Szerelmes regények
Billie Green
Wisconsin grófja
Budapest, 1991
A mű eredeti címe Billie Green: The Count from Wisconsin © Bantam Books, New York, 1984 © Billie Green, 1984 Fordította: Jávor Andrea © Hungarian translation Jávor Andrea, 1991 ETO: 894.511-31 ISBN: 963 8045 24 8 ISSN: 0865-204X
Kiadta a Test Kereskedelmi Kulturális és Szolgáltató Kft. 1553 Budapest, Pf. 16 A kiadásért felel: Imrei Gyuláné A kötet kiadásában részt vett a Maecenas International Kft. Szedte és nyomta az Alföldi Nyomda Felelős vezető: Szabó Viktor vezérigazgató A nyomdai megrendelés törzsszáma: 3882.66-14-2 Készült Debrecenben, 1991-ben Műszaki szerkesztő: Balla Judit Borítóterv: Zelenyiánszky Zoltán Megjelent 6.5 (A/5) ív terjedelemben 027-p-9193
A mű eredeti címe Billie Green: The Count from Wisconsin © Bantam Books, New York, 1984 © Billie Green, 1984 Fordította: Jávor Andrea © Hungarian translation Jávor Andrea, 1991 ETO: 894.511-31 ISBN: 963 8045 24 8 ISSN: 0865-204X
Kiadta a Test Kereskedelmi Kulturális és Szolgáltató Kft. 1553 Budapest, Pf. 16 A kiadásért felel: Imrei Gyuláné A kötet kiadásában részt vett a Maecenas International Kft. Szedte és nyomta az Alföldi Nyomda Felelős vezető: Szabó Viktor vezérigazgató A nyomdai megrendelés törzsszáma: 3882.66-14-2 Készült Debrecenben, 1991-ben Műszaki szerkesztő: Balla Judit Borítóterv: Zelenyiánszky Zoltán Megjelent 6.5 (A/5) ív terjedelemben 027-p-9193
1. – De higgyél nekem, drága angyalom. Hogyan hazudhatnék egy ilyen szép kislánynak? Kate Kate apró apró kortyo kortyokba kban n szürcs szürcsölt ölte e az italát italát,, és bizony bizonytal talan an mosoll mosollyal yal nyugtázta a mellette álló férfi szavait. Amikor az folytatta, a lány gyorsan elnyomott egy ásítást, és szórakozottan körülnézett a teremben, mintha bármi látnivaló lett volna az orra hegyétől számított egyméteres körzeten túl. Mitől van, hogy én mindig ilyen szörnyű helyzetbe kerülök? – töprengett Kate. Azt kívánta, bárcsak ne lenne itt, ezen a szörnyű partin, és ne kellene úgy csinálnia, mintha érdekelné ez a férfi, akinek intelligenciahányadosa nem haladja meg egy vekniét. Inkább barátnője, Heather házában szeretett volna lenni. Vagy még inkább otthon, a saját lakásá lakásában ban.. Ücsörö Ücsörögne gne a kopott kopott dívány díványon, on, és beburk beburkoló olózha zhatna tna régi régi jó gyapjúköpenyébe, ahelyett, hogy ezt az aranyszínű cuccot viselné, amiből kint van mindene. Pedig amikor még a boltban nézegette, az eladó meg tudta győzni, hogy pontosan ez a neki való ruha. – Hal Hallga lgass ss ide, ide, édesem édesem.. Amiko Amikorr belépt beléptél, él, azt mondta mondtam m magamn magamnak, ak, François, ezzel a nővel meg kell ismerkedned. Kate igyekezett meg sem hallani a szűnni nem akaró bókokat, amelyek még nehezebbé tették ezt az amúgy is nehéz estét. Máskor is rosszul tűrte a túlzó túlzó bókoka bókokat, t, de franci francia a akcent akcentus ussal sal egyene egyenesen sen komiku komikusna snak k ére érezte zte őket őket.. Egys Egysze zerű rűen en képt képtel elen en volt volt bárm bármit it vála válasz szol olni ni anél anélkü kül, l, hogy hogy el ne nevesse magát. Az előbb már tudatta ezzel a szabászati műremekkel, ezzel az arannyal futtatott neo-Adonisszal, hogy nem, köszöni szépen, nem kíván táncolni vele… sem a bárba menni… sőt haza sem kíséri, hogy egy fantasztikusan forró fürdőt vegyen nála, most mit mondjon még? Kate teste hirtelen megfeszült, fejét jobbra kapta. Már megint! Ez az eszeveszett, csiklandós érzés az arcán! Az utóbbi egy órában újra meg újra teljesen váratlanul csap le rá, mintha valaki intenzíven bámulná. Hajához emelte a kezét, ellenőrizte, hogy minden rendben van-e, de minden tincse a helyén volt a szinte láthatatlan pánt alatt. Egész este az a legfurcsább, hogy úgy érzi, mintha valaki figyelné. Egyszerre bágyasztó és pezsdítő érzés. Először még azzal hessegette el az egésze egészet, t, hogy hogy biztos biztosan an képzel képzelődi ődik. k. Nem lenne lenne csoda, csoda, hiszen hiszen minden minden idegszála megfeszült. Végül is nem ilyen társasághoz van szokva. Na jó, de ettől még nem kellene testének a legváratlanabb helyeken bizseregnie. Hol az arcán, hol a testén vonulnak végig a láthatatlan hangyák. Még sosem érezte magát ilyen furcsán. Ahogy félig lecsukott szemhéja mögül végigpillantott az összemosódó tömegen, ismét felerősödött a bizsergés. Ajkát nyugtalanul megnedvesítette, és újból összerázkódott, mert a titokzatos érzés megint végigfutott az egész testén. Mintha egy láthatatlan kéz simogatná. Aztán ez a kéz hirtelen elengedte, és Kate megkönnyebbülten lazította el ma magá gát. t. Időb Időbe e telt telt,, am amíg íg viss vissza zany nyer erte te lelk lelkii egye egyens nsúl úlyá yát, t, anny annyir ira a átengedte magát ennek az érzésnek.
Hirtelen felkapta a fejét, tolakodó leheletet érzett á fülén. Hát ez a pasas még mindig mindig itt van? van? Nehézs Nehézsúly úlyú ú birkóz birkózóka ókatt földhö földhözz szege szegező ző pillan pillantás tástt küldött állhatatos széptevőjének, és majdnem felnyögött a válaszul érkező ragyogó mosolytól. Vajon hogy van franciául, hogy kopj le? Lemondóan sóhajtott egyet, és kezdte belátni, hogy ez a lehetetlen helyzet saját makacsságának büntetése: Egyszerűen képtelen megtanulni, hogy nem szabad ilyen felelőtlenül engednie lobbanékony, kíváncsi természetének. Mert ha ő egyszer valamit a fejébe vesz, még ha akarja, se tudja kiverni onnét. Az elejétől fogva tudhatta, hogy nem ússza meg szárazon a kalandot. Túlságosan simán ment minden, főleg a legnehezebb része, az, hogy az egyszerű Kate Sullivanből nagyvilági dámát csináljon. Persze sokat számított új frizurája is. Máskor derékig érő copfba fonja a haját, haját, most most kibont kibontva, va, a hátán hátán szétte szétterül rülve ve csillo csillogot gott. t. De nemcsa nemcsak k úgy egys egysze zerű rűen en,, hane hanem m aran aranyp ypán ántt ttal al össz összef efog ogva va a feje feje tete tetejé jén n és lágy lágy zuhatag-ként aláomolva. A kozmetikus leheletfinomságú sminket is tett az arcá arcára ra,, és ettő ettőll az egés egészs zség éges es,, üde üde arc arc szin szinte te klas klassz szik ikus us szép szépsé sége gett árasztott. Na és mindennek koronájaképp műszempillákat is kapott. Meg kellett hagy hagyni ni,, drám drámai ai erejű erejű lesz lesz tőle tőle az em embe berr teki tekint ntet ete. e. Az éjsz éjszín ínű ű rojt rojtok ok ugyan gyanak akko korr me megl glep epő ő súllya llyall húzz húzzá ák lefe lefelé lé a szemh zemhéj éját át,, és ettő ettőll álmodozóvá, csábítóvá válik a nézése. Mindent összevetve annyi érzékiség sugárzott belőle, hogy Kate megijed, ha tudja. Egy dolognak azonban nagyon is tudatában volt: nevezetesen, hogy mennyi mennyi bőrfel bőrfelüle ületet tet hagy hagy szabad szabadon on az arany aranyszí színű nű ruhác ruhácska ska.. Zavarb Zavarban an volt, nemigen szokta magát mutogatni. Hogy zavarban, az még enyhe kifejezés, gúnyolta magát Kate, látva, hogy partneré csillogó gall szemét le sem veszi a melléről. – Mondani akarok neked valamit, ma chére – duruzsolta a férfi. – Valami olyasmit, amitől még te is kedvesebben nézel, rám. A férfi közelebb dugta a fejét, hangja halk és romantikusan zengő volt. Kate felpillantott, és az új látószög valami egészen váratlan látvánnyal ajándékozta meg: tudniillik a férfi orrából kilógtak a szőrszálak. Mi lenn lenne, e, ha szól szólné nék k neki neki?? – gond gondol olta ta,, de elhe elhess ssen ente tett tte e ma magá gátó tóll a gondolatot. Nem, valami sokkal fortélyosabb eszközhöz kell folyamodnia, ha meg akar szabadulni ettől a fazontól. Hirt Hirtel elen en rájö rájött tt,, hogy hogy nemc nemcsa sak k jó lenne lenne,, hane hanem m egys egysze zerű rűen en musz muszáj áj megs me gsza zaba badu duln lnia ia,, ha nem nem akar akar becs becsav avar arod odni ni.. Az egés egészz esté estéjé jétt azza azzall töltötte eddig, hogy üveges tekintettel bámult az a z őt körülvevő térségbe, és prób próbál áltt nem nem tudo tudomá mást st venn vennii errő errőll a jó húsb húsban an lévő lévő előe előemb mber errő ről. l. Azt Azt latolgatta, vajon mennyi ideig búja ki az ember agya sorvadás nélkül az értelmes beszélgetés hiányát? Na meg azt, hogy a szeme előtt összefolyó tömegből ki lesz az, aki felfedezi, hogy ő egy rajzoló, és karikatúrákat akar készíteni, ezé ezért lopózott be hívatl atlanul az estély élyre. Ter erv veze ezett képregényéhez szeretett volna anyagot szerezni, amelyben a gazdagokat akar karta kifi kifigu gurrázni ázni.. Vajo ajon menn ennyi idő időbe telik elik,, am amíg íg átlá átlátn tna ak az ő megl me gleh ehet etős ősen en átlá átláts tszó zó jelm jelmez ezén én és kiha kihají jítj tják ák olim olimpo posz szii mé mélt ltós óság ágú ú összejövetelükről.
Na de most már elég, gondolta, és ismét a mellette álló férfira pillantott. Rosszkedvét egy csábosnak szánt mosoly mögé rejtette, és kezét a férfi karjára tette. – Már nem ízlik ez a bor… (mi is a neve ennek az alaknak?) kedvesem. Mit gondolsz, nem lehetne szerezni valahol egy kis pezsgőt… vörös pezsgőt? – tette hozzá, hogy bonyolítsa a feladatot. A férfi távozó hátat nézve nagy megelégedettség töltötte el, mert ha ez a fószer megtalálja a büfét ebben a szobarengetegben, többre képes, mint ő. Szemügyre vette a közelében álló embereket, és újra megbánta, hogy szemüvegét kivonta a forgalomból. Igaz, hogy nem egészen illett volna új egyéniségéhez, de így semmit sem látott tisztán. Emiatt egyfajta bizonytalanságot érzett. Mintha sűrű, fényes köd venne körül. Sose gondolta, hogy a szemüvegnélküliség ennyire megnehezíti az életét. Ó, ez a hiúság, gondolta, és azon töprengett, vajon a hatalmas ház melyik szobája rejti az ennivalót? Biztosra vette, hogy csak a társasági lárma nyomja el a gyomrából feltörő zajokat. Aztán, váratlanul, mint eddig is, újra kezdődött idegszálainak titokzatos bizsergése. Majdnem olyan volt, mint amikor egy elzsibbadt karba vagy lábba tér vissza a normális vérkeringés. Fura, gondolta zavartan, nagyon fura. Aztán jobb kéz felől egy hang keltette föl a figyelmét. A beszélő a mellette ácsorgó körhöz tartozott. Kate pontosan ilyesmire számított, amikor idejött, erre a nagyvilági modorra. Partnere, a telt keblű, középkorú nő nem viselt olyan kivágott ruhát, mint a fiatalabbak. Sőt talán maga Erzsébet királynő is így öltözködik, ha estélyre megy. Arcára gőgös, tartózkodó kifejezés ült ki, amint szemöldökét ráncolva hallgatta a másik asszonyt. Kate néhány percig figyelte őket, aztán úgy döntött, mégsem alkalmasak a karikatúrára. Az ember joggal várná el, hogy egy Monté Carlo nívójú helyen legalább egy érdekes személyiség felbukkan, de úgy látszik, ebben a szezonban a színvonaltalanság jött divatba. Itt az ideje, hogy számba vegye a veszteségeit, és elhagyja a terepet, hadd szórakozzanak kedvükre az ide való emberek, gondolta Kate. És különben is, tette hozzá magában szemtelen mosollyal, ha záros határidőn belül nem találok egy hamburgert, odaájulok a csillogó topánjaik elé. Azzal el is indult a kertbe vezető ajtó felé. Ez kínálkozott a legközelebbi vészkijáratnak, és ha arra gondolt, mennyit kell még gyalogolnia bérelt kocsijáig, néhány száz méter plusz már igazán nem számított. Megkerülte a teraszon és a medence körül elszórtan álldogáló, élénk beszélgetésbe merülő csoportokat, aztán meglátta a távoli kék ragyogást, és elakadt a lélegzete. Biztosan a Földközi-tenger. Meg kell hagyni, gyönyörű környezetben rendezték a partit. Milyen kár, hogy nem sikerült megismernie akaratlan házigazdáját; kiváló ízlése lehet. Azt szokták mondani, hogy a pénz nem boldogít, meg nem is minden eladó, gondolta, de azért ezt a pompás kilátást bizony pénzért vették. Mégpedig sokért! Egy csoport sétált el mellette, egy-két ember felvillanó kíváncsisággal nézett rá. Kate kénytelen volt elfordulni a szép látványtól, és a kis palota mögött húzódó park felé vette az útját.
Ahogy távolodott, fokozatosan elhalványultak a fények, megritkult a cigarettafüst, elhalkultak a hangok, helyüket enyhet adó árnyék, rózsák és szegfűk édes, nehéz illata és levelek halk zizzenése vette át. Lassabbra fogta lépteit, mélyen magába szívta az esti levegőt, remélve, hogy attól majd kitisztul a feje, de ehelyett kábulat fogta el, szédelgett, mintha a szemüveg nélküli botorkálás felborította volna az egyensúlyérzékét. Egy fának dőlt, fejét a barázdált kérgű törzsnek támasztotta. – Hát ez hatásos volt. A mély, bársonyos férfihangra felkapta a fejét, kutatva nézett körül, de rövidlátó szemével nem fedezett fel semmit az árnyékban. Már-már elkönyvelte magában, hogy a hang is az abszurd este abszurditásai közé tartozik. De a hang folytatta, és annyira határozott volt. hogy már csak ezért is valóságosnak kellett elfogadnia. – Néztelek az ablakon át. A szavakban – Kate-nek úgy tűnt – vidámság bujkál. Mintha a férfi örömét lelte volna abban, hogy láthatatlanul bámulja. – Egész éjszaka úgy néztél át mindenkin, mint az ablaküvegen. Olyan hűvösen és fölényesen, mint az Éj Királynője a plebsz fölött. Hatalmas árnyék vált el egy fatörzstől, és Kate ismét érezte bőrén azt a furcsa, titokzatos bizsergés! A férfi folytatta. – Aztán felém fordítottad azt az álmos sziréntekinteted, és a legnyíltabb, legcsábítóbb kihívással találtam magam szemközt. A férfi fölnevetett, és lágy, vidám hangjától Kate megremegett. – Bocsáss meg, hercegnőm, nem tudom, kinek szólt a pillantásod, de senki sem reagált rá. Én csak tudom. Láttam, hogy senki sem megy utánad, amikor elhagytad a szobát – tette hozzá szinte bocsánatkérően. – Én viszont, lám, itt vagyok. Mondd el nekem, mi járt akkor az eszedben. Talán együtt megvitathatnánk a kérdést. Sejthettem volna, gondolta Kate összeomolva. Ilyen az ő szerencséje. Miért is távozott ilyen angolosan? Kate Sullivannek feltétlenül bele kell botlania egy csudabogárba. Hát ez jó. Egy különc, aki egy milliomos kertjében bóklászik, és abban leli kedvét, hogy bekukucskál az ablakon. Hirtelen nagyon is sötétnek és néptelennek találta a kertet. Felegyenesedett és idegesen köszörülgette a torkát. Igyekezett magabiztosnak tűnni, de csak rekedt, bocsánatkérő suttogásra futotta: – Én… én azt hiszem, összetéveszt valakivel. A férfi egy lépést tett feléje, arcát még homály fedte. – Azt hiszem, nem az vagyok, akinek gondol. A férfi ismét nevetett, és hangja szinte körbefogta, a fához szögezte Kate-et. – Nem akarok gorombáskodni, hercegnőm, de azt hiszem, teljesen egyértelműen viselkedtél. Így szoktátok ti ezt csinálni, hűvös, unott tekintettel felméritek az áldozatot, hogy felkeltsétek az érdeklődését, aztán egy utolsó pillantással végleg elcsábítjátok. Szavai előbb még arra utaltak, hogy tetszik neki Kate, de lám, kiderült, hogy nevet rajta. A lány agyán egy pillanatra átvillant, hogy megsértődik, de aztán meggondolta magát. – Mit mondott, hogy az Éj Királynője? – kérdezte Kate. A hasonlat annyira meglepte, hogy önkéntelenül is egy lépést tett előre. – Tényleg
úgy nézek ki, mint egy démon? – mosolyodott el. – Még senki sem tévesztett össze a végzet asszonyával, sőt – tette hozzá bizalmasan, és még egy lépést tett a férfi felé – még azt sem tudom, milyen is lehet az. Hacsak nem számítjuk ide Maria Thompkinst a gimiből, aki mindig Hollywoodi Frédi fehérneműt hordott a miniszoknyája alatt. – Micsoda kezdet – mormogta a férfi rekedten. – Micsoda ragyogó mosolyod van. Ezért majdnem érdemes volt… de csak majdnem. A férfi határozottan közeledett Kate felé, és minél közelebb ért, annál jobban bizsergett Kate bőre. Amikor már csak néhány lépés távolság maradt köztük. Kate úgy érezte, egészen felperzseli a forróság. A bizsergés az arcán indult el, majd lekúszott feszes, telt kebleire, és mellbimbói keményen nekifeszültek a vékony, aranyszínű selyemnek. És ahogy az elektromosságvégül levándorolt a hasára, aztán még lejjebb, a csípőjére, combjára, melegség öntötte el teste rejtett tájékait is. Kate e képtelen helyzetben levegő után kapkodott, és kínosan tapasztalta, hogy mély sóhaja nyomán a bizsergető áramlás már vissza is tér a mély dekoltázsban feltárt kebleinek kerek halmaira. Elerőtlenedve, magatehetetlenül dőlt a fának, szemét lehunyta. Semmi kétség. Ez a férfi veszélyes. Talán nem úgy, mint az első pillanatban gondolta, de veszélyes. Hirtelen az az érzése támadt, hogy nem ura a testének. Óriási igyekezettel próbálta megőrizni a lélekjelenlétét, és azzal vigasztalta magát, hogy talán azért hat rá annyira ez a férfi, mert csak homályosan látja. Retiküljéből előhúzta nagy, teknőckeretes szemüvegét, és az orrára biggyesztette. Ezzel egy időben hirtelen a holdfény is megvilágította a férfi arcát. Az árnyékokkal teli zöld kert mintha elhomályosult, eltűnt volna, csak a férfi arcát látta maga előtt. Kate-en valami furcsa felismerés villant át. Hiszen sosem látta azelőtt, biztos, hogy emlékezne rá, ha már találkoztak volna. Nem az arcára, nem a vonásaira ismert rá, annál valami sokkal alapvetőbbre, mélyebbre. Az árnyékok megtöltötték a férfi arcának redőit, a holdsugarak kiemelték kemény, erőteljes vonásait. Ellenállhatatlan férfiassága, kiugró arccsontja, erős, jellegzetes orra révén leginkább valami indián harcoshoz hasonlított… vagy talán az ördöghöz? Íme a sátán, fekete nadrágban, nyakán kigombolt, könyékig feltűrt ujjú fehér ingben. – Geronimo – suttogta Kate. A férfi megtorpant. – Tessék? – őszinte meglepetés csengett a hangjában. – Geronimo – ismételte Kate. – Amikor valaki a repülőgépből ugrik ki, akkor mond ilyeneket. – Kate most már láthatta is a derültséget a férfi erős, szabálytalan vonásain. – Nem egészen értem – rázta meg a fejét. – Tulajdonképpen én sem – vallotta be Kate. Aztán eszébe jutott, amit az előbb mondott a férfi és kíváncsian nézett rá. – Tényleg leskelődött? – Komolyan – kuncogott az ismeretlen. – Az ilyen helyeken őrség meg eunuchok szoktak ügyelni arra, hogy ne fordulhasson elő ilyesmi.
– Egy fia őrt sem láttam – válaszolt a férfi elgondolkodva. – Viszont láttam valakit, aki, bár nem esküszöm meg rá, de lehet, hogy eunuch volt. Bent a szobában – tette hozzá kis szünet után. – Valóban? – csodálkozott el Kate, és élénk érdeklődést sugározva megindult a villa felé. – Tudtam, hogy sokat veszítek azzal, ha nem teszem föl a szemüvegemet – szólt vissza a válla fölött. - Hová mész? – szólt utána a férfi, és a lány nyomába eredt. - Látni akarom. – Odaértek az egyik hatalmas ablakhoz. Kate belesett, és suttogva kérdezte: – Melyik az eunuch? A férfi hangja közvetlenül Kate háta mögül hangzott fel. – Az a kopasz, ott a sarokban – kuncogott halkan. – Akin az a széles paszomány van? – kérdezte Kate. – Nem, az biztos nem eunuch, nézd, hogy falja a szemével azt a szőkét. – Kate elhallgatott. – Az kicsoda, aki ott áll a szoba közepén, és úgy néz ki, mint Charles Laughton? – Hadd nézzem csak – szólt a férfi, és előrehajolt. – Az Charles Laughton. – Hülye – mondta Kate, és mosolyogva dőlt a falnak. – Hiszen az nő. – Bocsánat, tévedtem. Ez Charles Laughton mamája – javította ki magát a férfi. – Te sem ismered őket jobban, mint én. – Dehogynem ismerem. Csak sokkal érdekesebb, ha találgathat az ember. – Bizonyítsd be. – Na jó. Látod azt a pasast? – Egy magas, elegánsan öltözött férfi felé bökött, aki egy ébenfa szekreter mellett ácsorgott. – Találd ki, mi a foglalkozása. – Hm, úgy néz ki, mint egy arisztokrata – szólalt meg végül Kate. – Mint egy gróf vagy egy herceg. – Kalapos – jelentette ki a férfi. – Át akarsz verni! – Nem, tényleg kalapokat csinál. Nagyon elegáns és drága dolgokat, de csak kalapokat. – A csoport felé bökött fejével. – Most azt a mellette álló ürgét nézd. – Arra mit tippelsz, mivel foglalkozik? Kate alaposan szemügyre vette a csiricsárén öltözött tömzsi alakot, akinek annyira közönségesek voltak az arcvonásai, hogy már feltűnő volt. – Össze akarsz zavarni – mormogta - logikusan arra lehetne következtetni, hogy herceg, de nyilván nem az. Ilyen zakóval legfeljebb használtautókereskedő lehet. – Görög milliomos… tudod, aki olyan nagy hajókon szállítja a pénzt – tette hozzá a férfi csúfondáros orrhangon. – Oké, győztél – szögezte le Kate, de azonmód föl is kapta a fejét, mert a szoba túlsó sarkából érkező dübörgő nevetést hallott. – Na és mi a helyzet azzal a vörös hajú nővel, mindenki neki csapja a szelet. Biztos valakinek a szeretője. Milyen csodálatosan néz ki, milyen hódító és izgalmas. Az ilyenekért minden férfi odavan. – Megint mellétrafáltál. – A férfi elvigyorodott és az ablakkeretnek dőlve mosolygott Kate-re. – Hites felesége a mellette álló férfinak, teljes nevén Lady Eleanor Whitefield. – Micsoda csalódás… és milyen unalmas – szontyolodott el Kate. – Hát nincs köztük egyetlen Casanova vagy kicsapongó nőszemély sem? Az
ember azt hinné, hogy egy ekkora tömegben biztosan felbukkan legalább egy ember, akinek szexbotránya van, vagy mondjuk, zsarolják. Hirtelen elhallgatott, mert eszébe jutott valami. Hiszen az „anyag” itt van, gondolta, és agyában sebesen zakatoltak a fogaskerekek. Csillogó, nagyvilági alakokat keresett, de neki az átlagfigurák szoktak a legjobban sikerülni. Mi lenne, ha egy ilyet keverne ebbe a pazar, bár enyhén nevetséges világba? – Hát te mit csinálsz? – kérdezte a férfi döbbenten. – Várj egy kicsit… – Retiküljéből előkotorta a bekészített rajztömböt és filctolla villámsebesen száguldozott a papíron, skiccekkel töltve be a lapokat. – Megnézhetem? A férfi hangjára Kate felriadt. – Tessék? – kérdezte szórakozottan. – Nem, még nem. Hadd gondolkozzam egy kicsit. A tollat és a rajztömböt visszatette a táskájába, és ismét az ablak keretezte jelenet felé fordult. Éppen akkor kezdett rá a zenekar egy Strauss-keringőre. A tiszta, vidám zene elnyomta a szobából kiszűrődő beszélgetés moraját. Oldalvást fordított fejjel, lehunyt szemmel hagyta, hogy átjárja a zene. – Szereted Strausst? Kate elmosolyodott. – Találkoztál már olyan emberrel, aki ne szerette volna Strausst? – Kinyitotta a szemét, és felsóhajtott. – De annyit mondhatok, hogy azok ott benn – intett a szoba felé – nem becsülik sokra. A férfi elmosolyodott és a lányt szótlanul a pázsit felé vezette. – Mit csinálunk? – kérdezte Kate kíváncsian. A férfi erre megfogta a lány bal kezét és a saját vállára helyezte. – Becsüljük meg a zenét – válaszolta, majd levette Kate szemüvegét, és zakója szivarzsebébe tette. A lány vaksin rápislogott, a férfi egyik kezét Kate derekára tette, a másikkal pedig a magasba emelte Kate jobb kezét. És bármilyen hihetetlen volt is, ők ott ketten, a pázsit közepén, a holdfényben, a fák között hullámzó zenére keringőzni kezdtek. Bár nem parkett, hanem gyepszőnyeg volt a lábuk alatt, a férfi biztosan és ütemre lépkedett. Kate-ből előbb nevetés tört fel, aztán valami átszellemültebb, romantikusabb érzés kerítette hatalmába. Mintha visszafelé utaztak volna az időben, szinte látta az ezer és ezer gyertya lángját, tovatűnt korok pompás szoknyáinak vidám hullámzását. Megigézte a varázslat. Lehunyta a szemét, majd elröpült a boldogságtól. Átadta magát a szabadon áramló valcernek. úgy érezte, örökké itt keringettek majd, ebben a fák szegélyezte bálteremben. Ahogy a zene ritmusa gyorsult, ők is egyre gyorsabban és vadabbul pörögtek-forogtak, míg a lélegzete is elakadt. Aztán hirtelen véget ért a zene, a férfi karjaiba fogta, Kate pedig hátravetett fejjel, vidáman nézett rá. A férfi most meg sem mozdult, mintha rá is hatott volna a zene varázsa, és nem akarná megtörni a pillanat hangulatát De aztán, ahogy a zenekar újból egy divatos slágerbe fogott, közelebb vonta magához Kate-et, a csípőjére tette mindkét kezét, s úgy vezette lassan, ringatózva az érzéki zene ütemére. A minden elképzelést felülmúló jelenet nem vette el teljesen Kate józan ítélőképességét. Amikor a férfi ajkával a nyaka felé közeledett, Kate egy teljes másodpercig tiltakozni akart. Aztán megérezte bőrén a férfi testének
forróságát, és meggondolta magát. Ahogy ott táncoltak; némán, az erős, tapasztalt kezek, érzékeny, forró ajkak felkeltették benne a testi vágyat. Kate nyaka most már ellenkezés nélkül várta a tarkója finom bőrét, törékeny vállainak ívét megcsapó meleg leheletét. Már nem tudta, percekig vagy órák óta tart-e káprázatos táncuk a csillagfényes ég alatt. Kate számára elveszett az idő. Csak a fülébe suttogott szerelmes szavakat hallotta, csak a férfi szájának enyhe konyakízét kóstolgatta, s érezte, hogy az izmos férfitest testéhez tapad. Kate életében most először döntött úgy, hogy nem törődik azzal; mit csinál, megy, amerre a férfi vezeti. Annyira magával ragadta a perc, hogy majdnem hangosan tiltakozott, amikor a férfi – megszakítva a finom, apró simogatásokat – hosszú, kemény ujjai közé fogta az arcát, és mélyen a szemébe nézett. Kate kábultan nyitotta fel a szemét, ködbe borult tekintettel viszonozta a férfi kutató pillantását. – Szia – mondta, aztán elnevette magát, egyszerűen csak azért, mert partnere is nevetett. A férfi ujjai egy pillanatra megfeszültek az arcán, hüvelykjével végigsimította Kate duzzadt ajkait, nagyot sóhajtott, átkarolta, és megindult vele a fák között. 2. Amíg a kerten át andalogtak, Kate hozzásimult a férfihoz, arcával öntudatlanul a férfi fehér ingéhez dörgölőzött… az az ing! Olyan finom, puha anyagból készült, mint a legdrágább selyem. Volt valami különös, valami feltűnő abban az ingben, de nem tudott rájönni, mi. Aztán, minden előzetes bejelentés nélkül, véget ért a nagy romantika. A valóság villámcsapásszerűen és megsemmisítő erővel zuhant rá; a mámoros érzés nyomban szertefoszlott. Nem a lelkiismerete szólt közbe, nem is szabadságvágya ragadta ki az édes álmodozásból… még csak nem is a jó öreg megbízható, józan ész volt a tettes. Egy olyan dolog rázta fel bódulatából, amely kizárja a holdfényt és a rózsákat, Johann Strauss-szal egyetemben… az éhség! Üres gyomra kordult meg, méghozzá hangosan. A váratlan közjáték kijózanította Kate-et, fékezhetetlenül tört ki belőle a kacagás. – Micsoda tapintatlanság… hogy tudtam – a folytatást már elharapta, mert rájött, hol és kivel is van együtt. Felszegett fejjel nézett a mellette álló férfira. – Várj, maradj így egy kicsit – zihálta, és suta mozdulattal megpaskolta a karján nyugvó kezet. Néhány lépést tett hátrafelé, barna, meleg szeme óriásira tágult, ahogy felmérte a férfit. – Mi történt itt? – kérdezte Kate, bár választ nem is várt. – Hogy kerültünk onnan – mutatott az ablakhoz – idáig? – és bizonytalan mozdulattal kettőjükre mutatott. – Csak megyek itt, ki tudja, hova, ki tudja, mit csinálni, egy ki tudja kivel. Kivel? – Ismét a férfira nézett, végigmérte lezser öltözetét, és fejéhez kapva, magát korholva felkiáltott: – Egy leskelődővel, egy igazi, hétpróbás, perverz gazemberrel. – Egy hívatlan vendégnek ne felelne meg egy leskelődő?
Kate elgondolkodva nézett a férfira, aki egy fának dőlt hanyagul. – Ahhoz képest, ahogy viselkedtél, nem hiszem, hogy jogosak ellenem a kifogásaid – folytatta a férfi. Kate egy pillanatig még a férfit vizsgálta, aztán elfordította róla a tekintetét, és iparkodott elpalástolni bűntudatát. – Én igazán rendesen viselkedtem, nálad biztosan rendesebben – motyogta védekezően, aztán kíváncsian pillantott partnerére. – Honnan tudod, hogy nem hívtak meg? A kérdésre a férfi elmosolyodott. – Látszott a viselkedéseden – mondta, és egy vállrándítással viszonozta a lány kétkedő pillantását. – Sugárzott rólad, hogy senkit sem ismersz… talán csak azt a szőke Casanovát, aki egész idő alatt nyomta neked a szöveget. Ő hozott magával? – kérdezte vizslató tekintettel. Kate ügy érezte, jobb, ha megválaszolatlanul hagyja a kérdést, hátha ez a pasas a kertész vagy a személyzet valamelyik tagja. Mosolyt erőltetett magára, és gondosan kiszámított könnyedséggel hozzátette: – Nahát, igazán kellemes volt… Tom… de azt hiszem, most már mennem kell. – Hercegnőm, mielőtt elmész, válaszolj még egy kérdésemre – mondta a férfi komolyan, és arcán leplezetlen zavar tükröződött. – Mi történt? Miért határoztad el ilyen nagy hirtelen, hogy nem maradsz tovább a társaságomban? Hát nem velem voltál az előbb a parkban? Kate elgondolkodva nézett a férfira. – Ez összesen két kérdés – mondta végül. – Akkor két kérdésre válaszolj – kérte a férfi. Kate egy pillanatig az eget tanulmányozta, aztán visszapillantott a férfira. – A gyomrom miatt. – Tessék? – Mindjárt éhen halok – kiáltott fel Kate kétségbeesetten. – Nem is értem, hogyhogy nem hallottad? Mindent rá lehet fogni, csak azt nem, hogy diszkrét volt – tette hozzá mogorván. – Én nem is tudom, hányadszor fordul már elő. Magasan kezdi, aztán elmélyülve egyre erősödik, és szeszélyes futamok tarkítják. – Szeszélyes futamok? – kérdezett vissza a férfi és felnevetett. Kate-nek is fülig szaladt a szája, annyira ragadós volt a férfi jókedve. – Egész este nem tudtam rátalálni a büfére abban az óriási házban, és egy megfelelő pillanatban a gyomrom figyelmeztető jelzést adott… Mit mondtál? – Semmit, a világon semmit – válaszolt a férfi, és közvetlen mozdulattal átfogta Kate vállát. – Eddig még egyetlen barátnőm sem hagyott faképnél néhány szendvics miatt. Kate megindult a férfival. Teljesen természetesnek érezte, hogy ott sétálnak a fák között, s a férfi bizalmasan átkarolja. – Miért, mit tartanak rólad? – Hogy kedves, perverz alak vagyok – vágta rá a férfi habozás nélkül. – Akkor tévedtem – mondta Kate egykedvűen. – A házhoz tartozol, igaz? – Tekintete a következő kérdésnél töprengővé vált. – Tulajdonképpen mivel foglalkozol? – Ó, hol ezzel, hol azzal. – Olyan ezermesterféle vagy?
