1
Gönczi Tamás: Nimród gyűrűje /Nimród a régi magyar múltban és az archaikus magyar hagyományban/
Fedélen látható kép: A Bábel tornyának építése, XV. századi kódexminiatúra (British Múzeum) Tipográfia, tördelés és fedélterv: Sárosi Krisztián Kiadja a Sárosi Kiadó 215.3 Fót, Vörösmarty tér 2. Tel./Fax: 06/27.361-0.36 E-mail:
[email protected] Nyomdai munkálatok: Sárosi Kft. ISBN: 963 86479 1 4 9 789638 647979 @ Minden jog fenntartva! Kézirat lezárva: 2004. február 26.
2
„Stat magni nominis umbra...” (Lucanus)
3
Előhang Ha egy nép ősi múltját lassan de biztosan elfelejtetik, ha ősi rovásbotjait szét töretik, írásait máglyákra hordatják, ha hitregéit, ősmeséit másokéra, tőle idegenekre cserélik, ha erdőkben, hegyekben, forrásoknál hitet valló, ragyogó Naptól fényes ősi vallását az új hit áldozatául dobják, ha a Boldogasszony ősrégi fényes hitére fekete pecsét kerül, ha e százszorszép hazát idegen érdek tépi darabokra, ha Nimród „egynyelve” más nyelvek prédája lesz... ...akkor, de csak is akkor: Nimród tornyáról, Tündér Ilona napos aranypalotájáról, a világosság otthonáról. ama magos Rutafáról. s szívünkben őrzött szép szerelmünkről Boldogasszony hazájáról. ama régi jó tündérkert Magyarországról, Legtisztábban a fényeket képpé varázsoló festő, a fényeket betűkbe, gondolatokba öntő író, a fényeket hallató, azokat megéneklő énekmondó beszélhet csak tisztán, szabadon, ősi igazul...
5
Könyvemet Tolcsvay Bélának, a magyarok naplelkű, fehér hajú énekmondójának ajánlom örök barátsággal és szeretettel A Szerző
6
Tartalomjegyzék ELŐHANG ............................................................................................5 TARTALOMJEGYZÉK ......................................................................7 BEVEZETÉS .......................................................................................10 A MÍTOSZRÓL ÉS A HAGYOMÁNYRÓL EGY KICSIT MÁSKÉPPEN ..............................................................................13 NIMRÓD KIRÁLYRÓL... .................................................................18 1. GYŰRŰ ÉS KORONA....................................................................19 2. NEVEK, NYELVEK, EMLÉKEK.................................................40 3. SZÉTTÉPETT ŐSAPA ÉS A NAPGYERMEK...........................48 4. TÁLTOSKOVÁCS ÉS A NIMRÓDFA.........................................52 5. NIMRÓD GYŰRŰJE, PILISNEK PECSÉTJE............................62 6. VILÁGKIRÁLY, NAPHARCOS ÓRIÁS .....................................67 7. HAGYOMÁNYOK ELÁGAZÓ KERTJE....................................78 8. TŰZ A NEVE, NAP A SZÁMA .....................................................91 9. BÉL, KIT NIMRÓDNAK MONDANAK......................................99 10. EMBER ARCA, TÁLTOS TESTE............................................110 11. ÉKES KORONÁVAL TELJES .................................................119 12. KŐ FEDI RUHÁJÁT NIMRÓDNAK, ATTILÁNAK .............125 13. HELY NEVÉRŐL, TITKOS EMLÉKÉRŐL...........................138
7
14. ARANYOS KOR, KEREK TÜNDÉRVILÁG ..........................145 15. BÁBEL VÁRÁNAK MAGOS ABLAKÁBÚL..........................163 16. MADÁRASSZONY ÉS NAPOROSZLÁN ...............................177 17. ŐSKOS, KETTŐSBALTA ÉS PÁRDUCKACAGÁNY ..........189 18. MAGOS ÉGBŐL, KASZÁSCSILLAG REJTEKÉBŐL .........224 19. NIMRÓD LOVA, TÁLTOS LOVA...........................................247 20. NIMRÓD ÉS ÁLMOS ................................................................259 21. ÉG A FÖLDJE, AGY AZ ORSZÁGA ......................................271 22. AMA NAPTARTÓ KEGYES ÁLLAT......................................282 23. NÖVÉNY LELKE, SZELLEM TESTE, ARANYPALOTÁJA .....................................................................................................296 24. KÉT SÁRKÁNY, KÉT KIRÁLY ..............................................302 25. LÁT, MINT A TÁLTOS, ÉBER, MINT A KAKAS ................311 26. NEVÉBEN TITOK PEDIG REJTEKEZIK .............................322 27. FEHÉRLÓ, FEHÉR HAGYOMÁNY .......................................336 28. NIMRÓD LÁNYA.......................................................................350 29. NIMRÓD SZÁMA, SZENT ROVÁSA......................................355 30. NIMRÓDTORONY. NIMRÓDHALOM. KETTŐSKERESZT .....................................................................................................376 31. FELSZÁLLÓ TŰZNEK SZÉP IMÁDÁSA ..............................380 32. OTTHONA AMA SZÉP SÓLYOMMADÁMAK ....................389 33. NIMRÓD MINDENSÉGE..........................................................407
8
34. TÁNCRÍTUS ÉS CSILLAGLEPEL..........................................417 35. TEMPLOM VAN OTT, KÖRÖS TEMPLOM.........................432 36. ÉL AZ ISTEN ..............................................................................452 37. HÉT TŰZ, EGY BESZÉD ..........................................................460 38. HAJTSD LE ÁGAD, MUTASD GYÖKERED.........................465 39. NIMRÓD LABIRINTUSA, NÁDI BOLDOGASSZONY TITKA .....................................................................................................471 RÉSUMÉ............................................................................................484 BIBLIOGRÁFIA:..............................................................................485 KÉPEK FORRÁSHELYEI, JELENTÉSE ÉS OLDASZÁMA: ...498 NYUGATI FAL NÉHÁNY FRESKÓÁBRÁZOLÁSAI 61 OLDAL. 41. KÉP (EGÉSZ OLDALAS KÉPANYAG) ......... 487UTÓSZÓ NÉV-, HELY- ÉS TÁRGYMUTATÓ .............................................506
9
5
Bevezetés Nehéz egy olyan könyvhöz bevezető sorokat írni, ami sokéves előkészületet, szellemi előzményt igényelt. Tanulmányaim és könyveim ellenére sokáig úgy gondoltam, hogy mindez kevés, valahol legbelül nagyon kevés. Úgy éreztem ott a lélek mélyén, hogy meg kell írnom egy olyan hiánypótló könyvet, ami oda a régi magyar múltba, a gyökerekhez vezet vissza. Úgy képzeltem el, hogy ennek a könyvnek a fundamentumát a magyar archaikus hagyomány tartja szikla szilárdan, míg falait a magyar mítosz emeli majd fel az égig... Valahogy kimondatlanul de mindig velem volt ez a sokáig magamban tartott, ki nem mondott gondolat. Mígnem egy szép nyári napon eszembe ötlött a megoldás. Könyvet kellene írnom, egy „nagy” könyvet kell hogy szenteljek a magyarok ősapjának, a „világ első királyának”, az oly sokáig agyonhallgatott, toronyépítő mitikus óriásnak. Annak a Nimródnak, akit a magyar emlékezet a magyarok ősapjának, a magyar mese „jó óriásnak”, a mitikus hagyomány pedig naplelkű, csillagszemű óriáskirálynak, ama özönvíz előtti ősnyelvet beszélő magyar ősapának nevez. Ő velünk volt egykor a csodás Napkeleten. Velünk a mi világunkban, a mi földünkön, a mi hazánkban, a mi fehér, szent hegyünk körül. Ott, ahol a mi helyünk van, a mi tájunk szíve dobog, ott a Szent Pilis vidékén. Ő volt az, aki azokat a csodás, ma már a forró homok alatt romokként megbúvó városokat építette ott minden kultúra örök eredőjében, a csodás ősi Napvilágban. Ő volt az, aki az ősök „egynyelvét” bírta, írta és beszélte egykor. Ő volt az, akit a Biblia a magyar hagyományokkal ellentétben eget ostromló, Isten ellen lázadó nagy zsarnok királynak nevez. S Ő az a Nimród, aki a Biblia szerint: Mint ahogy írtam, is a sors úgy alakította a dolgokat, hogy nem első könyvemként született meg a Nimródról írt munkám, de soha egy percre sem felejtettem el a már régóta elhatározott feladatot. Most, amikor eljött az ideje, le is teszem a könyvet a nemzet könyvespolcára. Annál is inkább teszem ezt, mert Nimródról a mai napig kevés könyv íródott úgy magyarul, mint idegen nyelveken. Minden bizonnyal ennek a ténynek is megvan a maga háttere és oka. "Hatalmas vadász vala az Úr előtt... " 10
Mint ahogy írtam, is a sors úgy alakította a dolgokat, hogy nem első könyvemként született meg a Nimródról írt munkám, de soha egy percre sem felejtettem el a már régóta elhatározott feladatot. Most, amikor eljött az ideje, le is teszem a könyvet a nemzet könyvespolcára. Annál is inkább teszem ezt, mert Nimródról a mai napig kevés könyv íródott úgy magyarul mint idegen nyelveken. Minden bizonnyal ennek a ténynek is megvan a maga háttere és oka. Oly sokáig gondosan kerülték, ügyesen agyon hallgatták, mi több kis híján majdnem a történelem szemétdombjára lökték a szépapáink őrizte néphagyományok, levilágítunk a múlt történéseibe gondosan követve a világ ezerfelé futó „útját”, sötét és világos szálait azt látjuk, hogy a hagyomány, a múlt és az ősök tisztelete mindenkori fundamentuma a jelennek és örök záloga a jövőnek. Meg kell hát ismernünk Nimród alakját, hogy vele és általa magunkról is tisztább képet kaphassunk. Hogy otthon lehessünk a világban, ahogyan azt Tamási Áron olyan csodálatosan megfogalmazta. Mert az otthon csak addig otthon még van emléke, hozománya a múltból. Ha nincs emlék, nincs múlt és nincs jövő. Nem árulok el titkot azzal, hogy minden önmagában bízó, hazáját szerető nemzet ébren tartja a múltját, hogy abból folyamatosan erőt és tapasztalatokat gyűjthessen a jövő számára Így nem fog elkallódni, és nem válik mások vagy éppen önmaga prédájává. Nem tagadja meg múltját, hanem keres és kutat benne, hogy annak emlékeit feltámaszthassa, és élővé tehesse a mindenkori jelen és a biztos jövő számára. Jómagam is ezt tartom követendő példának, és ezt cselekedtem Nimródról, Csontváryról, a Pilisről, a pálos atyákról írt könyvem esetében is. Meg kell, hogy valljam nem volt könnyű rávennem magam arra, hogy a magyar Nimród megismertetésére vállalkozzam. Ez a vállalásom fáradságos és nehéz munkát jelentett. De nem panaszkodom, mert minden nehézség dacára inkább ajándéknak éreztem ezt a feladatot, mint nehéz munkának. Tudom, hogy a könyveknek akár az emberi életeknek is külön története, külön sorsa van. Ezt a sorsot pedig vállalnia kell az írónak, a kiadónak éppen úgy, mint a könyvet magáénak valló hiteles olvasónak.
11
Hálás vagyok mindazoknak, akik segítségemre voltak e könyvnek a megírásában. Köszönöm a türelmet, a hagyományok és a nemzeti emlékezet sokszor könnyekig megható átadását, az ismerősök és ismeretlenek őszinte bizalmát, a sok bíztatást és megerősítést, a gyűjtött anyagok átadását, a kölcsön és nekem adott könyveket, tanulmányokat, jegyzeteket, magnókazettákat, a velem megosztott értékes gondolatokat. Végül, de nem utolsósorban köszönöm a lelkes és önzetlen könyvtári segítséget is. Külön köszönet illeti Gondos Bélát, a lelkes barátot, a régi magyar templomok fáradhatatlan kutatóját az ősi magyar kerektemplomokkal kapcsolatban nyújtott értékes és hasznos segítségéért. Köszönet illeti Horváth Zoltán Györgyöt, aki hozzájárult a körtemplomokról készült fotóinak a könyvemben való közléséhez. Nagyon remélem, hogy könyvemmel hasznára lehetek mindazoknak, akiket a magyar régmúlt, a magyar ősvallás és a hagyományok iránti őszinte érdeklődés és tisztelet vezérel. Budán, 2004. február 2-án Gyertyaszentelő Boldogaszszony napján. Gönczi Tamás
12
A mítoszról és a hagyományról egy kicsit másképpen „...a Nappal itt a földön éjszakává vált és a Fénynek Szíve kívánkozott az atyja után...” Részlet Tolcsvay Béla: Örök történet c. művéből (Kátay Mihály festőművész tűzzománc-írásának felhasználásával. (19881991-1992) Nimród ágyékábul, dicsőség házábul származott fényes virág...” Kuruc nóta „A mítosz a valóság eredeti mintája, megzilált formájában is dokumentum, – az egzakt tudománynak hozzá kelt igazodnia... Nem a tudomány mondja meg mi igaz a mítoszból, hanem a mítosz, mi igaz a tudományból. Várkonyi Nándor: Az elveszett paradicsom Eleink a közöttük élő, a néplélek mélyén őrzött nemzeti mítoszkincset mély bölcsességgel őseink ajándékának tartották és „ős-igaz” mesének nevezték. Őseinktől kaptuk, tőlük jött, tehát az ő ajándékuk. Ősi és nagyon régi. Természetesen mese is. De a mese attól, mert mese még ősi és igaz, ahogy eleink is gondolkoztak róla, Noha az idő haladtával az egyre földhözragadtabb, az anyag bűvöletében élő és abba bele is ragadt utókor a régiek meséit, legendáit mindennek hiszi csak igaznak és szépnek nem. Ezen nincs is mit csodálkozni. A „felvilágosult” világképben élő ember számára minden hihetetlen, ami a szellem és a lélek vilá13
gából érkezik az ő technokrata birodalmába. Ezért minden rekvizitumával együtt ezt az archaikus szemléletű, ősi tudást őrző birodalmat a mesék, legendák, népi hiedelmek, imádságok szent világát egyértelműen az értelmetlen, a lehetetlen, a „gyermeknek való” mesék naiv birodalmába sorolja és onnan nem is engedi kijönni. Holott valójában a mitikus ősmesék legendás világa korát és tartalmát tekintve is igen figyelemre méltó és mindenképpen hosszabb életű, mint a múlttalan, túlhajszolt korunk gyökértelen meséi. Az is igaz, hogy ezeknek a józan meséknek a megőrzéséhez tagadhatatlan, hogy elfogulatlanság és pozitív hozzáállás szükséges. Tudták azt is a régiek egykoron, hogy amit megőriznek annak oka és feladata volt, van és lesz az idők árjában. A cél pedig az, hogy mindez eljusson a következő, majd az azt követő és a következőt követő nemzedék számára. Mindezt maga Deák Ferenc, a Haza Bölcse éppolyan jól tudta, mint Széchenyi, Jókai és a többiek. Nagyapáink térdén ülve, az öregek meséjét hallgatva a gyermek beavatást kapott. Beavatást az ő lelkén, az ő szellemiségén keresztül. Nem pedig unatkozó öregek zavaros meséjét hallgatta. Ennek a verbális hagyományátadásnak a fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy minden erőlködés és elhallgattatás dacára máig él, ez a fennmaradt tradíció. EI a maga mélységekbe vezető „fényes hagyománya” által. Hiába próbálták elfeledtetni azt 1848-at követően, majd az első és második világháború pokoli tragédiája után... Miről is beszél ez a többnyire verbális úton mára oly töredékesen fennmaradt magyar hagyomány? Arról a bizonyos szakrális emlékezésről, az „időtlen tudásról,” ami az ősmítosz, az eredethagyomány továbbadásával öröklődik át nemzedékről nemzedékre. Ez olyannyira fontos szellemi hagyaték, hogy e nélkül nincs „semmi”. Nincs és nem lehet alapja a Nemzet Házának. Ennek a „beszélt”, elmondott tudásátadásnak, a róla való emlékezetnek, mint minden örök dolognak megvolt a maga ideje, helye, egyszóval rítusa. A régiek tudták azt, hogy az örök dolgok átadására felkészült, emelkedett „csendes” lélekre van szükség. S az emelkedett lélek csak a neki megfelelő, kiválasztott helyen, kiválasztott időben és a léleknek erejével nyilatkozik meg. A Pilis természetölelte ren14
getegében, egy csendes templom néma klauzúrájában, egy csillagos falusi estén a ház előtt a kispadon ülve, egy naplementétől titokzatos erdei séta alkalmával, s így tovább... Korunk múltat felejtő, értéket csak ritkán felismerő, embertelen ütemben gyorsuló fogyasztótársadalmának pillanatvilága a mítosz, a mese, a folklór őrizte hagyományt semmibe veszi. Többnyire feleslegesnek, „vénasszonyok üres fecsegésének” tartja vagy jobbik esetben a megfelelő szaktudomány száraz, fénytelen világának a kezére adja, könyvtárak poros polcaira dobja. Nem tolerálja az archaikus hagyomány szellemtől fénylő „élővilágát”, nem tartja azt a modern világgal egyléptékűnek, nem talál benne magának hasznot. Ezért fekteti el és dobja bele a múlt kútjába. Nem tudva arról, hogy ez a kút feneketlen és a benne lévő örök örvénylés időről-időre visszadobja a beledobottakat. Ahogy manapság mondani szokták ennek a hagyománynak nincs meg a megfelelő reklám- és profitértéke. Ez a bűne. Ezek a mesék és valós mítoszok hosszú-hosszú emberöltőkön keresztül őrződtek meg, hagyományozódtak ránk szépapáink, dédapáink, ahogy mondani szoktuk eleink szép örökségeként. A szép örökség pedig a mondás szerint szép példára kötelezi az utókort. Könyvem ezek között a titkos csoda folytán máig megmaradt, máig „beszélt” mítoszbeli mesék között keresgélt, kutatott. Segítségül hívva a magyar nimródkép felfejtése kapcsán a magyar mítoszt, a magyar mesekincset, a „közösbe dobott”, elfecsérelt, kitagadott, másokra átruházott mitikus történelmet, az antik és egyetemes mitológia százszorszép és örök virágait. Az emberiség közös hagyományainak reánk örökített és még megmaradt emlékeit és azok máig ható tanúságait adja közre. Mindezeket az itt-ott fellelt és a hagyomány által megőrzött dolgokat Igyekeztem összefűzni az emberi lélek mélységeiben élő örök szellemi világosság segítségével. Ez a világosság és fényesség szegődött vezetőmnek azon a nem mindennapi és az emberi lélek legmélyébe vezető különös utamon, ahol nem egyszer csak a szimbólumok bölcsessége és egy-egy elszórt, egymástól időben és térben távollévő hivatkozás egymás mellé illesztése, gondolati összevarrása segített csak a tovább haladásban. Így láthattam csak meg a kicsiben a nagyot, a nagyban a kicsit, a részben az egészet és a nagy egészben azt a picinyke kis 15
részt, ami nem más, mint maga az ember. Így pillantottam meg a középkori Európát fénybe borító szakrális teljességet, ami a magyar Árpád-házi szentek fényével világolta be az akkori világot olyannyira, hogy még manapság is, széttépett és megtépázott magyar világuknak is jut bőven belőle. Ezt csodás, Árpád-házi szentektől fénylő magyar középkort az információs sztrádán száguldó, de önmagát sem ismerő jelenünk oly magabiztos, önhitt következetességgel sötét középkornak nevezi. Meghökkentő, de a szentség és a szeretet fényében világolt magyar középkort jelenünk akár milyen furcsa, de szégyelli. Szégyelli azt az Árpádházat, aminek a legelején ott áll Nimród, a magyarok őskirálya. Mindezen említett szellemi világosság gyökere, mintegy az eredet élménye, a „karizmatikus szentségi őstartalom” a magyar Nimród-hagyománnyal indult el csodálatos európai útjára. Az Árpád-házi nemzetségtábla legelején álló, turulszülte Álmos apjának vagyis Nimródnak, a magyarok legendás ősatyjának, a világ első királyának a megjelenésével vette dicsőséges kezdetét ez a csodálatos dinasztia, ami oly sok szenttel lepte meg annak idején a rácsodálkozó világot. Mindezek megismeréséhez azonban alá kell szállni. Alá, mégpedig a mítoszok, az archaikus néphagyomány sokat sejtető világába, a történelmi múlt legmélyére. Le egészen az Eredet Világosságához, hogy megadathasson a Látás ajándéka és annak az öröme. Ide kívánkoznak Ferdinándy Mihály ihletett sorai: „alászállok a mélybe. Vallatom az Árpád-házi mitológiát titkai felől mindaddig, míg a szentségi őstartalom meg nem nyilatkozik. Keresem a világtörténet egyik legkülönösebb jelenségének: az Árpádok szentkirályságának formáit. Örömmel bukkanok rá oly jelenségekre, melyek még mai napig is élnek bennünk. Ezekben a jelenségekben a magyar szellem családfája az Árpádok nagy szentségi hagyományáig hosszabbítható meg. Felismerem, hogy a szentkirályságban valami nagy teljesség volt jelen. S ezt a teljességet nyomozva ősi formák, a világról szóló ősi elképzelések bontakoznak ki a szemeim előtt. Látom, mint törnek a teljességre, az egész bírására ép16
pen e nemzetség legnagyobb képviselői. Mint valósítják meg magukban a világot, s mint fejezik ki azt minden ellentmondásával, ellentétével s minden gazdagságával, tehát teljességével. Velök és bennök én is kiszabadulok a töredékes emberi létemből s a nagy világlélekkel egyesülök, mely bennem fejezi ki önmagát.” A magyar szellem családfája a legendás „Nimród királlal” „a földön vala első nagy királlal” veszi kezdetét. Járjunk hát az ő nyomában a mítoszok, a mesék, a legendák és archaikus imák csodás erdejében, a hagyományok tengerében. Azért hogy „látva lássuk – és tudva-tudjuk azt a nagyon fontos valóságot: – hogy az életünk nem egy gyökértelen, egyszeri létezés csupán, hanem örök és végtelen folytatás... Gönczi Tamás
17
Nimród királyról... Nimród király ugye a világ első királya vót. A főd első királya vót, a magyarok ősapja vót. Nála vót hát a magyarok égi fínyes nagy gyűrűje. Ennek a gyűrűnek élete vót. Mozgott és világított. Mikor pedig ü (mármint Nimród) elment a gyűrű biz a nem ment vele. Mert törvény vót rá, hogy a gyűrűnek Igenis itt kell maradni ahun mi vagyunk. Velünk, ennek a világnak az végezetéig, addig míg el nem vész víglegesen a fíny. Ezért vót az Attilánál, az Árpádiaknál a fehér csuhásoknál. Addig míg aztat a világ Fínyes Ura vissza nem veszi. De ha vissza veszi, minket is vissza vesz ebbül a nyomorult világbúl. Oda ahun bizony az Ő fínyes otthona fínyeskedik. Oda, ahunnan bizony mi vétettünk. Oda ahun bizony az égi világosság végtelen fénye világut mindig. Ahol ahugyan mondták a rígiek örök Fény van és Szabadság...” (Szabó Lajosné / Jucika néni alföldi parasztasszony – 1967 telén)
18
1. Gyűrű és korona A gyűrű és a korona maga az égi karizma. A titkos mennyei támasz, a fentrőljőtt örök segítség. (Tóth László) Mit is hagyott ránk ez az 1967-ben lejegyzett néphagyomány, ami Szabó Lajosné (Jucika néni) szavait örökítette meg és e könyv szellemi útravalójának lett kiválasztva. Mindenekelőtt azt hogy Nimród a világ első királya volt és egyben a magyarok ősapja is. Ennél a Nimródnál volt a magyarok fényes (minden bizonnyal égi fényű – csillagvilágú gyűrűje. S mikor „elment” Nimród ebből a világból ez a gyűrű nem ment vele. Tehát nem temették el vele. Mert törvény volt rá, hogy a gyűrűnek a következő uralkodónál kell maradnia. Ennek a gyűrűnek Nimród népénél kell hát maradni egészen a világvégéig. Pontosabban a világ végeztéig, amikor majd kihuny népiesen fogalmazva, „elvész” minden fény. Ezt a tradicionális folytonosságot akarja érzékeltetni a mítoszmondó azzal, hogy megemlíti, hogy Attila, az Árpádok és a fehércsuhások is „bírták” e gyűrűt. Minden bizonnyal a fehércsuhások alatt a magyar alapítású pálosrendet kell érteni a rend fehér rendi csuhájára utalva. Az, hogy Attila és az Árpádok után miért éppen a magyar pálosrend került bele ebbe a rövid felsorolásba minden bizonnyal nem lehet véletlen. A mitologikus „emlékezés” egyre érdekesebbé válik és szinte megdöbbentő fordulatot vesz, amikor a Világ Fényes Urára történik említés. Ugyanis ez a gnosztikus fénymisztikán alapuló „Fényes Istenre” való utalás (aki egyszer csak visszaveszi a gyűrűt a néppel együtt ebből a „nyomorult” világból) egyértelműen vallástörténet unikum. Olyannyira, hogy sok mindent felborít, már ami a hagyományos ősmúlt-elképzeléseket illeti. Tehát a Fényes Isten visszavesz minket majd az ő fényes örök birodalmába, 19
ahonnan mi egykor vétettünk. Itt bizony az örök világosság, a lélek és a szellem örök szabadsága világol, ahogyan azt a régiek mondták „ott mindig örök Fény van és Szabadság”. Mint látjuk a magyar szakrális néphagyomány által megőrzött igen mélyről hozott emlékanyagban igen különös és mélységbe vezető szerep kapcsolódik „a föld első királyához, a magyarok ősapjához”, egyszóval Nimród mitikus alakjához. Mindehhez azonban tudnunk kell azt, hogy a föld első királya „a fényes Isten akaratát teljesítő”. Sajnos az őshagyomány e legendás alakját illetően igen nagy az összevisszaság, a szándékos vagy akaratlan felejtés. A kutatók többsége a nagyon távoli múlt többnyire kusza és mondjuk ki gyakran ellentmondásos örvénylésébe nem szívesen keresgél, ahogy mondani szokták nem nyúl bele. Ennek a vonakodásnak nem csak a hamis és valós dolgok összekeveredése az egyetlen oka. Az ok ennél jóval kézenfekvőbb. Egyszerűen arról van szó, hogy Nimród története nagyon a dolgok legelején van. Ennél fogva annak a történelme mitikus. Ezért van az, hogy e történet ismertebb történelmi szálát egészen az események legelejéig visszagombolyítva egy ismeretlen világ kapujában találjuk magunkat. Mindezt már Várkonyi Nándor is sejtetni engedte bizonyítva azt, hogy az emberi kultúra jóval öregebb, mint azt eddig a hivatalosnak tartott tudomány állította. S benne a magyarok ez a rejtélyes múltú, nagyon régi ragozó nyelvet beszélő, tehetséges nép nem éppen a kultúrnépek legvégén poroszkál, hanem az elején világol. Azon kevés kultúralkotó ősnépek közé tartozik, akik az emberiség kultúráját úgymond elindították. Elvégre nem minden népnek lehet az az ősapja, aki egyben a világ első királya is volt... De ne legyünk elfogultak és járjuk alaposan körbe a témát. A számtalan felbukkanó verzió közül valóban nagyon nehéz, de azért nem lehetetlen hitelt érdemlő képet adni a föld „Első Nagy Vadászáról”, a „Magyarok Őskirályáról”, a „Magyarok Ősapjáról”, a „Gyűrű Első Uráról”, „ a Hatalmas Világító Égi Nyilasról”, „Az Éj Első Harcosáról”, „Az Ég Nagy vadászáról” az Égi Koronás uralkodóról és így tovább... Természetesen legismertebb jelzője Nimródnak az, ami egyformán fennmaradt a Bibliában és a magyar néphagyományban egyaránt. Ez pedig nem más, mint 20
az, hogy „hatalmas vadász volt az Úr előtt”. a magyar hagyományban itt-ott még előfordul a már említett „Első Nagy Vadász” megfogalmazás is. Igen érdekes, hogy erről a mitikus vadászatról kétféle megközelítésben beszél a hagyomány. Az egyik, az általánosabb megfogalmazás, mint égi vadászt jelöli meg Nimródot és nem rendel hozzá semmilyen úgymond földi történést. Sőt még asztrálmítoszi jelentését is csak nagyon ködösen, elkenten határozza meg. A másik megközelítés már sokkal izgalmasabb. Itt már megjelenik Nimródnak a mítoszból kibontott földi szerepe is. Arról van szó, hogy Nimród vadászként vigyázza az eget és a földet. Az elvadult embereket és mások megrablóit megbünteti, mintegy „isteni vadász” azokat levadássza. Ha kell az égen, ha szükséges a földön bünteti meg azokat, akik ellene tesznek. Így tesz a rossz csillagzat alatt születettekkel is, akik eredendően nem ismerik a világosság isteni adományát. Mert Nimród ismeri a csillagok bölcsességét. A néphiedelem szerint Ő a mágia, a csillagismeret és minden rejtett dolgok atyja. Ő mindent lát, amit mások nem látnak vagy nem láthatnak meg. Ő az, akinek a „gondolattya nem ismer feledést”. Még arra is emlékszik, ami akkor „vót, amikor ő még meg sem vót”. A magyar hagyomány azt is tudja, hogy Nimród nagy kozmikus arányokkal bíró nagy építő és építtető is volt. Maga is hatalmas volt, nagyobb az embereknél, de amit, illetve amiket épített azok az épületek is hatalmasak „égi méretűek” voltak. Úgy és olyan anyagból építette őket, amiken nem fogott az idő. Ezért tudják úgy a régiek, hogy Nimród épületeit csak úgy lehetett eltüntetni a föld „változószínéről”, hogy azokat „széjjelszedték” és betemették. Elásták azokat a föld mélyébe rejtetve. De az idő is nagy takarító munkát tud végezni, bár erről a hagyomány nem emlékezik meg. De ahogy a költő mondta, ,,a föld pora idővel mindent befed”. Ezek a nimródi épületek, mint tudjuk az „ég terhének és a fény ismeretének” a tudása segítségével jöttek létre. Ezeket az éghez igazodó, mágikus és hatalmas épületeket olyan kapukkal látta el a föld mitikus első királya, amik a fény segítségével nyíltak és záródtak. Annak a fénynek a segítségével történt mindez aminek az eredete végig az egész ókoron át a középkor elejéig köztudottan beavatási titok volt. S aki ismerte ezt a titkot az bizony „kívül21
belül fényessé vált”. Nem lehet véletlen egybeesés az, hogy Nimród apánkról is az maradt hátra, hogy külső és belső „birodalmát”. akár csak a testét égi fény uralta. S a mítosz szerint ez a fény volt a segítségére különös alakváltozásaiban éppen úgy, mint láthatatlan tulajdonságának az elérésében. „És bizony azokra haragudott ő a legjobban a középkor nyelvén szólva, akik a fényt mélyre ásták el gonosz szívükben és a pokolnak nehéz vasalású fekete kapujának mindkét szárnyát a földi világra kinyitották”. Igen érdekes és mélybe vezető bizonyossággal szolgál több olyan egymástól térben és időben távol álló reánk maradt történet, ami arról beszél a mitikus történések és szimbólumok mélyebb felfejtése kapcsán, hogy Hermész az antik világ mítoszának lélekvezető je és a magyar Nimródról szóló hagyomány bizonyos aspektusból ugyan, de párhuzamba hozható. A magyarok „atyja” és egyben a föld első királya úgy tűnik, hogy egyben lélekvezető is volt. Tehát a földi uralkodó a lélek uralkodója és annak avatott vezetője is volt egyben. A mítosz anatómiája ennek az egybeesésnek nem mond ellent. Ha megnyílik az út a földi uralkodás felé, akkor tudnunk kell azt, hogy ez az út azért „nyílt meg” mert akinek ezt az utat „adományozták” annak egyben a lelkek vezetője is kellett, hogy legyen. Ez a megállapítás elvezet minket ahhoz a mitológiai tradícióhoz, ami a legsértetlenebbül reánk maradt és egyben meghatározó része az európai őshagyománynak is. Ez a tény mondanunk sem kell, hogy több mint sokatmondó. Mikor a görög mitológia nagy doyenje Kerényi Károly megírta mély párhuzamokkal bíró könyvét Hermész. a lélekvezető címmel – a könyv alcímének ezt adta: „Az élet férfi eredetének mitologémája”. Ez a mondat a maga nimródi összefüggésében megerősít minket abban, hogy jó úton járunk. S igazunkat csak megerősítik a görög mitológia archaikusabb rétegeiből vett mitológiai párhuzamok is, amikre Kerényi is jó érzékkel rátalált. Megtaláltuk hát a fonalat ahhoz az ősi tradícióhoz, ami nem beszél másról, mint arról, hogy az égi király egyben a földre küldött lelkek spirituális vezetője is. 22
Tehát ha Nimród valójában az, aki az archaikus magyar néphagyomány töredékei által reánk hagyományozódott, akkor bizony Nimród valóban mindenben az első. Első az uralkodásban, hiszen ő az első az uralkodók között és az ő világa egyben a lélek és a „teljes” élet eredetének a világa is. Mivel az eredet, a dolgok eleje egyben, valamilyen „végnek” is a találkozási pontja egyben ezért az eredet „Urának” magáról az eredet előtti állapotokról is tudomással kell bírnia. De maradjuk egyelőre „csak” az eredetnél. Hiszen maga Kerényi fogalmaz így: „Hermésznek és világának eredetét magára az élet eredetére vezettük vissza...” Járjuk hát körbe magát a Nimród-hagyományt az eredet világosságának a fényében. Előbb a töredékes, de igen mély gyökerű magyar szakrális néphagyományban megőrzött szerepét illetően, majd ezt követően a már sokak előtt ismeretes Bibliában talált megközelítésben is. De mielőtt mindezt megtennénk, ne felejtsünk el arról is beszélni, hogy maga Hermes volt az, akinek az Isten megengedte azt, hogy „megismerhesse az égi-földi tudományokat és Isten tudtával azokat el is rejtette”, hogy csak azok birtokolhassák, akik megérdemlik. Ez a tudás, amivel Hermes rendelkezett, „mindenek tudása” volt. Ennek a hermesi tudásnak a birtokában mindent meglehetett cselekedni – nem volt lehetetlen, mivel ez a tudás Isten tudását bírta. A magyar Nimród-hagyomány Nimródról úgy emlékezik meg, mint az isteni titkok, az égi-földi tudás birtokosáról. De e mellett a nyilvánvaló párhuzam mellett megtaláljuk a „tudás elrejtésének” is a párhuzamát. Nimród apánk ellenségei elől elrejtette a „tudások tudását”, a csillagok bölcsességének, az emberi lélek titkának és az emberi szellem hatalmának az ismeretét is. Sőt, ha mélyebben hatolunk bele a mítosz és a hagyomány világába, akkor arról kapunk híradást, hogy a „világ világának a legelején”, akkor amikor még csak „nem régen született meg az ember”, Nimród tollat kapott a teremtőtől, hogy jegyezze fel azt a tudást, ami által az ember ember maradhat a földön. Ezzel a tollal, ami az egyik elbeszélésben toll, a másikban egy aranyos pálca kezdte el „ékes rovással” a kőbe vésni a tudást. Majd ezt a követ, 23
amit a mai napig úgy hívnak, hogy a „Tudás Köve” Nimród az Égbe rejtette el. S azt a csillagot, ahol ez a kő ragyog, örökre megjelölte. Nos a tudásnak ez a feljegyzése sem áll messze a hermeszi titkoktól. Csak mélyebben kell bele nézni a mítosz szemeibe. Ugyanis Hermes Trismegistos egyiptomi elődjének. fogalmazzunk árnyaltabban és mondjuk úgy hogy egyiptomi előképének Tothnak. az istenek írnokának alakja rejtőzik meg a minden tudást feljegyző nimródi hagyományban. Tudjuk azt is, hogy Nimródról sok jelző maradt fenn. Egyrészt „kéz által”, tehát írva, másrészt a „beszéd varázsa” által tehát, verbálisan. A magyar néphagyomány szerint Nimród a magyarok ősapja, édesapja, a nyelvadományozó, az Égből Koronát Kapó, a Koronát Találó, az Őrző, a Vadász, a Vigyázó, az Égből Hatalmat Nyerő, Égi Fényből való, az Égi Gyűrű Birtokosa (amit aztán ráhagyományoz Attilára, az Árpádokra és majdan a hagyomány szerint a fehér csuhás magyar pálosokra). Arról se feledkezzünk meg, hogy Nimród persze gyógyít is. Gyógyító erejét „Nimród Csillagából” az Orion csillagképből, abból a bizonyos magyar Kaszáscsillagból kapja. Rá van bízva öröktől fogva a magyar uralkodók „lelke”. Ez a lélekvezetés már egyértelműen hermészi attribútum. Nem beszélve arról, hogy a néphagyomány szerint Nimród a „lenti és fenti világok vadásza is”. Tehát az égi világok és az alvilágok nagy „vadásza” Nimród mégpedig, ami nagyon fontos – együtt. Tehát Lent is és Fent is bír vadászerővel. Itt megint belebotlunk egy hermészi attitűdbe, hiszen Homérosznál (Odüsszea XI/572) alvilági vadász az Orion, ami Nimród (gyógyító) erejét őrzi ott fenn a magasban. De erre majd még visszatérünk, amikor az égi Orion csillagkép és Nimród kapcsolatát kutatjuk. Visszatérve a magyar hagyományhoz az a kétszeres szerep, ami Nimródot az égből korona által erőt kapó őskirályt, mint a magyarok ősapját egyszerre lenti és fenti égi vezetőnek nevezi meg, egy ősi magyar fehérhagyományról ad hírt. Ez a karizmatikus képesség nem másnak, mint annak a magyar Fehér Hagyománynak a része, amiből mint égi erőből „leképződött” a Pilis szent ereje éppen úgy, mint az Árpádok csodálatos égi karizmája, vagy megszülethetett a Nagyszentmiklósi kincsen található égbe24
ragadási jelenet és akkor még nem is beszéltünk Csontváry Baalbekjének égi inspiráltságáról. A fehér szónak a középkor nyelvén más jelentése volt, mint napjainkban. A fehér fogalma alatt a szakrális tisztaságot, szent erőt, a romlatlan világosságot kell érteni. Hasonlóan a „bódog” (boldog) fogalomhoz csak ez már a „fehérnek” egy fokozása. Hiszen „csak a fehér lélek tud bóldog lenni”. És ez a hagyomány még közismert volt az 1200-as évek Magyarországában. A néphagyománya „Nagy Vadásszal” őrizteti azt az égig érő fát, aminek a legteteje már Nimród égi birodalmának legfelső egében van. Ott, ahol már „csillagba öltöztetett a magyarok ősapja”, hogy később Attila, majd Szent László király járja ott égi, soha véget nem érő útját. A néphagyományban többször feltűnik Nimróddal kapcsolatban, hogy bizony Álmos vezér, Nimród vére. Ennek szögesen ellentmond a Nagy Lajos korában íródott Képes Krónika, ahol az író szembe száll az akkor még feltételezhetően erős Nimród-hagyománnyal, hogy aztán önmagának ellentmondva a későbbiekben felsorolt Árpád-házi családfát felsorolva a néphagyománnyal megegyezően megemlíti Álmos vezért, mint Nimród egyenes leszármazottját. Nimródnak a nyelvadományozó szerepe éppen olyan izgalmas, mint a kozmológiai jegyeket magánviselő őskirály—ősapa szerepe. További furcsaság, hogy a nyelv égi adományát földre hozó Nimród alakja nem egyezik meg, sőt szemben áll a bibliai negatív nimródképpel. Hiszen ott egy Isten ellen lázadó óriás zsarnok képe körvonalazódott ki igen kevés információval támogatva, de annál határozottabban. Sajnos igen kevés, elszórt információval rendelkezünk Nimródról, mint az Égi Gyűrű birtokosával kapcsolatban. S ami van, az is egyértelműen a „valós mesék” látszólag értelmetlen archaikus világából került fel a felszínre. Megörököltük, hogy ez a nimródi gyűrű nem áll másból, mint a Napból és ha a napnépeket bármilyen ártalom éri, a gyűrű fénye fakul ni kezd. Ezzel jelzi Nimródnak azt, hogy itt baj van, mégpedig nagy baj. S ekkor a Nagy Vadász a népe segítségére siet. Tudjuk, hogy a gyűrű fényének hatalma van a „felső és alsó Égben, a föld felett és az alatt is”. A pokol sötétjébe bevilágít és a rosszakat elpusztítja. 25
Leggyakoribb több formában is visszatérő változat szerint ebben a gyűrűben, misztikus pecsétként egy élő „fénykép” található. Ami nem más, mint egy ékességekkel körbekerített, fejét elrejtő, baljában nyilat tartó, jobb kezét az égnek emelő alak fényes képe. Ez az „élő fényes jelkép” megdöbbentő, de nem más, mint az Orion, vagyis a magyar Kaszáscsillag által az égre írt „fenti” nyilas képe.
1. kép „Nimród – a nagy vadász isten előtt”
Az ég közepén tündöklő misztikus csillaghalmaz az Orion. Az egyetlen olyan, ami az északi és a déli féltekén egyformán jól látható. A régi keleti népek az Égbolt Urának tartották. S ez a tradíció a mai napig él és olyan idős, hogy szinte már időtlennek is tűnik. Ha visszaemlékszünk arra, hogy Nimródot a magyar hagyományok az Ég és a Föld urának, a világ első királyának tartják, akkor az Égbolt Ura elnevezése az Orionnak, mint Nimród csillagképének egyben egy tökéletes asztrálmítoszi bizonyíték. Bizonyíték még pedig arra, hogy Nimród égi otthona egyben az 26
Égbolt Urának az otthona. S az égbolt ura pedig nem más, mint Nimród. Ezért is van a gyűrűjébe belevésve az Orion-Nimród csillag valóságos égi képe. Nem kétséges, hogy Nimród égi gyűrűjéről reánk maradt mítosz égi-földi nagy tanúnk és vezérlő útmutatónk. Nimród gyűrűjéről (s annak jelképéről az égi nyilasról) ez a roppant töredékes s ezért „törékeny” néphagyományról sajnos mára már csak a népi emlékezet tudósít minket. Sajnos ehhez a törékenységhez nyilvánvalóan hozzá segített és nem is kicsit, az tény, hogy a népi eredet archaikus fundamentumát képező eredethagyománynak a napkeleti, a régi Keletre vezető, „nimródi” szálait megdöbbentően hosszú időn át direkten és szándékosan manipulálták, folyamatosan összekuszálták és ahol csak tehették kigúnyolták, hiteltelenné próbálták tenni. Még a mítoszból a mesébe átmentett hagyomány szintjén is megpróbálták elfeledtetni és ősi hagyományaitól idegen tradíciókra felcserélni, majd az idő multával a kicserélt mítoszokat hivatalosítani, mintegy legalizálni. Ezzel a ténnyel valószínűleg maga Benedek Elek is szembesült, mert hangot adott annak a felismerésének, hogy az autentikus mesegyűjtésen keresztül egy másik, népközeli és valódi világba került, aminek a gyökerei egy nagyon távoli és csodás világba vezet vissza. Nem máshová, mint a régi Napkeletre. Merüljünk most bele mi is a szép magyar mesék és legendák színes és igen sokat mondó nagyvilágába. Egészen megdöbbentő, hogy egy Szeben környéki magyarok és szászok által is ismert mesében egy „végtelen korú” (tehát halhatatlan) szárnyaskígyó alakjában megjelenik egy óriás, akinek a fény időről-időre megtisztítja „testi ruháját” (ily módon az elmúlás sötétsége nem tudja a hatalmába keríteni), és időről-időre megjelenik a földön, és segít. Ő a jó emberek óriás ősapja, aki egy jóságos sárkánykígyó alakjában, igen gyakran váltja a „ruháját”. Ebben az alapmesében Nimródra ismerhetünk. Azért alapmese, mert ez a sűrített lényege ezeknek a „jó sárkányos” meséknek. Ez a sárkány különböző mesékben különböző láthatatlanná tévő dolgokat ajándékoz. Láthatatlanná tévő sipkát, ezüst- és aranyvesszőt, erszényt, mégpedig olyat, amiből soha nem fogy el a pénz. A láthatatlanná tévő cipő segítségével pedig el lehet sétálni egészen a „világ határáig”. Az 27
általa az égből hozott angyalhaj segítségével megőrizhető a tisztaság és a szépség. Külön figyelemre méltó a sárkánykígyótól kapott szennyes ing (az az ing, amit már viselt és levetett egy lélek – íme a lélekvándorlása való közvetett utalás), a rozsdás kard, ami sérthetetlenné tesz stb. Feltűnő azonban, hogy a sok különös varázseszköz között a gyűrű soha sem szerepel. Nem szerepel, mert a gyűrű maga Nimródnak a „kígyóvá tekeredett, végtelenné kerekedett, teljes világnak” a szimbóluma. A „testére felvett” mitikus gyűrű rítusa által vált képessé arra, hogy csodaeszközöket ajándékozhasson, hogy fehér varázslatot hajthasson végre. Ha a gyűrű elvész, elvész maga a „jó sárkány” is. A Nimród legendák, mesék lényege, hogy a bajbajutott hőst vagy gyakran magát a bajba jutott népet (hiszen Nimród a magyarok ősapja, őspátriárkája, mint a világ „első őskirálya” megsegíti a mese hérosza, aki nem más, mint Nimród. Ez a megsegítés nyilvánvalóan csak akkor lehet sikeres, ha a mitikus segítő maga valamilyen formában hordozza „legbensejében” az isteni lényeget. A különböző, egymásra épülő tudatszinteket felmutató másmás variánsok a mindenséget hordozó elemeket egy a „világi” gondolkodástól idegen mély szubtanciával töltik meg. Ennek a szubtanciának a mítoszi vagy a mesékben fellelt megjelenése a nimródi kígyótudás jelenlétére utal. Erre bizonyíték magának a ,jó sárkánykígyónak” a tánca is. Öt ugyanis „soha nem lehet táncba vinni, mert ő folyamatosan táncol. De a sárkánykígyó tánca lassú, nagyon lassú és mindig folyamatos, mint az emberi lélegzet”. Ez a lassú tánc pedig nem más, mint a kozmosz élő útja, a világegyetem lüktetése. Ha nem táncolna ez a bizonyos nimródi „jó” sárkányóriás, akkor a kozmosz halott lenne és sötét. Mint ahogy a mese maga mondja, „ha utolsót rándul a Fényes Sárkány, akkor bizony lehullnak a csillagok az égről és sötétség lesz”. Ha viszont felgyorsulna ez a „tánc”, akkor a csillagok mozgásának a rendjébe káosz keletkezne és pusztulás. Viszont ennek a bizonyos „jó” sárkányóriásnak van egy meseőrizte csodahangszere. Ennek a csodahangszernek a segítségével képes mindenkit megtáncoltatni és a mennyei harmóniát „fenn”tartani. A jókat „jó” táncra inspirálja ami által az elemek ereje újra visszatér. S ezáltal megkapja a Teremtett világ a rendjének megfelelő szerepet az által, hogy le28
veszi róluk a „sötét rontást”. A rosszakat szintén táncba viszi „a fényes tudású sárkány-ősapa”, „de ez a tánc bizony elveszi tőlük a jó kedvüket és minden erejüket”. A „minden erejük” alatt értendő annak a negatív mágikus erőnek az elvétele, ami által ők képesek voltak arra, hogy rosszat tudjanak tenni. A rosszattevés itt nem más, mint rossz mozgásnak, rossz rezgésnek a létrehozása. Míg ez a „koronás sárkányapa” a jókat lassú táncba hívja, a rosszakat viszont gyorsba. Olyan gyorsan táncoltatja a sötét démonokat a jó sárkány csodafurulyája, hogy azok mintegy „kipörögnek a fehér világból” vissza abba a sötétbe, ahol az ő helyük rendeltetett. Igen érdekes momentum, hogy ezt a furulyát a néphagyomány „jó ördög sípjának” vagy egyes vidékeken nimródsípnak nevezi. Ami úgy került a jó sárkány kezébe, hogy azt a fekete ördög feldobta az égbe miután mindenkit magához hasonlóan sötétre varázsolt vele itt a földön. De a jó ördög mindezt látta fentről és lehozta magával ezt a bizonyos sípot újra a földre és vele a Nappalt is. Arról, hogy ez a varázssíp valójában miből is van, arra több variáns létezik. Az egyik, ami számunkra talán a legérdekesebb úgy szól, hogy ez a síp régen valójában egy üreges csontból készült (buddhista hatás), amit az idő gyűrűvé kerekített. Ezt a gyűrűt azonban az Égi szárnyassárkány (az aki legelőször jelent meg koronával itt a földön) sárkányvérrel töltötte meg. Tette mindezt azért, mert vér a vértől nem válik el. Tehát ezzel a „vérrel megtöltéssel” teljesítette azt a feladatát, hogy ez a gyűrű tőle soha ne váljon el. Minek utána ez a gyűrű vért kapva az égi sárkány részévé változott, észrevette a sárkány, hogy e gyűrű mindenre képes csak egyre nem, hogy hangot adjon ki és beszéljen. A gyűrű némasága gyengítette a segítő mágikus erőt és az emberekkel, azon belül a „véreivel” való kapcsolattartást. Megkérte hát a Napot, hogy egyenesítse ki a gyűrűjét egy olyan síppá, furulyává, amit meghallanak ott lent a földön az emberek. A Nap megtette azt, amire a szárnyakkal rendelkező óriáskígyó megkérte. De csak azzal a feltétellel, hogy a gyűrűből csak akkor válik síp, amikor arra valóban szükség van. Tehát a mágikus síp csak a jó cselekedett gyakorlásakor, adott feladata idejére válik azzá, amivé kérték. Ha vége a „dal29
nak” újra gyűrűvé változik. Ez a mese egyszerre őrzi a régi világkép asztrálmítoszi lényegét, a csont által sámánisztikusbuddhisztikus beavató jellegét és az egészen az európai középkorig fennmaradó vérmítosz összetartó mágikus erejét. Azt a különös vér-metamorfózist, ami az apokrifeken át a bogumil legendákon keresztül a grálmítoszig őrzi, ha rejtetten is korszakalkotó, kikerülhetetlen hatását. Sem a hivatalos kutatók, sem egyszerű, „mítosztartó”, tehát az ősi hagyományt a maguk tudati szintjének megfelelő formájában ismerő, azt továbbadó emberek nem tudnak felelni arra a kérdésre, hogy a nimród mesék és legendák nagy része miért éppen beszéd útján, a verbális tradíciók részeként maradt meg. Viszont megdöbbentő az a válasz, amit erre a kérdésre a Nagyvárad környéki néphagyomány ad. Úgy gondolja, hogy Nimród neve valójában azt jelenti, hogy Nemrótt, tehát „nem írott”. És a róla szóló hagyománynak nem a papíron a helye, hanem az agyban és a szívben. Ehhez hasonló a helyzet, ha nem is teljesen Nimródnak a királlyá avatásával kapcsolatban. Nimród királlyá avatása, mint egy nagyon korai beavatás mitikus emléke nagyon nagy fontossággal bír. De ne haladjunk nagyon előre, térjünk vissza Nimród misztikus gyűrűjére, amelyről a magyar hagyomány egy igen archaikus részében bukkantunk rá. Hogy magának a szájhagyománynak erősebb és mélyebb gyökerű szerep jut a tradíció átadásában, átörököltetésében azt maga a nagyon régről megmaradt gyűrűlegenda is ékesen bizonyítja. S azt hogy ez a gyűrű kígyóként mozgott „valamin” azt az orfikus világtojáson feltekeredő orfikus kígyót juttatja az eszünkbe. Mikor a világtojás a létezésbe potytyant, a kígyó a világtojásra való rátekeredésekor létrejött spirál alakját elhagyva köröket formázott és létezését megsokszorozta. Így több gyűrű alakú kígyó jött létre, aminek köralakját az adta, hogy önmaga farkába harapott, hogy a tökéletesség szimbóluma megvalósulhasson. Ez az önmagába farkába harapó kígyó lett minden a kezdetek kezdetén elrejtett tudás szimbolikusan „használt” körgyűrűje, körpecsétes szimbóluma. Természetesen ezek rejtett funkciója is ennek a tudást őrző létkígyónak a történetét ismétlik meg a maguk szimbolikus formájában. Ez valósul meg a gyűrű „ujjra húzásakor”, amikor ezzel a rítussal a végesség talál30
kozik magával az élő „végtelennel”, a farkába harapó kígyóval. Az ősi körpecsét használatakor, „pecsételés” szakrális rítusával maga a Végtelenség Kígyója sokszorozódik meg azáltal, hogy a pecsét önmaga égi képében hagy nyomot. Ezek a varázseszközök hol rejtett, hol egészen egyértelmű funkciókat nyernek a magyar mítoszokban és mesehagyományban. Mindezek „gazdag és elvileg végtelen variációját következtethetjük ki”, ahogyan Nagy Olga fogalmaz ezekről. Ezt követően így folytatja: „Utaljunk például a gyűrű, óra, vagyskatulya szerepére, amelyekből óriás vagy más segítő szellem lép ki, s a hős minden kívánságát teljesíti”. Milyen érdekes, hogy itt a varázseszközök felsorolásakor elsőnek van megemlítve az a bizonyos mitikus gyűrű, ami magából, a tudás kígyójából „kerekedett”, hogy a népmesék szóhasználatát használjam, a végtelenség ősi szimbólumává. S másik érdekessége ennek az idézetnek az, hogy meg van benne említve Nimród elsődleges tulajdonsága, ami egyben az egyik leggyakrabban használt ragadványneve is: az óriás. Ez az óriás pedig „jó” óriás, aminek alakjában maga Nimród is gyakran megjelenik a magyar népmesében. A jó óriás pedig kívánságokat teljesít, az ember számára lehetetlennek látszó dolgokat visz végbe, egyszóval csodákat tesz, képtelenségnek tűnő feladatokat old meg. Igen érdekes és figyelemre méltó, hogy a Biblia előtti hagyománya sárkányban és a kígyóban nem lát negatív erőt, gonosz jelentést. Akárcsak a magyar néphagyomány Nimród esetében, aki igen gyakran változik sárkánnyá. S kígyó alakjában „formál kört”, hogy a Fényt megőrizze, és ezáltal nem hagyja azt „ellopni”. Ugyancsak kígyó alakot vesz fel amikor a földi üldözői elől menekül, és mint „szárnyaskígyó” kúszik fel gyorsan, hatalmas fénnyel a „magyarok csillagos egére”. Ebben az alakban „tud” csak megmenekülni kegyetlen üldözői elől. Azt már tudjuk, hogy Nimród milyen alakban és hogy hova „ment fel” az Égre. De ki és mi segítette őt onnan fentről, a Magasságos Égről? A régi magyar hagyomány úgy tudja, hogy Nimródot a hatküllős Nap segítette fel az Égi otthonába. Mégpedig ennek a hatküllős Napnak 21 „szirma” van a magyar hagyomány szerint. Mindez a „tudás” fellelhető az ormánsági ácsolt kelengyeláda központi napképén, ahogy a régiek mondták azon a bizonyos napkeréken. 31
2. kép
E ládát kelengyebútorként használták, s annak az oldaláról és tetejéről „világolt” rá a láda használójára akkor, amikor még élő spirituális forrás volt a magyar népművészet, a hagyománykincs, ahogyan azt régen nevezték. S így a hatküllős „magyar” Nap segítségével nem tudták Nimródot utolérni az üldözői. Így nem sikerült őt visszavarázsolni sem és ezáltal „jó kígyóként” sikerült eljutnia mégpedig sértetlenül az ő égi csillagvilágába. Más a helyzet a bibliai hagyomány esetében és erre még majd többször is visszatérünk. A Bibliában a kígyó maga a Sátán, a Gonosz és a legfőbb csábító. A zsidóból kereszténnyé váló Szent Pál maga nevezi a kígyót a Levegő Fejedelmének. Szent János pedig sokkal konkrétabban fogalmazva így ad róla hírt: „És láték egy angyalt az Égből leszállni...ez a sárkányt, ama régi kígyót, ki az ördög, vagyis a sátán, megfogván azt ezer esztendőre lekötözé”. Az itt idézett sorokban számtalan információ rejlik, ami számunkra itt, a mítoszbeli Nimród nyomában járva igen fontos lehet. Először megtudjuk azt a tényt, hogy egy Égi angyal jön le megkötözni a Sátánt. Minden bizonnyal azért, mert csak ő lehet erősebb a Sátánnál. Földi halandó erre képtelen. Az égi angyal a hagyomány szerint beszéli, tehát „érti” a sátán nyelvét, ismeri 32
gondolatait és célját. Ezért is képes arra a hatalmas és felelősségteljes feladatra, hogy őt, minden világok leggonoszabbját „megkötözhesse”. De még neki is csak bizonyos ideig addig a bizonyos és sokat vitatott ezerévig sikerül ártalmatlanná tennie. Azzal is szembesülünk Szent János evangélista jóvoltából, hogy ennek a Sátánnak bizony sárkány alakja van. S ez a „sátáni” sárkány pedig nem más, mint ama „régi kígyó”. Tehát itt megtudjuk azt, hogy a bibliai miszticizmus átvett és megőrzött egy a nálánál sokkal régebbi hagyományból származó „tudást”. Vagyis azt a tényt, hogy a sárkány nem más, mint a régiek kígyója csak rendelkezik egy „plusszal”, azzal a bizonyos égből kapott szárnynyal, ami által a szentpáli értelembe vett Levegő Fejedelmévé válhatott. Ez a bizonyos negatív előjelű Fejedelem már az Ószövetségi teremtés legelején megjelenik. Várkonyi remekül összefoglalja: „Már a teremtés elején megjelenik a Káosz megtestesítője: Techóm, Ráháb, a tenger szörnyetege, Livjáthán, ki a Behemóthtal együtt ‘az Úr útjainak elején ál!’. Közismert, hogy ő a bibliai paradicsom kígyója. Ő Sarnael, az emberiség megrontója”. A Bibliában nem publikált apokrif hagyomány sokkal többet tud róla. Legfőképpen azt, hogy ő sötétség nagy tudású hercege. A Talmud egyenesen arról beszél, hogy ő a csábítás kígyója Évával párosodott. A korai népek vallásaiból és a mítoszaiból azt is tudjuk, hogy Lilith a legfőbb nőstény ördög, akit majd a boszorkányság újkori reneszánsza ébreszt fel sok százéves álmából, kígyó tulajdonságokkal rendelkezik. Ádámnak ezt a nőnemű csábítóját nippuri cserépedények szárnyas asszonytestű, de kígyófarkú lénynek ábrázolják, tehát tudnak róla. A nimródi gyűrű és a vele összefüggő, az említett mítoszokban megjelenő kígyó tulajdonságokkal ellentétben égi és pozitív tulajdonságokkal rendelkezik. Nem keveredik benne démoni erejűvé a szexuális és szakrális tulajdonságok bizonytalan ötvözete. Ha úgy tetszik Nimród „mozgó” gyűrűje egy égi, élő karizma magára vett, ha úgy tetszik az „ujjára húzott” jele. A magyar hagyomány Nimródot védő, égen-földön népét megőrző mitikus ősapának, egyben őskirálynak is tartja. A nimródi gyűrűnek és a szintén égi eredetű „szent” koronának ezért van egymást kiegészítő jelentősége és kulcsfontosságú 33
szerepe. Ez a tény akkor válik csak igazán „királyi” jelentőségűvé, ha megtudjuk, hogy ez a bizonyos nimródi korona „ékes korona”. (Ennek a bizonyos ékes koronának és a vele kapcsolatos hasonló nimródi szimbólumoknak külön fejezetet szentelünk.) Ez a szóban forgó nimródi mitikus gyűrű a végtelenséggel szakrálisan összekapcsolódó egyéni, de a lelkek fölött álló, uralkodó, kiválasztott lélek mikro-makrokozmoszi kapcsolatára utal. A mitikus gyűrű tehát egyszerre végtelenít és megjelöl. Ebből következik a legfontosabb szerepe – az őrzés, a szakrális védelem. Ezek a legfőbb királyi tulajdonságok. Férne minden esetben az arany. Az a szellemi formájában is jelenlévő nemes fém és .nemes Fény”, ami csak akkor az ami, ha tiszta szívvel és égi örökséggel tekintünk rá. A korona viszont több mint a mikro-mikrokozmikus őrzés szakrális feladatát jelképező égi ajándék. A korona az égi vezetéskiválasztás szent „műszere”. A beavató korona erejének titka és annak a mikro-makrokozmoszi egységéről való tudás nem tartozik az egzakt ismeretek közé. Mint ahogy az égi, karizmatikus adomány mibenléte sem. Ettől függetlenül mindezek a dolgok olyan szent ajándékok, amik soha el nem veszhetnek az időben. Emberfölötti és nemzetmegőrző szerepük vitathatatlan. Ezért beszél róluk oly gyakran a hagyomány autentikus, semmilyen irányból nem befolyásolt, az egyszerű emberek által megőrzött, tiszta népi emlékezete. Nem vitathatjuk, hogy ennek az égi karizmának az átadása és az ebből következő „királyi karizma” hatása világformáló jelentőséggel bír „föld első királyának” az esetében. Hogy ez a világformáló karizma mit is jelentett Nimródra és népére nézve, azt csak akkor tudjuk meg, ha ismerjük a Biblia Nimródképét, hogy ezután az összevethető legyen a Biblia mögötti, pontosabban a bibliai hagyomány előttről való népi Nimród-hagyománnyal. Tovább menve a népi mitológia által megőrzött nimródi korona- és kardhagyomány meglepő kapcsolódást mutat a még fellelhető Attila-hagyománnyal. Ez a kapcsolódás viszont tagadhatatlanul megerősíti a szakrális magyar néphagyomány uralkodóikirályi ősapa képét Nimróddal kapcsolatban. Lássuk, hogy a mitológia szerint, hogyan válik Nimród királlyá, a föld első királyává. Több egymástól jól elkülöníthető 34
„mese” is létezik „koronaügyben”. Az első ilyen „égi” koronalegenda a következő. Egyszer csak Nimród az égen egy tüzes, lángoló koronát lát meg, ami egyre csak közeledik felé, és fényével mindent beborít. Először Nimród menekül a korona elől, de az égi fényes korona egyre csak követi őt. Mígnem Nimród megáll és hagyja hogy a koronát két angyal (érdekes hasonlóság a magyar Szentkoronát tartó égi „két angyallal”) lassan a fejére tegye. Mi által ő (Nimród) egy hatalmas fényességet érez a testében, és ettől kezdve nem szükséges beszélnie senkinek sem ő előtte, mert meglátja mindenkinek a gondolatait és megérti minden népnek a beszédét. Koronája fényből, a Nap fényéből van. Az általa uralt birodalom a Naptól származik és csak azokat „vadássza le”, akik a Fény, a tisztaság, a boldogság, a mennyei szeretet hatalma ellen lázadnak. Koronájának a fénye bevilágítja a lelket és egy olyan teremtés bizonyosságát adja, ahol a halál és a félelem lehetetlen. Egy másik mítosz a nimródi koronáról csak részben hasonló az előzőhöz. Itt is égből jön a korona, itt is hatalmasan „világol” a kezdetek éjszakájának a sötétségében. De itt a korona nem tétetik egyből Nimród fejére. A kezdetek sötétségébe egyszer csak hatalmas égi fény támad. A Jó Isten úgy tűnik győz a Rossz Istennel vívott hosszú égi (kozmikus) harcában. (Itt nyilvánvalóvá válik egy ősi, antagonisztikus dualizmuson nyugvó gnosztikus világkép). És egy megvilágosító égi koronát küld a föld erős és nagy lelkű vadászának, Nimródnak. De a korona a földre érkezésekor nem marad meg a föld felszínén, hanem mélyen belesüllyed a földbe. Elrejtőzik a föld alá. A korona fölött egy nagy gúla képződik. Nimród azt a feladatott kapja, hogy keresse meg azt a gúlát, ami az égi koronát takarja. S ha megtalálta még egy nagy feladatot kell teljesítenie, és ha azt is teljesíti, akkor övé a Jó Isten fénylő koronája. Nimród bejárja a föld összes „magassainak”, hegyeinek és gúláinak mélyét, ezen földalatti birodalmak mélységeit. Míg egyszer csak egy hatalmas. turulu (turul) nevű nagy madár nem száll az égből, és el nem mondja Nimródnak, hogy melyik az a bizonyos gúla, ami alatt az égi korona van. Meg is találja Nimród az égből kapott koronát, de nem tudja felhozni, mivel olyan vakító a fénye, hogy nem tud közel kerülni hozzá. Ekkor automatikusan 35
következett a második feladat: ki kellett Nimródnak mondania a korona égi nevét. S abban a percben. ahogy Nimród kimondta a korona égi nevét a korona égi fénye az emberi szem által elviselhető fényűvé változott és így már Nimród által a felszínre kerülhetett, hogy aztán Nimród fejére kerülhessen. A következő korona legenda talán a néphagyomány által a legismertebb. Mégpedig a kőből koronává lett történetről van szó. Egyszer közvetlenül Nimródnak a férfivá cserepedése után történt, hogy amint a tengerpart egy sziklás részénél sétálgatott, ellenségei fentről a hegy tetejéről szikladarabokat görgettek le, hogy Nimródot elpusztíthassák. S ahogy a kisebb szikladarabok elől elhajolgatott, nem vette észre, hogy egy nagyobb szikladarab egyenesen a fejére zuhan. De ekkor csoda történt és a szikladarab egy fényes, sugárzó koronává változott. Nimród ekkor a fején hagyta ezt a sziklából született koronát, és így lett ő a világ első királya. Ezek voltak hát Nimródnak a világ első uralkodójának, a magyarok ősapjának és koronájának a szakrális néphagyomány által megmaradt mitologikus történetei. Nimróddal kapcsolatos mitológiák a szentkarddal kapcsolatban elég egyértelműek a magyar néphagyományban. Ezen belül is az erdélyi népi emlékezetben válik igen hangsúlyozottá. S ez igen csak hasonlít, mint azt már fentebb is említettük, az Attila kardjával kapcsolatos mitológiai történetekhez. Nimród miközben a világot körbe járja, számba veszi népének földjét találkozik egy öreg látnokkal, aki egy égi kardról beszél neki, ami őt illeti. Azt mondja az öreg jövendőmondó, hogy nagy vadász leszel te mindenekfölött, de ehhez az szükséges, hogy megtaláld a neked szánt örökfényű kardot. Menj hát a fényes dél felé mígnem tested jelzi, hogy hol találod majd a kardodat. Nimród felkerekedett és elindult délnek. mígnem egyszer csak fájdalmat érez a lábában. Észreveszi, hogy vérzik a lába. Körülnéz és meglát valamit, ami kiáll a földből. Megpróbálja kihúzni ezt a valamit a földből, de nem sikerül neki. Ekkor hirtelen, nagy zajjal megjelenik egy csodaszép madár. Aranyból van a tollazata, vakító gyémántból a csőre, lábai ezüstösen csillognak. Rászáll a földből kiálló kard markolatára, és Nimróddal együtt kihúzzák a fényes, égi kardot a földből. 36
Itt szinte minden együtt van ahhoz, hogy a népi emlékezet egy igen fajsúlyos mítoszát ismerhessük meg ebben a történetben. A korona, a kard, a gyűrű igen fontos alap rekvizitumai a szakrális uralkodásnak. Említettük a gyűrű, a korona „jelenlétét” Nimróddal kapcsolatban s most sorra került a kardról szóló történet is. Itt a látnok, az uralkodáshoz beígért kard, a hirtelen megjelenő, aranytollú, gyémánt csőrű, ezüst lábú, nagy égi madár eszünkbe juttatja az Árpád-ház máig sokat vitatott mitikus turulmadárját. S ez a Nimród történetbeli „nagy madár” éppen egy kardot húz ki a földből Nimróddal együtt, amit neki a magyarok ősapjának ad, mint egy karizmatikus hatalmi jelvényt. Milyen különös „véletlen” az, hogy Árpádházunk e különös totemállata a turulmadár az, aki a már megszokott, karizmatikus hatalmi „pózában” éppen egy hatalmi erőt sugárzó, különös, égi kardot tart a lábaival. Ehhez a több, mint megdöbbentő egyezéshez már csak egy lépés annak a mitológiai hármashalomnak a mitológiai megfeleltetése, ami együtt adja a magyarság karizmatikus, spirituális erejét, mitikus védelmét. Vajon miért is és hogyan áll össze ez a megdöbbentő párhuzam? Nimród és a köré csoportosuló máig megmaradt mitologikus történetek hogyan kapcsolódnak az égi eredetű Árpádházhoz? A Képes Krónika szerzője, aki Nagy Lajos korában vetette papírra történetét, különös vehemenciával szállt szembe az akkor még a néphagyományban természetesnek tűnő Nimródhagyománnyal. A krónika szerzője szinte természetellenesnek tűnő, sarkos hangsúlyozással ecseteli, hogy az egész magyar Nimród-hagyomány úgy ahogy van, teljesen ellentétben áll az egyház, az egyházatyák tanításaival. A különös csak az, hogy a krónika egy későbbi fejezetében, mikor az Árpád-ház családfáját sorolja fel, Álmos vezért maga is Nimród egyenes ágú leszármazottjának tünteti fel. Mindebből logikusan következik, hogy az Árpádháznak egykoron kellett lennie egy a magyar nép által elfogadott „legitim” családfájának, melynek az élén Nimród, az egykori ősapa állott. Ennek a nemzetségfának a születése a Képes Krónika korához mérten jóval korábbi, a mítosz idejéhez, a szakráliskarizmatikus tradíciók születésének a koráig nyúlik vissza. Ez a 37
kor jóval megelőzi a honfoglalást, a kereszténység felvételét, és mint fentebb írtuk magát a mítoszok korában van otthon. S ez a tény már maga is elképesztő. Egy nemzet családfáját visszavezetni az őseredet első világkirályához, a magyarok úgymond ősapjához több mint megdöbbentő. Annál is inkább, mert még történelmi mércével mérve is nagyon sokáig tartotta magát az a népi magyar fehérhagyomány, hogy Jézus, mint a Világ Királya azért van jelen a Magyar Szentkoronán, mert egykor Nimród, a magyarok őskirálya is világkirály volt és ebből következően úgymond „rokonságban” állt a korona tetején található Pantokrátorral. Tehát a népi legenda szerint Jézus átvette Nimródtól a magyar Szentkoronában jelenlévő égi karizmát. Azt még egyelőre homály fedi, hogy ez a különös magyar legenda miért éppen a „népi” pálos hagyományok részeként maradt rá az utókorra. A népi pálos legendák és a verbális úton hagyományozódott „pálos apokrifek” kérdése mélyen a magyar régmúltba vezet. Oda, ahová az egzakt tudomány és történelem mesterséges fényű lámpása nem tud bevilágítani. Ugyanígy nem tud fényt gyújtani archaikus magyar népi imádságaink tündérvilágában sem. Pedig ha oda elérne a hivatalos tudomány fénye, sok minden megmagyarázódna, ami ugyan tény, de ma még köd és 3. kép Jézus a Világ Királya. Szűz Máhomály fedi annak valóságát. ria a Világ Királynője. Megmagyarázódna a nemzetnek Nimródhoz, a Boldogasszonyanyához, vagy akár a magyar pálosrendhez való hatalmas és csodálatos ragaszkodása. Hogy 38
mást ne is említsek a nemzeti tradíciók, szakralitás és a néplélek titkai közül. Visszatérve az őseredet kérdésköréhez, a nemzet családfájának a legelejéhez, Nimród ősapánkra és korára való hézagos utalásokhoz – egy valami egyértelműen látható, az hogy Nimród személye és története egy korszakot zár le. Mindezen korszaklezáráson túl a Nimróddal kapcsolatos tények hatalmas bizonyítékok arra nézve, hogy a népek, nemzetek „születésének”, történelmének az ismerete nem veszett végleg a múlt homályába. S Nimród kapcsán egy nemzet, a magyar nemzet múltja végleg összefűzhető az eredet, az ősmúlt hirtelen támadt világosságával. És ebben a világosságban ott láthatjuk Nimród népét és annak máig ható porlepte örökségét.
39
2. Nevek, nyelvek, emlékek „Ez a Bábel előtti világ bizony egy volt és csodálatos. Múltjában, hitében, művészetében szeretet, kozmikus erő és mára ismeretlen tudás pihent. Nyomait a nevekben, a nyelvekben és az időben elbújt írásokban lelheti fel a kereső elme”. (L.A,) A régiek hagyománya Nimróddal kapcsolatban igen szerteágazó és jóval túlmutat a bibliai Nimród-hagyományon. A betűk által megörökített történelem mindig a nyelven és a nyelvek állal megőrzött gondolatiságon keresztül szivárog bele a jövőbe. Maga a leírt nyelv és a mögötte feszülő spirituális mondanivaló olyan mély tartalommal bír, hogy ma a huszonegyedik századi tradíciókban is fellelhető a nyelvi örökítésnek a nagy törvényszerűsége, Arról van szó, hogy attól függően, hogy milyen nyelven írtak le valamit, hiába a tartami megegyezőség, mégis hol kevesebb, hol több az információ attól függően, hogy milyen nyelven is lett az lejegyezve. Azt ugye tudjuk, hogy a régi magyarság rendelkezett egy iniciatikus képírással -a rovásírással. Itt most érdemes egy kis időt szánni „Nimród írásának” (így nevezték a régi magyarok a rovásírást) a történelmére. A nyelvtudomány elég messziről vezeti Ie a rovásírás múltját, A prehisztorikus kusita Arábia írását is rovásírásnak tartja, és ami számunkra igen fontos lehet a szkíták írásával hozzák azt rokonságba. A kusiták rovásírását később a föníciaiak terjesztették el az egész égei térségben. Mindezzel az etruszkok sokat vitatott írása is rokonságban van. A dolog summázataként egyet kell értsünk Oláh Imrével: „..valószínű, hogy az egykor tűzzel, vassal pusztított ősmagyar rovásírás is ebből a történelem előtti több ezeréves ősszkíta írásrendszerből származott.” 40
A magyar rovásírás drasztikus felszámolása sejtetni engedi, hogy a felszámolás célja nem volt más, mint az, hogy a magyarság elfelejtse, elveszítse az ősöktől örökölt ősi írását, hogy aztán a tőle idegen, nem iniciatikus latin írás bevezetésével lassan a szellemisége is profanizálódjon, árnyaltabban fogalmazva latinizálódjon. Lényeg az, hogy az átvett és használatba került írás ne bírjon beavató jelleggel és a korábbi, ősi rovásírás nemzeti és beavató jellege teljesen elfelejtődjön. Menjünk tovább. Nézzük csak meg Berossust. A régi korok egy adott bizonyos idejében keletkezett általánosnak mondható görögösítést, latinosítást visszabontva – igen sajátos következtetést vonhatunk le magából a „Berossus” névből is. Ami többek szerint így hangozhatott: Ber, Berus, Beros, Beruv, Berov, s ha már itt járunk egy kicsit a magyar nyelvhez. s általa az óvilág egy ismeretlen szeletéhez közelítő Beruvo, Berovo (Beróvó) név már maga utal arra a történetírói, lejegyzői tevékenységére is – amiről maga Berussos ismertté vált. Tudott dolog, hogy a régi korokban a nevek összefüggtek magával a gyakorolt foglalkozással is. Berossus példáját csak azért említettem. mert kortól és szellemiségtől függetlenül többen is a Berossos-Bero-Beróvó szófejtés mellett érveltek úgy a múltban, mint a jelenben is. Maga Varga Zsigmond is ennek az i.e. III. században élt görögül író babiloni papnak a nevében „meglátta” e történetíró papnak a munkájára való utalást. Berossos volt az. aki tagadhatatlanul oly közel élt a babiloni nimródi világhoz, hiszen az óriások világának, vagyis a kezdetek kezdetének a történelmét a babiloni templom-könyvtár szigorúan őrzött szent irataiból olvashatta ki. Arról a vízözönről is beszél, aminek az emlékképei a bibliai hagyomány által olyan szépen rögzültek a köztudatban, hogy eszébe sem jut az embernek azt feltételezni, hogy itt egy nagyon régi, a bibliai időket jóval megelőző történelmi valóság töredékképei lettek egyetlen, sokkal későbbi bibliai történésbe belegyúrva és azzal ügyesen összeolvasztva. Mindezzel, valamint az elfedő, erőszakos görögösítéssel, majd a majdani latinizálással kapcsolatban több megjegyzést is tesz a kiváló régiségbúvár és irodalmár Várkonyi Nándor. Megemlítve magát Mózes nevét is. E híres történelmi személyt régi, egyiptomi nevén „Mo-szé”-nak nevezi a magyar könyvészetben 41
egyedülálló, hatalmas kultúrtörténeti munkájában. Rávilágítva ezzel a történelem egy sokat tárgyalt, mégis ismeretlen fejezetére. De minderről a számtalan félreértésekhez és általánosításokhoz vezető latinizálással kapcsolatban megemlíthetjük magát a Nílusnak nevezett történelmi folyó régi egyiptomi nevét Nilu, Nila, Nyila görögösen Nílus, Nilas, Nyilas olvasatban. Ugyanezt megtehetjük Az Eufrates névvel is, és nevezhetjük azt régi, valódi, nem görögösített nevén „Eu-frát”-nak (Eufrátnak). Nos Beróvó rója, vagy ha úgy tetszik Berussos írja, hogy midőn Belas, Jupiter fia meghalt, Nemrót a népével Senaár mezejéről jött, ahol kijelölt egy várost és fölötte nagy tornyot készített a víztől való megmenekülésének százharmincnegyedik esztendejében, és uralkodott ötvenhat évig, és a tornyot fölépítette a hegyek magasságáig. Ez az a bizonyos torony, ami a hagyomány szerint a nyelvek összezavarásának volt a tanúja. De itt Bábel tornyának említésekor a korántsem egységes régi hagyomány egy olyan elágazáshoz vezetett, ami mérföldkő lett az emberiség régi hagyományát illetően. Egy hajdani egységes nyelvet beszélő, egységes tradíciót valló, és minden bizonnyal egy őskirály (Nimród) alatt élő régi ember minden hagyományát (nyelvét, tradícióit, királyát) elveszti egy a biblikus hagyományban életben tartott esemény kapcsán. S ez nem más, mint a Bábel tornyának a legendája. Az isteni magasságokba törő toronyépítést Isten a nyelvek összezavarásával jutalmazza. Arról a hagyományláncról, ami kapcsán egy kiforrott ősi kultúra elérkeztetne minket ehhez a bizonyos Bábel toronyhoz, a bibliai tradíció csak töredékes és igen gyakran ellentmondásos megjegyzéseket tesz. Többeknek, így Eliadenek. Frazernek is az a véleménye, hogy a Biblia történetének a Nimróddal, a bábeli toronnyal kapcsolatos történetei egy a Bibliát jóval megelőző történésekből lettek a maguk töredékes módján átemelve. A Biblia szerint az emberek saját dicsőségükre építenek tornyot és ezért Isten összezavarja a nyelvüket és szétszórja őket. Josephus Flavius erről a bizonyos toronyépítésről máshogyan emlékezik meg. A Bibliával ellentétben nem hallgatja el az építő nevét. A torony építőjének Nimródot nevezi meg. S a toronyépítés céljának nem egyfajta öndicséretet nevez meg. Hanem azt írja, hogy Nimród népe Isten megcsúfolására készült tornyot emelni, s hogy bosszút álljanak 42
rajta, ha még egyszer vízözönnel sújtaná az emberiséget. Tehát a bibliai és a Flavius által leírt tradíciók eltérnek egymástól. Ami viszont Nimród tulajdonságait illeti, a legtöbb leírt és legenda alakban rögzült hagyomány szerint is minden esetben megegyeznek: – a nagy, – az óriás, – a hatalmas. Sokan hallották már azt a népi megjegyzést főleg a történelmi Magyarország déli részén, hogy „nagy leszel te bizony, mint Béla, Jupiter fia”. Ez a bizonyos Béla a néphagyomány szerint egy bizonyos torony előtt nagyon nagyon régen élt. Hogy ez a bizonyos torony maga Bábel tornya, azt csak sejteni lehet. Minden bizonnyal sokan csodálkoztak a régi magyarok közül, hogy hogyan is került ez a görög mitológiához köthető „Jupiter fia” kifejezés egy bizonyos torony előtti Bélával való összefüggésben bele a magyar folklórba. A talányokat csak növelte, hogy ez a Béla, vagy ahogy írták Belas milyen kapcsolatban lehetett azzal a bizonyos Nimróddal, akinek egyik fő tulajdonsága volt az a bizonyos „nagyság”, ami erre a különös és ismeretlen Bélára, Jupiter fiára is jellemző a magyar néphagyomány tanúsága szerint. Mert, hogy ez a kapcsolódás hajdanán létezett, arra maga Berussos írása a bizonyíték. Hiszen Berussos, a régiek történetírója tudtunkra adja, hogy „Midőn Belas, Jupiter fia meghalt, Nemrót a népével Senaár mezejére jött...” Hogyan is jön mindez össze. Minden bizonnyal úgy, ahogyan maga Nimród is belekerült a mítoszainkba és meséinkbe. Itt még nincs ugyan konkrét utalás magára Nimródra, se a mágia „földön túli – földön kívüli” hatalmas égi mesterségének kapcsolatára. Ebben a kijelentésben egyszerűen csak Jupiter fiaként magára a nagyságra és a hatalmasságra van utalás, ami egyértelműen Nimród attribútuma a ránk maradt mítoszokban. S ez a „nagyság és hatalmasság” egyaránt megjelenik a bibliai és a biblián kívüli, annál sokkal korábbi tradíciókban is, ami külön figyelemre méltó, hiszen a régiek mítosz hagyománya így teljesedik ki. Epiphanus úgy emlékezik meg Nimródra, mint aki keletről költözött a baktriai Hunniába és ott elterjesztette a csillagászatnak és a mágiának a tanait. Ez utóbbit a hagyomány szerint Nimród fedezte fel az ember számára. Az a Nimród, aki a fekete kusok fiaként jött el a világra és kikönyörögte az istenektől az emberek 43
számára a mágia tudományát. Tőle vannak hát a mágusok a földöntúli dolgok ismerői. A több irányból is egymásra utaló, még az 1800-as évek elején is élő, régi erdélyi hagyomány úgy tartja, hogy a mágusok a magyarok ősei. És a mágusokat vezető, nagy csodálatos csillag, az ami a betlehemi jászolhoz vezette a mágusokat mai napig világol a világban. Éppen úgy, mint maga Nimród is, aki az égbe, az égre menekült földi ellenségei elől és most onnan világítja meg azokat, akik a titkára, az ő népének múltjára és jövendőjére kíváncsiak. Nimródnak az égbe költözése egy olyan asztrális—kozmikus—karizmatikus hagyománynak a része lehetett, ami ha a kiválasztottak számára is, de megőrizte a múltnak, az eredetnek, a régi szimbólumoknak az értelmét és használatuknak a jelentőségét. Nimród az égbe költözött, és vele a világ első királyikarizmatikus hagyomány is az égbe költözött. Az égből lehozott tudáson, a mágián alapuló első legendás királyság „ura” az égbe vitte vissza azt a tudást, amivel azt megelőzőleg Nimród megajándékozta a népét. A kérdés az, hogy ez az Óriás, Nagy és hatalmas Első Király, Nimród, a hagyomány szerint a magyarok ősapja csak a gyermekeit ajándékozta meg hajdanán ezzel a bizonyos égi tudással vagy egész egyszerűen a föld népeivel is megosztotta azt. Itt a tradíciók egymással ellentmondanak. Hispalensis szerint Perzsiában keletkezett az okkult titkos tudásának „mestersége”, hová Nemrót a nyelvek összezavarodása után ment. Ez a több tradícióban is megtalálható nyelvösszezavarodás minden bizonnyal Nimródnak az égbeköltözése után történhetett. Az ezelöttről való mitikus hagyomány szerint Nimród, a nagy vadász, aki őskirály és ősapa. Az egynyelven beszélő világnak a királya, de nem minden népnek az ősapja. A „bábeli torony” nyelvösszezavarása után pedig őslakhelyéről spirituális értelemben az égre, fizikálisan pedig más vidékre távozott. Ez jelenítődik meg magában a Nimródról vallott néphagyományban is, ahol a világkirály-szerep mindig egyetemes, de a karizmatikus őskirály-ősapa szerep már egyáltalán nem általános. Az ősapa kultusz a magyar tradícióval bíró népeknél olyan erős, hogy nimródi tulajdonságok egyértelműen átöröklődtek a szent királyokra éppen úgy, mint a pozitív mesehősökre egyaránt. Sőt a népmesékben a nimródi tulajdonságok asztrális megfelelte44
tése egyértelműen egy közös égi mitológiát mutat fel. Mégpedig olyat, ami egyszerre két irányba mutat és egy hajdani közös eredetről rántja le a leplet. S ez a két spirituális irány nem vezet máshova, mint az ural-altáji és a napkeleti népek őshagyományához. Justinius szerint Nimród utolsó, hatalmas csatáját Baktria királyával, Zoroaszterrel vívta, aki nagy buzgalommal tanulmányozta a világ alkotóelemeit és a csillagok tudományát. A hagyomány szerint Nimród Zoroaszter bölcsességét a maga bölcsességéhez „tette” és ezáltal hatalmas úrrá lett az élő kozmosz felett. Nimródról tudjuk, hogy ismeri a csillagokat, ura a mágiának, de azt is tudni kell, hogy egyben ura a hagyomány továbbadásának is. A magyar néphagyománynak több olyan szelete is van ami, mint Nimródot, mint kultúrhéroszt a nyelv és az írás megteremtőjének nevezi. A néphagyomány szerint Nimród az írást úgy hozta le az égből, hogy sokáig figyelte, hogy az égen hogyan és miként járnak a csillagok. És ő a csillagok járásából betűket alkotott, de ekkor még a betűk „csak” jelek voltak önálló értelemmel és bölcsességgel. Ezek a „csak” betűk olyan szimbólumok voltak egykor a történelem hajnalán, amelyeknek a megértése, felfedése, egyszóval használata csak egy szűk beavatott réteg számára volt elérhető. Ekkor még valóban szimbólumok voltak ezek a betűk és csak majd jóval később váltak a hagyomány szerint „eggyé olvasztva” valóban betűkké. De még ekkor sem voltak a mai értelembe vett betűk, hiszen iniciatikus erejüket megtartották. Hiszen ezeknek a betűknek a beszédjét tudni, ahogyan azt a régiek mondták kiváltságosak feladata volt. Az írás olvasásának mai kasztrált, profán használata csak nagyon sok idővel Nimród után következett be. Akkor, amikor már a régi nimródi hagyomány szerinti írás, annak beavató, iniciatikus jellegével együtt már elveszett. Akkor, amikor már a régi napkeleti ősmúlt már mások öröksége lett. S a magyar múltnak már csak a fagyos észak peremvidéke jutott osztályrészül. Akkor, amikor az ősi múltunkra utaló Európában idegen ragozó nyelvünk csak furcsa unikum és felesleges teher. De térjünk vissza a nyelvek után a nevekre. A hagyomány igen nagy szeletéről be nem számoló és bizonyos részeiben önmagának ellentmondó bibliai hagyományt időben jóval megelőzte 45
a görög-római tradícióból ránk testált hagyomány. Ez a hagyománykincs is igen zavaros és több fontos, kulminált ponton követhetetlen. Nimród, aki Ninusszal vagy Nimusszal azonos, aki Belus (Béla) utóda. Ő alapította Asszíriát, Ninivét. Strabon viszont azt hagyta ránk, hogy Semiramis alapította Babilont. Semiramis fia, Tammuz kapcsán viszont egy hatalmas napkultuszra akadunk rá. Ezt a vonalat viszont több helyről is megerősíteni látszik a magyar kutatás. Gondoljunk itt Fáy Elekre, aki a szem szó boncolgatásakor, elemzésekor megemlíti, hogy a szemérem szó is ebből származik. S mindezek kapcsán tér rá Szemiramisz (Szumurarnu. Szamuramat) királynő történetére. (Itt érdemes megemlítenünk, hogy a két zárójelbe tett Szemiramisz név már első olvasatra is ragozó nyelvet sejtett.) Szemiramisz a szír Derketo istennő gyermeke. Aszkalon (Askalon) városában született. Anyja kitette a vadonba, ahol galambok etették a csőrükben hordott tejjel a gyermeket, amíg egy Szimmász nevű pásztor rátalál és felneveli a kislányt. Ninusz aszszír király első látásra beleszeret, és feleségül veszi a csodaszép hajadont, aki élete végéig számtalan csodálatos tettet hajt végre, majd galamb alakban végleg elrepül. Első olvasatra a mitológus két dolgot vesz észre ebből a roppant érdekes történetből. Az egyik az, hogy a madarak tejjel etetik a gyermeket, ami egyértelműen a kaukázusi mitológia-kincshez közelít. A másik a galambbá válás metamorfózisa egy olyan metamorfózis, ami mögött a lélek égbe szállása húzódik meg. Szemiramisz nevében Fáy olvasata szerint a magyar szem szó húzódik meg. Ennek a magyar szónak viszont két fontos jelentése van. Benne van a látást és átvitt értelemben a világosságot jelentő szem szavunk. És természetesen benne van az a szem fogalom is, ami egyúttal a magot is jelenti. (Pl. búzaszem). A magban benne van az a magerő, amiből minden élő megszületik. Tóth László ebből a magerőből vezeti le a mágusok okkult erejét is. S ha Nimród magának a mágusok tudományának, a dolgok rejtett valóságát kutató tanoknak is az ősapja, akkor milyen érdekes összefüggés az, hogy felesége Szemiramisz is a magerő egy női aspektusának a „szemnek” a birtokosa. A magyar néphagyomány Nimródról úgy tudja. hogy ő tartja az ősi tanok bölcsessége szerint mozgásba a csillagokat és nagyon hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, míg Nimród mágikus 46
gyűrűjét újra magára húzhatja a magyarság. Ekkor fogja majd visszakapni régi írását és régi gondolkozását. Addig is úgy intéződnek majd az Ég dolgai, hogy a magyarok régi hagyománya a csillagok szerint tovább öröklődik.
47
3. Széttépett ősapa és a napgyermek „Széttépni csak azt lehet, ami egy soha nem volt...” (Egyiptomi felirattöredék) „A nagyon jókat gyakran akarják bizony széjjelszedni, s úgy a múltból örökre kitörölni. De ajóknak az a tulajdonsága hogy még emlékükben is örökre egyek maradnak...” (Kovács László) Hislop a babilóni legendák és mitológiák kutatója szerint a Nimród rejtélynek a kulcsa a babilóni vallásban van, ami szerinte egyértelműen a Nimród-hagyományra épült. Nimród felesége Semiramis (Semira) és gyermekük Tammuz. Amikor Nimród meghalt az ősi rituálé szerint testét darabokra vágták, megégették és szétküldték különböző kegyhelyekre. Emlékezzünk csak az ismert egyiptomi mítoszra vagy a Bibliában említett történetre (Bír. 19.29, 1 Sám 11,7.) Halálát népe nagyon meggyászolta. Szemiramisz. Nimród felesége azt állította, hogy férjéből. aki az égre költözött, hogy mindent láthasson, nem más, mint maga a Napisten született újra. Később, amikor egy fiat szült és a Tammuz nevet adta neki azt állította, hogy ez a „kis” Napisten nem más, mint maga Nimród reinkarnációja itt a földön. Babilon misztérium vallásában az istenített Nimród volt maga az égi-földi Napisten. Ezért magát a tüzet az ö földi megnyilvánulásának tartották. A tűz melegét pedig a Napisten forró lelkének tartották itt a földön. Nimród tiszteletére gyertyákat, mécseseket és rituális tüzeket gyújtottak birodalma egész területén. Sőt más általuk tartott szent formákban, „lélekedényekben” is a Nap megtestesült jelképét vélték látni, Fákban, ligetekben, oszlopokban, szent állatokban (főképpen a halakban, egyes madarakban) a Nap egy-egy világító (megvilágosító) szik48
ráját vélték. Az 1900-as évek elején még ismert volt az erdélyi magyar néphagyomány, ami különböző „lélekedényekben” az élő Nap egy-egy világító „testrészét” tisztelték. Egyes fákban, fehér és „aranyos” galambokban tisztelték a „világos udvarú”, mindig meleg, fényes Napot. Ez a szakrális széttépettség, amiben maga Nimród van „elrejtve” itt a földön nem jelentett mást hívei számára, mint azt, hogy a nagy, a hatalmas, az óriás beleköltőzött azokba a lélekedényekbe, amikben immár örökre elpusztíthatatlan. Az aranyos galambok a széttépett ősapa egy-egy darabjával felszálltak az égbe és ott újraegyesülnek az őskirály, az ősapa széttépett darabjai. A szent fákkal más a helyzet abba beleköltöztek ezek a bizonyos világító, megvilágosító darabok. De mivel a fák nem szálltak fel az égbe, róluk azt tartották, hogy némán, mozdulatlanul őrzik azt a bizonyos nimródi fénymagot. S ez a fénymag egyre csak nő bent a fa lelkében mindaddig, míg a fák az égig nőve nem teljesítik szent: feladatukat és felküldik az égbe, a magasságba Nimród testének fényes diarabjait oda, ahol az ő gyermeke, az isteni napgyermek lakozik. A „szent” fának egyfajta gnosztikus tisztelete nagyon mély kapcsolódást mutat az ókor korai napvallásaival. Kerényi, Schmidt, Eliade egyaránt rámutatnak arra, hogy az első és legfontosabb napjelleg a kétneműség előtti „örök állapot” a Napban, mint örökké világító, életadó égitestben van meg a maga teljességében. Erre a Napnak a szent örökállapotának a megtartására, megőrzésére, elrejtésére a természetben a kétnemű fa képes csak. Kerényi szabatos egyszerűséggel beszél a fának erről a „naptitkáról”: „Annyi bizonyos, hogy egy fában, mely természettől fogva kétnemű, mint a legtöbb fa, egyesül a két nem a legtökéletesebben.” A fa mindig, mindennek az elején van, akárcsak a Nap az égi palettán. Lássuk, hogy a minden dolgok elején álló Nap, a nemzet ősapjának tekintett Nimród ősapa és a természetben és a szakralitásban is elsődlegességet élvező, néma, bölcs fák, hogyan találkoznak a magyar néphagyományban. „Örök Napot rejtő szent fa vagy te, égi fényű, 49
hatalmas derekú óriás ősapa.” Ebben a Dél-Erdélyben talált magyar szakrális örökségben együtt van a Nap, a szent fa, az égi !fény és maga az óriás ősapa, ami minden bizonnyal nem más, mint maga Nimród. De nézzünk szét újra a magyar néphagyományban, hol bújhatott meg még a „hatalmas derekú, Napot rejtő óriás ősapa”. Erdély egyes vidékein a hatalmas, napégette sziklaszirteket Nimród ujjának hívják. Mikor a természet viharai ködarabokat görgetnek le a magaslatokról, a helyiek azt suttogják, hogy azok a nagy óriásnak Nimródnak a testdarabjai. Íme egy-egy kis fénydarabja ez annak a nagy Napnak, akinek a felesége Szemiramisz: és fia Tammuz a napgyermek. Arra a kérdésre, hogy Nimróddal mi történt miután „elment” e világból a néphagyomány úgy válaszol, hogy a magyarok hétegén áthaladva eljutott abba az örök fényességbe, ami az otthona a „jó” Fényes Úrnak. A nap az ő lelkének egy földre küldött része, hogy melegítve „világoljon” itt az anyagi világban. Feltűnő itt a hétrétegű ég (a hétég) több vallási hagyomány által közösnek tekinthető szakrális fogalma. Varga Zsigmond, M. Eliade és részben Tucci is az egek rétegződésében a közös gyökerű népek vallási hagyományainak egymásra rétegződését látja. Itt azonban nem az egymásra rakódás és a vallási hagyományok megegyezése az érdekes, hanem az, hogy közös gyökerű, tehát közös ősű népekről van szó. A könnyebb érthetőség végett és egyszerűsítve a dolgokat, azok a népek, akik ebben az esetben Nimródtól származtatják magukat, azok a nyelvüket nem is minden esetben, de a tradíciójukat, vallási hagyományukat, népszokásokban elrejtett ősi látásmódjukat, spirituális-karizmatikus ismereteiket mindenképpen megőrizték. Az ég hétrétegűségének stabil emléke először a suméroknak nevezett népnél tűnik fel. Mégpedig az Etana mítoszban, ahol Etana egy a sas hátán a hetedik égbe készül repülni. Hasonló hetesség jelenik meg a világoszlop helyére épített zikkurtornyok (zikkuratok) 7-7 emeletében. A nimródi magyar néphagyománya hétegek fokozatait úgy érzékelteti, hogy amint felfelé haladunk, s 50
az egyik eget elhagyjuk a másik után, akkor az egek egyre fényesednek. Ha viszont a magasságból lefelé járjuk be az egek útját, akkor az egek egyre homályosodnak mígnem a földhöz érve „nappali fénnyel” rendelkeznek. Az egeket itt fényük szerint különíti el a hagyomány. A tradíció szerint Nimród a „forró fényt”, a tüzet tisztelte, aminek a tiszteletének a vallásos rítusát meg is alapította. Ezt a tűztiszteletet az egek adományaként osztotta meg a földi emberrel. Elvégre Nimród koronája, kardja és persze a gyűrűje is a Nap fényéből, aranyból készült. Az arany pedig a föníciai hagyományban a tűz erejét őrzi. Azé a tűzét, ami úgy változtat meg mindent, hogy visszajuttatja azt az eredet örök fényéhez. Annak a bizonyos Jó Fényes Úrnak a birodalmába, ahonnan vétetett. Itt kell keresni a tűztisztelő magyarok hitének a magyarázatát. A fehérló tűzáldozatának a titkát. Mert a régi magyar hagyomány úgy tartja, hogy Nimród Nagyúr lelke fehérlovon hagyta el ezt a világot, hogy a hétegeken átlovagolva a Fény birodalmába jusson és ott újra megtalálhassa széttépett fénytestét, valódi önmagát. Hogy így eljuthasson oda, ahová az egyszerű magyar parasztasszony Szabó Lajosné, Jucika néni mondta. Oda, ahol örök Fény van és Szabadság...
51
4. Táltoskovács és a nimródfa „A tátoskovács mindig a legnehezebbet formázza, aztat a lelket” (Tóth Ferenc – öregjuhász) A tátoskovács (táltoskovács) a magyar néphitben, mint tudjuk nem a fémet, hanem a lelket formázza, és az elemeket uralja. A kiválasztott lelkekhez a szent fa megismerésén „megmunkálásán” keresztül jut el. A táltoskovács a fa lelkében lévő lélekrészeket egyesíti a saját fentről hozott „magos-magas” lelkével. A fa élete itt a földön kétféle. Lehet alvó lelkű ez halott gyökerű és levél nélküli. És lehet éber „világos” lelkű ez utóbbi zöld levelű, lombos és élő gyökerű. Az alvó fa többnyire faragott és felállított, fallikus természetű és a mindenkori információt faragott alakjában és „fedetlen” testén hordozza szimbólumokban, feliratokban, ábrákban, szent jelekben. A föld energiáiból élő, „embermód” lélegző fa a jelenből gyűjti magába azokat a bizonyos lélekrészeit. Az alvó fa a régiek tudása szerint egyértelműen múltból hozott lélekerőket akkumulálja és tárolja. Ez utóbbi fát szent oszlopnak is nevezik. Fallikus jellege miatt uralkodó, hatalmi energiákat őriz. Ellentétben a gyökeres, lombos, lélegző „lélekző” szent fákkal, amelyek többneműségük ellenére inkább nőnemű jelleget hordoznak. Ezek a szent életfák a táltoskovács számára a mindenségbe szétküldött lelkek lenyomatainak a tárházai. A népi hagyomány beavatottjai által alvó fáknak nevezett szent oszlopokat a magyar néphagyomány gyakran nevezi úrfáknak, bábellétráknak, nimródfáknak, égi lajtorjáknak. Varga Zsigmond szerint ezek az oszlopok úgy délen, mint északon a világ nagy tartóoszlopát jelentették. A lelkeket őrző és azokat „tökéletesre faragó” táltoskovácsnak kellett az „Első Oszlopot” a földbe bevernie. Ennek a földnek a mára már rejtett energiái által gyűjtötték egybe a mítosz szerint széthullott, az anyagi világ által szétvágott lelkeket. Ezek a bizonyos szent fák, Első Oszlopok vagy Életfák lélekkereső feladatuknál fogva két csoportba oszt52
hatók. Az egyik csoportban az alakjuk, a másikban belső erejük, energiájuk által látják el feladatukat. Ezek többnyire az ágasvagy létrásfák. Itt a néphit táltoskovácsa egy erősen sámánisztikus attitűd által a szent fák ágain, létráin lépdelve jut fel egyre magasabbra, egyre feljebb a teremtett világok fokozatain. A néphagyomány szerint ezen a bábellétrán (a bábellétra Bábel szórésze egyértelműen a Nimród mítoszhoz tartozó Bábel tornyára való szószerinti utalást hordoz) fellépdelő táltoskovács. akár az északi népek sámánjai, egyre világosabb tudatformákba hatol bele. Mígnem a legfelső tudatformákhoz közeledve a révület és a látomás lesz a segítőtársa. Ezekben a világosság tartományokban, pontosabban ezekben az égrégióban már a kiválasztottak különleges képességeire is szükség van a megismerés végett. Varga Zsigmond ezekre az égbeutazásokra utalva szóba hozza a duogerenda hagyományát, mint az ural-altáji mitológia egyik jellemzőjét. A világot és kicsiben a nomád sátort tartó világoszlop maga a duogerenda vagy -oszlop. Ez az oszlop éppen úgy a közepekközepén helyezkedik el, mint a táltoskovács kiválasztott, lélekgyűjtő fája. Az úr- vagy nimród fa mellé álló táltoskovács a hagyomány szerint „nyavalyára” hajlamos gyakran habzó szájú, két világ határán élő kiválasztott. Tehát epileptikus természetű és a mai szóhasználat szerint „gyenge idegzetű”, „nyavalyatörős”, ami az akkori világban éppen ellentétes „finométeri” tulajdonságokkal bíró egyént jelentett, aki olyan dolgokat is meglát, megérez, felfog, amikre az átlagos tulajdonságú emberek képtelenek. Hogy miért kovács a táltoskovács arra már részben utaltunk. De lássuk ezt a kérdést részletesebben. A lelkeket éppen úgy tűzzel lehet formálni, látásra bírni, mint ahogy a hideg fémeket is tűzzel lehet rábírni a maradandó alakváltoztatásra. De a lélek metamorfózisára lelki tűzre van szükség. Erre utal a magyar ősvallás sámánjának, a táltoskovácsnak a neve is. A lélek tüzének a felélesztéséhez táltoskovács kellett. Olyan ember, aki nem csak az „egyik” világban járatos, hanem ismeri a többi világ kapujához vezető ösvényeket. Ezért is kell neki mindenben többnek lennie, mint az átlagembernek. A tudati, spirituális többlet mellett a fizikális testi többletnek is meg kellett jelennie éppen úgy a táltoskovács esetében, mint a sámán gyűjtőnév alatt ismert lelki 53
vezetők esetében. A több csontnak, több „látószervnek” kellett lennie. Az Erdély közepében fentmaradt mitikus emlékezet erről így beszél Nimród kapcsán: „Nimrót király, óriás király, első király, magyarok nagy apja, a magyarok nagy papja tollkönnyen rohan az égen, akár a táltos hetedhét megyéken...” Gyűjtés Háromszék Vármegye területéről (Balogh Endre, 1900-as évek elejéről) Itt a mitikus emlékezet egyaránt utal magára Nimród személyére, amit a „csillagistenek” attribútumával ruház fel és magára a táltos (táltoskovács) különleges képességeire is. Magának a „tollkönnyűségnek” a magyarázatára már utaltam a Csontváry könyvemben (Gönczi Tamás: Napúton, Ősvallás, mítosz, tradíció Csontváry művészetében, Uránusz Kiadó, Bp., 2002), ahol az egyiptomi beavatás és lélekítélet kapcsán a tollnak, mint az emberi lélek halál utáni megítélésének transzcendens eszközéről írtam. Az emberi szív és agy „mögött” álló lélek halál utáni megítélése olyan fontos mozzanat, hogy a hajdani nagy kultúrák egyike sem kerülhette ki ezt az „ítéletet”. A maga legplasztikusabb formájában az ókori Egyiptom hagyta ránk az erről valló tudást. Az égbejutásnak komoly feltételei vannak. A legfontosabb maga a név, mert név nélkül nincs megméretés, nincs lélekítélet. S ennél rosszabb nincs. Csontváry ezt épp olyan pontosan tudta, mint Várkonyi Nándor vagy éppen Tóth Menyhért, a magyar táltosfestő. Ez a tudás búvik meg a bikatáltosok népi hagyománya mögött is. Csak itt a toll „könnyűsége” felcserélődik a bika „nehézsége” és „magereje”, termékenység varázsa által. Ahol az ellentétpárok mitikus kiegyenlítését és poláris eggyé olvadását a fekete és a fehér bika színmágiája mutatja meg tökéletesen. Könnyűvé, tehát pozitív elbírálás alá akkor esik a lélek, ha az könnyebbé válik annál a jelképes tollnál. A lélek mindaddig bolyong a köztes világok között, mígnem olyan könnyűvé válik, mint maga a lélek. Mert csak azt a lelket fogadja be a „fénylő mindenség” amelyik a toll tulajdonságával rendelkezik. Nézzünk csak szét a magyar néphagyományban, ahol egy szinte egyedül54
álló tollkultuszt találunk. Ez a toll az ember fizikális és spirituális értelemben vett „legmagasabb” pontján a fejre tett kalapokon, sapkákon ott díszeleg, mint a lelkek megméretésének furcsa eszköze. E mögött a párhuzam mögött egy nagyon régi, ősi tudás rejtőzik. Ezt őrizte meg ha töredékesen is, maga a magyar néphagyomány: „Tollaskalap, tollaskalap Jaj te lélek merre szaladsz” „Nincs tolla akalapnak nehéz az élete a parasztnak” „Tolla nincs a fejfedőnek nincs bírája a legénynek” Nimród tollának égi ragyogása lélek kőnnyü furcsa rohanása” Nimródnak ez a tollkönnyű rohanása arra utal, hogy a lélek itt valóban könnyebb, mint a test. Ezért lehet belőle lelki-testi vezető egyaránt. Itt Nimród esetében visszaköszön a görög tradíció hermészi párhuzama is. A könnyű lélek megjárta már a túlvilágot – és jól vizsgázott. Itt a lélekvezető mellé azonban még társul az őskirály, sőt a magyarok esetében az ősapa fogalma, ami szinte egyedülállóvá teszi őt a mitológia területén. Annál is inkább, mert itt a bábelépítő ősapa esetében a mítosz már belép a valós történetbe. Kerényi remekül látja ennek a mozzanatnak a hiányát a görög mitológia csodálatosan éppen maradt világában. A Nímródtradíció a görögnél összehasonlíthatatlanul csonkább, ellentmondásosabb, de a róla fentmaradt hagyomány viszont egyértelműen összeköti őt a megmaradt mítosz kapcsán a történelemmel. S ez a mozzanat emeli a Nimród-mítoszt végérvényesen a valóság, a kezdetek birodalmába. A táltoskovács az, aki látja és láttatja ezt a nagyon fontos mozzanatot hiszen az istenfa égi „körei”. a nimródfa égi „útját” testestül-lelkestül végigjárva a mítosz legelejétől Nimród történelembe „bukásáig” végig járja a szakrális idő különböző, egy55
másból kinövő ágait, egymásra rétegződő világait. A hozzá eljutó lelkeket pedig mindaddig kovácsolja mígnem összehozza őket magával a Teremtővel, az ősvallás fogalmával. Élve kipattintja bennük a lélek tüze által azt a bizonyos tűzpiros lélekvirágot, ami a szellemi-lelki látást adja. Azt a bizonyos színről-színre látást égeti bele, kovácsolja bele a lélekbe, amiről az ősvallásokat követően a Biblia maga is beszél. A lélekben megszülető tűzpiros virághoz, ahogy arról a magyar népmese is beszél, nagyon nehéz és kockázatos út vezet. S ezt az utat a lélek legmélyén át kell megtenni. Ez az út a maga spirituális értelmében a lélek legbensőbb magjában történik meg. Jung, Borges és Lang is utal erre a nagyon mélyen történő utazásra, ami végül a lélek titkához vezet. Ez az út mindig körkörös formájú és elrendezését, formáját tekintve spirális elrendezésű. mint maga a kozmosz. Minderről számtalan hagyomány öröklődött át napjainkig, mintegy egymást kiegészítve a keleti és a nyugati okkult iskolákban. Ez a megegyezés alátámasztja azt a tényt, hogy a lélekbúvároknak igaza van. Ez az út körkörös és spirális elrendezésű és helye az emberi lélek legmélyén van. Ott, ahol a szimbólumok születnek. A megismerés útjának ez azonban csak a belső útja. De van egy kikerülhetetlen és vele egyidőben végigjárandó másik út is. Egy olyan „külsőmegjelenésű”, ún. világba vetett út, ami ezt a belső utat a maga mélységében és tökéletességében kiegészíti a földi ember számára. Ez az út viszont egyértelműen lineáris és útja a látható égbe vezet. Mivel látható és fogható, a földi világ számára könnyen felfogható és elérhető. Ezért egyértelmű, hogy az élet földi útjáról, a történelemről is szolgál híradásul. Erről az égbe törő. fallikus pozíciójú oszlopról nevezi el híres könyvét, a Szíriát oszlopait Várkonyi Nándor, a nagy tudású kultúr- és vallástörténész. Josephus Flavius zsidó történetíró az I. században veti papírra az Archeologia Judaica c. ismert munkáját, ahol megemlékezik arról, hogy Ádám harmadik fiának, Séthnek gyermekei „mind jó lelkűek voltak, megőrizték az ország békéjét és boldogan éltek. A csillagzatok ismeretére támaszkodtak és meghatározták az égitestek pályafutását. De hogy 56
felfedezéseik rejtve ne maradjanak, és hogy elterjedésük előtt veszendőbe ne menjenek – minthogy Ádám meghirdette minden dolog pusztulását egyszer tűz, másodszor pedig özönvíz által - azért két oszlopot emeltek; az egyiket égetett agyagból, a másikat kőből s mindegyikre fel rótták tudományukat, hogy ily módon, ha a tégla oszlop a víz hatalma folytán megsemmisülne, a fennmaradó kőoszlop megőrizze feliratait az emberek számára és jelezze, hogy agyagra is fel rótták őket.”. Ezek az oszlopok amelyek állítólag most is láthatók Szíriát földjén egyértelműen a magasba, tehát az égbe vezető spirituális oszlop kategóriájába tartoznak és azt is jelképezik. Égbevezető, mert az égi (csillagászati tudás) van rájuk vésve és egyértelműen láthatók, mert a föld testéből merednek fel az ég felé. Ez a valószínűleg a zsidó hagyományt jóval megelőző, a bábeli tornyot megelőző korból származó hagyomány, amikor még egy király alatt, egy nyelvet beszéltek az emberek. Tehát Várkonyi megemlíti, hogy a Szíriát földjén felállított agyag- és kőoszlopok az erőteljes világvége hagyomány miatt kerültek elkészítésre. De arról nem beszél, hogy az akkori vallási kultusz oszlopai nem csak kőből, de fából készültek. Ami e könyvünk témáját illetően nem elhanyagolható. Tehát van egy a mélyen a lélek legmélyén örvénylő spirituális útja a tudás megszerzésének és van egy a magasba vezető, az ég felé vezető spirituális út, aminek az irányát, az útját egy nagyon régről származó oszlop-hagyomány segíti, illetve jelöli ki. Ennek az oszlopnak a magyar hagyományban fából kellett készülnie, és a fának is ágas-bogasnak kellett lennie. Ezek az ágak voltak a lépcsői a különböző tudatállapotoknak, különböző égi világoknak. Ennek a külső útnak a segítője, doktora, szellemi vezetője a magyar ősvallás táltosa, táltoskovácsa. Róluk táltosokról írja Kállay Ferencz Theophylactust idézve, hogy ezek a pogány magyar papok, jósok voltak. Magáról arról, hogy ez a bizonyos jóslás miként történt, arról nincs hiteles, konkrét híradás. Arról 57
ugyan tud, hogy ezek a táltosok „rángatózásba esve” kapnak látomást, illetve a jóslásról információt. A táltoskovács, illetve az istenfa, illetve nimródfa ősvallásban megjelenő szerepéről csak későbbi híradások vannak. Maga az istenfa, táltosfa, nimródfa vallásos kultuszokban megjelenő szerepe a napfényes keletre vezet bennünket. Huszka jó érzékkel vezet rá minket arra a kikerülhetetlen tényre, hogy az istenfák kultikus megjelenéséről egyiptomi, asszír, föníciai emlékek szólnak. Az, hogy a nimródfáknak keze is van a nép hagyomány szerint, még jobban megerősítik a keleti eredetet. Szintén Huszkától tudjuk, hogy hogyan nézett ki a kánaániták szent faoszlopa, az a bizonyos ashera; „Az ashera nem élő fa, hanem faragott vagy gyalult, érclemezekkel s talán szövettel is díszített, az oltár mellé függőleges helyzetben, istenszobrok és egyéb képek társaságában felállított facölöp, mely a nemzés, a termékenység, a szerelem hímnemű jelképe”. Tehát tudjuk, hogy a kánaánitáknak a magyar hagyomány szerint „alvó” fából készített faoszlopa volt, amit az oltár mellé állítottak függőleges helyzetben. Maga ez a pozicionáltság egyértelműen „égirányú”, felfelé törekvő, fallikus indíttatású. Azt tudjuk, hogy a nimródfák is függőleges és ég felé törekvők voltak. Ezek a kánaániták szent fáihoz hasonlóan abba az égbe hatoltak bele, ami egyértelműen nőnemű volt. A magyar hagyomány istenfája, táltosfája, nimródfája, nevezzük azt bárhogyan is, magát az égben lakozó Bódogszüzet tette így Bódogasszonyanyává. Ennek a kozmikus-szakrális és mindenképpen karizmatikus égi nemzésnek a mitológia alakja a magyar Árpád-ház ősapja, vagyis Nimród. Minden bizonnyal ezért kapta az isten fa-életfa nevet, egyes magyar vidékeken a néphagyomány szerint a nimródfa, nimrófa volt. Az első világháborút megelőző békebeli magyar világban gyakran állították a gyerekeket Erdély hegyes vidékein nimródfa elé, ha valami rosszat tettek. Mert nimródfája előtt bizony nincsenek titkok csak mélységek és magasságok. 58
Nagy Endre, Gyarmath Jenő, Kiss László és minden bizonynyal többen is úgy vélik, hogy az ókori kelet istenfáinak kései erdélyi nimródfái azok a bizonyos kopjafák. Már említettük, de ide kívánkozik, hogy a Képes Krónika írója nem véletlenül írta bele a Nagy Lajosnak szánt krónikájába azt a bizonyos Nimród nevet, ami az Árpád-ház hivatalos családfájának a legelején trónol. Önmaga által is bizonyította azt a tételt, hogy ez a hagyomány egyértelműen a kereszténységet jóval megelőző időkből maradt fenn. Igazolva ezzel az Árpád ház nagyon régi, ősi és égi karizmatikus eredetét. Összefoglalva a táltoskovács által „újra összekovácsolt” (vagy az egyiptomi, hasonló tradícióra utalva újból „összerakott”) lelkek a különböző égi körökön, a „hetedhét világon túlra”, az égi világokon áthaladva egy hímnemű (fallikus) istenoszlop (nimródoszlop) segítségével jutnak el az egeken túli, nimródi világba, ahol „örök fény van és szabadság”. Mindezeket megerősíti maga a színmisztika is. Jeremiás próféta szerint az a bizonyos asera kék és vörös bíbor ruhába volt öltöztetve. A kék szín egyértelműen párhuzamba hozható az ég kék színével, azzal a színvilággal, ami az eget takarja és a népi hiedelemben Nimród ruhájának és a magyar szűzanya égi palástjának is a színe. A vörös bíbor pedig annak a lélekben megszülető tűzpiros virágnak a színe, ami megszületik a táltoskovács keze nyomán a megismerő lélek tüzében. Az arany és ezüst határdíszítés pedig egyértelműen e két (szín) világnak, ennek a földi világunkban elsődlegesnek és másodlagosnak nevezett, a nappalt és az éjszakát uraló birodalmakat jelenti. Világunk polaritását, a két teremtőelv magszerű eggyé olvadását, örök teremtőelvét jelképezik. Johnson, Eliade ugyanerre a summás és jól karakterezhető szimbolikára bontja ezt a „két egymást kiegészítő” világot. Az ókori világ kilenc, a világot mozgató és azt életbetartó fémeinek (arany, ezüst, réz, ólom, ón, vas, higany, kén, szén) első és második féme tökéletes egységet, harmóniát ad egymás „kioltásával”, eggyé olvadásával. Ellenben egymás elfogadásának a hiányával tökéletes antagonisztikus ellentétet is szül. 59
arany Arany – fém – szín : Naperő – teremtő erő – fényerő (nimrudi aspektus) férfi világos aktív ezüst Ezüst – fém – szín: Holderő – teremtett erő – sötéterő női sötét passzív Szükség volt hát egy olyan életfára, ami az élet különböző alacsonyabb-magasabb dimenzióit egybeölti és egy olyan látást eredményez, amihez csak a táltoskovács segíthet hozzá. A délerdélyi mesekincs tud Nimród metamorf képességéről is. Nimród bármikor képes átváltozni. Bármikor fel tudja venni a lények nagy családjában élő bármelyik lény testét. De a dolog nem itt kezd érdekes lenni, hiszen más népek mesekincsében is találunk olyan mitikus, legendás királyt, aki ha kell, bármelyik állat testét képes magára ölteni. Az a „mesebeli” tény viszont nagyon érdekes, hogy Nimród király keveréklényként van oda állítva egy istenfához egy másik istenkirály bosszúja miatt. Nimródnak őrizni kell mindaddig ezt a bizonyos istenfát, amíg az ideje le nem telik és vissza nem kapja saját testét és vele égi tulajdonságait is. Elég csak Parrot remek művészettörténetét fellapoznunk és ráakadunk arra a Nimródból (!) származó alabástrom reliefre, ami jelenleg a franciaországi Louvre-ban található. Itt egy erősen stilizált keleti életfa előtt egy ruhába öltözött, nagy szárnyú keveréklényt találunk. Egyik kezében egy különös kultikus tárgy van. A másik kezével az életfa egyik „virágával” foglalatoskodik. A kép és az idézet mese kísértetiesen egybevág. Nimródban Nimród egy Nimródfa előtt? Több mint különös... Nagy is foglalja össze Huszka azt, hogy mi is az istenfa: „Istenfa az istenek összességét, tehát a világteremtő, kormányzó és fenntartó erőt is jelent és nem csak ennek az erőnek egy megnyilvánulását: a termékenyítést, a teremtést.” 60
Minthogy „a nap kelti életre az alvó életerőt, ő az élet fő forrása és így ő teremt.” S ha mindez így van, akkor a táltoskovács a Nap és a nimródfa erejével kovácsolja össze, rakja újjá azt az „új” immár égi titkokra is figyelő embert. Azt, aki már megjárta és megismerte Nimród örök útját az égen. Újra számolták a kiválasztott minden „részét”. S végül a táltoskovács hozzá adta az ő azonnal újra növő tátócsontját az újjá rakott csontokhoz. S az új csontokba zárt lélek a táltos égi révülete által új nevet és új lehetőséget kapott, ott a folytonos újjászületések hatalmas rengetegében, az égbe meredő életfa segítségével, Nimród fájának örök ajándékaként.
