy csomó városban lemértem, hogy ez nagyjából meddig tart. Minimum fél óra kell három torlasz felállításához. Mi már tizennyolc perce kint vagyunk, tehát a rend rség csak az idejét vesztegeti, ami azért megnyugtató. - Nemcsak Berlinben fognak keresni - szólt közbe Andreas Wolff. Az egész országot felforgatják értem. - Egy újabb kényelmetlenség - ismerte el Ahlin. - Ám a tényeknek és számoknak a mi történetünkben nincs helye. Egyedül a megérzések számítanak. Az ösztöneim, és ahogy boldogulok velük. - Szerintem - vélekedett Wolff - keressen inkább magának egy jó pszichiátert. Maga gyógykezelésre szorul. Ahlin hátrad lt. - Butaság összekeverni az éleselméj séget az elmezavarral.
- Én nem keverem össze - mondott ellent Wolff. -Maga kétségkívül elmebeteg. Ahlin szájon vágta Wolffot. Wolff feje a lökést l az ajtónak üt dött. Ahogy fölegyenesedett, Ahlin ismét megütötte. Wolff felnyögött, és vérz ajkát összeszorította. - Jobb, ha hallgat - mondta neki Ahlin. Erika válla fölött az utat nézte. - Mi volt az utolsó táblán? - Gristow, nyolcvankét kilométer. - Ebben az esetben, azt hiszem, egy kicsit gyorsabban is mehetnénk. Esni kezdett. Nagy cseppek kopogtak a szélvéd n. - Biztos vagy abban a hajóban? - kérdezte Erika, és valamivel er sebben kezdte nyomni a gázpedált. - Honnan veszed, hogy tudod majd kormányozni? - Az én hajóm, úgyhogy tudom. Erika nem szólt. Ahlin kételkedésnek vette hallgatását. - lüdod, úgy loptam. Úgy döntöttem, ebben az országban töltöm be sorsomat (ha van nekem ilyenem egyáltalán), s mivel gyerekkorom óta jó matróz voltam, elhatároztam, hogy hajón jövök ide. Kiválasztottam a legszebb hajót, amit csak Arendalban találtam, Norvégia délkeleti részén. Üzemanyaggal, élelemmel és a legkorszer bb navigációs m szerekkel fölszerelt hajó. Még egy fegyveres is rizte. - Ahlin kuncogott. - volt az els ember, akit eltettem láb alól. Muszáj volt megtennem, így tettem próbára a rátermettségemet. - És senki sem jött utánad? - Valaki biztos tett bejelentést. Csakhogy egy Oslóban regisztrált fehér szín hajót kerestek. Miután átkeltem a Skagerrakon, s még miel tt Kattegaton át Németország északi partjához értem volna, megálltam egy lepusztult svéd hajóm helynél, és némi készpénz ellenében megváltoztatták hajóm külsejét és adatait. A színe most szép tengerzöld. - Miért vagy benne olyan biztos, hogy még mindig ott van, ahol
hagytad? - Mert elég gyakran látom, Erika. Ugyanis ez a szálláshelyem. Szeretek bizonyos távolságra lenni a nagyvárosoktól. Rendszeresen kivitetem magam Berlinb l stoppal, hogy az én saját kis hálóhelyemen alhassak. Többnyire két vagy három órán belül Gristowba jutok. Az ellenkez irányban még gyorsabb a haladás. - Mit csinálunk, ha odaértünk? - Ezt már kérdezted - emlékeztette Ahlin. - Most megkérdezem megint. Egy életem van, és érdekel, hogy milyen irányt vesz. Ahlin fölkapott egy rongyot a padlóról. Olajos volt, talán a gyújtógyertyákat