– Igen, azt is mondhatjuk – bólintott. – Egy biztos: hogy ezermestermódra tudok élelmet szerezni. A férfi hirtelen megállt. A ház egyik oldalbejáratához értek. Amikor Kate fölfogta, hogy a férfi maga elé akarja engedni az ajtóban, megmakacsolta magát, és nem mozdult. Már megint mit művelek? – gondolta elcsodálkozva. Milyen bájosan sétálgatok itt egy vadidegen emberrel, akit ma este láttam először. Visszaszerezte a szemüvegét a férfi szivarzsebéből, felvette, és a házfalnak támaszkodva tanulmányozta az előtte álló alakot, hátha így magyarázatot kap arra, miért is viselkedik ő, Kate, ilyen eszementen ma este? A férfit senkivel sem lehetett volna összetéveszteni. Nem látszott jóképűnek a szó hagyományos értelmében, mégis lélegzetelállítóan figyelemre méltó volt az arca – mintha gránitból vésték volna ki erős, szinte vad vonásait. Az életkorát nehéz lett volna megállapítani, ugyanúgy lehetett 30 éves, mint 45. Napsütötte barnasága még csak fokozta barázdált arcának árnyhatásait. A divatosnál egy kicsit hosszabbra növesztett fekete haja és nyers, különös vonásai alig leplezett erőt fejeztek ki. Kate szíve hevesebben vert. – Nos, hogy döntöttél? – riasztotta fel a férfi vidám hangja. Kate csak nehezen tért magához kábulatából, zavartan pislogott a férfira, és azt kellett látnia, hogy ábrándozásának tárgya hanyagul támasztja a falat előtte, úgy, hogy Kate a férfi teste és a fal közé szorult. Ráadásul pimasz önelégültséggel összpontosítja rá figyelmét. – Igazán mennem kell – motyogta a fejét rázva. – Valami nagyon furcsa dolog történik velem. Mint egy pincsikutya követek egy embert, aki majdhogynem rám támadt a sötétben. – Rád támadt? – csattant fel a férfi, és éjszínű szemei csak úgy ragyogtak a visszafojtott vidámságtól. – De drága hercegnőm, hiszen egy ujjal sem nyúltam hozzád, mióta értésemre adtad, hogy közeledésem nemkívánatos. – Akkor miért lapítasz a falnak, és mit tornyosulsz itt előttem, mint egy Himalája? – próbált Kate minden erejével ellenállni. – 188 centi aligha nevezhető toronynak, és azt hittem, valami belső kényszer miatt dőlsz mindig a falnak, de nem mertem kíváncsiskodni – tette hozzá gonoszkodva. – Csak meg akartalak etetni. Már az is bűn? Kate egy percig szigorúan nézegette a férfit, de közben akarata ellenére is ellágyult a mosolyától. – Honnan tudjam, mik a szándékaid? Hiszen akár várbörtönbe is vihetnél. Kate kuncogása rontott némileg a drámai hatáson. Sajnos. De mit csináljon, ha nem állja meg nevetés nélkül. Bármilyen komoly is a helyzet szokásos humorérzéke sosem hagyja cserben. Most aztán igyekezett megint komolyságot erőltetni magára, és megőrizni a méltóságát, de hiába. – És ott a várbörtönben – folytatta –, sugárzó szépségemtől felajzva, gyermeki ártatlanságomat kihasználva csillapítanád mohó kéjvágyadat, majd feldarabolt hullámat kis adagokban postáznád a világ legeldugottabb, legunalmasabb sarkaiba. Amikor előadása végén a férfira pillantott, az némán fütyörészve meredt az égre.
– Befejezted? Kate bólintott. – Biztos? – Kate megint bólintott. – És ha megígérem, hogy nem aprítalak fel és nem küldelek postai bélyegzővel ellátva szerte a világba? – Na de mi a helyzet gyermeki ártatlanságom kihasználásával? – kérdezte Kate kíváncsian. – A mohó kéjvágyamról még tárgyalhatunk. Kate figyelmesen szemlélte a mosolygó férfit. A józan ész és a bensejében lakozó életösztön óvta őt a kalandtól, de volt annyira nő, hogy kíváncsi lett erre a férfira, aki ennyi és ilyen sok fajta érzelmet ébreszt benne. Zavart pillantást vetett gondolatainak tárgyára. Valami furcsa vágyakozás csillogott a szemében. Olyan sebezhetőnek tűnt most, hogy Kate egészen ellágyult. Már épp azt készült mondani, hogy elfogadja a lovagi szolgálatot, amikor a férfi hirtelen kiegyenesedett és pattintott egyet az ujjával. – Hát persze. Hiszen még be sem vagyunk egymásnak mutatva. Teljesen igazad van – tette hozzá, majd kinyitotta az ajtót. – El ne mozdulj innen, hercegnőm. Mindjárt jövök. Nem kellett soká várnia. Közben azonban eszébe jutott, mennyire odavolt az előbb tánc közben és újra megfordult a fejében, hogy helytelenül cselekszik. Már épp el akart tűnni, amikor nyílt az ajtó, és megjelent az ismeretlen ismerőse egy sovány, szőke alak társaságában, aki minden bizonnyal a személyzethez tartozott. A férfi bátorítóan biccentett a szemmel láthatóan ideges szőke fiatalember felé, aki erre előrelépett. Bár sötétben álltak, annyi holdfényt visszavert a villa fehér fala, hogy Kate jól láthatta a fiatalember arcán a pirulást. – Mademoiselle – kezdte a férfi sután hadd mutassam be a Monsieur-t. Az úr nagyon tiszteletreméltó. Az úr igen… hasznos tevékenységet végez… – Úgy beszélt, mintha felolvasást tartana. – Még sosem volt börtönben… – De Monsieur – kiáltott fel hirtelen észbe kapva: – és amikor… – Az nem számít, folytasd, Henri… A fiatalember idegesen Kate-re nézett, aztán a csillagok felé emelte tekintetét, mintha isteni közbeavatkozásban reménykedne, de folytatta, az utasítás szerint. – Az úr szinte soha… – nagyot nyelt – nem rugdossa az öreg hölgyeket, vagy a kutyákat, és – és itt határozottan fájdalmassá vált arckifejezése – még soha senkit sem aprított fel, mióta orvosai új gyógymódra tértek át – nyögte. Mire Henri befejezte fantasztikus szövegét, Kate már a falnak támaszkodott, hogy el ne dőljön a kacagástól. Könnyein keresztül figyelte, amint a „Monsieur” fölényes „Nagyszerű voltál, Henri”-vel ereszti útjára a fiatalembert, aztán hozzá fordul. – Most már megetethetlek? – Be kell vallanom, felkeltetted a kíváncsiságomat – válaszolt Kate, levegő után kapkodva. – De ígérd meg, hogy mindent elmesélsz a börtönről, ami nem számít – tette hozzá. Ezek után magabiztosan belépett a házba. Magabiztossága bizonyára tüstént szertefoszlott volna, ha látja, hogy csillog a partnere szeme.
– Nem fogod megbánni – szólt a férfi, miközben végigmentek egy sötét előtéren. – Engem ismernek a konyhán. Fütyörészni kezdett, ami furcsán visszhangzott a homályos folyosón. Kate-nek már éppen az jutott eszébe, hogy talán mégis a várbörtönbe mennek, amikor a férfi kinyitott egy ajtót, és feltárult a hatalmas, fényárban úszó konyha. A helyiség tele volt sürgő-forgó emberekkel. Két asszony óriási ezüsttálakon rendezgette az ételeket. A helyiség minden sarkát betöltő pompás illatoktól Kate gyomra ismét sürgető jelzéseket adott le. Felnézett a férfira, és vágyakozva mondta: – Tereld el a figyelmüket, én addig ellopom az egyik tálat. A férfi elnevette magát. – Semmi ilyesmire nincs szükség. Gyere csak velem. – Elindult, Kate szorosan a nyomában, csupán néhány lépéssel lemaradva. A férfi egyszer csak megtorpant egy kis ember mellett, aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy torkaszakadtából szidta a tálcát rendezgető behemót kötényest. Amikor feléjük fordult, hogy a betolakodóra morduljon, Kate gyorsan a háta mögé rejtette a kezét. – Musztafa, csodálatos Musztafa – szólította meg a férfi a kisfőnököt alázatosan. – Kaphatnánk valamit enni? Csak egy morzsát, hogy ne éhezzünk annyira?! Jó lesz az is, amit úgyis kidobtál volna. – Enni! – tört ki dühösen a kis ember. Kate hamarjában nem is tudta volna megmondani, milyen akcentussal beszél. – Hát nem elég, hogy isteneknek való eledelt készítek, amit közönyös disznók falnak fel, most még nézzem is végig őket? A méltatlankodást követő szózuhatag valószínűleg felölelte az emberiség teljes idevonatkozó szókincsét. Kate tátott szájjal hallgatta a kis embert, aztán közelebb hajolt újdonsült barátjához. – Látom, imádnak téged a konyhában! A férfi felnevetett, aztán tovább hízelgett az indulatos kis séfnek. – Nem kell, hogy nézd, Muszi. Mi csöndben elleszünk a kamrában, azt sem fogod észrevenni, hogy a világon vagyunk. – Vigyétek, vigyétek az egészet! – heveskedett a kis ember. – Tessék… tessék… adjam oda az órámat és a gyűrűmet is? Kate partnere fogott egy kisebbfajta tálat, és kezdte telepakolni a kikészített fogásokból. Öt perc múlva ott ültek a tágas kamrában egy erős faasztalon, lábukkal vidáman harangozva és tömve magukba a rákot, kaviárt, borjúhúst és felfújtat. Kate egyik kezében a borospoharat szorongatta, másikban egy darab különleges, finom rákos szendvicset és kéjesen felnyögött. Aztán mutatóujjával letörölt egy csepp bort az alsó ajkáról, és a férfi felé fordult. – Muszi? – kérdezte hitetlenkedve, és kacarászva ismételgette: – Muszi, Muszi. A férfi csak üldögélt, üggyel-bajjal tudta lenyelni a szájában lévő sajtot, ezért bosszúból oldalba lökte a lányt, aki még gyöngyözőbb kacagással értékelte küszködését. – Miért, te talán mernéd Nyuszinak szólítani? –kérdezte a férfi, amikor nagy nehezen legyűrte a falatot. – Ó, dehogy. Ha ő azt akarja, hogy Muszinak nevezzék, akkor annak úgy is kell lennie. – A férfira pillantott. – Olyan gyorsan beszélt, hogy egy
szavát sem értettem. Mit mondott, amikor kijöttünk? Mindig ugyanazt a szót hajtogatta. – De l'audace, encore de l'audace, et toujours de l'audace – ismételte a férfi is kuncogva. – Vakmerőség, több vakmerőség és még több vakmerőség. Aztán rád nézett, határozottan felcsillant a szeme, aztán az ételre nézett és azt mondta: Si jeunesse savait, sí vieillesse pouvait. – És megtudhatnám, hogy ez mit jelent? – kérdezte Kate óvatosan. – Ha a fiatalság tudná, ha az öregség bírná! Azt hiszem, úgy gondolta, kár evésre pazarolnom az időmet, inkább szeretkeznem kéne veled – tette hozzá csöndesen. Kate gerincén borzongás futott végig, és gyorsan másfelé nézett. – Kérsz édességet? Muszi háta mögött beosonhatok, és hozhatok valamit, ha gondolod. – Nem, köszönöm, megteltem ezzel a csekélységgel – válaszolt Kate mosolyogva. Körülnézett a kamrának nevezett helyiségben, amely akkora volt, mint máshol a konyha. – Tudod mit, itt sokkal kellemesebb, mint bent, az estélyen. – Nem tetszett az estély? – Érdekes volt, de nem az én stílusom. Szeretem figyelni az embereket, úgyhogy egész jól meglettem volna, ha rajtam van a szemüveg, és látok is valamit. – Elhallgatott. – De persze csak tapasztalatszerzés szempontjából. Nem tudtam volna összemelegedni azokkal az emberekkel. Hallottam, miről beszélnek. Csak részvények, meg kötvények, meg a Dior fehérnemű, amihez én nem is nagyon konyítok. Rendkívül nagyvilágiak voltak, én meg csak álltam, és igyekeztem nem nagyon falusinak látszani. A férfi nevető arcába nézett. – Hát nem furcsa? Úgy érzem, mintha évek óta ismernélek, pedig még a nevedet sem tudom. Nem hívhatlak a világ végzetéig Tomnak! – Éppenséggel hívhatnál – húzta el a szót a férfi. – Az egyik nevem Tom. – Az egyik? – csillant fel Kate szeme. – Több neved is van? – Egy csomó. Alexandre, Marie, Thomas, Adrien… Kate felnevetett meglepetésében. – …Gervais, Alain, René Delanore… Nuit grófja – fejezte be Kate, és megadóan lehunyta a szemét. Az ing, gondolta rémülten. Selyemből volt az inge! Ez zavarta akkor! Bánatosan nézett a férfira. – A házigazda? – kérdezte letörten. – Aha – vigyorgott a férfi. Kate próbálta megemészteni a hallottakat, aztán megint a mellette ülő férfira nézett. – Mondj valami olyat, amit a gazdagok szoktak – kezdte az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, hátha mégsem igaz az egész. – Majd küldje el a számlát – vágta rá a férfi, leplezetlen vidámsággal.. – Hát jó. Tehát gróf vagy. Azt hittem, hogy belga vagy, nem amerikai. Amerikában nincsenek grófok! De mit ücsörögsz a kamrában egy jöttmenttel, ahelyett, hogy a vendégeidet szórakoztatnád? – Nagyon unalmasnak ígérkezett az este, ezért kiszöktem a kertbe… aztán megláttalak. Elkezdtelek figyelni az ablakon át – magyarázta a férfi, majd hozzátette. – A cím egyébként belga, de én speciel nem vagyok az. Kate lecsusszant az asztalról – Köszönöm a szép estét Alexandre Marie mittudoménki, de sajnos mennem kell.
– Várj! – A férfi is leugrott, és elkapta az ajtó felé igyekvő Kate karját. – Cserébe hadd tudjam meg én is a nevedet. Biztosan láttam a meghívottak jegyzékén, de most valahogy nem jut az eszembe. – Ravasz – ismerte el Kate. – Nagyon ravasz. Tudod, hogy nem voltam meghívva. Most kidobatsz? – érdeklődött, A férfi elnevette magát. – Valahogy nem aggaszt téged eléggé ez a lehetőség. Nem. Nem. Lehet, hogy az estélyen hívatlanul voltál jelen, de ide én hívtalak – válaszolt halkan, biztató, ravasz mosollyal. – Kate Sullivannek hívnak – válaszolt a kérdésre megkésve Kate, és nem tudta a szája sarkából elűzni a mosolyt. – Feltupírozhatnám annyira, hogy Kathryn Louise Sullivan, de még úgy sem közelítené meg az Alexandre stb. stb. stb.-t. – Pedig megközelíthetne, ha akarna – súgta a férfi, de amikor Kate elpirult, hozzátette: – Nagyon szép neved van, Kathryn. És ha ez megnyugtat, rendszerint csak Alex Delanore-nak szólítanak. – Senki sem hív Kathrynnak – riposztozott Kate. A férfi hangjának melegségétől ismét az a furcsa érzés fogta el, amit egész este érzett. – Egyszerűen Kate-nek hívnak. – Az se semmi – bólintott elismerően a férfi. – De igazad van, a Kate épp megfelel e fogadásnak itt a kamrában. Közelebb húzódott, és Kate feje fölött a falnak támasztotta tenyerét. Kate már tudta, mi következik. Néhány másodperc múlva teljes erőből száguldott végig rajta a korábbról már ismerős elektromos bizsergés. – Kathryn szeretkezéshez való név – folytatta a férfi, mintha észre sem venné, hogy Kate már olvadozik, és hamarosan csak egy tócsa marad belőle a padlón. Kate óvatosan odébb csúszott. – Azt hiszem – próbálta könnyed, csevegős modorban folytatni –, nagyon veszélyes pasas lehetsz, de nincs szándékomban ennek a végére járni. A férfiról egyszeriben lefoszlott minden nyájasság. Kate döbbenten figyelte az éles változást. Alex két kezét zsebre vágva, felegyenesedett, arcára egy haragos kisfiú kifejezése ült ki. – Akkor sem mehetsz el – makacskodott. – Még azt sem mondtad el, miért jöttél. Nem látszol könnyű esetnek – tette hozzá, végigfuttatva tekintetét a lányon. – Köszönöm. Egyébként pedig azért jöttem – kezdte Kate, de nem tudta, hogyan magyarázza el hóbortos ötletét. Aztán megrázta a fejét, és úgy döntött, hogy meg sem próbálja. Minek untassa ezt az embert az élete történetével? – Azért jöttem, hogy megszerezzek valamit – mondta végül. – Na és megszerezted? – kérdezte Alex könnyedén. – Nem egészen – felelte némi habozás után a lány. – Ennyi nem lesz elég. – Ki vagy te, Kate? – A kérdés olyan erőltetetten hangzott, mintha a kérdező erős érzéseket próbálna leplezni. A lány vállat vont. – Turista vagyok, nyaralok – mondta szárazon. – Tudod, olyan fényképezőgépes alak, amilyenből egy-kettő mindig a Lamborghinid elé csámpázik. – Forddal járok. – A férfiban szemmel láthatóan enyhült a feszültség. – Úgy tűnik, nem rajongsz a gazdagokért.
– Rajongani? Nem, de nem is utálom őket. Egyszerűen csak tudom, hogy hova tartozom – jelentette ki Kate határozottan. – Nem tartozom ide. A férfi kis ideig hallgatott, aztán Kate-hez hasonló határozottsággal megkérdezte: – Mikor láthatlak legközelebb? – Hát nem hallottad, mit mondtam? – kiáltott fel Kate elkeseredetten. – Azt mondtad, hogy nem tartozol ide – mosolygott rá a férfi. – Akkor majd valahol másutt találkozunk. Biztosan van valahol egy ingyenkonyha, hogy ne érezd magad feszélyezve. Kate elnevette magát. – Ha azt szeretnéd, hogy nevetségesnek érezzem magam, ne fáraszd magad. Azt hiszem, tökéletesen érthető az álláspontom. A legtöbb ember feszélyezve érzi magát olyanokkal, akiknek egészen más az életstílusuk. Az ember mindig olyanokkal szeret együtt lenni, akikkel azonos célokat vall, azonos társadalmi környezetből származik. Én ezt nem nevezném előítéletnek, ez inkább kényelmi kérdés. Nagyon érdekes megtudni, hogyan élnek másfajta emberek, hogyan gondolkoznak, de ha az ember társaságot, társat választ, akkor olyan emberek közt keresi, akikkel van közös dolga, akiket meg tud érteni, a helyükbe tudja képzelni magát, együtt tud érezni velük. A férfi mosolyogva csóválta a fejét. – Nem akarlak kinevetni, ennek ellenére azt hiszem, túlságosan egyoldalúan fogod fel a dolgokat. Az ember nem a folyószámla meg a társasági élet alapján választja ki a barátait. A belső tulajdonságok sókkal fontosabbak. –Elhallgatott, és olyan figyelmesen tanulmányozta a lány arcát, mintha ott keresné a természetének megértéséhez szükséges magyarázatot. – Még sosem találkoztál olyan emberrel, aki pontosan úgy él, mint te, de nincs hozzá közöd? Kate elgondolkozott, aztán habozva bólintott. – Akkor tehát mikor láthatlak legközelebb? Kate elkeseredetten legyintett. – Te nem egyszerűen másképp élsz, hanem ráadásul gróf vagy. És a Hamupipőke sosem tartozott a kedvenc meséim közé. – És melyik volt a kedvenced? Kate elnevette magát. – Nem emlékszem a címére, csak azt tudom, hogy a végén szögekkel bélelt hordóban gurítják le a hegyről a boszorkát. – Teremtőm, micsoda aranyos kislány! – vonta fel meglepetten a szemöldökét Alex. – Csak vicceltem – kuncogott Kate. – Igazából azt a mesét szerettem a legjobban, amiben egy kislánynak csalánból kell köpenyeket szőnie, hogy visszaváltozzanak a hattyúvá varázsolt bátyjai. – A férfira pillantott. – Tudom, mire gondolsz. Valamit rólam is elárul a mese. Nekem csak az okoz örömet, amit a magam erejéből érek el. A munkát nagyon fontosnak és nagyon tisztességes dolognak tartom. Egyszeriben rádöbbent arra, hogy ha komolyan gondolja, amit megpróbált elmagyarázni, könnyen lehet, hogy gondjai lesznek a felső tízezerről tervezett képregényével. – Lehet, hogy amit elterveztem, nem is a leghelyesebb dolog – fejezte be csöndesen. Észre sem vette, milyen feszülten figyeli a férfi. – Nem is tudom, sikerülni fog-e. Alex néhány másodpercig nem szólt. – Hajlandó vagy nekem elmesélni, milyen terveket forgatsz?
– Á, ezek csak olyan hóbortok, érted? – kezdte újra Kate. Felvillanyozta, hogy valakivel megbeszélheti az ötletet. – Tulajdonképpen nem is tudom, hogyan viszonyuljak az egészhez. Gondolod, hogy fel kellene hagynom vele, mert hiszen valójában nem tudok szabadulni az előítéleteimtől… Persze gyávaság lenne feladni. Én még sose fordítottam hátat semminek csak azért, mert nehéz volt. Ha elég intelligens vagyok ahhoz, hogy felismerjem a problémákat, akkor biztosan elég intelligens leszek ahhoz is, hogy megoldjam őket. – Boldogan sóhajtva nézett fel a férfira. – Köszönöm, Alex, olyan jó meghallgatni néha mások véleményét. – Szívesen – mormogta Alex elgondolkozva és zavarodottan. – De most, hogy ezt a kérdést tisztáztuk, mikor láthatlak legközelebb? – Mielőtt Katenek módja lett volna tiltakozni ellene, összefogta a lány kezét és úgy tette hozzá: – Kérlek! Aztán Alex megrázta a fejét, egy nagyot sóhajtott és halkan mormogott valamit franciául. Kate-nek annyi ideje se maradt, hogy meglepődjék, máris ajkára tapasztotta a száját. – Hát miféle vér csörgedezik a te ereidben, Kathryn? – mormogta a férfi egész közel hajolva hozzá. – Hogyan térhetsz ki az ilyen érzések és élmények elől? Amikor megláttalak a kertben, magányos voltam és üres. Első pillanatban azt hittem, hogy… szóval, hogy olyanféle asszony vagy, aki után az ember még üresebbnek érzi magát. Aztán megérintettelek, megláttam a szemed – a férfi elhallgatott, furcsa kifejezés ült ki az arcára és a létező legelképesztőbb érzés fogott el. Olyan volt, mint az újjászületés. – Gyöngéden megérintette Kate nyakát. – Ez jelent valamit, Kathryn. És ebben a világban, ahol olyan sok minden értelmetlen és céltalan, nem hagyhatjuk ki ezt a lehetőséget. Kate majdnem felnyögött, mert újra végigfutott rajta a kertben már tapasztalt érzés, de ezúttal még sokkal erősebben. A férfi suttogó érvei nemcsak az eszére hatottak, a bizsergés őrjítő borzongássá erősödött, és nem tudta, hogyan védekezzen a férfi szédítő varázsa ellen. Baj van, gondolta rémülten, méghozzá igen nagy baj. Szótlanul nézett a férfi sötét szemébe, szavak nélkül kérlelte, hogy szabadítsa fel személyiségének varázsa alól. A férfi keze lesiklott a nyakáról a vállára. Kate hiába parancsolta meg testének, hogy húzódjon el, örömmel fogadta a simogatást. A belsejében dúló küzdelemtől szeme egyre jobban csillogott. Erőtlenül suttogta: – Ne… kérlek. Aztán, amikor már azt hitte, semmi sem mentheti meg forrongó feszültsége kitörésétől, a kamra előtt hangos kiabálás támadt. – A fészkes fenébe – sziszegte Alex, és az ajtóhoz ment. Kate a falnak támaszkodott, hogy össze ne rogyjon, úgy kiszaladt belőle minden erő. El kell mennie. Lehetetlen, hogy még egyszer megismétlődjék vele ez a dolog. Ha csak fizikailag vonzaná a férfi, az még nem jelentene ilyen nagy problémát. De amit érez, az több, mint fizikai vonzódás. Mintha egy mágus az életerejét szívná ki. Elvesztette egyéniségét, akaratát, és becsületesen bevallotta magának, hogy fél. Lassacskán magához tért érzelmeinek hullámzásából. és felfigyelt a beszűrődő veszekedésre. Az ajtóhoz ment, és kilesett. Alex éppen két kuktát próbált szétválasztani, Musztafa pedig vadul hadonászott.
Kate nem hagyott magának időt a gondolkodásra. Egyetlen pillantást sem vetett hátra, kisurrant azon az úton, ahol bejöttek, és néhány perc múlva már ismét a kertben volt. Lélekszakadva futott a kapu felé. Csak később jutott eszébe, hogy Alex nem is mesélt neki semmit „a börtönről, ami nem számít”. Még később pedig azon kezdte törni a fejét, vajon miért vonzza őt annyira ez a férfi… és vajon rá nem jellemző módon miért menekül ilyen hisztérikusan megkísértése színhelyéről? Alex hátradőlt a bőrfotelben, lábait hosszan kinyújtóztatta, és borongósan nézett a kristálypohárban aranyló konyakra. A dolgozószobába lépő magas, sötét férfira pillantott. – A király a kincstárban – kezdte csipkelődve a férfi – százéves konyakot iszik. Na, hogy ment le a soirée, kedves grófom? Alex nevetésbe fojtott egy közepesen trágár szót. – Mindent befaltak, amit csak láttak, szokás szerint egy páran leitták magukat, úgyhogy, azt; hiszem, mindenki nagyon jól érezte magát. Paul, mi a fenét keresek én itt? – tette még hozzá, homlokát ráncolva. – Jól érzed magad – ajánlotta a könnyű választ barátja, majd Alex gyilkos pillantásától sújtva, folytatta. – Hiszen tudod, miért vagy itt. És egy időben úgy gondoltad, megéri. Meggondoltad magad? – Nem – szusszant egyet Alex. – Nem, nem hiszem. Csak… csak kezdek attól félni, hogy soha többet nem térek vissza a normális, józan életbe. – Felnézett, és kisvártatva hozzátette: – Nem akarom, hogy azt higgyék rólam az emberek, egész nap csak lustálkodom, szórom a pénzt, büdös nekem a munka. – Az emberek? – álmélkodott Paul. – Mióta érdekel téged az emberek véleménye? Alex örömmel nyugtázta barátja megértő szavait. – Igazad van. De az igazat megvallva csupán egyvalakinek a véleménye érdekel. Képzeld, Paul, az a nő nem szereti a grófokat – folytatta. Meglötyögtette a konyakospoharat, és érdeklődve figyelte a folyadék örvénylő mozgását. – Nem mondta ki, hogy nem szereti, de éreztem, hogy taszítóan hat rá. Már-már arra gondolok, hátha jobban elfogadna, ha egyszerű építési vállalkozó lennék. Paul érdeklődve húzta fel a szemöldökét. – Kivel találkoztál ma este, barátom? És honnan tudod, hogy a hölgy nincs benne a dologban? – kérdezte Paul óvatosan. Alex visszagondolt, milyen kedvetlenül és tétovázva válaszolt Kate, amikor jövetele céljáról faggatta, és elkomorult. Aztán fejét ingatva válaszolt. – Nem, biztos, hogy semmi köze ahhoz a piszkos ügyhöz. Mérget vehetsz rá. – Te sem vagy róla meggyőződve! – De igen – vágta rá Alex. – Csak arról nem vagyok még meggyőződve, hogy látom-e még. Tudom, hogy hívják, és errefelé történetesen nem nagyon lehet elrejtőzni, de mi lesz, ha rátalálok, és nem akar szóba állni velem? – Alex arcára sötét mosoly ült ki. – Újra látni akarom. Újra és újra. És aztán megint. Ahogy felnézett, látta, hogy barátja kételkedve rázza a fejét, és gúnyosan felnevetett. – Nos, mi a véleményed, barátom? Megúszom? Paul jókedvűen válaszolt. – Miért nem azt kérdezed mindjárt, hogy leér-e a lábad a kútban? Hiszen alig tudok valamit az ügyről. De ha ez
megnyugtat, gondolj arra, hogy végül is minden megtörténhet. Még Galilei is elnyerte az egyház bocsánatát. Alex egy pillanatig szótlanul bámult a barátjára. – Erről jut eszembe, meddig volt Galilei indexen, amíg elnyerte azt a bűnbocsánatot? – Ó, nem sokáig, mindössze háromszázötven évig, vagy valami ilyesmi – nevetett Paul. – Kösz – válaszolt barátja fanyar mosollyal, majd fölkelt és hozzátette: – Csak azt ne hidd, hogy én hajlandó vagyok olyan sokáig várni. – Most már igazan kíváncsivá tettél. Még sose voltál ennyire oda egy nőért – mondta Paul elgondolkozva. –Ki az a csodálatos hölgy? Alex elmosolyodott. – Csak úgy hívják: Kate – és visszacsengett fülében Kate hangja. – Egyszer kedves Kate, máskor gonosz Kate, szóval a föld legszebb Kate-je. Egy makrancos hölgy. De majd betöröm. 3. Kate, kezében reggeli kávéjával a nyitott teraszajtóhoz lépett, és szótlanul gyönyörködött a reggel szépségében. Néhány lépést tett, s közben azon törte a fejét, vajon mitől van, hogy bár későig rajzolt, mégis olyan frissen ébredt, mintha végigaludta volna az előírásos nyolc órát. Valami furcsa, örömteli várakozással ébredt. Úgy érezte, új fejezet kezdődik életében. Most azonban rá kellett jönnie, hogy nem is olyan egyszerű a dolog. Ahogy nekiült a vázlatainak, látnia kellett, hogy tolla alól nem a tegnap látott alakok kerülnek elő, hanem azok karikatúrái. Pedig ő most már nem ezt akarta. Jól van na, vonta meg a vállát Kate. Majd csak megoldja valahogy. Hiszen eddig is mindig sikerült. Egy hét múlva otthon lesz texasi rajztáblája mellett, és belefoghat valami komoly dologba. Itteni kalandja csupán álomnak tűnik majd. Kihúzta magát, mélyet szippantott a friss reggeli levegőből; szemei csak úgy itták az elébe táruló látványt. Szinte kézzelfoghatóvá lett, ahogy a nap kiemelkedik a reggeli párából, és sugaraitól felragyognak a hegyoldal házai. Hátrafordult, mert Heather lépteit hallotta. Istenem, mennyire imádom ezt a helyet, sóhajtotta Kate kitárva karjait. Itt még a város sem olyan komor. Itt minden olyan nagyszabású… olyan nem texasi. Heather felnevetett. – A város itt is éppen elég komor, ha közelebbről nézed, de tudom, mire gondolsz. Én is imádom. Kate barátnője csinos, élénk arcára pillantott. Heather a legjobb barátnője, amióta az eszét tudja. Egyszerre estek ki az első tejfogaik, vették meg első melltartóikat, élték át az első szerelem minden gyönyörűségét és kínját. Olyan furcsa, hogy most ebben az egzotikus országban találkoztak újra. Annyi minden történt, amióta legutóbb látták egymást, és mégis, úgy tűnik, mintha mindig is együtt lettek volna. Heather cseppet sem változott. Csinos, sötét hajú és eleven. Kate gyakran érezte, bármennyire változik is a világ körülöttük, Heather mindig ugyanaz a Heather marad.
