1. TÉMAKÖR: Magyarország gazdasága a XIV–XVII. században LEHETSÉGES TÉTELCÍMEK: 1, A Károly Róbert által kijelölt úton: vegyesházi királyaink gazdaságpolitikája 2, A magyar gazdaság jellemzői a késő középkorban (XIV–XV. század) 3, Gazdaság a három részre szakadt Kárpát-medencében (XVI–XVII. század)
LEXIKA Kronológia: 1308-1342, 1323, 1325, 1327, 1335, 1336, 1342–1382, 1351, 1387–1437, 1458–1490, 1467 Személyek: I. Károly (Róbert), Nekcsei Dömötör, I. (Nagy) Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi Mátyás, Ernuszt János Fogalmak: árutermelés, pénzgazdálkodás, regálé, nemesérc-monopólium, urbura, ezüstdénár, aranyforint, kamara haszna, kapuadó, tárnokmester, pénzverő kamara, bányakamara, visegrádi királytalálkozó, harmincad, sóregálé, államháztartás, rendkívüli adó, királyi kincstár adója, koronavám, huszad, kincstartó, nyomásos gazdálkodás, aszimmetrikus nehézeke, jobbágy, tized, kilenced, rideg állattartás, céh, import, export, pusztásodás, hódoltság, kettős adóztatás, árforradalom, agrárkonjunktúra, tőzsér, hajdú, cívis, marhakereskedelem, harmincéves háború, terményjáradék, robot, allódium, monopólium, merkantilizmus Topográfia: Szepesség, délnémet városok, Észak-Itália, Levante, Körmöcbánya, Selmecbánya, Besztercebánya, Aranyosbánya, Erdély, Máramaros, Alföld, Debrecen
ÁTTEKINTÉS • Károly Róbert uralkodása a pénzgazdálkodás és az árutermelés terjedését, a kincstári bevételek növekedését és a városok megerősödését vonta maga után. Reformjai bő egy évszázadra meghatározták a Magyar Királyság gazdasági fejlődésének irányát. • Hunyadi Mátyás gazdaságpolitikai döntései Károly Róbert reformjaihoz mérhető – ugyanakkor hatásaiban csak időleges – átalakulást eredményeztek. • A késő középkori magyar gazdaságban megjelentek a nyugat-európai minták, de nem váltak általánossá, és területileg rendkívül egyenlőtlenül terjedtek el. • A politikai széttagoltság és a rendszeres harcok ellenére a magyar gazdaság a kora újkor elején szerves része maradt az európai gazdasági vérkeringésnek, sőt az egyes országrészek közötti összetartozás-tudat erősítéséhez is hozzájárult. • A XVI. században még meglévő pozitív tendenciákat követően a XVII. században stagnálás következett, és a magyar gazdaság hátrányai rögzültek.
11
Vági Attila – Nagy Vilmos Márton Kidolgozott emelt szintű történelem érettségi tételek 2013 - Műszaki Kiadó www.facebook.com/Tortenelem Történelem érettségi MK–4615-3.indd 11
2013.03.20. 8:52:44
1, A Károly Róbert által kijelölt úton: vegyesházi királyaink gazdaságpolitikája
12
A XIV. századba lépő Magyar Királyság gazdasági helyzete aggasztó képet mutatott. Külföldi érmék túlsúlya a pénzforgalomban, az árutermelés és pénzgazdálkodás jelentőségét fel nem ismerő, zömében természeti gazdálkodást folytató kiskirályok, valamint megcsappanó uralkodói bevételek alkották azokat a körülményeket, melyekkel az Anjou-dinasztia képviseletében trónra lépő Károly Róbertnek (1308–1342) számolnia kellett. Reformjaihoz csak azt követően kezdhetett hozzá, hogy a tartományurak hatalmát felszámolta. Az ellenfelektől elkobzott földterületek jelentősen megnövelték a királyi birtokállományt és az uralkodó földesúri jogon szedett (domaniális) jövedelmeit, ennek ellenére Károly Róbert első pillanattól a királyi jogon szedett bevételekre (regálé) helyezte a hangsúlyt. A regálék (bányabér, adók, vámok, monopóliumok stb.) szerepét már a XIII. századi uralkodóink is felismerték, de törekvéseik akkor még csak részleges eredményekkel jártak. Hogy elképzeléseit megvalósíthassa, Károly Róbert 1325-ben nemesérc-monopóliumot vezetett be, ami a felszínre hozott nemesérc vert pénzre történő beváltására kötelezte a bányászokat. A kényszerbeváltás árfolyamát persze igyekezett úgy megszabni, hogy az lehetőleg 30-40%-os hasznot hajtson számára. Szorosan kapcsolódott a nemesérc-monopóliumhoz az 1327-ben végrehajtott bányareform. Az uralkodó érdekeltté akarta tenni a nemeseket új bányák feltárásában, ezért a bányászok által fizetett bányabér (urbura) harmadát átengedte az adott terület birtokosának. (Ezüst esetében a kibányászott mennyiség nyolcadát, arany esetében annak tizedét képezte az urbura.) A földesurak ösztönzését szolgálta az is, hogy a korábbi gyakorlatot megszüntetve, a birtokosoknak már nem kellett pénz vagy cserebirtok fejében