Michalko.gabor Magyarorszag.modern.turizmusfoldrajza.ebook Csikbaro

STUDIA GEOGRAPHICA DIALÓG CAMPUS TANKÖNYVEK DIALÓG CAMPUS SZAKKÖNYVEK

A borítón a Nemzeti Színház szoborparkjában álló, Tímár Józsefet (1902-1960) formáló szobor látható. Tímárt, a XX. századi magyar színházművészet egyik legnagyobb alakját Párkányi Raab Péter szobrászművész örökítette meg legendássá vált utolsó alakításában, Willy Loman, az utazó ügynök szerepében. A Nemzeti Színházban egykor hatalmas sikerrel játszott darab Arthur Miller (1915-2005), amerikai drámaíró, Az ügynök halála című műve alapján került színpadra A hátoldalon a Debreceni Református Nagytemplom látható. A Kossuth téren álló épület nemcsak a magyarországi református egyház, hanem Debrecen jelképévé is vált. Mivel a templom 1849. április 14-én a Habsburg-ház trónfosztásának és Kossuth Lajos kormányzóvá választásának helyszínéül szolgált, ezért kitörölhetetlenül beíródott a magyar történelembe. A kálvinista Rómaként aposztrofált város másik szimbóluma a kép előterében helyezkedik el, a főnix, a szent tűzmadár évezredek óta az újjászületés megtestesítője. A kép Rátz Tamara felvétele.

www.dialog-kiado.hu

Michalkó Gábor

MAGYARORSZÁG MODERN TURIZMUSFÖLDRAJZA

DIALÓG CAMPUS KIADÓ

Budapest-Pécs

E kiadványban közreadott ismeretek egyrészt az OTKA (T 046074, 2004-2006) által finanszírozott, Magyarország modern turizmusföldrajza és az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma (2006-2009) által támogatott, Turizmus és életminőség Magyarországon című kutatási programok során a szerző által az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetben folytatott vizsgálatok eredményeinek, másrészt a Kodolányi János Főiskolán tartott kurzusok felsőoktatás-pedagógiai tapasztalatainak szintézisét tükrözik.

Lektorálta Csordás László

Csikbaro

© Dialóg Campus Kiadó, 2007 © Michalkó Gábor, 2007 A mű szerzői jogilag védett. Minden jog, így különösen a sokszorosítás, terjesztés és fordítás joga fenntartva A mű a kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül részeiben sem reprodukálható, elektronikus rendszerek felhasználásával nem dolgozható fel, azokban nem tárolható, azokkal nem sokszorosítható és nem terjeszthető.

Tartalom BEVEZETÉS

11

1. A TURIZMUSFÖLDRAJZ ÉRTELMEZÉSE 1.1. A turizmusföldrajz tárgya 1.2. A turizmusföldrajz diszciplináris kapcsolatai 1.2.1. A turizmusföldrajz helye a földtudományok rendszerében 1.2.2. A turizmusföldrajz illeszkedése más tudományágakhoz 1.3. A turizmusföldrajz a kutatás fókuszában 1.3.1. Nemzetközi kitekintés 1.3.2. A magyarországi kutatás műhelyei 1.4. A turizmusföldrajz oktatásának sajátosságai 1.4.1. Felsőoktatás 1.4.2. Szakképzés

17 17 19 19 22 24 24 27 31 31 33

2. A TURIZMUSFÖLDRAJZI TUDÁS 2.1. A turizmusföldrajz hétköznapi visszatükröződése 2.2. A turizmusföldrajz ismeretelméleti sajátosságai 2.3. A turizmusföldrajzi tudás felépítése 2.4. Amit egy turizmusföldrajzosnak tudni kell

37 37 41 44 46

3. A TURIZMUSFÖLDRAJZ TÉRTUDOMÁNYI VONATKOZÁSAI 3.1. A turizmus térbeli metaforái 3.1.1. A híd szerep 3.1.2. A kapu szerep 3.2. A tér mint a turizmusorientált gondolkodás alkotóeleme 3.2.1. A turizmus erőforrásai 3.2.2. A turisztikai potenciál 3.3. A mobilitást meghatározó turizmusföldrajzi tényezők 3.3.1. Az irány 3.3.2. A távolság 3.3.3. Az idő 3.4. A jó helyek 3.4.1. Turizmusorientált földrajzi nevek

51 51 51 54 56 57 61 64 65 70 75 81 87

TARTALOM

6

3.4.2. Földrajzi nevek a turizmusiparban 3.4.3. A terméknév turizmusföldrajzi vonatkozásai 3.4.4. A történelem és a kultúra turizmusföldrajzi ikonográfiája 3.4.5. A Magyarország-imázs földrajzi elemei

91 95 100 104

4. TÉR ÉS TURIZMUS 4.1. A perifériák turizmusa 4.2. Turizmus a határok mentén 4.3. A turizmus metaterei 4.3.1. A szakrális tér 4.3.2. Az etnokulturális tér 4.3.3. A szimbolikus tér 4.3.4. Az informális tér 4.3.5. A virtuális tér 4.4. A turizmus területi szintjei 4.4.1. A közigazgatási szint 4.4.2. A területfejlesztési szint 4.4.3. A funkcionális szint

111 111 115 124 125 127 128 131 134 136 138 148 153

5. A TURIZMUS FÖLDRAJZI KÖRNYEZETE MAGYARORSZÁGON 5.1. Természetföldrajzi környezet 5.1.1. A fekvés 5.1.2. A domborzat 5.1.3. A felszíni és a felszín alatti vizek 5.1.4. Az éghajlat 5.1.5. A természetes növény- és állatvilág 5.2. Társadalomföldrajzi környezet 5.2.1. A népesség 5.2.2. Az infrastruktúra 5.2.3. A gazdaság

161 161 161 164 168 173 179 184 184 189 198

6. A TURIZMUS SZUPRASTRUKTÚRÁJÁNAK FÖLDRAJZA 6.1. Az elsődleges szuprastruktúra 6.1.1. A kereskedelmi szálláshelyek 6.1.2. A magánszálláshelyek 6.1.3. A vendéglátóhelyek 6.1.4. Az üdülők 6.2. A másodlagos szuprastruktúra 6.2.1. Akiskereskedelem

213 213 214 221 224 226 227 229

TARTALOM

7

7. A VENDÉGFORGALOM TÉR- ÉS IDŐBELI VONATKOZÁSAI 7.1. A nemzetközi turizmus 7.1.1. A rendszerváltozás előtti évek nemzetközi vendégforgalma 7.1.2. Nemzetközi vendégforgalom a rendszerváltozás után 7.2. A belföldi turizmus 7.2.1. A rendszerváltozás előtti évek belföldi vendégforgalma 7.2.2. Belföldi vendégforgalom a rendszerváltozás után 7.3. Magyarország turisztikai desztinációi 7.3.1. A legforgalmasabb települések 7.3.2. A legtöbb idegenforgalmi adót beszedő települések

233 233 234 236 242 243 245 248 251 253

8. A TURISZTIKAI TERMÉKEK FÖLDRAJZA 8.1. A turisztikai termékek térbeli saj átosságai 8.2. A térorientált turisztikai termékek 8.2.1. A városi turizmus 8.2.2. A falusi turizmus 8.2.3. Az ökoturizmus 8.3. Az egészségturizmus földrajzi sajátosságai 8.4. A kulturális és örökségturizmus földrajzi sajátosságai

257 257 261 262 264 265 267 271

8.5. A bevásárlóturizmus földrajzi sajátosságai FELHASZNÁLT IRODALOM

273 277

Krisztának, Lilinek és Bandinak

„A megismerés az életet szolgálja, az élet a megismerést" Benedetto Croce (1866-1952)

Bevezetés Évekkel ezelőtt meghívást kaptam egykori alma máterem, a Debreceni Egyetem Lifelong Learning Központjától egy, az aktív turizmusról szóló előadás megtartására. Mivel ez volt az első alkalom, hogy a diploma megszerzése után katedrára állhattam ott, ahol hallgatóként a tekintélyt parancsoló előadótermek nem túl kényelmes székeit koptattam, a nagy izgalom és az utazással együtt járó meglehetős időráhagyás kiküszöbölése érdekében betértem ebédelni a menzára. Gondoltam, a dolgozói részleget választom, ahol majd inkognitóban fürkészhetem egykori tanáraimat és az adminisztráció munkatársait. Egy évtized távlatából úgy tűnt, az ismerősök közül senki sem változott. A meglepetés akkor ért, amikor a szemkontaktus következményeként néhányan visszamosolyogtak, köztük az egyetem egykori rektora. Három éven keresztül ültünk együtt csütörtök reggelenként a rektori, illetve az egyetemi tanácsban, jómagam mint az intézmény diákönkormányzatának elnöke. A rektor úrral történt menzai nonverbális kommunikációt rövid udvariassági beszélgetés követte, amelyen az iránt érdeklődött, hogy hol dolgozom, mit csinálok mostanában. A számomra kézenfekvő válasz, hogy turizmussal foglalkozom, őt, az akadémikusi világ jeles személyiségét elgondolkodásra késztette, majd megkérdezte: „Gábor, akkor biztosan sokat utazik?" Többek között ennek, az ismerőseim és tanítványaim körében már-már legendaszámba menő történet mentális következményei ösztönöztek arra, hogy a magam számára fogadott missziót vállaljak a turizmustudomány létének akadémiai szintű elismertetéséért. Mivel a személyiségem teljesen alkalmatlan a nem teljesítményelvű érdekérvényesítés működtetésére, a számomra legkézenfekvőbbnek tűnő utat választottam, intenzív publikálásba kezdtem, amelynek fókuszába a kutatási eredmények könyv formájában történő megjelentetése került. Abból indultam ki, hogy a folyóiratokban, konferenciakötetekben, szerkesztett tanulmánykötetekben megbúvó cikkek más diszciplínák képviselői által való észlelése sokkal esetlegesebb, mint egy, a könyvtárak polcain virító, viszonylag koherens ismeretanyagot közreadó könyvé. Ahhoz, hogy a turizmus - a szintén gyakorlatias sporthoz hasonlóan - az akadémiai körök által elfogadott tudománnyá válhasson, első lépésben olyan, elméletileg jól körülbástyázott kutatási eredményeket kell felmutatni, amelyek méltóvá teszik annak művelőit a tudomány grádicsain történő előrelépésre. Itt nem egyéni ambíciók kiteljesedéséről van tehát szó, hanem a turizmussal kapcsolatban összegyűlt tudás érvényességének intézményi elismertetéséről, a kutatások további támogatásának biztosításáról, a felsőoktatás rendszerében való méltó helyre kerülésről. Professzorok nélkül a turizmusnak az MTA szervezeti keretein belüli képviselete esetleges, nem hozható létre külső akadémiai ku-

12

BEVEZETÉS

tatóhely az ismeretek professzionális elmélyítése érdekében, nem lehet mester szakot létesíteni, PhD-iskolát indítani az egyetemeken. Szerencsére nem vagyok egyedül, számos kollégám és tanítványom dolgozik annak érdekében, hogy a turizmusról egyre szélesebb körben gondolkozzanak tudományként, egyre többen váljanak képessé arra, hogy ennek a hétköznapi megközelítésből gondtalan utazgatásnak tűnő jelenségnek a legkülönbözőbb társadalmi, gazdasági, környezeti aspektusait vizsgálva tárjanak fel új és újabb eredményeket, amelyek egy idő után könyvvé terebélyesedve hirdetik a turizmustudomány létét. Az intenzív kutatómunka feltételei adottak, az MTA és számos hazai felsőoktatási intézmény a rendelkezésre álló eszközökkel messzemenően támogatja a turizmus tudományos igényű vizsgálatát, azonban az egyes műhelyek eredményei még mindig nem a kellő hatékonysággal segítik egymást. Mivel ennek a problémának a részletesebb feltárása túlmutatna a bevezetés műfaji keretein, itt csak azt kívánom kihangsúlyozni, hogy a közös elméleti keret, az egységes fogalomrendszer megteremtése érdekében tett erőfeszítések érthetetlen ignorálása jelentősen hátráltatja a szakmai célkitűzések megvalósítását. Jómagam, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének munkatársaként immáron több mint egy évtizede foglalkozom a turizmus társadalmi, gazdasági, környezeti kérdéseinek térbeli vetületeivel, szakmai énképemben turizmuskutatóként azonosítom önmagam. Azok közé a turizmusföldrajzosok közé tartozom, akik a diszciplína tradicionális kereteit átlépve igyekeznek magát a turizmus jelenségét is mélyebben megismerni és megismertetni, de látásmódjukban ragaszkodnak geográfusi mivoltukhoz. Ezzel összefüggésben mind ez idáig arra törekedtem, hogy elsősorban magával a turizmussal kapcsolatban tárjak fel új ismereteket és világítsam meg azok földrajzi hátterét, kevesebb energiát fordítottam arra, hogy a már ismert jelenségek földrajzára helyezzem a hangsúlyt. Ebből fakadóan az utóbbi időkig nem foglalkoztattak a hagyományokból gyökerező turizmusföldrajzi kérdések, tudatosan kerültem a velük való szembesülést. Azt észleltem, hogy a földrajz általam müveit területének sikeres tárgyalásához, de leginkább a továbblépéshez elengedhetetlen mindazon elméleti alap rendszerezése, amely a turizmus megértését segíti, hozzájárul a közel egységes fogalmi rendszerben történő megközelítéséhez. A turizmus földrajzát csak úgy kutathatjuk, ha tisztában vagyunk magával a vizsgált jelenségnek a lényegével. Ebből kifolyólag A turizmuselmélet alapjai című könyvemben igyekeztem rendszerezni és közérthető stílusban közreadni azt a tudást, amelyet a hazai és a nemzetközi turizmuskutató társadalom a fogalomhasználat és a szemléletmód területén felhalmozott. Erre építve láttam hozzá 2004-ben a jelen könyv alapját képező kutatáshoz, amelynek nem titkolt célja a hazai turizmusföldrajzi tudás korszerűsítése volt. Egy kutató számára rendkívüli fontossággal bír az általa közreadott eredmények reflexiója. Ez többek között megtestesülhet főnökei bizalmat sugárzó mosolyában, munkatársai vállveregetésében, publikációi hivatkozásának számában, konferenciákra való meghívásban, valamint a felsőoktatás különböző intézményeiből érkező felkérésekben. Igen, egyszer csak a szellemi inkubátorként funkcionáló kutatóintézeti szo-

BEVEZETÉS

13

ba magányából kilépve a katedrán is bizonyítani kell, hogy az előállított ismeretek a tudásszomjtól csillogó szemű hallgatók számára is hasznosíthatók. Még a magam számára is hihetetlenül hangzik, de a felsőoktatási pályafutásom alatt mindössze két félévet oktattam klasszikus turizmusföldrajzot, egyet a Veszprémi, egyet pedig a Miskolci Egyetemen. Ahogy a kutatás, úgy az oktatás területén is szándékosan kerültem a turizmusföldrajz hagyományos elemeinek a közvetítését. Új kurzusokat dolgoztam ki (városi turizmus, bevásárlóturizmus, a turizmus humánökológiája), oroszlánrészt vállaltam a turizmuselmélet és a turizmuskutatás módszertanának oktatásában, de távol tartottam magamat a tudományos vizsgálataim során kerülendőnek tartott megközelítések tanításától. Persze - különböző szerepekben - sokszor szembesülnöm kellett a turizmusföldrajzi tudás, illetve nem tudás állapotaival. Ezek közül a legemlékezetesebb eset az volt, amikor e könyv lektorával, Csordás Lászlóval az egyik záróvizsgán - ahol tudvalevőleg már rendben szoktak menni a dolgok - azért kellett valakit megbuktatnunk, mivel arra a sokadik mentőkérdésre, hogy sorolja fel a Balatont övező megyéket, nem tudott érdemben válaszolni. Az általam eddig közreadott szakkönyvek elkészítésének fortélya abban keresendő, hogy a kutatás egyes fázisainak lezárásaként publikált tanulmányok alapul szolgáltak az adott kiadvány fejezeteinek megírásakor. Ismereteim szerint a tankönyvek is ehhez hasonlóan készülnek, az oktatók a kurzusok során használt jegyzeteket, fóliákat építik be a publikálásra kerülő műbe. Tekintettel arra, hogy az elmúlt években nem vettem részt a turizmusföldrajz oktatásában, az egykor használt jegyzeteim elavultak, fóliáim megfakultak, így e könyv elkészítése során új metodikát kellett kidolgoznom. 2004-ben az OTKA anyagi támogatásával nekiláttam a kutatásnak, amelynek elsődleges céljaként jelöltem meg egy, a felsőoktatásban széleskörűen hasznosítható szakkönyv kéziratának elkészítését. Olyan, Magyarországra fókuszáló turizmusföldrajzi könyvet álmodtam, amely alapjaiban szakít a korábbi megközelítésekkel, tehát nem a különböző területi szintek vonzerőire koncentrál, nem csupán a kereslet és a kínálat térbeli sajátosságait jeleníti meg, hanem elsősorban látásmódot nyújt, amely alapul szolgál az olvasó geográfiával kapcsolatos attitűdjeinek a megváltoztatásához. A kutatás jelen esetben elsősorban nem a könyv részfejezeteinek az elkészítését jelentette, hanem olyan turizmusföldrajzi adatbázisok összeállítását, amelyek bemutatásával, elemezésével a lehető legközelebb kerülhetünk az eredeti célkitűzésünkhöz. E sorok írásakor pontosan 30 hónap telt el a kutatás megkezdése óta, ami alatt természetesen bizonyos részeredményeket publikáltam, de az idő az én észjárásom megváltozásához is hozzájárult. Továbbra is idealistaként állok a turizmusföldrajz oktatásához, hiszem, hogy a középiskolában tanult földrajzi ismeretek idegenforgalmi aspektusú újratárgyalása vagy a települések vonzerőinek megismertetése nem képezheti a felsőoktatási kurzusok kizárólagos feladatát, azonban a bolognai folyamatnak nevezett reformok újragondolásra késztették a kézirat eredeti struktúráját. Hangsúlyeltolódásokra került sor annak érdekében, hogy a könyv az alap-, a mester- és a doktori képzésben zajló kurzusok során egyaránt hasznosítható legyen.

14

BEVEZETÉS

2006 júniusában, a kézirat elkészítésének első fázisában kizárólag a turizmus-vendéglátás, valamit a geográfus alapképzési szakok úgynevezett kimeneti követelményeit ismerjük. Jelenleg e két szak képezi a turizmusföldrajzi ismeretek legnagyobb hallgatói létszámmal bíró felvevő piacát, máshol (például az egészségügyi képzésben) az ez irányú igények esetlegesek. Mindebből az következik, hogy olyan tudás közreadására van szükség, amely a gazdasági és a természettudományi felsőoktatásban is jól hasznosítható, nem szinthez kötött, az oktató feladata annak eldöntése, hogy a tárgyalt problémákat milyen mélységben bontja majd ki a kurzus során. E könyv fejezeteiben az általam áhított látásmódot lexikális ismertek egészítik ki, azok azonban nem az egyes területi egységekhez kötődően, hanem sokkal inkább problémaorientáltán jelennek meg. Ennek köszönhetően a könyv műfaji besorolása kettős, egyrészt szakkönyv, amelyből - szándékaim szerint olvasmányos módon - egy megújuló diszciplína filozófiája bontakozik ki, másrészt tankönyv, amely a felsőoktatásban elsajátítható strukturált tudást jelenít meg. Gyakorlatilag egy olyan szakkönyv, amelyből annak formai sajátosságainak köszönhetően tanulni lehet. E kiadvány filozófiájának előzményei a közelmúltban megjelent Turizmusföldrajz és humánökológia című szakkönyvemben érhetők tetten, az ott leírtakból táplálkoznak, azokkal együttesen érvényesek. Ennek megfelelően az eddigi gyakorlattól eltérően nem egy pont-, vonal- vagy poligonszerű térbeli tudás elsajátítását tartom kívánatosnak, hanem annak a gondolkodásmódnak a kialakítását, amelynek segítségével ezek az ismeretek felfűzhetők, rendszerezhetők, az idegenforgalmi praxisban és az elméleti munkában hasznosíthatók. Formailag leginkább azzal kívánom a könyv többszintű felhasználhatóságát erősíteni, hogy viszonylag rövid, mindössze néhány bekezdésből álló alfejezetekre tördeltem a mondanivalót, amely az igényeknek megfelelően a szakirodalom alapján tovább bővíthető és árnyalható. A könyv statisztikai adatbázisa a legtöbb esetben 2006-ban megjelent, 2005-re, illetve az azt megelőző évekre vonatkozó információkból épült fel, éppen a szemléletformálási szándék miatt nem kívántam naprakész adatokat elemezni, az a jövőben bárki által, bármikor elvégezhető, ha tudja, miben segíti turizmusföldrajzi tudása. Ez talán a kiadvány legfontosabb küldetése. A könyv Magyarországra vonatkozóan körvonalazza a turizmusföldrajzi tudás mibenlétét, számos ábrával, táblázattal és fényképpel illusztrálva bizonyítja, hogy az akadémiai kutatások eredményei problémamentesen fogyaszthatók a felsőoktatás számára. Modernsége abban áll, hogy elsősorban nem a lexikális ismeretek közvetítésére épít, hanem a turizmusföldrajzi tudás szerveződésének, vagyis egyfajta gondolkodásmódnak az elsajátítására helyezi a hangsúlyt. Abból az alapfeltevésből indul ki, hogy a közreadottakat a középiskolai érettségi követelményeit minimálisan elsajátított hallgatók fogják megtanulni, akik rendelkeznek már azokkal az ismeretekkel és kompetenciákkal, amelyek felhasználásával viszonylag könnyen kialakítható egy olyan észjárás, amelyre idegenforgalmi tanulmányaik során sikeresebben építhetők a szakma művelése szempontjából szükséges, földrajzi vonatkozású lexikális ismeretek. A turizmusföldrajz korábbi megközelítéseihez képest mindössze annyi változás történik, hogy nem az egyes

BEVEZETÉS

15

területi szintekhez rendelem hozzá az ismereteket, hanem éppen fordítva, az ismeretek szükségességének és hasznosíthatóságának kihangsúlyozása mellett jelenítem meg a hozzá tartozó területi szintet. Mindezt abból a felismerésből kiindulva teszem, hogy az elmúlt évek legkülönbözőbb vizsgaszituációiban észleltem, a hazánk tájait, településeit egyre kevésbé látogató hallgatók számára első körben szinte lehetetlen a térhez kötni az ismereteket, sokkal sikeresebb, ha mindezzel fordítva próbálkozom. A könyvben természetesen nem csupán a világ feje tetejére való állításáról van szó, hanem arról a rendező elvről is, amely fogyaszthatóvá teszi az új, ha úgy tetszik, modernebb tudást. A turizmusföldrajzi tudás nem a tények puszta ismerete, hanem a róluk való gondolkodás képessége, ennek elsajátításában segíti olvasóját a könyv. Budapest, 2006 nyara A szerző

1. A turizmusföldrajz értelmezése

1.1. A turizmusföldrajz tárgya Amikor a turizmusföldrajzról mint a tudomány egyre kuszábbá váló rendszerében önmagát önálló diszciplínaként azonosítani óhajtó halmazról értekezünk, mindenekelőtt meg kell határoznunk az oda tartozó elemeket, történetesen be kell mutatni, mivel is foglalkoznak a turizmusföldrajzot művelő szakemberek. Első megközelítésben pofon egyszerűnek tűnik a válasz, mivel a szóösszetétel jelentése egy átlagos műveltségű ember számára könnyen feloldható: a turizmus földrajzával. Mi itt a probléma? Tudvalevő, hogy van vízföldrajz (Szabó 1993), nőföldrajz (Tímár 1993), sörföldrajz (Benko-Tesson 1991), egyesek szerint minden dolognak és jelenségnek van földrajza, azaz valamiféle térbeli vetülete, akkor miért pont a turizmusnak ne lenne? A kézenfekvőnek tűnő analógiák mögött azonban igencsak bonyolult elméleti viták állnak (Pitman 1990), amelyekben az érvelések között a legszélsőségesebb gondolkodók magának a földrajztudománynak a szerepét is megkérdőjelezik (O'Brien 1992, Graham 1998). Elfogadva, hogy a geográfia egy több ezer éves múltú, a világ akadémiai kutatóintézetei és egyetemei által művelt tudomány, amelynek fókuszában az ember és környezet alkotta bonyolult kapcsolatrendszer feltárása áll (Haggett 2006), a szóösszetételünk nem kevésbé problematikus részére, a turizmusra is ki kell térnünk. A turizmust élményszerzéssel párosuló környezetváltozásként értelmezzük, amely folyamatban megkerülhetetlen szerepet játszik a benne részt vevők fogyasztása, vagyis a legkülönbözőbb szolgáltatások igénybevétele (Michalkó 2004). Ez a megfogalmazás némileg eltér a mindmáig közkézen forgó, ugyanakkor számtalan kritikát kapó Hágai Nyilatkozattól (Puczkó-Rátz 1998:18), azonban a turizmusnak mindazon lényegi elemét tartalmazza, amellyel a jelenség a definícióalkotás szabályai szerint leírható és magyarázható. Magában foglalja a szabadidős és a hivatásturizmust, mivel mindkét esetben kimutatható a lakókörnyezet, illetve a mindennapi térpályák elhagyása, ugyanakkor a pszichológiai értelemben vett élményszerzés (Maslow 2003) is megvalósul. A turizmusföldrajz tárgyának lehatárolásakor azzal a nehézséggel kell szembesülnünk, hogy az, aminek a földrajzát keressük, maga is földrajz vagy legalábbis a valóság más területeivel összehasonlítva jelentősebb számú földrajzi elemet integrál. Amíg például a sör földrajzával foglalkozó kollégák alapvetően egy mezőgazdasági, élelmiszer-ipari, kiskereskedelmi és vendéglátó-ipari orientáltságú problémával fog-

18

A TURIZMUSFÖLDRAJZ ÉRTELMEZÉSE

lalkoznak, addig a turizmusföldrajzosok az egyén átmeneti térbeli mobilitására épülő, az eltérő környezeti feltételeket kínáló helyek közötti mozgásjelenségekre és magára a helyre koncentrálnak, vagyis a vizsgálatuk tárgya a földrajz központi kérdése, a tér. Nem véletlen, hogy a geográfusok a turizmus tudományos igényű tárgyalásának kezdeteitől napjainkig meghatározó szerepet játszanak az utazásokkal kapcsolatos ismeretek feltárásában és közvetítésében. A turizmusföldrajz tárgyát tehát a lakókörnyezet határát átlépő utazásokkal összefüggésben kell körvonalazni. Annak ellenére, hogy a turizmusföldrajzhoz kötődő problémák kutatási eredményei nehezen nyernek teret a felsőoktatásban, a két terület (ti. a kutatás és az oktatás) képviselőinek feladatköréből fakadó tudományos célkitűzéseket - mivel ugyanazon diszciplína művelésével foglalkoznak - megkérdőjelezhetetlenül egységesnek tekintjük. Ennélfogva az alábbi lehatároláskor a kutatás problémaorientált és a felsőoktatás ismeretcentrikus igényeit egyaránt figyelembe vettük. A turizmusföldrajz vizsgálatának tárgyát az alábbi kérdések képezik: • A turizmus által hasznosított térben létrejövő mozgásjelenségek irányának és volumenének, azok változásainak megfigyelése, értékelése. • A turizmusban részt vevők összetételének, csoportspecifikus sajátosságaikból fakadó eltérő magatartásformák, térhasználati szokások és azok változásainak az elemzése. • Az utazási döntésben szerepet játszó, a földrajzi környezet részét képező elemek feltárása, az azokkal kapcsolatos attitűdök és az esetleges változások kimutatása. • A turizmus tereinek lehatárolása, az idegenforgalmilag releváns térségek közötti kapcsolatok, azok működőképességének értékelése. • A turizmusnak a célállomások természeti környezetére gyakorolt hatásának észlelése, a kedvezőtlen folyamatok terjedésével kapcsolatos információk feltárása. • A turizmust befolyásoló környezeti tényezők általános és lokális érvényesülésének, térbeli sajátosságainak megfigyelése. • A turizmus fogadóképességét biztosító feltételek térbeli vetületeinek, azok időbeli változásának bemutatása, az elrendeződést befolyásoló tényezők értékelése. • A turizmus tárgyi feltételeinek igénybevételében jelentkező tér- és időbeli sajátosságok elemzése. • A turizmus által hasznosított tér virtuális és mentális visszatükröződésének megfigyelése, értékelése. • A turizmus és az életminőség kapcsolatában jelentkező területi differenciák és az azokat kialakító tényezők vizsgálata. A tárgy megfogalmazásakor a turizmusföldrajz oktatásával kapcsolatos jogszabályokat, a hazai és a nemzetközi gyakorlatban használt tankönyveket és publikált kutatási eredményeket alapul véve igyekeztünk a diszciplínára leginkább jellemző ismerettípusokat és kutatási célkitűzéseket csoportosítani. Ez természetesen korántsem jelenti

A TURIZMUSFÖLDRAJZ DISZCIPLINÁRIS KAPCSOLATAI

19

azt, hogy amennyiben valaki a fentieken kívül álló, azonban igazolhatóan földrajztudományi kötődésű problémát kívánna oktatni vagy kutatni, annak a turizmusföldrajzos társadalomból kirekesztetten kellene elképzeléseit megvalósítania. Azt azonban be kell látni, hogy a turizmusföldrajznak közismert rugalmassága ellenére - önmaga tudományos hitelének megőrzése védelmében - kontrollálnia kell azokat a próbálkozásokat, amelyek a vizsgálati tárgyak kiszélesítése érdekében történnek. Ez a fajta céhes kontroll leginkább a pályázatok támogatásának elbírálásakor, a publikálásra szánt kéziratok, illetve a konferenciákra beküldött absztraktok elfogadásakor érvényesül.

1.2. A turizmusföldrajz diszciplináris kapcsolatai 1.2.1. A turizmusföldrajz helye a földtudományok rendszerében A turizmusföldrajz tudományrendszertani besorolása elsősorban a diszciplínát művelő kutatói társadalom többségének vagy vezető személyiségeinek szakmai identitásával hozható összefüggésbe. Földrajzi mivoltából fakadóan a földtudományokon belül, a földrajztudomány alá sorolandó, azonban a társadalom- vagy a természetföldrajzhoz való kötődése már nem ilyen egyértelmű. Ezekben a kérdésekben való eligazodáshoz a vonatkozó jogszabályi háttér és az akadémiai gyakorlat kínál fogódzót. A hatályos kormányrendelet1 a földtudományokat tudományágként a természettudományok mint tudományterület alá sorolja. A Magyar Tudományos Akadémia szervezeti felépítésében a földrajz a X. Földtudományok Osztályához tartozik. A földrajz mellett ez az egység fogja intézményi keretbe az ásvány-kőzettan, a bányászat, a földtan, a térképészet, a geodézia és a geoinformatika, a geofizika, a geokémia, a geonómia, a hidrológia, a meteorológia, valamint a paleontológia képviselőit. A földrajzon belül kettő, úgynevezett tudományos bizottság gondozza az illetékességébe tartozó kérdéseket. Az egyik társadalomföldrajzi (Földrajz I. Tudományos Bizottság), a másik természetföldrajzi (Földrajz II. Tudományos Bizottság) orientáltságú. A turizmusföldrajznak ebben a rendszerben nincs intézményesült képviselete. Tekintettel azonban arra, hogy a magyarországi turizmusföldrajz prominens képviselőinek többsége az MTA Köztestületének tagjaként a Földrajz I. Tudományos Bizottsághoz tartozóan végzi munkáját, így ebből a szempontból a turizmusföldrajz minden kétséget kizáróan a társadalomföldrajzhoz sorolandó diszciplína. A turizmusföldrajz társadalomföldrajzi kötődését látszik megerősíteni az a tény, hogy a hazai földrajztudomány rendszerezésével foglalkozó gondolkodók (Mészáros 2000, Tóth 2001) besorolásában a társadalomföldrajzhoz való közelsége kerül előtérbe, miközben hangsúlyozzák a természeti és a regionális földrajzi kapcsolatait is. A disz1

169/2000. (IX. 29.) Korm. rendelet az egyes tudományterületekhez tartozó tudományágak, valamint a művészeti ágak felsorolásáról.

20


ciplína történeti előzményeiből (Abella 1968) az olvasható ki, hogy viszonylag korán, az adott kor tudománypolitikájához igazodóan, a turizmus ágazati mivoltából kiindulva - az iparhoz hasonlóan - a gazdaságföldrajzon belül tárgyalták. Ez a szemlélet egészen a rendszerváltozásig, sőt még azon túl is érvényesült, amelynek legeklatánsabb bizonyítékát Kollarik Amáliának 1996-ban az akkori Földrajz I. Tudományos Bizottságon belül működő Gazdaságföldrajzi Albizottságban megtartott referátuma és ezen sorok írójának az egykori mentor által elmondottakra adott korreferátuma támaszt alá. Mára világosan látszik, hogy a magyarországi turizmusban részt vevő tízmilliós nagyságrendű embertömeg turisztikai magatartásával kapcsolatban felmerülő problémák alapvetően társadalomföldrajzi orientáltságúak, azonban éppen a mobilitás környezetével meglévő kontaktusok következtében a természetföldrajzi megközelítések szerepe egyre inkább felértékelődik. A földrajztudomány egysége és a fenntarthatóság elvének érvényre juttatása megköveteli a közös látásmódot, ezért a számszerűségében és a tudományos hatásaiban élenjáró társadalomföldrajznak figyelemmel kell lennie a természetföldrajz által feltárt eredményekre. A diszciplína továbbfejlődésének egyik letéteményese a turizmusföldrajzos szakemberek kooperációkészsége. A turizmusföldrajzként aposztrofált ismeretek jelentős mértékben építenek a földtudományokhoz sorolt diszciplínák vonatkozó tudáselemeire. Alig találkozhatunk olyan földtudományi diszciplínával, amelynek kutatási eredményei ne járulnának hozzá a turizmusföldrajz égisze alatt tárgyaltakhoz. A földrajzon belüli és az azon kívüli diszciplínák egyaránt elősegítik a turizmusföldrajzi ismeretek megalapozását. A problémák megoldásának vágya, az új tudáselemek iránti igény azonban legtöbb esetben nem kívülről, a szatellit diszciplínák képviselői felől érkezik, hanem maguk a turizmusföldrajzosok fordulnak a hidrológia, a geológia vagy éppen a meteorológia tárgyú kérdésekhez. A termálturizmus földrajzának művelése elképzelhetetlen geológia, geokémiai, geofizikai vonatkozású ismeretek nélkül (Grove 1977). A globális felmelegedés turizmusföldrajzi szempontú vizsgálatára kizárólag a meteorológia által feltárt tudás birtokában kerülhet sor (Dávid-Baros 2006). A vízi turizmussal foglalkozók sem kerülhetik meg a hidrológia világában való eligazodás elsajátítását (Gyuricza 2005). Ha pedig valaki a turistatérképek elkészítéséhez gyűjt szellemi muníciót, akkor a térképészeti tudásban lesz kénytelen megmerítkezni (Papp-Váry 2006). Amennyiben szigorúan a földrajztudományhoz tartozó diszciplínákat vesszük górcső alá, akkor jól kirajzolódik, hogy a természet- és a társadalomföldrajz majd minden területe szimbiózisban van a turizmusföldrajzzal, azaz a turizmusföldrajz önálló diszciplínaként való fennmaradása és fejlődése szoros összefüggésben áll a rendszer többi tagjának eredményeivel (1. ábra). A turizmusföldrajzosok problémafelvetéseire adandó válaszok megfogalmazásához pillanatnyilag a vele rokonságban lévő diszciplínák eddigi ismeretei elegendőnek bizonyultak, azonban hosszabb távon - magának a földrajztudománynak az érdeke is ezt kívánja - hatékonyabb együttműködések kialakítására lesz szükség. Anélkül, hogy részletekbe menően tárgyalnánk a turizmusföldrajznak a földrajztudomány családfáján kimutatható rokoni szálak mögötti tartalmat, néhány


A turizmusföldrajz

1. ábra földrajztudományi

21

kötődései

Terv: Michalkó Gábor Kartográfia: Kaiser Miklósné Forrás: saját szerkesztés

kiemelt példán keresztül világítjuk azt meg. Ha például valaki geográfusként a síturizmus fejlesztését alapozó háttértanulmány megírására vállalkozik, akkor a geomorfológia (Lóczy-Veress 2005, Schweitzer 1988) szemüvegén keresztül kell egy térség domborzati viszonyait értékelnie. Ha pedig abban kell állást foglalnia, hogy egy térség alkalmas-e az üdülőfunkció fejlesztésére, akkor a tájföldrajzosok nézőpontjából célszerű a javaslatát megfogalmaznia (Kertész 1988, Marosi 1981, Kerényi 2006, Mezősi 1991). Amikor arra keressük a választ, hogy egy település demográfiai helyzetét miként befolyásolja az ott realizálódó turistaforgalom, akkor a népességföldrajz (Becsei 2004,

22


Dövényi 2006), ha pedig arra, hogy a megnövekedett kereslet miatt szükséges-e az úthálózat fejlesztése, akkor a közlekedésföldrajz (Erdősi 2005, Tiner 1991, Tóth 2006) meglévő ismereteire támaszkodhatunk. A földtudományi diszciplínák sajátosságainak köszönhetően számos esetben találkozhatunk az ismeretek közötti átfedésekkel. Egy termálvízzel rendelkező település idegenforgalmi profilú fejlesztése kapcsán a projektben részt vevő turizmusföldrajzos kolléga hidrológiai és hidrogeográfiai ismeretei egyaránt hasznosíthatók.

1.2.2. A turizmusföld rajz illeszkedése más tudományágakhoz A turizmustudományt pillanatnyilag jellemző multidiszciplinaritás azt jelenti, hogy a turizmus oktatásával és kutatásával foglalkozó szakembereknek mintegy 20 tudományág vonatkozó ismeretanyagát kell hasznosítania munkájuk eredményessége érdekében. Vannak olyan területek, amelyek évtizedek óta foglalkoznak az utazásokkal összefüggésben álló kérdésekkel és találkozhatunk olyanokkal is, amelyek csak az utóbbi években fedezték fel a maguk számára a turizmust mint megfigyelés alá vonandó, a szakmai diskurzusuk tárgyát képező problémát. A közgazdászok, a néprajzosok, a szociológusok vagy éppen a geográfusok könyvtárnyi irodalmat publikáltak a turizmusról (Michalkó-Rátz 2003, Hall-Page 2002), míg a nyelvészek, az irodalmárok vagy a jogtudósok kevésbé kényeztették el a téma iránt érdeklődőket. A turizmus multidiszciplinaritásának lényege abban rejlik, hogy az egyes tudományágak művelői - legtöbbször belteijes módon - a többi tudományág kutatási eredményéről mit sem sejtve vagy azokat figyelmen kívül hagyva törekszenek az ismeretek bővítésére. A földrajztudomány leginkább a turizmusföldrajz képviselői révén járul hozzá a turisztikai tudás kiszélesítéséhez, de azok a tájföldrajzosok vagy a természeti földrajz más területén alkotó geográfusok is jelentősen elősegítik az idegenforgalmi ismeretek bővülését, akik a vizsgált jelenség egy-egy szegmensének feltárására vállalkoznak. Az a módszertani apparátus, az a terminológia, az a megközelítési mód azonban, amelyet a földrajzosok sikerrel hasznosítanak a vizsgálataikban, gyakran más tudományágak terméke. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a geográfusok ne rukkolnának elő önálló, eredeti ötleteken alapuló eredményekkel, sokkal inkább azzal a pozitívumként értékelhető helyzettel találjuk magunkat szemben, hogy a földrajztudomány kutatói diszciplínájuk integratív mivoltából fakadóan képesek a saját maguk számára kreált problémát más tudományágak kontextusába helyezni. Ahogyan arra korábban is utaltunk, a turizmus olyan mélyen átitatódott a geográfiával, hogy annak legtöbb megnyilvánulási formája térspecifikus. Ebből kifolyólag a turizmus egyes jelenségei magától értetődően foglalkoztatják a geográfusokat, azonban a felmerülő kérdésekre adandó válaszokhoz már nem bizonyul elégségesnek a földrajztudomány hagyományos apparátusa. A turizmusföldrajz mára transzdiszciplináris ismeretterületté nőtte ki magát, mivel egy-egy probléma kapcsán több tudományágon átívelő tudás megteremtésére törekszik.


A

bűnözés

turizmusföldrajzi

2. ábra vonatkozásainak transzdiszciplináris

23

megközelítése


A bűnözés és a turizmus kapcsolatának feltárása például tipikus kriminológiai kérdés, azonban a jelenség komplex megértéséhez már a területi szintű adatok összehasonlító elemzésére, a társadalom együttélésére vonatkozó ismeretek elsajátítására van szükség (2. ábra). Annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy több bűncselekményt követnek-e el azokban a városrészekben, amelyekben nagyobb számban fordulnak meg a turisták, a turizmusföldrajz képviselőinek a kompetenciája. Adekvát válasz azonban csak abban az esetben adható, ha a geográfusok hozzájutnak a jogsértések tér- és időbeli változását, belső struktúráját tükröző adatbázishoz és alaposan megismerkednek a bűnözés sajátosságaival. Csakhogy ez utóbbihoz már a szociológiai, a demográfiai, a pedagógiai, a politikai, a műszaki, a pszichológiai, a matematikai és a történelmi tudás sem nélkülözhető. A bűnözés és a turizmus kapcsán a turizmusföldrajz elsődleges kompetenciája egyrészt magában a kérdésfelvetésben, másrészt az érvényes válasz érdekében lefolytatandó vizsgálat szempontrendszerében gyökeredzik. A turizmusföldrajz mint a turizmustudomány akadémiai szintű elismertetésében élenjáró diszciplína tehát láthatóan keresi azokat a kapcsolódási pontokat, amelyekkel

24


más tudományágakat is involválhat a turizmus kutatásába. Ez a folyamat jótékonyan hat magára a turizmusföldrajz megújulására, mivel jelentősen kiszélesedik vizsgálatának tárgya, ugyanakkor a szimbiózisban érintett tudományágak olyan impulzusokat kaphatnak, amelyek ösztönzőleg hatnak a turizmus elmélyültebb művelésére. A turizmusföldrajz transzdiszciplináris érdeklődése letéteményese a turizmussal érintőlegesen vagy egyáltalán nem foglalkozó tudományágak új kutatási irányai kialakításának. Ennek a folyamatnak egyértelmű visszatükröződése a felsőoktatásban is érzékelhető, amikor a kimenetet tekintve a turizmustól látszólag távol álló szakmák elsajátítása során színfoltként a kötelezően, illetve a szabadon választható kurzusok között jelennek meg turizmushoz kötődő tárgyak. Azon tudományágak, amelynek képviselői évtizedek óta a turizmuskutatás rendszeres művelői közé tartoznak, előszeretettel építenek a földtudományi, különösen a geográfiai ismeretekre. így a vizsgált szimbiózis valóban egy kölcsönösen kívánatos együttműködésként értelmezhető. Ennek egyik legnyilvánvalóbb megjelenési formája, amikor az egyes tudományágak eredményei földrajzi kontextusba kerülnek. Természetesen maga a problémafelvetés is lehet geográfiai vonatkozású, de sokkal gyakoribb az az eset, amikor a tárgyaltak eltérő léptékbeli bemutatására kerül sor. Előbbire a klímaváltozás üdülőterületeket érintő következményeinek turizmus gazdaságtani hatásai (Rátz 2006a), utóbbira pedig a legkülönbözőbb aspektusú idegenforgalmi jelenségek térképes megjelenítése szolgál példaként (Rátz 2006b). Ami pedig a turizmusföldrajz konkrét eredményeinek más tudományágak vizsgálataiban való felhasználhatóságát illeti, megállapítható, hogy a turizmustudomány kialakulásának kezdetétől nyomon követhetők az idegenforgalmi desztinációk fejlődésével (Butler 2006), az áramlások sajátosságaival (Urry 2002), az egyes turisztikai termékekkel (Timothy 2005, HallHarkonen 2006), és a térfogalmakkal (Shaw-Williams 2004) kapcsolatban feltárt ismeretekre való építkezés.

1.3. A turizmusföldrajz a kutatás fókuszában 1.3.1. Nemzetközi kitekintés A turizmusföldrajz (Geogrpahy of Tourism) a földrajztudomány évtizedek óta nemzetközileg művelt kutatási területe. Tekintettel a téma országhatárokon és kontinenseken átnyúló mivoltára, valamint a vezető kutatók földrajzi kötődésére, a turizmusföldrajzos társadalomban elsősorban angol nyelven folyik a szakmai diskurzus. A kutatói közösség mértékadó folyóirata az 1999 óta megjelenő Tourism Geographies, ami mellett számos rangos turizmustudományi folyóiratban (többek között a Magyarországon is hozzáférhető Annals of Tourism Research, Current Issues in Tourism, Journal of Ecotourism, Journal of Sustainable Tourism, Journal of Travel and Tourism Marketing, Journal of Vacation Marketing, Journal of Travel Research, Tourismus Journal) ta-

A TURIZMUSFÖLDRAJZ A KUTATÁS FÓKUSZÁBAN

25

lálkozhatunk geográfiai témával. Jelenleg a turizmusföldrajzi kutatások egyik nemzetközi fellegvárának számító new-zelandi University of Otago professzora, Michael Hall geográfusi mivoltában koordinálja a turizmustudományi ismeretek teijesztésében oroszlánrészt vállaló könyvsorozat, az Aspects of Tourism megjelenését. A turizmusföldrajz keretében létrejövő megszámlálhatatlan nemzetközi kutatási együttműködés sikerét kedvező szervezeti feltételek biztosítják. Az IGU2 Study Group on the Geography of Tourism, Leisure and Global Change fő és szatellit konferenciái évente több alkalommal is lehetőséget biztosítanak a legújabb kutatási eredmények bemutatására és a szakmai párbeszéd személyes lefolytatására. Mivel a turizmusföldrajzi kutatások nemzetközi előzményeinek komplex feltárása meghaladná az e fejezet biztosította kereteket, így elsősorban a szakmában mérvadó anglo-amerikai vizsgálatok fókuszában álló témák rendszerezését mutatjuk be. Annak ellenére, hogy már a második világháború előtti időszakból is találkozhatunk kutatási eredményekkel, rendszeres vizsgálatokra elsősorban a XX. század '60-as éveitől kerül csak sor (Hall-Page 2002). Tekintettel arra, hogy a kutatási módszerek és a reprezentációs technikák hiánya nem tette lehetővé a diszciplína elméleti kiteljesedését, a korai publikációkban leginkább a turizmus gazdasági hatásainak területi szintű elemzésére és a turizmus egy-egy térség életében betöltött szerepének leíró jellegű bemutatására került sor. Az 1960-as években számos hatás éri a nemzetközi turizmusföldrajzi kutatásokat, amelyek közül legerősebbnek a regionális tudományok irányából érkező bizonyult, azonban ez sem segíti igazán elő a területi vonatkozásaiban egy-egy országon belül megrekedő, leíró elemzéseken való túllépést (Williams-Zelinsky 1970). A következő évtized a nemzetközi földrajzi szakirodalom iránti érdeklődés gyors növekedését eredményezi, de a kor prominens turizmusföldrajzosai a kedvező környezetei feltételek ellenére elégedetlenek diszciplínájuk elért eredményeivel (Mitchell 1979, Pearce 1979). Szkepticizmusuk áthúzódik a '80-as évekre, amelynek hátterében az a felismerés áll, hogy az elmúlt fél évszázad során számos publikációban testet öltő eredmény ellenére továbbra is hiányoznak a turizmusföldrajznak mint diszciplínának az elméleti és fogalmi alapjai, nehéz tetten érni egy széles körben elfogadottá vált paradigmát vagy egy olyan vonatkoztatási rendszert, amely útmutatásul szolgálna a kutatásokban (Mitchell 1984, Pearce 1987). Hall és Page (2002) miközben áttekintést adnak napjaink kutatási irányzatairól, megállapítják, hogy a turizmusföldrajz befogadó szerepének és más diszciplínákra való nyitottságának köszönhetően igen nehezen képes önmaga számára olyan nemzetközileg érvényes elméleti keretfeltételeket teremteni, amelyek mérsékelnék az akadémiai szférából érkező kritikák élét. Ez részben összefügg azzal a ténnyel, hogy a turizmussal foglalkozó geográfusoknak sokszor a köz- vagy a magánszféra politikai érdekének, megrendeléseinek megfelelően kell eljárni, így a kutatási eredmények objektivitása, összehasonlíthatósága gyenge lábakon áll. Ennek ellenére számos akadémiai nézőpont2

International Geographical Union (Nemzetközi Földrajzi Unió)

26


ból is érvényes tudásterület született, amelynek egyik kiemelkedő szervező elve a regionális megközelítés. Ez a legtöbb esetben egész kontinensek vagy országcsoportok, országok idegenforgalmi folyamatainak a bemutatásában és a turisztikai célterületek tervezésében, fejlesztésében ölt testet.

1. táblázat Az

anglo-amerikai (Forrás:

turizmusföldrajzi Hall-Page

kutatások fókuszai

2002:16-17)

Megközelítési mód

Kulcsfogalmak

Területi elemzés

pozitivizus, területi elemzés, térkép, rendszer, hálózat, morfológia

Viselkedésföldrajz

magatartás, környezeti észlelés, mentális térkép, elterjedés, döntéshozatal, akcióterület, területi preferencia

Humánföldrajz

humán tényező, elemzés szubjektivitása, hermeneutika, hely, táj, egzisztencializmus, fenomenológia, néprajz, élővilág

Alkalmazott

földrajz

Radikális értelmezés

tervezés, távérzékelés, GIS, térképezés, regionális fejlesztés, közpolitika, eltartóképesség neomarxista elemzések, állam szerepe, nemek, globalizáció, lokalizáció, identitás, posztkolonializmus, posztmodem tér szerepe

A nemzetközi turizmusföldrajzi kutatások anglo-amerikai irányzatainak egyes képviselői, miközben müveik egyaránt tartalmaznak tradicionális és innovatív megközelítéseket, fokozatosan törekszenek a diskurzív és reflexív elemzések számának növelésére (1. táblázat). Ezek az ismeretelméletileg erőteljesen megalapozott munkák nem feltétlenül a turizmusföldrajz eredményeinek népszerűsítéséhez, sokkal inkább az akadémiai körökben történő elismertetéséhez, a tudományos utánpótlás szemléletformálásához járulnak hozzá (Phillimore-Goodson 2004). A szakma nemzetközileg elismert teoretikusainak publikációiból kiolvasható, hogy a turizmusföldrajz kizárólag abban az esetben lesz képes tudományos küldetését teljesíteni, a kívánt mértékű presztízsnövekedést elérni, ha az új kutatási irányokba történő elmozduláskor felvállalja a probléma filozófiai igényességű tárgyalását (Hall-Williams-Lew 2004). Ez jelentheti azt a fajta kitörési pontot, amelynek mentén a valóság legkülönbözőbb szegmenseinek turizmusföldrajzi orientációjú elemzése kapcsán a jelenleginél szélesebb körűen illeszkedhet a többi tudományághoz. Az anglo-amerikai irányzat kétségtelenül befolyásolta az Európán belüli turizmusföldrajzi kutatásokat, azonban Kelet-Közép-Európában évtizedeken keresztül a német nyelvterületről érkező hatások érvényesültek. Ez egyrészt a térség geopolitikai helyzetéből fakadt, amelynek következtében már a két világháború közötti időszakban is osztrák és német állampolgárok alkották a külföldi vendégkör jelentős hányadát (Markos-Kolacsek 1961), másrészt a Hunziker és Krapfit irányítása alatt álló, santgalleni székhelyű svájci iskola követői is német nyelvű forrásokból merítettek. A rend-


27

szerváltozásig terjedő korszak szakirodalmának áttekintéséből jól kirajzolódik, hogy a kutatók - azok hiányában - nem támaszkodhattak a Szovjetunióból érkező alapművekre, így a publikációkat a német (Christaller 1955, Ritter 1965, 1966, Ruppert 1962, Ruppert-Mayer 1969) mellett a francia (Defert 1955, 1966) nyelvterület műhelyeinek szellemisége hatotta át. A német geográfia eredményeire előszeretettel építő középeurópai turizmusföldrajzi kutatók vezető alakjai közül a szlovák Peter Mariot (1983) munkássága emelhető ki, aki az egykori Csehszlovákiában zajló vizsgálatokat irányította. A rendszerváltozás szinte követhetetlen mértékben polarizálta a turizmusföldrajz tárgykörében folytatott kelet-közép-európai kutatásokat. Az alapkutatást egyrészt a kormányzati megrendelésre készülő fejlesztési koncepciókban testet öltő alkalmazott kutatások váltották fel, másrészt a robbanásszerűen növekvő idegenforgami felsőoktatást segítő taneszközök készítése szorította a háttérbe (Cocean-Dezsi 2001, Cianga 1998, Vofkori 2006). A térségen belüli nemzetközi együttműködések (Jordán 1999) ellenére sokkal inkább az angol-amerikai irányzat képviselőivel való intenzív kooperáció a jellemző (Williams-Balaz-Bodnarova 2001, Michalkó-Timothy 2001).

1.3.2. A magyarországi kutatás műhelyei A hazai turizmusföldrajzi kutatások az 1960-as évek első felétől válnak rendszeressé. Ez az a korszak, amelyben a turizmusirányításért felelős Országos Idegenforgalmi Hivatal kezdeményezésére - felismerve a tudományos szférával való együttműködés fontosságát - a legnagyobb hazai és nemzetközi szaktekintélyek bevonásával évről évre konferenciát rendeztek a turizmus aktuális kérdéseinek megtárgyalására. Az első alkalommal, Idegenforgalmi Kollokvium elnevezéssel - 1964-ben - megtartott budapesti rendezvényen maga a turizmustudomány atyjaként számon tartott Hunziker professzor tartott előadást, de az elkövetkező években is számos nemzetközileg elismert kutató (Pierre Defert, Claude Kaspar) fogadta el a szervezők meghívását. Az 1966. évi III. Idegenforgalmi Kollokvium tekinthető a magyarországi turizmusföldrajzi kutatások egyik legfontosabb legitimációs eseményének, amelyen az idegenforgalom földrajza külön szekciót képviselt. Ebben a hazai geográfia vezéregyénisége, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet igazgatója, az akadémia levelező tagja, Pécsi Márton személyesen mutatta be és méltatta a turizmusföldrajz addigi eredményeit (Kókai 2003, Pécsi 1966). A turizmusföldrajz - igaz különböző intenzitással - négy évtizede folyamatosan jelen van az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet (FKI) életében. Az 1954-75 között gazdaságföldrajzi területen dolgozó Abella Miklós tekinthető az első olyan intézeti munkatársnak, aki felvállalta az idegenforgalomból fakadó jelenségek földrajzi vizsgálatát, sőt teoretikus megközelítéseket is alkalmazott. A regionális nézőponttól (Abella 1962, 1966a, 1971, 1975) egészen az elmélet fontosságának felismeréséig (Abella 1966b, 1968) jutó munkássága megalapozta a hazai turizmusföldrajz jövőjét.

28


A turizmus szociálgeográfiai szempontú elemzésének elterjesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett az FKI egykori igazgatója, Berényi István, aki felismerve az idegenforgalomnak azon sajátosságát, hogy a benne részt vevő csoportok térbelileg értelmezhető magatartásában jelentős eltérések észlelhetők, egy korszerű irányzattal gazdagította a formálódó diszciplínát (Berényi 1979, 1992, 2003). A turizmus szociálgeográfiai aspektusú vizsgálatának folytatásaként értelmezhető Michalkó Gábor Budapest-centrikus kutatómunkája, amelynek során először készített komplex, tudományos áttekintést a főváros idegenforgalmáról (Michalkó 1997). A városi turizmus hazai elméletének kidolgozása után (Michalkó 1999) a bevásárlóturizmus holisztikus elemzése jelentette azt a problematikát, amelyben a szociálgeográfiai irányzat mellett megjelenik a piac elvárásainak megfelelő termékorientáltság (Michalkó 2004) is. A modern turizmusföldrajz elméleti keretei kijelölésének útján jelentős lépésnek számított egy új kutatási irányvonal, a humánökológia felvállalása, amely képes a turizmust a természet-társadalom-ember hármasságában transzdiszciplinárisan szemlélni (Michalkó 2005). A turizmus gazdasági, később társadalmi jellegének hangsúlyozása ellenére számos esetben került sor természeti földrajzi szempontú elemzésre az FKI berkeiben. Ezen a téren az elmúlt évtizedekben úttörő munkát végzett Somogyi Sándor, aki a természeti környezet idegenforgalomra gyakorolt hatását vizsgálva az alapok (Somogyi 1966) letétele után bizonyította a turizmus természettel való kölcsönhatásának megkerülhetetlenségét (Somogyi 1987). Kertész Ádám kandidátusi értekezésében többek között a Dunakanyar természeti környezetpotenciáljának idegenforgalmi szempontú értékelésére koncentrált (Kertész 1985). Tózsa István az idegenforgalmi földrajzi potenciál különböző területeken történő vizsgálata során már az adatok térinformatikai feldolgozását is a kutatás tárgyává tette (Tózsa 1992, Tózsa 1996). Nem szabad megfeledkeznünk azokról a geográfusokról (Mosolygó László, Kovács Zoltán) sem, akik más irányú érdeklődésük miatt a turizmus témájában rendszeres kutatómunkát ugyan nem vállaltak, de egy-egy tanulmányukkal (Mosolygó 1975, Kovács Z. 1992) gazdagították az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet publikációs tevékenységét és a hazai idegenforgalmi szakma turizmusföldrajzi tudását. A Magyar Tudományos Akadémia másik, igen jelentős, különösen az alkalmazott területi kutatásokban jeleskedő intézetében, a Regionális Kutatások Központjában is megtalálhatók a rendszeres turizmusföldrajzi vizsgálatok eredményei. Az MTA RKK Alföldi Tudományos Intézetében dolgozó Csordás László a szabadidő-lakások (Csordás 1994), a második otthonok (Csordás 1997) kapcsán tárt fel a turizmus területi sajátosságait érintő jelenségeket. Amíg Somogyi Gabriella a Dél-Dunántúli, addig Szörényiné Kukorelli Irén a Nyugat-Dunántúli Intézet munkatársaként végzett - regionális aspektusú (Somogyi 2000), illetve a fenntartható fejlesztésre fókuszáló (Szörényiné 2003) - elemzéseik kapcsán érintették a turizmus problematikáját. Ami az egyetemi, főiskolai tanszékekhez fűződő turizmusföldrajzi kutatásokat illeti, általánosságban megállapítható, hogy azok érdemi publikációkban testet öltő elméleti hozadéka leginkább magának a turizmus jelenségének a megértéséhez visz


29

közelebb, valamint az oktatást segítő taneszközök összeállításához szolgál alapanyagul. Magyarország első, az egyetemi világhoz kötődő turizmusföldrajzos műhelye a Corvinus Egyetem jogelődjén3 bontakozott ki. A Gazdaságföldrajzi Tanszék egykori professzora, a Kereskedelmi Kar dékánja, Kollarik Amália a '80-as évek elejétől kezdett a turizmus területi kérdéseivel, különösen a természeti erőforrásokkal intenzíven foglalkozni. Elsősorban a szakirodalom feldolgozásán és a turizmusstatisztikai adatbázisok elemzésén alapuló publikációi (Kollarik 1986) egyszerre segítették elő a turizmustudomány, azon belül pedig a turizmusföldrajz jelentőségének az erősödését. Kollarik Amália szerepe a turizmusföldrajzhoz kötődő tudományos ismeretterjesztésben is megjelent, világutazó révén országismereti munkák szerzőjeként (Kollarik 1992) is elismerést szerzett. Kollarik Amália hosszú időn keresztül tagja volt az MTA Tudományos Minősítő Bizottság Földrajzi és Meteorológiai Szakbizottságának, amely szerepéből kifolyólag patrónusává vált a hazai turizmusföldrajz kutatói utánpótlásának. A magyarországi turizmusföldrajz másik emblematikus személyisége Aubert Antal, aki a Pécsi Tudományegyetem4 jogelődjének berkein belül az ország egyetemeinek földrajzi intézeteit figyelembe véve egyedül álló módon szervezte meg az általa vezetett turizmus tanszéket. Aubert Antal turizmusföldrajzi kutatásainak fókuszában a területfejlesztéssel kapcsolatos kérdések állnak, számos gyakorlati jelentőségű, elsősorban a Dél-Dunántúlt érintő kézirata (Aubert-Miszler-Szabó 2000) mellett elméleti munkássága a turizmus alapú területi tervezéshez kötődik (Aubert 1999, 2001). Aubert Antalnak a turizmusföldrajz tudományos elismertetése érdekében végzett missziója többek között az intézmény doktori iskolájában készítendő idegenforgalmi orientációjú értekezések szorgalmazásában és irányításában ölt testet. A Pécsi Tudományegyetem turizmusföldrajzi kutatóműhelyében edződött Szabó Géza és Gyuricza László is, előbbi kutató a falusi és borturizmus, utóbbi a határ menti vendégforgalom geográfiai vetületeivel foglalkozik. Szabó Géza kutatói munkásságához köthető a magyarországi borturizmus fejlesztésének elméleti megalapozása (Szabó 1995), ugyanakkor a falusi turizmus terén elért eredményei a vidéki térségek felzárkózását segítik elő (Csordás-Szabó 1993). Gyuricza László rendkívüli tudományos ismeretterjesztő tevékenysége mellett, a magyar-szlovén határ menti kapcsolatok feltárására (Gyuricza 2000) és a turizmus természeti környezetének értékelésére (Donka-Gyuricza 2005) helyezi a hangsúlyt. A Pécsi Tudományegyetemen tudományos pályájának elején álló Csapó János egy regionális turizmusföldrajzi téma vizsgálatát helyezte előtérbe, Írország turizmusát dolgozta fel (Csapó 2004). Tekintettel arra, hogy Martonné Erdős Katalin elsősorban Magyarország tájföldrajzában ért el kimagasló eredményeket (Pinczés-Martonné-Dobos 1993), a Debreceni

3 A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem elnevezése 1992-ben Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetemre módosult, ma Budapesti Corvinus Egyetem a neve. 4 A Janus Panonius Tudományegyetem elnevezése 1993-ban Pécsi Tudományegyetemre módosult.

30


Egyetem5 általa megteremtett turizmusföldrajzi kutatóműhelyének a geográfus szakma berkein kívüli ismertsége szerényebb mértékű. Az irányítása alatt lefolytatott vizsgálatok középpontjában egyrészt a lakosság rekreációjával (Martonné 1992), másrészt az ökoturizmussal kapcsolatos (Martonné-Bodnár 2003) földrajzi problémák állnak. A főiskolák között egyetlen tradicionális turizmusföldrajzi kutatóműhelyt tart nyilván a szakma, a Nyíregyházi Főiskolán működő, Hanusz Árpád nevéhez fűződő szellemi közösséget. Hanusz Árpád és a falusi turizmus összeforrt fogalmak, mindaz a kutatási eredmény (Hanusz 1998, 2002), amelyet Hanusz Árpád és munkatársai, tanítványai feltártak, megjelenik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és az Észak-Alföld régió idegenforgalmának mindennapi gyakorlatában. A legalább egy évtizedre visszanyúló hagyományokkal rendelkező kutatói közösségek mellett számos egyéni, kibontakozás előtt álló kezdeményezés ismert a hazai turizmusföldrajzi kutatások világában. A Kodolányi János Főiskolán Vízi István tanszékvezető tudatos humánerőforrás-fejlesztésének köszönhetően kialakulóban van egy olyan turizmusföldrajzos csapat, amely eddig is szép eredményeket ért el a vonatkozó tudományos kutatások területén (Michalkó-Vizi 2001, Michalkó-Vizi 2002, Michalkó-Szalai-Vizi 2006, Michalkó et al. 2006). A közelmúltban a Károly Róbert Főiskola is annak a fajta szellemi építkezésnek az útjára lépett, amely remélhetőleg egy prosperáló turizmusföldrajzi kutatóhely megteremtésének az irányába vezet. A Dávid Lóránt tanszékvezető irányításával megkezdett kutatások elsősorban a turizmus természetföldrajzi kérdéseinek a feltárását célozzák (Dávid-Baros-Bujdosó 2006). A fentiekben körvonalazott turizmusföldrajzi kutatóműhelyeken kívül, de tőlük nem távol álló, tudományos minősítéssel rendelkező szakemberek között kell bemutatnunk: • Csapó Tamást, aki a Szombathelyi Főiskolán folytatott társadalomföldrajzi vizsgálatai során érintette a turizmus egyes szegmenseit (Csapó-Szabó 1997, Csapó-Kocsis 1997). • Szilassi Pétert és Karancsi Zoltánt, akik a Szegedi Tudományegyetem tájföldrajzosaiként vizsgálták a turizmus tájökológiai vonatkozásait. Előbbi kutató a Káli-medence (Szilassi 1999, 2003), utóbbi (Karancsi 2004, 2006) a Medvesvidék vonatkozásában ért el a turizmusföldrajzban hasznosítható eredményeket. • Horváth Gergelyt, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem tájföldrajzosaként elemezte a turizmus és a táj sajátos szimbiózisának problematikáját (Horváth 2005). • Székely Andreát, aki a Corvinus Egyetem turizmusföldrajzosaként határ menti problémák feltárását vállalta fel (Székely-Kotosz 2005).

5

A Kossuth Lajos Tudományegyetem elnevezése 1993-ban Debreceni Egyetemre módosult.

A TURIZMUSFÖLDRAJZ I S M E R E T E L M É L E T I S A J Á T O S S Á G A I

31

A hazai turizmusföldrajzos műhelyek és a holdudvarukban dolgozó minősített kutatók mellett kell említenünk a már most is intenzív tudományos munkát végző utánpótlás fiatal tagjait (Benkhard Borbála, Bodnár Réka, Berki Mónika, Donka Attila, G. Hornyák Erika, Juray Tünde, Lőrincz Katalin, Pristyák Erika, Szilágyi Zsuzsanna, Váradi Zsuzsanna), akik egy-egy felsőoktatási intézmény, kutatóhely ösztöndíjasaként, illetve alkalmazottjaként segítik elő a diszciplína fejlődését.

1.4. A turizmusföldrajz oktatásának sajátosságai 1.4.1. Felsőoktatás A turizmusföldrajz évtizedek óta meghatározó szegmense a hazai közgazdaság- és földrajztudományi felsőoktatásnak. Míg a közgazdasági képzésben elsősorban a turizmussal mint praktikummal foglalkozó szakemberek (leendő utazási irodai, szálloda- és vendéglátóipari vezetők), addig a földrajzoktatásban általános és középiskolai katedrákra álló tanárok, a területi tervezésben közreműködő döntéselőkészítők jelentik a tudásközvetítés célcsoportjait. Ennek megfelelően a turizmusföldrajz oktatása során a képzés céljához illeszkedő hangsúlyeltolódások bekövetkezhetnek, azonban az átadandó ismerethalmaz attribútumai megegyezők. Magyarországon az egyetemi szintű graduális közgazdászképzésben az 1957/58. tanévben hirdetnek először idegenforgalommal kapcsolatos elméleti ismereteket tárgyaló kurzust. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Kereskedelmi Karán a kereskedelmi és a közlekedési szak kollégiumai között szereplő idegenforgalom gazdaságtana elnevezésű kurzus oktatása azonban nem nélkülözi az előzményeket, mivel a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán már az 1939/40. tanévben hozzáláttak az Idegenforgalmi Közigazgatási Szaktanfolyam megszervezéséhez (Markos-Kolacsek 1961). A turizmus földrajzához kötődő ismeretekkel mindkét egyetem tananyagaiban találkozhatunk, amely terület az előbbi intézmény két féléves, már valamifajta gyakorlattal rendelkező hallgatóinak meghirdetett szakszemináriumain kezdi meg kiteljesedését (Kolacsek 1966). Ebben úttörő szerepet kaptak a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem gazdaságföldrajzosai (köztük a már említett Kollarik Amália), akik jegyzetek, tan- és szakkönyvfejezetek megírásával segítették elő az oktatás eredményességét. A turizmusföldrajz közgazdaság-tudományi képzésbe történő integrálódásának egy másik, igen jelentős fonala a Felsőfokú Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskola berkein belül bontakozott ki. A kor idegenforgalmi szakembereinek gyakorlatorientált képzését ellátó intézményen belül az idegenforgalmi földrajz az egyik legfontosabb alapozó tárggyá nőtte ki magát (Ketter 1966). Számos kiadvány bizonyítja, hogy a tárgy oktatását segítő taneszközök összeállításában rangos, a földrajztudományhoz kötődő szakembergárda vett részt (Kóródi et al. 1968). Az intézmény Kereskedelmi és Vendéglátóipari

32


Főiskolává válását követően is központi kérdésként kezelte az idegenforgalom földrajzának oktatását, amelyben Nagy Gyulának (1975, 1976) - aki maga nem volt a turizmusföldrajz kutatója - oroszlánrész jutott. A rendszerváltozás erőteljesen polarizálta a turizmusorientált közgazdaság-tudományi felsőoktatást. Egymás után szereztek akkreditációt a különböző egyetemekhez és főiskolákhoz kötődő idegenforgalmi képzések, amelyek a korábbi évtizedek tradícióit követve kivétel nélkül tanterveik részévé tették a turizmusföldrajzot. A közgazdasági felsőoktatásban zajló idegenforgalmi és szálloda szakos közgazdászképzésre vonatkozó előírások6 egyértelműen körvonalazták a geográfiai ismeretek fontosságát (kötelező szigorlati tárgyként írták elő az idegenforgalmi földrajzot). A grandiózus méreteket öltő oktatási boom (Michalkó 2004) azonban igen jelentős energiákat vont el a turizmusföldrajzi ismeretek kutatással történő megalapozásától, az érvényes taneszközök összeállításától, így gyakorlatilag mind a mai napig legitim tan(szak)könyvek hiányában zajlanak a kurzusok pedagógiai folyamatai. 1990-et követően is előfordult, hogy maga az idegenforgalmi felsőoktatásban aktív szerepet vállaló turizmusföldrajz-oktató nem tartozott a geográfus társadalom - publikációs tevékenysége révén - ismert figurái közé. A magyarországi doktori iskolák felfutásának köszönhetően napjainkra szinte minden, az idegenforgalmi oktatásért felelős egyetemi és főiskolai tanszéken találkozhatunk PhD-oklevéllel már rendelkező vagy a doktori képzésben éppen részt vevő geográfussal. A hazai felsőoktatás bolognai folyamatként elhíresült átalakításának köszönhetően 2006 szeptemberétől turizmus-vendéglátás alapszak elnevezéssel folytatódik a magyarországi idegenforgalmi képzés félévszázados története. Ötven év kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megteremtődjön a turizmus egyetemi szintű oktatásához szükséges együttműködés és a turizmus ezen ügyeiben érintett, különböző tudományágakat, oktatáspolitikai érdekeket képviselő szakemberek közötti konszenzus.7 A régi/új szak létesítését szabályozó rendelet8 előkészítésében közreműködőknek annyit azonban sikerült elérni, hogy a földrajz, illetve annak közkeletű latin megfelelője, a geográfia szó egyetlen egyszer se szerepeljen a dokumentumban. Ezzel figyelmen kívül hagyták a Magyar Tudományos Akadémia mellett több nagy múltú hazai egyetemen is sikerrel művelt turizmusföldrajz évtizedes, számos nemzetközi elismerést elért eredményeit, valamint a turizmustudomány határainkon túli képviselőinek széleskörűen hivatkozott szakkönyvekben, folyóiratcikkekben megnyilvánuló törekvéseit. Ennek ellenére a turizmusföldrajz továbbra is a magyarországi idegenforgalmi felsőoktatás egyik legfontosabb és megkerülhetetlen ismeretterületét képezi, amely mind az alap, mind pedig a mester és a doktori képzés sikerének letéteményese (2. táblázat). 6

4/1996. (I. 18.) Korm. rendelet a közgazdasági felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről. 7 A könyv kéziratának lezárásakor érkezett a hír, hogy a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság 2006. december 8-i ülésén támogatta a Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája vezette konzorcium által benyújtott turizmus-menedzsment mester szak létesítését. 8 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről.

2.táblázat A turizmus-vendéglátás alapszak képzésében részt vevő felsőoktatási intézmények Magyarországon, (Forrás: Saját adatgyűjtés)

2006

Az intézmény neve (székhelye)

Azon kurzusok elnevezése, amelyek keretében földrajzi vonatkozású ismereteket közvetítenek

A kurzusok oktatói, tantárgyfelelősei

Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodás-

Turisztikai erőforrások, Turizmus és régiófejlesztés

Nemes Andrea, Székely Andrea

tudományi Kar (Budapest) Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi Idegenforgalom földrajza (Magyarország, nemzetközi) Vendéglátóipari és Idegenforgalmi

Hegedűs Ernő, Hortobágyi Mátyás, Petykó Csilla, Szabó Géza

Főiskolai Kar (Budapest) Harsányi János Főiskola (Budapest)

Turisztikai erőforrások, Közigazgatás és területfejlesztés, Közlekedés és turizmus

Hercz Ágnes, Jandala Csilla

Heller Farkas Főiskola (Budapest)

Általános társadalom- és gazdaságföldrajz, Területfejlesztés és turizmustervezés, Nemzetközi gazdaságtan, Turizmusföldrajz I-II, Nyugat-Európa gazdaságtörténete, A magyarság kulturális földrajza, Franciaország turizmusa, Közlekedés és biztonság Turisztikai erőforrások, Turizmusföldrajz

Donka Attila, Kovács Balázs, Kővári István, Lengyel Márton, Posta József, Trócsányi András

Turizmusföldrajz 1-2, Magyarország turisztikai erőforrásai, Regionális politika és területfejlesztés, Turisztikai területfejlesztés, Természeti jelenségek a turizmusban, Idegenforgalmi földrajz (idegen nyelven) Idegenforgalmi földrajz I-II.

Aubert Antal, Csapó Tamás, Illés Sándor, Jakab Beáta, Michalkó Gábor, Rudi Andrea, Szalai Katalin, Szépvölgyi Emese, Szépvölgyi Ákos, Vizi István Darabos Ferenc, Husz Anikó, Nagy Róbert

Turizmus földrajzi alapjai, Magyarország turizmusföldrajza, Nemzetközi turizmusföldrajz

Jancsik András, Pénzes Erzsébet

(Veszprém) Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar (Szekszárd)

EU-ismeretek, Turizmusföldrajz (nemzetközi és hazai), Regio-

Aubert Antal, Csapó János, Gyuricza

nális politika, A Kárpát-medence természeti és kulturális öröksé- László, Kaposi Zoltán, Máté Andrea,

Károly Róbert Főiskola Gazdálkodási Kar (Gyöngyös) Kodolányi János Főiskola (Székesfehérvár)

Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar (Győr) Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar

Szolnoki Főiskola (Szolnok)

Dávid Lóránt

ge, Magyar területfejlesztés, Turizmus és területfejlesztés

Pap Norbert, Szabó Géza

Turisztikai erőforrások

Müller Anetta

34


1.4.2. Szakképzés A turizmus céljait szolgáló szakképzés elsősorban a különböző utazási irodai, szállodaés vendéglátó-ipari területeken dolgozó alkalmazottak, leendő középvezetők szakmai alapismereteinek az elsajátítását biztosítja. A szakemberek utánpótlására kezdetben az IBUSZ9 által szervezett belső tanfolyamokon, később az Országos Idegenforgalmi Hivatal közreműködésével szélesebb körű rekrutáció eredményeként került sor. Legkorábban az idegenvezetők ismereteit és kompetenciáit bővítő szakmai képzés fontosságát ismerték fel, később a szakiskolai hálózat kiépítésének köszönhetően a turizmus más területein is ki tudták elégíteni a képzett munkaerő iránti igényt (Nagy 1966, Karádi 1966). A turizmusföldrajz - a felsőoktatási szférához hasonlóan - a képzés ezen szegmensében is hosszú ideje kitüntetett szerepet játszik, sőt, pedagógiai sajátosságainak köszönhetően sokkal inkább igényli a megfelelő színvonalú taneszközök biztosítását. Ennek a kívánalomnak a kielégítésre született tankönyvek (Miczek 1978) közös jellemzője, hogy bennük a turizmusföldrajz sajátos megközelítésével, az úgynevezett országismerettel találkozhatunk. A magyarországi szakképzésben a mai napig előszeretettel alkalmazzák a turizmusföldrajz idegenforgalmi orientációjú országismerettel10 történő helyettesítését lehetővé tevő tankönyveket (Miczek 2005, Bánfalvi 2003, Gucziné 2003), amely jelenséget nemcsak önmagában, hanem a felsőoktatásba való beszivárgása miatt sem tartjuk kívánatosnak. Az országismeret ugyanis mindössze foltokban tartalmazza a turizmusföldrajz lényegét, sokkal inkább az útikönyvekben közreadott, sokszor feldolgozhatatlan információhalmaz geográfiai színezetben való feltüntetése. Félreértés ne essék, a turizmusföldrajz kétségtelenül magában foglal bizonyos, az idegenforgalmi vonzerőkkel kapcsolatos háttérismereteket, de ez nem jogosítja fel a taneszköz készítőjét, a tananyag összeállítóját, hogy egy akadémiai szinten müveit diszciplína köntösébe bújtassa az útikalauzokból, prospektusokból kiolvasható, némi utazási tapasztalat birtokában bárki által könnyedén oktatható ismereteket. Az Országos Képzési Jegyzékben" szereplő idegenforgalmi képesítések szakmai vizsgakövetelményei12 kivétel nélkül tartalmazzák a turizmusföldrajz tárgykörébe tartozó ismeretek számonkérhetőségét. Egyes esetekben konkrétan nevesítve, máshol slamposan körvonalazva határozzák meg a turizmusföldrajz képzésben betöltendő sze9

Az IBUSZ (Idegenforgalmi, Beszerzési, Utazási és Szállítási Vállalat) jogelődjét 1902-ben alapították. 10 A 129/2001. (VII. 23.) Korm. rendelet (a felsőoktatásban a bölcsészettudományi és egyes társadalomtudományi alapképzési szakok képesítési követelményeiről) az idegen nyelv és irodalom szakok kapcsán nevesíti az országismeret mibenlétét, e szerint bizonyos földrajzi, néprajzi, történelmi, kulturális, gazdasági és társadalmi tudáselemek összessége értendő alatta. 11 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről. 12 18/1995. (VI. 6.) IKM rendelet az ipari és kereskedelmi szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről.

A TURIZMUSFÖLDRAJZ I S M E R E T E L M É L E T I S A J Á T O S S Á G A I

35

repét. A vonatkozó dokumentum az országismeretet egyetlen szakma, az idegenvezető esetében szerepelteti ténylegesen a vizsgakövetelmények között. Feltehetően ezzel áll összefüggésben az a körülmény, hogy a szakképzésben használatos turizmusföldrajzi tankönyvek készítői között gyakorlott idegenvezetőkkel találkozhatunk, akik talentumuk minél szélesebb körben való terjesztése és legitimációja érdekében a lehető legjobb szándékkal, mégis félreértésre okot adó módon járnak el.

2. A turizmusföldrajzi tudás

2.1. A turizmusföldrajz hétköznapi visszatükröződése A lakosság utazási szokásairól szóló felmérések (M.Á.S.T. 2005, KSH 2006a) rendre alátámasztják, hogy a magyar társadalom többsége a belföldi turizmus aktív résztvevőjének tekinthető. Ennek következtében mérhető utazási tapasztalatokkal, helyismerettel és tárgyszerű információkkal rendelkezik azokkal a magyarországi relációkkal kapcsolatban, amelyeket korábban felkeresett. Többek között tudja, hogy milyen irányba kell indulnia, milyen közlekedési eszközt érdemes az utazásához választania, melyik vendéglátóhelyen célszerű étkeznie és milyen nevezetességek felkeresésével elégítheti ki leginkább a társadalmi elvárásokat. Az egyén ezen, igencsak összetett tudásának számos eleme az íróasztal mögött vagy a televízió készülék előtt ülve is elsajátítható, a tapasztalás azonban minden bizonnyal elősegíti annak bevésődést. így a lakóhelyen kívüli szabadidő-eltöltéssel, hivatásvégzéssel kapcsolatos utazások és az általános műveltség megszerzéséhez hozzájáruló mindennapi tevékenységek során egy olyan speciális ismeret- és képességhalmaz jön létre, amelyet az elkövetkezendőkben turizmusföldrajzi tudás néven tárgyalunk. Ha valaki arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen elemekből kellene felépülnie egy átlagos műveltségű magyar ember történelmi tudásának, vagyis azoknak a historiográfiai ismereteket tartalmazó halmaznak, amelyet a közvélekedés szerint illene tudni, akkor kézenfekvő kiindulási pontként tekinthetnénk az érettségi témakörökre. Igen ám, de mi van azokkal az ismeretterületekkel, amelyek közvetlenül (tantárgyiasulva) nem képezik a középiskolai tananyag részét, azok milyen mélységben integrálódnak a műveltségképbe, hol vannak a tudhatóságuk határai? A turizmusföldrajz esetében a földrajztudományból érdemes kiindulni, amelynek társadalmi beágyazottsága igen széles körű, művelői tudományos ismeretterjesztő tevékenységének köszönhetően népszerű, eredményeit tekintve közérdeklődésre számot tartó tudományág (Próbáld 1998, Ütőné 2000). A történelem fenti analógiájára a turizmusföldrajzi tudás tehát elviekben tetten érhető a földrajz érettségi követelményeiben, azonban ez a fajta eljárás oly mértékű leszűkítését eredményezné a vizsgált diszciplínához kapcsolódó elvárt ismeretek bemutatásának, amely feltehetően hamis, a valóságtól távol álló eredményt szülne. A megoldás, mint oly sokszor, már megint az utcán, pontosabban az éterben hevert.

38

A TURIZMUSFÖLDRAJZI TUDÁS

A magyar tévénézők milliói követik nap mint nap nyomon a képernyőn kedvenc vetélkedőjük eseményeit, amelyek az izgalmakon túlmenően bizonyos ismeretterjesztő, műveltségkép formáló funkciót is betöltenek. Az egyik földi sugárzású kereskedelmi tv csatorna, az RTL Klub Legyen Ön is milliomos című kvízműsorában az elmúlt öt év során átlagosan egy, a szerkesztők által a földrajz témakörébe sorolt kérdés hangzott el. Ez, 950 adást figyelembe véve 881 földrajzi tárgyú kérdést eredményezett. A műsort készítő produkciós iroda lehetővé tette, hogy a kérdéseket, a szerkesztők által hozzájuk rendelt nehézségi szintet és a felajánlott válaszlehetőségeket egyaránt tudományos vizsgálat tárgyává tegyük. A megfigyelés céljának, tudniillik a turizmusföldrajzi tudás magyarországi vonatkozásainak tettenérése és lehatárolása érdekében a hazánkat nem érintő kérdéseket kiszűrtük és így egy 308 kérdésből álló adatbázis feldolgozására nyílt lehetőség. Mivel azt a visszatükröződést kívántuk mérni, ami a turizmusföldrajz kapcsán a szerkesztők - mint a műveltség lehatárolásában közreműködő ágensek - észjárását, kérdésfeltevését motiválja, ezért a Magyarországra vonatkozó földrajzi tárgyú kérdések közül kiemeltük és turizmuselméleti nézőpontból értékeltük mindazokat, amelyek az utazásokkal összefüggésbe hozhatók. A vizsgálat eredményeként általunk létrehozott csoportosítás és annak elemzése révén sikerült közelebb jutnunk a földrajzi, különösen a turizmusföldrajzi tudás hétköznapi megítéléséhez. A vizsgálat tárgyát képező televíziós vetélkedő szerkesztői szerint a földrajzi tudás mibenléte leginkább egy-egy objektum13 fekvésében érhető tetten. A játékban elhangzott kérdések 40,3%-a két földrajzilag egyértelműen körülhatárolható objektum egymáshoz viszonyított elhelyezkedésére vonatkozott. A leggyakoribb párosítások a megye, a táj, a folyó, és a település térbeli viszonyrendszerében történő eligazodás képességének mérését szolgálták, de előfordultak a hegységek és azok csúcsainak társítására vonatkozó feladatok is. Ebben az ismeretcsoportban a Melyik hegységünkben lehet megmászni a Nagy-Csikóvár nevű csúcsot? kérdést sorolták a szerkesztők a legmagasabb, 10-40 millió forint között jutalmazandó nehézségi kategóriába. A második leggyakrabban (24%) feltett kérdéskör valamely földrajzi objektum nevezetességére, ismerhetőségének attribútumára vonatkozott. Ebben az esetben a tisztán földrajzi tudás mellé más tudományág által tárgyalt ismereteket kellett párosítani. Míg az első csoportban a földrajzi tudás nélkülözhetetlennek bizonyult a kérdés helyes megválaszolásához, a nevezetességek kapcsán az irodalmi, történelmi, zenei stb. ismeretek már kiválthatták a geográfiát. Ezt támasztja alá az a tény, hogy az általunk létrehozott második csoport legmagasabb nehézségi kategóriájába (3-5 millió forint) sorolt kérdések közül például a Melyik településünkön őrzik a tihanyi apátság alapítólevelének eredeti példányát pusztán történelmi tudásunk alapján is megválaszolható. A helyismerettel, azaz a térbeli mikroszinttel összefüggő jártasság képezte a vizsgált kérdésekből kiolvasható földrajzi tudás harmadik csoportját. A kérdések 8,8%13

Földrajzi objektumként értelmezzük a tér mindazon elemét, amely önálló, megkülönböztetésre alkalmas földrajzi névvel rendelkezik.

A TURIZMUSFÖLDRAJZ HÉTKÖZNAPI VISSZATÜKRÖZŐDÉSE

39

ában egy településen vagy földrajzi objektumon belüli információk közötti eligazodás képességét kellett bizonyítania a játékosoknak. Egy-egy település természetföldrajzi érdekességére, valamely településrészére vonatkozó információk vagy éppen a helyi közlekedéssel kapcsolatos ismeretek tartoznak ebbe a kérdéscsoportba. A tudhatóság tekintetében talán itt van a személyes tapasztalatnak a legnagyobb jelentősége, ezt támasztja alá a legmagasabb nehézségi kategóriába sorolt kérdés is: Melyik városhoz csatolták Gyulafirátótot az 1980-as években? (1,5 millió forint), amelynek megválaszolásához a környék ismerete nélkül kevés fogódzó áll rendelkezésre. A szerkesztők előszeretettel (6,8%) helyeztek el a határmentiségre és egy-egy megye székhelyére (6,8%) vonatkozó kérdéseket. Annak ellenére, hogy mindkét kérdéskör besorolható a fekvés problematikába, markáns megjelenésük miatt és a földrajzi tudás árnyaltabb körvonalazása érdekében kerültek kiemelésre. Előbbi esetében a Melyikszomszédos országgal van a leghosszabb közös határunk? (500 ezer forint), utóbbi kapcsán a Melyik város volt Békés megye székhelye 1948-ig? (200-300 ezer forint) kérdéseket tekinthetjük tipikusnak. A számszerűen kevésbé fajsúlyos ismeretkörök közé sorolhatók a földrajzi nevekkel (5,8%), azok etimológiájával, a velük kapcsolatos asszociációkkal, szlogenszerű megközelítésükkel kapcsolatos kérdések. Mellettük külön csoportot alkotnak még a vízrajzra (3,2%), különösen a folyók és mellékfolyóik viszonyára, az általános természetföldrajzi ismeretekre (2,3%) és a földrajzi legekre (1,9%) vonatkozó kérdések. Ebben a blokkban a Melyik hazánk legdélebbi települései érte a második legmagasabb nehézségi fokért járó nyereményt (3-5 millió forint). A turizmusföldrajzi tudás szoros összefüggést mutat a földrajznak az általános műveltségben betöltött, a fentiekben körvonalazott struktúrában megjelenő szerepével. A vetélkedőben feltett, Magyarországra vonatkozó földrajzi tárgyú kérdések 39,9%-a turizmuselméletileg értelmezhető, vagyis a kérdés kontextusa egyértelmű összefüggésben áll az utazások során megszerezhető tudással. Ezen belül a kérdések 39,8%-a közvetlenül is, 60,2%-a pedig csak közvetetten tekinthető turizmusföldrajzinak. Előbbi esetében maga a kérdésfeltevés is utal a turisztikai tevékenységre, utóbbinál olyan objektum felől érdeklődnek a szerkesztők, amely legtöbbször idegenforgalmi vonzerőként értelmezhető. A hétköznapi turizmusföldrajzi tudás mibenlétének bemutatásához a problémafelvetés szempontjából releváns kérdéseket hermeneutikai nézőpontból vizsgáltuk, vagyis azt elemeztük, hogy valójában mire vonatkozott a kérdés, és az milyen konnotációkat tartalmazott. A kérdésfeltevésben egyértelműen kimutatható idegenforgalmi vonatkozások esetében a szerkesztők miközben:

40


A) egy település fekvése után érdeklődnek: • konkrétan rámutatnak az ismerhetőség attribútumára: Melyik megyénkben található a porcelángyáráról híressé vált Herend? • utalnak az azt övező turisztikai miliőre: Melyik megyénkben található a történelmi hangulatú Szigetvár? • sugallják annak kiemelkedő turisztikai fontosságát: Melyik megyénkben található a sok látogatót vonzó Bugacpuszta? • tényként közlik, hogy egy bárki számára felkereshető vonzerőről van szó: Melyik megyénkben látogatható meg az alcsúti arborétum? B) a helyismeretet, egy relatív kisebb kiterjedésű földrajzi objektum területi kötődését állítják a kérdés középpontjába: • bemutatják azt a cselekvést, amely az ott végezhető turisztikai tevékenységgel összefügg: Melyik hegységünkben mászhatjuk meg az Istállós-kő nevű hegyet? C) a határmentiségből fakadó földrajzi vonatkozások szerepét kívánják hangsúlyozni: • rámutatnak a határátlépés turisztikai mobilitásban játszott tényére: Melyik velünk szomszédos államba vezető vasúti határállomás Szob? D) az általános földrajzi ismeretekre koncentrálnak: • kiemelik a tájékozódás és a rekreáció szimbiózisának egyik közismert momentumát: Milyen színű országos turistajelzés halad végig hazánk hegységein? A fenti, földrajzi tudást feltáró kérdéskörök kapcsán szándékoltan kódolták a turizmus mindennapi életben betöltött fontosságát, azonban többségben voltak az olyan kérdések, ahol ez az elhatározás csak áttételesen volt kimutatható. Esetükben a kérdés maga nem volt idegenforgalmi orientációjú, csupán a feladványban szereplő objektum turizmusban játszott szerepe miatt emeltük őket ki. A Melyik megyénkben található az Abaligeti-barlang? típusú kérdések azért nem kerültek az előző kategóriába, mivel értelmezésük kapcsán semmi sem utal arra, hogy ezt azért kellene tudni, mert látogatható, megmászható, ismert stb. Tárgyalásuk azonban megkerülhetetlen, mivel tényként kezelendő, hogy az Abaligeti-barlang és számos, a kérdésekben szereplő objektum idegenforgalmilag releváns vonzerőnek tekinthető. A kérdések között jó néhány, a földrajzi és a turizmusföldrajzi tudás határmezsgyéjén elhelyezkedő szerepelt, amelyek közül a szerkesztők észjárására, az általános műveltség és a tudhatóság problematikájára a 2006. február 8-i adásban Pusztavacs kapcsán 200 ezer forint nyereményért megválaszolandó rejtvény a legeklatánsabb példa.

A TURIZMUSFÖLDRAJZ ISMERETELMÉLETI SAJÁTOSSÁGAI

41

3. táblázat Egy földrajzi tárgyú kérdés a Legyen Ön is milliomos című műsor egyik adásában (Forrás: RTL KLUB)

Melyik megyében található Pusztavacs, Magyarország földrajzi középpontja? A) Pest B) Bács-Kiskun C) Jász-Nagykun-Szolnok D) Fejér 200 000 forint Az alternatív válaszlehetőségként megadott magyarországi megyék fekvése a jelenleg hatályos Nemzeti Alaptanterv, de a rendszerváltozást megelőző tantervek szerint is az általános iskolai földrajzoktatásban érvényes követelményrendszer alfájának és ómegájának számít, így azokat egy képzeletbeli koordinátarendszerbe helyezve, viszonylagos biztonsággal lehet az ilyen esetekben célravezető kizárásokat elvégezni. Pusztavacs nevének a kérdésben történő szerepeltetése teljes mértékben irreleváns, mivel a földrajzi középpont és a megye párosítása tekinthető a valódi feladatnak. Ha nem oldották volna fel Pusztavacs „tudhatóságának" mibenlétét, vagyis nem tárták volna a játékos elé, hogy ezt azért „illik" tudni, mivel az északi szélesség 47° 11' és a keleti hosszúság 19° 30' metszéspontjában fekvő, 1358 fős népességű község valójában az ország közepe, hanem mindössze Pusztavacs megyei hovatartozására kérdeznek rá, akkor egyrészt nem segítik a játékost a megoldásban, másrészt azzal a fajta kultúraközvetítő szereppel sem élnek, amely az ilyen jellegű műsorok küldetését képezi. Szóval a szerkesztők egyértelműen a társadalom tudomására hozták, hogy 1968 óta az ország földrajzi középpontjának számító Pusztavacs Pest megyéhez való tartozásának ismerete igencsak fontos dolog, amit azzal is alátámasztottak, hogy 4 havi minimálbért kínáltak érte (3. táblázat). Igen ám, de egy átlagembernek honnan kellett volna azt tudni, hogy Pusztavacson ilyen jelentős nevezetességgel találkozhat, a közoktatásban használatos tankönyvekben ez az információ nem szerepel. Itt jön elő az utazási tapasztalat szerepe, a szerkesztők feltételezték, hogy ez egy olyan fontos idegenforgalmi attrakció, amelyet a lakosság többsége már felkeresett és emlékeiben él annak megyei hovatartozása. Valójában Pusztavacs látogatottsága oly elenyésző, hogy nevének a belföldi turizmussal való összekötése érdemben nem segíthette a játékost.

2.2. A turizmusföldrajz ismeretelméleti sajátosságai Miközben a hazai turizmusföldrajzi tudás hétköznapi megközelítése a Hol-mi? kérdéskört fedi, tudományos értelemben egy Magyarországon is évtizedes múlttal rendelkező diszciplína kutatási eredményeinek hozadékaként értelmezhető. A turizmusföldrajz azonban - számos más társadalomföldrajzi diszciplínához hasonlóan - máig nem rendelkezik azokkal az ismeretelméleti csomópontokkal, amelyek mentén a szakmai

42


közösség normái szerint haladhatnának a kutatások. A magyar nyelvű szakirodalom még hallgatólagos ismeretelméleti alapvetéseket sem tükröz, és a publikációkból sem sugárzik a turizmusföldrajzi gondolkodás szerveződésének mikéntje. Joggal kérdezhetné bárki, a tudományfejlődés posztmodern állapotában, amikor a monocentrikus gondolkodást felváltja az értékek sokféleségének hangsúlyozása (Gyáni 2003), miért hiányoljuk azokat a mérföldköveket, amelyek más tudományok esetében éppen gátjai az elvárható dinamikus fejlődésnek? Igen, ez jól hangzik, de ha nincs mérföldkő, akkor út sincs, amelyről eltérhetnénk, amelyhez képest meghatározhatnánk az új irányokat. A hazai turizmusföldrajzi vizsgálatok kezdetétől alig néhányan (Abella 1968, Timár 1980, Michalkó 2005) vállalkoztak arra, hogy megpróbálják az addigi praxis alapján a szakma művelésének, tudniillik a tudományos kutatásnak az elméleti normáit, a legfontosabb igazodási pontjait megteremteni. Ennek hiányában a kívülállók bármilyen eredmény érvényességét könnyen megkérdőjelezhetik és alkalom adtán ezt meg is teszik. Nehéz szívvel, de a turizmusföldrajz modernizációjának sikere érdekében közre kell adni azt a segédletet, amellyel egy, a turizmusnak mint lendületesen fejlődő transzdiszciplínának bárminemű megítélésére hivatott személy objektív eligazodása elősegíthető. Az általunk 3K néven, az elmúlt évtized tudományszociológiai aspektusú megfigyelései alapján alkotott elmélet szerint a turizmuskutatást háromféle résztvevő reprezentálja, a kutató, a kontár és a kókler: • A kutató a szakmai fogásokat, tradíciókat, a magyarul és idegen nyelven publikáló elődök által létrehozott ismerethalmazokat, azok fogalmi struktúráját figyelembe véve módszertanilag helytálló, problémaorientált megközelítést alkalmazva kívánja létrehozni a turizmussal kapcsolatos tudás új szeletét. Tevékenységét lényegében a megismerés motiválja. • A kontár hamis szakmai önképen alapuló ténykedése a tudomány lényegi normáinak figyelembevétele nélkül zajlik. Érdeklődését és aktivitását a személyes karrier vagy az első látásra könnyű prédának, kézenfekvőnek tűnő téma kidolgozásától remélt elismerés ösztönzi. Az eredményeket rangos folyóiratokban, jó nevű kiadóknál igyekszik megjeleníteni, akik sokszor - beláthatatlan kárt okozva a hazai turizmustudománynak - mit sem sejtve teret adnak a dilettánsok és az értük szavatosságot vállaló lektorok összekacsintásából születő kéziratnak. • A kóklert szinte minden esetben az anyagi haszonszerzés, egzisztenciájának mindenekfeletti biztosítása vezérli. Ismeri a tudomány játékszabályait, tudja, mi az a minimum, amit az érvényesüléshez be kell tartani, melyek a megkerülhetetlen követelmények, ügyesen lavíroz a jól eladható témák és a megrendelők világában. Tanulmányait hasonló kaptafára gyártja, azonban megjelentetésüket nem feltétlenül tartja kívánatosnak. Tekintettel arra, hogy a 3K elméletéből a fentiekben kirajzolódó szellemi és morális környezetben kell a turizmusföldrajz képviselőinek helytállni, a hazai és a nemzetközi kutatói társadalom által érvényesnek és hitelesnek tekinthető tudást létrehozni, a

A TURIZMUSFÖLDRAJZ ISMERETELMÉLETI SAJÁTOSSÁGAI

43

munka folytatása nem nélkülözheti azokat az ismeretelméleti alapvetéseket, amelyek eligazodási pontként, ha úgy tetszik mérföldkőként szolgálnak. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a turizmusföldrajz mint társadalomföldrajzi diszciplína annyira összefonódott az idegenforgalmi szakma mindennapi gyakorlatával, oly mértékben praxisorientálttá vált, hogy egyik napról a másikra történő teoretizálása éppen az életben maradását biztosító táptalajának elveszítésével járna. Úgy kell tehát a turizmusföldrajz ismeretelmélettel átitatott modernizációját végrehajtani, hogy továbbra is arról beszélünk, amit a szakma diskurzus és az oktatásban elsajátítandó tananyag tárgyává tett, de úgy beszélünk róla, hogy az megfeleljen az akadémiai szféra elvárásainak. Az ismeretelmélet egyik legfontosabb sajátossága, hogy a tudásként aposztrofált igazsághoz vezető útra kíván rátalálni. Az episztemológia, másnéven gnosszeológia címszó alatt, a filozófia egyik központi kérdéseként tárgyaltak (Csontos 1999) arra keresik a választ, hogy milyen alapvetésből kiindulva születik meg a tudás. Itt nem valamiféle módszertani problémáról van szó, hanem egy olyan rendező elvről, amely biztosítja a végső igazsághoz vagy az akként feltételezettekhez való eljutást. Eszerint lehet valamit empirikusan és racionálisan szemlélni. Előbbi követői meg kívánják tapasztalni a valóságot, utóbbit vallók megelégszenek az összegyűlt információk helyességéről való gondolkodással. Mindkét út eredője a tudás, amelynek az ismerettel való teljes megfeleltetése máig vitatott (Zsolnai 2001). A turizmusföldrajz által tárgyalt ismeretek empirikus úton való felhalmozása azt feltételezi, hogy a megismerés folyamatában részt vevők maguk tapasztalják meg a valóságot, utazásaik, a praxis különböző szféráiban való érintettségük vagy a tudományos normákat követő megfigyeléseik révén válnak a tudás letéteményeseivé. Akik pedig a racionalitás útjára lépnek, azok a dolgokról való logikus gondolkodás képességével megáldva, a turizmusnak a tér, a társadalom és a gazdaság egyes összefüggéseivel kapcsolatban alkotnak új, gyakran vitára okot adó mondanivalót. A turizmus földrajz megismerési folyamatában az empirikus megközelítés dominál, mivel a térben és időben viszonylag gyorsan változó folyamatok követése kizárólag így biztosítható. Az empirikus tudás keletkezésének hőskora a nagy földrajzi felfedezések időszakával azonosítható, amelyben egy-egy, addig ismeretlen földrész megismerése sokakat ösztönzött arra, hogy maguk is részeseivé váljanak a világ feltérképezésének. A felfedezők valóban az ismeretlen nyomába eredtek és munkájuk eredményeképpen tényként beszélhetünk a kontinensek és az óceánok létezéséről. Számos magyar kalandor vett részt a világ megismerésében és megismertetésében (Havasné-Somogyi 1973), akiknek útjait a legkülönbözőbb motiváció szerint tagolhatjuk, de annak eredőjeként a tudás új és újabb szeletét illeszthettük a rendszerbe. A turizmusföldrajzi értelemben vett jó helyek felfedezése mind a mai napig tart, de ez a megismerési folyamat episztemológiai tekintetben irreleváns, mivel csupán a tudható axiológiai minősítésére kerül sor: magáról a helyről tudtunk, de, hogy ezt a turizmusban is jól hasznosítható, az egy új értékelés. Ebből következik, hogy az idegenforgalmi vonzerők narratív bemutatása nem tartozik a tudásalkotás folyamatába. A turizmusföldrajz tárgyköréhez tartozó, em-

44


pirikus úton felmerülő kérdések megválaszolására a társadalomtudományi kutatások módszertanából (Babbie 1999) ismert primer és szekunder eljárások hivatottak. A turizmust átható gyakorlatiasság és a folyamatok megtapasztalhatósága következtében a racionális megismerés jóval kisebb szerepet játszik a turizmusföldrajzi tudás felhalmozásában. A problémaalkotás, a logikailag helytálló spekulációk megfogalmazása vagy az analógiás gondolkodás - empirikus kötődéseik felmerülése ellenére - a racionális tudásteremtés részeként értelmezhetők. Az Ancsel Éva (1986) által a „nemtudás tudásaként" körvonalazott probléma felismerése és megfogalmazása sokszor racionális eredetű, az emberi lét és a turizmus összefüggéseinek fehér foltjait állítja a gondolkodás fókuszába. Ha például valaki a magzati korban lévő egyed mentális fejlődését megalapozó boldogságát az őt kihordó anya vízparti üdülési tevékenységében véli tetten érni, akkor sokkal inkább a racionalitásra, mintsem az empíriára helyeződik a hangsúly. A racionalitást tükröző ismeretalkotás alapja a logika (Mérő 1994), amely a turizmusföldrajzi tudás konstrukciójában is szerepet kap. Például mindennemű empirikus kutatás nélkül is megállapíthatjuk, hogy a Magyarországra látogató, arab országbeli állampolgárok nem tekinthetők a borturizmus célcsoportjának: több millió forintot felemésztő vizsgálatok nélkül, pusztán a racionalitás eszközével élve jutottunk el egy egyszerű igazsághoz. A racionalitás kapcsán harmadikként említett analógia, ahogy Mérő László (1994) aposztrofálja, a ,,józan paraszti ész" tudománya. Alapjául kétségtelenül az empirikus úton szerzett korábbi ismeretek szolgálnak, de az azokra épülő modell alkalmazása már a racionális megismerést segíti. Ha például valaki a Balaton turisztikai keresletéről kíván értekezni, akkor az ehhez szükséges kérdőíves vizsgálatait a nyári hónapokban fogja lebonyolítani, mert tudvalevő, hogy a tó vízének frissítő hatását a júliusi, augusztusi kánikulában érkező vendégek kívánják igénybe venni.