Az alacsony, kis nő a fehérre festett nádasztalhoz telepedett. – Hova tűntél tegnap este? – kérdezte, és kényelmesen hátradőlt a székén. Kate leült barátnőjével szemben, s feltolta homlokára a szemüvegét. – Vadászni voltam… egy nagyon előkelő rezervátumban – mondta, és elmosolyodott az emléktől. Heather zöld szeme felragyogott a kíváncsiságtól. – Talán hozott valamit tegnap a postás? – Hű, nem is tudtam, hogy ilyen okos vagy – sóhajtott Kate. – Eltaláltad. A posta tehet mindenről. Eddig már három újság utasította vissza a sorozattervemet. A komoly újságok úgy dobnak, mintha forró tégla lennék, csak a jelentéktelenek állnak velem szóba. – El se hiszem – szontyolodott el Heather. – Pedig így van – mondta Kate, és a ragyogóan kéklő égre emelte tekintetét. – Valahol mélyen én is éreztem, hogy ennek be kell következnie. Elkoptak a figuráim – szólt rosszkedvű fintorral. – Hiányzik belőlük az a lelkesedés, amivel korábban készültek. Először arra gondoltam, hogy átdolgozom őket, de ma már azt hiszem, nem ez a megoldás. – Miért rágódsz most ilyesmin? Miért nem maradsz velünk néhány hónapig? – kérdezte Heather lelkesen. – Nincs szükséged pénzre! Még mindig megvan, amit a szüleid hagytak rád, és a rajzaid is szépen hoztak. Otthon már minden matrac alja tele van biztosan dugi-pénzzel. Kate megvonta a vállát. – Megvan mindenem. – Tudod te jól, mire gondolok – mondta nyomatékkal Heather. – Úgy élsz, mint aki nem tudja, futja-e még vacsorára, holott te vagy városod leggazdagabb polgára, – Na, azzal nem sokat mondtál – replikázott Kate csípősen. – Ezek szerint, ha nem vagyok otthon, hanem Dallasban dolgozom, városom leggazdagabb polgára Mr. Jackson, a benzinkutas?! – Még mindig megvan a benzinkútja? – kiáltott fel Heather és elmosolyodott. – Jó, jó, elismerem, nem nagy dolog ott a gazdagok közé tartozni, de azért vígan élsz. Vígan, morfondírozott Kate, és lelki szemei előtt megjelent a gróf kamrája. Volt neki háza Fiúmban és Dallasban, és van bankbetétje öregkorára. De ez nem hasonlítható össze azzal a gazdagsággal, amikor valakinek Monte-Carlóban van villája. Egy Sullivan közelébe sem jöhet egy Delanore-nak, Nuit grófjától meg egyenesen fényévnyire esik. Nuit, nuit, azt jelenti, hogy éjszaka. Az éjszaka grófjával találkozott. Mennyire illik a név erre a férfira, aki tegnap a sötétben bukkant elő. Most nem akart visszaemlékezni, hogyan táncoltak a csillagfényes ég alatt. Szűk kis agyával fel sem fogta akkor, miért hatott rá olyan erősen egy vadidegen ember. Később, a kamrában már mindent értett. Világos, hogy annyira ösztönös közöttük az Összhang, hogy ez valósággal páratlan az életben. Mintha azonos hullámsávon működnének. Legalábbis így volt, amíg a férfi fel nem fedte a kilétét. Még mindig alig akarja elhinni, hogy a belga nemesség egyik tagjával kacarászott. Jól van, na, sóhajtott. Majd mesélhet róla az unokáinak. Jó lesz rá visszaemlékezni, amikor hazaér és élete visszatér a megszokott kerékvágásba.
– Hé, figyelsz te egyáltalán? – Bocs' – szabadkozott Kate, és ahogy felnézett, látta Heather csalódott arcát. – Mit is mondtál? – Azt kérdeztem, hogy hol voltál tegnap éjszaka? Nagyon furcsán csillogott a szemed, amikor elmentél, és csak hajnali kettőkor kerültél elő. Hallottam, amikor megjöttél. Nem akarlak ellenőrizni, de mégis, hol voltál? Kate tettetett csodálkozással meredt rá. – És te mit csináltál, hogy hajnali kettőig fent voltál? Kate alig akart hinni a szemének, amikor Heather elpirult. – Evan megjött tegnap este – mondta szégyenlős mosollyal. – Á, szóval így! És most hol van az a szegény ember? Heather férje, Evan Martin külföldre utazott egy hete, épp amikor Kate Monte-Carlóba érkezett. És Heather, annak ellenére, hogy már hat éve házasok, úgy tűnt, nem találja a helyét. – Még az ágyban heveri ki a fogadtatást? – csúfolódott Kate. – Korán munkába ment – magyarázkodott Heather, aztán ravaszkásan elmosolyodott. – De nem hiszem, hogy túl sokat aludt volna. – Hirtelen felnézett. – Most már elég, ne próbálj kitérni a kérdés elől. Tehát, hol voltál tegnap este? – Miután egy vagyont költöttem egy nevetséges ruhára, meg fodrászra, azonkívül műszempillára – azzal Kate megrebegtette most már eredeti szempilláit – egy estélyre mentem. Heather meglepetten bámult rá. – Miért nem mutattad meg? – méltatlankodott, aztán az izgatottságtól előrehajolt. – Milyen volt a ruhád? … biztos nagyon szexis. – Szexis? – töprengett Kate. – Igen, azt hiszem, szexis volt. Az az igazság, hogy nagyon merész kislánynak éreztem magam mindaddig, amíg oda nem értem, és meg nem láttam, mit viselnek a társaság egyes hölgy tagjai. Komolyan mondom, az egyik nőn nem volt több, mint egy sál, csak ügyesen volt rácsavarva. – Ó, te szerencsétlen – csapott le rá Heather. – Olyan sokáig voltál eltemetkezve a karikatúráidban, hogy éppen itt volt az ideje… – hirtelen elharapta a mondatot. – Várj csak… kinek az estélyén voltál? Engem miért nem hívott meg? Kate ráérősen kortyolt egyet a kávéjából, aztán a barátnőjére pillantott, és szemében pajkos fény csillant meg. – Engem sem hívtak meg. Olyan ügyesen osontam be, hogy te is büszke lettél volna rám. – Elhallgatott, aztán lassan és szótagolva ejtve a szavakat, hozzátette: – Megszentségtelenítettem Nuit grófjának és nagyvilági vendégeinek a buliját. Heather meglepetésében félrenyelte a kávét. – Mit csináltál? Kate felállt, és az erkély felé indult. – Az jutott eszembe, hogy ott biztosan jó anyagot tudnék szerezni az új rajzaimhoz. Mit szólsz, mekkora hülyeség? De akkor olyan jó ötletnek tartottam – mondta, s vállat vont. – Jó ötlet? Még hogy jó ötlet – Heather gyöngyözve felkacagott. – A felszínen annyira józan vagy és gyakorlatias, aztán egyszer csak rád jön valami, és azt hiszed, az egész világ úgy forog a tengelye körül, ahogy neked tetszik.
Heather felsóhajtott és szemrehányó pillantást vetett a barátnőjére. – Na és szereztél valami anyagot? És ami még fontosabb, megismerkedtél valami érdekes emberrel? – Érdekes? Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy elragadó? Vagy mondjuk, olyan szexis, hogy lekívánkozik az emberről a bugyi?! Elhessentette az emlékképet. Eszébe sincs arról a férfiról mesélni, akivel a csillagok alatt ismerkedett meg. – Találkoztam egy pasassal, aki egész éjjel a fülembe szuszogott, és egy csomó francia szót használt beszéd közben, de örültem, hogy nem értem őket. Heather előrehajolt és az asztalra könyökölt. – Ez izgalmasan hangzik. És ki volt az? – Nem emlékszem – felelte Kate és megvonta a vállát. – És nem is volt izgalmas. Hidd el, egy csomó izgalmas emberi lénnyel találkoztam már életemben, de ő nem tartozik közéjük. Amikor hozzám csatlakozott, én marha, azt hittem, majd bemutat azoknak, akik miatt odamentem. De gyorsan rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Heather elmosolyodott. – Nem létezik, hogy csak ezzel az egy emberrel ismerkedtél meg egész éjszaka. Alexandre Delanore vendégeinek listáján egy sereg nagy név szerepel mindig. – Láthattam volna őket, ha messzebb látok az orrom hegyénél. Csakhogy a szemüvegemet a táskámban kellett hagynom – mosolygott. – Nem illett az aranyszínű ruhámhoz. És különben is – tette hozzá – a műszempilla miatt mindig lecsúszott. – Tiszta őrült vagy. Őrült és csodálatos – kiáltott fel Heather. – Úgy örülünk, hogy itt vagy – szakadt ki belőle őszintén. – Hiányoztál. – Képzelem – csúfolódott Kate. – Evan úgy bánik veled, mint egy hercegnővel, egy minivillában laksz a világ legromantikusabb országában, gazdag és híres emberek társaságában forgolódsz… már csak én hiányozhattam neked. – Pedig így van – bizonygatta Heather, aztán váratlanul felsikoltott. – Úristen, Evan! Megállapodtam vele, hogy az óvárosban találkozunk, és együtt ebédelünk. – Felugrott. – De előtte még meg akarjuk nézni az Óceanográfiai Múzeumot is. Rohannom kell átöltözni. Kate és Heather taxin mentek az óvárosba, de minden igyekezetük ellenére sem tudtak mindent megnézni az Óceanográfiai Múzeumban. – Még meg sem köszöntem neked, hogy meghívtál – fordult Kate a barátnőjéhez. – Csak azon izgulok, hogy ne okozzak neked túl sok felfordulást. Az az igazság, hogy az utóbbi időben megutáltam a hotelszobákat. – Ne butáskodj, annyira örültünk, hogy itt leszel – bizonygatta Heather hevesen. – Amikor megkaptam a leveledet, felsikoltottam. Komolyan. A szomszéd azt hitte, hogy Evan ver! Heather huncutul elmosolyodott erre a gondolatra, mintha nem is lenne nagyon a kedve ellenére, és Kate újra csak eltűnődött azon, hogy két ennyire különböző ember, mint Heather és Evan, szerelmesek egymásba. Az alacsony, csinos kis Heather szétszórt volt egész életében, élénk, barátságos és társaságkedvelő, de el kell ismerni, hogy szeleburdi. A magas, sovány Evan épp az ellentéte. Csöndes, befelé forduló és olyan szilárd, mint a kőszikla. Amikor megismerkedtek, Heather azt mondta
Evanról, „olyan stabil, hogy biztos érzéketlen”. És mégis, minden ellenkező értelmű jóslat ellenére csodálatosan bevált a házasságuk. Most is olyan szerelmesek egymásba, mint hat évvel ezelőtt az esküvőjükön. – De hol lehet Evan? – kérdezte Kate az étteremben gátat vetve barátnője lelkesedésének. – Azt mondta, hogy kicsit késni fog. – Az órájára nézett. – Hogy az a jószagú, magasságos… – Heather megtartotta azt a jó szokását, hogy az erősebb kifejezéseket szerette kicifrázni. – Pár perc múlva itt van, úgyhogy mennem kell vakolni. – Tartsd szóval, amíg visszajövök. – Mi az, Evannak új arc jár, de öreg barátnőd elégedjen meg a régivel? – szólt utána Kate méltatlankodva. Heather visszavigyorgott. – Ha szóba álltál velem az első saját kezű dauerom után is, akkor neked semmi sem árthat. – Heather megsimította a haját és dicsekedve hozzáfűzte: – Evan még mindig azt hiszi, hogy ilyen gyönyörűnek születtem, és nem akarom kiábrándítani. Kate hosszasan bámult a távozó Heather után, aztán lehervadt ajkáról a mosoly. A kezére pillantott. Furcsa, hogy sosem gondol férjhez menésre, csak amikor Heatherrel és Evannel van. De olyankor is csak futólag, felmerül benne, mint valami sajgás, amiről az ember azt sem tudja, honnan származik. Különben is, talán túlságosan önző, hogy eredményt érjen el az efféle kapcsolatokban. Heatherék és többi házaspár barátai ügy szerették egymást, hogy közben feladták önmagukat, márpedig erre Kate sose lenne képes. Hogy ő legyen a felelős egy másik ember boldogságáért, nem, ez túl nagy teher neki. És az sem tetszik gyakorlatias természetének, hogy mástól függjön a boldogsága. Arcának dacos vonásai azonmód megenyhültek, amikor megpillantotta Evant. A férfi ugyan nem az ő városából származott, mégis otthonosságot jelentett számára… vagy talán biztonságot? Nem, Kate nem akarta elismerni, hogy a férfiak biztonságot is jelenthetnek. Kate most mindenesetre felugrott és Evan elé ment. A férfi sovány karjaival kedvesen átkarolta. – Ez isteni – zihált Kate, és nevetett meg bosszankodott egyszerre, hogy könnyek lepik el a szemét. – Miért örülök annyira, hogy egy ilyen ismerős alakot látok? Olyan vagy, mint Gary Cooper, ki sem kell nyitni a szádat. – Úgy látszik, az éhség elvette a józan ítélőképességedet – állapította meg Evan, és leültek. – Bocsánat a késésért. – Körülnézett a teremben. – Hol van az én zavarodott elméjű szerelmem? – Azt találta ki, hogy elválsz tőle, ha ajakrúzs nélkül kerül eléd, úgyhogy elvonult szépítkezni. – Kate elgondolkozott: – Hogy lehet az, hogy hat év után még mindig úgy viselkedtek, mint a nászutasok? Evan elmosolyodott, és hátradőlt a hórihorgas figurája alatt nagyon is törékenynek tűnő széken. – Talán azért, mert gyakoroljuk. Még nem megy tökéletesen a szerelem, úgyhogy nem hagyhatjuk abba. De mesélj te magadról, Kate. Hogy vagy? Mi a helyzet a képregényeiddel? – Minek kérdezel ilyesmit? – fintorgott Kate. – Néha azt gondolom, hogy inkább autómosót kellene nyitnom. – Olyan rosszul állnak az ügyeid?
– Olyan. De most nem szeretnék erről beszélni. Mesélj, mi van veletek, mióta legutóbb láttalak. Heather verzióját már ismerem, most szeretném az igazságot hallani. Ahogy Evan rákezdett, Kate alig tudta magába fojtani a mosolyát, mert Evan még beszédstílusában is szakasztott olyan volt, mint Gary Cooper. – De hát miért nem mentél férjhez? – kérdezte Evan egy idő múlva. Gonoszkodva vigyorgott, mert tudta, hogy Kate, ha csak lehet, kibújik a válasz alól. – Már 28 éves vagy, még két éved van a nagy vízválasztóig. Nem gondolod, hogy ideje lenne megkomolyodnod? Kate nevetett. – A boldog házasságban élő férfit arról lehet megismerni, hogy a barátait is igyekszik összeboronálni valakivel. – Amikor a férfi továbbra is kérdően nézett rá, Kate még hozzátette: – Oké, férjhez fogok menni, de a csillagjósom azt mondta, hogy rossz házban van a Vénuszom… vagy a házam van rossz Vénuszban? Ahogy így jobban belegondolok, lehet, hogy a Jupiterről van szó. – Ne folytasd ezt a butaságot, Kate. Azt szeretném, ha te is olyan boldog lennél, mint Heather meg én. – Én azt hiszem, nem lennék képes olyan kapcsolatra, mint a tiétek. Egyszerűen nem vagyok olyan, mint ti – vallotta be csöndesen Kate. – Ki mondta, hogy épp ilyennek kell lennie egy kapcsolatnak? Pokoli makacs egy pasas, az már egyszer biztos. – Evan, tudom, hogy azt szeretnéd, ha boldog lennék, de a boldogság és a házasság nem feltétlenül jár együtt. Sőt – tette hozzá bánatosan – rendszerint kizárják egymást. Kate elhallgatott és nem nézett a férfira. – Evan, én megpróbáltam – vette fel újra a fonalat. – Hidd el. De valahogy mindig megtorpanok az utolsó lépés előtt. Folyton azt hajtogatom, hogy nyilván nem az igazival van dolgom, különben nem lennének aggályaim. – És azt nem hajtogatod folyton, hogy ez csak kifogás? – De… azt hiszem… nem is tudom – tette hozzá a lány elkeseredetten. – Ha ennyire nehezemre esik elkötelezni magam, lehet, hogy nem születtem házasságra. Evan elnézően mosolygott. – Ezt nem hiszem, és magad sem gondolod komolyan. Hiszen szeretsz adni. És mindig hagyod, hogy az egoisták rád tapadjanak. –Evan vigyorgása elvette mondanivalójának súlyát. – Nem tanultad meg, hogyan kell másra támaszkodni. Azt hiszed, a gyengeség jele volna, ezért inkább az érdes modor mögé rejted az érzelmeidet. De egyszer eljön a nap, Kate, amikor valaki önzetlen lesz hozzád, és neked cserében eltitkolt benső énedet kell majd odaadnod. Kate úgy megborzongott, mintha a halálát jövendölte volna meg valaki. Arra a gondolatra, hogy ő is teremthet egy Evan által leírt kapcsolatot, összeszorult a gyomra, ijesztő volt számára az elképzelés, és Kate nem szeretett ijedezni. Kevésbé veszélyes vizekre próbált átevezni, de ahogy Evanre pillantott, megrekedt benne a szándék, mert azt vette észre, hogy a férfi az ő háta mögött bámul valamit. – Mit műveltetek, mialatt én távol voltam? – mormogta Evan, s összeráncolta szemöldökét. – Miért kérdezed? Arra vagy kíváncsi, hogy tervbe vettük-e a kaszinó kirablását vagy ilyesmit?
– Ha azt éppen nem is – válaszolt Evan – de úgy látszik, egy nagy rabló figyelmét sikerült magadra terelned. Kate még mielőtt megmozdult volna, ismét érezte azt a bizsergést, amelyet életében eddig csak egyszer tapasztalt. Ökölbe szorított kezét az asztalra szorította, és hátrafordult abba az irányba, ahová Evan nézett. Alex, tekintetét ráfüggesztve – egyedül ült egy asztalnál. Ahogy pillantásuk találkozott, a férfi ráemelte a poharát, és elmosolyodott. A lányt egyszeriben ugyanaz; a csőlátás fogta el, ami tegnap este is. Csak a férfi mosolyát látta, a világ megszűnt számára. – Mögöttem jött be, és már akkor is feltűnt, milyen furcsán néz rád. – Evan hangja visszarángatta Kate-et a valóságba. Elfordította tekintetét Alex sötét, bűvös szemeiről, és azt vette észre, hogy Evan ragyogóan szórakozik rajta. – Most már egyenesen lyukat fúr a hátadba a pillantásával – folytatta Evan. – Hol a csudában ismerkedtél meg Alex Delanore-ral? – Ismered? – kapta fel a fejét Kate. – Azt éppen nem állítanám – válaszolt Evan bánatosan – de ha az ember ilyen szűk helyen él, óhatatlanul lát és hall dolgokat. Éppen eleget láttam és hallottam róla, hogy tudjam, nem vagyok egy súlycsoportban vele, de te sem. Mivel tudtad kivívni a szépfiú figyelmét? – Egy… egy estélyen találkoztunk – motyogta Kate. – De alig ismerem. El sem tudom képzelni, miért bámul – hazudta. – Mit tudsz róla? Evan hátradőlt a székén és belekortyolt a borába. – Nemrég jelent meg a színen, és mindenki kedvence lett. Van egy palotácskája Lucerne-ben. van egy Belgiumban és itt. Mindenki találgatja, mekkora vagyon áll mögötte, és senki sem tud semmit az előéletéről. Szereti a nőket, a szerencsejátékokat, szóija a pénzt, és ha arra is kíváncsi vagy, milyen fogkrémet használ, délutánra valószínűleg az is kideríthető. – Csak nem azt akarod mondani, hogy errefelé pletykálni szoktak? – Szoktak? – fintorgott Evan. – A lakosság kilencven százalékának ez a legkedvesebb időtöltése. – Evan egy darabig fürkésző szemmel vizsgálta Kate-et, aztán előrehajolt, és kezét a lány kezére tette. – Mi baj, Katy? Kate keze egyszerre csak olyan őrülten elkezdett bizseregni, hogy szinte égetett. Felpattant. – Most, most jut eszembe, valamit el kell intéznem. Muszáj mennem, Evan – s azzal indult is. – Kérj a nevemben elnézést Heathertől, és mondd meg neki, hogy otthon találkozunk. Még mielőtt Evannek ideje lett volna válaszolni, Kate már ki is ment az étteremből. Kint az utcán egy fehér kőfalnak támaszkodott, mélyeket lélegzett, hogy megszűnjön heves szívdobogása. Aztán lassan elindult, s fejében egymást kergették az őrültnél őrültebb gondolatok. Alex felállt az asztalától és Kate után eredt. Többek között azért is érdemes arisztokratának lenni, gondolta magában rosszkedvűen, mert senki sem szalad az ember után, ha nem fizette ki a számlát. A ragyogó napsütésben észrevette Kate-et. Úgy mosolygott rá a távolból, mint egy szakértő a Mona Lisára. Elismerést fejezett ki ez a mosoly, de volt benne valami tulajdonosi büszkeség is, mintha ez a szépség elsősorban az ő kedvéért termett volna a világra.
Tegnap este a lány felébresztette az érzékeit és elkábította. Ma… ma szárnyra kelt a képzelete, és magával ragadta. Kate hosszú szőke haját kontyban fogta össze. Alexet ez az ötvenes évek divatjára emlékeztette, a széles karimájú kalap is az akkori szépasszonyokat juttatta eszébe. A lány fehér ruháját tengerészkék pöttyök tarkították, a bő szoknyát széles fehér öv fogta össze karcsú derekán. Maga volt a megtestesült ártatlanság és a tavasz. A férfi egy pillanatra elbizonytalanodott. Miért teszi ki magát egy újabb elutasításnak? Miért nem tud békét hagyni ennek a nőnek, aki szemlátomást nem kíván vele kapcsolatba lépni? Eszébe jutott Musztafa egyik mondása: „A szívnek megvannak a maga érvei, amelyekről az ész mit sem tudhat.” Alex most állát határozottan előreszegve meggyorsította lépteit. Kate mindössze annyit érzett, hogy már nem egyedül sétál. Kissé elfordította a fejét, de már tudta is, ki követi. Alex békésen lépkedett mellette, nem is nézett rá. A lány szíve viszont gyorsvonati tempóra kapcsolt. Szaporítani igyekezett lépteit, és úgy tett, mintha nem venné észre a férfit. – Oké, győztél… A halk szótól éppúgy megijedt, mintha rákiabáltak volna. – Elismerem, hercegnő – folytatta Alex –, hogy tegnap este alaposan megleckéztettél, de még mindig érdekelsz. Kate megtorpant és óvatosan ránézett. – Most térdeljek le és csókoljam meg a kezed, vagy egyszerűen csak lármázzam fel a helyi lapokat? – kérdezte legédesebb mosolyával. Amikor a férfi melegen, bizalmasan nézett vissza rá, így folytatta: – Nézd, grófom, én nem vagyok hercegnő. Én egy senki vagyok. Egész egyszerűen egy küszködő karikaturista vagyok, aki szabadsága idején teljesen véletlenül a te estélyedre lopózott be, mert anyagra volt szüksége. Ennyi az egész – tette hozzá komolyan. – Képregénygrafikus vagy? – érdeklődött a férfi kissé meglepve. – Melyik sorozat? Miért gondolta, hogy megkönnyebbülés cseng ki a férfi hangjából? A jó ég megáldja, mégis mit hitt róla, kicsoda ő? – A Dobson család, miért? – nézett Alexre. – A Dobson család – hümmögött a férfi. – Igen, valaha én is olvastam. – Valaha – csattant fel elégedetlenül Kate. – Parancsolod, hogy megforduljak, hogy szemből is ledöfhess? – Bocs' – vigyorgott a férfi bocsánatkérően. – Fájó pontra tapintottam? – Azt hiszem, ez nálad most már bevett szokás lesz – állapította meg Kate rosszkedvűen, de ahogy felnézett, azon vette észre magát, hogy karon fogva sétálnak már javában. – Alex, mire jó ez az egész? Alex megállt, kezét zsebre vágta és az égre bámult. Kate szótlanul várt. – Nem tudom – kezdte Alex csöndesen. – Mondhatnám, hogy te vagy a legszebb nő, akit valaha is láttam, de nem te vagy. – Ó, azt a mézbe mártott ajkadat, de tudsz bókolni – nevette el magát Kate. – Azt is mondhatnám, hogy te vagy a világ legérdekesebb embere, de én beszéltem már Richard Nixonnal is – folytatta Alex, és figyelte a lány arcán egymást kergető érzéseket.
– És legalább két nő szexisebb, mint én – segítette ki Kate egy kis visszaemlékezéssel. – Legalább – kuncogott a férfi. – És egy csomóan sikeresebbek is. – Nézd, Alex – kezdte Kate gyönge hangon. – Nagyon örülök, hogy jól érzed magad velem, de még mindig nem értem, miért követsz? A jó isten megáldjon, mit akarsz? Alex Kate feje fölött nekitenyerelt a falnak, – Azt akarom, hogy levetkőzz – kezdte, mintha csak az időjárásról csevegnének. – Azt akarom… Kate-nek elállt a lélegzete, hisztérikus nevetés bugyborékolt a torkában. – Állj, hagyjuk ezt, vedd úgy, hogy nem kérdeztem semmit – nyögte ki. – Nem akarok semmit tudni. – Látni akarlak – folytatta hevesen Alex –, azt akarom, hogy a bőröm érezze a bőrödet. Le akarom engedni a hajadat, hogy beborítson, amikor szeretkezünk. Azt akarom, hogy ugyanolyan vágy égjen benned, mint amilyet én érzek tegnap este óta. Én, én mindent akarok, Kathryn! Egy csöppet hátrahúzódott. – Nos, ezt akarom. Mostantól az lesz a célom, hogy jobban megismerjelek. Nem tudom, hogy vagy vele, de én mindig örülök egy új barátnak. Kate kábultan támaszkodott a falnak, aztán tágra nyitott szemmel bámult a férfira. – Téged, téged lakat alá kellene csukni – nyögte rekedten. – Mászkálsz az ember után, és közben pacallá főzöd. – A lány hangja egyre magabiztosabbá vált, mihelyst az izmai úgy döntöttek, hogy mégsem válnak le csontjairól. Amikor a lány kifakadt, Alex csak mosolygott, de amikor a piros Jaguár elhúzott mellettük, felkapta a fejét, és utánafordult. Kate haraggal nyugtázta, hogy a férfi jószerivel semmit nem hallott a fejtegetéseiből. – Mi van veled? – kérdezte. – Miféle dr. Jekyll és Mister Hyde játék folyik itt? Hallod, Alex? Alex csalódott tekintettel fordult vissza, indulatai még nyersebbé tették vonásait. – Rohadt dög – motyogta kétségbeesett indulattal, és ismét az úttest felé pillantott. Végül a lány felé fordult, és dacosan felszegett állal azt mondta: – Gyere. – Karon fogta és a járda széléhez vezette. Felemelt karral adott jelt egy sötét metálkék Mercedesnek, amely már amúgy is feléjük tartott, és Kate-nek most úgy tűnt, mintha korábban ez az autó már többször elhajtott volna mellettük. Amikor libériás sofőr pattant ki a kocsiból, és egy gyors mozdulattal kinyitotta előtte az ajtót, Kate elhúzódott a karján nyugvó kéz alól. – Mit képzelsz, mit művelsz itt? – sikoltott fel. – Követem azt a kocsit – válaszolt csöndesen a férfi. Ahogy Kate a szemébe nézett, látta, hogy szikrázik az ingerültségtől. – Menj haza, Bernard – fordult a sofőrhöz. Kate már nyitotta volna a száját, hogy elmondja mindennek hóbortos milliomosát, aki ártatlan rajzolókat próbál elrabolni, de hirtelen egy furcsa kifejezés ült ki az arcára. Néhány másodperc múlva szó nélkül az autóhoz lépett, becsusszant a jobb első ülésre és becsapta az ajtót. Még azt sem bánta, hogy Alex torkából meglepett, de győzedelmes nevetés harsant fel. Most már tudta, amit tegnap este is tudhatott volna. Hogy most kezdődik a következő felvonás.
4. Kate szótlan megadással nézte, amint Alex biztos kézzel vezeti a kocsit Monaco kanyargós utcáin. Akkor sem szólalt meg, amikor kikanyarodtak a II. Rainer körútra és áthajtottak Fontvieille-én, a parányi hercegség ipari külvárosán. Araikor aztán rátértek a Monaco és Nizza között húzódó autópályára, és a Mercedes egy mozdulatra felgyorsult, Kate a férfihoz fordult: – Már megint; harmadszorra is megcsinálom; mióta találkoztunk – egek, még csak tegnap történt? – követlek, mint egy kiskutya. A férfi felvillanó mosolya sem dühítette. Alex nem tehet róla, hogy ő, Kate, elveszítette a józan eszét. Nem, gondolta Kate fejcsóválva, Alex nem tehet róla; minden joga megvan, hogy élvezze a helyzetet. – Megyek az utcán, és egy férfi, akit alig ismerek, azt mondja nekem: követjük azt az autót. Tisztára, mint egy krimifilmben. Kate tehetetlenül legyintett. – Na és én, rendőrért kiáltok? Felhasználom, amit a két dzsúdóleckémen tanultam? Vagy mondok-e legalább annyit, hogy nem, köszönöm, a dilinapom tegnap volt, ma inkább normális leszek? Nem, Kate Sullivan semmi ilyesmit nem csinált. Úgy ültem be ide, mintha egész életemben csak arra vártam volna, hogy egy futóbolonddal furikázhassak. – Te biztosan nem vagy hozzászokva, hogy meggondolatlanul cselekedj – állapította meg a férfi. – Mindig megbánod, amikor ösztönösen cselekszel? Kate elgondolkozott a kérdésen. – Általában nem – mondta végül. – Általában megmagyarázom magamnak, hogy a járt úton semmi érdekes nem történt volna. De ne felejtsd el, hogy ez normális körülmények között nem jelent több kockázatot, mint hogy egy élénk rózsaszín blúzt veszek meg egy illedelmes barna helyett. – Talán növésben van a szervezeted – mosolyodott el Alex. – Minden világos! Az impulzusaid egyre szaporodnak. – Gondolod? – kérdezte Kate, gyanakvóan figyelve a férfit a szeme sarkából. – Nem lehetséges, hogy ennyi év után agylágyulást kaptam? – nevetett fel. – Ha ebben a tempóban folytatom, jövő héten a diliházba kerülök, és életem végéig lábtörlőket eszkábálhatok harisnyanadrágokból. Alex is felnevetett, és barátságosan hátba veregette a lányt. – Túlságosan feszült vagy. Lazíts. Nagy ügy! Elhatároztad magad valamire. Miért nem lazulsz el és élvezed? Tényleg elhatározta magát valamire? – töprengett Kate. Minden bizonnyal, hiszen most itt van. Hirtelen az jutott az eszébe, vajon Alexben vagy saját magában kell keresnie furcsa viselkedésének az okát? Vagy mindkettőjükben? Amióta őt ismeri, csak azóta érez, cselekszik ilyen szokatlan módon. Oldalra fordult az ülésen, hogy jobban szemügyre vegye a férfit. Alex arcán már elhalványult a mosoly, annyira figyelte maga előtt az utat és az előttük haladó autókat.
Kate el is feledkezett arról, hogy valami titokzatos üldözésben vesz részt. Most sóhajtva hajolt előre, hogy ő is a piros Jaguárt lesse, bár úgy érezte, helyénvaló lenne most feltenni egy kérdést. Valami egészen buta kis kérdést, hogy mondjuk „Mit csinálunk mi itt… és könyörgök, miért?” Csakhogy ő nem teszi fel ezeket a kérdéseket. Bár kíváncsi volt, de valahogy fontosnak tűnt, hogy magyarázat nélkül fogadja el, bármi történik is. Hiszen mikor látta ő filmen, hogy a hősnő ilyen csacska kérdéseket tesz föl James Bondnak, amikor az a gazfickók nyomában lohol? Rocky kísérője is hűséges és megbízható mindig. Kate hirtelen elvigyorodott. James Bond? Rocky? Hát ez hogy kerül ide? Úgy látszik, kiütközik rajta a foglalkozási ártalom. – Ott van – szólalt meg Alex fojtott hangon. Néhány másodperc múlva elhagyták az autópályát, és egy nagyjából északra vezető másodrangú úton robogtak. – Hercegnőm! Alex bátorítóan rámosolygott a lányra. – Tessék, grófom – mormogta kissé gyanakodva Kate. – Ha kinyitod a kesztyűtartót, találsz benne egy térképet. Megnéznéd, merre megyünk? – Azt akarod mondani, hogy te se tudod, hol vagyunk? – döbbent meg Kate. Már korántsem volt meggyőződve arról, hogy a csillagokban volt megírva a találkozásuk, és neki bele kell ugrania ebbe a kalandba. Teljesen elmúlt a varázs. Nem, ez nem az ő élete, ez valami őrület. – Wisconsini születésű vagyok – magyarázta Alex. – Ha azt kérdezed, hogy lehet Waukeshából Sheboyganba jutni, kapásból megmondom. De most olyan, mintha a Marson lennénk. „Wisconsin.” Hiszen említette Alex tegnap este, hogy nem belga, érződik a kiejtésen is, hogy tősgyökeres amerikai, de Kate csak most csodálkozott el rajta. A férfi semmit sem árult el neki a múltjáról, származásáról. Hogy lehet, hogy egy ember, aki annyira amerikai. mint a rögbi, belga gróf is legyen? Amennyire tudja, az ilyesmit örökölni szokták. – Sok gróf terem Wisconsinban? – kérdezte Kate. – Úgy értem, ez afféle monokultúrás, növény ott, mint Idahóban a krumpli? Miután válaszul csak a férfi meleg, gurgulázó nevetése hallatszott, és ez a hang különösen hatott az idegrendszerére, Kate nyelt egyet, és úgy határozott, hogy nem fogja magát a hűséges néma társnő szerepére korlátozni. – Alex – kezdte. – Igazán nem akarok kíváncsiskodni, de nem mondanád meg, hogy miért üldözzük azt az autót? Tartozik neked a pasas, vagy a személyiségedben sértenek a vörös Jaguárok? – Beszélnem kell a pasassal. Jelentéktelen kis zsarolási ügy. – A férfi hangja lágy volt és könnyed. – Értem – bólintott Kate, mintha naponta lenne dolga zsarolással. Előrehajolt, kivette a térképet a kesztyűtartóból, majd kiterítette és figyelmesen vizsgálgatta. A férfi felnevetett. – Hogy te milyen aranyos vagy!
