Nuridsány László - Meseláda

Nuridsány László ________________________________________ MeseLáda E mű részleteinek vagy teljes egészének közlése bármilyen médiában a kiadó írásbeli engedélye nélkül tilos és bűncselekmény a hatályban levő törvények szerint.

Reproducerea parţială sau integrală a ediţiei fără acordul editurii este intertisă şi va fi pedepsită conform legilor în vigoare.

Megrendelhető: tel./fax: (004) 0265-212336 Mobil: (004) 0745166927 Mobil: (004) 0748115577 Mobil: (004) 0740437527 E-mail: [email protected]

Descrierea CIP a Bibliotecii Naţionale a României Nuridsány László Meseláda/Nuridsány László Sângeorgiu de Mureş: Editura Hoppa!, 2007 ISBN 978-973-1711-87-4

2

MeseLáda ________________________________________ Nuridsány László

Előszó Van nekem egy meseládám, nem kell vinni – jár a lábán. Nincsen kulcsa, nincs lakatja: Mesekönyvvel van kirakva. Abban ezer mesealak, feléd törtet, dalol, szalad. Új köntösben járnak, lépnek, mint valami álomképek. Nézzed, ládám most is nyitva, a mesémnek nincsen titka. nem jár érte semmi hála, nyíljon Néked most a láda! N.L.

3

Nuridsány László ________________________________________ MeseLáda

Álom a törpekirályról Télidő derekán, egy nehéz hét után, Szakítva a napok bajával, nyűgével, álomba merültem: Táltos paripámon vágtattam az éjbe, Vágytam jóra, szépre, s lám, már itt is vagyok, ahol a kastély is ... kacsalábon forog. ... Valóság? – Nem – Álom! Ilyen nincsen másutt, - sehol a világon! Itt maradunk, Fecske! – szóltam a lovamhoz – te is itt jutsz hozzá cukros, édes zabhoz. - Ne búsulj, jó gazdám, mert én itthon vagyok, és abrakot adnak, itt majd a rokonok. Te meg itt állj lesbe, s amit látsz, jegyezd le, hisz az új mesédre várnak szívrepesve! Sátrat vertem nyomban, s ki is álltam lesbe, de a nap aláhullt, s rám köszönt az este. Egy fa alatt álltam ceruzával, tollal, s beszélgetni kezdtem az okos

4


bagollyal. Így szólott a bagoly: - Mesét akarsz írni? – Nevettetni akarsz, vagy pedig ríkatni?

5


Erre is, arra is van itt nálunk példa, valóságos mese és egész jó téma ... Nézd, most kél fel a hold, s fényes kísérettel a nagy égbolton át szép lassan menetel. Ismeri a járást! – ösvényt nem is kutat, milliónyi csillag mutatja az utat. – A Göncölszekérnek kereke se forog, - lovak nélkül mégis a hold után kocog. Ott az erdő szélén már a tündérlányok üdvözlik a holdat és lejtik a táncot. Lenge ruhájukat el- elkapja a szél, s repülő – szőnyegen nagy részük útra kél. Türelmetlenek már, és nem tudnak várni, gyerekekhez mennek, rájuk kell vigyázni. Van itt mesealany, több talán, mint bárhol: törpe és óriás, varázsló, királylány. Magát fitogtató nagy erejű sárkány, amely őrséget áll a király vártán. Nézz körül, jól figyelj erre – arra járván, hisz mindent elérhetsz a mesédnek szárnyán. És hidd el barátom, hogy amit itt látnál, - itt hever előtted, belebotolhatnál, - s ha nem látnád tisztán, világítsál rája, ide van akasztva Aladdin lámpája. Másnap felkerestek régi ismerősök, - akikről már írtam, igaz mesehősök. Volt aki sárból varázsolt aranyat, volt aki úgy röptében, - fogta a madarat. Láttam bőrcsizmába lépegető nyulat, s szörnyű eseményről mesélgető kutat. Füstfellegbe burkolt kis és nagy varázslót, seprűn lovagló gonosz vén banyákat... De, láttam 6


tündért is, meg táltos paripát, amely a veszélyben óva vigyáz terád, báránybőrben járó farkast, hiúzt, rókát. Fehér tollú hollót, ...őzet, szarvast, s csókát. Mindenik elmondott egy két – mesét nekem, lejegyeztem mindent és el is mesélem. – nyílván nem egyszerre, hanem szépen sorra, minden nap egy – kettőt – azt is adagolva... Amit most hallotok: egy nyuszi mondta el, aki a királynál volt az udvarmester: A törpekirálynak volt egy kamarása, aki szerelmes lett a király lányába. Megtudta az öreg és nagy haragjában – kidobatta: - repült, földet sem ért lába... Búsult és kesergett a kidobott törpe, a nagy szerelembe a bánat gyötörte... Nagyon megsajnálta Szép Tündér Ilona, s ellopózott hozzá egy este titokba. A rívó törpére – bizony – rákiáltott: - Ilyen gyáva legényt az ördög se látott!... Itthon topogsz – tipegsz, sírsz, s a szádat tátod?! Legyél férfiember, a teremburádat! – Hogy a királyleány szeret, már abból is látszik, hogy elutasít minden herceget, királyfit! Az apja korholta, de őt meg nem törte, s szemébe mondta: „Azért is férjem lesz a kamarás törpe!” – Ezt hallván a legény, felkiáltott lobbal: „Szembe szállok, ha kell az egész pokollal! ” – Kardot kötött nyomban s nyilat vett kezébe, „Csak sárkány ne volna!” – jutott az eszébe. „Ó, mit neked 7


sárkány?” – szólt Tündér Ilona, ...Olyan öreg az már! – nincs egyetlen foga, ereje is véges, s ráadásul oly vak, hogy meg se lát téged, s nem tudja, hogy hol vagy?!... – „És az óriások?” – nevetett Ilona: „Nem tudod, hogy kik ők? ...Óriást mutató, sok nagyszájú ripők!” Most lett csak harcias, ...kemény legény Törpe, bátorságát pedig nem is örökölte! Kivont karddal rontott be a palotába. Büszke is volt rá a király leánya. – A király?... meglátva kezében a kardot: áldást adott rájuk, s nekik adta rögvest az egész országot, s megkérte: vegyék át a királyi rangot... Olyan lagzit csaptak hét nap és hét éjjen át: madárijesztők is táncolták a polkát. Törpék országának fiatal királyát a tettei nyomán: dicsérték, csodálták. Még a vak sárkány is mondta és belátta, nem volt az országnak ilyen nagy királya. Abból mit elmondtak, ez az első rege, amit lejegyeztem, arról szólt a mese.

8


Cica az iskolában Reggel korán ébred, - ünnepnap van máma, öltözködik Cili hófehér ruhába és sállal nyakába indul iskolába. Tejbe mártott kiflit majszol útján végig, be kell érni vele, ma egészen délig. Táskájában füzet, toll, tinta s ceruza, s mindez gyönge vállát bizonyosan húzza. Siet, szedi lábát, hogy nehogy elkéssen és pelyhedző bajszát pödörgeti szépen. Belép az osztályba, jobbra – balra köszön. Szíve hangosan ver – izgalom? vagy öröm? Nem tudja mi lehet, mi annak az oka, hogy mind összekoccan hegyes fehér foga... Szól a tanító úr, s mosolyog az ajka: „Gyere Cili cica, ülj az első padba. És most figyeljetek! Én nem vagyok szónok, de az első órán az egérről szólok: Egértannak hívják e tudományágat, - figyelj ide Málcsi, ne tátsd el a szádat! – Nézzétek e falon mily gyönyörű képek, s hogy kik vannak rajta? Milliónyi egér és mi, egerészek.” – Cili most ismert rá! Hisz a tanító úr, nem más, mint a szomszéd. Ő a tudós kandúr. - Amiről szót ejtek, nagyon fontos dolog, mert a cicák léte, mind ekörül forog. Fontos az elmélet, - s főleg a gyakorlat, mindkettőt tanuljuk, itt az órák alatt.

9


Hogy kell lesben állni, mire kell vigyázni!? Jól figyeljetek, mert ebből kell vizsgázni! Aki nem gyakorol, vessen az magára, nem lesz abból vadász – és később megbánja!... Úgy, ahogy a kutya elkapja a csontot, úgy kell pofon csapni a futó cincogót. Hason csúszva osonj és ne bízd el magad, mert hogyha észre vesz, gyorsan el is szalad. Elhagyott kamrában ne várj rá, ne keresd, csakis éléstárban találkozik veled. Most hazamehettek, ez volt az elmélet, holnap itt fogyasztjuk el majd az ebédet. Egérsültet kaptok, hogyha jól dolgoztok! – de koplalni fogtok, ha egyet sem fogtok! Készüljetek fel hát, nehéz lesz a próba, mert ez lesz az első gyakorlati óra. Cili hazament, oly peckesen lépdelt, hogy a sok kis kandúr mind utána nézett. Sőt, a pulikutya is mélyen hajbókolt, és közben Pulinak is intett egy – két csókot. Majd eligazítván ruháján a ráncot, tovább ment, s boldogan dúdolt és miázott. Otthon a tükörbe nézegette magát, s eközben felvette a háziruháját. Alig ebédelt meg, kiment a kamrába, azaz, hogy kiosont, hogy senki se lássa. Neszelt, ...majd meglapult, kúszott erre – arra, figyelt jobbra – balra: mindennemű zajra... Már egy órája vár, - s igazán sajnálom, - hisz már nem is pislog! ...Elnyomta az álom... Iskola, figyelés, - mind fárasztó lehet, s jól is lakott Cilink, tejfölt, sajtot evett. Még

10


alig szunnyadt el, - ki hallott már ilyet?! – „Alszik már!” – suttogták a huncut egerek. Álomba ringató dalokat dúdoltak, s hátán sétálva bosszantóan szóltak: „Ilyen cica mellett aludni is lehet! Szép cicuskám, kelj fel, itt van a jó tejfel!”

11


Vígan nevetgélve csúfolódtak véle. Ej, hogyha felébred?! – futás lesz a vége. De, most egyelőre, felbuzdulva erre más nótába kezdtek s egy cseppet sem féltek: „Az én cicám olyan rest, nem eszi a húslevest, mert a leves paprikás, és a cica hepciás!” Ám a zajra Cili ébredezni kezdett, no de az egerek sem voltak restek. A sok kis cincogó menekült ám, ...futva!, s elrejtőzött nyomban, be, az egérlikba. Cili feldühödött, s magyarázni kezdett: „Telt hassal nem lehet egérre vadászni!” – s erre egy cincogó elkezdett danászni: „Kurta volt az egér farka, nem foghatta meg a macska!” Lett erre vihogás, ...és cili belátta: sokat kell tanulni még, az iskolába! Mert tanulás nélkül senki sem lesz mester, se cica, se kutya, se pedig az ember.