2.3. A turizmusföldrajzi tudás felépítése Akár empirikus, akár racionális úton jutunk a turizmusföldrajzi tudásként megtestesülő ismeretekhez, azokat közel egységesen, ha úgy tetszik, normatív módon kell a rendszerbe történő integrálásra előkészíteni. A legkülönbözőbb módszerekkel összegyűjtött tudás csak abban az esetben válhat a diszciplína részéve, ha annak érvényessége a kutatói közösség szabályai szerint megkérdőjelezhetetlen. Egyesek folyamatosan kísérleteznek azzal, hogy megfigyeléseik, eszmefuttatásaik eredménye a turizmusföldrajzi tudás részévé válhasson, de mivel kevés figyelmet fordítanak a meglévő paradigmára, ezért próbálkozásaik sorra kudarcot vallanak. Egy diszciplína felépítésében és fejlesztésében a paradigma jelenti azt a - legtöbbször csak a sorok között olvasható, azonban a művelői által elfogadott - használati utasítást, amelynek betartása nélkülözhetetlen a siker érdekében. Egy, a szabályok szerint oda nem illő elem beillesztése ellen a kutatói közösség, illetve megbízottja vétót emel, így a turizmusföldrajz konstitúciójában részt vevők is eszerint járnak el. Mivel a turizmusföldrajz

A TURIZMUSFÖLDRAJZI TUDÁS FELÉPÍTÉSE

45

diszciplínalizálódásában - a 3K-elmélet szerint - olyanok is részt vesznek, akik nem tartoznak a kutatói közösséghez, így megkerülhetetlen annak bemutatása, hogy milyen úton hozható létre az érvényes tudás. A tudás iránti igényt normál esetben a megismerési vágy motiválja, azonban hazánkban az idegenforgalmi felsőoktatás mértéktelen liberalizációja következtében az egyetemi és a főiskolai szférából érkező megrendelés, vagyis a hallgatók ismeretekkel, az azokat közvetítő jegyzetekkel való ellátása inspirálta. A megismerés gerjesztette, vagyis egyfajta belső kényszer hatására, kutatások révén létrejövő tudás és a külső igények kielégítését szolgáló, kétes érvényességű ismeretkupac közül egy laikus számára az utóbbi szembetűnőbb, mivel az könnyebben elérhető. A kutatói teljesítmények ritkábban kerülnek könyv formájában publikálásra, sokkal inkább a nagyközönség számára nehezen hozzáférhető vagy idegen nyelvű tudományos folyóiratokban jelennek meg. Az összegereblyézett, kutatással a legritkábban alátámasztott teljesítmények pedig szinte minden jegyzetbolt polcán felbukkannak. A legszomorúbb, hogy utóbbi kiadványok címe gátlástalanul azt sugallja, mintha az abban közreadottak a turizmusföldrajz konszenzuson alapuló alfáját és ómegáját tartalmaznák. Összefoglalva, az egységes turizmusföldrajzi tudás megteremtése érdekében tett eddigi erőfeszítések elsősorban leíró tartalmú tananyagok, a szakképzésben és a felsőoktatásban meghirdetett kurzusok jegyzetanyagaként kerültek közreadásra. Azok nélkülözték a problémaorientáltságot, az eredetiséget, a nemzetközi és a hazai kutatási előzmények figyelembevételét. A hazai turizmusföldrajz valójában egy tankönyvekben és jegyzetekben konstituálódó diszciplína, amely leginkább abban különbözik a rokonaitól, hogy nem a tudományosan igazolt ismeretek redukcióját testesíti meg, hanem a szerzők által a természet- és a társadalomföldrajzból, valamint a már említett országismeretből odaillőnek vélt dolgokat tartalmaz. Ez az a pont, amikor a magyarországi turizmusföldrajzzal szemben és a jövőbeli sikerek érdekében általunk számos esetben (Michalkó 2002, 2004) megfogalmazott kritikai hangvételű reflexiót fel kell, hogy váltsa a kutatási eredményeken és a pedagógiai praxison alapuló tudás létrehozásának, illetve a mögötte álló filozófiának a bemutatása. Francois Jacob (1986) Nobel-díjas biológus szerint a tudomány egy eszköz, amely a valóságnak vélt világ ábrázolását segíti elő, lehetőséget biztosít arra, hogy új szemszögből nézzük a dolgokat, hogy teret adjunk képzeletünk termékének. Amikor a hazai turizmusföldrajzi tudás új alapokra való helyezéséről beszélünk, akkor egy idea megvalósítását szorgalmazzuk, egy olyan elképzelést kívánunk elfogadtatni a kutatásban és az oktatásban érintett közösséggel, amely a stabilitást, a hosszú távú fennmaradást garantálja. Amióta a házak alapozásánál vasbetont és korszerű szigetelési technológiát alkalmaznak, meghosszabbodott az épületek élettartama. A turizmusföldrajz mint diszciplína csak azért nem omlott eddig össze, mert gőzerővel szolgálta az idegenforgalmi köz- és felsőoktatást, azonban nem volt képes önmaga akadémiai szintű elismertetésére. Az elkövetkezendőben olyan alapokra kívánjuk építeni a magyarországi turizmusföldrajzot, amelyre egy több emeletes, az alap-, a mester- és a doktori képzést

46


egyaránt kiszolgálni képes ház is felhúzható. Hasonló téglákkal építkezünk majd, mint az elődök, de nem ugyanúgy fogjuk őket elhelyezni, a tervek elkészítésénél ugyanis egy újfajta nézőpontot vettünk figyelembe, a tanulhatóság és a szellemi inspiráció szükségességét. Azt szeretnénk, ha a különböző szintű képzésben részt vevő hallgatók nemcsak egy, az eligazodást pusztán területi megközelítésből biztosító ismeretkupacot, hanem egy strukturált, a geográfusi észjárás elsajátítását is elősegítő tananyagot vehetnének a kezükbe. De nem pusztán tanulnivalót adunk majd közre, hanem olyan gondolatokat is bemutatunk, amelyek szakdolgozatban, doktori értekezésben való továbbvitelét szorgalmazzuk.

2.4. Amit egy turizmusföldrajzosnak tudni kell A turizmusföldrajzi tudás szoros összefüggésben áll a diszciplína tárgyával, lényegében abból következően vezethető le az a komplex ismerethalmaz, amivel a hallgatóknak és az oktatóknak-kutatóknak egyaránt rendelkeznie kell. A tudás két célcsoportja közötti különbség elsősorban nem az ismeretek körét, hanem annak mélységét illetően mutatható ki. Ezen álláspontunk azzal a pedagógiai felfogással való azonosulásunkból következik, amely vallja és egyben lépten-nyomon bizonyítja, hogy a kutatás az nem egy szűk, a bölcsek kövét magáénak tudó szakmai elit kiváltsága, hanem bármely felkészített, a tudományos normákat követni képes, a megismerést áhító egyén részesévé válhat (Zsolnai 2005). Az idegenforgalmi szakképzést és a felsőoktatást szabályozó rendeletek egyaránt előírják a tanulmányok szakdolgozat készítéssel történő lezárását. Tehát kutatásra ösztönzik az addig döntően passzív befogadást végző tanulókat. Mindehhez módszertani kurzusok hallgatására nyílik lehetőség, ahol elvben elsajátíthatók a kutatás fortélyai, de nem a szakdolgozat témáját meghatározó gondolkodásmód. Azt ugyanis a korábbi, szakmai elméleti és gyakorlati tárgyak oktatása során kellene becsempészni az egyes tananyagokba. így a turizmusföldrajzot tanuló hallgatóktól és oktató-kutató kollégáktól elvárható tudás körvonalazásakor nemcsak a mit, hanem a hogyan és a miért problematikájára is kitérünk. A pedagógiában funkciója szerint szubsztantív, stratégiai és normatív tudásként csoportosított tudásféleségek (Zsolnai 1996) jól alkalmazhatók a turizmusföldrajz területén is, mivel e modernizálódó diszciplína is elvitathatatlan tényekre, módszerekre és megközelítési módokra épül. A jelen alfejezet címét átalakítva viszonylag egyszerű módszerekkel kijelölhető a hazai turizmusföldrajzi tudás valódi tartalma, és ahhoz képest meghatározható az általunk ideaként aposztrofált normatíva. Ha arra, a vizsgálatunk szempontjából nyilvánvaló kérdésre kívánunk válaszolni, Mi az, amit egy turizmusföldrajzos tud?, akkor két dolgot tehetünk. Első lépésben évtizedekre visszamenően felkutathatjuk a turizmusföldrajz tárgykörbe sorolt és/vagy turizmusföldrajzos által közreadott összes publikációt, majd azokat tartalomelemzés tárgyává téve körvonalazzuk a tudás mibenlétét, másodszor inteijúkészítés révén a záró, illetve OKJ-vizsga előtt álló hallgatók ismereteit

A M I T EGY TURIZMUSFÖLDRAJZOSNAK TUDNI KELL

47

mint az intézményesült tudás reflexióját vesszük lajstromba. A magyar nyelű könyvekben, könyvfejezetekben és a különböző hazai tudományos folyóiratokban megjelentetett, a könyvtárosok által turizmusföldrajz vagy idegenforgalmi földrajz tárgyszóhoz sorolt ismeretek jobbára az oktatók-kutatók tudásának szubsztantív mivoltát tükrözik, a vizsgálatok során felhasznált módszerekkel és filozófiai alapvetésekkel ritkábban találkozhatunk. Ez a fajta szemlélet a turizmusföldrajzi tankönyveket is áthatja, így a tudni, hogy mi jelenti a tudás legfontosabb faktorát, amely a hallgatók ismereteit tekintve is megfigyelhető.

A turizmusföldrajzi tudás hétköznapi visszatükröződésére egy népszerű műveltségi vetélkedő kérdéseinek kutatás tárgyává való tétele kapcsán a 2.1. fejezetben tettünk kísérletet, amely vizsgálat kiegészült egy, a hazai lakosság körében lefolytatott, a turizmusföldrajzot szélesebb perspektívában elemző felméréssel. A TNS Hungary közvélemény-kutató vállalat közreműködésével 2005 decemberében 1000 fős, a teljes magyar lakosságot nem, kor, lakóhely, iskolai végzettség szerint reprezentáló mintán - omnibusz kutatás keretében - kérdőíves felmérést végeztünk, amelynek során tisztázni kívántuk a társadalom turizmusföldrajzhoz kötődő tudásának mibenlétét és mélységét. A vizsgálat eredményeit nem ömlesztve, hanem e könyv vonatkozó alfejezeteinek részeként, az ott tárgyaltak alátámasztására, a valósággal való megfeleltetésére, keretezve, szürke háttérrel kiemelve adjuk közre.

A turizmusföldrajzi tudás az utazással összefüggő társadalmi, gazdasági, környezeti jelenségek és folyamatok térbeli vonatkozásainak, összefüggéseinek, valamint azok feltárásának ismeretét, továbbá az idegenforgalmi mobilitásra hatást gyakorló, azt kiszolgáló objektumoknak a turisztikai tevékenységgel kapcsolatba hozható mibenlétét jeleníti meg. Mindemellett a turizmusföldrajzi tudás alatt tárgyaljuk azon készségek (tanult képességek) tárházát, amelyek a térben történő tájékozódást, eligazodást, az ahhoz szükséges információgyűjtést és a turisztikai élményekben, a célterületekről élő képekben tetten érhető geográfiát foglalja magában.

A társadalom turizmusföldrajzi tudását megalapozó források két csoportra oszthatók. Az egyikbe azok az ismertek tartoznak, amelyeket az iskola és a média világa közvetít, ezek jellemző módon passzív módon válnak a műveltség részévé, a másik csoport aktív beépülést biztosító tudást tesz lehetővé. A passzív tudás leginkább a földrajz és a történelemórán tanult, a televízióban, moziban látott, a turizmusipar által hasznosított objektumok földrajzi elhelyezkedésére, értékük lényegi elemeire

48


koncentrál. Ezzel szemben az aktív tudás közvetlenül az egyén vagy hozzátartozóinak utazása révén keletkezik, már az út előkészítése során is olyan, leginkább stratégiai tudásra tehetünk szert, amelynek gyümölcsét a célállomáson vagy a következő utazás során arathatjuk le. Egy jól előkészített, átgondolt utazás, az élmény megélésére való felkészülés, a felmerülő meglepetések kiszűrése garantálhatja a program sikerét. Míg a passzív tudás az utazás lehetséges célállomásai közötti eligazodásban (Menjük el Svájcba, ott olyan szép hegyek vannak!), addig az aktív tudás a konkrét, akár a helyszínen születő döntések meghozatalában játszik közre (Svájcba autóval érdemes menni, mert a helyi közlekedés nagyon drága!). A magyar társadalom utazási szokásait számba vevő közvélemény-kutatások rendre rákérdeznek azokra az aktív tudást tápláló forrásokra, amelyeket a háztartások a belföldön realizálódó kirándulásaik, utazásaik és főutazásaik érdekében hasznosítanak. Ezen felmérések (M.A.S.T. 2005) fókuszában a turisztikai információgyűjtési gyakorlat olyan lényegi tényezői állnak, mint például az aktív tudás megszerzésének helye az utazás folyamatában vagy a források összetétele. A magunk részéről annyival léptünk túl az utazásokkal kapcsolatos aktív tudás létrejöttének szondázásán, hogy hosszabb időintervallumot figyelembe véve vizsgáltuk az egyes források használatának gyakoriságát. A magyar társadalom 2000-2005 között megvalósult összes belföldi utazását alapul véve megállapítható, hogy az útra kelők (a 15 évesnél idősebb populáció közel 60%-a) 63%-a legalább egy forrást igénybe vett az úti cél elérése és az arra vonatkozó ismeretek megszerzése érdekében. 3. á b r a A

magyarországi

turisztikai

(Forrás:

desztinációkkal

TNS Hungary-MTA

kapcsolatos FKJ,

tudás forrásai

2005) Az egyes források igénybevételének gyakorisága

minden alkalommal esetenként egyáltalán nem

térkép

internet

Tourinform

útikönyv

rokonok, ismerősök

helyi lakosság/ szolgáltatók

A M I T EGY TURIZMUSFÖLDRAJZOSNAK TUDNI KELL

49

A vizsgált időszakban utazó megkérdezettek minden alkalommal a térképet (21,4%) hasznosították legnagyobb arányban, legkevésbé a Tourinform-irodában (1,1%) megszerezhető információkra voltak kíváncsiak (3. ábra). Részben ezzel összefüggésben a még sohasem hasznosított források közül a Tourinform-iroda (81,5%) messze kiemelkedik, de az internet (77,8%) negligálása is rendkívül magas arányú. Amennyiben a valaha igénybe vett tudásbázisra koncentrálunk, akkor a rokonok és ismerősök (72,9%), a helyi lakosság és/vagy a szolgáltatók (62,4%), valamint a térkép (58,1%) jelentik az utazás előtti, illetve alatti informálódás forrásának dominánsan jellemző elemeit. Utikönyvet a társadalom utazó tagjainak 56,8%-a egyáltalán nem használt.

Látható, hogy a társadalom turizmusföldrajzra vonatkozó aktív tudása nem elsősorban az attrakciók értékeinek megismerésében, sokkal inkább a tájékozódáshoz és az eligazodáshoz szükséges alapvető információk megszerzésében érhető tetten. Nem az útikönyvekből kiolvasható vagy az internetről letölthető művelődéstörténeti érdekességekre kíváncsiak tehát a belföldi relációban útra kelő magyarok, hanem olyan gyakorlati fortélyok után érdeklődnek, amely a célállomás megtalálásában, az ott igénybe vehető szolgáltatások kavalkádjában történő helyes választásban segíti őket.

3. A turizmusföldrajz tértudományi vonatkozásai 3.1. A turizmus térbeli metaforái A földrajztudomány eredete elnevezésében gyökeredzik, mivel művelői a kezdetekkor a Föld nevű bolygó tudományos igényű ábrázolására vállalkoztak (Mendöl 1999). Annak ellenére, hogy a geográfia a tárgyalt jelenségek megértetéséhez, szemléltetéséhez számos ábrát, rajzot és térképet használ, a szövegszerű magyarázat során előszeretettel épít a metaforák kínálta lehetőségekre. A nyelvészet által a hasonlóságon alapuló jelentésátvitelként értelmezett metaforák szerepe abban áll, hogy két egymástól különböző dolog tartalmi vagy fogalmi rokonságát felvillantva egyiket a másikkal helyettesíti (Kálmán-Nádasdy 1999). Ahogy az irodalomban, úgy a földrajztudományban is tetten érhető a metafora képzettársítást, képi megjelenítést elősegítő asszociatív funkciója. Aki még sosem látta, hogy két vízfolyás miként olvad egymásba, hogyan torkollik a kisebb a nagyobba, az Petőfi Sándor A Tisza című versének (Petőfi 1970:25) sorait olvasva, könnyedén megértheti a jelenség lényegét (1. fénykép). A geográfusok által használt, Molnár Jenő (2004) révén tudományos elemzés tárgyává tett metaforák szerepe természetesen túllép a jelenségek puszta ábrázolásán, funkciója sokkal inkább az elméletalkotás, a teoretikus magyarázat szintjén ölt testet. A turizmusföldrajz sem hagyhatja figyelmen kívül a metaforákban rejlő lehetőségeket, amelyek közül a turizmus hídként és kapuként való értelmezését állítjuk előtérbe. E két objektummal való megfeleltetése azért kap kiemelt szerepet, mivel a turizmus számos, a kutatók által feltárt, térbelileg értelmezhető hozadéka éppen a híd és a kapu mivoltában rejlik.

3.1.1. A híd szerep A világ hídjainak - íveljenek azok szárazföldek és szigetek között, segítsék a folyókon, völgyeken, csatornákon történő zavartalan áthaladást - elsődleges funkciója az összeköttetés megteremtése (Palotás 1987). A hidak, miközben teljesítik a mobilitás (közlekedés és szállítás) biztosításában testet öltő küldetésüket, sokszor maguk is turisztikai látványossággá válnak, így gyakorlatilag kettős szerepet játszanak a világ turizmusában. Hidakat azonban nem csak fából, kőből vagy acélból lehet építeni, hanem

52

A TURIZMUSFÖLDRAJZ TÉRTUDOMÁNYI VONATKOZÁSAI 1. fénykép A T ú r torkolata Tiszakórodnál. „ Ott, hol a kis Túr siet beléje, mint a gyermek anyja kebelére ". Petőfi sorai metaforikusán tükrözik azt a tájképi szépséget, ami az úgynevezett Túr-bukót kedvelt üdülőhellyé tette.

létrehozhatunk olyanokat is, amelyek esetében a fizikai megtestesülés szinte elhanyagolható. Egy izolált területnek a világ vérkeringésébe való intenzív integrálását például sűrű forgalmú repülőjáratokat üzemeltetve, úgynevezett légi híd segítségével oldják meg, amelynek köszönhetően biztosítható az adott térség és a külvilág közötti kapcsolattartás. Ha számba vesszük a turizmus történeti előzményeit és jelenlegi szerepét, láthatjuk, hogy hídként való megjelenése meghatározó szegmensét képezi az emberi faj sikeres együttélésének. A turizmus egy olyan híd, amelyen át évszázadok óta áramlanak a kontinensek és országok legkülönbözőbb szellemi, kulturális és nyelvi irányzatai, ezzel lehetőséget teremtve a másik életterének megismerésére, a vele kapcsolatos sztereotípiák lebontására. A turizmuson keresztül könnyen elsajátítható a világ. Mint híd egy olyan valós térbe ível, amely a környezetváltozásnak köszönhetően új élményeket kínál és amelyben az egyének közötti kommunikáció hozzájárul a társadalmak hosszú távú fenntarthatóságához. Marco Polo utazásai például Európa és Ázsia között teremtették meg az összeköttetést, az egykori szocialista országok sportolói a Nyugat-Európában és a tengerentúlon rendezett nemzetközi versenyeken való részvétel, pontosabban a sportturizmus révén alkottak hidat a vasfüggönyön inneni és túli világ között.

A TURIZMUS TÉRBELI METAFORÁI

53

M i k ö z b e n B u d a p e s t t u r i z m u s á n a k p r o m ó c i ó j á t e l ő s e g í t ő l o g ó a L á n c h í d sziluettjét j e l e n í t i m e g , m e t a f o r i k u s á n utal a t u r i z m u s k a p c s o l a t t e r e m t ő s z e r e p é r e , az eltérő szer e p k ö r ű é s a r c u l a t ú v á r o s r é s z e k k ö z ö t t i á t j á r h a t ó s á g b i z t o s í t á s á r a , arra, h o g y B u d a p e s t lehet a h í d E u r ó p a keleti é s n y u g a t i , déli é s é s z a k i r é s z e k ö z ö t t z a j l ó v e n d é g f o r g a l o m b o n y o l í t á s á b a n (4. á b r a ) . A L á n c h í d a t u r i z m u s m e t a f o r á j a k é n t m a g a is turisztikai attr a k c i ó v á vált, a g r ó f S z é c h e n y i I s t v á n k e z d e m é n y e z é s é r e , A d a m C l a r k által épített, 1849-ben átadott építmény mikroszinten a budai várból érkező vendégek számára biztosítja a főváros egyik legelegánsabb szállodanegyedéhez (Grasham, Intercontinental, Sofitel), v a l a m i n t a M a g y a r T u d o m á n y o s A k a d é m i a é p ü l e t é h e z v a l ó eljutást. M i v e l a Lánchíd építése összeforrt a m a g y a r történelem egyik igen jeles periódusával, a reformkorral, valamint az 1848/49-es forradalom és szabadságharccal, a rendszerváltozás után minden év júniusában lezárásával párhuzamosan rendezett, idegenforgalmi v o n z e r ő v é f e j l e s z t e t t e s e m é n y e k e n e m l é k e z n e k m e g a s z a b a d s á g é s a z e g y e n l ő s é g elérése érdekében játszott küzdelemre (Hídünnep). Budapest két oldalát összekötő közúti hidak (északról délre haladva: Árpád-, Margit-, L á n c - , S z a b a d s á g - , E r z s é b e t - , Petőfi-, L á g y m á n y o s i - h í d ) m e l l e t t M a g y a r o r s z á g vízrajzi sajátosságainak, történelmi múltjának köszönhetően számos, a turizmus met a f o r i k u s s z e r e p é t k i h a n g s ú l y o z ó h í d d a l t a l á l k o z h a t u n k . A ma E s z t e r g o m és a szlov á k i a i S t u r o v o ( P á r k á n y ) k ö z ö t t k ö z ú t i átkelést b i z t o s í t ó M á r i a - V a l é r i a - h í d e g y k o r a m a g y a r s á g - h a t á r o k o n átívelő - e g y ü v é t a r t o z á s á t f e j e z t e ki. A t r i a n o n i b é k e s z e r z ő déssel több részre szakadó m a g y a r s á g Felvidéken maradt tagjai évtizedeken keresztül a II. v i l á g h á b o r ú b a n f e l r o b b a n t o t t h í d o n át j u t h a t t a k el az a n y a o r s z á g b a n é l ő r o k o n a ikhoz, ismerőseikhez. A 2002-re újjáépíttett híd amellett, hogy a város egyik idegenf o r g a l m i l á t v á n y o s s á g a , a 2 0 0 4 - b e n - t ö b b e k k ö z ö t t az általa ö s s z e k ö t ö t t S z l o v á k i á v a l és Magyarországgal - kibővült Európai U n i ó egyik szimbóluma, a belső határok m e g s z ű n é s é n e k m e g t e s t e s ü l é s e . A f o l y ó k felett átívelő é p í t m é n y e k k ö z ö t t kell m e g e m l í t e 4. ábra Budapest turizmusmarketingjében használt logó (Forrás: BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht)

54

A TURIZMUSFÖLDRAJZ TÉRTUDOMÁNYI VONATKOZÁSAI

nünk a hortobágyi kilenclyukú hidat, amely Magyarország leghosszabb kőhídjaként 1827-33 között épült a korábbi fahidak helyén. A 167,3 m hosszú híd 5-6 m magasan emelkedik a víz fölé. A közelében található, 1781-ben épült csárda egykor a Debrecent Tiszafüreddel összekötő országút megfáradt vándorainak nyújtott ellátást. Magyarország domborzati adottságaiból fakadóan kevés, úgynevezett völgyhíddal dicsekedhet, mivel a jelentős relief különbségre visszavezethető közlekedési nehézségek leküzdésére alig néhány helyen került sor ilyen jellegű építmény létrehozására. Az M7-es autópálya balatoni szakaszán épülő Köröshegyi völgyhíd a leghosszabb ilyen létesítmény Magyarországon. Fontos kiemelni a Veszprémben, a Séd folyó felett ívelő viaduktot is, amely átadásakor, 1938-ban a Szent István-völgyhíd nevet viselte. A markáns ívű vasbetonhíd a hazai műszaki építészet jelntős emléke, a veszprémi városkép meghatározó eleme. Leginkább történelemformáló szerepe miatt kell megemlítenünk a biatorbágyi műemlék viaduktot, amelyet 1931-ben Matuska Szilveszter egy éppen rajta keresztül haladó vasúti szerelvénnyel együtt robbantott fel. A politikai színezetű merénylet 22 halálos áldozatot követelt. Az újjáépített szerkezet ma a település egyik idegenforgalmi vonzereje.

3.1.2. A kapu szerep A híddal való összehasonlításban a kapunak mint metaforának az alkalmazása gyakoribb a földrajztudomány képviselői között. A kapu a bejutást, a belépést biztosító, a nyitottságot, a befogadást megtestesítő eszköz, amely sokszor a maga monumentalitásával utal az áthaladás elvi jelentőségére. A korábbi századok építészete a kaput egy vár, egy város védelmére létrehozott erődített fal részeként, az oda való belépés megkönnyítése érdekében használta. A kapu ugyanakkor ellenőrzési pontként is szolgált, ahol a nem kívánatos személyek kiszűrése folyhatott. Egy díszes kapu a gazdagság, egy robosztus az erő kifejezésére volt hivatva. Egy várba vagy egy városba érkező vendég számos információt szűrhetett le, amikor annak kapuján keresztülhaladt, különösen ha még pénzt is kértek a belépésért. Miután a kapuk a modern közlekedés, a korszerű mobilitás szűk keresztmetszeteként jelentek meg, a legtöbb helyen lebontották őket. A kapu metaforikus szerepe abban áll, hogy a kapuként megtestesülő földrajzi objektum funkcióját, térbeli sajátosságait tekintve alkalmatlan a középkori értelemben vett áthaladás biztosítására. A négyzetkilométernyi kiteij edésű, legtöbbször városi rangú települések kapuként való azonosítását egyrészt az teszi lehetővé, hogy a mögöttük elterülő térségekhez, szaknyelven szólva hinterlandokhoz vezető útvonal(ak) legfontosabb (gyakran végállomásaként szolgálnak, másrészt tájhatárokon fekve, az eltérő funkciójú térségek kapcsolattartását, a közöttük lévő áramlásokat biztosítják. Amikor a szerzők Szerencset a Tokaj-Hegyalja (Frisnyák-Gál 2005), Miskolcot a Felvidék (Dobrossy 1998), kapujának titulálják, arra utalnak, hogy az említett tájak gazdasági

A TURIZMUS TÉRBELI METAFORÁI

55

feltárásában az adott városok részvétele domináns. Enyedi György (1998) arra hívja fel a figyelmet, hogy a települések tradicionális kapu szerepe az elmúlt évtizedek regionális folyamataiban átértékelődött. Egyre inkább azok a települések válnak Európa kapuvárosaivá, amelyek képesek a fejlett régiókból érkező innováció, információ, tőke, termék és termelési kapcsolat befogadására, feldolgozására és saját régiójuk felé való továbbításra. Itt már nem egyszerűen a tranzitok bonyolításáról, az áramlások szimpla biztosításáról van szó, hanem az azokban rejlő gazdaságfejlesztési lehetőségek kiaknázására, a területi versenyben való kamatoztatására is sor kerül. Miközben a turizmus hosszú évszázadokon át a városok kapuin keresztül bonyolódott, metaforikus értelemben maga is kapuvá vált. A modern telekommunikációs technológiát megelőző korszakban a turizmus képviselte a megismerés kapuját, egy-egy ország rejtett titkai, értékei a turizmuson keresztül tárultak fel, maguk az utazók nyitották ki az addig zárt kapukat. A turizmus a nemzetközi integráció egyik letéteményeseként kapuvá válik minden olyan országban, amely az utazók érdeklődésére tarthat számot, és amely korábban igyekezett gazdasági, társadalmi, politikai zártságát megőrizni. A turizmus kapuján kezdetben a kíváncsiskodó turisták, később az üzleti élet képviselői, majd a politikai elit is beáramlik. Számos település mint a nemzetközi személyforgalom csomópontja a turizmus kapujaként jeleníthető meg, amelyen keresztül a látogató a lehető legkényelmesebb módon, problémamentesen érhet célba. Valójában a turizmus jelenti a kaput, mert kizárólag a vendégforgalom sikeres lebonyolítása érdekében létrehozott infrastruktúrának köszönhetően érhetők el a potenciális úti célok. Ahogyan a turizmus híd mivoltánál, e helyütt is ki kell emeljük a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenetben betöltött szerepét, 1990 előtt a turizmus jelentette azt a kaput, amelyen keresztül megismerhetővé váltak az addig tiltott gyümölcsök ízei. Ha elfogadjuk, hogy Budapest mellett a magyarországi regionális központok is potenciális kapuvárosként jeleníthetők meg (Enyedi 2001), akkor a turizmussal összefüggő tőkeáramlások és az azokból fakadó - beruházásokban testet öltő - innovációk területileg egyenletesebb megoszlására lehet számítani. Különösen a gazdaságban élenjáró, egyetemekkel és kutatóintézetekkel rendelkező régióközpontokban (Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Győr) érvényesülhet a turizmus kapu szerepe, mivel az üzleti és a konferenciaturizmus kiszolgálására jelentős invesztíciók születnek. Magyarországon a turizmus kapuként azonosítható a vidéki térségek felzárkóztatásában, az ottani értékek megismerésének folyamatában is. Számos olyan tájunk létezik, amelynek hazánk társadalmi, gazdasági vérkeringésébe való csatlakoztatása érdekében a turizmus - az áramlásokat lehetővé tevő infrastruktúra megteremtésével - maga vált kapuvá. Akár az ökoturisztikai, akár a fürdőfejlesztéseket vesszük figyelembe, elmondható, hogy a turizmus az ország legtávolabbi szegletében is képes kaput nyitni, illetve kapuként szolgálni, és az érintett településekre bevételt hozó, újabb befektetéseket ösztönző vendégforgalmat áramoltatni. Ha pedig becsukódik az a bizonyos kapu, negatív előjelűvé válhatnak a turizmus alapú vérkeringéshez kötődő hatások.

56


A történelem viharának köszönhetően mára alig találkozhatunk Magyarországon olyan településsel, ahol a városkapu kézzelfoghatóan is megjelenik az idegenforgalmi kínálatban. Közülük talán a legismertebb Budapesten, az I. kerületben található Bécsi kapu, amely a várfallal övezett középkori település északi bejáratát képezte, mai alakját 1936-ban nyerte el. Történelmi városainkba látogatva Kőszegen, Székesfehérváron, Vácon és Nagykanizsán szembesülhetünk a kapu idegenforgalmi funkciójának különböző vetületeivel. Kőszegen a belvárosba vezető Városkapu utca eleje, a hajdani Alsókapu a középkori erődtmény legfontosabb bástyájának számított. Székesfehérváron a városfalon egykor átvezető, úgynevezett Palotai városkapu alaprajzát ma már csak terméskő jelzi, a váci Kőkapu, Mária Terézia látogatására épített, kora klasszicista diadalív a pest megyei város jelképe. Nagykanizsán egy 8 méter magas, 1996-ban épített modern téglabástyaként megjelenő emlékmű utal az egykori Várkapu és a mögötte húzódó erődítmény védőjének, Thury György történelmi szerepére.

3.2. A tér mint a turizmusorientált gondolkodás alkotóeleme A tér a földrajztudomány alapkategóriája, a geográfusok által folytatott vizsgálatok, vagyis a megismerés célja és egyben vonatkoztatási rendszere. Mint filozófiai kategória évszázadok óta foglalkoztatja a gondolkodókat, akik között számos matematikussal és fizikussal is találkozhatunk. A földrajz tehát nem tekinthető a tér tanulmányozására hivatott kutatások egyedüli letéteményesének, a megismerési folyamatban osztozik a filozófia, a geometria, a szociológia jeles képviselőivel (Farkas 2003). Azonban egyedül a földrajztudomány képes a teret a maga komplexitásában, a rá hatással levő térszervező folyamatokon keresztül, a tér és az idő kölcsönös dimenziójában vizsgálni. Az eltérő térfelfogást (relatív és abszolút tér) hirdető filozófiai irányzatok jelentős hatással voltak a földrajztudomány művelőire, amelynek eredőjeként a saját hatóerővel rendelkező, dolgokkal kitöltött tér primátusát hirdető tradicionális földrajz mára a társadalomelméletek által befolyásolt, cselekvésorientált diszciplínává vált vagy legalábbis úton van afelé (Benedek 2000). A nyugati geográfiában, különösen annak teoretizáló köreiben zajló, metaszintű diskurzusok impulzusai kezdik átformálni a földrajztudományi kutatások megközelítéseit (Johnston-Sidaway 2004), azonban a térnek mint központi kérdésnek a mibenléte továbbra is az egyes vizsgálatok célkitűzése szerint kerül meghatározásra. A természeti földrajz képviselői a megfigyeléseik során sokkal kevésbé tudnak a tér konkrét mivoltától elvonatkoztatni, egyes társadalomföldrajzosok azonban már magának a térnek a létet is megkérdőjelezik (Benedek 2002). A turizmusföldrajz elsősorban olyan abszolút tereket vizsgál, amelyek használatát jelentős mértékben áthatja az abban rejlő relativitás. Optimális esetben a tengerek, és a tavak meghatározzák az üdülőturizmus, a hegyek a síturizmus kialakulását, a gyógyfürdők létesítését determinálja a forrás helyhez kötöttsége, azonban a konferenciaturizmus esetében már a tér relatív mivolta erőteljesebben hat az adott termék fejlődésére.

A TÉR MINT A TURIZMUSORIENTÁLT GONDOLKODÁS ALKOTÓELEME

57

Tekintettel arra, hogy a turizmusban megjelenő mobilitás az egyén utazási döntésének eredménye, így a térnek nemcsak a konkrét alkotóelemei, az azokat összekötő hálózatok, hanem a vele kapcsolatos képzetek is részt vesznek a konstitúciójában. A turizmus teréről való gondolkodásban tehát az emberi cselekvés eredményeként megjelenő felületeken és csatornákon túlmenően, az adott tér absztrakt szintjét - ahogyan azt az egyének felfogják és reprezentálják - is figyelembe kell venni. Mivel cselekvéseinket differenciált szükségleteink irányítják (Maslow 2003) az a tér, amelyben azok kielégítésre kerülnek, olyan objektumokat foglal magában, amelyhez a társadalom által megfogalmazott értékítéletek rendelődnek. A jó hely fogalma a turizmus által hasznosított tér axiológiai értelmezését tükrözi, vagyis azokat a felületeket foglalja magában, amelyek nem csupán objektív mivoltukban, hanem a róluk alkotott vélemények figyelembevételével válnak látogatottá. A turisztikai tér ritkán válik önálló entitássá, legtöbbször a társadalmi alapfunkciók között, tér a térben elven jelenik meg. A turizmus még azokban a térségekben is átszövi a többi alapfunkciót, ahol domináns szerepet játszik. A munka, az ellátás, az oktatás, a lakás világa a kereslet igényeinek kielégítése során valamilyen módon mind-mind involválódik a turizmusban (Berényi 2003). Ennek következtében a turizmus teréről mint tiszta, laboratóriumi produktumról elsősorban a tengerparti üdülőzónák úgynevezett turisztikai gettói kapcsán beszélhetünk (Montanari 1995), minden más esetben egy bonyolult, a helyi lakosság életterébe épülő, azzal szimbiózisban lévő térről van szó. A turisztikai teret nemcsak az annak határait kijelölő mozgások ténye, hanem azok időbelisége és intenzitása is meghatározza. A térnek azon felületein, ahol a turisták tartózkodása igen erős időbeli koncentráltságot tükröz, a funkció kiteljesedése korlátozott, így az abszolút tér nem minden esetben válik relatívvá. Egy zarándokhelyen például a látogatottság a búcsú napjára koncentrálódik, az év többi időszakában turisztikailag irreleváns a tér hasznosulása. Ezzel összefüggésben, ha egy felületen minimális a vendégek mobilitása, akkor függetlenül annak valódi, abszolút tartamától nem tekinthetünk rá turisztikai térként. Tehát a turizmusföldrajz térrel való viszonyának kialakításakor figyelembe kell vennie az érvényes, filozófiailag megalapozott térkoncepciókat, azonban a diszciplína praxisorientáltságából fakadó sajátosságaira tekintettel azt a teret célszerű a vizsgálat fókuszába állítania, amelyben tetten érhetők a turisztikai célú helyváltoztatások, illetve amely potenciálisan alkalmassá tehető a vendégforgalom lebonyolítására.

3.2.1. A turizmus erőforrásai Az erőforrás eredendően egy gazdaságtudományi kifejezés, amely az 1970-es években kezd meghonosodni a hazai földrajzi szakirodalomban. A klasszikus közgazdaságtani gondolkodás három termelési tényezőt különít el: a munkát, a tőkét és a természeti erőforrásokat, utóbbiakat megújulókra (flow) és meg nem újulókra (stock) bontva tár-

58


gyalja. A gazdaságelmélettel foglalkozók azonban mind a mai napig vitáznak a természeti erőforrások termelési tényezőként való azonosításáról (Van der Straaten 1992). Az elméleti síkon folyó diskurzus akkor kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor a második világháborút követő iparosítási hullám a természeti környezet minőségének látványos romlásához vezetett. Ennek köszönhetően a 80-as évek második felében megélénkült a környezeti problémákról szóló társadalmi vita, amelyben a közgazdászok kitüntetett szerepet játszottak. Ez vezetett el a környezetgazdaságtan kibontakozásához, amely diszciplína előtérbe állítja a gazdaság és a környezet konfliktusának feloldását (Buday-Sántha 2002). Annak ellenére, hogy az erőforrás problematikájának közgazdaság-tudományi megközelítésében hosszú időn keresztül kiemelt helyet foglaltak el a természeti erőforrások, különösen az energiapolitika formálására gyakorolt hatásuk (Bohoczky 1993), mára a munka és a tőke dinamikusan felzárkóztak a vizsgálati tárgyak közé. A humánerőforrás-gazdálkodás könyvtárnyi szakirodalma (Gyökér 1999) mellett, találkozhatunk a tőke biztosításának erőforrásként való tematizálódásával is. Kiss Judit (1992) például miközben a fejlődő országok adósságállományát, az állam működésének finanszírozhatóságát vizsgálja, nettó erőforrás-áramlásként értelmezi a felvett kölcsönöket és hiteleket, a felajánlott adományokat és segélyeket, valamint a beruházások körét. A fogalom ragadozó mivoltára utal, hogy a szerzők szerint egy térség vállalkozóinak sikerét a közöttük lévő együttműködési készség is erőforrásként segítheti elő (Csizmadia-Makó 2003). Az erőforrás komplex mivoltát hangsúlyozza Farkasné Fekete Mária (1997), amikor az angol mezőgazdaságról írt cikkében a természeti tényezők mellett a farmerek üzleti magatartását befolyásoló mikroökonómiái, valamint a szociál- és külkereskedelmi politikát magába foglaló makroökonómiai tényezőket tekinti erőforrásnak. Balogh Károly értekezése (1993) az erőforrásokban rejlő szinergiahatás szerepét emeli ki, miközben a környezetvédelemre fordított pénzeket mint erőforrásokat vizsgálja, rámutat a természeti erőforrások megóvásának fontosságára is. Látható tehát, hogy az erőforrás közgazdaságtani megközelítése a legkülönbözőbb problémák tárgyalása során következetesen a munka, a tőke és a természet hármassága köré összpontosulva jelenik meg. Magyarországon a természeti erőforrások ágazati és komplex kutatásának hajnala a '60-as évek közepére esik, amikor az MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztálya a témát beemelte az intézmény tudományos programjába (Rétvári 2002). A fogalom használatának virágkora azonban '80-as évekre tehető, amely időszakban - az 1972-es olajárrobbanást követő nemzetközi gazdasági válság következményeként - a szakemberek kezdtek fokozottabb figyelmet fordítani a természet nyújtotta értékekre, különösen az energiahordozókra. A cserearányromlás következtében, a negatív hatások minimalizálása érdekében kutatási programok indultak, amelyek fókuszában a nyersanyagszükséglet optimális igénybevételének alternatívái álltak. A kor mechanizmusaihoz igazodva előbb párthatározat, majd kormányzati döntés14 alapján megkezdődtek Az ország természeti erőforrásainak átfogó tudományos vizsgálata című kutatási főirány 14

3112/1979. MT számú határozat


59

munkálatai. A kutatás a politikai célkitűzések megvalósítása érdekében az ásvány- és vízvagyont, a termőföldet, valamint a légkört tekintette alapvető fontosságúnak. A kutatási jelentésben (Rétvári 1983:3) közreadott definíció szerint: „A természeti erőforrások a természeti környezetnek olyan naturális összetevői, amelyek a termelőerők, a tudomány és technika adott színvonalán felhasználhatók a társadalmi szükségletek kielégítésére". A szerzők azt is hangsúlyozzák, hogy az erőforrást társadalmi, gazdasági kategóriaként értelmezik. Az elemzett dokumentumban vélhetően a vízvagyon érintettsége révén (a nyirádi bauxitbánya-fejlesztésnek a Hévízi-tóra gyakorolt hatása) bukkan fel az idegenforgalom témája. Ennek kapcsán - homályosan ugyan, de - utalnak a termálfürdőkben, természetvédelmi térségekben rejlő, ki nem használt lehetőségekre. A téma fontosságát és/vagy a benne közreműködők lobbilehetőségét jól reprezentálja, hogy az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet berkein belül létrehozták a Természeti Erőforrások Koordinációs Irodája nevű egységet, amellyel intézményesítették a kutatást. Mivel a természeti erőforrások hasznosításának gyakorlata a 80-as évek végére sem volt képes átlépni az ágazati kereteket, továbbra is hiányzott az érintett minisztériumok összehangolt együttműködése, a rendszerváltozást követő kormányzati átalakulások következtében fokozatosan elhaltak a vizsgálatok. Ehhez jelentős mértékben hozzájárult az a tény, hogy Magyarország 1990 után fokozatosan ki tudta használni a nemzetközi munkamegosztásból származó előnyöket, így a természeti erőforrásokra való utaltsága csökkent (Nyers 2000). Jellemző módon éppen a kor egyik legendás gazdaságföldrajzosa, Bernát Tivadar (1992) hívja fel a figyelmet arra, hogy a természeti erőforrások dinamizáló szerepe gyengült, a gazdaság szerkezeti átalakulásának következtében a tudás és a technológia lép majd a helyébe. Napjainkra a természeti erőforrások komplex kutatása távol került a hazai földrajztudomány főbb áramlataitól, ennek ellenére a tradicionális gazdaságföldrajz művelői továbbra is életben tartják a témát (Hubai 2006). A turisztikai kínálat elemeinek erőforrásként történő interpretálása Tóth Mihály (1988) kutatásában érhető legmarkánsabban tetten, aki a természeti környezet alkotta üdülőterületeket a földfelszín természeti erőforrásainak nevezi. Miközben a természeti adottságokat a természeti erőforrások jellemzőiként aposztrofálja, a klímáról az üdülőhelynek mint erőforrásnak az adottságáról értekezik. Az erőforrás-szindórma turizmusban való meghonosodásában igen jelentős szerepe volt Kollarik Amália (1991, 1996) munkásságának, aki számos olyan tankönyvet szerkesztett, amelyek a turizmust a természeti erőforrások kontextusában tárgyalják. Minderre anélkül került sor, hogy korábban teoretikus igényességgel tisztázták volna a turizmus erőforrásbeli vonatkozásait. Kollarik Amália sem kívánja önmagában álló erőforrásként láttatni a turizmust, sokkal inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy az általa tárgyalt idegenforgalmi létesítményeket a kimeríthetetlennek vélt megújuló erőforrások igénybevételének letéteményeseként ábrázolja. Minekután napjainkra nyilvánvalóvá vált, hogy a természeti erőforrások megújulása esetleges, így - azok sajátosságaiból fakadóan - idegenforgalmi aspektusú tárgyalásukra gyakran a környezetvédelemmel, a természetvédelemmel, végső soron a

60


fenntartható fejlődéssel kapcsolatban kerül sor (Gubán 1999). Tekintettel arra, hogy a természeti erőforrások hasznosításának szintézise visszatükröződhet egy táj vendégforgalmát is befolyásoló arculatában, egyes szerzők a tájkép erőforrásként való értelmezése kapcsán foglalkoznak a turizmussal (Gánti 1992). Annak ellenére, hogy a turizmusipar kétségtelenül hasznosít bizonyos közgazdasági értelemben vett erőforrásokat, a turizmust önmagában nem lehet erőforrásként értelmezni, ennek a megközelítésnek sem a hazai, sem a nemzetközi szakirodalomban nincsenek releváns előzményei. A turizmus üzleti és szociális mivoltában oly mértékben áthatja a gazdasági-társadalmi szférát, hogy a vele kapcsolatos erőforrás-látomások távolról sem közelítik működésének valós jellegzetességeit. Ha kell, a turizmus sokkal inkább azonosítható magával a termeléssel (lásd az utazásszervezés vagy a termékfejlesztés folyamata) vagy akár a végtermékkel (például egészségturizmus), de semmi esetre sem nevezhető a tőkével, a munkaerővel, illetve az ásványkincsekkel összehasonlítható erőforrásnak. Ugyanakkor elfogadjuk, hogy a turizmus kapcsán - leginkább a fogalom gazdaságtudományi megközelítésében - beszélhetünk erőforrásokról, tehát a turizmusiparban alkalmazott munkaerőről vagy a bevont tőkéről szóló értekezések érvényes fogalmi keretek között tárgyalják a témát (Hutiray-Vígh 1995, Behringer et al. 2002). Mivel a turizmus és a természeti erőforrások együttes tárgyalása lehetőséget ad a meglévő turizmustudományi fogalomrendszer megkerülésére, maszatos, kutatással a legritkább esetben alátámasztott eszmék közreadására, ezért a modernizálódó és egyben profeszszionalizálódó turizmusföldrajzban a természeti erőforrást az idegenforgalmi vonzerőtől határozottan elkülönítve javasoljuk megjeleníteni. A természeti környezet tálcán kínált elemei, mint például a gyógyvizek vagy a karsztformák, idegenforgalmi vonzerők, amelyek a turisták érkezésének kiváltásában játszanak közre, ezek hasznosítását az idegenforgalmi infrastruktúra teszi lehetővé. Mind a vonzerő, mind pedig az idegenforgalmi infrastruktúra a turizmuselmélet jól definiált, szakmai konszenzuson nyugvó, korszerű fogalmai, amelyeket nem célszerű egy igen gyenge lábakon álló lózung áldozatának kitenni. Ha azonban a természeti erőforrásokat a turizmus tárgyi feltételein belül az alap-infrastruktúra részeként (annak eredeti megközelítését kiszélesítve) értékeljük, akkor egy étterem kialakítására alkalmas, kiváló fekvésű ingatlan, egy aquapark építésekor a megfelelő vízbázis vagy egy zöldszálloda fűtési rendszerében hasznosított napenergia kétségtelenül természeti erőforrásként értelmezendő.15

15

Rátz Tamara szíves közlése alapján


61

3.2.2. A turisztikai potenciál A potenciál a hazai és a nemzetközi földrajzi szakirodalomban egyaránt meghonosodott terminológia. A fogalom köznyelvi jelentésének, történetesen valamilyen képesség, lehetőség geográfiai értelmezésének fókuszában az áll, hogy a vizsgált térség alkalmas vagy azzá tehető bizonyos, a fenntarthatóságot célzó kívánalmak kielégítésére. Pécsi Márton (1974) kiemeli, hogy a földrajzi környezet potenciálja nem azonos a táj természeti adottságainak és erőforrásainak együttesével, annak feltárásakor az emberi tényezőket is számításba kell venni. Véleménye szerint a különböző természeti részpotenciálokat az azokkal kölcsönös kapcsolatban álló társadalmi-gazdasági erőforrásokkal és adottságokkal együtt kell értékelni. Ebből következően egy térség eltérő hasznosítási célokat szolgáló potenciáljainak az eredője maga a földrajzi potenciál, ami végső soron a környezet komplex, a fenntarthatóság alkalmasságának a mutatója. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy a földtudomány különböző részterületeinek képviselői a saját problémafelvetéseikre visszavezethetően más-más aspektusból vizsgálják a földrajzi potenciál kérdését. A tájkutatási szakemberek (Csorba 1999, Galambos 1990, Kertész 2003, Marosi 1981, Mezősi 1985) környezetpotenciálként értelmezik a természeti környezet kínálta lehetőségeket. Általánosságban abból indulnak ki, hogy a természeti környezet számos hasznosítási lehetőséggel (erőforrásokkal és adottságokkal) rendelkezik, amelyek révén a társadalom igénye kielégíthető, vagyis különböző használati célokra való alkalmasságának mértékét kívánják megállapítani. Amennyiben leszűkítve beszélünk a természeti környezet által meghatározott térről, a tájról, akkor annak erőforrásait és adottságait tájpotenciálként értelmezzük (Kertész 1988). A tájpotenciál a táj térbeli és funkcionális szerkezete által meghatározott, tehát dinamikusan változik. Mezősi Gábor (1985) a talaj természetes termőképességéről értekezve használja az ökológiai potenciál kifejezést. Próbáld Ferenc (1984) megállapítja, hogy az ökológiai potenciált a ma ismert technológiák alkalmazásával egységnyi területen elérhető maximális élelmiszertermelésnek szárazanyagban kifejezett adata jellemzi. Tenk Antal (1998) az ökológiai potenciált - a táj gazdálkodás fontos alapinformációjaként hasznosítva - a természeti adottságok szinonimájaként értelmezi. Csemez Attila (2001) a tájképek felől közelíti a potenciál problematikáját, amellyel kapcsolatban a tájnak a pszichológiai és az esztétikai hatások révén érvényesülő teljesítőképességéről beszél. Csemez a tájképi potenciál kapcsán tájkép értékelési eljárásokat dolgozott ki, amely az üdülő funkción túlmenően, a természetvédelemben és a műszaki beruházásokban is szerepet játszik. A társadalomföldrajz a legkülönbözőbb megközelítésekben használja a potenciál kifejezést. Kiss Éva (1992) a Közép-Tisza-vidék elmaradottságának okait és felemelkedésének korlátait kutatva a szellemi potenciált teszi felelőssé a térség állapotaiért. Az általa használt szellemi potenciál kifejezés a népesség iskolázottsági, szakképzettségi szintjével mérhető. Nagy Gábor (2004) potenciálmodellje a fizikai analógiákon alapszik. Matematikai statisztikai módszerekkel kíván - a GDP-t alapul véve - gaz-

62


dasági értelemben vett távolságot számolni annak érdekében, hogy megrajzolhassa a magyar gazdaság területi súlypontjait. Dőry Tibor (2000) a technológiai változások és a regionális innovációs hálózatok kapcsolatát kutatva megállapítja, hogy a regionális innovációs potenciál átfogja mindazon faktorokat és szereplőket, amelyek egy régió innovációs teljesítményét fokozzák, illetve akadályozzák. Ennek bázisát elsősorban az adott régióban található innovációs szereplők alkotják. A turisztikai potenciál nem tartozik sem a nemzetközi, sem a hazai idegenforgalmi szakirodalomban szélesebb körben elteijedt terminológiák közé, de ilyen jellegű átfogó fogalom definiálásával sem találkozhatunk a publikációkban. A nemzetközileg elismert alapműveket áttekintve megállapítható, hogy valójában a desztináció kínálataként fordítható supply (Jafari 2000), vagy a turisztikai lehetőségekként értelmezhető tourist facilities, (Hall-Page 2002) állnak a turisztikai potenciálhoz legközelebb. Azonban az általunk a fentiekben tárgyalt földrajzi potenciálban (amit e helyütt koncepcionális kiindulási alapként kezelünk) sokkal inkább a jövőbeli fejlesztési lehetőségek, mintsem a pillanatnyi létesítményállomány vagy az arra alapozott tevékenységi körök jelennek meg. Alavi és Yasin (2000) a turisztikai potenciál kifejezést a nagyobb területi egységek versenyének matematikai statisztikai módszerekkel történő elemzése kapcsán használják, a szerzőpáros által átvett CMS (Constant Markét Share) -modell alkalmazásával a vendégérkezés alapján prognosztizálják Iránnak a közép-keleti térségben betöltendő piaci pozícióját. Lai és Graefe (2000) Tajvan turisztikai keresletének elemzésekor alkalmazzák a piaci potenciál (markét potential) kifejezést, véleményük szerint a desztináció választását befolyásoló tényezők fogják meghatározni a turizmusipar jövőbeli sikereit. Dharmaratne-Sang-Walling (2000) a turizmust mint bevételi forrást jelenítik meg, így értelmezésükben a turisztikai potenciál a finanszírozási gondokkal küszködő, fejlődő országbeli nemzeti parkok fejlesztésének eszköze. Melián-González és García-Falcón (2003) a spanyolországi Gran Canaria kapcsán elemzik a desztináció turizmusában rejlő versenyelőnyöket (competitive potential) és a helyi horgászturizmust körüljárva igyekeznek minél szélesebb körű információkat gyűjteni arról, hogy melyek a vendégek utazási döntésében közrejátszó tényezők. A turisztikai, illetve a vele szinonimként használatos idegenforgalmi potenciál kifejezés a hazai földrajzi szakirodalomban sem tekinthető előzmény nélkülinek. Gyökereit a számítógépes adatfeldolgozáson alapuló környezetminősítési kutatások kezdeteinél (Tózsa-Molnár 1983) kell keresnünk. Kertész Ádám (1988) miközben a Dunakanyart kutatta, az idegenforgalmi potenciált a természeti környezet felől közelítette és kiemelte, hogy a mutatók elemzése kapcsán nehezen adható olyan értékelés, amely a nyári és a téli szezonra egyaránt megfelelne. Rámutatott arra, hogy a tájat hasznosító csoport érdekeit is figyelembe kell venni, mivel a vizsgált területen a hétvégiház-tulajdonosok és a vízparti nyaralók eltérően viszonyulnak a funkcióhoz. A matematikai módszerek alkalmazhatósága kapcsán szembesül azzal a ténnyel, hogy az egyes környezeti tényezők (például völgysűrűség, átlagos tengerszint feletti magasság, nyári napok száma) aggregálása, súlyozása igencsak problematikus. A változó szabadidős-rekreációs szo-


63

kásoknak köszönhetően egy korábban hasznosíthatatlannak tűnő terület (például sziklás vidék) egyik napról a másikra idegenforgalmi centrummá válhat. Az előbbiekben bemutatott nehézségek arra ösztönözték a szerzőket, hogy kutatásaikban az idegenforgalmi potenciál kérdésének a természeti és a társadalmi környezetre koncentráló, erősen matematikai alapozottságú feltárása mellett egyre nagyobb hangsúly helyeződjön a valódi idegenforgalmi vonzerőkre és a vendégfogadás meglévő feltételeire. Ez a szándék mutatkozik meg Tózsa István a Tisza-tóról (1992) vagy az Aggteleki Üdülőkörzetről írott (1996) munkájában is. Ezekben a cikkekben egyértelmű felismerést nyer, hogy a vonzerőkben és az elszállásolásban testet öltő kínálat képezi a turisztikai potenciál magvát, mivel az azok hiányában meginduló fejlesztések olyan tőkeigényes beruházásokat feltételeznek, amelyek megvalósulására kevés esély mutatkozik. Mindezek ismeretében e helyütt is hangsúlyozzuk, hogy az elemzett tanulmányok anélkül használják az idegenforgalmi potenciál kifejezést, hogy annak teoretikus előzményeit körüljárták volna. Véleményünk szerint a turisztikai potenciál átfogó értelmezésére mindeddig azért nem került sor, mivel a környezetpotenciál természetföldrajzi szemléletű adaptációja során a fogalomhasználat turizmuselméleti hátterének feltárása elmaradt. A turisztikai potenciál valójában egy térség fogadóképességének és fogadókészségének olyan ki nem használt, illetve nem megfelelően hasznosított eredőjeként értelmezhető, ami a turizmuselméleti szakirodalomban a turizmus helyi feltételei címszó alatt körvonalazódik. Kizárólag azon térségek esetében beszélhetünk turisztikai potenciálról, ahol a meglévő vonzerő(k) feltárása, az az(oka)t hasznosító idegenforgalmi infrastruktúra kiépítettsége részben vagy egészben kezdetleges, jelentős fejlesztésre szorul. Ennek megfelelően Hévíz kapcsán csak akkor van helye turisztikai potenciálról beszélni, ha pontosan megnevezzük a fogadóképesség mindazon összetevőit, amelyek a forgalmi mutatók kívánt mértékű javulása érdekében fejlesztésre szorulnak. Csupán annak l'art pour l'art hangoztatása, hogy Hévíz turisztikai potenciálja a termálvíz (miközben köztudomásúan ennek köszönhetően vált Magyarország egyik legfrekventáltabb településévé) kontár banalitás. Ez persze nem zátja ki, hogy a Hévízi-tóról olyan idegenforgalmi vonzerőként beszéljünk, amelyben vannak még ki nem használt lehetőségek. A turisztikai potenciálnak a turizmusföldrajzi szakirodalomban való megjelenítését a magunk részéről tehát nem utasítjuk el, azonban felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kifejezés nem ad lehetőséget egy térség adottságainak, felkészültségének árnyaltabb megközelítésére, a valóság komplex megismerésére.

64


3.3. A mobilitást meghatározó turizmusföldrajzi tényezők A térbeli mobilitás a turizmus egyik legszembetűnőbb sajátossága. Elhagyva lakókörnyezetünket átmenetileg egy másik helyre utazunk, amely kikapcsolódásra vagy a munkánkkal összefüggő tevékenység végzésére nyújt lehetőséget. A turizmusorientált helyváltoztatás lényege a mindennapi térpályáinkról való letérés, vagyis a rutinszerű, leggyakrabban az állandó lakóhelyünket és annak közvetlen környezetét (nagyvárosok esetében agglomerációját) érintő mozgások távolabbi, esetlegesen felkeresett térségekbe irányuló utazásokkal történő felváltása. Az emberek többségének mindennapjai viszonylag jól lehatárolható térpályákon zajlanak (Mészáros 2000). A társadalmi alapfunkciókkal összefüggő szükségletek kielégítése érdekében a lakás, a munkahely, az oktatási és közművelődési intézmények, a közösségi létforma terei, valamint a kiskereskedelmi ellátást biztosító üzletek közötti mozgások kijelölik az egyén hétköznapjainak térpályáit (Berényi 2003). Ezek a térpályák gyakran túlnyúlnak azon a településen, amelyen a mozgásban részt vevők élnek, azonban turistává csak abban az esetben válik valaki, ha ideiglenesen elhagyja a megszokott útvonalak által kijelölt teret és egy körülhatárolható motiváció alapján olyan szolgáltatásokat vesz igénybe, amelyek hozzájárulnak a felkeresett település gazdaságának erősödéséhez. Azon a településen, ahol élünk, még abban az esetben sem válhatunk turistává, ha az egy több száz négyzetkilométernyi kiterjedésű nagyváros, amely számos, kikapcsolódásra alkalmat adó, általunk ritkán látogatott városrésszel rendelkezik. A turizmusorientált mobilitás szoros kapcsolatban van a migrációs célú helyváltoztatással, amelynek lényegi elemét előbbi ideiglenes mivoltával szemben éppen viszonylagos állandósága képviseli (Williams-Hall 2000). A migrációban részt vevők a mindennapi térpályáik által behatárolt teret helyezik át egy másik környezetbe, ahol legalább egy évet eltöltenek (Illés 2001). Maga a vándorlás folyamata persze számos rokonságot mutat a turizmussal, amely leginkább az utazásban testet öltő mobilitásban jelentkezik. A migránsok a turizmusipar hálózatait és infrastruktúráját hasznosítják (légi közlekedés, szállodák, vendéglátóhelyek), a célterület előzetes kiválasztása vagy az otthon maradt rokonokkal való kapcsolattartás során maguk is turistaszerepbe bújnak (Illés-Michalkó 2003). Az időskorúak nemzetközi vándorlása (Illés 2006), a világ legkülönbözőbb diaszpóráiban élők VFR-turizmusban16 való részvétele (FengPage 2000), vagy a leendő feleség távoli földrészeken történő kiválasztása (Beer 2000) mind-mind a turizmus és a migráció szimbiózisának tanúbizonyságát jelenti. A mobilitás problematikájának turizmusföldrajzi vonatkozásait elemezve megállapítható, hogy annak sajátosságai leginkább az irány, a távolság és az idő dimenziójában írhatók le. E három tényező egymást kölcsönösen feltételezve alakítja ki a tér turisztikai hasznosításának jellegzetességeit. Elsőre talán furcsán hangzik, de legegy16

VFR-turizmus (Visiting Friends and Relatives): a távol élő rokonok és ismerősök szabadidős turizmus keretében történő meglátogatása.

A MOBILITÁST MEGHATÁROZÓ TURIZMUSFÖLDRAJZI TÉNYEZŐK

65

szerűbben egy taxiban ülve élhetjük át e hármasság szimbiózisát. A legtöbb taxióra ugyanis úgy működik, hogy az irányt, a távolságot és az időt egymással párhuzamosan figyelembe véve állapítja meg az utas által fizetendő díjat. Egy nagyváros repülőterére érkezve a taxis először az irány (centrum vagy egy környező település) függvényében választja ki a tarifát, majd az órát indítva a ténylegesen megtett kilométer alapján számláz. Csakhogy a napszak és a forgalom erőssége is módosíthatja a díjtételt, más az ár nappal és más éjszaka, ha pedig túl nagy a zsúfoltság (a kocsi sebessége nem képes átlépni egy meghatározott minimumot), akkor a dugóban állás után is kénytelen fizetni az utas.

3.3.1. Az irány

Minden út Rómába vezet - tartja a mondás, amely mára jóval túllépett annak eredeti értelmezésén. A turizmus földrajzával foglalkozó szakemberek számára a hová mellett a milyen irányba kérdés is a vizsgálatok tárgyát képezi. Ahogyan Róma szárazföldön történő megközelítésére is számos alternatíva létezik, úgy a Magyarország idegenforgalmában részt vevő települések többségének is több irányból kell a vendégek érkezésére számítani. Persze, az úgynevezett zsákutcás községeket, mint amilyen például a Művészetek völgye rendezvénysorozat keretében ismertté vált Taliándörögd vagy a gránit hazai felszínre bukkanásának szemet gyönyörködtető példányát kínáló Mórágy, kizárólag egy irányból lehet megközelíteni, azonban az ilyen típusú, idegenforgalmilag releváns települések száma csekély. Esetükben a felkeresésüket alapvetően motiváló vonzerő mellett a zsákutcás mivoltukban rejlő településföldrajzi adottság (báj) is elősegítheti az irántuk való érdeklődés felkeltését. A megközelíthetőség alternatívájával nem rendelkező településeket leszámítva az adott város, illetve község turizmusáért felelős helyi szakemberek legtöbb esetben számba veszik, hogy a potenciális kereslet érkezése milyen irányból várható és ezekre a bevezető útvonalakra a fogadókészségük pozitív mivoltát manifesztáló jelzéseket helyeznek el. Természetesen a megfelelő irány megválasztása és azzal összefüggésben a célállomásnak a települési térben történő elhelyezése rendkívüli jelentősséggel bír az utazás tervezésének, de különösen a megvalósításának szakaszában. Ahhoz, hogy sikerrel igazodhassunk el Magyarország idegenforgalmi településeinek megközelítését illetően, bizonyos fontosabb tájékozódási pontok és azok egymáshoz való viszonyának rögzítése elengedhetetlen feladat. Tekintettel a közoktatásban közvetített földrajzi ismeretek mibenlétére és a korábbi felmérések eredményeire (Bajmócy-Kiss 1996, Cséfalvay 1990) feltételezhető, hogy Budapest és a megyeközpontok térbeli elrendeződésének képe jelenti a legtöbb magyar utazó mentális

66

A turizmusföldrajz tértudományi vonatkozásai

térképének alap verzióját. Ennél fogva felmérésünk során arra kerestük a választ, hogy a magyar társadalom tisztában van-e a keletről nyugatra egymást - ha nem is ugyanabban a síkban - követő megyeközpontok sorrendjével. Ha ugyanis valakinek a mentális térképén egy keleten fekvő megyeszékhely nyugaton helyezkedik el, és ez alapján tájékozódik, akkor az adott térséget érintő utazási döntéseinek nem kívánatos következményei lehetnek. 5. ábra Egyes megyeszékhelyek valós és a magyar társadalom fejében élű kelet-nyugati sorrendje, 2005.

A magyar társadalom többségének viszonylag pontos képe van a megyeszékhelyek kelet-nyugat irányú sorrendjéről, tehát azok esetleges felkeresése során az útnak indulók feltehetően ritkán tévesztik el a helyes irányt. Vannak azonban olyanok, akik akár a vasúti menetrendet, akár a térképet böngészve könnyen zavarba hozhatók. A megkérdezettek válaszait figyelembe véve Debrecen (1.), Szolnok (2.), Budapest (3.), Székesfehérvár (4.), Veszprém (5.) és Szombathely (6.) viszonylatában a megyeszékhelyek vélt sorrendje az egyszerű és a súlyozott átlagok alapján is igen közel van a valósághoz (5. ábra). A magyar társadalom a megadott településsoron belül legpontosabban Székesfehérvár (4,04. hely), legkevésbé Szombathely (5,59. hely) elhelyezkedésével van tisztában. Ha a vizsgált települések vélt fekvését egy képzeletbeli síkra vetítve elemezzük, megállapítható, hogy Budapest (+0,09) szinte hibátlan pozicionálása mellett Debrecent (+0,25) és Szolnokot (+0,19) a valósá-


67

gosnál valamivel nyugatabbra, Szombathelyet (-0,41) és Veszprémet (-0,23) pedig keletebbre gondolják. Az egyes települések legnagyobb arányú pozíciótévesztését értékelve elmondható, hogy a megkérdezettek Debrecent Szolnokra (6,9%), Szolnokot Debrecen helyére (5,0%), Budapestet Székesfehérvárra (7,7%), Székesfehérvárt azonban már Veszprém helyére (18,6%), Veszprémet Székesfehérvárra (19,5%), míg Szombathelyt Veszprémbe (8,3%) tették. Ez alapján például a 8-as főút Veszprém és Székesfehérvár közötti szakasza környékén tájékozódni kénytelenek mintegy ötöde — amennyiben pusztán a saját mentális térképére hagyatkozik - könnyen elvétheti a jó irányt. De a Budapestről Záhonyba közlekedő intercity-n ülő utasok huszada is kellemetlen helyzetbe hozhatja magát, ha a debreceni pályaudvaron azután érdeklődik, hogy messze van-e még Szolnok. A települések által kijelölt irányok pontos ismerete rendkívüli fontossággal bír az eltévedt turisták útbaigazítása során. Ha valaki például Pécs kellős közepén arra vállalkozik, hogy egy horvát rendszámú lakókocsi sofőrjének elmagyarázza, mely nagyváros által kijelölt irányt követve juthat el a Balatonra, és Dombóvár helyett a legszentebb meggyőződéssel Szekszárd felé irányítja az eltévedt külföldit, akkor ugyan hozzájárul a nemzetközi turizmusból származó bevételeink benzinvásárlásban realizálódó növeléséhez, de a magyarok honismeretéről alkotott képet jócskán lerombolja.

A turizmusban észlelhető mobilitások az elmozdulás iránya alapján tipizálhatók. Igaz, hogy a földrajztudomány elsősorban az égtájak alapján jelöli ki az irányokat, de a keletre vagy a nyugatra való utazás már bizonyos axiológiai töltetet is magában hordoz. A kelet a fejlődésben megkésett, tradicionális, míg a nyugat a fejlett és a modern szinonimájaként értelmezhető, így a közgondolkodásból kiszűrődő attitűdök az utazási döntést is képesek befolyásolni (Hunyady 1996). Az égtájak mint irányok nemcsak a tengeri és a légi közlekedésben őrzik funkciójukat, hanem a könnyebb tájékozódást biztosító szárazföldön is tetten érhetők. A vasúti közlekedésben például Budapest főpályaudvarainak elnevezése (Nyugati, Keleti és Déli) hűen tükrözi azokat az irányokat, amelyek felé egykor kigördültek az onnan induló vonatok. Az utazások története során a települések főútjainak névadásában is közrejátszott az irány, több városban és községben ma is találkozhatunk olyan útvonalakkal, amelyek egy onnan elérhető település vagy táj nevét őrzik. Mosonmagyaróváron például a Halászi, a Levéli vagy a Pozsonyi úton haladva annak elnevezésével egyező településre jutunk. A magyarországi főútvonalak számából is következtetni lehet arra, hogy Budapesthez képest milyen irányba vezetnek, mivel azok az óramutató járásának megfelelően kerültek beszámozásra. így a fővárost Hegyeshalommal összekötő útvonal az 1 -es, míg a Szentgotthárdra vezető a 8-as számot kapta, a 3-on Miskolcra, a 4-en Debrecenbe, az 5-ön Szegedre, a 6-on Pécsre, a 7-en pedig a Balatonra juthatunk el.


68

6. ábra A turisztikai mobilitás legtipikusabb mozgásjelenségei

LINEÁRIS

T Ö R T LINEÁRIS

KÖRVONALAS

CSILLAGSZERŰ

KOMBINÁLT



69

A tájékozódást segítő eszközök fejlődésének és az utazások egyre összetettebbé válásának köszönhetően mára már nem a konkrét, sokkal inkább a kvázi irányoknak, vagyis a mobilitás irányultságának jelentőségéről beszélhetünk. Egy utazási irodába betérve - ha nincs különösebb ötletünk a nyaralásunkkal kapcsolatban - elsősorban azután érdeklődünk, hogy egysíkú (üdülés) vagy változatos (körutazás) mobilitást tesz majd lehetővé a tervezett utazás. Minden esetben annak mérlegelésére kerül sor, hogy az utazásra fordítható szabadidő és diszkrecionális jövedelem hogyan korrelál a turista igényeivel összefüggő térhasználattal. Ezt figyelembe véve tipizálhatjuk a turizmusorientált mobilitásban megfigyelhető mozgásjelenségeket (6. ábra). • Lineáris elmozdulás (1): A turista a lakóhely (L) és a célállomás (C0) közötti utat egy irányban, megszakítás nélkül teszi meg, tartózkodása elsősorban a célállomás területére koncentrálódik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elindulás és az érkezés között program beiktatása nélküli utazás valósul meg. Ha például valaki Budapestről Hajdúszoboszlóra utazik vasúton vagy közúton gyógyfürdőzni és útközben nem áll meg egy település vagy bármilyen idegenforgalmi attrakció megtekintésére, Hajdúszoboszlót pedig nem hagyja el, a lineáris elmozdulás tipikus esetéről beszélhetünk. • Tört lineáris elmozdulás (2): A turista a lakóhely (L) és a célállomások (C1 C2 C3) közötti utat egy irányban, hosszabb-rövidebb idejű megszakításokkal teszi meg, tartózkodása az utazás során megállókat képező településekre koncentrálódik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a turista egy útvonalra felfüződő települések érintésével, azokon szolgáltatások igénybevételével jut el utazásának legtávolabbi állomására. Ha például valaki Budapestről Sopronba utazik, megáll Tatán, Komáromban és Győrött, ahol igénybe veszi az adott település idegenforgalmi infrastruktúráját, akkor a tört lineáris elmozdulás tipikus esetéről beszélhetünk. • Körvonalban történő elmozdulás (3): A turista a lakóhely (L) és a célállomások (C1 C2 C3) közötti utat egy önmagában visszatérő pályán, hosszabb-rövidebb idejű megszakításokkal teszi meg, tartózkodása az utazás során megállókat képező településekre koncentrálódik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a turista egy poligon jellegű útvonalra felfüződő települések érintésével, azokon szolgáltatások igénybevételével tér vissza lakóhelyére. Ha például valaki Budapestről indulva Kecskemét, Baja, Dunaföldvár és Székesfehérvár érintésével érkezik meg Budapestre, akkor a csillagszerű elmozdulás tipikus esetéről beszélünk (a praxis ezt körutazásként értelmezi). • Csillagszerű elmozdulás (4): A turista a lakóhely (L) és a célállomások (C1 C2 C3) közötti utat úgy teszi meg, hogy a lineáris elmozdulás eredményeként eljut egy bázisállomásként, egyben célállomásként is értelmezhető településre (C0), ahonnan bizonyos időközönként kisebb-nagyobb távolságú, egyirányú kirándulásokat tesz a környékbeli célállomásokra (C1 C2 C3). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a turista, miután utazásának megszakítása nélkül eljutott a bázisál-

70


lomásra, amely értelemszerűen célállomásként is értelmezhető, úti programjának megfelelően felkeresi a környéken fekvő településeket. Mindezt úgy teszi, hogy az egy-egy célállomásra történő utazást követően minden esetben visszatér a bázisállomásra. Ha például valaki Budapestről Pécsre utazik, ott megszáll és a következő napokban fél-, egynapos kirándulásokat tesz Siklósra, Komlóra és Mohácsra, ahonnan estére visszatér a megyeközpontba, akkor a csillagszerű elmozdulás tipikus esetéről beszélünk (a praxis ezt csillagtúraként értelmezi). • Kombinált elmozdulás (5): A turista a lakóhely (L) és a célállomások (C1 C2 C3) közötti utat úgy teszi meg, hogy a lineáris elmozdulás eredményeként eljut egy bázisállomásként, egyben célállomásként is értelmezhető településre (C0), ahonnan a körvonalban történő elmozdulás szabályának megfelelően elutazik a környékbeli célállomásokra (C1 C2 C3), ezt követően pedig visszatér a bázisra. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a turista, miután utazásának megszakítása nélkül eljutott a bázisállomásra, onnan tetszőleges idő után úgy keresi fel a környéken fekvő településeket, hogy csak az utolsó célállomás meglátogatása után érkezik a bázisra vissza. Ha például valaki Budapestről Miskolcra utazik, ott megszáll és a következő napok valamelyikén egymást követően keresi fel Egert, Aggteleket és Tokajt, akkor a kombinált elmozdulás tipikus esetéről beszélünk. A tört lineáris (2) és a körvonalban történő (3) elmozdulás közötti különbségek alapvetően a tér-idő hasznosításban jelentkeznek. Előbbi a rendelkezésre álló időegység alatt a lehető legtávolabbi célállomás elérését, utóbbi pedig a lehető legnagyobb terület lefedését teszi lehetővé. Ennek megfelelően egy utazás irányának kiválasztásakor egyrészt figyelembe vehető az a kívánalom, hogy miközben a lehető legtávolabbra jutunk a lakóhelyünktől, ismerjük meg az azon az útvonalon fekvő települések vonzerőit, másrészt szem előtt tartható az a célkitűzés, hogy a lehető legnagyobb térséget bejárva tárjuk fel az útba eső városok és községek idegenforgalmi értékeit. Hétköznapi értelemben arra a kérdésre vonatkozó döntéshozatalt: hogy merre vesszük az irányt? az befolyásolja, hogy egy adott lakóhelytől milyen messzire juthatunk el, vagy mekkora területet járhatunk be a megadott idő alatt.

3.3.2. A távolság

Az iskolai tanulmányok során, különösen a földrajz- és a történelemórák keretében elsajátított térképhasználatnak, valamint a felnőtté válás folyamatában megszerzett utazási tapasztalatoknak köszönhetően az emberek többsége rendelkezik a távolságbecslés valamilyen szintű készségével. A hosszúság egyes mértékegységeivel a mindennapi életben is szembesülünk, mivel olykor mérés nélkül kell megsaccolni,


71

hány centi legyen az ajándéknak szánt nyaklánc, a lábbelibe való cipőfűző vagy hány méter függönyanyagot, kötelet stb. kell vásárolnunk a háztartásunkba. A kilométerben való gondolkodás alapja a viszonyítás, a megfelelő térszemlélet alkalmazása. Ehhez birtokában kell lenni a hétköznapokból vett bizonyos fix viszonylatok ismeretének (például a lakóhelyünk és egy vasúton gyakran látogatott település közti távolság, amelyet a vonatjegyen is jól láthatóan feltüntetnek) és szükség esetén azokat célszerű adaptálni a kérdéses távolság megbecsülésekor. 4.táblázat Balaton és Nyíregyháza Budapestről mért távolsága a magyar társadalom fejében (Forrás: MTA FKI-TNSHungary, 2005)

Jelentősen alábecsülte Alábecsülte Jól megbecsülte (-) Pontosan megbecsülte Jól megbecsülte (+) Túlbecsülte Jelentősen túlbecsülte

Balaton (Siófok) Km Megoszlás (%) -53 4,1 54-89 11,5 90-99 2,6 100-110 33,7 111-120 12,0 121-159 16,9 16019,2

Nyíregyháza Km Megoszlás (%) -123 3,2 124-206 21,3 207-229 4,7 230-255 20,5 256-277 6,5 278-368 36,4 3697,4

A felnőtt magyar lakosság távolságbecslési készségét vizsgálva megállapítható, hogy a turizmus révén ismertebb, gyakrabban látogatott Siófok Budapesttől közúton mért távolságát jóval nagyobb arányban (48,3%) saccolták meg helyesen, mint a főváros és a belföldi turizmusban kevésbé releváns szabolcs-szatmár-beregi megyeközpont, Nyíregyháza közötti útszakasz hosszát (31,7%). A távolabb fekvő (245 km) Nyíregyháza esetében magasabb (43,8%) volt az utazás hosszát túlbecsülök aránya, mint a közelebb fekvő (106 km) Siófok kapcsán (36,1%). Siófokra (15,6%) és Nyíregyházára (24,5%) is érvényes, hogy a Budapesttől való távolságuk megbecsülésekor a felnőtt magyar lakosság azon tagjai, akik nem tudták jól meghatározni a közúton való megközelítésük kilométerben mért hosszúságát, a valóságosnál inkább távolibbnak, mintsem közelebbinek gondolták a vizsgált településeket (4. táblázat). Viszonylag alacsony (Siófok esetében 5%, Nyíregyháza vonatkozásában pedig 6%) volt azon megkérdezettek aránya, akik nem kívántak a becslésben részt venni, azaz semmilyen térreleváns képzettel sem rendelkeztek a kérdéses távolságokat illetően. Azok, akik már jártak az érintett településeken, pontosabb távolságismeretről tettek tanúbizonyságot, mint azok, akik nem. Amíg az összes válaszadó által korábban 75,1%-ban felkeresett Siófok esetében csak

72


3,9%-kal volt magasabb a település távolságát helyesen becslők csoportján belül az ott jártak aránya, addig a kisebb mértékben látogatott (47,5%) Nyíregyháza kapcsán már 11,7%-os különbséget lehetett kimutatni. Összességében megállapítható, hogy a felnőtt magyar lakosság reális képzettel rendelkezik a vizsgált települések fővárostól mért távolságát illetően, a becslések matematikai átlaga a valósághoz közeli eredményt tükröz. A közelebbi, ismertebb település távolságát nagyobb hányadban becsülték helyesen, mint a távolabbi, kevésbé frekventáltét. Mindkét település esetében a távolság túl-, mintsem alábecsülését lehetett kimutatni. Az, hogy valaki járt-e az adott településen, pozitívan befolyásolja a távolság becslésének sikerességét. E készség turizmusban játszott szerepe elsősorban az utazási döntés során ölt testet, egy hétvégi program vagy egy kirándulás átgondolására a vélt távolság függvényében kerül sor.

A fizikai értelemben vett távolság, vagyis két tetszőleges pontot összekötő egyenes hosszúsága elméletileg kijelöli a közöttük lévő legrövidebb utat. A gömbként értelmezett földfelszínen a síkban elhelyezkedő pontokhoz képest valamivel bonyolultabban, a vizsgált pontok közötti térben ívelő körcikk hosszát figyelembe véve lehet a távolságot megállapítani. A térképészet évezredes tapasztalatokkal rendelkezik a távolságmérést illetően (Stegena 1985, Papp-Váry 1996), napjainkban mégsem olyan egyszerű a kiindulási hely és a célállomás viszonylatában a tervezett utazás tényleges, kilométerben megadott hosszának megállapítása. A távolság turizmusban értelmezhető objektív mivoltát ugyanis számos alternatív és korlátozó tényező befolyásolja. Erre szolgálnak tanúbizonyságul a legkorszerűbb elektronikus útvonaltervező szoftverek (7. ábra). Ha például Budapestről Pécsre kívánunk gépkocsival utazni, az útvonaltervező programban beállíthatjuk, hogy igénybe vesszük-e majd az autópálya nyújtotta, ugyanakkor megfizetendő előnyöket vagy inkább a térítésmentesen használható főútvonalakat használjuk, de azt is kiválaszthatjuk, hogy mely települések érintésével óhajtjuk a baranyai megyeszékhelyet elérni. Az autópálya gyorsabb, de hosszabb verziót képvisel, azonban a nagy forgalmú városok megkerülése is növelheti a távolságot. A tervezés során ugyanaz a település a különböző távolságadatokkal jelenik meg, attól függően, hogy a rendelkezésre álló megközelítési alternatívák közül melyiket választjuk. Igen ám, de számolni kell a korlátozásokkal is. Tudniillik nem mindegy, hogy milyen közlekedési eszközzel indulunk útnak. Egy gépkocsi vagy egy kisebb autóbusz általában problémamentesen jut el a célállomásra, azonban egy turistabuszra, annak magassága és súlya miatt már figyelmen kívül hagyhatatlan megszorítások vonatkoznak. Az útba eső hidak teherbíró képessége, az alagutak belmagassága olyan, a KRESZ előírásaival összefüggő korlátozásokat jelentenek a turistabuszok számára, amelyek a gépkocsikhoz képest hosszabb távolságok megtételére kényszerítik őket.

A mobilitást meghatározó turizmusföldrajzi tényezők

73

7. ábra Egy népszerű internetes útvonaltervező (Forrás: www.topolisz.hu)

A távolság turizmusra gyakorolt hatását leginkább a szárazföldi, azon belül is a közúti közlekedésben lehet megfigyelni. Az útvonal hossza, a gépjármüvek által megtett kilométerek száma egyenes arányban van az utazás költségeivel. Az üzemanyag ára, a közlekedési eszközök amortizációja a távolság függvényében lineárisan növekszik, amellyel az utazást egyénileg vagy társas módozatban tervezők az elsők között kénytelenek kalkulálni a költségvetés összeállításának folyamatában. A távolság objektív mivolta abban is kifejeződik, hogy a tervezésnél - a kiindulási helyre való visszatérés szükségességére tekintettel - a két pont között megteendő útszakasz hosszának kétszeresét kell figyelembe venni, így a turizmusban a távolság leginkább költségként konvertálódik. Talán a légi közlekedés, különösen a járatokat üzemeltető vállalatok árpolitikája testesíti meg leginkább a távolság szubjektív oldalát. A Malév London közelebb van, mint gondolná reklámszlogene jól rávilágít arra a különbségre, ami a tényleges és az időként konvertálódó távolság között húzódik meg. Budapesttől London 1717 kilométerre fekszik közúton. Egy átlagos személygépkocsival mintegy 19 óráig tartana az az út, amely repülőgéppel, a menetidőt figyelembe véve 2 óra 30 perc alatt megtehető.17 17 A RAC Route Planner útvonaltervező adatai alapján (Forrás: http://routeplanner.rac.co.uk/ plan3. php).

74


Tehát nem a két főváros közötti távolság, hanem az utazásra fordítandó idő rövidül le. A távolabb fekvő célállomások esetében nem az út fizikai értelemben vett hossza, hanem az odautazás időtartama fejezi ki a távolságot. A szubjektív távolság tehát az egyének fejében élő, a célállomások optimális megközelítését feltételező időegység.18 London azáltal kerül közelebb Budapesthez, hogy a tényleges távolság a közlekedési infrastruktúrának köszönhetően időbeliségében rövidül le. Előbbi esettanulmányunk a légi közlekedésre koncentrált, de a távolság szubjektív lerövidülését elősegítő közlekedési infrastruktúra egy gyorsforgalmi út vagy egy nagyvárosi körgyűrű, illetve egy híd formájában is megjelenhet. Amennyiben egy sűrű forgalmú, számos közlekedési csomóponttal övezett útvonalon való csiga tempójú haladás kiválthatóvá válik egy elkerülő út igénybevételével vagy a korábbi, számos tortúrával járó kompátkelést egy híd megépítése teszi feleslegessé, akkor bizonyos, addig távolinak tűnő célállomások elérhető közelségbe kerülhetnek. Annak ellenére is lerövidülhet a szubjektív távolság, hogy a valóságban - kilométerben mérve - többet kell autózni annak érdekében, hogy az alternatív közlekedési infrastruktúrát igénybe vehessük. Budapest és Székesfehérvár mindössze 60 kilométerre fekszik egymástól, egy egynapos tanulmányi kirándulást tervező osztályfőnök joggal tételezi fel, hogy a főváros nincs messze a Közép-Dunántúl régió központjától, ennyit még az ő gézengúz tanítványai is gond nélkül kibírnak. Csakhogy az 525 km2 kiterjedésű Budapesten a távolságokat nem kilométerben, hanem percben, esetenként órákban mérik. A főváros reggeli és délutáni csúcsforgalmának állandósult közlekedési káoszában a keletről nyugatra vagy az északról délre tartóknak egyetlen alternatív megoldás sem segít igazán, mert az M0ás körgyűrű ugyanúgy telített, mint például a Lágymányosi- és az Árpád-hidat összekötő Hungária körút. Az a bizonyos 60 kilométer könnyen 120-nak tűnhet, ha a kirándulni vágyók busza nem közvetlenül az M7-es autópálya bevezető szakaszától indul. A forgalom erősségének, az utak karbantartásával együtt járó elterelésnek vagy a sebesség korlátozásának, egy-egy közlekedési balesetnek - mint reális kockázati tényezőnek - a kalkulálása az objektív távolságot szubjektív távolsággá változtatja, amelynek folyományaként a valóságban rövidebb utak hosszabbként rögzülnek a gépkocsivezetők fejében. A nagyvárosokon, üdülőterületeken, településekkel sűrűn övezetett térségeken keresztülhaladó útvonalakon az 50 km/h vagy az az alatti állandó sebességhatár is hozzájárulhat a távolságról alkotott szubjektív értékítélet befolyásolásához.

18

E sorok írójának az utazásokhoz kisgyermekként szocializálódott lánya hamar belátta, hogy értelmetlen minden egyes elindulást követő ötödik percben megkérdezni: Apa, messze van még, ahova megyünk? így - részben önmaga megnyugtatására - ekként formálta át a rutinszerű kérdést: Apa, ugye, nincs messze, csak sokáig tart az út?!


75

3.3.3. Az idő

Az idő múlásának egy napon belüli érzékelése az egyén különböző szocializációs közegekben elsajátított, tanult képességeinek egyike. Az időmérő eszközök robbanásszerű elterjedéséig - vagyis a karórák tömegfogyasztási cikké válásáig - szinte kizárólag a Nap járása, esetleg az állatvilág viselkedése jelentette azt a tapasztalati forrást, ahonnan az emberiség többsége a reggeltől estig tartó, viszonylag egysíkú tevékenységet magába foglaló intervallumon belül tájékozódhatott az idő előrehaladtáról. Az idő napjainkban betöltött szerepét hivatott érzékeltetni az, a bárki által megfigyelhető jelenség, hogy a minket körülvevő tárgyi valóság számtalan objektuma funkcionál óraként. A számítógépbe, a mobiltelefonba, a gépkocsi műszerfalába, a mikrohullámú sütőbe épített elektronikus szerkezetek szinte feleslegessé teszik a karórák viselését. Ugyanakkor hozzájárulnak ahhoz, hogy a különböző modern ketyeréket használók finomra hangolhassák az idő múlásának érzékelését. Ahhoz, hogy optimális időbeosztás mellett élhessük a generációról generációra bővülő tevékenységeket tartalmazó mindennapjainkat, el kellett sajátítani az órák és a percek diktálta ritmust. A társadalom tagjai megtanulták, hogy az általuk végzett legkülönbözőbb cselekvéssorok mekkora időigénnyel bírnak, így ennek megfelelően kalkulálnak és hozzák meg döntéseiket. Aki nem érti meg az idő jelentőségét, az az idő áldozatává válik - írja Gleick (2003:22), amivel arra utal, hogy a nanomásodperc precizitású atomórák vezérelte világunkban a pontosság túl- vagy alulértékelése egyaránt veszélyeket hordoz. Az utazásra fordítandó idő egyrészt kiolvasható a közlekedési vállalatok egyre precízebbé váló menetrendjeiből, másrészt a hétköznapi tanulási folyamatoknak köszönhetően viszonylag könnyen elsajátítható ismeretként is értelmezhető. Az utazás időbelisége minden esetben távolságfüggő, amelynek objektív mivoltát az igénybe vett közlekedési eszköz technikai adottságain kívül számos korlátozó és kockázati tényező befolyásolja. Mivel a turizmusban csak optimális, de semmi esetre sem laboratóriumi körülményekről beszélhetünk, így annak a kérdésnek a feltevése, hogy a lakóhelyünktől milyen messzire juthatunk mintegy 4 óra alatt, pusztán teoretikus merengésekre kínál alkalmat. 5. táblázat Az utazáshoz ténylegesen szükséges és a magyar társadalom fejében élő, becsült idő a Budapest-Zalaegerszeg viszonylatban (Forrás: MTA FKI-TNS Hungary, 2005, www.elvira.hu,www.utvonalkereso.hu)

Vasút Személygépkocsi

Becsült idő 3 óra 55 perc 3 óra 15 perc

Tényleges idő 3 óra 35 perc - 4 óra 2 óra 45 perc

76


Zalaegerszeg - Nyíregyháza és Debrecen után - az ország Budapesttől közúton harmadik legtávolabb fekvő megyeszékhelye. Annak ellenére, hogy a budapesti Clark Ádám téren álló 0 kilométerkőtől hivatalosan 224 kilométerre fekszik, megközelítésének időigényét tekintve az egyik legnagyobb kihívásokkal küzdő megyeközpontunk. Nem véletlen, hogy a magyar társadalom az oda való utazás tervezése során igen jelentős ráhagyással becsülte meg a megközelítéséhez szükséges időtartamot. Zalaegerszeg Budapestről vasúton és közúton egyaránt megközelíthető, azonban mindazoknak, akik kénytelenek az előbbi közlekedési eszközt választani, számolniuk kell az időt rabló átszállásokkal, szerelvényleválasztásokkal és a vasutat 239 kilométer hosszban érhető mindenféle meglepetésekkel (esetleg valaki vagy valakik ellopták a sín vagy a felső vezeték egy darabját). Ha egy turista a vizsgálat időszakába eső 2005. december 11-én, vasárnap óhajtott Zalaegerszeg idegenforgalmi vonzerőivel megismerkedni, akkor az átszállások elkerülése és a nap optimális kihasználása érdekében igencsak korán kellett kelnie ahhoz, hogy elélje a Déli pályaudvarról reggel 6 órakor induló és a zalai megyeszékhelyet - írd és mondd - pontosan 4 óra múlva elérő szombathelyi gyorsvonatot, amelynek szerelvényei a vasúti csomópontként ismert Boba községben váltak ketté, történetünk kalandvágyó szereplője azonban saját kocsijában maradva folytathatta útját. Ha visszafelé is átszállás nélkül kívánta megúszni az utazást, akkor 17 óra 55 perckor el kellett hagynia Zalaegerszeget, hogy 4 óra 8 percnyi kimerítő út után 22 óra 03 perckor újra Budapest Déli pályaudvar peronjára léphessen. Azok számára, akik délután szeretnek utazni és esetleg el kívánják érni a jó nevű zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház este 7 órakor kezdődő előadását, szinte optimális megoldást kínált a MÁV. A 12 óra 55 perckor induló Citadella InterCity segítségével mindössze 3 óra 35 perc alatt lehetett elérni Budapestről Zalaegerszeget, így még egy kis sétára is maradt idő az előadás kezdete előtt. Persze ebben az esetben éjszakai szállásról kellett gondoskodnia a távoli kulturális élményre vágyó turistának. Ez a tarthatatlan helyzet tükröződik vissza a Budapest-Zalaegerszeg vasúti viszonylat optimális utazási időtartamának megbecsülésére vállalkozó megkérdezettek válaszaiban, akik mintha naponta utaznának ezen a vonalon, szinte percre pontosan eltalálták a 239 kilométernyi út átszállás nélküli időszükségletét (5. táblázat). Azok sem tévedtek sokat, akik Zalaegerszeg Budapestről gépkocsival való megközelítésének időtartamát 3 óra 15 percnyinek vélték 2005 negyedik negyedévében, mivel a 224 kilométeres szakasz fele autópályán 120 km/órás átlagsebesség mellett ugyan kényelmesen megtehető, azonban a Balaton déli partján és a Zalai-dombságon fekvő településeken 50 km/óra sebességnél nem lehet gyorsabban haladni. A széleskörűen használt internetes útvonaltervező azonban a megkérdezetteknél valamivel optimálisabban 2 óra 45 percben adja meg a Budapest-Zalaegerszeg távolság gépkocsival való leküzdésének időszükségletét.


77

A magyar társadalom tehát a távolság becsléséhez hasonlóan annak megtételéhez szükséges idő kalkulálásából is jó eredménnyel vizsgázott. Úgy látszik, hogy a mindennapok tapasztalatai, a dugókban töltött percek, az útlezárások miatt látszólag feleslegesen megtett kilométerek megtanították a magyarokat arra, hogy a csekélynek tűnő távolságok esetében is a körülményeket racionálisan figyelembe véve számolják ki a pontos érkezéshez szükséges indulás időpontját.

Az idő a turisztikai kereslet egyik alapvető tényezőjeként jelentős szerepet játszik a turizmusorientált mobilitás kiváltásában (Lengyel 2004). Különösen a munkaidőtől jól elkülönülő szabadidő élményszerű eltöltésének igénye képes a társadalom utazási aktivitását ösztönözni. A turizmusban megjelenő szabadidő természete jelentős mértékben eltér a mindennapok során szinte rutinszerűen hasznosított szabadidőtől, mivel a vakáció a munka világának eredőjeként, elsősorban a foglalkozatótól származó jövedelem függvényében értelmezhető, míg a napi pihenőidőben végzett tevékenységek (televíziózás, olvasás, testmozgás, közösségi élet stb.) sokkal inkább az egyén életvitelében érvényesülő preferenciáknak megfelelően szerveződik. Tehát az utazásra fordítható idő - annak ellenére, hogy a törvény által biztosított szabadság azonos korosztályokon belül közel egyforma mértékű19 - erőteljesebben függ az egyén, illetve a háztartás jövedelemviszonyától, mint a munkaidő után végzett szabadidős tevékenységeké. A megfelelő egzisztenciával rendelkezők többször, hosszabb időre is képesek elutazni, ugyanakkor a szegényebb rétegek ezt ritkábban, rövidebb időintervallumban valósíthatják meg. A hétköznapok során azonban a szabadidő eltöltésében már valamivel demokratikusabb viszonyok uralkodnak, egy videofilm megnézésére vagy a közeli parkban való kocogásra fordítható időt tekintve kevésbé érvényesülnek az egzisztenciával kapcsolatos korlátok. Az idő - a tér mellett - a földrajztudomány képviselői által vizsgált jelenségek és folyamatok vonatkoztatási rendszerének megkerülhetetlen eleme. Mészáros Rezső (2000) egyenesen olyan erőforrásként értelmezi, amelyet (a térrel együtt) az egyén terveinek és elképzeléseinek megvalósítása során hasznosít. Kutatási problémaként való jelentkezése az '50-es évekre tehető, a svéd Torsten Hagerstrand és követői munkásságának köszönhetően mára időföldrajz (time-geography) néven önálló, ugyanakkor számos kétellyel övezett ismeretterületté nőtte ki magát (Lenntorp 1999). Az idő a társadalmi aktivitás vezérsíkjaként jelöli ki az egyén életének ritmusát, ciklikusságát, amelyet számtalan hazai és nemzetközi szociológiai felmérés állított már a megfigyelés középpontjába. Általában az időbeosztás, az idővel történő gazdálkodás, de leginkább a szabadidő felhasználása képezi az időmérleg-kutatások problematikáját (Szalai 1978), a vizsgálati eredmények geográfiai vonatkozásait pedig az emberi lét egyes színtereiben eltöltött időtartam kapcsán érhetjük tetten. 19

1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről.

