Dr. Póling módszerét egyszer megemlítettem az egyik rádióadásomban. Erre kaptam egy levelet egy asszonytól, aki bevallotta, hogy nem nagyon tartja be vallásának törvényeit. Különben az asszony zsidó vallású volt. Elmondta, hogy otthona állandó veszekedés, civódás, aggodalmaskodás és boldogtalanság színhelye. Férje sokkal többet iszik a kelleténél és semmittevésben tölti a napjait. Közben folyton siránkozik, hogy nem tud munkát szerezni. Anyósa is velük él, az pedig állandóan nyöszörög és panaszkodik, hogy minden tagja fáj. Ez az asszony aztán elmondta, hogy Dr. Póling módszere nagy hatást tett rá és elhatározta, hogy kipróbálja. A következő reggel ébredés után, erős hittel állította: „Hiszek, hiszek, hiszek." - Mostani levelében izgatottan számol be az eredményről. „Csak tíz nap telt el és a férjem tegnap bejelentette, hogy kapott munkát, heti 280 dollár fizetéssel. Azt is megígérte, hogy abbahagyja az ivást. Hiszem, hogy komolyan gondolja. Ami azonban még csodálatosabb, anyósom majdnem teljesen felhagyott a panaszkodással. Mintha csoda történt volna ebben a házban. Elő ző gondjaim, mintha teljesen eltű ntek volna." Ez tényleg csodával határos és mégis ilyen csoda szinte mindennap történik olyanokkal, akik a félelem gondolatait a valódi hit gondolataira és magatartására cserélik. Jóbarátom Howard Chandler Christy, az elhunyt festőművész nagyon sok egészséges aggodalom-ellenes módszerrel rendelkezett. Ritkán ismer az ember valakit, aki annyi életörömöt sugározott volna magából, mint ő . Boldogsága szinte ragályos volt. Templomunknak meg volt az a szokása, hogy megfestették a lelkészek portréját ottani működésük idejére. Ez a portré a lelkészek otthonában függött egészen halálukig, amikor is visszakerült a templomba és a galérián kifüggesztették elődeinek képe mellé. A diakónusok testülete, nagyon bölcsen, akkor készíttette el a lelkész portréját, amikor még elég jól nézett ki (az enyémet már évekkel ezelő tt megfestették). 137
Amíg a portrémat készítette, egyszer ezt kérdeztem Mr. Christytől: „Howard, aggodalmaskodtál te már életedben?" Mr. Christy nevetett: „Szavamra, nem! Nem hiszek az ilyesmiben." „Nos"- jegyeztem meg, „ez túl egyszerű magyarázata a dolognak. Legalábbis nekem úgy tűnik - szóval egyszerű en nem hiszel benne, ezért nem is teszed. És valóban soha nem történt meg veled, hogy aggodalmaskodtál?" - faggattam. Készségesen válaszolt: „Hát igen, egyszer megpróbáltam. Észrevettem, hogy mindenki aggodalmaskodni szokott, így azt gondoltam, hogy meg kellene próbálnom ezt is. Így egyik nap elhatároztam, hogy kipróbálom. Félreültem valahova és kijelentettem: „ma van a napja, hogy aggodalmaskodni fogok." Elhatároztam, hogy végére járok már ennek az ügynek és keresek valami aggódnivalót, csak, hogy lássam, milyen is az." „Előző este korán lefeküdtem, hogy jól kipihenhessem magamat, ha már ilyen komoly munkába fogok. Reggel felkeltem, jól bereggeliztem, - mert az ember nem aggódhat sikerrel, ha üres a gyomra - aztán elhatároztam, hogy most pedig elkezdek aggódni. Hát igazán megpróbáltam mindent délig, hogy ez sikerüljön, de egyszerűen nem tudtam kitalálni, hogy hogyan kell ezt csinálni. Az egésznek semmi értelmét nem láttam, így fel is adtam a küzdelmet." Vidáman felkacagott. „De kell, hogy legyen valami módszered az aggodalom elkerülésére" hitetlenkedtem. Valóban, módszere talán a legjobb volt mindegyik között. „Minden reggel 15 percig Istenre és az ő jóságára gondolok" válaszolta. „ Ha gondolatunk Istennel van tele, másra már nem marad hely. Minden reggel átitatom gondolataimat Istennel és egész nap csodálatosan