az uralkodó javára lemondaniuk az érintett terület tulajdonjogáról. A gazdasági élet kiszámíthatósága, a külkereskedelem ösztönzése és a külföldi érmék kiszorítása érdekében Károly Róbert 1323-ban a váltópénz szerepét betöltő, állandó értékű ezüstdénár kibocsátását rendelte el. A valutareformot 1325-ben firenzei mintát követő, értékálló aranyforint verésével egészítette ki. Bár a reformmal csak részben érte el céljait a király, az évenkénti pénzújítás és az azzal járó kötelező pénzcsere megszüntetése önmagában is fontos eredménynek számított. A kincstár viszont elesett a pénzrontásból származó közvetett bevételtől, a kamara hasznától (lucrum camerae). Ezt pótlandó jobbágytelkenként fizetett, 18 dénáros (1/5 forint) közvetlen adó bevezetésére került sor (1336). A jobbágyok első rendszeres állami adójának számító új bevételi forrás a történetírásban kapuadóként rögzült. A reformokban meghatározó szerepet játszott Nekcsei Dömötör tárnokmester, aki az esztergomi érsekkel közösen látta el a bánya- és pénzverő kamarák felügyeletét. Hogy a gazdasági kérdések milyen komoly súlyt képviseltek Károly Róbert politikájában, azt a visegrádi királytalálkozó (1335) is bizonyította, ahol Bécs árumegállító jogának semlegesítése céljából megállapodás született alternatív külkereskedelmi útvonalak támogatásáról. A külkereskedelem serkentése egyúttal a vámbevételek emelkedését eredményezte, melyek közül a XIII. században már alkalmazott harmincad (tricesima) vált meghatározóvá. A király pénzügyi mozgásterét a sóregálé, valamint a zsidók, a szászok és a városok adói tovább növelték, de az államháztartás egyensúlyát alkalmanként az egyházi jövedelmek megadóztatása, illetve a rendkívüli adó (collecta, subsidium) kivetése is biztosította. Károly Róbert uralkodása végeredményben a pénzgazdálkodás és az árutermelés terjedését, a kincstári bevételek növekedését és a városok megerősödését vonta maga után. Reformjai bő egy évszázadra meghatározták a Magyar Királyság gazdasági fejlődésének irányát. Nagy Lajos (1342–1382) folytatta apja tudatos kereskedelemösztönző és várospártoló politikáját (árumegállító jogot kapott például Kassa és Brassó), megalapozta a főkincstartói méltóság tekintélyét, ugyanakkor rendszeres hadjárataival jelentősen megterhelte az államháztartást. Luxemburgi Zsigmond (1387–1437) uralkodása a középkori magyar városfejlődés mérföldkövét jelentette, de ambiciózus nemzetközi Vági Attila – Nagy Vilmos Márton Kidolgozott emelt szintű történelem érettségi tételek 2013 - Műszaki Kiadó www.facebook.com/Tortenelem
Történelem érettségi MK–4615-3.indd 12
2013.03.20. 8:52:44
szerepvállalása alternatív bevételi forrásokat tett szükségessé. Visszatért a pénzrontás módszeréhez, az egyházi bevételeket sűrűn megadóztatta, és az elzálogosítás is megjelent az eszköztárában (13 szepességi várost adott zálogba a lengyel királynak). Károly Róbert reformjaihoz mérhető átalakítással jártak Hunyadi Mátyás (1458–1490) gazdaságpolitikai döntései. A fekete sereg fenntartása vagy a reneszánsz udvar kiépítése óriási ös�szegeket igényelt. Mátyás legnagyobb bevételét az általában 1 forintos rendkívüli (hadi)adó jelentette, amelybe 1468-tól a kapuadót felváltó királyi kincstár adóját is beszámította. A harmincad nevét megváltoztatta koronavámra, mértékét pedig a délkeleti kereskedelmet már korábban is megvámoló huszadhoz igazította, vagyis 5%-ra növelte. Megszüntette a pénzrontást, és egy aranyforint átváltási értékét száz ezüstdénárban rögzítette. Kísérletet tett az adófizetés alapjának kibővítésére, ugyanis a jobbágytelkek helyett az ott élő családokat akarta megadóztatni (innen a pontatlanul rögzült „füstpénz” elnevezés), de ez a próbálkozása rövid időn belül megbukott. Ettől eltekintve következetes gazdaságpolitikája sikeres volt, mert a királyi jövedelmek megháromszorozódtak. A rendszer hatékonyságát növelte az egységes pénzügyigazgatás kiépítése, aminek élére a főkincstartói méltóságot felváltó kincstartó került (1467). Mátyás uralkodása alatt ezt a tisztséget mindössze három személy viselte, közöttük a sorban első Ernuszt János. A reformok azonban csak részben élték túl megalkotójukat, és a Jagelló-korban a kincstári bevételek drasztikusan visszaestek, épp akkor, amikor az ország az addigi legnagyobb török kihívással találta szembe magát.