78


Almási Miklós (1998) Üveggolyók című könyvében a tér és az idő relatív mivoltát, illetve az emberi létet befolyásoló értékek viszonyokban mintsem tárgyakban történő kiteljesedésének folyamatát egy olyan gőzhajón keresztül ábrázolja, amely a maga, ráérős tempójában kel át a végtelennek tűnő óceánon. Ahogyan a XX. század elején, úgy a végén is csak egy szűk társadalmi réteg engedhette meg magának a luxushajó nyújtotta szolgáltatások igénybevételét. A különbség csupán annyi, hogy 100 évvel ezelőtt a pénz, napjainkban pedig az idő szab határt az óceánjáró nyújtotta élvezetek átélésének. Az idő tehát felzárkózott azon értékek közé, amelyekkel takarékoskodni kell (Rezsőházy 1978), éppen annak van a legkevesebb ideje, aki el van foglalva tőkéjének (pénz, tudás, kapcsolat) kamatoztatásával. A nyersanyagok, az energiahordozók ésszerű, a fenntartható fejlődés elvét tükröző hasznosításával párhuzamosan az időre vonatkozóan is kialakult egy attitűd a társdalomban, amelynek megfelelően a fontos és a kevésbé fontos tennivalók rangsorolásra kerülnek. Az idő filozófiai megközelítésben képes az objektív és a szubjektív valóság horizontját egyaránt megjeleníteni. Az idő objektivitása csillagászati eredetű, mérése a Föld tengely körüli forgásával és a Nap körüli keringésével áll összefüggésben (Gábris-Marik-Szabó 1988). Annak érdekében, hogy a Föld gömb alakjából fakadó nehézségeket (az eltérő hosszúsági körökön tartózkodók a Nap delelését nem egyszerre észlelik) kiküszöbölhessék, definiálták a világidőt,20 amely a Föld egész területén mindig ugyanannyi. Ahhoz pedig, hogy az idő mérése a Föld különböző pontjain összhangba kerüljön a Nap járásával, bevezették a zónaidőt, amely a világidőhöz képest ±24 óra eltérést mutat. Az idő szubjektív leképeződése az egyén életvitelének és napi életritmusának a függvénye. Ha például valaki 9 órára jár dolgozni és Jó reggelt! kíván az éjszakai portásnak, aki hajnalok hajnalán ébredt a rövid szunyókálásból, az ne csodálkozzon, ha az irodaház őre morcosan fogadja a köszönését, neki ugyanis más képzetei vannak a reggel időpontjáról. A munkájukból kifolyólag külföldiekkel együttműködő szakemberek megtapasztalhatták, hogy az idő objektív mivolta gyakran szubjektíválódik. A Találkozzunk 10perc múlva! egy német állampolgárnak azt jelenti, hogy a 9. percben már a megbeszélt helyszínen van, míg egy olasz esetében nem szabad csodálkozni azon, ha negyedóra múlva is hiába várunk rá. A turizmusföldrajz időtényezőre vonatkozó megfigyelései kevésbé a szabadidőre mint a keresletet kiváltó tényezőre, sokkal inkább a turisztikai magatartást befolyásoló szerepére koncentrálnak. A turista célállomáson végzett cselekvéssorozatának és térbeli aktivitásának meghatározó eleme az utazás időpontja, a tartózkodás időtartama és a látogatás gyakorisága. A turizmusföldrajz tehát a mikor, a meddig és a hányszor kérdésekre keresi a választ, megfigyelései révén feltárja, hogy a turista az év melyik időszakában érkezik, hány vendégéjszakát tölt az adott helyen és milyen sűrűn tér oda vissza. A turisztikai magatartás időbelisége jelentős hatással van a célállomás infra- és szuprastruktúrájának igénybevételére. Egy Magyarországra télen érkező kisebb esély20

A világidő a 0 hosszúsági (greenwichi) körhöz tartozó középszoláris idő.


79

lyel élheti át a kávéházak teraszainak hangulatát, a rövid ideig tartózkodó csak felületes információk birtokába juthat az öt vendégül látó közösségről, az először itt járó intenzívebben fogyasztja a vonzerőket. Ezzel szemben a nyáron érkező nem találkozhat a hófödte pannon táj lankáival, a hosszabb ideig itt tartózkodó megismerheti a magyaros vendéglátás számos oldalát, a sokadszorra itt járó olyan vonzerőkkel is megismerkedhet, amelyek nem tartoznak a standard programelemek közé. Az elemzett időtényezők hatása végső soron a vendégek fogyasztása és azzal összefüggésben a költése révén válik kézzelfoghatóvá. A turizmusföldrajz művelői különböző időskálák alkalmazásával igyekeznek láttatni a turisztikai magatartás időbeliségének sajátosságait. Számos turistaút esetében megvalósulhat az addig csak a résztvevők fantáziájában élő időutazás. A turizmus sokszor a jelenből való menekülés eszközéül is szolgál, amelynek révén eljuthatunk a múlt színfalai közé vagy bepillantást nyerhetünk a jövő virtuális világába. A történelmi helyszínek felkeresése, az autentikus környezet megtapasztalása lehetőséget kínál a mindennapokból való kitörésre, az idő kerekének gondolati síkon való visszaforgatására. Egyes tematikus parkok, illetve hipermodern építészeti megoldásokkal, közlekedési eszközökkel rendelkező települések, városrészek viszont a jövőbe repíthetik a látogatókat. Az egész világot fokozatosan behálózó repülőjáratok és a rohamtempóban épülő autópályák korában az utazás sebessége elérhető közelségbe hozta az időkorlátok átlépését. Néhány óra alatt több ezer évvel léphetünk vissza a múltba vagy éppen évtizedekkel előre a jövőbe. A technikai vívmányoknak köszönhető sebesség lerövidíti az utazásokra fordítandó időt, csökkenti az abból eredő fáradalmakat, mindezért azonban fizetni kell, olykor nem is keveset. Az idő a menetrenden vagy az útiterven keresztül érvényesülve jelentős mértékben befolyásolja az utazások kötöttségét. Aki társasutazáson vesz részt, annak az elindulástól a hazaérkezésig szigorúan tartania kell magát a program időhorizontjához, az egyéni szervezésben utazók a választott közlekedési eszköz függvényében már kevésbé feszített tervet követve válnak turistává. A menetrend a tömegturizmusban testet öltő időbeliség alfája és ómegája, annak betartása a közlekedési vállalatok érdeke és felelőssége, mivel a legkisebb csúszás is jelentős fennakadást okozhat az utazásszervezők által összeállított csomag sikeres megvalósításában. Az idő - annak objektív megjelenítésére hivatott köztéri órákon keresztül - gyakran maga is vonzerővé válik. Európa legismertebb időmérő szerkezetei (a londoni Big Ben, a velencei Szent Márk téren található óratorony vagy a prágai Hradzsinban álló Loretói Szűz Mária-templom tornyának órája és a hozzájuk kapcsolódó harangjátékok) a turisták érdeklődésének középpontjában állnak. Az évről évre ismétlődő, sok helyütt a település imázsához tartozó szilveszteri idő-visszaszámlálás (például New York, Time Square), illetve az ezredforduló közeledtének alkalmából ideiglenesen indított szerkezetek csakúgy turisztikai látványossággá váltak, mint a hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozásáig hátralévő idő mérésére egykor felállított óra. A világ legnagyobb homokórájaként számon tartott Időkerék Budapesten, az Ötvenhatosok terén áll. A szerkezetet hazánk 2004. május elsejei európai uniós csatla-

80

A TURIZMUSFÖLDRAJZ TÉRTUDOMÁNYI VONATKOZÁSAI 2. fénykép A budapesti Időkerék. A Városligetben felállított, a homokóra elvén működő, gránit és acélkeretbe foglalt turistacsalogató szerkezet az idő múlásának vizuális megtestesítője. Ahogy az attrakció ötletgazdája fogalmazott: „Nem méri, hanem ábrázolja az időt".

A JÓ HELYEK

81

kozása alkalmából avatták fel azzal a céllal, hogy egy új magyarországi időszámítás szimbólumává, egyben a főváros modern turistalátványosságává váljon (2. fénykép). A tervezők eredeti elképzelése szerint a 60 tonna súlyú, 8 méter magas konstrukciót minden év Szilveszterének napján 180 fokkal elfordítják, hogy a milliónyi üveggolyó 365 nap leforgása alatt a felsőből az alsó tartályba gördüljön.

3.4. A jó helyek Az utazás, különösen a belföldi turizmus keretében létrejövő mobilitás tere nemcsak szép tájakat, érdekes építményeket, barátságos embereket foglal magába, hanem a teret alkotó helyek felidézését lehetővé tevő földrajzi nevek is részét képezik. A turizmusban hasznosuló, illetve hasznosítható vonzerőket rejtő települések elnevezése sokakban érzelmeket és gondolatokat indukál. A földrajzi nevek alkalmasak arra, hogy az iskolai tanulmányok, a különböző életszakaszban tett utazások, olvasmány- és filmélmények, a média közvetítette ismeretek, valamint a gasztronómiai tapasztalatok alapján a fejünkben rögzült információkhoz a tér egy-egy eleme könynyebben hozzárendelődjön. Tudásunk számos olyan panelből áll, amelyben éppen a földrajzi kötődések segítik elő az információ előhívását és a különböző attitűdök szükség szerinti hozzárendelését. A Mozart-kugeln ma már bármely európai szupermarket polcán megtalálható édesség, amelynek megkóstolására sokáig csak a névadó zeneszerző szülővárosában, illetve annak környékén, legfeljebb Ausztria más területein nyílt lehetőség. Nemzetközi megismertetésében, elterjesztésében a turizmusnak is oroszlánrész jutott, mivel az odalátogatók a szuvenírnek kiválóan alkalmas csokoládékülönlegességet előszeretettel vitték ajándékba az otthon maradottaknak. Mára Salzburg, a Mozart fémjelezte zenei kultúra és a golyót vagy tallért formáló csokoládé elválaszthatatlan fogalomhármasként él az emberek fejében, bármelyik elősegítheti a másik kettő felidézését. A pszichológia az emlékezés bonyolult folyamatának tárgyalásánál különös figyelmet fordít az egyes fogalmak közötti társítások, történetesen az asszociáció problematikájának tárgyalására. A témával foglalkozó kutatók abból indulnak ki, hogy a különböző tárgyak vagy jelenségek érzékelése, észlelése, emlékezetbe vésése során az agykéregben egyazon időben, illetve egymás után különböző ingerületek keletkeznek, amelyek között a valóságban is fennálló kapcsolatok jönnek létre (Bartha 1984). Mozart nevének hallatán tehát nem szabad azon csodálkozni, hogy egyeseknek Salzburg várának látképe sejlik fel, mások a Kis éji zenét vélik hallani és lesznek olyanok is, akik szájában összefut a nyál, mivel a csokoládé felejthetetlen ízére asszociálnak. Esetünkben egy szó segített előidézni mindazon képzetet, amelyek előzményei valamikor lerakódtak az agykéregben. Természetesen számtalan tényező befolyásolja, hogy kinek milyen képzeteket idéznek elő az őt ért ingerek, általánosságban azonban elmondható, hogy azokat nem igazán jellemezi részletgazdagságuk.

82


A térnek a felnőtté válás során a fejünkben - a tanulási folyamatnak köszönhetően - kialakult képe számos, fekvését tekintve más-más mértékben azonosítható helyet tartalmaz, amelyekhez információk és értékítéletek kötődnek. Alapesetben az általános iskolai földrajz- és történelemórákon rögzül, hogy a minket körülvevő világ eltérő léptékű, amely a legkülönbözőbb térbeli kiterjedéssel bíró objektumokból és az azokat összekötő hálózatokból épül fel. Az ezekkel kapcsolatos tudásunk vagy nem tudásunk alapján a teret felépítő helyekhez egyszerű értékeket rendelünk, amely alapján negatív, semleges, illetőleg pozitív viszonyulást tanúsítunk. Az egyes helyekre vonatkozólag felelevenített képzeteink a világban történő gyors eligazodás elősegítése érdekében felületesek, az értékítéletből fakadó minősítésen kívül nem minden esetben tartalmaznak érdemi konkrétumokat. Ennek következtében a fejekben a térről élő, az utazási döntést befolyásoló képet egy olyan egyszerű felületként értelmezhetjük, amely jó, rossz és indifferens helyekből tevődik össze. A jó hely képzete kifejezetten elősegíti, a rosszé hátráltatja, az indifferensként élőké pedig a személyiség alkatától teszi függővé az odautazást. Értékalapú térképünk felülete alatt azonban számos olyan réteg húzódik meg, amely jelentős mértékben hozzájárul az adott hely minősítésnek meghozatalához, adott esetben megváltoztatásához. Elsősorban a tudunk-e róla valamit? típusú kérdésfeltevés merül fel, amit a jártunk-e ott?, szereztünk-e vele kapcsolatos tapasztalatokat?, ismerünk-e onnan valakit?, tanultunk-e róla az iskolában? kérdések árnyalnak. Ezek az információs rétegek alakítják a felidézés pillanatában megjelenő értékorientált képzetünket. Vannak helyek, amelyekkel kapcsolatban számtalan emlékkép merül fel és vannak olyanok, amelyek nem képesek elősegíteni a felidézésüket. Előbbiek a jó és a rossz, utóbbiak az indifferens kategóriába esnek. A felület - függetlenül az egyes rétegekben megjelenő emlékképek objektív tartalmától - minden esetben az egyén szubjektív értékítéletének visszatükröződése. Ugyanaz a hely az egyik embernél a jók, a másiknál a rosszak csoportjába kerül. Idővel - a rétegekben bekövetkező átalakulásoknak köszönhetően - a felületen a korábbiakkal akár ellentétes értékeket is mérhetünk. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az agykéreg képes számos, különböző léptékű, a földrajzi objektumok kontúrjait tartalmazó térkép felidézésére, amelyek közül egyesek egy nagyvároson való keresztülhaladást, mások a nyaralás helyszínének kiválasztását segítik elő. Ha először járunk abban a bizonyos nagyvárosban, akkor az irányító táblák vagy az autóstérképünk igénybevételével tájékozódunk, ha nincs még elegendő utazási rutinunk, akkor a sublót mélyéről előszedett, egérrágta iskolai atlaszt hasznosítjuk a döntéshozatal kellemes, ugyanakkor felelősségteljes folyamatában. Elméletileg minél több alkalom adódik egy térség vázlatos képének a rögzítésére, annak bevésődése annál sikeresebb lesz (ezt persze megcáfolhatják azok, akik bizonyos képességbeli hiányosságok miatt sohasem válnak alkalmassá két pontot összekötő útvonal mentális, egy másik fél számára hasznosítható felidézésére). Csakhogy a mentális térképnek éppen az a jelentősége, hogy információkat és értékítéleteket is magába foglal, tehát valódi tartalommal tölti fel a különböző erősségű, még a leghaloványabb

A JÓ HELYEK

83

kontúrokat is. Ezek a tartalmak funkcióik szerint rétegeket képeznek, amelyek a közöttük létrejövő társítások alapján könnyen felidézhetők. Ha a rétegekben lévő információkhoz kötődő értékítéletek eredője pozitív, akkor az a térkép felületén jó helyként fog megjelenni. Egy átlag magyar például Eger kapcsán a gasztronómia nevű rétegben őrzi az ott termelt borokkal kapcsolatos emlékeit, az irodalomban Gárdonyi munkásságának gyümölcsét, a szabadidőben a fürdő hangulatát, a közlekedésben az oda tartó vasúti kocsik miliőjét stb. Ha az ezekhez rendelt értékek alapján összességében kedvező véleménnyel van a hevesi megyeszékhelyről, akkor Egert a jó helyek csoportjába fogja helyezni még akkor is, ha a város topográfiai elhelyezésében hiányosságokat mutat. Természetesen az is előfordul, hogy egy földrajzi objektumhoz egyetlen, éppen negatívumot tartalmazó réteg tartozik, mint ahogy számtalan semleges, réteg nélküli hellyel is találkozhatunk.

Sokszor anélkül mondunk véleményt valaki(k)ről vagy valamiről, hogy személyesen megismertük volna, tehát felületes információk, benyomások alapján, minimális energiabefektetés nélkül alakítjuk ki saját álláspontunkat. A szociálpszichológia által tárgyalt előítélet-, attitűd- és sztereotípiaalkotásnak éppen az a lényege, hogy alkalmazásával az egyes személyekre, csoportokra, tárgyakra és jelenségekre vonatkozó döntéshozatali mechanizmust a lehető leggazdaságosabbá tegyük (Csepeli 2003). Az információszerzés területén az elmúlt évtizedben bekövetkezett robbanásszerű változás még inkább felerősítette az ökonómiai szemlélet érvényesülését a véleményalkotásban. Ha egy nagyvárosban élő állampolgár pusztán racionális érvek alapján kívánná eldönteni, hogy melyik bankot bízza meg folyószámlájának vezetésével, mérhetetlen időt kellene arra fordítania, hogy az interneten elérhető kondíciós listák összehasonlításával kiválassza a legkedvezőbb ajánlattal jelentkező pénzintézetet. Ennek elkerülése érdekében teret enged attitűdjeinek, sztereotípiáinak és előítéleteinek, amelyek arra sarkallják, hogy a bankfiókokban alkalmazott ügyfélfogadási metódus, a cég tulajdonosainak állampolgársága és az ott dolgozók korát is figyelembe véve hozza meg végső, igencsak zsebbevágó döntését. Egy bank kiválasztásával összehasonlítva az utazási döntés folyamatában még kevésbé érvényesíthető a racionalitás, sokkal erősebb szerepet kapnak a pszichológiai, szociálpszichológia tényezők. E tény leginkább a kínálat térbeli és minőségi szerteágazóságára, valamint annak árbéli vetületeire vezethető vissza. Gondoljunk csak bele, amennyiben egy család a falusi turizmus keretében óhajtaná a nyaralásra fordítandó szabadidejét eltölteni, milyen mérhetetlen mennyiségű földrajzi és a szállásadók által közzétett információt kellene mérlegelnie. A döntéshozatalban részt vevő családtagok kézenfekvő módon szűkítik le a szóba jöhető területeket, mentális térképeik alkalmazásával mondanak véleményt a másik által javasolt településről.

84


Az emberek többsége - az őket körülvevő környezet térbeli mivoltáról és annak egyes elemeiről a fejükben élő - mentális térképek segítségével tájékozódik (Lynch 2002). Ezek, az agykéregből előhívható felületek biztosítják a munkahely problémamentes megközelítését, az eltévedt külföldiek útbaigazítását és segítségünkre vannak az utazási célállomás kiválasztásában is. Mentális térképeink elemeire a kor előrehaladtával számos értékítélet rakódik, amelyek származhatnak a személyes tapasztalatokból, de gyakran táplálják őket attitűdjeink, sztereotípiáink és előítéleteink. A különböző léptékű mentális térképeink rétegeinek száma eltérő, a felidézendő terület nagyságával, illetve a lakóhelyünktől való távolság mértékével arányosan egyre kevesebb objektív információt és egyre több szubjektív ítéletet tartalmaznak. Bizonyos térségekkel kapcsolatban olyan mértékű negatív véleményformálás észlelhető, amely akár életre szóló akadályát képezheti az odalátogatásnak. Ha van a térnek olyan része, amely távoli, nehezen megközelíthető, Isten háta mögötti helyként él a tudatunkban, akkor az az utazási döntés során minden bizonnyal jelentős hátrányt szenved a többi alternatívával szemben (értelmezésünkben a távoli szinonimája a rossz helynek, mivel távol áll attól, hogy utazási célállomásként szóba kerülhessen). Magyarország területére vonatkozóan a magyar társadalom 58%-ának tudatában mutathatók ki a térnek olyan részei, amelyek valamilyen oknál fogva távoli helyként rögzültek az agykéregben. Ezen helyek különböző, ugyanakkor jól lehatárolható térbeli objektumokhoz kötődnek, amelyek közül a települések alkotják a legnagyobb elemszámú csoportot. A megkérdezettek említései alapján a rossz helyek 48%-a közigazgatásilag önálló település vagy ahhoz tartozó településrész, amelyek 60%-a város, 20%-a megyeközpont. Nyíregyháza, Kőszeg és Lenti vezetik a távoli helyek alkotta települési listát, Buják a legtöbbször szereplő község, az Abaújlakhoz tartozó Szanticska pedig a legrosszabb pozíciót elfoglaló településrész. A felmérés során két olyan település került rögzítésre, amely kizárólag a megkérdezettek fantáziájában él: Pusztasomodor és Nagyrinyapuszta. A távoli helyek igen jelentős csoportját alkotják azok a tájnevek (28%), amelyeket a földrajz-, a néprajz- vagy a történelemtudomány képviselői viszonylag jól azonosítható térként tárgyalnak. Ezek közül a Nyírség, a Viharsarok és az Alföld emelkedik ki (8. ábra). A megye - mint a magyar közigazgatás évezredes intézménye - igen jelentős szerepet tölt be a távoli helyek azonosításában is, az említések 18%-a megyei kötődésű. Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés állnak a távoli megyék listájának élén. Geográfiai szempontból talán még örvendetesnek is mondható, hogy a megkérdezettek mindössze 6%-a számolt be számára távolinak tűnő olyan helyekről, amelyek térbeli lehatárolása - igaz, különböző mértékben, de - nehézséget okoz. Ezen térségek csoportján belüli a Dél-Alföld, Észak-kelet-Magyarország és az alföldi tanyavilág viszi a prímet. Amennyiben a

8. ábra Távoli helyek a magyar társadalom fejében, 2005

86


települések és a megyék csoportjában felmerülő földrajzi neveket együttesen vizsgáljuk, jól kirajzolódik azon megyék köre, amelyek valamilyen szinten érintettek a távoliság problematikájában. Szabolcs-Szatmár Bereg érintettsége kirívó (32%), Borsod-Abaúj-Zemplén (12%), Zala (8%), Békés (8%) és Nógrád (8%) megyéjé erős, Vasé (6%), Somogyé (5%), Csongrádé (4%), Győr-Moson-Soproné (3%) és Baranyáé (3%) közepes, a többi megyéjé pedig alacsony, míg Budapest egyetlen egyszer sem szerepelt a távoli helyek között. A megkérdezettek földrajzilag egyértelműen azonosítható összes említéseit összegezve megállapítható, hogy a távoli helyek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén koncentrálódnak (33%). A felmérésben részt vevők mintáját értékelve jól látszik, hogy azok, akinek tudatában Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az Isten háta mögötti helyek színtere, a szakmunkásképzőt végzett, Budapesten élő, alsóbb jövedelmi kategóriában elhelyezkedők csoportjában igen erősen felülreprezentált. Rajtuk kívül az említések gyakoriságát a Nyugat-Dunántúl régióban, különösen Győr-Moson-Sopron megyében élők válaszai fokozták. Figyelemre méltó, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Isten háta mögöttiségét hangsúlyozók között igen jelentős arányt (7%) képviseltek maguk az ott lakók. Valamely térségről alkotott mentális térképünkön a vélt távoliságot a tényleges településméret és a közigazgatási szerepkör sokkal kevésbé befolyásolja, mint azok az attitűdök, melyek vele kapcsolatban kialakultak és társadalmilag életben tartottak. Ezt befolyásolhatják az ott élőkkel, az onnan származókkal kapcsolatos sztereotípiáink és előítéleteink. A személyes tapasztalatok jelentős mértékben elősegíthetik a negatív véleményalkotás transzformációját, amely folyamatban a turizmus kiemelkedő szerepet játszhat. Érdemes megfigyelni, hogy az említett földrajzi nevek között alig fordul elő olyan, amely jelentős belföldi vendégforgalmat bonyolítana le, a Balaton - Pálmajor révén - mindössze egyetlen egyszer szerepel.

A felidézés központi eleme a földrajzi név, amely mintegy megtestesíti mindazt az értéket, amely lehetővé teszi az általa jelölt objektum jó vagy rossz helyként történő azonosítását. Magyarország viszonylatában persze sokkal inkább indifferens helyekről beszélhetünk, mivel a több mint 3000 település önmagában kérdőjelezi meg a tér eredményes mentális konstrukcióját. Pontosabban az agykéregben rögzítésre kerülő elemek (döntően település- és tájnevek) éppen annyi mentális térképet eredményeznek, ahány gondolkodni és beszélni képes állampolgár él az országban. Már egy egészen kis gyermek is képes a jó és a rossz helyek azon térben való megkülönböztetésére, amelyben az élete zajlik, felnőtté válása során azonban a mozgástere kitágul, egyidejűleg részletgazdagabbá válik. Azok a földrajzi nevek segítik majd a világban való tájékozódását, amelyekhez - a gyakran értelmetlennek tűnő iskolai vaktérképezésen túlmenően - érdemi tartalom kötődik. A turizmusban azok a települések számíthat-

A JÓ HELYEK

87

nak sikerre, amelyek pozitív gondolatokat ébresztenek az emberekben és jó helyként aposztrofálódnak a fejekben (Minca 1996). Ez manapság a marketing eszköztárának segítségével viszonylag könnyen, ugyanakkor nagyon drágán teremthető meg. Sokkal egyszerűbb az az út, amely az iskola és a mindennapok világán vezet keresztül, amely a tanítási órákon, a tanulmányi kirándulásokon, a minket körülvevő hétköznapokban felbukkanó földrajzi nevekkel van kikövezve. Az ezekhez rendelődő objektív információk és szubjektív észlelések alakítják a turizmusban - sokszor tudat alatt - hasznosuló mentális térképeinket.

3.4.1. Turizmusorientált földrajzi nevek A magyar - más nyelvekhez hasonlóan - a térbeli tájékozódást lehetővé tevő földrajzi nevek (helynevek) gazdagságával büszkélkedhet (Laczkó-Mártonfi 2005). HajdúMoharos József (2000) szerint a földrajzi objektumok saját nyelvű megnevezése az otthonérzés jele, amely a történelem viharait megélt Kárpát-medencében rendkívüli jelentőséggel bír. A földrajzi nevek az általuk jelölt objektumok alapján csoportosíthatók, eszerint megkülönböztetünk: vízneveket, vízparti helyek neveit, domborzati neveket, táj- és határneveket, lakott területek neveit és építményneveket.21 A földrajzi nevek, különösen a lakott területek nevei az adott hely egykori funkciójának, lakossága etnikai összetételének lenyomatai, ugyanakkor bizonyos esetekben a változásokat is tükrözik (Kiss 1988). Amíg a vizek elnevezését nemigen kezdte ki a történelem, addig a települések esetében a népvándorlások, a birodalmak terjeszkedése, a betelepítések vagy éppen az adott kor ideológiai elvárásainak való megfelelés könnyen előidézhette a lakott területek átkeresztelését. A Budapest III. kerületének részét képező Óbuda területén fekszik a Római Birodalom egyik virágzó, ma már csak romokban tetten érhető települése, Aquincum. A főváros turizmusában kitüntetett szerepet játszó városrész az egyetlen olyan területe hazánknak, amely miközben hivatalos elnevezésében is őrzi a kétezer évvel ezelőtt használt földrajzi nevét, egyben utal a terület adott korban betöltött funkciójára, történetesen az ívóvíznyérési lehetőségre. Az egyes történelmi időkben jelentkező mobilitási igény, pontosabban az azt kiváltó, illetve lehetővé tevő vonzerő és infrastruktúra, ha úgy tetszik a turizmus gyökerei számos magyarországi település névadásában megfigyelhetőek. Ha áttekintjük a hazai települések elmúlt ezredévnyi fejlődét (Beluszky 1999, Frisnyák 1990), megállapíthatjuk, hogy az egyházi élet, a kiskereskedelem, a társadalom árucikkekkel való ellátása vagy éppen a közlekedés biztosítása jó néhány település életre hívásában játszott közre. A messzi földről érkező zarándokokat is fogadó hazai szent helyek névadásában meghatározó szerepe volt 21 71/1989. (VII. 4.) MT rendelet a magyarországi hivatalos földrajzi nevekről ennél részletesebb csoportosítást használ, mivel külön kitér az utcanevekre és a közlekedés, valamint a szállítás területén alkalmazott létesítmények elnevezésére.

88


a templom védőszentje megnevezésének (Bucsuszentlászló), de a vásártartási joggal (Hódmezővásárhely), a víz melletti fekvéssel (Dunafüred), az utazást megkönnyítő építménnyel (Hidas) kapcsolatos vagy az ott élők jellemző tevékenységét (Solymár), a környék növény- és állatvilágát (Szilvás, Darvas) megjelenítő helységnevek is utalnak a településeken egykor és részben napjainkban is jelentkező forgalom okára. Ugyan számos magyarországi település elnevezése sugallja, hogy az oda látogató valamilyen turisztikai tevékenység folytatása révén az élményszerzéssel párosuló környezetváltozás részesévé válhat, a turizmusorientált mobilitás kikristályosodási pontjait - gyakran a történelmi előzmények ellenére - kizárólag azok a települések képviselik, amelyek képesek az élményszerzés infra- és szuprastrukturális feltételeit a mai kor követelményeinek megfelelően biztosítani. Magyarország helységnévkönyvét (Józsa Zs. 2005) és a kartográfusok által hasznosított, a földmérési alaptérképek névanyagát tartalmazó Földrajzinév-tárat22 böngészve két olyan településcsoportot tudunk megkülönböztetni, amelyekhez sorolt városok és községek elnevezésében markánsan kiütközik a turizmusba való potenciális bekapcsolódás, egyúttal a helyszínre látogatva magunk is meggyőződhetünk annak valóságosságáról. Az egyik a felszíni és a felszín alatti vizekhez, a másik az egyházi élethez kötődő települések csoportja. Annak ellenére, hogy Magyarország turizmusában a felszíni és a felszín alatti vizek, a tavak, a folyók és a gyógyulást, regenerálódást biztosító források képviselik az egyik legfontosabb vonzerőcsoportot, a fürdőzést mint népszerű turisztikai tevékenységet megtestesítő helynevek száma csekély. Mindössze 4 olyan önálló települést ismerünk, amelynek nevében a fürdő vagy annak régies változata, a füred megtalálható: Balatonfüred, Berekfürdő, Balatonmáriafürdő, Tiszafüred. A többi 9 esetében a fürdőzésre alkalmas helység már nem önálló jogállású, hanem egy-egy település részeként szerepel: Dunafüred (Százhalombatta), Káptalanfüred (Balatonalmádi), Lillafüred (Miskolc), Kaposfüred (Kaposvár), Gyopárosfürdő (Orosháza), Rómaifürdő (Budapest), Mátrafüred (Gyöngyös), Pétfürdő (Várpalota), Parádfürdő (Párád). Látható, hogy az egyes célállomások nevének etimológiai megközelítésében nem tudunk különbséget tenni aszerint, hogy ott üdülési vagy gyógyüdülési tevékenység folytatható. Hévíz az egyetlen olyan településünk, amelynek neve egyértelműen utal az ott található gyógyászati lehetőségekre. Az egyházi élet, különösen a zarándoklatok folytatásának, a hit nagyobb tömegben való, ünnepies gyakorlásának színterei azok a magyarországi települések, amelyek már a nevükben is a vallási turizmus kiteljesedésének lehetőségét hordozzák. A kereszténység egyetemes és magyar történetének személyiségei, az egyháztól kapott címükkel (szent, boldog), illetve anélkül számos település elnevezésében öltenek testet, amelyek többsége ismert búcsújáróhellyé vált. Részben a Mária-ünnepekkel összefüggésben vált frekventált településsé (településrésszé) Máriapócs, Máriagyűd (Siklós), Márianosztra és Máriabesnyő (Gödöllő). Bucsuszentlászló azért különleges, mert esetében 22

Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) - www.fomi.hu

A JÓ HELYEK

89

3. fénykép A Nagyrév és Tiszakécske között közlekedő komp A férjeiket egykor arzénnal mérgező asszonyokról elhíresült Nagyrév mind a mai napig a Tiszazugot a Pilis-Alpári-homokháttal összekötő, leginkább a turisták átkelését biztosító település.

még a zarándoklatra mint sajátos turisztikai tevékenységre való utalást is megtaláljuk az elnevezésében. Az adott települések szakrális mivoltára utalnak a nevükben szereplő szent vagy boldog szavak, így Szentkútra (Mátraverebély) vagy Boldogasszonyfára látogatva lehetőség nyílik a hitélet gyakorlására. A vallási turizmusban kisebb szerepet játszó, ugyanakkor a templomaikat mint értékes műemlékeket a kínálat középpontjába helyező települések elnevezésében egy-egy egyházi személy (Jászapáti, Márokpapi, Papos, Vámosatya, Ersekcsanád) vagy intézmény (Bátmonostor, Egyházasgerge) is tetten érhető. A fenti karakterisztikus csoportokba rendeződő települések mellett számos olyan várossal és községgel találkozhatunk, amelyek elnevezése sugallja az ott valóban végezhető turisztikai tevékenységet. Részben az előbbiekben tárgyalt vizekkel állnak összefüggésben, azonban magára az ott folytatandó cselekvéssorra nem utalnak a tó és a fertő szavakat magukon hordozó településnevek, így csak azok felkeresését vagy az útikönyvbe pillantást követően derül ki, hogy fürdőzésre vagy inkább horgászásra alkalmasak a Kunfehértó és a Fertőrákos területén elhelyezkedő állóvizeink. A horgászás szerelmesei, ha nem is a szimatukra, de a földrajzi ismereteikre hallgatva indulhatnak kedvtelésük helyszínére, ha Nagyhalász, Halászi vagy Kiskunhalas felé veszik az irányt. Az országban mindenfelé felbukkanó csárdák archetípusa, vagyis étkezésre

90


és éjszakai pihenésre alkalmas, kocsiszínnel, szekérállással ellátott vendéglátó-ipari létesítmény állt egykor Csárdaszálláson, ahol ma is örömmel látják az arra tévedő látogatót. Történelmi nagyjaink váltak örökéletűvé Rákóczifalva, Petőfiszállás, Árpádhalom keresztelőjének pillanatában. A már említett növényvilág, elsősorban a gyümölcsökből készülő ital és gasztronómiai különlegességek élvezetére számíthat, aki Dinnyeberki, Almamellék, Almáskeresztúr, Diósviszló, Kökény, Szilvás, Tormás, Szilvásszentmárton, Szőlősgyörök, Diósberény, Kistormás, Szedres valamelyikére látogat. Nagyszakácsiban, a királyi szakácsok egykori lakóhelyén ma is ínycsiklandozó fogásokkal kínálják a kukták versenyére érkezőket. Egy térség turizmusában az alap-infrastruktúra térszínéül szolgálnak azok a közlekedési eszközöket, illetve a mobilitást megkönnyítő építményeket működtető és fenntartó települések, ahol még ma is a vízen való átkelés valósul meg: Nagyrév, Bánréve, Lórév, Révfalu (Drávakeresztúr és Győr településrésze), Révfülöp, Jánoshida, Mórichida, Péterhida (3. fénykép). Váraink-kastélyaink nemcsak a történelmi idők során, hanem napjainkban is domináns szerepet játszanak egy település építészetében, igaz, egykor a település elnevezésére is hatással voltak: Kastélyosdombó, Várpalota, Szigetvár (szép példája a szláv eredetű településneveinknek Visegrád, amelynek magyar nyelvű megfelelőjét magaslatra épített várként lehet a legjobban visszaadni). A magyarországi helynevek sorában különleges csoportot képviselnek azok a települések, amelyek elnevezése könnyen megtévesztheti az arra járó látogatókat. A Heves megyében fekvő Balaton azt a képzetet keltheti, mintha ott a Dunántúl és egyben Közép-Európa legnagyobb tavának környékén fekvő településekhez hasonlatos üdülőtevékenységet lehetne végezni. A valóságban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Imola már-már Olaszországba, a Forma-l-es nagydíjak helyszínére repítheti a gyanútlan turistát, míg a Győr-Moson-Sopron megyei Feketeerdő hallatán könnyen a Duna németországi forrásvidékére álmodhatjuk magunkat. A Velencei-tó egyik turisztikai központjában, Velencén gondolázás helyett legfeljebb csónakázhatunk, ha éppen olyan magas a víz szintje, hogy nem feneklünk meg, ebben az esetben érdemesebb magyarul, mintsem olaszul segítséget kérni, és amíg megérkezik a felmentő csapat, nyugodtan énekeljük el az Oh, sole mio kezdetű dalt. A földrajzi nevek tárgyalásának idegenforgalmi vetületéhez tartozik az a napjainkban még kevés figyelmet kapó részben objektív, részben pedig szubjektív adottság, hogy a települések nevének hosszúsága, vagy egyszerűen a hangzása is a turizmusban hasznosítható attrakcióvá tehető. Amíg a világ leghosszabb nevű települése ott szerepel a Guinness rekordok könyvében és ezt a tényt az érintett település ki is aknázza, addig nincs információnk arról, hogy a legrövidebb (Bő, Őr, Sé, Úny, Ács) és a leghosszabb nevű (Chernelházadamonya) magyarországi falvakba ezrek látogatnának csupán e grammatikai érdekesség terének megtapasztalására. A kérdés szubjektív oldalához tartoznak azon települések, amelyek érdekes hangzása miatt dönthet úgy a környékre látogató, hogy betér a falu kocsmájába és ott a helyiekkel beszélgetve éli át például Pacsatüttös vagy Rásonysápberencs mindennapjait.

A JÓ HELYEK

91

3.4.2. Földrajzi nevek a turizmusiparban Egy cég vagy az általa működtetett szolgáltatóegység imázsformálásában alapvető szerepe van a névadásnak. Nomen est omen, vagyis a név előjel tartja a latin mondás, amelyet figyelembe véve ne legyenek túl nagy reményei annak, aki a Tortúra Utazási Irodánál rendeli meg a nyaralását, de érdemes a gyanúperrel élni abban az esetben is, ha valaki a Diktatúra nevű iroda utazási ajánlatával találkozik. A nyelvi kreativitás nem ismer határokat, különösen ha az üzletemberek előre megfontoltan olyan név kiválasztására törekszenek, amely a vállalkozás piaci szereplését az arra épülő szlogenek és egyéb marketingkommunikációs eszközök révén segíti elő. Ahogy egy újszülött keresztnevének megválasztása, úgy egy társas vállalkozás névadása is bizonyos tekintetben államilag szabályozott folyamat. Jogszabály23 rendelkezik arról, hogy az alapítóknak milyen kereteket kell figyelembe venni a létrehozandó cég elnevezése során. Ezek között kiemelt helyen szerepel az a kitétel: úgy kell nevet választani, hogy ha ahhoz másnak jogi érdeke fűződik, akkor csak a jogosult hozzájárulásával kerül bejegyzésre a cég. Érdemes annak is körültekintően eljárni, aki Budapestet vagy bármelyik ismert települést kívánja szerepeltetni cége névében, mert az illetékes bíró könnyen visszautasíthatja a bejegyzésre vonatkozó kérelmet. Tudomásul kell tehát venni, hogy a földrajzi nevek üzleti életben való alkalmazása a hitelrontás veszélye miatt egyre erősödő korlátokba ütközik. A turizmusban - mivel a szerződő felek, a vendég és a vendéglátó - között viszonylag rövid időtartamú és átmeneti kapcsolatok születnek, ezért különösen fontos szerepe van annak, hogy az adott szolgáltatást nyújtó vállalkozás vagy az üzemeltetésében álló egység milyen elnevezéssel igyekszik önmagát felejthetetlenné, a visszatérést, a másoknak való ajánlást elősegíthetővé tenni. Az utazási irodák dinamikusan változó világában nem könnyű évekre visszamenőleg felidézni, melyik ügynökségnél is fizette be valaki azt a bizonyos nyaralást, de az utazásszervező vállalatok csomagtúráinak terítési gyakorlata következtében az emlékezés vonatkozásában igazán nincs is jelentősége annak, hogy kivel kötöttünk szerződést. Ha az általunk preferált célterületet a profiljának középpontjába állító utazási iroda segítségével keressük fel, nagyobb esélyünk van nevének hosszabb távú rögzítésére, mivel az ilyen cégek elnevezése során gyakori a földrajzi nevek alkalmazása. A bejegyzett utazási irodák nevének tanulmányozásából24 arra következtethetünk, hogy a magyarországi földrajzi nevet25 viselő egységek inkább a beutaztatásban és a belföldi turizmusban, míg a külföldit tartalmazók a kiutaztatásban jeleskednek. A gyakorlatban persze az irodák kínálata nem válik el ilyen élesen egymástól, de a specializáció, különösen a kiutaztatásban nagyon jól tetten érhető. Például 23

2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról. A vonatkozó jogszabály szerint ezeket a Magyar Engedélyezési Hivatal tartja nyilván. 25 Szándékosan használjuk a magyarországit a magyar helyett, mivel ezzel egyértelművé tesszük, hogy a megfigyelésünk kizárólag az államhatárokon belüli térségre vonatkozott. 24

92


az Anacapri Travel Utazási Iroda vagy a Taiwan Travel Service Utazási Iroda esetében csakúgy kirajzolódik a mobilitás irányultsága, mint az önmagát e téren idegen nyelven is világosan azonosító - és ebből kifolyólag feltehetően a beutaztatásban is érdekelt - Destination Central Europe ügynökség kapcsán. A Blue Travel Ciprusi Specialisták Utazási Iroda elnevezése teljesen egyértelműen tükrözi a tárgyalt problémát, a marketingkommunikáció eszközével közli, őt azok válasszák, akik az adott célterültre a lehető legprofibb csapattal kívánnak elutazni. 6. táblázat Egyes földrajzi nevek megjelenése az utazási irodák elnevezésében (Forrás: Engedélyezési Hivatal, 2006)

Az utazási iroda neve Balaton Hungária Utazási Iroda Balaton Tours Utazási Iroda Balaton Volán Rt. Volán Utazási Iroda Balatoni Hajózás Utazási Iroda Balaton-Plattensee Utazási és Ingatlan Iroda Balatontourist Utazási Iroda Balaton-Travel Utazási Iroda Incoming Balaton Utazási Iroda Tensi-Balaton Utazási Iroda Touristik Balaton Utazási Iroda Viva Balaton Utazási Ügynökség Balatoni & Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kft. Utazási Iroda Budapest Group-Service Utazási Iroda Budapest Prestige Incoming Utazási Iroda Budapest Welcome Touristic Utazási Iroda Liberty International Budapest Utazási Iroda

Az utazási iroda címe Balatonszárszó Keszthely Veszprém Siófok Fonyód Veszprém Fonyód Vecsés Veszprém Balatonboglár Zamárdi Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest

Az elnevezésükben magyarországi földrajzi nevet viselő utazási irodák listáját értékelve megállapíthatjuk, hogy az alapítók előszeretettel alkalmazzák annak a településnek a nevét, amelyben és amely turizmusának fellendítése érdekében tevékenykednek (Keszthely Tourist Utazási Iroda, Egertourist Utazási Iroda). Gyakori eset, hogy a névadás során csak a településnév egyik tagja kerül hasznosításra (Fenyves Tours Utazási Iroda, Vonyarc Tourist Utazási Iroda), így bizonyos szintű geográfiai műveltség szükségeltetik ahhoz, hogy tudjuk, melyik desztinációban keressük az adott ügynökséget. Folyók is szép számmal szerepelnek az irodák nevében (Dráva Tours Utazási Iroda), egyesek még a nemzetközi (Duna-Ister Utazási Iroda), illetve a táji (Lajta-Hanság) kapcsolatokra is utalnak. A megyenevek gyakran a megyei turisztikai

A JÓ HELYEK

93

hivatalok utódintézményei révén jelennek meg (Baranya Tourist Utazási Iroda), de az egyes Volántársaságok utazási irodai ténykedése (Hatvani Volán Utazási Iroda) is sok esetben megfigyelhető. Figyelemre méltó, hogy a vadászatszervező cégek is élnek az elnevezés kínálta azonosítási lehetőséggel, település (HM Kaszó Utazásszervező Iroda) és tájnévként (Börzsöny Vadászatszervező Utazási Iroda) is megjelenítik a célterületet. A tájnevek természetesen önmagukban (Alföld Tours Utazási Iroda), de néprajzi mivoltukban, előtagként (Hajdú Holiday Utazási Iroda, Jász Travel Utazási Iroda) is megjelenhetnek. Sajátos esetet képvisel a Dunaújvárosi Hellas Travel Utazási Ügynökség, amelynek neve a működési és a célterület azonosítására egyaránt alkalmas. Amíg a Szegedi Dóm-Tourist Utazási Iroda elnevezésében a Szegedi Dóm mint idegenforgalmi vonzerő önállóan regisztrált földrajzi névként szerepel, addig a Bugaci Karikás Csárda Utazási Iroda és a Club Tihany Utazási Iroda esetében a földrajzi nevet tartalmazó idegenforgalmi szuprastruktúra megjelentetésének vagyunk a tanúi. A geográfiával való jóhiszemű visszaélés példája a Tokaj Tours Utazási Iroda, amely elnevezésével ellentétben Szerencsen érhető el és egy Budapesten bejegyzett cég működteti. A balatonbogiári Sümegi Travel Utazási Iroda pedig nem a váráról elhíresült Veszprém megyei település turizmusának szószólója, hanem a Sümegi család vállalkozása. A vendégforgalmi adatok ismeretében talán nem meglepő, hogy az azonos földrajzi nevet viselő cégek többsége a Balaton és Budapest elnevezéssel operál (6. táblázat), egyesek még angolul is feltüntetik a beutaztatásra való koncentrálásuk tényét (incoming), mások megelégszenek az idegen nyelvű cégnév alkalmazásával annak érdekében, hogy magukra vonják a külföldiek figyelmét. Ahogyan az egyes utazási irodák a célterület földrajzi nevével azonosítják magukat, úgy a szállodaipar fellegvárai is kihasználják a települések, a vizek és a tájak nevéből adódó lehetőségeket. Mivel a szállodaipar különös hangsúlyt helyez arra, hogy vendégei visszatérjenek vagy azok mások figyelmét is felhívják a ház kínálatának igénybevételére, a jól ismert márka- és fantázianevek mellett erőteljesen alkalmazzák a szolgáltatásaik, fekvésük felidézését biztosító földrajzi neveket. A magyarországi szállodák elnevezésének áttekintéséből jól kirajzolódik, hogy a tulajdonosoknak, illetve a házat üzemeltetőknek számos lehetőségük nyílik a földrajzi név márkanévvé való alakításában: • A földrajzi név egy szállodaláncon belül lehetővé teszi az adott ház területi azonositását. Ezzel a megkülönböztetéssel elsősorban a nemzetközi szállodavállalatok élnek, de belföldi viszonylatban is találkozhatunk vele. Az Accor csoporthoz tartozó Novotel az összes magyarországi szállodáját annak a városnak a nevével fémjelzi, amelyben működik, Budapest esetében, ahol két házat is üzemeltetnek, a fekvés (Budapest Centrum), illetve a funkció (Budapest Congress) szerint tesznek közöttük különbséget. Hasonló helyzettel találkozhatunk a Hilton esetében is, ott azonban a régebben üzemelő, ennél fogva jól bejáratott márkanévvel rendelkező Hilton Budapestet nem keresztelték át a Hilton Budapest WestEnd megnyitását követően.

94


• A földrajzi név alkalmazásának leginkább bevett gyakorlata, hogy a láncokhoz nem tartozó szállodákat egyszerűen arról a közigazgatásilag önálló településről nevezik el, ahol megtalálhatók. Az elnevezés során arra is találunk példát, hogy a település neve a szálloda vagy a hotel szó előtt (Budapest Szálloda, Tokaj Hotel), de arra is, hogy azt követően (Hotel Kiskőrös) áll. Amikor a település neve jelzőként kerül felhasználásra, a keresztelést végzők azt is tudatni kívánják, hogy milyen típusú szolgáltatásra számíthat az oda érkező vendég (Taliándörögdi Lovaspanzió, Tihanyi Yacht Club, Máriapócsi Zarándokház, Pécsi Erőmű Munkásszálló). • A szállodák elnevezésének folyamatát egyfajta értékmentésként, az örökségturizmus geográfiai vetületének pislákoló lámpácskáiként is értelmezhetjük, mivel számos ház hirdeti a lassan feledésbe vesző településrészek egykori dicsőségét. A fővárosban ilyen a Hotel Római, a Pünkösdfürdői Oktatási Központ, a Csillaghegyi Strand Hotel, a Hotel Zugló, vidéken pedig az Agárd Hotel (Gárdony), az Óvár Apartman Hotel (Mosonmagyaróvár), a Fenyőharaszti Kastélyszálló (Verseg), a Hotel Szabadi (Siófok) és a Kastélyszálló Szarkavár (Kaposújlak) vesz részt a településfejlődés földrajzi nevekre gyakorolt kedvezőtlen hatásainak kiküszöbölésében. A magunk részéről ebben a csoportban tárgyaljuk a Római Birodalom korában virágzó városaink (városrészeink) latin nevéből eredő szállodaneveket mint például a Corinthia Aquincum Hotel (Budapest), Hotel Laterum (Pécs), Savaria Szálloda (Szombathely). • A víznevek nemcsak a települések, hanem a területükön működő szállodák elnevezésében is meghatározó szerepet játszanak. Magyarország egyik legjelentősebb idegenforgalmi attrakciójának számító vízfelület, a Balaton nevét több ház is viseli: Balaton Szálló (Siófok), Hotel Balaton Klub (Balatonföldvár), Kék Balaton Fogadó (Balatonalmádi), Balaton Glashotel (Balatonalmádi), BM Kék Balaton Üdülő (Balatonvilágos), Hotel Balaton (Zalaegerszeg, Keszthely). Folyóink az ország legkülönbözőbb vidékén váltak a közelükben fekvő szállodák márkanevévé: Duna Szálloda (Budapest), Sugovica Hotel (Baja), Hotel Csele (Mohács), Hotel Dráva (Harkány), Hotel Bodrog (Sárospatak), Hotel Tisza (Csongrád, Szeged), Hotel Rába (Körmend), Kerka Hotel (Lenti), Lajta Hotel (Győr), Hotel Kapós (Kaposvár), Szamos Szálloda (Fehérgyarmat), Hotel Répce (Bük). • A tájneveket, illetve a szállodák környékén található természeti vonzerőket előszeretettel hasznosítják a házak névadásában. Magyarország kistájkataszterének (Marosi-Somogyi 1990) nomenklatúrájában használt tájnevekkel mindössze a Hotel Alföld (Orosháza), a Hanság Hotel (Kapuvár), a Mátra Szálló (Gyöngyös), a Karancs Szálloda (Salgótarján), a Hotel Pilis (Pilisszentkereszt), a Hotel Vértes (Siófok), a Szatmár Hotel (Mátészalka), a Club Hotel Badacsony (Badacsonytomaj), a Hotel Bakony (Bakonybél) és a Göcsej Szálló (Zalaegerszeg) elnevezésében találkozhatunk. Ezenkívül azonban számos hegy, völgy,

A JÓ HELYEK

95

ártéri terület, magaslat: Bio-Sport Hotel Lövér (Sopron), Szalajka Fogadó (Szilvásvárad), Hotel Gemenc (Szekszárd), Hotel Irottkő (Kőszeg) neve is visszatükröződik a házak bejáratán olvasható feliratból. A magyarországi szálláshelyek elnevezése bizonyos esetekben megtévesztő lehet, mivel a keresztelő nem feltétlenül a földrajzi, hanem a perszonális kötődés eredményét is tükrözheti. Az Egerben található Makó Vendégház például nem a hagymájáról elhíresült dél-alföldi város, hanem tulajdonosának, Makó Jánosnak a nevét viseli, a szegedi Hotel Tisza kapcsán sem a kézenfekvőnek tűnő folyóbeli kötődés, hanem az egykori miniszterelnök, Tisza Kálmán áll a háttérben. A már az első világháború idején is üzemelő budapesti Astoria Szálloda érdekes példája a márkanév földrajzi névvé alakulásának. Az 1972-ben átadott, utóbb M2 névre keresztelt, a Déli pályaudvar és az Örs Vezér tere közötti forgalmat bonyolító metróvonal egyik, az eredeti terveken ugyan nem szereplő, csak utólagosan kialakított állomása az ott található szálloda után kapta az Astoria nevet.

3.4.3. A terméknév turizmusföldrajzi vonatkozásai A fogyasztás katedrálisaiként aposztrofált bevásárlóközpontok szupermarketjeinek polcait böngészve, pultjain válogatva alig találkozunk olyan árucikkel, amelynek nevében ne lehetne felismerni valamilyen földrajzi vonatkozást. Különösen az élelmiszerek elnevezése kapcsán érhető tetten a geográfiai tartalom, amely elsősorban annak a helynek a jelölésére szolgál, ahonnan az illető termék származik. Tekintettel a napjaink fogyasztói társadalmát jellemző hazai és nemzetközi árudömpingre, minden élelmiszer-ipari cég elemi érdeke saját termékének a másikétól való megkülönböztetése. Ez megtörténhet valamilyen jól csengő fantázianév segítségével, de egyre többen alkalmazzák az áru földrajzi kötődésének feltüntetését is. Mivel a táplálkozás az ember szükségleteit jellemző hierarchia (Maslow 2003) legalsó fokán áll, így naponta többször is szembesülünk az élelmiszerek elnevezésével. A rendszeres étkezéseken túlmenően, a különböző időközönként sorra kerülő beszerzések alkalmával az otthoni vagy a munkahelyi készleteinken túl a választék teljes arzenáljában válogatva ismerkedhetünk az egyes tájegységek, illetve települések termékeivel. Idővel az általunk preferált élelmiszerek csoportja számos olyan árucikkel bővül, amelynek nevében annak földrajzi hovatartozása is feltüntetésre kerül. A jogszabályalkotó felismerve a kereskedelemben észlelhető áldatlan állapotokat, törvényben26 rendelkezett arról, hogy az egyes árucikkek névadása során milyen alapvető normákat kell az egyre durvuló piaci verseny szereplőinek, különösen az általuk alkalmazott marketingszakembereknek betartaniuk. A vonatkozó rendelkezés különb26

1997. évi XI. törvény a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról.

96


séget tesz a földrajzi jelzés és az eredet megjelölése között. Előbbi valamely táj, helység neve, amelyet az e helyről származó - a meghatározott földrajzi területen termelt, feldolgozott vagy előállított - olyan termék megjelölésére használnak, amelynek különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője lényegileg ennek a földrajzi származásnak tulajdonítható. Utóbbi esetében a vásárlók által preferált kiválóság döntően az adott földrajzi környezet, az arra jellemző természeti és emberi tényezők következménye. Figyelemre méltó, hogy a törvénykezők nem biztosítják azon termékek oltalom alá helyezést, amelyek földrajzi tartamú elnevezése a kiskereskedelmi gyakorlatban egybeforrt magával az árucikkel (debreceni néven gyakorlatilag bármely húsüzem kisebb méretű, fűszeres, szaftos fözőkolbásza forgalomba hozható). Miközben a termékeken szereplő földrajzi név jelentősen elősegíti a vásárló tájékozódását, az ár/érték arányra fókuszáló döntéshozatalát, árujelzőként olyan kötődés kialakulását is generálhatja, amely annak élelmiszerként történő elfogyasztásán túlmenően a rajta feltüntetett terület felkereséséhez is elvezethet. A táplálkozás ugyanis az életben maradás biztosítása mellett olyan örömök forrása, amelyek a látványt meghaladóan az ízlelésben és a szaglásban testet öltő érzékelésnek köszönhetően mélyen tudatosulnak az emberekben és a legkülönbözőbb társítások felidézését teszik lehetővé. Ha például valaki a karácsonyi halászlevet rendszeresen szegedi halászlékockával teszi ízletesebbé, akkor az ünnepi vacsorák sikere hozzájárulhat ahhoz, hogy egy ópusztaszeri kirándulást követően úgy döntsön, ha már erre jár, átugrik Szegedre és megkóstolja a helyiek autentikus halászlevét. A balfi ásványvíz kedvelői Sopron kulturális nevezetességeinek felkeresését követően feltehetően könnyebben csábíthatók a termálvízéről is híres városrész, Balf gyógyfürdőjében történő megmártózásra mint azok, akik korábban sohasem ittak a buborékban gazdag frissítő folyadékból. Anélkül, hogy folytatnánk az egyes élelmiszerek gyakori fogyasztásának utazási döntésre gyakorolt - tudásunk jelenlegi fázisában spekulatívnak minősíthető - hatását, áttekintjük a magyar élelmiszerpiac fellegváraiban, az Auchan, a Cora és a Tesco Áruházak polcain fellelhető, a turizmus szempontjából is releváns földrajzi árujelzőkkel ellátott termékek körét. A legnagyobb forgalmú élelmiszer-kereskedelmi láncok egységeinek kínálatát elemezve megállapítható, hogy két olyan árufőcsoport emelhető ki, amely alkalmas a rajtuk feltüntetett földrajzi árujelzőhöz kapcsolódó táj, illetve település felkeresésének kiváltására, a meglévő vendégforgalom erősítésére. A szeszesitalok és a húsáruk a borés gasztroturizmus alapvető vonzerőiként önmagukban is képesek a vendégforgalom generálására. • A szeszesitalok közül elsősorban a borok elnevezésében megjelenő földrajzi árujelzők alakíthatnak ki olyan társításokat, amelyek a szőlő származási helyének turizmusát kedvezően befolyásolják. Bizonyos szőlőfajták területi kötődésüknek köszönhetően igen erős szimbiózisban élnek azzal a földrajzi névvel, ahol termesztik őket és ez a bormarketingen keresztül is visszatükröződik. Aszú például kizárólag a Tokaji borvidékről származó szőlőből állítható elő, így a 2002 óta a világörökség részét képező borváros neve a jellegzetes ízű nedű fo-

A JÓ HELYEK

97

gyasztása során egyértelműen felidézhető. A konyhaművészet akkor használja a Tokaji kifejezést, amikor a szakácsok olyan ételt készítenek, amelybe tokaji bor kerül. Amíg a bikavéren keresztül Eger és Szekszárd, addig a cserszegi fűszeres kapcsán a Keszthelyi hegység lábánál fekvő Cserszegtomaj azonosítható, igaz az utóbbi szőlőfajtából készült szeszesitallal más borvidékek pincészeteiben (például Nyárlőrinc) is találkozhatunk. A juhfark neve összenőtt a Somlóval, a 432 méter magas, bazaltborított tanúheggyel, azonban a szemfüles vásárló már Pázmándi Juhfarkkal is megörvendeztetheti magát és asztaltársaságát. Amíg a híres borvidékek borainak otthoni fogyasztása előbb-utóbb elvezet az érintett terület turistaként történő felkereséséhez, addig a pálinkák esetében a szélesebb körben ismert Kecskeméti Fütyülős Barackpálinkának vagy a Szatmári Szilvapálinkának már kisebb szerepe van az útrakelés indukálásában. Ennek oka egyrészt a hazai borturizmus hagyományaiban, szervezettségében, másrészt a két ital fogyaszthatóságának különbségeiben rejlik. A söriparban használatos márkanevek közül a Soproni Ászok és a Kőbányai Világos azonosítható egy konkrét településsel, illetve településrésszel, amelyek üzemeiben a közkedvelt nedű előállítása zajlik. • A húsáruk földrajzi sajátosságai - a szeszesitalokkal szemben, ahol a természeti adottságok szerepe dominál - elsősorban az emberi tényezőben, az elkészítés technológiai fortélyaiban keresendők. Húskészítmények, különösen kolbászféleségek előállításával számos vállalat foglalkozik, azonban a fűszerezés és a tartósítás nüánsznyi fogásai már olyan emberi tudást tükröznek, amely csak egy bizonyos területen élők és termelők gyártási tradícióiban van jelen. A gyulai májas, a szegedi szalámi, a békéscsabai kolbász, az orosházi baromfivirsli, a pápai páros kolbász egyaránt megtalálhatók a húsfogyasztó magyar háztartások reggelizőasztalain, ezen áruk minőségét, kiválasztásuk kritériumait elsősorban földrajzi eredetük hordozza. Ahogy Tokajon a pincelátogatás, úgy Gyulán a helyi húsüzem mintaboltjának felkeresése jelent kihagyhatatlan programot a dél-alföldi határvárosba látogatók számára. Az elemzett kategóriákon túlmenően is - ugyan kevésbé karakterisztikusan - találkozhatunk olyan Magyarországon előállított élelmiszerekkel, ahol a földrajzi név hozzájárulhat az áru minőségi jegyeinek a jelölt hely pozitív gondolati töltetettel való, végső soron a vendégforgalom megjelenését, növekedését kiváltó táplálásához. A 7. táblázatban bemutatott áruféleségek - mivel velük kapcsolatban az idegenforgalmi praxisban való hasznosításuk kiforrottsága alacsony mértékű - nem gerjesztenek a szeszesitalokhoz vagy a húskészítményekhez mérhető forgalmat, de azáltal, hogy nap mint nap olvassuk annak a földrajzi helynek a nevét, amely egyediségük jelölésére hivatott, elősegíthetjük bevésődésüket, társadalmi ismertségüket, amely alkalom adtán megkönnyítheti az adott település turizmusmarketingjével foglalkozó szakemberek munkáját.

98


7. táblázat A földrajzi nevek megjelenése egyes élelmiszer-ipari termékekben (Forrás: CORA-, Auchan-, Tesco-katalógusok)

A turizmusföldrajzi érintettséggel bíró hazai terméknevek egyik abszurdját a szarvasi mozzarella képviseli (4. fénykép). Szarvasról a legtöbb embernek a Körös-Maros Nemzeti Park részét képező arborétum, a mozzarelláról pedig minden bizonnyal előállításának tradicionális térsége, az olaszországi Campania jut az eszébe. Hogyan kerül akkor a szarvasi mozzarella az asztalra. Úgy, hogy a Holt-Körös menti város környéke kiváló ártéri legelőkkel és kaszálókkal rendelkezik, így állattartásra, különösen szarvasmarha-tenyésztésre alkalmas térség. A szarvasiak a gazdáktól begyűjtött tejből az olasz konyha egyik alapanyagát jelentő mozzarellát, a sűrű aludttejhez hasonlatos lágy sajtot készítenek. Csakhogy az üzem, ahol a legkorszerűbb technológiával folyik a termelés, nem is Szarvason, hanem a tőle 18 kilométerre fekvő, közigazgatásilag önálló Órménykúton van. A szarvasi mozzarella abszurditására fókuszáló esettanulmányunk elkészítése során feltártuk, hogy az arborétumot alapító Bolza Pál olasz ősökkel dicsekedhetett, amelynek tanúbizonyságául a város ékességét jelentő kastélyának bejárata elé 191 l-ben felállíttatta Róma jelképének másolatát, Romulus és Remus szobrát az anyafarkassal. Ha ez a momentum valakit mégsem vitt volna közelebb a rejtély megoldásához, akkor annak Olaszországban érdemes tovább keresni a választ A leghíresebb olasz mozzarellaüzem ugyanis éppen abban, a Nápolytól 5 kilométerre északra fekvő városkában, Aversában található, amelynek vára ablakából mindenféle bonyolult családi és politikai okból kifolyólag (nyakán egy kötéllel) kilökték András herceget, Nagy Lajos királyunk öccsét, akiért bátyja bosszúhadjáratot indított és seregeivel meg sem állt Nápolyig. így kapcsolódik tehát össze Szarvas, a mozzerella és a mindenen átívelő történelem.

A JÓ HELYEK

4. fénykép A Szarvasi mozzarella reklámja egy női magazin hátoldalán. A Szarvason élő szlovák kisebbség inkább a parenyica sajttal, mintsem az olasz mozzarellával kapcsolatos asszociációkat gerjeszti.

99

100


3.4.4. A történelem és a kultúra turizmusföldrajzi ikonográfiája A kommunikáció, különösen az információközlés nemzetközi színterein rendkívüli fontossággal bírnak azok a jelzések, amelyek a közlekedést, különösen a tájékozódást és az eligazodást segítik. A világviszonylatban is egységesülő közlekedési táblák, a repülőtereken, a vasúti és autóbusz-pályaudvarokon található egyszerű piktogramok a verbalitás helyettesítését, a cselekvés helyes végrehajtásának kijelölését szolgálják. Azokat a jelzéseket, amelyek a lehető legegyszerűbb, már-már sematikus ábrázolási technikával fejezik ki a bennük rejlő, gyakran igencsak összetett üzenetet, ikon megnevezéssel illetjük. Az ikonok eredete a klasszikus bizánci és ortodox hagyományokban rejlik, amelynek képviselői a fára és falra festett szentképek témáját nem valóságos, hanem jelképes mivoltukban kívánták ábrázolni: rajtuk keresztül egyszerű vonalakkal és színekkel adták közre az egyház teológiai tanítását. Ahogyan az ikonon megjelenített alak egy vallásos ember számára képes felidézni a hozzá fűződő bibliai eseménysort, úgy a megállni tilos tábla is eszébe juttatja a parkolni óhajtó gépkocsi tulajdonosának, hogy milyen nem kívánatos procedúrának lenne részese, ha figyelmen kívül hagyná az adott jelzést. Az ikon értelmezése mára jelentősen kinőtte a művészettörténet szabta kereteket, olyan élő és holt személyeket is illetünk vele, akik tetteikre és alkotásaikra visszavezethető széles körű ismertségünknek köszönhetően önmagukban is képesek egy kor, egy ország vagy egy irányzat megtestesítésére, ennélfogva nevük és életútjuk legfontosabb állomásainak helyszínei egybeforrtak. Számos ország dicsekedhet olyan hírességekkel, akiket - miközben személyük karakterisztikusan jelöli azt a területet, amelyhez kötődnek - bel- és külföldön egyaránt ikonként tisztelnek. Az élő ikonok esetében sokkal inkább az ország, míg a már távozottak kapcsán a települések képezik a kötődés terének megjelenését. Valakinek az ikonná válása független cselekedeteinek társadalmi megítélésétől, így a gonosztevők és a szentek egyaránt betölthetik ezt a szerepet. Bonaparte Napóleon ikonként testesíti meg Korzikát, Fidel Castro Kubát, Elvis Presley Memphist, Hunyadi Mátyás pedig Kolozsvárt. Ha egy ikon neve, arcképe, alkotása, a hozzá fűződő jelképrendszer valamelyik eleme bárhol megjelenik, az szinte automatikusan maga után vonja az érintett területre történő asszociációt. Ezt a folyamatot természetesen az állami vagy a regionális turizmuspolitika, valamint a helyi önkormányzatok idegenforgalmi érdekei felerősíthetik, azonban a társítás alapjául szolgáló tettek és alkotások megismertetésében alapvetően a családi és az iskolai szocializáció játszik közre. Napjainkban azonban olyan mértékű információdömpinggel állunk szemben, amely az ikonná válás folyamatát az értékek posztmodern decentralizációjának köszönhetően jelentősen lelassítja. Ezzel összefüggésben félő, hogy az egyik generáció által még a történelem és a kultúra ikonjaiként tisztelt személyek a felnövekvő nemzedék számára semmitmondó figurákká üresednek. Amennyiben a társadalom a rendelkezésére álló kultúraközvetítő technológiák segítségével nem tartja fenn ikonjainak kultuszát, akkor mindazon terület turizmusa, amely e nimbuszra alapozta vendégforgalmát, az érdektelenség áldozatává válik. Ez a folyamat hosszabb távon akár a nemzeti identitás elsorvadásához is vezethet.

A JÓ HELYEK

101

A magyar történelem számos kulcsfigurája szinte ikonszerűen testesíti meg azt a korszakot, amelyet neve fémjelez (Hunyadi Mátyás és kora), a kultúra híres személyiségei pedig alkotásaik révén válnak generációjuk és az általuk képviselt irányzat örökéletű alakjaivá (Munkácsy Mihály festészeti iskolája). Amíg a történelem főszereplőinek térbeli kötődését uralkodásuk, csatáik, törvényeik kihirdetésének helyszínei alapján lehet leginkább tetten érni, addig a kultúra területén jeleskedők esetében a műveikben bemutatott tér és életútjuk jellegzetes állomásai képezik a földrajzi tartalom alapsejtjeit. A leg jelzővel nemigen fukarkodó hazai politika- és művelődéstörténet előszeretettel aggatta a legnagyobb magyar költő, király vagy zeneszerző titulust Petőfi Sándor, Szent István, illetve Kodály Zoltán neve elé, ugyanakkor a nagyságukban rejlő idegenforgalmi lehetőségek kiaknázásában igen komoly tartalékok állnak még a területileg illetékes szakemberek rendelkezésére. A magyar líra legnagyobb, nemzetközileg is ismert egyénisége, Petőfi Sándor (1823-1849) születési helye körül sokáig igen éles szakmai vita folyt,27 mára azonban az irodalomtörténészek egyértelműen Kiskőrös mellett tették le voksukat. A Bács-Kiskun megyei város központjában található egykori szülőházban ma korszerűen berendezett, európai összehasonlításban is versenyképes irodalmi múzeum és szoborpark állít emléket a magyar irodalom kiemelkedő személyiségének. Miközben a magyar társadalom 28%-ának semmilyen képzete sincs arról, hogy hova utazna, ha Petőfi Sándor szülőházát szeretné felkeresni, addig 66%-uk pontosan tudja, hogy Kiskőrös jelentené a helyes úti célt. A bizonytalankodó 6% többsége Kiskunfélegyházát és Nagykőröst említette a szülőhely potenciális térszíneként. A Kiskőröst helyesen jelölők közel 2/3-a még soha életében sem járt a városban, míg Kiskunfélegyháza esetében éppen fordított helyzettel állunk szemben. Előbbi csoporthoz tartozók anélkül is biztos tudással rendelkeznek Petőfi szülőháza felől, hogy személyesen felkeresték volna az érintett települést, míg az utóbbiba tartozók Kiskunfélegyházán szerzett benyomásaik alapján - végső soron nem minden alap nélkül - jelölték meg helytelenül a várost. A magyar állam alapítójaként ismert, 1083-ban szentté avatott királyunk I. István (970-1038) sírhelye Székesfehérváron, a Nemzeti Emlékhellyé alakított Koronázó téren álló Mauzóleumban található. A kereszténység hazai elterjesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett uralkodó földi maradványai nem sokáig nyugodhattak békében, mert éppen a szentté avatási ceremónia érdekében I. László Budára vitette azokat. A közép-dunántúli régió központjában található Püspöki 27

A vitára leginkább maga Petőfi Sándor szolgáltatott okot, mivel Szülőföldemen című versében tanúbizonyságot tett kiskunfélegyházi származása mellett. A család valójában 1824-ben költözik át Kiskőrösről Kiskunfélegyházára, ahol a családfő, Petrovics István 1822-1830 között mészárszéket bérel a ma Hattyúházként ismert klasszicista épületben.

102


Székesegyház ezüst hermájában őrzik 1. István koponyaereklyéjét. Székesfehérvár koronázó városként és a magyar királyok temetkezési helyeként is meghatározó történelmi szerepet töltött be. Miközben a magyar társadalom 45%-ának minimális fogalma sincs arról, hogy hova utazna, ha Szent István sírhelyét szeretné felkeresni, addig 40%-uk pontosan tudja, hogy Székesfehérvár jelentené a helyes úti célt. A bizonytalankodó 15% többsége Esztergomot és Budapestet említette a sírhely potenciális térszíneként. A Székesfehérvárt helyesen jelölők 81 %-a járt már a Fejér megye központjának is helyéül szolgáló városban, ahogyan a Budapestet és Esztergomot helytelenül említők többsége (77%, illetve 60%) is járt az általuk megjelölt városokban. A főváros említése az uralkodó nevét őrző Szent István Bazilika, illetve az ott található királyi ereklye révén, míg Esztergom a királycsináló érsek, Asztrik révén merülhetett fel. A XX. századi magyar zeneélet egyik legnagyobb alakjaként, a róla elnevezett zenepedagógiai módszer elindítójaként ismert Kodály Zoltán (1882-1967) Kecskemét szülötteként, a város vasútállomásán látta meg a napvilágot. A zeneszerző Bács-Kiskun megye központjához való kötődésének egyik bizonyítéka a Háry-szvitjében megénekelt település. Ma a szecessziós stílusban épült Városháza harangjátéka hirdeti ezt a kapcsolatot. Minden tisztelete, szeretete és ragaszkodása ellenére a magyar társadalom 72%-ának minimális fogalma sincs arról, hogy hova utazna, ha Kodály Zoltán szülővárosát szeretné felkeresni, mindössze 24%-uk tudja pontosan, hogy Kecskemét jelentené a helyes úti célt. A bizonytalankodó 4% többsége Budapestet említette a szülőváros potenciális helyeként. A Kecskemétet helyesen jelölők 86%-a járt már a városban, amely minden bizonnyal elősegítette a kérdéses kapcsolat felidézését. A főváros említése Kodály életútjának budapesti epizódjai, különösen a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként eltöltött évek révén jöhetett szóba. Petőfi, István király és Kodály esete is bizonyítja, hogy a magyar társadalom legnagyobb történelmi és kulturális alakjaival kapcsolatban igen súlyos lexikális tudásbeli hiányosságokkal küzd. Ha valakinek a mentális térképén Kiskőrösről nem Petőfi Sándor, Székesfehérvárról nem Szent István, Kecskemétről pedig nem Kodály Zoltán jut elsők között az eszébe, akkor idézett nagyjaink ikonként való megjelenéséért sem az oktatás-, sem a kulturális, sem a turizmuspolitika nem tett eleget.

A JÓ HELYEK

103

Nyelvében él a nemzet úja Széchenyi István a Hitel című munkájában (1991),28 aki minden bizonnyal tudatában volt a nemzeti mivoltunkat kifejező magyar szó eredeti jelentésével: beszélő ember. A Kárpát-medencébe vezető vándorlásunk, a 896. évi honfoglalást megelőző történelmi korszak során az egymás nyelvét megértő, egymással kommunikálni képes emberek duzzadó létszámú csoportjának elnevezéséből alakult ki a magyar nép elnevezése (László 1987). A világ magyarságát mind a mai napig e nyelvközösség tartja életben (Nemeskürty 1989), de vajon a mögötte álló kultúra elsajátításában, annak fontosságának tudomásulvételében tapasztalható elégtelenségek nem vezetnek-e el a messze földön híres magyar kultúra táptalajának kimerüléséhez. A kultúra, elsősorban a művészet nemzeti erőforrásként történő hasznosítására már Klebelsberg Kunó (1990) egykori kultuszminiszter is rámutatott, azonban nem elég kifelé, a nemzetközi közvélemény felé demonstrálni a múltban és a jelenben létrehozott szellemi, tárgyi, zenei és táncművészeti értékeinket, hanem a hazai társadalom felé is kommunikálni kell a magyar kultúrának, az azt megtestesítő ikonoknak a nemzet együvé tartozásában betöltendő szerepét. A patetikus gondolatok mögött a dicső múlt és a kultúra főszereplőinek életútja, valamint alkotásaik révén ismertté vált földrajzi nevek fontosságának hangsúlyozása húzódik meg. Ha nem fordítunk kellő figyelmet a magyarság ikonjai táji, települési szimbiózisának életben tartására, akkor a kultúraorientált belföldi turizmusnak komoly nehézségekkel kell szembesülnie, mivel egyre kevesebb ember lesz, aki tudja, Monokra (Kossuth Lajos szülőháza), Gyulára (Erkel Ferenc szülőháza) vagy éppen Kaposvárra (Ripl Rónai szülőháza) látogatva kinek az életútjával ismerkedhet meg. A települések, az őket ismertté tevő ikonokkal szimbiózisban alkotják a magyarság identitástudatának fennmaradását. A globalizáció gerjesztette multikulturalizmus időszakában a nemzeti identitás elsajátításában éppen a kultúra fog az egyén számára eligazodási pontokat nyújtani (Csepeli 2003), amely elsősorban a nevelési-oktatási intézményekben zajló szocializációs folyamatok, különösen a tudásközvetítés eredményeképpen válhat sikeressé. Ahogyan az anya és a gyermek korai elválása súlyos személyiségzavarokhoz vezet (Giddens 2003), úgy a felnövekvő generációk nemzethez való kötődését lehetővé tevő lokális kultúra idő előtti megvonása, illetve globális értékekkel való helyettesítése a társadalom tagjainak gyökértelenségéhez vezethet. A turizmus az ikonok életében meghatározó szerepet játszott színterek élményszerű fogyaszthatóvá tételével jelentős mértékben hozzájárul a történelem és a kultúra hordozta értékek valódi tartamának megismeréséhez.

28

Balázs Géza (2005) rámutat arra, hogy Széchenyinek a mára már szállóigévé vált gondolata nem szó szerint szerepel a Hitelben (a mű eredetije 1830-ban jelent meg Pesten), sőt, hasonló megközelítéssel Arany János, Kisfaludy Károly és Kőváry László is élt.

104


3.4.5. A Magyarország-imázs földrajzi elemei A fogyasztási cikkek értékesítésének elősegítése többek között a velük kapcsolatos képzetek szándékolt formálása, a vásárlók tudatában élő imázsuk kialakítása révén valósítható meg. Ennek eszköztárát a marketinggel foglalkozó szakirodalom részletesen tárgyalja (Bauer-Berács 2006, Józsa L. 2005, Kotler 2000). Az imázsformálás lényegét abban ragadhatjuk meg, hogy az adott árucikket - racionális tulajdonságainak kiemelése mellett - olyan irracionális értékekkel ruházzák fel, amelyek a gyártó és a kereskedő számára kedvező irányba terelik a vele kapcsolatos vásárlói döntést. Amíg a minőség objektív tényezőire való fókuszálást a racionális, addig használója kilétének előtérbe helyezését az irracionális elemek közé sorolhatjuk. Az, hogy egy ásványvíz első helyezést ért el a szakértők részvételével zajló országos megmérettetésben, sokkal inkább meghatározza a termék használati értékét, mint az, hogy a népszerű sportoló is ezt fogyasztja (más kérdés, hogy az utóbbi tényező súlya olykor perdöntőbb). A földrajzi elemek márkanévbe történő beépítése annak a tudatos marketingpolitikának a része, amely felismerte az eredethatás fogyasztói döntésre gyakorolt befolyását. E jelenségnek a nemzetközi piacon történő érvényesítése az országeredet-hatással való operálás. A Föld országairól, azok lakosságáról a vásárlók fejében élő (gyakran sztereotip) kép az árucikkek sikeres piaci szereplése érdekében jól hasznosítható elemként alkalmazható. Azon információk összességét, amelyek egy állammal kapcsolatban az emberek tudatából előhívhatók, országimázsnak nevezzük (Papp-Váry 2004). Kialakulásában az iskolai tanulmányoknak, az adott országról szóló híradásoknak, az onnan származó termékeknek egyaránt jelentős szerepe van, a véleményformálást, a döntést segítő képet azonban az oda való utazás is árnyalhatja. Amikor egy országról kialakított kép az ott előállított fogyasztási cikkek értékhordozójává válik, imázstranszferről beszélünk (Papp-Váry 2004). Ez a folyamat bekövetkezhet spontán módon, legtöbbször azonban a marketingszakemberek áldásos munkájának az eredménye. A német sör, a francia pezsgő, a holland sajt, a svájci csokoládé, az olasz kávé vagy éppen a magyar paprika imázsának felépítésében az árucikkek otthoni elérhetőségén túlmenően a turizmus biztosította tapasztalatok is közrejátszottak. Ezen élelmiszerek következetes fogyasztása bizonyos esetekben ösztönözheti más, az adott ország által előállított termékek megvásárlását is. Eleve az a tény, hogy az államalkotó nemzet elnevezése valamilyen árucikk felidézését teszi lehetővé, hozzájárulhat az ország jó helyként való reprezentációjához, a vele kapcsolatos utazási vágyak életben tartásához. A turisztikai imázsnak tehát számos olyan eleme van, amely az imázstranszfer segítségével népszerűsített (promotált) fogyasztási cikkekben testesül meg, azonban a benne rejlő földrajzi tartalom sokkal inkább a jó helyek természetében, mintsem a termékek eredetének területi kötődésében jelenik meg. Ebből következően a turisztikai imázs formálása alapvetően a helymarketinggel megbízott szervezetek feladata, amelyek munkatársai az illetékességükbe tartozó teret a turisták által fogyasztható termékként jelenítik meg (Ashworth-Voogd 1994). A helymarketingnek - vagy ahogy a

A JÓ HELYEK

105

5. fénykép A hungarikumok bűvöletében. Nincs könnyű helyzetben a plakáttal szembesülő turista, nehéz eldöntenie, mi is a promotált termék. A kecskeméti barackpálinka és a csinos lányok egyaránt Magyarország imázsának részei.

106


téma egyik avatott szakértője, Kozma Gábor (2003) nevezi, a terület- és településmarketingnek - a turizmusban részt vevők döntésének befolyásolása olyan részterületét képezi, amely szoros összefüggésben áll a gazdaság (beruházás, telephelyválasztás) és a társadalom (ingatlanvásárlás) más szereplőinek meggyőzésével is. A helymarketing elsősorban a tér azon objektumainak tudatos kiemelésére koncentrál, amely egy célcsoport földrajzi ismereteinek, képzeteinek talaján vagy éppen annak megteremtése következtében segíti a képviselt térség számára kedvező döntést (Kozma 1995). A jó helyekkel kapcsolatos - ha úgy tetszik turisztikai - imázs gyakran válik az országimázs részévé, de a folyamat, a termékekhez hasonlatosan, inverz módon is befolyásolhatja a turizmusban értékesítendő térrel kapcsolatos képzeteket (5. fénykép). Például az európai fővárosok többsége az országimázs markáns, pozitív attitűdöt generáló részét képezi, ugyanakkor vannak olyan balkáni államok, ahol az ország imázsa nem ösztönzi a főváros jó helyként történő értelmezését. Egy adott ország megítélése kapcsán a turisztikai imázs elemei nem különülnek el az országimázst alkotó tényezőktől, azonban a látogatottság függvényében karakterisztikusabbá válhatnak (Michalkó-Minca 2000). A magyar középiskolások fejében Olaszország imázsa egyértelműen a tengerparti nyaraláshoz és a történelmi városokhoz fűződő elemeket tükröz, ugyanakkor még azok között is kimagasló a gasztronómia fontossága, akik soha életükben nem jártak az azzurik földjén (Michalkó 1998). Magyarország a földkerekség népszerű idegenforgalmi célterülete, ennek következtében a külföldiek fejében élő imázsa számos, földrajzi, illetve földrajzi kötődéssel rendelkező objektumot tartalmaz. Magyarország nem áll a világ politikai, gazdasági eseményeinek centrumában, a vele kapcsolatos történések ritkán szerepelnek a híradások élén. Történelemi súlya, területi kiterjedése, termékeinek ismertsége nem predesztinálja Magyarországot arra, hogy a neve hallatán egy átlag (különösen a fizetőképes keresletet képező nyugat-) európai fejében néhány ködös foltnál élesebb kép jelenjen meg róla. A turizmus kénytelen kitölteni azt az űrt, amely a professzionális országimázs-alkotás29 elmaradása következtében áll fenn. Azok a terek pedig, amelyeket a Magyarországra irányuló vendégforgalom hasznosít, számos egyedi, földrajzi tartalommal bíró objektumból tevődnek össze. Egy-egy táj, település, természeti kincs területi kötődésének gyakori elhomályosulása ellenére Magyarország imázsában jól tetten érhetők azok a jó helyek, amelyeket a turizmusmarketinggel foglalkozó szakemberek vagy a megkérdezett, esetleg a környezetében élők személyes tapasztalatai generálnak.

29

Tekintettel arra, hogy a kézirat összeállításakor nem álltak rendelkezésre az 1998-2002 között működő Országimázs Központ teljesítménymutatói, a professzionális országimázs-alkotást olyan ideaként szerepeltetjük, amelynek hátterében a szakirodalomban (Ashworth-Voogd 1994, Kozma 2000) megfogalmazott elvárások állnak.

A JÓ HELYEK

107

Magyarország sikeres turizmuspolitikájának egyik letéteményese, a Magyar Turizmus Zrt. évek óta fáradozik azon, hogy minél több ismeretre tegyen szert a beutazás szempontjából potenciális keresletként értelmezett európai országok állampolgárainak rólunk alkotott imázsáról. Ezeknek, a turisztikai marketing szempontjából elengedhetetlen információknak a megszerzése csak gondosan megtervezett és végrehajtott kutatásokkal valósítható meg. A Magyar Turizmus Zrt.-nél Magyarország mint turisztikai desztináció ismertsége, imázsa és piaci potenciálja elnevezéssel 2000 óta zajlik az a kutatássorozat, amely a legjelentősebb és a jelenleg még alacsony piaci részesedéssel rendelkező, de dinamikusan fejlődő új küldő országok kapcsán méri fel a lakosság és a szakma képviselőinek hazánkkal kapcsolatos képzeteit. A 2002-ben Olaszországban, 2003-ban Lengyelországban és Nagy-Britanniában, 2004-ben Ausztriában, Hollandiában, valamint Németországban lebonyolított elsődleges kutatás széles módszertani apparátus felhasználásával tárta fel a külföldiek fejében hazánkról élő kép részleteit. A Magyarország-imázs alkotóelemeinek földrajzi összetevői a Mi jut elsőként eszébe Magyarországról? típusú kérdésekre adott válaszok elemzésével érhetők leginkább tetten. A megkérdezettek válaszai jól közelítik a témával foglalkozó nemzetkőzi szakirodalomban tárgyalt klasszikus imázselemeket (Sulyok 2006).

8. táblázat Magyarország imázsánakföldrajzi elemei néhány kiválasztott ország állmpolgárának a fejében (Forrás: Magyar Turizmus Zrt.) Olaszország

Ausztria

NagyBritannia

Németország

Hollandia

Lengyelország

Budapest

41

12

9

27

8

47

Balaton

14

12

0

37

6

39

Gasztronómia

8

10

10

10

0

38

Táj-

8

13

0

12

16

1

Gulyás

4

0

16

10

0

17

25

0

0

2

0

18

3

4

6

4

11

9

Duna Időjárás

Eltekintve azoktól az összehasonlítási nehézségektől, amelyek az egyes országokban végzett felméréseket irányító nemzetközi közvélemény-kutató intézetek (KPMG, TNS) által alkalmazott módszertani különbségekből fakadnak, jól kirajzolódnak a célcsoportok többsége által megfogalmazott földrajzi objektumok (8. táblázat). Az elemzésbe vont országok állampolgárainak Magyarország-imázsában Budapest, a Balaton, a táj, a Duna és az időjárás képezi azokat a tényezőket, amelyek földrajzi vonatkozásai megkérdőjelezhetetlenek (a gasztronómia és a gulyás szerepeltetése a turizmusföldrajz tárgyáról alkotott értelmezésünkben ugyan releváns, de minden bizonnyal teret

108


ad a kétségek körvonalazására is). Annak ellenére, hogy az egyes országok földrajzi távolságuk és hazánkhoz fűződő történelmi, politikai, gazdasági, valamint kulturális kapcsolataik függvényében igen eltérő képpel rendelkeznek hazánkról, Budapest és az időjárás minden esetben részese Magyarország visszatükröződő arculatának. Budapest kiemelkedése egyrészt annak az általános gondolkodási sablonnak a következménye, amely az ország-főváros szimbiózison alapszik, másrészt hazánk turizmusában betöltött funkciójának, a vele kapcsolatos marketingpolitikának az eredménye (hozzá kell persze azt is tenni, hogy a megkérdezett brit állampolgárok 44%-a nem tudta Magyarország fővárosát megnevezni). Az időjárás mint imázsalkotó elsősorban a turizmus révén nyer értelmet, így feltehetően a Magyarországon vendégeskedett válaszadók örömének vagy csalódásának a kifejeződése: amíg az olaszok és a britek a hidegről, a németek és a lengyelek a napsütéses meleg klímáról számoltak be. Az időjáráshoz hasonlóan a Balaton imázsbeli megjelenése is erősen turizmusfüggő, a mediterrán tengerpartot kedvelő britek esetében ki sem mutatható, míg a tó egykori szerelmeseit képező német és lengyel állampolgárok fejében igen élénken él. A vizsgált célcsoportokon belül turizmusföldrajzi szempontból a legsivárabb képet a britek gondolatai tükrözték. A 2003-ban 500 fos mintán lebonyolított felmérés alkalmával a szigetország külföldre utazó lakóinak 96%-a állította azt, hogy az interjút megelőző időben semmilyen információt, hírt nem hallott Magyarországról. Ezekután nem lehet csodálkozni azon, hogy a megkérdezettek 27,2%-a fejlődő, szegény, alacsony életszínvonalú országként gondol hazánkra és a fővároson kívül egyetlen földrajzi objektumot sem tudtak érdemi arányban megnevezni. A Magyarországról alkotott kép, különösen annak turisztikai vetületeinek formálása a mindenkori turizmusirányítás illetékes egységeinek a feladata, így a felmérésekből visszatükröződő arculat részben az ő munkájuk eredménye. Tekintettel arra, hogy e fejezet keretein belül nincs mód a Magyar Turizmus Zrt., illetve a jogelődjei által terjesztett kiadványok átfogó, geográfiai aspektusú tartalomelemzésére, így csak a legutóbb megjelentetett Step by Step Hungary - Schritt für Schritt Ungran című promóciós kiadványra vonatkozóan állapíthatjuk meg, hogy névanyaga és fényképeinek világa igen erős földrajzi kötődést hordoz. Kiemelendő, hogy a brosúra ikonográfiája, a Budapest által megtestesülő városiasság, a pannon tájat jellemző falusi házak, a szőlőültetvények terepéül szolgáló lankás hegyvidék, a pusztát idéző lovas, valamint a vízparti kínálatot megtestesítő vitorlás tradicionális imázsunkat erősíti. A Magyarország-imázs földrajzi vonatkozásai közé sorolhatjuk a külföldiek hazánk fekvésével kapcsolatos pozicionálási kísérleteit is. Ennek elsősorban abból a szempontból van jelentősége, hogy az egyes földrajzi régiók által hordozott értékek transzferje módosíthatja a hazánk iránti érdeklődés volumenét. A magyarországi beutazó turizmus szempontjából piacvezetőnek számító Németország állampolgárainak

A JÓ HELYEK

109

37,1%-a Kelet-Európába, 36,4%-a Kelet-Közép-Európába, 11,9%-a Közép-Európába, 1,5%-a Nyugat-Európába, 6,5%-a pedig más térségekbe helyezi el gondolataiban hazánkat. Ha Kelet-Európa a szocializmussal, a gazdasági, társadalmi elmaradottsággal, a szegénységgel, tehát összességében negatív attitűddel párosul, akkor az számunkra kedvezőtlenül befolyásolja a németek utazási döntését. Némi reményre adhat okot, hogy a német állampolgárok hazánk szomszédai között kiemelt helyen szerepeltetik Ausztriát (84,3%), ugyanakkor elgondolkodtató - persze nem megmagyarázhatatlan - Csehország (30,5%), Bulgária (17,8%), Lengyelország (10,1%), Oroszország (5,8%) és Törökország (1,3%) megjelenítése.

4. Tér és turizmus

4.1. A perifériák turizmusa Wallerstein (1983) „centrum-periféria" elméletének közzététele óta - a hétköznapi értelemben valaminek egy vonatkoztatási rendszeren belüli szélső elhelyezkedését kifejező fogalom - a periféria a tudomány világában mára olyan közkedvelt terminológiává vált, amelynek következtében a kutatók (Berend T. 1995, Williams-Windebank 1995, Lehrer 1994) a gazdaságelméleti megközelítést meghaladóan használják. A periféria földrajzi értelmezése is tágult, a globalizáció hatásainak köszönhetően (Waters 2001) szélesebb spektrumú jelentéstartalmat nyert. A közlekedési eszközök és a hozzájuk kapcsolódó hálózatok (Erdősi 2002), az információs technológia fejlődésére (Tiner 1998), továbbá azok társadalmi igénybevételének kibővülésére visszavezethetően a periféria már nemcsak a kevésbé ismert, távoli, ennél fogva nehezen megközelíthető földrajzi helyeket jelöli, hanem olyan, a gazdaságilag fejlett térségekhez képest kedvezőtlenebb mutatókkal rendelkező vidékek is a vizsgált fogalomkörhöz tartoznak, amelyek létezésére már Wallerstein is rámutatott. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a távolság primátusára koncentráló és a kétpólusú gazdasági fejlődés következtében kialakult perifériák gyakran egybe esnek. Szakértők szerint a centrumhoz viszonyított földrajzi távolságot még egy olyan gazdaságilag egységesülő térben is, mint az Európai Unió meghatározó tényezőként kell kezelni, így például Írország vagy Szardínia hosszú időn keresztül megmutatkozó gazdasági, társadalmi leszakadásában komoly szerepet játszott ez a tényező (Grimes 1992, Gentileschi-Jürgens 2001). Minca (2003) mindemellett arra is rámutat, hogy a periféria értelmezése magával vonja a centrum lehatárolását is, mivel a kettő kölcsönösen feltételezi egymást, így véleménye szerint a centrumot annak perifériái határozzák meg. Minca a perifériák szerepét nem a fogalom negatív mivoltában ragadja meg, éppen ellenkezőleg az ilyen helyzetű térségeket a fejlődés letéteményeseinek tekinti. A problémát a kreativitás oldaláról közelítve kiemeli, hogy az alkotóerő nem a centrumból, hanem a perifériáról ered, mivel előbbi csak a magától értetődőt fogadja be, utóbbi pedig a saját fejlődése érdekében kénytelen innovatív lépéseket tenni. A periféria és turizmus kapcsolatának gyökerei az utazók távoli, rejtelmes, körülményesen megközelíthető célállomások felé való vonzódásában keresendők. Igaz, éppen a globalizációra visszavezethetően látható, hogy a turizmus korábbi perifériáit,

112

T É R ÉS TURIZMUS

a számottevő turistaáramlásból kimaradt területeket az ökoturizmus és a kalandturizmus fokozatosan behálózza, viszonylataikban a távolságok összeszűkülnek és a Föld elérhető szabadidős zónáivá válnak. Az Északi-sarkkör közelében élő eszkimók jégkunyhói, a Himalája legmagasabb hegycsúcsai, a tengerek soha nem látott mélységei, a kietlen homok- és kősivatagok, a veszélyes őserdők ma már mindennapinak számító úti célokat rejtenek. Tekintetbe kell venni, hogy a periféria sokszor önálló vonzerőként is megjelenhet a turizmusban. A természeti vonzerők közül a fekvést vizsgálva egy kontinens perifériája, legszélső pontja jól értékesíthető élményt kínál az érdeklődök számára (például a Portugáliában fekvő Cabo de Rocát felkeresők még oklevelet is kaphatnak arról, hogy eljutottak a kontinentális Európa legnyugatibb pontjára). Ugyanakkor a vadregényes tengerpart képében megjelenő spanyolországi periféria, Huelva a felkapott üdülőzónák elől menekülő turisták számára kínál vonzó helyszíneket (VolkSchenk 2001). Bármely különös, de egy nagyvárosi településen belül is beszélhetünk a turizmusban értékesíthető perifériáról. New York borzongni vágyó turisták érdeklődésére számot tartó negyedei (Bronx, Haarlem), India és Dél-Amerika bádogvárosai a halmozottan hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok lakóhelyeként képeznek látványosságként értékesíthető perifériát. Az olyan, a civilizáció vívmányaitól elzártan élő népek, mint az észak-afrikai berberek vagy a dél-afrikai himbák a társadalom perifériáiként a Tunéziába, illetve Namíbiába érkezők turistaprogramjává váltak. Magyarország földrajzilag értelmezhető perifériáinak turizmusa elsősorban - a vidékfejlesztési politika célkitűzéseinek megfelelően - a falusias környezetű, gazdasági, társadalmi mutatóit tekintve leszakadó, ugyanakkor számos kulturális, természeti örökséget oltalmazó térségekben érhető tetten. E mellett, ugyan elhanyagolható mértékben, de mégiscsak jelentkezik a társadalmi periférián élő, nehéz sorsú rétegek lakókörnyezete iránti idegenforgalmi kereslet. Magyarország perifériájáról beszélni igencsak problematikus, mivel hazánk kelet-nyugati kiterjedése 528, észak-déli irányban a határok között mért legnagyobb távolsága pedig 268 kilométer, így elvileg nem lenne akadálya a gazdasági élénküléssel párosuló áramlások megindulásának. Csakhogy a hazai perifériahelyzet olyan mélyen fekvő történelmi gyökerekből táplálkozik, amelyeket Trianon villámcsapásként teremtett és a szocialista tervgazdaság hosszú évtizedeken keresztül éltetett. A trianoni békeszerződés egyik legsúlyosabb következménye, hogy az újonnan meghúzott határok mentén felbomlottak a földrajzi munkamegosztás tradicionális keretei, átrendeződött a települések között történelmileg kialakult kapcsolatrendszer, számos, egykor virágzó város vonzáskörzete összezsugorodott (Beluszky 2005). A második világháborút követő új rend tovább fokozta a periféria leszakadását, amelynek következtében az érintett területeken - igaz, különböző mélységben - egy elmaradott rurális övezet alakult ki (Bárányi 2005). A határvidékek elnéptelenedését, erőforrásaik elvesztését ugyan észlelték a szocializmus korának vezetői is, azonban hiányzott az a fajta politikai akarat, amely lelassíthatta volna a kedvezőtlen folyamatokat. Napjainkban számos határ közeli térség kapcsán kettős perifériahelyzetről, másképp mondva a periféria perifériájáról beszélhetünk, mivel az ott található települések fekvé-

A PERIFÉRIÁK TURIZMUSA

113

6. fénykép Ajándékbolt Túristvándiban. A XVIII. század másodikfelében épült vízimalmot felkereső turisták kénytelenek megelégedni a periférián található szerényebb szuprastrukturális kínálattal. A Közép-Európában ritkaságnak számító, három alulcsapós vízikerékkel működő malom műemlékhez méltó környezete ellenére az ajándékvásárlás feltételei a kora '70-es éveket idézik.

séből fakadó hátrányokat a lakosság gazdasági-társadalmi értelemben vett lemaradása is tetőzi (Bárányi 1999, Dövényi 2002). A határvidékekhez kötődő perifériák mellett bármely földrajzi térben kialakulhatnak olyan zónák, amelynek települései viszonylag közel fekszenek a centrumhoz, azonban egy másik centrum hatása révén úgynevezett belső perifériát képeznek (Nemes Nagy 1996). Ezek, a hazai és a nemzetközi kitekintésben is tetten érhető vidékek társadalomföldrajzi megközelítésben kedvezőtlen demográfiai, foglalkoztatási jövedelemtermelő és beruházási mutatókkal rendelkeznek (Ellger 2000). A belső perifériaként értelmezett szürke zónákban a stabilitáshoz még elegendő, az elmozduláshoz azonban már kevés erőforrás áll rendelkezésre (Nemes Nagy 1999). Ha a perifériákat a dinamikus gazdasági fejlődésből és modernizációból kimaradt területként tételezzük fel, akkor e relatív hátrányból a turizmusban jól hasznosítható, éppen a települési környezet intaktságára épülő előny kovácsolható, amely a falusi, a

114

T É R ÉS TURIZMUS

kulturális és örökség- vagy az ökoturizmus révén kiválóan kamatoztatható (6. fénykép). Igaz, hogy Magyarországon egyre nehezebb tetten érni az érintetlen vagy legalábbis az autentikusságát tudatosan óvó környezetet, mégis egyes vidékek perifériális fekvéséből következik, hogy az ott található települések képesek az elzártságukból fakadó bájukkal vonzást gyakorolni a turistákra. Az ország legnyugatibb szegletét képviselő Felsőszölnök (Vas megye), a legkeletibbet jelentő Garbolc (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), a legdélebbinek számító Beremend (Baranya) abszolút értelemben is perifériának tekinthetők, ám ez a pozíciójuk egy jól átgondolt marketingstratégia segítségével a turizmusban hasznosuló előnnyé kovácsolható. Annak ellenére, hogy a periféria a területi kutatások fogalomrendszerében kitüntetett helyet foglal el, definíciójára épülő komplex adatbázisok nem állnak rendelkezésre. A témával foglalkozó kutatók közleményeiből (Bárányi 2004, Kanalas-Kiss 2006, Fekete 2005) mégis kirajzolódik az a kép, amelyben az Ipolyság, a Cserehát, a Szatmár-Beregi Sík, a bihari és a békési határ, az Ormánság, a Dráva mente, valamint a Vendvidék jelenti a határ menti, míg a Tiszazug, a Közép-Tisza-vidék vagy a Tápióság az úgynevezett belső perifériát. Amennyiben a perifériához tartozó települések idegenforgalmi vonzerőinek hasznosítását elemezzük, láthatjuk, hogy az Őrség gyöngyszemének tekintett, a Pityeszerben található Szabadtéri Néprajzi Gyűjteményéről közismert Szalafő vagy a kopjafás temetőjéről messze földön ismert Szatmárcseke egyaránt 4 órányi autókázással érhető el Budapestről. Miközben a perifériák gépkocsival való megközelíthetősége nehézkes, olykor jelentős visszatartó erővel bír, vasúti elérhetőségük szinte lehetetlen. Ennek ellenére, a településeket irányító önkormányzatok és a térségek fejlesztéséért felelős megyei, regionális szervezetek - különösen az utóbbi évektől kezdve — komoly erőfeszítéseket tesznek a turizmusban rejlő lehetőségeik kiaknázására. Az ipolytarnóci lábnyomos homokkő bemutatására hivatott ősélőhelyet a magyar világörökségi lista egyik várományosává tették, a csereháti, a legutóbbi népszámláláson 1 lelket számláló Szanticska (Abaújlak) megmentésére társadalmi akciót szerveztek, amelynek következményeként üdülőfaluvá alakították, a beregi templomokat (Csaroda) és haranglábakat (Tákos) felújították, az Ormánság jelentős területét a Duna-Dráva Nemzeti Park oltalma alá helyzeték. A társadalmi perifériák magyarországi megjelenésének fokozatosan felszámolásra kerülő színtereit elsősorban azok a városok képviselik, amelyek egyes településrészeiben a lakásállomány minőségi mutatói, az ott lakók életkörülményei olyan sajátos miliőt alkotnak, amely az oda látogatók bizonyos köreinek érdeklődésére tarthatnak számot. Nem tömeges idegenforgalmi keresletet indukálnak, sokkal inkább egy-egy városnézés színesítésében, a szakmai érdeklődés kielégítésében játszanak közre. Budapest slumosodó30 városrészeiben való séta, az egykori erzsébetvárosi gettó (a Dohány utcai zsinagóga környéke) vagy a Chicago (Garai tér környéke), esetleg a Középső30 Slum: nagyvárosi nyomornegyed, a perifériára szorult társadalmi rétegek, lepusztult, szegénységet sugárzó élettere.

