Fekete Magia

ANUSHAVAN

Fekete Mágia Szerzõ anushavan 2007. november 22. Utolsó frissítés 2007. december 14.

Fekete Mágia - a mágia A legtöbb mágikus cselekedetet a közhiedelem babonának tekinti, ugyanakkor néhanapján szinte mindenki alkalmazza ezeket a rítusokat többnyire abból indulva ki, hogy "ártani azért biztos nem fog…" Az, hogy mit nevezünk babonának, azonban csupán nézõpont kérdése. Tény, hogy ott, ahol a hit, és a vallás összekapcsolódik, óhatatlanul megjelennek a mágikus cselekedetek is. A legtöbb mágia célját tekintve többnyire a védelmezõ és a szerencsehozó eljárások körébe tartozik, amelyekre általában számos kifejezésforma létezik a nagy vallásokban, nevezetesen a katolicizmusion belül is. Azonban ezek a mágikus vonatkozásokat az idõ múltával egyre inkább elrejtik, sõt egyenesen tagadják az egyházak, ezáltal maguk a mágikus rituálék is egyre inkább elveszítik tényleges erejüket. A modern ember az õt érõ számtalan kommunikációs lehetõség jóvoltából mérhetetlenül sokféle hatás alá kerül, észrevétlenül és folyamatosan finom rezgések tömege éri. És ezek bizony akarva-akaratlanul mágikus befolyást is gyakorolnak ránk. Ezért kerül fókuszba és válik elkerülhetetlenül szükségessé, hogy újra felfedezzük és felújítsuk azokat az õsi ismereteket, saját szunnyadó készségeinket és képességeinket, amelyek segítségével képesek vagyunk ezeket a befolyásokat észlelni, energetikailag megtisztítani, illetve elhárítani. Számomra valahogy öröktõl fogva evidens volt, hogy a mágikus hatás egy _létezõ_ dolog. Igaz, azt sokáig nem akartam tudomásul venni, hogy vannak önállóan ható gonosz erõk is. Idõvel azonban számos spirituális tapasztalat ért, amelyek meggyõztek arról, hogy bizony igenis, léteznek ilyen erõk. Érdekes, ezek a sötét erõk nem feltétlenül ördögien riasztó formában jelentek meg, sõt… A leggyakrabban éppen köznapi, konvencionális köntöst öltöttek. Sajnos, éppen ebben rejlik a legfõbb erejük! Kötõ és romboló erõkrõl van szó, amelyek iriggyé, kishitûvé, számítóvá, keményszívûvé tesznek és megterheli fizikai testünket is. A fehér mágia az, amely kivezetõ utat mutat ebbõl a helyzetbõl. Segítségével képessé válunk felébreszteni magunkban azt az ellenerõt, amely megóv a sötét hatalmaktól. Azonban mindez csak akkor válik lehetségessé, ha mi magunk akarjuk, és elfogadjuk a fekete és fehér erõknek a létezését. Ellenkezõ esetben ezek nem valós veszélyek és kiutak, hanem csupán babonák maradnak számunkra. Egyéb ezoterikus gyakorlatokkal összehasonlítva sok esetben úgy tûnik, a fehér mágia sokkal jobban támaszkodik az õsi tapasztalatokra, éppen ezért aki ezt az utat választja, gyakran nem számíthat kész receptekre és pontos utasításokra. Természetesen vannak bizonyos keretek és útjelzõk, amelyek segítségünkre állnak eldönteni, hogy valóban jó úton járunk-e? Az egyik ilyen segítség maga a szintén õsi asztrológia, illetve ennek karma-asztrológiai része. Ennek az adatgyûjteménynek nincs más célja, mint a fent említett kereteknek és az útjelzõknek a kijelölése. Nem más a cél, mint annak a széles térségnek és keskeny mesgyének a felvázolása, ahol a fehér mágia létezni tud. A fehér mágia térsége nagyon tágas, ugyanakkor azonban a mesgye, amely elválasztja a fekete mágiától, bizony hihetetlenül keskeny...  {mospagebreak title=Fogalmak gyüjteménye} Fekete Mágia - fogalmak gyujteménye  Alsó asztrális test: az a hordozó vagy közvetítõ test, amelyben egy lény akkor létezik, ha már a fizikai teste meghalt, de a szelleme még itt maradt az anyagi világban, azaz nem sikerült átmennie a szellemvilágba. Az alsó asztráltest összefüggésben áll a tudat alacsonyabb síkjával, az alsó asztrális síkkal. Alvajárás: igen mély hipnotikus állapot, amelyet az emlékezet kihagyása (amnézia) jellemez. Másik formája az éjszakai alvajárás. Asztrális sík vagy világ: a fizikai sík vagy világ után következõ dimenzió. Szellemek lakják, és számukra ez a világ olyan, mint számunkra a fizikai világ. Az asztrális síknak több szintje van: a két fõ alsík az alacsonyabb asztrál és a magasabb asztrál. Asztális test: egy olyan test, amely magasabb frekvencián vibrál, mint a fizikai test. Úgy gondolják, hogy a fizikai testén túl minden élõ embernek van asztrális teste is. Néha "érzelmi test"-ként is emlegetik. Aura: láthatatlan elektromágneses erõtér, amely az élõlényekbõl - emberekbõl, állatokból és növényekbõl - árad ki. Állapotára a gondolatok, az érzelmek, az egészség, és más információk is hatással vannak. Automatikus írás: az az írás, ami akkor jön létre, amikor szellemek irányítják az ember kezét. Automatikusan írni többféleképpen lehet, így ceruzával, írógéppel, számítógép klaviatúrával, stb… Démon: egy másik dimenzióból származó ördögi teremtmény. Diszkarnáció: olyan szellem, ami a fizikai sík csapdájába esett. Ez magasabb síkon való létezés helyett a saját teste http://anushavan.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 26 May, 2009, 13:45

ANUSHAVAN

nélkül él a földön. Hasonló értelmû a "szellem" és az "entitás" szavakhoz. Médium: az a személy, aki pszichikai érzékenységénél fogva képes a szellemekkel érintkezni, és akin keresztül a szellemek megnyilatkozhatnak. Ouija tábla: az a tábla, amelyre az abc betûi, az "igen" és "nem" szavak vannak meghatározott formában felfestve. Ehhez egy planchette tartozik, amely a táblán a médium által mozgatva kibetûzi az üzenetet. Az eszközt a szellemekkel való kapcsolatteremtésre használják, általában a spiritualisták. Ördögûzés: az a rítus, amellyel a sátáni vagy démoni megszálló szellemeket ûzik ki az emberekbõl vagy tárgyakból (házakból). Ördögûzõ: igen magasan képzett specialista -rendszerint katolikus pap - aki egy meghatározott, úgynevezett ördögûzõ rituáléval ûzi ki a megszállottból a sátáni vagy démonikus szellemet. Plancette: az az eszköz, ami az ouija táblához tartozik. Ez általában egy-egy mutatóval és rövid lábakkal ellátott kis, tábla, amely háromszög vagy szív alakú. Pszichikus: olyan személy, mely az öt fizikai érzékszervvel felfoghatón túli érzékelésre is képes. Pszichikus mûtét: olyan, emberi testen végrehajtott operáció, amelyet médium által hajtanak végre. Reinkarnáció: a lélek ciklikus visszatérése a fizikai síkra. Római rituálé: az a hivatalos ördögûzési ceremónia, melyet katolikus papok végeznek. Sámán: többnyire "boszorkányorvos" vagy "orvosságos ember"-ként ismert személy, aki õsi módszerekkel gyógyítja és õrzi meg a közösségéhez tartozók egészségét. Szeánsz: spirituális gyûlés, mely a szellemekkel való kommunikáció vagy a szellemi jelenségek bemutatását célozza. Ezt a speciális gyûlést rendszerint médium vezeti. Szellemkutató (dowser): az a személy, aki pszichikai képességei segítségével felismeri a láthatatlan dolgokat (földalatti vízért, ásványokat, olajat, entitásokat, egészséggel kapcsolatos dolgokat, stb…) Az ilyen embereket egyes helyeken "viziboszorkányoknak" (Water witch) nevezik. Szellem: az ember hallhatatlan lénye. Általában felcserélhetõ a diszkarnáció vagy entitás szavakkal. Szellemi vezetõk: a szellemvilágból származó, igen magasan fejlett lelkek, akik az élõ emberek megsegítésére vannak kiválasztva. Azon elhunyt szeretteink is lehetnek vezetõk, akik sikeresen átjutottak a túlvilágba. Õk idõrõl-idõre visszatérnek, hogy az élet nehéz döntéshelyzeteiben utat mutassanak, irányítsák léptünk. Fontos tudni, hogy õk nem hatolnak be a megsegített emberek testébe vagy aurájába. Szellemvilág: az élet azon színtere, melyet a fizikai világból sikeresen a Fénybe, vagy onnan még tovább jutott szellemek laknak. Az az elfogadott nézet, hogy ez a létsík magasabb frekvencián vibrál, mint a fizikai világ. Tarot kártya: speciális kártyacsomag, mely segítségével a vetésen résztvevõk múltjukat, jelenüket, jövõjüket akarják felfedni, vagy ezek körülményeit értelmezni. A különbözõ lapállásokat általában egy szellemi impulzusokra fogékony ember értelmezi. Telepátia: gondolatok, gondolatképek vagy sugalmak szellemi úton való továbbítása vagy vétele. Testen kívüli tapasztalat: amikor a szellem-test kilép a fizikai testbõl, de egy vékony un. "ezüstfonál"-lal továbbra is odakötõdik. A jelenséget néha asztrál projekcióként, vagy lélekutazásként is emlegetik. Tisztánhallás: az a képesség, amellyel rendelkezõk meghallják a fizikai hangokon túli hangokat. Tisztánlátás: az a képesség, amellyel rendelkezõk meglátják a fizikai látás számára láthatatlan dolgokat. Transz: csökkent tudatossági szintû, alvásszerû állapot. A transz mélysége a felszínestõl az u.n. "mélytransz"-ig terjedhet. Lehet hipnotikus, autohipnotikus, vagy spontán. Transzmédiumok: olyan mély pszichotikus érzékenységû személyek, akik egy idõre átmenetileg szándékosan elvesztik a tudatukat abból a célból, hogy megszállhassák õket a kommunikálni vagy gyógyítani vágyó szellemek. http://anushavan.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 26 May, 2009, 13:45

ANUSHAVAN

Tudatalatti: az elmének az a része, mely az u.n. "tudatküszöb" alatt mûködik. A tudatalatti képes arra, hogy pontosan úgy tárolja az emlékeket, ahogyan azokat a megtörténésük pillanatában érzékeltük. Ujj-jelek: hipnotizorök által használt kommunikációs rendszer, amellyel kapcsolatba léphetnek a hipnotizált személy tudatalattijával. Ilyenkor idõlegesen a belsõ tudat irányítja az újjakat, és ez határozza meg, hogy az "igen", a "nem" vagy a "nem akarok válaszolni" újjakat mozdítsa meg. Vezetés (channeling): az olyan folyamat, amely során egy szellem egy médium fizikai teste által nyilvánul meg. Ez történhet beszédben, írásban, festésben, zenélésben vagy mások gyógyításában, sot "mûtétek" végrehajtásában.