törölgették vele. Ahlin beletömte a rongyot Wolff vérz szájába. - Az utolsó kilométereket gyalog tesszük meg a hajóhoz - közölte Ahlin. - De el bb még a vízbe lökjük a kocsit. El rehajolt, és Erika fülébe súgta: - Miel tt megszabadulnánk az autótól, te ezen a rádión fontos üzenetet továbbítasz. Mike már több mint egy órája követte egy lopott motoron a Volkswagent. Egy forgalmi dugó miatt a kocsi szinte lépésben jutott el a városból kiviv északi gyorsforgalmi úthoz. így vehette észre Mike, amint a vezet , megunva a várakozást, elhagyja a kocsisort, és bekanyarodik szemb l egy egyirányú utcába. Azóta követte a Volkswagent. Ötszázas Kawasaki volt, egy motoros futár viharvert járgánya, a könny man verezést lehet vé tev kell gyorsulással. A bukósisak viszont nagy volt Mike fejére, ezért újságpapírral tömte ki. Sabrina mögötte ült, b rben es kabátját állig begombolta, és behúzta fejét, hogy ne legyen olyan felt n , hogy nincs rajta sisak. Miután kitapasztalta a motort, Mike egyenletesen haladt a többi járm mögött, vagy visszavett a sebességb l, hogy a köztük lév távolság megmaradjon. Az els néhány alkalommal, amikor Erika került, Mike is ezt tette, de kés bb rájött, hogy Erika az északkeletnek tartó f út vonalát követi. Ett l kezdve ilyenkor az
autópálya elágazásánál várt rá. - Jól vagy ott hátul? - kiabált Mike, amikor az es verdesni kezdte a hátukat. Sabrina közelebb húzódott, és arcát Mike sisakjának a nyílásához tartotta. - Jól vagyok, csak észrevettem, hogy a járm csúszkál. Minden rendben? - Kopottak a gumik, megviselte ket a túl sok éles kanyar. Próbálj másra figyelni. Ahogy elhagyták a Gristowot ötven kilométerrel el jelz táblát, a forgalom szemmel láthatóan gyérült. Mike levett a sebességb l, és b kétszáz méter el nyt adott a Volkswagennek. Két perccel a harminc kilométeres jelz tábla elhagyása után kitört az égiháború. Villámok cikáztak az út felett. Az ég tompa moraja még a motor hangos b gését is elnyomta. A motor néhányszor megbillent, és lesodródott a padkára, de Mike-nak mindannyiszor sikerült egyenesbe hoznia. Örült, hogy Sabrina képes mozdulatlanul ülni és rábízni a dolgokat. Egy kilométerrel Gristow el tt a Volkswagen letért az útról. Rákanyarodott egy sáros d l útra, és a három kilométerrel odébb fekv északnyugati partvonal felé vette az irányt. Mike mindaddig lassított, míg az autó ki nem került a látómez b l, majd a nyomába eredt. Lassú iramban pöfögött el re, és hallgatta, amint Sabrina elégedetten dünnyög, ahogy kezében újra áramolni kezd a vér. Egy emelked tetején Mike megállt, és letette mindkét lábát, aztán levette a sisakot. - Valahová a tengerpartra igyekeznek - állapította meg, és az órájára nézett. - Nálad hány óra? - Három óra húsz. - Akkor még ráérünk. Mike kitámasztotta a motort, és leszállt. Sabrina oldalra lendítette a lábát, és a bokáját alaposan megmozgatta, miel tt teljes súlyával a lábára mert volna nehezedni.