TURIZMUS A HATÁROK MENTÉN

115

Ferencváros megtekintése, az ott zajló városrehabilitációs munkálatok (Egedy et al. 2005) eredményeinek szemrevételezése, illetve a Józsefváros prostitúcióban érintett utcácskáinak bejárása mind-mind a periféria turizmusban való értékesíthetőségének példája. A posztszocialista városok lakótelepeinek (Egedy 2001) megtekintése az ehhez hasonló építészeti megoldásokkal még nem találkozott külföldiek számára jelenthet emlékezetes kirándulást. Sajnos, jó néhány község arculata mind a mai napig visszatükrözi azt a szegénységet, amely az ott élő, elsősorban roma származású lakosság nehéz sorsára vezethető vissza (Kocsis-Bottlik 2004). Ezek között kitüntetett helyet foglal el Gilvánfa, az alig félezer lelket számláló baranyai falu. De nem kell messzire menni, a Budapesten járó-kelő turista is találkozhat a romák (Illatos út, Bihari út) vagy a hajléktalanok (pályaudvar környéki aluljárók) nyomorának szívet facsaró városképi megjelenésével.

4.2. Turizmus a határok mentén A jól szocializált kisgyermek, tudja, hol a határ, mozgásterének, illetve szülei toleranciájának az a szintje, amelynek átlépése súlyos következményekkel járhat. Amíg a család konvenciókkal, addig az állam jogszabályokkal jelöli ki a mindennapi élet erkölcsi és fizikai határait. Az amerikai filmekből visszatükröződő életmód egyik sajátossága, hogy a kertvárosokban lakók nem otromba, gyakran hivalkodó kerítésekkel, hanem diszkrét sövényekkel jelzik az arra járóknak, hogy hol válik el a közterület a magánterülettől. Ugyanakkor a könnyedén átjárható telekhatárok mögött szigorú és mindenki által tiszteletben tartott normák védik az ott élők nyugalmát. Egy falu határa egykor azt a térséget jelölte, ahol a település lakófunkciója véget ért és a kialakult művelési rend alapján hasznosított mezőgazdasági terület megkezdődött (Györffy 1943). A határba kimenni akkoriban azt jelentette, hogy a jól megérdemelt pihenést a kemény, leggyakrabban kétkezi munka váltja fel. A határok tehát - legyenek azok fizikai mivoltukban megtestesülök vagy immateriálisak - lényegi tulajdonsága, hogy egyszerre képesek a vég és a kezdet megtestesítésére, valamint a közöttük lévő átjárhatóság biztosítására. A határ átlépésével - ha átmenetileg is - valami lezárul és egy új kezdődik, van olyan határ, ahonnan már nincs visszaút, de az esetek többségében problémamentes a visszatérés. A földrajzi szakirodalom sokáig az egyes közigazgatási egységek kiterjedése, az azzal kapcsolatos változások, továbbá a határ menti területek gazdasági-társadalmi sajátosságainak elemzése kapcsán tárgyalta a határok problematikáját. Mára a határmentiség földrajza szinte önálló diszciplínává nőtte ki magát, amely folyamatban az Európai Unió bővülésével kapcsolatos kérdések tudományos igényű tisztázásának szándéka kitüntetett szerepet kapott (Scott 1997). Az államhatárok problematikája az 1920. évi Trianoni békeszerződés ismert következményei miatt (Palotás 1990) a hazai geográfiai szakirodalom érzékeny témájának számít, amely kérdéskör hazánk európai uniós csatlakozási folyamatában új megvilágításba került (Süli-Zakar 2003). Annak ellené-

116

T É R ÉS TURIZMUS

re, hogy a kriminál (Sallai 2003, Ritecz 2003, Kobolka 2000, Tóth 2003), a történeti (Hajdú 1999), a kereskedelmi (Michalkó 2004), a közlekedési (Tiner 1995), az etnikai (Kocsis-Wastl-Walter 1993) és a regionális földrajz (Rechnitzer 2005) magyarországi képviselői könyvtárnyi tanulmányt halmoztak fel ebben a témában, a turizmus problematikájára - közvetett érintettségén túlmenően - mindeddig kevesebb figyelmet fordítottak. Dallen Timothy (1995a, 1995b) a határok turizmusban betöltött szerepéről értekezve több tanulmányában is rámutat arra, hogy az egyik államból a másikba történő átkelést biztosító pontok a turisták fejében a mobilitásukat gátló akadályokként, nemkívánatos tortúrák színhelyeiként élnek. A határátkelés - a forgalom és az ott szolgálatot teljesítők hozzáállásának, történetesen az útlevél- és vámvizsgálat procedúrájára vonatkozó szolgálati szabályok betartásának függvényében - az utazási idő, gyakran kiszámíthatatlan meghosszabbodását vonja maga után. A határok a szomszédos államok között fennálló politikai feszültségek lecsapódási pontjaiként is értelmezhetőek, s mint ilyenek közvetlenül is hozzájárulhatnak a turistaforgalom lassításához. Természetesen az állam biztonságának megőrzése, különösen a kriminogén és a közegészségügyet veszélyeztető tényezők kiszűrése esetén a turizmus résztvevői ártatlanul kénytelenek bizonyos hátrányokat elszenvedni. A világ számos országában a határátkelőhelyek - a belépés engedélyezésére hivatott állami hatóság filiáliáiként - önmaguk döntenek a turistavízum kiadásáról, ennélfogva a turizmus eredményességét befolyásoló intézményként funkcionálnak. Mindemellett a határok önálló vagy egy nagyobb kiterjedésű turisztikai attrakció részeként is megjelenhetnek. Szerepük - megfelelő kiskereskedelmi intézményekkel (ide értve az üzemanyag értékesítésével foglalkozó benzinkutakat) való ellátottságuk esetén - a bevásárlóturizmus, a turisták érdeklődésére számot tartó természeti értékek közelében való fekvésük esetén az ökoturizmus, történelmi szerepük megjelenítése esetén a kulturális és örökségturizmus, sajátos domborzati viszonyaik hasznosítása esetén az aktív vagy az egészségturizmus helyszíneiként is kiteljesedhet. így vált a turizmus nemzetközileg látogatott attrakciójává az osztrák-szlovák-magyar határ találkozásánál fekvő Pandorfi Bevásárlóközpont (Ausztria), a Kanadát az Amerikai Egyesült Államoktól elválasztó Niagara vízesés, a ketté szakított Németország között a Berlini fal vagy éppen az olasz-francia-svájci határ összefutásában emelkedő Mont Blanc. Amíg a határok természeti adottságokra, történelmi örökségekre épülő kínálata viszonylag stabilnak mondható, addig a hozzájuk legerősebben kötődő turisztikai termékben, a bevásárlóturizmusban hasznosított vonzerőkre ez már kevésbé igaz. Egy határ menti kiskereskedelmi centrum a vele szomszédos állam(ok)ban élők szempontjából válhat vonzóvá, mivel bizonyos árucikkek, illetve szolgáltatások árai, azok minőségi jellemzői vagy csupán az elérhetőségük ténye csábítják útrakelésre a határ másik oldalán élőket (Timothy 1999,2005). A bevásárlóturisták vonzásának mindezen tényezői azonban igencsak sérülékenyek, egy inflációból vagy adóemelésből fakadó árváltozás, esetleg a másik oldalon javuló kiskereskedelmi infrastruktúra könnyen bezárásra késztetheti a korábban virágzó üzleteket (Michalkó-Váradi 2003).


117

A határok attrakcióként történő hasznosítására gyakran különösebb kézzelfogható érdekesség nélkül kerül sor, egyszerűen a történelmi múlt megélése, az elődök véres csatákban való összecsapása mögött álló indítékok megértése vagy egyszerűen a viszszaemlékezés csábítja a határvidékre a látogatókat31. Ne feledkezzünk meg arról, hogy az államhatár fizikai mivoltával való szembesülés is elegendő okot adhat az utazás kiváltására, különösen azokban a térségekben, ahol több határvonal találkozási pontja (hármashatár) képezi az attrakciót. Egy-egy határvidék turisztikai sikere részben a szomszédos állam politikáján, együttműködési szándékán múlik, ugyanakkor az ott élők nyelvi, kulturális, vallási különbségeinek mértéke is jelentősen befolyásolhatja a térség versenyképességét. A fentiekből következően előfordul, hogy egy határ mindkét oldala periféria szerepet tölt be az adott ország gazdasági-társadalmi életében, így a látogatottsága gyér, de arra is akad példa, hogy csak az egyik vagy a másik oldalon érezhetők a vendégforgalom előnyei. A határok idegenforgalmi vetületeinek elemzése megkerülhetetlenné teszi a Schengeni Egyezményből fakadó következmények körvonalazását. A Benelux államok, Franciaország és az egykori Német Szövetségi Köztársaság által 1985. június 14-én, egy luxemburgi kisvárosban aláírt egyezmény mára teljes mértékben átrajzolta az európai turistaforgalom arculatát. Az alapvetően biztonságpolitikai célzatú konvenció - miközben a belső határellenőrzés megszüntetésével párhuzamosan a külső határok őrizetének megerősítéséről döntött - jelentősen elősegítette az Európai Unió egyik alapelvének, a személyek szabad áramlásának a megvalósulását. Az 1997-ben aláírt Amszterdami Szerződés a közös biztonság fenntartása kapcsán olyan, korábbiakban az egyes tagállamok belügyét képező feladatokkal bővítette az Európai Közösség hatáskörét, mint a vízumpolitika, amellyel lényegében egységes beutazási feltételeket szabott a harmadik országból érkező vízumköteles turisták számára (Hautzinger 2004). A Schengeni Egyezmény immáron a közösségi joganyag részeként a külső határok szigorú ellenőrzésén túlmenően a belépés és a tartózkodás szabályozásáról, a kiutasítás és a toloncolás alkalmazásáról, a rendőri és az igazságügyi együttműködésről, valamint a Schengeni Információs Rendszer működtetéséről is rendelkezik (Majercsik 2004). Schengen a turizmus mindennapi gyakorlatában azt jelenti, hogy az arra jogosultak a lehető leggyorsabban, a jogosulatlanok pedig semmilyen körülmények között ne léphessék át az Európai Unió határait. Magyarország várhatóan 2007 végétől válik a Schengeni Egyezményhez csatlakozott országok csoportjának32 teljes jogú tagjává, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ukrán, a román, a szerb és a horvát határ31 A legmodernebb technológia felhasználásával lehetőség van a történelmi Magyarország lassan homályba vesző határainak a bejárására. A műholdak segítségével működő Global Position System (GPS) feltölthető az egykori határvonal földrajzi koordinátáival, amely alapján végigjárható a fű nőtte határkövekkel, I. világháborús bunkerekkel övezett útvonal (Pál Zoltán szíves közlése alapján). 32 Az Európai Unió külső határai nem esnek egybe a schengeni határokkal, mivel az Egyesült Királyság és Írország nem írták alá az egyezményt, ezzel szemben az Unión kívül álló Norvégia, Izland és Svájc alkalmazzák az abban foglaltakat.

118

TÉR ÉS TURIZMUS

szakasza az Európai Unió külső határává lép elő, annak turistaként való átlépése már nem kizárólagosan a magyar állam, hanem a Közösség hatáskörébe tartozó kérdés lesz. Ausztria, Szlovákia, Szlovénia irányába, az úgynevezett belső határokon - érvényes, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány birtokában - bárhol beléphetünk a másik állam területére, így a természetjárás, a vízi vagy kerékpártúrázás alkalmával a határ már nem elválasztó, hanem összekötő funkciót fog ellátni. Magyarország államhatárainak turizmusföldrajzi aspektusú tárgyalása a téma objektivitása ellenére számos generációfüggő szubjektumot is magában hordoz. A legidősebb nemzedék számára a határ a Szent István-i nemzetállam trianoni összeomlásának, a Csehszlovákiához csatolt Felvidék (Ótátrafüred) és a Román állam részévé vált Erdély (Tusnádfürdő) csodálatos üdülőhelyei elvesztésének mementója, a középgeneráció a szocializmus bevásárlótúráinak gyenge pontjaként emlékezik rá, ahol könnyen a vámosok martalékává válhattak a külföldön beszerzett holmik, a legfiatalabbak pedig már azt sem értik, átlépése során miért kell egyáltalán a személyi igazolványt felmutatni, amikor már rég az Európai Unió tagjai vagyunk (7. fénykép). Tekintettel arra, hogy az államhatárok a magyar történelem, különösen a XX. század alakulására döntő mértékű befolyást gyakoroltak, annak átlépése vagy megközelítése sokakban a múlt egyegy szeletének felidézését segíti elő. A határok a nemzeti múlt mellett önmagunk vagy családunk történetének (disszidálás, állampolgárság megváltozása, kisebb-nagyobb vámjogsértések elkövetése) átélésében is közrejátszhatnak, így azok jelentős érzelmi töltetek hordozói. A határok a nemzet identitásában és imázsában jelenlévő folklorisztikus elemek megőrzésének és erősítésének letéteményesei. Az oda vezető útvonalak mellett található csárdák (gyakran a németes kiejtés fonetikus írásmódjával feltüntetve: tscharda) és szuvenírüzletek koncentráltsága a magyar kultúra habkönnyű építőköveinek (gulyás, fokos, cigányzene stb.) tömeges fogyasztását teszik lehetővé. A határokkal kapcsolatos szubjektív állásfoglalások legfeljebb árnyalják, de semmi esetre sem teszik abszolút filozófiaivá a turizmus és az államhatár kapcsolatában felmerülő objektív tényeket. A Magyar Köztársaság 7 szuverén állammal határos, az államhatár teljes hossza 2246 kilométer, amelynek leghosszabb szakasza a szlovák (679 km), legrövidebb a szlovén (102 km) viszonylatban mérhető. Magyarország határvonalának nagyobbik része szárazföldi, amely a trianoni békeszerződés értelmében létrejött határmegállapító bizottságok munkájának eredményeként 1921-25 között - határkövek és határoszlopok felhasználásával - a terepen is kijelölésre került (Sallai 1997). Hajózható folyóink esetén (pl. Duna) a víz sodorvonala, nem hajózhatóknál (pl. Ipoly) pedig a felezővonala képezi az államhatárt. Amennyiben híd vezet át a folyón (pl. Esztergom), úgy annak közepén húzódik a határ. A Magyar Köztársaság Határőrsége33 jelenleg 122 határátkelőhelyen teljesít szolgálatot, amelyek közül 108 állomáson állandó, 14 esetében korlátozott átkelést tesz lehetővé. A korlátozottság egyrészt időbeli, másrészt az igénybe vehető közlekedési 33

A Határőrség internetes honlapján (www.hor.gov.hu) 2006. augusztus 2-án elérhető információk alapján.


119

7. fénykép Hegyeshalom egykori közúti határátkelőhelye. A Magyarország és Ausztria között ma is működő átkelőhely csak árnyéka egykori önmagának. Ahol 1990 előtt hosszú, tömött sorokat képeztek a vámellenőrzés várható követekzményei miatt összeszorult gyomrú utasokat szállító autók, a Schengeni Egyezmény életbe lépését követően még lassítania sem kell az áthaladóknak.

eszközre vonatkozó megszorításokat tükröz. Vannak átkelőhelyek, amelyek csak a turistaszezonban üzemelnek (pl. Fertőrákos), míg találkozunk olyanokkal is, amelyek (részben az előzőekkel egybe esve) kizárólag a gyalogos, kerékpáros forgalom számára biztosítják az áthaladást (pl. Zsira), ugyanakkor léteznek az autóbusz-forgalmat kizáró állomások (pl. Bácsalmás) is. Az átkelőhelyek többsége közúti (76) és vasúti (25), jóval kevesebb a légi (13) és a vízi (8) határállomások száma. Mivel a határátkelőhelyek száma szoros összefüggést mutat a határszakaszok hosszával és a szomszédos orszá-

120

T É R ÉS TURIZMUS

gokba irányuló vagy onnan érkező forgalom nagyságával, így a magyar-osztrák határszakaszon 21, a magyar-szlovákon 19 közúti határállomás üzemel. Magyarország 19 megyéjéből 5 (Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém és Tolna) közvetlenül nem érintkezik az államhatárral, így területükön - értelemszerűen - sem közúti, sem vasúti, sem pedig vízi határátkelőhellyel nem találkozhatunk (amennyiben valamelyik megyében nemzetközi repülőtér létesítésére kerülne sor, akkor ott természetesen lehetővé válna egy határőrizeti kirendeltség megnyitása). A Magyar Köztársaság tehergépkocsikon kívüli legnagyobb ki- és belépő járműforgalmat lebonyolító közúti határátkelőhelyei közül kiemelkedő szerepet játszik Komárom (Szlovákia), Tiszabecs (Ukrajna), Ártánd (Románia), Röszke (Szerbia), Letenye (Horvátország), Rédics (Szlovénia) és Hegyeshalom (Ausztria). Határszakaszaink személyforgalmi terheltsége korrelál a gépkocsi-, autóbusz- és motorkerékpárforgalomban észlelt átkelésekkel. Részben az ország fekvéséből következően a határainkon regisztrált külföldi látogatók száma jelentősen meghaladja a külföldre látogató magyarokét. 1990-2004 viszonylatában 28,8 millió (1999) és 40,6 millió (1993) fő között ingadozott a hazánkba érkező külföldiek száma (a vizsgált időszak éves átlaga 35 millió főt tett ki), míg a külföldre látogató magyarok száma 10,6 millió (1999) és 17,6 millió (2004) fő között volt (a vizsgált időszak éves átlaga 13 millió főre tehető). Magyarország nemzetközi utasforgalmának közlekedési mód, illetve határviszonylatonkénti bontásban történő, a havi megoszlásra koncentráló vizsgálata egyaránt megerősíti, hogy a turizmus és a határokon átívelő mobilitás igen szoros kapcsolatban áll egymással. 2004-ben a közúti, a légi, a vízi és a vasúti határátkelőkön egyaránt augusztusban mérték a legnagyobb arányú időbeli koncentráltságot, amely a nyári szabadságolás gyakorlatával magyarázható. Míg havi összehasonlításban a közúti határátkelők személyforgalma a legkiegyenlítettebb, addig a vizeinkhez kötődő állomások az időjárás enyhülésével párhuzamosan érték el legmagasabb telítettségüket. A 2004. évi forgalom határviszonylatonkénti arányszámainak havi bontású elemzése is azt mutatja, hogy a nyári turistaszezon adja a legtöbb feladatot a Határőrségnek. Az egyes határszakaszok között a személyforgalom egy éven belüli eloszlását illetően jelentős differenciák nem mutathatók ki, a havi terheltség tekintetében a legnagyobb arányú differencia a horvát határszakaszon, a legalacsonyabb pedig az ukránon mutatható ki. Amíg a magyar-horvát határviszonylatban a januárra és az augusztusra jutó forgalmi arányok között 13,3%-nyi, addig a magyar-ukrán relációban mindössze 3,9%-nyi különbség észlelhető. Ez azzal magyarázható, hogy az Adriai-tengerre utazó magyar állampolgárok és a Balatonra érkező horvátok üdülési igénye leginkább augusztusi forgalmat generál, ezzel szemben az ukrán viszonylatot leginkább a bevásárlóturizmusban realizálódó kereslet jellemzi, amely egész évben kiegyenlítetten jelen van. A legutóbbi öt évben (2000-2004) végzett megfigyelések alapján a határállomások teljes személyforgalmának 35%-át az osztrák, 19%-át a szlovák, 14%-át a román szakaszon regisztrálták (9. ábra). A legkisebb arányú személyforgalmat Szlovénia viszonylatában (3%) bonyolítják le. A külföldiek átkeléséből fakadó határrendészeti

115. ábra Magyarország határszakaszainak és az egyes határszakaszok legforgalmasabb

átkelőhelyeinek személyforgalma,

Terv: Michalkó Gábor Kartográfia: Kaiser Mikiósné Forrás: KSH

2000-2004

122

T É R ÉS TURIZMUS

feladatok minden határszakaszon jelentősen meghaladják a magyar állampolgárokkal kapcsolatos teendőket, mivel a teljes forgalom 71%-ában külföldiek jelentkeznek a határ átlépésére. A legnagyobb arányú külföldi személyforgalmat a szerb (84%), míg a legalacsonyabbat az osztrák (66%) szakaszon mérték. A közúti átkelőhelyek számából is következően - értelemszerűen Budapest kivételével - hazánk minden egyes határszakaszán közúton bonyolódik a legerősebb személyforgalom (mivel a főváros nem érintkezik egy másik szuverén állam határával, így esetében a légi úton zajló turistaforgalom dominál). Hegyeshalom (42%), Rédics (73%), Letenye (38%), Röszke (49%), Ártánd (28%), Záhony (36%) és Komárom (16%) bonyolítják az érintett határszakaszok legnagyobb arányú bel- és külföldi személyforgalmát (a Határőrség ferihegyi repülőtéren felállított egységei regisztrálták Budapest mint határátkelőhely forgalmának 95%-át). 9. táblázat Magyarország határátkelőhellyel rendelkező, jelentős szálláshelyigényes vendégforgalmat bonyolító települései, 2004 (Forrás: KSH, 2005)

A 2004. évi Vendégéjszakák száma országos vendégforgalmi a kereskedelmi rangsorban szálláshelyeken elfoglalt hely Település 235 300 Szeged 15 179 774 20 Gyula 92 025 36 Komárom 77 140 47 Esztergom 45 475 70 Salgótarján 42 124 73 Kőszeg 18 320 90 Szentgotthárd 25188 96 Sátoraljaújhely 18 769 100 Fertőd 22189 101 Aggtelek

Vendégéjszakák száma a magánszálláshelyeken 25 698 27 844 4 112 6 157 3 258 2 341 12 131 1273 5 810 1 794

A külföldi vendégéjszakák aránya (%) 24 11 63 25 8 7 24 6 9 10

Magyarország határátkelőhellyel rendelkező települései intenzív szerepet vállalnak hazánk szálláshelyigényes vendégforgalmának lebonyolításában. Ugyanakkor a legnagyobb személyforgalmat kiszolgáló határátkelőhelyek közül egyedül Komárom esetében tudunk érdemi vendégforgalomról is beszámolni. Az 1849-es szabadságharcban Klapka György tábornok csapata által derekasan védett váráról elhíresült város a 36. helyen áll abban az 1300 települést tartalmazó rangsorban, amely a magyarországi regisztrált szálláshelyeken 2004-ben kimutatható vendégforgalom alapján került össze-


123

állításra (9. táblázat). Ugyanezen listán Hegyeshalom a 154., Letenye a 199., Záhony a 340., Röszke az 513., Rédics és Artánd - tekintve, hogy szálláshellyel nem rendelkeznek - pedig nem is szerepelnek. Azon városainkban és falvainkban (Budapestet sajátos helyzete miatt nem számítva), amelyek közigazgatási területén lehetőség van az államhatár legális átlépésére, 2004-ben a magyarországi kereskedelmi és magánszálláshelyeken eltöltött összes vendégéjszaka 6,1%-át regisztrálták. Hozzá kell tenni, hogy szálláshely igénybevételére a határátkelőhellyel rendelkező települések alig felében (54 esetben) nyílik lehetősége a turistáknak. A forgalom összetételének vizsgálata alapján megállapítható, hogy ezen települések regisztrált szállásadói sokkal inkább a területükön található vonzerőknek, mintsem az átmenő forgalom hozadékának köszönhetik keresletüket: vendégeik 77%-a belföldi vendég, amely persze nem zárja ki a magyar állampolgárok átutazásával összefüggő szállásigény esetenkénti megjelenését. A 2004. évi országos rangsorban előkelő helyet elfoglaló átkelők közül jellemző módon a szlovák határviszonylat legnagyobb arányú személyforgalmát lebonyolító Komáromban mutatható ki a külföldi turisták igen tekintélyes kereslete (63%), de a Szerbia felé Röszke hinterlandját képező Szeged (24%), a közelmúltban Szlovákiával közös új Duna-hidat avatott Esztergom (25%) vagy az osztrák autópálya-hálózatra Graz környékén csatlakozni óhajtók megállóját képező Szentgotthárd (24%) is átlag feletti nemzetközi vendégforgalommal büszkélkedhet. A 9. táblázatban nem szereplő Hegyeshalom kiemelését az indokolja, hogy a község szálláshelyein 2004-ben 85%-ot ért el a külföldi kereslet aránya, amely hazánk észak-nyugat-dél-kelet irányú átmenő forgalma lecsapódásának következménye. A magyar állam határainak turisztikai attrakcióként történő megjelenítésében a határon átnyúló világörökségeink mellett mindazon objektum részt vesz, amelynek egyediségét éppen a hazánk és az érintett szomszédos ország közötti választóvonalon való fekvése táplálja. Az UNESCO által 1995-ben a világörökség részévé nyilvánított Aggteleki- és a Szlovák Karszt barlangjai természeti kincsünk részét képező, oldalágakkal együtt 25 km hosszúságú Baradla-barlang 5,6 kilométernyi, Domica néven ismert szakasza Szlovákia területén fekszik, tehát látogatása során át kell lépni a két állam határát. Hasonló helyzetben vannak a csakugyan világörökségi listás (2001) Fertő-tó/Neusiedler See területén hajókázni óhajtó turisták is, mivel esetükben a magyar-osztrák határ átlépésével biztosítható programjuk zavartalan lebonyolítása. Ha valaki a Kőszegi-hegység, egyben a Dunántúl legmagasabb csúcsán (írott-kő, 883 m) álló, 1913-ban épített kilátót kívánja körüljárni, lehetősége nyílik a Magyarországot Ausztriától elválasztó trianoni határvonal végtelen számú átlépésére. Bizonyos esetekben a határállomások önmagukban is idegenforgalmi jelentőségre tehetnek szert. A történelem viharai által okozott károk lelkekben való enyhítése érdekében létesítették Jánossomorja és Andau között a Fahíd Emlékhelyre keresztelt állomást, továbbá Fertőrákoson a Páneurópai Piknik Emlékhelyként, a Rönökön található Szent Imre-templom Emlékhelyként, valamint a közigazgatásilag Salgótarjánhoz tartozó Somoskőújfaluban a Somoskői Turisztikai Kapuként ismertté vált állomásokat.

124

T É R ÉS TURIZMUS

4.3. A turizmus metaterei A szóösszetételek előtagjaként használatos meta kifejezés utalhat valaminek a változására, átalakulására (metamorfózis) vagy elvonatkoztatott formájára (metafizika), de megjelenítheti a valamin túli, valamit meghaladó jellegét is (metagalaxis). Amikor a szóbeli közlésünket a testbeszéd különböző eszközeivel erősítjük, árnyaljuk, esetleg módosítjuk, a metakommunikáció segítségével tesszük befogadhatóbbá a mondanivalót (Pease 1989). Mérő László (1994) a gondolkodás mechanizmusáról értekezve metaszintként beszél arról a látásmódról, amely lehetőséget kínál a részvételünkkel működő rendszernek egy másik rendszer szemszögéből való - ha úgy tetszik önreflexív - vizsgálatára. Zsolnai József (1996) a pedagógiai praxis radikális reformjának elkerülhetetlenségét hangsúlyozva említi a metapedagógiák fontosságát, amelyek az iskola világával kapcsolatban keletkezett tárgyszintű ismerethalmazok további elemzését lennének hivatottak elvégezni. Megállapíthatjuk tehát, hogy a különböző diszciplínák által eltérő jelentéstartalommal használt meta kifejezés eredője az általa jelzett valóság megismerésére hivatott, azonban annak tárgyi mivoltától eltávolodó megközelítés. Annak ellenére, hogy a földrajztudományban ez idáig nem vált széles körben elterjedt gyakorlattá a meta előtaggal kapcsolatos fogalomtársítások alkalmazása, kialakulóban van egy új társadalomföldrajzi irányzat, amely metageography elnevezéssel illeti a képviselői által végezett kutatásokat. A történeti és a politikai földrajz, valamint a kulturális antropológia talaján álló vizsgálatok olyan globális kérdésekre keresik a választ, mint a centrum-periféria, az észak-dél vagy éppen az első-második-harmadik világbeli országok térbeli azonosításának problematikája (Lewis-Wigen 1997). A metageográfia szoros kapcsolatban áll a térképészet egyik modern diszciplínáját jelölő metacartography-val, amely a világról alkotott képzetek térképi megjelenítésének kérdéseit állítja a vizsgálatok fókuszába (Crampton 2003). Az internet rohamos terjedésének folyományaként, elsősorban a számítástechnikai szakirodalomban kezd polgárjogot nyerni a metaspce kifejezés, amely a geográfusok által is használt kibertér szinonimájának felel meg (Kitchin 1998, Mészáros 2006). Értelmezésünkben a metatér a valóság azon szegmensére vonatkoztatható, amelynek felszíni kapcsolataiban, kikristályosodási pontjaiban éppen az általa jelölt terület anyagtalansága hordozta többlet tükröződik. Ez a többlet a térhez kötődő mítoszokban, intézményesült képzetekben, vélekedésekben vagy éppen nagyon is valóságos csak éppen a kívülálló számára láthatatlanná tett jelenségekben ölt testet. A mítoszok gyakran vallási hitekkel, ünnepi rítusokkal, a mindennapokban megfigyelhető szokásokkal fejezik ki és magyarázzák a társadalom önmagáról, valamint a világról alkotott képét. Ezek, ahogyan a városi legendák színterei is olyan térbeli konstrukciók, amelyek megtapasztalásához szükség van tudatunk racionális béklyóinak feloldásához (Hajdú 2000). A metatér lényege, hogy a leginkább adiovizuálisan észlelt tér mögött áll egy másik, kizárólag a beavatottak számára felismerhető, amely valójában a társadalom kreálmánya, a történelemben, a kultúrában, a gazdaságban és a technológiában vég-

A TURIZMUS METATEREI

125

bemenő fejlődési, átalakulási folyamatok hozadéka. A két színtér akkor is szoros összefüggésben van egymással, ha e szimbiózis kézzelfoghatósága korlátozott. Mivel a metatér számos enigmatikus elemet hordoz, az emberi természetből kifolyólag várható, hogy léte a társadalom érdeklődését fogja kiváltani, amely végső soron a turisztikai mobilitásban érvényesül. A turizmus metaterein tehát azokat a fizikai mivoltukban tetten érhető helyeket vagy azok halmazát értjük, amelyek első látásra ritkán különböznek a hasonló genezisű és funkciójú társaiktól, azonban a hozzájuk fűződő mítoszok, az általuk hordozott, az egyéni, illetve a közösségi identitást erősítő elemeik megélésének, titkaik kulisszái mögé való pillantás lehetőségének, valamint a mobilitás nélküli elérhetőségüknek köszönhetően a turizmusban is hasznosulnak. A szakrális tér a vallásgyakorlás, a szimbolikus a múltidézés, az etnokulturális a hagyományőrzés, az informális a rejtőzködő gazdasági folyamatok, a virtuális a képi élményszerzés révén válik a turizmus metaterévé. A turizmus metaterei lehetnek mikro és makro szintűek, előbbi esetben például egy történelmi személyiség által előszeretettel látogatott vendéglátóipari egység, utóbbi kapcsán a ereszténységet megtestesítő miniállam jelenti a térbeli kiterjedés határait.

4.3.1. A szakrális tér A teológiai tartalommal bíró, latin eredetű sacrum, azaz szent fogalmához kötődő tér értelmezésénél abból kell kiindulni, hogy az egyház - a Biblia tanítása alapján - e szóval illeti magát a teremtő Istent és a hozzá tartozó, őt szolgáló, neki mindenben megfelelő életet élő embereket. Köznapi értelmezésben a szent az érinthetetlenség, a megkérdőjelezhetetlenség kifejezője, de olyan emberekre vonatkoztatva is használjuk, akik földi életüket az egyház szolgálatában töltik. A szakrális tér földrajzi és néprajzi megközelítésében jelentkező eltérések ellenére megállapítható, hogy a kifejezés a hétköznapi használatban lévőtől valamilyen módon elválasztott, elkülönülő spirituális térséget jelöl. Relatív mivoltában arra a térségre vonatkoztatható, amelyben az egyén szubjektív kötődése a lelki élet gyakorlásán keresztül kifejezésre jut (tehát bármilyen vallásos tartalommal bíró környezetei elem), abszolút értelemben a szent objektív megjelenésének helyeit (templom, kereszt, temető stb.) fedi (Keményfi 2004). A szakrális terek - miközben a hívők vallásgyakorlásának színtereit képezik - a kívülállók számára a kirekesztettség érzése nélküli visszafogott szemlélődésre adnak lehetőséget. A szakrális tér mint metatér a transzcendens világ kikristályosodási pontjaként értelmezhető. A szakrális terek meglátogatása évezredek óta a mobilitás meghatározó szegmensét képezi. A keresztény egyház hívei a bibliai szent helyek (pl. Jeruzsálem), valamely szent sírja (pl. Róma, Santiago de Compostela, Canterbury), ereklyéje (pl. Torino) vagy más megszentelt hely (pl. Lourdes, Fatima, Czestochowa) felkeresése során tesznek hitükről tanúbizonyságot. Egy-egy zarándoklatnak különböző céljai lehetnek: természetfeletti segítség kérése, hálaadás, vezeklés, valamint a közösséghez való tartozás

126

T É R ÉS TURIZMUS

tudatának erősítése. A múlt (Pécsváradi 1983) és a jelen (Tolvaly 2005) zarándokainak úti beszámolójából megismerhetjük e vállalkozás kulturális és spirituális hozadékát. A kereszténységgel szemben az iszlámban szigorú előírásként jelenik meg az igaz hit gyakorlásához kötődő zarándoklat, a haddzs. A mohamedám vallás ötödik pillére szerint minden felnőtt muszlimnak, férfinak és nőnek egyaránt el kell zarándokolnia életében legalább egyszer a szaúd-arábiai Mekkába és ott meghatározott rítus szerint kell teljesíteni a szertartást. A hívők százezreit megmozgató zarándoklatok mellett szinte eltörpülnek az egyes szent helyekhez kötődő búcsúk. A búcsúk olyan, messze földön élő hívőket is megmozgató rendezvények, amelyek során a katolikus egyház egy adott település templomának névadóját ünnepli. Az Erdélyben fekvő Csíksmolyó búcsúja mára nemzetközileg számon tartott egyházi eseménnyé vált. A szent terek idegenforgalmi szerepe tehát egyrészről a zarándoklatokban és búcsúkban megtestesülő mobilitásban jelentkezik, amelynek során igen jelentős számú hívő számára kell a helyváltozatás infrastrukturális feltételeit, valamint az állandó lakóhelyén kívüli ellátását biztosítani (Sándor 1998). Másrészről ezen spirituális terek felkeresése a kívülállók számára a transzcendens világ objektumaival való ismerkedést, egyfajta kulturális tapasztalatszerzést, esztétikai szükségleteik kielégítését jelenti (Pusztai 1998). A szent terek leginkább elérhető kikristályosodási pontjai a számos településen megtalálható templomok. Ezek mint építészeti, művészettörténeti érdekességek, az adott közösség vagy akár a nemzet múltjában meghatározó szerepet játszó épületek, a hívő és a kívülálló turisták számára egyaránt idegenforgalmi vonzerőként értékesíthetők. Ebben az esetben a két csoport viszonyulásában és viselkedésében megfigyelhető különbségek a szent terek fizikai és szellemi környezetének fogyasztásában rejlik (Korpics 2000). A turizmusban is hasznosuló magyarországi szakrális terek közül kiemelkednek a búcsújáró helyként, a zarándoklatok színteréül szolgáló települések. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fekvő görög katolikus zarándokhely, Máriapócs az ott található kegytemplom Mária-képének könnyezéseiről vált híressé. A minden év szeptemberében, Kisasszony-napjához legközelebbi vasárnapon tartott rendezvényre a hívők tízezrei érkeznek a 2003-ban várossá nyilvánított településre, ahol 1991-ben II. János Pál pápa misét celebrált. A jelentősebb hazai búcsújáró helyek közé tartozik Máriagyüd (Siklós), Máriabesnyő (Gödöllő) és Máriaremete (Budapest, II. kerület) is. A magyar szentekhez kötődő helyszínek sorában a sírhelyeiket és az ereklyéiket őrző települések a turisták számára egyaránt megkerülhetetlenek. Szent István szarkofágját Székesfehérváron a mauzóleumban, míg mumifikálódott jobb kézfejét a róla elnevezett fővárosi bazilikában őrzik. Szent Lászlóval kapcsolatban a Győri székesegyházban őrzött, a magyar ötvösművészet egyik legértékesebb darabjaként számon tartott Szent László-hermát (stilizált fej) kell említenünk, amelyet a király szentté avatására készítettek.


127

4.3.2. Az etnokulturális tér Miközben az etnikai táj értelmezését tekintve megoszlik a szakemberek véleménye (Keményfi 2004), kétségtelen, hogy a tér bizonyos részein koncentrálódó, a környezetétől eltérő etnikai identitással (is) rendelkező társadalmi csoportok életmódbeli sajátosságai a laikusok számára észlelhető eltéréseket eredményeznek. Turizmusföldrajzi aspektusból lényegtelennek mondható az a diskurzus, amely az egyes etnikumok tájalkotó szerepének elsősleges, illetve másodlagos mivoltáról folyik, mivel az idegenforgalmi vonzerőként értékesítendő, az etnikai lét tradícióiból fakadó terek lényegi tulajdonsága az általuk hordozott másságban testesül meg. Ebből következően a turizmus éppen azokat az etnikai építészeti objektumokat és alkalomszerű rítusokat fogyasztja, amelyeket a téma elismert kutatója, Keményfi Róbert önmagukban nem tart a statikus táj alkotására elégséges tényezőknek. Az etnikai táj hétköznapi gondolkodásból való kivonása azonban azzal a veszéllyel járhat, hogy fokozatosan elvész az a mítosz, amely ezen terek fennmaradásának letéteményese. A turizmus tehát sokkal inkább a tér tudati, mintsem abszolút szférájában élő etnikai tájak hasznosítására törekszik, tehát az etnikai léthez kötődő metatereket értékesít. Annak érdekében, hogy elkerüljük a terminus-használat generálta esetleges kritikákat, egy másik, szakmai berkekben ugyan kevésbé elteijedt fogalommal, az etnokulturális kifejezéssel illetjük azt a teret, amelyben az etnikai létből fakadó legkülönbözőbb kulturális elemekkel találkozhatunk. Részben az előzményekre (Kovács É. 1992, Stolicna 2002, Gergely 2006) épülő értelmezésünkben az etnokulturális tér lényegét a benne élők nyelvi, vallási, életmódbeli, gazdálkodási, építészeti, irodalmi és művészeti sajátosságaiból fakadó kulturális többlet képezi, amelynek ugyan vannak jellegzetes kikristályosodási pontjai (sokszor folklórizált formában), azonban annak esszenciája a legtöbb látogató előtt rejtve marad. Az etnokulturális tér mikroszintjeként gondolhatunk New York kínaiak, írek vagy éppen olaszok lakta negyedeire, makroszintként pedig Belgium Flandria nevű országrésze jöhet kézenfekvő nemzetközi példaként szóba. Az etnokulturális tér meta felfogásának fókuszában a kulturális többlet mérséklet objektiválódása áll, azaz a szakrális térhez hasonlóan az emberek tudatában élő képzet nagyobb jelentőséggel bír, mint az adott helyszínen észlelhető tényezők (egy város zsidó negyedében nem feltétlenül kell lépten-nyomon rabbikkal és kóser éttermekkel találkozni ahhoz, hogy annak etnokulturális jelentőségét befogadhassuk). Az etnokulturális tér idegenforgalmi szerepét abban látjuk, hogy általa a turistának lehetősége nyílik az adott népcsoport kultúrájáról a fejében élő ideák terepi megélésére, saját sztereotípiáival való szembesülésre. Mivel az etnokulturális terek lehatárolása igencsak problematikus (Ilyés 2005), a turisták érdeklődése a tér azon helyei felé fordul, amelyek leginkább kielégítik a szocializációjuk során kialakult képzeteiket. Az Erdélyben található Székelyföld mint területfejlesztési egység határairól mind a mai napig vita folyik (Horváth 2003, Vofkori 2004), azonban a székelyek etnokulturális mibenlétében való megmártózás sokakat vonz, egyesek a magyarságuk gyökereit, mások a székely viccek főszereplőt

128

T É R ÉS TURIZMUS

keresik, de vannak olyanok, akik a székelykáposzta vagy a székely kapu autentikus készítésének fortélyait szeretnék ellesni. A turizmusipar gyorsan felismeri az etnokulturális tér iránti keresletben rejlő üzletet és ha kell, mesterségesen is leképezi a tér mindazon elemét, amellyel a hétköznapokban már nemigen találkozhatnak az arra vetődök. A Magyarországon használatban lévő általános és középiskolai tankönyveknek köszönhetően már kisiskolás kortól megismerhető etnokulturális terek fenntartásában a turizmus oroszlánrészt vállal. A mindenfelé megtalálható skanzenek (Szentendre, Ópusztaszer), tájházak (Ócsa, Mezőkövesd) azt a célt szolgálják, hogy az egyes népcsoportokhoz kötődő kulturális többlet bemutathatóvá, kézzelfoghatóvá váljon.

4.3.3. A szimbolikus tér A világban való eligazodásunkat a minket körülvevő szimbólumok segítik. A közmegegyezésen nyugvó jelek gyakran gondolatokká, sőt ordas eszmékké terebélyesedhetnek (Deutscher 1990, Ormos 1987). A jelek többsége szabályok által meghatározott rendszert alkot, amelyek - leginkább ikon mivoltukban (pl. KRESZ-táblák, vallási motívumok) - transzkulturálissá válnak. A szimbólumok funkciója a jelölt objektummal kapcsolatos társítások felidézésben rejlik, általuk az észlelttől könnyen eljuthatunk a mögötte meghúzódó tartalomig. A szimbólumalkotás lényege abban ragadható meg, hogy az élmény ne csak a ténylegesen észlelt megtapasztalásra koncentrálódjon. A szimbolizmus mint a XIX. század második felében jelentkező irodalmi irányzat képviselői (Charles Baudelaire, Ady Endre) arra törekedtek, hogy költészetükben ne a konkrét, hanem annak érzéki látszata tükröződjön, amelynek fontosságát az eszmével való rejtett kapcsolata adja. Ahogyan a poéták, úgy a szimbolista értékeket valló piktorok (Paul Gauguin, Csontváry Kosztka Tivadar) is az érzékelhetőn túli, mélyebb, olykor irracionális összefüggések feltárásával, emlékek, hangulatok, benyomások felkeltésével kívántak többletjelentést biztosítani alkotásaiknak (Cassou 1985). A szimbólumok térformáló szerepére a földrajztudomány képviselői is felfigyeltek. A kutatók akár a lakófunkció elemzése (Phillips 2002, Parisi-Holcomb 1994), akár a különféle etnikai (Wilson 1998) és vallási (Lilley 2004) kérdések vizsgálata kapcsán rámutattak arra, hogy a szimbólumok évszázadok óta befolyást gyakorolnak a társadalom térreleváns magatartására. Egy kertváros magas, nehezen átlátható, gyakran erődítményszerü kerítései például azt sugallják, hogy az ily módon elzárt ingatlanon lakók nem kívánnak tudomást venni a közösségi terek történéseiről, távol kívánják magukat tartani a társadalomtól, különösen a kíváncsiskodóktól és a rosszakaróktól. Az ilyen környékre költözőknek számítaniuk kell a kerítés szimbolikus mivoltából fakadó következményekre. Ehhez hasonlóan egy településre vezető út mentén álló kálváriák, a templomok elhelyezkedésének sűrűsége vagy a közhivatalok irodáinak falán látható feszületek a figyelmes polgár számára szimbolikus üzenettel bírnak az elvárt viselkedési normákat illetően. Anélkül, hogy sorra vennénk a tanulmányokból kiolvasható térbeli szimbólumok megjelenésének és


129

8. fénykép A Lajtán túl. A két, Alsó-Ausztriában egyesülő folyóból (Schwarza és Fitten) eredő, 180 km hosszúságú Lajta Mosonmagyaróvárnál ömlik a Mosoni-Dunába. Szimbolikusságának eredete az Osztrák-Magyar Monarchia idejére vezethető vissza, amikor határfolyóként választotta ketté a birodalom trans- és cislajtaniai részét. A Lajtán túl már akkoriban is egy egészen más világgal találkozhatott az utazó.

funkciójának eshetőségeit, leszögezhetjük, hogy szerepük a társadalom sikeres együttélését biztosító tájékozódásban és eligazodásban kulcsfontosságú. A szimbolikus terek fogyasztásának értékelésekor abból kell kiindulni, hogy azokat a kollektív emlékezet kialakulásának letéteményeseiként értelmezzük. Ez esetben olyan terekről van szó, amelyek egyrészt a történelmi múlt felidézésében, a területi és a közösségi identitás erősítésében, valamint bizonyos kulturális kötődések kialakításában kapnak szerepet (8. fénykép). Az ilyen terek szimbolikus tartalmának felelevení-

130

T É R ÉS TURIZMUS

tését pusztán annak valós fizikai megtestesülése, az ott lét ténye is előidézheti, de mindez elősegíthető bizonyos stimulációs eszközök igénybevételével, mint például egy szobor, egy emléktábla vagy egy zászló. Egy népcsoport együvé tartozását bizonyító területek (Nemzeti Történelmi Emlékpark-Ópusztaszer) mellett a nemzetté válás folyamatában döntő fontosságú csaták (Pákozd), forradalmi tettek (Corvin-köz-Budapest), sorsdöntő megállapodások (Református Nagytemplom-Debrecen), bűntettek (Rózsa Sándor búvóhelyei), közmegbecsülésnek örvendő személyek életútjának fontosabb helyszínei (Kossuth-erkély-Cegléd) csakúgy szimbolikus terekké válhatnak mint a sokak kedvencének számító művész törzshelye (New York Kávéház-Budapest) vagy éppen egy generáció népszerű találkahelye (Metro Klub-Budapest). A turizmus előszeretettel épít a szimbolikus terekre, sőt akár önmaga is hozzájárulhat az adott terület szerepének újrafogalmazásához, különböző jelentésekkel való felruházásához. Szíjártó Zsolt (2003) azt a folyamatot, amelynek során egy közösség az általa képviselt területet képeslapok, útleírások, turisztikai magazinok és reklámfilmek segítségével korábban nem ismert vagy kevésbé hangsúlyozott jelentéstartalommal látja el, szimbólumkódolásnak, szemiotikai kolonizálásnak nevezi. A Balaton-felvidéken végzett megfigyelései alapján arról számol be, hogy a földrajzi tér átdefiniálását végző elit képes olyan információkat kötni egy adott területhez, amelynek megfelelő kommunikálásával a társadalom egyre szélesedő rétegei számára bizonyítja annak szimbolikus mivoltát. E tevékenység végső soron a szimbólumokkal felruházott tér fogyasztásának serkentését, a helyi bevételek növekedését szolgálja. Ilyés Zoltán (2003) a kelet-középeurópai németség óhazakép-építéséről értekezve mutatja be a szimbólumkódolás folyamatát, amelynek során a Németországba kitelepített vagy disszidált állampolgárok számára az egykori szülőfaluról szóló monográfiák, valamint sváb lakóházakat, sírokat, emléktáblákat bemutató albumok közreadásával mesterségesen teremtenek igényt a honvágyturizmus beindulására. Az önfejlődés útján vagy a mesterségesen létrejött szimbolikus terek az emlékezés, a tudatunkban hordozott álmok átélésének biztosítása mellett a világképalkotás folyamatának részesei. Képesek jelentősen megerősíteni, de akár le is rombolni a magunk számára gondosan felépített vagy már intézményesült mítoszokat. A turizmus elsősorban azon szimbolikus terek hasznosításában vesz részt, amelyek jelentősebb számú közösség érdeklődésére tarthatnak számot, amíg csak néhány tucat ember alkalmas az adott tér szimbolikus mivoltának dekódolására, addig nem fog az ellátásukat hivatott infrastruktúra kiépülni. Ezzel összefüggésben a divatnak komoly szerepe lehet a szimbolikus terek fogyasztásának fokozásában, amely akár az eredeti jelentéstartam bővüléséhez is vezethet (Sóhajok hídja Velencében, Shakespeare Rómeó és Júliájának erkélye Veronában).


131

4.3.4. Az informális tér A gazdaságtudománnyal foglalkozó szakemberek informális szektorként jelenítik meg a termelés és szolgáltatás hivatalos nyilvántartásaiban nem szereplő, ennél fogva statisztikai adatokat nem közlő, a közterhek fizetése alól magukat kivonó, ugyanakkor a hatóságok előtt rejtve maradó tevékenységükből egzisztáló szereplőit (Gál 2004). A köznyelvben egykor fusizónak titulált szakikat (kisebb-nagyobb javításokat elvállaló szomszédok, ismerősök) és filléres túlmunkát vállaló értelmiségieket az informális gazdaság főállású képviselői fokozatosan kiszorították a piacról (Sik 1994). Mára az informális gazdaság működtetői - az esetleges kockázatoktól (reklám, korrupció, erőszak stb.) sem visszariadva - professzionális eszközökkel (know-how birtoklása, információgyűjtés és -elemzés, imázsteremtés stb.) szereznek piaci részesedést. Ugyanakkor vannak olyan társadalmi rétegek (kitüntetetten a falusi cigányság), akiknek szinte kizárólag az informális szektor képes a megélhetését biztosítani (Tóth 1997). Az informális gazdaság számos bugyra közül talán a munkaerőpiac és a kiskereskedelem tekinthető a látszó rejtettség olyan kínálati szegmenseinek, amelyekben a felszín a keresletet megtestesítő alkalmazók és vásárlók számára ritkán utal jogszabályokba ütköző tényezőkre. Egy építőipari vállalkozó esetében nem jellemző, hogy a megbízók a cég humánerőforrás-gazdálkodásáról érdeklődnének, ahogyan egy piacon sem csodálkozunk akkor, ha nem kapunk nyugtát a kifizetett áruról. Az informális gazdaság lényege tehát abban ragadható meg, hogy a felszínen látszó folyamatok mögött valójában nincs az államháztartás szintjén - vagyis a mélységben - kimutatható gazdasági teljesítmény. A bennünket körülvevő világ azon részeit, ahol a rejtett gazdaság és a vele kapcsolatban álló társadalmi csoportok koncentráltan és viszonylagos kontinuitást mutatva jelennek meg, informális térnek nevezzük. Az informális tér felépítésében kitüntetett szerepet játszik az ott zajló folyamatok láthatósága, illetve a háttérben leplezett, gyakran jogszabályba ütköző, de legalábbis erkölcsileg, etikailag kifogásolható tevékenységek jelenléte. Az informális térben alapvetően a bevételeknek és a munkavégzéssel együtt járó közterheknek a kívülálló számára alig észrevehető eltitkolása folyik. Ezen helyek attól válnak informálissá, hogy olyan tevékenységek számára szolgálnak terepül, amelyek alkalmasak a tér jóhiszemű használóinak megtévesztésére, ezáltal az informális gazdaságba történő bevonásukra. Informális terek leginkább a szolgáltatóiparban jelentkező igények kielégítése során jönnek létre. Archetípusának azokat az informális piacokat tekinthetjük, ahol az eladók térhasználatában, árubeszerzésében, önmaga vagy alkalmazottja foglalkoztatásában, az adásvétel pénzügyi dokumentálásában számos olyan tényezővel találkozhatunk, amely az informális gazdaság erősítését szolgálja (Sik 1997). Az ún. lengyel (más néven KGST-) piacokat, a használtcikk-piacokat, az MDF-piacokat állandó vagy ideiglenes jelleggel, de a tér ugyanazon részében kereshetjük fel, vevőként olyan termékre tehetünk szert, amely árának kalkulálása tekintettel van a közterhek fizetésének elmaradására (Czakó 1997). A piacok mellett az informális tér részeként beszélhetünk az egyes városok vörös lámpás negyedeiről,

132

T É R ÉS TURIZMUS

illetve türelmi zónáiról. Ezek, az örömlányok szolgáltatásaira igényt tartó urak által előszeretettel látogatott terek, gyakran - az ember- és a kábítószer-kereskedelem révén - a bűnözés melegágyaiként is funkcionálnak. A vasúti pályaudvarok - miközben a legtöbb európai nagyváros sajátos színfoltjait képezik - az adott település informális tereként is értelmezhetők (Michalkó et al. 2006). Az informalitás szempontjából különösen azok a pályaudvarok kapnak kitüntetett szerepet, amelyek a települések nemzetközi összeköttetését is biztosítják, tranzit- vagy végpontjait jelentik a vasúti hálózatoknak. A pályaudvaroknak, ahogyan a repülőtereknek is külön világuk, ha úgy tetszik, miliőjük van. Utóbbiakkal szemben az ott zajló események sokkal kevésbé szabályozottak, a nagyvárosi térbe való beágyazottságuk, az utca világával való szimbiózisuk feltételezi az informális gazdasági és társadalmi jelenségek megjelenését. Amíg a nagyvárosoktól távolabb fekvő repülőterek a maguk biztonságból és jól felfogott üzleti érdekből fakadó zártságukkal viszonylag steril és folyamatosan ellenőrzött körülményeket tudnak az oda érkező és az onnan induló utasaiknak teremteni, addig a vasúti pályaudvarok központi elhelyezkedésüknél és nyitottságuknál fogva kiküszöbölhetetlenül színterévé válnak bizonyos nem kívánatos jelenségeknek. A főpályaudvarok utasforgalma eleve vonza a társadalmi periférián élő egyéneket, a koldulás, az engedély nélküli magánárusítás, a tiltott szerencsejáték az utascsarnok, az oda vezető aluljárók, a pályaudvarokat övező utcák mindennapos jelenségeivé válhatnak. A pályaudvarok felújítása, a környéket érintő rehabilitáció és az azt követő intézkedések révén ezek a magatartásformák teljes mértékben kiszorulnak vagy konszolidálódnak, ugyanakkor megerősödik a professzionális informális szféra, amely formális szolgáltatásokat (szobakiadás, fuvarvállalás, csomaghordás) nyújt a szabályokat kijátszó vagy az etikai elvárásokat átlépő módon. A nemzetközi pályaudvarokra érkező, a helyi normákat, szokásokat nem ismerő külföldi utasok könnyen fogyasztóivá válnak ennek az informális kínálatnak. A turizmus az informális terek születésének és fennmaradásának egyik letéteményese. A turisták kereslete a világ számos pontján élteti az informális terekbe szerveződő kínálati elemeket, úgy mint a bolhapiacokat, az alkalmi szuvenírárusok, utcai pénzváltók által ellepett zónákat, a vörös lámpás negyedeket, a feketefúvarozók és szobáztatók vadászmezőjéül szolgáló pályaudvarokat. Egy turisztikai desztináció fejlődésébe eleve kódolva van az informális szektor megjelenése, mivel az iránta való érdeklődés növekedésének első stádiumában nincs még akkora arányú kereslet, amely a minden tekintetben szabályosan üzemelő kínálat kialakulását ösztönözné (Vorlaufer 1999). Egy, a turizmus számára épphogy csak felfedezett területen a vendégek által megfogalmazódó igények gerjeszthetik a helyiek informális tevékenységét, ami a turisták elszállásolásában, ellátásában, a számukra kínált ajándéktárgyak készítésében, a részvételükkel zajló programok lebonyolításában (pl. csónakázás, idegenvezetés) jelenik meg. A desztináció életciklusának első szakaszában (Puczkó-Rátz 1998) kialakult informális gyakorlat azonban könnyen beidegződik és az elkövetkezendő stádiumokban immár formális módon bekapcsolódó résztvevőkkel konfliktusokat gerjeszthet.


A '70-es és a mesterségesen Magyarországon találkozhattak

133

9. fénykép. A Balaton mint az informális tér egykori archetípusa. '80-as években a tó környékén elhelyezkedő településeken lehetőség nyílt az egymástól elszakított német közösségek rendszeres találkozására. A látszólag turisztikai céllal tartozkodó keletnémet állampolgárok - valójában a rendszert kijátszva - zavartalanul a nyugatnémet rokonaikkal, barátaikkal. A meder szélén fekvő vörös homokkövek őrzik ezen történelemformáló beszélgetések titkait.

Amíg a turizmus és az informális szektor kapcsolata kevésbé településorientált, addig az informális terek kialakulására sokkal inkább kell a városokban mint a falvakban számítani. Egy alacsony lélekszámú, kisforgalmú falusias településen nehezen leplezhetők az informális terek, de egy zsúfolt, lüktető nagyvárosban éppen az urbanizáltságnak köszönhetően könnyen észrevehetetlenek maradnak. Ennélfogva az informális terek idegenforgalmi vonzerővé válása inkább a városokban következik be. A magyarországi turizmustörténet legtipikusabb és leghosszabb ideig hasznosított informális tere a Balaton volt, ahol az egykori keletnémet rezsim üdülőtevékenységnek látszó kijátszása zajlott (9. fénykép). A II. világháború után kettészakított Németország

134

T É R ÉS TURIZMUS

keleti, a Szovjetunió politikai befolyása alatt álló részéből rendkívül nehezen lehetett a nyugati, a szabad világot megtestesítő felébe utazni. Az egymástól - a történelem fintorának köszönhetően - ily módon elválasztott családok és baráti közösségek Magyarországot, azon belül is a Balatont használták fel a társadalmi kapcsolatok fenntartásának tereként. A Balaton, lévén a Szovjetunió érdekszférájába tartozó állam üdülőterülete, ahová szabadon utazhattak a Német Demokratikus Köztársaság állampolgárai, így vált a kelet- és nyugatnémet vendégek informális találkozóhelyévé. Napjainkban Magyarország informális terei csekély szerepet játszanak hazánk idegenforgalmában. Elhelyezkedésük elsősorban Budapestre koncentrálódik, abba az európai nagyvárosba, ahol az 1,7 millió főt kitevő állandó népesség térhasználati szokásai zavartalan közeget biztosítanak a kisszámú, alig látható módon tevékenykedő informális elemek számára. Állandósuló jelenlétük azonban megkerülhetetlenné teszi a téma tárgyalását, mivel a főváros turistaforgalma által érintett zónákat felhasználva képeznek informális, a látható valóság mögött meghúzódó tereket.

4.3.5. A virtuális tér Minden, ami virtuális, olyan látszatot tükröz, amely hatásában a valósággal egyenértékű élményt kínál (lényegében a málnaszörp és a málna ízű szörp között tapasztalható különbség vizuális transzformációjáról van szó). A virtuális dolgok funkcionálisan léteznek (így lépik át a mesék, a legendák és a mítoszok szabta műfaji kereteket), de formálisan már nincsenek jelen. Ezt a képességüket a legmodernebb technikai eszközöknek, különösen a számítógépeknek köszönhetik. Amíg korábban a fogalom tudományos értelmezésekor a szűk körben hozzáférhető háromdimenziós képekre (hologramokra, lézerrel konstruált látványelemekre) koncentráltak, mára a virtuális - a fizikai valóság közel élethű szimulálása révén - fokozatosan a reális világ konkurensévé válik. Napjainkban már nemcsak a mérnökök és a tervezéssel foglalkozók alkalmazzák a virtualitás kínálta lehetőségeket, hanem bármely, korszerű számítógéppel és internet-hozzáféréssel rendelkező ember is az új dimenzió részesévé válhat. Az átlagpolgár leggyakrabban a virtuális vásárlás és ügyintézés kapcsán találkozhat az olyan, mintha érzésével, sorban állás nélkül válogathat az internetes áruházak kínálatából vagy bonyolíthatja a legkülönfélébb ügyes-bajos dolgait (Michalkó-Szalai-Vizi 2006). Például otthonából intézheti banki átutalásait, amelynek során virtuális (látszólagos) kapcsolatban áll a fiók pénztárosával, akire korábban értékes perceket pazarolt. A virtualitás számottevő idő- és költségmegtakarítást eredményez, miközben hozzájárul a kockázatok csökkentéséhez. A virtuális geográfia megszületésében az információs technológia vívmányainak egyre szélesedő társadalmi elfogadottsága játszott közre. A kommunikáció ezen innovációjának köszönhetően százmilliós nagyságrendűvé vált azon felhasználók száma, akik a virtuális utat választották az egymással, a szolgáltatókkal és a hivatalokkal való


135

érintkezésükben (Inkinen 2003). Ez a folyamat arra ösztönözte a földrajztudomány képviselőit, hogy a fizikai mivoltában tetten érhető tér tanulmányozása mellett, annak virtuális kiterjedéseit megtestesítő kibertérre is hangsúlyt helyezzenek. Ahogyan a valós világ, úgy a virtuális is rendelkezik mindazokkal a térszerkezeti elemekkel, amelyek a vele kapcsolatos ismeretek leírását szolgálják, így például a tér, a távolság, az irány, a határ a virtualitás egyaránt definiálható fogalmai (Jakobi 2002). Az intellektuálisan felépített, számítógép segítségével megalkotott virtuális tér leggyakrabban a fizikálisan megtestesülő valóság elemeit tükrözi, azonban számos esetben azokat nélkülöző fikció szüleménye (Siwek 2003). Természetével és földrajzi mivoltával kapcsolatos állásfoglalások (Mészáros 2003) eredőjeként megállapítható, hogy a virtuális tér az informatika nyújtotta technológiai alapokon álló, az emberi szükségletek kielégítését, a társadalom sikeres együttélését szolgáló dimenzió, amelynek léte a reális világ elektronikus tükröződése. Kiterjedésének a tapasztalatokkal összefüggő fantázia szab határt, virtualitással kizárólag a reális rendelkezhet. Amikor intelligens vagy virtuális városról beszélünk (Mamadouh 2000), akkor a meglévő viszonyokat és funkciókat ültetjük át a képernyőre, randevúzunk, fecsegünk, levelet írunk a világhálón úgy, mintha azt a főtéren, a vásárcsarnokban vagy a főpostán bonyolítanánk. A virtuális tér turizmusorientált értelmezése a valóság informatikai eszközök révén történő rekonstruálásán alapszik, tehát a benne található, a vele kapcsolatban álló elemek realitása szükségszerű. A virtuális térben való mobilitás az egyes honlapok által megtestesített objektumok közötti gyors helyváltoztatást jelenti, amelyhez a számítógép közlekedési eszközül, a világháló pedig útvonalul szolgál. A virtuális utazás kifejezésnek turizmuselméletileg tehát csak abban az esetben van relevanciája, ha az erre csábító oldalakon a tényleges kínálattal mindenben megegyező objektumokkal és a velük kapcsolatos hiteles információkkal találkozhat a látogató (a gyermekek persze a 100 holdas pagonyt is felkereshetik, de ez nem tekinthető virtuális térben tett utazásnak). A turizmus virtuális tereit azokban, a realitásokhoz kötődő elektronikus dimenziókban kell keresnünk, amelyek a turizmus rendszerén belül értelmezhetőek. Napjaink virtuális terei elsősorban a valódi utazás megtervezésére, az azzal kapcsolatos információk megszerzésére, a tájékozódás és a döntéshozás támogatására szolgálnak. A virtuális térben tett utazás alkalmával ugyan látható az általunk választott szoba tapétája és a recepciós hölgy mosolya, de már nem érzékelhető az a dübörgés, ami az alattunk lévő diszkóból származik, nem érezhető az a bűz, ami a közelben fekvő halfeldolgozó üzemből jön, nem dobogtatja meg a szívünket az a kávé, amit a szálloda teraszán szolgálnak fel, így egy redukált élményszerzés részeseivé válunk. Amíg a virtuális vásárlás és ügyintézés funkcionálisan létezik (hozzájutunk az árucikkhez, elintézzük az ügyet), addig az ilyen jellegű utazás kapcsán a tér kínálta eredeti élménynek csupán töredékét fogyaszthatjuk. A turizmus funkcionális kötődéssel rendelkező virtuális tereit az utazási irodák, a közlekedési társaságok és a promócióval foglalkozó szervezetek hozzák létre. Magyarországon még gyermekcipőben jár azoknak a tematikus parkoknak, illetve attrakcióknak a kiépülése, amelyek az eredeti élmény bizonyos elemeit virtuális

136

T É R ÉS TURIZMUS

úton igyekeznek biztosítani. Az élmények audiovizuális összetevőinek generálásával felidézhető az az autentikus környezet, amelyben hasonló érzések, gondolatok születnek. A Budapesten található Planetárium képes az éjszakai égbolt kémlelése során szerzhető vizuális élmények előidézésére, azonban a levegő hőmérséklet-változásából, mozgásából, a minket körülvevő állatvilág hangjából fakadó érzéseket már nem tudja reprodukálni.

4.4. A turizmus területi szintjei Miközben az emberek fejében a turizmus kikristályosodási szintjeit a település(rész)ek, illetve bizonyos földrajzi objektumokból konstruált tájak képviselik, addig a valóságban a közigazgatás, a területfejlesztés és a turizmus állami irányítása a legkülönbözőbb területi egységekben gondolja végig az illetékességébe tartozó folyamatokat. Ha valaki például a Tisza-tóhoz közeli nyaralójában óhajtja a szabadságát eltölteni, egyszerűen úgy fogalmaz, lemegyünk a Tiszára, ezzel szemben a kiskörei tározóban felduzzasztott vízfelület hasznosításával foglalkozó szakemberek a beavatottak számára nehezen értelmezhető hidrológiai fogalmak felhasználásával írják körül az illetékességükbe tartozó térséget. A turizmus területi szintjeinek bemutatásakor megkerülhetetlen a Tisza-tó térségében zajló intézményesülési folyamatok megfigyelése (10. ábra). A Tisza-tó kiemelt üdülőkörzetként történő meghatározásával az 1998-ban elfogadott Országos Területfejlesztési Koncepcióban találkozhatunk, amely dokumentum - fokozott állami szerepvállalás mellett - a minőségi turizmus komplex fejlesztését tartja kívánatosnak e tájon. A Központi Statisztikai Hivatal által kiadott Területi Számjelrendszer szerint 21 vízparti települést sorolhatunk a Tisza-tó Kiemelt Üdülőkörzethez. Ezen településállományon 2 tervezési-statisztikai régió (Észak-Magyarország, Észak-Alföld) és 4 megye (Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Heves) osztozik. Ez a tény már önmagában jelentős akadályokat okoz a Tisza-tó egészét érintő fejlesztési elképzelések, infrastrukturális beruházások megvalósításában, mivel a források elosztásánál nehezen érvényesíthető bármiféle egységes idegenforgalmi érdek. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Tisza-tó Kiemelt Üdülőkörzethez sorolt települések 7 statisztikai kistérséget (Tiszafüredi, Tiszaújvárosi, Mezőkövesdi, Balmazújvárosi, Hevesi, Füzesabonyi és Szolnoki) érintenek, akkor belátható, hogy a turizmus területi mivoltában jelentkező problémahalmazzal állunk szemben. Mindezt a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok illetékességi területét lehatároló jogszabálynak34 sikerült felülírnia, amely - a módosításokat követően - 68 településre kiterjedően értelmezi a Tisza-tó Idegenforgalmi Régiót. Immáron olyan települések is „tisza-tavinak" érezhetik magukat, ame34 28/1998. (V. 13.) IKIM rendelet a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok, valamint a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok munkaszervezeteinek feladatairól.

137

A TURIZMUS TERÜLETI SZINTJEI 10. ábra A

Tisza-tó

térségének

közigazgatási,

területfejlesztési

és

turizmus

marketingszempontú

besorolása,

2005.

Tisza-tó területfejlesztési társuláshoz tartozó település Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság működési területe Tisza-tó területfejlesztési társuláshoz és a Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság működési területéhez tartozó település Tisza-tó kiemelt üdülőkörzet

lyekből a vízfelület megközelítése négy másik községen történő átutazást követően valósítható meg. Tekintettel arra, hogy az idegenforgalmi régiók elsősorban a marketing és a termékfejlesztés szempontjából tekinthetők egységes térnek, ez a fajta bővítés olyan településeknek is esélyt teremtett a magyarországi turizmusba történő bekapcsolódásra, amelyek tiszai kötődése igencsak megkérdőjelezhető. Akialakult helyzet hoszszú távú tarthatatlanságát átlátva 2003-ban azzal a céllal hozták létre a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanácsot, hogy a térség gazdasági-társadalmi erőforrásainak aktivizálásával

138

T É R ÉS TURIZMUS

elősegítse a Tisza-tó közvetlen és tágabb környezetéhez tartozó települések gazdasági-társadalmi felzárkózását, az ott lakó emberek életfeltételeinek javítását, a térségi szereplők közötti aktív, hatékony együttműködés megalapozását, ezáltal a fejlesztések összehangolását. A 89 településre bővült Tisza-tavi tér újabb anomáliákat teremtett. 19 olyan település (köztük a vendégek számát tekintve fontos szerepet játszó Berekfürdő vagy Tiszaújváros) található, amelyet ugyan a Tisza-tó Idegenforgalmi Régióhoz sorolt a jogszabályalkotó, azonban a Térségi Fejlesztési Tanács már nem tekint a Tisza-tóhoz tartozónak. A Tisza-tó a turizmus területi szintjeit érintő elemzésünk állatorvosi lovának tekinthető, rajta keresztül jól látszanak azok az anomáliák, amelyeket a településeken túlmutató közigazgatási, területfejlesztési és turizmusirányítási szándékok táplálnak. A statisztikai adatközlés - részben az igényekből fakadó - sokoldalúsága is bizonyítja, hogy a turizmus területi folyamatai a legkülönbözőbb szintekhez igazodóan kerülnek megjelenítésre. Amíg a turizmus közigazgatási szintjein elsősorban a vendégforgalom lebonyolításával kapcsolatos engedélyeztetési, ellenőrzési és finanszírozási feladatok jelennek meg, addig a területfejlesztésin a gazdasági, társadalmi és infrastrukturális felzárkóztatásra, a funkcionálison pedig a termékfejlesztésre, valamint a marketingfeladatokra helyeződik nagyobb hangsúly.

4.4.1. A közigazgatási szint A turizmus területi folyamatainak alakulásában az idegenforgalmi vonzerők, a feltárásukat, értékesítésüket lehetővé tevő infrastrukturális tényezők, valamint a vendégek tartózkodására hivatott szuprastrukturális elemek játszanak közre (Michalkó 2004). Ahhoz azonban, hogy a turisztikai kínálat összetevői a keresletet eredményesen ösztönző konstellációba kerülhessenek, az államapparátus különböző területi szintjeit képviselő testületek és hivatalok pozitív fogadókészsége szükséges. A települési és megyei önkormányzatok, valamint azok apparátusainak, illetve az államigazgatás illetékes szervezeteinek attitűdje, a turizmus iránti elkötelezettsége jelentősen hozzájárulhat az adott térség vendégforgalmi mutatóinak kívánt mértékű javulásához. A turisztikai potenciál optimális kiaknázásában a közigazgatási szférát megtestesítő intézmények a jogszabályi előírásoknak és érdekeltségük felismerésének megfelelően vesznek részt. Annak ellenére, hogy a turizmus nem tartozik kimondottan a közigazgatás bevett szakterületei közé, ahová a jogszabályalkotók bármilyen turizmussal összefüggő feladatot telepítettek, ott az apparátusban is kimutatható a jelentősége. Az államon belüli politikai térstruktúrák feltárásával foglalkozó közigazgatási földrajz (Hajdú 2001) alig tárgyal turizmushoz kötődő problémát, amelynek hátterében a kutatói érdeklődés elégtelensége mellett a turizmusnak a hatalomban és az irányításban érzékelhető súlytalansága húzódik meg. Napjainkban azonban egyre több olyan tanulmánnyal találkozhatunk, amelyekben a szerzők a Balaton vagy a Tisza-tó kapcsán

A TURIZMUS TERÜLETI SZINTJEI

139

fogalmaznak meg bizonyos, az igazgatási határok módosítását szorgalmazó gondolatokat (LT Consorg 2006, Dávid 2004). A turizmus és a közigazgatás szimbiózisával foglalkozó értekezések elsősorban a turizmus apparátusbeli és a képviselő-testülettel meglévő kapcsolataira koncentrálnak, így ritkán adnak lehetőséget több településre is kiterjedő összehasonlítások elvégzésére (Michalkó 2004). A turizmusban érvényesülő, a közigazgatási szinten megfigyelhető területi folyamatok a településföldrajz képviselői számára is témát szolgáltattak. Különösen a várossá válás, egyes település(rész)ek összeolvadása, szétválása, a városok tipizálása tekintetében folytak kutatások (Beluszky 1999). Annak érdekében, hogy megértsük a turizmus területi folyamatait, az alábbiakban röviden felvázoljuk a közigazgatás két alapvető szegmensének, a települési és megyei szintnek a turizmusban érvényesülő szerepét.

• A település A település a magyar közigazgatás legalacsonyabb területi szintje, olyan, mint a társadalomban a család. Ahogyan a családnak is van szűkebb és tágabb értelmezése, úgy a település kapcsán is elkülöníthetünk bel- és külterületi részeket. 2004-ben Magyarországon 3158 települést tartottak nyilván, amely településállomány lefedi az ország teljes területét. Ha a Velencei-tóban fürdőzünk, a Mátrában kirándulunk vagy éppen a Kiskunságban lovagolunk, minden esetben valamely település közigazgatási területén tartózkodunk még akkor is, ha erre a tényre semmilyen tábla sem figyelmeztet. Hazánk tájainak közigazgatási hovatartozásáról a Magyarország kistájainak katasztere (Marosi-Somogyi 1990) című kiadvány tájékoztat, amelyből megtudhatjuk, hogy a Visegrádi-hegység területén mely települések önkormányzatai az illetékesek. Természetesen a helyzet ennél valamivel bonyolultabb, mivel a közigazgatás nem képes minden feladatot ellátni, így például bizonyos természetvédelmi vagy vízügyi kérdésekben a területileg érintett hatóságok hivatottak eljárni. A települések működését szabályozó rendelkezések közvetlenül ugyan nem nevesítik a helyi önkormányzatok (kivéve Budapestet) turizmussal kapcsolatos feladatait, azonban minden község és város jól felfogott érdeke, hogy idegenforgalmi vonzerőit feltárja, értékesítse, ezáltal a vendégforgalomból származó érdemi bevételekre tegyen szert (10. fénykép). Ennek érdekében a polgármesteri hivatalok működési rendjének kialakításánál a turizmust célszerű prioritáshoz juttatni. A magánszálláshelyek létesítéséhez, a vendéglátó és kiskereskedelmi egységek megnyitásához kiadandó engedélyek, a működési feltételek folyamatos ellenőrzése, a településfejlesztésre vonatkozó dokumentumok megalkotása és következetes megvalósítása, a vagyongazdálkodás, a területhasznosítás, a helyi adók kivetése és még sorolhatnánk azokat a feladatokat, amelyek tartalmáról - jogszabályi kereteket figyelembe véve - a települések saját hatáskörben döntenek, és amelyek a turizmus eredményességét befolyásolják.

140

T É R ÉS TURIZMUS

10. fénykép Sári, Dabas egyik településrésze. A dinamikusan fejlődő pest megyei város, Dabas komoly hangsúlyt fektet a Sári városrész kulturális örökségének megőrzésére. Az egykori településhatárt jelző tábla nem csak az ott élők identitásának megőrzését, hanem a Sáriba látogató turisták eligazodását is segíti. A város egyedülállóan hosszú, 11 kilométeres utcáján haladva nemcsak az ott élő szlovákság által kialakított egyedi településképpel, hanem az általuk készített gasztronómiai finomságokkal (rétes) is megismerkedhetünk.

Tekintettel Budapestnek az ország turizmusában betöltött jelentőségére - a helyi önkormányzatokra vonatkozó rendelkezésektől eltérően - a fővárost irányító képviselőtestület és az operatív teendőket végző főpolgármesteri hivatal törvényi felhatalmazás alapján biztosítja a bel- és külföldi vendégforgalom eredményes lebonyolításához szükséges intézményi kereteket. Mivel Budapesten a főváros működését garantáló Budapest Főváros Önkormányzata mellett az egyes városrészek helyi ügyeit bonyolító másik 23 önkormányzat is jelen van, ezért a kerülethatárokat nem ismerő turizmust központi ügyként kezelik. A vonatkozó jogszabály35 a fővárosi és a kerületi önkormányzatok közötti munkamegosztás során fővárosi kompetenciaként határozza meg Budapest ide-

35

1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról


141

genforgalmi koncepciójának megalkotását és a feladatok ellátása érdekében turisztikai szervezet létrehozását és működtetését úja elő.36 A magyarországi településállomány - látszólagos stabilitása ellenére - igen dinamikus változásokon megy keresztül. Egyrészt a településhierarchiában elfoglalt helyüket, másrészt a településrészek egymás közötti szimbiózisát, harmadrészt a megyei hovatartozásukat illetően észlelhetők érdemi átalakulások. 10.táblázat Az 1990-2004 között várossá nyilvánított, érdemi turistaforgalmat bonyolító települések (Forrás: KSH megyei statisztikai évkönyvei) A várossá nyilvánítás időpontja

Népesség száma a várossá nyilvánítás évében

A település neve

A várossá nyilvánítás időpontja

Badacsonytomaj

2004

2 247

Nagymaros

1996

4 440

Balatonboglár

1991

6 187

Pannonhalma

2000

3 612

Balatonföldvár

1992

2 230

Pécsvárad

1993

4 032

Balatonfűzfő

2000

4 045

Soltvadkert

1993

7 548

Balatonlelle

1991

4 837

Tiszaföldvár

1993

11482

Fertőd

1995

3 034

Velence

2004

4 763

Harkány

1999

3 187

Veresegyház

1999

9 225

Herend

1999

3 514

Villány

2000

2 608

Hévíz

1992

4459

Visegrád

2000

1 679

Máriapócs

1993

2123

Zalakaros

1997

1 372

A település neve

Népesség száma a várossá nyilvánítás évében

E folyamatban a városok és a falvak idegenforgalmi funkciója olykor igen jelentős súlylyal esik a latba. Az 1990 és 2004 között várossá nyilvánított települések között például több, idegenforgalmi szempontból jelentős, azonban a korábban megszokott urbanizációs szinthez képest viszonylag alacsony népességszámú településsel találkozhatunk (10. táblázat). Az érintett településeken - miközben a turizmus országos és nemzetközi vonzerői jelentik a kínálat központi elemét - a városi szerepkörhöz tartozó funkciókat nem minden esetben érhetjük tetten.

36

A Főváros Közgyűlése 1995-ben alkotta meg az első turisztikai koncepciót, amelynek értelmében 1996-tól működik a Budapesti Turisztikai Hivatal.

142

T É R ÉS TURIZMUS

Ha megvizsgáljuk az új települések létrejöttének rendszerváltozás óta lezajlott folyamatát, látható, hogy számos település esetében az idegenforgalom is ösztönözte a közigazgatásilag megjelenő elszakadási szándékot. Az, hogy a településen nyilvántartott, idegenforgalomban érdekelt vállalkozások, továbbá a vendégek és üdülőtulajdonosok adóbefizetéseiből származó bevétel a helyi önkormányzat költségvetését gyarapítja, komoly érdekkülönbségeket hozott létre egy településen belül az idegenforgalmi adott-

Magyarország számos közismert üdülőhelye nem önálló településként, hanem egy-egy község vagy város részeként fogadja az iránta érdeklődő vendégeket. Ez a jelenség egyrészt a településeken belül, az önfejlődés eredményeként kialakult szabadidős zónákra, másrészt a közeli városok terjeszkedési igényeire, harmadrészt az üdülőhelyek működési feltételeinek javulását hivatott - gyakran kényszerű - szimbiózis létrehozására vezethető vissza. A településrészként egzisztáló üdülőhelyek esetében ritkán van arra példa (pl. Mátraháza, Balatonkiliti), hogy annak elnevezése utaljon a földrajzi hovatartozásra, illetve települési kötődésre. Ebből kifolyólag a hétköznapi emberek fejében meg sem fordul, hogy Agárdot Gárdonyban, Bánkútat Nagyvisnyón, Csisztapusztát Buzsákon, Dobogókőt Pilisszentkereszten, Horányt Szigetmonostroron, Királyrétet Szokolyán, Szanazugot Dobozon, Tőserdőt pedig Lakitelken kell keresnie a térképen, ha ezek valamelyikébe indul üdülni. A magyar társadalom meglehetősen homályos képpel rendelkezik hazánk tradicionális üdülőhelyeinek települési hovatartozását illetően. Lillafüred, Gyopárosfürdő, Balf és Sikonda viszonylatában a megkérdezettek között egyetlen egy magyar állampolgár sem akadt, aki képes lett volna mind a négy üdülőhely kapcsán a helyes válaszadásra. A felmérésben résztvevők 83%-a Gyopársofürdő, 79%-a Sikonda, 70%-a Balf, 35%-a Lillafüred esetében még az anyatelepülés megtippelésére sem vállalkozott. Legnagyobb arányban (48%) a Hámori-tó partján fekvő, az 1935-ben átadott Palota szállóról nevezetes üdülőhelyről, Lillafüredről tudták, hogy közigazgatásilag Miskolchoz tartozik. A palackozott ásványvíz forrásául szolgáló Balfot a válaszadók 20%-a kötötte Sopronhoz, míg az, hogy Gyopárosfürdőt (13%) Orosházán, Sikonda gyógyító vízét pedig Komlón kell keresni (3%), már kisebb arányban említették a válaszadók (11. ábra). Elkeseredésre még sincs okunk, mivel a rossz válaszok többsége abban a régióban koncentrálódik, amelyben a vizsgált üdülőhely amúgy is elhelyezkedik, így Lillafüred vonatkozásában a Mátrát, Balf esetében Győrt, Gyopárosfurdő kapcsán Békést, míg Sikonda ügyében Pécset illette a legtöbb helytelen válasz. Minden esetben szép számban találkozhattunk olyan megkérdezettel, aki az egyértelmű kérdésfeltevés ellenére úgy vélte, a vizsgálat tárgyát képező üdülőhelyek esetében önálló településekről van szó.

11. ábra Magyarország tradicionális üdülőhelyeinek települési azonosítása, 2005.

144

TÉR ÉS TURIZMUS

ságokkai rendelkező, illetve nem rendelkező településrészek között, több esetben is szakadáshoz, egy közigazgatásilag önálló település születéséhez vezetett. A vízparti települések közül a folyamat leginkább a Balaton környékén volt érezhető, ahol a Fonyódból kiváló Balatonfenyves, a Balatonboglártól elszakadó Balatonlelle (korábban Boglárlelle), a Zamárditól önállósuló Szántód, vagy az egykor Ábrahámhegy részét képező Balatonrendes tekinthető jellemző példának. A Dunamenti települések esetében az Almásneszmélytől különváló Dunaalmásnál, vagy a Verőcével szakító Kismaros (korábban Verőcemaros) esetében érhető tetten jelentősebb idegenforgalmi érdek. A Somogyszobból kiváló Kaszó a Baláta-tóra, a Rétságtól távozó Bánk a Bánki-tóra alapozta jövőjét. Berekfürdő Karcagról, Pétfürdő Várpalotáról vált le a termálvíz biztosította előnyök reményében. A Zircet elhagyó Eplény esetében a síturizmus adta lehetőségek is számításba kerültek. Természetesen előfordult az egyesülés folyamata is, amikor az agglomerálódás hatására egy addig önálló idegenforgalmi település a város részévé vált (pl. Balfot Sopronhoz csatolták). Arra is van példa, hogy egy dinamikusan fejlődő, idegenforgalmi adottságokkal rendelkező településrész integrálódott a szomszédos városhoz (pl. a Nyíregyházához tartozó Sóstóhegyen létrejött Sóstófürdő, vagy a Dombóvár melletti Gunarasfürdő). Sok esetben a rendszerváltozásnak sem sikerült meglazítani a korábbi településrész-kapcsolatokat, így maradt egyben Miskolccal Lillafüred és Miskolctapolca, Kaposvárral Kaposfüred, Orosházával Gyopárosfürdő. Az 1990 és 2004 között lezajlott megyeváltások csekély mértékben érintették a turizmusban érdekelt településeket. A megyeváltó települések közül a Veszprémből Győr-Moson-Sopronba távozó, az ország egyetlen homoki ősfenyvesét birtokló Fenyőfő, valamint a Jász-Nagykun-Szolnokból Bács-Kiskunba átsorolt, hídjáról és vízparti üdülőövezetéről ismert Tiszaug érdemel említést. A turizmus és a magyarországi településállomány diszkrét átalakulása, az egyes települések fejlődésének belső dinamikája éppen azok számára mutatkozik meg legeklatánsabban, akik vonatra szállva igyekeznek a magyar táj szépségeit felfedezni. A Balaton szerelmesei például számos olyan vasútállomáson37 időzhetnek, amelyeket éppen a turizmusban testet öltő forgalom hívott életre, ugyanakkor őrzik annak a településrésznek az elnevezését, ahol az utasok le- és felszállhatnak. Balatonakarattya (Balatonkenese), Káptalanfüred (Balatonalmádi), Balatonarács (Balatonfüred), Fövenyes (Balatonudvari), Badacsonyörs (Badacsonytomaj), Badacsony (Badacsonytomaj), Badacsonylábdihegy (Badacsonytördemic), Becehegy (Balatongyörök), Alsógyenes (Gyenesdiás), Fenékpuszta (Keszthely), Bélatelep (Fonyód), Fonyódliget (Fonyód), Balatonszéplak (Siófok) Szabadifürdő (Siófok), Szabadisóstó (Siófok) és Balatonaliga (Balatonvilágos) képviselik azokat a Balaton-parti vasútállomásokat, amelyek az adott települések fejlődésének egy-egy mérföldkövéül szolgálnak tanúbizonyságul.

37

A vasútállomás fogalmi körébe beleértjük a vasúti megállóhelyeket is.


145

• A megye A magyar közigazgatás történetében mind a mai napig a megye képviseli azt a kontinuitást, amelynek eredete a Szent István-kori királyi vármegyerendszerben keresendő (Hajdú 2001). A történészek által 70 körülire tett királyi vármegyét a XIII. századtól kezdődően fokozatosan felváltották a nemesi vármegyék, amelyek sajátossága abban állt, hogy egyszerre voltak az önkormányzatiság és az állami hatalom megtestesítői. A XVIII. század első felétől kezdve megindult a megyeszékhelyek intézményesülése, amely lehetőséget teremtett az e funkciót elnyerő települések fejlesztésére, különösen megközelíthetőségük javítására. A megyerendszer a trianoni békeszerződést követően korábban nem látott mértékű átalakuláson ment keresztül, amelynek következtében olyan, napjaink turizmusának színfoltjául szolgáló települések váltak ideiglenesen megyeszékhellyé, mint Nagymaros (Hont), Tarpa (Bereg) vagy éppen Baja (BácsBodrog). Amíg 1920-ban 34, addig 1938-ban már csak 25 megyét számlálhattunk Magyarország térképén, ahol Sopron (Sopron), Gyula (Békés), Esztergom (KomáromEsztergom) és Makó (Csanád-Arad-Torontál) esetében a központtá válás a települések mai turisztikai arculatában is érzékelhető előzményeket jelentett. Mivel az 1947-es párizsi békeszerződés az 1937. évi határok visszaállítását írta elő, ezért a népi demokratikus, majd az azt váltó szocialista hatalom lényegében a trianoni keretek között volt kénytelen végiggondolni a megyék területi struktúráját. Az 1949. évi alkotmánnyal államosított közigazgatás 1950-ben hozta létre azt a megyei struktúrát, amelynek 19 területi egysége a mai napig meghatározó szerepet játszik a közhatalom - 1990 óta a polgári demokratikus hatalom - gyakorlásában. Annak ellenére, hogy a szocializmus időszakában a közigazgatási szerepkör elvileg kiemelt fejlesztési lehetőségeket biztosított, a megyeszékhelyek többsége kevés figyelmet fordított a városi turizmus helyi feltételeinek megteremtésére. Pedig a megyék közhatalmi feladataik mellett bizonyos szolgáltató funkciókat is elláttak, így az 1954. évi, úgynevezett II. tanácstörvény már intézmény- és vállalatirányító szerepkörrel is felruházta őket, amely jogi alapjául szolgált a megyei idegenforgalmi hivatalok létrehozásának. A turizmus megyei szervezeteinek életrekeltését (néhány megyében már a két világháború között is működtek idegenforgalmi hivatalok) az 1955-ben a közlekedés- és postaügyi miniszter elnöklete alatt tárcaközi szervként megalakult Országos Idegenforgalmi Tanács38 szorgalmazta. 1965-re az ország valamennyi megyéjében befejeződött az idegenforgalmi hivatali hálózat kiépítése (Kovács et al. 1975). A megyék idegenforgalmi hivatalai a tanácsok önállóan gazdálkodó költségvetési szerveiként működtek. Az adott terület házigazdájaként egyaránt elláttak nonprofit és üzleti feladatokat, előbbi keretében a turizmusban érdekeltek együttműködésének biztosítását, propaganda és tájékoztatási tevékenységet végeztek, utóbbi kapcsán (gyakran az ország legnagyobb utazási vállalatával, az IBUSZ-szal 38

3010/1955. MT sz. kormányhatározat

146

T É R ÉS TURIZMUS

együttműködve) szálláshelyeket üzemeltettek, ki- és beutaztatással foglalkoztak, rendezvényeket szerveztek (Czeglédi-Kállay 1984). Létük - különösen a belföldi, azon belül is az ifjúsági turizmus esetében - garantálta azokat a kínálati elemeket, amelyeket a profitorientált vállalatok nem tudtak biztosítani. 1990-ig gyakorlatilag a megyei idegenforgalmi hivatalok voltak az állami turizmusirányítás területi kirendeltségei. A rendszerváltozás a korábbi területi keretek érintetlenül hagyása mellett új jogállással ruházta fel a megyéket, amely az önkormányzatiságban öltött testet, így a pártállam közigazgatását egy demokratikus szemléletű intézmény váltotta fel. Annak ellenére, hogy a megyei idegenforgalmi hivatalokat fokozatosan felszámolták, a jogszabályalkotók a megyei önkormányzatokra továbbra is az adott terület turizmusának letéteményeseként tekintenek. A törvény39 értelmében a megyei önkormányzat közgyűlése: a) összehangolja - a kiemelt üdülőkörzetek kivételével - az idegenforgalom területi érdekeit az országos érdekekkel, gondoskodik az idegenforgalmi értékek feltárásáról, bemutatásáról, propagálásáról, b) véleményt nyilvánít a kiemelt üdülőkörzetek fejlesztési koncepciójáról, programjáról, c) összehangolja az idegenforgalom helyi fejlesztését és elemzi a terület idegenforgalmának alakulását. Ezen feladatok végrehajtására a megyei önkormányzatok hivatalai idegenforgalmi referenst alkalmaznak, aki a szervezetek legkülönbözőbb bugyraiban szolgálja az érintett térség turizmusának érdekeit. Számos megyei önkormányzat rendelkezik önálló turizmusfejlesztési koncepcióval, de sokan működtetnek a turisták tájékoztatását hivatott Tourinform irodát is. Tekintettel arra, hogy bizonyos, a közigazgatáson kívül álló rendvédelmi, hatósági, ellenőrzési feladatokat ellátó intézmények is megyei szinten strukturálódnak, így a megye turizmusáért felelős szakembereknek a turisták biztonságát garantáló rendőrséggel, tiszti orvosi szolgálattal, fogyasztóvédelmi hatósággal stb. is együtt kell működni.

A megye mint közigazgatási egység és a területi identitás történelmileg determinált formátuma Magyarország turizmusában kevés esetben képez önálló arculattal rendelkező mozgatóerőt. Annak ellenére, hogy a megyék elnevezésében tetten érhető települési és táji kötődések elősegítik a lakosság megyei identitásának megőrzését, velük kapcsolatban kevés olyan elemmel találkozhatunk, amely érdemi hatást gyakorolna az ott jelentkező vendégforgalomra. A megyék idegenforgalmi kínálata az egyes települések, esetleg tájak szintjén realizálódik, így a velük kapcsolatos asszociációk nem a közigazgatási határok által kijelölt térség, hanem az ott elhe-

39

1991. évi XX. törvény a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről


147

lyezkedő vonzerők kapcsán merülnek fel. Például Heves megye turizmusa ugyan formálisan létezik - ennek kialakítása a megyei önkormányzat feladata - de mivel az emberek fejében a turizmus terei nem megyei szinten strukturálódnak, így kevesen lennének olyanok, akik egy felmérés során érdemi attrakciókat kötnének a vizsgált megyéhez. Egy ilyen feladathoz a megkérdezetteknek eleve rendelkezniük kellene a megyék fekvésének, székhelyének valamilyen szintű ismeretével, amely gyakorlatilag az általános iskolai földrajzi tananyag részét képezi, de a középiskolai tanulmányok során is többször előkerül. A magyar társadalomnak a megyék és székhelyeik elnevezésére, elhelyezkedésére vonatkozó tudásával kapcsolatban kevés információ áll rendelkezésre. Az általunk végzett vizsgálat sem a megyei tudás mélységeit, sokkal inkább egy speciális szegmenst, a turistavárosok megyei hovatartozásának ismeretét tárta fel. A megkérdezettek 75%-a tudott idegenforgalmilag frekventált magyarországi települést említeni, amelynek megyei hovatartozását 69%-uk pontosan ismerte, 17%-uk egyáltalán nem volt képes megnevezni, 14%-uk pedig tévesen jelölte meg. A legalább 10%-os említési arányt elért településeket alapul véve Sopron megyei azonosítása sikerült a legmagasabb (94%), Siófoké (48%) a legalacsonyabb arányban. Ez az eredmény abból a szempontból is izgalmas, hogy a többi megnevezett és kivétel nélkül 50%-nál jobb eredményt magáénak tudó település (Eger, Pécs, Debrecen, Szeged) egyben megyeszékhely is. Sopron megyei hovatartozásának nagyarányú ismeretét jelentős mértékben elősegítette, hogy a Hűség városának titulált település elnevezése a megye nevében is szerepel, míg a sorban utána következő városok esetében már nem ilyen egyértelmű az azonosítás. A Siófokkal kapcsolatban mért negatív eredmény azt bizonyítja, hogy egy település megyeszékhelyi mivolta vagy nevének a megye elnevezésében való megjelenése pontosabb területi azonosítást biztosít, mint az a turisztikai szerepköréből elvárható lenne. Szeged volt az a város, amelynek megyei elhelyezkedése kapcsán az őt frekventált turisztikai helyként megjelölők igen magas arányban (33%) utasították el a tippelés lehetőségét, azaz vele kapcsolatban mutatható ki a legnagyobb bizonytalanság, illetve homály. Érdekes aspektust kínál az eredmények inverz elemzése is, amely azoknak a megyéknek a kiemelésre ad alkalmat, amelyek a válaszadók említéseiben szereplő települések helyes vagy éppen helytelen területi azonosítása révén kerültek előtérbe. A Győr-Moson-Sopron megyeiként megjelenített települések 98%-a valóban ott fekszik, hasonlóan kedvező a helyzet Somogyban (98%) Csongrádban (96%) és Borsodban (96%) is, míg a Tolna, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez sorolt települések egyetlen esetben sem találhatók a velük összekapcsolt területen. E három megye a válaszokban egyáltalán nem szereplő Nógráddal egyetemben a megkérdezettek megyei tudásának homályos területeit képezik, amelyeket előszeretettel jelenítenek meg a bizonytalanságuk kifejezése során.

T É R ÉS TURIZMUS

148

4.4.2. A területfejlesztési szint A versenyképesség korunk egyik bűvszavaként a piaci szereplők közötti rivalizációban való helytálláshoz, a tartós pozíciószerzéshez szükséges készségek tárházát jelenti. A média szinte fetisizálja a versenyképes gazdaság, tudás, termék stb. jelentőségét, amely tényezőket a társadalmi jólét attribútumaiként jeleníti meg. Mára a folyamat elérte a legkülönbözőbb területi egységek szintjét, amelynek eredőjeként a gazdaság sikerességének megteremtésére törekvő térségek egymással szemben kívánják az ott lakók (a választók!) életszínvonalára is hatással levő tőkét magukhoz vonzani (Enyedi 1996). Az azonos hierarchiaszintű térségek között zajló, a helyi erők által mozgatott verseny elsősorban a vállalati befektetésekért, a népesség beköltözéséért, a költségvetési forrásokért, valamint a turistacsalogató, jelentős hírértékkel bíró események rendezési jogáért zajlik (Lengyel 2003). Az állandó változásokhoz való alkalmazkodást igénylő versenyben a stratégiai szemlélet elsajátítása alapkövetelmény, így a nyertes és vesztes térségeket egyaránt termelő rivalizálás az Európai Unión belül is koncepciózus keretek között zajlik. A gazdaság globalizálódásának erősödése az Európai Unió számára is új feltételeket teremtett. A '90-es évekre egyértelmű felismerést nyer, hogy a térség Észak-Amerikával és a Távol-Kelettel szemben csak abban az esetben tehet szert - az egy főre jutó GDP-ben kimutatható - gazdasági előnyökre, ha a korábbiakhoz mérten tudatosabban törekszik az Unión belüli területi egyenlőtlenségek kiküszöbölésére. Az ezt a célt szolgáló kohéziós politika lényege, hogy a legkedvezőtlenebb helyzetben lévő területek gazdasági-társadalmi felzárkóztatását előidéző, a versenyképességüket javító tényezők támogatására kerüljön sor. A különböző uniós dokumentumok a demográfiai helyzet javításában, a beruházások fokozásában, az infrastrukturális ellátottság biztosításában, a humán erőforrás fejlesztésében, az innováció ösztönzésében és a tudás alapú gazdaság kiépítésében látják a kohéziós célok megvalósíthatóságát (Farkas-Lengyel 2003). Mindez egy uniós direktívákon nyugvó területfejlesztési politika keretében valósítható meg. Magyarországon 1996-ban került bevezetésre a helyi szereplők kreativitásán és aktivitásán nyugvó új területfejlesztési modell, amely a rendszerváltozás gazdasági-társadalmi következményeiből fakadó markáns területi különbségek orvoslására vállalkozott (Süli-Zakar 2003a). A törvény,40 illetve annak megvalósítását célzó országgyűlési határozat41 a régiókban és a kistérségekben látja a nemzeti területfejlesztési politika sikeres megvalósításának területi kereteit, ugyanakkor nem feledkezik meg a jelentős tradíciókkal és az önkormányzati törvénynek köszönhetően politikai erővel bíró megyék szerepéről sem. A turizmus az Országos Területfejlesztési Koncepcióban az

40 41

1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről 35/1998. (III. 20.) Ogy határozat az Országos Területfejlesztési Koncepcióról.