{mospagebreak title=Az átokról } Fekete Mágia - az átokról   A téma - szerintem - sokkal nagyobb, mintsem ki lehetne tárgyalni - kielégítõen - egy rövidebb értekezésben. Az bizonyos, hogy a megátkozottra hogyan fog hatni a feléje kimondott átok, nem kifejezetten csak tõle függ. Akármennyire szeretnénk "vigasztalni / bátorítani" nem szabad -szerintem - félrevezetni. Ha az átkozó érti a dolgát, vajmi keveset számít, hogy a megátkozott mit akar és gondol. Az átok bizony beépül... Az átkozódó kézmozdulat egy speciális tartásforma: a hozzáértõ, eleve kifeszített 5 ujjal átkoz, és a tenyere közepébõl ... A másik kezével pedig "leföldeli" magát, hogy a visszapattanó negatív energiákat levezesse magáról... Tehát ami a lényeg: az átok egy "információstruktúra csomag", amit az átkot vetõ a célpontra küld. Sok-sok (legalább 30-40 féle) szempont van, ami erõsítheti vagy gyengítheti a megvalósuló hatást. Az egyik - és legfontosabb- csoport a küldés erõssége, a másik csoport a vétel (befogadás) képessége, azaz készsége. Minderrõl azért is írok, mert ezek nem csak az átoknál, hanem - természetesen - a pozitív, segítõ ráhatásoknál is ugyanígy vannak. Elsõként az számit, hogy honnan és mekkora energiát mobilizálunk a struktúra életre-keltéséhez. Ez lehet fizikai, asztrális, mentális és kauzális, vagy ezek variációja. Második, hogy mennyire pontosan állítjuk össze a struktúrát. Van-e benne belsõ harmónia vagy nincs? A harmadik, hogy lezárjuk az energia utánpótlását vagy tovább tápláljuk, esetleg hónapokon (éveken) keresztül. A legdurvább, ha önállóvá tesszük, saját "energia generátorral" látjuk el, és intelligenciát is adunk neki. Ezután lényeges, hogy melyik ponton illetve melyik pontokon hatunk a célszemélyre. Egy vagy több behatolási / kapcsolódási pontra küldjük a ráhatást. Ez alatt értem, hogy melyik síkokon és a síkokon belül melyik energetikai központokra hatunk. Mindeddig teljesen mindegy, hogy ki és milyen a célszemély. Ezután további szempontokat vehetünk fel - még mindig az operátor szempontjából - attól függõen, hogy mit tudunk a célszemélyrõl, ugyanis különbözõ tulajdonságainak ismeretében segíthetjük a beépülést, sõt rákapcsolhatjuk a célszemély saját energia ellátására. Bekapcsolhatunk más -segítõ - személyeket is. És most eljutottam oda ami tulajdonképpen mindig felmerül: MIT TEHETUNK UTÓLAG?! Gátolhatjuk illetve segíthetjük a beépülést, a megvalósulást. Javaslok mind a _négy_ szinten gátló cselekedeteket. Gondoljuk most át, milyen is az átok struktúrája? Mintha egy pókháló ráesne a célszemélyre, és a pók bemászna a célszemélybe és belülrõl rágná azt, a hálón lévõ petékbõl pedig újabb és újabb pókok kelnének életre? Néhány lehetõség: FIZIKAI SZINTEN: hideg, sós vízben való fürdõ, napfürdõ, bõrmasszázs, minimum 5-10 percre fehér lepelbe való burkolódzás. http://anushavan.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 26 May, 2009, 13:45

ANUSHAVAN

ASZTRALIS SZINTEN: szeretet, vidámság és nemtörõdömség a megvalósulás irányában. Érzelmekben és kimondott szavakban, saját erõnk, egészségünk, vidámságunk, szeretetteljességünk tudatosítása. Az átkot vetõ "szeretetteljes lesajnálása". (Ez kb. olyan, amit akkor érzünk, amikor egy gyerek ránk fog egy játék pisztolyt, és "lelõ" vele.) MENTÁLIS SZINTEN is a "szeretetteljes lesajnálás", a hit saját erõnkben, a lendületes - az átokhoz nem kapcsolódó életcélok tervezése és programunkba állítása a fontos cselekedet. KAUZALIS SZINTEN: az életünk és eseményeink felajánlása Istennek vagy a hitünk szerinti Szellemi Vezetõnknek, és áldás, valamint segítség kérés Önmagunk és az átkot vetõ számára. Hasznos lehet egy csakra - és aura-tisztítás, valamint "védelem" felépítése is. Mindez így meglehetõsen bonyolultnak tûnhet, pedig csak a fõ töredékét írtam le a lehetõségeknek és lehetséges eszközöknek. Mindez, részben AUTOMATIKUSAN is mûködik. Vagyis maximálisan érvényesül, a régi tanmese: - Mester, árthat nekem az átok? - Nem árthat. - De mester, biztos, hogy nem árthat? - Most már nem biztos... {mospagebreak title=A mágia fejlõdése }Fekete Mágia - a mágia fejlõdése  A mágia és a "varázslás" közeli rokonságban állnak egymással. Ezzel együtt a varázslás a mágia alapvetõ megjelenési formájaként is értelmezhetõ. A különféle céllal megvalósított varázslatok az õsi mágikus szemlélet kezdeti kifejezési formái voltak. Igen régen ez bizonyára annak a ködös hiedelemmel függött össze, melynek nyomán a különbözõ tárgyakat, élõlényeket, természeti jelenségeket megszemélyesítették. Ez a hiedelem lépcsõzetesen és csak igen-igen lassan kovácsolódott össze és forrott ki szellemileg egységes világképpé. A varázslás õsformájának feltehetõleg az animizmust tekinthetjük. Az a hit, amely az emberekkel hasonló szellemekkel és magasabb hatalmakkal népesítette be a környezetet, elsõsorban a természet veszélyeinek a mérséklését, illetve elviselését célozta. A természet az animizmus segítségével nem felfoghatatlan és kiszámíthatatlan veszélyforrás és önkényként képzõdött le az ember számára, hanem mint ártó és segítõ hatalmakkal egyaránt rendelkezõ jelenség. A természet erõinek és jelenségeinek ilyen antropomorf felfogása nyilvánvalóan megkövetelte azoknak a technikáknak a kidolgozását, amelyekkel az ember a természetet a számára kedvezõ irányba vélte befolyásolni. Ezek a technikák alkották a korai varázslás eszköztárát. A napjainkban is létezõ ártó és rontást hozó varázslások többsége innen származtatható. Gondoljuk át: amikor az õsi ember saját érdekkörében bizonyos dolgokért könyörgött, egyidejûleg ezzel minden bizonnyal másoknak kárt is okozott. (Vagy éppenséggel _maga a rontás_ volt az a haszon, amit sajátjaként megszerzett. Az animizmus a késõbbiekben õs- és halottkultusszá bõvült. Ekkortájt jelent meg a lélek hallhatatlanságának a gondolata, és az az elképzelés, hogy léteznek közbülsõ világok, és a halállal összefüggésben lévõ átmeneti állapotok. Az õsök -elsõsorban kapcsolatteremtõként és közvetítõként - belekerültek az imákba, így létrejött a kérések, adományok, követelések finoman kiegyensúlyozott szociokultikus rendszere. A kapcsolattartás egyáltalán nem volt problémáktól mentes, hiszen az õsökön keresztül újra-és újra a földöntúli erõk befolyása alá kerültek maguk a segítséget kérõk is. Az õsök hatalma minduntalan szembekerült a varázslókéval, akik egyfajta közvetítõi szerepet töltöttek be a procedúrákban. Az a hit, hogy a mágia és varázslás által a természetet és a valóságot befolyásolni lehet, kezdetben közvagyonnak számított. Az idõk folyamán azonban óhatatlanul létrejött egyfajta szelektálódás, hiszen a rituálék levezetése különleges ismereteket igényelt, és az a papok helyzetének fokozatos megerosödéséhez vezetett. Egy idõ után ennek a tendenciának a következtében átalakult az egész varázslás és megjelent egyféle alkalmazott mágia. Azok a babonás varázslatok, amelyek ebbe az õsi, diffúz világképben gyökereztek, természetesen megmaradtak. Ez továbbra is a törzs, a nép, a közösség tulajdona volt. Ugyanakkor azonban létrejött egy erõsen rituális varázslás, amely egy mindinkább istenivé váló világkép keretein belül fejlõdött tovább. Itt már egyre inkább a közvetlenül cselekvõ és beavatkozó istenekrõl volt szó, ellentétben a régebbi trenddel, amely az õsökben, vagy az emberhez hasonló természeti erõkben való hittel manipulált. Bár ezek az új istenek mindenhatóak, valamilyen módon mégis alá vannak vetve a papság szakértelmének - azaz könyörgésének - és kizárólag a felavatott mágus képes õket irányítani. Ez minden olyan teurgikus világkép alapja, melynek nevében természetfeletti lényeket idéznek meg, és kényszerítenek szolgálatra. Ami a szó eredeti értelmében a mágia, mindaz a mágusban testesült meg, lévén õ egy személyben a tudás birtokosa. Csak a mágus volt képes arra, hogy átlássa az isteni elvonatkozások, a természeti szabályszerûségek fizikai szinten jelentkezõ összjátékát. Az egyszerû szinten élõ emberek természetesen egyre inkább rá voltak utalva a mágus támogatására, akit energetikai szempontból mintegy akkumulátorként vettek igénybe. Ennek következtében egyre frekventáltabbak lettek azok a különbözõ rituálék, amelyek a mágikus forrásokhoz kapcsolták az embereket. Jól nyomon követhetõ az idõben ez a folyamat. Egyértelmû a párhuzam az antik kor áldozati szertartásai és a különféle misztikus ünnepek és az egyház mai liturgiái között. A mágikus hatás elérése céljából alkalmazott különféle szimbólumok között is feltûnõ az egyezés. Ennek belátásához elég összehasonlítani az ókori démonábrázolásokat és a keresztény templomok démonoktól védõ képeit. Igen sok idõt, energiát és teret igényelne egy olyan antropológiai tanulmány, amely nyomon követné a varázslás átalakulásának lépcsofokait mágiává, majd ennek továbbfejlõdési fokozatait a babona, illetve a http://anushavan.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 26 May, 2009, 13:45