– Mindig mondtam – válaszolta Kate, és mutatóujjával követte az utat jelző piros vonalat a térképen. –Úgy nézem, ezen az úton Digne-be jutunk. Tudod, Alex, nekem sokkal jobban tetszenek a narancsszínű kettős vonalak. Valahogy sokkal… sokkal megbízhatóbbak. Ez meg egy csomó hullámos zöld izén megy keresztül. – Az a hullámos zöld izé hegyeket jelent – erősítette meg a férfi Kate titkolt aggodalmát. A táj sötétzöld elmosódó pászmákban vonult el sebesen az ablak mellett. Kate legalább három másodpercig nyugodt maradt, aztán hátrahanyatlott az ülésen, kalapjának széles karimáját az arcába húzta, szemét behunyta, és reszketett, hogy túléli-e. – Mindjárt lebukfencezünk a szakadékba, – hajtogatta magában halálra válva. – Bármelyik pillanatban megindulhatunk függőlegesen lefelé. A csonttörés nagyon fáj, úgy hallotta. Anyukája is mindig mondta: nem jó dolog a csontjaidat összetörni, kislányom! Nagyon félt, hogy a következő percben első kézből szerez erről tapasztalatot. Gondoljunk csak bele, nem valami mulatságos az áttört szélvédőn kizuhanni. Istenem, szóba állsz még velem? – nyögte magában Kate. – Eddig sose kértem tőled semmi komolyat, igaz? Meg kell értened, egy csomó elintéznivalóm van még itt a földön. Először is két könyvvel tartozom a könyvtárnak, és biztosan emlékszel, megígértem, hogy egyszer részt veszek a bostoni maratoni versenyen… mihelyt meglesz hozzá a kondim. Alex Kate-re pillantott. Bátor kislány, gondolta magában vigyorogva. Szemmel láthatóan halálra rémült ettől a sebességtől, amivel Alvarez után vetette magát, mégsem látszik rajta. Bátorság és szépség, gondolta Alex elégedetten, micsoda pompás párosítás. Nem csoda, hogy amint meglátta, felkeltette az érdeklődését. De tegnap este, amikor az ablakon át figyelte, még csak szépnek találta, na meg pokoli szexisnek. Ez a lány tökéletes hidegvérrel kezelte a körülötte nyüzsgőket, akik annyira el voltak ragadtatva maguktól. Ez keltette fel Alex érdeklődését, de hát annyiszor megtörtént már, hogy egy érdekesnek tűnő nőtől, mihelyt közelebbről megismerte, el is ment a kedve. De Kate nyílt őszinteséggel reagált rá és a világra, és megérintett valamit a bensejében, valamit, ami már nagyon várt erre az érintésre. Egy olyan titkot, amely főlfedezetlen maradt mindeddig, még akkor is, ha fizikai kapcsolatba került egy-egy lánnyal. Kate azonban besétált az életébe, és azóta olyan elevennek érzi magát, mint évek óta sose. Van valami egészen különleges ebben a lányban, és Alex elhatározta, addig el nem engedi, amíg rá nem jön a nyitjára. – Hogy vagy, Kate? – szólalt meg Alex, és hangja megszakította a lány agyában kavargó gondolatokat. – Kösz – vinnyogta Kate alig hallhatóan. – Pompásan – szava halk nyögésbe olvadt, aztán folytatta hangtalan beszélgetését az Úrral. Az ember hétfőn, a szülővárosában szokott meghalni, nem pedig vagyonokba kerülő szabadsága idején. Ígérem… ígérem, soha többet nem bízom magam elmebetegekre, ha te, Uram, nem engeded, hogy a végén csak egy lapátnyi hamu maradjon belőlem. – Ott van – mutatott előre az útra Alex, és újra megzavarta a lány vad gondolatait.
Kate kinyitotta a szemét egy pillanatra, hogy megnézze, hol is van az a vörös sportkocsi. Egy kis teherautó és egy Saab kombi választotta el a Mercedest a Jaguártól. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor Alex csökkentette a sebességet, és némi távolságból követte a sportkocsit. Kate felegyenesedett az ülésen, és felvette a ki-tudja-hogyan padlóra került kalapját, gyászos tekintettel vizsgálgatva. Ezt is leveri még Alexen, gondolta, és a hátsó ülésre hajította a megtépázott fejdíszt. – Ugye, nem félsz? – kérdezte a férfi. – Még hogy én? – vágott vissza egyelőre még elcsukló hangon Kate. – Persze hogy nem. Tökéletesen megbízom a vezetési tudományodban. – Értem – bólintott Alex. – Ezért tépted le a karfát és fúrtál lyukat a szőnyegen, amikor fékezni próbáltál. Kate bizonytalan mozdulatot tett a levegőben. – Tudod, hogy van ez. Az eszemmel megbízom benned, de a testem mégiscsak ragaszkodik a túléléshez. – Alig remegett a keze, amikor megigazította összeborzolódott szőke haját. Alex nevetett, és Kate-nek a lélegzete is elakadt, mert a férfi szemébe visszatért az izgatott csillogás, és újra rákapcsolt. Végül is nem volt olyan unalmas az életem, gondolta, amikor a gyorsulás az ülés bőrtámlájához szegezte. És különben sem biztos, hogy olyan rossz dolog az unalom. Nagyon jól kibékülnék egy kis unalommal. Nem fogok hisztizni, mondta magának lassan és tagoltan, de amikor Alex egy beláthatatlan kanyarban előzte a Saabot, már tudta, hogy hazudott. Megköszörülte a torkát, mert úgy érezte, eljött a tiltakozás ideje. – Alex – szólalt meg, és nem ismert rá a saját hangjára. – Alex, nem való nekem ez az autós üldözés. Nem rajongok a kalandfilmekért, – Azt mondtad, hogy barátok vagyunk. – A lányt egy pillanatra sem csapta be a férfi őszinte, kedves hangja. – Márpedig a barátoknak sok közös élményt kell szerezniük. – Ahhoz egy üveg bor is elég lenne. Kate nyelt egyet, és erőtlenül hozzátette. – Illetve még inkább egy dupla vodka. Alex ismét felnevetett, de Kate most már nem fogadta büszkén a férfi vidámságát, még azt sem, hogy olyan biztatóan hunyorított rá: – Igazán nagyszerűen tartod magad! – Mihez képest? Igaz, szívgörcsöt még nem kaptam – válaszolta, és élettelenül terült el az ülésen, amikor a férfi egy úttestre futó nyulat került ki. Ezek után semmi kedve nem maradt, hogy kinyissa a szemét, és már tiltakozni sem volt ereje. Kate azzal terelte el gondolatait, hogy a pikánsabb Burns-verseket mormolta magában, amelyeket még tinédzserkorukban tanultak meg Heatherrel. Kate már a legszabadosabb daraboknál tartott, amikor érezte, hogy lassít a kocsi. Kinyitotta a szemét. Először Alexre nézett. Az izmos férfitestet rázta a nevetés. Még – kezdte fuldokolva még sose találkoztam olyannal, aki betéve tudta volna az összes Burns-verset. – Nem az összeset. Csak amik egy tinédzser érdeklődésére számot tarthatnak.
Kate megkockáztatott egy pillantást az ablakon át, és egy kis völgyet látott maguk alatt. – Az ott már Nepál? – Lehet, hogy azt hitted, a Himaláját másztuk meg, de valójában csak szelíd dombokon keltünk át. – Ehhez sem vagyok hozzászokva – csattant fel Kate élesen. – Légy szíves, mondd meg, befejeztük-e már ezt az őrült hullámvasutazást, és tudsz-e valami tisztességesebb utat hazafelé? – Haza? Alex hangja nyugodt és könnyed volt. Akkor miért fogta el Kate-et mégis szorongás? – Igen, haza – ismételte. – Az ideiglenes otthonomba, a barátaimhoz, Monte-Carlóba. Alex hunyorogva nézett le az alattuk húzódó völgybe. – Csak még egyszer hunyd le a szemed, Kathy. Megnézem, mit csinál a Jaguár. Kate pulzusa – talán azért, mert a férfi olyan magától értetődően elfogadta gyávaságát, vagy talán már hozzászokott a félelemhez – már nem is vert gyorsabban. A völgyben elhúztak az üresen álló sportkocsi mellett, majd megálltak egy facsoport alatt. – Biztosan ebédel a sofőrje – morfondírozott Alex. – Igaz is – szólalt meg Kate reménykedő hangon. – Hiszen mi sem ebédeltünk még. – Egek, mintha napokkal ezelőtt lépett volna ki abból az étteremből. Az órájára pillantott, és megállapította, bármilyen furcsa is, mindössze két óra telt el azóta, hogy otthagyta Evant. – Te is ebédelnél? – kérdezte Alex sokat sejtető sóhajjal. – Menjünk be a faluba, hátha találunk valamit. A parányi településen találtak egy fogadót, egy autójavítót, amelyhez egy kovácsműhelyhez hasonlító helyiség is csatlakozott, egy gyönyörű, fehér kőből épült kis templomot, és egy vegyesboltot. Nos, a boltban valóban vegyes volt a kínálat. Friss baguette-től kezdve képeslapokig, kalapácsig és szájrúzsig mindent árultak. Amíg Alex körülnézett, Kate gyorsan felhívta Heathert. Már régen meg kellett volna tennie. A vonal másik végén az első csöngetés után felkapták a kagylót. – Te vagy az, Heather? – kérdezte Kate, és csak most kezdte törni a fejét, hogyan is magyarázza meg a helyzetet. – Kate! – hallatszott Heather izgatott sikoltása. – Katy Sullivan, hol az ördögben vagy? Miért hagytál ott minket az étteremben? Evan azt mondja, Alex Delanore-t látta utánad menni. Kate, mi folyik itt? – Heather – Kate alig tudta visszatartani bugyborékoló nevetését. – Én jól vagyok. Evan igazat mondott. Alex elkapott és… és meghívott egy kis vidéki autózásra. Csak azért telefonálok, hogy emberkereskedők nem raboltak el. – Alex Delanore? – álmélkodott Heather. – Honnan ismered? Várj, ez most nem érdekes, majd később elmondod. Csak annyit mondj, hogy mikor jössz haza!
Kate a szeme sarkából észrevette, hogy Alex már fizeti a vásárolt ennivalót. – Nem tudom, de ne izgulj miattam, minden rendben van. Nem hittem, hogy a második felvonás ilyen izgalmas lesz. – A második felvonás? Mondd csak, józan vagy te? – kérdezte Heather gyanakvó hangon. – Kate, hallgass meg, sem Evan, sem én nem ismerjük jól Alex Delanore-t. Biztos, hogy megbízhatsz benne? Kate egy pillanatig habozott. Két napja ismeri Alexet. Bízik benne? Alex rámosolygott a helyiség túlsó feléről és csomagjaival elindult feléje. – Igen, bízom – felelte Kate halkan, és közben minden kétsége eloszlott. – De most már mennem kell, Heather. Majd jövök – tette hozzá bizonytalanul, és visszaakasztotta a kagylót. – Oké, ezt elfogadom – szólt Alex, és újabb falatot harapott a sajtból. – De ha Lilian Gish minden idők legjobb színésznője, akkor ki a legjobb férfi színész? Kate belekortyolt a barna agyagbögrében csillogó borba, és hátratámasztotta a fejét a bőrtámlának. A boltból visszajöttek a kocsihoz, és ott költötték el rögtönzött ebédjüket, s közben figyelték, nem tűnik-e föl az úton a piros Jaguár. – A legjobb férfi színész? Hát az már nehezebb kérdés. A nőkről könnyebb tárgyilagosan ítélni, mert nem estem bele mindegyikbe, de a férfiaknál más a helyzet. Lehet, hogy akik nekem tetszenek, nem is olyan jó színészek, előfordulhat, hogy csak vonzódom hozzájuk. Kate újabb fürt szőlőt halászott ki az ülésen fekvő zacskóból. – Te igazságosabban ítélnél. – Hát – kezdte Alex elgondolkodva – akkor kizárólag a tehetséget vegyük figyelembe! Kate bólintott, mert a szája tele volt szőlővel. – Akkor én azt mondom, hogy Humphrey Bogart. – Ezt komolyan mondod? Meg kell hagyni, nagyszerű, amit csinál, de számomra a színészet azt jelenti, hogy minden szerepben más az ember, ő meg egy kicsit egyforma fazonú. – Lehet – ismerte el Alex, miközben letört egy darabot a kenyérből –, de ha így van, én Theodore Rooseveltre szavazok. – Nem ér – nevetett Kate, és majd megfulladt a félrenyelt bortól. – Politikusok nem játszhatnak. – Elhallgatott egy pillanatra. – Évről évre mindig az a politikus kap díjat, aki a legjobban át tudja verni az embereket. – Akkor most áttérünk a politikára? – kérdezte Alex. miközben eltakarította az ülésről a lakoma maradékait és a zacskót a kesztyűtartóba tette. Kate töprengőn helyezte állát a cserépbögrébe. – Nem – mondta végül. – Gyönyörűen süt a nap, Franciaországban vagyok, és megteltem mindenféle finomsággal. Ha van nap, amikor tilos politizálni, akkor ez a mai olyan. – Helyes – válaszolt Alex megkönnyebbült sóhajjal, és hátradőlt az ülésen. – Akkor azt mondd meg, melyik Elvis legjobb lemeze? Kate kihörpintette a borát, majd letette a bögréjét. – Csak célfotóval lehet dönteni, hogy melyik jobb, a „That's All Right, Mama” vagy az „I Want You, I Need You, Love You.” – A „Jailhouse Rock”-ot nem is nevezted be? – csodálkozott el Alex.
– Ugyan! – kiáltott fel Kate. – A „Teddy Bear'' még szóba jöhet, de a „Jailhouse Rock” semmiképp. – Nyárspolgár – háborgott Alex. – Biztosan süket vagy. Kate jól mulatott a férfi dühös arckifejezésén, és hátradőlve szívta be a friss hegyi levegőt. Alex körbetekintett az elébük táruló vidéken. – Neked is feltűnt, mennyire más itt a levegő? – fordult Kate-hez, mintha a gondolatai között olvasna. – Nemcsak annyi a különbség, hogy az emberek itt más nyelven beszélnek, és másfajta házakat építenek. Franciaországban az ember egészen másképp érzi magát, mint az Egyesült Államokban, legalábbis azon a részén, ahol én lakom. – Igen, másképp – helyeselt Kate. – De volt nekem ilyen élményem otthon is. Nálunk, Texasban, nem nagyon változatos az időjárás. Az a néhány nap, amit tavasznak és ősznek lehet nevezni, mindig eszembe juttatja az elmúlt tavaszokon és őszökön történt eseményeket. Most eszembe jutott, amikor először voltam szerelmes… – Boldog voltál? – kérdezte Alex. – Határozottan állíthatom, hogy boldog szerelem volt. Amíg tartott, teljesen a fiú rabszolgája voltam, amikor aztán elmúltak a nagy érzések, anélkül szakított, hogy fájdalmat okozott volna. – El nem tudom képzelni, hogy valaki téged a rabszolgájává tegyen – sóhajtott Alex némi irigységgel a hangjában. – Hogy csinálta az a jóember? – Először is, hullámos szőke haja volt, égszínkék szeme és egy csomó pénze – sorolta Kate, és fölkuporodott az ülésre. – De azt hiszem, azért estem bele teljesen, mert fantasztikus hangokat csalogatott elő a szája elé tett két tenyeréből. – Hát ebben nem tudnék versenyezni vele – nevetett Alex. – Egyébként én is az általánosban voltam először szerelmes. – Én nem az általánosban – méltatlankodott Kate –, ez tavaly történt. A férfi bársonyos kacagásától meleg futott végig a testén, azt kívánta, bár egész életében hallhatná ezt a nevetést. Elhessentette magától ezt a gondolatot. Ugyan mi ütött belé? Nem jellemző rá ez a szentimentalizmus, – Kate – ébresztette föl álmodozásából Alex hangja, aki közelebb férkőzött hozzá, kisimított homlokából egy makrancos fürtöt. – Már ettünk, beszélgettünk, de van még egy kis időnk. – Kezét a lány homlokáról lejjebb csúsztatta, átkarolta a vállát, és biztatást várva nézett Kate-re. – Csókolózzunk. Kate-ből kipukkadt a nevetés. – Micsoda? Ezt nevezem romantikának! – Nem vagyok romantikus – ismerte be Alex, és vállat vont. – De gondolom, erre magadtól is rájöttél. Ez azonban még nem jelenti, hogy ne lennék lehengerlően izgalmas és észvesztően szexis. Szóval? Alex persze tréfált, amikor izgalmasnak és szexisnek nevezte magát, de szavai nem jártak messze az igazságtól. Ezt Kate tegnap este óta maga is tanúsíthatja. – Nem – ellenkezett a lány, de hangja hamisan csengett. – Én inkább azt szeretném, ha elárulnád végre, hogy mi folyik itt? Nem mondhatom, hogy elkényeztettél a közlékenységeddel. A férfi farkasszemet nézett Kate-tel, aztán vállat vont.
– Lehet, hogy tévedek – kezdte halkan – de az volt a benyomásom, hogy bizonyos belső indítékok miatt jöttél velem, nem pedig azért, mert ezt a pasast üldözöm. Honnan tudta? Honnan tudhatta, hogy Kate máris úgy tekint találkozásukra, mint élete nagy kihívására, amelynek vagy megfelel, vagy nem, s ha kudarcot vall, hátralevő életében már csak vegetálhat. Zavartan elfordította a tekintetét és azt mondta: – Ez igaz, mégis szeretnék többet tudni az orrom előtt zajló eseményekről. – Hosszú. Több évvel ezelőttre nyúlik vissza a történet. – Alex tekintete a távolba révedt. – A lényege az, hogy valaki zsarolja a barátomat. – Az az ember, aki a Jaguárban van? – kérdezte csöndesen. Alex töprengett. – Azt hiszem, nem ő személy szerint. Ne kérdezd, hogy miért. Ő jön a követelésekkel, de valami nem stimmel – Megvonta a vállát. – Azért indultam a nyomába, hogy megtudjam, ki áll a háta mögött, és mi a célja. Vissza kell szereznem dolgokat, amelyek veszélyt jelenthetnek a barátomra nézve. – Ismered azt az embert, akit üldözünk? – Igen, bemutattak minket egymásnak – válaszolt Alex komoran. – A neve René Alvarez; Párizsban született spanyol szülőktől. Jószerivel egész életében csavargott, és – amennyire meg tudom ítélni – pénzért mindenre képes. Alex meglötyögtette poharában a bort, és a bíborszínű ital hullámzó felületét figyelte. – Az utóbbi hónapokban annyi partin voltam, hogy egy életre elég. Igyekeztem Alvarez és barátainak minden estélyén megjelenni, hogy kinyomozhassam az ügyet. Szándékosan kétes híremet költöttem, hogy gátlás nélkül beszéljen velem, hátha kikottyant valamit. Kate szeme tágra meredt a csodálkozástól. Szóval tudja, mit pletykálnak róla! És nem örül neki! – És megtudtál valamit? – érdeklődött a lány. Alex rekedtes hangon felnevetett, aztán kiitta az utolsó csöppet is a pohárból – Annyit árult csak el, hogy kábítószert szed, és persze kereskedik is vele – mondta, de nem nézett Kate-re. – Azt is kifecsegte, hogy közvetítő szerepet játszik valami műkincsügyletben és egyéb dolgokban, amikről azt hiszem, nem akarsz hallani, de a barátomat, Tonyt egy szóval sem említette. Nem tudok rájönni, ki lehet a cinkostársa – fakadt ki a férfi. – Minél többet hallom a locsogását, annál erősebb a gyanúm, hogy valaki felbérelte. – Gondolod, hogy valaki bement a csirkefogók kölcsönzőjébe, és leemelte a polcról? – Valahogy úgy – kuncogott. – Ha az ő ötlete a zsarolás, rögtön az elején pénzt kért volna, és meg is szabadulhattunk volna tőle egy ideig, amíg ismét nem jelentkezik. De pénzről eddig szó sem esett. Valaki ki akarja készíteni Tonyt. – De hát mit akarnak, ha nem pénzt? – kérdezte á lány. – Az elején Tony baljós hangú leveleket kapott; közölték vele, hogy egy illető birtokában van bizonyos, Tony múltjára vonatkozó tényeknek –
magyarázta Alex elkomorult arccal. – Aztán egyre fenyegetőbbek lettek a levelek. – Alex elhallgatott. – Tonynak közben egy nagyszerű állást kiháltak fel. Egy olyan lehetőséget, amely egy csapásra megváltoztatná az egész életét. Ám a levelek írója minden erővel meg akarja akadályozni ezt. Kifejtette, ha Tony nem fogad szót, nyilvánosságra hoz bizonyos kompromittáló dolgokat a múltjából. Kate figyelmesen nézte a férfi arcának minden szegletét, a szeme körüli gondráncokat, ajkának megkeményedő ívét. – Ez az ügy nagyon fontos számodra, ugye? – kérdezte kissé ügyetlenül. – Tony a fontos számomra – jelentette ki Alex csöndesen. – Az embernek ritkán nyílik alkalma, hogy visszafizethessen egy akkora adósságot, mint amivel én tartozom Tonynak. És én ezt nem is mulasztom el, mert tartozom neki vele, és mert szeretem. Kate még sose hallotta férfi szájából, hogy szeret egy másik férfit. De Alex habozás és szégyenkezés nélkül vallotta meg érzéseit. Kate szemében ettől még egy métert nőtt. És ott, a franciaországi falucska határában, a leparkolt kocsiban Kate úgy érezte, megvillan előtte életének legfontosabb, harmadik felvonása. Alex, mintha csak olvasna tekintetében, némán közelebb hajolt a lányhoz. – Most nem kérdezlek meg – mondta halkan és száját rátapasztotta Kate ajkaira. Most nem is mondott volna nemet, állapította meg magában Kate, amikor megérezte ajkain a férfi forró száját. Behunyta a szemét és várta, hogy eláradjon rajta az az erős, mindent elborító érzés, amilyent eddig csak Alex ébresztett benne. Most, ahogy a vibráló forróság végigszáguldott tagjain, úgy érezte, hogy a férfi érintése és a nyomában fakadó öröm valami olyasmi, amire egész életében várt. Kate ajkai megnyíltak, és a csók mindkettőjük akaratából egyre hevesebbé vált. Alex felnyögött, hátracsúsztatta az ülést és ölébe emelte Kate-et. – Tévedtem – suttogta rekedtes hangon a lány fülébe – a Kathryn név nem jó a szeretkezéshez. A Kathryn túlságosan hideg név, pedig a viselője olyan meleg, érzékeny. A te neved Kathy… te vagy az én Kathy szerelmem. Alex ajka ismét Kate ajkait kereste, és a lány olyan heves vággyal fogadta, mintha nem is másodpercek, hanem évek választották volna el az előző csóktól. Alex magához szorította a lányt, elhelyezte a combján, és Kate gyönyörittasan élvezte a testén végigsugárzó bizsergést. Lüktető vágy ébredt benne, a férfihoz akart tapadni, minél szorosabban. Alex nyelvével megérintette a lány ajkát, aztán oldalt fordított fejét a lányénak támasztotta. Zihálva szedte a levegőt. Ahogy a lány a férfi felé fordította tekintetét, valami piros pászma suhant el a szeme előtt. Alex apró csókokkal kóstolgatta a lány száját. – Mintha… egy… Jaguárt… akartunk volna… meglesni – nyögdécselt a lány. – Mmmm – motyogta Alex, anélkül hogy abbahagyta volna a csókokat.
– Azt a piros sportkocsit. Azt a… azt… – Kate elfelejtette, mit akart mondani, mert a férfi egyre forróbban csókolta. – A sportkocsi? – ocsúdott fel hirtelen Alex. –A Jaguár! A fene egye meg – egyenesedett fel ültében. Beletúrt a hajába és megdörzsölte a tarkóját. – Igazán ehetett volna valami édességet is! Mutatóujjával megérintette Kate duzzadt alsó ajkát, és nagy bánatosan felsóhajtott. – Azt hiszem, drágám, indulnunk kell. A lánynak jó időbe telt, amíg magához tért. A férfi teljesen elkábította, és Kate most úgy érezte, foglalkoznia kellene az eszében és testében lejátszódó furcsa jelenségekkel. De képtelen volt rá. Csak annyit érzékelt, hogy gyönyörű idő van, és nagyszerűen érzi magát. Ahogy kiértek az országútra, Alex fütyülni kezdett, de Kate még túlságosan bódult volt ahhoz, hogy figyelni tudjon. Csak kis idő elteltével mosolyodott el, amikor felismerte az Elvis-dallamot. 5. Alex nyújtózott egyet az ülésen, hogy megmozgassa elgémberedő hátizmait. A nap már közel járt a láthatárhoz, amikor előbb a műszerfal órájára, majd a mellette alvó lányra pillantott. Kate összegömbölyödve aludt a hátradöntött ülésen, fejét a tenyerén pihentette. Igazán nehéz napja volt, és mennyi zűrzavar! Mélyet sóhajtott. Nem lett volna szabad belekevernie a lányt ebbe az ügybe! De ki gondolta, hogy Alvarez elhagyja Monaco környékét?! Persze, ha megsejti… Alex elmosolyodott. Ha előre tudja, bizonyára akkor is ugyanezt csinálja. Ott az utcán, az óvárosban, életbevágóan fontosnak érezte, hogy magával vigye a lányt, mert nem lesz több lehetőségük a találkozásra. Bárcsak ismerte volna meg előbb a lányt, még mielőtt ez a zsarolási história elkezdődött! No de ha ez nem lenne, vajon mennyi időbe telt volna, hogy ilyen közel kerüljön a lányhoz? Akkor végig kellett volna csinálnia az udvarlás minden szakaszát, randevúk sokaságával elérni oda, ahová most néhány óra alatt eljutottak. Ha ez az autós üldözés volt az előfeltétele, hogy közel kerüljön Kate-hez, akkor örül, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy történt. Ha majd visszatérnek Monte-Carlóba… Alex itt elveszítette gondolatai fonalát, mert önkéntelenül felkiáltott. Teljesen elfelejtkezett Paulról! Fel kellett volna hívnia, amikor megálltak ebédelni, be kellett volna számolnia a fejleményekről! Elmosolyodott, amikor arra gondolt, hogy fog tiltakozni és prüszkölni a kisasszony, ha felébred és megtudja, hogy ma már nem érnek vissza Monte-Carlóba. Átnyúlt az ülésen és megfogta a lány vállát. – Kate, Kathy, szerelmem, ébredj fel. Kate Alex kezéhez nyomta a fejét, és egy elégedett macska mozdulatával hozzádörgölte az arcát. Úgy tűnt, meg lehet szelídíteni ezt a lányt, de csak álmában.
– Kate, elhagytuk Lyont. Rendben? A lány összerezzent. – Lyont? – mormogta álmosan… – Lyon szép város. Alex rájött, hogy a lány nem tért egészen magához, de ő megtette a kötelességét, megpróbálta felébreszteni. Elsimított egy aranyló fürtöt a lány halántékáról, aztán figyelmét ismét az országútra és az előtte haladó autóra összpontosította. Egy idő múlva a kocsi megállt, Kate valami meleget érzett az ajkain, aztán a fülén. – Mit csinálsz? – motyogta. – Éppen téged csókollak. Ez hihetően hangzott. – És mér' csinálod? – kérdezte álmosan a lány, nem mintha felébredt volna benne a kíváncsiság, csak egyszerűen úgy gondolta, meg kell kérdeznie. – Mer' hirtelen kedvem támadt hozzád – dorombolta a férfi, és ismét megcsókolta Kate-et. – Te csúfolódsz! – panaszkodott a lány. – Én? Dehogy! – tiltakozott Alex nagy ártatlanul. Kate felült. – Hol vagyunk? – nyújtóztatta ki elzsibbadt tagjait. Kipillantott a sűrűsödő alkonyatba, és tekintete egy alacsony kis építményre tévedt. – Mi az a sufni ott? Alex, miért álltunk meg ennél a sufninál? – Azért, mert Alvarezünk megszállt éjszakára – válaszolta Alex, és kinyitotta az ajtót. – A városi fogadónál állt meg, és kivett a kocsiból egy kis bőröndöt. – És? – nógatta Kate. – Még mindig nem világos, hogy mit keresünk ennél a sufninál. – Az az egyetlen fogadó az egész városban. Alex már éppen ki akart szállni a kocsiból, de Kate a karjára tette a kezét és megállította. – És? – És ha mi is ott szállunk meg, az föltűnt volna neki – magyarázta Alex és elmosolyodott, milyen hibátlan az érvelése. – Ha mi is ott szállunk meg… – Kate hangja elakadt, annyira megrázta a felismerés. – De látod, találtam magunknak egy jó kis helyet… – folytatta Alex töretlen lelkesedéssel. – Megnéztem a házat, nincsenek itthon. Különben sem hiszem, hogy zavarná őket, ha elalszunk itt a pajtában. Még állat sincs benne. Kate döbbenten nézett maga elé. – Komolyan azt akarod mondani, hogy ebben az istállóban töltjük az éjszakát? – szakadt ki belőle. Lehunyta a szemét, mély levegőt vett és nyugodt hangon megszólalt: – Alex kedves, hívj nekem egy taxit. – Itt nincs taxi – világosította fel a férfi, és alig sikerült palástolnia, mennyire mulattatja a dolog. – Ahogy a helyet elnézem, telefon se valószínű. – Akkor viszont nem marad más hátra, mint hogy te vigyél haza! – követelőzött Kate, és határozott mozdulattal hátradőlt az ülésen. – Nagyon messze van.