149

egyik legfontosabb ágazati prioritásként került megnevezésre, amelynek fejlesztésével a kiemelt üdülőkörzetekben és a kiváló adottságokkal rendelkező, de elmaradott térségekben egyaránt javítani kell a vendégforgalom bonyolításának feltételeit.

• A kistérség A kistérség a területfejlesztés intézményrendszerének alapsejtje, amely a települések önkormányzatainak kezdeményezésére önkéntes alapon szerveződik. A kistérségekbe szerveződött önkormányzatok közösen kidolgozott pályázatok alapján valósíthatják meg fejlesztési programjaikat. A kistérségek érdekeit a megyei területfejlesztési tanácsokban képviselőik útján érvényesítik. A kistérségek szerveződése - annak ellenére, hogy erre a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény elvi lehetőséget teremtett - csupán a '90-es évek közepétől gyorsult fel, amikor is a KSH elnöke bevezette a statisztikai körzet fogalmát mint a statisztikai folyamatok mérésének területi egységét. A dokumentum42 összeállítói a magyarországi településállományon belül 138 statisztikai körzetet alakítottak ki, amely többszöri módosítást43 követően 150-re emelkedett. Mivel időközben a kistérségek az országos területfejlesztési politika fókuszába kerültek, így szerepük a Területfejlesztési Célelőirányzat megyei forrásainak elosztása során tovább erősödött. A kormány a kistérségek súlyát a kistérségi megbízotti rendszer kiépítésével kívánta erősíteni, a kinevezettek formailag ugyan statisztikai kistérségenként, de valójában a területfejlesztési önkormányzati társulásokhoz kötődően látták el feladatukat (Süli-Zakar 2003). A kistérségek 2004-ben újabb jelentős változásokon mentek keresztül, amelynek következtében számuk 168-ra emelkedett, ugyanakkor funkciójuk a területfejlesztési-statisztikai egységként való meghatározás mellett a közigazgatás területi feladatainak ellátásához szükséges illetékességgel bővült.44 2004-től az úgynevezett többcélú kistérségi társulások preferálása valósul meg, amely a területfejlesztési feladatok társulásban történő ellátása mellett a települési önkormányzatok egyes közszolgáltatási feladatait is ebben a szervezeti keretben kívánja megoldani.45 Ennek köszönhetően a 2006. január 1-jei állapot szerint a 168 statisztikai kistérség 158 többcélú kistérségi társulást hozott létre. A kistérségi szerveződés tehát két, egymással közel párhuzamosan futó útvonalon ment végbe, egyrészt a KSH által végrehajtott körzetesítés, másrészt az önkéntes alapon egymásra találó önkormányzatok intenzív együttműködése révén. A politika indirekt módszerekkel, az együtt pályázó települések favorizálásával igyekezett a fo42

9006/1994. (SK 3.) Elnöki közlemény (KSH) 9002/1998. (SK 1.) Elnöki közlemény (KSH) 44 244/2003 (XII.18.) Korm. rendelet a kistérségek megállapításáról, lehatárolásáról és megváltoztatásának rendjéről. 45 65/2004. (IV. 15.) Korm. rendelet a többcélú kistérségi társulások 2004. évi támogatása mértékének, igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeiről. 43

150

T É R ÉS TURIZMUS

lyamatot felgyorsítani (Hajdú 2001), tette ezt arra a tényre visszavezethetően is, hogy a kistérségi együttműködés legégetőbb területének az infrastrukturális beruházások megvalósítása és üzemeltetése számított. A turizmusnak a kistérségi társulások életében betöltött jelentőségét igazolja az 1995-ben, Dabas székhellyel a környező települések együttműködésével létrehozott szervezet, amely 2004-től Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás elnevezéssel folytatta munkáját. A társulásban részt vevő települések legfontosabb feladatukként a turizmus fejlesztésének elősegítését jelölték meg, ennek érdekében közösen vállalkoztak az ócsai Tourinform-iroda működtetésére, amely jelentős szerepet játszik a térség értékeinek bemutatásában, az általa összeállított invitatív és információs anyagok minél szélesebb körben történő terjesztésében, valamint a turizmussal összefüggő koordinációs feladatok ellátásában. A társulás intézményesülésének bizonyítékául szolgáló dabasi Térségfejlesztési Iroda elkészítette az Idegenforgalom fejlesztési koncepció és stratégiai program című dokumentumot, amely hozzájárul az érintett terület turizmusának egységes fejlesztéséhez. A dabasi példa csupán egyike az ország számtalan turizmusorientált kistérségi együttműködéseinek, azonban jól mutatja a statisztikai körzeteket átlépő önkormányzati összefogás eredményességét.

• A régió Magyarországon sokan sokféleképpen gondolkodnak a régióról, egyesek a közigazgatási egyesítés termékeként, mások az európai uniós források redisztribúciós egységeként beszélnek róla, míg találkozni olyanokkal, akik egyfajta erőtérként vagy éppen a globális és lokális közötti transzmissziós terepként értekeznek róla (Süli-Zakar 2003b). Egy biztos, a régió az Európai Unióhoz való felzárkózásunk folyamatában olyan területi egységet képez, amelynek funkciója pillanatnyilag a területfejlesztésben testesül meg, azonban már érzékelhetőek azok a folyamatok, amelyek közigazgatási szerepének megerősödését vetítik előre. Az európai regionalizmus két forrásból táplálkozik, egyrészt a nemzetállamokon belül megfigyelhető, a hatalomgyakorlásban érvényesülő decentralizációs politika, másrészt az Európai Unió szervezeti, működési és finanszírozási reformja élteti a régiók Európája elv megvalósulását (Horváth 1998). A régió politikai, gazdasági, kulturális és fejlesztési integráción nyugvó területi egység, amely történelmi előzményeinek, illetve intézményeinek köszönhetően hozzájárul az egyének - turizmusban is érvényesülő - területi identitásának formálódásához (Paasi 1989, Patkós 2003). Magyarországon ugyan voltak a régióalkotásnak előzményei, azonban a rendszerváltozást megelőző időszak kísérletei a decentralizáció és az intézményrendszer kiépítésének hiányában hosszú távon nem bizonyultak életképesnek (Kovács 2003). A területfejlesztést szabályozó 1996. évi XXI. törvény, majd annak 1999. évi módosítása hét, úgynevezett tervezési-statisztikai régió létrehozását tette lehetővé (11. táblázat), amellyel Magyarországon is kialakították az Európai Unióból érkező források fogadá-


151

11. táblázat Magyarország régióinak legfontosabb földrajzi jellemzői (Forrás: KSH, 2005)

Régió (régióközpont)

Közép-Magyarország (Budapest) Közép-Dunántúl (Székesfehérvár) Nyugat-Dunántúl (Győr) Dél-Dunántúl (Pécs) Észak-Magyarország (Miskolc) Észak-Alföld (Debrecen) Dél-Alfóld (Szeged)

A régióhoz tartozó megyék

Terület (az országos százalékában)

Budapest, Pest Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém

7,4

28,1

11,9

11,0

12,2 15,2

9,9 9,7

14,4

12,6

19,1 19,7

15,3 13,4

Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala Baranya, Somogy, Tolna Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád Hajdú-Bihar, Jász-NagykunSzolnok, Szabolcs-SzatmárBereg Bács-Kiskun, Békés, Csongrád

Népesség (az országos százalékában)

sára formálisan is alkalmas új területi egységeket Mivel a törvényalkotók véleménye megoszlik a tekintetben, hogy a magyarországi régiókat önkormányzati típusú közhatalmi szervezetekké alakítsák, így a megye továbbra is őrzi a rendszerváltozáskor megszerzett közigazgatási pozícióját Az európai uniós területfejlesztési politika gyakorlati megvalósítása a regionális fejlesztési tanácsok feladata, amelyek koncepcióik és programjaik révén biztosítják a fejlesztési források optimális felhasználásának kereteit, részt vesznek a pályázatok előkészítésében, lebonyolításában, menedzselésben, majd a támogatások hasznosulásának monitoringjában. A régiók kiemelt szerepet kapnak az Európai Unió 2007-2013-as költségvetési ciklusában lehívható támogatások megszerzésében. A Nemzeti Fejlesztési Terv elnevezésű dokumentum összeállítása során tekintetbe vették a régiók stratégiai tervében megjelölt prioritásokat és azokra figyelemmel határozták meg az ország társadalmi-gazdasági fejlődését biztosító intézkedéseket, amelyeket részben a regionális operatív programok segítségével kívánnak érvényesíteni. Tekintettel arra, hogy a tervezési-statisztikai régiók intézményesülési folyamatában a turizmus közvetlen érintettségéről ritkán beszélhetünk, így ezek a területi egységek elsősorban a fogadóképesség megteremtését segítő alap, illetve idegenforgalmi infrastruktúra létrehozásában játszanak közre. Különösen a közlekedés, a közmű és a kommunikáció fejlesztésének ösztönzése, továbbá bizonyos kiemelt turisztikai termékek vonzerőinek feltárását, értékesítését segítő létesítmények forrásigényének biztosítása tekinthető a régiók turizmusban megtestesülő feladatának.

152

T É R ÉS TURIZMUS

11. fénykép Bezenye, a magyar Las Vegas. A magyar-osztrák határtól néhány kilométerre fekvő, megközelítőleg 1500 lelket számláló község vendéglátói felkészülten várják a szerencsejáték-ipar beruházóit és a határ túloldaláról érkező turistákat. Az étterem elnevezése alliterál a játékkaszinóiról ismert amerikai nagyváros nevével.

A régiók kitüntetett szerepet játszanak a határon átnyúló együttműködésekben. Az Európai Unió a Nyugat-Európában a II. világháborút követően létrejött, a határok ellentétes oldalain fekvő települések közötti együttműködések bázisán intézményesítette az eurorégiók rendszerét (Czimre 2003). Az eurorégiók olyan összefüggő területi egységek, amelyek két vagy több ország határ menti részeire kiterjedve az ott élők tevékenységének összehangolására hivatottak intézményi keretet biztosítani. Az eurorégiók valójában az európai integráció inkubátorai, amelyek a hathatós támogatásnak (pl. Interreg, Phare CBC) köszönhetően a lehető legeredményesebben valósíthatják meg a Közösség alapelveit. A kultúra, a sport, a mezőgazdaság, a környezet- és természetvédelem, a kommunikáció, az oktatás egyaránt azok közé a tartalmi elemek közé tartozik, amelyek az eurorégiók sikeres, igen jelentős idegenforgalmi vonzattal bíró működésének a pilléreit képezik (11. fénykép). Magyarország számos euroregionális együttmű-


153

ködésben vesz részt, amelyek a bennük rejlő mobilitási lehetőségeknek köszönhetően jelentős mértékben segítik az érintett terület turizmusának fejlesztését, olyan értékek felfedezését és piacképessé tételét, amelyek a korábbi évtizedek izolációs politikájának következtében homályban maradtak. A Magyarország mellett Románia és Szerbia közreműködésével létrehozott Duna-Körös-Maros-Tisza eurorégió, a Horvátországgal és Bosznia-Hercegovinával működtetett Duna-Dráva-Száva eurorégió, az Ausztriával közös Nyugat-Pannónia eurorégió, valamint Lengyelország, Románia, Szlovákia, és Ukrajna részvételét tükröző Kárpátok eurorégió hazánk szinte összes határszakaszára kiteij edve segíti a turizmus kiépülését akadályozó tényezők megszüntetését.

4.4.3. A funkcionális szint Amíg a tervezési-statisztikai régiót és a kistérséget a területfejlesztési politika beavatkozási szintjeként értelmezhetjük, addig az üdülőkörzet és az idegenforgalmi régió már azokat a funkcionális szinteket képviseli, amelyek a vendégfogadás és a turizmusirányítás napi gyakorlatában, valamint a keresletet befolyásoló köztudatban is tetten érhetők. Miközben a Közép-Magyarország régió az autópálya-építések (pl. MO körgyűrű) révén hatalmas erőfeszítéseket tesz a mobilitás (ide értve a turizmust is) és a szállítás megkönnyítése érdekében, mint területi egység egyáltalán nem játszik szerepet a társadalom turizmusról való gondolkodásában. A kedvező példák ellenére a kistérségi társulások többsége sem a turizmus színtereként körvonalazódik, létük sokkal inkább a fejlesztés területi egységeiként tudatosul. Ezzel szemben az évtizedes múltra visszatekintő üdülőkörzetek és a hozzájuk képest fiatalkorú idegenforgalmi régiók zöme - az ott megvalósuló tudatos fejlesztéspolitika eredményeként - már a turizmus funkcionális területi egységeiként élnek a fejekben. Az üdülőkörzeteket és az idegenforgalmi régiókat azzal a funkcióval ruházták fel a törvényalkotók, hogy az általuk nagyon pontosan lehatárolt területen belül létrehozzák, fejlesszék a sikeres vendégforgalom bonyolításához szükséges feltételeket. Az 1998. évi OTK a Balatont funkcionális régióként jeleníti meg, amely a tó környékén megvalósuló üdülőforgalomnak köszönhetően a hagyományos területfejlesztési beavatkozások mellett, illetve azok bázisán - a sajátos szerepkörből fakadóan - különleges feladatokat ró a terület gazdáira. A turizmus területi rendszerében a területfejlesztési és a funkcionális szint közötti különbség abban rejlik, hogy előbbi a gazdasági-társadalmi felzárkózás elősegítését komplex megközelítésben, utóbbi egy funkcióra koncentrálva gondolja végig. A két szint közötti átjárhatóság abban érhető tetten, hogy a vendégfogadás sajátos feltételeinek az egyes funkcionális területi egységekben történő megteremtése a területfejlesztési szinten megvalósuló infrastrukturális beruházások vagy éppen a munkaerőpiaci helyzet javításával érhető el. Ugyanakkor a turizmus sajátos igénye generálhat olyan jellegű fejlesztéseket, amelyek más, a területfejlesztési célkitűzéseket szolgáló ágazatok megtelepedését segítik elő. Egy térség idegenforgalmi funkciója a vonzerők,

154

T É R ÉS TURIZMUS

az arra épülő infrastrukturális létesítmények, valamint a vendégek fogadását lehetővé tevő szuprastruktúra koncentráltságában, a kereslet és az azzal összefüggő bevételek statisztikai mutatóiban, továbbá a helyi társadalom érintettségében mérhető. Az üdülőkörzetek és az idegenforgalmi régiók kialakításánál arra törekedtek, hogy a turisztikai potenciál optimálisan kerüljön hasznosításra és az ehhez szükséges területi keretek fokozzák az ott zajló munka hatékonyságát.

• Az üdülőkörzet A turizmus második világháborút követő dinamikus fejlődése Magyarország érintett területein is olyan problémákat generált, amelyek elkerülhetetlenné tették a tervszerű fejlesztés megindítását. A '60-as évek végére elkészültek a legtöbb nehézséggel küszködő térség, a Balaton rendezési és fejlesztési dokumentumai,46 de vele párhuzamosan folytak a turisztikailag ugyancsak frekventált területek, a Dunakanyar,47 a Nyugat-Dunántúl,48 a Velencei-tó,49 a Mátra-Bükk,50 a Közép-Tisza51 és a Ráckevei-Dunaág52 vonatkozó munkálatai is. Mivel a tervezés nélkülözte az egységes szemléletet, az elképzeléseket jóváhagyó rendelkezések mélysége és tartalma igen erőteljes különbségeket mutatott. Először az 1971-ben jóváhagyott Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció53 igyekezett hazánk turizmusában számottevő szerepet betöltő területeket azonos kritériumok alapján lehatárolni, amelyben üdülőkörzet elnevezéssel illették a 23, funkcióját tekintve idegenforgalmi szerepkörű térséget. Az üdülőkörzetek területi azonosításában némi fogódzót jelentett, hogy az '50-es évektől kezdődően az Országos Idegenforgalmi Tanács szorgalmazására úgynevezett Idegenforgalmi Tájegységi Bizottságok szerveződtek, közülük elsőként a Balatoni Intéző Bizottság alakult meg 1958-ban. A turizmus fejlesztésének korszerű, az egész országra kiteijedő kormányzati szintű kezelését Magyarországon először a 2006/1979. (III. 16.) Minisztertanácsi határozatban kívánták szabályozni. Az üdülőkörzetek közül a Balatont, a Velencei-tavat, a Dunakanyart, a Mátra-Bükköt (később a Közép-Tisza-vidéket és Sopron-Kőszeghegyalját) nyilvánították kiemeltté, ami azt jelentette, hogy ezek a kormány által jóváhagyott hosz46

1023/1963. (IX. 21.) Korm. határozat a Balaton környék regionális rendezési tervéről, valamint a 1043/1969. (XII. 29.) Korm. határozat a Balaton központi fejlesztési programjáról. 47 1016/1963. (V. 1.) Korm. határozat a Dunakanyar regionális rendezési tervéről 48 1030/1967. (IX. 17.) Korm. határozat a Nyugat-Dunántúl regionális rendezési tervéről, valamint a 2051/1967. (IX. 17.) Korm. határozat a Nyugat-Dunántúl fejlesztési programjáról 49 1009/1969. (III. 28.) Korm. határozat a Velencei-tó és környéke regionális rendezési tervéről, valamint a 1001/1971. (I. 19.) Korm. határozat a Velencei-tó és környéke fejlesztési programjáról 50 1026/1971. (VI. 22.) Korm. határozat a Mátra-Bükk regionális rendezési tervről 51 1040/1972. (X. 8.) Minisztertanácsi határozat a Közép-Tiszai üdülőkörzet regionális rendezési tervéről 52 1043/1973. (XII. 5.) Minisztertanácsi határozat a Ráckevei-Dunaág rendezési tervéről 53 1007/1971. (III. 16.) Korm. határozat az Országos Településfejlesztési Koncepcióról


155

szú távú üdülőterület-fejlesztési programmal, másrészt az akkori népgazdasági tervben külön meghatározott központi támogatással is rendelkeztek, míg a többi üdülőkörzet fejlesztését megyei hatáskörbe utalták. A turizmus területi irányítását végző intézőbizottságok fejlesztési koncepciói alapján az Országos Idegenforgalmi Tanács jóváhagyását követően kezdték meg a részletes kiemelt üdülőkörzeti programok kidolgozását. A magyar idegenforgalom irányításának történetében először fordult elő, hogy az ország üdülőkörzeteit közös elvek alapján kidolgozott, egységes rendszerű koncepció alapján fejlesztették. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium 1982-ben közreadta a 24 üdülőkörzetre kiterjedő Országos Üdülőterületi Tervkoncepciót (ÉVM 1982), amely még a rendszerváltozást követő években is az üdülőkörzetekkel kapcsolatos gondolkodás alapdokumentumának számított. Az üdülőkörzetek azonban nem fedték le az ország egész területét, így hosszú távon nem voltak alkalmasak annak a dinamikus fejlődésnek az előmozdítására, amely az idegenforgalomban az üdülőkörzetek területén kívül is elvárható lett volna. Az üdülőkörzetek - különösen a kiemelt státussal rendelkezők - mind a mai napig a turizmus azon funkcionális szintjeit képviselik, amelyek megnevezése hordozta képzetek, az általuk határolt terület fogadóképessége, valamint az ott realizálódó vendégforgalom alapján a magyarországi területfejlesztés-politika fókuszában állnak. A hatályos rendelkezések54 Magyarország településállományát az idegenforgalom szempontjából három csoportra osztják: 1. kiemelt üdülőkörzetekhez (Budapest, Balaton,55 Dunakanyar, Mecsek és Villány, Sopron-Kőszeghegyalja, Velencei-tó-Vértes, Mátra-Bükk, Tisza-tó) tartozó, 2. üdülőkörzetekhez (Nyugati határszél, Göcsej, Dél-Zala, Belső-Somogy, Kapos-völgy, Rába-Marcal mente, Szigetköz, Gerecse, Bakony, Budapest-környék, Ráckevei Duna, Magyarországi Alsó-Duna-szakasz, Felső-Tisza-szakasz, Szolnoki Tisza-szakasz, Tisza-Körös mente, Cserhát és környéke, Zemplén, Aggtelek és környéke) tartozó és 3. egyéb, üdülőkörzetbe nem tartozó településekre. A kiemelt üdülőkörzetekhez (531 helység) és az üdülőkörzetekhez (1113 helység) tartozó települések - néhány kivételtől (Sopron-Kőszeghegyalja és Göcsej) eltekintve - összesen 1644 települést magukba foglaló zárt tömböket alkotnak. Legnagyobb településállománnyal a Balaton (164 helység), legkisebbel a Tisza-tó, Aggtelek és környéke, valamint a Ráckevei Duna (egyaránt 21 helység) üdülőkörzet rendelkezik. Az egyes települések idegenforgalmi súlya között jelentős különbségek vannak. Számos esetben előfordul, hogy a települések érdemi, a fejlesztés alapjául szolgáló idegenforgalmi vonzerővel, vagy szolgáltatással sem rendelkeznek. Magyarország településállományának 53%-a kapott idegenforgalmi szempontú statisztikai besorolást, azonban ez távolról sem tükrözi a valós helyzetet. Tévedés lenne arra következtetni, hogy minden 54 55

9001/2004. (SK 1.) KSH-közlemény a területi számjelrendszerről. A Balatonnal kapcsolatban a partközeli és a további települések megosztást alkalmazva.

T É R ÉS TURIZMUS

156

üdülőkörzethez tartozó település rendelkezik a vendégforgalmat kiváltó, a pénzköltést ösztönző idegenforgalmi vonzerővel. Az üdülőkörzetek a turizmus funkcionális szintjeiként elsősorban azokat a térségeketjelölik, amelyek sajátos fejlesztési igényekkel rendelkeznek. Ezek közül kiemelkedő szerepe van a rekreációs szükségletek kielégítésének, amelyek az adott üdülőkörzet településein található üdülőingatlanok tulajdonosainak szabadidős tevékenységével függnek össze. A kiemelt üdülőkörzetek településállományát vizsgálva megállapítható, hogy a legnagyobb arányban a Balaton térségében (96%) találkozhatunk olyan városokkal és falvakkal, amelyeken a 2001. évi népszámlálás összeírói üdülőingatlant regisztráltak (12. ábra). A Mecsek és Villány kiemelt üdülőkörzet esetében ez az arány mindössze 54%-os, tehát a települések közel felében nincs üdülési célra hasznosított ingatlan. A kiemelt státussal nem rendelkező üdülőkörzeteket vizsgálva látható, hogy a Ráckevei Duna területén kivétel nélkül minden településen vannak üdülőingatlanok, míg a Felső-Tisza-szakasz (36%), a Dél-Zala (47%) és a Kapos-völgy (48%) esetében a falvak és a városok felében sem találkozhatunk ilyen funkciójú lakóegységgel. Mindeközben az egyéb, üdülőkörzetbe nem tartozó települések csoportjában a településállomány 50%-ában vannak üdülőingatlanok (Debrecenben, Hajdúszoboszlón és Nyíregyházán kiemelkedő mennyiségű üdülőt regisztráltak).

• Az idegenforgalmi régió A rendszerváltozást követő években az országos turizmuspolitika alapsejtjeit képező tájegységi idegenforgalmi bizottságok fokozatosan elsorvadtak, helyükbe - közel egy évtizedes interregnum után - a regionális gondolkodást megtestesítő testületek léptek. A turizmus ezáltal az államigazgatás azon szakterületévé vált, amely az elsők között csatlakozott a regionális intézményesülés folyamatához. Az idegenforgalom területi irányításának korszerűsítése érdekében 1998-ban az ország egész területét lefedő Regionális Idegenforgalmi Bizottságokat (RIB) hoztak létre.56 A 8 RIB határa egyedül a Dél-AlfÖld régió (Békés, Csongrád, Bács-Kiskun) esetében esett egybe a megyehatárokkal. A RIB-ek méretűket tekintve sem voltak egységesek. Az Északkelet-Magyarország RIB hat (Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Borsod-AbaújZemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg), a Közép-Dunántúl (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém), a Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala) és a Közép-Duna-vidék (Pest, Nógrád, Komárom-Esztergom) három megyére terjedt ki. Emellett létrejöttek a korábbi kiemelt üdülőkörzeten alapuló, illetve annak területét kibővített RIB-ek is (Balaton, Tisza-tó). Budapest sajátos helyzetet képviselt, jogilag nem volt önálló régióként nevesítve, de a Fővárosi Önkormányzat által létrehozott szervezetek (Turisztikai

56

1007/1998 (1.23.) Korm. sz. határozat az idegenforgalom területi irányításának korszerűsítéséről

12. ábra Magyarország üdülőkörzetei és üdülőingatlannal rendelkező települései,

2001

Üdülőkörzethez tartozó település Üdülőingatlannal rendelkező település

Terv: Michalkó Gábor Kartográfia: Kaiser Miklósné Szabó Balázs Forrás: KSH

158

T É R ÉS TURIZMUS

Bizottság, Budapesti Turisztikai Hivatal) már ellátták azokat a feladatokat, amelyeket a RIB lett volna hivatott betölteni. A tervezési-statisztikai régiókhoz jobban igazodó, a RIB-ek működése során nyert korábbi tapasztalatokat figyelembe vevő új idegenforgalmi régiók kialakítására 2000ben került sor.57 Ettől kezdődően a RIB-ek a következő elnevezéssel és területi illetékességgel végzik munkájukat: 1. Budapest-Közép-Dunavidék: Budapest, Pest megye és a Dunakanyar kiemelt üdülőkörzethez tartozó Komárom-Esztergom és Nógrád megyei települések. 2. Észak-Magyarország: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye, kivéve a Dunakanyar és a Tisza-tó kiemelt üdülőkörzethez tartozó településeket. 3. Észak-Alföld: Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megye, kivéve a Tisza-tó kiemelt üdülőkörzethez tartozó településeket. 4. Tisza-tó: Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok megye jogszabályban ide sorolt települései. 5. Dél-Alfold: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye. 6. Közép-Dunántúl: Fejér, Veszprém és Komárom-Esztergom megye, kivéve a Dunakanyar kiemelt üdülőkörzet és a Balaton régióhoz tartozó településeket. 7. Balaton: Somogy, Veszprém és Zala megye jogszabályban ide sorolt települései. 8. Dél-Dunántúl: Baranya, Tolna és Somogy megye, kivéve a Balaton régió települései. 9. Nyugat-Dunántúl: Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye, kivéve a Balaton régióhoz tartozó településeket. A RIB feladata, hogy: - meghatározza a régió turizmusfejlesztési programját és az adott területen működő regionális területfejlesztési tanáccsal történt egyeztetést követően koordinálja annak végrehajtását, - segítse a turisztikai infrastruktúra fejlesztését, ösztönözze a kistérségi turisztikai együttműködések kialakítását és működését, koordinálja az idegenforgalmi marketing-, termékfejlesztési és információs munkát, - döntsön saját regionális turizmusfejlesztési forrásainak felhasználásáról, felkérés alapján működjön közre az idegenforgalmi célú központi pénzeszközök felhasználásának ellenőrzésében, - legyen kész az önkormányzatokkal, területfejlesztési tanácsokkal, a megyei és települési idegenforgalmi hivatalokkal, Tourinform-irodákkal és az idegenforgalmi szakmai szervezetekkel való együttműködésre, - hangolja össze a turisztikai oktatás és a szakképzés regionális feladatait.

57

4/2000. (II. 2.) GM rendelettel módosított 28/1998. (V. 13.) IKIM-rendelet a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok, valamint a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok munkaszervezeteinek feladatairól.


159

2000. január l-jétől a RIB-titkárságok a Magyar Turizmus Rt. Regionális Marketing Igazgatóságaiként működnek (a Tisza-tó és a Balaton esetében projektiroda elnevezéssel). Az idegenforgalmi régiók működésében - különösen az országos és a nemzetközi turisztikai marketingben betöltött funkciójuk eredményességét tekintve - a szakemberek olyan problémákra mutatták rá, amelyek következtében azok területi struktúráját célszerű volt újra szabni (Michalkó 2002). A 2004. évi átalakítás azonban csak a marketingkommunikáció által megtestesülő idegenforgalmi régiókat érintette, így nem volt hatással a RIB-ek területi illetékességére. Az adminisztratív határok megtartása mellett a Magyar Turizmus Zrt. a turisztikai kiállításokon és vásárokon már nem a nehezen megkülönböztethető Észak- és Dél-Alföld vagy Nyugat-, Dél- és Közép-Dunántúl elnevezéssel szerepelteti az egyes régiókat, hanem előbbiek egységesülésének és kiegészülésének következtében az Alföld és a Tisza-tó (külföldön: Puszta-Tisza-tó), utóbbiak kohéziója eredményeként pedig a Dunántúl megnevezést (külföldön: Pannónia) használja. Míg az Észak-Magyarország (külföldön: Eger és Tokaj-hegyvidék) és a Balaton érintetlenül maradt, addig a nehezen azonosítható Budapest-Közép-Dunavidéket a Budapest és környéke elnevezés váltotta fel.58

58

www.itthon.hu

5. A turizmus földrajzi környezete Magyarországon 5.1. Természetföldrajzi környezet A turizmus természetföldrajzi környezete alatt tárgyaljuk Magyarország mindazon adottságait, amelyek a külső és a belső erők együttes munkájának eredőjeként akár önmagukban is hatással lehetnek a vendégforgalom mutatóinak alakulására. A litoszféra (a szilárd kéreg), a hidroszféra (a víz), az atmoszféra (a levegő) élettel (bioszféra) átszőtt érintkezési tere (geoszféra) ritkán marad érintetlenül, a társadalom átalakító hatásának következtében vonzerővé vagy a turisztikai tevékenység természeti (fizikai) környezetévé válik. Bizonyos természeti adottságokat azonban a társadalmi beavatkozás csak igen lassan vagy az emberi élet léptékében mérve egyáltalán nem képes megváltoztatni, így azok a turizmus viszonylag konstans környezeti tényezőit képviselik. Például amíg hazánk fekvése és az abból fakadó csillagászati földrajzi pozíciója változatlannak mondható, addig az azzal összefüggésben álló éghajlatban a modernizáció következményeként már változások észlelhetők. Mára egyöntetű felismerést nyert, hogy a természeti adottságoknak a turizmus környezeteként, de még inkább idegenforgalmi vonzerőként való hasznosítása korlátozásokat igényel, amelyek betartása a fenntartható turizmus elvének megvalósítását eredményezi.

5.1.1. A fekvés Hazánk földrajzi helyzetéből, pontosabban fekvéséből számos idegenforgalmi vonatkozás következik. Magyarország az északi szélesség 45°48'-48°35' és a keleti hoszszúság 16°05'-22°58' koordinátákkal határolt területen fekszik, az Egyenlítőtől és az Északi-sarktól közel azonos távolságra.59 Mivel a nappalok és az éjszakák hosszának a Föld mozgásjelenségeivel összefüggő változását jelentős mértékben befolyásolja a földrajzi szélesség, ezért hazánk fekvése hatással van a természetes fényben végezhető turisztikai tevékenységek időbeli kiterjedésére. 59

Greenwich-hez hasonlóan a földrajzi koordinátarendszerben elfoglalt sajátos pozícióját igyekszik Nagykanizsa is a turizmusban hasznosítani, amelynek keretében a városon áthaladó 17. hosszúsági kört idegenforgalmi attrakcióvá fejlesztette.

162

A TURIZMUS FÖLDRAJZI KÖRNYEZETE MAGYARORSZÁGON 13. ábra A nappalok hossza Budapesten (Forrás: Magyar Csillagászati Évkönyv, 2006)

A csillagászati adatokra60 támaszkodva megállapítható, hogy június második felében számíthatunk a leghosszabb nappali időszakra, azt megelőzően, illetve azt követően egyre rövidül a természetes fény időtartama (13. ábra). A városi turizmusban kevésbé, azonban az aktív, illetve az üdülőturizmusban igen komoly jelentősége van a nappali világosságnak, mivel számos tevékenység csak e feltétel mellett végezhető biztonságosan. Fürdőzni, vitorlázni, kerékpározni többnyire napközben szokás, így a hozzájuk kapcsolódó fogyasztás ez időtartam alatt realizálódik, de számos szabadtéri kulturális létesítmény nyitva tartását is a napkeltéhez/napnyugtához kötik. A sötétség az éjszakai programoknak kedvez, így az esti szabadtéri színházi előadások, a tűzijátékok, a hangulatos városnézések ideális feltételeit a Nap horizont alá bukása teremti meg. A vendéglátóegységek, különösen a teraszok koraesti igénybevételének intenzitásában is közre60

Magyar Csillagászati Évkönyv 2006

TERMÉSZETFÖLDRAJZI KÖRNYEZET

163

játszik a Nap állása. Minél később sötétedik, annál tovább fogyasztanak a vendégek az éttermekben és a kávéházakban. Egy rendezvény időpontjának kijelölésekor, a nyitva tartás tervezésekor a szervezőknek, illetve az üzemeltetőknek pontosan ismerniük kell a Nap állásával kapcsolatos tényezőket. A nyári időszámítás egész Európában egységesen március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart, így a turizmusban dolgozóknak is célszerű figyelembe venni a nappalok hosszának mesterséges meghoszszabbodását, illetve lerövidülését. Magyarország fekvésének a földrajzi hosszúságból eredő, a turizmusban megtestesülő következménye az időeltolódásban jelentkezik. Hazánk Greenwichtől keletre az első időzónában fekszik, ami azt jelenti, hogy tőlünk nyugat felé haladva vissza, keletre előre kell az órát állítani, az időeltolódás mértéke pedig attól függ, hogy melyik időzóna területére utazunk. A turistának indulás előtt érdemes tájékozódnia, mivel vannak olyan országok, amelyekben a zónaidőtől eltérő, úgynevezett dekretális időt alkalmaznak, amely az adott állam működését teszi hatékonyabbá. A közlekedésben alkalmazott menetrendek mindig a helyi idő szerinti indulási, illetve érkezési időpontokat tartalmazzák. Magyarország földrajzi elhelyezkedése olyan különleges csillagászati jelenségek szabad szemmel történő megfigyelését is lehetővé teszi, mint a napfogyatkozás, amely igen jelentős tömegeket vonzó idegenforgalmi látványosságként értelmezhető. A napfogyatkozás természetesen nem egy rendszeresen észlelhető attrakció, de 1999-ben, amikor Magyarország fekvése lehetővé tette a rendkívüli csillagászati esemény átélését, több tízezren keltek útra, hogy az élmény részesévé váljanak. A teljes napfogyatkozás zónájának szélessége egy 200 kilométer körüli sáv, amelyet a Föld és a Nap között elhelyezkedő Hold árnyékkúpja okoz és amelyen belül mindössze néhány percig észlelhető a leírhatatlan nappali sötétség. 1999. augusztus 11 -én Magyarország - fekvésének köszönhetően - ennek az árnyékkúpnak a középpontjába esett, így a hazánkat délnyugat-északkeleti irányban metsző sáv mentén több millió turista élvezhette a napfogyatkozást. Magyarország fekvésének csillagászati vonatkozásai mellett a geoturisztikai következményei is jelentősek. Hazánk a kontinentális Európa középtengelyében helyezkedik el, az Atlanti-óceántól 2500, az Urál-hegység lábától 2700 kilométerre. A Peloponésszoszi-félsziget legdélebbi pontja 1300 kilométerre, a Skandináv-félsziget legészakibb csücske 2600 kilométerre fekszik Budapesttől. Amennyiben az utazási döntést a távolság primátusa határozná meg, Magyarország centrális elhelyezkedését optimális feltételként jeleníthetnénk meg a turisták befolyásolásakor. Ha közvetlenül tehát nem is, a közlekedésben érvényesülő tranzit pozíciónk érdemi mértékben jelentkezik a turizmusban. Kis-Azsiából és a Balkán-félszigetről Nyugat-Európába tartók számára Magyarország biztosítja az áthaladás legkedvezőbb feltételeit, de nem szabad megfeledkezni a tőlünk északra és észak-keletre elhelyezkedő országok mediterrán térségbe irányuló szárazföldi személyforgalmának áteresztéséről sem. Mindennek következtében Magyarországon évente 15-20 millió külföldi halad keresztül, ezek az átutazók, igaz, hogy 24 óránál kevesebbet töltenek hazánk területén, azonban a vendéglátásban és a kiskereskedelemben jelentkező fogyasztásuk kimutatható (KSH 2006a).

164

A TURIZMUS FÖLDRAJZI KÖRNYEZETE MAGYARORSZÁGON

Geoturisztikai pozíciónk másik, igen fontos eleme, hogy olyan államok közelében fekszünk, amelyeket a szakma Európa legfontosabb küldő országaiként tart számon. Németország közelsége a múlt és a jelen vendégforgalmi mutatóit befolyásolja, Ukrajnáé, de különösen Oroszországé pedig a jövő turistáinak érkezésére hathat kedvezően. Magyarországot földrajzi helyzete a történelmi időkig visszavezethetően a kultúrák, a birodalmak és az eszmék találkozásának színtereként determinálta, így hazánk turizmusa ebből a kompország pozícióból táplálkozhatott és táplálkozhat mind a mai napig. A Római Birodalom úthálózatának maradványai, a török fürdők, a Habsburgok kastélyai vagy éppen a szocializmus relikviái együtt kevés európai országban látogathatók. A magyar ember gondolkodása, az idegenekhez fűződő, messze földön híres jó viszonya is ebben a sajátos földrajzi fekvésben gyökeredzik.

5.1.2. A domborzat A 93 030 km2 kiterjedésű Magyarország európai összehasonlításában a közepes területű államok közé tartozik. Annak ellenére, hogy a világ országainak területe és turizmusa között nem mutatható ki érdemi reláció, tény, hogy a kisebb kiterjedésű államok, különösen a törpeállamok a turisták érdeklődésének homlokterében állnak. Magyarországnak Portugáliához vagy Ausztriához hasonló kiterjedésű területen kell a turizmus fogadóképességét a lehető legnagyobb lefedettségben biztosítani, az infra- és szuprastrukturális feltételeket megteremteni. Kétségtelen, hogy az Európai Unióban az egy négyzetkilométerre eső vendégforgalom tekintetében igen kedvező helyen állunk, amely arra szolgál bizonyítékul, hogy hazánk eredményesen sáfárkodik a rendelkezésre álló terület turizmusban való komplex hasznosítása során. Magyarország alacsony, függőlegesen gyengén tagolt terület, 84%-a 200 méter alatt, 14%-a 200-400 méter közötti fekszik, mindössze 2%-a emelkedik 400 méternél magasabbra. Legmélyebb pontja (79 m) Szegedtől délre, a Tisza árterén helyezkedik el, legmagasabb (1015 m) a Mátrában található Kékes. Az alig 1000 méternyi szintkülönbség a magashegységhez kötődő, tömegeket vonzó turisztikai tevékenységekre kevésbé alkalmas, lankás tájakat takar, amelyekben a síkságok, a dombságok, a középhegységek és a völgyek képviselik a domináns domborzattípusokat. A Magyarországon mérhető, tengerszinthez kötődő magasságok (pl. Istállós-kő, 959 m; Csóványos 939 m; Nagy-Milic 896 m; írott-kő 883 m) önmagukban nem képeznek önálló turisztikai vonzerőt, hazánk legalacsonyabb pontja meg sem közelíti a földrajzi érdekességként értelmezhető hollandiai mélyföldek kritériumait, magassági rekordunk pedig leginkább a területi identitás apró szegmenseként él a köztudatban. A tengerszint feletti magasság azonban meghatározó szerepet játszik hazánk egészségturizmusában, mivel a magaslati levegő számos légúti, idegrendszeri és allergiás panasz orvoslója. Magyarország klimatikus gyógyhelyei közül Mátraháza és Sopron a magaslatok erdeinek kristálytiszta levegőjét és csendjét hasznosítja. Az


165

a pont azonban, amelyhez minden magyarországi magasságot viszonyítanak, idővel idegenforgalmi látványossággá vált. A turisták a Velencei-hegységben fekvő Nadap községben találkozhatnak a hazai magasságmérés legfontosabb viszonyító pontjával, az úgynevezett Nadapi szintezési ősjeggyel.61 Középhegységeink tengerszint feletti magassága és lejtése ugyan erősen korlátozottan, de mégiscsak lehetőséget kínál bizonyos, a turizmusban értékesíthető sport- és szabadidős tevékenységek folytatására. Amennyiben a síturizmus éghajlati feltételei adottak, akkor a Bükk, a Mátra, a Bakony, a Zempléni- és a Budai-hegység pályái képesek a lecsúszás szerelmeseinek igényeit kielégíteni. Akik a természetjárást választják, azok a János-hegy és a Zempléni-hegységben található Magas-hegy libegőjét (utóbbi az ország leghosszabb drótkötélpályás függőszékrendszerével dicsekedhet) vehetik igénybe a magasság hazai viszonyainak megtapasztalása érdekében. Az extrém sportokat űzők, különösen a hegyi kerékpározás kedvelői szinte bármelyik középhegységünkben megtalálják azokat a lejtőket, amelyek alkalmasak adrenalinszintjük átmeneti megemelésére. A magyarországi középhegységek déli kitettségű hegylábfelszínei a kedvező lejtőviszonyoknak köszönhetően kiválóan alkalmasak a turizmussal közvetett kapcsolatban álló szőlőtermesztésre. Magyarország domborzati viszonyainak bizonyos sajátosságai a turizmusban jól hasznosítható táji adottság formájában jelennek meg. A puszta és a pannon tájként aposztrofált alacsony, valamint középmagas hegyvonulatok léte - más egyéb tényezők mellett - a tengerszint feletti magasságra, illetve a csekély szintkülönbségekre vezethető vissza. Lényegében a Dunántúllal azonosítható pannon táj elnevezés a Római Birodalom egyik tartományának számító Pannóniával áll összefüggésben. A képzőművészetnek és az irodalomnak is állandó témát jelentő magyar puszta (Hortobágy, Ecsegpuszta, Bugac, Apajpuszta) jellegzetesen alföldi táj, amelyen többnyire legelőnek használt silány, homokos vagy szikes talajok váltakoznak. A legnagyobb magyarországi puszta, a Hortobágy, ahol a kanyargós szikerek, padkák és laposok tagolta felszín néhány centiméteres szintkülönbségeit már a puszta emeleteiként említik a szakemberek. A Hortobágy legszembeötlőbb felszíni formái, a kurgánok vagy kunhalmok a keleti sztyeppékról beköltözött nomád pásztornépek halomsírjai, őrhalmai, utóbbiak léte nyílt, fátlan tájról tanúskodik, amelyre a figyeléssel megbízott katonák egykor a horizont pereméig ráláthattak. Magyarország domborzatának formakincsei az adott táj arculatát meghatározó, a turisztikai kereslet kiváltásában közrejátszó elemek. Létrejöttük a belső erőknek (pl. vulkánosság, hegységképződés) köszönhető kőzetképződés és a külső erőkkel összefüggő (pl. napsugárzás, nehézségi erő) alakformálás együttes eredménye. Magyarországon a domborzat úgynevezett nagyformái közül a középtáj méretű hegységek (pl. a Bakony-, a Mátra-, a Bükk-vidék) elsősorban a professzionális túrázás gyakorlóinak kínálnak akár több napnyi elfoglaltságot jelentő vonzerőt, míg a kistájnyi kiterjedésű 61

A földtörténet ókorában keletkezett, gránitból felépülő Velencei-hegység Magyarország és az egész Kárpát-medence legstabilabb geológiai képződménye. A Nadapi szintezési ősjegy ma a Balti-tenger Kronstadtban álló mércéjéhez igazodva nyújt kiindulási alapot a magyarországi térképészet számára.

166


hegységek (pl. Villányi-hegység, Budai-hegyek, Soproni-hegység) már az amatőr természetjáróknak is fizikai megpróbáltatást okoznak, végső soron a formakincs kínálta kihívások leküzdését jelentő terepül szolgálhatnak. Alföldjeink és dombságaink domborzati adottságával összefüggő vonzereje a túrakerékpározásban és a túralovaglásban érhető tetten, mivel a több száz kilométeren keresztül érvényesülő csekély szintkülönbségek jelentős könnyebbséget jelentenek a bicikli vagy a ló nyergében útra kelők számára. A domborzat formakincsei közül igazán a kisformák testesítik meg azokat az elemeket, amelyek önmagukban is idegenforgalmi vonzerővé válhatnak. Mivel e helyütt nem vállalkozhatunk a több tucat forma területi azonosítására és egyediségük vonásainak bemutatására, ezért csak néhány, a turisták érkezést kiváltó objektumot említünk. A belső erők által létrehozott formák: a sasbércek (pl. Gellért-hegy), a maárok (pl. tihanyi Belsőtó), a vulkáni kúpok vagy azok romjai (pl. Tokaj-hegy). A külső erők tevékenységének köszönhetően alakultak ki a Dunát és a Tiszát övező holt meanderek (pl. Cibakházi-tó, Szelidi-tó), a futóhomokbuckák (pl. Fülöpszállás), a denudációs tanúhegyek (pl. Badacsony, Somló) és nem szabad megfeledkezni az antropogén formákról sem, mint amilyenek a jelentősebb löszfeltárások (pl. Paks, Basaharc, Balatonalmádi). A domborzat formakincsei közül külön is hangsúlyoznunk kell a karsztformákat, amelyek mészkőhegységeink közül különösen a kiemelt üdülőkörzeti és nemzeti parki státussal is rendelkező Bükk-vidék és az UNESCO világörökség részét képező Aggteleki-karszt területén koncentrálódnak. Itt a csapadék- vagy olvadékvíz a vízben oldódó kőzetek felületén és repedéshálózatában oldási folyamatokat indukál, amelynek következtében azok jelentős hányada vízvezető üregrendszerré szélesedik, amely a felszínre jutó vizet elnyeli (Jakucs 1993). A kőzetek felszínén turistalátványosságot jelentő karrok, dolinák, töbrök, poljék, bennük pedig cseppköveket őrző barlangok jönnek létre. A mészkővidékek sajátossága az ott előforduló hidrotermális karsztjelenség, amely a Budai-hegységben és a Pilis-hegységben figyelhető meg. Tekintettel arra, hogy a domborzat formakincsei szoros kapcsolatban állnak a felszín geológiai viszonyaival, ezért e helyen röviden ki kell térünk a kőzetek hordozta földtörténeti múlt idegenforgalmi aspektusaira. Magyarország geológiai viszonyainak a turizmusban érvényesülő relevanciája egyrészt a védett feltárások felkeresésében és az ott bemutatásra kerülő ritkaságok megismerésében, másrészt a kőzetekbe mesterségesen vájt pincék, döntően borászati célú hasznosításában rejlik. Az ismertebb geológiai feltárások között kell megemlítenünk a tatai Kálvária-dombon található egykori kőfejtőt, ahol triász, jura és kréta kori tengeri élőlények kövületeivel ismerkedhetnek a turisták. Emellett a fertőrákosi kőfejtő és az ipolytarnóci geológiai tanösvény érdemel említést, előbbi 12 millió éves, úgynevezett lajta mészköve, utóbbi 20 millió év távlatában a homokkőben megőrzött állati lábnyomai miatt jelent idegenforgalmi vonzerőt. A lösz és a mészkő a természet hőszigetelő anyagaiként kiválóan alkalmas a közel állandó hőmérsékletet igénylő borospincék kialakítására (12. fénykép). Ennek köszönhetően a Külső-Somogyban és a Tolnai-dombságon termelt borok löszpincékben, míg a Bükk-vidék nedűi a mészkő övezte pincékben vátják a turistákat.

TERMÉSZETFÖLDRAJZI KÖRNYEZET 12. fénykép Löszpince bejárata Szóládon. A Somogy megyében fekvő község a Balaton régió turizmusfejlesztésének egyik letéteményese. A faluban található löszmélyút mentén számtalan pince tulajdonosa kínálja borát az egyelőre csak erre tévedő turistáknak

167

168


5.1.3. A felszíni és a felszín alatti vizek Tekintettel arra, hogy a világ turizmusában hasznosuló idegenforgalmi vonzerők között a víz, elsősorban a tengervíz mind a mai napig prioritást élvez, így a felszíni és a felszín alatti vizeknek Magyarország turisztikai kínálatában is meghatározó szerepük van. Hazánk domborzatában érvényesülő medence jelleg egyik következménye, hogy a környező országokból érkező folyók lefolyása lassú, amely kiváló lehetőséget teremt azok idegenforgalmi hasznosítására, ugyanakkor a medencealjzat geológiai viszonyai a termálvíz hasznosítását biztosítják. Magyarország vízhálózata ritka, átlagos sűrűsége 0,3 km/km2, különösen a nagyobb párolgási vagy beszivárgási mutatókkal rendelkező tájak felszíni vízfolyásai gyérebbek, így pl. a Duna-Tisza köze, illetve az Aggteleki-karszt területének legnagyobb része kimondottan alkalmatlan a víziturizmus feltételeinek biztosítására. Hazánk folyóvizei - igaz, erősen differenciáltan - szinte kivétel nélkül lehetőséget biztosítanak a belföldi és a nemzetközi turizmusban megjelenő szabadidős és rekreációs tevékenységek végzésére. A folyók lassú folyásának egyik kedvező következménye, hogy könnyebben melegednek fel, ugyanakkor szállított hordalékukat lerakva iszapos, strandolásra kevésbé alkalmas partokat alakítanak ki. Magyarország felszíni vizei a hazánkat 417,2 kilométer hosszúságban átszelő, a németországi Fekete-erdőben eredő Duna vízgyűjtőjéhez tartoznak. A teljes magyarországi szakaszon szabályozott Duna Gönyűig saját hordalékkúpján, onnan a déli államhatárig tektonikailag kijelölt teraszos völgyben folyik, medrének átlagos szélessége közepes vízálláskor 300-500 méter között változik, amely távolság viszonylagos biztonságot nyújt a vizisportokat űzők számára, azonban a tömeges vitorlázást már nem teszi lehetővé. A meder közepes vízálláskor mért mélysége 4-5 méter között van, amely az év legnagyobb részében biztosítja a folyó teljes hosszában történő hajózást. A víz mélysége nemcsak a kiránduló, hanem a folyami üdülőhajók fogadására is alkalmas, amelyeken évente több ezer, elsősorban osztrák és német vendég érkezik hazánkba. Az Alpokban bekövetkező hóolvadásnak és a vízgyűjtő terület csapadékjárásának megfelelően a Dunán minden évben két árvízzel kell számolni: kora tavasszal és kora nyáron. Az árhullámok a folyó teljes magyarországi szakaszán végigvonulnak, legtöbbször időben elnyúlnak, lassan emelkednek és hosszú ideig tartanak. Miközben a Duna árvizei az utóbbi években idegenforgalmi attrakcióvá váltak, súlyos károkat okoztak a part mentén álló üdülőkben és vendéglátó-ipari létesítményekben, valamint erőteljesen veszélyeztették a védett természeti övezeteket (13. fénykép). A dunai árvizek különösen a fővárosban és az agglomerációban található idegenforgalmi hasznosítású vízparti ingatlanokban okoztak kárt, de a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó Gemenci-erdő állatvilágát is megtizedelték. A Duna vizének szennyezettsége elsősorban budapesti szakaszán zárja ki a benne való fürdőzést, de az önfeledt lubickolást a többi részén is érdemes átgondolni. A Duna szinte teljes hossza üdülőkörzet, amely a Szigetközben, a Dunakanyarban, a Római-parton, a Ráckevei Dunaágban teljesedik ki. A leggya-


169

13. fénykép A Duna rendkívül magas vízállása Budapesten. Nem ritka, hogy a Duna vízszintje a tavaszi olvadás vagy az őszi esőzések idején erőteljesebben megemelkedik, ilyenkor a folyó elönti a főváros északi és déli része közötti közúti összeköttetést biztosító alsó rakpartokat. Arra azonban, hogy az árvíz turistalátványossággá válik, csak az utóbbi években figyeltek fel a szakemberek. Az MTA székházát is veszélyeztető vízszint több ezer, a környék szállodáiban megszálló vendég számára nyújtott fotótémát 2006 áprilisában

koribb vizisportok a kajakozás és a kenuzás, a folyó emellett horgászásra is alkalmas. A Duna mellékfolyóinak idegenforgalmi célú hasznosítása jelenleg nem számottevő, elsősorban természetvédelmi területként az ököturisztikai kínálatot színesítik. A romániai Máramarosi-havasokban eredő Tisza 596 kilométer hosszságban kanyarog hazánkon keresztül. Három magyarországi szakasza az üdülőkörzeti besorolásban is megjelenik: az országhatártól Tokajig felső, Tokaj és Tiszaug között közép, attól délre alsó Tisza-szakaszról beszélünk. Szolnokig völgy nélkül, onnan egy széles szerkezeti árokban kanyarog. Szabályozásának köszönhetően az ártér szélessége, így az áradás időbeli levonulása csökkent, azonban az árhullám magassága növekedett. A folyó vízjárása rendkívül szélsőséges, a vízszintingadozás meghaladhatja a 11 métert. A Dunával összehasonlítva itt a tavaszi és a nyár eleji mellett egy késő őszi áradással is számolni kell. Ha a Duna és a Tisza áradása (különösen a kora tavaszi) időben egybeesik, akkor akár az 1879. évi szegedi árvízhez hasonló pusztulás is bekö-

170


vetkezhet a folyó visszaduzzadásából. A nevezetes tiszai árvizek között kell említenünk az 1970. évit, amikor a Szamos visszaduzzadásának következményeként lakott települések, köztük Nagygéc (Nagyhodós) váltak lakatlanná. A 2001. évi felső-tiszavidéki áradás idegenforgalmi érdekessége a templomok, lakóépületek helyreállításában keresendő. A tiszai üdülőterületek szép példája Vásárosnaményben Gergelyugornya. A Tisza mellékfolyóinak hajózhatósága differenciáltan korlátozott, azonban többségük a vizisportokra, horgászatra, helyenként a fürdőzésre is alkalmas. A Tisza és mellékfolyóinak találkozási pontjai közül a legszebb, üdülparadicsomként is hasznosított rész a Csongrádnál található Körös-torok, ahol az ifjúság számára szabadidős területet alakítottak ki. A Tisza szabályozásában rendkívül fontos szerepet kapott az 1954 óta üzemelő tiszalöki vízlépcső, átadását követően a folyó a létesítmény felett lévő 80 kilométeres szakaszon, valamint a Bodrog teljes magyarországi szakasza hajózhatóvá vált. A Tisza idegenforgalmi hasznosításában rendkívüli jelentőséggel bír a kiskörei duzzasztó mögött mesterségesen létrehozott víztározó, a Tisza-tó. A Tisza-tó - szemben a tőle északra és délre fekvő Tisza-völgyi tájakkal - abban a szerencsés helyzetben van, hogy az 1967-1973 között megépített Tisza II. (más néven Kisköre) Vízlépcső üzembe helyezésének köszönhetően kevésbé kitett a természeti csapások (árvíz, vízszennyezés) pusztításainak, illetve azok negatív hatásait képes kiküszöbölni, mérsékelni. A Tisza-tó földrajzi értelemben elsősorban arra a 127 km2 vízfelületü, 35 km hosszú mesterséges tóra vonatkozik, amelyet a Kiskörénél 1973-ban megépített duzzasztómű mögött, a Közép-Tisza vidékén hoztak létre. A Tisza-tó alapvetően egy olyan vízgazdálkodási létesítmény, amely csak nevében és tájképi mivoltában közvetíti egy tóról a fejekben élő általános képet, hidrológiai értelemben egy síkvidéki átfolyásos tározó, amelynek vízét a téli hónapokban leürítik. Tekintettel arra, hogy 1973-1990 között nem történt számottevő módosulás a kliskörei vízlépcső duzzasztott terében (a létesítmény alapvető gazdasági célkitűzései közül leginkább a villamosenergia-termelés valósult meg) a tározótérben természetvédelmi szempontból értékes ökoszisztéma fejlődött ki, a tartóssá vált duzzasztási szint a múlt századi szabályozást megelőző időszakhoz hasonló életteret hozott létre (Tarnóy 1991). A kezdeti várakozásokból mára Magyarország egyik idegenforgalmi gócpontja fejlődött ki, amely mind a mai napig küzd a gyermekbetegségek hatásaival. A legnagyobb, idegenforgalmilag széleskörűen hasznosított állóvizünk a Balaton. A közel 600 km2 átlagos vízfelületű, tektonikus eredetű tó hossza 77 km, legnagyobb szélessége 11 km, legkeskenyebb a Tihanyi-félsziget és Szántód közötti részen (1,5 km). Ezek a vízföldrajzi adottságok lehetővé teszik, hogy a tavon motoros és vitorlás hajók közlekedjenek. A Balaton átlagos mélysége közepes vízállásnál 3,5 méter. A medencét északról határoló törésvonal közvetlenül a tó partján fut, amelynek következtében a tómeder a part mentén hirtelen mélyül, míg a meder déli területén 200-500 méter szélességű víz borította turzásgát húzódik, amely mögött igen sekély, a fürdőzők paradicsomának számító letarolt homokos tófenékkel találkozhatunk. A tó vízkészletének 60%-a a Balaton vízgyűjtő területéről, 40%-a a tó felszínére hulló csapadékból származik.


171

Az utóbbi években a vízügyi szakembereknek igen komoly fejtörést jelentő vízutánpótlásban a fokozatosan újjáéledő Kis-Balatonon keresztül érkező Zala folyó kulcsfontosságú. Amennyiben nem jut megfelelő mennyiségű víz a tómederbe, a Balaton vízszintje olyan kritikus érték közelébe kerül, amely akár a fürdőzést is veszélyeztetheti. A tó felesleges vízmennyiségét a Sió-csatornán keresztül engedik a Dunába. A tó vízének nyári hónapokban mért átlaghőmérséklete 21 °C, de a kánikulai napokon akár a 28 °C-ot is elérheti, mivel a napi hőingadozása alacsony, ezért a reggeli és az esti órákban is biztosítja a fürdőzés feltételeit. A tópart sajátos mikroklímájának kialakulásában a nyár végi, ősz eleji mediterrán hatás mellett a vízfelületről visszatükröződő napfény is szerepet kap. A Balaton vize nemcsak nyáron, hanem a téli hónapokban is közrejátszik a turisztikai kereslet indukálásában. A hosszú időn keresztül kitartó hideg következményeként a tavon keletkező jégtakaró vastagsága 10-20 centiméterre duzzadhat, amely korcsolyázásra, jégkorongozásra, fakutyázásra és lékhorgászatra is alkalmas. A Balaton mellett a 10 km hosszú, 2-3,5 km széles Velencei-tó kínál Magyarország üdülőturizmusában számottevő szerepet játszó vízfelületet. A Velencei-tó 26 km2 kiteij edésű felületének mintegy 50%-a tekinthető fürdőzésre, vízisportokra alkalmas víztükörnek, a többit nád és sás borítja. A tó 1,4 méter átlagos mélysége és az azzal összefüggő gyors felmelegedése elsősorban a kisgyermekes családok számára jelent nyaranta vonzó vízföldrajzi adottságot. A Fertő-tó 352 km2-nyi felületének mindössze %-e tartozik Magyarországhoz. Mivel a tó vízutánpótlásában a csapadékvíznek domináns szerepe van, ezért a vízállásában igen jelentős szélsőségek mutatkozhatnak. Átlagos mélysége (1-1,5 m) elméletileg lehetővé tenné a szélesebb tömegeket vonzó fürdőzési célú hasznosítását, azonban a hűvösebb klíma, a laposabb partjain húzódó 2-5 km széles nádövezet, valamint természetvédelmi oltalma ezt csak korlátozottan teszi lehetővé. Az egyre növekvő kereslet a Balaton, a Velencei-tó és a Fertő-tó mellett számos, természetes keletkezésű állóvizünk idegenforgalmi hasznosítását tette lehetővé. Forrástavaink (Tata, Hévíz, Tapolca, Miskolctapolca) többségét termálvíz táplálja, ott, ahol a víz gyógyhatását kimutatták, egészségturisztikai hasznosításra került sor. A nagyobb folyók természetes módon lefuződött vagy a szabályozások alkalmával levágott kanyarulatait, holtágait, a morotvákat az üdülő- és a horgászturizmus hasznosítja. Legismertebb morotvatavaink a Duna melletti Szelidi-tó, a faddi Holt-Duna, a Tisza mentén a Cibakházi, a Mártélyi és a Tiszaluci tavak. Lefolyástalan szikes tavaink elhagyott folyómedrekben, deflációs mélyedésekben, homokbuckákkal elgátolt medencékben keletkeztek, elsősorban a horgász- és az ökoturizmusban van jelentőségük, de strandolásra is használhatók (a szegedi Fehér-tó, a nyíregyházi Sóstó, az orosházi Gyopáros-tó, a belső-somogyi Baláta-tó). Hegyvidéki tavaink közül az Aggtelekikarszt dolinatavait, a Vörös-tavat és az Aggteleki-tavat kell megemlíteni, emellett a keleméri Mohos-tó és a suwadássos Arlói-tó tartozik abba a csoportba, amelyet a hegyvidéket járó turisták előszeretettel látogatnak. Mesterséges síkvidéki tavaink közül a Tisza kapcsán már tárgyalt kiskörei víztározó mellett a hortobágyi halastó, a

172


hegyvidékieket vizsgálva a Hámori-tó, a Rakaca-tó, a Lázbérci-tó, az Orfűi-tó és az Abaligeti-tó igen népszerű a turisták körében. Felszín alatti vizeink közül a talajvíz elsősorban a strandok területének hasznosítását korlátozhatja, illetve a szőlőültetvények megközelítését gátolhatja. Egy-egy kiadós eső után a legfelső vízzáró réteg felett elhelyezkedő talajban olyan mértékű víz halmozódhat fel, amely átmenetileg lehetetlenné teszi a strandolok gondtalan pihenését vagy az érdeklődők szőlőbe való eljutását. A talajvíz negatív idegenforgalmi hatásaival szemben a karszt- és rétegvizek, különösen azok forrásai önálló vonzerőként jelennek meg. Nagy mennyiségű karsztvízzel a tömör, ugyanakkor törések és hasadékok gazdagította mészkő- és dolomithegységeinkben találkozhatunk. A karsztok peremén elhelyezkedő településeink elnevezése őrzi az ivóvíz biztosításában egykor betöltött funkciójukat (pl. Úrkút, Lókút), de számos nagyváros vízellátása ma is a karsztokra épül (pl. Pécs, Miskolc). Amennyiben a vízbázist valamilyen, leginkább ipari eredetű szennyezés éri, akkor nemcsak a lakosság ellátását, hanem a turisták tartózkodását is veszély fenyegeti. A döntően csapadékvíz eredetű rétegvizeink a Kárpát-medence üledékkel feltöltött aljzatában helyezkednek el. Az Alföld alatt elhelyezkedő kavicsos, homokos, agyagos, iszapos üledékekben tárolt rétegvíz az artézi kutak segítségével tör a felszínre. Tekintettel arra, hogy hazánk területén a geotermikus gradiens alacsony, ezért már viszonylag kis mélységből is lehet hévizet nyerni, a mélyebb rétegek azonban igen magas hőmérsékletű vizet tárolnak. A magyarországi hévizek többnyire ásványi anyagokban gazdag, minősített gyógyvízként kerülnek az egészségturizmusban fürdő- vagy ivókúra során hasznosításra. A karszt- és rétegvizek felszínre lépésének pontjai a források. A karsztforrások (Tettye, Jósva) és környezetük az érintett területek természetjárásában jól hasznosítható attrakciók. A bányászati vízkiemelés jelentős mértékben veszélyeztetheti az egészségturizmus egyik bázisát jelentő karsztforrások hozamát, számos el is apadt, így az Ajka környéki bauxitbányászat következtében egykor a Hévízi-tavat ellátó forrás is veszélybe került. A hegységek törésvonalai mentén fakadó források vize sok esetben gyógyító hatású. A főváros gyógyfürdőit a Budai-hegység keleti peremén fakadó karsztforrások táplálják, kémiai összetételük alapján többségük földes-meszes gyógyvíz. A Keszthelyi-hegység lábánál fekvő Hévíz csekély sugárzóanyag-tartalmú radioaktív, a Balaton-felvidék közelében található Balatonfüred savanyú, a Móri-árokban húzódó Moha környékén szénsavas, a Villányi-hegység peremén elhelyezkedő Harkányban kénes vízzel találkozhatunk. A Mátrában fekvő Párádon úgynevezett posztvulkáni, vastartalmú ásványvízforrás áll a gyógyulni vágyók rendelkezésére. Az Alföld és a Dunántúl mesterségesen feltárt rétegvízforrásait - az esetek többségében kőolaj vagy földgáz után kutatva - mélyfúrások hozták a felszínre, így Zalakaros vagy Hajdúszoboszló esetében sem a gyógyvízhez jutás volt a geodéták elsődleges célja.


173

5.1.4. Az éghajlat Az éghajlat a turizmus meghatározó fontosságú tényezője. Szerepe egyrészt a turisztikai tevékenység természeti környezeteként (pl. a tavasszal ébredő erdő illatát hordozó enyhe szellőben történő természetjárás) másrészt egyes idegenforgalmi vonzerők aktivációs együtthatójaként (pl. a sielésre alkalmas tájakon a hóesés teszi lehetővé a lesiklást), illetve a turistaérkezést önmagában is kiváltani képes elemként (pl. vízparti napozás) értelmezhető. A világ éghajlatában az elmúlt évszázadban érvényesülő negatív tendenciák, különösen a szélsőséges időjárási helyzetek az utóbbi évtizedben egyre gyakoribbakká váltak. Ennek következtében csupán a rendszeres meteorológiai mérés kezdete óta rendelkezésre álló adatokra, különösen azok átlagértékeire alapozva egyre nehezebbé válik a turizmust befolyásoló éghajlati hatások értékelése. Napjaink egyegy rendkívüli időjárási eseményének (a csapadék mennyiségének, a szél erejének, a hőmérsékleti minimum, illetve maximum szélsőséges értékeinek) átmeneti következményei a média révén olyan mértékű nyilvánosságot kapnak, amelyek irracionálisán befolyásolhatják az utazási döntést. A szakmai körökben is vita tárgyát képező recens klímaváltozásnak kétségtelenül vannak az extrémitás határait súroló jelei, azonban egy terület éghajlatát tükröző, százéves átlagokhoz mért elmozdulás csak lassan rajzolja át Európa, illetve hazánk éghajlati térképét. Magyarország éghajlatát alapvetően a földrajzi helyzete, az óceánoktól való távolsága, domborzati viszonyai határozzák meg, amely az egymást követő azonos vagy különböző időjárási helyzetek sorozatában és gyakoriságában jut kifejezésre. Eszerint hazánk a mérsékelt éghajlati öv szárazföldi területébe esik, ahol négy évszak váltakozásában öltenek testet a turizmust befolyásoló klimatikus jegyek (14. fénykép). Hazánk területi és orografikus jellegzetességeinek következménye, hogy az egyes tájegységek éghajlatában nincsenek számottevő eltérések. Az előforduló területi kontrasztok az időjárási helyzetek heterogén érvényesülésére, valamint a mezo- és mikroklimatikus hatásokra vezethetők leginkább vissza. Időjárásunkat az átvonuló ciklonok és anticiklonok határozzák meg, így a meteorológusok az izlandi minimumként és az azori maximumként ismert akciócentrumok (állandóan alacsony, illetve magas nyomású légnyomásképződmények) váltakozó hatásait figyelembe véve adnak egyre pontosabb előrejelzéseket. A meteorológusok munkáját a hazánk medencehelyzetéből fakadó módosító tényezők mellett a téli hónapokban Szibéria felett kialakuló magas és nyáron Irán térségében keletkező alacsony nyomású hatásközpontok nem kívánatos, leginkább szélsőségeket generáló közreműködése is megnehezíti. Az ismert éghajlati elemek közül Magyarország turisztikai kínálatában a napfénytartam, a levegő hőmérséklete, a szél- és a csapadékviszonyok együttes hatása érvényesül. A csillagászatilag lehetséges napfénytartamok értéke, vagyis a besugárzás télen 8, nyáron viszont akár a napi 16 órát is elérheti, azonban a borultság mértéke ezeket a mutatókat lényegesen lecsökkenti. Az évi átlagos felhőzet az Alföld középső részén 50% körüli, míg a nyugati határvidéken a 70%-ot is eléri. A napfénytartam ennek

174


14. fénykép A gyulai várfürdő nyári főbejárata. Magyarország éghajlati adottságainak függvényében strandjaink rendszerint május l-jén nyitnak és szeptember 30-án bezárnak. A napjainkban észlelhető klimatikus változások, illetve ingadozások azonban könnyen átalakíthatják az üzemeltetés évtizedes szokásait. A májusi fagyok és az október végéig is elhúzódó vénasszonyok nyara a rugalmasabb nyitva tartásra való átállást eredményezheti.

megfelelően változik, a legmagasabb értékeket a Duna-Tisza köze déli részén (2100 óra/év), legalacsonyabbakat az Alpokalján (1750 óra/év) regisztrálták. A napsugárzás évi eloszlásában jelentkező nyári maximumok különösen a vízpartok mentén kedvező hatással vannak az üdülőturizmusra, a területi koncentráltság pedig a napfényigényes hungarikumok termesztését segíti elő. A hegyvidéki területeken azonban az inverzió következtében éppen fordított helyzet érvényesül, a Kékestető téli napfénygazdagsága a téli sportok szerelmeseinek kedvez.


175

A magyar társadalom belföldi üdülési szokásai egyrészt az ország turisztikai kínálatának központi elemét képező vonzerőkkel, másrészt az időjárással, harmadrészt évtizedes szociokulturális berögzülésekkel hozhatók összefüggésbe. Magyarországon a természetföldrajzi adottságokból fakadóan a belföldi üdülés szinte szinonimája a nyaralásnak, amelynek keretében az emberek többsége vízparti területeket keres fel. Teszi mindezt arra a tényre visszavezethetően, hogy vízrajzi adottságaink révén tavaink többsége és folyóink jó néhány szakasza alkalmas a testi felfrissülést, a napsugárzás jótékony hatásának kihasználását, a kellemes semmittevést célzó strandolásra. A víz hőfoka azonban a levegő hőmérsékletének emelkedésével párhuzamosan éri el azt a kritikus pontot (21 °C) amely a tavainkat és folyóinkat alkalmassá teszi a tömeges strandolási igények kielégítésére. Ha a Balaton vízének átlagos hőfok-emelkedését vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy június közepén éri el a 21 °C-ot, de augusztusban nem ritka a 27 °C feletti értékek regisztrálása sem. Látható tehát, hogy a belföldi turizmus egyik legkeresettebb vonzerejének a hasznosítására a nyári hónapokban kerülhet sor. Tekintettel arra, hogy a víz strandolási célú hasznosítására koncentráló belföldi üdülés a szocializmus korában hosszú évtizedeken keresztül szinte kizárólagos alternatíváját jelentette a szabadidő utazással párosuló eltöltésének, így a munkavállalók többségének életszervezésében máig ható normaként rögzült a nyarat középpontba állító szabadságolás gyakorlata. Természetesen ez a fajta üdülési szokás más, alapvető fontosságú tényezőkkel, mint az oktatási-nevelési intézmények szolgáltatásainak júliusi és augusztusi szüneteltetésével, az ugyanerre az időszakra eső kánikula kiküszöbölésére alkalmas légkondicionált munkahelyek hiányával is magyarázható. A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy a magyar társadalom, ha utazását az időjárástól tenné függővé, akkor elsősorban a július 11. és augusztus 20. közé eső dekádok valamelyikét választaná egy minden bizonnyal napsütéses, esőmentes belföldi vízparti üdülés sikere érdekében (14. ábra). A válaszadók 2/3-a a felmérés során lehetőségként felkínált, május 1. és szeptember 30. közötti 15 dekád közül éppen a sokévi átlag alapján is legmelegebbként nyilvántartott periódust jelölte meg a nyaralás optimális terminusaként. Az elemzés tárgyát képező preferenciában azonban korosztályi eltérések észlelhetők. Amíg az időskorúak (60 év felettiek) esetében is az augusztus 1-augusztus 10. időszak képezi a legmagasabb arányban (15,5%) jelölt dekádot, addig ennek a korosztálynak a májusi (7,8%) és a szeptemberi (6,8%) hónapokban prognosztizálható aktivitása a fiatalokhoz (15-39 év) és a középkoriakéhoz (40-59 év) mérten magasabb. Különösen a fiatalokkal történő összehasonlításban mutatható ki szembeötlő különbség, mivel ők az iskolai kötelezettségeik miatt májusban (1,4%) és szeptemberben (0,4%) egyaránt elhanyagolható arányban jeleznek érdeklődést a belföldi vízparti nyaralás iránt.

176


14. ábra A magyar társadalom vízparti üdülésének preferált dekádjai (Forrás: MTA FKI- TNS Hungary, 2005)

Korcsoportok 15-39

40-59

60-

A vizsgálat figyelemre méltó tanulságai közé tartozik a májusi előszezonban és a szeptemberi utószezonban várt időjárási feltételek közötti látványos különbség regisztrálása. Szeptemberrel összehasonlítva minden korosztály a májust tartja a vízparti üdülés kedvezőbb időjárási körülményeit biztosító hónapnak, miközben megfeledkeznek a májusi fagyok eshetőségéről, az állóvizek hőháztartásának sajátosságairól (tudniillik tavaink nyár elején lassan melegszenek fel, ugyanakkor az ősz elején még tartják a fürdőzésre alkalmas hőfokot), valamint a vénasszonyok nyaraként aposztrofált szeptember kedvező klímájáról.

Magyarország területén átlagosan 2,5 °C-kal magasabb hőmérséklet mutatható ki, mint ami a földrajzi szélességünkből és a tengerszint feletti magasságunkból következne. Ez a pozitív hőmérsékleti anomália érvényesül Magyarország évi 10 °C körüli középhőmérsékletében, amely januári minimumot és júliusi maximumot takar. Amíg az ország délkeleti részén 22 °C feletti, addig a hegyvidéken 19 °C alatti júliusi középhőmérséklet mutatható ki. Januárban a délnyugati és a nyugati országrészekben az enyhítő


177

ciklonoknak köszönhetően -1 °C körüli hőmérséklet a jellemző, ugyanakkor északkeleten az anticiklonok nyomják le a hőmérő higanyszálát -3 —4 °C alá. Az évi közepes ingás 20-24,5 °C között változik, amely a szárazföldi éghajlati területnek megfelelő. A turizmust leginkább az úgynevezett hőségnapok befolyásolják (ekkor a meteorológusok 30 °C vagy azt meghaladó hőmérsékletet mérnek), amelyek időtartama a délkeleti országrészben meghaladhatja a 30 napot is. Ekkor a vízparti üdülőterületek fürdőzésre vágyó turistákkal, a vendéglátó-ipari egységek a hőségben fellépő szomjúkat oltani óhajtó vendégegkkel telnek meg. A napi hőmérsékletingás leginkább a kempingezésben kap szerepet, éves viszonylatban 10 °C, télen kisebb (5 °C), nyáron magasabb (15 °C). Az éjszakát sátorban töltőknek figyelembe kell venni, hogy bizonyos időjárási helyzetekben hajnalra komoly lehűlés várható. A hosszabb útra indulóknak számolni kell a hőmérsékleti szélsőségek bekövetkezésével is. A két szélső értéket figyelembe véve Pécsett 1950. július 5-én 41,3 °C-ot, Görömböly-Tapolcán 1940. február 17-én -35 °C-ot mértek, amely hőmérsékletek szabadtéren való elviselése csak az időjárásnak megfelelő ruházatban lehetséges. Az idegenforgalmi szezon hosszát a május 12-14-e között érkező, sarki eredetű, hideg légtömegek (fagyos szentek) és a szeptember végén érvényesülő mediterrán hatás (vénasszonyok nyara) befolyásolja. A hőmérséklet napi járása különösen a szezon kezdetén és végén bír jelentőséggel, mert a hirtelen lehűlő estéken a szabadban végezhető tevékenységek, különösen a fürdőzés korlátozva van. A tervezésnél figyelembe kell venni, hogy a legelső nyári nap - amikor a legmagasabb hőmérsékleti érték 25 °C felett van - még sohasem előzte meg a tavaszi napéjegyenlőség napját, jellemzően az Alföld középső és déli területén április végén jelentkezik. Az utolsó nyári napot az ország területén szinte egységesen szeptember 20-30. között észlelik. A csapadék területi eloszlásában igen jelentős különbségek mutathatók ki Magyarországon. Az Alpokalja térségében nem ritka a 800 mm, míg a Tisza középső vidékén az 500 mm alatti évi csapadékmennyiség. A legtöbb csapadék tavasz végén és nyár elején esik Magyarországon, a Medárd-napi esőket az egymást követő délnyugati, illetve északnyugati ciklonok eredményezik. A Dunántúlon kimutatható őszi másodlagos csapadékmaximum a mediterrán térségben megerősödő ciklontevékenységgel hozható összefüggésbe. A legtöbb csapadékos nap ősz végén és tél elején, a legkevesebb nyár végén fordul elő. A nyári csapadék gyakran zivatarokjégeső és villámlás kíséretében, nagy intenzitással érkezik, amely komolyan veszélyezteti a turizmust, különösen a vízisportokat és a szabadtéri rendezvényeket korlátozza. Magyarországon a csapadék jelentős része hó formájában hull a felszínre. Az alacsonyabban fekvő országrészekben 20-30, a magasabb térségekben 50-60 havazásos napra lehet számítani, a Mátra és a Bükk legmagasabb részein, különösen az északi lejtőkön a hótakaró átlagosan 100-120 napon keresztül marad meg, vastagsága pedig 50 cm körüli, ami a térséget alkalmassá teszi a síturizmusba történő bekapcsolódásra. A csapadék mennyisége elsősorban tavaink esetében mutat szoros összefüggést a vízszinttel, folyóink vízutánpótlása sokkal inkább a határainkon túlra nyúló vízgyűjtőterületeken hullott csapadék függvénye. Szárazabb években előfordult, hogy a Balaton vízállása a kritikus, már-már a fürdőzést veszélyeztető szint alá süllyedt.

178


12. táblázat A vendégéjszakák számának szezonális megoszlása Magyarország idegenforgalmi régióiban, 2004 (Forrás: Sulyok-Kiss 2006.) A vendégéjszakák megoszlása (százalék) Régió

január-május

június-augusztus

szeptember-december

Balaton

20,0

61,9

18,1

Budapest-Közép-Dunavidék

34,3

31,6

34,1

Dél-Alföld

28,5

46,1

25,4

Dél-Dunántúl

31,3

41,2

27,4

Észak-Alfold

31,0

43,4

25,7

Észak-Magyarország

28,2

46,8

25,1

Közép-Dunántúl

28,8

44,0

27,1

Nyugat-Dunántúl

33,0

35,8

31,2

Tisza-tó

20,6

60,1

19,6

Ország összesen

29,3

43,2

27,5

Magyarország szélviszonyait az Európában érvényesülő áramlási irányok mellett a térségünkben uralkodó légnyomáskülönbségek határozzák meg. Hazánk a nyugatias, északnyugatias szelek övezetében fekszik, amelyet a domborzat, valamint a medencehelyzettel összefüggő főn hatás módosít. Ennek következtében a Dunántúl nyugati részén az északias, a Tiszántúlon az északkeleties szelek érvényesülnek. Az átlagos évi szélsebesség (3,0 m/sec.) lehetőséget biztosít a vitorlázásra. Magyarország éghajlati adottságával és időjárási sajátosságaival összefüggésben2004ben a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák alapján a június, a július és az augusztus volt a bel- és külföldi turisták által leginkább preferált hónap (12. táblázat). Amíg országos átlagban az összes vendégéjszaka 43%-a esett a nyána, addig a Balaton (62%) és a Tisza-tó (60%) idegenforgalmi régióban ebben az időszakban jóval magasabb volt a vendégforgalom koncentráltsága. Tekintettel arra, hogy a Balaton és a Tisza-tó első számú idegenforgalmi vonzereje a vízfelület, így annak felmelegedése, a turizmusban történő szélesebb körű hasznosítása a nyári hónapokra tehető, így a kereslet a strandolásra kedvező időjárási feltételeknek megfelelően alakul. Ezzel szemben a Budapest-Közép-Dunavidék és a Nyugat-Dunántúl régió, amely az átmenő forgalom biztosításán túlmenően elsősorban a városlátogatásra és a gyógyfürdők igénybevételére nyújt megfelelő terepet, 2004-ben az országos átlaghoz képest jóval kiegyenlítettebb vendégforgalmat mondhatott magáénak. A fővárost mint turisztikai terméket és az ország közlekedési csomópontját is magába foglaló Budapest-Közép-Dunavidék régióban 2,7%, az osztrák-német relációban előszeretettel látogatott gyógyfürdők és az Ausztria felé átjárást biztosító határállomások révén frekventált Nyugat-Dunántúl régióban 4,6%-os volt az egyes periódusok vendégéjszakákban mért forgalmában az arányeltolódás.


179

5.1.5. A természetes növény- és állatvilág Magyarország flórája és faunája a turizmus környezetének olyan sajátos szegmensét képezi, amely mint élő háttér még a sűrű beépítésű városi területeken is végigkíséri a látogatók útvonalát. Koncentrációi, a parkok, a ligetek és a különböző státusú természetvédelmi területek az audiovizuális élményelemek biztosításán túlmenően gyakran önálló vonzerőként is hasznosíthatók. Egyedül a növény- és állatvilág képes oldani azt a lehangoló sivárságot, amellyel a nagyvárosok betonrengetegeiben és az elhanyagolt vidéki tájakon találkozhatunk. A fák zöldje, a madarak csivitelése az arra fogékony turista lelkében olyan kedvező folyamatokat indukál, amelynek köszönhetően a tér megélése és befogadása pozitív előjelű élménnyé válik. A nemzeti parkok professzionális módon igyekeznek a célirányosan megőrzött flóra és fauna nyújtotta előnyöket a turizmusban kamatoztatni, látogatóközpontjaikban, tanösvényeiken magas színvonalú információnyújtás révén hozzák a vendégek közelébe a természet élő szépségeit. A tájat színesítő, szemet gyönyörködtető vadvirágok, a megfáradt turistának hűsítő árnyékot nyújtó fák lombkoronái, a korhadó villanyoszlopok tetején fészkelő gólyák, a kerékpárút mentén futó patakban kuruttyoló békák, a kempingeket övező bozótban ciripelő tücskök egytől egyig a magyarországi turisztikai környezet részei. Magyarországon az elmúlt évszázad dinamikus gazdasági-társadalmi fej lődésének, különösen az urbanizációnak és az extenzív mezőgazdaságnak köszönhetően mára az ország területének alig 10%-át borítja természetes növénytakaró. Hazánk legnagyobb része a lombhullató erdők zónájához tartozik, az Alföldön nyomokban (reliktumként) tetten érhető az erdős-ligetes sztyepp, nyugati tájaink magasabb zónáiban a tűlevelű erdő képviseli a természetes növényzetet (Fekete-Varga 2006). Magyarország növénytakarójában az óceáni, a kontinentális és a mediterrán elemek egyaránt megtalálhatóak, ennek köszönhetően változatos, fajokban gazdag környezetet kínálnak a turizmus számára. Mivel az emberi beavatkozást leginkább az erdőknek sikerült átvészelniük, így a magyarországi napfénybőségre visszavezethetően a fekvésből fakadó tarkaság, a lassú őszi lombhullás olyan varázslatossá teszi ezeket a területeket, amelynek köszönhetően a legkülönbözőbb turisztikai termékek (pl. természetjárás, ökoturizmus, kerékpáros turizmus) épülnek rájuk. Amennyiben a természetes növénytársulásokat vizsgáljuk, láthatjuk, hogy Magyarországon fenyvesek zonálisan nem fordulnak elő, extrazonálisan a Dunántúl nyugati részén jegenyefenyő-luc, erdeifenyő és homoki fenyő a jellemző fajok. Bükkösökkel 600 méteres magasság felett már zonálisan is találkozhatunk, 600^100 méter között leginkább a hegyvidékek északi lejtőin fordulnak elő. A bükk 800 méter felett gyakran magas kőrissel, hegyi juharral, 800 méter alatt, különösen mészkőfelszíneken pedig gyertyánnal keveredik. Hazánk magassági viszonyait figyelembe véve az erdőállomány nagyobb részét tölgyesek alkotják, amelyek a 400-600 méteres átmenti zónában gyertyánnal keverednek, a meredekebb lejtőkön bokrokkal, alacsony facsoportokkal tarkított bokorerdők jönnek létre. Ártéri területeken a magasságtól függően fűzzel, nyárral, kőrissel, ritkábban égerrel, illetve szillel találkozhatunk.

180


A lápos, vizenyős területeken égeres láperdő, a szikeseken szikes pusztarét fordul elő. A nád a legnagyobb termetű magyarországi fűféle, a fásodé tövű, 1-4 méter magasságú hajtásokat hozó, a pázsitfűfélék családjába tartozó növény álló vagy lassan folyó vizek mentén és mocsarakban él. Leginkább tetőfedésre használják (a turisták előszeretettel választják a rusztikus hangulatot árasztó nádfedeles szállásokat), de fontos szerepük van a part felől érkező szennyező anyagok szűrésében, a víz természetes tisztulásában (a hajnalok hajnalán kelő horgászok és a partok mentén haladó viziturazok élvezhetik a mocsaras helyeken élő, ritkán látható nádirigó jellegzetes énekét). Az erdők növényvilágának gyermekkortól kedvelt produktumai, a makk, a vadgesztenye, a toboz, legkülönbözőbb színekben pompázó levelek és érdekes formákat öltő gallyak mind-mind az élménydús természetjárás kelléktárának darabjai. Magyarország mai területén a jégkorszak vándorai még kardfogú tigrissel is találkozhattak, később büszkeségünk, a szürke marha felmenőjének tekintett őstulok vagy a 18. században kipusztult bölény sem számított ritkaságnak. Az egykor szép számmal előforduló farkasok manapság csak vendégségbe érkeznek a Kárpátokból. A hazánkban élő mintegy 32 ezer állatfaj több mint 80%-a rovar, a ragadozók iránt érdeklődő turistáknak azonban meg kell elégedniük a hegyekben élő vadmacskával, a kisebb testű nyesttel, nyuszttal, az alföldi területeken található menyéttel, görénnyel és az egyre fogyatkozó rókaállomány egyedeivel. A magyar erdők koronás királyainak titulált gímszarvasok a növényevők közé tartoznak, csakúgy mint az őzek, a betelepített dámvadak és muflonok, valamint a legnagyobb számban élő vaddisznók. A rágcsálók közül leginkább a mezei nyúl, az ürge és a mókus tekinthető a természet kedvelőinek látókörébe kerülő fajoknak. A madárvilág elsősorban az alföldi folyók és mocsarak lecsapolásának következtében erősen megcsappant. A Kis-Balaton és a Fertő-tó védett vízimadara a nemes kócsag, míg a gulipán és a gólyatöcs költését a szegedi Fehér-tóban lehet megfigyelni. A Kisalföld és a Kis-Balaton jellegzetes madara a kárókatona. Mezőgazdasági területeinken a fogoly és a fácán számítanak elterjedtebb fajoknak, túzok már jóval ritkábban fordul elő. Az erdők csendjét a harkály, a pinty, a kakukk és a fülesbagoly hangja veri fel. A vizeink mentén gyakori a varangyos és a kecskebéka, a tarajos gőte, valamint a sikló, erdeinkben pedig a foltos szalamandra fordul elő. Halállományunk a folyóvízhez szokott harcsából, a minden vizünkben megtalálható süllőből (Balatonban élő nagyobb testű fajtája a fogas), pontyból, keszegből és csukából áll. A hegyekben csordogáló patakokban találkozhatunk pisztránggal, állóvizeink betelepített halai a busa és az amur. Magyarország nemzeti parkjai a növény- és állatvilág társulásainak olyan állami szintű védettséget élvező területi egységei, amelyeken az élettelen természet egyegy objektuma mellett számtalan, a kipusztulás határán lévő fajjal találkozhat a látogató (13. táblázat). Magyarország területén jelenleg 10 nemzeti parkot tartanak nyilván, elsőként a Hortobágyi (1973), legutóbb pedig az Őrségi62 (2002) nyerte 62

2007-től az Őrségi és a Fertő Hanság Nemzeti Park Igazgatósága összevonásra került, így előbbi önállósága megszűnt.


181

13. táblázat Magyarország nemzeti parkjainak ökoturisztikai kínálata, 2006 (Forrás: Magyar Turizmus Zrt.)

A nemzeti park megnevezése (az igazgatóság székhelye) Aggteleki (Jósvafö) Balatoni (Csopak)

Bükki (Eger)

Duna-Dráva (Pécs)

Bemutatóhelyek

Körös-Maros (Szarvas) Őrségi (Óriszentpéter)

Egyedi flóra

Egyedi fauna

Jósvafö, Aggtelek

6

Tornai vértő Császármadár

Balatonfüred, Salföld, Monoszló, Diás-sziget, Vörs, Kápolnapuszta, Zirc, Bakonybél, Tapolca, Zalaszántó Lillafüred, Hollókő, Boldogkőváralja, Erdőtelek, Cserépfalu, Szilvásvárad, Ároktő, Ipolytarnóc Gemenc-Bárányfok, Abaliget, Mohács-Sátorhely, Kölked, Pécs, Drávaszentes, Drávatamási Budapest, Alcsútdoboz, Ócsa, Szokolya-Királyrét

8

Cselling

Búbos vöcsök

Karcsú sisakvirág

Kerecsensólyom

8

Boróka

Kis lile

5

Májvirág

4

Sziki Öröm

Foltos szalamandra Gólyatöcs

4

Debreceni torma

Nagy kócsag

17

Csenkesz

Túzok

5

Súlyom

Fekete gólya

4

Agárkosbor

Vidra

Duna-Ipoly (Budapest) Sarród, öntésmajor, Osli Fertő-Hanság (Rév-Kócsagvár) Hortobágy, Szálkahalom, NaHortobágyi gyiván, Meggyes, Karcag (Debrecen) Kiskunsági (Kecskemét)

Tanösvények száma

Kecskemét, Bugacpuszta, Kunszentmiklós, Tiszaalpár, Izsák, Szeged Szarvas, Dévaványa, Kardoskút, Vésztő-Mágor Celldömölk, Kőszeg, Őriszentpéter

24

el a legmagasabb természetvédelmi kategóriát. Nemzeti parkjaink közül hármat, az Aggtelekit (1995), a Hortobágyit (1999) és a Fertő-Hanságit (2001) az UNESCO világörökségi értékek listáján is megtalálhatjuk. Minden nemzeti parkunkhoz kötődnek a flóra és a fauna olyan egyedei, amelyek jellemzően - azok védettségét élvezve - ott élnek. A turisztikai hasznosítás szempontjából zónákra osztott nemzeti parkokban a mag- egyáltalán nem, az átmeneti csak vezetővel, míg a puffer zóna szabadon látogatható.

182


A nemzeti park sajátos helyet foglal el a turizmus fogadóképességét biztosító tárgyi feltételek között. Az idegenforgalmi infrastruktúra részeként feltárja a területén elhelyezkedő növény- és állatvilág szimbiotikus voltának vonzerőként értelmezett szépségeit, illetve az egyes fajoknak a látogatók érdeklődésére számottartó élőhelyeit, szervezetként pedig részt vesz az illetékességébe tartozó tér turisztikai versenyképességének erősítésében. Mivel a nemzeti parkok földrajzi kiterjedése jócskán átlépi a kívülállók számára még egységesen, egyértelmű lehatárolás mellett megjeleníthető tér fizikai kereteit (egy arborétum vagy egy állatkert esetében ilyen probléma nem merül fel), ezért a legmagasabb szintű természetvédelmi területeink mentális tudatosulása kizárólag a marketingkommunikáció korszerű eszköztárának segítségével érhető el. A természetvédelmi hatóságok által használt ovális táblácskák eredeti funkciójukon túlmutatva önmagukban nem elegendőek a nemzeti park létének szélesebb körű társadalmi rögzüléséhez. A magyar társadalomnak az ország területén elhelyezkedő nemzeti parkokkal kapcsolatos tudása igen szerény. Amikor a megkérdezetteknek a lakóhelyükhöz - véleményük szerint - legközelebb fekvő nemzeti parkot kellett megnevezni, 37% nemleges választ adott, további 23% pedig nemzeti parki státussal nem rendelkező földrajzi objektum nevét említette. A lakosság 40%-a tudott nevét tekintve egyértelműen azonosítható nemzeti parkot megnevezni. A legismertebb a Hortobágyi Nemzeti Park, amelyet a társadalom 18%-a hozzá legközelebb fekvőnek vél, megdöbbentő, de a Duna-Ipoly Nemzeti Parkot egyetlen megkérdezett sem említette. Az UNESCO világörökség részét képező másik két nemzeti parkunk közül a Fertő-Hanság az ismertebb, a megkérdezettek 3%-a szerint ez a lakóhelyéhez legközelebbi, míg Aggtelek esetében ez az arány mindössze 0,4%-ra tehető. Az önálló nemzeti parki státussal nem rendelkező földrajzi objektumok között a téma szempontjából irreleváns említések mellett számos tájvédelmi körzettel, természetvédelmi területtel, olykor történelmi emlékhellyel is találkozhattunk, amelyek közül a legmagasabb említési arányt a Szarvasi (1,8%), a Vácrátóti (1,2%) és a Gödöllői (1%) Arborétum érte el, de figyelemre méltó Gemenc (3,4%) sikeres szereplése is. A probléma valódi földrajzi mivoltának elemzése során megállapítást nyert, hogy a legismertebb, Hortobágyi Nemzeti Park esetében a legtöbb említés a földrajzi közelség egyértelmű tényét igazoló észak-alföldi (46%) régióban lakóktól érkezett (kiemelendő, hogy az összes Hajdú-Bihar megyei lakos - mindössze 1 nemleges válasz mellett - kivétel nélkül a hortobágyit nevezte meg a hozzá legközelebb fekvő nemzeti parkként), de a Hortobágyi Nemzeti Park legközelebbikénti feltételezésében a közép-magyarországi (16%), illetve a dél-alföldi (13%) és az észak-magyarországi (13%) régióban élők is osztoztak. Érdekes külön megfigyelni, hogy a közép-magyarországi régió népessége miként vélekedik a hozzá legkö-


183

zelebb eső nemzeti parkról. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy esetükben az országos átlagnál jóval magasabb (47%) a nemleges válaszok, vagyis az ismerethiány aránya. A Budapesten és a Pest megyében élő megkérdezettek 10-10 százaléka a Kiskunsági és a Hortobágyi Nemzeti Parkot gondolja lakóhelyéhez legközelebb fekvőnek, mellettük a Bükki és a Duna-Dráva Nemzeti Park kapott még, igaz, elenyésző említést. A fennmaradó, mintegy 30% többségének önálló nemzeti parki státussal nem rendelkező földrajzi objektumot jelölő válaszai között Gemenccel és a Pilisi parkerdővel találkozhattunk. A megdöbbentő eredmény magyarázatát a nemzeti parki státus elnyerése óta eltelt idő hosszában (a Hortobágy esetében több mint 30 év), a nemzeti parkoknak az ország turizmusában játszott valós és a turisztikai marketing révén sugallt szerepében, valamint a nemzeti parknak az adott régióban betöltött társadalmi tudatosultságában rejlő különbségekben lehet leginkább tetten érni. Ezek szerint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának hatékonyabb eszközökkel kellene a közép-magyarországi régióban élők figyelmét felhívni arra, hogy amikor a Pálvölgyi vagy a Szemlő-hegyi cseppkőbarlangban, esetleg a Dunakanyarban kirándulnak, akkor ők azt a nemzeti park területén teszik.

A nemzetei parkok mellett a látogatóknak a természet titkaiba való tudatos beavatására hivatott, úgynevezett natúrparkok, valamint az alacsonyabb szintű védettséggel rendelkező arborétumok és vadasparkok hozzák a turisták közelségébe a növény- és állatvilág érdekességeit. 1997-ben - az elsők között - hozták létre az Irott-kő Naturparkot, amely egy határon átnyúló együttműködés keretében a Kőszegi-hegység természeti, tájképi, kulturális egységének megjelenítésére vállalkozik. Hozzá hasonlóan a természetvédelem nemzetközi jellegét igyekszik hangsúlyozni az Órség-Vendvidék és a Nagy-Milic Natúrpark. A lokális értékek megőrzését és bemutatását tűzték zászlajukra az Ipoly mente-Börzsöny, a Kerka mente, a Körösök-völgye, a Soproni-hegység és a Vértesi Naturpark létrehozói. Arborétumaink közül a Szarvasi, a Tiszakürti, a Vácrátóti, a Jeli, a Kámoni, a Szelestei, a Sárvári, az A lesúti és az Erdőteleki tekinthető a turisták által leginkább frekventált bemutatóhelynek. A nemzetközi jelentőségű vizimadár-élőhelyeink közül a Kis-Balaton, a Balaton, a Tatai Öreg-tó, a Velencei-tó, a Tiszafüredi madárrezervátum, valamint a Kiskunsági szikes-tavak, a Fertő-tó és a Hortobágy emelhető ki, amelyek sorában az utóbbi három egyben bioszféra-rezervátumunk is. Magyarország vadasparkjait (állatkertjeit) vizsgálva a Miskolci Vadaspark, a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark (Veszprém), továbbá a Fővárosi Állat- és Növénykert rendelkezik a turizmusban jól értékesíthető kínálattal.

184


5.2. Társadalomföldrajzi környezet Magyarország turizmusának társadalomföldrajzi környezete alatt tárgyaljuk a kínálat mindazon összetevőit, amely a létfenntartás, a termelés, valamint a mobilitás feltételeinek biztosítása révén a hazai társadalom és gazdaság létével áll kapcsolatban. A társadalomföldrajz vizsgálati körébe tartozó környezeti elemek közül elsősorban a települések infrastrukturális adottságai, a lakosság életviszonyai, továbbá az ipari és a mezőgazdasági termelés, valamint a szolgáltató szféra sajátosságai tartoznak a turizmus eredményességét befolyásoló szegmensek közé. Ezek földrajzi aspektusú vizsgálatával értékelhetjük a turisztikai infrastruktúra, valamint a vendégforgalom területi jellemzőiben érvényesülő különbségeket, illetve a mutatók turizmussal összefüggő változásait. Mivel az alap-infrastruktúra kiépítése hozzájárul a vendégforgalom zökkenőmentes lebonyolításához, de a turizmus nem hagyja érintetlenül a lakosság demográfiai viszonyait, mint ahogy az ipar, illetve a mezőgazdaság által előállított produktumok fogyasztását sem, ezért a geográfusok kitüntetett figyelmet szentelnek a turizmusorientált mobilitás hátterében álló társadalmi, gazdasági jelenségek és folyamatok feltárására. Amíg a turizmus rendszereiméletű megközelítésében a természetföldrajzi környezet elsősorban a turizmus természettel kialakított szimbiózisát takarja, addig a társadalomföldrajzi környezet magában foglalja a társadalom, a gazdaság, a politika és a technológia elemeinek összességét, természetesen soksok átfedéssel. A turizmus társadalomföldrajzi környezetének vizsgálatára vállalkozó szakemberek feladata a tények bemutatása mellett az összefüggések körvonalazásában jelölhető meg.

5.2.1. A népesség A népesség turisztikai vonatkozású tárgyalása kettős megközelítést igényel, egyrészt az egyes településeken realizálódó turizmus társadalmi környezetének alapelemeként, másrészt a belföldi turizmus keresleti oldalaként értelmezhető. Előbbi mivoltában a vendégek turisztikai tevékenységére szolgáló tér humán tényezőit, utóbbi kapcsán az utazási döntést befolyásoló szempontokat kell figyelembe venni. Mindkét megközelítésre igaz azonban, hogy a népesség bizonyos demográfiai, foglalkoztatottsági, iskolázottsági, etnikai és vallási mutatói közvetve vagy közvetlenül hatással vannak a vendégforgalom eredményességére. Mindemellett a statisztikai adatokból nehezen kiolvasható, a népességet leíró mutatókkal összefüggő szociokulturális tényezők (pl. vendégszeretet, tolerancia) is áthatják a turisták fogadásában közreműködő lokális társadalom főként tudati, a fogadókészségét jelentősen befolyásoló jegyeit.