ANUSHAVAN

hiteles mágia irányába. Ezzel kapcsolatban ma már a modern archeológia jóvoltából egy rendkívül nagy és sokrétû anyag áll rendelkezésre. Mindezek rendszerezése, idõbeli és vallási összefüggéseinek, egymásra hatásaiknak feltárása olyan hatalmas munka lenne, amely legfeljebb részleteiben, és csupán bizonyos nézõpontokból valósítható meg. Ami a témát közelebbrõl érintõ, a történelem kezdetének perifériái, vagy esetleg egyenesen a történelem elõtti idõkben megjelenõ mágikus-kultikus folyamatokat illeti, ezzel kapcsolatban inkább deduktív-asszociatív megközelítésekre, és csupán igen kevés részben bizonyítható ismeretekre támaszkodik a tanulmány. Ehhez hasonló okokból a mágia kutatása során csak kevés tudományos mû nyúlik vissza az idõben távolabb az asszírok írásba foglalt mágikusmisztikus világértelmezésénél. Az õ tudásukat konzerváló óbabiloni papság, a káldeusok hagyatékánál. Ennek okai is igen messze kereshetõk, hiszen mint tudjuk a birtokunkban lévõ feljegyzett elsõ írásos történelmi emlék i.e 4242ben bukkant fel az osi Egyiptomban, és a Sumér birodalom helyét Babilon csak majd i.e. 2000-ben - tehát több, mint kétezer évvel késõbb veszi át. Abba is bele lehet gondolni, hogy az agrigentumi Empedoklész i.e. 420 (!)- ban vezeti be a négy õselem fogalmát, amely minden "modernebben" számító mágia alapfogalma. A történelem elõtti mitikus idõkre utaló Necronomicon - azaz Halott Nevek Könyve - eredeti változatát Kr. U. 730 körül az arab Abdul Alhazred jegyezte le, melynek lapjain egy elfeledett õsi világ szimbólumai, rituáléi, istenei és lényei kelnek újra életre. És ez még Babilonhoz képest is majdcsak további 3000 év! Ahhoz, hogy a mágiával kapcsolatos mai elképzeléseinket bele tudjuk ágyazni saját kultúránkba, talán elegendõ, ha az újplatónikusok és az idõszámítás kezdetekor élt gnosztikusok világképét vesszük szemügyre. Ezek a szellemi irányzatok egységessé világértelmezéssé olvasztották a hellenisztikus, egyiptomi és zsidó - keresztény elemeket. Ugyanakkor a késõbbi gnosztikusok már János jelenéseire hivatkoznak. Ezek a vallási összefoglalásra törekvõ mozgalmak megegyeztek azzal, hogy a teremtés aktusát dualista módon képzelték el. Az anyagi világ az Isteni erõ fokozatos megtestesülése révén jött létre az újplatonikusok értelmezésében. Ez az erõ az égi szférákon át mintegy "leszivárgott" az emberi lelkekbe és a fizikai világba. Ehhez hasonló felfogást képviseltek a gnosztikusok is, azonban ok az anyagi világot alapvetõen gonosz és bûnös  jelenségnek tartották. Csupán az embert ítélték olyannak, hogy az múlandósága, a fizikai síkhoz kötõdése ellenére is tartalmaz lelkében valami isteni magot. És ezt elnevezték pneumának. Az állították, hogy az ember a fizikai létsíkhoz kötött állapotában elõször elfelejti saját eredeti természetét. Csak abban támad fel a törekvés, hogy legyõzze a fizikai síkot, és pneumáját összekapcsolja annak isteni forrásával, aki tudással rendelkezik, és aki felismeri saját valódi természetét. A gnosztikusok ezt tartják az ember õsi és eredeti feladatának, ugyanakkor azonban az isteni õsforrás és az emberi lélek közötti távolságot olyan hatalmasnak ítélték meg, hogy közvetlen kapcsolatot, kommunikációt el sem tudtak képzelni a a föld és az ég fölött. Erre azonban számtalan szellemi lény és közvetítõ állt az ember rendelkezésére, amelyek mindannyian isteni tulajdonságokat testesítettek meg, és egyetlen feladatuk az volt, hogy az embert a különbözõ égi szférákon át visszavezessék õsforrásukhoz (ezek száma 365, nem ismerõs egy kicsit ez a szám?). A fizikai sík ilyen értelemben vett legyõzéséhez, és a közvetítõkkel való kapcsolatfelvételhez érett és kiforrott természetszemléletre volt szükség, amely képes a dolgok és történések mögött a szellemet felismerni. Az adott kor embere a mágia segítségével kapcsolódott ezekhez a felismerésekhez. Az újplatónikus filozófiai iskola tulajdonképpeni magalapítójának Plótinosz (kb. Kr. u. 205-270) számít, aki ezzel kapcsolatban a következõket írta: "…mivel az univerzumban minden természetes összefüggésben van egymással, és maga az egész tulajdonképpen az erõk sokféleségét jelenti, amelyek egymásra sokféleképpen gyakorolnak hatást. Bizonyos rokonság, vonzás révén egyes erõk egy életben egyesülnek: mindebbõl az következik, hogy léteznie kell a természetes mágiának, teurgiának és mantiknak. … az érzékfeletti nem más, mint az érzéki alapja. Az érzékfeletti közvetlenül felismerhetõ az olyan intellektuális szemléleten keresztül, amely megelõzi a gondolkodást…" Plótinosz ezzel a megállapítással a Tabula Smaragdina Hermész Triszmegisztosz-i alaptézisét ismétli meg, mely szerint "mint fent, úgy lent". Egyben arra is utal, hogy a mágia csak akkor lehet hatásos, ha intuitív megértésbõl fakad. Ez egyben kifejezi a mágikus cselekvésnek azt a sajátosságát is, hogy az egyfajta közvetítõül szolgál föld és ég között. A közvetítõ szellemlények mindenekelõtt angyalok, akik szigorú hirearchiának vannak alávetve A legmagasabb szinten maguk az istenek találhatók, akik a lelkeket megtisztítják. Õ alattuk vannak az angyalok, akik a lelkeket felemelik, miközben az angyalok kara a fizikai sík kötelékének a feloldásán munkálkodik. A démonok ebben az összefüggésben nem kényszerítõ és negatív figurák, ok azonban lefelé, a természet irányába húzzák a lelkeket. A héroszok valósággal belekötik a lelkeket a fizikai - földi- dolgokkal kapcsolatos gondokba. A legalacsonyabb szinten a világ urai vannak, akik a lelkeket a világi dolgok birtoklásához segítik hozzá, és a földi dolgok feletti hatalmat irányítják. Az angyalok karának létszáma 72, a legtöbb forrás szerint. A földi és az égi világ közötti közvetítõk azonban nemcsak megszemélyesített isteni lények, hanem olyan közegek is lehetnek, amelyek a bennünk lakozó szimpátia, vonzás illetve valamilyen õsi idea alapján kiválasztottnak számítanak. Plótinosz meghatározása szerint: "… az intelligencia és a valóságos létezés elválaszthatatlanul összekapcsolódnak, ezért amit az intellektus gondol, az valóságként jelenik meg…" Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy különféle anyagokban, növényekben, állatokban bizonyos testi jegyeket, különleges jeleket kerestek, amelyeknek bizonyos isteni jelentõséget tulajdonítottak. E  jelek segítségével ugyanis kapcsolatba tudtak lépni a szellemvilággal, illetve a mágikus elõírások és rituálék során is az emberek segítségére voltak. Porphuriosz, Plótinosz tanítványa a következõket jegyezte: "… bizonyos kövek, növények és állatok érzék feletti kapcsolatokkal rendelkeznek, vagyis megnyitnak bizonyos csatornákat annak a lénynek az akarata szerint, amelyre hatnak…" Így például felismerték egyes élolények, - a fekete kutyák, macskák és bárányok - úgynevezett "sötét aspektusait". Ilyen megfontolásból vágták ki pl. a még élõ vakondok szívét, mert ezúton mágikus tisztánlátást reméltek szerezni. Elsõrangú varázs- és védelmezõ erõt tulajdonítottak pl. a fehér galamb vérének is. A természet minél alaposabb megismerésében olyan utat láttak, amely biztosítja az égi  jelek felismerését és az égi hatalmakkal való kapcsolatfelvételt. A megismeréseknek ez a formája és a tapasztalat mágikus értelmezése egyre inkább a fehér mágia mûvészeteként jelent meg. Az emberek meg voltak gyõzõdve róla, hogy a természet felfedezése, és az abból merített tudás segítségével az istenek által is elismert és hiteles utat találnak a természetfeletti erõkhöz, és nem lesz szükségük arra, hogy a démoni erõk segítségét vegyék igénybe. Ez az http://anushavan.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 26 May, 2009, 13:45

ANUSHAVAN

elképzelés elsõsorban a középkor alkimistáinak körében terjedt el olyannyira, hogy egész tevékenységüknek ez lett a meghajtó motorja. Az a szándék, amelyet nekik tulajdonítottak - nevezetesen, hogy különféle praktikákkal aranyat akartak csinálni - valójában csak tevékenységüknek mellékes tényezõje volt. (Nem tudtak, érdekes módon a mai nukleáris fizika azóta képes erre) Sokkal inkább volt az a céljuk, hogy bepillantást nyerjenek a természeti dolgokkal véleményük szerint analógnak tartott szellemi fejlõdés, azaz a nemesedés, magasabb szintre lépés titkaiba. Észre kell venni, hogy az érintetteket nem annyira a kíméletlen haszonvágy és a kincskeresés sóvársága, hanem sokkal inkább a megismerés iránti vágy, az isteni kinyilatkoztatás kutatásának vágya hajtotta, miként ezt a Grál-legenda olyan érzékletesen bemutatja. Ugyanakkor a középkor éppen a legszélsõségesebb idõszaknak számít a mágia és a varázslás megítélésében. Ennek eredetét az inkvizíció korának idejében a római katolikus egyháznak a gnosztikus szektákkal való véres és erõszakos konfrontálódására lehet visszavezetni. Az eretnekek kíméletlen üldözése 1484-ben érte el a tetopontját, amikor VIII. Ince pápa kiadta a Summis Desiderantes nevet viselõ, u.n. "varázsló" bulláját. A hivatalos boszorkány- és varázsló üldözés során több tízezer nõt és férfit kínoztak halálra és égettek el máglyákon. Ugyanakkor néhány rettenthetetlen rettenhetetlen az üldözések ellenére beépítette filozófiájába és/vagy természetgyógyász írásaiba a mágikus, újplatonikus gondolatokat. Ilyenek voltak: Agrippa von Nettesheim, Paracelsus, Robert Fludd. A boszorkányüldözésnek a felvilágosodás vetett véget a 17. És a 18. században. A mágia alapjait azonban az inkvizíciós borzalom sem volt képes megszüntetni, még ma is át-meg átszövi gondolkodásunkat, cselekedeteinket egy egész sor mágikus kategória és fogalom. Ez idõnként nevetségesnek látszó dolgokban is megnyilvánul, mint például az amerikai felhokarcolók jó részén nincs 13. emelet, vagy a repülõgépeken nincs 13. ülés… A napjainkban is divatos ezoterikus csoportok angyalhite, vagy pl. a homeopatikus gyógyítás egyre elterjedtebb felhasználása úgyszintén mágikus feltételezéseket is magába foglal, nem beszélve a pszichoterápia különbözõ formáiról. Széles körben ismertek és elfogadottak a különbözõ szimbólumok, emberi tartások, emberi szimpátiák és ellenszenvek mágikus értelmezései. (Utóbbira példa azonos lélekcsoportba tartozó emberek találkozásai, egymásra, egymás sorsára hatásai egyes inkarnációkban.) A 80-as évek amerikai "New Age" mozgalmának keretein belül pedig a fehér mágiának az a törekvése él tovább rendületlenül, hogy a természetet a maga teljességében és isteni mivoltában fedezzük fel és magyarázzuk. Tehát változatlanul folyik tovább a minden jelenség mélyén fekvõ õsidea utáni kutatás. Ezt a kérdést az a cél mozgatja, hogy az ember az így fellelhetõ õsi tudás segítségével valami õseredeti kulcs birtokába jusson. A mágiának ez a felfogása azonban épp úgy, mint korábban nem csupán a fehér, hanem a fekete mágia lehetõségét is magába foglalja. Ebbõl származik, hogy ez még messze nem az a valódi erõ, amelyet a helyesen értelmezett fehér mágia révén birtokba vehetünk.