2, A magyar gazdaság jellemzői a késő középkorban (XIV–XV. század) Magyarországon az 1347–1349. évi pestisjárvány arányaiban jóval kevesebb áldozatot követelt, mint Európa sűrűbben lakott nyugati régióiban. Éppen ezért a népességcsökkenést követő agrárválság is mérsékeltebben éreztette hatásait a Kárpát-medencében. A mezőgazdaság átalakulásának bizonyítékaként a XIV. század elején felbukkantak a két- és háromnyomásos gazdálkodás első jelei, és megkezdődött az aszimmetrikus nehézeke használata (bár a szimmetrikus könnyűeke még évszázadokig használatban maradt). Eközben Nagy Lajos 1351-es törvényei elősegítették a jogilag egységes jobbágyság kialakulását, megszilárdult a telekrendszer és egységesültek a legfontosabb jobbágyi terhek (tized az egyháznak, kilenced a földesúrnak, kapuadó és rendkívüli adó a királynak). Bár az istállót széles körben ismerték és alkalmazták, a korban végig a rideg állattartás volt jellemző. A városokon kívüli kézműipar a XIV. század során elvált a mezőgazdaságtól, a vidéki kézművesek már nem törekedtek önellátásra, felhagytak a mezőgazdasági tevékenységgel. Eközben a városokon belül, bár a kézművesség alárendelt szerepet játszott a kereskedelemhez képest, megjelentek és gyarapodásnak indultak a céhszerveződések. A hazai igények kielégítésére ugyan a magyar kézműipar többnyire elégségesnek bizonyult, differenciáltságban azonban messze elmaradt a nyugat-európai viszonyoktól és még a cseh kézművességtől is, bizonyos termékekből pedig jelentős behozatalra szorult. A külkereskedelemben a délnémet városok irányába vezető nyugati, a Csehországba igyekvő északnyugati, a Lengyelországba tartó északi, az észak-itáliai régiókhoz futó délnyugati, valamint a Balkánra vezető délkeleti útvonalak voltak a legfontosabbak. Utóbbiak súlyát növelte, hogy a levantei termékek döntően rajtuk keresztül jutottak el Magyarországra, mert Velence a dalmát városok kereskedelmét minden eszközzel akadályozni igyekezett. A behozatalt (import) és a kivitelt (export) mérlegre téve valószínűsíthető, hogy a XV. század közepéig külkereskedelmi hiány jellemezte az országot, ami az élőállat exportjának köszönhetően jelentős többletbe fordult a század végére. A külkereskedelem szerkezete ugyanakkor mindvégig egészségtelen képet mutatott: zömében késztermékek (fémipari áruk, posztók, luxuscikkek) és fűszerek érkeztek az országba, miközben nyerster-
13
Vági Attila – Nagy Vilmos Márton Kidolgozott emelt szintű történelem érettségi tételek 2013 - Műszaki Kiadó www.facebook.com/Tortenelem Történelem érettségi MK–4615-3.indd 13
2013.03.20. 8:52:44
mékek (élő állat, bor, réz, bőr, viasz, méz) és vert pénz formájában nemesfémek szerepeltek a kiviteli oldalon. A bányászat szerepét mutatja a középkor gazdasági életében, hogy becslések szerint a világ aranytermelésének mintegy harmadát (Körmöcbánya, Aranyosbánya, Felsőbánya), ezüsttermelésének pedig hozzávetőlegesen negyedét (Selmecbánya, Besztercebánya, Gölnicbánya, Radna) a magyarországi bányák adták. Ehhez társult a szintén jelentős rézbányászat, valamint a döntően máramarosi, illetve erdélyi sóbányászat. A késő középkor végeredményben a Nyugat-Európához viszonyított különbségek csökkenését eredményezte Magyarország és általában a térség gazdasági életében.