12


Nagyapó Mesefája Benedek Elek emlékezetére A rég múltat felidézve, naplómat forgatgatom. Eszembe jut szépemlékű és gondatlan gyermekkorom. Édesanyám akkortájba gyakran elvitt Uzonkába. Ottt nyaraltunk minden nyáron, nincs is szebb hely a világon. Ott épült a „Murgó” alatt, hol az idő gyorsan szaladt. Elek apó is ott nyaralt, s mesét mondott minden este, a sok gyerek ámult – bámult őt hallgatva, szavát leste. Nem feledem kedves arcát, a halk szavát, bölcs mosolyát. Nektek írta a sok mesét! ...Jegyezd meg hát Apó nevét! S ha arra visz utad, sorsod, ...tégy sirjára rózsacsokrot! És most, Laci bácsi mesél, csendben legyél, jól figyeljél!

13


Élt egyszer, még nem is régen, valahol, tán Háromszéken – hol a szélnek is foga van – egy Olt – menti kis faluban három székely-magyar gyerek: Ábel, Áron, és Benedek. Még álmuk is tán közös volt, így mesélte azt el: az Olt: - Ábel volt köztük legnagyobb, s szalmából font új kalapot, s annak olyan nagy karimát, miként a kerek holdvilág. Áron volt tán a középső, de a faragásban első! – Egyszer bicskát ragadott, s két szép lovat faragott. A harmadik: Benedek összeácsolt: szekeret s aztán gondolt egy nagyot, s azt a formás kalapot rátette a szekérre, hogy eső s hó ne érje. ...A lovakat befogták, - s csodálkozott a világ, mert a két ló megmozdult és a szekér elindult!... Úgy döntöttek, elmennek – s nagy útra készültek. – Útra készen álltak már, de Benedek felkiált: „Elindulni nem lehet kutya nélkül, gyerekek!” – „Igaz biz’a – szólt Áron, - Rögvest ki is faragom! ...Nyeste is kése éle ...s az új kutya a szekérbe”. Tanácskoznak a testvérek, hármuknak még mit vigyenek?... „Négyen volnánk!” – szólott legott Bodri kutya és ugatott. – „Úgy van, igaz!” – int Benedek, - és boldogan felnevettek. – Nótaszóval így már négyen, elindultak a szekéren. Kisbaconig meg sem álltak, ott pihentek, ott is háltak. Kakas szóra felébredtek, és egy szép nagy 14


kertbe mentek... Ott volt Apó mesefája, virágos volt minden ága. Levél hullott le a fáról, s mesét mondott, - mesefáról – „Nézzétek csak! – mondá Áron – madárzenekar az ágon!” – Odaszólott a pacsirta: „A szöveget Apó írta, s a dallamot reám bízta!” Emígyen szólt a csalogány: „Jól van, jól van, idáig jó! – ha – füttyel kiséri a rigó!” – „Elvállalom! – mondá amaz – s tudom nem lesz semmi panasz!” – A gólya is szerepelne, ha nem szólna rá a fecske: „Halgass, - ne szólj – öreg gólya, nem is jöhetsz te itt szóba! Műsor lesz itt: - mese, zene – ne üsd a csőrödet bele! Hangod bántja a fülemet, ...nem tartod be az ütemet! Csak fakopáncs jöhet számba!... Jó füle van, s jó szerszámja!” A verébnek se jut szerep, s a pacsírta mi mást tehet, - vitatkozni, az nem szeret – szegénykével ráz most kezet, s szól: „Uram, sajna... ön elmehet!” – Próbát kezdhetett a kórus, s tapsolt a fán egy kis mókus. A SASKIRÁLY adott termet, ott tartották a koncertet. Másnap aztán hazamentek, s otthon minden elmeséltek.

15


...S felébredtek valahára, édesanyjuk halk szavára. – S otthon voltak! ...puha ágyba! – s rajta Apó „Cimborája!” – Azt olvasták még az este, és az álom elkísérte! – Olvasd te is, s gondolj Rája, Te...az egyik unokája! A mesémnek ezzel vége, - íme, tessék, fuss el véle.

16


Pontyika Kalandjai Kövek között lágy habot ver a rohanó kis patak, a vizében békanyál közt játszadoznak a halak. Meg sem állnak, úgy szálldosnak, mint a légben a kék füst, s meg-megcsillan páncélzatuk, mint a tiszta színezüst. – Játszóterük határköve messze lent a völgyi út, édesanyjuk megtiltotta átlépni a Nagy Kaput. Nem is mennek! Mért mennének, hogyha egyszer nem szabad? Hisz ott száz és száz veszély is érheti a kis halat. ...Csak Halanyó mehet oda, utat törve gátakon, s ott jön vissza – majd mindennap – megrakodva gazdagon... Van ilyenkor üröm, vígság, dal, muzsika, dáridó, s a halászzsákból előkerül ami szemnek, szájnak jó: szitakötő, apró szúnyog, légy, sáska és giliszta, s - csemegeként – elmondható, hogy a darázs se ritka. Pntyika már napok óta az ételre rá se néz, kieszelte világgá megy – és azóta útra kész. „Ott lehet csak szép az élet, ott igazán szép a lét! S miért egyem és gilisztákat, ha ehetem csemegét?” Emígy motyog, míg egészen a hátramenti völgybe jut, s egy óvatlan pillanatban átlépi a Nagy

17


Kaput... örömében fickándozik s vet egy cigánykereket, darazsat lát s úgy elkapja, mint a kutya legyet! De mi történt? Miért kesereg? Miért jajgat és kiabál? – Most már értem!- horgot nyelt a rakoncátlan jómadár! – Partra koppan, s ijedtében reszket, mint a kocsonya, de egy horgász így szól hozzá: „ne félj tőlem kiskoma! ... Nem bántalak, visszadoblak, ...de előbb jól jegyezd meg!... bármi érjen, maradj bátor és erős!” – Már repül is be a vízbe – bukfencet is vet talán, ...de, sírva lapul egy kő alá, s fel-felzokog: „jaj, a szám!” Pár nap alatt beforr a seb, s újra vidám Ponyika. Tanult, s tudja: a torkosság mindenkinél nagy hiba! Egyszer, amint úszkál, látja, hogy egy nagy ha közeleg...foga csattog, bajsza is van, olyan mint egy szörnyeteg. Nosza rajta, vesd el magad, eliramlik, mint a nyúl! – Nagy lihegve megy utána – majd lemarad Csuka úr! Másnap reggel sétálni megy, s akit csak lát – ráköszön. Édesanyja oktatta rá, fent a hegyi nagy kövön. ...Fogadták is, - kérdezték is – „merre, merre, kisfiam?” – Ebből tudta meg Pontyika, hogy valahol Csíkban van!... Válaszol is, ahogy illik, de úgy siet – meg sem áll. – Megy amerre könnyebb menni, merre sodorja az ár. Jókedvében nótára gyújt, és halad is 18


szaporán, ... Bezzeg van is hallgatója, ott van minden halleány! Sugdosnak is egymás között: „Ez már igen!”- „Ez a dal!” „S hát a legény?” – „Ügyes bizony!”... „S még amellett fiatal!”... Szárnyal a dal – nagy a siker! – és Pontyika oly vidám!... Hogyne lenne, hiszen véle dalolja sok halleány: „Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt egy lónál! Kisütöttem a zsírját, több volt egy akónál! Aki eztet elhiszi, szamarabb egy lónál, Aki eztet elhiszi, szamarabb egy lónál!” A dal végén búcsút intett: „az ég áldjon leányok, mind hiába sírdogáltok, én kötélnek nem állok!” De egyszer csak, - jaj, mi történt? ...se előre, se hátra!- Belekerült, - oh borzalom!, - egy hatalmas kosárba.... No, most aztán vándorlegény innen bizony nincs kiút! Megbánhatod, hogy átlépted ezt a völgyi Nagy Kaput!

19


A kosárból – az üvegház! – ez a következő út, ... s Pontyi tudja, a folyóba visszamenni már nem tud. Vége van a boldogságnak... már nem dalol, nem nevet! – Mindenképpen szökni akar, - de hát onnan? – nem lehet! Sírdogál a négy fal között, - Bizony, mindez hiába! Így jár, aki nem hallgat az édesanyja szavára!

20


A póruljárt cincogó Gyermekzsúrba hívta Kata a sok játszótársat, körbeülték valamennyin a nagy tésztástálat. Volt ott minden, - szemnek, szájnak – ami épp csak kellett: almásrétes, dobostorta, csokoládészelet. Habosrolni, dióstekercs, körte, szilva, - minden... Osztozkodtak, veszekedtek ennyi drága kincsen. Bodri kutya s Cili cica csakúgy nézte leste, - ők is kapnak minden jóból? ...Így jött el az este. Kihallatszott a nevetés és a zaj, a lárma. Bölcs cincogó meghallotta – s lapult a kamrába! – Majd kiosont, Hogy megtudja: mi okoz lármát, - de megijedt, mert meglátta Cili csíkos hátát. – Rohant vissza, alig bírta vinni már a lába, - de látva, hogy nem üldözik – szólt: „Ez mégse járja! Elé gyorsan te büszke faj, cincogók bölcs népe, - most múlassunk, hiszen foglalt népünk átka- réme! Zendítsen rá a zenekar, már hozom a kottát, s énekeljük vígan együtt azt a híres nótát, (hogy): Cini, cini cincog az egér, cini, cini vígan él, s ha múlat, akkor ő semmitől se fél! S ha otthon is van Cili cica, az sem sokat ér, mert a kis egér az minden lyukba belefér!”

21


Belevágott a zenekar, javában állt a bál. Fogyott is az étel, ital, - s üres lett már a tál. Bölcs Cincogó szőlőt majszolt s szólásra nyílt szája. Tűzbe hozta, s be is rúgott, s fennen kiabálta: „Jönne már csak az a macska, - hadd lássad meg népem – előttetek, tanúk előtt – hogy vágom én képen.” ...Így ordított, s még hasonlót, - de ki tartja számon? – Reszket, inog lába, teste a nagy szőlőstálon. Csodálta a cincogó nép a vezért, a bátrat... túst húztak rá, és a vitéz felrúgta a tálat! Kata s Cili meghallották, s összenéztek rögtön... Tudta Cili milyen szél fúj, s vitte már az ösztön. Bajsza alól így nyávogott: „Látjátok-e gyerekek, ha a cica szórakozik, cincognak az egerek!” Megnyílott a kamraajtó, - a zenének vége! – Szétfutott a bősz cincogó deli, harcos népe. Ki, hogy tudott iramodott, - menekültek futva a zenélők lármás népe, be...az egérlyukba! – Csak Cincogó maradott kint, - nem bírta a lába... Torkán akadt a jó falat, s Cilit duplán látta. Egy ugrás, és ...két pof csattant bölcs Cincogó állán, s egyszeribe olyanná lett, mint a kezes bárány. De a cica csak pofozta, a többi meg leste... És azt súgták egymás között: „Szája lett a veszte!”