{mospagebreak title=A mágia ereje }Fekete Mágia - a mágia ereje  Ha bepillantást akarunk nyerni a mágia valós hatalmába, meg akarjuk érteni mûködésének finomságait, energetikai és fizikai síkhoz kötött potenciálját, elsõsorban azt kell evidenciában tartanunk, hogy a mágikus cselekedetek jelentõs része valójában nem éri el a hatását. Az eredménytelen varázslás elsõdleges oka az, ha dilettáns módon van kiválasztva a végrehajtás eszköze, ugyanis gyakran úgy a belsõ, mint a külsõ összhang hiányzik a cél és az annak elérésére kiválasztott eszköz között, azaz a jel és az idea nem illenek össze. Az eredményesség elengedhetetlen feltétele, hogy az, aki él vele, maga is kielégítõnek ítélje meg a történteket. Ez azért annyira fontos, mert a mágikus cselekedetet gyakran nem az általa elért külsõ hatás alapján ítélik meg, hanem aszerint a lelki közérzet szerint, amelyet az az illetõ személyben kiváltott. Ez a jelenség mindenek elõtt az illetõ védelmét szolgáló mágikus eljárások során  jut rendkívüli fontossághoz, ilyen esetben ugyanis a mágikus gyakorlat elvégzése már önmagában meghozhatja az egyén számára az addig hiányzó lelkierõt és biztonságot, amellyel a továbbiakban képes lesz az õt fenyegetõ támadások elhárítására, vagy az õt érõ negatív hatások semlegesítésére, kikerülésére . Tehát a varázslás sikere igen nagy mértékben a rituáléhoz való személyes viszonyuláson múlik. Egy nem teljes szívvel végrehajtott mágikus eljárás bizonyosra vehetõ, hogy csekély hatást érhet csupán el. Aki nincs szilárdan meggyõzõdve mágikus eljárása hatékonyságáról, az a végeredményt is kételkedve fogja majd megítélni. Természetesen az is elõfordul, hogy a kiválasztott eszköz által a mágia ugyan kifejti lényegi hatását, de a címzettben nem tudatosulnak a történtek. Az igazán nagy mágikus erõket mozgató rítusok nem túl gyakoriak, és ezek többsége ráadásul nem is veszélytelen, mert függetlenül attól, hogy a címzett akarta-e vagy nem, kifejti hatását és az illetõre rákényszeríti a fausti szerzõdést a lemúriai erõkkel. Azok a lelki tényezõk, amelyek a mágia során mûködésbe lépnek, erõsen befolyásolják a végeredményt is. Ezt a jelenséget jól megfigyelhetjük azokban az esetekben, amikor egy idegen eredetû mágikus akció a saját szociokulturális határain _túl_ is kifejti hatását. Általában ugyanis ezek az eljárások csak abban a zártnak tekinthetõ kollektívában mûködnek, amelyben természetes és közismert az adott eljárás jelentése. Jó példa erre a hetes szám megítélése, melyet Németországban szerencseszámnak, Olaszországban viszont rossz elõjelnek tekintenek következésképpen az olasz légi járatokon hiányzik is a hetesszámú ülés. Hasonló a helyzet a kékszemû emberekkel, akiket a mediterrán zónában gyakran vádolnak meg szemmel veréssel. Ezzel szemben Észak-Európában ez eszébe sem jutna senkinek! Ugyanakkor el kell ismerni, hogy minden további nélkül megtörténhet az, hogy pl. valaki egy távoli országból magával hoz egy emléktárgyat, és az aztán környezetében késõbb fenyegetõ és kellemetlen atmoszférát teremt maga körül. Az efféle tárgyakat hazájukban általában nemzeti régiségként kínálják, és ott, ahonnan származik, mágikus célokat szolgálnak. _Ez az_ amely olyan tulajdonságokkal ruházza fel õket, amelynek hatása a késõbbi tulajdonosánál is érvényesülhet. Ez a hatás akkor is fel szokott lépni, ha egyébként a mágikus jelet az adott tárgyon közvetlenül senki sem ismeri fel. Ilyen kivételesen erõs mágikus hatás elõfordulása azonban nem túl http://anushavan.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 26 May, 2009, 13:45

ANUSHAVAN

gyakori, ennélfogva inkább az a tipikus eset, amikor a címzettnek kell felismernie a kiválasztott médium reá gyakorolt hatását. Ha nem ismeri fel, a rituálé könnyen a semmibe fut, mivel a címzett nem szerez róla tudomást. Olyan eset is elõfordulhat, hogy az a személy, akire a mágikus hatást ráirányították, megérzi ezt a befolyást, és képes hatékonyan védekezni ellene. Korabeli beszámoló említi meg, hogy Olimposz alexandriai mágus irigységbol megkísérelte kortársa, Plótinosz elméjét mágikus úton megzavarni, a filozófus azonban olyan sikeresen hárította el a támadásokat, hogy végül Olimposz ezekkel a szavakkal volt kénytelen visszavonulni, és beismerni vereségét: "Micsoda hatalmas lélek! Az összes erõ, amely felé irányult, visszaverõdött a lelkén, és visszaszállt a támadóra!" Ez az eset tanulságosan bizonyítja , hogy a mágikus eljárások során a megfelelõ eszköz kiválasztása mellett arra is nagyon kell figyelni, hogy a varázslat ereje nem csak, hogy megfeleljen, de ha csak lehet erõsebb is legyen annál, amekkora lelkierõvel a címzett rendelkezik. A mágikus eljárások erejének magyarázatára alapvetõen kétféle feltételezés létezik. Míg az egyik feltevés a mágikus hatást pszichológiai kérdésként kezeli, a másik szerint energetikai jelenségrõl van szó. A gyakorlat szerint ez a két aspektus össze is kapcsolódhat. Sigmund Freud a "Totem és tabu" címu fûzött egyik jegyzetében megkísérelte elválasztani a varázslást és a mágiát, melynek során a pszichológiai és az energetikai magyarázatot a következõképpen kapcsolta egymáshoz: "Amikor a szellemet lármával és kiáltásokkal uzik el, akkor tisztán varázsló tevékenységrõl van szó, amikor azonban kényszerítik valamire azáltal, hogy nevét hatalmukba kerítették, mágiát ûznek vele." Ha az efféle elvi különbségtevés a mágia és a varázslás között helyesnek bizonyulna is, a gyakorlatban semmiképpen sem lehet õket egymástól ilyen precízen elválasztani. Ami a varázslatot illeti, annak hatásosságát a pszichológiai közérzet minosége határozza meg, mert a procedúra során kvázi-pszichológiai törvények hatnak a természeti törvények helyett. Ebben az esetben a gondolkodásnak és a hozzákapcsolódó képzelõerõnek olyan prioritása van, hogy nem csak a valóság megértésére, hanem bizonyos fokig a környezet feletti hatalom megszerzésére is lehetõség nyílik. A pozitív gondolkodás széles körben elfogadott hatalma bizonyítja, hogy a gondolati mágia valós hatalommal bír. Még a "véletlen" esetek során sem lehet egyszerûen elvetni a mágikus szándék, és az elért hatás közötti összefüggés kérdését. Gyermekkoromban például meg voltam gyõzõdve arról, hogy el tudom uzni a zivatarfelhõket, és ezt a feltételezett képességemet gyakran sikeresen használtam is. Az effajta jelenségeket az analitikus pszichológia megalapítója, C. G. Jung a szinkronicitás fogalmával jellemezte. Errõl a következõket írta: Az okozati elv azt mondja ki, hogy az ok és az okozat között szükségszerû kapcsolat áll fenn. A szinkronicitás elv azt állítja, hogy az események az egyidejûség és az érzékelés révén koincidenciát (egybeesést) mutatnak egymással. Ha tehát azt feltételezzük, hogy sok egyedi megfigyelés mögött tények rejlenek, arra a következtetésre jutunk, hogy az okok és az okozatok összefüggése mellett létezik a természetben még egy másik elv is, azaz az események rendjében kifejezõdik egy olyan tényezõ, amely egyfajta érzékként jelenik meg." Ezzel sok eredményes varázslás megmagyarázhatóvá válik. A gondolati- és a képzelõerõ a mágiában alapvetõ jelentoségû. Paracelsus írta ezzel kapcsolatban, hogy: "A lélek képzelõereje következtében a szó testet ölt". Azaz a saját gondolatunk uralása fontos feltétele a mágiának. Ezen keresztül nem csak másokra lehet hatást gyakorolni, hanem az idegen befolyásokkal szemben is eredményesen lehet védekezni. Természetesen hinnünk kell a gondolatok mindenható erejében ahhoz, hogy annak a mágiához szükséges, saját személyünket meghaladó hatást tudjunk kölcsönözni, mivel a gondolkodás ereje önmagában képtelen arra, hogy mágikus folyamatokat mozgásba hozzon. Ehhez szükségünk van a "hit hatalmának" nevezett rendkívüli lelkierõre. Azokról a hitben megnyilvánuló erõkrõl van itt szó, amelyek - mint azt mondani szokás - "hegyeket mozgatnak meg". A mágusok csodatevésének is ez az alapja, és erre a hatalmuk a bizonyíték. Mai pszichológiai ismereteink segítségével megfelelõ magyarázatot tudunk adni annak a gondolati erõnek a mûködésére, melyek segítségével magunk is komoly mágikus eredményeket érhetünk el. Régebben azért koránt sem volt ilyen rózsás a helyzet: a középkorban pl. máglyán égették el azokat az egyetemistákat, akik különlegesen tehetségesek voltak, mert kimagasló tanulmányi eredményeiket csak az ördöggel kötött szövetséggel tudták magyarázni. El kell ismerni azonban, hogy a közvetlen személyes hatáson túlmutató mágikus gondolati erõk megítélése még ma is nagyon eltérõ. Ismertetünk most egy lehetséges magyarázatot, azonban ez úgy világnézetileg, mint tapasztalatok tekintetében bizonyos feltételekhez kötõdik, így nem is tart igényt a kizárólagosságra: Agrippa von Nettesheim feltételezett egy u.n. "világlelket", a Spiritus mundit, Ez az egyetlen létezõ, amely mindent betölt, mindent eléáraszt, mindent összeköt és összefüggésbe hoz. Létezésével az egész világ egyetlen egységgé lép elõ. Ebbõl következik, hogy azok a dolgok, amelyekben ez a szellem különösen erõteljes, képesek rá, hogy maguk is hasonlót hozzanak létre! Ezzel a gondolattal valamilyen formában sok vallás foglalkozik. Ez a világkép a világ és a teremtés mély, archetípikus megértésén alapszik. A Spiritus mundinak a fizikai és mágikus síkú hatása bukkan fel a biológus Rupert Sheldrake elméletében, aki hasonló szellemû modellt hozott létre a parapszichológiai jelenségek magyarázatára. Az elmélet szerint fel lehet tételezni egy az anyaghoz kötõdõ, de mégis önálló finomanyag-szerû szellemi erõt, amely bár egyedileg megformálva  jelenik meg, összességében egy önmagában ható jelenséget alkot. Így ez az erõ egy mindent átfogó és összekötõ teret és keretet hoz létre, melyben az egyes elemek mindennel és mindenkivel képesek kölcsönhatásba lépni. Az ilyen típusú kommunikációra utaló jeleket a különféle parapszichológiai jelenségek hátterében már régóta felfedezték, csakhogy a legtöbb esetleírás másodkézbõl származik, ezért ebben a tanulmányban nem foglalkozunk vele részletesen. A bibi ott van, hogy mindnyájan rendelkezünk ilyenfajta személyes tapasztalatokkal is. Mindenkinek vannak olyan élményei, amelyek saját pszichikai korlátain túlmutatnak. Ezek az élmények számunkra nagyon jelentõsek, mert _átéltük õket_  így tudjuk: valóságos és nem fiktív vagy meghamisított élményekrõl van szó. Például mindenki élt már át "valaki néz vagy jön a hátam mögött" érzést, vagy kezdett el egyszerre dúdolni vagy fütyülni egy dallamot valaki mással együtt. Ezek spontán telepatikus élmények. A hosszú idõn át tartó partnerkapcsolatokban is meglehetõsen gyakori a gondolatátvitel szinte mindennapos gyakorlata. Ezeknél meglepõbbek azok a beszámolók, amikor nagy távolságú gondolatátvitelrõl van szó (pl. az anya megérzi, hogy mikor veszítette el a fiát a harctéren.) Van úgy, hogy elveszett barátokkal vagy rokonokkal kerülünk egyszerre szoros gondolati kapcsolatba, anélkül, hogy bármiféle szándékos külsõ megnyilvánulás ezt megelõzte volna. Ilyen alkalmakkor szinte mindenki megsejt valamit ebbõl a finomanyaggal behálózott kommunikációs http://anushavan.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 26 May, 2009, 13:45