61
5. Nimród gyűrűje, Pilisnek pecsétje „Ez a gyűrű, kerek gyűrű, Nimród gyűrű. Pilisnek pecsétje ez a gyűrű minden magyar segítsége” (Nagy László gyűjtéséből) Már az Ennek a világnak című, a Pilisről és a pálosokról szóló könyvemben említettem a szakrális geográfiát, mint olyan régi tudományt, amiről alig hallani manapság. Ennek ellenére igen nagy fontossággal bír a magyar történelem egy a hivatalostól eltérő, de a történések mélyebb valóságát máig megőrző megismerése szempontjából, is általa a nimródi hagyományhoz is közelebb juthatunk. Hiszen az égi Nagy Vadász a mítosz-. illetve a magyar mesehagyomány szerint: „ott született, ott lakik és ott is pihen meg, ahol a csillagok őt magát oly tökéletesen megformázzák”. A magyar mesének ez az utalása egyértelműen a háromszoros beavatásban részesült Hermésznek, azaz Hermes trismegistosznak a rejtett bölcsességére való hivatkozást jelenti. Ugyanis az ami fent, az lent. Ugyanaz van bent, ami kint. Tehát Nimród alakját őrzi az a csillagkép együttes, ami őt magát mintázza. Azt a régi bölcsességet így képezhetjük tovább: Nimród alakját viseli az a csillagkép, ahol ő maga a mítosz szerint lakik. Ez az ami a fenti világ égi azonosságát hivatott bizonyítani. Nimród földi világának égi azonosságát pedig egyértelműen az példázza, hogy Nimród földi világa ugyanazt a formát, alakzatot őrzi, amit maga Nimród teste is formáz. És ezzel meg is feleltünk a hermészi ezotéria egyik, a világi felülethez a legközelebb eső bölcsességére. „Íme az ég alakja zárja körbe a Nagy Vadász alakjával a Nagy Vadászt és a annak a nagy alakja jelenik 62
meg a Nagy Vadász birodalmának az alakjában.” Erre az egyiptomi indíttatású analógiás csillagbölcsességre még visszatérünk. Külön foglalkozunk majd az Orion csillagképpel-csillagvilággal is, ami Nimród „égi otthona”. Most járjuk körbe és próbáljuk megismerni magát a szakrális geográfiát, az ősök mára már rejtett tudományát, aminek a magva az a kozmikus-karizmatikus csillagbölcsesség, amiről az előbb beszéltünk. Ennek a bizonyos „elfelejtett tudománynak” egy igen vékony, de nagyrészt hamis és az idők folyamán szándékosan elködösített szelete ugyan része lett az európai okkult tudománynak. Sőt a mai köznyelv is őriz ebből a régi tudományból bizonyos apró morzsákat. Ilyen az Olaszország alakjára, mint olasz csizmára való utalás összhangba hozva az olaszok öltözködési mániájával. Vagy nagy ritkán de szoktak a történelmi Magyarország alakjának az emberi aggyal való hasonlatosságára utalni. S ekkor megemlítik, hogy feltűnően sok nagy „agy”, nagy tudós kerül ki a magyarok közül. De a szakrális geográfiáról való teljes tudás a maga mélységeivel még várat magára. Itt kell kimondanunk, hogy vitathatatlanul rosszabb helyzetbe került ez az elfelejtett tudás, mint a vele szegről-végről spirituális összefüggésüket tekintve rokon asztrológia, amit oly sikeresen választottak le ikertestvéréről, az asztronómiáról, hogy ezzel (tisztelet a kivételnek) végleg a felületes műkedvelők és az örökké kételkedő és aggályoskodó tudományosság tökéletes prédájává vált. Minden bizonnyal ez is volt a célja ennek a hosszú korokon keresztül tartó sikeres és sötét spirituális műtétnek. Summa-summárum a szakrális geográfia tudománya egyszerűen elveszett az idők folyamán. Csak apró utalások maradtak ránk a hieroglifákon, rovásírás töredékeken, régi leveleken, okiratokon, egyéb történelmi dokumentumokon. Mindezek a szétszórtan heverő és a jelen számára nagyon nehezen érthető utalások mondjuk ki, nem sokkal jelentenek többet a semminél. Vajon ez az elveszett tudománya nagy jelentősége miatt, szándékosan veszett-e el az utókor számára? Vagy a vak véletlen ejtette ki ezt az őstudományt az Idő kosarából? 63
Hogy megtaláljuk az okát annak, hogy miért is veszett el ez a nagyon régi „Biblia előtti”, nimrudi ősi tradíció a jövő számára akkor, a kutatást nagyon mélyről és messziről kell kezdenünk. Létezett egy atlanti eredetűnek tartott, nagyon régi őshagyomány, amit az egyiptomiak hoztak magukkal abból a legendás országból, ahonnan később Észak-Afrikába, a Nílus mellé költöztek. Feltűnő, hogy ők maguk, az egyiptomiak nem nagyon beszéltek erről a nevezzük úgy „eredetországról”. Ehhez a kérdéskörhöz tartozik az a furcsa, a megszokott történelmi képtől teljesen eltérő tény, hogy az egyiptomi kultúra nem egy hagyományos, lineáris fejlődésen megy keresztül, hanem ellenkezőleg. Az egyiptomi (már ismert) történelem legfőbb jellemzője a lassú majd egyre gyorsuló deszakralizáció, a szellemi dolgok időben való folyamatos hanyatlása, elhalása. Ezzel a különös és sok mindent sejtető bizonyossággal tisztában volt többek között a szép Cleopátra éppen úgy, mint a delejes hatalommal és vasakarattal rendelkező Napóleon is. Egyiptom kultúrája az Ó-birodalommal kezdődően hatalmas világossággal, nagy vallási és azzal összehasonlíthatatlanul kisebb világi örökséggel bukott bele az ismert történelembe. Kifinomult, minden bizonnyal nagyon régi tradíciókkal indult az úljára ez a kultúra, hogy aztán az idők folyamán elnyelje ezt a nagy örökségű birodalmat a sivatag forró homokja. Ennek a nagyon régi történelem előtti tradíciónak a fő gondolatát a Tabula Smaragdina őrzi. S ennek az ősrégi tradíciónak a lényege nem más, mint magának a szakrális geográfiának is a kvintesszenciája. Ami fent, az lent S ami lent, az fent. A magyar mitológiát a maga nyelvén átörökítő mitikus magyar mesében. A Nagy Vadász, aki hatalmát az égből kapta a „fenti”’ égi világot akarja a földre lemintázni, hogy ezzel a gondtalan örök élet születhessen meg itt a földön. A Nagy Vadász, aki azért „vadász”, mert örök figyelemmel kíséri a hozzá tartozó végtelen világokat, és azokra folyamatosan vadászik, és akik az ő örök ellenségei. Tehát azok, akik az „égi azonosság”, a „Három64
szor nagy Hermes” bölcsességét nem osztják, azok a Nagy Vadász világával szemben állnak. Itt. ebben az összefüggésben egyértelműen feltűnik egy mitikus kapcsolódás a régi egyiptomi szellemi hagyomány és a néphagyomány őrizte nimródi tradíció között. Ebben a számunkra oly érdekes régi mesevilágban egyértelműen tetten érhető még az egyiptomi tradícióval való kapcsolódás mellett egyfajta sajátos „kozmikus antagonizmus”, egy nagyon mélyről hozott mitikus ellentét felszínen tartása. Ez az igen feszesre húzott és állandósított antagonizmus viszont már az alexandriai gnózis világába visz minket. Oda, ahol szinte rétegrőlrétegre rakódva különböző, látszólag ellentétes vallási elveket gyúrt össze az a bizonyos sokat emlegetett alexandrizmus. A régi nimródi magyar tradíciót megőrző mesekincs nyomán eljutottunk hát a régi egyiptomi, hermesi bölcsességhez és a nála jóval fiatalabb, de nagyon régi spirituális magot őrző alexandriai gnózishoz. Mindkettő ismerte a szakrális geográfia spirituális bölcsességét. A régi egyiptomi tradíció „használta” a földrajzi területek spirituális meglelkesítésének ősi bölcsességét. Alsó- és Felső-Egyiptomnak a világban elfoglalt helye és a beavatott egyiptomi papok által közreadott ..alakja” (formája) hitük szerint meghatározta az adott területnek az istenekhez való viszonyát és ezáltal magát a „szent formán” belüli életet is. Ennek az ősi hagyománya az ismerete egyiptomiak szerint magával hozta az istenektől az eszes élőlényeknek adott egyik legnagyobb és egyben legveszélyesebb képességét, a metamorfózist, a lényeknek az egyik lényből a másikba való átváltozásának az okkult képességét. Maga Nimród a Nagy Vadász is rendelkezik a mese által megőrzött mitikus emlékezés szerint ezzel a különös képességgel. De menjünk tovább az Alexandria gnózis az örök ellentétek feszesre húzása mögött is őrzi a megnyilvánult alaknak, formának és a spiritualitásnak a nagyon erős egymásra hatását. A gnosztikus gémákon található különös, metamorf keveréklények és a különböző formákat és ezáltal spirituális tulajdonságokat „megformázó” területek, antik „világok” bizonyítják a szakrális geográfiáról való tudás jelenlétét. 65
A Nimród gyűrűje kifejezés a magyar hagyományban két egymásból következő dolgot takar. A gyűrű a maga hagyományos fogalma szerint egy valahova tartozást, szép magyar szóval „eljegyzést” takar. Ennek a valahová tartozásnak az emberi életből vett igen sarkalatos példáját maga az esküvő, a társválasztás rítusa adja. Ha a gyűrűt felhúzza valaki, az egyház szakrális parancsa szerint örökre választott. Más választása nincs. Régen még a „fényes”, boldog időkből származó gyűrűviselés azt jelentette, hogy aki azt viselte, az valamit képviselt, valahová tartozott, valahogy úgy, amint az történik a sikeres földi esküvők esetében. Tehát a nimródi gyűrű egyik analógiája maga a „valahová tartozás” jelzése. Ez a mitológia szerinti „kis gyűrű” jelentése. Nimród gyűrűjének a másik jelentése a „nagy gyűrű” fogalma, ami már túllép magán a gyűrűnek a jelentésén, és egyértelműen az általunk már sokat emlegetett szakrális geográfia lényegéhez kötődik. Vagyis a gyűrű által való „megpecsételése” egy területnek azt jelenti, hogy a „ható” felsőbb hatalom (jelen esetben Nimród) megpecsételés-megjelölés szakrális égi aktusa által megjelöli birodalmának a „szívét”, spirituális központját, azt a helyet, ahonnan ez a birodalom a szakrális erejét (ma úgy mondanánk energiáját) kapja. S ez a hely, ahol Nimród birodalmának a szakrális szíve dobog – maga a PILIS, DOBOGÓKÖVEL A SZÍVE KÖZEPÉN. Ez a hely Európa égi azonosság szerinti földrajzi és mitikus középpontja és Magyarország „szellemi közepe”. Hiszen – ami fent. az lent – Ez az a helye Európának, amit a „babonás” középkor, az amelyik még ismerte a szakrális geográfia és az égi beavatások bölcsességét úgy nevezett, mint „Jó Buda” fölötti vidéket, hogy – az Ég vidéke. Ez az „égi vidék” adott helyet a magyarok első mitikus városának, a mára eltűnt Ősbudának és annak az első magyar szerzetesrendnek, amelyet Boldog Özséb alapított meg a Pilis rengetegében, Európa közepén, az „élő” magyar föld dobogó szívében, az őserők „Dobogókövén”. A trianoni tragédiát követően nem véletlenül mond
66
6. Világkirály, napharcos óriás „...és természetes, hogy miként Manu Vaivasvatát – Nap Fiának – hívják, úgy a Világkirály is emblémái közé sorolja a Napot.” R. Ouenon „Annak a régi nagy kerálynak két fia vót ott a csodaszarvassal, bizon Nap vót a pajzsa, olyan nagy kerek a, mint a malomnak kereke, ami a vizet lassan az Égnek fordítja és így ad vele kenyeret..,” (Részlet a Nagy Ferenccel való beszélgetésből) Már többször is említettük és nem ok nélkül hogy az egyetemesnek nevezett „bibliai utáni” hagyomány (ami minden bizonynyal egy Biblia előtti tradíció emlékét őrizte meg a maga szeme által) és a magyar néphagyományban fellelhető nemzeti tradíció szerint is Nimród a világ első királya. Tehát rajta kívül nem volt más királya ennek a bizonyos ismert világnak. Ez a Világkirály nem más, mint Nimród. Nimród pedig gyűrűs. A Gyűrű Viselője az ősi magyar hagyomány szerint. Ezt a mitikus tényt a magyar néphagyomány őrizte meg, ha nem is olyan gyakorisággal mint Nimród többi jelzőjét (a vadászt, az ősapát, a toronyépítőt, az átváltozót stb.). A világ királyának gyűrűje egyben a származás gyűrűje, az a jel annak a szimbóluma, ami a királyt a népéhez fűzi. Egy égi karizma felvállalt jele. De a király gyűrűje mindig pecsét is egyben. Ez a funkciója a hatalmi gyűrűnek, egy olyan elsődleges funkció, ami mára már több okból kifolyólag is feledésbe merült. Erre a hatalmi jelvényként használatos pecsétgyűrűre utal az 5. fejezet mottójának vett idézet. Az, hogy ez a pecsétgyűrű nevesítve is van (Pilis pecsétje) ebben a bizonyos idézetben, megköny67
nyíti a gyűrű egy második szakrális védelmet jelentő funkciójának a felismerését és az adott hely lokalizálását is. A magyarok ősapjának, a mítosz beli Világkirálynak természetesen kerek a gyűrűje. Ez a kerek gyűrű egyértelműen napgyűrű, Egyaránt jelképezi a végtelenséget és a fény örökké világos naptermészetét. Ez a naptermészet eredőjét tekintve abból a teremtő inspiráltságot sugárzó magenergiából születik, ami a mi szemünkkel láthatatlan bár annak jótékony hatását nap, mint nap észlelhetjük, amíg csak élünk. Erről írja Csontváry a magyarság napút festője, hogy az emberiség számára ez az egyetlen pozitívum, ami életben tart és egyben fel is emel. Itt bizonyosodik be sokszorosan is R. Guenon remek meglátása. A Világkirály valóban emblémái közé sorolja a Napot. Sőt gyűrűje kerekségének, mint a teljességnek, a Napnak a fokozott kihangsúlyozása azt jelenti, hogy Nimródnak, mint a világ első királyának elsődleges szimbóluma nem lehet más csak is a Nap. Ennek a napos természetnek a felvállalt „emblémája” által a mítosz nyelvén valóban a Nap fiává vált Nimród. Ezért lettek a magyarok a mitikus emlékezet nyelvén a Nap Fiai. Igen érdekes, hogy Eusebius egyházatya feljegyezte, hogy a vízözön után (értsd a legutóbbi vízözön után, hogy több is volt arra, Várkonyi Szíriát oszlopai c. könyve hoz remek bizonyítékokat) is voltak óriások (gigászok), akik Bábel tornyát együtt építették Nimróddal. Az egyházatya fogalmazásából következtethetünk arra, hogy ezek az óriások valószínűleg még a vízözön előtti világhoz tartoztak, akárcsak a Nimród, akit magát is óriásnak mond a hagyomány. Tehát egykor óriások éltek a földön és Nimród pontosabban a „nimródiak” óriások voltak. Nagyon érdekes adalék, hogy Bellamy és Ponsnansky egyaránt egy Hörbiger elmélethez közeli, a naphoz és a holdhoz kapcsolódó „világváltások”-ban találták meg az emberi kultúra gyökereit. S ebben a hatalmas korokat átívelő világváltásokban egyaránt szerepe volt a keveréklényeknek, a mitikus királyoknak, egy a kultúra magvát elhintő, erős kozmikus jegyeket viselő világkirálynak és természetesen az óriásoknak is, De maradjunk az óriásoknál, hiszen Nimród is egy „óriáskirály”. Ezzel az óriáskirállyal kapcsolatban nagyon sok utalást találunk a magyar népmesében, De a mítoszoknál maradva sze68
gődjünk nyomába az óriásoknak, elvégre az óriáskirály eredete egyben az óriások világába vezet el bennünket A távoli múltról fentmaradt híradásokban utalást találunk arra, hogy a Kánaánba érkezett zsidók többféle (tehát nem egy formájú) megalitikus emlékeket találtak. Ezek a hatalmas megalit építmények továbbvitték az óriásokról szóló mitikus hagyományokat. Ezekről az óriásokról és velük kapcsolatosan egy égből a földre költözött kozmikus királyról szóló legendák Kánaán közvetlen környékéről maradtak ránk, Tudnunk kell azt a tényt, hogy közvetlenül maga a zsidó hagyomány többféle mitikus óriásról is tud, és ehhez az Információhoz nem férhet kétség: – Nefilimek (Bukottak) – Émim (Rémületek) – Refáim (Gyengítők) – Gibborim (Óriás hősök) – Zamzummim (Megvalósítók) – Anákim (Hosszúnyakúak vagy Nyakláncviselők) – Awim (Pusztítók vagy Kígyók) Mint láthatjuk óriásokból nem volt hiány régmúltunk hajnalán. A nevek itt egyértelműen beszédes nevek. Tehát magáról a névről lehet következtetni magára a név viselőjére. A nevek némelyike utal magára az óriás szörnyalkatára is pl. a „Hosszúnyakúak” esetében. De ott, ahol nincs utalás a szörnyalkatra, sem a negatív tulajdonságokra, feltételezhetjük, hogy az első király is kikerülhetett közülük. Annál is inkább, ha az „illető” nem volt rút, sőt „égi szépsége és csillagokból hozott bölcsessége” akár a világ első királyává is emelhette. Mint ahogy már említettük igen gazdag a kép, már ami a mítoszbeli óriásokról szóló emlékeket illeti. Nimród az óriás, akit különös titokzatosság leng körül, vajon az óriások melyik nemzetségéhez tartozik. Kirívó és ellentmondásos egyedisége a Biblia különben „precíz” és pontos nernzetségtábláján vajon mit takar? Annál is inkább, mert az óriásoknak fontos szerep jutott a „legutóbbi” emberiség kialakulásában. Gondoljunk itt csak a széles körben ismert „istenek fiai emberek lányai” történetre, ahol az istenek fiai, óriások voltak, mégpedig azok, akik a földi asszonyo69
kat elcsábították és megrontották. Vagy más verzió szerint a földi asszonyok „rontották” meg az istenek „óriás” fiait. Szögezzük hát le, hogy az óriásokról szóló történetek, feljegyzések nem kitalációk. Az óriások egy valós mítosz történelmi szereplői. Ilyen létező történelmi szereplő volt Nimród is, az óriás, a világ első királya, a magyarok ősapja. Haladjunk tovább a felfedett őshagyomány igen szűk ösvényén. Valljuk meg a hajdani megalitikus romok építőit igazán nehéz lenne nem óriásoknak elképzelni. A mitikus kövekről szóló számtalan arab, zsidó, szír, kánaánita, örmény legendák is az óriásokhoz, és azok uralmához kötik a hatalmas kőemlékeket. Ami igazán érdekes és különös a megalitkultúrák és az óriások kapcsolatában az, hogy nem csak a régi kelet vidékén található meg ez az egyértelmű kapcsolódás, hanem Európában is. Breton és francia legendák őrzik ezeknek az óriásoknak az emlékét éppen úgy, mint az erdélyi vagy éppen délvidéki magyar néphagyomány. Európa mitikus közepén, a történelmi Magyarország, a szakrális geográfia szerinti „európai agy” felső „pilisért” megőrzött népi mitológiát őrző „felvidéki” magyar mesekincsben a hajdani óriások szent helyeiket egykor a föld alá költöztették. Mélyen le a „meleg és világos” birodalomba, mert keveréklényekből (szörnyekből) álló ellenségeik el akarták őket egykor űzni arról a földről, amit ők annak idején ajándékképpen leköltöztethettek az Égből ide le a földre. Ez a minden bizonnyal a mitikus történelem egy szeletét elmesélő „mese” igazán találó megközelítésben úgy tűnik, mintha magáról a Pilisről beszélne... A mese úgy folytatódik, hogy az óriásoknak olyan sokáig kellett lenn a mélybe vesztegelniük, hogy mivel éhesek voltak az általuk levitt hatalmas sziklatemplomokat porrá őrölték, és azt ették meg kenyér gyanánt. Majd hosszúhosszú idő elteltével mikor már az ellenségeik elrepültek az ő kedves vidékükről, újra felszínre jöttek. De csak egy rövid ideig tartózkodtak a föld e kiválasztott helyszínén, Kiválasztottak maguk közül egyet, egy nagyon erőset és hatalmasat, azt királynak hagyták meg itt a választott földjükön. Ujjára csillaggyűrűt húztak a hatalom jeleként, míg ők maguk visszatértek a csillagokba. Oda, ahonnan egykor az őseik jöttek ide a földre. De azt az egyet, a hátrahagyott királyt, a 70
nagy királyt, aki a csillaggyűrűt kapta örökös hatalommal ruházták fel, hogy védje a népet és őrizze népének a vidékét. Ők maguk pedig időről-időre vissza-visszatérnek, ahogyan az égi csillagok forognak fent a magas égen, hogy megnézzék a nagy királyt, vajon őrzi-e még ezt a csillagok jelölte, nagy régi népet... Eddig a „mese”, aminek ugye sejtik máig sincsen vége. Az a valószínűleg a régi kelettől kapott tradíció, amit a korai középkor nyugati hagyománya őrzött meg a maga töredékes módján ugyancsak hírt ad Nimródról és népéről. Arról van szó. hogy Nimródnak az óriáskirálynak a népe (az a nép, amely az összes földi nép nyelvétől eltérő, nagyon régi, a magán- és mássalhangzók ritmikus váltakozásából álló ősi ragozó nyelvet beszél és rovásul ír) egy a víztől, vihartól és a földnek hányatott mozgásától (földrengés) megkímélt, hegyektől védett vidéken (Kárpát-medence), Európa legendás közepén elterülő vidéket nevez otthonának. Ott, ahol az alvilág barlangjainak már régtől „lejárásai”, földalatti bejáratai vannak. Ott, ahol az Ég olyan alacsonyan van, hogy az életfájáról a kék ég a kezünkkel is elérhető. Ott, ahol nincs nagy meleg és nincs nagy hideg, az idő járásának olyan kijelölt ritmusa van, ami az embernek nagyon kedvező. Ott él ezen a csodás vidéken Nimród ősi népe. Körülötte olyan népek élnek, akikkel ő semmilyen rokonságban nincsen. Ez a különös gondolkodású és régről hozott szokásokkal rendelkező, csillagősű nép nagyon kedves a szomszédaihoz, de azokkal csak nagy ritkán keveredik. Idekívánkozik Bodor Lajosnak az 1842-ben közétett könyve a székelyföldi Nimród-hagyományról: „Nimrod (Nebroth=Anorbert. különben Ninus = Ninive = Nemroth) honnat a Székelyföldön átsüvítő fúlasztó szél Nemere. ...Nincs keleten nevezetesebb név ennél. Nimrod vagy Nemer Chus (Chus—Kuth— Bál) fia hatalmas vadász és óriás, aki körülbe barangol népeket, sőt Mediát, Persiát, Baktriát a Hinduig behódítván, megépíté Ashurt (Assyria) több városokkal, mint Erech (Edessa) Nineve, (Nisi bis), ez kezdé Babylont is építeni...” 71
Lássuk csak miért, és merre fúj hát Nemere fullasztó szele a régi magyar erdélyi hagyomány szerint. Ennek a legendás égiföldi középvilágnak az „erdős-védős” hegyes vidékén (a Székelyföldön) Nimród, az ősi vadász az őrzője. Az égi nagy vadász fullasztó szelet küld az idegen hódítókra, azokra akik az „Ég és a Föld szent királyi által kiválasztott, ősi földet elakarják venni azoktól, akiknek az ősei e szent földben tértek örök nyugalomra”. Tehát ott a Nimród Sziklához közel süvít át a magas, hegyes Kárpátok vidéken az a hideg, fullasztó szél, amit a hegyi emberek egyszerűen csak „az Óriás Szele” néven nevezik. Ez a szél mindig keletről fúj nyugat felé. A mitikus történelem és eredethagyomány nyugatot Sötét birodalomnak nevezi, s olyan helynek tartja, ahol „minden fény elhal”, ezért a sötétségnek jóval nagyobb hatalma van itt, mint bárhol másutt a világban. Ez a tradíció minden bizonnyal egyiptomi eredetű, pontosabban abból a múltból származik, ahonnan maguk az egyiptomiak is hozták a hagyományaikat. Itt a Kelet a Nap mitikus birodalma, ahonnan ő minden „reggel” felkel és az útjára indul, hogy bevilágosítsa (megvilágosítsa) a föld lényeit. Ebben a hajdani mitikus világban az óriások együtt éltek a „nem óriásokkal”. S ahogy a tradíció tartja a világ első királya, a Nagy Őrző és a nagy Vadász (Nimród) is óriás volt. Ne feledjük a görög mitológia ismerete, ha jól követjük a benne elrejtett nyomokat, könnyen elvezethet minket a legendás első királyhoz. Egyet kell értsünk hát Kerényivel, hogy a föld egyik legteljesebb mítoszképe bontakozik ki a görög mitológia által. És ez a teljesség azt is jelenti, hogy minden „alapesemény”, minden a népek történetében sorsfordítónak számító történés itt ebben a „teljes” mitológiában megmaradt, lejegyeztetett. C. G. Jung az emberiség „alapképleteinek” sorába sorolja a megélt mítoszt, és kikerülhetetlenné teszi a valóság keresésében. M. Eliade egyenesen odáig megy, hogy magát „csak” a profán látást egyszerűen zavarosnak nevezi és az egzakt történelmet, amennyiben nem érintkezik a mítosszal, egyszerűen nem is veszi figyelembe. Tudnunk kell azt, hogy görög mitológia őrzi magában az ősszkíta, turáni gyökerű népek mítoszkincsét is. Bár itt lehetne azon vitatkozni, hogy mi is az a „görög”, kik is voltak ők tulajdonképpen. Tehát nem csak a nemes egyszerűséggel görögöknek nevezett népcsoport mítoszait őrzi. Sőt, ha tovább megyünk ma72
guk a trójaiak és a különböző ún. prehellén népek kapcsán is különös és az egzakt tudományok által egyáltalán nem tárgyalt, elhallgatott összefüggések bukkannak fel. Ezek az összefüggések megerősítenek minket abban, hogy itt jóval a bibliai történéseket megelőző „nem ismert” idők eseményei bontakoznak ki előttünk. Emlékezzünk csak arra a párját ritkító mitológia eseményre, a mágikus menekülés rítusára, ami az Iliász előzményeként leírt epikus költeményben található. Nemesis istennő menekül. Zeus a főisten üldözi a szerelmével. A szintér maga a lét három (maga a számnak is külön jelentése van) mágikus területe: a víz – a föld – és a levegő-ég. A létezés azon három színtere, ahol az őrzés asztrális rítusa magával a mágikus vadászattal valósul meg mégpedig a mágia nagy átváltozása által, a metamorfózis segítségével. Emlékezzünk csak Nimród, a nagy első király és ősapa, a nagy vadász az Úr előtt – néphagyomány által megőrzött egyik legfontosabb képességgel, magával a metamorfózis képességével rendelkezik. Ami a „földöntúli tudás”, a mágia ismeretét is jelenti. Isidorus Hispalensis pedig egyenesen arról beszél, hogy először Perzsiában jött létre a mágia mestersége, ahová az óriás Nemrot a nyelvek összezavarodása után költözött. Kövessük csak a mítoszt. A nagy istennő hallá átváltozva kavarja fel a tengert. A szárazföldön a földi állatok alakját veszi fel, és úgy próbál menekülni az „óriás Isten elől”. Itt sajnos megszakad a mítosz fonala, amit a Kypriában próbáltunk felgombolyítani. De szerencsére több antik tartalmi kivonat is tovább beszéli e történést. Zeus csak a harmadik mágikus elemben, a levegő-égben éri utol Nemesist. Már ez a tény is sokat mondó számunkra. Sem a vízen, sem a földön nem történhetik meg ez a mitikus találkozás. Vajon miért éppen itt? A magyar néphagyomány arról értesít minket, hogy az óriásistenek (amilyen maga Nimród is volt a mítosz szerint) az égből szálltak alá egykor. Nem volt hatalom, ami le tudta volna őket győzni – ha az ő csatájuk az égben zajlott. A népi mitológia szerint Nimród itt a „felhőtlen egek fölött” talált magának feleséget. Ez az égi mennyegző, ahogy nyelvünk metafizikája is sejteti természetesen a mennyben zajlott. De előbb bejárták „minden vizek és földek bi73
rodalmát”, hogy ezek után „megismerve a földi és vízi világokat” csodálatos fehér madarak alakjában egybe kelhessenek. Minden fényre szükség volt ezen az égi nászon olyannyira, hogy még vendégcsillagnak is kellett érkeznie, hogy az égi mitikus nász által elnyelt hatalmas fények miatt a mitikus nász alatt azok tündökölve világítsanak. De folytassuk csak a görög mítosz eseményeit, és majd meglátjuk, hogy miért is iktattuk közbe a magyar hagyomány e kis szeletét pontosan ide. Zeus az isten király utolérte hát az égen kiválasztott istennőjét. Zeus, mint hófehér hattyú, Nemesis, mint hófehér lúd találkoztak fent az égben. És nászukból született Heléna, a mítosz szerint a legszebb nő a világon. S vajon hol ünnepelte meg az égi isten és istennő az égi nászt itt a földön? Egy mocsaras ősvilágban, ahol a nádas vad madarai és ennek az ősvilágnak a határát körülvevő erdők szarvasai világító szarvasagancsaikkal égi üzenetet hordoztak. S itt már otthon is vagyunk. Hiszen nehezen lehetne szarvasok nélkül magyar mitológiáról beszélni. Ez a terület már a mágikus vadászat által kijelölt hely. A görög mitológia és a magyar őshagyomány különös hasonlatossága szinte megdöbbentő. A világ első óriáskirálya, a magyarok ősapja és a görögök istenkirálya szinte hasonló mitikus cselekményt hajt végre. Itt egy perdöntő ténnyel kell, hogy szembesüljünk. Az ókori kelet legendás, nagy kultúrái milyen érdekes nem is esnek nagyon messzi a görög mitológiától. A babiloni és asszír ékírásos táblák mitikus világtörténelme, mintegy ismétlése és egyben gyökere, alapja ennek a bizonyos görög mitológiának. Mintha a mitológiák, mind ugyanarról a cselekményről de mindig máshogyan, az adott nép lelkületén keresztül hagyományozódnak át az utókorra. A világkatasztrófák is mindig ismétlődnek, minta hogy az első nagy szakrális „vadásznak” is mindig ugyanazokat az átlényegüléseket, metamorfózisokat kell végigjárnia, legyen az az istenek első királya vagy a földiek első őskirálya. Röviden Zeus azt cselekszi, amit a mítosz Nimródja tesz. De még ez így is kevés, Közelítsünk máshonnan is, és ha meg van a kapcsolat, az azonosság, akkor igazunk van. A földön megsokasodik az ember az időknek haladtával és Zeus segíteni akar. Lapozzunk vissza a mitikus múltba. „Az emberek megsokasodtak” olvassuk az ékiratokon. Enlil erre így szól 74
az istenek között: „Az emberek lármája terhes.” Ismételten elhangzik ugyanaz a kijelentés – és ismételten elkövetkezik a katasztrófa. Tehát nem csak a mítosz eseményei követik, ismétlik egymást, hanem a belőlük következő történés, pontosabban az őstörténelem is. De haladjunk tovább az antik mítosz mentén. Megtörtént hát Zeus násza Nemesisszel. De nem csak vele. A mítosz mély bugyra egy másik istennővel kapcsolatos nászt is megőrzött. Nemesisszel együtt Zeus egy másik istennőt is magáévá tett. S ez a nász is akkor történt, amikor Zeus a világrendjét megalapozta. Nemesis mellett Themist is magáévá tette. Ez a két istennő úgy egészíti ki egymást, mint az éjszaka a nappalt, a sötét és a világost és fordítva. Nemesisnek a bosszúálló, csábító és tönkretevő hatalomnak a birodalma ott kezdődik, ahol Themisszé vagyis a természet égi rendje megszűnik. Az antik tradíció úgy tudja, hogy még Zeus Nemesis arcát nézte addig Thernis uterusát termékenyítette meg. S még Themis (vagyis a természet) arcán pihent a tekintete, addig pedig Nemesis uterusába hatolt bele. Itt egy nagyon mély kapcsolatot fedünk fel kozmológiai és asztrális szinten egyszerre. Már nem is döbbenünk meg azon, hogy a nimródi magyar hagyomány szerint az óriás ősapa igézően gyönyörű kedvesének két arca van. Más a természete nappal és más a természete sötétben, azaz éjszaka. Nappal azonosul a természettel, a hegyekkel, a völgyekkel, a fűvel és a fával, tehát magával a természettel, azaz Themisszei. Éjszaka viszont maga a fondorlat, minden titokra kíváncsi, gonosz és mindent, de mindent tudni akar és persze a maga hasznára hajtani. Gyönyörű szépsége éjszaka még igézőbb, mint nappal és minden kérő meghallgatásra talál. Éjszaka folyamatosan felfedi a Nagy Óriás féltett titkait, okkult, de fényes hatalmát, testi bájait, lelki tudását és azokat a sötétség oldalán kamatoztatja. Íme újabb különös és mély alapokon álló hasonlóságra, párhuzamos kapcsolódásra találtunk az istenek királya és a világkirályának mitikus életében. De lássuk csak fel tudjuk e fedni Zeus két feleségének mitikus egységét a rossz és a „jó” természetnek szervesen összekapcsolódó örök antik Ideáját. S ha igen közelebb visz-e mindez a világ első királyának mítoszához. 75
Ebben a felismerésben segít nekünk az attikai Rhamsus Nemesis kultusza, amiben természetesen helye van Themisnek is, Zeus istennő feleségei közül annak, akivel társulva a világ királya uralmát a természet rendjével egyesítette. Ez az a kulminált pont, ahol magában a mítoszban megjelenik, felsejlik a valós megélt történelem. Az istenek királya ennél a mitológiai attitűdnél dönt úgy, hogy a földre leszáll és a világ első királya lesz belőle. Megszületett és hírt adott magáról tehát a világ első királya, röviden a Világkirály. Itt a földön a természet uralta földi birodalomban ő lesz az első szakrális uralkodó. Vagyis a Világkirály itt lép be a történelembe. Ez az a pont, ahol az első Isten első Királylyá válik, majd népet és hazát választ és uralkodni kezd. Itt születik meg az a szent terület, ahol az első király uralkodni fog. Ez az a Homérosz előtti mitikus, mágikus világ. Itt a kozmoszban uralkodó égi rend, kozmikus világosság testesül meg, válik valósággá, jelenik meg és hajol le a földre. Innen nézve Nemesis istennői alakja, ahogyan azt az antik görögség ismerte, teljességgel érthetetlen és darabokra hullik. Annál is inkább, mert itt a görögnél egy jóval régebbi tradíció bukkan a felszínre. Nimródnak két egymástól élesen elkülönülő világot testesít meg égi „felesége”. Míg Zeusnál ez két tulajdonságot két külön (nem egy) istennő testesíti meg. Nimród feleségének szakrális szolgaállata a szarvas. Zeus nappali feleségének, a „természetnek” Themisnek a mitikus állata szintén szarvas, de ,,őz”-nek is nevezik. Mindkét istennővel megjelenik mindkét mitikus állat. Csak a „világos” világban nem válnak dominánssá és ez érthető is. Artemis személyében a női tisztaság, törékenység és őszinteség mélységes egysége csak a természetben, Themis világában nyilvánulhat meg igazán. Csak fénylő állatként mutathatja meg a fényállat az égi tisztaságot, ahogy azt a korai gnózis tanította. S van itt még valami! A görög mondavilághoz tartozó ún. apokrif-mitológia töredékek egyike arról tudósít, hogy Zeus felesége nem volt más, mint maga a Napisten Lánya. Ez számunkra azért érdekes, mert a magyar Nimród tradíció is úgy tartja, hogy Nimród nem mást, mint a Napisten lányát vette feleségül, akitől Nimródnak két fia született. S ennek a két fiúnak egy volt a feladata. Követni a mitikus szarvas útját fenn az Égen és lenn a Földön... 76
Itt egy törékeny, de igen sokat mondó titok nyomára bukkantunk. Hasonlóra, mint amilyen a görög főisten és az emberiség első óriáskirályának égi „fehér madár” násza fölött lebegett. Ez a misztérium a történelem mélyébe vezet, és nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Itt a magyarság eredetmítoszára leltünk rá mégpedig az antik monda kincs türelmes búvárlata által. A felfedett szálat nem szabad elejtenünk. Ha így tennénk, valóban nem értenénk meg a mágikus menekülés mély és nekünk magyaroknak oly sokat mondó jelentését. Nem mindig a könnyen levonható következtetések felelnek meg a valóságnak. A mítosz területén ez a bölcsesség sokszorosan is igaz. Ami nagyon fontos, hogy itt az istenkirály (Zeus) és az első világkirály (Nimród) mint üldözött minden alakváltozásra egy újabb, a helyzetnek a legmegfelelőbb alakváltozással felel. Ez az üldözés valójában nem egy klasszikus üldözés-menekülés a szó legszorosabb értelmében véve, hanem különböző világok „bejárása”, megismerése a helynek és szituációnak a legjobban megfelelő testben, alakban, formában és természetesen lélekben. Frobenius ennek a mágikus menekülésnek a meseszerű elterjedését vizsgálva (mit sem tudva a mitikus történés magyar őshagyománnyal kapcsolatos egybevágó dolgairól) rátalált az észt mitológiában a tojásból kikelt Heléna mítoszára, ami megdöbbentő, de orfikus gyökerekkel rendelkezik. A már taglalt mágikus menekülésnek egy tökéletes kozmológiai mítoszban rejtett teljes megőrzésére a voguloknál akadunk rá. Itt a mítoszt végig követve egyértelműen egy déli, a régi keletre vezető nyom bontakozik ki. A Világügyelő Férfi, akinek (és ez már számunkra nem meglepő) Nagy Vadászhoz hasonló tulajdonságai vannak, és aki a Fehér Daru nevet is viseli a számára legkedvesebb metamorfózisra emlékezve. Mi sem természetesebb, hogy itt egy istent üldöz. Üldözi öt nyúlalakban a földön, egér alakban a föld alatt, csuka alakban a tenger vizében. Itt is megtalálható a lúdbörbe- és a hattyúbőrbebújás mágikus rítusa. Nyugodtan kijelentheljük. hogy az első világ első királyáról, a magyarok ősapjáról szóló töredékes tradíciók és a görög istenekről reánk maradt talán legteljesebb mitikus hagyomány között több az összefüggés és a kapcsolat. mint azt eddig hittük volna. S az idő haladtával minden bizonnyal újabb és újabb kapcsolódásokat, összefüggéseket fed majd fel a jövő. 77
7. Hagyományok elágazó kertje „Mert hát mondom néked ugye nagyon rígi idükben is vótak kik jót kik meg igen csak rosszat és gonoszat tettek mán mivélünk... hát ugye bizon ezért vagyunk hát most ott ahun vagyunk... eztet mondotta nekem az őreg lóitató s közbe az égre nézütt. Mert mondom, csak onnan gyühet ránk segítség... meg azt is monda ugye, hogy minden népnek más a látása...ennek jó ez a király, emennek meg hát meg ellenség. Mert hát Ilyen ez a nehéz fődi világ... (Tóth Nagy Mihály) „Azért bízták ide az őregek aztat, amiről még azok öregapái is csak öregapáiktól hallottak, mert ugyi csak annak a múlnak uan ereje, amit ugyi ismer az ember gyermeke... Meghát mút nékül csak szóga lesz az ember. A magyar pedig ne legyen szóga, hanem csak szabad, mint a rfgiek. Mint azt a Nagymadár akkor rEgen hozta. f:ztet mondta a jó őregapám. Pedig a sokat tudott nekem aztá hiheti... Meg aztat is mondta, hogy amit az öregek beszének a nagyon régről az úgy uót e, de amit már betúböl oluasnak az gyakran az ördögnyek ronda árnyéka. Az igazt nem lehet tanilnyi. Azt csak adni lehet, mint most én...én adom ugyi az urnak...” ‘Kurta’ Kiss Ferenc (öregjuhász) Ha egy mitikus személyiség mítoszbeli és a megélt történelemben elfoglalt helyét akarjuk vizsgálni mindenkori vezetőnk csak a hagyomány lehet. A tradíció örök ellenfelével, az idővel hadakozva őrzi meg számunkra azokat az információkat, amikre szükségünk van. S hogy különböző népek különböző tradíciói sokszor egymással ellentmondanak, az ne kedvetlenítsen el min78
ket. Ez így van rendjén. Minden nép saját mítoszt teremt, saját szemén keresztüllát. Ennek ellenére sincs veszve semmi. Ha csokorba vesszük és összehasonlítjuk ezeket a mítoszokat, látni fogjuk azt, hogy mi bennük a közös, a valós és mi bennük a különböző érdekek szerinti betoldás, elhajlítás vagy éppen zavaró kitaláció. Ahogyan a régiek mondták a múltat nem lehet végleg elfelejteni, mert akkor magunkról is megfeledkezünk. Járjuk hát körbe a hagyományokat, a hagyomány hegyét, ahogy azt a középkorban nevezték, azért, hogy megláthassuk mi is van ennek a „Nimród-hegynek a tetején”. S hogy megláthassuk, megtudhassuk, hogy ennek a hegytetejére épített örök palotának a fundamentuma, az alapja vajon milyen bölcsességet őriz az utókor számára. S vajon kik rakták le ezt az örök időknek szánt fundamentumot ott hajdanában az idők legelején. Megtalálhatjuk-e ezeket az örök nyomokat követve a magyarok igazi eredetmondáját az idő uszályába belevarrt számtalan vargabetű és szándékos mellébeszélés ellenére? Reméljük igen. Ezt a bizonyos „nimródi hagyomány-hegyet” számtalan és sokszor egymásnak ellentmondó hagyomány növelte egészen az égig. Eltakarva így a legfontosabbat, ami ennek a hegynek az idők végtelen mélyén meggyökerező világító fundamentumát adta. Ami nem más, mint a Nap, a Fények Bolygója. A melegség és a szeretet kozmikus otthona. Az a fényes Nap aminek van teste, lelke és szelleme. Az erről vallott ősrégi tudás élt tovább a nimródi magyar hagyomány által. Lássuk csak milyen hagyományokat is kell megvizsgálni, figyelembe venni, hogy a ránk maradt Nimród-képet a maga legteljesebb voltában megismerhessük. Mindenek előtt magunk előtt kell látni a magyar néphagyomány Nimródját. Talán ez a legnehezebb feladat, de ez a legizgalmasabb is. Számtalan egymástól függetlenül megőrzött különös mesék, mitikus töredékek halmaza több olyan titkot is őriz, ami már a nagy általánosnak tekintett, minden komoly információtól kilúgozott közös hagyomány számára mindenképpen ismeretlen. Ide kívánkoznak M. Eliade gondolatai a beavató mítoszról, aminek az „utcái a végtelenbe vezetnek és ezek a végtelen mindig az Égben találkoznak. Hol megelő79
zik, hol megvárják egymást, de mindenképpen a mély dolgokról való beavatást hagyják maguk mögött”. Ez az a helye a (nép)hagyománynak, ahol minden fontos lehet. A számokról, a színekről, a nemzet születéséről, a nyelv eredetéről, az égről, a földről való tudásról, emberek, növények, állatok titkairól szóló ismeret. Egyszóval minden jelent valamit. Mindenről tudni kell, mert ez a mindenség egy nagy fényes eredethez vezet el majd minket. Itt nem lehet kiváltani különböző információkat csak azért, mert az máshol már úgymond tökéletesebben megvan. Nem. Itt minden információ része a másiknak és csak addig rejtekezik, ameddig muszáj neki. De semmi el nem vész – ez a legfontosabb! Minden felismerés mögött egy másik felismerés van. Ahogy erről a hagyomány beszél: – Minden spirituális ajtó mögött egy másik spirituális ajtót rejtett el számunkra a Jó Isten. De még az általános, ún. egyetemes mitológia-kincs esetében ezek az ajtók jól láthatóak, de mindig zárva vannak. S az ajtó nyitásához szükséges kulcsokhoz többnyire csak az idők folyamán elvesztett vagy eltüntetett információk segítségével juthat hozzá az ember. Addig az autentikus néphagyomány soha kulcsra nem zárt ajtóit nagyon könnyű kinyitni. Egyszerűen csak el kell fogadnunk a hagyomány szellemiségét, rá kell lépnünk a hagyomány kijelölt útjára. Be kell rendeznünk az agyunkat mégpedig a régiek gondolkozása szerint a néphagyomány égi-földi bútoraival. Egyszóval a régiek tudásával kell „töltekeznünk” és máris megnyílik az a bizonyos mágikus ajtó. És természetesen a mögötte levő ajtó is megnyílik. És így tovább... A magyar néphagyomány Nimród-képe szinte folyamatosan bővül. A folklór által megőrzött hagyomány állandóan mozgásban van. S igen gyakran a legmegdöbbentőbb információval áll elő. Röviden arról beszél, hogy Nimród nem más, mint egy karizmatikus, égi eredetű magyar isten király. A „világ” első királya, tehát világkirály és nem utolsó sorban karizmatikus ősapa. A magyarok ősapja. Maga Álmos vezér pedig nem más, mint ama Nimród királynak az egyenes leszármazottja. Tehát a nagy és első király. A magyarok ősatyja. Az Árpád-háznak az egyetlen karizmatikus magyar királyi dinasztiának az „első királya”, pontosabban alapító őskirálya. 80
Krónikáink latin nyelven fennmaradt változatain alapuló tradíció már közel sem mutat ilyen egységes Nimród-képet, mint maga a magyar néphagyomány. Erre példa a már korábban említett Képes Krónika, ahol a Nimród mondával kapcsolatban a krónika elején a hivatalos zsidókeresztény, tehát a római katolikus egyház által tanított és elfogadott hozzáállást találjuk. Majd később felettébb furcsa és megdöbbentő módon az Árpád-ház családfájának a felsorolásakor, és ez a legfurcsább az egészben, Álmos vezért egyértelműen maga Nimród egyenes leszármazottjának tüntetik fel. Tehát (és ezt több neves történészünk is hangsúlyozta már az idők folyamán) az Árpád-háznak kellett lennie egy a népi hiedelem szerinti, széles körben elfogadott és a nép által hivatalosított családfájának, amelynek az elején Nimród a világkirály—ősapa—őskirály áll. Ez a tradíció pedig egyértelműen egy honfoglalás előtti, a kereszténység felvételét jóval megelőző időkből származhatott. Az írásos hagyomány vizsgálata arról győz meg minket, hogy a keleti kereszténység jóval toleránsabb volt a nimródi régi magyar hagyományt illetően, mint az idők folyamán egyre nagyobb hatalommal bíró latin kereszténység. Ezért ebben a közegében továbbra is fennmaradt ez a régi magyar tradíció. Sajnos a Nimródra vonatkozó, általánosnak vehető információk csak a csodálatos szarvasvadászat jelenete köré csoportosultak. Nem tesznek említést a karizmatikus eredettel kapcsolatos számtalan olyan információra, amiről ma kétezer után is beszél a magyar folklór. A magyar hagyomány és a történelem útja Nimród-ügyben itt vált ketté végérvényesen. Egy elveszett magyar őskrónika török nyelvű fordítása a Tarihi Üngürüsz nevet kapta. Az itt megörökített Nimródhagyomány igazán megérdemli, hogy egy kicsit a kutatásunk tárgyává tegyük. A Tarihi Üngürüsz első csodaszarvas mondája így indít: „A régi időkben a magyar törzsnek a nemzetsége Nemród gyermekeitől (nemzetségéből) származott és jött létre. Nemródnak volt egy Ankisza nevű felesége. Ettől a feleségétől két fia született Az egyiket Magornak, a másikat Hunornak hívták. Ők voltak Nemród első fiai és ál-
81
landóan atyjuk palotájában tartózkodtak. Egy nap Nemród vadászatra ment és magával vitte fiait is...” S innentől kezdődik a klasszikusnak mondható csodaszarvas monda. De álljunk meg itt most egy kicsit, mert minket az idézett részben elrejtett mondanivaló érdekel igazán. De mielőtt tovább lépnénk, jegyezzük meg, hogy magáról a csodaszarvas mondáról több variáns létezik, és ezek tőlünk nagyon távoli földrészekről is visszaköszönnek. Maga a monda még a távoli Dzsungária táján, az Altáj vidékén is feltűnik. Hiszen Benkő Mihály az ott élő nomadizált magyarok között találkozott ezzel a legendával. „Van egy másik legendánk is – mesélte neki egy asszony – amely szerint egy szarvas után vándoroltunk. Nem vadásztunk rá, hanem követtük...stb.” (Turán. Új III. évf. 5.) Visszatérve a korábban idézett mondatokra, azok több olyan dolgot is sugallnak számunkra, amik másutt nemigen olvashatók és következtetéseinket követve, azok igen messzire vezethetnek. Mindjárt az elején egy nagyon fontos dolog kerül kinyilatkoztatásra, mégpedig az, hogy Nemród nemzetségéből származott és „jött létre” a magyar nemzet. Nimród tehát valóban ősapa ezen lejegyzésre került tradíció szerint. Nem egy elkent, töredékes emlék került lejegyzésre itt, hanem egy frappáns mondatba kijelentett minden bizonnyal élő hagyomány. A másik érdekesség Nimród feleségének a neve az Ankissza. A név maga az életet és a napot jelenti, ami egyértelműen igazolja a korábban említett „napfeleség” tradíció realitását. Másrészt maga a név az egyiptomi níluskulcs vagy napkulcs, más néven ank vagy életkereszt nőnemű megnevezése is, ami már maga is sokatmondó és okkult tartalmat rejt. Minden bizonnyal nem véletlenül kapta Nimród felesége ezt a „kulcs” fontosságú nevet. Mindent egybe vetve Nimróddal és választott feleségével, a Napnak férfi és női megjelenítésével egy minden bizonnyal nagyon régi napkultusz emléke őrződött meg a magyar eredethagyományban. A Napnak így valóban nem lehet „árnyéka”, hiszen a két világot formáló princípium eggyé vált a nap fénye által. Az 82
ősi hagyomány így teljesedik ki, őrződik meg a kultusz és a nevek misztikája által. A bibliai tradíció Nimródot úgy ismeri, mint Kus fiát, a lázadót, az ellenállót, az ősvadászt és ősuralkodót, valamint Ninive és Sineár királyságának megalapítóját. S mondjuk meg őszintén igen kevés hírrel van felőle. Mindössze három olyan helyet találunk a Bibliában, ami a puszta megnevezésen kívül valamilyen információt ad felőle. „Kus nemzette Nimródot, aki az első hatalmasság volt a földön. Hatalmas vadász volt az Úr előtt, innen a mondás ‘Akárcsak Nimród, hatalmas vadász az Úr előtt’. Birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh, valamennyien a Sineár földén. Ebből az országból ment azután Asszíriába és építette Ninivét. Rekhobot városát. Kaláht és Reszent Ninive és Kaláh között: ez az a nagy város” (Genezis, 10, 8-12.) „Kus nemzete Nimródot is, ez volt az első hatalmasság a földön”. (Krónika f. 1.10,) „Ha az Asszireus eljön a mi földünkre és megtapodja palotáinkat, állítunk ellene hét pásztort és nyolc fejedelmi férfiút, és megrontják Asszíria földjét fegyverrel, Nimród földjét is az ő kapuiban”’ (Mikeás, 5. 4-6,) Ez a bizonyos háromszori előfordulás Nimród súlyát és a körülötte történő eseményeket illetően megdöbbentően kevés. A világ első királyáról feltűnően keveset beszél hát az emberiség nagy része által szentnek tartott írás, a Biblia. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az Ó-szövetség igen gyakran és részletesen beszél első olvasatra részleteknek tűnő eseményekről is. Ellenben a világ első hajdani királyával kapcsolatos eseményekről nagyon keveset olvashatunk benne. Többek között nem derül ki belőle, az sem, hogy mit is akarnak hangsúlyozni a „ha83
talmas vadász az Úr előtt” kijelentéssel. Pedig ezt a kijelentést a Biblia maga is szóról-szóra idézi és komolyan is veszi. Ebből következik, hogy ezt az idézett tényt maga is fontosnak tart. De menjünk csak vissza egészen Noéig már csak az alaposság és tisztánlátás végett is. Köztudomású, hogy Noé és fiai lesznek a földet benépesítő emberiség legendás ősapjai. Velük alakul ki az ismert emberiség nemzetségtáblája. Közöttük találjuk Chust (Kust) Nimródnak a magyarok legendás ősapjának az „elvesztett” apját is. Tehát Noé 4. kép nemzetségtáblája pontosan meghatározza, hogy Noé fiaitól mely nemzetek származnak. Ezen nemzetségtábla szerint Szemtől Ázsia, Jafettől Európa és Kámtól Afrika népei erednek. Fáy Elek megdöbbentő biztonsággal és alapossággal dokumentálja a nemzetségtáblában található „ivadékokat”, ahogyan ő nevezi őket. „Sem ivadékai: Elám, Aszur, Arfakszád, Lud, Arám. Ezek közül Elám: az elámiták vagy szuziánaiak, Aszur az asszírok, Arfakszád a térahitek, azaz a héberek és 84
joktanida arabok. Lud: a lidek, Arám pedig: az Orontesz, Eufrát és Habur folyóvidéki arámi népek törzsatyja. Khámtól a Biblia négy fiút származtat, Ú.m.: Kusst, Mizraimot, Putot, és Kennánt, akik közül Kuss: a FelsőEgyiptomtól délre eső Kuss- vagy Ethiopiának és DélArábiának lakóit, Mizraim az egyiptomiakat, Kennán a kanáanitákat, azaz a zsidók előtti kánaáni népeket személyesítette meg. Végül Jáfetnek fiai: Gomer a frigek és kimmeriek, Magóg: a kaukázusi magógok, madai: a médek, Javá: a jónok s általában a görögök. Tubál és Mesek: a ponuszmelléki (főleg az ércművességükről híres) tibarének és muszkák, Tirász pedig a Thurusz-hegységmenti: kilikek ösatyjául tekintik.” Nekünk itt a legérdekesebb a Kusnak az elhelyezése az adott nemzetségtáblában. Tehát Kám négy fiúgyermeke közül az elsőszülöttnek megnevezett Kus ugyanis Nimród apja. De menjünk tovább a születések sorában a Biblia szerint: „Kus fiai: Szeba, Havila, Syabata, Ráma és Szabetka. Ráma fiai: Szeba és Dedán. Kus nemzette Nimródot. Ez volt az első uralkodó a földön” A következő sorokat már fentebb idéztük, amiben nagy vadásznak nevezi Nimródot az Úr előtt és felsorolja az uralma alá eső ősvárosokat. Ha figyelmesen olvastuk az idézett részeket, észrevesszük, hogy Kus fiai között a felsorolásban nem említi az írás Nimródot. Hanem majd következőleg Rámai fiai után külön írja, hogy „Kus nemzette Nimródot”. Ez minden bizonnyal nem véletlen. Betoldásnak tűnik, de sokkal inkább arról van szó, hogy egyfajta rejtett hangsúlyozás okáért lett így külön megemlítve a „nagy vadász az Úr előtt”. A zsidó történelem és irodalom több elismert kutatója is a Nimród nevet a héber lázadás szóra fordítja vissza. A klasszikus 85
és ismert történet szerint a bibliai Bábel tornya egyben lázadás volt Isten ellen. Tehát az építő maga volt a fő lázadó egy személyben. Vagyis Nimród maga. Vajon mi ellen lázadhatott fel, amikor ö maga volt az ura „mindennek”, hiszen ő volt maga egy személyben a világ első királya. S ahogy a hagyomány tartja nála nagyobbak csak a „csillagok voltak”. További különössége a dolognak az is, hogy a lázadónak és pusztítónak kikiáltott őskirály a megmaradt írások szerint nem rombolt és pusztított, ahogy egy lázadótól és pusztítótól azt elvárhatnánk, hanem városokat épített és uralta azokat. Tagadhatatlanul kultúrát hagyományozott és a köztudatba is beépült történet szerint egy egekig érő tornyot is emelt... A lázadó Nimród-kép és maga a toronyépítés miértje és általában véve Nimród személye és halála többszörösen is ellentmondásos már, ami a hagyományok egészét illeti. A magyar néphagyomány egyértelműen jónak, „égi nagy segítőnek”, „vigyázó vadásznak”, sőt Kézai által dokumentáltan is ősapának nevezi a Biblia „Nagy Vadászát az Úr előtt”. A zsidó tradícióban Nimród nem más, mint egy nagy, Isten ellen lázadó óriáskirály. Láthattuk a bibliai hagyománya maga talányos módján foglal állást és feltűnően keveset beszél Nimródról. Sőt magát az általa recitált és az őshagyományból átvett idézetet sem magyarázza meg kellőképpen. A Nimród név magyarázatánál található káosz és félreértelmezés jelentkezik a Babilon név értelmezésénél is. Dante magyarul megjelent összes műveiben, amit a Helikon Kiadó adott ki 1962-ben A nép nyelvén való ékesszólásról c. mű jegyzetében Gáldi László felhívja a figyelmet, hogy „Bábel” nevének elemzése a Biblián alapul (Mózes I/2, I41/9), de elfogadhatatlan: a sémi Babilu (vö. Babilon) név jelentése: „Isten (vagy istenek) kapuja.” Itt már asszociálhatunk arra, hogy ha ez a bizony bábeli torony azért épült, hogy általa feljuthassunk az Istenhez vagy az istenekhez, akkor jogosan nevezték azt Isten vagy istenek kapujának. Gáldi utal arra, hogy a középkorban elfogadott felfogás volt az, hogy Bábel tornyának építését az Óriás Nimródnak tulajdonítsák. Szószerint ezt írja: 86
„A középkorban a Bábel tornya építését az ‘óriás’ Nimródnak tulajdonították. A legenda keletkezéséhez a monumentális asszír-babilóniai építkezések, elsősorban, pedig az ún. cigurrat-szentélyek szolgáltattak alapot. Dante azonban ezt a legendát is racionalizálni igyekszik s a nyelvek differenciálódását az emberi munka fokozatos megosztásával, a különböző foglalkozási ágak elkülönülésével hozza kapcsolatban.” Sajnos Dante és a történelem folyamán még sokan mások is elsiklanak azon tény fölött, hogy itt Bábel tornyánál a lényeg nem az, hogy az új nyelvek kapcsán, egyfajta „elkülönülés” folytán új népek, új foglalkozások, új világképek jöttek létre. Hanem az, hogy egy hajdani egységes nyelv, a régi emberiség hajdani mitikus nyelve, a legendák szerinti Istentől kapott „egynyelv” lett széttöretve az új nyelvek „adománya” által. S az új nyelvekkel együtt megszületett az emberek közti békétlenség, „zavarodottság” és az egymás meg nem értésének, az egymással való szembenállásnak az új élet és létérzése. Az Istentől kapott „egynyelv” elvesztésével darabokra tört az Istenről és a Világról való egységes tudás is. Itt, Bábel tornyánál bukott meg az emberiség közös, egységes gondolkozása, ami hajdanán képes volt óriási, „égi léptékű” megalitikus szakrális épületek létrehozására. Várkonyi jól látta, hogy az a „Bábel torony előtti” emberiség képes volt kozmikus „isteni” arányokban építkezni, élni és gondolkodni. Míg e toronyépítés bukása után az emberiség már a megosztottságjegyében, Istenről, világról, emberről már más-másképpen gondolkodva, úgymond „népekre különülve”, egymással oly gyakran szemben állva, harcolva élte le földi életét. A magyar archaikus tradíció erről az eseményről hasonló konklúziót von le és örökít tovább. Természetesen a „nagy Építőt”, mint a magyarok ősapját említi meg. Arról beszél, hogy Nemrót tornya előtt égi-földi békében éltek egykor az emberek Nemrótnak a föld első királyának, a koronás óriásnak az uralma alatt. Ekkor még ismerték helyüket a földön, ismerték helyüket az égen, ismerték helyüket a születésük előtt” és persze azt is tudták, hogy hová mennek a földi életük után. Ennek a misztikus és halhatatlannak tűnő égi—földi—túl87
világi körforgásnak az ismerete együtt és majd csak egyszerre veszett el az „isteni egynyelv” elvesztésével. Az ön- és világismeretnek az a formája, ami bírta az Égnek, mint isteni egésznek a földi letükröződésében, mint Istentől áldott. Égből kapott földi birodalomnak az ajándékát – végleg elbukott. Ezért mondja a hagyomány, hogy az ősapának nem engedték felépíteni „az égbe vezető hatalmas tornyát” s ezáltal elvesztette a kapcsolatát az Éggel és az őt vezérlő Öregistennel és annak halhatatlan örök kedvesével a magyaroknak annyira ismerős és kedves Nagyboldogasszonnyal. Most térjünk vissza Nimród személyéhez. Vele a külföldi szakirodalom, ha keveset is, de többféle megközelítésben is foglalkozik. A róla alkotott kép ennek ellenére homályos és titokzatos. Ez a titokzatosság, ami Nimród személyét illeti, jogosan kelti és keltette fel a kutatók kíváncsiságát. Különös, kirívó és meghökkentő egyedisége a Biblia nemzetségtábláján, majd későbbi teljes eltűnése több mint, szokatlan és máig megmagyarázhatatlan. Míg a Biblia szokatlanul talányosan és elhallgatóan beszél Nimródról, addig a zsidó tradíció egészen konkrétan, mint Isten ellen lázadó hatalmas „pogány” toronyépítőről emlékezik meg. Nem is beszélve a Régi Kelet más népeinek egymásétól tökéletesen eltérő és közösnek, hasonlónak egyáltalán nem mondható hagyományairól a világ első királyát illetően. Sőt a különböző megítélést és ellentmondást még csak élezi az a tény, hogy ezek a különböző tradíciók viszonylag kis földrajzi területen születtek meg. Ha még jobban fokozni és színesíteni akarnák a hagyománynak ezt a különös, elágazó majd egyes tradíciókban összeolvadni látszó útját elég, ha csak utalunk a görög-római antik tradíció gyökereire. Ami ugyan egy viszonylag késői tradíciónak számít, de számunkra nagyon érdekes és tanúságos. Itt Nimrod azonos Ninussal, aki viszont Belus utóda. Aki nem más, mint Asszíria és Ninive alapítója. Többen is feltették már a kérdést, mi lehet a gyökere ennek az egymással tökéletesen szemben álló, majd egyes tradíciók esetében az idő múlásával egymást kiegészítő hagyománynak. Vajon miért és hogyan alakult mindez így? A mitologikus megközelítés, amint azt már többször is tapasztalhattuk itt ebben a könyvben is, mindig a mélybe vezet és 88
nem tűr meg kerülőutakat. Útja mindig egyenes és lényeglátó. Nos ez a mitikus megközelítés itt is egyértelműen a segítségünkre van. Arról van hát szó, hogy egy minden bizonnyal történelmi mércével mérve nagyon-nagyon régi karizmatikus, „égből hozott” napkultusz és egy valószínűsíthetően új, a régi kozmikus napkultusztól mindenben eltérő, rítusaiban, felfogásában is teljesen mást képviselő holdkultusz különbözősége áll e két egymással szögesen ellentétes megítélés hátterében. Saurat, Bellarny, sőt a dél-amerikai napkultúrák szakrális világát oly jól ismerő és azt oly sokáig intenzíven is kutató A. Posnansky kutatásai is ezt erősítik meg. Sőt ezen kutatók erőteljesen hangsúlyozzák azt a tényt, hogy milyen központi és meghatározó jelleggel bír a vallást, a vallás rítusát illetően ez a két központi égitest a „fényes Nap és a fénytelen Hold” vagyis a „Világosság Őre és a Sötétség Vigyázója”. Ahogy minderről a magyar hagyomány fogalmaz. De ennek a két fontos égitestnek a vallási kultuszban megjelenő kozmikus-karizmatikus kapcsolatára számtalan adalékot találunk a magyar néphagyományban: „Naptól vagyon fényes létünk, Holdarcától mi nem félünk” „Nappalt várunk, Holdkor éjben állunk”, „Nappal a mi ősi várunk, Holdkor aludni megy régi világunk”. „Világolj hát fényes nappal ölelj át minket hatalmaddal” „Nap mutatja kik vagyunk Hold takarja égi arcunk” „Nap tartja, Hold elejti ég megfogja, föld elrejti” S ezekkel az idézetekkel már el is érkeztünk a magyar folklór által megőrzött régi és kevesek által ismert mitikus néphagyományhoz, a „mindenek” gyökeréhez. Ahhoz a régi-régi tradíció89
hoz, ami a magyar Nimród-hagyománnyal közös és egyértelműen egy nagyon régi napmítoszról állít számunkra emlékeket. A környező népek mítoszkincsében a világkirályról, mint első nagy királyról, aki egyben egy nemzet ősapja is nincs különösebb említés. Ellenben a magyar néphagyományban többszörösen is jelen van ez az Európában szokatlan, a Régi Keletet idéző régi, történelem „előtti” különös tradíció. Nem lehet véletlen, hogy egy a néphagyományban megőrzött ősi napkultuszhoz nyomai itt a Kárpát-medencében és környékén csak a magyar népi tradíciókban lelhetők fel, és ott van tetten érhető nyoma mindennek. Itt a magyar hagyománykincs esetében egy körkörösen önmagába visszatérő, ősi, egymáshoz kapcsolódó, archaikus emlékezést őrzött meg az idő. S itt ebben a mitikus emlék-folyamban, az eredet napmítoszában, közel a sokat emlegetett spirituális maghoz megtaláljuk az első királyról, Nimródról, a magyarok ősapjáról szóló tradíciót. Mint ennek a hatalmas napmítosznak égi-földi királyát, a magyar nemzet mitikus ősapját találjuk meg ott. Ez az Európában feltűnően mostohán kezelt, agyonhallgatott hagyomány azonban kitörölhetetlen a nemzet tudatából. Nem véletlenül ez a legnagyobb ívű elágazás, ami a hagyományok kertjében, itt Európa legendás közepén máig fellelhető és bizonyító erejű.
90
8. Tűz a neve, Nap a száma „Tűz a neve, Nap a száma csillag a ruhája...” „Világít ő messzire hogy terhed vigye messzire...” (magyar gyermekmondókák)... Nem nehéz rájönni, arra hogy miért is botrányköve Kézai magyar ősgesztája mindazoknak, akik az eredethagyományban nem az ősiséget, az eredet világosságát, hanem egy fénytelen, profán világ díszleteit keresik az eredetétől megfosztott, deheroizált világ múlttalan, vak matadoralként. Kézai Menrothja valóban kulcspont és valljuk meg igazi unikum. A múltnak az a megmaradt szála indul el tőle, mint Őskirálytól, ami nem másról, minta Biblia előtti világról ad bizonyosságot a Bibliainak és persze nekünk is. Mégpedig úgy, hogy egy ismeretlen világot köt össze egy más alapokon álló mondhatni új világgal. Lássuk; mit is mondanak a magyar krónikák a bibliai Nimród-képről és Kézai Nemroth nevű ősapjáról és ezek megdöbbentő azonosságáról. Krónikáink félreérthetetlenül a bibliai Nimróddal azonosítják Kézai Nemrothját. A főváros Egyetemi Könyvtárban őrzött Hevenesi-féle Kézai kézirat a Budai Krónika, valamint Thuróczy János igen ismert krónikája a Nemroth változatot használja. Ez a név volt a középkorban a bibliai Nimród közismert neve. Ebből következik, hogy az akkori magyarság tehát tudatában volt annak a fölöttébb fontos ténynek, hogy a Kézainál szereplő nemzeti ős azonos a biblia Nimróddal. Itt említsük meg, hogy az MTA könyvtárában lévő Kósa-féle kódex Kézai kézirata a rendhagyó Menroth néven nevezi Nimródot. Krónikáink bizonyosságai, az említett Nemroth-Nimród azonosság egyértelműen azt bizonyítják, hogy a Nimród-legenda a nagyon régi Magyarországban már egyértelmű része volt a köztu91
datnak. Egyszóval a nép nyelvén a Ménroth név a Nimróddal volt egyenlő. Való igaz, hogy akkoriban a magyar nép nagy része nem igen tudott olvasni, tehát a köznép nem Kézai gesztájából értesült Nemroth ősapáról és annak a bibliai Nimróddal való azonosságáról. Az ősi magyar szájhagyomány volt az a spirituális közvetítő közeg, ami életbe tartotta a ménróti ősapa és a bibliai Nimród azonosságát a magyar nép előtt. Bizonyítva az élő hagyomány verbális átadásának a fontosságát minden leírt tradícióval szemben. A név ugye mindig sokat mondó, mert „megnevezi” magát a név viselőjét. A névben benne van minden attól és abból, aki az adott nevet viseli. Szent Izidor szerint Nimród tanította a perzsákat a tűz vallásos imádatára. A kora középkori miszticizmus a tüzet a Nappal, mint a szellemi „fény” megtartójával, a szellemi kvintesszencia, a spirituális mag égi őrével hozta összefüggésbe. Sőt tulajdonságaikat tekintve is párhuzamokat keresett és talált is köztük. A Nap ugye messziről világít és fényt ad, éppen úgy, mint a tűz. De ha túl közel kerülünk hozzá, akkor „éget és átváltoztat”, mint maga a földi tűz. A tüzet éppen úgy őrizni kell, mint azt a bizonyos mitikus Napot mert ha nem őrizzük, akkor az bizony „eléget” mindent. Az arab hagyomány szerint Nimrod nevében benne van a tűz és a titkos tudás (mágia) egyszerre. Ebben a tűzben tehát egy a Nappal analóg kozmikus bölcsesség nyilvánul meg. Hiszen ez a tűz „maga az ismeret az égből lehozott tudás ismerete, amit bevilágít a Nap ősi tisztelete és szelíd bölcsessége.” A Napnak ez az ősi, szelíd bölcsessége azonban a korai középkor ritka pillanatait kivéve igen gyakran sötét mágiának lett hirdetve. Vagyis Nimród mindkét mondhatni közismert tulajdonsága a zsidó, illetve az azt követő zsidókeresztény tradíciót követve egyértelműen negatív képet ad. Az egyik a „magas egek” ellen tornyot építő, Isten ellen lázadó „istentelen” nagy király, a másik a mágia titokzatos megalapítója. A „perzsa titkok” különös királya. Itt persze szó sincs fehér vagy fekete mágiáról. Itt egyértelműen a fekete Kus fiának fekete mágiájáról van szó. Hogyan is ír minderről Szent Epifániusz: Nimród a „fekete Kus fia fedezte fel a csillagászatnak és a mágiának gonosz tanait.” Ebben a közelítésben 92
persze ott van a mágia mellett a csillagászat „fekete” tudománya, de erről külön fejezetben szólunk. Menróth, Nemroth, Nimród nevekben az M és az N a középkori ezotéria szerint az alászállás és felemelkedés nagy misztériumát jelképezi. A középkori titkos tudás szerint az ABC; délpontján, zenitén elhelyezkedő M betű a régiek nagy mértékét a régi törvény betűjét jelenti, azt jelképezi. A misztériumok misztériumának nő-jegyű pecsétje ez. A teremtő befogadás és alámerülés szent betűje. Nem véletlen, hogy Isten Anyját a Szűzanyát Máriának hívták. Az az ő nevének is az első betűje az M. Paolo Santarcangeli ezt a betűt Mater Divinához, a Mater Matutához hasonlítja s így folytatja: „… a Mérték, az Aurea Mediocritas, a Sectio Aurea jele, Mária, a Madonna, a tökéletes Mintakép...” Ez a bizonyos „tökéletes mintakép” itt mint a Madonna, Mária a legtökéletesebbet a Napkrisztust fogadja be. Azt a Napjegyű Krisztust, aki az Emberért megfeszítetett. De van itt több mély és különös egybeesés is. Az „M betűbe fogant” Krisztus az új törvényt a régi napkultusz erejével vadássza, sugározza be. S emlékezzünk csak Menroth-Nimród „a Nagy Vadász az Úr előtt”. Olyannyira nagy vadász, hogy a Biblia megidézve ezt a kijelentést el felejti megnevezni azt, hogy honnan idézte. De, hogy fontosnak vélte ezt kijelenteni az egyértelmű. S e rövid megidézés után különös csend járja körbe a napmítosz ősi „Nagy Vadászát”. De menjünk tovább Menroth első betűje a rómaiaknál feltehetően etruszk kapcsolat folytán az ezret jelenti. Azt a misztikus számot, ami az egyhez azt a bizonyos három nullát adja, ami a lét három síkjának a kezdeti „ürességét” jelenti. Ha megfordítjuk a betűt, akkor magunk előtt látjuk okkultisták „elrejtett hegyét” vagy ahogy a népmese fogalmaz, azt a bizonyos mesebeli magyar „üveghegyet”. aminek a magaslatára csak a szellem tüze vagy az „igaz mesék”, a regék tudása repíthet fel. Ezt az égbe nyúló, bennünk és az Égbe egyszerre leledző magaslatot, vagy legyünk következetesek és fogalmazzuk úgy, hogy a „Legmagasabbhoz” felérő tornyot (Bábel tornyát elvégre a Menroth—Nimródhagyományt kutatjuk) a két oldalán két völgy veszi körül. A perzsa tradíció ezt a két mélységet, ahonnan ez a bizonyos magaslat 93
elindul a Tüzek Völgyének nevezi. Ide el kell jutni mindenkinek, aki fel akar emelkedni és a hegyen és a hegyen át „látni akar”. Mert a hegy teteje és az ég alja itt összeér. Ez a hely a belső megismerések paradicsoma. Az alkímiai hagyomány is hasonló néven nevezi ezt az ominózus helyet, s azt a Tüzek Helyének nevezi. Itt a bölcsesség maga szüli meg azt a csillagokból kovácsolt csodakardot, amivel az a varázskör íratik meg, aminek a segítségével felismerővé és megismerővé válik a kiválasztott. A kardkultusz iráni és természetesen közvetett magyar hagyománya is innen veszi asztrális és kozmikus-karizmatikus kezdetét. S ha felismerjük a turulban, mint a magyarok mitikus totemállatában azt a tűzmadarat, aminek az ereje. „fénye” a karmai között tartott kardból jön, akkor meglátjuk a mélyebb összefüggéseket. Ugyanis abból a kardból, ami a „csillagokból kovácsoltatott” és Nimródnak az a bizonyos gyűrűje, amit a néphagyomány őrzött meg számunkra nagyon is összefügg. Követve a mitikus hagyomány szoros ösvényét máris egy ősi napmítosz, különös napútja elevenedik meg, „kerekedik ki” abból a bizonyos varázskörből, amit az a bizonyos csillagok kovácsolta kard teremtett meg a magyarok egén. Ennek az égi kardnak az égre rajzolt varázsköréből, mondhatjuk úgy is „tökéletes Napot szülő” varázsos útjából született meg az a Napút, ami tetten érhető Csontváry képein átsugárzik az Árpád-ház „fényes” kereszténységén és ha magszerű, visszahúzódott állapotban is, de ott van a magyar népművészet minden „beszédében”. a magyar hagyomány minden rejtett, de igaz meséjében. Ennek a naperőnek, tűz jellegű spirituális energiának a harcos jelképét tartja a karmai között az a turulmadár, aki a magyarok hármashegyén. hármashalmán. az égbe tükröződő fordított M-betű misztikus hegye által határolt égi birodalomban lakik. Otthonát a korai magyar középkor Árpád-házi misztikájában újjászületett kettőskereszt jelöli. Elpusztíthatatlan, örök fészke pedig nem más, mint a magyarok égből kapott, angyali Szentkoronája. A turulmadár mivel totemállat, spirituális „megtermékenyítő’ madár, hiszen az egész turulnemzetség tőle lett, mint égből jött lélekmadártól, pontosabban a szentlélek madarától. Ő vele és általa költözött be az égi karizma a „nemzetség lelkébe”. Ne feledjük a turulmadár az archaikus magyar nép hiedelem szerint 94
Nimród madara. Mégpedig olyan formában, hogy ő maga „vette fel” a nagymadár alakját. A Gizella-kincs nagy, zománcozott turulos fibuláján jól látható az a spirituális hármasságot és egyben a termékenységet is szimbolizáló virág, ami a Thuli könyvtábla központi zománcképén Mária balkezében látható. Itt a keresztény jelképbe a magyar néphagyomány fontos eleme vegyült. A fizikálisan is megjelenő, de „szellemben fogant” termékenységet jelzi a szentháromságra is utaló virág. A turulmadár, mint a külső és belső világosságot jelképező és egyben magát az ősapát (Nimródot) is rejtő totemállat egyértelműen napmadár. Ne feledjük a régi magyarság is tudta magáról, hogy a napnépek családjához tartozik. A turul, mint a világosság napmadara könnyen válhatott az örök termékenységet jelentő kiválasztott lénnyé a régi magyarok hitében. Akárcsak a kereszténység esetében Szűz Mária. Nem véletlen, hogy a Gizella-kincs turulmadarán, ott a farktollak fölött ott találjuk a termékenység mitikus virágát. Azt a virágot, ami a Thuli könyvtábla Mária képének a balkezében is ott „virágzik” letagadhatatlanul. A régi magyar hagyomány magát a turulmadarat és Nimródot, valamint szerepüket az archaikus hagyományláncban soha nem választotta ketté. Egészen az első világháborúig erősen élt a néphagyományban, mondhatjuk úgy is naphagyományban az a tradíció, ami a turulmadarat Nimród madarának tartotta. A magyar nemzetnek égi eledelt és örök védelmet hozó ősi magyar totemállatnak, mint Nimród madarának a hagyománya a két háború között kezdett halványodni több más addig erősen élő 5. kép hagyománnyal együtt, min95
den bizonnyal nem véletlenül. Menróth első betűjének megismerése után ismerjük meg Nimród nevének első betűjét és annak titkait is. Santarcangeli így ír az N-betű misztikájáról: „Az ‘N’ után, amely a legnagyobb fénnyel ragyog a központban, megkezdődik az ereszkedés a végzés felé. Mintha ennek a jele volna: »Az életből a kisebb ív marad meg« Az ‘M’ minden eddig ismert ábécében az ‘M’ közeli rokona. Véget ér a terjeszkedés időszaka, megkezdődik az összpontosításé...” De ebben az összpontosításban „uralásban” nem vész el a végtelenség, a teljes megismerés kívánalma. Ellenkezőleg, itt erősödik meg igazán. A múlt itt nem vész el a széttekintés, az összpontosítás által, hanem itt erősödik meg igazán. Itt válik a tudás részévé a múltnak a hagyománya. Itt kezdődik meg annak a keresése, ami az idők folyamán elveszett vagy azt szándékosan elveszejtetett, tudjuk hogy a matematikában az „n” a végtelen haladvány jele. Ebből a betűből már nem veszhet el semmi emlék, semmi tapasztalás, mert anélkül üresen zuhanna bele abba az üres, kifosztott űrbe, aminek szám jele a nulla, a betű jele pedig a „nem szimmetrikus”, nullát formázó ó-betű, Ennek a deheroizált, minden karizmától és mítosztól megfosztott, szellemileg kiüresített anyagi „sötét világnak” az abszolút ellentéte az a csodaszarvasos, mitikus univerzum, ami együtt lélegzik azokkal, akik a mítoszt életben tartják és generációról-generációra áthagyományozzák. Ebben az élő világegyetemben tud csak „élni és lélegzeni az a bizonyos csillagpalástos magyar őskirály”. Mert, ahogy a csíki parasztasszony mondta „Nimród király az életbül, a nagy csillagvilágbúl figyel, ü volt az apja a szarvasvadászoknak”, Már tudjuk, hogy Nimród-mítosznak és magának Nimród ősi történetének többszörösen is összetett kapcsolata van a Káldbabilóni világgal. Az itt élő népek számvilága közismerten a 60as számrendszer volt. Használták a később meghonosodott 10-es számrendszert is, de azt inkább a szigorúan egzakt, konkrét csillagászati számításoknál részesítették előnyben. 96
A klasszikus kört (ami minden napnépnél magát a teljes Napot szimbolizálta) 60 fokra osztották fel, De igen fontos szerepet játszott hitéletükben és mindennapjaikban a „sötétítő égitest”, az ami csak visszaveri a fényt, de nem szüli és nem is őrzi azt. Ez az égitest pedig nem más mint a Hold. Az örök második égitest, a napnépek szívében. Természetesen megkülönböztették a Nap és a Hold idejét is. Igen figyelemre méltó, hogy a növekvő Hold idejét három részre osztották fel. Így a Holdat égi útját követően a hónap is napjában Anu-nak, 6-10 napjában Ja-nak, 11-15 napjában Bél-nek hívták. Ez a hármas tagozódás megfelelt a három főistenség nevének is. A fogyó Hold idejét ugyancsak három részre osztották fel, Ezáltal a harminc napos hónap már nagyon régtől fogva hat, az égtől megszabott és ahhoz mért időszakra oszlott. A világmindenséget is három nagy régióra osztották fel a levegő a föld és a víz nagy régiójára. Ez a három régiója a világnak megfelelt a három nagy Isten kinyilatkoztatásának. Az eget is további három régióra bontották fel, ami szintén megfelelt a három főisten uralkodási helyének, de itt a három főisten mellé egy-egy női istenséget is rendeltek a teljesség kedvéért. Ezek neve az Anut, a Belit, a Dawhina volt. Ez a három női istenprincípium valójában a három isten egy-egy visszatükröződésének felelt meg. Természetesen megnevezték a fontos égitestek isteneit is. A Hold istene Szín, a napisten Samas és Ramanu pedig az ég istene volt. Mindezen vallási elképzelések aztán hosszú-hosszú idők eltelte után különös, de egyértelműen felismerhető kapcsolódásban feltűnnek a magyar őshagyomány palettáján a maguk nimródi összefüggésében. De ahhoz, hogy mindezt jól láthassuk mélyre kell ásnunk a magyar őshagyomány és a magyar történelem kusza, egymást oly gyakran elfedő égi-földi történéseiben. Nézzünk bele hát a magyar történelem furcsa, valójában ismeretlen világába és keressük benne mindannak ősi gyökereit, kevesek által ismert örök mozgatórugóit. A történelem különös élete folytán az 1848-as magyar szabadságharc idején újra felelevenedett a régi magyarok Istenéhez es a régi magyar mitológiához való ragaszkodás. Többször elhangzott a szabadságharc napjaiban az Él a magyarok istene! felkiáltás. Március 15-e kapcsán többen is úgy vélték, hogy ez a napja a forradalomnak, a „Magyar Láza97
dásnak a Napja”. Való igaz, hogy a magyar szabadságharc kirobbantásának csodálatos Nap-napja bizony nem volt egy véletlen dátum. Ugyanis a hónap 15. napja nem más, mint Nimród király égi uralkodásának „legmagasabb napja”, Bél isten uralma alá rendelt utolsó, legfényesebb Nap-nap. S valóban a magyar szabadság kikiáltásának 1848-as fényes nagy napja valóban 15-ére esett. Vajon véletlen egybeesésről van itt szó? Aligha hihetünk ilyen véletlenben a magyarság régmúltjának, mítoszainak, ősi hagyományainak az ismeretében. A régi hagyományokat ismerők valóban tudták és őrizték azt az ősi tudást, hogy a hónap 15. napja bizony Nimród király alá rendelt legmagasabb napja a hónapnak. De, hogy ez a nagyon régi babiloni tradíció, miért is cseng össze Nimród nevével és Nimród neve hogyan függ össze a babiloni Bél istennel – ahhoz mélyebb összefüggések megismerésére van szükség. S akkor megértjük, hogy a „Lázadás Magyar Napja” az a bizonyos 15-e, miért is a „lázadó” ősapa legfényesebb napja. S megtudjuk, hogy Bél és Nimród hogyan is kapcsolódik össze a régiek hagyományában. Sőt választ kaphatunk arra is, hogy mindez a maga asztrálmítoszi összefüggésében hogyan is van felírva a teremtett világ csodaszép magyar egére. Mindezekre a talányokra többek között az örmény tradíció is rávilágít a maga nagyon régi történelmének és világlátásának a segítségével.
98
9. Bél, kit Nimródnak mondanak Azon a napon, Nimród legmagasabb napján mit Bél fényes napjának Is mondanak... (A. 7:) „Abban a tudósok egyetértenek, hogy a Baal (Bál) Beel (Bél) nevek rendszerint: úr és pedig: valaminek ura, uralkodója, tulajdonosa jelentésekkel, címképpen használtattak, mint pl. Baal-sammem = az ég ura” (Fáy Elek: A magyarok őshona) – Legrégibb nyomok „Rövid igazolása annak, hogy a sokat emlegetett Bel nem más, mint a szent iratokban emlegetett Nimród...” (Movszesz Chorenaci: Nagy-Örményország története /7. fej.) Nagy-Örményország történetének Első Könyvében, A Nemzetségkönyvben Chorenaci Mózes közli, hogy a történetírók mástmást emlegetnek Ádámról, illetve a többi pátriárkáról. Tehát amint azt már mi is többször is megállapítottuk, a hagyományok útja nagyon is eltérő. Berossusról, Alexander Polyhistorról és Abydenusról jegyzi meg, hogy „egymással is ellenkezőleg írtak némely dolgokról, lényegesekről, így a bárka építőiről és más pátriárkák nevéről és életrajzi adatairól, éveik számáról stb.” Ezek között az egymásnak ellentmondó híradások között próbálja mérlegelni a történetíró az „igaznak bizonyult adatokat”. Noé három fiának nemzetségtábláját is levezeti igen precízen. Ez azért érdekes számunkra, mert a magyar néphagyomány sajnos nem őrzött meg szoros bibliai nemzetségtáblát. Még egymástól eltérő rövid utalásokban sem. Nimródról, Kus fiáról és a „bábeli Bélről, aki az idő kapujában áll és Nimródról, a Nap törvényeit tartja” viszont annál többet... Lássuk Chorenaci örmény hagyományának bibliai nemzetségtábláját, Noé mindhárom fiának utódait, generációs sorrendjét. 99
Igaz hogy számunkra a középső tábla. Nimródé lesz az igazán érdekes. A nemzetségtáblákra gyakran hivatkozó hagyománylánc összefüggései miatt és a teljesség kedvéért mindhárom nemzetségtáblát a maga teljességében közöljük. Szem nemzetségtáblája: Szem 100 éves korában nemzi Árpháxádot. Árpháxád 135 éves korában nemzi Káint. Káin 120 éves korában nemzi Szálát. Szálá 130 éves korában nemzi Ébert, Éber 134 éves korában nemzi Rágávot. Rágáv 130 éves korában nemzi Szérugot. Szérug 130 éves korában nemzi Nákort, Nákor 79 éves korában nemzi Tháret, Tháre 70 éves korában nemzi Ábrahámot. Khám nemzetségtáblája: Khám fia nemzi Khust. Khus nemzi Meszdrimot. Meszdrim nemzi Nimródot, Nimród nemzi Pápot. Páp nemzi Ánebit, Ánebi nemzi Árbelt, Árbel nemzi Khájált, Khájál nemzi a másik Árbelt, Árbel nemzi Ninuszt. Ninusz nemzi Niniászt. Jáfeth nemzetségtáblája: Jáfeth nemzi Gomert, Gomer nemzi Thirast. Thiras nemzi Thorgomot, Thorgom nemzi Háikat. Háik nemzi Áramaiszt. Áramaisz nemzi Ámásziát. Ámászia nemzi Géghámot. 100
Géghám nemzi Hármát. Hármá nemzi Árámot. Árám nemzi „szép” Árát. A történetíró megjegyzi, hogy Khám nemzedékeinek életkora Ninuszig sehol sincs feltüntetve. Csak Szem generációi, a szemiták vannak kor szerint is megemlítve. Az örmény Szentírásban sem található Ninuszra vagy Jafethre vonatkozó adat. Mégis az említett származásrendet igaznak tartja a történetíró, hiszen a három családfa mindegyike Ábrahámig, Ninuszig. Árámig elmegy konkrétan megemlítve a legendás tizenegy személy nevét. Chorenacinak ez a bizonyos örmény történelemkönyve a 7. fejezetet így kezdi: „Belről, ki alatt élt ősünk. Háik, sokan sokfélét mondanak. Én úgy vélem, hogy Kronosz is, Bel is, valójában Nimródot jelöli csakúgy, ahogyan az egyiptomiak Mózessel azonosan Hefaisztoszt, a Napot, Kronoszt – aki Khámmal azonos, Khust, Nimródot felsorolják...” S itt érkeztünk el a mítosz geneziséhez és egyúttal az idő és tűz mitikus titkához, mégpedig úgy, hogy maga a mitikus magyar ősapa, Nimród is benne van ebben a „leosztásban”. Nézzük csak Kronosz jelenti magát a teljes és egész „időt”, amiben éppúgy benne van a szakrális és a profánnak nevezett történelmi idő is. Nem véletlenül mosta össze a tradíció Kronoszt és Bélt. S természetesen nem véletlenül áll a magyar hagyomány szerint Bél az „idő kapujában”. Hiszen Bél isten nem más, mint az időben megjelenő élettűz istene. Az a fensőbb hatalom, aki a Nap nem látható, de mindeneket éltető belső fényét, tüzét fenntartja az emberben így adva annak életet. Röviden Bél istenség a naptűz életerejének az ura az emberben. Nem véletlen a magyar bél szóval azt a helyet jelöljük meg, ahol „elégetjük” a táplálékot és felszabadítjuk Bél tüzét. S ez a hely az emberben nem más, mint a gyomor. Az Észak-magyarországi néphagyomány úgy tartja, hogy a gyomorban a tűz istenének láthatatlan melege lakik. Emlékezzünk csak a gyakori mondásra: Egyél már, ki ne hűljön a gyomrod! Még manapság gyakran mondják ezt a gyerekeknek, ha nem akarnak azok enni. 101
A bél segítségével a Nap élettüzét tartjuk fenn a gyomorban. Íme a régi magyarok analógiás gondolkodásmódjával igazolhatjuk magát az ősrégi bélmítosz lényegét és eredetét. De megérthetjük e felismerés által a javasasszonyok „Bél tüze ízzon fel tebenned” kifejezését, amit a „rosszgyomrú”, emberre olvastak rá. Fáy Elek maga is ráérzett az élettűz és Bél kapcsolatára: .az ősök önmagukra is alkalmazták az élettűzről vett nevezeteket”. Sőt arról is ír, hogy „a már említett tűzneveken (bar, parázs) kívül azok a mezopotámiai Bel és a feniciai Bel vagy a Bal istennevekkel függnek össze.” Természetesen az égi és földi tűznek, az égen és az emberben „otthon lévő” spirituális és éltető világosságának a tökéletes jelenléte, megvalósulása egy karizmatikus napmítoszban szülte meg azt a nimródi erőt és a rítusban megnyilvánuló szakrális ünnepet, amit maga a bál szavunk is megőrzött. A régiek analógiás gondolkodását követve nem csak az égben és az emberben lakik „fensőbb tűz”, vagyis „fényes élet”, hanem a földben, a földgyomrában is. Kövessük csak újra Fáy gondolatait mit is mond ő minderről: „Babelon szerint ugyanis az ősnépek az egyenesen égnek meredő. magas, sudár pálmafában az életfa prototípusát látták: pedig a pálma szó elég világosan utal a Bál isten nevére: kivált ha népünknél ma is szokásos Balog vagy Balázs-fák neveit figyelembe vesszük: mert e fákban szintén felismerhetők az egykori égitűz-kultusz nyomai. Emil Soldi Colbert szerint a templomok oszlopai is az ég és föld összeköttetésének szimbólumai. mint amelyek az égboltot jelképező boltozatot tartják.” Itt most legyen elég ennyi ezekből az összefüggésekből. Annál is inkább, mert az életfának, mint a föld tűzgyomrából megszülető, égre törekvő, magerő-őrző szent szimbólumáról és annak a magyar néphagyománnyal és a nimródi mítosszal kapcsolatos összefüggéséről egy egész fejezetben fogunk később beszélni. Térjünk vissza Nimród apánk káld-babilóni világához és természetesen a magyar hagyomány „igaz meséihez”. Mint ahogy írtuk e régi világ hitéletében a növekvő hold három részre lett elkülönítve. A növekvő harmadik stációjában azon a bizonyos már102
cius 11-15-e között az eget Bél uralja. Mint tudjuk a növekvő Hold három kijelölt stációja egyben a három főisten nevét viseli. A növekvő Hold periódusának legutolsó stációja Bél alá lett rendelve. Az alá a Bél isten alá, akit a magyar mítosz- és mondakincs oly magabiztosan és igen gyakran Nimróddal hoz párhuzamba. Sőt egyiket a másikkal felelteti meg és igen gyakran e kettőt azonosnak is nevezi. Most, hogy beleláttunk már az örmény tradícióba, maga a nagy tekintélyű örmény történetíró Movszesz Chorenaci is a magyar hagyományhoz hasonlóan egynek nevezi Bélt és Nimródot. Chorenacitól tudjuk, hogy Bel (Bél) Háik alatt élt, hiszen a történetíró maga monclja, hogy „Belről, ki alatt élt ősünk, Háik.” Háik a jefethi nemzetségfa negyedikje. Nimród a khámita nemzetségfa harmadikja vagy az örmény nemzetségfa negyedikje. Mivel az örmények Khus fiának Meszdrimet nevezik, az ó fia lenne hát Nimród. Vajon miért csak Világosító Szent Gergely népe, vagyis az örmények őrizték meg hagyományukban Meszdrim emlékét az máig talány. Vajon ki is volt Meszdrim és hogyan maradt ki az európai emlékezetből, már ha egyáltalán létezett. Hiszen mi a bibliai és a magyar hagyományból is egyaránt úgy tudjuk, hogy Nimród Khus fia volt. Meszdrimről pedig nem mond semmit sem a magyar, sem az európai hagyomány. Több egymást is kiegészítő adatra és még több hiteles információ lenne szükség. Most térjünk csak vissza az örmény történetbeli Bélhez. Mint azt megtudtuk ő egy régi nagy és kemény harcos, akinek a neve a régi kánaánita-föníciai nagyisten, viharral jövő, égi-földi (belső és külső) tűz ajándékozó Bél istennek a neve. A Mahler Ede szerint Bel sumir nyelven In-Lil. vagyis az Úr. Az Égnek és a Földnek a hatalmas nagy Ura. Már ebből a rövid meghatározásból is kitűnik, hogy ha egy égi-földi karizmatikus birodalom nagy urát keressük ezen a vidéken, az nem is lehet más, mint Bál. Tiszteletének fő helye, központja Dél-Babilon híres, nagy városa Nippur. Az a hely, ahol egykoron az I-kuro a nagy Országtemplom állott. Női megtestesülése, női „fele” Belit a sumérek érzékeny, finom lelkű, de egyben erős istennője Nin-Iil volt. Lássuk, hogy mint mond Baálról a Mahler Ede meghatározásához képest időben hozzánk jóval közelebb álló Mitológiai ABC (Bp. 1973). Baál eredetileg „feltehetően tulajdonnév-pótló meg103
jelölés, különösen a hatalmas és félelmetes viharisten jelölésére, klasszikus alakjában a kánaáni-föníciai mitológia központi istene, aki számos helyi változatban él.” Azt ugyan elfelejti megjegyezni a szóban forgó szakkönyv, hogy a vihar a régiek világképében meghatározó szimbolikus esemény. A nagy „égi zajjal” az égből lehozott varázserejű fénynek, a villámnak a „a haragos, nagy égi széllel járó ruhája”. Így minden bizonnyal pontosabb és mélyebb lenne a Baálról alkotott kép. Sokkal korrektebb és feltáróbb erejű Tokarevnek a Mitológiai Enciklopédiában (Bp.1988) meghatározott Baál képe (Balu később Baál néven): „vihar. égzengés és villámlás...istene” A villámlás istene pedig, mint tudjuk fényadományozó. „A legerősebb fényé, ami a Napból valaha is megszülethetett.” Tehát a Bel nevű harcos, íme, a felvett misztikus értelemben a magára „helyezett név által”. a névvel és vele az istenség attribútumaival teljesen azonosuló lény lett. Neve folytán ő maga Bél isten élő gondolata. Bél isten gondolatainak a végrehajtója. Ezt a félig harcos-félig misztikus őskirályt azonosítják az örmények Nimróddal, a magyar hagyomány szerinti ősapával és ez a dolog valljuk meg igen megdöbbentő. Különösen akkor az, ha mindezzel a felismeréssel párosul az archaikus magyar néphagyomány Nimród-képe, őskirály archeotípusa. De a további kutatás szempontjából fontos és bizonyító erejű összefüggésekre is rábukkanunk. Nézzük csak mindjárt Baál és Nimród (Nimurta. Nimurt) szűkebb családját és annak lényegi hasonlóságát. Nimród két fia (Hunor és Magor) bizonyos összefüggések és analógiák kapcsán nyugodtan kimondhatjuk, hogy a Nap és a Hold megszemélyesítője. Erről a magyar archaikus hagyomány így emlékezik meg: „Nimród fénye gyermekei hont kerestek egykor sárga napos pajzzsal. ezüst holdas karddal” Nimród női „fele”-ségei őt az archaikus-analógiás gondolkodás szintjén „teljessé tevő” társai Ankisza és Enéhe (Enéh, Eneth, Ene) így együtt külön kapcsolódást mutatnak Baállal és annak a természetben megjelenő szerepével. 104
Nos ez a bizonyos Bél-Baál nevében is ősistent és őskirályt jelentő hatalmas harcos küzd meg az örmény Haikkal – a szóban forgó örmény történelemkönyv szerint. A dolog izgalmasabb, mint azt gondolnánk, hiszen mint tudjuk, a Bél név magán az istenfogalmon kívül hatalmas uralkodót, erős urat, valamilyen területnek, birodalomnak a nagy uralkodóját, királyát is jelenti. S ezek a jelzők mondjuk ki Nimród jelzői is. Azé a Nimródé, aki a világ első uralkodója, őskirálya volt és a magyar hagyomány szerint egyben a magyarok ősapjaként is fentmaradt a neve. A dolgok összevágnak, de egyben újabb következtetésekre is sarkallnak. Nézzük csak mit tudunk még meg ebből a reánk hagyományozódott küzdelemről, ami számunkra oly nagyon hasznos lehet. Haik és Bel (Bél) harcáról és Bél haláláról az alábbiakat íródtak: „Miután a hatalmas Bel zavartalanul uralkodott mindenki felett, egyik fiát Háik után küldte harcosok élén, hogy őt is uralma alá hajtsa. – „Felhevült leheletemmel megolvasztom felfuvalkodott gőgösséged jogát, ha meghódolsz előttünk békében, nyugalomban élhetsz bárhol országomban, ahol csak neked tetszik” – üzente. De a követeket Háik kemény szavakkal visszazavarta Babilonba.” A következőkben megtudjuk, hogy Bel elérte Háik seregét az Ararát földjén, Kádmosz birtokainál. Ekkor Kádmosz követeket küldött Háikhoz jelezvén, hogy Bel „a halhatatlan óriás” harcosokkal igyekszik felé és felkészítette őt, hogy ne érje váratlanul Bel támadása. Majd a Peznitónál. amit később Ághtámárnak vagy Van-tónak is neveztek azt mondta Haik a harcosainak, itt fog minden eldőlni. Itt mutatjuk meg Belnek az erőnket. „Csak midőn Bel seregére támadunk mindig arra törekedjünk, ahol Belt látjuk harcosai között”. Így is történt Háik messziről észrevette azokat a válogatott harcosokat, akik remek fegyverekkel körülfogva kö105
vették Belt a figyelőhelyére. Bel színes szárnyakkal díszített fémsisakot viselt, hátára és mellére rézpáncélt rakott, karjára és lábára védőlemezek simultak. Derekán széles bőröv volt, amibe bal felől kétélű pallost fűzött, jobb kezében hatalmas lándzsát tartott, baljában míves, gyönyörű pajzsot szorított. A heves összecsapást követően szétzilálódtak a csapatok. Mikor ezt látta Bel, visszahúzódott a közeli dombra és kiadta a parancsot, hogy a harcosok őrizzék meg a már előre kidolgozott hadműveleti alakzatokat. Ekkor Háik előre rohant egészen a király közelébe, s ott megvetette lábát, pattanásig felajzotta íját és kiröpített belőle háromszárnyú nyílvesszejét. A hegyes nyíl pontosan Bel mellközepébe csapódott és áttörve testét háta közepén jött ki, és hullott a földre. A „titán”, ahogy a történet nevezi Belt, azon nyomban kilehelte lelkét és sereg széjjelfutott. A csata helyén emléket emeltek a győztesek, és azt a győzelem emlékére Háiknak nevezték el. Máig is Örmények Völgyének nevezik ennek a nagy csatának a helyét. S azt a halmot, amit Bel dicső harcosainak tetemei fölé emeltek, Gérezmának neveztetik. Végül Háik megparancsolta, hogy Bel holttestét balzsamozzák be, s temessék egy magaslaton ásott sírhelyre, rendezzenek neki pompás temetést, melyre hívják el feleségeit és gyermekeit is kellő védelem mellett.” Haik Bél harcosait „dicső harcosoknak” nevezi, akiknek halmot rakat a tetemei fölé tisztelettel megemlékezve rájuk. Belt pedig nagy tisztelete jeléül bebalzsamoztatja és királynak kijáró „magaslaton” ásat neki sírt. Sőt feleségeit és gyermekeit is meghívja kellő védelem mellett a pompás temetésre. Mindezek a dolgok azt bizonyítják mégpedig hangsúlyozottan és maradandón, hogy Bel iránt Háik nagy tiszteletet érzett. S eképpen is cselekedett. Tehát Bel nem egy rettegett és gyűlölt nagy király lehetett, akit a feledés homályába lök a reá emlékezők gyűlölete, Röviden Bel—Nimródot szerette még az ellensége is, az is, aki őt megölte az örmény hagyomány szerint. 106
De járjuk csak körbe ezt a bizonyos történelmi fejezetet, ami Bel és Háik összecsapását örökítette meg, mert számunkra nagyon sok információ rejlik benne. Mindjárt az elején „Miután a hatalmas Bel zavartalanul uralkodott mindenki felett, egyik fiát…” ezek a jelzők, mármint a „hatalmas” és a „mindenki felett zavartalanul uralkodó” egyértelműen Nimródot a világ királyát juttatják eszünkbe. Ő volt az az igazán hatalmas és mindenki felett uralkodó nagy és őskirály. Továbbá az is érdekes dolog a reánk hagyományozott történetben, hogy elküldte egyik fiát, Tehát van fia Belnek és nem is egy, akárcsak Nimródnak a magyar hagyomány szerint. Továbbá az is érdekes, hogy „felhevült leheletemmel megolvasztom gőgösséged”, Emlékezzünk csak, hogy is szól a magyar néphagyomány arról, mikor leég a termés, mikor nagy tűzkár éri a természetet: „Ama őskirály apa büntet minket leheletével, mert elfelejtettük... eléget, elpusztít mindent hatalmas Napjával...” Ha meghódolsz békében, nyugalomban élhetsz. Ez nem úgy hangzik, mint egy kegyetlen, rabszíjra fűző uralkodó fenyegetése. Sokkal inkább úgy, mintha egy elvi, pontosabban egy vallási elvet, a közös hitet megkövetelő, de a mindennapi életben nyugalmat, békét ajánló, sőt a békességet meg is követelő nagy király utasítása lett volna. A Nimród történetét kutatók nagy része Nimródban, az ősi napkultusz történelem előtti utolsó nagy királyát és ismert történelmünk első nagy világkirályát véli felfedezni. Ehhez jön a mi magyar hagyományunk szerinti ősapa kép. Tehát itt valószínűleg Bel (Bél—Nimród) nagy király itt a régi, ősi napmítosz elfogadását követeli meg vele szemben tanúsított hódolat gyanánt. Érdekes még e történetben maga a helynevek korrekt meghatározása. Minden mitikus körülírás, minden szavakba rejtett bújtatást kerülve el hangzanak itt olyan helynevek, melyek még mai is könnyen beazonosíthatók. Maga a Van-tóra és vidékére való hivatkozás megerősíti a régi múltról írott gyakran töredékes krónikákat. Külön megkülönböztetett figyelmet érdemel maga Bel ruházata. Kezdjük a színes szárnyakkal, fémsisakkal. Már a Csontváry Napútjáról szóló könyvemben bőven írtam az ősnépek tollkultuszának szakrális jelentéséről. A magyar viseletben egé107
szen a II. világháborúig dominánsan jelenlévő toll, ami a kalapot, sapkát, csákót stb. díszítette nagyon mély szakrális ismeretekről árulkodik. Itt hoztam fel példának az egyiptomi mitológia „szíveket mérő” tollát, ami a holtak égi bíróságának mérlegén abban a bizonyos serpenyőben pihen, ami a szívek könnyűségét méri. De itt a toll szakrális jelentőségét illetően számtalan példát hozhatnék a magyar folklór és mitológia területéről. Egy csokorra valót meg is említek: – A jó király lelke akár a toll az egekig száll s így ítél. – Elhagyta a tollát vele az emlékét és becsületét is. – Aki tudja a tollát hova tenni, megtudja a hazát is védi, – Hont mutat meg tisztán, könnyen a ruha és a tollas fejfedő, – Toll a ruhán, Nap a bojtján. Térjünk vissza Bel sisakjára. A színes szárnyak számtalan tollat fűznek egybe, ezzel példázzák szivárványszerűen az égi eredetet, az Éghez való, mély és tudatos tartozást, Bél mellén és hátán rézpáncélt viselt. A Nap arany után a második, harcos napfémének, a réznek a „képviselete”, tehát képszerű, szimbólumszerű viselete a mellen és a háton egyértelműen egy ősi nap mítosz vállalását, hirdetését jelképezi és mutatja. Háiknak az a bizonyos háromszárnyú nyílvesszője azért háromszárnyú, mert a nagy király teljes megsemmisítéséhez olyan fegyverre volt szükség, ami a testet, a lelket és a szellemet egyszerre öli meg „viszi el ebből a világból”. De vizsgáljuk csak tovább Bel ruházatát, Baloldalán, a szívnek oldalán kétélű pallost, „az igazság pallosát” viselte a nagy király: „Ama ősapának igazságos volt a pallosa... ennek ugyan két éle volt, mint a nyelvnek, de mindig egy az igazsága...”
108
Míg jobb felől a hatalom lándzsáját tartja, ami nem más, mint a fény lándzsája, a „Nap lángja”, ami ha nem fogadják el fensőbbségét, hamar leteríti az ellenséget. S végül utoljára marad a jelképek jelképe, a szimbólumok szimbóluma ott a balkézben, a szív „napos” oldalán tartott „míves, gyönyörű” feltehetőleg aranyból készült pajzs, ami nem mást, mint az örökké fénylő Nap tökéletes szimbóluma. Minden bizonnyal nem véletlenül jelenik meg Nimród a magyar néphagyományban oly gyakran arany pajzzsal és arany lándzsával őrt állva ott a Nap kapujában...
109
10. Ember arca, táltos teste „Ember arca táltos teste, bagoly teste hogy meglássad sötét este” „Napkirálynak fényes a feje, állat a teste, hogy vigyázzon rád minden este” (Nagyvárad környéki népi gyűjtésből) „Ubaid-i Ninhursag templománál két szarvas között, a szarvasok farkán ülve, kiterjesztett szárnyú, furcsa, zoomorf fejű bagoly tátunk fejedelmi pózban. Meg kell hát találni azt népet, ahol a szarvas a népi mítosz kulcspontjában foglal helyett. S ott fogunk rálelni a bagoly titkára is” Nimród kapcsán azokról a bizonyos khusiták uralta földekről viszonylag keveset beszélnek. Pedig a mitológiai események földrajzi „betájolása” nagyon sokszor segíthet a múlt titkainak feltárásában. A magyar hagyomány magáról Nimród uralkodásának a „helyéről” nagyon keveset tudat velünk. Annyit tudunk hogy ő „Khus gyermeke”, meg azt, hogy a hely, ahol ő uralkodott „kellemesen meleg volt. mivel ő a Nap mellett állt és gyűlölte a hideget és a sötétet mert az maga a rossz”. De ezekkel a mitikus utalásokkal igen keveset tudunk kezdeni a történelmi helyek keresésekor. Annál inkább többet az Erdélyben itt-ott még a néphagyomány szintjén felbukkanó „Kusáni Nimród” kifejezéssel. Sokan a kusáni alatt magát Khust értették és nem igen foglalkoztak vele többet... Korábbi fejezetben igen bőven hagyatkoztunk Movszesz Chorenaci-ra az általa írt Nagy-örményország története kapcsán. Most se tesszük másként. Ugyanis ő a Khus nevet az Indus és a Tigris közötti hatalmas nagy területre értette. Ez a meghatározás így belefoglalta Perzsia
110
egészét. Médiát a környező elszigetelt területeivel együtt, de idetartozott Szuza, Aria, Elám és a többi város is széles e vidéken. Kermántól keletre eső országot a szaszanida birodalom idején Kusánnak nevezték. Ezek után már meg sem döbbenünk azon a tényen, hogy a kora Árpádkori templomainkon szaszanida-indás díszítések találhatók. Néhol bizony olyan antropomorf lények társaságában, ami Európától több ezer km távolságra ugyan felfeltűnik, különböző szakrális építményeken lehet, de itt Európa mitikus közepén enyhén szólva különlegesnek tűnik. De menjünk tovább, illetve visszább az időben és akkor azt is megtudjuk. hogy a felső-egyiptomi Kus királyságnak legkorábbi székhelye is Kerma volt. Ezt a bizonyos közép-ázsiai területet ma Baluchistánnak nevezik, amiből a manapság kevésbé ismert, de annál nagyobb szaktekintélynek számító Rawlison nem mást, mint Belus—Bel—Nimród nevet olvasta ki. És most érkeztünk el a legendás helyek körbejárásával a tulajdonképpeni célunkhoz. Ez az a hely a mai Baluchistán, ahol nagyon sok régi hagyományt megőrzött a történelem. Itt lassabban forgott az idő kereke, jobban megmaradtak a régi történetek, hagyományok. Sajnos az is igaz, hogy itt az egymástól távol eső történéseket is időben öszszemosott az a bizonyos mitikus emlékezet. De hangsúlyozzuk, hogy itt a régmúlt iránt sokkal de sokkal nagyobb a tisztelet és megbecsülés, mint „felvilágosult” Európánkban. Nos itt marad meg az a Nimród-hagyomány, ami szerint itt ezen a vidéken egy régen, nagyon régen élt nagy király emberarcú, de állat testű hatalmas árnyéka vigyázza mai napig is ezt a földet. Ez az árnyék pedig nem más, mint Nimródnak az emberoroszlánnak, a mitikus naporoszlánnak az árnyéka ezen a sokat sejtető földön. De lássuk magát a bibliai hagyományt, hogy abban ugyan hol található meg a Khus vagy Khusok földje, vagyis Nimród apjáról elnevezett ősi rejtélyes vidék. A Biblia szerint az Édenből négy folyó „jött ki”, melyek közül az első Pison. Ez az amely megkerüli Havilah egész földjét. Második folyó a Gihon, ez az a folyó, ami „megkerüli az egész Khus földét”... Most lássuk a zsidó hagyományt is, ami pontosabb, összefogottabb annál a hagyományos bibliai tradíciónál, ami sokszor nem más, mint a zsidótradíció összefoglalása, a bibliai eszmeiség 111
szempontjából rövidített, egyszerűbb, úgy is mondhatjuk hígabb formájában. „Miután Isten porból megformálta az embert, paradicsomi kertet ültetett az Édenben Napkelet felöl, és mindenféle fát növesztett benne. A fák gyümölcsei olyanok voltak, mint lángoló ragyogású ékszerek, a fák között ott állt a jó és rossz tudás fája. Az Édent folyó szelte át, amely négy ágra szakad. A Pison öntözi Havila földjét, ahol aranyat, karbunkurust, onixot lehet találni. A Gihon Khus földjét öntözi, a Tigris Asszírián túl hömpölyög, az Eufrátesz a negyedik.”. – Pisonnak az Orontészt tartották, amely Havila (ÉszakSzíria) fő folyója, mint ahogyan a Nílus Egyiptomban (Khus) folyója. Josephus és a Septuaginta (Jeremiás 2/18.) a Gihont a Nílussal azonosítja. –Tehát jól érzékelhetően és kézzelfoghatóan a mitológiai helyek történelmi helyekre cserélődtek. Lám a mítoszból így lesz lassan történelem... Ide kínálkoznak Lukácsy Kristófnak a magyarok eredetéről, rokonságáról írt gondolatai: „Az örmény kútfők egyhangú tanútétele szerint a hunmagyarok hajdan az örményektől, perzsáktól és ária többi népétől általában Chus, Chusan és Chusita néven neveztettek és ugyanazok, kiket görög és római írókból Saca, Daha, Massageta, Scytha neveken ismerünk, laktak pedig a Kaspi-tenger dél-keleti partján az Oxus és Jaxartes folyóktól öntözött tájékokon. délszakról a Paropamisus hegységig és Indiáig terjedtek, keletről a nagy sivatag választotta őket Chinától, az Altai hegység pedig a mongol-tatár fajtól. A chus néptörzsek egyes ágai átköltöztek át Oxuson inneni vidékekre és a szorosabb értelemben vett ariai vagy iráni népek közt foglaltak helyett”. Most már megtudtuk hát, hogy hol is laktak hát Nimród ivadékai, azok a bizonyos kusiták. S elgondolkozhatunk azon a hatalmas kultúrterületen, amelyet belaktak egykor őseink. Nem is 112
beszélve Felső-Egyiptom titokzatos Kus birodalmáról, erről a különös és mély tradíciókat őrző, elfeledett világról. Tehát ennek a hatalmas, végtelennek tűnő birodalomnak van egy mitikus nagy „első” őskirálya – a nap-pallosú, nap-pajzsú, nap-lándzsájú hatalmas uralkodó: Nimród. A hagyomány szerint az ősi napmítosz rítusain keresztül uralta egykor a népet. Ezért a hagyomány napfejűnek, tűzfejűnek, lángfejűnek stb. tartotta. Tudjuk róla, hogy a Holdat is kordában tartva a Nap „nappali birodalmát teremtette meg”. S hogy ez a „napkirály hagyomány” nagyon sokáig egészen az Árpád-ház végéig megmaradt a magyarság szakrális tradíciójában – arra számtalan adalék szolgál például. A történészek és régészek nagy csodálkozására egy királyi pecséten fennmaradt, megőrződött a jövő számára Géza királyunk (1141-1161) napkirályos, az ősi napmítoszt felidéző nimródi karizmával „ékes” arculata. Ami már maga is a nagyon régmúltba világító, egyenesen mutató és fémre vert bizonyosság. Különös látványt nyújt a tűzfejű-napfejű, Nap által felkent magyar napkirály, amint holdsarlón székel és „uralkodón uralkodik”, ahogy azt az ősi napmítosz rítusa megköveteli. Uralkodásának „székén” a növő Holdnak a sarkai láthatók, pontosabban jobb és baloldali végei nyílhegyszerűen végződnek. Ha jobban megfigyeljük egy hármas tagoltságú nyílhegyet látunk. Ez a nyilat alkotó hármasság jelképezi az ősi tudás szerinti hármas tagoltságát az embernek, vagyis ahogyan azt régen megfogalmazták: „az ember a test embere, az ember a lélek embere az ember a szellem embere” Ha jobban megfigyeljük kis fénykarikák láthatók a nyíl hármas végein, majd napszerű kört alkotva körbe veszik magát az ábrát. Ami egyrészt azt bizonyítja, hogy itt a napkirály esetében a szellemi ember fénye elnyeli a testi-lelki embert magában a teljes emberben.
113
Az uralkodó így válik az égi karizma bölcsessége szerint a Nap által „megvilágítottá”, mintegy élő Nappá, hogy király lehessen az ősi magyar (nap)mítosz által, felkent nagy király... Az Árpád-ház uralkodásának egésze alatt, folyamatosan tudatában volt annak, hogy dinasztiája égi eredetig megy vissza. Nemzetségének totemállata és „választott” nemzetségszíne is erről beszél. Ezért vezet vissza mindent az „Eredet Fényébe”, a nimródi napmítosz ősi alapállásába. Elvégre Nimród, az ősapa áll a karizmatikus dinasztia legelején. A Napisten földi helytartója ő, az első királya királyok között, a legendás és mitikus ősapa, az örök fénynek, a fenti tűznek napkoronás égi ura. Maga a bibliai „nagy vadász az Úr előtt”. A népi mitológia első hallásra, olvasásra értelmetlennek tűnő kijelentései lassan a helyükre kerülnek. Beszéltünk már könyvünk elején Nimródnak a mítosz szerinti metamorf képességéről. A mítoszban gyakran tűnik fel keveréklényként, ahol a test állatszerű, de a fej az sehogy sem illik bele az adott állattestbe. A fejnek magának, mint a gondolkodás kitüntetett testrészének alakja igen gyakran az oroszlán (ami maga is napszimbólum) és az ember keverékének bizonyul. Igen különös bölcs madár az, aminek ugye ember a feje, de ahogy a magyar hagyomány mondja táltos a teste. Vagy éppen emberi és állati jegyek keverednek a bölcs madár testének „felső zónáján”. Itt egy többszörösen is sűrített mitológiai képpel állunk szemben. A bagoly ugye bölcs madár, mégpedig olyan, ami éjjel él, éjjel vadászik (Nimród, mint nagy király is nagy vadász!) és nappal alszik. Köztudatba is átment bagoly szimbólum nem mással, mint a könyvvel, a tudás átadásával, az „antikváriummal”, képletesen szólva a régiek tudásának az átadásával van nagyon szoros, és ami számunkra nagyon fontos – nagyon régi kapcsolatban. De ha mindez a jelkép egy mitikus ősapa szimbólumával egyesül, mégpedig úgy, hogy feje (tehát testének gondolkozó része) ember fejet kap, de úgy, hogy a két nagy életet fenntartó és a mítosz szerint a vallás fundamentumát adó két nagy égitest is megjelenik rajta, ha nem láthatóan, akkor jelképesen – akkor az vajon mit is jelent? 114
Miről beszél nekünk a mítosz nyelvén ez az ember-bagoly keveréklény? Az éjjeli madár „nappali” fejet kap, hiszen az ember ugye nem éjjeli állat. Itt egy nagyon fontos mitikus feladat válik így, keveréklény formájában teljesíthetővé. És az erről szóló tudást a magyar néphagyomány meg is őrizte hosszú-hosszú időkön át. Mi is valósult meg hát itt? Minden bizonnyal a nappali tudást, a „naptudást” viszi át itt ez a bizonyos Nimród-lény az éjszakába, a „sötét” Holdnak a birodalmába. Itt válik Nimród egy szimbolikus keveréklény által egy mitikus harcot vívó szellemi lénnyé a világ nagy „éjszakájában”. Így lesz a Nap tudása éjszaka is hozzá férhetővé, megismerhetővé. „világossá” azok számára, akik tudnak olvasni a mítosz nyelvén. Hogyan is fogalmaz a régiek mitológiája a szájhagyomány vagyéppen a tudat mélyéről felhozott világosság által: „ember arca, táltos teste, bagoly teste hogy meglássad sötét este…” „Napkirálynak fényes a feje állat a teste, hogy vigyázzon rád minden este...” Ennél szabatosabban és lényegre törőbben nem igen lehet fogalmazni erről a mitikus és égi ciklusokban folyamatossá váló, öröknek tartott hagyományról. Hogy Nimród keveréklény figurája több helyen is feltűnik a Régi Keleten az már meg sem lep bennünket. Az viszont igen, hogy a magyar néphagyomány csodaszarvasának egy igen különös iker megjelenítése között is felbukkan Nimród keveréklénye, mégpedig Ubaidban, Ninhursag templománál. A világ két oldalát figyelő, feltűnően felagancsozott két csodaszarvas farkán ülve találjuk meg azt a különös, minden testrészéből szakrális erőt sugárzó csodamadarat, ami feltűnően egyezik a hagyomány által már leírt, általunk megemlített Nimród keveréklényével. Csak itt a test egyértelműen nem bagolytest, hanem egy robosztus, mára azonosíthatatlan nagy madár teste. Mivel nem tudjuk megnevezni, hogy itt tulajdonképpen milyen ma115
dárról is van szó, magát a benne rejlő szimbolikát sem tudjuk megnyugtatóan felfedni. A madár pozitúrája viszont így is sokat elmond a mitikus ábra együttes mondanivalójáról. A Nimródmadár itt egyértelműen hatalmi, uralkodó pozícióban van. A teljesen kiterjesztett szárnyak egyszerre utalnak uralkodói és védelmi pozícióra egyaránt. A látszólag érzelem nélküli arc egyfajta „időben látást”, pontosabban időtlenséget sugall. A teljesen egyenes vonalban végződő farktollak kiegyensúlyozottságot, egyfajta belső, dinamikus erőről árulkodnak. A kora középkor legelején készült kőfaragásokhoz hasonlóan úgy tűnik, mintha itt egy nagyon feszes koreográfia szerint jártak volna el. Minden mozdulatnak, a tekintetek irányának, az arányoknak, a testek méreteinek egyszóval mindennek ebben a mitikus kompozícióban jelentése, „beszéde” van. A szarvasok agancsainak felfelé törekvő „fája” egyértelműen égi kapcsolatról, égi rokonságról, odatartozásról árulkodik. A talpaikkal magabiztosan a földet érintő (fogó) szarvasok a föld, az adott birodalom „agancsos” égi uralására utal. A középen trónoló nagy madárnak kikerekedő, szárnyas „hasa” nem más, mint egy hatalmas napszimbólum. Az egész képnek ez a szárnyas szimbólum áll a középpontjában. Az teljes képből sugárzó mozdulatlanság és merevség egyértelműen és letagadhatatlanul szakrális töltést hordoz. Ez a belső mélység és töltés egyértelműen az időtlenség tudatával, a végtelenség varázsával ajándékozza meg a lelket. A mitológia mély rétegeiből a felszínre varázsolt keveréklények és a királyi totemek között szoros a kapcsolat. Az Árpád-ház égi-királyi totemállatának a Turulnak vajon lehet-e kapcsolata e szent dinasztia nemzetségtáblájának a legelején álló nimródi ősmadár képével? Roheim Géza a királyi totemek kapcsán felteszi a kérdést, hogy „Álmosnak a szent fejedelemnek, születése és halála között a kapcsolat véletlen dolga e vagy a pszichikus evolúció örök törvényéből származik? Más szóval hogyan viszonylik egymáshoz a totemizmus és a szent királyság ősi rítuskomplexuma?” A kérdés több mint érdekes, mert erre az önmaga által feltett kérdésre külön tanulmánnyal felelt. És magát a tanulmányt az egyiptomi istendinasztiák keveréklény világának az elemzésével kezdi. S ha a karvalyfejű embernek vagy karvalyfejű oroszlánnak ábrázolták Horust, akkor az egyértelműen magán viseli az Észak116
nak és Délnek az egyesített koronáját. A fáraók a szent karvaly utódainak tartották magukat. S a trónra lépő fáraóban inkarnálódott vagy Roheim szavaival élve „személyiségéhez „hozzátevődött” az a bizonyos szent karvaly. A szent karvaly pedig az egyiptomi vallásos szimbolikában nem mást, mint a „Ka-t” az ember lelkét jelenti. Tehát ha Nimródnak, mint Horushoz hasonlatos keveréklénynek ember-oroszlán feje, de „szent madár” teste van, akkor ennek egyiptomi olvasata nem más, mint ..napmadár” vagy úgy is mondhatjuk, hogy a „naplélek madara”. Hiszen az oroszlán az egyértelmű napszimbólum, éppen úgy, mint a turulmadár, ami nem más, mint a régi magyarok nemzetségi (törzsi) totemállata. Mégpedig olyan Nagy Madár totem, ami az egész Kusita vidéken egyértelműen az élő testben „trónoló” királyi lélekmadarat jelent. Ez a tény pedig nagyon fontos mitikuskarizmatikus jelentőséggel bír, és sok mindent megmagyaráz. Ha ez a lélekmadár egy olyan keveréklényt jelent, ami egyben a nemzet mítoszbeli ősapja, akkor ez a madár az Árpádok dinasztiájának ős turulját, lélekmadarát jelenti. Erről a bizonyos lélekmadárról a népi emlékezet igen sok formában emlékezik meg. Innen tudjuk, hogy Nimród lélekmadara fölötte van 6. kép Nimród országának, fölötte a két nimródgyermek ikerfiúnak, míg e testvéri világ két oldalán csodálatos őrzőként két fejükkel egymás felé néző testvéréletfa áll. Mindezt körbe fogja-folyja a végtelen virágos-világos élet szüntelen körforgása, ami a magyar archaikus hagyomány szerint minden rosszat és „fekete” sötétet örökre kidob világos otthonából. 117
Ez a bizonyos szellem-madár lélekturul nem más, mint az aki Álmos anyjának álmában isteni látomásként turulmadár képében megjelent és mintegy reá szállva teherbe ejtette, „világba hozta” őt. Ahogy a Gesta Hungarorum hírül adja „egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el”. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet vagy képeket magyar nyelven álomnak mondják és az ő születését is álom jelezte mégpedig előre, amikor megszületett, Álmosnak neveztetett. Álmosnak, mert az Álmos a régiek gondolkozásában álom útján szent erővel bírót is jelent. S lám az ő ivadékaiból egykor „szent királyok és vezérek voltak születendők...”
118
11. Ékes koronával teljes „A betűszerinti ékességet az ég fiai, Nap fiai, napkirályok viselték, Napkoronás férfifőt magyar királyi gyűrűn is megörökítették...” (Kabay Lizett: Kulcsképekhez kulcsszavak Napkirályok tüzes ékkoronája c. fejezet.) Az égből kapott, „ama fénytől ékesen világító” és világosító ékkoronának a jelenléte a régi magyar mitológiában és a történelmi Magyarország számos területén fellelhető néphagyományban, valamint konkrét szimbólumként való használatakor mondhatjuk úgy is alkalmazásánál” mégpedig az Árpádok alatt igen megdöbbentő bizonyosságot hordozott. Arról van szó, hogy ezt a bizonyos ékkoronát, amiről most beszélünk legkorábban és leggyakrabban pont azokban a nagyon régi és a kultúra igen magas fokán álló városaiban használták, amiket a reánk maradt mítoszok szerint Nimród Nagykirály alapított. Nem lehet véletlen, hogy maga a nimródi ősiséggel bíró Árpád-ház az égi karizma szent jelét, az égi korona mitikusjelzőjét, a szent „ék-et” királyi gyűrűjére is rárótta. Mint ahogy az sem lehet véletlen, hogy ennek az égi attribútumokkal rendelkező csodás „ék”-ről a régiek egy írását is elnevezték (az ékírást). S milyen véletlen, maga az ékírás is ott lépett a világba, ahonnan maga a nimródi hagyomány is elindult. Ezek után nem csodálkozunk azon, hogy a Kézai által magyar ősapának nevezett Nimród királya magyar hagyományban „ékes koronával, ékes kereszttel teljes”. Ez az „ékesség” nem más, mint a Nap világosító fényének „hegye”, „éke” egy nagyon régről hozott fénymítosz rítusában, Sőt a magyar régmúltban igen gyakran összemosódik Nimród „ékének” a fogalma és egy hajdani mitikus oroszlán képével, rajzolatával. Nem véletlen, hogy ezek a bizonyos karizmatikus, misztikus ősi ékek magán az égi oroszlán testén is jelen vannak. Ennek az „ékes” nimródi oroszlánnak a ké-
119
pével, rajzolatával díszített régi magyar kegytárgyakról feltűnően gyakran esik szó a régi magyar hagyományban. Vajon miért? Sőt, ha jobban odafigyelünk a magyar koronázási ékszerek között is találunk egy olyat, ami ahogy a hagyomány mondja egy „ékes” oroszlánnal „ékeskedik”. Ez pedig nem más, mint maga a szent jogar. Erről mondja László Gyula, hogy „hegyi kristályból faragott egyiptomi munka nagyjából Taksony és Géza fejedelem korából”. Arab források az egyiptomi Fatimidák udvarát említve több tízezer hegyi kristályból készült „ékességről” beszélnek. Ebben a királyi udvarban arany helyett hegyi kristályt használtak, mivel a régi Egyiptom ezoterikus tudása szerint ennek a kőzetnek csillagoktól kapott misztikus ereje van. A korai Árpádkorban még erősen élt a magyar Árpád-háznak, a hajdani óriás őskirály égből jött dinasztiájának karizmatikus eredete. Minden bizonnyal ezt a szakrális ismeretet, égi tudást szimbolizálta a hegyi kristályból készített és Egyiptomból hozott ősi magyar királyi jogar, Ez nem más, mint a Szentkoronához tartozó királyi bot, a magyar népi vallásosság szentfényt gyűjtő és őrző „gömbös-botja” a királyi állat, az oroszlán „ékességével” megjelölten. Meglepő, de három és négy ékkel „dombbal” rendelkező ékkoronákat találunk a régi Perzsia szakrális emlékei között. Ugyan a szaszanida kor már nem nagyon ismeri, de magáról az égi korona legendájá ról még is van tudomása, Úgy tűnik, hogy utoljára az achaimeda uralkodók viselték ezt a bizonyos „ékes koronát”. Bár e koronák elszórt megjelenésére még 7. kép az őket követő időkben is van számos példa. De térjünk rá magára a hármasság és a négyesség szakrális fogalmára. Volt egy hajdani fényvallás, ami világvallásként írta be magát a történelembe és Nyugat120
Spanyolországtól egészen a Kínai Nagyfalig ismert volt. Ennek ellenére manapság nem nagyon kerül szóba, ha a világvallásokat emlegetik, Ez pedig a manicheizmus. Ha már megismertük a nimródi négyékes koronát és a gnosztikus vonal mentén haladunk tovább és alaposan megvizsgáljuk, körbe járjuk a manicheus— bogumil—katar spirituális irány fényszubtanciájának a nagy kozmikus „kör-útját”, aminek legtökéletesebb élő fényútja, magának a Napnak az útja itt a földön, több különös, minket érdeklő összefüggésre is rábukkanunk. Mindenekelőtt észre kell, hogy vegyük, hogy a nimródi hagyományban fellelt „négyékes” korona az előbb említett (fény)körbe kiterítve egyértelműen egy négy részre osztott világmodellhez igazodik, Ennek képi, szimbolikus megjelenítését láthatjuk az árpádkori pénzeken. Ahol a négy napékes nimródijelszimbólum egy négy részre osztott világmodell egy-egy részében helyezkedik el. Ezt a maga tökéletes vizuális valóságában jól láthatjuk az árpádkori „szentistván-pénzeken”. Ez a rejtélyes négy részre osztottság a tatárlaki lelet néven híressé vált. ősrégi, Erdélyben talált régészeti leletanyagon is dominánsan jelen van. Nem véletlenül visel hát a hagyomány szerint „ékes-tüzes koronát” Nimród, az Első Király és legendás ősapa. M. Eliade igen egyértelműen a napkultusz velejárójának 8. kép nevezi ezt a különös a Napkoronát. Torma Zsófia a babiloniaknál használt kúpot, éket és a sajátos kép- és szövegkörnyezetben használt piramist konzekvensen Napnak ebből következően tűzjelképnek nevezi. Már többször utaltunk eb121
ben a könyvben az alkímia hagyományára, aminek eredete minden bizonnyal egy ősi napkultusz spirituális transzfigurációját őrzi. A spirituális megvilágosodásnak, a profán világ szerinti „aranycsinálásnak” ez az útja a felfelé néző háromszögben, „Nimród magas hegyének ékében” az égi tüzet ismeri fel. Míg a lefelé tekintő háromszögben a tűz megszelídítésének folyékony elemét, a vizet látja meg. A hagyomány erről így beszél a mitikus ősapa összefüggésében: „… ékes koronával teljes, lángoló vállával fényes égi nyilakkal csillagos. arany testtel terhes” Foglalkoztunk már ennek az ékes koronának az égi karizmatikus jelentésével. Ez a mágikus ékes korona az első koronás király egyik legfontosabb attribútumát jelenti. Ez a korona válik „élő fénnyé”, a szentség pecsétjévé a népi hagyomány mítoszkincsében, a népi apokrifekben. S hogy minden kétségünk elszálljon magának az „ékességnek”, mint a szentség pecsétjének a jelentését illetően csak körül kell néznünk egy kicsit. A Keletmagyarországi görög katolikus néphagyománya máriapócsi könnyező magyar Szűzanyáról, mint „ékes virágszálról” beszél. Itt is találkozik a magyar történelem egy nagyon régi mitikus szála a népi vallásosság máig élő katolikus hagyományával. Ami a „lángoló vállával nyilakkal csillagos” megfogalmazást illeti, kicsit mélyen nézve a történelem szemébe megfigyeljük az óbabilóni pantheon isteneit és azok attribútumait. A csillagkörben álló „érdekes csillagos” istenek többször is fénylángokkal kerültek ábrázolásra. De megfigyelhetjük a sumér Napisten ábrázolását is, annak is lángok törnek elő a vállaiból. A régi Erdélyben még nagyon ismert volt Csaba királyfi égen „átvonuló” serege. Erről úgy beszéltek az öregek, hogy aranyos daliák voltak azok sugárzó termettel. Vállaikból lángok, szemeikből isteni szikrák törtek elő bizonyítva az éghez való tartozásukat, halhatatlan, elpusztíthatatlan mivoltjukat. Magyar népmesében számtalanszor találkozunk a testet „befedő” aranyos, sárga fényes, tündöklő, naplángos, napékes, nap122
fényes ruhákkal, „gúnyákkal”. De míg a népek meséjében általánosnak tekinthető az, hogy a nap jellegű öltözet csak a király ruháját takarja, addig a magyar népmesében és mitológiai hagyományban a legkisebb és a középső gyermek csodaruhája is igen gyakran napszínű. Ennek az igen eredeti jelenségnek a magyarázatára a magyar mitikus hagyományt hozzuk segítségül. A délvidéki tradíció igen sokáig megőrizte azt a hagyomány-szeletkét, ami arról értesít minket, késői utódokat, hogy kiből lehet igazán király és ennek az igazi királynak milyen tulajdonságai vannak. Nos a hagyományt megőrző és átadó mese úgy tartja, hogy nem minden király visel ékes koronát a feje tetején. Hanem bizony vannak, akik azt a szívük közepén hordják. Ennek a „belül” hordott koronának a tüzét (amire azok a bizonyos lángékek utalnak a nemzeti mitológiánkban erős óiráni, perzsa eredetet sugallva) a tiszta szív melege fűti fel a kellő spirituális hőfokra. Meséinkben ezek a „meleg szívű” mesehősök ama bizonyos legkisebb fiúk és ama „középsők”, akik gyakran meglátják az átlag emberek számára láthatatlan mesebeli, de nagyon is valóságos birodalmakat. (Ennek a magyar hagyományban olyan dominánsan jelenlévő szakrális közép-világ, középföld, középbirodalom, középső fiú jelenségnek külön fejezetet szenteltünk). A mese a melegszívű jókról igen sokszor megemlékezik. Mert ugye a melegszívűek belső szívkoronája királlyá teszi azok hordozóját. Viszont sok király csak látszatra király. Mert a jó királynak mindig ékes (igen gyakran angyalokkal ékes) a koronája, mint annak a bizonyos Nimródnak az első ékes koronájú nagy királynak. De nagyon sok királynak nem „ékes” a koronája. Nem szívből, sem nem égből jövő az a hatalmi jelkép – ennél fogva az ilyen király csak hiszi magáról, hogy király. Mert akit a Nap nem avat kívülbelül „fényessé”, világítóvá, tehát látóvá az nem lehet uralkodó csak látszatra. Amolyan „kívül-belül sötét, gonosz király” az, ahogyan azt a magyar népmese megnevezi. Igen gyakran találkozunk a magyar népmesekincsben aranyszőrű, emberi tulajdonságokkal rendelkező állatokkal is. Emlékezzünk csak. Nimród a mitikus ősapa igen gyakran változtatott alakot „testet” a hagyomány szerint. De ez a nimródi metamorfózis mindig csak naptestben kereste azt a bizonyos testváltozást. Csak olyan állat testét vette fel, ami maga is analóg volt a Nappal. 123
Ezért volt az a bizonyos két alakváltozás a leggyakoribb alakváltozása Nimródnak. A nagymadárrá, pontosabban a Napmadárrá és Naporoszlánná változás. Mindennek jóval későbbi, stilizált változatát láthatjuk azon a sokat vitatott égi karizmát sugárzó „esztergomi oroszlánon”, amit nem sikerült örökre elvakolni a jövő elől. De haladjunk tovább. Mit is kezdhetünk ezzel az első hallásra szokatlan „aranytesttel terhes” kifejezés alatt. A mitikus emlékezés nyelve néha nagyon egyértelmű, néha pedig többszörösen is elvont. Ebben az esetben talán nem állunk messze a hagyomány „ránk hagyott tudásának” lényegétől, ha a magyarázatot az ősi Egyiptom vallásában keressük. Itt egyértelműen az ősi egyiptomi túlvilág-irodalom meghatározó toposzára való hivatkozást ismerjük fel ebben a bizonyos „aranytestben”. A Nap éjszakai útja során belép a sírokba és életre kelti a halottakat. A halott lelke pedig e felébredést követően egylényegűvé válik a legelső fényforrással, mivel a Nappal együtt kell fel és lép ki a világosságra. Ez a világosság a megismerés világossága. Ez a világosság tagadhatatlanul naptulajdonság. Olyan tulajdonság, ami soha nem keveredik a sötétséggel, mert ezt a megismerést, mint egy „fényes vértet viszi magával és harcol vele és általa örökre.” Az ősi mítosz őrzi az arról való tudást, hogy a láthatatlan tűz, miként a látható is hatalmas ragyogásba öltöztet mindent. A testet pedig, ami átmegy ezen a tűzön aranytestté változtatja. A mitikus emlékezés tud arról, hogy az idők legelején a jó szándékú, ősi istenek magukban hordozták önmaguk fényes aranytestét és így a sötétség erői ama belső aranytesthez sohasem férhettek hozzá. Hiába fogták sötétségbe külső testüket, belső, fényes aranytestük érintetlen maradt. Röviden fogalmazva: aranytesttel terhesen elpusztíthatatlanná vált. Nimród, a napmítosz őre, az ékes koronával bíró, Nap-Ur szerinti őskirály.
124
12. Kő fedi ruháját Nimródnak, Attilának „Kérték a Nagy Óriást – légy király Te óriás! Kő alatt van ím a ruhád, egek felett a koronád!” (Felvidéki népi gyűjtésből) „Kisásiába vót egy gyermek. Etette a juhokat s a -Isten megszólalt neki: – Attila! Hadd el a juhokat, mert király kell legyen belőled! – Hogy belőlem? – mondta Attila. – Én gyermek vagyok, nem tudok király lenni! – Igen, király kell légy! A gúnyád es meg fogod kapni! Lépjél előre tíz lépést, és hármat csinálj jobbra, akkor ottan emeld meg a követ, mert ottan van a gúnyád. Király gúnyád...” (Harangozó Imre: Adalékok a moldvai magyarok eredetének, kultúrájának és népi emlékezetének kutatásához.) Azt már több hagyományból is biztosan tudjuk, hogy könyvünk főszereplője Nimród egy óriás. Ezt az információt egyértelműen megtaláljuk a zsidó tradícióban éppen úgy, mint abban a hagyományláncban, amit nyugodtan nevezhetünk kánaáni eredetűnek is. Milyen érdekes bizonyossága az a mitikus emlékek elpusztíthatatlanságának, hogy Nimródról, attól függetlenül, hogy az pozitív vagy éppen negatív szereplője az adott mitológiának megőrződött, fennmaradt az egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy ő egy óriás volt. Mégpedig olyan óriás, akit a mennyei hatalmak felkértek, mint egy felavattak az égi-földi királyságra el125
fogadására. Azt is tudjuk, hogy az ő királysága a Nap jegyében állt. S az, hogy ő miként kapott hatalmat, királyságot. azt több variánsban is megőrződött. Számunkra azonban az egyik legérdekesebb királlyá-választási történet az, amely így hangzik: Kérték a nagy Óriást – Légy király Te Óriás! Kő alatt van ím a ruhád, egek felett ékes koronád! Az a különös négysoros több szempontból is figyelmet érdemel. Először is azért, mert a felszólítás többes számban hangzik el. A kiválasztás égi rítusa a hagyományban legtöbbször egyes számban történik. Hiszen a kiválasztást magát általában a „Legfelsőbb” végzi, ő az, akit mindig egyes számban neveznek meg. Az, hogy itt „kérték a nagy Óriást”, az azt jelenti, hogy itt a kijelölés ugyan itt is a Legfőbb által történik, de magának a kijelöltnek a megszólítása a kiválasztott „többek” által történik meg. Ez a kiválasztási rítus az egyiptomi—kánaánita—föníciai vonalra utal. A kiválasztók jelzik az Óriásnak, hogy legyen ő a király, hiszen ruhája a „kő alatt van”, míg ékes koronája az egek felett várakozik. Nyilvánvaló, hogy az egek „felettről” lehozott ékes korona csak akkor kerül a helyére, vagyis Nimródnak az első királynak fejére, ha megfelelő ruhával rendelkezik. Ez a „felruházkodás” a mítosz nyelvén azt jelenti, hogy az ékes korona által megvilágosított „fénylő” fejhez hasonlatossá kell válnia magának a testnek is. Pontosabban a Nap aranyos színéhez hasonlatos ruhát kell ölteni az uralkodónak – hogy így teljesen Nappá válhasson, mert csak akkor uralkodhat a Nap nevében – ha teljesen azonosul azzal. A kő alá rejtett ruha jelképezi azt a mély értelmű szimbolikát, hogy a Nap-ruha felvételéhez meg kell küzdeni a teljes fizikai világgal, azzal a nehézséggel, amit maga a kő terhe is szimbolizál. De magának a kőnek is kettős jelentése van. A nehéz fizikai világot felemelve a kő már nem az ami. Jung remek érzékkel látta meg, hogy a fizikai világot megjelenítő kő a „világ felemelése után” már nem a fizikai világ terhét jelenti. Ekkor változik át a kő a szellemvilág „kőkemény” őrévé. Spirituális kapuvá válik itt 126
mindazok számára, akik „felemelve” tudják tartani ezt a bizonyos péteri sziklát. Nimród azáltal, hogy felemelte a királyi ruhát rejtő követ, egyben lehetőséget is adott arra, hogy az égi koronát, a szellemi királyságot egyesíteni lehessen a lenti fizikai királysággal. Tehát a kő alá rejtett királyi ruha egyben az alsó és felső világ egyesítésének evilági lehetőségét hordozza. Ez nem más, mint az trismegistosi alapállás, ami egyben a tökéletes alkímiai folyamatot is lefedi. Nem lehet véletlen, hogy a népi hagyománynak ez az igen kifinomult karizmatikus naprítusáról megemlékező és azt röviden a tudtunkra is adó „elbeszélése”, ami Nimród égi-ékes koronával való megkoronázására és a kő alá rejtett királyi ruhával való felöltöztetéséről beszél, szinte szóról-szóra megismétlődik a hagyomány által Attila esetében. Attila ugyanúgy fentről küldött égi koronát kap, és kő alá rejtett uralkodói, királyi ruhában részesül. Sót, hogy az analógia még teljesebb legyen, Attila mást is kap a magyar hagyomány szerint. Megkapja Isten kardját is. Azt a kardot, amit egy pásztorfiú talál meg a Benedek Elek által gyűjtött mesében. A pásztorfiú Attilának, a „felséges királynak” átnyújtja ezt a különös, a magyar pusztában talált kardot. Attila e kardot megfogja, megvillogtatja (tehát fénye van a kardnak). S mikor égnek emeli, megforgatja a négy égtáj felé emelve a kardot, az ég és a föld megmozdul. Attila ekkor Isten kardját ismeri fel e kardban. De nem csak ő azonosítja Isten kardjával e kardot. „Nézik a táltosok, nézik szittyaországból jött öregemberek, s mondják ezek is: – Ez az Isten kardja!” Külön érdekessége ennek az amúgy is mitológiai mélységeket felmutató történetnek az, hogy a kard megtalálásakor a földből kipattanva, lángolva forognak kezd, mint a viharos szél. Attila a kardot pedig úgy próbálta ki, hogy „háromszor vágott vele a négy anyaszélnek, hogy csak úgy zúgott belé.” Itt most emlékezzünk arra, amire már utaltunk ebben a könyvben a nimródi hagyományban fellelt négyékes koronának arra a tulajdonságára, hogy az a manicheusok fénykörébe belehelyezve és ott „kinyitva” határozottan egy négy részre osztott 127
világmodellt mutat fel. Ez az a négyesség az, ami a manicheizmus által „örökké világító” fénykörben áll, és a Jó Istentől származott univerzumba tökéletesen belesimul. Mégpedig azzal a feladattal, hogy ebben a fényvilágban, ahol a „fénnyel gyümölcsöző, az anyagi világ felett álló, tiszta értelem” irányt és célt kaphasson. Akkor úgy fogalmaztunk: „ha már megismertük a nimródi négyékes koronát, és a gnosztikus vonal mentén haladunk és megfigyeljük a manicheus— bogumil— katar spirituális irány fényszubtanciájának ‘kör-útját’, aminek legtökéletesebb élő fényútja magának a Napnak az útja itt a földön”, akkor észre kell, hogy vegyük, hogy a nimródi hagyományban fellelt négyékes korona az előbb említett (fény)körbe kiterítve egyértelműen egy négybe osztott világmodellhez igazodik. Ennek képi, szimbolikus megjelenítését láthatjuk meg az Árpádkori pénzeken ábrázolt négyes osztásokon vagy éppen a tartárlaki lelet néven híressé vált ősrégi, Erdélyben talált régészeti leletanyag négy részre osztott világában. S most ennek az ismeretnek a fényében látva azt tapasztaljuk, hogy a Nyugat által oly félelmetesnek tartott Nagy Úr, Attila Isten kardját úgy „használja”, azt a rítus cselekszi meg, hogy „háromszor vág bele a négy anyaszélnek”. Isten számával vág bele a mindenségbe és a négy anyaszél által, a négy „ék” kijelölésével, a „négybe osztott világegyetem” tudatával válik itt Attila a Négy Világtáj Urává. Akárcsak Nimród az Első Király, akinek a Nappajzsa a négy égtáj kövén pihen az elmozdíthatatlan ősi hagyomány szerint. Valljuk meg, a hunok nagy királya máig botránykő a nyugati mondjuk úgy, hogy indoeurópai hagyományban éppen úgy, mint az Istennel „ellenkező”, az ellen tornyot emelő magyar Nimródősapa. A nyugati hagyomány önmaga igazát recitálva a megmaradt hagyományoknak csak egy igen kevés szeletét állítja csatasorba információként. Ezt a keveset azonban tagadhatatlanul remekül propagálja. Addig a történelmi Magyarország és Erdély által megőrzött népi tradíció éppen az ellenkezőjéről ad hírt nekünk úgy Nimród, mint Attila esetében. Sőt a hagyomány szálait úgy fűzi tovább a népi emlékezet segítségével, hogy a történések eddig homályban maradt epizódjai is fényt kapnak. S ami talán a legfontosabb, hogy a nyugati propaganda-felfogással ellentétben 128
itt nem a hagyománynak nem csak egy vékony szelete van felnagyítva, hanem a tradíció egésze belátható mégpedig egymást kiegészítve, hitelesen. Annyit kell csak tennünk, hogy az eltelt hatalmas időfolyam okozta torzulásokat, az ún. rátett sarat lekaparjuk a híradásokról, És ekkor csodák-csodája éppolyan fényt kap a Nimród- és Attilahagyomány, mint amilyen fényben pompázik már régóta a történelem ismerői előtt a mássága miatt oly sokáig sötétben tartott és lekicsinyelt szentekkel ékes magyar Árpád-házunk. Vajon miért is ismétli meg az Attila-hagyománya nimródi mítoszt? Minden bizonnyal azért, mert ugyanarról a napuralta karizmának a kiteljesedéséről van szó Attila esetében is, mint a hajdani Nimród esetében. Ez a Nap-bölcsesség szerinti, hasonló gyökerű népeket egyesítő birodalmi kormányzás, amit a Nap-pajzsra emelt és az idegen népektől rettegett Attila valósított meg valójában ugyanaz volt, mint amit az idők hajnalán megvalósított a szintén oly sokak által félelmetes „nagy vadász az Úr előtt”. A kevesek által ismert, töredékes és sokáig figyelmen kívül hagyott Gyergyó környékéről való mitikus mesét kiegészíti és így a teljes egész, kerek történetet a maga teljességében reprezentálja a Harangozó Imre által publikált és az e fejezet legelején idézett csángó hagyomány. A csángó hagyományok kutatásának mai reneszánsza (Tánczos Vilmos, Takács György, Harangozó Imre, Tóth Lajos stb.) bizonyítja, hogy a történelem nem dolgozik a véletlen stratégiájával. Az, hogy manapság a legarchaikusabb és egyben a legtávolibb magyar hagyomány felemelése, feltárása egybe esik a népi csillaghagyományok szinte maradéktalan (már ami megmaradt belőle) felszínre hozatalával hatalmas bizonyítóerővel bír. Arról van szó, hogy az a bizonyos karizmatikus napkultusz a hun-magyar népeknél szinte töretlenül megőrződött végig a múló időben mindaddig, míg a néppel hozott hagyomány emléke élt az emberek között. Ennek a mitikus hagyománynak a hozzánk legközelebb eső és mindent átfogó napszimbóluma az „angyalok által az égből lehozott ékes, szép magyar szentkorona”. Meghökkentő, de magához a „naparcú” Magyar Szentkoronához ama csodaszép aranyszarvas szimbóluma is hozzá tartozik. Mindezt csak akkor látjuk meg, ha a fizikális időt elfelejtve egyfajta mitikus időben találjuk magunkat. Tudjuk, hogy égi hiedel129
meink megőrzői maguk a mitológia csokorba gyűjtői, a mitológusok. Ilyen két régi nagy magyar mitológus a Kandra és Ipolyi, mindkettő írt is egy-egy magyar mitológiát. Mindkettő tisztában is volt az égi csillagok és a magyar őshit szoros összetartozásával, Sőt Kandra frappánsan meg is fogalmazza, hogy „a csillagos ég a magyar ősvallás bibliája”. Ebből a mondatból következtetve a történelemnek a magyarság számára oly sanyarú folyását figyelve van egy igen pozitív és elmozdíthatatlan bizonyossága, ami nem más, mint a csillagos ég. Vagyis lehet, hogy a hazát a történelem folyamán „Koppány testeként széjjelszedték”, de a felettünk lévő csillagos ég felett nincs hatalma a politikának, nincs hatalma az embernek. Ebből következik, hogy az ég ugyan úgy felette van a tájnak most is, mint egykor. És ha oly szoros az összetartozás a szakrális ég és a magyar ősvallás között, akkor Nimród ege ugyan úgy szimbiózisban van a magyar tájjal most is politikától és határoktól függetlenül – ugyanúgy, mint egykor volt az őseink idejében. Sinka István erről a magyar csillagsorsról, csillaghiedelemről így beszél... „csillag leszek elmenőben”, Tóth László így fogalmaz: „mit csillag fedett s nagy égi úrral védelmezett – azt csillag fedi ma is, égi Úr védi holnap is”. De ide tartozik Komjáthy verse is, amiben azt írja... „Áldott arany nap, áldott arany szarvas magyar vagy te és csodád örök. Örök az égen, örök a földön.” Maga ez a csillag- és szarvaskultusz több rétegű és nagyon mély titkot őriz. Erről beszél Oláh Imre is: „A többrétű titkot őrző Csodaszarvas mondánk is ősvallásunk, eme csillagvallás hagyatéka volna, amely egy nagy ősi és egyetemes rejtélyként maradt ránk. Igen régi hiedelem ez, legalább olyan mint maga a világ, Ahogy olvasmányaimból látom, még az ‘aetas aurában’ született. Hiszen az aranykor népe, az ún. ‘evares’-ek vagy szkíták kezdettől fogva a ,szarvas népének nevezték magukat” (Kiszely István). Természetesen ennek az aranyszarvasos csillagvilágnak az első nagy királya maga Nimród. Hiszen tudjuk, hogy Nimródnak a magyar óriásnak kastélyát aranyszarvasok őrizték, akiknek az agancsain fényes égi gyertyák fénylettek. Nimród óriás, mint „első, nagy, fényes király”, „nagy vadász az Úr előtt”, „nektek ősapátok Árpád Urunk nemzetségfájának legelején álló fényes mag, fénylő ősapa” ugyanazt a karizmatikus pozíciót foglalja el az 130
égen-földön, mint az Isten ostorának tekintett nagy szakrális fejedelem, Attila. Ráadásul az „apaságban”. is közösek, Hiszen Nimródot, mint ősapát szólítja meg a nemzet. Attilát meg egyszerűen apjának vallja a hagyomány: „Attila vót az én apám Azét szeretőm a házám Ha most élne szégén apám Neki ádnám ingőm gatyám” Ebben a Kriza által gyűjtött székely hagyományban egyértelműen benne van Attila, mint a haza „apja”, aki már nem él. Ezen kívül maga egy az égiektől kiválasztott ősapa éppen úgy híd a földi és égi világ között, mint ahogy ugyanazokkal az attribútumokkal rendelkező Attila, a hunok szakrális fejedelme. Itt tudnunk kell, hogy egy szakrális birodalom mindig magába foglalja azt a kettőséget, amit maga az ég és a föld is jelképez. Ezért van az, hogy a szakrális királyság, valójában mindig kettős királyság. Csak nagyon kivételes helyzetben összpontosul egy kézben egy kiválasztott, karizmatikus uralkodó esetében a királyság szellemi és fizikális vezetése. Mint ahogy van egy ismert, látható és megfigyelhető Ég és kozmosz, úgy létezik egy spirituális Ég, ami magát a spirituális kozmoszt alkotja és mozgatja. Ez utóbbi többnyire láthatatlan, és csak a beavatottak által látható, csak azoknak a tudatában fénylik. Ez a bizonyos láthatatlan Ég az a birodalom, ahonnan a szakrális fejedelem a „tudást nyeri”. Ennek a világnak a törvényei teljesen különböznek a látható világnak a törvényeitől. Ide csak az a szakrális uralkodó tud eljutni, aki teljesen és maradéktalanul fel tudja emelni azt a bizonyos követ, amit a fizikai lét törvényei szegeztek a földhöz „hatalmas, embertelen és gonoszul nehéz súlya által”. Ez alatt van az a bizonyos királyi ruha vagy a mese szóhasználatával élve „királyi gúnya”. Az, ami a Nap spirituális fényét őrzi, és általa töltekezik meg „fínyes bölcsességgel” a kiválasztott uralkodó és annak a népe. Ebbe a birodalomba csak Nimród „gyűrűje” vagy „ékes” koronája által vagy Attila esetében Isten kardja segítségével lehet eljutni. Ennek a rejtett, de nagyon is jelenlévő világnak a tudásához csak a csillagok bölcsességének megismerésével lehet közel 131
kerülni. (Külön fejezetben beszélünk Nimródnak az Orionnal való asztrális kapcsolatáról.) A néphagyomány többször is megemlékezik a csillagok bölcsességéről. Nem véletlen, hogy az idő múlásával egyre az anyagba felejtkező tudomány egyik legfontosabb feladatának tartotta, hogy a régiek csillagtudását elfelejtesse az emberekkel. Az elsődleges spirituális tudásról szóló asztrális ismereteket a primitív babona és a sötét mágia fekete leplével terítette le. Mindez mondjuk meg őszintén nem is ment olyan nehezen. A régiektől örökölt „csillagtudás” két jól körülhatárolható, de valójában szervesen összefüggő és egymástól elválaszthatatlan ismeretanyagból állt, amit ma úgy mondanánk, hogy két összefüggő tudományból állt össze. Az egyik a csillagok látható viselkedését tanulmányozta, ez volt az asztronómia. A másik a csillagok láthatatlan, de valójában elsődleges szellemi, spirituális „tudásának” az ismeretét kutatta, ezt nevezték asztrológiának. A túltengő materiális szemlélet miután sikeresen elkülönítette egymástól a két szervesen „mennyei összhangban” lévő csillagbölcsességet, az asztrológiát a már jó előre elkészített sötétségbe lökte. Mivel az ember a kozmosz gyermeke és a Jóisten adta „egészségét” mondhatjuk úgy is „teljességét” is a csillagok állásának köszönheti, ezért ezt a konkrétan is megtapasztalható „vajákos” tudást gyorsan az archaikus hagyomány mély rétegében rejtette el, és ott őrizte meg a jövő számára. Ott bújt ez a bölcsesség a népek mitológiájával kapcsolatos ősi és szent hagyományokkal együtt a népek tudatalatti világának archaikus mélységeiben – mélyen a felszín alatt. De azt soha egy percig sem feledte el. Hallgatnia kellett minderről, mert a „világi tudomány” ahol csak tehette nevetségessé tette és a nyíltan benne hívőket folyamatosan megalázta, babonásoknak nevezte. Sőt a tizenkilencedik századra már olyan mélységekig jutott el ez a szellemi inkvizíció, hogy a mitologikus asztrális hagyományt teljesen a feledés homályába taszították és végleg a népek babonájává alázták. A szellemi inkvizíciónak ebben a jól kiválasztott lélektani pillanatában kezdődött el a népmesékben és néphagyományban, a legendákban még fellelhető asztrális—karizmatikus hagyományok tudatos és folyamatos megsemmisítése. Ez okból tűntek el oly hirtelen gyorsasággal a magyar meséskönyvekből a Nimród ősapáról, annak Kaszáscsillagáról, a nagylelkű, istenkardját ma132
gáénak tudó Attiláról és annak az égen megjelenő misztikus „ostoráról” szóló mesék. De ugyanilyen cenzúra alá esett Csaba királyfi is égi hadával együtt. A szabadságharc bukása után a magyar néphagyományból láthatóan eltünedezett, kirekesztetett fehér-hagyomány sorsa is ezt a jól átgondolt szellemi merényletet példázza. Ennek az áldozata lett hát a jó Nimród király emléke, mint a magyarok ősapja és a világ első őskirálya, ahogyan azt a hagyomány tartja felőle a mai napig is. Itt jegyezzük meg, hogy ez a bizonyos majdnem eltüntetett fehér-hagyomány volt az a különös magyar tradíció, ami megjelent a korai pilisi magyar hagyományokban. Ez volt az a „világos” fehér tradíció, ami megjelent a pálosok erős és a nemzeti mitológia és az Árpád-házi kereszténység talajából csodálatosan kisarjadó magyar Mária kultuszában és szinte semmivel sem hasonlítható mély hazaszeretetében. És ez volt az a botránykő, az akkori Európa számára oly különös és „más” látásmód, ami végül is fondorlatos eszközökkel, de a rend gyalázatos feloszlatásához vezetett. De térjünk vissza az előbb említett két kardinális és nagy csillagbölcsességhez, immár nem úgy tekintve őket, mint a csak „látható” fizikális bolygók fizikális tudását. Hanem úgy vegyük ezeket, mint az elsődleges spirituális bolygók szellemi és fizikális ismeretének bölcsességét. És természetesen úgy nézzünk rájuk, mint mitikus „élőlényekre”, így ez a látásmód már nem a matériával mérő, kasztrált „csillagismeret” világa. Hanem a hajdani, a teljes csillagbölcsesség kozmikus látásmódja. Ebben a látásmódban már nem lesz nehéz felismernünk a kapcsolatot a csillagos ég és annak kiválasztott bolygóját képviselő „Első Nagy Király és Ősapa” és az Isten Ostorának nevezett szakrális fejedelem között. Vegyük figyelembe a leírtak tanúságaként, hogy a látható két nagy és szakrális szempontból nagyon fontos bolygó lényege, és ezt is leírtuk már, a fizikálisan nem látható nagyon finom megnyilvánulásukból fakad. Attól függetlenül, hogy hiába tagadják oly gyakran ezt a tényt, vagy tévesztik össze hatásuk eredőjét. Tradicionális szerzők erre a felületes látásmódból következő öszszetéveszthetőségre többször is utaltak már. Várkonyi Nándor világosan megírta, hogy a vallásos szimbólumok mély jelentése és azok hatása nem a fizikai világból jön és nem is oda tér vissza. 133
A fizikai világ csak lenyomata a valóságnak. René Guenon pont a két szóban forgó, látható égitestről és azok valódiságáról így nyilatkozik: „…értsük meg jól, hogy amikor a Nap és Hold szférájáról van szó, akkor soha nem az égitestként látható Napról és Holdról beszélünk, amelyek egyszerűen a testi világhoz tartoznak, hanem igenis bizonyos módon az érzéki világban ezen égitestek képviselte egyetemes princípiumokról, vagy legalább ezen princípiumok különböző fokozatokon való megnyilvánulásairól azon analogikus megfelelések alapján, amelyek a lény összes állapotát összekötik egymással...” Tehát most már látjuk, hogy Nimród és Attila Napja nem a látható, okkult nyelven „visszatükröződött” Nap, hanem ami a mögött van az Eredet Napja. De e két Nap között mély összefüggés van. Sőt ezen a két „Naphoz” spirituális értelemben csatlakozik egy harmadik is, mégpedig a fizikális lét 24 óráját tartalmazó anyagi „Napunk” is, így válik teljessé az ember három világát (szellemi, lelki, anyagi) megvilágító három Nap (szellemi, anyagi, fizikai) ősrégi mítosza. A látható Nap a valódi Nap árnyékaként utal az igazira, míg „egy napunkat adja ama fenti nagy Világító felkeltünktől lefektünkig”. Mint ahogy a mítosz összefügg a történelemmel, a Nimród ősapa által képviselt szellemi Nap is bevilágítja Attila nagy alakját és történelmi tetteit mégpedig úgy, hogy egyúttal rámutat arra a szellemiségre is, amit maga a nagy Attila képviselt. Attila, mint írtuk szakrális uralkodó volt, ahogy maga Nimród is a hagyomány, illetve a „régi emberi emlékezet” szerinti első szakrális nagy király. Nimród esetében egyértelmű, hogy a fizikai nagyság (Nimród, mint óriás) egyben spirituális nagyságot, illetve mélységet is feltételez. A szakrális uralkodó legfontosabb, égből kapott karizmatikus ajándéka, fogalmazhatunk úgy is, hogy transzcendens tulajdonsága az óriássága mellett a „mindentlátás”. Ez a mindentlátás, ahogy a néphagyomány fogalmaz nem más, mint az a kivételes képesség, hogy a tér és idő őt nem győzi le. Vagyis annak a tulajdonságai ő rá nem vonatkoznak, őt nem kötik meg. Így a teret és az időt legyőzve megláthatja az egeket össze134
tartó és azokat Isten bölcsessége által fenntartó nagy és egyetemes Igazságokat. Tehát részesül Isten igazságában és mintegy lehozza azokat „fentről”. Itt azokról az égi igazságokról van szó, amiből megszületik az emberek számára a nagybetűs Törvény. Az ami az életet életté avatja Hamvas Béla szerint. Ez az a valami, ami a mennyei rendet megvalósítja itt lenn a földön. A szakrális király tehát nem „csak” törvényalkotó és azt fenntartó, mint általában a királyok, hanem annál sokkal-sokkal több. A szakrális uralkodó a szó legszorosabb értelmében „lehozza” az Égből a törvényt ide le a földi világba. Azt az igaz törvényt, ami által az Ég maga is „működik”. Ez a törvény, mint minden isteni alkotás nem tűri meg a legcsekélyebb változtatást sem. Mert ahogy Csontváry fogalmaz, ami csak a legcsekélyebb módon is eltér az isteni Pozitívumtól az már nem Az. Csak utánzat, másolat, hamis utánérzés. Sőt, tovább menve ezen a gondolatmeneten maga a bűn, mert eltér az istenalkotta valóságtól. Elvégre a Sátán maga is Isten majma, vagyis őt utánozza, de úgy, hogy teljesen ellentétes az Ő világos birodalmával. Röviden a hasonlat lényege az, hogy a másolat mindig csak „más”, Nem eredeti, árnyék van rajta és élete a sötétség világa alá van rendelve. Ezért nem lehet a szakrális király lázadó és gonosz. Ez a megállapítás abszurd és lehetetlen. Hiszen, ha maradéktalanul betölti rászabott feladatát, akkor a fentről lehozott égi tudást szó szerint egy az egyben tehát „világosan”, eredetien kell megcselekednie. Ettől eltérni, úgymond ellene lázadni egyszerűen lehetetlen, mert akkor elvész a lényeg, az isteni, az eredetiség magja, Elvész az isteni áldott karizma, elvész a Mennyekből kapott örökkévaló szakraritás. Sokkal inkább lehetséges az, hogy magával a nimródi szellemiséggel szemben történt itt valójában lázadás. Tehát a jól népszerűsített és közismertnek számító populáris felfogással szemben a hagyomány Nimródja nem lehetett lázadó. Sokkal inkább egy Égből hozott törvényt megtartó karizmatikus király volt Nimród. Azt tudnunk kell, hogy a karizmatikus királynak a bölcsessége a beavatottak tudásából táplálkozik. Ezért ennek a bölcsességnek a felismerése és pozitív voltának tudatosítása nem könnyű dolog. Sokan azt feltételezik, hogy ez az égi ismeret, fentről való tudás, teljesen különbözik a földi törvényektől, a földi 135
igazságoktól, Valójában teljesen másról van itt szó. Sokkal inkább arról kell itt beszélnünk és azt tudatosítanunk, hogy ha a földi törvények „igazságos” törvények (tehát őrzik azt a fénymagot, amiből a „Világosság” táplálkozik és maga az Ég is „működik”), akkor azoknak a magva ugyanaz a fénymag, ami a karizmatikus égi bölcsesség „szívében foglal” helyet. Ezt a felismerést nyugodtan vehetjük ténynek, s ez az égi-földi bizonyosság a Nimród-történetet is fénybe borítja, tisztába teszi. Arról már beszéltünk, hogy a szakrális uralkodó gondolkodását nem ejti rabul sem a tér „szerkezete”, sem az idő gondolatokat elnyelő örvénylő spirálja. S ha ez így van, akkor az ilyen uralkodó bizony jövendölni is képes, hiszen az idő kapuja mindig nyitva van előtte. Következésképpen Nimród éppen úgy tudta, hogy mi lesz a sorsa Bábel tornyának, mint ahogy Attila is tudhatta, hogy az adott csatában ő fog győzni vagy éppen legyőzik a hadait. Tehát volt lehetősége arra, hogy visszafordulhasson, ha éppen vereség várná azon a bizonyos harctéren. De a megismerés bölcsességével rendelkező, látó hadvezér tudja azt, hogy a vereségre épp olyan szükség van, mint magára a győzelemre. A magyar Nimród-hagyomány több helyen is utal arra, hogy Nimród a nagy és hatalmas őskirály a Legnagyobbnak a védelme alatt állt. Ugyanígy Attila esetében is őrzi a hagyománya sérthetetlen, isteni kiválasztott mély mítoszát. S aki legyőzhetetlen, az halhatatlan is a tradíció szerint. Mégis az valósul meg, hogy a halhatatlanok egyszer csak meghalnak és a haláluk után, mint halhatatlanok visszatérnek. A nemzeti mítoszok erre a meghalás-feltámadásra igen nagy bizonyossággal szolgálnak. A meghalás territóriuma mindig a Föld, a feltámadásé mind az Ég. A régiek következetesen hittek abban, hogy a fegyver, az az eszköz, ami elveheti az életet, éppen úgy „kettős születésű” lehet, mint maga az ember. Arról van szó, hogy a fegyver is éppen úgy születhet az égből és a földről (sőt az égi is a földből, ahogy azt az Attila-hagyomány őrzi az Isten Kardjának legendájában). Igen egyszerű analógia kapcsán a „földi” fegyverek a földi emberek életének a kioltására képesek, míg az isteni erővel, tulajdonságokkal rendelkező harci eszközök az „istenemberek” életét olthatják ki. Többnyire az „isteni” fegyverek általában az isteni emberek eszközei. Az itt elmondottakból kitűnik, hogy a kariz136
matikus királyt földi fegyverek nem ölhetik meg semmilyen körülmények között. Az égi fegyverek anyaga a hagyomány szerint abból a fénylő bölcsességből származik, ami őrzi azt az égi világosságot, ami minden esetben az Igazság és a Törvény „anyaga” is. Ezért van az, hogy minden „isteni” fegyver fénylik, világít, akár a hagyomány szerint Nimród „égből hozott és ott kifeszített nyila” és Attilának „tündöklő, lángőrző kardja”. Ez utóbbit gyakran azonosítják a világhatalom, marsi kardjával. Ebbe a hibába esik bele G. Dumézil is. S hogy ez a kard nem egy világot meghódítani készülő zsarnok égi kardja, azt többek között a Róma falainál megálló hun sereg is bizonyította többek között. Természetesen tudnánk még több olyan kirívó példát is mondani arra, hogy ha Attila egy zsarnok „kutyafejű” hódító lett volna, akkor nem úgy tette volna a dolgát, ahogy azt tette a történelem folyamán. Nem hagyott volna ki szinte száz százalékosan előnyös stratégiai helyzeteket és egy látszatra követhetetlen logika mentén cselekedve nem lett volna olyan gyakran úgymond nagylelkű és kiismerhetetlen. Dumézil szerint a „szent kard, a Gladis Martis megtalálása csapdának bizonyult” és elbizakodottá tette Attilát. A népek tudatába remekül elhelyezett és közismerté vált nimródi hagyományba ugyanezt a félreértelmezést találjuk. Arról van szó, hogy Nimród hatalmas, nagy „égi tudása” által elbizakodottá lesz, és tornyot épít, hogy legyőzze magát az Istent. Azonban tudjuk, hogy az égi és egyetlen igazságra és bölcsességre támaszkodó tudás egyben Isten tudása is. Ezért az égi bölcsességet kiválasztott ajándékként „magán viselő” karizmatikus, szakrális király nem támadhat önmaga igazsága ellen. Nem lehet önmaga ellensége, mint Isten ellen lázadó hatalmas zsarnok. Ugyanígy Attila esetében sem lehet Isten Kardja egy csapda egyszerűen azért, mert Isten nem azért ad karizmát egy kiválasztott királynak, Ő általa választott uralkodónak, hogy csapdát készítsen neki merő rossz szándékból. Sokkal inkább azért teszi mindezt, hogy az Ő igazságát hirdesse, Isten igazságát teljesítse be a kiválasztott „ég útján járó” uralkodó.
137
13. Hely nevéről, titkos emlékéről „…hely nevéről titkos emlékéről hely nevéről, Bálnak emlékéről, soha ne felejtkezz! Titkot mond az Néked, régi-régi nagy titkokat...”. (Nagy Ferenc) „Ha Nimródról beszélek neked Bál is ott van, ha Bált mondok tudott, hogy Nimród is ott van...” (Horváth János) Már említettük, hogy a régi népek hagyományában milyen szoros hasonlóság, spirituális egybeolvadás, röviden kapcsolódás van a Nimród-hagyomány és a Bál-Bél kultusz között. Konkrétan és bővebben az örmény hagyományra utaltunk, de nem ez az egyetlen út a közös gyökérhez. A mai Irak és Irán területén még fellelhető iszlám előtti tradíció is számtalan megfelelést mutat e két nagyon régi történelmi és mitológiai hagyomány között. Az, hogy a „legrégibb mesét” mindig az adott hely nevéből lehet kiolvasni, ezt minden valamire való néprajzkutató, régész és mitológus tudja. Mint ahogy azt is tudjuk, hogy nagy birodalmak, ha a múlt emlékeit ki szerették volna törölni az emlékezetből, akkor a régi fentmaradt írások megsemmisítésén túl (a magyar hagyomány esetében a teljes ősi írás – rovásírás – felszámolásával) igyekeztek a régi helyneveket is átnevezni. Erre azért volt szükség, nehogy az adott hely nevéből ki lehessen következtetni a régmúlt valós történelmét. A nagyon régi ősi népek tudták, hogy elnevezni egy helyet csak egyszer lehet. Éppen úgy, mint ahogy szakrális értelemben is csak egyszer lehet megnősülni vagy férj138
hez menni. Éppen úgy számtalan neve is lehet egy embernek, de az igazi. a „valódi” mindig az első. Mivel a névadás egy visszavonhatatlan szakrális rítust jelent, ismételni, újranevezni valakit, valamit egyszerűen lehetetlen vagy csak nagyon kivételes esetben történhet meg. Ugyanis új névhez új szellem és új lélek is kell, és ez az újjászületés igen ritkán valósul meg egy testben itt a földi létezés folyamán. Hangsúlyozzuk, hogy elnevezni, pontosabban megnevezni valamit, vagy valakit nagyon mély spiritualitással bíró, okkult rítus. Itt az okkult fogalom alatt még véletlenül sem a mai szóhasználat szerinti értelmet kell venni, hanem egy nagyon mély, az időtlenségből átemelt rítust kell elképzelni. Mert azáltal, hogy nevet adunk, egy kis teremtés valósul meg, ahogy azt a nagyon régiek mondták. De név nélkül sem lehet létezni, mert akinek, vagy aminek nincsen neve, az kihullik az időből, elvész a jövő számára. Ezért volt hajdanán az egyik legnagyobb büntetés az, ha valakinek „elvették” a nevét. Mert az a valaki a névvesztés által spirituális értelemben meghalt. Töröltetett a neve az élők közül, az élet nagy könyvéből. Ha nevet adunk, azt úgy tesszük, hogy kiválasztjuk mindig a neki megfelelő és a számunkra legkedvesebb nevet, és azt a nevet adjuk. S ez a név majd beteljesedik az élet folyamán a nevezett életében. Röviden ennyi a névválasztás mágiájának a lényege. Ugyanezt tesszük meg, ha nem személynek, hanem helynek adunk nevet. Hiszen a helynevek esetében is a nekünk kedves helynek az általunk legkedvesebb és a neki legjobban megfelelő nevet adjuk. A régiek is így cselekedtek. Lakóhelyüknek, közvetlen környezetüknek azt a nevet adták, amit ők a legjobban szerettek vagy tiszteltek, és amiről úgy vélték, hogy az adott helynek a legmegfelelőbb. Történetesen, ha Bál istent imádták, akkor (ami a régiek világképe szerint Bál isten fizikális teste) a hely nevében benne kellett lennie a Bál névnek is. A földtestnek, a helynek magán kellett viselnie az égi „test” (égitesti) nevét is. Ezért volt úgy, hogy a hely megkapta magának Bél istennek a nevét, de ezt az istennevet általában összevonták egy a hellyel kapcsolatos vagy arra jellemző névvel is. Összefoglalóan pedig egy vidéket, ahol sok volt a Bál-nevű hely egyszerűen Bálvidék139
nek nevezték, ami egyértelműen utalt az ott lakók vallási kultuszára is. A Balaton környéki néphagyományban viszonylag sok régi hiedelem maradt fenn. Ilyen az első nagy király emlékére, mint a magyarok ősapjára emlékeztető ünneplés, a „Bál”-ozás szokása is. Nagy Sándor írja, hogy „...van egy gyönyörű nagy tó, amelynek neve vitathatatlanul szintén sumér eredetű, ez a Balaton, vagyis az ősi sumir Bál vagy Bél isten tava.” A kérdést körül járva tapasztalhatjuk, hogy Bál istennek a kultusza igen elterjedt volt a régi magyar területeken. Több mint 60 olyan Bál isten nevével kapcsolatos falut, vizet, hegyet találhatunk a történelmi Magyarország területén és ez már maga is bizonyíték a régiek vallási gyökereit illetően. Itt nyugodtan megfogalmazhatjuk az ebből következő tényt, amit már több kutató is leirt és bizonyított. Az egész Kárpát-medencében egy azonos vallású és nyelvű nép élhetett egykor. Ebben a kijelentésben nagyon sok mára elfelejtett történelmi igazság gyökere benne foglaltatik. De térjünk vissza a Balaton környékére. Oda, ahol mítosz a „két szarvast űző testvér” apjáról, mint a világ első „fényben álló” ősapjáról beszél. Oda, ahol a Bál isten tisztelete hajdanán olyan dominánsan jelen volt. Azt is tudnunk kell, hogy a Bál-kultusz felszámolása érdekében telepítette Szent István a bencéseket ama híres Bakony-Bélbe. Ezzel megfogalmaztuk azt a tényt, hogy ez a Bél kultusszal összefüggő régi település már Szent István előtt is megvolt. És ami legalább annyira fontos, hogy még Szent István idejében is élő falu volt. Később 1055-ben I. Endre ugyancsak ebből a célból telepített bencéseket Tihanyba, oda ahol a „régiek hite gyakran megszólalt az Égből aláhullott láthatatlan erő által”. IV. Béla Szigligetre telepített szerzeteseket, mert ott ugyancsak „élt még az pogányok rút Bál-ványos hite”. Tihanyra visszatérve a település környékén még az 1848-as magyar szabadságharc idején is éltek olyan „hitetlen hívők”, akik a régiek hitére hivatkozva megtartották a víznek, földnek és Égnek babonákkal teli, pogány tiszteletét. De haladjunk tovább a régi, történelmi Magyarország területén. Nem csak a Balaton környékéről tudunk, ahol emlékeiben és a töredékes „babonás” rítusaiban oly sokáig élt a régi magyarok 140
Bál-kultusza. Ahogy Nagy Sándor fogalmaz „másik veszedelmes Bél isten tiszteletétől fertőzött góc Bihar volt.” Itt, ahogy Nagy Sándor írja, mai napig is 15 Bál isten nevét viselő falu található. Ez az a környék, ahol Nimródról úgy emlékezik meg a helyi hagyomány, mint „bábeli nagy királyunkról”, akinek a cselekedeteit az „írás bizony nem úgy mutatja be, ahogy az akkor a maga idején vót.” Debrecen mellett, Nagycsere és Fancsika között található a Bálhegy és a Báltisztás. Ezek az elnevezések Balkányi Szabó Lajos szerint a Bál-tisztelet egykori jelenlétéről beszélnek mégpedig egyértelműen. Ahogy írja: „1-ször az, hogy őseink, mint általában minden napvagy tűzimádók (Bál = Bél = Béla = Bila = Vila= Világos = fejérség, tisztaság, fény, tűz, nap, ur = erő) az isteni tiszteletet rendesen halmokon és folyók mellett szokták véghez vinni és épen e hegy alatt is van egy folyó, mely Szerencsi folyásnak neveztetik, mely folyásnak már maga e neve is ily fogalmakra vezet. 2-ször. Több halmok vannak Debrecenhez tartozó pusztákon, melyeknek nevei a Bál tiszteletére látszanak vonatkozni (lásd Peccenpálhalom) mint szintén, az ide közeleső Balkány és Béltek nevű helységek Szabólcs vármegyében, sőt Nyír-adony, és Ér-Adony s Esztár (Esztaród) helységek nevei is odamutatnak.” S milyen különös vagy a hagyomány útját járva inkább logikus, hogy az említett Fancsika környékéről maradt ránk az a nimródi hagyomány, amiben Nimród nem az Égben lakozó ellen építette meg a babiloni tornyot, hanem hogy az Ég Ura azon le tudjon jönni a Földre az övéihez, hogy ott „finybe és dicsűségbe ejtse” a világot. S itt is akárcsak a tőle igen messze lévő Balaton környéki néphagyomány esetében is megőrizte a Bál-hagyomány a „Bál”-ványfa emlékét. Sőt úgy tűnik, hogy szinte általános hagyományról van szó ebben az esetben, hiszen ugyanez a bálványfa megjelenik a székelyek népművészetében is, mégpedig elég dominánsan. Ők a kapuszárnyakat tartó „teherviselő” oszlopokat ma is így nevezik. Huszka remek ráérzéssel következtette ki és találta meg az ornamentika „tudásába” elrejtett információt. 141
Ugyanis egykor, az ősidőkben magának Bál isten faragott képének is meg volt a helye a székelyek fizikális és spirituális „kapujában”. Sőt külön róla készült kőoszlop előtt is tisztelték, „Bál”ványozták azt. Innen maradt meg a bálványozás vagyis az istenítés szavunk. Itt válik értelmezhetővé az a bizonyos őrszerep, amiről a magyar hagyomány is beszél, mégpedig Nimród és Bál kapcsán szinte egyformán és jól körülhatárolhatóan. Nimród őre a kapunak, a toronynak a Napnak a fénynek, a tűznek, a nemzetségnek az erőnek a világnak a hatalomnak az Égnek a jótékony természetnek az élet erős ura Bál őre a helynek, a nyelvnek, a kapunak az erőnek a tűznek a fénynek agyomornak az Égnek a szellemi és fizikális világban egyformán jelenlévő erőnek a megelevenedő természetnek (tavasznak) Ezek a párhuzamok látványosan bizonyítják, hogy itt Nimród és Bél esetében is azonos minőségről, azonos tartalomról és jelentésről van szó. Mivel ennek a régi és organikus szemléletben élő kultusznak „analógiás” a gondolkodásmódja, nézzük, hogy 142
maga a Nimród—Bál hagyomány mi mindent fed fel, nyit meg az analógiás gondolkodás segítségével, annak összefüggésében. Hol is helyezkedik el Bál istenség az ember testében, az ember mikrokozmoszában? A bihari néphagyomány rögtön válaszol a kérdésünkre egyből két helyet is megnevezve: „Bál (bal) felül van a Te istened, ott ahun a te szíved”, „A te Bál istened ott lakozik, ott benn, ahol a gyomor tüzének van az otthona te benned”. Azokról a nagy „Bál-okról” már írtunk, amik nem mások, mint színpompás, ünnepélyes nagy mulatságok, amiknek a nevei még most is őrzik annak az istennek a nevét, akit valaha oly nagyon kedveltek, hogy emlékére „bál”-okat rendeztek. Nem szabad felednünk, hogy Nimród ősapa, akárcsak Bál a „jótékony természetnek”, „az elpusztíthatatlan, mindig megelevenedő természetnek” is az ura. A lényeghez mindjárt közelebb kerülünk, ha rávilágítunk arra, hogy maga Bál a halál felett újra és újra diadalmaskodó élet nagy nemzetség istene. Az ősszel meghaló természet tavasszal újra ébredő, így hát örökösen reinkarnálódó halhatatlan istene. A Nimród-hagyományban oly nagy súlylyal jelentkező reinkarnáció, itt Bél esetében is domináns jelentőségű. De míg Nimródnál egyedi mitikus reinkarnációkkal találkozunk, addig Bál esetében az egész természetet, mintegy annak újraélesztését a maga végtelen körforgásában tapasztaljuk meg. Ennek a kapcsolatnak a szorosságát csak erősíti. ha felfejtjük a nagyon szoros mitológiai azonosságokat, mintegy „együttállásokat”. Induljunk el úgy, hogy vizsgáljuk meg hogy a hagyomány. a mítosz szerint hol találkozhatunk Nimróddal és Bállal: Nimróddal találkozhatunk: – kapuknál, tornyoknál, viharban, villámlásnál, déli napsütésben, királyi vadásztoknál, kutaknál, forrásoknál, vizek közelében, az ősökre emlékezve, arany tárgyak megtalálásakor, barlangok bejáratánál, mitikus ősi kultuszhelyek bejáratánál. Bállal találkozhatunk: – erdőkben, nagy mulatságok idején, tavasszal mikor visszatér az „élet” a természetbe, déli napsütésben, forrásoknál, réteken, ősökre emlékezve, arany tárgyak keresésekor – megtalálásakor, 143
ház bejáratánál, nagy kapuk őreként, mitikus ősi kultuszhelyek bejáratánál. Ezen párhuzamok tanúsága az, hogy a hagyomány bizony soha nem felejt. Nem pusztán megőrzi a múlt szereplőit, hanem azok feladatát, helyét és spirituális jelentőségét is azok „helyére rakva” megőrzi, megörökíti. Még abban az esetben is így van ez, ha két név alatt egy minőség és több mítoszréteg fedi egymást, mint azt tapasztalhatjuk itt a jelen esetben, Nimród és Bál mitikus hasonlósága kapcsán.