3, Gazdaság a három részre szakadt Kárpát-medencében (XVI–XVII. század)
14
A politikai széttagoltság és a rendszeres harcok ellenére a magyar gazdaság a kora újkor elején szerves része maradt az európai gazdasági vérkeringésnek, sőt a reformációhoz hasonlóan az egyes országrészek közötti összetartozás-tudat erősítéséhez is hozzájárult. Történt mindez annak ellenére, hogy a török jelenlét visszafordíthatatlan károkat okozott a településszerkezetben, egész térségek etnikai arculatváltozását eredményezte, visszafogta a népességnövekedést, és a korábban virágzó alföldi mezőgazdasági területek pusztásodását hozta magával. A hódoltságban élők helyzetét ráadásul a kettős adóztatás is nehezítette. Paradox módon azonban ezek a körülmények szerepet játszottak a külső piacokra irányuló állattenyésztés felfutásában. Miközben a XVI. századi nyugat-európai népességnövekedés felfokozott keresletet támasztott a magyar és a közép-európai élő állatokra (döntően a marhára), a puszták lehetőséget adtak a tömeges tenyésztésre, a hódoltságban és a határvidékeken élők pedig a helyismeretüket tudták kamatoztatni, mert a külföldi kereskedők óvakodtak a számukra zavaros kárpát-medencei viszonyoktól. (Az élénk kereslet a mezőgazdasági termékek iránt európai szinten az ún. árforradalom jelenségéhez vezetett, amit az Újvilágból beáramló nemesfémek is fokoztak.) A XVI. századi agrárkonjunktúrának köszönhették létüket az olyan új foglalkozások és társadalmi csoportok, mint a tőzsérek (marhakereskedők) és a hajdúk (marhahajtók). A marhakereskedelem sikeréhez az is hozzájárult, hogy a tehetős jobbágyoktól a mezővárosok (pl. Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös, Karcag, Debrecen) parasztpolgárain (cívisek) át a nemesekig szinte bárki részese lehetett, mert a csupán vámfizetéssel terhelt és saját magukat lábon kiszállító marhacsordák alacsony kockázatú befektetésnek számítottak. A mezőgazdaság bővüléséhez a végvárak ellátása miatt megugró gabona- és bortermelés is hozzájárult. Utóbbi jelentőségét növelte, hogy abba az állattenyésztéshez hasonlóan társadalmi hovatartozástól függetlenül bárki bekapcsolódhatott. Változást a harmincéves háború (1618–1648) hozott, ami Nyugat-Európában népességcsökkenést, Közép-Európában pedig az agrárkonjunktúra végét jelentette. A földbirtokosok a majorságaik (allódium), a robot és a terményjáradékok növelésével, illetve a jobbágyok szabad költözésének korlátozásával igyekeztek kompenzálni a visszaesést. Állami szinten mind a Magyar Királyságban, mind az Erdélyi Fejedelemségben kizárólagos jogot (monopólium) vezettek be a legfontosabb exportcikkekre, ami nehéz helyzetbe hozta az épp megerősödött magyar kereskedőket. Helyzetüket csak nehezítette az ekkoriban megjelenő örmény, görög és zsidó konkurencia, akik gyakran bérleti jogot szereztek az egyes monopóliumokra. Közben a bécsi merkantilizmus és a külföldi termékek versenye által sújtott magyar kézművesség képtelennek bizonyult a céhes keretek meghaladására, amiben az is szerepet játszott, hogy a marhakereskedelemből származó jövedelmeket tulajdonosaik jellemzően ingatlanokba, nem vállalkozásokba fektették. Az amerikai nemesfémek Európába áramlása miatt a kárpát-medencei bányászat veszített nemzetközi jelentőségéből, de a magyar gazdaságon belüli szerepét megőrizte. Összességében a XVII. századra a stagnálás vált jellemzővé. A XVI. században még megVági Attila – Nagy Vilmos Márton Kidolgozott emelt szintű történelem érettségi tételek 2013 - Műszaki Kiadó www.facebook.com/Tortenelem
Történelem érettségi MK–4615-3.indd 14
2013.03.20. 8:52:45
lévő pozitív jelenségek visszaszorultak, s mire a politikai egység újra helyreállt, a magyar gazdaság hátrányai rögzültek.