22


23


Nincsen öröm üröm nélkül Most ébredt fel csak a medve, nem csoda, ha nincsen kedve, hiszen éhes – rég nem evett, átaludt egy hosszú telet. – Belenéz a nagy tükörbe, - ijesztő a tükörképe: ajka petyhüdt, orra tompa, s bundája gyűrött, ronda. Hasa horpadt, lába reszket, - alig bírja a nagy testet. – Tipeg ide, cammog oda, ilyen morcos nem volt soha. A fejét is falba veri, - meg se kottyan most ez neki! – Égnek áll a haja szála, ...úgy tépdesi, úgy cibálja. - Míg az álmok útját járta – betörtek az otthonába: lába kélt a lépes méznek! ... Ezért öli most a méreg. – Lábasai mind üresek, pedig hagyott benne sültet, hűtője nyitva – tárva, de morzsa sincs a nagy tálba. - Ki lopott meg? – emígy dörmög, - tán egy vásott farkaskölyök? - Hol a méreg már mit sem ér, kell oda a jó csigavér! – S úgy gondolta – józan fővel- : „Többet ésszel, mint erővel!” Meg is nyugszik, már nem dúl – fúl, csizmát húz és el is indul. Házatáját legelőször körüljárja, mint egy rendőr. Figyel, szaglász, nyomot kutat, ismer ő itt minden utat... Nyom az van itt, akár száz is: itt

24


futkároz nyúl, őz s más is. – Az a kérdés vetődik fel: melyik nyomon induljon el? – „Hopp, itt van komám nyoma, - messze innen az otthona – mit keres errefelé? ...követem az erdő felé!” „Füst száll fel a rókalyukból, - otthon van hát, ott bent kuksol!... Munka nélkül mi vár rája?, fel is kopik majd az álla!” Reá kopog: „Kelj fel koma! Mi lesz nálad, tán lakoma?” Választ se várt, be is lépett, „Nem zavarom az ebédet?!” – „dehogy zavarsz! Jöjj már, koma, érted van a nagy lakoma! – Hisz egy szarka hírül hozta, hogy már felébredtél, koma! Úgy gondoltam, éhes lehetsz, főztem jó gombalevest. És sütöttünk borjúmájat, - látom nyalod már a szájad! – Láss már neki, jó étvágyat! – Míg itt vagy a rókalakban, sose legyen semmi gondod! – Kisegítünk, - annyit mondok.” „Jól van komám! ... hát... nem bánom, még a borjút se sajnálom! De jegyezd meg, s ne feledd el, amit mondok régi, ősi!, a közmondás ma is őrzi, hogy: „Az igazi barátságot...nem mindig a fazék főzi!” Ráugrottak a gyerekek, pedig hátán nincs is nyereg, játszadoztak széles hátán, s dalba fogott a két „sátán”: „Bújj, bújj medve, gyere ki a gyepre!

25


Ha kijöttél szép csendesen, hogy a vadász meg ne lessen, bújj, bújj medve, gyere ki a gyepre!” Rókáné is oda szalad, megöleli, csókot is ad, majd hangosan óbégatott: „Édes komám, de lefogyott!” – „Ide, testvér, - szól a gazda – üljél mellém e kis padra!” Merre vittek el az álmok? Szép volt- e a látomásod? „Szép az nem volt – így a medve – csak igaz volt, mert egy este megálmodtam, hogy négy róka betört békés otthonomba!” „Ez nem igaz! – szólt a róka – sok hó olvadt el azóta. Nem loptunk mi csak elhordtunk: mézet, sültet és egy borjút. – De csak azért, mert a farkas, tudhatod jól – milyen aljas! ... Ott kajtatott, ott állt lesben, s féltem, kirámol egy este.” - „Halgass apja, szólt az asszony, én az igazságot mondom! ...Elloptuk biz’, itt van nálunk, most is abból vacsorázunk!” S szólt a medve: „Jól tettétek, de azt mondd meg, hogy a mézet elhoztátok? – s megettétek? ” – „Felfalták a kis legények, - ízlett nekik, - s áldtak téged!” Ettől fogva folyvást- folyton, élt a medve ingyenkoszton. Nem vadászott, nem halászott, és a fára sem mászott. – Ám, követelt málnát, mézet,

26


nyúlcombból is két egészet. Ételt, italt, - csak mit szeret! – s éjszakára alvóhelyet. Rókáék már szánták – bánták, hogy kirabolták – barlangját, hisz náluk evett reggel – délbe, s este is ment vendégségbe. A négy róka közben fogyott, már a csontjuk is kopog, alig – alig bírtak járni, nem is tudtak már vadászni. „Asszony, pakolj! – szólt a gazda – siess Béni, Abris, - rajta! Nem tudok már tovább várni, és a medvét zabáltatni! Gyerünk, menjünk! – Fussunk innen! Kerül még hely az erdőben!” Rohantak is, mint a szélvész, - így diktálta a józan ész. – Felírták a ház falára: „NINCS SZŰKSÉGÜNK A KOMÁRA!”

27


28


A kis tolvajok Amit most mesélek, nem ma történt, ...régen! – Ilyen eset nem volt, se földön, se égen: Egy szivárványhágcsón vásott kis nebulók az égig hatolva, ellopták a napot, s elrejtették szépen a Göncölszekérbe, s ló gyanánt fogóztak a szekér elébe. majd, hogy rátaláltak két szép táltos lóra, s szekerükbe ültek, s felhangzott a nóta: „ Ennek a gazdának szép kocsija van, szép kocsija előtt jó két lova van, mégis mikor hegynek hajtja, csipkebokor megakasztja, akkor mondja: gyí, gyí, hopp! Én is inni akarok!” S mert sajnálták a Napot, - pokróc alatt vacogott, ébredjen bár! – ők is fáznak, jobb kedvük lesz ha nótáznak, s fújtak egy új dallamot: „süss fel nap, fényes nap, kertek alatt libácskáim megfagynak!” De a nap hümmögött, hogy is sütött volna?! – fényét eltakarta vastag, sötét ponyva. Vágtattak lovak... Hogy merre? – Nem tudom! Tény, hogy felkavarták a port a Tejúton. Vaksötétség támadt, 29


hiába no, látszik, - lepihent a csillag...senki se világít! – Mert a hold is fáradt és fáj is a lába, elnyújtózott, vastag, bélelt lábzsákjába. Pista attól tartott, lovai se látnak, s nekimennek vakon, egy út menti fának. Foglyul ejtettek hát tizenkét csillagot, hogy világítsanak az úton a rabok. – Fejében megfordult egy merész gondolat: álmában meglepik, s ellopják a holdat... Hogy mi a teendő? – osztja főről – főre, - hogy tudják kívülről most már jó előre: - „Összekötjük őket, a Holdat a Nappal, s így lesz majd egyszerre éjszaka és nappal... Olyan sárkányunk lesz, amilyen még nem volt: az egyik lesz a Nap, a másik meg a Hold! Egyszerre keringenek majd a fejünk felett...bámulhatnak rajta: földön az emberek! ” - De hát, a nemjóját! – így kiált fel Pista, - ó én buta aggyal, kötelet vagy cérnát se hoztam magammal!... – Van itt nálam cérna – és kuncog Palika, - a zsebemben lapul négy, vagy öt karika! - Akkor nincsen hiba, mehetünk hát máris – és nevetve mondja – A Hold azóta vár is! És az épp fáradtan aludt otthonában...felkapták és bedobták a nagy saroglyába. – Szólt a Nap, a Holdhoz: „Ezek oly parányok, akárcsak a csízek, de hogyha felnőnek, s az eszük is megnő, ...nem lesz nyugtunk tőlük se égen, se földön.” 30


A napnak sugarát átfúrták egy árral, és az így nyert résen, átfűzték cérnával. Majd, vagy két karika távolságra ettől, bogot köt Palika, nem is egyet, kettőt, s a holdat a nappal összekötve szépen, fel is bocsátotta, repüljön az égen. – Keringtek is azok három nap és három éjjel, de hát súrlódott is, kopott is magától, s kicsúszott a Pista markából. Nyújtózkodott nagyon, s kapkodott utána, de az már messze járt, szabad útját járta. A Hold nyomban ledőlt, nem ő volt a soros, csak a nap maradt ott, ő a szolgálatos. Fénysugár kezével egyet emelintett, s helyére billenté a Göncölszekeret. S tudva, honnan jöttek ezek a gyerekek, rájuk szólt szelíden: - „Oldjatok kereket! Ismerünk már régen mindketten a Holddal,” ...- s ajkáról felhangzott egy gyönyörű nóta: „Nem messze van ide Kászon, Útja végig fehér vászon. Ballag rajtra valaki, bizonyára ballagi.” A szivárványhágót leengedte végül Zágon közepéig, hol egy új ház épül. Hajnalban ébredt fel, s felkiáltott Pista: - „Álmomban jártam ott, de nem megyek vissza! S izenem azoknak, kik más tájon járnak:

31


NEM HAGYOM EL SOHA DRÁGA SZÉP HAZÁMAT!”