ANUSHAVAN

térbõl. A fenti, tisztán ható gondolati erõtõl elvonatkoztatva érdemes megvizsgálni egy másik, szintén gondolati úton ható de látszólag önállósult jelenséget, amit "szellemi vámpírizmus"-nak neveznek. Ezt olyan személyek közelében érezzük, akik visszatérõ módon, gátlástalanul "lelki szemetesládának" használnak bennünket. Ezek az emberek nálunk akarnak megszabadulni lelki szenvedéseiktõl, és miután feltartóztathatatlanul kiöntötték bánatukat, ok megerõsödve távoznak, míg mi lelkileg és szellemileg teljesen kifacsarva éljük meg ezt a helyzetet, és az így ránk ragasztott rossz hangulat sokszor napokig kísért bennünket. Még ennél is rosszabbul járunk azokkal, akik a mi lelkierõnkbõl táplálkoznak, közelünkben láthatóan felélednek, miközben mi egyre inkább elerõtlenedünk. Ezeknek a személyeknek a közelében tartós lelki gyengeséget érzünk, ezeket a jelenségeket azonban ritkán kapcsoljuk össze, így általában nem vesszük észre, hogy az általunk átélt fenyegetettség érzésnek õk a forrásai. Egy adott helynek, térnek, helyszínnek is igen erõs atmoszférája lehet. Ezt érezzük mindannyiszor, amikor templomba, temetõbe, nevezetes emlékhelyre megyünk. Még akkor is a hatása alá kerülhetünk a "hely szellemének", amikor nem is ismerjük pontosan, hogy milyen múltbeli események emlékét ápolják itt. Ezek a tapasztalatok szintén erõsítik meg, hogy a korábban mûködésbe lépett, finomanyaghoz kötõdõ erõk részben kötött, másrést önállóan mûködõ jelenségek, mivel az adott helyszínek az emlékek révén rendelkeznek azzal a karakterrel, amivel mi sokkal késõbb találkozunk. Csak közben ez a karakter szinte önálló életre kelt, és immár a konkrét helyi kötõdéstõl függetlenül válik számunkra érzékelhetõvé. Ezzel magyarázható, hogy -bár szinte semmi konkrét ismeret nem maradt meg róluk- régi és elfeledett kultikus helyszíneken mégis át tudjuk élni - és át is éljük - ezeket a hatásokat. Hasonló történik velünk akkor is, amikor nagyon alaposan és õszinte érdeklõdéssel foglalkozunk valamilyen témával. Lehet ez egy könyv, amelynek olvasásakor egyszer csak valami módon megérint bennünket a szerzõ szelleme. Még ennél is fantasztikusabb lehet az élmény, ha valakivel egy fontos történelmi eseményrõl, vagy egy már rég meghalt jelentõs személyiségrõl beszélünk, és közben egyre erõsödik az a benyomásunk, hogy _mi magunk, fizikailag_ abban a régi történelmi helyzetben találjuk magunkat, illetve a már meghalt személy jelenléte megcsap bennünket. Hogy egy adott helyzetnek mennyire erõs is lehet az atmoszférája, azt jól illusztrálja az úgynevezett "Jeruzsálem-szindróma". A történelmi városba érkezõ zarándokok körében meglehetõsen gyakran tör ki egyfajta vallási téboly, mely abban nyilvánul meg, hogy az érintettek valamelyik bibliai figura szerepét öltik magukra, és eszerint kezdenek el viselkedni. Ezeknél a személyeknél nem sokkal a városba érkezés után lép fel a feltûnõ magatartásváltozás, mely során egy számukra is váratlan erõs belsõ kényszer hatására eltávolodnak saját csoportjuktól, különbözõ rituális megtisztulási rituáléknak vetik alá magukat és fehér lepelbe burkolózva, mintegy révületbe esve  járkálnak a Via Dolorosán, hangosan imádkozva, vagy lángoló prédikációkat tartva. Nem vitatott, hogy ezek a Jeruzsálem-szindrómába esett zarándokoknak nagyobbik része már a szent városba való érkezésük elõtt is bizonyos pszichés problémákkal küszködött, csakhogy az érintettek kb. egyharmada korábban teljesen egészséges és stabil személyiség volt! Az sem megmagyarázott, hogy a várakozásokkal ellentétben kétszer annyi férfit ragad magával a Jeruzsálem-szindróma, mint not (Érdekes ellentét azzal, hogy általában a nõk 2/3 arányban kerülnek egyébként kapcsolatba az ezoterikával, a férfiakhoz képest.) Mint azt a fenti példa szemléletesen mutatja, a szellemi erõknek egy adott térségben való érzékelése mindig a sokféle formában, de mindenütt jelen lévõ finomanyag jelenlétének energiájára utal. Ezek a megjelenési formák egyfajta "Spiritus magus" (mágikus szellem) mûködését jelzik. Tulajdonképpen ezzel a fogalommal a finomanyag energiájának azokat a szintjeit lehet körülírni, amelyek mágikus eszközökkel megszólíthatók. A "Spiritus magus"-sal való kapcsolatfelvételnek többféle útja van. Van, akiknek sikerül pusztán a saját lelkierejük révén érintkezésbe lépni ezzel az energiával, de gyakoribb, hogy ehhez bizonyos ráhangolódásra és elõkészületekre van szükség. Azok a rituálék, amelyek a legtöbb mágikus eljárást kísérik, maguk is mágikus célt szolgálnak, ezért semmiképpen sem tekinthetõk jelentõség nélküli, hatásvadászó külsõségeknek. A "Fehér" részben a késõbbiek során az "elõkészületek" címszó alatt majd közelebbrõl is bemutatjuk ezeket az eljárásokat. Van olyan mágikus irányvonal, amely hajlik arra, hogy a Spiritus magus megközelítéséhez szellemi közvetítõt vegyenek igénybe. Ez azonban kétélû fegyver, mindenképpen jól át kell gondolni a szükségességét, mivel ilyen esetekben fennáll annak a veszélye, hogy a közvetítõ valamilyen értelemben (jó és rossz értelemben egyaránt) befolyásolhatja az egész mágikus folyamatot. Olykor már az is elég, ha a közvetítõ saját képzeletében létezõ alakokat visz be valamilyen módon a folyamatokba, és általuk (rajtik keresztül) irányító szerepet szerez magának. Ilyen esetben ugyanis a mágus hatalma áttevõdik a közvetítõre, és a mágus, aki az egész folyamatot kezdeményezte - és akinek ezáltal az erõt birtokolnia kellene - alárendelt helyzetbe kerül, vagy passzív tehetetlenséggel vesz részt az eseményekben. Az eddigiekbõl leszûrhetõ a következtetés, hogy a Spiritus magus önmagában ellentmondásos erõ, mely mind a fekete, mind a fehér mágia lehetõségeit magába foglalja, és önálló egységet alkot. A gnosztikusok és követõik hasonló értelemben írtak a Spiritus magus felsõbbrendû, világformáló szellemérõl. Tehát a Spiritus magus világos, azaz "fehér" összetevoi nem különböztethetõk meg közvetlenül a sötét, feketemágikus aspektusokkal, ugyanis mindkettõ integráns része az egésznek. A két - egymást kiegészítõ - erõ közötti lényeges különbség csak a mindenkori alkalmazás során nyilvánul meg, melyek aszerint különböznek, hogy a procedúrát rontásra vagy gyógyításra használják. A szóban forgó témáról Paracelsus a következõket írta: "A természet fényt bocsát ki és ezen keresztül válik megismerhetõvé, de az emberben is van fény - így született bele a természetbe - és ez az a fény, amelynek a révén az ember képes a természetfeletti dolgokat megtapasztalni. Akik a természet fényét keresik, azok a természet fényérõl beszélnek, akik az ember fényét keresik, azok is a természet fényérõl beszélnek, mert az ember szellem is, angyal is, aki mindhárom tulajdonsággal rendelkezik. Amikor természetté válik, akkor a természetet szolgálja, amikor szellemmé válik, akkor az angyalt szolgálja, amikor angyallá válik, akkor õ maga szolgál angyalként. Az elsõt a testnek adják, a többit a léleknek, és ezek a lélek kincsei. Ezért van, hogy az ember lélekkel bír, és a természet felé emelkedik, hogy létrehozza azt, ami nincs a természetben. Megtapasztalja és létrehozza a poklot, az ördögöt és az õ birodalmát, de létrehozza az eget és az égi lényeket is, az Istent és az õ birodalmát, vagy az angyalokat és a jó szellemeket." Az így értelmezett mágia azonban -még akkor is, ha kizárólag gyógyító céllal alkalmazzák - mindig valami módon rokon a fausti alkuval, azaz a mûködésbe hozott energiák nem csupán tiszta erõkbõl állnak. Ezt igen sokéves kísérleti tapasztalatok erõsítik meg, http://anushavan.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 26 May, 2009, 13:45

ANUSHAVAN

amelyet mágikus és gnosztikus közösségekkel végzett kísérletek valamint a gyógyítókkal szerzett benyomások egyaránt igazolnak. Eközben a fent említett Spiritus magus mellett létezik egy olyan finomanyaghoz kötött erõ, mely nem bipoláris, hanem magában véve tiszta és eredeti. Ezek a monádok olyan helyeken és feltételek mellett léteznek, ahol és amikor a fehér mágia önmagában képes érvényesülni. A mágusnak az a dolga, hogy ezek elõtt az erõk elõtt megnyíljon, mert a mágia _csak így lehet_ gyógyító. Csak így van garancia arra, hogy lelkierõnket nem kapcsoljuk alacsonyrendû és mulandó, végeredményét tekintve pedig nem gyógyító erõkhöz rövidtávú sikerek reményében (T.képpen Fekete mágiához).Gotthilf von Schubert természetfilozófus a következõket szögezi le ezzel kapcsolatban: "A természettudomány árnyoldalai" címû mûvében: "Csak az az igazi mágia és teurgia, mely a lényeket megnyitja a jó szóra, arra az eleven, a lényünkbõl érkezõ jó szóra, amelyik nem az ajkakról, hanem a szívbõl szól, és természete szerint a védelmet, a kiteljesedést, a jócselekedeteket szolgálja. De még a legmagasabb rendû és látszólag legtisztább jelenségek is elõször olyan alárendelt erõként mûködnek, amelyek a természet magasabb asztrális régióiban tevékenykednek de az elemek alacsonyabb adhéziós és kohéziós erõi egy idõre hatástalanná - vagy legalábbis észlelhetetlenné - teszik õket, és nem emelik a magasba."