TÁRSADALOMFÖLDRAJZI KÖRNYEZET

185

• Demográfia Magyarország a Föld rohamosan csökkenő népességű országai közé tartozik. 1980 óta demográfiailag a természetes fogyás állapotában van. Miközben az ezer lakosra vetített halálozások száma az elmúlt 2,5 évtizedben viszonylagos kiegyenlítettséget mutatott (13,0 és 14,5 voltak a szélsőértékei), addig az élve születések száma drasztikus mértékben zuhant (13,9-9,2 szélsőértékek között). Ennek következtében - 1980-hoz képest - 2005-re 611 ezer fővel lett kevesebb hazánk népessége. Amíg 1980-ban 10,7 millió, addig 2005-ben már csak 10,1 millió fő élt az országban, képletesen ennyien fogadták a hazánk területére lépő külföldieket, illetve vettek részt a belföldi turizmus társadalmi környezetének alakításában. Mindez a turizmus gyakorlatában azt jelenti, hogy az ország elnéptelenedése a területi differenciákat, a migrációt, a turisztikai centrumok népességmegtartó erejét figyelembe véve tulajdonképpen észrevehetetlen az országot járó turista számára. Ugyanakkor egyes vidékek és települések szintjén kétségtelenül találkozhatunk a népességszám csökkenésének látványos megjelenésével, az elhagyott lakóházak, a felhagyott művelésű földek, az elhanyagolt, már senki által sem gondozott utcák egyértelmű bizonyítékai a népességutánpótlás hiányának. A turizmus által hasznosított tér társadalmi környezetének ilyetén változása sokkal összetettebb folyamat, korántsem magyarázható pusztán a születések elmaradó számával, a munkalehetőségek, az életkörülmények, a tradíció életvitelt orientáló szerepének semmibe veszése mind-mind befolyásolja azt. Az ország népességszámának apadása természetesen módosította a népsűrűségi mutatót is, ami 1980-2005 viszonylatában 115,1 fő/km2-ről 108,5 fő/km2-re csökkent. Ennélfogva a korábbi évekhez képest elméletileg kisebb tömegben kell a turistának utat találnia, kevésbé zsúfolt társadalmi közegben bonyolíthatja programját. A turisztikai tér szerveződése azonban nem a helyi lakosság lélekszámának, hanem az adott területet ideiglenesen hasznosító társadalmi csoportok érdeklődésének függvénye (a KSH kiadványaiban sokáig közreadott 1000 lakosra jutó vendégek száma túlontúl magvas tudományos következtetések levonására éppen azért sem volt alkalmas, mert a nappali terhelés szerepét figyelmen kívül hagyta). Mindemellett a turizmus társadalmi környezetének értékelésénél települési szinten mégiscsak figyelembe kell vennünk a népsűrüségi mutatót, mivel annak az átlagnál alacsonyabb volta jelzi a turisztikai szezonon kívüli valóság peremfeltételeit. Ha összehasonlítjuk például a Balaton északi partján fekvő legnagyobb lélekszámú településének, Balatonfürednek a népsűrűségét (281 fő/km2) a közelben fekvő, nemzetközi motoros fesztiváljáról és diszkójáról ismert Alsóörsével (42 fő/km2), akkor megközelítőleg hétszeres különbséget kapunk. Közismert, hogy a nyár mindkét helyen zsúfolt, forgalmas településképet kínál, azonban jól látszik az is, hogy Balatonfüred a szezonon kívül sem ürül ki, az országos átlagot jelentősen meghaladó népsűrűségi mutatója arra enged következtetni, hogy a szívkórház vendégei, valamint a helyi lakosság kereslete az ősztől tavaszig terjedő időszakban is fenntartja azokat a szolgáltatásokat, amelynek köszönhetően nem lesz kihaltság érzése az odalátogatónak.

186

A TURIZMUS FÖLDRAJZI KÖRNYEZETE MAGYARORSZÁGON 14. táblázat A magyar népesség legfontosabb demográfia jellemzői (Forrás: KSH, 2006b)

Népesség (fő) Év 1980 1990 2000 2005

10 709 463 10 374 823 10 221 644 10 097 549

Népsűrűség (fö/krn2) 115,1 111,5 109,9 108,5

0-14

Korösszetétel (%) 15-64

65-

21,9 20,5 16,9 15,6

év 64,6 66,3 68,1 68,7

13,5 13,2 15,0 15,7

A turizmus eredményessége - a népesség száma mellett - a társadalom korösszetételével is összefüggésben áll. Az idősödő lakosság életkörülményeinek és egészségi állapotának a fenntartása olyan mértékű terhet ró az államra, amely a turizmus fejlesztéséhez szükséges forrásokat vonhat el a költségvetésből. Az idős emberek nyugalomra, élhető lakókörnyezetre vágynak, a turizmus, különösen a tömegturizmus nem feltétlenül segíti elő ebbéli elvárásiak kielégítését. Az aktív munkavállalók sorából a koruknál fogva kikerülő társadalmi csoportok a munkaerőpiacon tekintélyes űrt hagynak maguk után, mivel éppen a lakosság öregedésének köszönhetően az utánpótlás biztosítása nehezen megoldott. A turizmusban eleve fiatal, dinamikus, nagy munkabírású alkalmazottakat keresnek, amely igényeknek egy korosodó társadalom csak a kívülről érkezők (vendégmunkások) segítségével tud megfelelni. Amíg a magyar társadalomnak mindössze 15,6%-a esik a 0-14 éves korosztályba, addig a lakosság ugyanekkora aránya 65 év feletti (14. táblázat). Éppen negyed százada, 1980-ban valamivel kedvezőbb helyzettel álltak szembe a demográfusok, akik már akkor is a közép-európai népesedési trend megjelenésére, vagyis az öregedés veszélyeire hívták fel az illetékes döntéshozók figyelmét. Persze a turizmus szempontjából nem feltétlenül ilyen drámai a helyzet, az idős, nyugdíjas mivoltuknál fogva jelentős szabadidővel rendelkező társadalmi réteg az egyik legpotenciálisabb fogyasztóját kellene, hogy jelentse a turisztikai szolgáltatók kínálatának. Csakhogy Magyarországon az öregség, a nyugdíjba vonulók legnagyobb részénél egyet jelent az elszegényedéssel, a nyugdíjrendszer sajátosságainak köszönhetően - a politikusok legjobb szándéka ellenére is - nehéz a magyar nyugdíjak vásárlóerejét fenntartani. Diszkrecionális jövedelem nélkül pedig alig van lehetőség a turizmusban való részvételre. Azok az idős korúak, akiket a betegségük nem akadályoz az utazásban, a szociális alapon megvásárolható üdülési csekk segítségével vehetnek részt a belföldi turizmusban.


187

• Egészségi állapot Talán nem véletlen, hogy Magyarországon az egészségturizmus évek óta a kiemelt turisztikai termékek közé tartozik, de jobban megvizsgálva a kérdést elmondhatjuk, hogy az idegenforgalom a XIX. század második fele óta a gyógyászattal karöltve fejlődik. Miközben a keringési rendszerhez kötődő és a daganatos megbetegedések hosszú ideje vezetik a magyar lakosság elhalálozási okainak listáját, addig egyre több ember gondolja úgy, hogy tüneteivel orvoshoz kell fordulnia. 2004-ben például a háziorvosi betegellátásban 57,3 millió fős betegforgalmat regisztráltak, amely a 18 év feletti magyar népességre vetítve személyenként átlag 7 alkalmat jelent. Ha betegeskedő társadalmunkat a turizmus környezetének konstellációjában vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a lakosság érdemi keresletet jelenthetne az egészségturisztikai létesítmények és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatók egyre bővülő és minőségében is sokat javuló kínálatára. A betegség megelőzése ugyanis nemcsak az egyén, hanem a munkáltató, illetve a politikai szféra képviselői révén is megjelenítendő össztársadalmi érdek. Ha a hazai lakosság nem az orvosi rendelők folyosóin, hanem a gyógy- és wellness-szállodákban, valamint a termálfürdőkben töltené a szabadidejét, akkor a belföldi turizmus további élénkülése mellett az európai összehasonlításban is tragikusnak nevezhető egészségi állapotában kedvező változások indulhatnának meg. Mivel a beteg ember lelki állapota visszatükröződik gondolkodásában és cselekedeteiben, így a magyarországi turizmus társadalmi környezetében bizonyos nem kívánatos jelenségek következhetnek be. A Magyar Turizmus Zrt. számos felmérésében találkozhatunk a rólunk szóló asszociációk kapcsán azzal az elgondolkodtató ténnyel, hogy a külföldiek minket, magyarokat, miközben vendégszeretőnek titulálnak, mégis pesszimistának, búskomornak látnak.

• Iskolázottság A népesség egészségi állapota nem függetleníthető az iskolázottságától, amelynek hozadéka egyrészt közvetve a társadalom fogadókészségének egyes jellemzőiben, leginkább a vendégfogadás fontosságának felismerésében és bizonyos kommunikációs helyzetek kezelésében mutatkozik meg, másrészt közvetlenül a turizmusiparban alkalmazottak szakmai felkészültségében, nyelvi kompetenciáinak birtoklásában érhető tetten. Ennélfogva a turizmus társadalomföldrajzi környezetének értékelésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül a népesség iskolázottsági mutatóit, amelyek 1990-et követően látványos javuláson mentek keresztül. Az 1990. és a 2001. évi népszámlálást alapul véve 28,5%-ról 35,9%-ra nőtt a 18 éves és idősebb népességből legalább középiskolai érettségivel rendelkezők aránya, a 25 éves és idősebb népességből egyetemi, illetve főiskolai oklevelet szerzetteké pedig 11,8%-ról, 13,8%-ra emelkedett. A középiskolai és a felsőfokú oktatásban részt vevők számát tekintve egyaránt töretlen emelkedést regiszt-

188


ráltak a statisztikusok. 1990 és 2004 viszonylatában a 360 ezer középiskolai tanuló létszáma 47%-kal, a 102 ezer főiskolai és egyetemi hallgatót kitevő állomány 314%-kal nőtt. Az iskolarendszeren kívüli szakmai képzésre beiratkozottak számát vizsgálva megállapítható, hogy a személyi szolgáltatás, vendéglátás, kereskedelem és idegenforgalom az utóbbi évek legnépszerűbb képzési területe, 2004-ben közel 25 ezer tanuló igyekezett ezen, a turizmusiparban jól kamatoztatható szakmák valamelyikét elsajátítani. 15.táblázat A magyar népesség nyelvismerete (az anyanyelven kívül, legnagyobb arányban beszélt nyelvek, fő) (Forrás: KSH, 2003)

1990 2001

Német 416215 1 007 012

Angol 228 956 997 908

Orosz 152 885 194 449

Francia 52 957 115 881

Román 4 0625 86 239

Olasz 16 373 61284

A rendszerváltozás óta igen jelentős eredményeket sikerült elérni a népesség nyelvi kompetenciáit illetően. Ebben a folyamatban az oktatási intézmények kiemelkedő szerepet vállaltak magukra, de a ki- és beutazásban tapasztalható változások, illetve a bevándorlás is közrejátszottak a nyelvtudás állapotának javulásában. A 2004/2005. tanévben iskolai oktatásban idegen nyelvet tanulók számából kiindulva megállapítható, hogy a köz- és a felsőoktatásban egyaránt az angol (54%) a legnépszerűbb választott nyelv, ugyanakkor a diákság jelentős arányban tanul németül (39%) is. Ez némiképp összecseng a 2001. évi népszámlálás adataival, miszerint a magyar társadalom az anyanyelvén kívül közel azonos megoszlásban beszéli az angol, illetve a német nyelvet, de oroszul, franciául, románul és olaszul is igen nagy számban képesek kommunikálni (15. táblázat).

• Etnika és vallás A magyarországi turizmus társadalomföldrajzi környezetének számos mutatója közül arányaiban talán a népesség etnikai és vallási összetételében lehet a legkisebb területi differenciákat kimutatni (Bottlik 2003, 2005, Kocsis 2006), azonban ezek az apró eltérések is elegendőek lehetnek ahhoz, hogy az érintett célállomás vagy annak egy bizonyos része a vendégek turisztikai magatartását befolyásoló etnokulturális vagy szakrális térként kerüljön értelmezésre. A 2001. évi népszámlálás alkalmával 314 060 fő vallotta magát valamelyik magyarországi kisebbséghez tartozónak, akik a magyar társadalom 3,1%-át tették ki. Legnagyobb arányban a cigány nemzetiségűek (60,5%) élnek Magyarországon, mellettük a németek (19,9%), a szlovákok (5,6%) és a horvátok (5,0%) részesedése jelentősebb, de a bolgár, a görög, a lengyel, az örmény, a ruszin, a szerb, a szlovén és az ukrán is a hivatalosan bejegyzett kisebbségek közé tartozik. Ugyancsak a 2001. évi népszámlálás adatait alapul véve látható, hogy a társadalom


189

52%-a római, 3%-a pedig görög katolikus, mellettük a református (16%) és az evangélikus (3%) közösség arányát nevezhetjük statisztikailag érdeminek. Az úgynevezett történelmi egyházak közül a különböző ortodox gyülekezetek együttvéve sem haladják meg a 0,15%-ot, de hasonlóan alacsony a baptista (0,17%) vagy az izraelita (0,13%) felekezethez tartozók aránya is (a történelmi egyházakon kívüli legnagyobb létszámú közösség a Hit Gyülekezete). A magyar társadalom 15%-a egyházhoz, felekezethez nem tartozónak vallja magát.

5.2.2. Az infrastruktúra Magyarország infrastruktúrájának (Abonyiné 2006) turizmusföldrajzi értelmezése elsősorban a turizmus alap-infrastruktúrájának értékelését teszi lehetővé, ami a turizmuselmélet által 3K-ként tárgyalt közlekedési, közmű- és kommunikációs hálózatok számbavételére terjed ki. A 3K-hoz tartozó infrastrukturális tényezők alapvetően befolyásolják a vonzerő feltárásában részt vevő idegenforgalmi infrastruktúra és a vendégek tartózkodását biztosító idegenforgalmi szuprastruktúra kiépülését. Amennyiben egy idegenforgalmi potenciállal rendelkező hely megközelítésében bármilyen nehézség, esetleg akadály lépne fel (pl. a tömegközlekedési eszközzel érkezők csak többszöri ászállás révén érhetnék el, amelynek következtében az odautazás időtartama irreálisan megnövekedne), vagy a vezetékes víz hiányában az illetékes hatóságok által támasztott alapvető higiéniai körülményeknek nem felelne meg, illetőleg a kommunikációs csatornák kiépítettsége rossz minőségű lenne, akkor a fennálló problémák kiküszöböléséig nemigen lehetne a tőkeerős beruházók lokális fejlesztésekbe történő bevonására számítani.

• Közlekedés A turizmusorientált helyváltoztatást lehetővé tevő közlekedési infrastruktúra kiépítettségének mennyiségi és minőségi mutatói alapvető fontossággal bírnak a vendégforgalom eredményes bonyolításában. Autópályáink, az intercity vonatok igényeit kielégítő vasútvonalaink, nemzetközi és regionális repülőtereink, kikötőink Magyarország közlekedési infrastruktúrájának legmagasabb minőséggel rendelkező infrastrukturális elemeit képezik. A közlekedési infrastruktúra értékelésekor - annak ellenére, hogy a mobilitást lehetővé tevő technológiai környezet elemeire, tehát a pályákra, a személyszállítást végző eszközparkra és a menetrendben testet öltő igénybevételi lehetőségekre koncentrálunk - a forgalom alapvető jellemzőit is vizsgálat tárgyává tesszük. A közlekedési infrastruktúra társadalmi hasznosítása, különösen annak időbeli változása egyfajta mutatója az egyes alágazatok minőségének és hatékonyságának. A Magyarországra érkező külföldiek és a belföldi turizmusban részt vevő magyarok mobilitásuk érdekében elsősorban a közúti közlekedés kínálta lehetőségeket

190

A TURIZMUS FÖLDRAJZI KÖRNYEZETE MAGYARORSZÁGON 16. táblázat A Magyarországra érkező külföldiek megoszlása a közlekedés módja szerint (Forrás: KSH. 2005) Összesen

Év

Közúti

Légi

fő (ezer)

Vasúti

Vízi

százalék

2000

31 141

88,2

5,6

5,8

0,4

2001

30 679

89,0

4,5

5,9

0,5

2002

31 739

89,9

4,1

5,5

0,5

2003

31412

90,0

4,3

5,1

0,6

2004

36 635

88,8

6,2

4,2

0,7

hasznosítják. 2004-ben a határt átlépő külföldiek közel 90%-a közúton érkezett, a vízi járművek igénybevétele meglehetően alacsony arányú volt (16. táblázat). A belföldi turizmusban a közúti közlekedés ugyan domináns szerepet játszik, részesedése azonban kisebb, mint amekkora az átmenő forgalmat is magában foglaló nemzetközi relációban mérhető. 2004-ben a belföldi utazásokon részt vevő háztartások 58,2%-a saját vagy bérelt személygépkocsit, 21,5%-a vonatot, 17,6%-a pedig menetrendszerű vagy bérelt autóbuszt vett igénybe a turizmusorientált mobilitása során (M.Á.S.T. 2005). Magyarország közlekedési infrastruktúrájának - már-már közhelyszerűen hangzó, ugyanakkor előreláthatólag csak lassan oldódó centrális mivolta mellett - igen fontos sajátossága, hogy fekvéséből kifolyólag kiemelkedő szerepe van a transzeurópai hálózatbanjelentkező személyforgalom lebonyolításában (Erdősi 2005). Hazánkon, illetve annak egyes régióin három, úgynevezett Helsinki (páneurópai) folyosó halad keresztül, egy északnyugat-délkelet (IV.), egy északkelet-délnyugat (V.) és egy észak-dél (X) irányú. Ezek a közúti és vasúti hálózatok önmagukban olyan magas minőségi normákat biztosítanak a rajtuk keresztülhaladó forgalom számára, amelynek köszönhetően részeseivé válnak a magyarországi belföldi és nemzetközi turizmus sikerének. Magyarországon az Európai Unióhoz való csatlakozásunk hajrájában, 2000-2004 között lezajlott közúthálózat-fejlesztés mind a mennyiség, mind pedig a minőség tekintetébenjelentős változásokat hozott összességében 30 307-ről 30 638 kilométerre nőtt az útpálya hossza, amelyen belül az autóutak esetében lehetett a leglátványosabb javulást észlelni, hosszuk megduplázódásának köszönhetően Magyarország 117 kilométer autóúttal büszkélkedhetett 2004-ben. Az autópályák előszobáinak tekinthető - vasúti hasonlattal az intercity- és az interpicijáratok közötti különbséget megjelenítő - autóutak szerepe abban áll, hogy a sztrádáknál megszokott kiszolgáló egységek (leállósáv, segélyhívórendszer, elválasztókorlát) hiányában, legtöbbször 2 x 2 sávban bonyolódhat a regionális, gyakran az autópályákra vezető forgalom. A vizsgált időszakon belül az autópályák hossza 448-ról 569 kilométerre emelkedett, amelynek következtében Budapestről elsőként a hegyeshalmi határátkelőt lehetett az Ml-es sztrádán elérni, de folyamatban van az M3-as, az M5-ös, az M7-es autópálya országhatárig való


191

kiépítése és megkezdődtek az M6-os munkálatai is.63 A közúthálózat-fejlesztést tárgyaló legkülönbözőbb dokumentumokban szereplő, elsősorban az uniós források bevonására épülő tervek újabb gyorsforgalmi hálózatok kiépülését vetítik előre, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a turizmus magyarországi célterületeinek eredményesebb megközelítéséhez. Miközben a szigorú rend szerint karbantartott gyorsforgalmi úthálózat kivételével a pályák többségén kisebb-nagyobb hibák, különösen kátyúk nehezítik a haladást, addig a 2004. évi KSH-statisztika igen jó minőségű, 94,6%-ban aszfaltozott, illetve bitumenes utakról számol be. A közúthálózatnak a turizmus társadalomföldrajzi környezeteként való tárgyalásánál nem szabad megfeledkezni az autósok tájékozódását lehetővé tevő közúti jelzőtáblák értékeléséről sem, azok mennyisége és egyértelműsége jelentősen hozzájárul a turisták biztonságos célba éréséhez. Egy faágakkal fedett, ennélfogva nehezen észrevehető út menti jelzőtábla komoly galibákat okozhat az autójával először ott haladó turista számára, de a táblák sötétedés utáni megvilágításával is fokozható a vezető és utasainak biztonságérzete. Amíg a jelzőtáblák és az azok megvilágítását hivatott lámpatestek a közúthálózat elválaszthatatlan részét képezik, addig az üzemanyagtöltő állomások csupán kiegészítő infrastrukturális elemei a rendszernek. Magyarországon a hazai vállalatok (MOL, Castrol, Klub-Petrol) mellett a legnagyobb európai benzinkútláncok (Shell, ÖMV, JET, Arai) képviseltetik magukat, amely a minőségi üzemanyagvásárlás garanciája. A gépjárművel útra kelő belföldi turista, illetve a hazánkba érkező külföldi vendég személyesen is megtapasztalhatja a közúti infrastruktúra igénybevételének intenzitását és annak turizmusra gyakorolt hatásait. Közúti járműállományunkban domináns szerepe van a személygépkocsinak, 2004-ben megközelítőleg 3,57 magyar állampolgárra jutott egy autó. A jóval kisebb térigényű, a városi forgalomban valamivel gyorsabb előrejutást biztosító motorkerékpár - a viszonylag alacsony beszerzési ára ellenére - nem bír az olaszországihoz hasonló népszerűséggel, mivel a közutakon a közel 3 milliós személygépkocsi-állomány mellett mindössze 114 ezer darab motorkerékpárral találkozhatunk. Miközben a magyarországi személygépkocsi-állomány az utóbbi években sokat fiatalodott, még mindig a középkorú és az idősebb típusok dominálnak, 2004-ben a hazai gépjárműpark 41,2%-a 6-15 éves, 27,5%-a pedig 16 évnél öregebb autókból állt, az átlag életkor 10,9 év volt. A szemmel látható fiatalodás az újonnan forgalomba kerülő személygépkocsi-szám dinamikus növekedésének köszönhető. Amíg 2000-ben 149 ezer, addig 2004-ben már 256 ezer olyan autót tartottak nyilván, amelyet első al63

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (www.aak.hu) fennhatósága alá tartozó autópálya-hálózat hossza (M0, M l , M3, M7) 2006 januárjában 492,5 km volt, a cég emellett 112 km autóutat és főutat tartott karban. A legnagyobb átlagos napi forgalmat az M7-es autópálya Martonvásárnál található mérési pontján regisztrálták 2005-ben, 50 247 járművet. Időközben az országhatárt már elért M5 autópálya az Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. (www.aka.hu) kezelésében van, vele kapcsolatos statisztikai adatok a kézirat lezárásakor nem álltak rendelkezésre. Az M6 autópálya építését az M6 Duna Autópálya Koncessziós Rt. koordinálja (www.m6-duna.hu).

192


kalommal helyeztek közúti forgalomba Magyarországon. 2004-ben a teljes járműállományon belül az Opel (13,2%), a Suzuki (10,1%) a Volkswagen (8,3%), a Lada/Zsiguli (8,7%) és a Ford (6,2%) márkanevek domináltak. Az ilyen tipusú gépkocsival érkező külföldi turista biztosan számíthat arra, hogy az út közben esetlegesen lerobbanó autóját problémamentesen szervizelik Magyarországon. A belföldi távolsági személyszállításban kulcsfontosságú szerepe van az autóbusznak, amely 2004-ben a teljes forgalom 77%-át bonyolította. E kedvező mutató azonban eltakarja az igénybevétel azon sajátosságát, miszerint a távolsági autóbuszokon mindössze 21,2 kilométert tett ki az átlagos utazási távolság. Ez azt jelenti, hogy a buszközlekedést elsősorban az iskola és a munkahely mindennapos megközelítése érdekében veszi igénybe a lakosság, a menetrend szerinti autóbuszok idegenforgalmi célú hasznosítására ritkábban kerül sor. Magyarországon a távolsági buszközlekedést az 1927-ben alapított vállalat (MAVART) jogutódának tekinthető Volán Egyesülés 28 tagszervezete bonyolítja. Az általuk naponta működtetett több mint 77 ezer járat közel 4 millió utas szállítását végzi. A helyközi járatok 3128 települést érintenek. Az egyik legnagyobb cég, a Volánbusz Közlekedési Zrt., amely a Budapestről induló járatok üzemeltetője, rajta keresztül - fővárosi (Árpád-híd, Etele tér, Népliget, Stadion és Széna tér buszpályaudvarokról) átszállással - szinte minden magyarországi település megközelíthető. A Volán Egyesülés tagjai jelentősen hozzájárulnak a helyi autóbuszjáratok üzemeltetéséhez is, amely elsősorban a városi turizmusban nyer jelentőséget. 2004-ben 110 olyan település volt Magyarországon, amely helyi autóbusz-közlekedési hálózattal rendelkezett, közöttük 99 városban és 11 községben lehetett a menetrend figyelembevétele mellett tervezni a nagyobb távolságokat áthidaló lokális turisztikai mobilitást. Ahol a helyi tömegközlekedés nem biztosítja a turisták kívánt mértékű mobilitását, ott a taxik - átvéve a település személyszállítási feladatkörét vagy kiküszöbölendő bizonyos relációk hiányos ellátottságát - domináns szerephez jutnak. A taxiközlekedés sajátossága, hogy a legritkább esetben tesz különbséget a szolgáltatást igénybe vevő piaci szegmensek között, általában ugyanazt a kínálatot jeleníti meg a helyi társadalom és a település vendégei számára. A taxiközlekedés reprezentánsa a társadalmi, gazdasági fejlettségnek, a rendelkezésre álló gépkocsipark minőségi összetétele, a szolgáltatás igénybevételének módozata, a taxisofőr magatartása, az elszámolás mind-mind a lokális valóság tükörképe. Számos hasonlósága ellenére alapvetően tér el a tömegközlekedés funkcióitól és turizmusformáló szerepétől, mivel itt a szolgáltatásba kódolt személyes elem, az útvonal megválasztásának alternatív volta, ebből következően az ár flexibilitása olyan kockázati tényezőket képviselnek, amit a taxit igénybe vevőknek - a beszállás pillanatában létrejövő szerződéses viszony alapján - vállalniuk kell. A helyi tömegközlekedés biztonságos működtetését a tulajdonos vállalatok vagy önkormányzatok szavatolják, a taxik esetében ez a fajta külső (központi) garancia kevésbé érvényesül, a taxitársaságok hiánya (a céhes kontroll elmaradása) pedig még inkább felerősíti a tisztességtelen piaci magatartást. Különösen a városközponttól kieső pályaudvarokra, repülőterekre történő érkezés, illetve az onnan történő indulás ösztönzi


193

a taxiközlekedés előnyben részesítését, az éjszakai és a hajnali utazás pedig egyenesen megkerülhetetlenné teszi azt. Egy, a budapesti taxisofőrök körében végzett vizsgálat (Michalkó et al. 2006) szerint a fővárosban tartózkodó külföldiek tipikus úti céljai közül messze kiemelkednek a Ferihegyi repülőtér termináljai (82%) és az átmeneti tartózkodásukat biztosító szállodák (81%), de a válaszadóknak több mint fele a turisztikai nevezetességeket (72%), az éttermeket (58%), a Keleti (55%) és a Nyugati (52%)'pályaudvart is a fuvarok jellemző céljának nevezte (15. ábra). Budapesten kívül 43 olyan település van Magyarországon, amelyek regisztrált szálláshelyeinek üzemeltetői képesek a taxiszolgáltatás igénybevételét vendégeik számára biztosítani.64 Tekintettel arra, hogy a magyarországi kerékpárút-hálózat jórészt a közutak mentén került kiépítésre, így a kerékpáros közlekedést lehetővé tevő infrastruktúra döntően a már meglévő vonalakkal párhuzamosan halad. Ezek mellett a magyarországi kerékpáros turizmus a mezőgazdasági utakat és a gátak tetején futó, alapvetően az árvízvédelmet szolgáló utakat hasznosítja. A hazai kerékpárutak kiépítése és fejlesztése elválaszthatatlan az európai hálózathoz (EuroVelo) való csatlakozás folyamatától, amelynek egyik alapvető követelménye, hogy a belföldi szakaszok összeköttetése megvalósulhasson. Magyarországon egyedülálló módon 2004-re elkészült a Balatont körülölelő kerékpárút, amely infrastruktúrájának köszönhetően biztonságos lehetőséget kínál a tó körbebiciklizésére. A Fertő-tó környéke, az osztrák oldalt is beleszámítva, összesen 418 kilométer hosszú kerékpárút-hálózattal rendelkezik, amelyből mintegy 110 kilométer a tavat közvetlenül megkerülő szakasz. A Balatonhoz hasonlóan itt is a táj lenyűgöző szépsége és az alacsony szintkülönbségek jelentik a vonzerőt. Ahogyan a többi kelet-közép-európai államban, úgy Magyarországon is a vasúti személyszállítás tekinthető a rendszerváltozás legnagyobb veszteségeket elszenvedő közlekedési alágazatának, mivel a Magyar Államvasút (MÁV) és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) szolgáltatásait igénybe vevő utazók aránya napjainkra az 1990-es érték felére esett vissza (Erdősi 2005). 2004-ben Magyarországon 7685 kilométer volt a működtetett vasútvonalak hossza, amelyből mindössze 16,8% volt a dinamikus közlekedést lehetővé tevő két- vagy többvágányú, 36,3% pedig a korszerű villanymozdonyok üzemeltetésére alkalmas villamosított hálózat aránya. Az autóbusz-közlekedéssel összehasonlítva a vasúti személyszállításban hosszabb az egy utazásra eső távolság, 2004-ben az utasok átlagosan 59,2 kilométert tettek meg vonattal, a 200 kilométert meghaladó távolságra utazók azonban mindössze 4,2%-át adták az összes utazásnak. A vasút iránti kereslet elmaradásának - a megváltozott gazdasági, társadalmi környezeten kívül eső - okai közül leginkább a szolgáltatás torz ár/érték aránya emelhető ki, amelyet a jegyárakban, a szerelvények állapotában és a menetrend egyes jellegzetességeiben lehet tetten érni. Ha figyelembe vesszük, hogy 2004-ben egy 2. osztályú személyvonaton 100 kilométeres távolságra szóló, teljes árú menetjegy 906 forintba 64

www.travelport.hu

194

A TURIZMUS FÖLDRAJZI KÖRNYEZETE MAGYARORSZÁGON 15. ábra A

budapesti

taxiszolgáltatást (Forrás: 0%

Budapest nemzetközi reptér Szálloda Turisztikai nevezetesség Étterem Keleti pályaudvar Nyugati pályaudvar Gyógyfürdő Déli pályaudvar Bevásárlóközpont Múzeum, kiállítás Színház, operaház Panzió Budapest nemzetközi hajóállomás Üzleti tárgyalás helyszíne Örömlányok Sportrendezvény Budapest nemzetközi buszpályaudvar Nagykövetség, konzulátus Koncert Strand, uszoda Magáningatlan Bank, pénzintézet Mozi Kínai piac Használtcikk-piac Fodrászat, kozmetika Orvos, kórház Ügyvédi iroda Egyéb Rendőrség

igénybe Michalkó 10%

20%

vevő et

külföldiek al.

2006)

30%

40%

tipikus

50%

úti

céljai

60%

70%

80%

90%


195

került, akkor könnyen belátható, hogy két fő együttes utazása esetén már érdemes volt az autó igénybevételének előnyeit mérlegelni. Az utasok a kedvezmények nélkül igen drága jegyárak mellett (a magyar lakosság többsége tanulói, közalkalmazotti jogviszonyára vagy éppen 65. életév felettiségére tekintettel jogosult valamilyen mértékű mérséklésre) nemegyszer balkáni állapotokkal kénytelenek szembesülni a MÁV járatain. Jó néhány szerelvény graffitifelületként szolgál, mosdóinak higiéniai körülményei nem kevés kívánnivalót hagynak maguk után, ablakai évek óta mozdíthatatlanok, de számos vasútállomáson is olyan állapotok uralkodnak, hogy a jóérzésű turisták legszívesebben kifordulnának onnan. Mindezt tetőzi, hogy a pályák és a járműpark technikai állapota - néhány kiemelt szakasztól eltekintve - nem teszi lehetővé a legalább 100 km/h sebesség huzamosabb fenntartását, amelynek következtében nehéz a közúti feltételek nyújtotta lehetőségekkel versenyezni. A menetrendekben dominálnak a szinte minden állomáson és megállóhelyen lassítani kényszerülő személy- és a sebes vonatok. Ezek a körülmények különösen azokon a viszonylatokon hátráltatják a vasút turizmusban játszott szerepének kívánt mértékű erősödését, amelyek a vendégek érdeklődésére számot tartó vonzerőkkel rendelkeznek. A magyarországi vasúti személyszállítás európai színvonalú infrastrukturális elemeit képezik azok a járatok, amelyek nemzetközi és belföldi viszonylatban fővárosok, régió- és megyeközpontok gyors, kényelmes megközelítését teszik lehetővé. Budapestről Eurocity-járattal érhető el Bécs, Velence, Dortmund, Berlin, München, Hamburg és Prága, Euronight-járatok közlekednek Velence, München, Bukarest és Zürich irányába. Belföldi viszonylatban Salgótarján kivételével minden megyeszékhelyünk elérhető intercity-vonaton, leggyorsabban (45 perc) Tatabánya közelíthető meg, a leghosszabb utazásra pedig Zalaegerszeg esetében kell számítani (210 perc). A legtöbb intercity-j árat a Budapest-Nyíregyháza vonalon jár, itt a reggeli és az esti csúcsidőben szinte óránként indulnak a vonatok. Az utazóközönség jó néhány, nemzetközi relációban közlekedő intercity-j áratot is igénybe vehet, így Kassa (Hernád), Csop (Latorca, Bereg), Szatmárnémeti (Szamos), Marosvásárhely (Ady Endre), Temesvár (Körös, Traianus), Bécs (Avala, Ikva, Ciklámen), Belgrád (Avala), Graz (Halászbástya) és Ljubljana (Citadella) is elérhető ezen az úton. Az intercity-forgalom gyűjtő és elosztó szerepét töltik be az úgynevezett interpicivonatok, amelyek az intercity-járatok által érintett állomásokról, illetve végállomásokról indulva jutnak el a környező, nem egy esetben idegenforgalmilag frekventált településekre (pl. Hódmezővásárhely, Gyula, Aggtelek, Máriapócs). A vasúti közlekedés színfoltját az erdei kisvasutak képezik. Ezek a néhány kilométer hosszúságú, keskeny nyomtávú hálózatok eredendően az erdészetek munkáját, kiváltképp a kivágott fa elszállítását voltak hivatottak segíteni, e funkciójuk bővült a természet iránt érdeklődő turisták igényeinek kielégítésével. Hazánk szinte minden táján (koncentráltan az Északi-középhegységben és a Dél-Dunántúlon) megtalálhatók az erdei kisvasutak, amelyek menetrend szerint közlekedve bővítik az adott terület turisztikai kínálatát. A Magyarországon működő 16 erdei kisvasút mellett több, úgynevezett közforgalmú kisvasúttal is találkozhatnak a turisták. Közülük talán a legismertebb

196


Budapesten a Hűvösvölgy-Széchenyi-hegy viszonylatban közlekedő úttörővasút, de Pécs és Debrecen vendégei is kisvasutazhatnak. Ezen kívül turisztikai célt szolgálnak még a Nagycenk-Fertőboz közötti, a Kecskemétről Bugacon át Kiskunmajsára, illetve a Kecskemét-Kiskőrös között közlekedő, valamint a nyírvidéki (Nyíregyháza-Dombrád) és a balatonfenyvesi (Balatonfenyves-Somogyszentpál) járatok. A magyarországi légi közlekedés bázisát a Budapesten található Ferihegyi repülőtér jelenti. A Ferihegy 1 és a Ferihegy 2 repülőterekre érkező, illetve onnan induló járatok kiszolgálása a Budapest Airport Zrt. feladata. A Ferihegyi repülőtér által lebonyolított légi forgalom az utóbbi években dinamikus növekedésnek indult, amely elsősorban az úgynevezett fapados (diszkont) járatok megjelenésének köszönhető. A fapados járatokkal utazók számának alakulása a Ferihegyi repülőtéren (fő), 2003-2005 (Forrás: Budapest Airport Zrt.) VI. hó 2003

7 250

VII. hó 9 437

VIII. hó

VI-VII. hó összesen

11 798

28 485

2004

68 450

98 036

12 1151

287 637

2005

210517

233 609

235 061

679 187

Amíg 2002-ben 77 941, addig 2004-ben már 111 753 járatot szolgált ki Ferihegy. Ugyanezen időszakban az induló és az érkező utasok száma 44%-kal, közel 6,5 millió fore emelkedett. A fapados járatok iránti kereslet 2003-2005 között - különösen a nyári hónapokban - robbanásszerű változáson ment keresztül, három év alatt közel a 24-szeresére nőtt a kedvezőbb árú járatok föszezoni igénybevétele Ferihegyen. A legnagyobb forgalmat lebonyolító légitársaság a Malév, amely 2004-ben az induló és érkező utasok 50 százalékát szállította. Mellette a Lufthansa, a SkyEurope, a British Airways, az EasyJet és a Wizzair nevéhez fűződik számottevő utasforgalom. A Budapest-Ferihegy mellett Magyarország regionális repülőterei is egyre fontosabb szerepet játszanak a külföldre irányuló, illetve onnan érkező vendégforgalom lebonyolításában. Különösen Sármellék, Debrecen, Pécs-Pogány, Győr-Pér és Szeged repülőterei jelentik a vidéki Magyarország légi úton való elérésének infrastrukturális bázisát. Magyarország belvízi személyhajózása a Balatonra és a Dunára szorítkozik, a Tiszán található vízlépcsőkbe épített zsilipek működtetésének költségei nem teszik lehetővé, hogy a folyó teljes hosszában rendszeres forgalom alakulhasson ki (Erdősi 2005). Amíg a Balatonra a teljes hazai forgalom 40%-a, addig a folyóinkra 60%-a jutott 2004-ben. Magyarország egyetlen, infrastrukturális szempontból minden kívánalomnak eleget tevő nemzetközi személyforgalmi kikötője Budapesten, a Belgrádrakparton található. Itt, a főváros szívében horgonyoznak azok a kabinos utasszállító hajók, amelyek évente 100 ezer fö körüli külföldit hoznak, elsősorban Ausztriából és Németországból luxushajókázni. Míg a Dunán a MAHART PassNave Személyhajózási


197

Kft., addig a Balatonon a Balatoni Hajózási Zrt. végzi a személyszállítást. A balatoni viszonylatok közül a Badacsony és Fonyód között jelentkező forgalom a legerőssebb, amelyet a Badacsony boraival és kirándulóhelyeivel, valamint a Dél-Dunántúl felé Fonyódon keresztül bonyolódó közlekedéssel lehet magyarázni. Erős még a Siófok és Balatonfüred közötti személyhajó, valamint a Tihanyt és Szántódot összekötő, gépkocsiszállításra is berendezekedett kompforgalom. 2000-2004 között jelentősen visszaesett a vízi személyszállításban részt vevő utasok száma, a 3,015 millióról 1,457 millióra történő csökkenés hátterében többek között a jegyárak megfizetésére képes és hajlandó kereslet elvesztése áll.

• Közmű és kommunikáció A közlekedéssel szemben a közmű a turizmus alap-infrastruktúrájának olyan szegmensét képezi, ahol nem az országos hálózat kiépítettsége, hanem a lokális elérhetőség sajátosságai az irányadók. Ennélfogva a közműre vonatkozó mutatók értékelésénél az országos átlagok mögött meghúzódó területi differenciák csupán sugallják, de semmi esetre sem teszik egyértelművé az egyes településekre vonatkozó értékeket. A közmüveket alkotó infrastrukturális hálózatok, történetesen a vezetékes ivóvíz, a szennyvízcsatorna, a villamos energia és a vezetékes gáz helyben kerül hasznosításra, az országos rendszerekhez való esetleges csatlakozásuk mindössze az ellátás folytonosságában játszhat közre. Amíg a vezetékes ivóvíz és a szennyvízcsatorna biztosítását lokális, kistérségi, esetleg regionális szinten oldják meg, addig a villamos energia és a vezetékes gáz az elosztóközpontokon keresztül, de mégiscsak az ország egészére kiterjedő hálózatok révén jut el az idegenforgalmi infra- és szuprastruktúra részét képező létesítményekbe. Magyarországon 2004-ben a települések 99,9 százaléka volt vezetékes vízzel ellátott, ezzel szemben szennyvízcsatornával mindössze 45%-uk rendelkezett, amely mutató a 2000. évi 27%-ról történt nagymértékű növekedés eredménye. A közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya országos szinten eléri a 94%-ot, a szennyvízcsatoma-hálóztra azonban már csak a lakásállomány 62%-át kötötték rá. A városi jogállású településeken a vezetékesvíz- és szennyvízcsatorna-ellátottság kedvezőbb, mint a községekben. A vízhálózat tekintetében az országos átlagtól Csongrád (75,5%) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye (76,0%) községei maradnak el, a csatornázottság terén Csongrád (9,3%) és Hajdú-Bihar (11,1%) tekinthető sereghajtóknak. A kedvezőtlen mutatókkal rendlekző településeken elsősorban a magánszálláshely-szolgáltatásba történő bekapcsolódás, illetve bizonyos, az idegenforgalmi infra- és szuprastruktúrát alkotó létesítmények üzemeltetéséhez szükséges engedélyek megszerzése okozhat nehézségeket. Míg a villamosenregia-ellátás a háztartások szinte teljes körében biztosított, addig vezetékes gázzal 63%-ukban főznek vagy fűtenek. A villamos energia pótlását, különösen a hálózatoktól távolabb fekvő tanyákon aggregátorral, akkumlátorral oldják

198


meg, a háztartásban hasznosításra kerülő gázt gázpalackokból vagy kihelyezett tartályokból biztosítják. A turizmus tárgyi feltételeinek értékelése során a közművek között kell tárgyalni a közvilágítás kiépítettségét. Budapesten 2004-ben 4283 kilométernyi belterületi útra 200 297 lámpahely jutott, ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy átlagosan 21 méterenként találkozhattunk egy utcai lámpával. Ez a mutató arra enged következtetni, hogy hazánk fővárosában sötétedés után is biztosítva vannak a helyismerettel nem vagy csak alig rendlkező turisták tájékozódásának feltételei. A turizmus sikerében igen meghatározó része van a kommunikációs infrastruktúrának, vagyis azoknak a hálózatoknak, amelyek a piac szereplői közötti információáramlást magas színvonalon biztosítják. Napjainkban, a kommunikációs robbanást követően a vezetékes és a mobil rádiófrekvenciás rendszerek domináns szerepet játszanak az információ továbbbításában, az egyének kapcsolattartásának - ha nem is elmélyültebbé - de mindenképp intenzívebbé tételében. Egy olyan, kommunikácira épülő iparág, mint a turizmus nem lehet versenyképes világszínvonalú technológiára épülő információ-továbbító hálózatok nélkül. Amíg 2000-ben 3,076 millió mobiltelefon-előfizetést regisztráltak Magyarországon, addig 2004-ben már több mint a dupláját, 8,727 milliót, amelyből 6,383 millió úgynevezett feltöltőkártyás előfizetés volt. Erre, a telefónia területén hazánkban korábban példa nélkül álló növekedésre a szaknyelven lefedettségnek nevezett infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően kerülhetett sor. Ezzel egyidejűleg 3,570 millió bekapcsolt távbeszélő fővonal működött Magyarországon, amely a verbális kommunikációval párhuzamosan a lakosság és az üzleti élet képviselőinek internetezését is biztosította. A desztinációkkal kapcsolatos információgyűjtésben és a szállodai foglalásokban egyre erőteljesebb pozíciót szerző internet-előfizetők száma 2004-ben meghaladta a 700 ezret, amely a 2000. évi mutatóval összehasonlítva 50%-os növekedést jelentett.

5.2.3. A gazdaság A magyar gazdaság rendszerváltozás óta bekövetkezett dinamikus átalakulásának szembetűnő jelei közül az állami tulajdon visszaszorulása, a külföldi működő tőke beáramlása és a szerkezetváltás emelhető ki. A napjainkig tartó privatizációs folyamat a termelésben és a szolgáltatásban egyaránt jelentős mértékben leépítette az állami tulajdont, amelynek következtében a gazdaság sikere elsősorban a magánszektort működtető vállalkozásokon múlik. A turizmusra fordítható költségvetési források a gazdaság szereplőinek adó- és járulékbefizetéseiből fedezhetőek, így az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltató szektor eredményessége szoros összefüggésben áll a vendégforgalom feltételeinek megteremtésére biztosítható állami pénzeszközök mennyiségével. A külföldi tőke beáramlása maga után vonja a nemzetközi cégek, multinacionális vállalatok jelenlétét, amely az üzletemberek mobilitásának köszönhetően a hivatásturizmusban közvetlen keresletet indukál, de a profit turisztikai karakterű hazai beruházásokba tör-


199

ténő visszaforgatása is jótékony hatású. A gazdasági szerkezetváltás következtében a mezőgazdasági és ipari termelés nemzeti számlákban manifesztálódó mutatói a tercier szektor m ö g é szorultak, így a szolgáltatásokhoz sorolt vállalatok a GDP-ből évről évre egyre n a g y o b b arányban részesednek.

17. táblázat Az egy főre jutó bruttó hazai termék regionális megoszlása Magyarországon, 2004 (Forrás: KSH, 2006b) Régió

Az egy főre jutó bruttó hazai tennék (GDP, ezer forint) A régió legmagasabb GDP-vel rendelkező térsége

Regionális átlag

A régió legalacsonyabb GDP-vel rendelkező térsége

4 150 Budapest

3 210

1 800 Pest megye

Közép-Dunántúl

2 269 Komárom-Esztergom

1 933

1 586 Veszprém

Nyugat-Dunántúl

2 336 Győr-Moson-Sopron

2 111

1 839 Zala

1 500 Baranya

1442

1385 Somogy

1482 Heves

1343

1094 Nógrád

1 538 Hajdú-Bihar

1323

1 131 Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 563 Csongrád

1 395

1235 Békés

Közép-Magyarország

Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld

Magyarország a vásárlóerő-paritás alapján számolt egy főre j u t ó G D P tekintetében (17 204 U S D ) az átlagtól (27 070 U S D ) jelentősen elmaradva az Európai U n i ó országainak utolsó harmadához tartozik (KSH, 2006). Az egyföre j u t ó G D P regionális különbségei számottevőek. A legmagsabb mutatót elért Budapesté közel négyszerese a legkedvezőtlenebb eredményt produkáló N ó g r á d m e g y é n e k (17. táblázat). A turizmus gazdaságban játszott szerepe egyrészt a költségvetés nemzetközi fizetési mérlegén (idegenforgalmi devizabevételek és -kiadások), másrészt az úgynevezett szatelitszámlákon keresztül érhető tetten. A gazdaságot kétségtelenül dinamizáló hatása ellenére az egyes térségek vendégforgalma nincs összhangban a turisztikai bevételek alapján elvárható, a G D P - b e n m e g m u t a t k o z ó eredményekkel. Egyedül Budapest esetében figyelhető meg, h o g y a rendkívül koncentrált turistaforgalom pénzügyi hozadéka az egy főre jutó G D P összegében is megjelenik. A Balatont övező m e g y é k régiójuk, G D P tekintetében leggyengébb mutatókkal rendlekző területei.

200


A turizmus termeléssel meglévő kapcsolatai egyrészt a javak előállításának folyamatában, másrészt maguknak a produktumoknak az értékesítésében érhetők tetten. Az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt találkozhatunk olyan technológiákkal, illetve eladásra szánt termékkel, amelyek érdemi turisztikai keresletet váltanak ki. Ennek következtében a primer és a szekunder szektor egyes vállalatai, üzemei és gazdaságai turisztikai vonzerővé, az általuk előállított termékek a kereskedelemben értékesíthető árucikké lépnek elő. Olyan esetre is van persze példa, hogy csak a technológia vagy csak a végeredmény válik érdekessé. Számos ország imázsában meghatározó szerepet játszanak azok az árucikkek, amelyek előállításának évszázados hagyományai vannak, és nemzedékről nemzedékre öröklődik kiváló minőségük nyilvánvalósága. Magyarországon külön fogalmi meghatározást alkalmaznak azokra a termékekre, amelyek az előállítás és a minőség tekintetében olyan tradíciókkal bírnak, amelyek hosszú ideje a világpiaci kereslet fenntarthatóságának letéteményesei. Hungarikum gyűjtőnév alatt több mint egy tucat olyan produktummal találkozhatunk, amelyek a kiskereskedelmi forgalomban való értékesítésük révén külföldi turisták millióinak tudatában gerjesztenek pozitív asszociációkat Magyarországról (Michalkó 2004).

Ahogyan Európa számos települése az ott előállított termékről vált nevezetessé (pl. meisseni porcelán, bordeaux-i bor, brüsszeli csipke), úgy számos magyarországi község és város is iparának vagy mezőgazdaságának kiváló minőségű produktuma révén kerülhetett a hazai és a nemzetközi köztudat mélyebb rétegeibe. Érdekes mód ez esetben nem feltétlenül azokról az árucikkekről van szó, amelyeket a mindennapi életünk során hasznosítanánk, sokkal inkább olyan, a területi identitás különböző fokán álló kötődések tárgyi megtestesüléseivel állunk szemben, amelyek gyakran turisztikai hasznosításra kerülnek. Persze az ipar és a mezőgazdaság nemcsak fogyasztási cikkekkel, használati vagy dísztárgyakkal, élelmiszerekkel bővíti a turizmus palettáját, hanem olyan eljárásokkal is, amelyek iránt a vendégek részéről érdeklődés mutatkozik. Azok a települések, amelyek itthon és külföldön az adott termékcsoporton belül elismert kvalitású árucikkekkel jelennek meg a piacon, még akkor is sikeres asszociációkat idézhetnek elő, ha a megkérdezettek történetesen soha életükben nem jártak ott vagy nem fogyasztották az adott község, illetve város termékét. A bor és a magyarság kapcsolatának mélységeit számos vers, közmondás és nóta örökítette meg, borvidékeink nagy száma is arra enged következtetni, hogy Magyarországon a borfogyasztás évszázados kultúrával rendelkezik. Ezt látszik megerősíteni a társadalom egyes, sajátos magyar termékekről meglévő ismereteinek a számbavétele, amelynek során a bor volt a legkevesebb nemleges választ előidéző árucikk a településekkel kapcsolatos asszociációs feladat során (16. ábra).

16. ábra A magyar társadalom hungarikumokka! kapcsolatos asszociációja, 2005

Terv: Michalkó Gábor Kartográfia: Kaiser Miklósné Forrás: MTA FKI-TNS Hungary, 2005

202


Miközben a bor szó hallatán a megkérdezettek csupán 3,5%-a nem tudott egyetlen egy községet vagy várost sem felidézni, addig az 1% feletti említési arányt elért települések száma mindössze 8 volt. A bortermelés kapcsán legismertebb településünknek Tokaj (37%) tekinthető, amelyet tőle nem sokkal lemaradva Eger (35,1%) követ, a mezőny többi tagjai azonban jelentősen eltávolodva a borászati kiválóságoktól, együtt sem érik el az élen állók részesedését. Villány (7,0%), Badacsony (6,2%), Szekszárd (2,1%), Balatonboglár (1,4%), Mór (1,3%) és Sopron (1,3%) kiváló nedűit említették a megkérdezettek a borral kapcsolatos elsődleges asszociáció eredményeként. Észak-Magyarország és a Dunántúl árnyékában egyetlen egy alföldi település sem érte el a magyar társadalom borról való gondolkodásában az 1%-os küszöböt. A paprika a borhoz hasonlóan sikeres felidézést eredményezett, a megkérdezettek mindössze 5%-a nem tudott a paprikához magyarországi települést rendelni. Úgy tűnik, a paprikáról a legtöbb magyar embernek a fűszerpaprika jut elsőként az eszébe, mivel érdemben csak olyan települést neveztek meg, ahol az ételek ízesítésére és színesítésére használatos zöldségféle termesztésének természetföldrajzi feltételei a leginkább adottak. Ennek megfelelően kizárólag Kalocsa (48,9%), Szeged (43%) és Kecskemét (1,2%) lépte át a vizsgálat során alkalmazott 1%-os küszöbértéket. A jó halászlé elkészítésének elengedhetetlen feltétele a paprika hozzáadása, elfogyasztása pedig nem nélkülözheti egy pohárka bor társaságát. A halászlé és a település összekapcsolásában is megnyugtató eredményt mutatott a magyar társadalom, a megkérdezettek mindössze 7,5%-a nem tudott a halászlékészítésben jártas települést említeni. A halászlé esetében Szeged (58,3%) viszi a prímet, dominanciája az őt követő Bajához (21,1%) képest is főlényes. A felmérés tanúbizonysága szerint Paks (3,1%) és Dunakömlőd (1%), valamint Győr (1,1%) a halászlével kapcsolatos asszociációk eredménye alapján a futottak még kategóriába tartozik. Balatoni település nem volt az 1%-os említési küszöböt átlépők között. Akár a halászlé tálalásában is szerepet kaphat a porcelán, a magyar társadalom többsége azonban dísztárgyként gondol a messzi földön híres manufaktúráink által előállított, kiváló szuvenírként szolgáló termékekre. Ez esetben 12,1%-ot ért el a megkérdezettek nemleges válaszainak, vagyis a porcelángyártás települési azonosításával kapcsolatos nemtudásnak az aránya. Herend (55,8%) magasan kiemelkedik az ország porcelán előállításával foglalkozó műhelyeinek táborából, a versenytársak, Hollóháza (15,4%) és Pécs (5,6%) már jóval kisebb mértékben kerültek felidézésre. A mezőny tagja még a majolika gyártásáról nevezetes Hódmezővásárhely (1,9%), de az inkább üvegfúvásban


203

és különböző kristályüvegek előállításában jeleskedő Ajka (1,4%) is említésre került. Figyelemre méltó a szlovákiai Zsolna városának (6,9%) jelentősebb arányú - tévedésen alapuló - szerepeltetése, amely minden bizonnyal a pécsi manufaktúra névadójára, Zsolnay Vilmosra és rajta keresztül a zsolnai porcelánra mint márkanévre vezethető vissza. A hímzést a magyar népi kultúra egyik reprezentánsának tekinthetjük. (Poszt)modern, urbanizált világunkban nem véletlen, hogy a hímzés települési kötődésének ismertsége a könnyebben elérhető magyaros termékekkel (mint amilyen a bor vagy a paprika) összehasonlítva jóval alacsonyabb arányú, a megkérdezettek 20,7%-a nem tudta magyarországi településsel összekapcsolni a díszítőművészet ezen ágát. Egyrészt a lokális tradíciók életben tartásáért kardoskodó szakemberek, másrészt a turizmusmarketing művelőinek is az az érdeke, hogy a magyar népművészethez kapcsolódó hímzési kultúra produktumai minél szélesebb körben ismertté és keresetté váljanak. A hímzés tekintetében Kalocsa (48,1%) a legismertebb hazai település, valójában egyetlen vetélytársával Mezőkövesddel (11,2%) osztozik a kereslet igényeinek kielégítése területén. Mezőkövesd pozícióját némileg javíthatja az a tény, hogy a vizsgálat során a megkérdezettek 12,2%-a Matyót mint településnevet jelenítette meg (persze tévesen), amely így a Matyófold központjához, történetesen Mezőkövesd eredményéhez könyvelhető el. A sokkal inkább hagymájáról ismert Makó (1,2%) hímző településként történő szerepeltetése feltehetően a Makó-Matyó áthallás következménye, míg Kiskunhalas (1,7%) terméke, az úgynevezett halasi csipke kézimunka mivolta miatt szerepel az említési küszöböt átlépő települések sorában. A lótenyésztéshez kapcsolódó települési asszociáció megdöbbentő eredményt hozott. A külföldön és gyakran a saját identitásépítésünk alkalmával is lovas nemzetként aposztrofált anyaországi magyarság 32%-a egyetlen olyan települést sem tudott megnevezni, amely az ott tenyésztett lovakról jutott volna az eszébe. Annak ellenére, hogy az 1%-os küszöböt több település is átlépte, kiemelkedő ismertségről egyiknek sem sikerült tanúbizonyságot tenni. A lovak kapcsán Magyarország legismertebb települése a Hortobágy (18,9%), amelyet Szilvásvárad (10,4%), Bábolna (9,4%) és Mezőhegyes (7,0%) követ. A jóval szerényebb arányú lovas kötődésű felidézéssel rendelkező települések között kell Kecskemétet (1,5%), Rádiházát (1,4%), Debrecent (1,3%), Apajt (1,2%) és Bugacot (1,0%) említeni. Feltehetően a kultúraközvetítés csatornájába került porszemnek köszönhető, hogy a magyar társadalom 6,1%-a úgy gondolja, hogy a szlovéniai Lipica - mint a világhírű lipicai ménes otthonául szolgáló település - továbbra is Magyarország területéhez tartozik.

204


A magyar ipar és a mezőgazdaság a rendszerváltozás óta bekövetkezett átalakulása ellenére mind a mai napig jelentős szerepet vállal hazánk turizmusának eredményességében. A Magyarországon gyártott ipari termékek a turizmus technológiai környezetébe integrálódva a közlekedési eszközöktől a vendéglátó-ipari berendezéseken át egészen a szállodák bútorzatáig szolgálják a vendégforgalom sikeres lebonyolítását. Az ipar emellett számtalan olyan árucikket állít elő, amelyek ajándéktárgy formájában kerülnek értékesítésre. Bizonyos ipari eljárások (például az energiatermelésben) az előállított termék turisztikai indifferenciáltsága ellenére önmagukban is kiválthatják a turisták érdeklődését. A magyar mezőgazdaság turisztikai szerepe elsősorban a gasztronómiában érvényesül, a növénytermesztés és az állattenyésztés produktumai minden bel- és külföldi turista érdeklődésének homlokterében állhatnak. A vendégek nemcsak tartózkodásuk során, hanem az árucikkek kiskereskedelmi forgalomban történő beszerzése révén otthon is élvezhetik a magyar konyha ízeit, illatait. A mezőgazdaság a turisták táplálkozásának biztosítása mellett az erdő- és vadgazdálkodás, valamint a lótenyésztés révén is intenzíven kötődik az ország turizmusához.

• Ipar Miközben a magyar iparnak az Osztrák-Magyar Monarchia időszakában kibontakozó szárnyai alapvetően a munkaerő-igényes könnyűiparban öltöttek testet, addig a szocializmus korának beruházásai jellemzően az energiát és nyersanyagot emésztő nehéziparban realizálódtak. A múlt ipari örökségéből napjainkra elsősorban a versenyképes, a piacgazdaság körülményeit elfogadó vállalatok maradtak fenn, amelyek a legkülönbözőbb szervezeti formák és tulajdonviszonyok között léteznek. 2005-ben a bejegyzett 87 ezer ipari vállalkozás közel 70%-a 1-9 főt foglalkoztató mikrovállalatként működött, az 500 fős alkalmazotti létszámot meghaladó cégek száma mindössze 254 volt. A folyó áron számolt ipari termelést figyelembe véve, miközben a villamos gép, műszer gyártása 28%-ot, a járműgyártás 14%-ot, az élelmiszer, ital, dohány gyártása 11%-ot, addig az egykori húzóágazat, a bányászat mindössze 0,4%-ot tett ki. A hazai turizmus infra- és szuprastruktúrájába közvetlenül beépülő terméket előállító ipari vállalatok között kell említenünk az Ikarus-1, amely egykor a világ autóbuszgyártásának meghatározó szereplője volt. A második világháború éveiben Mátyásföldön (Budapest XVI. kerület) kialakított gyárban a '70-es évek második felében kezdődött meg az Ikarus 300-as turistabuszcsalád kifejlesztése, a világ szinte minden földrészén találkozhattunk a vállalat termékeivel. A tulajdonos a megváltozott piaci körülmények következtében 2000-ben a budapesti, 2004-ben pedig a székesfehérvári gyárat is bezárta.65 A hazai vendéglátó-ipari egységek előszeretettel vásárolják az egykori Lehel Hűtőgépgyár (Jászberény) utódvállalatának (Electrolux) termékeit, 65

A cég részvényeit megvásárló új tulajdonosi csoport terveiben szerepel a gyártás újraindítása.


205

amelyeket az alapanyagok, a cukrászati termékek vagy éppen az italok hűtése során hasznosítanak. Nem egy szállodába betérve találkozhatunk a magyar bútorgyártás éllovasainak számító Kanizsa (Nagykanizsa), Balaton (Veszprém) vagy Zala (Zalaegerszeg) Bútorgyár termékeivel.66 A fenti példák ellenére a magyarországi turizmus ipari kapcsolatai mégsem a turizmusban érdekelt vállaltok eszközigényeinek kielégítésében, hanem közvetlenül a turisták számára értékesített árucikkek előállításában jeleníthetők meg. A már említett hungarikumok sorában számos olyan produktummal találkozhatunk, amelyek a magyar ipar tradícióit őrizve váltak világhírű, a magyarországi turistaprogram során beszerezhető árucikké. A kerámiaipar részét képező porcelángyártásban a technológia során nélkülözhetetlen kaolin nevű ásvány és az adalékként felhasználásra kerülő földpátok lelőhelyének közelében lévő Hollóháza, a gyártáskor ugyancsak fontos kvarchomokban gazdag vidéken fekvő Herend, illetve a kiégetéséhez szükséges energiahordozókat, valamint a pirogránit előállítását biztosító kőzeteket kínáló Mecsekalján lévő Pécs (Zsolnay) viszi a prímet. Mellettük a Hódmezővásárhelyen található, majolika előállításával foglalkozó üzemet kell megemlíteni. Az étkészleteket, dísztárgyakat és épületkerámiákat előállító kézművesműhelyeket szívesen látogatják a turisták, akik számára szemet gyönyörködtető kiállításokkal és egy-egy termék kipróbálását lehetővé tevő gasztronómiai kényeztetéssel kedveskednek a vendéglátók. A kerámiaipar mellett üveggyártásunk és textiliparunk egyedi előállítású termékei is a turisták által keresett árucikkek közé tartoznak. Az Ajka-kristály, a békésszentandrási szőnyeg, a kiskunhalasi csipke egyaránt fokozatosan felzárkózott az ismertebb hungarikumok sorába. A szocializmus korában az iskolai keretekben zajló tanulmányi és a munkahely által szervezett vállalati kirándulások már-már kötelező elemét képezték az úgynevezett üzemlátogatások. Ezek a turistaprogramok elsősorban a gyártási technológia nagyszerűségét és a felkeresett cég kiváló termelési mutatóinak megismerését voltak hivatottak bemutatni. Az esetek többségében a prezentáció fortélyairól mit sem sejtő, jó szándékú mérnökök kalauzolták a látogatókat. Napjainkban az egykor amatőr módszerekkel bonyolított üzemlátogatások - immár a profizmus jegyében - reneszánszukat élik. Az iparban érdekelt vállalatok marketingtevékenységük keretében látogatóközpontokat hoznak létre, ahol kulturált körülmények között fogadhatják az érkezőket. Ezek a létesítmények alkalmasak a termelés folyamatának korszerű eszközökkel történő komplex bemutatására, esetenként az áru tesztelésére és megvásárlására. A magyar energiagazdaság egyik szentélye, a Paksi Atomerőmű a közelmúltban alakította ki azt a látogatóközpontot, amely az atomenergia előállítása iránt érdeklődő turistacsoportoknak szóló bemutató kiindulási pontját képezi (15. fénykép).

66

A Zala Bútor Zrt. internetes bemutatkozásában számos hazai és nemzetközi szállodát, valamint panziót sorol fel a vállalat referenciájaként (http://www.zalabutor.hu/html/magyarfoemutatkozunk.htm).

206


15. fénykép A Paksi Atomerőmű látogatóközpontja. A Magyarországon felhasznált villamos energia közel 40 %-át biztosító atomerőmű az attrakciómenedzsment legmodernebb eszközeit felhasználva igyekszik a létesítmény iránt érdeklődő turisták igényeit kielégíteni. A látogatóközponton keresztül - a szigorú biztonsági előírások betartása mellett — megismerhetők az erőmű és a nukleáris energia titkai.

• Mezőgazdaság A mezőgazdaság és az élelmiszeripar együttélését megtestesítő magyar élelmiszer-gazdaság tradíciói, az általa előállított termékek minőségével párhuzamosan biztosítják az Európai Unió piacán nélkülözhetetlen versenyképesség fenntartásának alapvető elemeit. Ha a magyar mezőgazdaság termékeinek nem sikerül az egyre kiéleződő agrárversenyben nemzetközi pozíciókat szerezni, akkor a belföldi piac mellett a hazánkba érkező turisták ellátásával, kiskereskedelmi keresletének kielégítésével enyhíthet a rendszerváltozás óta időközönként felmerülő gondjain. A magyar élelmiszer-gazdaságnak már az Európai Unióhoz történő csatlakozás folyamatában, de a teljes jogú tagság 2004. évi elnyerése óta különösen szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy a közösség agrárpolitikája nem feltétlenül segíti elő a generációról generációra öröklődő termelési keretek, valamint a gyártási technológiák változ-


207

tatás nélküli fenntartását. Ugyanakkor a turista, legyen az belföldi vagy külföldi vendég, ragaszkodik a megszokott ízekhez, legtöbbször azokat az ételeket és italokat keresi, amelyekről az útikönyvek, az adott területen járt rokonai, ismerősei számolnak be, vagy az ő korábbi tapasztalataiból fakadnak. A keresett hungarikumok többségét hazánk élelmiszer-gazdasága állítja elő, mint ahogy a messze földön ismert gasztronómiához, különösen az ételkészítéshez kapcsolódó kínálatunk is a mezőgazdaságban gyökeredzik. A magyar növénytermesztésről kialakult kép központi elemének számító fűszerpaprika valójában török közvetítéssel érkezett hozzánk Közép-Amerikából és lett a tradicionális konyha egyik alapvető összetevője. Szeged és Kalocsa termőhelyei elsősorban a napsütéses órák magas számának köszönhetően biztosítják azokat a környezeti feltételeket, amelyek a fűszerpaprika színében és zamatában jutnak kifejezésre, és amelyek lehetővé teszik, hogy szárított vagy őrölt állapotában egyaránt közkedvelt árucikké válhatott. A zöldpaprika ugyan nem tartozik a hungarikumok közé (Szentes környékére települt bolgárkertészek honosították meg), azonban benne a Szegedi Egyetem jogelődjén kimutatott C-vitaminért, valamint annak az emberi szervezet izomműködésére gyakorolt hatásának bizonyításáért kapott Szent-Györgyi Albert 1937-ben orvosi Nobel-díjat. A magyar fűszerpaprika hírneve csípősségében él, amíg Kalocsán az édes, addig Szegeden az erős fajtája az elterjedtebb, a tolna megyei Bogyiszló községben pedig a zöldpaprika méregerős változatát termesztik. A gulyáslevesek és a legkülönbözőbb paprikás ételek úgynevezett pörköltalapjának másik nélkülözhetetlen összetevője a hagyma. Ez a könnyfakasztó zöldségféle attól válhatott a magyar mezőgazdaság üdvöskéjévé, hogy Makón kétéves termelési technológia alapján termesztik a bioaktív anyagokban bővelkedő kultikus, a dél-alföldi városban szobor, ház és fesztivál létrehozását is ihlető növényt. A hazai zöldségtermesztés és -tartósítás egyik jelentős színtere Vecsés, ahol a fejes káposzta hordóban történő savanyításának végterméke gasztronómiánk káposztás büszkeségeinek alapanyagát képezi. A szőlő a Magyarország területén termesztett legrégebbi kultúrák egyike, amit a rómaiak honosítottak meg. A XVIII. századra lényegében már kialakultak azok a termőkörzetek, amelyeket ma történelmi borvidék névvel illetünk. Ezeket a területeket a XIX. század végén jelentkező filoxérajárvány megtizedelte, amelyből kifolyólag - a piaci pozíciók megőrzése érdekében - a Duna-Tisza között elterülő homokvidéken létrehozták az ország legnagyobb kiterjedéű szőlőültetvényét. Tekintettel arra, hogy a termés jelentős, 90%-ot meghaladó része borként kerül feldolgozásra, a szőlőtermesztés és a bortermelés elválaszthatatlanul összetartoznak. A kiváló minőségű magyar borok titka egyrészt a hosszú, meleg őszben, a vénasszonyok nyarában, másrészt a középhegységek, dombságok, hegylábak délies kitettségű ültetvényeinek dominanciájában rejlik. Az Alföld termőhelyein a kvarchomok fényvisszaverő képessége pótolja a magasabban fekvő területek kedvező sugárzási viszonyaiból fakadó előnyöket. A szőlőtermesztés mikroklimatikus tényezői közül a lejtés irányát, fokát, valamint a környező nagyobb vízfelületek hatását kell kiemelni.

208


A Magyarországon honos szőlőfajták közül tíz, a Furmint, az Ezerjó, a Hárslevelű, a Cserszegi Fűszeres, a Kövidinka, az Irsai Olivér, a Királyleányka, a Juhfark, a Kéknyelű és a Kadarka tekinthető tipikusan magyar eredetűnek. Magyarország szőlőültetvényei 22 borvidékbe szerveződve igyekeznek a piac igényeinek legmagasabb fokú kielégítésére. A borvidékeken belüli, turisztikai célú együttműködés kifejeződése a borút. A mára már 30 körüli borút egyesülethez kapcsolódó pincészeteknek lehetőségük nyílik termékeik turisták előtti bemutatására. Hazánk legelső és talán legsikeresebb borút egyesülete 1994 óta a Villányi borvidéken működik, ahol 10 település vesz részt a turistacsalogató kínálat kialakításában (Szabó 2000). A védett eredetű borok eredményesebb piacra juttatása és a marketingtevékenység összehangolása érdekében ez idáig két borrégió létrehozásáról döntöttek az illetékesek, a Balatoni és a Duna Borvidéki Régió működésének teremtették meg a feltételeit.67 A bor mellett a magyarországi növénytermesztés másik, a turizmusban kiválóan kamatoztatható végterméke a pálinka. Az európai uniós68 és a hazai69 jogszabályok igen pontosan körülhatárolják a pálinkakészítésre vonatkozó technológiai eljárásokat, amelyek lényegi eleme többek közt a Magyarországon termett, illetve termelt gyümölcs felhasználásában érhető tetten. Hazánkban elsősorban az almafélék és a csonthéjas gyümölcsök vannak túlsúlyban, ennek következtében almából és szilvából takarítanak be a legtöbbet. Annak ellenére, hogy a gyümölcsök hőmérsékleti, csapadék- és talajigényei erősen eltérnek egymástól, többségük az ország szinte minden táján termeszthető. A gazdasági és természeti tényezők mégis kialakították azokat a termelési körzeteket, amelyekben egy-egy fajta optimális termesztése hosszú ideje kisebb-nagyobb sikerrel folyik. A pálinkakészítés szempontjából a szilva és a kajszibarack képviseli azt a kultúrát, amelyen nemzetközileg ismert égetett szesz gyártásunk alapul. A szatmári tájon megtermett szilvából készült pálinka csakúgy a Magyarország-kép része, mint a Duna-Tisza közéről, különösen Kecskemét környékéről származó kajszibarackból főzött, úgynevezett fütyülős barackpálinka. A magyar pálinka titka a napfénytől érett, magas cukor- és íztartalmú gyümölcsökben rejlik, amelyek aromája a belőlük erjesztett alkohol lepárlása során ölt torkot simogató testet. A hazai állattenyésztés kiemelkedő ágazata a hústermelés, amelyen belül az abrakfogyasztó (pl. kukorica, árpa, zab) sertés- és baromfitenyésztés súlya meghaladja a szálas* és tömegtakarmányt (pl. lucerna, silókukorica) hasznosító szarvasmarha- és juhtartást. A hústermelés turisztikai jelentősége elsősorban a vendéglátóiparban hasznosított tőkehúsok, belsőségek és a kiskereskedelemben kapható feldolgozott húskészítmények fogyasztásában figyelhető meg. Annak ellenére, hogy a növénytermesztéshez hasonlóan az állattenyésztésnek is megvannak a maga termelési körzetei, a vágóállat, illetve 67 10/2006. (II. 3.) és a 62/2006 (IX. 7.) FVM-rendelet a Duna, valamint a Balatoni Borvidéki Régió szabályzatáról 68 1576/89/EGK tanácsi rendelet az égetett szeszek előállításáról 69 148/2004. (X. 1.) FVM-ESzCsM-GKM együttes rendelet a pálinka előállításának szabályairól


209

húsának fagyasztott állapotban történő szállítása kevesebb kockázattal jár, mint a friss gyümölcsféleségek egyik helyről a másikra történő fuvarozása. Ebből következően a húsféleségek területi kötődésének turizmusban való megjelenése kisebb mértékű, néhány speciálisan előállított terméktől eltekintve elhanyagolható jelentőséggel bír. A húsok esetében tehát nem feltétlenül az alapanyag származási helye, sokkal inkább a feldolgozás technológiájának földrajzi vonatkozásai esnek latba (szegedi halászlevet olyan vidékek éttermeiben is felszolgálhatnak, amelyek mindennemű folyó- és állóvíztől távol esnek). Azoknál a készítményeknél, ahol a helyben előállított alapanyag, a technológia és a természeti földrajzi környezet egyes adottságainak (pl. mikroklimatikus viszonyok) konstellációja szükséges a sikeres előállításához, az állami szintű védettség vagy a recept titkosítása biztosít egyedi és utánozhatatlan jelleget. A magyar gasztronómiai hagyományok jeles közvetítői előszeretettel kínálnak hústartalmú fogásokat, amelyek közül az egyik legismertebb, a gulyás elnevezése önmagában is utal annak szarvasmarhából történő készítésére. A szinte minden porcikájában hasznosítható sertés a hazai étlapok leggyakoribb szereplője, világhírű kolbászféleségeink (gyulai kolbász, Pick szalámi, Herz szalámi) első számú alapanyaga. A baromfiudvarok kétlábúi közül a liba, mindenekelőtt annak mesterségesen felhizlalt mája főleg a francia háztartásokban keresett hungarikumunk. Örvendetes, hogy a mezőgazdaság reformjának köszönhetően a vidéket járó turista számos olyan tenyésztett fajjal is találkozhat, amelyeket a szocializmus korában annak ellenére (vagy éppen azért) visszaszorítottak, hogy őshonos magyar állatként voltak nyilvántartva. Közülük a mangalica, a magyar szürkemarha és a hortobágyi racka külön is kiemelendő, mivel génállományuknak és tartási körülményeiknek köszönhetően húsuk társaikéhoz hasonlított fogyasztása az egészségesebb táplálkozást szolgálja. Miközben az egyre szaporodó gasztronómiai fesztiválok a magyar élelmiszer-gazdaságnak az ország turizmusában növekvő súlyát fejezik ki, addig a növénytermesztés és az állattenyésztés földrajzi sajátosságaira is rámutatnak. Ez különösen a borhoz kapcsolódó ünnepi események kapcsán jelenik meg, szinte kivétel nélkül minden borvidéken találkozhatunk a szüretet vagy az újbor szentelését középpontba állító rendezvénnyel (Szüreti Fesztivál: Balatoboglár; Soproni Szüreti Napok: Sopron). Az égetett szesz ritkán jelenik meg önálló fesztiváltémaként, sokkal jellemzőbb, hogy az alapanyagául szolgáló gyümölcs komplex ünnepének részeként vetül rá a turisták figyelme (Szatmár-Beregi Szilvanapok: Tarpa). Az egyes zöldség- és gyümölcstermesztő vidékek az általuk megtermelt árucikk sokoldalú felhasználásának bemutatásával igyekeznek az odasereglő vendégek érdeklődését felkelteni, településük értékeit kiemelni (Nemzetközi Sütőtökfesztivál: Nagydobos; Dinnyefesztivál: Medgyesegyháza). A konyhaművészethez szorosabban kapcsolódó események (különösen az ételkészítésben való jártasság összemérését hivatott versenyek) mezőgazdasági kötődése megkérdőjelezhetetlen, azonban a táji vonatkozások leginkább a színhelyek kultikus mivoltában érhetők tetten (Bajai Népünnepély - a halászlé ünnepe a halászlé fővárosában: Baja; Csabai kolbászfesztivál: Békéscsaba).

210


• Szolgáltató szféra A magyar társadalom foglalkoztatottsági adatait vizsgálva megállapítható, hogy a napjainkra többek között a kereskedelmet, az oktatást, a szociális ellátást magába foglaló tercier szektor a nemzetgazdaságban alkalmazában állók 64,5 %-ának biztosít munkalehetőséget (KSH 2005a). A primer szektorhoz tartozó mezőgazdaság a foglalkoztatottak 3,5%-át, a szekundert jelentő ipar-építőipar a 32%-át alkalmazza. A statisztikában szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásként megjelenő turizmus az előzőekben bemutatott ipari és mezőgazdasági kötődései ellenére a szolgáltató szférához tartozik, mivel az ágazatban tevékenykedő vállalkozók alapvetően nem termékeket, hanem szolgáltatásokat értékesítenek. Magyarország közel 2,8 millió munkavállalója közül mindössze 80 ezeren dolgoznak a statisztikailag turizmusként megjelenített, tehát szálláshelyet és vendéglátó-ipari ellátást kínáló egységekben, azonban a szektorhoz közvetetten kötődő alkalmazottak száma - becslések alapján - az 500 ezret is eléri (Pál-Rácz 2006). A turizmus szatellit vállalkozásaival az ajándéktárgyakat árusító üzletektől, a gyógyfürdőkben használt lepedők mosását végző cégeken keresztül egészen a szakképzésben közreműködő magán oktatási intézményekig találkozhatunk.

18. táblázat A magyarországi bankok rangsora a saját tőke alapján, 2005 (Forrás: HVG, 2006)

Sorrend Bank 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

OTP K&H HVB MKB CIB ÁÉB Erste Raiffeisen BB ING

Anyabank neve -

K.BC Bank HypoVereinsbank Bayerische Landesbank Girozentrale IntesaBci SpA Gazprombank Erste Bank der Österreichischen Sparkassen AG Raiffeisen Zentralbank General Electric Capital ING Bank N.V.

Saját tőke (millió Ft) 473 299 141 596 118910 104 246 92 772 86 251 77 968 77 583 58 271 42 707

A magyarországi szolgáltató szféra egyik sajátossága, hogy a piac majd minden szegmensében érvényre jut a szabadverseny, a multinacionális vállalatok mellett a kisebb, de egyre erősödő hazai cégek is ringbe szálltak a fogyasztó különböző igényeinek kielégítéséért. A folyamat eredményeképpen a szolgáltatóipar számtalan területén erőteljes árverseny folyik a piac minnél szélesebb körű birtoklása érdekében. Ha csak


211

egy utazás előkészítése során felmerülő szükségleteket vesszük alapul, akkor a térképek (pl. Cartographia, HISZI, Freytag&Berndt), útikönyvek (pl. Panoráma, Polyglott, Lonely Planet), a foto-video (pl. Média Markt, Electro World, Elektropont), a különféle utasbiztosítások (pl. Winterthur, Allianz, OTP Garancia), a ruházat (pl. Decatlon, Hervis, Dockyard), egytől egyig a szolgáltatóipar azon területei közé tartoznak, amelyeket magas színvonalon, ugyanakkor a legkedvezőbb ár/érték-arányt kínáló vállalkozás egységeiben elégíthetünk ki. A turizmushoz kapcsolódó, legszigorúbban szabályozott szolgáltatásokat a bankszektor kínálja, amelynek sikeres magyarországi képviselői között számos nemzetközi nagyválalattal is találkozhatunk. A német, az osztrák és az olasz érdekeltségű pénzintézetek magyarországi jelenléte és terjeszkedése bizonyítja, hogy a hazai társadalmi-gazdasági környzet megfelelő körülményeket biztosít a Nyugat-Európában már bizonyított banki szolgáltatók megtelepedésére (18. táblázat). A Magyarországra érkező külföldi turisták - biztonságuk érdekében - előszeretettel keresik fel a hazájukban már megismert bankokat pénzük átváltása vagy bankkártyájukkal kapcsolatos ügyintézés érdekében, de ugyanezen fiókok állnak rendelkezésre a külföldre utazó magyarok hasonló igényének kielégítésére is.

6. A turizmus szuprastruktúrájának földrajza

6.1. Az elsődleges szuprastruktúra Egy desztináció fogadóképességének biztosításában a tárgyi feltételekhez tartozó szálláshely és vendéglátó szolgáltatások alapvető fontossággal bírnak, ezért a turizmus szuprastruktúráján belül az elsődleges jelzővel különböztetjük meg őket a kínálatot inkább csak kiegészítő, differenciáltabbá tevő szolgáltatásoktól. Ha egy turisztikailag frekventált hely nem képes a vendégek tartózkodásához szükséges kereskedelmi és/vagy magánszálláshelyek, valamint a különböző vendéglátó-ipari egységek létesítését és működését ösztönözni, akkor a legkiemelkedőbb vonzerő, illetve az annak értékesítésében közreműködő idegenforgalmi infrastruktúra sem garantálhatja az adott hely versenyképességének fenntartását. Természetesen számos olyan, akár a világörökség részét képező desztinációt ismerünk, amelynek látogatottsága megkérdőjelezhetetlen, azonban az ott realizálódó bevételek az elsődleges szuprastruktúrához tartozó létesítmények hiányában jelentősen elmaradnak attól, amelyek a szállásért és az étkezésért fizetett ár után befolyhatnának a vállalkozók és a helyi önkormányzat költségvetésébe. A regisztrált, vagyis az erre illetékes hivatalok által nyilvántartásba vett szálláshelyeken belül elsősorban az üzemeltetés formája, a férőhelyek kapacitása, valamint az igénybe vehető szolgáltatások alapján kereskedelmi és magánszálláshelyeket különböztetünk meg.70 A vonatkozó jogszabályi rendelkezések71 a turizmusföldrajz kompetenciáját meghaladva körültekintően mutatják be a két csoport közötti különbségeket. A szálláshelyek földrajzi elterjedésének, a koncentrációk és dekoncentrációk megjelenésének magyarázata, a területi jelleg feltárása során jelentkező kapcsolatok és okokozati összefüggések elemzése kitüntetetten a geográfia tárgyköre. A turizmusföldrajz rendelkezésére álló adatbázisok, elsősorban a KSH által közreadott források a kereskedelmi szálláshelyekkel kapcsolatban már a rendszerváltozást megelőző időszakról is, a 70 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról egy harmadik csoportot is kialakított, de azok száma pillanatnyilag oly mértékben elhanyagolható, hogy elemzésére nem térünk ki. 71 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról. 45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet a kereskedelmi és a fizetővendéglátó szálláshelyek osztályba sorolásáról, valamint a falusi szálláshelyek minősítéséről.

214

A TURIZMUS SZUPRASTRUKTÚRÁJÁNAK FÖLDRAJZA

magánszálláshelyek tekintetében pedig 1998-tól kezdődően biztosítják a tér- és időbeli összehasonlítások elvégzését. Tekintettel arra, hogy az elsődleges szuprastruktúrához tartozó vendéglátóegységek idegenforgalmi kötődésének megítélése a szálláshelyekhez képest problematikusabb, így e helyütt erre a szegmensre jelentősen kisebb hangsúlyt helyezünk. A vendéglátó egységekre vonatkozó statisztikák semminemű fogódzót sem kínálnak arról, hogy az azokat igénybe vevők hány százaléka tekinthető turistának, míg a szálláshelyek esetében ez a kérdésfelvetés irreleváns. 6.1.1. A kereskedelmi szálláshelyek A statisztikai adatközlések a szállodák (azon belül a gyógyszállodák), a panziók, a kempingek, az üdülőházak, az ifjúsági szállók, valamint a turistaszállók vonatkozásában szolgálnak érdemi információval. Az egységek számán túlmenően az azokban rendelkezésre álló férőhelyek tekinthetők a turizmusföldrajzi megközelítésű elemezés alapjának, mivel árnyaltabban jelenítik meg az elsődleges szuprastruktúra részét képező kínálatot és annak területi aspektusait. A kereskedelmi szálláshelyekhez tartozó egységek többsége szoros összefüggést mutat a desztinációban található vonzerőkkel és a táji sajátosságokkal. Gyógyszállodával például azokon a településeken találkozhatunk, amelyek valamilyen gyógytényezővel rendelkeznek, kempingeket és üdülőházakat leginkább vízparti üdülésre alkalmas térségekben, turistaszállókat kirándulóhelyeken, ifjúsági szállókat a fiatalabb nemzedék által a turistaszezonon kívül is hasznosított településeken vehetünk igénybe. A szállodák és a panziók esetében ilyen jellegű területi kötődés nem mutatható ki. Magyarországon 2005-ben 689 olyan települést tartottak nyilván, amely kereskedelmi szálláshellyel rendelkezett. Az összes kereskedelmi szálláshelyen igénybe vehető férőhelyeket figyelembe véve a legnagyobb kínálatot Budapesten regisztrálták, a főváros elméletileg 40 547 vendéget tudott a kereskedelmi szálláshelyein egyszerre fogadni. A legszerényebb kapacitást Buják mutatta fel 6 férőhellyel. A kereskedelmi szálláshelyek férőhely-kapacitása alapján felállított települési sorrendet figyelembe véve az első tíz helyen - Hegykő kivételével - kizárólag városi jogállású települések voltak. A termálfürdőjéről ismert Győr-Moson-Sopron megyei község kempingjei 6300, panziói 1193 férőhellyel rendelkeztek, amellyel megelőzték a 6. helyen álló Hajdúszoboszlót. Budapest után a legnagyobb kereskedelmi szálláshely-kapacitást felmutató megyeközpontunk Szeged volt, a legszerényebb kínálattal Tatabánya rendelkezett. Városi jogállású településeink negyede, pontosan 73 város nem tudott az ott éjszakázni szándékozó vendégek számára kereskedelmi szálláshelyet biztosítani 2005-ben. A teljes magyarországi kereskedelmi szálláshelykínálat (329 290 férőhely) 35%át a szállodák (ezen belül 14%-ot a gyógyszállodák), 29%-át a kempingek, 14%-át a panziók, 9%-át a turistaszállók, 7%-át az üdülőházak és 6%-át az ifjúsági szállók tették ki. Magyarország településállományán belül:

Az

ELSŐDLEGES SZUPRASTRUKTÚRA

215

17. ábra Szállodai férőhellyel rendelkező települések területi eloszlása Magyarországon, 2005

• Szállodai férőhellyel 245 település rendelkezett, a legnagyobb koncentrációt Budapesten (33 578 férőhely), a legszerényebbet Bujákon (6 férőhely) mutatták ki (17. ábra). A szállodai férőhely-kapacitás alapján felállított 2005. évi országos települési sorrendet figyelembe véve az első tíz hely valamelyikén nemzetközi hírű gyógyfürdővel rendelkező településekkel (Hévíz, Hajdúszoboszló, Zalakaros, Bük), Balaton-parti városokkal (Siófok, Balatonfüred, Balatonföldvár), illetve regionális központokkal (Debrecen, Szeged) lehetett találkozni. Figyelemre méltó, hogy az előkelő 7. helyet elfoglaló Bük kivételével az első negyven hely valamelyikén kizárólag városok, illetve a Balaton régióban fekvő községek helyezkedtek el. Miközben a magyarországi szállodai férőhely-kapacitás a városi jogállású településeken koncentrálódott (82%), addig városaink több mint felében (55%) nem lehet szállodát igénybe venni. Budapest egymagában a kapacitás 29%-át tette ki, a megyeközpontokra együttvéve 13% jutott (Szeged a legjobb, Tatabánya a legrosszabb pozícióban), a maradék 40%-on pedig a többi 111 város osztozott (Siófok a legjobb, Csurgó a legrosszabb pozícióban). Annak ellenére, hogy Magyarországot gyógyvíz-nagyhatalomként aposztrofálják, 2005-ben a vendégek mindössze 28 településen vehették igénybe valamelyik gyógyszálloda szolgáltatásait. A gyógyszállodákat tekintve Hévíz a legnagyobb férőhely-kapacitással rendelkező település, a Balaton régióban fekvő fürdő-

216


18. ábra Panzióban igénybe vehető férőhellyel rendelkező települések területi eloszlása Magyarországon,

2005

várost a hasonló nagyságrendű kínálatot nyújtó Budapest és Hajdúszoboszló követi az országos rangsorban. Gyógyszállodákat jellemzően városi jogállású településeken üzemeltetnek, ez alól Bük, Berekfürdő, Igal és Jósvafő képeznek kivételt. Egyes, nagy múltú fürdőélettel rendelkező településeken, mint például Balatonfüreden, Orosházán (Gyopárosfürdő), Miskolcon (Miskolctapolca), Sopronban (Balf), Komlón (Sikonda) vagy éppen Cserkeszőlőn 2005-ben nem regisztráltak gyógyszállodát. • Panzióban igénybe vehető férőhellyel 481 település rendelkezett, amely - a szállodákkal való összehasonlításban - egyrészt ezen szálláshely létesítési feltételeinek egyszerűbb teljesithetőségével és az üzemeltetésben rejlő könnyebbségekkel magyarázható (18. ábra). A panziók férőhely-kapacitásának alapján felállított 2005. évi országos települési sorrendet figyelembe véve az első tíz hely valamelyikén a jelentős szállodai férőhellyel rendelkező, érdemi nemzetközi vendégforgalmat bonyolító turistavárosok mellett ott találjuk az elsődleges szuprastruktúrában inkább a panziókra támaszkodó, a belföldi turizmusban jeleskedő településeket. Budapest, Siófok és Hajdúszoboszló esetében a panziók a kereskedelmi szálláshelyeken belül a kínálat kiegészítőjeként, míg Debrecen, Miskolc, Szombathely, Nyíregyháza, Pécs és Kecskemét kapcsán - ha

AZ ELSŐDLEGES SZUPRASTRUKTÚRA 19. ábra Kempingben igénybe vehető férőhellyel rendelkező települések területi eloszlása Magyarországon,

217

2005

nem is minden esetben domináns, de - számottevő tényezőiként jelentek meg. Az országos listán 5. helyen álló Hegykőnek az egyetlen községként sikerült a legnagyobb panziókapacitást felmutató települések élmezőnyébe kerülni. A panziók esetében nem mutatható ki a szállodai férőhely-kapacitáshoz hasonló nagyságrendű területi koncentráció, a legnagyobb kínálattal bíró Debrecen mindössze az összes férőhely 5%-át tudhatja magáénak. A szállodákkal való összehasonlításban a panziókapacitás városi elterjedtsége kisebb mértékű, az összes férőhely 66%-a található városi jogállású településeken. Miközben 2005-ben kivétel nélkül minden megyeközpontunkban találkozhattunk panzióval (együtt a kapacitás 26%-át birtokolták), a magyarországi városállományt alkotó települések 37%-ában nem regisztráltak panziót. • Kempingben igénybe vehető férőhellyel 184 település rendelkezett, amelyek elsősorban a magyarországi tavak, folyók és termálfürdők környékén koncentrálódtak (19. ábra). A kempingekben regisztrált férőhely-kapacitás alapján felállított 2005. évi országos települési sorrendet figyelembe véve az első tíz hely valamelyikén dunántúli termálfürdő (Hegykő, Bük), Balaton-parti (Siófok, Balatonfüred, Balatonszemes, Paloznak, Keszthely, Balatonakaii), illetve Velence-tavi üdülőhely (Velence, Gárdony) állt. A Duna mentén fekvő települések

218


közül Esztergom, Komárom és Budapest emelkedik ki. A Tisza kevésbé a folyó (Szeged, Tiszaújváros), sokkal inkább a Tisza-tó kempingjeiben (Abádszalók, Tiszafüred, Tiszacsege, Kisköre) generált férőhely-kapacitást. Termálfürdőköz kötődő kempingekkel az élmezőnyben említett településeken túlmenően szinte minden jelentősebb fürdőhelyen találkozhattunk, így Hajdúszoboszlón, Harkányban, Mezőkövesden, Berekfürdőn és Zalakaroson is üzemeltettek kempingeket. Tekintettel a kempingek azon sajátosságára, hogy működtetésűk kevés kivételtől eltekintve időjárásfüggő, létesítésükben rendkívül fontos szerepet játszik a nyári kánikulában felfrissülést biztosító vagy a hűvösebb napokon a vendégek testének átmelegítését szolgáló víz. Ebből kifolyólag az igen jelentős, közel 100 ezer férőhely koncentrációjában kizárólag a vonzerő közelsége tekinthető földrajzi értelemben releváns tényezőnek, a települések jogállása csak érintőleges adalék. A kempingekben található férőhelyek 58%-át városokban regisztrálták, a legnagyobb kínálattal rendelkező Siófokon az összes férőhely 4%-át üzemeltették (ezzel szemben a községi jogállású Hegykő a hazai férőhelyek 7%-át mondhatta magáénak). A megyeközpontok közül Békéscsabán, Kaposváron, Szekszárdon, Veszprémben és Zalaegerszegen nem üzemeltettek kempinget 2005-ben. • Üdülőházban igénybe vehető férőhellyel 179 település rendelkezett, amely településállomány a feltételezhető funkcionális kapcsolatok ellenére csak részben fedi a kempingek földrajzi elterjedését (20. ábra). 2005-ben mindössze 111 olyan település volt, amelyen a kempingek mellett az üdülőházakban található férőhelyeket is igénybe vehettek a vendégek. Az üdülőházaknak helyt adó ingatlanok településképi sajátosságaira és a létesítmények nyújtotta szolgáltatásokban tetten érhető minőségi különbségekre visszavezethetően számos településen előnyben részesítik az üdülőházak létesítését. így a jelentős turistaforgalmat bonyolító Balaton régióbeli települések közül - ahol kézenfekvőnek bizonyulna a kempingekben igénybe vehető férőhelyek biztosítása - Alsóörsön, Csopakon, Balatonfenyvesen, Balatonmáriafürdőn, Balatonvilágoson, Zamárdiban, Zánkán, valamint Köveskálon, Paloznakon, Pécselyen, Szigligeten és Tihanyban 2005-ben nem találkozhattunk működő kempinggel (utóbbiak kapcsán a természetvédelmi érdekek is közrejátszhattak az üdülőházak előtérbe kerülésében). Az üdülőházakban található férőhely-kapacitás alapján felállított 2005. évi országos települési sorrendet figyelembe véve az első tíz hely valamelyikén fürdővárosok (Hajdúszoboszló, Harkány), Balaton-parti nyaralóhelyek (Balatonszemes, Balatonfüred, Siófok, Tihany, Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód) és egy üdülőhely (Sopron) található. Miközben Budapesten nem regisztráltak üdülőházat, addig azokat a megyeszékhelyeket figyelembe véve, amelyeken nem találkozhattunk működő kempinggel, Szekszárdon és Veszprémben a vendégek igénybe vehették az üdülőházak szolgáltatásait. Az üdülőházakban található férőhelyek 61%-a városi jogállású településhez kötődött. A térbeli koncentráció

AZ ELSŐDLEGES SZUPRASTRUKTÚRA

Üdülőházban

219

20. ábra igénybe vehető férőhellyel rendelkező települések területi eloszlása Magyarországon, 2005

Forrás KSH. 2006 Kartográfia: Szabó Balázs

ez esetben sem jelentős, a legnagyobb kapacitással rendelkező Balatonszemes a teljes kínálat alig 4%-át mondhatta magáénak. • Ifjúsági szállóban igénybe vehető férőhellyel mindössze 91 település rendelkezett, amelyek területi eloszlásában a tradicionális gyógy- és üdülőhelyek mellett jó néhány, idegenforgalmilag kevésbé frekventált településsel is találkozhatunk (21. ábra). Mivel az ifjúsági szállók többsége szezonon kívül kollégiumként üzemel, így általuk olyan települések is képesek az ország turisztikai vérkeringéséhez csatlakozni, amelyek önmagukban nem vonzanák a magasabb minőségű szálláshelyek beruházóit. Az iijúsági szállókban regisztrált férőhely-kapacitás alapján felállított 2005. évi országos települési sorrendet figyelembe véve az első tíz hely valamelyikén vízparti üdülőhely (Zánka, Fonyód, Balatonfenyves, Fadd), illetve jelentős középiskolai és/vagy felsőoktatási centrum (Budapest, Pécs, Eger, Székesfehérvár, Sárospatak) állt. Zánka férőhely-kapacitása a teljes kínálat 14%-át tette ki, amely pozícióját a szocializmusban létrehozott úttörőtáborjogutód intézményének köszönheti, de a hasonlóan magas koncentrációval rendelkező Fonyód (10%) esetében is az egykori gyermeküdülővel azonosítható a kínálat. Az ifjúsági szállók esetében városi jogállású településeken koncentrálódik a férőhelyek többsége (66%), Budapest mellett 8 megyeközpontban (a

220


Ifjúsági szállóban

21. ábra igénybe vehető férőhellyel rendelkező települések területi eloszlása Magyarországon, 2005

Forrás KSH, 2006 Kartográfia: Szabó Balázs

fentiekben, az oktatási centrumok kapcsán említetteken túlmenően Veszprémben, Nyíregyházán, Tatabányán és Szolnokon) vehetnek igénybe a vendégek ifjúsági szállót. • Turistaszállókon igénybe vehető férőhellyel 152 település rendelkezett. A turistaszállók a kereskedelmi szálláshelyeken belül az egyetlen olyan csoport, amelynek férőhelyei nem vízparti üdülőterületeken, különösen nem a Balatonon koncentrálódtak (22. ábra). A csoport elnevezése azt sugallja, hogy férőhelyeivel kirándulóhelyek közelében fekvő településeken találkozhatunk, ennek ellenére a kínálatot képező élmezőnyben az ország regionális központjai helyezkednek el. A turistaszállókon regisztrált férőhely-kapacitás alapján felállított 2005. évi országos települési sorrendet figyelembe véve az első tíz hely valamelyikén a tervezési-statisztikai régiók, felsőoktatási intézményekkel rendelkező centrumai (Szeged, Budapest, Debrecen, Győr, Pécs), megyeközpontok (Eger, Zalaegerszeg, Békéscsaba) és egy nemzeti parkban fekvő település (Szarvas) található. Ezen települések az ifjúsági szállókhoz hasonlóan olyan kollégiumokkal rendelkeznek, amelyeket a tanév befejezését követően idegenforgalmi célokra hasznosítanak. Természetesen a klasszikus turistaszállók sorában olyan településekkel is találkozhatunk, amelyek helyvidéki kirándulóhelyek állomásait,

az elsődleges

szuprastruktúra

221

22. ábra Turistaszállókon igénybe vehető férőhellyel rendelkező települések területi eloszlása Magyarországon, 2005

Forrás: KSH, 2006 Kartográfia Szabó Balázs

illetve zarándoklatok célpontjait érintik (pl. Bodajk, Szokolya, Füzérradvány). A kollégiumok turistaszállóként történő hasznosításával összefüggésben a férőhelyek 73%-át városokban lehetett igénybe venni, mindössze Szolnok és Szekszárd tartozott azon megyeközpontok sorába, amelyek területén nem üzemeltettek turistaszállók.

6.1.2. A magánszálláshelyek A magánszálláshelyek - ahogyan az elsődleges infrastruktúra ezen csoportjának elnevezésében is szerepel - olyan, magántulajdonban levő ingatlanok idegenforgalmi hasznosítását jelentik, amelyeket eredendően nem az azokban található férőhelyek értékesítésére hoztak létre. A magánszálláshelyek egykor a tulajdonos vagy annak hozzátartozói által lakott otthonok, esetleg üdülőépületek (második otthon) voltak, amelyeket részben vagy egészben az ideiglenes bérletből származó jövedelem, a haszon érdekében kiadnak. Napjainkban, a magánszálláshelyek üzemeltetésének professzionalizálódásával párhuzamosan, nemegyszer direkt a kiadás, a turizmusban történő hasznosítás céljából vásárolnak vagy építenek magánszemélyek ingatlanokat.