32


Mikulás vagy! – télapó Ki kószál ilyenkor térdig érő hóba’, mintha a világon más dolga nem volna? Csizmája nyakig ér, szakálla hófehér, kócosra zilálta zord idő, jeges szél. Dala messze hangzik, ezt énekli Csíkban: „Csingiling, csingiling, selymes hó hull odakint. Vígan síklik, száll a szánkó, csingiling, csingiling” Szánkóját megrakta mindenféle jóval: sok jó édességgel, dió s mogyoróval. Siet, el ne késsen, röpíti a szánja, hiszen minden gyerek napok óta várja. A dombtetőn átül maga is a bakra, ismeri az utat – többszáz éve járja. Nem is kell kérdeznem – gondolom gyerekek, - hogy ez a kis öreg kicsoda, ki lehet?...Mikulás ő bizony, aki minden télen megjelenik nálad, titokban, szerényen. És a kis csomagot elhozza időben, s elrejti fényesre suvickolt cipődben. – No meg a virgácsot! Mert biz’ azt is hagy ott, de azt csakis annak, aki néha rossz volt. Egy meséhez fogtam, s lám mi lett belőle?! Elfutott a mese, elszaladt előre. Bevallom nem

33


bánom, hiszen hull még a hó, s egy dallal várunk: Rád, te kedves Télapó: „Nagy pelyhekben hull a hó, érkezzél már Télapó! Minden gyermek várva-vár, vidám ének hangja száll. Hozz zsákodban minden jót, piros almát, mogyorót, Siess hozzánk, várunk rád, kedves öreg Télapó.” Elhangzott már a dal, de figyelj csak!...Halkan: „Kipi-kopp, kipi-kopp, ki kopog? Kipi-kopp, kipi-kopp, én vagyok!” Halkan, csöndben nyílik már az ajtó, megjött, végre itt van az öreg Télapó...Kedvesen köszönti azokat kik várják, s meg is nyitotta már nehéz hátizsákját. Mindenkinek juttat egy kis ajándékot, s boldogan köszöni, az aki már kapott... De az utolsónak – rémes! – már nem jutott. Két eres kezébe veszi a bús orcát, s mosolyogva mondja: „Csomag nincsen, de van csizmád, -ne hidd, hogy nem gondoltam rád! – Csizmád szárában keressed

34


S bizonyára meg is leled Azt, mit hoztam én neked: Diót, cukrot s egyebet.” Csendben zárul már az ajtó, kipp-kopp, indul már Télapó. Szánba fogva kapu előtt nyerít, topog már a két ló. Máshol is már várják őket, „Sietni kell! – hát megyek!” „Majd jövőben újra jövök, Gyermeksereg, - Isten Veled” Tudom, áprilisban, - ha viszket az állad, megrázod még egyszer hófehér szakállad. Ne okozz kárt – kérlek! – Az nem hozzád való! Szeretettel várunk vissza Örökéletű öregapó!

35


36


A hálás gólyapár Olvad a hó már a fákról, a házeresz is csepeg, a langyos nap már is pajkos, fűnek – fának integet. Zöldülnek a rétek – erdők, suttogják a verebek: „Itt van!...megjött!, ...tavasz van már! – csodás ez a kikelet!” A fakopács munkába áll, veri már a lármafát: „Ébredjetek jóemberek, vár rátok az Új világ!” Óvodákban, iskolákban minden gyerek arra vár, mikor jön meg már a gólya, és az első fecskepár. Most ébredt rá a ki Marci, milyen nagyot vétkezett, azzal, hogy a kéményükről leverte a fészkeket. Már hajnalban, virradatkor meg is jött a gólyapár, s látta Marci, mind a kettő szomorúan sírdogál. Úgy megesett szíve rajtuk, hogy már szinte zokogott... „Jóvá teszem a hibámat, fészket nektek én rakok.” Nosza felment a kéményre, vitt feltollat, ágakat. Ilyen puha fészekről egy gólya sem álmodhat. A két gólya fentről nézte, s nem tudták mit tegyenek, ... s Marcikának – hálaképpen – békát hoztak s egeret. 37


Így múlt el az egész tavasz, s tavasz után jött a nyár. Majd mindennap leste Marci a két gólya mire vár? – Egyszer látja: a fészekben nagy az öröm. Mi lehet? – Füstifecske kifecsegte, két kis gólya született. Pár nap alatt – mintha húznák – úgy nőttek a csemeték... De csoda ez? Békát esznek és még sok más csemegét. Majd repülni tanultak ők, - ez volt ám az iskola! – A cél pedig nem is volt más, mind a szomszéd ház tornya. Amikor már mindez jól ment, s a tavakhoz is jártak már, - mondta más is: „Úgy vonulnak, mint egy gólyakaraván!” – Gólyapapa így oktatta: „ez a béka, ott a rét. Dologra hát, ettől függ ám mindenkor a gólyalét!” ...Gyakorlati vizsga napján – mely nem könnyű – egy sem vét! Így mindkettő megkereste az aznapi élelmét. A gólyapár Marcit látva, hogy a gyerek kesereg, azt kérdezték: „mi bánthatja, ezt a szegény gyereket?” Egyszer halják, hogy álmában felsír, zokog veszettül: „Mindenkinek van testvére, csak nekem nincs egyedül.” „Hát ez a baj?” Így a gólya, „ne keseregj te azon. Ebben én nagy mester vagyok, segítek a bajodon!”

38


Málcsi, az a kis kíváncsi, a szomszédból mindent lát. Leskelődött, s felkiáltott: „Gólya viszi a fiát!” S tény, míg Marci nagymamánál lábadozott egy keveset, gólyánk vitte s odalopott egy gyereket. Marci is csak most tudta meg, mi az igazi öröm. Boldogan szól a gólyához: „Kedveseim, köszönöm!” Volt is otthon öröm, vígság, keresztelő is talán. Gólya, fecske, s a darvak is ott voltak a vacsorán. Csak a gazda volt lehangolt, hisz az ősz már közeleg, és a nyarat visszafogni, megállítni nem lehet. „Itt hagytok ti, kis vándorlók, - tudom – már nemsokára. Nem bízhatunk, s nem remélhetünk semmiféle csodába.” És a gólya így válaszolt: „Ne búsuljál jó gazdám! Visszajövünk, itt születtünk, Erdővidék a hazánk!” Szomorú nap következett, elkerülni nem lehet: a vándorok útra készek,... és sírnak a gyermekek. Röptükben a gólyák, vigaszt ilyen módon üzentek: „Itthon leszünk, amint itt van a napfényes kikelet!” Évtizedek telnek, múlnak, jön új tavasz, s jön a nyár, ám a madár a fészkére, hazájára rátalál.

39


40


A tudós kecske Arról szól a mai mese, hogyan lett tudós a kecske, s azt is elmondom még ma, - miben áll a tudománya. Mert minden nap s minden este, - iskolába ment a kecske! Csendben ült az első padban, rőt szakállát simogatva. Tanítója megdicsérte, így nőtt meg a tekintélye. Bagoly úr volt a tanító, - hiszen ő a mindent tudó. Hogy eljött a vizsga napja, a betűket sorba rakta, és a kérdést is feladta, - hiszen ez a feladata.: Rámutat a „m” betűre, - mond, ez mi a kutyafüle? „M” – válaszolt rá a kecske, ezt a betűt jól ismerve. „Látom fiam van itt ész, - még a végén tudós lész.” ...S most „e” betűt tett elébe – s kíváncsi a véleményre. „e” kiáltott fel a kecske, s szólt a bagoly: „Persze, persze.” Majd „k” betűt tett a padra, ehhez ugyan van-e szava? „Hogy ez a „k”, biztos vagyok” s bólintottak az okosok.

41


„Ha ön olyan okos állat...olvassa össze a hármat!” - Nehéz kérdés, várj’ mi lehet? – Szól a kecske: „mek, mek, mek, mek!” „Ez az, kérem! – így a bagoly, s kecskénk előtt mélyet hajol. Itten van a diplomája, hogy az iskolát kijárta. Át is adom uram, tessék, - ilyet kapnak mind a kecskék, s bár csak bagoly vagyok s nem jós...lesz még önből kecske – tudós! Ezt az okmányt el ne hagyja, otthon szegre akaszthatja!” Elbúcsúztak ... s most már végre, ... mesémnek is ez a vége!

42


A madarak télutói estebédje Útra készül a Hóember, mert melegen süt a nap, s a fejéről nyakszirtjére csúszik lassan a kalap. A szemei könnyben úsznak, s ajkára fagy a mosoly, morfondíroz: „időm lejárt”, s a zsákjába csomagol. „Siess már, no! Ne késlekedj!” – suttogja a langyos szél, s a Hóember jobb kezéből kiesik a seprűnyél. A verejték is elönti: fejét, hátát, homlokát, ...Egyre gyengül, egyre szédül, meg sem érteni halk szavát. Most a lábát csiklandozza a mosolygó izzó nap... Hóember volt – de már nincsen, talán nyoma se maradt. Nem sejthetem, hogy hova tűnt, merre kószál, meddig száll... De biztos: áprilisban, minden évben, bosszút áll.... Csak azt tudom, felhőre ül és a földről menekül, de visszanéz öklét rázva, - mert leizzadt,...s nagy a láza. Még lekiált, gyenge hangon: „Féljél, Tavasz! Majd meglátod, rád borítom hátizsákom, s hóval lepem be a fákat, s akkor téged mind várhatnak!” No, de nem bír a tavasszal s szégyenszemre elvonul, késő őszig új erőt gyűjt, s ismét ő les itt az úr.

43


Most a tavasz uralkodik...enyhe szellő messze száll, melegétől kikél a mag, s rügyet bont minden ág. Virág nyílik erdőn, mezőn, kertekben és fák alatt. Hazajöttek, itthon vannak már a madarak. Gyerünk gyorsan, álljunk lesben! – Siessetek gyerekek! Halgassuk meg a gólyákat, - most meg mit kelepelnek?! Gólya mama izeg – mozog, s férjurával így beszél: „Látod apja, fészkünk, házunk még mindig szép, majdnem ép. S hátha még kitakarítom, ragyogni fog otthonunk, olyannyira, hogy ma este vendégeket fogadunk! Megtartjuk a házszentelőt, s hívunk néhány vendéget, mert mulatság, jókedv nélkül semmit sem ér az élet!” Gólyapapa rákelepel: „Egy jó muri? bizony az kell! Szedem is már az irhámat, hozok halat, békát, rákot, mára sok hátizsákot.

vendéget

várok,

megtöltöm a

Meghívom a fecskepárt is, mindig csinos, elegáns is, meg a füttyöskedvű rigót, mely tánc közben szépen mozog.

44


Fülemilét, ökörszemet...

vörösbegyet,

tengelicét,

A fürjet is...s arra kérem, vegyen részt az estebéden, s amíg tálaljuk a halat, dúdolgassa, hogy „Pitymalat”. Tudnunk kell, hogy hány az óra, szükségünk lesz kakukkszóra. ...Meg is hívom a kakukkot, és a híres tudós bagolyt, aki majd a szünet alatt útmutatót, tanácsot ad. S akkor lesz csak meglepetés, ha a széles porondra lép a nagy dalos, zeneszerző, szövegíró, híres költő, aki dalát maga írja, az énekes kis pacsirta. Lesz itt – meglásd – dínom – dánom, itt lesz minden jó barátom, s jókedvemben – majd meglátod – eljárom a gólyatáncot!” S azzal rohant is a tóra, s alig telt el egy félóra, hazatért a tömött zsákkal, sok – sok hallal, béka, s rákkal.