{mospagebreak title=A mágia és a varázslás }

A mágia és a "varázslás" közeli rokonságban állnak egymással. Ezzel együtt a varázslás a mágia alapvetõ megjelenési formájaként is értelmezhetõ. A különféle céllal megvalósított varázslatok az õsi mágikus szemlélet kezdeti kifejezési formái voltak. . A természet erõinek és jelenségeinek ilyen antropomorf felfogása nyilvánvalóan megkövetelte azoknak a technikáknak a kidolgozását, amelyekkel az ember a természetet a számára kedvezõ irányba vélte befolyásolni. Ezek a technikák alkották a korai varázslás eszköztárát. A napjainkban is létezõ ártó és rontást hozó varázslások többsége innen származtatható. Az animizmus a késõbbiekben õs- és halottkultusszá bõvült. Ekkortájt  jelent meg a lélek hallhatatlanságának a gondolata, és az az elképzelés, hogy léteznek közbülsõ világok, és a halállal összefüggésben lévõ átmeneti állapotok. Az õsök -elsõsorban kapcsolatteremtõként és közvetítõként - belekerültek az imákba, így létrejött a kérések, adományok, követelések finoman kiegyensúlyozott szociokultikus rendszere. A kapcsolattartás egyáltalán nem volt problémáktól mentes, hiszen az õsökön keresztül újra-és újra a földöntúli erõk befolyása alá kerültek maguk a segítséget kérõk is. Az õsök hatalma minduntalan szembekerült a varázslókéval, akik egyfajta közvetítõi szerepet töltöttek be a procedúrákban.A mágia és varázslás által a természetet és a valóságot befolyásolni lehet, kezdetben közvagyonnak számított. Az idõk folyamán azonban óhatatlanul létrejött egyfajta szelektálódás, hiszen a rituálék levezetése különleges ismereteket igényelt, és az a papok helyzetének fokozatos megerõsödéséhez vezetett. Egy idõ után ennek a tendenciának a következtében átalakult az egész varázslás és megjelent egyféle alkalmazott mágia. Azok a babonás varázslatok, amelyek ebbe az õsi, diffúz világképben gyökereztek, természetesen megmaradtak. Ez továbbra is a törzs, a nép, a közösség tulajdona volt. Ugyanakkor azonban létrejött egy erõsen rituális varázslás, amely egy mindinkább - kizárólag a felavatott Mágus volt képes irányítani. Ez minden olyan teurgikus világkép alapja, melynek nevében természetfeletti lényeket idéznek meg, és kényszerítenek szolgálatra. Ami a szó eredeti értelmében a mágia, mindaz a Mágusban testesült meg, lévén õ egy személyben a tudás birtokosa. Csak a Mágus volt képes arra, hogy átlássa az isteni elvonatkozások, a természeti szabályszerûségek fizikai szinten jelentkezõ összjátékát. Az egyszerû szinten élõ emberek természetesen egyre inkább rá voltak utalva a Mágus támogatására, akit energetikai szempontból mintegy akkumulátorként vettek igénybe. Ennek következtében egyre frekventáltabbak lettek azok a különbözõ rituálék, amelyek a mágikus forrásokhoz kapcsolták az embereket. Jól nyomon követhetõ az idõben ez a folyamat. Egyértelmû a párhuzam az antik kor áldozati szertartásai és a különféle misztikus ünnepek és az egyház mai liturgiái között. A mágikus hatás elérése céljából alkalmazott különféle szimbólumok között is feltûnõ az egyezés. Ennek belátásához elég összehasonlítani az ókori démonábrázolásokat és a keresztény templomok démonoktól védõ képeit. Igen sok idõt, energiát és teret igényelne egy olyan antropológiai tanulmány, amely nyomon követné a varázslás átalakulásának lépcsõfokait mágiává, majd ennek továbbfejlõdési fokozatait a babona, illetve a hiteles mágia irányába. Ezzel kapcsolatban ma már a modern archeológia jóvoltából egy rendkívül nagy és sokrétû anyag áll rendelkezésre. Mindezek rendszerezése, idõbeli és vallási összefüggéseinek, egymásra hatásaiknak feltárása olyan hatalmas munka lenne, amely legfeljebb részleteiben, és csupán bizonyos nézõpontokból valósítható meg. Ami a témát közelebbrõl érintõ, a történelem kezdetének perifériái, vagy esetleg egyenesen a történelem elõtti idõkben megjelenõ mágikus-kultikus folyamatokat illeti, ezzel kapcsolatban inkább deduktív-asszociatív megközelítésekre, és csupán igen kevés részben bizonyítható ismeretekre támaszkodik a tanulmány. Ehhez hasonló okokból a mágia kutatása során csak kevés tudományos mû nyúlik vissza az idõben távolabb az asszírok írásba foglalt mágikus-misztikus világértelmezésénél. Az õ tudásukat konzerváló óbabiloni papság, a káldeusok hagyatékánál. Ennek okai is igen messze kereshetõk, hiszen mint tudjuk a birtokunkban lévõ feljegyzett elsõ írásos történelmi emlék i.e 4242-ben bukkant fel az õsi Egyiptomban, és a Sumér birodalom helyét Babilon csak majd i.e. 2000-ben - tehát több, mint kétezer évvel késõbb veszi át. Abba is bele lehet gondolni, hogy az agrigentumi Empedoklész i.e. 420 (!)- ban vezeti be a négy õselem fogalmát, amely minden "modernebben" számító mágia alapfogalma. A történelem elõtti mitikus idõkre utaló Necronomicon - azaz Halott Nevek Könyve - eredeti változatát Kr. U. 730 körül az arab Abdul Alhazred jegyezte le, melynek lapjain egy elfeledett õsi világ http://anushavan.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 26 May, 2009, 13:45

ANUSHAVAN

szimbólumai, rituáléi, istenei és lényei kelnek újra életre. És ez még Babilonhoz képest is majdcsak további 3000 év! Ahhoz, hogy a mágiával kapcsolatos mai elképzeléseinket bele tudjuk ágyazni saját kultúránkba, talán elegendõ, ha az újplatónikusok és az idõszámítás kezdetekor élt gnosztikusok világképét vesszük szemügyre. Ezek a szellemi irányzatok egységessé világértelmezéssé olvasztották a hellenisztikus, egyiptomi és zsidó - keresztény elemeket. Ugyanakkor a késõbbi gnosztikusok már János jelenéseire hivatkoznak. Ezek a vallási összefoglalásra törekvõ mozgalmak megegyeztek azzal, hogy a teremtés aktusát dualista módon képzelték el. Az anyagi világ az Isteni erõ fokozatos megtestesülése révén jött létre az újplatonikusok értelmezésében. Ez az erõ az égi szférákon át mintegy "leszivárgott" az emberi lelkekbe és a fizikai világba. Ehhez hasonló felfogást képviseltek a gnosztikusok is, azonban õk az anyagi világot alapvetõen gonosz és bûnös jelenségnek tartották. Csupán az embert ítélték olyannak, hogy az múlandósága, a fizikai síkhoz kötõdése ellenére is tartalmaz lelkében valami isteni magot. És ezt elnevezték pneumának. Azt állították, hogy az ember a fizikai létsíkhoz kötött állapotában elõször elfelejti saját eredeti természetét. Csak abban támad fel a törekvés, hogy legyõzze a fizikai síkot, és pneumáját összekapcsolja annak isteni forrásával, aki tudással rendelkezik, és aki felismeri saját valódi természetét. A gnosztikusok ezt tartják az ember õsi és eredeti feladatának, ugyanakkor azonban az isteni õsforrás és az emberi lélek közötti távolságot olyan hatalmasnak ítélték meg, hogy közvetlen kapcsolatot, kommunikációt el sem tudtak képzelni a a föld és az ég fölött. Erre azonban számtalan szellemi lény és közvetítõ állt az ember rendelkezésére, amelyek mindannyian isteni tulajdonságokat testesítettek meg, és egyetlen feladatuk az volt, hogy az embert a különbözõ égi szférákon át visszavezessék õsforrásukhoz (ezek száma 365, nem ismerõs egy kicsit ez a szám?). A fizikai sík ilyen értelemben vett legyõzéséhez, és a közvetítõkkel való kapcsolatfelvételhez érett és kiforrott természetszemléletre volt szükség, amely képes a dolgok és történések mögött a szellemet felismerni. Az adott kor embere a mágia segítségével kapcsolódott ezekhez a felismerésekhez. Az újplatónikus filozófiai iskola tulajdonképpeni magalapítójának Plótinosz (kb. Kr. u. 205-270) számít, aki ezzel kapcsolatban a következõket írta: "…mivel az univerzumban minden természetes összefüggésben van egymással, és maga az egész tulajdonképpen az erõk sokféleségét jelenti, amelyek egymásra sokféleképpen gyakorolnak hatást. Bizonyos rokonság, vonzás révén egyes erõk egy életben egyesülnek: mindebbõl az következik, hogy léteznie kell a természetes mágiának, teurgiának és mantiknak. … az érzékfeletti nem más, mint az érzéki alapja. Az érzékfeletti közvetlenül felismerhetõ az olyan intellektuális szemléleten keresztül, amely megelõzi a gondolkodást…" Plótinosz ezzel a megállapítással a Tabula Smaragdina Hermész Triszmegisztosz-i alaptézisét ismétli meg, mely szerint "mint fent, úgy lent". Egyben arra is utal, hogy a mágia csak akkor lehet hatásos, ha intuitív megértésbõl fakad. Ez egyben kifejezi a mágikus cselekvésnek azt a sajátosságát is, hogy az egyfajta közvetítõül szolgál föld és ég között. A közvetítõ szellemlények mindenekelõtt angyalok, akik szigorú hirearchiának vannak alávetve A legmagasabb szinten maguk az istenek találhatók, akik a lelkeket megtisztítják. Õ alattuk vannak az angyalok, akik a lelkeket felemelik, miközben az angyalok kara a fizikai sík kötelékének a feloldásán munkálkodik. A démonok ebben az összefüggésben nem kényszerítõ és negatív figurák, õk azonban lefelé, a természet irányába húzzák a lelkeket. A héroszok valósággal belekötik a lelkeket a fizikai - földi- dolgokkal kapcsolatos gondokba. A legalacsonyabb szinten a világ urai vannak, akik a lelkeket a világi dolgok birtoklásához segítik hozzá, és a földi dolgok feletti hatalmat irányítják. Az angyalok karának létszáma 72, a legtöbb forrás szerint. A földi és az égi világ közötti közvetítõk azonban nemcsak megszemélyesített isteni lények, hanem olyan közegek is lehetnek, amelyek a bennünk lakozó szimpátia, vonzás illetve valamilyen õsi idea alapján kiválasztottnak számítanak. Plótinosz meghatározása szerint: "… az intelligencia és a valóságos létezés elválaszthatatlanul összekapcsolódnak, ezért amit az intellektus gondol, az valóságként jelenik meg…" Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy különféle anyagokban, növényekben, állatokban bizonyos testi jegyeket, különleges jeleket kerestek, amelyeknek bizonyos isteni jelentõséget tulajdonítottak. E jelek segítségével ugyanis kapcsolatba tudtak lépni a szellemvilággal, illetve a mágikus elõírások és rituálék során is az emberek segítségére voltak. Porphûriosz, Plótinosz tanítványa a következõket jegyezte: "… bizonyos kövek, növények és állatok érzék feletti kapcsolatokkal rendelkeznek, vagyis megnyitnak bizonyos csatornákat annak a lénynek az akarata szerint, amelyre hatnak…" Így például felismerték egyes élõlények, - a fekete kutyák, macskák és bárányok - úgynevezett "sötét aspektusait". Ilyen megfontolásból vágták ki pl. a még élõ vakondok szívét, mert ezúton mágikus tisztánlátást reméltek szerezni. Elsõrangú varázs- és védelmezõ erõt tulajdonítottak pl. a fehér galamb vérének is. A természet minél alaposabb megismerésében olyan utat láttak, amely biztosítja az égi jelek felismerését és az égi hatalmakkal való kapcsolatfelvételt. A megismeréseknek ez a formája és a tapasztalat mágikus értelmezése egyre inkább a fehér mágia mûvészeteként jelent meg. Az emberek meg voltak gyõzõdve róla, hogy a természet felfedezése, és az abból merített tudás segítségével az istenek által is elismert és hiteles utat találnak a természetfeletti erõkhöz, és nem lesz szükségük arra, hogy a démoni erõk segítségét vegyék igénybe. Ez az elképzelés elsõsorban a középkor alkimistáinak körében terjedt el olyannyira, hogy egész tevékenységüknek ez lett a meghajtó motorja. Az a szándék, amelyet nekik tulajdonítottak - nevezetesen, hogy különféle praktikákkal aranyat akartak csinálni - valójában csak tevékenységüknek mellékes tényezõje volt. (Nem tudtak, érdekes módon a mai nukleáris fizika azóta képes erre) Sokkal inkább volt az a céljuk, hogy bepillantást nyerjenek a természeti dolgokkal véleményük szerint analógnak tartott szellemi fejlõdés, azaz a nemesedés, magasabb szintre lépés titkaiba. Észre kell venni, hogy az érintetteket nem annyira a kíméletlen haszonvágy és a kincskeresés sóvársága, hanem sokkal inkább a megismerés iránti vágy, az isteni kinyilatkoztatás kutatásának vágya hajtotta, miként ezt a Grál-legenda olyan érzékletesen bemutatja. Ugyanakkor a középkor éppen a legszélsõségesebb idõszaknak számít a mágia és a varázslás megítélésében. Ennek eredetét az inkvizíció korának idejében a római katolikus egyháznak a gnosztikus szektákkal való véres és erõszakos konfrontálódására lehet visszavezetni. Az eretnekek kíméletlen üldözése 1484-ben érte el a tetõpontját, amikor VIII. Ince pápa kiadta a Summis Desiderantes nevet viselõ, u.n. "varázsló" bulláját. A hivatalos boszorkány- és varázsló üldözés során több tízezer nõt és férfit kínoztak halálra és égettek el máglyákon. Ugyanakkor néhány rettenthetetlen rettenhetetlen az üldözések ellenére beépítette filozófiájába és/vagy természetgyógyász írásaiba a mágikus, http://anushavan.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 26 May, 2009, 13:45