- Jó hecc ez a motorozás - mondta Sabrina a kezét dörzsölgetve. Mike leemelte jobb válláról a géppisztolyt, és áttette a balra. Lerázta kezér l a vizet, el vette a mobilját, és beütötte a szatellit kódot. Amikor megszólalt a búgó hang, bepötyögte az UNACO automata hívókódját, és a készüléket a füléhez szorította. Tíz másodpercnyi fütyülés és pattogás után megszólalt C. W Whitlock távoli, de torzítatlan hangja. - Halló, C. W Itt Mike beszél. Gondoltam, az öreg örülne egy gyors helyzetjelentésnek. - Egyet már kapott - jelezte C. W. - A berlini rend rség rekonstruálta a történteket. Az egyik osztrák test r elég sokáig élt ahhoz, hogy el adja a sztori lényegét. A többi részletet illet en feltevések születtek. Gondolok itt például egy motoros futár motorjára, ami a lövöldözés után t nt el egy kávézó el l. Te vitted el? - Hát tennék én ilyesmit? - Sabrina veled van? - Igen. Bevallom, C. W, fogalmunk sincs, mit akar ez az Einar Ahlin. Egyel re annyit mondhatok, hogy a lopott jár rkocsit Erika Stramm vezeti, és Andreas Wolff hátul ül. A gristowi partszakasz felé tartanak. - Várj egy kicsit, Mike... - De siess. Az id nk ki van számítva. - Most mi van? - kérdezte Sabrina. Haját a kend jével törölgette. - G zöm sincs. - Mike az égre nézett. - Mindjárt eláll. Másrészr l kelet felé tekintett - amarra még dörög és villámlik. - Borzasztó. - Hogy van a karod? - Sajog. Mike nevetett. - Mi olyan mulatságos? - Úgy nézel ki, mint egy hajótörött menekült drága es kabátban. Whitlock volt újra a vonalban.
- Erika Stramm a lopott jár rkocsi rádióján ultimátumot bocsátott közre, ami az Interpolon keresztül jutott el hozzánk - mondta. Már akkor megkaptuk, amikor Erika még beszélt. - És mit akar? - Van egy átiratom - Whitlock megköszörülte a torkát. - Akkor kezdem: „A Juli Zwanzig közli, hogy három órán belül Andreas Wolff halott lesz és a Német Haditengerészet Stettiner Haff-i kísérleti állomása a leveg be repül, hacsak nem ad át a kormány egymillió USA-dollárt váltságdíjul Andreas Wolffért. A csere helyét és idejét egy órán belül pontosítjuk. Ekkorra a pénznek már egyben kell lennie, szállítható formában. A pénzt kizárólag a Juli Zwanzig számára kérjük, hogy folytathassa nemes küldetését. - Legfeljebb ha egy vagy két mérföldre vagyunk t lük - mondta Mike. - Utánuk megyünk, de azért megnyugtató lenne, ha kapnánk némi er sítést. - A német hatóságok már nagyjából bemérték ket -mondta Whitlock. - Ha gondolod, pontosíthatjuk a koordinátákat. Tartsd lenyomva egyidej leg a keresztet és a csillag gombot, amíg tízig számolsz. Én megpróbállak betájolni. Mike azt tette, amit Whitlock mondott. Amikor letelt a tíz másodperc, a telefon búgó hangot adott. - Az adatokat fölvettem, és a megfelel helyre továbbítottam mondta Whitlock. - Szeretnénk, ha te és Sabrina ép b rrel megúsznátok, de nyilván megérted, hogy most Wolff sorsa nyugtalanít bennünket a legjobban. - Amikor elkezd dött a lövöldözés odaát a hotelben, láttam, hogy Wolff megragad néhány optikai lemezt, és a nadrágzsebébe csúsztatja. - Az ICON protokollok - nyögött fel Whitlock. - Az ICON szempontjából talán jobb lett volna, ha ott hagyja ket bosszankodott Mike. - Ha Ahlin rájön, hogy micsoda értékek birtokába jutott, akkor elszabadul a pokol... - Még elképzelni is rossz - hüledezett Whitlock.