45


Gólyaasszony vizet forralt, s ketten dúdolták a bordalt. Amit láttunk ritka élmény, ...füstöt hányt a gólya – kémény. Alig készült el az ebéd, kopogtatott a kis veréb, s szólt: „Nincs lakkcipőm, nincsen frakkom, nincsen hangom, s jó alakom, de azért mert szegény vagyok – meghívót én nem kaphatok?! Nem gondoltam volna soha, hogy ily nagy úr lesz a gólya, hogy a szegényt meg se látja, s nem hívja meg vacsorára. Hogy csak urak és hölgyekkel vacsorázik, és ebédel. S mert utazhat útlevéllel...nem törődik a szegénnyel, ki az udvaron ebédel! – Hidd el uram, ez nagy szégyen!” Restelli magát a gólya, s a verebet karon fogja, békítőleg beszél vele, hogy haragját engesztelje: „Elismerem és belátom – igazad van, kis barátom! Örülök, hogy újra látlak, kijavítom a hibámat. Bocsáss hát meg! Megkövetlek! S, hogy ne érezz kisebbséget, 46


kinevezlek nagykövetnek! És, hogy lásd a barátságom, itt leszel a vacsorámon. Esküszöm a gólyacsőrre, hogy te ülsz az asztalfőre... Nem kelepelek hiába, magam viszlek Afrikába. S mert ismerem a hűséged, kapsz tőlem egy aranyérmet!” – „Az érmet ... azt elfogadom, de a hazám el nem hagyom, nem vágyom én rangra, kincsre, s ennél szebb hely nékem nincsen! – Hidd el nekem, s jól jegyezd meg: - Itt születtem, s itt halok meg!” Jöttek is már a vendégek, a jókedvű ifjak s vének. A gólyapár előállott, s mindenkivel parolázott. A kis gerle úgy odavolt: kezet – csókolt, úgy hajbókolt. Majd a parányi ökörszem mondott hálás köszönetet, hogy meghívták, hogy ott lehet...örömében sír és nevet. Az asztalon annyi étel, sok jó falat, ...hogy nem fér el. Volt rántott hal – békacombbal, és kendermag – haboscsókkal, szúnyoglábból darált: sonka, mézzel töltött rókagomba. Az asztalfőn hat nagy tálban szitakötőszárny felvágva, cserebogárzúza – májjal, cukros búza, egész zsákkal.

47


48


Rigófüttyre nem is várva, matatgatnak hatvan tálban, s ki csőrével, ki meg lábbal, addig eszik, míg elfárad. Jóllakott a kis veréb is, de mellette a vén gébics olyan falánk, akkorát fal, hogy felnevet három sült hal. Étel, ital, hogy elfogyott, a házigazda emígy szólt: „Nosza, talpra fel, zenészek! Zengjen, zúgjon már az ének! S hogyha szépen muzsikáltok, eljárom a gólyatáncot!” A fakopács, bár már elég koros, még mindig a legjobb dobos, s a tapasztalt – mely jól kopog, - üti – veri, mint a dobot. Rigó füttyent fenn a fán, míg dalol a csalogány, gólya meg a féllábán járja a táncát szaporán. Ott aztán volt csivitelés! – Szárnycsattogás és nevetés, szárnyalt a dal, s a végszóra, hajbókolt az öreg gólya. – Majd a kakukk lép a porondra, s jelentette: „Négy az óra!” Ám, közbeszólt lent a kakas: „Mondja, uram, miért viccel? Negyed öt múlt három perccel! A murinak legyen vége, gondolj a sok teendőre! Ki a sült galambot várja, felkopik annak az álla!” 49


„Igazad van!” – szólt a bagoly, s felhangzott a parancs: „Oszolj!” Búcsút mondanak most már végre, s a mesémnek itt a vége.

50


A tanterem nyári szünete Csend van az osztályban, szusszanás se hallatszik, még azt gondolhatnád, hogy mindenki alszik. A sarokban álló háromlábú kályha – bámulva figyelj milyen bús a tábla. Meg is kérdi tőle: „Ugyanbiza mi bánt?” – „Fáj, hogy senki se ír, már semmit se rám!” Beleketyeg – kotyog a falon az óra: „ Ha nem látod magad, - nem tehetünk róla! Hiszen reád rótta a kis Ravasz Rózsa, hogy: Ó, IÓ, CIÓ, ÁCIÓ, KÁCIÓ, AKÁCIÓ, VAKÁCIÓ! ... és elmentek ők is a vakációra! Nem maradt utánuk, csak a lábuk nyoma. Nem járnak most nyáron – őszig – iskolába! A falon nagy ábrák lógtak ...varázslatos képek voltak: maguk között megszólaltak, s egymás között beszélgettek, - s ha nem látták – le is léptek, falat, rámát odahagyva, leszállottak a padlóra, sőt, be ültek... a padokba! – De az első emberhangra visszaléptek a rámába. S onnan figyelték ők némán – hogy majd órák vége után – arról mit láttak – hallottak, élvezettel pletykáljanak”

51


Felnyihog a falon, a képről a csikó: „Térdig ér a papír, szemetes a padló, poros a katedra, poros az ablak is, s a képmásunk a falon, poros minden szék is. Hervadt virágszirmok az összes asztalon. Seprű a sarokban, csak oda van dobva, a pad felborítva, szegény ő is sánta!” Percnyi néma csendben felsóhajt a kályha: „Mindenki elhagyott! ...Mért vagyok én árva?!” A mókus felnevet: „Tudja mi a bűne? Itt van a meleg nyár és nincs szükség tűzre! – Tudja, hogy mit tehet? Menjen szabadságra, s visszajön ha újra hull a fáknak lombja. Tralala” (Eközben) az ablakrámán egy méhecske pihenget, s hallván a beszédet, szárnyain belibeg s megszólal kedvesen: „Bizony itt nem lehet tűrni a szemetet! Mi lenne ha vita és szóbeszéd helyett, ti fognátok hozzá teremteni rendet?! S azzal el is repült, gyűjteni a mézet.” A kígyó sziszegi: „A guta isz megüt, esszünkbe sze jutott!

52


Szinálhatjuk együtt!” Kémény tetejéről kelepel a gólya: „Elég beszédből, dolgoznunk kell végre, mert így a vitának sosem szakad vége! Ki – ki mihez ért, ott teremtsen rendet, akarat és kedv kell! – Indulhat a menet!” Az oroszlán – ő a király – talpra áll, s úgy dirigál: „Rajta tehát, fel munkára – mozogjatok szaporázva!”: Az elefánt vizet locsolgasson.

hordjon,

s

ormányával

S ti mossatok padot, széket, s tiszták legyenek a képek. Aki nem kap munkát, pödörgesse a bajuszát! Egy egér volt – s az parancsra – bajszot pödrött –egérlyukban. Bár nem vártak ők parancsra, mind tudja, mind tudja, hogy mi a dolga: a zsiráf a falat sepri, mókus farka a port törli. A kígyó a padlót mossa, elefánt a vizet hordja. A kovács, ács és asztalos a padokat rendbe rakja, ... tanulja meg minden gyermek, mit

53


készítenek – szakemberek?! mert ha elvégeztek – ismét falon ábrák lesznek.

mindent

A pók, eddig nem dolgozott, de mikor már minden kész volt, izzók köré ezüstszálból szőtt gyönyörű védőhálót. Munka végeztével megszólal a bagoly: „Ma úgy dolgoztatok, akár egy hangyaboly! S mivel a jó munkáért – dukál a fizetés... jutalmatok legyen egy kedves meglepetés. Hogy termünk ne legyen ezentúl is néma, játszunk iskolásdit! – S kezdjünk hozzá még ma! Mivel is kezdhetjük? – Gondolkoztam azon, hallgassátok csak meg: - mi a javaslatom: Találósdit játsszunk! – s ki arra jól felel, tüntessük ki egy, csillagos tízessel. Ám, aki nem felel jól, csupán a szája jár: kórusba kiáltsuk: „Te vagy a nagy szamár!” „Ez igen! Ez játék!” – kiáltják a fecskék, „E-e-eb-ből m-mi ne-em k-ké-kérünk-mekegik a kecskék, -

54


meert, med-dig me-ke-günk, mmi lee is mmara-dunk, s ránk sü-ti-tek, hogy nagy szsza-ma-rak vvagyunk!”... „Ó, ez mit sem számít, ti csak me-keg-je-tek,... ki keveset mekeg, az első köztetek! Ma a tanító én leszek, holnap az, ki ma jól felelt.”” Máris kezdjük, figyeljetek! – Leültetek? – Legyen most csend! Kérdés: 1. – Négy a lába, hosszú füle, s ha csökönyös nem bírsz vele. Iskolába nem megy, nem jár, azért mondják rá, hogy...? Szamár! 2. – Folyton – folyvást kapirgál, az udvaron káricsál. Szemétdombon megleled, kutatja a szemetet. Közelítsd meg s mondjad „kukk!” Ki más mint a tarka...? Tyúk!

55


3. – Szája soha be nem áll, mindig gágog, kiabál. Halássza a kis halat, mert az finom jó falat. Esze kevés – nagy hiba! – ezért buta a...? Liba! 4. – Sarkantyút hord a lábán, szép a tolla farkán – szárnyán. Ő az úr az udvaron, minden tyúknak udvarol. Olyan büszke mint a sas, kukorékol a ...? Kakas! 5. – Olyan kényes mint a dáma. Tarka – barka a ruhája. A fejében sok az ész , a pulykára rá se néz. A szépségben nincs párja, dámánk neve a ...? Páva! 6. – „Mond ki bátran és ne félj: mit adjak, hogy jobban élj?” „Ki is mondom bátran éllel: Adj káposztát sok levéllel!” ...(Közben szíve úgy dobog, mintha vernék a dobot.) Éllel mondja, de lapul, ...mert gyáva a kicsi? ... Nyúl! 7. – Juhász is van, vadász is, bernáthegyi...és más is. A hűsége nem vitás, ragaszkodó jó pajtás: a gazdáját szereti, jóban – rosszban követi. Ha elmegy egy nagy útra, sír utána a ...? Kutya!

56


„Bagoly uram! – szólt a béka, ön ki mindennek tudója, sorolja fel kinek mi jár?! – Ki lett első, s ki a szamár?” (Csak a szamár hallgat, oly dühös, oly mérges, s magában gondolja: „Nem tudtam felelni, nem lesz ebből tízes!”) S bagoly felel: „Tízes mindenkinek kijár!... A kivétel csak a szamár az ki tíz éve idejár, ...s két betűt tud!? .. az nagy szamár!” – És a kórus azt kiáltja: „i-á, - i-á, te nagy szamár!” Tetszett ez a játék! – játszották így, s másképp. A napi feladat – mindig újabb és más, ami gyarapítja s bővíti a tudást. Nem is unatkoztak, vidáman telt nyaruk, - de! ...lesték titokba – mikor szólal meg a csengő hívó szava... (És egy napon) Szajkó ugrik az osztályba, s egyfolytába jár a szája: „Megjöttek a fiuk, lányok, visszatérnek a diákok!” A pedellus futkározott s kinyittatta a nagy kaput. 57


S az osztályokba még nem értek, ...felhangzott a vidám ének: Ha diák vagy, jól tanulj, Szorgalmas légy, s ne búsulj! Heje- huja- haj, s akkor nem lesz baj! Közben bejött tanítójuk, ajka remeg, szeme rebben, s én hallgattam, néztem csendben, - sosem beszélt ennél szebben: Múltat idéz, jövőbe lát, s így fejezi be az imát: „Uram, Isten, - arra kérünk, álld meg a mi nemzetségünk!”