A férfi hangja halk és békítő volt. – Ilyen sötétben nekivágnál azoknak az utaknak? – Nem vagyok hajlandó egy olyan helyen tölteni az éjszakát, ami még egy tehénnek is sértő – mondta dacosan. – Érted? Öt perc múlva Kate még mindig összefont karral nézte, hogy terít Alex szénát a pajta padlójára. – Kaland – mormogta. – Te akartad a kalandot, tessék, Kate, itt a második felvonás. A sors akarta így. Kate duzzogva nézte, amint Alex leteríti a szénára a vörös takarót, és előszedi a húspogácsákat meg a maradék bort; az ajtó melletti kampóról leakaszt egy petróleumlámpát, meggyújtja és magasra tartja, hogy Kate terepszemlét tarthasson. Kate hümmögött egyet. Nagyon hülyének érezte a helyzetet, hogy ő csak álldogál ott az üres pajtában és mindent Alexre hagy, de végtére is vele nem lehet úgy bánni, mint egy pincsikutyával. – Képzeld, rájöttem, hogy miért szerencséltetsz a kegyeidben. – Tényleg? – kapta fel a fejét Alex, és eltúlzott mohósággal futtatta végig pillantását Kate alakján. – Kicsit lassan kapcsolsz. – Tényleg – folytatta zavartalanul Kate, és elvett egy húspogácsát. – Mert nem kerülök sokba. Ha az elegáns estélyeidről akarnál elvinni egy nagyvilági dámát, az nem adná alább kaviárnál, pezsgőnél és egy Ritz-beli szobánál. Bezzeg a jó öreg Katy Sullivan, aki csak innen Texasból jött, neki megteszi a maradék húspogácsa meg egy nyaláb széna is. Alex fölnevetett. – Szóval pezsgő és szoba a Ritzben. Jól van, megjegyzem a legközelebbi randinkig. Alex bort öntött a két bögrébe, és az egyiket Kate-nek nyújtotta. – Szóval Texasban éled a te képregényes életedet… – Dallasban lakom, és hétvégén néha meglátogatom a szülővárosomat. Amikor Dallasban már teljesen megkergülök a siker utáni hajszától és kezdek lényegtelen dolgokat fontosnak tartani, fogom magam és hazamegyek Plumba. Ott az emberek még mindig a régi kis copfos Kate Sullivannek látnak. Nem folytatnak véget nem érő harcot a hatalomért, csak nagyon is reálisat a nappal, a széllel és az esővel. A férfit nézte… – Na és te? Te nem mégy vakációzni néha Wisconsinba, hogy kiderüljön, ki is az az Alex Delanore? Alex megrázta a fejét. – Velem más a helyzet. Én csak Tony miatt vagyok itt. – Csak azért lettél gróf, hogy segíts a barátodnak? – Három évvel ezelőtt kaptam meg a címet és a rangot, de csak hat hónapja veszem gyakorlati hasznát az örökségnek. Akkor jöttünk át Paullal Európába. – Paul? Az ki? – Nekem dolgozik… és barátom is. Azért jött velem, hogy segítsen. Te is kedvelni fogod – vigyorgott. – Egyikünknek sem természetes ez az élet, de ott kell lennem, ahol az események történnek. Madisonban különben én is egyszerűen csak Al Delanore vagyok. És értem, mire céloztál. Amikor már vagy két hónapja sürgölődtünk itt a nagyvilági körökben, azon kezdtem morfondírozni, vajon nem álmodtam-e Madisont… Nehéz eldönteni, melyik
az ember igazi élete. Azelőtt, amikor az építővállalatot vezettem, sosem volt ilyen gondom. Kate Alexet nézte és egy kép rajzolódott ki lelki szemei előtt. Alex, amint derékig meztelenül, kifakult, szűk farmerban, sötét haját takaró védősisakban dolgozik, és verejték csillog barnára sült, izmos testén. Megköszörülte berekedt torkát. – És… és az irodában ülsz mindig, vagy kijársz az építkezésekre is? – kérdezte. – Nem tudok sokáig egy helyben vesztegelni – mosolygott Alex és megkopogtatta mókásan a fejét. – Az ember agya kifárad. Előbb-utóbb ki kell mennem a tett színhelyére. Kate fölmarkolt a szénából egy csomót és mögéje rejtőzve mondta. – Megnéznélek egyszer, ahogy dolgozol. Alexre nézett, és az arcára vetülő árnyékokat figyelte. – Tudod, amikor először megláttalak, azt mondtam magamban, itt egy valódi indián. Nappal nem olyan feltűnő a hasonlatosság, de ebben a világításban úgy csillog az arccsontod, hogy elmehetnél komancs harcosnak. Alex felnevetett. – Valóban van bennem indián vér, anyai ágon, de nem komancs. Más szóval földművelők, nem harcosok – tette hozzá szinte bocsánatkérően. Kate szeme előtt újabb látomás jelent meg. Milyen lehet a barnára sült, nekivetkőzött Alex, amint egy szál ágyékkötőben, homlokpánttal leszorított sötét hajával, csillogó szőrű lován nyargal, kezében íj és… de nem, nem, hiszen mondta, hogy nem harcos. Mindegy. Ő még kukoricakapálás közben is szexis lenne. Hagyd már abba, szidta magát Kate, és fejét csóválva próbált szabadulni a látványtól. Mi lesz éjszaka, ha már este ilyesmiket képzel maga elé? Hiszen képzelete tárgyával egy pokróc alatt fogja tölteni az éjszakát. A továbbiakban jelentéktelen dolgok felé terelte a beszélgetést, próbálta nem észrevenni a férfi szemében égő tüzet. Végül Alex felállt, és visszavitte az elemózsiát a kocsiba, nehogy odacsalogasson valamilyen állatot. Kate a férfi után bámult, aztán felsóhajtott, levette a szemüvegét, és hozzáfogott a rutinszerű esti hajápoláshoz, de miközben kibontotta a haját, azt se tudta, mit csinál. – Az ördög vigye el – motyogta, amikor a fésű újra meg újra elakadt. Nem csoda; ezen a kusza napon a haja is összekuszálódott. Amikor Alex belépett a félhomályos pajtába, gyökeret vert a lába a látványtól: Kate leeresztett hajjal a pokrócon térdel. – Lorelei – gondolta. A reszketeg fénynél Kate haja olvadt aranyként csillogott, széles zuhatagban omolva le egész a derekáig. Alex hirtelen úgy érezte, mintha gyomron vágták volna. Amikor a lány kérdő tekintettel fordult felé, Alex odatérdelt mellé, és kivette a fésűt a lány kezéből. Végigsimított a selymes hajtömegen, s titokban egy fürtöt az arcához szorított. Kate csendesen nevetett. – Nem is tudom, miért hordom ilyen hosszan. Nem romantikus rajongásból. Talán csak azért, hogy ne kelljen fodrászhoz járni. Nem
tudnék hosszú órákat ott tölteni, amikor annyi értelmesebb dolgot lehet csinálni. Le fogom vágatni. – Ne – kiáltott fel Alex, aztán csöndesen hozzátette: – Nem hiszem, hogy okos dolog lenne. Jól áll neked a hosszú haj. Amikor Alex átvette Kate-től a fésűt, a lány még csak egyszerűen hálát érzett a segítségért. Időközben azonban rájött, milyen erotikus dolog, ha az ember haját fésülik. Egész teste bizsergett a férfi érintésétől. Lúdbőrözött a tarkója, ahol a keze hozzáért. Egyszer azt olvasta egy könyvben, hogy derék viktoriánus hölgyek elájultak, ha erősebb érzelmi hatás érte őket. Sose hitte volna, hogy ilyen közel fog kerülni ő is ehhez az állapothoz. Egy idő múlva Alex mélyet sóhajtott. – Kész – jelentette ki. – Most már alhatnánk. Kate lepillantott gyűrött ruhájára. Nem egészen hálóruhának tervezték, de esze ágában sem lesz levetni. Alex szótlanul lecsavarta a lámpát, és Kate megborzongott, amikor a pajta sötétségbe borult. Szellemek nincsenek, biztatta magát. Hallotta, hogy Alex is lefekszik mellé a szalmára. Kate, amíg csak lehetett, moccanatlanul feküdt, de aztán egyszerre csak azt érezte, hogy itt is, ott is kemény szalmaszálak bökik az oldalát. Mozgolódására Alex felült, és dögönyözni kezdte a szalmát, egy kis vackot alakított ki és belegurította Kate-et. – Így már kényelmes? Gyere, dőlj nekem. – Alex felemelte Kate fejét és a vállára helyezte. – Most már jobb, igaz? Kate már épp válaszolni akart, de a lélegzete is elállt! – Alex – suttogta. – A mellemre tetted a kezed? – Tessék? – Alex tekintete végigfutott kettejük testén, majd a saját kezére tévedt, amely Kate bal mellét takarta. – Jé, tényleg! Tényleg a melleden van a kezem. Kate idegesen nyelt egyet. – És elveszed? – Nem én, hacsak ki nem gyullad a pajta – mondta rekedten. Amikor Kate látta, hogy Alex megmozdítja a fejét, már tudta, hogy most még fogja csókolni. És ha megcsókolja, folytatása is lesz. – Alex – suttogta, amikor már csak néhány centire volt tőle a férfi szája. – Nem. – Nem? – kérdezett vissza Alex megdermedve. Alex hirtelen kihúzta a lány alól a vállát és felkönyökölt. – Értem – bólintott. – A szájadat tilos… és a füledet? – Azzal fejét leszegve csipkedni kezdte ajkával Kate fülcimpáját. – Vagy az arcodat… vagy az orrodat… esetleg az álladat? Minden kérdést illusztráció követett, és a férfi csókjai egyre hevesebbek és mohóbbak lettek. Kate tudta, hogy a játékkal Alex oldani akarja a benne lévő görcsöt, és ezért nagyon hálás volt neki. – Na és a halántékodat? – búgta a férfi, és lehelete Kate bőrét csiklandozta. – Hagyd már abba, te bohóc – nevetett fel Kate. Alex visszafeküdt, fejét tenyerére támasztva: – Egy feltétellel. – Éspedig? – érdeklődött Kate óvatosan. – Az alsó vagy felső ajkadért cserébe abbahagyom.
– Bolond – méltatlankodott Kate. – Tudom, tudom. – Alex visszahúzta Kate fejét a vállára. – Most azt gondolod, hogy nem szabad ilyen rohamléptekben haladni. De nézd, Kathy, szerencsénk volt. A legtöbb ember hónapokat, néha éveket vár, amíg annyira megismeri a másikat, mint mi most két nap alatt – duruzsolta, és izmos ujjaival Kate arcát simogatta. – Megígérem, hogy nem siettetlek, de te is ígérd meg, hogy nem törődsz az etikettel, és azzal, hogy mások hogyan szokták csinálni. – Oké – szólalt meg végül Kate, és ajkát mókásan felkínálta Alexnek. A férfi felnevetett, mert tudta, hogy nemcsak egy csókra kapta meg Kate beleegyezését. Átfogta a nyakát, magához húzta a lányt, szájával végigszántott az ajkain. Aztán mély lélegzetet vett és azt suttogta. – Hercegnőm, komolyan gondolkozom rajta, hogy beállok szerzetesnek. – Szerzetesnek? – Aha – mormogta a férfi fintorogva. – Csak azoknál van ilyen hosszú önmegtartóztatás. Kate elmosolyodott, és a férfihoz bújt. Alex takarónak a zakóját terítette magukra.
6. Amikor Kate felébredt, Alexnek hűlt helyét találta. Még hűvös volt, de a nap besütött a pajta repedésein. Ásított egy nagyot, és azon töprengett, hol lehet vajon, és mit csinálhat most Alex. Egy kicsit furcsán érezte magát. Rájött, hogy most van először egyedül, amióta csatlakozott hozzá az étteremnél. Ki ez a wisconsini gróf, hogy ilyen nagy hatással van rá? Hiszen semmit sem árult el a múltjából, még arról is csak keveset, hogy miért vannak itt. S vajon az a kevés, amit elmondott, igaz-e? Más bizonyítéka nincs erre, csak a férfi szava. * Itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, gondolta Kate. Nem az a kérdés, miért hajszol Alex egész Franciaországon át egy ismeretlen pasast, hanem hogy ő, Kate miért döntött úgy, hogy vele tart. Tényleg a kalandvágy vitte rá? Tényleg azt hiszi, hogy a sors küldte az útjába ezt a férfit? Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy vonzódik hozzá és vele akar lenni? Hirtelen felnézett, és azt vette észre, hogy Alex mellette térdel. – Tévedtem – mondta a férfi csendesen. – Nem barna, hanem karamellszínű a szemed – hangjába a felfedezők meglepődése vegyült. – Jó reggelt! Amíg te aludtál, én dolgoztam. – Azzal egy spárgával összekötött papírcsomagot tett az ölébe. – Gondoltam, jólesne, ha ruhát válthatnál. Csak egy farmer, egy póló és tornacipő, de legalább nem úgy festenek, mintha bennük aludtál volna. Kate érezte, hogy töprengő fenntartásai egy csapásra semmivé foszlanak a férfi könnyed hangjától. – Csak nem azt akarod mondani, hogy nem vagyok szalonképes? – kérdezte, miközben föltépte a barna csomagolópapírt. – Te mindig szalonképes vagy és gyönyörű – bókolt Alex, és előhúzott valamit a ruhakupac alól. – Egy fogkefe! – kiáltott fel Kate. – Angyal vagy. Fogmosás nélkül el sem tudnék indulni. Kate elhallgatott és körülnézett a pajtában, amelyet most vett szemügyre először világosban. – Alex, nem tudod, hol van fürdőszoba ebben a szállodában? – Már előre féltem, hogy megkérdezed – válaszolt letörten Alex. – Az a helyzet, hogy itt kétrészes a fürdőszoba. Van kint egy budi és tőle nem messze egy kút az udvarban. – Egy kút? – kiáltott fel Kate döbbenten. – Életemben sose láttam valódi kutat. Gondolod, hogy működik? Ma már senki sem használ ilyesmit. – Nyilván műemlék – tűnődött a férfi. – Várj, várj csak… Ez egy olyan budi, aminek az ajtajára szívet faragtak és az ülődeszkára két lyuk van fúrva, és huzatot kap az ember feneke, szóval amolyan falusi latrina? Alex elmosolyodott. – Választhatsz. Vagy beéred ezzel, vagy megvárod, amíg egy benzinkúthoz érünk.
– Ezt nevezem pompás ajánlatnak – motyogta Kate, aztán vállat vont. – Rólam ne mondják, hogy hiányzik belőlem a vállalkozó szellem, amely oly naggyá tette Amerikát… Gyorsan belebújt a ruhákba, amiket Alex hozott. A farmer épp csak egy kicsit feszült meg a fenekén, pont jó volt. Kiment Alexhez az udvarra. A férfi kezelte a szivattyút, amíg ő az ódon csőből csordogáló jéghideg vízben a fogát és az arcát mosta. Aztán kiült a kertbe egy fejőszékre, és madarak százai szolgáltatták a kísérőzenét, amíg kifésülte és újrafonta a haját. Alexnek, aki csendben figyelte a lányt, hirtelen az jutott eszébe, milyen jó lenne még ittmaradni, Tudta, hogy őrültség, de továbbra is vállalta volna a szalmát, az öreg kutat és a szabadban való mosdást, ha cserében egy kicsit együtt lehet még Kate-tel. Valami történt vele, amíg karjaiban tartotta a lányt az éjszaka. Valami csodálatos, új és izgalmas dolog. Azon kapta magát, hogy elábrándozik, miként öleli majd Kate-et tíz meg húsz év múlva. Elképzelte a lányt a wisconsini hálószoba ágyán. De tudta, ennél szebbnek sose fogja látni. Máskor is előfordult, hogy megkívánt egy nőt. És szerelmes is volt már egypárszor. Még olyan nő is akadt az életében, aki megfelelt neki minden értelemben, mégsem jutott eszébe, hogy együtt élhetnék le az életüket. Kate-tel azonban szeretne együtt megöregedni. Szeretné látni, amikor Kate hajában megjelenik az első ezüstszál. Szeretné látni, amint a gyermekeikkel és unokáikkal játszik. Attól a gondolattól, hogy Kate-től gyereke lehetne, gyomra görcsbe rándult, mintha acélököl szorítaná. Alex mélyeket lélegezve igyekezett nyugalmat erőltetni az arcára. Meg kell várnia, amíg Kate is annyira megbízik benne, mint ő Kate-ben. Frissen sütött croissant-t ettek a szabadban, úgy ízlett, mintha ambrózia lett volna. Mindenen nevettek, ami csak eszükbe jutott. Mesés volt a reggel. Jó az ilyesmit elraktározni az emlékezetben, hogy később zord időkben felemlegethessék. Reggeli után Alex néhány frankot helyezett az ablakba tett agyagcsupor alá, aztán elindultak. Visszahajtottak az országúthoz, a Mercedest leállították egy bódé mögé, onnan lesték, mikor jön Alvarez. Szűk fél óra múlva feltűnt a Jaguár és elhúzott mellettük. Alex előjött rejtekhelyükről és követte a kocsit, amely felhajtott a Párizs felé vezető autópályára. Itt már jóval sűrűbb volt a forgalom, mint a poros kis bekötőutakon. Ennek viszont megvolt az a haszna, hogy feltűnés nélkül nyomába szegődhettek a Jaguárnak. Miközben Párizs felé robogtak, Kate wisconsini gyermekkoráról faggatta Alexet. Semmi „grófi” nem volt ebben a gyerekkorban, amelynek kalandjai leginkább Tom Sawyeréhez hasonlítottak. Alex egyetlen gyermek volt, szeretettel emlékezett vissza apjára, anyjára. A kocsi közben egyre falta a kilométereket. Egy óra elteltével Alvarez letért az autópályáról és egy bekötő-útra hajtott. – Lehet, hogy itt van – mondta Alex, és lemaradt, nehogy feltűnést keltsen a szinte teljesen néptelen úton. – Mi van itt? – kérdezte Kate.
– Lehet, hogy itt találkozik a megbízójával. Alex hangjából ítélve Kate úgy érezte, hogy a férfi nem bánná, ha sejtése valóra válna, de Kate egyáltalán nem volt benne biztos, hogy egy zsaroló leleplezése olyan jó mulatság. A sportkocsi egy nagy, kissé feltűnő vendéglő előtt parkolt le. Alex továbbhajtott, és egy kicsit távolabb állította le a Mercedest. – Megnézem. Kate-nek összes addigi gengszterfilmemléke eszébe jutott, amíg a kocsiban várakozott. Maga előtt tóttá a vérfürdőket, a merényleteket, a betonba falazott hullákat. Mostanáig fel sem merült benne, hogy Alex valami veszélyes dolgot művel. Most viszont úgy érezte, utána kellene rohannia és… És? Ugyan mit csinálnál? – korholta magát. – Majd épp te véded meg a rossz emberektől. Vagy talán arról akarnád lebeszélni, hogy a barátján segítsen? Kisvártatva Alex visszatért. Beült a volán mögé, és Kate kérdő tekintetére csak vállat vont. – Egyedül van, éppen ebédet rendelt. – Alex hangján csalódottság érződött. – Alex – szólalt meg Kate. – Nem lehet, hogy csak a szüleihez megy vagy a barátnőjéhez? – Már én is gondoltam erre. Nem mintha feltételezném, hogy a szüleit úgy imádja. Nem az a típus. Ellenben könnyen előfordulhat, hogy olyan ügyben utazik, aminek semmi köze Tonyhoz. Kate rátette kezét Alex nagy, izmos kezére, és biztatóan megszorította. – Biztosan sikerül. Majd meglátod. – Naná, hogy sikerül – vigyorgott Alex, és rosszkedve már el is párolgott. – Menjünk ebédelni. – Begyújtotta a motort. – Van egy kis kávéház ott a vendéglővel szemben. Legalább kényelmesen ücsöröghetünk, amíg szemmel tartjuk. A kávéház faragott faasztalait sárga viaszosvászon takarta, mindegyik közepén váza, benne vadvirágok, a hátsó helyiségek felől pedig ínycsiklandó illatok terjengtek. A sarokban három idősebb zenész nagy lendülettel, mosolyogva játszott. Kissé hamis, de vidám hangok töltötték be a termet. Alex és Kate leült az ablak melletti asztalhoz. Pár perc múlva fiatal, mosolygós pincér lépett hozzájuk. A fiú franciásan sötét hajú és jóképű volt. Mialatt a rendelésre várt, tágra nyílt, de szakértő szemmel méregette Kate szűk farmerba bújt alakját. Olyan őszintén csinálta, hogy a lány nem is haragudott érte. Alexnek már közel sem tetszett annyira a fiatalember leplezetlen érdeklődése. Szemöldökét összehúzva, sötét tekintettel meredt a fiúra, és kimért hangon adta le a rendelést. Kate közben az étlapba temetkezett, megpróbálta kitalálni, milyen ételeket rejtenek a furcsa szavak. Egyszeriben csak feltűnt neki, hogy Alex túl sokat foglalkozik a pincérrel. Egy rendelés nem tart ilyen soká. Fölpillantott. Alex pergő beszédéből megragadt benne egy-egy francia szó. – Épouse? – kérdezte Kate, és kezét Alex karjára tette. – Az nem azt jelenti, hogy feleség? – Alex elégedetten bólintott, Kate-nek viszont elállt a lélegzete. – Alex, csak nem azt mondtad neki, hogy házasok vagyunk?
Ilyen otromba hazugságot nem engedhet meg neki. Kate elkapta az indulni készülő pincér karját, és a középiskolából megmaradt pocsék franciasággal tiltakozott. A pincér csak bámult, szemét egyre nagyobbra meresztette, majd óvatosan hátrálni kezdett. Kate zavartan Alexhez fordult. – Mi az? Mi történt? – Mit akartál neki mondani? – kérdezte Alex fojtott hangon. – Azt, hogy milyen óriási hazugságot mondtál neki. Miért, a „canard” az nem hazugságot jelent? Alex csak nagy üggyel-bajjal lett úrrá jókedvén. – Azt fejtegetted, hogy én egy óriási kacsa vagyok! – Én? – hőkölt vissza Kate, aztán eszébe jutott, milyen szemeket meresztett rá a fiú. – Most nyilván azt hiszi, hogy őrült vagyok – motyogta. – Jól van, nem olyan nagy baj az, hercegnőm – vigasztalta Alex, még mindig kuncogva. – E pillanatban biztos hálát ad az égnek, hogy megszabadult egy eszelős feleségtől. Kate megsemmisítő pillantást vetett rá, és már éppen leszögezni készült, hogy az egész Alex hibájából történt, de a férfi beléfojtotta a szót. – Itt a kaja – mondta, és a pincér felé mutatott, aki már hozta is az előételt. Kate éhes volt, úgyhogy inkább nekilátott az evésnek. Az előételt finom bárányragu követte, amelyet vastagon beborított a gomba, mellé burgonyát és ropogós zsömlét kaptak. Az epertortát friss tejszínhab koronázta, és szinte elolvadt Kate szájában. Ahányszor a megfélemlített pincérfiú megjelent asztaluknál, Alex és Kate elvörösödött a bennük bujkáló nevetéstől. A lány egyszer még bokán is rúgta a férfit az asztal alatt, amikor az egész halkan hápogni kezdett. Ez az ember bolond, csodálatosan, bűbájosán bolond, gondolta Kate. Olyan bolond, hogy talán már nem is lesz képes nélküle élni. 7. Ebéd után Kate és Alex a Mercedesben ülve leste Alvarezt. A hajsza folytatódott. Az út sík terepen vezetett, mégis dobált egy kicsit. A táj még zöldebb volt, mint amit maguk mögött hagytak. A kocsiból kinézve Kate smaragdmezőben legelésző juhnyájakat látott, néha egy-egy pásztor alakja is megvillant. Látott ő amerikai farmereket, cowboyokat eleget, de az igazi pásztorok nagy élményt jelentettek számára. Milyen kár, hogy nem volt nála a fényképezőgépe. Na persze, amikor most Heatherrel elindultak otthonról, nem sejtette, hogy nagyobb kalandban lesz része, mint az Oceanográfiai Múzeum. Nem sejtette, hogy a városnézés kiteljed Franciaország nagyobb tájaira is. Alex arcizmai hirtelen megfeszültek. A lány az útra nézett, és villanásnyi időre látta, hogy egy kisbirka szalad át a kocsi előtt, mögötte a gazdája, egy kisfiú. Kate-nek elállt a lélegzete. Alex félrerántotta a kormányt, a kocsi megfarolt és balra kivágódott. Kate annyit még felfogott, hogy kikerülték a
bárányt és a kisfiút is, de rémülten hunyta be a szemét, amikor meghallotta a roncsolódó fém baljós zaját. – Jól vagy, Kate? – kérdezte Alex, amikor a lány újra kinyitotta a szemét. Kate bólintott és mélyet sóhajtott. – Én igen, és te? Alex megkönnyebbülten dőlt hátra, és egy percre lehunyta a szemét. – Én is rendben vagyok, de azt hiszem, az autó nincs. – Minek mentünk neki? – Ó, csak egy akkora sziklának, mint az Alpok – sóhajtott fel a férfi, és kinyitotta az ajtót, – Azt hiszem, semmi értelme halogatni, jobb, ha megnézem, mi történt. Kate is kiszállt és a férfival együtt nézegette az összegyűrődött lökhárítót. – Ez nagy baj? – Azt hiszem, igen. Alex felegyenesedett és kezét a zsebkendőjébe törölve folytatta a szemlét. – A lökhárító rágyűrődött a gumira és az egyik felnit taccsra tette. – Akkor Alvarez egérutat nyer – állapította meg Kate, nem is véve észre, milyen szomorú a hangja. Alex nekitámaszkodott a kocsinak, Kate-et maga mellé húzta. – Ez azt jelenti, hogy még Monte-Carlóba visszakerülni sem lesz egyszerű. Hallottál már hosszú menetelésről? Lehet, hogy kettesben végigcsinálhatjuk. – Mit lehetne tenni? – töprengett Kate. – Végül is már két napja a pasas nyomában vagyunk, hülyeség lenne föladni. Alex gyönyörködve nézte a lány kipiruló arcát. – Visszamegyek a házakig, hátha találok valakit, aki be tudja vontatni a kocsit és hazavisz. – Nem kellene inkább olyasvalakit keresned, aki egy másik kocsit hoz, hogy folytassuk az utat? – kérdezte Kate reménykedve. – Mire kerítek valakit, Alvarezünk kereket old. De azért megpróbáljuk utolérni, Kathy lelkem. – Puszit nyomott a lány homlokára, és megindult az úton visszafelé. Kate leült a Mercedes mellett meredező kődarabra. Térdére támasztott fejjel morfondírozott, hogy lám, folyton berzenkedett az üldözés ellen, most meg, amikor visszafordulhatnának, ő tiltakozik legjobban. Félbeszakadna minden. Nemcsak a zsaroló üldözése, hanem az ő kettőjük ügye is. Fél óra múlva Kate aggódni kezdett. Egy telefon nem tarthat ilyen sokáig. Persze lehet, hogy azokban a házakban nincs telefon… Felállt és nyugtalanul fel-alá járkált, amikor egyszer csak felhangzott egy motorkerékpár távoli zaja. Néhány másodperc és egy özönvíz előtti jármű kanyarodott oda hozzá, és megállt mellette. Kate lehunyta a szemét, hátha csak rossz álom az egész. De a lidérces kép nem oszlott el. Alex, bukósisakját a hóna alá szorítva vigyorgott rá. – Jaj, Alex, ezt ne – nyögte Kate hátrálva. –- Alex, én nem… én nem… – Gyere csak, hercegnőm – nevetett Alex, elkapta a karját és magához húzta. Mielőtt még felocsúdott volna, ráadta a bukósisakot és bekapcsolta a pántot az álla alatt. – Nyomát vesztjük Alvareznek, ha sokáig itt veszteglünk.
– És mi lesz a kocsival? – makacskodott Kate. – Nem hagyhatjuk itt. – Paul majd intézkedik. Bevontattatja a legközelebbi faluba. Alex a kocsi hátsó üléséről kivette Kate táskáját és a saját zakóját, betette a motor kis csomagtartó dobozába. – Már azt hittem, Monte-Carlóban kötünk ki, de épp, amikor letettem a kagylót, megjött a házigazda fia. Boldog volt, hogy eladhatja nekem az ócska motorját. – Micsoda szerencse! – élcelődött Kate, miközben Alex felsegítette az ülésre, és gázt adott. – Jaj, miért pont én? – nyafogott Kate. – Miért épp velem történik ilyesmi? Én nem erre születtem. Ez az oka mindennek – böködte sisakjával Alex hátát. – Ez találta ki az egészet, és most addig nem hagyja abba, amíg bele nem pusztulok, vagy a felismerhetetlenségig össze nem töröm magam. – Szóltál valamit, szívem? – kiabált hátra Alex. – Csak annyit mondtam, milyen szép nyarunk van egy kamionos karambolhoz. Alex nevetett és nagyobb sebességre kapcsolt. Kate szorosan átkarolta, és rájött, hogy nem is olyan rossz dolog ez. Átfogta a férfi derekát, érezte izmos hátát és hasát. Egész testével hozzásimult. Az Alexből sugárzó melegség valami fantasztikus erotikus izgalmat ébresztett benne. – Utol tudjuk még ti mi7 – kiabált Alex fülébe, egy kissé felemelkedve az ülésről. – Remélem, hercegnőm – üvöltött vissza Alex. – Nagyon remélem. Egy ideig pedig úgy tűnt, hogy nyomát vesztették Alvareznek. Fél óra múlva azonban feltűnt a távolban a piros Jaguár. Gondosan meghagyva a követési távolságot, behajtottak Dijonba. A városi forgalom se volt jobb, mint amit maguk mögött hagytak, de legalább nem száguldottak olyan iszonyú sebességgel. Egyszer, ahogy megálltak egy lámpánál, melléjük fordult egy újabb típusú motorkerékpár. Kate odanézett és tátva maradt a szája. Nem tudta levenni szemét a motoron ülő párról. – Alex – suttogta. – De furcsa emberek járnak itt motorral! Minket bámulnak… Azt akarják, hogy csatlakozzunk a bandájukhoz? Alex kuncogott, és Kate látta, hogy ő is oldalra fordítja fejét. A motoron ülő lány haja furcsa csomókban meredezett az égnek, rojtosra szaggatott, combig érő pólót, hosszú szárú, feszes bőrcsizmát viselt. A kettő között semmit. Furcsa frizurája ellenére a lány szép volt. Akár fotómodell is lehetett volna. Alex az illendőnél talán egy kicsit tovább tanulmányozta a lány lábait, aztán elfordulva csak annyit mondott: – Klassz motor! A motoros lány továbbra is leplezetlen érdeklődéssel bámulta kettőjüket. Aztán fejévei Alex felé bökött és azt kérdezte franciául: – A tiéd? Kate habozott, aztán vállat vont és azt mondta: – Oui. A lány válaszát nem értette pontosan, de a mozdulata világosan jelezte, hogy mit gondol: – Hű, de jó hapsid van!
Kate mosolygott, aztán megnézte a fiút, akire a lány szinte rátapadt. A fiúnak kopaszra volt nyírva a feje, csak a füle mögött kunkorodott föl egy vékony tincs. Olyan póló volt rajta, mint a lányon, de jobban betakarta. – A tiéd? – kérdezte most Kate franciául. A lány vidáman felnevetett, olyan arcot vágott, mintha azt mondaná: – Nem nagy szám, de az enyém… – aztán azt mondta: – Oui. Amikor a közlekedési lámpa váltott, a motorok eltávolodtak egymástól. Kate búcsút intett a sötét szemű szépségnek, mindketten elnevették magukat, hogy olyan jól megértették egymást. Dijon után kanyargós mellékutakon haladtak. A forgalom gyérebb lett, de az út felszíne egyenetlenebb, és Kate feneke megérzett minden göröngyöt. A táj továbbra is szép volt. Nem minden Franciaországba érkező turista lát ennyi érdekeset. Bár nagyon is tisztában volt azzal, micsoda szerencsében van része, Kate egy idő után amiatt kezdett aggódni, hogy a lábai egy életre meggörbülnek. Valószínűleg én leszek az egyetlen, aki a combja belső felére szerzett tyúkszemekkel hagyja el az országot, gondolta lemondóan. Hirtelen felértek egy domb tetejére, és egyenest egy falucska közepén találták magukat. Alex lassított és kanyarogva kerülgette az utcát eltorlaszoló teherautókat és szekereket. – Biztosan vásár van – szólt hátra a válla fölött. Ki akarta kerülni a tömeget, de egyszerre csak álarcos, jelmezes, vidám társaságba csöppentek. – Mi történik itt? – kérdezte Kate és tágra nyílt szemmel bámulta a motorjuk előtt álldogáló, feldíszített szamarat. Alex visszanézett, szemében jókedv szikrázott. – Ha nem tévedek, egy felvonulásba csöppentünk bele. Kate izgatottan nézett körül, mindenütt hullámzott a tömeg. Közvetlenül mögöttük egy iskolai zenekar játszott. A szamár előtt egy lovas szekérről gyerekek integettek. A felvonulás célpontja egy négyszögletes főtér volt, ahol egymás mellett álltak a színes krepp-papírral díszített bódék, kínálva a világ mindenfajta ételét-italát. Kate hátrafordult és láthatta, hogy az utcát teljesen eltorlaszolja mögöttük a zenekar és kísérete. Nincs kiút. Alex is a terepet szemlélte. Kis idő múlva megvonta a vállát és Kate-hez fordult. – Gyere, hercegnőm – nevetett. – Ünnepeljünk mi is. Ahogy leszálltak a motorról, mindenhonnan ételt és italt nyújtottak feléjük. Az elkövetkező fél órában ettek és ittak, ismeretlen emberek hátát paskolták, új ab és újabb tósztokra emelték a poharaikat, köszöntötték a falucska barátságos lakóit. Kate végül Alexhez hajolt. – Tulajdonképpen mit ünnepelünk? – suttogta. – Ki tudja? – válaszolt Alex, és fél karjával átölelte a lányt. – Lehet, hogy valamelyik szent névnapját vagy egy különösen jó termés évfordulóját. Egy idősebb férfi lépett oda Kate-hez, és halkan mondott neki valamit franciául. A lány kérdő pillantást vetett Alexre. – Táncolni hív – mosolygott Alex.
Kate kislányosan meghajtotta magát, és tovalebbent a meglepően jó mozgású helybéli férfiú karján. Fogalma sem volt, miféle táncról van szó, de nagyon igyekezett, hogy ne valljon szégyent. Kacagva, lihegve tért vissza Alexhez, aki rögtön vitte a következő fordulóra. A táncosok és a nézők mind úgy viselkedtek, mintha nagy tisztesség érné őket azzal, hogy az idegen pár részt vesz az ő mulatozásukon. Biztatóan integettek, kiáltoztak feléjük. – Van valami fogalmad róla, hogy miféle tánc ez? –kérdezte Kate, mialatt körbeforogtak. – A leghalványabb elképzelésem sincs – válaszolt Alex gondtalan vigyorral. – De a franciák mindig értékelték a bátorságot. – Alex, egészen megfeledkeztem Alvarezről. Most hogy érjük utol? Már biztosan félországnyi távolságban jár előttünk. – Odanézz! – nevetett Alex. Kate körbecsavargatta a nyakát, de csak ünneplő falusiakat látott. Amikor azonban a tömeg egy pillanatra szétvált, megpillantotta a piros Jaguárt. Kormánya mögött egy sötét hajú férfi ült, arcának jó részét napszemüveg takarta, de így is látszott, hogy bosszús az ábrázata, türelmetlen; egyfolytában a műszerfalon dobolt ujjaival. Kate elfordult, meg is ijedt egy kicsit, de amikor látta, milyen elégedettség ül ki Alex arcára, felnevetett, és megint a táncra figyelt. A nap már alacsonyan járt, amikor a tömeg lassan oszladozni kezdett, és továbbindulhattak. Kate most örült csak igazán Alex szarvasbőr kabátjának, mert ugyancsak hasznát vette a szeles országúton. Már teljesen ki volt merülve, és azt hitte, hogy sose lesz vége az utazásnak, amikor Alex lassított, és leállt az út szélén. – Ez az. Kate felemelte fejét szokásos pihenőhelyéről, Alex válláról. Egy domb tetején álltak, ki tudja, hol, körülöttük a zöld vidék. Még egy ösvényt sem látott a közelben. Már éppen azon volt, hogy megkérdi Alexet, mit is ért azon, hogy „ez az”, amikor észrevette a piros Jaguárt. A kocsi letért az útról, és egy hosszú, murvával felszórt ösvényen gurult tovább. Most tűnt föl Kate-nek, hogy a láthatár szélén egy kastély áll, egy igazi francia cháteau. Alatta smaragdzöld folyócska csordogált, fehér falai szikráztak a lemenő nap sugaraiban. Még az előírásos kis tornyocskák sem hiányoztak róla. Kate lelkesülten fordult Alexhez, aki egy csöppet sem osztozott érzéseiben. Homlokát ráncolta, szemében kemény, hideg fény villogott. – Mi a baj? – kérdezte Kate izgatottan. – Jártál már itt? Alex kurtán biccentett. – Együtt jártam iskolába Charles Sausat-val, a kastély gazdájával – mormogta tétován, de látszott rajta, hogy a gondolatai másutt járnak. – Wisconsinban járt iskolába? – kérdezte Kate hitetlenkedve. Alex felsóhajtott. – Mindent elmagyarázok, amint Párizsba érünk. A lényeg az, hogy egy csomó emberrel beszéltem, akik Tonyval és velem jártak egyetemre, köztük Charles-lal is. Megemlítettem neki Alvarezt, de azt állította, hogy nem ismeri.