FORRÁSOK 1, „Elrendeljük, hogy ha az egyházak vagy nemesek bármelyikének földjén arany-, illetve ezüstbányát fognak találni, s amennyiben nem tagadják le azok létezését és nem tagadják meg a feltárásukat, akkor ugyanők örökre élvezzék azon földjeik változatlan birtoklását, amelyeken ezek az arany- és ezüstbányák találhatók, sőt a földjükön talált arany-, illetve ezüstbányákból származó, a bányászok szokása szerint befolyó királyi jövedelmek harmadrészét is kapják meg.” (Károly Róbert bányareformmal kapcsolatos rendelete, 1327) 1, „1. § Hanem az egész aranyat és ezüstöt, a melyet és a mennyit országunk területén bárhol ásnak és találnak, minden kisebbítés nélkül az eddig meghatározott árban vagy árakban a kamara és a királyi arany s ezüst pénzek elnökéhez, tudniillik a királyi kamaráshoz kell beszolgáltatni. 2. § Továbbá, más személytől sem szabad aranyat vagy ezüstöt, kereskedés avagy áruba bocsátás céljából nyilván vagy titkon venni, avagy annak eladni, még akkor sem, ha azt az aranyat és ezüstöt idegen vidékről hozták volna ebbe az országba; hanem az, aki bármikor el akarja adni, azt a pénzverőhely elnökének, a királyi kamarásnak kell eladnia, és nem másnak; a kamarásnak pedig az árt nem a bányászok becsűjéhez, hanem ahhoz képest kell megadni, melyet az eladás helyén állapítanak meg.” (Luxemburgi Zsigmond 1405. évi I. decretuma, XXI. törvénycikk, részletek) 2, „Ezenkívül minden, bármely néven nevezendő szabad községben, valamint az udvarnoki és királynői községekben levő összes szántóvető és szőlőbirtokos jobbágyainktól (kivéve a falakkal bekerített városokat) minden terményüknek és boruknak kilencedét beszedetjük és a királyné asszony is be fogja szedetni. És a fönt nevezett bárók és nemesek bármely birtokaikon levő minden szántóvető és szőlővel bíró jobbágyoktól ezek minden terményének és borának kilenced részét a maguk szükségére hasonlóképen hajtsák és szedjék be. (…) 2. § És a kik a mondottak beszedése tekintetében másként járnak el, az olyan ellenszegülőknek és a jelen rendeletünket megszegőknek birtokain a terményeknek és bornak ama kilenced részét minden lejjebb szállítás és leengedés nélkül mimagunk fogjuk saját használatunkra behajtani.” (Nagy Lajos 1351. évi VI. törvénycikke, részletek) 3, „Borból olyan sok van, hogy Magyarország csaknem minden vidéke (kivéve azokat a sík vidékeket, melyek a Tiszán innen és túl Várad felé vannak, illetve a Bács vidéket és néhány más helyet) terem nemes borokat, édeset és savanykásat, a kettő köztit, erőset, könnyűt, mérsékelten hatót, de fehéret jóval többet, mint vöröset. A sört a borbőség miatt csak a birodalom kis részén ismerik (…) Megesik többször, hogy a kedvező időjárás és a jó évszak akkora mennyiségű bort ad, hogy alig lehet a bor tárolásához szükséges hordókat találni, hanem a más házi használatra készült edényeket kell a bor felfogására felhasználni, és üres edényért más, borral teli edénnyel kell fizetni. Ezt én Baranya megyében, mikor Pécsett voltam, saját szememmel láttam. (…) Nemkülönben annyi a marhacsorda, kecske- és juhnyáj, akkora a bőség mindenféle vadban, hogy nemcsak Magyarország érzi ennek előnyét, de a vele szomszédos tartományok is részesülnek belőle. A marhák egyrészt Itáliának Velence környékére eső teljes területét, másrészt Ausztriát, Morvaországot, Bajorországot, a Sváb hercegséget és Németország népeit egész széltében ellátják élelemmel.” (Oláh Miklós: Hungária. 1536.)
15
Vági Attila – Nagy Vilmos Márton Kidolgozott emelt szintű történelem érettségi tételek 2013 - Műszaki Kiadó www.facebook.com/Tortenelem Történelem érettségi MK–4615-3.indd 15
2013.03.20. 8:52:45