58


Tanácskozás a szemétdombon A nap melegen süt fénylő sugarával, s baráti kezet fog: fű, fa, lomb s virággal. Erdő, mező éled, rügy fakad az ágon, virgonc mókus játszik a zöldellő fákon. Csivitel a veréb, - szólana tyúkkal, - de az karonfogva sétál a nagy Úrral. Megzavarni őket nem meri, - gondolom – botrány lenne abból ... egész forradalom. Hisz nagy Úr a kakas, tarkatollas gazda, s megtörténhet az is, ... hogy szűrét kirakja! Ha beszél, szűkszavú, mindig röviden szól, s akkor is parancsol, hogyha kukorékol. Peng a sarkantyúja sárgacsizmás lábán, ...hallgat hát a veréb, - ilyen nagy úr láttán. – Pedig tyúkanyóval kellene megbeszélni, hogy hagyják: békén az udvaron élni. Hiszen ma, vagy holnap hazatér a fecske, s nincs ahova menjen, nincs más menedéke, mert a fecske fészkét ha vissza nem adja, bepereli az őt, s ki is lakoltatja. – Emígy morfondéroz, mondogat magában – csivitel, helyben áll, és tovább gondolja: Szóváltás sose volt tyúkanyó és köztem, sőt jósolt is nekem kapirgálás közben. Így hát bízom benne, hogy pártomat fogja, s ha másért ne, - érte! – megtűr majd a gazda. Arra is gondolok: a kedvében járok, s mikor csak tehetem, hozok friss virágot... S a sikerben bízva, máris tovaszállott, és csokorba szedett hét szál hóvirágot. – Amire

59


visszatért, már az Úr se volt ott...a nagysasfán állva éppen kukorékolt. - Ó, drága nagys’asszony, boldog vagyok nagyon, hogy üdvözölhetem, itt a szemétdombon! ...Lám, a gyerekei már eladó lányok, mihez sok szerencsét s minden jót kívánok! – Kivágta a rezet elmondván a bókot, - s a virágért kapott s a virágért kapott egy cuppanós csókot, ...s aztán kezdte ismét elsírni bánatát, - közbeszólt tyúkanyó: - „Ne kezd el a dumát! Ne bőgj, ne keseregj!” – „de mit szól a nagyúr!?” ... „Oda se ránts kedves! Ezért te ne búsulj, ...kezes bárány ő is, - hidd el – a tyúkólba – mert ha nem?! – úgy velem gyűlik meg a dolga! ...Nagy a mi udvarunk, s van is hely ott elég, nyugodtan elférhet akár ezer veréb! Így akarom, s punktum! És ...csak annyit súgok: „Én viselem itthon most is a kalapot! ...Öreg vagyok én már, aki sokat látott, fogadj el hát tőlem egy – két jó tanácsot: Ügyes vagy, csinos is, formás tested, lábad, de vesd le már végre a szürke ruhádat. Nézd meg a virágot, a zöldülő fákat ...csak neked ne volna színes ruhatárad? ...Ezért nem törődik senki semmit veled, s kopott ruhád miatt, mindenki kinevet! Nézd a gólyát, fecskét, - hogy öltöznek? – Frakkba! – mintha készülnének a lakodalomba! Ne hagyd el hát magad, ne legyél oly szerény, hiszen így rád se néz egy csinos kislegény!”

60


- De hát, jó asszonyom, nem tehetek róla, sajna – mind az amit mondtál, nem is jöhet szóba... Nem megyek én soha estélyre, vagy bálba, ezért járok – kelek egyszerű ruhába! ...hisz dolgozó vagyok és fáradtan este, cicomázni magát, kinek volna kedve?! - Tudom lányom! s hallom, suttogják a fák is, dicshimnuszt zeng rólad a legkisebb ág is, mert te sok kártékony rovart és bogarat elpusztítasz alig egy néhány perc alatt. De hát, mindezt hidd el, csak kevesen tudják, mert emberi nyelven nem beszélnek a fák! Neked kellene ezt sokszor elcsipegned, hogy megbecsüljenek nagyok és gyerekek! - Asszonyom! nem visz rá erre a szerénységem ...s különben is erről az a véleményem: mindenki vegye ki a munkából a részét, s teljesítse mindig a kötelességét! - Igazad van lányom! – s tudd meg, kedvelem a csicsergő hangod, s becsüllek, mert szavad mindig be is tartod. Velünk szenveded át a telet, a fagyot, s elkerülöd mindig a futó kalandot. Tudom, bizonyosan meg van rá az okod ...nem veszel kezedbe soha vándorbotot. - Ez igaz, nagyasszony! Innen el nem vágyom! - Talán ott jobb lenne!?...

61


- Lehet, de nem bánom, mert még ma is hallom beszélni apámat: - „SZERESD ÉS EL NE HAGYD SOHASE HAZÁDAT!”

62


Doktor Ravasz Lakomája A Hargita hegyoldalán, vagy még azon is túl, élt egyszer egy ravasz róka, a zölderdők őslakója. Hogy mit tett a róka egyszer? – el se hinné az ember. Levelet írt a bükklevélre, hogy a nyuszi másnap este jöjjön hozzá estebédre. - S aláírta azt a beste! – Ott lesz minden erdőlakó: farkas, őzbak, és a mackó, vadkan, rigó, minden madár – s egészségügytől a harkály. „A vacsora meglepetés, - nem kell hozzá villa, se kés- s amíg pattog vígan a tűz, Rigó mester bánatot űz! Tudom nem lesz semmi panasz, mert rendezi – Dr. Ravasz” Szarka vitte a levelet s választ várva csak billeget. A kis nyuszi átolvasta, s szólt: Így gyorsabban érhet oda! – S mond: „Meghatott Ravasz doktor, - hogy a nyuszira is gondol!” – Elmegyek a lakomára. ott leszek már hét órára! Ahogy tovaszállt a szarka, ... elékerült a nyuszi ajka. Szíve súgta: - „Ne menj oda, mert megesz a róka koma!” – Mit csináljon? – fejét törte, idegesen járkált körbe ...meg kell tudnom: másnak is írt? ...s elvitte a szarka a hírt?... Farkas, mackó, meg van hívva? – mert 63


akkor tán nincs is hiba. Szaladt hát a levelével, nem törődve eső s széllel, oda hol a farkas trónolt, s odaérve halkan így szólt: „Te vagy itt a legnagyobb úr, ne haragudj, hogy egy kis nyúl beront hozzád, s hogy zavarlak, tudom más gondjaid vannak, de lásd mit írt Dr. Ravasz, s nem tudom, hogy igaz-e az, vagy csak reám vásik foga?! – Adj tanácsot, menjek oda?” És a farkas gondolkodott: - „hátha jól sül el a dolog!” – és így szólott: „Mivel látom elismered méltóságom, nem bántalak tapsifüles – lásd a farkas mily türelmes! ...Mond csak mi bánt? Mondjad bátran!... mit szorongatsz? ... Addsza! ... Lássam!” „Miről szólnék, e levél az, amit nékem írt a ravasz!” – „Lám, mit akar az a rabló? Annak még a mája se jó! Olvasd nyuszi, olvasd, haljam! ... s üljél le a farkaslakban.” „Hamis levél – de ne búsulj, ... megvédelek gyönge kis nyúl. Az a ravasz most megjárja, én megyek a vacsorára!” – „Hol vagy Harkály – üvölt nagyot – kopogtasd a parancsot: „Minden mókus sok cérnával, olló, tű és vasalóval – öt perc alatt itt legyenek, - varrni kell Farkas hercegnek!”...”és most nyuszi szedd a lábad, hozzál nyúlbőrt harminchármat. Ezekből lesz az én ruhám, s nem ismer a róka reám!” Ötven mókus szabott, öltött, s készítettek csodás öltönyt. Így rikkantott fel a rigó: „A mókus a

64


legjobb szabó!” A farkas is megdicsérte, s elindult az estebédre. Oda is ért hétórára, s ráköszönt a rókára: „Szép, jó estét kedves doktor! – köszönöm a meghívásod, a szavadat úgy-e állod? ... A nyúl – mindig szavát állja!!! – eljöttem hát vacsorára...” Nézi, lesi csak a róka, le se veszi szemét róla, s kedveskedve súgja – búgja: „Lépj már be a rókalyukba!” Míg vendégét körbejárja, morfondíroz mond magába: - „Hiába vagy nyuszibőrbe, úgysem ejtesz engem tőrbe!”... Rá is jött biz’ egy – kettőre, ki rejtőzik a nyúlbőrbe! – Közben egyre panaszolja: „Hitvány, aljas ez a szarka. Nem hordta szét a levelem, azért vagyunk most csak ketten!” – „No, de nem baj, hozom máris az ebédet s vacsorát is. Négy káposztát hoztam neked, meg kell enned az egészet! Lássál neki, én is eszem: tyúkot loptam, azt szeretem. A farkasnak hoztam bárányt, a mackónak mézet, málnát! – Mit szólsz hozzá nyuszi koma? Fejedelmi egy lakoma.” Szegény ordas nyelte, nyelte...alig forgott már a nyelve! A nyulat is elátkozta, mert nem ízlett a káposzta, s mire lenyelt mindent végül – érezte, hogy gyengül, szédül. Nosza nyomban búcsút mondott, - s mint a villám – hazarontott. Harkály, harkály! –

65


ordította, orvosságot adj ebadta, hashajtót hozz négy adagot, mert ha nem, én szörnyethalok! A róka az otthonában? Nevetett csak a markába! S mondja: „Jól becsaptam, s ez nem csoda, hisz a farkas nagyon buta!” A nyuszi úgy hajnaltájba belépett a farkasházba, s megkérdezte nagy szerényen, hogy s mint volt az estebéden? S szólt a farkas: „Az nem igaz, hogy a róka hamis s ravasz! Szert tett négy fej káposztára, s úgy várt téged vacsorára. Ha még meghív? – Tudom, láttam, mehetsz hozzá egész bátran! Ha nem hiszed, majd meglátod: nincs is nála jobb barátod!” Ezek után a kis nyuszi, nem volt többé alamuszi, táncra perdült vígan járta, - fütyült, dalolt is hozzája: Nyuszi ül a fűben, szépen szundikálgat. Nyuszi, talán beteg vagy? hogy már egyet sem ugoratsz, Nyuszi hipp! Nyuszi hopp! Máris egyet megfogott! Egyik este észrevette – a róka jön véle szembe. Most már nem fél, nem is lapul, nagy kalapot emel a nyúl. Szép jó estét köszönt rája, (s szólt): „Mikor hívsz még vacsorára?” Így válaszolt erre Ravasz: „Gyere kedves, nem lesz panasz! Terítve van az

66


asztalom, van káposzta egész halom.” S karon fogta a vendéget, súgott neki kedveset, szépet... vásott foga a nyúlhúsra, s belökte a rókalyukba! A nyuszinak ott lett vége, mert a róka széjjeltépte. Tanulság: Ne higgy soha a ravasznak, mert azok mindig csalnak! S hazug ember – mint róka – minden bajnak okozója!