Miért beszélt Alex a régi egyetemi társaival? – morfondírozott Kate. Egyre kíváncsibb lett az ügyre. A férfi azt mondta, hogy majd Párizsban megmagyarázza… Párizsban? – Miért megyünk Párizsba? – Az egyik barátomnak van ott egy lakása. Nála megszánhatunk, amíg kisütjük, mit lehet csinálni. Kate-nek tetszett, hogy Alex vele is számol, amikor a haditervéről beszél, mintha számítana az ő segítségére is. Alex megfordította a motort és visszamentek az autópálya kijáratához, és északkeletre, Párizs felé fordultak. Már sötét volt, mire megérkeztek céljukhoz, egy párizsi elővárosba, Kate félig aludt. Alex leállította a motort, lesegítette róla Kate-et és megindult vele felfelé a lépcsőn, a kis téglaház második emeletére. – Ki vagy merülve – szólalt meg Alex aggódva. – Nem vészes. Háromnapi alvás vagy egy pohár whisky rögtön magamhoz térít. De miből gondolod, hogy a barátod csak arra vágyik, hogy nála lakjunk? –kíváncsiskodott Kate. – Pete rendes srác. – Kicsit furcsa, nem, hogy egy párizsit Pete-nek hívnak. – Az az igazság, hogy angol, és a valódi neve Neville Petrie, de azt hiszem, hogy az az ember, aki utoljára Neville-nek szólította, még mindig lábadozik. – Mintha az előbb azt mondtad volna, hogy Pete rendes srác… – Csak a nevére kényes. Látnod kellett volna, milyen volt az iskolában. Tiszta őrült. A szülei azt akarták, hogy Oxfordba menjen, de ő ragaszkodott ahhoz, a szabadsághoz, amit Franciaországban talál meg az ember – mosolygott Alex. – Azt hiszem, akkor nyújtotta a legkiválóbb teljesítményt, amikor végzősök voltunk. Farsangi álarcban tört be az ötórai teára, és halálra rémítette az egész tanszéket. – Már alig várom, hogy megismerhessem. – Azóta azért lecsillapodott – biztatta Alex, és becsengetett. Kívülről a ház leginkább sivárnak tűnt. De a feltáruló ajtóból Kate fényűzően berendezett lakást pillantott meg. A házigazda Alex nyakába ugrott és agyba-főbe dögönyözte. – Pete – szólalt meg végül Alex és nevetve Kate felé fordult. – Ez itt Kate Sullivan, és szeretnénk valahol álomra hajtani a fejünket. – Katy, aranyom – kiáltott fel a sovány, elegáns férfi, és a lányt még nagyobb lelkesedéssel kezdte ölelgetni, mint a barátját. – Az én házam a te házad is. Az én ágyam a te ágyad. – Szemöldökét fölvonva végigmérte, majd hozzátette. – Ha jobban belegondolok, a testem is a tiéd. Úgyhogy, ha ráunsz erre a vademberre, ne feledkezz meg rólam. – Feltétlenül – nyögte Kate zavarában. Míg Pete az ajtót csukta mögöttük, Kate odasúgta Alexnek. – Ennyire lecsillapodott? Milyen kár, hogy nem láttam fénykorában! – Mint látjátok – mutatott Pete az előszobafal mellett sorakozó sertésbőr bőröndökre –, éppen indulóban voltam, úgyhogy tiétek a terep. Nagyon bizalmas bevetésre indulok Marseille-be. A nő férje tisztviselő a városházán. Azt se bánná, ha a felesége egy egész tűzoltóbridágot kipróbálna, de az asszonyka szereti a titokzatosságot.
Mialatt Alex segített a bőröndöket kivinni, Kate terepszemlét tartott a tágas nappaliban. A berendezés olyan volt, mint a gazdája, elegáns és egy kicsit különc. – Tudod, ha alaposabban megismered, Pete igazán rendes, megbízható ember – szólalt meg Kate háta mögött hirtelen Alex. – Tudtad, hogy épp őrá gondolok? – kérdezte Kate kíváncsian. – Nem, nem tudtam – válaszolt Alex vállat vonva. – Csak azt szeretném, ha megkedvelnéd a barátaimat. – Már meg is kedveltem – kiáltott fel Kate őszinte lelkesedéssel. – Nemcsak a szájával mosolyog, hanem a szemével is. Ez tetszik. – Felsóhajtott. – A jövő évi fizetésemet is odaadnám most egy meleg fürdőért, de legelőször is fel kell hívnom Heathert. – Nekem is kell néhány helyre telefonálnom, de az még várhat – nyugtatta meg Alex a lányt, és megfordult. – Amíg te telefonálsz, megnézem, hogy tényleg van-e kaja a hűtőben – szólt vissza. Kate igyekezett gyorsan letudni a telefont. Amint szóhoz jutott Heather méltatlankodó szóáradatától, megnyugtatta, hogy minden rendben van. Alex még mindig a konyhában tett-vett. – Heather meg van győződve arról, hogy hamarosan a diliházban kötök ki – újságolta Kate boldogan. – Ragaszkodott hozzá, hogy elmesélje az összes, rólad keringő pletykát. Alex felvonta a szemöldökét és csodálkozva kérdezte: – Na, és hallottál valami érdekeset? Kate megrázta a fejét. – Csak a szokásosakat. Rossz nők, dorbézolás, titokzatos nőügyek. – Titokzatos nőügyek? – vigyorgott Alex. – És tudott részleteket is? Lehet, hogy egyszer majd szükségem lesz rá az önéletrajzomhoz. Kate nevetett. – Ugye Pete azt mondta, hogy érezzük magunkat otthon? Akkor azzal kezdem, hogy megszállom a fürdőszobát. Azt hiszem, hogy néhány bogár a szénából hozzám disszidált. Alex szeretett volna a lány után menni, de tudta, hogy még dolga van. Leemelte a falra szerelt piros telefont, és felhívta monte-carlói otthoni számát. Idegesen dobolt ujjával, amíg a hívás kicsengett. Ahogy Paul hangját meghallotta, gyorsan és tömören közölte vele, mit derítettek fel eddig Kate-tel, majd szótlanul hallgatta Fault, aki beszámolt az ottani fejleményekről. Beszélgetésük rövid volt, és Alex épp készült letenni a kagylót, amikor Paul azt kérdezte: – Még mindig odavagy, főnök? Alexnek nem kellett megkérdeznie a barátját, mire is gondol. – Már nem egyszerűen odavagyok. Ő az igazi, Paul. És még ha meg is kellene kötöznöm, akkor is hazaviszem magammal Wisconsinba. Paul felnevetett. – Azt hittem, már sose érem meg. Alex letette a telefont, egy ideig mozdulatlanul állt, aztán megrázta a fejét és ismét tárcsázni kezdett… * Kate kilépett a fürdőkádból, és egy vastag fürdőlepedőt csavart vizes
testére. Pete fürdőszobája majdnem olyan tágas volt, mint a hálószobája. A forró víz kiáztatta belőle a fáradtságot és elgyötört teste sajgását. Kate harcra késznek érezte magát. A rézfogasról leemelt egy ízléstelen, bőrszínű fürdőköpenyt, belebújt és visszament a konyhába. A nyitott ajtóból meglátta Alexet. Szemmel láthatóan ő is túljutott már a fürdésen, mert sötét haja vizes volt, lába meztelen. Márkás zöld farmer volt rajta és fekete póló, amelynek hátára kézírással valami francia nyelvű trágár szöveg volt festve. Alex végignézett magán, aztán a lány bársony köpenyén, és szomorúan megrázta a fejét. – Csak ízlésre nem tudták megtanítani Pete-et az iskolában. Ez az egyetlen… – Az asztal felé intett, amelyre már kikészítette a szendvicsnek valót. – Nem vagy éhes? Kate megrázta a fejét és leült az asztalhoz. – Azon a falusi ünnepen annyit zabáltam, hogy több napra is elég, de te ne zavartasd magad. – Meghívtak egy estélyre – nyögte ki Alex csillogó szemmel. Kate-nek elakadt a lélegzete. – Felhívtad Sauset-t? – kérdezte. Alex bólintott. – Nagyon örült a hangomnak. Persze amikor mindenáron találkozni akartam vele, már nem volt olyan lelkes. Ennek ellenére meghívott holnap estére. Alex homlokát aggodalmas ráncok barázdálták, pillantása komorrá vált. Valami nagyon aggasztja, állapította meg Kate. Talán már meg is feledkezett róla, hogy ő is ott van. – Tony ma felhívta Pault. Újabb levelet kapott – szólalt meg váratlanul Alex a székén fészkelődve. – Ez a második levél, amit postán kap, az összes előzőt Alvarez adta át. Ezt mindig is furcsának találtam. Mintha valaki örömét lelné abban, ha szemtanú mondja el, hogyan fogadja Tony a fenyegetést. Tony és én szobatársak voltunk az iskolában – tette még hozzá. – Az egyetemen? – Az egyetemen. Pete-tel együtt hármasban béreltünk egy lakást, de most még azelőttről beszéltem. – Nagyot sóhajtott. – Alaposan vissza kell mennem az időben ahhoz, hogy mindent megérts. A nagyapámat Francois Denoisel Delanore-nak hívták. A megboldogult Nuit grófnak volt a testvére. – Elmosolyodott. – Ahogy szokták mondani, ő volt a család fekete báránya. 1912-ben kivándorolt Amerikába, épp csak annyi pénzzel, hogy éhen ne haljon. Aztán 1916-ban, 25 éves korában, megismerkedett a nagyanyámmal, és feleségül vette. Két év múlva megszületett a fia, és még időben vonult be, hogy meghaljon az első világháborúban. Emlékszem, a nagyanyám mindig emlegette, milyen nagy hős volt a nagyapám, és hogy életét adta azért az országért, amely befogadta őt. – Alex elvigyorodott. – Amikor a nagymama meghalt, apám elmondta, hogy az öreg egy csomó féltékeny férj elől menekült Belgiumból, és egy kocsmai verekedésben halt meg. No de nem számít. A nagyi mindvégig abban a hitben élt, hogy hős volt.
Alex felbontott egy dobozos sört, s egy hajtásra kiitta. – Amikor 12 éves lettem, az öreg gróf már ugyancsak idősecske volt, és ahogy szokták mondani, nevét nem tudta kire örökíteni. Mivel apám tízéves koromban meghalt, Nuit gróf anyámmal lépett érintkezésbe. Meggyőzte, hogy mivel bármelyik percben rám szakadhat a rang és a cím, megfelelő neveltetésben kell részesítenie, és rendes iskolába járatnia. Alex felkapott egy szelet sonkát és beleharapott. – Senki sem gondolta, hogy ilyen sokáig él majd az öreg, de ettől függetlenül, számára a rendes iskola mindenképpen európai iskolát jelentett. Így kerültem Franciaországba, egy bentlakásos kollégiumba. Ott találkoztam Tonyval. A papája angol volt, de az anyja francia, aki ugyancsak ragaszkodott ahhoz, hogy fia francia iskolába járjon. Nem volt rossz az iskola, de el tudod képzelni, hogy érezheti magát egy 12 éves kölyök, aki sosem járt még Wisconsinon túl? Elmosolyodott, de arca szomorú maradt. – Nagyon szerencsétlennek éreztem magam. Tony csak két évvel volt idősebb nálam, de az angol gyerekeket önállóságra nevelik. Ő vett pártfogásába. Megtanított arra, hogyan vigyázzak magamra, hogy be ne törjék folyton a fejemet. Ő lett a bátyám, a barátom, sőt apám helyett az apám. Ő volt az, aki kihozott egy francia börtönből 14 éves koromban – tette hozzá Alex mosolyogva. – Ez az a börtön, ami nem számít? – kapcsolt hirtelen Kate. – Végül is mi történt? – kérdezte. – Ahogy most visszagondolok rá, olyan, mintha nem is velem történt volna. Az a bolond ötletem támadt, hogy bajt csinálok, és akkor az anyám talán megengedi, hogy hazamenjek. Úgyhogy elemeltem egy órát. Tony járt közben az apjánál, hogy fizesse le értem az óvadékot, és semmi nyoma ne maradjon az ügynek. Látod, rengeteg mindennel tartozom neki – nézett a férfi Kate-re. Kate bólintott, Alex az a fajta ember, aki megfizeti az adósságát, bármibe kerül is neki. – Később mindketten egy olyan iskolában folytattuk a tanulmányainkat, amit grande école-nak hívnak a franciák – folytatta Alex. – Nem tudom, hogy mondják angolul, Amerikában nincs ilyesmi. Ez a főiskola vagy egyetem képezi ki a magas beosztású állami hivatalnokokat, katonai vezetőket, az ipar és a kereskedelem vezetőit… szóval a nagykutyákat. A jelentkezőknek csak egy tizede szokott megfelelni a felvételi vizsgán. Alex tartást változtatott a széken, aztán váratlanul felállt és kezdte leszedni az asztalt. – Bármennyire furcsa – folytatta Alex –, ebben az intézményben ismerkedtünk össze Pete-tel és Charles-lal. Nekem, érdekes, soha semmi bajom nem volt Charles-lal. Csak olyan furcsa volt. Sose tartott velünk, nem sportolt, nem járt bulikra. Néha már abban is kételkedtem, él-e egyáltalán. Csak gonosz irigységgel nézte a többieket. Alex vállat vont. Közben az utolsó dobozt is visszatette a hűtőszekrénybe. – Ez minden, amit Charles-ról el tudok neked mondani. Ott volt ő is, de ennyi az egész. Halvány fogalmam sincs, miért csinálja ezt Tonyval. Az a történet, amire a zsaroló levelek utalnak, látszólag semmilyen kapcsolatban nem áll Charles-lal. Csak Tonyt és azt a lányt érinti.
Alex még egy sört vett ki a hűtőből, és nagyot kortyolt belőle, mielőtt folytatta volna. – Helene-nek hívták. Rövid, sötét haja volt. Az ember első pillantásra azt hihette, hogy egy vásott kisfiúval van dolga. Be kell vallanom, először én is bele voltam esve egy kicsit… de aztán kiismertem. Alex megrázta a fejét. – Még most sem értem, hogy csavarhatta el annyira Tony fejét. Már el voltak jegyezve, de Helene a pénztárcájában hordta a gyűrűt, és csak akkor húzta fel, ha Tony-val volt. – Mással is randevúzott? – Mással? Egy egész hadsereggel, Egyszer még engem is a hálójába akart fogni. De Tony a barátom volt, és a puszta tény, hogy a barátomat akarja megcsalni, a szememben minden varázsától megfosztotta. El akartam mondani Tonynak, miket hallottam és láttam Helene-nel kapcsolatban, de aztán úgy éreztem, nem tartozik rám. El sem tudod képzelni, mennyire megbántam.. – Igazad volt – mondta Kate. – Ha ennyire bele volt bolondulva, nem is hitt volna neked. Csak törést okozott volna a kapcsolatotokban, és akkor vesztette volna el a legjobb barátját, amikor a legnagyobb szüksége volt rá. Alex mosolyogva hallgatta, ahogy Kate mentségeket keres számára. – Egyszer Helene azt mondta Tonynak, hogy teherbe esett. Tony majd megbolondult örömében. Imádta a gyerekeket, és ez azt is jelentette volna, hogy összeházasodnak. Alex arca egészen elkomorodott. – De Helene kijelentette, hogy nem akarja megtartani a gyereket és nem akar hozzámenni Tonyhoz. Csak annyi pénzt akart, hogy kifizethesse az abortuszt. Legszívesebben megöltem volna. Hogy még csak meg sem próbálta megkönnyíteni a szakítást. Mintha élvezte volna, hogy fájdalmat okoz Tonynak. Csakhogy Tony nem volt hajlandó pénzt adni az abortuszra. Erre a lány is hangot váltott. Kedves lett és simulékony, a közös jövőjükről beszélt. Azt mondta, csak Tonyt akarta próbára tenni, hogy valóban szereti-e. – Alex felsóhajtott. – Magad is kitalálhatod, mi történt ezután. – A lány megint pénzt kért, de ezúttal valami más ürüggyel – nézett maga elé tűnődve Kate. – Igen, terhesgondozásra – bólintott Alex, és arcára kiült a felháborodás. – Hiszen mondhatta volna, hogy spontán elvetélt, vagy bármi. De ő nem. Másnap felhívta Tonyt, hogy most megy a nőgyógyászhoz elvetetni a gyereket, de ne izguljon, mert nem is tőle volt. Kate-nek elállt a lélegzete. – Nem is egy, hanem két csapás – suttogta, és szeméből könnyek buggyantak ki. – Egyszerre veszítette el a szerelmét és a gyerekét is. Alex bólintott. – Tony tombolt. Próbáltam fékezni, de hasztalan. Nem maradt más hátra, árnyékként kísértem, amíg végigjárta a várost, Helene után kutatva. Még azt sem tudta, melyik kerületből telefonált. Amikor nagy nehezen meggyőztem, hogy lehetetlen a lány nyomára akadnia, visszamentünk a lakására, és egész éjjel vártuk, hátha telefonál. Alex elhallgatott és Kate tudta, hogy nem az ő füleinek való, amit mondani készül
– A rendőrség másnap reggel nyolckor telefonált – folytatta a férfi csöndesen. – Helene táskájában megtalálták Tony telefonszámát. A lány meghalt. Elvérzett egy külvárosi szálláson. Egy ideig szótlanul ültek, csak egymásba simuló kezeik beszélgettek. Végül Kate szólalt meg. – De még mindig nem értem a zsarolást. A bűnös meglakolt és már halott. Miért jelent veszélyt Tony számára, ha valaki felmelegíti az ügyet? – Én is ezt próbáltam Tonynak magyarázni – bólintott Alex –, de a levelek őt okolják mindenért, a terhességért, az abortuszért és Helene haláláért is, pedig semmi köze hozzá. Kate elgondolkozva dörzsölte a homlokát. – Sokan tudták, hogy viszonya van Helene-nel? – A baráti körben? Mindenki tudott róla. De azt is, hogy Helene fűvelfával lefeküdt. Senki nem tartotta vétkesnek Tonyt a halálában. – Ezek szerint valaki mégiscsak annak tartotta, és még most is annak tartja. Az, a szándéka, hogy gyötrődést okozzon neki. – Alexre pillantott. – Ha az újságok is megírják, az éppen elég nagy botrány lesz. – Az ő világában meg sem kottyan egy újságcikk. Náluk mindennaposak a botrányok. Kate csodálkozó pillantást vetett a férfira. – Hallottál már Anthony Blakewellről? – kérdezte. – Anthony Blakewell… a Shakespeare-színész? Alex bólintott. – Nem a nyilvánosságtól fél. A feleségétől sem, mert rég elmondta már neki. Attól szenved, hogy a levelek szerzője azt állítja, bizonyítékai vannak arra vonatkozólag, hogy a gyermek mégis Tonyé volt. Tonynak és Dianenak nem lehetnek gyerekei. Azt hiszem, ezért szenved annyira az emléktől! – Pontosan mi áll azokban a levelekben? – Mindegyik azzal kezdődik, hogy Tonyt vádolja, aztán követeli, hogy Tony mondja le azt a szerződést, amit éppen meg akar kötni. Filmszerepet kínáltak neki. Ez azt jelentené, hogy Kaliforniába költözik, ami nagy változást hozna a pályáján. Tony nem mondhat le erről a lehetőségről. Egy megoldás van, hogy megtaláljuk a levelek szerzőjét. Alex összeráncolt homlokkal, görnyedt vállal ült a széken. – Az a feladatom, hogy tisztázzam, ki írja a leveleket. és rákényszerítsem a levélírót, hogy hagyja abba. – Az a feladatunk – javította ki Kate csendesen. – Igaz – bólintott Alex, és szeméből eltűnt a fáradtság. – Mondtam már, milyen jól áll neked Pete fürdőköpenye? Felállt, nyújtózott egyet. Kate tekintete rátapadt erős, izmos testére. Amikor Alex megfordult és észrevette milyen szemekkel figyeli a lány, felsóhajtott: – Azt hiszem, itt az ideje, hercegnőm, hogy megnézzük, ki hol alszik, Kate bólintott és szótlanul követte a férfit. Egyikük sem akarta bevallani, micsoda vágy feszül és növekszik egyre benne. Szinte izzott közöttük a levegő. – Melyiket választod, Pete hálószobáját, vagy a vendégszobát? – kérdezte Alex.
– Azt hiszem, inkább a vendégszobát, Pete-ből kinézem, hogy rejtett tükrök vannak az ágya felett. Alex felnevetett. – Én egyről sem tudok, de azért nincs kizárva. Kinyitott egy ajtót és betessékelte Kate-et egy szerény méretű, elegáns, halványkék és szürke berendezésű szobába, ami nem volt olyan hivalkodó, mint a lakás többi helyisége. A kis szaténtakaróval borított ágy szemmel láthatólag egyszemélyes volt. Félig lehunyt szemmel nézett a férfira. – Akkor viszontlátásra holnap reggel – mondta rekedten. Alex bólintott, aztán elindult kifelé, de megtorpant, hátrafordult és egyetlen mozdulattal magához húzta Kate-et. – Nagyon kockázatos a hálószobaajtóban csókolózni – suttogta rekedten – de nem tudom megvárni, amíg valami veszélytelenebb hely adódik. A lányhoz hajolt, először csak könnyű csókokat lehelt rá, de aztán elvesztette a fejét és szenvedélyét leleplező mohósággal tapadt a lány szájára. Kate meg sem próbált ellenállni a támadásnak. Egész nap erre a csókra várt – azóta, hogy reggel meglátta maga mellett a térdelő Alexet. Ajkai mohón szétnyíltak, nyelve megmozdult a férfi kutató nyelvének fogadására. Tegnap este még nem volt tisztában magával, mit érez a férfi iránt. Mára elmúlt a kétkedés és a habozás. Tudta, mit akar az élettől… Alexet. A csókjuk egyre szenvedélyesebbé vált, szinte eggyé olvadtak benne. Kate keze Alex pólója alá kúszott, tenyere alatt érezte a férfi izmos, erős hátát. Érintésétől Alex szinte reszketett, és Kate-en valami soha nem tapasztalt izgalom száguldott végig. Amikor Alex benyúlt a fürdőköpenye alá és érdes marka megemelte egyik mellét, Kate azt hitte, lángra gyúl a vére. Térdét megemelte, hogy combját még jobban a férfiéhoz szorítsa. Alex az ajtófélfának döntötte a lányt és szabad kezével a fenekét markolva vonta magához lázas izgalmában. Aztán hirtelen felegyenesedett, zihálva, reszkető kézzel simogatta a lány arcát. Tekintete Kate szemének lágy sugarába olvadt. – Ugye, most nem sürgetlek? – szólalt meg zihálva. – Nem – nevetett fel Kate, félig kábultan. – Helyes. – A szó olyan indulattal szakadt ki a férfiból, hogy Kate megremegett. Alex kézen fogta és a hálószoba felé vonszolta. – Úgy örülök, hogy nem vagy szégyenlős – szólalt meg Alex Kate gondolatait visszhangozva, miközben becsukta maga mögött az ajtót. – Mert nem tudom lassan és romantikusan csinálni. Most nem. Hiszen olyan régóta várok rád! – Két napja? – kérdezte Kate csöndes mosollyal. – Nem két napja – harminchét éve – vallotta be Alex fojtott hangon. – Egész életemben rád vártam, Kate. Mindig tudtam, hogy létezel valahol, csak azt nem tudtam, hol találok rád. – Mélyen felsóhajtott. – Ó, hercegnőm, annyi mindent el kell még mondanom neked. Mindenfélét vettem már neked. Ugye nem tartod hülyeségnek? Amikor egy szép porcelánt vagy tollrajzot láttam, nem tudtam otthagyni a boltban, megvettem, és azt mondtam magamban, ezt majd az a lány kapja.
– Nem – lehelte Kate. – Nem tartom hülyeségnek. Sőt azt hiszem, sosem hallottam ennél szebbet. – Lám, Alex azt mondta magáról, hogy nem romantikus alkat. Egyszer majd közli vele a tévedését. Majd egyszer. Alex egy székre dobta a pólóját, magához ölelte Kate-et, mintha annyi időre se tudna meglenni nélküle, amíg megszabadul maradék ruházatától. – Te is érzed, ugye?… – suttogta és széthúzta a lány fürdőköpenyét. Tenyere rácsusszant feszes mellbimbóira. – Te is érzed, hogy elkerülhetetlen… hogy együtt legyünk. A testünk ugyanúgy összeülik, mint a gondolkodásunk. Minden porcikánkkal egymásba kapcsolódunk. Kate felnyögött és megfeszített felsőtesttel simult a férfihoz, annyira vágyott rá, hogy forró bőrét a magáén érezze. Ahogy hozzádörgölőzött, úgy érezte, minden egyes érintésétől teste legközepéig érnek a gyönyör villamos kisülései. Kate köpenye már régen a padlóra csúszott, Alexet is segítette kibújni maradék ruhájából, úgy mentek az ágyhoz. Kate újból hallotta a férfi torkából feltörő nyögést, amikor ismét összeölelkeztek, és a hajtenger mindkettőjüket elborította. Alex Kate fölé hajolt, és összefüggéstelen szavakat mormolt a fülébe, amíg keze végigkalandozott egész testén. Nem úgy, mint a rutinos szeretőké, hanem mint aki új világot fedez fel. Az arcára kiülő öröm és csodálat izgatóbb volt Kate számára, mint valaha is gondolta; ő is ilyen leplezetlen örömmel fedezte fel a maga számára a férfi izmos, kemény testét. Csak amikor már nem tudták tovább elviselni az örömérzést, akkor olvadtak össze tüzes szenvedéllyel, kitörő gyönyörrel. Amikor a férfi keményen beléhatolt, Kate vadul tárta föl magát és testét hullámokban járta át a mindent elsöprő, kitörő kéj. A férfi hátába kapaszkodott és érezte, hogy ő is megvonaglik, a csúcsra jutva feloldódik. Hosszú percekig csak kapkodó lélegzésük zaja töltötte be a szobát. Aztán, amikor összefonódó testük kezdett lecsillapodni, fejük is kitisztult, újra megszólaltak. Csöndesen beszélgettek az életükről, a szerel műkről, magukról, mindarról amiről még másnak soha nem beszéltek… 8. Katy kidugta a fejét a függönynyíláson. Alex kényelmesen elterpeszkedve üldögélt a ruhaszalon elegáns, virágos kanapéján. A lány a manökenek vonaglását kifigurázva közeledett felé. de a férfi csak akkor vette észre, amikor egészen odaért. Kate-en smaragdzöld szaténbricsesz, habkönnyű, buggyos ujjú, halványlila blúz és egy hetyke, csatos zöld kalap volt, amelynek csöpp kis fátyla épp csak a szemét takarta. Alex tetőtől talpig végigmérte a feltűnő öltözékben, aztán kijelentette: – Ezt muszáj megvenni, hercegnőm! Alex intett a figyelmesen várakozó eladónőnek, de Kate a háta mögül izgatottan nemet mutatott az asszonynak. Hiszen már kiválasztották, milyen ruhát vesz fel ma este. Egy tompazöld, testhez álló, földig érő selyemruhát, amelyet egy kis boltban pillantottak s vásároltak meg. Az ujjatlan felsőrész deréktól fel egész a
nyakáig gyöngygombokkal záródott, úgyhogy viselőjétől függött, mennyire illedelmes vagy kihívó. A ruha a kiegészítőkkel a bérelt Renault csomagtartójában pihent már, mellette Alex ugyancsak frissen vásárolt holmija. Most már csak bolondoztak. Párizsban egész más volt a vásárlás, mint eddig bárhol. Kate tudta, hogy úgy viselkednek, mint két rakoncátlan gyerek, de most nem bánt semmit. Egész életében azt hallotta, hogy Párizs a szerelmesek városa, és most Alex és ő ezt ki is próbálta. A férfiak nem szeretnek bevásárolni, gondolta mindig Kate, de Alex szerette a kalapokat… És szerette nézni, amint Kate felpróbálja őket. Ezért hát Kate kalapokat próbált. Több tucatot. Egy életre szóló mennyiségben. Fölpróbált olyat, amely egy repülő csészealjra emlékeztetett, és a karimája valószínűleg egész szülővárosát árnyékba borította volna; és fölpróbált teáscsésze méretűeket is. A tollasok után a gyöngyösök következtek, majd botrányosak, végül az illedelmesek. És Kate illegette-billegette magát a hahotázó Alex előtt, aki, bármit próbált is fel Kate, meg akarta venni. Egy idő után Kate rájött, hogy hiábavaló vitatkozni vele, és – mint az előbb is – amíg a férfi hátat fordított, visszamondta a rendelést. Miután visszabújt a ruhájába, Kate kivonszolta gyorsan Alexet az üzletből, nehogy rájöjjön, hogy a bricsesz a boltban maradt, Kate már épp elég holmit vásárolt az elkövetkező néhány napra, és nem fogadta el, hogy a férfi költsön rá. Alex viszont sehogy sem akarta megérteni, miért utasítja vissza Kate az ő ajándékait, amikor olyan természetességgel elfogadta a testét és a barátságát. Csakhogy Kate mostanáig mindig a maga ura volt és senki sem fizetett helyette; makacsul ragaszkodott hát a megszokáshoz. Az igazat megvallva Alexszel szemben cseppet sem volt könnyű ragaszkodni az embernek az elhatározásához. Erre gondolt Kate, miközben Sauset estélyére készülődött. Amikor Alex szerelmes tekintetével ránézett, Kate úgy érezte, menten elolvad. Volt valami Alex pillantásában, valami egészen ártatlan. Mint amikor a gyermek rácsodálkozik egy lepkére. Kate azt hitte, szétpattan a szíve a szerelemtől, amikor tekintetük összefonódott. Igen, szerelmes volt Alexbe, beleszeretett. Erre már akkor rádöbbent, mielőtt szeretkeztek volna. Talán ott valahol, a Monte-Carlo fölötti vad utakon, vagy azon a nevetséges motoron, vagy talán a fészerben, a nyaláb szénán. Egészen átjárta a csodálatos érzés. A fürdőszoba tükrében észrevette, hogy csillog a szeme. Eligazított egy arcába hulló engedetlen tincset, és halvány, alig látható rúzzsal húzta ki a száját. Még egy utolsó simítás a haján, aztán a táskáját a kezébe vette, és már ki is lépett az öltözőszobából. Ahogy Alex felé fordult, gyökeret vert a lába. Most látta először estélyi öltönyben, és a látványtól a lélegzete is elakadt. Mint egy indián isten, gondolta Kate, és tekintete valósággal itta a már ismerős vonásokat. – Gyönyörű vagy – szaladt ki a száján, és ahogy ismét a férfi szemébe nézett, valami olyat látott, amitől rögtön a karjaiba vetette magát.
– A férfiakra nem szokták azt mondani, hogy gyönyörű – hárította el a bókot Alex kiszáradt torokkal. – Én csak lélegzetelállítóan jóképű vagyok, a gyönyörű te vagy! Lehajolt Kate-hez, hogy megcsókolja, és így Kate nem tudott már vitatkozni. – Sajnos el kell mennünk erre az izére – suttogta Alex, és lehelete Kate nyakát csiklandozta. A lány fenekét megmarkolva húzta magához egyre közelebb. – Sajnos – lihegte Kate, és érezte, hogy a férfi kezei még szorosabban fogják. Alex zihálva szedte a levegőt. – Minél gyorsabban túlesünk rajta, annál gyorsabban hazajöhetünk – szólt, és Kate-et karjánál fogva a nappali felé vezette. – Menjünk – mondta komoran. – Essünk túl rajta. A bejárati ajtóban Alex hirtelen megállt, és valamit kivett a kabátzsebéből. Kate felé nyújtotta. – Mi ez? – kérdezte Kate a kis fekete hengerre pillantva, – Mini zseblámpa… – Értem. – Kate elvette az aprócska tárgyat és csodálkozva bámult Alexre. – Szerinted tudnom kell, hogy mire jó egy zseblámpa egy estélyen? Alex nevetett az óvatos fogalmazáson. – Arra az esetre, ha sikerülne egy kicsit körülszimatolni. – Körülszimatolni? – értetlenkedett Kate. Aztán izgatottan felragyogott a szeme. – Úgy érted, hogy én is segíthetek? Alex magához húzta a lányt, és vállát átkarolva megindult vele a bejárathoz. – Az üldözéses verseny kezdete óta velem vagy – kezdte. – Gondolom, ott akarsz lenni a leszámolásnál is. – Jaj, ne használj ilyen rémes szavakat – mondta Kate, és arcát a férfi fodros selyemingéhez szorította. – Mindenesetre köszönöm, mert ez azt jelenti, hogy bízol bennem. Alex elmosolyodott. Amikor kiléptek a lakásból, csak annyit mondott csöndesen: – Egypercnyi habozás nélkül rád bíznám az életemet, hercegnőm! Beültek a bérelt Renault-ba és Kate retikülje aljára rejtette a lapos kis zseblámpát. Igyekezett az előttük álló estére összpontosítani, de egyre a férfi szavai jártak a fejében. Alex megbízik benne! Rábírná az életét is. De hiszen éppen az ilyenfajta kapcsolatoktól tartott eddig. Kate elmosolyodott. Azt sem bánta, hogy Evan minden jóslata beválik. Ha legközelebb találkoznak, visz valami ajándékot Heather férjének. Teljesen igaza volt. Alex többet adott, mint eddig bárki is, viszonzásul pedig ő, Kate is mindent odaadott. Néhány perccel később, amikor Kate felnézett, meglepetve látta, hogy megérkeztek a kastélyhoz. Idegesen simított végig az estélyi ruháján, miközben Alex a kocsival a hosszú felhajtom kanyarodott. Kate egy csöppet sem volt ideges, amikor az estélyi ruhát vásárolták. Sőt még akkor sem, amikor az arcát készítette ki. De most, hogy megérkeztek a tett színhelyére, a gyomra görcsbe rándult. Araikor beléptek a tágas, márványborítású előcsarnokba, úgy érezte, mindenki a kis arany retiküljére mered.