- Valamit feltétlenül tennünk kell, C. W. - Még hívjuk egymást. Mike zsebre tette a készüléket, és elmesélte Sabriná-nak, mit mondott Erika. - Az hangja volt, de Éinar szavai. Ebben biztos vagyok - mutatott rá Sabrina. Mike beindította a motort. - Be kell hogy valljam, hogy kavarog a gyomrom, ha csak Ahlinra gondolok. - Nekem is - Sabrina megvárta, míg Mike felállítja a motort, aztán fölszállt. - Azt érzem vele kapcsolatban, amit akkor éreznék, ha egy terroristával kerülnék szembe, és észrevenném, hogy a pisztolyom a szállodában maradt. - Ismerem ezt az érzést - értett egyet vele Mike. -Van is rá egy szakszó. - Éspedig? - Vakrémület. A parthoz közeledve az ég egyre sötétebb lett. A k halmoktól tarkított egyenetlen úton Mike lassan haladt, s közben végig a Volkswagen nyomát kutatta. Az es megint eleredt. Aztán Sabrina Mike vállára ütött. - Nézd - mutatott a tenger felé. Az egyik móló végét l tíz méterre egy kocsi csomagtartója és tetejének a hátsó része bukkant ki a vízb l. - Remélem, a kocsi üres - mondta Mike. Öt percbe tellett, hogy odaérjenek, pedig onnan, ahol a kavicsos út egyenletesebbé vált, gyorsabban haladtak. Egy csomó, vízhatlan vászonnal letakart kis hajó horgonyzott a kiköt ben, s várta elhagyottan, hogy tulajdonosaik a városból a hétvégén megérkezzenek. Sabrina ismét megütögette Mike hátát. - Nézd csak azt a hajót! Azt a nagy zöldet. Fények vannak a fedélzeten.
A hajót egy keskeny k gát oldalához kötötték ki. Odalent a kabinban Andreas Wolff hevert egy kanapé párnázott ívének támaszkodva, arccal a hátsó fedélzet felé. Az étkez asztalnál Einar Ahlin ült Erikával szemben. Úgy beszélt a helyzetükr l, mintha azt már jó el re meghatározták volna. - Tudni vagy legalábbis sejteni fogják, hol vagyunk, mert a rádiójelünkön keresztül behatárolnak. A rend rségi rádiók lehet vé teszik az efféle jelzést, ezért is használtuk. Amikor a cserére kerül a sor, szinte minimális lesz a kiesés. - Rádiótelefont húzott el a zsebéb l. -Ha újra beszélsz velük, ezt használod. - Szóval azt akarod, hogy ide jöjjenek. - Azt akarom, hogy lássák Wolffot - Ahlin hátrad lt, és kezét a tarkóján összekulcsolta. - Mi valamivel odébb leszünk, de abban legalább biztosak lehetnek, hogy Wolff él. Aztán vízre bocsátják a pénzzel a kis hajót, amit a mólónál találnak, s mikor az hozzánk ér, mi szabadon engedjük Herr Wolffot. Boldogan és a megelégedést l nagyokat sóhajtva segítik ki t a csónakból, melyben a partra juttatjuk, Persze a kezén még ott lesz a kötél, a száján pedig a ragtapasz. -Miért? - Hogy ne tudja ket figyelmeztetni arra, hogy egy bombán ül. Ahlin egy szürke fémdobozra mutatott az ajtó melletti polcon. Tizenöt centis szabályos kocka volt. A tetejéb l széles és lapos fogantyú állt ki. - Ha lenyomják a gyújtókart, nem történik semmi. Ám ha ismét fölengedik, akkor a doboz bumm!, fölrobban -Ahlin a leveg be lendítette karját, és nevetett. - Én készítettem ezt a robbanószerkezetet. Eredetileg Mr. Gibson, az amerikai elintézéséhez akartam használni, de úgy döntöttem, jobb, ha egy ilyen potenciális veszélyt jelent és megbízhatatlan m szer nem utazik messzire, miel tt bevetnék. Ahlin el rehajolt, és megütögette a doboz oldalát. Erika Andreas Wolffra meredt. Wolff tekintete kétségbeesést sugallt. - Hát a fenyegetés a haditengerészet leveg be röpíté-sér l?