ANUSHAVAN

újplatonikus gondolatokat. Ilyenek voltak: Agrippa von Nettesheim, Paracelsus, Robert Fludd. A boszorkányüldözésnek a felvilágosodás vetett véget a 17. És a 18. században. A mágia alapjait azonban az inkvizíciós borzalom sem volt képes megszûntetni, még ma is át-meg átszövi gondolkodásunkat, cselekedeteinket egy egész sor mágikus kategória és fogalom. Ez idõnként nevetségesnek látszó dolgokban is megnyilvánul, mint például az amerikai felhõkarcolók jó részén nincs 13. emelet, vagy a repülõgépeken nincs 13. ülés… A napjainkban is divatos ezoterikus csoportok angyalhite, vagy pl. a homeopatikus gyógyítás egyre elterjedtebb felhasználása úgyszintén mágikus feltételezéseket is magába foglal, nem beszélve a pszichoterápia különbözõ formáiról. Széles körben ismertek és elfogadottak a különbözõ szimbólumok, emberi tartások, emberi szimpátiák és ellenszenvek mágikus értelmezései. (Utóbbira példa azonos lélekcsoportba tartozó emberek találkozásai, egymásra, egymás sorsára hatásai egyes inkarnációkban.) A 80-as évek amerikai "New Age" mozgalmának keretein belül pedig a fehér mágiának az a törekvése él tovább rendületlenül, hogy a természetet a maga teljességében és isteni mivoltában fedezzük fel és magyarázzuk. Tehát változatlanul folyik tovább a minden jelenség mélyén fekvõ õsidea utáni kutatás. Ezt a kérdést az a cél mozgatja, hogy az ember az így fellelhetõ õsi tudás segítségével valami õseredeti kulcs birtokába jusson. A mágiának ez a felfogása azonban épp úgy, mint korábban nem csupán a fehér, hanem a fekete mágia lehetõségét is magába foglalja. Ebbõl származik, hogy ez még messze nem az a valódi erõ, amelyet a helyesen értelmezett fehér mágia révén birtokba vehetünk. {mospagebreak title=A mágia és a megszállottság } Fekete Mágia - a megszállottság   Zilált haj, nyálkás bõr, õrült tekintet, vicsorgó száj... Ki ne látta volna az Ördögûzõ címû film idevonatkozó jeleneteit? A valóság persze sokszor nem ennyire drámai, de hányszor halljuk ezt úton-útfélen: "olyan, mintha az ördög szállta volna meg!" Valós-e a probléma, vagy egyszerûen csak a túl élénk fantáziánk játszik velük? A középkorban még teljesen természetes bajnak tartották egyházi berkekben, lelkesen alkalmazva is az ördögûzés praktikáit, aminek persze legtöbbször a betegnek kikiáltott személy látta kárát. Ahogy az orvostudomány materialista irányba tolódott el, úgy került szõnyeg alá ez a jelenség. A mentális gondozó intézetek (elmegyógyintézetek) tömve vannak olyan emberekkel, akik szellemi szempontból megszállottnak minõsülnek, azonban a hagyományos orvoslás nem tud mit kezdeni velük. A jól hangzó latin nevek (skizofrénia, paranoia stb.) mögött sok esetben szintén a megszállottság feszül mint fõ ok, azonban a tünetek olyan sokrétûek lehetnek, hogy az orvosok nem gyanakodhatnak egy mélyebb, szellemi történésre. Mi is a megszállottság? Egy földi testben élõ ember energetikai testeinek különbözõ szintjeibe behatol egy idegen, nem fizikai entitás, szellemiség. Ilyenkor a megszállott személyt a megszállás fokától függõen irányítása alá vonja, idegen gondolatokat, érzéseket közvetít felé, káros hatások elszenvedésére kényszeríti. Leegyszerûsítve, a megszálló entitásokat két nagy részre lehetne bontani. Az egyik csoportba azok a megszállók tartoznak, akik már elhunyt földi emberek, így fizikai testtel nem rendelkeznek, de nem képesek elhagyni a Föld szféráját, és a köztes létbe távozni. Ennek több oka is lehet. A gyászoló hozzátartozók túlzott, sokszor kényszeres ragaszkodása az elhunyt személyhez, annak tárgyaihoz nagyon megnehezíti az elszakadást. A hosszú gyász, az emlékezés, a ragaszkodás olyan asztrális kötelékeket hoz létre, amiket hosszúhosszú idõbe telik lebontani. Szó sincs arról, hogy a gyász nem jó, de - mint mindennek - ennek is megvan az ideális idõtartama, amit túllépni az elhunyt érdekében nem tanácsos. Persze sok embernél a bûntudat munkálkodik, ilyenkor próbálva bepótolni azt a szeretetadagot, amit az életben elmulasztott. A másik ok: amikor maga az elhunyt nem képes eltávozni a fizikai világtól. Ennek miértje mindig a leélt életben keresendõ. Az anyagközpontú életszemlélet, a szellemi- lelki impulzusok teljes hiánya vezet ide. Ilyenkor a halál után erõs, feldolgozatlan vágyak, érzések maradnak az asztráltestben. Ezek a fizikai test elvesztésével végtelenül felerõsödnek, és kiélésre kényszerítik a lelket. Ezért egyszerûen szólva keresnie kell egy testet, ahol kínzó vágyit kiélheti. Ilyen esetben gyakran megjelenhet a vámpírizmus jelensége. Mivel a fizikai síkon asztrális testben való létezés roppant energiákat kíván, a léleknek valahonnan ezt meg kell szerezni. Mi is lehet a forrás? Természetesen azok az energetikailag legyengült emberek, akikre könnyûszerrel rá lehet kapcsolódni... Ilyenkor még nincsen szó az irányítás átvételérõl, hanem csak energetikai megcsapolás történik. Hosszabb idõ alatt azonban a tartós energiahiány megbetegíti a szerveket, és legyengíti az immunrendszert. A másik nagy csoport az akadályoztatás szellemeinek szférájába tartozik. Ilyen esetben nem földi emberek lelkei a megszálló lények, hanem a Föld szférájában tevékenykedõ, különbözõ szintû és erejû ellenerõk. Ennek általában már komoly szellemi és karmatikus elõzményei vannak. Tudnunk kell, hogy ezen lények mindig támadás alatt tartják egész rendszerünket, azonban mégsem mindenkibõl lesz megszállott. Függetlenül attól, hogy milyen szintû lények próbálkoznak velünk, mindig az étertest (élettest) állapota az, ami meghatározza, hogy képesek-e minket megszállni, vagy sem. Ha az étertest erõs, és "tökéletes" állapotban van, akkor nincs mitõl tartanuk. Ekkor tudatosságunk függvényében akár észlelhetjük a betörési kísérletet, és tudatosan tehetünk ellene. Az ideális alany a megszállásra az, akinek életerõi gyengék, tele van lelki problémákkal, és fizikai életmódjával is rombolja magát. Az alkohol, cigaretta és a kábítószer hosszabb vagy rövidebb idõ alatt annyira képesek legyengíteni az éteri testet, hogy átjáróház képzõdik az auránkban. A "hasonló a hasonló vonzza" törvény alapján a megszálló entitások tévedhetetlen pontossággal találják meg az áldozataikat. Sajnos bizonyos cselekedetek illetve azok hiányai olyan kiskapukat nyitnak az étertestben, amikrõl fogalmunk sincsen. Ezeken a kiskapukon természetesen már szabadon garázdálkodhatnak az ellenoldal tisztelt képviselõi. Ilyen tettek a fogadalmak be nem tartása, meditációs szokásaink hirtelen felrúgása, õszintétlen cselekedetek stb. Amikor az élettesten keresztül bejutottak energetikai rendszerükbe, fajtájuktól függõen három helyre hathatnak. Az úgynevezett démonok az asztráltestre, a http://anushavan.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 26 May, 2009, 13:45

ANUSHAVAN

kísértetek az étertestre, a fantomok pedig a fizikai testre fejtik ki hatásukat. Fontos tudatában lennünk, hogy bizonyos helyeken nagyobb veszélyeknek vagyunk kitéve. Temetõk, kórházak elfekvõi, elmegyógyintézetek, régi várak, csatamezõk tele vannak elszakadni képtelen, energiára éhes lelkekkel. Ha ilyen helyen járunk, tudatos munkával sokat segíthetünk, bár saját védelmünk elsõdleges fontosságú ilyenkor! Imával, fényadással, angyali segítség kérésével, morális légzéssel bátran operálhatunk ezen alkalmakkor. Különbséget kell tennünk az ellenerõk szintjei között. Sokszor "csak" ellenerõs hatás alatt álló elementális lények próbálnak irányításuk alá vonni minket. Ezek általában régi félelmek, elfeledett gondolatformák, romboló érzések formájában jönnek elõ. Feladatunk ezeket átalakítani, hiszen ezek a mi általunk teremtett energetikai alakzatok. Azért kell hangsúlyoznunk az átalakítást, mert ezek az alakzatok rengeteg energiával rendelkeznek, csak úgymond az elõjelük nem passzol. Roppant energiák kerülhetnek a birtokunkba, ha végre tudjuk hajtani a transzformációt. Másik esetben maguk az akadályoztatás szellemei próbálnak hatni ránk. Ez már egy jóval "keményebb" helyzet, hiszen ezek az entitások, az embert meghaladó intelligenciával, erõvel és állhatatossággal(!) rendelkeznek. Ha sikerül a "hatalomátvétel", akkor a szenvedõ alanyon könnyen észrevehetõ tünetek  jelentkeznek. Látszólag ok nélküli dühkitörések, agresszió, káromkodás, belsõ monológ, hangulatváltások, ok nélküli félelmek(!) az arc vonásainak átalakulása, depresszió, öngyilkos hangulat, a hit teljes hiánya. Szélsõséges esetben az illetõ nem is tud arról, hogy megváltozott a személyisége. Cél ilyenkor az ember kiiktatása a szellemi haladásból, és a negatív karma felhalmozása. Sajnos a megszállás ténye nem ad felmentést a következmények alól. Az ilyen állapotban elkövetett történések hatása ugyanúgy terheli az Ént. Senki sem véletlenül kerül megszállás alá. Sokszor  jelentõs negatív cselekedetek következménye ez az állapot. Szerencsétlen esetben megtörténhet, hogy nem egy megszálló szellem uralkodik az ember felett, hanem több, egymást állandóan kiszorító lény versenyzik egymással a testért. Ilyenkor az embert marionett - bábuként rángatva kényszerítik olyan cselekedetek elvégzésére, amit normális esetben sosem tenne meg. A fent említett filmben két atya ûzi ki az ördögöt, azonban a való életben nem tanácsos senkinek ezzel egyedül kísérletezni. Kellõ szellemi - erkölcsi - lelki erõ híján a megszálló lény arra csatlakozik rá, aki a megszabadítást elvégezte. Sok esetben hét-nyolc teljesen képzett, esetleg valamilyen szellemi érzékeléssel bíró ember összehangolt, koncentrált munkája kell ahhoz, hogy "meggyógyuljon" a beteg. Aki ezzel akar foglalkozni, ahhoz úgyis eljutnak a kellõ ismeretek, és megkapja a kellõ kiképzést. Amit viszont mindenki megtehet, hogy szellemét és lelkét annyira áthatja az Isten fényével, hogy kitérjen elõle a sötétség. Ez az egyetlen biztos módja, annak hogy elkerüljük a negatív entitásokat. A szellemtudományos történelem számtalan olyan estet ismer, ahol nagy jelentõségû személyiségek kerültek megszállás alá. Bár ezekben az esetekben a megszállás teljesen tudatosan történt, úgyhogy inkább inkorporációkról beszélhetünk. Hitler, De Sade márki, Klingsor, mind-mind életcéljuk teljes tudatában fogadták be az ellenhierarchiák szintjeinek különbözõ lényeit. Tevékenységüket ismerve, képet alkothatunk a megszállók erejérõl, hatékonyságáról. A médiumitás jelenségének gyakorlása során is tudatosan "állíthatjuk elõ" a megszállást. A médium átadja magát a rajta keresztül megnyilvánulni kívánó entitásnak. Sajnos alacsonyabb szinten a médium képtelen eldönteni, hogy ki szóljon rajta keresztül, illetve, hogy meddig maradjon az illetõ. Mivel az asztrálvilágban lévõ lelkek és asztrállárvák(!) égnek a vágytól, hogy megnyilatkozzanak a fizikai világban, nehéz dolga lehet a gyakorlatlan médiumnak. Itt is elsõdleges fontosságú az erõs tudati védelem és a testi egészség, mivel a megnyilvánuló lények ki- és belépése nagyon megterheli a szervezetet. Tudnunk kell, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben, de minden embert megszállnak az ellenerõk, illetve dolgoznak rajta keresztül. Ezek már nagyon kifinomult és intelligens manipulációk, amiket nagyon nehéz leleplezni. Mivel kevés ember rendelkezik kikezdhetetlen, tökéletes éteri és asztrális testtel, sok esetben cselekedeteink, gondolataink és érzéseink mögött a Gonosz próbál hatni a világra. Hiúság és dölyf lenne azt képzelnünk, hogy minden cselekedetünk az Énünkbõl fakad. Ha nagyon figyelünk, észrevehetjük õket negatív gondolatainkban, egoizmusunkban, féltékenységünkben, haragunkban, a másik ember folytonos méregetésében, kritizálásában. Ez persze nem a klasszikus megszállottság esete, de a szellemi úton haladó tanítvány esetében mindenképpen korrigálandó tökéletlenség. Sokszor azzal nyugtatjuk magunkat, hogy a motivációm jó. Hiszen "ha jót akarok, biztos nem tévedhetek". Ez dicséretes, de ettõl még ez lehet az ellenerõk munkájának eredménye, a nagy illúzió. A nem kellõ idõben és helyen adott segítség, egy korán elmondott ima vagy áldó szó, a nem alkalomhoz illõ, túlzásba vitt áhítat, az "elszállás" mind-mind az ellenerõk munkájának üvöltõ bizonyítéka. Nagy tudati erõ és állandó éberség szükségeltetik ezek leleplezésére, persze ebbõl adódóan az utca embere ezekkel a problémákkal nem találkozik. Ez a tanítvány feladata. 2001. szeptember 23. MANI-FESZTUM {mospagebreak title=A mágia és a necronomicon }Fekete Mágia - necronomicon   A fogalom fordítása elõször is a görög nekros- hulla, nomos-törvény, ikon- kép szavak összetételével; "A túlvilág törvényeinek elképzelése"-ként került az írásokba. A második megközelítése a latin; necare-gyilkolni, (necaro-én ölök), nomen-név, megnevezni, és az ebbõl levezetett; a "megnevezéssel ölök..."; avagy a "Halott Nevek könyve".. A legendás hírû, sötét hatalmakkal összefüggésbe hozott írás a "Könyv a Halálról" az õrült arab, Abdul Alhazred állítólag embervérbe mártott tollából származik, emberbõrbe kötve. A könyv szimbólumokat, átkokat, démonok leírását, más dimenziók kapuinak kulcsát, és az örök éjszaka urainak ismertetését tartalmazza. Állítólag a sorok között bújtatott, az emberek számára érthetetlen nyelven íródott kódok valamikori megfejtése lehetõvé tenné számunkra az alvilág isteneinek és démonainak életre keltését vagy akár újra eltûntetésüket, pusztán ezen szövegek hangos kimondásával. Ez idáig a Necronomicon elenyészõ része ismert csupán, utalásokból tudjuk, hogy léteznie kell egy részletesebb leírásnak is, amelyet azonban egyben még nem sikerült megtalálni. http://anushavan.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 26 May, 2009, 13:45

