Tétel: Puskin: Anyegin „Boldog, ki ifjan ifjúkort él, s érésidőben érni kezd!” Alexandr Szergejevics Puskin Ez a megállapítás az Anyegin egyik tételmondata. Puskin remekműve az orosz társasági életben játszódik. Puskin saját kora és élete problémáira is keresi a választ regényében. Az ember nagyon ritkán érzi úgy, hogy elégedett a világgal. Elvágyódunk a múltba vagy a szebbnek vélt jövőbe, esetleg olyan szerepet játszunk a jelenben, ami nem őszinte. A romantika az őt megelőző klasszicizmussal szembefordulva az érzelmekre helyezi a hangsúlyt és elvágyódik egy szebb világba, ahol az érzelmek vezethetnék az életet. A romantika kiábrándul a polgári társadalomból. Alexandr Szergejevics Puskin (1799-1837) az orosz romantika legismertebb képviselője. Moszkvában született a XIX. század beköszöntekor főnemesi családban, ereiben etióp vér is csörgedezett. Fiatalként I. Sándor cár tisztviselő intézetében tanulhatott, itt tett szert műveltsége nagy százalékára. Száműzetésben járt Dél-Oroszországban, majd a dekabrista felkelés után I. Miklós udvari költővé akarta tenni. A szentpétervári társaság tagja lett, majd vesztét is ez okozta, amikor 1837-ben egy párbajban szerzett sérüléseibe belehalt. Az Anyegint 7 évig írta, és saját élettapasztalataiból merített hozzá ihletet. A műfaja verses regény, ez a romantika jellemző műfaja. A romantika az epikát is lírává akarta formálni. Az Anyegin líra, mert érzelmekre épül, de egyben epika is, mert egy eseménysorozatot mesél el. Sajátos rímképletben, Anyegin-strófában íródott. Puskin 4 főhőse az orosz, előkelő társadalmi élet tagja, 4 különböző jellem. A történetnek azonban van egy 5. főszereplője is, maga az író. A műnek újszerű szerkezete van. Nem úgy, mint a középkori szerzők esetében, Puskin úgy vél, hogy nem akar láthatatlan alkotó maradni, rendszeresen kiszól a történetből és megosztja személyes véleményét az olvasóval. Ismeri Lenszkij rajongó lelkesedését, Olga bájos ürességét, csodálja Tatjanát és kedveli a sokszor hozzá hasonló Anyegint. Az események mozgatórugója a hősök pillanatnyi érzelmei és élethez való viszonya. A regény in medias res kezdéssel indul, Jevgenyij egy lovaskocsin zötyög a beteg nagybácsihoz „bájcsevegni, gyógyszert kínálni, szánva nézni.” Anyegin spleentől szenved, tudása felületes, a társasági élet megbecsült tagja, hajszolja az élvezeteket, de már kiégett és belefáradt a külsőségekbe. „Már kihűlt s pihenni vágyik, megunta a világ zaját, A nők sem bűvölték sokáig, Udvarlásban már célt se lát.” Ez evokál Byronra, aki a verses regény műfaját is megteremtette. Akárcsak Byron hősei, Anyegin is ebben a bágyadt és közömbös mélabúban szenved. Puskin élesen bírálja az orosz társadalmat is, szerinte az felületes és az emberek csak a külsőségekre adnak. Belinszkij szerint az Anyegin az orosz élet enciklopédiája. Bár a mű középpontjában a szereplők önkeresése áll, a XIX. századi orosz életről is hiteles képet kaphatunk a verses regény olvasása közben. Puskin közbeszólásaiban benne vannak a mű megírásának 7 évében történt események és élettapasztalatok is. Ez teszi realisztikussá az amúgy romantikus alkotást. A 4 főszereplő jellemén keresztül különböző embertípusokat ismertet meg velünk Puskin. Tatjana és Lenszkij igazi romantikus személyiségek. Tatjana az orosz irodalom első igazi élő női alakja Puskin saját szerelmének a tulajdonságaival felruházva. Művelt, érzékeny és nem fojtja el magában az érzelmeit. Amikor Anyegin Lenszkijjel belép a társaságába rögtön mély benyomást tesz a lányra. Tatjana tiszta, gyermeki szívvel szereti Anyeginba vetett álomképét, és felrúgva a társadalmi normákat, levelet ír az imádott férfinak.