- Mer képtelenség - magyarázta Ahlin -, de egy ilyen fenyegetést komolyan kell venniük. - Wolff felé intett a fejével. - Az emberélet nagy kincs, pláne az olyan nagyokosoké, mint . De a vagyont, a pénzt és a titkokat -mindenekel tt és -felett védelmezni kell. Azért fenyeget zöm a telep felrobbantásával, hogy biztosan ideadják az egymilliót. Ráadásul egy csomó rend rt és biztonsági embert is felvonultatnak a helyszínen, teljesen hiába. Ahlin kinyújtotta a kezét, és ismét megérintette a bombát. Ezúttal rácsapott. - Nagy töltet, óriás adag, úgyhogy amikor Herr Wolff feláll, hatalmasat robban. Sokan meghalnak, és nagy lesz a felfordulás, mialatt mi kereket oldunk. Erika elsápadt. - Sehová se akarok menni. Csak haza, Gregorhoz. Annál jobban semmire sem vágyom, mint hogy vele legyek. - El ször velem kell jönnöd. - Hová? Norvégiába? - Gondolom, a hatóságok ezt fogják hinni. De tévednek. Épp csak megkerüljük a sarkot - földrajzi értelemben. Ne feledd, van egy elvégzend munkánk, ami Németországhoz köt. Úgyhogy szépen visszaszivárgunk, míg a törvény és a rend rei mindenütt keresnek, kivéve itt, és bevégezzük a nagy küldetést. Azután... - Ahlin vállat vont. -Azután? Nem is tudom. Talán addigra kitalálok egy újabb feladatot. Erika ismét Wolffra nézett. Wolff falfehér volt. Mozdulatlanul ült, és a padlót bámulta. - Félek - mondta Erika. - Addig ugrálsz, míg mindnyájunkat kinyírnak. Ezalatt odakint Mike és Sabrina végiglopódzott a fedélzeten. A hajókorlátba kapaszkodtak, és igyekeztek minél kevesebb mozdulatot tenni. Mike az elüls kabin kerek ablakához settenkedett, és belesett a nyíláson. Sabrinához fordult, és bólintott.
Leemelte válláról a fegyvert, és kibiztosította. Sabrina is el vette a pisztolyát. A kabin ajtajához vezet hat lépcs fokot lábujjhegyen tették meg. Mike Sabrinára nézett. Óvatosan megfogta az ajtó kilincsét, és ött l visszafelé kezdett számolni. Sabrina minden egyes számnál bólintott. Amikor a kett höz ért, Mike résnyire nyitotta az ajtót. Az egynél pedig keményen berúgta. Az ajtó nagy robajjal kivágódott. Ahlin hátraugrott, majdnem hanyatt is esett. Erika sikoltott, Wolff pedig fölpattant. Mike fegyverét csíp magasságban tartva beugrott a helyiségbe. Sabrina két lépéssel mögötte, a legalsó lépcs fokon állt, és pisztolyát Ahlinra szegezte. - Állj! - kiáltott Mike. - Ne mozdulj! Ahlin elsápadt. Megtántorodott, mint aki mindjárt elájul. Lassan térdre rogyott. Mike csak három lépésre volt t le. Amikor Ahlin válla a padlónak üt dött, kezét zakója zsebébe csúsztatta, és fényes, ezüstszürke pisztolyt kapott el . - Vigyázz! - kiabált Sabrina. Ahlin l tt, miel tt Mike bármit tehetett volna. Wolff derekát találta el, a golyó valamilyen kemény tárgynak ütközött. Wolff a kanapéra zuhant. Mike fegyverének az agyával állon vágta Ahlint. Ahlin eszméletét vesztve a sarokba esett. Mike felkapta, és zsebre tette a pisztolyát. - Gyerünk! - kiáltott, és az ajtó felé lökte Erikát. -Mozgás! A karjánál fogva felültette Wolffot. Wolff kinyitotta a szemét, arca megvonaglott. - Nem hinném, hogy kárt tett magában a golyó - nyugtatta meg Mike, - Hogy érzi magát? Fel tud állni? Wolff bólintott, és zihálva a nadrágjára mutatott. - A diszkek - mondta Mike -, tudom. - Talpra állította Wolffot, és áttolta a kabin ajtaján. - Vezesse - utasította Erikát. - Ügyeljen arra a dobozra - szólt hátra Erika, ahogy Sabrina a móló felé terelgette ket. - Ez egy bomba. Azt hiszem, reflexdetonátor.