222


A kereskedelmi szálláshelyekkel történő összehasonlításban a magánszálláshelyek üzemeltetésében, annak állam általi elősegítésében az idegenforgalmi funkció mellett a szociális és a területfejlesztési szempontok is közrejátszanak. A törvényben72 a magánszálláshely kiadását végző személyek számára - jól körülhatárolt feltételek mellett - adókedvezményeket biztosítanak, amellyel egzisztenciális helyzetük kedvezőbbé válását, az adott település idegenforgalmi célú fogyasztásával összefüggő fejlesztését kívánják elősegíteni. A döntéshozók ezen célkitűzései elsősorban a magánszálláshelyek - a férőhelyek számát tekintve - kisebbik csoportját képező falusi szállásadásra (44 453 férőhely) vonatkoznak, de a másik, markánsabb csoportba tartozó fizetővendéglátásban (195 458 férőhely) is tetten érhetők. 2005-ben 23 olyan település (Bük, Párád, Kiskunmajsa, Mórahalom, Gyomaendrőd, Felsőlajos, Kerekegyháza, Lakitelek, Szarvas, Hódmezővásárhely, Csongrád, Tiszakécske, Szabadszállás, Kunszentmiklós, Izsák, Lajosmizse, Doboz, Békéscsaba, Baja, Salgótarján, Szentes, Kiskunfélegyháza, Kecskemét) volt Magyarországon, amelynek közigazgatási területén a fizetővendéglátás és a falusi szállásadás férőhelyeit egyaránt igénybe lehetett venni. A magánszálláshelyek egyik legfontosabb ismérve a helyi lakosság szolgáltatóként történő intenzív bekapcsolódása az adott település turizmusába. Megvizsgálva az érintett városok és községek magánszállásadóinak és állandó népességének viszonyát, 2005-ben egyetlen olyan településsel találkozhattunk, ahol 1 alatti mutatót kaptunk: Balatonmáriafürdőn közel kétszer annyi a magánszállásadással foglalkozók száma, mint a helyi lakosságé (mivel az üdülőtulajdonosok is aktív résztvevői a szobakiadásnak). A tíz legkedvezőbb arányszámot produkáló, vagyis a helyi lakosságot, illetve az ingatlantulajdonosokat a szálláshely-szolgáltatásban igencsak sikeresen involváló települések sorában Balatonmáriafürdő mellett egyrészt a Balaton nyugati medencéjében fekvő (Balatonfenyves, Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Balatonberény), másrészt a Tihanyi-félsziget környékén koncentrálódó (Balatonakaii, Zamárdi, Szántód) településekkel, valamint termálfürdőkkel (Zalakaros, Harkány) találkozhattunk. A magánszálláshelyek turizmusföldrajzi megközelítésében alapvető szerepe van a vizsgálatba vont településállomány közigazgatási státusának, mivel a hatályos jogszabály rendelkezései szerint a jegyző falusi szállásadásra kizárólag községi jogállású településeken adhat ki engedélyt. Ebből kifolyólag fizetővendéglátás a városokban és a vonatkozó rendelkezésben ide sorolt településeken folyhat. A magánszállások, különösen a fizetővendéglátás esetében az idegenforgalmi vonzerők jelenléte csak részben képez egyértelműen azonosítható telepítő tényezőt, mivel más, egyéb, például a településen munkát vállalók átmeneti tartózkodásának biztosítása is ösztönözheti a férőhelyek létrehozását. A magánszálláshelyek területi sajátosságait a 2005. évi adatok tükrében vizsgálva megállapítható, hogy: 72

1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról


223

• Falusi szállásadással 1034 településen foglalkoztak Magyarországon, vagyis hazánk községeinek mintegy 1/3-án regisztrálták az elsődleges szuprastruktúra ezen szegmensét. A 7341 vendéglátó 44 453 férőhely kiadásában működött közre, amely vendéglátóként mintegy 6 férőhely értékesítését jelentette. A falusi szállásadásban regisztrált férőhely-kapacitás alapján felállított 2005. évi országos települési sorrendet figyelembe véve az első tíz hely valamelyikén termálfürdővel rendelkező községek (Bük, Bogács, Berekfürdő, Buzsák), vízparti üdülőhelyek (Szántód, Balatonederics, Poroszló), kiemelkedő rendezvényhelyszínek (Mogyoród, Monostorapáti) mellett Kőröshegy az egyetlen, klasszikus falusi kínálattal (lovascentrum) rendelkező település. Amennyiben a falusi szállásadásban értékesítésre szánt férőhelykínálat élmezőnyére fókuszálunk, láthatjuk, hogy a gyógyfürdők (pl. Csokonyavisonta, Egerszalók, Kehidakustány, Cserkeszőlő), a vízparti üdülőhelyek (pl. Balatonendréd, Fertőrákos, Kővágóörs, Dunasziget), a Balaton régió háttértelepülései (pl. Alsópáhok, Cserszegtomaj, Paloznak, Kapolcs) nemcsak a dobogó közelében állókra, hanem az érdemi kínálatot felvonultató településekre is jellemző kategóriák. Természetesen a tradicionális falusi térségek is képviseltetik magukat a férőhelykínálat palettáján, így például Noszvaj, Szihalom, Bő, Mátraszentimre, Cserépfalu, Aggtelek, Sukoró az előző kategóriákon kívül eső, ugyanakkor jelentős, 200 férőhelyet meghaladó kapacitással rendelkeznek a falusi szállásadás területén. A turizmusföldrajz és a közigazgatási földrajz határmezsgyéjén helyezkedik el annak a problémának a megválaszolása, miként fordulhatott elő városi jogállású településeken falusi szállásadásban regisztrált férőhely, vagyis hogyan kerül egy városba falusi szálláshely. Pedig nem egyedi esetről van szó, 2005-ben három megyeközpontunk (Kecskemét, Salgótarján, Békéscsaba) és 23 városunk is érintett volt ebben a kérdésben.73 • Fizetővendéglátással 250 településen foglalkoztak Magyarországon, amely a falusi turizmushoz képest jóval koncentráltabb kínálatot mutat. Ez a tény arra, a korábban már említett jogszabályi háttérre vezethető vissza, amely nevesítetten a városokhoz rendeli a fizetővendéglátásban való részvétel lehetőségét, az érintett települések 83%-a város. 2005-ben Budapest mellett - kivétel nélkül - minden megyeközpontunkban igénybe lehetett venni a fizetővendéglátás férőhelyeit. A 35 540 vendéglátó 195 458 férőhely kiadásában működött közre, amely vendéglátóként átlagosan 5,5 férőhely értékesítését jelentette. A fizetővendéglátásban regisztrált férőhely-kapacitás alapján felállított 2005. évi orszá73 Hipotézisünk szerint egyrészt a közigazgatási eljárásban, vagyis a működési engedély kiadása során, másrészt a statisztikai adatközlésben következhetett be téves adminisztráció, de az is előfordulhatott, hogy egy korábban önálló község falusi szállásadásában érintett vendéglátója - miután a két település egyesült - nem lett átvezetve a városi fizetővendéglátásban részt vevők táborába. Kecskemét esetében minden bizonnyal a városhoz közigazgatásilag szorosan hozzátartozó tanyák tuljadonosai kaptak az önkormányzattól falusi szállásadás folytatására engedélyt (Csordás László szíves közlése alapján).

224


gos települési sorrendet figyelembe véve az első tíz hely valamelyikén döntően balatoni üdülőhely (Siófok, Balatonlelle, Fonyód, Balatonfenyves Balatonalmádi, Balatonfüred, Vonyarcvashegy és Balatonboglár), illetve két gyógyfürdővel rendelkező település (Hajdúszoboszló, Harkány) állt. A rangsor 43. helyén álló Tamási az első olyan település, amely nem tekinthető a tradicionális vízparti üdülőhelyek, illetve gyógyfürdővel rendelkező helységek közé. Még a megyeközpontok rangsorában is azok a városok vezettek, amelyek területén közismert gyógyfürdő üzemelt. A fizetővendéglátásban érintett községek azok közül a települések közül kerültek ki, amelyeket a jogszabály melléklete a kiemelt üdülőhelyekhez sorolt. Ezeken a településeken községi mivoltuk ellenére a kedvező adottságokra visszavezethetően nem lehet a jelentős adókedvezményre jogosító falusi szállásadást folytatni.

6.1.3. A vendéglátóhelyek A szálláshelyekhez hasonlóan a magyarországi vendéglátóipar is rendkívül sokszínű szegmensét képezi a turizmus elsődleges szuprastruktúrájának. A sok esetben vonzerőként értelmezhető magyaros vendéglátásnak számos olyan fellegvárát ismerjük, amelyeket a bel- és a külföldi vendégek mellett a helyi lakosság is előszeretettel keres fel. Az éttermek és a cukrászdák, a bárok és borozók az úgynevezett kereskedelmi vendéglátóhelyek csoportját alkotják, amelyek a munkahelyi vendéglátóhelyektől megkülönböztetetten szolgálják a turizmus érdekeit. A településeken regisztrált kereskedelmi vendéglátóhelyek abszolút száma önmagában nem utal az egységek idegenforgalmi hasznosítására, mivel a helyi lakosság is számottevő részét képezi a keresletnek (16. fénykép). így nem meglepő, hogy legnagyobb lélekszámú városaink, Budapest, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Miskolc és Győr vezetik az éttermek és cukrászdák országos rangsorát, de nagyjából ugyanezen településekkel találkozhatunk, ha a bárok és borozók száma alapján felállított sorrendet tanulmányozzuk. Ebből kifolyólag a vendéglátás turizmusban betöltött szerepének területi sajátosságait az egy vendéglátóipari egységre jutó helyi lakosság számából képzett mutató segítségével elemezhetjük. Azokon a településeken, ahol az egy kereskedelmi vendéglátó egységre jutó állandó népesség száma az országos átlag felett van, vélelmezni lehet a turizmusra visszavezethető kiegészítő kereslet jelenlétét (az adatbázisba csak azokat a településeket helyeztük el, ahol az egy településre jutó egységek száma az országos átlag felett volt, így ki lehetett szűrni azokat a községeket, amelyeken az alacsony számú helyi lakosság is képes volt egy-két üzletet fenntartani). Miközben országos átlagban 202 állandó lakos jut egy kereskedelmi vendéglátóhelyre, addig azok a települések, amelyek a viszonylag alacsony népességszám ellenére jóval kedvezőbb mutatóval rendelkeznek, a helyi lakosság sokszorosát kitevő turistaforgalmat bonyolítanak. Az egy vendéglátóhelyre jutó állandó népességszám alapján összeállított


225

16. fénykép Lángossütő Vigántpetenden. A magyarosch vendéglátás elengedhetetlen kelléke a minden külföldi turista által előszeretettel fogyasztott gulasch (sic!). Attrakciószámba menő éttermeink (Gundel), kávéházaink (New York) és cukrászdáink (Gerbeaud) mellett a nyári menü kedvelt fogása a legkülönbözőbb ízesítésű lángos. A Művészetek-völgye rendezvénysorozat élelmes vendéglátói a hely szellemének megfelelően folklorizálták a lángossütést: forró olaj helyett a kemence melege segíti a csemege elkészítését.

226


19. táblázat Jelentős turistaforgalmat bonyolító vendéglátó-ipari egységekkel rendelkező települések Magyarországon, 2005 (Forrás: KSH, 2006b)

A település neve

Állandó népesség

Szilvásvárad Tivadar Balatonmáriafurdő Szántód Mátraszentimre Tihany Balatongyörök Balatonszepezd Balatonakaii Balatonszemes

223 221 677 605 555 1411 992 434 715 1 871

Vendéglátó Az egy vendégláegységek tó egységre jutó száma állandó népesség száma 37 6 26 9 72 9 44 14 37 15 92 15 64 16 22 20 34 21 84 22

Vendégek száma a kereskedelmi és a magánszálláshelyeken 16 586 4 120 5 715 6 589 32 910 53 054 27 215 3 619 12 607 29 907

országos települési rangsor élmezőnyében a Szalajka-patak völgyében található Fátyol-vízesésről, valamint a nemzetközi fogathajtó versenyek színhejéről híres Szilvásvárad, a Tisza árterében kialakított üdülőtelepéről ismert Tivadar és a közigazgatásilag Mátraszentimréhez tartozó Galyatető mellett Balaton-parti településekkel találkozhatunk (19. táblázat). Ha a vizsgált rangsort az éttermekre és cukrászdákra vetítve állítjuk fel, akkor Orfüvel, ha pedig a bárok és borozók alapján, akkor Vértesszőllőssel, Villánnyal, Vámosszabadival, Köröstarcsával és Tokajjal találkozhatunk a 19. táblázatban is szereplő, illetve a Balaton régión kívül eső települések élmezőnybe tartozó sorában.

6.1.4. Az üdülők A nemzeti lakásvagyon részének tekintett (Baár-Gratzl 2004), a hazai és a nemzetközi szakirodalomban (Csordás 1993, Hall-Müller 2004) második otthonként aposztrofált üdülők nem tartoznak szorosan a turizmus elsődleges szuprastruktúrájához. Ennek ellenére olyan létesítményekként értékeljük őket, amelyek használata során a turizmusban realizálódó bevétel keletkezik. Az üdülők után - függetlenül azok tényleges használatától - a legtöbb önkormányzat idegenforgalmi adóbevételre tesz szert, e mellett az ingatlanok tulajdonosai, illetve igénybe vevői - ha átmenetileg is - a település fogyasztóivá válnak, a legkülönbözőbb helyi szolgáltatásokat veszik igénybe, amely újfent forrásokat generál a helyi költségvetés számára. A statisztikai fogalmi rendszer szerint az

23. ábra Magyarország domináns üdülőfunkcióval rendelkező települései, 2001

228


üdülők olyan lakóegységek, amelyek általában nem alkalmasak az egész éven át tartó, állandó használatra, jellemzően pihenés céljára épített, illetve igénybe vett objektumok. Turizmusföldrajzi megközelítésben az üdülők kapcsán elsősorban olyan nyaralókról, hétvégi házakról, pihenésre használt tanyákról, falusi lakóházakról, hobby kertek átalakított gyümölcstárolóiról beszélünk, amelyek a nem lakott üdülők (üdülésre használt üdülő) csoportjához tartoznak, és a legutóbbi, 2001. évi népszámlálás adatai alapján 245 534 ingatlanból álltak. Emellett azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni az üdülésre használt lakások 15 184 ingatlanra kiterjedő csoportját sem, amelyek a nem lakott üdülőkkel együtt alkotják az összes magyarországi üdülőt felölelő elemzésünk adatbázisát. A magyarországi üdülőállományon belül két jelentősebb területi koncentráció mutatható ki, a leginkább Budapesten élők hétvégi házas zónáját képező Pest megye (23%) és a Balaton-parti nyaralókat felölelő Veszprém és Somogy megye (egyaránt 14%). Fejér megye 8%-os részesedése elsősorban a Velencei-tó környéki üdülőket, a Baranyára jutó 6%-os üdülő arány pedig a gyógyfürdőkkel rendelkező településeket tükrözi. Azokat a településeket, amelyekben az összes lakóegységre jutó üdülőingatlanok aránya eléri az 50%-os részesedést, üdülőhelységnek nevezzük. A 2001. évi népszámlálás során összeírt ingatlanokat figyelembe véve 78 olyan település volt Magyarországon, ahol az üdülők elérték vagy meghaladták az adott helység lakott lakóegységeinek a számát. Az üdülőhelységek legnagyobb koncentrációját a Balaton, a Velencei-tó és a Dunakanyar kiemelt üdülőkörzetben regisztrálták, de a Mecsek és Villány térsége is a domináns területi egységek közé tartozik (23. ábra). Az összes lakóegységet figyelembe véve 80%-ot meghaladó üdülőingatlannal rendelkező települések sorában kizárólag Balaton-parti községgel (Balatonmáriafürdő, Balatonszepezd, Balatonudvari, Szántód, Ábrahámhegy, Balatonfenyves) találkozhatunk, az élmezőny első, nem a Balatonhoz kötődő települése az Orfűi-tavat hasznosító Orfű. Budapest agglomerációját nem számítva Kelet-Magyarországon mindössze három települést nevezhetünk üdülőhelységnek, Mátraszentimrét (78%), Berekfürdőt és Tivadart (egyaránt 57%). A Dunakanyar települései közül Bánk (68%), a Velencei-tó esetében Sukoró (76%) a legnagyobb arányban üdülősült helység. Amennyiben az üdülők abszolút számát vizsgáljuk, akkor Siófokot (6266) követve Budapest, Zalaegerszeg, Pécs, Ráckeve, Balatonfüred, Szeged, Debrecen, Győr és Szentendre alkotja azon települések körét, ahol az üdülőingatlanok száma meghaladja a fentiekben üdülőhelységként aposztrofált csoport élén álló, tehát a leginkább üdülősült Balatonmáriafürdőn regisztrált üdülők (2411) számát.

6.2. A másodlagos szuprastruktúra A turizmus szuprastruktúráján belül másodlagos jelzővel illetjük azokat a szolgáltatásokat, amelyek közvetlenül nem a vendégek tartózkodásának biztosításában, hanem az azon túlmenő turisztikai tevékenységük differenciálásában, költésük növelésében játszanak közre. A másodlagos szuprastruktúra elemeit a szabadidős vásárlásokban, az

A MÁSODLAGOS SZUPRASTRUKTÚRA

229

egyéni mobilitás kiterjesztésében, a nem tervezett programok és a turisztikai információ biztosításában, valamint a pénzügyi és személyes szolgáltatások felkínálásában lehet leginkább tetten érni. Tudvalevő, hogy egy hely turizmusát alapvetően az idegenforgalmi infrastruktúrához sorolt, a vonzerő(k) fogyasztását lehetővé tevő létesítmények biztosítják (pl. gyógyfürdő), a vendégek tartózkodásához elengedhetetlenek az elsődleges szuprastruktúra elemei (szállás, vendéglátás), de a desztináció valódi sikeréhez számtalan olyan kiegészítő szolgáltatásra is szükség van, amelyek elősegítik a turisták mozgásterének kiterjesztését, olykor meghosszabbítják tartózkodási idejüket, de minden esetben hozzájárulnak az adott térség turizmusból származó bevételeinek a növeléséhez. A legkülönbözőbb kiskereskedelmi egységek, a pénzváltók, a járműkölcsönzök, a turisztikai információs irodák, a kirándulásokhoz, városnézésekhez kapcsolódó programszervezésben közreműködő utazási irodák, illetve a szépségápolással foglalkozó szolgáltatók mind-mind egy desztináció másodlagos infrastruktúrájának részei. Hiányukban problémamentesen bonyolódhatna bármely település turistaforgalma, de létük elősegíti annak sikerét. Tekintettel arra, hogy a másodlagos szuprastruktúrához sorolt egységek statisztikai számbavételének eredményeképpen nem születtek a téma szempontjából tudományos elemzésre alkalmas adatbázisok, így az alábbiakban a területi aspektusok különösebb értékelése nélkül adjuk közre a kiskereskedelemben érintett szolgáltatók legfontosabb turizmusföldrajzi sajátosságait.

6.2.1. A kiskereskedelem A kiskereskedelmi szféra a magyarországi turizmus másodlagos szuprastruktúrájának meghatározó részét képezi, miközben a turisták előszeretettel keresik fel a hazai lakosság által is preferált üzleteket, addig kimondottan az ő igényeik kielégítésére fenntartott egységekbe is szívesen térnek be (Michalkó 2004). Annak ellenére, hogy a statisztika nem ad közvetlen lehetőséget a hazai kiskereskedelem idegenforgalmi vonatkozásainak tárgyalására, az egyes egységek területi koncentrációja, illetve a koncentrációk empirikusan megfigyelhető kínálata alapján vélelmezni lehet azok turizmusban való érintettségét. A piachelyek közül a főváros két kiskereskedelmi egysége, a Vámház-körúti Vásárcsarnok és az Ecseriként elhíresült használtcikk-piac emelhető ki. Előbbi a belváros közvetlen szomszédságában a hazai gasztronómia színe-javát kínálja az oda betérő vendégeknek, utóbbi távol Budapest idegenforgalmi centrumaitól, a régiségekért rajongók Mekkájaként értelmezhető. Meg kell még említenünk az üzleti bevásárlóturizmus keretében érkező külföldiek érdeklődésére számot tartó, úgynevezett KGST-piacokat, amelyekkel elsősorban a kelet-magyarországi megyék városaiban találkozhatunk (Nyíregyháza, Szeged). A rendszerváltozás a klasszikus áruházakat háttérbe szorítva teret engedett a hiperés szupermarketek, valamint a bevásárlóközpontok robbanásszerű elterjedésének (17.

230


17. fénykép Egy szezonálisan nyitva tartó üzlet a Balatonnál A turizmusra épülő kiskereskedelem nem tartozik az üdülőterületek legstabilabb kínálati elemei közé. Az üzlethelységek tulajdonosai, sok esetben a helyi önkormányzatok olyan magas bérleti díjat kérnek a bérlőktől, amelyet azok a multinacionális cégekkel folytatott, rendkívül egyenlőtlen versenyben már nem tudnak kitermelni. A zárva tartás azonban veszélyeztetheti az üdülők ellátását.

fénykép). Gombamód szaporodtak a nemzetközi hipermarketláncok egységei, így az Auchan, a Cora, a Metró és a Tesco szerte az országban elérhetővé vált. Az Interspar képviselte szupermarketlánccal együtt különösen a határ menti térségekben jelennek meg a turizmus másodlagos szuprasturktúrájaként, és a magyarországi tartózkodásukról hazatérő külföldiek áruvásárlási igényeit kielégítve biztosítják a vendégek költésének fokozását, élményszerzésük színesebbé válását. A bevásárlóközpontok (plázák) elsősorban a regionális központok városnéző turistái számára kínálják fel a szabadidős vásárlás lehetőségét, komplex kínálatuk biztonságot nyújt az ismeretlen településeken nehezen eligazodó vendégek számára. A bevásárlóközpontok tekintetében leginkább a budapesti egységek sorolhatók a turizmus másodlagos szuprastruktúrájának soraiba, különösen a WestEnd testesíti meg azt a minőséget, amely a külföldiek érdeklődésére is számot tart. A hangulatos sétálóutcák elegáns üzletei vitathatatlanul a turizmus szolgálatában állnak. Elsősorban az adott desztinációt jellemző ajándéküzletekkel, delikáteszboltok-

A MÁSODLAGOS SZUPRASTRUKTÚRA

231

kai, antikvitásokkal, valamint ruhakölteményeket kínáló butikokkal várják a városi turizmus keretében érkező vendégeket. Az ország legismertebb sétálóutcája a budapesti Váci utca, de Pécs, Szeged, Miskolc, Győr, Székesfehérvár és Debrecen belvárosában is találkozhatunk a kiskereskedelmi szférának átengedett turisztikai zónával. 20. táblázat Jelentős turistaforgalmat bonyolító kiskereskedelmi egységekkel rendelkező települések Magyarországon, 2005 (Forrás: KSH, 2006b)

Település neve

Az egy Üzletek üzletre száma eső helyi összesen lakosság száma

Az adott településen legnagyobb számban megtalálható kiskereskedelmi egységek Az egységek megnevezése Az egységek száma Egyéb, máshova nem sorolt iparcikk-szaküzletek 29 Egyéb, máshova nem sorolt iparcikk-szaküzletek 11 Egyéb, máshova nem sorolt iparcikk-szaküzletek 57 Ruházati szaküzletek 130

Szántód Vértesszőlős Tihany Hévíz

7 8 13 13

88 63 111 387

Balatonlelle Zalakaros Letenye Bük Siófok Fonyód

17 17

Elektromos háztartásicikk-szaküzletek Elektromos háztartásicikk-szaküzletek

18

296 112 251

20

160

Ruházati szaküzletek

21

1 159


21

254


Elektromos háztartásicikk-szaküzletek

77 43 147 53 328 77

Magyarországon 2005-ben átlagosan 61 állandó lakos jutott egy kiskereskedelmi üzletre. Azokon a településeken, amelyek az ország turisztikailag frekventált területei közé tartoznak, ez a mutató a vendégek keresletéből származó igények kielégítésének köszönhetően jóval kedvezőbb (20. táblázat). A Balaton-parti települések, a gyógyfürdőhelyek, a határvidékek egyaránt a bevásárlóturizmus terepéül szolgálnak. A turizmusban érintett településeken a legkülönbözőbb ajándéktárgyakat árusító, a statisztikai nómenklatúra szerint egyéb, máshova nem sorolt iparcikk-szaküzleteknek nevezett egységek, a ruházati és az elektromos háztartásicikk-szaküzletek a legelterjedtebbek. A kiskereskedelmen belül a termelői borkimérések mondhatók a legkarakterisztikusabban a turizmushoz kötődő egységeknek, mivel a borturizmus fellegvárainak számító településeken (Eger, Sopron, Szekszárd, Somlóvásárhely, Doba, Siklós, Tokaj, Villány, Somlószőlős, Gyöngyös) koncentrálódnak.

7. A vendégforgalom tér- és időbeli vonatkozásai 7.1. A nemzetközi turizmus Magyarország fekvésének, geopolitikai helyzetének és vonzásadottságainak köszönhetően szinte minden történelmi korban megtalálható volt a külföldiek érdeklődésének homlokterében álló desztinációk palettáján. 1867-et követően az Osztrák-Magyar Monarchia tagállamaként jelentünk meg mint utazási célterület, az 1920. évi trianoni döntés következtében azonban jelentős idegenforgalmi vonzerőkkel rendelkező tájainktól megfosztottan, jó néhány, potenciális küldő ország szomszédságában léphettünk ki a turizmus nemzetközi piacára. Az a tény, hogy Magyarország 7 másik szuverén állammal határos, önmagában is fokozza a turizmusban regisztrált nemzetközi érkezők számát (mivel ezen országok egymás közötti forgalma gyakran hazánkon keresztül bonyolódik), ezt a helyzetet pedig tetőzi a Kelet-Közép-Európán belüli centrális fekvése, amely pozícióját a távolabbi területek összekötésének elősegítésével kamatoztatja. Mivel Magyarország régtől fogva a legkülönbözőbb birodalmak és geopolitikai érdekszférák határmezsgyéjén fekszik, feléjük egyfajta kapuként funkcionál, így a múltban és a jelenben is kiindulási állomása az egymást megismerni, egymáshoz eljutni szándékozó hatalmak állampolgárainak. A római, a török, a német vagy éppen a szovjet birodalom előszobájaként, Európát a Balkánnal összekötő láncszemként Magyarország mindig is vonzotta a - szó szoros és átvitt értelmében - egzotikus élményekre vágyókat. Hazánk nyitottsága még a legnehezebb időkben is segítette a nemzetközi turizmusban jelentkező kereslet érdeklődésének és igényeinek a kielégítését. A magyarországi nemzetközi turizmus mind a mai napig feltáratlan történeti földrajzi vonatkozásainak felismerése ellenére e helyen elsősorban a statisztikai adatközlés szempontjából jól dokumentált, ugyanakkor a turizmus jelenlegi folyamatainak megértéséhez elengedhetetlenül fontos időszakra, a rendszerváltozás előtti és utáni évekre koncentrálunk. Ez az a korszak, amelyben olyan alapvető átalakulásokon ment keresztül a magyarországi nemzetközi turizmus, amelynek területi aspektusai a napjainkban megvalósuló fejlesztések lenyomatául szolgálnak.

234

A VENDÉGFORGALOM TÉR- ÉS IDŐBELI VONATKOZÁSAI

7.1.1. A rendszerváltozás előtti évek nemzetközi vendégforgalma Magyarország turizmusát már a '80-as években is élénk nemzetközi érdeklődés jellemezte, a hazánkba érkező külföldiek száma minden évben jócskán meghaladta a külföldre utazó magyarokét. Amíg 1980-ban 14 millió külföldi érkezőt regisztráltak a magyar határőrizeti szervek, addig 1989-ben már 25 millióan léptek hazánk területére. A '80-as évek elején a Magyarországra érkező külföldiek döntő többsége (70%) turistaként került regisztrálásra, a határ meneti rokonlátogatásokban, vásárlásokban érintett kirándulók aránya elenyésző volt, ezzel szemben ez utóbbiak részesedése a rendszerváltozás évéhez közeledve folyamatosan nőtt, az 1980. évi 12%-hoz képest 1989-re 23%-ot tettek ki a teljes forgalmon belül. Ezen időszak alatt az átutazók viszonylag stabil, 20%-os szegmensét képezték a keresletnek. A rendszerváltozás előtti években a csehszlovák, az osztrák és a jugoszláv határszakaszon bonyolódott a külföldi forgalom közel háromnegyede, a román és a szovjet határszakaszon jóval szerényebb mobilitás volt kimutatható. A rohamos politikai változások a határ menti forgalomban is megmutatkoztak, 1987-1989 között a csehszlovák viszonylatban érkezők aránya 41%-ról 32%-ra esett vissza, ugyanezen idő alatt az Ausztria felöl beutazók részesedése 25%ról 30%-ra, a Szovjetunióból érkezőké 4%-ról 8%-ra emelkedett. A határforgalommal részben összefüggésben a csehszlovák és a lengyel, illetve az osztrák és a német, továbbá a jugoszláv állampolgárok beutazásainak a száma érte a milliós nagyságrendet. 1989-ben az osztrákok, a lengyelek és a jugoszlávok is 4,5 millió fő körüli létszámban érkeztek Magyarországra, amely kereslet az osztrákok esetében 73%-ban a kiránduló, a jugoszlávoknál 30%-ban az átutazó, 38%-ban a kiránduló, a lengyelek kapcsán pedig 76%-ban a turistaforgalomban realizálódott. A rendszerváltozás előtt is jellemző volt a Magyarországra érkező külföldi turisták regisztrált szálláshelyen kívüli tartózkodása (éjszakázása), azonban akkoriban még nem öltött a napjainkban észlelhetőhöz hasonló méreteket. 1987-ben a nemzetközi idegenforgalomban érkező turisták 33%-át regisztrálták a kereskedelmi és a magánszálláshelyeken, a többiek feltehetően már akkoriban is úgynevezett szívességi szállást vettek igénybe. 1990 előtt a külföldi vendégek előnyben részesítették az egyéb kereskedelmi szálláshelyeket a szállodákkal szemben, így a panziókban, turistaszállókon, üdülőházakban, kempingekben és a fizetővendéglátásban jóval több vendégéjszakát töltöttek el, mint az egytől öt csillagig terjedően minősített szállodákban. Különösen a kempingek és a fizetővendéglátás férőhelyei voltak népszerűek, utóbbi kínálata 1987-ben még önmagában is vetekedett a teljes szállodaiparral. A regisztrált szálláshelyeken mért külföldi vendégforgalom Budapestre és a Balatonra koncentrálódott. 1987-ben a főváros (35%) és a nyári turistaszezon kiemelt térsége, a Balaton-part (33%) a vendégéjszakákat tekintve nagyobb forgalmat bonyolított le, mint az ország többi térsége együttvéve. Budapesten a szállodákban (53%), a Balatonon a fizető vendéglátásban (41%) regisztrálták az adott desztináció forgalmának legnagyobb részét.

A NEMZETKÖZI TURIZMUS

235

21. táblázat A nemzetközi turizmus főbb mutatói Magyarországon, 1987 (Forrás: KSH 1990)

Ország

Összesen Németország Ausztria Csehszlovákia Lengyelország Szovjetunió Jugoszlávia Románia

Magyarországra Magyarországra érkező külföldiek érkező turisták száma száma 18 952 805 2 718 103 3 264 249 4 869 721 3 252 872 528 930 2 227 643 421 109

12 087 467 2 331 768 822 786 3 203 835 2 353 538 453 073 1 160 588 273 733

Kereskedelmi Kereskedelmi szálláshelyen szálláshelyen regisztrált regisztrált vendévendégek száma géjszakák száma 4 052 167 17 515 489 1 104 862 6 146 671 361 526 1 086 019 386 540 1 812 006 464 287 2 717 094 493 585* 1 399 684 105 997 294 413 23 286 61451

*Nem tévedésről van szó, ez a hivatalos statisztikai adatközlésben szereplő adat

A rendszerváltozás előtti években a német vendégek kereslete minden más külföldihez képest a kereskedelmi szálláshelyek jóval jelentősebb arányú igénybevételét jelentette. 1987-ben a németek egymagukban az összes kereskedelmi szálláshelyen regisztrált külföldi vendégéjszaka 35%-át mondhatták a magukénak, amely azzal is párosult, hogy az országba belépő német turisták 47%-át szálláshely-statisztikai értelembal is vendégként értelmezhettük (21. táblázat). Amíg egy átlagos külföldi turista 4,3 vendégéjszakát töltött Magyarországon, addig egy német 5,6-ot. A németek sajátos keresletét jellemzi az a tény, hogy az általuk eltöltött összes vendégéjszaka 35%-át a fizetővendéglátásban, 32%-át a kempingekben regisztrálták és csak 28%-a realizálódott a szállodaiparban. A németek mellett - keresletük nagyságrendjétől azonban jóval elmaradva - a lengyel, az osztrák, a csehszlovák és a szovjet vendégek forgalma értékelhető számottevőnek. 1987-ben a lengyelek - a németeket meghaladóan - 5,8 vendégéjszakát töltöttek Magyarországon, az osztrákok 3,0-at, a csehszlovákok 4,7-et, a szovjetek pedig 2,8-at. Ami a regisztrált szálláshely igénybevételével párosuló turizmusban való érintettséget illeti, az osztrákoknál 44%-os, a lengyeleknél 20%-os, a csehszlovákoknál 12%-os, a szovjeteknél pedig (feltehetően a rendszerre akkoriban jellemző statisztikai manipulációknak köszönhetően) 100%-ot meghaladó a vizsgált mutató. Az egyes piaci szegmensekrejutó legnagyobb arányú szállodai keresletet a Szovjetunióból érkezőknél regisztrálták, esetükben az összes vendégéjszaka 87%-a szállodában realizálódott, de az osztrákok 62%-os mutatója is igen kedvezőnek mondható. A lengyelek és a csehszlovákok messze elkerülték a szállodákat, előbbiek 17%-a, utóbbiak 14%-a vette igénybe a magyarországi szállodaipar szolgáltatásait.

236


A rendszerváltozás előtti években valamelyik szomszédos vagy a szocialista tábor fentiekben említett országán kívüli területekről érkezők között kell az Amerikai Egyesült Államok (356 631 fő), Olaszország (553 860 fő) és Hollandia (385 519 fő) állampolgárait megemlíteni, akik az 1987-1989 közötti időszakban a svájci, a francia és a brit turisták számát messze meghaladó mértékben keresték fel Magyarországot.

7.1.2. Nemzetközi vendégforgalom a rendszerváltozás után Az 1990. évi rendszerváltozás a polgári demokratikus elvek érvényesülését biztosító többpártrendszer és a piaci alapokon nyugvó gazdaság visszaállítását, valamint a korábbi évtizedekkel szöges ellentétben álló külpolitika megalapozását jelentette Magyarországon. Az 1990-ben megkezdett reformfolyamat eredményeképpen - annak dinamikusságát jellemző módon - Magyarország 2004-ben az Európai Unió teljes jogú tagjává válhatott. A rendszerváltozás szinte azonnal érezhető hatással volt hazánk nemzetközi turizmusára. Már az 1990 előtt is észlelt nyugati érdeklődés fokozódott, a volt szocialista tábor turistái elmaradoztak, egyes szomszédos országokban bekövetkezett átalakulások pedig - még ha átmenetileg is - soha nem látott beutazási boomot gerjesztettek. 1990-ben addig példa nélkül álló létszámban léptek külföldi állampolgárok Magyarország területére, 37 millió 632 ezren (a Magyarországra látogató külföldiek viszonylatában 1993 tekinthető a rekordévnek, amikor is 40 millió 599 ezer beutazót regisztrált a Határőrség). 1990-ben a kirándulók, vagyis az egy napra érkező külföldiek aránya az összes beutazót figyelembe véve 28% volt, ez a mutató a következő évben, 1991-ben 32%-ra emelkedett (az átutazók aránya a rendszerváltozás előtti évekkel öszszehasonlítva valamivel alacsonyabb volt, amely a délszláv konfliktus következményeivel magyarázható). A rendszerváltozás hajnalán megindult folyamat, történetesen a külföldi állampolgárok rendkívül rövid ideig történő magyarországi tartózkodása mind a mai napig tartósnak bizonyult, 2005-ben a hazánkba látogatók 72%-a 24 óránál kevesebb ideig tartózkodott az ország területén, igaz az átutazás az időközben kedvezőre fordult nemzetközi viszonyokra visszavezethetően 36%-ra növekedett. 1990 több szempontból is rendkívüli évnek bizonyult a beutazó külföldiek összetételének tekintetében. Miközben az osztrák és a csehszlovák határszakaszon az előző évhez viszonyítva tovább nőtt a beutazó forgalom, addig a jugoszláv és a román viszonylatban robbanásszerű emelkedés következett be. Délszláv szomszédunkból a polgárháború, Romániából pedig elsősorban a nehéz körülmények elől menekülők (és a családjuk újraegyesülésében bízók) áradata lepte el a határállomásokat. Miközben Románia felől 1989-ben 1,4 millió, 1990-ben már 9,2 millió érkezőt regisztrált a Határőrség, ugyanezen idő alatt Jugoszlávia irányából 5,3 millióról 9,4 millióra emelkedett a beutazók száma. Napjainkban az osztrák határszakaszon bonyolódik a legnagyobb utasforgalom, évek óta 10 millió feletti külföldi lép Ausztria felől Magyarország terű-


237

letére, 2005-ben 12 millió 712 ezren. A szlovák és a román határ őrzi a rendszerváltozáskor elnyert pozícióját, előbbin 9 millió, utóbbin 6 millió külföldi érkezett hazánkba 2005-ben. Érdekes módon az 1989-ben regisztrált délszláv forgalom nagyságrendje 2005-re alig változott (az utazók motivációja nyilvánvalóan jelentősen átalakult), a szlovén, a horvát és a szerb határszakaszokon együttvéve alig több mint 6 millió külföldi lépett Magyarország területére. Észak-keleten a szovjet határt az ukrán váltotta fel, ahol a rendszerváltozás éveit jellemző 1 millió körüli forgalom mára a 2 milliót tartósan meghaladóvá vált. A Magyarországra érkező külföldiek és a kereskedelmi, illetve magánszálláshelyeken regisztrált vendégek számában a rendszerváltozástól kezdődően antagonisztikus ellentétek észlelhetőek (az erre vonatkozó jelek már 1990 előtt is megmutatkoztak). 1990-ben a határt átlépő külföldiek 55%-a volt turista, amelynek mintegy 18%-át regisztrálták vendégként a különböző szálláshelyeken. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Magyarország területére lépő 37,6 millió külföldi állampolgárból 20,5 millió volt a legalább egy éjszakát hazánkban töltő turista, de regisztrált szálláshelyet csak 3,7 millióan vettek vendégként igénybe, 16,8 milliónyian ismeretlen helyen szálltak meg 1990-ben. Magyarország ezen a téren napjainkban kedvezőtlenebb mutatókkal rendelkezik. 2005-ben a 36,2 millió külföldi látogató mindössze 28%-a volt turista, amelynek azonban már 37%-a éjszakázott kereskedelmi vagy magánszálláshelyen. Végső soron 1990-ben és 2005-ben közel azonos számú külföldi érkezés mellett egyaránt 3,7 millió külföldi vendéget regisztráltak a szálláshelyeken, de amíg 1990-ben ezen felül még 16-17 milliónyi külföldi jelentette a turisztikai keresletet Magyarországon, addig 2005ben ez a szegmens alig több mint 6 millió főt tett csak ki.74 Amíg a Magyarországra történő beutazások számát tekintve 1990 és 2005 között a hazánkkal szomszédos országok állampolgárai vezetik a rangsort, addig a kereskedelmi szálláshelyek igénybevételében igen jelentős lemaradásban vannak. Hazánk XX. századi történelmére visszavezethetően a határokon túl élő magyarok anyaországi rokoni, baráti kapcsolatai kamatoznak a szívességi szállásadás működtetése során. 1990-ben a szomszédos országokból érkezők 3,7%-át regisztrálták a kereskedelmi szálláshelyeken, 2005-ben ez a mutató már csak 1,8% volt. A kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált forgalom alapján piacvezetőnek tekinthető országokat figyelembe véve 2005-ben Nagy-Britannia (75%) és az USA (47%) vezette a Magyarországra érkező külföldiek szállásigényességének mértéke alapján felállított képzeletbeli rangsort, Hollandia (31%) és Németország (23%) pedig - vélhetően állampolgáraik helyismeretének és 74 Annak ellenére, hogy a szövegben folyamatosan az 1990. és a 2005. évi adatokat hasonlítjuk össze a 22. táblázatban 1998 és 2005 viszonylatában közlünk adatokat. Ennek oka a térségben a '90-es évek első felében bekövetkező geopolitikai változásokra, történetesen az új államok létrejöttére vezethető vissza. A magyarországi szálláshely-statisztikában csak 1998 után találkozhatunk a területi vizsgálatokra alkalmas, koherensen követhető adatsorokkal. Éppen a 24. és a 25. ábra mutatja, hogy a hosszabb időintervallumra kiterjedő elemzéseknél könnyen belesétálhatunk a statisztika azon csapdájába, amely a jogilag már létező, de az adatgyűjtésbe csak késéssel bekerülő országnevekből fakad.

238


22. táblázat A piacvezető és a szomszédos országokból érkező vendégek Magyarország kereskedelmi szálláshelyein, 1998, 2005. (Forrás: KSH, 2006)

Magyarországra érkező külföldiek száma

Ausztria Hollandia Horvátország Jugoszlávia* Nagy-Britannia Németország Olaszország Románia Szlovákia Szlovénia Ukrajna USA

1998 5 936 000 247 000 3 470 000 3 647 000 213 000 3 852 000 443 000 4 197 000 5 497 000 1 104 000 1 246 000 358 000

2005 5 600 000 325 000 1 195 000 3 229 000 405 000 3 199 000 689 000 7 445 000 7 322 000 729 000 2 387 000 369 000

Kereskedelmi szál- Kereskedelmi szállásláshelyen regisztrált helyen regisztrált venvendégek száma dégéjszakák száma 1998 2005 1998 2005 206 254 242390 652 295 709 184 112 570 99459 482 446 395 903 30 626 31653 60 013 67 844 91 195 39 688 178 268 94 926 121 338 302 400 328 351 822 207 849 570 745 672 4 312 690 3 317 406 149 335 223 893 594 850 379 971 76 816 113 261 142 807 221 417 28 290 42 352 73 117 99 556 22 052 18 562 43 634 35 159 40 801 52 848 88 808 127 973 167 870 174 643 507 150 458 084

* 2005-ben Szerbia-Montenegró

saját, magyarországi ingatlanjainak köszönhetően - jóval szerényebb mutatókkal rendelkeztek (22. táblázat). A kereskedelmi szálláshelyeken bonyolódó külföldi vendégforgalomban Németországnak sikerült megőriznie a rendszerváltozás előtt elnyert vezető pozícióját. Igaz, hogy az 1990-ben regisztrált vendégszámhoz képest keresletük 2005-re 28%-kal esett vissza, de a teljes nemzetközi forgalmat alapul véve 22%-os részesedéssel továbbra is a rangsor első helyén állnak. (Mivel időközben a német vendégek magyarországi tartózkodási ideje is lerövidült, az 1990-ben mért 5,1 vendégéjszaka 2005-re 4,4-re csökkent, és az összes, kereskedelmi szálláshelyen regisztrált, német állampolgárokhoz kötődő vendégéjszaka 36%-kal mérséklédött.) A rendszerváltozást követően a németek mellett az osztrákok tekinthetők a magyar szálláshelypiac legbiztosabb szereplőjének. Igaz, hogy 2005-ben - a fapados légitársaságok sikeres értékesítésének eredményeképpen - a britek léptek a dobogó második helyére, az azt megelőző időszak egyértelműen bizonyította az osztrákok kiszámítható érdeklődését hazánk iránt. Az olasz és az amerikai piac stabil, időnként még növekedésre is képes keresletét jelenti a magyarországi szálláshelyek 1990 utáni kínálatának, a rendszerváltozás előtt szintén jelen lévő hollandok az utóbbi évek visz-


239

szaesése ellenére az élmezőny tagjának számítanak. A piac legnagyobb vesztese Lengyelország, amelynek állampolgárai 1990-ben közel 900 ezer vendégéjszakát töltöttek Magyarországon, 2005-ben pedig épphogy megközelítették a 100 ezret. A külföldi vendégforgalom - részben a férőhelyek számával összefüggésben - a rendszerváltozást követően is a kereskedelmi szálláshelyeken koncentrálódik. Mivel a szálláshelyek statisztikai számbavételében 1997-ben bekövetkezett változások miatt igen nehéz a rendszerváltozástól nyomon követni a teljes kínálat igénybevételét, így e helyen csak annyit jegyzünk meg, hogy 1990-ben az összes külföldi vendégéjszaka 47%-a szállodákban, 24%-a kempingekben, 21%-a pedig a fizető vendéglátásban realizálódott, a többi szálláshely forgalma együttvéve sem tette ki a 10%-ot. Az egyes piaci szegmenseket figyelembe véve a szállodai férőhelyek legnagyobb arányú igénybevételét a szovjet vendégek esetében regisztrálták, a teljes forgalmon belül a Szovjetunióból érkezők 93%-a szállodában szállt meg. A hollandok kempingekre specializálták magukat, 1990-ben 57%-uk vette igénybe ezt a szálláshelyet. A fizetővendéglátásban a csehszlovákok vitték a prímet, az egy-egy országra vetített összes vendégérkezést figyelembe véve északi szomszédaink esetében regisztrálták a legmagasabb arányú keresletet (22%) a fizetővendéglátásban. 2005-ben a külföldiek által Magyarországon töltött vendégéjszakák 88,1%-át kereskedelmi, 11,6%-át magán, 0,3%-át úgynevezett nem üzleti célú szálláshelyen regisztrálták. Az összes vendégéjszaka 69%-a szállodákban realizálódott, amely a kínálat mennyiségi és minőségi változásának köszönhetően, a külföldiek ezen szálláshelyszegmens iránti fokozódó érdeklődésének a tanúbizonysága. A szállodáktól - 1990-hez képest - jóval leszakadva a kemping és a fizetővendéglátás továbbra is őrzi szerepét (egyaránt 10%-os részesedéssel) a külföldiek magyarországi szálláshelyigényének kielégítésében. A külföldiek vendégéjszakában mért keresletének területi változásait vizsgálva megállapítható, hogy a rendszerváltozást követő időszakban lényegi módosulások nem következtek be (24. és 25. ábra). Az 1994-2004 közötti időintervallumot áttekintve Budapestnek sikerült a vezető pozícióját megőriznie, sőt a légi közlekedésben bekövetkező keresletnövekedésnek köszönhetően megerősítenie, részesedése 35%-ról 48%-ra emelkedett. A nyári vízparti üdülésekre visszavezethetően hagyományosan jól teljesítő megyék Magyarország külföldi vendégforgalmában játszott szerepe csökkent, Somogyé 14%-ról 6%-ra, Veszprémé 13%-ról 8%-ra esett vissza, mindeközben a hasonlóan Balaton-parti Zalának - az egészségturizmusban és a családi üdülések területén végbemenő fejlesztések hozadékaként - sikerült 9%-ról 10%-ra emelnie a részesedését (a Balatont övező megyék így is a legkeresettebb hazai desztinációknak számítanak a főváros után). Az elmúlt évtized legnagyobb nyertese Vas megye (3,5%-ról 4,7%-ra növekvő részarányt könyvelhetett el a területén található gyógyfürdőknek köszönhetően), rajta kívül Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Pest megye dicsekedhetett az országos forgalmon belüli részesedésének növekedésével. A külföldi vendégforgalom tekintetében leginkább indifferens megye Nógrád, amelynek sikerült az 1994. évi rendkívül alacsony vendégéjszakaszámot 2004-re meg-

24. ábra A

külföldi

vendégéjszakák

területi

eloszlása

Magyarországon,

1994

Terv: Michalkó Gábor Kartográfia: Kaiser Miklósné Forrás: KSH

Ausztria Belgium

Csehország Egyesült Királyság

Franciaország

Horvátország

Hollandia

Izrael

Jugoszláv Szov. Kt. Jugoszláv Szov.-i Kt. Horvátország

Lengyelország Németország

Olaszország Oroszország, Ukrajna

Románia

Ukrajna

Svájc

USA

Egyéb

25. ábra A

Ausztria

Csehország

Belgium

Dánia

Egyesült Királyság Franciaország

külföldi

vendégéjszakák

Hollandia Lengyelország

területi

Németország Olaszország

eloszlása

Magyarországon,

Oroszország

Spanyolország

Románia

Svájc

2004

Szerbia és Montenegró Szlovákia

Ukrajna USA

Egyéb

242


feleznie, ennek köszönhetően harmadannyi forgalmat bonyolított, mint a rangsorban őt megelőző, csakugyan gyengén teljesítő Tolna. Az egyes külföldi piacok keresletének területi sajátosságai közül kiemelendő, hogy a németek 1994-ben és 2004-ben is szinte minden megyében piacvezetőnek számítottak. 1994-ben Csongrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 2004-ben már csak utóbbi kettő esetében sikerült a németeket a dobogó legfelső fokától távol tartani. Amíg 1994-ben a német kereslet dominanciája, vagyis 50% feletti részesedése csak négy megyében jelentkezett, addig 2004-ben már hat megyében regisztrálták a teljes külföldi forgalmon belüli német hegemóniát. 1994-ben (76%) és 2004ben (72%) is Somogy volt a német vendégforgalom koncentrációjának legerősebb bástyája, míg a legalacsonyabb arányt Szabolcs-Szatmár-Beregben (1994-ben 6%, 2004-ben 14%) lehetett a német vendégforgalom tekintetében kimutatni. Ami a többi piaci szereplő keresletének térbeli jellegzetességeit illeti a legtöbb esetben Budapesten koncentrálódnak a vendégéjszakák. A statisztikai adatok tanúbizonysága szerint 1994-ben a Norvégiából és Dániából, 2004-ben a Norvégiából, Törökországból és Kínából érkezők magyarországi vendégforgalmának 100%-át a fővárosban regisztrálták. Egy-egy megye vendégéjszakában mért forgalma alapján az első öt helyen álló országokat vizsgálva árnyaltabb képet kapunk a külföldiek keresletének területi megoszlásáról. 2004-ben a bármely megyében legalább 10%-os részesedést elért piaci szereplők közül a lengyelek emelkednek ki, akik Borsod-Abaúj-Zemplén (20%), Hajdú-Bihar (12%), Heves (10%), Jász-NagykunSzolnok (11%) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (17%) megyében egyaránt érdemi pozíciót foglaltak el. Az osztrákok Győr-Moson-Sopron, Zala (egyaránt 20%) és Vas (25%), a románok Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg (egyaránt 12%), valamint Csongrád (10%), a hollandok Veszprém (12%) és Fejér (10%), a szlovákok Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg (egyaránt 10%), az ukránok Szabolcs-Szatmár-Bereg (14%), az olaszok pedig Pest (11%) megyében képezik a kereslet, arányait tekintve érdeminek nevezhető szegmenseit. Azokat az országokat alapul véve, amelyek már 1994-ben is a 2004-ben ismeretes nevük alapján kerültek a statisztikába, a legnagyobb változás Hollandia esetében volt megfigyelhető. A hollandok vendégéjszakában mért forgalma alapján Heves, Pest, Somogy és Komárom-Esztergom megye esetében vesztettek 10%-os vagy azt meghaladó pozíciójukból, a lengyelek Komárom-Esztergom, az ukránok Borsod-Abaúj-Zemplén, az osztrákok Nógrád, a svájciak pedig Vas megyében voltak kénytelenek alacsonyabb részesedéssel beérni 2004-ben, mint amivel 1994-ben rendelkeztek.

7.2. A belföldi turizmus A magyar társadalom határainkon belül történő rendszeres utazási tevékenysége, vagyis a belföldi turizmus megközelítőleg egyidős a külföldiek irányunkban jelentkező érdeklődésének szervezett kielégítésével. A belföldi turizmus hajnalán, miután a reformkor közlekedésfejlesztési intézkedései alapot biztosítottak a korábbiakhoz képest tömege-

A BELFÖLDI TURIZMUS

243

sebb méretű mobilitás technológiai kivitelezéséhez, Pest-Buda jelentette az utazások első számú célállomását. A dualizmus korában bekövetkező társadalmi-gazdasági változások a lakosság egyre szélesedő köre számára teremtettek lehetőséget az ország jelenleginél közel háromszor nagyobb területén az utazási vágy beteljesítésére. A Kárpátok hegyvonulatai, Erdély és a Felvidék fürdővárosai a mainál tágabb földrajzi dimenzióba helyezték a szabadidős célú mobilitás potenciális terét. Mivel a trianoni döntés a belföldi turizmus rendelkezésére álló mozgástér leszűkítésével párhuzamosan egyfajta nemzetközi elszigeteltséget is geijesztett, a két világháború között intenzívebbé váltak a lakosság új határokon belül megvalósuló utazásai. A szocializmusban tovább erősödött a belföldi turizmus jelentősége, amely a társadalom többségének nemzetközi utazásokból való kirekesztettsége is ösztönzött. A rendszer fennmaradása érdekében meghozott kiutazási korlátozások kompenzálására jelentős állami támogatással finanszírozták a magyar lakosság belföldi üdülését szolgáló létesítményeket és közlekedési vállalatokat. Ennek következtében generációk fertőződtek meg a turizmusból meríthető örömök átélésével, így a rendszerváltozás hajnalára a belföldi utazások a magyar társadalomban mindennapos rutinná és szükségletté váltak. A belföldi turizmus komplex, különösen a társadalompolitikai hatásaira kitérő feltárása mind a mai napig várat magára. Olyan összetett jelenségről van szó, amelynek pusztán a statisztikai adatokat alapul vevő megközelítése csak a jéghegy csúcsának láttatására alkalmas (a csúcsok elhelyezkedése persze már önmagában is lehetőséget ad bizonyos turizmusföldrajzi szempontú elemzésekre). A Központi Statisztikai Hivatalnál 2004-ben kezdődött - a lakosság utazási szokásaira vonatkozó - összeírások ugyan mélyebb betekintést biztosítanak a kérdéses folyamatokba, azonban az időbeli összehasonlításhoz szükséges adatsorok pillanatnyilag igen szűk intervallumot fognak át. A belföldi turizmus lecsapódása a regisztrált szálláshelyek mellett a saját tulajdonú, bérelt, szívességből átengedett nyaralókban vagy bármely üdülésre alkalmas ingatlanban is megvalósulhat, de úgyszintén színterét képezik az egynapos kirándulások alkalmával igénybe vett szabadidős létesítmények és vendéglátóhelyek (a hivatás végzésével összefüggő belföldi utazások mibenlétével kapcsolatban érdemi információ jelenleg nem áll a kutatás rendelkezésére).

7.2.1. A rendszerváltozás előtti évek belföldi vendégforgalma A rendszerváltozás előtti években a statisztikai értelemben vett belföldi vendégforgalom regisztrálására a kereskedelmi szálláshelyeken került sor. A valós forgalom ezt minden bizonnyal jelentős mértékben meghaladta, de a statisztikai adatgyűjtésből kimaradó állami, vállalati, szakszervezeti üdülőkben, magántulajdonban lévő ingatlanokban realizálódó vendégéjszakákról nem állnak rendelkezésre megbízható, területi és időbeli összehasonlításra alkalmas adatsorok. A rendszerváltozást megelőző évtizedben, 1980-1989 között mérsékelt visszaesést lehetett tapasztalni a kereskedelmi szálláshelyeket igénybe vevő vendégek számában.

244


1980-ban 2,8 millió, 1989-ben 2,3 millió belföldi vendég szállt meg a szállodákban és az egyéb kereskedelmi szálláshelyeken. Ezzel párhuzamosan a belföldi vendégéjszakák száma is mérséklődött, az átlagos tartózkodási idő azonban diszkrét emelkedést mutatott, 4,7-ről 5,0 vendégéjszakára emelkedett. (Feltételezhető, hogy a forgalom visszaesését a szolgáltatók a tartózkodás meghosszabbítását ösztönző akciókkal vagy a kínálat fejlesztésével érték el.) Mindeközben a hazai szálláshelyeken elmaradozó magyarok a külföldi konkurenciánál (de leginkább osztrák bevásárlóközpontokban) bukkantak fel. 1980 és 1989 között a külföldre utazó magyarok száma - az utazási könnyítéseknek, elsősorban a világútlevél 1988. évi bevezetésének köszönhetően - megháromszorozódott, 5 millióról 15 millióra emelkedett. Miközben a belföldi kereslet Magyarország turizmusában játszott szerepe a '80-as évek elején még dominált (1980-ban a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák 58%-a magyar állampolgárságú vendégekhez kötődött), addig a rendszerváltozás hajnalára 40%-ra mérséklődött. A belföldi turisták vendégéjszakában mért forgalma a rendszerváltozást megelőzően elsősorban az úgynevezett egyéb kereskedelmi szálláshelyeken realizálódott, a szállodák - árfekvésük miatt - nem voltak túlzottan népszerűek a magyar lakosság körében. 1987-ben az összes belföldi vendégéjszaka mindössze 12%-át regisztrálták a szállodák, ezzel összefüggésben hazánk teljes szállodai forgalmának csupán 20%-át tették ki a belföldi vendégek. A négy- és ötcsillagos szállodai férőhelykínálat igen szűkös és egy átlag dolgozó számára megfizethetetlen volt akkoriban, ennek köszönhető, hogy a két legfelső kategóriában regisztrált vendégéjszakák alig több mint 3%-a jutott a magyarokra. A belföldiek körében a fizetővendéglátás (66%) bizonyult a legkeresettebb szálláshelynek, ezt a kempingek (10%) követték, a panziók, turistaszállók és az üdülőházak egyaránt 4% körüli részesedét értek el a vendégéjszakában mért teljes forgalmon belül. A kereslet sajátosságainak értékelése során érdekes adalékul szolgál az a tény, hogy amíg a belföldiek a szállodákban átlagosan 1,8, addig a fizetővendéglátásban 15,2 vendégéjszakát töltöttek el (vélelmezhető, hogy a kínálat utóbbi szegmense sokkal inkább a munkahelyüktől távol élő ingázók átmeneti szállásaként, mintsem a tényleges turisztikai keresletet kielégítő szuprastrukturális elemként funkcionált). A rendszerváltozás előtti belföldi vendégforgalom területi aspektusait vizsgálva - a nemzetközi kereslettel való összehasonlításban - kisebb mértékű koncentráció mutatható ki. 1987-ben Budapesten bonyolították a forgalom 23%-át, a Balaton akkoriban mindössze 15%-os részesedéssel bírt. Rendkívül népszerű helynek bizonyult a Mátra-Bükk kiemelt üdülőkörzet is, ahol a belföldi vendégek 9%-a fordult meg. Budapesten a belföldi vendégéjszakák 89%-át a fizetővendéglátásban regisztrálták, amely kínálati elem gyakorlatilag a fővárosban munkát vállaló vidékiek rendkívüli mértékben polarizált munkásszállójául szolgált (ezt támasztja alá az ebben a szektorban regisztrált, turisztikailag értelmezhetetlen 20 vendégéjszakányi átlagos tartózkodási idő is). A Balaton-part - a köznyelvben a házakon mindenütt látható Szoba kiadó tábla német nyelvű verziójának, a Zimmer Frei feliratnak a kiejtése után cimmerferiként elhíresült - fizetővendéglátása volt a legkeresettebb szálláshelytípus a tó környékén üdülő ma-


245

gyar vendégek körében. 1987-ben a teljes Balaton-parti belföldi forgalom 69%-a a fizetővendéglátásban realizálódott, ami mögött 15 vendégéjszakányi átlagos tartózkodási idő húzódik meg (ez esetben a tó környékén szezonális munkát vállalók szálláshelyigényének a kielégítése is növelte a mutató szokatlanul magas értékét).

7.2.2. Belföldi vendégforgalom a rendszerváltozás után A rendszerváltozást követő évek belföldi vendégforgalma szoros összefüggést mutatott az utazásra fordítható jövedelmek és a munkavállalók szabadidejének drasztikus csökkenésével. Az 1990-et követő években a piacgazdaságra történő átállás együtt járt a bérek reálértékének és sok esetben maguknak a munkahelyeknek az elvesztésével is. A társadalom bizonyos csoportjai elszegényedtek, esélytelenekké váltak a turizmusban való részvételre, mások csak jelentős túlmunka (másod- és harmadállások elvállalása) révén tudták korábbi egzisztenciájukat fenntartani, utazási igényeiket kielégíteni. A szociálturizmus rendszere összeomlott, az állami, vállalati és a szakszervezeti üdülők többségét privatizálták, vagy rosszabb esetben hagyták, hogy az enyészet feleméssze az egykor pihenésre, kikapcsolódásra használt létesítményeket. Hazánk makrogazdasági telj esitmény ének javulásával párhuzamosan a '90-es évek közepétől kezdett magára találni a belföldi turizmus, a jövedelmek egyre szélesebb körben biztosították a szabadság utazásokkal történő eltöltését, a belföldi úticélok kezdtek vetekedni a külföldi desztinációk vonzerejével. Mindez együtt járt a kínálat minőségének fokozatos javulásával, az ár/érték-arány versenyképessé válásával. Az üdülésicsekk-rendszer bevezetésével sikerült elősegíteni a társadalom szociálisan hátrányos helyzetű rétegeinek a belföldi turizmusban történő részvételét. Már a rendszerváltozás előtt észlelhető belföldi vendégforgalom-csökkenés 1990 után is folytatódott, a vendégéjszakákban mért mélypontot 1992-ben érte el, amikor az 1980. évi forgalom 44%-át realizálták a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken. Az 1992-2005 közötti fejlődés dinamikáját, ugyanakkor sajátosságát is jellemzi, hogy a belföldi vendégéjszakák száma - a folyamatos növekedés ellenére - meg sem közelítette az 1980. évi mutatót, azonban a szálláshelyeket igénybe vevő vendégek száma már 2000-ben túlszárnyalta azt, és azóta is töretlenül emelkedik (26. ábra). Amíg a rendszerváltozás évében még 4,47, 1992-ben 3,17, addig 2005-ben már csak 2,48 vendégéjszakányi átlagos tartózkodási időt töltöttek a magyar állampolgárok hazánk kereskedelmi szálláshelyein. Az elmúlt évtizedben egyre több honfitársunk egyre kevesebb időt szánt tehát a belföldi turizmus keretében megvalósuló utazásokra, miközben a külföldre történő látogatás mértéke az 1999. évi mélypontot követően soha nem látott magasságokba ért, és a Határőrség 2005-ben már 18,6 millió kiutazást regisztrált. Magyarország kereskedelmi szálláshelyein 2002 óta az a sajátos helyzet áll fenn, hogy a belföldi vendégek aránya meghaladja a külföldiekét, azonban az általuk eltöltött vendégéjszakáké továbbra is elmarad a határainkon túlról érkezőkétől, 2005-ben az 51%-nyi belföldi vendég a vendégéjszakában mért forgalom 45%-át tette csak ki.

246

A VENDÉGFORGALOM TÉR- ÉS IDŐBELI VONATKOZÁSAI 26. ábra A

belföldi

vendégforgalom

és

a

(Forrás:

kiutazók

száma

KSH,

2006a)

Magyarországon,

Vendégek és vendégéjszakák száma (ezer)

1990-2005

A külföldre látogató magyarok száma (ezer)

vendégek száma (ezer)

vendégéjszakák száma (ezer)

külföldre látogató magyarok száma (ezer)

1998-2005 között a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken vendégéjszakában mért belföldi forgalom dominánsan a szállodai szektorban realizálódott, a vizsgált időszakban 52%-ról 57%-ra emelkedett a szállodai férőhelyek részesedése. (Az ötcsillagos kategóriát továbbra is csak egy igen szűk réteg képes megfizetni, a négycsillagos házak iránti igény a teljes belföldi szállodai vendégforgalmat alapul véve 5%-ról 26%-ra nőtt, a kereslet azonban továbbra is a háromcsillagos szállodákban összpontosul.) Mindeközben az 1998-ban is igen népszerű panziók igénybevétele 18%-ról 17%-ra mérséklődött, a turistaszállók iránti érdeklődés azonban jóval drasztikusabban, 16%-ról a felére esett vissza. Az üdülőházak és az ifjúsági szállók megőrizték pozíciójukat, előbbi 8%, utóbbi 6% körüli részarányt mondhatott magáénak az elemzésbe vont periódus során. A magyar társadalom igényváltozásának legeklatánsabb tanúbizonysága, hogy a szocializmusban oly népszerű kempingek iránti kereslet mértéke a kereskedelmi szálláshelyek csoportján belül az utolsó helyre szorult, részesedésük 2005-ben pontosan az 1998. évinek a fele, 4% volt. A kereskedelmi szálláshelyek belföldi vendégforgalmának 1998-2005 között lezajlott területi változásait követve megállapíthatjuk, hogy a vendégéjszakában mért ke-


247

23. táblázat A kereskedelmi szálláshelyek belföldi vendégforgalma a kiemelt üdülőkörzetekben, 1998, 2005 (Forrás: KSH, 2006a)

Kiemelt üdülőkörzet Budapest Balaton Dunakanyar Mátra-Bükk Sopron-Kőszeghegyalja Velencei-tó* Mecsek-Villány** Tisza-tó** Ország összesen

Vendégek száma 1998 2005 304 687 388 504 344 558 607 653 88 849 136 219 298 867 384 772 177 439 229 436 46 314 58 888 191406 27 664 2 569 231 3 617 645

Vendégéjszakák száma 1998 2005 739 454 873 589 1 151 430 1 818 352 185 878 256 397 703 276 837 942 523 737 606 213 167 514 135 976 397 386 69 863 6 778 163 8 958 459

* 2003-tól Velencei-tó-Vértes kiemelt üdülőkörzet, **Kiemelt üdülőkörzeti státusú területi egységként csak 2003-tól szerepel a statisztikában

reslet koncentrációja tovább erősödött. Az ország teljes belföldi vendégforgalma már 1998-ban is a kiemelt üdülőkörzetekben összpontosult (51 %), amely jelenség - részben a Mecsek-Villány és a Tisza-tó üdülőkörzet kiemelt státusúvá válásának köszönhetően - 2005-re még markánsabbá vált (56%). A vizsgált időszakon belül a belföldi vendégek körében a Balaton volt a legnépszerűbb célterület, a tó környékén található települések iránti kereslet 17%-ról 20%-ra emelkedett (23. táblázat). Budapest látogatottságának részesedése mérséklődött, a Velencei-tó volt az egyetlen oly kiemelt üdülőkörzet, amelynek forgalma a vendégéjszakák abszolút számát tekintve is visszaesett. A Tiszató kiemelt üdülőkörzet a magyarországi belföldi vendégforgalom töredékét bonyolítja, kereslete 2005-ben az 1%-ot sem érte el. A vendégek átlagos tartózkodási ideje minden kiemelt üdülőkörzetben csökkent, a legnagyobb visszaesést a Velencei-tó esetében regisztrálták, a mutató 3,6-ról 2,3 vendégéjszakára mérséklődött. A belföldi vendégek 1998-ban és 2005-ben is a Dunakanyar kereskedelmi szálláshelyein töltötték el a legrövidebb időt, 2,1, illetve 1,9 vendégéjszakát. A magánszálláshelyek nemcsak a külföldi, hanem a belföldi vendégforgalomban is népszerűek, igaz a vendégéjszakában mért kereslet 2005-ben hatoda volt a kereskedelmi szálláshelyekének. A magánszálláshelyeken belül a fizetővendéglátás iránti kereslet aránya jóval magasabb, mint a falusi szállásadásé, az előbbi szektorban eltöltött vendégéjszakák aránya 2000-ben 79%-ot, 2005-ben 74%-ot tett ki. Ezzel egyidejűleg a vendégéjszakák abszolút száma a falusi szállásadásban emelkedett erőteljesebben, 33%-kal (a fizetővendéglátás forgalma öt év alatt mindössze 1%-kal nőtt). A fizetővendéglátás iránti kereslet jelentős, egyben fokozódó területi koncentráltságot mutat,

248


2000-ben (32%) és 2005-ben (38%) is a Balaton kiemelt üdülőkörzetben regisztrálták a vendégéjszakák legnagyobb hányadát. A falusi szállásadást - a Mátra-Bükk vezető pozíciója mellett - sokkal inkább a területi kiegyenlítettség jellemzi, az Északi-középhegység kiemelt ülőkörzete mindössze 12-14% körüli részesedéssel állt a legnépszerűbb falusi desztinációk élén.

7.3. Magyarország turisztikai desztinációi Miközben Magyarország önmagában is egy jól értékesíthető turisztikai desztináció, határain belül számtalan olyan területi egység különíthető el, amelyek a turisták érdeklődésének homlokterében állnak. Esetünkben a turizmus által hasznosított tér olyan koncentrációit keressük, amelyeket a belföldi és a külföldi vendégek intenzív fogyasztása jellemez. A turisztikai desztinációk megragadásánál elviekben a turizmus bármely releváns területi egysége figyelembe vehető, azonban a koncentrációk leginkább települési szinten mutathatók ki. A statisztikai adatok közlésekor - Budapest kerületeinek kivételével - a települési szint tekinthető a legkisebb területi egységnek, ezek rendezett halmazából építhetők fel a kistérségek, a megyék és a tervezési-statisztikai régiók vonatkozó adatbázisai. Emellett az idegenforgalmi régiók, az üdülőkörzetek, a nemzeti parkok, a borvidékek vagy bármely - települések hozzárendelésével - azonosítható turizmusföldrajzi egység szóba jöhet mint turisztikai desztináció. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Budapest VII. kerülete, a számtalan attrakcióval rendelkező Erzsébetváros ugyanúgy turisztikai desztinációként értelmezhető, mint Pest megye vagy a BudapestKözép-Dunavidék idegenforgalmi régió, a Dunakanyar kiemelt üdülőkörzetről, illetve a Duna-Ipoly Nemzeti Parkról nem is beszélve. Ha azonban átfogó értékelést szeretnénk adni Magyarország turisztikai desztinációiról, akkor a turizmus kikristályosodási pontjai, vagyis a települések forgalmát kell górcső alá vennünk.

Egy település turistaforgalmának statisztikai számbavétele talán az egyik legbonyolultabb turizmuselmélcti problémaként jeleníthető meg. Miközben egy ország területén tartózkodó külföldi turisták száma a határállomásokon és a regisztrált szálláshelyeken történő mérésekkel jó közelítéssel megbecsülhető, addig egy település, különösen egy nagyváros nemzetközi és belföldi turisták általi fogyasztását jellemző mutató összeállítása a szakembereket igencsak próbára tevő feladat. Hiába állítanánk a települések határaiba kerdezőbiztosokat, minden egyes közlekedési eszközt nem lehet átvizsgálni annak erdekében, hogy pontosan számba vegyük a bent ülők státusát és tervezett magatartását. Amíg egy alacsony lélekszámú község egyetlen érdemi vonzerejét felkereső turisták regisztrálása és a településen működő szolgáltató egységek dolgozó-

MAGYARORSZÁG TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓI

249

inak a másodlagos kereslet mértékének tárgyában történő meginterjúvolása (Becslése szerint az üzlet forgalmának hány százalékát teszik ki a településre látogató turisták?) nem tűnik túlságosan bonyolult feladatnak, addig ugyanezen metódus nagyvárosi alkalmazása teljes mértékben hiábavalónak bizonyul. Természetesen az ilyen jellegű problémafelvetés során fel sem merülhet az a kérdés, hogy kit tekintünk turistának, mivel az arról való filozofálás érdemtelenül messzire vinné az eredeti probléma megoldását. Ha a cél érdekében a lehető legegyszerűbben közelítjük meg egy adott településen tartózkodó turisták mibenlétét, akkor azt mondhatjuk, hogy azokról a személyekről beszélünk, akik nyilvánvalóan máshonnan érkeztek és átmenetileg fogyasztóivá váltak az ott élők környezetének. Tehát a helyieknek elvileg kell, hogy legyen valamiféle összehasonlítási alapja ahhoz az állapothoz képest, amikor éppen nem tartózkodnak turisták a településen, ennélfogva be tudnak számolni a terhelés nagyságrendjéről. Ha pedig mindenkinek van valamiféle tapasztalata arról, hogy a saját életterét milyen mértékben lepik el a turisták, akkor az országot járva, a média híradásait figyelve annak megsaccolására is vállalkozhat, hogy szerinte melyik hazánk turisták által leginkább látogatott települése. Ezzel persze nem kerültünk közelebb az eredeti kérdés megoldásához, azonban annak egy korábban nem tárgyalt szegmensére, történetesen a lakosságnak a turisztikai mobilitás kiterjedésére vonatkozó becslési képességei hitelességére rávilágíthatunk. Mivel feltételeztük, hogy a magyar társadalom fejében helyesen él az a kép, hogy Budapest hazánk turisták által leglátogatottabb települése, így sokkal inkább a fővárost követő sorrend feltárására törekedtünk. A magyar társadalom véleménye alapján Budapest után Pécs, Siófok és Sopron tekinthető a turisták által leginkább preferált városnak. Az első tíz hely valamelyikén álló idegenforgalmi településeket vizsgálva megállapítható, hogy sokkal inkább a történelmi városok, mintsem a vízparti üdülésnek vagy a gyógyturizmusnak helyéül szolgáló települések kerültek említésre. Az ország turizmusában meghatározó szerepűnek vélt településeket a válaszadók minimum 2/3-a életében legalább egyszer maga is felkereste, azonban nem mutatható ki szignifikáns összefüggés a személyes látogatás és az ország idegenforgalmában betölteni vélt szerep tekintetében. Az érintett településeknek a magyar társadalom által feltételezett turisztikai szerepköre és a KSH adatai által regisztrálható valóság némileg fedi egymást, elsősorban az ország turizmusában valóban meghatározó részt vállaló élmezőny kapcsán (24. táblázat). A megkérdezettek által az első tíz hely valamelyikére sorolt települések közül 7 valóban az 1300 várost és községet tartalmazó országos lista élén szerepel. A legnagyobb mértékű melléfogás Esztergom és Hortobágy esetében következett be, mivel ezek a települések elsősorban szállás-igénybevétel nélküli egynapos kirándulások színterei.

250


24. táblázat A turisták állal leglátogatottabb települések Magyarországon: a társadalom fejében és a valóságban (Budapest kivételével) (Forrás: KSH2005b, MTA FKI-TNS, 2005)

Sorrend

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

A társadalom becslése alapján Település Megoszlása A település neve a válaszválaszadók adók %-ban általi látogatottságának mértéke (%) Pécs 11,6 72,8 Siófok 9,6 88,3 Sopron 9,0 75,0 Szeged 8,2 66,7 Debrecen 8,0 68,4 Eger 89,9 7,1 Esztergom 3,0 80,0 Hortobágy 2,7 80,8 Hévíz 66,7 2,1 Győr 68,4 1,9

A KSH adatai alapján Sorrend Vendégszám

4 1 5 6 10 9 42 88 3 12

159 440 198 125 148 153 134 781 112 997 114 332 27 769 10 784 174 204 104 255

Összességében megállapítható, hogy a magyar társadalom becslésre vállalkozó tagjai (a megkérdezettek 86,3%-a) igen pontosan nevezték meg a bel- és külföldi turisták által leglátogatottabb hazai településeket. Annak ellenére, hogy Hajdúszoboszlót, Miskolcot és Balatonfüredet nem szerepeltették az első tízben, a történelmi városokra koncentrálva mégis sikerült az érdemi forgalmat bonyolító települések többségét megnevezni. Jellemző módon ezeket a városokat maguk a megkérdezettek is igen magas arányban látogatták.

A turizmusban érintett magyarországi települések vendégforgalma, vagyis a regisztrált szálláshelyek iránti kereslet egyrészt a KSH adatgyűjtésének köszönhetően számba vehető, másrészt az igénybe vett férőhelyek után befizetett idegenforgalmi adó alapján, a Magyar Államkincstár adatbázisában is nyomon követhető. Miközben előbbi forrás autentikusabb, utóbbi a települések regisztrált szálláshelyen kívüli potenciális vendégforgalmának infrastruktúráját, történetesen az üdülőingatlanok létét, illetve az abból származó bevételeket is rögzíti. A KSH minden egyes település minden egyes vendégét és az általuk ott töltött vendégéjszakák számát is rögzíti, a Magyar Államkincstár pedig csak azoknak a településeknek az idegenforgalmi adójáról számol be, amelyek önkor-


251

mányzata ennek az adónemnek a kivetését elrendelte. A KSH csak a népszámlálások alkalmával írja össze az üdülő ingatlanokat, így évről évre történő hasznosításukkal kapcsolatban érdemi információval nem szolgál, ezzel szemben az idegenforgalmi adóból befolyó összegek alapján esetleg következtetni lehet az egyes települések valós üdülési szerepkörére. A két adatbázist összehasonlítva pedig igencsak figyelemre méltó turizmusföldrajzi összefüggésekre bukkanhatunk.

7.3.1. A legforgalmasabb települések A turizmus statisztikai számbavétele során a települések vendégforgalmát vendégéjszakákban mérik, mivel ez a mutató fejezi ki legpontosabban a regisztrált szálláshelyek tényleges igénybevételét. Miközben a vendégek száma megmutatja, hányan éjszakáztak egy adott város vagy község kereskedelmi és magánszálláshelyein, addig a vendégéjszakák alapján arra is következtetni lehet, hogy mennyi ideig vették igénybe a település infrastruktúráját és szolgáltatásait. Ha valamely helységben 1000 vendég éjszakázik, az felér 100 vendég 10 napos tartózkodásával és fogyasztásával, így a Magyarország legforgalmasabb településére vonatkozó elemezést a vendégéjszakák alapján célszerű elvégezni. 2005-ben Magyarország turisztikai értelemben vett legforgalmasabb települése Budapest volt, ahol a bel- és a külföldiek együttvéve 6,6 millió vendégéjszakát töltöttek el, ez nagyságrendileg is magasabb, mint a második helyen álló Hévízé, amelyen 960 ezer vendégéjszakát regisztráltak a szállásadók (25. táblázat). A tíz települést magába foglaló élmezőny legvégén álló Debrecenben már csak a hévízi forgalom egyharmada, 318 ezer vendégéjszaka bonyolódott. Miközben az első tíz hely valamelyikén álló települések közül Hévíz, Hajdúszoboszló, Bük és Zalakaros kimondottan monofúnkciós fürdővárosok, Siófok és Balatonfüred vízparti üdülővárosok, Budapest, Eger és Debrecen komplex kínálattal rendelkező turistavárosok, mindegyik településen igénybe vehető a gyógyvíz. A legforgalmasabb települések magyarországi ranglistáját vezető települések keresletének összetételét jellemzi, hogy Hajdúszoboszló, Sopron, Eger és Debrecen a belföldi, a többi település inkább a külföldi vendégek érdeklődésére tarthatott számot. A leghosszabb átlagos tartózkodási idővel Hévíz (5,3 vendégéjszaka) dicsekedhetett, ahol a fürdővendégek a magyarországi átlagot (2,7 vendégéjszaka) jelentősen meghaladóan vették igénybe a település szálláshelyei által kínált szolgáltatásokat. Magyarországon 2005-ben 1325 településen regisztráltak szálláshely-statisztikai értelemben vett vendégforgalmat. 40 városunkban egyetlen vendég érkezéséről sem számoltak be a statisztikák. Magyarország legforgalmasabb községeinek listáját Bük vezeti, az első tíz hely valamelyikén Balaton-parti üdülőhelyek (Zamárdi, Tihany, Zánka, Balatonvilágos, Balatongyörök, Balatonszemes), gyógyfürdőjükről ismertté vált települések (Bogács, Berekfürdő) állnak, amelyeket az elmúlt évtized során az egyik

252


25.táblázat Magyarország legforgalmasabb turisztikai desztinációinak vendégforgalma a kereskedelmi és a magánszálláshelyeken, 2005 (Forrás: KSH, 2006a) Sorrend

Település

Vendégéjszakák száma

Külföldi vendégéjszakák aránya (%)

Átlagos tartózkodási idő (vendégéjszaka)

1

Budapest

6 580 827

86,0

2,6

2

Hévíz

959 610

69,0

5,3

3

Hajdúszoboszló

803 731

37,9

4,0

4

Siófok

713 005

55,7

3,1

5

Bük

492 604

65,1

4,0

6

Zalakaros

387 835

50,7

4,0

7

Sopron

372 280

18,4

2,4

8

Eger

327 875

31,9

2,3

9

Balatonfüred

324 706

60,4

2,8

Debrecen

318 101

30,2

2,8

10

legsikeresebb családi üdülőhellyé vált község, Alsópáhok követ. Közülük csak Bük, Zamárdi és Tihany számítanak domináns külföldi vendégforgalomra, a többi helységben a belföldiek kereslete a meghatározó. Zamárdi tradicionális üdülőhelyi mivoltára utal a 7,2 vendégéjszakányi átlagos tartózkodási idő. A legalább 365 vendégéjszakát regisztrált településeket (816 helység) figyelembe véve a legmagasabb arányú külföldi vendégforgalomról 2005-ben az ország turizmusa szempontjából statisztikailag irreleváns helységekből adtak számot a szállásadók. Kizárólag külföldi vendégeket szállásoltak el Újlengyelben, Kiskutason, Szobon és Káldon. Azon települések csoportjában, ahol a külföldi vendégek aránya statisztikailag nulla volt, már jóval több településsel találkozhattunk. A149 helységből álló listát Szilvásszentmárton, Szokolya, Ópusztaszer, Bodajk, Bozzai és Pusztafalu vezeti, ezeken a településeken a 10 ezret meghaladó vendégéjszakaszám ellenére a külföldi kereslet aránya nem érte el a 0,1 %-ot sem. Az átlagos tartózkodási idő alapján felállított rangsor tekintetében is izgalmas eredményekkel szembesülhetünk, mivel ez a mutató 382 településen meghaladja a magyarországi átlagnak számító 2,7 vendégéjszakát. Az élmezőnyben található Máriahalom, Vértesszőlős, Püski, Jánosháza és Albertirsa szállásadói legalább ennek a tízszeresére rúgó átlagos tartózkodási időről számoltak be. A statisztika fintora, hogy 2005-ben találkozhattunk 1 vendégéjszaka alatti átlagos tartózkodási idővel rendelkező településsel, ilyen volt Paloznak, Üröm, Balatonudvari, Soltvadkert, Tiszakécske és Jászapáti is.


253

7.3.2. A legtöbb idegenforgalmi adót beszedő települések A Magyar Államkincstár nyilvántartása szerint 2004-ben 475 település önkormányzata vetett ki a regisztrált szálláshelyeken tartózkodó vendégek által befizetendő idegenforgalmi adót. Figyelembe véve, hogy a KSH 2004-ben 1300, legalább egy vendégéjszakányi tartózkodásról beszámoló települést tartott nyilván, a tartózkodási idő után fizetett idegenforgalmi adóbevételből a Magyarország turizmusában érintett települések mindössze 37%-a gazdálkodhatott. 26. táblázat A vendégek tartózkodása után fizetett idegenforgalmi adó, 2004 (Forrás: Magyar Államkincstár: KSH, 2005b) Sorrend az idegenforgalmi adó alapján

Település

Idegenforgalmi adó (ezer Ft)

Sorrend a vendégéjszakák alapján


1

Budapest

803 851

1

6 133 096

2

Hévíz

251 341

2

986 710

3

Hajdúszoboszló

193 632

3

843 079

4

Balatonfüred

160 920

6

753 179

5

Bük

127 802

5

583 729

6

Siófok

114 386

4

753 179

7

Zalakaros

84 785

8

358 013

8

Harkány

70 741

12

299 438

9

Sopron

64 096

7

381 729

Keszthely

61 800

19

223 577

10

Ha összehasonlítjuk a 2004-ben befolyt idegenforgalmi adó összege és a vendégéjszakák száma alapján felállított országos települési sorrendeket, láthatjuk, hogy valóban a legnagyobb forgalmú városok és községek önkormányzatai tettek szert a legmagasabb összegű adóbevételekre (26. táblázat). A tartózkodási idő után fizetett idegenforgalmi adó összege alapján felállított országos települési rangsor első tíz helyezettje közül nyolc a vendégéjszakák szerinti sorrendben is a tízes élmezőny része. A legforgalmasabbak közé tartozó Debrecen és Pécs azért csúszott le az adóbevételek alapján összeállított rangsor 17., illetve 35. helyére, mivel az Észak-Alföld és a Dél-Dunántúl regionális központjainak képviselő-testületei a népszerű üdülő- és fürdővárosokhoz képest alacsonyabb összegben állapították meg a tartózkodási idő után fizetett adó mértékét. Annak ellenére, hogy a 2001. évi népszámlálás alkalmával 1935 településen regisztráltak minimum egy üdülőingatlant, 2004-ben mindössze 150 település önkor-

254


27. táblázat Az üdülőingatlanok után fizetett idegenforgalmi adó, 2004 (Forrás: Magyar Államkincstár; KSH, 2005b)

Sorrend az idegenforgalmi adó alapján 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Település

Idegenforgalmi adó (ezer Ft)

Siófok Balatonfenyves Gárdony Szentendre Balatonkenese Balatonfüred Csopak Balatonlelle Balatonvilágos Alsóörs

182 477 78 749 78 488 69 979 67 593 46 291 35 852 34 131 32 038 31 522

Sorrend az üdülőingatlanok száma alapján (2001) 1 4 3 19 2 14 47 17 37 32

Üdülőingatlanok száma (2001) 6 266 4 250 5 267 2 558 5 293 2 846 1 346 2 651 1 520 1 636

mányzata élt az épület után kivethető idegenforgalmi adó beszedésével. Tekintettel arra, hogy az üdülők esetében is eltérő a kivetett adó településenkénti mértéke, továbbá az adó tárgyát képező ingatlanok alapterületét illetően szintén mutatkoznak különbségek, így pusztán az üdülőingatlanok száma alapján nem lehet az utánuk helységenként befolyt adót egymással szoros relációba állítani. Azt, hogy a két mutató között mégis van némi összefüggés, a 27. táblázat adatai bizonyítják: az egyes településeken az üdülőingatlanok után befizetett adó összege alapján felállított országos rangsor élmezőnyéből az első négy helység megtalálható az üdülőingatlanok száma alapján létrehozott települési lista élmezőnyében. Figyelemre méltó, hogy az üdülők után adót szedő települési rangsor első tíz helyén található helységek közül mindössze a Dunakanyarban fekvő Szentendre és a Velencei-tó partján található Gárdony nem tartozik a Balaton üdülőkörzethez, a többi város és község azonban igen. A legnagyobb összegű, üdülőingatlan után fizetett idegenforgalmi adót beszedő települések többsége olyan üdülőhelység, amelyben a lakóegységek százalékában mért üdülőingatlanok aránya meghaladja az 50%-ot, vagyis funkciójuknál fogva szolgálják az ott ingatlannal rendelkezők üdülési igényeit (ez alól a legnagyobb létszámú állandó népességgel rendelkező Siófok, Balatonfüred és Szentendre képez kivételt). Számos olyan magyarországi településsel találkozhatunk, amelyek ugyan ingatlantulajdonosaik egy csoportja szabadidős térségeként értelmezhetők, azonban vonzerőik nem ösztönzik az oda látogató vendégek tartózkodása után fizetendő adó kivetésére a helyi önkormányzatot. 2004-ben az 516 idegenforgalmi adót kivető település közül 42 olyannal találkozhattunk, amelyek csak az üdülőingatlanok után szedték azt be: a legtöbb bevétel Kiskunlacházán (14,5 millió Ft), Dunakeszin (7,4 millió Ft) és


255

Pilisvörösváron (7,3 millió Ft) folyt be (amellett, hogy az üdülőingatlanok lakóegységekhez viszonyított aránya egyik településen sem érte el a 30%-ot, és kereskedelmi szálláshellyel sem rendelkeztek). A vendégeik tartózkodása után idegenforgalmi adót szedő települések jelentős hányada 2004-ben nagyvonalú volt a területükön üdülővel rendelkező ingatlantulajdonosokkal, 77%-uk - ezen a jogcímen - nem vetett ki rájuk adóterhet. Olyan, az ország turistaforgalmának bonyolításában jeleskedő településeken mentesültek az üdülők tulajdonosai az ingatlanuk után fizetendő adó kivetése alól, mint Hévíz, Bük vagy Harkány, utóbbi esetében pedig szép számmal lennének adóalanyok (az összes lakóegység 70%-a üdülő). Ha arra a kérdésre keressük a választ, melyek azok a magyarországi települések, amelyek gazdasága alapvetően a turizmuson alapszik, akkor az idegenforgalmi adó nagyságát kellene az összes helyi adó százalékában meghatározni: ahol az idegenforgalmi adó megegyezik az összes helyi adó összegével, ott a turizmus nagy valószínűséggel kulcs szerepet játszik a költségvetés egyensúlyának megteremtésében.75 A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, mivel Magyarországon léteznek annyira szegény települések, amelyeken néhány üdülőingatlan vagy arra tévedt vendég tartózkodása után befizetett adómorzsák 100%-ban fedik a helyi adókból befolyó teljes önkormányzati bevételt. 2004-ben a Magyar Államkincstár kimutatása szerint négy olyan település volt, amelyeken kizárólag az idegenforgalmi adó képezte az önkormányzat helyi adóbevételeit. A hazánk turizmusában érdemi szerepet nem játszó Kamondon (257 ezer Ft) és Kántorjánosiban (237 ezer Ft) az üdülőingatlanokra, Vékényben (11 ezer Ft) és Nemesnépen (30 ezer Ft) a vendégek tartózkodására kivetett jelképes adóbevételek jelentették a költségvetés helyi forrásait. Az érem másik oldalán azok a települések helyezkednek el, ahol a címzetten a turizmusból származó adóbevételek az ott található üdülőingatlanok, illetve vendégforgalom ellenére sem érik el a helyi adók 1%-át. 2004-ben Magyarországon 175 olyan települést tartottak nyilván, ahol 0,0-0,9% között volt az idegenforgalmi adó súlya az adott város vagy község helyi adóbevételeiben. Közülük a legmagasabb idegenforgalmi adó Győrött (52,2 millió Ft), Szegeden (47,4 millió Ft), Debrecenben (44,4 millió Ft) és Miskolcon (38,9 millió Ft) folyt be, ahol a regionális központok más típusú helyi adókból tartották fenn magukat. Önmagában sem az idegenforgalmi adóból származó önkormányzati bevételek, sem pedig azoknak a helyi adókon belüli súlya alapján felállított települési rangsor nem elegendő ahhoz, hogy eldöntsük, milyen mértékben érvényesül az idegenforgalmi funkció egy-egy község vagy város életében. A kettő kombinációja azonban már kö-

75

Annak ellenére, hogy a helyi adóbevételek kulcsfontosságúak az önkormányzatok gazdálkodásában (a legeklatánsabban mutatják a település gazdasági erejét), más, a turizmushoz kötődő források, mint például az ingatlanvagyon hasznosításából vagy a pályázati úton befolyó összegek is befolyásolhatják az összbevétel nagyságát, valójában ez a mutató jelenthetné a korrekt kiindulási pontot egy, a jövőben lefolytatandó, hasonló elemzés során (Kozma Gábor szíves közlése alapján).

256


28. táblázat Az idegenforgalmi adó szerepe egyes települések gazdasági életében, 2004 (Forrás: Magyar Államkincstár; KSH, 2005b) Az idegenforgalmi adó mértékének helyi adókon belüli kategóriái (százalék)

Az adott kateAz idegenforgalgórián belül a mi adó mértéke legmagasabb helyi az összes helyi adóval rendelkező adó százalékában település

Helyi adó (ezer forint)

Lakónépesség száma

Alacsony (1,0-20,0)

Sopron

2,5

2 519 963

56 394

Átalag alatti (20,1-40,0)

Siófok

21,5

1 383 766

23 909

Átlagos (40,1-60,0)

Hévíz

42,9

586 056

4 500

Átlagon felüli (60,1-80,0)

Balatonfenyves

61,6

151 592

1 876

Magas (80,1-99,0)

Csokonyavisonta

96,2

10 240

1 754

zelebb vihet a probléma megoldásához. Ha az idegenforgalmi adó helyi adókon belüli részesedésének mértéke alapján - az előbbiekben már tárgyalt 100%-os és 1% alatti szélsőértékeket figyelmen kívül hagyva - öt kategóriát állítunk fel, akkor bizonyos szabályszerűséget fedezhetünk fel az egyes kategóriákban a legmagasabb összegű helyi adóbevételre szert tett, ugyanakkor annak érdemi hányadát az idegenforgalmi adó révén biztosító települések vizsgálata során (28. táblázat). Minél magasabb egy településnek az idegenforgalmi adó mértéke alapján történő besorolása, várhatóan annál alacsonyabb lesz az összes helyi adóból befolyó összeg nagysága, és ez fordítva is igaz. Mindeközben a helyi lakónépesség száma alapján is kimutatható a fenti összefüggés, történetesen a nagyobb számú lakónépességgel rendelkező településeken valószínűleg alacsonyabb az idegenforgalmi adóbevételek helyi adókon belüli részesedése, mint a kisebb népességszámúakén. Magyarországon minden egyes, az idegenforgalmi adónak a helyi adókon belüli mértéke alapján felállított kategóriában összegszerűen a legmagasabb helyi adóval rendelkező település valóban érdemi turistaforgalmat bonyolított, így Csokonyavisonta és Hévíz a gyógyturizmusban, Balatonfenyves és Siófok a vízparti üdülésben, Sopron pedig a városi turizmusban játszott meghatározó szerepet 2004-ben. Az idegenforgalmi adót kivető településeket vizsgálva (annak a helyi adókon belüli mértéke alapján) az átlagos (40,1-60%) kategóriába soroltak esetében lehet leginkább a turizmus funkciót tetten érni, a 28 településből álló csoportot Berekfürdő (59,1%) vezeti és Gárdony záija (40,1%), közöttük pedig számos, az ország turizmusában érdemi szerepet betöltő helységgel találkozhatunk. Természetesen többségük a Balaton partján fekszik (pl. Alsóörs, 57,7%), de a Tisza (Tivadar, 55,9%) vagy a Duna (Szigetszentmárton, 43,5%) mentén az Északi- (Mátraszentimre, 51,9%), illetve a Dunántúli-középhegységben (Várgesztes, 44,8%), valamint a Mecsekben (Abaliget, 41,3%) elhelyezkedők mellett találkozhatunk az ország fürdőközpontjaival (pl. Zalakaros, 49,8%) is.

8. A turisztikai termékek földrajza

8.1. A turisztikai termékek térbeli sajátosságai Miközben a turizmusról mint a gazdaság interszektorális ágazatáról értekezünk, egy adott desztináció vendégforgalmának sikeres lebonyolítása mégiscsak a szolgáltató (tercier) szféra kompetenciája. Ebben a megközelítésben a turizmusipar kifejezés az iparszerűen, tehát technológia intenzív módszerekkel, bizonyos standardok figyelembevételével előállított szolgáltatások termelését jelenti, melynek eredményeképpen a meglátogatott hely turisztikai kínálata termékszerűen fogyasztható. Ahogy az iparban vagy a mezőgazdaságban érdekelt vállalatok különböző árucikkeket visznek a piacra, úgy a turizmusban maga a desztináció, illetve annak legkülönbözőbb szolgáltatásai, az azokból képzett, a turista igényeit komplex módon kielégítő halmazok képezik a terméket. Tudvalevő, hogy két autó között fényévnyi különbségek lehetnek, alapvető funkcióikban azonban megegyeznek. Ha tehát valaki autót akar venni, éljen Párizsban vagy Szófiában, akkor nem mást, mint a mobilitási igényeit óhajtja kielégíteni, legfeljebb eltérő árszínvonalon és minőségben. A turizmusban ugyanez a helyzet. A tengerparti üdülés olyan turisztikai termék, amelynek összetevői közismert vonzerőkből és azokat értékesítő, azok fogyasztását elősegítő szolgáltatásokból épülnek fel. A napfény, a tengervíz, a homokos part és a gondtalan kikapcsolódás lehetősége jelentik azokat az idegenforgalmi vonzerőket, amelyek majdnem minden mediterrán tengerpart kínálatának részei. Az ezekre épülő beach-ek; a napernyős, pihenőágyas strandok, a mosolygós pincéreket alkalmazó éttermekkel, éjszakai szórakozóhelyekkel tarkított szállodasorok, a mindenütt ugyanazt a választékot megjelenítő butikok teszik teljessé a középosztálybeliek számára problémamentesen megfizethető terméket. így a francia Riviérán vagy a bolgár tengerparton értékesítésre kerülő nyaralás ugyanazt a turisztikai terméket takarja, a különbséget - a gépkocsikhoz hasonlóan - csak az észleli, akinek alkalma nyílik mindkét desztináció kipróbálására. Persze, ha mindkét helyen ugyanazon szállodalánchoz tartozó házban történik az elszállásolás, akkor a márkanév (brand) egyenes következményeként a vendégnek közel azonos ellátásban lesz része. Olyan ez mint az autógyártás, térjünk be Európa bármelyik kereskedőjéhez, az a kis, motorház környékén elhelyezett embléma árulkodik az adott cég termékétől elvárható szolgáltatások minőségéről, arról az életérzésről, amelyet beülve megtapasztalhatunk.

258

A TURISZTIKAI TERMÉKEK FÖLDRAJZA

A turisztikai termékek földrajza az autógyártást tárgyaló iparföldrajztól némileg eltérően nemcsak a telephelyek elhelyezkedésének és a termékek értékesítésének térbeli sajátosságaival, hanem magával a termékben rejlő földrajzi vonatkozásokkal is foglalkozik. Az iparföldrajznak nem feladata, hogy feltárja a gyártás technológiai fortélyait, mert azt a műszaki tudományok jeles képviselői hivatásukból következően elvégzik, ellenben a turizmusföldrajzosokat senki sem mentesíti a falusi vagy a városi turizmus működését biztosító „alkatrészek" megismerése alól. A turizmusföldrajz, a turizmustudomány korábbiakban tárgyalt sajátosságaiból következően sok esetben magának a terméknek az elemi összetevőire koncentrál, így vizsgálja a falu vagy a város mint a turizmus feltételeit biztosító település egyedi mivoltát. Természetesen más turisztikai termékek esetében is felmerül a geográfusok kompetenciája, így például az ökoturizmus, a hegyvidéki vagy a vízparti turizmus, de az egészségturizmus vagy éppen a bor- és gasztronómiai turizmus kapcsán is el kell végezni az alkotóelemek földrajzi (földtudományi) vonatkozású vizsgálatát. Mivel a turizmusipar eredményes működésében kulcsfontosságú a turisták által hasznosított terek, vagyis a desztinációk megismerése, így a turisztikai termékek térbeli sajátosságainak tárgyalásánál az általuk keretbe foglalt kínálat és a róluk az emberek fejében élő képekre, elképzelésekre kell fókuszálnunk. A legtöbb termék magában hordoz egyfajta helyhezkötöttséget, így az abban rejlő turisztikai tevékenységek (pl. természetjárás, gyógyfürdőzés, strandolás, városnézés) viszonylag jól körülhatárolható terek fogyasztása révén valósulnak meg. A turizmusföldrajz ezen terek, valamint az odalátogatók lakóhelye térbeli eloszlásának jellegzetességeit, fogyasztásuk intenzitását és annak időbeli jellemvonásait, továbbá az emberek mentális térképén való megjelenést is tárgyalja.