„Én írok levelet magának Kell több? Nem mond ez eleget?” Történelmi pillanat ez. Anyegint, a felesleges ember típusát is kizökkenti az érzelmek nélküli spleenből. „s szelíd lett lelke és meleg, S ártatlan álom lepte meg,” Anyegin meglepődik, hogy még képes az érzelmekre. Most taktikázás nélkül, valóban úriemberként áll Tatjana elé. Anyegin legjobban a kötöttségtől és az unalomtól retteg, erre hivatkozik, amikor visszautasítja a lányt. Meg akarja védeni őt saját magától. „Kínt hozna ránk a házasélet. Szerelmem bárhogy égne ma, Szokás kijózanítana.” A műben két tragédia zajlik le. Az egyik fizikai értelemben vett esemény, Lenszkij és Anyegin párbaja, ami az emberi ostobaságból fakadt és gyilkossággal végződött. Lenszkij romantikusan szereti a felületes, sekélyes Olgát, akiből hiányoznak az igazi, mély érzések. Tatjana névnapi ünnepségén Anyegin flörtölni kezd Olgával, és Lenszkij férfiúi büszkesége legyőzi a józan eszét. Anyegin akarata ellenére lelövi barátját. „Anyegin szívét kín hasítja, Csak nézi Lenszkijt gyászosan S a pisztolyt görcsösen szorítja. Zareckij szól: „No, vége van!” Vége! Megreng a szörnyű szóra.” Ez evokál Bánk bánra: „Vége!...De ne tapsolj, hazám! Íme, reszket a bosszúálló.” Az események felgyorsulnak, Anyegin elutazik. Amíg ő távol van, Tatjana Anyegin írásait olvasva még inkább szerelmes lesz. A kezdeti fellángolás valódi szerelemmé alakul, mert az álomkép Anyegin személyiségéről kezd testet ölteni, beigazolódik. A társadalom érzelem ellenes törvényei Tatjanát érdekházasságba kényszerítik. A férj nevét nem tudjuk meg a műből. Tatjana most már maszkot visel és szerepet játszik, a pétervári társaság ünnepelt csillaga lesz, de szívében hű marad első szerelméhez. A második tragédia ezek után következik be. Ez a szereplőkön belül játszódik, érzelmekről szól. Tatjana Szentpéterváron váratlanul újból találkozik Anyeginnal. „Jevgenyij egyet lát; Tatjanát, Nem azt a kis bátortalant, Vidékük egyszerű leányát, Szegény, szerelmes szótalant, A hűvös hercegnőt csodálja.” A férfit ekkorra már teljesen hatalmába kerítették az érzelmei, ő maga sem ismer magára, amikor egy férjes asszonynak ír könyörgő szerelmes levelet. A levélírás egy visszatérő motívum a regényben, a korlátok áttörését szimbolizálja. (Csongor és Tünde: Lelépés a 4., „nem létező” útra) „Szívemmel szállni szembe Nincs több erőm már, lankadok!” Megfordulnak az erőviszonyok, Anyegin elvesztette férfiúi büszkeségét és méltóságteljes nyugalmát, amivel elnyerte Tatjana szerelmét. Céltalanul fut a nő után, felkeresi őt otthonában. Most ő az, aki felrúgja a társadalmi normákat. Amikor kettesben találkoznak, Tatjana kibújik „hűvös bálkirálynői” szerepéből és elmondja Anyeginnek a fájó igazságot:
„Inkább tűrném érzéshiányát, Szavát, mely érdes volt s rideg, Kioktató hangjának élét, Mint ezt a sértő szenvedélyét, A leveleket s könnyeket.” Tatjana nem esik bele Anna Karenina hibájába, a pillanatnyi érzelmeit már nem hajkurássza ostobán. A regénynek ebben a feszültséggel teli pillanatban lesz vége. Puskin írja a befejezést és levonja a végkövetkeztetést. Igazi drámát írt, mégsem nevezném a zárást tragikusnak, mert az utolsó sorokban ott rajlik az újrakezdés gondolata. A remény nem halt meg, az élet, a könyörtelen malom kereke forog tovább. „Boldog ki serlegét fenékig Nem hajtja fel élet-torán, Otthagyja ünnepét korán, Regényét nem forgatja végig, S megválik tőle könnyedén, Mint Anyegintól válok én.” Evokál: „Kéjt veszt ki sok kéjt szórakozva kerget, Csak szerénynek nem hoz vágya kínt.” Vörösmarty: Merengőhöz Puskin valódi, maradandó értéket alkotott formailag és tartalmilag is az Anyeginnel, mert olyan kérdésekre és konfliktusokra keresi a választ, amik sok emberben kimondatlanul ott rejtőznek.