Mike a hónaljánál fogva fölhúzta a földr l Ahlint, és a falnak döntötte. Megmotozta, majd addig ütögette az arcát, míg magához nem tért. Amikor a kék szemek felpattantak, Mike elhúzta t a faltól, és kipenderítette az ajtón. - Fölfelé megy, Sabrina! - kiabált. - Fogd rá a fegyvert, és ha rosszalkodik, puffantsd le. Mike a vállára vetette a fegyvert, és fogta a bombát. Fölvitte a fedélzetre, és óvatosan a hajó orrába tette. Amikor fölegyenesedett, Sabrina riadt hangját hallotta. Még látta, hogy a lány félreugrik, aztán valaki nagyot taszított rajta hátulról. - Félre az útból, Mr. H s Jenki! - recsegte Ahlin, és eltántorgott Mike mellett. Aztán, még miel tt Mike elkaphatta volna, rávetette magát a bombára. A gyújtókar csikorogva benyomódott alatta. - Na már most - mondta Ahlin, inogva, és megkapaszkodott. - Úgy vélem, nekünk itt kéne maradnunk. - Én más véleményen vagyok - tudatta Mike, és sarkon fordult. - Ki a partra, Sabrina. Fussatok! - Ha felállók - figyelmeztette Ahlin -, együtt repülünk a mennybe. Senki sem tud elég gyorsan futni ahhoz, hogy megússza ezt a robbanást. Ráütött a dobozra. - Hát akkor velem tart? Mike nem szólt. Nézte a többieket, akik id közben kiértek a mólóról az útra. Wolff lassan vánszorgott, Sabrina és Erika hiába nógatták, hogy menjen gyorsabban, még mindig túl közel voltak. - Ha bármivel próbálkozik, azonnal felállók - Ahlin összekulcsolta kezét a tarkóján. - Most mondja meg, tényleg olyan pihent agyúnak látszom? - Fölvonta szemöldökét. -Zavarosnak t nik a dolog, ugye? Pedig valójában konkrét céllal csinálom. - Ahlin elengedte a nyakát. Jobb kezében revolver volt. Ugyanolyan, mint amelyikkel Wolffra l tt. -Gallérzseb a zakón. Gondolom, látott már ilyent. Felnevetett, és mindkét karját a feje fölé emelte. Mike a pisztoly után kapott, Ahlin pedig egyik kezéb l a másikba dobta a fegyvert. - Erika! - kiáltott fel. Erika odafordult, s Ahlin rál tt. Az asszony Sabrina lába elé zuhant.