144
14. Aranyos kor, kerek tündérvilág „Megteremtette az Isten széles e világot s közepébe tette szép Magyarországot” (Tálas János: Szent István induló népi költő, nyugdíjas ácsmester) „középen a titok, a teremtés titka...” (ismeretlen magyar középkori szerzetes) „...középen csak az lehet, ami arra érdemes, míg a széleken csak az, ami oda lerakódik.” (Alkimista feljegyzéstöredék a xv. századból) „...aranyos kor kerek tündéri világ emléked vissza-vissza száll Nimródot is látni csillagfellegekben rejtett Magyarország Pilis erdejében Pálos barátok rengetegében” Balogh Sándor A régiek bölcsességének egyetemes hagyománya úgy tudja, hogy az a bizonyos Éden, amiről az emberiség (aminek a teljes elvesztése az aranykor alámerülésével vette kezdetét) mindig egy bizonyos mitikus középen foglalt helyet. Ez a mitikus középvilág lehetett magas sziget, lehetett hegynek „… egy világnyi napfényű teteje”, lehetett az égigérő életfának legteteje mintegy az élet felső szellemi birodalmának letükröződése. 145
Egy szóval sok minden lehetett ez a mitikus magvilág. De minden esetben „fenn” a magasban kellett lennie, ott kellett megszületnie, és ami nagyon fontos a hagyomány vizsgálata szempontjából „naparcú” kellett hogy legyen. Tehát az Éden kultusza egyértelműen napkultusz volt. Történelmünk mélyéről néphagyományaink számtalan olyan dolgot megőriztek, amik bizonyítják, hogy egykor hajdanán „napmítoszban élt a magyar”. Egyetlen népnek a hagyománya sem őrzött meg annyi mindent a régiek naphagyományáról, mint a magyarok régi hagyománya. Ahogy az alföldi parasztasszonyok mondták „Nimród emléke együtt süllyedt el az igaz Nap emlékeivel”. Ezért történt aztán hogy. mint múlttalan jövevények nem ismerjük fel a múltunkhoz vezető „aranyos” nyomokat és ahogy Benedek Elek is fogalmazott, hagyjuk, hogy azt mások elvegyék és azokat a sajátjuknak tüntessék fel. Ez a kollektív felejtés azonban nem Nimróddal, a hajdani óriáskirály elfelejtésével, illetve elfelejtetésével kezdődött, hanem azzal, ami ennek a nimródi eredetszálnak a történelmi „legvégén” áll. Nevezzük nevén a dolgot: a hun-magyar eredethagyományról és annak legelején álló mitikus származásról van szó. Ennek az eredet-hagyománynak a teljes elfelejtetése már biztos záloga annak, hogy a szkíta-magyar hagyományok is elfelejtődjenek egyszer. S ha ez megtörtént, akkor már biztosak lehetünk benne, hogy a nimródi kusita történelmi ősvonalat a maga igen érdekes sumér és kánaánita kapcsolódásával már végleg elfelejtette a magyar nemzet és természetesen vele az egész kultúrvilág. S ha netán valakik mindezt előszednék, netán a néphagyomány valamely véletlenül le nem vágott, még megmaradt mélybe érő tradíciója kapcsán, akkor könnyedén, mosolyogva automatikusan hiteltelenné tennék az egészet – mondván a hivatalos, elfogadott történelemhez a „reális valósághoz” semmi, de semmi köze nincs. Ez momentán így is van, de attól még igaz lehet. S mint látjuk igaz is. Merüljünk csak le abba a bizonyos nagyon régi aranykorba. Hesiodos Theogóniájában azt írja, hogy mikor még ember sem élt a földön csak istenek, akkor Kronosz és annak fia, Zeusz uralkodott. Az istenek háborújában (ami ekkor játszódott le itt az istenek és a hatalmas termetű titánok között) a föld erőivel szemben ez égi birodalom győzött. Ez egy igen fontos kezdeti momentum. 146
Nem véletlen, hogy Várkonyi Nándor igen nagy fontosságot tulajdonít neki. Ebben a mitikus időben még az emberiség a szó klasszikus értelmében nem is létezett. Az ősemlékezet, a magyar archaikus néphagyomány úgy tudja, hogy ekkor csak valahol délen létezett egy aranyos birodalom. Az a hely ahol „az istenek és az ember egy nyelven beszéltek és egy akaratban, boldogságban éltek”. Ekkor az istenek jó barátságban voltak az „aranyos birodalom” embereivel. Együtt ettek és ittak velük. Erről az időtlenül régi világról magának az Ószövetségnek is vannak emlékei. Oláh Imre írja: „Az Ószövetség például már akkor beszél a kusok. vagyis az ethiópok földjéről mielőtt még Isten az embert megteremtette volna. Ezt a meghökkentő tényt azért jó tudatosítani, mert az Ószövetség az emberek nagy többsége előtt hiteles szentirat még akkor is, ha annak sajátos nyelvezete és tartalma a mai ember gondolkozásától, logikájától távol van. Vitathatatlan, hogy ez a szentirat akár az összes többi vallásos kordokumentum a kor jellegzetes szellemében íródott. Ezért természetes, hogy ma is hasonló keretek között kell, azonos szellemi szinten és logika mentén azt értelmezni. Ez a megállapítás tényszerű és nagyon fontos különösen akkor, ha mint ebben az esetben is az idők legmélyén keresgélünk. A népi hagyomány gyakran jelzi, hogy amit ó megőrizett az egy ‘másvilágbeli gondolmány’ de hiteléhez nem férhet kétség, mert amúgy megromlott vagy elveszett vóna az idők gyors szaladtával”. De nem elég a dolgok legelejére fókuszálni, tovább kell menni, tovább kell keresgélni. Vajon ott a régmúltban Nimród népe, ezek a bizonyos őskusiták vajon hol éltek és a történelem folyamán merre is „haladtak” dacolva a természettel és ellenségeik haragjával? Az ókori történelemírás által khamitáknak, kámoknak és igen gyakran kusitáknak nevezett nép nem keletről nyugat felé, hanem éppen ellenkező irányba vándorolt a térben és időben, vagyis a történelemben. A magyar hagyomány és népmesekincs is megemlékezik erről a vándorlásról, és úgy tudja, hogy Nimród és óri147
ásai napnyugatról a felkelő nap irányába haladtak mégpedig úgy, hogy maguk után hatalmas kövekből épített óriási kőpalotákat, csillagvizsgálókat és szent épületeket hagytak. De a kövek emelésének, a nagy kövekből való óriási épületek építésének beavatott titkát magukkal vitték. Az idő haladtával itt több kérdés is kínálkozik. Leginkább az, hogy ezek a nagy kőépítő khám ivadék kusiták mikortól nem építettek már azokból az említett nagy kövekből oly hatalmas épületeket és hogy kik is valójában a khámiták utódai? De még ezeknél a kérdéseknél is izgalmasabb az, hogy hol született és valójában honnan is jött ez a nagy kőépítő ősi kultúrnép. Az emberi emlékezet legelejéről származik, onnan jött ez biztos. Hiszen erről beszél a mítosz és néphagyomány egybehangzó emlékezete. A magyar néphagyomány úgy tudja, hogy „Nimród népe előtt nem volt nemzet a földön”. S ez a mitikus korban élő „első nemzet” különös és mára felfoghatatlan édeni világban élte világát, és onnan jött az ismertnek hitt történelem korai világába. Ez a bizonyos édeni világ valóban nem ismert romlottságot a szó legtágabban vett értelmében sem. Az elsötétülés, a gondolatok sötétbe hullása, a gonoszság emberben való megszületése csak az Éden elvesztése után kezdte birtokba venni az emberek uralta földet. Ekkor még az Isten és ember közötti lények, az angyalok, a tündérek és egyéb „tünemények” együtt éltek a romlatlan, fényben élő emberekkel. A magyar hagyomány úgy tudja, hogy Nimród Nagy Király világa „ama Biblia előtti s azelőtti fényes világ” még az Éden világához tartozott egyértelműen. Ekkor még megvolt az a mitikus „aranyhíd” az Ég és a Föld között, ami az emberiség bűnbeesése miatt a Földről az Égbe költözött. Nimród, az óriás ősatya a magyar mese szerint is ezt a hidat vigyázta. Mindig mondhatni folyamatosan úton volt, örökké „vadászott”, mindazokra akik az ősök hídját el akarták rabolni. Az egyszerű, de még a régi mítoszokkal együtt élő emberek tudatának legmélyén, a maga teljes jungi aspektusaiban ott találjuk azokat az ősképeket, amik még erről „az aranyos hidas ősi tündérvilágról” beszélnek. Igaz, hogy a felszínre bukva és ott találkozva a jelen cseppet sem fényes világával ezek a tudatalatti emlékképek roppant töredékessé, elkentté, elmosódottá válnak. Nehezen köthetők „világi” történésekhez, ezért ezeknek a régi 148
emlékeknek az útja egyenesen belevezet a mítosz és a mesék csodás birodalmába. Holott valamikor a történelem mára alig ismert hajnalán, egy másik „világban” ezek a nagyon régi emlékképek nagyon is valóságosak voltak. M. Eliade nem véletlenül járja oly gyakran körbe a mítosz és a népi hagyomány találkozási pontját, mint vallástörténész. Hiszen maga a vallás rítusa, megélése nem „csak” a valahova tartozás tudatával ajándékozza meg a hívót, hanem az ősi múlt szellemét is életben tartja, megidézi, a maga sajátos, időtlen spiritualitásának a segítségével. Ezek az ősképek egy hatalmas, égi-földi óriáskirályról beszélnek. Olyan nagy királyról, aminek a hatalma emberi ésszel fel nem fogható. Ő az, aki olyan nagy területet ural, hogy az emberi élet nagy része „elkopna”, ha körbe kellene járni ezt a földi méretekkel mérve igazán hatalmas birodalmat. Itt a hatalom jelképe és szimbóluma minden esetben a kerek Nap. Ez a bizonyos Nap azonban nem szárítja ki sem szellemileg, sem fizikálisan az embert, mert benne ha kell, tengerek, erdők, tavak, folyók születnek újjá folyamatosan élő vizet kapva fentről az égiektől. Ez a világ birtokában van az Ég nagy „kulcsának”, amit a nagy Óriáskirály őriz hatalmas nagy, csillagos palástjába csomagoltan. Ez a palást hihetetlenül hatalmas és Nap természete folytán örök meleget sugárzó. S ha baj van, akkor megsegít. Egyszerűen csak ráteríti az óriás hatalmas nagy palástját gyermekeire, és ellenségeik egyszerűen nem képesek arra, hogy meglássák őket. De ami nagyon fontos, Nimród palástja csak azokat takarja be, akik úgy gondolkoznak, mint ő. Ahogy a délvidéki öregek mondták „akik bírják az ő Napját”. Az is figyelemre méltó, hogy a mitikus emlékképekben felszínre bukkanó Nimród ősapának örök fegyverei is vannak. Mégpedig a kard és a nyíl. Nimród a karddal a karizmatikus hatalmát őrzi, míg a nyíllal „csak” vadászik. Ebben az égi-földi birodalomban a Nap minden tisztaszívűre egyformán süt. Ez a mítosz nyelvén magára a hatalom gyakorlására is utal. Míg a kard a hatalom megtartására, az égi-földi egyensúly megőrzésére szolgál, addig a nyíl minden esetben a vadászásra. A kard maga az egyensúly erejét, az égi mérleg nyelvét jelentette, addig a nyíl minden esetben az őrzés, a vigyázás, az 149
éberség gyors erejét szimbolizálta, Volt még egy fegyvere Nimródnak e kettőn kívül is, de erről már beszéltünk. S ez a bizonyos fegyver az a legendás nappajzs, ami magát a spirituális és fizikális védelmet szimbolizálta egyszerre, S alakjában is magát a napbirodalom szimbólumát, a kerek világító Napot formázta. Mi sem természetesebb, hogy ennek a nimródi napbirodalomnak az alakja is kerek volt, mint maga Nimród Pajzsa. A hagyomány szerint ebben az aranykorban minden a Nap jegyében állt. Itt a Nap mindig a „legmagasabban” állt és el nem mozdult onnan legfentebbről sohasem, vigyázva birodalmának a gyermekeit, a Nap fiait. Olyan lehetett ez az „arany fényes, kerek világ”, mint egy olyan birodalom, aminek spirituális arca folyton a Napba néz és onnan, a Napból kapja egyenesen szellemi és fizikális energiáit. A Nap „elvesztése”, nem csak a kultusz elvesztését jelentette, hanem magának a létezésnek, az életnek a megsemmisülését is. A hely tehát maga is kerek volt, mint említettük egy „parttalan” aranysziget, ahogy azt a mítosz reánk hagyta. „Hiszen ami kerek, annak nincsen vége, örök világba van az bele téve”, ahogyan azt a magyar néphagyomány is a tudtunkra adja. Emlékezzünk csak, Vörösmarty az 1800-as évek elején írja meg a Délsziget c. versét. Benne a mitikus Délre való ősi emlékezés sejlik fel akárcsak Zempléni Árpád mitikus verssoraiban. „S a sziget áldott volt: kereken, mint egy teli hold, a Földövező tenger viharos közepébe merítve, Képe hasonlító egy egész kis földi világhoz.” Itt, ebben a világban az arany még „mindennapi és a létezéssel egyszintű” fém volt. Így tehát az élettel, a létezéssel vált „azonossá” A csángó hagyomány úgy tudja, hogy Nimród ősapa idején mindig a legmagasabban állt a Nap, Nem kelt fel és nem nyugodott le az égen, mindig ott állt magasan és mégis oly közel, „aranyos Délnek napkapujában”, Ekkor „nem vetettek, nem szántottak” az emberek, hanem úgy éltek „tündérek között tündér módon”. Szavak nélkül olvastak egymás gondolataiban, és mindig megértették egymást. Haragot soha nem ismertek, S olyan sokáig éltek, hogy már nem is emlékeztek arra, hogy mikor születtek. 150
Amikor azonban ez a bizonyos fényes Híd fel az Égbe költözött, a tradíció úgy tartja, hogy az emberek egyből és hirtelen megmutatták egymásnak sötét arcukat. Ekkor aztán Nimród királyunk elhatározta, hogy olyan nagy, égbetörő tornyot fog csinálni, hogy „ott fenn körülnézhessen” és megtalálhassa azt a bizonyos édeni világból az égbe felköltözött elveszett aranyhidat. Míg e hidat ismerték és használták addig az emberek „tudás nélkül is tudtak” és nem ismertek semmi sötétet. Mikor aztán ez a különös híd eltűnt a világból, az emberek tudata is elsötétült és árnyékuk megjelent a földön. Ekkor aztán azonnal magukra hagyták az angyalok és a tündérek az „árnyékos” embert. Míg az angyalok visszamentek az Égbe, addig a tündérek elköltöztek a föld alá vagy a sűrű erdőkbe a manók és különböző erdei teremtmények közé. Ettől kezdve sem az angyalokat, sem a tündéreket nem látott többé a bukott világban élő, naparcát elvesztő ember. Csak az a néhány kiválasztott látott úgy, mint a régi ember, aki újra képes volt arra, hogy megláthassa azt a bizonyos szellemi Napot, ami a magyar mitikus hagyomány és folklór mélyén világít. A magyar hagyomány elmosódott és igen-igen töredékes, az idők folyamán elveszőben lévő emlékezete szerint valójában réges-régen nem egy ilyen „aranyhíd” létezett, hanem kilenc. Kilenc kicsi és nagy aranyhíd egyaránt vezetett fel a földről, fel az Égbe. De az idők úgy hozták, hogy mire Nimród uralkodott már csak egy, egyetlen egy aranyhíd létezett. S ahogy a magyar mese fogalmaz „erre az egy aranyhídra aztán az Óriáskirály úgy vigyázott, mint a szeme fényére. S mikor elveszett a híd, eljött a sötétség. Az óriás bizony úgy gondolta, hogy égig érő tornyot épít, felmegy rajta és nosza vissza hozza azt a csodás aranyhidat. Hadd legyen úgy, mint az volt régen.” Az aranyhíd legendája bizonyos fokig ismert is maradt a néphagyományban. De figyeljünk csak oda arra az utalásra, hogy egykoron nem is egy, hanem kilenc híd vezet fel az Égbe. Erről csak ritkán beszél a mese és a mítosz. Csak nagyon ritkán kerül a felszínre ez a nagyon régi, a mitikus idők re visszavezethető szál. Miért is érdekes számunkra ennek a kilenc hídnak a megemlítése. Azért, mert ez már egyértelműen az Zend-Avesztában szereplő őskori mitikus király Jiam-Shidhez vezet és annak az aranykorát 151
villantja fel. Sőt még ennél is többet mond ezzel a hagyomány. Egyértelműen a népek egyetemes mítoszkincsének aranykori hagyománya felé mutat igazolva ezzel az információ hitelességét. Hiszen ez a Jiam Shid ugyanaz, mint a kínai Huang-ti (vagy Nagy Sárga Úr) vagy a hindu hagyomány Manu-ja, vagy az egyiptomi Menes, vagy a görög Minosz, a héber Ádám és így folytathatnánk a sort. Egy a lényeg, ahogy Hamvas fogalmaz a hagyomány szerinti Első Emberről, a Csontváry szerinti Eredeti Emberről van szó. Vagyis a hagyományokban szereplő Első Uralkodóról, az ősi Szellemi Emberről van itt híradás. Ez az első ember uralta fényes Birodalom pedig maga a béke, a szépség, a kiegyensúlyozottság, az égi rend birodalma volt. Ekkor a föld megegyezett az égiek birodalmával. Tiszta volt és minden hamistól mentes. A görög hagyomány erről úgy beszél, mint Aranykorról, a héber úgy, mint Édenkertről. S a magyar hagyomány, ahol mi a Nimródról szóló hagyományokat kerestük, így emlékezik meg erről az Első Birodalomról, mint a Napnak a fényes Birodalmáról. Arról a helyről, ahol a Napnak a „fénye” akadálytalanul juthatott el az emberek szívébe és agyába. Ez volt az a hely, ahol a sötétség és a hamisság ismeretlen volt. De kanyarodjunk csak vissza az Aveszta említette JiamShidhez és látni fogjuk a párhuzamokat: „És Jiam-Shid íme felépítette a tágas, nagy birodalmat, amelyet Vernek nevezett és berendezte az udvar és a rét és az erdő állataival, emberekkel, szárnyasokkal, kutyákkal. Elhozta ide a vörösen lobogó tüzet és minden állatok magvát és minden fákat és táplálékokat. A víz széles folyamokban ömlött és Ver birodalmának magas várát körülvette. Itt voltak a sokféle madarak, a termékeny aranyföldek dúsan teremtek, a szégyenlős ifjakban szerénység élt és tisztelet, a gyermekek erősek voltak és étvágyuk jó volt. A birodalom kies volt és tiszta, s mint az égiek lakóhelye szépséges, a magaslatok felől édes illatok szálltak alá. Az asszonyos fák dúsan nőttek a földből és a gyümölcsöt gazdagon érlelték. És Ver birodalmának áldott lakói között nem voltak uralkodók, akik 152
szigorú törvényeket hoztak: nem voltak koldusok, csalók, nem volt sötétben leskelődő ellenségek, nem voltak erőszakosak, akik az embereket bántották, nem voltak marcangoló fogak. Az emberek között nem volt különbség és az asszonyok a gyermekágyban nem kínlódtak. Ennek az ország közepén Jaim-Shid kilenc hidat épített, hat nagyobbat és három kisebbet. És a hegység tetejére hatalmas palotát emelt és körülvette falakkal, és szobákra osztotta azt és nagy ablakokat vágott.” Úgy tűnik, hogy az egyetemes és a magyar hagyomány által megőrzött mitikus kép úgy áll össze, úgy egészíti ki egymást, hogy az óriás Nimród korára már ebből a kilenc aranyhídból már csak egy vezetett fel az Égbe. És a nagy óriáskirály és magyar ősapa, hogy visszaállíthassa az Ég és Föld „arany-egyensúlyát”, az aranyhíd által égbetörő torony építéséhez fogott, hogy annak „legmagasabb ablakából” újra elérhető legyen az a bizonyos utolsó, a népmese által megőrzött aranyhíd, ami nem más, mint a mitikus Nap egy csodaszép aranysugara. Ennek a hatalmas, bábeli vártoronynak természetesen nem máshol, mint a világ közepéből kellett kinőnie. Csak ebből a mitikus középből megszületve válik az egész cselekedett és maga a hely hitelessé, mondhatjuk úgy is: aranykori dokumentummá. Ez a legendás, mitikus középvilág mára sem veszett el és megjelenítődik a magyarvilág legendás szakrális közepeként a Pilis „fehér” szent vidéke által. Többen, közöttünk Hamvas Béla is felteszik a kérdést, hogy mi az, ami Jiam-Shid birodalmát aranykorrá teszi. Nos, az a mitikus kapcsolódás teszi még pontosabban avatja az aranykort aranykorivá, ami magát a magyar Nimród-hagyományt is hitelessé és aranykorivá teszi. Ez a kapcsolódás pedig a fenti és lenti világot összekötő, összekapcsoló csodálatos aranyhíd által valósul meg. Emlékezzünk csak, míg Jiam-Shid esetében kilenc aranyhídról van szó, addig Nimród esetében már csak egyről van szó. Minden bizonnyal a két mitikus király uralkodása között eltelt hatalmas idő volt az oka a hidak fogyatkozásának. A hidak sorsáról az Aveszta, mint szentkönyv annyit tud, hogy abból nyolc az aranykor vége felé „leomlott”. Csak egy maradt meg. Ennek neve Chinvat volt. Ez a híd maradt hát meg. Ezen a hídon jártak át a 153
lelkek akik a földről elköltöztek és a láthatatlanba visszatértek. A Chinvat köti össze tehát a látható és láthatatlan világot, „az Eget és a Földet, az anyagi és a szellemi teremtést”. Nyilvánvaló, hogy ha ez az „aranyhíd” eltűnik a földről, akkor egyből és azonnal megszűnik az égi-földi harmónia és az anyagba zuhant létezésnek már nem lesz lehetősége arra, hogy újra az Égi Országba feljuthasson. Az „aranyos-fény” helyett a sötétség uralma veszi ezzel kezdetét a földön. Ez az általunk párhuzamba hozott aranykori hagyomány kísértetiesen hasonlít a manicheus, bogumil és katar vallási hagyományra. Ver birodalmát annak idején kilenc „aranyhíd” kötötte össze a láthatatlannal, az Ég és a Föld eme spirituális összeköttetése által. Így valósult meg az, hogy a létnek szabad és sokszoros lejárata van az életbe, és az életnek szabad és sokszoros feljárata van 11 teljes létezésbe. Az életből a régiek hagyománya szerint a teljes létezésben kilencszeres átmenet van. A kilenc nem egyéb, mint a tízes számrendszer „tíz előtti” legnagyobb száma. Egyiptom „nagy” Kilence. Az aranykor az az idő, amikor az élet a lét felé nyílt, pontosabban arra teljesen nyitott volt. Ekkor az angyalok láthatóan lejártak a földre és a szellem az anyagi világba kilencszeresen áramlott le. A szellemi és isteni erők az emberi sorsba, az emberiség nagy közös életébe, a természetbe és az anyagba szabadon és bőséggel áramlottak le. Mindazt, ami a földön élt, átvilágították, megszentelték, és teljessé tették az égiek. A látható világ természetes módon kiegészült a láthatatlannal, annak a teljes irányítása alatt állt. Ez tette az életet teljes létté, ez tette egésszé, teljessé, egységessé röviden „egész”-ségessé. Nimród mitikus korára már a bizonyos Jiam-Shid által épített kilenc hídból már csak az említett utolsó, a Chinvat létezett mindaddig míg az is el nem tűnt. Fel nem ment az Égbe büntetésül az emberek „elsötétedése”, világos „Nap” tudatának sötétbe fordulása miatt. Az említett egyiptomi kilencszeresség elvesztése az emberi létezés hatalmas, apokaliptikáját vonta maga után. Már csak az „isteni” Egy volt a járható út az Ég és Föld között, hiszen egy maradt meg azon aranyfényű hidak közül, ami az Ég és a Föld mennyei kapcsolatát jelentette. Ennek az egynek az elvesztése egyértelmű volt az Istennel való kapcsolat elvesztésével. Hiszen ennek az „Egynek” volt a feladata, hogy a lelkek a láthatatlan 154
szellemvilágba vissza juthassanak és az Eget megismerhessék. Ennek az egy „Égbe vezető aranyos lajtorjának” az elvesztése maga után vonta, a világ kettétörését, széthullását. Az ember a világ egyik tört felében rekedt, oda zuhant vissza és ott, abban vergődik a mai napig is. A Nap világossága egykor nyitottságot adott, most a sötétség a bezártságot hozta. Az embert bezárta saját anyagba zuhant teste. Belső látása kihunyt, így magát majdnem teljesen elvesztette. Hiszen egykor az emberek, mint fénylő csillagok fordultak befelé, önmaguk világosságába és látták magukban az aranyhidak összességét és az egész égi mindenséget a maga hatalmas fénylő világosságában. Egykor kilenc külső-belső híd kötötte össze a látó embert az Éggel, a Földdel. Majd később csak egy, majd azután egy sem. S mikor már egy „aranyhíd” sem létezett, nem világított, nem volt látható, a bukott ember kívül került az aranykoron, az Éden hajdani mitikus világán. A hagyomány szerint pedig Nimród ott állt a Nap aranykorának és a naptalan sötétségnek a határán és Nappajzsával megpróbálta vissza hozni az eltűnő Napot, a teljes és világos létezés „fénylő Anyját”. Mindaddig állt ott a „fénytelen Délnek kapujában”, mígnem úgy döntött, hogy hatalmas tornyot épít és annak égbe nyúló, Nap által megvilágított ablakán kilépve újra ráléphet arra az elveszett, mitikus aranyhídra, a magyar mese aranyos tündérhajára. Ezt a „napvilágosságot” őrző, a magyar népmesében, mitológiai töredékekben fennmaradt magyar aranykori hagyomány szinte területi egységekre lebonthatóan máig megőrződött, és ha ügyesek vagyunk, újra felfedezhetjük. Megőrizte azt a Baranya környéki és kisalföldi mese éppúgy, mint a Duna menti falvak néphagyománya is. Ha tudjuk azt, hogy ennek a bizonyos naphagyomány által megőrzött aranykori birodalomnak az volt a sajátossága, hogy az emberek együtt éltek a tündérekkel, az angyalokkal és egyéb élő „tüneményekkel”, akkor csak azt kell figyelnünk, hogy a magyar hagyomány, hol és mikor beszél ezekről az emberek között élő furcsa fényes lényekről. A Duna mentén haladva, a Szigetközben és legfőképpen a Csallóközben úgy tartják az öregek, hogy valamikor réges-régen tündérek éltek ezen a vidéken. Ekkor volt aztán igazán jó világ, mindenki jóként fordult a másikhoz és nem ismertek rosszat és 155
sötétet. Az angyalok, tündérek fénye bevilágította ezt a földet. A töredékes, de mindenképpen nagyon régről hozott népi emlékezet minderről úgy tud, hogy ezt a nyugalmas, fényes világot akarta visszahozni egykor az Égi tornyot építő óriás ősapa. Sőt van itt még valami, ami számunkra érdekes lehet. Az égből a földre lehullajtott aranykincsek legendájáról máig beszél a magyar mítoszés mesehagyomány. De ez mitikus emlék felsejlik más népek hagyományában is. Többen utaltak már arra, hogy maga a történetírás atyja Herodotosz is feljegyzett olyan eredetmondákat, amiknek az eredete igen közel van az ősmagyar hagyományhoz. Ez számunkra annál is inkább érdekes, mivel magáról Nimródról hagyta ránk a hagyomány azt, hogy a Napisten földre ledobált ajándékait addig őrizte ameddig csak tudta. Amikor pedig „elorozták” az égi „aranyos ajándékokat”, akkor úgy akart panaszt tenni a „leghatalmasabb Világítónál”, hogy egy „égbe nyúló tornyot” épített és annak a legtetejére állva akarta elmondani a panaszát, az egyetlen égi királynak, az „élő Napnak”, annak, aki sohasem hazudik, és minden sötétet megvilágít. Íme az egyik olvasata a néphagyományban megőrzött sok történet közül annak, hogy miért is épült az a bizonyos bábeli torony. Grandpierre K. Endre egyértelműen ősszkíta eredetmondának nevezi Herodotos említett két eredetmondáját. Az első emberpár teremtéséről van szó, illetve arról, hogy „aranykincsek hulltak a Hargitára” az első szkíta királyok számára. Ezeket a különös égből hullott arany ajándékokat (itt az aranynak elsődleges spirituális jelentésére kell odafigyelni) őrizte hát Nimród, az óriás, az első király, a magyarok ősapja – mindaddig ameddig tehette. Ebben a mozzanatban fel kell ismernünk azt a szimbolikus tényt, hogy itt Nimród király az égi aranytárgyak őrzésével egyben magát az ősi napvallást védte és őrizte. A mítosz nyelvén a többi már magától értetődik. Mikor elvesznek ezek az égből kapott arany kegytárgyak, Nimród el akar menni ahhoz (a Naphoz), aki azokat az aranykincseket a földre leküldte, hogy újra visszajöhessen az aranyfényes „égi-földi béke”, a Nap csodás Birodalma, az a régtől oly sokat emlegetett csodás Aranykor. A probléma csak ott van, hogy Nimródot nem éppen egy aranykori, idilli világ visszahozójaként ismertette meg velünk a Biblia világa. A Képes Krónika is a Teremtés Könyvének idevá156
gó, nem éppen pozitív kicsengésű részét recitálja vele kapcsolatban. Lássuk a magyar könyvpiac 1978-ban és 1986-ban közreadott Képes Krónikáját a megfelelő fejezeteknél, hogyan is beszélnek azok Nimródról: „Kus nemzette Nimródot is, ő az, aki Noé maradékát az Úr város és torony építésére vezette, akiről szól a Teremtés Könyvének tizenegyedik része, mondván: ‘Ő kezdte a hatalmasságot a földön, mert hatalmával másokat maga alá vetett és akaratuk ellenére az említett munkákra kényszeríttetett’: Továbbá ‘Erős vadász volt és elnyomója az embereknek az Úr színe előtt’, kinek tekintetétől semmi sincs rejtve: innen származik a közmondás vagyis a szólásmondás: Olyan, mint Nimród. Később ugyanis, ha valaki az emberek elnyomója volt azt mondták rá olyan, mint Nimród. Országa kezdetben Babilon volt, maradékainak földje az óceán tengeréig terjedt. Nyilvánvaló ebből mindenkinek, hogy Hunor és Magyor, a magyarok ősei (nem) Nimród fiai voltak, aki Kus fia, aki Kám fia, kit Noé megátkozott: mert akkor a magyarok nem Jafet nemzetségéből származnának, miképpen pedig Szent Jeromos mondja: azért sem mert Nimród sosem lakott a Tanais folyó környékén, mely keleten van, hanem az óceán tengerénél. Miképpen tehát a Szentírás és a szent doktorok mondják, a magyarok Jafet fiától. Magyortól származnak. aki – Szent Szigilbert antióchiai püspöknek a keleti nemzetekről szóló krónikája szerint – ötvennyolc esztendővel a vízözön után bément Evilat földjére. és feleségétől Enétől nemzette Magyort és Hunort. Kikről a magyarok és hunok neveztetnek”. „Chus nemzette továbbá Nemprothot ő volt az, aki rávette Noé utódait, építsenek az Úr akarata ellenére várost és tornyot. erről szól a Teremtés Könyvének II. fejezete. Ez áll benne: „Ő kezdte a hatalmaskodást a földön”, mert másokat erőszakkal leigázott és akaratuk ellenére az említett munkákra kényszerített. így folytatódik: „És erős vadász volt”, vagyis az emberek elnyomója 157
„az Úr szeme láttára”, hiszen semmi sincs rejtve előtte. Innen származik a fordulat, ha tetszik, közmondás vagy szólás olyan, mint Nemroth. Később is, ha az emberek elnyomójának bizonyult valaki, azt mondták rá, hogy egy másik Nemproth, vagy hogy hasonlít Nemprothra. „Országa kezdetben Babilon volt”, utódai az Óceánig terjedő vidékeket tartották hatalmukban. Mindenkinek nyilvánvaló ebből, hogy azoknak van igazuk, akik Hunorról és Magorról. a magyarok őseiről azt állítják, hogy Nemproth fiai voltak. aki Chus fia, ez pedig Kám fia volt, s ő az akit Noé megátkozott. Egyrészt, mert akkor a magyarok nem Jafet nemzetségéből származnának. mint Szent Jeromos állítja, másrészt pedig mert Nemproth sohasem lakott a Thnais folyó környékén, amely keleten van, hanem az Óceánnál. Tehát – amint a Szentírás és a szent tanítók mondják – a magyarok Jáfet fiától, Magortól származnak, aki a vízözön után az ötvennyolcadik évben – mint a keleti népekről szóló krónikában Szent Sigelbertus antiochiai püspök elbeszéli – Evilath földjére ment és feleségétől Enétől Magort és Hunort nemzette, akiről a magyarokat és a hunokat elnevezték.” E két testvérpár volt az, akik a hagyomány szerint azt a bizonyos fehért üldözőbe vették. Evilath földjére visszatérve igen érdekes, hogy a régi időkben többen is hivatkoztak Calmaet-re, aki Genezis kommentárjában megemlíti, hogy a Tigris és az Eufrates folyók forrásvidékénél létezett egy Hunor nevű város, amit a görögök következetesen Colhis-nak neveztek. S milyen érdekes ez a sokat mondó névvel rendelkező és elfelejtődött város nem máshol, mint Evilath földjén fekszik. Tehát mikor a magyar legendáriumban azzal találkozunk, hogy mindkét nimródi gyermeknek (tehát Hunornak és Magornak) egy-egy nagy várost ajándékozott az ő apjuk és azt róluk nevezte el – akkor úgy látszik nem is állunk olyan messze a történelmi valóságtól.
158
Igen hasznos és érdekes az előbb említett a két fordítást egymás mellett látni már csak Nimród megnevezése miatt is. Sőt azt is tudnunk kell, hogy a csodaszarvas történetét nem csak a magyar hagyományban lelhetjük fel. Jelen van az óbolgár, a hun, sőt igen karakteresen az iráni regékben is. Igen érdekes, hogy Kerényi a perzsa Ezeregyéjszakában is rátalált egy különös változatára. Ahol Kína (?!) ifjú királya Ruszvansad vadászat közben egy fehér szarvasünőre bukkan. A király üldözőbe veszi, amíg az el nem tűnik előle... Magáról a „Fehér” színű állatról, mint igen fontos a magyar mítosz számára kiemelt jelentőségű állatról, a fehérló esetében még lesz szó. Itt most legyen elég annyi, hogy nem lehet véletlen a magyar nimródi hagyománnyal megegyező mítosz felbukkanása az iráni Ezeregyéjszakában. Számunkra itt most az a legfontosabb mítoszból előhozott tény. hogy míg a magyar mitikus hagyomány (amibe beletartozik a mesekincs, a mitológiai tradíció, a népi imádságoktól a ráolvasásokig, sőt az is, ami ugyan nehezen felfejthető, de értékében mindenképpen a többihez csatolható élőbeszédben reánk maradt archaikus magyar néphagyomány) őrzi az aranykort tornyával „megtartani” akaró Nimródképet, addig erről a bibliai tradíció semmit sem tud, pontosabban egyáltalán nem beszél erről. Sőt vele teljesen ellentétesen negatív személyként állítja be a „hatalmas Vadász!”, aki az Úr ellenében akart uralkodni és „másokat leigázni”. Az ellentmondás úgy tűnik teljes. Olyannyira. hogy még a szólásmondásként állítólag fentmaradt – „Olyan. mint Nimród” mondás sem őrződött meg a néphagyományban. Ellenben megmaradt egy igen szokatlan, de gyakran a felszínre bukkanó célzás, mégpedig az, hogy Nimród ősapa egy aranykori, édeni hagyomány utolsó, de harcos megtartója volt. Ez a világ „csodás és tündéri békében élt a fenti és lenti világgal egyaránt”. Ha ez így van, akkor a földi és égi világgal mennyei harmóniában élő „napbirodalom első királya”, nem lázad hatott az Ég ellen, amikor az az éden békéjét. „magas fényé!” magától az Égtől kapta. Ha ez így van, akkor ki ellen lázadt fel a toronyépítéssel a hatalmas Nimród király? Nagyon fontos azt tudni, hogy a magyar mitikus hagyománya Nimród által „nagyon sajnál!” és általunk ismeretlen körülmé159
nyek folytán elpusztult édeni, angyalok és tündérek által lakott „Nap fényétől világos” birodalom helyét, mitikus pozícióját mindig a legendás középre helyezi. Teszi ezt még akkor is amikor már ez a nagyon régi hagyomány csak apró nyomokban maradt meg a tudat felszínén. Magyarország szakrális és fizikális értelemben is „központi” helyzetére még a középkor végén is sok utalás esik. Még Mátyás korában is, ahol a felületen a nyugati, olaszos hatások ellenére valójában egy utolsó próbálkozás történik a „történelem előtti” magyar hagyomány rejtett megőrzésére. Ekkor a néphagyomány mélyén még mindig él ama rejtélyes „magyar középvilág”. A mesékben, az öregek által átadott hagyományban még mindig jelen van a mitikus központ, a legendás középvilág tudata. Csak innen a „jó Magyarország” birodalmából, a világ földrajzi és a szellem központi magjából vezet fel az út az angyalok és tündérek birodalmába. Ez az a hely, ahol még nyitott az Ég, még látni az Ég Kapuját... Sőt itt a „jó Magyarország” alatti barlangbirodalmakban a hagyomány szerint még ma is ott élnek azok a tündérek és angyalok, akik a földi Éden bukásakor menekültek ide le, a föld alá. A pálosokról reánk maradt népi hagyomány szerint maguk a pálosok is innen kapták spirituális erejüket. Innen a mitikus középpont földalatti világának „jó magyar” angyalaitól kapták határtalan hazaszeretetüket és csodálatos Mária-kultuszukat, Mária Országához való nagyon erős és szokatlan ragaszkodásukat. A néphagyomány szerint a pálosok fehér ruhája nem más, mint az angyalok fehér ruhája, amit ők a „fentiek” csak kölcsön adtak ezeknek a magyar szerzeteseknek, hogy képviseljék őket itt, a nekik oly kedves magyarföldön. Sőt azt is mondja a hagyomány, hogy a Magyar Szentkoronát tartó angyalok fehér ruhája ugyanabból az „anyagból” van, mint a magyar pálosok rendi ruhája. Innen a mondás „Elűzték a pálosokat, veszélyben a Korona. Elvették az angyalok ruháját. Aki a pálosokat bántja az a Szentkoronát gyalázza. Aki pálost ü, az angyalt ver”. Térjünk vissza újra a Képes Krónikára. Ebben erőteljesen hangsúlyozás történik arra, hogy a minden bizonnyal a népi hiedelemben még erősen élő Nimród-ősapa mítosza mennyire ellentétes a keresztény hagyománnyal, az egyházatyák tanításával. Ennek ellenére a Képes Krónika egy későbbi részében egyértelműen 160
ott találjuk és olvashatjuk Nimród—Nemproth nevét az álmosi nemzetségtábla kitüntetett helyén, a nemzetségtábla legelején. A Krónika elején „hivatalból”, az egyházatyákra hivatkozva letagadtatott Nimród, s lám később a magyar ősiség nemzetségfáját papírra vetve mégis megjelent Nimród Álmos nemzetségtáblájának a legelején. Azon a nemzetségtáblán, amit a nemzeti tradíció szerint mindig „középre állva” a „kör közepén” olvastak fel a régiek. Mert „minden erő és tisztaság az eredet közepéről származik és onnan sugárzik ki”. Onnan, abból a mitikus körből, ahonnan a Teremtés ajándékát is kapta az ember. S milyen igaz, ez a mitikus „középpontba állított”, a mitikus magban örökre megőrződött, ősi hagyomány erősebbnek bizonyult hivatali érdek minden „igazságánál”. Lám kiderül a titok, hogy Kézai krónikája miért nem kapott pozitív visszhangot a múló idő sodrában, a magyar történelem zaklatott évszázadai alatt. Egy régi tradíció nyílt megvallása a hagyománytól eltérő, zavaros és egyre gyökértelenebbé váló időben mindig bonyodalmat okoz, és rossz szemmel nézetik. Lássuk hát mit is ír Kézai mester Nimródot illetően: „...ez az óriás (Nimród—Ménrot— Nemproth) a nyelvzavarodás megtörténte után Evilath földjére költözött, amelyet akkortájt Perszisz (Perzsia) tartománynak neveztek és itt feleségétől, Eneétől két fia született, tudniillik Hunor és Magor, ezektől származnak a hunok és a magyarok. Az óriás Ménrotnak azonban, úgy beszélik, Enen kívül még több felesége is volt, akiktől Hunoron és Magoron kívül még több fia és leánya is volt. Ezen gyermekei és ezek ivadékai a Perszisz tartományát lakják, terme tükre és színükre a hunokhoz hasonlítanak, csak beszédjükben különböznek tőlük egy kevéssé, mint a szászok a thüringiaiaktól. Minthogy pedig Hunor és Magor Ménrotnak elsőszülött fiai voltak, atyjukétól külön sátrakban laktak”. Mind az, amit megtudhattunk Kézai krónikájából több mint fontos dolog. Először is megtudtuk, hogy a nyelvzavarodás után Nimród Evilath földjére költözött és ott született két gyermeke, akik nem mások, mint a magyarok és a hunok legendás ősei, 161
Magor és Hunor. A hagyomány szerint az ősapa az egyetlen „élő központot”, a Napot követve hagyta el „régi földjét és ment újabb helyre”. Ezért van az, hogy a tradíció szerinti a legendás ősapa „fényben álló központi helyét” soha el nem hagyta. Tehát, akik a nimródi napkultuszt a rítus teljességében megtartották, mindig a központban, a létezés közepén érezhették magukat. Csontváry ezért festi meg a Baalbekben (itt sem véletlen a témaválasztása – Bál-templomának, „központi” motívumot kibontó megfestése), mint programképben a különböző tudatszintekhez kapcsolódó, de mindig központi síkokban, egy központi „mag” felé irányuló, napfényben álló, a káld—babiloni eredetű, „Bál-i magyar világát”. A káld—babiloni ősmúlttal foglalkozó fennmaradt emlékek egyértelműen két nagy vallási kultuszról adnak hírt. Az egyik egy horizontális, anyagi függőségben mozgó, mitikus képben gondolkodó, és a Holddal szimbolizált istenszemléletről tudósít. A másik egy Napban megnyilatkozó, erősen vertikális irányultságú, Ég felé törekvő ősvallás, ami magát mindig a „Mindenség Közepével” mérte, és azt meg is követelte. Ez a magát a mindenséggel mérő és mindig egyfajta spirituális napcentrikusságot megvalósító ősvallásnak a nyomai lelhetők fel abban a magyar tradícióban, ami még a középkori magyar szerzetesirodalomba is beszivárgott és megőrződött. Nem beszélve a magyar őshagyomány azon részéről, ami egy az Égből a földre hozott Éden emlékét őrzi. Ebben a világ mitikus középén elterülő édeni fénybirodalomban található az a bizonyos népmese által megőrzött „aranyoshíd”. Ez a bizonyos aranyhíd az, aminek az elvesztése miatt akart Nimród, Álmos legendás „ősapja” égigérő tornyot építeni, hogy annak tetejéről újra a „mennyei hídra léphessenek a Napnak gyermekei”.
162
15. Bábel várának magos ablakábúl „Bábel várának magos ablakábúl hidai látni néha Napnak aranyábúl” (Nagy Endre gyűjtéséből) „Nap tiszteletére mutat a koronázás napvágása is a négy világtáj felé”. (Balázs Márton: Adatok Háromszék Vármegye néprajzához. Gyűjtés ideje: 1894-1905, Jókai Nyomda, Sepsiszenigyörgy, 1942) „Ősnép épített ott tornyot hatalmasat, majdnem Napig érőt” (M. F:) A bábeli torony építése kapcsán a magyar néphagyományból mentve már több verzióról is beszéltük. Olyanokról, amik egyáltalán nem fedték a Biblia által megírt történetet és egy minden bizonnyal a Bibliától jóval megelőző világról adtak hírt, de tudattunk olyan hagyományokat is, amelyek a bibliai variánst erősítették meg. Most járjuk egy kicsit jobban körbe a témát és figyeljünk csak magára a Bibliában írtakra. Hiszen közismert eseményről a keresztény kultúrába beépült egyik nagyon ismert alaptörténetet veszünk vizsgálat alá. Az Ó-Szövetségben taglalt Genezisben olvashatjuk Bábel tornyának történetét: Ó-Szövetség I/11-1-9. „1. Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala. 2. És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találnak és ott letelepedének. 3. És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól: és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó’ gyanánt. 163
4. És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai. 5. És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete: és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban. 7. Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket. hogy meg ne értsék egymás beszédét. 8. És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére: és megszünének építeni a várost. 9. Ezért nevezék annak nevét Bábelnek: mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét: és onnan széleszté el őket az Úr az egész földnek színére.” Már a történet az első mondatában komoly és világos információ található. Mégpedig arról van szó, hogy ekkor az egész földnek egy volt a beszéde ott a régi keleten. Mert, hogy ugye onnan indultak el, és Sineár földjén találtak egy nekik megfelelő síkságot, és ott letelepedtek. Sineár földjét P. Deimel Sumer-rel azonosította. Tehát a bibliai Genezisben megörökített hagyomány szerint a Mezopotámiának nevezett tájegység északi. pontosabban északnyugati, a két nagy folyó (Tigris és az Eufrates) forrásvidékén Subartu-ban megtelepedett Kusok nem mások, mint Nimród népe. ennek a nagy első(?I) őskirálynak, a magyarok ősapjának Subartu vidéki ősi nemzetsége. S ha Ereket Urukkal azonosítjuk, mint azt sok kutató meg is teszi, akkor maga a Biblia genezise vezet rá minket arra a tényre, hogy Nimród bizony kusita (Kos, Kus, Chus) az ő népe volt az egész Sumér, pontosabban mezopotámiai őskultúra megalapítója, létrehozója. Mindezt szem előtt tartva, mint látjuk a magyar őseredet kérdéskörében a mezopotámiai kapcsolat egyáltalán nem elvetetendő, ellenkezőleg bizonyító erejű. Sőt. ahogy a méltánytalanul agyonhallgatott Varga Zsigmond mondta és írta: „a sumér kérdés és a magyar eredetkutatás problémája egyazon probléma”. 164
Nimród kapcsán Bábel tornya és az ősi hagyományok megkerülhetetlenek. Tudjuk azt, hogy Bábel tornyának építésére a vízözönt követő években került sor. Ez az időpont több szempontból is bizonyított. Az általános hagyomány szerint ekkor még csak egy nép létezett. Következésképpen egy nyelvet beszéltek ekkor az emberek. Ebben maga a Biblia is megerősít minket. Lássuk csak a magyar hagyomány szerint Nimród keletről „jött” és azt is tudjuk, hogy Álmos családfájának a legelején van. Továbbá az is ismeretes, hogy Sineár az ő vidéke... Foglaljuk hát össze az eddig leírtakat: Az özönvizet követően itt a földnek ezen a részén, a régi keleten egy nép élt, és mint azt a Bibliából is tudjuk, egy nyelvet is beszélt. Valahonnan innen elindultak, és Sineár földjére érkezve ott le is letelepedtek. A magyar hagyomány szerint élt Nimród (aki az Árpád-házi nemzetségtábla legelején foglal helyett) a magyarok ősapja, valamikor az özönvizet követően itt telepedett le. Ő egykor hatalmas, nagy uralkodó volt, az ősrégi napkultusz egyik kulcsfigurája, „ő építette Bábelnek nagy tornyát” is. Azt, hogy Nimród építette ezt a bizonyos tornyot, azt maga a zsidó tradíció is megerősíti. Nincs okunk kételkedni ebben a tényben. Azt, hogy miért is épült ez a bizonyos torony azt a hagyományok, mint látjuk teljesen különbözően őrizték meg. A magyar, a bibliai, a zsidó és az arab tradíció teljesen különbözően beszél ennek a bábeli toronynak a célját illetően. Az általánosan elterjed tradíció szerint, amiről maga a Biblia számol be Isten „összezavarta a nyelveket”, pontosabban az ősi egy nyelvből többet csinált, hogy ne érthessék meg egymást ezután az emberek. Mert így, hogy „egy nyelven voltak” és azon is beszéltek, semmi sem gátolhatta volna meg őket abban, hogy amit elterveztek azt véghez is vihessék. Így azonban a nyelvek összezavarása után szétszéledtek a földön és sorsuk is „széjjelszaladt”. Tehát Nimród népének az ősnyelve, az özönvíz utáni ősnép egyetlen ősnyelve volt egykor. Az Úr azonban összezavarta nyelvüket és az egy nép egy nyelvéből több népet és több nyelvet csinált, aminek az eredménye volt az a bizonyos ,.szétszéledés” a földkerekségen. Ez a cselekedet a néphagyomány tükrében megmagyarázhatatlannak tűnik, és számtalan kérdést vet fel. Olyany165
nyira, hogy még magának a nyelvek összezavarásának a ténye is értelmetlenné válik és megkérdőjeleződik. Nimród egy régi, Égből kapott, isteni ősvallás első, Istentől kiválasztott nagykirálya volt, aki minden eszközzel meg akarta tartani azt az ősi, a legmagasabbtól kapott napkultuszt, aminek az eredményeképpen jött létre az a bizonyos aranykor. Az az örökké visszavágyott Éden volt ez, ahol fájdalmat, gonoszságot, rosszat, egyszóval semmilyen sötétséget nem ismertek az emberek. A legteljesebb, égiföldi, Istentől kapott harmónia költözött az Édennel ide le a földre. Itt fájdalom nélkül szültek az asszonyok, nem kellett semmit sem tenni, csak állandóan „szüretelni”, és mindenki „Isten fényében” örömben és boldogságban élhetett. Mégpedig abban a világosságban, amit Isten sugárzott a Nap által „aranyosan” az emberekre. Mi értelme volt hát akkor mindezt felszámolva szétkergetni az egész földkerekségen az embereket. S az egykori isteni ősnyelv több nyelvre bontása által zavart és sötétséget okozni az emberek között. Mint látjuk a dolog lényege, a probléma kulcsa a toronyépítés miértjében van. De ez a miért nagyon mélyen pihen a tények, dolgok, elvek, hitek, érdekek és hagyományok ezerszínű kavalkádja alatt, magyarázatra várva. De ha már itt járunk Kézai mestert meg nem kerülhetjük és újra ki kell nyitnunk érdekes, a magyar hagyományból a legtöbbet átvett krónikáját, ama Kézai Krónikát. Ebből, vagyis Kézaitól magától megtudjuk, hogy Menrót. az óriás a vízözön utáni 11. évben tornyot akart építeni, hogy a vízözön meg ne ismétlődhessen. Első olvasatra még ez a leglogikusabb válasz magára a toronyépítésre. De maga Kézai írja, hogy „a titokzatos, isteni gondviselés, melynek emberi értelem nem képes ellenállni” megváltoztatta és összezavarta a beszédüket. Ebből a mondatból következtethetünk arra, hogy maga Kézai sem értette Istennek ezt a furcsa büntetését. S magának és az utókornak is úgy magyarázta meg a dolgot, hogy az emberi értelem csekély ahhoz, hogy Isten cselekedeteit felfoghassa, a dolgok miértjét megérthesse. Josephus Flavius magát a toronyépítés tényét máshogy mondja el, mint a Biblia, de egyértelműen megnevezi Nimródot, mint a torony építőjét. Nimród népe a zsidó hagyomány szerint 166
Isten megcsúfolására kezdett bele a torony építésébe és azért, hogy bosszút álljon rajta, ha még egyszer vízözönnel próbálná sújtani az emberiséget. Flavius magát az építés helyét Babilonnak nevezi, a héber babel – zűrzavar szó után. Érdekes, hogy az arabok teljesen más összefüggésben és értelemmel Bábil-nak nevezik a toronyépítés helyét a város régi akkád neve alapján, ahol Bab-Ili Isten kapuját jelenti. Itt érdemes megjegyezni, hogy az erdélyi néphagyományban Nimród, mint a „kapu őre” jelenik meg. Tehát maga a kapuval való összefüggés egyaránt jelen van az arab, a magyar, sőt a Bállal való szoros kapcsolódás folytán kelet ősnépeinek a hagyományában is. Ez a fajta jelentésazonosság egyértelműen egy régi, de mindenképpen közös kultúrgyökereket jelent. Térjünk most vissza a már könyvünkben megemlített Hérodotoszhoz a Történetírás Atyjához. Igen figyelemre méltó, hogy nála maga Babilon város leírása furcsa módon összekeveredik magával Bábel tornyának a leírásával. Erre a furcsa tényre már többen is ráfigyeltek. A roppant hiányos és töredékes magyar hagyományban is igen gyakran keveredik keleti „hon” hatalmas aranypalotája és annak a hatalmas toronynak az emléke, aminek „magas ablakábul hidat lehet látni néha Napnak aranyábul.” Hérodotosz a városban található két épületről igen alaposan és szemléletesen megemlékezik. Az egyik az a bizonyos királyi palota, a másik az a bizonyos Bélosz szentély, aminek leírása több szempontból is figyelmet érdemel. Ezt négyszög alapúnak mondja. A szentély részén zömök torony áll, aminek a tetején egy másik torony és azon megint egy másik torony és így tovább... De idézzük őt magát. a nagyhírű historikust: „...alapterülete négyszög alakú és minden oldala két stadion hosszú. A szentély közepén zömök torony emelkedik, melynek szélessége és magassága egy stadion. Ennek a tetején egy másik torony áll, azon egy harmadik és így tovább, összesen nyolc torony...Az utolsó toronyban nagy szentély található, amelyben egy magasra vetett ágyat s egy aranyozott asztalt helyeztek el. Istenkép azonban nem látható benne. Éjjel egyetlen férfi sem léphet be ide, csakis egy helybeli asszony, akit az Isten vá167
lasztott ki valamennyi ottani nő közül. Így mondják azt a khaldeusok, ennek az istennek papjai.” Most idézzük a magyar hagyományt, ami szerint igen nagy ajándék „Nimród asszonyát meglátni aranyasztalánál. Aki azonban nagy ritkán meglátja, azt senkinek sem mondhatja el, hogy látta és hogy mit beszélt vele”. Hasonlóan érdekes hagyományt őriz, és máig egységesnek tűnik, ahogyan a régiek mondták a „két országi” (Magyarország és Erdély) tündérhagyomány. A magyar mítosz a tündérekről „e felsőbb lényekről” való emlékezete meghökkentően teljes és átszövi az egész magyar mítosz-hagyományt. A népek mítoszai természetesen ismernek számtalan ún. felsőbb lényt. Parcák, nornák, moirák, valkyríák, faunok, szatírok, elfek, gnómok, wichetek, többféle színű és rangú törpék, dryadok stb. Ezek között természetesen akadnak jók és rosszak egyaránt, akárcsak az emberek között. A magyar tündéreket a jók között találjuk meg. De a mi Kárpát-medencei és erdélyi tündéreinkhez egy különös igen sajátságos hitképzet is társul, amit maga Ipolyi Arnold is megemlít nagy, összefoglaló nagy Magyar Mythológiájában. Arról van szó, hogy itt a magyar tündérhagyományban a tündérek nem pusztán a jó szellemek, felsőbb erőkkel rendelkező „mennyei segítői”, hanem velük kapcsolatosan a magyar mítosz egy különös, csodás, boldog őslétet, egy boldog aranyhont, tündérországot, tündérvilágot is tulajdonít nekik, ahol őket ezen ős aranykori boldoglét vesz körül. Másik furcsaság ebben a magyar tündérhagyományban, hogy igen gyakran magukra veszik a tündérek az „angyalok ruháját”. Vagyis a magyar mesében és mítoszban gyakran egybemosódik a tündérek és az angyalok csodás alakja. Igen érdekes, hogy a magyar Szentkorona-hagyományban is feltűnik ez a sajátos egybemosódás vagy mondhatjuk úgy is, hogy szerepcsere. Ismert és sarkalatos legendája a magyarságnak az „Angyalos Korona” legendája, amiben két csodaszép jó angyal a Szentkoronát két oldalt fogva (ennek a pozíciónak külön jelentése van) lehozza az Égből a nekik oly kedves magyarok számára. A mesében igen gyakran ezek az angyalok tündérekké válva teszik meg ugyanezt. És itt ebben a nagyon fontos, karizmát teremtő, Eget a földre „lehozó” fényes cselekedetben is ott van az a 168
bizonyos titkos, magyar csoda, ami megjelenik a tündérvilággal kapcsolatban is. A mítosz nyelvén szólva arról van szó, hogy a Szentkorona Égből való lejövetelével (a Szentkorona Tan istentől kapott törvényei által) a magyarság lehetőséget kapott egy aranyvilág, egy aranykor realizálására itt a földön, a történelmi magyar hazában. Tehát itt az angyalok a Szentkorona által az aranykor lehetőségét hozták le újra a földre, ugyanezt cselekedték meg a magyarok tündérei a mese tündérvilága által. Tehát a tündérek és az angyalok a magyar hagyományban nem pusztán magányos jótevők, hanem a „boldogvilág” lehetőségének a megteremtői. Ez a magyar mitológiai hagyomány különlegessége, amit Ipolyi Arnold is meglátott és meg is megfogalmazott a magyar mitológiáról szóló nagy alapkönyvében. Ez a sajátos tündérhagyomány rajtunk magyarokon kívül Európában egyedül csak az íreknél található meg sajátos kelta kapcsolódásokkal. Igen érdekes adalék e témához, hogy egészen az első világháborúig tudatában volt a nemzet annak, hogy ha elvész a Szentkorona még az arany is rézzé válik. S ha „az arany rézzé válik, tündérvilág vissza az Égbe szállik”. Ez is azt bizonyítja, hogy a mítosz szinte időtlen távolságokat képes áthidalni és a benne megőrzött mondanivalót tovább adni. Bizonyára nem lehet véletlen, hogy Nimród ősapánkról a mítosz azt is tartja, hogy égig érő tornyot emelt a földön szolgáló angyaloknak, mondhatjuk úgy is a tündéreknek. Mégpedig olyan tornyot „csinált” az őskirály, amilyet az Égbe látott tündökölni. Vagyis megpróbálta az égi „tündérvilág” palotáját a földön megcsinálni. A mítosz kutatói számára közismert tény, hogy hozzánk legközelebb csak a Zöld Szigeten, Írországban van hasonlóan erős, tündérvilággal rendelkező tündérhagyomány, mint azt említettük is. Tudnunk kell azt is, hogy a régi ember a tündéreket magától értetődően naptermészetűnek tartotta. A tündérhittel rendelkező néphitekben ezeket az égből jött lényeket minden esetben a Nap küldte, a Nap melege fűtötte, annak a szeretete tartotta életben. Az otthonuknak nevezett tündérpaloták mindig aranyból készültek utánozva magának a Napnak a színét, spirituális és fizikális tulajdonságát. Azt a szint, ami ugye a szeretet fényét és láthatatlan, de az emberek számára is nélkülözhetetlen belső energiáját a 169
legjobban tudja közvetíteni. Ennek a tiszta „arany színnek” azonban nincs fizikális súlya. Egyszerűen azért, mert a hagyomány úgy tartja, hogy ami nehéz az egyben „gonosz” és sötét is. Ebből következik, hogy ami napos, az fénytermészetű, könnyű, csodaszép és aranysárga és természetesen csak is a „jó Napból jöhet”. Ezért vagyunk bizonyosak abban, hogy ez az „arany” nem volt más, mint a Napnak a megszilárdult, „megfogható”, könnyű, de teremtő spirituális aranynak a fénye. A mitikus magyar Nimród-hagyomány Nimródot a „Napból jött első, tehát őskirálynak” nevezi, akit az angyalok segítettek „megjelenni” itt a földön. A magyar mese Nimród őskirályt a Tündérek Urának, a fény Királyának nevezi. S ez a világító nagy király Nap formájú bélyegzőjével pecsételi meg mindazokat, akik hozzá tartoznak. Úgy is mondhatjuk, hogy így veszi számba népét a Nagy Vadász az Úr előtt. A mítika törvénye szerint ez a számbavétel, a létezés és hovatartozás felmérése, a „számotadás” csakis és egyértelműen a Nap hegyén történhet meg. Ami természetesen nem lehet máshol, mint az abszolút középpontban. Hiszen az egyetlen Világító, a világ fényforrása maga teremti meg „cselekedete” által azt a bizonyos mitikus középpontot, a tökéletes „kereket”. M. Eliade remek megfeleléseket talál a Világ Központjának a hagyománya és a klasszikus naphagyományok között. Maga a középpont-központ, az a bizonyos mitikus mag legelterjedtebb szimbólumváltozata maga a világfa-életfa, illetve annak a gyökere. Az a bizonyos abszolút centrum. Ezt nekünk magyaroknak nagyon fontos tudatosítani. Hiszen a világ közepébe helyezett „égigérőfa” hagyományunkat kristály tisztán megőrizte a magyar hagyomány. Ez a hagyomány jól tudja, hogy a tündéreket hol kell keresni, mint ahogy azt is jól tudja, hogy Nimród az óriás a földi embereket éppen úgy „vigyázta”, mint azokat a csodás tündéreket. Róluk, mint az emberek és istenek közötti, földre szállt lényekről már nincs olyan tiszta képünk, mint magáról arról az óriások uralta világról, ami ott az Óperenciás-tengeren túl egykor létezett. De természetesen a tündérek is tökéletesen bele illenek ebbe a „kerek hagyományba”, amibe maga Nimród is beletartozik. Hiszen neki is kerek volt a világa. Kerek volt az „otthona”, kerek volt a „birodalma”, s természetesen kerek volt a temploma 170
is. A hagyomány máig úgy tartja, hogy a kerek templomok Nimród templomai. A magyar hagyománya magyarok őstemplomai kapcsán mindig kerek templomokról beszél. Egyedül a Kassa környéki néphagyomány beszél a magyarok ősi szögletes templomairól. De itt megdöbbentő módon Nimród templomát is szögletesnek mondja a hagyomány. Aminek sarkai az „égtájakkal rokon viszonyban” állanak ennek a hagyománynak a híradása szerint. De mi most maradjuk a magyarok kerek világánál. Kerek volt az alakja magának Bábel tornyának is a legtöbb magyar hagyomány szerint. Ennek a furcsa toronynak nem csak az alakja volt kerek, hanem az összes ablaka és az összes szobája is kerek volt. S ne feledkezzünk meg Nimród kerek nappajzsáról sem, amit a nagy őskirály egykor viselt. A Csallóközi néphagyomány úgy tartja, hogy „kerek napfény járta körbe Nimród óriás alakját is és amerre csak járt-kelt az égen és a földön egyaránt”. Ha már a kerek világnál tartunk, Európa kerek közepének közepén van egy ország, egy kerek világ, a hajdan volt régi-régi szép Magyarország. Aki itt élt, az a hagyomány szerint „mindent látott, mindent hallott, mert mindennek közepén volt”. Akár csak, az aki Nimród király tornyának kerek ablakaiból kitekintett. Vajon miért éppen a magyarokra maradt rá itt Európa „kellős” közepén ez a különös Nimród-hagyomány. Ha jól körbe járjuk ezt a roppant sokrétű, de valljuk meg sokszor talányos hagyománykincset, és azt összevetjük a Bibliával, igen megdöbbenünk, hogy annak nincsen erről az egészről semmi, de semmi emléke. Sőt fogalmazzunk tisztán, az emlék, amit ránk hagyott a Biblia, teljesen más Nimródképet mutat, mint a magyar hagyomány. De ezt már korábban jeleztük is. A régi Magyarországnak egyik részét Tündérkertnek, a másikat meg Tündérországnak nevezi a magyar emlékezet. Persze tudunk tündérvárakról, amikről a népi emlékezet úgy tudja, hogy hasonlatosak, ama égigérőhöz, ami miatt a nyelvek „megszülettek”. Már említettük a Felvidékhez tartozó Csallóközt, azt a bizonyos tündérparadicsomot. A Csallóközből való az a titokzatos, látszólag értelmetlennek tűnő köszöntés vagy inkább aranymondás: „Aranyat, Napot, aranyat!” Egészen a huszadik század ele171
jéig tartotta magát az a mondás, hogy a legjobb aranyat még mindig a tündérek honában, tehát itt őrzi a föld. Már tudjuk, hogy a világ közepén csakis „kerek világ” lehet, és azt is tudjuk, hogy maga az aranykori birodalom is kerek volt, aranyos kerek házaival, aranyos kerek templomaival stb., azt is tudjuk, hogy a hagyomány szerint a „tündéres Csallóköz minden utcája körbe-körbe vezet, mint a fenti csillagok útja.” Ezek tudatában nem igen lepődünk meg azon, ha a felvidéki hagyomány úgy tudja, hogy Nimród nyilával körbe lövöldözte a Csallóközt, hogy senki, de senki ártó szándékkal be ne juthasson oda. Azt is tudták egykor a nagyon öregek, hogy „az a torony bizony olyan magasra sikerült, hogy annak legfelső része ott fent bizony már a csillagokba ért. Annak ablakából figyeli azóta is Nimród aranyos népét.” Onnan fentről „a legfelső ablakból” lehet látni a maga teljességében azt a népmese őrizte Óperenciás-tengeren túli birodalmat, ami azt a bizonyos kerekvilágot határolja. De van itt még valami, hogyan is juthatunk el a magyar mese szerint az „Óperencián túlra”? Hát mi sem egyszerűbb, által kell menni az Életvizén. Ez a bizonyos átkelés az Életvizén már a görög és az egyetemes mitológia hagyományt juttatja az eszünkbe. De itt is van egy speciálisan magyar eltérés a hagyománynak ebben a szeletében. Ott az Óperencián túl, Tündért Ilona üveghegyen épült palotájában, amit csak táltos paripán röpülve lehet megközelíteni szintén kerek ablakokat „találunk”. Az sem lehet véletlen, hogy magát a „tündérkirálynőt”, vagyis magát Tündér Ilonát a magyar néphagyomány a Napba öltözött Boldogasszony képével társította. Olyannyira, hogy Tündér Ilona tündérkoronáját a Nap aranytükre díszíti. Tehát míg Nimród őskirály és a magyarok ősapja a kezében tartja, tehát a „kezében világol a Nap”, addig Tündér Ilona nem máshol, mint a fején „viseli” a Napot, azt a spirituális égi bolygót, ami a régiek ősi kultuszának égi fundamentuma. Számos hasonló és mély analógiával találkozunk a magyar népmesében. Az alföldi mesehagyomány arról is tud, hogy maga a tündérpalota átveszi az üveghegy tulajdonságát, tehát ez a palota nem más, mint egy hatalmas ablak Akármerre nézünk benne „kifelé”, mindent látunk, látjuk az egész csillagvilágot. De a palota legma172
gasabb ablakából csak a Napot lehet látni, azt a Napot, ami besugározza, bevilágítja az egész palotát. Tehát a fényt adó Nap a legfelső ablakból néz be ebbe a mesepalotába. Emlékezzünk csak Bábel tornyának legmagasabb ablakából szintén a Napot lehet látni. Sőt a tradíció nem csak erről tud, hanem finoman összefűzi magát a már említett a Zend Avesztában található őskirály, Jiam-Shid aranykori világában található Spirituális hidat magával a Nap „aranyának” a meglátásával, aranykor konkrét jelenlétével is. „Bábel várának magas ablakábúl hidat látni néha Napnak aranyábul.” Tehát Nimród által épített „vár” magas ablakából néha meglehet látni azt mitikus hidat, ami a Nap aranyból készült. Ebből is látszik, ha lemegyünk a mítosz legmélyére akkor, meg fogjuk látni, Eliade szavaival fogalmazva azokat a „bútorokat”, amivel ez az örökké élő, spirituális kozmosz be lett rendezve – mégpedig örökre. Összeállt hát az a kép, ami a nimródi tradíció aranykori arcát mutatja felénk. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy miből is épült ez a bizonyos égi „vár” vagy ismertebb szóhasználatban égi torony. A magyar hagyomány egyértelműen úgy tartja, hogy tűznek áldozott sárból lettek azok kiégetve. A Genezis (11/3) úgy mondja, hogy „tégla kő gyanánt, a szurok pedig habarcs gyanánt”. Tehát a sumér zikkuratokhoz hasonló módon építették a tornyot. A Biblia más hagyományokkal ellentétben ugyan nem beszél arról, hogy a bábeli tornyot Nimród építette volna, de magáról a toronyépítés helyéről megemlékezik. Mégpedig azt mondja róla, hogy ez a hely nem más, mint Sineár földjének egyik síksága. Azt pedig jól tudjuk, hogy Sineár vidéke kinek a birodalma volt, mert erről bőven van híradásunk. De menjünk tovább a magyar mesehagyomány mentén. Arról már beszéltünk, hogy Nimród a hagyományban képes különböző metamorf átváltozásokra. Ha kell paripaként tud repülni. Ő az aranyparipa és az arany táltosló gazdája. Az aranypajzsos mesebeli égi-földi király, a napkorongját pajzsként hordozó metamorf táltoskirály. S mint ahogy mondtuk az előbb, Tündér Ilona palotájába is csak ő tud elvinni minket, mégpedig nem más hogy, mint 173
az aranyszőrű táltosparipáján lovagolva. Arról is beszéltünk már, hogy ha visszafelé a régi mítoszi időben keresgélünk Nimród egy fontos attribútumaként találkozunk a vihar és mennydörgés istenével, aki képes arra, hogy „megnyissa az eget”, ami mindaddig fog dörögni, amíg „ő a vihar kapujában áll”. S figyeljünk csak! Mikor „nyílik meg az ég” a mitikus hagyomány szerint? Akkor, amikor a „legmagasabban” van, akkor amikor a földön a legerősebb hatást fejti ki. „Drága Dél, benned a múltunk mindig visszatér” S valljuk meg a néphagyományba csomagolt mítosz itt sem téved. Hiszen Dél „ideje” nem más, mint a tökéletes Fény ideje. A „legmagasabban álló” teljes Fény ideje. A szeretetet és spirituális világosságot sugárzó bölcsesség ideje ez. Ebben a „Délben áll”, vagyis ebben a Fényben jelenik meg az a bizonyos kerek Sziget. Ebben megegyezik az ír, a magyar, de még a régi francia mesehagyomány is. Az ősi kerek „nimródtemplomok” kapui is Dél felé néznek. A hagyomány szerint ebbe a „déli kapuban” válik láthatóvá maga a mitikus ősapa, Nimród is. A hagyomány azt is tudja, hogy a templomok déli oldalán „jár körbe Nimród pajzsa, ami mutatja az időt”. Arról van szó, hogy a templomhajók déli oldalánál napóra is található a régi naphagyomány emlékeképpen. Erre a Dél— Nap—Óra kapcsolatra ma is találunk példát Erdélyben. Tüdős S. Kinga érdekes könyvében, ami a Háromszéki templomvárak címet viseli fényképet is találunk. Mégpedig olyat is, ahol ez a furcsa nagyon régi nimródi hagyomány, a Délnek és a Napnak az „időben mérhető útja” jól látható egy erdélyi magyar templom falán. További, ismert hagyomány az is, hogy a nagyon régi dinasztiák eredete, gyökere nem máshol, mint a Nap Házában van. Ez a minden bizonnyal egyiptomi eredetű hagyomány csak megerősítést nyer azzal, hogy a Nap Házát mindig Keletnek tájolták és annak kapui mindig Dél felé nyíltak. Kerényi a tőle megszokott alapossággal ad hírt arról, hogy Napisten mítosza és a világ közepének hagyománya egy gyökerű, egymástól elválaszthatatlan. Azt már tudjuk, hogy magának a Nimród-hagyománynak milyen mély és közvetlen babiloni kapcsolata van. Azt is tudjuk, hogy Nimród a „toronyépítő”, a Dél kapujában álló „első királya volt” az ismert földnek. Ennek a „középen lévő”, karizmatikus, égi-földi biroda174
lomnak az ősi keleten kellett lennie. Hogy is fogalmaz erről M. Eliade, az ismert vallástörténész: „…térjünk vissza a három kozmikus réteg képéhez, amelyeket tengely köt össze egy ‘Középpontban’. Ezzel az archeotipikus képpel főként az ősi keleti kultúrákban találkozunk. Nippur, Larsa és Sippar szentélyeinek a neve: ‘Dur-an-ki’, azaz ‘Kötelék az Ég és a Föld között’. Babilonnak tömérdek neve volt, hogy csak kettőt említsünk: ‘Az Ég és a Föld Alapjának Háza’, ‘Kapocs az Ég és a Föld között’. De Babilonban jött létre az összeköttetés a Föld és az alvilág közt is, mert a város a bábapszi-ra épült, és Apszú Kapuja volt.” Mindezek megerősítenek minket abban, hogy Nimródnak, a mítoszbeli Első királynak, az Ég és a Föld birodalmának urának, a .Kapuban álló” nappajzsos ősapának, a „Bábel torony” építőjének milyen szoros volt a kapcsolata „Bábellel”, azaz az ősi Babilonnal. Annál is inkább, mert Dél hagyománya arról emlékezik meg, hogy Dél maga egy „városnyi nagy kapu” az égen és a földön. Ami ha kinyílik, „Ég és Föld összekapcsolódik”, vagyis a legközelebb kerül egymáshoz. Ekkor „megáll” a Nap, nem emelkedik tovább, de nem is bukik alá. Bosnyák Sándor többször is utalt arra, hogy a magyar nép körében ismert képzet az, hogy Délben „megáll” a Nap. A korai keresztény hagyomány is magára veszi ezt a Nap-legendát, Hiszen maga Krisztus, a „Nap” az, ami a legmagasabban áll mindenek felett. Az egész „kereknek” és „tökéletesnek” mondott spirituális hagyomány a Dél jegyében áll. Legyen az a muszlim szufi tradíció, a bizánci keresztény hagyomány vagy éppen a nagyon-nagyon régről megőrzött magyar mítosz Nimród legendájáról; Dél „kerek világának” a magva, nagyon régtől magával hozott emléke az Ég és a Föld mennyei fúziójának. S ha valaki, aki történetesen a föld első karizmatikus királya, aki az Ég és a Föld frigyéből lett uralkodó, égigérő tornyot akar építeni annak bizony nagy-nagy célja van. Nemes cél. Az égigérő torony magát a világ közepét célozza meg. Dél, kerek és „tökéletes” világát akarja elérni ott fenn „az egek legtetejében”. Ott, ahol még talán látni azt az Aranyhidat, ami által a Föld újra 175
találkozhat a tökéletes Éggel, akkor a nemzet újra találkozhat önmagával. Ahogy Komjáthy István fogalmazott: „Dunavölgy arany göröngye, Bánkódó nép igazgyöngye Néped hívom, bátorítom, Találkozhatunk a hídon!” Röviden az égi karizma, Isten láthatatlan ujja újra megérintheti a földet. És akkor talán újra eljöhet az örök Napnak a tökéletes „kerek” világa, a hajdani Aranykor. De csak akkor...
176
16. Madárasszony és Naporoszlán „Feketekő, fénylő Nap madárasszony mit kopogtatsz? . (Csíki gyűjtés az 1940-es évekből) „Feketekőn állva, naporoszlánt látva...” „Hatalmast fogsz te látni csillagok közt fog ő állni...” (Régi magyar mondókák) A Tigris és az Eufrates folyók „alsó közepén” található Sineár, a Biblia által is megemlített legendás város, amit maga Nimród alapított, mint az első ismert birodalom ősi városát. A hagyomány úgy tartja, hogy minden szakrális birodalom szent helyének „alapja”, spiritualitásának fizikális fundamentuma az a bizonyos Feketekő. Ez a hír maradt fenn Sineár városával kapcsolatban is, ami azt bizonyítja, hogy ez a hagyomány valószínűleg kusita eredetű. A mítosz szigorú, Égből hozott hagyománya csak e fölé az említett Feketekő fölé enged építeni a földön minden szakrális építményt. Már említettem ennek az ősi tradíciónak a meglétét „Ennek a világnak… – Pilisi titkok, pálos barátok” c. könyvemben, ahol ennek a bizonyos Mennyek Kövének külön fejezetet szenteltem (– Mennyeknek fényes köve –). Most a Nimród-hagyomány utáni nyomozás közben újra utunkba került a „Mennyeknek fényes köve”. A magyar hagyomány nem elégszik meg azzal, hogy nappajzsot ad a metamorf tulajdonságokkal bíró, égen-földön egyszerre uralkodó „első nagy királynak a földön”. Rá is helyezi erre a bizonyos Feketekőre. Ezzel a mitikus cselekedettel elmozdíthatatlanná teszi, ugyanis lenn a talpazat fekete, nehéz és kőkemény, míg fenn a mitikus fejnél a 177
legvilágosabb és fénytermészetű. A sötétnek és a világosnak ez a hatalmas ellentéte tartja fenn ezt a dualista erőket generáló, de Napba néző nimródi tradíciót. Íme az Óriáskirály, aki ott áll, ott uralkodik a „legkeményebb, fekete kövön”, mintegy legyőzve ezzel a sötét és nehéz fekete erőket, az anyag „kőbe dermedt” világát. Ez a világ a kegyetlen demiorgusz birodalma, ahol nincs fény, nincs szabadság csak megkötözöttség és anyagba zártság. Nimród, az Égi Óriás legyőzve ezt a birodalmat – ezen áll. Mitikus testének csak "legalsó", földi része érintkezik ezzel a birodalommal, míg testének "legfelső", szellemi része már fényben áll, Naphoz hasonlít. Ennek a különös kőnek az a tulajdonsága, hogy mindaddig a föld tüzes méhében pihen, míg az „alsó világ helyet nem cserél a felsővel”. Arra a lehetetlen feladatra csak Nimród képes, hogy fénye „fejének világító világa” az Ég legtetején helyezkedjen el. Ezt az erősen asztrális pozíciót, annak rejtett szimbolizmusát, népi hagyományokban fellelhető karizmatikus jelentőségét a csillagvilágban felismerve, külön fejezetben ismerhetjük meg. Ott, ahol Nimród, az Orion nagy „magyar” csillaghalmazaként, mintegy az Ég óriási nyilasaként világol felettünk. Míg feje, gondolatainak tárháza és inspirátora maga a „csillagok felettinek” tartott, fénylő, szellemi Nap, addig teste a csillagok között talált magának birodalmat, lábával pedig a világ „sötét” legmélyén pihenő Feketekőre támaszkodik. Itt három világ három sarkalatos tulajdonsága van megfogalmazva a mítosz rejtett összetettségében. Mindez a „mitikus ismeret” egy nagyon régi kusita hagyományt tükröz vissza, illetve azzal állítható a mítoszok kusza keresztútján párhuzamba. Ez a kapcsolódás egyben magán viseli a régi Egyiptom Osiris kultuszának három igen mélyreható megnyilvánulását is, amint azt majd látni is fogjuk... Ezt a mítoszok legmélyére vezető, három „osirisi megnyilvánulást” Oláh Imre így összegezte: „Az égen ő volt az emberiség bírája, a mindentlátó istenség szeme: a Nap. A földön a nemzet-ős Bacchus, a halottak birodalmában pedig az alvilági istenek ura, Szeraph is. Végül tehát így válik eggyé Ozirisz és Bac-
178
chus neve Ethiópia szülöttével, Kussal, Bacchussal, illetve a fáraók legendás ősével, Nimruddal.” Ebből a három mondatból újabb felismerések és kapcsolódások vezetnek a mítosz mélyébe. Többek között az, hogy ez a bizonyos Feketekő, egyben az alvilág bejáratába, annak kapujába hengerített mitikus zárókő. Nem véletlenül áll rajta őrt a mitikus kapuőr, maga Nimród. Ide illik a székely mondás, ami szerint Nimród ebben a világban (a mi „földi világunkban”) az otthonok előtt, a székelykapu mellett áll, de a lentihez (az alvilági kapuhoz) képest mindig az alvilági kapu „fölött” helyezkedik el, pontosabban ott uralkodik. Tehát Nimród az Égen maga az isteni tulajdonságú Nap, aki (megszemélyesítve, meglelkesítve) az égen maga az Emberiség Bírája is. A mindentlátó. A Földön pedig maga a nemzet ősapja. Az alvilágban pedig nem más, mint annak az alvilági birodalomnak a legfelsőbb ura. A sötétség tehát legyőzetett Nimród által, hiszen az alvilág ura, az alvilág bejáratára ráhengerített Feketekövön álló, „fénylő” uralkodó nem más, mint a sötétség ősellensége, maga a fényt teremtő Nap. Ezen a nimródi, tehát kusita és egyben ősegyiptomi tradíció által maga a melegítő, a szeretetet adó, a fényt sugárzó, az életteremtő és azt fenntartó, örökké világító, isteni tulajdonságokkal felruházott Élő Nap uralkodik. Az Égen, a Földön és az Alvilágban egyaránt maga az élő Napisten az Úr. Megdöbbentő, minden bizonnyal orfikus gyökerű az a tény, hogy ezen a bizonyos Feketekőn álló, metamorf tulajdonságokkal rendelkező, mitikus ősapa igen gyakran kígyó alakot ölt. Ennek a kígyónak két pozitúrája vált ismertté. Vagy „felcsavarodik” erre a bizonyos Feketekőre, ahogyan azt a Világtojásra feltekeredő orfikus kígyó esetében lett ismert, vagy magát a Feketekövet mintegy talapzatnak tekintve azon ágaskodik fel a magasba, fel egyenesen a csillagokba, az Ég Kapujába. Itt ennél a mitológiai mozzanatnál álljunk meg egy kicsit. A kusita mitológia szerint az egyiptomi párhuzamokkal rendelkező „látó” vagyis Ausar közismertebb nevén Ozirisz nem más, mint a világ bírája. Bizonyítékunk van rá, hogy Egyiptomban Oziriszt 179
Khus nevével együtt a legszorosabb rokonértelemben használták. S ez a tény maga is megerősít minket abban, hogy jó úton járunk. Plutarchus maga írja, hogy Khusnak (Bachusnak) az égi megfelelőjét, égi megjelenítőjét, röviden „formáját” nem más, mint Ozirisz, a Nap képviselte. Oláh Imre megemlíti Bryant nevét, aki maga sem kételkedett benne, hogy Ozirisz nevében Khust kell felismerni: „… hogy Ozirisz nevében Khust kell felismerni abban Bryant sem kételkedett. De mi is oda jutunk, ha Ozirisz eredeti nevéből, Ausarból indulunk ki. Ugyancsak innen származott az Asszír Napisten Assurnak a neve, vagy a perzsák által szárnyas napkoronggal ábrázolt Asura. vagy Zarathustra, Zarduszt neve is az Ausar, Sar, (SRNap) nevéből ered, de érthető is hiszen a klasszikus történelem, magát Khust—Nimrudot azonosította Zarathustrával. Követőit pedig ma már egy rég elfelejtett néven egykoron Nazaroknak, Naharimnak, Káldeusoknak nevezték.” Nem lehetünk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy az Oláh Imre által felemlegetett nazarok, naharimok és káldeusok és az archaikus magyar néphagyományban, népi imádságokban ittott felbukkanó „nazarik”, „naharik” „káldik” egy és ugyanazok lennének. De most térjünk vissza Oziriszhez. Ő az, aki a „Nap Szemével” néz le a világra. Ő az, aki mindent lát, fényes és árnyéktalan. Ezért ő a jóslás, a jövendölés, a belső időtlen látás, a szakrális „nézés” és „őrzés”, régi szóhasználat szerint az oltárnézés, a papi szent hivatás Ura. Ez a szent hivatás természetesen a Nap vallásos tiszteletével függ össze. Gondoljunk itt csak a máig tökéletesen meg nem magyarázott Melkizedek szerinti papi felkenésre. Emlékezzünk csak a jogosan oly becsben tartott Karacsay Kódex egy igen megdöbbentő és sokat vitatott napimájára, aminek pontos neve: „Táltos Imádság Istenrül”. Ezt az imádságot hajdan Kádár táltos imádságaként ismerték. Tagadhatatlan, hogy ez a régi magyar imádság az ősi magyar Nimród-hagyomány naptisztelő liturgiájának egyik régen elfeledett emlékét őrzi. Erre a különös szakrális hasonlóságra már többen is rájöttek az idők 180
folyamán. Itt most elég, ha Zajti Ferencre, Tóth Lászlóra vagy akár Oláh Imrére utalunk. Íme az imádság: „– Te vagy mindennek ős életfája, Te izzó tűz örök forrata Kibül erőd mendet alkota”. Igen különös hasonlóságra lelünk egy Gyergyó vidékéről származó „apokrif” magyar imatöredék esetében: „– életfája te tűzben fogant tűz te mindennek örök eredője életnek szülesztője, öregek szemfödője... –. A hasonlóság meghökkentő olyannyira hogy az már egyenesen megdöbbentő, Akárcsak az, hogy még az 1900-as évek elején is a történelmi Magyarország egyes vidékein az ehhez az imádsághoz hasonlatos nimródi kusita eredetű tűzimádságok az élő magyar néphagyomány részét képviselték. Még manapság is a bukovinai csángó magyar vidéken a naptisztelet és a „meglelkesített”, lélekadó és az azt megőrző „örökkön tüzes Nap” vallásos mítosza máig fennmaradt. Ide kapcsolható a csángó magyarok napnézése, napmágiája is. Összefoglalva a Nap a csángó hagyományban a lélek, a fényes szellem, az örökké újjáéledő őserő, a ragyogó Teremtő, a fentről leküldött akarat, a mindentlátó „tüzes szem”. Mint látjuk ezek az isteni tulajdonságok a Napban öltenek testet, mintegy abban személyesednek meg. Vajon honnan is jön és vajon hány éves ez a különös máig megőrzött naphagyomány, ami a régi magyar szakrális hagyomány kitörölhetetlen része? Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a távolság, ahonnan ez a vallásos hagyomány jött szinte elképesztően nagy. Mindebbe belegondolva Varga Zsigmond remek könyvének a címe ötlik eszünkbe – Ötezer év távolából. Varga a második világháború derekán 1942-ben publikálta Debrecenben az oly sokáig agyonhallgatott, könyvtári raktárakban elfektetett könyvét. A könyv fejezetcímei magukért beszélnek: 181
1. A sumér nyelvvita története 2. Sumér nyelvtan 3. Sumér-altáji ősrokonság Mint látjuk ennek a „napos” és „aranyos” nimródi magyar múltnak a gyökerei igen messzire vezetnek, Több kutató is nyomravezetőnek tartja ezeket a nagyon régről reánk maradt vallási kultikus hasonlóságokat, hagyományokat, amiknek hangsúlyos részét képezi magának a magyar nyelvnek is az eredete. Többen is úgy vélik, hogy ennek az igen sajátos a magyar nyelv által máig fennmaradt ragozó nyelvnek az eredete nem máshova, mint a mítoszok őrizte aranykorba vezet vissza. Igen érdekes mindezek függvényében megvizsgálni a Kígyóvőlegény típusú magyar meséket, amikben a Szél, a Hold és a Nap anyja által ajándékozott aranykotló, aranycsirke, aranyrokka, aranyfonál egy mese mögé bújt aranyvilágot, aranykort feltételez. El lehet gondolkozni azon, hogy a mese őrizte kígyó ősapa, aki az erejét a Napból kapta, nem előképe e a mítosz és a valóság találkozásánál a magyar történelembe bukó Nimród ősapának. Az sem szabad elfelejtenünk, hogy a teremtés mitikus egyensúlyaként, mintegy a kozmikus-karizmatikus kiegyenlítettség ősrégi anyakultuszaként „kígyós istennőkkel” is találkozunk a magyar ősmúlt nehezen megnyíló, ingoványos területén. A nimródi hagyomány egy olyan korai napkultuszról ad hírt, ami befogadott, magáévá tett egy sajátosan dualisztikus világnézetet, amit erős asztrális hatásokkal alátámasztva egy kozmikus—karizmatikus vallást szült. A föld mélyében, templomok oldalában elrejtett, elvakolt, elfalazott múlt az idők viharában, ha néha is, de megmutatkozik. Arról van szó, hogy a múltban igen gyakran megtörtént az a szomorú esemény, hogy a feltűnően nem keresztény, erősen pogány hatást keltő, kultikus vallási szimbólumokat, képeket, faragásokat, véseteket egyszerűen lefestették, levakarták, bevakolták vagy egyszerűen elásták, szétverték, ha fából készült, akkor nyilvánosan vagy titokban elégették. Mára igen ismert a nagyon sokáig vakolat alá rejtett esztergomi oroszlán esete, amiről még lesz szó a könyvünkben, Kevésbé ismert, de legalább annyira érdekes a gyerőmonostori templom 182
kígyó formájú „madáristennője”, a feldebrői templomnál talált vésett kő hasonló istennője, a századforduló idején, még ha nagyon rossz állapotban is, de meglévő, mára azonban már eltűnt vagy eltüntetett kígyós-sárkányos díszítésű dél-erdélyi kopjafák. Számunkra most, ebben a könyvben ez a bizonyos Kalotaszegen, Gyerőmonostor templomfalába elrejtett, bevakolt különös madár altestű, sárkánykígyókat a mellein „melengető” női istenséget ábrázoló mészkőszobor válik nagyon érdekessé. Lássuk csak, hogy miért is. A magyar néphagyomány Nimród kapcsán társakról, mellé vagy alárendelt mitikus „szereplőkről” ritkán tesz említést. Tudunk arról, hogy több felesége és gyermeke is volt. Azt is tudnunk kell, hogy a hozzá legközelebb álló társ a feleség egyben az ő tulajdonságaival is. A magyar nyelv rejtett spiritualitása mindezt jól adja vissza a feleség szóban is, hiszen a feleség „fele” része is a férjnek. Ebből következően hozzá a legközelebb is áll, Visszatérve Nimródra a hozzá legközelebb álló feleség együtt van vele égi-földi mitikus „házában” vagyis otthonában, – ezért bírják egymás gondolatait és spirituális képességeit. Nem beszélve arról, hogy a mitikus „otthon”, mindig a világ közepén van. S aki ott lakik az óriással együtt, az vele hasonlóan bírja a világ közepének a titkát, ami egyben a Ragyogó Mindenség, a Nap titka is. M. Eliade megjegyzi, hogy téves lenne arra gondolni, hogy ez a kozmológikus szimbolizmus (otthon—világközepe kapcsolat) csak palotákra, templomokra korlátozódik. Ez bizonyára így is van, de hogy azok esetében súlyozottan koncentrálódik, az kétségtelen. Már csak a királyi karizma „többlete” miatt is. Adva van tehát egy a mitikus őskirályt jól ismerő társ, aki vele „együtt” gondolkozik. Történetesen ez az őskirály az égiföldi „világokat”, Csontváry szóhasználatával élve alsó és felső energiákat harmonikusan egy égi-földi birodalommá koordinálta. Akkor ezeket az energiákat nem csak neki, ha nem a hozzá legközelebb állónak, „fele-ségének” is ismernie kellett, Egyszerűbben, hozzá kellett jutni ennek a két energiának a „tüzéhez”, ahogy a mítosz fogalmaz. Ezt a magyar mese, mint információt meg is őrizte:
183
„... égi óriás felesége két mellén, két kígyóval, két világ erejét kapja,” Ez a bizonyos kalotaszegi templomban megőrződött madárasszony az idézet meserészlethez hasonlatosan „két melléhez két kígyóerejét kapja”. Nem is lehet kétséges Nimródnak, a világ első ismert őskirályának, a hagyományban megmaradt óriásának a felesége férjéhez hasonlóan metamorf lény. Nimród maga a „Nap oroszlánja”, a kis és nagy alakban megjelenő sárkány, a világosság, vagyis a tudás „bagolyfejű oroszlánja” vagy csak egyszerűen az anyagi világ sötétségében „vadászó” nagy szemű, tudós bagoly – az antik világ tudós ragadozó madara. Nos Nimród örök társa, vagyis felesége magáévá teszi, ezáltal birtokolja is a „két kígyó tüzét”. A csupasz földi kígyónak és szárnyas égi társának a rejtett energiáit, belső legtisztább fényét. Mindazt, ami együtt adja azt a bizonyos elfelejtett és legendás „földből vett, vérré lett, égből hozott” misztikus sárkányerőt, amiről a meséink, legendáink oly szépen beszélnek. Ennek a különös, rejtett erőnek a magyar őshagyomány szerint csak női test lehet a befogadója, és mint kiegészítő párja csak férfi test lehet az átadója, mag tulajdonságokkal rendelkező kisugárzója. Ennek az erőnek a birtokában könnyű felölteni a madár, a kígyó, a bagoly, a sárkány alakját, ha kell 9. kép egy testben – ha kell több testben, de mindenképpen ezeknek a lényeknek az egyesített energiájával. Ennek a tudatos átváltozásnak a nagy misztériuma elve szett az időben. A középkori al184
kímia rejtett tudása még ismerte ezt a titkot és definiálni is tudta. Az alkímia ősi tudása ezt úgy fogalmazta meg, hogy a „két vagy több külön tüzes anyag egymást felszabadítja és egy újat szül, amiben benne van mindnek a tudása együtt és külön-külön tulajdonságokkal is”. Arról van itt szó, hogy olyan valami történik itt, ami egyben őrzi a két vagy több külön „test” rejtett energiáját, de egyben egy újat is teremt. Itt a gyerőmonostori különös ábrázolás esetén a madár és a kígyó „nem egy testben” ábrázolódott, de egymással egyesített energiájuk szülte meg azt a sárkányerőt, ami olyan félelmetessé tette ezt a „pogány ábrázolást”, hogy az azt féltők vastag vakolatréteg alá bújtatták a „madárasszonyt” a megsemmisítés elől. A madáristennő tehát ezen a mélyen szakrális képi kompozíción úgy vált a sárkánytűz őrzőjévé, hogy félig ember—féligmadár testének felső (itt sokat jelent a felső pozícionáltság) ember részén található két melléhez két sárkányt fogott oda, így a két mell a két sárkány (a baloldali szárnyas, tehát égi és a jobboldali csupasz, tehát földi) két energiáját kapta meg, Mégpedig úgy, hogy a két különböző energiájú kígyó a madáristennő tejéből táplálkozik mégpedig egyszerre. A középkori hiedelemvilág szerint a kígyó nyálával egy benne rejlő mágikus erő által átruházódik annak legbelsőbb tulajdonságuk is. A mítosz a mesével egyezően úgy tudja, hogy a „kígyónyálban rettenetes erő lakik”. Akit kígyó csókol meg, abba rettenetes erő költözik, főleg éjjel, amikor a „szárnyas kígyó” vadászik. Külön figyelmet érdemel, az a tény is, hogy ez a bizonyos gyerőmonostori „pogány” madárasszony áll. Nem fekszik, nem ül, nem hajlik híd alakban a sárkányok fölé, nem guggol le, hogy közel kerülhessen a föld arcához, hanem áll. Itt minden bizonnyal egy dualisztikus mítosz, mégpedig egy dualisztikus teremtésmítosz képi megfogalmazásával állunk szemben olyan formában, hogy ez maga egyben rámutat a létezés, az élet fennmaradásának a nagy titkára. Az ilyen álló alakú dualisztikus teremtésmítosz és „létezéstükör” nagyon ritka. Krétán ugyan találtak egy kellőképpen jól behírelt „kígyós Istennőt”. Ennek is fedetlennek voltak a keblei, de az a bizonyos két kígyó az istennő egymástól igen távol lévő, feltartott kezében volt látható. Tehát a mellel való közvetlen „kígyókapcsolatnak”, tehát a kígyó misztikus magerejének és az 185
istennő mellében lévő élettejnek nincs konkrét kapcsolata egymással. Az itt taglalt erdélyi ősmagyar pogány „kígyós madáristennővel” való szorosabb kapcsolatot feltételez az a több mint 4000 éves terrakotta dombormű, amit Burney-reliefnek ismer a régészet. Ezen a sumér Innin látható, amint két egymásnak háttal fekvő oroszlánon áll. A fedetlen testű, madár szárnyú, madár lábú istennő két kezében két kígyót tart. A kígyók mind a két kézben a tökéletesség „körét” formálják meg a testükkel. S ami talán a legérdekesebb számunkra ebben az ősi szakrális kompozícióban: az istennő „fundamentumául” szolgáló, ellentétes pozícióban fekvő oroszlánok két oldalán ott találjuk a nimródi „metamorfózis” harmadik állatát, a tudós 10. kép baglyot is. Ugye kicsit sok a nimródi szimbólumok ilyen töménysége egy ősrégi sumér leleten? Ez bizonyára nem lehet véletlen. Itt együtt van az összes állat, amikbe a metamorf őskirály beleszokott bújni a mítosz tudása szerint. Itt van tehát a két egymásnak háttal álló naporoszlán, itt van az istennő két kezében a tökéletesség körévé tekeredő két „kígyóhurok”. Milyen érdekes, hogy a tökéletességnek eme itt látható hurokját, mondjuk a régiek fogalmazásában – élő világkörét – formázó lények ama „kis sárkányok” – vagyis szárnyas kígyók, amikből ha felnőnek sárkányok lesznek, ők azok, akik szintén köralakot formázva tartották meg Bábel tornyát, nehogy az „eldőljön” mielőtt még az Égbe felérne. 186
S itt van a reliefképen a két oroszlán mellett vigyázó két tudós bagoly is. Azok az éjjeli „vadászok”, akik a nimródi ősi tudást őrzik a „világ sötét éjszakájában” és megeszik majd „kiöklendezik” az éjszaka „sötétjeit”. Azok a bölcs madarak ők, akiket a nap fénye „altat” és az éjszaka sötétje harcba hív. Igen ismert szintén női elvű teremtésmítosz képi ábrázolásával az ősi Egyiptom emlékei között találkozhatunk. Itt Nut istennő mindig négykézláb áll, ahol az antropomorf ábrázolás folytán igen komoly jelentőséget kap a nemi szerv és a mellek hangsúlyozása. Ezekre, hogy ezt a dolgot véletlenül se hagyjuk figyelmen kívül, rá is mutat az alatta álló istenség. De menjünk tovább, ismerünk még ülő, maga elé néző és térdeplő istennő ábrázolásokat is szárnyas kígyókkal. Sót Babilon színes falainál a maga igen félelmetes megjelenítésében is találkozunk szárnyas kígyóval, pontosabban hatalmas nagy sárkánnyal. A sárkány szimbóluma mögött pedig igen gyakran ott húzódik meg a dualista világkép és az orfikus hagyomány. A „sötét” középkor eretneknek bélyegzett keresztény kultuszainak „sárkányosai” igen erőteljes dualizmust vallottak. Sőt a középkor sárkánykultuszával együtt megjelenik maga a „sárkánytojás” is, mint az orfikus világtojás kései megjelenése. Nem lehet kétségünk afelől, hogy a gyerőmonostori „Nimród feleség” is ezt az erőteljes dualizmust őrizte meg, mégpedig a maga szimbolikus módján. Erről a duális kettősségről vall a két irányból a testre felkúszó kígyó és annak egyértelműen domináns szerepe. Az egyik kígyó láthatóan szárnyas, tehát égi, „világos” eredetre utal, míg a másik mezítelen, csupasz teste a földből kibúvó „fedetlen anyagiság” pucér jelképe. Ezt a szóban forgó, sajátos dualizmust erősíti a két kígyó, két külön-külön tekeredő és a farokba kapaszkodó „madárlábak”, a két kéz által „fogott” két kígyó, valamint a test két oldalán lecsüngő, „két oldali” hajfonatok erőteljes ábrázolása is. Móser Zoltán véleménye minderről frappáns és pontos: „itt a megszemélyesített Jó és Rossz – a világosság és a sötétség – harcával: egy dualista, az ősi keleti világvallás alapját jellemző mítosszal van dolgunk”. Ez a mítosz a maga sajátos megjelenítésével pedig Nimród metamorf „asszonyához” hasonlatos. S hogy maga az istenfa-életfa se hiányozzon a mitikus megjelenítésből, hiszen kikerülhetetlen része ennek a kusita gyö187
kerű ősmagyar teremtésmítosznak: a madáristennő alsó tollruháját körszerűen körbe ölelő kígyótestek között egy dús lombozatú fa képe rajzolódik ki, mégpedig karakteresen.
188
17. Őskos, kettősbalta és párduckacagány „A legrígebbi idők legrígebbjébűl való vót ama magas templomot építű Nimrud űsapa”. „Kordés” Tóth László (öreg csikós) „A kassziták hosszabban uralkodtak az egyesített Babilonban mint bármelyik más mezopotámti dinasztia. (Joan Oates: Babylon) „Kham fiai közül Kus nevének nem ártott az idő foga...” (Josephus Flavius: Antiquites...) Nimródot, mint ősapát, birodalomteremtőt, Égi Világítót és Fénykeresőt állítja be a róla szóló igen régi, de nem bibliai hagyomány. A délvidéki mítosztöredék szerint a toronyépítő Nimród az égígérő torony által a földről elveszett régi Fényt akarta újra visszahozni az egek legtetején keresve azt. Mégpedig azért, hogy újra találkozzon az, ami az életnek fényt ad. Maga ez a világosságkeresés erős dualista világképet feltételez. Azzal is tisztába kell lennünk, hogy Bábel tornyát a mítosz szerint sárkányok őrizték, hogy az el ne dőljön. Sőt egyes legendák arról beszélnek, hogy a sárkányok a nyálukkal ragasztották össze a templom köveit. S az, hogy ez a templom nem épülhetett fel ahhoz ezeket a nimródi sárkányokat „nyáluk vesztetté” kellett tenni. A mítosz, a mese a maga módján sok titkot elárul olvasójának, de mindenképpen meg kell találni az annak legmélyén lapuló gyökereket. Azt a vallást, azokat a népeket, akiknek a hagyományait felszívta és a maga roppant szövevényes és töredékes módján, hosszúhosszú időn meg is őrizte és a jövendőnek átörökítette. Realizálni kell hát a mítosz és a mese által megőrzött világképet és hagyományt. Meg kell kísérelni, beazonosítani azokat az ősnépeket, akiknek a királya lehetett valamikor az a Nimród, aki 189
„világi” Halálával a mítoszban született újjá, mégpedig olyan sikeresen, hogy hosszú idő elteltével sem felejtette el őt a néphagyomány. Hogy maga a nimródi kusita hagyomány hogyan jutott el a Kárpát-medencébe, hogyan és miért épült be olyan erősen a magyar néphagyományba, még kérdés. S természetesen azt is jó volna tudni, hogy miért is próbálták kitörölni ezt a kusita tradíciót olyan szívós erőszakossággal és kíméletlenül a magyar nép köztudatából. Jogosan rácsodálkozhatunk arra a misztériumra, hogy vajon milyen titkos csoda folytán maradt fenn a magyar mítosz és a magyar néphagyomány „rejteki” bugyraiban ez a nagyon messzi mitikus örökség. De arra talán tudunk feleletet adni, hogy milyen népek fölött uralkodott egykor a feketekövön álló, napbélyeges őskirály Nimród, a magyarok ősapja. A régi Káldea vidékének őshagyománya egyértelműen visszatükrözi a kusita tradíciókat. Nem kérdéses az egyiptomi és a magáriai kusita vidék nimródi kapcsolata sem. De menjünk tovább, túl a Tigrisen. Elám (Susiana, Khusistan) környékére és majd onnan is tovább. Igen érdekes vallástörténeti párhuzamokat találunk a régi Palesztina és Fönícia őslakóival a kánaánitákkal, khetákkal, károkkal, protomédekkel stb. kapcsolatban. Újra csak a mítosz és a vallás lesz az, ami megerősít minket abban, hogy igenis jó helyen járunk, ha Nimród atyafiait és azoknak hitvallását itt keressük ezen a titkokkal teljes ősi vidéken... Már Fáy is megállapította, hogy: „elő-ázsiai ősnépeink vallásai lényegileg a mezopotámiai népek, szumirok, káldok, babiloniak, asszírok vallásaival függnek össze, úgy, hogy mindezen népek vallásos fogalmai kétségtelenül közös alapokból indultak fejlődésnek. A mezopotámiai istenek közül sokakat azonosaknak is tekintenek a szíriaiakkal, például: Élt, Bélt, Tammuzt. Szamaszt, Istárt – Él, Bál vagy Bél, Tammuz. Szemesz és Asztartéval.” Mi ebben a könyvben már a Nimród—Bál párhuzamot a mítosz, a néphagyomány és a vallás összefüggésében jól körüljártuk. Ugyanezt a szoros kapcsolódást tapasztalnánk, ha II. Tammuz, Samas vallásos kapcsolatát feltárnánk magával a Bél-Nimród tradícióval kapcsolatban is. Következésképpen könyvünk irányvo190
nala és következtetései egybe esnek Fáy következtetéseivel és annak az irányvonalával. A mítosz által őrzött Feketekő és Nappajzs legendája egy minden bizonnyal nagyon régi, szószerinti vehető „napkeleti” hagyományt őriz. Ennek a tradíciónak a fellelése, megtalálása egy Kárpát-medencei néphagyományban akár menynyire Is megdöbbentő, de egyértelműen rámutat az ősi eredet nagyon-nagyon régi aranykori hagyományára. A „napbélyeg”, amit magán visel ez a tradíció úgy öröklődött tovább a magyar népművészetben, hogy az minden esetben egy erőteljes szoláris inspirációt, „napvilágítást” kapott. Az öregjeink által „növényi éltetésűnek’” nevezett művészetben az Ég és a Föld mindig nagyon közel volt egymáshoz. És ami nagyon lényeges, hogy ez a közelség nem volt más, mint magának az öröklétnek a záloga. Olyan teremtő erőnek a fundamentuma, ami soha nem veszhet el az időben, mert eredői az elpusztíthatatlan isteni erőben lakoznak. A már korábban említett „életfás naporoszlán” elrejtése, majd újra megtalálása ott a régi magyar Istár-Gamban, Esztergomban ugyanerről beszél. Arról van szó, hogy az égigérő életfa ott az égig érve lehetőséget kap arra, hogy önmagát újra megtalálva halhatatlanná váljon, Vagyis az oroszlán, a földi Nap találkozhasson égen tündöklő kozmikus önmagával, Nimród állatát, az oroszlánt ott találták Esztergomban az Árpád-ház 1000 évesnek mondott királyi palotájának falán. Ez a különös, ősi Árpád-házi címer Orbán Á. szerint nem más „mint Nimrud városában, a szumirek birodalmában élt szumir királyok címerének egyik változata”. Ezzel igazolta az 1000 évesnél is régebbi magyar hagyományt, mely szerint a magyarok valóban Nimrud szumir király népétől származnak, Az igaz, hogy Geisswein S.: Mizram és Assur c. munkájában bemutatott ősi sumér címerek alapelemeiben hasonlítanak az Esztergomban talált életfás naporoszlánnal. Ez a hasonlóság mindenképpen feltételez valamilyen kapcsolatot a két dolog között. A feltételezés azonban még kevés a teljes bizonyossághoz. Szorosabb kapcsolatra utal viszont maga az ábrázolás és annak stílusa is. Tudjuk azt, hogy Nimród „szent” otthona azon a mitikus középen helyezkedik el, ahonnan maga az életfa is „kinő”. Már utaltunk rá, hogy a vallástörténészek és mitológusok nagy része szerint a világfa egy olyan világoszlop, ami egyben a világtengelynek a szimbóluma is. A hasonlóság valóban nagy, de 191
a két dolog nem egy lényegű. Mindjárt ki is derül a különbség, ha nemcsak világokat összekötő „tengelynek” vesszük e két dolgot, hanem az eredet tengelyének is tekintjük. A mitikus gondolkozás szerint ez a bizonyos „világközpontba bele állított, oda isteni erővel bele szúrt világtengely” akkor kezdte el forgó, rotáló mozgását, amikor maga a ,.szellem felébredt”. Az ősturáni hősénekek, mondák, mesék amikor a kezdet kezdetéről szólnak a világhegy, a tejtenger a mitikus szarvas kapcsán a világfáról mint nagyon fontos helyről is megemlékeznek és egy olyan kort idéznek meg, amikor ezek még csak „kicsik” voltak. „Mikor a Szumeru hegy dombocska volt, Mikor a Világfa csak növendék volt, Mikor a Szürke Szarvas csak borjú volt.” Tudjuk azt, hogy mikor még ez a bizonyos Világfa növésben volt akkor a Boldogasszony Turfinak egy rőt jávorbikát kerített, hogy azon járja be a világot. Milyen érdekes, hogy a gyermek Nimród is egy „kis aranyszarvason” lovagolva járta be az ő „egynyelvű” virág-világát. Ez az arany gyermekszarvas sok mindenre volt képes, tüzet evett, nem csak a földön járt, hanem a levegőben úszva is közlekedett, Itt megállapíthatjuk, hogy ez a két térben két világban is közlekedő gyermekszarvas az aranykori létezés mágikus birodalmában volt otthon. Akárcsak a gyermek Nimród, az óriás gyermek, Ezt a mágikus birodalmat örökíti tovább a maga módján a sámánisztikus elemeket tartalmazó nagyon régi múltra visszanyúló „kárpáti” ősvallás. Ehhez a világképhez tartozó magyar táltoshit szerint a világfa az élet „forgását” adja, tehát életfa is, és mint ilyen átfogja, képletesen mondva átszúrja a teremtett világokat. Ily módon mindenütt jelen van. Jelen van tehát mint abszolút szellemi—lelki—fizikai tengely. A világfa nem „csak” világokat hordozó tengely, hanem azok élő szerves része is. A különböző világokba szervesen beépülő „zöld fának” vagy ahogy a nyugati tradíció mondja aranyágfának, aminek szikrázóan fényes élete van. S ami nagyon fontos gyökere, virága és „magja” (és ez nagyon fontos) van. A kettő Jankovics M. szerint úgy viszonyul egymáshoz, mint a gömb kerülete az átmérőjéhez. Ez mind így igaz ha „asztronómiailag” hasonlítjuk össze a két miti192
kus központot jelölő tengelyt. De jegyezzük meg, hogy mind két mitikus központot „kitűző” tengely esetében ott találjuk a nagyonnagyon régi kusita örökséget, Nimród fehér szellemi fényét, mint „tengelyfényt” és örök eredőt. Mindezt eredetközeli és tradicionális szempontból megvilágítva mindenképpen azt mondhatjuk, hogy a spirituális tengely minden esetben kitüntettet hely és a primordiális fény erejével rendelkezik, ha ennek a megismerésnek „fényében” látunk, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy ez a bizonyos „fehér primordiális fény” nem más, mint ennek a mitikus csodafának a világító magenergiája, amivel minden esetben találkozunk, ha a dolgok legmélyére akarunk hatolni. Ez a különös tudás az Égen is ott van, mint a világfa fehéren „tisztán teremtő” hagyománya, Az eget a mítoszhoz közelítve, magát a világfát pillantjuk meg „mint a külső szférát kerítő girbegurba Tejút, a Circus Candens (fehérlő kör), mely merőlegesen metszi a mitikus föld síkját, s e metszéspontok szolgáltak a világok közti átjáróul. Az utóbbi pedig többnyire az ég gömbjének egyenes forgástengelye, mely a középponton (földünkön) s a gömbhéjakon áthatolva a Szférák közti útvonal lehetett a képzetekben”, Itt még meg kell jegyeznünk, hogy a Tejút maga látható, az a bizonyos világtengely viszont láthatatlan. Tovább menve a Tejút, a magyar mese Tejfolyója, fényfolyója, fényes útja, fehérszínű Életútja látható „árnyéka” magának a szintén rejtetten élő Életfának. Annak a Világfának, amiről csak a szakrális tudat, a mitikus emlékezet beszél, illetve ábrázol, Az életfának a mítoszban fehér az árnyéka, fehér, mint az égen Tejút. Fehér, mint a mitikus fénymag héja. Innen van a legenda szerint a magnépek spirituális látása és ősi ereje, „befelé látása”, Az erről szóló hagyomány van jelen Nimród mítoszainkban, ősmeséinkben, „fehér” balladáinkban. Ezeknek a „fehér” emlékeknek a nagy része eltűnt a nemzeti emlékezetből, a mítoszból, népballadákból és mesékből úgy az 1848-as vesztett szabadságharc utáni időktől fogva szinte folyamatosan. S milyen érdekes durván ettől az időtől kezdve kezd homályosodni és zavarosodni a magyar régmúltról, a magyar eredetről való emlékezés. Az eredetmítosz lassú, de folyamatos homályosulása, elvesztése előkészíti magának a nem193
zet eredetének a meghamisítását, a nemzet múltjának a tudatos deheroizálását, besározását. Térjünk vissza a magyar fehér hagyományhoz. E hagyományban talán a leggazdagabb vidékünk a Pilis és környéke. Olyannyira, hogy minden későbbi nemzetiségi betelepítések ellenére nyoma maradt. Talán nem véletlenül. Ez a vidék az, ahol máig megmaradtak azok a romok és „földrajzi emlékek”, amikről sokáig nem illett beszélni. „Hála” a fáradságos és kitartó nemzetnevelésnek már a köztudatban szinte semmi nyomuk nincs. Itt találkozott Özséb a máig egyetlen magyar szerzetesrend alapítója a rejtélyes Pilisi remetékkel. Azokkal, akik hatására (a hagyomány szerint) bevonult a Pilisbe és egy magyar „fehér rendet” alapított. Itt történik meg az a bizonyos tűzlátomás, amihez a rend alapításának az ötlete is kötődik a hivatalos verzió szerint. Nagyon valószínű, hogy Özsébnek a rejtélyes pilisi öregekhez való különös kapcsolatát ez a tűzlátomás a „mennyeknek szikrázó tűzével” pecsételte meg, további „véletlen” kapcsolódás és hasonlóság, hogy a Pálosokat a néphagyomány „fehér csuhásoknak”, „magyar papoknak” nevezte mindaddig, még a róluk való emlékezetet szívós munkával ki nem törölték a nemzet emlékezetéből. Ennek a „kollektív amnéziának” a mindenek fölötti eléréséhez volt szükség arra a drasztikus és nemzetellenes vállalkozásra, hogy a pálosok magyar „fehér” rendjét feloszlassák mégpedig abban a hazában, ahol az megszületett egykor. Feloszlatták hát azt a rendet, ami a legközelebb állt a magyart néplélekhez és mítoszvilághoz. Ez a magyar fehér rend szinte lángolva őrizte a sajátos és nagyon erős Mária kultuszt, az ősvallásból átívelő Boldogasszony hitet. S ha kellett, akkor lovagként harcolt Mária Országáért, a hazáért, a vallásért, az egész magyar keresztény Magyarországért. Ez utóbbi sem hanyagolható el, hiszen máig nem értik, hogy az „egyszerű néptől az arisztokráciáig” miért volt minden népréteg számára olyan hihetetlenül kedves a fehér Barát, vagyis a pálos szerzetes. A fehér hagyomány és a Pilis—Pálos összefüggés kapcsán már említettem az erről a témáról szóló könyvemben, hogy itt ezen a kiválasztott vidéken található az Axis Mundi. Itt van hát világunk és országunk mitikus közepe. Az a bizonyos 194
„…Axis Mundi, amit oly sokan kerestek és oly kevesen találtak meg. Ez az abszolút spirituális centrum pedig ott van, ahol a három kozmikus sík a föld, az Ég és az Alvilág birodalma össze találkozik. Ami azt jelenti, hogy itt a múlt, a jelen és a jövő állandóan „jelen” van. Pontosabban a múlt sohasem válik „múlttá”, a jelen pedig itt mindig egy „tágabb” „jelent” jelent, aminek csak egy kapuja van. Az a kapu ha kinyílik, meglátjuk benne az élő múlt teljességét hamisíthatatlanul és a maga tökéletességében. Ennek a kapunak a kulcsa pedig nem más, mint az ősök hagyománya, az ősi elfeledett tudás. Ennek az elfogadása, tisztelete, valamint a tradíció rituális gyakorlása által annak a teljes felvállalása.” Hát itt van a Világ Tengelye, itt dobog annak mitikus szíve (Dobogókő), itt találjuk meg a magyarok élő régi múltját. Innen nőtt ki és bújt el a világ elől a magyar nemzet Életfája. Nem véletlen, hogy a „magyar papok”, a „fehér” szerzetesek, vagyis a pálos atyák ezt a vidéket választották a rend örök otthonául. Most már nem csodálkozunk annyira azon, hogy a rendet minden pozitívuma ellenére, mondva csinált hazug okokra hivatkozva száműzték a magyar világ e kellős közepéről. Még szerencse, hogy magát a Pilist nem tudták száműzni az országból. Mint ahogy az sem véletlen, hogy ehhez a fehér hagyományhoz kapcsolódik a magyarok legelső temploma a Szűz Máriáról elnevezett fehéregyház Temploma, amit egykor itt építettek fel. Ennek a Buda „fölötti” területnek, a Pilis tágabban vett környékének fővárosa a magyar középkor híres nagy városa Esztergom volt Az az Esztergom ez, ahol Özséb atya élt, és az az Esztergom, aminek királyi várában lett befalazva az a bizonyos Esztergomi Oroszlán mögötte a magyarok Életfájával a keleti eredetről mesélő nimródfával. Az összehasonlító vallástörténet már jó korán felfedezte és jó korán agyon is hallgatta, hogy ennek a magyar sámánisztikus táltoshitnek a mítoszban és mesehagyományban fellelhető világfája (mint a vallási kultusz egyik fontos rekvizituma) megdöbbentő megegyezést mutat a sumér pecséthengereken, a babiloni, asszír reliefeken, és nem utolsó sorban a régi kaukázusi templom195
ajtókon található életfa-ábrázolásokkal. Ezeket a világfákat a magyar hagyomány a világ gerendájának, az ember mitikus gerincének nevezte. S sajátosan női princípiumnak tartja. Köztudomású, hogy a palóc házak mestergerendáját tartó oszlopot „gerincfát” egykor Bódoganyának hívta a magyar néphagyomány. Ezek az „élő” életfák vagy nimródfák a mítosz szerint egy nagy kapuval és számtalan kiskapuval ún. világkapukkal rendelkeztek. Míg az az egy nagy kapu az életfa legtetején, annak magjában, benn a termés legbelsejéből nyílt, addig a kiskapuk bejáratait e szentfa „ágas-bogas” gallyai rejtették. Az esztergomi „ősi magyar címer” vagyis az életfás naporoszlán ábrázolás egyik dekoratív ábrája maga a „tulipánokban végződő ágbogas fa”, ami az oroszlán, vagyis a „Nap” mögött található. Már beszéltünk ebben a könyvben Napkelet életfáiról, istenfáiról, nimródfáiról. Huszka József remek könyvében a Turáni Magyar Ornamentikában megcsodálhatjuk lenyűgöző ábráikat és elgondolkozhatunk a Napkelet elfelejtett ősi a magyarság gyökereihez oly közel álló szakrális szimbólumain. Könyvünkben többször is beszéltünk már arról a bizonyos feketekőről, amin maga a mitoszbeli Nimród is áll, így nem is lesz olyan meglepő számunkra, ha több olyan életfa ábrázolással is találkozunk, aminek földbe rejtőzködő gyökerei egy fekete köbe, fekete sziklába kapaszkodnak. S hogy teljes legyen a színek kontrasztja, a gyökerek természetesen aranyfénnyel világítanak. Maga az életfa körül mitikus csodalényeket, repülő isteneket, különös csillag konstellációkat találunk. Ezek már szinte megszokott rekvizitumai ezeknek a vallásos életfa-ábrázolásoknak. A sumér Ur város feltárásánál Wooley a kiváló kutató maga is meglepődött, amikor egy aranyból, lazúrkőből és fehérkagylóból álló kultikus életfa előtt egy ágaskodó kossal találkozott. Ez a kos a bagolyhoz hasonlóan a tudás állatának számított egykor. Az őskusita nemzeti tradíció szerint a nyugati kusok (etiópiaiak) első királya Amon volt. Az az istenség, aki fején a tudás és az erő szimbólumával, vagyis kosszarvakkal volt igen gyakran ábrázolva. A hagyomány szerint pedig a kos nem más, mint Amon jelképe. A hagyomány szerint azért, mert egyszer valamikor, amikor Dionisos hazatérőben volt afrikai diadalútjáról rettentő szomjúság tört rá. Már majdnem szomjan halt, amikor egyszer csak hirtelen 196
egy kos jelent meg előtte. A különös állat megjelenését isteni jelnek gondolták, és nyomába szegődtek. S az állat „csodát tett” egy közeli oázis hűs forrásához vezette őket. Dionisos ezt úgy értelmezte, hogy a kos maga főisten Ámon (Zeus-Ámon) volt egy állat képében. Templomot emeltetett a tiszteletére. S a kost pedig a csillagok közé emelte. S mi tagadás amikor tehát a Nap a Kos csillagkép jegyébe lép, tehát eljön a tavasz a természet új életre kel. Röviden újjászületik. Minden bizonnyal nem volt véletlen, hogy a káld-babiloni mágus bölcsesség Ámon jelképét a Kos csillagképet nevezte el Mul-Lu-Hungának, vagyis a Hun-ember csillagának jegyzi meg Oláh Imre. Visszatérve a szomjhaláltól megmentett hősre Dionisus magának Amonnak volt a fia (Diodorus Sit. 111/73), ami sok mindent megmagyaráz. De ez a tény így még igen messze áll a dolgok teljességéhez. Amon ugyanis magát a gondolkodó „kozmoszt”, az égről lehozott isteni tudást jelképezi. Ez a „tudás” képes arra, hogy elválassza a jót a rossztól, a világosságot a sötétségtől. Ezért az Amon-kos, mint égi kos tulajdonságánál fogva „felöklel”, „letaszít” minden maga elé került sötétet, rosszat, le oda a világ spirituális mélyébe, ahonnan nincs visszatérés. Az égi kos hagyományával párhuzamosan, mintegy az „ő útján” járva találkozunk magával a kettős balta, vagyis a kétélű bárd igen érdekes kultuszával. Ez a kultikus szerszám az őskoshoz hasonlatosan képes arra, hogy legfőbb tulajdonsága által, mintegy a „fényes élével” elválasztja, mintegy elvágja a sötétet a világosságtól felszabadítva ezzel a sötétségbe ragadt fényt. Ennek a fényszabadító bárdnak, mint e kultusz számára nagyon fontos mágikus eszköznek a csodás erejébe vetett hitről könnyen bizonyságot kaphatunk. Annyi is elég a megtátáshoz, ha nem kerülik el a figyelmünket azok a nemes anyagokból készített kicsiny kis nyakba akasztható amulettek, amik ezt a kultikus kettősbaltát formázzák. E kettős balta két ága egyszerre jelenti a sötét és a világos „világok” egymással soha össze nem érő birodalmát, a jónak és a rossznak egymással mindig szemben álló, antagonisztikus lényegét. Ennek a világképnek remekül eltalált szimbólumba rejtett jelképe ez a bizonyos kettősbalta. Más, de mégis hasonló megközelítésben a két „él” a felső 197
és az alsó világ szélválásának spirituális bizonyítéka. Várkonyi szerint ez nem más, mint az Ég és a föld, a szellem és az anyag fölötti uralom harcos jelképe. E két él között, de mégis azoknál lentebb, a szellemi és lelki síkok alatt, mintegy az azokhoz vezető „faként” helyezkedik el maga a kettősbalta nyele, a szellemi értelembe vett világfának vagy életfának a törzse, ami a mítosz szerint ugyan leveleket, rügyeket ugyan nem hoz, de mindezeket megtartja, és terméshez segít. Ez a termés a szakrális „égi gyümölcs” pedig maga a spirituális cél. Ebben terem és őrződik meg maga az égből hozott karizmatikus tudás, a világnak ezek a mára már elfelejtett ősi kusita ajándéka, mondhatjuk úgy is, hogy hagyatéka. Az a fény, ami a kettősbalta kétirányú, égi erejében „villámként rejtekezik” és néha az által is nyilvánul meg. E kultikus „villámfejsze” vagy kettősbalta „tudása” megegyezik Ámon kosának az égből kapott tudásával. Képes arra, hogy a sötétség és a világosság igazi, valós természetét felismerje és ennek a felismerésnek a bölcsességével döntsön is. E két természet „elválasztása”, „felöklelése” által felszabadítja, úgy is mondhatjuk újrateremti, újra szüli azt a fényt, ami nem más, mint a legtökéletesebb világosság, maga az igazi bölcsesség. Arról a fényről van szó, ami a szakrális Napból, mint a spirituális tűznek az otthonából kiárad. Ez a kultikus, szellemi Nap látható a núbiai kusok híres szimbólumában, ami egykor Ámon isten templomát ékesítette Sulb városában. Ez a szimbólum pedig nem más, mint egy hatalmas Ámon-kos fején azzal a bizonyos tündöklő szellemi Nappal, és e Nap előtt a Világosságot és a Tudást őrző „fehér” kígyóval. E mitikus Ámon-kos előtt (ami egyértelműen egy nagyon régi, az emberi hagyomány legelejéig visszanyúló tradíció emlékét őrzi), a kos térdelő két lába között, a szent állat földig érő, bölcs szakállának támaszkodva, kultikus pózban maga az Ámon-atya, az Uralkodó. Aki „az Ég bölcsességével, az Ámon-kos tudásával” kormányozta egykor, a történelem ismeretlen hajnalán a világ egyik legkorábbi kultúrnépét a nimródi kusokat. Ezt a valóban leghíresebb Kos szimbólumot Baráth Tibor szerint: „III. Aménatya (Kr. e. 1412-1380) rendeletére készítették és eredetileg a Kusföld legnagyobb templomában, a 198
Sulb városban lévő Ámén templomban állították fel és a Napistennek szentelték. A kos a Napisten kerek szimbólumát és az Ur jelentésű kobrakígyót viseli a fején, első lábai között pedig III. Ámenatya királyt őrzi. Ezt az egykorú szemlélőnek oly sokat mondó emlékművet ma a berlini múzeumban örzik. A kus nevet nemcsak kusszobrokkal írták, hanem kos-képekkel is. Amikor pl. a fejedelmet ábrázolták, kilétét úgy érzékeltették, hogy egy emberalakot rajzoltak, de azt emberfej helyett kosfejjel látták el. félreértés elkerülése végett és nehogy a szemlélő esetleg azt vélje, hogy valami közönséges juhásszal áll szemben, az emberalak kezébe még egy kosfejben végződő sétapálcát, „jogart” is adtak. Ezt a jogart fából szokták faragni és „fakos” volt a neve. Így a jogarnak képen való szerepeltetésével ki-ki világosan megérthette a szavak összecsengése alapján, hogy akit lát, az a „fokos” azaz fejedelem vagy legalább is egy igen előkelő valaki”. Visszatérve a kettősbalta kultuszához ennek egy sajátos erdélyi emlékét is őrizzük mégpedig magában az erdélyi fokoskultuszban. Ez az a erdélyi „kettősbalta”, ami a nevében is jelzi, hogy általa arra a „fokosra, arra a felismerésre juthatunk, hogy megismerhetjük a jónak és a rossznak a valódi természetét. Nagy szerencsénkre az erdélyi legendárium elég sok mindent őrzött meg erről a különös fokoskultuszról olyannyira, hogy nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a környező népek vallási jelképeibe egyáltalán nem illik bele. Valahonnan nagyon messziről kellett ennek a kultusznak ideérkeznie. Balogh Endre úgy tudja, hogy ezt a bizonyos fokost a nagyon régi időkben fokosnak hívták. Ekkor még létezett a fokosbot, ami az igen magasrangú szakrális vezetőknek járt, hasonlóan a mai katolikus vezetők „pásztorbotjához”. Maga ez a megnevezés is igen furcsa összecsengésben van a régi koskultusz fokosbotjával. A fokosboton kívül a néphagyomány szerint léteztek ún. kétkosfejű botok. Ezek úgy néztek ki, hogy két egymással nem szemben, hanem ellentétesen lévő kosfejet ábrázoltak, amit az idők folyamán ellapítottak, élesre kalapáltak, ahogy a régi tradíció fogalmaz „fényesre, naparcúra vertek”. Itt 199
jegyezzük meg, hogy az „élesnek” és a „fényesnek” a régiek gondolkozásában hasonló jelentése, azonos fogalmi tartalma van. Ezen egymással „nem szemben álló” kosfejeket tehát idővel széjjellapították, fényessé verték olyannyira, hogy élük keletkezett. A Dél-erdélyi magyar néphagyomány úgy tartja, hogy a „fémfej széjjellapításával” született meg maga a fejsze szavunk. Mindez az megállapítás az előbbiek tükrében igen messzire vezető összefüggéseket eredményez. A régiek magyarok úgy tartották, hogy „a látás fénye felszabadulhat bennünk a sűrűn (az anyagon) való felülkerekedés által”. A fokoskultusz nem más, mint az erdélyi magyar folklórba menekített régi magyar mítosz egyik fontos és meghatározó eleme. Minderre bizonyosság az a Nimródról szóló legenda, amiben Nimród nap-Pajzsa helyett „aranyos fejfokosát” kezében tartva érkezik meg a neki fenntartott Mennyei Birodalomba, amit boldogan ad át neki, mint arra érdemesnek az Egek Királynője. Ez az égi birodalom pedig ott van, ahol a „nincs fájdalom és keserűség csak fény és szabadság”. Ez a megállapítás feltűnően gyakran el is hangzik az archaikus magyar emlékekben. Azt nem is kell mondanom, hogy az itt említett erdélyi legenda nélkül is találunk számtalan kapcsolódást, megfelelést a „őskos”-i eredetű kettősbalta kultusz és Nimród között. Ugyanis az egész mediterránum, a földközi-tengeri partvidék ismeri kettősbalta kultuszát. Azt is tudnunk kell, hogy régi erdélyi népi emlékezetben ez a kultikus eszköz nem más, mint mennykő—ménkő. Az Isten villámláskor lehajítja, a kő mélyen a földbe fúródik, belevág abba, mintegy szimbolikusan szétválasztja a villám „világosságánál” a jót és a rosszat. Majd eltűnik a föld mélyébe... Emlékezzünk csak Baal kapcsán, a Nimróddal való „megegyezésének” kutatásakor szembesültünk azzal, hogy Baálnak egyik isteni formája, a mennydörgés és a viharisteni poszt. És most az aranyos fokos kultuszának a nyomában járva újra találkozunk a vihar és mennydörgés régi, kultikus „isteni” megjelenésével. Ráadásul Nimród kezébe is fokost adott az erdélyi magyar legendárium. A mítoszok és hagyományok összefüggései irdatlan távolságokat és még nagyobb időbeli messzeségeket kötnek öszsze. Ezzel válik bizonyossá, hogy a mítosz számára nincs távol200
ság, nincs idő. Ez az időtlenség magát a mítoszba rejtett történelmet is örökre konzerválja bizonyítva ezzel M. Eliade idevonatkozó megállapításait. Számunkra itt és most ez a tény megerősíti a Nimród utáni, a hagyomány és a mítosz útján járó kutatásainkat. Egyszerűen azért mert ezen az úton, az eredetmítoszok kapcsán egyúttal a nemzet igazi eredete, nyelvünk és szokásaink titkai is a szó egzakt és a maga elvont jelentésében is „fényt kapnak”. Az aranyos fokost kezében tartó mítoszbeli Nimród legendája után már meg sem lepődünk, ha a sok testű és sok arcú, metamorf, mitikus hérosz különböző „testei” között kutatva rátalálunk az őskos archeotipusára is. Most ismerjünk meg egy délvidéki mesét dióhéjban, ahol Nimród nem más, mint a fényes testű óriás, az égi-földi nagy és legyőzhetetlen vadász. Az a vadász, aki éjjel-nappal egyformán lát, mégpedig azért mert nappal a földön Kos alakjában vadászik, és hatalmas erővel ökleli fel, semmisíti meg az ellenségeit. Éjjel pedig a csillagos égi otthonában utazik fel, és ott vadászik tovább, mint nyilat feszítő vadász, csodás égi óriás. Itt lenn a földön kos alakjában elveszett gyermekeit keresi, az égen pedig azokat vigyázza, akik az ő csillaga, égi szövetsége folytán „az ő gyermekei is”. Minekutána megtalálta és számba vette gyermekeit észrevette, hogy az összetartó égi erő, a régiek csillagtudása lassan veszendőbe megy. Elhatározta hát, hogy épít egy hatalmas, égig éra várat, amibe „be akarta vinni az óriások minden tudását”. Már majdnem sikerült is volna neki ez a hatalmas nagy feladata, ha a többi népek meg nem irigyelték volna azt a sokáig fennálló, nagyon régi és Istentől való hatalmas tudást. Kitervelt gonoszsággal zavart okoztak hát az építők között és ahelyett, hogy tovább építették volna az óriásvárat, elkezdtek „külön beszélni” és egymást is külön-külön gyűlölni. Ekkor megharagudott rájuk Nimród és fogta a régi Napot, amit még nagy régen emeltek le az istenek az Égről (de úgy, hogy az rejtélyes módon megkettőződött. Ugyanis a levételekor le is jött az Égről, de ott is maradt, fenti régi helyén.) és szépen visszament vele oda, ahonnan azt hozták, fel a csillagokba. Visszarakta a régi helyére ezt a régi Napot, amit már az emberek nem érdemeltek meg, mégpedig úgy hogy, az egyik Napra rárakta a hajdanán levett másik Napot. Így a két Nap újra eggyé lett. Ekkor aztán minden, ami ehhez a „levett Naphoz” kö201
tődött, végleg elveszett és a múltba hullott. Nimród a magyarok nagy vadásza pedig végleg az égen maradt. Íme a bibliai Bábel torony története egy „kicsit” másképpen a szokásostól mégpedig számtalan plusz információval és a mítoszban és legendákban már megszokott „sűrítéssel” és „időtlenséggel”. Tanúságos és megvilágosító történet ez. Először is megtudjuk azt, hogy Nimród fénytestű, óriás, és hogy nagy vadász. Ez utóbbit a bibliai hagyomány is megőrizte. Az, hogy „éjjel-nappal egyformán lát” nem mást jelent, mint azt, hogy mind a két világban (az égiben és a földiben) egyaránt otthon van. Az, hogy nappal Kos alakjában van jelen, az egyértelműen azt bizonyítja, hogy itt egy ősi kusita hagyomány nimródi kapcsolódásáról van szó. S az, hogy égi otthonában. mint nyílat feszítő óriás vadász van jelen arról tanúskodik, hogy akik ezt a mesét, legendát „írták” tudtak arról, hogy az Orion vagyis a magyar Kaszáscsillag egy íjat feszítő óriás alakot formáz ott fenn a csillagos égen. Arról pedig, hogy Nimród a földön, mint Kos gyermekeit keresi, egyértelmű, hogy egy burkolt „ősapai tudásátadás” cselekedetét bizonyítja. Hiszen ez a bizonyos Nimród-kos nem más, mint ama Ámon-kos, aki a „fején tartja a világosító Napot” és egyben apai tulajdonságokkal, jelleggel is bír. Később ugyanez a spirituális „fénygyújtás” valósul meg akkor, amikor a két nimródi gyermek (Hunor és Magor) végre megtalálja, pontosabban fogalmazva utoléri azt a bizonyos csodaszarvast, ami az Amon koshoz hasonlatosan nemzet-megvilágosító fényállat. Az, hogy az égen már nem keresi, hanem vigyázza az ő csillagának folytán az nem jelent mást, mint azt, hogy fenti csillagával azonosulva már szakrális védelmet is adott kusita gyermekeinek. A gyermekek számbavételekor rádöbben ara, hogy pusztulóban van a régi tudás, vagyis a földi gyermekek nagy része már el is felejtette égi származását, hovatartozását, s természetesen e két dologból logikusan következő ősi tudását is. Elhatározza hát Nimród, hogy égig érő várat fog építeni és elrejti benne óriás nemzetségének minden égi-földi tudását úgy, hogy az óriásvár segítségével egyben közel is lesz az ő csillagához, karizmatikus eredetének égi bizonyítékához. Hozzáfog hát e „bábeli torony” építéséhez. Mint ahogy fentebb írtuk, a legenda szerint sikerült is volna, ha ezt a tudás a „többi népek” el nem irigyelték volna tőle és kusita nemzetétől. Zavart okoztak hát 202
az építők között és elkezdtek csak „külön beszélni” és mindenkire gyűlölködni. Ez a „külön beszélés” azt jelenti, hogy addig ugyan egy nyelvet beszélt, egy akaratot képviselt minden nép. Innentől fogva azonban már nem értették egymás nyelvét, külön akaratot képviseltek és elkezdték gyűlölni egymást és természetesen az építőket is. Ebből a hagyományból is látszik, hogy akik ott voltak az „égigérő vár építésénél” azok között közel sem volt mindenki építő a szó szószerinti és elvont értelmét tekintve sem. Ekkor azonban fogta magát Nimród és a kultusz legfőbb szimbólumát jelentő Napot, amit még „régen emeltek le az égről” visszavitte fel az égi otthonába. Egyik Napra rárakta az abból hajdanán lehozott másik Napot s ezzel az égi rítussal a napkultusz egyik percről a másikra visszatért az eredetéhez az eredeti égi Naphoz. Minden de minden, ami magához a Naphoz, mint égi kultikus forráshoz kötődött egyik pillanatról a másikra odalett és felköltözött az Égbe. Ekkor választotta végleges otthonául Nimród ősapa a csillagos eget. S Nimród a magyarok őspatriárkája, ősapja végleg „oda maradt azon csillagvilágban, amit róla az ő házának. Nimród Házának neveztetnek egyes vidékeken” tudósít róla a régi magyar emlékezet. A Kos hérosz íjat feszítő emberként maradt fent a mitikus égen, a magyarok Kaszáscsillagának neki kijelölt égi helyén ott a csillagvilág közepén. Igen furcsa, hogy ennek az különös őskosnak a tisztelete, ez a bizonyos régi-régi kusita hagyomány maga a mítosz „hatalmas” öregségéhez képest is nagyon mélyen belenyúlik az emberiség ismeretlen hajnalába. Itt találjuk azt a mélységes-mély és boldog (régi magyarok nyelvén bódog) kort, ami a nimródi kusita hagyomány eredetéhez, annak is nagyon az elejéhez, a mitikus aranykor végéhez vezet el minket. Itt lenne elásva az emberiség hagyományának a „fényes” égi karizmatikus eredete és az erről szóló még biztos tudás, ami annyira gondolkodóba ejtette a kiváló mítoszkutatókat Várkonyi Nándortól Mircea Eliade-ig. az agyonhallgatott A. Polanskytól Bellarnyn át Tucci-ig. Ennek a fénylő kornak akarták még az emlékét is oly kitartóan a kitalációk üres kertjének szemétkosarába dobni. S ezáltal egy önmagának is teljesen ellentmondó hazugság segítségével akarták hiteltelenné tenni az utókor számára. 203
Erről a csodás, elfelejtetett korról mondja Schiller oly magabiztosan, hogy ebben a nagyon korai időben, az emberiség aranykorának nevezett korszakában az istenek emberek, az emberek pedig istenek voltak. Ez a kor az, amikor az angyalok, a tündérek, az óriások és az istenek alatti és emberek feletti szellemek együtt éltek a jóakaratú emberekkel egy paradicsomi kerek és „éggelfölddel teljesen egy” birodalomban. Tagadhatatlan, hogy az emberiségnek ezt az ősrégi világát igen nagy részében homály fedi. Abban viszont nem lehet kétségünk, hogy itt egykor a Smaragd-Tábla (Tabula Smaragdina) ősbölcselete (Ami fenn az lenn – ami lenn az Fenn) ismeretében uralkodó őskirályok vezették e birodalmat. Még pedig örökletesen, egészen az emberiség eszmélésétől az aranykori tradíció teljes bukásáig. Az isteni törvény elfogadása és fenntartása alapján ők magukat is az isteni jelzővel illették. Mindezek Függvényében igen érdekes azon elgondolkodni, hogy miért is nevezték Nimródot, a magyarok legendás ősapját, a kusita tradíció őskirályát „az első ismert birodalom első ismert őskirályának”. Valószínű, hogy ez az „első birodalom” valójában az égi Földi karizma szerinti utolsó szakrális birodalom uralkodóját jelentette. Ha így, van akkor itt egy igen erős és kikerülhetetlen egyiptomi kapcsolat nyomára bukkantunk, s ez a hipotézis az egyiptomi kusita hagyományt is közelebb hozza Nimródhoz és gyermekeihez. Ami nagyon Fontos, ezek a hajdani égi-földi bölcsességet „realizáló” királyok hatalmas időintervallumok elteltével is bírták az égi eredet emlékét, annak biztos tudását. Ebből kifolyólag az általuk alapított dinasztiák nem voltak mások, mint az „égnek a Földre leszállt birodalmai”. Ők jogosan mondhatták magukról, hogy az önálló szellemi esszenciával rendelkező, meglelkesített Ég gyermekei. S ennek a „tökéletes Égnek” a legtökéletesebb és legnagyobb Fénnyel rendelkező, „élő” spirituális „csillagának”, vagyis a Napnak a gyermekei. Ne lepődjünk meg, de az ősi hagyomány ilyennek tartotta magát a magyar Árpád-házat is. A történelem Folyamán azonban (a tradicionális ősbölcsesség szemüvegén át látva (a szellem Folyamatos elsötétedéseinek a korszakaiban) több olyan „királyi dinasztia” is magáénak akarta tudni a napmítosznak ezt az égi, karizmatikus örökségét. Nemcsak, hogy azzal nem rendelkeztek, hanem ezzel a szellemiséggel 204
teljesen szemben is álltak. Sajnos a világ lassan elsötétedő történelmi korszakaiban az ősi napdinasztiákat módszeresen elpusztították. Az emberiség nagy szerencséjére Dél-Amerikában, a naphagyományok egyik kitüntetett ős Földjén azonban mindez a buzgalom csak félsikerrel járt. Ugyanis a nyelvcsere és az erős katolicizmus alatt a régi „napos” létszemlélet és archaikus gondolkodásmód máig kiirthatatlannak bizonyult. Hosszú időn át módszeresen támadták és üldözték, idegeneknek tartották a „fényes” középpontú, nimródi eredettel, égi karizmával rendelkező magyar Árpád-házat is. Ez az európai dinasztiákból valóban kirívó, lelki és szellemi dolgokkal szemben nagyon érzékeny és lényeglátó királyi dinasztia sok szentjével együtt tehernek és ellenségnek bizonyult itt Európa legendás mitikus közepén a történelmi Magyarországon. Ezt a rosszindulatú, ellenszenvet és bizalmatlanságot tápláló megnemértést megörökölte a múlttal tisztában nem lévő utókor is. Ezért ö is felvette a régi „gonosz” harcot és az ősök emlékét szívós munkával, hosszúhosszú korszakokon keresztül ott irtotta, ahol csak tudta. A régmúltat Folyamatosan negligálta, hőseit kigúnyolta és deheroizálta. Ebből a szemléletből szinte egyenesen következett, hogy a magyarság nimródi eredetét bibliai alapra helyezve a népi képzelet minden alapot nélkülöző, általuk hamisnak bélyegzett világába tolták. A Kézai örökségét felvállalókat pedig ahol csak tehették, üldözték és kitaszították. Az adott dinasztiát szimbólumaitól, jelképrendszereitől, néphagyományban még fellelhető szakrális emlékeitől pedig módszeresen és maradéktalanul megfosztani igyekeztek. A cél a régi hagyomány száműzése a nemzet tudatából. Az ősi hagyomány által égi eredetűnek tartott Árpád-házi ősvonalat akarták megszakítani és emlékeit elfeledtetni. Azt a királyi házat. aminek az elején maga Nimród, a toronyépítő legendás ősapa és mitikus őskirály állott. Ez a tény volt hát minden ellenséges igyekezet célja, minden ellenszenv és rosszindulat alfája és omegája. M. Eliade gondolatmenete alapján e napdinasztiák időben való aláhullását a kozmikus-szellemi Nagy Idő egy töredéknyi időegységének lezáródásához köthetjük. Ez a lezáródás mindenképpen „elsötétedésnek” nevezhető. De tudni kell azt, hogy az ismert legrégebbi indiai tradíció szerint az idő, akár az ember lé205
legzik, és lélegzésének ritmusa van. A Nagy Idő is ezt teszi benne a sok milliárdnyi „kis idővel”. Tehát az aranykori tradíciókkal bíró, az Eget a Földdel „fúzióban” tartó napdinasztiák végleg sohasem süllyedhetnek el. Pusztán csak „lélegzetük” abba a ritmusba érkezett, amikor az a bizonyos kozmikus test kifújta magából a szellemi esszenciájának tekinthető és azt éltető levegőt. Azt a bizonyos „tüzes pneumát”, ahogyan a középkor azt nevezte, és még nem érkezett el oda, hogy újra lélegzetet vehessen. De hogy lélegzetet fog venni újra, ahhoz kétség nem férhet, mivel ez a viszszatérés örök természetéhez tartozik. Természetesen ez kozmikus levegővétel idejét tekintve nem emberi léptékű, mivel abszolút szellem természetű. Ennek a lélegzetvételnek az ideje hatalmas nagy és ember által elpusztíthatatlan. Egyik legfőbb jellemzője pedig az, hogy minden egyes új „lélegzetvételkor” számíthatunk arra, hogy újra visszatér. Mint tudjuk, az idő ciklikus természetének nagy mély és nagyonnagyon régi metafizikai, vallásos hagyománya van. Az idő testének ezt a pulzáló, mindig újraszülető naptermészetét, ezt a nagyon régi, de egyben nagyon „világos” hagyományt a szellemi sötétség Folyamatosan megpróbálja bekeríteni. Nem képes rá, de azt folyamatosan megkísérli minden világban, így az emberi időben is. Ez a bekerítés a mai modern világban is megjelenik és folytatódik Itt, ebben a spirituális értelemben szétkaszabolt, számtalan egymásról nem tudó, össze nem tartozó, szellem nélküli sötét „időképpel” rendelkező világban, ami „haladónak” nevezett, materiális tudományunkat tartja képzelt egyensúlyban. A világos világ örök törvényeit rejtik magukban a régi mítoszok és az azokban megőrzésre került ősi szimbólumok. Az emberi időben ugyan egy ideig meg lehet róluk feledkezni, át lehet őket nevezni, értelmüket átmenetileg el lehet „venni” és új értelmet adni nekik. De az idő arcán ezek csak csupán tiszavirág életű, elsuhanó próbálkozások lesznek. Mert lényegi tartalmuk mindig visszatér, ahogy a valódi világ, az örök létezés „új lélegzetet vesz”. Folytassuk kutatásunkat a napkirály első ismert leszármazottjával, azzal, aki az Eget a földön megmutató nagy folyó a Nílus „felső” részénél, a Felső Nílus menti Kusanból származott. Ez a nagy király terjesztette el a Kusok nevét annak idején szerte a régi világban. Memnon, Darius, Nagy Sándor és az antik világ 206
többi nagyjai mind azon voltak, hogy elérjék az ö nagyságát, megismételhessék a cselekedeteit itt a földön. A kusita hagyomány szakrális jelenléte kitörölhetetlen volt az ókorban. Szinte mindenütt nyomát lehet találni, még ott is, ahol ez a hagyomány többszörös lefedettségben van a jelen számára. Megőrizte őt az egyiptomi tradíció Osiris mítoszában. Jelen volt az orfikus beavatások misztériumaiban, ott találjuk az etruszkok vallási elképzeléseiben, a régi szkíták és szittyák szakrális világában. Bryant Strabonra hivatkozva úgy véli, mivel az emlékét megőrző vallási rítusok a káldeai Ur városából eredtek, ezért nevét is onnan kaphatta valahonnan. A hozzá kapcsolódó korai elnevezések Ur, Pur, Hur, Porus, Poroneus stb. mind tüzet, világosságot, fényt és a velük kapcsolatos isteni fogalmakat jelölik, ami természetesen a Nappal, a Nap tulajdonságával analógok, azzal kapcsolatosak. Emlékezzünk csak a kusita tradíció egy, a Nimród által a népi hagyományban megmaradt sajátosságára, az ebben a könyvben is sokat emlegetett karizmatikus, reinkarnációs, metamorfikus képességre. Nos az orfikus himnuszokban következetesen kétszer születettnek, bimaternek nevezték a beavatottat. Ez a bizonyos kétszerszületettség a beavatás szükségszerű és elengedhetetlen feltétele volt. A beavatottnak tekinthető, tehát az ősi rítus megvilágosító erejében részesült, „látó” karizmatikus őskirály viszont többször is megszülethetett. Tehát nem csak kétszer, hanem többször is, hiszen égi-földi feladatait, uralkodásának a fenntartásához szükséges mitikus harcait csak így láthatta el a mítosz és a hagyománylánc szerint maradéktalanul. A mitikus idő „időtlen megéléséhez” tehát kiválasztottságra és többszörös életre van szükség. A beavatottban felébredő, fény természetű isteni „rész” megszületéséhez, a szó mélyebb értelmében vett felébredéséhez a kusita hagyomány egy rituális kelléket használt, Annak a kecses, gyors és szép ragadozó állatnak a „külső ruhájából”, bőréből készült különös beavató ruháról van szó, amit párducbőr kacagánynak hívtak. Ennek a különös, szakrális-harcos jelleget magánviselő, azt „sugárzó” ruhadarabnak a viselete elég kitartónak bizonyult a kusita ősökkel rendelkező népek esetében. Ennek remek példáját látjuk a maga megromlott, elfelejtett eredetű és jelentésű viseletét, használatát tekintve a magyar kurucok esetében is. Ott, 207
ahol megénekelve számunkra az utókornak hátra hagyták azt a tényt, hogy „magára véve az magyarok régi erejét azok szép kacagányával, harcos ruhájával”, Ekkor már sajnos ennek a párducbőrből készült nagyon régi eredetű kacagánynak az ősi rítusban való szerepét valószínűleg nem vagy csak nagyon kevesen ismerhették, De minta hogy azt olvashattuk, még a kuruc korban is használták ezt a régi beavató ruhadarabot, mint a magyarok „harcos ruháját”. Itt szögezzük le még egyszer, hogy tudatosuljon, ennek a régi beavató ruhadarabnak az eredete tagadhatatlanul az ősi Nimród-hagyományban található, S ennek a magyar történelemben fellelhető vonatkozásai egyértelműen megerősítik a régi magyaroknak a nagy Nimróddal való kapcsolatát. Itt megjegyezhetjük, hogy nem csak ez a bizonyos „kacagány” jelenléte jelenti az egyetlen nimródi különösséget a magyar kuruc kor divatjában, hanem az a különös süveg is, aminek előképét megtaláljuk a párthusok mágusbirodalmában és a régi keleti kusitákkal rokon népeinek a viseletében is. De ha jól belegondolunk, magának az önmagára ébredt, magyar virtusú kuruc kor tárogatós zenéje is igen nagy messzeségben van az indoeurópai népek zenevilágától, Nyugodtan kimondhatjuk. hogy attól lelkületében és dallamvilágában teljesen különbözik és az ősi Napkelet felé mutat, azzal rokonságban van. De térjünk vissza újra a párduc-kacagányhoz és a nimródi régmúlthoz. A rituális párducruhát viselő beavatottat Nebrod-nak, Nibru-nak, Nib-Ur-nak vagy a későbbiekben Nebrodesnek nevezték, amit több kutató is egyértelműen a Nibru, Nib-Ur, NimRu sumér szóalakra vezet vissza. Bailey és Thomson meggyőzően állítják, hogy már a korai egyiptomi misztériumokban is nagy szerepet játszik ez a bizonyos rituális kellék. S ha ez így van, akkor bizony a párduc-kacagány mint rituális ruhadarab és a beavatottság kelléke, mintegy megkülönböztető jegye nem görög eredetű, hanem a mi gondolatmenetünket bizonyítandó sokkalsokkal korábbi eredetű. A régi nagy kusita királynak núbiai Dionisosnak, vagy nem görögösítve a nevet Dionu-nak párduc volt a jelképe. Az egyip208
tomi képírással, hieroglifákkal készült feljegyzésekben egy nyitott szem fölött lapuló (őrző, vadászó pozícióban lévő) párduccal jelölték, írták a nevét. Milyen érdekes, hogy Nimródot is „Nagy Vadásznak”, az Ég és a Föld őrzőjének nevezi a Biblia és a magyar hagyomány is egyaránt. Talán ez az egyetlen közös nevező a két hagyományban Nimródot illetően. Nimród természetesen nem azért vadász, hogy elejtsen, elfogjon valakit vagy valamit, hanem azért, hogy „a fönti-lenti Mindenhatótól rendelt békessíget meg ne rontsák, mert ha aztat megakarják setétíteni akkor jön Nimród apánk mert ű vadász és azokat vadászként lefogja.” Ne feledjük a legendás kusita király és a legendás Nimród, a hagyományok szerinti első király is vadász, „párduc” és az Ég Embere egyszerre. Az idők folyamán ez a párduc szimbólum oroszlánná változik, úgy ahogy a vadászó pozíció is átváltozik egy domináns őrző pozícióvá. A korai idők mitikus párduca azonban úgy változik át egy mitikus-karizmatikus „őrzőoroszlánná”, hogy nem felejti el, nem vedli le párduci „égi vadász” jegyeit, hanem azt maradéktalanul megörökli és mintegy melléteszi az újonnan felvett mágikus őrző tulajdonságának. Ezzel a mitikuskarizmatikus, égen földön őrző-védő szolgálatot ellátó oroszlánnal találkozunk majd az idők beteltével ott a magyar királyi birodalom domináns központjában Esztergomban. Ő lesz az, aki ott az ősi Árpád-házi királyi vár falán megjelenik, majd mikor eljön az ideje sokak nagy csodálkozására. De most ne ugorjunk oly nagyot az időben! Térjünk vissza a kusita párduc szimbólumhoz elvégre nem lehet véletlen, hogy maga Nimród király is ragaszkodik párduc „testéhez” és mindentlátó párduc szemeihez, azokhoz a mágikus szemekhez, amikről az archaikus magyar hagyomány úgy emlékezik meg, mint két hatalmas földre költözött égi csillag. Bailey, akárcsak Smiths is megerősítenek minket abban, hogy a kusita királyoknak párduc volt a mágikus hatalmi jelképe. Ezt a jelképet a hagyomány szerint az „első nép” az első bölcs fejű és csillag szemű, kecses „tudósállattól”, a párductól kapta. Mégpedig olyan formán, mint aki önmagát látja meg ama „híres királyi állatot” meglátva. Ez a különös hieroglif a nyitott szem fölött lapuló párduccal, már az egyiptomiak túlvilági szentkönyvében a Halottak Könyvében is jelen van. Minden bizonnyal nem véletlenül. 209
A kusita hagyomány szerint a teljes tudás birtokában lévő kusita őskirály, a beavatásokon keresztül egy „mindeneken uralkodó királlyá” változott. S ő maga lett a megtestesült Nap, aki szellemi fényével ébren tartja a szellem világosságát. Itt most újra felemeljük; és átvilágítjuk az archaikus magyar hagyomány egy szeletét. Mégpedig azt, ami arról beszél, hogy a napfiának az országa egy égi párduc képét formálja meg az égen és a földön egyaránt biztosítva ezzel égi és földi azonosságát és az ebből származó égi kiválasztottságot. A turáni-kusita népeknél mindig élt az a hagyomány, ami az Eget és a Földet „egyben” láttatja és annak is tudja. Ezt a két mindenséget a Napisten két különböző idő alatt ugyan, de mindig úgyszólván folyamatosan „bejárja”. Ezt a kozmikus-misztikus „bejárást” a kusita mitikus hagyomány egy nagy király két mitikus arcával, két megtestesülésével hozza összefüggésbe. E nagy király az égen griffként, a földön pedig párducként cselekszi meg ezt a nagy bejárást. Erről az égi titokról hullatja le a leplet világosan és közérthetően fogalmazva Fettich Nándor, amikor arról beszél, hogy ezt az ősi mágikus hagyományt a Napisten állat-attribútomaiként, a griff és a párduc cselekszi meg. Ennél világosabban már nem is lehetett volna fogalmazni. Igaz, hogy ő még ehhez a két mitikus lényhez mellé emeli a pogány magyar hagyományban, ha ritkán is, de megjelenő mágikus vadkant is. Ami nem más, mint a megnyilvánult dolgok égi parancs szerinti „eltakarítója”. Ez a három mitikus állati lény az avar kori szikvégek egész nagy részénél is jól megfigyelhető. Ez a jelenlét arról világosít fel minket, hogy itt egy nagyon régi tradíció tartós megőrzéséről van szó. Érdekes, bár bizonyos értelemben bizarr megközelítésben találkozunk Nimróddal Paál Zoltán Arvisurájában. Különös de itt ebben a terjedelmű, hatalmas műben nem találkozunk Nimród ősapa metamorf megjelenéseivel, az oroszlán kivételével a magyar mítoszban megőrzött állatszimbólumaival és az ezek kapcsán megnyilvánuló vallási hagyománnyal. Úgy ahogyan azt az archaikus magyar hagyomány reánk hagyta a mára már igen csak megtépázott de jelenlévő ősi örökségeképpen. Nimród származásáról viszont említést tesz a könyv. Azt írja, hogy Nimród, aki a bátorságát apjától örökölte az Oszét nemzetségből származott. Nagyapja Kám, apja az úz (ős pal-úz, palóc) 210
nemzetségbeli Kusz vitéz volt (a Biblia Khus-nak ejti). Ordoszban képezték ki sámánnak, ott, ahol ő Bacsa sámán néven lett sámánpap. A könyv szerint Nimród részt vett abban a területfelkutató ősi csapatban, akik a Zargos-hegységben letelepedésre alkalmas területeket kerestek. Nimród a Tigris-parti Árpád és Arad város között kísérte Agadi szabír fejedelem kereskedelmi karavánjait szilaj és bátor lovasaival. Az Arvisura megemlíti, hogy Nimród a karavánok védelme után a dahák és a szkíták birodalmában oroszlán- és medvevadászattal foglalkozott. Ezen állatokat azonban Nimród kapcsán jelképszinten értelmezi mikor arról ír, hogy Nimródnak és városának oroszlán volt a jelképe. Nimród egyik fiáról azt írja, hogy szúrós szemű beavatottként született, akit Dánielnek neveztek. Nimród birodalmáról írva megemlíti, hogy ahhoz tartozott az új Nimródváros melletti Aszszó-úr vagyis Lóváros, Pintor a beavatottak központja, Nippur az írópapok városa. Az oroszlánkapus Ninive a Nimród birodalom fővárosa volt (Kr.e. 4000), amit egy Ninive nevű beavatott építőtudós tervezett a Buda kőfaragó nemzetségből. Nimród feleségét a könyv Tuli-nak nevezi, akitől Ardi város szentélyében ikergyermekei születtek Bábel és Tubir személyében, mégpedig Kr.e. 4018-ban. E könyvben leírt történések és adatok nehezen illeszthetők bele a több forrásból és hagyományból összerakott Nimródképbe. Mégsem hagytam ki az Arvisura Nimród-képét ebből a kötetből annál, is inkább mert, ha a benne felemlegetett történések nem is, de az ott található nevek (Kusz-Khus, Ninive, Nippur stb.) részei Nimród ősi történetének. Kus (Khus) pátriárka leszármazottjait a hagyományokra támaszkodó kutatók igen nagy része a káldeusokkal azonosítja. Olyannyira, hogy Nagy Endre egyszerűen Káld-Khusokról beszél a káldeusok kapcsán. Ezek a káldeusok magukat a Tudás Népének tartották, és a többi néphez képest feltűnően sok égi dologról, mágikus ismeretről volt egyértelmű ismeretük. Meghökkentő módon a Tudás Népének, a Nap Fiainak az elnevezéssel azonban sokkal később a korai szkítáknál is találkozunk. Itt ne felejtsük el, hogy már a hetvenes években publikált, szkítákról szóló könyvekben úgy írnak róluk, hogy nem egygyökerű nép volt. Kiszeljov kutatásai az Altáj-hegységtől a Kaszpi-tóig terjedő nagy területen a II. évezred idejéről egy hatalmas és virágzó kultúra 211
nyomait igazolják. S ami számunkra már nem meglepő, ez az andronovóinak nevezett karai kultúra iráni eredetű volt, iráni nyelven beszélt. Tehát a korai szkíta—szittya világ eredete, mondhatni bölcsője a Nimród-hagyományhoz hasonlóan, és vele összefüggően Perzsiában ringott. De ne ragadjunk meg az időben, haladjunk tovább Arról is gyakran hallunk, hogy Attila népét az idegenek a „Napra esküdteknek” nevezik. Ők azok, akik a Napot követik és mindenben mások, mint az európai népek. Többek között abban is mások, hogy a Nap-párducot, vagy Nap-oroszlánt és a griff-turult a kusita ősök totemállatát, mint a „Nimród-állatokat” szakrális tisztelet övezte köreikben. Mi sem természetesebb, hogy mindennek a vallási kultusznak az emléke meg kellett, hogy maradjon a magyarság templomművészetében is. Ócsán, az avar kori keresztény templomban talált képen Jézust ősi mágushitünk misztikus hiedelme szerint úgy örökítették meg, mint Pantera-Deit, vagyis Isten párducát. Ennek a furcsa párduckultusznak a kapcsán idézi Oláh Imre Fettich Nándor egyik levelét, amiben a kutató az ezzel kapcsolatos megdöbbentő felfedezéséről ír: „Ják ősi, románkori templomát megvizsgáltam mai szemmel. Kerestem és megtaláltam számos nyomát annak, hogy mit vett át a nyugati kereszténység (az ún. Kettlachi jellegű kultúrán keresztül) a .pogány. avar és ősmagyar világból. Ócsán is megtaláltam ezt igen monumentális formában, amely az egész román kutatást (románkori művészet, ezen belül a románkori templomművészet katatását) új irányba fogja terelni (mégpedig), a helyi hagyományok felkutatására. Szédítő magasságba mentem fel és ott rajzoltam ennek a vázlatnak az eredetijét. Itt az északi hajó – Szűz Máriáé (nő— föld—halál) – sötétség a kereszténységben. A déli hajó Jézusé és így ennek egyik záróköve az AVAR KORI PÁRDUC KÉPÉBEN MUTATJA JÉZUST A NÉPNEK.