Beléptek egy széles, nyitott ajtón, és elöntötte őket a zsongó társalgás és a zene lüktetése. A kastély nagyterme zsúfolásig telve, és bárki mellett elment, Kate rámosolygott, hogy valódi vendégnek tűnjön. Alex körbenézett, Sauset-t kereste, de ebben a faltól falig érő embertömegben lehetetlen volt egyetlen személyt is felismerni. Alex Kate-re pillantott. Egek, de csinos! Majdnem annyira, mint amikor reggel, ébredés után meglátta. Egy pillanatra, de csak egy pillanatra azt hitte, álmodta az egészet. A lány hozzásimuló meleg teste rögtön meggyőzte arról, hogy valóság, amit lát. Alex igyekezett a feladatára összpontosítani. – Hercegnőm – hajolt oda Kate-hez – elmegyek és megkeresem a házigazdát. Maradj itt ennél a kárpitnál, hogy megtaláljalak visszajövet. – És mi a feladatom addig? – kérdezte Kate némi szorongással. Alex elmosolyodott. – Hát mit szokott az ember egy estélyen csinálni? Nevet az ostoba vicceken, és megbámulja a vendégek fölaggatott ékszereit. A legapróbb részletekig megtárgyalja a divatos fogyókúrákat, betegségeket és hegyi üdülőket… Mit keresel? – kérdezte, mert a lány kinyitotta a táskáját és kutatni kezdett benne. – Noteszt és tollat – válaszolta a lány szárazon. – Azt hiszem, ajánlatos lesz jegyzetelnem. Alex felnevetett és egy gyors puszit nyomott az orrára. – Viselkedj úgy, ahogy szoktál. Mindjárt jövök. A férfi a csoportosuló embertömeget kerülgetve vágott át a termen, és néha-néha hátralesett, hogy megnézze, mire megy Kate. Még nem járt messze, araikor a lányra máris lecsapott egy ismert divattervező, akivel Alex már többször találkozott. Szegény Kate! A világ egyik legunalmasabb pasasát fogta ki! Ismét előrepillantott, és megdermedve vette észre, hogy a házigazda egy tőle jobbra álldogáló csoport közepén áll. A másodperc egy töredékéig Sauset vonásai megkeményedtek, aztán nyájas mosoly öntötte el. – Alexandre! – kiáltott fel és már nyújtotta is a kezét. – De örülök, hogy el tudtál jönni! Nagyszerű, hogy megint láthatlak! Bemutatta Alexet a többieknek, miközben a szeme sarkából a férfit figyelte. Nem kétséges, Sauset aggódik valamiért. Volt valami feszültség magára erőltetett barátságos modora mögött. – Milyen jól nézel ki, Charles – szólalt meg Alex, amikor szünet állt be a társalgásban. – De te is, Alex! Vagy szólítsalak inkább Nuit grófjának? – viszonozta az udvariasságot Charles. – Még barnább vagy, mint az egyetemen. Mindig is úgy éreztem, hogy te a bennszülöttek közé tartozol – tette hozzá és felnevetett, mintha valami pompás viccet sütött volna el. – De azért annyira nem voltál vadember, hogy elriasztottad volna a szépnem számos képviselőjét. Kíváncsian körülnézett. – Azt hittem, elhozod a barátnődet. Egyedül jöttél? – Nem – válaszolt Alex és megfigyelte, hogy Charles homlokán izzadság gyöngyözik. –- Egy egészen különleges hölggyel jöttem. A terem túlsó végében vár.
– Hát hozd ide – lelkendezett Charles. – Feltétlenül meg akarom ismerni azt az egészen különleges hölgyet. Alex mereven bólintott és elindult. Amikor úgy vélte, a tömeg eltakarja már, megállt egy cserepes pálma mellett, hogy megfigyelje Sauset-t. Mi baja lehet ennek Tonyval? Miért akar rosszat neki? Alex visszagondolt a közös iskolaévekre, de emlékeiben semmi olyasmit nem talált, ami magyarázatot adhatott volna a mostani fejleményekre. Amennyire tudja, Charles még csak nem is ismerte Helene t. Kate lassan sodródott a vidám tömegben, tekintetével körbepásztázta a helyiséget Nagyon remélte, hogy hamarosan találkozik Alexszel, mert nem volt hajlandó az egész estét azzal a kullanccsal átbeszélgetni. Egyszer csak meglátta Alexet és a pálma másik oldalához lépett. Széthajtotta az ágakat, közelebb hajolt és rekedten megszólalt: – Hé, szépfiú, aggyá’ tüzet. Alex felkapta a fejét és a levelek között rámosolygott. – Szia, hercegnőm. Éppen érted jövök. – Persze, hogyne – mormogta Kate savanyúan. – Mondhatom, ideje volt már. A piszkos ügyeidbe belementem, de arról nem volt szó, hogy halálra untatnak. – Untattak? – húzta fel Alex sűrű szemöldökét, – Mario híres a szellemességéről. – Az az ember két értelmes szót nem tud mondani. Keresztbe áll tőle a szemem – erősítgette Kate. Aztán kíváncsian felnézett Alexre. – Na, és te mit derítettél ki? Sauset a mi emberünk? – Semmit sem derít ttem ki – mormogta Alex. – De azt hiszem, tényleg ő a „tettes”. Meg akar ismerni téged. – Ezt most bóknak vegyem? – kérdezte Kate, miközben együtt elindultak Sauset-ék felé. – Amíg elvoltál, tettem néhány felfedezést – mosolygott a férfira. – Na, és mire jutottál? – kíváncsiskodott Alex. – Rájöttem, hogy nem tudok se franciául, se olaszul, valamint szuahéliül sem. Ki akartam kérdezni a szobalányt, de folyton a vécé felé terelt. Ott pedig az a fejedelmi külsejű, sötét arcú férfi tíz percen át úgy vizsgált, mint vegyész a kémcsövét. Alex vigyorgott, aztán váratlanul erősen megszorította Kate karhát. – Ott van Alvarez – mondta fejével egy férfi felé bökve, aki éppen egy pohár pezsgőt vett le egy arra haladó pincér tálcájáról. Kate most először láthatta közelről azt az embert, akit a piros Jaguáron követtek. Észrevétlenül figyelte, majd lábujjhegyre állt, és azt suttogta Alex fülébe: – Úgy fest, mint amikor Peter Lorre játssza Laurence Olivier egyik szerepét. Alex kurtán felnevetett. – Kíváncsi vagyok, vajon Charles még mindig tagadni fogja-e, hogy ismeri. Odaléptek a házigazda elé. Úgy látszik, Alex nem akarta az időt vesztegetni, mert amint bemutatta Kate-et, egyenesen rákérdezett: – Charles, itt láttam Alvarezt. Pedig mintha azt mondtad volna, hogy nem ismered! Sauset arca megmerevedett. – Nahát, Alex, neked aztán buldog természeted van. Nem ismerem azt az Alvarezt, akit állandóan emlegetsz.
Ha itt van is, bizonyára valamelyik vendég ismerőseként. Én nem hívtam meg. – Kate-hez fordulva elbűvölően mosolygott: – Sullivan kisasszonyt aligha érdekli ez az unalmas ember. Kate figyelmesen tanulmányozta a férfi vonásait. Nem úgy festett, mint egy zsaroló. Kedvesen visszamosolygott rá. – Dehogynem, dehogynem – mondta. – Nagyon érdekes embernek tűnt – és ártatlan szemekkel Alexhez fordult. – Esetleg megkérdezhetnénk magát Alvarez urat, hogy került ide. Alex szeme kajánul csillogott. – Igen, esetleg megkérdezhetjük. Mintha összebeszéltek volna, biccentettek Sauset-nek, és odébb mentek. Rögtön rátaláltak Alvarezre, de az éppen egy gesztenyebarna nővel merült társalgásba. – Katy, Charles benne van, nyakig. Valami ezt súgja nekem – kezdte Alex. Kate némán nézett rá. – Akkor most mihez fogunk? Te sem hiszed, hogy Alvarez köpni fog… – Nem. De át kell vizsgálnunk a házat, jó lenne valami bizonyítékot találni. Szótlanul bámulta a tömeget. – Sauset egy percre sem veszít minket szem elől. Azt hiszem, el kellene terelni a figyelmét, hogy ne lássa, amikor kiosonok. – Elterelni a figyelmét? – töprengett Kate rózsaszín, manikűrözött körmét rágcsálva. Aztán kigombolt két gombot a ruháján. Mély levegőt vett, hogy jobban érvényesüljön a dekoltázs, és bólintott. – Elterelem a figyelmét – biccentett nyomatékosan. Alex megragadta a karját, félrevonta, majd homlokát ráncolva végigmérte és egykettőre begombolta a gombokat. – Úgy értem, megvárjuk, amíg valaki eltereli a figyelmét, aztán együtt, érted, együtt, kiosonunk. Kate elmosolyodott és vállat vont. Vagy tizenöt percig álldogáltak már a szoba sarkában, mindent elkövettek, hogy ne ríjanak ki a vendégseregből. Aztán, mintegy vezényszóra, egy szőke nő csapott le Sauset-ra, és egy márványszobor mögé terelte. – Mehetünk – mondta Alex. Feltűnés nélkül az ajtó felé sodródtak. Időnként meg-megálltak, váltottak valakivel pár szót, elvegyültek a vendégseregben. Közben figyelték, mit csinál Sauset meg Alvarez, aztán a megfelelő pillanatban kisurrantak az ajtón az előcsarnokba. A vendégsereg fel-alá hullámzott, senkinek sem tűnt fel, hogy Alex és Kate fölmegy a széles márványlépcsőkön. Az első emeleten aztán jobbra fordultak, és Alex megállt az első ajtó előtt. Mindkét irányban szemügyre vette a folyosót, és óvatosan benyitott az ajtón. A szoba sötét volt, Kate előreindult, de egy nyikorgó hang megállította. Miközben Alex gyorsan becsukta az ajtót, Kate észrevette, hogy egy párocska fekszik az ágyban, – Ez nem az – vigyorodott el Alex, és a következő ajtó felé indult. Kate visszanézett. – Az ember azt várná, hogy legalább bezárkóznak – sziszegte és Alex háta mögé lépett.
A következő szoba szerencsére már üres volt, de berendezése túlságosan nőies ahhoz, hogy a házigazdáé legyen, úgyhogy kijöttek. A harmadik szoba látszott az igazinak. A hallból beszűrődő fény egy sötét szatén köntösre vetődött a masszív lábakon nyugvó hatalmas ágy végében. – Alighanem ez az – állapította meg Alex csöndesen, amikor beléptek a szobába. Kate megrezzent, araikor az ajtó becsukódott mögöttük, és ott álltak a teljes sötétségben. – Miért nem gyújtjuk fel a villanyt? – suttogta, de már látta, hogy Alex bekapcsolja a zseblámpáját. – Amikor megálltunk a kocsival, őröket láttam a kertben. Talán nem tűnne fel nekik, ha innen látnak fényt kiszűrődni, de nem akarok semmilyen kockázatot – magyarázta Alex, majd egy kis íróasztalhoz lépett, hogy kihúzza a fiókjait. Kate szeme lassan hozzászokott a sötétséghez, és ő is elővette táskájából a parányi lámpát. A kecses, antik éjjeliszekrényhez ment, kihúzta a fiókját és belevilágított! Hallotta, hogy Alex egy komóddal foglalatoskodik, amíg ő gyorsan átforgatja a fiók tartalmát. Talált egy papírkötéses, ponyvaregénynek tűnő könyvet, egy csomó régi fényképet, de levelet egyet sem. A következő célpont egy kis bőrönd volt, de úgy látszik, ez csak szobadíszül szolgált, mert tökéletesen üres volt. Kate lépésről lépésre átvizsgálta a szoba ráeső felét, egyetlen fiók vagy doboz sem kerülte el a figyelmét. Még a fiókok alját is megnézte, mert egyszer egy bűnügyi filmben látott ilyet. Már-már azt hitte, teljesen felesleges a fáradsága, amikor a halvány fényben egyszer csak meglátott egy ajtót jobb kéz felöl. Először azt hitte, a fürdőszobába vezet, de amikor a kilincsgomb nem engedelmeskedett, diadalmas sóhaj szakadt ki belőle. A lámpával belevilágított a saját táskájába, átnézte az igazolványait, és végül a vékony, hajlékony olvasójegy mellett döntött. Lélegzetét visszafojtva becsúsztatta a vékony lapot a zárba. – Affene – mormogta meglepődve, amikor az ajtó kinyílt. – Úgy látszik, tényleg ez a jó módszer. Végigfuttatta a zseblámpa fényét egy szekrény polcain, aztán elbizonytalanodott, és zavartan megint elölről kezdte a vizsgálódást. – Alex… – suttogta. – Én nem találtam mást, csak egy csomó monogramos fehérneműt – fintorgott Alex. – Még ha nem is a mi zsarolónkról lenne szó, akkor sem tudnék szóba állni egy emberrel, aki ilyen elegáns gatyákat hord. Ez… – Alex – szólalt meg újra Kate, félbeszakítva a férfi dörmögését. – Azt hiszem, ez a Sauset egy kicsit fura figura. Nézd, micsoda különleges övgyűjteménye van. És ez még nem minden. Van itt korbács, láncok és… Alex elhúzta a lányt az ajtóból és határozott mozdulattal bejárta a helyiséget. – De még nem fejeztem be – tiltakozott Kate, és megpróbálta kiszabadítani a karját, – De igen – mondta nyomatékosan Alex. Kate már nem huzakodott vele, megállt és kérdően nézett Alex arcába.
– Nem mondod meg, ugye, hogy mi volt ott a felső polcon az az izé? Úgy nézett ki, mint egy óriási… – Kate, nem azért vagyunk itt, hogy egy ember szexuális hajlamait vizsgáljuk – válaszolt Alex határozottan. – Csak azt akarjuk kideríteni, mivel tudja zsarolni Tonyt. – Szexuális? Azt az izét szexhez használják? – csóválta a fejét hitetlenkedve Kate, – Még sokat kell tanulnom – mormogta bánatos hangon. Alex felnevetett, de aztán egy hirtelen mozdulattal átölelte a lányt. – Mi az, Alex, mit…? Kate tiltakozását a férfi szája éppen akkor némította el, amikor az ajtó kinyílt. – Ezer bocsánat – mondta egy hang zavartan, és az ajtó csendesen bezárult. De Kate és Alex nem vette észre. A csók kötötte le figyelmüket. Kate csak jó néhány perc múlva szólalt meg. – Alex – suttogta fátyolos hangon. – Elment… – Ki? Kate hangtalanul felnevetett és arcát a férfiéhoz dörzsölte. – Kate… Kate, azt hiszem, jobb, ha megyünk – suttogta a férfi rekedten. – Ahányszor odanézek, az az ágy egyre közelebb kerül. Alex erőt véve magán eltolta a lányt, az ajtóhoz ment, kinyitotta, kilesett és intett Kate-nek, hogy jöhet. – Akkor most a dolgozószoba következik – szögezte le, és fél kézzel lesimította a haját. – Tudod, hol van? – kérdezte Kate. Kate szoknyája szegélyét felcsippentve tipegett le a lépcsőn. Az előcsarnokban óvatosan körülnézett. Furcsa, hogy az estély közben ugyanúgy zajlott, mialatt távol voltak. – Tony és én egyszer már meglátogattuk itt Charles-t az egyetem alatt – emlékezett vissza Alex – de akkor nem tudtuk még, milyen fura alak. De sajnos az már régen volt. Remélem, azért még kiismerem magam. Alex a lépcső alatt húzódó folyosóra vezette Kátéét. Megálltak a kiszemelt ajtó előtt, és élénk társalgásba merülve várták, míg mindenki eltűnik a láthatárról. Akkor gyorsan benyitottak, és Alex megkönnyebbülten tapasztalta, hogy jól emlékezett. – Ha itt van egyáltalán, akkor az íróasztal fiókjában kell lennie. Becsukta maguk mögött az ajtót és Kate ismét elővette a zseblámpát a táskájából. Amíg Alex a fiókokat kutatta át, Kate átvizsgálta a szobát; ahogy lépkedett, jobbra, balra pásztázott a lámpájával. Jobban tette volna, ha közvetlenül a lába elé világít, mert a fénycsóva hirtelen nagy lendülettel a mennyezetre vetődött, s ezzel egy időben tompa puffanás hallatszott Kate irányából. – Hercegnőm – sziszegte Alex ezt te csináltad? – Nem, az Irving Schwartz – vágott vissza Kate. – Persze hogy én. Átestem egy – Kate elhallgatott, és megtapogatta az ismeretlen tárgyat, amely estében épp a térde alá került. Meghökkent, amikor ujjai szőrös felületet értek, megkereste a zseblámpát, ráirányította a bundás valamire. – Valami hülye, kitömött macska vagy valami ilyesmi – mondta utálkozva. Alex odalépett hozzá, lehajolt, hogy felsegítse.
– Miért nem hordod a szemüveged? – kérdezte kuncogva, miközben Kate kirúgott dühösen a kitömött macska felé. – Tudod, hogy fél méterre sem látsz nélküle. – Azért nem tettem föl, mert – kezdte Kate ingerülten, de hirtelen elhallgatott, mert Alex megragadta a karját és magával rántotta. A férfinak épp csak arra maradt ideje, hogy Kate-et belökje a függöny mögé, fel a széles párkányra, de ő maga nem követte. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és fény árasztotta el a szobát. Kate visszafojtott lélegzettel tapadt az ablaküveghez. Tehetetlenségében az ajkát harapta, minden pillanatban várta, hogy lebuktatják Alexet. Csak várt, és várt… de semmi sem történt. Úgy látszik, a férfinak is sikerült elbújnia, miután őt elrejtette. – Csukd be az ajtót – szolalt meg ekkor egy hang, és Kate-et forróság öntötte el. A hang Sauset-é volt. Cseppnyi kedvesség sem volt már benne. – Megmondtam neked, hogy ne gyere ma ide – szólt, és dühösen fújt egyet. – Csak vigyorogj tovább – sziszegte. – Majd megnézem, hogy akkor is vigyorogsz-e, amikor nem fizetem ki az utolsó részed. – Nézd, Charles – szólalt meg ekkor engesztelően egy másik hang. Kate sose hallotta, de csak Alvarezé lehetett. Sima volt és visszataszító. Kate hallotta, hogy a két férfi fel-alá lépked a szobában, és majd megőrült, hogy nem látja, mi történik. Tudni akarta, hol van Alex, hogy elég jó rejtekhelyet talált-e magának. Apró oldalazó mozdulatokkal, centiről centire a függöny nyílásához tornászta magát oda, ahol egy kis fény utat talált búvóhelyére. Nemcsak arra vigyázott, hogy neki ne menjen a függönynek, hanem ráadásul olyan lassan kellett mozognia, hogy ne okozzon légörvényt a zárt, kis helyen. Óvatosan és egyenletesen haladt a célja felé. Még két centi és eléri. A függönyrésben egy férfifejet pillantott meg maga előtt. Visszafojtotta ijedt szusszanását és a következő hosszú percekre szoborrá dermedt. Éveknek tűnt, amíg a férfi odébb lépett, és ismét beszélni kezdett. – Semmi baj sem történt – folytatta Alvarez mézes-mázosan. Nem is sejtette, hogy Kate a háta mögött áll. – Miért, mit tehetne? Tartasz valamitől? – Nem tetszik nekem ez az egész, a fene vigye el – hadarta Sauset hamuszín arccal. – Készül valamire. Ha nem lennél itt, tehetetlen lenne. Lehet, hogy gyanakszik, de semmit sem tudna bizonyítani. Kate kétségbeesve nézett körül a szobában. Alexnek se híre, se hamva. De hisz ez a jó, biztatta magát. Ha ő nem látja Alexet, az a kettő sem veheti észre. Most nem akart arra gondolni, hogy nincs rajta a szemüvege, és még a szoba közepén álló embereket sem látja tisztán. Hinnie kellett abban, hogy Alex biztonságban van. Aztán észrevett valamit és megriadt. Szinte semmiség volt az egész. A dívány alatt valami megmozdult. Biztosra vette, hogy Alex. Mereven bámulta a helyet, de hiába, a mozgás megszűnt. – Most sem tud semmit bizonyítani – mondta Alvarez könnyedén és fölnevetett. – Olyan ez, mint kutyának a bolha. Kellemetlen, de elkerülhetetlen és veszélyes. – Kezdesz túlságosan magabiztos lenni, René. Nem tűröm, hogy ilyen otrombán keresztülhúzd a számításaimat.
Sauset dühösen felhorkant, és Kate látta, amint türelmetlenül a combjára csap. – Szépen akartam végigjátszani a dolgot, és hatásos befejezést szántam, de most már nem lehet. Míg Sauset beszélt, Alvarez nyugtalanul járkált fel-alá a szobában. Egy pillanatra megállt a bőrdívány mellett és Kate-nek elállt a lélegzete, amikor a férfi felhúzta nadrágja szárát és leült. A lány reszketve figyelte, amint Alvarez keresztbe veti lábát, és egyik karját hanyagul a támlára helyezi. – Kénytelen leszek most megtenni a végső lépést – folytatta Sauset, és az íróasztala felé indult. – Menj ki a kis házba, és várj meg ott. – Most? – pattant fel váratlanul Alvarez, és Kate megkönnyebbülten sóhajtott fél. Alvarez minden lépése Sauset felé azt jelentette, hogy távolodik Alextől. – Nekem más terveim vannak. – Hát mondj le róluk, kedves. René – Sauset hangja sima volt, de vészjósló, miközben az asztal felé fordult, és kivett valamit a fiókból. Egy pillanatra mélységes csend ülte meg a szobát, aztán Alvarez nevetése hangzott fel. – Ó, hát persze, hogyne. – Akkor menj. Amint szabaddá tehetem magam, én is odamegyek. – Sauset az ajtóhoz indult. Alvarez követte. Amikor a házigazda kinyitotta az ajtót, még egyszer hátrafordult. – Még valamit, René… Ebben a pillanatban Kate retikülje kicsúszott remegő ujjai közül és tompa puffanással ért „talajt”. Kate azt hitte, ágyút sütnek el a füle mellett. Dermedten, csukott szemmel állt és várta, hogy szétrántsák a függönyt. – Ajánlom, hogy ott légy! – fejezte be Sauset csöndesen. A szobára ismét sötétség borult. Az ajtó halk kattanással csukódott be. 9. Kate megroggyanó lábbal támaszkodott neki az ablaküvegnek, aztán fejét csóválva széthúzta a függönyt és a padlóra lépett. Felkapta a retiküljét, belebámult a sötétségbe, és halkan Alexet szólította. – Alex? – tett néhány lépést a szoba közepe felé. – Alex, hol vagy? – Már itt is vagyok, hercegnőm… A férfi hangja közvetlenül mellette szólalt meg, és Kate kis híján ugrott egyet, úgy megijedt. Kinyújtotta a karját, megérintette a férfi mellkasát, kezével kitapogatta az arcát. Amikor meggyőződött róla, hogy tényleg Alex áll mellette, hátralépett és ráhúzott egyet a karjára. – De megijesztettél! – méltatlankodott. – Hol az ördögben voltál? Láttam valamit mozogni a dívány alatt. – Az voltam én. – Alex az ajtó felé terelte a lányt. – Nagyon kellett már tüsszentenem. Charles igazán megmoshatná a személyzet fejét. Vastagon áll a padlón a por. – Jaj, én majd meghaltam, amikor Alvarez leült a díványra – ecsetelte Kate. – Most jut eszembe, ezek egész idő alatt angolul beszéltek… csak néha-néha szúrtak közbe egy-egy francia szót. Miért csinálták?
– Nem tudom – vont vállat Alex. – Charles mindig inkább angolul beszél, mint franciául, mert a vállalatának Kanadában van a központja, és úgy emlékszem, hogy Alvarez is sokáig élt az Egyesült Államokban. – Akkor is fura. Mintha egyenesen nekünk rendezték volna ezt a jelenetet. – Ha tudták volna, hogy ott vagyunk, hercegnőm, most nem állnánk és locsognánk itt – válaszolt Alex szárazon. – Most hova megyünk? – érdeklődött Kate, amikor Alex kidugta a fejét és kilesett a hallba. – Találd ki – évődött Alex, és várakozóan nézett vissza a lányra. Kate egy pillanatra elgondolkozott. – Alvarez – mondta végül. – Követjük a kis házba… – Kate elhallgatott, mert valami eszébe jutott. – Alex, ugye te sem gondolod, hogy ez a kis ház Tibetben, Szibériában vagy a szváziföldön van? Alex felnevetett és Kate derekát átkarolva lépett ki a szobából. – Miért kérded? – Azok után, ahogy ezt az embert árkon-bokron követtük, nem lehet kizárni ezt a lehetőséget sem. Ismét a piros Jaguár nyomába szegődhettek. Előbb a Renaulthoz futottak, hogy utolérjék a távozó Alvarezt, most pedig már szorosan mögötte haladtak egy kanyargós mellékúton. Párizs felé közeledtek. Kate kinézett az ablakon, hátradőlt az ülésen, és a távolban előttük haladó Jaguár hátsó lámpáit bámulta. Szó se róla, alaposan megdolgoztatja őket ez az Alvarez. Már csak ötven kilométerre lehettek a várostól, amikor az üldözött kocsi hirtelen egy keskeny ösvényre fordult. Alex azonnal megállította a Renault-t, lekapcsolta a világítást, és elgondolkozva bámulta az ösvényt elrejtő erdőt. – Itt nincs forgalom. Észreveszi, ha kivilágítva megyünk utána – mondta, és vállat vont, bár Kate átlátott a könnyed mozdulaton. Alex közben újra beindította a motort, ő is rákanyarodott az ösvényre, csak épp a lámpákat nem kapcsolta fel. – Reméljük, elég holdfény lesz ahhoz, hogy az úton maradjunk. Hátborzongató érzés volt a sötét erdőben lámpák nélkül autózni. Körbefogták őket az éjszaka sötétjében még inkább elfeketedő fatörzsek. Kate úgy érezte, a vesztükbe rohannak. Vagy tizenöt percig követték már Alvarez kocsiját, amikor egyszer csak az ő lámpái is kialudtak. Alex azonnal lekormányozta az ösvényről a Renault-t és megállt a fák között. – Innen gyalog kell mennünk – mondta, és kinyitotta az ajtót. – Alvarez fülelni fog, hogy meghallja Charles kocsiját. Kate megőrizte nyugalmát, amikor a férfi az előbb lekapcsolta a fényszórókat, és szinte vakon vezetett. De ez már sok volt. – Alex – suttogta – annak ellenére, hogy estélyi ruhában vagyok és tízcentisek a cipőm tűsarkai, gyalogolni fogok… de mit gondolsz, nincsenek ebben az erdőben állatok, és nem fogunk elsüllyedni az ingoványban?, – De hercegnőm, hiszen van zseblámpánk!
– Na igen, persze – ismerte el Kate készségesen. Még a fejére is ütött, hogy ilyen ostobán megfeledkezett a lámpáról. – Ha nekünk ront egy megvadult medve, fejbevágjuk a zseblámpával és kész. – Kate… Kate – mondta Alex, és magához ölelte a lányt. Kate érezte, hogy egész teste rázkódik a nevetéstől. – Hogy is élhettem eddig nélküled? – Egy nyavalyás playboy voltál – mondta Kate, és megcsókolta a férfi enyhén borostásodó állát. Érdekes élmény volt, szívesen tanulmányozta volna részletesebben is, de tudta, hogy most nincs rá idő. – Csak ültél, mindkét karoddal egy-egy bombázó derekát szorongattad, és a pezsgőspoharadba zokogtad bele, hogy nincs, aki zsémbeljen veled. – Hát ez az – válaszolt Alex. – Pontosan erről van szó. – Még egyszer megszorította a lány vállát, gyorsan körülnézett, és feszült arccal csak annyit mondott: – Oké, hercegnőm, indulhatunk. Zseblámpájával megvilágította maguk előtt az utat. A kocsija abból az irányból világított, mielőtt lekapcsolta volna. – Ha itt átvágunk ahelyett, hogy az utat követnénk, valószínűleg gyorsabban odaérünk – mondta. Kate csak egy kicsit zúgolódott, amikor a legfeketébb Afrika dzsungeljeire emlékeztető bokrok közt törtek utat maguknak. Libasorban kellett haladniuk, mert sűrű volt az aljnövényzet, itt-ott száraz ágak is hevertek a földön, csak a zseblámpa parányi fénye világította meg az alig kivehető csapást. Néhány perc múlva Kate lába már erősen sajgott, háromszor megbotlott és alig kapott levegőt. De egy szót sem szólt. Legalábbis nem fennhangon. Tudta, hogy ha akarta volna, bent maradhatott volna a kocsiban, de ez most nem sokat segített a lábán. Ennek az amerikai hímnek agyára ment a James Bond, gondolta magában cinikusan, amikor ismét megbotlott. Alex megállt, nekidőlt egy fának és magához húzta Kate-et. – Na, hogy bírod, Katy? Még csak nem is lihegett a gazember. – Pompásan – válaszolt Kate könnyedén, és igyekezett úrrá lenni kapkodó légzésén. – Három körmöm letörött, a harisnyám már rojtosra szakadt, de azért megvagyok, köszönöm. Alex szétterpesztett lába közé vonta Kate-et. – Csodálatos vagy – mondta, ajkával a lány homlokát cirógatva. Kate bólintott. – Kevés nő csinálta volna utánam. – A legtöbb nő fogott volna egy taxit és visszament volna Monte-Carlóba – kuncogott a férfi, és a fejével intett: – Mindjárt ott vagyunk. Kate a jelzett irányba nézett. Nem látta a házat, csak a fényt, amely minden bizonnyal egy ablakból áradt. – És mit fogunk csinálni, ha odaértünk? – kérdezte a lány és fejét kényelmes párnájára, a férfi mellkasára hajtotta. – Várunk. – Ha ülve lehet csinálni, lehet róla szó – mormogta Kate. Hamarosan egy tisztás közepén meglátták a vadszőlővel befuttatott kis kőházat. Megkerülték. Letelepedtek egy fatönkre, amely biztonságos távolságra feküdt a háztól. Beszélgetniük kockázatos lett volna, ezért Kate csak
nekidőlt Alex-nek, és figyelte az éjszaka neszeit. Akár otthon, szülővárosában is lehettek volna, nem itt, néhány kilométerre Párizstól. Az állatok éjszakai hangjai mindenütt egyformák. A fatörzs kemény kérge már kezdte nyomni a fenekét, de Kate most nem bánta. Talán egyszer el kellene vinnie Alexet Nyugat-Texas vad tájaira, ahol van egy házikója. Ott is így fognak üldögélni, tábortűz mellett. Szerette volna megmutatni, hogy ragyognak a csillagok Texasban. A világon sehol sem olyan nagyok, fényesek és barátságosak. Egy ideig elmerült a kedves emlékekben, aztán érezte, hogy Alex felkapja a fejét. Ő is fölfigyelt, és néhány másodperc múlva meghallotta egy autó távoli berregését. Alexszel lehasaltak a fatörzs mögé a fűre, onnan figyelték, ahogy egy nagy, sötét autó előbukkan az erdőből és a ház felé kanyarodik. Még néhány pillanat és a célba ért, fényszórói kihunytak, és Sauset szállt ki belőle. Abban a pillanatban, ahogy Sauset eltűnt a házban, Alex felállt és lopakodva a ház felé osont. Kate mint az árnyék követte. Majd kiugrott a helyéről a szíve, amikor megálltak egy világos ablak mellett. Szorosan a fal mellett leguggoltak és vártak. – Eldöntöttem, mi lesz a következő lépés. Sauset hangja fojtott volt, de minden szavát tisztán hallották az ablak alatt rejtőzködők. – Itt az ideje megmutatni Blakewellnek, hogy nem tréfálok. – És hogy képzeled el a megvalósítást? – Alvarez hallhatóan derűs hangulatban lehetett, mintha valami jó játékban venne részt, és nem is emberek életét igyekezne tönkretenni. – Miért nem azt kérdezed, hogy te hogy fogod végbe vinni? – Jó, akkor én hogy fogom végbevinni? – Még ma Angliába mégy – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Sauset. Lassan beszélt, de hangján alig titkolható hisztéria érződött. – Mondd meg neki, hogy ha nem tesz le arról a tervéről, hogy Amerikába megy, értesíteni fogod az újságokat és a feleségét, a hogy is mondjam csak, múltbeli botlásáról… és azután add át a levelet. – Ez érdekesnek látszik – mondta Alvarez. – Csak nem ma. Már túl sok ügyemet mondtam le a te őrült terved miatt. Ezúttal nekem van elsőbbségem. Nahát, micsoda öntudatos féreg, gondolta Kate meglepett tekintetet vetve Alexre. A kastélyban úgy festett, mintha Alvarez csupán fizetett alkalmazott lenne. Úgy látszik, Sauset is észrevette a változást, mert amikor ismét megszólalt, dühös volt és egy csöppet sem óvatoskodott. – Ne feledkezz meg a pénzről, amit rendszeresen átutalok a számládra! – kiáltott fel Sauset. – Ne akard elhitetni velem, hogy megvagy nélküle. Kate nem értette az ezután következő szavakat, de nem is bánta. Egy idő után Sauset lecsillapodott, de a hangja még bizonytalanul csengett. – Na jó. Akkor mikor mégy? Kate majdnem megsajnálta. Érezni lehetett, hogy Alvareznek komoly örömet okoz, hogy most ő parancsol. Kate sejtése beigazolódott, amikor a párizsi megszólalt.