ANUSHAVAN

A "borzalom" kronológiája Kb. 1000-Krisztus elõtt A "Halott Nevek Könyvének" állítólagos elsõ említése. Irásos dokumentumokkal nem bizonyítható. Kb. 730 Krisztus után Az "õrült arab", Abdul Al-Hazred ( vagy ar-Rahib) megírja Damaszkuszban a "Kitab Al Azif" vagy csak "Al-Azif" -( az azif szó az arab nyelvben a bogarak éjszakai zümmögését jelenti, amelyrõl azt tartották, hogy az éj démonainak hangos, elnyújtott sírása) címû könyvét, amelyet az arab sivatagban, 10 éves vándorlása során a névtelen "Az oszlopok városában", a legendás Irem-ben az Ej Uraitól kapott anyagokból állította össze. A démonok biztosították róla Al-Hazredet, hogy ez a tudás õsibb, mi t maga az emberiség. 738-ban hírtelen eltûnik Al-Hazred, a legenda azt tartja, hogy az általa Yog-Sothot-nak és Cthulhu-nak nevezett és dicsõített alvilági istenek ölték meg rettenetes módon. 850 i.u A nagy arab filozófus,Alkindi halála. Az õ nevéhez fûzõdik a " Lélek lényegének Könyve", amelyben az Al-Azif -et is felhasználja. 950 i.u. Konstantinápolyban (Bizánc) egy Theodorus Philetas nevû tudós megtalálja a könyvtárban és lefordítja görögre az Al-Azif-et és õ adja a mûnek a Necronomic nevet. Fordításairól több kópiát készítenek. 1050 i.u. A kópiák segítségével való kísérletezgetések felhívják a konstantinápolyi Michael Cerularius figyelmét a könyvben jelenlevõ sötét erõkre, aki aztán minden kópiáját máglyára vet. Egyidejûleg elégetteti az arab eredetit is. 1099 i.u. A Keresztes Háborúk során állítólag egy De Champagne nevû báró megtalál egy eredeti Al Azif-et Jeruzsálemben. Õ alakít meg egy egyházi lovagrendet, amelynek feladata a mû õrzése. Kb.1100 i.u. Ismeretlen író lefordítja a mûvet bulgárra. XIII.évszázad Elkészül a francia fordítás, amelynek kópiáit különbözõ dél-franciaországi kolostorok õriznek. 1228 Olaus Wormius lefordítja a görög szöveg felhasználásával latinra,így bizonyos egyházi körökben is elterjed a "Halott Nevek Könyve" 1232 Miután a katolikus egyház tudomást szerez a mûrõl, IX.Gregor pápa átkot mond rá és bevezeti az "Index Expurgatorius"-ba. Újból könyvégetés következik, így kerül a lángok martalékává a latin fordítások számtalan kópiája. 1455 A Necronomicon eljut Németországba. 1472 Lyonban nyilvánosságra hoznak egy latin fordítást. 1487 A spanyol inkvizíció egy titkára lefordítja a latin kópiát spanyolra, amiért máglyahalálr ítélik. 1519 Leonardo da Vinci halála. Könyvtárában, amelyet halála után elégettek, õrzött egy latin kópiát a Necronomiconról. 1550 Elkészül az orosz fordítás, szintén ismeretlen a szerzõje. Ezt követi az olasz fordítás is. 1576-79 Miguel Cervantes, a Don Quixote szerzõje algériai fogsága alatt fordítja le az Al-Azif-et spanyolra, és A "Halott Nevek Könyve"-címet adja neki. 1586 Dr.John Dee prágai tartózkodása során hozzájut a mû görög fordításához, és elkészíti angol verzióját. 1598 A sussexi I.Frederik báró nyilvánosságra hoz egy agol verziót; "Cultus Maleficarum" ´címen, amely késõbb a "Sussexi Kézirat" címen válik ismertté. 1632-1680 Francia okkult körökben használatra kerülnek a Könyv ismertetései, fekete misék alapját képezve. 1641 Kindler Joachim Budapesten hoz nyilvánosságra egy könyvet amelynek címe" Tapasztalataim a nagy Mûvel" . Késõbb eltûnt ez a kiadvány, amelyben Kindler misztikus élményeirõl számolt be. 1666 A kabbalista Nathan van Gaza megszerkeszti a "Sepher ha-Sha ` are ha-Daath" ( Az igazság Kapujának Könyve) kiadványát, amely a Necronomicon két fejezetét kommentálja.Nathan az "Alhazred Könyve" címet adja a Necronomiconnak. 1722 A mû elsõ nyomai az Uj Világban - A massachusettsi Kingsport Kultusz nevû okkult társaság használja a mû kópiáját, amely ismeretlen úton jutott Amerikába. 1771 A Mágus Joseph Curwen-t megtámadják Rhode Island-ban, és egy ismeretlen ellop egy Necronomicon kópiát tõle. 1811 Párizsben, a Nemzeti Könyvtárban lead egy különös ismeretlen külföldi egy kópiát. Másnap megtalálják hulláját, méreg végzett a különös idegennel. 1912 Egy Wilfred Voynick nevû amerikai könyvkereskedõ nyilvánosságra hozza a Necronomicom egy kópiáját , amelyet egy olasz várban talált.. A kiadvány " Voynick kézirat"-ként válik ismertté. 1912 A Titanic tragédiája után a hajón utazó és szintén áldozat multimilliomos Harry Widener tulajdonában levö Necronomicon példány a Harward Egyetem könyvtárába kerül. 1916 Aleister Crowley, az ismert okkultista nyilvánosságra hoz egy limitált angol fordítást. 1922 H.P.Lovecraft mûvében a "The Hound"-ban említi eõöször a Necronomicon-t. 1928 Szovjetúnióban Sztálin eldug egy görög Necronomicon változatot, amelyet Rettegett Iván könyvtárában találtak. Sztálin lefordíttatja saját használatra oroszra. 1929 Benjamino Evangelistát családjávak együtt lemészárolják.Evangelista ismert kultúrális vezetõ volt, õ írta a "Világ õstörténete" címü könyvet, amelyben a Necronomicon egyes részeit is feldolgozta. 1938 Dr.Laban Shrewsbury házát felgyújtják, miután kiadójának elkûldte a "Cthulhu a Necronomiconban" címû kéziratát( A mû aztán 1939-ben mégis megjelent) .Hulláját meg sem találták a leégett házban. 1956 Henrietta Montague lefordítja a Necronomicon görög változatát angolra. A mû a British Múzumban található. 1965 Az író L.Sprague de Camp Bagdadban hozzájut a könyv Duriac-nyelvû kéziratához, amelyrõl késõbb kiderül, hogy eredeti. Három különbözõ iraki tudós, akik a fordítással foglalkoztak, munkájuk közben érthetetlen módon eltûntek. 1972 Az ortodox egyház két szerzetese egy privát könyvtárból két mûvet tulajdonított el, az egyik a Necronomicon görög példánya. Így kerül aztán az amerikai pap Simon kezébe a mû, aki lefordítja, majd zsebkönyv formájában ki is adja a Necronomicont. 1973 A philadelphiai Owlswick Press Kiadó a von de Camp által felfedezett Necronomicont "Al Azif" címen publikálja. http://anushavan.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 26 May, 2009, 13:45

ANUSHAVAN

1978 Neville Spearmann nyilvánosságra hozza " A Necronomicon; A halott Nevek Könyve" címü kiadványt. 1979 Prof.Phileus Sadowsky a kairói egyetemen felfedez pár megsárgult lapot "Al-Hazred" pecsétjével. Az oldalak misztikus körülmények között eltûnnek. 1980 Gregor A. Gregorius feljegyzései alapján megjelenik a "Necronomicon" a " Salamon kisebb kulcsai- a Goetia" cimû mûvel együtt a berlini Richard Schikowski Kiadó gondozásában. 1994 Egy csoport újnáci eltulajdonítja a berlini volt KGB központból a Necronomicon egyik kópiáját. 1996 A Chaosium Inc. Publikálja a " Necronomicon"-t, amely néhány fiktív történetet , de Camp bevezetõjét és a Sussexi Kézirat fordítását tartalmazza.

http://anushavan.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 26 May, 2009, 13:45