67


68


Valahol a Maros mentén Élt egyszer egy szegény legény. Nem volt annak semmi mása, csak egy fűzfa furulyája. Míg apja élt gyakran mondta: „Jó örömre, jó ez a búra. Gondot űzi, kedved húzza, ha az ember szépen fújja”. Hajnal tájban, früstök után vállravetve szőrsubáját, kézbe vette és megfújta szépen szóló furulyáját. „Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaim megfagynak.” Csodás hangú furulyája felköltötte a Napot – s arra kérte: szárítson fel minden könnyet, s búharmatot. Mosolyogva néz rá a Nap s azt inti sugárújja: „A madárdalt dúdold el még,” és a legény máris fújja: „Kicsi madár, jaj, fenn szállsz, mi az oka, alább nem jársz?” „Alább szállnék, de nem merek, mert én senki nem ismerek.” - Híjnye! – mondá akkor Áron –munkába kell most már állnom, de úgy déltájt – én nem bánom, kedvenc nótád mind eljátszom. Hogyha kapált, vagy ha szántott, dalos ajkán nóta szállott:

69


„Aki szép lányt akar venni, Harmaton kell azt keresni, barna legény harmatra jár, el is veszi a legszebb lányt. Édesanyám jöjjön csak ki! Az ajtóját nyissa csak ki! Itt hozzák a legszebb menyét, Boldog Apold kökényszemét” Felhő mögül szól rá a Nap: „Harangvirág delet kongat!” – „Hallomén is – emígy Áron – szavam adtam, furulyázom!”- „Táncolhatnék, jó a kedvem! Muzsikálj hát kérlek nekem! Táncba hívom – ha jól fújod – esküszöm az öreg Marsot!” – „Kedves napom, én nem bánom, nótám neked felajánlom:” „Jó gazdám volt nékem Balog. Mondta: „Fiam, ne járj gyalog!” Ülj fel a fakó szamárra, úgy menj el Szentágotára!” Jó gazdám volt nékem Elek. Mondta: „Fiam, szelj kenyeret! Szelj kenyeret, Ferenc gyerek, majd megfő a kásaleves” Sajnálom, hogy nem láttátok, hogy a vén Nap mint bokázott. Lett volna még talán kedve, de a Hold 70


már egyre leste, : mikor tér már nyugovóra, hiszen lejárt már az óra... így hát búcsút intett végül, s alábukott a nagy égrül. Áron lentről számbaveszi, - mindeniket jól ismeri -, névsort olvas: mind itt vannak. Int ennek is, köszön annak. Megkérdezi: hogy s mint vannak. furulyája új nótát kezd, meg is látszik már a jókedv. Nevet a Hold, mert táncra kél ló nélkül a Göncölszekér. Hogy nevet még Jupiter is!... S a csillagok tapsolnak is. Áron ezen felbuzdulva, most már ezt a nótát fújja: „Este van már, csillag van az égen, Varga Julcsa mezítláb a réten, sajnálja a cipőjét felhúzni, Garzó Péter nem vesz újat neki. Garzó Péter elment katonának, acélfegyvert csináltat magának, acélfegyvert, rózsafa a nyele, rá van írva Varga Julcsa neve.” Áron és az égitestek értik egymást, mondhatom! Meghittebbek mint az ember, - ezt is bízvást állítom.

71


„Késő van már! – mondja Áron - , elnyom itt tán még az álom. De mielőtt hazamegyek utat mutassatok. Mutassatok utat, a szegény legénynek, nem találja házát a szeretőjének! ” Tanyához egész végig együtt mennek – elkísérik. A kerek Hold ezt még látja, s búcsúzóul lekiáltja: „Áron fiam, álmodj szépet – felkelt Hajnal, ha felébred!” ...Le is pihen Áron nyomba, szüksége van nyugalomra, amíg a Hold fényét ontja, - mert holnap is sok a dolga!

72


Hangyák közt vendégségben Hidak felett, hegyek alatt, dübörög a mesevonat, a kupékban hatvan gyerek önfeledten dalol, nevet: „Hogy a csibe hogy? – Majd megmondom, hogy, Száz forint a csibe ára! – belevágom a markába.” Így utaznak víg kedéllyel, először tán útlevéllel mert meghívta nagykövete.

tegnap

este

Hangyaország

Megállottak a határon, ahol áll az öreg várrom. Fickándozik a sok gyerek, mert egy egész hangyasereg és – díszőrség – puccba – vágva – tárt karokkal éket várja. - A vezérük – az egy neves híres vitéz – alezredes, nagyobb mint hat milliméter – Hangyafalvi Hangyász Péter. Egykettőre el is mondta, hogy itt náluk sok a hangya vagy szakmunkás, vagy katona s mindnyájuknak sok a dolga.

73


Őrségállás utcasarkon,

hegyen,

dombon,

hidakon

és

ezenkívül télen, nyáron őrt – állanak a határon. Ellenség – ha- törne rájuk... „egy életük, egy haláluk” – bátran s mindig józan ésszel megküzdenek száz veszéllyel. - ne gondolják – szólt a követ – hogy itt egyetlenegy követ, egy fűszálat, tűlevelet – hidat, árkot, házfedelet, más hord ide – mint a hangya! ... Kinek volna ily szorgalma?! Majd így folytatja: - Mindenkinek van itt dolga, és nincs köztünk úr, vagy szolga. Nézzék meg csak ezt a teret, ahol játszik ezer gyerek, - egyik fegyvert tart kezébe, hogy hazáját azzal védje, másik ásót, kalapácsot – ezek lesznek a ácsok. Amott vannak a bányászok, útépítők, alvajárók.... Az a kislány ki oldalt áll s jobb kezében egy fakanál.... (ezt is ők készítik fából) szakácsnő lesz a javából! 74


- Nézzék csak! – ott a fák alatt – patkolnak egy hangyalovat. Nincsen a föld kerekén ilyen kovács! – mondom én!... Azon alól ül egy hangya – az aztán egy ügyes varga! Hétmérföldet lépő csizmát – nem is egyet – százat csinál. - Ott meg kattognak a gépek, munkában a szövőszékek. Dolgos lányok és szövőnők ott szövik a szép fejkendőt. A nótájuk ide hallatszik, meg is halja – ki nem alszik! Fújjuk mi is fiuk, lányok, - ismert a dal mind tudjátok: „Szál, szál, hosszú szál, dolgozik a szövőgyár, örül aki látja, ott készül a babos kendő, Julikának piros kendő. Sárinak, Marinak patyolat ingválla.” Szól a követ: - Gyerünk máris!...a királynőnk talán vár is –

75


tisztelegjünk nála szépen s vegyünk részt az estebéden. Odaértek valahára s beléptek a palotába. Királyi ház – nem akármi... és azt megnézheti bárki! Olyan tiszta a palota, fényben ragyog minden fala ... Tíz ajtón át mentek ők be ... aztán léptek a terembe. Méh – kiküldött, még tán más is: munkás, tiszt és generális. Most az udvarmester bátran, hármat koppint a botjával s el is kezdi a beszédet: „Tálaljuk az estebédet!” Színigaz! ...Bár, ez nem hihető – hogy a királynő tálalta fel a vacsorát: őzcombsültet és az almát!...? De ez így volt! – s hallga, hallga ... királyi dísz se voltrajta! Ámultak is – Milyen csoda! – itt nincs ékszer? s nincs korona? S felelték: - itt más az élet, ...a királynő sem henyélhet. Nincs itt divat – nincs biz’a semmiféle cicoma! 76


„Felség! – szólt az egyik gyerek – hogyha szabad, hogyha lehet, túllévén az estebéden – most meséljen! ...”

a hangyákról

„Legyen! – mondta s el is kezdte, arról beszélt egész este. - Egy nagy tudós jegyezte fel, több a hangya, mint az ember. Hatezer faj a világon! ... annyit tartunk ma már számon. Egyforma-e minden ember? – vagy van jó is – s van gazember?! Köztünk is van olyan fajta – szégyenlem, hogy nevük hangya. Van olyan ki rablásból él, lustálkodik, mindig henyél ... Kitagadott cudar népség, akit rávisz az éhínség a lopásra s dolgozókra...

minden rosszra s

rátörnek a

azért van a hadseregem, ... az ilyennek nincs kegyelem! ...És van aztán olyan faj is, ki úrhatnám, gonosz, hamis,

77


rabszolgákat tartanak fogva ...azok sorsa oly mostoha...! Bánom is, hogy erről szóltam, - hogy köztünk is sok vita van, de megértik talán egyszer: - Van jó hangya, - van jó ember...

78


és ha a jók összefogunk, nem mi hagyjuk ott a fogunk!” Későre járt már az óra, le is dűltek nyugovóra. Kora reggel hangyaórán – hangyabagoly így kuvikol: „Mozgás, mozgás, így ellustult ma az egész hangyaboly?!” Trombitás szól: Tra-ta, tra-ta, Ki korán kel, aranyat lel! Tra-ta, tra-ta, Mit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra! Búcsút vettek a hangyáktól s míg ez tartott – azalatt mozdonyfüstöt hozott a szél – beszaladt a kisvonat. „Köszönet a meghívásért Nagy királynő, ég veled! Bárhol legyél el ne feledd ezt a sok kis gyereket!” „Visszajövünk majd még hozzád, - ha tehetjük s ha lehet.... Szeretettel emlegetjük bátor, dolgos népedet.”

79


Kisunokám megjegyzése: Kedvesek a te hangyáid, de én rájuk haragszom, barátidtól azt kérdezd meg – miért csípnek oly nagyon?...