212
A Párduc vörös színű (vörös a Nap színe), dereka vastag (mint Kettlachon is), mert Agnus Dei-nek vasteg a dereka a gyapjútól. A keresztes háttér sötét, feketés, mert a „bűnök színe” ez. Ő viszi el a világ bűneit (mint Pécsen is). A nép jobban értette akkor – mint mi tudósok MA. E „pogány- párduc” Domonkosfán, Zalaháshágyon és egy Fehérvár-i ezüstcsészén visszahajlított lábával egy keresztet emel – mint Agnus Dei de PÁRDUC FEJE és PÁRDUC FARKA van az „Isten Bárányának”. Fettich Nándor eme idézett pár gondolatának igen nagy súlya van a Nimród után való kutatásunk szempontjából. Ez a bizonyos szellem-párduc, ami az ősi magyar égi hagyományban Nimród egyik spirituális „ruhája” a régiek szakrális világában egyértelműen a lélek-bárány fölé helyeződik. Mégpedig úgy, hogy azt magába olvasztva magasan a lélek fölé emeli azt, fel egyenesen a szellem fényes világába. Ez a tüzes-párduc mint „lelkes szellemállat”, az ősi Dionysos állat-attribútuma is. Azonosult az Agnus Dei ravennai típusával, de úgy hogy ősi archeotipusán mit sem változtatott. Így került rá a domonkosfai és a zalaháshágyi románkori templom tympanonjára. De jelen van a Székesfehérváron talált főpapi sírlelet ezüstcsészéjének a közepén is. Mégpedig hosszú felfelé álló, csapott farokkal, hegyesfülű párducfejjel, hátrahajlított mellső lábbal, mely tartja, vagy ha úgy vesszük felmutatja a keresztet. Itt ennél az avar kori sokatmondó Jézus-Párduc ábrázolásnál válik igazán érzékelhetővé az az igazán sarkalatos spirituális tett, amikor a világi hatalommá váló, úgymond hivatalossá lett egyház a szellem—lélek—test ősi hármasságából a szellemvilágát a maga felső, a régiek által „magosnak” mondott helyéről letaszítva azt az „áldozati báránnyá” változtatott köztes világba húzta le. Itt nem szabad megfeledkeznünk a magyar nyelv rejtett, oly sokszor több rétegű, a ragozó nyelv lehetőségei által felkínált belső mondanivalójáról, aminek jó példája a „magos” kifejezés, ami egyaránt 213
magában rejti a magot és a magasan levő világ spirituális jelentését is. Ezen letaszíttatás után a szellemi világot lenyelő, kreált kettős világnak, a test és lélek birodalmának kizárólagos urává avatta magát a hivatalos hit. Nélküle immár nem volt út „felfelé” az Ég irányába, sem „befelé” az emberi lélek birodalmába. Nimród nagy fényes madara immár nem szállhat szabadon az Ég, a Nagy Szellem világa felé, mint egykor és nem juthatott el az emberi lélek legbensőbb birodalmába sem úgy, mint az egykor természetes volt. A Nimród-hagyományban élő Nagy Szellem világa szinte teljesen megegyezik és csak külsőségeiben tér el, de még ott sem mindig a szerencsétlen sorsú amerikai indiánok vallási világképében jelenlévő Nagy Szellem örök birodalmával. Még e két ősvallás népének a sorsa is hasonlóvá lett itt a földön azzal a különbséggel, hogy a magyar ősvallás koppányainak még rezervátum sem jutott az őseiktől megörökölt hazai földön. A lelkes szellem tüzét lassan eloltották és az lassan kihűlt a párduc-jézusi arcon. Az Árpádkori magyar kereszténység párduc-jézusi arca úgy tűnik elveszett az időben. De hajdani jelenlétét még magán viseli egy-két régi magyar templom már, ahol az avatott szem azt észre veszi. Ami a legszomorúbb, hogy Nimród földi testének végtelen otthona, a lélek melegétől és a szellem tűzétől gyönyörű napfényes természet a maga erdeivel, barlangjaival, forrásaival már nem lehetett szent a múló időben. Erre jó példa a Pilis és vidékének magára hagyott és az enyészetnek átadott „természetes” romjai. Nem lehetett szent az életfa sem, sem a párduc-arcú, az ég tüzét magán viselő Jézus sem, ahogyan azt egykor az ősi hitben élő „pogány” majd később az Árpád-kori magyar kereszténységben élő ember látta és tisztelte. Hiába nőtt hát ki a földből a „szent fa”, hiába haladt át megcsendülve az égi világokon, fel a „magos” fényes Égbe. A hitből mítosz lett, majd mítosztöredék, sokkal később aztán csak megtűrt mese, majd az sem. S ha végleg engednénk a magyar népre amúgy is jellemző pesszimizmusnak, akkor azt is mondhatnánk, hogy a magyar mesét napjainkban oly látványosan „leváltó” és a magyar nép lelkületétől idegen mesék nyomán kitörlődnek az eredeti magyar mesék, és nem is olyan lassan minden odalesz... 214
Mint láthatjuk az idők árjában a Mindenható „magos” helye, Nimród „magas” trónjának birodalma elvesztette szakrális jelentőségét, természetes földi helyét. Egy ideig még tudott róla a mesterséges falak közé, a templomokba költözött magyar hagyomány is. Abban a templomi közegben, ami aztán sok-sok idő elmúltával a természet lassú, de folyamatos felszámolása folytán valóban a szentség egyetlen helyévé változott itt a sötét arcúvá lett embertelenedő földön. Ez a régi magyar archaikus gondolkodás „sötét arcú föld” kifejezése összecseng a védikus világkép Kali-yugájával. Azzal a világciklussal, ahol már a jóság és a szépség és a teremtó és megtartó világosság nem borítja fénybe a földet, és minden sötét árnyékot kap még az emberi gondolat is. A „világos arcú föld” párduc-arcú magyar Jézusa mindig az eredendő és tiszta szellemvilágról beszélt, és azt is hagyta hátra számunkra, csak észre kell venni. Röviden ez a nimródi KrisztusPárduc őrizte magában az Ég tudását. Párduc-szemével képes volt belelátni az Égi Világosságába. 5 amit ott látott, azt vigyázta itt a földön is. Az égi világ karizmatikus bölcsességének volt az őrzője Isten hiteles Fiaként itt a földön. Nem tagadta meg az Eget, ahonnan jött, hanem annak a világát őrizte itt a földön mindaddig, míg azt tehette. Ez a nagyon régtől való ősi párduchagyomány bizonyítja, hogy őseinknek a Turulmonda hagyományán kívül volt egy igen erős és teljes párduc-hagyománya is. Röviden volt egy égi világból jövő Turul-hagyománya, amit egy szintén égi „tüzes” párduc-hagyomány erősített meg, támasztott alá. Ez a sajátos magyar párduc-hagyomány olyan erős volt, hogy szimbólum szinten az egyházművészet is átvett belőle mégpedig jócskán. így került bele Nimród állata az egyházművészetbe, mégpedig nem mást, mint a szellem tüzétől „fényes” Jézust megjelenítve. Az egyház minden bizonnyal nem ismerte ennek a szimbólumnak az eredeti, mondjuk úgy „arcon túli” jelentését, vagy ha ismerte is jól felfogott érdekében úgy tett, mintha nem ismerné azt. Hiszen itt egy valóban ősi, a kereszténységnél sokkal, de sokkal régebbi vallási hagyomány lett megjelenítve és a jézusi hittel a felszínen tartva, azzal tökéletesen kiegészítve, fittyet hányva az idő szigorú rostájának. A magyar nép káldeus—kusita eredetére, a magyarság ősapjának tartott Nimródnak, mint az „első” őskirálynak égi eredetű, „tüzes” származására, annak kozmi215
kus-karizmatikus felfogására történik itt konkrét utalás. Lássuk, hogy az igen mély archaikus magyar néphagyománynak sikerült-e mindebből a „tüzes” tradícióból életben tartania valamit vagy csak ősi templomaink kövei beszélnek-e mára erről az ősi tudásról. Erdélyi Zsuzsannának az archaikus népi imádságok csodálatos gyűjteményét tartalmazó Hegyet hágék, lőtöt lépék c. kötetében rá is bukkanunk arra az igen érdekes régi imádságra, amit a régiek bajelhárításra, spirituális védelem céljából mondtak egykor. Ebben az imádságban rábukkanunk arra az ember feje felett megjelenő három angyalra, amiről úgy tartották régen, hogy „ama három világból jött angyalok” és „ama három világból jöve segélik meg az embert”. Mondanunk sem kell, hogy ez a három világ a szellem a lélek és a test világa. Tehát ez a nagyon régi ima még akkor keletkezhetett, amikor még a szellemről és annak világáról tiszta tudata volt a földön élő embernek. Íme a három angyalos részlet az idézett kötetből: „…Ha lefekszek én ágyamba, Mint Úrjézus koporsómba, Fejem felett három angyal, Egyik őriz, másik vigyáz, A harmadik szegén bűnös lelkemet várja.” A magyar Nimród-hagyománynak a néphagyományban megőrzött emlékezete szerint az ősapa (Nimród) három angyalt küld az ember spirituális védelmére. Mégpedig a test angyalát, a lélek angyalát az Ég vagyis a szellem angyalát. Egyet hogy őrizze a testet ez az angyal a föld angyalaiból való és a test angyalának neveztetik, Ennek az angyalnak ugyanolyan tapintható földi teste van, mint magának az embernek. Egy másik angyalt is az ember mellérendel népünk ősapja, hogy vigyázza azon lelket. Ennek az angyalnak látható alakja van, de 216
testileg „soha meg nem fogható”, Tehát nincs teste fizikai teste ennek az angyalnak, Feladata a lélek fölötti feltétlen vigyázás. Erre azért van szükség, hogy az ember lelkét meg ne ronthassák alantas, sötét, gonosz teremtmények. A föld első királyának tartott ősapa küld egy harmadik „nagy” angyalt is az ember vezetésére. Ennek az angyalnak a feladata, hogy a bűnbe került lelket „várja” és felvigye ezt a bűnös lelket a Fényes Égbe, hogy az ott megtisztulhasson, Ennek a harmadik angyalnak, a szellem angyalának egyáltalán nincs látható megnyilvánulása, csak ott legbelül a szíven keresztül szólítja meg az embert, és úgy segít neki. E három angyalnak ez az igen mélyről és régről hozott szakrális ismerete igen sokáig része volt az élő szakrális magyar néphagyománynak. Hiszen, ha valakinek „bűnös lett a lelke” és a lelkét érezhetően „nyomta a gonosz által oda lerakott sötét és nagyon nehéz kő”, akkor azt mondták, hogy elfeledkeztek róla azok a bizonyos háromangyalok. Na valakinek „megnehezült, elsötétedett” a lelke és zaklatott lelki állapota miatt magányra vágyott, azt mondták róla, hogy elment, mert ott valahol csendben és magányban várja azt a bizonyos nimródi harmadik angyalt. Ez a különös angyalhagyomány minden bizonnyal része lehetett az Árpád-házi magyar kereszténységünknek is. Hiszen Árpád-házi szentjeink mind „az angyalok elémentek”, „velük volt a három angyal”, „három angyal őrizte őket éjjelnappal”. S természetesen ama árpádsávos Árpád-házi szent zászló is a háromangyalok védelme alatt állt, akár az egész akkori Magyarország... De vizsgáljuk tovább ezt az általunk idézett ősi magyar archaikus imát. Feltűnő és a vallási hagyományok és a vallástörténet kutatói számára igen nagy kuriózummal bíró tény az, hogy az imát elmondónak le kellett feküdnie az ágyába, mint Úrjézus a koporsójába ahhoz, hogy a három angyal őt ott meglátogathassa. Csak így válhatott az ember a hagyomány szerinti örök emberré, Csakis így válhatott tökéletes részévé az élő és végtelen mindenségnek, így váltak Isten otthonává ezek a magyar hívők az apokrif gondolat apokrif tudása szerint. Valami ilyen tökéletességre vágyhattak egykor a pálosok is ott a szent magyar Pilis rengetegében, a természet és Isten tökéletes szeretetében. Ez a bizonyos lefekvés, mint „koporsóba szállás” a hagyomány szerint a pálos beavatás része lehetett. Nimródról azt őrizte 217
meg a hagyomány, hogy „ágya, mim elmozdíthatatlan aranykoporsó” és hogy „meghal mikor alszik és felébred amikor meghalt”. De emlékezzünk csak Mária elszenderülésének korai ábrázolásaira. Minden ábrázolás egy fekvő állapotban rögzít. Ismert az a középkori gondolkozás, hogy amikor lefekszünk mindig meghalunk egy kicsit, és amikor felébredünk mindig újraszületünk egy kicsit. Ez a különös, egyértelműen egy másik világból hozott tapasztalat majd csak jóval a középkor végefelé kezd kikopni az emberi tudatból, hogy aztán az újkor hajnalára teljesen elfelejtődjön és még az emléke is idegenné váljon. Ennyit arról, hogy a magyar archaikus hagyomány még ismerte a „háromangyalt”, az emberi létezés mély misztériumához kapcsolódó meghalás-feltámadás ősi beavatását, magát a három világot. a test. a lélek és a szellem birodalmát. A nimródi, mondjuk úgy a kusita ősvallás hagyománya ennek a három világnak az ismeretére épült. Nem is csodálkozhatunk azon, hogy nem tudott az új, két világra épülő hitben benne maradni és lassan elfelejtődött. De lássuk, hogy a párduc-Jézus emlékét megtaláljuk-e ugyanúgy az archaikus magyar imádságok világában, mint a három világ három különös magyar angyalát. Nagy László által gyűjtött régi magyar imádságok között találunk egy igen érdekeset: „…kecses állat arcát magán viselő, üdővel nem bíró (időt nem ismerő) Urunk, ne hagyjd hogy elfelejtsünk, ne hagyd hogy messze haggyunk... Eme arcodban vagy te otthon vadász, őr és nagy király” A magyar hagyomány itt arról beszél, hogy az Úr Jézus „ki vadászként vigyázza nyáját” (ebben a megfogalmazásban félreérthetetlenül a „nagy vadász” Nimród egyik legfontosabb és közismert tulajdonságára ismerünk rá) a kecses párductestben érezteérzi magát a legjobban. Ahogyan már utaltunk is rá metamorfikus átváltozásai közül a párduc a legismertebb és a „legkedvesebb”. 218
Az is igaz, hogy a hagyományban igen erősen keveredik az oroszlán és a párduc nimródi megjelenítése. De ez ne tévesszen meg bennünket. Az tény, hogy valamikor a korai időkben Jézus egyik jelképe valóban a nappárduc volt. Ebben megerősít minket az is, hogy Jézust a korakereszténység igen gyakran Nap attribútumokkal ábrázolja és egyértelműen a Nap mellé rendeli, Ezt a spirituális tényt a keresztény ezoterikus hagyomány több esetben is napsárga oroszlán vagy kecses párduc formájában realizálta. Térjünk még vissza egy kicsit Erdélyi Zsuzsanna remek könyvéhez. Tudjuk, hogy a magyar Nimród-hagyomány úgy tudja, hogy „ott fenn a Kaszáscsillag (Orion) rejtekében” egy hatalmas nagy „aranyos fa” védi és takarja Nimród égi birodalmát. Ez a csillagok világába lakozó és ott ,;aranylón fénylő” életfa elválaszthatatlan és dominánsan meg is jelenik a magyar néphagyományban. Csengő-bongó hangján megzendül mikor „kell és muszáj” és szinte tájegységektől függetlenül markánsan helyet is követel magának a magyar mesében és legendáriumban. Mi sem természetesebb, hogy minderre rábukkanunk itt az archaikus imádságok időtlen szakrális világában, Ha kilép az ember a profán létből, ki lép az „én” ajtóján az időtlen mitikus létbe és feltekint a magyar Égre, akkor meglátja ott fenn az Orionban Nimród aranyos fáját. S hogy ennek az aranyosfának földi magyarországi árnyéka éppen a Pilisben mutatkozik meg, arról több áttételes és direkt emléke is van a magyar hagyománynak. Erről a mélyen spirituális és mindenképpen „közvetlen” élményről (ami a sámánisztikus vallások szakrális világának egyik igen fontos és sarkalatos jellemzője) így beszél a magyar archaikus imádság: „…ha kilépek az én ajtómon Föltekintek az Égre Ott látok egy aranyos fát Kívű aranyos Bellű kegyelmes Az alatt van egy aranmelence..,”
219
Itt ez a bizonyos „aran melence” egyértelműen egy arany Grál-jelkép. Többször is találkozunk a Grál-misztériummal az archaikus magyar imádságok kutatása kapcsán. S ez a Grál-hagyomány, mint látni fogjuk, egyértelműen őrzi a Nimródról való emlékezetet. „Fehér Rózsa Mária Engem Jézus talál szobám négy sarkán Az angyal az angyallal Három szent csöpp vére elcsöppent Az angyalok fő’szették Aran tálba tették Az Úrjézus elő vitték..,” A magyar Nimród-hagyomány úgy tudja, hogy Nimród a „Nagy Ősapa” nem hagyta soha a „jóknak vére hullatását”. Sőt a jókkal, a „világlókkal” szerződést is kötött, mégpedig a „fentről és bentről kapott vér által”. Emlékezzünk csak a fejedelemválasztás ősi magyar rítusára, a sokat emlegetett vérszerződésre. Amit Deér József szerint egyértelműen megtalálunk már a szkíta ábrázolásokon: „A fejedelem választása. a nomád népek ősi rítusával, a vérszerződés szertartásával történt, melyre már a szkíta ábrázolásokban találunk példákat, s amely az ázsiai hunok körében is elterjedt volt.” A szkíták megemlítésével mindjárt képben is vagyunk, hiszen a magyar őstörténet nimródi aranyszála rajtuk vezet el hozzánk. Annál is inkább, mert az „angyalvér” misztériumát is többen szkíta gyökerűnek tartják. Emlékezzünk csak! Még a középkor derekán is élő, minden bizonnyal nagyon régi hagyományból táplálkozó emlékezet úgy tudta, hogy szent erő lakozik a vérben, és ez az erő mindenképpen „fentről adatott”. Fentről, mégpedig az aranysárga Nap birodalmából. Mert a vér a fénylő Nap segítségével tölti meg a fentről kapott testet. 220
Nimród elküldi angyalait, hogy azok aranytálba felfogják a jók vérét, és így ez a vér „nem sötétedik el. nem alvad meg, hanem élő marad mindörökre mint a Nap”. Nimród tehát a „tiszták” vérét ott fent egy aranytálcán a Napnak nyújtja át, hogy az örökre világoljon a teremtett világ felett. Igen érdekes egybeesésnek tűnik, hogy a magukat „tisztáknak” nevező katarokkal is többen összefüggésbe hozták a Szent Grál csendes legendáját. Több kutató is úgy tartja, hogy a Szent Grál misztérium az időben egy adott kor letelte után újra megismétlődik. Legutóbb ott a golgotai keresztfánál „jelent meg” a Grál, de vajon először mikor bukkant fel a történelem folyamán? Minden bizonnyal a vele gyakran öszszefüggésbe hozott germán középkor hajnalánál is hamarabb volt az a bizonyos „első megjelenés”. Visszatérve a nimródi hagyományhoz sok minden megviláglik a Grál-vér kapcsán. Hiszen ebben a hagyományban vért ontani, annyit jelent, mint a Nap ellen, az élet és a Fény ellen támadni. A rítus pedig úgy őrződött meg, hogy a kiontott vért egy Naphoz hasonlatos aranytálcán kell felfogni, s majd „fel kell vinni” a Mennyország peremére, oda a Kaszáscsillag nimródi kapujába. Különösen így kell cselekedni ezt a legszentebbek vérének hullatásakor. Ez az aranytálca a kiontott vér súlya alatt válik aranykehellyé, illetve aranyszelencévé. „Egyre mélyebb mélye lesz ennek a tálnak” és a tál kehellyé változik a vérnek súlya alatt. Nos a világ első királya már a legelső időkben úgy intézkedett, hogy angyalai begyűjtsék a legszentebbek vérének minden cseppjét. A hagyomány úgy tudja, hogy a jóknak, akik ugyan nem szentek, de mindenképpen bennük van a Jóisten folyékony Fénye és őrzik is azt, azoknak az elhullott vérét is be kell gyűjteni. De itt ezeknek a jóknak az esetében gyakran megesett, illetve megeshet, hogy nem minden csepp vér esik bele abba a mitikus Nimródkehelybe, a Nap-szelencébe. De azok esetében, akik Isten Fényét maradéktalanul visszasugározzák (tehát szentek), azoknak a tradíció szerint egy csepp vére sem veszhet el. Megdöbbentő, hogy egy igen ismert apokrif keresztény Grál-hagyomány milyen pontosan fedi ezt a magyar archaikumban megőrződött nimródi gyökerű Grál-történetet. Ugyanis arról van szó, hogy a mindenható égi Isten mindig elküldi angyalait, hogy „gyűjtsék be” a jóknak vérét, amint az 221
történt is a hozzá legközelebb állónak, az Ő Szent Fiának elhulló minden csepp vérével. De az Égben Lakónak nevezett Jó Mindenható külön arra kéri angyalait, hogy Szent Fiának az esetében szigorúan egyetlen egy csepp vér sem hullhat a földre csakis az Ő aranyos kelyhébe. Ezt a vért aztán majd elrejtik a rosszak elől és a megfelelő időben (?) felviszik a Mennyországba. Mert abban a vérben bizony Isten örök életereje van elrejtve, mégpedig halhatatlan, romolhatatlan formában. Míg ez a vér nem lesz „sötét”. addig meg is őrzi a Teremtő életerejét. S hogy és miért van mindkét esetben aranyból az a bizonyos tárgy, ami felfogja a szent vért? Hát azért, mert itt mindkét esetben az alap, a vallási fundamentum egy nagyon régi Nap-hagyományon nyugszik. Mindkét esetben egy a Nap alá rendelt ősi szakrális kultusz a Grál misztérium magja. Ennek az uralma és lényege hasonlatos volt a görög hagyomány által megőrzött Apolló kultuszhoz, azzal a különbséggel, hogy itt egy szinte mindenre és mindenkire kiterjedő kozmikus fény- és tűztisztelet, mint őshagyomány lelhető fel, aminek a nagyon késői halványult kultusza nem volt más, mint az a bizonyos mágusvallás, amivel a Nimród-hagyomány kutatása közben oly gyakran találkozunk. Ez a tűztisztelő mágusvallás jelent meg a szkíták igen kifinomult vallási kultuszában. Nimród is ezt a bizonyos spirituális tüzet „őrizte” mindaddig még fel nem költözött vele oda a „magos Égbe. Orionnak rejtekébe. Kaszás csillag erdejébe”, ahol immár otthonába, az Égben gyújtotta és őrizte meg azt a bizonyos primordiális örök tüzet. A magyar néphagyomány úgy tartja, hogy a jelképes tűzrakással is azt az égi tüzet szimbolizáljuk itt a földön, aminek az eredője Nimród szívében. a Napnak a közepében van. Nimród tüzében tehát „lássuk meg” azt az égi tüzet, ami az óriás Nimróddal végleg a magyarok Égi birodalmába költözött, és igen sajátságos átalakulás folytán a korai kereszténység hagyományában is helyet kapott, mégpedig az Árpád-házi magyar kereszténységünk keletről hozott fényhagyománya által. S ez a magyar fényhagyomány Mária Országának a szent szívében. a Pilis mágikus királyi vidékén került megőrzésre. Nem véletlen az, hogy ezt a vidéket szinte folyamatosan hallgatásra ítélte a profán történelem. Olyannyira, hogy még a régi kezek által épített, mára romjaiban meglévő 222
szakrális emlékeket is természet által épített néma köveknek hazudta.
223
18. Magos Égből, Kaszáscsillag rejtekéből „Magos Égből, Kaszáscsillag rejtekéből. aranykönny folyik ki óriásnak nagy szeméből...” (Részlet az Égi utakról c. versgyűjteményből ismeretlen magyar költő költeménye) „Valjon szinte némi eredeti ősmondai tudat lappang-e még az ezen eredetrőli további krónikai tudósírásokban?” (Ipolyi Arnold: Magyar Mythológia Fest. 1854.) „Keressétek őt, aki a Fiastyúkot és a Kaszás csillagot teremtette” Amos 5/8. Jól érzékelhető. hogy a magyar néphagyomány spirituális értelemben nem tesz különbséget az Ég „tüze” és a Nap melege között. Ennek a tűznek szellemi közvetítő állata pedig nem más, mint az a bizonyos Naporoszlán, ami lerúgta magáról a vakolatot ott az árpádok ősrégi palotájában. Esztergom ősi magyar városában. Nem lehet véletlen, hogy Nimród alakja Gilgames tipizált őshérosz képével igen gyakran „összecsúszik”. Gilgamesről tudnunk kell, hogy épp olyan biztos talajon áll a mítosz világában, mint a történelem színpadán. Már ez a megfelelés önkéntelenül is Nimródot juttatja az eszünkbe. Gilgames a sumér királylista az ún. I. Ururk-i dinasztia ötödik szereplője. Vallási szimbóluma uralkodásának és szakrális jelenlétének minden aspektusában az oroszlán. Az oroszlán csillagkép, melynek központi spirituális bolygója, mondhatjuk úgy is, hogy ura maga a „lelkes” Nap. A babiloni káld és a korai perzsa királyok hatalmi csillagképe sem más, mint az oroszlán csillagkép. Palotáik bejáratát is szárnyas oroszlánok őrizték. Itt óhatatlanul is Nimródnak a – kapuőr – „feladata”. pozíciója jut eszünkbe. 224
Sőt hivatalos ítélkezéseiknél is az oroszlán „nevében” hozták meg döntéseiket. Röviden az ősbabiloni tradíció szerint a Nap tűzének szellemi őrzőállata bizonyítottan az oroszlán. Magától értetődik, hogy a népmese aranyszőrű oroszlánja is a Nap melegéből kapja legyőzhetetlen erejét. Azt a bizonyos spirituális erőt, aminek a melege egyben a szellem világosságát is hordozza. A hagyomány úgy tudja, hogy Nimród ezt a földre szállt naperő „maradékot” menekíti vissza a csillagokba. Valószínű, hogy itt az aranykor „Égbe menekítésének” sajátos ősi mítoszával állunk szemben. Nimród tehát egészen fel a „magos egekbe” a Kaszásnak nevezett csillagvilág, vagyis az Orion csillagképébe költözik bele. Oda, ahol egy nyilazó alakot formázva válik örökre láthatóvá. Ez az alak a maga harcos, „íjat feszítő” teljességében a „lábát”, mintegy fundamentumát tekintve egy mitikus sebet hordoz. Ez az asztrálmítoszi megjelenés egy igen fontos körülményre mutat rá. Arra, amire maga a görög mitológia mitikus cselekménye is utal. Ez a kis mitikus-kozmikus sérülés csak megerősíti a magyar néphagyományba rejtett Biblia előtti nimródkép hitelességét. Ahhoz, hogy mindezt megérthessük és tisztán is lássunk, szét kell néznünk egy kicsit a fölénk hajló szakrális „égbolton” mégpedig úgy, ahogy azt a régiek tették annak idején. Tudnunk kell azt, hogy a csillagképeknek nem véletlenül volt és van több nevük. S az sem véletlen, hogy a hagyományokat elködösítő, azokat elfedő „tudományos” világkép miért is egységesítette, „tudományosította” oly hírtelen támadt nagy vehemenciával a régi népek hagyományába rögzült „beszédes” csillagneveket. Addig ugyan nem mert menni, hogy magát az ezergyökerű és ősi fényű mitológia kapcsolatot egy szabásra megszüntesse. Inkább az általános felfogás szerint legteljesebben reánk maradt görög mitológia nevei szerint szerepeltette tovább azokat. A lényeg persze így sem veszett el, csak a dolgok lényegi megismerése vált jóval áttételesebbé, bonyolultabbá. A csillagok titkának a megismeréséhez minden bizonnyal közelebb kerülünk, ha az „élő csillagok” kelta, ír, vagy mint, ahogy könyvünk is példázza ősi magyar nevét vesszük vallatóra. E könyvben Nimród égre kerülésének titkát számtalan analógia, mitikus „emlék” és vallástörténeti 225
töredék kapcsán láthatjuk. A nagy égi „mechanika” mögött a legendák nagy harca a világosság és a sötétség örök küzdelme húzódik meg. A nagy évkör változásai, annak a „haladása” is ezt érzékelteti. Az örök és egyértelmű analógia szerint maga a Világosság győzelme nem más, mint a Nap győzelme, az Örök Nyár megjelenése. Magát az évszakváltást is az égnegyedek uralkodó csillagképeinek Nappal egyidejű felkelése vezeti be, nyitja meg. Ez a Nappal egyidejű „heliakus ébredés” a maga szellemi jelentését illetően is sok mindent megmagyaráz. Legfőképpen azt a tényt, hogy az uralkodó bolygó maga nem más, mint a szellem tüzétől „ékes” Nap. Ez a megvilágosodás örök forrása. Erre analóg a kereszténység Napkrisztus fogalma is. Hiszen az emberré lett istenfiát, a János szerinti „Világosság- és Szeretetosztót” magával a Világosság égi-földi forrásával, a nagy Világítóval, a nappal azonosítja. A Világosság győzelme a csillagok életében az Orion, a magyar Nimródcsillag legfényesebb ragyogásával veszi kezdetét. Ekkor köszönt be a csillagászati nyár. Ekkorra vívja meg a sötétséggel szembeni csatáját győztesen a Nagy Nimród. Ekkor emeli maga elé Nap-pajzsát önmagát is eltakarva a magyar Óriás Ősapa. A Nap-pajzsot tartó Nimród eggyé válik otthonával a magyar Kaszáscsillaggal. Ekkor aratja le, „kaszálja le” harcának gyümölcsét és a „lekaszált égi rét helyén vakítóan világító fényes tó jelenik meg”. S ez a tó magának a Napnak a letükröződése. A magyar mese úgy tudja, hogy aki ebben a tóban megfürdik, meglátja az angyalok városát. Azt a hatalmas fényes palotát, amit Nimród az Égi Nyilas őriz, és csak azt engedi be, aki azt megérdemli. Ez a bizonyos Égi Őr aspektus teljesen egybe vág azzal a bizonyos Bél-nimródi „kapuőr” szereppel, aminek igen nagy jelentősége van a magyar néphagyomány és a régi kelet mitikus emlékezetében. Ez a mese is rámutat arra, hogy a magyar „Kaszás” elnevezés, mint csillagnév milyen sokat mondó. De ezzel a név mögött rejtőző ismerettel a magyar hagyomány nincs egyedül. Az Orion héber neve a Kesil, ami Óriást jelent. Ugyanígy az Orion arab neve El-Jabbar szintén Óriást jelent. Tehát az Óriás csillagképbe költözött Nimród, az Óriás. A régi magyar neve a Kaszás vagy Kaszahúgy is sokat mondó. Ne botránkozzon meg senki a mára 226
már közönségesnek, vulgárisnak hangzó húgy kifejezésen. A húgy kifejezés valamikor réges-régen egy igen bonyolult, többrétegű tartalmat hordozott, ami csak évszázadok nagyon hosszú sora után üresedett azzá, amit mára jelent. Jelentett csillagzatot is, ahogyan maga Toroczkai-Wigand Ede is említi az Öreg Csillagok c. munkájában. De a régiek okkult megfogalmazásában jelenti azt a bizonyos „melegvizet”, ami körbe járta már az emberi test minden „bolygóját” és „színében és tartalmában” kész a testbirodalomból való távozásra. A néphagyomány nem csak a kaszahúgyot, hanem sok más „húgyot”, illetve csillagot ismer. Ilyen volt a darvakhugya, ekehugya, kaptárhugya, pártahugya stb. Ugyanígy a Kaszás kifejezés is magában hordozza az „eltávozás” fogalmát. Természetesen nem a manapság ismert „meghalást” értve ezalatt, hanem ennek pont a szöges ellentétét. Arról az eltávozásról van szó, ami az örök élet birtokában csak „áthelyeződés”. Ezért mondták régen úgy, hogy az átváltozás élet vagy életek végigjárása után, a tudás birtokában történő learatással, „lekaszálással” érhető csak el. Egyszóval a természetben valóban „benne” élt régi ember a maga képmását „égi hasonlatosságát” látta meg a Nimród által birtokba vett Kaszás csillagképben. A régiek analogikus gondolkozása szerint az égi Kaszás olyan, akár a földi telkes gazda. Mivel minden mindennel összefügg ezért ennek az „égi” telkes gazdának, magától értetődően a földi ikerpárja maga a szántó-vető földi gazda. Van „Kaszás telke”, „Kaszásgázlója”. Kaszáspallérja, „Kaszás utánjárója”. Kaszásemelője. A szájhagyomány megőrizte a Kaszásfürdője, Kaszásugratója, Kaszásanyája stb. népi csillagfogalmakat. Igen érdekes az Orion—Kaszás magyar népi csillaghiedelemhez tartozó Sánta Kata (Sziriusz csillag) elnevezése. Ez a „Kata” a csillagok anatómiáját vizsgálva eleinte bizony nem volt sánta, hanem nagyon is „egészséges”. Csak akkor sántult meg, amikor az utolsó Kaszás „elejtette” a kaszáját és őt megsebezve, jól belevágott. Azóta ballag „Kata” a kaszások után, láthatóan sántítva és anélkül, hogy bebírná érni a nagy Kaszást. A Sziriusznak van egy kevéssé ismert, de annál régebbi múlttal rendelkező másik magyar neve is a hagyományban. Ez pedig a Szilkehordó. Ebből is látszik, hogy a Sziriuszt olyan belső tartalommal bíró csillagnak képzelték el eleink, hogy nevét a szil227
kehordóról kapta. Kálmánytól tudjuk, hogy a Kaszást hívták Három Kaszásoknak, illetve csak egyszerűen Kaszásoknak is. Ez utóbbi a néphagyomány archaikus formájában megjelenő megnevezése a magyaroknak oly kedves Orion csillagképnek. A Három Kaszások megnevezés viszont ennél sokkal, de sokkal mélyebb összefüggést takar ennél, fogva jóval nagyobb, több figyelmet is érdemel. Mit is mond erről a szent hármas számmal megjelölt „kaszásokról” a régi néphagyomány? Annál is inkább, hogy a Három Kaszások „égrekerülésének” több verziója is fennmaradt és máig létezik. Lássuk az egyik talán legközismertebb verziót: – Az egyik Kaszás földet vitt az égbe, a másik a lélegzet levegőjét juttatta fel a „magos” égbe, a Mennyek Birodalmába. A harmadik meg olyan tiszta vizet vitt fel egyenesen ama a csillagos égbe, ami oda a magasba felérve „egy Nap alatt” megtisztította az egek sáros, piszkos és sötét gonoszsággal behintett útját. Tehát a Három Kaszás a három földi elemet vitte fel az ég birodalmába. Itt érdemes megjegyezni, hogy itt ebben a Kaszás (Orion) – Nimródi asztrális magyar hagyományban a víznek, mint megszentelt, tisztító erőnek, tehát magának a „szentelt és megszentelőmegtisztító víznek” milyen fontos és kiemelt szerep jut, akárcsak a sokkal későbbi keresztény tradícióban. Tehát a kereszténység ezt a szakrális hagyományt is, mint oly sok minden mást is (Melkizedek, gyónás, rituális ruházat, Nap szimbólumok, koláré, cölibátus stb.) egy nálánál jóval régebbi szakrális örökségből emelte át. De most térjünk vissza a Három Kaszások eme idézett mitikus hagyományában megjelenő elemekhez. Ezeknek az elemeknek a szimbolikus égbevitelével a földet helyezték fel a fölöttünk uralkodó nagyon „magos” Égbe. Ennek így is kellett lennie. Hiszen a tökéletesség ősi és az emberi emlékezet legelejéről hozott okkult definíciója követelte meg. A fentnek eggyé kell válnia a lenttel, a lentnek pedig a fenttel. Ez minden asztrális-karizmatikus hagyomány fundamentuma. Mindezt a titkos és mitikus szálat magában rejtő mesehagyomány úgy magyarázza, hogy az Égnek alá kell szállnia és meg kell fognia a Földet. A Földnek meg fel kell „kerülnie” az Égbe. 228
Ezt a különös és hatalmas Orionnak, illetve Kaszásnak nevezett csillagképet a történelem őskultúrái (itt elég ha a csodálatos múltú Egyiptomra gondolunk), régóta mint beavató csillagképet ismerték és róla és hatásáról nem nagyon beszéltek, vagy ha igen, akkor csak keveset. A Kaszás-Orion csillagbölcsességéről, az ember „harmadik szemére” tobozmirigyére ható, igen komoly spirituális rezgéséről a beavatottak és a kutatók szűk köre régóta tudott. Ez a rejtett tudás még a két háború közötti Európa okkult és tradicionális hagyományát felvállaló irodalmában is megvillan. Néphagyomány szerinti kötődésének felfejtésére azonban ritkán vállalkoztak. Nimród ideköltözik hát fel a lenti világból, nevezetesen a földről. Ide a beavatottak fényes égi világába, ama nyilat feszítő óriás „minden honnan látható” titokteljes csillagképébe. Tudnunk kell azt, hogy ez a csillagkép ahova a Bábel tornyát felépítő őskirály és ősapa felköltözik, az Ég tájait tekintve az Égi folyó (a Tejút) előtt helyezkedik el. Mondhatjuk úgy is, hogy ott áll a Tejút kapujában. Hiszen az ősmagyar hagyomány szerint Nimród a Kapu Őre nevet is viseli. Ha elgondolkozunk egy kicsit Nimród jelentésén, akkor ebből az előbb leírt pozíciójából egyből arra következtethetünk, hogy Nimród őskirály, mint beavató király áll őrt a csillagvilág „folyóján”, bizonyos szempontból nézve a dolgot az égi folyó előtt a híres Tejúton. Summázva a leírtakat ahhoz, hogy az égi folyóra léphessünk, nem kerülhetjük el a beavató őskirálylyal-ősapával való találkozást. Röviden beavatást kell kapni ahhoz, hogy a Tejúton haladhassunk. A mesehagyomány minderről úgy beszél, hogy különböző, nehéz feladatokat kell maradéktalanul teljesíteni ahhoz, hogy a „tejjel leöntött csillagútra” léphessen az a bizonyos kiválasztott. Az Orion—Kaszás csillagkép helye valóban egy kitüntetett hely, mivel az égi utak itt találkoznak. Ez a mágikus hely, az ahol a továbblépés irányát mindenképpen meg kell választania tovább haladás végett. Ide nem kerülhet fel senki sem véletlenül. Kiemelt hely kiemelt személyt és ami nagyon fontos, kiemelt feladatot kíván. Az egyiptomiak úgy vélték, hogy aki meglátja az Oriont a maga teljes „valójában”, az önmaga legrejtettebb énjét pillantja a „nagy idő” kimondhatatlanul rövid töredéke alatt és kimondhatatlanul hatalmas fényben. Az Orionnál, ezen a kulminált ponton 229
találkozik az ekliptika, az egyenlítő, a Tejút és az Orion „felemelt lábától” (Rigeltől) induló Eridanus. Eridanusnak az „útja” pedig az alvilágon át vezet az újjászületéshez (Phoenix). Ez az út az, ami az út végéig fényben áll és eléget minden sötétséget, akár csak Nimród ősapa nappajzsa. Ez az alvilági út a hagyomány szerint a mélységek kapuin keresztül vezet át a fenti világosságba. Itt az alvilág minden egyes kapujában ott kell hagynia az embernek „valamit” emlékeztetőül és a tovább haladás figyelmeztető zálogaként. Akinek már nincs mit odaadnia és még mindig tart az alvilági útja – az haladéktalanul visszakerül oda, ahol ezt a bizonyos alvilági útját valamikor elkezdte. Tehát tálentumok és lelki értékek nélkül a mítosz nyelvén szólva „üresen” eleve lehetetlen átkelni az alvilág kikerülhetetlen csillagfolyosóján. Az sem véletlen, hogy fényes testét ez a bizonyos csillagóriás csillagködből való „ruhával” takarja be. Teste és a hozzá tartozó, vele szerves egységet képező mintegy vele „eggyé váló” Ha viszont életrengetegek sokaságának tapasztalata folytán feszül meg és válik láthatóvá. De ami nagyon fontos ennek az égre került beavató őskirálynak a hagyomány szerinti csillagködből készült ruháján nincs „zseb”, nincs világi „ablak”. Mivel a beavatás rítusa nem tűr meg „hozott” dolgokat csak önmagából való, eredetit. Ezért nincs is szükség zsebre, mert a beavatásra váró lélek nem hoz magával ideátról való „hozott” dolgokat. Így ezáltal a lehető legtöbbet valósítja meg. Önmaga megismerésének a birtokában, annak teljes tudatában várakozik hát Nimród Háza, az Orion, vagyis magyarul a Kaszáscsillag előtt. Ez az egész csillagmítoszi beavatás hasonlatos egy kicsit a földi átváltozáshoz, a halálhoz. Az ezt a fogalmat jelölő magyar szó metafizikája is azt sejteti, hogy aki testét elhagyja, az egyben részese is lesz a nagy titoknak, meg is „hall” valamit. Ezért tartja úgy a székely hagyomány, hogy a halott az bizony már „hallott” is valamit. Tehát feltárul előtte a létezés valódi titka. Még pedig az ő tudatának megfelelő megvilágosodás által. S ez a megvilágosodás a Nimród-hagyomány asztrálmítoszi bölcsessége által valósul meg. Tehát, ahogy fentebb említettük a halál is egy beavatás. Igaz, hogy nem mérhető egy a kiválasztottak számára fenntartott égi beavatással, de valamilyen szinten mégis csak része annak. Hi230
szen a világok okkult egyesülését, a Tabula Smaragdina bölcsességét maga az emberi élet is példázza. Ezért van igen gyakran megegyezés „kozmikus” és földi rítus között. A régi népek hagyományai gyakran az égi hagyományokat, rítusokat ismétlik mintegy újra játszák. A közelkeleti népek hagyománya ismeri a „zsebnélküli ruha” nagyon régről hozott, mítosz őrizte bölcsességét, metafizikáját. Ezt a tradíciót mai napig a legtökéletesebben a zsidó hagyomány őrizte meg. A fehér, zsebnélküli halotti ruha célja és jelentése ugyanaz, mint az előbb említett asztrális beavatásban. Sőt ugyanez ismétlődik meg a vallásos mennyegző kapcsán több néphagyomány esetében is. A vőlegény ruháját fehérnek és zsebetlennek ismeri. Így is van rendjén, hiszen a házassággal, mint beavatással a vőlegény, akár milyen abszurdnak tűnik, a halotthoz hasonlatosan új világba indul. Ebbe az új világba is tisztán csak önmaga mehet be, minden külső „hozadék” nélkül. Itt a mennyegző kapcsán mindenféleképpen utalnunk kell újra a magyar nyelv elfelejtett spirituális bölcsességére. Hiszen a mennyegző szóban benne van maga a Menny az Ég fogalma is. Minden bizonnyal az esküvő ikerpárjaként használatos menyegző szavunk akkor keletkezhetett, amikor még ismerték az esküvő a „mennyegző” nem csak földi, de égi jelentését, mítoszi mélységét. Régen használták a földég kifejezést annak meghatározására, amikor a földön valamikor az Éggel azonos törvények léteztek. Pl. aranykor idején. De a régi magyarok használták a mennyég kifejezést is, ami nem volt más, mint a nagy égi kozmikuskarizmatikus „világosságnak” a Felső Világban megvalósult jelenléte. Ebből következik, hogy ha Isten által teremtett két ember (a nő és a férfi) tökéletes, tehát spirituális és fizikális egyesülése megtörténik, akkor általuk és bennük megszületik az a bizonyos „mennyég”, vagyis minden égi-földi dolgok között a legnagyobb, vagyis egy újabb élet. S ha már az újabb életnél tartunk Nimród csillagképe alatt, vagyis hozzá viszonyítottan „alul” találhatjuk a termékenységet és a ciklikus időt példázó, a megújulás jelképét hordozó Nyúl (Lepus) csillagképet. Mellette, de már egyértelműen benne a Tejúton, az égi folyóban állva láthatjuk az Egyszarvú (Monoceros) csillagképet. Tehát Nimród Háza (az Orion „legfényesebbje”) a beavatás teljességét rejti. Az Egyszarvú csillagkép 231
pedig a nimródi beavatáshoz szükséges tiszta fényt őrzi. S ami talán az egyik legfontosabb funkciója – az Egyszarvú szarvának hegyén megjelenő, a szellem tűzfészkéből megszülető primordiális Fényt „egyhegyűvé” téve halhatatlanná teszi. Mitikus szerepe az Orion beavató hatása által válik tökéletesen értelmezhetővé. S hogy az Unicornis honnan veszi ezt a bizonyos spirituális tüzet, amit ő tiszta fénnyé alakít át, azt mindjárt megtudjuk. Ott áll tehát az Egyszarvú a nagy csillagfolyó (Tejút) „széltének majdnem közepén a két tűzkutya között”. Ezt úgy értsük, hogy majdnem a Tejút szélességének „közepén” a Canis Major (Nagy Kutya) és a Canis Minor (Kis Kutya) csillagkép között található. Az emlegetett spirituális tűz azért került bele a kutya mitikus értelmezésébe, mert a kutya ősi szimbóluma a tűz mitikus „elhozásához” kötődik. S ez a szellemi tűz az, ami a megfelelő spirituális hófokra „fűti” fel a szellemet, hogy elérhesse a megvilágosodást, részese lehessen a Nimróddal egyértelműen összefüggésbe hozható beavatásnak. A szellem megfelelő áttüzesedése, átlángolása nélkül nem történhet meg a beavatással járó lélekváltozás. A nimródi csillagkép beavató hatalma a „Kutyák” spirituális tüze nélkül nem valósulhat meg. Ez a megvalósulás pedig úgy jön létre, hogy a Kutyák égi tüzét az Egyszarvú a beavatáshoz, a megismeréshez szükséges élőfénnyé alakítja át. Ez a mitikus cselekedett egy nagyon régi káld mítoszt idéz meg és egyben rávilágít az egyszarvú máig élő mítosz beli hagyományának belső, okkult tartalmára is. Ez a csillagkép amennyiben „megkíván a földön jelenni”, akkor a mitikus egyszarvúként ölt látható testi ruhát. Ennek az egyszarvúnak a szarva hegyén jelenik meg az a bizonyos tiszta és teljes Fény, ami a nagy misztériumhoz. a beavatáshoz szükséges. S honnan is nő ki ennek a mitikus lénynek a szarva? Hát nem máshonnan, mint a lélekszeméből. Abból a bizonyos harmadik szemből, ami a mai emberben már csak csökevényesedett formában, tobozmirigyként van jelen. Ez a mitikus test legnagyobb tisztaságú része. A hagyomány szerint az ezzel a testterülettel spirituális rokonságban álló földterület az, ahol maga a Megváltó megjelenhet. Az csak természetes, hogy az első és abszolút Fény birodalmát itt őrzik. Itt található a mítoszok őrizte fénykapu. Ezért is őrzi ez a hely a maga nimródi aspektusában a „csillagfolyót”, az 232
égre költözött életfa ama „fehér égi útját” vagy hivatalos nevén a Tejutat. Így válik az Egyszarvú az isteni világosság állatává. Ezért is van jelen Mária és Krisztus apokrif történeteiben, azok jelképes ábrázolásaiban. Külön figyelmet érdemel az Angyali Üdvözletnél való többértelmű jelenléte. A középkor még tudta, hogy az Egyszarvú fényessége ritka, örök tisztaságú és megvilágosító ajándék. Színe mindig fehér vagy némely ritka esetben sárga, és fénylő, mint a Nap. Ha sötét lenne, akkor „sötét” fényt gyűjtene, ami viszont teljesen ellentétes lenne tiszta fényt őrző és azt „előállító” feladatával. Krisztus előtt négyszáz évvel írta a görög Ktesias Artaxerses Mnemon orvosa, hogy valahol a hindusztáni királyságok egyikében él egy egyszarvú. Ennek az egyszarvúnak fehér a szőre, bíborvörös a feje, kék a szeme. Homlokán hegyes szarvat visel, aminek fehér a töve, piros a hegye és a közepe éjfekete. A középkori bestiáriumok szerint az egyszarvú elejtése szinte lehetetlen. Csak egy szűz segítségével tudják elejteni! Psysiologus Graecusban olvashatjuk: „...szeplőtelen szüzet vetnek elé. az állat a mellére ugrik, a szűz pedig emlőiből megszoptatja és a palotába viszi a király számára.” Ezt a spirituális győzelmet láthatjuk Pisanello egyik híres érmén és igen sok híressé vált gobelinen is a közismert allegorikus értelmezéssel. Ez a bizonyos egyszarvú megtestesítette már a Szentlelket, Jézus Krisztust, az alkimisták „tudós fémét” a higanyt, sőt magát a Gonoszt is. Azt a gonoszt, aki egyértelműen a Sötétség Királyaként híresült el mindkét világban. Egy a magyar néphagyománnyal is gyakran összetalálkozó képzettársítás szerint az egyszarvút könnyen elejthetjük, ha feltűnő érzéki tulajdonságára apellálunk. Hiszen az egyszarvú szívesen teszi a fejét szép lányok, legfőképpen szüzek ölébe vagy csinos nők lába közé. De igen gyakran láthatjuk egymagában is. Ilyenkor mindig elkerítve látható övvel ahhoz a bizonyos életfához kötve, ami mindig az elkerített „fehér” birodalmon belül található. A magyar Nimródhagyomány szerint a szűz lányok „öve” mágikus védelmet nyújtó „fényes kötele” Nimród hajából lett megfonva, abból lett összesodorva. 233
Égi „eredeti” megjelenése ott a Nimród—Orion mellett már bizony benne van abban a sokat emlegetett csillagfolyóban. Fogalmazzunk kevésbé szimbolikusan, ez az égi Unicornis már a Tejúton van. Hatalmas nagy spirituális képessége miatt igen gyakran azonosítják magával az Égi Megváltóval. Csakis itt az „egyhegyű Megváltó” közelében, itt a „Tiszta Fény” közvetlen otthonában, ebben az égi környezetben történhet meg az égi út tökéletes és maradék nélküli kiválasztása. Egyszerűen azért, mert itt ez a hatalmas tiszta és megváltó fény egyszerűen bevilágít mindent. Itt a sötétségnek lehetetlen megtelepednie. Innen „száműzve van minden rosszakarat és sötét szándék”, ahogy azt a hagyomány adja át nekünk. Azt is tudnunk kell, hogy ez a Nimród csillagkép (az Orion) a vállán tartja egyensúlyban mintegy a Lelkek Útját keresztül a jók világát ahogy erről a délvidéki magyar hagyomány beszél. Ezen a misztikus „asztrális” egyensúlyozáson, „égi mérlegelésen” mit sem változtat az a tény, hogy itt is akár a földön minden folyamatosan mozgásban van, mégpedig a legkisebb részecskétől a legnagyobb, leghatalmasabb csillagvilágig. Nagyon érdekes, hogy ebben a nimródi hagyatéknak is mondható asztrálmítoszba elrejtett, nagyon fontos spirituális mondanivaló jelen van a középamerikai maja indiánok csillagmítoszában, vallásos-asztrális tradíciójában is. Különös ez az igen furcsa megegyezés egy nagyon távoli, mára már szinte kihalt népcsoport kapcsán. Ez az egészen sajátos és roppant érzékeny égi egyensúlynak a jelenléte egyértelműen utal arra a fénybeavatásra, ami az égi Nimród egyik legfontosabb feladata, Nimród vállának, mint „égi mérlegnek” a jelentősége igen sokatmondó. Gondoljunk csak bele a legtöbb beavatás testpozitúrája egy „égi mérleget”, egy keresztalakot formáz. Enélkül a „mérleg pozitúra” nélkül a testbe zárt fény nem tud „megméretkőzni”. A magyar hagyomány úgy tartja, hogy Nimród „mérlege” nélkül elvész a bölcsesség. Az ún. korai pogány magyar hagyomány úgy tartja, hogy „látást” csak úgy kaphat az ember, ha belül tiszta és „vállának mérlegével” tesz igazságot. Később ez a hagyományt maga a kereszténység is megtartja, annál is inkább mert ez a különös „szent mérlegforma” lesz magának a kereszténységnek is a jelképe, mintegy a váll „mérlegének” a kezek ál234
tali meghosszabbítása által. Hiszen magát a megváltó Krisztust is ilyen formára, mint egy keresztre feszítik. Itt aztán valóban megvalósul ez a bizonyos „beavatómegváltó mérleg” és annak törvénye, vagyis „súlya”. Erre a kereszt-mérlegre rászegezve maga Isten Fia, a Megváltó Jézus Krisztus megcselekedte megváltó keresztáldozatát. Örök Fényt hagyva hátra azon a jeruzsálemi kereszten az őt követőinek. De ehhez a Fényhez szem kell mégpedig „magosat” és tisztát látó szem. Erre legutóbb a kuruc kor idején emlékeztek meg írott formában. Abban a bizonyos Nimród csillagképben ott találunk egy igen érdekes csillagködöt, az Orion ködöt (M42). Mégpedig nem máshol, mint „Nimród Szoknyája” alatt. Majdcsak ott, ahol ennek a nyilat feszítő ősapának az „örökítő” testrészének, vagyis nemi szervének kellene lennie. „A Nagy Kaszás a szoknyája alatt ad új életet az életnek”, ahogy a csalóközi néphagyomány beszél erről. Ez a bizonyos köd az élet ködét jelenti. Itt van az a hely, ahol lehetőség van arra, hogy önmagát reprodukálhatja. E mögött a magyar csillagvilágban lakó „köd mögött” pedig egy rejtett és mára elfedett spirituális utat lehet felfedezni. E köd feladata az, hogy betakarja és láthatatlanná tegye azt, amit csak egyesek, vagyis csak az arra méltó beavatottak láthatnak meg. A köd bizonyos értelemben a fény ellentéte. Nem vakítva ajándékoz meg a világossággal, hanem betakarja, mintegy elfedi, megőrzi azt a világosságot, fényutat. amit ha meglátunk, a végtelenség tudatával ajándékoz meg minket. Ha analógiát keresünk a múló anyagi test és a „fényességes” örök test összefüggésében ennek a bizonyos égi ködnek a kapcsán, akkor azt kell mondanunk, hogy a test „szülte” szőr az, ami analógiába állítható a „nimródi égitest” elfedő, betakaró ködével. Az emberi testen is a szőrzet a nemi részeken válik „rejtetten hangsúlyossá”. Úgy ahogy az az égi ikerpárja esetében is az „égi szoknya” alatt vált hangsúlyossá. Azt a bizonyos Orion-ködöt csillagbölcsőnek is szokták nevezni. „Ott a szoknya alatt a kicsi bölcső, amibe beleesik a rejtetten születő”. Magát ezt a „rejtetten születőt” csak úgy tudjuk megismerni és legfőképpen felismerni, ha égi világából kitakarjuk és minden 235
vonatkozásával együtt megismerjük azt a fénymisztériumot, amit az idők haladtával a magyar hagyományból oly ügyesen és szándékosan elvesztettek. Nézzünk hát fel újra a csillagvilágra! Egyszer csak a Bika szarvai között „felemelkedő” örök fényosztó (Nap) Nimród „válla” fölé ér. Ekkor ez az Égi Bika a misztérium nyelvén szólva fényét veszti és elsötétül. Röviden magára veszi a kozmikus sötétséget. Itt a fény ellentétének, vagyis a sötétségnek a „nehéz” vezető állatává válik. Minden, ami „nem fény”, az benne ott gyűlik össze. A mitikus harcból ő vállalja magára a sötétséget. Ennek mintegy antagonisztikus ellentéteképpen Nimród viszont „felvállalja”, pontosabban szólva magába gyűjti a Mennyből érkező és a földről meg „feljutott” fényt. Ekkor kerül sor arra a különleges transzfigurációra. ami által a „Hős” feje napkoronát kapva maga válik a fényt sugárzó Nappá. E Napként tündöklő „fej” mellett láthatóvá válik az addig elrejtett, elvesztett „keresztút”. Ezzel együtt természetesen az a bizonyos beavató-megváltó mérleg is Fényben részesül, mintegy „világosságot kap”. Ekkor ez a „csillagtestű” Nimród égi íjával mintegy „levadássza”, megsemmisíti a sötétség állatát, azt a bizonyos „fekete” bikát. Itt, ebben az asztrálmítoszi fénybeavatásban válik értelmezhetővé a bibliai Nimród-kép kapcsán oly sokat emlegetett mondat: „Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród” (Mózes I/10/9.) Ebben a csillagképben lejátszódó manicheus felfogás szerinti „fényfelszabadításnak”, gnosztikus értelembe vett világosságsötétség „szétválasztásának”, orfizmus felfogása szerinti „belső felszabadulásnak” döntő jelentősége van az ennek a csillagképnek alárendelt világokban. Még fontosabb, elsődleges befolyással van ez a „felső világban” lejátszódó fénybeavatás abban az országban, aminek őspatriárkája maga az ezt a csillagképet formázó „íjas Nimród”. Ennek a fent lejátszódó és a földre szellemi fénnyel lesugárzó fényfelszabadításnak pedig programja van. A Fénynek és a Sötétségnek a spirituális küzdelme után a beavatott egyéni lélek a Tejútra érkezve már alkalmassá válik a fény bölcsességének, 236
mint egy magasabb tudásnak a megismerésére a felszabadult fény befogadása által. Az, ami az egyéni lélekkel történik itt a beavatás során a szakrális fény spirituális transzfigurációja által, ugyanúgy megtörténik a „nagy lélekkel”, vagyis azzal a nemzettel is, akinek választott ősapja az a mitikus „első” király, akinek az égi képmását maga a csillagkép formázza meg az égen. Nyilván, ha a nemzethez nem ér el az a bizonyos primordiális Élő fény, akkor a nemzet nem részesül annak a hatásából sem, ez egyértelmű. Régen, még az Árpádok alatt, amikor az ország egyértelműen a nimródi nemzetséghez tartozó, „égi” eredettel rendelkező, karizmatikus magyar királyok uralma alatt élt, minden bizonnyal ennek a bizonyos „isteni fénybeavatásnak” a konkrét birtokában volt. Hiszen a király és a nemzetet alkotó nép láthatóan eggyé vált általa. Ennek az égi, istentől jött spirituális ajándéknak a bizonyítéka az a szokatlanul sok szent, amit az Árpád-ház a keresztényvilágnak adott. A folyamatos „elsötétedés” azonban megtette a hatását, és a nép elvesztette a maga nimródi hagyományát. Ez a tradíció végérvényesen visszaszorult a néphagyományba, a mesébe, a folklórba, és a roppant töredékesen maradt ránk a nemzeti mítoszban. Őseink hajdani asztrálmítoszi világképe az idők folyamán mondjuk ki bátran, valóban összetört és sokáig úgy tűnt, hogy el is fog veszni utókor számára. Az Árpád-ház kihalásával, Árpádházi királyaink különös elvesztésével ez az égi „látás” feledésbe merült. Ezt követően a népet vezető, az országot irányító királyok és uralkodók már nem rendelkeztek ezzel a bizonyos égi „látással”, égi ajándékkal, az égi fénybeavatás általi „látás” karizmatikus ajándékával, aminek égből kapott hatalmi ajándéka, áldott, spirituális „műszere” maga a magyarok „angyalos” Szent Koronája. Mindaddig „élt” is a Szent Korona, amíg az a saját „tana” és törvénye által működhetett, mégpedig olyan valóban „felkent” királyok által, akik birtokában voltak a nimródi Fénybeavatás égiföldi misztériumának. Térjünk itt most vissza az Orion csillagképbe, mint nimródi mitikus csillaglénybe megvalósuló fénybeavatás azon mozdulatához, amikor az égi „bika” a sötétség állatává átváltozik. A magyar hagyomány szerint ekkor ott fenn az égen a Nimród csillagképben, de csak is ott megláthatjuk magát a „viharbikát” vagy másik 237
kevésbé ismert nevén a „bálbikát”. A magyar táltos hagyomány szerint ekkor a beavatásnak ezen az asztrálmítoszi átlényegülésekor minden rossz és sötét esemény belekerül ebbe az egyre sötétedő égi bika hatalmas gyomrába. S így hogy minden rosszat elnyel ez az égre varázsolt sötét és nehéz állat lassan megvilágosodhat minden, ami valamilyen formában elsötétült itt a földön és a földön élő emberben. Tudnunk kell, hogy a bika, mint jelkép több oldalú, több arcú. Egyrészt uralja a pozitív erőt, mint életerőt és a termékenységet is őrzi, mint abszolút „férfias” állat. Másrészt magát a pusztító kegyetlen és kíméletlen erőt is magáénak tudhatja, ami jelenthet mindenfajta vészt és halált is. Nagyon fontos mitológia tény az, hogy Egyiptom is tud a fekete „halálbikáról”. Ismerjük azt az egyiptomi mítoszt, amikor Seth (Szét) szószerinti „Szét”-szedi, szétdarabolja Ozirisz misztikus testét. Erre a mítoszbeli mozzanatra jól figyeljünk oda, mert ez a mitikus cselekedet megismétlődik a magyar történelem egy igen fajsúlyos mozzanatánál, amikor Koppány testét négyfelé vágják és szétküldik az országban, hogy „bűzös cafatként dobálja a szél a várak ormán”. Nos a feldarabolt Ozirisz testét fekete bika hátán ravatalozzák fel. Oláh Imre a Nimród-hagyományról szóló könyvében megemlíti, hogy Oziriszt éppenúgy sötét arcúnak ábrázolták, mint Dioniszoszt, Jupitert vagy éppen Herculest. Ez a megjegyzés akkor válik igazán érdekessé, amikor azzal szembesülünk, hogy a magyar táltos arca legtöbbször „napbélyegű”, „napsötét” egyszóval sötétebb, mint a szokásos átlag magyar arcnak a színe. A magyar hagyományhoz visszatérve, a fekete bikát azért tartják szerencsés állatnak, mert az a tulajdonsága, hogy „elnyer” és „elvisz” minden rosszat, hogy „benne égjen széjjel”. De ha kell, a csontokat rak össze, „csontvárat épít újjá” mégpedig úgy, hogy „széjjel tiporja, széjjel őrli” a rossz csontokat és vele együtt a rossz gondolatokat. Ez a tulajdonsága már a sámánisztikus ősvallás rítusát idézi, annak lényegére, legbelső magjára hívja fel a figyelmet. Ezekről a kapcsolódásokról később többször is szó lesz. A csontösszerakás titkos rítusához hasonló minőséggel bír az a tulajdonsága, hogy képes az embert kivezetni az élet, a sors nagy labirintusaiból. Itt a labirintus alatt természetesen nem a földalatti elágazó termeket kell érteni, hanem annak egy sokkal mélyebb 238
jelentésű analógiáját. A mítosz még emlékszik rá, hogy a földi élet sötét labirintusából magába a fénylő örök életbe is vezet út. De itt már a hagyomány nem tisztázta teljesen, hogy ez a labirintusból kivezető „vezetőállat” fekete vagy fehér. Lehet fehér ruhája is, hiszen a labirintusból csak a világosság segítségével lehet kivezetni azt, aki odakerült. De lehet sötét ruhája is, hiszen a sötét ruha összegyűjt minden rosszat és azokat elégetve hatalmas fényt csinál és ezáltal könnyen kiutat is talál abból a bizonyos labirintusból. Most emlékezzünk vissza arra, hogy ebben a könyvben sokat foglalkoztuk Baál-lal, aminek megjelenése, uralma és tulajdonsága nagyon gyakran megegyeztek magával a mítoszbeli Nimróddal, annak tulajdonságaival és uralmával. Minden bizonnyal a magyar régmúlt vallásos életében is fontos szerepet játszott. Olyannyira, hogy még egyes máig meglévő településeink neveiben is ráismerhetünk az ő sokáig nagyon tisztelt nevére. Megdöbbentő de az ugariti Baál ciklusban is találkozunk az „oziriszi” feldarabolás misztériumával. Istent ellenfele megöli, részeit szitán átszűri, „átvizsgálja”, majd tűzön elégeti, hamvait malomkövön szétdörzsöli, majd kiszórják egy rétre. Ott a madarak felcsipegetik és csodák csodája, Isten elpusztíthatatlan, mert a természet körforgása által mindig újjászületik. S ezt a nagyon mély misztériumot maga a természet is mindig megidézi és sajátos körforgása által az ember elé tárja. Mindehhez a halhatatlanság mítoszhoz igen különös kapcsolódást mutat maga a nagyon régről való Baálhagyomány. Tudunk arról, hogy Egyiptomban már a 18. dinasztia óta tisztelték Baált. Ő nem volt más, mint a kánaáni kultikus bika alakjában megjelenő hatalmas erejű viharisten. Az egyiptomi mitológia meglepő fordulatainál is ott találjuk ezt a különös „viharbikát”. Külön figyelmet érdemel, hogy Anubisz testvére Batesz bikává változott a mítosz őrizte hagyomány szerint. De menjünk tovább és közelítsünk magához a nimródi Éghez. A mezopotámiai mitológiában is ott találjuk a bikát. Mégpedig igen kiváltságos minőségben és helyen. Ugyanis a mítoszban az az állat, ami otthon van az égen és a földön, az mindenképpen beavató állatnak kell, hogy legyen. Ezt tudva már nem is lep meg minket, hogy a mezopotámiai viharisten Addu vagy másik nevén Hadad 239
legfőbb attribútuma a villám és igen gyakran ábrázolják bika hátán. Tehát a viharisten hátasa a bika. Az a bika, ami ott fent a Nimród csillagképben elsötétedik, hogy később ugyanitt a fény felszabadulhasson. Hadad mellékneve „az ég és a föld nagy bikája”, tehát az istenség itt azonosul magával a hátasával. Haladjunk tovább Baál-i vonalon, ugyanezen a területen és kultúrkörben találkozhatunk az Addu-val rokon, két bika között megtestesülő Baál-Biqa’h istenséggel, akinek a nevét ma is őrzi a libanoni Baalbek. S itt, ha már Baalbeknél járunk, nem feledkezhetünk meg Csontváryról, a nagy magyar művészről és gondolkodóról, aki Baalbek naptemplomát festette meg, mint életének és gondolatainak hátrahagyott legfőbb dokumentumát. Ennek a küzdelmes valóban nimródi magyar sorsnak a vége a művész képeinek szétszabdalása és a halott festő tömegsírba való elhantolása lett. Lám, itt Csontváry műveinek az esetében is megjelenik az oziriszi alapmítosz, a feldarabolás mitikus élménye és a világ elől való eltüntetésének sötét kísérlete. Ez a tény maga is bizonyítja, hogy a történések legmélyén egy olyan minden világi dologtól elzárt „kertbe” jutunk, ahol a profán időnek és a világi történelemnek nincs hatalma. Itt ebben a „legbelső kertben”, ami magát a csillagok „történéseit” tükrözi vissza számukra, csak végrehajtó szerep jut. A hagyomány ismeri Nimródnak, mint beavatott őskirálynak a metamorf képességét, tud arról, hogy különböző állatalakokban való megjelenése mögött különböző tudatállapotok, ismeretek vannak. Ha szétszedik, feldarabolják, akkor mitikus teste újra egyesül. A szétdarabolt test nem marad darabokban, sőt magához a beavatás élményéhez, a megismerés okozta tudatváltozáshoz szükséges is a csontok, a tudat „újraösszerakása”. A köztudatban még megmaradt és sokak számára ismerős sámánisztikus hitképzet az, hogy a beavatáshoz, a tudat magasabb síkba emeléséhez (ennek szimbolikus eszköze maga a sámánlétra) feldarabolják a sámánjelöltet, a magyar néphagyomány szerinti „tátosfit”, majd ha sikeresen megtörtént a tudat felemelése, szétszedése majd újra összerakása, akkor újra életre keltik immár átrakott csontozattal és új, többre képes tudattal. Erre a sámánisztikus táltos rítusra utal Csontvárynak a neve is. A régi magyarok a csontvázat az ember „csontvárának” nevezték. Ez a mitikus belső vára az embernek, ami helyet ad az ember szelle240
mének és a lelkének. Az összetört csont képzete egyben a lélek alámerülésének, a szellem összetörésének a képzetét is jelentette a régi tudással bírók számára. „Mikor a csont összetöretik, az égen vihar keletkezik” A hagyomány szerint a viharbika nem más, mint az égből jött nagy és fekete csonttörő állat... Kabay Lizett ismertet egy legendát a bikatáltosról. Látni fogjuk, hogy itt szinte minden együtt van, amiről eddig beszéltünk. A vihar készülésénél és megjelenésénél maga baáli viharisten van jelen. A táltosból bikává változás „nimródi” képessége jól észrevehető. A rejtekadó erdő jelenléte, a bikaküzdelem misztériuma, benne a földöklelés bikapont rítusával, az átváltozás megkülönböztető képessége minden együtt van. Ahogy a régiek mondták „bikává teheti a tátost a hirtelen szél, ami az ősapa csillagábúl fúj ide le”. Íme a történet: „Kolozsvártól nem messze, Magyarlétán (volt TordaAranyos vármegye) idős László Mihály készségesen vezetett községe táltosának sírjához. Közben igen színesen, az eset szemtanújaként mesélte az elhunytról: – Egyszer kapálás közben nyugtalanná vált, minduntalan a közeli erdő felé tekintett, mintha valamit látna ott, pedig nem mozgott semmi. Még a fűszálat sem fújta a szél, oly csend volt. Rövidesen letette a szerszámát és váratlanul kijelentette: neki most meg kell vívnia. – Ott a szemem előtt változott át erős bikává, fújt s tette a bikapontot. De akkor már fútt a szél is, mint amikor vihar készül...” Mindehhez a történethez még hozzá kell vennünk azt a tényt, hogy a sötétséget magába fogadó égi fekete bika alakja megjelenik a magyar regös hagyományban is. Solymossy Sándor maga is megdöbben bikakultuszunk erős asztrálmítoszi kötődésén. Hasonló módon rácsodálkozott a magyar mitológiában rejtekező sárkány metamorf képességére is. Itt valójában ugyanarról a kapcsolódásról van szó, amiről már beszéltünk Nimród hasonló átváltozóképessége kapcsán. A magyar mese őrző sárkánya is hiába daraboltatik fel, ereje a kövekbe visszaszáll, majd abból ki241
szállva, kirepülve újra megtestesül az égen és ereje a „kövek erejével még nagyobb lesz”. Kénkövet fújó lehelete a mágikus szétválasztás lehetőségét adja. Éppen úgy, mint a bika esetében az a bizonyos szarv, ami afféle spirituális antennaként segít begyűjteni a sötétséget. Pontosabban a fényes dolgokról levesz minden „árnyékot”, sötétséget. Minden bizonnyal nem véletlenül kötődik a világ „fénybefordítása” az Orionhoz és azon belül Nimród birodalmáról. Mint tudjuk Nimród „a nagy vadász az Úr előtt” nem más, mint a magyarok ősapja, Ősapja a szarvast űző ikerpárnak, Hunornak és Magornak, vagyis átvitt értelemben a hunoknak és magyaroknak. Természetesen a csillagpalettán a két testvér megjelenítője sem lehet más, mint az Ikrek csillagkép. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Nimród édesanyjának csillagos ruhája egyértelműen arra a fölöttünk élő csillagvilágra utal, ahonnan ő a maga csodálatos fényes útján lejött erre a kétarcú földi világra. Ruháját mely az ég fekete bikájának a segítségével fényesen világló és örökre árnyéktalan, ráteríti Nimród országára. Teszi mindezt azért, hogy egyszer majd, amikor a régi Nap emlékei újra visszatérnek a magyarok emlékezetbe – visszatérjen az örök boldogság is azok országába. Ahogy arról a Kolozsvár környéki magyar hagyomány, mint Nimród anyjának fényes fátyláról megemlékezik. Az csak természetes, hogy minden harcosnak kell, hogy legyen öve. Ennek a szimbolikus jelentését már a legöregebb kultúráktól kezdve nyomon követhetjük. Hiszen az öv nem más, mint az a kijelölt spirituális tartomány, ami a testet oly látványosan alsó és felső „világokra” osztja. Mint tudjuk Nimród a népi hiedelemben az Orion csillagkép égi nyilasával azonosul. Ennek az „égi nyilasnak” az öve az a bizonyos Orion-öve (Alnitak, Alnilam, Mintaka) már az égi egyenlítőn helyezkedik el. Azon a kulminált ponton, amit az előbb az „öv” esetében említettem – vagyis a felső és alsó világok határán két egymást kiegészítő spirituális birodalom határterületén. Ezen az aranyhatáron a kozmikus egyensúly lehetősége könnyen megvalósulhat. De hangsúlyozni kell, hogy korántsem olyan központossággal, amint az a nimródi csillag szimbólum vállán a maga tökéletességében megnyilvánul. 242
Mivel az övnek a hagyományos megtartó tulajdonsága mellett van egy kikerülhetetlen szorító-bezáró aspektusa is ezért a magyar történelemben ennek a bizonyos övnek a megtestesítői mindenképpen harcos szentek, mint amilyen Szent István vagy Szent László. Szent Imre esetében ez a kapcsolódás nem legszerencsésebb mert ebben az esetben a megtartó tisztaság aspektusa fölé nő a harcos „szorításnak”, a fizika erő nyers, de indokolt használatának. A hagyomány arról 11. kép is beszél hogy Nimródot ellenségei soha nem találhatják meg, mert soha sincs ott, ahol azok vannak. Mindezek megértéséhez beszélnünk kell magáról Orionról, arról a görög mitológiai alakról, akiről ez a csillagkép az ismert „hivatalos” nevét kapta. Orion nagy erejével addig kérkedett, míg a skorpió a bokájánál meg nem marta. Halála után az égbe került, mégpedig olyan pozitúrában, hogy akkor nyugszik le a nyugati égbolton, amikor a Skorpió csillagképben megtestesített gyilkosa a keleti égbolton kel fel. Így tehát soha nem találkozhatnak egymással. Az Orion csillagképet a magyar mesekincs kilenc igen fényes élő csillagnak tartja. Itt ennek a fokozott fényességtartalomnak nagyon fontos szerepe van. Ez a kilenc fényességes csillag úgy feszül rá Nimród ruhájára, hogy egyben kijelöli Nimród haladási „irányát”, rámutat égi cselekvésére, megmutatja fegyverét (az íjat) és ami talán az egyik legfontosabb szerep kö243
rük, megőrzik mint „határcsillagok” a Nimród által kiérdemelt helyet, asztrális pozíciót. A magyar nép mesében is megtaláljuk az ott jelenlévő kilenc nevű és igen nagy erejű óriást, aki földi erejét „maga szopta” és a tejtől kapta. Szépsége és daliás termete miatt beleszeret egy királykisasszony. A királykisasszony apja, az öreg király mivel nem meri bántani, megpróbál neki olyan feladatokat adni, amitől azt reméli, hogy az az életét veszti. Ismerjük a jóságos óriás legendáját is, aki kilenc fiát küldi le az égből, hogy segítsen a bajbajutott és már nagyon régen a földön élő testvérein, akik idő közben hozzá képest törpévé változtak és tudatuk is elhomályosult, és olyanná lett, mint a többi földi lakóé. Továbbá a föld meglelkesítésének ősrégi meséje is igen figyelemre méltó, amiben a „haza” nem más, mint egy fekvő, szépet álmodó óriás. Míg álmodik az óriás a testén és a teste rejtekében (a barlangokban) élő kistestvérei elfelejtik azt, hogy ők hol is vannak tulajdonképpen. Ezért elhagyják „élő földüket”, majd a más földekről jövő testvéreik lakják be, hódítják meg ezt az „élő” vidéket, hogy aztán széjjelvágják, széjjelszabdalják ezt az Isten adta és az óriás élő teste kapcsán összetartozó szép vidéket. Ennek a történetnek külön érdekessége, hogy ebben a könyvben már többször is említett és a mítoszi megismerés számára oly nagyon fontossággal bíró Ozirisz-effektus (a szétdarabolás okkult misztériuma) tökéletesen kibontakozik az igen mély gyökerű magyar mese igen érzékletes, de sokat mondó nyelvén. Manapság már köztudott dolog. hogy az egyiptomi nagy piramisokat az Orion csillagképre, mint égi és örök jelzőfényre, úgy is mondhatjuk égi fundamentumra építették. A piramisok tájolásában vezérszerep jutott az Orion csillagképnek. Ide kívánkozik, hogy G. Hancock felfedezte, hogy Egyiptomban, a Gizei-fennsík három világhírű piramisa az „Orion öv három csillagának hihetetlenül pontos földi térképe”, ami egy csodálatos égi-földi „letükrözés” bizonyítéka. Az erről való rejtett tudást őrzi az egyiptomi vallásos tradíció éppen úgy, mint a magyar mesehagyomány és legendárium régi archaikus arca. Lassan, de biztosan bontakozik ki a kép, hogy ennek az „Orion függőségnek” komoly asztrálmítoszi és vallási, ezen belül komoly eszkatológiai okai vannak. Már a Pilisről és a pálosokról 244
írt könyvemben (Ennek a világnak...Pilisi titkok és pálos barátok) is utaltam arra, hogy magának a Pilisnek, mint az európai ezen belül a magyar okkult hagyomány szakrális középföldjének – komoly asztrálmítoszi háttere van. Nem véletlen, hogy maguk a pálosok (ez az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend) „hazán belüli otthonának” tekintették e különös magyar vidéket. A nemzet iránti szokatlanul erős elkötelezettségük és az európai máriakultuszokban szokatlan ősiséggel bíró boldogasszony tiszteletük, fekete Mária kultuszuk mély kozmikus-karizmatikus hátteret feltételez. Ennek bizonyítéka az a tény, hogy a pálos rend ott a Pilis különös világában az Orion erővonalaira, a Nimród csillagvilág letükröződött, földi megfelelési helyeire építette a maga szakrális épületeit. Ezeknek a kolostoroknak, monostoroknak a szentélyei olyan beavatások kultuszhelyeivé váltak, amikről ma túl a huszadik századon sajnos vajmi keveset tudunk. Az itt érzékelhető különös erővonalak, mérhető energiamezők bizonyítják, hogy a hely valóban a kiválasztottak közé tartozik. Sokan vallják és bizonyítják is, hogy ezek az itt tapasztalható szokatlan energiák tudati tisztulásokat és fizikális gyógyulásokat eredményeznek. A „közép közepének” tartott és a nép elől elzárt Árpád-házi „királyi vadaspark” tényleges szerepe és jelentősége máig vitatott és valljuk meg, nagyon rejtélyes. De azt nyugodtan állíthatjuk, hogy a Pilisre és környékére lokalizálható nagyon régről hozott kusitanimródi fehérhagyomány és fehér kultusz nem lehet véletlen. Éppen úgy nem lehet véletlen a pálosok különös fehér kultusza sem. A magyar legenda a Szűzmáriáról elnevezett Fehér Egyház templomáról úgy tartja, hogy Árpád sírja fölé épült egy szent helyen. És milyen érdekes ez a különös templom, ami maga alatt tudhatja a nagy Árpád sírját a pálos barátok használatában volt. Ami ugye azt jelenti, hogy egy a pálosoknál is régebbi templomot, „szent helyet” vettek át hajdanán a pálosok. Nagyon valószínű, hogy a templommal együtt régi tradíciók tiszteletét is átvették pálosaink, ami miatt a későbbiek folyamán finoman szólva elvesztették a hivatalos katolikus egyház, vagyis Róma kegyeit. Az sem lehet véletlen, hogy a pálos papok gyakori ragadványneve „magyar atyák”, „fehér atyák” volt. Talán ők tudták, hogy az Ég „másik oldalán” látható, különös fényvilágú titokzatos csillagké245
pek ereje az égi Fényfolyón, a Tejúton „átvilágolva” erre a magyarföldön lévő kiválasztott területre, a mitikus középvilágra, a Pilisre érkeznek. Itt világolnak fel földi otthonuk e rejtett világában a szellem megvilágosító fényei, az özsébi látomás fényszikrái. Nimród messziről hozott fényei...
246
19. Nimród lova, táltos lova „Nimród lova, táltos lova e világ hozzánk mért mostoha?” Elek István szamosi gyűjtéséből „a tátos pedig onnan gyün ahun Nimrót meg ahunnan Csaba királyfi Ott is született ahun bizon azok...” Nagy János Ferenc Nimród származásáról a magyar mítosz annyit tud, hogy a „Nap közelében” lakott, mindaddig míg uralkodni, világosítani le nem hívták ide a földre. Tudjuk, hogy égi otthonában is óriásnak számított. Ide a földre lekerülve a hagyomány egyértelműen egyik legfontosabb tulajdonságának tartja a „naposságot”. Arról, hogy hogyan és mivel jött a földre igen kevés információnk van. Ami megmaradt erről a lejövetelről az annyi, hogy csillagos fehér és halhatatlan paripán érkezett ide Nimród. Több alakra, átváltozásra is szüksége volt, míg a Fényes folyón (Tejút), majd a felhők birodalmán leereszkedve lejutott ide a földre és megalapíthatta első, égből hozott birodalmát. Nimród apjáról annyit tudunk, hogy a „Napban lakott”. Anyjáról azt tudjuk, hogy egy szép „angyallány” volt, akit letaszítottak mennyei otthonából a fájdalmak és a szenvedés földi világába. Nimród apja megszerette a szépséges angyallányt és utána „nyúlt” a fájdalmak sötétség világába és végleg elhozta őt onnan. Feleségül vette és a Nap melletti otthonának asszonyává tette. A nimród-kutatásnak a legbonyolultabb és a legjobban öszszegabalyodott, szinte felfejthetetlen szála az, amikor a mítosz konkrétan összetalálkozik a történelemmel. Vajon a hús-vér óriás, a történelmi Nimród, Ninive, Rechob, Kalach megépítője. Bábel, Erek, Akkád és Sineár minden városának hatalmas ura vajon milyen kapcsolatban van a róla szóló magyar mítosszal és hagyo247
mánnyal? Annak a népnek a hagyományával és mitikus emlékezetével, akinek ő maga lett az ősapja. S hogy bonyolítsuk tovább a problémát, a magyar néphagyomány és mítoszkincs nem ismeri a bibliai nimródképet. Sőt attól egy teljesen eltérő nimródképet őrzött meg a nemzet emlékezetében. Ami viszont meglepő, hogy a magyarok ősmúltjáról reánk maradt, jungi értelemben vett tudatalatti „apokrif” emlékképek még az egymástól nagyon távoli időben lejegyzettek is szerves egységet, lényegi hasonlóságot mutatnak egymással. Nincs bennük ellentmondás Nimród alakját, szerepét és tulajdonságait illetően. A mítosz rekvizitumai is hasonlóak és közös emlékekről beszélnek. Az Istentől kapott koronáról, a mágikus gyűrűről, mint az égi karizma bizonyítékáról már sok mindent megtudtunk. Az ezekkel szoros összefüggésben lévő karizmatikus, égből jött „első királyság” nimródi megalapításáról már beszéltünk. Vajon a magyar „égi ember”, a táltos, a régi magyarok spirituális vezetője, beavatott papja vajon „tudott-e” erről az égi-földi beavató hagyományról e tárgyaktól függetlenül? Vagy mindez „csak” az első királyság égből hozott kegyelmi ajándéka volt? S egyáltalán ennek a bizonyos nímródi „első őskirályságnak” a tudása, ami egy kozmikus-szakrális beavatás útján kapott „fényes tudásról” beszél, vajon nem egy régi táltostudás „királyi” összegzése volt? Egy olyan valóban „királyi” összegzés, ami egy nagyon régi a magyarokkal ősrégi múltjával összefüggésbe hozható szakrális hagyomány kvintesszenciáját jelentette? Van-e összefüggés és bizonyítható kapcsolat a táltos származása és Nimródnak a magyarok őspatriárkájának, ősapjának, a hagyomány szerinti „első őskirálynak” a származása és eredete között? A kérdések újabb kérdéseket szülnek és a téma így válik egyre izgalmasabbá. Táltosaink eredete kapcsán gyakran tették fel a szinte költői kérdést: égből ereszkedtek, földről támadtak vagy „csak” sugalmaztak? Nimródról a mítosz egyértelműen úgy tudja, hogy az égből ereszkedett alá fehér lovon. Ennek a fehér lónak aranyhaja és aranypatkója volt. Táltosainkkal kapcsolatban már nem ilyen egyszerű a dolog felfejtése. A táltost, akár a sámánt előbb kijelölik, majd kiválasztják. A kiválasztásnak meg kell felelni (a többletcsont, az agy „máshogyan 248
járása”, a járás és a nézés „mássága” stb.). S majd csak a kiválasztás után jön a beavatás szoros rítusa, aminek szintén komoly feltételei vannak. S majd csak ezek után történik meg a „sámáncsoda”. Ekkor „rakódik át csont” és ekkor fényesedik ki a tudat. Ezután jön létre a kapcsolat más világokkal, ezután győzetik le a profán idő, mégpedig végérvényesen. Vagyis a múltba és a jövőbe éppen úgy jöhet-mehet a táltos, mint ahogy a jelenben van „jelen”. Beleláthat mások gondolataiba, észlelhet jó vagy éppen rossz sugárzásokat, révület útján bármikor átváltozhat belsőleg, sőt egyes hagyományok szerint külsőleg is. Az ilyen táltos, az átrakott csontú és kifényesített tudatú csodaember nem biztos, hogy az égből jött, mint Nimród. Bár feltevések bőven vannak. Jöhetett a múltnak végtelen barlangjából, más világok szűk ösvényéről és egyéb „párhuzamos birodalmakból”. Ha égből jött, akkor fehér lovon jött, mint egykor az ősapa. Hiszen a táltos ló mindig az Égből jön. A mese úgy tudja, hogy a „felhők útján ereszkedik le” mégpedig akkor, amikor az égi kürt hívó hangját meghallja. Nimródot a hagyomány szerint a Fényesség Királya, a Nap Hercege választotta ki arra, hogy a földön népet válasszon és azokat megsegítse. Megtanítja őket a kultúra alapjaira, az ember belső és külső világának a titkaira, s ha kell harcoljon is értük. Az égben trónoló naplelkű fényes király örök fényben részesítette Nimródot, hogy általa mindent megtudhasson és igazul láthasson. Megőrizhesse azt az „egy” nyelvet ami az égből jött és egykor mindenki azt beszélte. Fényes fehér paripát adott alá, aminek hosszú kantárait csillagokba akasztja be, ha éppen nem ül a lován. Adott neki egy fényből faragott csodaszép nyilat is, amivel őt az Ég és a mágikus tükröződés kapcsán a Föld örök vadászává avatta. De a hagyomány figyelmeztet minket arra, hogy Nimród ezt az íjat csak akkor kaphatta meg, ha megígérte, hogy állandóan feszített állapotban, örök készenlétben tartja. Abban a pillanatban, amikor „elengedi” az íjat, újra meg kell feszítenie azt, mert ha nem ez történik és az íj húrja „megpihen” a hagyomány szerint az el fog tűnni Nimród égi-földi kezéből. Ezért tartja hát Nimród az íját állandóan megfeszítve ott fenn az Orionban, a „csillagos-magos” égen. Ezért látható ott örökösen a 249
magyar nyilas a Nimród égi világában, vagyis az Orion, a Kaszás csillagképben. Ez a mágikus íjfeszítés a spirituális őrzés mitikus aspektusára utal. Az égi vadász a hagyomány szerint nem csinál mást ott fenn a magas égben, mint az övéit őrzi-oltalmazza. Felesége az angyallány, a jó tündér, aki letaszíttatott a fájdalmak és a szenvedések sötét világába, majd onnan Nimród által a Nap otthonának, a fényes magyar tündérpalotának az örökké boldog és segítő „boldog”-asszonyává lett. Ez a magyar tündérmesékhez, az ősrégi „bódoghagyományhoz” tartozó legenda is szoros összefüggést mutat a magyar táltos hagyománnyal. Hiszen a táltos maga is igazmondó és boldogságadó tulajdonságokkal rendelkezik. Ő mond igazat a földöntúli és az emberen „belüli” dolgokkal kapcsolatban, ő részesíti az őt kérdező szegény embert a földi és túlvilági boldoguláshoz szükséges eligazításban. Ő határozza meg az anyagi világból való szabaduláshoz szükséges feladatokat. A táltos adja a szabadulni vágyónak a kezébe az ehhez elengedhetetlenül fontos anyagi és spirituális eszközöket, amivel a mítosz Nimródja is segíti népe legjobbjait. A magyar néphagyomány nimródképe, magának a táltosnak és a jó ördögnek a fogalma között különös összefüggést mutat. Ismerjük a mesét arról, hogy Nimródot az égből lelökték a földre (letaszították őtet a főd sötétjébe”) és ő minden tudását, amit csak a magasságból lehozott azt mindet megosztotta választott népével, a régi magyarral. Ez a bizonyos „földrelökés—földredobás— földretaszítás” analóg a bukott angyalok legendájával, akik ugyan kitaszítottá váltak az egekből, de embersegítővé lettek itt a földön és minden tudásukat megosztották a földiekkel. Tudjuk azt is, hogy a régiek táltosának beavatása után lehetősége nyílt felszállni az Égbe és lezuhanni a pokolba. Annak ellenére, hogy ő bejárta az összes világot, a szellemek, angyalok és egyéb lények lakta birodalmakat, ő mégis az emberek lakta földet választotta az otthonául, S az itt lakó embert segítette minden ismeretével, minden tudásával, az égből hozott vagy onnan lopott minden tudásával. Népmeséink embert segítő, jó ördöge valószínűleg azonos a korai vallási hagyomány demiorguszával, akinek az alakját a magyar folklór, ha roppant halványan is de máig megőrizte és bizonyos „élő” történetek kapcsán jól azonosíthatóan a felszínen tartja, ezek esetében is éppen úgy, ahogy a magyar Nimród vagy ép250
pen a magyar táltos esetében is egyfajta égi tudás átadásáról, annak megismeréséről beszélhetünk, ennek a jó ördögről vallott népi képzetnek a szellemi epicentrumában minden bizonnyal egy nagyon régről hozott dualisztikus teremtés-hagyomány őrződött meg. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a folklórkutatók közül Kálmány az, aki a magyar néphiedelemben jelenlévő demiurgoszra többször is hivatkozik, mint a magyar teremtés- és eredetmítosz egyik mára elveszettnek hitt fundamentumára. A magyar néphit szerint az ácsmesterséget, a házépítést, a kovács tudományt és a fazekasságot a „jó ördögtől” tanulta meg az ember. e könyvben már említettük a táltoskovácsot annak a bizonyos nimródfának a kapcsán. Nos érdekes összefüggésekre ad okot az a tény, hogy a gyógyító táltos egyik „főfoglalkozása” nem más, mint a kovácsmesterség. Az a bizonyos jó ördögtől tanult mesterség, ami nem véletlenül kapcsolatos a tűzzel, a tűznek a használatával. További érdekes adalék, hogy Nimród égi tüzét a magyar mítosz, a magyar hitben élő ember a kovács tüzében vélte újra felfedezni, és ami nagyon fontos megőrizni. Itt és ebben jelenik meg ennek a vallási hagyománynak az egyik legsarkalatosabb lényege: -a mágikus őrzés rítusa, mégpedig a tűz által. Nem véletlen, hogy a magyar hagyomány úgy tudja, hogy Nimród ősapának, a nagy égi vadásznak az őrző fegyvere nem más, mint az égi tüzes nyíl. Nem nehéz ebben a fémek alakítására, formázására „születésére” szolgáló kovácstűzben meglátni az ősapa „élő lángját”. Most már meg sem lepődünk azon, ha a kovácstűz „élesztésére” népiesen mondva szítására szolgáló kovácsfújtató okozta ritmikus „szelet” Nimród lélegzetének nevezték egykor a régi magyarok. A kereszténység megerősödésével törvény büntette, ha a pogány ősapa (Nimród) emlékét nyilvánosan felidézték, mivel annak tisztelete szemben állt a bibliai hagyománnyal. S Nimródot a „pogány” óriást emlékezetükben tartó, a régi magyarok legendáit és hitét ismerő magyarok szembe kerültek a keresztény egyház buzgó pásztoraival és azok szigorú törvényeivel. Az elmúlt századokban szintén törvény tilalma alá esett az olyan „káromkodások” használata, mint a „Nimród vigye”, „Nimród áldja”, „óriás teremtette”, „ördögadta”, „ördöglelkű”, „ördögagyú”, „ördögkeresztelte”, „ördög tanította”, „ördög teremtette” kifejezések, mi251
vel ezekben a kifejezésekben Isten hatalmának a megkérdőjelezését, annak konkrét megcsorbítását vélték látni. Mindenek lényege, hogy teremtő, pozitív hatalommal, „jóval” ruházták Nimródot és azt a bizonyos fehérördögöt, aminek meghatározásából később a fehér elmaradt és az ördög megmaradt. Jobban szemügyre véve a dolgot itt az ördög tudásának az „ismeretét” látták ezekben az istenkáromlásnak vélt nép örökségben, népi kifejezésekben, Hasonló tilalom alá esett a „Nimród sem ismeri” „Nimród lánya lássa”, a „a Nimród tüze”, a „tűzrőlpattant” és a „Bál vigye” „Bállátta”, „Bál tüze égesse” kifejezések is. Az előbbi és a legutóbbi többszörös súllyal esett latba. Mivel a néphiedelem szerint, akit Nimród (és a nimródi hagyomány) nem ismer, átvitt értelemben nem vesz figyelembe, az nem is „számít”, abban nincs „semmi”. A „tűzrőlpattant” kifejezésben pedig ráismertek egy ősi mágikus tűzvallásra és annak a tűz által való „fényteremtésére”. A „báltüze” kifejezés pedig egyértelműen azért esett tilalom alá, mert az ősi magyar hagyományból száműzött, nimródi attribútumokkal rendelkező Baál isten, így a tűzzel együtt emlegetve, azzal egy fogalomba öntve egyértelműen az ősvallás rítusának megélésére vallott. Pláne, ha ezt a bizonyos „Bál tüzét” igen gyakran a magyar táltosok, táltoskovácsok őrizték. Mikor még lehetett, akkor nyilvánosan, s amikor már az új vallás miatt tilossá lett az ősök hite, akkor titokban, mélyen bent a természet szívében gyakorolták a régi hitet. Pl. Esztergom környékén és a Pilis rengetegében. Nagy valószínűséggel ez az égből hozott „tudásátadás” az (amit az előbb említettünk maga Nimród, a táltos és a magyar folklór jó ördöge kapcsán), ami a kulcsa lehet a Biblia előtti „jó” és a Biblia utáni „rossz” nimródképnek, Az egyik hagyomány, amihez a magyar néphiedelem is tartozik ezt a bizonyos égből hozott ,jó ördögi” tudást pozitívnak tartja, a másik a bibliai hagyomány (a saját szempontjából teljesen logikusan) elveti ezt a bizonyos égből hozott tudást. S az innen hozott ismeretet, az innen kapott megismerést mintegy a régi hagyományt elsüllyesztve, finoman szólva azt még emlékszinten is kikerülve a sötétnek, Sátántól hozottnak, ördöginek nevezi. így változott át az új vallás, új arculatában a régiek világosság vallása, Nimród fényes öröksége sötét, elvetendő pogánysággá. Így vált a Nimród-hagyomány a 252
régi magyar vallással és a régi magyar írással együtt az új vallás prédájává lett. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a korai középkor Árpád-házi kereszténysége a régi magyar fényvallást a krisztusi kereszténységgel párhuzamba hozta, és azzal összeolvasztotta. De mint azt már említettük is az Árpád-ház kihalásával, majd később a pálosoknak a történelmi Magyarországból való kiebrudalásával ez a magyar kereszténységnek nevezett vallás a maga erős, nimródi fundamentumokkal bíró Boldogasszony-kultuszával együtt a nemzeti gyökereket felégető és nagyon gyorsan hivatalossá váló, nemzetek fölötti kereszténység áldozatává lett. Visszatérve a világnak e kettős, mondjuk ki határozottan dualista, az Istentől és az ördögtől való eredetét számos teremtésmonda, szólásmondás, népdal és mondóka is őrzi. Utaljunk itt azokra a „légvárakra”, alvilágba vezető barlangokra, hegyekre, sziklákra, amiket egy óriás fehér ördög, egy hatalmas demiurgosz teremtett, szült, odavarázsolt, birtokba vett vagy éppen védett. Gondoljunk itt csak az „ördögbarázda”, „ördögsánc”, „ördögvár”, „ördöghegy”, „ördögszikla”, „ördögvölgye” kifejezésekre, amikhez legtöbbször igen különös eredetmonda is fűződik. Emlékezzünk az archaikus hagyomány által megőrzött barlanglakó jó tűzördögre, aki a sötétséget a tűz világosságával tartja távol. A néphagyomány bizonyára nem véletlenül Nimródra igen gyakran sárkány-, oroszlán-, bagoly- és nem utolsósorban szárnyaskígyó alakot ad, Aki már a kezdetek idején gyerekének választja a régi magyarokat és mindezt csak ..megismétli” azzal a ténnyel, hogy az ő gyermekeiből Hunorból és Magorból születik meg a hun és a magyar nemzet. Ez a két derék és szkíta gyökerekkel bíró testvérnemzet. Nimród teszi lakhatóvá a földet az emberek számára az egetföldet megrengető nagy pusztítás után. Ő választ hazát gyermekeinek a „világító” agancsokkal rendelkező csodaszarvas által. Nem más ő, mint egy nemzetsegítő földön-égen lakó ősi kulturhérosz. Az, aki a székely hagyomány szerint gyakran megjelenik a hazáért aggódóknak bajszos daliaként, fején agancsos koronával, Égnek álló bajszával, kettős agancskoronájával, szigorú tekintetével az archaikus magyar mítoszok egyik fontos, meghatározó alakja. 253
A nagyon régről való archaikus magyar mese úgy tudja, hogy ha kellett, akkor a kegyetlen, szeretetet nem ismerő, „hideg” anyagi világot teremtő Istent (tehát nem a „jó Isten!”) is gyakran megleckéztette. Mindig a Nap fényes erejét, jóságos melegét sugárzó, szeretetet osztó, Jó Isten mellé állt az égi nagy viadalban. A földet a test otthonává, a testet a lélek otthonává tette. Igen gyakran önmaga tudatos feláldozásával engesztelte ki a „fölötte” állókat. Ha a szükség úgy kívánta, hagyta testét 12. kép „széjjelszedni”, hogy „igazat” láthasson, mert tudta, hogy az a test, amibe az ő lelke benne foglaltatik elpusztíthatatlan és a középkor nyelvén mondva „örökre romolhatatlan”, Ez a tulajdonsága már teljesen megegyezik a magyar táltos tulajdonságával. A magyar mese szerint Nimród égi palotáját egy hatalmas fa köti össze a földi világgal és a gyökerek „útján” a lenti mélyvilággal is. Akárcsak a táltos is egy hatalmas, földből az égbe ívelő életfa segítségével nyer tudást a fenti világokról. Ezen a világfa-életfán kell fellépdelnie mintegy sámánlétrán egészen fel a magasabb világokba, hogy beavatást nyerhessen és így „igaz” látáshoz jusson. De ezzel még nincs vége a hasonlóságoknak. Mikor Nimród emberalakot öltve felment az Égbe, azt egy átváltozásra képes fehér ló segítségével tette. Ez a ló mondanunk sem kell, hogy az ősök fehér szellemlova, Az ilyen táltosló parazsat eszik és az élet lángját őrzi a testében, Ezzel a parázs-táplálékkal, mint „a jó tűz 254
könnyével” minden rosszat sikerül kiégetni magából, ahogy a csángó hagyomány tartja, tehát Nimród lova hasonlatos a táltosok lovához. Ez a ló pedig nem akármilyen repülésre, égbe való utazásra alkalmas szárnyas ló. Olyan állat, aki képes arra, hogy a világi eseményekből átnyergeljen a természetfelettibe. S itt vissza kell, hogy kanyarodjunk ahhoz az égigérő fához, ami szintén „eszköze”, mondhatjuk „jó hátasa” Nimródnak is és a magyar hagyományon belül a táltosnak is. Solymossy remekül részletezi ezt a számunkra nagy fontossággal bíró égi-földi szakrális eseményt. Itt a hős az égigérő fán való útja során, akárcsak a táltossámán feljut a felső régiókba, az ott lakó szellemekhez, akiknek akaratát, segítségét, tudását közvetíti a Földön élő emberek számára. A táltos, illetve a magyar sámánisztikus hagyomány esetében jól körvonalazható az a tény, hogy itt ennek az igen sajátos ezoterikus praxisnak van egy világos és egy egyértelműen sötét útja. Mondhatjuk úgy is, hogy az adott szakrális Feladatnak, mint megélt élménynek van egy pozitív és egy negatív arca is. A Nimród-hagyomány kapcsán mindehhez egyértelműen hozzá kapcsolódik egy nagyon ősi boldoghagyomány (bódoghagyomány), aminek a történelem előtti emlékét oly gyakran Fel is fedi a magyar mítoszkincs. Itt az életfa azért van, hogy megismerése által teljes lehessen a létezés. Tehát Nimród életfára való emelkedésével, az arról való tudással együtt maga a létezés minősége is hatalmasat emelkedik, így válik Fényessé a „nagy vadász” és annak emléke. Itt van az a pont, ahol a látás lassan igazlátássá, teljes megismeréssé válik. Ez a teljes látás pedig Isten Fényes ajándéka. Ez a maga szószerinti értelmében is vehető színről-színre látás, amikor Nimród emlékét a szellem és a lélek tüze egyszerre járja be. Nimród lováról tudjuk, hogy aranyos-fehér színű, és ami nagyon fontos, soha nem botlik meg. Egyenes útja van Fel a nemzet csillagához, az ő égi otthonához. Gyorsan jár, de a csillagokhoz érve óvatosan kerülgeti azokat. Feltűnő tulajdonsága, hogy mindig szabadban „hál”, nem kéredzkedik be egyetlen egy idegen csillagvilágba sem, hogy ott aludjon. Azt is fontos tudnunk, hogy a földről mindig a Nap irányába repül és minden rajta lévő lószerszám aranyból van. Ennek a magyar táltoslónak csillagszemei vannak, mégpedig három. Két 255
látható és egy rejtett, láthatatlan. Ha két látható szemét, behunyja a harmadikkal a túlvilágon is tud tájékozódni. Mégpedig úgy, hogy a két szemének behunyásakor kinyílik a homloka közepén elrejtett harmadik szeme. Ez az a bizonyos a keleti vallásokban és ezotériában jól ismert harmadik szem, amiről már többször is beszéltünk. Tudjuk róla, hogy a mitikus „Fényes” állatnak ama fehér egyszarvúnak is innen pontosan a homlokközépről nőtt ki az a bizonyos egy szarva, vagyis spirituális „kardja”. Ez a bizonyos bűvös ló, akinek a segítségével Nimród biztonságosan közlekedik égi és földi otthona között ugyanazt tudja, amit a táltosok ún. táltoslova. Ez a bizonyos ló, ami a villám és a gondolat sebességével száguld át a teremtett világ különböző világain biztonságosan átvezetve azokon a lovasát. Beavatása folytán tudja azt, hogy hogyan kell kikerülni a világ sötét tereit, fekete birodalmait. Bejárja a Nap, a Hold, és a világi szem számára láthatatlan csillagok milliárdjait és, ami nagyon fontos, ismeri a szélvész igen veszedelmes és kikerülhetetlen, de tisztító birodalmát is, felviharzik a legmagasabbra is, az égigérő fa legelrejtettebb, legtitkosabb rejtekébe, a magvilágba. Ez a „Felső”, de sokak által láthatatlan birodalom maga a rejtélyes harmadik régió. Itt minden másként történik, mint alatta, vagyis „lentebb”. Itt ahol a magyar mese a védikus hagyománnyal megegyezően arról beszél, hogy ezerszer ezernyi földi év itt csupán csak egy kegyes perc, egy mesebeli pillanat csupán. Addig, míg Nimród sárkánykígyós testével az égig felkúszik, addig nappajzsos vitéz alakjában „Fénylő szemű, fehér csoda lován ülve” jut el ide. Ide ahol minden másként, „eredetiben adódik vissza”, a maga igazában történik és így is látható meg. Az eredetiség fogalma nyeri el a maga Csontváry értelmében vett „legtisztább mélységét és tisztaságát”. Míg Nimród csodalovával csak felfelé, égi otthona felé törekszik, a táltos a lovával alá is tud szállni, mintegy „leugrat” a hatalmas mélységbe. A magyar mese táltoslovának nyitott, „világló” szemei segítik az őt megülő táltost az alvilági eligazodásban. A táltosnak felfelé és lefelé „egy az útja”, míg a sárkánykígyóvá változva az égbe sikló, ott „tudóskígyóként” is funkcionáló ősapának csak Felfelé vezető útját őrizte meg a magyar hagyo256
mány. Ha lefelé menne, illetve szállna, akkor lezuhanna a mélybe. S ott a mennyből aláhullva egyből gonosszá válik, és negatív jelentést kap. Az alvilágba hullott sárkánykígyó már elveszti kígyó alakját, szakrális összeszedettségét és annak orfikus jellegét. Az égi mennyei kapukat őrző, világító sárkánykígyó itt lent kénkövet Fújó (érdemes odafigyelni a kénkő spirituális, alkimista jelentésére), büdös és undorító sárkánnyá változik. Már nem őrzi, sőt elveszti fenti tisztító, fehérítő, világosító szűzi, valamint szent fénytakaróval védett atyai védő, ősapai nemzetvédő, nemzetet segítő aspektusát. Ezekkel ellentétben lent az otthonául választott, bűzös barlangok lejáratánál, mintegy a sötétséget „védő” szerepet vállal fel. Figyelemre méltó érdekesség az is, hogy azt a bizonyos kapuőri Nimród szerepet nem veszti el. Csak míg fent a mennyek fényes birodalmát őrzi, itt annak szöges ellentétét vigyázza. Tisztaságszerető szűz, megnyilvánulása helyett itt szüzeket felfaló rémmé változik. Ennek a különös helyzetnek és jelentésváltozásnak a lényegére mutat rá a „szűz”, megjelenés asztrálmítoszi háttere és annak logikus magyarázata. A rendet teremtő örök körforgás magát soha nem tagadhatja meg. Mindig és minden helyzetben önmagát egészíti ki, teszi teljessé. Időközben a Naphoz hasonlatos egyetlen Fénylő Fejét is elveszti, így még ha akarna sem tudna saját Farkába harapó mitikus körré, beavatott kígyóvá változni. Világító „napfejét” az égen hagyja és itt lent a bűzös barlangbejáratnál, ama alvilági kapuban az egyetlen „világító” bölcs fej helyett több, ám rút és sötét fejet növeszt. Ezzel a sátáni tulajdonságokkal rendelkező, alvilági sárkánynyal küzd meg a magyar táltos mégpedig azon a bizonyos réz-, ezüst- vagy aranyhídon. Erről a bizonyos híd motívumról már beszéltünk az aranykor és a nagyon régi a Zend-Avesztában reánk maradt „tiszta fehér” hagyomány kapcsán. Hamvas Béla a Scientia Sacra-ban remekül összefoglalja és beilleszti azt a „történetbe”, mint sokáig agyonhallgatott ősrégi tradíciót. A nimródi felfelé az égbe vezető hagyománya térnek és az időnek fénnyé válását valósítja tudatosan meg, A lefelé vezető út a térnek és az időnek még megmaradt fénytermészetét áldozza fel, veszíti el, és ezért hullik bele abba a bizonyos sötétségbe. Az ősi tudat, a régi archaikus emlékezés által életben tartott „teljes emlékezés” még 257
érzi a térnek és az időnek mindkét a földön, a mese szerinti középvilágban nem ismert világát, a felfelé és a lefelé vezető utakat és azok jelentését. A Nimródcsillag sárkánykígyó által őrzött égi tündérvára varázsütésre egy csodálatos világokat összekötő virágos életfává változik, Míg lent a fortyogó, bűzös földalatti világban élő többfejű sárkány egy percig sem lehet biztonságban, mert az őt legyőző táltoshős nélkül sem a földön, sem az égben nincs szabadsága „az ember fiának”. Az ősi magyar nimródi hagyomány beszéde a világosság és a sötétség örök harcáról itt válik tökéletesen értelmezhetővé, mesebeli valósággá.
258
20. Nimród és Álmos „...néha látni a Turult, a tűzmadarat vissza-visszajönni ama hármashegyre Nimród apánk emléke visszaszáll hát miként ama égi tűz mikor testbe szálla..,” Gábor Deák „Aki nem világit, azt nem is látják.” (Hanson) „A vérségi alapokon nyugvó nemzetségi társadalom hiedelemvilágában tehát, mint az elmondottakból is kitűnik, nem csupán a szellemekben, és így az ősök szellemében, kísérő, oltalmazó szerepében való hit volt lényeges, hanem az a meggyőződés is, hogy e szellemek időnként képesek a női testbe hatolva, emberként újjászületni...” (Dümmerth Dezső: Álmos, az áldozat) Igen érdekes összefüggésekre világít rá az a tény, hogy miből is „van” valójában a magyar mítosz szerint Nimród teste. Itt arról a bizonyos kozmikus testről van szó, ami által „első” királlyá lett Nimród. Ez a csodálatos égi fényű test „cselekedte azt meg a romolhatatlan időben”, hogy az Árpád-házi nemzetségtábla szerinti magyar ősapa megjelenhetett a szakrális és világi időben egyaránt. Világos, fénylő csillagporból összegyúrt ruhát kapott. Nimród minden jó teremtőjétől, hogy alászállhasson és megszülethessen itt a földön. Az égi szélből „összesodort”, a világos porból összegyúrt, több testet is magában hordozó ősapa „testanyaga” nem véletlenül hasonlatos magához a magyar hagyományban jelenlévő táltos „égi agyagból” összegyúrt testporához. Itt egy nagyon régi alapmítosz emlékére bukkanunk rá. Íme a Kozmikus Ember teremtésének alapmítosza elvezet minket minden mítoszok hajnalához. Erről a bizonyos Kozmikus Emberről való tudás szinte minden 259
régi népnél megtalálható. A kínai Pan Ku, a zsidó Adam Kadmon, a perzsa Gayomart a mediterrán bikakultuszba „csomagolt” csillagos ruhás Bikaember homloka közepén a csillaggal jelölt harmadik szemmel vagy éppen a magyarok Égi Öregje vagy egyszerűbben fogalmazva az „Öreg Ember” fogalma megkerülhetetlen alakjai a mitológiáknak. Itt érdemes megjegyezni, hogy maga a magyar mítosz égi Kozmikus Ember fogalma a nimródi óriás fogalmával is megfeleltethető, mondhatni azonos jelentésű. Maga az itt igen gyakran használt öreg jelző ne tévesszen meg senkit Itt az „öreg” alatt nem a szokványos jelzőt kell érteni, hanem azt hogy az égi Öreg ember mindentudó és halhatatlan, mert öregségének soha sincs vége. Sőt ahogy a Szeged környéki hagyomány tartja már eleve öregen és mindentudóan is született ott meg a messzi-magas égen. Tudjuk azt is, hogy a Kozmikus Embert is porból gyúrták, akár Nimródot vagy a magyar „első” táltost. A kozmikus porral, „csillagporral” való teremtésnek nagy hagyománya van mind a mítoszban, mind a mesében. Erről a teremtő fénylő porról viszonylag sok mindent tudunk. Az északafrikai, egyiptomi és a zsidó mítosz négy színű fekete, vörös, sárga és fehér „Nagy Porából” összerakott Ádám legendája (ami megfeleltethető a négy égtájjal, a négy természettel, a négy világgal az ember négy alaptulajdonságával a jó és a rossz négy nagy kozmikus erejével stb.) az emberi emlékezet egy mélyen archaikus tudatállapotáról és az onnan a felszínre hozott emlékekről árulkodik. Igen érdekes, hogy a magyar Nagy Embert, ezt a bizonyos kozmikus első embert – a nimródi kozmikus-karizmatikus nemzetség-óriást –, mint a nemzetségbeli teremtés első emberét álom, pontosabban egy teremtő álom hívja életre. Tehát ő egy álomból hozott, onnan kapott álomember. Nevét is ettől a teremtő világra hozó álomtól kapja, és Álmosnak neveztetik. Ő az álomban kiválasztott ember, ahogy arról a hajdúsági mese is beszél. Tehát a magyar égi Nagy Embernek és az Árpád-ház Első Emberének Álmosnak igen szoros mondhatni teremtő kapcsolata van egymással. S ami igen meglepő és sokatmondó, hogy ennek a magyar kozmikus-karizmatikus teremtő erőnek a magyar mítoszban és archaikus hagyományban megjelenő szimbolikus „első” 260
király és „első apa” vagyis ősapa képe nem másban, mint az égi Nagy Vadászban, Nimródban realizálódik. Az sem véletlen, hogy a magyar népi hiedelem azt a bizonyos kozmikus karizmatikus teremtő- és megtartóerőt azzal a turullal azonosítja, amitől Emese álmában megfogant. Itt is megjelenik a „sok test – egy test” Nimród esetében is tapasztalt mítoszi tulajdonsága. A turulmadár egyben fényhozó és fényt is őrző állat akárcsak az a bizonyos nimródi kígyó, aki „karikába tekeredve” zárja körbe a fényt, hogy azt el ne nyelhesse a sötétség. Hullámzó teste először inkább egy tojásra hasonlatos formát alakít ki. Majd az önmaga által megalkotott tojás alakú, primordiális szent térre rátekeredik és megszüli a tökéletesen, de csak szimbólum szinten „kerek” világot. Azt amiben már a szakrális és a profán világ (a tér és az idő) a „maga megfelelő súlyával” van jelen. Ennek a teremtő sárkánykígyónak vitathatatlanul van egy jól körvonalazott androgün jellege. Hogy ez a nimródi sárkánykígyó hogyan is jelenítődött meg a maga ősatya-ősapa jelentésében, az akkor lesz világos, ha rámutatunk ennek a mitikus kígyónak az ősanyával összefonódó, azzal eggyé forrt, jól ismert teremtő aktusára és annak a jelentésére. Ezzel a kozmikus aktussal többek között az Eurünomé teremtésmítoszban is találkozhatunk. Itt az istennő „Első évének kezdetén” megtojja, mintegy megteremti a világtojást. Az ősanya és ősapa képe itt e kettő „tökéletes” előképének tekinthető egységéből az androgün mítoszból lép elénk a maga teljességében. Ennek a különös kígyó-nemzésnek számtalan változatát őrzi a mítosz. Amikor az örök fényből kilépő nagy kígyó megtermékenyíti az ősanya uterusát már ott is állunk a mitikus idő születésének végtelennek tűnő kapujában. A kígyótestben élő mozdulatlanná dermedt férfielvet, mint örök és a láthatatlanból nyert „fenti” energiát ölébe fogadó női princípium egyesíti magában. Íme a „lentnek” és a „fentnek” az energiái itt találkoznak és fogannak meg, lesznek eggyé. Ez az örök és elpusztíthatatlan teremtő erő lakik Nimród ember-állat testében is legyűrve magát a test „nyűgeit” is és így válik metamorf lénnyé. Ez a mitikus nemzés úgy hívja le az égből a szakrális időt hogy „álommal takarja be az őt befogadó ősasszonyt”. Ezért az 261
nem is érzi, hogy szüzességét elvesztette és ezáltal láthatóvá tette a befelé vezető s addig láthatatlan teremtő világot Ugyanis ennek az álomnak a végével válik láthatóvá a fizikai világ, a teremtés „héja”. Ennek a mitikus násznak az „eredménye” Álmos. Ő ugyanis eddig csak, mint karizmatikus erő és kegyelem volt jelen. Spiedel jól látja, hogy magában az Orionban Mithrashoz hasonlatosan egy naphéros rejlik. Nem véletlen, hogy a magyar Pilisben volt az a sokat emlegetett Nimród-kapu, amiről manapság csak bizonytalan utalások és ködös magyarázkodások maradtak fenn akár csak arról a legendás pálos „magyar Bibliáról”. Sok minden elveszett a jelen számára, ami a múltat a jövő kezébe adhatná.
13. kép
Itt ebben a „szent magyar Pilisben” több Mithras kultuszra utaló kultikus hely is található. Ez a tény Spiedel vélekedését bizonyítja. Minden bizonnyal az a sokat emlegetett de sehol sem talált Nimród-kapu e kultikus romokkal lehet összefüggésben. S ne felejtsük, amit ma nem találunk, az nem azt jelenti, hogy anno valamikor nem is létezett. Haladjunk tovább a mítosz ősi medre mentén. A mitológiai hagyomány szerint Orion azért ment keletre, hogy a Napistennel egyesülhessen. Ezzel a mítosz egyértelműen utal az Orionnak és a Napnak a sajátos és igen bensőséges kapcsolatára. Való igaz az Orion attól függően, hogy éppen hol 262
„áll”, lehet Naptól űzött nemes vad vagy éppen heroikus napvadász. Természetesen megjelenthet úgy is az Égen, mint Napot védelmező fényes csillagharcos, mint arra több példát is találunk a magyar néphagyományban. Haladjunk csak egyre mélyebben befelé a magyar mítosz mélységes mélye felé, A már említett kozmikus aktusban Emese széttett, kitárulkozó lába sem véletlenül nyílott „az ég irányában, de mégis kelet felé, mintegy befogva lábával a magyarok csillagzatját”. A görög mítosz szerint ott (ami valószínűleg egy régebbi mítosz hagyomány sajátos továbbvitele) keleten Helios Visszaadja Orionnak a szeme világát, mintegy a régi látását. Ez a látásajándékozás a szem megnyitásának okkult keleti rítusára utal, ami egyúttal azt is jelenti, hogy akinek a szeme világa ott az égen a Nap kapujában jár, az soha nem ütközhet sötétségbe. Az „ottlevéssel” együtt elkerülhetetlen a naptulajdonságok felébredése. Jankovics remek érzékel utal rá, hogy a „lumina restituere” latin kifejezés jelentése az, hogy „visszaadni a világosságot”. Tehát magának Álmosnak a megszületése, Emesének a turulmadárral, mint Napmadárral való egyesülése, s mint nőnek, leendő nemzetség-ősanyának kelet felé való megnyílása szimbolikus értelemben nem egy „új fény” lehívásának a szertartása, ellenkezőleg egy régi, de elvesztett fény visszahívásának a rítusáról van szó. Az elsötétült világban visszaérkező Fénynek a befogadása, ami egyben a Fény teremtésének, a fény megtisztításának, a Fény felszabadításának a rítusa is. A magyar turul ez az Árpád-kori totemállat, ez az ősi tűzmadár, vagy ahogy a régiek gyakran nevezték álommadár megtermékenyíti Emesét, ezáltal égből kapott, mintegy karizmatikus nemzetségfőt szülve a magyaroknak. S ezzel még nincs vége a dolognak! Aki az égi tűz által született, „onnan jött le”, az mi sem természetesebb, hogy oda is távozik. Az égi tűzmadár által megfogant Emese megszüli Álmost. Mint tudjuk a krónikákban megmaradt legendás elbeszélés szerint Álmos születését „...anyjának rendkívüli álom adja tudtára, sorsával együtt, mely szerint uralkodni fog, de népét más hazába vezeti, ahol nagy hatalmú dinasztia .dicső királyok” fognak származni tőle 263
Nagyon fontos, hogy a fényálom alatt megszületett „Álmosnak” a hagyomány szerint vissza is kell térnie a spirituális tűz, az örök Fény csillagos honába. Ezt a magyar hagyomány szószerint így tudja Nimród király esetében is. A föld „első királyának” a karizmatikus fénygyűrű birtokosának végre kell hajtania a feladatát, majd ezek után visszamehet oda, ahonnan jött. Az égberagadás nem lesz más, mint a földi „fényes élet” befejező rítusa. Ezt az égberagadási jelenetet látjuk a Nagyszentmiklósi kincs híres égberagadási motívumán is, ahol az égi turul a Fény Fiát égbe ragadja, mintegy visszaköltözteti a Fény Birodalmába, az ő valódi otthonába. A középkori magyar hagyomány sokáig őrizte a mondást, hogy a szentek „fénnyel jöttek, fénnyel mentek”. Ezzel a kijelentéssel nagyon sokáig nem tudott mit kezdeni a vallástörténet. A dolog érthető is, hiszen itt egy a kereszténységet jóval megelőző fényvallás nyomaira bukkanunk az Árpád-házi szentek kapcsán. Nem magával a „fénnyel” van itt gond, hiszen a kereszténység is ismeri a szent fényt, a glóriás világosság és a szentség kapcsolatát. A probléma itt a fény „jövésével és menésével” van. Az Árpád-házi szentek halálát kísérő különös fénytünemények annak a bizonyos Árpád-ház őrizte fényléleknek a teljes fénybe való távozásáról beszélnek. A hagyomány úgy tartja, a földön (a földi természetben) és a földi lélekben (az emberben) megjelenő Fénnyel és Tűzzel maga Nimród apánk üzen onnan fentről, az ő csillagából. Az ő különös természetéhez tartozik az, hogy „hozza és viszi” azt a bizonyos elsődleges, a rosszal nem vegyült fényt, amiről Csontváry úgy beszél, mint „eredeti” másolatlan, romlatlan fényről, arról a különös primordiális fényről, ami egykor Baalbeket lakta és azt tartotta „össze” a tiszta fény által. Természetesen legtökéletesebb tiszta fénnyel és azok spirituális belső útjával, mintegy a tiszta fény szellemi „jövésmenésével” a szentek rendelkeznek. Ennek az ősi fényhagyománynak a kereszténységgel való igen eredeti találkozásával a magyar Árpád-házi szentek esetében mondhatjuk úgy is, a magyar Árpád-házi kereszténység kapcsán találkozhatunk. Ez a nimródi gyökerű kereszténység alapjaiban más volt, mint a hivatalos Róma kereszténysége. Ez a különbség legjobban a magyar pálosok esetében észlelhető. Hiszen ők voltak azok, akik ezt a 264
sajátosan nemzeti, a fényhagyományt a kereszténységben megtartó magyar boldogasszonyi kereszténységet élték és fenntartották. Olyannyira, hogy a nép csak egyszerűen „magyar papoknak” nevezte őket. Hazug és valótlan indokokra hivatkozó felszámolásuk valódi oka is ez a sajátosan magyar kereszténység volt. Nem beszélve arról a tényről, hogy ők ismerték magát a nimródi magyar hagyományt, a pilisi Nimród-kapu titkát, a magyar őshagyomány igazi arcát, ezért is született meg ott ez a mára már rejtélyes és különös magyar szerzetesrend. Visszatérve a magyar fényhagyományhoz tudnunk kell azt, hogy egyes testekben élő lélek más-más fényerővel, a fény által való megvilágosodással rendelkezik. Ezért van az, hogy Nimród is különböző állattestekben megjelenik az emberek között. Beszéltünk már arról, hogy Nimród metamorf mitikus lény, aki nagyon könnyen fel tudja venni más állatok alakját és a különböző testekben lévő különböző lelkeket is. Az a tény külön figyelemre méltó, hogy Nimród olyan állatok alakját veszi fel, pontosabban veszi „magára”, akik szinte minden esetben totemállatok. A magyar mesehagyomány úgy tudja, hogy Álmos Nimród ágának álomban fogant vitéze magához az ősapához hasonlatosan metamorf tulajdonságokkal rendelkezik. Ha kell, csata közben erős karmú és csőrű félelmetes madárrá változik át. Felszáll a „harcos égbe” és onnan villogó madárként, mint a villám csap ée a magyarok ellenségeire. Vegyük sorra a nimródi átváltozás állatait: turulmadár, égi kígyó, oroszlán, párduc, a szárnyasgyík, sólyom. És ne feledkezzünk meg ama „párducfejű nagy madárról”, ami előképe az oly sokat emlegetett turulmadárnak, Annak a csodás mitikus nagy madárnak, ami már nem keveréklény és feladata, mitikus pozíciója is sokkal fontosabb. 265
A magyar népi hiedelemben ez a Nimródot rejtő párducfejű nagy madár hatalmas szárnyakkal és „ménkű nagy testtel” rendelkezik. És ami talán a legjobban meghatározza ennek a különös keveréklénynek a mitikus pozícióját az nem más, mint az a bizonyos két szarvas, ami fölé védőleg kiterjeszti hatalmas óriás szárnyait, rajtuk nyugtatva „ménkű nagy madártestét és madártestén okos furcsa párducfejét”. Megszokhattuk már, hogy az ősi legendák, mítoszok és mesék számtalan furcsa és szokatlan dolgot hagytak hátra a jövőnek, Amivel a jövő mondjuk meg őszintén nem igen tud mit kezdeni. De itt a nimródi átváltozás párduc-fejű, madártestű keveréklénye kapcsán igen furcsa párhuzamra találunk, ami a régi Keletre, az I. Ur-i dinasztia idejébe vezet minket.
14. kép
1924-ben Wooley, amikor folytatta Dr. Hall 1919-ben elkezdett ásatásait, valami különöset talált Al-Ubaid dombja alatt, Ur város épületromjai között. Mégpedig egy különös kőtáblát rajta egy mitikus ábrával. Amiről Gadd professzor a következőket olvasta le: „Ur királya Anepadda, Mesanepadda Ur királyának fia építé úrnőjének Ninhurságnak”. Az Ur-i királylista legelején álló Mesanepadda fia építette hát ezt a templomot, ahol eredetileg ennek a kőtáblának a helye volt. Ninhurság tiszteletére épült tehát ez a kegyhely, Ninhurság nem volt más, mint maga a teremtés „Nagy” és „Boldog” pontosabban Bódog Istenanyja. Ő az, akit a magyar népi vallásosság 266
Nagyboldogasszonynak nevez. Ennek a csodálatos templomnak a homlokzatán díszlett az erejét visszaszerző Napistent ábrázoló napfényű szobor, Bobula Ida szerint TUR-ULLU-nak nevezték őt, a Naperő e különös mitikus megjelenítését. Ami már csak a neve alapján is közelebb visz minket a magyarok ősi totemállatához, ahhoz a bizonyos hatalmas nagy turulmadarához. Vizsgáljuk meg magát a totem szakrális fogalmát, hogy azt megismerve megismerhessük a mögötte lévő lelkiséget és jól körvonalazható hitet is. Dümmerth idézi a Wundt-féle pszichológia meghatározását a totemről mégpedig a néprajzi kutatások alapján: „A totemállat lehelet-lélek állattá alakulásának származéka. Lélekállatok: a madarak, kígyók, gyíkok ... amelyek gyorsmozgásúak, levegőben való röptük, vagy más meglepetést, irtózást keltő tulajdonságuk folytán alkalmasak arra, hogy a testet elhagyó lélek hordozóit lássák bennük… Milyen érdekes, hogy az itt felsorolt és a néprajzi kutatások által bizonyított lélekállatok egytől egyig a nimródi átváltozás „totemállatai”. A perzsa legendák és a török népek meséi megőrizték az óriási, sashoz hasonlatos ragadozó madarak totemisztikus karizmatikus mítoszát. Arról van szó, hogy ezek a „nagy és harcos madarak” akárcsak az „égből jött oroszlánok” mindig egy égi eredetű, karizmatikus királyság „jelállatai”, vagyis totemei. Ezen nagy madarak szemében a nap fénye bújt el, hogy a földön megjelenhessen és a sötétségből az embereket a Fény útjára vezethesse. Ugyanez a „napfény” oroszlánok esetében azok fénylő sörényében bújva jött le a földre. S a mese szerint csak az fésülheti ki belőlük ezt a „megbújt” Fényt, akit az óriásmadár a szárnyával kijelöl. Ennek a történetnek több meseváltozata is létezik. Ismerjük a Brassó környéki magyar mesét, ahol a fényes szőrű égi oroszlánnak ezt az „aranyos sörényét” maga az Óriáskirály adományozta oda. Mindezt azért tette, hogy magáról hírt adhasson. S hogy megtudhassák az emberek azt, hogy ő ott van a csillagokban, ahol neki lennie kell és egy percig sem feledkezik meg az ő földön élő népéről. 267
Azoknak álmukban üzen és ezen álom útján küld nekik élő uralkodót (Álmos), ha éppen arra szükség vall. Addig pedig vadászként járja fenti csillagos égi útját. Ügyelve arra, hogy senki sem építhessen falat az Ég és a Föld közé. Mert akkor bizony a „örvény” hatalmas robajjal hullna le a földre, s ekkor a fenti a fényes csillagok, lent pedig a lélek világától fényes szemek örökre elsötétednének. Láthatjuk, hogy a mese, akár a mítosz több mindent tud az emberről, annak múltjáról és a sorsát „kimérő” égről, mint bármilyen történelmi könyv. Sőt olyat is elmond, amit az arról nem tud. Az Árpádok kereszténységében, megőrzött ősi magyar szellemhit fontos tartópillére az ősök tisztelete. Ennek a tiszteletnek a fényében kell megvizsgálnunk Nimródnak és Álmosnak a szerepét a magyar mítoszban. Az a hit, ami még úgy tartotta, hogy az elhalt ősök szellemei képesek arra, hogy védelmezzék azoknak a leszármazottait. Itt az ősmagyarok sámánisztikus hitében a halál pusztán csak egy másik világba való átkerülést jelentett. Ez a világ soha nem volt elzárva a földi világtól, tehát a földöntúli segítség adott. Az ősök szellemei pedig nem csak spirituális védelembe részesítik az utódokat, hanem ők maguk is újjászületnek egy-egy kiválasztott utód képében. Ennek a mágikus kiválasztásnak pedig szigorú törvénye van. Az utód képében újjászületett ős sohasem születik meg az emberi születés megszokott módján. A korai középkor embere jól tudta, hogy ha lélek lélektől születik akkor az mindig madár által fogan meg. Az erről való ismeretet a népréteg legalján lévők, az egyszerű emberek, is tudták. Ezért az Árpádok alatt, ha különleges spirituális képességekkel lett megáldva valaki, ha az ember lélek tüze gyakran „látásban égett”, azt mondták róla rá, hogy „turul szállt az anyjára”, „óriásmadártól kapott ajándékot”. Ezt történt Emesével is, Nimród turul alakjában termékenyítette meg. Azt is tudjuk, hogy az ilyen kiválasztottak születése fájdalom nélkül jár. Ez a turul-hagyomány egy mindenképpen nálánál jóval korábbi totemisztikus hitből lett átörökítve, megörökölve. A magyarokkal rokon török népeknél él a hagyomány, hogy a „világos” jó szellemek nagy sast küldtek a földre, hogy a nagy sas legyen az emberek örök javasembere, sámánja. Ez a földön túlról érkezett 268
égi segítő azonban nem tudott beszélni az emberekkel. A rossz szellemeket és az ellenséges emberek ellenséges gondolatait el tudta hárítani, de az emberekkel nem tudott kommunikálni. Ezért a felsőbb világok szellemei úgy segítettek rajta és az embereken, hogy egy fa tövében alvó asszonyhoz küldték, akire rászállt és nagy fény kíséretében teherbe ejtette. Ebben jól körülhatárolt és szabatosan megfogalmazott mágikus mozzanatban igen értékes többletjelentések bújnak meg. Először is a „fa töve” azt jelenti, hogy ez a bizonyos kiválasztott asszony nem távolodott el a hagyománytól, hanem megmaradt a mítoszbeli életfa közelében pontosan a „hagyomány fájának” a tövében, „minden eredet” közelében. Az, hogy alszik az egyértelműen azt jelenti, hogy tudatilag nincs ébren, tehát már nem rendelkezik a régiek „látásával”. A „nagy fény kísérete” arra utal, hogy az alvó tudat itt az aktus alkalmával „felébred”, „kifényesedik” a nagy Fény által. Ez a fényhozás eszünkbe juttatja Nimród egyik ismert mesebeli ragadványnevét a „fényhozó, fényőrző égi vadász!”. Magával az aktussal kapcsolatosan pedig a „magos óriás” név hozható szoros kapcsolatba. Egyben utalva ezzel a magyar magas szónak egy mélyebb, ezoterikus ősmagyar megfogalmazására is. Álmos meséink Nimródhoz hasonlatos tulajdonságokkal ruházzák fel Emese gyermekét. Mindkettő Nimród és Álmos is „uralkodik” a tűz felett, mintegy szolgálatába állítja azokat. Ősi, a mesében is jól prezentált ellenségük a sötétség, a hideg és az a hely, „ahol bármerre nézünk, de nem látni a Napot”. A hagyomány szerint Emese ágyékából folyam fakad és ennek a folyamnak a „forrásvidéke” a magyar Égben van. Erről a felső birodalomról viszont azt tudjuk, hogy magának a legfőbb ősnek az égi „csillagos” otthona. Azé, aki önmagát küldte le madárképében, hogy égi dinasztiát alapítson a magyarok számára itt a földön. Álmosnak, az álom útján való megjelenésével, a nagy madár hozta Fény által való megtestesülésével érkezünk el a mítosz és a történelem roppant ingoványos határterületére. A mítosz Álmos apjának Nimródot tartja, aki a legenda szerint turulmadár képében lett az ő apjává. Ennek a turulmadárnak a fentről és magából adott szent „fénymagja” által született meg Álmos. 269
Tehát „Árpád nemzetségének sorában Álmos előtt áll Menrót”. Kézai Simont a történelem folyamán többször is érte igaztalan vád csak azért, mert belevette krónikájába a magyar hagyomány kezdetén álló Nimródot, mint a magyarok mitikus ősapját. Ennek az említett „fénymagnak” az otthona pedig nem volt más, mint a magyarok Nimród csillaga a fényes Orion, ősi magyar nevén a Kaszáscsillag. E csillagnak a fényes alakja magát az íját feszítő Nimródot mutatja meg ott fenn az csillagos égen. Nimródnak ezt az égi fényes testét a mítosz a Nap fényajándékának tartja. Egyik legfontosabb a néplélekben rögzült aspektusában naphérosznak tekinthető, mint maga Mithras. A Nap persze mindig győzedelmes, nem is lehet más akárcsak Nimród a magyar néphagyományban. A győztes fejedelem pedig egy igen régi hagyománynak egy igen mély értelmű szimbóluma. Tudnunk kell azt, hogy az Orion „mindig” a Naphoz járul, hogy általa nyerjen világosságot, vagy ahogy a régiek mondták, világot. Ez a világ valóban „Világ”, tehát Világos világ, mert a Nap azt „önmagából” világítja meg. Álmosnak a Nagy Madár „apja”, a tűz természetű turul „Világot” adott mégpedig Emese látomásos álmában megfoganva. Ez a világos „fényes” Világ pedig Álmossal jött erre a világra. Általa testesült meg Nimród Ajándéka és tartott mindaddig míg az utolsó Árpád fejéről is le nem került a magyarok Szent Koronája. Ekkor merült csak alá Álmos vérének árpádi karizmatikus világa.