– Majd megbeszéljük – mondta sima modorban. – Egy hétnél nem kell tovább várnod. A szobából nem érkezett több hang. Klasszikus zene csendült fel. Újabb perc telt el, mire Sauset megszólalt. – Nos, mire vársz? Éppen eléggé meggyötörtél. Miért nem mégy már? Alvarez válasza beleveszett a felerősödött zenébe… Amikor a Jaguár tulajdonosa kilépett a házból, Alex intett Kate-nek, hogy maradjon a helyén, és ő maga a ház sarka felé lopózott. Kate szót fogadott és várt várt… … néhá néhány ny má máso sodp dper erci cig. g. Ajká Ajkátt hara harapd pdál álva va hall hallga gatt tta a a viha viharo ross Wagner-muzsikát, aztán nem bírta tovább a feszültséget és a férfi után lopózott. Amikor kikukucskált a ház sarka mögül, látta, hogy Alvarez a kocsija felé tart. Ahogy kezét az ajtó felé nyújtotta, Alex kilépett Sauset kocsija mögül. Kate-nek elállt a lélegzete. – Már mégy, René? – kérdezte Alex könnyedén. Alvarez megpördült, és Kate azt várta, hogy parázs veszekedés robban ki köztük. De Alvarez ahelyett, hogy dühödt vitába kezdett volna, valami durvaságot kiáltott oda és Alexre rontott. Egy Egy derm dermed edtt má máso sodp dper erci cig g a két két egym egymás ásba ba kapa kapasz szko kodo dott tt figu figura ra körvonalai élesen kirajzolódtak a holdfényben, aztán a földre zuhantak, és Kate Ka te má márr nem nem tudt tudta a me megk gkül ülön önbö bözt ztet etni ni őket őket.. Szal Szalad adni ni akar akart, t, de a szokn oknyája yája mind mindun unta tala lan n belea eleaka kad dt valam alamib ibe, e, vég végül a tér térdéné dénéll is magasabbra húzta fel, hogy mozogni tudjon. Amikor odaért, úgy tűnt, hogy Alex kerekedett fölül. Alvarez hanyatt feküdt. Alex teljes testsúlyával ránehezedett, és vállainál fogva a földre nyomta. De aztán a párizsi férfinak valahogy sikerült nekiszorítani az egyik karját Alex torkának, és hátrafeszítette a fejét. Kate csak tehetetlenül állt ott, de igazán akkor rémült meg, amikor Alvarez zakója zsebébe nyúlt, és egy pisztolyt rántott elő. – Alex – kiáltott fel Kate –, pisztoly van nála! Alex hatalmas lendülettel rávágott Alvarez karjára, és a pisztoly széles ívben elröpült, megpördült a levegőben, és néhány méterrel távolabb a földre zuhant, majd becsúszott az alacsony építésű Jaguár alá. Kate Kate izgato izgatotta ttan n látta, látta, hogy hogy Alex Alex csak csak pillan pillanatn atnyi yi győzel győzelmet met ara aratot tott. t. Néhány másodperccel később a francia két karját összeszorítva torkon vágta. Kate hallotta a lezúduló ütést és összerándult a gyomra. Tudta, hogy Alexei megbénítja a fájdalom. Alvarez ki is használta a pillanatot, hajánál fog fogva megr egragad agadtta Alexe lexet, t, és fejé fejétt bele belev vágta ágta Saus auset kocsij csiján ána ak lökhár lökhárító ítójáb jába. a. Kate-e Kate-ett szédül szédülés és fogta fogta el, és szájár szájára a szorít szorított otta a a kezét, kezét, amikor Alex feje újra és újra a fémhez csapódott. Ekkor eszébe jutott a pisztoly. Odarohant a sportkocsihoz és letérdelt mellé me llé.. Ke Kezé zéve vell izga izgato tott ttan an tapo tapoga gatt tta a végi végig g a föld földet et,, ahol ahol a pisz piszto toly lytt sejtette, de ujjai csak durva kövekbe ütköztek. Aztán hasra feküdt, és úgy nyúl nyúltt be az autó autó alá. alá. Lá Láza zasa san n imád imádko kozo zott tt ma magá gába ban, n, hogy hogy bárc bárcsa sak k megtalálná. Ahogy egy kicsit balra mozdította a kezét, ujjai valami hideg fémbe ütköztek. A kövek erős fájdalmat okozva nyomódtak mellébe, combjába, de ő nem tágíto tágított, tt, tovább továbbkús kúszot zott. t. Csakho Csakhogy gy a fegyve fegyverr túlság túlságos osan an távolr távolra a került került..
Érezt Érezte, e, hogy hogy a lehete lehetetle tlent nt kísérl kísérlii meg, meg, de a tőle tőle karnyú karnyújtá jtásny snyira ira dúló dúló küzdelem arra figyelmeztette, hogy nem adhatja föl. Két ujjával határozottan maga felé húzta a pisztoly csövét. Talán egy centire tudta elmozdítani, de izzadt ujjai közül újra meg újra kicsúszott, és végül elérhetetlen távolságba került. Kate majdnem elsírta magát. Egy másodpercre csüggedten hajtotta le a fejét, de csak egy másodpercre. Már azt hitte, kiszakad a karja, annyira kinyújtotta, hogy még egyszer végigtapogassa az autó alatt a földet. Elakadt a lélegzete, amikor hirtelen már nemcsak a durva földet érezte tenyere alatt. A pisztoly, úgy látszik, megperdült, amikor csöve kicsúszott a kezéből és most ujjai a ravaszban akadtak meg. Feltérdelt, s remegő kézzel tartotta maga elé a pisztolyt. Akkor vette észr észre, e, hogy hogy a csat csata a vége végett ért. ért. Alex Alex éppe éppen n a legy legyőz őzöt öttt Alva Alvare rezt zt állí állítj tja a talpra. Kate megkönnyebbülten dőlt neki az autónak, rátette a pisztolyt, hadd remegjen a keze, amennyire csak akar. – Katy – szólította meg Alex halk, de izgatott hangon. – Jól vagy? – Én jól – válaszolt a lány. – Megtaláltam a pisztolyt. – Óvatosan ismét kézbe vette a fegyvert. Érezte, hogy a térdei mindjárt összecsukjanak, de most nem engedhette meg magának, hogy összerogyjon. Odaért Alex-hez, odaadta neki a pisztolyt, és bár nagyon megharcolt érte, most mégis megkönnyebbült, hogy megszabadulhatott a veszedelmes tárgytól. Alex szélesen rávigyorgott és csak annyit mondott: – Kösz, hercegnőm! – Átkarolta, magához húzta. Kate rápillantott, látta megviselt arcát, de Alex már vissza is fordult a Sauset autójának döntött Alvarezhez. – Nos, Alvarez, azt hiszem, el akartál nekünk mondani valamit. A férfi sötéten nézett Alexre, erősen zihált és nem szólalt meg. Kate most már nem félt René Alvareztől. Senkitől sem félt. – Azt hiszem, ajánlatos lenne elmondanod neki, René – szólalt meg Kate bizalmas hangon a férfi felé hajolva. – Néha Alex is roppant kellemetlen tud lenni. Nem győzöm figyelmeztetni, hogy nem szabad fájdalmat okozni az embereknek, mégis mindig olyan csúnya dolgokat csinál a térdkalácsukkal. – Fogd be a pofád, te szuka – fakadt ki Alvarez. Alexnek megrándult az arca. – Szuka? – kérdezte baljós hangon. – Mit mondtál? – és torkon ragadta Alvarezt, hogy az autónak lökje. – Alex – sóhajtott fel Kate. – Nem kell megvédened a becsületemet. Most nincs erre szükség. A férfi rábámult. – Nekem van rá szükségem – mondta halkan. Kate nem is tudott mit válaszolni, amikor meglátta a férfi szerelmes tekintetét. – Lecsúszik a glóriád – mormogta Alex, és megérintette a lány haját. – Semmi sem olyan izgalmas, mint egy ferde glóriás angyal. Kate Ka te a férf férfii felé felé boto botork rkál ált, t, am amik ikor or full fullad adoz ozó ó hang hangok ok tört törték ék me meg g a csendet. – Alex – szólalt meg Kate – te is hallod ezeket a furcsa hangokat? Visszafordultak Alvarez felé. A férfi tágra meredt szemmel, vörös arccal bámulta őket. Amikor Alex elengedte, zihálva kapkodta a levegőt.
– Tehát – ismételte meg ingerülten Alex –, mondd meg, mivel zsarolta Sauset Tonyt. – Én nem… nem… – Alva Alvare rezz elha elhall llga gato tott tt,, me meri ri Alex Alex újbó újbóll felé feléje je indu indult lt.. – Levelekkel! – kiáltotta sietve. – Valami levélügy. Charles nem mondta meg, mi van bennük, de néha előszedi e lőszedi őket. Aztán mindig leissza magát. Alex Kate-hez fordult. – Ne Nem m akar akarom om elen elenge gedn dni, i, am amíg íg nem nem besz beszél élte tem m Char Charle less-la lal. l. Pe Pers rsze ze kérdés, nem tűnt-e el Charles a hátsó kijáraton át, amikor meghallotta a lármát. – Nem hiszem, hogy a fülébe jutott volna – pillantott a ház felé Kate. – Fülsiketítően szólt odabent a Wagner. – Itt bizonytalanul elhallgatott, majd mély lélegzetet véve megkérdezte: – Mi lesz a feladatom? Alex elkapta a derekát. – Ezt nevezem jó kislánynak. Mit gondolsz, sakkban tudnád tartani egy kicsit a pisztollyal? Kate-nek nagyot ugrott a szíve, de csak annyit mondott: – Viccelsz? Hát persze! Nagyot nyelt, tenyerét beletörölte a ruhájába, és a pisztolyért nyúlt. Alex ránézett és Kate-nek rögtön megremegett a keze. Alvarez felé fordult. – A kocsihoz! Amikor Alvarez csak pimaszul visszabámult, de nem mozdult, Kate a tőle telhető leggonoszabb mosolyra görbítette a száját. – Gyerünk. Ne rontsd el a kedvemet. Alex felnevetett. – Úristen, Katy, hogy imádlak! – mondta, aztán szó nélkül megfordult, és elindult a ház felé. Na, ez aztán tudja, mikor kell nekem ilyeneket mondani, gondolta Kate, és erőt erőt vett vett ma magá gán, n, hogy hogy ne a férf férfii távo távolo lodó dó hátá hátát, t, hane hanem m Alva Alvare rezt zt figyelje. Kate feszülten feszülten figyelt. figyelt. Ahogy Ahogy múltak múltak a percek, percek, egyszer egyszer mintha mintha kiabálás kiabálás nyom nyomta ta voln volna a el a zené zenét, t, de ebbe ebben n nem volt volt bizt biztos os.. Végü Végüll egés egésze zen n elhallgatott a zene, és csend borult az éjszakára. A lány lány Alva Alvare rezz lihe lihegé gésé sétt hall hallot otta ta csak csak,, és ez a hang hang egyr egyre e jobb jobban an ideg ideges esít ítet ette te.. Ho Homl mlok okát át vere verejt jték ék lept lepte e el az izga izgalo lomt mtól ól.. Há Hálá látt adot adottt a sötétnek, hogy nem látszik szorongó arca. Ott kellett állnia és Alvarezre kellett szegeznie a pisztolyt. Csakhogy ez a pisztoly egyre nehezebbé vált, a keze már reszketett… 10. – Alex – sóhajtott Kate, és a férfi kihallotta hangjából a megkönnyebbülést. – Olyan sokáig voltál el, hogy már kezdtem aggódni érted. – Nálam minden rendben van – válaszolt a férfi, amikor Kate visszaadta neki a pisztolyt. Alex zsebre vágta a fegyvert és Alvarez felé fordult. – Most elmehetsz, de jól figyelj. Ha akár csak sanda szemmel nézel még egyszer Tony Blakewellre, meggyűlik velem a bajod. Biztosíthatlak. Nézték, amíg Alvarez eltűnik a kocsival, aztán Alex magához húzta Kateet és a nyakába csókolt. Tíz percet még soha nem érzett ilyen hosszúnak, mint mint am amik ikor or tudt tudta, a, hogy hogy Ka Kate te egym egymag agáb ában an van van Alva Alvare rezz zzel el.. Ez az
aggo aggoda dalo lom m aztá aztán n érző érződö dött tt azon azon is, is, ahog ahogy y Char Charles les-n -nak ak me megm gmon ondt dta a a magáé agáétt. Rem emél éltte, hogy ogy Kate ate me meg g fog fogja ér érte ten ni, miér iért kell kellet ettt így így cselekednie. Beletelt egy időbe, amíg újra meg tudott szólalni. – Kate – kezdte. Hangja reszelős volt, és egy mély sóhajjal nekifogott újra. újra. – Kate, Kate, ha még egysze egyszerr ilyen ilyen helyze helyzetbe tbe keverl keverlek, ek, felhat felhatalm almazl azlak ak előre, hogy fenékbe rúgj! – Alkalomadtán élni fogok vele – nevetett Kate, és megsimogatta a férfi arcát. – Na de mi van Sauset-val? Mi történt odabenn? Mit mondott? Alex, Kate-et átölelve, kelletlenül a ház felé indult. – Még nem mondott semmit. De megígérte. Amik Amikor or belé belépt ptek ek a kis kis ház ház napp nappal alij ijáb ába, a, Saus Sauset et me mere reve ven n ült ült egy egy faszéken, szájához selyem zsebkendőt szorított. – Nos, Charles – fordult Alex a férfihoz – hadd halljuk. Hogyan szereztél tudomást Helene-ről és arról, hogy abortuszra készül? És miért üldözöd Tonyt? – Mert szerettem Helene-t – vágta rá dühösen Sauset. – És ő is szeretett engem. Az enyém lehetett volna, ha Tony nem öli meg. – Tony Tony nem ölte meg Helene-t Helene-t – mondta mondta Alex csende csendesen sen,, majd majd némi némi hallg allgat atás ás után tán foly folyta tattta. ta. – Char harles, les, én nem tud tudtam, tam, hog hogy neked eked kapcsolatod van Helene-nel. Abban az időben történt, amikor Tonyval járt? Saus Sauset et egy egy idei ideig g úgy úgy bámu bámult lt Alex Alexre re,, mint mint akine akinek k nehe nehezé zére re esik esik a beszéd, aztán elmosolyodott. – Eeeg Eeegen en.. És ez nagy nagyon on tets tetsze zett tt neke nekem. m. Le Lega galá lább bbis is… … lega legalá lább bbis is az elején. Élveztem, hogy amíg Tony azt hiszi, kizárólagosan ő birtokolja, Helene rendszeresen lefekszik velem. Nagyon tetszett nekem a dolog. Úgy éreztem… – hangja elfúlt, aztán egy mélyet lélegzett és kimérten folytatta: – Ké Késő sőbb bb aztá aztán n kizá kizáró róla lag g ma maga gamn mnak ak akar akarta tam m me megs gsze zere rezn znii He Hele lene ne-t -t,, csak csakho hogy gy ez elle ellenk nkez ezet ettt a term termés észe zeté téve vel. l. De lega legalá lább bb me megv gvol oltt az a vigaszom, hogy Blakewellnél sem kötött volna ki véglegesen. Egyetlen férfi sose lett volna elég annak a nőnek. – Ez nem nem a legs legsze zebb bb ma maga gata tart rtás ás egy egy hölg hölgy y rész részér éről ől – szól szóltt közb közbe e óvatosan Alex. – Magata Magatartá rtás? s? – nevete nevetett tt fel Sauset Sauset.. – Csak Csak te tudsz tudsz ilyen ilyen széple széplelkű lkű kifeje kifejezés zéseke ekett haszná használni lni.. – Ellens Ellensége égesen sen bámult bámult a férfir férfira. a. – Veled Veled sose sose törődtem annyira. Te nem voltál az istenek kegyeltje, mint… – Sauset váratlanul elhallgatott, tekintete kerülte Alexét. Ismét szájához nyomta a zsebkendőt. – Mint Mint To Tony ny?? – kérd kérdez ezte te Alex Alex,, de Saus Sauset et me mere reve ven n a padl padlót ót nézt nézte. e. – Pers Pe rsze ze érth érthet ető, ő, hogy hogy nem nem szer szeret ette ted d To Tony nyt. t. Hisz Hiszen en ugya ugyana narr rra a a nőre nőre vetettetek szemet, és ennél kisebb dolgokért is indítottak már háborút. De miért zaklatod most, ennyi év után? – Ennyi év után? – Sauset felkapta a fejét és nevetett. – Miből gondolod, hogy mostanáig nem zaklattam? – Mics Micsod oda? a? – Alex Alex döbb döbben ente ten n nézt nézte e egyk egykor orii isko iskola latá társ rsát át és a fejét fejét csóvál csóválta. ta. Úgy tűnt, tűnt, Sauset Sauset végleg végleg becsav becsavaro arodot dott. t. Hadará Hadarása, sa, zavaro zavaross tekintete jól mutatta állapotát, de Alexei ez sem tartotta vissza. Most már végére akart járni a dolognak. – Azt akarod mondani, hogy nem ez az első alkalom, hogy megzsarolod Tonyt?
– Zsarolom? Na igen, annak is lehet nevezni – mondta. – Elismerem, ez most nem sikerült olyan fényesen, mint a többi, de lépéskényszerben voltam. Megvonta a vállát és Alex szemébe nézett. – Emlékszel, milyen volt Tony az egyetemen? Mint egy királyfi. Megvolt mindene – folytatta Sauset, nem is számítva Alex válaszára. – Nemcsak gazdag volt, de sikeres is. Minden az ölébe hullott. Láttam és gyűlöltem érte. Miért sikerül neki minden? Olyan buta volt, mint a tök. Mindenki tudta, hogy ha nem segítenének a barátai, nem jut el a diplomáig. Sauset szája torz mosolyra görbült. – Csakhogy nem tartott örökké a szerencséje, igaz? Mit gondolsz, mi történt a vagyonával? Alex szeme összeszűkült. – Tony azt mondta, az apja egy sor rossz befektetést eszközölt, közvetlenül a halála előtt. – Azt mondta, azt mondta – visszhangozta Sauset. –De ez nem igaz, ő nem tudhatta. Fogalma sem volt róla, mennyi részvényt kellett felvásárolnom, hány vállalatot hagytam csődbe menni. Mindez az én zsenialitásomon múlt. – Ismét felnevetett, fülsértő volt a hangja. – Van fogalmad arról, hány jó buliról maradt le miattam a te drágalátos Tonykád? Több tucatról. És emlékszel arra a cserbenhagyásos gázolásra, amikor olyan csúnyán megsérült? – Öklével verte a mellét. – Abban is az én kezem volt. Mindent én csináltam. Sauset fölkelt. – Az elmúlt évek során láttam, mint esik szét, omlik darabokra az élete… és elégedett voltam. Váratlanul megrázta a fejét, és körülnézett. A következő percben barátságosan Alex felé nyújtotta a kezét. – Most már mennem kell, Alex – szólt halkan. – Milyen érdekes, hogy ismét találkoztunk. – Azzal kisétált az ajtón. Kate sóbálvánnyá vált. Amikor meghallotta, hogy odalent beindítja az autót, felugrott, hogy utánamenjen, de Alex elkapta a karját. – Hadd menjen, Kate – szólt Alex fásultan. Lehajolt, hogy fölvegye a leveleket, amiket Sauset a földre ejtett. Átfutotta őket, aztán hagyta, hogy ismét a földre hulljanak. – Menjünk, hercegnőm – tárta ki karját Kate felé. – Menjünk haza. De nem hazamentek, még csak nem is Monte-Carlóba. Mindketten annyira ki voltak merülve, annyira megviselték őket az események, hogy csak Pete párizsi lakásáig vergődtek el… * Kate már jó ideje lubickolt Pete hatalmas fürdőkádjában, amikor Alex bejött hozzá. – Már azt hittem, elaludtál – mondta, és rámosolygott. Ő már túl volt a fürdőn, és átöltözött a napközben vásárolt holmikba. Krémszínű pulóver volt rajta és fekete nadrág. – Nem is vagyok olyan régóta a vízben – tiltakozott Kate. Alex benyúlt a vízbe, megfogta az egyik lábát, és a fürdősampon habja fölé emelte. – Nézd csak, hogy kiázott a lábad!
– Bánom is én – dacoskodott Kate. – Akkor sem jövök még ki. Végre kezdem újra embernek érezni magam. Alex vállat vont. – Ha te nem jössz ki – lerúgta a cipőjét és fél lábát átlendítette a kád szélén, egyenesen bele a vízbe – nem marad más hátra, mint hogy én menjek be. – Alex! – sikoltott Kate, aztán felnevetett, ahogy a hab a tetőtől talpig felöltözött Alexet belepte. A férfi elfeküdt a vízben, és magához vonta Kate-et. Végigsimította a testét, széttárt ujjai végül a lány sampontól csúszós fenekén állapodtak meg. – Mindig tudtam, hogy remek ez a fürdőkád – dorombolta Kate, A férfi leszegett állal vigyorgott vissza. – Mintha kicsit túl lennék öltözve, nem? – Hogy kitaláltad a gondolatomat! – lelkendezett Kate, és lefejtette Alexről a pulóvert. Aztán a kád peremére könyökölve nézte, hogyan szabadul meg kedvese a csöpögő nadrágtól. Amikor mindketten a vízben voltak megint, hátukat a kád falának támasztva üldögéltek és Kate megsimogatta a férfi véraláfutásos, sebes arcát. – Alex – szólalt meg halkan. – Miért hagytad futni? Azok után, amit Tonyval művelt? Alex nagyot sóhajtott. – Nem Sauset csinálta. Szerintem, egyik ügyben sem sáros. – Úgy érted, hogy csak kitalálta? – kérdezte Kate hitetlenkedve. – Pedig tényleg azt hiszi, hogy ő a felelős mindenért. – Azt hiszem, nagyon beteg – mondta Alex szomorúan. – Biztos vagy benne? – Amikor Tony balesetét említette, már biztos voltam benne. Egy részeg ámokfutó sofőr egyszer elütötte Tonyt. Hat hónappal később fogták el. Alex keze a lány vizes testét simogatta. – Ami Tony apját meg a befektetéseit illeti, én már akkor a végére jártam a dolognak, amikor kiderült, hogy Tony szinte egy fillért sem örököl. Képtelenség, hogy Charles követte volna el azokat a dolgokat, amikről mesélt. Tony apja bolond volt, bizonyos dolgokban megbocsáthatatlanul felületes, de semmi ármánykodás nem történt… Még olyasfajta bizonyíték sem volt Charles birtokában, amiket a leveleiben emleget. A leveleket Helene írta, de semmi ilyesmi nem volt bennük. Kate szótlanul töprengett a hallottakon. – És most mit fog csinálni? – kérdezte végül. – Mi lesz, ha tovább folytatja Tony zaklatását? – Ha mindent elmagyarázok Tonynak, a dolog elveszti az élét – kezdte kis szünet után. – Egyszer, nem sokkal azelőtt, hogy megismerte volna Helene-t, Tony elmesélte nekem, a vizsgán csaláson kapta Charles-t. Tony nem csinált nagy ügyet belőle, de látszott rajta, hogy sajnálja. Charles valami egészen különös módon nézett rá. Alex elhallgatott, és még közelebb húzta magához a lányt. – Emlékszem, Tony nevetett, amikor elmesélte, de láttam az arcán, hogy rágódik a dolgon. Azt mondta, abban a percben úgy érezte, hogy Charles meg akarja ölni.
– Gondolod, hogy Charles azért gyűlölte Tonyt, mert érezte, hogy sajnálta őt? – Azt hiszem, valami ilyesmiről van szó. Charles azután lassan elszakadt tőlünk. Csak távolról figyelte Tonyt, és amikor azt tapasztalta, hogy Tonynak is ugyanúgy kellett küszködnie az egyetemen, mint mindannyiunknak, akkor boldog volt. Mivel tele volt rosszindulattal Tony iránt, kezdte azt hinni, hogy ő okoz neki minden bajt. – Ezt az embert kezelni kéne – borzongott meg Kate. – Bizony… Mert a másik lehetőséget, hogy a rendőrséget értesítsük, azt hiszem, még Tony sem akarná. Kate szótlanul ült, Alex szappanos mellét dörzsölte elgondolkozva. – És azokat a leveleket tényleg Helene írta? Alex némán bólintott. – Gondolod… gondolod, hogy annyira szerette őt, mint ahogy mondta? – Maga sem tudta, miért kíváncsi erre. Talán csak pontot akart tenni egy szomorú történet végére. – Nem tudom, Kate – válaszolt csöndesen Alex. – De ő azt hiszi, és ez nagyon fontos lehet a számára. Alex szorosan magához ölelte Kate-et, mintha őt magát is megérintette volna ez a régi szerelmi história. Kate a mellére fektette a férfi fejét, gyöngéden simogatta a haját. Ami volt, elmúlt. A történet véget ért. Ideje, hogy visszatérjenek a saját világukba. – Tudod, miért szeretlek téged? – dorombolt Kate. Alex felkapta a fejét, és sötét szemében már vidámság csillogott. ' – Miért, hát szeretsz engem? – Sok mindenért… de erről majd később beszéljünk – tette hozzá sietve, mert látta, hogy Alex szemében a csillogás vad lobogássá mélyült. – Azt szeretem benned, hogy egyenlő partnerednek tartasz, hogy számítok neked. Sosem érzem, hogy csak egy „kis nő” vagyok. – Most arra célzol, hogy nem nyitom ki elég gyorsan előtted az ajtót, vagy nem tolom alád a széket? – Tudod, hogy nem arról van szó – nevetett Kate. – Annak örülök, hogy nem hagysz ki az életedből, a döntéseidből… még a fontosakból sem. Úgy bánsz velem, mintha lenne sütnivalóm, és tudnám, hogy kell az eszemet használni. – Úgy érted, hogy majdnem meghaltál miattam? –horkant fel Alex. – Senki sem került életveszélybe. És azt végképp nem sejthettük, hogy Alvareznek pisztolya van. De még ha tudunk is róla, veled mentem volna. – Pedig félek, hogy nagyon rosszul vigyáztam ma rád – mondta Alex bűntudatosan. Megérintette a lány vállán a horzsolást, aztán lehajolt, és megcsókolta. – Olyan voltál, mint a dinamit – folytatta lelkesen Kate. – Legyőzted Alvarezt, pedig előtte mennyit gyalogoltunk már abban a dzsungelben. – Az a dzsungel összevissza fél kilométer széles, hercegnőm – vetette ellen Alex. – És csak azért győztem le Alvarezt, mert volt stratégiám. – Milyen stratégiád? – érdeklődött Kate. – Jó pár éve tanultam a trükköt – mondta Alex könnyedén. – Az embernek hagynia kell, hogy félholtra verjék, attól az ellenfél kifárad, és akkor kell elkapni a grabancát. Kate kuncogott.
– Ne égesd már magad. Különben is nemcsak az izmos karod az egyetlen csáberőd. Van más előnyös vonásod is! – Kate kis szünetet tartott, és ünnepélyes pillantást küldött a férfi felé. – Alex, tudom, hogy nem lett volna muszáj kettesben hagynod Alvarezzel. Egy tucat egyéb megoldást is választhattál volna. De te azért bíztad rám a pasast, mert tudtad, hogy ez nekem milyen fontos. Kate magához húzta Alex fejét, hogy megcsókolja. – Köszönöm, hogy így csináltad. Ettől ügy éreztem, hogy igazán á társad vagyok. Sőt mintha én lettem volna Nagy Károly király lánya. – Nem is tudtam, hogy volt Nagy Károlynak lánya. És mit tett a hölgy? – A hátán vitte a szeretőjét a szobájába, hogy csak egyetlen pár lábnyom maradjon utánuk a hóban. – Kate felsóhajtott. – Ma már nem teremnek ilyen asszonyok. – Hála istennek – kiáltott fel Alex szenvedélyesen. –Biztos olyan ereje volt, mint egy bivalynak. És örülök, hogy ma már nem teremnek ilyen nők. – Én is vállalnám pedig – makacskodott Kate. – Én is elvinnélek a hátamon, már persze, ha fel tudnálak emelni. – Pontosan erről van szó – helyeselt Alex, és lejjebb csúszott, hogy megcsókolja Kate mellét, aztán fölegyenesedett, hogy az orra hegyére is biggyesszen egy csókot. – Határozottan állíthatom, hogy termetre nem hasonlítasz egy bivalyra. Kate felhúzta a térdét, és combjával a férfi vizes testét simogatta. – Tudod, ezek után rettentő unalmas lesz a képregényrajzolás. Jó időbe fog telni, amíg visszazökkenek a régi kerékvágásba. – Muszáj visszazökkenned a régi kerékvágásba? Úgy értem… Felugrott hirtelen, úgyhogy a felcsapódó víz Kate arcába fröccsent. – Hogy érted? – érdeklődött a lány, és ő is kikászálódott a kádból. – Úgy, hogy olyanok vagyunk már, mint az aszalt szilva – nevetett Alex, és egy törülközőbe bugyolálva magát, eltűnt. – De az előbb nem ezt akartad mondani – kiáltott utána Kate, és ő is beszaladt a nappaliba. – Valami egészen mást akartál. Mi bajod van? Mióta megismertük egymást, soha nem voltál még zavarban, mindent elmondtál nekem. A férfi szó nélkül magához penderítette, mélyen a szemébe nézett, aztán felsóhajtott és az ágy felé vonta. Kivette hajából a csatokat, hogy a súlyos fonat a tenyerébe omoljon. – Alex – sóhajtott Kate meglepetten. Alex elszakította pillantását az aranyló hajtömegről és Kate-re nézett. – Azt akartam csak megkérdezni, nincs-e kedved megnézni Wisconsint? – szólalt meg rekedten. – Megnézni? – Jól van, szóval, hogy nem akarnál-e ott élni? –Akkorát sóhajtott, mintha egy nagy kő esett volna le a szívéről. Kate levegőért kapkodott. – Wisconsinban? – suttogta, aztán izgatottan nyelt egyet. – De hát… én mindig szerettem volna Wisconsinba menni! – Kate – Alex a két tenyerébe fogta Kate arcát. – Én most megkértem a kezedet. – Persze, persze, tudom – válaszolt Kate izgatottan. – Éppen ezen gondolkozom.
– Mi a csodán? – tört ki Alexből a türelmetlenség. Kate lassan felemelte tekintetét és pillantásuk egymásba fonódott. – Alex, hiszen még csak három napja ismeijük egymást. Alex döbbenten nézett vissza rá. – Oké, három napja. Már megint azzal a „normális emberek” című szöveggel jössz elő. Ha jól emlékszem, már megígérted, hogy többé nem teszel ilyet. – Én meg úgy emlékszem, megígérted, hogy többé nem dirigálsz – válaszolt Kate ingerülten. – Mi az, hogy dirigálok? – kérdezte a férfi, de nem nézett a lányra. – Oké, dirigálok – egyezett bele végül. –De azt mondd meg, ha már három hónapja vagy három éve ismernénk egymást, mi lenne a válaszod? Kate felsóhajtott. – Azt hiszem, akkor azt mondanám, hogy nincs a világon még egy olyan hely, ahol szívesebben élnék, mint Wisconsin. Alex hatalmasat sóhajtott, és magához húzta a lányt. – Akkor tudok várni… – mondta, és forrón megcsókolta a lányt. Viharos és mohó volt a csókja, és csak akkor ért véget, amikor eltolta a lányt magától, hogy rávigyorogjon. – Legalábbis az esküvővel. Vannak dolgok, amikkel viszont nem tudok várni. – Hallhatnék egy példát is? – dorombolta Kate, arcát a férfi mellére tapasztva, – Mit szólnál – kezdte Alex vontatottan – mit szólnál, ha mutatnék egy gyakorlati példát – s azzal egymást átölelve az ágyra zuhantak. Egyszóval, mivel gyakorlatias, józan emberek voltak.., vártak az esküvővel. Nem is házasodtak össze addig, amíg vissza nem repültek Wisconsinba, és meg nem szerezték a papírokat. Hat hónappal később Kate és Alex együtt sétált egy madisoni utcán. A tavasz szilárdan megvetette lábát a vidéken, a levegő tiszta és friss volt, mint a legfinomabb pezsgő. Kate-nek nem sikerült felráznia a világot a tervezett képregénysorozattal. Helyette azonban egy kalandos történetet talált ki, amit remekműnek érzett. Főszereplője egy házaspár volt, és végre annyiszor írhatta bele a szövegbe, hogy „placcs” meg „bumm”, ahányszor csak akarta. A sorozat olyan sikert aratott, hogy Kate egy szombat reggeli televíziós regényre is ajánlatot kapott. Éppen ezen törte a fejét, miközben az étterem felé tartottak. – Vállaljam, mit gondolsz? – kérdezte Kate. – Én nem akarok beleszólni – hárította el a választ mosolyogva Alex. – Mire való egy férj, ha nem arra, hogy beleszóljon az asszony dolgába – dühösködött Kate. – Én biztos, hogy beleszólnék a te dolgodba. – Mint ahogy ezt már annyiszor meg is tetted – jegyezte meg Alex békítőleg. – Pontosan – vágott vissza Kate. – Akkor írd alá a szerződést – bökte ki Alex. – No de… – Akkor ne írd alá.