80


A nagy tyúkper - Hallottatok ilyen csodát? Beperelte tyúk a rókát. Betört fejjel és féllábon jelent meg a tárgyaláson. Ott keményen támadt, vádol, Ravaszdiról kotkodácsol. Hogy nem csak ő, - fia, - lánya – betörtek az otthonába. - Magánlaksértés a vádam – Felforgatták, ólam, ágyam! S ez még semmi! – Azon éjjel harminc csirkém tépték széjjel!... Gyilkosok is! – Rabló – fajta! – Fel van dúlva a tyúkpajta... Ítéljetek! Mire vártok?! – „Rossz szomszédság török átok!” Tanúm is van! – nem egy! – három! mind itt állnak a tornáncon. Első tanúm a vén csóka, a tyúkoknak pártfogója.... Szólt a csóka: úgy gyötörte, - csoda nem ment el az esze! S a kakas bár magát védte, - farktollát mind kitépte! Én mondom, hogy most már vége – oda Kakas tekintélye! A szajkó jött s úgy szajkózott, Bagolybíró ráordított: - Ne engedje hosszúlére, elég – elég! – Fejezze be! Jön a kakas, nem szól – leül- taraj nélkül, dísztelenül.... Feje dagadt, lába kékül s két szemében

81


gyöngykönycsepp ül. Nem is kérdezi a bíró, mert látni is szívszorító.... Úgy szól a vád és a panasz: helybenhagyta Doktor Ravasz! A bagoly most nagy eréllyel, - ütni tudna tán szemével –meghallgatva minden vádat, a rókára rátámadt: - Nos most valljál ahogy illik! - Nem mind igaz ami hírlik! – szólt a róka. – De kiderül majd magától – kibújik a szeg a zsákból!.... Bíró uram, - higgyen nékem!, bosszantanak réges – régen. Nem lakom az óltól távol, - s nem hagy békén, ... kotkodácsol! És a kakas?! – Három, négykor hajnalban! – már kukorékol!.... Én tépném szét a kicsicsirkét?! – Enném meg a kicsi szívét! És a tyúkot?! – úgy szeretem, a szemmel mind megeszem. Nincs is nálam jobb barátja! – A nagyvilág tudja! – látja!

82


Én bántanám, s széjjeltépném?...ezt a vádat nem érdemlem. Átkot mondok egész bátran: - Ne lássam meg soha hátam, ... ha egyetlen csibét láttam, ....ha a tyúkólban is jártam! ....A szajkónak jár a szája, mert a róka nem néz rája!.... Nem áll szóba olyan néppel, ki csak pletykál és mást csépel! És a csóka!...Hisznek néki? – a meséje ócska, régi! Nincs értelme! – Nincs benne új! ... Bolond likból, bolond szél fúj! Szól a Bagoly: - Na- na! Na – Na! – Nem hagynád már egyszer abba?... Hiszek én a közmondásnak s elismétlem néked újra: „Nem zörög haraszt, ha szél nem fújja!” - Közmondás? – Azt én is tudok! – feleli a róka s kérdi: „És most velem mit szándékszol, - meg akarsz tán nyúzni?” –

83


„Egy rókáról két bőrt nem lehet lehúzni!” S azzal egyet nagyot ugrott, - felkapta a sánta tyúkot s azt se mondta „Félkalap” - a teremből kiszaladt. Így zajlott le a nagy tyúkper, - Róka? – sehol – tán még szalad, pedig kutatják és űzik a szuronyos darazsak.

84


Bolhakirály Csípős a paprika, csípősebb a torma, de egy „leg” – szócskával jobban csíp a bolha. Róla mesélek most – és – sok kalandjáról: az öreg bolháról és az ő fiáról. Házuk bizony nem volt – nagyon vágytak arra, azért telepedtek házőrző kutyára. Fagyos tél időben – jól fogott a bunda ... mondta is az öreg „meleg ez a dunyha!” Ha esett az eső, vagy hideg volt nagyon így beszélt a gazda: „a kutyát nem hagyom ebben az időben – szegényt – az udvaron!” Azzal be is vitte a jó meleg házba, levest, csontot adott neki vacsorára. No de reggel felé, megszólalt az asszony: „Hallja-e kigyelmed, - s vakarózott nagyon – ebben a dologban kelmed nagyon téved, - mert: ki kutyával hál ... az bolhásan ébred! ... Azzal mindent ledob: az inget, a réklit

85


s vadászta a bolhát – hajnaltól – éjfélig. – De hát az sem volt rest –ugrott, visszaszökött

86


kutya bundájába s rögvest elrejtőzött. Látva ezt a gazda, kuncogva nevetett, majd egy régi népdalt dudorászni kezdett: „Egy nagy orrú bolha úgy nálunk kapott volt, ebéden, vacsorán, mindég csak nálunk volt. De annak szeme olyan szörnyű volt, mikor kinyitotta a ház világos volt. De annak a körme olyan szörnyű nagy volt, hogy a ház oldalát mind lekörmölte volt. De annak a hasa olyan nagy volt, hogy a Duna vize mind beleérkezett volt.” Eközben a bolha oktatgatva fiát, elmondta, hogy hol járt és ott mit csinált: „Hogyha láttad volna, hogy ugrottam rája, büszke lennél tudom, az édesapádra. Mikor belecsíptem oly nagyot visított, megsajnáltam bizony azt az ifjúasszonyt. Ám ő mind üldözött és meg kellett szöknöm. ... no de, nem sokáig tartott a nagy öröm, hisz – olyan édes volt szegénynek a vére, -

87


alig vártam ismét csíphessek beléje!” Unta már a gyerek ezt a sok beszédet s ellökte a tállal a finom ebédet. – Gyötörték a gondok, ráncolta homlokát ... „Nem élet ez! – mondta – utálom a kutyát. Igaz, hogy bundája nagyon jó búvóhely, de olyan gubancos, nekem ilyen nem kell! Ugat ha kedve van, ugat ha dühös – s folyton vakarózik ez a hitvány rühös. Nincs tőle nyugalmam, aludni sem tudok, isten bizony apám, -én innen megugrok! Nem megyek messzire, - vágyom puha ágyra... még ma átköltözöm a szomszéd libára!” „Ne menj oda fiam, hisz az mindig gágog és a patakra jár s mély a malomárok – még ott veszel fiam, mert lemos magáról – engem árván hagynál? – akkor mit csinálok?!” Hiába volt minden, nem hallgat a szóra – ahogy alkonyodott megszökött a bolha. Elhelyezkedett a puha pihetollba

88


s boldogan – nyújtózva –aludt el a bolha. Szép napra virradott, - fürdött a patakba, eszébe se jutott az ő édesapja...! Miután mindennap fürdeni kijártak, rájött, hogy nincs esze ennek a libának. Mindennap fürödni! – Ki hallott már ilyet? ... nedves lesz a tolla ...és ő attól tüsszent! - De hát hova, merre? – ha már el kell menni? hova hajtsa fejét... s hol lehet jót enni? ... mit tehetett volna – tyúkba költözött, amely ott kapirgált a szemétdomb mögött, De hát az is folyton káricsált és mondott, mikor a csirkéknek adta a tanácsot. Végül eljött az est... a tyúkok elültek, s boldogan szunyókált, - örvendett a csendnek. De úgy éjfél tájban lett nagy zene – bona, százfelé repült tán a szárnyasok tolla... róka tört reájuk – dérrel, dúrral, zajjal – s összeakaszkodott tyúkkal és kakassal. Óbégattak azok – s ilyet még ki hallott? –

89


a megszeppent kakas vészjeleket adott: S.O.S. - Állj meg rabló! – megállj! te kegyetlen róka, szólt és hátára ráugrott a bolha. Azt mondanom sem kell, - olyat csípett rajta, hogy akkorát szökött, majd rádült a pajta. Csapot, papot, tyúkot, - mindent odahagyott, azt hitte rálőttek és sörétet kapott. Ha lassítani akart, nagyot csípett rajta s így bíztatta halkan: „rajta fiam, rajta!” Rohantak is ketten árkon – bokron által és a rókaházig sehol meg sem álltak. Rókáné azonmód gyógyításhoz fogott – lepedőt vett elé és egy pólyarongyot. Bepakolta férjét a vizes pólyába s lefektette nyomban a jó meleg ágyba. Bolhánk ezt se tűrte, tovább mit se várva, átugrott Rókáné szép formás nyakára. ... Egyet csípett rajta, de ezt rosszul tette,mozgásba jött ettől az asszonynak nyelve: - „Jaj Istenem – Uram, Szent Habakukk s János,

90


a te betegséged ejszen ragályos! Jaj, már nekem is fáj – csípéseket érzek... vajon belehalok? – vagy tán el is vérzek?” - Tartsd a szádat asszony! – annyit ne óbégass! – elég az én bajom, - a te neved „Halgass!” Eközben a bolha jóízün nevetett s a fülébe súgta: „Kell még tyúkhús neked?!” Ám, mivel nem bírta már a rókaszagot, kiugrott az ajtón és faképnél hagyott rókát és rókánét meg a pereputtyát ás sajnálni kezdte a házőrző kutyát. A tiszta levegőn megjött a jókedve, hát még hogy meglátta – arra tart a medve. Örömében akkor oly nagyot kiáltott, hogy az ijedtében megtorpant, megállott – Ő meg „vesd el magad!” –gyorsan odafutott és az öreg medve hátára felugrott, a kengyelbe tette köröméles lábát meg – meg simogatta széles kövér hátát.

91


Büszke volt magára! ... mert ki hitte volna? az erdők királyán - lovagol a bolha?! Egy bolhaküldöttség haladt éppen arra s ámuldozva bámult – mikor így meglátta, és bókolva kérte az ifjú hőst arra, hogy legyen a bolhák koronás királya. Elfogadta, mondván: „Esküszöm az égre,”... Így lett „Bolhakirály” – s a mesémnek vége.

92


Tartalomjegyzék ELŐSZÓ ......................................................................... 3 ÁLOM A TÖRPEKIRÁLYRÓL ....................................... 4 CICA AZ ISKOLÁBAN ................................................... 9 PONTYIKA KALANDJAI.............................................. 17 A PÓRULJÁRT CINCOGÓ .......................................... 21 NINCSEN ÖRÖM ÜRÖM NÉLKÜL .............................. 24 A KIS TOLVAJOK........................................................ 29 MIKULÁS VAGY! – TÉLAPÓ....................................... 33 A HÁLÁS GÓLYAPÁR................................................. 37 A TUDÓS KECSKE...................................................... 41 A TANTEREM NYÁRI SZÜNETE................................. 51 93

Nuridsány László ________________________________________ MeseLáda TANÁCSKOZÁS A SZEMÉTDOMBON ....................... 59 DOKTOR RAVASZ LAKOMÁJA ................................. 63 VALAHOL A MAROS MENTÉN .................................. 69 HANGYÁK KÖZT VENDÉGSÉGBEN.......................... 73 A NAGY TYÚKPER...................................................... 81 BOLHAKIRÁLY............................................................ 85

94

Nuridsány László - Meseláda

Recommend Documents