270
21. Ég a földje, agy az országa „Ég a földje, fejben az országa az Nimród fiainak...” T.I:.. „… beszíltek az öregek vajmit, vajmit egy fejvilágró, ami maga vót hát ez itt ni Magyarószág... De nízzen szíjjel, szíjjel a! Zavart nép ez má, szíjjel zavart saját ottonába lett idegen...” „Tudós” Nagy László János „A szakrális fejedelem Híd a földi világ és az Égi Világ között. Ő képes méltóképpen fenntartani a kapcsolatot az Égi Világgal...” Kocsis István: Attila Róma kapuinál Többeket megdöbbentett már a történelem folyamán, hogy a magyarok miért is ragaszkodtak olyan nagyon a győztes fejedelem ősi szimbólumához még a legreménytelenebb időkben is. Erre a válasz nem is olyan nehéz. Azért ragaszkodtak a győztes fejedelem ősi szimbólumához. mert a Nap jogán uralkodó győzedelmes és halhatatlan fejedelem nem más, mint a nemzet öröktől való szakrális fejedelme. A Nap „jogán” való uralkodása pedig túl nő a világi uralkodáson és egyenesen az Égbe vezet. Ez a „fényességes öröktől való” hatalom kitörölhetetlen nyomot hagyott a nemzet kollektív tudatalattijában. Ezért történt meg az, hogy inkább elásták Attilának a győzedelmes uralkodónak a szobrát bízva a jobb időkben, mintsem hagyták volna azt elpusztítani. Hiszen a Nap ellen lázadni, az hatalmas megbocsáthatatlan bűn a régiek szerint. 271
A „napos” Attila, mint jelkép mindenkor szimbolizálta a „Napból kilépő, onnan spirituális erőt kapó legfőbb magyar uralkodót, azt, aki valóban a Világosság Urának kegyelméből és égi látással uralkodik a „véréből választott” népe, a magyarok felett. Ebben a két szóba sűrített fogalomban több fontos mondanivaló is rejlik. Benne van az, hogy itt egy legyőzhetetlen, isteni teljhatalommal bíró uralkodó jött el ide a földi világba vezetni az ő népét. Jelen esetben a Nap által kiválasztott népet, a magyarokat. Nem lehet véletlen, hogy a már említett Nagyszentmiklósi kincs esetében is az égberagadás motívuma mellett ott találjuk igen hangsúlyosan a magyarok első mitikus királyára emlékeztető győzedelmes szimbólumot, magát a Győztes Fejedelem ősi nimródi motívumát. Ez a győzedelmes óriásnak, a „régtől való” tipizált nimródképnek a heroikus és tökéletesen tipizált szimbóluma. Lám a hajdani óriás uralkodó ősapa győztes képe jelenik meg majd sokkal később az Árpádot és Attilát ábrázoló „győztes fejedelem” képében. Ez a „madárhozta” győztes uralkodókép, ami szimbolikus és a maga harcos földi valóságában is „felemeli a Napot”, mintegy megsegítve a napnépeket egyértelműen nimródi szimbólum. Ne feledjük, hogy a magyar archaikus magyar hagyomány- és mesekincs egy igen fontos visszatérő motívuma az, amikor egy nagy madár (griff-turul) felviszi a mindenkori hőst az alvilágból a felvilágba. Ez a felfelé mutató beavatás egyértelműen magyarázható a földről az égbe való „felköltözéssel” is. Ha mindehhez hozzávesszük az óriás ősapának a földi világból felköltöztető, „fénybevivő” hagyományát, ami egyértelműen erős manicheista hatást őriz, akkor ki kell mondanunk, hogy a Nimród és az őt övező fénykultusz—fénymisztérium a klasszikus bibliai tradíciókkal ellentétesen igen közeli kapcsolódást mutat a korai alexandriánus hagyománnyal. Ez a nimródi fényőrző tradíció egy minden bizonnyal nagyon régi, Biblia előtti hagyomány szimbóluma. Azé a tradícióé, ami óriásköveket hordott szét a földön egy hatalmas naptudás átadása végett, Nem a mai ember méretére szabott szakrális emlékeket hagyott hátra ez az „óriástudás”. Egyszerűen azért nem, mert maga az építő is óriás volt testben, lélekben és szellemben egyaránt, 272
&z az óriás pedig spirituálisan és fizikálisan is uralta ezt a világot hiszen az ő szeme nem volt más, mint maga a Nap Szeme. A magyar hagyomány erről úgy beszél, hogy az óriások nyitott szeme maga a Nap élő földi szeme. Becsukott, de mégis látó szeme pedig nem más, mint ennek a napszemnek a holdszemmel egyesült csillagszeme, Ez a mesebeli párhuzam meg van az ír és a magyar népmesében egyaránt. Tehát nem csak tündérhagyományaink rokonok egymással, hanem óriáshagyományaink és az igen eredeti sárkánykultuszunk is. Már nem a régi világban, hanem a bibliainak nevezett újvilág elején megtörtént a nagy és utolsó próbálkozása az óriásvilágnak, Vagyis „Bábel tornyát” az első és utolsó óriáskirály, Nimród a magyarok legendás ősapja akarta az égbe emelni és ott megtartani. De ahogy a régtől való mese mondja „letelt a napnak aranyos ideje”. Ennek a régi tudásnak az átadásáért két mitikus büntetéssel sújtották az őskirály Nimródot. Mégpedig azt a bizonyos egységes „egy nyelvet”, a magyarok nyelvét, ami nem, volt más, mint az „egy gondolat—egy akarat” égi biztosítéka a földön, összezavarták. Emberek között bizalmatlanságot keltettek a régi ősi hagyományok és tudás ellen gyűlöletet és ellenszenvet szítva. Ez volt az egyik mitikus büntetése a „toronyépítő” Nimródnak és általa ennek a régi „óriás-szellemnek”. A másik büntetés sem volt kisebb, hanem az elsőhöz hasonlóan súlyos és hatalmas pusztítást okozó. Ez az a hazugság volt, hogy magát a toronyépítés célját úgy hagyományozták át, úgy őrizték meg az utókor számára, hogy az nem másért, mint Isten „ellen” épült. S általa nem Istenhez akartak elérni fényes utat építve az ember és Isten között. S nem arról beszéltek, hogy ezzel a toronnyal őt magát az Urat akarták „megismerni”, ahogy arról a magyar mítosz és mesehagyomány beszél, hanem éppen ellenkezőleg azt hírelték tovább, hogy magával a toronyépítéssel ő ellene lázadtak, őt akarták legyőzni. Istent akarták térdre kényszeríteni. Így lett hát Nimród, akinek a nevében épült ez a bizonyos torony a biblikus hagyomány nagy zsarnoka, Isten ellen lázadó, gonosz nagy óriás. A magyar legendárium hiába hagyta hátra a múlt igazságát. Hiába beszélt arról az óriáskirályról, aki a sötétség köveit a Nap 273
elől eldobálta, hogy újra süthessen az örökfényű Nap a sötétségben rabszolgaként élő népére. Mindezt elfedte a Biblia mondjuk úgy, hogy újvilági hagyománya. Elfedte és elfelejtette még akkor is, ha erről a főleg (és nem véletlenül) verbálisan megörökölt a magyar mesében fellelhető óriásapa-, óriáskirály-, Nimródkirály-, nagykirály-képnek számtalan megfelelőire akadunk más népek mese- és mítoszkincsében is, mintegy megerősítve elfelejtetett magyar Nimródhagyományunkat. Minderre bőséges példa van az ír, a baszk, a katalán, az ó-angol és breton mítoszokban és mesékben. Sőt magára Bábel hatalmas tornyára is ráakadunk a régi magyar emlékekben, gondoljunk itt a Duna-Tisza-közi óriástornyok legendájára, amiknek a fizikális nyomai még egyértelműen megtalálhatóak voltak a háromfelé szakadt Magyarországon. De ott van mindennek az emléke az erdélyi Vöröstoronyról szóló legendában is. Őszinte megdöbbenésünkre a tűztoronyról szóló ősi magyar legenda abba a nimródi világba vezet el minket, ahol a tűznek égbe emelkedő templomot (tornyot) emelt a régi ember imádságos lelkülete. Mindennek nyomai Perzsiában máig fellelhetők. A tűztornyok építői tudták azt, hogy ez az Égből jött primordiális ősfény, ez a világosság-őrző spiritualitás itt a földön, az anyag biro- 15. kép dalmában tűzzé változva beszél az embernek. Ez a fényes világosság ez a spirituális tűz vitte fel Nimródot a magyarok ősapját az ő magyar Kaszáscsillagába. Ha már említettük a Vöröstorony legendáját, meg kell emlékeznünk a máig nem tisztázott Csörsz-árkáról szóló legendákban megőrződött „hatalmas égig érő tornyokról”, amik ezt a sánc274
rendszert „néha-néha” megszakították. Ezek a tornyok a hagyomány szerint fel az Égbe vezettek. Hasonló legendák maradtak fenn az ír, a dél-francia, valamint egyes balkáni legendáriumban is. De ha már az írek, „nyugat magyarjai” többször is szóba kerültek említsük meg azokat a legendákat az „égbefúródó hatalmas keskeny tornyokról”. Még máig is látni belőlük jó néhányat, igaz hogy ezek eredetéről, készítésüknek idejéről és főleg funkciójukat illetően megoszlanak a vélemények. De ami hipotézisünket kiegészítheti, többen vallják, hogy e furcsa és különös tornyok „ama régi tornyok mintájára épültek egykor, amik akkor készültek amikor még óriáskirályok és sárkányok éltek a földön.” A magyar archaikus mítosz még fel-fellelhető igen szakadozott láncszemei arról árulkodnak, hogy „Nimród ősapa” nem nyugodott bele abba, hogy őt örökre és végérvényesen befeketítsék. A látszólag elbukott óriásból a Nap „az ő melege és fénye által” újra győztes fejedelmet hívott életre. Azért, hogy később ez a fejedelem legyen az ég bölcsességéből és „óriás véréből támadott” karizmatikus magyar dinasztia nemzetségtábláján a legeslegelső. Ő az első, aki már a mítoszból a történelembe lépve nem hagyja elveszni azt a sokat emlegetett „óriástudást” vagy óriás hagyományt. Hiszen ennek az óriásnak a „lelke és ruhája hatalmas és fehér fényű volt egykoron”. A hagyomány szerint akkor is győztes maradt ő, ha munkáját megzavarták itt az egykori földön. Útjára indulva felvette hát a lelkéhez legjobban illő óriásmadár testi ruháját. Hangsúlyozzuk, hogy ez a „ruha” éppen olyan óriási volt, mint az ő lelke. Szárnyának suhogása pedig olyan volt, mint egy hatalmas a kozmosz legmélyéről jövő elementáris szélvihar. Ő a gazdája a Nemere-szél hideg érintésének, a hegyeket kitakaró, azokat körbe seprő nagy viharoknak. Az ő karmának szorítása pedig kőkemény sziklákban hagyott örök máig látszó nyomokat. Járása mindig keletről-nyugatra való, ahogy a Fény útja járja körbe szüntelenül a földet. Itt jegyezzük meg, hogy nagy ritkán „visszafelé” is repült, de csak akkor, ha halottakat kellett felébresztenie. Nos miután felvette ennek az óriásmadárnak a ruháját, vagyis mint mitikus lény metamorf képességénél fogva nagy madárrá változott, egyben totemállattá is lett. S ez egy fontos döntő mágikus mozzanat. Ennek a Nagy Madárnak a „szent magja” által egy leendő dicső nemzetség, egy karizmatikus, égből 275
jött királyság ősvezérét hívta életre az Emesével való mitikus egyesülése által. Miután megtermékenyítette a kiválasztott szüzet, biztos akart lenni abban, hogy ivadékai nem maradnak védelem, égi fegyver, spirituális üzenet nélkül a „népek szüntelen nagy harcában”. Ezért óriási madárkarmai között égből hozott, fényes soha ki nem csorbuló kardot tart. A nagy madár (a turul) totem, mint égi nimródmadár szimbólum így lett teljes és a mítosz ereje és különböző szintjei által igen hatásos is. Ehhez a jelképhez rendeltetett a kettőskereszt szintén ősrégi szimbóluma, majd a földi létezés hármasságát és a magyar mitikus földrajz kulminált pontját szimbolizáló, a magyarság szellemi hagyományában fontos helyet elfoglaló hármashalom. Mindennek történelmi, a mítoszból kilépő valóságát és spirituális súlyát maga az Árpád-ház és annak ismert és ismeretlen, látható és láthatatlan története adja meg. Benne és általa működött az a bizonyos nimródi örökség, a Nagy Madár szülte álmosi karizma. Ez az, ami a többi királyságtól oly nagyon megkülönböztette az Úrnak oly kedves Árpád-házat, a magyarok nagy királyi dinasztiáját itt Európa legendás közepén. Azon a helyen, ahol a hagyomány szerint a kontinens mitikus szíve dobogott és dobog a mai napig is. Mégpedig a Pilis „romolhatatlan kő szíve által” ott fenn a Pilis pálosoktól által megszentelt ősi magyar kultikus vidékén. Itt a régi sámánisztikus magyar ősvallás, a táltoshit egy mély és ősi természetbe rögzült rítusa valósult meg. Tudjuk azt, hogy a sámánisztikus ősi beavatás során a testbe bele költöző szellem a benne felszabaduló és megvilágosító Fény által a szellemnek legjobban megfelelő testet veszi fel. Innen a legenda is, hogy Álmosnak nem emberi hanem „másmilyen teste volt”. Több és másmilyen csontjai voltak, mint általában az embernek. Ezek a csontok ott a hús alatt nem hasonlítottak az ember csontozatához. Ez érthető is, hiszen annak, akinek a nagy totemmadár az apja a teste sem lehet, olyan, mint ama többieké. Nos, ha magát az országot is egy egész „teljes” testnek tekintjük, mint ahogy az a régi ember világképében a maga természetes módján volt jelen, akkor valamiféle vajákos átváltozásnak a nyomát észlelhetjük ezen a bizonyos „testen”. Hiszen ez az ország keresztül ment egyfajta táltos beavatáson az ősi hagyomány szerint. A 276
Nagy Madár nemzetsége itt királyi dinasztia formájában jelent meg és hagyott nyomot a földön. Mégpedig olyan szent dinasztia megtestesülése folytán történt mindez, ami megdöbbentően sok szentet adott történelmi mércével mérve nagyon rövid idő alatt a rácsodálkozó középkori Európának. Tehát a test misztikus átrakásának, e csontok szakrális megszámolásának a maga szentségi keretei között rítusszerűen kellett megvalósulnia. A táltos hagyománynak ez a rítusa meg is történt itt a mitikus földrajz szerint Európa közepének nevezett szent magyar világban. Lássuk hát, hogyan és miként! Nagyon régi hagyomány az, hogy amilyen formát formáznak az adott ország földrajzi határai, annak az ábrának a kapcsán lehet következtetni az adott ország szellemi és fizikális milyenségére. Ennek a különös párhuzamnak az eredete a középkor végével a köztudatból az okkult tudományokba átvándorló mitikus földrajzban találja meg valódi helyét és gyökerét. Mindenesetre még nagyanyáink előtt ismert volt, ha nem is a maga tudatos formájában az erről való „régi tudás”. Ennek a bizonyságát a magyar folklór is őrzi. Legjobb példa erre a különös analógiára az „olasz csizma” szimbolikus jelentése és az olasz nép habitusa közötti különös és szószerinti látványos megegyezés. „Nyalka az olasz! Nézd meg a csizmáját, amiben lakik!” Nos mit is formáz a történelemi Magyarország határvonala. Megdöbbentő, de egy emberi agyat. S milyen érdekes a magyarok szellemi „agyi” kvalitása világ szinten elismert. Mint ahogy az is köztudott, hogy a történelem nehéz sorsot mért ki rájuk. Mit is mond a népi bölcseleti? A nagy fej nehéz teher! Tehát a nagyon okosak általában nehéz sorsot „visznek végig”. Vajon véletlenül alakult ilyen formára a történelmi Magyarország „képe”, ez a bizonyos „agyország” a Kárpátokkal koszorúzott Trianon előtti Magyarország. Vajon nem egy sámánisztikus rítus alkotta-e, „rakta át” ilyenné? Vagy egy véletlen szülte ábrázolt képét fantáziálta el a magyar mítosz, a magyar mese, a magyar néphagyomány mégpedig úgy, hogy mindezek fundamentumába a magyar ősvallás egyik fontos ,.átváltoztató” rítusát tette meg? Mindez a véletlenek furcsa egybeesése és azok bizarr játéka lenne csupán? 277
Véletlen megegyezés lenne tehát a sámáni erőket uraló magyar táltosvallás mágikus rítusa, a történelmi Magyarország „határképe” és a különös Nimród legenda közötti különös kapcsolódás? Az egyéni emberi lélek legmélye és a nemzet mitikus emlékezésének legmélye, kollektív tudatalattija egy közös mélységből venné az információkat pusztán teljesen véletlenül. Szinte a jelenig átívelő különös párhuzamok, a legendák. a mesék és az ősvallás egymást kiegészítő „beszéde”. nem lehet véletlen. A vallástörténet, az őstörténet, a mitológia, az asztrológia, a mélylélektan egyetlen egészet formáló igazságai véletlenek lennének? Lássuk erről a különös aggyá válásról miként beszél a magyar ősvallás, a Kárpát-medencei magyar táltosvallás: „..ha helye van (tehát képes a magasabb tehát teljes megismerésre) a kiválasztott a fejében a hang által való varázslatra, világokba való elutazásra és az onnan való visszatérésre, akkor a tudás otthonát (az agyat) tedd végtelenül hatalmassá, hogy az nem csak magad, hanem számtalan világok otthona lehessen, és te ismerd meg és számold meg azokat...” Tóth Lajos feljegyzéseiből. Tehát a hatalmasra kitágított táltosagyba bele lett téve maga az egész emberi test és számtalan más világ is. Természetesen ez csak az egyik megfogalmazása ennek a bizonyos test- és tudatátrakó-, azt kibővítő, csontszámláló, csontátrakó, plusz csonttal megajándékozó sámánrítusnak a számtalan leírása közül. Fontos tudni, hogy a hangvarázs, a hangok és hangkiadás útján létre hozott önkívület és az ezáltal való látás egyik igen sarkalatos momentuma a sámánisztikus vallásoknak. Nem tudjuk azonban, hogy mindez a mágikus rítus milyen rekvizitumokkal rendelkezik akkor, ha ez a bizonyos kiválasztás nem az ember egyéni lelkét és annak más világokba való mágikus utazását érinti. Vajon mindez, hogyan működik, ha a kiválasztott egy meglelkesített szent országot „vesz a fejébe” és nem átsuhanó világokról kap konkrét híradást, hanem maga válik egy országgá? S ha ezek a kiválasztottak „csak” fogadják a rítust, akkor ki vagykik végzik magát a szertartást? A fentről lejövő 278
Nagyszellemm vagy aki a magyar ősvallás Öregistenében lakozik, akit ugyan öregnek mondanak, de csak azért mert az öregeknek a privilégiuma a mindentudás. De szellemben nagyon is fiatal marad. Ő az aki sosem hal meg, hanem újra éled mindig magával a természettel világával együtt. Vagy Nimród a magyarok ősapja „újítja meg”, „rakja át” csontját a magyar népnek, ha annak eljön az ideje mert egy régi somogyi legenda erről is beszél többek között. Tehát ahogy említettük a magyar hagyomány egyértelműen úgy tartja, hogy nem csak egy kiválasztott embert érhet ilyen sámánisztikus beavatás, hanem egy országot, de komplett „másvilágokat” is. A magyar legendában az óriás Nimród fent az egekben hatalmas kőasztalon nagy kenyérként gyúrja, alakítja „formálja” népe, országa lelkét és annak szellemét. A hagyomány szerint olyan alakja lesz az országnak, amilyenné Nimród ott fent a nagy kőasztalán kigyúrja azt. Időnként, ha valamilyen baj van fényes sóval hinti be azt, hogy meg nem romolhasson, be ne feketedjen. Mindig olyan alakot ad neki, amire éppen akkor szüksége van. Mindaddig gyúrja-alakítja népe kovászos kenyerét, földi országát amíg az fel nem ér hozzá az egek magasságába. Utolsó alakként egy-szemformát alakít majd ki a haza kenyeréből, ami egy szép csillogó maghoz lesz hasonlatos. Ebből a szemből aztán egy gyönyörű madár fog kirepülni. Ez a madár a levegő fénye által egyre nagyobbra, hatalmasabbra nő. Mindaddig nő és gyarapszik még hasonlatos nem lesz Nimród Nagy Madár alakjához. Ekkor Nimród is madárrá változik és a két madár eggyé lesz. Örökre eggyé és sérthetetlenné válnak. Eddig a legenda Nimródról és az ország mitikus átváltozásairól, ami Nimród a magyarok ősapja kezei által válik valóra. Tehát ahogy a sámán kezei által a lelkek útján a testek átrakódnak, úgy a nemzet ősapja által ez történik magával az országgal is. A legenda legendát bizonyít. Tehát a magyar mitikus tradíció, a máig élő néphagyománya maga teljességében, a magyar mesekincs a maga roppant töredékes, többször átírt, mintegy „legyengített” formájában is megőrizte az arról való emlékezetet, hogy az országtest maga is átra279
kódik, miként a táltos hit sámánisztikus rítusa által magának a táltosnak a testével is ez történik. A táltos hagyomány mítosza szerint a lélekmadár (turul) által eszközölt szellemi kijelölést, kiválasztást követően a magyarok országa is többször is átesett ezen a sámánrítuson. Többször, több alakban is megjelent a belső fény testből való áthelyezése által. A csongrádi mese szerint volt már medve, madár, oroszlán alakja is a magyarok országának. De az ország teste formázott már nagy lábat, törzset, szívet, szemet és természetesen agyat is. Lássuk maga az ősi táltoshit mit mond erről a nagy átváltoztatásról. A magyar legenda és mese csak megerősíti a régi Magyarország határképeinek „beszélő ábrázolatját”. íme egy ország is részese lehet az ősi rítusnak. Erről „mesélt” az Alföld peremén élt, szinte az utolsókhoz tartozó magyar táltoskovács a „bolond” Nagy János, az a bizonyos Tüzes Jankó az 1910-es években: „…elhíttak már ugye nem csak embereket, oszágokat, világokat is. Oda, oda a nagyon szíp nagy tűzbe. De onnan nem úgy gyütt ki, ahugy bement. Egyik sem úgy gyütt ki. Mert úgy nem gyühetett, ahugy az bement. Ott a Nagy Szíl átrakja, át az egisz mindensígit. Átrakja, mert úgy kell annak. Közebibül szedí szít mindet a tűz, úgy rakják út közípre. Közip lesz, közíp... Ezt a~ oszágot is közípre rakták. Utána bele saját fejibe, annak leg bentijibe. Oda. Mert ott íg a tűz, az ami nem alszik soha...” M. Eliade a sámánképességek elnyerésének különféle módjaira utalva megjegyzi, hogy a varázserők forrása végtelen. Ezek eredete és otthona lehet isteni lényekben, sámánősök lelkében, mitikus állatokban. Ennek szép magyar példáját láthatjuk a magyar Nimród-hagyomány kapcsán. De ami nagyon fontos, hogy ez az átformáló (a fizikai világban megjelent testeket átrakó, a rítus folyamán „átépítő) mágikus erő az egész mindenségre hatással lehet. Az egész látható és nem látható mindenséget megváltoztathatja. Maga a varázslat tárgya végtelen lehet. Lehet egy porszem, lehet egy katicabogárka, lehet egy ország, lehet egy komplett világ. S ha ezt az országot „közepibül” szedte szét a tűz és úgy rakta 280
középre, hogy egész testét belerakta „bele saját fejibe, annak ben tibe” vagyis a feje belsejébe vagyis az agyába, akkor a mitikus földrajznak a magyar hagyomány által megörökölt „tudása” szerint az ország teste beletevődött annak agyába s így az ország teste felvette, magába vette az „országban lakók agyát” vagyis annak a teljes alakját. Majd jóval később ezt az ezeréves agyat is szétszedte a történelem ott Trianonban. Vajon a mostani, az a bizonyos „trianoni” országtest alakja mit jelképez, milyen élet alakját hordozza magában? Vajon milyen titkokat oszt meg az arra érdemesekkel, az alakját ismerőkkel, a nimródi hagyomány ismerőivel?
281
22. Ama Naptartó kegyes állat „megjelent nekik egy szarvas agancsa telve égő gyertyákkal és futni kezdett előttük az erdő felé és azon a helyen, ahol most a monostor van, megállott. És amidőn a vitézek rányilaztak, a Dunába vetetté magát és többé nem látték. Ennek láttára így szólt Szent László: .Bizony nem volt az szarvas, hanem Isten angyala.” És szólt Gejza király: .Mondd meg nekem, édes testvérem, mit jelentenek az égő gyertyák, melyeket a szarvam láttunk?” Felelt Szent László: ‘Nem szarvak azok, hanem szárnyak, nem is égő gyertyák, hanem ragyogó toltak: és azért állott meg, hogy megmutassa a helyet, ahová a Szent Szűz egyházát építsük és sehová máshová….’” XI. század végén lejegyzett magyar hagyomány ama Naptartó kegyes áltat örökkön világít Nimród földi gyermekei előtt” S.A. A páratlan értékű mitikus és történeti információt megőrző Törökországban fellelt ősgeszta, a Tarih-i Üngürüsz csodaszarvas-mondája nekünk magyaroknak igen érdekes információkat szolgáltat Nimródról és arról a bizonyos „Naptartó kegyes állatról”, ama mitikus magyar csodaszarvasról. Nem csak az ősgesztának a tényleges tartalma, hanem magának ennek a történelmet megőrző írásnak az időben való megmaradása, elrejtése röviden a sorsa is megdöbbentő. De mint minden rejtélynek egyszer csak lejár az ideje és napvilágra kerül annak titka. Idézzük minderről Grandpierre K. Endre ihletett sorait: „Hogy valamiképp megmenekedjék, ősmagyar nyelv köntösét levetve, sápadt latint öltött. Később a latint ledobva, török kaftánba bújt, s elbujdosott Bizáncba, I. Szulejmán szultán udvarába. Itt rejtőzött századokig, in282
nen került ki felderíthetetlen ösvényeken egy török bazárba. Ott vetődött rá a kallódó kincsek, ócskaságok között egy magyar kutató szeme: Vámbéry Árminé... ...valóban titokként őrizték föld alatt, kő alatt, könyvtári titkos rejtekekben, kéz ne érinthesse, szem meg ne láthassa. Süvöltötték a fekete századok, a magyar nép kálváriajárásának és – mondjuk ki – megvakításának századai.” Szomorú tény az, hogy a Tarih-i Üngürüszben közölt információkról igen megdöbbentő és elgondolkoztató, de középkori krónikásainknak – úgy ahogy az ott le van írva – nem volt tudomásuk. Az itt leírt történeti hagyományt nem ismerte sem Anonymus, sem Kézai és semmilyen írott nyoma sincs a híres Képes Krónikában, a Chronica Hungarorumban és sehol másutt. Ez a tény már maga több mint gyanús. Lássuk miről is van szó. A nagyon régi időkben a magyarok nemzetsége Nemródtól, annak gyermekeitől, fogalmazzunk úgy, hogy Nimród nemzetségéből, „magvából”, „hatalmas fájának dicső törzséből” származott. Nimródnak Ankissza nevű felségétől két fia született Hunor és Magor. Ők voltak Nemród első szülött fiai és a hátra maradt hagyomány szerint állandóan atyjuk napos palotájában tartózkodtak. A székely hagyomány megerősíti a Tarihi Üngürüsz verzióját, annak ellenére, hogy ismételjük a tényt: – mindennek nincs magyar írott „krónikás” hagyománya. A Törökországban fellelt ősgesztában írtakhoz hasonlóan arról beszél az erdélyi magyar hagyomány, hogy Nimrót első gyermekei között a „kettő legelső” nagy tudású és aranyos orcájú volt. Ők voltak apjuknak a legkedvesebb ivadékai. Ők örökölték apjuk égből hozott sugárzó naptudását, naptermészetét. Arcuk olyan volt, mint a Nap egy ránc sem redőzte azokat, akárcsak apjuk arcát. Ott laktak apjuk hatalmas aranypalotájában és teljes egészében átvették a palota szellemiségét, apjuk „kegyesen fényes” szellemét, s annak alapját, fundamentumát képező ún. „régi nagy tanítást”. A Tarihi Üngürüsz úgy „mondja”, hogy egy napon Nemród vadászatra indult és elvitte ekkor két szeretett fiát is. Vadászat 283
közben Nemród elejtendő vaddal találkozott és azonnal utána is eredt és gyors lován ülve üldözni kezdte azt, fiai sem tétlenkedtek, és egyből belevetették magukat a vadászatba. Egyszercsak azok egy csodálatos vadra leltek és gondolkodás nélkül üldözőbe vették. Ez a bizonyos csodálatos vad Perzsaország határánál, Adzsem hegyei között eltűnt a két vadász szeme elől. A két királyfi még sokáig kereste a vadat, de nem találtak rá. E csodás vad „nevét” sem „fajtáját” nem ismerték. A két királyfi e gyors és hirtelen nagy hajszában elfáradt. Ez a sikertelen vadászat az eredménytelen üldözés nagyon letörte őket. Tanakodni kezdtek, hogy most mit is csináljanak. Visszatérve atyjukhoz, Nemród királyhoz azt kérték tőle, hogy Adzsem határának hegyes vidékén, ahol a szemük elé tévedt az a csodálatos állat egy nagy szentélyt építtessen az számukra, ahol elvonulva a világtól a világ zajos népeitől saját gondolataikkal foglalkozhassanak. Nemród meghallgatta ekkor két jó fia kérését és utasítást adott arra, hogy ez a szentély azon a bizonyos helyen minél hamarabb felépülhessen. A két királyfi be is költözött az elkészült csodálatos szentélybe és imádságos lelkülettel öt évig éltek ott háborítatlan magányukban. A hatodik év elején a két fiú szívében Felébredt a világ örömei után való sóvárgás, a hatalom utáni kérlelhetetlen vágyakozás. Ebben az időben egy napon egy titokzatos személy látogatta meg őket és a világi hatalom csodás „szerelméről” beszélt nekik. Ekkoriban Adzsem ország határának közeli vidékén egy híres bég uralkodott, akinek két csodaszép lánya volt. Magor és Hunor e két lányt feleségül is vette. Eddig idéztük most a Tarih-i Üngürüsz „beszédét”. Ha jól és igen figyelmesen átolvassuk az itt leírtakat, rádöbbenünk arra, hogy itt sok minden nem világos. Finoman szólva ez a történet érezhetően töredékes és hiányos, Itt van mindjárt az a meglepő tény, hogy Nimród miért tűnik el miért „lép ki a történetből” mielőtt az a bizonyos „csodálatos vad” feltűnik a két vadászó királyfi előtt. S most lássuk, hogy a székely monda hogyan is egészíti ki a történet sötétségbe maradó részeit, mintegy azt bizonyítva, hogy a nagyon öreg időben megőrzött a magyar emlé284
kezet egy mitikus történést, ami egykor ebben a bizonyos Tarih-i Üngürüszben is leíródott csak éppen nem a maga teljességében: – Az őskirály, aki a leghíresebb vadász volt akkor a földön egy napon vadászni indult és magával vitte két naparcú, kedves és erős fiát. Pedig ritka volt az a pillanat, amikor ö együtt indult vadászni ama két kedvenc királyi gyermekével. Magányos, de sikeres vadásznak ismerték ezt a nagyon régi ősi királyt, aki nagyon féltette a gyermekeit. Elindult hát vadászni a nagy király és két erős királyi gyermeke. Mikor azonban megfelelő távolságra értek az ö aranycsillagos palotájuktól és mélyen bent jártak már az erdő sűrűjében Nimrót elrejtezett kedves gyermekei elöl. Elbújt a sűrűben és csodálatos, fénylő agancsú világító aranyszarvassá változott át. E könyvben már többször utaltunk a mítoszbeli Nimród metamorfikus képességére, ami igen fontos bizonyíték a nimródi hagyomány, a babiloni asztrális mítoszok és a Kárpát-medencei magyar szakrális emlékezet „közös” gyökerére, annak „közös” történéseire, amit csak megerősít a csodaszarvas „aranytestére” való idézett utalás. Nem is kellett sok idő és egyszer csak a két vadászó királyfi előtt ott termett ő, agancsán égi útvezetőkkel csillagfényes elolthatatlan gyertyákkal. Ezen égi szarvas oly gyorsan haladt a két vadászó testvér előtt, hogy azok bizony eltévesztették az ő nyomát. Nimród látva, hogy egyre nagyobb lesz a távolság a vadászó fiak és ö közötte, nem vett vissza égi fényes haladtából (itt egyértelműen egy asztrálmítoszi kapcsolódásra találunk direkt utalást). Mígnem azon vette észre magát, hogy fiai végleg lemaradtak mögötte. Ekkor levette fényes, csillagos-agancsos testét, mert tudta, hogy a fiak „így” nem kaphatnak tudást többet tőle. Magukba kell nekik szállni, mégpedig oda legbelülre. Fel kell ébreszteniük magukban, ott bent azt a bizonyos csodás állatot. S csak akkor ismerhetik meg, kaphatják meg apjuk „teljes” tudását, ha azt ők ott magukban legbelül újra megtalálják. Éppen ezeken gondolkodott magában Nimród, amikor azt vette észre, hogy visszaérkezett a vadászatról ama égi tudásra kiválasztott két fia. Elmondták neki, hogy egy olyan csodálatos fényes állatot 285
láttak ők ott az erdő sűrűjében a vadászat közben, amilyet még soha sem láttak eddig. De ez a oly gyorsan haladt előttük, hogy bármennyire is akarták azt utolérni azt bizony nem sikerült elérniük. Mindez olyan hegyes-erdős vidéken történt, ahol a vadásznak minden mozdulatára oda kell figyelnie. A két testvér arra kérte Nimródot, hogy ahol ők meglátták e világító csodaállatot, ott azon a szent helyen épüljön számukra egy templom. S ha ez a szent hely elkészül, ők odaköltöznek majd és a világot elfeledve, a népek dolgait eltemetve csak benső magukra, lelkük dallamának legbensőbb hangjaira fognak figyelmezni, így is lett minden. Hosszú-hosszú évek múlva azonban a „világ” felkereste őket, és amit a csend megérlelt bennük azt most mind elvette egyszerre tőlük. Vágy és akarás költözött a szívükbe és hirtelen messzebbre kerültek Nimród tanításaitól messzebb mint amikor ők ideköltöztek apjuk templomába. Ekkor hal meg tulajdonképpen a világnak Nimród. Felmegy földi arany templomából csillagos égi templomába. Abban a reménybe teszi mindezt, hogy egykor majd fiai és fiainak fiai és azok fiainak a fiai megtalálják majd az ősi tudáshoz, az ö szívéhez, az ö csillagához a biztos utat. Akkor majd ő lejön az égből a földre és újra felépíti azt az égig érő templomot, amit még akkor kezdett el építeni mikor még mindannyian a magyarok beszédét beszélték. De ez a templom egykor széjjelveretett, mind ama ősbeszéd, a magyarok régi nyelve. Se földi-égi vereség után már mindenki máshogy beszélt és nem értette senki a másik szavát… Eddig a székely legenda, aminek szinte a felénél nagyobb része megegyezik a Törökországban talált magyar ősgesztával, a másik fele meg egy igen különös és summás „Bábel torony” történettel fejeződik be, mintegy megmutatva ezzel a magyar hagyomány elveszett aranyszálát. Folytassuk tovább az imént abba hagyott Tarih-i Üngürüsz történetét. Ott hagytuk abba a történetet, amikor a két testvér két gyönyörű testvérlányt vett feleségül. Ez időtájt Nemród „meghal” és helyébe (Adzsem trónjára) egy padisah lép. Ezt a különös vidéket, aminek maga Hunor volt a fejedelme Dzsiddüa (Szkítia) tartománynak nevezik. Ez a tatár tartomány Szamarkand ősi városától a távoli Fekete-tengerig terjedt el egykor. Egy napon Adzsem padisahja megtámadja Konstantinje fejedelmét és hatal286
mas hadjáratot indít ellene. Aki emiatt Dzsiddüa uralkodójától kér segítséget. A megkért uralkodó Hunor népéből hatalmas sereget küldött segítségül. Ekkor történt az, hogy Hunor otthon maradt királyságát nagy támadás érte. Ezért aztán Hunor elvált Adzsem padisahjától és Pannónija tartományába költözött. S most jön egy igen különös és igen figyelemre méltó momentum, amit már az említett székely mítosz nem tárgyal, hanem egyből egy „Bábel torony” történettel fejez be. Arról van szó, hogy amikor abba a bizonyos „Pannónija tartományba” értek bőséges folyóktól ragyogó csodálatos vidéket találtak, ahol sok a gyümölcs, bő a termés és az emberek az ő nyelvükön beszélnek(!). Ez utóbbi, mármint a közös nyelv külön rejtélye ennek az igen lenyűgöző történetnek. Az alaptörténet fénylő aranyszarvasa igen sokszor visszatér a középkori magyar legendáriumban. Ezért is idéztük már e fejezet elején azt a bizonyos XI. században lejegyzett magyar hagyományt. Ennek külön érdekessége, hogy a világító szent állatban szent madarat. s annak világító szárnyait véli meglátni Szent László. Ragyogó tollakat lát világító agancsok helyett. Ezek a ragyogó tollak az Árpád-házi totemturul fénylő napszárnyai. Ez a madár pedig nem lehet más, mint az a kusita keselyű, az a bizonyos hóruszi tudós-sólyom, a hármashalmon diadalmaskodó magyar turulmadár. Ő az Arpád-házi karizmatikus magyar királyi dinasztia harcos karvalymadara népi nevén a „halmos turul”, közismert nevén -a turulmadár. Ennek a madárnak a testét veszi fel magára Nimród, amikor Emesét álmában felkeresi. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy ez a madár az apja Álmosnak és természetesen Álmos által magának az Árpádoknak, az árpádok magyar dinasztiájának. Erről a Szent Lászlói felismerésről beszél oly mívesen a régi magyar hagyomány: „Fénylő szárnyadon nagy Turulmadár ezerévek mint napok suhannak át.” Visszatérve a szóban forgó Ősgesztához a történet maga egész jól „kivilágosodik” az említett székely mítosz által. Értelmet kap az, hogy miért is tűnik el Nimród azelőtt mielőtt fiai meglátják azt a „semmihez sem hasonlatos” fénymutató és fényben álló 287
csodaállatot. Érthetővé válik az is, hogy miért kíséri ki a fiait ezen a napon, hiszen ritkán szoktak, ahogy a hagyomány tartja „együtt vadászni”. A csodás vad is megneveződik, nevet kap így az erdélyi mítosz igen csak archaikus fényében. Ő nem más, mint Nimród egyik talán legjobban ismert csodálatos alakváltozása. Olyan állattá válás, ami magában a szkíta hagyományban is igen súlyozottan jelenik meg. Mégpedig annak szakrális aranykultuszába csomagolva a turáni népek vezetőállataként. Erre igen nagy bizonyosságot ad a török folklór alapos vizsgálata. A mítosz szálait követve a világító „aranyszarvas” szerepe sem kérdéses többé. A királyfiak előtt saját apjuk jelenik meg csodaszarvas formájában vagyis egy olyan állat képében, ami nem más, mint „fényállat”. S ez a fényállat nem más, mint a leendő karizmatikus magyar királyi dinasztia totemállata. Olyan örökség „fényessége”, ami egészen az ismert történelem hajnaláig nyomon követhető. Ennek a ténynek a többszöri hangsúlyozása nem véletlen. Hiszen ennek a fényállatnak az agancsain ott találhatók az „égi fénygyertyák”, a szeméből az ősök elolthatatlan fénymécsese világol és lábai nyomán a természet mindig új életet, új fényt, új energiákat kap fentről az ő égi otthonából. Kerényi Károly ugyan más szálakat követve de maga is eljutott a csodaszarvasnak, mint egy ősrégi aranykori hagyománynak az emblémájához, mondjuk úgy örök totemisztikus pecsétjéhez. De ő maga ezt a valóban fontos a mitológiában fellelhető szellemi ereklyét nem kapcsolta össze sem a szkíta aranyművesség által reánk maradt mitikus emlékekkel, sem Nimród személyével, sem az Árpád-házzal szorosan összefüggő ősiségévei. Kerényi felismerése viszont bizonyította azt a tételt, hogy maga a görög mítosz archaikus rétegei egy nálánál jóval régebbi mítoszkincs fundamentumán nyugszanak. Ez az igen mélyen lévő spirituális fundamentum pedig nem más, mint ama szittyavilágból hozott örökség, az a bizonyos ősszkíta szellemi hagyomány. Ez az a szellemi örökség, ami az etruszkok kapcsán is tetten érhető még akkor is, ha örökségük nagy részét kisajátította és maga alá gyűrte az oly sokáig ünnepelt római birodalom. Merüljünk el most abba a mítosz-tengerbe ami számunkra oly sok meglepetést tartogat. Az emberiség ősemlékezetének vi288
lágát a magyar néphagyomány „kútmélynek”, „élő vizek fénylő örök örvénylésének” profánul megfogalmazva időtlennek nevezi. Ezzel ki is vonja mindezen emlékeket az idő általunk ismert természete alól. Ha jobban megvizsgáljuk ezt a mitikus világot, akkor kezdjük lassan megérteni annak különös időtlenségét, és ebben az időtlenségben ott találjuk azokat az ősi, a történelem legelején álló népeket, akiknek a kultúrájában felismerjük az „égnek és a földnek” a törvényeit. Ilyen törvényeknek, ilyen karizmatikus ősiségnek volt a birtokában az a nimródi magyar hagyomány, amitől megfosztották a nemzetet az idők folyamán lecserélve, megmásítva, elfelejtetve az őseiről, annak régi-régi világáról vallott emlékeit. Mint tudjuk a pátriárkák korának nevezett történelmi kort egy szellemtörténeti és vallástörténeti szempontból egyértelműen új korszak követte. Ennek az új korszaknak a főszereplői egyértelműen a szkíták. Ezt az új a szemita monoteizmustól teljesen különböző vallásszemléletet szkítizmusnak is nevezhetjük. Várkonyi Nándor Epiphaniushoz hasonlóan ezt a magyar múlt feltárása és a Nimród-hagyomány megismerése szempontjából oly érdekes és izgalmas kort közvetlenül az özönvíz idejét követő, mintegy azt „leváltó” igen izgalmas történelmi időkre teszi. Igen feltűnő, hogy a magyar népi hagyományban erről a korról nagyon-nagyon kevés emlék őrződött meg. Olyannyira kevés, hogy az már igen elgondolkoztató és felmerül az a gyanú, hogy az erről a korszakról való „magyar emlékeinket” szándékosan felejtették el velünk az idők folyamán. Igen izgalmas és ma még meg nem magyarázott az a tény, hogy a népi pálos-hagyományaink ellentmondva ennek a történelmi fehér foltnak emlékeket őriznek a pátriárkák korának különös ma már egyértelműen meghökkentőnek és hihetetlennek tűnő magyar emlékeiről. Ebben az igen fontos eseményeket rejtő korban és időben a mítoszból lassan történelmi személlyé váló Nimród őskirály „a magával hozott mennyei tudásra”, mint péteri sziklára támaszkodó karizmatikus őskirálysága uralta az egész „Őskáldeát”. Ez a kusita kultúra, aminek a tárgyi emlékeit manapság nehezen találjuk meg a múzeumokban és spirituális „emlékeiről” is csak kevesen tudnak ekkor nagy fellendülését élte. Ez az időszak az, amiről 289
Oláh Imre úgy beszél, mint egy „új, heretikus vallás-korszak kezdetéről”. A magyar hagyományban ez a korszak Nimród ősidője, amikor az „Ig (ég) megvalósult itt a fődön (földön)”. Ekkor volt az, amikor utat épített Nimród apánk az Égbe és az égből a földre az ő angyalainak a segédletével. Ekkoriban a föld egy napját valóban „egy Nap” uralta. Az Ég fényei nem olyanok voltak, mint most, hanem olyanok, mint a régi magyar mesében. A magyar archaikus mítosz megőrizte az arról való emlékezetet, hogy ekkor még látszott az, hogy az Ég több Égből áll. S hogy ezen égi rétegekben különböző minőségű életet éltek az ott lakó csodás égi-földi lények. Nimród Napjának a fénye olyannyira más volt, mint a mostani fény, hogy nem csak az ember külsejét, de annak a teljes „belsejét” is bevilágította. Ez a „világlás” öröktől élő volt, és ezért a halhatatlanság tulajdonságával bírt. Igen megdöbbentő, hogy Csontváry a zseniális magyar gondolkodó és festő hátramaradt jegyzetei ben hasonló tulajdonságú és szellemi minőségű Napról írt, mint amilyenről a magyar archaikus hagyomány is megemlékezik. Sőt Csontváry szakrális monumentalitása és e nimródi kor szintén szakrális „nimródi óriássága” között is igen szoros tartalmi összefüggés állapítható meg. Nimród korában a hagyomány szerint azért építettek mindent a mai szemmel nézve óriásira, mert az „Ég és a Nap élete is oly hatalmas volt, mint maga az Isten”. Csontvárynál maradva csak így isteni mértékkel mérve ismerhetjük csak meg a „világos” Istent, amit nyugodtan hívhatunk a magyarok Jóistenének. Minden ami „rövid idejű” az érthetően nem mérhető a Nappal. Persze itt a rövidség fogalma alatt nem a fizikális megközelítést kell érteni. A lélekre és szellemre, mint örök világosságra támaszkodó hatalom mindig hatalmas egyszerűen azért, mert a teljes lelki és testi szabadsághoz, a szufik által megfogalmazott „istenben éléshez” Isten hatalmassága szükséges. Igen sajnálatos, hogy a Biblia csak igen nagyoltan, mintegy futólag beszél erről az igen nagy fontossággal bíró történelmi időről. Ez a Mezopotámiában lejátszódó és az egész ismert kultúrvilágra kiható időszak alfájában és omegájában bizonyítottan a kusita szellemiség áll. Erről mondja Balogh Endre, hogy itt 290
más ún. „égi megtartó erők hatottak” nem úgy mint egykor előtte vagy akár közvetlenül utána egészen a mai jelenünkig is. Ha nem is ilyen karakteresen és szabatosan megfogalmazva de ez a véleménye Saurat-nak és Eliade-nek is. Hogy mi is váltotta ki ennek az ún. nimródi „égi megtartó erőknek” a teljes bukását, arról legösszeszedettebben F. Luxender tudósít minket: „A lelki hatalom síkjáról a politikai hatalom síkjára tolódik a társadalmi szemlélet, és míg az előbbi egy magasabb célra irányulólag összefogta a városállamocskákat és teljesítményeiket feltranszformálta, addig az új eszme – a politikai hatalomért meginduló verseny – feszültséget vált ki az eddig harmonikusan együttműködő papi és királyi hivatások között. Templom és királyi palota riválisokká válnak e kortól kezdve…” Minderről a hatalmas spirituális váltásról még plasztikusabb képet hagyományoz ránk a magyar ősemlékezet, ami arról beszél, hogy egyszer csak elveszti az ember az égi mértéket s nem hajlandó az „Ég szemébe nézni és azzal gondolkozni” amikor a szent dolgokhoz nyúl. Felébred benne az irigység és a gonoszság, gonosz istenének a kapzsi szelleme. Elkapja az embert a hatalom utáni vágy és így megbukik az égi harmónia a földön. Eltűnik a régi és hatalmas világ. A kusiták szent tudása megtagadtatik itt a földön. Elbukik az a birodalom, ahol szinte minden a szent tudás jegyében állt. Az egész nimródi uralom szakrális-karizmatikus lényegét ez az „égbenézés” adta. Ennek a nimródi égi tudásnak a megszűntével vált ketté az uralkodó papkirályi hatalom. S az égi „egy út” úgy tűnik örökre kettévált. Így lett egy külön szakrálisnak mondott papi út és lett egy külön szakrálisnak és profánnak egyszerre nevezett királyi út. Mindegyik „csinált” út mögött kialakult egy „csinált” és hamis hierarchia. Így lépett be mindkettő a fényből az árnyékba. Ez lett földi romlás két hamis útja. A nimródi hagyomány erről úgy beszél, mint a fény útjából, mint eredeti útból így lett árnyékos és hamis út. Csontváry nyelvén ezt úgy mondanánk, így lett az eredeti valóságból hamis és sötét másolat. 291
A szellem és a test földi különválásának a kezdete valósult meg ezzel. A világszellem elvesztésének a lélektani pillanata ez. Ez a két út a hagyomány szerint a Sátán kígyójának két látszólag egymástól különböző de egy irányba vezető útja. A gonoszság kígyójának kétágú nyelve ez. Ez a nagyon is érzékletes megfogalmazás azonban egyértelműen a gnosztikus szektáknak nevezett és a hivatalos egyház birodalmán szellemi és fizikális értelemben is kívül eső, üldözött Világában élt tovább. Ne feledjük, hogy a hagyomány szerint ebben az immár elbukott nimródi világban mindent úgy építettek meg, hogy az „vigyázza az egek útját” és hogy a halállal ne érjen véget az élő gondolat. Ez volt az a korszak, ami egyfajta spirituális és karizmatikus tudással rendelkezett és ami „fentre nézett mielőtt lent bármit is csinált volna. Az igaz hogy mára ez a hagyomány végleg elveszett. De ennek a nimródi kornak a fontossága az emberiség írott és íratlan történelmében igen nagy fontossággal bír. Éppen ezért minden elfelejtetése ellenére benne maradt az archaikus mítoszban, a népi hagyományban, a népmesében, a legendákban és ezek által a mai világban is. Röviden a turulmadár akár csak a csodaszarvas örök élettel bír és elpusztíthatatlan. A csodaszarvas ősi mítosza tehát máig él akár csak a nimródfiak érdekes története, ami ráfeszül a régi égre és a régi földre, hogy ne pusztuljon el a tegnap a holnap számára. Elemezzük hát tovább a már említett két történet egybeesései kapcsán magát az ősi kozmikus-karizmatikus legendát. Már tudjuk, hogy ki is valójában ez a bizonyos csodás állat. Mítoszbeli szerepére is fény derült. Haladjunk hát tovább... A történet „rejtekeiben” járva igen különös dolgokra akadunk. A történetben többször is szóba jön, mégpedig konkrétan megnevezett országként a hajdani Perzsia vagyis a régi Irán. Olyannyira fontos ez a hely, hogy a legenda szerint annak a különös csodaállatnak is ott vesztik el a nyomát Nimród gyermekei. Az apjuk által oly kedves két királyfi közül vajon miért szerepelteti a megszokottól teljesen eltérően Magort mindig elsőnek ez a különös geszta? Vajon miért marad ki oly hirtelenül a történet folytatásából ez a bizonyos „első” Magor. Miért segít a perzsa királynak Hunor? 292
A legérdekesebb kérdések egyike az, hogy vajon miért indul el az éppen a perzsa király oldalán harcoló Hunor Pannóniába mikor megtudja, hogy népét támadás éri? Talán tudta, hogy ott olyan népek élnek, akik vele közös „nimródi” nyelvet beszélnek? Talán úgy tudta, hogy az ottan élő nép vele „egy testvér” ? Mindezen kérdések és válaszok tudatában most már értjük, hogy miért kellett „elvesznie”, „eltűnnie” oly sokáig ennek a gesztának. Hiszen középkori krónikáinkból rendre kimaradt az, hogy Nimród egy vad nyomában eredve kiválik a történésből lehetőséget kapva a különös metamorfózisra. Kimaradt az is, hogy a „csodálatos vad” Irán határai felé „menekülve” eltűnik a nimródfiak elől. Ehelyett a csodaszarvas eltűnésének a helyéül a meotiszi ingoványról adnak hírt. Nem lett megemlítve annak a csodálatos templomnak a megépítése sem, amit azon a kultikus helyen emelt Nimród a fiai kérésére, ahol őt, mint világító csodaszarvast a szemük elől vesztették az ő gyermekei. Ez a szem elől vesztés a mítosz nyelvén nem jelent mást, mint azt, hogy ekkor vesztette el Nimród két gyermeke magát a nimródi kusita örökséget, azt a később babiloninak nevezett hagyományt. Dacára annak, hogy még a késő középkorban is maradt emléke ennek a beavatás értékű kultikus hagyománynak. Mármint annak, hogy a hely „amit ott építettek, ahol egy csodaszarvast láttak eltűnni” szakrális a nemzeti mítosz szempontjából és mindig, de mindig templom épül fölé. Ez a mitikus emlékként rögzült beavató hagyomány ismétlődött meg sokkal később, amikor Szent László és testvérbátyja Gejza a Salamonnal való csatározások közepette Vác tájára téved. S egyszer csak amikor ott állanak, ahol később Szent Péter apostol temploma emeltetett meglátják azt a bűvös szarvast, amit a magyar hagyomány Nimród megjelenésének hitt és fogadott el oly sokáig. Erről a találkozásról szólt az a XI. század végén lejegyzett magyar legenda is, amit e fejezet elején már idéztünk. Nem adnak hírt középkori krónikáink arról sem, hogy itt Perzsia (Irán) vidékén felépült ez a bizonyos templom, illetve szentélyt. Az őstestvérpár szentélybe zárkózásáról, erről a különös klauzúráról sincs semmi hír a már ismert gestákban. A krónikák 293
szerint öt évig élnek a nimród-fiak a Meotisz mocsárvilágában. A Tarih-i Üngürüsz szerint pedig öt évig élnek a Nimród építette szent épületben. A krónikák szerint öt év után kijönnek az említett mocsárvidékből. A Tarih-i Üngürüsz szerint egy titokzatos személy keresi fel őket, és ennek hatására hagyják el az apjuk által építtetett szent helyet. Középkori krónikáink szerint Hunor és Magor testvérnépe a pusztában Bereka gyermekeire és Dul király lányaira talál. Nimród gyermekei feleségül veszik a két lánytestvért. A Tarih-i Üngürüsz szerint Hunor a perzsa király oldalán rész vesz egy nagy háborúban, míg az ismert krónikáink híradása szerint Hunor és Magor továbbra is ott élnek Meotisz mocsaras ingoványában. A Tarih-i Üngürüsz arról ír, hogy Hunor népét annak és harcosainak távollétében nagy támadás éri. Míg ismert krónikáink arról beszélnek, hogy ez időben Nimród gyermekei ott a mocsaras ingoványban megsokasodnak. Majd Szkítiába törnek és azt a birodalmat maguknak elfoglalják. A Tarih-i Üngürüsz viszont arról ad hírt, hogy Hunor népével együtt hirtelen és minden előzmény nélkül Pannóniába költözik. Erről az időről úgy írnak a krónikáink, hogy Hunor és Magor népe az elfoglalt Szkítiában megsokasodik, és onnan Pannóniába költözik. Majd itt, pontosabban innentől a gesták története teljesen egybevág. Középkori krónikáink és a megtalált magyar ősgeszta ugyan arról beszél: „Pannóniában velük azonos nyelvet beszélő népre találnak”. Összefoglalva a dolgot a mítosz és a történelem egy valós emlékéről beszélnek az ismert gesták és a T. Üngürüsz csak éppen máshogy. És ez a „máshogy-történés” több mint izgalmas és két igencsak lényegbe vágó kérdésre sarkall. 1. Vajon az iráni vonal eltüntetésének, az írott hagyományból való teljes kikapcsolásának és a csodaszarvas-történet „mocsárba” terelésének mi lehetett az igazi oka? 2. Vajon ez az „ok” miképpen és hogyan függhet össze „az turul testébe öltözött Nimród” által életre te294
remtett Álmos nemzetséggel, vagyis a „fényes” Árpád-házzal? Erre a két fontos kérdésre a választ még sajnos őrzi az idő. Mindezen ma még homályos ősmúlt ellenére egyet kell értenünk Báró Jósika Miklóssal, aki szilárdan hitte egész életén keresztül, hogy a magyar nemzet egyszer majd valamikor meg fogja ismeri az igazi múltját és múltjának az ismeretében fel is fog emelkedni „méltó nagy helyére”. Ahogy ő fogalmazott: „múltunk sötétje egyszer majd világosba fordul, és Napot kap újra”.
295
23. Növény lelke, szellem teste, aranypalotája „Erdők, fák, növények, füvek ük lílekkel (lélekkel) tartók csendben gyógyítók...” „Füves” Sánta Balogh „Növény lelke, szellem teste, égi fényes háza, apád, anyád nagy ereje hatalmas villáma vidd, vidd lelkem meszire, repülj vele a nagy Fény elibe...”. sámánének „Fán ül fán a nagymadár lám önmagán ül ősapád...” „Díszes gyökerével földbe virágával égi Napra lelve... áll a fa, tartva aranyvilágát aranyvilágnak aranypalotáját őskirályunknak égi nagy várát” Hargitai gyűjtésből (1957 tavasza) A magyar legendárium éppen úgy, mint a magyar mesekincs híradással van az őskirály. a „Nagy Apa” Égbe-égbe (tehát Ég mint csillagos Ég és ég mint ahogyan a tűz ég) emelt aranypalotájáról, annak „égi fényes házáról”. Itt nem véletlen ez a fogalmi hasonlóság, különös egybeesés, ami remekül rávilágít nyelvünk mély metafizikájára és mágikus fogalmi hasonlóságaira. Égbeégbe, tehát föl a fénylő Mennybe és bele a fénylő Tűzbe, mint a legnagyobb átváltoztatóba, a szakrális világosságot őrző, fenn296
tartó és azt generáló őselembe. Itt is jól tetten érhető a magyar mesehagyománynak és legendáriumnak a perzsa (iráni) ősvallás hoz való mély kapcsolódása. A „szent tűznek”, mint fényfelszabadító, lélekkel bíró erőnek az ismerete, illetve annak a tisztelete és mágikus használata. Mindez a „Bábel előtti” kusita ősvallás, Nimród vallásának éppen úgy a gerincét jelentette, mint ahogy az megnyilvánult az ősi magyar táltosvallásban is. A tűzkultusznak, akárcsak a fehér színnek, mint az élő világosság mágikus tiszteletének (fehérló kultusznak) máig megtapasztalható jelenlétét ismerhetjük fel a magyar folklór archaikus mélységeiben. Térjünk vissza Nimród király égi aranypalotájához. Ott a magasban a „nyilazó” (az Orion-Kaszás csillag) rejtekében, ott van fenn ez a bizonyos mesebeli aranyfényű palota. Ami, mint ahogyan azt a mítosz is többször kiemeli a földből az Égbe, „fel” költözött. Itt egy többszörös spirituális kapcsolódásról van szó. Hiszen először az Égből le kellett, hogy jöjjön a földre világítva világolni, és majd csak ezután költözhetett vissza a birodalmába minek utána elvégezte a feladatát. Karizmatikus, égi fénnyel bíró „fényes” dinasztiát alapított és visszatért az otthonába, a Fénybe. Milyen érdekes, hogy még az Árpád-házi is ismerte a „fényes” fogalom jelentését, az Égből hozott karizma földi világba oltott óriási misztériumát. A Fényességnek szenteket termő áldott nagy hatalmát. A hagyomány erről a bizonyos nimródi palotáról sok mindent megőrzött, sok mindent tudott. Először is abban szinte minden aranypalotáról szóló magyar legenda és mese megegyezik, hogy ennek a palotának „napfényes” jellege, „napos” szellemisége van. Hiszen ez a palota „napfényes”, „napfényből van”, „napsárga”, „sárga, mint az arany”, „tűzsárga”, „Nappal etetett”, „Nap által tartott”, „Nap által koszorúzott” stb.. A nimródi naphagyományt, mint ősi kusita örökséget nagyon szépen elénk ragyogtatja ez az óriás ősapa által az Égbe emelt aranypalota, amit a magyar mese, a magyar legenda őrzött meg a számunkra. Vajon mi tartja ott meg, ott fönn az ég tetején ezt a különös palotát, amiről a mitikus emlékezet úgy „emlékezik”, hogy „lassan de mindig úgy fordul, hogy ablakai a Napra nézhessenek, mintegy örök erejét adja annak”? 297
Hogyan kapcsolódik ez az aranypalota a földdel és azzal a néppel vagy népekkel, akik lelkük világosságát a Naptól eredeztetik? Mintegy Nap Uruktól kapják a hagyomány szerint e nimródi aranypalotán keresztül, ahol Tündér Ilona lakik? Hogyan tartja a kapcsolatot ez a földről az Égbe szállt „aranyos, napraforgó mindenség” gyermekeivel, a napnépekkel? Azokkal, akik a Nap gondolatait érvényesítik itt a Földön ebbe a háromdimenziós testbe, mint „lélektartóba” zárva, ami nem más, mint maga az emberi test? Ezek a kérdések kikerülhetetlenek a mítosz, a mitológia, a hagyomány egészének az útján járók előtt. Nos ezt a mitikus, égbe költözött aranypalotát a földből kinőtt óriási nagy fák emelik az égig. Nos ennek az Égig Érő Fának oly hatalmas nagy, buja indázata van, hogy világok férnek el rajta és benne. De majdcsak a legtetején, ott „a virágos mag” csodatévő birodalmában, azon a magas helyen, ahol már „nagyon közel” van a Nap és az ő gondolata a legtisztább aranyharmat formájában csapódik le e mitikus virág szirmain, ott található Nimród Égbe költözött aranypalotája. Az a hely amit „nem érhet soha bántalom”, mert a Nap fénye ott eléget minden sötétet, minden sötét gondolatot. Ez az a mitikus palota, ahonnan a magyarok ősapja figyeli gyermekei sorsát. Ahonnan mindig világosságot küld, ha nagy a baj, ha nagy a szükség. Magát a palotát Nimród mellett tündérek és angyalok lakják. Az élő fát, ami magát az egész aranypalotát tartja számtalan világok, számtalan lényei lakják. De ezen világok lakóin kívül magának a fának is vannak lakói. Ilyenek a mesehagyományból ismert driászok, a fa lányok, fa tündérek, fa manók, zöld törpék. A magyar legendák gyakran nevezik a „Nagyfa lakóit” Nimród készséges segítőinek. Ezek a jószívű segítők egyfajta misztikus szimbiózisban élnek azzal a bizonyos élő fával, a Nagy Mindenség Fájával, ami Nimród égi birodalmát tartja. Tudnunk kell azt, hogy magában a magyar mitikus látásmódban, mágikus szemléletben, mitológiában a fa „szent”. Nemcsak, hogy él, lelke van és gondolkodik, hanem a régiek világképe szerint magának a Legfőbbnek a földi megjelenési formája. Ezért volt az, hogy a régi magyarok vallásos életében központi szerepet játszott a növényi létformák mágikus tisztelete. 298
Fák, növények és bizonyos füvek vallásos tisztelete. De minden növényi létforma közül a fák tisztelete volt talán a legerősebb. Ezek közül is annak a mágikus, spirituális, láthatatlan, de mégis hatalmas nagy fának a tisztelete volt a legnagyobb, amiről a magyar sámánisztikus táltosvallás úgy tartotta, hogy „egymaga tartja meg a világokat”, tetején a tűzerejét magában rejtő napvilággal. Igen gyakran a hatalmasra nőtt, dús lombú szent fák alatt „aludt” a magyar táltos. Innen kapott látást és erőt, fényt és világosságot. Ezért áldoztak neki ott oly gyakran. Ezért tudott „benne” eltűnni és „benne” megszólalni a Mag. A „magasban lakó” Öregisten földi megtestesítőjének, annak közvetítőjének hitték és tartották. A Napnak és annak csillaggyermekeinek (gyermekfényeinek) ereje, világossága, szelleme és lelke érkezett a fán keresztül a táltoslélekhez és szállt vissza oda annak imáival, kéréseivel, napimádó fohászaival. Minden bizonnyal ez a bizonyos Nagyfa—táltosfa—életfamagfa tartja meg és fenn ott az Ég tetején Nimród „napvilágát”. Ipolyi írja a Magyar Mythológiájában, hogy a régi magyarok vallási „áhítat tárgyaivá, az istenség székévé, sőt képévé” tették a szentnek tartott fát. A hagyomány igazolja a szerzőt, amikor arról tudósít, hogy Nimród fáját, ami az ö palotáját az égben „az ő napközeli otthonába” emelte „istenszék”-nek nevezi. Mondván, hogy az Istenség nagy, élő székére ültette a magyarok istene Nimród csodálatos égi palotáját, Igen figyelemre méltó, hogy e hatalmas, égigérő, nagy Világfát a magyar hagyomány igen gyakran megkettőzi, ilyenre akadunk a Szép Ilonka mesék egy igen ritka nyugat-erdélyi változatában, Ahol a Szép Ilonka kertjében egy hatalmas, égigérő ikerfa nőtt jól egymáshoz ölelkezve. S ennek a fának a teteje már az Égbe nyúlt. még gyökerei a ,.sötétségnek adtak világosságot”. Ikerfa nő az elzavart szolgálólány megdermedt szívéből, aminek a virága fenn az Égben hajtott ki és csodás illatát a földre lefújva összeforrasztotta az elrepedt szívet. Ikerfák nőttek az ország „végén” magára hagyott nagy kertben, hogy fent az Égbe összekapaszkodhassanak és egymás segítői lehessenek. Szintén ikerfák nőttek Gyönyörűszín Ilona Tündér Ilona típusú meséjében, azokból a kettévágott. kertben elásott aranykígyókból. S mindkettőnek az ága „behajolt a palota ablakán”. Ikeda nőtt annak az aranyligetnek a közepén is, 299
amit sehogy sem sikerült a mélybe fújnia annak a nagy szélkígyónak. Ez az ikerfa felnőtt, fel bizony az égig, Ott is az Ég közepére úszott, ahogy itt lent a Földön az aranyliget közepéből nő ki. Nos ezen ikerfás mesék mindegyikében ezek az ikerfák, vagy ikerfa mindig felér, felmegy a magas Égig, oda, ahol Nimród apánk aranypalotája fényeskedik. Egyik legérdekesebb Nimród legendánk szerint, amikor Nimród az égbe költözött nagy madár alakját vette fel és úgy „költöztetett”. Majd amikor már fenn volt a helyén az a bizonyos aranypalota kilépett nagymadár testéből és újra nagykirállyá válva lépett be az ö aranypalotájába. Az elhagyott madártestből két ikerfa nőtt ki. Karmos talpából gyökerek lettek és mélyen belefúródtak a földbe, a két izmos láb két hatalmas fatörzzsé változott, míg a két hatalmas nagy szárnyából dús falombozat lett pillanatok alatt. Egy másik érdekes változat az ikerfák „teremtésére”: – Nimród király, ősi nagy királya a magyarok nemzetének megharagudott két fiára, hogy nem ápolják megfelelően az ősök fényes emlékeit. Egy napon úgy döntött, hogy elhagyja a Földet, és az Égbe távozik. Hirtelen sok ellensége lett és a neki kedves két nagy fia is magára hagyta. A két fiút álmukba fákká változtatta és felköltözött az csillagos Égbe. A két fiú felébredve tapasztalta, hogy fákká változtatták őket. Összekapaszkodtak hát, mint jó ikertestvérekhez illik és apjuk után mentek az Égbe, Igen ám, de gyökereiket nem tudták kiszakítani a földből, Mert így akarta azt Nimród, hogy a földet ne hagyhassák el soha. így hát gyökereikkel a földhöz ragadva törzseikkel az égig magasodtak, Éppen akkor értek az Égbe, amikor Nimród azon fáradozott, hogy ott megmaradhasson, aranypalotájának örök fundamentumot találhasson. Ekkor a két testvér úgy döntött, hogy apjuk aranypalotáját ott a magasban biztonsággal tartani fogják egészen az idők végezetéig. Így is lett minden. Lombjaik közé világokat és azok „lelkeit” fogadta be. Hatalmas élő, összefonódó törzseik segítségével lehetőséget teremtettek arra, hogy a „jó földiek és a jó égiek
300
mindig találkozhassanak”, És hogy a földről „út legyen az Égbe és az Égből lejárás legyen a Földre”. Tucci, Kerényi és Eliade is többször utalnak rá, hogy itt ebben a földi világban, a természetben a kétneműség élő androgün valóságát a legjobban a fák példázzák. Hiszen ebben az élőlényben egyesül a két nem a legtökéletesebben. Tehát ha a misztikus teljességet keressük a természetben, az Egyként, általában „egyedüliként”, magányosan álló (de belül a két nem tökéletes egybeforradásával mintegy újra egyesülésével létre jött mennyei harmóniával) fa szimbóluma a legtökéletesebben jelképezi magát a teremtést, az életbukást. Ennek a művészetben fellelhető dokumentumát Csontváry művészetében találhatjuk meg. Mivel magába hordozza az Egyet. a teljességet ezért képes „egész-séget” adni, tehát gyógyítani. Gondoljunk az apokrifek világára, ahol az életfa nem más, mint támasz, élő világosság, ami erőt és biztonságot ad. János jelenéseiben az életfa levelei a népek gyógyulására szolgálnak. A magyar népi hagyományban az „fényes liget közepéből kiragyogó, kinövő” égigérő fa egyértelműen fundamentuma a világoknak, az Életek Otthonának. Nimród világát tartó ikerfáról adja hírül a hagyomány, hogy „test ez, mely tart mindeneket, lélek ez mert ismer mindeneket, szellem ez, mert néma de fényes tudása van”.
301
24. Két sárkány, két király „Azt mondták jő a sárkány! én meg mondtam milyen sárkány, mert nem mindegy a...” Tóth Vilmos (öreg pásztor) „Két sárkánynak, két királynak útján haladt ez a világ.” erdélyi gyűjtésből (1912-1915 között) „Fehérlúban, fehér nagy sárkányban néma nagy madárban Nemerot lelke lakozik” Nagy Ignácné Többen is különbséget tettek és jogosan a néphiedelem és a mese sárkánya között. Erre a különbségre Honti János is többször is hivatkozik. Való igaz a néphiedelem sárkánya a XIX. és XX. században majdnem minden esetben a nagy természeti jelenségeket idézi, ahhoz kötődik. Felhőszakadáskor, villámláskor, nagy viharok mennydörgésekor lép a színre. Ez a megállapítás egybevág Solymossy Sándor megfigyeléseivel és Várkonyi Nándornak az európai mitológiában és mesehagyományban tett kutatásaival. Milyen különös, már többször is említettük könyvünkben a BaálNimród kapcsolódás folytán, hogy a föníciai-kánaánita mitológia „központi” istensége nem más, mint a vihar, az égzengés, a villámlás „tüzes” istene. A néphiedelem sárkánya ehhez hasonlatos. Dörög és villámot fúj. Az Arad környéki hagyományban ez a sárkány kívül fényfehér színű „szűz tisztaságú”, de belül „tüzet hordó” tűztermé302
szetű. Neve is van, Nemrot az égi sárkány. Akkor jelenik meg, akkor mutatja meg magát, akkor szólal meg az Ég „zengése” által, amikor szükség van rá. Mikor a természet „megszabadítására” van szükség oly nagy a veszedelem. A fehér sárkányt a néphagyomány szerint hívni is lehet. A lélek aranyhúrját kell megpendíteni „egy kicsikét” és ó ott fent ezt azonnal meghallja. A mese sárkánya már korántsem mutat ilyen egységes képet. Találunk benne jó és rossz sárkányt egyaránt. Szűz lányokkal táplálkozó vagy éppen azokat szabadító sárkányok bukkannak fel meséinkben. Ismerünk kénköves büdöset lehelő szörnysárkányokat, de tudomásunk van aranyos ruhájú, Égben lakó, embereket szabadító sárkányokról is. Ismerünk olyan sárkányokat, akik a fehér sárkányhoz hasonló természeti jelenségekkel, forgószéllel érkeznek és igen komoly elemi csapásokra képesek, de ezek sohasem fehérek. Színük fekete, szürke, sötétzöld vagy éppen bíborvörös. Minket a fehér sárkány, az a bizonyos Nemrot sárkány érdekel igazán. Legfontosabb, amit tudni kell róla, hogy csak „ideiglenesen” sárkány, valójában a magyarok legelső, ősi királya ő, aki még bírja a régiek nagy titkát, az átváltozás misztikus képességét. A magyar hiedelem szerint „nagy idők lejártakor” is megjelenik. felsöpri az emberek minden rosszát, ha kell új világot teremt új lehetőségekkel. Tudjuk róla, hogy óriás sárkány és hogy a színe mindig fehér, nagy ritkán pedig sárga és fénylő mint a Nap. Nagy szárnyával repülni is tud. Igen fontos megkülönböztető jegye a „piszkolhatatlan hófehér ruhája” és az, hogy a mesék sárkányaitól eltérően ennek a fehér sárkánynak mindig csak egy feje van. Gyakran okád tüzet, és igen gyakran jön hatalmas robajjal. De „lehelete” sohasem büdös, értékeli a külső és belső tisztaságot, nem eszik embert, nem vágyik szűzlányok vérére, se azok testére. Soha nem lakik barlangokban, szurdokokban, semmilyen földbe levezető sötét helyen. Mindig az Égből jön és oda is tér vissza. Érti az emberek beszédjét, de csak nagyon ritkán szólal meg. Három szeme van. Középső szeme a homloka közepén foglal helyet, és ez mindig kisebb, mint a másik kettő. Két nagy, egyforma szárnya van, amivel nagyon gyorsan tud szárnyalni, gyorsabban, mint a gondolat. Akkor jön, és akkor megy el, amikor azt ő akarja, sem elküldeni, sem maradásra bírni nem lehet, ha azt ő 303
éppen nem akarja. Szívesen tartózkodik magas helyeken, és nem szereti a hideget, de a meleget nagyon jól bírja. Nagyon sokra tartja a „hazát szerető kereső szívet”. Pusztítani csak a legeslegutolsó esetben akar. Sokkal inkább őriz és véd, mint gyilkol és pusztít. Nem fél a sárkányharctól, sőt igen gyakran harcol más sárkányokkal, de sohasem a saját fajtájával. De ha kell a „sajátjabélit is móresre tanítja”. Mindennél jobban utálja a sötétséget, Ha megjelenik mindenesetben fényt áraszt magából. Hosszabb földi tartózkodása folyamán kerek toronyban lakik és a Nap melegéből táplálkozik. Nem szereti, ha zavarják. Igen gyakran láthatatlanná teszi magát és elvegyül az emberek között. Jelenlétét csak különleges képességű, erősen szenzitív egyének észlelik. Ritkán ha szükségét érzi behatol egyes emberek gondolatába és kifürkészi azokat, de ezzel soha nem él vissza. Szándéka sohasem ellenséges. Segít, véd, őriz. A régiek úgy tudták, hogy egész lénye nem áll másból, mint az ősök tudásából. Fehér kígyóval, fehér sárkánnyal álmodni nagy szerencsét jelent. Otthona ott fenn van a fellegek felett. Három szeme közül a középsőt soha le nem hunyja. Ezzel kíséri figyelemmel földön élő népét. A hagyomány azt is tudni véli, hogy régen nagyon régen mielőtt még égi otthonába költözött volna, itt lakott lenn a földön. Hatalmas városokat alapított és az ő nyelvét beszélték egyesegyedül szerte a világban. Délvidéki néphiedelem úgy tudja, hogy akkor vette fegyveréül a természet erőit, akkor fogta meg először villámlándzsáját és hatalmas viharokat okozni tudó fényes nappajzsát, amikor ellenségei a nyelvét is el akarták venni. Előbb ugyan elvették hatalmas földi palotáit, de ezt ő nem sajnálta, mert a neki legkedvesebb aranyból épített palotát „felmenekítette” az Égbe, De mikor a hagyomány szerint a „beszédjét is kiakarták venni az ő szájából”, akkor hatalmas haragra gerjedt. Segítségül hívta a Napot és égi tüzet kért tőle fegyverül, segítségül hívta a vizeket és a hegyeket is, akik örömmel segítettek a fehér sárkányóriásnak. Lett is hatalmas riadalom, az Ég sarkai hatalmas robajjal berogytak és kimondhatatlanul hosszú ideig zuhogott az eső és villámlott az Ég. Ez a választékos formában megőrződött népi hiedelem, mintha az özönvízről, mint az emberi nem büntetéséről beszélne. Idekapcsolható az a máig élő megállapítás, hogy Nim304
ród az óriás a „világ előtti világ” utolsó pátriárkája, a világ előtti világból megmaradt, s onnan jött fehér óriáskirály. Igen gyakran a mitikus emlékezés kihagyásával, a régi szemlélet meg nem értésével, a legendák elfeledésével, az ősi antagonisztikus világkép, a gnosztikus világosság alámerülésével értelmezhetetlenné válik maga a létezés ősi története. Ennek áldozatává vált maga a mesebeli sárkány is. Míg a nimródi őshiedelem fehér sárkánya a nép hiedelemben inkább verbális, mint írott módon, de megmaradt és jelentése, értelme nem merült el. Addig a mesék sárkánya kevés kivételtől eltekintve tökéletesen „elmerült” jelentését és értelmét illetően. Müller jó érzéssel fogta meg a témát, de már későn tette tisztába a dolgot. Itt nekünk csak annyi vigaszunk maradt, hogy az európai mesekincshez képest a mi meséink sárkányai „jobban állják a sarat” és kevésbé merültek el a zavarosban, mint ahogy az más európai testvéreikkel oly jól látható módon megtörtént. Mindennek alfájában és omegájában minden bizonnyal a magyar őstradíció nimródi arca, kusita világképe van. Az ősi hagyománynak még „tudása” volt a sárkányokról. Tudott volt róla, hogy egy magasabb tudás által átváltozott lény és nem szűzlányokat ebédelő mitikus rabló. Az ősi világképben a sárkány még része a természetnek, olyannyim, hogy annak megváltoztatására is képes úgy, hogy ő maga abból látványosan kilép. Az általa megcselekedett rítus nem fekete, hanem fehér mágia. Azért is fehér az őssárkány színe és természetesen a „természete” is. Ő az élet értékeinek a védője és annak őrzője. Az élet valódi kincseinek a birtokosa és nem uralkodója. Az alámerült, elhomályosodott tudat később mindezeknek az elrablójává teszi meg őt. Müller és Eliade, de még bizonyos formában Durand és Nagy Olga is arra gyanakszanak, hogy az ok nem más, mint az élet egy nagyon régi dualisztikus-gnosztikus ősprincípiumának az „elejtése”, elfeledése. Ezt a valamikori erős antagonizmust tartalmazó ősbölcsességet a népi tudat egyre kevésbé tudta érzékelni, való világában felismerni. A jó és a gonosz egymást feltételező örök harca elfelejtődött, elmerült a tudat mélyébe. Az egykor egységes világelv kettős arculata, jól érzékelhető sámánisztikus aspektusa mondjuk ki, többnyire a múltba veszett. A jó itt már nem áll harcban a 305
rosszal, hanem csak „jó” minden belső tartalom „fény’ és „világosság” nélkül. Jó anélkül jó, hogy jó lenne, vagy hogy jót tenne. Ez pedig lehetetlenség és sötétség. Így a teremtés műve megakad, az élő kozmosz tüze, teremtő haladása, forgása lelassul, majd megáll és a róla való tudás elvész, halottá válik. A gonosz itt már nem talál ellenfelet és ellenség nélkül, önző tébolyában már csak a maga számlájára dolgozik csak „úgy” kedvtelésből, ellenfél híján lesz egyre sötétebb, gonoszabb és egyre kegyetlenebb. Hiszen akinek nincs ellenfele, ellensége annak ki is szabhatna határt? Az archaikus emlékezés törlésévei szabadjára engedte a roszszat pusztán azzal az egyszerű, de nagyon nagy súlyú spirituális cselekménnyel, hogy relativizálta, tartalom nélkülivé tette, kiüresítette, dekorációvá züllesztette a jó fogalmát, annak megtartó és fontos mítoszát. E mítosz elvesztésével maga a fundamentum, az eredet vált ismeretlenné az ember számára. Ha elveszett volna teljesen a magyar hagyományból Nimródnak, mint a „világ első királyának és a magyarok ősapjának” az emléke – az a tartókő hullott volna bele a semmibe, ami a magyar mítosznak és a mitikus történelemnek az amúgy is gyenge falait tartja. Úgy tűnik, hogy ami egykor jó volt és azt úgy is őrizte meg a néphagyomány, azt a felejtés kútjába dobott hosszú idő után, mint rosszat köpi vissza a történelem. Erre a felismerésre a legjobb példa M. Eliade háromkötetes vallástörténetének a summázata, spirituális tartalmának quintesszenciája. Gondoljuk végig, ha teljesen és végleg eltűnt volna a mély sötétben a magyar Nimród-hagyomány és a magyar ősmúlt minden emléke, akkor jogosan úgy tűnt volna, mintha az idő E. M. Cioran megdöbbentő és sokak számára botrányos megállapításai igazolná a világot alapító és azt egy idő után el is nyelő rosszról és sötétségről. Az író maga mondta a L. Reinish-sel készült interjúban: „…ma már mindannyian kissé manicheusok. bogumilok és katárok vagyunk, ha elméletileg el is vetjük ezt, a bensőnkben mégis meg vagyunk róla győződve...” Tehát a mítoszok, nép hiedelmek és archaikus mesék alakjainak az idők folyamán létrejött „átváltozása” kapcsán észrevehető, hogy a jó ellenfeleként a világban jelenlévő rossz, ellenfél híjával 306
a jó „mitikus alá bukásával” gátlástalanul rosszabb, félelmetesebb lett. Olyannyira, hogy magának az embernek a külső és belső tulajdonságait is radikálisan megváltoztatta. Az aranykorhoz való „aranyos” kapcsolatát alámosta és eltüntette. Az őshagyomány fundamentumait jelentő eredetmítoszokat összekeverte vagyeltüntette. A jó párját jelentő rossz itt már véletlenül sem a jó „kiegészítője” azért, hogy annak jóságára és a létben megjelenő fontos szerepére utaljon, mintegy teljessé tegye azt, hanem éppen ellenkezőleg. Nagy Olga remek rálátással így ír erről: „alakjában mindinkább a gonosz, emberellenes vonás a döntő és nem pedig a szükségszerű jelenlét.” Tehát nem ez a „szükségszerű jelenlét” és misztikus polaritás a meghatározó immár. Az a teremtő valami, amiért Nimród maga is az Égbe szállt és onnan jött le néhanapján nem hagyva magát egy új világképtől teljesen elpusztítani. Az ősi szellemiség emléke homályosan, önmagából kiforgatva, mintegy önmaga árnyékaként, önmaga karikatúrájaként és ellenképeként rögzült a felhígult és egyben alá merült tudatban. Így lett a fehér sárkányból gonosz fekete, varangyos béka színű barnás-sötétzöld vagy éppen a friss vér színében megjelenő pirosvörös szörnyeteg. Így lett a földet, napot, holdat és csillagokat őrző sárkányból azok elrablója a szüzesség, tisztaság védőjéből annak sárba tiprója és elrablója, a kincsek őrzőjéből annak összeharácsolója és így tovább... Úgy tűnik idővel minden a régi mítoszok ellenére fordult. Valami azért átviláglik a felejtésen. Hiszen tudjuk jól, hogy az égitestek azért vannak a sárkány birtokában, mert a sárkány minden szépség és minden érték örök letéteményese. „…azért is, mert a legigazabb, legszebb dolgok az istenéi és az embernek csak hatalmas küzdelem árán sikerül megszereznie, olykor elrabolnia. A hős legtöbbször ravaszsággal, máskor egyenes küzdelem árán rabolja, illetve veszi vissza a sárkány által őrzött kincseket”. Hogy is mondja a magyar néphagyomány: Nimród az Égbe felvitt minden szépet és jót, hogy azokat a rossz, a sötét és a tu307
datlanság ne vehesse soha birtokába. Sárkánnyá változva repül Ie a földre égi otthonából, hogy elvigye az aranyliget közepéből az „egyedülálló” aranyalmafát, körtefát, szilvafát és többi aranyos termésű „jó” fát, ha azt az ember nem érdemli. Ha ő maga nem jön el értük tündéreket, angyalokat küld le ezekért. A hagyomány úgy tudja, hogy „Nimród királyunk mindig jó fát tett a tűzre”. Olyat, ami soha el nem ég és fényes felfelé szálló jó illatával mindig „megsegít”. Nimród tűzgyújtása egyrészt tűzáldozat „felfelé”, másrészt pedig jótékony meleg „lefelé”, Ez a meleg a szakrális kozmosz életenergiáját folyamatosan sugárzó Napból jön, hogy az „sem a szívekben, sem ott fent” ki ne aludhasson soha. Többféleképpen magyarázzák a „rossz fát tett a tűzre” mondásunkat. Egyik lehetséges értelmezés éppen a nimródi tűzrakásból vezethető le. Hiszen a hagyomány igen egyértelműen hangsúlyozza, hogy: „…a jó óriás, ki érti a magyarok nyelvét (!) ott fent, csillagok közötti tágas otthonában mindig jó fát tesz a tűzre, hogy az aranyos Nap szíve ki ne hűljön és az emberek világa itt lent meg ne dermedjen.” S ha a jó óriás ugye mindig jó fát tesz a tűzre, akkor ebből következik, hogy ellenpárja a rossz legyen az óriás, törpe, ember vagy éppen gyermek logikus, hogy csak „rossz fát tehet a tűzre”. Mert ahogy a csángó néphiedelem tartja a rossz fa a Napot is eloltja és sohasem ad „jó meleget”. Az, hogy van jó és rossz meleg szintén egy régi polaritás mesébe csúsztatott emlékét őrzi. Régen a fehér sárkány „aki nem volt más, mint egy nagyon nagyon régi átváltozott királya a régi magyaroknak” ismert volt arról, hogy vizet tudott „lehozni” az Égből, akkor mikor nagy szárazság tombolt a földeken. Meg is tudta azt őrizni az alvilági sárkányoktól, akik tüzes torkukban a mélybe vitték a „jó” vizet. Idővel itt a „jó víz” esetében is elfelejtődött a fehér sárkány és archaikus-mitikus jelentése és csak az a sárkány „maradt életben”, aki megfosztja az embereket a nélkülözhetetlen „tiszta és jó” víztől. Ugyanez történt a sárkány és a szűz lányok esetében. A „régi király szemével, de a fehér kígyó testével” az Égről lejött fehér sárkány a lelki és testi tisztaság védelme érdekében mindig megjelent a földön. Ha az 308
uraság megkívánta a szép fiatal szüzet az „egyszerű” még a népi archaikus mítoszban élő szülők azt mondták: „majd jön a fehér sárkány és megbünteti az uraságot, elbújtatja a lányt”. Az idő itt is meglepetéssel szolgált. Az archaikus magyar mítosz elvesztésével a mese sárkánya új ruhát kapott. Fehér ruhájára már csak nagyon ritkán emlékeztek. És a nem fehér ruhás sárkány bizony nem a szüzek védelmezőjeként tündökölt, hanem azok elrablójaként és sárba tipró „kipróbálójaként”. De találkozunk olyan sárkányokkal is a magyar népmesében, akik bizony szüzek testével táplálkoznak és azoknak a vérét isszák. Az ősi séma úgy tűnik elfelejtődött, és arra csak itt-ott emlékeznek még. Az embernek fel sem tűnik ez a „mesés” átváltozás, ami a fehér sárkányruha elvesztésével járt. A régiek még tudták, hogy mi a különbség a fehér sárkány és a többi sárkányok cselekedetei között. Az átalakult mesében már nincs jelentősége az okoknak, annak, hogy miért is veszik el az embertől azt, ami egykor az övé volt. Csak a tény a fontos, hogy elveszik. A fehér sárkány azért vesz el tőle bármit is, hogy azt visszaadhassa, ha majd az ember megint „jó” lesz. Ez a régi hagyomány mítoszi teljességére utaló cselekedett. A sötét sárkányok pedig azért vesznek el valamit, hogy magukénak tud hassák. A „megváltozott” mesében élő ember számára a két sárkány cselekedete között nincs különbség. A lényeg elfelejtődött. Az ok és okozat nem érdekel senkit. Ezért válik mindenki rablóvá a mese ebben az olvasatában. Rabló az is, aki elveszi az ember aranyos dolgait, mert ezzel figyelmeztetni akar arra, hogy a jót ki kell érdemelni, mivel jót csak jó kaphat az égi törvények szerint. S rablóvá válik maga az ember is, aki mindezeket csellel, hazugsággal, fortéllyal, harccal és kópésággal, de vissza akarja venni, vissza akarja lopni, mert tudja, hogy egykor az övé volt „minden”. De mindent csak az az ember kaphat meg, aki valóban része a „minden”-ségnek. S aki részévé vált a „teljes” mindenségnek annak a szeme a valódi Fényt látja és nem annak hitvány másolatát hiszi a világosságnak, ahogyan erről Csontváry fogalmazott. Aki a teremtés Fényében él, része a teremtésnek. Aki ennek a Fénynek mintegy tükör által visszavert „homályos világában” éli le az életét, annak a szeme nem láthat valódi Fényt, mert kívül kerül a teremtésen. Itt a szufi hagyomány ritkán kimondott bölcses309
sége egybe esik a magyar népmese szókimondásával. A teremtett világon kívül mély sötét van és ebben a mély sötétben lakik az aki elfelejtkezik a teremtő kézről s annak királyi szolgájáról, az első királyról és annak nevéről. Mert a névtudás, mert a névemlékezet... A Duna-Tisza közötti vidékről való magyar népmese erröl úgy beszél, hogy „Elfeledkezve az Öregisten erejével bíró óriás nevéről nem tudták megnevezni azt, hogy nyomorúságukban szólhassanak hozzá. Hiába öltözött az félelmetes nagy madárnak, hiába nagy erejű oroszlánnak, hiába eget birtokló szép fehér sárkánynak. Nevén nem nevezve nem látta meg őket. S a forgó nagy szél csak vitte-vitte öl kérő esdeklő hangokat tovább ki a világból ki ama nagy sötétségbe.”
310
25. Lát, mint a táltos, éber, mint a kakas „…magyarokat is tisztelet és és rettegés hatja meg a deus ignipotens kakas előtt, egyiránt saját ily hitükre is utal...” Ipolyi: Magyar Mithologia „… a tátos lát, lát mindent, elásott kincset, néma gondolatot halottat a fődben, fényeket az égen meg mindenttet... De nem csak a tátos lát hanem a király is ha az égtől van, az égtől mint ama legelső...az a Nimrut nevű első király...” Asztalos Jánosné (Terka néni) „Nimród pedig lát, mint a táltos, éber, mint a kakas...” Balogh Endre Igen megdöbbentő, hogy a verbális úton megmaradt magyar néphiedelemben és az archaikus gyökerekkel rendelkező magyar népmesében a „látótudomány” nem csak a táltos-táltosembernek, az elemeken (a természeten) uralkodó garabonciásnak a sajátja, hanem megilleti az „őskirályt”, a „régi királyt”, „igazi régi, igazi koronást…, ..a magyarok legelső, hatalmas óriáskirályát, ...az üveghegyen túli legrégibb királyt, …a világ közepén trónoló égiföldi nagy vadászt” is. Azt az óriást, akit az utána lévő világ szánalmas torz törpévé akart tenni, de az nem hagyta magát és minden tudásával együtt a magyarok egébe felköltözött. Természetesen a magyarok legelső királyáról, a hagyomány szerinti Nimród királyról beszélek most. A több szálon futó népi hagyomány úgy tartja, hogy az emberek nem mertek Nimród király elé járulni, mert az bizony mindig olvasott az ő gondolataikban. Mikor kiderítették, hogy az Égbe költözik közvetlenül az elköltözése előtt az ő kedves aranyos, 311
ősi városait Naptól csillagos palotáit feldúlták. Azon voltak, hogy az ő emlékét minden eszközzel elfeledtessék az ő népével. De mivel ő mindent előre tudott mindenre fel is készült... Amit csak tehetett mindent felhordott az Égbe. De mivel nem csak erős, de cseles is volt az ő égi útját is úgy tette meg, hogy ellenségei ne követhessék és őt többet soha utol ne érhessék, el ne foghassák... Azóta van az a mondás, hogy aki úgy ment el, hogy azóta sem találják, azt mondják róla „elment mint Nimród”. Ne is keresse őt senki többet. Vajon miért letéteményese a táltos tudásnak ez a bizonyos mesebeli Nimród? A mese úgy tartja, hogy mielőtt az Égbe szökött volna az ellenségei elől, felment az Égbe, hogy beszélhessen az Égi Öreg Emberrel, a magyarok Öregistenével. Azzal az Öregemberrel, aki az életfát őrzi ott fenn... Annak az árnyékában pihen és „öreg” nagy tudását úgy adja át földi gyermekeinek, hogy kiválaszt magának egy öreget aki „úgy néz ki kívülről, mint ő és gyorsan belé bújik. Így kerül az Öregember tudása bele egy földi öregemberbe, aki aztán hátra lévő földi életében sok bölcsességgel örvendezteti meg népét és környezetét. Nos ez a bizonyos fehér hajú és fehér szakállú Nagy Öreg, a világ legöregebb öregje azt mondta neki, hogy ne sajnálja földi birodalmát, mert az ha eljön az idő az Ég úgy is visszaadja őt a földnek. De ha hátat fordít és cserben hagyja a vele egy nyelvet beszélő építőket (vagyis az ő népét), akkor az Ég Nagykönyvéből örökre kitöröltetik a neve és sem neki, sem népének „nem lészen helye többé ezen a teremtett földi világon”. Megfogadta hát Nimród az Öregisten szavait és úgy ment el, hogy mégis itt maradt. Úgy építette meg égi palotáját hogy annak egyik választott ablakából a sugárzó Nap minden percében láthatja és nézi is földön hagyott népét a derék magyarokat. Így teljesítette be Nimród az Öregisten szavait és nem hagyta magára az ő földi gyermekeit. Az Öregisten látva, hogy megfogadta Nimród a szavát örökre álmatlanná tette, hogy mindig vigyázhasson földön hagyott gyermekeire. Látással is felruházta, olyannal, amilyennel addig csak legfőbb papjait a főtáltosokat áldotta meg... Íme egyik verziója annak, hogy hogyan is lett Nimród a látásadomány misztikus birtokosa. De a látás maga kevés, ha nincs meg hozzá a tudás, ami a látás „fényében”, mintegy annak fóku312
szában van. Maga a tudás mozgatta látás az, ami képessé tesz az uralkodásra és általa pedig a királyságra. Ezzel a tudás okozta látással ajándékozza meg, „keni fel” a választott uralkodót maga a nimródi szent hagyománnyal bíró, az Árpádok „fejétől” máig fényes magyar Szent Korona. Tudjuk azt, hogy a táltos látása értékes, földöntúli transzban szerzett adomány, ami tudással jár. Olyan ismeret, ami az átlag ember számára sohasem volt elérhető. A Szent Korona által „felkent”, beavató Fény teszi az uralkodót képessé arra, hogy uralkodhasson szent birodalma felett. De erre a Szent Korona által való fényátadásra, „fény-felkenésre” csak megfelelő és kiválasztott egyén esetében kerülhet sor, mert amúgy maga az okkult rítus nem „működik” vagy még rosszabb esetben fordítva működik, vagyis nem áldást hanem annak az ellenkezőjét teremti meg. Erről beszél úgy a magyar hagyomány, hogy az a látást és uralkodást adó „ágas Napot” vagyis a fentről kapott és megérdemelt fényes napkoronát csak a „testibe-lelkibe őhozzá hasonlatos”, vagyis a Naphoz hasonló, „fentről kiválasztott” kaphatja csak meg. Legyen az az „első szülött jó fiú”, a legkisebb „de a legnagyobb fényű” fiú vagy éppen az a kiválasztott, aki átmenti a régiek tudását akkor, „amikor minden a fényes nagy múlt és annak fényes nagy tudása ellen van”. Akkor, amikor az emberek „nyelvükben és elméjükben megzavarodván önmaguk és testvéreik ellen emelnek kezet önmaguk és testvéreik tudásától akarják a következőket (vagyis a jövendő generációt tágabb értelembe véve a ‘jövőt’) megfosztani”. A nagy múlt nagy emlékeit, tetteit felismeréseit világ- és istenismeretét .önmagukról megfeledkezve a semmi pusztító szelének akarják átadni”. Lássuk csak mit „tud” a hagyomány Nimród titkos tudásáról. Nimród mivel nem csak király volt, hanem óriás is könnyedén emelt fel hatalmas, óriási köveket, amikből templomokat szenthelyeket hatalmas városokat palotákat épített. Képes volt feljárni az Égbe, hogy onnan tudást hozzon le a földre. Égi építészettel „bírt”. A régiek hatalmas tudásának a birtokában nem volt olyan súly előtte, amit ne tudott volna felemelni. Oly hatalmas teraszt épített az istenek fogadására, hogy arra rajta kívül itt a földön senki sem volt képes (baalbeki terasz?). Értette a madarak beszé313
dét a fák suhogását az Ég minden titkait, de minden tudás között a leghatalmasabb tudása a jövőnek a látása volt. Sok tudást átadott a mese szerint utódainak, „gyermekeinek” a nagy Nimród, de jövőlátás tudását hiába kérték tőle. Elé ment egykor egy fiatal pár is. Ez akkor történt, amikor már Nimród vallása, akárcsak az épületei már romokban hevertek és látható volt hogy a földön sokáig már nem lesz helye Nimród tudásának. Azt kérték tőle, hogy mondjon a jövőről valamit. Mire a nagy Nimród talányosan így felelt nekik: „– a jövő a jelenből születik. A jelen pedig itt van körülöttünk. Nézzetek csak körül és gondolkozzatok. Ami bennetek megmarad mindebből, az megmarad a jövőnek is. Amit ti belül nem őriztek meg ebből, azt elveszik tőletek és elvész a jövő számára. Mert a jövő látható, csak kevesek számára felfogható”. Nimród látása a hagyomány szerint „tüzes látás” volt mert ő úgy látta az embert „ahogyan az valójában van, tűzben égve, de eléghetetlenül”. Ide kívánkozik, hogy régi magyar hagyomány úgy tartja, hogy a régi-régi magyarok nagyon-nagyon tisztelték a tüzet és annak „ruháját”, a fényt, mert benne látták a lélek hatalmát a törékeny test felett. Benne tudták-látták azt a nagy átalakító őserőt, amit még „Menrót” atya hozott le az Égből, kért el a Naptól, hogy általa itt lenn a földön világítani és melegíteni lehessen és ezáltal a lelkeket életbe lehessen tartani. Ő általa mutatja meg magát a jó, a fényes, az igaz és ami őt nem tartalmazza (nem fényes, világos, meleg, tehát nem „tüzes természetű”), az pedig maga a gonosz, tehát a régi magyarok ősvallásában központi szerep jutott a tűznek mégpedig egy erősen dualisztikus ősvallás keretében. Mindennek az egyértelműen iranoid hatásnak a teljes kiiktatására, kimagyarázására vállalkozott Szinnyei József, a magyarság eredetével, nyelvével és honfoglaláskori műveltségével foglalkozó tanulmányában. Mintegy gyér próbálkozását adva annak, hogy hogyan lehet egy a valóban a magyar ősvallásban meglévő, az iráni ősvallással komoly kapcsolódást mutató, dualisztikusjegyekkel bíró ősvallást önmaga gyökereitől elidegeníteni. Íme: 314
„A tűzimádást semmi esetre sem szabad úgy értenünk, mintha a régi magyarok a párszimusnak, a Zoroaszter nevéhez fűződő dualisztikus vallásrendszernek a hívei lettek volna. Igaz, hogy a magyar nyelvben kétségtelen nyomai maradtak fönn az iráni műveltséghatásnak: de ezek a nyomok csak gyérek és nem egészen műveltségi körökre kiterjedők. Ennélfogva az iráni műveltséghatást nem tarthatjuk olyan erősnek, hogy föltehetnők egy vallásrendszernek ezen az úton való átvételét”. Tehát a cél egyértelmű az iráni gyökereknek az egy az egyben való letagadása, kitörlése a magyar hagyományból – mint ahogy azt tették is a középkori krónikáink esetében is (kivéve a Tarih-i Üngürüsz). Szinnyeiék idejében ugyan még nem lehetett ezt a régi ősi kapcsolatot teljesen kiiktatni a magyar hagyományból, de a vallási hagyománynak ezen „műveltséghatását” érdektelennek és „gyér nyomnak” tartani a nimródi vonal teljes szőnyeg alá seprésével – azt úgy látszik minden további nélkül meglehetett tenni. És ennek a nem éppen korrekt cselekedetnek később aztán meg is lett bőven a gyümölcse... A néphagyomány úgy tudja, hogy mióta Nimród elment, azóta az emberek közel sem látnak már annyit egymásból és a világból, mint annak előtte, amikor még ő közöttük volt. A testbe zárt tűz fénye akkor jóval nagyobb volt, mint manapság. Mikor Nimród elment magával vitte a tüzet, ezáltal a fény nagy része is „vele ment”. S mikor nagy ritkán ő visszajön, visszajön a tűz is, ezáltal nagyobb lesz a fény is. Azóta van az, hogy ha valaki fényes, szép ruhát ölt magára és az a „fény lelkéből jön”, onnan világosítja meg az ő testi ruháját, azt kérdezik tőle: „Csak nem Nimród jött vissza közénk, barátom?” Az csak természetes, hogy Nimród számára a Nap az elsődleges, hiszen ettől kapja a látását, ahogy a békéscsabai mesénk is hírül adja azt. De Nimród magát az „éjjeli világítót”, a Holdat sem „bántja” hiszen a sötétben levők világára van, fényt ad és világosságot a sötétségben. De ez a fény „nem az első” és nem tiszta. Ezért a nimródi hagyomány csak a nagy sötétség (este, éjszaka, napfogyatkozás) esetén tartja „pozitív világosítónak” a 315
holdat. A többi égitesttel kapcsolatban csak igen ritkán van pozitív megállapítás a nimródi hagyományban. Itt igen erős bogumil, illetve manicheus kapcsolódást találunk. A bogumiloknál a világító csillagok, mint „lélekvezető” csillagok szerepelnek. A manicheus tan esetében a Nap és a Hold mindenképpen jó teremtmény, hiszen főszerepük van az elrabolt fényrészecskék megtalálásában és azok visszaszerzésében, a fény misztikus eggyé válásában, az égi-földi igazság megvalósulásában. Ahol természetesen ezek a fények, fénytulajdonságok, fényszikrák nem mutatkoznak meg, ott a gonosz hatalmak uralkodnak. Vagyis valóban és teljesen sötét van. „Azok pedig, akik ott sötétlenek az égen, és nem mutatkoznak meg fényesen (fénnyel), tehát nem vezetik Nimródot égi útján az aranyos otthona felé..., azok mind sötét csillagok, az ő ellenségei, a sötétség hercegeinek otthonai, a fény örök ellenségei és azok útvesztői...” Nimród több alakváltozásáról is beszéltünk már ebben a könyvben és nem is egyszer. Eddig azonban nem említettük azt a ritka metamorfózisát, ahol egy sárkány- vagy kígyófarkú, de kakasfejű „ébresztőlény” alakjában jelenik meg ott és akkor, ott és abban a lélektani pillanatban, ahol „fel kell ébredni” és észre kell venni valamit, amit eddig láttunk ugyan, de nem vettünk „észre”. Pontosabban néztünk, de nem láttunk. A mese- és mítoszhagyomány nagy óceánjában viszonylag kis, fényes tavak formájában vagybúvópatakként megjelenő „ébresztő” történetek a nagy egészhez képest valóban kevesek. A „sárkánykakas” kukorékolására felébredő mese- vagy mítoszhős gyakran az utolsó percben hal[ja meg a sárkánykakas kukorékolását vagy útbaigazítását. Már majdnem „kilép, kisétál a kerek világból”, már nem sok híja, hogy elvész a mitikus erdőben, már majdnem megeszik az emberevő sárkányok, már úgy tűnik, hogy nem ismeri meg életmentő kedvesét, már úgy tűnik, hogy nem talál haza, már majdnem sikerül őt félre informálni a megtalálandó kincset illetően, már majdnem elveszti a nyelvét (!), amikor egyszer csak ott terem a sárkánykakas és elkukorékolja magát. Az ő hangja attól híres, hogy az a Nagyra, az Életfa minden világába egyszerre hallik. Az ő hangjára spirituális tüzek gyulladnak a lelkekben és fizikális tüzek alszanak el a teremtett világokban. Az ő hangját csak a jó hallja meg, a rossz viszont mindabból semmit sem hall. Az ő 316
hangjának attól függően, hogy mit is akar mondani látható színei vannak a földi világban. Ezek a színek együtt adják azt a bizonyos fehér szint, ami mindent legyőz tisztasága és ártatlansága által. Az ő kukorékolása a világ legelején éppen úgy hallható, mint annak legvégén. Az ő hangja összetöri a sötétséget, elzárja a rossznak az irtózatos száját és így tovább. Vajon kicsoda és micsoda ez a mitikus keveréklény, akinek a ruháját magára veszi a legendás ősapa, hogy kukorékolni, figyelmeztetni tudjon általa. Erre a kakasra emlékezve a Kárpát-medence egyes magyar lakta vidékein a fényes, színes ruhába öltözött szép kakast nagy tisztelet övezte. A hagyomány szerint „fehér házban” lakott. S ha kukorékolt így szóltak felőle: „Megszólalt már a Napnak a madara!” „Figyelmeztet már a Fényes kókas!” Lássuk csak, hogy is nézett ki ez a bizonyos sárkánykakas a magyar népi hiedelem szerint. Kakasfeje volt, de „nagy emberhez való testet vitt”, tehát embertestű volt és a farka „sárkányéhoz hasonlatos, csak annál vékonyabb és rövidebb volt”. Ez a fajta „ébresztő keveréklény” nem más, mint a gnózis emberkakasa, az a bizonyos Abraxas. Jung azt mondta róla, hogy valamikor Isten volt, akiről már nem tudnak, mert elfelejtették. Ez a mítoszból felemelt, onnan „kihúzott” megjelenített furcsa lény ellentétes tiéliossal, a napvilág istenével, a Nap, a Világosság hatalmas istenségével. De éppen úgy ellentétes magával a Sátánnal, az ördöggel. a sötétséggel, az éjszaka minden gonosz emanációjával is. Meghatározása a mai gondolkozás szerint nagyon nehéz. Ő nem más, mint maga a mindenek fölötti valóság, az igazság éber ereje (ezért is legfontosabb cselekedete az ébresztés, a valóságra, igazságra való rádöbbentés). Ő nem más, mint az ellenállhatatlan aktivitás. A mozgás folyamatosan életet „szikrázó” princípiuma. Ezért is van az, hogy Nimród ebben a ruhában állandóan lejön az Égből és állandóan felmegy. Folyamatos spirituális „ébresztő” mozgásban van. De ennek a mozgásnak az eredményeképpen az ő „égi útjának nyomán” állandó világosság és csodálatos fény árad. 317
Kakas-sarkantyú ja szikrákat vet, ahogy belekapaszkodik a neki megnyíló Égbe. Ébresztő hangja nyomán mindig és mindig új, fényes csillagok születnek. Sőt, eddig sötétségbe zárt világok kapnak általa újabb fényt és szabadságot. Lássuk csak mit is tart a két kezében ez a bizonyos sárkánykakas, Abraxas. Jobbjában ostort tart a fegyelmezés és a szigorú hatalom jelképét, baljában pedig pajzsot emel. Milyen érdekes és minden bizonnyal figyelemre méltó egybeesés az, hogy magának Nimródnak is a Szent Pajzs, a Nap kerek Szent Pajzsa az egyik legfontosabb mitikus eszköze, attribútuma. Igen gyakran négy fehér csikó vonta szekéren áll. A négy fehér ló, a négy tiszta „gondolat” jelképe, ami által maga a bölcsesség. a felébredés megszületik és „halad” magával az ébresztő emanációval. Abraxasszal együtt. Felette két oldalt mindig és szinte minden helyzetben a Nap és a Hold a Világosság és a Sötétség két nagy Világító ja található. Ez a két világosság egyben jelenti magát a poláris „világos” ellentéteket, ami magának Abraxasnak a mozgását vagyis az életét is jelentik. E nélkül az „egyesült Fény” nélkül nem tudna utazni, nem tudna világolni, és ami a legfontosabb, nem tudna ébreszteni, nem tudna kukorékolni. E mozgásban tartó misztikus egyesülés egymást kiegészítő, az egyesült fényt megteremtő földi megjelenései: arany napfény nappal férfi
– – – –
ezüst holdfény éjszaka nő
Ezek az egymást kiegészítő, egymást a másik által megismerővé tevő, de valójában egymással ellentétes erők „tökéletes mozgása”, egymásba való behatolása, egyesülése adja magának a sárkánykakasnak és a vele megjelenésben és tulajdonságban is megegyező Abraxasnak, ennek a gnózisban fellelhető spirituális keveréklénynek az életerejét. Maga a lény teste alapvetően fényadottságú, mint ahogy maga a hangalkotás, a hangadás, a kukorékolás se más, mint egy igen sajátos rezgés létrehozása és kibo318
csátása. ütköztetése a „sötétséggel”, hogy ezáltal ébredés hozzon. A gnózis szellemiségéből adódik, hogy Abraxas testrészei különböző spirituális feladatot hajtanak végre, különböző tudatfokozatokon – úgy, ahogy az a sámánizmus archaikus formájában is megjelenítődik. Nimród sárkánykakassá válásának többszintű értelmezése ennek függvényében mutatja meg valójában az emberállatnak a Világosság „kikukorékolásában” vállalt spirituális fontosságát. A kakas fej szimbolizálja az örök éberséget, a becsaphatatlanságot, a figyelmességet, az állandó őrzés világosságának a „kútfejét”, ő valósítja meg azt a misztikus kapcsolatot, amit az ember egyéni szíve valósít meg az univerzális szívben „elmerülve”. Ez által kap örök bátorságot az igazságért való megszólaláshoz, „kukorékoláshoz”. Itt található a sárkánykakas fényes agya, Az az agy. ami a fényesség legkisebb megnyilvánulásánál, már korán „hajnalban” figyelmeztet, veszi a jelzést és utasítást ad a kukorékolás hoz. Ezzel jelzi, hogy jön a világosság, jön a nappal, Jön a Világos, jön a Nap, jön a Fény, jön a Látás, jöhet az Ébredés... Az emberi törzs nem más, mint a váza ennek az élő világosságnak. A megnyilvánult törzs az a Logos, ami mintegy megtartja a mitikus Fényt és le- és felvezeti, mintegy keringteti, „fűti” a lélek tüze azt az élő fényt, ami a tudattól függően a megfelelő fénybe borítja a Logos-mindenséget. Ez a törzs maga az időtlen idő. Az, ami mindent megtart és fényként sugároz ki. Erről az időről mondja az antik hagyomány, hogy fénnyel él és fényt is szül. Ez az idő valójában Nimród igazi ideje. Ezért harcol és erre emlékezik. Ez a törzs, ez az idő nem más, mint az aranykor ideje. Ez az embertörzs őrzi az aranykor emberének tökéletes aranykori világát, ahol még bármelyik percben meg volt a lehetőség az arannyá, a Fénnyé válásra, a Világosságnak az Égbő1 a Földre és Földrő1 az Égbe isteni vándorlására. A kígyó- vagy sárkányfarok a maga „elvékonyodásában” jelenti a kimért okosságot és energiát. Itt mutatkozik meg, hogy az ébresztő és megvilágosító keveréklény ruháját magára vett őskirály nem herdálja el belső fényét, hanem őrzi azt. Az univerzális lét Ura tudja kormányozni, levezetni a saját óriási és mély lét319
energiáit. Csak annyit ad farkán „megtámaszkodva” a világnak, amennyire éppen neki szüksége van. Keveset ad a mindenség fényéből, de annyit mindenképpen, hogy a fény valódi természete megismerhető legyen. Sárkányfarkának földérintő szakrális pózával jelzi azt, hogy a földön van, a Fény leérkezett a földre csak szem kell hozzá, hogy azt megláthassák, hogy megnyilvánulásait észrevehessék. A pajzs nem jelent mást, mint bölcsességet, napuralta, kerek, önmagába visszatérő harmóniát. A nappajzs olyan szakrális védelmet biztosít, ami eléget maga előtt minden káros, negatív erőt. A pajzsból kisugárzó napfény megvilágítja a sötétséget. Mintegy a maga szimbolikus nyelvén legyőzi a sötét hatalmakat a Nap fényének „kerekfénnyé” válásával, körbe cirkuláltatásával. A nappajzsból jövő erő halhatatlan erővé akkumulálódik magában a keveréklény testében. E mögé a nappajzs mögé csak azok kerülhetnek, akik meghallották a sárkánykakas ébresztő kukorékolását. S meg is cselekedték azt, amit maga az „ébresztő hang” által maga a mitikus állat követel meg a „felébredőtől”. Nem lehet véletlen az, hogy magáról Abraxasról közvetett úton a gnózis támadóitól tudhatunk meg a legtöbbet, ugyanúgy, mint ahogy az sokkal később, de teljesen hasonlóan megismétlődik a katarokkal vagy éppen a templomosokkal kapcsolatban. Iréneus, Lyon püspöke a II. században így ír a gnosztikusok szertartásairól: „…különböző egek erőihez, hatalmasságaihoz, angyalaihoz fohászkodtak. Felsorolták mind a 365 eget amelyek mind Abraxas fennhatósága alá tartoznak, aki félelmetes, hatalmas és ellenállhatatlan erejű Úr. Akinek képét talizmánjaikra, amulettjeikre vésik. Ezeknek mágikus erőt tulajdonítanak, részben véderőt minden veszedelemmel szemben, másrészt segítséget a transzcendes felemelkedéshez...” A hagyomány úgy tartja, hogy Nimródnak, az Égbe költözött magyar ősapának legfontosabb Égbe vitt dolgai közé tartozik az ősnyelv, a Nap-nap 24 órájának, az év 365 napjának az „ismerete”, vagyis az erről való tudás, az erről való „hatalom”. Ahogy Iréneus írta az év 365 napjának az uralása Abraxas hatáskörébe 320
tartozik, akárcsak a hagyománybeli Nimród esetében. De van itt más is, ami egyezik. Nimród a tradíció szerint „igazságban nem hagyta magát elveszni”. Mindig megszólal, ha leereszkedik a „sötét”, ha nem úgy magyaráznak valamit, ahogy az volt vagy van. Gnosztikus keveréklényként sárkánykakasként Abraxasként szólal meg a fény „első jelére”, a „legkorábbi nappal” vagyis kora hajnalban. Akkor hajnalhasadtával kukorékol, és egyúttal figyelmeztet az evangéliumi árulásra is. Arra a háromszori elárulásra figyelmeztet ekkor, ami átvitt értelemben a szellem, a lélek, a test elárulását, vagyis az Ember elárulását jelenti a sötét hatalmak sötét eszközei által. Filoramo a gnózisról szóló átfogó, de alaposnak nem mondható könyvében Koschorke tanulmányára utal és írja, hogy a „gnosztikus ember olyan ember, aki mielőtt megpihenne a megvilágosodás és az isteni kegyelem keblén, az evangéliumi mondás szerint az igazságot keresi és ezért a világ és annak teremtőjének igazi természete felőli kétségek martaléka lesz”. Az igazság és a „fény” utáni vágy egyre jobban hajtja a Megismerés és a „valódi valóság” felé. A székely hagyomány úgy tartja, hogy Nimródnak, a magyar óriáskirálynak a személyével kapcsolatban már „…nem vagyunk igazságban és fontos azt tudni, hogy nem vagyunk igazságban”. Mindez rímmel a Filoramo könyvéből idézetekre. Úgy tűnik a többnyire verbális úton öröklődött erdélyi székely hagyomány számára fontos annak kimondása, hogy efelől a mitikus őskirály felől „nem vagyunk igazságban és fontos azt tudni, hogy nem vagyunk igazságban’”. Nem véletlen ez a megerősítésnek szánt megismétlése a kijelentésnek. De vajon mivel nem vagyunk igazságban a hagyomány egy részének Nimród képével vagy csak a klasszikus bibliai Nimródkép nem passzol az ősi magyar hagyománnyal – ez bizony nehéz kérdés, de ténykérdés. Mint ahogy az is az, hogy az orfizmus és a gnózis fényében az egész nimród kérdés nagyobb, tisztább világosságot kap. 321
26. Nevében titok pedig rejtekezik „Nevét nem ismerik képét átformálták ama nagy királynak két testvér magyar ősapjának...” Asztalos Mihály „…nevében pedig titok rejtekezik, ezeréves sejtelem gerjedezik...” Noroáth Lajos „Nimród nevében titok magyar sorsban rejtély láss hát és olvass, higgy hát és remélj... „...tiéd lesz vesztett múltad és a fénylővé válik reményed” Kovács Nagy Ferenc Nézzük meg magát a nevet. Kit hogyan hívtak-hívnak, és mit is jelent annak a neve. Ez a névkutatás közelebb visz minket a dolgok gyökeréhez. A Bibliai nevek és fogalmak c. könyvben a Nimród névről, jelentéséről annyit tudunk meg hogy: fellázad, lázadó, ellenálló, leopárdok legyőzője. Marschalek Ákos tartalmas könyvében írja, hogy: „Hahn István és Komoróczy Géza megegyezik abban, hogy Nimród neve a héber nyelvben a ‘lázadást’ jelenti, de nézzük szó szerint: ‘azokat a neveket, amelyeknek viselői iránt valami okból ellenszenvvel viseltetnek, a magánhangzók némi megváltoztatása által rossz értelművé torzítják a Nimród szó azt jelenti, hogy ‘fellázadunk’. A 322
midrás irodalom közli Nimród fiának a nevét is: Mardon, ‘lázadás’ Vagy Hahn István szerint: ‘Nevének lehetséges héber etimológiája (Nimród = lázadunk, vagy: lázadjunk! – amely etimológia már Philon Nimród-képét is motiválta – őt a következő fejezetben foglalt ‘babilóni torony’ építésével (amely nem volt más, mint Isten ellen való lázadás), ill. a bábeli nyelvzavarral hozza kapcsolatba: más aggádák szerint pedig halálát egy másik nevezetes vadász – Ézsau okozta volna: (...) ennek következtében kortársa kellett, hogy legyen Ábrahámnak is – ha pedig kortársa, akkor Khám ivadék, hatalmas király és vadász lévén – egyben ellensége és üldözője is”. Marschalek igen jó érzékkel tapint rá a leírtakban feszülő ellentmondásra: „Ugyanis Ézsau nehezen okozhatta Nimród halálát – ez kronológiailag lehetetlen –, mivel Ábrahám unokájaként sokkal később élt, sőt Ábrahám sem lehetett kortársa Nimródnak, mivel 175 éves korával sem tudta áthidalni az őket elválasztó sok száz évet. Ez az idézet is megerősíti azonban elképzelésünket Nimród szerepéről a Bibliában.” Ez a probléma többször is az utunkba kerül majd, mint megdöbbentő ellentmondás még akkor is, ha teljesen más helyről, más időben és más kiindulópontból kezdjük a dolgokat módszeresen felfejteni és kibogozni. A kronológia egyértelmű számokból és egymást követő történésekből összeálló realitása itt egyből a feje tetejére áll, ha különböző kutatók különböző teóriáit összevetjük. Kus és Nimród hajdani kapcsolatait vizsgálva is hasonló furcsaságokra akadunk. Sőt a kusiták és az egyiptomiak kapcsolata is igen elgondolkoztató. S ha ezzel tisztában vagyunk, akkor már meg sem döbbenünk azon a prezentált tényen, hogy maga Nimród a „fáraó házából való”, amint azt rövidesen bizonyítjuk is. Ismert része az Ószövetségnek Mózes könyvének 1/16. része. Itt arról van szó, hogy Ábrahámnak a felesége Szárai (a magyar hagyományban Sára) nem esett teherbe. Ezért Szárai a gyermekre vágyó Ábrahámot egyiptomi szolgálójához Hágárhoz küldi. 323
Hágár teherbe is esik. S ettől az időtől kezdve elvész az asszony becsülete. Ezért mondja Szárai Ábrahámnak: „Bántódásom van miattad. Én adtam öledbe szolgálómat és mivelhogy látja, hogy teherbe esett nincsen előtte becsületem. Tegyen ítéletet az Úr én közöttem és te közötted.” (Mózes 1/16/5) Tehát Szárai panaszt tesz Ábrahámnál Hágár ellen. Erről az epizódról a Targum-irodalomban, ahol a héber és latin szöveg egymás mellett olvasható szó szerint ezt találjuk latin nyelven: „...nec opus habeamus filiis Hagar, filiae Pharaoni, filii Nimrod, qui projecit te in fornacem ignis.” Mindez magyarul így hangzik: „…ne legyen nekünk semmi közünk oly fiakkal, akiknek Hágár az anyjuk, mert ez a Hágár annak a Nimródtól származó fáraónak a lánya, aki téged a tüzes kemencébe vetett.” A minden bizonnyal nagyon régről való verbális magyar emlékezet szerint Hágár vagy más néven Ága, Ágó, Ági, aki – Sára helyett fiat adott Ábrahámnak. Ez a szép szolgálólány nem Ábrahám nemzetségéből született, „más tájbul való, más vallású, másonnan hozott... ..Ez a leány Nimród ágából kihajtott szép virág”. Más megfogalmazásban: „… Ábrahám Hágártól való gyermeke a fáraó házából, Nimród ősapától való.” Tehát itt a targumi zsidó tradíció, valamint a magyar verbális hagyomány egyértelműen összefüggésbe hozza Hágár gyermekét Nimróddal és a „fáraó házával”. Nincs okunk kételkedni, sem a zsidó, sem a magyar hagyományban annál is inkább, mivel mindkettő egymást igazolja és erősíti. De nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy külön-külön is hitelesnek bizonyulnak. A zsidó hagyomány egyetlen lejegyzett, autentikus és mindenféleképpen hiteles forrásként, a magyar hagyomány pedig a verbális hagyományo324
zódás folytán számtalan formában, de ugyanazon tartalommal őrzi ugyanezt ezt a tényt. Ennek ellenére az idő tengerében hullámszerűen néha-néha felbukkanó magyar néphagyomány őrizte Hágár—fáraó—Nimród kapcsolatot a hivatalos bibliatudomány szakemberei, egy-két kivételtől eltekintve folyamatosan nevetségessé, hiteltelenné tették vagy éppen a legkellemesebb módszert választva egyszerűen agyonhallgatták. S ha igen ritkán, de beszéltek is róla mindennek gyökerét a magyar mesék és legendák „fantáziavilágában” vélték megtalálni. Mielőtt tovább mennénk, megemlítjük még a magyar paraszti szakrális hagyománynak a gyűjteményét, azt a bizonyos Parasztbibliát. Itt a verbális úton megőrzött archaikus magyar néphagyomány szóhasználatával élnek, még pedig szószerint „más tájbúl való, más vallású”-nak nevezve Hágárt. Itt azonban nincs konkrét utalás sem a fáraóra, sem Nimródra, mint azt a Targumban vagy éppen a magyar archaikus hagyomány verbális emlékeiben. „Izsák nem egyetlen gyerek a Biblia szerint. Sára, Ábrahám felesége már idős volt, és akkor jövendölte mög az angyal, amikor ment Szodomát meg Gomorrát felgyújtani: – Mához egy évre fiad lesz már, Izsák lesz majd a neve! Elnevette magát Ábrahám, hogy gondul ilyet, Öreg volt Sára, De megszületett Izsák fia, De Ábrahámnak azért volt egy fia! Mert Sárának volt egy szolgálóleánya, más tájbúl való, más vallású és Ábrahámnak szült egy gyereket. Sára csak akkor üldözte el, mikor már őneki megvolt Izsák, akkor irigykedett. De azért Ábrahám azt is kielégítötte, sok minden javakkal. A jószága meg a legnagyobb gazdagsága Izsáknak maradt.” Mint láthatjuk milyen különös ellentmondás az. hogy a szakrális, vallásos hagyományt, a Szentkönyv írásait magyarázó ku325
tatók, mint említettük is egy-két kivételtől eltekintve sem a zsidó tradíció, sem a magyar néphagyomány összecsengő tanúságát nem fogadják el. Nem szabad elfelejteni, hogy egy hagyomány sem lóg a levegőben, hanem mindig egy másik által igazolódik be, válik valósággá, így van ez akkor is, ha történetesen a hagyományok metszik egymást, tehát különböznek, de egymásra való reflektáltságuk miatt erősödnek meg és maradnak fenn. Mindez fokozottan így van, ha a szakrális hagyományok egészére gondolunk. Erre Dumézil és Eliade egyaránt felhívják a figyelmet. Ennek ellenére ellentmondásokkal, agyonhallgatásokkal, félremagyarázásokkal igen csak sokszor találkozhatunk a múltnak a vallatása közben. Ez leginkább akkor igaz, utal minderre Várkonyi Nándor, ha egyre mélyebben hatolunk bele az idő méhébe... Mindennek ellenére mi azért ereszkedjünk le a történelem mélyére és eredjünk csak Nimród nevének a nyomába! Marschalek ezügyben a kevésbé ismert Pass Lászlót is idézi érdekes könyvében. Az idézet könyvünk számára azért kihagyhatatlan, mert megpróbál választ adni magára a vallási kultuszok fontosságára és meghatározó szerepére a Nimród-kutatásban. Könyvünkben már többször is említettük és részletesen tárgyaltuk is, hogy milyen fontos és súlyozott jelentőségű a napkultusz hangsúlyozása a magyar néphagyomány Nimródról megőrzött verbális és írott dokumentumaiban. Ezt a tényt csak megerősítheti az az idézet, amit Marschalek Ákos könyvében Pass László tanulmányából vett át. Lássuk Pass László feltételezését: „-A héber „mrd” ige azt jelenti, hogy „fellázadni”. Mivel Nimród a Napkultusz képviselője nem hódolt be a merőben idegen Holdkultusz istenének, ezért a hold kultuszt követő semiták „isten ellen lázadó” -nak tekintették és az ő Nimród nevét az említett héber „mrd” –„fellázadt” igéből igyekeztek népi etimológiával megmagyarázni. Szerintük elvetemült istentelenség volt a bábeli torony felépítése, nem nagy magassága miatt, hanem mert a Napkultusz szentélye volt.”. Tóth László feltételezése szintén kultuszváltást vélt látni a Nimródról vallott többféle történetnek és az egymással szöges 326
ellentétben lévő különböző hagyományoknak. Ő úgy véli, hogy a Nap egykor nagyon régen már felforrósodott, „kiégett” s vele együtt a napnépeknek is lealkonyult. Természetesen maga naphagyomány is lehanyatlott, hiszen az ember számára a Nap sem fizikálisan, sem spirituálisan nem volt már fenntartó és megtartó „égitest”. Új égitestnek, új Holdnak kellett hát eljönnie, hogy „lehűtse” az abnormálissá váló forrongó, izzó „napvilágot” és az élet újra elfogadható lehessen. Ez az új Hold meg is jelent az Új Égen mégpedig a csillagászatilag megfelelő, kellő órában és kellő pillanatban. Mindez kísértetiesen egybevág a Várkonyi Nándor által többször is munkahipotézisnek használt és a tudomány részéről máig nem tisztázott Hörbiger féle elmélettel. Nos az új Holddal új kultusz született. Ezt az új kultuszt Nimród és népe (akik még a régi napkultusz idejéről maradtak meg a földön a nagy pusztításokat átvészelve) nem voltak hajlandók elfogadni az új holdvallást és erőszakos módon szembeszálltak, fellázadtak az új kultusz ellen. Dacára annak, hogy a régi „világító” a Nap, már nem melegített jól és védett a hideg ellen „aranyosan”, hanem égetett és bizonyos értelemben pusztított is. Sokáig kellett várni ahhoz, hogy a Nap a „régi világgal világítson és a régi meleggel melegítsen” – ahogy azt a magyar hagyomány tartja. Nos, mint láthatjuk érdekes és meghökkentő feltételezésekben nincs hiány. Mi maradva a magyar néphagyomány vizsgálatánál egyértelműen tapasztalhatjuk, hogy a magyar tradíció az „aranyos Nap” vagyis a napkultusz mellett teszi le a voksot. Hiszen Nimródot a világ első királyát, a napkultusz fenntartóját, annak ősi és hatalmas óriáskirályát a nemzet ősapjának nevezi. Ezért helyezi őt Kézai az Árpád-házi nemzetségtábla legelejére. Ő az aki a legendás magyar Napmadár alakjában, Turul Nagymadár képében vált Álmos apjává. Az Árpád-ház ősi totemállata valójában Nimród mitikus személyét, a magyarok ősapját rejti. Most nézzük meg magát az Abraxas nevet, vajon az mit takarhat. Hátha általa még közelebb kerülhetünk ama mítoszbeli Nimródhoz, illetve Nimród-madárhoz. Maga az Abraxas név két részből áll, két szóból származtatható, mégpedig az Abir vagyis Bika és az Axis vagyis tengely 327
szavakból. Ez az összetett név egyszerre utal magára a Nagy Újévre, a kozmikus újévre, és a tavaszi napéjegyenlőség misztikus időpontjára. Mindkét meghatározó csillagászati időpont mögött megtalálható a földi történéseket adó misztikus háttér. Maga a kozmikus Újév maga a hatalmas keret, amiben benne van maga a csorbítatlan és el nem múló teljes szakrális idő. A tavaszi napéjegyenlőség jelentésének okkult tartalmát ma kétezren túl is csak részben és nagyon töredékesen ismerjük, így maga ez a különleges név egyszerre utal a kozmikus újévre és a tavaszi napéjegyenlőségre, ami a Bika jegyében megy végbe, amikor a Nap, ez a naphagyományban oly elsődleges és kitüntetett égitest áthalad az égi egyenlítőn. A napéjegyenlőségről itt most az Abraxas név kapcsán elég annyit tudni, hogy maga a nagy egyesítő, a nagy misztikus tégely, az égi Grál, ami egyben egy kozmikus születésnapot is rejt. Minden égi uralkodó és a kegyes „magos” isten örök születésnapja. Mint születésnap egyben megnyilvánulást, világba lépést is jelöl. S mint a tudás világba lépésekor az természetes is, hatalmas Fény jelenik meg, mint a tiszta erők koncentrációjának bizonyítékaként. Itt az égi egyezéseket és analógiákat figyelve is rá kell ismernünk „fent és lent” roppant összetett fogalmára, az abraxasi három fontos és lényeges alapprincípiumra: 1. az ellentétek teljes és maradék nélküli egyesítésére 2, a misztikus individualizációra, mint a szabadság, függetlenség és önismeret zálogára való törekvésre 3. a pszichés energia ősi technikájának felébresztésére, „örök és elpusztíthatatlan világítóvá” vagyis Fénnyé alakítására Magáról az ősvallások Szent Bikájáról már beszéltünk ebben a könyvben. Az Abir vagyismertebb nevén az Apsis Szent Bikát jelent. Ami annak ellenére, hogy a Földanya archaikus szimbóluma egyben hatalmas termékenyítő erőt hordoz. Ez a két látszólag ellentétes erő felismerésekor már rá is bukkantunk arra a mozgató erőre, ami magát Abraxast is életben tartja. Ez a szakrális Bika jelképezi magát Ozirist is, aki Serapisként lesz a későbbi feltáma328
dás-mítoszok ősképe. S ezen a vonalon haladva most már érthetővé válik, hogy az alexandriai kereszténységben miért is lett ő Krisztusként azonosítva. Ez a Krisztus természetesen nem egyezik a mai krisztusképpel. Attól sokkal mélyebben volt benne az emberi őstudatba és spirituális szeretetbe ágyazott igazságkereső, megismerő, felébresztő, tudást átadó szerepe, ekkor még mindez fontosnak tartott krisztusi tulajdonság volt, és nem cserélt helyet a mélységet nem ismerő és könnyen elérhető egyetemes és univerzális szeretet kiüresített tömegfogalmával. Térjünk vissza az Abraxas nevének jelentéséhez és az abban rejlő erőhöz. Ez az erő attól különbözik az összes többi mitikus, a vallási kultuszukban rejtőzködő erőtől, hogy képes önmagát folyamatosan újra és újra megújítani a kozmikus Húsvét ünnepén. Emlékezzünk csak! Megjelenik a Szent Sír földalatti sötétjében és nimródi kakasszóval adja hírül, hogy a győztes Krisztus – a Logosz – a Fény felébredését, a Világosság feltámadását. Ennek a misztériumnak abraxasi olvasata azt jelenti, hogy az arkhonok által anyagba zárt, sötétségbe börtönözött fényszikrák, mint lélekszikrák, mint fényes szellemdarabkák felszabadulnak, kakasszóra felébrednek sötétségbe zárt börtönükből. Erről beszél a magyar Nimród-hagyomány, amikor úgy tartja, hogy Nimród világló fényes palástját ráteríti a széttépett fényű földi világra, hogy szabadságot adhasson annak. Ehhez a felszabaduláshoz azonban teljesség kell. Az időnek, a térnek, a mindenségnek a teljes összhangjára, harmóniájára van szükség, hogy ez az anyag sötétjéből való felszabadulás-megvilágosodás megvalósulhasson. A számmisztikát segítségül hívva ennek a megvilágosodásnak a számértéke nem más, mint magának a teljes évnek a napjainak a száma vagyis a 365-ös szám. A=1 b=2 r = 100 a=1 x = 60 a=1 s=200 329
Tehát a nimródi sárkánykakasának, illetve a gnózis Abraxasának az alexandriánus hagyomány szerinti (minden bizonnyal egy nálánál jóval régebbi tradícióból felszívott) számmisztika szerinti okkult számértéke – magának egy teljes évnek a pontos számértékét rejti. Most már értjük, hogy hogyan és mi által vigyáz ránk „minden év, minden napján” a népi hiedelem szerinti a kukorékoló sárkánykakas bőrébe bújt Nimród, kihasználva azt a sokat emlegetett mitikus metamorf képességet. A palóc népi hagyomány szerint a kakas mivel egész évben kukorékol, szárnya alatt (vagyis benne magában) őrzi az .egész év minden napját. Vagyis hagyomány szerinti „értéke”, „száma” itt is megegyezik az egész év értékével, számával. Tehát az a bizonyos csodakakas, ez a különös keveréklény uralja magát az időt is, a „történés” minden napját. Időt teremt, de furcsa módon az ellentétek egybeolvasztásával született ébersége által meg is semmisíti azt. Ez az idő relativitásának s ezáltal a gondolkodó lélekre gyakorolt hatásának az egyértelmű megsemmisítése a gnózis egyik kikerülhetetlen alapelve. Ugyanezt találjuk a tibeti buddhizmusban is és az iszlám ezoterikus vonalában, a szufizmus esetében. Az idő „megsemmisítése”, a létezésnek egyfajta „időn kívülre való helyezése” szabadságot teremt, ébredést szül. Ez a fajta időtlenség, időn kívüliség „megszabadítja” a pnemumatikus vagy spirituális embert a lét nyűgétől, segít kilépni a sorskerék forgásából, amit Eliade a történelem terrorjának, Cioran pedig a bukott létnek nevez. A magyar Nimród hagyomány fényes világa ezt az időtlenül mély és örök történelem előtti hagyományt emeli magasra bizonyítva ezzel a magyar múlt időtlen régiségét és mára teljesen romokban heverő, de még élő „Nap-világát”. A régi magyar Nimród-hagyományban az Ég annyi zónából, annyi „lépcsőből” áll, ha úgy tetszik „magasodik” amennyi maga ad egy teljes évet. Ezen a 365 lépcsőn lépdel le a napkoronájú ősapa a népéhez, majd ugyanezen a 365 lépcsőn tér vissza a magasba égi otthonába. Ezt a spirituális utat őrzi Nimród maga a hiedelem szerint sárkánykakassá válva, mintegy az „ébredés” adományát felkínálva a benne hívő embernek. lalán mondanunk sem kell, hogy az év minden egyes lépcsője egy-egy tudatszintet, tudatállapotot jelöl. Van, aki még fiatalon „végig tudja lépdelni a 330
kokas útját”. Van, aki akkor ér mindennek a spirituális útnak a végére – amikorra már több életet is leélve eljut a fénynek ama bizonyos kapujába. A hagyomány szerint ez a földi nap csak akkor válik „benn a fejben aranyos Nappá” vagyis megvilágosító, spirituális égitesté, ha ezt a 365 napos utat „teljesen teljesíti”, mert így az út végére valóban „felébred”. Ez az ébredés nem a lineáris történelmi, ha úgy tetszik pozitivista Én-tudatból „ébred” és nem is szegődik a cirkuláris vagyis historikus tudatlanság útjába. Hanem egy buddhisztikus, illetve ahhoz nagyon hasonló önfelismerés útján, mintegy annak segítségével bontakozik ki. Az örökké létező időtlen pillanat, az örök most, az örök jelen alternatíváját kínálja s ezzel nagyon közel jár Evola és Eliade szakrális időképéhez. Ennek a végtelenített pillanatnak az ajándéka az intuíció, a megérzés, a mitologikus, az archaikus hiedelem szerinti „látás” képessége. Ezeknek a „használata” pedig magát a teljes létbeli időtlenséget, a misztikusok teljes szabadságát biztosítja függetlenül a lineáris és a ciklikus időtől egyaránt. Itt nincs linerális „egyenes” folyamatosság, sem körkörösen viszszatérő önismétlő megismerés. Itt a pillanat fénye egyszerre és örökre bevilágít mindent. Ennek az eltört „fénypillanatnak” az egyesítéséről, a széthullott megismerés-fénydarabok összeillesztéséről beszél a gnózis, a manicheizmus, a bogumil „fénykeresés” és fénymag szakrális rítusa. Minden bizonnyal ez ám az ősrégi nimródi kusita ősvallás központjában, a katarok őrizte fehérfény örök magjában. De nézzük a betűk számértéke után magát a betűk számát. Vajon azok miről beszélnek nekünk. A sárkánykakas vagy sárkánykokas 12 betűből áll, mint ahány csillagjegy van felettünk. A csillagjegyek okkult jelentéséről és az ősvallásokban, vallási kultuszokban fellelhető szerepéről már többen is írtak. Magával a népi hiedelem sárkánykakasával „megegyező” Abraxas betűösszegéről és annak jelentéséről már jóval kevesebben gondolkodtak el. Pedig ez a hetes szám sok mindent elrejt és kitakar, mégpedig egyszerre és kikerülhetetlenül. Ismerjük a mondást csak az a kakas boldog, akinek hét tyúkja van... A hét betű titkos jelentése nagyon összetett és egymásra utaló. Az Egyből mindjárt Hét lesz. Jusson csak eszünkbe a teremtő erő hét sugara, mint a teljesség és a tökéletesség „hét fénye” Itt 331
van aztán a hét bolygó különös ereje, a 7 archon, akik a látható világot uralják és őrzik a foglyul ejtett lelkeket. De nyúljunk mélyebbre, a hét archon egyúttal a Sötétség hét keze. Mind a hét kéz egy-egy akadály: – A tudattalan erők, a lelki komplexusok, a befolyásolhatóság, az alávetettségi hajlam, a „nem látás”, a múlt nélküliség és a „hely” nélküliség sötét keze. Vagyis a tudattalan erőknek kitéve, lelki komplexusoktól terhelten, állandó befolyásoltságban és alávetettségben, nem „látva”, múlt és hely nélkül a teremtés szabadságát, a reinkarnáció okozta „utazás” szabadságát soha nem láthatja meg senki. Ez alól az anyagi világot uraló hét „megszállás” alól hoz szabadulást Abraxas „örök világossága”. Az a bizonyos mesebeli „kokasfény”, ami a kukorékolást követően örök „Nappalt tud hozni fénybe borítva a világot”. Nem véletlen, hogy maga Eliade és Jung is ehhez a „kakasvilágossághoz” áll a legközelebb, akárcsak a magyar hiedelemvilág legarchaikusabb rétege, aminek a középpontjában az őskirály Nimródot találjuk. Ezt a hét sötétséget oszlatja el, mint az ellentétek nagy összeolvasztója a sárkánykakas abban a magyar mesében, ahol hetet kukorékol amikor meglátja önmaga árnyékát a hajnali fényben, ott a patak tükörtiszta vízfelületén. Ez a hét kukorékolás a sárkánykakas hét betűjének világteremtő erejére utal. Ez a „hetes” teremtés a hétszer nevető vagy más verzió szerint mosolygó őskirály mítoszát hozza közel hozzánk. Ez a nevetés egyértelműen gnosztikus fundamentummal rendelkezik. Az első nevetés híradás a teremtő Fényről, mint elsődleges emanációról. A második nevetés magát az Eget hozza le a földre. A harmadik nevetés az emberben megbúvó értelemnek szól. A negyedik nevetés a „teremtés folytatására a nemzésre utal. Az ötödik nevetés a sorsról, mint a világ „történéséről” ad hírt. A hatodik nevetés egyértelműen a „teljes” időnek szól. A hetedik és egyben utolsó nevetés pedig a megvilágosodott, felszabadult tudat öröme. Itt és ekkor születik meg a lélek istennője, Psyche, aki itt nem más, mint a megvilágosodott és megtestesült tündéri bölcsesség. Ő az, akit a magyar mesebeli garabonciás vagy a görög mítosz 332
szerinti Hermes tökéletes energiával „önmagáról szóló tudással” ruházza fel, tölti meg, és ezáltal hozza mozgásba az „élő világegyetemet”, aminek az ember csak parányi része. De ennek a résznek is tiszta tudattal kell bírnia, hogy „fénylő és oda való” része lehessen a nagy és világos Egésznek. Erről beszél a magyar mesének és a népi hiedelemvilágnak az az autentikus látásmódja, ami az ősapában-őskirályban egyúttal az ősvilágosságot, az abból kiáramló primordiális fényt is látja, s általa a saját életét is az örök fénybe helyezi és ott éli le. Ennek a fénynek az elejét, vagyis a kezdetét látja meg, ismeri fel kora hajnalban ez a bizonyos mitikus kakas. Ennek örül meg és ezért kukorékol. Világol már a világ”, jön már a nappal, jön a világosság. Hogy is mondja a nyírségi mese a megváltozott világról. „E mán nem világ, nem látni itt semmit se, se magunkat, se semmit, nincs világ, mert nincs benne fényesség. Nagy Apánk keze elfáradt már tartani e romlott világot. A kakas sem kukorékol már, nincs már hajnal, amiért szólhatna. Nem hasonlít már az emberre, sárkányfarkát is megette az idő...” Tehát ez a nem „világló” világ már nem világ, nem világít. Ezért nem jön el hozzá többet a Nap. Nincs már nappal csak sötétség. A sárkánykakasból is „kimegy” a sárkány. Megeszi sárkányfarkát az idő. Az elvesztett emberi hasonlatosság és a szintén elvesztett sárkányfarok bizonyítja, hogy a sárkánykakas immár „vakkakassá” változott. Erről a sötétség által megvakított vakkakasról többször és hangsúlyosan beszél az apokrif hagyomány. De nem kell nekünk az apokrif hagyomány többszörösen lefedett, agyonhallgatott és hamissá torzított örökségéig elmennünk és abba kutakodnunk. Maga Molnár V. József a népi vallásosság hiteles kutatója ugyanerről beszél, mikor hangot ad az emberélet szentségének az elvesztéséről. Egyszerűen elvész a világ, kicsúszik a talaj az ember lába alól, ha elvész az alap, a szent fundamentum. Ahogyan az archaikus hagyomány fogalmaz minderről: aztat a kípet űsapánk (Nimród) arcát lemeszeltfk ríg mán a {ő/dől és az ígről 333
nincs mán útja a magyarnak se ígen. se {ődön Vak mán a kokas. nincsen hangja néki...” (Horváth Lajosné) A sárkányfarkát elvesztett időben a sárkánykakas immár vakkakassá változott. Erről a sötétség által megvakított vakkakasról többször és igen hangsúlyosan beszél a régi hagyomány. Azt tartja róla, hogy „...ez is kukorékol ugyan, mint az a másik. Mert úgy gondolja, hogy lát valami világosat, valami olyat, mint a világosság. De az a világosság amit ő lát a sötétség világossága. Olyan, mint az új ember látása, aki csak kívülre lát, de belülre már nem. Önmaga árnyékát látja önmagának, ősapját (Nimród) pedig halott és elveszett királynak. Lát ez, de csak tükör által homályosan. Él ez, de csak a fény árnyékát látja és hiszi világosságnak. Nimród apánkat pedig ezért látja gonosz királynak és bukott királynak, önző óriásnak.” Az apokrif néphagyományban, különösen a verbális úton életben tartott eredetmondákban, Nimród-hagyományban erősen érezhető egy antagonisztikus dualizmusra épülő fényhit, fénymisztika. Ami a fényben örök jót, örök világosságot, a sötétben pedig abszolút rosszat és gonoszat lát. Úgy véli a primordiális Fény elvesztésével, elsötétült az ő belső világossága, kihullott a jó Isten „fényes világából”. Ki az örök sötétségre, a rettentő szégyenre a sötét nagy kárhozatra. Ezzel a belső elsötétedéssel magyarázza magát az eredet emlékének az elvesztését és persze a jó ősapa emlékének az elvesztését és gonosszá válását is. Magának a nimródi sárkánykakas fénylátásának az elvesztését is ebből az aspektusból látja. Az emberi és sárkányi tulajdonságoktól megfosztott kakas már csak a Fény látszatának a megjelenését adja csak hírül. Ebben a sötétségben már meghalt Nimród a Fénynek nincs élete, az embernek nincs „valósága” csak sötét árnyéka. Ebből az apokrif magyar hagyomány által megőrzött látásmódból is látszik, hogy minden tiltás ellenére a középkori eretnekmozgalmak egyik legerősebb je a bogumilizmus nagy nyomott hagyott a népi misztikába és csak megerősítette az archaikus 334
hagyományban amúgy is jelenlévő erős gnosztikus dualizmust. A „rossz teremtés”-ből, a világ folyamatos elsötétedése miatt a „boldog és jó fényességbe” vágyakozó lélek úgy vélte, hogy a teremtést valójában Isten és egy nálánál alacsonyabb ördögi lény együtt vitte véghez. Ezért van az, hogy van jó és rossz ember. Vannak világosságot magában „éltető” tökéletes teremtmények és vannak magukban sötétséget őrző, azt cselekedő, gonosz teremtett lények. A jó Isten fényes világa örökösen szemben áll a gonosz sötét világával. Nem véletlen, hogy ez a szellemiség a magyar eredethagyomány legarchaikusabb rétegében érhető tetten a legjobban. Valószínűleg egy valamikori, nagyon régi perzsa kapcsolat szakrális, spirituális emléke maradt meg így az apokrif magyar eredethagyományon keresztül. A régi nimródi fényes világ mélyen átélt siratása és Nimródnak az őt üldöző, a romlott földi világból az „ő fényes égi, házába való” Égbe (Orionba) költöztetése is ezt bizonyítja. További érdekes bizonysága ennek az a tény, hogy, ahogyan a népi hagyományban csökken és homályosodik ez a perzsa gyökerű kozmikus dualizmus és tűztisztelet, úgy felejtődik el a „fényes világban élő” és népére mindig fentről rálátó és vigyázó óriás ősapa emlékképe. Nimródból, a fényadó őskirályból így válik lassan Isten ellen lázadózsarnok király. Elfelejtődik Nimród, mint a fénylő ősvárosok „világos” nagyura és megváltozik maga a Bábel tornyáról való emlékezés is. Persze ennek az emlékvesztésnek kijelölt mesterséges útja van. Hiszen a hagyomány ok nélkül nem vész el. Sőt a hagyománya legmakacsabb tulajdonságokkal rendelkező valami, nagyon nehéz az útjáról letéríteni, de nem lehetetlen. Míg az archaikus mélységű, apokrifnak nevezhető verbális magyar néphagyomány megőrizte a „fényes” jó őskirály legendáját, addig az egyre ismertebbé váló bibliai „felszíni” változat, vagyis az Isten ellen lázadó zsarnok nagyúr nimród képe rögzült bele a köztudatba. Ez a viszonylag új hagyomány rövid idő alatt kiszorította, majd a régi világkép betiltásával végleg leváltotta a régiek „fényes” hagyományára való emlékezést és vele a „világos” Nimród emlékét.