Az utazási döntés meghozatala során a jó helyként értelmezhető földrajzi környezet kiválasztásában - a megközelíthetőségből kiindulva - a tér egyedi vonzerőinek számbavétele mellett az azokat feltáró idegenforgalmi infrastruktúra, valamint a tartózkodást lehetővé és egyben kellemessé tevő szuprastruktúra megléte is mérlegelésre kerül. Mindezen tényezőt színesíthetik az adott térség vendéglátásával, az ott élők vendégszeretetével kapcsolatos tapasztalatok és információk. A legtöbb esetben az így összeálló képek, vagyis a fogyasztandó turisztikai termékek alapján születnek meg az egyének vagy a közösségek utazási döntései, amelyek lényegében a mit és a hol kérdések köré szerveződnek. Magyarország turisztikai kínálatában az üdülésre alkalmas tavak, az épített környezetben tett sétákat kínáló történelmi városok, a betegségek kialakulásának megelőzését, illetve a gyógyulást biztosító források, valamint a természetközeli élményt kínáló, kirándulásra alkalmas középhegységek dominálnak. Kizárólag azon települések vonzerői válhatnak a turizmusban hasznosuló tér részévé, amelyek folyamatos fejlesztéseik révén törek-

A TURISZTIKAI TERMÉKEK TÉRBELI SAJÁTOSSÁGAI

259

szenek versenyképességük megteremtésére és megőrzésére. Annak ellenére, hogy a Magyarország turisztikai palettáján felsorakozó települések köre szemmel láthatóan bővül, az érdemileg igénybe vett szolgáltatásokhoz kötődő tér továbbra is igen szűk keresztmetszetről árulkodik. Ha a magyar társadalom tagjai napozásra, fürdőzésre alkalmas tavat keresnének, ahol a nyári hónapokban legalább négy éjszakát eltölthetnének, akkor a Balaton (58,2%) számíthatna a legnagyobb arányú érdeklődésre (27. ábra). Közép-Európa legnagyobb vízfelületével rendelkező állóvizét a Velencei-tó (17,9%) követi, tőlük messze leszakadva a Tisza-tó (6,1%), a Fertő-tó (2,7%), a Szelidi-tó (2,2%) és a Hévízi-tó számíthat az 1%-os küszöböt átlépő forgalomra. A történelmi hangulatú városrészekkel és múzeumokkal rendelkező, egy tavaszi hétvégén történő meglátogatásukat lehetővé tevő települések közül Eger (22,1%) és Budapest (16,8%) emelkedik ki. Mellettük Pécs (8,1%) és Sopron (6,1%) számíthat még jelentősebb, városi sétákra igényt formáló látogatóra, míg az Esztergom (3,6%), Debrecen (3,3%), Szeged (2,7%), Szentendre (2,5%), Kőszeg (2,0%), Székesfehérvár (2,0%), Sárospatak (1,4%), Keszthely (1,2%) és Veszprém (1,1%) iránti érdeklődés már jóval kisebb arányú. Egy hosszú hétvégén felfrissülést, regenerálódást kínáló, szép környezetű termálfürdők belföldi turistákért zajló versenyében a két óriás, Hévíz (18,2%) és Hajdúszoboszló (17,1%) fej-fej mellett áll. Messze mögöttük találhatók azok az egyre kedvezőbb piaci pozícióra törő egységek, amelyek iránt mért alacsonyabb érdeklődés feltehetően a versenytársak jelentős számával magyarázható. Miskolctapolca (6,3%), Zalakaros (5,3%), Harkány (3,7%), Gyula (3,5%) és Bük (3,2%) esetében még érdemi érdeklődés tapasztalható, azonban Mezőkövesd (2%), Sárvár (1,7%), Budapest-Gellért-fürdő (1,6%), Budapest-Széchenyi-fürdő (1,5%), Kehidakustány (1,4%), Pápa (1,2%), Kiskunmajsa (1,1%), Orosháza-Gyopárosfürdő (1,0%) esetében a kínálat mennyiségi és minőségi mutatóit figyelembe véve a potenciális belföldi turisták preferenciái méltatlanul alacsony értékűek. Egy őszi hétvégén a természetben teendő kirándulás térszíneként megjelölt hegységeink közül a Mátra (38,7%) iránti érdeklődés kiemelkedő, amit az is tetéz, hogy legmagasabb pontját; a Kékest (5,7%) és az üdülőhelyéről nevezetes Mátraházát (1,0%) külön is említették a megkérdezettek. A szomszédos Bükk (15,6%) is igen népszerű természetjáró hely. A preferáltabb hegységek közé tartozik még a Mecsek (6,7%) és a Bakony (5,8%), a többi középhegység viszont már kisebb mértékben számíthat a látogatók érdeklődésére. A Börzsöny (2,1 %), a Budai-hegység (1,8%), a Pilis (1,8%) és csúcsa, a Dobogókő (1,5%), valamint a Zempléni-hegység már nem képezi az egész országot felölelő belföldi turizmus színterét.

27. ábra Egyes, népszerű turisztikai tevékenységek preferált térségei Magyarországon, 2005

A TÉRORIENTÁLT TURISZTIKAI TERMÉKEK

261

Megvizsgálva az egyes turisztikai tevékenységekhez kötődő potenciális terek kapcsán született nemleges válaszokat megállapíthatjuk, hogy a termék központi elemét alkotó vonzerő korábbi igénybevételével fordítottan arányosan nő a hozzá földrajzi helyet nem rendelő megkérdezettek száma. Amíg a vízparti üdülőturizmus esetében a megkérdezettek mindössze 6,2%-a, addig a történelmi városokhoz kötődő kulturális turizmus kapcsán már 17,2%-a nem volt képes egy, az adott termék színhelyét képező földrajzi név említésére. A termálfürdőknél 15,0%, a hegységeknél 10,0% volt a nemleges válaszok aránya.

8.2. A térorientált turisztikai termékek Magyarország turisztikai kínálatában számos olyan turisztikai termékkel találkozhatunk, amelyeknek a központi elemét képező vonzereje magában a desztináció komplexitásában rejlik. A turizmus célterületei a legtöbb esetben mindössze az ott folyó turisztikai tevékenységek hátteréül szolgálnak, idegenforgalmi vonzerőik értékesítése során az általuk biztosított tárgyi, szervezeti és személyi feltételek kerülnek hasznosításra. Ezzel szemben azon termékek esetében, ahol maga a desztináció jelenti a vonzerőt, a turisták által felkeresett hely textúrája, vagyis a tér fogadóképességének egymást átszövő, a piaci környezettel rendkívül szoros kapcsolatban lévő rendszere oly mértékben előtérbe kerül, hogy önmagában is képes a turisták érdeklődését kiváltani. A konferenciaturizmus esetében például egy történelmi hangulatot árasztó kisváros mindössze a rendezvény díszletéül szolgál, hátterét képezi annak a tanácskozásnak, amelynek témája és előadói jelentik az elsődleges vonzerőt, a helyszín mindössze a termék egyik elemeként jelenik meg. Ezzel szemben egy, a világ zajától távol fekvő, évszázados tradícióit és miliőjét őrző falucska önmagában is turisztikai termékké válhat, a táj, az ott élők mindennapi élete, a szállás és az ellátás sajátosságai egymást átszőve és erősítve alkotnak jól értékesíthető kínálatot. Magyarország turizmusában a városi és a falusi mellett a vízparti, a hegyvidéki, valamint az ökoturizmus is fontos szerepet játszik, igaz, ezen térorientált turisztikai termékek nem egyforma súllyal jelentkeznek az egyes idegenforgalmi régiók kínálatában. Nem minden falu válik automatikusan a falusi turizmus színterévé, ahogy a városi turizmus is csak egyes régió-, esetleg megyeközpontokban érhető tetten. A növény- és állatvilág szimbiózisára, a szinte érintetlen természeti táj szépségeinek felfedezésére épülő ökoturizmus leginkább a nemzeti parkokban, a vízparti turizmus a folyó- és állóvizeink mellett elterülő üdülőterületeken, míg a hegyvidéki turizmus a természetjárás és az extrém sportok kijelölt terepein valósul meg. Mindegyik termékben közös, hogy fogyasztásukat az adott tér sajátosságai ösztönzik, vonzerejük magában a desztinációt alkotó elemek utánozhatatlan egymásra épülésében rejlik, amelyek évszázadok lenyomataiként tükröződnek vissza hazánk kultúrtájaiban. Az alábbiakban a magyarországi turizmuspolitika homlokterében álló térorientált turisztikai termékeket a városi, a falusi és az ökoturizmus térbeli sajátosságait emeljük ki.

262


8.2.1. A városi turizmus A városi turizmus legfontosabb sajátossága, hogy olyan, jelentős népességkoncentrációval, valamint a vendégforgalom eredményes bonyolításához szükséges infra- és szuprastruktúrával rendelkező településeken jön létre, amelyek a turisztikai mobilitás csomó- vagy éppen végpontjait képezik (Page 1995, Michalkó 1999). Tekintetbe véve, hogy Magyarországon 2006. január l-jén 289 városi jogállású települést tartottak nyilván, amelyek közül kilenc érte el a 100 ezer fős lakónépességet (a Borsod-AbaújZemplén megyében fekvő Pálháza 2005-ben 1102 lakossal nyert városi rangot), a városi turizmus kialakulása meglehetősen korlátozott feltételek között zajlik. Budapest a városi turizmus minden kritériumának megfelel, valójában hazánk egyetlen olyan települése, amely nemzetközi összehasonlításban is kiállja a tárgyalt turisztikai termék próbáját (18. fénykép). Regionális központjaink közül Debrecent, Miskolcot és Szegedet sorolhatjuk még a városi turizmusban érdemileg érintett települések közé, ezeken a településeken érhető leginkább tetten a vonzerők sokoldalúságából táplálkozó szerteágazó turisztikai tevékenységek végzése. Győr, Székesfehérvár és Pécs esetében a városihoz képest a kulturális turizmus dominánsabb szerepet kap, nem véletlen, hogy utóbbi nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címet. A Magyarország városi turizmusában érintett regionális központok arculata a lakónépesség szerényebb száma ellenére alig különbözik Európa hasonló funkciójú településeitől: korszerű tömegközlekedési rendszer (autóbusz, villamos, trolibusz, taxi), kis üzletekkel tarkított sétálóutcákkal övezett városközpont, a turisták számára is hasznosítható szabadidős szerepkörű településrész várja az odalátogatókat. Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Szegeden is megfigyelhető, hogy a gazdag kulturális vonzerők mellett a gyógyvizek, a gasztronómiai specialitások, a legkülönbözőbb szakmai és tudományos tanácskozások, valamint a rekreáció különböző válfajai egyaránt a kínálat lokális elemeit alkotják. Éppen ez a kaleidoszkópikus termékskála képezi a városi turizmus jellegzetességét, az érintett települések komplex kínálatának fogyasztása tekinthető a vendégek jellemző turisztikai tevékenységének (Puczkó-Rátz 2003). Budapest, a magyarországi városi turizmus archetípusa, hazánk nemzetközi vendégforgalmának egyik fellegvára, ahol a kereskedelmi és magánszálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák 85%-a külföldi állampolgárokhoz kötődik, 2005-ben a főváros nemzetközi forgalmában legnagyobb arányban német (14%), brit (13%), amerikai és olasz (egyaránt 8%) turistákat szállásoltak el. Budapesten számos nemzetközi szállodalánc egysége is a vendégek rendelkezésére áll, így a Marriott, a Corinthia (Grand Hotel Royal, Aquincum), a Four Seasons, a Hilton (Budapest és Budapest Westend), az Intercontinental, a Kempinski, a Le Meridien, a Best Western, valamint az Accor csoporthoz tartozó márkanevek alatt üzemelő házak (Novotel, Sofitel, Mercure) jelenléte bizonyítja a magyar főváros globális versenyképességét. 2005-ben Magyarország 17 ötcsillagos szállodájából 13 Budapesten üzemelt. A regionális központokban jelentkező városi turizmusban a külföldi vendégéjszakák aránya jóval a belföldi alatt maradt, Debrecenben

A térorientált turisztikai termékek

263

18. fénykép a kultúra Budapest nemzetközi turizmusának fókuszában Az UNESCO világörökség részét képező Hősök terén álló Szépművészeti Múzeum az utóbbi években számos, nemzetközi érdeklődésre számot tartó kiállításnak adott otthont. így a magyar nagyközönség mellett a Budapestre látogató külföldi turisták is gyönyörködhettek Monet, El Greco vagy éppen Van Gogh festményeiben. A kívülrekedtek a magyar zeneművészet képviselőjének játékával vigasztalódhattak.

264


30%-os, Szegeden 22%-os, Miskolcon 20%-os arányt regisztráltak 2005-ben. 5 csillagos szállodával egyik említett település sem rendelkezik, 4 csillagosból azonban már szélesebb választék állt rendelkezésre, nemzetközi márkanév alatt üzemelő szállodát csak Szegeden és Székesfehérváron lehetett igénybe venni (Novotel Szeged, Székesfehérvár).

8.2.2. A falusi turizmus Magyarország települési környezetét és táji adottságait vizsgálva megállapítható, hogy elméletileg minden feltétel adott a falusi turizmus sikeres kiépüléséhez. Ezt bizonyítja, hogy 2005-ben a 2828 községi jogállású település 36%-án igénybe lehetett venni a falusi szállásadás keretében kínált magánszálláshelyeket, vagyis az ország településállományának közel egyharmada a falusi turizmus potenciális színteréül szolgált. A valóságban a magyarországi falvak töredékében lelhető fel a falusi turizmus komplex kínálata. Annak ellenére, hogy Budapest agglomerációjában a népességszámot tekintve jó néhány hazai várost leköröző községgel is találkozhatunk (például 2005-ben a legnagyobb magyarországi faluban, Törökbálinton 12 478 fő élt), a községi jogállású településállomány mintegy fele 1000 fo alatti népességgel rendelkezik (a Zala megyében fekvő Iborfián 2005-ben mindössze 14 fő élt). Ez az a települési kör, amely a falu méreteiből fakadó földrajzi adottságokra visszavezethetően leginkább képes a vidéki élet szépségeinek megőrzésére és az érdeklődő turisták számára történő értékesítésre. A falusi turizmus kínálata olyan tarka, mint a mezei virágokból összeállított bokréta. A falu szinte minden szeglete fogyasztható, a népi építészetet tükröző lakóházak a vendégek autentikus szállásául szolgálnak, a kiskertekben, a háztájiban megtermelt termények az étkezések alkalmával kerülnek felhasználásra, a tájház múzeumként funkcionál, a kis műhelyeket a különböző kézműves foglalkozások alkalmával értékesítik, az erdő a hatalmas séták, a rét a lovaglás és a kerékpározás során, a vizek a csónakázás vagy a horgászás idején képezik a falusi turizmus lokális színtereit (Pusztai 2003). Természetesen a falusi turizmusról alkotott idilli kép alapján létrejövő komplex kínálatot kevés helyen képesek biztosítani Magyarországon, mivel a tárgyi mellett a személyi feltételek megléte és a fogadókészség is rendkívüli fontossággal bír. A falusi turizmus versenyképességének megteremtésében a közösség összefogása és egy agilis, szervezőkészséggel megáldott szakember közreműködése megkerülhetetlen tényezőnek számít. Néhány vendéglátó ugyanis nem képes a falu egészét mint turisztikai terméket megjeleníteni, így a vendégek sok esetben nem tudják a falusi turizmusban rejlő szépségek teljes tárházát megismerni. Annak érdekében, hogy tetten érhessük a falusi turizmusban érdemben részt vevő magyarországi településeket, kigyűjtöttük a 2005-ben Tourinform-irodával rendelkező községeket, amelyektől leválasztottuk azokat, amelyek a Balaton idegenforgalmi régióban fekszenek (Alsóörs, Balatonvilágos, Balatonkenese, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Zamárdi) vagy a területükön legalább országos hatókörű, más egyéb turisztikai

A TÉRORIENTÁLT TURISZTIKAI TERMÉKEK

265

29.táblázat Tourinform-irodával rendelkező és a falusi turizmusban érintett községek Magyarországon, 2005 (KSH, 2006a; www.tourinform.hu) Település Dédestapolcsány Fertőszéplak Hollókő

Férőhelyek száma


Állandó népesség száma

539

1 644

34

460

1 168

149

4 394

380

58

Kazár

14

160

2 122

Kárász

105

1 965

372

Magyarhertelend

184

3 014

672

Nagykörű

99

346

1 738

Nyíracsád

22

18

4 132

Pusztamérges

53

87

1 223

Rúzsa

69

878

2 708

termék alapját képező vonzerő található (Aggtelek, Bakonybél, Berekfürdő, Buzsák, Bük, Hortobágy, Orfű, Ópusztaszer, Pákozd, Zsámbék), ezeket ugyanis nem tekinthetjük a falusi turizmus klasszikus helyszíneinek. Az így létrejött adatbázist összevetettük a KSH falusi szállásadásra vonatkozó információval és a 29. táblázatban csak azokat a településeket tüntettük fel, amelyeken Tourinform-iroda és falusi szállásadás egyaránt működött. Látható, hogy a magyarországi falusi turizmus fellegvára, az UNESCO világörökség cím birtokosa, Hollókő alig 380 lakossal a legnagyobb volumenű vendégforgalmat bonyolította 2005-ben, mögötte a Baranyai-Hegyháton fekvő Magyarhertelend és a Völgység gyöngyszeme, Kárász következik. A csekély népességszámú községek falusi turizmusának egyik letéteményese az a szervezettség, amely a helyi Tourinform-iroda keretében ölt testet. Az ott dolgozó alkalmazottak nemcsak a szálláshelyek értékesítésében, hanem az adott község termékké fejlesztésében is intenzív szerepet játszanak.

8.2.3. Az ökoturizmus A magyarországi ökoturizmus sajátossága, hogy nemzetközi összehasonlításban kevés olyan egzotikus vonzerővel és az azokat feltáró idegenforgalmi infrastruktúrával bír, amely érdemi vendégforgalmat generálhatna, így a köztudatban ökoturizmusként manifesztálódó tevékenységek valójában a természetjárás fogalomkörébe tartoznak. Az élő és élettelen környezet harmonikus együttélésének, azon belül a flóra és a fauna szimbiózisának ritkaságait felvonultató területek azáltal válnak a hazai ökoturizmus

266


népszerű desztinációivá, hogy a termék iránt érdeklődő turisták tudatos megismerésükre, megfigyelésükre, védelmükre, végső soron fenntarthatóságuk hatékony elősegítése érdekében felkeresik őket. A formailag az alternatív turizmus keretében realizálódó, az esetek többségében szervezett programok viszonylag jól körülhatárolható, természeti ritkaságokat, védett növény- és állatfajokat, illetve azok társulásait felvonultató térségekhez kötődnek. A hazai ökoturizmus jogszabályban76 rögzített akcióterületei a nemzeti parkok, mellettük a tájvédelmi körzetek, a természetvédelmi területek, valamint a természeti emlékek és a természetvédelmi területnek minősülő lápok, szikes tavak, továbbá a természeti emlékekhez sorolt források, víznyelők, kunhalmok, földvárak és a természeti értékként nyilvántartott barlangok élvezik az országos védettség turizmusban hasznosuló előnyeit. Magyarországon 2006-ban 10 nemzeti parkot, 36 tájvédelmi körzetet és 142 természetvédelmi területet tartottak nyilván, összesen 820 627,5 hektárnyi területen (a Magyarország területének mintegy 10%-a), ennek 14%-át minősítették fokozottan védetté (ezek a nemzeti parkok úgynevezett természeti övezetei, a bioszféra-rezervátumok és az erdőrezervátumok magterületei, amelyek csak külön engedéllyel látogathatók). A nemzeti parkokban látogatóközpontok, a bemutatóhelyek és a tanösvények mellett az oktatóbázisok jelentik a turizmus infrastrukturális feltételeit. Az ökoturizmusban részt vevők gyakran a falusi szállásadás, a kempingek (ökokemping), a turistaszállók, illetve a nem üzleti célú szálláshelyek férőhelyeit veszik igénybe. A magyarországi ökoturizmus felszín alatti térségei közül kiemelt helyet foglal el az Aggteleki Nemzeti Park, ahol az Aggteleket Jósvafövel összekötő Baradla-barlang mellett a Vass Imre- (Jósvafö), a Rákóczi- (Bódvarákó) és a Béke-barlang (Aggtelek) csodálatos cseppkövei állnak az érdeklődés fókuszában. A barlangok - ha nem is ilyen hangsúlyosan - más nemzeti parkok esetében is a kiemelkedő attrakciók közé számítanak. A balatonfüredi Lóczy-barlang és a Tapolcai-tavasbarlang (Balaton-felvidéki NP), a lillafüredi Szent István- és Anna-barlang (Bükki NP), az Abaligetgyógybarlang (Duna-Dráva NP), a budapesti Pál-völgyi- és Szemlő-hegyi-barlang (Duna-Ipoly NP) egyaránt lehetőséget adnak a karsztformák iránt érdeklődő ökoturisták figyelmének felkeltésére. Nemzeti patkjaink a barlangok mellett más geológiai ritkaságokkal is rendelkeznek, amelyek közül kiemelkedik a badacsonyi Geológiai és botanikai tanösvény (Balaton-felvidéki NP), az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület bemutatóhely, valamint a Szarvaskői geológiai tanösvény (Bükki NP). Amíg a geoszféra inkább a középhegységi területeken generál ökoturisztikai desztinációkat, addig a bioszféra ilyetén térségei az Alföldön koncentrálódnak. A Duna árterében a Gemenci-erdő (Duna-Dráva NP), Hortobágyon a Pusztai állatpark, a Tisza-tavon a Madárrezervátum (Hortobágyi NP), Izsákon a Kolon-tavi madárvárta, Szegeden a Fehér-tó madárvilága által benépesített élőhely (Kiskunsági NP), Dévaványa és Ecsegfalva között a Réhelyi látogatóközpontban a túzokrezervátum 76

1996. évi LIII. törvény a természet védelméről

267

AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS FÖLDRAJZI SAJÁTOSSÁGAI

képezi az ökoturizmus célterületeit. A nemzeti parkok kapcsán nem szabad megfeledkezni az ember és természet együttélésének, vagyis az életmód sajátos vetületeinek visszatükröződéséről sem, számos tájházban éppen ennek a szimbiózisnak állítanak emléket (Jósvafő, Vörs, Ócsa, Hortobágy, Bugacpusztaháza, Szalafő). 30. táblázat A magyarországi nemzetiparkok őkoturizmusában meghatározó szerepet játszó települések szálláshelyigényes vendégforgalma, 2005 (Forrás: KSH 2006a; Magyar Turizmus Zrt.)

A vendégéjszakák alapján felállított országos települési rangsorban elfoglalt hely 75. 90. 91. 99.

A település neve

A vendégéjszakák száma

Szarvas Aggtelek Bakonybél Hortobágy

33 563 25 283 25 045 23 623

A vendégéjszakák alapján felállított országos települési rangsorban elfoglalt hely 109. 124. 200. 225.

A település neve

A vendégéjszakák száma

Felsőtárkány Szilvásvárad Jósvafő Sarród

19 630 17 064 7 533 5 881

Az ökoturisztikai desztinációk nem tartoznak Magyarország szálláshelyigényes vendégforgalmának élvonalbeli települései közé (30. táblázat). A regisztrált szálláshelyeken töltött vendégéjszakák alapján felállított2005. évi, 1325 várost, illetve községet magába foglaló rangsorban Szarvasnak, Aggteleknek, Hortobágynak és Bakonybélnek sikerült az első százba kerülni (azokat a településeket, amelyek nem feltétlenül az ökoturisztikai igények kielégítésére szakosodtak, nem vontuk be a vizsgálatba, így például azon kívül maradt Balatonfüred, Tapolca, Zirc, Hollókő vagy éppen Miskolc). Az ökoturizmus lokális gazdasági, társadalmi hatásait értékelve figyelemre méltó tény, hogy olyan települések, mint Salföld (877. hely), Dévaványa (818. hely), Izsák (1066. hely), Kelemér (1087. hely), Ipolytarnóc (1192. hely), Bugacpusztaháza (1233. hely) és Bugac (1436. hely) nem kerülhettek be a hazánk vendégforgalmában érintett első ötszáz település közé.

8.3. Az egészségturizmus földrajzi sajátosságai Magyarország egészségturizmusának földrajzi sajátosságai elsősorban a felszín alatt keresendőek, mivel ezen termék fogyasztásának kiváltásában nemzetközileg egyedülálló geológiai viszonyaink játszanak szerepet. Nemcsak a kéreg vékonyságából fakadó geotermikus gradiens kedvező mivoltának, hanem a mélyből feltörő termálvíz ásványi összetételét befolyásoló kőzettani jellemzőknek is köszönhető, hogy Magyarországot gyógyvíz-nagyhatalomként aposztrofálják. Hazánk természetes gyógytényezői közül

268


a forrásánál más-más hőmérsékletű és kémiai összetételű, ennélfogva a legkülönbözőbb betegségek megelőzésére és kezelésére alkalmas gyógyvíz mellett az ásványvíz, a gyógyiszap, a gyógyklíma és a gyógybarlang tartoznak azon vonzerőink közé, amelyek ösztönzőleg hatnak az egészségturizmus, különösen a gyógyturizmus keretében érkező vendégek utazására. Annak ellenére, hogy természetes gyógytényezőink többsége helyhez kötött, korunk technológiai feltételei mellett egyre több ilyen jellegű vonzerő fogyasztására nyílik annak forrásától távolabb fekvő településen is lehetőség. Ahhoz, hogy valamely település vagy településrész elnyerje a turizmusmarketingjében jól kamatoztatható gyógyhely címet, a természetes gyógytényező(k) megléte mellett az orvosi kezelésekre alkalmas létesítményekkel, a gyógyítás zavartalanságát, a betegek nyugalmát biztosító környezeti feltételekkel is rendelkeznie kell.77 A KSH által használt T-STAR-rendszer nómenklatúrája szerint 2005-ben hazánkban 13 minősített gyógyhelyet tartottak nyilván, amelynek többsége (Balatonfüred, Bük, Debrecen, Eger, Gyula, Harkány, Sopron, Zalakaros) gyógyfürdővel rendelkező település, de vannak komplexebb kínálatot nyújtó (Hévíz, Hajdúszoboszló, Miskolc), illetve más egyéb gyógytényezőt felvonultató (Párád, Gyöngyös) helységek is. Magyarországon 2005-ben 54 településen 63 gyógyvizet kínáló fürdő működött, amelynek többsége az európai uniós előírásoknak megfelelő vízforgató és víztisztító berendezéssel ellátva, magas színvonalú orvosi kezeléseket biztosítva fogadta az egészségturizmus keretében érkező vendégeket. Számos létesítmény úgynevezett élményfürdőként is üzemel, amely lehetővé teszi azok legkülönbözőbb generációk általi igénybevételét (19. fénykép). A Széchenyi-terv (2001-2002), majd a 2003-ban induló Széchenyi Turizmusfejlesztési Program keretében biztosított állami forrásoknak köszönhetően jó néhány létesítmény teljes rekonstrukcióját sikerült elvégezni, így ma több gyógyfürdőnk is világszínvonalú körülmények között, versenyképes szolgáltatásokkal várja vendégeit (pl. Hajdúszoboszló, Debrecen, Egerszalók, Sárvár, Bük, Zalakaros). Annak ellenére, hogy az egész évben nyitva tartó gyógyfürdők esetében elméletileg kiküszöbölhető a szezonalitás, a létesítmények területén található külső medencék téli hónapokban történő lezárása, illetve a szélesebb közönség igényeit kielégítő strand funkció nyári működtetése (pl. Harkány, Orosháza), valamint a vendégek utazási szokásainak következtében április és október között észlelhető a forgalom erőteljesebb megnövekedése (28. ábra). Részben a gyógyfürdőkhöz kapcsolódóan (Hévíz), részben azoktól függetlenül (Tiszasüly) történik a magyarországi gyógyiszap kitermelése és a gyógyturizmusban történő felhasználása. Az egyéb természetes gyógytényezők sorában kell megemlíteni a középhegységeinkben található klímagyógyintézetek által hasznosított gyógyklímát, amely a légúti betegségek kezelésére alkalmas pollenmentes, tiszta levegőt és azt a nyugalmat sugárzó erdei környezetet takarja, amely más, különösen idegrendszeri problémákban szenvedők gyógyításában jeleníthető meg idegenforgalmi vonzerőként. Mátraháza (Kékes), 77

74/1999. (XII. 25.) EüM rendelet a természetes gyógytényezőkről


269

19. fénykép Orosháza-Gyopárosfürdő. Az alkáli-hidrogénkarbonátos, különböző mozgásszervi, gyulladásos, reumatikus és izületi bántalmak, nőgyógyászati panaszok gyógyítására, valamint balesetek, műtétek utáni rehabilitációra alkalmas gyógyvíz a XIX. század második felétől népszerű üdülőhellyé tette Gyopárosfiirdőt. A létesítmény a Széchenyi-terv egészségturisztikai fejlesztésekre szánt forrásainak felhasználásával - 2004-től európai összehasonlításban is versenyképes szolgáltatásokat nyújtó élményfürdőként működik.

270

A TURISZTIKAI TERMÉKEK FÖLDRAJZA 28. ábra A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő Zrt. 1995-2005 között regisztrált vendégforgalmának havonkénti átlagos megoszlása. (Forrás: Harkányi Gyógy- és Strandfürdő Zrt.)

Gyógyfürdő

Strandfürdő

Farkasgyepű (Bakony) és Sopron (Lövérek) szanatóriumait évről évre számtalan gyógyulni vágyó turista keresi fel. Európai összehasonlításban is különlegességnek számít Mátraderecske természetes gyógytényezője, a mofetta, ahol a feltörő szén-dioxiddal elsősorban az alsó végtagok érrendszeri megbetegedéseit kezelhetik. A Tapolcán, Abaligeten, Miskolcon és Jósvafőn található gyógybarlangok az allergiás tünetekkel jelentkező betegek számára jelentenek gyógyturisztikai célpontokat. Az ásványvizek tipikusan azok közé a természetes gyógytényezők közé tartoznak, amelyek a forrásuktól távol is ugyanazzal a hatékonysággal képesek terápiás hatásukat kifejteni, de a különböző ivókúrák színhelyei mind a mai napig kedvelt idegenforgalmi desztinációknak számítanak (Sopron, Párád). 2005-ben Magyarországon 62 gyógyszálloda működött, amelyek 16 ezer férőhellyel, a teljes hazai szállodai kapacitás mintegy 10%-án várták az egészségturizmus keretében érkező vendégeket. A gyógyszállodák Budapest, Balaton és Sopron-Kőszeghegyalja kiemelt üdülőkörzetek területén koncentrálódtak, amelyek vendégéjszakában mért forgalmában a bel- és a külföldi kereslet 40-60% arányban jelentkezett. A gyógyszállodákban is kimutatható volt a szezonalitás, 2005-ben a decemberi mélypont (42,8%) és az augusztusi maximum (80,0%) között a szobakihasználtság tekintetében igen jelentős ingadozást lehetett tetten érni. A gyógyszállodákban - a hazai szállodák forgalmában mért átlagos tartózkodási időt jelentősen meghaladóan - 3,7 éjszaka tar-

A KULTURÁLIS ÉS ÖRÖKSÉGTURIZMUS FÖLDRAJZI SAJÁTOSSÁGAI

271

tózkodási időt regisztráltak, a külföldi egészségturisták valamivel hosszabb időt, 4,5 éjszakát töltöttek el. A gyógyszállodák külföldi keresletének többsége tradicionálisan a német (46%) és az osztrák (14%) vendégek közül került ki. Magyarország legnagyobb gyógyszálloda-üzemeltető vállalata, a Danubius Hotels Group elsősorban Budapesten (Health Spa Resort Margitsziget és Helia) és a nyugat-dunántúli gyógyfürdőközpontokban (Hévíz, Bük, Sárvár) várja az egészségturizmus keretében érkező vendégeket.

8.4. A kulturális és örökségturizmus földrajzi sajátosságai A kulturális és örökségturizmus földrajzi vonatkozásainak gyökerei - az előzőekben tárgyalt turisztikai termékekkel összehasonlítva - kevésbé a tér mibenlétében, sokkal inkább annak funkcionális kapcsolatrendszerében keresendőek. A szellemi és tárgyi örökséget egyaránt magában foglaló kultúra kialakulása és fejlődése ugyan helyhez kötött, de terjedése és önreprodukciója révén szélesebb térben is tetten érhető, fogyasztható. Amíg a magyarországi falusi turizmus gyöngyszeme, Hollókő a község telepítő tényezőire visszavezethető organikus fejlődésének eredményeként a közigazgatási határ szabta térben, a Hévízi-tó pedig az őt tápláló forrás közelében helyezkedik el, addig a kulturális javak esetében ilyen jellegű földrajzi kötődések ritkán mutathatók ki. Például a Szegedi Szabadtéri Játékok az ott bemutatásra kerülő előadásoknak köszönhetően vált országos hírű rendezvénnyé, de a darabok más színpadokon is sikerrel debütáltak már. A művészekhez hasonlóan a kiállítások is vendégszerepelhetnek, így egy nemzetközi festészeti tárlat képeivel bizonyos idő elteltével más településeken is találkozhatunk. Annak ellenére, hogy a magyarországi szlovákság kulturális központjának Békéscsabát tartják, Szarvason vagy éppen Dabason is megismerkedhetünk a tót hagyományokkal. Leginkább a várak, a különböző magaslatokon elhelyezkedő erődítmények, illetve szent helyek esetében mutathatók ki azok a közvetlen földrajzi vonatkozások, amelyek ezen kulturális vonzerők történelmi korokra visszanyúló létrejöttében és fennmaradásában közrejátszottak. Tekintettel arra, hogy a magyarországi településállomány jelentős hányada képes valamilyen szintű kulturális örökség, illetve a turizmus érdekében fejlesztett attrakció felvonultatására, ezért a téma elemzése kapcsán érdemes a kiválóságokra koncentrálni. A KSH által használt T-STAR rendszer nómenklatúrája szerint hazánkban 91 kiemelkedő, magas, illetve jelentősebb vonzerejű kulturális látványossággal rendelkező település található, amelyek közül az UNESCO világörökségi helyszínek jelentik a kulturális és örökségturizmus fellegvárait. Igaz, számos világörökségünk neve más turisztikai termékek fejlesztése kapcsán is felmerül (így például Hollókőhöz a falusi, Hortobágyhoz az öko-, Tokajhoz a borturizmus kötődik), a kultúra napjainkban észlelhető igen széles értelmezésének köszönhetően együttesen a kulturális és örökségturizmus keretében értékesíthetők legsikeresebben ezek a helyszínek. Magyarország világörökségi helyszíneinek térbeli sajátosságait értékelve megállapíthatjuk, hogy 4 pontszerű, vagy-

272


is egy-egy település közigazgatási határán belül elhelyezkedő és 4 kiterjedt, a névadó település mellett más városokat és községeket is érintő helyszínnel találkozhatunk. Budapest (Duna-parti látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út és történelmi környezete), Hollókő, az Ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete, valamint a Pécsi ókeresztény sírkamrák testesítik meg a pontszerű, az Aggteleki-karszt és a Szlovák karszt barlangjai (22 település), a Hortobágyi Nemzeti Park, a Puszta (20 település), a Fertő/Neusiedersee kultúrtáj (10 település) és a Tokaji történelmi borvidék (27 település) a kiterjedt helyszíneket. A magyarországi világörökségi helyszínek terét képező települések közül Budapest vendégéjszakában mért turistaforgalma országos kitekintésben kimagasló (1.), Pécs is az élmezőnyhöz tartozik (13.), azonban a 2005. évi adatokat tekintetbe véve mindössze Aggteleknek (90.) és Hortobágynak (99.) sikerült elfoglalnia az első száz hely valamelyikét, Tokaj (120.), Fertőd (134.), Hollókő (190.) és Pannonhalma (430.) ennél rosszabb eredményt produkált. A világörökségi helyszíneink többsége tehát sokkal inkább az egynapos kirándulások keretében érkező vendégek igényeit elégíti ki.

Annak ellenére, hogy Magyarország 1999-ben csatlakozott az UNESCO Világörökség egyezményéhez, amelynek folyományaként 1999-től a Budai Vár elsőként viselhette a világörökség része címet, mind a mai napig nem tudott kiterebélyesedni e nemzetközi rang társadalmi presztízse és az azzal összefüggő turisztikai marketingkommunikáció hatékonysága. Az a tény, hogy egy olyan kis ország, mint hazánk 8 világörökségi helyszínnel rendelkezik, a nemzetközi idegenforgalmi piacon önmagában is akkora versenyelőnyt kellene, hogy jelentsen, amely minket stabilan a régió leglátogatottabb célállomásává predesztinál. De nem elég a beutazó turizmus érdeklődését felkelteni, a jelenlegihez képest sokkal nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a világörökségi helyszínek belföldi turizmusban játszott szerepének fokozására is. Nemcsak a médiában és a különböző prospektusokban megjelenített marketingkampányok során, hanem a helyszínen és annak környékén is óriásplakátokon kellene hirdetni a világörökségek értékeit, elérhetőségét, hogy a jelenleginél sokkal hatékonyabban tudatosuljon a magyar társadalomban a lakóhelyük közelében elhelyezkedő világörökségek léte. Miközben hazánk 8 világörökségi helyszínnel dicsekedhet, a magyar társadalom 41,6%-a egyetlen lakóhelyéhez legközelebb fekvő világörökséget sem tudott megnevezni. A nemtudásnak ebben az esetben is sikerült túlszárnyalni az ismeretek biztos birtoklását, ugyanis a megkérdezettek csupán 40,2%-a nevezett meg olyan földrajzi objektumot, amely valóban a világörökség, illetve valamely világörökségi helyszín része. A legtöbb említés Budapesthez (13,7%) köthető, érdemi felidézési arányra sikerült még szert tennie Hollókőnek (7,7%), Hortobágynak (7,0%),


273

Tokajnak (4,4%), Pécsnek (4,3%) és Pannonhalmának (2,3%), meglepő módon éppen a határon átnyúló világörökségi helyszíneink, a Fertő-tó és az Aggtelekikarszt szerepeltetése elhanyagolhatóan alacsony volt, az 1%-os küszöbérték alatt maradt. A világörökséghez tévesen sorolt objektumok között legnagyobb arányban a feltehetően Hollókővel - a neve alapján - összetévesztett Hollóházát (1,1%) említették a megkérdezettek. Ami a közelség megítélését illeti, a helyes válaszok alacsony gyakoriságából és az egy megyére eső több helyszínnel való operálásból (pl. Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén) fakadó bizonytalanságok, illetve a Budapesthez kötődő világörökségi objektumok széttagoltsága miatt mindössze annyi állapítható meg, hogy a megkérdezetteknek a legtöbb esetben sikerült a lakóhelyükhöz valóban legközelebb eső világörökséget megnevezni. A Baranya, Nógrád és Hajdú-Bihar megyében élők mintegy 2/3-a a ténylegesen ott található világörökségi helyszínt mondta lakóhelyéhez legközelebb esőnek.

8.5. A bevásárlóturizmus földrajzi sajátosságai A magyarországi bevásárlóturizmus keretében rövid tartózkodási idővel párosuló, az esetek többségében viszonylag kis távolságú, leginkább a határ menti térségekre koncentráló, üzleti jellegű utazásokra és a szinte bárhol előforduló szabadidős vásárlásokra kerül sor (Michalkó-Timothy 2002). Hazánk bevásárlóturizmusát a határokat átlépő külföldi látogatók generálják, mellettük az utóbbi években igen népszerűvé vált, úgynevezett termékbemutatóval egybekötött utazásokon részt vevő belföldi turisták jelenléte emelhető ki. Annak ellenére, hogy a bevásárlóturizmus sem tartozik a tisztán földrajzi sajátosságok talajáról fakadó turisztikai termékek közé, a látogatók üzleti és szabadidős vásárlásai a határ közelében elhelyezkedő, illetve turistaközpontnak számító településeken koncentrálódnak. A termék helyhez kötöttségét éppen az oldja, hogy a bevásárlóturizmus jelensége bárhol felütheti a fejét, ahol a megközelíthetőségen túl rendelkezésre áll valamilyen szintű kiskereskedelmi infrastruktúra és az abban kínált áru sajátosságai vagy ellenértéke vonzást gyakorol a távolabbi településeken, leginkább a határokon túl élőkre. Hozzá kell tenni, hogy a szabadidős vásárlások vonatkozásában egy település más termékeken (például az egészségturizmuson) alapuló idegenforgalmi fejlődése is hozzájárulhat a bevásárlóturizmus kialakulásához. Magyarország földrajzi fekvésének és a kiskereskedelmi egységek igénybevétele következtében realizálódó haszonszerzés lehetőségének köszönhetően évtizedek óta az európai bevásárlóturisták kedvelt desztinációi közé tartozik. Egy 1998-as felmérés szerint a hazánkba látogató külföldiek 27%-a vásárlási céllal lépte át a határt, annak ellenére, hogy ez az utazási motiváció az utóbbi időben mérséklődött, továbbra

274

A turisztikai termékek földrajza

20. fénykép Egy termékbemutatóval összekötött utazás reklámja. Elsősorban az időskorúak utazási igényeit elégítik ki azok az egynapos belföldi kirándulások, amelyek során, a program részeként termékbemutatóval kombinált, kedvezményekkel, ajándékokkal ösztönzött vásárlásra nyílik lehetőség. Minden úton vannak olyanok, akik vásárolnak, gyakorlatilag az ő költésükből finanszírozzák a klasszikus turistaprogarmot is tartalmazó kirándulást.

is a legfontosabbak közé tartozik (Michalkó 2004). 2005-ben a Magyarországra érkező külföldiek 18,6%-a jelölte meg a vásárlást az utazás elsődleges motivációjaként, ami a közel 7 millió látogatót alapul véve, naponta mintegy 20 ezer bevásárlóturista itt-tartózkodását jelenti. Egy átlagos külföldi bevásárlóturista 17 ezer forintot költött 2005-ben Magyarországon, míg önmagát a szabadidős turizmus keretében érkezőként megjelenítő látogató 44 ezer forintot. Nem elhanyagolható tehát a bevásárlóturizmusban realizálódó bevételek lokális, gyakran a területfejlesztési célokat szolgáló szerepe. Az a tény, hogy a hazánkat egy napra felkeresők 34%-a a Nyugat-Dunántúl idegenforgalmi régiót preferálta, arra enged következtetni, hogy az Ausztriából és a Szlovákiából érkező kirándulók az ott található kiskereskedelmi infrastruktúra igénybevételében is jelentős szerepet játszanak. Az utóbbi években az egykori szociálturizmus keretein belül megvalósult egynapos vállalati kirándulások analógiájára szerveződnek azok a belföldi turisztikai programok, amelyek paplanos utazásként váltak ismertté. Az ország legkülönbözőbb helyeinek rendkívül kedvező áron történő szervezett felkeresésére kínálnak lehetőséget azok az utazási irodák, amelyek a részvételi díjból befolyó bevétel mellett a program részét képező termékbemutató keretében értékesített áruk ellenértékéből származó haszonból fedezik a kirándulás felmerülő költségeit (20. fénykép). A jelentkezők számának függvényében egyazon desztinációba akár több buszt is indítanak, az esetek többségében kispénzű utasok pedig fillérekért juthatnak el olyan hazai tájakra, amelyek


275

máskülönben megfizethetetlenek lennének a számukra. Egy, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetben lezajlott 2005. évi felmérés szerint a felnőtt magyar társadalom 90%-a halott már a termékbemutatókhoz kötődő utazási lehetőségekről, de csak 23%-a próbálta ki személyesen az ezzel foglalkozó utazási irodák szolgáltatásait. Az ilyen jellegű turisztikai programokban többször is részt vettek 69%-a 60 év feletti állampolgár, akik anyagi helyzetükre visszavezethetően kiszorultak az utazási piacról és így kompenzálják élményeik elmaradását. A KSH által a magyar lakosság utazási szokásairól készített 2005. évi felmérés is megerősíti a bevásárlóturizmus belföldi utazásokban való jelenlétét, az egynapos kirándulásokon részt vevők 25%-a jelölte meg a vásárlást elsődleges motivációként.

Felhasznált irodalom Abella M. 1962: Az Adriai Riviéra. Földrajzi Értesítő. 11. 1. pp. 160-166. Abella M. 1966a: Az Alföld idegenforgalmi centrumai. Földrajzi Értesítő. 15.3. pp. 371-377. Abella M. 1966b: A települések és az idegenforgalom kapcsolata Magyarországon. In: III. Idegenforgalmi Kollokvium. Panoráma. Budapest, p. 220-228. Abella M. 1968: Az idegenforgalmi földrajz problémái. Földrajzi Értesítő. 17. 3. pp. 359-373. Abella M. 1971: A balatoni üdülőkörzet infrastruktúrájának néhány idegenforgalmi szempontból jellemző vonása és a távlati fejlesztési tervek. Földrajzi Értesítő. 20.1. pp. 31-50. Abella M. 1975: Néhány megjegyzés a Dél-Dunántúl idegenforgalmi adottságairól. Földrajzi Közlemények. 23.1. pp. 62-68. Abonyiné Palotás J. 2006: Az infrasturktúra elemeinek változó szerepe a területi fejlőésben Magyarországon. SZTE Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék. Szeged. Alavi, J.-Yasin, M. 2000: Iran's Tourism Potential and Markét Realities: An Empirical Approach to Closing the Gap. Journal of Travel and Tourism Marketing. 9.3. pp. 1-20. Almási M. 1998: Üveggolyók: az ezredvég globális játszmái. Helikon Kiadó. Budapest. Ancsel É. 1986: Etikai tanulmány a tudásról és a nem-tudásról. Kossuth Könyvkiadó. Budapest. Ashworth, G.-Voogd H. 1994: Marketing of tourism places: what are we doing? Journal of International Consumer Marketing. 6. 3-4. pp. 5-19. Aubert A. 1999: Az ökoturisztikai területfejlesztés szükségessége és modellje Magyarországon. In: Tóth J.-Wilhelm Z. (szerk.) Változó környezetünk. JPTE. Pécs. p. 74-81. Aubert A. 2001: A turizmus és a területfejlesztés stratégiai kapcsolata Magyarországon. Turizmus Bulletin. 5. l.pp. 44-49. Aubert A.-Miszler M.-Szabó G. 2000: A regionális területfejlesztés és a turizmustervezés összefüggései a Dél-Dunántúlon. Turizmus Bulletin. 4. 1. pp. 33-37. Baár L-né -Gratzl F. 2004: 2001. évi népszámlálás: 15. Az üdülők adatai. KSH. Budapest. Babbie, E. 1999: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó. Budapest. Bajmócy P.-Kiss J. 1996: Egyetemi hallgatók mentális térképei Magyarországról. Tér és Társadalom. 2-3. pp. 55-68. Balázs G. 2005: Anyanyelvművelés. Valóság. 48. 5. pp. 83-98. Balogh K. 1993: Sok a tennivaló, az erőforrás kevés. Gazdaság és Statisztika. 5. 4. pp. 25- 29. Bánfalvi J. 2003: Magyarország idegenforgalmi földrajza. Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző. Budapest. Baranyi B. 1999: A „periféria perifériáján" - a határmentiség kérdőjelei egy vizsgálat tükrében az Északkelet-Alföldön. Tér és Társadalom. 13. 4. pp. 17-44. Baranyi B. 2004: Gondolatok a perifériaképződés történeti előzményeiről és következményeiről. Tér és Társadalom. 18. 2. pp. 1-21. Baranyi B. 2005: Összeköt-e majd, ami még elválaszt? In: Kuthi Á.-Nagy V. (szerk.) Határesetek-Magyarország perifériái. Ipoly Unió. Balassagyarmat, pp. 19-31. Bartha L. 1984: Pszichológiai alapfogalmak kisenciklopédiája. Tankönyvkiadó. Budapest. Bauer A.-Berács J. 2006: Marketing. Aula. Budapest. Becsei J. 2004: Népességföldrajz. Ipszilon Kiadó. Békéscsaba. Beer, B. 2000: Deutsch-philippinische Ehen: Tourismus, Familienferien und Verwandtenbesuche. Tourismus Journal. 4. 3. pp. 349-365.

FELHASZNÁLT IRODALOM

277

Behringer Zs.-Indra D.-Kiss K.-Veszelka K. 2002: A külföldi működő tőke szerepe Magyarország turizmusának fejlődésében a rendszerváltás után. Turizmus Bulletin. 6. 1. pp. 48-51. Beluszky P. 1999: Magyarország településföldrajza-általános rész. Dialóg Campus Kiadó. Budapest - Pécs. Beluszky P. 2005: Perifériára vettetvén... In: Kuthi Á.-Nagy V. (szerk.) Határesetek-Magyarország perifériái. Ipoly Unió. Balassagyarmat, pp. 13-18. Benedek J. 2000: A társadalom térbelisége és térszervezése. Risoprint. Kolozsvár. Benedek J. 2002: A földrajz térszemléletének hullámai. Tér és Társadalom. 16. 2. pp. 21-39. Benko, G.-Tesson, T. 1991: Une géographie des boisssons. 3. La biére: légende et modernité. Acta Geographica. 87. pp. 51-68. Berend T. I. 1995: Átalakulás a világgazdaság perifériáin. A századvég gazdasága történelmi perspektívában Magyar Tudomány 40.7. pp. 761-778. Berényi I. 1979: Jósvafö földrajzi adottságainak értékelése különös tekintettel az idegenforgalomra. Földrajzi Közlemények. 27. 1-3. pp. 92-105. Berényi I. 1992: Az alkalmazott szociálgeográfia elméleti és módszertani kérdései. Földrajzi tanulmányok. 22. Akadémiai Kiadó. Budapest. Berényi I. 2003: A funkcionális tér szociálgeográfiai értelmezése. Földrajzi tanulmányok. 23. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest. Bernát T. 1992: Természeti erőforrások: szerepük, értékelésük. Magyar Tudomány. 37. 1. pp. 22-29. Bohoczky F. 1993: A megújítható természeti erőforrások szerepe az energiapolitikában. Vezetéstudomány. 24. 5-6. pp. 73-77. Bottlik Zs. 2003: Changing Serbian ethnic patterns in the 20th century within the borders of present-day Hungary. Geographica Pannonica. 7. pp. 27-30. Bottlik Zs. 2005: A szerb etnikai tér változásai a XX. században a mai Magyarország területén. Kissebbségkutatás. 14. 2. pp. 222-228. Buday-Sántha A. 2002: Környezetgazdálkodás. Dialóg Campus Kiadó. Budapest-Pécs. Butler, R. 2006: The origins of the tourism area life cycle. In: Butler, R. (ed.) The tourism area life cycle: applications and modifications. Channel View Publications. Clevedon. p. 13-26. Cassou, J. 1985: A szimbolizmus enciklopédiája. Corvina Kiadó. Budapest. Christaller, W. 1955: Beitrage zu einer Geographie des Fremdenverkehrs. Erdkunde. 9. Bonn. Cianga, N. 1998: Turismul din Carpatii Orientali: Studiu de geografie umana. Presa Universitara Cluejeana. Cluj-Napoca. Cocean, P.-Dezsi, S. 2001: Prospectare si geoinformare turistica. Presa Universitara Cluejeana. Cluj-Napoca. Crampton, J. 2003 : The Political Mapping of Cyberspace. University Of Chicago Press. Chicago. Croce, B. 1987: A szellem filozófiája-válogatott írások. Gondolat. Budapest. Czakó Á. 1997: Négy város négy piaca - a népi kereskedéstől a kgst-piacokig. Közgazdasági Szemle. 44. 4. pp. 339-355. Czeglédi J.-Kállay O. (szerk.) 1984: Idegenforgalom - tervezés, szabályozás, vállalkozás. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. Czimre K. 2003: Az eurorégiók szerepe a határon átnyúló kapcsolatok erősítésében. In: Süli-Zakar I. (szerk.) A terület- és településfejlesztés alapjai. Dialóg Campus Kiadó. Budapest -Pécs. p. 285-304. Csapó J. 2004: A területfejlesztés és a turizmus rendszere Írországban. Turizmus Bulletin. 8. 1. pp. 49-55. Csapó T.-Kocsis Zs. 1997: Abüki gyógyturizmus és hatása a térségre. Vasi Szemle. 51. 2. pp. 197-208. Csapó T.-Szabó G. 1997: Vas megye falusi turizmusa. Comitatus. 7. 12. pp. 47-54. Cséfalvay Z. 1990: Térképek a fejünkben. Akadémiai Kiadó. Budapest. Csemez A. 2001: A tájképi potenciál és a tájjelleg meghatározása. MTA Doktori Értekezés. Csepeli Gy. 2003: Szociálpszichológia. Osiris Kiadó. Budapest. Csizmadia P.-Makó Cs. 2003: Gazdasági és társadalmi erőforrások átrendeződése kooperatív hálózatokban: egy kisvállalkozói övezet tíz évének története. Társadalomkutatás. 21. 2. pp. 139-165.

278

FELHASZNÁLT IRODALOM 278

Csontos L. 1999: Ismeretelmélet, társadalomelmélet, társadalomkutatás. Osiris Kiadó. Budapest. Csorba P. 1999: Tájökológia. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen. Csordás L. 1993: Szabadidő-lakások az Alföldön. Tér és Társadalom. 7. 3-4. pp. 77-103. Csordás L. 1994: Szabadidő-lakások az Alföldön. Kandidátusi értekezés. MTA RKK ATI Településkutató csoport. Kecskemét. Csordás L. 1997: Második otthonok az Alföldön. In: Szörényiné Kukorelli I.-José Sánchez (szerk.) Önkormányzatok és területfejlesztés. MTA RKK. Pécs. p. 83-97. Csordás L.-Szabó G. 1993: A falusi-tanyai turizmus szervezésének és fejlesztésének feltételei az Alföldön. Alföldi Tanulmányok. 15. pp. 137-161. Dávid L. 2004: A Vásárhelyi-terv turisztikai lehetőségei. Gazdálkodás. 47. 9. pp. 86-94. Dávid L. Baros Z.-Bujdosó Z. 2006: Az ökoenergia-turizmus lényege és jövője. Gazdálkodás. 50. 15. pp. 92-101. Dávid L.-Baros Z. 2006: A globális klímaváltozás hatása a turizmusra. Gazdálkodás. 50. 1 j. pp. 82-91. Defert, P. 1955: Structure economique et localisation dans les regions touristiques. Institut 'nternational de recherches touristiques. Geneve. Defert, P. 1966: Az idegenforgalmi telepítés: elméleti és gyakorlati problémák. Kézirat (Kerekes Sándor fordítása). MTA FKI Könyvtára. Deutscher, I. 1990: Sztálin. Európa Könyvkiadó. Budapest. Dharmaratne, G. Sang, F-Walling, L. 2000: Tourism Potentials for Financing Protected Areas. Annals of Tourism Research. 27. 3. pp. 590-610. Dobrossy I. 1998: A Felvidék kapuja Miskolc kereskedelmi szerepköre és közlekedésföldrajzi jelentősége. In: Frisnyák S. (szerk.) A Felvidék történeti földrajza. Bessenyei György Tanárképző Főiskola Földrajz Tanszéke - MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testülete. Nyíregyháza, pp. 519-525. Donka A.-Gyuricza L. 2005: Geomorfológiai értékek a turizmusban. In: Dobos A.-Ilyés Z. (szerk.) Földtani és felszínalaktani értékek védelme. Eszterházy Károly Főiskola. Eger. p. 223-237. Dőry T. 2000: A regionális innovációs potenciál hatása a térségfejlődésre In: Horváth Gy.-Rechnitzer J. (szerk.) Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. MTA RKK. Pécs p. 556574. Dövényi Z. 2002: Kisváros az ország szélén-Battonya. In: Kovarszki A.-László M.-Tóth J. (szerk.) Múlt, jelen, jövő-a településügy térben és időben. PTE TTK. Földrajzi Intézet. Pécs. p. 55-73. Dövényi Z. 2006: Adalékok a kultúrtáj és a népesedés kapcsolatához Magyarországon. In: Kiss É. (szerk.) A népességtől a természeti erőforrásokig. Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar. Sopron, p. 47-54. Egedy T. 2001: A lakótelepek társadalmi környezetének átalakulása a rendszerváltozás után. Földrajzi Értesítő. 50. 1-4. pp. 271-283. Egedy T.-Kovács Z. Székely G-né-Szemző H. 2005: Fővárosi rehabilitációs programok és eredmények. In: Egedy T. (szerk.) Városrehabilitáció és társadalom. MTA FKI. Budapest, p. 175-188. Ellger, C. 2000: Landliche Peripherie statt Zwischenstadt: Entwicklungsprobleme landlicher Raume in Ostdeutschland. Das Land Brandenburg als Beispiel. Geographica Helvetica. 55.1. pp. 61-71. Enyedi Gy. 1996: Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet időszakában. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület. Budapest. Enyedi Gy. 1998: Budapest - Kapuváros? Kultúra és Közösség. 3. 2. pp. 9-15. Enyedi Gy. 2001: A nagyvárosi régiók és a globális gazdaság. Comitatus. 11. 7-8. pp. 7-19. Erdősi F. 2002: Gondolatok a közlekedés szerepéről a régiók/városok versenyképességének alakulásában. Tér és Társadalom. 16. l . p p . 135-159. Erdősi F. 2005: Magyarország közlekedési és távközlési földrajza. Dialóg Campus Kiadó. Budapest Pécs. ÉVM 1982: Országos Üdülőterületi Tervkoncepció. Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium. Budapest


279

Farkas B.-Lengyel I. 2003: A regionális versenyképesség értelmezése az Európai Unióban. In: Süli-Zakar I. (szerk.) A terület- és településfejlesztés alapjai. Dialóg Campus Kiadó. Budapest - Pécs. p. 207-231. Farkas J. 2003: A társadalmi tér elméleti kérdései: a térfelfogás történeti változásai. Társadalomkutatás. 21. 2. pp. 167-190. Farkasné Fekete M. 1997: Az agrárpolitika és az erőforrás-felhasználás változása Angliában. Gazdálkodás. 41.3. pp. 16-25. Fekete É. 2005: Új esély a perifériáknak. Falu-Város-Régió. 1-2. pp. 44-46. Fekete G.-Varga Z. (szerk.) 2006: Magyarország tájainak növényzete és állatvilága. MTA Társadalomkutató Központ. Budapest. Feng, K.-Page, S. 2000: An exploratory study of the tourism, migration-immigartion nexus: travel experiences of Chinese residents in New Zealand. Current Issues in Tourism. 3. 3. pp. 246-281. Frisnyák S. 1990: Magyarország történeti földrajza. Tankönyvkiadó. Budapest. Frisnyák S.-Gál A. (szerk.) 2005: Szerencs, Tokaj-Hegyalja kapuja. Nyíregyházi Tanárképző Főiskola Földrajz Tanszék - Bocskai István Gimnázium. Szerencs. Gábris Gy.-Marik M.-Szabó J. 1988: Csillagászati földrajz. Tankönyvkiadó. Budapest. Gál K. 2004. Dobozolok, cápák, ószeresek-informális gazdasági stratégiák Kolozsváron. WEB. 13. 2. pp. 47-63. Galambos J. 1990: A tájpotenciál dinamikus minősítése és a tájhasználati kockázat. Műhely. 1. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest. Gánti T. 1992: A t á j mint gazdasági erőforrás. Gazdaság és Társadalom. 3. 1-2. pp. 184-193. Gentileschi, M.-Jürgens, U. 2001: Einzelhandelsdynamik an der Peripherie Europas. Das Beispiel Cagliari (Sardinien) Geographische Rundschau. 53. 4. pp. 22-27. Gergely A. 2006: Etnokulturális és szociokulturális stratégiák. Kultúra és Közösség. 10. 2. pp. 112-119. Giddens, A. 2004: Szociológia. Osiris Kiadó. Budapest. Gleick, J. 2003: Gyorsabban-arról, hogy szinte minden felgyorsul. Göncöl Kiadó. Budapest. Graham, S. 1998: The end of geography or the explosion of place? Conceptualizing space, place and information technology. Progress in Humán Geography. 22. 2. pp. 165-185. Grimes, S. 1992: Ireland: the challenge of development in the European periphery. Geography 77. 334. pp. 22-32. Grove, D. 1977: Hungary's unrivalled leisure resource: planning the use of thermal water in recreation and tourism: an account of a Unaited Nations/Hungarian régiónál development project. Bureau of the Régiónál Developmnet Planning Project. Budapest. Gubán P. 1999: A fenntartható turizmus- és erőforráshasználat a vidékfejlesztésben. ÖKO. 10. 3-4. pp. 77-101. Gucziné Huszti Gy. 2003: Magyarország idegenforgalmi földrajza: országismeret. Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft. Budapest. Gyáni G. 2003: Posztmodern kánon. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. Györffy I. 1943: Magyar falu, magyar ház. Turul Kiadás. Budapest. Gyökér I. 1999: Humánerőforás-menedzsment. Műszaki Könyvkiadó - Magyar Minőség Társaság. Budapest. Gyuricza L. 2000: A tájhasznosítás története és mai helyzete a magyar-szlovén államhatár mentén. In: Schweitzer F.-Tiner T. (szerk.) Tájkutatási irányzatok Magyarországon. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest, p. 55-74. Gyuricza L. 2005: A hidrogeográfiai viszonyok és a turizmus lehetőségei Hargita megyében. In: Bugya T.-Wilhelm Z. (szerk.) Tanulmányok Tóth Józsefnek. PTE Természettudományi Kar Földrajzi Intézet. Pécs. p. 273-280. Haggett, P. 2006: Geográfia-globális szintézis. Typotex. Budapest. Hajdú G. 2000: Az utazás mint modern mítosz. In: Fejős Z.-Szijártó Zs. (szerk.) Turizmus és kommunikáció. Néprajzi Múzeum - PTE Kommunikációs Tanszék. Budapest - Pécs. p. 191-200.

280


Hajdú Z. 1999: A magyar-horvát államhatár történeti és politikai földrajzi sajátosságai. In: Tésits R.-Tóth J. (szerk.) Kommunikáció térben és időben. JPTE. Pécs. p. 113-131. Hajdú Z. 2001: Magyarország közigazgatási földrajza. Dialóg Campus Kiadó. Budapest - Pécs. Hajdú-Moharos J. 2000: Magyar településtár. Kárpát-Pannon Kiadó. Budapest. Hall, M.-Harkonen, T. (eds.) 2006: Laké tourism: an integrated approach to lacustrine tourism systems. Channel View Publications. Clevedon. Hall, M.-Müller, D. (eds.) 2004: Tourism, Mobility and Second Homes: Between Elité Landscape and Common Ground. Channel View Publications. Clevedon. Hall, M.-Williams, A.-Lew, A. 2004: Tourism: Conceptualizations, institutions, and issues. In: Lew, AHall, M.-Williams, A. (eds.) A companion to tourism. Blackwell. Oxford, p. 3-21. Hall, M.-Page, S. 2002: The Geography of Tourism and Recreation: Environment, Place and Space. Routledge. London. Hanusz Á. 1998: Adalékok Szabolcs-Szatmár-Bereg megye idegenforgalmához. In: Mészáros R.-Tóth J. (szerk.) Földrajzi kaleidoszkóp. JATE TTK-JPTE TTK. Pécs-Szeged, p. 204-225. Hanusz Á. 2002: A falusi turizmus elméleti kérdései és fejlesztési lehetőségei Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Természettudományi Közlemények 2. pp. 127-138. Hautzinger Z. 2004: Az európai integráció és biztonság vázlatos története. In: Hautzinger Z. (szerk.) Pécsi Határőr Tudományos Közlemények III. Magyar Hadtudományi Társaság. Pécs. pp. 5-9. Havasné Bede P.-Somogyi S. (szerk.) 1973: Magyar utazók, földrajzi felfedezők. Tankönyvkiadó. Budapest. Horváth G. 2005: Földtudományi értékek vizsgálata és védelme a Medves-vidéken. In: Dobos A.-Ilyés Z. (szerk.) Földtani és felszínalaktani értékek védelme. Eszterházy Károly Főiskola. Eger. p. 153-167. Horváth Gy. 1998: Európai regionális politika. Dialóg Campus Kiadó. Budapest - Pécs. Horváth Gy. 2003: A Székelyföld területfejlesztési stratégiájának tudományos megalapozása. Falu-VárosRégió. 5. pp. 17-20. Hubai J. 2006: Az uniós csatlakozás hatása Magyarország természeti erőforrás-gazdálkodására. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. Hunyady Gy. 1996: Sztereotípiák a változó közgondolkodásban. Akadémiai Kiadó. Budapest. Hutiray J.-Vígh A. 1995: Az idegenforgalmi munkaerőpiac sajátosságai Magyarországon. Kereskedelmi Szemle. 36. 8. pp. 21-27. HVG 2006: Guba a dohányhoz (Várhegyi Éva összeállítása). 28. 26. pp. 53-58. Illés S. 2001: Külföldiek az Európai Unióból. Statisztikai Szemle. 79. 2. pp. 162-177. Illés, S. 2006: International elderly migration in Hungary. Migracijske i Etniéke Teme. 22. 1-2. pp. 53-77. Illés S.-Michalkó G. 2003: A turizmus és migráció néhány összefüggése Magyarországon. Demográfia. 46. 4. pp. 352-374. Ilyés Z. 2003: Az emlékezés és az újratanulás terei-a „honvágyturizmus" mint tér- és identitásszervezés. In: Fejős Z.-Szijártó Zs. (szerk.) Helyeink, tárgyaink, képeink - a turizmus társadalomtudományos magyarázata. Néprajzi Múzeum. Budapest, p. 51-72. Ilyés Z. 2005: Szórványkutatás, szórványértelmezés. Megjegyzések a Kárpát-medence szórványközösségeinek társadalomtudományi vizsgálatához. Magyar Tudomány. 50. 2. pp. 145-155. Inkinen, T. 2003: Information society, citizens and everyday life: does the Internet make a difference in spatial practices? Fennia. 181. 1. pp. 25-33. Jacob, F. 1986: A lehetséges és a tényleges valóság. Európa Könyvkiadó. Budapest. Jafari, J. (ed) 2000: Encyclopedia of Tourism. Routledge. London. Jakobi Á. 2002: A virtuális világ terei. Magyar Tudomány. 47. 11. pp. 1482-1492. Jakucs L. 1993: Szerelmetes barlangjaim. Akadémiai Kiadó. Budapest. Johnston, R.-Sidaway, J. 2004: Geography and Geographers: Anglo-American humán geography since 1945. Arnold. London. Jordán, P. 1999: Die touristische Attraktivitát des östlichen Európa: methodik und Inhalte einer Kart des Atlas Ost- und Südosteuropa. Európa Régiónál. 7. 1. pp. 2-12.


281

Józsa L. 2005: Marketingstratégia. Akadémiai Kiadó. Budapest. Józsa Zs. 2005: A Magyar Köztársaság helységnévkönyve. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. Kálmán L.-Nádasdy Á. 1999: Hárompercesek a nyelvről. Osiris Kiadó. Budapest. Kanalas I.-Kiss A. (szerk.) 2006: A perifériaképződés típusai és megjelenési formái Magyarországon. MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet. Kecskemét. Karádi J. 1966: Az idegenvezetőképzés néhány elvi és gyakorlati kérdése. In: III. Idegenforgalmi Kollokvium. Panoráma. Budapest, p. 313-318. Karancsi Z. 2004: A tájesztétika jelentősége. Tájökológiai lapok. 2. 2. pp. 187-194. Karancsi Z. 2006: Természet és látvány: A tájkép értékelése a Medves-vidéken. Falu-Város-Régió. 3. pp. 63-67. Keményfi R. 2004: Földrajzi szemlélet a néprajztudományban: etnikai és felekezeti terek, kontaktzónák elemzési lehetőségei. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen. Kerényi A. 2006: Kényelmetlen, de alapvető: A táj eltérő értelmezései és azok tervezési-védelmi jelentősége. Falu-Város-Régió. 3. pp. 18-22. Kertész Á. 1988: A Dunakanyar-hegyvidék természeti környezetpotenciáljának mezőgazdasági és idegenforgalmi szempontú értékelése. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest. Kertész Á. 2003: Tájökológia. Holnap Kiadó. Budapest. Ketter L. 1966: A közműveltségi tárgyak szükségessége és aránya az idegenforgalmi szakoktatásban. In: III. Idegenforgalmi Kollokvium. Panoráma. Budapest, p. 319-331. Kiss É. 1992: A szellemi potenciál néhány jellemzője a Közép-Tiszavidéken. Alföldi tanulmányok. 14. pp. 139-156. Kiss J. 1992: A fejlődő országok erőforrás mérlege. Pénzügyi Szemle. 36. 10-11. pp. 785-798. Kiss L. 1988: Földrajzi nevek etimológiai szótára. I-II. Akadémiai Kiadó. Budapest. Kitchin, R. 1998: Towards geographies of cyberspace. Progress in Humán Geography. 22. 3. pp. 385-406. Klebelsberg K. 1990: A magyar művészet mint nemzeti erőforrás. In: Glatz F. (szerk.) Tudomány, kultúra, politika-Gróf Klebelsberg Kuno válogatott beszédei és írásai (1917-1932). Európa Könyvkiadó. Budapest. Kobolka I. 2000: Schengen határai biztonságpolitikai - kiemelten migrációs - szempontból nézve. Tér és Társadalom. 14. 2-3. pp. 265-273. Kocsis K. 2006: A vallási térszerkezet és az állam-egyház kapcsolatok változása Magyarországon a 11. századtól napjainkig. In: Győri R.-Hajdú Z. (szerk.) Kárpát-medence: települések, tájak, régiók, térstruktúrák. Dialóg Campus Kiadó - MTA RKK. Pécs - Budapest, p. 293-311. Kocsis, K.-Bottlik, Zs. 2004: Die Romafrage in der Karpato-Pannonischen Region. Európa Régiónál. 12. 3. pp. 132-140. Kocsis, K.-Wastl-Walter, D. 1993: Hungárián and Austrian (Germán) ethnic minorities at the Austro-Hungarian bordér region. Geografski Zbornik. 33. pp. 103-118. Kókai S. (szerk.) 2003: Pécsi Márton munkássága. Tudomány- és Oktatástörténeti Tanulmányok 1. MTA Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Tudományos Testülete - Nyíregyházi Főiskola Földrajz Tanszéke. Nyíregyháza. Kolacsek A. 1966: Az idegenforgalom egyetemi oktatásának tapasztalatai. In. III. Idegenforgalmi Kollokvium. Panoráma. Budapest, p. 304-309. Kollarik A. 1986: Idegenforgalom. In: Bernát T. (szerk.) Magyarország gazdaságföldrajza. Kossuth Könyvkiadó. Budapest, p. 251-262. Kollarik A. 1992: A turizmus nemzetközi földrajza. Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. Budapest. Kollarik A. (szerk.) 1991: Természeti erőforrások és gazdaságföldrajzi adottságok. Aula. Budapest. Kollarik A. (szerk.) 1996: Természeti erőforrások és a gazdaság a térben. Veszprémi Egyetem. Veszprém. Kóródi J.-Kulcsár V.-Lackó L.-Somogyi S.-Szigeti E. 1968: Idegenforgalmi földrajz 1-2. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. Korpics M. 2000: Zarándok és turista - gondolatok a szent helyekről a turizmus kontextusában. In: Fejős


Z.-Szijártó Zs. (szerk.) Turizmus és kommunikáció. Néprajzi Múzeum - PTE Kommunikációs Tanszék. Budapest - Pécs. p. 167-179. Kotler, P 2000: Kotler a marketingről: jönni, látni, győzni a piacon. Park. Budapest. Kovács É. 1992: Etnokulturális folyamatok a közép-európai nagyvárosokban. Regio. 3.4. pp. 174-176. Kovács L.-Lantos Gy.-Markos B.-Pálmai I. 1975: Az idegenforgalom szervezése. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. Kovács T. 2003: A régióalkotás kérdései, problémái és jelenlegi állása Magyarországon. In: Süli-Zakar I. (szerk.) A terület- és településfejlesztés alapjai. Dialóg Campus Kiadó. Budapest - Pécs. p. 141-161. Kovács Z. 1992: A Tisza-tó településeinek társadalomföldrajzi viszonyai az idegenforgalom fejlesztése szempontjából. In: A Tisza-tó idegenforgalmi földrajzi potenciálja. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest, p. 22-42. Kozma B. 2000: Desztináció marketing. Tér és Társadalom. 14. 2-3. pp. 195-202. Kozma G. 1995: A groningeni önkormányzat (Hollandia) marketingtevékenységének városfejlesztési szempontjai. Acta Geographica ac Geologica et Meteorologica Debrecina. 33. pp. 179-203. Kozma G. 2003: Terület- és településmarketing. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen. Körtvélyesi E. (szerk.) 2001: Látnivalók Magyarországon 2001. Well-PRess Kiadó. Miskolc. KSH 1990: Idegenforgalmi Statisztikai Évkönyv. Budapest. KSH 2003: 2001. évi népszámlálás. 6. 21. Területi adatok/Összefoglaló adatok. Budapest. KSH 2004: Területi Számjelrendszer. CD ROM. KSH 2005a: Magyar Statisztikai Évkönyv, 2004. Budapest. KSH 2005b: Turisztikai Statisztikai Évkönyv, 2004. Budapest. KSH 2006a: Magyar Statisztikai Évkönyv, 2005. Budapest. KSH 2006b: Turisztikai Statisztikai Évkönyv, 2005. Budapest. Laczkó K.-Mártonfi A. 2005: Helyesírás. Osiris Kiadó. Budapest. Lai, L.-Graefe, A. 2000: Identifying Markét Potential and Destination Choice Factors of Taiwanese Overseas Travelers. Journal of Hospitality and Leisure Marketing. 6. 4. pp. 45-65. Laki L. 1996: Töredékes helyzetkép a perifériáról. Társadalmi Szemle. 51. 11. pp. 46-61. László Gy. 1987: Őstörténetünk. Tankönyvkiadó. Budapest. Lehrer, U. 1994: Images of the periphery: the architecture of FlexSpace in Switzerland. Environment and Planning. 12. 2. pp. 187-205. Lengyel I. 2003: Globalizáció, területi verseny és versenyképesség. In: Süli-Zakar I. (szerk.) A terület- és településfejlesztés alapjai. Dialóg Campus Kiadó. Budapest - Pécs. p. 163-179. Lengyel M. 2004: A turizmus általános elmélete. Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. - Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája. Budapest. Lenntorp, B. 1999: Time-geography: at the end of its beginning. GeoJournal. 48. 3. pp. 155-158. Lewis, M.-Wigen, K. 1997: The myth of continents-a critique of metageography. University of California Press. Berkeley. Lilley, K. 2004: Cities of God? Medieval úrban forms and their Christian symbolism. Transactions of the Institute of British Geographers. 29. 3. pp. 296-313. Lóczy D.-Veress M. 2005: Geomorfológia. 1., Földfelszíni folyamatok és formák. Dialóg Campus Kiadó. Budapest - Pécs. LT Consorg 2006: A Balaton turizmusának fejlesztési koncepciója és programja. Turizmus Bulletin. 10. Különszám, pp. 54-56. Lynch, K. 2002: The image of the city. In: Bridge, G.-Watson, S. (eds.) The Blackwell City Reader. Blackwell Publishing. Oxford, p. 30-38. M.Á.S.T. 2005: A magyar lakosság utazási szokásai, 2004. Turizmus Bulletin. 9. 1. pp. 21-31. Majercsik J. 2004: Magyarország felkészülése a Schengeni Együttműködésre. In: Hautzinger Z. (szerk.) Pécsi Határőr Tudományos Közlemények III. Magyar Hadtudományi Társaság. Pécs. pp. 11-18. Mamadouh, V. 2000: A virtual capital for the European Union? GeoJournal. 51. 1-2. pp. 113-128. Mariot, P. 1983: Geografia cestovného ruchu. Veda. Bratislava.


283

Markos B.-Kolacsek A. 1961: Idegenforgalom. Közgazdasági és Jogi Kiadó. Budapest. Marosi S. 1981: Táj és környezet. Földrajzi Értesítő. 30. 1. pp. 59-72. Marosi S.-Somogyi S. 1990: Magyarország kistájainak katasztere I-D. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest. Martonné Erdős K. 1992: A miskolciak városkörnyéki rekreációja. Földrajzi Közlemények. 40. 3-4. pp. 143-162. Martonné Erdős K.-Bodnár R. 2003: A turizmus és környezet kölcsönhatásai a Tisza-tó példáján. In: Csorba P. (szerk.) Környezetvédelmi mozaikok. Debreceni Egyetem. Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék. Debrecen, p. 307-326. Maslow, A. 2003: A lét pszichológiája felé. Ursus Libris. Budapest. Melián-González, A.-García-Falcón, J. 2003: Competitive Potential of Tourism in Destinations. Annals of Tourism Research. 30. 3. pp. 720-740. Mendöl T. 1999: A földrajztudomány az ókortól napjainkig. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest Mérő L. 1994: Észjárások: a gondolkodás korlátai és a mesterséges intelligencia. Typotex. Budapest. Mészáros R. 2000: A társadalomföldrajz gondolatvilága. Szegedi Tudományegyetem. Szeged. Mészáros R. 2003: Kibertér: a földrajzi tudás új dimenziói. Hispánia Kiadó. Szeged. Mészáros R. 2006: A kibertér, a földrajz és az ember. In: Kókai S. (szerk.) Földrajz és turizmus. Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Főiskolai Kar Földrajz Tanszéke. Nyíregyháza, p. 249-256. Mezősi G. 1985: A természeti környezet potenciáljának felmérése a Sajó-Bódva-köze példáján. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest. Mezősi G. 1991: Kísérletek a táj esztétikai értékének meghatározására. Földrajzi Értesítő. 40. 3-4. pp. 251-264. Michalkó G. 1997: Budapest idegenforgalmának szociálgeográfiai vizsgálata. Kandidátusi értekezés. Budapest. Michalkó G. 1998: Mentális térképek a turizmus kutatásban-a magyar középiskolások Olaszország képe. Tér és Társadalom. 1-2. pp. 111-125. Michalkó G. 1999: A városi turizmus elmélete és gyakorlata. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest. Michalkó G. 2002a: Turizmus: praxis vagy tudomány? (A turizmus tudománytani és felsőoktatási kérdései Magyarországon). In: Aubert A. (szerk.) Kutatás a turizmusban-a turizmus aktuális kérdései Magyarországon. PTE TTK. Pécs. p. 84-96. Michalkó G. 2002b: Az idegenforgalmi régiók gazdaságélénkítő szerepének problematikája. Földrajzi Értesítő. 51. 1-2. pp. 151-165. Michalkó G. 2003: A Tisza vízgyűjtőjének idegenforgalma. In: Teplán I. (szerk.) A Tisza és vízrendszere. MTA Társadalomkutató Központ. Budapest, p. 133-150. Michalkó G. 2004a: A turizmuselmélet alapjai. Kodolányi János Főiskola. Székesfehérvár. Michalkó G. 2004b: A bevásárlóturizmus. Kodolányi János Főiskola. Székesfehérvár. Michalkó G. 2004c: A szakmenedzserektől a tanársegédekig-az idegenforgalmi felsőoktatás zsákutcái. Szakképzési Szemle. 20. 1. pp. 63-68. Michalkó G. 2004d: A határ menti együttműködés individuális értelmezése-a romániai bevásárlóturisták esete Csengersimán. In: Süli-Zakar I. (szerk.) Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, p. 216-222. Michalkó G. 2005: Turizmusföldrajz és humánökológia. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet - Kodolányi János Főiskola. Budapest - Székesfehérvár. Michalkó G.-Hinek M.-Jusztin M.-Váradi Zs.-Vizi I. 2006: Taxi és turizmus-a taxi közlekedés szerepe Budapest nemzetközi vendégforgalmában. Turizmus Bulletin. 10. 3. pp. 36-43. Michalkó, G.-Minca, C. 2000: L'immagine turistica dell'Italia in Ungheria. Turistica. 9. pp. 17-32. Michalkó G.-Rátz T. 2003: A sátorverésen túl. A turizmustudomány magyarországi állapotairól. Magyar Tudomány. 48. 6. pp. 447-457 Michalkó G.-Szalai K.-Szépvölgyi E.-Kiss R. 2006: Diskurzus a turizmusföldrajzi tudás mibenlétéről. In:

284


Csorba P. (szerk.) Egy szakmai életút eredményei és színhelyei. Debreceni Egyetem Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék. Debrecen, p. 255-272. Michalkó G.-Szalai K.-Vizi 1.2006: Virtualitás kontra élményszerzés: a magyar turisták vásárlási szokásai külföldön az elektronikus kereskedelem korában. In: Kókai S. (szerk.) Földrajz és turizmus. Nyíregyháza. Nyíregyházi Főiskola, p. 257-267. Michalkó, G.-Timothy, D. 2001: Cross-Border Shopping in Hungary: Causes and Effects. Visions in Leisure and Business. 20. 1. pp. 4-22. Michalkó G.-Vizi I. 2001: Aturizmus mint globalizációs jelenség Magyarországon. Iskolakultúra. 11. 11. pp. 10-19. Michalkó G.-Vizi I. 2002: A rekreáció szerepe az aktív turizmusban. Magyar Sporttudományi Szemle. 3-4. pp. 19-23. Miczek Gy. 1978: Idegenforgalmi földrajz-a vendéglátóipari szakközépiskolák számára. Közgazdasági és Jogi Kiadó. Budapest. Miczek Gy. 2005: Idegenforgalmi földrajz: a vendéglátóipari szakközépiskolák számára. Műszaki Könyvkiadó. Budapest. Minca, C. 1996: Spazi effimeri-geografia e turismo tra moderno e postmoderno. CEDAM. Padova. Minca, C. 2003: Kritikai nézőpontok a perifériáról. Tér és Társadalom. 17. 2. pp. 5-12. Mitchell, L. 1979: The geography of tourism: an introduction. Annals of Tourism Research. 9. 3. pp. 235244. Mitchell, L. 1984: Tourism research in the United States: a geographical perspective. Geojurnal. 9. pp. 5-15. Molnár J. 2004: Táj és társadalom. Agora - UKE. Székelyudvarhely. Montanari, A. 1995: Tourism and the environment: limitation and contradictions in the EC's Mediterranean region. Tijdschrifit voor economische en sociale geografie. 86.1. pp. 32-41. Mosolygó L. 1975: Gyula idegenforgalmi vorzása. Földrajzi Értesítő. 24. 1. pp. 55-64. Nagy G. 2004: A gazdasági távolság meghatározása potenciálmodell felhasználásával. Területi Statisztika. 7.1. pp 31-40. Nagy Gy. 1966: A korszerű általános műveltség és az idegenforgalmi szakképzés néhány kérdéséről. In: III. Idegenforgalmi Kollokvium. Panoráma. Budapest, p. 344-347. Nagy Gy. 1975: Idegenforgalmi Földrajz III. Magyarország általános idegenforgalmi földrajza. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola. Budapest. Nagy Gy. 1976: Idegenforgalmi Földrajz IV. Magyarország általános idegenforgalmi földrajza. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola. Budapest. Nemes Nagy J. 1996: Centrumok és perifériák a piacgazdasági átmenetben. Földrajzi Közlemények. 44. 1. pp. 31-48. Nemes Nagy J. 1999: Elágazó növekedési pályák az ezredvégi Magyarországon. In: Nemes Nagy J. (szerk.). Helyek, terek, régiók. Regionális tudományi tanulmányok 4. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék. Budapest. p. 65-86. Nemeskürty I. 1989: Mi magyarok: a magyar történelem az igaz krónika rendje szerint. Dovin Művészeti Kft. Budapest. Nyers J. 2000: A magyarországi régiók erőforrásai és azok térképi ábrázolása. Területi Statisztika. 3. 5. pp. 413-430. O'Brien, R. 1992: Global financial integration: the end of geography. Council on Foreign Relations Press. New York. Ormos M. 1987: Nácizmus-fasizmus. Magvető Kiadó. Budapest. Paasi, A. 1989: A régiók fejlődése és a regionális identitás kialakulása. Tér és Társadalom. 3. pp. 70-79. Page, S. 1995: Úrban tourism. Routledge. London. Palotás L. (szerk.) 1987: Hidak. Műszaki Könyvkiadó. Budapest. Palotás Z. 1990: A trianoni határok. Interedition. Budapest.


285

Papp-Váry Á. 1996: Mit adott a magyar térképészet hazánknak és a világnak? In: Frisnyák S. (szerk.) A Kárpát-medence történeti földrajza. Bessenyei György Tanárképző Főiskola. Nyíregyháza, p. 239-248. Papp-Váry Á. 2006: Torzított turistatérképek Magyarországon. In: Kókai S. (szerk.) Földrajz és turizmus. Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Főiskolai Kar Földrajz Tanszéke. Nyíregyháza, p. 269278. Papp-Váry Á. F. 2004: Országok márkái, márkák országai-Az országeredet-hatás elmélete és gyakorlata. In: Czagány L.-Garai L. (szerk.) A szociális identitás, az információ és a piac. SZTE Gazdaságtudományi Kar Közleményei. JATEPress. Szeged, p. 297-315. Parisi, B.-Holcomb, P. 1994: Symbolizing place: journalistic narratives of the city. Úrban Geography. 4. pp. 376-394. Patkós Cs. 2003: Regionalizmus és identitás a jövő Európai Uniójában. In: Süli-Zakar I. (szerk.) Társadalomföldrajz-területfejlesztés. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, p. 501-514. Pál T.-Rácz A. 2006: Magyarország turizmus szatellit számlái, 2004. KSH. Budapest. Pearce, D. 1979: Towards a geography of tourism. Annals of Tourism Research. 9. 3. pp. 245- 272. Pearce, D. 1987: Tourism today: a geographical analysis. Harlow. Longman. Pease, A. 1989: Testbeszéd: gondolatolvasás gesztusokból. Park Kiadó. Budapest. Pécsi M. 1966: A földrajztudomány és az idegenforgalom hazai és nemzetközi eredményei. In: III. Idegenforgalmi Kollokvium, Panoráma, Budapest p. 95-107 Pécsi M. 1974: A környezetpotenciál integrált földtudományi értékelése. MTAX. Osztályának Közleményei. 7. 3-4. pp. 193-198. Pécsváradi G. 1983: Jeruzsálemi utazás. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest. Petőfi S. 1970: A Tisza. In: Petőfi Sándor összes költeményei. II. kötet. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest. pp. 25-26. Phillimore, J.-Goodson, L. (eds.) 2004: Qualitative research in Tourism: ontologies, epistemologies and methodologies. Routledge. London. Phillips, M. 2002: The production, symbolization and socialization of gentrification: impressions from two Berkshire villages. Transactions of the Institute of British Geographers. 27. 3. pp. 282-308. Pinczés Z.-Martonné Erdős K.-Dobos A. 1993: Eltérések és hasonlóságok a hegylábfelszínek pleisztocén felszínfejlődésében. Földrajzi Közlemények. 41. 3. pp. 149-162. Pitman, A. 1990: On the role of geography in Earth system science. Geoforum. 36. 2. pp. 137-148. Probáld F. 1984: A mezőgazdaság ökológiai potenciáljának eloszlása a Földön. Földrajzi Közlemények. 32. 4. pp. 314-324. Probáld F. 1998: A földrajztanítás helyzete: visszapillantás, helyzetkép, kitekintés. Földrajzi Közlemények. 46. 1-2. pp. 29-42. Puczkó L.-Rátz T. 1998: A turizmus hatásai. Aula - Kodolányi János Főiskola. Budapest - Székesfehérvár. Puczkó L.-Rátz T. (szerk.) 2003: Turizmus történelmi városokban-tervezés és menedzsment. Turisztikai Oktató és Kutató Kkt. Budapest. Pusztai B. 1998: Vallás és turizmus. In: Fejős Z. (szerk.) A turizmus mint kulturális rendszer. Néprajzi Múzeum. Budapest, p. 13-23. Pusztai B. 2003: Megalkotott hagyományok és falusi turizmus. In: Pusztai B. (szerk.) Megalkotott hagyományok és falusi turizmus-a pusztamérgesi eset. JATEPress. Szeged, p. 9-21. Rátz T. 2006a: Az éghajlati és időjárási tényezők szerepe az utazási magatartás befolyásolásában. Turizmus Bulletin. 10. Különszám, pp. 42-53. Rátz T. 2006b: A húsvét szerepe a magyar lakosság utazási magatartásának befolyásolásában. Turizmus Bulletin. 10. 1. pp. 30-38. Rechnitzer J. 2005: Az osztrák-magyar határ menti együttműködés múltja, jelene. Tér és Társadalom. 19. 2. pp. 7-29. Rétvári L. (szerk.) 1983: Kiinduló helyzetkép természeti erőforrásainkról és azok hasznosításáról. MTA FKI. Elmélet-Módszer-Gyakorlat. 27. Budapest.

286


Rétvári L. 2002: A természeti erőforrások a (tudománypolitika hullámverésében. Gazdaság és Társadalom. 13. l . p p . 81-90. Rezsőházy R. 1978: Társadalmi időszemlélet és gazdasági fejlettség. In: Szalai S. (szerk.) Idő a mérlegen. Gondolat. Budapest, p. 364-376. Ritecz Gy. 2003: Az európai (schengeni) határőrizeti követelményekre való felkészülés helyzete és a további feladatok Magyarországon. Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ. Budapest. Ritter, W. 1965: Fremdenverkkehrsgebiete in Európa. In: Baumgartner, H. et al (eds.) Festschrift Leopold G. Scheidl zum 60. geburstag. Verlag Ferdinánd Berger und Söhne OHG, Horn, Niederösterreich. Wien. p. 288-306. Ritter, W. 1966: Fremdenverkeher in Európa. A. W. Sijthoff. Leiden. Ruppert, K.-Mayer, J. 1969: Geographie und Fremdenverkehr: Skizze eines fremdenverkehrsgeographischen Konzepts. In: Wissenschaftliche Aspekte des Fremdenverkehrs. Hannover, p. 89-101. Ruppert, K. 1962: Das Tegernseer Tal: Sozialgeographische Studien im oberbayerischen Fremdenverkehrsgebiet. Münchner Geographische Hefte. 23. Sallai J. 1997: A Magyar Köztársaság államhatára és az államhatár rendje. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Kossuth Lajos Katonai Főiskolai Kar, Határőr Tanszék. Budapest. Sallai J. 2003: Az ukrán-magyar határ kriminálföldrajza az 1990-es években és a magyar-magyar kapcsolattartás jövője a külső határ mentén. Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ. Budapest. Sándor I. 1998: Új zarándoklatok - adatok a búcsújárás turizmus jellegű vonatkozásaihoz. In: Fejős Z. (szerk.) A turizmus mint kulturális rendszer. Néprajzi Múzeum. Budapest, p. 24-28. Schweitzer F. 1988: Gerecse-hegység. In: Ádám L.-Marosi S.-Szilárd J. (szerk.) A Dunántúli-középhegység, B): Regionális tájföldrajz. Akadémiai Kiadó. Budapest, p. 369-380. Scott, J. 1997: A határmenti együttműködés nemzetközi rendszerei: Németország, Lengyelország és az EU. Tér és Társadalom. 3. pp. 117-142. Shaw, G.-Williams, A. 2004: Tourism and tourism spaces. SAGE. London. Sík E. 1994: Az informális gazdaság és a társadalmi rétegződés. INFO-Társadalomtudomány. 28. pp. 29-34. Sik E. 1997: A kgst-piachely a mai Magyarországon. Közgazdasági Szemle 44. 4. pp. 322-338. Siwek, T. 2003: Virtual space in geography. Acta Universitatis Carolinae. 38. 1. pp. 381-386. Somogyi G. 2000: A turizmus területi jellemzői a '90-es években. In: Horváth Gy.-Rechnitzer J. (szerk.) Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. MTA RKK. Pécs. p. 335-353. Somogyi S. 1966: A természeti földrajzi környezet hatása az idegenforgalomra. In: III. Idegenforgalmi Kollokvium, Panoráma. Budapest, p. 166-176. Somogyi S. 1987: Magyarország természeti adottságainak idegenforgalmi szempontú értékelése. ElméletMódszer-Gyakorlat 40. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest. Stegena L. 1985. Térképtörténet. Tankönyvkiadó. Budapest. Stolicna, R. 2002: Szlovákia mint etnokulturális tér. Társadalomtudományi Szemle. 4. 2. pp. 92-103. Sulyok J.-Kiss K. 2006: A magyarországi turizmus szezonalitása, 2000-2004. Turizmus Bulletin. 10. 1. pp. 57-69. Sulyok J. 2006: A turisztikai imázs. Turizmus Bulletin. 10. 4. p. 55- 62. Süli-Zakar I. (szerk.) 2003a: Határok és határmentiség az átalakuló Közép-Európában. Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója. Debrecen. Süli-Zakar I. 2003b: Az EU regionális politikájához való csatlakozás területfejlesztési követelményei Magyarországon. In: Süli-Zakar I. (szerk.) A terület- és településfejlesztés alapjai. Dialóg Campus Kiadó. Budapest-Pécs. p. 305-329. Süli-Zakar I. 2003c: A magyar területfejlesztés állami-közigazgatási intézményrendszere. In: Süli-Zakar I. (szerk.) A terület- és településfejlesztés alapjai. Dialóg Campus Kiadó. Budapest - Pécs. p. 333-360. Süli-Zakar I. 2003d: A régió: földrajzi integráció. In: Süli-Zakar I. (szerk.) A terület- és településfejlesztés alapjai. Dialóg Campus Kiadó. Budapest-Pécs. p. 127-139.


287

Szabó G. 1995: A Villány-Siklósi Borút mint idegenforgalmi termék és területfejlesztő együttműködés. In: Kovács T. (szerk.) A mezőgazdaságtól a vidékfejlesztésig. MTA RKK. Pécs. p. 357-362. Szabó G. 2000: A Villány-Siklósi Borút körzetének természeti adottságai, idegenforgalmi vonzástényezői. In: Lovász Gy.-Szabó G. (szerk.) Területfejlesztés - regionális kutatások. PTE Természettudományi Kar Földrajzi Intézet. Pécs. p. 271-278. Szabó J. 1993: A víz földrajza. In: Borsy Z. (szerk.) Általános természetföldrajz. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest, p. 124-250. Szalai S. 1978: Az időmérleg-kutatás elmélete és gyakorlata. In: Szalai S. (szerk.) Idő a mérlegen. Gondolat. Budapest, p. 17-29. Székely A.-Kotosz B. 2005: A határmenti lakosság határképe az EU-csatlakozás előtt. Statisztikai Szemle. 83. 12. pp. 1111-1129. Szíjártó Zs. 2003: Szimbólumtermelés, élményfogyasztás-a tér szerepe a turizmusban. In: Fejős Z.-Szijártó Zs. (szerk.) Helyeink, tárgyaink, képeink-a turizmus társadalomtudományos magyarázata. Néprajzi Múzeum. Budapest, p. 19-39. Széchenyi I. 1991: Hitel (reprint). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. Szilassi P. 1999: Possibilities of country development from the point of view of tourism - an investigation in the Káli Basin (West Hungary). Geographica Pannonica. 3. pp. 30-32. Szilassi P. 2003: A rekreációs szempontú tájértékelés elmélete és módszertana a hazai és a külföldi szakirodalom alapján. Földrajzi Értesítő. 52. 3-4. pp. 301-315. Szörényiné Kukorelli 1.2003: A fenntartható turizmus fejlesztése és a kömyezetérzékeny térségek védelmének egyensúlya. Comitatus. 13. 10. pp. 52-62. Tarnóy A. 1991: A Tisza-tó és térségének jövője. Településfejlesztés. 4 pp. 49-58. Tenk A. 1998: A szigetközi régió ökológiai potenciáljának hasznosítási lehetőségei Gazdálkodás. 42. 2. pp. 43-48. Tímár J. 1993: A nők tanulmányozása a földrajzban, avagy: van-e létjogosultsága a feminista geográfiának Magyarországon? Tér és Társadalom. 7. 1-2. pp. 1-18. Timár L. 1980: Az idegenforgalom földrajzi vizsgálatának néhány kérdése. Földrajzi Értesítő. 29. 2-3. pp. 273-301. Timothy, D. 1995a: International boundaries: new frontiers for tourism research. Progress in Tourism and Hospitality Research l . p p . 141-152. Timothy, D. 1995b: Political boundaries and tourism: borders as tourist attractions. Tourism Management 16. 7. pp. 525-532. Timothy, D. 1999: Cross-border shopping: tourism in the Canada-United States borderlands. Visions in Leisure and Business 17. 4. pp. 4-18. Timothy, D. 2005: Shopping tourism-retailing, and leisure. Channel View Publications. Clevedon. Tiner T. 1991: Bécs és Budapest közlekedési gondjainak összehasonlító földrajzi vizsgálata. Műhely. MTA FKI. Budapest. Tiner T. 1995: Határátlépő nemzetközi személyforgalmunk néhány földrajzi jellemzője. Földrajzi Értesítő. 44. 3 - 4 pp. 289-300. Tiner T. 1998: Távközlés és informatika. Ezredforduló. 4. pp. 12-17. Tolvaly F. 2005: El Camino-az út. Kortárs Kiadó. Budapest. Tóth A. 2003: Criminal geography studies in the Hungárián bordér region. Acta Geographica ac Geologica et Meteorologica Debrecina. pp. 193-206. Tóth G. 2006: Az autópályák területfejlesztő hatásának vizsgálata. Közlekedéstudományi Szemle. 56. 4. pp. 137-148. Tóth J. 2001: A földrajztudomány néhány alapkérdéséről. In: Ekéné (szerk.) 10 éves a Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszéke. Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék. Debrecen, p. 19-25. Tóth M. 1988: A természeti erőforrások potenciálja és igénybevétele gazdasági értékelésének elvi-módszertani kérdései. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest.

288


Tóth P. 1997: A falusi cigányság és az informális szektor. Magyar Tudomány. 42. 6. pp. 690-697. Tózsa I. -Molnár K. 1983: Az idegenforgalmi potenciál számítógépes, térképi meghatározása. Földrajzi Értesítő. 32. 3-4. pp. 325-339. Tózsa I. 1992: A Tisza-tó természeti földrajzi viszonyai az idegenforgalmi potenciál szempontjából. In: A Tisza-tó idegenforgalmi földrajzi potenciálja. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest, p. 1-21. Tózsa I. 1996: Az Aggteleki-karszt idegenforgalmi potenciálja. Földrajzi Értesítő. 45. 3-4. pp. 299-314. Urry, J. 2002: The tourist gaze. SAGE. London. Ütőné Visi J. 2000: A Földünk és környezetünk tantárgy oktatásának aktuális kérdései a kerettantervek tükrében. Földrajzi Közlemények. 48. 1-4. pp. 165-176. Van der Straaten, J. 1992: Közazdasági elmélet a természeti erőforrásokról. Ipar-Gazdaság. 44. 4. pp. 6-10. Vofkori L. 2004: Székelyföld mint fejlesztési régió. Földtani Kutatás. 41. 3-4. pp. 45-51. Vofkori L. 2006: Románia turizmusföldrajza. PRO-PRINT Könyvkiadó. Csíkszereda. Volk, M.-Schenk, W. 2001: Die Entwicklung einer europaischen Peripherregion unter dem Einfluss des Tourismus: die südspanische Provinz Huelva. Európa Régional. 9. 3. pp. 133-145. Vorlaufer, K. 1999: Tourismus und informeller sektor. Geographische Rundschau. 51. 12. pp. 681-688. Wallerstein, I. 1983: A modern világgazdasági rendszer kialakulása. Budapest. Gondolat. Waters, M. 2001: Globalization. Routledge. London. Williams, A.-Zelinsky, W. 1970: On somé patterns of intemational tourism flows. Economic Geogrpahy. 46. 4. pp. 549-567. Williams, A.-Balaz, V.-Bodnarova, B. 2001: Bordér regions and trans-border mobility: Slovakia in economic transition. Régiónál Studies. 35. 9. pp. 831-846. Williams, A.-Hall, M. 2000: Tourism and migration: new relationships between production and consumption. Tourism Geographies. 2. 1. pp. 5-27. Williams, C.-Windebank, J. 1995: Black markét work in the European Community: peripheral work for peripheral localities? International Journal of Úrban and Régiónál Research. 1. pp. 23-39. Wilson, T. 1998: The symbolic construction of ethnicity and the state at the Irish bordér. Acta Geographica ac Geologica et Meteorologica Debrecina. 34. 1. pp. 17-24. Zsolnai J. 1996: A pedagógia új rendszere címszavakban. Nemzeti tankönyvkiadó. Budapest. Zsolnai J. 2001: Paradigmák és paradigmaváltások a magyarországi anyanyelv- és irodalompedagógiai kutatások körében. Veszprémi Egyetem Tanárképző Kar. Pápa. Zsolnai J. 2005: A tudomány egésze - a magyar tudomány tudománypedagógiai szemléje. Műszaki Kiadó. Budapest.

A Dialóg Campus Kiadó az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének a tagja.

Dialóg Campus Kiadó • Nordex Kft. • 1088 Budapest, Rákóczi út 9. Tel./fax: (1) 266 0025, 266 1265; e-mail: [email protected] • 7626 Pécs, Rákóczi út 73/A. Tel./fax: (72) 510 734 • A kiadásért felel: Dr. Bázing Zsuzsanna igazgató • Főszerkesztő: Schenk János • Műszaki szerkesztő: Körösi László •Borító: Körösi László • Tördelés: Lipót Éva* Nyomdai kivitelezés: Bornus Kft., Pécs • Felelős vezető: Borbély Tamás ISBN 978 963 7296 29 1 HU ISSN 1585 2822 • HU ISSN 1418 1274 • HU ISSN 1417 7986

Michalko.gabor Magyarorszag.modern.turizmusfoldrajza.ebook Csikbaro

Recommend Documents