- Az árulásért! - ordított Ahlin. Megrándult az arca, mert Mike kitépte kezéb l a fegyvert. Sabrina letérdelt, és Erika pulzusát nézte. Majd felegyenesedett, és a fejét rázta. - Megölte - mondta Mike. - Rászolgált. És maga is, Jenki. Ne féljen, nem tart soká. Mike sóhajtott. - Maga egy kegyetlen vadállat, Einar. Szeretném egyenként eltörni az ujjait. De akkor csak magára hasonlítanék. - Akkor hát mit tesz? - Kis altatást végzek. Kinyújtotta karját, és er sen lenyomta Ahlin fejét, hogy az ne tudjon felállni, majd hátralökte. Ahlin fels teste egy halom doboz közé esett. Mike lecsúsztatta kezét Ahlin fején, és végig a nyakán. Ahlin védekez en fölemelte a kezét, de Mike er sebb volt. Benyúlt Ahlin ingjének gallérja alá, kitapintotta a nyaki üt eret, és megszorította. Ahlin feje el rebukott. Mike egy pillanatra megállt, majd sarkon fordult, és kisietett a fedélzetre. Fellépett a mólóra, és a többiekhez futott. - Legalább tíz perc, míg magához tér. Hogy van, Andreas? - Rosszabbul is lehetnék - morgott Wolff. - De lehettem volna szerencsésebb is. - A móló mellett fekv Erikára nézett. - Mint mi mindannyian, - Hát ez egy ilyen nap volt - Mike leguggolt, hogy fölemelje Erika testét. - Sabrina, fölsegítenéd Andreast a dombra? Most, amíg átmeneti nyugalom van, keresnünk kéne magunknak valamilyen biztonságos helyet. Négy perccel kés bb egy csapat fegyveres rend r érkezett egy magas rangú tiszttel. Aktatáskájában egymillió dollár volt, használt bankjegyekben. Mike ismertette a helyzetet, és a rend rök láthatóan megnyugodtak egy kicsit.
- Mást nem tehetünk, mint hogy várunk - fejezte be Mike. Erika testét hordágyra fektették, letakarták egy pléddel, és betették a rend rségi autó hátuljába. A lövészek elfoglalták állásaikat a kiköt re néz dombon, távcsöves puskáikat a hajóban eszméletlenül fekv Ahlinra irányították. Mike leült a f re Andreas Wolff mellé. A számítógép-szakember hányingerrel küszködött. Ahogy múltak a percek, Sabrina észrevette, hogy a lövészek egy része egyre közelebb jön a dombról. - Vissza! - intette ket. - Emberünk egy hatalmas bombán ül. Néhányan visszamentek, mások megálltak ott, ahol voltak, és újra céloztak. Onnan, ahol Sabrina állt, tisztán látszott a hajó. Sabrina nem akart közelebb menni. Innen is ki tudta venni Einar Ahlin alakját a hajóorrban. Ahlin izgett-moz-gott, a nyaka megfeszült, megvakarta az üstökét, majd arcát a kezébe temette. Aztán két kezét elvette a szeme el l, fölnézett a domboldalra. - Nem tudja, hol van - magyarázta az egyik rend r. -Még kába. - Remélem, az is marad - bizakodott Sabrina. Ahlin megdörzsölte a szemét, mintha ismét álomra készülne hajtani a fejét. Azután hirtelen felállt. Mintha mindenki visszafojtotta volna a lélegzetét. Ahlin mozdulatlanul állt, és körbenézett. Azután szemmel láthatóan megmerevedett, és egy lépést hátrált. A bomba vakító, aranyszín fény kíséretében robbant Egy másodperccel kés bb a robaj elérte a dombtet t és a domb mögötti területet. Bokrok hajoltak el, egy géppisztolyállvány feld lt, sapkák és szemüvegek röpültek a leveg be. Es ként hullott a törmelék. A leveg fullasztóan párás lett. Sabrina arra gondolt, ennek a párának egy része maga Einar Ahlin. Azzá vált, amit a bombaszakén k rózsaszín ködként emlegetnek. - Hát vége - jelentette ki Andreas Wolff. - Egy rülttel kevesebb, hogy hely jusson az újaknak. 28.