335
27. Fehérló, fehér hagyomány „Fehérlúról... fehérlúról mit is mondhatník...az tüzes, az égi, az fehér, az régi, az magyar...” „Tudós” Nagy László János „Fehérló az égő tüzben, Fehérló az égő égben Nemrót az égő tűzben, Nemrót égő örök fényben” Gyergyói gyűjtésből „...a fehérló áldozás lényege a tűznek és a fehér életnek az ismeretében van. No meg abban, hogy ez a kettő mire képes ha egymással találkozik, mert bizony égtől-földig hatalmasra...” Balogh Endre „Nimród fehér lova parazsat eszik Nimród fehér lova tüzön utazik Nimród fehér lova égen hadakozik’ Nagy Márton A fehérló áldozásról a régi magyarok vallási életével foglalkozó irodalom viszonylag sokat beszél. A népi hagyományban fennmarad fehérló-hagyományról viszonylag kevés őrződött meg. Itt is a verbális hagyomány volt „jobban őrző”, akárcsak Nimród 336
esetében. Kállay a magyar mitológiáról írt könyvében említi, hogy a legutolsó maga Vatha volt, aki élt a fehérló-hagyomány pogány rítusával. Magának a fehérlónak a feláldozása és bizonyos testrészeinek a felajánlása külön jelentőséggel bír. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy e rítus résztvevője a lónak „fehérsége” folytán áldozza fel a lovat. A magyar hagyomány a fehérlovat Nimród kedvenc állatának tartja mind a mai napig. Olyan földi lénynek, olyan fehér „állati életnek”, amiben az ősapának „fényes, erős és harcos kedve telik”. Örömmel néz rá annak tiszta kinézetére, kívül-belül világos fehér, tiszta és égi életére. A Thuróczy-krónika és vele megegyezően a Budai Krónika is arról tudósít, hogy hajdanán Svatopluk (Szvatopluk) fejedelemnek egy aranyozott nyergű, arany kantáros nagy fehér lovat küldtek a földjéért, Itt jegyezzük meg, hogy László Gyula már utalt arra a tényre, hogy a szkítáknál és a belső ázsiai népeknél a lószerszám díszítésének ősi értelme az, hogy a lovat a szarvas tulajdonságaival ruházták fel, mintegy szarvassá tették. Ez néha annyira jól sikerült, hogy a ló fejét agancsos szarvasálarccal fedték le. Ezért az ajándék és az áldozati ló mögött, mélyen spirituális értelemben ott található maga az égi szarvas, a Nap szarvasa, a szkíta aranyszarvas. Nem véletlen, hogy Árpád és „nagy családja” ezután a különös ajándékozás után azt üzente a szláv vezérnek, hogy itt továbbá ne maradjon, mert ezt a területet ők már a fehér lóért megvették. Mégpedig a „füvet a féken, a vizet a nyergen”. Ezek után a megajándékozott fejedelem megütközött a magyarokkal, de végül megfutamodott és a Dunába fulladt. Az Anonymusnak ismert P. Mester reánk hagyott krónikájában is feltűnik a fehér ló, mint mágikus ajándék. De itt azt olvassuk, hogy nem egy fehérlovat, hanem tizenkettőt ajándékoztak a magyarok és nem is Svatopluknak, hanem Salánnak. De ami különös és nem véletlen, hogy P. Mester történetében is jelen van a vízbe fulladás csöppent sem véletlen momentuma. Mindkét krónikában jelenlévő fehérló száma mágikus szám, és mindkét mágikus számnak közvetlen kapcsolata van a magyarok ősapjával. Konkrétan az egy és a tizenkettes számról van szó. Az egy a „fehér” száma, az a szám, amiből a többi is megszületik. Az egyben benne van minden fontos szám, minta hogy a fehér színben is 337
benne van minden az élethez, az „alsó és felső” világban való jelenléthez szükséges minden szín, A fehér szint és vele együtt az őt alkotó színeket nevezi a szakrális emlékezet a fény színeinek, A tizenkettes pedig a zodiákus száma. A csillagbölcsesség szerinti „teljes kör” száma. Az a páros szám, amiről a magyar hagyomány úgy beszél, mint Nimród égi számáról. Tehát Nimród maga az Egy, mert ő volt az első király, az első szakrális „Ős”, és ennek az őskirálynak, szakrális Ősnek az élete a teljes égi útban, ha úgy tetszik Csontváry szavával élve a Napútban válik teljessé. A fehérló pedig nem más, mint ennek az Ősnek az állata, az ő legkedvesebb „jószága”. Olyan jó állat, aminek az áldozata által megtöretik a sötétség hatalma és visszajön a Jóisten „jó-fénye”, A rajta és általa végrehajtott áldozat az égi-földi jó visszajöveteléért. az „első őskirály”, a magyarul beszélő első király – első hadúr visszajöveteléért. Áldozat a Nap „befogásának” és kisajátításának mágikus-kozmikus bűncselekményéért. A „fehér”ló a „fehér” király legkedvesebbje, mondhatni örök hátasa. Általa lett ő magasabb és gyorsabb. Az ő leölése áldozat Nimródért, áldozat a nimródi Napért, áldozat egy hajdani örökké világos aranyvilágért. Térjünk most vissza Anonymusra. Ő említi, hogy három magyar vezér, Ond, Ketel és Tarcal végrehajtja a lóáldozatnak a magyar ősvallásban előírt rítusát. Vagyis egy meg nem nevezett hegyormon „pogány szokás szerint” fehér lovat áldoznak. A történelmi Magyarországot tekintve fehérló-áldozásnak az emléke megdöbbentő módon ott a legerősebb, ahol a legtöbb Nimródról szóló hagyomány is fennmaradt. Már többször is említettük, hogy magának a Nimród-hagyománynak a szakrális gyökere milyen erős szállal kötődik a hajdani ősi Perzsiához. Most ugyanezt fogjuk tapasztalni a fehérló-mondáinkkal kapcsolatban is. Már Hérodotosz említi Kűrosz perzsa király szent fehér lovait (V/89). Ugyan ő, a ,;történelem Atyja” hagyja hátra az utókor számára, hogy amikor a makedónokhoz követségbe küldött perzsák megérkeztek és Amüntasz elé járultak és előadták kívánságukat, hogy küldjön földet és vizet Daréiosz királynak (V/18), a perzsa sereget kísérő mágusok fehér lovat áldoztak fel a folyó kiengesztelésére mégpedig azon a vidéken, ahol máig nagyon erős nyoma van az ún. pogánykultusznak – vagyis Thrákiában. (VII/113-114.) 338
A magyar nyelv metafizikája és a magyar Nimród-hagyomány egy reánk maradt érdekes szelete arról tesz tanúbizonyságot, hogy a magyarok ősei a „tiszta.., .Fehér” lovat a tiszta, a kívül-belül „megtisztító” folyóvizek árjával, azok kiszabadulásával hozzák mitikus párhuzamba. A magyar nyelv bölcsessége arról tesz tanúságot, hogy a ló, a „jó” ősszavunk a régi magyarban folyót folyóvizeket jelentett. Ennek emlékét őrzi a Hejő, Sajó, Berettyó stb. folyó elnevezéseink. Valamint az, hogy a hagyomány úgy tartja, hogy Nimród gyakran fürdött „jóban”, majd megszárítkozva tisztán és frissen folytatta földi útját. De ami neki „jó” volt, az ellenségeinek igen gyakran a vesztét is okozta. Ennek a mitológiai momentumnak a figyelembevételével válnak világossá a krónikák őrizte fehérlóval kapcsolatos történetekben megjelenő folyó víz által való életvesztések. Minden bizonnyal a máig fel nem tárt pre-hellén korszakra vezethető vissza az, hogy az athéni polgárok fehér lovat áldoztak a szkíta Toxarisz síremléke előtt hálából azért, hogy az Athénban sokáig pusztító dögvész tombolása abbamaradt. Tovább kutakodva a perzsa párhuzamok iránt Cambell, Bíró L. és Balogh E. is megemlíti, hogy Tistrja, a termékenység és az eső nagy istene, akit a Síriusz csillag testesít meg az égen, ami nem véletlenül az éjszakai égbolt összes csillagképeinek a vezére – fő feladatául azt kapja, hogy a nagy nyári szárazságok alkalmával gyógyító és éltető vizes palástjával betakarja a kiégett földet. De hogy ez megtörténhessen Tistrja egy hatalmas, csodálatos napfülű, azaz sárga fülű, aranyzablájú fehér ló alakjában harcol Apaosa, a szárazság kegyetlen démona ellen. Apaosa három napi harc után először elűzi Tistrját. ekkor Tistrja Ahura Mazdához fordul segítségért, aki tíz ló, tíz teve, tíz bika, hegy és folyó erejét adja neki. Ezek az erők aztán ki- és felszabadítják a vizeket és tisztító, életet adó energiával „töltik fel” a tájat és általa az ott élő embert is. Itt a tíz azért nem tizenkettő, mert a teljes zodiákus szám használata itt nem jogos. Mivel itt még a kozmikus teljesség nem nyilvánul meg csak e harc után születik meg a „tizenkettő igazsága” úgy a földön, mint az égen. Nem beszéltünk még arról, hogy ezt a bizonyos nimródi fehérlovat miért csak az vezetheti, aki azt meglovagolja, vagyis ahogy a hagyomány mondja, csak az vezetheti ezt a csodás és 339
misztikus fehér lovat, akit ő maga is vezet. A fehér ló királyi állat ezért csak király lovagolhatja, csak király vezetheti – mert „király ő az állatok között, napállat az emberek között”. Ebből kifolyólag az útja is „napos” és nem borulhat árnyékba. Csak a legnagyobbak vezethetik, mutathatják az utat számára. A legfőbb út pedig nem más, mint az áldozat útja. A napállat napáldozatát is csak egy „napember” mutathatja be. Ezért volt az, hogy a régi Indiában is csak a legnagyobbak mutathatták be a fehérló-áldozatot. Az áldozatra kiszemelt szép és „egész”-séges lovat egy teljes évig hagyták, hogy szabadon barangoljon. Ezzel lehetőséget adtak neki, hogy hadd járja be hát az „égnek földi útját itt a teremtett földön”. Barangolja be a tizenkét csillagjegy minden „idejét” itt a földön azért, hogy az áldozat teljes és maradék nélkül való legyen. Mert a rítus csak így lehet hiteles. A Nimród-hagyomány itt teljesen összecseng ezzel a rítussal, hiszen azt hagyta ránk, hogy csak azt a lovat uralja, lovagolja, használja utazására a magyarok őskirálya, amelyik az „összes csillag alatt szabad volt egy évig”. Mégpedig azért. mert így az „összes csillag erejét” egyesíti magában és ez az egyesített csillagerőt soha nem fogja többet elhagyni és a rajta végrehajtott áldozat után ez az erő visszaszáll az égbe. Ez a „barangolás” azonban szigorúan a törvény alatt történt, vagyis e csodásan szép és egészséges ló barangolását fegyveresek biztosították és ők voltak azok, akik meghódoltattak minden területet, minden népet ahová a ló a barangolása folytán eljutott. (Mahabharata XIV/ – A Lóáldozat Könyve). Említettük már, hogy Nimród őskirály-ősapa Napkirály volt, első ismert királya a Napból jött Fénynek, a Napból jött ősi „világos” bölcsességnek. Megvoltak a jellegzetes és a napkirálysággal közvetlenül összefüggésbe hozható napkirályi attribútunnai is. A fehérló maga is egy élő attribútuma ennek a naptradíciónak. Nem más, mint a hős és a hősként uralkodó isteni eredetének szimbóluma. Ez a szimbólum pedig tiszta és fehér. Minden bizonnyal innen eredeztethető a régi magyarság, a kora-középkori magyar királyság, az egész Árpád-házi eszmében megjelenő fehér-kultusz. Ennek a különös kultusznak a különböző megnyilvánulási formái sokkal-sokkal később a magyar történelem folyamán is fellelhetők (pl. Dózsa György-féle „parasztlázadás” idején, a kuruc korban stb.) 340
Miért is élő attribútuma ennek a sajátos nimródi napvallásnak a fehérló? Azért mert, ez a fehérló a Napkirályt hordozó, azt jelképező, azt „égi-földi utakon” tovavivő szent állat volt a magyarok őseinek a hitében. Emlékezzünk csak e fejezet rövid kis idézetére, ahol Nimród lova bizony parazsat eszik, és tűzön utazik. A magyar hitvilág csoda lova, a magyar mesék táltosparipája parazsat eszik és rendelkezik azzal az isteni adománnyal, amivel a Jóisten az embert felruházta, vagyis a beszéd isteni adományával. Magát ezt a különös beszélő lovat az archaikus hagyomány egyértelműen Nimród lovának nevezi és arról beszél, hogy amikor Nimród ellenségei Nimródot csapdába akarták zárni megpróbálták előle „elfalazni” az eget, hogy ő oda ne juthasson fel. De Nimród okosabb és nagyobb is volt az ellenségeinél és feljutott az égbe. Mikor felért oda akkor a neki oly kedves parazsat evő, nagy szárnyú és beszélő lovát visszaküldte, visszafordította a földre. A földön belül is a magyarok „hegyekkel kivert, azokkal körülhatárolt” mesés hazájába küldte vissza egyetlen csodás adományával, a világ egyetlen ősnyelvével, a magyar nyelvvel a birtokában. Ezért mondják, hogy a magyar nyelvet Nimród akaratából szárnyas táltos őrzi, hogy az az örök időkig megmaradjon. A szárnyas ló képzete nem egyedüli a mitológiában, a viszonylag legteljesebben reánk maradt mitológiai hagyománya görög is őrzi a szárnyas ló legendáját, amit Pegazusnak nevez. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Pegazus a Peffieus-mítoszokban is szerepel. Erre igen ritkán történik említés a magyar népmesekincsben pedig a Vízi Péter — Vízi Pál és az Aranykútban aranykorsió c. mesében is fennmaradtak ennek az ősrégi hagyománynak egyes részletei. Perseus a perzsák mitikus őse volt és neve eredetileg Világítót, Napot jelent, ami minden bizonnyal összefügghet a magyar parázs, perzsel, pörzsöl, piros, pirul stb. szavainkkal. Sőt a magyar népmese igen sok perzsa hagyományt, mítoszt fenntartó gyökerei ben rátalálunk egyfajta olyan mitikus tájolásra, ami nagyon szorosan kötődik azzal a dél-kultuszzal, amit oly sokan kihajítanának a magyar hagyományból, mivel még csak köszönő viszonyban sincs a reánk testált finnugor őseredettel. De maradjunk még egy kicsit Nimród szárnyas lovánál, annál a bizonyos Pegazusnál. C. G. Jung akárcsak Barts azt írta, hogy a 341
keresztény eón első felének a betelte után tehát ama második félben minden bizonnyal kapcsolatba kerülhetünk Krisztus Apokalipszisben megjelent megtestesülésével. Ahol is ama nevezetes Pegazus „az Aquarius paranatellonja”. Ez a csillagkép (Pegazus-csillagkép) az amelyet az arabok „Nagy Lónak”, a görögök pedig egyszerűen Hipposznak (Lónak) neveztek. Ennek a csillagképnek a helyzete a Vízöntő- és a Halak-csillagkép mellett, azokkal mintegy párhuzamosan található meg ott fenn az égen. Lássuk hogyan jelenik meg a fehér ló a Bibliában, pontosabban a Szent János evangélista által írt Apokalipszisben: „Ekkor nyitva láttam az eget. Egyszerre egy fehér ló jelent meg. Aki rajta ült, azt Hűségesnek és Igaznak hívták. Igazságosan ítél és harcol. Szeme olyan, mint a lobogó tűz, fején ékes korona. Neve fel van írva, de senki sem ismeri, csak ő maga. Vértől ázott ruha van rajta... Szájából éles kard tör elő, hogy lesújtson a nemzetekre. Vasvesszővel kormányozza majd őket, és tapossa a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját.” (Jel. 19:1115.) Ez az igen érzékletes leírás egyszerre idézi az ősmagyarok szent királyait, az óind jövendölés Kálkiját, az apokrif hagyomány kemény de határozott igazságosztóját. Az ősi, ciklikus időintervallumokban gondolkodó archaikus gondolkodás nem hagy kétséget az iránt, hogy eme sötét korszak végén – amit az indiai tradíció Káli-yuga-ként határoz meg – amikor teljesen elhatalmasodnak a gonosz erők, eljön a vég, és akkor Visnu utolsó avatarjában Kalki alakját veszi fel, aki „ragyogó ifjú képében jelenik meg, koronával a fején, szárnyas hófehér paripa hátán, kezében karddal”. A Klaki név jelentése: fehér ló. Visnu e megtestesülését néha „szép és okos” ló fejjel ábrázolták a régi Indiában. Ő lesz az, aki „a mindenütt jelen lévő hitvány barbárokat brahmanoktól körülvéve ki fogja irtani”. A magyar Nimród-hagyomány szerint a Rossz kor legroszszabbja idején Nimród felül szép fehér paripájára, „előveszi” életerős, fiatal és dalia alakját és kőbe rejtett hatalmas lángpalloshoz 342
hasonlatos égi kardját majd gyűrűjét az ujjára húzva eltapossa a gonoszokat és azok minden sötét alkotását. Nagyon érdekes és mindenben Zajti Ferencet erősíti meg az a tény, hogy a perzsa, az indiai és a magyar fehérló hagyomány milyen közel van egymáshoz és egymást mintegy ki is egészíti. Tudjuk azt, hogy az asztrológiai hagyomány szerint Magyarország a Nyilas jegyében áll, mintegy azt példázza, azt jeleníti meg. A keleti zodiákus szerint viszont ez a zodiákus a „Ló jegyének” felel meg, ami minden bizonnyal nem lehet véletlen. A magyar Öregisten fehér mén je, a magyar ősmesék Fehérlófia áldozat és katarzis-katabázis során megistenülő hős egyszemélyben. Fehérlófia egy fehér lótól, az ősapa hátasától születik, aki kétszer hét évig szoptatja. Majd a gonosz erők sárkányállatainak elpusztítása után, akárcsak a sumér Etana a magas égbe „vitetik fel” mégpedig egy hatalmas griff-turul által. A magyar Nimród-hagyomány és népmesekincs egyaránt bizonyítja azt, hogy az isteni eredetű, „fehér” tisztaságú, fehér színű ló az ősmagyarság-áldozatának és küldetésének egyik, hanem a legfontosabb szimbóluma, magyar szóval jelképe. Ennek a jelképnek, a fehérlónak a mitikus gondolkodás szerint hasonló természete van, mint magának a romlatlan, tiszta tűznek. Tiszta, fehér, spirituális-metafizikai értelemben vett szűzi tulajdonság ez. Ez a „fehér tulajdonság” áll a fókuszában annak a különös fehér hagyománynak, amiről már a Pilisről szóló könyvemben is említést tettem. Ez a fehér hagyomány éppen úgy megtalálható a „szent” Pilis környékén lévő hagyományokban, mint a pálos misztikát övező magyar „fehér” keresztény hagyományban. S milyen érdekes a pálos rend felszámolása után a viszszatért Pálosnak nevezett rend már csak külsőségeiben viseli annak a fehér hagyománynak a nyomát, ami Özsébet annak idején e magyar rendalapítására ihlette ott a magyar „szakrális-szívben”, e szent hegységben. Arról a különös magyar vidékről beszélek, ahol azok a sajátos magyar kereszténységet hirdető különös pilisi remeték éltek. Miattuk hagyta ott a köztiszteletben álló Özséb atya magas egyházi titulusát és az abból származó világi-egyházi jólétet. Mint tudjuk a rendet saját otthonában, saját magyar világában számolták fel valótlan indokokra hivatkozva mégpedig külső erők. Azt 343
hitték akkor, hogy elérik céljukat és a rendnek nyoma sem marad az időben. És akkor majd a felszámolásukat követő hosszú-hosszú idő multával majd egy nevében azonos, de lelkiségében különböző rend költözhet haza a jövő Magyarországába. De hiába telt el viszonylag sok idő a pálosok elűzése óta a Pilis máig megőrizte a régi magyar pálosok csodálatos fehér kereszténységét. Hiszen a Pilis talányos, természetesnek tartott mesterséges romjai, feltáratlan barlangrendszereinek a hagyomány szerinti „különös összefutásai” erről a jelenlétről, erről a rejtett tudásról beszélnek a látó utókor számára. Akárcsak az a különös sugárzás és térerő, amiről már idestova száz éve beszélnek az emberek. Ráadásul ezt a sajátos sugárzást már a szakemberek mérései is alátámasztják. A hivatalos tudomány, ha hallgat is róla, értetlenkedve és megdöbbenéssel keresi mindennek az okát. A Pilis nagy titkainak egyike Dobogókő „fehér hangja — fehér dobogása”. A hagyomány őrizte emlékezet szerint itt dobog az ország, sőt többek szerint a régi tradicionális ősi Európa spirituális szíve. Az a bizonyos szív, amiről maga a mitikus történelem őriz számunkra különös titkokat. Lám ennek az „agyországnak” is van szíve, ami ott benne az útereken, „leyvonalakon” keresztül áramoltatja azt a kozmikus energiát, amit csak most kezd megismerni a hivatalos, az elfogadott „tudás” világa. Mindezek tudatában nem is olyan meglepő, hogy az árpádkori örökség szerint ez a hely a magyarok mágikus tudásának központja. Egy olyan beavatóhely, amiből nagyon kevés volt és van. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy itt lokalizálódott az a bizonyos magyar fehér hagyomány, amit a pálosok a szó szellemi és fizikálisjelentésé ben is magukra vettek. Hiszen Özséb tűzlátomása és a pilisi remeték tudása által bennük valóra vált, bennük született újjá a „jó fehér fény” ahogy azt a középkor nevezte, aminek a látható színe „fehérre festette az Úr magyar papjainak rendi ruháját”. Nem véletlen, hogy a magyar mesekincs Nimród— Nemrót—Nimrót őskirály mesebeli ruháját is fehérre festette ez a „világos” hagyomány. Az ő aranyhintója elé hol egy „csodaszarvas” volt befogva, hogy egy csodaszép fehérló. S ez a jó ősapa akármerre járt a mindenségben, legyen az az egész kerek földi világ vagy éppen a világvégnyi messzeségben lévő, de ennek a szarvasnak, ennek a fehérlónak csak ..szusszanásnyi 344
vasnak, ennek a fehérlónak csak ..szusszanásnyi távolságban lévő égi nagy világ – mindenütt fehérség, szűzi tisztaság, jóság, igazság járt a nyomában. Ennek az aranyhintót hajtó fehérménnek számunkra már nem is olyan megdöbbentő, hogy három szeme volt. Három, mégpedig azért, hogy azzal a harmadikkal mindig és folyamatosan láthassa a nagy szellem világát. A mítosz szerint azért, hogy ha a szellemvilágból érné támadás óriáskirályunkat és országát, akkor ő mindezt nagyon hamar megláthassa és kivédhesse. Itt egyértelmű a párhuzam az embernél is csökevényes formában meglévő tobozmiriggyel, ama bizonyos „harmadik szemmel”. Az erről való tudást egyaránt megőrizte a régi Kelet, a régi India ezoterikus tudása, és ha rejtett formában is, nyugat vallási hagyománya is. Itt nem kerülhetjük ki a szem szó esetében a magyar nyelv ősrégi bölcsességét, amint hogy arra utalást is tettünk már az Ég-ég fogalmak kapcsán is többek között. A szem szavunk egyaránt jelenti az ember látószervét és azt a szemet, amiben a mag és azáltal a magerő rejlik. Ahogyan a gabona „szeme” egyúttal magában rejti a gabona magját is. A két dolog között az összefüggés a spirituális látásban van. Akinek van szeme, az meglátja a szemben a magot és a magban az örökkévalóságot. Az archaikus magyar hagyományban Nimród a „mag őre” és ez a mag a kapcsolat az Ég és a föld között. A néphagyomány szerint a pálosok sem voltak mások, mint a „mag őrei”, a fehér hagyomány kultuszának szerzetesei. A régi magyar pilisi „fehér tudás” jegyében megalapított és máig egyetlen magyar alapítású szerzetesrend papjait, a pálosokat a néphagyomány több néven is nevezte. Vajon miért is lett a rend felszámolva? Része van mindebben ama nimródi, kusita gyökerekkel rendelkező fehér hagyománynak és az ebből eredő erős mitikus nemzetszeretetnek. Maga Pámer atya, az éles szemű és gyors észjárású derék jezsuita ezt egyértelműen meg is írta. E rend felszámolásának az apropója a magyar nemzethez, a magyar lélekhez és a Nemzet Édesanyjához, a magyarok Nagyasszonyához való sajátos és erős ragaszkodás volt. Nem csak itthon, de külhonban is nagyon jól tudták, hogy a nemzethez, a magyar emberekhez szellemben és lélekben a legközelebb egy szerzetesrend volt és ez a magyarok Pálos rendje. Nyugodtan kijelenthetjük, 345
hogy ezzel a kijelentésével, mondjuk úgy tényfeltárásával Pámer atya nem volt egyedül. Mégis megtörtént az elképzelhetetlen kiüldözték a magyar pálosok fehér rendjét az országból. Tóth László a pálosokat Nimród keresztény papjainak nevezi. Nem véletlen, hogy valami a pálosokhoz hasonló történt meg magával a Nimród-hagyománnyal is. Ebben az esetben ugyan nem űztek külföldre senkit és semmit, csak a régi nimródkép helyébe egy azzal teljesen ellentétes nimródképet fogadtattak el a nemzettel. S így a felejtésre ítéltetett, régi hitvilág által őrzött nimródkép végleg az ősiség talaján álló, archaikus képzeteket őrző verbális hagyomány szűk peremvidékére szorult vissza. Ugyanígy a vele erős rokonságban lévő, néphagyomány őrizte mitikus magyar fehér hagyomány is szemmel láthatóan az 1848-as éveket követően kiegyelődött a néphagyományból. Erre a tényre elég egy példát említeni mégpedig balladáink, népi énekeink fehér hagyományát. Nem kell alapos vizsgálat ahhoz, hogy észrevegyük azt a tényt, hogy fehér balladáink és népénekeink szinte egy egyidőben kezdenek elveszni a folklórból, a balladáskönyveinkből, népének-gyűjteményeinkből. Nem teljesen vesznek el, de a nagyrészük odalesz. Szerencsénk a szerencsétlenségben, hogy megmaradt egy pár tipikus magyar fehérballada, ami a lényegbeli továbbadást, azt a bizonyos belső tartalmat tovább örökíti. Ilyen a sokak által ismert magyar ballada a Fehér Anna balladája. Ami hogyan is kezdődik: „A fekete halom alatt, Fehér László lovat lopott”. Való igaz az elsötétülés „fekete halma alatt”, alatt történhet meg csak a lopás, az örök „fehér” törvény megsértése. Az ősi magyar örökség, a fehér és fekete dualisztikus mágiáján, mint tűz- és fényvalláson alapuló hit néphagyományban elmentett gyökerei mintha kihullottak volna az idő szigorú rostája miatt. Mindebből csak igen kevés maradt meg a jövőnek, az is többnyire a verbális átörökítésnek köszönhetően. Pedig a néphagyomány megtette a magáét. Úgy őrizte az öregek által rábízott kincset, hogy az megható és megdöbbentő egyszerre. Egy-egy történet, a régi tudás egy-egy szelete, mondanivalója gyakran elmondatik más-más címen, más-más néven jól belerejtve a mondanivalót a történés sodrába, a betű és a szó „rejtekébe”. 346
Erre egy példa, hogy az előbb említett ballada Fehér László néven is fennmaradt és ugyanígy kezdődik, mint amaz, hogy félreértés még csak véletlenül se essék. A népi emlékezet szigorú törvényeket cipel a belsejében, mert tisztába van mondanivalójának a súlyával és annak spirituális fontosságával. A szomorú az, hogy egyre „szürkül”, egyre „feketedik” az a bizonyos fehér. „Az idő haladtával kopik a Fény” – ahogy azt az öreg erdélyi fafaragó mondta. Erre bizonyíték, hogy a jóval több, mint félezer oldalas, 1976-ban kiadott Magyar Népballadák c. könyvben, ebben a hatalmas magyar balladagyűjteményben megdöbbentő, de csak négy fehérballadát találunk. S ez az arány más magyar balladáskönyvre is érvényes. Szerencsénkre a magyar verbális hagyomány itt-ott még őrzi a hajdani „fehérbe öltözött” balladavilágunkat, Nem véletlen, hogy Nimród legszebb „ruhája” is fehér. Erre úgy vigyáz, mint egyetlen lányának a „szeme fényére”. Itt érdemes a „szeme fénye” kifejezésen egy kicsit elgondolkozni. A hagyomány úgy tartja, hogy az ősapa világossága a királylány szemén keresztül hatolt be annak tudatába. Es a szemnek a fénye mutatja meg annak a világosságnak a tudatban lévő jelenlétét, tölti fel annak testét „fényes” élettel. A Duna-Tisza közi mesehagyományban arról adnak hírt, hogy ezt a bizonyos nimródlányt többször is el akarták rabolni napközeli égi otthonából. Nem másért, mint azért, hogy elvegyék annak a „szemefényét”, megfosszák külsőbelső nimródi világosságától. Elvegyék azt a nimródi tudást, aminek része a fehér (fehír, fejér, fejír) hagyomány, a karizmatikus királyság tudata éppen úgy, mint annak a bizonyos mágikus templomtoronynak a megépítése, ami Bábel tornya ként ment át a köztudatba. Nem mindegy, hogy azt mondjuk Isten ellen, annak legyőzésére építették azt a bizonyos bábeli tornyot vagy éppen annak megismerésére, a Hozzá való eljutás egyenes és világos céljából. Ahogy a magyar hagyomány örökíti: „…út lett volna ez a torony az Öregistenhez, hogy nem csak lílekben, hanem testben-lílekben látva jussunk fel oda hozzá a csillagos szabadságba...” Balogh Sándor somogyi gyűjtéséből (1940 körül) 347
Fehér kövekből készült ez a mitikus fehér torony, amiből ama tiszta lelkek is vannak. Egyre kisebb épületeket egymásra építve juthatott volna fel a legmagasabb égbe a magyar, így hasonló volt ez az egész a mindenség szerkezetéhez, mint amilyen maga az Ég és a föld teljessége. Mert az is ilyen csak nem teljesen, mivel sem a szem, sem a tükör nem mutatja meg a „teljest”. Ez a felfogás pedig nem más, mint az amiről maga M. Eliade beszél, amikor úgy fogalmaz, hogy: „a kozmosz és annak megszentelt tükörképe”. A magyar tradíció a fehérló megszentelt árnyékának nevezi a teremtett világ szakrális épületeit. A fehérló árnyékaként jelenik meg az a fehér mágia alá eső terület, amit evilági romlás nem érinthet. Az áldozati ló feláldozásával mindezen láthatatlan világ, ami a fehérló árnyéka ként válik láthatóvá, beleköltözik magába az emberbe. Maga a szent tér ősélménye költözik bele a hívőbe. A jóknak fehér árnyéka van, a rosszaknak pedig fekete. Természetesen a fehérlónak fehér az árnyéka. És ez az árnyék azt a misztikus „fehér teret” mutatja meg a beavatottnak, ahol majd a mágikus erőkkel bíró szent épület megépíttetik. A Nimród-hagyományban először a fehérló által a „tűz helye” lett megmutatva, majd utána „azok a csodás templomszerű épületek”. Tehát a tűz helye után, a tűz őrzésére megépült szent helyek. Nem csodálkozunk ezek után már azon, hogy magának Nimródnak az árnyéka a magyar hagyomány szerint nem más, mint a láthatatlanból hirtelen megjelenő „világos” tűz. Magának Nimródnak is egy hirtelen a semmiből megjelenő tűz mutatta meg magának az örök tűznek a helyét. De nem csak tűz mutathatja meg azokat a „fehér helynek” nevezett kiválasztott földi pontokat, ahol szent épületek épülhetnek, hanem a csillagok állása is. Ne felejtsük el, hogy Nimród megkapta a „csillagok tudásának a bölcsességét is”. Mi sem természetesebb, hogy a bábeli torony helyét is a mítosz által őrzött hagyomány egyszer tűz által jelöli ki, másszor pedig az „ég csillagainak titokzatos útmutatása” határozza meg. A mesehagyomány megdöbbentő következetességgel odáig megy, hogy meg is magyarázza miért is került Bábel tornya oda, ahova került, ahova végül is „odaépítették”. Ügy történt az egész, hogy Nimród „mikor kellett” megszámolta a csillagokat és számot vetett azok egyáltalán nem véletlen okozta fekvésével. Majd kiszámolta, hogy 348
hova kell építeni ezt a bizonyos templomot ahhoz, hogy a legeslegfelső, legkisebb méretű szoba a legnagyobb fényben álljon. Hiszen ennek a szobának a fénye „éltető fény legmagasabbika” kell hogy legyen. Itt fog lakni az ő „egyszem” lánya, akit a Nap örök bölcsességére fog bízni. A magyar mesehagyomány több már-már elveszőnek látszó „apokrif” verziót is tud Nimród lányának különös sorsáról. Íme az egyik, számunkra talán legérdekesebb. „...Minek utána az ősi magyar nyelvet sok más nyelvre „törte” szét a sötétség ura-istene, már nem készülhetett el Nimród lányának az égi otthona. Ezért ő minden délben, mikor a Nap a legmagasabbra hág az égen megáll az égnek azon pontján, ahol egyszerre láthatja apjának régi világát és apja népének új hazáját. S csak néz, néz le a nagy világosságból ide le a földre, hátha épül már az az égigérő torony, ami az ő házát fogja lentről fentre megtartani...” S most lássuk Nimród király lányának történetét kicsit közelebbről. Ismerjük meg azt a legendát is, mi szerint a magyarok legendás őskirályának mégis sikerült (ha a földön nem is, de az Égen igen) napfényes palotát építenie „egyszem” naphajú lányának...
349
28. Nimród lánya „…és aztat is tudjuk, hogy vót Nimródnak egy szíp aranyhajú lánya... míg most is finylik annak hajakoszorúja. Kedves vót ű az űsapának is meg a Szípasszonynak is van vídék ahun Ilonának híjják...” „Kurta” Kiss Ferenc, öreg juhász „Egy aranyos uralkodónak kell hogy legyen aranyos felesége és ha az van legtöbbször van annak aranyos lánya is...Ebben az apokrif hagyomány megegyezik a népi emlékezettel.” Tóth László Nimród lányárról manapság vajmi keveset tudunk. A két „vadászó” fiú és az a bizonyos aranyszarvas bekerült ugyan a nemzeti legendáriumba, de Nimród lányával sajnos ez nem így történt. A népi hagyomány úgy tudja, hogy Nimród sokáig rejtegette azt palotájának legmagasabban lévő szobájában. Ennek a csodás szépségű lánynak az arcát „csak tiszta napfény” érhette. A hajának a színe is a tiszta Nap fényétől lett olyan sugárzóan fényes és napszínű. A hagyomány úgy tudja, hogy olyan sokáig lakott ott fenn az Éghez oly közel ez a csodaszép királylány, hogy megtanulta az Ég nyelvét és a Nap nagy titkait. Ezért szólt a mindenható Nap az ő hatalmas apjának (Nimródnak), hogy engedje meg csodaszép lányának, hogy az egek között az Égi Tejúton sétálhasson, meglátogathassa az ő (vagyis a Nap) otthonát és annak tiszta fényből élő és azt „visszasugárzó” lakóit. Ezért természetesen nagy árat fizet a „tiszta”, az „egyszem” nimród lány, többé soha nem jöhet le a földre. De a Nap jóságos, fénye világos és szeretetet sugároz, soha nem kegyetlen és gonosz ezért engedményt tesz. Ha nagy baj van lenti világban, akkor az ő napfényes „feje” mindig lenéz majd onnan fentről és megvilágosítja jó fényével az 350
ő benne bízókat, vagyis az ő „fényének” belső azaz lélekben való megtapasztalóit. Itt mindjárt egy bogumil—katar—albigens párhuzamra akadunk, mégpedig a „tiszták” kifejezés kapcsán, és ha a Nap fényében egy olyan logoszt ismerünk fel, ami „tiszta szellem” természetű és ez a „naptisztaság” eléget maga körül minden anyagi sötétséget és csak „felfelé”, tehát övéihez törekszik, és lefelé csak nagy sötétség idején „világol le”, akkor Nimród elrejtett lánygyermekével meg is találjuk a párhuzamot. Ez az elrejtett „szűzi” nőiesség, mint a tiszta fény élő és fenntartó kelyhe nem ritka a magyar népmesében. Itt csak azért válik oly dominánssá a jelentősége, mert ő itt Nimród lánya. A magyarok ősapjának, a világ első királyának fényleánya, aranyhajú Ilonája. Ő az, akinek a fején aranyhaj világít jelezve azt, hogy magában a fejen „belül”. sem világíthat más, mint tiszta Fény. Olyan élő világosság, ami itt már nem megvilágosít, hanem ő maga a Világosság. Nagyon érdekes, ahogy a mese itt önmagát magyarázza. Eliade nem véletlenül utal a fény szerepének univerzális jelentőségére a vallási hagyományban tapasztalható megismerésben. Ez a szellemi többlet olyan erős, hogy nemcsak a megismerésre, a szellemi ébredésre alapuló vallásokban (pl. buddhizmus) jelenik meg karakteresen, hanem a kinyilatkoztatásra alapuló, erősen monoteista vallások esetében is jelen van, éppen úgy, mint az autentikus, szakrális hagyományokat hordozó néphagyományban, illetve népmesében. Gondoljunk itt csak arra, hogy Mózest le kellett takarni amikor lejött a hegyről, ahol Istennel találkozott, mert olyan erősen fénylett az arca. A muszlim hagyomány szintén ismeri a ..fénylésnek” a spirituális súlyát és jelentőségét A magyar népmesében, ami most kutatásunk tárgya a magyar Nimród-hagyomány kapcsán számtalanszor találkozunk a fénnyel, mint spirituális vezetővel, a bölcsesség és a tudás őrzőjével. Ez a tény igazolja Eliade kijelentését és megerősít minket abban, hogy jó nyomon járunk. Tehát Nimród lánya azért fényes, mert egy „fénytudást” egy égi bölcsességet őriz. Ennek az égi bölcsességnek egy pillanata is elég ahhoz, hogy a földön élők „fénybe boruljanak”. Hiszen, ahogy a hagyomány tartja, ha baj van csak le néz Nimród lánya, mintegy „levilágít” és a sötétség szenvedéseitől meggyötört emberekben a régtől bennük levő, de a 351
„sötétség által lekötözött” fény felszabadul. És ettől fogva, ahogy a mítosz, a mese tartja „látva látnak, nézve néznek” az emberek. Még az 1848-as időket követő szomorú időkben is élt a nép között legenda Nimród aranyhajú lányáról. Azt mondták róla, hogy bizony rázárta a nagy Nimród a lányára az ajtót és az ablakot, meg az ellenség bedeszkázta, és nem kap világosságot a magyar. Külön figyelemre méltó a kapcsolat Nimród lánya és a magyar mitológia és mesevilág egyik legkarakteresebb tündére, az a bizonyos Világszép Tündér Ilona között. Tudjuk, hogy Nimród lánya a Mindenség Tengerének, az Égi Tejútnak az ismerője lett Hiszen az élő, a meglelkesített Nap, maga a Napisten (akinek az alakja „fedi” vagyis megegyezik Nimród héroszképével és annak belső jelentésével) kérte Nimródot, hogy engedje meg, hogy „egyszem” lánya az égi folyó, az Égi Tejút megismerője lehessen. Itt az egyszem kifejezésben benne van az Egy, mint Istennek az abszolút száma, a „szem”ben pedig benne van a magerőnek (lásd a búza „szem” népi jelentését), mint az élet örök őrzőjének „csontháza” a mag által, valamint benne rejlik a kifejezésben a szem fogalma is. Hiszen a szem a „lélek tükre”, ősi egyiptomi analógiával élve a „lélek ablaka a testen”. Az emberben lévő spirituális fény által „lát”, azaz világít, világol az ember szeme. Nos tudjuk, hogy Nimród lánya ismeri az égi világot, a Mindenség Tengerét, az Égi Tejutat, sőt tudása behatol magába a világító spirituális égitestbe, a Napba is. Nem titok, hogy maga Tündér Ilona is ismeri ezeket a felső világokat hiszen: „A Mindenség Tengeréről, az Égi Tejút végtelen csillagaiból a szent Duna hullámain ereszkednek alá csodaszarvasaik hátán, Világszép Tündér Ilona és Aranyló Magyar Miklós”. Nem pusztán a fenti világok ismerete köti össze őket. Mindkettőről tudjuk, hogy nagyon-nagyon szép, azaz „világszép”. Az egyezéseken túl van egy nagyon-nagy különbség is. Mégpedig az, hogy Nimród lánya az Égbe marad, onnan nem jön, nem jöhet le. Ott marad ő örök pártában. Míg Világszép Tündér Ilona és kedvese Aranyló Magyar Miklós az „élő fény áldását sugározzák” tökéletes egybekelésükkel. Elérkeznek a szerelem szent szigetére, ahol az életet megújító nászra, égi-földi egyesülésre készülnek, 352
mondhatjuk úgy is a magyar napisten-páros tavaszünnepét készülnek megülni. Addig az Égbe maradó nimródlánynak nincs szüksége égi-földi szerelemre, a testet kapó lelkek misztikus egyesülésére. Egyszerűen azért, mert ő ott fenn már egyesült a kozmosszal, az égi világgal, szerves része az élő mindenségnek. A Nap titkainak az ismerőjének, a Fény beavatottjának más a feladata, neki már „csak” sugároznia kell. De vajon hogyan teszi ezt, és ami cseppet sem mindegy milyen eredménnyel sugároz, hiszen a sötétség már részévé vált az élők világának? A magyar hagyomány úgy tartja, hogy Nimród a fiaival földi birodalmat, míg lánya által égi világot nyert. Mikor e két testvér (Hunor és Magor) bajbajutott itt a Földön, aranyhajú húguk megsegítette őket. A népi legenda szerint ez történt a Földön való „eltévedésük” idején is. Sőt magának, az égben lakó aranyhajú nimródlánynak az égi fényét, „fényes, égi lélekerejét” sugározta vissza az a csodaszarvas, ami a mítosz nyelvén a földön kijelölt helyére vezette ama két testvért, ama Nimród becses fiait. Folytassuk tovább a megfeleléseket, a párhuzamokat a tündér és az égben lakó királylány között, hogy kérdéseinkre választ kaphassunk. Tündér Ilonát és párját az Égből hófehér csodaszarvas hozza le a földi világba. Ugyancsak fénytől hófehér csodaszarvas őrzi Nimród egyetlen lányának az ajtaját, ott a palota legmagasabb napfényes szobája előtt. Itt a „legmagasabb” alatt a Földtől a legtávolabbi és az Éghez a legközelebbi szobát értsük. Nimród azért őrzi hófehér fénnyel vakító csodaszarvas által aranyhajú lányának Égbe érő szobáját, mert már többféle fortéllyal is el akarták rabolni a lányát onnan az egek közeli otthonából. Először úgy, hogy fiainak a gondolatait próbálták elhomályosítani, sötétségbe borítani, hogy a két fiú önként árulja el a királylány égbe vezető otthonának az útját. Mikor ez nem sikerült megpróbálták Nimródot megfosztani a tűz ismeretétől, hogy se fényt, se meleget ne kaphasson a tűz tudása által, így aztán neki magának keljen felmennie a lányához egy kis világosságért és melegért. És mikor ez megtörtént volna akkor a sötét csillagok sötét szellemei követték volna őt, és így eljuthattak volna a magyarok ősapjának fényhajú lányához. Megpróbáltak úgy is eljutni a tiszta fényt őrző királylányhoz, hogy hamis világosságot bocsátottak a 353
földre és megidézték a királylány hamis szellemét. Azt remélték, hogy így a királylány maga jön le az Égből és megpróbálja elpusztítani önmaga gonosz másolatát. De a mítosz szerint ez a terv sem sikerült. A királylány égi fénye és a Nimród által megidézett naptűz elégette a királylány hamis szellemét már a születése perceiben. A többszörös próbálkozás miatt döntött úgy Nimród, hogy őrt állít a királylány szobája elé. Mégpedig olyan őrt, aki megvesztegethetetlen és fénye megegyezik a jó csillagok fényével, a Nap tiszta világosságával és a lány hófehér szüzességével. Erre pedig csak az a csodaszarvas volt képes, aki annak a földi csodaszarvasnak, mint spirituális vezetőnek az égi tisztaságú mennyei megfelelője, aki nem más, mint az egek hófehér csodaszarvasa. Az a fehér csodaszarvas, aki égi otthonába vezette Nimródot és fentről a magasból nem hagyta, hogy „új nyelvek káoszával” ama régi bábeli hagyományt az enyészetté tegyék itt a földön. Az Erdélyből megőrzött hagyomány szerint a földi „tiszta” tüzeket mindig az égi csodaszarvas „szemevilága” gyújtja meg. Erről az égből a földig leérő csillagfényről még az 1920-as években is azt tartották, hogy egyetlen reménye ama bús székelyeknek. Ennek a csodaszarvasnak a fényes szemei világítják körbe Nimród égi palotáját. S addig még a magyar hagyomány „égi nimródkisasszonya” őrzi Nimródnak a nagy óriáskirálynak. a magyar ősapának a világosságát ott az égi palota legmagasabb szobájában, ezzel a tűzzel ő mindig tud üzenni Nimród gyermekeinek, a magyaroknak.
354
29. Nimród száma, szent rovása „Egynek titka, Nimród titka…” Részlet egy bihari mondókából „aki egy nép ura a szent égen és a haza szent földjén az ura az emléket őrző rovásnak és a benne rejlő számnak is, am! jól tudjuk, hogy azonos vele...” W.S. Az egész magyar nimródi hagyományt uralja az egy, mint az egyetlen „nagy” számnak az uralma. Nimród egyedül építette birodalmát, egyedül kormányozta világát. Ő volt az első, az a legelső egy „nagy” királya ennek a világnak. S ez a „legelső egy” nagy király volt a magyarok ősapja. Ő az első nagy király beszélte az „elsők” beszédét a földön. Ez az „egyetlen egy” nyelv volt az a földön, ami az egyetlen egy „nagy” és „hatalmas” világ nyelve volt egykor. Az „egy” mély spirituális jelenlétére vall a magyar Nimród tradícióban Nimródnak az „egyszem” lánya is. S nem véletlen, hogy az aranyos palota legmagasabb részén, a kozmosz „egyetlen” nagy világos birodalmában, közvetlen a Nap uralma alatt van az „egynek” a birodalma. Nimród nyelve ez az egyetlen „egy” nyelv volt az, amit a mítosz szerint nem csak az emberek, hanem minden lény értett itt a földön és az égen. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a magyar hagyomány legarchaikusabb „tudása” szerint ezt az ősi magyar nyelvet beszélte egykor az „egész ősrégi világ”, mindaddig még az embert meg nem verték a sötétség felsőbb hatalmai a többnyelv büntetésével. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a „minden lények” fogalom alatt a régi ember odagondolta nem csak a növényeket, hanem bi355
zonyos aspektusban még a köveket és a folyóvizeket is. Maga az egész világ a „nagy egy” szám uralma alatt volt egykor a régi kusita világkép szerint: Ekkor mindenki egyként, békében élte világát. Ebből az egyből aztán az alkonyeljöttével lett a többi. De úgy, hogy ez a hatalmas „egy” szétoszlott, darabokra hullott. Pontosabban elemeire esett szét és így született meg az egyen kívül az összes többi, az Egynek a hitvány másolatai. Amikor ez a hatalmas világ és egynyelv elemeire hullott egyes részek felmentek az Égbe, egyesek pedig belehullottak az óceánba, a tengerekbe, megint mások pedig belehullottak magába az emberbe. Egy részük sötétbe hullott, másik részük pedig világos „mélységbe”. Belezuhantak hát, bele az emberi tudat legmélyébe, Jung nyelvén a tudatalatti ba, ahol mai napig is ott szunynyadnak. Bizonyára észrevették már, hogy a számok összefüggésében is megtaláljuk azt a mély dualizmust a régi magyarság világképében, amit a mítoszok és mesék spirituális világa már kinyitott előttünk. Itt a számok esetében is jelen van hát ez a sokat emlegetett mágikus dualizmus. Ugyanis vannak fényes és vannak fénytelen, vagyis sötét számok. A sötét számok „Nimród ősapa hátráltatói”, míg a fényesek nem mások, mint az ő testének, az ő gondolatainak a részei, cselekedeteinek állandó belső segítői. A felhőkön át az Ég tetejébe utazó Nimródot útja során számtalanszor megállították és néha el is térítették már a rossz számok uralta rossz csillagzatok, De ő mindig legyőzte ezeket a szószerint is vehető nehézségeket. Mivel ismerte ezeket a csillagokat és mindig úgy haladt, hogy kikerülje azok ártó rossz cselvetéseit. De a rossz számok között is vannak még rosszabbak. Ezek „rosszra való hajlamait és negatív tudását” kikerülve Nimród soha nem ment át azok fekete birodalmain. Megkétszerezte az ő fényes erejét a jó számok és jó csillagzatok sugárzása által és ellenállt a rossz csillagoknak. Ezen rossz csillagzatok és számok mindig kerülték az 1, 3, 9 és 12 „világos” erejét. A régi hagyomány ezekről úgy beszél, hogy Nimród „segítette” számok. Fényük világos és tiszta. A legtisztább fénye természetesen az 1-nek van. A 3 inkább fényőrző, mint fényt teremtő. A 9 már képes a fénygyűjtésre és igen nagy égi erőket mozgat meg. A 12 pedig égi-földi teljessége által áll ellene minden rossznak és gonosznak. 356
Nem véletlen, hogy maga a zodiákus száma is 12. Nimród palotájának a kerítése is 12 oldalú. Sőt Nimród palotájának legfelső emeletén is 12 oldalú szobát találunk. Az egyről már beszéltünk. Lássuk a hármat. Különösen kedvelt szám ez a régi magyar Nimród hagyományban. Utal a földi ember „összes” három dimenziójára. Nimródra és két fiú gyermekére. a három férfi misztikus erejére, amiből az egyik az ős, az apa és a másik kettő pedig annak a testvérgyermeke. Lényegében ez a szám konstelláció nem más, mint a Tabula Smaragdina, a háromszoros „trismegistosi” beavatás egy sajátosan leegyszerűsített lényege, értelme. A 3-as szám egyben magába rejti Nimród viszszajövetelének a titkát is. Hiszen „elmenőben” kétszer nézett hátra szép palotáira, gyönyörű városa ira és a mítosz arról beszél, hogy mindezeket legközelebb akkor fogja látni, ha visszatér. Vagyis harmadjára akkor fogja őket megpillantani, ha újra visszatér a földre. A világvégét is három kukorékolással oszlatja el az a bizonyos sárkánykakas. Először akkor kukorékolt mikor azt észrevette, másodszor akkor, amikor arról hírt akart adni és harmadjára akkor kukorékol, amikor „úgy döntött, hogy ezt a sötétséget végleg elzavarja a földről visszahozva a régi fényes világot”. A hármas számban benne rejlik a megtalálás és a megtalálással együtt meglátás, a felfedés titka is, Itt elég, ha a magyar népmesék „hármas” törvényére és annak szabályára utalunk. Tudjuk azt, hogy Nimród három világban keresi fel az övéit, míg végül azokat ott a harmadik világban meg is találja. A néphagyomány is megörökölte a hármas számnak a megtalálás, meglátás titkának e különös számmisztikáját. Göcsej vidékén ha a leány karácsony éjjel egy ingben, mezítláb a házat háromszor megkerüli és ezután benéz a ház ablakán, meglátja, „megtalálja”, felleli-megleli leendő urát, „felének a fele részét”. A jegyeseket is háromszor hirdetik ki minek utána elfogadottá válik, hogy ők bizony már „megtalálták” egymást. A magyar hagyomány úgy tartja, hogy háromszor rónak fel, őriznek meg minden szent dolgot az időben, Maga a „három az egyben” a Legfőbbnek, a Legnagyobbnak, a Legöregebbnek, a Mindent-tudónak a „kapuszáma”, annak a jele. A földi világban élő magyar embert ez a földi hármasságot uraló, szent hármasságot ismerő, azt maradéktalanul sugárzó 357
„Fínyes Líny” vezeti onnan a legmagasabbról a Fények Örök Otthonából. Ez a vezetés a spirituális hagyomány szerint mindenképpen a Világosság által, az Örök Fény útján történik. Még akkor is, ha azt valaki nem látja vagy ennek a megvilágosító spirituális adománynak nincsen a tudatába. A magyar mindenség időtlenül „Öreg Istene” saját maga fényességéből ajándékozott oda egy „darabot’” az önmagára és világára „ráébredő” gyermekeinek, a Tudás Népének, hogy így világosság gyúljon „benne és ő általa”. Az sem véletlen, hogy ez az archaikus, nagyon régről megőrzött istenkép hármas világú, hármas természetű, három villájú, három arcú, három testű, három gyermekű, három szemű stb. Az istenségnek ez a hármas természete nem új dolog, Nagyonnagyon régi, és ami nagyon fontos, örökre változatlan és nem fog rajta az idő „vas” keze. A hármasságnak itt a földön örökre megmaradt a szent dolgokat őrző, azokat megjelenítő szerepe. Gondoljunk itt csak arra, hogy a mai kereszténység istenképe is „hármas természetű”, Ennek az Atya—Fiú—Szentlélek hármasságnak (ami határozottan férfi (Atya—Fiú) dominanciájú és ó-szövetségi gyökerű) régi, hajdani, ha úgy tetszik „valamikori” eredeti ősalakja az Anya—Atya—Fiú teremtő szentháromság fogalom lehetett az előképe. Ennek a nagyon régi ősi és eredeti szentháromságfogalomnak az Anyai megtestesülése, mintegy Égi Királynője lehetett az a Boldogasszony, amit a magyar ősvallás szakrális világából emeltek be a magyarországi kereszténységbe vitathatatlanul nagyon jó érzékkel és persze nem minden ok és számítás nélkül. Ennek a régi magyar Boldogasszony-képnek a Szűzanyával, Isten Anyjával, Máriával való azonosítása, mintegy megfeleltetése kapcsán lett és „maradt” a magyar nép a Szűzanya, illetve a Boldogasszony gyermeke. Az égi Szűzanya, mint a nemzet Égi Édesanya és egyben a Világ Királynője ezért is látható a magyarok Szent Koronáján olyan domináns és kivételes helyzetben. Ezért imádkozhatott a magyar a „régi-új” istenanyához ugyanúgy, mint ahogy azt valamikor úgy nagyon régen tette: „Boldogasszonyanyánk, régi nagy patrónánk...” Így lett Magyarországból az egykori Boldogasszony országából Mária országa. Jézus anyjának, a Boldogságos Szűzanyának 358
ama választott és Neki oly kedves országa. S való igaz, hogy ez a misztikus „megfeleltetés” a lehető legtökéletesebben sikerült. Azért is fogadta el a hajdani magyarság ezt a valóban szent hasonlóságot, misztikus eggyéválást olyan megdöbbentő simulékonysággal, mert a hasonlóság olyannyira „maradéknélküli” és „világos” volt, hogy ahhoz kétség sem férhetett a hívő lélek számára. A hármasságnak a már fentebb említett különös kapcsolata e szent dolgokhoz rávilágít magának a mitológia Nimródjának is arra a sokat emlegetett „hármas erejére” is. Ez a bizonyos hármaserő igen eklatánsan van jelen a magyar hagyomány Attila képében is. Ott van Attila tündöklő „három világ vezette” győzelmei ben éppen úgy, mint ebből a három világ uralta földi birodalomból való távozása kapcsán megjelenített rítus kapcsán is. Gondoljunk csak Attilának a legenda szerinti hármaskoporsójára. Arra a nagyon mély szimbolikára, ami a hármaskoporsó „anyagában”, annak színében rejlik. Az arany-, ezüst- és vasvilágra utaló „belehelyezettségre”, Ugyanez a régi, történelem előtti világból hozott mitikus-szimbolikus megfelelés jelenik meg Nimród arany, ezüst és vas fegyverei, arany-, ezüst- és vashajú táltosparipája vagy éppen arany-, ezüst- és vaspalotája kapcsán. A mítosz a Legfelsőbb természetével, annak tulajdonságaival, legfőbbképpen annak a Napból jött erejével. „világosságával” ruházza fel a mitikus hős hadvezért (Attilát) vagy éppen a mitikus hős ősapát és „első” királyt Nimród „apánkat’”. De ugyanez a mitikus megfelelés végig benne él kitörülhetetlenül a magyar lélekben, a magyar gondolkozásban, Megdöbbentő, de még a nem olyan régi magyar világból is visszaköszön mindez. Mégpedig nem csak a mitikus hármasság szimbolikus jelenlétére gondolok, hanem a nemzet „apai” szerepkörének az átvetítésére bizonyos választott történelmi alakokra. A népi hiedelem szerint Kossuthnak is volt arany-, ezüst- és vaskalapja, amit a megfelelő időben és alkalomkor húzott a fejére. „Arany fejjel gondolkozik, vas fejjel dönt”. „Elásta már vaskalapját Kossuth apánk” stb. De térjünk vissza Nimródra. Őt magát a magyar mese által oly sokszor kiemelt hármas természete segíti a földi lét három világában (múlt, jelen, jövő) való bármikori megjelenésre, az idő 359
„kikerülésére”. Az archaikus tradíció Nimródnak e három világba való megjelenésével kapcsolatban különböző, az égen megjelenő és jól látható elő jelekről beszél. Arról van szó, amikor a két nagy világító „természetes” színei felcserélődnek, egy rövid időre „elvesznek” vagy éppen új színeket „kapnak” és így figyelmeztetnek. Az eredet fényét tisztán őrző elsődleges világítónak, a Napnak a sárga aranyszíne hirtelen „kifakul”. A másodlagos éjjeli világítónak, a Holdnak az ezüst színe gyorsan és váratlanul napszint ölt és „megsárgul”. De ez a sárga szín nem a Nap aranysárga színe lesz, mert nem lesz benne ott a „látható élet”. A hagyomány szerint a Nap „világosító” aranyszíne nem csak szürkére, hanem vörösre is válthat. Igen érdekes, hogy az ősi magyar archaikum e két igen fontos világító számértékét az I-ben és a II-ben, mint meghatározó számban véli felfedezni, Az 1-es számú világító maga a Nap egyben a Legfőbbnek, az Istennek a száma is, ő az ősegy (1), amiben együtt van jelen a Teljesség. Ez a rovás az, aminek a „alja”, a talpa, a „gyökere” földnek fordul és a teteje viszont az égbe néz. Ezt a szám-betűt, mindennek a fundamentumát képező „egyet” egy mozdulattal lehet felróni. Ez a szám magának a tűznek a szám- és betűjegye is. Ennek az egynek egy a lényege, hogy ez a .számjegyzés. ez a betű rovás (egy)enes legyen és az Égből a földfelé „menjen”, vagyis fentről lefelé jöjjön létre, készüljön el. Ez az Egy a Jóisten és az „első őskirály”, vagyis Nimród legkedvesebb száma, illetve betűjele. A székely hagyomány egy rovással emlékezik meg róla, vagyis a magyarok ősapjáról. Ezt az „egy rovást” a székely kapu tartófájára is rávésték, és ezzel megjelenítették magát az ősapát, mint őrző szellemet, mint „örök kapuőrt”. Erről a nagyon fontos nimródi szerepről már beszéltünk itt, ebben a könyvben, de ahogy a hagyományok, a régi emlékek egymásba folynak, egymást mintegy kiegészítik, elkerülhetetlen az egyes már korábban említett dolgokra való utalás és az azokra való támaszkodás. Magának a betűnek és a számnak a hieratikus, beavató nyelvekben való megfeleltetése egy szintén nagyon régi hagyomány emlékét idézi fel Nimród kapcsán. Itt most elég, ha Nimród nevének e név számértékében megőrzött „magyarok számára”, mint spirituális számra utalunk. Ez a tradíció sajnos mára már eléggé a 360
múltba veszett és az ide vonatkozó archaikus emlékek roppant töredékesek és valljuk be nagyon hiányosak. Egy biztos, ahogy a hagyomány mondja: „ősapa számában te vagy magad magyar ...e szám rejti világod, e szám őrzi múltad, e szám veszi sorsodat is...” A számnak a magyar fogalmi jelentését a „száj útján” találjuk meg. A „számból jött szám” születéséről maga a magyar népi folklór is megemlékezik. Sőt igen szoros kapcsolódást mutat az élő szó útján megőrzött „szám szerinti” hagyománya maga eredeti, archaikus tulajdonsága és a betűk „számszerinti igazsága”. Ezzel bizonyítva azt a tételt, hogy a verbális, élő szóban hátra hagyott hagyomány sokkal de sokkal közelebb van az eredet világosságához, mint az igen könnyen manipulálható írott emlékezet. Egyszerűen azért van így mindez, mert a verbális hagyomány tulajdonságánál fogva, közlésformájának mondjuk úgy autentikussága által soha nem térhet el a „szám”-szerinti hagyomány „szám”-ból jött igazságától. S itt, az archaikus tradíció szokatlan mélységéből kibontott igazságon keresztül találunk rá arra az orfikus bölcsességre, hogy a szám és a betű eltérése vezet a világ romlásához, az égi világosság elvesztéséhez. Mindennek konklúziójaképpen elmondhatjuk, hogy a beszédnek és az éneknek a magyar nyelv metafizikája által felismert „szám-szerinti” világosságán nem fog az idő. Ezért tartja úgy a gyergyói magyar hagyomány, hogy a magyar Nemrót emlékét „száj őrzi meg, betű árulja el”. De ha már így körbe jártuk az archaikus hagyomány „számőrizte” verbális tradícióját beszéljünk a betűőrizte emlékezetről, azon belül is a Nimródról szóló írott hagyományról. Ipolyi arról értesít minket nem szégyenkezhetünk, mert magyar őseinknek is meg volt a maga írott hagyománya, hiszen bírták a betűvetés pontosabban a betűrovás tudományát. Sőt a bölcs pap és mitológus nagy művében utal magára a magyar betű szavunk létrejöttére, annak jelentésére is. 361
„...a betű vagy betű – litera, mi a be = in és tű = acus, a hegyes végű tűző eszköztől, az így ily eszközzel fába, kőbe vagy más tárgyba betűzöttet, bevésettet jelentené: mily módszer az írás, jel csinálás egyik első természetes eleme,” Tehát mikor számokat, betűket, szent jeleket tűszerű tárgyal bevésnek, berónak, betűznek valamilyen a tűnél puhább anyagba pl. akkor „betű” keletkezik. Íme a magyar betű szó megjelenésének születésének a titka. Az archaikus hagyomány azonban mint ahogy írtuk is minden betűnél hitelesebbnek tartja az „élő” szóval átadott hagyományt, mivel a betűnek nincs „lelke”, nem „él”. Az élő hagyomány számértéke mindig csak „Egy” a magyar archaikus tradíció szerint, a betű által őrzött hagyományt pedig több szám is „takarja”. Leginkább a kettő és az öt. A kettő, mint tudjuk erősen lunáris, nőies, hold szám. A lényeglátó magyar hagyomány az Egy árnyékának tartja a kettőt, Míg az egyes szám mindig a Legfőbb és az aranyos ősapa védelme alatt van. A „kettőt” a régi magyar tradíció a keleti okkult hagyománnyal egyezően az Egyből születettnek tartja. Ebből következően többet is jelent számára az Egy, az Egész, mint a kettő, az egyből levált „egyrész”. Ebből következik, hogy az Egynek nagyobb a fénye, belső tartalma, mint a kettőnek. A régi magyar hit számmisztikája sajátos megegyezést mutat alexandriai gnózis számmisztikájával, „számképével” és a bogumil számmisztikával. Nem véletlen, hogy magának a magyar ősapának, Nimródnak nincs testvére. A hatalmasság tudásával, a csillagok titkaival és a nagyság építészetévei ajándékozták meg őt a „szülei”. Ennek a tudásnak a birtoklása viszont csak és kizárólag „Egy” tudást igényelt. Mint ahogy „Egy” valakinek lehetett tovább adni az erről szóló beavatást. A szent titkot nem lehet megosztani. Mint ahogy igazán szeretni is csak egy valakit lehet. A magyar népdal, illetve a magyar balladairodalom remek példáját adja az „egy” szerelmes és misztikus szeretetének, tiszteletének és az ebből fakadó pótolhatatlan érzésnek: „Egyet lehet csak szeretni igazán, egy után hasadhat meg a szív őszintén, 362
tisztán...” „Egyet gondolt, de az több kettőnél, háromnál, több tucat vágynál, minden kívánságnál mert Egy az Ég Ura, Egy annak igaz Istene...” „Egyért dobog a szíve annak a menyecskének egyért lángol lelke mit is tehetnének...” De nem csak a magyar ballada, hanem a magyar nemzet eredetéről, ősmúltjáról szóló nemzeti emlékezetben is jelen van a nagy „Egy”, mint az „egy tőről fakadásnak” az ősforrása és magának Nimród-Nemrótnak ama misztikus száma. „Egy tőről fakadt nemes magyar nemzet, derék ősapjáról szól számtalan cselekedet” Az Egynek, mint a nap tükrében mindentlátó Napistennek a mithraszi alakja tükröződik vissza a magyar Nimród mitikus alakjában. Számtalan megegyezés közül az egyik legfontosabb maga a halhatatlanság örök birtoklása. Valójában ez az „Egynek” az egyik leghatalmasabb, mindent átégető kozmikus-szakrális titka. Az ókori misztériumvallásokban a léleknek égi útja, „kozmikus pályája” van. A magyar hagyományban, mint táltosvallásban ez az út valóban „repült” út. Tudjuk, hogy a régi napvallás idején, mintegy a beavatás kezdetén az első beavatott maga Héliosz volt. S csak a nagy Egy „feltörése” után az önmagára-ismerés felébredése után következhetett be a többi beavatás, a többi megismerés. A magyar ősvallás első beavatottja maga Nimród volt, a mitikus ősapa. Ezért mondja az archaikusnak mondható, verbális magyar tradíció azt, hogy mindent, amit egykor tudtunk és mindent, amit egykor nem tudunk az egykor a fényes időkben az ősatya kizárólagos tulajdona volt. 363
Ahhoz, hogy ez a beavatás megtörténhessen meg kell ismerni a Legnagyobbat, Istent. A beavatás titka Isten megismerésében rejlik. Ez pedig nem megy a szent számok ismerete „tudása” nélkül. Az erről való ismeretről tanúskodik a régi magyar hagyomány okkult számismerete, Az isten-megismerésnek, az Istenhez hasonulásnak több útja, mondhatjuk úgy is, hogy több fokozata van. Erről tud a perzsa, a zsidó, az egyiptomi és természetesen a régi magyar hagyomány is. A leggyakoribb útja az a bizonyos univerzális hármas út. Ez maradt fenn a legtovább a vallásos köztudatban és ezt örökölte meg az európai okkult tradíció, ezt őrizte meg az alkímia hermetizmusa is. Ennek az „Egy-tudásnak” és ennek az „Egy-tudás”—„Egy nyelvének” a szétszedéséről, a hagyomány szerint Istentől kapott „Egy nyelv” elpusztítása történt meg ott Bábel tornyánál, Nimród templománál. Nem kerülhetjük meg és az „Egy-világ” alámerülésével az Egy „széthullásával” már csak a hármas szám utal a hajdani „Egy” misztikus erejére. Ezért ez a bizonyos misztikus hármas szám az ősmagyarok számmisztikájában oly jeles és kitüntetett helyet foglal el, s egyben magában foglalja a beavatás kulcsát, az előző „Egy-világ” ismeretét, annak ősrégi emlékét is. Látni fogjuk majd, hogy a hármas szám és annak rejtett jelentése milyen szorosan összefügg a hetes számmal és annak ezoterikus titkaival. Már meg sem lepődünk azon, hogy úgy a hármas, mint a hetes szám magában rejti Nimród spirituális testét és annak „csillagos” erejét. Mielőtt körbe járnánk a hetes szám égi-földi titkait említést kell tennünk a hatos számról, ami „megelőzi a hetest és annak fényét nem hagyja elrabolni”, A néphagyomány hatos száma az a kétszer hármas szám, ami a magyar virág-világban oly fontos teremtő jelentéssel bír. Az erdélyi hagyomány szerint Nimród csillaga hatágú, ami e csillag ágait illeti, „felfelé is annyi, mint lefelé”. Ez a hatoscsillag a régi magyarok „teljes-csillaga” volt. Minden bizonnyal nem lehet véletlen, hogy Ur-Nammu sumér király (Kr. 2060) híres oszlopának homlokdísze, az a bizonyos sumér csillaga is hatágú. Mi sem természetesebb mint az, hogy a magyar hagyomány nimródvirága – „csillagvirága” is hatágú, hat kis hegyes szirommal pompázik. Ennek a csillagvirágnak pedig mindig tíz magja 364
van. Öt a virág egyik oldalán, s öt a másik oldalán. A magyar népművészetben e csillagvirág ötös magvára egy-egy madár vigyáz a virág mindkét oldalán. Mégpedig úgy, hogy a madarak rászállnak a magokat őrző magtokra és így vigyázzák, őrzik azt, Ennek nimródvirágnak a magyar hagyomány által megőrzött képét láthatjuk egy mázolatlan kalotaszegi csempén. A magyar hagyományban nimródvirágnak nevezik azt a hatszirmú csillagvirágot, ami a magyar virág-világ közepén helyezkedik el. Arra, hogy mítoszban és mesében megjelenő számok mögött valójában milyen mély spiritualitás rejtőzik, arra maga a magyar mítosz, a magyar mese és annak magyar világlátása lesz a bizonyíték. Arról a valódi mesekincsről beszélek. ami a magyarok hét egét és a magyarok három igazságát megőrizte és nem dobta a múlt szemétdombjára. A három16. kép nak és a hétnek a nimródi magyar hagyományban fellelhető szoros összetartozását nem csak a régi magyar archaikus hagyomány őrizte meg, hanem az alkímia európai okkult hagyománya is. Ez a tudás benne foglaltatik a földet körülfutó leyvonalak misztikus útjában éppen úgy, mint a nagy megalitikus szent romok „nagyságaiban” vagy éppen a nagy gótikus katedrálisok titkokat őrző arányaiban és máig megfejtetlen szimbólumaiban. Hogy a magyarországi Csörszárkáról ne is beszéljünk...
365
Ennek az archaikus bölcsességnek az elvesztése valójában magának a spirituális fundamentumnak az elvesztését jelenti. Annak a bizonyos szakrális alapnak az elmerülését, ami maga után rántja az egész tradíció, hagyomány feledésbe merülését. Nem véletlen az, hogy manapság jöttünk rá arra, mi anyaországi magyarok, hogy a csángó vidék folklórja mennyi archaikumot, milyen spirituális mélységeket őriz. Ezt ma a XXI. század globális 17. kép ürességének és minden tradíciót és kulturális emléket maga alá gyűrő, abnormálisan felgyorsult, műanyag világában láttuk meg, nem lehet véletlen, Sőt mondjuk ki, korunk egyik kicsi, de csodálatos meglátásainak egyike. Hiszen korunk műanyag világától mi sem áll távolabb, mint a régi magyar archaikus világlátás. Itt csángóföldön maradt meg a legtöbb abból az archaikus magyar világlátásból, ami a számok, színek, égitestek spirituális lényegét őrzi a vallásos néphagyomány csodálatos tisztaságával. Az archaikus imádságok, a régi-régi magyar legendák ennek a világnak a titkát rejtik. De ne higgyük azt, hogy a mi magyar mitológiai emlékeink rokontalanok és még csak nyomukat sem lehet fellelni az egyetemes vallástörténetben és mitológiában, Itt a Kárpát-medencében és Erdélyben csodálatos módon otthon vannak, de otthon vannak az ettől a vidéktől nagyon-nagyon messze lévő ősi kultúrnépek vallásos hagyományaiban is. Ott, ahol cso366
dálatos párhuzamokra találunk a vallási hagyományok kutatásai közepette. Maga a hármas számnak a spirituális vizsgálata is közelebb hoz minket ezekhez a párhuzamokhoz. Már említettük, hogy a hármas szám és maga a hármasság, mint komplex egység az egyetemes vallástörténetben és mitológiában vizsgálódva fellelhető az ókori nagy kultúrák vallási életében. Mégpedig a szentséggel és magával a szent fogalmával szoros kapcsolatban. Már ez a tény is bizonyítja, hogy eleink a hármas szám spirituális ismerete által ismerték magát a szent fogalmát és a szentségek „működését” is és hogy régmúltjuk, eredetük a régi nagy keleti kultúrák irányába mutat. Régi magyarjaink a hármas számot a „papok számának” nevezték már akkor, amikor a kereszténység és annak szentháromság fogalma még nem is létezett. Erről nem más, mint Ipolyi. a nagy tudású katolikus pap is említést tesz. Ismerjük a hármas hon szkíta-magyar legendáját, ami oly gyakran felbukkan régi hagyományainkban, egyik bizonyítékát adva ezzel a szkíta-magyar rokonságnak, ha úgy tetszik testvériségnek. Ez a három hon. a földi három világ megjelenítése. Ez a három hon méretett le Nimród három aranylépésével. Egy középpontból háromszor lépet hármat három irány felé. s így „három hont alkotott egy lélekzetével”. Ez a leírás, ha jól odafigyelünk rá nem más, mint egy beavatás. Központosít, kiteljesít, majd vissza „árad” önmagába. Az istenismeretnek, mint önismeretnek a hármas útja, íme betűkkel leíratott... De magának a rítusnak több arca is létezik. Van a cselekvés által megvalósított beavatás, van az átváltozások által megvalósított rítus és létezik egy harmadik. sámánisztikus tudatban való repülés által megvalósított beavatás. Az első beavatásforma az, ami az időben legtovább megmaradt. A metamorfózisok által megvalósított beavatásról már nem egyszer beszéltünk ebben a könyvben a Nimród-hagyomány kapcsán. Ez az a beavatási forma. ami a maga teljes egészében a nagyon régi időkhöz kötődik és a legközelebbi kapcsolódást mutat a magyar Nimród hagyomány archaikus beavatási emlékeivel. Maga Kerényi Károly is többször hangsúlyozta annak a Mithras-kultuszban megvalósuló határozottan domináns jelentőségét. 367
Kardos Tibor (aki Bucsu-i regősénekeket elemezve a bölcsőben fekvő Dionysos liktines-motívummal való kapcsolatra hívta fel a figyelmet) meg egyenesen végig vezet minket a hét fokozatú napvallás beavatási fokozatain méghozzá számot adva és megnevezve az egyes megtestesüléseket: „...A hét fokozat közül az első a Holló volt, a második a Griff, más emlékek szerint a Nymphus, a harmadik a Vitéz, negyedik az Oroszlán, ötödik a Perzsa, hatodik a Napfutó, hetedik az atya, másként a Sas.” Ez a hét fokozatú, a Nap Fényében álló beavatási misztérium két fontos okból is említésre méltó itt a Nimród-hagyománnyal és általában véve a magyar ősi, archaikus mítoszhagyománnyal foglalkozó könyvünkben. Első és nagyon fontos hasonlóság az, hogy itt a maga meztelen valóságában, mint tényt látjuk leírva azt, hogy állati és emberi átváltozások egymásutánja konkrét beavatáshoz vezet. Ne feledjük, hogy a nimródi magyar hagyomány esetében is ilyen átváltozásokkal, pontosabban segítő metamorfózisokkal találkoztunk. Állati és emberi alakok, valamint keveréklények egymásutánját választotta megtestesülésként a beavatás útján való megszabadításhoz, a Világosság eléréséhez, pontosabban megismeréshez vezető úton a nagy Kiválasztott. Így vált övéinek a „nagy segítségére” és a hatalmas „naptermészetű Világosság” befogadására és annak embert „szabadító” átadására, kisugárzására. Az átváltozások előtt és után többször is fénykör veszi körül Nimródot hatalmas világosságot árasztva. A történelem korai szakaszának vallástörténete nem egy ilyen sugárzó beavatottról tud. Sőt a vallásalapítók nagy része rendelkezik ezzel a „belülről jött fénnyel”. Nimród átszellemült fényes, de „szigorúan szép” arca, amiről a régiek hagyománya beszél ilyen „belülről jött fénytől” gazdag. Buddha, Jézus, Mohamed is világosságot áraszt. Mózes arcát meg egyszerűen le kellett takarni miután Istennel találkozva lejött hegyről a parancsolatokkal, mert „csodás és hatalmas fénytől sugárzott az arca”. Tehát összefoglalva a mithraszi beavatás útját: hét mitikus lénye, hét fajta világosságot ajándékoz. A beavatás sorrendjében ez a fény egyre tisztább, egyre „magasabb” lesz, mígnem a hetedik fényajándék368
kal véget nem ér a beavatás. Mindez emberi és állati. valamint keveréklények megtestesülésén keresztül valósul meg, éppen úgy, ahogy a magyar hagyomány a nimródi alakváltozásokról beszámol. A másik, számunkra kikerülhetetlen hasonlóság, az hogy ez a bizonyos hetes beavatottság, vagyis hét választott fokozat megfelel a magyar őshit hetes misztikájának. Tapasztalhatjuk a tényt, hogy az antik kultuszok beavatás-hagyományai és az archaikus magyar őshagyomány több szempontból is fedik egymást. Tudjuk azt, hogy a magyar karácsonyi énekben. a korai magyar fehérhagyományban és az ezekhez kötődő balladás „emlékekben” fellelhető beavatás-élmény nagyon régi keletű. Éppen ezért a nagyon régről hozott és megőrzött beavatás-kultusz, valamint a máig élő „szám hagyomány” arról beszél, hogy itt a dominánsan archaikus jegyeket viselő magyar Nimród-hagyománya bibliai időket jóval megelőző korból veszi a kezdetét. Akkor, amikor még az „Ég és a Föld tudása nem vált el”. Akkor még létezett az a bizonyos őstudás, ami a számok és a betűk nyelvét „egyszerre tudta olvasni”. Vagyis a számban tudta a betűt és a betűben megtalálta a számot. Cambell nem véletlenül keresi mindezek nyomait a népek meseés mítosz hagyományában, mint egyetlen olyan helyen, ahol talán még ma, jelenünkben is felelhető mindezen „aranyos” tudás. Az említett napkultusz hét fokozatú beavatását a maga nyelvén megőrizte a magyar mesevilág. Ezt az ősi beavató-hagyomány őrizte meg a magyar mese a hétszer „egymásra rakott” hetedhét világával. a magyar túlvilág hét kozmikus égi rétegének hét külön világával. Itt érdemes reflektálni Varga Zsigmondnak Az ősmagyar mitológia sumir és ural-altáji öröksége c. átfogó mitológiai könyvében megemlített és a magyar őshagyománnyal párhuzamba hozott égi hétrétegűségre, ami a sumir kozmológiában és a magyar őshagyományban egyaránt dominánsan jelen van. Olyannyira, hogy még a magyar mesehagyományban is előkelő helyet foglal el, ezzel bizonyítva annak eredetét és strukturális gyökereit. De jelen van a magyar életfa „hétágas világában”, ott és azon a mitikus fán, aminek a tetején, mintegy „égi koronáján”, amin egy nagy madár rakott örökös fészket. De menjünk tovább és járjuk körbe a témát alaposan. Ez a hetesség jelenítődik meg a magyar 369
mese héttengerében, mint a beavatás „hullámzó” közegében. Innen vagy e „héttengeren is túlról” jönnek elő a beavató, mitikus, mesés lények. Ide kívánkoznak Ipolyi sorai: „...hasonlóan áll még az ördögnek, a tündérnek ígért, feláldozott gyermekekről, a tátos fiúról (III, XV), hogy így a hetedik évben vitetnek el és tűnnek el: mi ismét ezen hét éves gyermek feláldozása lehet (XVII) és a km. is: hetedik gyermek, Erdélyinél (3604) magyarázva, hogy róla sok csudát tud a nép (4)” Ipolyi maga említi, hogy a hetes szám kultikus tisztelete és annak használata a mitikus hagyományban egyértelműen keleti örökség és benne találtatik: „az összes keleti regés hagyományban; az 1001 éji mondák éppen úgy bírják, mint sajátjaink (1. pld. a 413 éjb.). hasonlóan a perzsa iráni regében firdusinál (1.86): a hét arany, ezüst, acél, márvány st. vár, a hét ég, hét vezér (1.170), a hét planéta (2.149), hét kíszver = ország, hét próba és kaland a hősnél (2.282, 450). A hindu és perzsa mythosokban (Sepp. LIII) a hét istenhegy, hét sziget, hét tenger, mint paradicsomi és istenlak. Az óperzsa tartomány-felosztás száma is e szerint hét volt (Theophylakt. 3,18), és Herodotosnál is (LIO 1) hét ős méd törzs jő elő; hasonló volt az osset mandzsu és tatár népek hetes hadakra felosztása (Sepp L123)...” Most beszéljünk a magyar mítosz őrizte hetes számnak, mint a magyar őshagyomány nagyon fontos kultikus számának a nimródi hagyományban való jelenlétéről. A magyar hagyomány úgy tartja, hogy Nimród palotájának hét emelete, hét szobája, hét ablaka és hét kijárata van. Érdekes, hogy az európai általános hagyománya magyar hagyománnyal megegyezően emlékszik vissza Bábel tornyára, mint kész héttornyú épületre, ami az „Égnek tükörképe a földön”. Ugyanakkor tudomása van a zsidó hagyományról, a bibliai bábeli toronyról is, ami köztudomású, hogy soha nem épült fel a nyelvek összezavarása miatt. Nimródról viszont mint építőről azonban nem mond semmi olyan konkrétumot ami az ismert történelembe beleilleszthető lehetne. Ellenben a 370
zsidó és bibliai tradíció, ami őrzi a nyelvek összezavarásának és a torony félbemaradásának a mítoszát, tud Nimródról is csak éppen vele kapcsolatban teljesen más ismerete van, mint a magyar hagyománynak. Bábel tornyának hét tornya, hét emelete van, amelynek mindegyike a szivárvány hét színében tündöklött. És ezek az emeletek mindegyike egy-egy bolygó alá volt rendelve. Így ez a templom nem volt más, mint „az Ég szivárványos tükörképe”. Ennyi maradt meg a róla szóló töredékes európai hagyományban. Igen figyelemre méltó azonban Nimródnak a Közel-keleten tapasztalható emlékezete. Az iraki arab hagyománya történelmi Babilon közelében fekvő Borsipa város romjaiból kiemelkedő hatalmas lépcsős torony romjait mai napig Birs-Nimrudnak hívja. Nimród nevével egyébként is gyakran találkozunk ebben a térségben a földrajzi helyeket történelmi nevezetességeket faggatva. Igen nevezetes a Mosur melletti Nimrud és a több mint 2000 m magas Nimrud Tud hegycsúcs a maga különös legendájával. Az igen megbízható és alapos A. Parrot megemlít, sőt a rajzát is közli egy olyan „nimrudi” építménynek, ami ma már rom, de hajdanán 7 hatalmas emeletből állt. S első emeleti alapzatának hossza 82 méter, maga a torony teljes magassága pedig kb. 50 m lehetett. A legfelső emeletnek asztrális csillagászati jelentősége volt. Mivel ez az emelet volt a legközelebb az Éghez. Ennek sajátos kialakítása is arra mutat, hogy itt egy korabeli mondhatjuk úgy is szakrális ősi csillagvizsgálóról beszélhetünk. A hét emelet minden egyes emelete a hét fő égitest egyikének volt szentelve. Ezt a romok színeiből is meg lehetett állapítani. Az első emelet fekete színű volt ezt az emeletet a Szaturnusszal hozták összefüggésbe. A második emelet a Vénusz fehérségét jelenítette meg. A harmadik a Jupiter aranysárga színéről beszélt. A negyedik emelet a Merkur kék világát tükrözte vissza. Az ötödik a Mars vörös színére volt festve. A hatodik a Hold ezüst világát hozta le az Égből. A hetedik emelet legszebb, legnagyobb és napsárga fénytől ragyogó szentélye a Nap tiszteletére készült és aranylemezekkel borították. Ahogy a magyar néphagyomány minderről beszél:
371
„Nimród tornyának minden laka egy-egy csillag otthona. A csillag meg a földi élet égi megtartója. Legyen az egy ember vagy egy nemzet. Az életet az Égből kapták és odaviszik is vissza, ha életük ideje lepereg...” Lássuk, mit mond a néphagyomány Nimród héttornyú templomáról. Látni fogjuk, hogy a Parrot által leírt és a régészek által feltárt csillag-analógiákkal rendelkező hét torony megtalálható a magyar hagyományban is. Csak ott ez a torony az Égben építtetett meg. Természetesen ennek a legfelső tornya a Nappal analóg, annak készült azt jelképezte, annak a szerepét vette át. Nimród apánk a hét világnak megfelelő hét tornyot épített ott a magasban az ő csillagának közepén. Ennek a hét világnak, akár a fényt alkotó szivárványnak hét színe van, ami megkülönbözteti az egyiket a másiktól. Ezek a színek egyben csillagokat csillagvilágokat is jelentenek, jelképeznek. Ahogy az Ég felé haladunk a tornyok egyre fényesebb színeket sugároznak. A legalsó torony földfekete, a legfelső pedig napsárga. Ennek így kellett lennie. A legfelső torony tehát a legfényesebb, legtündöklőbb. Oda nem mindenkit engedett be a világnak és a magyaroknak legeslegelső nagy királya. Ebben a Nimródtoronyban annyi lépcső volt ahány élete volt eddig az összes magyarnak a földön. Míg felért az ember az aljáról a legtetejére addigra teljesen más ember lett. Ez a mondat minden bizonnyal utalás arra a beavatásra, amiben az részesül, aki végigjárja a világnak a toronyba rejtett összes „szintjét”. A szellem útját a megvilágosodás, a Fény felé. Tehát míg a földről feljutunk ennek az égi csoda palotának a tetejére, addig Nimród ősapa hét próbát tesz velünk. Azt is tudni véli a hagyomány, hogy hétszer vagy kilencszer kell őt innen lentről (a földről) hívni, míg ő meghallja ott a magasban a hívást, s csak akkor kerül kapcsolatba azzal. aki innen lentről a „sötétség anyagi nehéz világából” őt segítségül hívta. Azt is tudja a hagyomány, hogy hétszer védte meg komolyellenségektől az ő égi várát Nimród. De az ellenség egyik alkalommal sem jutott tovább a hatalmas torony fele magasságánál. Sőt Nimród azt is megcselekedte, hogy várátláthatatlanná tette az ellenség számára. Sőt volt
372
olyan is, amikor ő maga vált láthatatlanná az ellenségei előtt és így hallgatta ki azok beszélgetését. Nimród számára a legkedvesebb palotájának a legmagasabb, azaz hetedik emelete volt. Ott élt az ő aranyhajú lánya, a Nap legkedvesebb gyermeke. Az a csodás gyermek, aki árnyékot sohasem látott. Ez a legmagasabban fekvő nimródi palota hét égen és kilenc világon volt túl. Ezért került oly közel a Fény bolygójához, a Nimród által tisztelt élő fényű Naphoz. Ez a Nap a hagyomány szerint legjobban egy bizonyos hármashalomról „látszik”. Ennek a halomnak a „legteteje” már Nimród birodalma. Ide száll rá a „szép keresztfára, szép sas (turul) alakjában. Ennek a ...szép sasnak” korona a fészke. Mégpedig az a korona, ami a magyarok hármashalmán „nyugodik”. S íme a hetes útját járva a magyar hagyományban újra az utunkba kerül az a bizonyos „szent hármas szám”. Ennek a már említett mitikus magyar Háromhonnak a szimbolikus hegyeit láthatjuk több kutató szerint is a magyarok híres hármashalmán, ami címerhalomként él a köztudatban. S hogy ez a három hon (amit ama hármashalom szimbolizál) „el ne mozduljon a világ zajos folyása által” Nimród a magyarok ősapja keresztalakú kardját beleszúrta oda, a halmok közepének közepébe. Majd, hogy a világok viharai még véletlenül se tehessenek kárt e kiválasztott halmokba, rátette arra a világ legsúlyosabb dolgát, az égből eredeztetett magyar szentkoronáját „amolyan örök nyomaték által”. Mindezt a csodás koronát háromszor próbálta meg rátenni a halmok közepébe, mígnem valóban sikerült neki. Ez a három halom igen gyakran megtalálható a magyar népművészetben egyben és külön tagolva is. S igen elgondolkodtató, hogy ott, ahol a népművészet külön ábrázolja ezeket a népnyelv szerinti „nimródhalmokat”. ott igen gyakran „jelzi” bennük az időt forgórózsa, forgókerék vagy éppen álló világrózsával a közepén. Ezekről a nimródhalmokról és azok vigyázójáról a kiterjesztett szárnyú, napfejű lélekmadár-nimródról való ősi emlékezetet, ősi „tudást” láttatja velünk oly gyakran a magyar folklór a faragott sétabottól, a kelengyésládán át a székhátig mindenütt, ahol annak helye és szerepe van a magyar népművészet ben.
373
A spirituális hármasságnak az Egyhez, mint az örökkévalóság számához nagyon sok köze van. Magában az emberben lévő, mintegy az embert „alkotó” hármasságnak (testnek, léleknek, szellemnek) is Egy a ruhája, ahogy az egyiptomi hieroglifák is mondják. Az nagy átváltozás a halál sem más, mint ennek az „Egynek” az átköltözése egy másik „Egybe”. A magyarság mindig magányos, „egy”-edüli fejfáin gyakran ott találjuk azt a szintén magányos, mindig 18. kép „egy” madárkát, aki a fejfa legtetején, annak legmagasabb pontján, mintegy az Éghez legközelebb található, amiről a hagyomány úgy mondja, hogy Nimród küldte, hogy a lelket vigyázza örökkön-örökké a magyar sírokon. Ennek a „hármasnak”, mint jelentős számnak a jelenléte a magyar mítoszban többszöri és sok rétegű. Beszél a magyar mítosz három hónapos nehéz „vándorlásról”, a honfoglalás három különös jeléről, a turulmadár három világáról, a nemzet három nagy próbájáról stb. Megjelenik a hármas a régiek szokásaiban, viseletében, gondolkodásában. Ismerjük a régi magyarok három haj tekercsét, azt a bizonyos pogányságot jelölő három cicinnust. Erről a hajviseletről mondja a króni19. kép ka, hogy a pogánysághoz visszatérő magyarok újra viselni kezdték. A 374
népi hiedelem tudni véli, hogy Nimródapánk is hármas varkocsba fogta a haját, amit aranypánt fogott össze. Gyermekeinek is három volt a száma. Két „fitestvér”. kik szakasztott másai voltak egymásnak és egy lánygyermek. Ez utóbbiról az „apokrif” magyar hagyomány úgy tudja, hogy annak arany palotaszobája. „aranyos lakhelye” Nimród hatalmas palotájának legmagasabban fekvő „világában” volt, nagyon közel a Naphoz. Úgy szintén háromszínű táltosmén volt Nimród birtokában. Neki legkedvesebb, a legdrágább a hófehér mén volt. Palotájának elzárt kertjében három nagy óriásfa állott. Ebben a kertben a régi világok növényeit és állatait gyűjtötte össze a magyar ősapa. Nimródnak eme a titkos, halandó emberektől elzárt paradicsomi kertjében állott az a bizonyos három égigérő fa. Ezeknek csodálatos fényű három titokzatos gyümölcse őrizte a múltnak, a jelennek és a jövőnek nagy magyar titkait.
375
30. Nimródtorony. nimródhalom. kettőskereszt „Nimródtorony, Nimródhalom régi világ, régi halom kettőskereszt, nimrótkereszt magyarhitem el nem ereszt...” „Füves” Sánta Balogh A babiloni toronytemplomok (zikkuratokról) tájolásáról, helyéről és magáról a toronytemplomról. mint a kozmosz élő modelljéről írja Eliade, hogy az építők. tehát a babiloniak azt vallották, hogy annak alapja, „földdel való kapcsolata” nem lehet máshelyen, mint a föld köldökén. A magyar Nimród hagyomány is úgy tartja, hogy Nimród templomvára az élő világ köldökén pihen, ahogy a gyermek is köldökével „kapcsolódik” az anyjához, ezzel, mintegy az élő világ legtermészetesebb és egyben „legtökéletesebb” kapcsolatát példázza. Nimród toronytemplomának teteje egyenesen „belevezet az Égbe”, ahogy azt a magyar mesehagyomány is számtalanszor felemlegeti. Az archaikus magyar hagyomány arról beszél, hogy Nimród belső fénye által belevilágított a „sűrű földbe” és ott, ahol ez az „ős” a legtöbb világosságot és kapcsolódást találta az Éggel, mint „örök anyával” ott kezdte el építeni az égbe, az Istenhez vezető égi nagy tornyát. Ez a hely pedig nem volt más, mint a földanya köldökének a helye a magyar néphagyomány szerint. Megdöbbentő a hasonlóság a régi reánk maradt babiloni tradíciók és a szintén nagyon régi, archaikus magyar mítosz emlékei között. A népek archaikus hagyománya őrzi annak az emlékét, hogy egyes mitikus lények („átváltozott” szegénylegények, királyfiak, királylányok, óriások, őskirályok, táltosok, látók, mindentudó öregek, emberként viselkedő virágok stb.) vagy a maguk testi valójában, vagy különböző csodaszerszámok („végtelen” kötelek, nyílvesszők, aranydárdák, repülő szőnyegek stb.) segítségével 376
felmentek az Égbe, és ha kellett, onnan vissza is tudtak jönni még pedig „egy szempillantás alatt”. A népek mítoszhagyományát vizsgálva jól körülhatárolható azon népek csoportja, akiknek a mondavilága őrzi az égbe vezető torony vagytemplom legendáját és azoké, akik erről az eget-földet összekötő szakrális építményről mit sem tudnak. Ilyen toronyvagy templomépítő hagyomány birtokában vannak a közép- és dél-amerikai indiánok. a „termékeny félhold” néven elhíresült őskultúrák és az Észak-afrikai piramisépítők, az egyiptomiak is. Igen különös és nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy a Kárpát-medencei Nimród-hagyomány kapcsán a babiloni hagyomány mintegy megelevenedik az archaikus magyar hagyományban. Sőt, itt még a régi hagyomány úgy tűnik egyáltalán nem torzult el a hosszú-hosszú idők folyamán. A toronyépítésnek, mint fontos szakrális cselekménynek a célja itt a két világ (az Égnek és a Földnek) kapcsolatának a töretlen biztosítása. Hiszen Nimród (ős)apánk nem akart mást „az nagy toronynyal a fódrűl a íg felé, mint aztat, hogy a födi és ígi tudást ne haggya hátra, ne vesztse el ez a födi embör”. Lám az „egyszerű” magyar ember így foglalta össze a nimródi toronyépítés nagyon fontos miértjét. Itt még csak nyomokban sem merül fel az Isten ellen való szörnyű lázadás ténye. Egyszerűen „csak” egy régi tudás fenntartásának, megőrzésének legfontosabb biztosítása az egyedüli nagy cél. Arról ugyan nem nagyon van direkt ismerete a népi emlékezetnek, hogy ennek a bizonyos toronynak a különböző szintjei a beavatás szerinti különböző tudatállapotokat őrzik. De a magyar mese a maga áttételes nyelvezetén keresztül, ha nem is direktben, de beszél erről. S az, hogy Nimród aranyhajú lánya e palotának a legfelső és legvilágosabb, leg „napközelibb” szobájában él – már maga egy bizonyíték a nimródi naphagyománnyal kapcsolatban. S hogy erről az „egyszem” mintegy „magi” állapotban élő lányról csak az archaikus és a legrégibb rétegeket őrző, azt felvállaló hagyomány beszél – az már maga mond valamit a komoly kutatók számára. Hiszen a „nagyon nagy régiség fényes és nem hazudik”. A székely hagyomány szerint ez az „őszinte nagy fényesség látható” onnan a magyarok mitikus hármashalmáról, amit nem hagy befedni a népi emlékezet. 377
Erről a hármashalomról az ún. nimródhalomról már beszéltünk az előző fejezetekben. Az archaikus magyar hagyomány már a történelmi idők előtti időkről hozta magával és őrizte meg a népi emlékezet számára a kettőshalom és a kettőskereszt szoros öszszetartozását és központi helyét a magyarság spirituális-szakrális egén. A különös csak az, hogy a hármas halom a XIV. század közepe óta szerepel a kettős kereszt alatt. Tegyük fel a költői kérdést vajon miért? Hiszen az archaikus néphagyomány mondjuk úgy, hogy folyamatosan tud e két dolog szoros együvé tartozásáról. A világban megnyilvánuló szakrális magyar szimbólumok esetében miért csak a XIV. században kerül csak össze a hármas halom és az a bizony kettőskereszt, ami nem más, mint Nimród ősapánk kereszt-alakú kardja, amit ő maga szúrt bele ama hármashalom közepébe. S ez a hármashalom valójában nem más, mint annak a mitikus magyar háromhonnak a szimbóluma, ami a nimródi égi kardból lett kettőskereszt által örökre rögzítve az idő rohanó és hagyományt pusztító természete miatt. Ennek a kettőskeresztnek a múltja nagyon régi emlékeket őriz, már a késő mitanni (hurrita/szabir) pecséthengereken is jól látható. A magyar néphagyomány Nimród kettőskeresztjét ábrázoló égi kardjáról úgy tudja, hogy annak éle egy mozdulattal el tudja választani a jót a rossztól, a világosat a feneketlen sötéttől. Ezt a mitikus kardot soha nem kell élezni, mert élét a Nap aranysárga fényétől kapja. Nimród kardját könnyen fel tudja emelni az, akinek könnyű a szíve és igaz a természete. De a sötét szívűek, a lelketlenek. a rosszratörők, a hamisak számára felemelhetetlenül nehéz és „szikla nehéz” ez a kard. Ez a kard mítosz vitathatatlanul kelta, ír eredetre utal. De az is lehet, hogy itt egy egyetemes mítosszal állunk szemben, ami bizonyos „idős” és a hagyományaik birtokában lévő népeknél rendre megjelenik. A magyar mítosz több szálon is őrzi a hármashalomnak és a kettőskeresztnek karizmatikus szentségi erejét. Mindezt csak megerősíti az ezekkel szoros fizikális és tartalmi összefüggésben lévő Magyar Szent Korona. A régi magyar népi emlékezet szerint Nemrót úgy tette rá égből kapott koronáját a szóban forgó hármashalomra, mint ahogy menyasszony húzza rá az esküvői gyűrűt a vőlegénye kezére örökre eljegyezve azt. Nem állunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, 378
hogy itt is egy nagyon régi máig ismert beavatásról beszélünk. Hiszen az esküvő rítusa is egy életre elkötelező beavatást jelent. Itt persze nem a profán, világi esküvőt értve ezalatt. Ilyen beavató hagyományt példáz Nimród azon cselekedete, amikor gyűrű módjára ráhúzza a „világ első égből kapott koronáját” a hármashalom közepén lévő legmagasabb halomra, mint a magyarok hármashonának legnagyobb spirituális csúcsára. A Magyar Szent Korona által a földre lehozott égi tudás birtokában e hármashalmok, mint szimbólumok égi hasonlóságot, okkult egyezést őriznek. Ugyanígy a kettőskereszt egyes tipizált ábrázolása sem jelent mást, mint „Nimród apánk földre szállt csillagképit”, vagyis annak magyar csillagát, illetve e csillaghoz vezető titkos utat, rejtett „csillagtérképet”. Az Északerdélyi hagyomány szerint Nimród kardjára, mint napfényű, éles és szilárd fundamentumra véste az utat az ó csillagjai, pontosabban az ő csillagképe felé. S majd csak e bejelölés „bekarcolás” után szúrta le a kardját oda, ama hármashalom „abszolút” spirituális közepébe. Ez a be- és megjelölés, berovás ama misztikus jel, karizmatikus üzenet, ami arról beszél, hogy ez a „csillagzat” az ősatya égi helye, vagyis annak megszentelt „magas” otthona. Ez az asztrális-karizmatikus hagyomány beavatott, magasabb szintjén az „otthon eggyé válik annak lakójával és annak látható formájával”, ebben az esetben az Orion-Kaszás Nimróddal. Így válik az Orion „csillagnak”, a magyarok Kaszáscsillagának a „képe” az ősatya ábrázolásává. Ez az ábrázolat pedig nem más, mint maga a Nimród tagma. Azon szimbólumok és írásjelek összefoglaló elnevezése, amelyek az Orion csillagzatot Nimród ősatyaként ábrázolják magában a jelben, a betűben, a karcolatban a „szent rovás” szimbólumába sűrítve. S hogy ennek a földre hozott magyar szentséges helynek valójában hol van a földi magyarországi otthona, az külön könyvet igényel. De ne legyünk a „titokkal titokzatosak” ahogy azt így a középkori költőnk fogalmazta és nevezzük meg a helyet magát! Ez a „földre szállt hely” pedig nem más, mint a szent Pilis vidéke, az a hely, ahol a nemzet spirituális szíve kőként dobog. Innen a hely neve is Dobogókő...
379
31. Felszálló tűznek szép imádása „Felszálló tűznek szép imádása, távoli múltunk dicső ragyogása” T. S. „Erre ni...a világra mondom meg arra a fínyesre ami vót e nl, mint tűznek az etülte, sötítségnek ama otthonya...” „Lád ni Nimród testiből kimult a fínyesség, kihűlt a fenti tűz... pínzér és fődi hatalomból van már minden meg szenvedisér nincs tiszta fíny a fődön csak feneketlen nagy sötít...” „Kordés” Tóth László (öreg csikós) „Nimródnak, a daliának az idejében földből felszálló tűz lett láthatóvá” Szir nimród-hagyományból Már tapasztaltuk. hogy a magyar Nimród-hagyomány igen gyakran a tűzzel, mint „első elementummal”, a tisztaság és a fénylátás legfontosabb szakrális elemével hozza szoros összefüggésbe a magyarok legendás ősapját. Igen sokan úgy tartják főleg Erdély déli részein, hogy maga a tűz adja Nimródnak azt a nagyon fontos átváltoztató képességet, ami által .más testbe tudja átrakni azt a bizonyos tüzet, ami az Ég és a Föld kijelölt helyéről származik és Nimród fényes testébe lakozik. A mese világában ennek a hatalmas óriáskirálynak „fény a szeme, tűz a vére”. Az ősapa vérének a tűzzel, mint spirituális 380
elemmel való kapcsolódása időben és térben nagyon távoli kapcsolódásokhoz vezet el minket. Az ősapa kiszáradt. megfeketedett vére nem más, mint az a megszentelt föld, ami az ősök és utódok otthona, vagyis a konkrét haza. A magyar hagyomány úgy tartja, hogy Nimród miután fel költözött üldözői elől az Égbe kidobálta nagy égi tornyának az ablakából a földi, félig kész tornyának a kulcsait. (Ez a félig kész hatalmas torony a „népek egynyelvének és egy gondolkozásának összezavarása” folytán nem készülhetett el.) Miután ezeket a toronykulcsokat kidobálta ereit felvágta és ereiből ekkor vörös tűz lángolt ki, majd később vörös vérré változott ez pedig „bejelölte vörösével a hon határait”. Mégpedig úgy, hogy ez a vörös vér a nagy forráságban vörös homokká lett a feketeföldű haza szélein, mintegy a haza határait így megjelölve. Ez a vörös homok a mítosz szerint bizonyos időnként tűzzé változik és fellángol. Ez a hatalmas lángoszlop felér Nimród égi palotájáig. Nimród ekkor belelép ebbe a tűzoszlopba és ekkor újabb „százévekre” fiatallá változik. A tűznek újra élesztő, fiatalító, halhatatlanná tevő hatására számtalan utalást kapunk az észak-afrikai és mediterrán népek mesehagyományában. De a tűznek olyan elementális, mágikus tisztelete, mint amilyen a magyar ősvallásban megjelenik, csak a perzsáknál és az ún. korai „török népeknél” figyelhető meg. Erre egész Európában nincs példa a magyarok lakta Kárpát-medencét és Erdély egészét kivéve. Tudjuk, hogy már Theophilaktos megemlékezik arról, hogy a „turkok a tüzet tisztelik... legelöl.” Abuifeda, sőt a sokkal későbbi bizánci történetírás is megemlékezik arról, hogy a magyar bizony török nemzet és a tüzet és vele az egész természetet imádja. A csángó vidéken talált Nimród-hagyomány arról beszél, hogy Nimród neve maga is tüzet jelent, de kiemeli, hogy itt nem olyan tűzről van szó, mint amit manapság lehet látni. Ipolyi odáig megy, hogy magát a tiszt, tisztelet, tisztelkedés magyar szavak mélyebb értelmét is a tűztétel, tüzelés szavakban találja meg. Ide kívánkozik, hogy a régi magyar valláshoz ragaszkodó magyarok Nimród emlékét azért „tisztelik”, mert benne a „látható és láthatatlan tűz isteni és emberi formát nyert egyszerre”. Később a kereszténység által üldözött pogány magyar ősvallás hívei „igen gyakran Nimród nevére, a tűz örök istenére esküd381
nek ott az erdők mélyén, folyóknak patakoknak elhagyott partján, nagy fák hűs lombjai alatt”. Ipolyi utal Kállayra, aki egy régi székely hagyományra hivatkozik miszerint: „mikor a szükség hirtelen felkelést parancsol minden széknek kapitánya dobokkal s dobosokkal lármáztasson, meggyújtván egyszersmind az ismeretes tűzhalmokon nagy rakás fákat és ki erre meg nem jelen, fejét veszesse el”. Ezzel a tűzrakással a magyar hagyomány szerint le tudják hívni a magyarok ősapját a fényes tüzekben lakozó Nimród ősapát. Itt meg kell említenünk még a régi magyar tradícióban jelen lévő „véres kard” tradícióját, ami szoros kapcsolatban van a tűzhalmokkal kapcsolatos hadra hívó és halálbüntetés alatt kötelezett jellel. Ipolyi jól következtetett, akkor mikor a tűzhalmok rituális meggyújtását és a véres kard szintén szigorú, rituális körbehordozását párhuzamba álltja. Az ősvallás rituális tűzgyújtása által a rítusban élő megkapja a tűz által „Nimród-menedékét” az ő hitben élők hatalmas égből a földre lehozott nagy segítségét. Ehhez a tűzmisztikához társul még a fa magyar misztikája, hiszen a tűz által maga a fa „áldoztatik fel” és belőle születik meg a mindent elégető, mindent átformáló, Nimródot a Kaszáscsillagból lehívó égi tűz magyar hagyománya. Ez a tűz pedig „fényes tűz” vagyis belőle születik meg a „földön meglátható egyedül csodás fény”. Ez a fény valamikor az anyagba hullás idején legyőzetett, széttöretett, ahogy a hagyomány tartja „darabokra töretett, mert a sötétség csak így tudta elnyelni azt”. Itt ennél a fénymisztikánál már meg is találjuk a későbbi manicheizmus gyökerét. De ha alaposabban körbe járjuk a kérdést az alexandrianizmus vallási hagyományának egy-egy szeletébe is belebotlunk. Sőt a gnózis határtalan antagonizmusát, végletes dualizmusának a gyökerét is itt ebben a fényvesztésben találhatjuk meg. A magyar hagyománya világ elsötétedését abban látja, hogy „kihűlt Nimród teste”, nincs már tiszta fény, tiszta tűz az emberekben. Ez a gyakoribb változat, de van egy sokkal ritkább variáns is, ami e mitikus fényvesztés okát magyarázza. Arról van szó, hogy Nimród testét egy nagy árulással széjjelszedte a sötét és még ezek a testek külön „élnek”, addig nem láthatja meg az ember a világ teljes világosságát. Ez a változat szá382
munkra azért olyan érdekes, mert felidézi azt az Egyiptomig érő tradíciót, amit már itt ebben a könyvben is többször idéztünk. Erre az Osiris misztériumra, Séth (Szét) „szétszedésére” rímmel rá az a misztikus magyar sors, ami megjelenik Koppány felnégyelésében, Dózsa kutyák általi szétszedésében, szétmarcangolásában. De legtökéletesebb példáját a történelmi Magyarország trianoni szétszedésében jeleníti meg. Ennek az okkult rítusnak egy mélyebb szinten való felfedését segíti Koppány testrészeinek „az ország egyes részeinek magas várfalaira való széthordása” vagy éppen Dózsa tüzes koronával való megkoronázása. Itt a lázadó fejére mintegy ráég az ország tüzes koronája beteljesítve, meg valósítva ezzel a mágikus rítust. Térjünk vissza most Nimród tüzéhez. A magyar mese hagyomány úgy tudja, hogy tüzet legelőször egy óriás őrizte itt a földön. Ennek az óriásnak a feje a csillagokba ért, lábai pedig a föld alá „mentek”, oda le, ahol a föld őrizte ama égről lehozott bújtatott mágikus tüzeket. Arról is beszél a magyar mesehagyomány, hogy a „tisztelt tűz” akkor keletkezik, amikor két fa szerelemre gerjed egymás iránt és azok elvágyódnak a földről mintegy „nem akarnak megjelenni” a földön, Ekkor nagyon közel mennek egymáshoz, mint az emberek mikor megkívánják egymást. Nagyon közel mennek és testüket egymáshoz dörzsölik. Ekkor aztán a testek rejtekében őrzött tűz kiszabadul, és a napvilágra jut. Ez a tűz kiszakított része annak a határtalan világosságnak és szabadságnak, ami az ősapa lelkében pihent egykor. Ezért mondják az öregek, hogy a tűzzel nem szabad játszani, mert abba lélek van, hatalmas nagy tűzlélek... A tűznek mintegy kultikus központba helyezése, magának a mágikus tűzkultusznak a vallási megjelenítése egyértelműen perzsa tradíció. Ezért is érdekes annak domináns megjelenése a régi magyarok vallási életében. Megdöbbentő, hogy a VI. századból fennmaradt szír-arab nyelven írt legendagyűjtemény, ami Kincsesbarlang c, maradt rá az utókorra – magát Nimródot jelöli meg a tűzkultusz megalapítójának, földre hozójának. Róla úgy emlékezik meg, hogy leszállt a tűzhöz és papokat rendelt oda annak a tiszteletére. Ezzel szinte teljesen egybevág az 383
a magyar Nimród-hagyomány, ami Nimródot nem csak a magyarok ősapjának nevezi, hanem magát a tüzet Nimród közvetlen rokonának mintegy „vérének”, vagyis édestestvérének nevezi. Tehát a misztikus élő tüzet és magát Nimródot egynek gondolja. A szír Nimród-hagyomány úgy tarja, hogy Nimród életének 130. évében került uralomra, a föld első királyaként 69 évig uralkodott mégpedig teljes hatalommal. Az ő nagy és hatalmas birodalmának nem más, mint Bábel volt a fővárosa. Ez a hagyomány úgy emlékezik meg, hogy Nimródnak az égi tüzes daliának az idején földből felszálló tűz lett láthatóvá. A tűz pedig kegyesen leszállt, ekkor Nimród megtekintette azt és alázatosan leborult előtte. Majd papokat rendelt a tűz szolgálatára és arra, hogy tömjént vessenek lángjai közepébe. Ettől az időtől kezdve kezdték a perzsák a tüzet imádni, előtte leborulni és folyamatosan tisztelni azt. És hogy a szakrális tűz nincs meg szakrális víz nélkül az abból is látszik, hogy a tűz misztikus megjelenése után írva van, hogy „ugyanebben az időben” megjelent a földből (ugyanonnan ahonnan a tűz is előjött) egy csodás tiszta vizű forrás. Ezt a vízforrást Sajsán király fedezte fel egykor Deroginban. Ekkor megformázta egy fehérló tökéletes mását és azt a felfedezett forrás fölé helyezte, így akik ebben a forrásvíz ben megfürödtek, mind leborultak a fehérló képmása előtt. A szír hagyomány szerint ekkor kezdték a perzsák imádni a fehér lovat, Nimród pedig felment a Nód-béli Jakdora városába, s amikor eljutott a Kuras térségében lévő Atras-tóhoz – ott találta Jonitont, Noé fiát. Noé fia ezek után pedig ott maradt mellette három teljes évig. Itt a hármas számnak mondanunk sem kell külön kiemelt jelentése van. Hiszen itt a földi létben a hármasság maga jelenti az isteni számot, azt a szentháromságot és Szent Tudást, aminek a „tüzében” maga a Háromszor Szent beavatott, Hermes Trismegistos megfogalmazhatta a Tabula Smaragdinát és a fáraók feje mögé odakerülhetett az a bizonyos Szent Sólyom is. Ez alatt a három év alatt Joniton, Noé fia megismertette Nimróddal a Bölcsesség és a Kinyilatkoztatás Könyvét. A tudásnak a „begyűjtése” és megismerése után Noé fia elküldte magától a már beavatottá lett Nimródot. Nimród pedig elindult Kelet felé, oda 384
ahonnan a fény és a tűz lelke származik. Miután keletre ért elkezdte a tan terjesztését, a tudás átadását. Amerre járt a tömegek csodálták és nagyon tisztelték őt. Ekkor Ardasér, egy pap, aki a tűz mellett szolgált észrevette, hogy milyen nagy ősi és csodálatos titkokat, misztériumokat rejt a tűz és annak Ura. Megkérte hát a mellette, a tűz mellett jelenlévő démont, hogy tanítsa meg őt Nimród nagy tudására, így aztán ez a pap megismerte a csillagok járásának titkait, a sorstáblák titkos jelentéseit, az amulettek hatását és a káldeusok minden rejtett tudományát. A szír hagyomány megjegyzi, hogy mindezen tudás ebben az „ardeséri” összefüggésben csak tévtan az „árnyék tudása”. S akik ezekkel foglalkoznak a démonokkal együtt szenvednek majd azon a bizonyos napon, az ítélet elkerülhetetlen napján. Ardesérrel szemben Nimród valódi beavatást kapott. Igaz kinyilatkoztatásból nyert tudás volt a birtokában. Erről a tűztudásról tud a magyar hagyomány, a magyar mesekincs is. Meg is nevezi „ezt a káld’” tudást mégpedig úgy, hogy ebben a „tűzzel mozgó mindenség összes tudása benne van”, Ettől világol örök fénnyel az a bizonyos üvegpalota, ez a világosság tündököl a hetedhét országon túl, ott ahol nincs árnyéka az embernek és felesleges a beszéd. Ezek a párhuzamok nagyon mély egyiptomi és részben tibeti párhuzamokat őriznek. Ez a tiszta „fehér” tűz lobog ott lenn a föld gyomrában, ott fenn az egek legmagasabb birodalmában, a Nap csodálatos, világító testében és persze az embernek, mint teremtett lénynek a fehéren izzó legesleg belsejében. Ez a fehér tűz van benne a jó sárkányban, és az ősi antagonisztikus felfogásból eredően ez a fehér tűz hiányzik a rossz sárkányból. Itt a színek spirituális értelmezésénél, jelkép szinten érvényesülő alkalmazásánál álljunk meg egy kicsit. A színek spirituális értelmezése és az ebből adódó szimbolikus, jelképi alkalmazása már a történelem előtti időkben ismert volt. A régi időkből származó színszimbolika szerint az istenek színe fehér, a démonoké piros, a bűné, a gonoszságé, az ördögé fekete. A természetben élő, vagyis a természettel autentikus kapcsolatban álló népek, akik többnyire élő hagyományként élik meg archaikus mítoszaikat úgy tartják, hogy minden rossz é]el történik meg az emberrel, akkor amikor sötét van. A székely hagyomány szerint Nimród apánk úgy hagyta ránk, hogy az ő ellenségei „az éjszaka 385
gyermekei”. Azok akiknek még szemük sincs, mert ahol ők laknak ott nincs fény, amit a szemük befogad hatna. Ezek a szem nélküli „denevér népek”, a gonosz, a sátán gyermekei és örök ellensége a jóságos és mindenható Napnak. Annak a Napnak, ami a fény segítségével megtöri a hatalmukat, legyőzi gonosz erejüket. A világos színek általában az élet, a fiatalság, a fény színei. A sötét színek pedig az öregségé, az elmúlásé. A magyar paraszti hagyományban a fehér szín elsődlegesen a tisztaságot, az ártatlanságot, az érintetlenséget jelenti. Ezért a fehér, mint „tiszta szín” kap jelentőséget a magyar népviseletben. A palócok fehér mennyasszonyi ruhája egyértelműen erről az ártatlanságról, tisztaságról ad hírt. Másrészt a fehér szín utalhat az arc sápadt, fehér színére, a betegségre, a halálra. Ahogyan az ősz haj az öregségre. Így érthető, hogy a fehér színnek a tisztaságon „túl” van egy elmúlásra utaló jelentése is. Ez a fehér gyász jelenítődik meg az ormánsági és a hosszúhetényi magyar népviseletben. Ez azonban öszszefügg a fehér népviselet nyers, festetlen, „eredeti” egyszerűségével és a fehér szín „tapasztalatával”, hiszen az öregek haja is fehér. A fehér színnek, mint a tisztaság és egyben a tapasztalat színének van egy bizonyos védő aspektusa is. Gondoljunk csak arra, hogy Nimród király fehér ruhájában sértetlen és kívülbelül „tiszta” volt. Ide kapcsolható hogy a fehér színnek egyes magyar vidékeken védő, oltalmazó, 20. kép apotropeikus jelentőséget tulajdonítanak. 386
A magyar Nimród-hagyomány szerint a „fehér tudásnak” vagy fehér hagyománynak az eredete a magyarok őskirályának, Nimródnak a vallásából maradt a rá a magyarokra. A magyar népviseletben is megnyilvánuló fehér hagyomány ennek a nimródi fehér tudásnak az emlékét őrzi. Legyen az a tisztaságnak, a tapasztalatnak, az elmúlásnak vagy éppen egyfajta mágikus védelemnek a sajátos megnyilvánulása. Tudjuk azt, hogy Nimród minden „tűztudásnak” a legnagyobb ősi ura és királya. Egy elfelejtett régi világ tiszta tüzének választott „tűzmestere”. Ezért mondják a régi mesék úgy, hogy a magyarok óriás ura egyben a jó tüzek jó mestere. Érdekes, hogy a hagyománya tűzzel kapcsolatban karakteresen megkülönböztet jó és rossz tüzeket, őrzi a nagyon erős, archaikus időkből fenntartott mágikus dualizmust. A jó tüzeket fenntartó tüzeknek nevezi a régről hozott magyar emlékezet, ami iráni párhuzamokat sejtet. Ezeknek a fenntartó tüzeknek az ősapja nem más, mint Nimród a föld első király. Ez nem lehet véletlen. Hiszen csak az alapíthat a földön királyságot, aki az Égből hozott spirituális tüzet, mint karizmát birtokolja. Nimród, mint a „jó tüzek” és „szép tüzek” fenntartója ezzel nyilván rendelkezett is. Ezért lehetett a föld első „igazi” királya, és ahogy a magyar archaikus hagyomány „tudja” ez az első király egyben a magyarok égi karizmával rendelkező, elvehetetlen tűzlelkű ősapja. Mint ahogy mondtuk az ősi dualista magyar hitből nem csak szép és jó „fenntartó” tüzek léteznek, hanem csúnya és rossz tüzek is, amiknek nincs megőrző, fenntartó erejük, hanem ennek ellenkezőjeként csak rombolni és pusztítani tudnak. A magyar mese úgy tudja, hogy a rossz tüzek urai kergették fel a „jó űsapát” az egek közé, mert szemet vetettek annak ősi tudására és fényes palotáira. Az a cél vezette őket, hogy elvegyék Nimród tüzét és ezáltal minden tudását. Nem kerülhetjük ki, hogy Nimród személye mind a szír, mind a magyar hagyományban erősen hasonlít Zoroaszterre. A tűz és az Ég „fehér” mágiája, a rejtett tudás „istenes” közreadása, az Ég titkainak „tüzes” megfejtése, a tűz belső energiájának rituális felfedése mind ezt bizonyítják. Nem véletlenül hangsúlyozzuk ki, hogy a tűz és fény születéséről hasonló megfeleléseket lehet találni a perzsa és a magyar hagyományban. Mindezen egyértelmű párhuzamokról a magyar387
ság északi eredeztetésének kitalálása óta nem szívesen beszélnek. Ha jól belegondolunk ez a hallgatás érthető is. A palóc mesében az égből lekúszott kígyót vágja a sziklához a gazda egy nagy hegyen, ami a sziklához csapódva szikrákat szór, majd kettéhasadt testéből újabb kígyó, mégpedig egy tűzkígyó születik meg. A levedlett test kővé válik, mire azt a gazda újra a sziklához csapja és abból csodálatos tűz születik a gazda és az emberek hasznára. Firdauszi a perzsa hagyományokat lejegyezve írja, hogy Hósang a hegyek között járva megpillantott egy elsuhanó kígyószerű alakot. Utána hajított egy követ, ami a kígyó helyett a sziklának ütközött, kettéhasadt és szikrája tüzet lobbantott. Az így megszületett isteni Fényt lassan imádni kezdték. Ez a fény a perzsa hitéletben a Szada nevet kapja. Érdekes egyezések ezek, gondoljunk csak a kígyóra, a hegyre, a sziklára, a tűz sajátos születésére stb. Ezek a dolgok egyértelműen egy közös hajdani kapcsolatot bizonyítanak. Arról van szó, hogy a közös hagyományok, és az egymásra nagyon hasonlatos mesekincs megerősít minket abban a feltevésünkben, hogy valamikor réges-régen a két nép azonos hitben, azonos helyen élt, és ami nagyon fontos, hasonlóan gondolkodott. Mit is mond a magyar hagyomány: „Nimród pedig ott lakott, hol az Égről ő mindent hallott ott van ám a felszálló tűznek szép imádásában ősi múltunk minden ragyogásában.” Balogh Sándor gyűjtése (Mezőség, 1941)
388
32. Otthona ama szép sólyommadámak „Ott hol hatalmas, hegyes dombot állítottak az Kaszáscsillag szemibe ott van otthona, ott van dicső városa Nimród állatjának, ama szép sólyommadárnak Ennek biz magyar a beszédje, magyar a rovása tüzes a látása...” A. Kiss Ferencz „Milyen egyéb titkokat őriznek még a gizei piramisok az Orion csillagaival összefüggésben?” Bau-Olibert: Az Orion rejtély „A toronyépítő őskirály mítosza és a szent sólyom legendája elválaszthatatlan.” V. N. A magyar archaikus hagyomány szerint Nimródnak több várasa is volt azokban a nagyon-nagyon régi időkben. Hogy valójában ez a „több város” mit is jelent és mennyi is volt azt ma már nem tudjuk biztosan. A hagyomány három várost nevez meg. A többiről csak elszórt, ellentmondásos információkat hagyott hátra a tradíció. Nos a háromból az egyik, a legismertebb egy hatalmas nagy toronytemplommal rendelkezett, amit a régi töredékes emlékek szerint „elirigyeltek” a környező népek mégpedig az addig létező isteni „egynyelvvel” együtt. Mivel építeni ilyet de még csak hasonlót sem tudtak hát úgy döntöttek, hogy azt harccal és ármánnyal elveszik az építőktől. Így hát előre eltervezett viszályt és gyűlöletet szítottak az emberek között. S ezáltal ha nehezen is, de elérték a céljukat elfoglalták az „égbe vezető”, ősi hagyományok alapján, spirituális céllal épített nimródi tornyot. Ez az Isten ellen való lázadás köntösébe csomagolt rafinált viszályszítás és égi-földi háború igen gyakran visszatérő mo389
mentum a nimródi toronyvár történetének az archaikus magyar legendáriumban való megörökítésénél. S az, hogy mindez ötvöződik, mintegy „egybecsúszik” a bibliai Bábel toronynak a mondjuk úgy népies elbeszélésével, azt már jeleztük többször is ebben a magyar Nimród-hagyománnyal foglalkozó könyvünkben. De mindez minden különösebb reflektálás nélkül is könnyen észrevehető és egyben új, mélyebb összefüggéseket nyit a bibliai és az „apokrif” Nimród-hagyományoknak. Mint említettük már ez az égbe vezető toronytemplommal rendelkező nagy és ősi város csak az egyik lakhelye volt Nimródnak, a világ első királyának, a magyarok ősapjának. A másik, az „ami bizony nagyon messze volt tőle”, mármint ettől a bizonyos nagytornyos ősi várostól (az ősi Bábeltől) arról volt híres, hogy ott állt annak a „hatalmas, hegyes dombnak a közelében, amit bizony a Kaszáscsillag szemibe állítottak”. Egy másik emlékezet, egy erdélyi székely hagyomány szerinti megfogalmazással élve „egy hatalmas, égbelátó, a Nagy Isten tudásával elkészített hegyes-peremes épület közelében” állott Nimród vára. Ez a hatalmas épület volt az, amit ama Kaszáscsillag csodás égi szemébe szúrtak jelölésül ama a „régiek”. Itt talán mondanunk sem kell, hogy a Kaszáscsillagnak, az Orionnak szemébe állított, szemébe „szúrt” hegyes-peremes domb-épület nem más, mint az a régi szakrális építmény, amit köznapi nevén piramisnak neveznek. Ennek a piramisnak a közelében volt valahol a néphagyomány szerinti egyik nimródváros. azaz nimródvár. Nem véletlenül hangsúlyozzuk, hogy itt magáról a piramisról és a „magyarok csillagzatjáról” az Orion csillagképről van szó. Mégpedig arról az Orionról, ami Kaszáscsillagként van jelen a régi magyarok egén. Azért hangsúlyozzuk mindezt, mert ennek a különös csillagképnek igen szoros spirituális kötődése van Nimróddal és a Nimródról megőrzött magyar hagyomány egészével. Olyannyira, hogy ez az a „csillagvilág”, ahová a „Nagy Úr” felköltözött az Égbe. Innen néz le a népére és innen vigyázza azt. Ennek a „Naptól fűtött fénye” világítja meg Csaba királyfi csillagösvényét, és belőle jön az az erő, ami a régiek emlékezetét megtartja az ő gyermekeiben. A belőle jött erő tartja össze a ha390
gyomány szerint a testet és tartja világosan a lelket és fényben az elmét. A magyar archaikus tradíció „tudása” itt összecseng egy az arabvilág előtti egyiptomi hagyománnyal. Arról van szó, hogy a piramis azon túl, hogy „lelkeket őriz” egyben tárolja-őrzi a fenti fényes égvilág világosságát. Az ősapa egykor a tiszta lelkek és az ősi tudás őrzésére világos fényű égi „anyagokat” rejtett el a piramisban, hogy a tiszta világos lelkek a világos égi anyagokkal egyesülve megőrződjenek, és egykor hírt adhassanak a világ dolgairól azok rejtett ősi titkairól Nimród ősapa az Orion, a Kaszáscsillag napfényű csillagvilágosság „égi anyagát” rejtette el egykor a piramisba mégpedig hasonló céllal. Itt meg kell említeni, hogy az arab szerzők a pogány szábiusokra, valamint a kopt misztikába felszívódott keresztény és muszlim tradíciókat megelőző hitvilágra hivatkozva azt állítják, hogy a két gizai piramis nem más. mint Hermesnek és Agathodaimonnak a sírja, a harmadik piramis pedig Hermes fiáé, Sabiáé. Al-Maszudi Agathodaimon és Hermes között 1000 évet feltételez. Ezt az időintervallumot azért is jó megemlíteni, hogy rádöbbenjünk arra a tényre, hogy a régiek „ideje” máshogy mért és működött, mint a jelené, Az idő ollója jobban szét volt nyílva, mint manapság. S az emberi emlékezet is jóval nagyobb időt, időket fogott át, mint jelen korunkban. A koptok a kereszténység felvétele előtt e két mitikus lényt prófétának tartották és a „világ szennyeitől megtisztult lelkeknek vélték őket. akikkel égi anyagok egyesültek és akik hírt adtak a valódi világról”. Milyen érdekes Nimród az archaikus magyar néphagyomány emlékezete szerint „a csillagvilágosság égi anyagát” rejtette el egy hatalmas hegyes dombban, hogy az ősi tudás ott megőrződjön általa. Tehát ott a piramis szakrális épületében, azon a helyen, annak a közelében ott volt valahol Nimród sólymának ősi városa. Megdöbbentő, hogy a magyar néphagyománynyal és mítoszkinccsel megegyező kopt hagyománnyal találkozunk, ami nem lehet véletlen. A földre hozott „égi anyag” itt is és ott is megjelenik, mint „világosságban tartó” ősi spirituális szubtancia, mégpedig ugyanabban a szerepkörben és ugyanazzal a feladattal. 391
Arról van szó, hogy a kopt tradíció szerint a piramis azoknak a világ szennyeitől megtisztult lelkeknek a sírja, akik „égieket fogadtak magukba, azokkal egyesültek, mégpedig azért hogy ők örökre tiszták maradhassanak. Hogy ott a piramis túlvilágában megőrizhessék az ősi csillagbölcsességet azért, hogy egykor. ha szükség lesz rá a világ rejtett titkairól valamikor hitelesen hírt adhassanak.” Minden valószínűség szerint azért, mert enélkül az égből hozott, egyes mitológiák szerint az égből lopott fényesség nélkül nincs emlékezet, sem igazság, sem égi bölcsesség. Ehhez a fényességőrzéshez hozzájárult még egyfajta rejtett tudománynak a fenntartása, annak megőrzése is. Minderre azért volt szükség a nagyon régi, különböző időkben és helyeken megőrzött hagyomány szerint, mert tudták, hogy eljön egyszer az az idő, amikor az emberiség tartósan „elsötétedik”. Elveszti majd az égből kapott régi világosságát. Felnyitja majd a sötétség fekete kapuját, és feledni fogja a múlt minden bölcsességét és csak a múló jelennek fognak élni. Egykor majd tudatlan férgekként tengetik majd kihasznált, szánalmas életüket. A magyar mesehagyomány erről úgy beszél, hogy egyszer csak elfogják Nimród madarát, az őskirály világának a „szemefényét”. Egyszer csak elkopik majd az őrzött Fény, egyszer csak kifosztják a Nap hatalmas fénydombját és elrabolják a Nap mitikus sólyommadarát és fejére sötét csuklyát húznak, hogy ne láthasson. Vakká válik így az a mitikus madár, ami egykor oly kedves volt Nimródnak és az ő háza népének. Bezárják majd a vakká tett aranysólymot és ekkor hirtelen elfogy a fény, elfogy a meleg, elfogy a világosság a földről. A fény láthatatlan darabjait őrző „légbirodalom”, vagyis az ég legalsó tartománya is veszélybe kerül. Megromlik, mivel a fényt elrabolták belőle. Ez az égnek a földhöz legközelebbi, legalsó tartománya az a birodalom, az a világ, ami mindig „levegővel van tele” életet adva a földi embereknek. Ezáltal a romlott levegő által veszélybe kerülnek, megfulladnak az emberek. Mígnem Nimród őskirály megkönyörül nemzetségén, és újra kiszabadítja a sötétség fogságából az ő kedves napmadarát. Azt a fénytestű sólyommadarat, ami a fáraók feje „mögött” vigyázta a gondolat világosságát. S 392
ezáltal elhozza az életet adó fényt, és fénnyel teli „világos és könnyű levegőt” hoz a földre. Mindenesetre elgondolkoztató innen a jelenből nézve ez a különös, mitikus hagyomány. Innen, ebből a csak mának élő, abnormálisan felgyorsult, romlott levegőjű világból nézve igen megdöbbentőnek tűnik a régi embernek ez a furcsa „meséje”. Azzal, hogy megneveztük a piramist, mint a „világosság” és a régi csillagtudás „hegyes-peremes” épületét, mágikus őrdombját, mégpedig az Orionnal, mint a magyar Kaszáscsillaggal való összefüggésben – egyben meg is neveztük azt a területet, ahol Nimród második városa volt egykor. Hiszen a magyar hagyomány úgy tudja, hogy a piramishoz közel volt Nimród egyik ősi városa valamikor az ismert és ismeretlen történelem találkozásának idején. Haladjunk tovább ennek az izgalmas témának a kutatásában. Azt is tudjuk, hogy Nimródnak ez a hagyomány szerinti „második” nagy városa ott a történelmi idők legelején a „napsólyom” jegyében állt akárcsak az a harmadik nimródváros, amit magáról erről a napmadárról neveztek el hajdanán, s úgy hívták mgyarul, hogy Nimród apánk sólyomvára. Ez a Sólyomvár volt Nimród a hagyományban ismert harmadik ősi városa. Ezt a „várat” a sólyom madár tiszteletére, a lélek nagy napmadarának az emlékezetére építette egykor Nimród; a magyarok ősapja, a világ első királya. Tehát egykor ez a bizonyos piramisok melletti nimródváros és a napsólyomról elnevezett másik „nimródvár” spirituális kapcsolatban volt egymással. Mindkettőnek a „lelkét” a napsólyom Nimród kedvenc totemállata uralta. S ezekben a városokban a beszélt nyelv által átadott tudásnak nagyon fontos kulcsszerepe volt. Tudjuk azt, hogy Nimród őskirály azt az egyetlen ősnyelvet beszélte, amit a nyelvek összezavarása előtt „mindenütt beszéltek” a tudással bíró régi emberek. Erről az egyetlen nimródi ősnyelvről megőrzött hagyományról egységes emlékezete van az archaikus magyar néphagyománynak. Egyformán tud és beszél róla a Szeged környéki, a csallóközi és a mostanság feltárt és „napvilágra hozott” csángó népi emlékezet is. Az ősnyelv és az aranysólyom legendája már egy a hagyományban megnevezett harmadik nimródvároshoz visz közel minket. Ennek a szent városnak a legendája azért megdöbbentő, mert 393
szent neve máig fennmaradt. Ezért ennek a történetét messzebbről kell kezdenünk, és jobban el kell időznünk mellette, mint azt a másik kettő esetében tettük... Immanuel Velikovsky igen érdekes megjegyzést tesz a régi Jeruzsálem nevével kapcsolatban, ami összecseng az őskirály sólyomról elnevezett ősrégi szent poliszának, a Sólyomvárnak a legendájával, a szent sólyomváros történetével, ebből adódóan magával az autentikus és az archaikum mélyéből felszínre hozott magyar Nimród-hagyománnyal kapcsolatban is. Nyugodtan kijelenthetjük, sőt biztosak is lehetünk benne, hogy Velikovsky nem igen foglalkozott a számunkra roppant izgalmas, de éppen annyira töredékes és a többnyire a verbális átadás miatt roppant sérülékeny archaikus magyar tradíció kutatásával. Nevén nevezve a dolgot nem kutatta a magyar archaikus imádságokat, mitikus legendákat, meséket, történeteket, mondásokat stb. Mindennek ellenére Manethot, a bölcs egyiptomi paptudóst idézve arról írt, hogy Manetho megemlékezett egykor arról, hogy Jeruzsálemet az Egyiptomból kiűzött és rejtélyes múlttal rendelkező hikszoszok alapították. S városukat az uralkodó dinasztia totemállatáról a csodálatos és szent napmadárrról, a sólyomról nevezték el. Ebben az ősi városban egy hatalmas és nagy naptemplom is állt egykor. Ezt a templomot a zsidók híres és bölcs királya Salamon Kr.e. 1012-ben elfoglalta és a zsidók számára átépítette. Az is ismeretes a történelemből, hogy a görögök a „Hiero”, azaz szentet jelentő előnevet ragasztották az ősi sólyomnév elé minden bizonnyal nem véletlenül. Így lett a város neve Hierosolyma. Ez a név a Szentsólyom neve aztán a történelem folyamán többször is felbukkan, majd teljesen alámerül. Azt is tudjuk, hogy a görögök számára a „sólyom” , mint totemállat idegen volt. Ennek ellenére ezt a mitikus szentsólyom-tiszteletet ha rövid időre is, de átvették, s igen korrekt módon megőrizték az időben a jövő számára kihangsúlyozva „szent” jelentőségét. Igen érdekes, hogy ennek a szent városnak (Jeruzsálemnek) az ősi sólyomneve a keresztesháborúk idején jelmondatként válik ismerté. Hierosolyma est Perdital. Ez a jelmondat volt az, ami úgy került fel a kereszteslovagok zászlóira, mint ama három magasztos betű a – H E P. Többek szerint nagyon valószínű, hogy ebből a 394
Hierosolyma név torzult alakjából alakult ki az idők folyamán a ma használatos Jeruzsálem név. Ez a szent város lehetett Nimród egyik „szent” otthona Bábel és ama piramisok közelében lévő másik mára már ismeretlen ősi várossal egyetemben, amit a szent sólyomról, erről az ősi totemállatról neveztek el hajdanán. Igen elgondolkoztató, hogy ez a misztikus léleksólyom vagy napsólyom a fáraó jele és egyúttal spirituális védelmezője is, amit nem véletlenül a „fej mögött”, mintegy őrző-védő pozícióban ábrázolt a reánk maradt egyiptomi szakrális művészet. Nem szabad elmennünk a mellett a tény mellett, hogy már Narmer országegyesítő fáraó előttről is felbukkan a szent sólyom neve mégpedig egy fáraó neveként. Sőt, hogy tovább fokozzuk a rejtélyeket Szerek (Sólyom) fáraó reánk maradt ábrázolásain azt a bizonyos sokat vitatott felső-egyiptomi koronát viseli. Mielőtt tovább kutatnánk, keresnénk a Szent Sólyom spirituális útját meg kell jegyeznünk valami nagyon fontosat, valamit, amire már utaltunk ebben a könyvben, de most itt az ideje, hogy azt újra felidézzük és körbe járjuk. Beszéltünk már Nimród egyik a hagyományban megőrzött leggyakoribb alakváltozásáról, a szent nagymadárról, arról a bizony turulról. Amiről úgy beszél az erdélyi magyar hagyomány, hogy „országsólyom” és „embersólyom” egyszemélyben. A mitikus analógia logikája szerint ember az országban és ország az emberben. Itt kell megjegyeznünk, hogy amíg az országsólyom többnyire mozdulatlan és védőpozícióban kiterjesztett védőszárnyával, karmaival kardot fogva a turáni magyar hagyomány emblémájává válva maradt meg a magyar mitikus ábrázolásban, addig az embersólyom, mint az ember fényes lelkének megjelenítője és őrzője többnyire mozgásban van. Még védő-őrző pozíciójában is ezt teszi. S ha ez a két sólyom egyesül, mint az árpádok totemállatának az esetében, akkor a maga teljességében megöröklődött a nimródi hagyomány és karizma és egy csodálatos királyi dinasztiában öltött testet. Ennek az „embernézésű csodás turulmadárnak” az elöképe a szent sólyom, az amiről Jeruzsálem is a nevét kapta. A magyar hagyomány Nimród sólymáról, mint fényes állatáról, élő szárnyas Napról beszél. Ez a megtestesült magyar „aranymadár” bizony emberi nyelven beszélt, „rovással kapart”, azaz rovásírással írt és a gondolat gyorsaságával repült oda, 395
ahová őt a gazdája parancsolta. A Napnak elolthatatlan tüze hívta őt életre és csak a Nap pusztíthatja el. A legenda úgy tartja, hogy még fényt küld a Nap, addig a szentsólyom is életben van valahol. Mondanunk sem kell, hogy ez a mitikus madár az embert alkotó hármasságban is jelen van. A régi hagyomány úgy tartja, hogy Nimród szentsólymának „helye van” a hagyományban élő emberben, mégpedig nem is egy helye. A „tiszta” emberben a „fényes sólyomnak” három fényes otthona van: 1, A test fényes otthonának helye az emberben az emberi gyomor. Az a hely, ahol a test fenntartásához szükséges „földi tűz” honol. 2, A lélek fényes otthonának a helye az emberi szív. Az a fizikális-spirituális szerv, ami a lélek rezdüléseit fogadja. 3, A szellem otthonának helye az ember „legmagasabban” lévő részében, az agyban találtatik. Abban a máig is nagyrészt ismeretlen szervben, ami a szellem világával kapcsolja össze az arra érdemes embert. Most térjünk vissza a szent sólyom szent városához, Jeruzsálemhez. Ezzel a sólyommal a régi Kelet kutatója többször is találkozik. Találkozik úgymint a régiek írásában megjelenő „hikszosz-madár”. Ez a dolog összefügg a régi egyiptomi paptudós, Manetho megállapításával. Nos a sólyom, mint szakrális szimbólum egyben a kevésbé ismert hikszoszok vallási életéből maradt volna ránk? S ha igen, akkor hogyan kapcsolódik ez a tradíció magával az egyiptomi hagyománnyal és a régi magyarok szakrális örökségével? J. Fitzgerald akárcsak Varga Zsigmond Josephus Flavius, Plutarchos és Eusebius, valamint az őket népszerűsítő és a régi Kelet iránt is érdeklődő klasszika-filológusokra hivatkozva azt állítják, hogy a hikszoszok a Nílus alsó részén, Avaris városához közel éltek mindaddig, míg az egyiptomi birodalommal harcba nem keveredtek. Most az, hogy ez az Avaris nevű ősi város nevében az avarokra utal-e, az egy érdekes és máig megválaszolatlan kérdés. Ennek a dolognak a feltárása, ha más összefüggések útján is, de mindenképpen e könyv témájába tartozna, de mivel e kötetünk így is vaskos maradjunk csak szorosan a kijelölt témánknál. 396
Ami tény, Amenophis fáraó kiűzte a hikszoszokat Egyiptomból és azok Jeruzsálemben és annak közvetlen környékén telepedtek meg. S itt fogalmazódik meg az újabb fontos kérdés. Vajon ott ismerkedtek-e meg a sólyomkultusszal a hikszoszok, vagyazt valahonnan hozták magukkal? Számtalan kérdés merült fel a múlt faggatása közben, amire úgy tűnik, hogy nincs felelet. Itt is szembesülünk azzal a tagadhatatlan ténnyel, hogy a régmúlt faggatása közben sok olyan kérdés merül fel, amire nincs megnyugtató válasz. De számunkra most Nimród kapcsán az a nagyon fontos kérdés, hogy Jeruzsálem ősi városa vajon tényleg Nimród kedvenc napmadaráról, a szent sólyommadárról kapta-e a nevét vagy pusztán egy véletlen egyezésről van itt szó? Mert ha igen, akkor a magyar archaikus néphagyomány emlékezetét „fellapozva” nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy az a bizonyos nagyon régi, legendás ősrégi szent Sólyomvár nem lehet más, mint a Közel-Kelet máig híres szent városa, amit ma is Jeruzsálemnek hívnak. Mielőtt még felelőtlen fantazmagóriának tartanák kijelentésünket erősítsük meg azt. Azt már említettük, hogy Velikovsky utalt az egyiptomi Manethora, a híres paptudósra, aki Jeruzsálem nevét a hikszoszokkal hozta egyértelmű összefüggésbe és azt írta, hogy a várost egy mitikus sólyomról nevezték el. Hiteles kútfőnek nevezhetjük a zsidó Josephus Flaviust, mint történetírót, aki maga is Jeruzsálemben született a zsidó időszámítás szerinti 3798. évben. Ábrahám szövetségébe való felvételekor a Josefben Mattitjáhu nevet kapta. Valamikor Trainanus császár uralkodásának első éveiben halt meg Rómában, mint Titus Flavius Josephus római polgár. Ő, ahogy Hahn István fogalmaz egyike volt az ókori zsidóság nagyon kevés, de név szerint ismert történetíróinak. Nos Josephus Flavius a maga hellén-görög stílusában Jeruzsálem megnevezését illetően következetesen kitart a Hierosolyma név mellett. Ami külön megerősít minket igazunkban az, hogy Flavius igen magabiztosan ezt a különös városnevet többször is a Solyma névalakból származtatja. Zakar András tovább megy és a Melkizedek Sálemét is ebből származtatja. Ez a feltevés és az abból levonható következtetések egy külön könyvet érdemelnének. Gondoljunk csak bele, hogy mind a mai napig a katolikus egyhá397
zak „Melkizedek szerinti papnak” szenteli fel az ezt a hivatást választottakat... Térjünk vissza gondolatmenetünkhöz és maradjunk itt meg annál a cseppet sem jelentéktelen ténynél, hogy Flavius leírta és örökül hagyta az utókornak, hogy „ennek a városnak régen Solyma volt a neve”. Görög írók, ha kevesen is, de ismerték és használták Jeruzsálemnek ezt a számunkra már nem is olyan különös nevét. Ennek a ténynek többszöri bizonyságát is megtaláljuk a múlt írott hagyományai között. Cholerios görög költő Krisztus előtti V. században már beszélt a judeai hegyvidékről, mégpedig úgy, mint ama „Solymai hegyekről”. Manetho pedig megemlíti a zsidókat, akik szintén elhagyták Egyiptomot, „mint előbb azok a bizonyos solymaiak”. Most már, hogy rátaláltunk Jeruzsálem ősi nevére és ezen ősi név által kapcsolódást találtunk a régi magyar hagyomány Nimród-tradíciójával, érdemes tovább fejtegetnünk a dolgot. Gondolkozzunk el azon, hogy manapság a magyarság őstörténete, rokonítása kapcsán újra felemlegetett nemes szkíta nemzetség szent sólyom tisztelete miből is eredhetett. Hiszen az ő nyomaikra is rábukkanunk ezen a vidékén. Vajon ez a mitikus madártisztelet a nimródi napmadár kultuszának folytatása-e, az majd később kiderül. Az egyiptomi emlékek hatalmas tárházában bizony könnyen ráakadunk ennek a kultusznak a bizonyított nyomaira. Nem is beszélve arról, hogy a kánaánita népek is folytatták a „Napsólyom Városában” a naptiszteletet. De most térjünk vissza egy kicsit sokkal korábbra, mégpedig a hikszoszokhoz. Hiszen maga Manetho az egyiptomi paptudóstól tudjuk, hogy ők alapították Jeruzsálemet. A magyar hagyományból tudjuk, hogy Nimród Sólyomvára volt a régi mitikus időkben Jeruzsálem, s ha maguk a hikszoszok alapították Jeruzsálemet ezt a nagyon-nagyon régóta szentnek tartott sólyomvárost és az ő vallási kultuszokból származik a szent sólyom legendája, akkor egyértelmű, hogy valamilyen közük nekik is lehetett Nimródhoz, a föld első napkirályához. Nos az ókori Egyiptom kerek 30 dinasztiáját és a Krisztus előtt több mint 4000 évet átfogó történelmének talán leghomályo398
sabb része az a bizonyos hikszosz „hódoltság”, amit ma az ókortudomány Krisztus előtt kb. 1730-1570 közötti időre datál. Igazán különös, hogy erről az időről semmit sem vagy csak nagyonnagyon keveset hagytak reánk az egyiptomi feliratok. Sőt nagyon kevéske információn kívül ugyan ezt mondhatjuk el a babilóni (kb. 1570-1400) és asszír (kb. 1700-1400) feliratokról is. Való igaz, hogy évszázadokon át a hikszoszokról csak egy Manetho nevű görögül író, egyiptomi pap töredékes feljegyzéseiből értesült a késő utókor. Vallási életükről még kevesebbet tudunk, mint a történelemben játszott szerepükről. De amit tudunk, az számunkra perdöntő jelentőségű lehet. Főistenük a kánaáni Baal isten volt. Ez már a magyar Nimród-hagyományok összefüggésében is igen sokatmondó. Már e könyvben is taglaltuk, hogy Baalról fennmaradt emlékek milyen szorosan kötődnek Nimród mitikus alakjához és annak különös kultuszához. Azt is tudnunk kell, hogy az elegyiptomiasodott hikszoszok Baal legfőbb isteni személyét az egyiptomi Seth-tel azonosították. Azok, akik hűségesen követik az e könyv fejezeteiben leírtakat, azok tudják, hogy a sethiánus gondolat mennyire szoros szimbiózisban van a Nimród szakrális örökségével és a magyar történelem ezoterikus gyökereivel, belső magjával. A hikszosz uralom idejére esik a Kánaánban feltűnő „boldog” istenanya termékenységi kultuszba öltöztetett erős asztrális hatásokkal rendelkező, mondjuk ki mágikus anyakultusza. Azt már mondanom sem kell, hogy a „boldoganya” kultusz, mint a régi magyar vallás kitörölhetetlen része, jelen van a mai magyar katolicizmusban is. A hikszosz korszak alkonyán bukkan fel a lovas temetkezési mód is, ami szintén egy újabb adalék lehet a nimródi magyar őshagyomány kutatóinak, hiszen a lovas temetkezési módot az ősmagyar hagyományoktól elszakítani nem lehet. Fejlett kerámia művészetük számlájára írják a tudomány által Tell-el-Jahudije típusúnak nevezett korsókat. Ezek a kecses, sötét alapanyagú karcolt és fehérrel kitöltött mintájú ókori edények sok fejtörést okoznak a régészeknek a mai napig is. Igen érdekes lehet számunkra az afulai ásatások során előkerült fazekasműhely, ami meggyőzően bizonyítja az itt készült munkák kánaánita eredetét. A kerámiai munkákon igen jellemző az addig igen ritkán felfedezhető spirális és hullámvonalas díszí399
tés. Ebben az időben jelenik meg a festett cserépáru is, ami meghökkentő hasonlóságot mutat Erdély egyes vidékeinek máig létező fazekas hagyományaival. Sőt, ha az oly sokáig tartó tudatos és szándékos elfelejtetés ellenére magunk elé idézzük Torma Zsófia áldozatos munkásságának gyümölcseit, akkor megdöbbentő bizonyosságot kapunk. A Torma által Tordoson feltárt égetett edény- és kancsótöredékek úgy stílusokban, formai megjelenésükben igen közel vannak a korai kánaánita fazekasság termékeihez. Az emberiség mítoszkincsében igen alapos jártassággal rendelkező Várkonyi Nándor ezen a tényen meg sem lepődik. Még akkor sem, ha Torma ezen leletek nyomait trójai—babilóni—sumér eredetre vezeti vissza. Sőt Várkonyi itt nem is lát ellentmondás, anakronizmust. Ezen kutatásokból leszűrt megállapítások a régi „együvé tartozó” népeknek a történelmi időben való haladásának rokonsági bizonyítékai. Így váltak azok egymás utódaivá, örököseivé a szellemi gyökereknek, a spirituális hovatartozásnak a vallás útján való megtartása és bizonyítása mellett. Torma Zsófia, a mára alig ismert erdélyi régésznő kutatásait röviden összegző könyvében (Torma Zsófia: Sumér nyomok Erdélyben) különös megállapításra jut. Arról ír, hogy Erdély egyes vidékeinek (pl. Szászváros környéke) a néphagyománya máig megőrizte nagyon régi, távoli, a régi keletre mutató eredetét. Mégpedig úgy, hogy az ősi pecséthengereken látható életfa utánzatát, rajzi megjelenítését mai napig ráhímzik fehér ágyneműjűkre. Ezeknek a különös életfáknak az ábraanyagát is közli a könyvében Torma Zsófia babiloni—ciprusi—trójai és természetesen tordosi életfákkal bizonyítva az eredet valóban nagyon fontos kérdését. Ez az eredet pedig nem máshová, mint a babilóni és az azt megelőző ősbabilóni hagyományhoz és ezzel magához a sokáig agyonhallgatott Nimród-kultuszhoz vezet. S így Nimródnak az óriás őskirálynak a hagyománya úgy a történelmi, mint a mitikus-vallásos része letagadhatatlanul a magyarság eredethagyományának az egyik legrégibb „tégláját”, fundamentumát jelenti. A magyarok által nagyon régről megörökölt néphagyomány szerint egy mágikus „létrásfa” segítségével jut fel Nimród az ő csillagvilágába. Ez a létrásfa egyben életfa is, mert „minden életek gyökere és tere” benne foglaltatik. A régiek evilágból és másvi400
lágból hozott tudásának a szintenként elhelyezett ismeretanyagát őrzi. Ez az árnyéktalan nagy „istenfa” tette lehetővé Nimród ősapának, hogy innen a földről feljuthasson égi világába, az Orion, illetve a magyar Kaszáscsillag tündöklő napfényes birodalmába. De ez az Istenfa tette lehetővé az onnan való „lejövést”, az öreg székelyasszonyok szóhasználata szerinti „lefigyelést”. Ez a bizonyos lefigyelés akkor nem lesz sikeres, „ha egy ártó csillagzat szembeszegül véle”, va- 21. kép gyis valamilyen vele ellentétes hatású bolygó „keresztbe nem sugallik” vagyis sugároz, mert ekkor ez az ellenfény mitikus sötétséget szül ott fenn a magasban. Ez a sötétség megzavarja az életfa ágait, a különböző világok közötti átjárást, kapcsolatot. Ekkor Nimród ősapa nem látja meg, mi is történik földi népével a magyarokkal. S ebben a kozmikusmitikus sötétségben „elvész a nemzet”, nagy nehézségek, égi-földi csapások érik a nemzetet. Többek szerint ez történt 1848-ban és a két vesztett világháború idején is. Ide kívánkozik annak a régi mítosznak a megemlítése, amire már többször is utaltunk ebben a Nimródról szóló könyvben. Mégpedig arról van szó, hogy a magyarok, ahogy a magyar mese mondja „a világ közepét lakják”, azt a többszörösen is központi helyet, ahol a világ legnagyobb életfája kúszik az ég felé. Mert ennek a létrásfának, istenfának vagy életfának nevezzük bárhogyan is, az a különös tulajdonsága, hogy akkor nőnek ki belőle a legmélyebb gyökerek, és akkor hatol bele legjobban az „ég szívébe”, ha annak a helyét az Öregisten a világ közepén jelöli ki. Ezért nem is véletlen a magyarok világának, mint középbirodalomnak a megnevezése. Mint ahogy az sem lehet véletlen, hogy a manapság divatos amerikai fantasy kultuszfilmek helyszínét igen gyakran középvilágnak, középbirodalomnak nevezik. Egyszerűen azért, mert erről a legendás középről lehet látni a leg401
messzebb, innen lehet csak „körbe nézni”, mert ez van középen. A mese, ezt ne felejtsük el soha, nem a szokatlan, kitalált, gyermekeknek szánt, felnőttek számára érdektelen dolgok gyűjteménye. A mesék csodálatos világa a gyerekek nyitott gondolatvilágához mérten beszél a létezés különösségéről, a világok törvényeiről, a jóról és a rosszról, a szépről és a csúnyáról. S valljuk meg, igen gyakran többet lát meg, többet mond el a mindenségről, az alsó és felső világok működéséről, magáról az emberről, mint a mindenkori tudományok által elfogadott és azok által több okból is megszűrt, kordában tartott, a hivatalosság jegyében meg- és öncenzúrázott ún. tudományos munkák, értekezések. Nos a magyarok nimródi életfájának a mese és az archaikus magyar néphagyomány által megőrzött tudása szerint lehet négy és egy, hét és egy, nyolc és egy, vagy a legmagasabb, legtündöklőbb életfának „tizentúl egy” azaz tizenegy az ágainak a száma, de itt is megtaláljuk az „és egy” vagyis a plusz egy ágat. Mint ahogy a sámán jegyek esetében is ott találjuk a „plusz egy csontot” a mese nyelvén azt a bizonyos „és egy” jelenlétet. A legmagasabb életfának egy különös alapon lévő ábrázolását találta meg Torma Zsófia az erdélyi Tordoson. Igen figyelemre méltó, hogy e legágasabb életfának, ha a plusz egy, vagyis az „és egy” ágát is ama tizenegyhez hozzá számoljuk, akkor megkapjuk a tizenkettes számot, ami igen sokat mond azoknak, akik a csillagbölcsesség vagyis az asztrológia tudományában jártasak. Talán azt sem vehetjük a véletlen játékának, hogy a Torma Zsófia által egymás mellé állított életfák (babiloni, ciprusi, trójai, tordosi) ágainak a számai bizony megegyeznek a magyar néphagyomány által megőrzött életfák ágszámaival. Ha magát a számokat nézzük, a négy, a hét, a nyolc, a tizenkettő nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezek kozmikus számok és belső spirituális jelentésüket illetően igen megdöbbentő következtetésekre vezethetnek bennünket. Azt se felejtsük el, hogy ezeket a „plusz egy” ágak, vagyahogy a mese és a hagyomány mondja – és egy – ágakat illetően úgy emlékezik meg a népi hagyomány, hogy „más iránya van, mint a többinek, mert ez bizony nem a világba el, hanem a világgal együtt az égbe fel vezet”. Ez az ég felé néző, legfelső ág az, amiről ugyan a legjobb kilátást, a legnagyobb tudást kapja a 402
kiválasztott, de ha sokáig időzik rajta ez a tudás könnyen sebet ejthet rajta. Erről az életfának a legmagasabb ágáról tartja a mondás, hogy még Nimród lábát is megvágja, ha sokáig áll rajta. Ez az ág a legzöldebb, a legvilágosabb, ahogy a mese mondja. Azért, mert a legmagasabban van, fent az abszolút magasban, mindennek az abszolút tetején. A „fenthez”, az abszolút világoshoz a legközelebb. Itt ennek a különös égbe vezető, szent fának a tetején pedig nem más, mint a Nap tündököl, mégpedig úgy, mint maga az Élő Fény. Ez az Élő Fény érleli meg tudásával a magot, ami ott a fa legtetején, a leg- 22. kép világosabb részén kihajt, megszületik. Ez a Fény magának a Leghatalmasabbnak a földi megjelenése, ahogy az egyiptomiak fogalmaztak „az Árnyéktalannak az örök teste”. Ezen a „csodalétrán”, ahogyan arról több népmesénk is beszél, megigazul az ember. Az ősi vallási élet legmélyéről felszínre hozott különböző fajsúlyú „világosságok” igazságot érlelnek. A legfelső létrafokra felérő „beavatott” már képes a metamorfózisra, az időtlenség szinte minden emberi gondolat szerinti csodájára, mégpedig a fény legtündöklőbb világossága által. Ebből következik, hogy a „létrásfa”, vagyis a mitikusokkult tudást magába rejtő életfa tetejére csakis a legtökéletesebb érhetett fel. S a fölött, az életfát vigyázva pedig ott trónol a „Magasságos Legnagyobb”, ahogy a régi Napkelet népei nevezték az Élő Istent. A régi magyarok ezt az Élő Istent Él Istennek hívták. S gyakran mondogatták is egymás közt, hogy „Él bizony a magyarok istene, Nimród apánk istensége”. Ez az Él Isten tart életbe mindenkit a régi magyar hiedelemben, mindenkit, aki ő benne hisz. Többek között ezért is tartják a székelyek halhatatlannak Nimródot, a magyarok mitikus ősapját. 403
A Duna-Tisza közti magyar hagyomány szerint, aki Nimród istenét közelről ismeri annak számára nem létezik sem múlt, sem jelen, sem jövő csak és kizárólag egy isteni tér. Úgy is mondhatjuk hogy itt feltárulkozik előtte a keleti hagyomány Akasha Krónikája. S ami itt talán a legfontosabb a nimródismerő itt elhagyja minden földi tulajdonságát. C. G. Jung többször utalt már egy minden anyagi „horizantalitástól” mentes spirituális gondolkodásnak az egészen sajátos belső „fényes” vertikális útjára. Arra az útra amire csak az őshagyományt, az ősvallást teljesen befogadó hívő, mondhatjuk úgy is, hogy a beavatott képes. Ezen megismeréseknek természetesen vannak fizikális segítő eszközei is. A sámánisztikus vallások nagyon fontos rekvizítuma a különböző szinteken átutaztató és a különböző tudatállapotokat mintegy megnyitó, azokat az emberben „generáló” sámánlétra. Ez a bizonyos létra az, ami az Égbe vezet, e nélkül a „szellemlétra” nélkül nincs spirituális utazás, nincs megvilágosodás, nem történhet meg azon a vertikális szent égi úton való elindulás. Vannak a régi hiteknek, vallásoknak olyan spirituális „megjelenései”, amik ha maradéktalanul megőriznek egyfajta mélyen belső nemzeti jelleget, akkor a vallási változások esetén sem vesződnek el, „nem maradnak oda”, ahogy a régi magyar hagyomány fogalmaz erről, pusztán azért, mert a rítus nemzetben megélése enélkül lehetetlen. Az ebben fellelhető spirituális lényeg fogalmazhatunk úgy is, hogy egy más, magasabb tudatszintről, a „spirituális létra” magasabb fokáról lehozott, ott meglátott bölcsességet őriz. Ilyen az ősi magyar hit Boldogasszony kultusza, ami szinte töretlenül átmentődött. mondhatjuk úgy is átbújt a „pogányságból” az új hitbe amit kereszténységnek nevezünk. Nem véletlen, hogy magának Nimródnak is „boldog” és „fényes” az Anyja. A magyar archaikus hagyomány naparcú, fényes, boldog, édes nagyasszonya nem más, mint Nimród ősapa édesanyja. Nimród édesanyjának az emléke hozzá tartozik a magyar vallási őshagyomány alappilléreihez, fundamentumához. M. Eliade ennek az elvehetetlen vallási őshagyomány fundamentumainak belső lényegét, annak égi-földi törvényeit tisztán látta és azt le is írta. Remekül ráérzett arra, hogy a vallásos hit belső látásának birodalmát, a megvilágosodás helyének közös „mindent fénybe borító” birodalmát a „hit magával viszi egy másik hitbe”. 404
A magyar vallásosság esetében az új hit csak akkor maradhatott meg, ha ezt a „régi fényes boldogasszonyos birodalmat” és annak uralkodó „édesanyját” a nagyboldogasszonyt is befogadja. A nagy vallástörténész előtt nem volt titok az sem, hogy a régi vallások, hitek döntő részében – egy az Égbe nyíló, a földről a csillagok irányába „felfelé” vezető megismerés során a hívő beavatott lesz. Innen, erről a fentről meglátott világból származik a rítus helyének a templom belső lényegének az okkult ismerete. Ezen és ebben feszül az Ég földrehozásának nagy misztériuma. Ez az okkult ismeret idővel aztán jócskán megkopott. Szinte el is felejtődött és egyfajta Imago Mundivá változott. Aztán újraértékelve a dolgot nem az eredeti égi templomot akarta lehozni a földre és magába a maga valóságában és teljességében, hanem egy fent látott ősképének a másolatát, az eredetire hasonlító „tükörképét”, ami ugye nem ugyanaz, mint az eredeti. Már a régi keleti népek is elfelejtkezve az eredet világosságáról az eredet ősképének a tükrében, annak másolatában „éltek”. Tehát, ha egy nagyon régi hagyomány mindenképpen az eredetihez ragaszkodik és annak másolatával nem elégszik meg, mint azt a magyar Nimród-hagyomány esetében is tapasztalhatjuk, akkor az egyértelműen egy olyan tradícióra támaszkodik, ami még a régi keleti népek hagyományait is megelőzi és mintegy közvetlen kapcsolatot feltételez az eredet világosságával, az aranykori tradíciókkal, a történelem előtti világ legelejével. M. Eliade sem kerüli ki a templom-hagyomány újraértékelését mivel nagyon fontos mozzanata az emberiség vallásos hagyományának. A rítus szakrális őseredeti helyéről lemondva, mintegy az eredeti őskép elfelejtődik és Imago Mundivá változik. Majd sokkal-sokkal később a nagyon régi vallásos emlékezet újra feldereng az emberben, és hogy ne vesszen el ez a valóban nagyon-nagyon régi tradíció újra értékelődik a dolog és a templom az eredeti óskép tükrévé változik. Erről az újraértékelésről Eliade így ír A szent és a profán c. könyvében: „.Mezopotámiától Indiáig a templom fontos újjáértékelésen megy keresztül: már nem csupán imago mundi, hanem egyúttal egy földöntúli minta evilági utánzata is. A 405
zsidóság is átvette azt a régi keleti elképzelést, hogy a templom egy régi őskép tükre.” A mitikus Nimród-hagyomány az archaikus magyar emlékekben az eredetet, azt a bizonyos Jó Világot akarja helyreállítani, ehhez ragaszkodik. Nem egy őskép, egy őseredeti valóság másolatát akarta megalkotni, hanem az eredetit akarta lehozni a földre és a lelkekbe, a természetbe és az emberi szívbe, ahonnan egyszer valamikor kiragadták. A régiek nagy hagyománya azt tartotta, hogy egykor az aranyidőkben az „ég és a föld valamikor egységes egész volt”. Az eredeti templom felment az égbe, és ami itt maradt, csak hitvány másolata lett a fenti eredetinek. A hagyomány szerint Nimród az égi ősi templomon keresztül „égi nagy otthonát akarta lehozni újra a földre”, A Tabula Smaragdina igazsága, ami az égen, az a földön – ezt jelentette. Nimród őseredeti templomának a tetején egy aranyszínű nagy sárga és fényes madár lakott. Erről a nagy madárról nevezték el az ő nagyon-nagyon régi, ősi városát is. A hagyomány úgy tartja, hogy templomot csak templom helyén lehet építeni. S ha visszafelé haladunk az időben az idők legmélyében épített első templom tetején ott találunk egy hatalmas nagy csodamadarat, amit aranyból majd később rézből készítettek. Ez a hiedelem a történelmi Magyarország egymástól igen távollévő helyein is megmaradt, ami arra utal, hogy egy nagyon régi, de igen széles földrajzi környezetben ismert hagyomány része lehetett egykor. Nimródot és madarát még a két háború között is igen gyakran látták „megpihenni” Erdély egyes falvainak templomtetején, Ezzel bizonyítva azt, hogy hajdanán a lovag Szent László és a csillagösvényen csillagpatás lován száguldó Csaba királyfi mítosza mellett, a mára szétesőnek látszó Nimródhagyomány is része volt a régi Erdély ősi magyar hagyományának. A mítosz és a hagyomány mélyébe ásva láthatjuk, hogy Nimródnak, mint a világ első királyának és a magyarok ősapjának az emléke dacolva az idők árjával időről-időre megmutatja arcát, hogy aztán hosszú-hosszú időkre a múlt kapujában várakozzon, hogy újra feltámadhasson.
406
33. Nimród mindensége „…az ég és föld valamikor egységes egész volt. Mindaz ami a földön van – országok, városok, hegyek, folyók, erdők – csak erőtlen tükröződései annak, ami az égben van. Még Babilon és Ninive káprázatos templomai sem egyebek, mit az égi templomok szánalmas másolatai. Minden földi tárgy mintaképe fent van a csillagok között.” Lipin-Belov: Az ékírás regénye „…Nimrúdtól kaptuk hát aztat ugyi, hogy ami ott a magasba van, az onnan ugyi legyűjjön ide hogy hát az ugyi valódi legyen.” „Tudós” Nagy László János Megdöbbentő ténnyel kell szembesülnie annak, aki a régi nimródi hagyomány mindenségképét összehasonlítja a babilónival. Arról van szó, hogy igen feltűnő hasonlatosságot mutat a nimródi hagyományban megőrzött szakrális magyar világkép és a babilóni világmindenség, aminek a közepén egy mitikus zikuratot, toronytemplomot találunk. A magyar nimródi mindenség közepén Nimród aranytornya található, minta hogy a babiloni világkép közepén is egy zikuratot találunk és akkor még nem is beszéltük a „mennyei tükröződés” mitikus aranykori hagyományáról. Annak a bizonyos fenti égi „eredetinek” a szakrális kereséséről.
407
A babilóni elképzelés szerint is egykor a nagyon régi mitikus időben az ég és a föld egységes egész volt, vagy ahogy régen fogalmaztak róla „teljes” volt. Az isteni karizma által felkent őskirály (Nimród) feladata nem áll másból, mint abból, hogy az egykori egységet az ún. teljességet visszaállítsa mégpedig úgy, hogy az eget letükröztesse a földre. De ez a tükröztetés nem egyfajta tükörkép 23. kép A világmindenség a babiloniak elmegvalósítása itt a fölképzelése szerint. dön, hanem a fenti égi – 1. első ég – 2. második ég – 3. harmadik ég, eredetinek a lehozása a – 4. égi óceán, 5. földi óceán, – 6. az ég perefény útján. Ezért emlí- me, – 7. első föld (felső föld), – 8. második tettem ebben a könyvben föld (első alvilág), – 9. harmadik föld (második – 10. est (Nyugat), napnyugati hetöbbször is, hogy a le- alvilág), gyek, – 11. reggel (Kelet), napkeleti hegyek, – tükröztetés meghatáro- 12. Hét fal és középen a palota. A holtak birozás nem éppen a legjobb dalma. – 13. A földi óceán mélysége és alapja. szó erre a spirituális feladatra. Egyszerűen azért, mert itt nem egy tükörképnek kellett megvalósulnia, ahol minden éppen az ellenkező oldalon van, de „amúgy” ugyanolyan. Vagyis az égi valóság tükörképe alatt a fenti eredetinek a legteljesebb földi megvalósítását értették egykoron. Az ősi magyar nimródi hagyomány arról beszél, hogy „minden ami van” már kezdetektől fogva lejegyeztetett az égben és ameddig tiszta fény jutott a földre, az meg is valósítatott itt a földön Nimród király „teljes” világában, földi nagy birodalmában. Más nem is él teljes életet csak ami Egész, csak ami Teljes. Csak ez van, csak ez a valódi. Minden, ami ettől eltér az egyértelműen „rossz árnyékot vet” és hamis. Erről írt, ezt a valóságot próbálta kutatni és megfesteni Csontváry is. Mégpedig nem más408
hogy, mint nimródi „nagy mértékekkel és méretekkel”, mintegy a belső nagyságot a külsővel is érzékeltetve és testamentumként hátra hagyva. A régi babilóniak Egyiptom őstudásához hasonlatosan az ég dolgairól ugyanezt vallották, ami egyértelműen azt sugallja, hogy a gyökerük, ősmúltjuk, már ami a nimródi vonalat illeti közös lehetett. Mikor a babiloni mindenség-elképzelés úgy szólt, hogy egykor az Ég és a Föld egy volt, egy teljes és oszthatatlan látható és láthatatlan árnyéktalan testben lakott. S mindaz, ami a földön volt és van, és árnyékot vet (országok, hegyek, szigetek, völgyek, folyók, barlangok, erdők stb.) „… az csak erőtlen tükröződései mindannak, ami az égben van örökként”. Még Babilon és Ninive árnyékot kapott káprázatos templomai sem egyebek, mint az égi templomok szánalmas másolatai. Minden földi tárgy mintaképe fent van hát a fényes csillagok között és csak nagyon-nagyon régen volt „teljes a föld az éggel és az ég a földdel”, ahogy arról a régi egyiptomi és babiloni reánk maradt feliratok értesítenek minket a nagyon késői utókort. S ahogy az emberi tudat homályosul és külső és belső látása sötétedik, mintegy árnyékot vet a dolgokra, úgy a sötétedéssel arányosan erőszakkal kezdi birtokba venni és megváltoztatni a földet (mint Isten és az Ég tükörképét). Megszületik az Ég ellen való hatalom vágya, ahogy arról a magyar archaikus nimródhagyomány oly tömören fogalmaz. Ezekkel a „sötét” változtatásokkal a föld képe egyre jobban nem fog hasonlítani a fenti „eredetire”, ama Fény Otthonára, röviden a „teljes és maradék nélkül való égi világra”. A magyar őshagyomány megemlékezik arról, hogy egyszer csak nagyon régen eltakarták Nimród népe elől az eget, nem engedték neki megépíteni az égbe visszavezető nagy isteni utat, ama hatalmas nagy toronytemplomot. Azt a bizonyos tornyot, ami a mennyei híd szerepét töltötte volna be az Ég és a Föld között. Ekkor megzavarták az emberek tudatát, és elvették tőle az Istentől kapott analógiás beavató ősnyelvet és vele együtt a benne megőrzött, ott jelenlévő ősbölcsességét. Ekkor „ellopták” Nimród népétől azt a tudást, hogy a földi folyók igaz tükrében mindig Nimród „magosmagas” őshajlékát ama nagyszerű égi birodalmat megláthassa. Ettől kezdve sajnos a földi dolgokban, a világ köny409
nyes arcában már csak azokat láthatták már, akik az égre, a földre, a Fényre és az Istenre árnyékot vetettek. Ekkor tört meg, veszett el az a bizonyos égből hozott harmónia, ami a föld dolgaiban az ég tökéletes valódi tükörképét viszontlátta. Maga a babiloni hagyomány is őriz hasonló legendákat az „Ég kapujának” tragikus bezáródásáról, az ősnyelv elvesztéséről. Ennek ellenére a legtökéletesebb hasonlóság, ami fennáll a babilóni és nimródi hagyomány között, mint azt már említettük is az élő mindenségről vallott elképzelésekben van. Az sem véletlen, hogy e könyv lapjain már többször renektáltunk Nimróddal kapcsolatban az Orionra és említettük azt is, hogy milyen fontos helyet foglalnak el a nimródi hagyományban, azon belül is a nimródi világképben az „égi dolgok”, az asztrális mítoszok. Nos ugyanezt tapasztaljuk a régi babilóni hagyományokban is. Az égi Eufrátesz a babilóni kozmológiában, a régi babilóniak csillagbölcsességében ott fent honol a Fecske-csillagképben, a Tigris pedig az Anunit-csillagképen folyik mintegy keresztül. Ennek a „keresztülfolyásnak” az igen erős beavató jellegére több minden is utal. Ezeknek a csillagképeknek az ősmagyar csillagvilággal, azon belül pedig a magyar mitológia szinte minden részével összefüggő, szerves kapcsolatáról külön könyvet lehetne, sőt kell is írni. Itt most legyen elég annyi, hogy az „ég bútorainak” M. Eliade frappáns szóhasználatával élve hasonló „stílusa” és „tulajdonsága” van mind a két égi titkokat őrző hagyományban. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy a nimródi magyar hagyomány archaikus világa, azon belül is annak az asztrálmítoszi fundamentumai csak igen elnagyolt formában maradtak fenn az utókor számára. Sajnos a magyar hagyománynak pont ezt a részét hagyták eleink elsüllyedni. Mentségükre legyen mondva, hogy ebbe a süllyesztésbe az idők folyamán bele is segítettek. Emlékezzünk csak arra, hogy az 1848-as vesztett szabadságharc után szinte hihetetlenül gyorsan merülni kezd a mindaddig felszínen lévő magyar mitologikus tradíció. de ami még megvan mindebből, ahhoz nagyon fontos ragaszkodni és ez a lényeg. A magyar Nimród-hagyománya felettünk lévő eget egyszer 7. másszor: 3 rétegű világokban határozza meg. Három égről beszél akkor, amikor az ember három világának megfelelően (szel410
lem, lélek, test) három égi világról, „birodalomról” tesz említést. Hét rétegűnek tartja a fölöttünk való eget akkor, amikor arról a sámánisztikus, spirituális utazásról tesz említést, amikor az ember felső világához tartozó különös utazásáról ad hírt. Ennek a Nimród „kapuján” túli „utazásnak” nagyon fontos és meghatározó jelentősége van a vallási rítus szakrális szempontjából. Ebből következik, hogy magának az utazásnak a helyét, a tágabb értelemben vett „eget” ismernie kell annak, aki abban „utazik”, profánul fogalmazva abban közlekedik. Nem lehet véletlen, hogy Varga Zsigmond is az ősmagyar mitológia sumir kapcsolódásáról írt átfogó könyvében az ég rétegeinek az említése kapcsán külön foglalkozik a hét és a három rétegű kozmoszszal. Talán mondanunk sem kell, hogy a sumér tradíciót és a népünk által, ha töredékesen is, de megőrzött nimródi hagyomány többszörösen is közeli kapcsolódást mutat. A magyar ősvallás, őshagyomány csillagismerete több kardinális ponton megegyezik a sumér—káld—babiloni csillagismerettel és a kánaánita népeknek a kozmoszról alkotott sajátos világképével. A Nimród ősapa által uralt „égi mennyezet” hetes világa fölött van otthon az abszolút isteni fény. Az a primordiális fény, elsődleges világosság, amiből minden lelkes lény őriz egy nagyon picike kis darabot fényes szívében, világos elméjében. Minél világosabb az ember tudata, annál többet birtokol ebből a különös égi fényből. A régi magyar hagyomány szerint Nimródhoz a hét világon áttörő fény maradéktalanul, mintegy „teljességében” megérkezett. Ezért történt az, hogy ő a mennyei kapukon oly tökéletesen és maradéktalanul tudott áthatolni, hogy számára az agy és a szív fényessége egyáltalán nem „kopott” meg, nem vesztett fényéből és a test váltásának a képessége is mindenkor adott volt. Ez a belső fényesség és metamorf tulajdonság aztán a mitológiákban és a legendákban került megőrzésre, megörökítésre. A hagyomány szerint a hármas egeken való átjárás Nimród esetében nagyon gyakori volt, míg a teljes hét ég ún. bejárása, beutazása már annál ritkább. Ismerjük meg hát előbb a hét eget és majd csak utána tárgyaljuk ki a három égnek a babilóni világképben oly szépen megmaradt világképét. Mint már említettem az ég hétrétegűségének vallásos ismerete először a sumér világképben jelenik meg. A nimródi magyar 411
hagyomány hétvilágában járt legendás mesehősök már említettük, hogy nimródi tulajdonságot nyernek. Erősekké, legyőzhetetlenekké, fénylővé válnak. A hét világ hét ajándékát megkapva bárhol és bármikor találkozhatnak az ősapával. Számukra nyitottá válik a múlt és megismerhetővé „világossá” a jövő. Pillanatok alatt az orioni Nimród-kastély legfelső emeletén lévő „aranyszobába” juthatnak. A hét világ hét beavatása által levetkőzik emberi sérülékenységüket. Lehull róluk az idő „vasabroncsa”. Mint jeleztük is ennek a hét égnek az ismerete nagyon régi tudásról árulkodik és elvezet minket a nagyon régi Sumér birodalom spirituális világába. Ez az őssumér felfogás a földet félgolyó-szerű szilárd világnak értelmezte, ami fölött hét egymás fölött álló, egymással szoros kapcsolatban lévő, de a földi világnál sokszorosan könnyebb, fogalmazhatunk úgy is, hogy jóval szellemibb (spirituálisabb) világok helyezkednek el. A hetes számnak, mint égi szent számnak a jelenléte többszörösen is nyilvánvaló. Az egykori, az ősi világok legelején a szent erők helyszínére felállított világoszlopok helyére ennek a hét világnak a földi tükörképeként építették a zikkuratokat. azokat a bizonyos Zi-Kur tornyokat a maguk mágikusmitikus hét emeletévei, amit beszélő névként az E-Ur-Imini-AnKi néven, az Ég és a föld hét kötelékének a „teljes” mágikus házának neveztek. Minderre már, ha más megközelítésben is, de utaltunk ebben a könyvben. Ezért már meg sem döbbenünk azon a hasonlóságon, hogy a magyar nimród-hagyomány bírja a világoszlopnak azt a hagyományát, ami a világ ciklikus elpusztulásával és a tudás átadásának mitikus hagyományával van összefüggésben, és ami nem hagyható figyelmen kívül, ez a világoszlop-hagyomány ismeri a hét világ és általában véve a hetes szám mágikus-misztikusjelentését. A nimródi tradíció esetében mindehhez pluszként hozzájön az, hogy ezt a hét szintű világoszlopot, aminek a tetején Nimród madara a Turul-madár fészkel ott „rakták le”, ahol a világnak az a kitüntetett spirituális és mértani közepe is van, ami egyben a magyarok országának is a mitikus középpontja. Vajon hol is van ez a legendás magyar mitikus középvilág. Nos a magyar hagyomány ezt a legendás középvilágot már nagyon régóta a „Szent Pilisben” képzeli el, mégpedig nem min412
den ok nélkül. A Pilis az a hely, ahol a magyarok fehér szent hegye található. S hogy mi mindent találunk még itt a Pilisben (Fekete Madonna kultuszhelyei, különös és megdöbbentő szentkő kultusz, Dobogókő a maga különös legendáival és furcsaságaival stb.), arról a Pilisről és a pálosokról írt könyvemben írtam bővebben, valamint az újabban feltárt összefüggések kapcsán a már készülő Dobogókő c. munkámban teszek majd részletes említést. Most térjünk vissza a világoszlop nimródi hagyományára. Ez az oszlop mintegy jelképesen utat mutat a világokon való átjáráshoz, átkeléshez és az ember és a szakrális idő kapcsolatáról is őriz megdöbbentő hagyományokat. Ennek az oszlopnak a hagyomány szerint két, mégpedig „fa” természete van. Az egyik, mint örökké élő világfa ad hírt „más” világokról, az ég különböző világrétegeiről, a másik, mint néma, égbe meredő és elpusztíthatatlan „kőfa” mutat irányt és ad hírt a rávésett szimbólumok és szent írások és jelek segítségével. Itt válik értelmezhetővé a régiek „kőfa” kifejezése. Eleink a természetes kőből mesterséges módon vagy a természet ujja által hegyesre faragott, ég felé meredő kőoszlopokat „kőfáknak” nevezte. Tehát az életfa és a „kőfa” is mintegy meg- és kijelöl valamit. Nem állunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, hogy szent teret jelöl ki és határoz meg. A szent tér pedig azzal a tulajdonsággal bír, hogy itt ebben a térben valósulhat meg a világokba való átjárás kultikus rítusa. A szent térnek, mint szent helynek a „szent” tulajdonsága által más dimenziója, más rezgése van itt mindennek, mint a többi profán hely esetében. Nimród otthona is ilyen helyen van „letéve”. Innen, csak innen ebből a szent és kijelölt térségből jutott fel oda a maga nimródi világába. Sőt a hagyomány megemlékezik „Nimród útjáról” is. Mert Nimródnak ebben a világban saját útja van. Mégpedig a maga külön, neki adatott földi-égi út. Ilyen nimród-utakról és azok konkrét helyeiről a történelmi Magyarország területén belül már elég sokat ismerünk. Ilyen található a Csallóközben, DélErdélyben, Kárpátalján Munkács közelében és Visk alatt. De ilyen Nimród-útnak tartották a tudósok számára máig nagy fejtörést okozó Csörsz-árkát is. 413
Ezek a különös nimród-utak szinte behálózták az egész országot. Hiszen majdcsak minden vidéken tudtak egy ilyen Nimród-útról az öregek. Sőt ha valaki valahol eltévedt az erdőben. barlangokban vagy kietlen tájakon azt mondták róla, hogy eltévedt, mert „Nimród-útra” talált. Viszont ha Nimród magyarországi „világáról”, Nimród földi magyar birodalmáról beszéltek akkor mindig csak egy helyet jelöltek meg, mint annak székhelyét és az nem volt más, mint a Pilis és annak közvetlen környéke. Az a környék, amiről csak most kezdjük újra észre venni, hogy külön tulajdonságokkal, külön sugárzással és igen különös rejtett történelemmel rendelkezik. Már régről tartja a mondás, hogy a Pilis hegyei fölött az ég valahogy máshogy fényes, mint a többi hegyek fölött. Itt, ahogy ma mondjuk, más finomabb rezgéseken át valósul meg az élet. Itt egy nagyon régi-régi, minden bizonnyal a szlovák betelepítések előtti pilisi hagyomány úgy tartja, hogy itt azért más a nap melege, mert itt a hét ég háromvilágán keresztül süt le a földre. Nem lehet hát véletlen, hogy ezen a vidéken van otthon a magyarok ősapja Nimród király. Hiszen az ő gyűrűjéről tartja a mondás, hogy „három világosságot és hét fényt” őriz. Ez a hely az árpádok „háromszorosan” is védett különös „vadászterülete” volt. Hermetikusan elzárt különös világ, amiről alig történik említés, mégis fontos és máig ismeretlen történések fontos színhelye. A korai középkor szerint ez a hely az aranyszarvas birodalma és Nemrót magyar kertje. Az ég hét világa itt egyesül a testbe és anyagba zárt földi háromvilággal. Vajon miért is említtetik meg e hely annyiszor és sajnos olyan ködösen és sejtelmesen a hét Ég világra utalva itt egyúttal a vele teljes szimbiózisban és az emberben is ott lévő test-lélekszellem háromvilágára? Itt el is érkeztünk az ég három rétegűségének földi, emberi valóságához. Természetesen itt is megtaláljuk a sumér párhuzamot, akár csak a hétég világa kapcsán. Varga Zsigmond említi, hogy a késői kor spekulatív gyümölcse az Ebling-féle szöveg „csak” három égi rétegről tud. Íme a három égi réteg sumér magyarázata: A felső ég lundanitu-kőből van és Anu és Igrigi székhelye. A középső ég saggiemut-kőből van és ligi és Bel lakóhelye. 414
Az alsó ég jáspisból van és itt találhatók a Bum-asi csillagok. E világra az alsó égben nem látható és csak a középső égben „ragyog fel”. E világfa „gyökerei” valószínűleg az alsó és a földdel érintkező égben lehetnek, míg annak tetejéről már a felső égbe juthatunk. A babiloni hagyomány a sumirhoz hasonlóan ismeri ezt a szent hármasságot. Úgy tudja, hogy a föld akár csak a mennyeknek birodalma három részből áll. A felsőt, a földet lakják az emberek. A középső birodalom Ea isten birodalma. Az a bizonyos alsó világ, amiből olyan könnyen a felsőbe lehet kerülni, hogy aztán újra a középsőbe juthassunk – az nem más, mint a halottak birodalma, a Holtak nagy Országa. Itt a gonosz Ereskigal királynő uralkodik számszerint megnevezett hatszáz alvilági szellemével, az Anunnakikkal. Ennek az alvilági birodalomnak a palotáját hét vastag fal veszi körül, mintegy utalva a hét világ itt is megjelenő hagyományára. Mondanunk sem kell, hogy az itt megnevezett számok és nevek igen sokatmondóak számunkra a nimródi és a sumér hagyomány kapcsolódásának az ismeretében. Most nézzük meg, hogy az előbb körvonalazott háromég sumér világképe és a babiloni háromvilágok birodalma mennyiben és hogyan hasonlít a nimródi magyar hagyomány világfás mindenségére, égben lévő (orioni) kapcsolódására. A magyar asztrális mítoszok jól körvonalazható világfája, amit „Nimród csillagai rejtenek el az emberi szem elől ott fenn a magos égben” hasonlóan a sumir háromég világához szintén a középső égben válnak csak teljesen láthatóvá. Teljes fényét a középső égből sugározza arra a szakrális epicentrumban lévő mélyen spirituális középvilágra, ahol a magyarok szent fehér hegye emelkedik az égnek. Ennek a világfának a gyökere a hagyomány szerint egyaránt „benne él” az égben és „benne él” a földben. Ezek az égi és földi gyökerek adják azt a spirituális fundamentumot, mintegy asztrális alapot, ami biztosítja azt a misztikus egyensúlyt és valódi tükröződést, hogy általa az ég valóban megvalósulhasson a földön. Ha ezek a gyökerek nem kapnak „életet” a különböző látható és láthatatlan világból, akkor ez a kényes égi-földi harmónia és vele a misztikus karizma végleg elvész a földről. Ez a karizmatikus hagyomány vette kezdetét Nimróddal, a magyarok ősapjával 415
és a világ „első” őskirályával és költözött az égbe az utolsó Árpád-házi király halálával, a magyarság e szent uralkodóházának, turuldinasztiájának kihalásával. De még a hagyomány él addig, él az Orion is, a magyar nép e mitikus Kaszáscsillaga. Éppen úgy élnek és nem veszhetnek el az időben Árpád-házunk magyar szentjei sem, mert a szentek akár az igaz hagyományok halhatatlanok. Mint ahogy velünk volt a múltban, úgy velünk marad a jövőben is Árpád-házi magyar kereszténységünk sokat gyalázott nimródi karizmája. Mert a hagyomány akár a szentség örök és elpusztíthatatlan, mint az emberi gondolat...
416
34. Táncrítus és csillaglepel „Ég közepén szép csillaglepel lent tánc mi körül tűz énekel...” Varga László gyűjtéséből (1950-es évek eleje) „...hogy hun lakott Nimrot hát ott a Szent karácsony legközepin, ott fenn az ég közepin, ott a nagyon világoson, tisztán nem megkötözötten... Hát ennyit tudjon is róla drága, arrul a nagy ősapárul...” Nagy Lászlóné (Nagyvárad) A nagy égi világ törvényszerűsége szerint Nimród csillagképe (Orion csillagkép) a szakrális évkör egyik nagyon fontos kitüntetett idején, ama „Szent Karácsonykor” uralja mind a két félteke égboltozatának ama kellős közepét. Tehát Karácsonykor mivel közepén van az égi világnak „mindentlátóvá”, ahogy a hagyomány mondja „bevilágítóvá” válik. Ezt az úgymond tulajdonságát e fejezetnek a népi emlékezetből vett idézete is félreérthetetlenül bizonyítja. Már említettük e könyvben az égi Nimród világát és szóltunk a „kutyák” égi világáról, annak feladatáról is. A Kis Kutya, Nagy Kutya csillagkép számunkra igen kitüntetett szerepéről beszélek most. Ezen utóbbinak valóban a legragyogóbb csillaga a Szíriusz, ami csak és kizárólag a déli féltekén világol, mégpedig pontosan július 1-jétől egészen karácsonyig. Ha meg akarjuk ismerni a maga teljességében és mélységében az archaikus magyar világképet és az ebben megőrzött magyar mitológiai és mesehagyományt, s ezzel párhuzamosan a mezopotámiai „napkeleti” mitológiát (hiszen ősapai eredetünk teljes mitikus hagyománya benne leledzik), akkor meg kell ismernünk a déli égboltozat világát, annak „élő” törvényeit. Ha így teszünk, és kellő alapossággal vizsgáljuk a dolgokat, akkor látni fogjuk, hogy 417
a magyar népi hagyomány sokáig lemosolygott nagyon régi archaikus öröksége számtalan megegyezést, analogikus kapcsolódást őriz ezzel a fönti „magos” és persze az onnan „letükröződött”, „leszállt” „déli világgal”. A régi Keletnek nevezett vidék valóban régi népei és így a mezopotámiaiak is nem kör alakúnak látták az Ég egészét hanem azt három „élő” sávra, mint három isteni világra osztották azt fel. Természetesen ez a mélyen szakrális és a mai gondolkodástól nagyon-nagyon távoli felosztás nem csak magára az égi térségre vonatkozott, hanem a szentként felfogott és mindenütt jelenlévő időre is, ami az ég titkaival mondjuk ki bátran, szervesen és teljesen össze is függ. A mezopotámiai égi térnek és vele kapcsolatban az égi-földi szent időnek a teljes és világokat kitöltő kapcsolata M. Eliade figyelmét sem kerülte el, és többször is utal erre a mély szakrális kapcsolatra. Erről az égi-földi időről és a vele kapcsolatos három szakrális intervallumról már beszéltünk ebben a könyvben, amikor az egy adott hónapon belül ún. Bél utolsó, de egyben legmagasabb, legfényesebb Nap-napját a március 15-ét említettük meg, mégpedig a magyar 1848-as szabadságharc kitörésének napjával kapcsolatban: „…március 15. Nimród király égi uralkodásának legmagasabb napja. Bél isten uralma alá rendelt utolsó legfényesebb Nap-nap...” A magyar forradalom kitörésének napja nem véletlenül esik egybe a Bél isten legfényesebb napjával, de erről még fogunk beszélni. Hogy mindezt a maga mélységében megérthessük fordítsuk figyelmünket azokra a bizonyos égi sávokra. Ezek a hosszanti irányú sávok, mint égi utak, mint spirituális kiterjedések funkcionáltak ebben a nagyon ősi és végtelenül „teljes”, mondhatjuk úgy is, hogy „egész-séges” világképben. Magától értetődik, hogy ezek az utak szakrális „folyosók” voltak, mivel ezeket az égi hatalmas utakat az élő hit bizonyítékaként magának az Istenségnek szentelték fel. Ezzel a beavató hagyománnyal tették az adott sáv alá tartozó időkontinuumot azok tökéletes territóriumává. Igen érdekes következtetést vonhatunk le akkor, ha a már korábban említett Anut (An-Ani), Belit (Bélit, Bél Beél Béla), va418
lamint a Dawhina égi istenséget, akik ezen három sávra osztott égi birodalom urai voltak a régi Mezopotámiában egyfajta ősi szentháromságként értelmezzük. Úgy fogalmazva, hogy a három közül a középső út istensége Belit vagy Bél vagy Béla nem más, mint maga az öröktől való Fiúisten, akit jobb szélén az Istenanya, bal szélén pedig az égi Istenatya személye fog közre. Milyen érdekes „véletlen”, hogy a magyar archaikus hagyományláncban a Bél-gyermek, mint isteni fiúgyermek ugyancsak a Középvilágban vagy Középső világban foglal helyet mintegy uralva azt. Míg tőle jobbra „az ő édesanyja, míg balra az ő édesapja védi és vigyázza őt”. Nem lehet véletlen az sem, hogy Nimród háza, vagyis az Orion és a Kis- és Nagykutya csillagkép ugyancsak az Isteni Útra „Bél Útjára” esnek. Úgy tartják, hogy a régi székely hagyomány szerint az Ég csíkos vagyis sávos természetű és benne egy-egy Nagy uralkodik. De ezek a Nagyok együtt valójában a Mindenható és az „egeket és földeket mozgató” családját képezik. Talán nem tévedünk, ha a régi mezopotámiaiak sávokra osztott égi világát a régi székelyek csíkos vagy sávos égi világképének az előzményének nevezzük és ennek a megegyezésnek a mentén tovább kutatunk. Az archaikus magyar hagyomány Nimród házát mintegy „jó szándékú fogadót” az égi út mentén képzeli el. S ez valamilyen szinten igaz is, hiszen az Orion nagyon közel van, mondhatjuk úgy is, hogy ráhajol, félig meddig rákönyököl a Tejútra. Ugye a jó fogadónak is nagyon közel kell lennie az úthoz, hogy a megfáradt utas azt könnyen megtalálhassa és ott ő, az égi utas jót ehessen, ihasson, és ami talán a legfontosabb, ott megpihenhessen és „eget láthasson”. Az sem véletlen, hogy pont karácsonykor delel ő ott az ég legtetején. Az csak természetes, hogy erről a nagyon fontos pozícióról nem feledkezik el a régiek archaikus hagyománya. Hiszen „az égi világ legtetején állva, fényes karácsony szép idején mindent lát ő mi történik vala idelent” – arról a bizonyos útról lenézve. Ekkor röpíti égi nyilát, mint az ő harcos jelét a Tejút legesleg közepébe. Nagy az ő családja, de az égi palettát vizsgáló szem „csak őrző kutyákat” lát itt az égi Kis- és Nagykutya személyében. A népi hagyomány szerint itt több az ember szem által láthatatlan csillagvilág is létezik „egymás fedésében”, ami419
nek meglátására az emberi szem már születése óta „nagyon kevés”. Csak az erre elhívatottak és kiválasztottak láthatják magát a teljes csillagvilágot. Itt a Nagykutya felső állkapcsában üli birodalmát a gonosznak tartott Szaturnusz, ami a népi asztrológia szerint „elnyel”, „beszív” magába minden rosszat, mert ő ezzel lakik jól, ezzel táplálkozik, ezen rosszakkal táplálja az ő „fene nagy setét fényű bendőjét”. De az ő fénye (és ezt nagyon fontos tudni a hagyomány szerint) nem a Nap testéből van kihasítva. Itt említjük meg, hogy az egzakt csillagászat szerint a déli égboltozat legragyogóbb csillaga nem más, mint a Szaturnusz... Most térjünk vissza újra Nimród népének archaikus csillagbölcsességére. E hagyomány szerint a rosszak, a „beteg lelkűek”, a „világosságukat vesztettek”, a nagyon felejtők odatapadnak a Szaturnuszhoz, foglyul ejti őket ez a nagyon világító, de szellemi természetét nézve sötét és gonosz csillag. A „védő” vagy őrző Nagykutya és a gonoszokat elnyelő „sötét fényes” tulajdonságú Szaturnusz gyermekei a régiek analogikus bölcsessége szerint „tejtestvérek”. Pontosabban Ikrek és a szó legszorosabb értelmében véve komoly kapcsolatuk van a magyar „csillagközi” néphagyománnyal annak Fogatosával, Szekeresével, Utaztatójával. Itt „él” ugyanis az a bizonyos Ördöngös Kocsis. Ő az, aki minden égi útnak tudja a titkát, vagyis annak az útját, célját. És ahogy a magyar mese mondja „mindenkit odavisz, ahová annak kell mennie”. Azt is tudjuk, hogy ennek az ördöngös kocsisnak milyen világ a fenntartója, milyen „világot mutat az ő földi útja”. Ez egy igen érzékletes megfogalmazás a régi magyar Kalotaszeg vidékéről. Az itteni hagyomány szerint az ördöngös kocsis valójában azért tud végig haladni az ő útján, mert ehhez az úthoz Nimród apánk ad neki világosságot. Hogy is néz ki valójában ennek a különös kocsisnak a különös földi világa, amihez maga „Nimród apánk” adott neki örök világosságot. Hát úgy, hogy bal felén van ama napnyíl vagy napkereszt, annak jobbján a hold trónol, mégpedig úgy, hogy ama „balos napot nézi” az arcával arca előtt a Napnak „kisgyermekével”. S most jön talán a legfontosabb mindezen világ közepén a Nap trónol. Benne égtáj-kereszt választja el ama négy forgó rózsát. Még e Napvilágot Nimród alvilági biro420
dalmának két teremtett kígyója lehelete fogja közre. Mindezen világ fölött, ott a Nap és a Hold között „éppen középen” ikerláng alkotta tulipánfej őrködik látható két szemével Mindez tökéletes organikus világként jelenik meg egy kalotaszegi sulykolófára „ráírva”, pontosabban rávésve. A magyar Nimród magyar mitikus világa jelenítődik itt meg hiánytalanul „egész-ségesen” a maga teljességében. Itt az égtáj-kereszt igen különös megjelenítése egy igen távoli örökség bizonyítékaként merül fel a népművészet időben konzerváló és múlt-megőrző tulajdonságánál fogva. A nagyon régi magyar hagyomány hasonlóan a keleti népekkel összefüggő napkeleti tradícióval úgy tartja, hogy az Orion vagyis az a bizonyos „Nimródcsillag” és a „büszke Szíriusz” valójában „egy pár”, mondhatjuk úgy is, hogy égi férj és annak égi felesége. Első hallásra ez a szellemi társítás különösnek tűnik. Azonban az Orionnak éppen olyan jól ismerjük a szellemi kvalitását, belső tulajdonságát, mint a Szíriusznak. Sőt ha a hagyomány egészét nézzük valóban kevés helyen, de azért megtalálhatóan ráismerünk ekét „világátlónak” azokra a tulajdonságaira is, amik őket egymás 24. kép kiegészítőivé teszik. Erre a közös kapcsolódásra a közös „gyermek”, az Ikrek lesz a letagadhatatlan bizonyíték. A népi hagyományban Magyar Adorján, a tudományos hivatalosság világában pedig Mahler ide illeszti bele azt a bizonyosságot, hogy miért is kíséri a magyar mesehagyományban a királyt „az Égi Fény Őrzőjét”, népének „szakrális szemét” hű kutyája vagy éppen erős, de furfangos vadásza, istállójának „első embere” 421
vagy éppen mindentudó „vezető” kocsisa a neki rendelt kikerülhetetlen útjaira. Mindez a mesehagyomány szerinti bizonyosság egyértelműen egy sokkal mélyebb mitológiai összefüggés bizonyítékává válik. Arról van szó, hogy az Orion csillagkép ettől a bizonyos égi kocsitól és annak kocsisától egyértelműen délre fekszik, ami már maga is sokatmondó… Az Orion karácsonyi megjelenése, mint azt már említettük, az égboltozat legtetején válik valóra és nem jelent mást, mint az égi Karácsony misztikus ünnepének a „fenti” megülését. Ha jól megnézzük, az Orion övénél ott találjuk azt a beavató jelet, amit az európai okkult hagyományok máig megőriztek. Ez nem más, mint az a „tökéletes” háromszög, amit a Betelgeuse alkot a Kis Kutya csillagkép főcsillagával a Procyonnal és a Nagy Kutya felső állkapcsán világló sötét fényű Szíriusszal. Mindezt a régi magyar hagyomány is tudja, és úgy beszél erről, mint „Nimród övén lévő pecsétes háromszögről”. Ez a „pecsétes háromszög” okkult jel, a beavatottak, a „tudást ismerők” háromszor szent háromszöge. Ez a háromszög magában rejti a szentháromság hármasságát vele a mitikus tökéletességet és a halhatatlanságot is. Tudnunk kell azt, hogy ennek az ősi okkult jelnek mindenütt ott kell lennie, ahol a halál és újjászületés ősi rítusa beteljesedik, Nem kell ahhoz Cambellt vagy Eliade-t olvasnunk, hogy tudatában legyünk annak a felismerésnek, hogy a „Nimródcsillag”, vagyis az Orion csillagkép az ősi népek gondolkozásának legmélyén nem jelentett mást, mint a halál és az újjászületés, az átváltozás misztikus szimbólumát, annak nagy fontossággal bíró beavató csillagát. Gondoljunk csak Nimródra, mitikus személyére ő sem volt más, mint maga a halál és az újjászületés, a nagy átváltozás ura. Hiszen maga az átváltozás, a metamorfózis a leglényegesebb tulajdonsága ennek a mitikus metamorf tulajdonságokkal rendelkező magyar őskirálynak. Egyiptomban, a negyedik dinasztia idejéből származó gizai piramis alapját úgy „fektették le” a földre, hogy az Orion földi kiterített mását formázza – miközben (és ez nagyon fontos) magát a Tejutat szimbolizálja. Tovább menve a Nílus név jelentése minden bizonnyal összefügg a nyíllal, a Nyilassal és az arab hagyomány által megőrzött „égből aláhulló termékeny egyenessel.” 422
A vizsgált magyar őshagyomány szerint Nimród csillaga őrzi azt az „élő vizet”, ami átfolyik azon a térségen, ami Nimród őskirálysága alá volt és van rendelve. Elvégre: „Nimród nyila nyomán élő víz fakad”. Többen is hivatkoztak már arra az építészeti remeklésre, hogy a szóban forgó piramis déli obeliszkjét az Orion övcsillagához igazították. Mégpedig pontosan ennek a Kr.e. 2700-2600-ban elfoglalt helyzetéhez. Ne feledjük ezen az „övtájon” található az a bizonyos okkult háromszög is az égen, amiről már beszéltünk, és formájával, mondhatjuk úgy is égi mértani alakzatával magának a piramisnak a képét formázza meg ott fenn az ég kulminált pontján. Pontosabban az Orion övcsillagának a Kis Kutyának és a Szíriusznak a sajátos kapcsolódása egy tökéletes okkult háromszöget képez. A régi egyiptomiak ehhez az égi háromszöghöz sorolták be a Nagy Piramist és ami talán a legfontosabb, ennek a környezetében emberkéz alkotta építmény formájában a teljes égi család is jelen van. Elvégre: „három szöme van az őskirálynak, három szöge van az égbe szúrt várnak akárcsak Nimród birodalmának.,.” Az egyiptomiak Orionban Oziriszt, első királyukat tisztelték. A régi magyar hagyományban az első király Nimród volt, aki Oziriszhez hasonlóan mítosszá vált, majd eltűnt és felköltözött az Égbe. Ozirisz az égen Nimród-Orionhoz hasonlóan köd lepelbe burkolódzik. Ez a spirituális és fizikális köd az, ami a hagyomány szerint az égbe költözött Jézust is eltakarja üldözi elől. Erről a ködlepelről az archaikumhoz tartozó és verbális úton fennmaradt néphagyomány egyértelmüen megemlékezik: „ködlepelben kísérik az égig Nimród birodalmának tetejéig” Ez a köd ott lebeg az égi Nimród (Orion) és két kutyája (Kis Kutya, Nagy Kutya) körül. A székely hagyomány úgy tudja, hogy ebbe a misztikus csillaglepelbe van belecsavarva a magyarság sorsa, halandó emberek által elrejtett jövője. Mindez jelzi, hogy a nap népek egy feltehetően autentikus, az archaikus hagyomány által a nemzet kollektív tudatának mély rétegébe zárva őrzik eredendő kapcsolatukat az éggel és az „Égből jött földdel”. A létezés egésze csak égi segítséggel, mintegy mély és ősi szakrális ismeret 423
megélése által valósítható meg. Itt természetesen egy olyan nimródi hagyománylánc felgombolyítása által érhettünk el konkrét eredményeket, ami csak a mítosz és a mese „csillagos” útjának segítségével valósulhatott meg. Az a bizonyos csillaglepel, amivel az aranyszarvas testét takarja be az ősanya az egyértelműen napsárga és áttetsző. Ezen keresztül láthatjuk meg a mítosz által a múltat és a múlt által a jövendőt. Nimród csillagának ez az égi leple vagy a hagyomány nevén nevezve ez a csillagköntös őrzi a kövöt. Ezért van az, hogy aki túl kíváncsi és felhajtja ezt a bizonyos leplet, ami a magyar mesében csillagtakaró, aranylepel, égi aranyszőttes stb. nevet kapta, az nagyon hamar „megöregszik” vagy túl hamar találkozik a magyarok Öregistenével ott fenn, annak égi birodalmában. Már utaltunk arra korábban, hogy az egyiptomiaknál, azoknál, akik tagadhatatlanul egy ősi történelem előtti kultúra gyermekei az Orion milyen nagy tiszteletben állt. Elég itt és most a piramisok tájolását megemlíteni, ahol az Orion központi és máig a maga teljességében meg nem magyarázott szerepet kapott. Tehát nem csak a magyar, hanem más nagyon régi nemzet is ismerte az Orion fontosságát és elrejtett titkait. Ismerkedjünk meg most a Kárpát-medence vallásos néphagyományának az Orionhoz fűződő kapcsolatával. Annál is inkább, mert ahogy az ősi magyar vallást és vele az egész régi pogánynak nevezett vallási hagyományt oly sietve és nem éppen kesztyűs kézzel „letakarították” a történelem sebtében lekövezett országútjáról úgy lett meg – a maga lekövezett állapotában a magyar Nimród-hagyomány is. De nem csak a Nimród hagyomány egésze járt így, és ez a körülmény igen figyelemre méltó, hanem az a nagyon régi jézusi hagyomány is, ami valljuk meg nem igen fért bele a kialakítandó keresztény világképbe. Bizonyítva azt, hogy mindennek nyoma marad az emberiség szakrális arculatán, minden igyekezet ellenére is ezzel a nimródi hagyománnyal és természetesen az ő csillagával, az Orionnal, valamint az archaikus jézusi tradícióval szervesen és elválaszthatatlanul összefüggő magyar jézusi hagyomány is fennmaradt. Kezdjük ott, hogy a régi magyar vallásos néphagyomány, konkrétan a nagyon-nagyon régi, archaikus gondolkodásról és hitről tanúságot tévő népi imádságaink, nép- és napénekeink, jézus424
fohászaink egy ősi naphagyomány örökségét közvetítik és adják át a jövőnek. Az ősi hagyománylánc kapcsán verbálisan tovább örökített emlékezés tudni véli, hogy a Magyarcsillag, vagy Nimródcsillag, tehát az Orion az emberiség Világosságának és egyben Jézus sorsának is a hordozója. Korunk legnagyobb vallási hagyománya a keresztény tradíció régóta tanítja és hirdeti, hogy Jézus az emberiség megváltója, minden keresztény ember örök példaképe. De azt is tudjuk, hogy az ismert és a néptömegekre szabott keresztény vallási hagyományba nem fért bele a régi jézusi hagyomány asztrális alapjának feltárása és annak közkincsé tevése, megismertetése. Dacára annak, hogy maga a Karácsony fogalma és a karácsonyi események teljes rítusa elválaszthatatlan a régiek égi hagyományától és nagyon is mély ún. pogány tradícióban gyökerezik, még akkor is ha a keresztény vallási tanítás szerint attól mintegy megváltatott, elválasztatott Valójában éppen ellenkezője történt az ismert vallási tanítások abba mintegy belehelyeztettek, letakarva ezzel az égi-földi rítus egy részét. S így valóban az utolsó menedékbe, az archaikus hagyomány egyre pusztuló, de még mindig csodálatosan világos szent kertjébe száműzve az eleink egetföldet magába foglaló, a régi hagyományokat még nem felejtő párduc-jézushitet és Él-hagyományt. A régiek csillagismeretéből táplálkozó vallási hagyomány szerint Jézus születésének égi őre, mint tudjuk nem más, mint Nimród csillaga. az a különös fényű Orion. Ő az, aki az ősi analógiás és az archaikum által megőrzött tudáskincs szerint a magyar nemzet megszemélyesítője ott fenn a csillagos égen. Felötlik a kérdés, hogy vajon miért éppen ez a Magyarcsillag az a kijelölő pont ott fent az égen, amihez magukat a piramisokat és egyes „nagy kövekből felállított csillagvizsgálókat és szakrális ősi építményeket” tájolták itt lent a földön azok a különös, nagy tudású hajdani emberek? Erre máig nincs kielégítő hiteles válasz. Mint ahogy arra sincs, hogy „miért is viszi hatalmas keresztjét ez a nép” ahogy a költő mondta vesztett háborúkon, bukott forradalmakon, országvesztésen és egyéb más tragédiákon keresztül. Mindebben Várkonyi Nándor, Wass Albert, Remenyik Zsigmond, Márai Sándor is a „Népek Krisztusaként” a magyart aposztrofáló nagy 425
magyar íróóriás egyfajta különös, mitikus sors beteljesedését látja. Olyan mitikus sorsét, aminek az eredetére már nem emlékezünk, de tudjuk, érezzük, a történésekben tapasztaljuk, hogy jelen van, hogy létezik, mert mindannak a súlya reánk nehezedik. Ennek a mitikus sorsnak a legelején pedig ott találjuk Nimródot a maga különös Kaszáscsillagával. Azzal a csillaggal, ami a magyar néphagyomány szerint a magyar nemzet megtestesítője ott fenn az égi „nagy kertben”. Ez a hely Nimród ősapánk otthona, ama Nagyboldogasszonyanyánk legfelső „laka”, ama Máriás magyar csillag. Egyszer vissza kell jutni majd a dolgok legelejére, írja az erdélyi író. Oda, vissza a dolgok eredetéhez, a Világ Világosságához, a jézusi Napkapuhoz, amit Mária tart nyitva oly nagy nehézségek árán fájdalmas népe számára. Ő az, aki ezt az égi „bejárót” égkék csillagos palástjával takarja el, védi meg az arra nem érdemesek elöl. A régi magyar archaikus néphagyomány megegyezik és alátámasztja a zsidóhagyományt, mégpedig a talmudi tradíciót miszerint Mária gyermeke nem más, mint maga Nimród fia. A magyar hagyomány erről, úgy beszél, hogy Mária Nimród magjától szüli meg ama Jézuskirályt, aki a jó Ács, vagyis József türelme és segítsége által nevelődik fel és indul világmegváltó, szeretetet hirdető útjára. A népek mitológiáját hatalmas hagyatékkal gazdagító Várkonyi Nándor sem kerülhette meg a nimródi hagyomány feltérképezését és annak a magyar és az egyetemes hagyománnyal való kapcsolatának a vizsgálatát A magyar-sumir eredetkutatás doyenjének tartott Badiny J. Ferenc is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Badiny Ballada c. könyvében (174. old.) hivatkozik a Talmudban megőrzött zsidó tradícióra. Miszerint abban megemlítik Máriát, mint Jézus anyját. Mégpedig úgy, mint Mirjamot a hajfonót, akinek a fiát Nimród fiának neveznek. (Talmud, Pesachim 94/a.). Igen érdekes itt a „Nimród fia” elnevezés, akárcsak a már említett Ábrahám kapcsán Hagar esetében is, akit a Targum „Nimródtól származó fáraó lányának nevez”. Még ennél is érdekesebb az a régi magyar tradíció, ami szerint a magyar nő égből kapott „szent” tánca a Nagyasszony égi „tűzőrző” táncát idézi meg. Ez a tánc, amit csak nő táncolhatott az idők folyamán elfelejtődött, vagy beolvad a magyar néptánc ma 426
már erősen pusztuló hagyományába. Ez a rítus különös módon, de a magyar pásztorhagyományban maradt fenn. A régi Duna-Tisza közi és egy annál is régebbi székely hagyomány megőrizte azt, hogy Nimród és annak anyja előtt, mintegy azok emlékére tüzet őrző, rituális tüzes táncot kellett járnia a magyarnak. Mégpedig külön más táncot a férfinak és külön más táncot a nőnek. Tehát külön a nagy ősapa Nimród emlékére és külön annak a Nagyaszszonynak a kedvére. Mert Nimród felsége az ő (Nimród) ősanyjának az emlékét vette át és jelent meg benne és általa a magyar nép boldogaszszony-hagyományaként egy kozmikus-analogikus szakrális rítus keretében. S csodák-csodája ez a hagyomány, mintegy beköltözött a magyar kereszténység hitvilágába, a római katolikus egyházi tradícióba – mégpedig a „teljes” egyházi évkör szerves részeként beépülve. Bálint Sándor, a hiteles ember, a magyar egyházi folklór hiteles és avatott szakembere nem véletlenül mondta azt, amit mai világunkban Molnár V. József is többször megfogalmazott: a magyar vallásos keresztény tradíció a boldogasszony-hit nélkül megélhetetlen. Tehát a magyar hagyomány, a magyar mitológia és eredetkutatás felfejtette azt a nyomot, tud arról a mítoszi, mondjuk úgy mágikus azonosulásról, amit a Nimród felesége tett Nimród anyjának az emlékével és magával a nagyon ősi feminin jellegű boldogsághagyománnyal. Tudjuk, hogy ezt a boldogság-bodógság hagyományt a szent anya, a szent feleség vihette tovább, ahogy a tradíció mondja „boldogul és örök érvénnyel”. Ezek után már meg sem lepődünk azon, hogy a magyar balladairodalomban többször és jól tagoltan, mintegy félreérthetetlenül megőrizve az ősök hagyományát említés történik erre a nagyon régi „szent tűzőrző”, mágikus hagyományra, amire a szent tánc rítusával emlékeznek meg erre a különös és egyedi szakrális tradícióra. „Fent az égen csillaglepel” tehát a tűz körül ezt a szent táncot a csillagok alatt este, éjszaka a csillagok leple alatt, a hold uralma alatt járták. Vagy ahogy a békési hagyomány megőrizte akkor, amikor a csillagok ellibbennek, akkor, amikor fény szüremlik az égre tehát hajnaltájt. Sőt ennek a nimródi hajnaltáncnak a fényét a magyar mítosz- és ballada-hagyomány mintegy „beletette”, „beleégette”. „belevezette” a táncoló nő személyén keresztül annak a 427
testébe és onnan „nyílott az kifelé”, minta hogy az Sinka István örökértékű balladisztikus versébe rótta azt papírra. Ahol egy eredeti és hamisíthatatlan nimródi tűztáncot hozott fel népe még teljesen el nem süllyedt, el nem süllyesztett tudatalattijából, a mitikus emlékezések csodás tárházából finom érzékkel, megdöbbentő analógiákkal, mondjuk ki mesterien. Itt a magyar ballada hagyomány nagyon régen és nagyon messziről hozott értékeit egy ősi rítus által bontotta ki a költő. Mégpedig úgy, hogy maga a rítus egy percre se törjön meg, ne veszítse el a szellem felemelésének és emberbe hatolásának törékeny pillanatát, íme a rekvizitumok készen állnak. Az idő eljött „hajnaltájt” vagyunk ott a magyar pusztában, közel a Korhány vizéhez. Ég a pásztortűz. A „fényre nyílott” szemek előtt gyertyák égnek. Azt ősi ritmus útjára indítja a táncot, a szent mozgás rítust szül. Ez a szent mozgás a hagyomány szerint behatol az agy és a kollektív emlékezés legmélyebb bugyraiba és „régit lát”, ahogy a tradíció ezt megfogalmazza. Magába hívja az ősapa Teremtő Fényét és a „Bódog” Ősanyát, aki szent örökségként őrzi ezt a „szép fényt”, ami által válik valóban széppé maga ez az ősi tánc, ebben az ősi rítusban. Egyszerre hatol le a történések és az idő legmélyére, és egyszerre emelkedik fel a Fény magas-magos otthonába. Ott meglátja és emlékezik a régi történésekre. Ott. bele helyezkedve, bele „táncolva” a rítus magjában, a mágikus tánc keltette szent örvénylésben látja meg és ismeri fel magát az emberben. Ekkor válik a rítus immár visszavon hatatlanul beavatássá. Íme a vers: Sinka István: Anyám balladát táncol Egyszer volt szép az anyám tánca, mikor kendőjét gyepre hányta, a Korhány vizénél, Pusztapándon a bokázó lába pásztortűznél öles apám örömére szállt, mint az illat a virágon. De gyönyörű lábán víg figurát eredő táncba ő se vitt, 428
csak mutatta ringó mozdulatta halálba járó őseit. Mert ugyanaz sírt fel a flótán, hogy meghaltak azok ima nélkül, nagy szakállal, akasztófán. S hajnaltájon, lengő szélben, hogy fény nyíllott két nyárszemében, elébe raktak tíz szál gyertyát, hat másikat meg karikába Közöttük anyám ott sugárzott, s kis csizmája lángot vert át. Az ősi ritmust pásztorok fütyülték... Kettő-kettő felállott szélrül jelezve, hogy a csúfolt ős szép feje most halálba révül. S a holtak szemét, ahogy lezárták: ezt a sirató, örök búcsút a nyárfák alatt öten járták. Akkor meg mikor sír nyitnak, közéjük lendült hatodiknak apám is, kinek lépteit úgy mérte az öt táncoló, mint ki utolsó fordulattal az egész műbe értelmet vitt... Mikor a gyertyák porig égtek, míg anyám eljárta a végét: egy szál virág körül koszorút táncolt... A juhászok meg már csak nézték, hogy az égen hold ballag át és csudálja nagy, fehér szemei anyám lábán a balladát. A költő, ahogy leírja anyjának „a mágusoktól hozott ősi magyar táncát” ott a ‘hajnalos magyar puszta közepén’ a magyar ősapa, Nimród táncát járta, azt idézte meg. Ezt később sem 429
Kodolányi, sem Várkonyi nem vonta kétségbe. Ott, amikor a bokázó láb csiholt szent tüzet, ahol a „anyám ott sugárzott, s kis csizmája lángot vert át” lejött fentről Nimród fénye. Az elé rakott tíz száll gyertya és hat másik karikába rakása megszülte a szent teret. Az analógia itt vált egyértelművé. Ott fenn az Égben Nimród kerek tornyának, „hat csipkés (karéjas) falának fényes szép ablaka”. Ezt a hagyomány őrizte megállapítást sem kell különösebben elemezni. Tudjuk, hogy Nimród temploma körtemplom volt mégpedig „hatcsipkés” vagyis hatkaréjas és „hat aranyos ablaka a világ hatféle fényét szed te egybe”. Ennek a hatféle fénynek a találkozása (keveredése) „szülte meg”, hozta létre ama „emlékező” tiszta fehér fényt. A magyar fehér hagyomány legfontosabb spirituális rekvizitumát. Ehhez a spirituális fényhez spirituális hang is párosult. Hiszen a hagyomány úgy tudja, hogy Nimród fehér fényű körpalotájában a hang „nem veszett el, hanem a lehető legtovább megmaradt és a lehető legmesszebb elért”. Olyannyira, hogy e hang számára nem volt idő és a teret „önmagával” töltötte ki. Ez pedig a szakrális hagyomány világában nem más, mint fénytulajdonság. A szent tánchoz ilyen fény tulajdonságú zenére ‘hangra’ van szükség. Ezt a hangot pedig vezetni kell éppen úgy, mint a fényt. Egyszerűen azért mert az „a megtett útja során lesz az ami”. A költő a mitikus fénynek a szem által való testbe vezetéséről így beszél: „S hajnaltájon lengő szélben, hogy fény nyíllott két nyárszemében...” Itt a lengő szél alatt azt a lelkes pneumát kell érteni, ami az örök szellem földi spiritualitásának közege. S hogy ez a fénynyílás miért éppen a „két nyárszemében nyílott ki arra a „nyárszem” utal. Hiszen nyáron, a Naphoz, a mitikus „Délhez” legközelebb jut el hozzánk a legtöbb fény, míg ennek spirituális és fizikális felemelkedésnek, „mag”-asságnak, melegségnek. nimródi fényközelségnek az ellentéte esetében – vagyis a télnek, a lesüllyedésnek, hidegségnek, elsötétedésnek az idején zárul be a szellem fénykapuja, a szem ekkor kerül a legtávolabb a teremtő fénytől, a magyar boldog asszony-hagyomány spirituális örökségétől. 430
A Teremtő Fény otthona pedig a templom. Az a hely, ahol a szakrális tér otthont kap. A nimródi hagyomány szerint ez az otthon „kerek, mint maga a világ” és „fényes, mint maga az Ég”. Ennek a kerek és fényesvilágú templomnak Nimród a gazdája. Rájuk is ismerünk a Kárpát-medence „hatcsipkés” (hatkaréjos), „hat aranyú” körtemplomaiban. Nimród ősapa ezen ősi templomai őrzik és gyűjtik be azt a bizonyos isteni fehér fényt, amiről Árpád-házi királyaink is tökéletesen fel voltak „világosítva”. Olyannyira, hogy a minderről való tudást még a római keresztény, erősen latinizált vallási hagyomány sem merte kiejteni a szakrális tradíció magyar kosarából.
431
35. Templom van ott, körös templom „..templom van ott körös templom fényt szült ott a Bódogasszony...” Bodnár István gyűjtéséből (1947) „A magyar nimród-hagyománynak és a Kárpátmedencében még fellelhető körtemplomoknak bizonyítottan szoros kapcsolata van egymással...” Tóth László István Elérkeztünk a nimródi magyar „köröktemplomok” oly ritkán emlegetett titkaihoz és lassan elfeledett legendájához. Arról van itt szó, amit maga Sinka, a magyar költő énekelt meg az idézett versében mégpedig ügy, hogy ott a hat gyertya alkotta szent térben „Égi Asszonyként” fénylett fel a „Bódog Anya” emléke. Ezekről a hatkaréjos, hat arany ablakos, hatfényt befogadó körtemplomról nem lehetett csak úgy egyszerre megfeledkezni. Csak lassan és módszeresen lehetett ezt a régi magyar körtemplomot Nimród templomát „szent körétől”, kör-jellegétől, mondjuk úgy kozmikus-szakrális teljességétől, ama fény-begyűjtő „Fény Házától” megfosztani. Ennek a megdöbbentően nagy időket átfogó átalakításnak, vagyis a nimródi körtemplomok eltüntetésének, átváltoztatásának minden erőfeszítés ellenére máig megmaradtak a nyomai. Erre elég bizonyíték ha a kezünkbe vesszük Gervers-Molnár Verának a magyar körtemplomokról szóló igen érdekes és jól használható munkáját. Jól dokumentált munka és a már birtokunkban lévő magyar mitikus hagyomány segítségével igen messzire vezető következtetésekhez segítenek hozzá bennünket, annak ellenére, hogy a könyv 1972-ben íródott. Szerencsénkre a szerző nem áll egyedül és vannak mások is, akik ebben a témában kutattak-kutatnak. Itt meg kell emlékeznünk a kiváló örmény származású templomkutatóról Guzsik Ta432
másról, aki nem is olyan régen ment el tőlünk és az ő nevéhez fűződik a történelmi Magyarország pálos templomainak a huszadik századi feltérképezése, lefényképezése és a még el nem hordott, el nem pusztított pálos templomromok lustrumba vevése. Guzsik a történelmi emlékeket gátlástalanul maga alá gyúró és pusztító „történelmi fejlődés” és a hálátlan utókor szomorú hagyatékát szedte csokorba örök mementóként. Napjaink templomkutatója Gondos Béla hosszú évtizedek óta kutatja a Kárpát-medencében lévő régi magyar templomokat. Itt a Kárpát-medencében található rejtélyes magyar körtemplomok az ő figyelmét sem kerülték el. Személyes, baráti beszélgetések során többször is szóba került az utóbbi időkben a körtemplomok kérdése. Megdöbbentő és egymást igazoló bizonyítékként egészítették ki egymást Gondos Béla egzakt kutatásai és a magyar mitológiai hagyományból vett saját kutatásaimat. A mitikus hagyományból tudjuk meg azt miért is jelenik meg olyan karakteresen a hatos szám a nimródi magyar körtemplomokkal kapcsolatban, amire már utaltunk is. Ne feledjük a gerényi, karcsai, kiszombori körtemplomok mellé felsorakozik a viszonylag nem régen feltárt Kolozsvár melletti kolozsmonostori és a Vésztő közelében lévő mágorhalmi major körtemplom-maradványa is. De ezen utóbbiakról nehéz jó
25. kép
képanyagot találni. Ellenben a karcsai, gerényi, kiszombori körtemplomokról kiváló képek állnak a rendelkezésünkre. Nem is beszélve arról, hogy ezeknek a különleges magyar körtemplomoknak az alaprajza – az avatott szem számára sok mindent feltár a régiek világ- és térelképzeléseiről, a teremtett kozmosz alakjáról. 433
Gyakran húzódik alig látható vagykivételes esetekben jól kivehető földsánc a körtemplomok közelében. Nem véletlenül tartja úgy az archaikus magyar hagyomány, hogy az ősapa temploma egyben az „egész egy része”, de 26. kép egyben maga az egész is, mert benne a „kerekség csinál ama teljest vagyis egészségest”. A körtemplom gyakran egy dombon, ún. templomdombon áll, ahogy azt megfigyelhettük a gerényi körtemplom esetében is.
27. kép
434
28. kép
Ismerjük a mondást: „Dombon áll, mint Nimród vára ama kerek templom égi birodalma” Ez a kerek vár pedig templom, körtemplom vagy ha úgy tetszik, toronytemplom, Bábeltemplom. Igen gyakran egy gótikus hosszhajóval vették el a körtemplom kör- vagyis kerek voltát. Az a bizonyos hatkaréj nem veszett el az időben, elpusztíthatatlannak tűnt. Erre a felismerésre bizonyítékot is találunk Kárpátalján, ahol még megtalálhatjuk a karéjok fölé kupolaként emelkedő „hat aranyablakot” is mégpedig Gerény ősi magyar templomában. Hiszen itt megtaláljuk a karéjok fölé magasodó sajátos belső világítást adó kis ablakokkal áttört, különös díszes párkánnyal lezárt hatszögletű kupoladombot. Mivel Nimród templomának: „hat szeme égnek mered égi fényt ő imígyen szerez” Gerény környéki magyar néphagyomány (1940-es évekből) De ha már a legrégibb, mondjuk ki a nyugati kereszténység előtti magyar műveltséget őrző magyar templomokról van szó, nem hagyhatjuk ki a feldebrői és a tarnaszentmáriai templomot sem. A feldebrői régi magyar templom alaprajza valóban unikumnak tekinthető, hiszen itt az egész építményt egy sajátos négyesség uralja. Úgyis felfoghatjuk az egészet, mintha egy körbe négy határszöget, pontosabban egy egyenlőszárú keresztet rajzoltak volna és ez a kereszt lenne ennek a bizonyos templomnak az alaprajza. A tarnaszentmáriai templom egy hosszhajós templom csak éppen a szentély része egy háromkaréjos félköríves épület, ami számunkra már igen sokat mondó és ez a megjelenítés egyértelműen a magyar régiségbe, a nyugati kereszténységet megelőző időkre utal. Többen megállapították már, hogy ezekhez hasonló templomokat Európában nem találunk. Ezekhez a nimródi örökséget őrző magyar templomokhoz hasonlót csak Örményországban, Grúzia egyes vidékein és a szűkebben vett Dél-Kaukázus mesés vidé435
kén találhatunk. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy nagyon régen, az ismert történelem hajnalán ezeknek a templomépítőknek az elei valahonnan a fényes napkeletről indultak útnak. Vagyis ez az ősi magyar szakrális hagyománya Kaukázuson át, mintegy azon keresztül jutott el a Kárpát-medencébe és onnan úgy tűnik nem ment tovább – vagyis itt maradt. Ott őrződött meg mintegy a régi Európában idegen, onnan nagyon-nagyon távol született hagyományként. Ez a hagyomány sem az indogermán, sem a szláv kultúrkörben be nem illeszthető, azok számára örök idegen. A feldebrői templom a művészettörténészek egybe vágó véleménye szerint olyannyira egyedi itt Európa szívében, hogy Európa egészét tekintve nincsen párja. Itt, amire már korábban Horváth Endre is célzásokat tett azt jóval később Méri István lényeglátóan és röviden össze is foglalta a Tájak, korok, múzeumok c. érdekes kötetben. Arról van szó, hogy ennek az egyértelműen centrális alaprajzú különös templomnak a „szíve az altemplom kis helyiségének közepét elfoglaló sír és az épület mindenestől a sír körül végzett szertartások különleges igényeit szolgálta.” Tóth Endre már Méri István előtt jóval azt állította, hogy a centrális alapú ősi magyar templomok a „halhatatlanság kriptái”. Arról beszélt, hogy ezekben a régi magyar körtemplomokban az élet összeért a halállal és a halál az élettel. Konkrétabban arról van szó, hogy a régiek hite szerint a természetes és mesterséges emberi kéz által felépített szent helyek azon tulajdonságokkal bírtak, hogy a maguk egyáltalán nem hétköznapi tulajdonságaik által örökre legyőzték a mulandóság sötét kabátját, az emberi halált. Ebből kifolyólag a szentnek tisztelt nemzeti nagyokat ide temették, hogy ezáltal ők mindig velük lehessenek és a halál rajtuk soha, de soha erőt ne vehessen a maga gonosz formájában. Vagyis ebben a különleges kör alakú templom-kriptában a piramisokhoz hasonlóan a halott soha nem halt meg, hanem csendesen megpihent várva az újabb életet. Méri István a feldebrői templom centrális alaprajzában, sajátos belső kialakításában felismerte a „halhatatlanság kriptáját”. Azt állítva, hogy a templom „...szíve az altemplom kis helyiségének közepét elfoglaló sír, és az épület mindenestől a sír körül végzett szertartások különleges igényeit szolgálta. Ebben a sírban lett eltemetve a magyarok nagy ‘Abája’, az Abának nevezett és a ma436
gyar nemzet által tisztelt ‘kegyes és nagy uralkodó’”. A templomot egyértelműen a négyesség, a négy világ terének az ősi hagyománya uralja. Vagyis arról van szó, hogy adva van egy négyzetalaprajz mind a négy oldalán félköríves apszissal. Emlékezzünk csak a régi magyar hagyomány hogyan fűzi össze a négy világ „földön eggyé lett” ősi birodalmának hagyományát és a nimródi ősmagyar tradíciót. Ennek érzékletes példáját adja a Délerdélyi, Arad környékéről való magyar néphagyomány: „négy világból lett eggyé ez a föld, ez a világ, ez a földi magyar haza, mivel Nimród nagymadara úgy mondják, hogy: egyszer jött erről egyszer arról egyszer emerről egyszer pedig amarról. Négy helyről jött és „így is mindig egy helyre jött” mondják az ottaniak. El is játszák ezt a rítust, a négy helyről való „egy helyre jövést” , mégpedig úgy, hogy négy irányból négy fiú indul el egy „fényesbe”, fehérbe öltözött szép lány felé, de úgy, hogy mielőtt a lány felé indulnának botjaikat, mint egy vízszintesen (a lány irányába) leteszik a földre, így mutatják a négy irányt, ami egy sugárzó feminin központ felé tartva, azzal egyesül, azzal egygyé olvad. De az irányt a „lassú központ felé haladást” tökéletesen mutatják, jól jelképezik a négy irányt jelző, maszkulin tulajdonságú „férfibotok”, Nos ezt a központban elhelyezkedő, „bódogasszonyi birodalmat” hívták egykor hazának. Ezt a helyet az ősapa mintegy megemlékeltette. Azt mondta, építsetek ide egy nagy szent helyet és annak a mintájára a kijelölt helyekre újabbakat. Ezek magasai legyenek égi hazámat látó hatalmas égi tornyok. Azok mélységei legyenek földi hazámnak hatalmas föld alatti tartópillérei. Azok kapui pedig legyenek földalatti világomnak forró kövektől, forró vizektől, forró levegőtől őrzött bejáratai. Míg azon kapukat istenem fényes kövei, a Kövek kövei tartsák távol a föld gonosz sötétjétől. 437
Önkéntelenül is felteszi a kérdést a mítoszkutató, hogy itt, ennek az igen fontos hagyománytöredéknek a megőrzésére vonatkozólag konkrét utasítást találunk-e magán a hagyományon belül? Nos ott, ahol mindez megmaradt azon a vidéken nem találtunk erre való konkrét hivatkozást a tradíción belül. De attól jóval messzebb a „tündérek lakta” Csallóközben tudnak arról, hogy Nimród az .,árpádok ősapja” az írást és beszélt nyelvet nevezte meg, mint egyetlen lehetőségét a mitikus hagyomány megőrzésének: „...Nimród mielőtt felment a magas egekbe, épített tornyának a tetejéről visszadobta írott köveit a földre, az övéinek...majd azt kiabálta le a magasból, hogy beszéljetek, beszéljetek az én nyelvemen, az én beszédemen hogy el ne felejtsetek, hogy el ne vesszetek…” Tehát a magyar szent árpádok ősapja az a bizonyos Nimród ősapa, az ő írását, az ő beszédét hagyta hátra övéinek a megmaradás egyetlen feltételeként. Ezen a mitikus hagyatékon bizony ma is érdemes elgondolkozni. De most térjünk vissza újra arra a bizonyos négyesség uralta, „négyelt térre”, amire az a láthatatlan kör feszül fel, ami ennek a bizonyos feldebrői ősi magyar templomnak ama mágikus körét sajátos alakját adja. Eliade, Cambell, Juhász Vilmos és Várkonyi Nándor is többször bizonygatták azt a fölöttébb fontos tényt, hogy a ciklikus idő, a végtelenségig ismétlődő kozmikus ciklusok mítosza nem az indiai szellem kizárólagos találmánya. Csúnya szóval élve ott pusztán csak tovább élt konzerválódott a spirituális és fizikális körülmények számára oly kedvező összjátéka folytán. A ciklikus idő történelmi térbe és szakrális örökkévalóságba emelésének remek bizonyítéka mondjuk úgy „tervrajza” a régi magyar idők körtemplomainak alaprajza. Hiszen a szakrális természetű ciklikus időnek ott van az otthona .ott van annak helye, ott telik annak ideje… A ciklikus időnek négy, hat és tizenkét „időkereke” létezik természetesen ezek tökéletesen beleillenek, mintegy hajszálereknél is kisebb tartományai ama óriásidőnek, aminek következményei ama bizonyos yugák és „fémidők” (ezüst 438
bronz, vas és aranykorok). A nimródi magyar tradíció a négy és hatos „küllőjű” szakrális időt ismeri. Magának a térnek is négy és hat kiterjedését ismeri. E kettő közül is dominánsan a „négyes küllőt” vagyis az egyenlő szárú keresztet, mint térbe oltott időformát szokta használni. Ennek a térképe, ún, térben elhelyezett rajzolata ama négyességben jelenik meg, amit magán visel a feldebrői ősrégi magyar templom is. Ez a templom természetében, földi alakjában, különös kiterjedésében magán viseli Nimród különös keresztjét ami egyenlő utat tesz meg a négy világ négy útján. Ez a négy irányban „egyenlő úttal” rendelkező négyesség olyan szent kiterjedés, ami az időn belül, a négy szent térben, mint négy egymással központban találkozó isteni kiterjedésben egyszerre, eggyé válva mutatja meg igazi rejtett arcát. A szent tér számokban kifejezett összege a tizenkettő. Ez a szám egyúttal a zodiákus száma is. Erről a magyar hagyomány úgy tud, hogy a háromszor szent hármas számot, vagyis a hármast szorozza meg négy világ négyes számával és így kapja meg azt a bizonyos tizenkettes számot. Azt is tudnunk kell, hogy a gnosztikusok számára, akiknek a szellemiségével többszörösen is kapcsolódik a magyar nimródi tradíció a teljesség, úgy jelentkezett, mint négyesség vagy annak a duplája a nyolcasság, illetve a tizenkettesség. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy az egykori és mára különös módon teljességgel eltűnt világvallásnak a manicheizmusnak a háromszor négyes szám vagyis a tizenkettes a „tér alapszáma”. Tehát ami a térben valódi formát ölt abban minden ennek a számnak van alárendelve. De ami viszont időben történik az a hetes szám tulajdonságát viseli magán. Tehát a teljes térnek és teljes időnek a tökéletes kapcsolódását a négyes és illetve a hetes szám kapcsolata biztosítja. Ezért van Nimródnak napútjának „négy” állomása és az ő emlékezésének „hét” rostája. Pontosabban, ami nincs ott az ő négy útjában és nincs benne az ő „hét” emlékében az „valójában” nem is létezik. Természetesen a harmadnak is nagyon fontos szerepe van. Hiszen a harmad a régi ember számára „gyermek hármas”, a szent hármas szám „kicsinye”. Nyilván nem véletlen, hogy a feldebrői magyar templom esetében az altemplom a keleti harmad alatt terül el, Ami ugye 439
egyszerre van a „fényes” Kelet és a szent hármas szám uralma alatt. Ez egyértelműen egy keleti, naphagyomány burkolt jelenlétére utal egy különös négyességbe zárva. Lássuk hát ez utóbbi, hogyan jelenik meg a magyar „őskirályi hagyományban”. A nimródi tradícióban Nimród az eget „négyes csokorba fogja”, hogy összeszőve az egeket az égi fényt megőrizhesse. Ezen négy világ „az ő istenének négy nagy föld alatti kövét” szimbolizálja – ami egyben tanításának, hitének alapjaira is utal. Nimród egyben a négy égtáj ura és a Nap küldötte. Tehát a szakrális négyesség alatt a négy égtáj mitikus birodalmait is érthetjük. Maradjunk szorosan a Nimród-hagyománynál, és kövessük Nimród útját a négy égtájon át s reméljük, hogy így közelebb kerülünk térben kiterített négyesség titkához, annak metafizikájához. „…Nimród napmadarának útja pedig magasan keletről indult majd délnek szállt hogy északnak induljon és nyugatnak pihenjen meg”. Ennek a mitikus útnak a hagyománya beszivárgott a magyar mesekincsbe is mégpedig olyannyira, hogy az más népek későbbi meséiben is megjelent, mint új, oda nem illő színfolt. Járjuk hát be ezt a megtett Naputat! Tehát magasan keletről indulni annyit jelent mint a Nap honából útra kelni, majd délnek fordulni, oda ahol kelet „napmagasságát” megőrzi a „magas” déli Nap. Onnan a hideg északnak kell szállni majd onnan a világból való elmenetel házát kell megkeresni. Pontosabban nyugat lenyugvó birodalmát kell mintegy utoljára érinteni. Ez a mitikus négyesség útja, amit a napnevében mintegy a „körnek alakjában” kell megtenni. Most már tudjuk, hogyan született meg az a bizonyos feldebrői négyes alaprajz, ami éppen úgy ott van a többi régi magyar körtemplomban és olyannyira nem jellemző nyugat „lenyugvó”, a nimródi naputat be nem járó „hosszú” templomaira. Azokra a templomokra, ahol a Nap fénye nem tudja körbejárni „Nimród útját” a szentély körül a maga „körös” teljességében. S ott benne nem maradhat meg az élet, mint ama régi magyar körtemplomok középére helyezett sírban, ahol a lelket és szellemet „megfogta. megvédte ama kör, ami az életet megőrzi”. Mert az élet fényét, a Nap szikráját benne nem hagyja örökre elmenni, De mindezekhez 440
nem elég maga a szakrális tér, rítus is kell hozzá, hogy az megtörténjen. Ennek a sírba tett „örök életnek” szigorú és a rítusok által előírt feltételei vannak. Olyan, mára már elvesztett szertartásokat kellett ott elvégezni, ami „éppen úgy távol áll a nyugati kereszténység rítusaitól, mint a keleti kereszténység görög és szláv lelkületű ortodox liturgiájától”. Sajnos erről az egészről már csak igen halovány bizonyságunk van. Mégpedig egy-egy régi magyar tarsolylemez képében, aminek a közepén különös kereszt díszeleg a sajátos indázatok közepette. Vagy éppen a magyar kereszténységről elejtett egy-két mondat a máig sem teljesen ismert Kárpátmedencei koraközépkor elejéről. Nem is beszélve arról a bizonyos avar-magyar kereszténységről, amiről máig oly szűkszavúan és ellentmondásosan nyilatkozik a szaktudomány, ha ugyan egyáltalán nyilatkozik. Itt kell megjegyeznünk, hogy az általunk oly nagyra tartott és a magyar vallásos életben és az ősi magyar szakrális hagyomány megőrzésében kulcspozíciót betöltő pálosrend kapcsán is sokszor felröppentek olyan, minden bizonnyal nem alaptalan megjegyzések, hogy ők a „halál és az életmezsgyéjét elválasztó szűk utat egészen sajátos módon vallották magukénak”. A mára elveszett pálos beavatás a halált és az életet egyazon örök híd két örökre nyitott kapujában vélte megtalálni. Nem véletlenül maradt fenn róluk az a mondás, hogy „ezek a magyar rendű szerzetesek a halált álomnak az életet pedig múló káprázatnak tartották”. S milyen érdekes ezeknek a „magyar rendű szerzeteseknek a szülőotthona az a Pilis volt, ahol mélyen a pálos monostorok alatt és az azok alatt lévő barlangrendszerek alatt mint égből jött fundamentum ott pihennek ÉL isten – Nimród templomához küldött égi kövei”. (Erről majd bővebben a következő fejezetben lesz szó.) Már említettük a feldebrői templomhoz nem is olyan messze lévő „Tarnaszentmária kincsét”, ahol a feldebrőinél kisebb, de minden bizonnyal jóval régibb kis magyar templom található. Ezt a különös templomot kb. 900-950 táján építették. Alaprajza maga is egy különös, egyáltalán nem szokványos templom-formát őriz. Itt is megtalálható a térszerkezet domináns részeként az altemplom. ami kétség kívül alkalmas volt arra a különös örök életre való felravatalozásra, amiről mi, az utókor oly keveset tudunk, De 441
amit tudunk is roppant izgalmas. Hiszen itt és ezáltal marad a nemzettel örökre és végleg annak minden azt kiérdemlő nagyja. Tehát itt az altemplomi részen a feldebrőihez hasonlóan minden bizonnyal valamilyen a nemzet számára fontos történelmi személyt ravataloztak fel. Itt maguknak az ablakoknak az elhelyezése is figyelmeztet érdemel, mert általuk a fény valóban „felkering”. A templom külső homlokzatának legfontosabb, mondjuk úgy kitüntetett helyén ott találjuk a fonatos keresztet, Ez a különös kereszt, amit nyugodtan nevezhetünk egyfajta sűrített szimbólumban, ami egyszerre jelöl egyfajta „csillagforgást” és egyfajta belső, a kozmosz teremtőerejével azonos irányú mozgást. Ennek a varázscsillagnak vagy varázscsomónak a szakrális megjelenítése igen csak szokatlan itt Európában. Csak és kizárólag itt a Kárpátmedencében, itt a mágikus középhez közel található meg. Minden bizonnyal ennek a különös megjelenésnek is meg van a maga mély és számunkra máig nagyon fontos oka. Ehhez hasonló vagy vele teljesen azonos „csillagcsomónak” a templomokon látható gyakori megjelenését a Dél-kaukázus vidékén láthatjuk. Máig megmagyarázatlan az a tény, hogy itt Magyarországon. Tarnaszentmárián található régi magyar templom külső homlokzatára hogyan került fel az a bizonyos ősi szimbólum, ami ettől a helytől nagyon messzire a grúz és örmény templomok van „otthon”. illetve ott azon a vidéken látható és figyelhető meg. Azt tudjuk, hogy Tarnaszentmária templomát az ősi magyar hagyományokhoz nagyon ragaszkodó Aba nemzetség építette fel. Nem véletlen, hogy magának az Aba magyar szónak a jelentését illetően is nagy a káosz. Ami etimológiai jelentését illeti az több kutató szerint is régi magyar vallási tisztséget jelent. Tóth László szerint „ezen név mögött (Aba) nagyon valószínű, hogy egy ősi magyar szakrális rang. egy ősi magyar papi kaszthoz való tartozás megnevezése rejtőzik…”. A magyar hagyományból tudjuk, hogy: „Nimródapánk kerek templomokat tett le a fődre mégpedig oda a természet közepibe”. De miből is épültek Nimród templomai, hát ahogy már említettük is a hagyomány szerint „kő alapbúl” és „égetett fődbűl” vagyis téglából. De ezek a téglák valahogy a hosszú idők alatt sem mállottak szét, lettek az enyészeté, vajon miért? 442
Gerény környékéről való az a hagyomány, hogy ott égig érő „csodafák” nőttek ki a földből, mintegy védelmezve a magyarok templomát, Karcsán pedig az életnek az öregek szerint más „ütemje” van. Itt az idő nem annyi utat tesz meg, mint másutt. A nappal és az éjszaka kapcsolata is „szerelmetesebb”, bensőségesebb, Az éjszaka itt a népi mitológia szerint „lopakodva jön és szinte szaladva távozik”. De ne hagyjuk ki itt ezen különös történések közül Kiszombor környékét és magát a kiszombori templomot sem. Erről a templomról a magyar hagyomány úgy tartja, hogy itt - „Nimród égi titkait rejtették el a régi magyarok azért, hogy az ősök titka, a magyar Ég így feledésbe soha ne menjen”. El ne vigye azt az idők temető keze.,... Itt a kiszombori templomban egyértelműen fellelhető a magyar életfás díszítés, mintegy a hatszögletes alap szimbolikus-kozmikus növényi „gyermekeként”. Erről a kialakításról Tóth László úgy vélte, hogy itt ezen szerkesztés által „egy másik időt raktak egy másik tetejébe”. Csemegi József szerint ezen kialakítás által itt egy olyan térszimbolika született meg, ami alkalmas lett a sötét, démoni erők távoltartására. Ahogy e fejezet idézetében is utalás történik arra, hogy a „Bódogasszony” itt szül fényt, ezen a helyen, ahol a szent élet találkozik a szent halállal. Azzal, ami itt nem pusztán enyészet, hanem annál sokkal, sokkal több. Nem elvisz az élettől, hanem az élet és a halál köztes terére vezet. S ez a tér mivel teljes, csak kör alakú lehet, mert a körnek, a kereknek a „végtelennel folyamatos násza van”. Tehát Nimród magyar körtemplomai az örök élet és vele a végtelenség „körös kapui” voltak. Olyan temetkezőhelyek, ahol az élet egy másik, egy örök dimenzióba fordul és nem egy töredezett, sötét elmúlásba, amit mi itt a XXI. század kapujában örökül kaptunk a „felvilágosult” szépapáinktól. A leírt fejtegetések után mondjuk ki őszintén nem állhat messze a valóságtól az a megállapítás, hogy ezen körtemplomok építői nem csak templomként használták e szent „kerek teret”, hanem temetkezőhelyül is. Horváth Ferenc már hosszú évekkel, mintegy Eliade-t megelőzve arról beszélt, hogy a teljes szakralitásnak részét kellett, hogy képezze egy a „körből ki nem lépő, de a halált már ismerő beavatásnak”. Csak ez a beavatási élmény magával a rítussal együtt elveszett. S később, ahogy a világ egyre 443
jobban beleragadt az anyagi világ csapdájába – úgy ezt az elveszett rítust nem megtalálni, hanem még jobban elveszteni igyekezett. Olyannyira, hogy azt a nagyon kevés megmaradt utalást is nem felszínre hozni és kiegészíteni igyekezett, hanem még jobban eltemetni. Érdemes lenne a máig megmaradt régi körtemplomok és azok helyeinek a kapcsolata után nyomozni, hogy ezzel is megerősíthessük azok szakrális világba vezető hátterét. Manapság reneszánszát éli a hazai gesta-, illetve krónikakutatás. A Képes Krónika, Anonymus és Kézai Simon neve gyakran kerül a kutatás számára, úgymond terítékre. Anonymustól tudjuk, hogy a hetedik vezér nem volt más, mint a kevésbé emlegetett Tétény. Tétény viszont Horkának volt az apja és Horkának két fia volt. Az egyik Gyula a másik pedig Zombor. Tehát adva van egy magyar körtemplom Karcsán, ennek a településnek a neve igazoltan egy régi magyar fejedelmi név. Van egy másik régi körtemplomunk Kiszomborban, s ennek a településnek a neve hasonlatos egy honfoglaló magyar vezér unokájának a nevéhez. A magyar hagyomány szerint a magyarok régi papjai „Nimród unokái”. Az ő templomát, tehát Nimród körtemplomának helyeit is az ő „unokáiról” nevezték el. S ez még csak egy kapcsolódást jelez, hány olyan kapcsolódást őriz az idő, amit már „időközben” elvesztettünk. Ha ezen az úton haladunk nem kerülhetjük meg a kérdést, hogy hol is álltak egykor Nimród körtemplomai itt a Kárpátmedencében, abban a bizonyos Kárpát-hazában, ahogyan a régi magyarok mondták? Az előbb csak két templom két helyének a kapcsolata után nyomoztunk. De vajon hol állt a többi templom és milyen volt az a szent kötelék, ami őket egy „nagy szívbe mosta össze”. Hiszen úgy tudjuk, hogy Nimród templomai, akár Nimród testei egy testbe, egy lélekbe voltak zárva. És ez az egy test, egy lélek egyszerre, mintegy lélegezve, ma úgy mondanánk organikusan „működtette” a régi és teljes magyar hazát. Azt a Kárpátokkal koszorúzott történelmi Magyarországot, amiről több kutató közel és távol úgy nyilatkozott, hogy Európában szinte példátlan módon „ez az ország tökéletes egységet képezett”. Menjünk tovább, annyit tudunk, hogy ezek a magyar körtemplomok „mint fehér körök sűrű erdőkben fehérlettek”. Ott ahol 444
„a szent királyok szent erdei leledzettek” egykor. Ezek a királyi szent erdők hermetikusan el voltak zárva a köznéptől és többnyire úgy beszéltek róla, mint „a Király vadászbirodalmáról”, „Király Urunk vadaskertjéről”, a „szent erdő vadas vidékéről”. Kétségtelen, hogy a nagy királyi ún. rituális vadászatok itt történtek. Az szinte biztos, hogy nem csak vadászat folyt ezeken a kiváltságos területeken, Erre bizonyíték maga az a tény, hogy a magyarok kerektemplomai itt álltak az akkori Európa különös ősvadonjaiban, többnyire az elzárt királyi vadasparkok területén, Tudjuk, hogy a körtemplomok helye többnyire szűz vadon volt. Egyfajta igazi ősvadon, olyan, ami maga volt az őstermészet és emberkéz nem alkotott arra felé mást csak „remetekunyhót, holmi vadászházat és ezeket a kerek világú ősi magyar templomokat”. Azt is tudjuk, hogy itt ezekben a kerek templomokban őrizték a szent égből hozott, Napot éltető szent tüzet és benne tisztelték magát a „fehér mennyasszonyt”, aki a földi világgal találkozva, azt megérintve, mintegy annak fényt hozva lett Bódoganya. „...kerek erdőben imhol kerek templom hol lángot őriz ama fehér mennyasszony”. ”…ama kerekvilágon álló fehér mennyasszony ama vigyázó anyává lett Nagyboldogasszony” Szent királyaink legszentebb erdejében a Pilis rengetegében lévő titokzatos vadaskertről keveset tudunk. A Pilis volt a magyar világ szakrális közepe. Mint már azt többször is megírtam nem lehetett véletlen, hogy a magyarok egyetlen magyar férfi szerzetes rendjének is ez a hely volt a bölcsője. A magyar világ e legendás „középföldjének” a megsemmisítése sajnos majdnem teljesen sikerült. Ennek az égi-földi világnak a magyar találkozásánál, ott a szent Pilisben és közvetlen környékén mára szinte minden csak rom és az enyészet zöld birodalma. Egykor a pusztítók nem érték be a romokkal az itt élt embereket is, ahogy a hagyomány mondja „kiölték és kicserélték”. A gyakori pusztításokra hivatkozva más népcsoportokat telepítettek be ide, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy elfelejtődjön itt minden, ami magyar. 445
De hála az elkerülhetetlen inkulturális hatásoknak maga az idekerült népcsoportok hagyománya is felszívott sok, már jóval „korábbról való” magyar néphagyományt. Olyanokat, amikben viszont egyértelműen egy régi nimródi tradíció emléke adódott át a jövendőnek. Nem csak a verbális néphagyomány őrizte meg a múlt emlékeit, hanem a régészeti leletként felbukkanó vallási emlékek is erről beszélnek. Erre remek példa a Pilisszántón fellelt ún. tüskéskereszt is, aminek alsó talprészén található klauzúrába zárt emberfej ill. emberalak a Balkánon található bogumil sírokon is megtalálható. Így a párhuzam egyértelmű. A bogumilizmus és a magyar őshagyomány vallásos gyökerei számtalan párhuzamot hordoznak. (E különös keresztről szóló tanulmányom a Dobogó II/1/11. oldalán Kő kifordul... címmel jelent meg) Mindezek a dolgok azon a kitüntetett vidéken történtek, ami a tudomány szerint „megdöbbentő módon, de folyamatosan lakott volt” és ennek a korai lakottságnak a kezdete a tudomány számára máig megfejtetlenek. Minden verbális hagyomány ellenére az elpusztított, felégetett, enyészetnek odavetett romok csak romok maradnak. A pilisi legendák szerint Budáig elérő barlangrendszerek, a pálosatyák földalatti birodalmának még csak az emlékét is kitörölték a magyarság emlékezetből. A régi idők nimródi körtemplomait kis monostorokként újra birtokba vevő, a régiek „útjait” újra fellelő, sajátos magyar kereszténységet valló pálos szerzeteseknek is odaveszett az emléke. A szakrális geográfia szerinti magyar „középföld” elpusztítása úgy tűnik majdnem tökéletesre sikerült. Ami azonban kifejezetten hátrány volt a Pilisben, annak a hiánya előnynek bizonyult a Kárpátalján és közvetlen környékén. Itt csodák csodája megmaradt egy régi nimródi magyar körtemplom. Már fentebb beszéltünk Gerény igen érdekes körtemplomáról, ami ma görög katolikus templomként működik, de régi nimródi körtemplom voltát az épület alakja máig tökéletesen bizonyítja. Ez a templom az, ahol még a sajátos ablakokkal áttört díszes párkányzat is rámaradt a hálátlan utókorra. Tudjuk, hogy a XI. században ez a vidék határvármegye volt. Az őrszervezet emlékei a határispánság helyneveiben köszönnek vissza – Bátor, Besenyőd, Beregvár, Borsavár, Lövő, Őrmező stb. 446
Itt Verecke híres útja mellett, ahol a magyar honfoglalók a Kárpát-medencébe jöttek, voltak a régi magyar birodalom szent királyainak keleti nagy vadászerdei, ún. őrvidékkel elzárt rejtélyes vadasparkjai. Névszerint a beregi, az ugocsai, az ungi nagy vadászparadicsomok. Ezeknek az elzárt vadasparkoknak a valódi, teljes funkcióját nem ismerjük. Ahhoz, hogy szimpla vadászterületek legyenek, túl keményen őrizték őket. S valljuk meg, az is értelmetlennek tűnik, hogy szimpla vadászterületeken minek emeltek ősi templomokat szerte a magyarok szent királyi birodalmában? S az is különös kissé, hogy az ország ellenségei miért fektettek olyan nagy hangsúlyt ezen vadászterületek megsemmisítésére, azok elidegenítésére vagy éppen drasztikus felszámolására? Az is fölöttébb különös, hogy sokáig ezen vidékeket a pogányság megbújt fészkeinek szellemi és fizikális értelemben is „sűrű erdő közepének” tartották, ami a későbbi mondjuk úgy birtokviszonyokat illeti azok megdöbbentő módon egészen a tatárjárásig nem tisztázottak. A népi emlékezet úgy tartja, hogy a nagyon ősi vallási hagyományokat a legtovább ezekben a zárt erdőkben őrizték meg. Ügy tűnik, hogy az ősrégi nimródi vallási emlékeket a pálos, a templomos és részben a johannita rend „vette fel”, illetve olvasztotta be a keresztény szerzetesrendek máig kevéssé ismert ezoterikus hagyományába. Ha ez így van, már meg sem lepődünk azon, hogy III. Béla. II. Endre és IV. Béla magyar királyok az őrszervezetek, gyepük és nagy vadaserdők környékén sűrűn igénybe vette a pálos. a templomos és később a johannita rendek szolgálatait. Az, hogy mi a tényleges és szoros kapcsolat a pálos és templomos rend között még várat magára. A johanniták és a templomosok kapcsolata viszont annál egyértelműbb. A templomosok egyes templomait és vagyonuk nem kis részét a johanniták örökölték meg, Sőt egyes feltételezések szerint a johannita rend a templomosok rendjének egyfajta tovább élésének tekinthető, Most, hogy elidőztünk és körbe jártuk a máig fennmaradt hatkaréjos „nimródi magyar” körtemplomokat és azok környékét beleértve szerzetesrendi kapcsolataikat, nem feledkezhetünk meg a sok időt megélt, illetve túlélt négykaréjos magyar körtemplo447
mokról sem, Vegyük szemügyre mindjárt a két nyugat-dunántúli laternás emléket a Vas megyei Pápóc Szent Mihály-kápolnáját és az ismertebbet és szintén ebben a megyében található jáki SzentJakab-kápolnát. Az a bizonyos négykaréj mindkét kápolna alaprajzán dominánsan megnyilvánul. A karéjok a külső és a belső teljes magasságukban megmutatkoznak. A két szint jól kivehető, ami nem lehet véletlen. Emeletí részükhöz a nyugati karéj falába mélyített szűk lépcsőfeljárat vezet. A jól hangsúlyozott bélletíves kapuzat a déli karéjból nyílik, faragott kőből és téglából épültek, Földszinti helyiségüket keresztboltozat fedi. Míg a pápóci kápolnának az emeleti szintje is boltozott, addig a jáki kápolna emeleti helyisége nincs boltozva. A hagyomány úgy tartja, hogy a hatkaréjos körtemplom esetében a nimródi hagyomány égi-földi teljessége jelenik meg, addig a négykaréjos körtemplomnál a négy égtáj „négy kapuja van a négy világgal eljegyezve és azáltal őriztetve”, Ilyen régi magyar körtemplomokat Erdélyben is találunk: Gyergyószentmiklós, Kézdiszentlélek (Perkő-kápolna) Székelyudvarhely határában (Gyárosfalva-egyháza) Az ilyen négykaréjos körtemplomot az ősapa négy világból hozott fénnyel világította meg. A benne, mint szent otthonban őrzött tüzet a négy világtáj négy ereje tartotta „egyenesen”, hogy annak lelke felszállhasson úgymond tiszta áldozatul, Ahol ilyen templom vagy templomok épültek azt a köznyelv, a közhit „Nimród birodalmának” nevezett és vallásos tisztelettel övezett. A hagyománya régi Magyarország több vidékét is Nimród birodalmának, birtokának tekintette. Ilyen volt egyértelműen a Pilis és mondhatni széles környéke Esztergom királyi városával együtt, a mai Kárpátalja vidéke, a Balatontól délre, dél-nyugatra húzódó terület és az Erdély „szívének” tekintett hegyes-völgyes „Nimrótjárta” birodalom. A Pilis ugye a pálosok hazája, Kárpátalján Beregszászon volt bizonyíthatóan nagy templomos jelenlét a régi időkben, de többek szerint az egész vidék a befolyásuk alatt volt. 448
Karcsán, ahol szintén található ősi magyar nimródi körtemplom johanniták rendezkedtek be és elég sokáig ott is éltek. Egyértelmű egyezések mutathatók ki a beregszászi, a karcsai, a szerednyei és az ungvári lovagrendi birtoklás és az építkezésben való részvétel kapcsán. A karcsai, kiszombori, gerényi „kerektemplomok” méretében, formakincsében és láthatóan egyező szerkezeti megoldásaiban való hasonlóságok és megegyezések egy agyonhallgatott, eltitkolt, de mégis jelenlévő különös kapcsolódásról árulkodnak. A gerényi „nimród lak” vidéke a XIIXIII. sz. környékén lovagi birtok lehetett. A templomot a lovagrend használta és keletről a Szentföldről jött királynő Antiochiai Anna iránti tiszteletből a Szent Anna nevet kapta. A hagyomány jól tudja mindezt hiszen arról beszél, hogy e régi templom régi nevét Szent Annára „cserélték” az idők folyamán. Visszatérve a karcsai körtemplomhoz ez is „égetett földből” vagyis téglából készült. Itt is akárcsak a gerényi templom esetében egy antiochiai szent nevét kapta a templom névszerint Antiochiai Szent Margitét. Az utókorra maradt oklevél tanúsága szerint 1187-ben a szentföldi szerzeteseké volt a templom mégpedig III. Béla adományaként. IV. Béla egy 1238-ban írt oklevelében is említve van Karcsa ősi temploma. Ez az okirat arról értesít minket, hogy Domonkos, a johannita lovagok esztergomi házának mestere eladja Karcsán lévő részbirtokát a Baksa nemzetséghez tartozó Tamás grófnak mégpedig 6 márka ezüstért. Itt egyértelműen bizonyítottá válik a johannita lovagrendnek a karcsai templomhoz fűződő nagyon is valós kapcsolata. Ez a johannita jelenlét igen sokatmondó. Főleg ha hozzá vesszük azt, hogy a kiszombori és gerényi körtemplomhoz is közük volt. Ez a rend az, aminek ahogy Nagy László érzékletesen fogalmazva leírja: „gyanúsan sok közük volt a templomosokhoz, de azt felettébb gyanúsan el is hallgatják”. Itt nekünk a hagyomány oldaláról való bizonyítás vagy megerősítés az igen sokat mondó. Mégpedig arról van szó, hogy a régi magyar tradíció szerint ezekben a körtemplomokban a „régiek lelkei pihennek, mégpedig a feltámadásig, a gonosz végső pusztulásáig”. A „beszéd” vagyis a régi szájhagyomány úgy tudja, hogy az ősök kerek templomait „azok vették birtokukba, akik azt értették is”. A Felső-magyarországi hagyomány szerint a kerek 449
templom csak olyan lakókat fogad el magának, akik az ősök hitét komolyan is veszik és a „nappali élet mögé is láttak” mert „a Napot segítőül maguknak tudhatták”. Nos a pálosok, templomosok, johanniták a Napot valóban segítőül tudhatták és tisztelték is mint jóval korábban a Nimród hagyományban élő, tűztisztelő magyarok. Minden bizonnyal tudták azt is, hogy a „köröstemplom” köre Nimród köre „segijtő és vídelmező kör”. Aki benne áll az a külső és belső tűztől megvilágítva bizony nagyon messzire láthat. S ami nagyon fontos – nem bánthatja senki és semmi őket. Továbbá, aki ebben a fényes körben „benne áll” az a népi hiedelem szerint láthatatlanná vélik és „fénnyel lesz az tökéletes”. Ezekben a régi körtemplomokban egészen sajátságos fényhatások voltak valamikor. Bennük hosszabb volt a Nappal, mint rajtuk kívül. Az ember szeme benne jobban látott és benne tökéletesen mérhette fel az égi-földi igazságot és a hazugságot. Ez a „körös templom” pedig fehér színű volt és mindig a „Napnak feküdt”. Tetejében üveges kupola (kupoladob) volt, amin át Nimród mintegy benézhetett az ő templomába. Ezt bizonyítja az is, hogy a karcsai körtemplom tetőterében a kutatók megtalálták a hatoldalú kupoladob már erősen megviselt maradványait. Már meg sem lepődünk azon, hogy itt a karcsai templom tetőterében olyan kupoladobnak a romját fedezték fel, amilyen az egészen jó állapotban máig megmaradt gerényi körtemplomban is megtalálható. Ez a tény több más hasonlóság mellett, mint már említettük egy közös szellemi gyökérre utal. Nimród templomáról úgy tudjuk, hogy benne „tűz égett és víz pihent”. Mivel falainak „sarkai nem valának az élet végtelen világát őrizték azok úgy, ahogy azt parancsolának”. Hat ablakán bejövő hat fény Nap-fényt és életet adott a benne az Ég felé forduló imádkozónak. Feltekintve szent eget látott, míg körbe nézve a „kör útján szült világosságra ébredt rá”. Helyét nem a világ, hanem a természet határozta meg. Belehelyeztetett a víz, a tűz, a levegő közös birodalmába, ahol a víz hűsítő enyhülést, a tűz a szellem melegét, a levegő meg a „könnyű teret” adta, ahol a hang, a mozgás vitte tova lelkének akaratát. Benne a tűz mindig az égnek szálló örök áldozatként világította meg önmagát és ez volt számára a legfontosabb. 450
A fenti világot látták a tetején és „körös-körül, körbe-körbe egyre magasabbra és magasabbra szállva a lélek templomában”. A hagyomány úgy tartotta, hogy a templomok lejáratai az alsó világba vezettek, míg „felső járatai”, mint égi utak vezettek feljebb és feljebb, közelebb és közelebb Nimród nagy csillagához... A legteljesebb geometriai formával magával a „végtelen” körrel a kozmosz végtelensége hullott bele a földi megszentelt létezésébe. S itt sajátos tájolással beleilleszkedett a láthatatlan, de jelenvaló szakrális erővonalak isteni mezejébe. Nimród fehér körtemplomaiban valóban megállt a földi idő és egy olyan téridőben csöppent bele a hívő, ahol „az ősök szellemei, mint emberek léptek elő” – ahogy arról a népi emlékezet beszél. Nimród körtemplomait s benne az ősök szellemeit elnyelte és fizikálisan is átalakította az idő. A körtemplomok szent köréből, a szakrális ég-kerek térből „kényelmes nagy hosszhajós templomot produkált az idő és az idegen akarat” ahogy arról Nagy Endre fogalmazott lassan száz évvel ezelőtt. De az idő nem pusztít el mindent maradéktalanul sohasem. Állnak még körtemplomok a Kárpátmedencében szerte szét egy ősrégi magyar hit, egy nagyon nagyon régi, mára alig ismert vallás „körösként” épített mementójaként. Bizonyítva azt, hogy a múlt végleg sohasem válik múlttá...
451
36. Él az Isten „Él-e a Magyarok Istene?” Arany János: Él-e még az Isten „Őskőn áll, ott van Él világa körülötte szenny, hideg és mérhetetlenül nagy sötét...” Bukovinai székely hagyomány „Éli, éli hívta segítségül urát az Úr és ti erre nem emlékeztek...?” Töredék a Szeged környéki vallásos néphagyományból „...Él Isten különös magyar legendája éppen olyan talányos, de egyben perdöntő a magyar mitológiában, mint amilyen a magyar Nimród feltűnése ott az árpádházi nemzetségtábla legelején, a nemzeti emlékezet számára oly fontos ősapa kiváltságos helyén...” Varga László: Emlékezés a magyarok őshonára „…sárgafényes naposmadár, napospárduc az ő állatja” „… az ősapa úgy jött ide akkor, hogy világosságot hozott az iszapos, sötét, lidérces gonoszé tett nagy világra, mert Ő ismerte rég oly rég Él fényes nagy köveinek titkát le is szállt Ő rája – ott akkor egykoron...” Így beszél Nimród két szimbolikus „állatjáról” a Békéscsaba környéki magyar hagyomány. De ezzel még nincs vége a mitikus 452
emlékezésnek, miért is volt szükség Él köveinek a meglátására. Hát azért, mert a „sötét sáros vízzel teljes földön” alig volt szilárd és száraz terület. Ekkor Él fényes és száraz köveket hozott fentről az Ég tetejéről le a földre, hogy általa élő és fénylő legyen minden. Ekkor jött hát Él a földre, hogy Él-etet hozzon és azt a földre leheljen. Mert Él hozta Lélt, aki lelket lehelt, hogy élet lehessen. Mindez a fényes kövek meglátása nélkül lehetetlen lett volna... Ez a valóban mélyen mitikus és különös értelmű szójátékok mögötti, sajátos teremtést lejegyző hagyomány mára már csak ritka, nagy kuriózuma az archaikus magyar Kárpát-medencei hagyománynak. Az őskő által Él fényes és meleg világot „világolt ki” a kiválasztott föld számára. Az élet valamikor ekkor keletkezhetett. S hogy még véletlenül se távolodjunk el a témánktól sietve megjegyezzük, hogy Nimród királya hagyomány szerint a halhatatlan Él Isten világát hivatott megőrizni itt a földnek a „magyari” felén. Él mennyei köveket küldött le az égből a földre egykoron, hogy azokat Nimród „állatjai” a napmadár és a nappárduc „megláthassa” és arra „rája állhasson”, hogy az élet megmaradhasson és örökre „meleg” és „hallhatatlan” lehessen. Nincs kétségünk a felől, hogy ezek a kövek valójában „Napkövek” és a hagyomány szerint az Ég Szemei. Azok az égszemek, amik a naphagyományt égi „szemekbe”, égi „magokba” gyűjtötték az emberek számára. Az égből jött égi kőnek a kultusza nagyon sokáig tartotta magát az ősmagyarok hitében. De magával az égi kő tiszteletével nem voltak egyedül itt a földön. A „mennykőnek” tisztelete a régi, ősi népek hiedelmeiben igen gyakori. Hiszen mint megjegyeztük már az őskő egyben az ősalap, a mennyei fundamentum az a valami, ami elbír, fenntart, megőriz itt a földön „mindeneket”. Ennek a tudatában már nem is csodálkozunk azon, hogy a hagyomány szerint Él-köveiből épült egykor maga Nimród égi temploma is. De nem csak Nimród égi templomának, hanem az ősapa földi templom tornyainak is ezek a kövek voltak a szent fundamentumai. A hagyomány tudtunkra adja, hogy Nimród földi templomai ott épültek meg, ahol ezek a „mennyei kövek”, vagyis Él-kövei a földre hullottak. Tehát Nimród templomainak alapjai különös mennyei kövek, ama magasból jött meteorkövek voltak, vagyis 453
azokra épült rá a maga fizikai és szellemi súlyával az a bizonyos „körös templom”. A templom falai pedig a „föld porából az Ég tüze által lettek összerakva. Mégpedig úgy, hogy az ember a föld nedves anyagát az égből kapott tűzbe rakta, mintegy kiégetve azt, így az a megszilárdulva száraz és kemény lett és így nem fogott rajta sem az idő, sem az „ártó ellenséges kéz”. Ez a mai ember számára kissé körülményesen megnevezett építőanyag pedig nem más, mint a tégla, amit jó minőségű anyagból, kellő ideig és „jó” tűzön égettek ki avatott kezek. A magyar mesehagyomány őrzi a mennyei kő, az égi fundamentum megjelenését itt a földi hazában. Tud annak égi-földi utazásáról és a Nimróddal való szoros kapcsolatáról. A mese úgy tudja, hogy Nimród égi nagy tornyát ott fenn az Orionban menynyei kövekkel rakta körbe, még pedig úgy „olyan formán”, ahogyan azt itt a földön cselekedte egykor az ő templomaival. Kör-körösen, egyre kisebb palotákat emelt rajtuk és így haladt fel egyenesen az Ég felé. Az egymásra emelt paloták legmagasabbika, ama birodalom, ami a legközelebb került a Naphoz – ez volt az ősapa számára ama legkedvesebb. Nem véletlenül említettük már e könyvben többször is a magyar mesehagyomány nappártás tündérszép Ilonáját ezzel a bizonyos legmagasabb palotával kapcsolatban. A mítosz úgy tudja, hogy ezeket a bizonyos mennyei köveket nem közvetlenül az Égből hozta Nimród a csillagbirodalmának elkerítésére. A lényeg az, hogy ezeket az égi köveket előbb az égből a földre, majd a földről újra az égbe kellett vinni, mert csak így lehetett belőle erős fal ott a mennyeknek birodalmában, így „éghetett ki” az a legkeményebbre, a legellenállóbbra, a legtökéletesebbre. ÉL isten ezt az utat szánta a szent kövek útjának. Ezeket a köveket csak úgy lehetett keresztül vinni Nimród misztikus égi kapuján, ha ezek a mennyei kövek megjárták már az ég, a föld és újra az ég misztikus útját, azt a csodás Naputat, az égi körnek magasztos útját. Azt már tudjuk, hogy Nimród templomait Él-köveire építették. Azt is tudjuk, hogy Nimród körtemplomait égetett kövekből építették. Azt, hogy az ősi Napkelet nimródi toronytemplomai a „nagy idők során” hogyan változtak itt a Kárpát-medencében ka454
réjos körtemplomokká, annak a titkát még őrzi az idő. További tény és érdekesség, hogy Nimród körtemplomai nagyrészt a természet dús ölén, sűrű erdők rengetegében épültek egykor. Vajon Él-kövei miért hullottak egykoron a természet ősrengetegének a szívébe, érintetlen vadasparkok, szorosan elkerített vadaskertek paradicsomába, ama fehér „köröstemplomok” fundamentumaként? Természetesen az a mesterségesen vagyis szándékosan elfelejtetett szakrális geográfia szerinti elhelyezés nem lehet a véletlen műve. „Hiszen helye van mindennek legfőképpen az áldozóhelyeknek és az erdők kerek templomainak...” Világosít fel minket az egykori történetíró. Tehát a hely fontos, nagyon is fontos. Ezt a tényt már többször is említettük ebben a könyvben. S ha már újra a szent helyekhez érkeztünk vissza a „szent földrajz” szerinti magyar szakrális élő (Él Ő) földről, a Pilis „Orion-világáról” újra beszélnünk kell itt Él isten köveinek a kapcsán. Természetesen és szinte kizárólag a magyar mitikus néphagyomány és a szakrális népi emlékezet lesz itt is a vezetőnk, legfőbb világosítónk. Már említettük, hogy a Pilis ugyanolyan tulajdonságokkal „lett a világban”, amilyen tulajdonsággal az ég és a föld kapcsolódik a létezés nagy misztériumához. Vagyis van egy fenti meg egy lenti birodalma, amik egymás tökéletes, ahogyan a régiek mondták „körösen teljes” kiegészítései egymásnak. Mivel ez az egész teljesség isteni kapcsolódást őriz, a fények, a színek és a „levegőég” mozdulásai is természetes harmóniában vannak egymással amik, mint „villámkor a fények kitárulkoznak és felfedik egymás titkait”. Nem véletlen, hogy tökéletesen ide illenek a magyar Csontvárynak a Napút képírójának, az égi-földi „Nagy Út” megfestőjének a gondolatai. Hiszen a tiszta fények világítják meg legjobban a gondolatot, azok űzik el a múlttalan sötétséget és némítják el a pénz csörgését, ahogy a költő oly szépen fogalmazott. Az a bizonyos „villanásnyi idejű megvilágosító fény” uralta egész festészetét, ez világította meg az ő sajátosan magyar, csodálatos egyedülálló képeit. Ez az árnyék nélküli tiszta villámfény akkor születik meg, ha a két világ összes erejét egyesítve egyet akar. Ha a felső és alsó világ nem harcol egymással, hanem egyet akar, mégpedig világosítani, a tiszta tűz energiáját felszabadítani. 455
„…két világ él szent hegyünkben alsó és felső, villámión adakozó... szikrákat szóró fehér és tüzes Özsébet boldogító, magyart szabadító” A kilencszázhúszas évek derekán Tóth László által gyűjtött hagyománytöredékben ott találjuk a két alsó és felső világra való emlékezést, ami ott „él” a szent hegyünkben és villámlóan adakozó tulajdonságokkal rendelkezik. Megemlítik fehér szikrákat szóró, tüzes boldogító és magyart szabadító tulajdonságát. S persze ne feledjük pálos Özséb atyának szikrákat szóró fénylátomását, amit nem csak az archaikus magyar írott és verbális hagyomány őrzött meg, hanem mindazt visszaigazoltan megőrizte a hivatalos római katolikus egyházi hagyomány is. Visszatérve a Pilis földrajzához tudjuk, hogy ott a Pilis alatt húzódik egy máig fel nem tárt barlangrendszer, amit minden bizonnyal a pálosok azoktól a különös pilisi remetéktől vettek át afféle rejtett, a világ számára nem ismert okkult népi hagyományként. Ez a pozitív értelemben veendő „fehér alvilág” valamilyen szakrális és máig nem ismert kapcsolódás folytán találkozott a „felső fehérvilággal”. Ez a spirituális találkozás hozta létre Özséb fénylátomását és közvetett értelemben véve magát a magyar pálos rendet is. Az, hogy ennek a rendnek Isten szolgálatán kívül volt egy speciálisan magyar, a pilisi remetéktől megörökölt magyar feladata, ahhoz nem férhet kétség. Ezt bizonyítja maga a rend „világi” története is. Annak teljes és megdöbbentően kiűzetése a magyar hazából, hogy aztán emberöltők múlásával, immár mint nem magyar rend jöhessen vissza oda, abba a hazába, aminek a földjén hajdanán ott a Pilis szent hegyénél megszületett. A rend megdöbbentő és hazug okokra hivatkozó felszámolásáról már írtam a pálos rend és Pilis titkait faggató könyvemben (Gönczi T.: Ennek a világnak). Ezen a mitikus magyar föld közepén leledző szent vidéknek van egy kőőrző hagyománya is, ami számunkra a Nimródhagyomány és az Él istenről megőrzött hagyomány kapcsán többszörösen is fontos lehet, Ezt a hagyomány elég makacsnak bizonyult. Hiába volt itt ún. lakosságcsere, hiába égetett és pusztított 456
el mindent errefelé a török. Bár itt a törökök többek szerint kerestek, kutattak és nem céltalanul pusztítottak. Itt kell megemlítenünk a minden bizonnyal nagyon régi eredetű török-magyar kárdesi (testvéri) tradíciót és a hasonlóan a nagyon régi múltból hozott közös nyelvi, mitológiai és antropológiai hasonlóságot, ami oly sokáig nem volt ínyére az idegen történetírási törekvéseknek. Minderről Arany János és a késői éveiben maga is meg volt győződve, hogy többeket itt ne is említsünk. Mielőtt rátérnénk a már említett érdekes pilisi legendára, tudnunk kell azt, hogy még az 1848-at közvetlenül megelőző időkben is úgy tudták, hogy addig nem éri komoly vész a magyarok országát, ameddig Nimród istenének a köveit nem borítja feledés. Nimród köveiről úgy tudta a hagyomány, hogy egyszerre van lenn és fenn. Két világot tart és közte Magyarországot. Sőt a Magyarok Koronájához is köze van Nimród köveinek. Nimród köveinek ereje ott a Magyarok Szent Koronájában válik élő, megvilágosító fénnyé. Hol is vannak hát Nimród kövei a legendák szerint. Buda körül, erdők rejtekében, fehér csuhások temploma alatt? Hol? A magyar legendárium egyértelműen a Pilis alatt tudja őket. Lássuk hát, hogyan kerültek oda. Valamikor nagyon régen a legenda szerint óriások, sárkányok és olyan növények lakták a Pilist és vidékét, amiknek emberi tulajdonságaik voltak és sohasem haltak meg. Itt van a föld alatt az a bizonyos földalatti birodalom, aminek mintegy alapja, fundamentuma olyan köveken nyugszik, amit Él isten, Nimród istene dobott le az égből, hogy általuk „őrződjön meg az élet”. Addig míg e barlangrendszer vagyis kőbirodalom ÉL istennek kövén nyugszik, addig az élet itt elpusztíthatatlan, mert ezen kövek zárva tartják az alvilág sötét kapuit ott lent... Míg ott lent megőrződnek Él kövei, addig itt fenn is megőrződik az élet, annak jóvoltából. Őrizni kell hát a követ ott lent, a barlangok alatt, a fák és hegyek alatt, mert az az élet vizét nem hagyja soha lefolyni az alvilágba. Beszéljünk hát bőven erről a pilisi kőőrző hagyományról, ősi legendáról. Valamikor itt, ebben a térségben egykor szent kövek hullottak az égből, amik lementek a föld alá mintegy bezárni a háborgó földalatti világ kapuját. Majd ezek a kövek a föld alatt egy össze457
függő kőbirodalommá lettek, amit a hagyomány szerint egy az egek nyelvét beszélő nép vett a birtokába. Azonban ennek a földalatti kapunak a lezárása nem ment olyan egyszerűen, mert az alvilág itt forró és sötét vérével mindig újra és újra kinyitotta ezt a bizonyos alvilági kaput. Egyszer végre megbékült az alsó világ a fölötte levővel és tiszta világos vérével átmosva a kőbirodalom összes járatát, mégpedig úgy, hogy ahol kellett ott lezárva hagyta azokat a bizonyos alvilági kapukat. Olyan pecsétet hagytak ezeken a lezárt alvilági kapukon az égből jött kövek, hogy azok még a legenda szerint az 1800-as évek elején is „tisztán meglátszottak”. Természetesen nem akarjuk profanizálni magát a legendát, de itt óhatatlanul is arra gondol az ember, hogy egy nagyon-nagyon régi vulkanikus esemény van itt hírül adva, mégpedig úgy, hogy ennek az egésznek megőrizték magát a mitikus jellegét. Vajon mikor történt mindez és kik látták és nézték végig ezeket az égiföldi eseményeket, hogy az megőrződhetett a népi emlékezet által? A hagyomány ÉL isten köveiről beszél, amit Nimródnak küldött mintegy segítségül. Így Él isten köveit mintegy örök fundamentumként felhasználva arra épülhettek rá „Nimród kis fehér körtemplomai” benne megőrizve azt a szent tüzet, ami két világ nagyszerű találkozása kor villám formájában jelent meg a földön. ÉL isten életét lehozva ide a földre. Ide a földre a Napkelet gyönyörű egykori világába. Ide a nagyon régi, máig alig ismert Kárpát-medencébe és abba az Erdélybe, ahol egykor Torma Zsófia számtalan olyan tárgyi emléket ásott ki a föld gyomrából, amelyek egyértelműen egy valamikori naphagyományú, napkeleti őshazából származtak. A maguk különös rovás- és ékírásával nyomot hagyva az idő arcán, az egykori tárgyakon. A régi magyar hagyomány úgy tartja, a „vénasszonyok úgy beszélik”, a „nagymamák úgy mesélik unokáiknak”, hogy itt a magyar világ közepében, a szent hegyek karolta Pilisben van elrejtve valahol Nimród gyűrűje. Az a gyűrű, ami egyszer majd megtöri az átkot, azt az átkot, amit Nimród gyermekeire mondtak ki a régi időkben. Akkor majd Él isten kövei, ezek a Nimródnak és általa az ő népének szánt „írott” kövek majd kifordulnak egyszer a Pilis földjéből és megtörik a régi átkot. Mert ott, Él isten 458
egyik nagy kövében benne lesz majd Nimród égi fényt őrző gyűrűje. S kihullik majd minden rossz a magyar idő rostájából és újra felkerül majd Tündérszép Ilona fejére ősi nappártája, hogy jó fényével bevilágolja vele Isten bokrétáját a magyarok csodaszép Kárpát-hazáját. S ahogy írva van a Nap melege és szeretete eltöröl majd egykor minden erőszakot és a Jóisten kertjévé teszi a világot. Ekkor ismerszik majd meg a maga teljességében az Árpádházi szentek „jókirályi” tradíciója. Az Árpádok nimródi nemzetségének e szent magyar emlékezete. Nimród királynak, a világ első királyának, a magyarok legendás ősapjának az emléke tehát örök magyar hagyomány. Kőre épül és abból is születik újjá annak az égi koronájú őskirálynak a gyűrűje által, aki azt az „egy nyelvet” hagyta hátra gyermekeinek, amit még Bábel előtt, a nyelvek összekavarása és a hagyományok szétzavarása előtt beszéltek itt a földön a Világosság és a Nap gyermekei
459
37. Hét tűz, egy beszéd „Ó árpádoknak nemes családfája Kézai Mester csodás Igazsága” N. H. „Ki a szent tüzet tiszteli régi királyok múltját nem feledi, azok emlékét sosem feledi...” „Ki tüzet őriz, múltat őriz ki tüzet éltet, múltat féltet” magyar népének-töredékek „...emeld ki tűzből fényes családfádat, világíts így őseiddel ha már benned nincs másmivel te ember, te magyar.” Nagy Horváth László Már említettük e kötet lapjain Berossost (Beróvót (?), Berosst, Barosst, Berót), ezt a babilóni káld történetírót, írástudó főpapot. Számunkra oly sok mindent hagyott hátra, ami bizonyító erejű lehet. Sok olyan dolgot, ami furcsa módon a „nagy” történelem számára egyértelműen feleslegesnek, kínosnak számított és módjuk úgy szép magyar szóval, hogy rostára került. Nimród nagykirály, mint tudjuk a hajdani szkítáknak nevezett „nemes nemzetségek” első és hatalmas királya volt. De nem csak ezen nemes nemzetségek, a hatalmas szkítaság első királya volt Nimród, hanem a régi magyarság ősapja, az Árpád-házi nemzetségtábla „legelsője” is. Ebből egyenesen következik a tény, hogy a régi magyarság ezen „nemes nemzetség” része volt egykoron. Erről többeknek is volt tudomása, így Zajti, Csontváry, Nagy Ba460
logh és sorolhatnánk a neveket. De mi itt most csak az archaikus magyar hagyomány nimród-képére utalunk, mint bizonyítékra mert számunkra ennél nagyobb és ennél régebben megőrzött hiteles bizonyosság nincs. Berossos (maradjunk e név görögös változatánál, de nyugodtan írhatnánk Beróvót is) az időponti eltérést leszámítva hasonlóan ad hírt a toronyépítésről, mint a magyar hagyomány vagy éppen Kézai Mester. Már jeleztük, hogy a toronyépítés nem valamilyen nehezen értelmezhető istenellenes gőg folytán építődött. Hiszen ennek az építésnek láttuk és olvastuk a maga igen finom mitológiai vallásos-misztikus miértjét. Magának a toronyépítésnek az okaként a többfelé szétszórt utalások magát a vízözönelleni védekezést is megnevezték. A magyar archaikus hagyománya maga igen széttépett formájában arról is beszél, hogy a babilóni égigérő „templonyt” a szent tűz megőrzése céljából építette Nimród, ne hogy az istentelenek a szent tüzet ellopják vagy készakarva „elaltassák, kihunyassák”. A tűz-kultusszal kapcsolatosan a magyar mitológia igen sok dolgot megőrzött. A probléma ott van, hogy a magyar hagyomány mitologikus örökségének nagy része „szétszaladt” és beköltözött a néphagyományba, a mesébe, a különböző és a hivatalos egyház által meg nem tűrt imádságokba, ráolvasásokba. Tehát olyan egységes mitológiai hagyomány, amint az a görögség esetében megmaradt a magyarság esetében egyáltalán nincs jelen. A régi magyar hagyománya lelket tűz által vélte megőrzöttnek. Ha valakinek a lelke elment, akkor a „tüze kihunyt”. A tűznek egyszerre volt embert éltető és léleklátó ereje. Ugyanakkor a tűz által megidézhető volt az ősök szelleme azoknak az utódokat figyelő „fényes tekintete”. Röviden a régi magyar hagyomány spirituális alapját képezte az a felfogás, hogy a lélektüzét táplálni kell, hogy a szemen és az ember „folyékony tüzén”, vagyis a vér által a tűz ereje velük maradhasson, Nimródról a Duna-Tisza közi hagyomány azt adta hírül, hogy: Nimrut a magyarok szülőapja a tűzből jött és a tűz által ment fel az égbe, Az ő ellenségei egykor eloltották az összes tüzet a földön, hogy őt elfoghassák. Ekkor ő bemenekült abba a félkész nagy toronyba, amit ő csinált, 461
ott az Édennél az ő népével. Hogy odaért azt úgy tudta megtenni, hogy különböző állatalakokat vett magára az ő hatalmas égi fényű tűzteste, hogy az ellenséget így megtéveszthesse, Mikor ő a hatalmasságos bábeli tornyához ért felkiabált oda a nagyon magasba a mi nyelvünkön, hogy: – Én vagyok én, Nimrut Él gyermeke, a tűz Ura, a Nap tisztelője itt a földön. Él gyermeke vagyok, ezért Élek. Segítsen meg a Tűz Ura, maga a tüzes Élet. Ekkor kinyitották a tornyot. Ekkor ő oda bemenekült és sietve a nagy tűzhöz került. Elköszönt az övéitől, az ő segítőitől. Tudta, hogy ott kinn kihűlt az Égi tűz, a Nagy Nap, az ő segítője. Ekkor mondta azt, hogy – Égbe megyek, de el nem megyek. Minden tűzben benne leszek. Itt hagyom a hetes tüzet és az egyes beszédet. Még e kettőt megtartjátok veletek lesz Nimrut apátok... Mondani sem kell, hogy Nimród különös tűzhagyománya és Zoroaszternek, mint a tűzvallás alapítójának milyen szoros kapcsolata van egymással. Maga ez a kapcsolat olyan szoros, hogy egyes aspektusaiban maga Nimród és Zoroaszter személye összekapcsolódik, eggyéválik. Olyannyira, hogy egyes ógörög szerzők írásaiban Nimród és Zoroaszter neve egy mitikus személyt takar. Ezekre az igen fontos dolgokra való rálátást maga a hagyomány is igen erősen megnehezíti. Arról van szó, hogy maga az archaikus hagyomány szinte ciklikusan megismételve önmagát Nimród személyéről nem csak mint a magyarok legelső ősapja tesz említést, hanem úgy is beszél róla, mint a nép legfőbb megvilágosítójáról, legfőbb tűzőrzőjéről. Röviden Nimród szerepe a régiek tűzhagyományában elválaszthatatlan. Térjünk most vissza a legendában említett hetes tűzre. Tudnunk kell azt, hogy az ősi tűzkultusz rítusában a tüzet a házban, az otthonban hétszer tisztították meg, hétszer élesztették újra. Mégpedig tették mindezt a hét égi szférának, a hét földi nap Napnak megfelelően. A meghatározott összetételű fémüstökben illatos fát tettek. Olyat, amiknek a füstje és vele annak az illata felfelé, minden Jónak a jó helye felé szállt. Majd az üstöt alulról addig hevítették, amíg az lángra nem lobbant, meg nem született
462
benne a tűz. Ennek a lángra lobbanásnak úgy kellett megtörténnie, hogy a láng maga közvetlenül nem érte a fát. E közben a szent tűz fénye és melege által megszületett maga a szent hang is. Ezen szent hangokból összeállt beszéd alkalmas volt arra, hogy a tűz lélek éltető erejéről meditáljon. Annak a csodálatos útjáról beszéljen mégpedig úgy, hogy ez a szent tűz a maga misztikus természete folytán beleköltözött a rítust végző tiszta szívű emberbe és annak vére által szétáradt benne. A hétszer megtisztított tüzet a hetedik napon minden nemzetség, minden ház és a háznak minden családja elvitte a templomba és a középen álló nagy tűztartó edénybe helyezte. Így az egyes tüzek beleolvadtak a közös nagy tűzbe. Így megszületett analógia folytán a családok és nemzetségek kis tüzei egy nagy közös tűzben egyesültek. Az Egész részt kapott és a Rész pedig Egészt, így a családok, a nemzetségek egy nagy nemzeti közösségben egyesültek. Így az egyéni lélek is egyesült az isteni „nagy lélekkel” pontosabban visszatért hozzá. A nagy Tűz egyesült az őbelőle kiszakadt kicsiny tüzekkel. Itt nem tudjuk kikerülni azt a hasonlóságot, ami ezt a tűzvallást a manicheizmussal összefűzi. Hiszen ha magát a misztikus tüzet a misztikus fénnyel helyettesítjük, teljes hasonlósággal találkozunk. Míg a tűzvallásban a közös nagy Tűzben egyesülnek a belőle kiszakadt kicsiny tüzek. Úgy egyesülnek a manicheizmusban a nagy fénylélekkel a belőle elvett, tőle elrabolt kicsiny világosságok, „fénytermészetű apró tüzek”, a két vallás, a két rítus közötti spirituális hasonlóságra és szoros kapcsolatra a magyar archaikus hagyomány szolgál tökéletes bizonyosságul. Ugyanis a magyar mitikus hagyományban a fénynek, mint világosság-forrásnak tűztermészete, tűztulajdonsága van. Ennek a tűzvallásnak a nyomai azok a bizonyos tűztornyok még a korai magyar középkor idején is ismertek voltak. Sőt a magyar hagyomány az e könyvben már tárgyalt kerektemplomok létezését is összekapcsolja az erőszakkal kiirtott magyar tűzhagyománnyal. Ezen kerek tüzes templomokból tüzes árkok futottak szét. Hogy miért, azt még nem tudjuk. Csak azt tudjuk, hogy nagyon sokáig tartotta magát az a hiedelem, hogy a kerek templomok körül futó árkok „tüzet visznek, tüzet őriznek”. 463
Milyen érdekes, hogy a gestaíró Kézairól maradt fenn, hogy sokat tudott a magyarok „tüzes nemzetségéről”, minden bizonnyal nem véletlenül tette az Árpád-házi nemzetségtábla legelejére Nimródot. Már írtuk, hogy ez a tény nem másról, mint arról biztosít minket, hogy az Árpád-háznak létezett egy megörökölt ősi családfája még az ún. utolsó honvisszafoglalást jóval megelőző időkből, aminek a legelején ősatyaként nem más, mint Nimród szerepelt. Fontos adalék az is, hogy a hunok nagy királya Atilla is ősatyjának vallotta Nimródot és magát a Magor unokájának nevezte. A régi magyar hagyomány kétséget kizáróan arról beszél hogy a latin nyelven írott gestákat megelőzte egy eredeti „magyarul írt”, tehát rovással lejegyzett őskrónika. A hagyomány azt beszéli, hogy ősi krónikáink a maguk eredeti igazságában csak beszélve maradtak fenn. Mintegy „tűz és beszéd” őrzi azokat, mert egykor elárulták azok igazságát... Valószínű, hogy az árpádok, mondjuk így legkorábbi történetírói még kétnyelvűek voltak „értettek rovásul és beszéltek latinul”. Idővel, miután a jelként, beavató írásként is, pontosabban az analogikus értelmezéssel is, tehát többféle szinten is olvasható rovásírást hivatalból és drasztikusan felszámolták, az akkori kollaboránsok átírták a rovással írt krónikákat latinra. Így a latinnal írással együtt a régi írás szellemét is elvették, az abban leírtakat az akkori hivatalos egyházi felfogás nyelvére cserélték. Az írás megváltoztatásával az írás tartalma is megváltozott. Ezért hagyta ránk a régi hagyomány azt az igazságot, hogy az új írás, új lelket is hozott. Még arra sem vették a fáradságot, hogy új papírra írják az „új történetet”. Hiszen napjainkban történt az, hogy Anonymus Gestájának 28. oldalán Koricsánszky Attila rovásjeleket talált. Az erdélyi régi magyar hagyomány roppant töredékesen, de hírt ad az Árpád-ház eredeti nemzetségtáblájáról. Leggyakrabban az alábbi neveket őrizte meg a magyar legendárium ennek az ősiségnek a kapcsán: -Nimród, Hunor, Magor, Dáma, Keve, Tar, Keled, Csanád, Buda, Lél vagy Lélek, Balog, Bulcsu, Csanád.
464
38. Hajtsd le ágad, mutasd gyökered „Gyönyörű fája nemzetemnek Hajtsd le hozzám sűrű ágad, mutasd meg nekem gyökered had egyek gyümölcsödből, had igyak a téged tápláló vízből élet legyen igy néma neved s megmaradásunk súlyos szíved” H. S. Mester Néphagyományunk úgy tartja, hogy a hosszan kesergőhöz, a fájdalmas szívűhöz lehajlik a Jóisten fája őt megvigasztalni. Az aradi legendárium szerint Nimród király az ő tűzét a neki oly kedves fákban rejtette el. Ezek a fák ugyan örökre némák, de élnek és mindent látnak. Több olyan fa is van, amit Nimród fájának tartanak, de leggyakrabban a szomorúfűzt és a tölgyet hívják Nimród fájának. Több legenda is őrzi a földig lehajló, mindig éber „szomorú” fűzt, amint az kívánságot teljesít, misztikus védelmet ad egy-egy számára kedves embernek. Sőt Nimród vidékén olyan fák is nőnek, amik a természet szerint ott nem maradnának meg. Ilyen hely több is van történelmi Magyarországon. A „magyar tenger”, vagyis az adriai magyar part környékén „hideg fák” is élnek, Pécs közvetlen környékén mediterrán fák, a Csallóközben és Dél-Erdélyben is, hogy többet ne is említsünk. A mai Magyarországon ilyen a Pilis vidéke és a Szentendre fölötti olyan fákat is láthatsz, amiknek valójában nem kellene itt lenniük ezen a vidéken. A fák itt különös tulajdonságokkal rendelkeznek. Egyes helyeken olyan öregek, hogy már nem is tudni hány évesek. Vannak olyanok is, amiknek az alakjuk egy nagy óriást jelenít meg, ezekről rend szerint úgy tartják, hogy Nimród költözött beléjük és védi a vidéket. Az életfának, a fába „rejtett” élet misztikus legendájának nagyon régi gyökerei vannak. A néma, de látó életnél nincs bölcsebb hagyomány. Az archaikus mondakincs úgy tartja, hogy Nimród különös alakváltozásait a fák látták és „segítették”. Olyan 465
fa-mítoszaink vannak Nimród kapcsán, amik egyenesen Bábel tornyával függnek össze. Erdély északi vidékein úgy tudják, hogy Nimród, amikor hatalmas tornyát kezdte el építeni a torony közepébe egy bűvös cédrusfa-magot rejtett el azért, hogy egyszer majd, amikor az ellenség már régen lerombolta, széjjelszedte az ő csodás tornyát annak a helyén egy hatalmas cédrusfa nőjön az égig, a Nap melegétől növekedve, föld alatti, rejtett vizektől folyamatosan itatva. Olyan erős lesz és ellenálló ez a cédrus, hogy egykor majd a népek köré gyűlnek imádkozni és táncolni. Mert a tánc és az ima együtt csodákra képes. Ez a fa egykor tüzet és vizet fog őrizni és kivághatatlan lesz. A hely pedig zarándokhely, hol népek fognak megvilágosodni... Ezek után a mondatok után mondani sem kell, hogy Csontváry Magányos Cédrusa jut az ember eszébe. Megérezve itt a mítosz és a természet időtlen erejét. Az égig érő torony helyén nőtt égig érő fa legendája itt az idők fölé nőtt és megfestett igazsággá lett. A másik legenda, ami egy csodafáról és Nimródról szól a következő: Réges-régen mikor még a magyarok egy világban egy nagy hegyekkel határolt tökéletes hazában, egy égi tükörképet megjelenítő hazában éltek Nimród ősapa kijelölt egy helyet – ott a közép közepén – hogy itt ezen a helyen a lentről és a fentről jött erők találkozásánál építsen otthont magának. Így is lett. Kijelölték a helyét egy nagyon nagy kerek templomnak az égi-földi tűz számára. Ki is vágták a fákat azon a bizonyos helyen. De egy hatalmas fa az éjszaka folyamán egyre csak kinőtt a földből. Már hetedszer bújt ki, mire azt mondta Nimród, ez a fa kertem fája lesz és e templom kertjéből fog egyre magasabbra nőni, hogy mindenki ide találhasson ehhez a templomhoz, az én kerek világbeli templomomhoz... Azt is mondják, hogy a nagybetűs (Hely) Magyarországon, ahol az a bizonyos föld alatti meleg tenger ömlik, és mitikus fák nőnek az izzó égig. E vidéken hatalmas hegy és erdő honol és a fák szokatlanul magasra nőnek. Itt a Nap melege és a Föld hidege összetalálkozik és kibékítik egymást. Nincs nagyon hideg és nincs nagyon meleg. Boldogan élnek itt az emberek és csodálatos, illatos gyümölcsök teremnek. Itt a hegy és a barlang megvédi az em466
bereket és az állatokat az idegenektől. Az emberek már a kezdetektől Nimród vidékének nevezik ezt a vidéket. És a magyarok első királyi városa is közel volt ehhez a vidékhez, mintegy vigyázta azt. Itt kiolthatatlan tüzek égtek állandóan, de az embert nem bántották. A fák, ha szükség volt rá lehajoltak az emberekhez, így segítették azokat. Csak annyit kellett mondaniuk az embereknek hogy: Hajtsd le ágad, mutasd gyökered. És az ágakról finom gyümölcsöt, a gyökerekből édes nedvet kaptak a maguk táplálására. Itt a vizek, hűs források formájában törtek a felszínre. A Nap itt nem égetett, hanem kedvesen melegített. Itt az emberek nem öregedtek, csak melegedtek tisztelve Azt, aki mindezt megteremtette. Ezen a vidéken történt az, hogy egyszer a magyarok ősapja mikor még gyermek volt, eltévedt itt a nagy kerek erdőben. Éhezett és szomjúhozott és már majdnem meghalt, amikor az egyik fa lehajlott hozzá és termésével megkínálta. Majd miután a gyermek Nimród jóllakott, hirtelen a fa mellett a földből friss víz zubogott fel és abból oltotta szomját a királyi gyermek. Miután jót evett és jót ivott csak utána egyenesedett fel az a bizonyos csodafa. Mondják, hogy ezen ételtől és ezen víztől lett ő az, ami a magyarok első királya. Itt ezen a vidéken történt az is, hogy a hegyen a fák sziklává lettek és a sziklák emberalakot formázó fákká magasodtak. Azt is beszélik, hogy itt ezen a vidéken olyan emberalkotta építményeket rejt a vidék, amik még az őskirály idejéből való. Itt szívként dobognak a sziklák és emberként beszélnek a fák... Ennek az ágait az emberhez lehajló és a héroszt megetetőmegitató fának van egy apokrif keresztény párhuzama is. Zajti Ferencz: Jézus gyermekkora c. kis füzetében találjuk meg „ÁlMáté” apokrif evangéliumának huszadik fejezetében írottakat: „...történt ugyanis, hogy a (szent család) pusztában való utazásuk harmadik napján Mária a forrón tűző nap sugaraitól egészen elbágyadt. A nem messze levő fára pillantva, mondá Józsefnek: Menjünk és pihenjünk meg árnyékában kissé!