- Kivonult a rend rség, a ment k, és van itt egy vagy két ember, akiket sejtésem szerint a német biztonsági szolgálat küldött tájékoztatta Sabrina Philpottot a mobiltelefonon keresztül. - Kész bolondokháza van itt. Hála Mike találékonyságának Einar Ahlinnal szemben, ijeszt helyzet állt el . Semmi sem maradt a hajóból, a víz színén úszó törmeléket kivéve. Philpott megkérdezte, mennyire komoly Wblff sérülése. - A golyó egyenesen a software-t találta, uram. Négy fém- és m anyag bevonatú diszket. Még a b rét sem horzsolta föl, bár gondolom, csúnya zúzódás lehet a hasán. - Az a négy diszk jelentette a teljes biztonsági állományt? - kérdezte Philpott. A hangja elkeseredett volt. - Még nem kérdeztem. Ám tekintetbe véve, mi minden fér rá egyetlen ilyen lemezre, nem tartom kizártnak... - Talán vannak másolatai. - Az optikai lemezek szigorúan titkosak, nem szoktak róluk másolatot készíteni. - Hát, köszönöm a jó híreket. Egészen bearanyozta velük a napomat - ironizált Philpott. - Hívjon vissza, amint van valami újság. - Természetesen. - Ha legközelebb beszélünk, ismertetem a következ munkája részleteit. - Máris egy újabb munka? - C. W. már ráállt az ügyre. Ismeri a régi angol mondást? Az ördög sosem alhat. - S miért kéne ennek a mondásnak pont énrám vonatkoznia? Philpott dörmögött. - Máskor élvezném ezt a kedélyes társalgást, Sabrina, ám tekintettel arra, ami az ICON-nal most könnyen megtörténhet, nézze el, kérem, hogy mogorva vagyok. Hívjon miel bb. - Értettem, uram. Sabrina félretette a készüléket, és a még mindig a f ben üldögél
Wolff mellé térdelt. - Remélem, nem baj, ha ilyen hamar e tortúra után fölvetek egy kérdést - mondta. Mike-ra pillantott, aki ugyan forgatta a szemét, de hallgatott. - Arról a szoftverr l van szó, amit maga a nadrágjába tett. Az egész munkája? Úgy értem, a teljes anyag azon a négy diszken volt? Wolff bólintott. - szintén szólva, ezért érzem magam olyan pocsékul. Benyúlt a nadrágja alá és néhány lemeztöredéket halászott el , amit a ment s, aki megvizsgálta, úgy látszik, nem vett észre. - Az egésznek annyi - kesergett -, mind tönkrement. - A meztelen igazság az - következtetett Mike -, hogy maga az ICON következ biztonsági generációjának az árán menekült meg. Wolff rámeredt. Zavartnak látszott. - Sajnálom, de nem tudom követni... - Csak annyit jegyeztem meg, hogy az ICON biztonsága megsemmisült, amíg mi itt.,.. - Megsemmisült? - Wolff kikereked szemmel nézett Mike-ra. - Az ICON biztonsága? Azt már nem. Lehetetlen. Legalábbis addig, amíg én élek. Mike és Sabrina összenézett. Mike Wolff felé fordult. - Nem értem, Andreas. Azokon a diszkeken nem a legújabb biztonsági file-ok voltak, amelyeken egy ideje oly keményen dolgozik? - Ugyan már! - Wolff úgy nézett Mike-ra, mint egy idiótára. - A biztonsági kódok idebent vannak - mondta, és megütögette a halántékát. Az agyam szüleményei, s mindaddig ott is maradnak, amíg nem tökéletesítettük és vittük rá a hálózatra ket. - Wolff újabb m anyagdarabkákat húzott el . - Ezeken a diszkeken legújabb remekm veim voltak - mondta, kiégetten és szomorúan. Mike összehúzta szemöldökét. - Úgy érti, játékok? Wolff bólintott. - Négy új játék. Oly szépségesek, s most mind tönkrement. - Mike
aggódó pillantást vetett Sabrinára. - Három évig dolgoztam rajtuk. Az én teremtményeim voltak, a gyermekeim. - Wolff vigasztalanul rázta a fejét. - Három év odaadó munka. Három év az életemb l. Istenem! Mike próbálta megvigasztalni. Sabrina elfordult. Még ilyen napot!