467
Odavezeté azért József az állatot, melyen ült Mária és lesegíté róla. És ahogy letelepedett Mária, feltekintett a magasba nyíló pálmakoronára, mely telis de teli volt kívánatos szép gyümölcsökkel és így szólott Józsefhez: Úgy megkívántam ezeket a szép gyümölcsöket. József azonban mondá: Igen csodálkozom, hogy ezeket mondod, amikor nagyon is jó látod, mily magasba nyúlnak fel a pálma ágai. Az én gondomat az képezi. hogy egy csepp víz sincs immár a tömlőnkben és ki tudja, hol tölthetjük meg újra s mikor csillapíthatjuk szomjúságunkat? Ahogy ott pihent anyja ölében a gyermek Jézus mondá kedves arculattal a pálmafához szólva: Ó te fa, hajtsd le ágaidat Mária anyámhoz és üdítsd fel őt gyümölcseiddel! És íme, e szavakra lehajtá koronáját Mária orcájához a pálmafa. És szedének róla gyümölcsöt bőségesen, jóllaktak belőle és marada is még bőven. Leszedték már az összes gyümölcsöt és a fa még mindig úgy maradt ott földig hajolva, – várva annak parancsára kinek szava engedelmességre készteté. Szólott most hozzá a gyermek Jézus: emelkedj föl pálmafa, légy hatalmas, erős és egykor odakerülsz majd az én kedves fáim közé, melyek Atyám paradicsom kertjét ékesítik ott fenn.
468
Fakadjon forrás gyökerednél az érből, mely elrejtve buzog ott lenn földed mélyiben, hogy feltörő tiszta vize szomjúságunkat oltsa. A pálmafa fölegyenesedett s gyökere mellől hűs édes víz folydogált elő. Ahogy megpillantották az előbukkanó forrást, odasietnek és isznak belőle mindnyájan, s hálákat adnak a mennyei atyának.” Arról is beszél a Pilis környéki helyi fáma, hogy itt a hegyek és a föld energiája más. Ezt a különös és csak itt tapasztalható erőt a hegyek és erdők őrzik meg, teszik halhatatlanná. Ez a különös „delej” energia az „égbement’” Nagyember energiájától lett más, attól lett „erős és magyar”. Ez a nagy és erős ember, aki a hagyomány szerint nem más, mint a világ első királya és az itt lakók ősapja, vagyis Nimród nagy király. Ez a világ az ő világa. Itt a fák, a kövek, a föld mind tudnak róla. Az ő szíve dobban meg itt a kőben, nagyságát mutatják itt meg a hatalmas szálfák és a meredek nagy sziklák. Az ő csodálatos vére őrződött itt meg a tiszta forrásokban és az azóta már kiszáradt patakokban. Az ég itt sokkal de sokkal közelebb van az emberekhez, mint bárhol máshol e csodálatos honban. Az ég itt Balogh Endre szerint „létrát nyújt le a magyaroknak, hogy emlékezzenek nagy és csodálatos ősapjukra és eljuthassanak annak égi-nagy birodalmába.” Oda, ahol az itt a földön lerombolt égi mintájú hatalmas városok máig ott fenn világítanak. Mert a hagyomány úgy tartja, hogy ha valamit az égből vettek és itt a földön emberkéz által romboltak le – annak ősképe ott fenn „örök és fényes marad”. Ez a bizonyos létra hatalmas fákból lett összerakva. Ennek alja fekete színű, mint a megalvadt vér. Legfelső része, ami jóval túlnyúlik a fellegeken aranysárga és hatalmas „világot” vagyis fényt áraszt. Olyan nagy fényt, hogy fénye csak a Nappal mérhető. Ezt a fát a hagyomány életfának hívja, mert általa jut fel az élet a földről fel az égbe. Oda, ahonnan egykor az óriáskirály azt lehozta a földre. Ezért hívják Nimródot a világ első királyának. Ő volt az, aki távolságot nem ismert itt az ember által bírt földgolyón. Hatalmas tornyot emelt a nagy víznek árja ellen. S ahol a víz nem lehetett az úr – mert a hatalmas Jóisten úgy rendelkezett, hogy csak a szélek ázhattak és éghettek, de a közép nyugalmas maradt, mint a magyarok hegyekkel ölelt „kárpáti országa” – oda égi tüzeket őr469
ző kicsiny kerek templomokat állított a szent tűz, a szent élet fenntartására, annak megtisztítására.
470
39. Nimród labirintusa, Nádi Boldogaszszony titka „Világit mint a Nádi Boldogasszony elrejt mint Nimród országútja” Baloghné, Rózsika néni 1969 „..Elveszett a labirintus Ősapánk segítsége” Nagy Tamás „Más már a templom más már az erdő, más annak virága felejtve barlangja ... titkod magyar ottan van felejtve” K.Z. Régóta mondják, hogy az élet egy labirintus végig járásához hasonlít. A nemzet, a történelem, a világok, sőt világkorszakok „végigjárása” is ehhez a labirintus-járáshoz hasonlítható. Az archaikus magyar hagyomány nagyon érzékletesen beszél arról, hogy Nimród égi világa és földi birodalma oly nagyon hasonlatos és ezt a két világot „egy szép gyalogút” köti össze. Persze ennek szép gyalogútnak a meglátásához beavatás kell. Röviden ennek a megtalálása feltételhez szabott... A fenti igazság olyan, mint a földi igazság és a fenti hazugság olyan, mint a lenti aljasság. Vagyis ami fent világos az lent is az és ami fent sötét, az lent is sötét. Van ennek a különös spirituális párhuzamnak egy harmadik igen ritkán kifejtett kapcsolódása is. Arról van szó, hogy ami az égben, a csillagok útján „oly szépen egyenes”, ahogy arról a magyar mese beszél nekünk – az a földi, vagyis az anyagba zárt világban közel sem ilyen égi egyenes, hanem labirintushoz hasonlatos „titokteljes és hosszú”. Ezt az útat a magyar hagyományban „Nimród országútjának” nevezik.
471
Ezt a földi labirintus-járást a görögök mitológiája az egyik legteljesebben reánk marad mitológia-hagyománya maga egészében az utókorra hagyományozta. Kerényi jogosan gyönyörködött el ebben a teljes hagyományban. De még itt ebben a hagyományban is, aki jól figyelt és olvasott a hagyomány lapjai között észrevehette, hogy itt egy korábbi hagyomány tökéletes beépítéséről van szó. Az egész mediterránium töredékes és legyünk stílszerűek „Minotaurus”-arca ezt bizonyítja, erről beszél. De vajon mindehhez a labirintus-mítoszhoz hogyan kapcsolódik az ezerszer is széjjeltépett, többször és tudatosan meghamisított mítosz kincse. Megdöbbentő, de Nimród kapcsán, az „ősapaság—ősatyaság—őskirályság” és természetesen az „ős- és egynyelv” öröksége kapcsán. Mint már többször említettük az archaikus hagyomány befolyásolhatatlan fehérsége „folttalan”, ahogy arról a gyimesi csángó-magyar hagyomány is beszél. A Nagybánya környékéről a Matyóföldre áthozott, átmentett magyar Nimród-hagyomány Nimród fényőrző szerepéről azt hagyta ránk, hogy amikor már nem engedték sem az égen, sem a földi királyságában, sem annak hatalmas tornyai ban, mint templomaiban uralkodni, amikor tőle és népétől elvették azt a bizonyos „egynyelvet”, akkor ő Naphoz fordult segítségért. A Nap odament a Holdhoz és attól kért segítséget. A Hold pedig egy nagyon sokáig tartó éjjelen felkereste a földalatti birodalom királyát, hogy az legyen az első király, az első nyelv urának, Nimródnak a segítségére. Így is történt a földalatti világok ura lehívta a föld alá Nimród nagykirályt és megmutatta neki az ő hatalmas labirintusait ott a föld alatt. Volt ott olyan labirintus, amit hatalmas vizek őriztek és azzal voltak azok telis-teli. Voltak olyan labirintusok, amiket tüzek és forró gőzök őriztek. De voltak olyanok is, amik csodás virágokkal és csodás lényekkel lettek vigyázva. Nimród a sok labirintus között azt választotta, amit élő Fény, hatalmas világosság tartott távol minden földalatti rontástól. Otthonának választotta hát az Élő Fénynek ezt a földalatti birodalmát Nimród ennek a földalatti labirintusnak lett a királyává, ami csodák csodája pont oda esett pont az alatt a földi világ alatt létezik, amit a magyarok történelmi hazájának hívnak. E Kárpát-világ alatti labirintus olyan zegzugos, olyan sok rejtéllyel teljes, mint maga az emberi test. Nimród vé472
gigjárta ezt a hatalmas és világos labirintust és úgy döntött, hogy csinál ezekből kijárást, kiutat ama egész Magyarország felé. Ekkor azonban megállt szándékában, mert nem tudta, hogy hol lehetnek azok a helyek ott lent, ami ide fel az ő népe hazájához elvezethetnek. Ekkor onnan fentről a Nap megsegítette szándékában és azt üzente neki oda le, hogy ahol a labirintus legfényesebb részei vannak, álljon ő pontosan oda és gondoljon erősen az ő népére, az ő fenti szép hazájára és annak a Jóistentől kapott szép nyelvére. Így is lett. Nimród odaállt a labirintusnak arra a részére, ahol úgy találta, hogy a fény a legfényesebb, a legtisztább. S ekkor a gondolat gyorsasága alatt fent találta magát a föld felszínén, és pedig ott, ahol a magyarok Kárpát-hazáját jelölte ki a fényességes Jóisten. Ennek a fényességes világnak a magjában „fehér közepében” a magyarok szent hegye és annak közvetlen környéke áll – vagyis a Pilis. Ama szent vidék ahol a „az jó magyarok első temploma” is állt amit nem véletlenül Fehéregyháznak neveztek el egykor. Nimród király azonban több „fényes” helyet is kijelölt népe számára mivel az előbb említett lenti fényes csoda többször is megesett. S ebből kifolyólag Nimródnak aztán valóban több kedves, szent helye is lett ama szép „kárpátos” Magyarországon. Sajnos ezen helyek többségéről már elfeledkezett a magyar emlékezet. De amiről még tudunk azok ezek: – Csallóköz, Székelyföld, Kalotaszeg környéke, Dél-Erdély közepe, Torda vidéke, Brassót megelőző magyar lakta vidék, Tisza lápvidéke, Balaton felső vidéke, Somogyország és ami mind között a legkedvesebb, az a Pilis hegyes vidéke. Azért oly kedves ez a része a hazának, mert a hagyomány úgy tartja „ott nőtt királysággá” a magyarok birodalma. Ezen a vidéken őrzik a titkot. ami bizonyítja azt, hogy a magyarok valóban Nimród nyelvét, az első nyelvet beszélik. Hiszen a világ bármely helyén, ahol nagyon-nagyon távoli birodalmak emlékeit veti fel a föld – az mind a világ első nyelvén, Nimród nyelvén íródtak meg... Említettük itt ebben a bemutatott Nimród-legendában, hogy Nimródnak a régi magyar hazában több kedves vidéke, több neki tulajdonított, ő általa választott világa is volt. Ezek között volt felsorolva maga a Tisza nagy lápvidéke. Itt kikerülhetetlen az, 473
hogy az analogikus-mitologikus látásmódból kifolyólag magát a föld feletti nagy magyarországi folyókat ne hozzuk párhuzamba a földalatti labirintusokkal. Annál is inkább, mert amikor „kasztrálták” a Tiszát. úgymond kiegyenesítették vagy a műszaki tudomány szavával élve szabályozták a Tiszát. Egy-egy a szóbeszéd által máig fennmarad híradás szerint holmi „vajákos, népi hitű bolond emberek” azon a vidéken azt állították, hogy ezzel a szabályozással elpusztítják a folyó Öregisten által kijelölt útját és vele a föld alatti kacskaringós utat, nagy károkat okozva ezzel a föld feletti és föld alatti világoknak, szembe menve ezzel a magyarok őskirályának a hagyatékával. Igen különösen hatnak ezek a mondatok különösen ennek a könyvnek a lapjain. Ezen a vidéken igen érdekes dolgokat talál az, aki nem rest keresni, kutatni ezen a vidéken az itteni még meglévő magyar népi mitológiában, népi vallási hagyományban. A Tisza „megszabályozása”, az árterek felszámolása, az ecsedi láp és maga a teljes tiszai lápvidék elpusztítása felmérhetetlen kárt okozott, ezt ma már nyugodt szívvel ki lehet, mondani. Pótolhatatlanul odalettek a láp különleges növényei, állatai és ami nekünk most itt e könyvben nagyon fontos elpusztult, odalett a láp népi magyar mitológiájának nagy része. De azért minden teljesen soha nem pusztul hat el. Ha töredékesen is, de még emlékszünk a Lápi vagy Nádi Boldogasszony különös kultuszára. Itt meg kell említenünk, hogy a Nádi Boldogasszonyról két egymástól viszonylag messze lévő tájegységünk is őriz legendákat. Konkrétan a gyulai Nádi Boldogaszszony és a Körös-vidék Nagyasszonyáról és az ecsedi lápvidék Lápi Nagyasszonyáról, a Segítő és Világító Nagyasszony elfeledett magyar kultuszáról van szó. Az előbbiről jóval többet tudunk, mint az utóbbiról. Tudjuk, hogy Bálint Sándor a negyvenes évek végén többször is felvetette, hogy a feledés homályába veszett és az ősi időkre visszavezethető Nádi Boldogasszony kultuszát a római katolikus egyház itt hazánkban újra felelevenítse. Az európai hírű néprajzkutató, a szakrális néprajz avatott mesterének a felvetése sajnos csak felvetés maradt. De minden hagyomány-pusztulás ellenére ennek a kultusznak megmaradtak a nyomai mindkét ún. mocsárvidéken. A kultusz közege a vizes mocsárvidék vagyis a Lápi, illetve Nádi 474
Boldogasszony-legendáinak otthona ugyanaz volt és ugyanaz a nép is lakta a vidéket. Erről a nádas-lápos régi mesevilág kialakulásáról, az előző gazdag világ enyészetéről így ír Harangozó Imre lényeglátó szellemességgel: „Ma, a mezőgazdasági termelésre fogott Alföld népe alig tudja elgondolni milyen lehetett vidékünk a mocsarak lecsapolása előtt, az élő vizek, sárrétek idején. A török idők előtti virágzó országrészt, az ártéri gazdálkodásból és földművelésből élő gazdag falvak népét jórészt elpusztította az évszázados háborúskodás. A hajdanvolt kőtemplomok falait, de még az alapjait is széthordta a valaha oly gazdag lakosság elszegényedett, nyomorba döntött maradéka. A folyók vize, melyeket az egyre szaporodó malomgátak nem engedtek maradéktalanul lefolyni a Tiszába, a XVIII. század elejére pangó vízként elborítja szinte az egész Tiszántúlt. A halak, békák, rákok és teknősök veszik birtokukba a hajdan virágzó falvak határait. A vadliba és kacsa, a gólya, a bíbic és a gém felhőkben röpdös a vidék fölött.” A Nádi Boldogasszonyról, a Nádi Szűz Máriáról tudjuk azt, hogy annak szent képét Gyulamonostorban őrizték. Az a hír is reánk maradt, hogy „Ájtatoskodás okáért nagy népsokaság zarándokol vala ahhoz”. A középkori gyulai kegyhely oly nagy jelentőséggel bírt, hogy 1313-ban még maga az ifjú Károly Róbert is elzarándokolt ide. Magáról a búcsújárás itt kialakult szokásáról nagyon keveset tudunk. Még kevesebbet ismerünk az ecsedi „Lápi Jóasszony”, „Lápi Nagyasszony”, „Lápi Boldogasszony” kultikus múltjáról. Úgy tűnik, mintha a magyar múlt olyan régi vallási kultuszának nagyjait (és azok emlékeit), akinek a neve és tulajdonságának milyensége kapcsán arra következtethetünk, hogy egykor köze lehet a régi magyar valláshoz és kultuszhoz, mintha kiradírozták volna a magyar múltból. Jól sejthető, hogy Nádi-Lápi Boldogaszszony megnevezése mögött egy ősi, népi gondolkodás egy panteisztikus természetmágia Nagyasszonya rejtőzik. Többen kifejtették már, hogy Szent István koronafölajánlása mögött egy régi és 475
egy új kultusz analogikus összecsatolása, azonosítása még pontosabban rejtett összefűzése, a régi vallási alapok folytonosságának egy új hit által való biztosítása rejlik. Ez a tény maga egy hatalmas misztérium és magának a magyar Szentkoronának és a Szentkoronatannak a rejtett és nagyon régi ősiségét bizonyítja. A régi magyar hitvilág szerint a vizes—nádas—nedves—vizenyős, Hold-hatásos terület a „befogadó-szülő” női-anyai tulajdonságok birodalma. A vele azonos erőknek az erőtere. Ez a theotokos, az istenszülő „nagy”-asszony világa. A régi magyarok szerint a segítő-világító istenanya-ősanya földi otthona. Itt van az az otthon, aminek a föld alá és a föld fölé egyaránt van „labirintusa” vagyis föld alatti és föld feletti „országútja”. A magyar égiföldi ősanya-istenanya azonban nem a görög katolikus és ortodox egyházak szlavom istenanyja és nem a nyugati egyház világotkövető, modern Szűzanyja, hanem egy valóban archaikus, egy régi ősvallásból átmentett Magyarok Nagyasszonya, pilisi-pálosi Feketemadonnája. Itt ebben a vizes „Nagyasszonyos” természetbirodalomban az ősi analógiás gondolkozás szerint a kiemelkedő halmok. „kisdombok”, buckák a férfi azon belül a „fiúi” tulajdonságot jelenítik meg. Erről is többen beszéltek már (Balogh, Harangozó, Gálfi és a többiek). Ezt a nagyon régi gondolkodásmódot a mocsaras világhoz hasonlóan rávetíthetjük a hegyesbarlangos Pilis-vidékre a maga „királyi” nagyszerűségében. Hiszen az alatt is – ez alatt is ott találjuk a legenda Nimródlabirintusait. De mi most ne menjünk tovább, maradjunk meg a nád és a láp régi birodalmában. Itt a már említett „férfi halmok alatt” ott vannak az „asszonyi barlangok”. Vagyis azok a lejáratok, amik Nimród apánk labirintusába vezetnek el minket. Ezek a „világító” nagyasszonyi birodalmak, ahogy a hagyomány reánk hagyta „egészben, sértetlenül és szárazon fogadták be az embert” és amikor letelt annak az „ottani ideje”, akkor a föld egészben is adta vissza őket. Mert a „világító Nádi Boldogasszony” vagy a Lápi Nagyaszszonya földalatti magyar birodalmak, Nimród király földalatti labirintusa segítségével megsegítette a nádvidékre, lápvidékre menekült szegénylegényt, „megesett” lányt, beteg embert vagy éppen a feleslegessé vált öreget. Tette mindezt azzal, hogy elbújtatta, rejtett utat mutatott neki. Vagy éppen levezette őt a mocsár 476
alatt lévő földalatti birodalomba, aminek „egyik lejáratán levitte a másikon meg felvitte őt” és ezzel segített rajta. Arról is hírt ad a hagyomány, hogy ennek a labirintusnak van egy „föld feletti” pontosabban égi kapcsolata. Mert a nagyon régi magyar Nimródhagyomány tudni véli, hogy a föld alatti labirintusnak (ahol különféle alakváltozások – párduc, oroszlán, „nagymadár”, bika stb. alakjában teszi a dolgát a magyarok őskirálya) van a Nimródcsillag kapcsán egy közvetlen a „Nimród-égbe” vezető spirituális útja. Ez az út Tündér Ilona aranyhajszálához hasonlatos csillogással, ősfénnyel rendelkezik és Nimród mennyei országútjának neveztetik. Tudjuk azt, hogy a nádasban és lápvidéken különböző gázok felszabadulásakor „lidérc fényeket” figyeltek meg az akkori emberek. Ezek a lidércfények azonban a népi hagyomány szerint olyan szellemlények, amiket csak kiválasztott, arra érdemes emberek láthatnak meg. Azért mert ezek a lények „föld és ég között élnek” és csak ritkán ereszkednek le a földre, és ha le is jönnek onnan – minden esetben feladattal jönnek. Legfőbb tulajdonságuk a „fényesség”, a „világosság” hasonlóan a Nádi Boldogasszonyhoz, ami spirituális vezető „fény” nélkül elképzelhetetlen. Sőt a hagyomány úgy tudja, hogy az Ősapa és ő közötte „a tiszta fény az, ami olyan az embernek, mint a beszéd”. Az természetes, hogy itt a mocsár, a nád, a láp világában a fénynek és a szilárd talajnak életmentő jelentősége van. Ezek segítsége nélkül az ember számára szinte reménytelennek tűnik elhagyni, vagyis „túl” menni ezen a vidéken. Ezért sem véletlen, hogy a Lápi vagy Nádi Boldogasszonynak itt ezen a vidéken, az Ő birodalmában világító ezen belül spirituális értelemben meg- és felvilágosító tulajdonsága van. Ő az, aki megvédi a benne hívőt itt a gonosz lehúzó sötét kreatúráitól, a nádas vizéből hirtelen felbukkanó ember-pusztító szörnyektől. Ő az, aki fényes-világos köntösébe takarva az Óriáskirály földalatti birodalmán át kimenti az embert ebből a világból. Milyen érdekes, hogy ennek a lápi Nagyasszonynak ott a mocsárvidéken éppen egy nagy Óriáskirálya mesebeli segítője. Ennek az óriáskirálynak a sárral tapasztott, hegyes és hatalmas toronytemploma – pont itt a mocsár közepén épült meg és magasodott fel az égig – egészen „Napédesanyánk” kedves otthonáig. A 477
hagyomány úgy tartja, hogy itt ezt a toronytemplomot nem láthatja csak kiválasztott emberi szem, mivel azt egy hatalmas, óriás hatszirmú virág fedi el az érdeklődő szemek elől. Ennek a hatszirmú virágvilágnak a törzséhez oda van láncolva a gonosz világ két rútnyelvű, hüllőtestű démonkirálya. Ezeket úgy lehet felismerni, hogy mindkettő koronát visel a fején és szájuk állandóan nyitva van, mégpedig azért, hogy minden jót, minden szépet rút és sötét testükbe azonnal elnyelhessenek. Ezért kell őket mindig láncon tartani, hogy el ne szabadulhassanak.
29. kép
Már említettük, hogy ennek a Nagyasszonyt segítő óriás királynak itt ebben a vizes birodalomban nem csak felfelé az égbe volt „Útja”, hanem lefelé a föld alá is. Itt a föld alatt a legenda szerint egy hatalmas föld alatti labirintus létezhetett, aminek ő volt a királya. Csak ő tudta ebben a birodalomban az „igazi járást” más, különösen az ő ellenségei be kerülve ebbe a labirintus-világba örökre eltévedtek és ott el is pusztultak. A hagyomány úgy tudja, hogy Nimród van akit megajándékoz az emberek közül az „igazjárással”, azzal az adománnyal, amit nyugodtan nevezhetünk a tisztánlátás spirituális adományának. Aki ezzel az adománnyal rendelkezik az látva-lát a lenti és a fenti labirintusokban is és természetesen az e kettő közészorult földi világban is. Őt nevezték az öregek az Óriás Kedvesének az Ősapa kiválasztottjának. De akit az Ősapa segít, azt 478
segíti az ősanyai gyökerekkel és tulajdonságokkal bíró Boldogasszony is. Annál is inkább, mert van mindkettőjüknek egy kedves ikerállata. Mégpedig az életfájának virágaiból legelésző iker szarvaspár. Ennek az életfának „négy a bimbója és hat a virága” akár csak Nimród égi fájának, ami annak a bizonyos legfelső égi toronyszobájának az ablakából olyan jól látható, hogy még e szoba „tündéri” lakójának az álmába is „belehajlik”. Első olvasatra megdöbbentő, hogy itt ebben a leírt hagyományban együtt találjuk Nimródot, mint e vidék Boldogaszszonyának a nagy segítőjét. De ha jobban körülnézünk összeáll a kép. Annál is inkább, ha megtudjuk, hogy az Őskirály ennek a nagy 30. kép mocsárvilágnak a Vigyázója és a Nagy Vadásza. Mi is lehetne más Nimród, mint „Nagy Vadász az Úr előtt”. A fegyver, amit itt ebben a legendában, itt a nagy mocsárban használ sem más, mint a nyíl. Az a fegyver ami csendes és biztos és aminek az útja „mindig egyenes”. Elvégre ott fenn az égi világban is nyilat tart ő az óriás ama hatalmas nagy kezében. A legenda e fegyver kapcsán nem másról, mint „égi szerszámról” beszél. És fontosnak tartja közölni, hogy e fegyver útja akár a tiszta lélek útja egyenes és fényesen tiszta. Mi sem természetesebb, hogy itt ennek a bizonyos óriáskirálynak magán a királyságán és az óriásságán kívül két „nyilas” jelzője van mégpedig az, hogy gyors és az, hogy néma. Ellentétben a mocsári Boldogasszonnyal, aki ugyan nem gyors, mert csendesen végig hallgatja azt, akinek éppen segíteni akar, de a meghallgatás után mindig teljesíti a kérést. Természetesen ő tud479
ja, hogy mikor és hol tűnik fel ott a mocsaras vidéken ama Óriáskirály és akkor elmondja neki, hogy mit is kíván tőle. Fontos beszélnünk arról, hogy magával a világossággal milyen viszonyban van maga az Óriáskirály és a Nádi (Lápi) Boldogasszony. Nos ez a Boldogasszony mindig fényes, mert hatalmas fényességet sugároz gyönyörű fényes és csodaszép palástja által. Nimród viszont „gyorsaságában fénylik fel”. Vagyis a Boldogasszony naptulajdonságát használja fel arra, hogy gyorsan ittott teremhessen. Mikor éppen nem „vadászik” vagy nem „halad a földalatti vagy égi országútján, akkor nem fénylik, hanem elnyeli a fényt, hogy haladtával felhasználhassa azt. Mint említettük a Nádi Boldogasszony, mint e vidék Nagyasszonya „fényes, nagy, szép és illatos virágként tündököl ott a büdös-bűzös mocsárvilágban. Milyen érdekes, hogy a Pilisben ugyanilyen tulajdonságokkal rendelkezik a pálosok magyar Boldogasszonya. Az a bizonyos Feketemadonna, akinek szintén van lejárása a Pilis barlangbirodalmán keresztül Nimród földalatti labirintusához. Ennek a Nagyasszonynak az arca ugyan fekete, de minden más „ami rajta van vakítóan világló és napfényű”. Ha már ilyen sokat beszéltünk a nádasvidék különös magyar Boldogasszonyáról tegyük fel hát a kérdést, hogy ő hol is lakik magán a birodalmán belül, milyen és hol van az otthona? Arról már beszéltünk, hogy Nimródnak itt is a mocsárvidéken van egy égig érő nagy palotája és természetesen egy föld alatti nagy labirintusa, de az „itteni” Boldogasszony lakáról, annak otthonáról még nem adtunk hírt. Nos a mítosz úgy tudja, hogy a mocsár közepén lakik, hiszen hol is lakhatna máshol. A középvilágnak a mítoszon belül nagyon komoly jelentése van. Gondoljuk csak végig, aki középen lakik e kerek birodalmon belül mind hová egyforma idő alatt ér el, és ez nagyon fontos. Ezt a mágikus középen álló otthont azonban számtalan „mozgóvilág” őrzi. Vagyis oly úszó világ, ami állandóan mozog és oda kétszer egymás után, ugyanúgy nem lehet eljutni. S ha mégis eljutna valaki ide a Lápi Tündérasszonynak is becézett Nádi vagy Lápi Boldogasszony birodalmába ott ama mitikus mocsárvilág valódi közepén nem lát mást, mint egy nyolclevelű, görbe derekú csodafát, amit angyalok őriznek mégpedig éjjel-nappal. Ha az odajutott halandó megfelel a nyolc mágikus próbán, és túl jut az 480
angyalok őrizte, nyolclevelű fán, akkor megláthatja a Lápi Boldogasszony aranyfénytől sugárzó csodálatos nádi birodalmát. Ez a birodalom nagyon könnyű és légies, de ereje és világossága oly hatalmas, hogy az csakis a föld alatti és a föld feletti erők teljes egységéből származhat. S az, hogy ez az erő „teljes” lehessen, ahhoz nem más, mint Nimród őskirály, a magyarok ősapja segítette hozzá. Ez a hármas palota, ami itt áll a láp közepén egyszerre van jelen az égen, a földön és a föld alatt. Éppen ott van, ahol Nimród Óriáskirálynak van ama két bejárata, ami egyrészt egy földalatti birodalom labirintusába vezet, másrészt felvezet az égbe, ahol ö a világ első nagy királya a fegyvereit és egyben egyetlen „napfényű” lányát őrzi. Ez a hely a hagyomány szerint a „Nappal van egy magasságban és a lehető legtávolabb van a Sötétség Birodalmának folyamatosan pusztító világától”. A néphagyomány úgy tudja, hogy a régi magyar szent helyek elpusztításával, a hegyesbarlangos szent magyar fehérhegy (Pilis) vidékének az .elhallgattatásával, a Nagyfolyóból táplálkozó „vizes világ”, vagyis a mocsarak kiszárításával eltüntették a Boldogasszony palotájához vezető utat. Elfedték Nimród ós-óriáskirály égi palotájához és ezzel párhuzamosan földalatti tabirintusához vezető „nimródi országutakat”. Mindezek ellenére az archaikus magyar hagyomány különböző, egymástól távol megőrzött hagyománya szerint ez a bizonyos fénylabirintus tüzet őrző barlangrendszerré változott a hoszszú idők folyamán. Azért, hogy a „tiszta tűz” misztikus, az ősmagyar hagyományban is jelenlévő tradíciója szerint az égbe szálló tiszta „forró fény”, a tűz megőrizze a szent teret akár kimondhatatlanul hosszú időkön keresztül is: A régi magyar hagyománya mesébe csomagoltan, a mítoszban megőrzötten makacsul őrzi és minden hagyománypusztítás ellenére fenntartja azt az emlékezetet, hogy eme nimródi földalatti labirintus magyarországi kijárata máig fennmaradt a Pilisben és a Csallóközben. Sajnos a folyószabályozások eredményeképpen eltüntették a mocsárvidéket, a Nádi és Lápi Boldogasszony birodalmát. S ez által Nimród őskirály földalatti labirintusainak itt lévő feljáratait. S ami megmaradt eme nimródi labirintus-kapuk közül a Pilis a szakrális geográfia szerinti, az Árpád-házi szentek által újra 481
szentelt „élő magyar föld”, a Dobogó-kő rejtélyes vidéke és persze a magyar angyalok és magyar tündérek lakta csodás Csallóköz. E mesevilág titkairól a költő így fogalmaz: „kerek templom súgja, tündér dallam búgja égi nyíl mutatja őskirály titkát, ősanya világát természet hatalmát” Horváth Ferenc: Csallóközi álom (részlet) Érdekes ide való adalék, hogy a történelmi Magyarországtól nagyon messze, Aniban rátaláltunk a Lápi-Nádi Boldogasszony mocsárvilágának közepén trónoló tündérpalotát őrző, „nyolclevelű”, görbe derekú, angyalokőrizte csodafára, mint templomi freskóábrázolásra. Ez a tény ugyan a hagyomány valóságát igazolja, de a hatalmas távolság, ahol minderre ráleltünk ugyancsak megbonyolítja a helyzetet. Horváth Zoltán György – Gondos Béla: Ani, az ősi örmény főváros és magyar vonatkozásai c. könyvben találtunk rá az említett templomi freskótöredékre. A mocsaras vidékek teljes felszámolásával eltűnt, elfeledett lett a Nádi Boldogasszony és a Lápi Nagyasszony vallásos kultusza is. Magáról az utóbbiról szinte csak a néphagyomány egy-egy morzsája beszél el valamit. A gyulai Nádi Boldogasszonyról anynyit tudunk, hogy az Aranybullát kiadó II. András idejében, a Váci püspök bizonyos Boleszláv egy Árpád nevű falut adományoz a gyulai bencés monostornak. Ennek a Gyulamonostornak bizony nagy kincse van. Ez a kincs nem más mint a Nádi Boldogasszony kegyképe. Ugyanis itt őrizték a Nádi Szűz Mária kegyképét. Oly nagy jelentőségű a középkorban ez a gyulai kegyhely, hogy maga az ifjú Károly Róbert is elzarándokolt ide, ehhez az akkor nagyhírű kegyképhez. A hagyomány úgy tudja, hogy többen a magyar királyi uralkodóhoz nagyon közel álló nagyurak és nagyasszonyok közül is gyakran elzarándokoltak ide, a magyar Nádi Szűz Má482
ria csodálatos kegyképéhez. Nimródnak a magyar „kárpát-haza” alatti labirintusáról és annak a mocsárvilág alatt található feljáróiról, valamint Nádi illetve Lápi Boldogasszonynyal való kapcsolatáról csak a mítoszban megőrzött archaikus hagyomány beszél, a történelem viszont hallgat.
31. kép
Vége
483
Résumé L’étude de Tomás Gönczi propose d’analyser un sujet particulièrement intéressant de la tradition populaire hongroise: Ie my the de Nimród Le géant Nimród, père mythique du peuple hongrois, premier grand roi du Monde, apparait dans la tradition populaire et de la mémoire sacrée hongroises comme envoyé du Ciel sur la terre, sa ligure revèt ainsi un caractere sacré. C’est cette idée sacrée qui sera adoptée par Simon Kézai, chroniqueur hongrois du Moyen Age, qui, dans san reuvre, place le roi Nimród à la tête du tableau généalogique de la dynastie Árpád. En comparant I’image biblique traditionnelle de Nimród à celle de la tradition hongroise, I’auteur constate que ce Nimród, roi géant bénévole, pere mythique du peuple hongrois, se distingue nettement de la ligure négative de la Bible qui, en construisant la tour Babel, se révolte contre la puissance divine. Dans san reuvre, M. Gönczi expose toutes les idées de la tradition populaire archaïque concernant la ligure de Nimród en les complétant par celles de la mythologie et de I’histoire des religions alin de pouvoir mieux saisir la ligure complexe du roi, qui, au bout de nombreuses métamorphoses, linit par se transformer en dragon-coq que I’auteur mel en rapport avec l’Abraxa de la gnose. Pour poursuivre des recherches approfondies dans ce domaine intéressant et jusque-là peu connu, Tamás Gönczi s’appuie sur les études de M. Eliade, K. Kerényi, C.G. Jung et sur celles de Nándor Várkonyi qui soutiennent admirablement san interprétation bien originale et tres captivante du mythe de Nimród. Katalin Véghseö Maitre-assistant Université de Veszprém
484
Bibliográfia: A sárkányölő vitéz (magyar népmesék). Bp, 1957. Badiny. J. Ferenc: Ballada, Bp. 2002, Balázs Gábor: Tulajdonnevek a magyar népmesékben, Bp., 1989. Balkányi Szabó Lajos: Debreczen helynevei. 100 helynevének történeti. szájhagyomány; és szónyomozási magyarázata. Debreczen. 1665. Rp Bárány Éva: Babylon és a Biblia, Ősi emlékeink nyomában, Uránusz Kiadó, 2000. Bauval. R: Secret Chamber. The Quest for the Mall of Records, Arrow Books, London. 2000 Baur F: : Das Manicheise Religionsystem. Berlin. 18:51, Bendefy László: A magyarság és a Közép-Kelet. Bp. 1945, Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág I-III. Téka. Bp. 1989. Benkő Lóránd: A magyar nyelv történeti etimológiai szótára. MTA. é.n Benolts. Luc: Signes, Symboles et Mythes. Paris, é.n, Bene Nagy János: A mese, A Magyarság néprajza XII, Bp., Bene Nagy János: Magyar szólásaink és a folklór. Etnográfia LXIII. Bibliai nevek és fogalmak. Primó Kiadó. 1998. Bibó István: A számok jelentése és a gondolkodás alapformáinak története. Metrum. Bp.. 1989, Bíró Lajos: A fehér ló. Írástörténeti Kutató Intézet, Bp.. 1998 Blacker-Loewe: Ancient Cosmologies, (The Cosmology of Ancient Egypt) The OeorgeAllen & Unwin Ud. London. 197:5. Bobula Ida: Válaszok. A Fáklya kiadása. USA. 1971. Bodor Lajos: Magyar pogány hitregék, Kolozsvárott. özv. Barráné és Stein kereskedésében. 1842. Brentjes. B.: Die Orientalische Weil. VEB. Berlin. 1970. Broly-Johansenu: Északi sziklarajzok. Gondolat. Bp., 1979 Cambell. .J.: Oriental Mithology. Pinguin Books, 1976, Cambell. .J.: Primitive Mythology. Pinguin Books -.. 1976
485
Cambell. .J.: Creative Mythology. Pinguin Books, 1976. Cambell. .J.: The Mask. of God: Occidental Mythology. Pinguin Books. 1976. Childe. G.: The Danube in Prehistory. Oxford. 1929. Chorenavi Movszesz: Nagyörményország története. Arménia Népe Kulturális Egyesület, Bp.. 2000. Contenau. G.: La civilisation d'Assur et de Babylon. Paris. 1951, Crump. Thomas: A számok antropológiája, Édesvíz Kiadó, Bp, 1998. Czuczor Gergely — Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, Pest. 1862. Budapest. 1874, Csilléry K. Klára: A magyar nép bútorai. Corvina. Bp., 1972 Daczó Árpád (F Lukács G.F:M.): Csiksomlyó titka, Mária tisztelet a néphagyományban. Pallas Akadémia Könyvkiadó. Csíkszereda. 2001. Dante Összes művei. Helikon. Bp.. 1962. Dávid Antal: Bábel és Assur. Szent István Társulat. Bp, 1928. Dégh Linda: A népmesekutatás új útjai. Néprajzi Tanulmányok. Bp.. é.n, Derera Mihály: Szárnyas istenek, földi bálványkák. Móra Könyvkiadó. Bp,. 1982, Dercsényi Dezső: A magyarországi művészet tört. 1. kötet. 1. kiadás, Bp. 1956. Dercsényi Dezső: A román kor művészete. 1. Bp.. 1970. Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága. Bp. 1967. Diószegi Vilmos: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben. Akadémia. Bp. 1998, Bp Diószegi Vilmos: Sámánizmus. Bp, 1962. Domokos F. Pál: Finnugor-szamojéd (Urali) regék és mondák I-II.. Móra. Bp. 1984. Dömötör Sándor: Az ördög szó- és motívum története. Ethnográfia LXXVIII/l. 1967. Dúc. László: A közöttünk élő turulmadár. Magyar Ház Alapítvány, Bp 1999, Dr. Frazer. J. G.: Az aranyág. Századvég. Bp. 1995. Drössler. Rudolf: Amikor a csillagok istenek voltak. Akadémia. Bp.. 1986 Dumeziel. J. : Mítosz és eposz. Társadalomtudományi Könyvtár. Gondolat Bp. 1986
486
Eliade. M. :A szent és a profán. Európa, Bp. 1977. Eliade. M.: Képek és jelképek, Európa. Bp, 1997 Eliade. M. : Aspect du mythe, Paris, 1963 Eliade. M.: Az eredet bűvöletében, Cartaphilus, Bp., 2001. Eliade, M.: Az örök visszatérés mítosza. Európa. Bp.. 1993 Eliade. M. : Comentarii ta legenda mesterului Manole, Bucuresti, 1943 Eliade. M.: Misztikus születések. Európa, Bp, 1989. Eliade, M. : Vallási hiedelmek és eszmék története I-III Századvég Kiadó. 19941998 Eliade. M. : Aspects du mythe, Paris. 1963 Eliade. M. : Shamanism an Overview in Eliade, M (ed.) The Encyclopedia of Religion. New-York. Mac Millen, vol 13. 202-208 Endrey Antal: A magyarság eredete Magyar Intézet Melbourne. 1982 Erdélyi Pál (szerk.): Kurucz költészet Franklin-Társulat Bp, 1903 Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágok-lőtöt lépek. Magvető. Bp, 1976 Erdész Sándor: Ámi Lajos meséi I-III, Új Magyar Népköltési Gyűjtemények XIII-XV. Bp.. 1968. Európa a kora középkorban (szerk, Orosz István) Debrecen, 1997, Faragó József: Aranyhajú testvérek, Romániai népmesék, Bukarest 1964 Faragó József: Gyönyörű Bán Kata, Dacia. Kolozsvár, 1973 Farkasinszky Tibor: A háromkirályok vagy mágusok ősi magyar párhuzamai. Magyar Őskutatás Füzetei 4. Miskolc. 2002, Farkasinszky Tibor: Magyarok aranya a Nagyszentmiklósi Kincs. Turán. V. évf. 5. sz. Fáy Elek: A magyarok őshona. Legrégibb nyomok. Fáy Társaság Közhasznú Egyesület Bp, 200. Féja Géza: Lázadó alkonyat Bp.. 1970 Fettich Nándor: Vallásos jellegű varázs szövegek a magyar néphitben, Etnographia. LXXXII, 1.44-69. old Filoramo, Giacomo: A gnoszticizmus története. Hungarus Paulus, Kairosz Kiadó. Bp, 2000 Flavius. J.: A zsidók története. Gondolat Bp. 1983 Fodor Sándor: Arab legendák a piramisokról, Akadémia. Bp, 1971
487
Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig. Antológia Kiadó, Lakitelek. 1994. Földes Péter: Ha az ősi krónikák igazat mondanak, Móra, Bp.. 1982. Földes Péter: Vallanak az ősi krónikák. Kozmosz Könyvek, Bp.. 1986, Frazer. J. G. : Az aranyág. Osiris-Századvég. Bp. 1994. Frazer, J. G. : Les Origenes de la familie et du clan, Paris. 1922 Frédérick Tristan: Les égares, roman. Baland. 1983. Fröhlich Ida: A Vízözön-mítosz, Világosság. 1974/12, Geisswein Sándor (Dr.): Mizraim és Assur tanúsága I-II., Győr, 1887. Gennep, Arnold Van: La formation des légendes, Paris. 1930 Gennep, Arnold Van: La formation des légendes, Paris. 1920, Gervers-Molnár Vera: A középkori Magyarország rotundái, Akadémiai. Bp, 1972. Ghirshman. R.: Az ókori Irán. Médek, perzsák, párthusok. Gondolat Bp. 1985, Gilbert. A.D.: Napkeleti bölcsek, Laurus Könyvkiadó, 1997, Gombócz Zoltán-Melich János: Magyar Etymologiai Szótár. Bp, 1914-1942 Gönczi Tamás: „Fény hatalmában. mid rabságában...” Mítosz II. Debrecen. 1991. Gönczi Tamás: A csendes hősiesség anatómiája, Liget II, évf, 1989. Gönczi Tamás: A fényhagyomány egyiptomi gyökerei. Debrecen é.n. Gönczi Tamás: A kétlelkű kozmosz legendája, Mítosz II. Debrecen. 1991. Gönczi Tamás: A kígyó ólja. Pendragon Füzetek. III. Debrecen, 1992 Gönczi Tamás: A kő, Vándor, I évf. Debrecen. 1989 Gönczi Tamás: A magyar mese mitikus alapelemei, Mítosz II, Debrecen. 1991 Gönczi Tamás: A Napba öltözött város, Országépítő, 1991/4 Gönczi Tamás: A pálos eszmény. Debrecen. 1992. Gönczi Tamás: Alkímia és az európai szellemi hagyomány. Debrecen. 1995 Gönczi Tamás: Az Árpádok kereszténysége. Mítosz III. Debrecen, 1992 Gönczi Tamás: Az eredet élménye I-II, Debrecen, Mítosz III-IV. 1992 Gönczi Tamás: Baalbeki mítosz és a kusita hagyomány. Mítosz II. Debrecen, 1991
488
Gönczi Tamás: Bábel örökében, Debrecen, 1987 Gönczi Tamás: Egyiptom, Melkizedek és a magyar koronázási hagyomány, Mítosz IV, Debrecen, 1992 Gönczi Tamás: Eliade mítosz-szemlélete. Bp. én Gönczi Tamás: Ennek a világnak (Pilisi titkok, pálos barátok), Bé-Bé Kiadó, Bp. 2002 Gönczi Tamás: Fehér hagyománytói a Fehér Egyházig. Budapest 1998 Gönczi Tamás: Fény és dicsőség. Adalékok a fény és a szakralitás kapcsolatához, Liget II, évf. 1989. Gönczi Tamás: Bárány és főnix. avagy egy napvallás töredékei KeletMagyarországon. Bp, 200 1. Gönczi Tamás: Gnosztikus lélekszimbólumok és kozmikus út az archaikus hagyományban. I Mítosz II, 1991. Gönczi Tamás: Írás és emlékezet Pendragon Füzetek 1, Debrecen, 1993. Gönczi Tamás: Különleges tudatállapotok a tibeti buddhizmusban, Mítosz II, Debrecen, 1991. Gönczi Tamás: Magyar pesszimizmus. Hunnia, 199019. Gönczi Tamás: Nap előtt haladva (Élő Napa magyar folklórban), Debrecen, 1990. Gönczi Tamás: Napbanéző magyarok. Erdélyi Tükör. II évf.. 1990 Gönczi Tamás -Tóth László: Jel. mítosz, hagyomány. (Tűzmisztérium és fehérlókultusz amagyar hagyományban) Mítosz III, Debrecen, 1992. Gönczi Tamás: Napúton (Ősvallás. mítosz, tradíció Csontváry írásaiban és művészetében). Uránusz Könyvek 12,. Bp.. Uránusz Kiadó. 2002, Gönczi Tamás: Özséb és a magyar fehér hagyomány. Bp.. é.n. Gönczi Tamás: Pálos művészet és időtlenség I-II, Mítosz III-IV, Debrecen, 1992. Gönczi Tamás: Töredékek az ünnep anatómíájáról, Vándor VI, 1992, Gönczi Tamás: Tűztündér visszanéz (Tűzhagyomány és a magyar népmese). Mítosz III, Debrecen, 1992, Gönczi Tamás: Verbális hagyományörökítés a Kárpát-medencében. Bp. én, Gönczi Tamás—Tóth László: Megszentelt tűznek erejével... (Tűzmisztérium és fehérló-kultusz a magyar hagyományban) Mítosz III. Debrecen1992. Gönczy Ferenc: A természeti elemek kultuszának..., Ethnográfia, XXI.
489
Grandpierre Attila: Az élő világegyetem könyve, Válasz Könyvkiadó. Bp. 2002 Grandpierre K. Endre: Az ősi magyar hitről, Ősi Gyökér, XXX l4 Graves-Patai: Héber mítoszok. Gondolat Bp.. 1969, Grimm, Jacob: Deutsche Mythologie. Wien-Leipzig. 1939. Guenon. R.: Symboles de la Science Sacrée, gallimard, 1962. Guenon, Rene: Metafizikai írások II, Világkirály, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Bp.. 1993, Gyártás Ágnes: Orion és családja. Ősi Gyökér. XXXI. évf 2, sz. 29-35 P Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet Régi kérdések – Új válaszok. Balassi Kiadó. Bp.. 1993 Hahn István: Istenek és népek, Bp. 1968. Hahn István: Az ókori Kelet története, Bp 1972. Hahn István: Nimród alakja a szír mondai hagyományban, Antik tanulmányok XXXIII, Bp.. 1954 Hamvas Béla: Scientia Sacra, Az őskori emberiség szellemi hagyománya, Magvető. Bp" 1988, Hancock. G. : Istenek kéz jegyei. Alexandra Kiadó, PécsDebrecen, 1997, Harangozó Imre: Adalékok a moldvai magyarok eredetének, kultúrájának és népi emlékezetének kutatásáról. TuránII. új évf./5 Harangozó Imre: Elmentem a Szent Están Templomába. Masszi Kiadó. Bp. 2001. HarangozóImre: Krisztusz házé arangyosz, Ipolyi Arnold Népfőiskola, Újkígyós, 1998. Harangozó Imre: Ott hul élnek vala a magyarok, Ipolyi Arnold Népfőiskola. Újkígyós, 200 1 Harangozó Imre: Sokat gondolkoztam a régi atyákról, Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó Kft Bp.. 2003, TuránKönyvek 4, Harmatta János (szerk.) : Ókori keleti chrestomathia. Bp 1965. Hawkes-Wooley: Prehistory and the beginnings of civilisation. N Y 196.3. Hegyi Dolores: A görög Apollón kultusz. Akadémia. Bp. 1998 Heltai Gáspár: Válogatott munkái. Bukarest. 1957. Hermann Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse. Budapest 1914 Herodotosz: A görög-perzsa háború. Bibliotecha Oasoica. Európa. Bp. 1989.
490
Holló Domokos: A garabonciás alakja a magyar… Ethnográfia Xl\( Hóman Bálint: A Szent-László-kori Gesta Ungarorum és XII-XIII. századi leszármazói. Forrástanulmány. Bp.. 1925. Hontl János: A mese háttere. Ethnográfia LI. Hontl János: A mese háttere. Ethnográfia LI. 1940. Hontl János: Válogatott tanulmányok. Bp.. 1962. Hoppál Mihály (WI.): A tejút fiai. Tanulmányok a finnugor népek hitvilágából. Európa Könyvkiadó. Bp.. 1980. Imre Kálmán: A magyarok története új megvilágításban – Kranty elméletének továbbgondolása. Heraldika Kiadó. Bp.. 200. Ipolyi Arnold: Magyar Mythológia I-II. II. kiadás. Zajti Ferencz. Bp.. 1929. Ivanov. V.V.: Nyelv, mítosz, kultúra. Gondolat Bp.. 1984. Juhász Vilmos: Ré fiai. Bp.. 1979 Jung. C.G. : Aion, Adalékok a mély Én jelképiségéhez. Akadémia. Bp.. 1993. Jung. C.G. : Az ember és szimbólumai. Göncöl. Bp. 1993. Jung. C.G. : Gondolatoka látszatról és a létezésről. Kossuth. Bp.. 1996. Jung. C.G.: Gondolatok a jóról és a rosszról. Kossuth. Bp.. 1996. Jung. C.G. : Gondolatok a vallásról és a kereszténységről. Kossuth. Bp. 1996. Jung. E.- Von Franz: A grál legenda lélektani szempontból. Európa. Bp.. 2002. Justinius: Világkrónika. Ford. Horváth János. Helikon Kiadó. Bp. 1992. Kabay Lizett: Kulcsképek kulcsszavakhoz. Főnix Könyvek 24. Debrecen. 2002. Kadra Kabos: Magyar Mythologia. Eger. 1897. Kalevala. Finn nemzeti költemény I-III. ford.: Vikár Béla. Bp.. 1940. Kállay Ferencz: A pogány magyarok vallása. Lauffer és Stolp. Pest 1861. Kálmány Lajos: Hagyományok I-II. Vác. 1914. Katona Lajos: A magyar mythológia irodalma. Ethnográfia VIII. 1891. Katona Lajos: Párhuzamok magyar meséink és egyéb… Ethnográfia II. 1897. Kenton. WO: Astrology. The Celestial Mirror. Tharnesand Hudson. 1991. Képes Krónika. Europa Kiadó. Bp. 1971. Képes Krónika. Ford.: Bellus Ibolya. Pro Memoria sorozat Európa Könyvkiadó. Bp.. 1986.
491
Képes Krónika. Szerk.: Geréb László. Olcsó Könyvtársorozat Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp.. 1978. Kerényi Károly: Az isteni orvos. Tanulmányok Asklépíosról, kultuszhelyeiről. Európa. Bp. 1999. Kerényi Károly: Görög mitológia. Bp. 1977. Kézdy-Vásárhelyi Zoltán: A magyarok útja Indiától Pannóniáig. Stephaneum. 1939. Rp. Kiss Lajos: Lidérc a hódmezővásárhelyi népnél. Ethnográfia XXXIV. Klengel-Brandt: Utazás az ókori Babilóniába. Corvina Kiadó. 1973. Komjáthy István (ford.): A Nap lakodalma. Román népballadák. Debrecen. 1947. Komoróczy Géza: A Biblia és az ókori kelet 4. Világosság. Bp.. 1974. Koroknal Béla: Jung és a gnózis. MJf szemináriumán tartott öt előadás rövidített, szerkesztett változata. Szerk.: Szombati Ágnes. Bp.. 1992. Kovács Ágnes: Benedek Elek és a magyar népmesekutatás. Ethnográfia LXII. 1961. Kovács Ágnes: Kalotaszegi népmesék I-II. Új Magyar Népköltési Gyűjtemény. Bp.. 1943. Kovács Ágnes: Kísérletek a mesetípusok tisztázására. Néprajzi Közlemény II/34. 1957. Kovács Éva: Árpádkori ötvösség. Corvina. Bp.. 1974. Koricsánszky Attila: Megsemmisült róváskódex Anonymus Gestájában. Turán. VI: érv 5. sz. 2003. szeptember-október Kömer Tamás: Mutatványa készülő Hiedelem-katalógusból. Ethnográfia LXXX. 1970 Kőváry László: Erdély régisége; és történelmi emlékei. Stein János Magyar Királyi Egyetemi Könyvkereskedése. Kolozsvár. 1892. Kristó Gyula: Tanulmányok az Árpádkorból. Magvető Kiadó. Bp. 1983. Kristó Gyula: Tanulmányok az Árpád-korból. Nemzet és Emlékezet. Magvető. Bp. 1983. Kriza János: Vadrózsák. Bukarest 1975. Krupa András: Hiedelmek, varázslatok, boszorkányok. Békéscsaba. 1974 Lamme1—Nagy: Parasztbiblia. Gondolat. Bp.. 1985. László Gyula: Hunor és Magyar nyomában. Bp.. 1967.
492
László Gyula: A népvándorláskor művészete Magyarországon. Corvina. é.n. László Gyula: Őseinkről. Gondolat, Bp. 1990. László Gyula: Őstörténetünk legkorábbi szakaszai. Bp.. 1961. László-Rácz: A nagyszentmiklósi kincs. Corvina. Bp.. 1978. Lipin—Belov: Az ékírás regénye. Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó. Bp.. 1956. Lips, J. E.: A dolgok eredete. Bukarest 1958 Losonczy Anna (összeállította): Nimrud népe – ősi múltunk bizonyítékai. Bp. 1994. Luby Margit: Bábalelte babona. Mamar Könyvkiadó. Bp.. é.n. Lukácsy Kristóf: A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei. Kolozsvár1870. Lüken Henrik: Az emberi nem hagyományai a pogányok között, Lonkay Antal Könyvnyomdája. Nyomatott Hunyadi Mátyás Irodalmi és Könyvnyomdai Intézetében. Pest. 1871. Lükő Gábor: A magyar lélek formái. Exodus. Bp.. 1942. Madár Ilona: Sárrétudvari hiedelmek. Néprajzi Közlemények XIII-2. 1967. Magyar népballadák. Bp.. 1974. Magyar Zoltán: Szent István a néphagyományban. Osiris Kiadó. Bp.. 2000. Magyarország műemléki topográfiája I., Esztergom műemlékei I. Bp.. 1948. Magyarország műemléki topográfiája II., Győr-sopron m. 1/I. Bp.. 1953. Magyarország műemléki topográfiája III., Nógrád megye műemlékei. Bp.. 1955. Magyarország műemléki topográfiája IV., Budapest műemlékei I-II.. Bp.. 1955. Mahler Ede: Babylónia és Assyria. Zikkurat Könyvek. Debrecen. 2003. Makay János: A laskodi Szent László Freskó... Bp.. 2001. Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja. Szeged. 1995. Mandles György: A rejtélyes írások könyve. Az írás kialakulásának rejtélye. Albatrosz. Bukarest. 1981. Mándoki László: Az Orion csillagkép a magyarságnál. Néprajzi Értesítő XI. 1958 Maróth Károly: Vallás és mágia. Ethnográfia. Xl~ 1933.
493
Marschalek Ákos: Történelem, írástudók árulása – magyar eredetmondák – Westprodukt Kft. Bp.. 2202. Maspero. G.: History of Egypt Vol. I. London. 1903. Maspero: Az kelet ókori népeinek története. (Marczali Henrik Nagy Képes Világtörténet) Franklin Társulat Bp.. én. Mészöly Gedeon: Ó-magyar szövegek nyelvtörténeti magyarázatokkal. Budapest 1956. Molnár V. József: Az emberélet szentsége. Debrecen. 2001. Molnár V. József: Világ-virág. A természetes műveltség alapjelei és azok rendszere Örökség Könyvek. Örökség Alapítvány. Bp. 1996. Móser Zoltán: Tündér-változat. Valóság. 1980/11. Mitológia ABC. Gondolat Kiadó. Bp.. 1973. Mitológiai Enciklopédia I-II. (Szerk.: A. Tokarev) Gondolat Kiadó. Bp.. 1988. Nagy Olga: A táltos törvénye. Népmese és esztétikum. Bukarest 1978. Nagy Olga: Hősök, csalókák, ördögök. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest. 1974. Nagy Olga: Lüdérc sógor. Bukarest. 1969. Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története. Transsylvania. Buenos Aires. 1968. Oláh Imre: A Nimrud hagyomány. Ősi Gyökér kiadása. Buenos Aires. 1985. Ó-Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások. Gondolat Bp.. é.n. Orbán Árpád: Nimrud király népe. (A magyarok őstörténete). Péter Perenc kiadása. Csíkszereda. 1942 Orosz L. Wladimir: A jelen és az idő. Staiker Studió. Debrecen. 2001. Ortutay Gyula: A szájhagyomány törvényszerűségei. Ethnografia. LXXVI. 1965 Ortutay Gyula: Fedics Mihály meséi I-II. Új Magyar Népköltési Gyűjtemény. Bp. 1940. Ortutay Gyula: Magyar Népmesék. Bp. 1960 Paál Zoltán: Arvisura. Püski. Bp. 1996 Parrot. A.: Zigurats et Tour de Babel. Paris. 1921. Parrot. A. : Zigurats et tours de Babel. Paris. 1921 Pass László (Dr.): Nimród feltámadt Kézirat gyanánt Magyar Adorján Baráti Kör. Bp.. 1996
494
Pócs Éva: A magyar ráolvasások műfaja. Népi Kultúra – Népi Társadalom. 1968. Propp. V. J: A mese morfológiájának kérdései. Bp. é.n. Róhelm Géza: A bűvös tükör. Válogatás Roheim Géza tanulmányaiból. Magvetó Könyvkiadó. Bp. 1984 Róhelm Géza: A külső lélek és synonymái a népmesében. Ethnogmfia ~ 1915. Róhelm Géza: Magyar néphit és népszokások. Universum Reprint Szeged1990. Roll E.: Mani der Gesandte der Lichts. Stuttgart. 1989. Ruedl. C.: Le Manicheisme, son fondateur... Paris. 1949. Santarcangeli P: A betűk mágiája. Európa Könyvkiadó. Bp.. 1971. Santilllda-Dechend: Hamlet Malma. Értekezés a mítoszok és az idő szerkezetéről. Pontifex Kiadó. Bp.. 1995. Schneider, Wolf: Városok Urtól utópiáig. Gondolat Bp. 1975. Sebestyén Gyula (Dr.): A magyar honfoglalás mondái. Magyar Ház. Bp. 2001. Sebestyén Gyula: Regös-énekek. Atheneum. Bp.. 1910 Sebestyén Gyula: Regős énekek. Bp én. Sebestyén László: Kézai Simon védelmében. Őstörténeti tanulmányok. Nap Kiadó. II. kiadás. Bp.. 2000. Sinka István: Vád-versek- Magyar Élet Kiadása. III. kiadás. 1942 telén. Solymossy Sándor: Az égbenyúló fáról szóló mesemotívumok. Ethnográfia XVI. 1950. Solymossy Sándor: Keleti elemek népmeséinkben. Ethnográfia XXXIII. 1922. Solymossy Sándor: Magyar ősvallási elemek népmeséinkben. Ethnographia. XXXX. 1929. Solymossy Sándor: Népmeséink sárkány alakja. Ethnográfia XLII. 19:51. Solymossy Sándor: Magyar ősvallási elemek népmeséinkben. Ethnográfia XV. 1929. Strabon: Geographica. Bp.. 1977. Strausz Adolf: Világteremtési mondák a bolgár hagyományban. Ethnográfia VII. 1896. Szabó T. Attila: Húgy, hogy. Magyar Nyelv. LIV. 1958. Szabó T. Attila: Moldvai csángó csillagnevek. Nyelvőr. LXXXI. 1957.
495
Szabó, T. Attila: Erdélyi szótörténeti tár. Kriterion. Bukarest 1978. Szarvas Gábor: Mit beszél a göncörcsillag? Nyelvőr. XVII. 1888. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház története I. Bp.. 1983 Székely János: A mítosz értelme. Bukarest 1994. Szendrei Zsigmond: A nép élő hitvilága. Ethnográfia. XLIX, 195. Szendrei Zsigmond: A varázslatok eszközei. Ethnográfia XLVIII. 1957. Szendrei Zsigmond: A varázsló cselekvések személye, ideje és helye. Ethnográfia XLVIII. 1957. Szendrei Zsigmond: Ember- és természetfeletti lények a szalontai néphitben. Ethnográfia XXV. 1914. Szendrei Zsigmond: Szatmár a magyar néphitben. Ethnográfia. XLVIII. 1957. Szendrei Zsigmond: Szatmár megye néphagyományai. Ethnográfia XXXVIII. 1927. Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentumában foglalt egész Szentírás. Magyar nyelvre fordította: Károli Gáspár. Biblia Társulat én. Szulovszky János: Napisten születése. In: Világfa (próbaszám). é.n. Tábori László: Egy alig ismert ókori világ Párthia. Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó. Bp. 2005. Takács György: Aranykertben aranyfa. Gyimesi. hárompataki. Uz-völgyi csángó imák és ráolvasások. Szent István Társulat. Bp.. 2001 Targum Jonathan ben Urielzum Pentateuch. Berlin. 1905 Thuróczy János: A magyarok krónikája. Európa Kiadó. Bp. 1978. Torma Zsófia: Sumér nyomok Erdélyben. Magyar Őskutatás Kiadása. Buenos Aires. II kiadás. 1975. Torma, S. : Ethnographische Analogien. N Costelnoble. Jena. 1894. Tóth Tibor: Manicheizmus. Debrecen. 2002 Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia. Gondolat Bp. 1960 Turán. XXXIII. VI: évf. 2005. január-február. Tüdös S. Kinga: Háromszéki templomvárak. II. bővített kiadás. Mentor Kiadó. Marosvásárhely. 2002. Vámbéry Ármin: A török-tatár népek primitiv culturájában az égi testek. Értesítő a nyelv és a szép tudomány köréből. VII kötet Bp. 1897 Varga Csaba: Az ősi írás könyve. Fríg Kiadó. Bp.. 2002.
496
Varga Domokos: Ős Napkelet. Bp.. 1976 Varga Géza: A magyarságjelképei. Írástörténeti Kutatóintézet Bp. 1999 Varga Géza: A székelyek eredete. Írástörténeti Kutatóintézet Bp. 2001. Varga Zsigmond: Az ősmagyar mitológia sumir és ural-altáji öröksége. A Hídfő Baráti Társaságának kiadása. San Francisco. USA. é.n. Varga Zsigmond: Sumér (babiloni) örökség az ural-altáji népek vallási életében. Debrecen. Theológiai Szemle t. évf. 1. 2.4. sz. Vargyas Lajos: Szibériai hősi elemek a magyar mesekincsben. Néprajzi Közlemények/1. Bp.. 1961. Várkonyi Nándor: Sziriát oszlopai. KMENY. Bp. 1942. Várkonyi Nándor: Sziriát oszlopai. Magvető. Bp. 1972. Viko1 Katalin: Az aranyhullától az ősiségig. Reflektor Kiadó. Bp. 1988. Voigt Vilmos: A folklór esztétikájához. Bp.. 1971. Wagner József: Az antik világ zenéje. Pantheon, Franklin Társulat. 1945. White, A. T.: Elsüllyedt világok. Dante. Bp.. 19S0 Widengren, G.: Iranische Geisteswelt Lipcse. 1965. Wigand Ede: A magyar csillagos ég. Néprajzi Értesítő. XV. 1914. Wlislockiné Dörfer Anna: Kakas, tyúk és tojás a magyar néphitben. Ethnográfia VI. 189S. Wolley: The Beginings of Civilisation. Mentor. NewYork. USA. Wooley, Sir Leonard: Úr város és a vízözön. ford.: Salamon Gábor. Officina Könyvtár. 43/4S. é.n. Zakar András Dr.: A sumér hitvilág és a Biblia. Turan, Printing and Bindery USA. 1972. Zajti Ferencz: Jézus gyermekkora. A Szerző kiadása. Bp 1921. Kókai Lajos könyvkereskedésef.
497
Képek forráshelyei, jelentése és oldaszáma: 1. kép: Oláh Imre: A Nimrud hagyomány. Ősi Gyökér Kiadása. Buenos Aires. 1985. Nimrud – A nagy vadász Isten előtt 16. oldal .................... 26 2. kép: .. Platthy-Rónai: Népművésze.t Tankönyvkiadó. Bp. 197B. Ormánsági ácsolt láda „szökröny”. Mennyasszonyi kelengyebútorként használták 122 oldal .......................... 32 3. kép: Csomor Lajos: Őfelsége, a Magyar Szent Korona Székesfehérvár. 1996. Jézus. mint a Világ Királya Szűz Mária. mint a Világ Királynője a Magyar Szent Koronán 575. oldal. 224/A rajz................................................................................ 38 4. kép: Robb, Alexander: Alchemy & Mysticism. Taschen GmBII. 1996. A. Kirscher: Arca Noë. Amsterdam. 1675. page 592.84 5. kép: Csomor Lajos: Őfelsége. a Magyar Szent Korona Székesfehérvár. 1996. 1. A Gizella kincs nagy. zománcos. turulos fibulája. Hun-kori. hun-magyar munka. 2. Mária alakja a Touli könyvtábla központi zománcképéről. 521. oldal. 177. rajz............................................ 95 6. kép: Jankovics Marcell: Csillagok közt fényes csillag A Szent László legenda és a csillagos ég. Képzőművészeti Kiadó. 1987. Égbe ragadási-jelenet harcoló ikrekkel és ikerrákkal (Szaszanida ezüst tál. 6. sz. Leningrád. Ermitázs. 143. oldal. 5B. kép ..................................................... 117 7. kép: László Gyula: Hunor és magyar nyomában. Gondolat. Bp. 1967. A királyi jogar kristálygömbjéről készült gipszöntvény képe. (Kunsthistoriches Museum. Wien. X. sz.) 75. oldal............................................................................ 120 498
8. kép: Kabay Lizett: Kulcsképek kulcsszavakhoz. Főnix Könyvek 24.. Debrecen. 2000. Szent István pénze, 15. oldal. 13. kép ................................121 9. kép: Kabay Lizett: A szelet vető táltos. Fönix Könyvek 30, Debrecen. 2001. A kalotaszegi Madárasszonya gyerömonostori műemlék templom domborműve (XIII sz. vagy előtte) 138 oldal. 180 ábra................................................................184 10. kép: Badiny Jós Ferenc: Magyar Biblia Orient Press. é.n. Pécs. Burney-Relief (Nim Tud káld szobrai) 52 oldal. ...............186 11. kép: Dömötör Tekla: A népszokások költészete. Akadémia Kiadó. Bp. 1974. Köpenyes Madonna Köszegen (XV sz) 11. kép ................243 12. kép: Ohirshman. R: Az ókori Irán: Médek, perzsák, párthusok. Gondolat. Bp. 1985. Szaszanida fejedelem mellképe (bronz. Párizs. Louvre) XVI. kép .....................................................................254 13. kép: Jankovics Marcell: Csillagok közt fényes csillag A Szent lászló legenda és a csillagos ég. Képzőművészeti Kiadó. Bp. 1987. 42/A ábra: Orion. a Naptól űzött vad 42/5 ábra: Orion a napvadász szerepében 69 oldal ............262 14. kép: MarschalekÁkos: Történelem Írástudók árulása Magyar eredetmondák Westprodukt Kft. Bp 2002. Ninhurszag-templom domborműve Ubaidban 34. oldal ....266 15. kép: Ohirshman. R: Az ókori Irán: Médek, perzsák, párthusok A firuzábádi tűztorony 298 oldal. 94 kép...........................274 16. kép: Végh Olivér: A kalotaszegi fazekasság. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest. 1977. DA névjeles, mázatlan kalotaszegi csempe (18.3x24 cm). 54 kép .................................................................365
499
17. kép: Jankovics Marcell: Csillagok közt fényes csillag A Szent lászló legenda és a csillagos ég. Képzőművészeti Kiadó. Bp. 1987 Az alkémia háromágú. hétemeletes fája S Norton: Mercurius redivivusából. 1630. 130 oldal. 38 kép. .... 366 18. kép: Varga Géza: A magyarság jelképei. Írástörténeti Kutató Intézet. Bp. 1999 Kisaiföldi székhát hármas halommal 17 oldal. 14. ábra.... 374 19. kép: Platly Rónai: Népművészet. Tankönyvkiadó. Bp. 1978. lélekmadarak ember alakú fejfákon 41. oldal.................... 374 20. kép: Platly Rónai: Népművészet. Tankönyvkiadó. 1978 Ormánsági öregasszony fehér népviseletben 47. oldal...... 386 21. kép: Torma Zsófia: Sumér nyomok Erdélyben. Magyar Őskutatás kiadása. Buenos Aires 2. kiadás. 1973 Babiloni. ciprusi. trójai. tordosi életfa-rajzok. 26. oldal. 86 ábra........................................................................ 401 22. kép: Torma Zsófia: Sumér nyomok Erdélyben. Magyar őskutatás kiadása. 2. kiadás. Buenos Aires. 1973 Életfa két oldalán szárnyas keveréklényekkel az életfa tetején körbe zártan. szárnyakkal az Életfa Ura a „Magasságos legnagyobb" látható. 26. oldal. 85. ábra................................................................................. 403 23. kép: I. Lipin—A Belov: Az ékírás regénye. Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó 2. kiadás. Budapest. 1956. A világmindenség elképzelése a babiloniak szerint 289. oldal. ábraszám nélkül................................................ 408 24. kép: Molnár V. József: Világ-virág A természetes műveltség alapjelei és azok rendszere Örökség Könyvek. Örökség Alapítvány. Bp. 1996. Napjainkban készült kalotaszegi sulykolófa Bánffyhunyad (Huedln). Románia 10. Kudor Ferenc munkája. 189 oldal. 8. kép ......................................... 421
500
25. kép: Horváth Zoltán György—Gondos Béla: Ani, az ősi örmény főváros és magyar vonatkozásai. Romanika Kiadó. Bp.. 2003. Hatkaréjos templomaink alaprajza; és egy hasonló örmény példa 10 old.......................................................433 26. kép: Horváth Zoltán György—Gondos Béla: Ani, az ősi örmény főváros és magyar vonatkozásai. Romanika Kiadó. Bp.. 2003. Karcsai körtemplom. A jelenlegi református templom szentélye egykor önálló egység. körtemplom volt. Kívülről valóban kerek. belül azonban hatkaréjos vagyis hat boltozat félköríves fülke nyílik a középső térből. 90 oldal. 76 kép. ..............................................434 27. kép: Horváth Zoltán György—Gondos Béla: Ani, az ősi örmény főváros és magyar vonatkozásai. Romanika Kiadó. Bp. 2003. Gerényi körtemplom A mai templom szentélye egy XI: századi. belül hatkaréjos körtemplom. a nyugati oldalának részleges elbontásával a xv. században téglalap alapú hajóval bővítettek. A szinte teljesen díszítetlen körtemplomon néhány románkori résablak is utal a Árpád-kori eredetre. 100 oldal. 87. kép.........434 28. kép: Horváth Zoltán György—Gondos Béla: Ani, az ősi örmény főváros és magyar vonatkozásai. Romanika Kiadó. Bp.. 2003 Kiszombori körtemplom. A hatkaréjos körtemplom mai képe a három magyarországi példa közül a legpuritánabb. A gerényihez hasonló, ám itt az elpusztult kupoladob nyomai a padlástérben ma is megtalálhatók. A körtemplom a nyugati karéj elbontásával egy XVIII. sz.-i barokk. majd egy 1910-ben épült templom szentélyét képezte. A legutóbbi műemléki helyreállítás során e későbbi épülettől elválasztották. 113 oldal. 107. kép......................................................434 29. kép: Banner Zoltán: Csillagfaragók. Népi alkotók. naiv művészek. Kriterion. Bukarest. 1972. 501
A nyárádszentbenedeki vizimalom garatgerendájának fafaragása 1827-ből (Bandi Katalin rajza) Képek jegyzéke: 22. sz. ......................................................... 478 30. kép: Banner Zoltán: Csillagfaragók. Népi alkotók, naiv művészek. Kriterion. Bukarest. 1972. Kapudísz Nyárádszenlbenedeken. Készítette Lukács Imre 1949-ben. Képek jegyzéke: 23. sz.......................... 479 31. kép: Horváth Zoltán György—Gondos Béla: Ani. az ősi örmény főváros és magyar vonatkozásai. Romanika Kiadó. Bp. 2003.
502
Nyugati fal néhány freskóábrázolásai 61 oldal. 41. kép (egész oldalas képanyag) 483Utószó Régen várt könyvet tart a kezében a magyar olvasó mégpedig a magyar Nimródról és a vele kapcsolatos, mára már alig ismert népi emlékezetről. Ez a magyar tradíció igen sajnálatos módon alámerült, elfelejtődött, áldozatává vált a körülményeknek, amit itt Európában nem kis malíciával történelemnek becéznek az arra hivatottak. Erre a nehéz sorsra utal Magyarország hányatott történelme is. Nem is olyan régnek tűnik az, amikor az író, mint költő a Magyar Cantoban azt panaszolta az Égieknek, hogy a magyar régmúlt emlékei romokban, szétszabdalva, meghamisítva, elfelejtődve várakoznak az időben, akár csak maga a nimródi „régi nagy hagyomány”. Ezek mind tények, szomorú bizonyosságai az idők változásának. De mindezek ellenére kár lenne szomorkodni. Amúgy is hajlamos ez a nemzet a túlzott pesszimizmusra és önsajnálatra, ami valljuk meg soha nem vitt előre... Van jó hír is! Mégpedig az, hogy a mítosz őrizte emlékek soha nem felejtődnek el. A verbális hagyomány időtlen és sokkal erősebb és befolyásolhatatlanabb, mint az írott, ami igen könnyen válhat irányítottá és hamissá. Azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy a verbális hagyomány őrizte mítoszi emlékezet nem hajlamos az amnéziára, amire az írott és a tanított történelem cinkosságból és félelemből nagyon is hajlamos: A nemzet teljes és cenzúrázatlan sorsa a mítoszban őrződik meg és benne várakózik maradéktalanul. Ezért szorgalmazta ennek a hagyományláncnak a mielőbbi kutatását Széchenyi. Jókai, Deák, Tisza, Teleki és a többiek. Ezt a mítoszőrizte szomorú magyar sorsot ott találjuk Koppány felnégyelésében, éppen úgy, mint az egyiptomi alapmítoszban, ahol Széth „szét”szedi, feldarabolja Ozirisz misztikus testét. Ez az ősrégi, a magyar sorsra is rávilágító nagyon régi tradíció, mint azt láthatjuk máig él és nem veszett el teljesen. A mítosz megőrizte az erről való tudást, tanítást, emlékeket... S egyértel503
műen hírül is adja azt, hogy ennek a népnek egy nagyon régről hozott, ősi tudás „aranyos ismeret” volt egykor a birtokában. Ez a régi tudás az idők folyamán beépült, bele költözött a néphagyományba, a népmesébe, a mítoszkincsbe és a verbális emlékezés makacsul halhatatlan, archaikus hagyományvilágába. E könyvet olvasva tapasztalhatjuk, hogy a régi magyarok öröksége, az első nagy királyról, az eredetről, a nyelv születéséről, a Jóistenhez való tartozásról vallott régi emlékezet nem veszett el az idő gyakran Janus arcú rohanásában. Éppen ellenkezőleg, csak mélyebbre, védettebb helyre került, hogy örökre megmaradhasson... Ott várakozik a nemzet kollektív emlékezetében a mindennapok alá merülve, hogy egyszer csak megmutathassa magát és megszólalhasson. Ott pihen a hagyományok mítoszi magjának a leges-legmélyén. Ott rejtezik az Égigérő fa napfényes virágvilágában, ott csillog Tündér Ilona aranyhajában, ott lapul a nemzet csillagokig érő kozmikus emlékezetében, a régi fényes mítoszok aranylapjain... Gönczi Tamás könyvében, a magyar Nimród-hagyományon keresztül felismerhetővé és megismerhetővé válik a magyar eredet örök élménye, az archaikus néphagyomány világos, soha el nem avuló emlékezete. Ott világlik benne „a magosan világító magyar mennyezet”. S persze megismerjük benne a tűzzel-vassal irtott, és szándékosan elfelejtetett magyar fehér hagyományt is. Találkozunk itt a magyar Nap titkaival, az őskosnak és a székely fokosnak a régmúlt világ aranyos idejéből megörökölt kultikus titkaival, kusita örökségünkkel és a néphagyomány mélyéből a felszínre hozott magyar Nimród-hagyománnyal. Ami azonban külön érdeme a szerzőnek, hogy nem elégedett meg magával a hagyománynak az archaikus magyar néphagyományból felhozott bizonyítékaival, hanem mindezt a tradíciót avatott kézzel be is helyezte a vallástörténet, az egyetemes mitológiai hagyomány, a történelem és a kultúrtörténet szerteágazó, de valójában közös gyökerű mindenképpen hiteles ezerarcú világába. Itt ebben a könyvben szerencsésen találkozik a mítosz, a mese és a vallásos tradíciókat őrző néphagyomány mély rétege, annak sokáig elrejtett, elfedett, de velünk élő titkos hozománya. Ősi 504
emlékek elevenednek meg, varázsolódnak megdöbbentő, sokat sejtető valósággá itt. Ezáltal örökre bennünk maradó képet kaphatunk az oly kevéssé ismert és elfelejtettnek hitt magyar Nimród-hagyományról, a magyarok őskirályi-ősapai örökségéről. „Nimród Gyűrűje” a magyar Nimród-irodalom fontos, régen várt és hiánypótló könyve. Valóban izgalmas olvasmány és lenyűgöző szellemi kaland különösen a magyarul beszélő és gondolkodó érdeklődők számára. Elizabeth von Egressy
505
Név-, hely- és tárgymutató A Aba ..................................... 442 Abir ............................ 327, 328 Ábrahám100, 323, 324, 325, 397, 426 Abraxas317, 318, 319, 320, 327, 328, 329, 331, 332 Abydenus.............................. 99 achaimeda........................... 120 Ádám........ 33, 56, 57, 152, 260 Adam Kadmon ................... 260 Addu................................... 239 Adzsem....................... 284, 286 Afrika ................................... 84 afrikai ................. 196, 377, 381 afulai................................... 399 Ága ..................................... 324 Agadi.................................. 211 Agathodaimon .................... 391 Ághtámár............................ 105 Ági...................................... 324 Agnus Dei........................... 213 Ágó..................................... 324 Ahura Mazda...................... 339 Akasha Krónikája............... 404 Akkád ........................... 83, 247 albigens .............................. 351 Alexander Polyhistor............ 99 Alexandria ............................ 65 Alföld ......................... 280, 475 Al-Maszudi......................... 391 Álmos16, 25, 37, 80, 81, 116, 118, 161, 162, 165, 259, 262, 263, 265, 268, 269, 270, 276, 287, 295, 327 Alnilam............................... 242 Alnitak................................ 242
506
Altáj-hegység ..................... 211 Ámászia.............................. 100 Ámén.................................. 199 Aménatya ........................... 198 Amenophis ......................... 397 Amon.......................... 196, 197 Ámon.......................... 197, 198 Amon kos ........................... 202 Ámon-kos................... 198, 202 Amüntasz ........................... 338 Anákim................................. 69 Anepadda ........................... 266 ank........................................ 82 Ankissza ....................... 82, 283 Ankisza......................... 81, 104 Anonymus .. 283, 338, 444, 464 Anorbert ............................... 71 antiochiai.................... 158, 449 Antiochiai Szent Margit ..... 449 Anu....................... 97, 414, 418 Anubisz .............................. 239 Anunit................................. 410 Anunnakik.......................... 415 Anut...................................... 97 Apaosa................................ 339 apokrif33, 76, 181, 217, 221, 233, 248, 333, 334, 335, 342, 349, 350, 375, 390, 467 Apolló ................................ 222 Apsis .................................. 328 Apszú Kapu........................ 175 Aquarius ............................. 342 Ára...................................... 101 arab70, 92, 165, 167, 226, 371, 383, 391, 422 Arábia................................... 40 arabok................... 85, 167, 342 Arad.................... 211, 302, 437
Arám.....................................84 Árám...................................101 Áramaisz.............................100 arámi.....................................85 Arany János ................ 452, 457 Aranybulla..........................482 aranyhíd148, 151, 153, 154, 155, 162 aranykor130, 145, 153, 154, 166, 169, 173, 182, 203, 225, 231, 257, 319 aranykori152, 153, 154, 155, 156, 159, 168, 172, 173, 191, 192, 204, 206, 288, 319, 405, 407 Aranyló Magyar Miklós .....352 aranymadár .........................395 aranysólyom .......................393 Ararát..................................105 Árbel...................................100 Ardasér ...............................385 Ardi ....................................211 Arfakszád .............................84 Aria.....................................111 Árpád16, 25, 37, 59, 80, 81, 94, 113, 114, 116, 119, 120, 129, 130, 133, 165, 209, 211, 214, 222, 237, 259, 260, 263, 264, 270, 327, 337, 431, 481, 482, 484, 501 Árpád sírja ..........................245 Árpádház ..............................37 Árpád-ház37, 59, 80, 81, 94, 113, 114, 116, 119, 191, 204, 205, 237, 253, 260, 264, 276, 288, 295, 327, 464 Árpád-ház ősapja..................58 Árpád-házi16, 25, 94, 133, 165, 191, 205, 209, 217, 222, 237, 245, 253, 259, 264,
287, 297, 327, 340, 416, 431, 459, 460, 464, 481 Árpádkori ........... 111, 128, 214 Árpádok16, 19, 24, 117, 119, 237, 268, 313, 459 Árpháxád ............................ 100 Arvisura...................... 210, 211 Askalon ................................ 46 asszír... 46, 58, 74, 87, 195, 399 Asszíria............. 46, 83, 88, 112 asszírok......................... 84, 190 Asszó-úr ............................. 211 Asura .................................. 180 Aszkalon............................... 46 Asztalos Jánosné ................ 311 Asztalos Mihály.................. 322 Asztarte .............................. 190 asztrális44, 73, 75, 94, 132, 178, 182, 228, 231, 234, 244, 285, 371, 379, 399, 410, 415, 425 Aszur .................................... 84 Atilla................................... 464 Atras-tó............................... 384 attikai.................................... 76 Attila19, 25, 34, 36, 125, 127, 128, 131, 134, 136, 137, 212, 271, 272, 359 Attila hagyomány ............... 129 Attila-hagyomány............... 136 Aurea Mediocritas ................ 93 Ausar .......................... 179, 180 avar............. 210, 212, 213, 441 Avaris ................................. 396 Aveszta....................... 152, 153 Awim.................................... 69 Axis .................... 194, 195, 327 Axis Mundi................. 194, 195 Ázsia..................................... 84
507
B Baal ...................... 99, 200, 399 Baál103, 104, 105, 239, 240, 252, 302 Baalbek................. 25, 240, 264 baalbeki .............................. 313 Baál-Biqa’h ........................ 240 Baál-hagyomány................. 239 Bábel40, 42, 43, 53, 68, 83, 86, 87, 93, 136, 163, 165, 167, 171, 173, 175, 186, 189, 202, 211, 229, 247, 273, 274, 286, 287, 297, 335, 347, 348, 364, 370, 371, 384, 390, 395, 459, 466 bábellétra .............................. 53 Babelon .............................. 102 Bábeltemplom .................... 435 Babilon46, 48, 86, 157, 158, 167, 187, 371, 407, 409 babiloni41, 74, 98, 141, 162, 174, 195, 197, 224, 285, 376, 377, 400, 402, 407, 409, 410, 411, 415 babilóni48, 96, 102, 323, 399, 400, 407, 408, 410, 411, 460, 461 babiloniak... 190, 376, 408, 500 Babilu ................................... 86 Babylon .............. 189, 485, 486 Bacchus .............................. 178 Bachus ................................ 180 Bacsa sámán ....................... 211 Badiny J. Ferenc................. 426 bagoly110, 114, 115, 184, 187, 253 Bailey ......................... 208, 209 Bakony ............................... 140 Baksa .................................. 449 Baktria .................................. 71 baktriai.................................. 43
508
Bal ...................................... 102 Bál71, 99, 102, 103, 138, 139, 140, 141, 142, 143, 144, 162, 190, 252 Balaton ....... 140, 141, 448, 473 Balázs Márton .................... 163 Bálhegy .............................. 141 Bálint Sándor.............. 427, 474 Balkán ................................ 446 balkáni................................ 275 Balkány .............................. 141 Balkányi Szabó Lajos. 141, 485 Balog .......................... 102, 464 Balogh54, 145, 199, 290, 296, 311, 336, 339, 476 Balogh Endre54, 199, 290, 311, 336, 469 Balogh Sándor.... 145, 347, 388 Baloghné, Rózsika néni...... 471 Báltisztás ............................ 141 Bál-tisztelet ........................ 141 Balu .................................... 104 Baluchistán......................... 111 Baranya .............................. 155 Baráth Tibor ....................... 198 Báró Jósika Miklós............. 295 Baross................................. 460 Barts ................................... 341 Batesz ................................. 239 Bátor................................... 446 Bau-Olibert......................... 389 beavatás30, 54, 207, 217, 230, 231, 234, 237, 240, 248, 249, 272, 276, 279, 293, 357, 363, 364, 367, 368, 369, 370, 377, 441, 471 beavató30, 34, 41, 45, 79, 207, 208, 229, 230, 232, 236, 239, 248, 293, 313, 360, 369, 370, 379, 409, 410, 418, 422, 464
beavató korona .....................34 Beél ....................................418 Behemóth .............................33 Békéscsaba .........................452 Bel99, 101, 102, 103, 104, 105, 106, 107, 108, 111, 414 Bél97, 98, 99, 101, 102, 103, 104, 105, 106, 107, 108, 138, 139, 140, 141, 142, 143, 190, 226, 418, 419 Béla 43, 46, 141, 418, 501, 502 Belas ............................... 42, 43 Belit ...................... 97, 103, 418 Bellarny ................................89 Bélosz .................................167 Béltek .................................141 Belus....................... 46, 88, 111 Benedek Elek 27, 127, 146, 485 Ber ........................................41 beregi..................................447 Beregszász..........................448 beregszászi .........................449 Beregvár .............................446 Bereka ................................294 Berettyó ..............................339 Bero ......................................41 Beró ....................................460 Beros ....................................41 Beross .................................460 Berossos ............... 41, 460, 461 Berossus ......................... 41, 99 Berov ....................................41 Berovo ..................................41 Beróvó .................... 41, 42, 460 Berus ....................................41 Beruv ....................................41 Beruvo ..................................41 Besenyőd ............................446 Betelgeuse ..........................422 Biblia10, 20, 31, 33, 34, 42, 48, 56, 64, 67, 69, 83, 84, 85,
86, 88, 91, 93, 111, 148, 156, 163, 164, 165, 166, 171, 173, 177, 209, 211, 225, 252, 272, 274, 290, 325, 342, 485, 492, 496, 499 bibliai25, 32, 33, 34, 40, 41, 42, 43, 45, 67, 73, 83, 86, 91, 92, 99, 103, 111, 114, 159, 163, 164, 165, 189, 202, 205, 236, 248, 251, 252, 272, 321, 335, 369, 370, 390 biblikus......................... 42, 273 Bihar................................... 141 bihari .......................... 143, 355 Bika .................... 236, 327, 328 bikakultusz ................. 241, 260 Bila ..................................... 141 Bíró............................. 339, 485 Birs-Nimrud ....................... 371 Bizánc................................. 282 bizánci ........................ 175, 381 Bobula Ida .................. 267, 485 Bodnár István ..................... 432 bódog............................ 25, 203 Bódog Anya ....................... 432 Bódoganya.......................... 196 Bódogasszony............. 432, 443 Bódogasszonyany................. 58 bódoghagyomány ............... 250 Bódogszüz ............................ 58 Bodor Lajos .......................... 71 bogumil30, 121, 128, 154, 316, 331, 351, 362, 446 bogumilizmus ............. 334, 446 bogumilok .......................... 306 boldog25, 66, 168, 203, 250, 331, 335, 399, 404, 430 Boldog Özséb ....................... 66
509
Boldogasszony5, 12, 172, 192, 194, 253, 358, 404, 479, 480, 481 Boldogasszonyany................ 38 Boleszláv ............................ 482 Borsavár ............................. 446 Borsipa ............................... 371 Bosnyák Sándor ................. 175 boszorkányság ...................... 33 Brassó................................. 473 Breton................................... 70 Bryant......................... 180, 207 Bucsu.................................. 368 Buda ... 195, 211, 446, 457, 464 Budai Krónika .............. 91, 337 Buddha ............................... 368 Bukovinai ........................... 452 Bulcsu................................. 464 Bum-asi .............................. 415 C Calmaet .............................. 158 Cambell339, 369, 422, 438, 485, 486 Canis Major........................ 232 Canis Minor........................ 232 China .................................. 112 Chinvat ....................... 153, 154 Cholerios ............................ 398 Chorenaci Mózes.................. 99 Chorenavi Movszesz .......... 486 Chus 71, 84, 112, 157, 158, 164 Chusan................................ 112 Chusita ............................... 112 ciklikus idő ................. 342, 438 Cioran......................... 306, 330 ciprusi................. 400, 402, 500 Circus Candens................... 193 Cleopátra .............................. 64 Colbert................................ 102 Colhis ................................. 158
510
Csaba királyfi122, 133, 247, 390, 406 Csallóköz155, 171, 172, 413, 465, 473, 481, 482 csallóközi ........................... 393 Csanád................................ 464 csángó129, 150, 181, 255, 308, 366, 381, 393, 472, 495 Csemegi József................... 443 csíki ...................................... 96 Csíki ................................... 177 csillagismeret................ 21, 133 csillagtudás................. 132, 393 csodafa ............................... 466 csodaszarvas81, 82, 115, 159, 253, 282, 285, 288, 292, 293, 294, 344, 353, 354 csontösszerakás .................. 238 Csontváry11, 25, 54, 68, 94, 107, 135, 152, 162, 183, 240, 256, 264, 290, 291, 301, 309, 338, 408, 455, 460, 466 Csörsz......................... 274, 413 Csörszárka.......................... 365 Csörsz-árka......................... 274 D Daha ................................... 112 Dáma .................................. 464 Dániel ................................. 211 Dante ...................... 86, 87, 486 Daréiosz ............................. 338 Darius ................................. 206 darvakhugya ....................... 227 Dawhina ....................... 97, 419 Deák ............................. 14, 503 Debrecen141, 491, 494, 496, 499 Dedán ................................... 85 Deér József......................... 220
Deimel ................................164 Dél kapuja ..........................174 Dél-Amerika.......................205 Dél-Babilon ........................103 Dél-Erdély ............ 50, 413, 465 Dél-Kaukázus .....................435 délvidéki70, 123, 149, 189, 201, 234 Derketo .................................46 Diodorus .............................197 Dionisos...................... 196, 208 Dioniszosz ..........................238 Dionu..................................208 Dionysos..................... 213, 368 Dobogókő66, 195, 344, 379, 413 Dobogó-kő..........................482 Domonkos ..........................449 Dózsa.......................... 340, 383 Dózsa György.....................340 Dul király............................294 Dumézil ...................... 137, 326 Dümmerth................... 259, 267 Dümmerth Dezső................259 Duna155, 274, 282, 310, 337, 347, 352, 404, 427, 461 Durand................................305 Dzsiddüa.............................286 Dzsungária............................82 E Ea415 Éber ....................................100 Ebling .................................414 ecsedi.......................... 474, 475 Éden111, 145, 146, 148, 155, 160, 162, 166 Édenkert .............................152 Edessa...................................71 Ég20, 26, 47, 66, 71, 72, 131, 135, 136, 148, 149, 153,
154, 159, 160, 162, 175, 178, 191, 195, 198, 204, 209, 214, 215, 216, 224, 229, 231, 245, 249, 268, 271, 290, 291, 296, 299, 300, 303, 304, 312, 314, 330, 345, 348, 350, 356, 369, 371, 372, 380, 387, 405, 409, 412, 414, 417, 418, 419, 428, 431, 443, 450, 453, 454 Ég Kapuja................... 160, 179 Ég Szemei........................... 453 Ég tüze................................ 454 Ég Ura ........................ 141, 363 Égbolt Ura ............................ 26 Egek Királynője.................. 200 Égi Bika.............................. 236 égi eredetű 33, 37, 80, 215, 267 égi fény........................... 22, 35 Égi folyó............................. 229 Égi Gyűrű ....................... 24, 25 égi kígyó............................. 265 égi madár .............................. 37 Égi Megváltó ...................... 234 Égi Öreg ............................. 260 égi-földi tudás....................... 23 egy nyelv ............................ 459 Egy nyelv ........................... 364 Egyiptom54, 64, 65, 113, 120, 124, 154, 178, 187, 229, 238, 398, 409 egyiptomi24, 41, 42, 48, 54, 58, 59, 63, 64, 65, 72, 82, 108, 111, 116, 120, 124, 126, 152, 154, 174, 179, 190, 204, 207, 208, 209, 238, 239, 244, 260, 323, 352, 364, 374, 385, 391, 394, 395, 396, 397, 398, 399, 409, 503
511
egynyelv . 87, 88, 273, 356, 472 egynyelvű ........................... 192 Egyszarvú........... 231, 232, 233 Egy-tudás............................ 364 Egy-világ ............................ 364 ék 119, 128 ekehugya ............................ 227 ékes23, 34, 113, 119, 120, 121, 122, 123, 124, 126, 127, 129, 131, 226, 342 ékes korona......... 122, 123, 126 Él 97, 190, 334, 403, 425, 452, 453, 454, 455, 456 Él gyermeke ....................... 462 Él isten................ 455, 457, 458 Él kövei ...................... 457, 458 Elám ..................... 84, 111, 190 elámiták ................................ 84 Elek István.......................... 247 életfa58, 60, 61, 102, 117, 170, 187, 191, 192, 196, 214, 219, 233, 254, 255, 269, 299, 301, 369, 400, 401, 403, 413, 500 Életfa ............................ 52, 195 Életvize............................... 172 Eliade42, 49, 50, 59, 72, 79, 121, 149, 170, 173, 175, 183, 201, 203, 205, 280, 291, 301, 305, 306, 326, 330, 331, 332, 348, 351, 376, 404, 405, 410, 418, 422, 438, 443, 484, 487 El-Jabbar ............................ 226 Él-kövei ...................... 453, 455 elő-ázsiai ............................ 190 első király ........................... 310 Első Király ........... 44, 121, 128 Első Nagy Vadász ................ 21 Emberiség Bírája ................ 179
512
Emese261, 263, 268, 269, 270, 276, 287 Émim.................................... 69 Ene ..................................... 104 Enéh ................................... 104 Enéhe.................................. 104 Eneth .................................. 104 Epiphanius.......................... 289 Epiphanus............................. 43 Erdély50, 54, 58, 122, 128, 168, 380, 381, 400, 406, 448, 458, 466, 473 erdélyi36, 44, 49, 59, 60, 70, 72, 167, 168, 174, 183, 186, 199, 200, 274, 283, 288, 299, 302, 321, 347, 364, 390, 395, 400, 402, 426, 437, 464 Erdélyi Zsuzsanna216, 219, 487 Erech .................................... 71 Eredet Napja....................... 134 Erek .................................... 164 Erekh .................................... 83 Ereskigal............................. 415 és Ér-Adony ....................... 141 Észak-Afrika ........................ 64 Észak-Szíria ....................... 112 Esztár.................................. 141 Esztaród.............................. 141 Esztergom191, 195, 209, 224, 252, 448 esztergomi .. 124, 182, 196, 449 Etana ............................ 50, 343 Ethiópia .............................. 179 ethiópok.............................. 147 etiópiaiak............................ 196 etruszk .................................. 93 etruszkok .............. 40, 207, 288 Eufrát.................................... 85 Eu-frát .................................. 42
Eufrates......... 42, 158, 164, 177 Eufrátesz..................... 112, 410 E-Ur-Imini-An-Ki ..............412 Európa45, 66, 70, 71, 84, 90, 111, 133, 171, 205, 229, 276, 277, 344, 436, 445, 487, 492 Eurünomé ...........................261 Eusebius ....................... 68, 396 Éva........................................33 Evilath ........................ 158, 161 Evola ..................................331 Ezeregyéjszaka ...................159 Ézsau ..................................323 F Fancsika..............................141 Fatimidák............................120 Fáy................ 46, 102, 190, 191 Fáy Elek.... 46, 84, 99, 102, 487 Fecske-csillagkép ...............410 Fehér159, 193, 220, 304, 309, 339, 346 Hagyomány ......................24 fehér csuhások ....................457 Fehér Daru............................77 Fehér Egyház......................245 Fehér kövek ........................348 Fehér László .......................347 fehércsuhások .......................19 fehérló51, 159, 297, 336, 337, 338, 340, 341, 343, 344, 348, 384 fekete kusok..........................43 fekete ördög..........................29 feketekő ..............................196 Feketekő ............. 177, 179, 191 Feketemadonna...................476 Fekete-tenger ......................286 feldebrői183, 435, 436, 438, 439, 440, 441
Fény18, 20, 34, 35, 51, 174, 221, 232, 234, 263, 264, 267, 269, 275, 276, 296, 309, 313, 318, 319, 320, 328, 329, 334, 347, 351, 353, 358, 372, 373, 392, 403, 409, 421, 428, 431, 432, 472 Fény Birodalma .................. 264 Fény Fia.............................. 264 Fények Bolygója .................. 79 Fényes Isten.......................... 19 Fényes Úr ............................. 50 Fényesség Királya .............. 249 fénytestű ..................... 202, 392 fényvallás ................... 120, 264 Ferdinándy Mihály ............... 16 Fettich Nándor210, 212, 213, 487 Fiastyúk .............................. 224 Filoramo ..................... 321, 487 Firdauszi............................. 388 Fitzgerald............................ 396 Flavius42, 56, 166, 189, 396, 397, 398, 487 fokoskultusz ....................... 200 föld első királya.............. 20, 22 földközi-tengeri .................. 200 Fönícia................................ 190 föníciai51, 58, 103, 104, 126, 302 föníciaiak.............................. 40 francia................... 70, 174, 275 Frazer.................................... 42 frigek .................................... 85 Frobenius.............................. 77 G Gábor Deák ........................ 259 Gadd ................................... 266 Gáldi László ......................... 86
513
Gálfi ................................... 476 garabonciás......................... 332 Gayomart............................ 260 Géghám .............................. 101 Geisswein ................... 191, 488 Gejza .......................... 282, 293 Genezis......... 83, 158, 164, 173 Gerény ................ 435, 443, 446 gerényi........ 433, 434, 449, 450 Gérezma ............................. 106 Gervers-Molnár Vera ......... 432 Gesta Hungarorum ............. 118 Géza ........... 113, 116, 120, 495 Gibborim .............................. 69 Gihon.......................... 111, 112 Gilgames ............................ 224 gizei.................................... 389 Gizei-fennsík ...................... 244 Gizella-kincs ........................ 95 Gladis Martis ...................... 137 gnosztikus19, 35, 49, 65, 121, 128, 236, 292, 305, 321, 332, 335 gnosztikusok............... 320, 439 gnózis65, 76, 317, 319, 320, 321, 330, 331, 362, 382 Göcsej................................. 357 Gomer........................... 85, 100 Gomorra ............................. 325 Gondos Béla ....... 433, 482, 501 Gonosz ................................. 32 görög22, 43, 46, 55, 72, 74, 76, 77, 88, 112, 122, 152, 172, 208, 222, 225, 233, 243, 263, 288, 332, 341, 397, 398, 441, 446, 476, 490 görögök74, 85, 158, 342, 394, 472 Grál............. 220, 221, 222, 328 Grál misztérium.......... 221, 222 Grál-hagyomány......... 220, 221
514
Grál-jelkép ......................... 220 Grál-misztérium ................. 220 grálmítosz............................. 30 Grál-vér .............................. 221 Grandpierre K. Endre156, 282, 490 griff ............ 210, 212, 272, 343 Griff.................................... 368 griff-turul............................ 212 Grúzia................................. 435 Guenon ................. 68, 134, 490 Guzsik Tamás..................... 433 Gyarmath Jenő ..................... 59 Gyárosfalva ........................ 448 Gyergyó...................... 129, 181 Gyergyói............................. 336 Gyergyószentmiklós........... 448 Gyerőmonostor................... 183 gyerőmonostori .. 182, 185, 187 gyulai.................. 474, 475, 482 Gyulamonostor........... 475, 482 Gyűrű Viselője ..................... 67 H Habur.................................... 85 Hadad ................................. 239 Hagar.......................... 324, 426 Hágár.......................... 324, 325 Hahn István ........ 322, 397, 490 Haik............................ 105, 106 Háik100, 101, 103, 105, 106, 107 Halak .................................. 342 halhatatlanság kriptái ......... 436 Hall..................................... 266 Hamvas....................... 135, 152 Hamvas Béla135, 153, 257, 490 Hancock ..................... 244, 490 Hanson ............................... 259 Harangozó .. 125, 129, 475, 476
Harangozó Imre125, 129, 475, 490 Hármá .................................101 hármashalom276, 373, 378, 379 Három Kaszások.................228 Háromhon...........................373 Háromszor nagy Hermes ......65 hatalmas vadász az Úr előtt83, 84 Hatalmas vadász az Úr előtt236 hatalmas vadász volt az Úr előtt ..................................21 Havila ........................... 85, 112 Havilah ...............................111 héber85, 152, 167, 226, 322, 324, 326 héberek .................................84 Hefaisztosz .........................101 Hejő ....................................339 Heléna ............................ 74, 77 Helios .................................263 Hercules..............................238 Hermes ........... 23, 62, 333, 391 Hermes Trismegistos .... 24, 384 hermesi ........................... 23, 65 Hermész.......................... 22, 62 hermészi ................... 24, 55, 62 Herodotos ...........................156 Herodotosz ................. 156, 490 Hérodotosz ................. 167, 338 Hesiodos .............................146 Hierosolyma ............... 394, 397 hikszosz ...................... 396, 399 hikszoszok394, 396, 397, 398, 399 hindusztáni .........................233 Hislop ...................................48 Hispalensis ..................... 44, 73
Hold89, 97, 103, 104, 113, 134, 182, 256, 316, 318, 327, 371, 421, 472, 476 Homérosz ............................. 76 Honti János......................... 302 Hörbiger ....................... 68, 327 Horka.................................. 444 Horus .................................. 116 hóruszi ................................ 287 Horváth Endre .................... 436 Horváth Ferenc........... 443, 482 Horváth János............. 138, 491 Horváth Lajosné ................. 334 Horváth Zoltán György482, 501, 502 Hósang................................ 388 Huang-ti.............................. 152 hun129, 137, 146, 159, 253, 498 Hunnia .................................. 43 hunok128, 131, 157, 161, 220, 242, 464 Hunor81, 104, 157, 158, 161, 162, 202, 242, 253, 283, 284, 286, 292, 293, 294, 353, 464, 498 Hur ..................................... 207 hurrita ................................. 378 Huszka.................... 58, 60, 141 Huszka József..................... 196 I I. Endre............................... 140 I. Szulejmán........................ 282 Igrigi................................... 414 II. András............................ 482 II. Endre.............................. 447 III. Béla ...................... 447, 449 Ikrek ................... 242, 420, 421 I-kuro.................................. 103 Iliász ..................................... 73
515
Ilona ............... 5, 172, 299, 477 imago mundi....................... 405 Imago Mundi...................... 405 India ................... 112, 340, 405 indiai........... 205, 342, 343, 438 indoeurópai................. 128, 208 Indus................................... 110 In-Lil .................................. 103 Ipolyi130, 299, 311, 361, 367, 370, 381, 382 Ipolyi Arnold168, 169, 224, 491 Irak ..................................... 138 Irán ............. 138, 292, 293, 499 iráni94, 112, 159, 212, 294, 297, 314, 315, 370, 387 Iréneus ................................ 320 Írország............................... 169 Isidorus................................. 73 Istár..................................... 190 Istár-Gam............................ 191 Isten10, 20, 23, 25, 42, 73, 76, 86, 88, 92, 93, 97, 112, 125, 131, 145, 147, 148, 165, 166, 167, 176, 200, 212, 213, 215, 217, 221, 231, 235, 239, 244, 252, 254, 255, 273, 282, 290, 317, 323, 334, 335, 342, 347, 358, 364, 377, 389, 390, 403, 409, 452, 453, 456, 459, 498 Isten bölcsessége ................ 135 Isten kardja ................. 127, 128 Isten Kardja ................ 136, 137 Isten majma ........................ 135 Isten Ostora ........................ 133 Isten tudása......................... 137 istenfa ....... 55, 58, 60, 187, 401 isteni titkok........................... 23 IV. Béla .............. 140, 447, 449
516
Izsák ................................... 325 J Jafet ...................................... 84 Jáfet .................................... 158 Jáfeth .................................. 100 Jaim-Shid ........................... 153 Jakdora ............................... 384 jáki...................................... 448 Jankovics192, 263, 498, 499, 500 János........................... 226, 301 jáspis .................................. 415 Javá ...................................... 85 Jaxartes............................... 112 jefethi ................................. 103 Jeremiás........................ 59, 112 Jeruzsálem394, 395, 396, 397, 398 Jézus38, 212, 213, 214, 218, 219, 220, 233, 235, 358, 368, 423, 425, 426, 467, 468, 498 Jiam Shid............................ 152 Jiam-Shid ... 152, 153, 154, 173 Jó Buda................................. 66 Jó Isten ................... 35, 80, 254 jó óriás.................................. 31 Joan Oates .......................... 189 johannita..................... 447, 449 johanniták........... 447, 449, 450 Jóisten132, 221, 338, 341, 360, 459, 465, 469, 473 Jókai ..................... 14, 163, 503 joktanida............................... 85 Joniton................................ 384 Josephus42, 56, 112, 166, 189, 396 Josephus Flavius................. 397 József.......... 196, 314, 426, 468 judeai.................................. 398
Juhász Vilmos ............ 438, 491 Jung56, 72, 126, 317, 332, 341, 356, 404, 484, 491 Jupiter ............. 42, 43, 238, 371 K Ka .......................................117 Kabay Lizett119, 241, 491, 499 kacagány.............................208 Kádár táltos ........................180 Kádmosz.............................105 Káin ....................................100 Kalach ................................247 Kaláh ....................................83 káld102, 162, 197, 224, 232, 385, 411, 460, 499 Káld .............................. 96, 211 Káldea ................................190 káldeus................................215 káldeusok............ 180, 211, 385 káldik ..................................180 káldok .................................190 Káli-yuga............................342 Kalki...................................342 Kálki...................................342 Kállay ................... 57, 337, 382 Kállay Ferencz.............. 57, 491 Kálmány ............. 228, 251, 491 Kálnéh ..................................83 Kalotaszeg .......... 183, 420, 473 kalotaszegi184, 365, 421, 499, 500 Kám ........ 84, 85, 157, 158, 210 Kánaán..................................69 kánaáni . 85, 104, 125, 239, 399 kánaánita70, 103, 126, 146, 302, 398, 399, 400, 411 kánaániták.............................58 Kandra ................................130 Káosz....................................33 kaptárhugya ........................227
Karacsay Kódex ................. 180 Karcsa......................... 443, 449 karcsai ................ 433, 449, 450 kard28, 36, 37, 94, 127, 137, 149, 342, 378, 382 kard tradíció ....................... 382 kardhagyomány .................... 34 kardkultusz ........................... 94 Kardos Tibor ...................... 368 karizma19, 33, 34, 67, 94, 114, 119, 135, 176, 183, 204, 248, 276, 297, 395, 408, 415 karizmatikus16, 24, 34, 37, 44, 50, 58, 59, 63, 80, 81, 89, 94, 102, 103, 114, 117, 119, 120, 122, 127, 129, 130, 131, 132, 134, 135, 137, 149, 174, 175, 178, 182, 198, 202, 203, 204, 207, 209, 215, 216, 228, 231, 237, 245, 248, 260, 261, 262, 263, 264, 267, 270, 275, 287, 288, 289, 291, 292, 347, 378, 379, 415 Károly Róbert............. 475, 482 Kárpátalja ................... 413, 448 Kárpát-medenca ................. 381 Kárpát-medence71, 90, 140, 190, 317, 424, 431, 432, 433, 444, 447, 454, 458 Kárpát-medencei168, 191, 278, 285, 377, 441, 453 Kárpátok............................... 72 Kaspi-tenger ....................... 112 Kassa .................................. 171 kassziták ............................. 189 Kaszahúgy .......................... 226 Kaszás222, 224, 226, 227, 228, 229, 235, 250, 297, 379 Kaszásanyája ...................... 227
517
Kaszáscsillag24, 26, 202, 203, 219, 221, 222, 224, 226, 230, 270, 274, 382, 389, 390, 391, 401, 416 Kaszásemelője.................... 227 Kaszásfürdője ..................... 227 Kaszásgázlója ..................... 227 Kaszáspallérja .................... 227 Kaszásugratója ................... 227 Kaszpi-tó ............................ 211 katar............ 121, 128, 154, 351 katarok................................ 331 katárok................................ 306 Kátay Mihály........................ 13 Kaukázus ............................ 436 kaukázusi................ 46, 85, 195 Keled .................................. 464 Kennán ................................. 85 Képes Krónika25, 37, 59, 81, 156, 160, 283, 444, 491, 492 Kerényi22, 23, 49, 55, 159, 174, 288, 301, 472, 484, 492 Kerényi Károly... 288, 367, 492 keresztény95, 160, 163, 175, 182, 187, 194, 212, 219, 221, 228, 251, 342, 343, 346, 391, 424, 425, 427, 431, 447, 467 Kerma................................. 111 Kermán............................... 111 keselyű ............................... 287 Kesil ................................... 226 Ketel ................................... 338 kettőskereszt94, 276, 376, 378, 379 Keve ................................... 464 Kézai86, 91, 92, 119, 161, 166, 205, 270, 283, 327, 460, 461, 484 Kézai Simon ....................... 444 Kézdiszentlélek .................. 448
518
Khájál ................................. 100 Kham.................................. 189 khám................................... 148 Khám.................. 100, 101, 323 khámita............................... 103 khámiták............................. 148 Khus100, 103, 110, 111, 112, 180, 211 Khusistan............................ 190 Khusok ............................... 111 kígyó30, 31, 32, 33, 179, 182, 183, 184, 185, 187, 257, 261, 308, 319, 388 kígyótudás ............................ 28 Kígyóvőlegény ................... 182 kilikek .................................. 85 kimmeriek ............................ 85 Kína.................................... 159 Kis Kutya ... 232, 417, 422, 423 Kiss Ferencz ....................... 389 Kiss László........................... 59 Kiszeljov ............................ 211 Kiszely István..................... 130 Kiszombor.......................... 443 kiszombori.......... 433, 443, 449 Klaki................................... 342 Kocsis István ...................... 271 Kodolányi........................... 430 kolozsmonostori ................. 433 Kolozsvár ........... 241, 242, 433 Komjáthy............ 130, 176, 492 Komoróczy Géza........ 322, 492 Konstantinje ....................... 286 kopjafák........................ 59, 183 Koppány ..... 130, 238, 383, 503 koptok ................................ 391 Koricsánszky Attila ............ 464 korona19, 24, 34, 35, 36, 37, 38, 119, 120, 121, 122, 126, 128, 342, 373 koronalegenda ...................... 35
Körös ..................................474 körös templom.... 432, 450, 454 körpecsét...............................31 körtemplom430, 432, 433, 434, 435, 443, 444, 445, 446, 448, 449, 450, 501 Kos164, 197, 198, 201, 202, 203 Koschorke...........................321 Kossuth....................... 359, 491 Kovács László ......................48 Kovács Nagy Ferenc ..........322 kovácstűz............................251 Közel-Kelet ........................397 közép-ázsiai........................111 kozmikus21, 35, 40, 44, 58, 63, 65, 68, 69, 76, 79, 87, 89, 94, 121, 133, 175, 182, 191, 195, 205, 206, 210, 216, 222, 225, 231, 236, 242, 245, 248, 259, 260, 261, 263, 292, 328, 329, 335, 338, 339, 344, 363, 369, 401, 402, 427, 432, 438, 443, 504 kozmikus bölcsesség ............92 Kozmikus Ember........ 259, 260 kozmikus erő ........................40 kozmosz28, 45, 56, 131, 132, 173, 275, 306, 308, 348, 355, 376, 433, 442, 451 Krisztus93, 175, 215, 233, 235, 329, 342, 398 Kriza ...................................131 Kriza János .........................492 Kronosz ...................... 101, 146 Ktesias Artaxerses Mnemon .......................................233 Kuras ..................................384 Kűrosz ................................338 Kurta Kiss Ferenc.................78
kuruc................... 208, 235, 340 Kus83, 84, 85, 92, 99, 111, 113, 157, 164, 179, 189, 211, 323 Kusan.................................. 206 Kusáni ................................ 110 kusita40, 146, 164, 177, 178, 179, 181, 187, 190, 193, 198, 202, 203, 204, 207, 208, 209, 210, 212, 215, 218, 245, 287, 289, 290, 293, 297, 305, 331, 345, 356, 504 Kusita ................................. 117 kusiták .. 40, 112, 148, 291, 323 kusok .................. 147, 196, 198 Kuss...................................... 85 Kusz ................................... 211 Kuth...................................... 71 Kypria................................... 73 L Lápi Boldogasszony474, 475, 480, 482 Lápi Nagyasszony474, 475, 482 Lápi Tündérasszony ........... 480 Larsa................................... 175 László Gyula120, 337, 492, 493, 498 László Mihály..................... 241 legfőbb csábító ..................... 32 Lél ...................................... 464 Lélek................................... 464 lélekítélet .............................. 54 lélekmadár .......... 117, 280, 373 lélekvezető.............. 22, 55, 316 Lepus .................................. 231 létezéstükör ........................ 185 Levegő Fejedelme .......... 32, 33 libanoni............................... 240
519
lidek...................................... 85 Lilith..................................... 33 Lipin-Belov ........................ 407 Livjáthán .............................. 33 Logos.................................. 319 Logosz ................................ 329 Louvre .......................... 60, 499 Lóváros............................... 211 Lövő ................................... 446 Lud ....................................... 84 Lukácsy Kristóf .................. 112 lundanitu............................. 414 Luxender ............................ 291 Lyon ................................... 320 M madai .................................... 85 madárasszony ..... 177, 184, 185 Madonna............... 93, 413, 499 Magasságos Ég..................... 31 magerő.................. 46, 102, 345 mágia21, 43, 44, 73, 92, 132, 305, 348 Magóg .................................. 85 magógok............................... 85 Magor81, 104, 161, 162, 202, 242, 253, 283, 284, 292, 294, 353, 464 mágusok ................. 44, 46, 338 Magyar Adorján ................. 421 magyar hagyomány14, 21, 30, 31, 33, 51, 58, 67, 74, 75, 79, 81, 89, 94, 95, 101, 102, 104, 105, 107, 110, 114, 127, 129, 138, 142, 147, 148, 151, 152, 153, 155, 160, 165, 170, 171, 173, 177, 196, 209, 210, 215, 218, 226, 234, 237, 242, 251, 257, 264, 270, 272, 273, 279, 281, 282, 283,
520
286, 287, 289, 293, 299, 313, 314, 324, 327, 334, 337, 338, 347, 348, 353, 354, 355, 357, 359, 361, 362, 364, 365, 368, 369, 370, 375, 376, 378, 381, 382, 385, 388, 390, 393, 395, 398, 404, 410, 411, 412, 415, 419, 421, 422, 426, 427, 434, 437, 439, 443, 444, 452, 458, 459, 461, 463, 464, 471, 472, 481 magyar isten király............... 80 magyar ősapa...................... 153 magyar őshagyomány74, 97, 162, 184, 265, 369, 370, 399, 409, 423, 446 Magyar Szentkorona .... 38, 160 Magyarléta ......................... 241 magyarok10, 16, 18, 19, 20, 22, 24, 25, 27, 31, 38, 40, 43, 44, 50, 55, 63, 66, 68, 74, 79, 82, 87, 94, 97, 99, 102, 117, 125, 140, 146, 156, 157, 158, 161, 165, 168, 171, 181, 191, 195, 200, 202, 208, 222, 231, 237, 240, 248, 251, 260, 263, 265, 267, 269, 270, 271, 272, 273, 276, 277, 279, 283, 286, 290, 298, 299, 300, 303, 306, 311, 312, 314, 315, 327, 336, 337, 340, 341, 345, 349, 355, 358, 360, 365, 366, 373, 374, 377, 379, 380, 381, 383, 384, 387, 390, 393, 396, 400, 401, 402, 403, 406, 412, 413, 415, 424, 436, 443, 444, 445, 447, 450, 452, 457, 459, 461,
462, 464, 466, 467, 469, 472, 473, 474, 476, 477, 481, 504, 505 magyarok [sapja .................172 magyarok [sei .....................339 magyarok [stemplomai .......171 magyarok apja ......................54 magyarok csillaga...............364 magyarok eredete ...............112 magyarok hagyománya.........47 magyarok hite .......................51 Magyarok Koronája............457 Magyarok Nagyasszonya....476 magyarok nyelve ........ 203, 308 magyarok országa...............280 magyarok ősapja28, 36, 37, 68, 70, 77, 80, 84, 90, 105, 133, 140, 164, 190, 203, 204, 242, 248, 270, 274, 279, 351, 353, 373, 382, 414 Magyarok Ősapja .................20 magyarok ősei ......................44 Magyarok Őskirálya .............20 magyarok ősvallása ............314 magyarok tudása.................344 Magyarország43, 63, 66, 70, 119, 128, 140, 145, 160, 168, 171, 181, 194, 205, 217, 274, 277, 278, 280, 343, 383, 406, 413, 433, 448, 473, 503 magyarországi101, 122, 219, 358, 365, 379, 414, 449, 474, 481, 501 Magyor ...............................157 Mahabharata .......................340 Mahler ........................ 103, 421 Mahler Ede ................. 103, 493 Manetho...... 394, 396, 398, 399 manicheizmus.....................439
manicheus121, 128, 154, 236, 316 manicheusok............... 127, 306 Manu Vaivasvata.................. 67 Márai Sándor ...................... 425 Mardon ............................... 323 Mária93, 95, 133, 160, 194, 218, 220, 233, 426, 467, 468, 483, 486, 498 Mária kultusz...... 160, 194, 245 Mária országa ..................... 358 Mária Országa ............ 160, 222 Mars.................................... 371 Marschalek ................. 322, 323 Marschalek Ákos322, 326, 494, 499 Massageta ........................... 112 Mater Divinához................... 93 Mater Matutához .................. 93 médek ................................... 85 Media.................................... 71 Média.................................. 111 mediterrán .......... 260, 381, 465 Melkizedek ......... 180, 228, 397 Memnon ............................. 206 Mennyei Birodalom............ 200 Mennyek Birodalma ........... 228 Menrót ................ 166, 270, 314 Ménrot ................................ 161 Menroth .......................... 91, 93 Menróth .......................... 93, 96 Ménroth ................................ 92 Meotisz............................... 294 meotiszi .............................. 293 Méri István ......................... 436 Merkur................................ 371 Mesanepadda...................... 266 Mesek ................................... 85 Meszdrim.................... 100, 103 metamorf60, 65, 114, 173, 177, 179, 184, 186, 187, 201,
521
210, 240, 241, 261, 265, 275, 330, 411, 422 metamorfózis46, 73, 123, 186, 422 Mezopotámia.............. 290, 405 mezopotámiai102, 164, 190, 239, 417, 418 Mezőség ............................. 388 mindentlátás ....................... 134 Minosz................................ 152 Mintaka .............................. 242 Mirjam................................ 426 mitanni................................ 378 Mithras ............... 262, 270, 367 mitikus szarvas ............. 76, 192 Mizraim ................................ 85 mocsári Boldogasszony...... 479 Mohamed............................ 368 Molnár V. József333, 427, 494, 500 mongol ............................... 112 Monoceros.......................... 231 Mosur ................................. 371 Mo-szé.................................. 41 Movszesz Chorenaci99, 103, 110 Mózes41, 86, 101, 236, 323, 324, 351, 368 Müller................................. 305 Mul-Lu-Hunga ................... 197 Munkács ............................. 413 muszkák................................ 85 muszlim .............. 175, 351, 391 N Nádi Boldogasszony471, 476, 480, 482 Nádi Boldogaszszony......... 474 Nádi Szűz Mária......... 475, 482 Nagy Balogh....................... 461 Nagy Endre... 59, 163, 211, 451
522
Nagy Ferenc ....................... 138 Nagy Horváth László ......... 460 Nagy Idő............................. 205 Nagy Ignácné ..................... 302 Nagy János ......................... 280 Nagy János Ferenc ............. 247 Nagy Kutya 232, 417, 422, 423 Nagy Lajos ..................... 25, 37 Nagy László ......... 62, 218, 449 Nagy László János271, 336, 407 Nagy Lászlóné.................... 417 Nagy Madár117, 270, 276, 277, 279 Nagy Márton ...................... 336 Nagy Olga .... 31, 305, 307, 494 Nagy Őrző ............................ 72 Nagy Sándor140, 141, 206, 494 Nagy Sárga Úr.................... 152 Nagy Szellem ..................... 214 Nagy Tamás ....................... 471 Nagy Úr.............................. 128 Nagy Vadász25, 62, 63, 64, 65, 93, 170, 479 Nagyasszony ...................... 426 Nagyboldogasszony ........... 426 Nagycsere........................... 141 Nagykutya .................. 419, 420 Nagy-Örményország ............ 99 Nagyszentmiklós .................. 24 Nagyvárad ............ 30, 110, 417 naharik ............................... 180 Naharim.............................. 180 naharimok........................... 180 Nákor.................................. 100 Nap29, 31, 32, 35, 48, 49, 50, 51, 61, 67, 68, 72, 79, 89, 91, 92, 97, 98, 99, 101, 102, 104, 108, 109, 110, 113, 114, 115, 119, 123, 124, 126, 128, 129, 131, 134,
146, 149, 150, 153, 154, 156, 160, 163, 166, 169, 170, 172, 173, 174, 175, 177, 178, 179, 180, 181, 182, 183, 184, 191, 196, 197, 198, 201, 207, 210, 213, 219, 220, 221, 222, 224, 225, 226, 228, 233, 236, 242, 247, 250, 254, 255, 256, 263, 270, 271, 272, 273, 275, 283, 290, 297, 298, 303, 304, 308, 312, 315, 317, 318, 319, 320, 327, 328, 330, 333, 337, 338, 349, 350, 351, 352, 353, 354, 355, 360, 368, 371, 373, 378, 385, 392, 396, 403, 418, 420, 440, 450, 459, 462, 466, 467, 472, 473, 504 Nap Fia ........................... 67, 68 Nap Fiai ........................ 68, 211 Nap Hercege .......................249 Nap kapuja..........................109 Nap Szeme..........................273 naparcú ....... 129, 146, 285, 404 napbirodalom......................150 Napfutó...............................368 naphagyomány155, 174, 181, 327, 425, 440 Napisten48, 76, 114, 122, 156, 174, 179, 180, 199, 210, 352 Napjegyű Krisztus ................93 Napkirály............................341 Napkrisztus.........................226 napkulcs................................82 napkultusz82, 89, 90, 93, 107, 121, 129, 146, 162, 165, 203, 326, 327, 369 Napkultusz..........................326 naplélek ..............................117
Napmadár ................... 124, 327 napmágia ............................ 181 napmítosz93, 94, 102, 107, 113, 114, 124 napnézés ............................. 181 naporoszlán ........................ 111 Naporoszlán........ 124, 177, 224 Nappajzs............................. 191 naprítus............................... 127 naptisztelő .......................... 180 naptűz ......................... 101, 354 Napút ............................ 94, 455 nazarik................................ 180 nazarok ............................... 180 Nazarok .............................. 180 Nebrod................................ 208 Nebrodes ............................ 208 Nebroth................................. 71 Nefilimek.............................. 69 Nemere ................... 71, 72, 275 Nemesis .............. 73, 74, 75, 76 Nemproth.................... 158, 161 Nemród... 81, 82, 283, 284, 286 Nemrot.......................... 73, 303 Nemrót42, 43, 44, 87, 336, 344, 361, 378, 414 Nemroth............ 71, 91, 93, 158 Nibru .................................. 208 Nib-Ur ................................ 208 Nila....................................... 42 Nilas ..................................... 42 Nilu....................................... 42 Nílus42, 64, 112, 206, 396, 422 níluskulcs.............................. 82 Nimród apánk23, 102, 209, 259, 264, 290, 300, 372, 379, 385, 393, 403, 420, 476 Nimród gyűrűje ...... 62, 66, 458 Nimród írása......................... 40 Nimród király18, 60, 96, 98, 133, 156, 159, 171, 209,
523
264, 297, 300, 311, 349, 386, 408, 414, 418, 465, 473, 476 Nimród lánya252, 350, 351, 352 Nimród legendák .................. 28 Nimród Nagy Király........... 148 Nimród nyelve.................... 355 Nimród száma .................... 355 Nimródapánk.............. 375, 442 nimródfa ............. 52, 55, 58, 61 Nimród-hagyomány23, 34, 37, 81, 111, 136, 138, 170, 171, 177, 180, 219, 220, 222, 230, 233, 252, 255, 280, 289, 306, 329, 339, 340, 342, 343, 351, 367, 377, 380, 381, 384, 387, 390, 405, 406, 424, 456, 472, 477 Nimródhalom ..................... 376 nimródi21, 22, 24, 25, 27, 28, 33, 34, 44, 49, 50, 59, 62, 65, 66, 75, 79, 97, 102, 114, 116, 119, 121, 123, 127, 128, 135, 137, 141, 146, 150, 158, 162, 173, 174, 178, 179, 181, 182, 186, 187, 189, 190, 198, 202, 203, 208, 215, 217, 218, 219, 220, 221, 226, 232, 234, 235, 237, 239, 241, 242, 245, 248, 252, 253, 257, 258, 260, 261, 264, 265, 266, 267, 272, 274, 276, 285, 289, 290, 291, 292, 293, 297, 298, 305, 308, 313, 315, 329, 330, 331, 334, 335, 338, 339, 341, 345, 347, 355, 360, 365, 368, 369, 370, 373, 377, 378, 387, 393, 395,
524
398, 399, 402, 408, 409, 410, 411, 412, 413, 415, 416, 424, 426, 427, 430, 431, 432, 433, 435, 437, 439, 440, 446, 447, 448, 449, 454, 481, 503 gyűrű................................ 33 nimródi eredet .................... 205 nimródi hagyomány45, 81, 159, 281, 407 nimródi kapcsolat ............... 190 nimródi karizma ................. 113 nimródi korona ..................... 35 nimródi mítosz ........... 102, 129 nimródi nemzetség ............. 459 nimródi torony.................... 389 nimródi toronyvár............... 390 nimródi tradíció.................... 65 nimródi világ ........................ 41 Nimród-kapu .............. 262, 265 nimródkép ............ 15, 225, 346 Nimród-legenda.................... 91 Nimród-lény ....................... 115 nimródmadár ...................... 276 Nimród-madár .................... 116 Nimród-mítosz ..................... 96 nimródsíp ............................. 29 Nimródtorony..................... 376 Nímród-tradíció.................... 55 nimródvár ................... 390, 393 Nimrót54, 247, 283, 285, 344, 448 nimrótkereszt...................... 376 Nimrud ....... 189, 191, 371, 498 Nimrud Tud........................ 371 Nimrut ........................ 311, 461 Nimurt ................................ 104 Nimurta .............................. 104 Nimusz ................................. 46 Ninhursag ................... 110, 115 Ninhurság ........................... 266
Niniász................................100 Niniva ...................................46 Ninive71, 83, 88, 211, 247, 407, 409 Ninus ....................................71 Ninusz .......................... 46, 100 Nippur ................ 103, 175, 211 nippuri ..................................33 Nód.....................................384 Noé ......... 84, 99, 157, 158, 384 Noroáth Lajos .....................322 nőstény ördög .......................33 núbiai.......................... 198, 208 nyelvek összezavarása ..........42 Nyila .....................................42 nyilas .................... 26, 250, 479 Nyilas ................... 42, 226, 343 Nyír-adony .........................141 Nymphus ............................368 Nyúl....................................231 O Óceánnál.............................158 Ócsa....................................212 óind.....................................342 Oláh Imre40, 130, 147, 178, 180, 197, 212, 238, 290, 494, 498 Ond.....................................338 Óperenciás-tenger...............170 Orbán..................................191 Ördöngös Kocsis ................420 Ordosz ................................211 Öregember..........................312 Öregisten312, 343, 347, 401, 474. See . See orfikus30, 77, 179, 187, 207, 257, 361 óriás25, 27, 31, 43, 49, 50, 67, 69, 70, 71, 72, 73, 75, 87, 105, 120, 125, 130, 134,
148, 149, 151, 153, 156, 161, 166, 170, 171, 184, 192, 201, 202, 222, 229, 244, 247, 251, 253, 260, 266, 269, 272, 273, 275, 279, 297, 303, 305, 308, 310, 313, 335, 383, 387, 400, 478, 479 Óriás44, 69, 72, 75, 86, 126, 178, 226, 478 óriás kir’ly ............................ 54 óriáskirály10, 68, 86, 146, 153, 273, 274, 305, 469, 481 Óriáskirály149, 151, 178, 267, 477, 480 óriásmadár .................. 267, 275 Orion24, 26, 63, 132, 178, 202, 219, 225, 226, 227, 228, 229, 230, 231, 234, 235, 237, 242, 243, 244, 245, 250, 262, 270, 297, 379, 389, 390, 391, 401, 416, 417, 419, 421, 422, 423, 424, 425, 454, 455, 493, 499 Orion-köd ........................... 235 örmény70, 98, 99, 101, 103, 105, 106, 112, 138, 432, 442, 482, 501, 502 Örményország .................... 435 Őrmező............................... 446 Orontesz ............................... 85 Orontész ............................. 112 oroszlán114, 117, 119, 120, 182, 187, 191, 196, 210, 211, 219, 224, 225, 253, 265, 280, 477 Oroszlán ..................... 195, 368 ortodox ....................... 441, 476 ősapa25, 29, 34, 37, 44, 48, 49, 50, 55, 73, 75, 80, 81, 82, 92, 98, 101, 107, 114, 121,
525
123, 128, 130, 131, 134, 143, 150, 156, 159, 160, 162, 174, 179, 182, 203, 205, 210, 216, 217, 229, 230, 241, 249, 251, 259, 261, 272, 275, 297, 317, 330, 334, 335, 340, 343, 344, 347, 356, 361, 362, 363, 372, 375, 380, 383, 391, 401, 404, 411, 427, 428, 429, 431, 434, 437, 438, 448, 452, 453, 454, 466 ősapa kultusz ........................ 44 ősatya ......... 148, 261, 363, 379 Ősbuda ................................. 66 ősi tudás................................ 14 Osiris .................. 178, 207, 383 őskirály25, 42, 44, 49, 55, 81, 86, 96, 104, 107, 120, 124, 136, 169, 171, 172, 173, 183, 186, 190, 205, 207, 210, 229, 273, 285, 289, 296, 319, 321, 332, 335, 338, 340, 344, 360, 389, 392, 393, 394, 408, 467, 481, 482 Őskirály .............................. 479 őskő .................................... 453 őskos................... 200, 201, 203 őskusiták............................. 147 ősmagyar40, 156, 186, 188, 212, 229, 269, 282, 369, 399, 410, 411, 437, 481 ősmagyarok 268, 342, 364, 453 ősnyelv ............................... 393 ősszkíta........... 40, 72, 156, 288 Oszét................................... 210 Ószövetség ................. 147, 323 Ó-szövetség .......................... 83 Ó-Szövetség ....................... 163 Oxus ................................... 112
526
Oziris.................................. 328 Ozirisz178, 179, 180, 238, 244, 423, 503 oziriszi........................ 239, 240 özönvíz ........... 10, 57, 165, 289 Özséb.. 194, 195, 343, 344, 456 P P. Mester ............................ 337 Paál Zoltán ................. 210, 494 Palesztina ........................... 190 palóc ........... 196, 210, 330, 388 pálos11, 38, 177, 194, 195, 217, 245, 262, 289, 343, 433, 441, 446, 447, 456 pálosatyák........................... 446 pálosok62, 133, 160, 194, 217, 245, 264, 344, 345, 346, 448, 450, 456, 480 Pámer atya.......................... 345 Pan Ku................................ 260 Pannónia..................... 293, 294 Pannónija............................ 287 Pantera-Dei......................... 212 Pantokrátor ........................... 38 Páp...................................... 100 Pápóc.................................. 448 paradicsomi 112, 204, 370, 375 párduc208, 209, 210, 213, 214, 215, 218, 265, 266, 425, 477 Paropamisus ....................... 112 Parrot............ 60, 371, 372, 494 pártahugya.......................... 227 Pass László................. 326, 494 Peccenpálhalom.................. 141 Pécs .................... 213, 465, 499 Pegazus....................... 341, 342 Perseus ............................... 341 Persia.................................... 71 Perszisz............................... 161
perzsa92, 93, 123, 159, 224, 260, 267, 292, 293, 294, 297, 335, 338, 339, 341, 343, 364, 370, 383, 387, 388 Perzsa .................................368 Perzsaország .......................284 Perzsia44, 73, 110, 120, 161, 212, 274, 292, 293, 338 Pezni-tó...............................105 Pilis10, 11, 14, 24, 62, 66, 67, 70, 145, 153, 194, 195, 214, 217, 219, 222, 245, 252, 262, 276, 343, 344, 379, 413, 414, 441, 445, 448, 455, 456, 457, 458, 465, 469, 473, 476, 480, 481 PILIS ....................................66 pilisi133, 194, 265, 343, 344, 345, 414, 446, 456, 457, 476 Pilisi.................... 177, 194, 245 Pintor ..................................211 Pisanello .............................233 Pison........................... 111, 112 Plutarchos ...........................396 Plutarchus ...........................180 Poroneus .............................207 Porus...................................207 Posnansky.............................89 Procyon...............................422 Psyche ................................332 Pur ......................................207 R Rágáv..................................100 Ráháb....................................33 Ráma.....................................85 Ramanu.................................97 ravennai ..............................213 Rawlison.............................111 Rechob................................247 Refáim ..................................69
régi kígyó ............................. 33 Reinish................................ 306 Rekhob ................................. 83 Remenyik Zsigmond .......... 425 Reszen .................................. 83 Rhamsus ............................... 76 Roheim ....................... 116, 117 Roheim Géza ...................... 495 Róma .......... 137, 245, 264, 271 római46, 81, 88, 112, 288, 397, 427, 431, 456 római katolikus................... 474 román.................................. 212 Rossz Isten ........................... 35 rovásírás ........... 40, 41, 63, 138 Ruszvansad......................... 159 S Sabia................................... 391 Saca .................................... 112 saggiemut ........................... 414 Sajó..................................... 339 Salamon...................... 293, 394 Salán................................... 337 Sálem.................................. 397 Samas ........................... 97, 190 Sánta Balogh ...................... 376 Sánta Kata .......................... 227 Santarcangeli .......... 93, 96, 495 Sar ...................................... 180 Sára..................... 323, 324, 325 sárkány27, 28, 29, 33, 184, 185, 187, 241, 253, 258, 302, 303, 305, 307, 308, 309, 316, 333, 495 sárkánykakas316, 317, 318, 319, 320, 330, 331, 332, 333, 334, 357 sárkánykígyó 28, 257, 258, 261 sárkányóriás.......................... 28 Sarnael.................................. 33
527
Sas ...................................... 368 Sátán............. 32, 135, 252, 292 sátáni ............................ 33, 257 Saurat ........................... 89, 291 Schiller ............................... 204 Schmidt ................................ 49 Scientia Sacra ..................... 257 Scytha................................. 112 Sectio Aurea ......................... 93 Sem........................... 30, 73, 84 Semira .................................. 48 Semiramis....................... 46, 48 semiták ............................... 326 Senaár............................. 42, 43 Sepsiszenigyörgy................ 163 Septuaginta......................... 112 Serapis ................................ 328 Seth............................. 238, 399 Séth............................... 56, 383 sethiánus............................. 399 Sineár83, 163, 164, 165, 173, 177, 247 Sinka István........ 130, 428, 495 Sippar ................................. 175 Síriusz................................. 339 Skorpió ............................... 243 Smaragd-Tábla ................... 204 Smiths................................. 209 Solyma ........................ 397, 398 Solymossy Sándor241, 302, 495 sólyom265, 287, 389, 393, 394, 395, 396, 398 Sólyomvár .. 393, 394, 397, 398 Somogyország .................... 473 Sötétség Királya ................. 233 Spanyolország .................... 121 Spiedel................................ 262 Strabon ................. 46, 207, 495 Subartu ............................... 164 Sulb ............................ 198, 199
528
sumér122, 140, 146, 164, 173, 182, 186, 191, 195, 196, 208, 224, 343, 364, 400, 411, 414, 415 Sumér . 164, 182, 400, 412, 500 sumir103, 140, 369, 411, 415, 426 Susiana ............................... 190 Svatopluk ........................... 337 Syabata ................................. 85 Szabetka ............................... 85 szabir .................................. 378 szabír .................................. 211 Szabó Lajosné .......... 18, 19, 51 Szabólcs ............................. 141 szakrális birodalom131, 177, 204 szakrális geográfia63, 65, 66, 70, 446, 455, 481 szakrális királyság .............. 131 szakrális uralkodás ............... 37 Szálá ................................... 100 Szamarkand........................ 286 Szamuramat.......................... 46 Szárai.......................... 323, 324 szárnyasgyík....................... 265 szárnyaskígyó......... 27, 31, 253 szarvas76, 82, 110, 130, 266, 282, 285, 337 szarvasok.............. 74, 110, 116 szaszanida................... 111, 120 szászok ......................... 27, 161 Szászváros.......................... 400 Szaturnusz .................. 371, 420 Szeba .................................... 85 Szeben .................................. 27 Széchenyi ..................... 14, 503 Szeged ........ 260, 393, 452, 493 székely131, 179, 230, 253, 283, 284, 286, 287, 321, 360,
377, 382, 385, 390, 419, 423, 427, 452 székely fokos ......................504 Székelyföld................... 71, 473 Székelyudvarhely ...............448 Székesfehérvár ...................213 Szél.....................................182 Szem ..................... 84, 100, 101 Szemesz..............................190 Szemiramisz ............. 46, 48, 50 Szent Anna .........................449 Szent Bika ..........................328 Szent Epifániusz ...................92 Szent Gergely .....................103 Szent Grál...........................221 Szent István140, 145, 243, 475, 499 Szent Izidor ..........................92 Szent János ............. 32, 33, 342 Szent Karácsony .................417 szent korona..........................33 Szent Korona237, 270, 313, 358, 378, 379, 457, 498 Szent László25, 243, 282, 287, 293, 406, 498 Szent Mihály ......................448 Szent Pajzs..........................318 Szent Pál...............................32 Szent Péter..........................293 Szent Sigelbertus ................158 Szent Sír .............................329 Szent Sólyom.............. 384, 395 Szent Tudás ........................384 Szentendre ..........................465 Szentföld.............................449 Szent-Jakab.........................448 szentkard...............................36 Szentkorona.... 35, 94, 129, 168 Szentkorona Tan.................169 Szentsólyom .......................394 Szép Ilonka.........................299
Szeraph............................... 178 szerednyei........................... 449 Szerek................................. 395 Szerencsi ............................ 141 Szérug................................. 100 Szét............................. 238, 383 Széth................................... 503 Szigetköz ............................ 155 Szigliget.............................. 140 Szilkehordó ........................ 227 Szimmász ............................. 46 Szín....................................... 97 szír46, 70, 383, 384, 385, 387, 490 Szíriát ............................. 56, 57 Szíriát oszlopai ............... 56, 68 Sziriusz............................... 227 Szíriusz....................... 417, 421 szittya ................................. 212 szittyák ............................... 207 szittyaország ....................... 127 szkíta146, 156, 212, 220, 253, 288, 337, 339, 367, 398 szkíták40, 130, 207, 211, 220, 222, 289 Szkítia......................... 286, 294 szláv.................... 337, 436, 441 Szodoma ............................. 325 szufi ............................ 175, 309 Szumeru hegy..................... 192 szumirok............................. 190 Szumurarnu .......................... 46 Szűz Mária ............. 38, 95, 498 Szuza .................................. 111 Szűzanya ............................ 358 szuziánaiak ........................... 84 Szvatopluk.......................... 337 T Tabula Smaragdina64, 204, 231, 357, 384, 406
529
Takács György ........... 129, 496 Taksony .............................. 120 Tálas János ......................... 145 Talmud ......................... 33, 426 táltosfa .......................... 58, 299 táltoskovács52, 53, 54, 55, 58, 59, 60, 61, 280 táltoskovácsok .................... 252 táltosok58, 127, 252, 255, 256, 376 Tamási Áron......................... 11 Tammuz............ 46, 48, 50, 190 Tánczos Vilmos.................. 129 Tar ...................................... 464 Tarcal ................................. 338 Targum ............... 324, 426, 496 targumi ............................... 324 Tarihi Üngürüsz ........... 81, 283 Tarih-i Üngürüsz282, 284, 286, 294, 315 Tarnaszentmária ......... 441, 442 tarnaszentmáriai ................. 435 tatár..................... 112, 286, 370 tatárlaki............................... 121 tátoskovács ........................... 52 Techóm................................. 33 Tejut ................................... 422 Tejút193, 229, 230, 232, 247, 352, 419 Teleki ................................. 503 Tell-el-Jahudije .................. 399 templomosok .............. 447, 450 térahitek................................ 84 Teremtés Könyve ............... 156 Tétény................................. 444 Tháre .................................. 100 Themis............................ 75, 76 Theophilaktos ..................... 381 Theophylactus ...................... 57 Thiras ................................. 100 Thorgom............................. 100
530
Thrákia ............................... 338 Thuli ..................................... 95 Thuróczy János ............ 91, 496 Thuróczy-krónika............... 337 tibarének............................... 85 Tigris110, 112, 158, 164, 177, 190, 211, 410 Tihany ................................ 140 Tirász.................................... 85 Tistrja ................................. 339 Tisza274, 310, 347, 404, 427, 461, 473, 474, 503 Tiszántúl............................. 475 titánok ................................ 146 Tokarev .............................. 104 Tolcsvay Béla....................... 13 Torda .......................... 241, 473 Torda-Aranyos ................... 241 Tordos ........................ 400, 402 Torma Zsófia121, 400, 402, 458, 496, 500 Toroczkai-Wigand Ede ...... 227 Törökország ....................... 283 toronytemplom ... 390, 435, 454 Toth ...................................... 24 Tóth Ferenc .......................... 52 Tóth Lajos .................. 129, 278 Tóth László19, 46, 130, 181, 189, 326, 346, 350, 380, 432, 442, 443, 456, 489 Tóth Menyhért...................... 54 Tóth Nagy Mihály ................ 78 Tóth Vilmos ....................... 302 Toxarisz.............................. 339 Trianon ............................... 277 trianoni ................. 66, 281, 383 trójai ................... 400, 402, 500 trójaiak ................................. 73 Tubál .................................... 85 Tubir................................... 211 Tucci .................... 50, 203, 301
Tudás Köve ..........................24 Tuli .....................................211 Tündér Ilona172, 173, 298, 299, 352, 459, 504 tündérhagyomány ....... 168, 169 Tündérkert ..........................171 Tündérország ......................171 Turán .................... 82, 487, 496 turáni ............ 72, 210, 288, 395 turul35, 95, 263, 264, 268, 270, 272, 276, 280, 287, 294, 343, 373 Turul... 116, 215, 259, 327, 412 turulmadár37, 94, 117, 118, 261, 265, 269, 287, 292, 374 Turulmadár .........................287 turulos........................... 95, 498 turulu ....................................35 Tüzek Helye .........................94 Tüzes Jankó ........................280 U Ubaid .................. 110, 115, 266 ugariti .................................239 ugocsai................................447 ungi.....................................447 ungvári................................449 Unicornis .................... 232, 234 Ur124, 196, 199, 207, 266, 364 Úr10, 21, 33, 73, 83, 84, 85, 86, 93, 103, 114, 129, 130, 157, 159, 164, 165, 170, 179, 236, 242, 320, 324, 344, 390, 452, 479 Úr Jázus ..............................218 Úrjézus ............... 216, 217, 220 Uruk....................................164 Ururk ..................................224 V
Vámbéry Ármin.................. 283 Van-tó......................... 105, 107 Varga Géza......................... 500 Varga László .............. 417, 452 Varga Zsigmond41, 50, 52, 164, 181, 369, 396, 411, 414, 497 Várkonyi13, 20, 33, 41, 54, 56, 68, 87, 198, 289, 430, 484, 497 Várkonyi Nándor133, 147, 203, 302, 326, 327, 400, 425, 426, 438, 497 Vatha .................................. 337 Velikovsky ................. 394, 397 Vénusz................................ 371 Ver.............................. 152, 154 Verecke .............................. 447 Vésztő................................. 433 világ első királya10, 18, 19, 20, 36, 67, 70, 72, 76, 86, 221, 393, 469 Világ Királya ................ 38, 498 Világ Királynője... 38, 358, 498 Világ Tengelye ................... 195 Világfa................................ 192 világkirály .... 38, 44, 77, 80, 81 Világkirály................ 67, 68, 76 világoszlop50, 53, 191, 412, 413 világtojás ...................... 30, 187 Világügyelő Férfi ................. 77 Visk .................................... 413 Visnu .................................. 342 Vitéz ................................... 368 Vízöntő............................... 342 vízözön ... 41, 68, 157, 158, 166 Vörösmarty......................... 150 Vöröstorony........................ 274
Vác .....................................293
531
W Wass Albert........................ 425 Wooley ....... 196, 266, 490, 497 Wundt................................. 267 Z Zajti .................... 181, 343, 460 Zajti Ferenc ................ 181, 343 Zajti Ferencz............... 467, 497 Zamzummim ........................ 69 Zarathustra.......................... 180 Zarduszt.............................. 180 Zargos-hegység .................. 211 Zempléni Árpád ................. 150 Zend-Aveszta ............. 151, 257
532
Zeus...... 73, 74, 75, 76, 77, 197 Zeusz .................................. 146 zikkuratok............. 50, 173, 376 zikkurtornyok ....................... 50 Zi-Kur ................................ 412 Zombor............................... 444 Zoroaszter..... 45, 315, 387, 462 zsidó56, 57, 69, 70, 85, 86, 88, 92, 111, 125, 165, 166, 231, 260, 324, 326, 364, 370, 397, 426 zsidók ..................... 69, 85, 394 zsidóság...................... 397, 406
